Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Valtorta Mária Jézus és a Sátán Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Valtorta Mária élete, írásai A fordítások listája -- rövidítések 1. füzet -- Légió a nevem! Jézus és a Sátán Süvölts, Sátán! Lucifer angyal volt A Sátán eljárásmódja Már legyôztél engem! Menjetek ki ezekbôl! A Sátán bosszúvágya A bűn a Sátán lánca Egy lélek megszállta... Pokoli nyelv! A Jó és a Gonosz harca Légió a nevem Tilos a szellemidézés A pokolba jutott... Az ördög érzi, hogy jövök Menj ki! A Sátán halászai A Sátán rabszolgái Ördögi bűz A Sátán országa A Sátán legyôzése Az arany ördöge Kiűzöm az ördögöket Trónfosztott homlokok Júdás és a Sátán 2. füzet -- Menj ki! Parancsolj az ördögnek! Mit tettél a lelkeddel?! Kárhozott vagyok! Az ördög kigúnyolta Egy közületek ördög! Igazán létezik a pokol? A Sátán csábítása A Sátán martaléka A Sátán pusztítása A Sátán kitaposott útjai Ki ad az ördög kezébe? Egy ördög volt A Názáreti megszállott! Rejtett megszállottság Hajlik a Sátán felé Az ördöggel közösül Szennyes szellemidézés Az ördög a ti atyátok A Sátán bűne Bolond, vagy megszállott Engem is kísért a Sátán Ördögi csodák Ismerem a Sátánt 3. füzet -- A Sátán órája Te egy ördög vagy! Átkozott arany! A Sátán hatalma alatt Nem akarsz üdvözülni? A megtestesült Sátán A Szörnyeteg A Sátán csatát veszt Ördögnek mondott! Távozzatok! Átkozottak! Ez az ördögök órája A Sátán ravaszsága A Sátán ködében A Sátán órája A legyôzött Sátán Egy ördög anyja A Sátán létezik! Hogyan kísért a Sátán? Jöjjetek hozzám! ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című füzetek (1-3) elektronikus változata. A füzetek a Vallás és Élet Kiadó gondozásában jelentek meg, kéziratként. Az elektronikus változat a Jézus Társasága magyarországi tartományfônökének az engedélyével készült. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé. ======================================================================== Valtorta Mária élete, írásai Élete Valtorta Mária, ez a kivételes, rendkívüli adottságokkal megáldott egyéniség, megelevenedik elôttünk Önéletrajzában, amelyet 1943-ban fejezett be, mielôtt látomásai megkezdôdtek volna. A további idôszak eseményeit más írásos adatok és személyes tanúbizonyságok segítségével állította össze a szerzô. Mária 1897. március 14-én született Casertában, ahol lombardiai származású szülei akkor éltek. Apja, József (1862--1935) alhadnagy a Cavallereggi Guide 19. regimentjében. A géppuskás osztag vezetôje szelíd, szeretetreméltó egyéniség. Anyja, Fioravanzi Izisz (1861--1943) viszont kemény, szigorú természetű asszony. A francia nyelv tanárnôje. Születésekor Mária életveszélyben volt. Utána pedig egy szenvedélyes, szerencsétlen természetű dajkára bízták. Egyetlen gyermek maradt. Anyja elôzôleg elvesztett egy fiúgyermeket, néhány órával születése után, pedig nagyon vágyódott egy fiúra. Alig volt 18 hónapos, amikor családja a romagnai Faenzába költözött, majd pedig 1901-ben Milánóba. A lombard fôvárosban, négy és féléves korától az Orsolyiták óvodájába járt. Itt találkozott elôször Istennel, és ébredt fel benne ,,a vágy, hogy azáltal vigasztalja meg Jézust, hogy hasonlóvá válik hozzá a szenvedésben, amit önként, szeretetbôl szenved el.'' Hétéves korában, 1904-ben a Marcella nôvérek intézetébe iratták be. Itt kezdte el elemi iskolai tanulmányait. Azonnal kitűnt értelmességével, és osztályelsô lett. 1905-ben részesítette ôt a bérmálás szentségében Andrea Ferrari bíboros, akit ma már ,,Isten Szolgája''-ként tisztelnek, mert elkezdték boldoggáavatását. 1907 szeptemberében a Valtorta család Vogherába ment lakni, mert oda helyezték az apa ezredét. Mária itt a városi iskolába került, és hetente egyszer franciát is tanult a Franciaországból elűzött nôvérektôl. 1908-ben járult elsô áldozáshoz, amin nagy szomorúságára apja nem vehetett részt, mert anyja fölöslegesnek ítélte jelenlétét. Az anya zsarnoksága és az apa engedékenysége következtében Mária 1909 márciusában kollégiumba került. Mária pompásan érezte magát az Irgalmas Nôvérek kollégiumában, ahol öt iskolaévet végzett el négy naptári év alatt, 1913 februárjáig. Nagylelkűség, határozottság, kitartás és hűség jellemezték. Szerette a tanulást, a rendet és az engedelmességet. Ezért mintaképként emlegették. Az anya azonban ismét beleavatkozott leányának életébe, és Technikumba iratta be, holott neki semmi érzéke se volt a matematikához. Nem is kerülhette el az ,,ünnepélyes bukást:'' A klasszikus tananyagban azonban jónak bizonyult, és leérettségizett. A kollégiumban buzgón vett részt az utolsó lelkigyakorlaton, ,,mert tartós gyümölcsöt akart belôle meríteni, hogy programja legyen egész világi életére''. Az Úr tudtára adta Máriának, ,,milyennek kell lennie életének Istenben, Istennel való kapcsolatában, hogy megfeleljen Isten akaratának.'' 1913 tavaszán a Valtorta család Firenzébe költözött, mert az apa, egészségi okokból, nyugalomba vonult. Mária gyakran fölkereste apjával a város szép helyeit. Odahaza, saját elhatározásából, folytatta az elôbbi, kollégiumi életet. Anyja azonban igyekezett gátolni ôt ebben, vallásellenes oktatásaival. Firenzében Mária megismerkedett egy szép, gazdag és művelt fiatalemberrel: Robertóval. Szerették is egymást, néma, türelmes, tisztelô szeretettel. A könyörtelen anya azonban már csírájában elfojtotta ezt a gyöngéd érzelmet. Hasonló sorsra jutott kilenc évvel késôbb egy katonatisztnek készülô ifjúhoz, Márióhoz fűzôdô kapcsolata is. 1916 tavaszán, ,,az elkeseredés és sóvárgás szörnyű idôszakában'', az Úr egy álommal vonzotta magához. Ez az álom elevenen megmaradt Mária emlékezetében. Álmában, amely világosan elôrevetítette írói tevékenységének evangéliumi témáját, Jézus sietett Mária segítségére. Úgy ébred fel, mint akit ,,valamilyen, nem földi eredetű fény világított meg.'' A világtól való elvonulás ideje azonban még távol volt. 1917-ben Valtorta Mária az irgalmasszívű ápolónôk sorába lépett, és tizennyolc hónapon át működött ápolónôként a firenzei katonai kórházban. Azt kérte, hogy közkatonákat ápolhasson és ne tiszteket, mert azért ment, ,,hogy a szenvedôket szolgálja, nem pedig, hogy kacérkodjon vagy férjet találjon.'' A felebaráti szeretet gyakorlása közben úgy érezte, hogy mindinkább közeledik Istenhez. Egy váratlan esemény jelezte fokozatos föláldozásának kezdetét. 1920. március 17-én anyja társaságában ment az utcán, amikor egy hitvány gyerek, egy ágyból kitört vasrúddal teljes erôbôl hatbavágta. Mária három hónapig nyomta az ágyat. Ez mintegy ízelítô volt késôbbi betegségébôl. Ugyanennek az évnek októberében, szüleivel Reggio Calabriába utazott, vendégségbe, Belfanti nevű unokatestvéreihez, akik hatalmas szállodák tulajdonosai voltak. Lelke ismét erôre kapott az ottani táj csodálatos természetvilágában. Egészséges tanulási kedve is kielégült unokatestvére, Klotild, ,,gyönyörű könyvgyűjteményében''. Klotild ,,igen művelt nô volt'', és ki tudta válogatni a stílus és cselekmény szempontjából legkiválóbb könyveket. Az Úr, ez alkalommal, egy könyvet használt fel, hogy ismét hatalmas lökést adjon neki. Fogazzaro Antal: A Szent című könyve kitörölhetetlen jegyet nyomott szívébe; méghozzá jó jegyet. Itt Mária ismét tapasztalta a már elôbb is jelentkezett furcsa érzést, ,,mintha ujjaiból hosszú, igen hosszú szálak indulnának ki, amelyek kinyúlnak a végtelen térbe, és ott összekapcsolódnak a többi hozzá hasonló szálakkal'', amelyek más személyektôl indultak ki, mintegy óhajtva az összefonódást. Reggióban ezenkívül újból kivirágzott Szent Ferenc iránti rajongása, ami lelkiségének állandó jellemvonása lesz. De ugyanitt omlott össze Márióval való jegyessége, anyja mesterkedései következtében. 1922. augusztus 2-án visszautazott Firenzébe, és még két évig maradt ott, öszetörten ,,keserű emlékei'' miatt. A család 1924 szeptemberében végleg Viareggióba költözött, a késôbb megvett kis házba. Mária Viareggióban is folytatta visszavonult életét. Néha kisétált a tengerhez és a fenyvesbe, vagy a bevásárlások ürügyével ment el hazulról. Ezek a bevásárlások lehetôvé tették rövid látogatásait a szentségi Jézusnál anélkül, hogy magára vonta volna miattuk anyja villámait. A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz példáján felbuzdulva, akinek Egy lélek története című könyvét egyhuzamban olvasta végig, 1925. január 28-án áldozatul kínálta fel magát az irgalmas Szeretetnek, s ezt a felajánlást ezentúl mindennap megújította. E pillanattól kezdve Jézus iránti szeretete mérhetetlenül megnôtt, úgyannyira, hogy saját szavaiban és tetteiben Jézus jelenlétét érezte. Fűtötte a vágy, hogy Istenének szolgáljon. Ezért szeretett volna belépni Szent Pál Társaságába, de meg kellett elégednie ,,egy alázatos, elrejtett, egyedül Isten által ismert apostolkodással, amelynek lendítôi inkább a szenvedés, mint a cselekvés voltak.'' Azonban, 1929 decemberétôl kezdve, amikor belépett a Katolikus Akcióba, mint a leányok kulturális küldöttje, nyilvánosan is a lelkek javának szentelhette magát. Munkáját odaadóan végezte, és az általa tartott elôadások egyre több hallgatót vonzottak a nem-hívôk közül is. Közben az a nagy elhatározás érlelôdött meg benne, hogy áldozatul ajánlja fel magát az isteni Igazságosságnak is, és erre ,,egy még tisztább, még önmegtagadóbb élettel készült fel''. Már jóval elôbb szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalmat tett. Az új felajánlás 1931. július 1-én történt. E naptól kezdve egyre kevésbé kímélték a testi és a lelki szenvedések. 1933. január 4-e volt az utolsó nap, amelyen Mária, végtelen erôlködéssel, utoljára ki tudott menni a házból. 1934. április 1-tôl kezdve pedig többé nem kelt föl az ágyból. Ekkor vette kezdetét ,,erôs szeretet-elragadtatásban'' hosszú, tevékeny betegsége. Eszköz lett Isten kezében. Küldetése ez volt: ,,Szenvedni, engesztelni és szeretni''. Ebben az idôszakban, pontosan 1935. május 24-én lépett a Valtorta ház szolgálatába Diciotti (ejtsd: dicsotti) Márta, aki hűséges társnôje lett Máriának, ,,hallgatója'' írásainak, szeretô gondozója és segítôje haláláig, halála után pedig emlékei ôrzôje. (Azóta már ô is meghalt.) A vigasztaló tényt, hogy barátságos személy került melléje, mély fájdalom követte: egy hónap múlva, június 30-án meghalt az apja. Az apa ,,mindig türelemmel, szelíden és szeretettel végezte kötelességét, megbocsátotta a sérelmeket, jóval viszonozta a rosszat, leküzdötte irtózatát az iránt, aki ôt félreismerte és minden percben megsebesítette.'' (Célzás feleségére.) Mária élet-halál közé került fájdalma miatt, hogy nem lehetett apja mellett, annak utolsó pillanataiban, sôt még halottként sem láthatta ôt. Az anya a ,,késôn ébredt szeretet ostoba megnyilvánulásai'' után még kegyetlenebbé és zsarnokibbá lett, mint elôbb. ,,Az, hogy teljesen önmaga urává vált, megzavarta az eszét.'' Mária pedig, betegágyán, tovább szenvedett és szeretett. Egyre jobban átadta magát Isten akaratának. Vigasztalta a bánkódókat, helyes irányba terelte a lelkileg tévelygôket, elfogadta a bekövetkezô idôkre vonatkozó fájdalmas figyelmeztetéseket, és mindenben kimutatta jellemének férfias erejét, és Istenre irányult elméjének éles felfogását. 1942 táján Valtorta Máriát meglátogatta Romualdo M. Migliorini (ejtsd: miljorini) atya, a Szerviták rendjébôl. Lelki-vezetôje lett és négy éven át az is maradt. Migliorini atya kérésére, 1943-ban, Mária beleegyezett önéletrajzának megírásába, azzal a kikötéssel, hogy lelke teljes föltárásával elmondhat minden jót és minden rosszat. Alighogy befejezte önéletrajzát, megkezdôdtek látomásai, és ezzel kapcsolatos írói tevékenysége. Néhány év leforgása alatt, egyhuzamban tizenötezer füzet-oldalt írt tele, amit csak most kezdenek egyetemesen elismerni, mint tudományos és irodalmi alkotást. Mindezt az események és személyek által okozott kimondhatatlan testi-lelki szenvedések között vetette papírra, minden tekintetben kedvezôtlen körülmények között. A felajánlások sora még nem ért véget. 1949. április 18-án Mária felajánlotta Istennek azt az áldozatot, hogy nem éri meg műve jóváhagyását, és ezt megtoldotta még értelme értékes odaajándékozásával is. Az Úr elfogadta felajánlását. Amikor ugyanis Mária látta a mű elgáncsolását, fokozatosan magába zárkózott, 1956-tól pedig lelkileg elszigetelôdött környezetétôl. Amikor teljesen munaképtelenné vált, akkor is megôrizte tiszta, derűs külsejét. Nyugodtan ült ágyában, mint egy nagy gyermek, akinek arra is szüksége van, hogy megetessék, de sohasem kért semmit sem. A házban Diciotti Mártán kívül más nem lakott, mert 1943-ban Mária anyja is meghalt. Máriának kevés látogatója akadt, baráti köre is megritkult. Mária csendben hunyt el, 1961. október 12-én, fél tizenegykor, életének 65., betegségének 28. évében. 1944-bôl származó egyik írásában olvassuk, hogy az Úr azt mondta neki: ,,Milyen boldog leszel, amikor majd észreveszed, hogy az én világomban vagy, és hogy úgy érkeztél ide a szegény világból, hogy észre sem vetted. Egy látomásból kerültél át a valóságba, mint a kisgyermek, aki anyjáról álmodik, és arra ébred, hogy anyja szívére szorítja. Így teszek majd én is veled.'' Halálos ágyához a Szervita harmadrend társigazgatóját hívták. Mária ugyanis tagja volt mind a Szervita, mind a ferences harmadrendnek. Abban a pillanatban, amikor a pap kimondta a lelket buzdító szavakat: ,,Távozz el, keresztény lélek, ebbôl a világból'', Mária lehajtotta fejét, és meghalt. Valóban az engedelmesség testtartása volt ez, engedelmes életében a legutolsó. Holttestét ugyanabban a szobában, ugyanazon az ágyon ravatalozták fel, amely tanúja volt szenvedéseinek, munkásságának, felajánlásainak és halálának. Már évekkel elôbb elkészítette halotti ruháját, a keresztelési kendôt, amely fejét fogja takarni, leírta a mondatot, amit majd a kis gyászlapra kell nyomtatni: ,,A szenvedést befejeztem, de szeretni nem szűnöm meg''. A gyérszámú, de megilletôdött látogatók megcsodálhatták jobb kezének fehérségét -- annak fáradhatatlan kezét, aki magát ,,az Úr írótollának'' nevezte -- míg bal keze lassan elkékült. Térdei pedig, amelyek íróasztalul szolgáltak, kissé hajlottnak látszottak még most is, hogy igazi pihenôre tért. Október 14-én temették el, korán reggel, egyszerűen, amint már régen meghagyta. A Szent Paulinusz plébániatemplomban végzett beszentelési szertartás után, rövid autósor kísérte a holttestet a Misericordia temetôbe. Tíz évvel késôbb, 1971. október 12-én exhumálták a maradványokat. Ezeket különleges kezelésnek vetették alá, hogy megmaradásukat biztosítsák, majd ugyancsak a viareggiói temetôben, családi sírban helyezték el. Azonban 1973. július 2-án átvitték a firenzei Santissima Annunziata templomba, és a Szervita atyák káptalani kápolnájában temették el. Írásai Valtorta Mária írásainak legnagyobb részét mindenféle nehézségek között adták ki. Nem kísérte hírverés, mégis, csodálatos módon, csöndben terjed Olaszországban és szerte a világon, és beérnek a teljes áldozat lelki gyümölcsei. Írásai kb. tizenötezer füzetoldalnyit tesznek ki kézírásban. Ezeket fôleg 1943. április 23-a és 1947. április 27-e között vetette papírra, kis részüket pedig 1948 és 1951 között. A tizenötezer oldalt kedvezôtlen idôkben és körülmények között (háború, kitelepítés, nélkülözések, betegség és mindenfajta megpróbáltatás közepette) írta. Nem készített elôzetes vázlatokat vagy piszkozatot, hanem közvetlenül, azonnal írta tele a 122 füzetet, minden átnézés, újra fogalmazás vagy javítgatás nélkül. Nem álltak rendelkezésére tudós személyek vagy megfelelô könyvek, a Szentírás és X. Pius Katekizmusa kivételével. Valtorta Mária néha még a fejezetek sorrendjét is csak késôbb jelezte. Műveinek majdnem kétharmad részét alkotja az a hatalmas elbeszélô és tudományos mű, amely a Boldogságos Szűz Mária születésével kezdôdik, majd kibontakozik Jézus elrejtett életén, nyilvános működésén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül, és a Szűzanya mennybe való felvételével fejezôdik be. A mű olasz címe: Il Poema dell'Uomo-Dio, és jelenleg tíz kötetre osztva kapható. Lefordították már a teljes művet franciára, spanyolra, folyamatban van (1989 elején) a német és az angol fordítás kiadása, terbevették a magyar kiadást is. Részletei megjelentek már a magyaron kívül sok más nyelven is. A nagy Jézus életrajzon kívül kiadták Valtorta Mária Önéletrajzát, Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelének magyarázatát, a korabeli mise leckéinek magyarázatát, és egyéb írásainak gyűjteményét, három vaskos kötetben. Tervezik leveleinek kiadását is. Valtorta Mária mindig kifejezetten isteni eredetűnek tartotta látomásait és a diktálásokat. Sohasem fáradt bele annak hangoztatásába, hogy ô csak ,,eszköz'', ,,szerszám'', ,,toll'' Isten kezében. A tanúk, de fôleg Diciotti Márta kijelentik, hogy Mária bármely pillanatban hozzáfogott az íráshoz, ágyban ülve, térdén a füzettel, kegyetlen szenvedések között is, mégis a legnagyobb természetességgel és minden feltűnô jel nélkül. Félbe lehetett ôt szakítani minden semmiségért, és utána könnyedén folytatta munkáját. ,,Állíthatom -- olvassuk Valtorta Mária egyik nyilatkozatában -- hogy semmiféle emberi forrásmunka nem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy megtudhassam, mit is írok, és gyakran azt sem értem, amit leírok.'' Bár adódtak ellenvélemények és harcos hangok is, Valtorta Mária írásait magasrangú hittudósok és világi személyek szóban és írásban egyaránt elismerték. Különösen műveinek eredetiségét es páratlan mivoltát hangsúlyozták, és azt, hogy tökéletes összhangban állnak a katolikus Egyház tanításaival. Azt is kiemelték, hogy műve nem arányos emberi tudásához, bár elismerik az írónô értelmi képességeit, emlékezô tehetségét, műveltségét, kitartását, minden lelki és szellemi adottságát. Nem tartják azonban lehetségesnek, hogy annyi pontos ismeret és oly mély tudás lett volna benne fölhalmozódva. XII. Pius pápa, 1948-ban, amikor átnézte a kéziratot, kijelentette az azt bemutató teológia-tanárnak, Corrado Berti atyának: ,,Adják ki ezt a művet úgy, amint van, anélkül, hogy nyilatkoznának rendkívüli vagy kevésbé rendkívüli eredetérôl. Aki elolvassa, majd megérti.'' Híres szentírástudósok és hittudósok is elismerôleg nyilatkoztak róla: Bea bíboros, Gabriele A. Allegra, Felice Cappello S. J., Alfonso Carinci és Msgr. Gabriele Roschini. Jézus, 1943. augusztus 23-án ezt mondta Máriának: ,,Józanságra van szükség ajándékom használatában. Nem nyílt és zajos, hanem lassú és fokozatosan terjedô, névtelen terjesztésre. Amikor kezed békében megnyugszik a dicsôséges feltámadásra várva, akkor, és csak akkor fogják említeni nevedet.'' ======================================================================== A fordítások listája -- rövidítések A látomások alapján készült, II Poema dell'Uomo-Dio című, tízkötetes Jézus életrajzból és Valtorta Mária egyéb feljegyzéseibôl, 1991 január 1-ig a következô részletek jelentek meg a VALLÁS ÉS ÉLET kiadásában (zárójelben az idézésnél használt rövidítés): Tizenöt titok (TT) -- Rózsafüzér titkok 60 oldal Mária élete (M) és Üdvözlégy Mária (Ü) -- 16 füzetben, 710 oldal A Keresztelô (K) 72 oldal Péter (Pt) -- 7 füzet, 342 oldal Tíz apostol: Júdás és Jakab (JJ), János (J), András (A), Simon (S), Tamás (Ta), Máté (Mt), Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan, 6 füzet, 312 o. Kerióti Júdás (Jd) -- 13 füzet, 594 oldal A nôtanítványok (N) -- 92 oldal Tízparancs (T) 49 oldal A hegyi-beszéd (H) 60 oldal Példabeszédek (P) -- 12 füzet, 488 oldal Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok (E) amelyek más füzetekben nem szerepelnek, -- 7 füzet, 319 o. Jézus csodái (Jcs) 4 füzet, 210 oldal Jézus és a gyermekek (Gy) 6 füzet, 307 oldal A betlehemi pásztorok (Bp) 72 oldal Jézus, a szegények barátja (Jszb) 4 füzet, 222 old. Lázár (L) 100 oldal Jézus gazdag barátai (Jgb) 2 füzet, 146 oldal Gamáliel (G) 49 oldal Mária Magdolna (MM) (Jb 1) 100 oldal Jézus és a bűnbánók (Jb) 3 füzet 210 oldal Jézus és a pogányok (Jp) 5 füzet, 274 oldal Jézus és a gyászolók (Jgy) 60 oldal Az Utolsó Vacsora (UV) és Jézus szenvedése (Jsz) 2 füzet, 140 oldal Feltámadt! (F) és Az Apostolok keresztútja (Ak) 84 oldal. Utolsó oktatások (Uo) és Az Ôsegyház (Ô) 88 oldal A Szeretet vértanúi (Sz) 88 oldal Valtorta Mária (V) 4 füzet, 188 oldal Rövidítések A Tíz apostol: András Ak Az Apostolok keresztútja Bp A betlehemi pásztorok E Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok, amelyek más füzetekben nem szerepelnek F Feltámadt! G Gamáliel Gy Jézus és a gyermekek H A hegyi-beszéd J Tíz apostol: János (J) Jb Jézus és a bűnbánók Jcs Jézus csodái Jd Kerióti Júdás Jgb Jézus gazdag barátai Jgy Jézus és a gyászolók JJ Tíz apostol: Júdás és Jakab Jp Jézus és a pogányok Jsz Jézus szenvedése Jszb Jézus, a szegények barátja K A Keresztelô L Lázár M Mária élete MM Mária Magdolna Mt Tíz apostol: Máté (Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan) N A nôtanítványok Ô Az Ôsegyház P Példabeszédek Pt Péter S Tíz apostol: Simon Sz A Szeretet vértanúi T Tízparancs Ta Tíz apostol: Tamás TT Tizenöt titok -- Rózsafüzér titkok Ü Üdvözlégy Mária Uo Utolsó oktatások UV Az Utolsó Vacsora V Valtorta Mária A fejezetek végén található zárójeles számok közül az első az olasz kiadás kötetszáma, a második annak oldalszáma. Az egyéb hivatkozások a füzetek oldalszámára vonatkoznak. Az elektronikus kiadásban természetesen nem érvényesek ezek az oldalszámok, ellenben egy jellemző szó segítségével könnyen megtalálhatók. A hivatkozott olasz kiadás: IL POEMA DELL'UOMO-DIO, In 10 volumi, Scritti di Maria Valtorta, Edizoini Pisani, Edizione dell'anno santo 1975, Emilio Pisani, Stampa della Tipografia Editrce M. Pisani, Isola del Liri ======================================================================== Jézus és a Sátán A Szentírás gyakran említi a Sátánt Jézussal kapcsolatban: a pusztai hármas kísértéstôl kezdve, az ördögűzéseken és az ördöggel való közreműködés vádján keresztül Júdás szentségtörô áldozásáig és az apostolokra váró megpróbáltatás megjövendöléséig. (Vö. Mt 4,1-11, Mk 1,12-13, Lk 4,1-13, Mt 9,32, Mt 12,22-37, Lk 11,14-14, 6,43-45, Jn 13,27 Lk 22,31.) Valtorta Mária nemcsak ezeket látta még részletesebben, hanem a Szentírásban fel nem jegyzett eseményekrôl is beszámol. Nagyon tanulságos egy prófétanô esete is, akit a zsidók megszállottsággal vádoltak, de akirôl Jézus kijelentette, hogy a Szentlélek beszélt általa. Már Mária megszületésekor jelentkezik a Sátán, megsejtve, hogy az született meg, akinek gyermeke szét fogja tiporni az ô fejét. Júdással kapcsolatban is gyakran szerepel a Sátán. A Getszemáni-kertben átélt haláltusában is nagy szerepe volt a Sátánnak. És Jeruzsálem népét is a Sátán lázította fel Jézus ellen. Nagyon komolyan kell vennünk ezért a Sátán létezését, és az ellene folytatott küzdelmet. Követnünk kell ebben Jézus példáját, aki imával és önmegtagadással gyôzte le a Sátánt. Valtorta Mária egyéb feljegyzéseibôl vettük az utolsó három fejezet tartalmát, amelyekben Jézus a mai idôkrôl beszél. A Sátán ma is igyekszik a kárhozatba dönteni az embereket, de ha követjük az Úr Jézus tanítását, nem lesz ereje felettünk. Azok számára, akik nem ismerik Valtorta Mária életét, zárószóként röviden összefoglaltuk, ki volt ô, és hogyan kapta ezeket az üzeneteket, látomásokat. Aki többet szeretne tudni róla, olvassa a ,,Valtorta Mária'' sorozat négy füzetét, ahol 188 oldalon keresztül ismertettük azt. ======================================================================== Süvölts, Sátán! Mária szeplôtelen fogantatásával kapcsolatban mondja Jézus: Mi lett volna, ha az Ôsszülôktôl, akik ártatlanok voltak, ártatlan gyermekek születtek volna, amint Isten akarta! Értettek volna ahhoz, hogy mentek maradjanak a Sátán fertôzésétôl, állandóan tökéletesedtek volna, gyôzedelmeskedtek volna a Sátán felett, évezredekkel azelôtt, hogy végül le lesz gyôzve, s vele minden rossz is. (M 1-16) (1-19) * * * Szűz Mária születésének napján a hosszú ideig tartó szárazság heves viharral végzôdik, amint Anna, Joákim és két munkása elérik a házat. Este felé annyira erôsödik a vihar és a villámlás, hogy az egyik munkás megjegyzi: -- Úgy látszik, mintha a Sátán kijött volna ördögeivel a pokolból. Nézzétek azokat a fekete felhôket! Kén szaga van a levegônek, és a szél süvöltése mintha átkokat szórna... Közben Anna közel áll a szüléshez. Minden gyorsan és jól halad. A vihar hirtelenül megszűnik az utolsó villámcsapással, amely éppen házuk elôtt csap le. Utána hallják a kis Mária sírását. Hatalmas szivárvány tűnik fel az égen, oly szép, amilyet még nem láttak. Csodálkozva nézik mindnyájan. Noha még nem ment le a nap, máris feltűnik egy ragyogó csillag, amely hatalmas gyémántként tündököl az égen. A telihold is fényesen ragyog. (M 1,18) (1-22) * * * Jézus, Mária születésérôl beszélve, ezt mondja: Isten, a Teremtô Atya, megteremtette a férfit és a nôt a szeretet oly tökéletes törvényével, hogy annak tökéletességét ti nem vagytok képesek felfogni. Nem vagytok képesek felfogni, mivé vált volna az emberi nem, ha nem fogadta volna el a Sátán tanítását! Süvölts, Sátán, haragodban, miközben ô megszületik. Ez a gyermek legyôzött téged! Mielôtt te lázadóvá, álnokká, megrontóvá váltál volna, ô már legyôzött téged! Ennek a most megszületett kisdednek a lehelete megtisztítja a világot a te bűzödtôl. Le vagy gyôzve! Az ô neve, tekintete, tisztasága lándzsaként, villámként, kôként hatol át rajtad, ver le téged, bebörtönöz téged pokoli barlangodba, te átkozott, aki elvetted Istentôl annak örömét, hogy minden teremtett ember Atyja legyen. Most vereséget szenvedtél egy Asszonyban és egy asszony által. Ô ellenáll minden kísértésednek, és megvédi szeplôtelen tisztaságát. Mostantól fogva, aki szereti ôt, visszatér Istenhez, hogy Istené legyen. Megvigasztalja az anyákat, akik nem tudják fájdalom nélkül megszülni gyermekeiket. Mostantól fogva Mária a jegyesek vezetôje, a haldoklók anyja, aki megédesíti számukra a halált, és megvédi ôket tôled, átkozott, és melléjük áll, amikor Isten megítéli ôket. ... Ez Isten visszavágása a Sátánnak. Minden megszentségtelenített teremtmény ellenében felemeli ezt a tökéletes Csillagot. M 1,22-23. (1-29) * * * Mária tisztaságáról ezt mondja Jézus: Istenszeretete miatt a Gonosz képtelen megtámadni ôt, pedig sokszor felhasználja a szemet, hogy behatoljon a szívbe. Tiszta, nyugodt, áldó szemek ezek, amelyekkel a tiszták, a szentek, Isten szeretettjei rendelkeznek. M 1,28 (1-42) ======================================================================== Lucifer angyal volt Az eredeti bűnt magyarázva, mondja Jézus: -- Lucifer angyal volt, a legszebb angyal. Tökéletes szellem, aki csak Istennél volt kevesebb. Ragyogó lényében mégis megszületett a kevélység párája, amit ô nem oszlatott szét. Sôt, melengetéssel sűrítgette. És ebbôl az érlelésbôl keletkezett a Rossz. Megvolt ez már az ember létezése elôtt. Isten kivetette a Paradicsomból a Rossznak ezt az átkozott létrehozóját, a Paradicsomnak ezt a bemocskolóját. Ô azonban megmaradt a Rossz örök létrehozójának, és nem tudván többé beszennyezni a Paradicsomot, a földet mocskolta be. Az átvitt értelmű fa a következô igazságot bizonyítja. Isten így szólt a férfihez és a nôhöz: ,,Ismerjétek meg a teremtett világ minden törvényét és titkát. De ne akarjátok erôszakkal elvenni tôlem azt a jogot, hogy az ember Teremtôje legyek. Az emberi nem szaporításához elég lesz az én szeretetem, amely bennetek fog keringeni, és az érzékiség kéjvágya nélkül, csupán tiszta szeretettôl lángolva, támaszt majd az emberi nem számára új Ádámokat. Mindent nektek adok. Csak az emberformálásnak ezt a titkát tartom fenn magamnak.'' A Sátán ezt az értelmi szüzességet akarta elvenni az embertôl. Viperanyelvével hízeleg, és cirógatja Éva tagjait és szemét, s ezáltal olyan gondolatokat és éleslátást támaszt benne, amilyeneket azelôtt nem ismert, mert nem mérgezte meg azokat a gonoszság. Éva ,,látott''. És miután látta, ki is akarta próbálni. Fölébredt a test! Ó, ha hívta volna Istent! Ha odafutott volna Hozzá, mondván: ,,Atyám! Beteg vagyok. Megsimogatott a Kígyó, és zavar támadt bennem.'' Az Atya megtisztította és meggyógyította volna leheletével, mert ahogy életet öntött belé, ugyanúgy tudott volna újra ártatlanságot önteni beléje. Ezzel elfeledtette volna vele a kígyómérget, sôt, utálatot keltett volna a Kígyó iránt. Ugyanígy történik azokban, akiket betegség támadott meg, és gyógyulásuk után ösztönös irtózatot éreznek iránta. Éva azonban nem az Atyához fordul, hanem a Kígyóhoz. Kellemes neki az az érzés. ,,Látva, hogy a fa gyümölcse jó és ehetô, tekintetre szép, külsôre kellemes, leszakította, és evett belôle.'' És ,,értett''. Immár belészállt a gonoszság, hogy marja belsejét. Új szemmel látta, új füllel hallotta az oktalan állatok szokásait és hangját. És ôrült vágyakozással megkívánta. Egyedül kezdte el a bűnt. Társával vitte végbe. Íme, ezért nehezedik súlyosabb ítélet a nôre. Miatta lett a férfi Istennel szemben lázadó. Miatta ismerte meg a kéjvágyat és a halált. Ômiatta nem tudott többé uralkodni hármas birodalmán: szelleme birodalmán, mivel engedte, hogy a lélek ne engedelmeskedjék Istennek; erkölcse birodalmán, mert megengedte, hogy abban a szenvedélyek uralkodjanak; a test birodalmán, mivel azt az oktalan állatok ösztöntörvényéhez alacsonyította le. ,,A Kígyó vezetett félre'', jelenti ki Éva. ,,Az asszony adta nekem a gyümölcsöt, s én ettem belôle'', mondja Ádám. A hármas vágyakozás ettôl fogva ragadta magához az ember három birodalmát. E kegyetlen szörny szorításán semmi sem képes lazítani, csak a kegyelem. És ha a hűséges gyermek akarata elevenen, lobogón, erôsen fölszítva tartja a kegyelmet, akkor sikerül majd megfojtania a szörnyet, és többé semmitôl sem kell félnie. Nem kell tartania sem a belsô zsarnokoktól, vagyis a testtôl és a szenvedélyektôl, sem a külsôktôl, azaz a világtól és a világ hatalmas uraitól, sem az üldözésektôl, sem a haláltól. Úgy van, ahogy Pál apostol mondja: ,,Ezek miatt mit sem aggódom: kevésbe veszem életemet, csakhogy végigfussam pályámat és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdetô Evangéliumról.'' (ApCsel 20,24) (1-108) * * * A Szűzanya megjegyzései ezzel kapcsolatban: ,,Öröm töltött el, hogy boldoggá tettem Istent: a hívô ember öröme ez, a boldoggá tett Isten miatt. Ó, levenni Isten szívérôl az Éva engedetlensége által okozott keserűséget! Jézusom megmagyarázta, miféle bűnnel szennyezte be magát az elsô Emberpár. Ezt a vétket azzal semmisítettem meg, hogy a fölemelkedés érdekében az ô lecsúszásuk szakaszain ellenkezô irányban haladtam végig. A bűn oka az engedetlenségben rejlett. ,,Ne egyetek arról a fáról, és ne is érintsétek'' -- mondta az Úristen. Azonban a férfi és a nô, a teremtett világ királyai -- akik azon az egy fán kívül mindent megérinthettek, és mindenrôl ehettek, mivel Isten nem akarta ôket alacsonyabb-rendűvé tenni az angyaloknál -- nem törôdtek ezzel a tilalommal. A fa: eszköz, hogy próbára tegye gyermekeinek engedelmességét. Mi az Isten parancsa iránti engedelmesség? Jó, mert Isten csak jót parancsol. Mi az engedetlenség? Rossz, mert a lelket az engedetlenség állapotába juttatja, amelyben aztán működhet a Sátán. Éva odamegy a fához, amelyrôl -- ha távol tartja magát tôle -- számára jó származott volna, de rossz, ha odamegy hozzá. A gyermekes kíváncsiságtól vonzva, odamegy megnézni, mi különös van rajta. Odahúzza az oktalanság, ami Isten parancsát fölöslegesnek tünteti fel, hiszen ô erôs, tiszta, az Édenkert királynéja. Az Édenkertben minden engedelmeskedik neki, és semmi sem árthat neki. Elbizakodottsága okozta romlását. Az elbizakodottság már a kevélység kovásza. A fánál ott találja a Csábítót, aki Éva tapasztalatlansága, gyönyörű szűzi tapasztalatlansága, rosszul leplezett tapasztalatlansága láttán, elénekli a hazugság dalát. ,,Azt hiszed, rossz van ebben? Nincs. Isten ezt csak azért mondta, mert azt akarja, hogy hatalma alatt rabságban tartson titeket. Azt hiszitek, királyok vagytok? Annyira se vagytok szabadok, mint egy vadállat. A vadállatoknak meg van engedve, hogy igazi szeretettel szeressék egymást. Nektek nincs. A vadállatnak meg van engedve, hogy teremtô legyen, mint Isten. Az állat fiakat fog nemzeni, és örömmel látja majd családja szaporodását. Ti nem. Tôletek megtagadta ezt az örömöt. Akkor hát mire volt jó, hogy férfivé és nôvé alkotott titeket? Legyetek istenek! Nem tudjátok, micsoda öröm kettônek lenni egyetlen testben, amely abból egy harmadikat, és még sok-sok harmadikat teremt? Ne higgyetek Isten ígéreteinek, amelyek szerint örömötök lesz majd utódaitokban, és látni fogjátok, hogy fiaitok új családokat teremtenek maguknak, s ezekért elhagyják apjukat és anyjukat. Az élet árnyképeit adta nektek: az igazi élet viszont az élet törvényeinek megismerését jelenti. Akkor majd istenekhez hasonlók lesztek, és így szólhattok Istenhez: 'Veled egyenlôk vagyunk!''' A csábítás pedig folytatódott, mert hiányzott belôlük az akarat annak félbeszakítására, sôt, folytatni akarták, mert ismerni akarták azt, ami nem volt az emberé. Lám, a tiltott fa valóban halált-hozó lett az emberi nem számára. Gyümölcsöt érlelô ágain a Sátántól származó keserű tudás gyümölcse csüng. S a nôbôl nôstény lesz, aki -- szívében a sátáni tudás kovászával -- megy megrontani Ádámot. A test lealázása, az erkölcs megrontása, a lélek megszégyenítése által megismerték a fájdalmat, és ezen kívül a kegyelemtôl megfosztott lélek és a halhatatlanságtól megfosztott test halálát is. Az Éva sebe által létrehozott szenvedés nem csillapodik, amíg az utolsó emberpár ki nem hal a földrôl. Én ellenkezô irányban jártam végig a két bűnös útjait. Engedelmeskedtem. Minden elképzelhetô módon engedelmeskedtem. Isten azt kérte tôlem, hogy maradjak szűz. Engedelmeskedtem. Amikor megkedveltem a szüzességet, ami oly tisztává tett engem, amilyen az elsô nô volt, mielôtt a Sátánt megismerte, Isten azt kérte tôlem, legyek hitves. Engedelmeskedtem, és a házasságot a tisztaságnak arra a fokára emeltem, amelyen Isten elgondolásában volt, amikor megteremtette a két Elsôt. Meg voltam gyôzôdve, hogy a házasságban a magányosság lesz a sorsom és az, hogy szent terméketlenségem miatt megvetnek az emberek. S most Isten azt kérte tôlem, legyek Anya. Engedelmeskedtem. Elhittem, hogy az, lehetséges, és hogy az a szó Istentôl ered, mert hallatára béke áradt szét bennem. Nem ezt gondoltam: ,,Kiérdemeltem.'' Nem így szóltam magamban: ,,Most majd megcsodál a világ, mert hasonló vagyok Istenhez, amikor megalkotom Isten testét.'' Nem. Megsemmisültem az alázattól. Az öröm, viruló rózsaszálként fakadt szívembôl. De nyomban hegyes tövisek borították, és a fájdalom szövevénye szorította össze, mint azokat a faágakat, amelyeket körülfon a folyondárok szulákja. Jegyesem fájdalmán érzett fájdalmam: ez jelentette örvendezésem töviseit. Éva az élvezetet, a diadalt, a szabadságot akarta. Én elfogadtam a fájdalmat, a megsemmisülést, a szolgaságot. Lemondtam nyugodt életemrôl, jegyesem nagyrabecsülésérôl, saját szabadságomról. Semmit sem tartottam meg magamnak. Isten Szolgálóleánya lettem testemben, erkölcsömben, lelkemben. Reá bíztam magamat, de nemcsak a szűzi foganás miatt, hanem hogy Ô védelmezze meg becsületemet, vigasztalja meg jegyesemet, adja meg azt az eszközt, amelynek segítségével ôt is eljuttassam a fölmagasztosult hitvestársi állapotra, és magunkból olyan embereket formáljak, akik visszaadják a férfinek és a nônek az elvesztett méltóságot. Elfogadtam az Úr akaratát a magam, jegyesem és Gyermekem számára. ,,Igen''-t mondtam mindhármunk nevében, mert biztos voltam abban, hogy Isten nem hazudtolja meg ígéretét, hanem segítségemre siet hitvesi fájdalmamban, amikor vétkesnek ítélnek, és anyai fájdalmamban, hisz tudom, azért szülök, hogy Fiamat a fájdalomra adjam. Igent mondtam. Igent. És ez elég. Ez az igen megsemmisítette Éva ,,nem''-ét Isten parancsára. ,,Igen, Uram, amint te akarod. Megismerem azt, amit te akarsz. Úgy élek, amint te akarod. Örülni fogok, ha te akarod. Szenvedek attól, amitôl te akarod. Igen, mindig igen, Uram, attól a pillanattól kezdve, amelyben sugarad Anyává tett engem, addig a pillanatig, amikor magadhoz szólítasz. Igen, mindig igen. Állandó igen a test minden jó szavára, minden jó erkölcsi szenvedélyre. Mintegy gyémánt talapzaton állva, lelkem szárny nélkül is hozzád repül, szolgálva téged az örömben, szolgálva a fájdalomban. Csak te mosolyogj, Istenem! Légy boldog! A bűn le van gyôzve. El van véve, megsemmisült. Sarkam alatt fekszik, könnyeimmel mostam le, engedelmességemmel semmisítettem meg. Méhembôl születik majd az új Fa, amely hordozza a gyümölcsöt, amely megismer majd minden rosszat azáltal, hogy önmagában elszenvedi, és megad minden jót. Ehhez jöhetnek az emberek, és boldog leszek, ha megismerik, még akkor is, ha nem gondolnak arra, hogy Ô tôlem születik. Csak az emberek üdvözüljenek, és Istent szeressék! Ezért Szolgálóleánya termôfölddé teszi magát, amelyen egy fa nô ki, egy lépcsô a felmenetelhez. Mindig szükség van arra, hogy tudjunk lépcsôkké lenni, hogy mások rajtunk felmehessenek Istenhez. Nem számít, hogy lábbal taposnak, csak érjenek el a Kereszthez. Szívünk az emberek lába alatt, hogy a megváltottak száma növekedjék, és Jézusom vére ne omoljék hiába, hanem meghozza gyümölcsét. Íme, Isten Szolgálóleányának sorsa.'' M 1,71-75. (1-111) ======================================================================== A Sátán eljárásmódja Már a 12 éves Jézust bolondnak, istenkáromlónak, Sátánnak nevezte Sammai, a hitvány írástudó, akirôl a gyermek Jézus megjövendölte, hogy nem fogja meglátni az Úr dicsôségét, és nem fogja megérteni Isten Szavát, mert az aljasság, kevélység és kétszínűség meggátolja ôt a látásban és a hallásban. Kijelentette Jézus, hogy a Messiás a Gonosz szolgaságából fogja megszabadítani az egész földet, és Krisztus sok szemet és fület megnyit majd, de nem Sammaiét és a hozzá hasonlóképpen gondolkodókét, akik a halált készítik majd annak, aki nekik az életet hozza. Jézus és az írástudók vitáját lásd a Gamálielrôl szóló füzet 4-10. oldalán. (1-285) * * * Mielôtt Jézus megkezdte volna nyilvános működését, negyven napig a pusztában imádkozott és böjtölt. Ennek végén odament a Sátán, és megkísértette Ôt az érzékiség, falánkság, hiúság és hatalomvágy kísértésével. Ezt részletesen megtalálhatjuk a nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliumánál (E 1,22-27). Itt csak Jézus hozzáfűzött magyarázatát ismételjük meg: Láttad, hogy a Sátán mindig a jóakarat leplébe öltözik. Nem látszik rendkívülinek. Ha a lelkek figyelmesek, és fôleg, ha természetfeletti kapcsolatban állnak Istennel, észreveszik azt, ami óvatosságra figyelmezteti ôket, és felkészülnek arra, hogy visszavessék a sátáni cselvetéseket. De ha a lelkek nem figyelnek fel az istenire, ha elválasztja ôket a testiség, amely hatalmába ejti és elkábítja ôket, ha nem nyernek segítséget az imából, amely összeköt Istennel, és kiárasztja erejét, mintegy csatornaként, az ember szívébe, akkor nehezen veszik észre a rejtett cselvetést, amely ártalmatlannak látszik, és elbuknak. Utána nagyon nehéz kiszabadítani magukat. A Sátán két legközönségesebb fogása, hogy hozzáférjen a lélekhez: az érzékiség és a falánkság. Mindig a testtel kezdi. Miután ezt lerombolta, és szolgájává tette, megtámadja a felsôbbrendű részt. Elôbb az erkölcsi felfogást: a gondolatot támadja meg, kevélységével és sóvárgásaival. Utána a szellemet, elôször megfosztva a szeretettôl - - ez többé nem létezik, amikor az ember az istenszeretet helyébe más emberi szereteteket helyezett -- de az isten-félelemtôl is. És akkor az ember átengedi testét és lelkét a Sátánnak, hogy élvezze, amit akar, és mindig több élvezete legyen. Láttad, miként viselkedtem. Hallgattam és imádkoztam. Hallgatás. Mert ha a Sátán elkezdi csábítását, és körüljár minket, nem szabad ostoba módon elveszteni türelmünket, se félni nem kell tôle. Tartózkodóan kell viselkednünk jelenlétében, és imával kell ellensúlyoznunk cselvetéseit. Hasztalan vitatkozni a Sátánnal. Ô gyôzne, mert nagyon ravaszul tud beszélni. Csak Isten gyôzheti le ôt. Azért Istenhez kell menekülni, aki beszél általunk, rajtunk keresztül. Meg kell mutatni a Sátánnak az Ô nevét, az Ô jelét, nem papírra írva vagy fába vésve, hanem szívünkbe írva, oda belevésve. Az én nevemet, az én jelemet. Csak akkor kell visszautasítani a Sátánt, amikor tetteti, hogy ô olyan, mint az Isten. Akkor Isten szavát kell használnunk. Ezt nem tudja elviselni. A küzdelem után jön a gyôzelem, és az angyalok szolgálják és megvédik a gyôztest a Sátán dühétôl. Ôk felfrissítik az égi harmattal, a kegyelemmel, amellyel eltöltik a hívô szívét, az áldással, amellyel elhalmozzák lelkét. Szükség van arra, hogy le akarjuk gyôzni a Sátánt, szükség van az Istenbe és az Ô segítségébe vetett hitre. Hitre az ima erejében és az Úr jóságában. Akkor a Sátán nem tud ártani nekünk. (2-33) ======================================================================== Már legyôztél engem! Az elsô ördögűzés a kafarnaumi zsinagógában történt. Lásd részletesen a 4. évközi vasárnap B sorozatának evangéliumában (E 4,139-141). Itt csak az ördögűzés jelenetét ismételjük meg: Jézus megparancsolja, hogy a megszállott férfit hozzák eléje. Megindul a küzdelem. Úgy látszik, az ember annyira hozzászokott a némasághoz, hogy erôlködnie kell, és nyög, de végül beszélni kezd: -- Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Miért jöttél, hogy gyötörj minket? Miért semmisíted meg hatalmunkat, te, Ég és Föld Ura? Tudom, ki vagy: Istennek Szentje. Egy ember sem volt nagyobb nálad, mert a te emberi testedben ott van az Örök Gyôztes Lelke. Már legyôztél engem a... -- Hallgass! Menj ki belôle! Parancsolom! A férfit valami furcsa roham kapja el. Heves mozdulatokkal hánykolódik, mintha valaki durván lökdösné, darabokra akarná tépni, embertelenül ordít, köpköd, elterül a földön, de utána feláll, csodálkozva és meggyógyulva. (2-119) * * * Jézus a Getszemáni kertben oktatja Júdást... (Lásd részletesen Jd 1,17-20) Az angyalokról beszélve ezt mondja: -- Mivel szellemi lények, csak egyfajta bűnük lehet, amint egyikük vétkezett is, és magával rántotta azokat, akik kevésbé voltak erôsek a szeretetben. Ez a bűn a kevélység, a nyíl, amely eltorzította Lucifert, aki a legszebb fôangyal volt, és a Mélység elrettentô szörnyetegévé változtatta. Nem az angyalok számára jöttem, akik Lucifer elbukása után borzadnak a kevély gondolatnak még árnyékától is. Az emberekért jöttem, hogy angyalokká tegyem ôket. Az ember a teremtett világ tökéletes lénye volt. Birtokában volt az angyali léleknek és a teljes állati szépségnek minden részében és erkölcseiben. Nem volt hozzá hasonló teremtmény. Ô volt a föld királya, amint Isten az ég Királya, és egy napon, amelyen utoljára aludt volna el a földön, királlyá lett volna az Atyával az égben. A Sátán letépte az angyal-ember szárnyát, és állati karmokat tett helyébe. Elcsábította ôt, erôs tisztátalan vágyakat keltve benne, s elérte, hogy inkább ember- ördögnek lehet nevezni, mint embernek. Én meg akarom szüntetni a Sátán által okozott eltorzulást, meg akarom semmisíteni a megfertôzött test romlott sóvárgását. Vissza akarom adni az embernek a szárnyakat, ismét királlyá akarom tenni, hogy az Atyával együtt örököse legyen az égi birodalomnak. Tudom, hogy az ember, ha akarja, megteheti, amit mondok, és ismét királlyá és angyallá lehet. Nem mondanám neked, ha nem tudnád megtenni. Nem vagyok azoknak a szónokoknak egyike, akik lehetetlen tanításokat hirdetnek. Igazi testet öltöttem, hogy tapasztalatból is megismerjem, milyen kísértések érik az embert? -- És a bűnök? -- Kísértést mindenki szenvedhet. Bűnbe csak azok esnek, akik akarnak. -- Jézus, te sose követtél el bűnöket? -- Sose akartam vétkezni. Nem azért, mert az Atya Fia vagyok. Hanem azért, hogy megmutassam az embereknek, az Emberfia azért nem vétkezett, mert nem akart vétkezni, és ha az ember nem akar, ô is képes elkerülni a bűnt. -- Voltak valaha is kísértéseid? -- Harmincéves vagyok, Júdás. És nem egy hegyen lévô barlangban éltem, hanem emberek között. De ha a föld legelhagyatottabb részén éltem volna is, azt gondolod, nem jöttek volna kísértések? Mindnyájunknak részünk van a jóban és a rosszban. Mindnyájan magunkkal hordjuk. Isten lehelete éleszti a jót, akárcsak egy illatos tömjénezôt. A Sátán fúj rá a rosszra, hogy az, vadul égô tűzzé váljék. De az éber akarat és az állhatatos ima nedves homokként elfojtja a pokoli tüzet, és kioltja. -- De ha sose vétkeztél, hogyan tudod megítélni a bűnösöket? -- Ember vagyok, és Isten Fia vagyok. Amit nem ismerek, mint ember, s ezért helytelenül ítélhetném meg, azt ismerem és megítélem, mint Isten Fia. De elvégre is!... Júdás, válaszolj nekem erre a kérdésre: Ha valaki éhezik, mi okoz neki nagyobb szenvedést: ha azt mondja: ,,Most asztalhoz ülök'', vagy: ,,Nincs mit ennem!'' -- Jobban szenved a második esetben, mert az étel hiányának gondolata felidézi benne annak kellemes illatát és a gyötrô vágyat bensejében. -- Íme: a kísértés épp oly gyötrô, mint ez a vágy. A Sátán még élesebbé, kimondottabbá, csábítóbbá teszi, mint bármely cselekedet. Míg a cselekedet kielégít, és néha hányingert okoz, a kísértés nem szűnik meg, hanem mint a megnyesett fa, még erôsebbé válik. -- És te sose buktál el? -- Sose. -- Hogyan tudtad elkerülni? -- Azt mondtam: ,,Atyám, ne vígy engem kísértésbe!'' -- Hogyan? Te, a Messiás, aki csodákat művelsz, az Atya segítségét kérted? -- Nemcsak segítségét. Azt kértem, hogy ne vigyen engem kísértésbe. Azt hiszed, hogy mivel az vagyok, aki vagyok, nem szorulok rá az Atyára? Ellenkezôleg! Igazán mondom neked, hogy az Atya mindent megad a Fiúnak, és a Fiú mindent az Atyától kap. És mondom neked, hogy mindazt, amit az én nevemben fognak kérni az Atyától, elnyerik. (2-170) * * * Jézus -- elsô találkozása alkalmával -- Lázárral beszélget, aki megkérdezi Ôt: -- Álnoknak tartod a világot? Mester? -- A világot?... Nem. A világ hatalmasát: a Sátánt! Ha nem ô uralkodna a szívekben, és nem birtokolná azokat, nem találnék ellenkezésre. De a Gonosz a Jó ellen van, és nekem le kell gyôznöm mindenkiben a rosszat, hogy elhelyezzem beléjük a jót... de nem mindenki akarja. -- Ez igaz! Nem mindenki akarja! Mester, milyen szavakkal fordulsz a bűnösökhöz, hogy megtérítsd és meggyôzd ôket? A szigorú feddés szavaival, mint azok, akikkel Izrael történetében gyakran találkozunk, és amelyeket legutóbb az Elôfutár is használt... vagy az irgalmasság szavaival? -- Szeretetet gyakorolok és irgalmasságot. Hidd el, Lázár, hogy az elbukottakra nagyobb hatással van egy szeretetteljes pillantás, mint az elátkozás! -- És ha kinevetik a szeretetet? -- Továbbra is szeretni kell... a végletekig. (2-289) ======================================================================== Menjetek ki ezekbôl! Péter házában van Jézus, amikor egy anya kéri: -- Könyörülj rajtam, Uram! Ezt a fiamat egy ördög kínozza, és némává teszi. -- Ez az én testvérem meg hasonló a tisztátalan állathoz. A sárban fetreng, és ürüléket eszik. Egy gonosz szellem kényszeríti erre, és -- nem akarva, tisztátalan dolgokat művel -- mondja más valaki. Jézus odamegy az esengô csoporthoz. Fölemeli a karját, és megparancsolja: -- Menjetek ki ezekbôl! Hagyjátok meg Istennek a teremtményeit! Üvöltés és lárma közepette meggyógyul a két szerencsétlen. Az asszonyok, akik ezeket vezették, áldást mondva borulnak a földre. -- Menjetek haza, és legyetek hálásak Istennek! Békesség mindenkinek! Menjetek! Miután elmennek, Jézus kijelenti: -- Barátaim, bizony mondom nektek, minden bűn megtalálható Izraelben, és az ördögök szállást vettek benne. Nemcsak olyan megszállások vannak, amelyek az ajkat teszik némává, kényszerítenek, hogy az ember állat módjára éljen és mocskot egyék. Azok a legigazibb és legnagyobb számú megszállások, amelyek a szívet teszik némává a tisztesség és a szeretet iránt, s a szívet a tisztátalan bűnök erkölcsi fertôjévé változtatják át. Ó, Atyám! -- Jézus leverten leül. -- Fáradt vagy, Mester? -- Nem fáradt, Jánosom. Hanem le vagyok sújtva a szívek állapota miatt, és mert kevés bennük az akarat, hogy megjavuljanak. Én eljöttem... de az ember... az ember... Ó, atyám! -- Mester, én szeretlek, és mi mindnyájan szeretünk... -- Tudom. De oly kevesen vagytok... míg az én kívánságom, hogy megmentselek titeket, oly nagy! Jézus átöleli Jánost, és fejét annak fején nyugtatja. Szomorú. Péter, András és Jakab ott állnak körülötte, és szeretettel, szomorúan nézik. (2-134) ======================================================================== A Sátán bosszúvágya Jézus, Jánossal, a Keriótival és Simonnal ellátogat Betlehembe. Még el sem érkezik oda, egy vidéki földbirtokos máris tanújelét adja haragjának a betlehemi pásztorok és a napkeleti bölcsek iránt, akik -- szerinte -- felébresztették Heródes féltékenységét és okai lettek a gyermekmészárlásnak. Szerinte a három ,,jós'' a Sátán országából jött. Amikor Jézus meg akarja gyôzni tévedésérôl, kidobja Ôt házából a három tanítvánnyal együtt. (Jd 1,24-46) Annát, aki befogadta a Szentcsaládot, az elkeseredett lakosság megölte, és házát felgyújtotta. Jézus a ház romjain állva beszélni kezd a vásárra gyülekezô népnek, s közben ezeket mondja: -- Veletek sírok. De hallgassatok meg, hazám testvérei, akik Betlehem áldott földjén éltek, amely a legkisebb Júdea városai közül, de a legnagyobb Isten és az emberiség szemében, mert az Üdvözítô bölcsôje, amint Mikeás mondja. Éppen ezért haragudott reá a