Barlay Ö. Szabolcs: Prohászka – Interjú 3. PPEK szám: 223

Mit vesz kezébe az érdeklődő olvasó? Megyőződésem szerint egy egyedülálló, eddig sehol sem közölt titkot: ki is volt igazán Prohászka Ottokár, az ember, az örökkévalóság kapuja előtt térdeplő, indexre tett és mégis derűs idős főpap.
Grasselli Ilona – rendi nevén Norberta nővér – az egyik legközelebb álló lelki gyermeke volt Prohászkának. Súlyos betegen is naplót vezetett; ennek szövegét átadta a Shvoy Lajos püspök irányításával működő, és nagy elődjének, Ottokár püspöknek emlékét megmenteni akaró közösségnek. Ennek vezetője Horváth Kálmán plébános volt. Közel 500 gépelt oldal őrzi azt a felbecsülhetetlen értékű vallomást, melynek első két részét már feldolgoztam első és második interjúkötetemben. Míg az eddigieknél én tettem fel a kérdéseket, hogy megszólaltassam „Isten kerubját”, az interjú harmadik kötetében én már elnémulok. Feladatom mindössze annyi, hogy – mao szóhasználattal élve – mikrofonnal a kezemben felkérjem vallomástételre azokat, akik vele éltek, közelről ismerték századunk e legmélyebben gondolkodó és érző magyar keresztényét. Erről maga az olvasó fog meggyőződni. – írja a szerző, Barlay Ö. Szabolcs.

Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 1.563.276 Barlay_O_Szabolcs_Prohaszka_interju_3_1.pdf
DOC 1.209.856 Barlay_O_Szabolcs_Prohaszka_interju_3_1.doc
EPUB 334.607 Barlay_O_Szabolcs_Prohaszka_interju_3_1.epub
MOBI 930.040 Barlay_O_Szabolcs_Prohaszka_interju_3_1.mobi