Elmer István: Börtönkereszt. Börtönviselt katolikusok visszaemlékezései PPEK szám: 841

A könyv tizenkét börtönviselt katolikus visszaemlékezéseit tartalmazza a kommunizmus diktatúrájának idejéből. Nem ad történelmi elemzést, se nem ad teljes beszámolót az elviselt szenvedésekről, megpróbáltatásokról, embertelenségekről, törvénytelenségekről. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen sem tanítják kötelező tárgyként a katolikus hősök áldozatát – a holokauszttal szemben. De tudjuk, hogy az Úr így fogja a hit hőseit fogadni: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta.” (Mt 25, 34)
Az egyik áldozat, Keglevich István szavai hűen leírják a szomorú helyzetet és az örökélet boldog reményét:
„A rendszerváltás után a Legfelsőbb Bíróság egy egész délelőtti tárgyaláson pontról pontra beismerte, mennyiben volt az ítélet, az akkori törvények szerint is, igazságtalan, kitervelt, illetve koncepciós. Valóságos krimi a vádbeszéd – mondotta a mostani ügyész. Kárpótoltak is, amennyire ez jelent valamit. Egyházi részről azonban mindeddig egyetlen elismerő, beismerő nyilatkozat nem hangzott el hivatalosan, egyikünkkel kapcsolatban sem. Az Állami Egyházügyi Hivatal, miként az anyag, nem szűnt meg, csak átalakult. Tovább él, minőségileg fejlettebb formában.
A legendás hírű, nagy kaliberű jellemóriások lassan egyenként odaát jelentkeznek, hogy megkapják a nyolcadik boldogság jutalmát: a Mennyek Országát.
Isten nagy kegyelmét és belső lelki örömöt éreztem mindvégig, és érzek ma is. A Regnum Marianum eredeti szellemében kívánok tovább működni akkor is, mikor az egyházellenesség nem szűnt meg, csak átalakult. Hiszem az egyház belső megújulását, a Regnum feltámadását.”

Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 20.746.259 Elmer_Istvan_Akik_az_uldozesbol_jottek_1.pdf
DOC 5.814.784 Elmer_Istvan_Akik_az_uldozesbol_jottek_1.doc
EPUB 3.189.126 Elmer_Istvan_Akik_az_uldozesbol_jottek_1.epub
MOBI 5.092.368 Elmer_Istvan_Akik_az_uldozesbol_jottek_1.mobi