Sátán, mert Isten Dicsôségének, Tüzének, Megtestesült Szeretetének lakóhelyévé lett Isten rendelésébôl. ,,Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé. Ô lábbal tapos téged, és te sarka után leselkedel.'' Lehet-e annál nagyobb ellenségeskedés, mint amely a gyermekek ellen irányul, akik az asszonyok szívének legdrágább kincsei? És kinek a sarka erôsebb, mint az Üdvözítô Anyjáé? Íme, azért természetes volt a legyôzött Sátán bosszúvágya, aki nem az anyák sarkába harapott, hanem szívébe, az Anya miatt. Ó, sokszoros volt a fájdalom, amikor elvesztették gyermekeiket, miután a világra szülték ôket! Ó, rettenetes volt az atyák gyötrelme, akik gyermekeikért vetettek és verítékeztek, és utána elvesztették azokat! De örvendezz, Betlehem! A te tiszta véred, az ártatlanok vére elôkészítette az utat a Messiás lángoló bíbora számára... A tömeg, amely mindinkább morajlani kezdett, miután Jézus az Üdvözítôt említette, és annak Anyját, most már világos jelét adja indulatainak. Végül, amikor Jézus kijelenti, hogy Ô a Messiás, a nép köveket ragad, és dobálni kezdi. (2-201) ======================================================================== A bűn a Sátán lánca Jézust kitiltják a jeruzsálemi templomból, s azért Lázárnak egy Jordán-menti tanyáján húzódik meg apostolaival, és az Ôt ott felkeresô népnek a tízparancsolatot magyarázza. (Lásd az errôl szóló füzetet.) Az elsô parancs magyarázata közben mondja: -- Az igazi szolgaságból hozlak ki most titeket. Íme, a Szabadító! Én vagyok. Jövök, hogy széttörjem bilincseiteket. Minden emberi uralkodó meghalhat, és halálával felszabadulnak a leigázott nemzetek. A Sátán azonban nem hal meg. Örökké él. Ô az uralkodó, aki leigázott titeket, és oda hurcol, ahová akar. A bűn bennetek van. És a bűn az a lánc, amellyel a Sátán fogva tart titeket. Én jövök, hogy széttörjem a láncot. Az Atya nevében jövök. Ez az én kívánságom is. Íme, teljesül a meg nem értett ígéret: ,,Kihoztalak titeket Egyiptomból és a rabszolgaságból.'' Most ez lelki értelemben beteljesül. Az Úr, Istenetek kihoz titeket annak a bálványnak a földjérôl, amely elcsábította az ôsszülôket, kiszabadít titeket a bűn szolgaságából, újból a kegyelembe öltöztet titeket, bebocsát titeket Országába. Igazán mondom nektek, hogy azok, akik hozzám jönnek, hallani fogják a Magasságbeli kedves atyai hangját boldog szívükben: ,,Én vagyok a te Urad, Istened, és magamhoz vonzalak titeket, szabadok és boldogok lesztek.'' Jöjjetek! Forduljatok az Úrhoz szívetekkel és arcotokkal, imádságaitokkal és akaratotokkal! A kegyelem órája elérkezett. (2-523) * * * Ne csaljátok meg várakozásában az Urat! Ô büntetést ígér a bűnösnek és a bűnös fiainak. És Isten nem hazudik ígéreteiben. De ne csüggedjetek el lelketekben, ember és Isten gyermekei! Halljátok a másik ígéretet, és örvendjetek: ,,Én irgalmasságot gyakorolok ezerszeresen azokon, aki szeretnek és megtartják parancsaimat.'' A jók ezredik nemzedékéig. És az ezredik gyengeségéig a szegény emberfiaknak, akik nem gonoszságból buknak el, hanem könnyelműségbôl és a Sátán cselvetése miatt. (2-529) * * * Mielôtt Jézus belekezd a negyedik parancs magyarázatába, meggyógyítja a betegeket. Egy vízfejű gyermek meggyógyítása után megkérdezik tôle: -- Akaratod folytán gyógyult meg, vagy neved ereje által? -- Az Atya akarata folytán, aki mindig kegyes a Fiúhoz. De az én nevem is üdvösség. Ti tudjátok: Jézus annyit jelent, mint Szabadító. A lélek és a test üdvössége. Aki igaz hittel ejti ki Jézus nevét, az kigyógyul a betegségekbôl és a bűnbôl, mert minden lelki vagy testi betegségben a Sátán karma van, aki azért idézi elô a testi betegségeket, hogy a test szenvedése által lázadásra ingerelje, és kétségbeesésbe vigye az embert, az erkölcsi vagy lelki szenvedéseket pedig azért okozza, hogy kárhozatba taszítson. -- Akkor szerinted az emberi nem egyetlen szerencsétlensége sem mentes a Belzebubtól? -- Nem mentes. Ôáltala lépett a világba a betegség és a halál. És a gonosztett és a romlás szintén ôáltala jött a világba. Amikor látjátok, hogy valamilyen csapás gyötör valakit, gondoljatok arra, hogy az illetô a Sátán miatt szenved. Amikor látjátok, hogy valaki bajt okoz, akkor is arra gondoljatok, hogy az illetô a Sátán eszköze. -- De a betegségek Istentôl jönnek! -- A betegségek a rendben való rendellenességet jelentik. Mert Isten az embert egészségesnek és tökéletesnek teremtette. A Sátán hozta a rendellenességet az Isten által alkotott rendbe, s ez a rendellenesség hozta magával a testi betegségeket és azok következményeit, vagyis a halált vagy a gyászos örökségeket. Az ember Ádámtól és Évától örökölte az áteredô szennyfoltot. De nemcsak ezt. Ez a szennyfolt egyre inkább terjed, felölelve az ember három részét: a test mind bűnösebbé válik, s ezért gyenge és beteg; az erkölcs mind kevélyebbé és emiatt romlottabbá; a lélek egyre hitetlenebbé, vagyis egyre bálványozóbbá. Ezért szükséges megtanítani a névre, -- amint én is tettem ezzel a fogyatékossal -- amelytôl menekül a Sátán, és bevésni az elmébe és a szívbe, és birtoklást jelentô pecsétként tenni rá énünkre. (Lásd a teljes történetet: Jcs 1,14-16) (2-546) * * * Az ötödik parancs magyarázata közben Jézus felveti a kérdést: ,,Hogyan gyilkoltam?'' Dühöngve, az elsô heves kitörés után is? Néha az ember nem képes megfékezni magát, mert a Sátán beleveti ôt a rosszba úgy, mint ahogy a parittyázó elveti a követ. De mit szólnátok a kôhöz, amely, miután elért a célponthoz, visszatérne a parittyába, hogy újból kivessék és ölhessen. Azt mondanátok: ,,Mágikus, pokoli erô szállta meg!'' Így van ez azzal az emberrel, aki az elsô ütés után másodszor, harmadszor, tizedszer üt anélkül, hogy vadsága csökkenne. Mert ha jogos haragból származik a felindulás, azonnal elmúlik, és aláveti magát az értelemnek az elsô kirobbanás után. A Sátán azonban maga a gyűlölet, és nem érezhet részvétet a testvér iránt, azért az igazi gyilkos vadsága annál inkább növekszik, minél inkább veri áldozatát. (2-578) * * * A kilencedik parancs magyarázata közben Jézus felveti a kérdést: -- Rossz a kísértés? Nem. A Gonosznak a műve. De annak számára, aki gyôzedelmeskedik felette, dicsôséggé válik. (2-592) * * * Jézushoz visznek egy ördögtôl megszállott római férfit, akirôl azt hiszik, hogy ôrült. De egyetlen orvos sem tudta meggyógyítani. Jézus kijelenti: -- Ô nem ôrült. Hanem egy alvilági lény -- így mondom, miattad, aki pogány vagy -- hatolt belé. -- De nincs benne jós-szellem. Sôt, csak tévedéseket mond -- jegyzi meg testvére. -- Mi ezt ,,ördög''-nek nevezzük, nem jósnak. Van köztük, amelyik beszél, van, amelyik néma. Van, amelyik igazságba merített érvekkel vezet félre, van, amelyik csak értelmi rendellenességet okoz. A kettô közül az elsô a teljesebb és veszélyesebb. Testvérednél a második eset áll fenn. De most majd kimegy belôle. -- Hogyan? -- Ô maga mondja meg neked. -- Jézus ráparancsol: -- Hagyd el ezt az embert! Menj vissza mélységedbe! -- Megyek. Veled szemben túl gyenge az én erôm. Kiűzöl, és betömöd a számat. Miért gyôzöl le mindig minket?... -- A szellem beszélt az ember szája által, aki utána összerogyott, mint akit elhagyott az ereje. -- Meggyógyult. Oldozzátok fel kötelékeit, félelem nélkül. (Lásd bôvebben: Jp 3,158-164) (2-595) * * * A 7. és 10. parancs együttes magyarázata közben mondja Jézus: Az irigység! Mert mi más jószágának megkívánása, ha nem irigység és kapzsiság? Gyermekeim, az irigység elválaszt Istentôl, és egyesít titeket a Sátánnal. Nem gondoltok arra, hogy az elsô, aki el akarta lopni azt, ami a másé, Lucifer volt? Ô volt a legszebb fôangyal, örvendett Istennek. Meg kellett volna elégednie ezzel. De irigyelte Istent és ô akart Istenné lenni, és ördöggé lett. Az elsô ördög. (Vö. Iz 14,3-21) (T 35-38) (2-610) * * * Ugyanennek a parancsnak magyarázatánál mondja Jézus: -- Nemcsak pénzt lehet lopni. Az is lopás, ha elveszik egy ember becsületét, egy leány szüzességét, egy férjtôl feleségét, a szomszéd ökrét vagy terményét. A lopást még súlyosabbá teszi a fajtalan vágy vagy a hamis tanúskodás, a házasságtörés vagy paráznaság, vagy hazugság. -- Egy prostituáló nô mivel vétkezik? -- Ha férjes, házasságtöréssel és férjének meglopásával. Ha hajadon, tisztátalansággal és önmagának meglopásával. -- Önmagát lopja meg? Hiszen sajátját adja oda! -- Nem. Testünket Isten azért teremtette, hogy a lélek temploma és Isten temploma legyen. Azért tisztességgel meg kell ôrizni, mert egyébként a lelket megfosztjuk Isten barátságától és az örök élettôl. -- Akkor egy kéjnô már csak a Sátáné lehet? -- Minden bűn fajtalankodás a Sátánnal. A bűnös, mint egy megvásárolt nô, odaadja magát a Sátánnak tilos szeretkezésre, mocskos nyereség reményében. (2-612) ======================================================================== Egy lélek megszállta... Jézus két napot tölt Szikár városában, Szamariában. Amikor elhagyja a várost, egy ember utánuk megy, valami nagy batyut cipelve a vállán. Mikor utoléri Jézust, Ô megkérdezi tôle: -- Mit akarsz? Mit viszel válladon, oly fáradsággal? -- Feleségemet. Egy lélek megszállta, és olyanná tette, mint a halott, eltompította értelmét. Nekem kell etetnem, öltöztetnem, hordoznom, mint egy kisdedet. Hirtelenül történt, betegség nélkül. ,,Megszállott asszonynak'' mondják. Ez fáj nekem. És sok munkát okoz. És sokba kerül. Nézd! -- A férfi a földre teszi batyuját, amelyben egy elernyedt test van, köpenybe burkolva. Felfedi a nô arcát. Még fiatal. De ha nem lélegezne, holtnak látszana. Szemei bezárva, szája félig nyitva... arca, mint egy halotté. Jézus lehajol a szerencsétlen fölé, és figyeli. A férfire néz: -- Hiszel benne, hogy tudok segíteni? Miért hiszed? -- Mert te vagy a Krisztus. -- De nem láttál semmit, ami ezt bizonyítaná. -- Hallottalak beszélni. Ez elég. -- Ember, ide figyelj! -- Jézus megfogja az asszony kezét, és ráparancsol: -- Menj ki belôle! Akarom! Az asszony, aki eddig mozdulatlan volt, rettenetes görcsöktôl rángatódzik, elôször hangtalanul, de utána kiáltozik és nyög, végül egy utolsó kiáltással kinyitja szemét, mintha lidércnyomásos álomból ébredne. Utána megnyugszik, és kissé zavartan körülnéz, elôször Jézusra, a mosolygó ismeretlenre tekintve, majd a földre, ahol fekszik, a növényzetre, végül férjére... aki nyugtalanul figyeli minden mozdulatát. Elmosolyodik, és utána talpra ugrik. Férjéhez fut, és keblére öleli. Az sírva simogatja ôt. (Lásd a történetet részletesen Pt 2,76-79. oldalán.) (3-35) ======================================================================== Pokoli nyelv! A hegyi-beszédet kétszer zavarja meg a Sátán. Elôször egy rosszindulatú farizeus köt bele Jézus szavaiba, és hazugnak minôsíti Ôt. A teljes történetet lásd Jszb 2,69-73. oldalán. Egy szegény aggastyán Jézus védelmére kel, és rárivall a farizeusra: -- Pokoli nyelv, amely a Szentet vádolod, azt hiszed talán, hogy mindent tudsz, és vádaskodhatsz a miatt, amit tudsz? Ahogyan nem tudod, kicsoda Isten, és ki az, akit sértegetsz, ugyanúgy nem ismered cselekedeteit. Csak az angyalok tudják, meg az én ujjongó szívem. Halljátok emberek, halljátok mindnyájan, és tudjátok meg, hogy Jézus hazug és kevély-e, mint ez a Templom szemetje állítja. Ô... -- Hallgass, Izmael! Hallgass, irántam való szeretetbôl! Ha boldoggá tettelek, most te tégy boldoggá engem, hallgatásoddal! -- kérleli Jézus. (3-205) * * * A második alkalommal Mária Magdolna zavarja meg Jézus beszédét, piperkôc kíséretével megjelenve a színen. Lásd H 50-52. Miután Mária Magdolna a nép megvetô pillantásaitól és Jézus szavaitól üldözve, veszett kacajjal lefut a hegyrôl, Jézus folytatja beszédét: -- Méltatlankodtok a történtek miatt. Már két napon keresztül megzavarta a Sátán a mi találkozóhelyünket, amely jó magasan van a sár fölött. Többé nem szolgál ez menedékül számunkra, azért elhagyjuk. (3-222) * * * A hegyi-beszéd alkalmával mondja Jézus a következôket: -- Azért magyarázom meg nektek az Úr útjait, hogy kövessétek. Tudnátok-e járni egy ösvényen, amely innen jobbra indul, lefelé, és ugyanakkor azon is járni, amely a baloldalon megy le? Nem tudnátok. Mert ha az egyiket veszitek, ott kell hagynotok a másikat. Még két egymás. mellett futó ösvényen se tudnátok hosszú ideig járni úgy, hogy egyik lábatokkal az egyiken, a másikkal a másikon jártok. Végül kifáradnátok. De Isten ösvénye és a Sátáné között nagy távolság van, amely egyre növekszik, épp úgy, mint a két ösvény között, amely itt összetalálkozik, de amelyek egyike Kafarnaum felé megy, a másik Ptolemaisz felé, s amint lemennek a völgybe, mindinkább távolodnak egymástól. Így telik az élet a múlt és a jövô között, a rossz és a jó között. A középpontban van az ember, akaratával és szabad döntésével. A végállomások: egyik oldalon Isten és a mennyország, a másikon a Sátán és a pokol. Az ember választhat. Senki se kényszeríti. Ne mondja nekem: ,,De a Sátán kísért'', s ne mentegesse magát ezzel azért, hogy a lefelé menô ösvényt választotta. Isten is vonz, szeretetével, éspedig jó erôsen; szavával, amely ugyancsak szent; ígéreteivel, amelyek nagyon csábítóak! Miért engedik meg akkor az emberek, hogy a kettô közül csak az egyik csábítsa ôket, éspedig az, amelyik a legkevésbé érdemli meg, hogy hallgassanak rá? Isten szava, ígérete, szeretete nem elég ahhoz, hogy közömbösítse a Sátán mérgét?... Ismerjétek fel azért a két ösvényt, válasszátok a jót, és haladjatok azon, ellenállva, ellenállva, ellenállva az érzékek, a világ, az (ál-) tudomány és az ördög csábításainak. A rosszhiszeműséget, megalkuvásokat, a két ellentétes egyénnel való szerzôdéskötést hagyjátok a világ embereinek! Ha az emberek becsületesek lennének, ez elô se fordulna köztük. De legalább ti, Isten emberei, ne fogadjátok el ezt! Istennel együtt nem birtokolhatjátok a Mammont is. Értéktelenné válna jó cselekedetetek, ha kevernétek a jót a rosszal. A teljesen jót megsemmisítené a rossz. Ez egyenesen az Ellenség karjába vinne titeket. Azért ne tegyétek! Szolgáljátok (Istent) hűségesen! Senki sem szolgálhat két ellenkezô felfogású úrnak. Vagy szeretni fogja az egyiket és gyűlölni a másikat, vagy ellenkezôleg. Nem lehettek egyaránt Istené is és a Mammoné is. Isten szellemét nem lehet összeegyeztetni a világ szellemével. Az egyik felfelé száll, a másik lefelé halad. Az egyik megszentel, a másik megront. Ha pedig romlottak vagytok, hogyan cselekedhettek tisztán? Az érzékek kigyulladnak a romlottban, és az érzékek után az egyéb vágyak is. Tudjátok már, miként romlott el Éva, és általa Ádám is. A Sátán elbűvölte az asszony szemét, és ezzel megigézte úgy, hogy mindaz, amit eddig tisztának látott, tisztátalanná lett számára, és furcsa kíváncsiság kelt fel benne. Utána a Sátán megigézte Éva fülét, és megnyitotta azt egy ismeretlen tudás: saját tudása számára. Éva értelme is meg akart tudni olyan dolgokat, amelyekre nem volt szüksége. Utána a Sátán megmutatta a rosszra megnyílt szem és értelem számára azt, amit elôzôleg nem látott és nem értett, és Évában minden felébredt és megromlott, és az Asszony a Férfihez menve, kinyilvánította neki titkát, és meggyôzte Ádámot, hogy ízlelje meg az új gyümölcsöt, amely oly szép volt a szemnek, és ami addig tilos volt számukra. És Ádám megcsókolta, nézte száját és szemét, amelyet már zavarossá tett a Sátán. És a romlás behatolt Ádámba, aki látta, és szemén keresztül megkívánta a tilosat, és beleharapott társával együtt, oly magasból lezuhanva a sárba. (3-218) * * * Jézus Lázár betániai kertjében beszélget Mártával Mária Magdolnáról. -- Ô beteg, Márta. Egy beteg nô, egy tébolyodott. Bocsássatok meg neki! -- Egy ördögtôl megszállott, Mester! -- És mi az ördögi megszállás, ha nem a lélek betegsége, megfertôzve a Sátántól, oly fokban, hogy elfajul egy sátáni szellemmé? Hogyan tudsz megmagyarázni egyébként bizonyos elfajzásokat az embereknél? Elfajzások, amelyek az embert sokkal rosszabbakká teszik a vadállatoknál, szemérmetlenebbé a buja majmoknál, és így tovább, míg olyan elkorcsosult állapotba kerülnek, melyben összeolvad bennük az ember az állattal és az ördöggel. Ez a magyarázata annak, ami sok embernél elképeszt minket felfoghatatlan szörnyűségükkel... Vedd rá, hogy gondoljon rám, és ejtse ki nevemet! Ó, a Sátán elmenekül, amikor valaki szívében nevemre gondol! Mosolyogj, Márta, ebben reménykedve! Nézd ezt a rózsát! A tegnapi esô megtépázta, de a mai napsugár, nézd: kinyitotta, és még szebb, mert az esô, amely szirmai között maradt, gyémántként díszíti. Így lesz a ti házatokkal is. Sírás és fájdalom most, és utána... öröm és dicsôség. Menj! Mondd Lázárnak, miközben én kerted békéjében imádkozom az Atyához Máriáért és értetek... (L 13) (2-474) ======================================================================== A Jó és a Gonosz harca A magvetôrôl szóló példabeszéd magyarázatában mondja Jézus a bogáncsos mezôkkel kapcsolatban: -- Ôrködni kell: állandó a harc a Jó és a Gonosz között. A poros, csupasz mezôkkel kapcsolatban pedig azt mondja: -- A világ szelleme, vagyis a Gonosz, felcsipegeti és megsemmisíti a magokat, amelyek erre a minden érzékiség és könnyelműség számára hozzáférhetô területre esnek. (3-253) * * * A konkolyhintôrôl szóló példabeszéd magyarázatánál pedig ezt mondja: -- A konkoly jelképezi a Gonosz gyermekeit, akiket ô szór szét Isten szántóföldjén, azzal a szándékkal, hogy fájdalmat okozzon a világ Urának, és ártson Isten kalászainak is. Isten Ellensége gonoszul elveti azt, azzal a szándékkal, hogy kiforgassa természetébôl az embert, és saját gyermekévé tegye, letérítse útjáról azokat, akiket másképpen nem tudott szolgáivá tenni. Az aratás, kévébe kötés és azoknak a magtárakba szállítása: a világ vége, és akik véghezviszik, azok az angyalok. Ôk kapnak parancsot arra, hogy összegyűjtsék a learatott teremtményeket, és válasszák szét a búzát a konkolytól. Amint ezeket a példabeszédben elégetik, úgy vetik el az örök tűzre a kárhozottakat, az Utolsó Ítéletnél.... Ez az általános alkalmazás. De számotokra van még egy másik is, amely választ ad a gyakran felvetett kérdésre, hogy a tanítványok között is lehetnek-e árulók.... Lehetnek. Biztosan vannak. ... Nem a konkoly az egyedüli rossz mag, amit beléje vetnek!... Az Ellenség minden más magot is elvet beléjük, s azok kisarjadnak. A csalán, a tarackfű, a lenfojtó aranka, a szulák, a bürök és a mérges növények.... A tanítványok között, a Mester szántóföldjein, megjelennek az ellenségek. Sokan vannak. Elsôsorban a Sátán. A többiek az ô szolgái, vagyis az emberek, a szenvedélyek, a világ és a test.... Sokszor a gonosz tanítvány nem fogja fel, hogy gonosz. Az ördög munkája oly kifinomult, hogy nem figyel fel rá. Az megszállja ôt anélkül, hogy gyanítaná működését. Dühükben. Igen. Amikor tudatosul bennük a Sátán munkája és az ô híveié: az embereké, dühösek amiatt, hogy olyanoknak látják ôket, amilyenek. A Sátán hívei kísértik ôket gyenge oldalukon, hogy távolítsák el a világból a szentet, akinek látása bántja ôket.... Máté megjegyzi: -- De ha te elismered, hogy mindig a Sátán és az ô szolgái működnek az emberek rosszra csábításában... akkor nekem úgy tűnik, hogy csökken a tanítvány felelôssége. -- Ne gondold! Nemcsak a Gonosz létezik, hanem a Jó is, és az embernek van ítélôképessége és szabad akarata. (P 1,39-44) (3-274) * * * A farkas és a Sátán című példabeszédben (P 2,45-46) Jézus megjegyzi: -- Tartsátok távol a farkast szívetektôl. Farkasok a gonosz emberek, akik a Sátán rendeletére talán rossz cselekedetekre beszélnek rá, csábítanak titeket, de maga a Sátán kísért titeket a bűnre, hogy széttépjen.... A Sátán is úgy tesz, mint a farkas. Megfigyel titeket, hogy felismerje gyenge pontjaitokat, körüljár titeket, ártatlannak és távol levônek látszik, másfelé fordul, de közben szemmel tart, és utána váratlanul rátok ugrik, hogy bűnbe vigyen titeket, és néha sikerül is neki. (3-283) * * * Magdala felé menve, Jézus azt mondja a Keriótinak: -- Júdás, ne bízzál túlságosan önmagadban! Én, aki a Krisztus vagyok, szüntelenül imádkozom, hogy legyen erôm a Sátánnal szemben. Te nagyobb vagy nálam? A gôg az a repedés, amelyen át behatol a Sátán. Légy éber és alázatos, Júdás! (3-286) ======================================================================== Légió a nevem Jézus Geraza környékén jár. Egy nagy disznócsorda állja útjukat. -- Büdös állatok! -- kiált fel Bertalan. -- Meggátolják, hogy továbbmenjünk... -- Nem. Nem gátolnak minket. Van itt hely mindenkinek -- feleli nyugalommal Jézus. A kondások, amint megpillantják az izraelitákat, igyekeznek a tölgyfák alá terelni a disznókat, hogy szabaddá tegyék a gyalogutat. Az apostolok átmennek -- sok megvetô megjegyzést téve -- az állatoktól otthagyott sok piszok között, amelyek igen kövérek és röfögnek, és egyre nagyobb kövérségre törekszenek. Jézus minden akadály nélkül halad át, és ezt mondja a kondásoknak: -- Isten jutalmazzon meg titeket elôzékeny viselkedéstekért! Szegény emberek ezek a kondások, alig tisztábbak, mint sertéseik, de náluk jóval soványabbak. Ámulva néznek Jézusra, majd összesúgnak. Az egyik azt mondja: -- Talán nem zsidó? Mire a többiek így válaszolnak: -- Nem látod, hogy bojtok vannak ruháján? Tovább mennek. A sziklafalakat szemlélve többen felkiáltanak: -- Rablók lakóhelyei ezek! Micsoda hasadékok! -- Igen, de higgyétek el, több haramia van a túlsó oldalon -- mondja János, aki még mindig a Keresztelô elfogatásának hatása alatt áll. -- A túlsó oldalon azok között is vannak haramiák, akiknek igaz ember a nevük -- fejezi be testvére. Jézus veszi át a szót: -- És mégis szóba állunk velük, irtózat nélkül. Itt viszont elfordítottátok az arcotokat, mivel állatok mellett kellett elhaladnotok. -- Ezek tisztátalanok... -- A bűnös ember sokkal inkább az. Ezek az állatok ilyennek vannak teremtve, és nem hibáztathatók, ha ilyenek. Az ember ellenben felelôs azért, mert tisztátalan a bűntôl. -- De akkor, számunkra, miért vannak a tisztátalanok közé sorolva? -- kérdi Fülöp. -- Egyszer már céloztam rá. Ennek a parancsnak van egy természetfeletti és egy természetes oka. Az elsô az, hogy megtanítsa a választott népet arra, hogy kiválasztottságát és emberi méltóságát szem elôtt tartva tudjon élni, olyan közönséges cselekedetekben is, mint az evés. A vadember mindennel táplálkozik. Fontos, hogy megtöltse a hasát. A pogány ember -- akkor is, ha nem vad -- szintén mindent megeszik, s arra nem is gondol, hogy a túltáplálkozás olyan megszokássá váló bűnöket és hajlamokat idéz elô, amelyek lealacsonyítják az embert. A pogányok még igyekeznek is elérni ezt a féktelen élvezetet, ami számukra szinte már vallás. A köztetek legműveltebbek tudnak az isteneik tiszteletére rendezett szeméremsértô ünnepekrôl, amelyek parázna orgiákká fajulnak. Isten népe gyermekének tudnia kell magát megtartóztatnia, és tökéletesítenie magát az engedelmességben és a megfontoltságban, szeme elôtt tartva származását és végcélját: Istent és a mennyországot. A természetes ok az, hogy ne izgassa vérét olyan eledelekkel, amelyek emberhez méltatlan vágyakhoz vezetnek. Az embernek nincs megtiltva a testi szerelem sem, azonban azt mindig mérsékelnie kell az Ég felé törekvô lelkének frissességével, ezért tehát szerelemmé -- és nem érzékiséggé -- kell tennie azt az érzelmet, amely a férfit házastársához fűzi, akiben önmagához hasonló embert kell látnia, és nem nôstényt. A szegény állatok azonban nem vétkesek abban, hogy sertések, sem pedig abban, hogy a sertések húsa, idôk múltán, milyen hatást idéz elô a vérben. Még kevésbé vétkesek ebben a sertések ôrzésére rendelt emberek. Ha becsületesek, ugyan mi különbség lesz, a másik életben, köztük és a könyvei fölé görnyedô írástudók között, akik, sajnos, nem tanulják meg belôlük a jóságot? Bizony mondom nektek, hogy látni fogunk disznópásztorokat az igazak között, és írástudókat a nem-igazak között. De mi zuhan itt le? Mindenki menekül a hegy oldala mellôl, mert sok kô és föld gurul le, és pattan, ugrálva a lejtôn. Csodálkozva néznek körül. -- Oda, oda! Odanézzetek! Két teljesen mezítelen ember... jön felénk, hadonászva. Bolondok... -- Vagy ördögtôl megszállottak -- válaszolja Jézus a Keriótinak, aki elsônek látta meg a két megszállottat Jézus felé jönni. Biztosan a hegy valamelyik üregébôl jöttek elô. Üvöltenek. S az egyik, a gyorsabban futó, Jézus felé rohan. Olyan, mint egy tollaitól megfosztott, csúnya, különös madár, annyira gyorsan megy, és annyira csapkod a két karjával, mintha szárnyak volnának. Jézus lábaihoz veti magát, ezt kiáltva: -- Itt vagy, Világ Ura? Mi dolgom veled, Jézus, a Magasságbeli Isten Fia? Már elérkezett büntetésünk órája? Miért jöttél, hogy idô elôtt gyötörj minket? A másik ördögtôl megszállott, akár azért, mert nem tud beszélni, akár mert olyan ördög szállta meg, amely lomhaeszűvé teszi, arccal a földre borul, és halkan sír, majd felül, és úgy marad, tehetetlenül, kavicsokkal és csupasz lábaival játszadozva. Az ördög tovább beszél az elsô szájával, aki a földön vonaglik, egy rémület okozta rohamban. Azt lehetne mondani, hogy ellenkezni akar, de csak imádni tud, mivel Jézus hatalma egyszerre vonzza és taszítja. Így kiált: -- Isten nevében könyörgök hozzád, ne gyötörj tovább! Engedj elmennem! -- Igen. De kifelé ebbôl az emberbôl! Tisztátalan lélek, menj ki ezekbôl, és mondd meg a nevedet! -- Légió a nevem, mert sokan vagyunk. Évek óta tartjuk fogva ezeket, és általuk törünk szét hurkokat és láncokat, és nincs emberi erô, amely le tudná ôket fogni. Rémületet jelentenek ôk, mi miattunk, mi pedig ôket használjuk fel, hogy káromlással illessünk téged. Átkod miatt ezeken töltjük ki bosszúnkat. Állati szint alá süllyesztjük az embert, hogy téged kigúnyoljunk, és nincs olyan farkas, sakál és hiéna, keselyű és vámpír, amely hasonló lenne ezekhez, akiket mi megszállva tartunk. De ne űzz ki minket! Túl rémséges a pokol!... -- Menjetek ki! Jézus nevében, menjetek ki! -- Jézus hangja mennydörög, szeme pedig villámokat szór. -- Legalább azt engedd meg, hogy abba a sertéscsordába mehessünk, amelyikkel találkoztál. -- Menjetek! Az ördögök állati üvöltéssel jönnek ki a két szerencsétlenbôl, és hirtelen támadt szélörvénnyel, amely fűszálak gyanánt hajlítja ide-oda a tölgyfákat -- csapnak le a rengeteg sertésre. A sertések pedig valóban ördögi ordítással -- mint amelyekbe belészállt az ördög -- rohanni kezdenek a tölgyek között, egymást taszigálva, megsebezve, harapdálva, és végül a tóba zuhannak, amikor a magas sziklafal pereméhez érve, menhelyül nincs más, csak az alattuk elterülô víz. És míg a kanászok, magukból kikelve, kétségbeesetten kiáltoznak a rémülettôl, az állatok, százszámra, egymást követô puffanásokkal zuhannak a nyugodt vízbe. A víz a zuhanástól kettéválik, nagy habzással, elnyeli az állatokat, majd ezek a felszínre kerülve, ott úsznak, sorra mutatva, hol kerek hasukat, hol hegyes orrukat, a szemükben rémület ül, és végül megfulladnak. A pásztorok kiabálva futnak a város felé. Az apostolok, akik a szerencsétlenség színhelye felé mentek, visszatérve ezt mondják: -- Egy sem menekült meg! Rossz szolgálatot tettél nekik! Jézus nyugodtan ezt válaszolja: -- Jobb, ha kétezer sertés pusztul el, mint akár egyetlen ember. Adjatok ruhát ezeknek! Így nem maradhatnak. A Zelóta kinyitja tarisznyáját, és odaadja egyik ruháját. Tamás adja a másikat. Azok ketten egy kicsit még fátyolos szemmel néznek, mintha lidérces, nyomasztó álomból ébredeznének. -- Adjatok nekik enni! Hogy újra emberként éljenek. És míg azok a nekik nyújtott kenyeret és olajbogyót eszik, és Péter flaskájából isznak, Jézus figyeli ôket. Végre megszólalnak: -- Te ki vagy? -- kérdi az egyik. -- A názáreti Jézus. -- Nem ismerünk -- szól a másik. -- A lelketek ismert engem. Most keljetek fel, és térjetek vissza otthonotokba! -- Sokat szenvedtünk, azt hiszem, de nem emlékszem jól. Az kicsoda? - - mondja, társára mutatva, az, akibôl az ördög beszélt. -- Nem tudom. Veled volt. -- Ki vagy? És miért vagy itt? -- kérdi a társától. Az, aki szinte néma volt, és még most is erôtlenebb, így szól: -- Demetriusz vagyok. Itt van Szidon? -- Szidon a tenger mellett van, ember. Itt a Galileai-tavon túl vagy. -- És miért vagyok itt? Senki se tud választ adni. Ekkor sok ember érkezik, a pásztoroktól követve. Az emberek ijedteknek és kíváncsiaknak látszanak. Amikor meglátják a két felöltözött, komoly embert, csodálkozásuk csak nô. -- Az ott Márk, Joziás fia!... Ez meg a pogány kereskedô fia!... -- Ez pedig az, aki meggyógyította ôket, s aki elpusztította sertéseinket, mert megvadultak a beléjük bújt ördögöktôl -- mondják a disznópásztorok. -- Uram, te nagyhatalmú vagy, elismerjük. De már túl sokat ártottál nekünk! Sok talentumnyi kárt okoztál. Kérünk, távozz innen, nehogy hatalmad szétomlassza a hegyeket, és a tóba süllyessze! Menj el innen... -- Megyek. Senkire sem erôltetem magamat. -- Ezzel Jézus, ellenkezés nélkül visszafordul, azon az úton, amelyen jöttek. Követi Ôt, az apostolok mögött, Márk, Joziás fia. Mögöttük, távolról, sok polgár megy, hogy lássa, csakugyan elmegy-e. Megteszik lefelé a meredek ösvényen az utat, és visszatérnek a kis patak torkolatához, a bárkákhoz. A polgárok a sziklafal peremén maradnak, hogy lássák. A megszabadított ember Jézus mögött halad lefelé. A bárkákban a halászlegények meg vannak rémülve. Látták a tóba hulló disznó-esôt, és még most is nézik a tetemeket, amelyek egyre nagyobb számban bukkannak fel a víz felszínére, egyre felfúvódottabban. Kerek hasukkal a levegôben, és rövid, megmerevedett lábukkal, olyanok, mint egy hatalmas hájas hólyagba szúrt négy cövek. -- De hát mi történt? -- kérdik. -- Majd elmondjuk nektek. Most oldjátok el a bárkákat, és menjünk... Hová is, Uram? -- szól Péter. -- A taricheai öbölbe. Márk, Joziás fia, aki követte ôket, most, hogy látja ôket beszállni a bárkába, esedezik: -- Vigyél magaddal, Uram! -- Nem. Térj vissza otthonodba! A tieidnek joguk van ahhoz, hogy az övék légy. És beszéld el nekik, milyen nagy dolgokat művelt veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad. Ennek a vidéknek szüksége van arra, hogy higgyen. Gyújtsd meg a hit lángját, hálából az Úr iránt! Menj! Isten veled. -- Legalább áldásoddal erôsíts meg, nehogy újra hatalmába kerítsen az ördög. -- Ne félj! Ha nem akarod, nem fog jönni. De megáldalak. Menj békében! A bárkák eltávolodnak a parttól, keletrôl nyugati irányban. Annak a városnak a lakói, amely nem akarta az Urat, csak akkor húzódnak vissza a hegyfal szélérôl, és távoznak, amikor a bárkák már a sertés- tetemekkel teleszórt habokat szelik. (3-303) * * * Márk késôbb Jézus tanítványaként vele van, amikor Arbelából Aerába megy. (4-1131) Egy körútjukról visszatérô apostolok még mindig a tanítványok között említik ôt. (5-189) Amikor azonban, Kafarnaumban, az örök élet Kenyerérôl szóló beszéde miatt sok tanítványa elhagyja Jézust, Márk is ezekkel tart. (5-328) * * * Pellában egy jó megjelenésű asszony, aki szamáron utazik egy szolgáló és egy szolga kíséretében, megfordul, amikor hallja, hogy Jézusról beszélnek, majd meghúzza a gyeplôt, megállítja a szamarat, leszáll, és Jézushoz megy, akit nem ismer még. Megkérdezi: -- Te ismered a názáreti Jézust? És Ôhozzá mégy? Én is hozzá megyek... Egyik fiam gyógyulásáért szeretnék beszélni a Mesterrel, mert.... -- és sírni kezd sűrű fátyla alatt. -- Milyen betegsége van a fiadnak? Hol van? -- Gerazába való. De most Júdea felé megy, mint akit ördög szállt meg... Ó! Mit mondtam! -- Ördögtôl megszállott? -- Uram, az volt, de meggyógyították. Most... nagyobb ördög, mint azelôtt volt, mert... Ó! Ezt csak a názáreti Jézusnak mondhatom el! -- Jakab, vedd a vak fiút magad és Simon közé, és menjetek elôre a többiekkel. Várjatok meg a kapun belül. Asszony, elôre küldheted szolgáidat. Kettesben beszélünk majd. Az asszony így szól: -- De te nem vagy a Názáreti! Csak vele akarok beszélni. Mert csak Ô tudja megérteni, és csak Ô tud könyörülettel lenni. Most már egyedül vannak. A többiek mind elôre mentek. Jézus megvárja, hogy az út kiürüljön, majd így szól: -- Beszélhetsz! Én vagyok a názáreti Jézus. Az asszony feljajdul, és térdre akar rogyni. -- Ne! Az embereknek ezt most nem szabad megtudniuk. Menjünk! Van ott egy ház. Engedélyt kérünk, hogy megpihenjünk, és majd beszélgetünk. Jöjj! Két veteményeskert között vezetô úton egy parasztházhoz mennek, amelynek szérűjén gyermekek hancúroznak. -- Béke legyen veletek! Megengeditek-e nekem, hogy megpihentessem az asszonyt pár percre? Beszélnem kell vele... Messzirôl jövünk, hogy beszélhessünk egymással, és Isten utunk célja elôtt összehozott minket. -- Lépjetek be! A vendég, áldás. Adunk nektek tejet meg kenyeret, fáradt lábatoknak pedig vizet -- mondja egy öregasszony. -- Nem szükséges. Elég nekünk egy nyugalmas hely, hogy beszélgethessünk. -- Jöjjetek! -- Fölvezeti ôket egy teraszra, amelyet smaragdzöld levélhajtásokkal ékes szôlôágak koszorúznak. Egyedül maradnak. -- Beszélj, asszony! Ahogy mondtam: Isten utunk célja elôtt összehozott minket, a te enyhületedre. -- Nincs többé, számomra nincs többé enyhület! Volt egy fiam. Ördögtôl megszállott lett. Egy vadállat a sírokban. Semmi sem fékezte meg. Semmi sem gyógyította meg. Meglátott téged. Imádott, az ördög szájával, és te meggyógyítottad. Veled akart menni. Te az anyjára gondoltál, és hozzám küldted. Hogy visszaadd nekem az életet és a józan észt, amelyek már ingadoztak az ördögtôl megszállott fiam feletti fájdalomtól. De hazaküldted azért is, hogy beszéljen rólad, minthogy szeretni akart téged. Én... ó, újra anya lettem, mégpedig egy szent fiúé! Egyik szolgádé! De mondd, mondd meg nekem! Amikor hazaküldted, tudtad-e, hogy ô még... hogy ô megint ördöggé lesz? Mert ô ördög, aki elhagy téged, sok jótéteményed után, miután megismert téged, miután kiválasztott lett az ég számára... Mondd meg nekem! Tudtad? De hisz félrebeszélek! Csak beszélek, de nem azt mondom, hogy miért ördög... Egy idô óta olyan, mint egy bolond ó, csak pár nap óta! De számomra ez kínosabb, mint a hosszú évek, amelyek alatt ördögtôl megszállott volt... Pedig akkor azt hittem, soha nem lesznek annál nagyobb fájdalmaim. Jött... és lerombolta a hitet, amelyet Geraza érzett irántad, a te és az ô érdeme folytán, ugyanis aljas rágalmakat mond rólad. És elôtted megy a jerikói gázló felé, és árt neked, árt neked! Az asszony, aki eddig egy percre sem vette le fátylát, és mögötte szívfacsaróan zokog, Jézus lábához borul, és így esedezik: -- Menj innen! Menj innen! Ne tedd ki magadat sértegetéseknek! Beteg férjemmel egyetértésben jöttem el hazulról, kérve Istent, hogy találkozzam veled. Meghallgatott! Ó, legyen érte áldott! Nem akarom, én nem akarom megengedni, hogy téged, a szabadítót, bántalmazzanak a fiam miatt! Ó, miért is hoztam a világra? Elárult téged, Uram! Rosszul idézi szavaidat. Az ördög újra hatalmába kerítette. És... ó, Fölséges és Szent! Könyörülj meg egy anyán! El fog kárhozni! A fiam, a fiam! Elôbb nem volt bűne abban, hogy tele volt ördögökkel. Ilyen csapás érte. De most! De most, hogy te kegyelmet gyakoroltál vele, most, hogy megismerte Istent, most, hogy te oktattad! Most ô akart ördög lenni, és többé semmilyen erô meg nem szabadítja! Ó! Ó! -- Az asszony, aki a földre borult, egyetlen ruha- és testcsomó, amelyet zokogás ráz. Így nyög: -- Mondd meg, mondd meg nekem, mit tegyek érted és fiamért? Hogy engeszteljelek. Hogy megmentsem! Nem. Hogy engeszteljek. Te is látod, hogy, fájdalmam engesztelés. De megmenteni! Nem tudom megmenteni Isten megtagadóját! Elkárhozott... És számomra, izraelita asszony számára, mi ez? Gyötrelem. Jézus lehajol. Kezét a vállára teszi. -- Állj fel, nyugodj meg! Te kedves vagy nekem. Hallgass ide, szegény anya! -- Nem átkozol meg, amiért a világra hoztam?! -- Ó, nem! Nem vagy felelôs eltévelyedéséért, viszont tudd meg, vigaszodra, hogy okozója lehetsz üdvösségének. A gyermekek romjait kijavíthatják az anyák. És te meg fogod tenni. Fájdalmad -- mivel jó -- nem terméketlen, hanem termékeny. A te szenvedésed által menekül meg az a lélek, aki szeretsz. Te vezekelsz érte, és oly ôszinte szándékkal vezekelsz, hogy te vagy fiad bűnbocsánata. Ô vissza fog térni Istenhez. Ne sírj. -- De mikor? Vajon mikor? -- Amikor könnyed feloldódik az én véremben. -- A te véred? Akkor hát igaz, amit ô mond? Hogy téged megölnek, mert méltó vagy a halálra? Iszonyú káromlás! -- Elsô részében való igaz. Engem megölnek, hogy méltóvá tegyelek titeket az Életre. A Szabadító vagyok, asszony. Üdvösséget pedig a szóval, az irgalmassággal és a teljes feláldozással lehet adni. A te fiad számára erre van szükség. És ezt fogom megadni. De te segíts nekem! Add nekem fájdalmadat! Menj áldásommal! Ezt ôrizd meg magadban, hogy irgalmas és türelmes lehess fiadhoz, és ezzel emlékeztesd arra, hogy egy másik valaki irgalmas volt hozzá. Menj, menj békében! -- De te ne beszélj Pellában! Ne beszélj Pereában! Ezeket ellened hangolta. És nemcsak ô. De én csak ôt látom, és csak ôróla beszélek... -- Egy tettel fogok beszélni. S az elég lesz művének megsemmisítésére. Térj haza békében! -- Uram, most, hogy feloldozást adtál nekem, amiért ôt a világra hoztam, lásd arcomat, hogy megtudd, milyen egy anya arca, amikor agyon van gyötörve -- és kitakarja arcát, e szavakkal: -- nézd, ez Márk, Joziás fia anyjának az arca, Márké, aki a Messiás megtagadója és anyjának megkínzója. -- Utána leereszti a sűrű fátylat a sírástól tönkrement arcra, és így jajdul fel: -- Izraelben egyetlen anya sem lesz hozzám hasonló a fájdalomban! Lejönnek a vendéglátó helyrôl, és folytatják útjukat. A történet folytatását, a vak fiúnak és anyjának meggyógyítását lásd: Gy 3,121- 122. oldalon. Jézus ezzel búcsúzik el Márk anyjától: -- Ez Isten válasza mindazoknak, akik csökkenteni törekszenek az emberek hitét Krisztusban. És ez megerôsíti hitedet és Józiásét. Menj békében! (5-357) * * * Jeruzsálemben, az Ékes-kapunál ott van a hitszegô tanítvány, Márk, Joziás fia, és élénk beszélgetést folytat a Keriótival. Júdás észreveszi, hogy jön a Mester, és szól a társának. Ez megfordul, amikor már a háta mögött van Jézus. Tekintetük keresztezi egymást. Milyen Krisztus tekintete! A másik azonban már érzéketlen minden szent erôvel szemben. Hogy minél gyorsabban elmenekülhessen, szinte neki löki Jézust egy oszlopnak. Jézus pedig minden viszonzásként ezt mondja: -- Márk, állj meg! A saját és anyád lelke iránti szánalomból! -- Sátán! -- kiált vissza a másik. És eltávozik. -- Borzalom! -- kiáltják a tanítványok. -- De, átkozd meg ôt, Uram. - - És ezt elsôként a Kerióti mondja. -- Nem. Nem lennék tovább Jézus... Menjünk! -- De hogyan, hogyan válhatott ilyenné? Olyan jó volt! -- mondja Izsák, akit mintha nyíl talált volna el, annyira bánkódik Márk megváltozása miatt. -- Mély titok. Megmagyarázhatatlan dolog! -- mondják többen. A Kerióti pedig: -- Igen. Szóra bírtam. Teljes eretnekség. De hogyan mondja! Szinte meggyôzi az embert. Nem volt ennyire tudós, amikor igaz ember volt. -- Mondd úgy, hogy nem volt ennyire bolond, amikor ördögtôl megszállott volt, Gamala közelében! -- mondja Jakab, Zebedeus fia. János erre megkérdezi: -- Miért van az, Uram, hogy amikor ördögtôl megszállott volt, kevésbé ártott neked, mint most? Nem tudnád meggyógyítani, hogy ne ártson neked? -- Mert most értelmes ördögöt fogadott be. Azelôtt az ördögök légiója erôszakkal vett nála szállást. De ottlétükhöz ô nem adta beleegyezését. Most az ô értelme akarta a Sátánt, és a Sátán értelmes ördögi erôt juttatott bele. Ez ellen a második megszállás ellen semmit se tehetek. Erôszakot kellene tennem az ember szabad akaratán. -- Te szenvedsz, Mester?! -- Igen. Ezek az én bánataim... kudarcaim... És lesújtanak, mert olyan lelkek ezek, amelyek elvesznek. Csak emiatt bánkódom. Nem a nekem okozott rossz miatt. (5-463) * * * Késôbb Jézus a csodákkal való visszaélésrôl ezt mondja: -- A csoda igen jót tesz, fôleg amikor megfelelô idôben és helyen, nem rosszindulatú bűnösök kapják. Ha rosszindulatú bűnösök részesülnek benne, növeli vétkességüket, mert fokozza gôgjüket. Isten ajándékát Isten gyengeségének tulajdonítják, aki könyörög nekik, a gôgösöknek, engedjék meg neki, hogy szeresse ôket. Isten ajándékát nagy érdemeik eredményének tekintik. Így szólnak magukban: ,,Isten azért alázatos velem, mert én szent vagyok.'' Ez akkor már teljes romlás. Ilyen például Márk, Joziás fiának romlása, és vele másoké is... Jaj, jaj annak, aki erre a sátáni útra lép. Isten ajándéka az ilyenben a Sátán mérgévé változik. Egy emberben a lelki emelkedettség és a szent akarat fokának legnagyobb és legbiztosabb bizonyítéka, ha rendkívüli adományokban részesül. Az ember ettôl igen gyakran megrészegül emberileg, és lelki emberbôl teljesen emberi gondolkodásúvá válik, utána pedig lefelé halad, és sátánivá lesz. (5-468) ======================================================================== Tilos a szellemidézés A Kerióti kéri Jézust, menjenek el az endori boszorkány barlangjába, ahol megidézte Saul számára Sámuel lelkét. Jézus teljesíti kívánságát, s mikor ott vannak, megkérdezi tôle: -- Miért akartál ide jönni? Nem pusztán tanulási vágyból, valld be! -- Mindig hallunk beszélni bűvészekrôl, halottidézôkrôl, megidézett szellemekrôl... Látni akartam, felfedezek-e valamit... Szerettem volna megtudni, hogyan történik... Azt gondolom, hogy mi, akik arra vagyunk rendelve, hogy ámulatba ejtsük az embereket, és ezáltal vonzzuk ôket, nekünk egy kicsit bűvészeknek kellene lennünk. Te, te vagy, és megteszed saját hatalmaddal. De nekünk kérnünk kell valamilyen hatalmat, segítséget, hogy különös dolgokat műveljünk, amelyekkel tudunk hatni... -- Ó, hát megbolondultál? Miket beszélsz? -- kiáltják többen is. -- Hallgassatok! Hagyjátok beszélni. Ez nem ôrültség. -- Igen, tehát úgy gondoltam, hogy ha ide jövök, belém szállhat valami kicsi az akkori idôk mágiájából, és ezáltal nagyobb leszek. A te érdekedben, hidd el! -- Tudom, hogy ôszinte mostani kívánságod. De az örökérvényű szavakkal válaszolok neked, mert a Könyvbôl valók, a Könyv pedig fennmarad, amíg ember lesz, akár hisznek neki, akár kigúnyolják, támadják az igazság nevében vagy kicsúfolják, de fennmarad, mindig lesz. Ez áll benne: ,,És Éva, látva, hogy a gyümölcse élvezhetô és szemre szép, leszakította, és evett belôle, és adott belôle a férjének... És akkor megnyílt a szemük, és észrevették, hogy mezítelenek, és kötényt csináltak maguknak... Isten akkor így szólt: 'Hogy vettétek észre, hogy mezítelenek vagytok? Csak úgy, hogy ettetek a tiltott gyümölcsbôl.' És kiűzte ôket a gyönyörűségek Paradicsomából.'' Sámuel könyvében pedig ez áll: ,,Amikor megjelent Sámuel, így szólt: 'Miért zavartál meg azzal, hogy megidéztél? Miért kérdezel engem, miután az Úr már elfordult tôled? Az Úr úgy bánik majd veled, ahogy megmondtam neked... mert te nem engedelmeskedtél az Úr hangjának!'' Fiam, ne nyújtsd ki kezedet a tiltott gyümölcs után! Már a hozzá való közeledés is oktalanság. Ne légy kíváncsi, hogy megismerd a földöntúlit, nehogy beléd jusson a sátáni méreg! Menekülj a rejtelmestôl és attól, ami nem fejthetô meg. Egyetlen valamit kell szent hittel elfogadni: Istent. De ami nem Isten, és ami nem magyarázható meg az ész erejével, és nem hozható létre az ember erejével, attól menekülj, attól menekülj, nehogy megnyíljanak elôtted a gonoszság forrásai, és nehogy észre vedd, hogy ,,mezítelen'' vagy. Mezítelen: vagyis visszataszító a sátánival kevert emberi mivoltod miatt. Miért akarsz sötét csodákkal elkápráztatni? Életszentségeddel kápráztass el, és légy sugárzó, mint olyan dolog, ami Istentôl való! Ne kívánd szétszakítani a fátylakat, amelyek az élôket a megholtaktól elválasztják! Ne zavard az elhunytakat! Hallgasd meg ôket -- ha bölcsek -- amíg a földön vannak, tiszteld ôket azzal, hogy haláluk után is engedelmeskedsz nekik! De ne zavard meg második életüket! Aki nem engedelmeskedik az Úr hangjának, elveszíti az Urat. Az Úr pedig megtiltotta az okkultizmust, a szellemidézést, a sátánkultuszt, minden formájában. Mi többet akarsz tudni annál, amit a Szó már mond neked? Mi többet akarsz művelni annál, amit a te jóságod és az én hatalmam megenged, hogy művelj? Ne a bűnre áhítozz, fiam, hanem az életszentségre! Ne kínozd magadat! Tetszik nekem, hogy felfeded magadat, emberi valóságodban. Ami neked tetszik, az sokaknak, túl sokaknak tetszik. Csakhogy: az a cél; amit kívánságodhoz fűzöl, vagyis: ,,hatalommal bírni, hogy énhozzám vonzzad az embereket'', nagy súlyt vesz le ebbôl az emberi gondolkodásmódból, és helyébe szárnyakat tesz. De ezek az éjszakai madár szárnyai. Nem, Júdásom! Ragyogó szárnyakat, angyalszárnyakat adj szellemednek! Már ezeknek a szelével is vonzani fogod a szíveket, és a te sodrásod révén eljuttatod ôket Istenhez. Mehetünk? -- Igen, Mester! Hibáztam... -- Nem. Kutattál... A világ mindig tele lesz ilyenekkel. Gyere, gyere! Menjünk ki errôl a bűzös helyrôl! Menjünk a nap felé! (3-322) ======================================================================== A pokolba jutott... A kegyetlen földesura által halálra dolgoztatott, volt betlehemi pásztor, Jónás emlékére mondja el Jézus a dúsgazdag és a szegény Lázárról szóló példabeszédet a szomszédos birtok szegény munkásainak, akik jól ismerték Jónást. A példabeszédet megtaláljuk a Szentírásban is (Lk 16,19-30), de még bôvebben P 2,52-56. oldalán. Ebben említi Jézus: -- A dúsgazdag, az ünnepélyes temetés ellenére, a pokolba jutott; lelkét ott temették el. Ebben a rettenetes börtönben tüzet és sötétséget evett és ivott. Mindenütt gyűlöletet és kínokat talált, ez várt rá, ennek az örökkévalóságnak minden pillanatában. A dúsgazdag esdeklik Ábrahámhoz: -- Szent Atyám, legalább küldd el, kérlek, küldd el Lázárt atyám házába. Öt testvérem van. Sose szerettem még rokonaimat sem. De most, most felfogom, milyen rettenetes dolog, ha valakit nem szeretnek. És aztán, itt, ahol én vagyok, gyűlölet uralkodik. Most megértem, miután egy pillanatra megláttam Istent, hogy mi a Szeretet. Nem akarom, hogy testvéreim úgy szenvedjenek, mint én. Félelemmel tölt el, hogy ôk úgy élnek, mint ahogyan én éltem. Ó, küldd el Lázárt, hogy figyelmeztesse ôket arra, hol vagyok én, és miért vagyok itt, és hogy mondja meg nekik, ez a pokol, és rettenetes; és aki nem szereti Istent és felebarátját, az a pokolba kerül. Küldd el ôt! Hogy még idejében törôdjenek vele, és ne jöjjenek ide, az örök kínoknak erre a helyére!... De Ábrahám azt felelte: -- Hasztalan megkísérelni azok megtérítését, akik még. Isten szavának sem hisznek, és nem szerinte élnek. (3-338) ======================================================================== Az ördög érzi, hogy jövök Betginnában az apostolok a naimi ifjú feltámasztásáról beszélnek a fogadósnak. Az hajába túr, kinyitja és becsukja a száját, öve bojtjait tekergeti. Végre, így szól: -- Én meg akarom próbálni!... Van egy leányom. A múlt nyárig semmi baja sem volt. Azután holdkóros lett. Mint egy néma vadállat, úgy ül egy sarokban, mindig ott, és anyja csak nagy kínnal tudja felöltöztetni és etetni. Az orvosok azt mondják, megperzselôdött az agya a túl sok napsütéstôl, mások szerint egy szomorú szerelemtôl. A nép azt mondja, hogy ördög szállta meg. De hogyan, hiszen olyan leány, aki sohase mozdult ki innen?! Hol szállt belé az ördög? A te Mestered mit mond? Hatalmába keríthet az ördög egy ártatlant is? Fülöp magabiztosan mondja: -- Igen, hogy gyötörje a hozzátartozókat, és kétségbeesésbe kergesse ôket. -- És... Ô meggyógyítja a holdkórosokat is? Reméljek? -- Higgy -- mondja gyorsan András. És elbeszéli a gerazai csodát, majd így végzi: -- Ha azok, akik légiónak nevezték magukat, annyian voltak a bűnös szívekben, így menekültek el, akkor hogy ne futna el az, aki erôszakkal hatolt be egy ifjú szívbe? Én mondom neked, ember: az Ôbenne remélôknek a lehetetlen oly könnyű lesz, mint a légzés. Én láttam az én Uram műveit, és tanúskodom hatalmáról. -- Ó! Akkor közületek, ki megy el, hogy idehívja? -- Én magam, ember. Várj, azonnal jövök! -- Ezzel András sietve távozik, míg Fülöp ott marad, beszélni. Amikor András meglátja Jézust -- aki egy kapualjba húzódott be, a falu kis terét teljesen elárasztó, kérlelhetetlen napsütés elôl -- odasiet hozzá: -- Gyere, gyere, Mester! A fogadós leánya holdkóros. Apja esedezik, gyógyítsd meg. -- De ismert ô engem? -- Nem, Mester. Mi igyekeztünk megismertetni téged... -- És meg is tettétek. Amikor valaki eljut addig, hogy elhiszi, én orvosság nélkül is meg tudok gyógyítani egy nyavalyát, az már elôre jutott a hitben. És ti meg féltetek, hogy ügyetlenek lesztek! Mit mondtatok? -- Nem is tudnám neked elmondani. Azt mondtuk el, amit rólad és műveidrôl gondoltunk. Fôleg azt mondtuk, hogy te a Szeretet és a Könyörület vagy. Olyan rosszul ismer téged a világ!!! -- Ti azonban jól ismertek. És ez elég. Odaérnek a kis szálláshoz. Mindenki a kapuban áll, kíváncsian, és Fülöppel középen, áll a fogadós, aki most is motyog magában. Amikor meglátja Jézust, elébe fut: -- Mester, Uram, Jézus... én... én hiszek, erôsen hiszem, hogy te, Te vagy, aki mindent tudsz, mindent látsz, mindent ismersz, mindent megtehetsz, annyira hiszem, hogy ezt mondom neked: ,,Könyörülj leányomon, bár sok bűn terheli szívemet! Ne a gyermeket sújtsa a büntetés, amiért én nem voltam becsületes munkámban. Nem leszek többé kicsinyes, esküszöm. Te látod a szívemet, múltjával és mostani gondolkodásával. Bocsáss meg, és könyörülj meg rajtam, Mester, s én beszélni fogok rólad mindenkinek, aki a házamba jön...'' -- Az ember letérdel. Jézust ezt mondja: -- Állj föl, és tarts ki mostani érzelmeidben! Vezess engem a leányodhoz! -- Egy istállóban van, Uram. A fülledt levegôtôl még betegebb. Mégsem akar kijönni. -- Nem