Petruch Antal: P. Bíró Ferenc S. J. PPEK szám: 769

A szentéletű, magyar lelkű jezsuita atya, Bíró Ferenc (1869–1938) a magyar katolikus újjászületésnek, társadalmi és gazdasági megújhodásunknak egyik legeredetibb vezéralakja. Õt mutatja be e rövid könyv életéből néhány mozzanatot kiragadva. Magyar lelkiségéről így szól a könyv: „P. Bíró, mint láttuk, teljes odaadással karolta fel az elesett magyarokat, aggódott a nemzet jövőjéért s dolgozott szinte roskadásig Szent István népéért. S ezt nem azért tette, mert véletlenül a Kárpátok medencéjében ringott bölcsője. Nem! Nemcsak ezért, hanem főleg azért, mert minden idegszálával összeforrt a magyar néppel, a magyar sorssal. Egyik alapos ismerője így nyilatkozik róla: „Mint psychotechnikus leszögezem, hogy P. Bíró a mi drága magyar fajtánknak tiszta megtestesítője volt és a magyar lelkű papságnak örök példaképe lesz. Ebben az emberben nem volt egy szemernyi sem az idegen szellemiségből. Nem hangoskodott, hanem tett a fajtájáért. P. Bírónak magyar szíve volt.”
Lásd szintén Petruch Antal: Jézus Szive apostola. P. Bíró Ferenc S. J. emlékezete című művét a könyvtárban.

Kattintson letöltésre a "PDF" vagy "DOC" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 852.244 Petruch_Antal_P_Biro_Ferenc_S_J_1.pdf
DOC 604.160 Petruch_Antal_P_Biro_Ferenc_S_J_1.doc
EPUB 906.036 Petruch_Antal_P_Biro_Ferenc_S_J_1.epub
MOBI 1.739.233 Petruch_Antal_P_Biro_Ferenc_S_J_1.mobi