Mózessy Gergely (szerk.): Prohaszka Ottokár – püspök az emberért PPEK szám: 830

Prohászka Ottokár püspöki szolgálata kezdetének centenáriumán (2005) a Székesfehérvári Egyházmegye emlékévet hirdetett meg, változatos programmal. Az év tudományos konferenciái igyekeztek minél több szempontból megvilágítani az életművet. Teológiai, filozófiai, egyház-, politika-, nevelés-, művészet- és hatástörténeti megközelítések egyaránt helyet kaptak a tanácskozásokon.
E kötet a Prohászka Év tudományos eredményeit gyűjti csokorba. Négy tudományos konferencia előadásainak szerkesztett változatát veheti kézbe az olvasó, melyet kiegészítenek az év folyamán végső formát öltő, de az üléseken el nem hangzott, közlésre azonban érdemesnek tartott tanulmányok. Ez a kötet követi a rendszerváltás után megjelent Prohászka-tanulmánykötetek (lásd Prohászka ébresztése I.; Prohászka ébresztése II.; Prohászka Ottokár, Magyarország apostola és tanítója) hagyományát. Szerzőinkkel egyeztetett célunk elsősorban az említett kötetek által eddig egyáltalán nem, vagy nem elég részletesen érintett kérdések vizsgálata volt.

Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 15.583.577 Mozessy_Gergely_Prohaszka_Ottokar_puspok_az_emberert_1.pdf
DOC 11.344.896 Mozessy_Gergely_Prohaszka_Ottokar_puspok_az_emberert_1.doc
EPUB 8.822.147 Mozessy_Gergely_Prohaszka_Ottokar_puspok_az_emberert_1.epub
MOBI 10.048.753 Mozessy_Gergely_Prohaszka_Ottokar_puspok_az_emberert_1.mobi