számít. Én majd bemegyek hozzá. Nem a fülledt levegô az oka, hanem az ördög, aki érzi, hogy jövök. Bemennek az udvarba, innen pedig egy sötét istállóba, s a többiek mind mögöttük. A leány, borzasan, lesoványodva, ott hánykolódik a legsötétebb sarokban. Amint meglátja Jézust, felordít: -- Vissza! Vissza! Ne zavarj! Te az Úr Krisztusa vagy, én pedig, akit bántalmazol. Hagyj békén! Miért jössz mindig a nyomomban? -- Menj ki ebbôl! Takarodj! Akarom! Add vissza zsákmányodat Istennek, és hallgass! Egy szívet tépô kiáltás, egy hirtelen felugrás, és a leány erôtlenül terül el a szalmán... Utána nyugodtan, szomorúan, csodálkozva kérdezi: -- Hol vagyok? Miért itt? Ezek kicsodák? -- Majd a fiatal leány a mamáját hívja. Szégyelli magát, hogy fátyol nélkül, szakadozott ruhában van, a sok idegen férfi szeme láttára. -- Ó! Örökkévaló Úr! Hiszen meggyógyult!... -- És olyan különös látni ezt az egészséges, piros arcú fogadóst, amint úgy sír, mint egy kisgyerek... Boldog, sír, és nem tudva mást tenni, megcsókolja Jézus kezeit. Az anya is sír, álmélkodó kisgyermekei között, és csókolgatja az ördögtôl megszabadult elsôszülöttjét. A jelenlévôk mind kiabálva beszélnek, és mások is odasietnek, hogy lássák a csodát. Az udvar megtelik. -- Maradj, Uram! Közeleg az este. Maradj itt, a házamban! -- Tizenhárman vagyunk, ember. -- Ha háromszázan volnátok, az sem számítana. Tudom, mit akarsz mondani. De a kapzsi, becstelen Sámuel meghalt, Uram. Az én ördögöm is elment. Most az új Sámuel van itt. És továbbra is fogadós lesz. De szent emberként. Gyere, gyere velem, hadd fejezzem ki hódolatomat, mint egy királynak, mint Istennek. Mert az vagy. Ó, áldott a mai napfény, amely téged hozzám vezetett!... (3-528) ======================================================================== Menj ki! Jézus egy kafarnaumi házban van, amikor egy hang kiáltja az utcáról: -- Itt van a Mester? -- Itt van. De mit akartok már megint? Nektek nem elég hosszú a nappal? Ilyenkor kell háborgatni a szegény vándorokat? Jöjjetek vissza holnap! -- parancsol rájuk Péter. -- Azért, mert egy ördögtôl megszállott néma ember van velünk. Az úton már háromszor is megszökött tôlünk. Ha ezt nem teszi, elôbb ideérkeztünk volna. Legyetek jók! Nemsokára, amikor magasan áll a hold, erôsen fog üvölteni, és megrémíti az embereket. Látjátok, hogyan hánykolódik máris?! Jézus áthajol a kis falon, miután végigment az egész teraszon. Az apostolok követik. A ház elôtt álló emberek között -- medvére vagy megláncolt farkasra emlékeztetô rángatózással és morgással -- egy ember van, akit csuklóján erôsen megkötöztek, hogy el ne fusson. Morog, ide-oda mozogva, állatra emlékeztetô mozdulatokkal, és mintha a földön keresgélne valamit. De amikor fölnéz, és szeme találkozik Jézus tekintetével, felordít, állati, érthetetlen hangon. Igazi üvöltés ez. És menekülni próbál. A tömeg -- szinte egész Kafarnaum felnôtt lakossága -- rémülten húzódik félre. -- Gyere, könyörgöm! Máris kezdi elôvenni, mint az elôbb... -- Máris jövök! Jézus lesiet, és egyenesen a nyomorult emberhez megy, aki még nyugtalanabb. -- Menj ki ebbôl az emberbôl! Akarom! A vonítás egyetlen szóban fejezôdik ki: -- Béke! -- Igen, béke. Legyen békéd most, hogy megszabadultál! A tömeg csodálkozva kiáltozik, amikor a hirtelen átmenetet látja a dühöngésbôl a nyugodtságba, a megszállottságból a szabadulásba, a némaságból a beszélni tudásba. -- Ilyen dolgokat sohase lehetett látni Izraelben! -- mondják egyesek. -- Ha a Belzebub nem segítené, nem tenné ezeket -- mondják gúnyosan mosolyogva a kafarnaumi farizeusok. Simon nincs köztük. -- Segíti, vagy nem segíti, én meggyógyultam és a vakok is. Ti nem tudnátok ezt megtenni nagy imádkozásaitok ellenére sem -- vág vissza a meggyógyult megszállott, és megcsókolja Jézus ruháját. Jézus nem felel a farizeusoknak, csupán a tömeget bocsátja el ,,Béke veletek!'' köszöntésével. A csodásan meggyógyultat és kísérôit azonban visszatartja szállásul fölkínálva nekik a fönti szobát, hogy ott pihenjenek hajnalig. (4-653) ======================================================================== A Sátán halászai András apostoli buzgóságának megjutalmazására, Jézus egy példabeszédet mond a halászokról. Lásd: P 2,82-85. Ebben Isten halászai az apostolok, a Sátán halászai pedig az ördögök és a másokat megrontó emberek. A példabeszéd kezdetén Jézus ezt mondja: Egy úr, rendelést adott a halászoknak, hogy városa számára sok ízletes halat fogjanak. Azt is meghagyta nekik: ,,De az ártalmas vagy silány halakat ne is hozzátok ki a partra! Dobjátok vissza a vízbe! Más halászok kihalásszák majd azokat, és mivel egy másik úr halászai, elviszik majd az ô városába, mert ott megeszik azt, ami ártalmas, és ami ellenségem városát mind undorítóbbá teszi.'' A példabeszéd után Jézus megadja annak magyarázatát is: A szép, ragyogó és szent város ura az Úr. A város a mennyország. A halászok apostolaim. A halak az emberiség, amelyben van mindenfajta személy. A jó halak a szentek. A rettenetes város ura a Sátán. A rettenetes város a pokol. Az ô halászai: a világ, a test, a rossz szenvedélyek, amelyek megtestesülnek a Sátán szolgáiban, legyenek azok szellemek: azaz ördögök, vagy emberek, vagyis azok, akik másokat megrontanak. A rossz halak: a kárhozottak, akik nem méltók a mennyországra.... A többi halászok, a Sátánéi, is megszerzik a maradékot? -- kérdi Fülöp. -- Igyekeznek megszerezni a legjobbakat, azokat a lelkeket, akik képesek a kegyelem legnagyobb csodáira, és felhasználják ezeket az embereket arra, hogy megkísértsenek másokat. Olyan sokan vannak a világon, akik egy tál lencséért lemondanak elsôszülötti jogukról! -- Mester, egy másik alkalommal azt mondtad, hogy sokan hagyják elcsábítani magukat a világ dolgaitól. Ezek is a Sátán halászai lesznek? -- kérdi Alfeus Jakab. -- Igen, testvérem. Abban a példabeszédben az ember engedte, hogy a sok pénz elcsábítsa, mert sok örömöt szerezhet neki, és ezáltal elveszti jogát az Ország Kincsére. De igazán mondom nektek, hogy száz ember közül csak a harmadrésze tud ellenállni az arany kísértésének, vagy más csábításoknak, és ebbôl a harmadrészbôl csak a fele teszi ezt hôsiesen. A világ meghal, mert megfojtja a bűn, amelybe szándékosan elmerül. Sokkal jobb lenne mindent elveszteni, mint hogy valaki csalóka és látszólagos gazdagságot birtokoljon. (4-699) * * * Az elveszett pénzrôl szóló példabeszédben az asszony a szemétrakásban eltemetve, egészen piszkosan találja meg az elgurult pénzdarabot. Ennek a példabeszédnek a magyarázatában mondja Jézus: -- Mesteretek is, és vele apostolai is úgy tesznek, mint a példabeszéd asszonya. Ô tudja, hogy egy mozdulat miatt leeshet egy kincs. Minden lélek kincs, és a Sátán, aki gyűlöli Istent, elôidézi a rossz mozdulatokat, hogy a szegény lélek elessen. Van, aki az esésben közel marad az erszényhez, vagyis nem távozik messze Isten Törvényétôl, amely összegyűjti a lelkeket a parancsolatok védelme alatt. És van, aki messzebbre megy, azaz jobban eltávolodik Istentôl és Törvényétôl. Végül van, aki elgurul, egészen a szemétdombig, a sárig, a szennyig. És ott végezné, elveszve, megégve az örök tűzben, úgy, amint a szemetet elégetik az erre való helyen. (P 3,87-88.) (4-711) * * * A názáreti zsinagógában Jézus a Szentírásban szereplô példabeszédet magyarázza, amelyben a fák királyt választanak. (P 3,91-96.) Az olajfával kapcsolatban ezt mondja: -- Ó, mily kedves az olajfa válasza! Miért nem tanulják meg ezt tôle, és miért nem gyakorolják mindazok, akiket Isten szent küldetésre választott ki, legalább ezek, mondom, legalább ezek!? Mert igazán így válaszolhatna minden ember is a Sátán sugallataira, hiszen minden ember király és Isten gyermeke, meg van ajándékozva egy lélekkel, amely azzá teszi, királlyá, istengyermekké, és természetfeletti hivatást ad neki. ... A szôlôtôvel kapcsolatban pedig ezt mondja: -- A közember is mindig király lélekben, és hasonlóképpen elvész, ha megengedi a kevélység és a kapzsiság kiskirályságát. Elveszti lelki nyugalmát, amely Istennel való egységébôl táplálkozik. Mert a Sátán, a világ és a test csalfa hatalomnak és örömnek látszanak, és áruk a lelki öröm elvesztése, azé az örömé, ami Istennel való egységükbôl ered... A tövisbokorral kapcsolatban pedig ezt mondja: -- Az ember nem veti alá magát a Jónak, de aláveti magát a Gonosznak. Az elcsábítja. Ennek következményeképpen elég a lángokban. (7-747) ======================================================================== A Sátán rabszolgái A Kerióti vitatkozik az apostolokkal a bűnök enyhítô körülményeirôl. Végül Jézushoz fordulnak, hogy Ô döntse el a vitát. (Lásd részletesen MM 29-32.) Jézus kijelenti: -- Azt mondom, Isten azért küldött engem, mert meg akar bocsátani minden bűnt, amit megbán valaki, mert Isten tudja, hogy a Sátán miatt milyen nagyon gyenge tud lenni az ember. Júdás, válaszolj nekem: elismered-e, hogy a Sátán annyira megszállhat egy lelket, hogy kényszerítheti a bűnre, s ez Isten szemében csökkenti a bűnösséget? -- Nem ismerem el! A Sátán csak alacsonyabb részünkre lehet befolyással. -- De hisz te káromkodsz, Júdás, Simon fia! -- mondja szinte egyszerre a Zelóta és Bertalan. -- Hogyhogy? Mennyiben? -- Meghazudtolod Istent és a Könyvet. Abban olvasható, hogy Lucifer a felsôbb részt is érintette, és Isten, az Ô igéjének szájával számtalanszor mondta ezt -- válaszolja Bertalan. -- Az is meg van írva, hogy az embernek szabad akarata van. Ez azt jelenti, hogy a Sátán nem sértheti meg az ember gondolatainak és érzelmeinek szabadságát. Még Isten sem teszi ezt! -- Isten nem, mert Ô a Rend és a Hűség. De a Sátán igen, mert ô a Zavar és a Gyűlölet -- vág vissza a Zelóta. -- A Gyűlölet nem a Hűséggel ellentétes érzelem. Rosszul mondtad. -- Jól mondtam, mert Isten a Hűség, és azért megtartja szavát, és engedi, hogy az ember szabadon döntse el cselekedeteit. Az ördög nem hazudtolhatja meg ezt, mert nem ígérte meg az embernek az akarat szabadságát. De igaz, hogy ô a Gyűlölet, és ezért támadja Istent és az embert, megtámadva az ember értelmének, inkább, mint testének szabadságát, rabszolgává téve gondolatainak szabadságát a megszállás által, aminek következtében az ember azt teszi, amit nem tenne, ha megszabadulna a Sátántól -- tart ki véleményében a Zelóta. -- Ezt nem ismerem el! -- De akkor mit szólsz a megszállottakról? Tagadod, ami nyilvánvaló? -- kiáltja Júdás Tádé. -- A megszállottak süketek, némák vagy bolondok. De nem kéjencek. -- Csak ez a bűn jár az eszedben? -- kérdezi ironikusan Tamás. -- Ez, mert ez a leginkább elterjedt és leginkább lealacsonyító. -- Aha! Gondoltam már, hogy ez lenne az, amit a legjobban ismersz -- mondja Tamás nevetve. Júdás felugrik, mintha védekezni akarna, de utána uralkodik magán. Lemegy a lépcsôn, ki a mezôre. Mély hallgatás következik... Utána András megjegyzi: -- Végeredményben nem gondolkodik tévesen. Valóban, a Sátán csak az érzékeken uralkodik: a szemeken, halláson, nyelven, agyon. De akkor, Mester, hogyan magyarázhatók meg bizonyos gonosztettek? Amelyek nem megszállás következményei. Egy Dórás, például... -- Egy Dórás, amint te mondod, hogy szeretetteljesen senki ellen se vétsél, amiért Isten megdicsér téged, vagy egy Mária, amint Júdás világos és szeretetlen célzásai következtében elsôsorban gondoljuk, teljesen meg voltak szállva a Sátántól, aki kiterjesztette bennük hatalmát az ember három fokozatára. Azokról a legzsarnokibb és legkifinomultabb megszállásokról van szó, amelyektôl csak azok szabadulnak meg, akik lelkileg még nem alacsonyodtak le annyira, hogy ne fognák fel a Világosság hívását. Dórás nem volt buja. De ennek ellenére nem értett ahhoz, hogy a Szabadítóhoz jöjjön. Ez a különbség. Míg a holdkórosok, a némák, süketek vagy vakok, akiket az ördög tett ilyenekké, s akiket rokonaik hozzám hoznak, lélekben keresik a szabadulást. Ezért ôk bocsánatot nyernek, a szabaduláson kívül. Mert ôk meg akarnak szabadulni az ördögtôl. És most menjünk pihenni! Mária, te tudod, mit jelent a megszállottság. Imádkozz azokért, akik kiteszik magukat az Ellenség befolyásának, bűnt követve el, és fájdalmat okozva. -- Igen, Mesterem. És neheztelés nélkül! (4-730) ======================================================================== Ördögi bűz Jézus Kafarnaum közelében, egy szellôs, olajfáktól borított dombon oktatja éjjel az apostolokat jövendô küldetésükre. (Az oktatás nagy része megtalálható E 6,214-219, 5,192-194 és 5,203-204. oldalán. Itt csak a Sátánnal kapcsolatos részleteket ismételjük meg.) Amikor Jézus kijelenti, hogy apostolságuk eredményesebbé tételére megadja nekik a csodatevés adományát, az apostolok, Jakab, Alfeus fia és János kivételével, talpra ugranak, kiabálnak, tiltakoznak, lelkesednek, mindegyik saját vérmérséklete szerint. Egyedül csak a Kerióti telik el büszkeséggel a csodatevés gondolatára, s így kiált fel: -- Itt volt az ideje, hogy mi is tegyünk ilyet, hogy egy kis hatalmunk legyen a nép fölött! Jézus ránéz, de nem szól semmit. Ellenben Péter és a Zelóta tiltakozik: -- Ne! Uram! Mi nem vagyunk ily sokra méltók! Ez a szenteket illeti meg. Júdás kijelentésére pedig ezt válaszolja a Zelóta: -- Hogyan mersz szemrehányást tenni a Mesternek, te balga, gôgös ember!? Péter pedig: -- Egy kicsi? Ugyan mi nagyobbat akarnál tenni a csodánál? Te is Isten akarsz lenni? Ugyanaz a viszketegséged, mint Lucifernek? -- Csend legyen! -- parancsol rájuk Jézus. És folytatja: -- Van valami, ami a csodánál is nagyobb, és ugyanúgy meggyôzi a tömegeket, de mélyrehatóbban és tartósabban: a szent élet. Ettôl azonban ti még nagyon messze vagytok, és te, Júdás, a többieknél is messzebb. Menjetek tehát, és gyógyítsátok meg a betegeket, tisztítsátok meg a leprásokat, támasszátok fel a testileg vagy lelkileg halottakat, mert a test és a lélek egyaránt lehet beteg, leprás, halott. És ti azt is tudjátok, hogyan lehet csodát művelni: a vezeklô élettel, buzgó imával, annak ôszinte óhajával, hogy megcsillogtassátok Isten hatalmát, továbbá mély alázatossággal, élô emberszeretettel, lángoló hittel, olyan reménnyel, amelyet semmiféle nehézség sem tud megzavarni. Bizony mondom nektek, minden lehetséges annak, akiben ezek az elemek megvannak. Az ördögök is elmenekülnek, ha ti kimondjátok az Úr nevét, ha megvan bennetek mindaz, amit mondtam. Ezt a hatalmat én és Atyánk adja nektek. Semmilyen pénzen nem vásárolható meg. Kizárólag a mi akaratunk adja meg ezt nektek, és csak igaz élettel lehet megtartani. De ahogyan ingyen kapjátok, ugyanúgy ingyen adjátok másoknak, akiknek szükségük van rá. Jaj nektek, ha Isten ajándékát azzal gyalázzátok meg, hogy erszényetek megtömésére használjátok fel. Ez a hatalom nem a tiétek, ez Isten hatalma. Használjátok, de ne tulajdonítsátok el, mondván: ,,Az enyém''. Ahogyan kaptátok, ugyanúgy el is vehetjük tôletek. Simon, Jónás fia, az imént azt mondta Júdásnak: ,,Ugyanaz a viszketegséged, mint Lucifernek?'' Pontos meghatározást adott. Ezt mondani: ,,Én azért teszem meg azt, amit Isten tesz, mert olyan vagyok, mint Isten'', annyi, mint Lucifert utánozni. S az ô büntetése közismert. Ugyanígy tudjuk azt is, mi történt azzal a kettôvel, akik a földi Paradicsomban ettek a tiltott gyümölcsbôl az Irigy unszolására, aki más szerencsétleneket is saját poklába akart juttatni -- a már ott lévô lázadó angyalokon kívül -- de saját teljes kevélységük viszketegsége miatt is... Vagyon nélkül menjetek... Fegyverek sem szükségesek.... Nektek nincsenek kincseitek, amelyeket óvni és védelmezni kellene a rablóktól. Az egyetlen, akitôl félnetek kell, számotokra az egyetlen rabló a Sátán. Ôt pedig állhatatossággal és imádsággal lehet legyôzni, nem kardokkal és tôrökkel... Ha valamikor söpredék, gyilkosok, tolvajok, vámszedôk voltatok is, de bűnötöket megbántátok, és most az én szolgálatomban álltok, tiszteletet érdemeltek, mert az én küldötteim vagytok. Még többet mondok. Ezt mondom: Jaj nektek, ha külsôleg az én küldötteimnek néztek ki, bensôtökben azonban aljasok vagytok és olyanok, akikbe mintha az ördög bújt volna. Jaj nektek! A pokol kevés ahhoz képest, amit csalásotokért érdemeltek. De ha látszatra Isten küldöttei volnátok, ugyanakkor azonban aljasok, vámszedôk tolvajok, gyilkosok is titokban, vagy ha akár csak valami gyanú, valami szinte már bizonyosság merülne fel ellenetek az emberek szívében, akkor is megbecsülésben és tiszteletben kell részesíteniük titeket, mert az én küldötteim vagytok. Az ember szemének az eszköz mögött meg kell látnia a küldôt és a célt, vagyis Istent és az Ô művét, a gyakran nagyon is fogyatékos eszköz mögött. Csak súlyos bűn esetén, ami a hitet csorbítja a szívekben, gondoskodom róla, hogy levágjam a romlott tagot, s ugyanezt fogja tenni az, aki utánam következik. Mert nem engedhetô meg, hogy egy ördögi pap miatt elvesszen egy hivô lelke. Soha nem lesz szabad megengedni ezt, csupán azért, hogy elrejtsék az apostoli testületben keletkezett sebeket, s nem szabad eltűrni, hogy tovább éljenek benne az elrákosodott testek, amelyek visszataszító külsejükkel távol tartanak, ördögi bűzükkel pedig mérgeznek. ... Jusson eszetekbe, hogy a tanítvány nem nagyobb Tanítójánál, a szolga sem nagyobb Uránál... Ha a ház Urát Belzebubnak hívták, hogyan hívják majd szolgáit? ... Ne féljetek tehát azoktól, akik ördögöknek hívnak titeket. Eljön majd a nap, amikor kiderül az igazság, s akkor majd meglátják az emberek, ki volt az ördög. Ti-e vagy ôk. Amikor eljön az óra, amikor mindennek ismertté kell válnia, mondjátok el fényes nappal, hirdessétek a háztetôkrôl azt, amit én inkább lelketeknek, mint fületeknek suttogok. Mert akkor a világ már meg lesz keresztelve a Vértôl, és lesz zászlaja a Sátán ellen, és ennek segítségével a világ, ha akarja, megértheti Isten titkait, a Sátán viszont csak annak árthat, aki a Sátán harapását kívánja, és azt jobban szereti, mint az én csókomat. De a világ nyolcvan százaléka nem akarja majd megérteni... Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, a lelket azonban nem tudják megölni, hanem csak attól féljetek, aki romlásba döntheti lelketeket, és az Utolsó Ítéletkor ezt a lelket újra egyesíti a feltámadt testtel, hogy együtt vesse ôket a pokol tüzébe. Bizony, az ördögökön kívül az embernek az ember is ellensége; és az új embernek, a krisztusi embernek, tulajdon családja is ellensége lesz, siránkozásaival, fenyegetôzéseivel vagy rimánkodásaival. (4-898) ======================================================================== A Sátán országa Jézus Kafarnaumban tartózkodik egy szombati napon. Néhány farizeus már a ház elôtt áll, várva az eseményeket, hogy beleköthessenek Jézusba. Az apostolok el akarják kerülni az újabb összeütközést, s bárkájukon magukkal akarják vinni a Jézusra váró beteget, de a Kerióti nem hajlandó elmenni onnan. Közben visszaérkezik Jézus a kis Józseffel, a korozaini ács árva fiával. -- Hozzátok ki a beteget! -- rendelkezik Jézus. Az egyik farizeus, aki nem Kafarnaumból való, de rosszabb a kafarnaumiaknál, megjegyzi: -- Nem beteg. Megszállott. -- Az mindig a lélek betegsége -- válaszolja Jézus. -- De ennek meggátolja látását és beszédét... -- Mindig a lélek betegsége, ami kiterjed a megszállott tagjaira és szerveire. Ha hagytad volna, hogy befejezzem mondatomat, tudtad volna, hogy ezt akartam mondani. Amikor beteg valaki, lázas lesz, és a láz, a vér által, eljut a test minden egyes részébe. A farizeus nem tud visszavágni, és hallgat. Jézus elé vezetik a megszállottat. Bágyadt. A nép körülveszi. Ott vannak Kafarnaum elôkelôi, köztük áll a négy farizeus, ott van a zsinagógafônök, Jaírus, és egy sarokban, azzal az ürüggyel, hogy a rendre vigyáz, ott van a római százados és más városbeliek. -- Isten nevében hagyd el ennek a szemét és nyelvét! Akarom! Távozz el ebbôl a teremtménybôl! Többé nem szabad hatalmadban tartanod ôt! El! -- kiáltja Jézus, parancsolólag tartva karját. A csoda az ördög dühös kiáltásával kezdôdik, és a megszabadult örömkiáltásával végzôdik: -- Dávid Fia! Dávid Fia! Szent és Király! -- Honnan tudja ez, ki az, aki meggyógyította? -- kérdezi egy írástudó. -- De hiszen az egész komédia! Ezeket az embereket lefizették, hogy ezt tegyék! -- jegyzi meg, vállat vonva, egy farizeus. -- De ki fizette le? Ha szabad megkérdeznem téged? -- kérdi Jaírus. -- Te is. -- Mi célból? -- Hogy híressé tedd Kafarnaumot! -- Ne szégyenítsd meg értelmedet azzal, hogy ilyen ostobaságokat beszélsz, és ne szennyezd be nyelvedet hazugságokkal! Te tudod, hogy ez nem igaz, és fel kellene fognod, hogy ostobaságokat beszélsz. Ami itt történik, az történik Izrael sok részében. Akkor mindenütt fizet érte valaki? Igazán nem tudtam, hogy a nép olyan gazdag Izraelben! Mert ti és a ti nagyjaitok biztosan nem fizetnek ezért. Akkor a nép fizet, aki egyesül a Mesterrel, és szereti Ôt. -- Te zsinagógafônök vagy, és szereted Ôt. Ott van Mannaen. És Betániában Lázár, Teofil fia. Ezek nem a népbôl valók. -- De ezek becsületesek, és én is az vagyok. Mi nem csapunk be senkit, semmivel sem. Még kevésbé a hit dolgában. Nem engedjük meg ezt, mert féljük Istent, és megértettük, hogy Isten szereti a becsületességet. A farizeusok hátat fordítanak Jaírusnak, és a meggyógyult szüleihez fordulnak: -- Ki mondta nektek, hogy idejöjjetek? -- Ki? Sokan. A már meggyógyultak vagy azok szülei. -- De igazán beteg volt? -- Ó! Alattomos gondolkodásúak! Azt hiszitek, hogy mindez képmutatás? Menjetek el Gadarába és kérdezzetek utána, ha nem hiszitek Izmael leányának családjánál! A kafarnaumiak méltatlankodva zajonganak. A Názáret közelébôl jöttek azonban kijelentik: -- Hiszen ez csak az ács Józsefnek a fia! A Jézushoz hűséges kafarnaumi polgárok felkiáltanak: -- Nem! Ô az, akinek mondja magát, és akinek a meggyógyított mondta Ôt: ,,Isten Fia és Dávid Fia!'' -- Ne növeljétek a nép magasztalását a kijelentéseitekkel -- mondja megvetôen egy írástudó. -- És akkor ki Ô, szerinted? -- Egy Belzebub! -- Ah! Viperanyelvűek! Képmutatók! Ti vagytok a megszállottak! Szívetekben vakok! Akik pusztulásunkat okozzátok! El akarjátok venni a Messiás örömét is, mi? Uzsorások! -- kiabál a tömeg. Jézus visszavonult a konyhába, hogy egy kis vizet igyék. Éppen akkor jelenik meg ismét a ház küszöbénél, amikor hallja megint az elcsépelt és ostoba farizeusi vádat: ,,Ez nem más, mint egy Belzebub, mert az ördögök engedelmeskednek neki. A nagy Belzebub az ô atyja. És Ô az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.' Jézus lejön a két kis lépcsôn, és elôre megy, egyenesen, komoran és nyugodtan. Megáll az írástudók és farizeusok csoportja elôtt. Élesen rájuk nézve mondja: -- Látjuk már a földön is, hogy egy ország, amely egymással ellentétes pártokra oszlott, gyenge belsôleg. Könnyű megtámadni, és a szomszédos államok elpusztíthatják, és rabszolgájukká tehetik. Már a földön is látjuk, hogy nincs többé jólét abban a városban, amely ellenkezô pártokra oszlott. Ugyanaz a helyzet a családban, amelynek tagjai gyűlölködnek egymás ellen. Felmorzsolódik, haszontalan darabokra törik, amely senkit sem szolgál, és amelyet a polgártársak kinevetnek. Az összhang kötelesség, mert fenntartja az önállóságot, az erôt és a szeretetet. Ezt kellene visszatükrözniük a hazafiaknak, a polgártársaknak és a családtagoknak, amikor valamilyen hasznos szempont megkívánása kísérti ôket a különválásra és az erôszakra. Ezek mindig veszélyesek, mert szembeállítják a pártokat, és lerombolják az érzelmeket. Valóban ezt gyakorolják azok, akik a világ urai. Figyeljétek meg Rómát, annak letagadhatatlan erejét, ami annyira fájdalmas számunkra. Uralkodik a világon. De egységes, egy a véleményben, egyetlen akarata: ,,uralkodni''. Köztük is vannak bizonyos ellentétek, ellenszenvek, lázadások. De ez az egység az alapja. A felszínen egyetlen tömb, repedések, zavargások nélkül. Mindnyájan ugyanazt akarják, és elérik, mert akarják. És el fogják érni mindaddig, míg ugyanazt akarják. Nézzétek ennek az emberi összetartásnak a példáját, és fontoljátok meg: ha a világnak ezek a fiai így tesznek, mit nem tesz a Sátán? Számunkra ôk is a Sátánhoz tartoznak. De az ô sátáni pogányságuk semmi a Sátán és ördögei tökéletes sátáni volta mellett. Ebben az örök, idôtlen, végtelen -- ravaszság és gonoszságban határtalan -- birodalomban, örömüket találják abban, hogy ártsanak Istennek és az embereknek. Ezek a szellemek egyesülnek az egyetlen akaratban, hogy artsanak. Ezt lélegzik, ebben telik fájdalmas örömük, amely egyetlen, kegyetlen örömük. Átkozott tökéletességgel sikerül egyesülniük ebben. Ti azt akarjátok, hogy az emberek kételkedjenek hatalmamban. Azért mondjátok, hogy a Sátán segít engem, mint egy alsóbbrendű Belzebubot. De akkor nemde az történik, hogy a Sátán meghasonlott önmagával, és ellentétben áll ördögeivel, ha ô űzi ki azokat a megszállottakból? És ha ellentét van köztük, maradandó lehet-e birodalmuk? Nem! Nem errôl van szó! A Sátán nagyon ravasz. Nem árt önmagának. Ô ki akarja terjeszteni országát a szívekben, nem pedig csökkenteni akarja azt. Az ô élete ,,rabolni ártani -- hazudni. -- bántani -- zavart okozni.'' Elrabolni a lelkeket Istentôl és a békét az emberektôl. Ártani akar az Atya teremtményeinek, hogy Ôneki is fájdalmat okozzon. Hazudik, hogy félrevezessen. Megbánt, hogy öröme teljék benne. Zavart okoz, mert ô maga a zavar. És nem képes megváltozni. Örök létezésében és módszereiben. De válaszoljatok erre a kérdésre: Ha én Belzebub nevében űzöm ki az ördögöket, kinek a nevében űzik ki azokat a ti fiaitok? Be akarjátok vallani akkor, hogy ôk is csak Belzebubok? Ha ezt mondjátok, rágalmazóknak ítélnek titeket. És ha az ô életszentségük olyan nagy, hogy nem válaszolnak vádjaitokra, ti magatok is megítélhetitek, hogy vallomásotok szerint hisztek abban, hogy sok ördög van Izraelben. És Isten mond majd ítéletet felettetek Izrael fiai nevében, akiket azzal vádoltatok, hogy ördögök. Akiket elítéltek, ôk maguk lesznek bíráitok ott, ahol az ítélet nincs alávetve emberi nyomásnak.' Ha azonban, amint ez az igazság, én Isten Lelke által vetem ki az ördögöket, akkor ez bizonyítja, hogy elérkezett hozzátok Isten Országa és ennek az Országnak a Királya. Ennek a Királynak olyan hatalma van, amelynek nem tud ellenállni semmiféle olyan erô, amely ellenkezik az Ô Országával. Azért én megkötözöm és kényszerítem azokat, akik bitorolják Országom fiait, hogy távozzanak el az elfoglalt helyekrôl, és adják vissza nekem zsákmányukat, mert én veszem birtokba azokat. Nem így tesz talán az, aki be akar lépni egy házba, amelyben egy erôs ember lakik, hogy elvegye tôle a javakat, amelyeket igazságosan, vagy gonoszul szerzett? Így tesz. Belép, és megkötözi ôt. És miután megtette ezt, kifoszthatja házát. Én megkötözöm a sötét angyalt, aki elvette azt, ami az enyém, és elveszem tôle, amit elrabolt tôlem. És csak azért tudom megtenni ezt, mert én vagyok az Erôs, a jövendô századok Atyja, a Béke Fejedelme. -- Magyarázd meg nekünk, mit akar mondani: ,,A jövendô századok Atyja''. Azt hiszed, hogy egy új század végéig élsz, és még ostobábban azt gondolod, hogy idôt teremtesz, te, szegény ember? Az idô Istené -- mondja egy írástudó. -- És te kérdezed ezt tôlem, aki írástudó vagy? Nem tudod, hogy lesz egy század, amelynek lesz eleje, de nem lesz vége, és az, az enyém lesz? Abban gyôzedelmeskedem majd, összegyűjtve magam körül azokat, akik annak fiai. Ôk örökké élnek majd, mint ez a század, amelyet én fogok teremteni. Már teremtem is, a lelket értékesebbnek tartva a testnél, a világnál és a pokolnál, amelyet kivetek, mert én mindent meg tudok tenni. Ezért mondom nektek, aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mert én vagyok az, aki vagyok. Aki nem hiszi ezt, arról már megjövendölték, hogy vétkezik a Szentlélek ellen, akinek szavát közvetítették a próféták, és aki se nem hazudik, se nem téved, és akinek ellenállás nélkül hinni kell. (Lásd Kiv 3,13-15) Azért mondom nektek: mindent megbocsátanak az embereknek, minden bűnüket és káromkodásukat. Mert Isten tudja, hogy az ember nemcsak lélek, hanem test is. A megkísértett test alá van vetve a váratlan gyengeségnek. De aki a Lelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Aki az Emberfia ellen beszél, az még bocsánatot nyer, mert a test nehézkessége, amely körülveszi az én személyemet és azt az embert, aki ellenem beszél, még megtévesztheti ôt. De aki a Szentlélek ellen beszél, az nem nyer bocsánatot sem ebben az életben, sem a jövôben, mert az Igazság az, ami: tiszta, szent, letagadhatatlan és kifejezett a lélek számára, és olyan módon, amely nem visz tévedésbe. Egészen más azok helyzete, akik szándékosan tévednek, mert tévedni akarnak. Tagadják a Szentlélektôl kapott Igazságot, tagadják Isten Szavát és a Szeretetet, amelyet ebben a Szóban szeretetbôl adott az embereknek. A Szeretet ellen elkövetett bűn nem nyer bocsánatot. De mindenki olyan gyümölcsöt terem, amilyen a fája. Ti a ti gyümölcsötöket adjátok, és ezek nem jó gyümölcsök. Ha ti adtok egy jó fát, hogy azt elültessük a gyümölcsöskertben, az, jó gyümölcsöt fog teremni. De ha rossz fát adtok, rossz lesz a gyümölcse, és mindenki azt mondja: ,,Ez a fa nem jó''. Mert gyümölcsérôl ismerik meg a fát. És ti hogyan hiszitek, hogy jól beszélhettek, ti, akik gonoszok vagytok? Mert a szív bôségébôl szól a száj. És amivel túlcsordulásig megteltünk, azzal bôvelkednek cselekedeteink és szavaink. A jó ember jót ad jó kincsébôl. A gonosz, gonosz kincsébôl, gonoszat ad. Lelkülete szerint beszél és cselekszik. Igazán mondom nektek, hogy a semmittevés bűn. De jobb semmit sem tenni, mint gonoszul cselekedni. És azt is mondom nektek, hogy jobb hallgatni, mint feleslegesen és rosszindulatúan beszélni. Akkor is, ha a hallgatás semmittevés, inkább azt tegyétek, mintsem hogy nyelvetekkel vétkezzetek. Biztosítlak titeket, hogy minden felesleges szóért számot kell majd adniuk az embereknek az ítéletkor. Kimondott szavaikért üdvözülnek majd az emberek, és szavaik miatt kárhoznak el. Vigyázzatok azért ti, akik annyit beszéltek, több mint feleslegesen, mert azok nemcsak feleslegesek, hanem gonoszak, és az a céljuk, hogy a szíveket eltávolítsák az Igazságtól, aki hozzátok beszél. A farizeusok tanácskoznak az írástudókkal és utána mind együtt. Udvariasságot színlelve megkérik: -- Mester, jobban hiszünk annak, amit látunk. Adj azért nekünk egy jelet, hogy hihessük, te valóban az vagy, akinek mondod magadat. -- Látjátok, hogy bennetek van a Szentlélek elleni bűn? Ô már többször rám mutatott: a Megtestesült Igére. Az Ige és az Üdvözítô eljött a kijelölt idôben, megelôzve és követve a megjövendölt jelektôl, azt művelve, amit a Lélek mond. Ôk erre ezt felelik: -- A Léleknek hiszünk, de hogyan hihetünk neked, ha nem látunk egy jelet saját szemünkkel? -- Hogyan hihettek akkor a Léleknek, akinek cselekedetei szellemiek, ha nem hisztek az én cselekedeteimnek, amelyek érzékelhetôk szemetekkel? Életem tele van velük. Nem elég még? Nem. Én magam felelem, hogy nem. Még nem elég. Ennek a házasságtörô és gonosz nemzedéknek, amely egy jelet keres, egyetlen jel adatik majd: Jónás próféta jele. (Lásd Jónás 2-3) Amint Jónás három napig a bálna gyomrában tartózkodott, úgy lesz majd az Emberfia három napig a föld méhében. Igazán mondom nektek, hogy a niniveiek feltámadnak majd az Ítélet napján, mint minden ember, és felkelnek ez ellen a nemzedék ellen, és elítélik azt: Mert ôk bűnbánatot tartottak Jónás prédikációjára, de ti nem. Pedig itt nagyobb valaki van Jónásnál. És ugyanígy feltámad és felkel majd ellenetek a Dél Királynôje is, és elítél titeket, mert ô a világ végérôl eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. És olyan valaki van itt, aki több Salamonnál. -- Miért mondod, hogy ez a nemzedék házasságtörô és gonosz? Nem rosszabb, mint régen. Ugyanolyan szentek vannak köztünk, mint amilyenek régen voltak. Izrael összetétele nem változott. Te megsértesz minket. -- Ti saját magatokat sértitek meg, amikor ártotok lelketeknek, mert eltávolítjátok azt az Igazságtól, és ezért az üdvösségtôl. De mégis megválaszolok nektek. Ez a nemzedék nem szent, csak külsejében és ruhájában. Belülrôl nem az. Izraelben ugyanazok a nevek ugyanazokat a dolgokat jelentik. De nincs valóság ezekben a dolgokban. Ugyanazok a szokások, ruhák és szertartások. De hiányzik belôlük a lélek. Házasságtörôk vagytok, mert elutasítottátok a természetfeletti házasságot az isteni Törvénnyel, és házasságtörô egyesüléssel összeházasodtatok a Sátán törvényével. Csak mulandó testetekben vagytok körülmetélve. Szívetek nincs többé körülmetélve. És gonoszok vagytok, mert eladtátok magatokat a Gonosznak. Megmondtam. -- Te nagyon megbántasz minket. De ha így van, miért nem szabadítod meg Izraelt az ördögtôl, hogy szentté váljék? -- Akarja ezt Izrael? Nem. Ezek a szegények akarják, akik eljönnek, hogy megszabaduljanak az ördögtôl, mert érzik azt önmagukban. Terhes és szégyenletes számukra az ördög befolyása. Ti nem érzitek ezt. És felesleges lenne titeket megszabadítani attól, mert nem kívánjátok ezt. Azért azonnal ismét birtokába venne titeket, még inkább, mint azelôtt. Mert amikor egy tisztátalan lélek kimegy egy emberbôl, száraz helyeken vándorol, nyugalmat keresvén, de nem talál. Nem száraz vidékekrôl van szó, jegyezzétek meg! Szárazak, mert nem hajlandók befogadni ôket, mint amint a száraz föld nem fogadja be a magot. Akkor azt mondja: ,,Visszatérek házamba, ahonnan erôszakkal kiűztek, az illetô akarata ellenére. Biztos vagyok, hogy befogad engem, és nyugvóhelyet találok nála.'' Valóban visszatér ahhoz, aki az övé volt. Sokszorosan kész visszafogadni ôt. Igazán mondom nektek, hogy az ember inkább vágyakozik a Sátánra, mint Istenre. Ha a Sátán nem nyomja el tagjait, nem panaszkodik semmiféle más megszállás miatt. Elmegy tehát, és üresen, kiseperve, feldíszítve, tisztaságtól illatozva találja a házat. Akkor megy, és magához vesz hét másik ördögöt, mert többé nem akarja elveszteni. Ezzel a nála gonoszabb hét ördöggel belép abba, és mindnyájan letelepszenek ott. És az egyszer megtértnek ez a második állapota, második elvetemültsége rosszabb az elsônél. Mert a Sátán fel tudja mérni, hogy ez az ember mennyire szereti ôt, és mennyire hálátlan Isten iránt. És azért is, mert Isten nem tér vissza oda, ahol lábbal tapossák kegyelmeit, és miután egyszer már megtapasztalták a megszállottságot, ismét kitárják karjukat egy még nagyobb megszállás felé. A megszállásba való visszaesés rosszabb, mint amikor egy, a tüdôvészbôl kigyógyult beteg, visszaesik ebbe a betegségbe. Többé már nem képes a javulásra és a gyógyulásra. Így történik ezzel a nemzedékkel is, amelyet a Keresztelô megtérített, de amely visszatért a bűnözéshez, mert a gonoszat szereti, nem pedig engem. Miközben Jézus beszél, megérkezik Anyja Jézus unokatestvéreivel. A Jézus közelében lévô apostolok szólnak neki: -- Mester, itt van Anyád és testvéreid. Kint vannak az úton, és téged keresnek, mert beszélni akarnak veled. Parancsold meg a tömegnek, hogy engedjen helyet nekik, hogy hozzád jöhessenek, mert biztosan valami súlyos ok hozta ide ôket, hogy téged keressenek. Jézus felemeli fejét, és látja a tömeg végén Anyjának aggódó arcát. Mária csak nehezen tudja visszafojtani sírását. József, Alfeus fia, izgatottan beszél hozzá. Mária erôteljes mozdulatokkal utasítja el ôt, József erôsködése ellenére. Jézus látja Simon zavarodott arcát is. Ô nyilvánvalóan szomorú, kiábrándult... Jézus azonban nem mosolyog rájuk, és nem ad ki semmiféle parancsot. Hagyja a Lesújtottat elmerülni fájdalmában, és unokatestvéreit ott, ahol vannak. Szemét a tömegre irányítja, és válasza, amit a körülötte álló néhány apostolnak ad, szól azoknak a távolabbiaknak is, akik megkísérlik, hogy a vérségi kötelék felülmúlja a kötelességet. -- Ki az én Anyám? Kik az én testvéreim? -- Komoly arccal körülnéz. Belesápad az erôfeszítésbe, amellyel a kötelességet elônyben részesíti az érzelmekkel és a vérségi kötelékekkel szemben. Megtagadja az Anyával való kötelékét, hogy szolgálja az Atyát. A körülötte tolongó tömegre mutatva mondja: -- Íme, az én Anyám, és íme testvéreim. Akik Isten akaratát cselekszik, azok az én testvéreim és nôvéreim, azok az én anyám. Nem rendelkezem másokkal. És ezek az enyéim lesznek, ha elôször és másoknál nagyobb tökéletességgel teszik meg Isten akaratát minden más akaratnak, vagy a vér és az érzelmek hangjának teljes feláldozásával. A tömeg erôteljesebben zúg, mint egy hirtelen széltôl felkorbácsolt tenger. Az írástudók adják meg a hangot: -- Ez ördög! Még saját vérét is megtagadja! Rokonai tovább viszik: -- Bolond! Még saját Anyját is kínozza! Az apostolok kijelentik: -- Ez igazán hôsies beszéd! A nép: -- Mennyire szeret minket! Mária, József és Simon nagy nehezen átvergôdnek a tömegen. Mária nagyon kedves, József dühöng a méregtôl, Simon egészen meg van zavarodva. Jézus közelébe érnek. József azonnal nekitámad -- Bolond vagy! Mindenkit megbántasz! Még Anyádra sem vagy tekintettel! De most itt vagyok én, és megakadályozlak ebben. Igaz, hogy munkásként mégy ide s oda? És ha igaz, akkor miért nem a te műhelyedben dolgozol, hogy Anyád ne éhezzék? Miért hazudod, hogy a te munkád a prédikálás? Munkakerülô vagy és hálátlan! És utána elmész fizetésért dolgozni egy idegen házba? Valóban úgy tűnik nekem, hogy egy ördög vett hatalmába, és letérített téged a jó útról! Válaszolj nekem! Jézus megfordul, és karjába veszi a gyermek Józsefet. Felemeli ôt, hóna alatt tartva, és azt mondja: -- Azért dolgozom, hogy tápláljam ezt az ártatlant és az ô rokonait, és hogy meggyôzzelek titeket Isten jóságáról. Korozainban beszéltem az alázatosságról és a szeretetrôl. És nemcsak Korozainban. Hanem neked is, József, igazságtalan testvérem. De megbocsátok neked, mert tudom, hogy a kígyó harapott meg téged. És megbocsátok neked is, állhatatlan Simon. Nem kell semmit sem megbocsátanom Anyámnak. Neki sem kell megbocsátania nekem, mert ô igazságosan ítél. A világ tegye azt, amit akar. Én azt teszem, amit Isten akar. És boldogabb vagyok Atyám és Anyám áldásával, mintha az egész világ kikiáltana királyának. Jöjj, Anyám! Ne sírj! Ezek nem tudják, mit tesznek. Bocsáss meg nekik! -- Ó, Fiam! Tudom. Te tudod. Nem kell mást mondani... -- Nem kell mást mondani, kivéve a tömegnek azt, hogy: -- Menjetek békével! És Jézus megáldja a tömeget. Utána jobbjával Máriát, baljával a gyermeket fogva, felmegy a lépcsôn. (4-936) ======================================================================== A Sátán legyôzése Jézus magyarázatot fűz Péter segítségkéréséhez, amikor az a vízen járva, süllyedni kezdett: -- Gyakran nem várom be, hogy hívjanak, amikor látom, hogy gyermekeim veszélyben forognak. És sokszor ahhoz is odasietek, aki hálátlan irántam... Számomra semmi sem fájdalmasabb, mint ha nem avatkozhatom be, mert közbelépésemet elutasítjátok. Inkább egyedül tesztek valamit, vagy, ami még rosszabb, a Gonosztól kértek segítséget... Az elôzô kenyérszaporítással kapcsolatban mondja Jézus: -- Mennyire szerettem a tömeget! A testükkel kezdtem. De míg a Sátán azért kezdi a testtel, hogy a pokolba juttassa, én azért kezdtem ezzel, hogy az égbe vezessem... Azt akarom, hogy legyen hitetek. És ha megvan bennetek, jövök, és kivezetlek titeket a veszélybôl. Ó, ha a Föld ezt tudná mondani: ,,Mester, Uram, ments meg engem!'' Elég volna egyetlen kiáltás, de az egész Földé, hogy egy pillanat alatt legyôzötten bukjon le a Sátán, parancsának végrehajtóival együtt. De nem tudtok hinni. Megsokasítom az eszközöket, hogy elvezesselek titeket a hitre. De ezek az eszközök úgy hullnak bele iszapotokba, ahogyan egy kô hull a mocsárba, és ott maradnak, betemetve. (4-973) * * * Amikor a 72 tanítvány visszatér elsô küldetésébôl, boldogan számolnak be: -- Tudod, Mester, hogy nemcsak a betegségek, hanem még az ördögök is engedelmeskedtek nekünk, neved ereje által? Mily nagy dolog, Mester! Mi, mi, szegény emberek, csupán, mert te küldtél minket, meg tudtuk szabadítani az embert az ördög szörnyű hatalmától!... -- És sok esetet beszélnek el, amely itt vagy ott történt. Csak egy emberrôl mondják: -- Hozzátartozói, jobban mondva, anyja és a szomszédok, erôszakkal hozták elénk. De az ördög kigúnyolt minket: ,,Az ô akaratából tértem vissza ide, miután a názáreti Jézus kiűzött innen engem, és nem is hagyom el többé, mert ô engem jobban szeret, mint a ti Mestereteket, és újra megkeresett''. És hirtelenül, fékezhetetlen erôvel, kiszakította az embert annak kezébôl, aki tartotta, és letaszította egy meredek sziklafalról. Szaladtunk megnézni, szétroncsolódott-e. Ó, dehogy! Úgy futott, mint egy fiatal gazella, és olyan káromlásokat és maró szavakat mondott, amelyek igazán nem e világról valók... Anyja szánalomra indított minket... De ô! De ô! Ó, hát így tud tenni az ördög? -- Így, és még ennél inkább is -- mondja búsan Jézus. -- Talán, ha te ott lettél volna... -- Nem. Én megmondtam annak az embernek: ,,Menj, és ne akarj visszaesni bűnödbe!'' Ô akart. Tudta, hogy a Rosszat akarja, mégis akarta. Elveszett. Más az, ha valakit elôzetes tudta nélkül száll meg az ördög, és más, ha valaki engedi magát megszállni, noha tudja, hogy ha így tesz, újra eladja magát az ördögnek. De ne beszéljetek róla! Ô már végérvényesen lemetszett tag. Ô a Rossz önkéntese. Dicsérjük inkább az Urat a nektek adott gyôzelmekért. Én ismerem a vétkes ember nevét, és ismerem a megszabadítottak nevét is. Láttam a Sátánt: mint a villám, bukott le az égbôl, az én nevemmel egyesített érdemetek folytán. Mert én láttam áldozataitokat, imáitokat és azt a szeretetet, amellyel közeledtetek a szerencsétlenekhez, hogy megtegyétek azt, aminek megtételét parancsoltam nektek. Szeretettel végeztétek, és Isten megáldott titeket. Mások is megteszik majd, amit ti tesztek, de szeretet nélkül. Nem is érnek el megtéréseket... De ne azért örvendjetek, mert legyôztétek a szellemeket, hanem azért, mert nevetek fel van jegyezve az égben. Soha ne töröljétek ki onnan! (4-1020) ======================================================================== Az arany ördöge Jézus a Genezáreti-tó nyugati partján tartózkodik, amikor valaki azt kéri tôle, hogy parancsolja meg testvérének, ossza meg vele elhunyt apjának örökségét. Jézus megígéri neki, hogy imádkozik érte, és prédikálni fog a vidéken. Az ember azonban nem elégszik meg ezzel, hanem azt kívánja, Jézus fenyegesse meg testvérét, hogy betegséggel sújtja ôt, ha nem adja neki azt, ami ôt megilleti. -- Ember, én megtéríteni jöttem, nem lesújtani. De ha hiszel szavamban, békét találsz. -- Milyen szavadban? -- Azt mondtam, hogy imádkozom testvéredért, hogy te vigasztalásban részesülj, és ô megtérjen. -- Mesebeszéd! Mesebesszéd! Én nem vagyok együgyű, hogy higgyek bennük! Jöjj, és parancsolj neki! Jézus, aki szelíd és türelmes volt, méltóságteljessé és szigorúvá válik. Felegyenesedik -- elôzôleg kissé lehajolt a kis köpcös és haragtól lángoló emberke fölé -- és azt mondja: -- Ember, ki tett meg engem bírává közöttetek? Senki. De, hogy megszüntessem két testvér viszályát, elfogadtam hívásodat, hogy elmenjek, és gyakoroljam küldetésemet, mint kibékítô és üdvözítô. Ha hittél volna szavamban, visszatérve Abelmainba, úgy találtad volna, hogy testvéred megtért. Nem tudsz hinni. Azért nem lesz részed a csodában. Ha te tudtad volna elôször rátenni kezedet a kincsre, te fosztottad volna meg attól testvéredet. Mert valóban, amint ikrekként születtetek, úgy ikrek vagytok szenvedélyeitekben is. Te éppúgy, mint testvéred, csak egyet szeretsz: az aranyat. Egyben hiszel: az aranyban. Maradj meg akkor hitedben! Isten veled! Az ember átkozódva megy el, mindenkit megbotránkoztatva. Az emberek meg akarják büntetni ôt. Jézus azonban ellenzi. Azt mondja: -- Hagyjátok elmenni! Miért szennyeznétek be kezeteket egy oktalan állat megverésével? Én megbocsátok neki, mert megszállotta az arany ördöge, s az vezeti félre. Ti is ezt tegyétek! Inkább imádkozzunk ezért a szerencsétlenért, hogy emberré váljék, szép, megszabadult lélekkel. -- Igaz. Még arca is rettenetessé vált pénzsóvárgásában. Láttad? -- kérdezik egymástól a tanítványok és azok, akik a fösvény közelében álltak. -- Igen. Amikor a Mester visszautasította, kis híján megütötte Ôt, átkozódása közben, és ördögivé vált arckifejezése. -- Kísértô ördöggé. Gonoszságra kísértette a Mestert... -- Idehallgassatok! -- mondja Jézus. -- Valóban, a lelki változások visszatükrözôdnek az arcon. Mintha az ördög kiülne a megszállt arcára. Kevesen nem árulják el, hogy ördögök, akár cselekedeteikkel, akár arckifejezésükkel. És ezek a kevesek tökélyre vitték a gonoszságban, és tökéletesen meg vannak szállva. Az igaz ember arca ezzel szemben mindig szép. Még akkor is, ha testileg eltorzult. Természetfeletti szépség sugárzik róla, amely bensejébôl kiárad külsejére. Nemcsak szólásmód, hanem igaz tény, hogy aki mentes a bűntôl, az, friss testben is. Ezt megfigyelhetjük rajta. A bennünk levô lélek mindent átjár. A bűzös lélek megrontja a testet is. Az illatozó lélek viszont tisztán megôrzi a testet. A romlott lélek fajtalan bűnökre ösztönzi a testet, és ezek öreggé teszik és eltorzítják. A tiszta lélek tiszta életre sarkallja a testet. És ez megôrzi a frissességet, és fenségessé teszi. (Lásd bôvebben: P 4,137- 141.) (4-996) ======================================================================== Kiűzöm az ördögöket Jézus a Tízváros területén lévô Gadarában beszél az egybegyűlt lakossághoz. Miután megdicséri a szép épületeket és a város polgárainak összetartását, így folytatja: -- Más helyen megmondtam már annak, aki engem megvádolt, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket: ,,Minden megosztott ország elpusztul.'' Valóban, ha a Sátán önmagát űzné ki, elpusztulna ô és sötét országa. Én, szeretetbôl, amellyel Isten szereti az általa teremtett emberiséget, eljöttem, hogy emlékeztessem az embereket: csak egyetlen Ország szent: a mennyország. Ezt jöttem hirdetni, hogy a legjobbak oda igyekezzenek. Én szeretném, ha mindenki -- a leggonoszabbak is -- jönnének, megtérve, megszabadulva az ördögtôl, aki a test vagy a lélek megszállása által, nyíltan, vagy titokban, fogva tartja az embereket. Ezért járok körül, meggyógyítva a betegeket, kiűzve az ördögöket a megszállott testekbôl, megtérítve a bűnösöket, bocsánatot adva az Úr nevében, tanítva az Országról, és csodákat művelve, hogy meggyôzzelek titeket hatalmamról és arról, hogy Isten velem van. Mert nem tehet csodát az, akinek Isten nem barátja. Ezért, ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, és gyógyítom meg a betegeket, tisztítom meg a leprásokat, térítem meg a bűnösöket, hirdetem az Országot, tanítok róla, és oda hívok mindenkit Isten nevében és az Ô segítségével, akkor ez annak a jele, hogy elérkezett hozzátok Isten Országa, és meg kell szervezni, mert itt van megalapításának az órája. Ennek ellenkezôjét csak becstelen emberek állíthatják. Hogyan lehet megalapítani Isten Országát a világban és a szívekben? A mózesi Törvényhez való visszatéréssel... Jézus most röviden kifejti nekik a tízparancsolatot, ezzel fejezve be: Bensônkben azonban ott vannak a szenvedélyek, mint a városfalak közé zárt sok polgár. Szükséges, hogy az ember minden szenvedélye ugyanazt akarja: vagyis a szentséget. Különben hiába törekszik egy részük az ég felé, ha a másik rész ôrizetlenül hagyja a kapukat, és engedi behatolni a csábítót, vagy pedig vitákkal és lustasággal semlegesíti a lelkies gondolkodású polgárok cselekedeteit. Ezzel ugyanis pusztulásba juttatja a belsô, lelki várost, és átadja a csalánok, mérgezô növények, tüskés bozótok, kígyók, skorpiók, egerek, sakálok és baglyok uralmának, vagyis a gonosz szenvedélyek és a Sátán angyalai uralmának. Szüntelenül ôrködni kell, soha abba nem hagyva, mint a falakra állított ôrszemnek, hogy megakadályozzuk a Gonoszlélek bejutását oda, ahol mi az Isten Országát akarjuk építeni. Bizony, mondom nektek, hogy amíg az erôs ember fegyveresen ôrzi háza bejáratát, biztonságban van minden holmija. De ha egy nála erôsebb ember jön, vagy ha ôrizetlenül hagyja az ajtót, akkor az erôsebb legyôzi, elveszi fegyverét. Ô pedig, megfosztva fegyverétôl, amelyben annyira bízott, megalázkodik, megadja magát, az erôsebb pedig foglyává teszi, és magához veszi a legyôzött embertôl szerzett zsákmányt. Ha azonban az ember Istenben él, a Törvényhez való hűség és a szentül gyakorolt igazságosság révén, akkor vele van Isten, vele vagyok én, és semmi baja sem lehet. Az Istennel való egyesülés az a fegyver, amelyet semmilyen erôs ember nem gyôzhet le. A velem való egyesülés annyi, mint biztos gyôzelem, és biztos megszerzése az örökérvényű erényeknek, amelyekért örök helyet kaptok Isten Országában. Aki azonban elszakad tôlem, vagy ellenségemmé válik, az, következésképpen visszautasítja a Szavam által nyújtott fegyvereket és biztonságot. Aki elutasítja az Igét, Istent utasítja el. Aki elutasítja Istent, az a Sátánt hívja. Aki a Sátánt hívja, az szétrombolja mindazt, amije volt az Ország megszerzéséhez. Mert aki nincs velem, az ellenem van. Aki nem műveli meg azt, amit én vetettem el, az majd azt gyűjti be, amit az ellenség vetett. Aki nem gyűjt velem, az szétszór, és szegényen és csupaszon megy a Legfôbb Bíró elé, aki ôt ahhoz a gazdához küldi, akinek eladta magát, mivel Belzebubot jobban szerette, mint Krisztust. Geraza polgárai: építsétek fel magatokban és városotokban Isten Országát! (4-1079) ======================================================================== Trónfosztott homlokok Jézus Endorban megszáll egy vendégszeretô ember házában. Étkezés közben komoly, hallgatag... Étkezés után az apostolok kérdezgetik Ôt hallgatagságának okáról. Elsônek András szólal meg: -- Mi bajod van, Mester? Szomorúnak, vagy fáradtnak látszol... -- Nem tagadom, az vagyok. -- Miért? A farizeusok miatt? De már megszokhattad volna... Mindig ugyanazt a dalt éneklik!... A kígyók nem képesek másra, csak a sziszegésre. Ezek sose lesznek képesek arra, hogy úgy énekeljenek, mint a fülemüle. Végül nem is érdemes törôdni velük -- mondja Péter, részben meggyôzôdésbôl, részben azért, hogy megnyugtassa Jézust. -- És ezen a módon elveszítjük felettük az uralmat, és ôk kígyókként ránk csavarodhatnak. Kérlek titeket, sose szokjatok hozzá a Gonosz hangjához, mintha ártatlan hang lenne. -- Ó, rendben van! De ha csak emiatt vagy szomorú, rosszul teszed. Látod, mennyire szeret téged a világ -- mondja Máté. -- De csak ezért vagy ennyire szomorú? Mondd meg nekem, jó Mester! Vagy hazudtak neked, rágalmakat sejtettek, gyanakvásukat fejezték ki minket illetôleg, akik szeretünk téged -- kérdi udvariasan és kedvesen a Kerióti, fél karjával átkarolva Jézust, aki mellette ül a szénán. Jézus ránéz Júdásra. Szeme villog a sötétben a kis lámpa fényében, ami megvilágítja ôket. Mereven nézi Júdást, s közben megkérdi: -- Talán oly ostobának ismersz, hogy igaznak fogadjam el bárkinek a gyanakvását, és az megzavarjon engem? Júdás, Simon fia, engem csak a valóság zavar meg. -- Közben erôsen Júdás szemébe néz. -- Milyen valóságok zavarnak meg akkor? -- kérdi magabiztosan Júdás. -- Azok, amelyeket látok a szívek mélyén, és olvasok a trónfosztott homlokokon. -- Jézus erôsen kihangsúlyozza a ,,trónfosztott'' szót. -- Trónfosztott? Miért? Mit akarsz mondani? -- kérdezik mindnyájan, megzavarodva. -- Egy királyt megfosztanak trónjától, amikor méltatlanná válik rá. Elôször letépik koronáját, amely homlokán van, mint az ember legnemesebb helyén. Az ember az egyetlen állat, amely az ég felé emelve tartja homlokát. Állat testénél fogva, de lelkének adományai révén természetfeletti lény. De nem szükséges, hogy valaki földi trónon ülô király legyen ahhoz, hogy megfosszák trónjától. Minden ember király, lelke révén, és trónusa az égben van. De amikor egy ember lealacsonyítja lelkét, és állattá válik, ördöggé válik, akkor trónfosztottá teszi magát. A világ tele van trónfosztott homlokokkal, amelyek többé nem az ég felé emelve állnak, hanem a Szakadék felé hajolnak, súlyossá válva a Sátán szava által, amely rájuk vésôdött. Tudni akarjátok? Ez az, amit én a homlokokon olvasok. Rájuk van írva: ,,El van adva!'' És hogy ne legyen kétségetek a felôl, ki vette meg ôket, megmondom nektek, hogy a Sátán, saját maga, vagy a világban lévô szolgái által. -- Megértettem! Ezek a farizeusok, például, egy náluk nagyobb szolga szolgái, aki pedig a Sátán szolgája -- mondja meggyôzôdéssel Péter. Jézus nem cáfolja meg. -- De... Mondd, Mester, ezek a farizeusok, miután hallották szavaidat, nem megbotránkozva mentek el? Meglökve engem, amikor kimentek, azt mondták... Nagyon határozottan beszéltél -- jegyzi meg Bertalan. Jézus válaszol neki: -- De nagyon igaz, amit mondtam. Nem az én hibám, hanem az övéké, ha meg kell mondanom nekik bizonyos dolgokat. És szeretetem indít arra, hogy megmondjam. Minden növényt, amit nem mennyei Atyám ültetett, ki kell tépni. És nem általa ültetett növény az élôsdi, haszontalan fű, a más növényeket elnyomó tüskebokor, amelyek elnyomják a szent igazságot. Szeretetgyakorlat kitépni a hagyományokat és elôírásokat, amelyek elfojtják a Tízparancsolatot, elferdítik azokat, elveszik erejüket, és lehetetlenné teszik megtartásukat. Szeretet a becsületes lelkek iránt ezeket kitépni. Ami ezeket a szemtelen, önfejű és a Szeretet minden hatása és tanácsa elôl elzárkózó embereket illeti, hagyjátok, hogy kövessék ôket azok, akik hasonlók hozzájuk lelkületükben és hajlamaikban. Vakok ezek, akik vakokat vezetnek. Ha vak vezet világtalant, mindketten elkerülhetetlenül gödörbe esnek. (4-1170) ======================================================================== Júdás és a Sátán Júdással kapcsolatban Jézus gyakran említi a Sátánt. Ezt megtalálhatjuk részletesen a Júdásról szóló tizenhárom füzetben. Itt csak röviden utalunk rá, ha eddig még nem említettük meg. Valtorta Máriának mondja Jézus: Azoknak, akiknek feladata a lelkek gondozása, tanulniuk kell Júdás esetének tanulmányozásából... Remegtem és sírtam Júdás lelki hullája elôtt... A Sátán volt elôttem. (Jd 2,85) (2-284) * * * Júdás árulására célozva mondja Jézus: -- Én a tökéletes Bűntényrôl beszélek. Arról, amelynek megértéséhez bele kell nézni az Isteni Szeretet napjába és a Sátán gondolataiba. Mert csak a Tökéletes Szeretet és a Tökéletes Gyűlölet, csak a Végtelen Jó és a Végtelen Rossz tudják megmagyarázni az ilyen Áldozatot és az ilyen Bűnt. Értitek? Úgy tűnik, hogy a Sátán hallja, és kikiáltja vágyát, hogy elkövesse. (Jd 3,97) (2-331) * * * Burkoltan -- az összes apostolhoz beszélve -- Jézus Júdáshoz intézi szavait, hogy rábírja ôt a távozásra árulása elôtt: -- Vizsgáljátok meg magatokat, és utána ítéljetek becsületesen és ôszintén, és döntsetek! Döntsetek, nehogy elkárhozzatok! Mondjátok: ,,Mester, barátaim, én felismerem, hogy nem erre az életre vagyok teremtve. Búcsúcsókot adok nektek, és kérlek titeket, imádkozzatok értem!'' Jobb így, mint árulóvá válni. Jobb így... Elárulnátok a lelket a Sátánnak adva... Ne áruljátok el lelketeket, Krisztust és Istent!... Vigyázzatok, mert a lélek meghalhat a test elôtt, és anélkül, hogy tudnátok, rothadó lelket hordoztok magatokban... Utána, néha sokkal késôbb, máskor azonnal észreveszi a test, hogy férges hullát hordoz magában, és megbolondul a félelemtôl, és öngyilkos lesz, hogy meneküljön ettôl a házasságtól... Ó, nem menekül meg! Férges lelkével együtt belezuhan a Gyehenna nyüzsgô kígyói közé. Ne legyetek becstelenek, mint az ügynökök vagy zugügyvédek, akik két ellenkezô ügyfél oldalára állnak... Jobb lenne vakokká válnotok, kitépve a sóvárgó szemeket, mint bujává válni!... Isten a szívetekbe lát! Nem szolgálhattok két úrnak!... Ne éhezzetek sem az aranyra, sem a testre, sem a hatalomra. A Sátán ezeket ajánlja fel nektek. Ó, hazug az ô gazdagsága! Megtiszteltetések, sikerek, hatalom, vagyon: szennyes áruk, amelyekért lelketekkel fizettek! Ti szegény emberek, akiket a Sátán felizgat! (Jd 3,99-101) (2-375) * * * Valtorta Máriának mondja Jézus Júdásról: -- Tekintetem olvasott a kerióti Júdás szívében. Senkinek sem kell azt gondolnia, hogy Isten Bölcsessége nem volt képes felfogni, mi van abban a szívben. De, amint Anyám mondta, ô akarta ezeket. Jaj neki azért, hogy árulóvá lett! De árulóvá akart lenni. Kétszínű, ravasz, sóvár, buja, tolvaj, és értelmesebb, műveltebb a tömegnél. Értett ahhoz, hogy ráerôszakolja magát mindenkire. Merészen egyengette utamat akkor is, ha az, nehéz volt. Neki mindenkinél inkább tetszett, hogy kiváljon, és bizalmas helyet foglaljon el mellettem. Nem a szeretet ösztönözte ôt a szolgálatra, hanem egyedül az, hogy minden lében kanál volt, amint ti mondjátok. Ez megengedte neki, hogy ô kezelje a pénzt, és megközelítse a nôt. Két dolog, amit a harmadikkal együtt: a megtisztelô állással együtt, féktelenül szeretett. A Tiszta, az Alázatos, a földi vagyontól Elszakadott (Mária) csak undorodhatott ettôl a kígyótól. Én is undorodtam tôle. És csak én és az Atya és a Lélek tudtunk felülkerekedni azon, hogy elviseljük az ilyen közellétét. (Jd 3,103) (2-399) * * * Mikor Jézus Lázár tanyáján tartózkodik, éles szóváltás keletkezik Júdás és az apostolok között. Júdás végül belátja hibáját, és sírva fakad, épp akkor, amikor Jézus megérkezik. Bevallja: -- Én vagyok a hibás. Én okozok neked fájdalmat. Én nem vagyok jó. Én okozok zavart, viszálykodást, engedetlen vagyok... Péternek igaza van. De segítsetek engem, hogy jó legyek! Mert van bennem valami, itt, a szívemben, ami olyasmit tetet velem, amit nem akarok tenni. És erôsebb nálam... És fájdalmat okozok neked, neked, Mester, akinek csak örömöt szeretnék okozni... Hidd el nekem! Ez az igazság... -- Igen, Júdás. nem kételkedem benne. Te egészen ôszinte szívvel jöttél hozzám, igazán lelkesedve. Jézus további beszélgetését Júdással lásd Jd 3,106-108. (2-534) * * * Amikor Keresztelô Jánost egyik tanítványa elárulja, és elfogják, az apostolok találgatják, hogy közülük ki lesz majd Jézus árulója. Júdás kijelenti: -- Én sose leszek az! De ha úgy érezném, hogy megszáll az ördög annyira, hogy az lehetnék, megölném magamat. Jobb az, mint Isten gyilkosává válni. Jézus erôsen megrázza a Keriótit, s azt mondja: -- Ne gyalázd az Istent! Senki sem képes megszállni téged, ha te nem akarod! És ha megtörténne, sírj miatta, de ne kövess el egy újabb bűnt is, ráadásul az istengyilkosságra! Az gyengül el, aki elszakad Istentôl. (Jd 3,118) (3-268) * * * Miközben nyolc apostol elkíséri endori Jánost és Szintikát Antióchiába, Jézus egy barlangban vezekel. Fôleg Júdás bűnei nehezednek lelkére. Imája közben ezeket mondja: -- Ember vagyok, Atyám. Az Ember vagyok. A bennem megsebzett és megtépázott barátság erénye fájdalmasan vonaglik és jajgat... Ez az óra sokkal kínosabb, mint az, amelyet a pusztában éltem át a te és az én lelkemmel... És jóval erôsebb a mostani kísértés, hogy ne szeressem, és ne tűrjem meg magam mellett azt a nyálkás és alattomos lényt, akinek neve Júdás, sok, engem megitató és jóllakató fájdalom okozója, s aki gyötri azokat a lelkeket, akiknek én békét adtam... A mostanihoz viszonyítva, még az Ellenséggel való küzdelem is édes volt a pusztában való megkísértéskor... Én tudtam, hogy a Sátán, a megkísértés végeztével, el fog menni. El is ment, és angyalok jöttek megvigasztalni Fiadat, amiatt, hogy ember, aki az ördög kísértésének tárgya. Most azonban nem fogja abbahagyni ennek az órának elmúltával, amelyben a Barát szenved messzire küldött barátai miatt, és a hitszegô barát miatt, aki árt neki közelben és távolban egyaránt. Nem hagyja abba. Nem jönnek majd angyalaid, hogy vigaszt nyújtsanak ezen óráért, és ezen óra után. De jön majd a világ. Minden gyűlöletével, gúnyolódásával, megnemértésével. De jön, és egyre jobban a közelemben lesz, álnokabbul és nyálkásabban, a hitszegô, az áruló, aki eladta magát a Sátánnak! Ô eladja magát, hogy nagyobb legyen, mint én, az Emberfia! És most, minthogy még nem lakott jól azzal, hogy megvan benne a hazugság, a szeretetlenség, a vérszomj, a pénzvágy, a gôg és a paráznaság undorító és gyalázatos taplója, sátánivá teszi magát, hogy ô, az az ember, aki angyallá válhatott volna, az az ember legyen, aki ördöggé válik... ,,Lucifer hasonló akart lenni Istenhez, és ezért kiűzetett a Paradicsomból, és ördöggé változva, a pokolban lakott.'' Egy csodát!... Júdás üdvösségét kérem!... Ne ô, ne ô legyen a sátánom!... De tekintve, hogy az ember keze által kell meghalnom -- és a valóságos hóhérnál is nagyobb hóhérom lesz az áruló barát, a romlott, akiben a Sátán bűze lesz, és aki magában máris arra áhítozik, hogy hasonló legyen hozzám hatalomban... így gondolja felfuvalkodottságában és kéjvágyában -- tekintve, hogy az ember keze által kell meghalnom, Atyám, azt engedd meg, hogy ne az legyen az áruló, akit barátomnak hívtam és mint ilyent, szerettem. Az ég be van zárva, és néma!... Ez tehát az a szörnyűség, amely velem lesz halálomig? (Jd 5,182-186) (5-38) ======================================================================== Parancsolj az ördögnek! Az apostolok lehangoltak, mert Jézus látszólag több kudarcot szenvedett el Fönícia vidékén. Jézus útnak indul, hogy máshová menjen, és nem akarja meghallgatni az asszonyt, aki szinte a földön csúszva megy hozzá, és hangos szóval kéri: -- Légy irgalmas hozzám, ó Uram, Dávid Fia! Leányomat nagyon gyötri az ördög, és szégyenletes dolgokra kényszeríti. Légy irgalmas, mert nagyon szenvedek, és mindenki megvet engem ezért. Mintha gyermekem bűne lenne, amit tesz... Légy irgalmas, Uram! Te mindent meg tudsz tenni. Emeld fel hangodat és kezedet, és parancsold meg a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki Pálmából! Csak ez az egyetlen gyermekem van, és özvegy vagyok... Ó! Ne menj el! Irgalmazz!... Jézus válaszra sem méltatja ôt, hanem sietve elindul. Az emberek igyekeznek meggyôzni az asszonyt, hogy kérése hiábavaló. Ô azonban felkel, vigasztalanul, de ugyanakkor telve hittel, és azt mondja: -- Nem! Addig kérem, míg meg nem hallgat. -- És követi a Mestert, mindig kiáltva, könyörögve. Mind nagyobb tömeg megy utána. Végül Jézus megáll, és megfordul. -- Hallgass asszony! És térj vissza házadba! Megmondtam már neked: ,,Izrael juhaiért jöttem''. Hogy közöttük meggyógyítsam a betegeket, és keressem az elveszetteket. Te nem Izraelbôl való vagy. Az asszony erre megújítja könyörgését, s Jézus további ellenvetésére: -- Nem helyes kutyáknak adni a gyermekek kenyerét... -- azt válaszolja: -- De a kutyák is bemennek a szobába, ahol uruk eszik gyermekeivel, és esznek abból, ami leesik az asztalról, vagy a maradékokból, amit a családtagok adnak nekik, ami már semmire se jó. Én nem kérem tôled, hogy gyermekedként bánj velem, hogy asztalodhoz ültessél. De legalább adj nekem a morzsákból! Jézus elmosolyodik. Ó, mennyire átváltozik tekintete ez által a boldog mosoly által!... -- Ó, asszony, nagy a te hited! És ez megvigasztalja lelkemet. Menj hát, és legyen neked, amint kívánod! Ettôl a pillanattól fogva az ördög kiment lányodból. Menj békében! És amint a kóbor kutya érti a módját annak, hogy házi kutyává váljék, tudd meg, hogy a jövôben (Isten) leánya leszel, aki az Atya asztalánál ül. Isten veled! -- Ó, Uram, Uram, Uram!... Szeretnék elfutni, és kedves Pálmámhoz menni... szeretnék veled maradni, és téged követni! Légy áldott! Szent! -- Menj, menj, asszony! Menj békében! És Jézus folytatja útját, miközben a kánaáni asszony, gyorsabban, mint egy fiatal leány, visszafut a megtett úton, követve a kíváncsi tömegtôl, amely látni akarja a csodát. -- De, Mester, miért hagytad annyit könyörögni, hogy végül meghallgassad? -- kérdi Zebedeus Jakab. -- Miattad, és mindnyájatok miatt. Ez nem vereség, Jakab! (Jakab ugyanis elôzôleg csüggedten mondogatta, hogy Jézus mindenütt vereséget szenved, mindenünnen elűzik, mindenütt elátkozzák.) Innen nem űztek el, itt nem gúnyoltak ki, nem átkoztak el... Ez ismét lelket önt belétek. Én már részesültem ma legédesebb ételemben. És áldom érte Istent. (Lásd bôvebben a 20. évközi vasárnap evangéliumában, az A sorozatnál. E 6,235- 239) (5-137) ======================================================================== Mit tettél a lelkeddel?! Mikor Júdás visszatér, Jézus egy megbízatást ad neki, célozva arra, hogy tudja, távollétében Júdás endori János után kutatott. Jézus nyugodtan, természetes hanghordozással beszél... De mégis kell, hogy legyen valami, ami Júdást megzavarja, mert egy pillanatra színét változtatja. Jézus átöleli, mintha meg akarná csókolni... De miközben így tartja, arc az arc mellett, halkan ezt suttogja neki: -- Szerencsétlen! Mit tettél a lelkeddel? -- Mester.. én... -- Menj! Fertôzöttebb vagy a pokoltól, mint maga a Sátán! Hallgass!... És bánd meg bűnödet, ha tudod. Júdás szemtelenül, hangosan ezt mondja: -- Köszönöm, Mester. De kérlek, mielôtt elmegyek: néhány szót négyszemközt. Mindenki távolabb megy néhány méterrel. -- Miért mondtad nekem, Uram, azokat a szavakat? Fájdalmat okoztál... -- Mert az, az igazság. Aki a Sátánnal fog össze, az magába szívja a Sátán bűzét. -- Ah! A szellemidézés miatt? Ó, hogy megijesztettél! Tréfa! Nem több mint egy kíváncsi gyermek tréfája. És arra szolgált, hogy a szadduceusokhoz közeledjem, és hogy elmenjen tôle a kedvem. Láthatod hát, hogy teljes nyugalommal feloldozhatsz. Haszontalan dolgok ezek, amikor valaki a te hatalmaddal rendelkezik. Igazad volt. Nosza, Mester! Olyan kicsi az én vétkem!... Nagy a te bölcsességed. De ki beszélt neked errôl? Jézus szigorúan néz rá, de nem felel. -- De igazán láttad a szívemben a bűnt? -- kérdi Júdás kissé megijedve. -- És undort keltettél bennem. Menj! És egy szót se szólj! (Jd 45,190) (5-162) ======================================================================== Kárhozott vagyok! Júdásnak a legutolsó körúton nem sikerül egy csodát sem művelnie, és ez nagyon megalázza és gyötri. Míg Jézus a többi apostolt elküldi a közeli faluba, hogy szállást keressenek, maga mellett tartja Júdást. Az esti félhomályban mennek, egymás mellett, a legteljesebb csöndben. Végre megszólal Jézus, mintha magában beszélne: -- És mégis, ha valaki ki is esett Isten kegyelmébôl azáltal, hogy megszegte Törvényét, mindig újra olyanná válhat, amilyen volt, ha lemond a bűnrôl... Júdás semmit sem válaszol. Jézus folytatja: -- És ha valaki megértette, hogy már azért nem rendelkezhet Isten hatalmával, mert Isten nincs ott, ahol a Sátán van, könnyű segíteni rajta azzal, hogy azt részesíti elônyben, amit Isten akar, és nem azt, amit kevélysége kíván. Júdás hallgat. Már a falu szélsô házainál járnak. Jézus továbbra is, mintha magában beszélne, ezt mondja: -- És ha meggondolom, hogy keservesen vezekeltem azért, hogy ô belássa hibáját, és visszatérjen Atyjához... Júdás összerándul, fölemeli fejét, ránéz, de nem szól semmit. Jézus is ránéz... majd megkérdi: -- Júdás, kihez beszélek? -- Hozzám, Mester. Miattad nincs már hatalmam. Mert te elvetted tôlem, hogy növeld Jánosét, Simonét és Jakabét, mindenkiét, kivéve az enyémet. Nem szeretsz engem, errôl van szó! És végül már én se foglak szeretni, és átkozni fogom az órát, amelyben szerettelek, mert lejáratom magamat a világ szemében egy erélytelen királyért, aki hagyja, hogy a nép alja is fölébe kerüljön. Nem ezt reméltem tôled! -- Én sem tôled. De soha nem csaptalak be. És soha nem kényszerítettelek. Akkor hát miért maradsz mellettem? -- Mert szeretlek. Már nem tudok tôled elszakadni. Vonzol, és irtózom tôled. Kívánlak, mint a levegôt a lélegzéshez, és... félek tôled. Ah! Átkozott vagyok! Kárhozott vagyok! Miért nem űzöd ki belôlem az ördögöt, te, aki megteheted? -- Júdás arca kékes, feldúlt, ôrült, csupa félelem és gyűlölet... Már emlékeztet -- noha csak halványan -- a nagypénteki Júdás sátáni álarcára. Jézus arca pedig a megostorozott Názáreti arcára emlékeztet, aki a helytartóság udvarában a felfordított dézsán ülve, teljes szeretô könyörületével nézi csúfolóit. Ezt mondja -- és mintha már zokogás lenne hangjában: -- Mert nincs benned bánat, csak harag Isten ellen, mintha Ô lenne vétkes a te bűnödben... Júdás csúnya szitkot mond, foga között... (Elôzôleg Jézus elmondta nekik a terméketlen fügefáról szóló példabeszédet, amelyet a végén ki kellett vágni. Úgy látszik ez Júdásra vonatkozott. Lásd P 5,190-192.) (Jd 5,194-196) (5-188) * * * Másnap reggel Júdás hiányzik, amikor az apostolok összegyűlnek éjjeli szálláshelyeikrôl. -- Az az ember nem tetszik nekem... Vagy beteg, vagy megbabonázták, vagy hülye, vagy ördögtôl megszállott... Valami baja van! -- mondja határozottan Tádé. Elindulnak nélküle. Végül elôkerül Júdás, loholva fut utánuk. Elôször mindenféle hazudozással el akarja titkolni, hogy hol töltötte az éjszakát, mert szálláshelyén nem használta a neki fenntartott szobát. Azt állítja, hogy egyedül imádkozott és vezekelt. -- Imádkozhattunk volna együtt... -- mondja Jézus. Júdás nevetve jegyzi meg: -- Nem, te nem imádkozhattál volna velem ma éjjel, nem tudtál volna ott lenni, ahol én voltam..: -- Nem tudtam volna. Nem tudtam volna, és tényleg, soha nem fogom tudni megosztani lelkemnek Atyámmal való ölelkezését egy harmadikkal, aki csupa hús és vér, amilyen te vagy, és olyan helyeken, ahová te jársz. Szeretem az angyalokkal benépesített magányt, hogy így elfeledjem: az ember érzékiségtôl, aranytól és a Sátántól megrontott bűzös test. Júdás már nem nevet. Komolyan válaszol: -- Igazad van. Lelked az igazat látta. (5-195) * * * Késôbb Júdás mentegetni próbálja bűnét: --... Az ifjúkor gyarlóságai ezek. Súlytalan dolgok. Sôt, arra jók, hogy megérthessük a hozzánk hasonlókat, és meggyógyíthassuk ôket. -- Igazán nagyon különös a te erkölcsöd, Júdás! És még erôsebb kifejezést kellene használnom. Ki látott már olyant, hogy egy orvos szándékosan beteggé teszi magát, hogy aztán elmondhassa: ,,Most már jobban ki tudom gyógyítani a betegeket ebbôl a bajból.''... Az ártatlanság is tudás, sokkal inkább tudás, mint a bűnös ember alantas és veszélyes ismerete. Ahol a gonoszság szent nem-tudása korlátozottá tenné az önmagunk és a mások irányításához szükséges képességünket, ott errôl az angyali szolgálat gondoskodik, amely sohasem hiányzik a tiszta szív mellôl. És hidd el, hogy az angyalok, akik végtelenül tiszták, mégis tudnak különbséget tenni a jó és a rossz között, és -- a tiszta embert, akit ôriznek -- tudják vezetni a helyes ösvényen és az igaz tettekre. A bűn nem jelenti a tudás növekedését. Nem világosság. Nem vezér. Soha. Romlás. Szellemi vakság. Zűrzavar. Úgy, hogy aki elkövette, ismeri majd ízét, elveszíti viszont azt a képességét, hogy megtudjon sok más lelki dolgot. Ezenkívül, többé nem Isten egyik angyala -- a rend és a szeretet lelke -- lesz mellette, hogy vezérelje, hanem a Sátán egyik angyala lesz vele, hogy mind nagyobb rendetlenségbe vezesse, kielégíthetetlen gyűlöletbôl, amely ezeket az ördögi szellemeket emészti... -- És... figyelj ide, Mester! Ha valaki újra olyanná akar lenni, hogy angyal legyen a vezetôje? Elég-e a bűnbánat, vagy pedig a bűn mérge megmarad benne azután is, hogy az illetô megbánta bűnét, és bocsánatot nyert?... Tudod? Ha egyszer valaki borivásra adta magát, például, ha megesküszik is rá, hogy többé nem issza le magát, és ôszinte akarattal esküszik rá, hogy megtartja, akkor is mindig ösztönzést érez az ivásra. És szenved... -- Természetesen. Szenved. Ezért soha nem lenne szabad, hogy az ember rabszolgájává váljék annak, ami rossz. De szenvedni nem annyi, mint vétkezni. Hanem vezekelni. Miként a vétkét megbánó részeges nem bűnt követ el, hanem érdemet szerez, ha hôsiesen ellenáll az ingernek, és többé nem iszik bort, ugyanúgy az is, aki vétkezett, de bűnét megbánja, és ellenáll minden ingernek, érdemet szerez, és ehhez az ellenálláshoz megkap minden természetfölötti segítséget. Kísértést szenvedni nem bűn. Sôt, gyôzelmet szerzô csata. És, azt is hidd el, Istenben csak az az óhaj van, hogy megbocsásson, és segítse azt, aki hibázott, de utána bűnbánatot tart... Júdás hallgat egy ideig... Majd megfogja Jézus kezét, megcsókolja, és a megcsókolt kéz fölé hajolva marad. Ezt mondja: -- De én tegnap este túlléptem a mértéket. Sértegettelek téged, Mester. Azt mondtam neked, hogy végül meg foglak gyűlölni... Mennyi káromló szót mondtam! Nyerhetek-e ezekre valaha is bocsánatot? -- A legnagyobb bűn az, ha valaki kétségbe esik az isteni irgalom felôl... Júdás, én mondtam: ,,Az Emberfia ellen elkövetett minden bűn, bocsánatot nyer.'' Az Emberfia azért jött, hogy megbocsásson, üdvözítsen, gyógyítson, az égbe vezessen. Te miért akarod elveszíteni a mennyországot? Júdás! Júdás! Nézz rám! Mosd meg lelkedet a szemembôl kiáradó szeretetben... -- De nem keltek benned undort? -- De igen... Azonban szeretetem nagyobb, mint undorom. Júdás, szegény leprás, Izrael legnagyobb leprása, kérd az egészséget attól, aki meg tudja adni neked... Júdás valóban meg van indulva, nemcsak színleli. Ajka remeg, hangját bizonytalanná teszi az, amitôl megindult, sápadt. Így kérdi meg: -- De te valóban tudod, mit tettem? -- Mindent, Júdás. Akarod, hogy elsoroljam neked, vagy inkább azt akarod, hogy megkíméljelek ettôl a megaláztatástól? -- De... nos, nem tudom elhinni... -- Akkor, kezdjük a végén, és mondjuk meg a hitetlennek az igazságot. Te ma reggel már többszörösen hazudtál. Mégpedig a pénz felôl és arról, ahogyan az éjszakát töltötted. Tegnap este te paráználkodással akartad elfojtani minden más érzésedet, minden gyűlöletedet, és lelkiismeret furdalásodat... -- Elég! Elég! Könyörgöm, ne menj tovább! Vagy elfutok színed elôl. -- Ellenkezôleg, a térdemet kellene szorosan átölelned, és bocsánatot kérned. -- Igen, igen! Bocsáss meg! Bocsáss meg, Mesterem! Bocsáss meg! Segíts rajtam! Segíts rajtam! Erôsebb nálam! Minden erôsebb nálam! -- Kivéve a szeretetet, amelyet Jézus iránt kellene érezned... Jd 5,200-203. (5-201) ======================================================================== Az ördög kigúnyolta Jézus, tábor-hegyi színeváltozása után a hegy alján már várják Ôt az apostolok és néhány farizeus, egy ördögtôl megszállott fiú körül, akin Júdás próbált segíteni, de az ördög kigúnyolta ôt: ,,El! El! Kettônk közül te inkább ördög vagy!'' -- és az írástudók kinevetik Júdást, a háta mögött. A gyermek apja letérdel Jézus elôtt: -- Mester, Kafarnaumból jöttem fiammal, téged keresve. Elhoztam hozzád szerencsétlen fiamat, hogy megszabadítsad. Te kiűzöd az ördögöket, és meggyógyítasz minden betegséget. Fiamat egy néma lélek szállta meg. Amikor erôt vesz rajta, csak kiáltozni tud, mint egy fulladozó állat. A lélek a földre dobja ôt, és ott fetreng, fogait csikorgatva, tajtékozva, mint egy ló, amely a zablát harapdálja, és megsebzi ôt, vagy életét veszélyezteti azzal, hogy megfojtja vagy megégeti, vagy szétzúzza, mert a lélek egyszer a vízbe máskor a tűzbe dobta ôt, vagy ledobta a lépcsôn. Tanítványaid megpróbálták kiűzni, de nem sikerült nekik. Ó, jó Uram! Könyörülj rajtam és gyermekemen! Jézus erôteljesen szikrázó szemekkel kiáltja: -- Ó, romlott nemzedék, sátáni tömeg, lázadozó légió, a pokolnak hitetlen és kegyetlen népessége, meddig kell még kapcsolatban lennem veled? Meddig kell még eltűrnöm téged? Mennydörgô hangjára elnémul az írástudók vihogása, és teljes csönd áll be. Jézus azt mondja az apának: -- Kelj fel, és hozd ide fiadat! A férfi elmegy, és visszatér más férfiakkal, akik között ott van egy tizenkét-tizennégy éves fiú. Szép fiú, de kinézése szerint kissé gyengeelméjű, mintha meg lenne zavarodva. Homlokán hosszú seb piroslik, és lejjebb egy régebbi forradás. Alighogy meglátja Jézust, aki erôsen vonzó tekintettel néz reá, rekedten felkiált, és görcsösen rángatódzni kezd egész teste, miközben a földre esik, tajtékozva és szemét forgatva úgy, hogy annak csak fehérje látszik, miközben a földre esik, és az epilepsziásokra jellemzô módon fetreng a földön. Jézus néhány lépést tesz elôre, hogy közelébe érjen, és azt mondja: -- Mióta történik ez vele? Beszélj hangosan, hogy mindenki megértse! A férfi kiáltva válaszol, miközben a tömeg körülveszi, és az írástudók magasabb helyre mennek, hogy onnan figyelhessék a történeteket. -- Gyermekkora óta. Mondtam neked: gyakran esik tűzbe, vízbe, vagy le a lépcsôkrôl és a fákról, mert a lélek váratlanul megtámadja, és így dobálja, hogy végezzen vele. Teste tele van forradásokkal és horzsolásokkal. Még jó, hogy nem vakult meg a tűzhely lángjaitól. Sem az orvos, sem az ördögűzô, sem tanítványaid nem tudták ôt meggyógyítani. De erôsen hiszem, hogy te meg tudod, légy azért irgalmas hozzánk, és segíts rajtunk! -- Ha így tudsz hinni, minden lehetséges számomra, mert mindent elnyer az, aki hisz. -- Ó, Uram, ha tudok hinni! De ha nem hiszek még eléggé, növeld hitemet, hogy teljessé legyen, és elérje a csodát! -- kéri az apa, sírva térdelve fia mellett, aki többé már nem rángatódzik. Jézus felegyenesedik, két lépéssel hátrább megy, és miközben a tömeg gyűrűje még szűkebbé válik, hangosan felkiált: -- Átkozott lélek, aki süketté és némává teszed a gyermeket, és gyötröd ôt, parancsolom neked: menj ki belôle, és soha többé ne térj vissza oda! A gyermek fekve marad a földön, de félelmetesen rángatódzik, ívben kifeszül feje és lába, embertelen módon kiáltozik, és utána, egy utolsó rángás után, amely közben homlokával a földet veri, és száját beleüti egy, a fűbôl kiálló kôbe, úgy, hogy vörösre festi a vér, mozdulatlanná válik. -- Meghalt! -- kiáltják sokan. -- Szegény gyermek! -- Szegény apa! -- fejezik ki részvétüket a jobbak. És az írástudók vihognak: -- Jó szolgálatot tett neked a Názáreti! Mester, hogy lehet? Ez alkalommal csúnyán elbánt veled az ördög! És gúnyosan kinevetik. Jézus senkinek sem válaszol. Sem az atyának, aki fia fölé hajolva felszárítja a vért megsebzett homlokáról és ajkairól, s nyögve hívja segítségül Jézust. Jézus is lehajol, megfogja a gyermek kezét. Az felsóhajtva kinyitja szemét, mintha álmából térne magához. Felül, és mosolyog. Jézus magához vonzza, lábra segíti, és átadja atyjának, miközben a tömeg lelkesen kiáltozik, és az írástudók elmenekülnek, követve a tömeg gúnyolódásától. -- Most menjünk! -- mondja Jézus tanítványainak. Mikor megérkeznek Názáretbe, az olajfák alatt, Jézus beszélget tanítványaival. Ott van unokatestvére, Simon is, akinek a tanítványok beszámoltak a történtekrôl. -- Milyen erôs lélek volt! Nem akart kimenni! De hogy lehet, hogy mégis kiment? -- kérdezi egyikük. Jézus válaszol neki: -- Többször elmagyaráztam már, hogy minden betegség mögött ott rejtôzhet a Sátán, felhasználva azt, vagy elôidézve, hogy gyötörje ôt, és Isten káromlására indítsa. A gyermek beteg volt, nem megszállott. Lelke tiszta volt. Ezért nagy örömmel szabadítottam meg a ravasz ördögtôl, aki annyira úrrá akart lenni felette, hogy tisztátalanná tegye. -- De ha egyszerű betegség volt, miért vallottunk mi kudarcot? -- kérdi a Kerióti. -- Igen! Megértjük, hogy az ördögűzôk nem tudtak semmit sem tenni vele, ha nem volt megszállott! De mi... -- jegyzi meg Tamás. -- De akkor mire van szükség, hogy legyôzzük ezeket a démonokat? -- kérdezi Bertalan. -- Imára és böjtre. Másra nincs szükség. Imádkoztatok és böjtöljetek! És ne csak testileg. Azért jó, ha kevélységtek is nélkülözi a kielégülést. A kielégített kevélység elgyengíti az értelmet és a lelket, és az, lagymataggá, erôtlenné válik az imára, akárcsak amint a túlságosan kielégített test is elálmosodik és ellustul. (Lásd részletesebben: Gy 3,111-114) (5-287) ======================================================================== Egy közületek ördög! A második kenyérszaporítás után sokan keresik Jézust, hogy királlyá tegyék. Követik Ôt Kafarnaumba, ahol a zsinagógában az égi kenyérrôl beszél nekik. Erre kiábrándulnak, és otthagyják. Sok tanítványa is elhagyja, köztük Márk, akibôl Gadarában kiűzött egy légiónyi ördögöt. (Lásd elôzôleg a 33. oldalon.) Végül a zsinagógában csak Jézus és az apostolok maradnak. Jézus a tizenkettôhöz fordul, akik megalázottan állnak az egyik sarokban, és megkérdezi ôket: -- Ti is el akartok menni? -- Ezt élesség és szomorúság nélkül mondja, de nagyon komolyan. Péter, a többiek nevében kijelenti: -- Uram, ugyan hová menjünk?... Ha akarsz, kergess el minket! De mi, magunktól nem hagyunk el, még akkor sem... még akkor sem, ha te már nem szeretsz minket... -- Miért kergetnélek el titeket? Nem én választottalak-e ki tizenkettôtöket?... -- Jézus leverten leül, mintha a kijelentés, amit tesz, erejét meghaladó erôfeszítésébe kerülne, mivel fáradt, megundorodott és szenved. Kijelenti: -- Azonban egy közületek ördög! Szava félelmetesen hangzik a zsinagógában, és senki se mer megszólalni. Ijedt irtózattal és aggodalmas kutatással néznek egymásra, és még aggódóbb lélekkel vizsgálgatja magát mindegyikük... Egy ideig senki sem mozdul. Jézus egyedül marad, ülôhelyén, térdén összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel. Végre fölemeli fejét, és ezt mondja: -- Jöjjetek! Hisz nem vagyok leprás! Vagy annak gondoltok?... Akkor János gyorsan elôre jön, a nyakába kapaszkodik, és ezt mondja: -- Akkor veled a leprában, egyetlen szerelmem! Veled az elitélésben, veled a halálban, ha úgy gondolod, hogy ez vár rád... Péter pedig a lábaihoz csúszik, megfogja, és ráteszi két vállára, és így zokog: -- Itt, nyomj, taposs! De ne engedd azt gondolnom, hogy nem bízol Simonodban! A többiek, annak láttán, hogy Jézus simogatja az elôbbi kettôt, szintén elôjönnek, és megcsókolják Jézust ruháján, kezein, haján... Csak a Kerióti meri megcsókolni arcát. Jézus hirtelen feláll, és szinte nyersen tolja el, annyira váratlan a felpattanása, és ezt mondja: -- Menjünk haza! Holnap este, éjjel, a bárkákkal Hippóba megyünk. (Lásd részletesen az Úrnapja evangéliumában, az A sorozatban, E 3,109- 119.) (5-328) * * * Mária Magdolna megtérése után Jézus buzdítja Lázárt, hogy ajánlja fel szenvedéseit az emberek megváltásáért. -- Én csak egy szegény ember vagyok, Mester. Nem vágyakozhatom arra, hogy megváltó legyek. -- Ezt mondod te. De tévedsz. Isten Emberré lett, hogy segítse az embereket. De az emberek is tudják segíteni az Istent. Az igazak cselekedetei egyesülnek majd az enyéimmel a megváltás órájában. A századok óta elhunytaké, az élôké és a jövôbelieké. Te egyesítsd a tiedet, mostantól kezdve. Szép így egybeolvadni a végtelen Jósággal, hozzáadva a mi korlátolt jóságunkból azt, amit tudunk, és azt mondani: ,,Atyám, én is közreműködöm testvéreim javára''... Magdolna, aki Jézus lábánál ül egy párnán, azt mondja: -- Talán én okozom ezeket a szenvedéseket testvéremnek? Mondd meg, Uram, azért, hogy teljes legyen lelki fájdalmam.... -- Ez biztos, így van! Én hallottam a jó testvér imáit és könyörgéseit De emiatt nem búslakodnod kell, mely csak megterhel téged, hanem inkább ösztönöznie kell a tökéletességre annak, hogy ennyibe kerültél! És örvendezzél! Örvendezzél, mert Lázár elszakított téged az ördögtôl.. -- Nem én! Hanem Te, Mester! -- ... és azzal, hogy elszakított téged az ördögtôl, kiérdemelte Istentôl a jutalmat, amiben részesülni fog, és amirôl beszélni fognak majd az emberek és az angyalok. És Lázárhoz hasonlóan azokról a férfiakról, és még inkább nôkrôl is, akik hôsiességük révén kiszakították a Sátán kezébôl zsákmányát. (L 53) (5-529) ======================================================================== Igazán létezik a pokol? A Genezáreti-tó keleti részén, a Jármok-folyó mellett lévô melegforrások közelében jár Jézus az apostolokkal. Átmennek a folyó hídján, a kénes víz orrfacsaró bűzében. Elhaladnak a fürdôk mellett. János a Mester mellé megy: -- Igaz az, hogy ahol ilyen víz van, ott valamikor egy elkárhozott lélek zuhant a föld belsejébe? Anyám mondta ezt nekünk, amikor kicsik voltunk. Így akarta megmagyarázni, hogy nem szabad bűnt elkövetni, különben megnyílik a pokol az Istentôl elátkozott ember lába alatt, és elnyeli. És utána, emlékeztetôül és figyelmeztetôül megmaradnak a repedések, amelyekbôl pokoli bűz, meleg és víz tör fel. Én félnék benne megfürödni... -- Mitôl fiú? Nem rontana meg. Könnyebb megromolni olyan emberektôl, akiknek belsejében van a pokol, és onnan árasztja a bűzt és a mérget. De csak azok válnak romlottakká, akikben már megvan a hajlandóság, hogy olyanokká váljanak. -- Engem is megronthatnának? -- Nem. Ha egy sereg ördög között lennél, akkor sem. -- Miért? Ôbenne mi olyan van, ami másoktól megkülönbözteti? -- kérdi rögtön a Kerióti. -- Az, hogy minden tekintetben tiszta, és ezért látja Istent -- feleli Jézus. Mire Júdás kajánul nevet. János tovább kérdezi: -- Akkor azok a hôforrások nem a pokol szájai? -- Nem. Ellenkezôleg, jó dolgok, amelyeket a Teremtô helyezett oda, gyermekei számára. A pokol nem a föld mélyében van, hanem a földön, János. Az emberek szívében. És ott tovább fejlôdik. -- De csakugyan létezik a pokol? -- kérdi a Kerióti. -- De miket beszélsz? -- kérdik tôle társai, megütközve. -- Kérdem: igazán létezik? Én -- és nemcsak én -- nem hiszek benne. -- Pogány! -kiáltanak rá irtózattal. -- Nem. Izraelita. Sokan vagyunk Izraelben, akik nem hiszünk bizonyos mesékben. -- Akkor hogy hiszel a Paradicsomban? -- Hová teszed a bűnösöket? -- Hiszel Isten Igazságosságában? -- Hogyan magyarázod meg a Sátán létezését? -- kiáltoznak többen. -- Azt mondom, amit gondolok. Az imént azt hányták a szememre, hogy hazug vagyok. Megmutatom, hogy ôszinte vagyok akkor is, ha emiatt megütköztök rajtam, és gyűlöletessé válok elôttetek. Különben sem vagyok egyedül Izraelben, aki így gondolkozik, amióta Izrael elôre haladt a tudományban a görög tudósokkal és a rómaiakkal való érintkezés folytán. Nem tehet nekem szemrehányást sem a Mester -- az egyetlen, akinek véleményét tisztelem -- sem Izrael. Ô védelmezi a görögöket és a rómaiakat. Nyíltan barátjuk... Én ebbôl a filozófiai felfogásból indulok ki. Ha Isten mindent ellenôriz, akkor az Ô akaratából történik minden, amit teszünk. Ezért mindannyiunkat egyformán kell megjutalmaznia, mivel csak Ôáltala mozgatott bábok vagyunk. Akarat nélküli lények vagyunk. A Mester is így mondja: ,,A Fölséges Úr akarata'', ,,Az Atya akarata''. Íme, az egyetlen Akarat. És ez oly végtelen, hogy összezúzza, és semmivé teszi a teremtmények korlátolt akaratát. Ezért a jót és a rosszat egyaránt Isten műveli, mivel Ô kényszeríti ránk, mi csak látszólag tesszük azt. Ezért nem fog megbüntetni minket a rosszért, így gyakorolja igazságosságát. Mert vétkeink nem akaratunkból fakadnak, hanem az kényszeríti ránk, aki azért akarja, hogy ezeket elkövessük, hogy legyen a földön jó is, rossz is. Aki rossz, az a kevésbé rosszak engesztelô eszköze. Azért szenved, mert nem tarthatják ôt jónak, és ezzel vezekli le saját bűneit. Jézus mondta: a pokol a földön, az emberek szívében van. Én nem érzem a Sátánt! Nincs a szívemben. Valamikor hittem benne. De egy idô óta biztos vagyok, hogy az egész csak mese. És ez a hitem eljuttat a békéhez. Júdás ezeket az... elméleteket oly félelmetes nagyképűséggel adja elô, hogy a többieknek a lélegzetük is eláll... Jézus hallgat. De Júdás, szólásra ingerli: -- Nincs igazam, Mester? -- Nincs! -- Ez a ,,nincs'' olyan éles, mint egy robbanás. -- Pedig én... a Sátánt nem érzem, és nem fogadom el a szabad akaratot és a Gonoszt. És velem vannak mind a szadduceusok, és velem vannak sokan mások, akár Izraelhez tartoznak, akár nem. Nem. A Sátán nem létezik. Jézus ránéz. Tekintetét nem lehet kielemezni. Olyan, mint az ítélôbíróé, az orvosé, mint a szenvedô, elképedt emberé... minden benne van. Júdás, aki most már nagyon belelendült, így fejezi be: -- Biztosan azért, mert jobb, tökéletesebb vagyok a többieknél, mert én legyôztem az emberek félelmét a Sátántól. Jézus csak hallgat. Ô pedig tovább noszogatja: -- De szólj már! Miért nem rémüldözöm tôle? Jézus hallgat. -- Nem felelsz, Mester? Miért? Félsz? -- Nem. A szánakozó Szeretet vagyok. A szánakozó Szeretet pedig visszatartja véleményét, amíg nem kényszerül kimondani... Hagyj engem, és menj innen! -- mondja végül -- mivel Júdás igyekszik átölelni -- és, minthogy a káromló nagy erôvel szorítja magához, egy szempillantás alatt így fejezi be: -- Undorítasz! A Sátánt azért nem látod és érzed, mert teljesen egy veled! Távozz, ördög! Júdás szemtelenül megcsókolja, és úgy nevet, mintha a Mester valami dicséretet mondott volna neki titokban. Visszamegy a többiekhez, akik rémülten megálltak, és azt mondja: -- Látjátok? Én meg tudom nyitni a Mester szívét. És boldoggá teszem, mert kimutatom neki bizalmamat, és oktatást kapok tôle. ti ellenben!... Soha sem mertek beszélni. Mert felfuvalkodottak vagytok. Ó, én leszek az, aki mindenkinél többet fogok róla tudni. Én tudok majd beszélni... A város kapujához érkeznek. Mind együtt mennek be, mert Jézus megvárja ôket. De mialatt áthaladnak a városba vezetô úton, Jézus így rendelkezik: -- Unokatestvéreim és Simon menjenek elôre, és gyűjtsék össze az embereket! -- Miért nem én, Mester? Már nem adsz több megbízatást? Már nincs rá szükség? Egymás után kettôt is adtál nekem, és hónapokig tartókat... -- Te pedig panaszkodtál miattuk, mondván, hogy el akartalak távolítani. Most azért panaszkodsz, mert magam mellett tartalak? Júdás erre nem tud mit felelni, és hallgat. Megy elôre Tamással, a Zelótával, Jakabbal és Andrással. Jézus megáll, hogy elôre engedje Fülöpöt, Bertalant, Mátét és Jánost, mintha egyedül akarna maradni. Engedik is. De Jánost, szeretô szíve megfordulásra ösztönzi, és látja, hogy Jézus két kezét a homlokához emeli, fájdalomra valló mozdulattal, és meggörnyed, mint aki nagyon szenved. Ott hagyja társait, és visszamegy Mesteréhez: -- Mi bajod van, Uram. Megint annyira szenvedsz, mint amikor Aczibban megtaláltunk? Ó, Uram! -- Semmi, János, semmi! Segíts nekem, szereteteddel! A többiek elôtt pedig hallgass' Imádkozz Júdásért! -- Igen, Mester. Nagyon szerencsétlen, nemde? Sötétben van, és nem fogja fel. Azt hiszi, hogy elérte a békét... Béke ez? -- Nagyon szerencsétlen -- mondja Jézus, leverten. -- Ne légy ilyen letört, Mester! Gondolj arra, hogy mennyi bűnben megrögzôdött bűnös tért újra jó útra! Így tesz majd Júdás is. Ó, te biztosan meg fogod menteni! A mai éjszakát imában fogom tölteni, ezért. Megmondom az Atyának, alakítson belôlem olyan embert, aki csak szeretni tud. Ezen kívül mást nem akarok. Arról álmodoztam, hogy érted áldozom életemet, vagy pedig hatalmadat csillogtatom műveimen keresztül. Most többé már nem kérem ezt. Mindenrôl lemondok, a legegyszerűbb, legköznapibb életet választom, és arra kérem az Atyát, adja mindenemet Júdásnak... hogy elégedetté tegyem... és ezáltal az életszentség felé forduljon... Uram... mondanom kellene neked bizonyos dolgokat... Azt hiszem, tudom, miért ilyen Júdás. -- Jöjj ma éjjel! Majd együtt imádkozunk, és beszélgetünk. -- És meghallgat engem az Atya. Elfogadja áldozatomat? -- Az Atya megáld majd. De szenvedni fogsz miatta... -- Ó, nem! Elég, ha téged elégedettnek látlak... és hogy Júdás... meg hogy Júdás... -- Igen, János.... (5-337) * * * János éjjel a teraszon imádkozik Jézussal, és utána beszámol neki arról, hogy Júdás tisztátalan, és ôt is tisztátalanságra kísérti, állandóan a nôkrôl beszélve neki, amikor egyedül vannak. Megmondja azt is, hogy Júdás hazudik, amikor saját pénzének tünteti fel azt, amit ellop a közös kasszából. Végül pedig elmondja, hogy Júdás varázslattal és szellem-idézéssel próbálja pótolni a csodák hiányát, s kéri Jézust, inkább adja át Júdásnak az ô (János) csodatevô hatalmát. Mindezt csak nagy lelki tusakodás árán mondja el, de a végén Jézus megnyugtatja ôt, hogy Ô úgyis tudott minderrôl, csak János lelkiismeretén akart könnyíteni azzal, hogy meghallgatta. Lásd részletesen P 5,200-204., és Jd 5,214-220. (5-343) * * * Sámuel, Annalia volt jegyese, részegen baltával fejbe veri Annalia egyik rokonát, aki szemére hányta az eljegyzés felbontását. A fejbe vert ember haldoklik. Sürgôsen elhívják hozzá Jézust, aki a Keriótit veszi maga mellé. A haldokló jelenlétében oktatja Júdást: -- Látod, mire visz az elsô bűn? Erre, Júdás! Azzal kezdte, hogy hitszegô lett a nôhöz, utána pedig Istenhez. Azután rágalmazó, hazudozó, káromló lett, majd a bornak adta magát. És most gyilkos. Így válik valaki a Sátán tulajdonává, Júdás! Ez mindig álljon elôtted... -- Jézus rettenetes, ahogyan elôre nyújtott karjával Sámuelre mutat. De aztán az anyára néz, aki egy ablaktáblába kapaszkodva is alig áll a lábán, rázza a reszketés, és olyan, mint aki közel áll halálához. Jézus mély szomorúsággal mondja: -- És, Júdás! Így ölik meg a szegény anyákat! Nem fegyverrel, csak a fiú gaztettével. Ôt szánom. Az anyákat szánom, én, én a Fiú, aki saját Anyja iránt nem tapasztal majd könyörületet... Jézus sír... Júdás megdöbbenten nézi... Lásd a történet elôzményét és folytatását: Jd 6,242-246. (5-519) ======================================================================== A Sátán csábítása Nyilvános működésének harmadik évében valaki megkérdezi Jézust: -- Uram, kevesen üdvözülnek? -- Ha az ember tisztelettel tudna viseltetni önmaga iránt, és szeretetteljesen tisztelné Istent, akkor minden ember üdvözülne, amint azt Isten kívánja. De az ember nem így jár el. Mint egy bolond, játszik a hamis arannyal, ahelyett, hogy igazi aranyat szerezne magának. Legyetek nagylelkűek a Jóra irányuló akaratotokban. Sokba kerül? Ebben van az érdem. Törekedjetek belépni a szűk kapun! A másik, jó nagy, és fel van díszítve, a Sátán csábítása, hogy félrevezessen titeket. Az Ég kapuja szűk, alacsony, csupasz és érdes. Ahhoz, hogy, valaki keresztül jusson rajta, tevékenynek, könnyűnek, pompa és anyagiasság nélkülinek kell lennie. Lelkinek kell lennie, hogy ezt meg tudja tenni. Különben, amikor eljön a halál órája, nem sikerül átlépnie. Igazán mondom nektek, sokan akarnak majd belépni, de nem tudnak, mert kövérek az anyagiasságtól, fel vannak cicomázva a világi pompával, megkérgesedtek s merevvé váltak a bűntôl, képtelenek lehajolni kevélységük miatt, amely megmerevítette ôket. És akkor eljön az Ország Ura, és bezárja az ajtót, s akik nem tudtak belépni a megfelelô idôben, kinn rekednek, ott állnak, dörömbölve a kapun, és kiáltozva: ,,Uram, nyisd ki! Mi is itt vagyunk!'' De Ô azt mondja: ,,Mondom nektek, nem ismerlek titeket, nem tudom, honnan jöttök.'' És ôk: ,,Hogyhogy? Nem emlékszel ránk? Veled ettünk és ittunk, hallgattunk téged, amikor tanítottál tereinken.'' De Ô azt válaszolja: ,,Igazán nem ismerlek titeket. Minél inkább nézlek titeket, annál inkább kövéreknek látszotok attól, amit én tisztátalannak minôsítettem. Minél inkább fürkészlek titeket, annál inkább látom, hogy ti nem tartoztok az én családomba. Valójában, íme, most látom, hogy a Másik gyermekei és alattvalói vagytok. A Sátán a ti apátok, a Test az anyátok, a Kevélység a dajkátok és a Gyűlölet a szolgátok. A ti kincsetek a bűn, gyöngyeitek a szenvedélyek. Szívetekre van írva: 'Önzés’. Kezetek szennyes a testvéreitektôl lopott holmiktól. Távozzatok innen! El tôlem, mindnyájan, ti gonosztevôk!'' És akkor az égbôl, dicsôségtôl ragyogva, elôjönnek Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal az összes próféták és Isten Országának igazai. Azok pedig, akik csak önmagukat szerették, nem hoztak áldozatot, hanem elpuhultak voltak, ki lesznek vetve, messzire, arra a helyre, ahol örökké sírnak, és ahol csak rettegés van.... Meglátják, hogy sokan, akiket ,,elsôknek'' tartottak, nemcsak utolsókká lesznek, hanem még az utolsók közé sem kerülnek be. Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen, akik értenek ahhoz, hogy igazi dicsôségre tegyenek szert kiválasztottságukkal. P 5,209-210. (5-411) * * * A négy útról szóló példabeszédben (P 6,237-240), a Sátánt jelképezô gonosz úr számára szolgákat keresôket így csábítják megbízottjai: -- Azonnal bôséges élelmet kaptok, tétlenül élhettek, mulathattok, és gazdagokká válhattok. Elég, hogy beleegyezzetek a kemény szeszélyekbe - - ó, de ezek egyáltalán nem fájdalmasak -- és boldogok lesztek, mint mindmegannyi kiskirályok. Hárman a tíz közül a gonosz úr szolgálatát választották, hiába figyelmeztette ôket az a kettô, aki Isten felé indult el a szűk ösvényen: -- De elvesztitek az örök Jót! Nem hallottátok, hogy az az úr gonosz? -- Ostobák! Kis idô múlva otthagyjuk ôt, de elôbb örvendezünk és meggazdagszunk! -- Nem lesztek többé szabadok! Rosszul tették az elôzôk, hogy a pénzsóvárság vezette ôket. De ti! Titeket az élvezetekre való sóvárgás vezet! Ó, ne cseréljétek el a röpke órát az örök sorssal! -- Ostobák vagytok, és hisztek az eszményi ígéretekben! Mi a valóság felé megyünk! Isten veletek! -- és elindultak a szép, árnyékos, virágos, vízben gazdag, sima úton, amelynek végén ragyogott a napfényben az örvendezôk varázslatos kastélya. ... Jött a halál, és a megdicsôülés a kettô számára, aki Istent választotta. A magas égbôl látták a mélyben azokat, akik a gonosz úrhoz mentek. Meg voltak láncolva, még a másvilágon is, és nyögtek a pokol sötétségében. ,,És ezek szabadok akartak lenni, és örvendezni kívántak!'' -- mondta a két üdvözült. És a három elkárhozott látta ôket, és rettenetesen átkozódtak, és mindenkinek rosszat kívántak, elsôsorban Istennek, mondván: ,,Ti mindnyájan félrevezettetek minket!'' -- Nem. Ezt nem mondhatjátok. Megmondták nektek a veszélyt. Ti akartátok bajotokat. -- válaszoltak nekik a boldogok, akik nyugodtak maradtak, annak ellenére, hogy látták és hallották a piszkos gúnyolódást és a szennyes káromkodást, amit rájuk hánytak. (5-597) * * * A hűtlen intézôrôl és a két úrról szóló példabeszédben (P 6,232-236) mondja Jézus: -- A gazdagok számára a gazdagság a Sátán állandó csapdája, a hármas érzékiség kelepcéje... Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiké vagy a másiké lesz, az egyiket vagy a másikat gyűlöli. A két úr, akit az ember választhat: Isten vagy a Mammon. De ha az elsôé akar lenni, nem hordhatja a másik jelvényeit, nem követheti annak hívását, nem használhatja eszközeit. (5-564) * * * Néhány farizeus, képmutató módon, kéri Jézust, hogy ítéljen Annás fôpap fiának ügyében, aki megbecstelenített egy lányt, aki azután öngyilkos lett. Jézus felháborodva mondja: -- Undorodom attól, amit hallok, és nemcsak szennyesnek mondom ezt a szerencsétlen országot, de eltávozom annak gennyes szívétôl, amely tele van a meg nem nevezett bűntényekkel, amely a Sátán barlangja... Mondjátok meg nekik, hogy Isten nevében én szentesítem elitélésüket, és zj Mihályként kiűzöm ôket a Paradicsomból. Éspedig örökre. Ôk, akik istenek akarnak lenni, ördögök. Nincs szükség arra, hogy meghaljanak ahhoz, hogy az ítéletben részesüljenek. Már részesülnek benne. És visszavonhatatlanul! (Lásd részletesen: L 56-61) (5-535) ======================================================================== A Sátán martaléka Jézus Engaddi felé megy az apostolokkal. Amikor eléri a Cedron patak völgyét, kijelenti: Elküldeném néhányatokat Betániába, hogy mondjátok meg a nôvéreknek, vigyék el Eglát Nikéhez. (Egla a zsidó rabszolgaleány volt, akit Plautina felszabadított, és Klaudia Jézusnak ajándékozott. Nike pedig azonos az általunk Veronikaként ismert nôvel.) Júdás rögtön ajánlkozik, hogy ô elmegy Betaniába. Jézus azonban kijelenti: -- Mindnyájatok között te vagy a legkevésbé alkalmas arra, hogy Jeruzsálembe menj, Júdás! Júdás azonban erôsködik, hogy nem fog Jeruzsálemben felkeresni egyetlen izraelitát sem. Jézus még gondolkozik. -- Miért tétovázol annyit, Mester? Ennyire nem bízol bennem? -- Te gyenge ember vagy, Júdás. És amint eltávolodsz az Erôtôl, elesel! Olyan jó vagy egy idô óta! Miért akarod magadat megzavarni, nekem pedig fájdalmat okozni? Júdás azonban továbbra is erôsködik. Miközben a többieket Jézus elküldi a közeli faluba élelmiszert kérni, négyszemközt azt mondja Júdásnak: -- Júdás... ne okozz magadnak bajt! Ne árts magadnak, Júdásom! Egy idô óta nem érzed-e magadat nyugodtabbnak és boldogabbnak, szabadnak rosszabbik éned piócáitól, attól az emberi énedtôl, amely oly könnyen martalékává válik a Sátánnak és a világnak? Ugye, így érzed magadat? Nos, hát óvd meg békédet, jó közérzetedet! Ne árts magadnak, Júdás! Én olvasok benned. Olyan jó idôszakod van most! Ó, bárcsak, utolsó csepp vérem árán is, megtarthatnálak ilyennek, és szétrombolhatnám az utolsó bástyát is, ahová egy -- számodra nagy -- ellenség befészkelte magát, és teljesen lelkivé tehetnélek, lelki gondolkodásúvá, lelki, lelki, lelki szeretetté! Júdás arca nagyon közel van Jézuséhoz, egymás kezét fogják. Szinte megdöbbenve mormolja: -- Ártani magamnak? Utolsó bástya? Ugyan melyik? -- Melyik?! Te tudod. Tudod, mivel ártasz magadnak! Azzal, hogy emberi nagyságról álmodozol, és olyan baráti kapcsolatokat ápolsz, amelyeket hasznosaknak vélsz e nagyság megszerzéséhez. Hidd el, Izrael nem szeret téged. Gyűlöl, ahogy engem is gyűlöl, és ahogy mindenkit gyűlöl, aki gyôztesként jöhet számba. És gyűlölnek téged, mivel nem rejted véka alá, hogy gyôztes akarsz lenni. Ne dôlj be hazug szavaiknak, se kétszínű kérdéseiknek, amelyeket azzal az ürüggyel tesznek fel, hogy segítsenek, és tájékozódjanak felfogásod felôl. Behálóznak, hogy árthassanak, hogy megtudjanak valamit, és ártsanak. Nem magam miatt kérlek. Hanem kizárólag miattad. Én, ha megtettek is a gonoszság jelének, akkor is mindig az Úr leszek. Megkínozhatják testemet, megölhetik. Ennél többet nem tehetnek. De te, de te! Neked a lelkedet ölnék meg... Kerüld a kísértést, barátom! Mondd, hogy kerülni fogod! Mondd ki ezt a megnyugtató szót a te szegény, üldözött, igen szomorú Mesterednek! Most karjai közé fogja Júdás fejét, és közvetlenül a fülébe beszél. -- Én tudom, hogy szenvednem kell, és meg kell halnom. Tudom, hogy koronám a vértanú koronája lesz. Tudom, hogy bíborpalástom csak vérem bíbora lesz. Ezért jöttem. Mert e vértanúságom által váltom majd meg az emberiséget, és erre a cselekedetre idôtlen idôk óta sarkall engem a szeretet. De azt szeretném, ha enyéim közül senki se veszne el. Ó, nekem minden ember kedves, hiszen Atyám képmása van bennük, hozzá hasonlítanak, az Ôáltala teremtett, halhatatlan lelkük van. De ti, a kedvesek, a kedvencek, ti véremnek vére, szememnek fénye, ne, ne, ne vesszetek el! Nem lesz ahhoz fogható kín, döfné bár belém a Sátán, pokoli kéntôl izzó fegyvereit, és harapna belém, csavarodna rám, ô, a Bűn, az Iszonyat, az Undor, nem lesz számomra ahhoz hasonló kín, mint amit egy választottam okoz, aki elvész... Júdás, Júdás, Júdásom! Akarod- e, hogy kérjem az Atyától, hogy háromszor szenvedjem végig borzalmas kínszenvedésemet, és ebbôl a háromból kettôt a te megmentésedért? Mondd meg, barátom, s megteszem! Megkérem, sokszorozza meg a végtelenségig szenvedésemet, ezért. Szeretlek Júdás, nagyon szeretlek! És szeretném önmagamat neked adni, saját magammá tenni téged, hogy megszabadítsalak önmagadtól... (Lásd a továbbiakat Jd 6,254. 7,275.) (6-630) ======================================================================== A Sátán pusztítása Jézus utoljára körüljár Júdea városaiban, és elbúcsúzik a lakosságtól, a prófétákat idézve. -- Ó, testvérem, miért idézed mindig a Könyv búcsú részeit? -- kérdezi tôle unokatestvére, Jakab. -- Hogy -- aki vádol engem -- ne mondhassa, hogy félrebeszélek és káromkodom, meg azért, hogy aki nem akarja elfogadni a való tényeket, az is értse meg, hogy a kinyilatkoztatás engem minden idôktôl fogva nem egy földi ország Királyának mutatott. Ez az ország az önkéntes Áldozat feláldozásával rajzolódik ki, épül fel, és szilárdul meg, az egyetlen áldozatéval, amely képes újjáteremteni a mennyek Országát, amelyet a Sátán és az ôsszülôk pusztítottak el. Gôg, gyűlölet, hazugság, paráznaság, engedetlenség pusztította el. Alázat, engedelmesség, szeretet, tisztaság, áldozatvállalás építi fel újra... (Jd 6,271) (6-690) * * * Johanna sürgôsen elhívja Jézust Betszúrból, ahol Elizánál tartózkodott. Közli vele, hogy amikor Júdás Jeruzsálemben járt, rá akarta venni Pilátus feleségét, Klaudiát arra, hogy támogassa Jézust a királyság megszerzésében. Klaudia nagyon felháborodott, de ezt nem mutatta Júdás elôtt. Johanna férje is, Kúza, aki Heródes gondnoka, megtudta a dolgot, és megtiltotta feleségének, hogy ha a hír igaz, és Jézus földi királyságra tör, tovább is kövesse Ôt. Jézus megnyugtatja Johannát, hogy ez csak Júdás rögeszméje, és ô nem vágyakozik földi királyságra. Ezt megüzeni vele Klaudiának is. Péter és Bertalan váratlanul megérkezik Johanna béteri birtokára, pedig Jézus meghagyta az apostoloknak, hogy csak késôbb jöjjenek utána. Péter megmondja gyors idejövetelének okát: -- Júdás ördöggé lett, mióta eljöttél. Nem lehetett hozzá szólni, már nem gondolkozott. Mindenkivel veszekedett... Eliza minden szolgáját megbotránkoztatta, de még másokat is. (Júdás ideges lett, mert gyanította, hogy terve kiderült, s azért hívták el oly gyorsan Jézust.) Jd 7,278-279. (6-701) * * * Az apostolok mind megérkeznek Johannához, és hallgatják a Béter lakosságától búcsúzó Jézust. -- Arra intelek titeket, legyetek éberek, nehogy veletek is az történjék, ami az Édenben: vagyis becsússzék közétek a hazugság, a rágalom, a bűn kígyója, és szíveteket megmarva elválasszon titeket Istentôl. Ôrködjetek, és legyetek szilárdak a hitben! Ne háborogjatok! Ne műveljetek hitetlen cselekedeteket. Ez ugyanis megtörténhetne, mivel az Átkozott bejut, igyekszik majd bejutni mindenhová, ahogyan sok helyre már be is jutott, hogy elpusztítsa Isten művét. És addig, amíg csak bemegy a helyekre a Körmönfont, a Ravasz, a Fáradhatatlan, és leskelôdik, fülel, cselt szô, benyálaz, elcsábítani próbál, ez csak a kisebbik baj. Ebben semmi és senki sem akadályozhatja meg. Ezt tette a földi Paradicsomban is... De sokkal nagyobb baj, ha ott hagyjátok, ahelyett, hogy elkergetnétek. Az el nem űzött ellenség végül is ura lesz annak a helynek, mert megtelepszik ott, kiépíti fedezékeit, és elôkészíti támadásait. Azonnal zavarjátok el, futamítsátok meg a hit, a felebaráti szeretet, az Úrba vetett remény fegyverét használva. De a legnagyobb baj akkor következik be, amikor nemcsak azt engedik meg, hogy zavartalanul éljen az emberek között, hanem azt is, hogy kintrôl behatoljon az ember belsejébe, és hagyják, hogy fészket építsen magának az ember szívében. Ó, akkor! És mégis sok ember befogadta már szívébe, Krisztus ellen! A Sátánt fogadták be, gonosz szenvedélyeivel, amikor Krisztust elűzték. De ha még nem ismerték volna Krisztust valójában, ha ismeretük csak olyan felületes lett volna, mint a vándoroké, akik véletlenül találkoznak egy úton, és sokszor csak egy pillanatra néznek egymásra, az ilyen embereket még lehetne sajnálni, és velük irgalommal bánni, mivel nem tudnak Krisztusról. De jaj azoknak, akik annak ismernek, aki valóban vagyok, akik szavammal és szeretetemmel táplálkoztak, de most elűznek engem, és a Sátánt fogadják be, aki emberi diadalok hazug ígéretével csábítja el ôket, holott az örök kárhozat vár valójában rájuk. Ti, ti, akik egyszerűek vagytok, és nem ábrándoztok trónokról és koronákról, ti, akik nem az emberi ünnepeltetést keresitek, hanem Isten békéjét és diadalát, az Ô Országát, az Ô szeretetét, az örök életet, és csak azt, soha ne utánozzátok ôket! Virrasszatok! Legyetek éberek! Ôrizzétek meg magatokat tisztán a megvesztegetéstôl, legyetek erôsek a rágalmakkal, fenyegetésekkel szemben, mindennel szemben! Júdás, aki megértette, hogy Jézus tud valamit, a méregtôl hamuszürkévé vált. Szeme gonosz villámokat lövell a Mesterre és Johannára. (Jd 7,282-283) (6-706) * * * Júdás vissza akarja tartani Jézust attól, hogy meglátogassa Nikodémust és arimateai Józsefet a síkságon lévô Emmauszban: -- Én nem mennék oda... Talán már Jeruzsálemben vannak... Az ünnep közel van. Meg aztán... Ellenségeiddel is találkozhatnál, és... -- Ellenséget mindenütt találok, és mindig a közelemben vannak... -- és Jézus éles pillantást vet az apostolra, aki fájdalmat okoz neki. Júdás nem szól többet. Túl veszélyes volna tovább mennie! Érzi ezt, és hallgat. (Jd 7,289) (6-716) * * * Egy képmutató farizeus, Helkiás, meghívja Jézust és apostolait lakomára, hogy beleköthessen. Júdás ruhájára célozva, megjegyzi: -- Nem helyeslem azokat a kézimunkákat a ruháján és a köpenyén... Azokkal a szögletes, azokkal a kanyargós vonalakkal túlságosan emlékeztet Egyiptom jeleire. Szörnyűség! Ördögi számjegyek! A varázslás jelei! Belzebub betűjelei! Nem válik becsületedre, Júdás, Simon fia, ha ezeket viseled! Neked se Mester, ha megengeded neki. Júdás egy rövid, marón gúnyos nevetéssel válaszol. Jézus alázatosan feleli: -- Én a ruhákon lévô jelek helyett inkább arra ügyelek, hogy a szíveken ne legyenek irtózatos jelek. De meg fogom kérni, sôt, már most megkérem tanítványomat, viseljen kevésbé díszített ruhákat, hogy ne botránkoztasson meg senkit sem! (Jd 7,305) (6-797) ======================================================================== A Sátán kitaposott útjai Jézus a Tízváros vidékén jár. Néhány ember az apostolok csoportjával együtt beszélget vele. -- Igen -- mondja az egyik. Semmi sem gyógyítja meg. Rosszabb, mint egy bolond. És mindenkit félelemmel tölt el, fôleg a nôket, mert tisztátalan kifejezésekkel üldözi ôket. És jaj lenne nekik, ha elfogná valamelyiküket! -- Sose tudja senki sem, hol van -- mondja egy másik. -- A hegyekben, az erdôkben, a mezôkön... hirtelenül bukkan fel, mint egy kígyó... Az asszonyok nagyon félnek tôle. Egy fiatal lány, aki a folyótól volt visszatérôben, néhány napon belül meghalt a magas láztól, mert az ôrült megfogta. -- Egy másik napon, rokonom, akinek sírja volt sajátmaga és övéi számára, odament, hogy elôkészítse azt meghalt apósának eltemetésére. De el kellett menekülnie, mert abban tartózkodott a megszállott, meztelenül, és kiabálva, mint mindig, és megfenyegette ôt, hogy megüti egy kôvel... Szinte egészen a faluig követte ôt, és utána visszatért a sírba, és a halottat az én síromban kellett eltemetni. -- Tóbiás és Dániel egyszer megkötözték ôt, és hazavitték, házába. Ô megjegyezte ôket, és a nádasban várt rájuk, a folyó partján, míg halászni indultak. Felfordította csónakjukat, s csoda, hogy életben maradtak, de mindenük odaveszett, ami a csónakban volt, és az evezôk összetörtek. -- Nem mutattátok meg ôt a papoknak? -- De igen. Összekötözték, mint egy csomagot, és elvitték Jeruzsálembe... Az volt aztán az út!... Mondom neked, én ott voltam, és többé nem kell leszállnom a pokolba, hogy megtudjam, mi történik ott, és hogyan beszélnek. De semmit sem segített rajta. -- Olyan maradt, mint elôbb volt? -- Rosszabbá vált! -- Pedig... a pap!... -- De mit akarsz:... Arra volna szükség... -- Mire? Folytasd! Hallgatnak. -- Beszélj hát! Ne félj! Nem foglak bevádolni! -- Íme... azt mondtam... de nem akarok bűnt elkövetni... azt mondtam... hogy... igen... a papnak sikerült volna, ha... ha... -- Ha szent lett volna, akarod mondani, de nem mered. Azt mondom neked: kerüld el az ítélkezést! De igazat mondasz. Fájdalmasan igazat!... Jézus elhallgat, és felsóhajt. Rövid, megzavarodott hallgatás. Utána az egyik újra beszélni mer: -- Ha találkozunk vele, te meggyógyítod? Megszabadítod tôle ezt a vidéket? -- Reméled, hogy meg tudom tenni? Miért? -- Mert te szent vagy. -- Szent az Isten. -- És te az Ô Fia vagy. -- Honnan tudhatod? -- Eh! A hír gyorsan terjed, és aztán, a folyó mentén élünk, és tudjuk, mit tettél három hónapja. Ki tud megállítani egy kiáradt folyót, ha nem Isten Fia? -- És Mózes? És Józsue? -- Ôk Isten nevében tették, és az Ô dicsôségére. És meg tudták tenni, mert szentek voltak. De te több vagy náluk. -- Megteszed, Mester? -- Megteszem, ha találkozunk vele. Tovább mennek. A meleg napsütés elôl menedéket keresnek a folyó menti fák alatt. Az ösvény kiszélesedik, és elérkeznek egy falu házaihoz. Hirtelenül a megszállott rákiált Jézusra: -- Menj el! Menj el! Vissza, vagy megöllek! -- Íme, a megszállott meglátott minket! Én elmegyek! -- Én is! -- És én követlek titeket! -- Ne féljetek! Maradjatok itt, és lássátok! Jézus olyan biztos, és a... bátrak engedelmeskednek, de azért Jézus mögé húzódnak. Az apostolok is lemaradnak. Egyedül Jézus megy elôre, ünnepélyesen, mintha semmit se látna vagy hallana. -- El! El! -- Kiáltozik fülsiketítô módon, vonítva és ugatásszerűen. Lehetetlennek tűnik, hogy emberi torokból jöjjön ez a hang. -- El! El! Vissza! Megöllek! Miért üldözöl engem? Nem akarlak látni! -- A megszállott ugrál, teljesen meztelenül. Haja és szakálla hosszú, bozontos, szeme vérben forog, szája vérzik, mert megütötte magát egy kôvel. Kiáltja: -- Miért nem tudlak téged megölni? Ki béklyóz meg? Te? Te? Jézus ránéz, és tovább megy feléje. A ôrült fetreng a földön, harapdálja magát, még jobban habzik a szája, veri magát a kôvel, majd talpra ugrik, Jézusra mutat ujjával, vadul nézve rá, és azt kiáltja: -- Halljátok! Halljátok! Az, aki jön, a... -- Hallgass, ördög, ki az emberben vagy! Megparancsolom neked! -- Nem! Nem! Nem! Nem hallgatok, nem, nem hallgatok. Mi közünk egymáshoz? Miért nem hagysz nekünk békét? Nem elég neked, hogy a pokolba küldtél minket? Nem elég neked, hogy azért jöttél, hogy elrabold tôlünk az embereket? Miért űzöl vissza minket a mélységbe? Engedd, hogy zsákmányainkban lakjunk! Mivel te nagy és hatalmas vagy, menj, és gyôzzél, ha tudsz! De engedd, hogy mi örvendezzünk és ártsunk! Ezért vagyunk. Ó, átko... Nem! Nem tudom kimondani! Ne mondasd ezt velem! Ne mondasd velem! Nem tudlak megátkozni! Gyűlöllek! Üldözlek. Várok rád, hogy megkínozzalak. Gyűlöllek téged és azt, akitôl származol, és gyűlölöm azt, aki a ti Lelketek. Gyűlölöm a Szeretetet, én, aki a Gyűlölet vagyok! Meg akarlak átkozni. Meg akarlak ölni. De nem tudlak. Nem tudom megtenni. Még nem tudom. De várok rád, Krisztus, várok rád! Halottként foglak látni téged. Milyen öröm lesz az! Nem! Nem lesz öröm! Téged halottként? Nem. Nem halott. És én le vagyok gyôzve! Legyôzve! Mindig legyôzve! Ah!... -- Az ellentmondás csúcspontja ez. Jézus tovább megy a megszállott felé, megigézve tartva ôt szemének sugarával. Jézus most egyedül van. Az apostolok és a lakosok hátra maradtak. Vagy harminc méterre vannak Jézustól. A gazdagnak látszó városból többen is kijöttek, és távolról figyelik a történteket, készen a futásra. Jézus már csak néhány méterre van a megszállottól. Jézus, miután megparancsolta az ördögnek, hogy hallgasson, nem beszélt többet. Csak rászegezi szemét a megszállottra. Most megáll, felemeli karját, a megszállott felé kiterjesztve, készen arra, hogy beszéljen. A megszállott kiáltozásai igazán pokoliak. Ugrándozik, jobbra, balra, felfelé, kicsavarodott testtel. Úgy tűnik, mintha menekülni vagy közelíteni szeretne, de nem képes. Más mozgásra nem képes. Amikor Jézus kiterjeszti karját, mintha esküdne, az ôrült még erôsebben ordít, és miután annyit káromkodott és nevetett, sírni és könyörögni kezd: -- Ne a pokolba, ne! Ne a pokolba! Ne küldj engem oda! Itt is rettenetes az életem, ebben az emberi börtönben, amikor szeretnék végigfutni a világon, hogy darabokra tépjem teremtményeidet. De oda, oda, oda!... Ne! Ne! Ne! Hagyj engem kinn!... -- Menj ki ebbôl! Parancsolom! -- Nem! -- Menj ki! -- Nem! -- Menj ki! -- Nem! -- Az igaz Isten nevében, menj ki! -- Ó, miért gyôzöl le engem? De nem megyek ki, nem! Te a Krisztus, Isten Fia vagy, de én... -- Ki vagy? -- Én a Belzebub vagyok, a Belzebub vagyok, a világ Ura, és nem hajlok meg. Ellened szegülök, Krisztus! A megszállott hirtelenül mozdulatlanná, merevvé válik, mintegy méltóságteljesen, és foszforeszkáló szemekkel mereven nézi Jézust, ajka alig mozog. szavait nem lehet megérteni, és könyökénél behajtott karjával némi mozdulatokat tesz. Jézus is megállt. Karját most összefonja a mellén, és mereven nézi ôt. Jézus ajka is alig mozog. Nem hallom szavait. A jelenlevôk várakozva nézik, és véleményük különbözô: -- Nem sikerül neki! -- De igen, most Krisztus fog gyôzni. -- Nem. A másik gyôz. -- Nagyon erôs. -- Igen. -- Nem. Jézus kitárja karját. Parancsolóan sugárzik arca, és mennydörgésszerű a hangja: -- Menj ki! Utoljára mondom. Menj ki, Sátán! Én parancsolok! -- Aaaaah! (Egy elnyújtott, végtelen szenvedésrôl tanúskodó kiáltás. Mint akit lassan döfnek át egy karddal.) Utána megszólal az ördög: -- Igen, kimegyek. Legyôztél! De bosszút állok! Te kiűzöl engem, de van melletted egy ördög, és abba megyek, hogy megszálljam, és ráruházzam minden hatalmamat. És semmiféle parancsoddal se tudod majd elszakítani ôt tôlem. Minden idôben, minden helyen fiakat szülök. Én vagyok a Gonoszság szerzôje. És amint Isten is magától származik, én is magamtól szülöm magamat. Megfoganok az ember szívében, és az megszül engem, megszül egy új Sátánt, amely önmaga, és én örvendezem, örvendezem, hogy annyi gyermekem van! Te és az emberek mindig találkozni fogtok ezekkel a gyermekeimmel, amelyek mindmegannyi éneim. Megyek, Krisztus, hogy birtokba vegyem új birodalmamat, amint te kívánod, és neked hagyom ezt az általam meggyötört embert. Érte, akit neked hagyok, a Sátán alamizsnájaként a te számodra, Isten, veszek magamnak most ezret és tízezret, és megtalálod majd azokat, amikor testedet szennyes rongyként, kigúnyolva kutyáknak dobják majd, és a századokon keresztül tízezrével és százezrével veszem majd birtokba ezeket, hogy rajtuk keresztül gyötörjelek téged! Azt hiszed, hogy gyôzni fogsz, Jeled felállításával? Az enyéim leverik majd azt, és én fogok gyôzni... Ó, nem, téged nem foglak legyôzni! De gyötörni foglak téged és a tieidet! Egy reccsenést hallanak, mintha villám csapott volna le. De nincs villanás, se mennydörgés morajlása. Csak egy erôs, recsegés, és míg a megszállott halottként a földre esik, és ott marad, egy nagy fa, az apostolok közelében, a földre zuhan, mintha villámgyorsan elfűrészelték volna törzsét egy méterre a talaj fölött. Az apostolok csoportjának alig van ideje az elugrásra. A lakosok mind futásnak erednek. Jézus azonban lehajol a földön fekvôhöz, és miközben fél kézzel megfogja a megszabadított kezét, megfordul, és azt mondja: -- Jöjjetek! Ne féljetek! -- Az emberek félénken közelítenek feléje. -- Meggyógyult. Hozzatok neki ruhát! -- Egyvalaki gyorsan elmegy. Az ember lassan magához tér. Kinyitja szemét, és tekintete találkozik Jézuséval. Felül. Szabad kezével letörli verejtékét, vérét és nyálát, hátra simítja haját, és figyel. Látja, hogy meztelen, oly sok ember elôtt, és elszégyelli magát. Összekuporodik, és megkérdezi: -- Mi történt? Ki vagy? Miért vagyok itt? Meztelenül! -- Semmi, barátom. Most hoznak neked ruhát, és hazatérsz. -- Honnan jövök? És te honnan jössz? -- A beteg ember fáradt és színtelen hangján beszél. -- Én a Galileai-tengertôl jövök. -- És honnan ismersz engem? Miért segítesz rajtam? Hogy hívnak? Odaérkeznek az emberek egy ruhával, amit ráadnak a csodásan meggyógyultra. Odaér egy szegény öregasszony is, aki sír, és szívére öleli a meggyógyultat. -- Fiam! -- Mama! Miért hagytál el engem oly sokáig? Az öregasszony még erôsebben sír, csókolgatja és simogatja. Talán mást is mondana neki, de Jézus int neki szemével, s az asszony azt mondja: -- Nagyon beteg voltál, fiam! Dicsérd Istent, aki meggyógyított téged, és Messiását, aki Isten nevében cselekedett. -- Ez? Hogy hívják? -- A galileai Jézusnak. De az Ô neve: Jóság. Csókold meg kezeit, fiam, mondd neki, hogy bocsásson meg neked azért, amit tettél és mondtál... bizonyára azért tetted, mert... -- Igen, lázasan beszélt -- mondja Jézus, hogy megállítsa az oktalan szavakat. -- De nem te beszéltél, és én nem vagyok szigorú hozzád. Légy most jó! És tartóztasd meg magadat! -- Jézus hangsúlyozza ezeket a szavakat. A férfi zavartan lehajtja fejét. De amitôl Jézus megkíméli ôt, nem kímélik meg a gazdag polgárok, akik szintén megérkeztek, köztük a farizeusokkal: -- Szerencsés vagy! Jó számodra, hogy találkoztál azzal, aki az ördögök ura. -- Én... megszállott? -- A férfi megijed. Az öregasszony felcsattan: -- Átkozottak! Bennetek nincs se részvét, se tisztelet! Sóvár és kegyetlen viperák! És te is, a zsinagóga semmirekellô vezetôje! A Szent az ördögök ura!? -- És te mit gondolsz, kinek van felettük hatalma, ha nem királyuk és atyjuk? -- Ó, szentségtörôk! Káromlók! Legyetek átko... -- Hallgass, asszony! Légy boldog fiaddal! Ne átkozódj! Nekem nem okoznak fájdalmat vagy szomorúságot. Menjetek mindnyájan békében! A jókra áldásomat adom. Menjünk, barátaim! -- Követhetlek téged? -- kérdezi a meggyógyult. -- Nem. Maradj itt. Tégy tanúságot rólam, és örvendeztesd meg anyádat! Menj! Jézus átmegy a kis városon, ahol egyesek éljenzik, mások suttogva kigúnyolják, és bemegy a folyó mentén lévô árnyas fák közé. Az apostolok körülveszik. Péter megkérdezi: -- Mester, a tisztátalan lélek miért állt ennyire ellen? -- Mert teljesen megszállta ôt. -- Mit jelent ez? -- Idehallgassatok! Vannak, akik átadják magukat a Sátánnak, egy fôbűn által ajtót nyitva neki. Vannak, akit két, három, hét fôbűn által teszik ezt. Amikor valaki megnyitja lelkét a hét fôbűn elôtt, akkor teljesen megszállja ôt a Sátán. Belép a Sátán, a fekete herceg. -- Ez a férfi még fiatal volt, hogy vehette ôt birtokba a Sátán? -- Ó, barátaim! Tudjátok, milyen úton jön a Sátán? Három jól kitaposott útja van, de ezek egyike sose hiányzik. A három út: az érzékiség, a pénz és a kevélység. Az érzékiség az, amely sose hiányzik. Elôfutára a többi vágynak, amerre jár, elveti mérges magvait, és minden kivirágzik, sátáni virágszônyegként. Ezért mondom nektek: ,,Uralkodjatok testetek vágyain!'' Ez az uralom legyen minden más uralom kezdete, úgy, amint ennek rabszolgájává válva kezdôdik el minden más rabszolgaság. Az érzékiség rabszolgája rablóvá és csalóvá válik, kegyetlenné és gyilkossá lesz, hogy szolgálja urát. A hatalomvágy szomja is rokonságban áll a testtel. Nem így tűnik számotokra? Így van. Gondolkozzatok el ezen, és meglátjátok, hogy nem tévedek. A Sátán a testen keresztül lépett be az emberbe, és boldog, amikor ezt ismét megteheti. Ô, aki egy és hétszeres, hogy megszaporítsa a kisebb ördögökbôl álló légióit. -- Mária Magdolnáról azt mondtad, hogy hét ördöge volt. Te mondtad, és biztos, hogy a kéjvágy ördögei voltak. Mégis nagyon könnyen megszabadítottad. -- Igen, Júdás. Ez igaz. -- És akkor? -- Akkor te azt mondod, hogy feltevésem összeomlik. Nem, barátom Az a nô már szabaddá akart válni attól, aki megszállotta. Akart. Az akaraton múlik minden! (6-851) ======================================================================== Ki ad az ördög kezébe? A kegyetlen Dorás szomszédja, Johanán egy ideig félt Jézustól, és jóindulatot mutatott iránta. De hamarosan megváltoztatta viselkedését, és többé nem engedte meg, hogy földművesei érintkezzenek Jézussal. Kijelentette: -- Eddig eltűrtem. De többé nem tűröm el. És jaj annak a szolgának, aki hozzá megy, vagy fogadja Ôt! Ô egy gonosztevô, egy ördög. Nem akarok romlott egyéneket házamban! -- És, egy társának azt mondta: ,,Még ha meg kell ölnöm Ôt, akkor is kigyógyítom ezt az átkozottat ördögi megszállásából.'' (Jd 7,283) (6-933) * * * Egy újabb bűne után, meghatva Jézus példabeszédétôl, amit a vízelosztókról mondott (P 8,327-332) Júdás kéri Jézust, hogy beszélhessen vele. Egy sziklán, egymás mellett ülve, elôször Jézus beszél. Utána Júdás kéri: -- Tarts magadnál engem, Mester! Tarts szorosan! Megesküdtem, hogy jó leszek, miután oly kedvesen beszéltél hozzám. Megesküdtem, hogy ismét olyan leszek, mint az elsô napokban voltam, hogy követlek, és szeretlek téged, mint ahogy a vôlegény szereti menyasszonyát, és nem vágyakozom másra, csak rád. Te teljesen kielégítesz engem! Így szerettelek téged, Jézusom... -- Tudom... és szerettelek téged ezért... De még mindig szeretlek, szegény, megsebesült barátom... -- Honnan tudod, hogy az vagyok? Mit mondasz? Csend. Jézus nagyon kedvesen néz Júdásra... Úgy tűnik, hogy egy könnycsepp még nagyobbá és kedvesebbé teszi, és mérsékeli ragyogását. Egy ártatlan gyermek szeme, aki teljesen átadja magát a szeretetnek. Júdás Jézus lábához ereszkedik, arcát térdére teszi, és karját oldalára, és felsóhajt: -- Tarts engem magadnál, Mester... tarts... Testem ordítozik, mint egy ördög... és ha engedek, íme bekövetkezik minden rossz... Tudom, hogy te tudod, és mégis várod, hogy én mondjam meg... De nehéz, Mester, megmondani: ,,Vétkeztem''. -- Tudom, barátom. Ezért kell jól cselekedni. Hogy ne kelljen utána megalázkodni, és azt mondani: ,,Vétkeztem.'' Azonban, Júdás, ebben is hatalmas gyógyszer van. A kötelezettség, hogy meg kell vallanunk bűnünket, visszatart attól. Ha pedig mégis elkövette valaki a bűnt, az önvádolás már megváltó vezeklés. Ha pedig valaki nemcsak kevélysége miatt szenved, vagy a büntetés miatti félelemtôl, hanem azért, mert tudja, hogy hibájával fájdalmat okozott, akkor, mondom neked, megsemmisül a bűn. A szeretet az, ami üdvözít. -- Én szeretlek téged, Mester. De annyira gyenge vagyok... Ó! Te nem vagy képes szeretni engem! Te tiszta vagy, és a tisztákat szereted... Nem szerethetsz engem, mert én... én... Ó! Jézus, vedd el tôlem az érzékies éhséget! Tudod, hogy létezik az ördög? -- Tudom. Nem hallottam, de ismerem a hangját. -- Látod? Látod? Annyira undorodsz, hogy pusztán ennek kijelentése is eltorzítja arcodat... Ó! Nem bocsáthatsz meg nekem! -- Júdás! Nem emlékszel Mária Magdolnára? És Mátéra? És arra a vámosra, aki leprássá vált? És arra a római kéjnôre, akinek megjövendöltem az eget, mert miután megbocsátottam neki, szent életre törekszik? -- Mester:.. Mester... Mester... Ó! Milyen gonosz a szívem!... Ezen az estén elmenekültem... elmenekültem Korozainból... mert ha ott maradok... ha ott maradok... elveszek. Tudod... úgy van, mint amikor iszik valaki, és beteggé lesz... Az orvos elveszi tôle a bort és minden részegítô italt, és az illetô meggyógyul, és egészséges marad egészen addig, míg ismét meg nem ízleli azt... De ha enged, akár csak egyetlen egyszer is, és ismét megízleli... szomjas lesz arra az italra... s többé nem áll ellen... és iszik és iszik... és megbetegszik... végleg megbetegszik... megbolondul... megszállottá lesz... megszállja ôt az az ördöge... Ó! Jézus, Jézus, Jézus! Ne mondd el ezt másoknak, ne mondd el... Szégyellem magamat mindenki elôtt. -- De ne elôttem. Júdás félreérti. -- Igaz! Bocsáss meg! Jobban kellene szégyellnem magamat elôtted, mint bárki más elôtt; mert te tökéletes vagy... -- Nem, fiam. Nem ezt mondtam. A te fájdalmad, a te aggodalmad, a te megaláztatásod nem burkol téged sötétbe. Azt mondtam, hogy mindenki elôtt szégyenkezhetsz, de nem elôttem. Egy gyermek nem fél, és nem szégyenkezik jó atyja elôtt, és egy beteg a jó orvos elôtt. Hanem félelem nélkül bevallja baját, mert az egyik szereti, és megbocsát neki, a másik pedig megérti, és meggyógyítja ôt. Én szeretlek téged, és megértelek. Azért megbocsátok neked, és meggyógyítalak. De mondd meg nekem, Júdás: ki ad téged az ördög kezébe? Én? A testvérek? A bűnös asszonyok? Nem. Hanem a te akaratod. Most megbocsátok neked, és meggyógyítalak.... (Lásd a további beszélgetést Jd 7,340-341) Jézus a látnoknak a következô magyarázatot fűzte az elôzôkhöz: -- Sokan kérdik: Miért világítom meg Júdás alakját? Válaszom: A századokon keresztül Júdás alakját túlságosan meghamisították. Végül teljesen természetellenessé vált. Egyes iskolákban mintegy az égig magasztalták, mint a megváltás második és elengedhetetlen véghezvivôjét. Aztán sokan azt gondolják, hogy a Kísértô váratlan, dühös támadása verte le ôt. Nem. Minden esésnek elôzményei vannak. Minél súlyosabb az esés, annál nagyobb elôkészítésre szorul. Az elôzmények magyarázzák meg a tényt. Senki sem bukik el hirtelenül, és senki sem emelkedik a magasba hirtelenül. Sem a rosszban, sem a jóban. Minden bukást hosszú és alattomos tényezôk elôznek meg, és minden felemelkedést türelmes és szent tényezôk. Júdás szerencsétlen tragédiája nagyon tanulságos lehet Isten módszerének megismeréséhez az emberek üdvözítését és az Ô irgalmasságát és megbocsátását illetôleg azok esetében, akik a Mélység felé süllyednek. Júdás sátáni ôrülete, amely elfogta ôt bűnténye után, nem következett volna be, ha éveken keresztül nem romlott volna meg a pokoli sugallatú rossz szokások által. Amikor valaki elkövet egy bűntényt, amibe valami elôre nem látott esemény rántotta ôt bele, amely homályba borította értelmét, akkor szenved, de tud engesztelni, mert szívének egyes részei még egészségesek, nem hatolt beléjük a pokoli méreg. A világnak, amely tagadja a Sátán létezését, mert az már annyira áthatotta, hogy észre sem veszi, mert már részévé vált, és belélegezte, rámutatok arra, hogy a Sátán létezik. Örök és változhatatlan az ô módszere, amellyel meghódítja áldozatait. Jd 7,341-342. (7-1265) ======================================================================== Egy ördög volt Betániában arimateai József és Nikodémus endori János felôl érdeklôdnek, az apostolok jelenlétében. Jézus megmondja, hogy endori János meghalt. -- Uram, nagy szenvedést okozott ez teneked? -- kérdezi Nikodémus. -- Mi? Az ô halála? -- Igen. -- Nem. Halála békét adott nekem, mert az lett az ô békéje. Fájdalmat, nagy fájdalmat okoztak nekem azok, akik aljas érzelemtôl vezettetve elárulták a nagytanácsnak az ô jelenlétét tanítványaim között, és ezzel elôidézték távozását. De mindenkinek megvan a sajátos eljárásmódja, és csak nagy jóakarattal lehet megváltoztatni az ösztönöket és eljárásmódokat. De mondom nektek: ,,Aki beárulta ôt, még árulkodni fog. Aki meggyilkolta ôt, még gyilkolni fog.'' Jaj azonban neki. Azt hiszi, hogy gyôz, de veszíteni fog. És vár rá az Isten ítélete. -- Miért nézel rám így, Mester? -- kérdezi János, Zebedeus fia, megzavarodva és elpirulva, mintha ô lenne a bűnös. -- Mert ha rád nézek, senki sem gondolja, még a legnagyobb gonosztevô sem, hogy te gyűlölhetted testvéredet. -- Valamelyik farizeus vagy római lehetett... Ô nekik árusította a tojást... -- mondja a Kerióti. -- Egy ördög volt. De jót tett vele, amikor ártani akart neki. Siettette teljes megtisztulását és békéjét. Jd 8,355. (7-1441) * * * Jézus a Salamontól kapott házikóban van az apostolokkal és Marciammal. Beszélgetnek a házat ôrzô öreg Ananiással, aki elmondja, hogy gyakran keresték ott a farizeusok Jézust és endori Jánost. Mikor az öreg felment Jeruzsálembe, hallotta, hogy többen gyűlölik, mint szeretik Jézust. Megkérdezi: -- Miért annyira romlott az ember? -- Mert megölte a lelkét. És lelkével a képességét, hogy lelkiismeret furdalása legyen azért mert igazságtalan. -- Igaz!... És téged azért keresnek, hogy ártsanak neked? -- Igen. -- Igen!! Izrael ártani akar Királyának? Rettenetes! Izrael magát ítéli el a megjövendölt büntetésekre!... Ó, most megelégedett vagyok azért, hogy fiam meghalt... és szeretnék én is meghalni, hogy ne lássam Izrael bűnét... Nagy csönd követi szavait. Csak a fa pattog a tűzhelyen. -- De beszéljünk másról! Mindig a halálról, a gyűlöletrôl, az árulásról hallok! Elég! Elég! Nem tudom hallgatni! -- mondja a Kerióti, feldúlt, eltorzult arccal, izgatottan, és idegesen sürögve a konyhában, lábával, kezével, egész mivoltával elárulva lelkiállapotát. -- Júdásnak igaza van -- mondják többen. -- De az nem segít, ha valaki nem akarja hallani. Az segít, ha valaki nem egyezik bele -- mondja Jézus, szokásos, megadó mozdulatával kitárva karjait, felfelé fordított tenyérrel. -- Mit akarsz mondani? Beleegyezni! Ki egyezik bele ebbe? -- Júdás idegesen hadonászik Jézus arca elôtt, az asztal fölé hajolva, hogy közelebb legyen hozzá. -- Ki? Mindazok, akik már arról álmodnak, hogy engem véremben elveszve lássanak. Vér! A te Messiásod vére! Vér rajtad, föld; aki nem akarod a te Uradat! Vér, amely a lángoknál is jobban ragyog! Vér, tűz a bűnös világ fagyos sötétségében! Remélik, hogy megölik a Fényt, vérét ontva. De a Fény lélek, a vér meg anyag. Az anyag ránehezedik a lélekre. A csillámlemezre kent vér gyengébbé teszi a fényt, nemde? Mégis, bizony, bizony mondom nektek, hogy amint ez a fa nem világított addig, míg lánggá nem vált, és gyantája, meggyulladva, ragyogóvá nem vált, úgyhogy most izzó tündöklés, úgy, amikor minden beteljesedik majd, és a vért és a testet felemészti az áldozat, akkor, mint az a tűz ott, amely fénnyé változott, lelkem minden eddiginél jobban lángol majd a világ fölött, és minden eddiginél inkább a Világosság leszek. Olyan Fény, amely mindörökre megvakítja majd a Fény gyűlölôit, azokat, akik megölték Ôt. Olyan Fény, amely megolvasztja az ég aranykapuit, amelyek be voltak zárva az emberiség elôtt, oly sok évszázadon keresztül, és az ég megnyílik az igazak elôtt. Olyan fény, amely áthatol a Mélység mennyezetét képezô sziklákon, és a pokol rettenetes tüze még rettenetesebbé válik az én tündöklésem sugarai alatt. És jaj, jaj, jaj azoknak, akik ármánykodtak a Fény ellen! Vér és fény! Ez a kettô lesz elôttük, míg meg nem ôrülnek, és el nem csüggednek. Ördögök! Jézus, aki eddig állt, és félelmet keltett mindenkiben, a tűz fényében, most leül, és hallgat. Mindnyájan egymásra néznek. Mindnyájan, a Keriótit kivéve, aki mintha elbűvölve nézné az égô fahasábokat... Elbűvölve és megfélemlítve. A félelem rettenetessé teszi arcát, zöldes-lila sápadtsággal, amelyre az égô fa vöröses foltokat vet. Emlékeztet engem nagypénteki rettenetes arcára. Utána hirtelenül felugrik, és azt kiáltja: -- De hallgass! Hallgass! Miért gyötörsz minket?! -- és kimegy, hevesen becsapva az ajtót... -- Az ô módja. Igaz. De nagyon szeret téged... és szenved, bizonyos szavakat hallva -- mondja Tamás. És befejezi: -- Nekünk is nagyon rosszul esnek! De mi nem vagyunk olyan... különösek, mondjuk: különösek... Senki más nem beszél. Jézus is hallgat... -- A zöldség megfôtt, a tej meleg... -- mondja halkan az öreg, aki még mindig fél, s szinte nem meri kimondani ezeket a közönséges szavakat ilyen esemény után... -- Hívjátok Júdást, és együnk... -- rendelkezik Jézus. János kimegy, hogy hívja társát. Belépnek... Júdás arcán látszik, hogy szenved. Nincs békéje. (Jd 8,356-357) (7-1466) ======================================================================== A Názáreti megszállott! Jézus a Nébó-hegy közelében jár apostolaival. Ellenséges rabbik és farizeusok egy csoportja követi, szidalmazva Ôt: -- Átkozott a Názáreti, bolond, megszállott. Nem akarjuk Ôt falaink között! Épp akkor halad arra egy nagy karaván. Amikor annak vezetôje meghallja a szitkozódást, megfordítja tevéjét, és megállítja az egész karavánt. Odamegy az apostolokhoz, és megkérdezi: -- Istenetek nevében, melyiktek köztetek a názáreti Jézus? Mikor megmondják neki, Jézushoz siet: -- Uram!... Hallgass meg egy szerencsétlent... -- Elmondja, hogy két gyermeke közül az egyik teljesen megvakult, a másik közel áll hozzá. Kéri Jézust, várja meg, míg idehozza ôket, hogy meggyógyítsa. Jézus napokig vár rá, s amikor megérkezik a két gyermekkel, meggyógyítja mindkettôt. Lásd a történetet részletesen Jcs 4,166-168. és Gy 4,168- 170. Ekkor történik, hogy egy Szádok nevű rabbi is gyalázza Jézust, szamaritánusnak nevezve Ôt. Társa odaszól neki: -- De hagyd Ôt, Szádok! Egy ördöggel akarsz beszélni? Mindezt hallhatta egy ott lévô vak férfi, akit Jézus egyik tanítványa buzdít: -- Neked is kérned kellene, hogy gyógyítsa meg bekötözött szemeidet. -- Én?! Én?! Nem akarom a világosságot egy ördögtôl. Sôt! Hozzád kiáltok, örök Isten! Hallgass meg! Add nekem! Add nekem a teljes sötétséget! Hogy ne lássam az ördög arcát, ezét az ördögét, ezét a szentségtörôét, bitorlóét, káromlóét, istengyilkosét! Borítsa örök homály szemeimet! A sötétség, a sötétség, hogy ne lássak soha, soha, soha! -- És üti szemét. Jézus megnyugtatja: -- Ne félj! Nem fogsz meglátni engem. A Sötétség nem akarja a Világosságot, és a Világosság nem erôlteti rá magát arra, aki visszautasítja. Én elmegyek, öreg. Nem látsz többé engem a földön. De meglátsz majd máshol. (7-1495) ======================================================================== Rejtett megszállottság Jézus és apostolai éppen átkeltek Betabaránál a gázlón, északra a Holt-tengertôl. Pétert nagyon lesújtották az elmúlt napok eseményei, mert tétlenül kellett néznie, hogy ellenségei gyalázzák Jézust: -- Nem bírom tovább! A Nébón az az erôszakosság, és elôzôleg Esebonnál, és elôbb Jeruzsálemben, és elôbb Kafarnaumban, és Nébó után Kalliroében, és most Betabarában... Ó!... -- Péter egy falon ül, fejét kezeibe hajtja, és sír. -- Ne csüggedj el, Simon! Ne fossz meg engem a te és társaid bátorságától! -- mondja Jézus, miközben Péter vállára teszi kezét. -- Nem vagyok képes, nem vagyok képes ezt nézni! Nézni, hogy ennyire rosszul bánnak veled! Ha engednéd, hogy közbelépjek... talán tudnám. De így... meg kell tartóztatnom magamat... és jelen kell lennem sértegetéseiknél, a te szenvedésednél, mint egy tehetetlen gyermeknek... Ó, minden darabokra törik bennem, és gyötrôdöm... De nézzétek, lehet-e így látni Ôt?! Betegnek tűnik, aki haldoklik a láztól... Üldözött bűnösnek látszik, aki nem állhat meg egy harapásra, egy korty vízre, egy követ keresve, ahová lehajthatná fejét! Az a hiéna Nébó-hegyén! Ezek a kígyók Kalliroében! Az az ôrült odaát (s a másik partra mutat)! Akirôl azt mondod, hogy a Belzebub uralkodik rajta. Én félek a megszállottaktól, azt gondolom, hogy ha ennyire hatalmukba kerítette ôket a Sátán, akkor nagyon gonoszoknak kellett lenniük. De... de az ember elbukhat anélkül is, hogy teljesen akarná. Azonban ezek, akik nincsenek megszállva, és mégis így viselkednek, teljesen szabad akarattal!... Ó, sose fogod legyôzni ôket, ha nem akarod megbüntetni ôket! És ôk... gyôznek le téged... -- és a hűséges apostol ismét keservesen sírni kezd, miután erôs méltatlankodása közben abbamaradt sírása... -- Péterem, azt hiszed, hogy ezek nem megszállottak? Azt gondolod, hogy a megszállottaknak olyanoknak kell lenniük, mint annak Kalliroében, és másoknak, akikkel találkoztunk'? Azt hiszed, hogy a megszállottság csak zavaros kiáltásokban, ugrándozásokban, dühöngésben, barlangokban való életben, némaságban, béna tagokban, eltompult értelemben, öntudatlanul mondott szavakban vagy végzett cselekedetekben nyilvánul meg? Nem. Vannak olyan ördögtôl zaklatott, sôt megszállott egyének is, akiknél ez rejtettebben és erôteljesebben jelentkezik, s ez a legveszélyesebb eset, mert az ördög nem akadályozza, és nem gyengíti el értelmüket, nem gátolja meg ôket abban, hogy jót is tegyenek, sôt ki is fejleszti tehetségüket, hogy jobban tudják szolgálni azt, aki megszállja ôket. Amikor Isten vesz birtokába egy értelmet, és felhasználja szolgálatára, eltölti természetfeletti értelemmel, ami nagyon megnöveli természetes értelmét. Ezt teszi velük, azokban az órákban, amelyekben Istent szolgálják. Azt hiszitek, hogy például Izajás, Ezekiel, Dániel és más próféták, ha el kellett volna olvasniuk a mások által írt jövendöléseket, nem találták volna azokat kibogozhatatlanul homályosaknak, éppúgy, mint kortársaik? Mégis, mondom nektek, miközben ôk részesültek a jövendölésekben, tökéletesen megértették azokat. Figyeld meg ezt, Simon! Vegyük ezt a virágot, amely lábadnál nôtt ki. Mit látsz az árnyékban, amely kelyhére esik? Semmit. Látsz egy mély kelyhet és egy kis szájat, és semmi mást. Most figyeld meg, miközben leszakítom, és ide hozom, a napfényre, szemed elé. Mit látsz? -- Látom a bibéket, látom a virágport, látok egy kis pelyhes koronácskát, ami körülveszi a bibéket, és egy kis szôrös sávot, amely a nagy szirmot és a két kisebbet díszíti... és látok egy pirinyó harmatcseppet a kehely alján... és... ó, íme, egy kis légy szállt le beléje, és iszik, és beleragadt a szôrös pelyhekbe, és nem tud többé kiszabadulni... De akkor! Hadd lássam jobban! Ó, a pelyhek mintegy mézesek, belekapaszkodnak... Értem! Isten vagy azért teremtette így, hogy a virág táplálkozzék, vagy hogy táplálja a madarakat, akik eljönnek, és felcsípik a legyeket, vagy hogy megtisztítsa ezektôl a levegôt. Milyen csodálatos! -- Az erôs napfény nélkül azonban semmit sem láttál volna. -- Valóban, semmit! -- Hasonlóképpen történik az isteni birtokba vételnél is. A teremtmény, aki önként, kizárólagos jó akarattal teljesen átadja magát Isten szeretetének, ráhagyatkozik az Ô akaratára, gyakorolja az erényeket, és uralkodik szenvedélyei felett, elérkezik oda, hogy elmerül Istenben és az Ô Világosságában, Bölcsességében, és mindent lát és megért. Utána, amikor megszűnik a teljes tevékenység, a teremtményben felváltja ezt egy másik állapot, amelyben az, amit kapott, átváltozik az élet és a megszentelôdés irányelvévé, de elhomályosodik, vagy helyesebben: bizonytalanná válik az, ami elôzôleg világos volt. Az ördög, Istent állandóan majmolva, hasonló hatást vált ki azok értelmében, akiket zaklat, jóllehet csak korlátolt fokban, mert csak Isten hatalma végtelen. Azokkal a megszállottakkal, akik önként átadták magukat neki, hogy diadalmaskodjanak, közli saját felsôbbrendű értelmét, de egyedül azért, hogy gonoszat tegyenek, ártsanak, megbántsák Istent és az embereket. De a sátáni működés, amely a lélekben beleegyezésre talál, állandó, és fokozatosan elviszi ôket a Gonosz teljes művelésére. Ezek a legrosszabb megszállások. Semmi sem tűnik fel kívülrôl, és ezért az emberek nem menekülnek ezektôl a megszállottaktól. De azok. Amint már többször megmondtam, az Emberfiát az ilyen módon megszállottak fogják megölni. -- De Isten nem tudná elpusztítani a poklot? -- kérdi Fülöp. -- El tudná. Ô az erôsebb. -- Akkor miért nem teszi meg, hogy megvédjen téged? -- Isten eljárásának értelmét majd megismeritek az égben. Gyerünk tovább! És ne csüggedjetek el! (Nem szerepel minden Péter által említett esemény a nagy Jézus életrajzban.) (7-1498) ======================================================================== Hajlik a Sátán felé Jézus Jerikó felé megy apostolaival. Tamás megkérdezi tôle: -- Mester, mondhatok neked valamit? -- Mit? -- Tegnapelôtt azt mondtad, hogy téged, a Megváltót, elárul majd valaki. Hogyan árulhat el egy ember téged, Isten Fiát? -- Egy ember, valóban, nem tudja elárulni Isten Fiát, aki Isten, mint az Atya. De az nem egy ember lesz. Egy ördög lesz, az ember testében. A leginkább birtokba vett, leginkább megszállott ember. Mária Magdolnában hét ördög volt, és azt az embert, akivel néhány napja találkoztunk, Belzebub szállta meg. De ôbenne Belzebub és annak ördögi udvara lesz... Ó, valóban, a pokol lesz abban a szívben, hogy lángoljon a vágytól, és eladja Isten Fiát ellenségeinek, mint egy bárányt a mészárosnak. -- Mester, ezt az embert már most birtokolja a Sátán? -- kérdezi a Kerióti. -- Nem, Júdás. De hajlik a Sátán felé, és a Sátán felé hajlani azt jelenti, hogy olyan állapotba helyezi magát, amelyben hirtelenül a Sátán hatalmába kerülhet. -- És miért nem jön hozzád, hogy meggyógyítsad hajlamából? Tud errôl, vagy nem tud róla? -- kérdezi András. -- Ha nem tudna róla, nem lenne annyira bűnös miatta, mint amilyen, mert noha tudja a rosszra való hajlamosságát, nem áll ellen annak állhatatosan, hogy kikerüljön belôle. Ha ellenállana, hozzám jönne... de nem jön... A méreg átjárja, és közellétem nem tisztítja meg, mert nem kíván megtisztulni, hanem menekül ettôl. Ez a ti hibátok, emberek. Menekültök tôlem, amikor leginkább rám szorultok... -- De mi ismerjük ôt? -- kérdezi Máté. -- Hogy ne ismernétek, ha Mesteretekhez jön! Ti barátaim vagytok, velem étkeztek, pihentek és fáradoztok.. Azért ismertek mindenkit, aki hozzám jön. (Lásd bôvebben: Jd 9,366-367) (7-1504) ======================================================================== Az ördöggel közösül Az apostolok Jerikó felé mennek Jézussal, amikor egy lovasember érdeklôdik Pétertôl, hogy Jerikóba mennek-e. Ô nem akarja ezt elárulni, hanem Jézushoz küldi ôt. A lovas, amikor elhalad Júdás mellett, üdvözli ôt, de ezt csak Péter veszi észre. Péter érdeklôdik Júdástól, hogy ki ez az ember, de ô csak annyit mond, hogy egy jeruzsálemi gazdag férfi. Péter erre Jézushoz megy, s óvja ôt, hogy ne bízzék abban az emberben. Utána ezt mondja: -- Mester... van valami mondanivalóm neked, és egy súly a szívemen. -- Egy dolog? Egy súly? -- Igen. A súly egy bűn. A dolog egy tanács. -- Kezdd a bűnnel! -- Mester... én... én gyűlölöm... én undorodom, íme, ha nem gyűlölöm, mert te nem akarod, hogy gyűlöljünk valakit, aki köztünk van, de úgy tűnik nekem, hogy egy barlang közelében vagyok, amelybôl a kígyók bűze árad, amikor szaporodnak... és nem szeretném, hogy kijöjjenek, és ártsanak neked. Az az ember egy kígyófészek, és ô maga az ördöggel közösül. -- Mibôl következtetsz erre? -- Nem tudom. Faragatlan vagyok, és tudatlan, de nem vagyok együgyű. Megszoktam, hogy olvassak a szelekbôl és a felhôkbôl... és belátok a szívekbe is. Jézus... félek. -- Ne ítélj, Péter. És ne gyanakodj! A gyanakvás, hatással van a képzelôdésre. Olyasmit lát, ami nem létezik. -- Adná az örök Isten, hogy semmi se legyen. De én nem vagyok biztos ebben. -- Ki az, Péter? -- A kerióti Júdás. Henceg azzal, hogy elôkelô barátai vannak, és az imént az a ronda pofa úgy üdvözölte ôt, mint akit jól ismer. -- Júdás kapja és osztja szét az alamizsnát. Ért ahhoz, hogyan közelítse meg a gazdagokat. Érti a dolgát. -- Igen! Érti a dolgát... Mester, mondd meg nekem az igazat. Te nem gyanakszol rá? -- Péter, te nagyon kedves vagy számomra, szíved miatt. De tökéletesnek akarlak látni téged. Nem tökéletes az, aki nem engedelmeskedik. Mondtam neked: ne ítélkezzél, és ne gyanakodjál! -- De ugyanakkor nem mondod meg nekem... -- Hamarosan Jerikó közelében leszünk, és ott megállunk majd, hogy megvárjunk egy asszonyt, aki nem tud befogadni minket házába. -- Miért? Egy bűnös nô? -- Nem. Egy szerencsétlen. Az a lovas, aki neked annyi kellemetlenséget okozott, azért jött, hogy kérjen engem: várjam meg ôt. Én megvárom, jóllehet tudja, hogy semmit sem tehetek érte. És tudod, ki küldte ôt és a lovast nyomomba? Júdás. Látod, hogy becsületes okból ismeri ezt a zsidót. Péter lehajtja fejét, és hallgat, megzavarodva. Talán nincs meggyôzôdve, és még kíváncsi. De hallgat. (Jd 9,368-370) (7-1504) ======================================================================== Szennyes szellemidézés Jerikó elôtt Jézus bevárja az asszony érkezését, aki hamarosan el is jön, a lovas és három gazdagon öltözött férfi társaságában. -- Üdvözlünk, Mester! -- Béke veletek! -- Ez az az asszony. Hallgasd meg, és teljesítsd kívánságát. -- Ha megtehetem. -- Te mindent megtehetsz. -- Hiszel ebben, te, szadduceus? -- mondja Jézus a lovasnak. -- Hiszem, amit látok! -- És láttad, hogy meg tudom tenni? -- Láttam. -- És miért tudom, meg tudod mondani? -- Hallgatás. -- Megtudhatnám, mibôl gondolod, hogy képes vagyok rá? -- Hallgatás. Jézus többet nem törôdik vele, sem a többiekkel. Megkérdezi az asszonytól: -- Mit akarsz? -- Mester... Mester... -- Beszélj hát, félelem nélkül! Az asszony kísérôire néz, akik saját módjukon magyarázzák: -- Az asszony férje beteg, és kér téged, gyógyítsd meg ôt. Befolyásos ember Heródes udvarában. Javadra szolgál meghallgatása. -- Nem azért, mert befolyásos, hanem mivel szerencsétlen, meghallgatom, ha tehetem. Már megmondtam. Mi a baja férjednek? Miért nem jött el? És miért nem akarod, hogy hozzá menjek? Megint hallgatás. Az asszony kísérôire néz. -- Tanúk nélkül akarsz beszélni velem? Jöjj! -- Odébb mennek néhány lépéssel. -- Beszélj! -- Mester... én hiszek benned. Annyira hiszek, hogy tudom, biztosan mindent tudsz róla, rólam, szerencsétlen életünkrôl... De ô nem hisz... De ô gyűlöl téged... De ô... -- De ôt nem tudom meggyógyítani, mivel nincs hite. Nemcsak bennem nem hisz. De az igaz Istenben sem. -- Ah! Te tudod! -- Az asszony keservesen sír. Pokol a mi házunk! Pokol! Te megszabadítod a megszállottakat. Tehát tudod, milyen az ördög: De ez az ördög körmönfont, értelmes, csalárd és érti a dolgát, tudod? Tudod, milyen elfajultságokra visz rá? Tudod, milyen bűnökre? Tudod, milyen pusztítást okoz maga körül? Az én házamban? Egy ház az? Nem! A pokol küszöbe. Az én férjem? Férjem nekem? Most beteg, és nem törôdik velem. De akkor is, amikor még erôs volt, és vágyakozott a szeretkezésre, olyan férfi volt, aki megölelt engem, aki karjaiban tartott, akié voltam? Nem! Egy ördög tekeredett rám, éreztem az ördög leheletét és nyálkásságát. Annyira szerettem ôt, és még most is szeretem! Felesége vagyok, és elvette szüzességemet, amikor még alig voltam több egy kisleánynál: alig tizennégy éves voltam. De akkor is, amikor visszaemlékeztem arra az elsô órára, és azzal visszaemlékeztem az elsô ölelés érzelmeire, amely asszonnyá tett engem, én elôször magasabb rendű részemmel, utána testemmel és véremmel, borzadva visszautasítottam, amikor arra gondoltam, hogy ô egy szennyes szellemidézô. Úgy tűnt nekem, hogy nem férjem, hanem az általa megidézett halottak vannak rajtam, hogy kielégítsék magukat... És most is, elég csak ránéznem, amint haldoklik, és még el van merülve abban a varázslatban, undorodom tôle. Nem ôt látom... A Sátánt látom. Mily fájdalmas ez számomra! Még halála után se leszek az övé, mert a Törvény tiltja azt. Mentsd meg ôt, Mester! Kérlek, gyógyítsd meg, hogy idôt adj neki arra, hogy meggyógyítsa magát! -- Az asszony keservesen sír. -- Szegény asszony! Én nem tudom meggyógyítani ôt. -- Miért, Uram? -- Mert ô nem akarja. -- Igen. Fél a haláltól. Igen, akarja. -- Nem akarja. Nem ostoba, nem olyan megszállott, aki nem ismeri állapotát. Nem azért nem kéri megszabadítását, mintha nem volna képes gondolkodni. Nem olyan, akinek akarata gátolva van. Ô ilyen akar lenni. Tudja, hogy tilos dolgot tesz. Tudja, hogy Izrael Istene megátkozta. De kitart. Akkor is, ha meggyógyítanám, és ezt lelkénél kezdeném, visszatérne sátáni örömeihez. Akarata romlott. Lázadó. Nem tehetem. Az asszony még erôsebben sír. Odajönnek társai. -- Nem elégíted ki vágyát, Mester? -- Nem tehetem. -- Nemde megmondtam? Miért? -- Te, aki szadduceus vagy, kérded? Nézd meg a Királyok könyvét. Olvasd el, mit mondott Sámuel Saulnak, és mit mondott Illés Achaszjának. (Lásd a mostani elnevezés szerint: 1 Sám 28,16-19. és 2 Kir 1,16.) A próféta lelke megkorholta a királyt azért, mert megzavarta ôt, megidézve a halottak országából. Nem szabad ezt tenni. Olvasd el a Leviták könyvét (19,4,26,31; 20,6), ha többé nem emlékszel az Isten szavára, aki Teremtôje és Ura mindannak, ami van, és megvédi mindazok életét, akik meghaltak. A halottak és az élôk Isten kezében vannak, és nem szabad kiszakítani ôket abból. Sem hiábavaló kíváncsiságból, sem szentségtörô erôszakkal, sem átkozott hitetlenségbôl. Mit akartok tudni? Hogy van-e örökkévaló jövô? Azt mondjátok, hogy hisztek Istenben. Ha Isten létezik, van udvara. És milyen udvara lenne, ha nem lenne örök, mint Ô, örökkévaló szellemekbôl álló? Ha azt mondjátok, hogy hisztek Istenben, miért nem hisztek szavában? Nemde azt mondja: ,,Ne jósoljatok, ne figyeljétek az álmokat!'' Nemde azt mondja: ,,Ha valaki a varázslókhoz és a jósokhoz fordul, és paráználkodik velük, én ellene fordulok, és kiirtom ôt népembôl!'' Nemde azt mondja:. ,,Ne önts isteneket fémbôl!'' És kik vagytok ti? Szamaritánusok és elveszettek, vagy Izrael fiai? És kik vagytok: ostobák, vagy képesek a gondolkodásra? És ha tagadjátok a lélek halhatatlanságát, miért idézitek meg a halottakat? Ha az ember szellemi része, ami élteti az embert nem halhatatlan, akkor mi marad az emberbôl halála után? Rothadás és csontok, elmeszesedett csontok a nyüzsgô férgek között. És ha nem hisztek Istenben, annyira, hogy a bálványokhoz és a jelekhez folyamodtok, hogy elnyerjétek a gyógyulást, a vagyont, a válaszokat, mint ez az ember tette, akinek meggyógyulását kéritek, miért öntötök isteneket fémbôl, és hiszitek, hogy ôk nektek inkább meg tudják mondani az igazat, amely szentebb és istenibb, mint amit Isten mond nektek? Most én is azt mondom nektek, amit Illés mondott Achaszjának: ,,Mivel követeket küldtél, hogy megkérdezd Belzebubot, Ekron istenét, azért nem kelsz föl többé fekvôhelyedrôl, amelyre lefeküdtél, hanem biztos, hogy meghalsz bűneidben.'' -- Mindig te vagy, aki sértegetsz és támadsz minket. Rámutatok erre neked. Mi azért jöttünk, hogy... -- Hogy tôrbe csaljatok. De én olvasok szívetekben. Le az álarccal, heródiánusok, akiket eladtak Izrael ellenségének! Le az álarccal, hamis és kegyetlen farizeusok! Le az álarccal, szadduceusok, igazi szamaritánusok! Le az álarccal, írástudók, akiknek szavai ellenkeznek a tényekkel! Le az álarccal, ti mindnyájan, akik áthágjátok Isten Törvényét, ellenségei vagytok az Igaznak, közösültök a Gonosszal! Le, Isten házának megszentségtelenítôi! Le, a gyenge lelkiismeretűek felbujtogatói! Le, sakálok, akik megérzitek az áldozat szagát a szélben, és követitek, várva a megfelelô pillanatra, hogy megöljétek, és máris nyalogatjátok ajkatokat, amelyen már érzitek vérének ízét, és róla álmodtok!... Ti, akik elcserélitek egy tál lencsénél is kevesebbért elsôszülötti jogotokat, és paráználkodtok a népek között, nincs többé áldás rajtatok... (Jézus elismétli Izsák áldását, utalva az Ô testére és vérére, amit a jövôben adni fog, és utána azt mondja:) Ezt fogja mondani. Ezt, paráznák, akik közösültök a Sátánnal, és hamis tanításával, pedig birtokotokban lehetne az igazi hit, mint lelketeknek szeretett jegyese. Ezt fogja mondani, gyilkosok! Gyilkosai a lelkiismeretnek és a testnek. Itt vannak áldozataitok. De ha két szívet meggyilkoltatok, ,,azt a Testet'' csak Jónás idejéig fogjátok birtokolni. És utána Ô, halhatatlan lényegével egyesülve, ítéletet fog mondani fölöttetek. Jézus rettenetes látványt nyújt, miközben szigorúan megfeddi ôket. Rettenetes. Azt hiszem ilyen lesz az Utolsó ítéletkor. -- És hol vannak ezek a meggyilkoltak? Félrebeszélsz! Te paráználkodsz a Belzebubbal! Te közösülsz vele, és az ô nevében teszel csodákat. Nem vagy képes erre a mi esetünkben, mert mi Isten barátai vagyunk. -- A Sátán nem űzi ki önmagát. Én űzöm ki az ördögöket. Akkor kinek a nevében? -- Hallgatnak. -- Válaszoljatok! -- De nem érdemes ezzel a megszállottal foglalkoznunk! Megmondtuk. Nem hittetek nekünk. Mondja meg Ô nektek. Válaszolj, ostoba Názáreti! Ismered a varázsigét? -- Nincs rá szükségem! -- Halljátok? Akkor még egy kérdés. Voltál Egyiptomban? -- Igen. -- Látjátok? Ki a szellemidézô, a sátán? Borzalom! Jöjj, asszony. Szent a te férjed ehhez viszonyítva! Jöjj!.. Meg kell tisztítanod magadat. Megérintetted a Sátánt!... -- és elmennek, magukkal vonszolva a síró asszonyt, aki világos jelét adja undorának. Jézus, keresztbe tett karokkal, villámló szemekkel nézi ôket. -- Mester... Mester... -- Az apostolok meg vannak félemlítve, mind Jézus kirohanása, mind pedig a zsidók szavai miatt. Péter, lehajolva, megkérdezi: -- Mit akartak mondani azokkal az utolsó kérdésekkel? Mi az a dolog? -- Mi? A varázsszó? -- Igen. Mi az? -- Ne törôdj vele! Összekeverik az igazságot a hazugsággal, Istent a Sátánnal, és sátáni kevélységükben azt hiszik, hogy Jehova nevének négy titkos betűjével Istent az emberi akarat teljesítésére tudják kényszeríteni. A Fiú igazán beszél az Atyával, és kölcsönös szeretetük révén jönnek létre a csodák. -- De miért kérdezték, hogy voltál-e Egyiptomban? -- Mert a Gonosz felhasználja a legártatlanabb dolgokat is arra, hogy vádakat kovácsoljon belôlük azok ellen, akiknek ártani akar. Az, hogy gyermekkoromban, Egyiptomban tartózkodtam, legfôbb vádjaik között fog szerepelni, amikor bosszút akarnak állni rajtam. Ti és a jövôbeliek, tudjátok meg, hogy a Sátán ravasz, és az ô hűséges szolgái ellen kétszeres ravaszságra van szükség. Ezért mondtam nektek: ,,Legyetek ravaszok, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok!'' Azért, hogy a legcsekélyebb fegyvert se adjátok az ördögök kezébe. De még az sem fog használni. (7-1505) ======================================================================== Az ördög a ti atyátok Jézus a jeruzsálemi Templomban válaszol az Ôt érô heves támadásokra. Lásd a teljes szöveget: P 9,365-370. Az ördöggel kapcsolatos részletek: -- Igazán mondom nektek, csak egyfajta rabszolgaság van: a bűné. Csak az rabszolga, aki bűnt követ el. És ebbôl a rabszolgaságból semmiféle összeg sem válthat ki. És az úr kérlelhetetlen, kegyetlen. És e rabszolgaság által elvesztik minden jogukat az ég Országának fenséges szabadságára. A bűn, a legkegyetlenebb úr, a Sátán rabszolgájává teszi az embert meghatározatlan ideig... Én összetöröm majd láncaitokat, feltéve, hogy hozzám jöttök azért, hogy összetörjem azokat, és igazán szabadokká lesztek, és velem együtt öröklitek a mennyországot.... Azok, akik közületek üldöznek engem; azt teszik, amit atyjuktól tanultak, és amit ô sugall nekik. Mint ahogy a betegségben jelentkezik a roham egy szünet után, úgy tör ki újra erôszakosan a zsidók, farizeusok és írástudók némileg lecsillapodott haragja. A haragtól és gyűlölettôl elkékülve ordítják: -- A mi atyánk Ábrahám! Nincs más atyánk! -- Ti megölitek a Fiút, hogy tiszteljétek a Sátánt. Akkor annak a cselekedeteit teszitek, akit atyátoknak mondotok? Nem azt teszitek. Ti életemre törtök, mert én az igazságot mondom nektek úgy, amint Istentôl hallottam... A ti cselekedeteitekbôl fel lehet ismerni atyátokat... És ez a Sátán. Az ördög a ti atyátok, azt akarjátok tenni, amit ô sugall nektek. És az ördög a bűnökre és erôszakosságra vágyakozik, és ti ezt magatokévá teszitek. Ô a kezdettôl fogva gyilkos volt, és nem tartott ki az igazságban, mert ô, aki fellázadt az Igazság ellen, nem szeretheti az igazságot. Amikor ô beszél, úgy beszél, amilyen, azaz hazug módon és homályosan, mert valójában ô hazug, hazugságot fogant és szült, amikor megtermékenyítette a kevélység, és táplálta a lázadás. Minden bűnös vágy benne van, és ô azt köpi, és oltja be a teremtményekbe, hogy megmérgezze ôket. Ô a sötét alak, a gúnyolódó, az átkozott csúszómászó, a Gyalázatos, az Irtózatos. Az évszázadokon keresztül gyötri az embert, és ennek jeleit és gyümölcseit látja az értelmes ember. Mégis reá hallgattok, ôrá, aki hazudik és pusztít, míg engem, aki az igazságot mondom, és a jót tanítom, bűnösnek mondotok, és nem hisztek nekem... De Isten szavaira csak az hallgat, aki Istentôl származik. Ti nem hallgattok rájuk, bármennyire harsognak is azok lelketekben éjjel-nappal, és azért nem hallgattok rájuk, mert nem Istentôl származtok. -- Mi, mi, akik a Törvény szerint élünk, és a legaprólékosabban megtartjuk az elôírásokat, hogy tiszteljük a Magasságbelit, nem vagyunk Istentôl? És te mered ezt mondani nekünk? Ah!!! -- Úgy látszik, mintha akasztófán függve fulladoznának a rémülettôl. -- Nemde azt kell mondanunk, hogy ördögtôl megszállott, szamaritánus vagy?! -- Nem vagyok sem az egyik, sem a másik, hanem tisztelem Atyámat akkor is, ha ti tagadjátok ezt, hogy ócsároljatok.. De ócsárlástok nem szomorít el engem. Nem saját dicsôségemet keresem. Van, aki gondoskodik errôl, és ítélni fog. Ezt mondom nektek, kik gyalázni akartok engem. De azoknak, akik jó akaratúak, azt mondom, hogy aki elfogadja szavaimat, vagy már elfogadta, és ért ahhoz, hogy megôrizze, az nem lát halált mindörökre. -- Ah! Most jól látjuk, hogy az ördög beszél ajkadon keresztül, ô, aki megszállt téged! Te magad mondottad: ,,Ô hazugságokat mond.'' Amit te mondtál, az hazugság, s azért ördögi beszéd. Ábrahám meghalt, és meghaltak a próféták. És te azt mondod, hogy aki megtartja szavaidat, sose hal meg mindörökké. Tehát te se halsz meg? -- Én csak mint ember halok meg, hogy a kegyelem idejében feltámadjak, de mint az Ige, nem halok meg. És aki elfogadja az Igét, abban az Élet van, és nem hal meg mindörökké, hanem feltámad Istenben, mert én feltámasztom ôt. -- Káromló! Bolond! Ördög! Több vagy atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt, és a prófétáknál? Kinek képzeled magadat? -- Én vagyok a Kezdet, aki hozzátok beszélek. (7-1542) ======================================================================== A Sátán bűne Útközben az apostolok azon tanakodnak, hogy az ártatlan Jézusnak miért kell annyit szenvednie. Bertalan szerint azért, mert az emberek gyűlölik azt, aki jó. Júdás Tádé szerint azért, mert nagy az ellentét Jézus tökéletessége és a bűnös ember nyomorúsága között. Máté szerint azért, mert Jézusnak erôfeszítésébe kerül, hogy eltűrje ellenségeit. András szerint azért, mert az emberek visszautasítják Jézus szeretetét, és nem tud annyi jót tenni velük, amennyit szeretne. A Zelóta szerint azért, mert Jézusnak ki kell engesztelnie az emberiség minden bűnét, hogy megváltsa az embereket. A többiek is mondanak valamit, csak Jakab, Alfeus fia és János hallgat. Jézus nógatására Jakab kijelenti, hogy szerinte azért szenved Jézus, mert a Sátán gyűlöli Ôt. János szerint azért, mert a Sátán átjár mindenkit gyűlöletével, és Jézus ellen lázítja ôket, mert Ô oly sok zsákmányát elszakítja tôle. Jézus kijelenti, hogy mindebben van valami igazság, de az Ô szenvedésének igazi oka más, nem a jelen idôkben rejtôzik, hanem a legtávolibb múltban, megelôzve a prófétákat, pátriárkákat, sôt még a látható világegyetem megteremtését is. Az apostolok törik a fejüket, de nem tudják kitalálni. Erre Jézus megmagyarázza nekik: -- Idehallgassatok! Menjünk vissza együtt az idôben, még azon is túl, amikor az idô elkezdôdött. Ti tudjátok, ki tette tönkre az ember lelkét. A Sátán volt az, a Kígyó, az Ellenség, az Ellenszegülô, a Gyűlölet. Nevezzétek ôt, amint akarjátok. De miért tette tönkre? Mert nagyon irigyelte. Látta, hogy az embert Isten az ég számára teremtette, ahonnan a Sátánt kivetette. Azt akarta, hogy az ember is részesüljön az ô számkivetésében. Miért vetette ki ôt Isten? Azért, mert fellázadt Isten ellen. Tudjátok. De miben állt lázadása? Az engedetlenségben. A szenvedés elején egy engedetlenség áll. És akkor nemde szükségszerűen következik ebbôl, hogy csak a tökéletes engedelmességgel lehet helyreállítani a Rendet, amely mindig örvendetes? Az engedelmesség nehéz, fôleg ha súlyos dologról van szó. A nehéz dolog, szenvedést okoz annak, aki végrehajtja. Fontoljátok azért meg, hogy nekem, nemde végtelenül kell szenvednem, mert a Szeretet azt kérte tôlem, hogy ha én vissza akarom adni az örömöt Isten gyermekeinek, akkor engedelmeskednem kell az Isten Gondolatának. Tehát szenvednem kell, nem azért, hogy eltöröljek egy vagy ezernyi bűnt, hanem magát a Legnagyobb Bűnt, amely mind Lucifer angyali lelkében, mind pedig Ádám lelkében, egészen az utolsó ember lelkéig mindig az Isten iránt tanúsított engedetlenség volt és lesz. Nektek, embereknek, engedelmeskednetek kell abban a kis dologban -- ami oly nagynak tűnik elôttetek, de oly kicsi -- amit Isten kíván tôletek. Ô, igazságosan, csak azt kéri tôletek, amit meg tudtok tenni. Ti csak annyit ismertek Isten akaratából, amennyit fel tudtok fogni. De én teljesen ismerem az Ô Gondolatát, a nagy és kis eseményeket illetôleg. Számomra nem korlátozott a megismerés és a végrehajtás. A szeretô Feláldozó, az isteni Ábrahám, nem kíméli meg Áldozatát és Fiát. A kielégítetlen és megbántott Szeretet engesztelést és felajánlást követel. És ha ezer és ezer évig élnék is, az semmit sem érne, ha nem emészteném fel az Embert utolsó rostjáig. Semmi sem történne, ha az örökkévalóságtól fogva nem mondtam volna ,,Igen''-t Atyámnak, készen állva arra, hogy engedelmeskedjem neki, mint Isten Fia, és mint Ember, attól a pillanattól fogva, amelyet Atyám helyesnek talált. Az engedelmesség fájdalmas és dicsôséges. Az engedelmesség, akárcsak a lélek, sose hal meg. Igazán mondom nektek, hogy az igazán engedelmesek megistenülnek, de csak miután állandóan harcoltak magukkal, a világgal és a Sátánnal. Az engedelmesség fény. Minél engedelmesebb valaki, annál ragyogóbbá válik, és annál többet lát. Az engedelmesség türelem, és minél engedelmesebb valaki, annál jobban el tudja viselni a dolgokat és az embereket. Az engedelmesség alázatosság, és minél engedelmesebb valaki, annál alázatosabb lesz felebarátja iránt. Az engedelmesség szeretet, mert a szeretetnek egy megnyilvánulása, és minél engedelmesebb valaki, annál számosabbak és tökéletesebbek cselekedetei. Az engedelmesség hôsiesség. És a hôsies lélek szent, az ég polgára, megistenült ember. Ha a szeretet az az erény, amelyben az ember ismét megtalálja a Hármas Egy Istent, az engedelmesség az az erény, amelyben megtalál engem, Mestereteket. Biztosítsátok, hogy a világ arról ismerje meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy teljesen engedelmeskedtek mindenben, ami szent. Ezután mondja el Jézus a hegyrôl és völgyrôl szóló példabeszédet, amelyben, Júdáshoz intézve szavait, ezt mondja: -- Az emberek sokszor még a Sátánt is megrágalmazzák, és neki tulajdonítanak minden lelki romlottságot. Sôt, még Istent is megrágalmazzák, neki tulajdonítva minden eseményt. Isten nem vesz erôszakot az emberi szabadságon. A Sátán nem tud legyôzni valakit, ha akarata erôs a Jóban. Igazán mondom nektek, hogy száz közül hetvenszer saját akaratából vétkezik.... Az emberek azért nem haladnak az Isten felé vezetô úton, mert az értelem kevélysége és a test romlottsága meggátolja ezt. Egy kevélység, amely valóban verseng a sátáni kevélységgel annyira, hogy az emberek elítélik, vagy meggátolják Isten tevékenységét, amikor az ellenkezik az emberek és a pártok érdekeivel. Ezt a bűnt sokan elkövetik Izraelben, és emiatt örökre elkárhoznak... Még saját tanítványaim közül sem tart majd ki mindenki mindvégig. De ne aggódjunk azokért a gyümölcsökért, amelyek rothadtan leesnek az ágról! Törekedjünk arra, amíg lehetséges, hogy ne rothasszuk el azokat. Kedvességgel, határozottsággal, feddéssel és megbocsátással, türelemmel és szeretettel érjük el ezt. Utána, amikor ôk ,,nem''-et mondanak Istennek és testvéreiknek, akik meg akarják menteni ôket, és a halál, a Sátán karjaiba vetik magukat, bűnbánat nélkül halva meg, akkor hajtsuk le fejünket, és ajánljuk fel Istennek fájdalmunkat, hogy nem örvendeztethettük meg Ôt ennek a léleknek a megmentésével. Minden mester ismeri ezeket a sikertelenségeket. Ezek is egy célt szolgálnak. Megmentik a kevélységtôl a lelkek mesterét, és próbára teszik az ô állhatatosságát a szolgálatban. A sikertelenségeknek nem szabad kifárasztaniuk a lelkek nevelôinek akaratát. Sôt, arra kell ösztönözniük ôt, hogy a jövôben többet és jobbat tegyen. (P 10,380-383) (7-1612) ======================================================================== Bolond, vagy megszállott Az írástudók és farizeusok egy csoportja azt kívánja Jézustól, hogy mondjon ítéletet egy asszony felett, akit ôk megszállottnak tartanak, de akin ördögűzôik nem tudtak segíteni. A nô harminc év körül van, Szabeának hívják és Betlehiben él, szüleivel együtt. Azt állítja, hogy ismeri Jézus arcát és hangját. Akik hallották ôt beszélni, kijelentik, hogy nem úgy beszél, mint ahogy a megszállottak szoktak. Jézus biztosítja ôket, hogy sose járt abban a faluban, sose látta Szabeát. -- Az ô lelke Isten akaratából ismer engem. -- Te azt mondod, Isten akaratából. Hogyan mondhatod ezt? -- Azt mondták nekem, sugalmazott a beszéde. -- Az ördög is beszél Istenrôl. -- De tévedéseket kever beléje, hogy helytelen gondolatokkal félrevezesse az embereket. -- Mi szeretnénk, ha megengednéd, hogy próbára tegyük a nôt. -- Hogyan? -- Igazán nem ismered ôt? -- Mondtam nektek, hogy nem. -- Rendben van. Akkor elôre küldünk valakit, kiabálva: ,,Itt jön az Úr!'', és majd meglátjuk, úgy üdvözli-e ôt, mintha te lennél. Jézus beleegyezik a próbára tételbe, de felsülnek vele, mert a nô kijelenti, hogy akit ôk az Úrnak mondanak, nem az Úr. Amikor azonban Jézus megérkezik, csöndesen, hátulról közelítve meg ôt, mindjárt felugrik ülô helyzetébôl, eldobja fátylát, és kitárt karokkal üdvözli: -- Itt van az én Uram, aki hozzám jön! Ô a Messiás, emberek, akik félre akartok vezetni, és meg akartok alázni engem! Látom rajta Isten fényét, aki megjelöli Ôt számomra, és én tisztelem Ôt! Erre a földre borul, két méterrel Jézus elôtt, és a fűbôl kiáltja: -- Üdvözöllek, népek Királya, Csodálatos, a Béke Fejedelme, a végtelen idôk Atyja, Isten új népének Vezetôje! -- És a földön fekve marad, sötétlila köpenye alatt. Utána feláll, és elragadtatott arccal nézi Jézust. -- Nem látod, hogy bolond? -- súgja az egyik írástudó Jézusnak, aki azonban nem válaszol neki, hanem szótlanul nézi az asszonyt. Az most kitárja köpenyét, és úgy néz ki, mint egy nagy pillangó. Újra felkiált: -- Adonáj! Te nagy vagy az égben és a földön, az idôben és századokról századokra, és az idôn túl, öröktôl örökké, Úr, az Úr Fia! Ellenségeid lábad alatt, és uralkodik szereteted trónusa azok fölött, akik szeretnek téged. Hangja mind erôsebbé és biztosabbá válik, miközben egy távoli pontra néz a körülötte állók feje fölött. Szünetet tart, majd folytatja: -- Az én Uram trónját tizenkét kô díszíti, az igazak tizenkét törzsének kövei. A nagy fehér gyöngyben, amely a trón, a Szent Bárány ragyogóan fehér trónja, drágakövek vannak beágyazva: topáz ametiszttel, smaragd zafírral, rubin szardonixszal, agát és krizolit és berill, onix, jáspis és opál. Azok, akik hisznek, azok, akik remélnek, azok, akik szeretnek, azok akik bánják bűneiket, akik igazakként élnek és halnak meg, akik szenvednek, akik elhagyják a tévedést az igazságért, akik keményszívűek voltak, de szelídekké váltak az Ô nevében, az ártatlanok, a bűnbánók, azok, akik mindentôl megfosztják magukat, hogy készségesen követni tudják az Urat, a szüzek, akiknek lelke Isten mennyországának hajnalfényében ragyog... Dicsôség az Úrnak! Dicsôség Adonájnak! Dicsôség a trónján ülô Királynak! A nô hangja éles. Az emberek remegnek a megindulástól. Úgy látszik, hogy a nô valóban látja mindazt, amit mond. Arca még jobban átváltozik, és szeme fényesebben ragyog. Utána ismét Jézusra néz, aki figyelmesen hallgatja ôt, és csendesebben folytatja: -- Látom! Látom az Emberben azt, aki az Emberben rejtôzik. Szent az Ember, de térdemet meghajtom az emberbe zárt Szentek Szentje elôtt. Utána ismét erôs, parancsoló hangon folytatja: -- Isten népe, nézd Királyodat! Ismerd meg arcát! Isten szépsége van elôtted. Isten Bölcsessége oktat téged az Ô szája által. Izrael népe, többé nem a próféták beszélnek hozzád a Megnevezhetetlenrôl. Ô maga van itt. Ô, aki ismeri Isten titkát, aki Istenrôl beszél neked. Ô, aki ismeri Isten Gondolatát, aki keblére ölel téged, nép, amely még mindig kisgyermek vagy, annyi század után is, és Isten Bölcsességének tejével táplál téged, hogy Istenben felnôtté válj. Azért, hogy ezt megtegye, megtestesült egy anyaméhben. Egy izraeli asszony méhében, aki minden más asszonynál nagyobb volt Isten színe elôtt. Ô elrabolta Isten szívét, galambszívének egyetlen dobbanásával. Lelkének szépsége elragadta a Magasságbelit, és megtette trónusául. Mária, Áron nôvére bűnt követett el, mert a bűn benne volt. Debora megmondta, mit kell tenni, de nem saját kezűleg tette meg. Jáel erôs volt, de beszennyezte magát a vérrel. Judit szentéletű volt és félte az Urat, és Isten beszélt általa, és megengedte neki a cselekedetet, amely által Izrael megmenekülhet, de hazaszeretetbôl gyilkos ravaszságot használt. De az az Asszony, aki Ôt szülte, felülmúlta ezeket az asszonyokat, mert Isten tökéletes Szolgálóleánya, és bűn nélkül szolgálja Ôt. Teljesen tiszta, ártatlan és szép, ô Isten szép Csillaga, feljövetelétôl kezdve lenyugtáig. Teljesen szép, ragyogó és tiszta, hogy Csillag és Hold legyen, Fény az emberek számára, hogy megtalálják az Urat. Nem jár a Szövetségszekrény elôtt, se nem követi, mint Mária, Áron nôvére, mert ô maga a Szövetségszekrény. A bűn özönétôl fedett föld zavaros vízének hullámain végigfut és megmenti azt, aki belép hozzá, mert az megtalálja az Urat. Makulátlan galamb, aki kirepül, és hozza az olajágat, a béke olajágát az embereknek, mert ô az értékes olaj. Hallgat, és hallgatásában jobban tevékenykedik, mint Debora, Jáel és Judit, és nem tanácsol ütközetet, nem sürgeti a mészárlást, és nem ont más vért, csak saját kiválasztott vérét, amellyel létrehozta Fiát. Szerencsétlen Anya! Fenséges Anya!... Judit félte az Urat, de virágja egy emberhez tartozott. Ez az Asszony a Magasságbelinek adta sértetlen virágát, és Isten Tüze leszállt a kedves liliom kelyhébe és egy asszony méhe magába fogadta és hordozta Isten Erejét, Bölcsességét és Szeretetét. Dicsôség az Asszonynak! Izrael asszonyai énekeljetek neki dicshimnuszt! Az asszony elhallgat, mintha kimerült volna hangja. Az írástudók azt mondják: -- Bolond! Bolond! Hallgattasd el! Bolond, vagy megszállott. Parancsold meg a léleknek, amelyik birtokába vette, hogy távozzon el! -- Nem tehetem. Nem más, mint Isten lelke, és Isten nem űzi el saját magát. -- Nem teszed, mert téged és Anyádat dicséri és ez csiklandozza kevélységedet. -- Írástudó, fontold meg, mit mondasz rólam, és meglátod, hogy én nem vagyok kevély. -- Mégis, csak egy ördög beszélhet benne, hogy így ünnepeljen egy asszonyt!... Az asszony! Mi Izraelben és Izrael számára az asszony? Mi, ha nem bűn Isten szemében? Az elcsábított és a csábító! Ha hitünk nem tanítaná, aligha hinnénk, hogy az asszonynak van lelke. Tisztátalansága miatt tilos számára a Szentély közelébe menni. És ez azt mondja, hogy Isten szállt le beléje!... -- mondja egy másik írástudó, megbotránkozva, és a hozzá hasonlók helyeslik. Jézus anélkül, hogy valakire nézne, mintegy magában beszélve mondja: -- Az Asszony szétzúzza majd a Kígyó fejét... A szűz foganni fog, és Fiút szül, akit Emmanuelnek fognak nevezni... Egy sarj fakad majd Jessze törzsébôl, egy virág jön ebbôl a gyökérbôl, és az Úr Lelke rajta fog nyugodni. Ez az Asszony az én Anyám. Írástudó, tudásodra való tekintettel, emlékezz vissza és értsd meg a Könyv szavait! Az írástudók nem tudják, mit válaszoljanak erre. Ezeket a szavakat ezerszer olvasták és mondták. Letagadhatják most? Hallgatnak. Valaki rendelkezik, hogy gyújtsanak tüzeket, mert a folyó közelében kezd hideg lenni, és fúj az esti szél. Engedelmeskednek, és a csoport körül fellángolnak a tüzek. A táncoló lángok mintegy felébresztik az asszonyt, aki elhallgatott, csukott szemmel, magába mélyedve. Kinyitja szemeit, és megrázkódik. Ismét Jézusra néz, és újból felkiált: -- Adonáj! Adonáj, te nagy vagy! Énekeljünk egy új himnuszt az Isteninek! Béke! Béke! Király, akinek senki sem tud ellenállni!... Az asszony hirtelenül elhallgat. Körülnéz, elsô alkalommal, azokra, aki körülállják Jézust, és rászegezi tekintetét az írástudókra, mintha most látná ôket elôször, és minden látható ok nélkül könnyek fakadnak nagy szemeibôl, arca szomorúvá válik, és elveszti ragyogását. Most lassan beszél, és mély hangon, mint aki fájdalmas dolgokat mond: -- Nem. Van, aki ellenáll neked! Nép, ide figyelj! Betlehi népe, szomorúságom után, hallottál beszélni engem. Hallgatásban és fájdalomban töltött évek után hallottam, és elmondtam, amit hallottam. Most nem vagyok többé Betlehi zöld erdôjében, a szűz özvegy, aki az Úrban találja egyedüli békéjét. Nem csak polgártársaim vannak körülöttem, hogy azt mondjam nekik: ,,Féljük az Urat, mert elérkezett az idô, hogy készen legyünk hívására. Szépítsük meg a szív ruháját, hogy ne legyünk méltatlanok színe elôtt! Övezzük fel magunkat erôvel, mert Krisztus órája a próbára tétel órája. Tisztítsuk meg magunkat, mint az oltárra szánt áldozatokat, hogy elfogadhasson minket az, aki Ôt küldi! Aki jó, legyen még jobb! Aki kevély, váljék alázatossá! Aki szenved az érzékiségtôl, mondjon le a testrôl, hogy követhesse a Bárányt! A fösvény váljék jótékonnyá, hogy Isten megáldjon minket Messiásában! És mindenki gyakorolja az igazságosságot, hogy az Áldott Népéhez tartozhasson, Aki jön!'' Most én Ôelôtte beszélek és azok elôtt, akik hisznek benne, és azok elôtt is, akik nem hisznek, és kinevetik a Szentet és azokat, akik beszélnek és hisznek az Ô nevében és Ôbenne. De nem félek. Ti azt mondjátok, hogy én bolond vagyok, ti azt mondjátok, hogy egy ördög beszél bennem. Tudom, hogy megkövezhettek, mint istenkáromlót. Tudom, hogy az, amit mondani fogok, számotokra sértésnek és káromlásnak fog látszani, és gyűlölni fogtok engem. De nem félek. Talán utoljára beszélnek róla a hangok, az Ô Kinyilvánulása elôtt. Sorsom talán az lesz, mint sok más hangé, de nem félek. Túlságosan hosszú a számkivetés a föld hidegében és magányában, annak számára, aki Ábrahám keblére gondol, Isten Országára, amelyet Krisztus megnyit, s amely szentebb, mint Ábrahám keble. A kármeli Szabea, Áron törzsébôl, nem fél a haláltól. De féli az Urat. És beszél, amikor Ô kívánja, hogy beszéljen, hogy ne legyen engedetlen akarata iránt. És az igazat mondja, mert Istenrôl beszél, azokkal a szavakkal, amelyeket Isten ad neki. Nem félek a haláltól. Még akkor sem, ha ördögnek mondanátok és megköveznétek engem, mint istenkáromlót, akkor sem, ha atyám és anyám és testvéreim meghalnának e miatt a megszégyenülés miatt, én nem remegek a félelemtôl és a fájdalomtól. Tudom, hogy az ördög nincs bennem, mivel hallgat bennem minden bűnre csábítása, és az egész Betlehi tudja ezt. Tudom, hogy a kövek nem tehetnek mást, mint hogy egy lélegzetvételnél is rövidebb idôre félbeszakítsák énekemet, de utána, a másvilág szabadságában énekem még hangosabb lesz. Tudom, hogy Isten megvigasztalja vérrokonaim fájdalmát, és az rövid lesz, míg örökkévaló lesz szüleim öröme egy vértanú miatt. Nem félek a tôletek jövô haláltól, hanem csak attól, ami Istentôl jönne, ha nem engedelmeskednék neki. És beszélek. Elmondom, amit hallok. Hallgass meg, nép, és hallgassatok meg, ti, Izrael írástudói! Ismét felemeli hangját, és azt mondja: -- Egy hang, egy hang jön a magasból, és kiáltja szívemben: ,,Isten régi Népe nem tudja énekelni az új éneket, mert nem szereti Üdvözítôjét. Énekelni fogják az új éneket a minden népbôl megváltottak, akik az Úr Krisztus új Népéhez tartoznak, nem azok, akik gyűlölik Igémet.''... Borzalom! (Valóban úgy kiált fel, hogy az borzadással tölt el.) A hang megvilágít! A megvilágításban látok! Borzalom! Látom! Felkiáltása olyan, mint egy ugatás. Vonaglik, mintha egy rettenetes látvány elôtt tartanák, amely gyötri szívét, és amely elôl menekülni igyekezne. Köpenye lecsúszik válláról, és ô fehér ruhájában áll a nagy, fekete fatörzs elôtt. A növekvô esthomályban és a tűz fényénél arca rettenetesen tragikussá válik. Árnyak alakulnak ki szeme alatt, orrcimpája körül, ajka alatt. Arca a fájdalomtól eltorzítottnak látszik. Kezeit tördelve, mind halkabban mondja: -- Látom! Látom! -- és issza könnyeit, miközben folytatja -- Látom népem bűntetteit. És képtelem vagyok megállítani azokat. Látom honfitársaim szívét, és nem tudom megváltoztatni azokat. Borzalom! Borzalom! A Sátán elhagyta helyeit, és eljött, hogy lakást vegyen ezekben a szívekben. -- Hallgattasd el! -- parancsolják Jézusnak az írástudók. -- Megígértétek, hogy beszélni engeditek... -- válaszolja Jézus. Az asszony folytatja: -- Izrael, arcod a földön, a sárban van, még tudod szeretni az Urat. Hints magadra hamut, öltözzél zsákruhába! Magadért! Értük! Jeruzsálem! Jeruzsálem, mentsd meg magadat! Látok egy várost, amely lázong, egy bűntényt követelve. Hallom, hallom azok kiáltozását, akik gyűlölettôl eltelve, valakinek vérét kívánják magukra. Látom, hogy a Véres Húsvéti Áldozatot felemelik, és folyik ez a Vér, és hogy ez a Vér inkább az égre kiált, mint Ábel vére, miközben megnyílik az ég és remeg a föld, és a nap elhomályosodik. És ez a Vér nem bosszúért kiált az égre, hanem irgalomért könyörög gyilkos Népe számára, számunkra! Jeruzsálem!!! Térj meg! Az a Vér! Az a Vér! Egy folyam! Egy folyam, amely megmossa a világot, meggyógyítva minden bajt, eltörölve minden vétket. De számunkra, Izrael számára, az a Vér tűz, számunkra vésô, amely bevési az istengyilkosok nevét és Isten átkát Jákob fiaiba. Jeruzsálem! Légy irgalmas magad iránt és irántunk!... -- De hallgattasd el, megparancsoljuk neked! -- ordítják az írástudók, miközben az asszony sóhajtozik, elfödve arcát. -- Nem parancsolhatom meg az Igazságnak, hogy hallgasson. -- Igazság! Igazság! Egy ôrjöngô bolond! Miféle Mester vagy, ha igazságnak tartod egy ôrjöngô szavait? -- És milyen Messiás vagy, ha nem tudsz elhallgattatni egy asszonyt? -- És milyen próféta vagy, ha nem tudod megfutamítani az ördögöt? Máskor megtetted! -- Igen, megtette. De most nem felel meg neki. Mindez jól ki van tervezve, a tömeg megfélemlítésére. -- És ezt az órát választottam volna, ezt a helyet, ezt a maroknyi embert, hogy ezt tegyem, amikor megtehettem volna Jerikóban, amikor öt és több mint ötezer ember követett és vett körül többször is, amikor a Templom udvara túl kicsi volt mindazoknak befogadására, akik hallani akartak engem? És talán az ördög bölcsen beszélhet? Közületek, lelkiismeretesen, ki állíthatja, hogy egyetlen tévedés származik ennek ajkairól? Nemde a próféták rettenetes szavai visszhangoznak ajkairól, egy nô hangjával? Nem halljátok Jeremiás kiáltását és Izajás sírását és a többi prófétáét? Nem halljátok Isten hangját a teremtményen keresztül, a hangot, amely igyekszik elfogadtatni magát veletek, a ti javatokra? Rám nem hallgattok. Azt gondoljátok, hogy saját érdekembôl beszélek. De ez, aki ismeretlen számomra, milyen kegyet remél szavai miatt? Miben részesül, ha nem a ti megvetéstekben, a ti fenyegetéseitekben, talán vérbosszútokban? Nem, én nem parancsolom meg neki, hogy hallgasson! Sôt, azért, hogy ez a néhány ember hallja ôt, és ti is halljátok, és megtérhessetek, megparancsolom neki: -- Beszélj! Beszélj, mondom neked, az Úr nevében! Most Jézus oly mély benyomást kelt, mint a csodák idején. Az asszony ellenben; leverve a fájdalomtól, kevésbé fenséges, és lehajtott fejjel áll, arcát kezeibe temetve, és fekete haja, amely elôre omlott, olyan, mint egy gyászfátyol, fehér ruháján. -- Beszélj, mondom neked! Fájdalmas szavaid gyümölcsözôk. Szabea, Áron törzsébôl, beszélj! Az asszony engedelmeskedik. De oly halkan beszél, hogy mindnyájan közelebb mennek hozzá, hogy jobban hallják. Úgy tűnik, mintha magához beszélne, a folyó felé tekintve, a nap utolsó sugaraiban. És úgy tűnik, mintha a folyóhoz beszélne: -- Jordán, az atyák szent folyója, a te vized égszínkék és hullámos, mint egy drága lenvászon, és visszatükrözi a tiszta csillagokat és a ragyogó holdat, és simogatod a partodon lévô fűzfákat, és a béke folyója vagy, és mégis annyi fájdalmat ismersz; Jordán, amely a vihar idején megduzzad és zavaros hullámaiddal viszed az ezernyi patak homokját és hordalékját, és néha egy zsenge fa ágát, amelyen egy fészek van, és viszed örvényeiddel a Sós-tenger halálos mélysége felé, és nem szánod meg a madár párt, amely fájdalmasan csipogva követi a fészket, amelyet tönkretett az áradat, úgy fogod látni, szent Jordán, lesújtva az isteni haragtól, megfosztva a házaktól és az oltártól, menni a pusztulásba, elveszve a legnagyobb halálban, menni a népet, amely nem akarja a Messiást. Népem, mentsd meg magadat! Higgyél Uradban! Kövesd Messiásodat! Ismerd el Ôt annak, aki. Nem a népek és hadseregek királya. A lelkek királya, a te lelkedé, minden léleké. Leszállt, hogy összegyűjtse az igaz lelkeket, és fel fog szállni, elvezetve ôket az örök Országba. Ti, akik még tudtok szeretni, húzódjatok a Szenthez! Ti, akik szíveteken viselitek a haza sorsát, egyesüljetek az Üdvözítôvel! Hogy ne haljon meg Ábrahám minden magja! Kerüljétek a hamis prófétákat, akik ajka hazug és szíve ragadozó, akik el akarnak szakítani titeket az \dvösségtôl. Menjetek ki a sötétségbôl, amely körülöttetek keletkezik! Hallgassatok Isten szavára! A nagyok, akiktôl ma féltek, már porrá váltak Isten terveiben. Csak egy az, aki Él. A helyek, ahol kormányoznak, és amelyekbôl elnyomják a népet, már romok. Csak egy marad fenn. Jeruzsálem! Hol vannak Sion kevély fiai, akikkel hencegsz? Hol vannak a rabbik és a papok, akikkel feldíszíted magadat, és akiket csodálsz? Nézd ôket! El vannak nyomva, megláncolva mennek a számkivetésbe, palotáid romjai között, a kardtól és az éhségtôl megholtak bűze között. Rajtad van Isten haragja, Jeruzsálem, aki visszautasítod Messiásodat, arcul ütöd, lesújtasz szívére. Le van rombolva minden szépséged. Meghalt minden beléd vetett remény. Meg van szentségtelenítve a Templom és az oltár... -- Hallgattasd el! Káromkodik! Mondjuk, hallgattasd el! --... szét van szakítva a melltáska. Semmire se jó többé... -- Bűnös vagy, ha nem parancsolod meg, hogy hallgasson! --...mert nem uralkodik többé. Van egy másik, örök Fôpap, aki szent, és Isten küldte: Király és Fôpap mindörökké. Aki küldte, magáévá teszi a sérelmeket, amelyek Krisztust érték, és megbosszulja. Egy másik Fôpap. Az Igazi, a Szent, akit Isten és az Ô Áldozata kent fel, azok helyett, akiknek fején a hármas korona szégyen, mert borzalmas gondolatokat takar!... -- Hallgass, átkozott! Hallgass, vagy lesújtunk rád! -- és az írástudók durván bánnak vele. De ô mintha nem érezné. A nép lázong: -- Hagyjátok beszélni, ti, akik annyit beszéltek! Ô az igazat mondja. Nincs többé szentség köztetek. Csak egy Szent van, és ti zaklatjátok Ôt! Az írástudók okosabbnak tartják elhallgatni, és a nô folytatja fáradt és fájdalmas hangján: -- Eljött, hogy a békét hozza nektek. És ti háborút viseltetek ellene... Üdvöt hozott. És ti megvetettétek... Szeretetet hozott. És ti gyűlöltétek... Csodákat tett. És ti ördögnek mondottátok... Keze meggyógyította betegeiteket. És ti átszögeztétek. A Világosságot hozta számotokra. És ti köpésekkel és szennyel borítottátok arcát. Az Életet hozta számotokra. És ti halálra adtátok Ôt. Izrael, sirasd bukásodat, és ne gyalázd az Urat, miközben számkivetésbe mész, amelynek nem lesz vége, mint a régieknek. Végigfutsz az egész földön, Izrael, de mint legyôzött és elátkozott nép, üldözve Isten hangjától, és szavaitól, amelyek ugyanazok, mint amit Káinnak mondott. És nem tudsz visszatérni ide, hogy szilárd fészket építs magadnak, hacsak el nem ismered a többi népekkel, hogy ez a Jézus, a Krisztus, az Úr Fia, aki szintén Úr... -- A nô hangja színtelenné és fáradttá válik, mint egy haldoklóé. De még nem hallgat el, sôt újjáéled egy utolsó parancsra: -- A földnek, a népnek, amely még tud szeretni. Hintsetek magatokra hamut, öltözzetek zsákruhába. Isten haragja fölöttünk függ, mint a jégesôt és villámokat tartalmazó felhô egy átkozott mezô fölött. A nô térdre esik, kitárja karjait Jézus felé, és azt kiáltja: -- Béke, béke, az igazságosság és béke Királya! Béke, nagy és hatalmas Adonáj, akinek még az Atya sem áll ellen! Esd ki számunkra a békét, nevedért, Jézus, Üdvözítô és Messiás, Megváltó és Király, és háromszor szent Isten! -- és arccal a fűre borulva rázza ôt a zokogás. Az írástudók körülveszik Jézust, félrevonják, és eltávolítanak mindenki mást, fenyegetô pillantásaikkal és szavaikkal, és egyikük azt mondja: -- Legalább megtehetnéd, hogy meggyógyítod. Mert ha igazán azt akarod mondani, hogy nem szállta meg egy ördög, nem tagadhatod, hogy beteg. Asszonyok!... És az asszonyokat sorsuk áldozattá teszi... Életerejüknek ki kell áradni valahol... és elkalandoznak... és nem létezô dolgokat látnak... és fôleg, látnak téged, aki fiatal vagy és szép... és... -- Hallgass, kígyószájú! Te magad sem hiszed el, amit mondasz! -- kiált rá Jézus, parancsoló hangon, ami elvágja a szót a sovány, nagyorrú írástudó ajkán, aki elôbb, mint hamis prófétát, megvetette a nôt. -- Ne bántsuk meg a Mestert! Kiválasztottuk Ôt, hogy ítéljen egy eset fölött, amelyet nekünk nem sikerült megítélni... -- mondja egy másik írástudó, aki elôzôleg azt mondta Jézusnak, útközben, hogy nem minden írástudó van ellene, hanem egyesek azért figyelik, hogy ítéletet mondjanak, és ôszintén követni akarják, ha Istennek ítélik. -- De hallgass, Joel, akit Alamotnak hívnak, Abia fia! Csak egy félresikerült, mint te, mondhatja ezeket a szavakat -- támadnak rá a többiek. Az írástudó elvörösödik a sértésre. De uralkodik magán, és méltóságteljesen válaszolja: -- Ha a természet ellenséges volt személyem iránt, értelmemet azonban nem korlátozta. Sôt, elzárva elôlem sok élvezetet, bölcs emberré tett engem. És ha ti szentek lennétek, nem aláznátok meg az embert, hanem tisztelnétek a bölcset. -- Rendben van! Beszéljünk arról, ami fontos számunkra! Mester, neked kötelességed meggyógyítanod ôt, mert ôrjöngése megfélemlíti az embereket, megsérti a papságot, a farizeusokat, és minket. -- Ha ô dicsért volna titeket, akkor is azt mondanátok nekem, hogy gyógyítsam meg? -- kérdezi Jézus kedvesen. -- Nem. Mert akkor szolgálatot tenne nekünk, hogy a nép tiszteljen minket; ez a makacs nép, amely gyűlöl minket szívében, és megvet, amikor csak tud -- válaszolja az egyik írástudó, aki nem veszi észre, hogy csapdába esett. -- De akkor már nem lenne beteg? Nem kellene meggyógyítanom? -- kérdi ismét kedvesen Jézus. Olyannak tűnik, mint egy tanuló, aki kérdezi tanítóját, hogy mit tegyen. És az írástudók, akiket kevélységük elvakít, nem fogják fel, hogy elárulták magukat... -- Abban az esetben nem. Sôt! Hagyd meg, hagyd meg ôrjöngésében! És mi mindent megteszünk, hogy a nép prófétanônek higgye ôt. Tisztelje ôt! Rá hivatkoznánk... -- De ha nem lenne igaz?!... -- Mester! Ha többé nem beszélne ellenünk, a többi, amit mond, nagyon növelné Izrael büszkeségét a rómaiak ellen, és megalázná a velünk szembehelyezkedô emberek gôgjét! -- De nem mondhatjuk neki: ,,Beszélj így, de ne mondd azt'' -- mondja Jézus határozottan. -- Miért ne? -- Mert ha ôrjöng, akkor nem tudja, mit mond. -- Ó, pénzzel és némi fenyegetéssel... mindent el lehet érni. Így irányították a prófétákat is... -- Igazán? Nem tudok errôl... -- Eh! Azért, mert nem tudsz a sorok között olvasni, és mert nem mindent írtak le. -- De a próféták lelke nincs alávetve a parancsoknak; írástudó. Az Istentôl jön, és Istent nem lehet sem lefizetni, sem megfélemlíteni -- mondja Jézus, megváltozott hangon. Ez ellentámadásának kezdete. -- De ez nem prófétanô. A próféták ideje elmúlt. -- Nincsenek többé próféták? És miért? -- Mert nem érdemeljük meg ôket. Túlságosan romlottak vagyunk. -- Igazán? És te mondod? Aki az imént méltónak ítélted ôt a büntetésre, mert ugyanezt mondta? Az írástudó megzavarodik. Egy másik kisegíti: -- A próféták ideje lejárt Jánossal. Többé nincs szükség rájuk. -- És miért nincs? -- Mert itt vagy te, hogy megmondd nekünk a Törvényt és beszélj Istenrôl. -- A próféták idejében is megvolt a Törvény és a Bölcsesség beszélt Istenrôl. Mégis voltak próféták. -- De mit jövendöltek meg? A te eljöveteledet. Eljöttél. Rájuk többé nincs szükség. -- Százszor és százszor hallottalak titeket, a papokat és a farizeusokat, kérdezni, hogy én vagyok-e a Krisztus, vagy nem, és mivel ezt állítottam, ti káromlónak és bolondnak mondtatok, és köveket ragadtatok, hogy megkövezzetek. Nemde te vagy Szádok, az aranyszájú írástudó? -- mondja Jézus a nagyorrú írástudóra mutatva, aki bántalmazta az asszonyt, miután megpróbálta becsapni ôt. -- Az vagyok. No és? -- No és, te, éppen te, mindig az elsô voltál Giszkalában éppúgy, mint a Templomban, aki elkezdted az erôszakos fellépést ellenem. De megbocsátok neked. Csak arra emlékeztetlek, hogy te azt mondtad, nem lehetek a Krisztus, míg most ezt állítod. És emlékeztetlek téged a kihívásra is, amit Szédesben adtam neked. Hamarosan meglátod, hogy annak egyik része teljesül. Amikor a hold visszatér ahhoz a szakaszához, amivel most tündököl az égen, megadom neked a bizonyítékot. Az elsôt. A másikban akkor részesülsz, amikor a vetés, amely most a földben alszik, lengetni fogja még zöld kalászát az áprilisi szellôben. De azoknak, akik azt mondják, hogy nincs szükség a prófétákra, azt mondom: ,,Ki állíthat határokat a Magasságbeli Úr elé?'' Igazán mondom nektek, próféták mindig lesznek, amíg csak lesznek emberek. Ôk a fáklyák a sötét világban. Ôk a tüzek a fagyos világon. Ôk a harsogó trombiták, amelyek felébresztik az alvókat. Ôk a hangok, amelyek emlékeztetik az embereket Istenre és az Ô igazságaira, amelyek idôvel feledésbe mentek, s amelyeket elhanyagoltak, és elviszik az emberekhez Isten közvetlen üzenetét, remegéssel töltve el a feledékeny, közömbös embereket. Máshogy fogják nevezni ôket, de ugyanaz lesz a küldetésük, és ugyanaz lesz fájdalmas emberi sorsuk és emberfeletti örömük. Jaj lenne, ha nem lennének ezek a lelkek, akiket a világ gyűlölni fog, Isten azonban nagyon szeret! Jaj lenne, ha nem lennének, hogy szenvedjenek és megbocsássanak, szeressenek és működjenek, engedelmeskedve az Úrnak! A világ elveszne a sötétségben, a fagyban, a halálos kábultságban, az agylágyulásban, a vad és elvadító tudatlanságban. És azért Isten prófétákat támaszt, és mindig itt lesznek. És ki parancsolhatná meg Istennek, hogy ne tegye? Te, Szádok? Vagy te? Vagy te? Igazán mondom nektek, hogy még Ábrahám, Jákob, Mózes, Illés, Elizeus lelke se tudta volna megparancsolni Istennek, hogy korlátozza magát, és csak Isten tudja, hányan lesznek a szentek, és milyen örök fények lesznek. -- Akkor te se meggyógyítani nem akarod a nôt, sem pedig elítélni! -- Nem. -- És prófétanônek tartod? -- Sugalmazottnak, igen. -- Te is olyan ördög vagy, mint ô! Menjünk! Nem érdemes több idôt vesztegetni az ördögökkel -- mondja Szádok, durván meglökve Jézust, hogy félre tolja. Sokan követik ôt. Néhányan ott maradnak. Ezek között az, akit Joel Alamotnak neveztek. -- És ti nem követitek ôt? -- kérdezi Jézus, azokra mutatva, akik elmennek. -- Nem, Mester. Elmennénk, mert éjjel van. De meg akarjuk mondani neked, hogy hiszünk ítéletedben. Isten mindent tud, igaz. És számunkra, akik sok bűnbe estünk, lelkeket támaszthat, akik visszahívnak minket az igaz életre -- mondja egy nagyon öreg. -- Jól mondtad. És ez az alázatosságod nagyobb Isten szemében bölcsességednél. -- Akkor emlékezz rám, amikor Országodban leszel! -- Igen, Jákob. -- Honnan tudod nevemet? Jézus mosolyog, válasz nélkül. -- Mester, emlékezzél meg rólunk is -- mondja a másik három. És, utolsónak beszélve, Joel Alamot azt is mondja: -- És áldjuk az Urat, hogy ezt az órát adta nekünk! -- Áldjuk az Urat! -- válaszolja Jézus. Üdvözlik egymást. Elválnak. Jézus ismét csatlakozik apostolaihoz, és velük megy az asszonyhoz, aki felvette elôzô helyzetét, és meghajolva ül a kiálló gyökéren. Anyja és apja aggódva kérdezik a Mestert: -- Tehát egy ördög a mi leányunk? Ôk, mielôtt elmentek, ezt mondták. -- Nem az. Nyugodjatok meg! És szeressétek ôt, mert az ô sorsa nagyon fájdalmas! Mint minden hozzá hasonló sorsa. -- De ôk azt mondták, hogy te így ítéltél... -- Hazudtak. Én nem hazudok. Nyugodjatok meg! Az efezusi János elôre jön Salamonnal és a többi tanítvánnyal. -- Mester, Szádok megfenyegette ezeket. Én mondom neked. -- Ezeket, vagy ôt? -- Ezeket és ôt. Nemde, ti ketten? -- Igen. Azt mondták nekünk, nekem és az anyának, hogy ha nem tudjuk elhallgattatni lányunkat, jaj nekünk. És Szabeának azt mondták: ,,Ha beszélni fogsz, feljelentünk a nagytanácsnak.'' Rossz napok várnak ránk!... De szívünkben béke van amiatt, amit te mondtál nekünk... és a többit elviseljük. De számára... Mit kell tennünk? Adj nekünk tanácsot, Urunk! Jézus gondolkodik, és utána válaszol nekik: -- Nincs rokonotok, távol Betlehitôl? -- Nincs, Mester. Jézus gondolkodik, és utána felemeli tekintetét, és ránéz Józsefre, efezusi Jánosra és arbelai Fülöpre. Rendelkezik: -- Induljatok útra ezekkel, és utána, Betlehibôl vele, és az ô felszerelésével menjetek Aerába. Mondjátok meg Timóneusz anyjának, hogy az én nevemben viselje neki gondját. Ô tudja, mit jelent egy üldözött fiú anyjának lenni. (Timoneus fiatal zsinagógafônök volt Lázár tanyája közelében, ahonnan Jézus ellenségei elüldözték, de Jézus tanítványává fogadta.) -- Megtesszük, Uram. Jó döntés. Aera távol van, és kívül esik kezüktôl -- mondja a három. Szabea apja és anyja kezet csókol a Mesternek, hálálkodnak neki, és megáldják. Jézus lehajol a nô fölé, és megérinti fátyollal borított fejét, kedvesen szólva hozzája: -- Szabea, idehallgass! A nô felemeli fejét, és ránéz. Utána térdre ereszkedik. Jézus a fejére teszi kezét: -- Szabea, idefigyelj! Te elmész oda, ahová küldlek. Egy anyához. Szeretnélek az enyémhez küldeni, de nem tehetem. És továbbra is szolgáld az Urat, igazságban és engedelmesen! Megáldlak, asszony! Menj békében! -- Igen, Uram és Istenem. De amikor beszélnem kell, megtehetem?... -- A Lélek, aki téged szeret, vezetni fog téged az órának megfelelôen. Ne félj, Ô szeret téged. Légy alázatos, tiszta, egyszerű és ôszinte, és Ô nem fog elhagyni téged. Menj békében! Jézus ismét csatlakozik az apostolokhoz, és Zakeushoz, aki övéivel együtt távolabb megállt. -- Menjünk! Éjjel van. Nem tudom, hogyan juttok el Jerikóba, ahová mennetek kell. -- Fôleg a leány és rokonai miatt, mondanám. De ha jónak tartod, mi kívül maradunk és te és ôk aludhattok a házban reggelig -- ajánlja Zakeus egyik barátja. -- Jó megoldás. Menj, és mondd Szabeának, hogy jöjjön ide rokonaival és a tanítványokkal. Ôk a házban fognak aludni. Én veletek maradok. Nem fúj a szél. Gyújtunk néhány tüzet, és várunk hajnalig. Közben tanítalak titeket, és ti hallgattok engem. És lassan útnak indul az elsô holdsugárnál... (7-1694) ======================================================================== Engem is kísért a Sátán Jézus az apostolokkal beszél, de általános kifejezéseibôl Júdás megérti, hogy azok neki szólnak. Végül részesül egyik pálfordulásában... és ôszintén, igazán ôszintén Jézus karjaiba veti magát, felkiáltva: -- Ah! Nem érdemellek meg téged! Én egy ördög vagyok, és nem érdemellek meg téged! Te túlságosan jó vagy! Ments meg engem, Jézus! -- és sír, igazán sír, a bűntôl megzavart szív fullasztó sírásával, és a lelkiismeret furdalás miatt, hogy megszomorította azt, aki szereti ôt. (Jd 9,382-384) (7-1626) * * * János apostol négyszemközt arról érdeklôdik Jézustól, hogy mindent tud-e, elôre látja-e, mi fog vele történni a jövôben. Jézus ezt válaszolja: -- Megtapasztaltam az embernek ezt a szenvedését is: hogy elôre kell mennie anélkül, hogy látna, teljesen ráhagyatkozva a Gondviselésre. Nekem meg kell ismernem minden emberit. Kivéve az elkövetett bűnt. És ezt nem azért, mintha Atyám korlátot állított volna a test, a világ és az ördög elé, hanem emberi akaratom miatt. Én olyan vagyok, mint ti. De jobban tudok akarni, mint ti. Azért alávetem magamat a kísértéseknek, de nem engedek nekik. És ebben áll érdemem, akárcsak nektek. -- Kísértéseknek, te!... Ez szinte lehetetlennek tűnik számomra... -- Mert te kevés kísértésben részesülsz. Tiszta vagy, és azt gondolod, hogy mivel én több vagyok nálad, nem kell megismernem a kísértést. Valóban, az érzéki kísértés olyan gyenge az én tisztaságommal szemben, hogy én sose érzem. Olyan, mintha egy virágszirom megütne egy gránitot. Nem repeszti szét. Lesiklik rajta... Még az ördög is belefárad abba, hogy ezzel a dárdával harcoljon ellenem. De, János, nem gondolsz arra, mennyi egyéb kísértés van körülöttem? -- Körülötted? Te nem sóvárogsz vagyonra, sem megtiszteltetésekre... Akkor milyenek?... -- És nem gondolsz arra, hogy érzelmi életem van, és kötelességeim is vannak Anyám iránt, és hogy ezek a dolgok arra kísértenek, hogy kerüljem a veszélyt? Ô, a Kígyó, ,,veszélynek'' nevezi. De igazi neve: ,,áldozat''. És nem gondolod, hogy nekem is vannak érzelmeim? Az erkölcsi én, nem hiányzik belôlem, és szenved ezek miatt a támadások, megvetések, álnokságok miatt. Ó, Jánosom! Nem kérdezed meg magadtól, milyen undort kelt bennem a hazugság és az álnokság? Tudod, hányszor kísért engem az ördög, hogy válaszoljak ezekre, amelyek szenvedést okoznak nekem, letegyem szelídségemet, keménnyé, kérlelhetetlenné legyek? És végül, nem gondolsz arra, hányszor lehel rám égetô leheletével a kevélység, és mondja: ,,Dicsekedjél ezzel vagy azzal! Nagy vagy! A világ csodál téged! Az elemek szolgálnak neked!'' A kísértés, hogy tetszelegjek abban, hogy szent vagyok! Ez a legravaszabb kísértés! Sokan elvesztik a már elért életszentséget ez által a kevélység által! Mivel rontotta meg a Sátán Ádámot? Az érzéki, gondolatbeli, lelki kísértéssel. És én nem az Ember vagyok-e, akinek újjá kell teremtenem az embert? Tôlem származik az új emberiség. És íme, a Sátán igyekszik ugyanazon az úton tönkretenni, éspedig mindörökre, az Isten gyermekeinek népét. (Jd 9,401-403) (7-1719) ======================================================================== Ördögi csodák Júdás több napra eltűnik, és Nóbéban várja be Jézust. Eliza is Nóbéban van, ahol egy öregember ad szállást Jézusnak és az apostoloknak. Amikor Jézus megérkezik, Júdás elhenceg vele, hogy mindennap hirdette Nóbéban a jó hírt, és csodákat is tett. -- És ki hatalmazott fel téged erre? -- kérdezi szigorúan Bertalan. -- Senki. Sem te, sem senki más. De elég, ha valaki egy... Elvégre is: az emberek csodálkoznak, morognak és nevetnek rajtunk, apostolokon, akik semmit sem teszünk. És én, aki tudom ezt, megtettem, mindenki helyett.... Júdás Tádé megkérdezi tôle: -- És hogyan tudtál csodákat tenni, te? Kinek a nevében? -- Hogyan? Kinek a nevében? Hát nem emlékszel rá, hogy Ô adta nekünk ezt a hatalmat? Talán visszavette? Nem, amennyire én tudom. És azért... -- És azért én sose engedném meg magamnak. hogy bármit is tegyek beleegyezése és parancsa nélkül. -- Rendben van, én akartam ezt tenni. Attól féltem, hogy többé nem tudom megtenni. Megtettem. Boldog. vagyok! -- és félbeszakítja a vitatkozást azzal, hogy kimegy a sötét kertbe. Miközben az apostolok leteszik zsákjaikat, Bertalan odasúgja Péternek: -- Ne adja Isten, hogy az ördög segítette ôt! Lásd bôvebben: Jd 9,403-407. (7-1725) * * * Késôbb, még mindig Nóbéban, Máté felvet egy kérdést Jézusnak: -- Mester, egyesek kôrútunkon megkérdezték tôlem, hogy a csoda mindig a szentség bizonyítéka-e? Igennel válaszoltam. De ôk tagadták ezt, mert azon a vidéken, Szamaria határában, rendkívüli dolgok történtek, amelyeket biztosan nem egy szentéletű egyén vitt végbe. Én elhallgattattam ôket azzal, hogy az ember mindig helytelenül ítél, és azok, akiket rosszaknak ítél, talán jobbak, mint ô. Te mit mondasz? -- Azt, hogy mindnyájatoknak igazatok volt. Mindenkinek az Ôt illetô részben. Te azt mondtad, hogy a csoda mindig-az életszentség bizonyítéka. Általában így van. És igazad volt abban is, hogy nem szabad ítélkeznetek, nehogy tévedjetek. De igazuk volt azoknak is, akik más forrásokra gyanakodtak az illetô rendkívüli tetteit illetôleg. -- Milyen forrásokra? -- kérdezi a Kerióti. -- Sötétekre. Vannak emberek, akik már a Sátánt imádják, mert a kevélységet ápolják, és azért, hogy mások felett hatalmuk legyen, eladják magukat a Sötétnek, hogy így megnyerjék barátjuknak -- válaszolja Jézus. -- De hogyan lehetséges ez? Nemcsak a pogány vidékek legendája az, hogy az ember, szerzôdést köthet az ördöggel, vagy a pokolbeli szellemekkel? -- kérdezi csodálkozva János. -- Ez lehetséges. Nem úgy, amint a pogány legendák elbeszélik. Nem pénzzel és anyagi dolgokkal kötik a szerzôdést, hanem azzal, hogy a Gonoszhoz tartoznak, ôt választják azzal, hogy átadják magukat a Gonosznak azért, hogy egy óráig bármiféleképpen diadalmaskodjanak. Igazán mondom nektek, hogy azok, akik eladják magukat az Átkozottnak azért, hogy elérjék céljukat, sokkal többen vannak, mint az emberek gondolnák. -- És elérik? Valóban megkapják azt, amit kérnek? -- kérdezi András. -- Nem mindig és nem mindenben. De néhány dologban igen. -- És hogyan lehetséges ez? Olyan hatalma van az ördögnek, hogy utánozni tudja Istent? -- Olyan nagy... De semmi hatalma sincs azoknál, akik szentek. Azonban sokszor megesik, hogy az ember már magától is ördög. Mi küzdünk a nyilvánvaló megszállásokkal, amelyek szemmel láthatók és füllel hallhatók. Ezeket mindenki felismeri... Ezek kellemetlenek a családtagok vagy polgártársak számára, és külsôségekkel kapcsolatosak. Az emberre mindig nagy hatással van az, ami feltűnô és érzékelhetô. Nem veszi azonban észre azt, ami külsôleg nem látszik, hanem csak az értelem és a lélek fogja fel. Vagy ha észreveszi, nem törôdik vele, fôleg, ha számára nem ártalmas. Ezek a rejtett megszállások azért elkerülik a mi ördögűzô hatalmunkat is, és ezek a legkárosabbak, mert a legmagasabb képességben működnek, más magas képességek irányában: az értelemtôl az értelemig, a lélektôl a lélekig. Olyanok, mint a bomlasztó csírák, amelyeket nem tudunk megtapintani, nem veszünk észre, egészen addig, míg a betegség láza nem figyelmeztet arra, hogy megtámadtak valakit. -- És a Sátán segít? Igazán? Miért? És Isten miért engedi meg ezt neki? És mindig meg fogja engedni? Az után is, hogy te uralkodsz? -- kérdezik mindnyájan. -- A Sátán segít, hogy végül szolgájává tegyen valakit. Isten megengedi ezt neki, mert ez a küzdelem a Magas és az Alacsony, a Jó és a Rossz között, megmutatja az ember értékét. Értékét és akaratát. Isten mindig meg fogja ezt engedni. Még az én felvételem után is. Akkor azonban a Sátánnak egy jóval nagyobb ellenséggel kell majd megküzdenie, és az embernek egy nagyon hatalmas barátja lesz. -- Ki? Ki? -- A kegyelem. -- Ó, jól van! Akkor azokat, akik a mi idônkben élnek, a kegyelem nélkül, könnyebb lesz szolgájává tennie, de bukásuk sem lesz olyan súlyos -- mondja a Kerióti. -- Nem, Júdás. Az ítélet egyforma lesz. -- Igazságtalan dolog akkor, mert ha kevesebb segítségben részesülünk, akkor kevésbé érdemeljük meg az elitélést. -- Nem érvelsz teljesen tévesen -- mondja Tamás. -- Tévesen érvel, Tamás. Mert mi, izraeliták már oly nagy fokban részesedünk a hitben, reményben és a szeretetben, oly sok megvilágosítást kapunk a Bölcsességtôl, hogy nem mentegethetjük magunkat tudatlanságunkkal. Ti pedig, akik már mintegy három éve részesedtek a kegyelemben Mesteretektôl, úgy lesztek megítélve, mint azok, akik az új idôkben fognak élni -- mondja Jézus, erôsen hangsúlyozva szavait, és Júdásra tekintve, aki felemelt fejjel, elgondolkozva mered a semmibe. Utána a Kerióti fejét csóválja, mintegy belsô gondolatmenetének befejezéseként, és megkérdezi: -- És mi lesz abból, aki így átadja magát az ördögnek? -- Egy ördög. -- Egy ördög!? Úgy, hogy ha én, például, annak megerôsítésére, hogy a veled való kapcsolat természetfeletti hatalmat ad, művelnék oly dolgokat... amelyeket te elítélsz, egy ördög lennék?... -- Amint mondod. -- Remélem azonban, hogy te nem teszed ezt... -- mondja András, szinte megijedve. -- Én? Ha, ha! Én azzal foglalkozom, hogy fákat ültetek a mi öregünk számára. (Jd 10,411-413.) (7-1734) ======================================================================== Ismerem a Sátánt Jézus Nóbéban tartózkodik. A Kerióti ajánlatára a nagytanács egy bukott nôt küld hozzá, hogy az, bűnre csábítsa Jézust, és közben rajtakapják, és vádolhassák. Jézus éjjel, a ház kertjében beszél a nôvel, és felfedi elôtte, hogy ismeri a tervet. Bűnbánatra indítja. Eközben mondja neki: -- Nem borzadok el egy szív állapota miatt. Ismerem a Sátánt és az ô műveit. Ismerem az embereket és gyengeségüket.... (Jd 10,425) (7-1776) * * * Hajnalban Jézus azt mondja a Keriótinak: -- Szeretném, ha érted nem hiába öltöttem volna testet. Ezt szeretném! De most már te egy más atyáé, egy más országé vagy, egy más nyelvet beszélsz... Ó! De mit tegyek, Atyám, hogy megtisztítsam ennek a fiadnak és testvéremnek megszentségtelenített templomát? -- Jézus sír, sápadtan, Atyjához beszélve. Júdás is hamuszínűvé válik, és eltávolodik kissé, hallgatva. Jézus néhány lépéssel elôtte megy, lehajtott fejjel, lefelé haladva a hegyrôl, fájdalmába zárkózva. És akkor Júdás egy megvetô, fenyegetô mozdulatot tesz, mintha durván káromkodna az Ártatlan mögött. Arca eddig, kétszínű módon, a kedvesség és az alázatosság álarcát hordozta. Most durvává, keménnyé, rondává, kegyetlenné válik. Igazán ördögivé. Teljes gyűlölet, de nem emberi gyűlölet, lángol fekete szemében, és a gyűlöletnek ez a tüze Jézus személyére irányul. Utána, vállát rántva, lábával dühösen dobbantva, Júdás pontot tesz gondolatmenetére. És összeszedve magát, tovább megy, mint aki most már visszavonhatatlanul elhatározta magát. (Jd 10,431) (7-1784) * * * Kaifásnak a város falain kívül lévô házában a nagytanács tagjai, felelôsségre vonják Júdást tervének kudarcáért. Ô visszavág: -- Miért nem tudtátok ti rávenni Ôt arra, hogy vétkezzen küldetése ellen, ha olyan ügyesek vagytok? -- Azért, mert elmenekült kezeink közül. Egy ördög, aki eloszlik, mint a füst, amikor akar. Olyan, mint egy kígyó, elbűvöl, és ha nézik, semmit sem tudnak tenni. -- Akkor, amikor ellenségeire: rátok néz. Mert én látom, hogy ha azokra néz, akik nem gyűlölik Ôt teljes erejükbôl, mint ti teszitek, akkor tekintete mozgásba hoz, cselekedetekre indít. Ó, az Ô tekintete! Mert így néz rám, és jóvá tesz engem, aki magamtól egy szörnyeteg vagyok, és miattatok, akik tízszer akkora szörnyeteggé tettetek! (Jd 10,438) (7-1803) * * * A jeruzsálemi Templomban egy kis csoport Jézushoz megy, és kéri, menjen velük, ki a Templomból, és űzze ki az ördögöt egy kisleányból. A leány szívszakító kiáltozása behallatszik a Templomba. Jézus velük megy. A néptömeg már körülveszi a fiatal leányt, akinek habzik a szája, vergôdik, forognak a szemei. Mindenféle durva szavak jönnek ki száján, annál inkább, minél közelebb ér hozzája Jézus, és még jobban küzd azok ellen, akik tartják ôt. Négy erôs fiatalember csak nehezen tudja lefogni. Sértegeti Krisztust, akit felismer, és az ôt megszálló lélek könyörög, hogy ne űzze ki. Néhány igazságot ismétel gépiesen: -- El! Ne engedjétek, hogy lássam ezt az átkozottat! Menj el! Te vagy a mi pusztulásunk oka. Tudom, ki vagy. Te... Te a Krisztus vagy. Te... Nem más olaj kent fel téged, csak az, onnan felülrôl. Az ég ereje borít be és véd meg téged. Gyűlöllek! Átkozott! Ne űzzél ki engem! Miért űzöl ki minket, amikor az ördögök egy légióját tartod magad mellett, egyetlen emberben? Nem tudod, hogy az egész pokol van egyben? Igen, tudod... Engedd, hogy én itt maradjak, legalább addig, amíg eljön az órája a ... -- Szavai idônként megszűnnek, mintha fulladozna, néha megváltoznak, vagy elôször megállnak, és utána embertelen kiáltásban tör ki: -- Engedd legalább, hogy beléje menjek! Ne küldj engem oda, a Mélységbe! Miért gyűlölsz minket, Jézus, Isten Fial Nem elég neked az, ami vagy? Miért akarsz nekünk is pancsolni? Mi nem akarjuk a parancsot! Miért jöttél üldözni minket, ha mi megtagadtunk téged? Menj el! Ne öntsd ránk az ég tüzét! Szemeidet! Amikor azok kialszanak, mi nevetni fogunk!... Ha! Nem! Még akkor sem... Te legyôzöl minket! Legyôzöl minket! Légy átkozott, te és az Atya, aki téged küldött, és az, aki tôletek ered és a ti... Aaaah! Az utolsó kiáltás kimondottan félelmetes, egy emberé, akibe lassan hatol be a gyilkos vas. Az váltotta ki, hogy miután Jézus többször félbeszakította a megszállott leány szavait, értelmének parancsával, véget vet a megszállásnak azzal, hogy egy ujjával megérinti a leány homlokát. És a kiáltás rettenetes görcsökben végzôdik, míg egy hangos zajjal, amely egy vadállat nevetéséhez és üvöltéséhez hasonlít, az ördög elhagyja, ordítva: -- De nem megyek messzire... Ah! Ah! Ah! -- amit rögtön egy menydörgésszerű, erôs csattanás követ, pedig nincs egy felhô sem az égen. Sokan megrettenve elfutnak. Mások még közelebb jönnek a leányhoz, aki hirtelenül megnyugodott, és az ôt tartók karjába esett. Néhány pillanatig így marad, utána kinyitja szemét, mosolyog, felfogja, hogy nincs rajta fátyol, arcához emeli kezét és lehajtja fejét. Vannak, akik szeretnék, ha hálát adna a Mesternek. De Ô azt mondja: -- Ne zavarjátok meg szemérmességét! Lelke már hálálkodik nekem. Vezessétek haza, anyjához! Az a megfelelô hely a leány számára... -- és megfordulva, visszamegy a Templomba, elôzô helyére. -- Láttad, Uram, hogy sok júdeai jött mögöttünk? Felismertem közülük néhányat... Íme, ott vannak! Azok, akik elôzôleg kémkedtek utánunk. Nézd, hogy beszélgetnek egymással!... -- mondja Péter. -- Biztosan azt vitatják, hogy közülük melyikbe ment az ördög. Ott van Náhum is, Anna bizalmasa. Alkalmas típus... -- mondja Tamás. -- Igen. És te nem láttad, mert háttal álltál. De a láng pontosan az ô feje fölött villant fel -- mondja András, szinte csattogó fogakkal. - - Én közelében voltam, és féltem!.... -- Valóban mindnyájan egyesültek. De én láttam fölöttünk felvillanni a tüzet, és azt hittem, hogy meg fogok halni... Sôt, még a Mesterért is remegtem. Úgy látszott, hogy pont az Ô feje fölött függött -- mondja Máté. -- De nem. Én ellenben láttam, hogy kijött a leányból, és átugrott a Templom falán -- veti ellen Lévi, a pásztor tanítvány. -- Ne vitassátok magatok között. A tűz nem jelentette sem ezt, sem azt. Csak annak a jele volt, hogy az ördög elmenekült -- mondja Jézus. -- De azt mondta, hogy nem ment messze! -- veti ellen András. -- Az ördög beszéde... Nem kell hallgatni rá! Dicsérjük inkább a Magasságbelit, hogy Ábrahámnak ez a három gyermeke meggyógyult; testben és lélekben. (Az elôzô két gyógyítást lásd Jcs 4,183. oldalán.) (7-1820) * * * Ezután a zsidók, kétszínű módon, kérik Jézust, hogy mondja meg nekik, Ô-e a Messiás, mert attól tartanak, hogy a Belzebubnak, a hazugság szellemének, nagy csalásáról van szó. Már sokan Messiásnak mondták magukat, és kiderült róluk, hogy csalók. Jézus szigorúan rájuk néz. Szemei behatolnak a szívig. Utána azt mondja: -- Valójában sok ember a Sátánnál is jobban tud hazudni. Nem. Ti nem imádnátok engem soha. Bármit mondanék is nektek.... Mikor tovább erôltetik, azt mondja nekik: -- Az én cselekedeteim tanúságot tesznek rólam a jövô nemzedékek számára, és meg fogják gyôzni ôket rólam. Az Atyától van a hatalmam arra, amit teszek. Isten műveiben mindennek megvan a jó célja. Elmélkedjetek ezen az igazságon! Jézus megáll egy pillanatra. Rászegezi szemét egy zsidóra, aki lehajtott fejjel áll, és utána azt mondja: -- Te; aki elgondolkozva állsz, érett olajbogyószínű ruhádban, azt kérdezed magadtól, hogy a Sátánnak is van-e jó célja. Ne légy ostoba, hogy velem ellenkezz, és tévedést keress szavaimban! Válaszolok neked: A Sátán nem Isten műve, hanem a lázadó angyal szabad akaratáé. Isten dicsôséges szolgájaként teremtette, és azért jó céllal teremtette. Íme: most azt mondod magadban: ,,Akkor Isten ostoba, mert dicsôségben részesített egy jövôbeli lázadót, és egy engedetlenre bízta akaratát.'' Válaszolok neked: ,,Isten nem ostoba, hanem tökéletes cselekedeteiben és gondolataiban. Ô a Legtökéletesebb. A teremtmények tökéletlenek, még a legtökéletesebbek is. Mindig alatta maradnak ebben a tekintetben Istennek. De Isten, aki szereti ôket, szabad akaratot adott a teremtményeknek, hogy az által azok tökéletesedjenek az erényekben, és ezáltal hasonlóbbakká váljanak Atyjukhoz, az Istenhez.'' És még azt is mondom neked, aki kinevetsz, és ravaszul bűnt keresel beszédemben, hogy a Gonoszt, aki szándékosan vált azzá, Isten még fel tudja használni egy jó célra: arra, hogy az emberek a megérdemelt dicsôségben részesüljenek. A Gonosz feletti gyôzelem a választottak koronája. Ha a Gonosz nem tudna jó következményeket kiváltani a jóakaratúakban, akkor Isten megsemmisítené. Mert a teremtett világban semmi sem nélkülözheti teljesen a jó következményeket vagy a jóra való ösztönzést. Nem válaszolsz? Nehéz neked bevallani, hogy olvastam szívedben, és legyôztem az igazságtalan következtetéseket a nyakatekert gondolataidban? Nem kényszerítelek erre a vallomásra. Meghagylak kevélységedben a sokaság elôtt. Nem követelem, hogy engem gyôztesnek jelents ki. De amikor egyedül leszel ezekkel, a hozzád hasonlókkal, és azokkal, akik ide küldtek téged, akkor valld csak be, hogy a názáreti Jézus olvasott gondolataidban, és pusztán igazmondó szavaival megfojtotta ellenvetéseidet. De hagyjuk el ezeket a személyes megszakításokat, és térjünk vissza a sokasághoz, aki engem hallgat. Ha szavaimra a sokaságból csak egy is a Világosság felé fordítja lelkét, akkor meg lesz jutalmazva fáradságom, hogy a sziklákhoz, sôt a viperákkal teli sírokhoz beszéltem. (7-1822) * * * Jézus a továbbiakban kifejti, hogy miként fogja segíteni tanítványait, akik megvilágítják a Bölcsességhez vezetô utat, amelyet a világ és a Sátán sötét füstje eltakar. Isten irgalmas lesz azok iránt, akik nem saját hibájukból tévednek el, s akiket Lucifer szolgái mindig készségesen befogadnak, hogy sajátjukká tegyék ôket tanaikkal. (7-1828) ======================================================================== Te egy ördög vagy! Jézus egy barlangban imádkozik, Szamariában, Efraim közelében, ahová önkéntes számkivetésbe vonult. Kint zuhog az esô. Bejön egy bôrig ázott fiatalember, Sámuel, aki a nagytanács egyik rabbijának tanítványa, s azért jött, hogy tôrbe csalja Jézust, akit személyesen nem ismer, de nem az Úr Krisztusának tartja Ôt, hanem egy hazugnak, káromlónak, egy ördögnek, aki minden bajnak az oka, s akit ezért gyűlöl. Jézus fokozatosan rávezeti ôt tévedésére, s végül felfedi elôtte kilétét. Sámuel belátja tévedését, bocsánatért esedezik, s kéri Jézust, fogadja be ôt tanítványai közé. (A történetet részletesen a ,,Jézus ellenségszeretete'' című sorozatban ismertetjük.) A Kerióti nem ismeri a megtérés részleteit, és figyelmezteti Jézust: -- Te túlságosan bízol ebben az emberben, Mester! Megmondtam neked, ki ô. Ô a legrajongóbb tanítványa Jonatánnak. Az ô kezeibe adtad magadat. Ô egy kém melletted. És te, nem egyszer, és a többiek még többször, azt gondoltátok, hogy én vagyok az. Én, nem vagyok kém. Jézus megáll a hegyrôl lefelé vezetô úton, és megfordul, a mögötte jövô Júdáshoz. Fájdalom és fenség vegyül össze tekintetében, és szemeit reá szegezi. Azt mondja: -- Nem vagy kém. Te egy ördög vagy! Elloptad a kígyótól az ô sajátos tulajdonságát, hogy csábítson és megcsaljon, hogy elszakítsa az embereket Istentôl. A te viselkedésed se nem kô, se nem bot. De jobban megsebesít engem, mint a kô és a bot ütése. Ó, az én kegyetlen szenvedésemben nem lesz nagyobb dolog, mint a te viselkedésed, ami alkalmas arra, hogy gyötörje a Vértanút. -- Jézus kezeibe temeti az arcát, hogy mintegy elrejtse a borzalmat, majd futva megy le az ösvényen. (Lásd részletesen Jd 11,467-478) (8-197) ======================================================================== Átkozott arany! Megérkeznek a nôtanítványok is Efraimba. Johanna is velük van. Júdás tolvajkulccsal felnyitja Johanna ládáját, és már kezében tartja a súlyos erszényt, amikor visszaérkezik a házba János, Jézussal együtt. János vizet hoz a kútról, és be akarja tenni abba a szobába, ahol Júdás van. A meglepetéstôl Júdás nyitva hagyja az egyik erszényt, s abból csörömpölve hullanak a pénzdarabok a padlóra. Jézus is belép a szobába. Senki sem beszél. Senki sem mozdul. Három szobor. Júdás az ördög, Jézus a Bíró, János a megfélemlített, társának aljasságát látva. Jézus elküldi Jánost: -- Menj el! Zárj be minden ajtót... és ha bárki jön... akárki legyen is... még ha Anyám is... ne engedd, hogy ide jöjjön! Jézus bezárja az ajtót a retesszel. Júdás elé megy. Nem szól egy szót sem. De amikor látja, hogy Júdás övébôl kiáll egy tolvajkulcs, félelmeteset ugrik. Ökölbe szorított kezét felemeli, mintha le akarna sújtani a tolvajra, és száján kicsúszik egy szónak a fele, ami lehet: ,,Átkozott!'' vagy ,,Átok!'', de uralkodik magán. Leengedi karját, és félbeszakítja a szót az elsô betűknél. De remeg egész testében az erôlködéstôl. Kitépi az erszényt Júdás kezébôl, és a földre veti, s miközben rátapos, és szétszórja annak tartalmát, rettenetes haraggal azt mondja: -- El, Sátán szemete! Átkozott arany! Pokoli köpet! Kígyóméreg! El! Júdás fojtott hangon felkiáltott, amikor látta Jézus arcát, de többet nem szólt. De a bezárt ajtó másik oldalán János felkiáltása hallatszik, amikor Jézus a földre dobja az erszényt. Ez felingerli a tolvajt. Visszaadja neki sátáni merészségét. Dühöng. Mintegy Jézusra veti magát, kiáltva: -- Kémkedtél utánam, hogy becsületembe gázolj! Kémkedni, egy ostoba gyerek által, aki még hallgatni sem tud. Aki megszégyenít engem mindenki elôtt! Te akartad ezt! És a többit... Igen! Én is akarom ezt! Idehozni téged, hogy rajtakapj engem! Idehozni, hogy megátkozz engem. Megátkozz engem! Megátkozz engem! Mindent megkíséreltem, hogy rajtakapj engem! Rekedt a haragtól, és ocsmány, mint egy ördög. Mintha valami fojtogatná. Júdás most gyalázni kezdi Jézust, és Ôt okolja minden bűnéért. Lásd a teljes szöveget Jd 11, 479-497. Néhány további részlet, ahol a Sátánról van szó: Júdás gyalázó szavai után Valtorta Mária megjegyzi: Nekem úgy tűnik, hogy maga a Sátán beszélt Júdás ajkával, aki már közel volt a Bűntényhez és a saját akaratából okozott kárhozathoz. Amikor Júdás elhallgatott, megzavarodva, a jelenet nagyon hasonlított az ördögűzésekéhez, amelyeket Jézus a nyilvános működés három évében végzett. Júdás, mint valaki, akinek véget ér ôrjöngése, végigsimítja izzadó homlokát kezével... gondolkozik, visszaemlékezik, és visszaemlékezve mindenre, a földre rogyik, mintha erôi elhagyták volna. Jézus reá néz, leengedi kezét, amelyet kereszt alakban, imádkozva tartott, és mély, de tiszta hangon mondja: -- Nos? Gyűlöllek téged? Beléd rúghatnék, kidobhatnálak, ,,féreg''- nek nevezhetnélek, megátkozhatnálak, úgy, amint megszabadítottalak az erôtôl, amely ôrjöngésbe vitt téged. Te gyengeségnek hitted képtelenségemet, hogy megátkozzalak. Ó, nem gyengeség az! Azért nem átkoztalak meg, mert én az Üdvözítô vagyok. És az Üdvözítô nem tud megátkozni. Tud üdvözíteni. Akar üdvözíteni... Azt mondtad: ,,Én vagyok az erô. Az erô, amely gyűlöl és le fog gyôzni téged.'' Én is az Erô vagyok, sôt: Én vagyok az egyetlen Erô. De az én erôm nem a gyűlöletben van. A szeretetben. És a szeretet nem gyűlöl, és nem átkoz el, soha sem. Az Erô meg tudná nyerni az egyes harcokat, mint ezt, köztem és közted, köztem és a Sátán között, aki benned van, és örökre meg tudna szabadítani téged uradtól, amint tettem most, átváltoztatva magamat a jellé, amely üdvözít: a kereszt jelévé, amelyet Lucifer nem képes nézni. Megnyerhetné ezeket az egyes csatákat, amint meg fogja nyerni azt a közelit, a hitetlen és gyilkos Izrael ellen, a világ ellen, és a Megváltás által legyôzött Sátán ellen. Megnyerhetné ezeket az egyes csatákat éppúgy, amint meg fogja nyerni a végsôt, a századok távlatában lévôt, ami közeli Annak számára, aki az örökkévalósággal méri az idôt. De mit használna, ha megsérteném Atyám tökéletes szabályait? Igazságszolgáltatás lenne? Érdemszerzô lenne? Nem. Se igazságszolgáltatás, se érdemszerzô nem lenne. Nem lenne igazságos más bűnös emberek iránt, akik szabadon vétkeztek, és akik az utolsó napon, számon kérhetnék tôlem, és szemrehányást tehetnének nekem, hogy miért kárhoztak el ôk, és miért csak veled tettem kivételt. Tíz és százezrével lesznek ezek, hetvenszer tíz és százezrével ezek, akik ugyanazt a bűnt követik el, amit te, és saját akaratukból szállja meg ôket az ördög, és megbántják Istent, gyötrik anyjukat és atyjukat, gyilkosok, tolvajok, hazugok, házasságtörôk, fajtalanok, szentségtörôk, és végül istengyilkosok, megölve testileg a Krisztust egy közeli napon, megölve lelkileg a saját szívükben a jövô idôkben. És mindnyájan azt mondhatnák nekem, amikor eljövök, hogy szétválasszam a bárányokat a mészárosoktól, hogy megáldjam az elsôket és megátkozzam, akkor igen, megátkozzam az utóbbiakat, megátkozzam, mert akkor többé nem lesz megváltás, csak dicsôség vagy elítélés. Újból megátkozni ôket, miután már meg voltak átkozva egyenként, halálukkor, elôzôleg, az egyének elitélésekor. Mert az ember -- te tudod, mert hallottad, hogy mondtam százszor és ezerszer -- mert az ember képes üdvözülni, amíg az élet tart, amíg már utolsó lélegzetét veszi. Elég egy pillanat, egy perc ezredrésze, hogy a lélek bocsánatot kérjen Istentôl, és elnyerje a feloldozást. Mindezek a kárhozottak azt mondhatnák nekem: ,,Miért nem kötöttél minket hozzá a Jóhoz, mint Júdással tetted?'' És igazuk lenne. Mert minden ember ugyanazzal a természetes és természetfeletti dolgokkal születik: testtel és lélekkel. És míg a test, mivel emberektôl származik, többé-kevésbé erôs és egészséges lehet, születésétôl fogva, a lélek, amelyet Isten teremt, mindenki számára ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, Istennek ugyanazon ajándékaival. A Keresztelô János lelke és a tiéd között nem volt különbség, amikor egyesültek a testtel. Mégis azt mondom neked, hogy ha a kegyelem nem szentelte volna meg ôt elôre, hogy Krisztus Hírnöke szeplôtelen legyen, amint az megfelelô lenne mindazok számára, akik engem hirdetnek, legalább személyes bűneiket illetôleg, az ô lelke akkor is mássá vált volna, mint a tied. Sôt, a tied vált volna mássá az övétôl. Mert ô megôrizte lelkét a bűntelenek frissességében, így mindinkább fel lett díszítve az életszentséggel, teljesítve Isten akaratát, aki szenteknek kíván látni titeket, kifejlesztve az ingyen kapott ajándékokat mind hôsiesebb tökéletességgel. Te azonban... Te tönkretetted és szétszórtad a lelkedet és az adományokat, amelyeket Isten adott neked. Mit tettél szabad akaratoddal? Mit értelmeddel? Megôrizted-e lelked szabadságát, ami a tiéd volt? Értelmesen használtad-e eszedet? Nem. Te, aki nem akarsz engedelmeskedni nekem, nem mondom, mint Embernek, hanem még, mint Istennek sem, te engedelmeskedtél a Sátánnak. Arra használtad fel értelmedet és lelked szabadságát, hogy felfogjad a Sötétséget. Szándékosan. Elôtted állt a Jó és a Rossz. Te a Rosszat választottad. Sôt: Te elôtted csak a Jó állt: én. A te Örök Teremtôd, aki követte lelked fejlôdését, aki ismerte ezt a fejlôdést, mert az Örök Gondolat mindent ismer, ami történik, attól kezdve, hogy az idô létezik, és Ô a Jót állította eléd, csak a Jót, mert tudja, hogy gyengébb vagy az árokban lévô moszatnál. ... Miután láttál és hallottál engem, miután szabadan jöttél a Jóhoz, érezve értelmeddel, hogy ez volt az igazi dicsôségre vezetô egyetlen út, visszautasítottad a Jót, és szándékosan a Rossznak adtad át magadat! De ha te, szabad akaratoddal akartad ezt, ha durván mindig visszalökted kezemet, amelyet felajánlottam neked, hogy kihúzzalak a szakadékból, ha te mind jobban eltávolodtál a kikötôtôl, hogy elmerülj a szenvedélyek dühöngô tengerébe, a Rosszba, mondhatod-e nekem, annak, akitôl származom, annak, aki emberré alakított, hogy megkíséreljem üdvözítésedet, mondhatod-e, hogy gyűlöltelek téged? Szememre vetetted, hogy rosszat akarok neked... A beteg gyermek is szemrehányást tesz az orvosnak és anyjának a keserű orvosság miatt, amelyet megitatnak vele, és azért, mert megtagadják tôle a számára káros dolgokat, amelyeket pedig annyira kíván. A Sátán annyira megvakított és bolonddá tett téged, hogy többé nem fogod fel rólad való gondoskodásomnak igazi természetét? Azért jutottál el oda, hogy rossz szándéknak mondod, a te tönkretételednek tartod azt, ami a te Mestered, a te Üdvözítôd, a te Barátod elôrelátó gondoskodása, hogy meggyógyítson téged. Magam mellett tartottalak téged... Elvettem kezedtôl a pénzt. Meggátoltalak abban, hogy megérintsed azt az átkozott fémet, ami megbolondít téged... Látom gondolataidat, amelyekkel vádolsz engem: ,,Akkor miért engedted meg oly hosszú idôn keresztül, hogy kezeljem a pénzt?'' Miért? Azért, mert ha elôbb akadályoztalak volna meg abban, hogy hozzányúlj a pénzhez, akkor elôbb adtad volna magadat a lopásra. Mégis megtetted azt, mert keveset tudtál csak ellopni... De nekem kötelességem, hogy igyekezzelek meggátolni téged ebben anélkül, hogy akaratod szabadságát elvenném. Az arany bukásodat okozza. Az arany által fajtalanná és árulóvá váltál... Nem érted meg többé szavaimat. Szegény szerencsétlen! Többé már magadat sem érted meg. Nem fogod fel többé még azt sem, mi jó és mi rossz. A Sátán, akinek többféleképpen is átadtad magadat, akit követtél, minden kísértésének engedve, ostobává tett téged. De mégis, volt egy idô, amikor megértettél engem!... Mindig mondtam neked, hogy elmehetsz. Még mielôtt elfogadtalak volna. Akkor is, mielôtt idejöttünk. Akkor, pont temiattad, egyedül miattad beszéltem errôl. De te mindig maradni akartál. Saját vesztedre. Te! Az én legnagyobb fájdalmam!... Most nem tudsz nevetni, a te hitetlen nevetéseddel, ha azt mondom neked, hogy az egészséges ember képes tiszta lenni, ha maga nem fogadja el az ördög és az érzékek csábításait. A tisztaság lelki érzelem, amely kihatással van a testre, és azt egészen átjárja, felemeli, illatossá teszi és megôrzi. Annak, akit átitat a tisztaság, nincs helye más, rossz indítóokokra. Nem lép be hozzá a romlottság. Nincs helye rá. És aztán! A romlottság nem kívülrôl hatol be. Nem a külsôtôl befelé irányuló mozgás. Hanem a bensôbôl, a szívbôl ered, a gondolatból, onnan lép ki, hogy behatoljon és átjárja a burkolatát: a testet. Ezért mondtam: a szívbôl származik minden romlottság. Minden házasságtörés, minden bujaság, minden érzéki bűn, nem kívülrôl származik. Hanem a gondolat tevékenységébôl, amely romlott, amely mindent, amit lát, ingerlô jelleggel ruház fel... Nincs bűn ott, ahol nem egyezik bele valaki a kísértésbe, Júdás! És már bűn van ott, ahol anélkül, hogy végrehajtaná valaki a cselekedetet, beleegyezik a kísértésbe, és azt szemléli. Bocsánatos bűn lesz, de már út a halálos bűnhöz, amelyet elôkészít bennetek. Mert helyet adni a kísértésnek, és megállni nála, gondolatban, követve gondolatban a bűn szakaszait, elgyengíti azt, aki kísértést szenved. A Sátán tudja ezt, és azért ismételten támad, mindig remélve, hogy egyik kísértése behatol, és belülrôl működik... Utána... könnyen eléri, hogy a megkísértett bűnössé váljék. Te akkor nem értetted meg. Nem voltál képes megérteni. Most képes vagy rá. Most méltatlanabb vagy megértésére, mint akkor, mégis megismétlem neked azokat a szavakat, amelyeket neked, miattad mondtam, mert te vagy az, nem pedig én, akinél a visszavetett kísértés nem hoz békét... Nem hoz békét, mert te nem utasítod azt el teljesen. Nem viszed végbe a cselekedetet, de melengeted annak gondolatát. Ma így van, és holnap... Holnap beleesel az igazi bűnbe. Azért tanítottalak akkor arra, hogy kérd az Atya segítségét a kísértés ellen. Tanítottalak arra, hogy kérd az Atyát, ôrizzen meg a kísértésben. Én, az Isten Fia, én, aki már legyôztem a Sátánt, kértem az Atya segítségét, mert alázatos vagyok. Te nem. Te nem kérted Istentôl a megmentést, a megôrzést. Te kevély vagy. És ezért süllyedsz el... Emlékszel minderre? És meg tudod most érteni, mit jelent számomra, az igazi Ember számára, aki mindent Istenként fog fel, mit jelent ilyennek látni téged: bujának, hazugnak, tolvajnak, árulónak, gyilkosnak? Tudod-e, milyen erôfeszítésembe kerül, hogy eltűrjelek téged közelemben? Tudod-e, mennyire kifáraszt az önuralom, mint most is, hogy teljesítsem az utolsó pillanatig küldetésemet irántad? Bármelyik más ember megragadott volna nyakadnál, ha tolvajként meglátott volna, hogy feltöröd a zárat, és elveszed a pénzt, tudva, hogy áruló vagy, több mint áruló!... Én beszéltem hozzád. Még irgalmasan. Nézd! Nincs nyár, és az ablakon bejön az esti friss szellô. Mégis, én izzadok, mintha nagyon nehéz munkát végeztem volna. Nem veszed számításba, mibe kerülsz nekem? Azáltal, ami vagy. Azt akarod, hogy elűzzelek? Nem. Soha. Amikor valaki fuldoklik, gyilkos az, aki engedi elmerülni. Te két erô között állsz, amelyek vonzanak téged. Én és a Sátán. De ha én elengedlek, csak ô fog vonzani. És hogyan üdvözülsz? Mégis, te el fogsz hagyni engem... Már elhagytál lelkileg... Nos, én mégis magam mellett tartom Júdás gubóját: a te testedet, ami meg van fosztva az akarattól, hogy szeressen engem, a te testedet, ami erôtlen a Jóra. Itt tartom azt, amíg te nem követeled, hogy ez a semmiség is, amely a te levetett ruhád, egyesüljön lelkeddel, hogy teljes valóddal kövesd el a bűnt... Júdás!... Júdás, nem szólsz hozzám?! Nincs egy szavad sem Mesteredhez? Nem kérsz tôlem még egy imát sem? Nem követelem, hogy azt mondjad: ,,Bocsánat!'' Túl sokszor megbocsátottam neked, eredmény nélkül. Tudom, hogy ez a szó csak egy hang a te ajkadon. Nem bűnbánó lelkedbôl fakad. Én szeretném, ha szívedbôl jönne. Annyira halott vagy, hogy többé már egy vágy sem él benned? Beszélj! Félsz tôlem? Ó, ha félnél! Legalább ezt. De nem félsz tôlem. Ha félnél, azt mondanám neked, amit mondtam azon a távoli napon, amikor a kísértésekrôl és a bűnökrôl beszélgetünk: ,,Mondom neked, hogy még a bűnök Bűne után is, ha a bűnös Isten lábaihoz futna, igazi bűnbánattal, és sírva kérné a bocsánatot, felajánlva magát bizalommal, csüggedés nélkül, az engesztelésre, Isten megbocsátana neki, és az engesztelés által a bűnös még megmentené lelkét.'' Júdás! De ha te nem félsz tôlem, én még szeretlek téged. Végtelen szeretetemtôl nincs semmi kérnivalód ebben az órában? -- Nincs. Vagy legalább: csak egy dolgot kérek. Parancsold meg Jánosnak, hogy ne beszéljen! Hogyan akarod, hogy jóvátehessek valamit, ha a gyalázatos leszek köztetek? -- Ezt mondja, gôgösen. És Jézus válaszol neki: -- És így mondod? János nem fog beszélni. De legalább te, ezt én kérem tôled, viselkedj olyan módon, hogy senki se tudja meg romlottságodat. Jézus összeszedeti és visszateteti a pénzt Johanna erszényébe, és utána maga zárja be a ládát a tolvajkulccsal, amit azután kettéhajt, és keblére rejt. Miközben ezt teszi, könnyei ruhájára hullanak. Júdás végre egy mozdulatot tesz, jelét adva magába szállásának. Kezeibe rejti arcát, és sírásban tör ki, ezt mondva: -- Én, átkozott! A föld szégyene vagyok! -- Az örökké szerencsétlen vagy! És fontold meg, hogy, ha akarnád, még boldog lehetnél! -- Esküdj meg nekem! Esküdj meg nekem arra, hogy senki sem fog megtudni semmit sem... és én esküszöm, hogy megszabadítom magamat! -- kiáltja Júdás. -- Ne mondd: ,,megszabadítom magamat''. Te nem vagy arra képes. Csak én tudlak megszabadítani téged. Azt, aki elôzôleg beszélt a te ajkaddal, csak én tudom legyôzni. Mondd nekem alázatosan: ,,Uram, szabadítsd meg engem!'' És megszabadítalak téged attól, aki uralkodik rajtad. Nem fogod fel, hogy én jobban várok erre a szavadra, mint Anyám csókjára? Júdás sír, sír, de nem mondja ki ezeket a szavakat. -- Menj! Menj ki innen! Menj föl a teraszra! Menj, ahová akarsz, de ne rendezz hangos jeleneteket! Menj! Menj! Senki sem fog felfedezni téged, mert én ügyelek erre. Holnaptól fogva te fogod ôrizni a pénzt. Ma minden hasztalan. Júdás kimegy, szó nélkül. Jézus, miután egyedül marad, leül egy székre az asztal mellé, és fejét az asztalra tett kezére hajtva, szomorúan sír. (8-268) ======================================================================== A Sátán hatalma alatt A farizeusok és írástudók által félrevezetett és fellázított szamariabeliek kövekkel dobálták meg Júdást, és egy kô fejen találta. Amikor visszatér, feje be van kötve. Átöleli Jézust, és azt mondja: -- Mester! Mester, mennyire féltem, hogy meghalok... -- Szenvedtél? Féltél a haláltól? Annyira kedves számodra az élet? -- kérdezi Jézus, kiszabadítva magát Júdás karjaiból, aki átöleli Ôt és sír. -- Nem az élet. Istentôl féltem. Attól, hogy bocsánatod nélkül halok meg.... Bűnösnek éreztem magamat, és féltem a haláltól... -- Ó, üdvös félelem, amely szentté tehet téged! De én megbocsátok neked, mindig, tudod, csak legyen meg benned az akarat a bűnbánatra... Folytatják útjukat a holdfénynél, egy keskeny úton, kelet felé. Jézus megfogja Júdás karját, és elôl megy vele. Kedvesen beszél hozzája. Igyekszik megdolgozni szívét, amely megrendült az Isten ítéletétôl való félelem miatt: -- Látod, Júdás, milyen könnyen meg lehet halni! A halál mindig körülöttünk leselkedik. Látod, hogy ami elhanyagolható dolognak látszik, amikor el vagyunk telve életerôvel, naggyá, félelmetesen naggyá válik, amikor a halál felüti fejét. De miért akarod, hogy részed legyen ebben a félelemben, a halál pillanatában, amikor egy szent élettel megszüntetheted az Isten közeli ítéletétôl való félelmet? Nem gondolod, hogy érdemes szentül élni azért, hogy nyugodt halálod legyen? Júdás, barátom! Isten atyai gondviselése megengedte ezt az eseményt, hogy újabb felszólítást intézzen szívedhez. Még e világon élsz, Júdás... Miért nem akarod megadni Mesterednek, aki közel áll a halálhoz, a nagy, legnagyobb örömet, hogy tudja, te visszatértél a Jóhoz? -- De még meg akarsz bocsátani nekem, Jézus? -- Így beszélnék hozzád, ha nem tudnám megtenni? Mily kevéssé ismersz még engem! Én ismerlek téged. Tudom, hogy olyan vagy, mint akit egy óriáspolip megragadott. Fájdalmas lesz számodra megszabadulni a láncoktól, amelyek beléd vágnak és megmérgeznek. De utána nagy lesz az örömöd, Júdás! Félsz, hogy nem lesz erôd ellenállni azoknak, akik rosszat sugallnak neked? Én elôre fel tudlak menteni téged a húsvéti szertartás megtartásának kötelezettségétôl... Te beteg vagy. A betegek számára nem kötelezô a húsvét. Senki se betegebb nálad. Olyan vagy, mint egy leprás. A leprások nem mennek fel Jeruzsálembe, amíg betegek. Hidd el, Júdás, hogy olyan tisztátalan lélekkel, mint a tied, megjelenni az Úr elôtt, nem istentisztelet, hanem Isten megbántása. Szükséges elôször... -- Akkor miért nem tisztítasz és gyógyítasz meg engem? -- kérdezi durva, civakodó hangon, Júdás. -- Nem gyógyítalak meg? Amikor valaki beteg, magától keresi a gyógyulást. Kivéve a kisdedek és a gyengeelméjűek, akik nem tudnak akarni... -- Bánj velem úgy, mint az ilyen egyénekkel! Kezelj gyengeelméjűként és anélkül, hogy tudnék róla, gondoskodj meggyógyulásomról! -- Nem lenne igazságos, mert te tudsz akarni. Tudod, mi jó és mi rossz számodra. És nem segítene rajtad, ha meggyógyítanálak anélkül, hogy te egészséges akarnál maradni! -- Add meg nekem ezt is! -- Megadni neked? Kényszerítsem rád akkor a jó akaratot? És a te akaratod szabadsága? Mi lenne akkor azzal? Mi lenne a te emberi éneddel, szabad teremtményi mivoltoddal? -- Amint a Sátán hatalma alatt állok, úgy lehetnék alávetve Istennek is! -- Mennyire megsebzel engem, Júdás! Mennyire rátaposol szívemre! De megbocsátok neked azért, amit velem teszel... Azt mondtad: a Sátán hatalma alatt állasz. Én nem mondtam ezt a rettenetes dolgot. -- De erre gondoltál, mert igaz, és mert tudod, ha igazán olvasol az emberek szívében. Ha így van, te tudod, hagy én többé nem vagyok szabad... Ô hatalmába kerített, és... -- Nem. Ô megközelített, kísértett, próbára tett téged, és te hallgattál rá. Nincs megszállás, ha a kezdetben valaki nem járul hozzá valamilyen sátáni kísértéshez. A kígyó bedugja a fejét a szívet védô sűrű rács közé, de nem lép be, ha az ember nem bôvít ki számára egy nyílást azáltal, hogy csodálja a csábítót, hallgat rá, és követi... Csak akkor kerül valaki hatalmába, akkor válik megszállottá, de csak azért, mert akarja. Isten is nyilakként küldi az égbôl atyai szeretetének kedves fényeit, és fénye belénk hatol. Helyesebben: Isten, akinek számára minden lehetséges, leszáll az emberek szívébe. Ehhez joga van. Akkor miért nem tudja az ember Isten szolgájává, sôt Isten fiává tenni magát, és miért űzi el Legszentebb Atyját, az az ember, aki ért ahhoz, hogy a Rettenetes rabszolgájává váljék, annak hatalmába kerüljön? Nem válaszolsz nekem? Nem mondod meg nekem, miért szeretted inkább, miért akartad a Sátánt, Isten helyett? De még van idôd arra, hogy üdvözülj! Tudod, hogy én a halálba megyek. Senki sem tudja annyira, mint te... Nem utasítom el a halált... Megyek. Megyek meghalni, mert halálom az Élet lesz sokak számára. Miért nem akarsz ezek közé tartozni? Csak számodra, barátom, szegény, beteg barátom számára lesz hasztalan a halálom? -- Hasztalan lesz sokak számára, ne ámítsd magadat! Jobban tennéd, ha elmenekülnél, és ettôl a helytôl messzire élnél, örülve az életnek, hirdetve tanításodat, mert az jó, de nem áldoznád fel magadat! -- Hirdetni tanításomat! De mit tudnék még igazán hirdetni, ha tanításommal ellenkezô módon cselekednék? Milyen Mester lennék, ha hirdetném az engedelmességet Isten akaratának, de nem azt tenném; ha hirdetném a felebaráti szeretetet, de utána nem szeretném ôket; ha hirdetném, hogy nem szabad megbotránkoztatni, de utána megbotránkoztatnám nemcsak az embereket, hanem az angyalokat is, és így tovább? Ebben a pillanatban a Sátán beszél rajtad keresztül. Amint Efraimban is beszélt. Amint oly gyakran beszélt és tett, rajtad keresztül, hogy megzavarjon engem. Én mindezekben felismertem a Sátán tevékenységét, amelyet rajtad keresztül vitt végbe, és nem gyűlöltelek érte téged, nem fáradtam bele elviselésedbe, csak szenvedést, végtelen szenvedést éreztem. Mint egy anya érez, aki megfigyeli egy betegség elôrehaladását, amely a halálba viszi fiát, úgy figyeltem én is a rossz elôrehaladását benned. Mint egy atya, aki nem sajnál semmit sem, hogy orvosságot találjon beteg fiának, én sem sajnáltam semmit sem, a te megmentésedért, legyôztem az undort, méltatlankodást, keserűséget és kellemetlenségeket. Amint egy atya és egy anya, aki elcsüggedve kiábrándul minden földi segítségbôl, az ég felé fordul, hogy elnyerje az életet fia számára, úgy nyögtem és nyögök, csodát kérve, hogy téged megmentselek, megmentselek, megmentselek, amikor már a mélység szélén állsz, amely már omladozik lábad alatt. Júdás, nézz rám! Hamarosan ki lesz ontva vérem az emberek bűneiért. Nem marad nekem egy csepp sem belôle. Beissza azt a föld, a kövek, a fű, üldözôim ruhája és az enyém... a fa, a vas, a kötelek, a tövisek... isznak belôle a megváltásra várakozó lelkek... Csak te nem akarsz inni belôle? Én, pusztán érted odaadnám minden véremet. Te barátom vagy. Milyen szívesen meghalnak az emberek barátjukért! Hogy megmentsék ôt! Azt mondják: ,,Én meghalok. De tovább élek barátomban, akiért életemet adtam.'' Amint egy anya, amint egy apa tovább él gyermekében azután is, hogy a szülôk meghaltak. Júdás, kérlek téged! Nem kérek mást, halálomnak elôestéjén. A halálra ítéltnek a bírók, az ellenségek is teljesítik egy utolsó kívánságát, meghallgatják utolsó vágyukat! Én kérlek téged, ne kárhoztasd el magadat! Nem annyira az égtôl kérem ezt, hanem inkább a te akaratodtól... Gondolj anyádra, Júdás! Mi lesz utána anyáddal? Mi lesz családod nevével? Hivatkozom büszkeségedre, amely jobban lángol, mint valaha, hogy megvédjelek téged saját magad megbecstelenítésétôl. Ne becstelenítsd meg magadat, Júdás! Fontold meg! Évek és évszázadok fognak elmúlni, királyságok és birodalmak fognak elbukni, kialszanak a csillagok, megváltozik a föld felszíne, és te mindig Júdás leszel, amint Káin mindig Káin, ha kitartasz bűnödben. Bevégzôdnek a századok. És csak a mennyország és a pokol marad meg, és a mennyországban és a pokolban, a feltámadt emberek számára, akik össze lesznek gyűjtve lelkükkel és testükkel, örökre, ott, ahol igazságos, hogy legyenek, te mindig Júdás, az átkozott leszel, a legnagyobb bűnös, ha nem térsz meg. Én leszállok majd a limbusba, hogy kiszabadítsam a lelkeket, kihozom a tisztítóhelyrôl a lelkek seregét, és téged... téged nem tudlak majd oda vinni, ahol én vagyok... Júdás, én megyek meghalni, boldogan megyek, mert az óra, amelyben egyesítem az embereket Atyjukkal, az óra, amelyre évezredek óta vártam, elérkezett. Sokakat nem fogok egyesíteni. De az üdvözültek száma, amelyet szemlélni fogok halálomban, megvigasztal majd azért a szenvedésért, amit az okoz, hogy sokakért hiába halok meg. De mondom neked, rettenetes lesz téged, apostolomat, ezek között látnom. Ne okozd nekem ezt az embertelen fájdalmat!... Üdvözíteni akarlak téged, Júdás, üdvözíteni. Nézd! Lemegyünk a folyóhoz. Holnap, hajnalban, amikor még mindnyájan alszanak, mi ketten odamegyünk. Te elmész Bozrába, Arbelába, Aerába, ahová akarsz. Te ismered a tanítványok házait. Bozrában megkeresed Joákimot és Máriát, az általam meggyógyított leprás nôt. Adok neked egy írást számukra. Azt fogom mondani, hogy egészséged nyugalmat, levegôváltozást kíván. Ez igaz, sajnos, mert te beteg vagy lelkedben, és Jeruzsálem levegôje halálos lesz számodra. De ôk azt fogják hinni, hogy tested beteg. Ott maradsz addig, amíg én el nem jövök, hogy elhozzalak onnan. Társaidra majd gondolok... De ne gyere Jeruzsálembe! Látod? Nem akartam, hogy az asszonyok odajöjjenek, kivéve a legerôsebbeket közöttük, és azokat, akiknek anyai jogon fiaik mellett kell lenniük. -- Az enyém is? -- Nem. Mária nem lesz Jeruzsálemben... -- Egy apostol anyja, és te is mindig tisztelted ôt. -- Igen. És joga lenne, mint a többinek, hogy mellettem álljon, akit tökéletes szentséggel szeret. De éppen ezért nem lesz ott. Mert én mondtam neki, hogy ne legyen ott, és ô tud engedelmeskedni. -- Miért nem kell ott lennie? Mi különbség van közte és unokatestvéreid és Zebedeus fiainak anyja között? -- Te. És tudod, miért mondom ezt. De ha hallgatsz rám, ha elmész Bozrába, akkor én elküldök érte, és ô társad lesz, hogy ô, aki oly jó, segítsen meggyógyítani téged. Hidd el: csak mi szeretünk úgy, mértéktelenül. Hárman vannak, akik szeretnek téged az égben: az Atya, a Fiú és a Szentlélek, akik szemlélnek téged, és arra várnak, hogy akaratod a megváltás gyöngyévé tegyen téged, a Mélységtôl elszakított legnagyobb zsákmányává; és hárman vannak a földön: én, anyád és az én Anyám. Tégy minket boldogokká, Júdás! Minket az égben, minket a földön, akik téged igazi szeretettel szeretünk. -- Te azt mondod: csak hárman szeretnek engem. A többiek.. nem. -- Nem úgy, mint mi. De nagyon szeretnek téged. Eliza megvédett. A többiek szomorkodtak miattad. Amikor távol vagy, mindnyájan szívükben hordoznak téged, és nevedet ajkukon. Te nem ismered mindazt a szeretetet, amely körülvesz téged. A te elnyomód elrejti azt elôled. De higgyél szavamban! -- Hiszek neked. És törekszem majd arra, hogy megelégedetté tegyelek. De magamtól akarom tenni. Magamtól vétkeztem, magamnak kell tudnom meggyógyítani magamat a rosszból. -- Egyedül Isten tud magától tenni valamit. Ez a gondolatod kevély gondolat. A kevélységben még ott van a Sátán. Légy alázatos, Júdás! Fogadd el azt a kezet, amelyet barátként nyújtanak feléd. Menekülj ebbe a szívbe, amely megnyílik számodra, hogy megvédjen! Itt, velem, nem tehet rosszat veled a Sátán. -- Megpróbáltam veled lenni... Mind lejjebb csúsztam... Hasztalan! -- Ne mondd ezt! Ne mondd ezt! Utasítsd vissza a csüggedést! Isten mindent meg tud tenni. Kösd magadat Istenhez! Júdás! Júdás! -- Hallgass! Hogy a többiek meg ne halljanak... -- Téged a többiek aggasztanak, és nem a te lelked? Nyomorúságos Júdás!... Jézus nem beszél többet. De továbbra is az apostol oldalán marad, míg az asszony, aki néhány méterrel elôtte megy, be nem lép egy házba, amely feltűnik az olajfa erdôben. Akkor Jézus azt mondja tanítványának: -- Én nem fogok aludni ezen az éjjelen. Imádkozom érted, és várlak téged... Isten beszél a szívedhez. És te hallgass rá... Itt maradok, ahol most vagyok, imádkozni. Hajnalig... Emlékezz rá! Júdás nem válaszol. Jézus azt mondja Anyjának: -- Itt maradok, hogy imádkozzam Júdásért, Anyám. Segítsd nekem te is! -- Segíteni foglak, Fiam. Talán újjászületik benne az akarat? -- Nem, Mama. De nekünk meg kell tennünk, mintha... Az, ég mindent meg tud tenni, Mama! -- Igen. És én még tudom áltatni magamat. Te nem, Fiam. Te tudod. Szent Fiam! De én mindig utánozni foglak. Hiába imádkoztak. Júdás nem követte Jézus tanácsát. (Lásd bôvebben: Jd 12,503-514.) (8-339) ======================================================================== Nem akarsz üdvözülni? Jézus Betániában van az apostolokkal. A Keriótit maga mellett akarja tartani, míg a többiek a városba mennek. Júdás azonban el akar illanni. Jézus észreveszi, és odakiált neki: -- Júdás! Várj rám! Beszélnem kell veled. Együtt mennek ki egy kis sétára. Jézus ismét tanácsolja Júdásnak, hogy menjen el valahova pihenni, de ne menjen Jeruzsálembe. -- Nem. Sokszor mondtam neked, hogy dobj ki engem. Nem akartad megtenni. Most én vagyok az, aki nem akarom. -- Nem akarod? Nem akarsz üdvözülni? Nem vagy irgalmas önmagadhoz? Sem anyádhoz? -- Azt kellene mondanod: ,,Nem irgalmazol rajtam?'' Ôszintébb lennél. -- Júdás, szerencsétlen barátom, magamért nem kérlek téged. Érted, érted kérlek. Nézd! Egyedül vagyunk. Én és te, egyedül. Te tudod, ki vagyok. Én tudom, ki vagy. Ez a kegyelem utolsó pillanata, amiben részesülünk, hogy meggátoljam pusztulásodat. Ó, ne vihogj oly sátáni módon, barátom! Ne nevess ki, mintha bolond lennék, mert azt mondom: ,,a te pusztulásodat'' és nem az enyémet. Az enyém nem pusztulás. A tied igen... Egyedül vagyunk: Én és te, és felettünk van Isten... Isten még nem gyűlöl téged. Isten segít ebben a végsô küzdelemben a Jó és a Rossz között, akik lelkedért viaskodnak. Fölöttünk van az ég, és minket figyel. Ez az ég hamarosan megtelik a szentekkel. Már ujjonganak, várakozási helyükön, mert érzik, hogy jön az öröm... Júdás, köztük van atyád... -- Egy bűnös volt. Nincs ott. -- Bűnös volt, de nem kárhozott el. Azért az ô számára is közeledik az öröm. Miért akarsz fájdalmat okozni neki örömében. -- Túljutott már a fájdalmon. Meghalt. -- Nem. Nem jutott túl a fájdalmon, látva, hogy te bűnös vagy, te... Ó! Ne húzd ki belôlem azt a szót! -- De igen! De igen! Mondd! Én már hónapok óta mondom magamnak! Én, a kárhozott! Tudom. Semmi sem tudja többé megváltoztatni. -- Minden! Júdás, én sírok. Azt akarod, hogy az Ember utolsó könnyei miatt nyögjél?... Júdás, kérlek erre! Gondold meg, barátom: az én imámra igent mond az ég, és te, és te... Hagyod, hogy hiába imádkozzam? Fontold meg, ki imádkozik elôtted: Izrael Messiása, az Atya Fia... Júdás, hallgass rám! Állj meg, amíg még megteheted!... -- Nem! Jézus kezeibe temeti arcát, és, a fűre borulva, csendesen sír. De sokat. Vállainak mozgása jelzi heves zokogását.. Júdás nézi Ôt, ott, lábainál, összetörve, sírva, az ô üdvösségére vágyakozva... és egy pillanatig részvéttel van iránta. Azt mondja, de most már nem az elôbbi, kemény, ördögi hangon: -- Nem mehetek... Szavamat adtam... Jézus felemeli szenvedô arcát, és félbeszakítja: -- Kinek? Kinek? Szegény embereknek! És te azért aggódsz, hogy elôttük becstelennek látszol? És nem adtad nekem magadat három éve? És egy maréknyi gonosztevô megjegyzéseire gondolsz, Isten ítéletére azonban nem? Ó, Atyám, de mit kell tennem, hogy felébresszem benne az akaratot a bűn elkerülésére? -- Ismét lehajtja vigasztalan, szenvedô fejét... Már a Getszemániban haláltusáját átélô, vezeklô Jézusra hasonlít. Júdás megszánja Ôt, és azt mondja: -- Maradok. Ne szenvedj így! Maradok... Segíts engem, hogy megmaradjak. Védj meg engem! -- Mindig! Mindig, csak te akard! Jöjj! Nincs az a bűn, amely iránt nem érzek részvétet, és amit nem bocsátok meg. Mondd: ,,Akarom'', és én üdvözítelek... Feláll, Júdás fejét kezei közé veszi. De ha Jézus könnyei Júdás fejére hullanak is, Júdás szája zárva marad. Nem mondja ki a kért szót. Még csak azt sem mondja: ,,Bocsánat!'', amikor Jézus azt suttogja neki: -- Érzed, hogy szeretlek! Meg kellene feddenem téged? Megcsókollak. Jogom lenne azt mondani neked: ,,Kérj bocsánatot Istenedtôl!'' De csak azt kérem tôled, hogy akard a bocsánatot. Oly beteg vagy! Nem lehet sokat kérni egy nagybetegtôl. Minden bűnöstôl, aki hozzám jött, teljes bűnbánatot kértem, hogy megbocsáthassak neki. Tôled, barátomtól, csak a bűnbánat akarását kérem, és utána... megteszem. Júdás hallgat. Jézus elengedi. Azt mondja neki: -- Maradj itt, legalább a szombat utáni napig! -- Maradok... Térjünk vissza a házba! Észreveszik távollétünket. Talán várnak rád az asszonyok. Ôk jobbak nálam, és nem szabad elhanyagolnod ôket, miattam. -- Nem emlékszel az eltévedt bárányról szóló példabeszédre? Te vagy az... Ôk, a nôtanítványok, a jó bárányok, akik be vannak zárva a karámba. Nem éri ôket veszély akkor sem, ha én egész napon át keresem a te lelkedet, hogy visszavigyem a karámba... -- Igen! Igen! Íme! Visszatérek a karámba! És bezárkózom Lázár könyvtárába, hogy olvassak. Nem akarom, hogy bármi is megzavarjon. Nem akarok senkit sem látni, semmit sem tudni. Így... nem fogsz mindig gyanakodni rám. És ha a nagytanács megtud valamit, a te kedveltjeid között kell keresned a kígyót. Isten veled! A fôkapun lépek be. Ne félj! Nem menekülök el. Jöhetsz, és megbizonyosodhatsz róla, amikor akarod -- és hátat fordítva, nagy léptekkel elmegy. Jézus a tiszta ég felé emeli kezét, szomorú arcát és lelkét, Atyjához, sóhajtva: -- Ó, Atyám! Vádolhatsz-e talán engem azzal, hogy elmulasztottam bármit is, ami alkalmas lett volna megváltására? Te tudod, hogy az ô lelkéért küzdök, nem pedig saját életemért, hogy meggátoljam az ô bűntényét... Atyám! Atyám! Kérlek téged! Siettesd a sötétség óráját, az Áldozat óráját, mert nagyon kegyetlen dolog számomra egy olyan lélek mellett élnem, aki nem akarja üdvösségét... A legnagyobb fájdalom! -- És Jézus leül, fejét térdére hajtja, amelyet karjaival átfog, és sír. Jézus hosszasan és csendesen sír. Utána abbahagyja a sírást. Felemeli fejét, és figyel... Kocsikerék és kolompok zaját hallja a fôút felôl. Utána megáll a kocsi. Jézus azt mondja: -- Menjünk! A nôtanítványok... Ôk hűségesek... Atyám, legyen, amint te akarod! Felajánlom neked áldozatul vágyamat, hogy Üdvözítôje és Barátja legyek. Meg van írva! Ô akarta azt. Igaz. Engedd meg azonban, Atyám, hogy folytassam munkámat érte addig, míg minden befejezôdik. És mostantól fogva azt mondom: Atyám, amikor majd imádkozom a bűnösökért, már minden közvetlen cselekedetre tehetetlen áldozatként, akkor fogadd el szenvedésemet, és végy erôt vele Júdás lelkén. Tudom, hogy amit kérek, azt az Igazságosság nem engedheti meg. De tôled jött az Irgalmasság és a Szeretet, és te szereted azokat, akik tôled jöttek, és egyek veled, a Hármas Egy Istennel. Szent és Áldott! Én magamat fogom adni szeretteimnek ételül és italul. Atyám, az én véremnek és testemnek egyikük kárhozatára kell válnia? Atyám, segíts engem! A bűnbánatnak egy csíráját abba a szívbe!... Atyám, miért távolodsz el tôlem? Már eltávolodsz Igédtôl, aki imádkozik? Atyám, itt az óra. Tudom. Legyen meg a te áldott akaratod! De hagyd meg még bennem a reményt, hogy megváltom ôt! Hagyd meg Fiadnak, Krisztusodnak, akiben a te kifürkészhetetlen határozatodból csökken ebben az órában a jövô biztos látása -- nem mondom, hogy ez kegyetlenség, mert ez a te kegyességednek jele irántam -- hagyd meg ezt a reményt! Ó, Atyám! Tudom. Tudtam attól fogva, hogy létezem. Tudtam attól fogva, amikor nemcsak mint az Ige, hanem mint Ember is, idejöttem a földre. Tudtam, mióta találkoztam a Templom emberével... Mindig tudtam... De most... Ó, Szent Atyám, a te nagy irgalmasságodból mindez csak egy rettenetes álomnak tűnik nekem, amit viselkedése keltett föl bennem, de ami nem elkerülhetetlen... és hogy én tudjak még remélni, még; mindig, mert végtelen az én szenvedésem, és végtelen lesz az Áldozat, és lehet, még számára is, valami... Ah! Lázálmaim vannak! Az Ember az, aki ezt akarja remélni! Az Isten, aki az Emberben van, az Emberré lett Isten nem áltathatja magát! Eltűnik a könnyű köd, amely egy pillanatra elrejtette elôlem a mélységet, a mélységet, amely már megnyílt, hogy befogadja azt, aki jobban szereti a Sötétséget, mint a Világosságot... Kegyesen elrejtetted azt elôlem! Most kegyesen megmutatod, hogy megerôsíts engem. Igen Atyám! Ezt is! Mindent! És az Irgalmasság leszek mindvégig, mert ez az én lényegem. Némán imádkozik még, keresztalakban kitárt karokkal, és szenvedô arccal, amely mindinkább megbékél, és magasztossá válik. Mintha egy belsô öröm fénye világítaná meg, jóllehet bezárt ajka nem mosolyog. Az Atyával egyesült lelkének öröme ez, amely átszüremlik a test fátylán, és eltörli a fájdalom jeleit az arcán. Arca természetfeletti szépségben ragyog. (8-402) ======================================================================== A megtestesült Sátán A betániai vacsora után, amely alatt Mária Magdolna ismét megkeni Jézust, Júdás felveszi köpenyét és kimegy a kertbe. Jézus utána siet, és megragadja karján: -- Hová mész, Júdás? Kérlek, maradj itt! -- Te, aki mindent tudsz, miért kérdezel engem? Szükséged van talán a kérdezésre, neked, aki olvasol az emberek szívében? Tudod, hogy barátaimhoz megyek. Nem engedted meg, hogy hozzájuk menjek. Ôk sürgetnek. Megyek. -- Barátaid! Elpusztítóid, ezt kell mondanod! Te hozzájuk mész. Igazi gyilkosaidhoz mész. Ne menj, Júdás! Ne menj! Te azért mész, hogy egy bűntényt kövess el... Júdás erre szemtelenül gyalázni kezdi Jézust. (Lásd E 3,98) Ezzel fejezi be: -- Áltattál és elárultál minket. Minket, akik érted mindent elhagytunk! Minket, akiket miattad gyűlölnek! Te vagy az oka pusztulásunknak... -- Elég! Menj! Menj! Nem sok óra telt el azóta, hogy azt mondtad nekem: ,,Segíts engem megmaradni! Védj meg!'' Megtettem. Mit segített? Mondj meg nekem még egy dolgot, és fontold meg, mielôtt válaszolsz! Ez teljesen a te akaratod? Ez, hogy a barátaidhoz menj, akiket többre becsülsz, mint engem? -- Igen. Ez. Nincs szükségem a megfontolásra, mert már jó ideje ez az egyetlen akaratom. -- Akkor menj! Isten nem kényszeríti az ember akaratát -- és Jézus megfordul, s lassan visszatér a házba. (8-461) * * * Júdás Kaifásnak a Jeruzsálem falain kívül lévô házába megy, ahol a nagytanács több tagja már várja ôt. (Lásd részletesen Jd 12,536-544) Megegyeznek vele, hogy harminc dénárt kap, ha kezükre adja Jézust. -- Harminc dénárt egy ember megöléséért, és ennek az Embernek a megöléséért? Ez egy közönséges bárány ára ezeken az ünnepeken! Bolondok vagytok! Nem mintha szükségem lenne a pénzre. Van bôven pénzem. Ne gondoljátok azért, hogy pénzzel vesztek rá engem erre. De ez túl kevés fizetség fájdalmamért, amit annak elárulása miatt érzek, aki mindig szeretett engem. -- De megmondtuk neked, mit fogunk tenni. Dicsôség, megtiszteltetés vár rád! Azt vártad tôle, és nem részesültél benne! De a bért a próféták leszögezték! Ó, egy formaság. Egy jelkép, és semmi más. -- De legalább háromszorozzátok meg az összeget! -- Nem. Így mondták a próféták. Így kell tenni! Ó, mi tudunk engedelmeskedni a prófétáknak! Nem hagyunk el egy betűt sem abból, amit ôk megírtak róla. Ha, ha, ha! Mi hűségesek vagyunk a sugalmazott szóhoz! Ha, ha, ha! -- és nevet a visszataszító csontváz: Kanania. És sokan kórusban nevetnek vele együtt, gyászosan, lealacsonyító módon, képmutató, ördögi vihogással. Kikísérik Júdást. Utána örvendezve térnek vissza a terembe. Csak két- három hang szólal meg. Azoké, akik nem annyira ördögiek: -- És most? Mit csinálunk Júdással, Simon fiával? Jól tudjuk, hogy nem teljesíthetjük neki tett ígéreteinket, kivéve a harminc dénárt!... Mit fog szólni, amikor majd látja, hogy becsaptuk? Nem okoztunk ezzel még nagyobb kárt? Nem fog elmenni a néphez, megmondani, mit tettünk? Tudjuk, hogy nem állhatatos gondolataiban. -- Ugyancsak tapasztalatlanok és ostobák vagytok, ha erre gondoltok, és ezért szomorkodtok! Már megállapodtunk, mit fogunk tenni Júdással. Más alkalommal határoztuk el ezt. Nem emlékeztek rá? És mi nem fogjuk megváltoztatni gondolkozásunkat. Miután minden befejezôdik Krisztussal, Júdás meg fog halni. Megmondtuk. (9-51) * * * Miközben Júdás elárulja Jézust, Ô Lázárral beszélget a betániai ház kertjében, közel ahhoz a helyhez, ahol Lázár sírja volt. Lásd részletesen: L 84-95. Többek közt ezt mondja neki: -- Lázár, rád akarok bízni egy igazságot. Senki, Anyámon és enyéim közül egyen kívül, nem tudja azt. Anyám, mert elôtte semmi sem ismeretlen. Egy, mert ô részt vesz ebben a dologban. A többinek nagyon sokszor megmondtam ezt a három év alatt, amelyben velem voltak. De szeretetük meggátolta ôket az igazság felfogásában. Nem tudtak mindent megérteni... És jó, hogy nem értették meg, különben azért, hogy meggátoljanak egy bűntényt, egy másikat követtek volna el. Hasztalan. Mert az, aminek meg kell történnie, meg fog történni, minden gyilkosság ellenére. De neked meg akarom mondani. -- Milyen bűntényrôl beszélsz? Milyen bűnténynek kell bekövetkeznie? Beszélj, Isten nevében! -- Lázár izgatott.... -- Lázár, barátom, tudod-e mi történik ebben a pillanatban, amelyben te mellettem vagy, hűséges barátként, aki voltál az elsô pillanattól kezdve, és akit semmiféle indítóok nem zavart meg? Egy ember, más emberekkel együtt, megegyezik a Bárány árában. Tudod-e, hogy hívják ezt a Bárányt? A neve: názáreti Jézus. -- Neeem! Igaz, vannak ellenségeid. De nem tud egy eladni téged. Ki? Ki az? -- Enyéim egyike. Azok egyike, akik leginkább csalatkoztak bennem, és aki belefáradt a várakozásba, és meg akar szabadulni attól, aki most már csak személyes veszélyt jelent számára.... -- Ah!... Nem lehet más, csak ô: az a férfi, aki mindig szennyfolt volt seregedben, aki csak az imént is megsértette nôvéremet. A kerióti Júdás az! -- Nem. A Sátán. Isten megtestesült bennem: Jézusban. A Sátán ôbenne, a kerióti Júdásban testesült meg. Egy napon, nagyon régen... itt, ebben a kertedben, megvigasztaltam valakit, aki sírt, és mentegettem egy sárba esett lelket. Azt mondtam, hogy a megszállás a Sátán fertôzése, aki beleoltja nedveit az emberbe, és átváltoztatja annak természetét. Azt mondtam, hogy az a lélek házasságkötése a Sátánnal és az állatiassággal. De a megszállás csekélység a megtestesüléshez hasonlítva. Az én szentjeim birtokolni fognak engem, és én birtokba veszem ôket. De Isten csak Jézus Krisztusban van úgy, mint az égben, mert én a Testté lett Isten vagyok. Csak egy isteni Megtestesülés létezik. Ugyanúgy a Sátán, Lucifer csak egyben, Isten Fiának gyilkosában testesült meg úgy, mint ahogy ô a birodalmában van. Ô, miközben én itt veled beszélek, a nagytanács elôtt van, és megölésemrôl tárgyal vele. De nem ô, a Sátán az. ... Jézus most megkéri Lázárt, hogy halála után gyűjtse majd össze Betániában az apostolokat. -- Mind elmenekülnek? -- Mind, Jánost kivéve. -- Mester, azt kéred tôlem, hogy fogadjam be Júdást? Tedd, hogy gyötrelmes halált haljak, de ezt ne kérd tôlem! Kezem már többször kardomon remegett, hogy megöljem a család gyalázatát. De nem tettem soha, mert nem vagyok erôszakos. Csak kísértést éreztem erre. De esküszöm neked, hogy ha ismét meglátom Júdást, úgy átvágom a torkát, mint egy bűnbakét! -- Soha többé nem fogod látni ôt. Esküszöm erre. -- Elmenekül? Nem számít. Azt mondtam: ,,Ha meglátom.'' Most azt mondom: ,,Én elérem, ha a világ végére megy is, és megölöm.'' -- Nem szabad ezt kívánnod! -- Ezt teszem! -- Nem fogod ezt tenni, mert ahol ô lesz, oda nem tudsz elmenni. -- A nagytanács keblében? A Szentek Szentjében? Ott is elérem, és megölöm. -- Nem lesz ott. -- Heródesnél? Megölnek engem is, de elôbb én ölöm meg ôt. -- A Sátánnál lesz. És te sose mész a Sátánhoz. De azonnal tégy le errôl a gyilkos gondolatodról, mert különben itt hagylak! -- Ó, ne!... De... Igen, érted... Ó, Mester! Mester! Mester! -- Igen. A te Mestered... Befogadod a tanítványokat, és megerôsíted ôket. Visszavezeted ôket a béke felé. Én vagyok a Béke. És utána is... Utána is segíteni fogod ôket. Betánia, mindig Betánia lesz, addig, míg a Gyűlölet át nem kutatja a szeretetnek ezt a tűzhelyét, azt gondolva, hogy kioltja annak lángját, pedig ahelyett inkább elterjeszti az egész világra, mindent lángra lobbantva. .... Én vagyok a Bárány, aki teljes öntudattal mondok ,,Isten veled''-et az életnek, az Anyának, a barátoknak, és aki elmegy feláldozójához, és azt mondja: ,,Íme, itt vagyok! ,, Én vagyok az ember Eledele. A Sátán olyan éhséget kelt, amelyet sose tud kielégíteni. Amelyet nem lehet kielégíteni. Az éhséget csak a táplálék elégíti ki, veszi el. És ez a táplálék: íme itt van. Íme, ember, a te kenyered. Íme a te borod. Vedd magadhoz húsvétodat, emberiség! Távozzék el tengered, amely vörös a sátáni lángoktól! Az én véremtôl megfestve, el fog távozni, és az emberi nem meg lesz ôrizve a pokoli tűztôl. El tud távozni. Az egek, az én vágyamtól nyomva, már kitárják kapuikat. Nézzétek, halottak lelkei! Nézzétek, élô emberek! Nézzétek, lelkek, akik a jövôben öltötök majd testet! Nézzétek, az ég angyalai! Nézzétek a pokol ördögei! Nézd, Atya, nézd, Vigasztaló! Az Áldozat mosolyog. Többé nem sír... Mindent megmondtam, barátom. Nem látlak többé téged halálom elôtt. Add nekem búcsúcsókodat! És ne kételkedjél! Azt mondják majd neked: ,,Bolond volt! Ördög volt! Hazug volt! Meghalt, miközben azt mondta, hogy az Élet volt.'' (9-30) ======================================================================== A Szörnyeteg Jézus a betániai ház kertjében felkészíti a tizenkét apostolt szenvedésére, de kéri ôket, ne mondják el az Anyának, amit most hallani fognak. Túlságosan szenvedne miatta. Emlékezteti ôket arra, hogy az elsô idôkben a Fiú ellen elkövetett cselekedetek csak a kezdetét képezték annak a láncnak, amellyel a halálba fogják vezetni az Emberfiát. Most már láthatják, milyen pontra tud eljutni az ember, aki átadja magát a Sátánnak. (Jézus teljes beszédét lásd: Jd 12,545-548.) ... Amikor megtudjátok majd, hogyan öltek meg, mondjátok csak: ,,Nem ez ölte meg. Hanem az, hogy legkedvesebbjei sem ismerték meg, és az emberiség nagy része visszautasította Ôt''... Azok, akik megölnek engem a fegyverekkel vagy akaratukkal vagy árulásukkal, hiába szeretnék majd mentegetni magukat, mondva: ,,Ô bűnös volt''. Egy ôszinte ember sem vádolhat engem bűnrôl. Ti tudnátok? A halál elôtt állunk. Én az elôtt állok. Még mások is... És most Zakariással azt mondom nektek, Jeruzsálem számára: ,,Íme, a Király, aki szelíden jön egy szamár hátán, szamárnak csikaján. Ô szegény'' (9,9) De szétszórja majd a hatalmasokat, akik elnyomják az embereket. Ô szelíd, mégis áldásra emelt karja legyôzi majd a Sátánt és a halált... Látjátok rajtam annak szomorúságát, aki látja, meddig tud eljutni a sátáni megszállottság az emberben... Kezeimet kiterjesztem majd, és megsebzik azokat, jóllehet porrá tudnám égetni ellenségeimet, és szét tudnám szórni ôket akaratomnak egyetlen cselekedetével!... Most megyek meghalni. Belépek a halál sötétségébe. A halálba, értitek? Hamarosan beteljesednek az elsô megjövendölt dolgok. A többieket megmondom majd nektek, mielôtt az ördög elválaszt minket egymástól. ... Kinek van olyan hiénaszíve, hogy karmaival belekap egy anya szívébe? Nekem, az ô Fiának? Egy embernek? Nem. Minden ember egy anyától született. És ösztönszerűleg, és erkölcsi megfontolásból nem tud kegyetlen lenni egy anyával szemben, mert a saját anyjára gondol. Tehát nem egy ember. Hát akkor ki? Egy ördög. De bántalmazni tudja e az ördög a Gyôztes Asszonyt? Ahhoz, hogy bántalmazhassa, meg kell érintenie. És a Sátán nem tudja elviselni Isten Rózsájának szűzi fényét. És akkor? Mit mondotok, ki az? Nem beszéltek? Akkor én megmondom nektek. A legravaszabb ördög egyesült a legromlottabb emberrel, és mint a vipera fogában a méreg, úgy van benne is a méreg, és megközelítheti az Asszonyt, hogy orvul megmarja. Átkozott a szörnyeteg, amely a Sátán és az ember keveréke! Megátkozom? Nem. A Megváltótól nem jön ez a szó. Azt mondom ennek a szörnyetegnek, amit Jeruzsálemnek, az Isten és a Sátán szörnyeteg városának mondtam: ,,Ó, ha ebben az órában, amelyben még részesülsz, Üdvözítôdhöz tudnál fordulni!'' Nincs nagyobb szeretet az enyémnél! És nincs nagyobb hatalom. Az Atya is beleegyezik, ha azt mondom: ,,Akarom!'' Én csak az irgalmasság szavait tudom mondani azoknak, akik elbuktak, és akik a mélységbôl felém tárják karjukat. A legnagyobb bűnös lelke: Üdvözítôd a halál küszöbérôl a te mélységed fölé hajlik, és hív téged, fogd meg az Ô kezét! Az én halálom nem lesz megakadályozva... De te... de te... üdvözülni fogsz, te, akit még szeretek, és a te barátod lelke nem remegne a borzalomtól, arra gondolva, hogy egy barát cselekedete által ismeri meg a halál borzalmát, és azét a halálét. Jézus elhallgat... lesújtottan... Az apostolok suttognak egymás között, és kérdezik egymástól: -- De kirôl beszél? Ki az? És Júdás szemtelenül megjegyzi: -- Biztosan a hamis farizeusok egyikérôl... Én Józsefre vagy Nikodémusra gondolok, vagy Kúzára és Mannaenre... Ô túlságosan bízott bennük! Láttátok, hogy tegnap sem voltak jelen!? Nincs bátorságuk a szembeszállásra... Jézus nem hallja. Elôre ment, és csatlakozott az Anyához, aki Máriával, Mártával és Zsuzsannával van. Nem hiányzik Kúza felesége, Johanna sem, az asszonyok csoportjából. (9-55) ======================================================================== A Sátán csatát veszt Az ünnepélyes jeruzsálemi bevonulás elôtt, Jézus a Jeruzsálemmel szemben lévô hegyoldalról nézi a várost, és sírni kezd. Péter és János odamennek, átölelik, és Péter megkérdezi: -- Mi okoz neked fájdalmat, Jézus? Mondd meg nekünk, akik szeretünk téged. Jézus is átöleli ôket, de továbbra is csendesen sír. Erre János kérdezi meg: -- Miért sírsz, Mesterem? Talán valaki közülünk fájdalmat okoz neked? Közben a többi apostol is odamegy, és szeretetteljesen körülvéve ôket, várja Jézus válaszát. -- Nem. Nem ti. Ti barátaim vagytok, és a barátság, amikor ôszinte, balzsam és mosoly, sose indít könnyekre. Szeretném, ha mindörökre barátaim maradnátok. Most is, amikor belépünk a romlottságba, amely erjedésben van, és amely megrontja azt, akinek nem erôs az akarata arra, hogy becsületes maradjon. -- Hová megyünk, Mester? Nem Jeruzsálembe? A tömeg már örömmel üdvözölt téged. Csalódást akarsz okozni neki? Talán Szamariába megyünk, valamilyen csodát tenni? Pont most, amikor már közel van a húsvét? -- kérdezik többen, egyszerre. Jézus csendet parancsolva, felemeli kezét, és utána jobbjával a városra mutat, széles mozdulattal, mint egy magvetôé. És azt mondja: -- Ez a romlottság! Bemegyünk Jeruzsálembe. Oda megyünk. És csak a Magasságbeli tudja, mennyire szeretném megszentelni, odavinni az égbôl jövô szentséget. Újraszentelni, ezt, amelynek a Szent Városnak kellene lennie. De semmit sem tudok tenni. Romlott, és romlott marad. És a szentség folyamai, amelyek az élô Templomból erednek, és amelyek még jobban fognak áradni azokig a napokig, amikor azt élettelenül hagyom, nem lesznek elégségesek megváltására. Szamaria és a pogány világ el fog jönni a Szenthez. A pogány szívek imádják majd Krisztust. De ez a nép, ez a város mindig ellensége marad, és gyűlölete beleviszi majd a legnagyobb bűnbe. Ennek el kell jönnie! De jaj azoknak, akik ennek a bűnténynek eszközei lesznek! Jaj!... Jézus erôsen nézi Júdást, aki szinte elôtte áll. -- Ez velünk sose fog elôfordulni. Mi a te apostolaid vagyunk, és hiszünk benned, készek vagyunk meghalni érted! -- hazudja Júdás szemérmetlenül, zavartalanul állva Jézus tekintetét. A többiek csatlakoznak hozzá tiltakozásukkal. Jézus mindnyájuknak válaszol, elkerülve, hogy közvetlenül válaszoljon Júdásnak: -- Adná az ég, hogy ilyenek legyetek! De még sok gyengeség van bennetek, és a kísértés, hasonlókká tehet titeket azokhoz, akik gyűlölnek engem. Imádkozzatok sokat, és nagyon ôrködjetek magatok fölött! A Sátán tudja, hogy hamarosan csatát veszt, és meg akarja bosszulni magát azzal, hogy elszakít titeket tôlem. Mindnyájunkat körülvesz. Engem, hogy meggátoljon az Atya akaratának teljesítésében és küldetésem betöltésében. Titeket, hogy szolgáivá tegyen. Ôrködjetek! Ezeken a falakon belül a Sátán meg fogja ragadni azokat, akik nem tudnak erôsek lenni. Azt, akinek számára átokká válik kiválasztottsága, mert emberi cél szolgálatába állítja azt. Én az ég Országa számára választottalak ki titeket, nem pedig e világ számára. Ne feledjétek el! És te, város, amely saját pusztulásodat akarod, és amely felett sírok, tudd meg, hogy Krisztusod imádkozik megmenekülésedért. Ó, ha legalább ebben az órában, ami még hátra van számodra, tudnál ahhoz jönni, aki békét adna neked! Legalább ebben az órában, amelyben a Szeretet benned jár, letennél a gyűlöletrôl, ami megvakít és elveszi eszedet, és kegyetlenné tesz önmagad és javad iránt! De eljön majd a nap, amikor visszaemlékezel erre az órára! Akkor túl késô lesz a sírásra és a bűnbánatra! A Szeretet elment, eltűnt utcáidról, és megmarad a gyűlölet, amit te elônyben részesítettél. A gyűlölet magad és fiaid iránt. Mert ha részed lesz abban, amit akartál, a gyűlölet gyűlölettel fizet. És akkor nem az erôs gyűlölete lesz a tehetetlen iránt. Hanem gyűlölet a gyűlölet ellen, és azért háború és halál. Szétrombolnak, és gyermekeid elesnek a fegyverek és az éhínség által, és akik megmaradnak, azok fogságba mennek, és megvetik ôket. Akkor kéred az irgalmasságot, de többé nem találod, mert nem akartad megismerni Üdvösségedet. Sírok, barátaim, mert emberi szívem van, és hazám pusztulása könnyeket csal szemembe. De igazságos, hogy bekövetkezzék ez, mivel a romlottság minden mértéket felülmúl ezek között a falak között, és levonja Isten büntetését. Jaj a polgároknak, akik okai hazájuk pusztulásának! Jaj azoknak, akiknek szenteknek kellene lenniük, hogy másokat is becsületességre tanítsanak, de ehelyett megszentségtelenítik a Házat, szolgálatukat és önmagukat! Jöjjetek! Semmit se tudok tenni. De tegyük meg, hogy a Világosság még egyszer ragyogjon a Sötétségben! (9-62) * * * Az ünnepélyes jeruzsálemi bevonulás estéjén Jézus és övéi az Olajfák- hegye kertjének békéjét élvezik. Jézus beszél hozzájuk, hogy kijózanítsa ôket diadalittasságukból. Lásd: E 3,88-92. A vége felé mondja: -- Mondom nektek: Nagyon sokan megbotlanak majd bennem, aki tartóoszlop vagyok az emberek számára, nem pedig csapda, és elesnek, mert megrészegültek a kevélységtôl, a bujaságtól, a fösvénységtôl, és körülveszi ôket bűneik hálója, megfogja ôket, és a Sátánéi lesznek. Vegyétek szívetekre ezeket a szavakat, pecsételjétek le a jövô tanítványai számára! Menjünk! A Szikla kiemelkedik. Egy újabb lépés elôre. A hegyre. Ragyognia kell a csúcson, mert Ô a Nap, a Fény, a Napkelet. És a Nap ragyog a hegycsúcsokon. A hegyen kell lennie, mert a Templomot az egész világnak látnia kell. És önmagamból építem, az én feláldozott testem élô Sziklájával. Összeragasztom részeit az izzadtságból és vérbôl készült malterral. Trónomon leszek, élô bíborba borítva, új koronával megkoronázva, és azok, akik távol vannak, hozzám jönnek, dolgozni fognak Templomomban és körülötte. Én vagyok az alap és a tetô. De körülötte mindinkább kiterjed a lakhely. És én magam munkálkodom mesterembereimmel a köveken. Amint én az Atyától, a Szeretettôl vagyok, úgy munkálom meg azokat... És egyetlen nap alatt megszűnik a gonoszság a földön. Az örök Pap szikláján hét szem lesz, hogy lássa Istent, és hét forrás ered belôle, hogy legyôzze a Sátán tüzét. A Sátánét... Júdás, menjünk! És emlékezzetek arra, hogy kevés az idô, és csütörtök este át kell adni a Bárányt. (9-78) ======================================================================== Ördögnek mondott! Nagykedd estéjén az apostolok kérdezgetik Jézust, mikor lesz diadalmas visszatérése, amit elôzôleg említett nekik. -- Ó, én tudom annak óráját! -- sír János. -- Én tudom. A te halálod és feltámadásod után lesz!... -- és átöleli Jézust. -- És sírsz, ha feltámad? -- gúnyolódik vele a Kerióti. -- Sírok, mert elôbb meg kell halnia. Ne vess meg engem, te ördög! Én megértem. És nem tudok arra az órára gondolni! -- Mester! Ördögnek mondott engem! Vétkezett társa ellen! -- Júdás: tudod, hogy nem érdemelted meg? Akkor ne fogd fel az ô hibájának! Engem is ördögnek neveztek, és fognak még nevezni ezután is.... (9-117) * * * Jézus folytatja beszédét, s közben ezt mondja: -- A Szent Atya, aki az enyém és a tietek, mindeddig kezének árnyéka alatt ôrzött engem, mert még nem jött el a Kiengesztelés órája. Most elenged engem. A kiválasztott nyíl, az ô isteni tegezének nyila, miután megsebzett, hogy gyógyítson, megsebezte az embereket, hogy megnyissa a szíveket Isten szava és világossága elôtt, most gyorsan és biztosan repül, hogy megsebezze a Második Személyt, a Kiengesztelôt, az Engedelmest, minden engedetlen Ádámért... És mint az eltalált katona, én elesek, azt mondva sokaknak: ,,Hiába fáradoztam, értelmetlenül, anélkül, hogy valamit is elértem volna. Felemésztettem erôimet semmiért.'' De nem! Nem, az Örök Úrra, aki soha se tesz semmit sem cél nélkül! Hátra, Sátán, aki el akarsz csüggeszteni, és engedetlenné akarsz tenni engem! Az én szolgálatom kezdetén és végén eljöttél és eljössz. Mégis, íme, én kiállok a küzdelemre. (És valóban feláll) És megmérkôzöm veled. És, megesküszöm magamra: le foglak gyôzni téged! Nem kevélység ezt mondani. Ez az igazság. Az Emberfiát, testében legyôzi az ember, a nyomorúságos féreg, aki megmar, és rothadó szennyébôl mérget lövell. De az Isten Fiát, a kimondhatatlan Háromság Második Személyét nem gyôzi le a Sátán. Te a Gyűlölet vagy. És hatalmas vagy gyűlöletedben és kísértésedben. De velem lesz egy erô, amelyet te nem tudsz sem elérni, sem megakadályozni, az elérhetetlen számodra. A Szeretet van velem! Tudom, hogy ismeretlen gyötrelem vár rám. Nem az, amirôl holnap fogok beszélni nektek, hogy megtudjátok, semmi sem ismeretlen számomra abból, ami körülöttem vagy a ti szívetekben történik. Hanem más gyötrelem... Az, amit nem a lándzsák és a dorongok, nem a kigúnyolás és az Emberfiára mért ütések okoznak, hanem amely magától Istentôl jön, és amelynek kegyetlenségét csak kevesen ismerik majd meg, és amelyet még kevesebben tartanak lehetségesnek. De abban a gyötrelemben, amelyben ketten okozzák a legtöbb kínt: Isten, távollétével, és te, ördög, jelenléteddel, a Szeretet az Áldozattal lesz. Az Áldozatban élô Szeretet mérsékelni fogja a megkínzott nagy szomját és felmérhetetlen keserűségét. Az lesz az Ô fô ereje a megpróbáltatásnak való ellenállásban. Az isteni Vigasztaló Szeretete, aki már csapdossa aranyos szárnyát, hogy leszálljon, és letörölje verejtékemet, és összegyűjtse az angyalok minden könnyét az égi kehelybe, és belekeverje abba az általam megváltottak nevének mézét, azokét, akik szeretnek engem, készíti számomra ezt az enyhítô italt. És le leszel gyôzve, ördög! Egy napon, kimenve egy megszállottból, azt mondtad nekem: ,,Várlak, hogy legyôzzelek, amikor egy vérzô húscafat leszel.'' De én azt válaszolom neked: ,,Nem fogsz legyôzni! Én gyôzök! Az én fáradozásom szent volt, ügyem Atyámnál van. Ô megvédi Fia művét, és nem engedi meg, hogy lelkem eltérjen.'' Atyám, mondom neked, mondom neked most, annak a félelmetes órának számára: ,,Kezedbe ajánlom lelkemet!'' János, ne hagyj el... Ti, menjetek! Az Úr békéje legyen ott, ahol nem a Sátán a vendég! Isten veletek! (9-119) ======================================================================== Távozzatok! Átkozottak! Nagyszerda estéjén Jézus leül az Olajfák-hegyének oldalán, a jeruzsálemi Templommal szemben, és válaszol kérdéseikre a Templom pusztulásának és a világ végének idejét illetôleg. Ez után mondja el a rablóról és az éber szolgáról szóló példabeszédet. (P 12,478-479) Ennek végén mondja: -- Elveszi tôle állását és pénzét, és oda veti ki, ahová az igazságosság megköveteli. És ott marad. Így történik a megátalkodott bűnössel, aki nem gondol arra, milyen közel lehet a halál és az ítélet, és örvendezik a visszaélésekben, azt mondva: ,,Utána majd megbánom''. Bizony, mondom nektek, nem lesz ideje arra, és elítélik, hogy örökké a rettenetes gyötrelmek helyén legyen, ahol csak káromkodás és sírás hallatszik, és ahol gyötrôdik. És nem jön ki onnan, csak az utolsó ítéletre, amikor felveszi feltámadt testét, hogy olyan teljesen álljon a végsô ítélet elé, amily teljesen vétkezett földi életének idejében, testével és lelkével jelenik meg majd a Bíró Jézus elôtt, akit nem akart Üdvözítôjeként. Most következik az Utolsó Ítélet leírása, amelynek második felében Jézus ezt mondja: -- Utána odafordul azokhoz, akik balján lesznek, és azt mondja majd szigorú arccal, tüzes nyilaktól lángoló tekintettel és Isten haragjától mennydörgô hangon a kárhozottaknak: ,,Távozzatok! Távozzatok tôlem, átkozottak, az örök tűzre, amelyet Isten haragja az ördögöknek, a sötétség angyalainak és azoknak készített, akik rájuk hallgattak, az ô hármas és szennyes mohó vágyuk hangjára. ... Ellenvetésükre azt válaszolja nekik: -- Igaz. Nem ismertetek engem. Mert nem léteztetek, amikor én a földön voltam. De megismertétek szavaimat, és voltak szegények köztetek, éhezôk, szomjazók, ruhátlanok, betegek és bebörtönözöttek. Miért nem tettétek meg velük azt, amit talán megtettetek volna velem?... Menjetek és égjetek önzésetekben! Menjetek, és kápráztasson el titeket a sötétség és a fagy, mert sötétek és fagyosak voltatok, jóllehet tudtátok, hol van a Világosság és a Szeretet Tüze.'' És azok mennek az örök büntetésre, míg az igazak belépnek az örök életbe. (9-159) * * * Utána apostolai számára Jézus részletesen leírja szenvedését. Lásd: J 77-84. Az apostolokat nagyon megrendítik szavai. A kerióti Júdás hátborzongató, ördögi látvány. Egy elkárhozottnak látszik, aki végre felfogja, mit tett. Szája kinyitva, mintha kiáltani akarna, de beléje fullad a hang. Szemei tágra nyílva, ôrült félelmet tükröznek. Arca hamuszínű, haja borzas, mert izzadt, hideg kezével idônként összekuszálja. Úgy néz ki, mintha közel lenne az ájuláshoz. Máté szomorú arccal felfelé néz, segítséget kérve kínjában. Meglátja Júdást, és megkérdezi: -- Júdás! Rosszul vagy?... Mester, Júdás szenved! -- Én is -- mondja Krisztus. -- De békében szenvedek. Váljatok lelkekké, hogy el tudjátok viselni azt az órát. Az, aki ,,test,'' nem tudja elviselni anélkül, hogy meg ne ôrülne... Jézus folytatja szenvedésének leírását, idézve Dávidot és Izajást. Hozzáteszi: -- Csalódnak azok, akik azt gondolják, hogy segítettek önmagukon és Izraelen. És így azok is, akik erôsebbeknek gondolják magukat Istennél. És így azok, akik azt gondolják, hogy nem tartoznak számadással ezért a bűnért, pusztán azért, mert én szívesen megengedtem, hogy megöljenek. Én teljesítem szent feladatomat, tökéletesen engedelmeskedve az Atyának. De ez nem zárja ki az ô engedelmességüket a Sátánnak és az ô gonosztettüket. A te Megváltódat feláldozták, mert ezt akartad, ó Föld!... Tovább folytatja, majd ezzel zárja le szavait: -- Befejeztem. Nincs más mondanivalóm. Mindent megmondtam nektek, amit a messiási jövendölésekrôl mondani akartam. A születéstôl a halálig mindent bemutattak, hogy felismerjetek engem, és ne kételkedjetek. És nincs mentség bűnötökre. Utána Jézus, kibôvítve, elmondja a Miatyánkot. Az utolsó kérésnél ezt mondja: -- Ne vígy minket kísértésbe. Ó, ha te akarod, eltávolíthatod az ördögöt! Ô kísért azzal, hogy felizgatja a testet, az értelmet, a szívet. Ô a Csábító. Távolítsd el ôt, Atyám! A te fôangyalod, javunkra! Űzze el azt, aki csábít minket a halál megszületése óta!... Ó, Szent Atyám, irgalmazz gyermekeidnek! Szabadíts meg minket, szabadíts meg minket a gonosztól! Te megteheted. Mi itt sírunk... (9-163) ======================================================================== Ez az ördögök órája Az utolsó vacsorán Péter megjegyzi: -- Mi kitartottunk mindvégig. -- Azt gondolod, Péter? Mondom neked, hogy még csak most jön a megpróbáltatás órája. Simon, Simon, Jónás fia, íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. Én imádkoztam érted, hogy ne inogjék meg a hited. Te, amikor majd magadba szállsz, megerôsíted testvéreidet. -- Tudom, hogy bűnös vagyok. De hűséges leszek hozzád mindhalálig. Ezt a bűnt nem követem el. Sose fogom elkövetni! -- Ne légy kevély, Péterem! Ez az óra végtelenül sok dolgot megváltoztat majd. Amik elôbb így voltak, akkor másképp lesznek. Mennyi minden!... Ezek új szükségleteket idéznek elô és hoznak be. Tudjátok, mindig mondtam nektek, akkor is, amikor távoli helyeket jártunk be a banditák között: ,,Ne féljetek! Semmi bajotok sem esik, mert az Úr angyalai velünk varnak. Ne aggódjatok semmi miatt sem!'' Emlékeztek arra, amikor azt mondtam nektek: ,,Ne aggódjatok azért, mit esztek, mibe öltöztök. atyátok tudja, mire van szükségetek''? Azt is mondtam: ,,Az ember sokkal többet ér egy verébnél és a virágnál, amely ma zöldell, holnapra elszárad. Az Atya mégis gondoskodik a virágról és a madárról. Kételkedhettek-e akkor abban, hogy rólatok is gondoskodik?'' Ugyancsak mondottam: ,,Ne legyen se erszényetek, se bototok''. Mert a szeretetre és bizalomra tanítottalak titeket. De most... Most többé nem ez az idô járja. Most azt mondom nektek: ,,Hiányzott-e valami nektek mindeddig? Bántottak-e titeket valaha?'' -- Semmi, Mester. És csak téged bántottak. -- Akkor látjátok, hogy igazat mondok. De most Uruk visszahívta minden angyalát. Ez az ördögök órája... Az Úr angyalai eltakarják, befödik szemüket arany szárnyukkal, és keseregnek, hogy nincs haragos színű szárnyuk, mert ez a küzdelem órája, a kegyetlen, szentségtörô küzdelemé... Ezen az estén nincsenek angyalok a földön. Isten trónja körül vannak, hogy énekükkel elnyomják az istengyilkos világ káromlásait és az Ártatlan sírását. És mi egyedül vagyunk... Én és ti: egyedül. És az ördögök ennek az órának az urai. Azért most úgy jelenünk meg, mint szegény emberek, akik kételkednek, és nem szeretnek. Most, akinek erszénye van, vegyen magához egy tarisznyát is, akinek nincs kardja, adja el köntösét, és vegyen rajta egyet. Mert az Írás ezt is mondja rólam, és be kell teljesednie: ,,A gonoszok közé számították''. Igazában, minden, ami rám vonatkozik, véget ér. (UV 13-14) * * * A lábmosás közben Jézus ezt mondja Péternek: -- Aki megfürdött, mint te, annak csak arra van szüksége, hogy megmossa lábát, mert már teljesen tiszta. A lábak... Az ember lábával megy a piszokban. És ez csekélység lenne, mert mondtam nektek, hogy nem az szennyezi be az embert, ami bemegy és kimegy az étellel, és nem az, ami az úton a lábához tapad, fertôzi meg ôt. Hanem az, ami szívébe jut, és ott érlelôdik, és onnan kimegy, az fertôzi meg cselekedeteit és tagjait. És a tisztátalan lelkű ember lába beleviszi ôt a dôzsölésbe, a fajtalankodásba, a tilos ügyletekbe, a bűntényekbe... Azért a test tagjai közül ennek van nagy szüksége a megtisztulásra... a szemmel, a szájjal együtt... Ó! Ember! Ember! Aki egykor tökéletes teremtmény voltál: a kezdetben! És utána a Csábító annyira megrontott! Nem volt benned rosszindulat, ó ember, nem volt benned bűn!... És most? Telve vagy rosszindulattal és bűnnel, és nincs olyan részed, amely ne vétkezne! (UV 17) * * * A lábmosás után Jézus azt mondja: -- Nem lesztek mindnyájan boldogok. Én ismerlek titeket. Tudom, kit választottam. Nem beszélek azonos módon mindnyájatokról. De amit mondok, az igaz. Más részrôl, be kell teljesednie annak, amit megírtak rólam: ,,Az, aki kenyeret eszik velem, sarkát emelte ellenem''. Mindezt megmondom nektek, mielôtt megtörténne, hogy ne kételkedjetek bennem. Amikor minden megtörténik, még jobban hiszitek majd, hogy ki vagyok én. (UV 20) * * * Amikor Júdás eltávozik, János, Jézus ölébe hajtva fejét, mormolja: -- Sátán! -- Csak Jézus hallja, és felsóhajt. (UV 24) ======================================================================== A Sátán ravaszsága Júdás eltávozása után átrendezik a kereveteket, és U alakban helyezik el. Jézus a középen ül. Jézus megint figyelmezteti Pétert, aki erôsködik, hogy a halálba is kész követni Ôt. -- Életedet adod értem? Most? Most nem. Igazában, ó, igazán mondom neked, mielôtt a kakas kukorékolna, háromszor tagadsz meg engem. Most még csak az elsô ôrség ideje van. Utána jön a második... és utána a harmadik. Mielôtt a kakas kukorékolna, háromszor megtagadod Uradat. -- Lehetetlen, Mester! Mindent elhiszek, amit mondasz, de ezt nem! Biztos vagyok magamban! -- Most, mostanáig biztos vagy. De csak azért, mert még velem vagy. Isten veled van. A Megtestesült Istent hamarosan elfogják, és többé nem lesz veletek. És a Sátán, miután már elnehezített titeket -- a te biztonságérzeted a Sátán ravaszsága, ballaszt, hogy elnehezítsen téged -- megfélemlít titeket. Azt sugallja nektek: ,,Nincs Isten! Én vagyok.'' És miután, bármennyire is eltompít titeket a félelem, még gondolkodtok, felfogjátok, hogy amikor a Sátán az úr, meghalt a Jó, és a Rossz működik, le van verve a lélek, és diadalmaskodik az emberi gyengeség. Akkor olyanok lesztek, mint a vezér nélküli katonák, akiknek nyomában van az ellenség, és a legyôzöttek félelme meghajtja gerinceteket a gyôztes elôtt, és azért, hogy ne öljenek meg titeket, megtagadjátok elesett hôsötöket. De én imádkozom értetek. Szívetekben ne zavarodjatok meg! Higgyetek az Istenben! És higgyetek bennem is! Minden látszat ellenére, higgyetek bennem! Higgyél irgalmasságomban és az Atyáéban. Higgyen az, aki helyén marad, s az is, aki elfut. Az is, aki hallgat, ugyanúgy, mint az, aki kinyitja száját, és azt mondja: ,,Nem ismerem Ôt''. Hasonlóképpen, higgyetek bocsánatomban! És higgyétek, hogy bármit tesztek is a jövôben, a Jót, tanításomat illetôleg Egyházamban, egyformán helyet kaptok az égben! (UV 28-29) Szeretettel kérem majd az Atyát, és Ô más Vigasztalót ad nektek, aki mindig veletek marad. Egyet, akivel a Sátán és a világ nem tud kegyetlenül elbánni, az Igazság Lelkét, akit a világ nem tud befogadni, és nem tud megölni, mert nem látja, és nem ismeri. Kineveti majd. De Ô annyira fenséges, hogy nem árthat neki a megvetés. Ugyanakkor minden mértéket meghaladó módon irgalmas, és mindig azzal lesz, aki szereti Ôt, még akkor is, ha szegény vagy gyenge az illetô. Ti ismeritek Ôt, mert már veletek lakik, és hamarosan bennetek lesz.... Önmagamat közlöm veletek, békém szellemét, úgy, amint közöltem veletek Testemet és Véremet, hogy erôtök legyen a hamarosan bekövetkezô ütközetben. A Sátán és a világ, háborút indítanak Jézusotok ellen. Ez az ô órájuk. Legyen bennetek a béke, az én Szellemem, aki a béke Szelleme, mert én vagyok a béke Királya. Készen áll ennek a világnak a fejedelme, hogy eljöjjön az, akihez nekem semmi közöm. És ha nem lenne ez a megváltás célja, semmi hatalma sem lenne felettem. ... Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket... Ne mondjátok: ,,És akkor, ha te választottál ki minket, miért választottál ki egy árulót? Ha mindent tudsz, miért tetted ezt?'' Ne kérdezzétek azt sem, ki az. Nem ember. A Sátán. Megmondtam hűséges barátomnak, és megengedtem, hogy szeretett fiam megmondja. A Sátán. Ha a Sátán, Istennek örök majmolója nem testesült volna meg egy halandó testben, ez a megszállott nem tudott volna elmenekülni jézusi hatalmam elôl. Azt mondtam: ,,megszállott''. Nem! Sokkal több: megsemmisült a Sátánban! -- Te, aki kiűzted az ördögöket, miért nem szabadítottad meg ôt? -- kérdi Jakab, Alfeus fia. -- Azért kérded, mert attól félsz, hogy te vagy az? Ne félj attól! -- Akkor én? -- Én? -- Én? -- Hallgassatok! Nem mondom meg a nevét. Irgalmasságot gyakorlok, és ti tegyetek hasonlóképpen! -- De miért nem gyôzted le? Nem bírtad legyôzni? -- Legyôzhettem volna. De ahhoz, hogy meggátoljam a Sátánt abban, hogy megtestesüljön abból a célból, hogy megöljön engem, ki kellett volna irtanom az egész emberi nemet a megváltás elôtt. Akkor kit váltottam volna meg? Péter attól fél, hogy ô lesz az áruló. Jézus megnyugtatja: -- Nem te vagy. -- Akkor ki? -- Hát a kerióti Júdás! Még mindig nem érted? -- kiáltja Tádé, aki többé nem tudja visszatartani magát. -- Miért nem mondtad meg ezt elôbb? Miért? -- kiáltja Péter. -- Csend! A Sátán. Nincs más neve. Hová mégy, Péter? -- Megkeresem ôt. -- Tedd le azonnal azt a köpenyt és azt a fegyvert! Vagy ki kell dobnom téged, s el kell, hogy átkozzalak? -- Nem, Nem! Ó! Uram! De én... de én... Talán megôrültem? Ó! Ó! -- Péter Jézus lába elé veti magát, és sír. -- Megparancsolom nektek, hogy szeressétek egymást! És bocsássatok meg! Megértettétek? Ha a világban gyűlölet van is, bennetek csak szeretet legyen! Mindenki iránt. Mily sok árulóval találkoztok majd utatokon! De nem szabad gyűlölnötök ôket, és nem szabad rosszal viszonozni a rosszat. Különben az Atya is gyűlölni fog titeket. Engem tielôttetek gyűlöltek és árultak el. Mégis, látjátok: én nem gyűlölök. A világ nem képes szeretni azt, aki nem olyan, mint ô. Azért nem szeret titeket. Ha az övéi lennétek, szeretne titeket, de ti nem a világból valók vagytok, mert én kivettelek titeket a világ közepébôl. És ezért gyűlölnek titeket. * * * Jézus további szavaira az apostolok megvallják hitüket Jézusban: -- Te valóban Istentôl jöttél! -- Most hisztek? Az utolsó órában. Három éven keresztül beszéltem hozzátok! De már működik bennetek a Kenyér, amely Isten és a Bor, amely Vér, s nem embertôl jött, és megadja nektek a megistenülés elsô jeleit. Isteniekké lesztek, ha kitartotok szeretetemben és az enyéim maradtok. Nem úgy, amint a Sátán mondta Ádámnak és Évának, hanem amint én mondom nektek. Ez a Jó és az Élet fájának igazi gyümölcse. Aki ebbôl eszik, abban a Gonosz vereséget szenved, és meghal a Halál. (UV 31-38) ======================================================================== A Sátán ködében Az utolsó vacsora után Jézus, Simon és János társaságában a Getszemáni-kertbe megy. A többi apostol kissé lemaradva követi ôket. Simon vigasztalni próbálja Jézust, aki azt mondja: -- Lesznek, akik sírnak és szenvednek az én szenvedéseim miatt, de nem tudják felmérni ezt a lelki gyötrelmemet, amely, higgyétek el ti, kik hallgattok engem, a legkegyetlenebb lesz... Beszélj azért, Simon, vezess engem barátságod ösvényén, mert én szegény vak vagyok, aki rémeket lát, nem a valóságot... János hozzásimul, és megkérdi: -- Mit? Nem látod többé a te Jánosodat? -- Látlak, de rémek kelnek fel a Sátán ködében. Nyomasztó és fájdalmas látomások. Ezen az estén mindnyájunkat beburkol ez a mérges, pokoli kigôzölgés. Engem gyávává, engedetlenné akar tenni, és fájdalmat akar nekem okozni. Tibennetek kiábrándulást és félelmet akar kelteni. Másokban, akik se nem félénkek, se nem bűnösök, fel akarja ébreszteni a hajlamot a bűntettekre és a félénkségre. Azokban pedig, akik már a Sátánéi, természetellenes elfajulást okoz. Azért mondom ezt, mert az ô gonoszságuk felülmúlja majd azt, amire az ember önmagától képes, és eléri a tökéleteset, amely felülmúl minden embert. Beszélj Simon! -- Igen. Kedd óta nem tettünk mást, mint mentünk, hogy megtudjunk, megelôzzünk, segítséget keressünk. -- És mit tudtatok tenni? -- Semmit. Vagy ugyancsak keveset. -- És a kevés '''semmivé'' lesz, amikor a félelem megbénítja a szíveket. -- Még Lázárra is megharagudtam... Elôször történt ez meg velem... Rákiáltottam, mert tétlennek tűnt nekem... Ô meg tudná tenni. A helytartó barátja. És mindig Teofil fia! De Lázár visszavetette minden ajánlatomat. Ezt kiáltottam feléje, amikor elhagytam: ,,Azt hiszem te vagy az a barát, akirôl a Mester beszélt. Irtózom tôled!'' És nem akartam többé visszatérni hozzá... De ma reggel ô hívott engem, és azt mondta: ,,Képes vagy még azt gondolni, hogy én vagyok az Ô árulója?'' Én már meglátogattam Gamálielt, Józsefet és Kúzát és Nikodémust és Mannaent, és végül testvéredet, Józsefet.., és többé nem tudtam ezt hinni. Azt mondtam neki: ,,Bocsáss meg, Lázár! De úgy érzem, hogy eszem megzavarodott, jobban, mint amikor én voltam egy elítélt.'' És így van, Mester. Többé nem magam vagyok... De miért mosolyogsz? -- Mert megerôsíted, amit az elôbb mondtam neked. A Sátán köde körülvesz, és megzavar. (Jsz 20) * * * Amikor megérkeznek a kertbe, mindnyájan egyesülnek egy csoportban. -- Most szétválunk. Én felmegyek a magasba, imádkozni. Magammal viszem Pétert, Jánost és Jakabot. Ti maradjatok itt! Ha a Sátán fölétek kerekedne, hívjatok! És ne féljetek! Nektek egy hajszálatok sem fog meggörbülni. Imádkozzatok értem!... Odamegy egy nagy sziklához, amely mögött egy kérdôjel alakjában csavarodó olajfa áll. Ott megáll. Nem néz a városra, amely lent látszik, egészen fehéren a holdfényben. Hátat fordít neki, és keresztalakban kiterjesztett karokkal imádkozik, égre emelt tekintettel. Hosszasan és buzgón imádkozik. Idônként felsóhajt, és néha meg lehet érteni imájából néhány szót. Atyjával beszélget. -- Te mondod... Fiad vagyok... Mindent, de segíts... Elérkezett az óra... Nem maradok tovább a földön... Fiadnak nincs többé szüksége a segítségre... Tedd, hogy az Ember kielégítsen téged, mint Megváltó, engedelmesen... Amit te akarsz... Kérlek, könyörülj rajtuk... Üdvözítem ôket? Ezt kérem tôled. Így akarom megmenteni a világtól, a testtôl, az ördögtôl... Kérhetek még valamit? Igazságos kérés, Atyám. Nem számomra. Az ember számára, akit te teremtettél, és aki még lelkét is besározza. Én belevetem ezt a sarat szenvedésembe és vérembe, hogy számodra szívesen látott, romlatlan dologgá változtassam... És ez van mindenütt. Ezen az estén ez az úr. A királyi palotákban és a házakban. A katonaságnál és a Templomban... Most nyugodt a város, de holnap pokollá válik... Jézus megfordul, a sziklára támaszkodik. Keresztbe teszi kezét. Jeruzsálemet nézi. Tekintete mind szomorúbbá válik. Azt mormolja: -- Olyannak látszik, mint a hó... de egy bűnhalmaz az egész. Ebben is hányat meggyógyítottam! Mennyit beszéltem!... Hol vannak azok, akik hűségeseknek látszottak? Lehajtja fejét, és erôsen nézi a földet, amelyet rövid fű borít, és amely ragyog a harmattól. Sír, s könnyei csillognak, amint a földre hullanak. (Jsz 25-26) * * * Kétszer odamegy a három alvó apostolhoz, majd visszatér imájához. Eközben mondja: -- Ne az én, hanem a te akaratod történjék! Így marad egy ideig, térdelve. Utána fojtott hangon felkiált, és megzavarodott arccal föláll. De csak egy pillanatra, mert a földre zuhan, arccal a föld felé, és úgy marad. Egy emberroncs, akire ránehezedik az egész világ bűne, akit teljesen lever az Atya igazságossága, akire leszáll a sötétség, a hamu, a keserűség, az a félelmetes, rettenetes, legrettenetesebb dolog, annak érzete, hogy Isten elhagyta, miközben a Sátán gyötri... Ez a lélek fulladása, élve eltemetése ebben a börtönben, ami a világ, amikor többé nem képes érezni, hogy valami összeköti Ôt Istennel. Úgy érzi, hogy meg van láncolva, szája be van kötve, saját imái megkövezik, mert visszahullanak rá a bezárt égbôl, hegyes élükkel, tüzesen. ,,Isten árvájának'' érzi magát, elkárhozottnak, akit Isten elvetett. Ez a pokol! Jézus, valódi haláltusában, hörögve sóhajtozik: -- Semmit!... Semmit!... El!... Az Atya akarata! Az! Egyedül az!... A te akaratod, Atyám. A tied, nem az enyém. Hasztalan! Csak egy Úr létezik: a Legszentebb Isten. Egy Törvény: az engedelmesség. Egy szeretet: a megváltás... Nem. Nincs többé Anyám. Nincs többé életem. Nincs többé Istenségem. Nincs többé küldetésem. Hasztalan kísértesz, ördög, az Anyával, az élettel, Istenségemmel, küldetésemmel. Anyám az Emberiség, és szeretem annyira, hogy meghalok érte. Az életet visszaadom annak, akitôl kaptam, és aki kéri tôlem, minden élôlény Legfelsôbb Atyjának. Megerôsítem: az Istenség képes erre az engesztelésre. Küldetésemet befejezem halálommal. Nincs többé semmim. Csak az, hogy megtegyem Uramnak, Istenemnek az akaratát. Távozz Sátán! Azt mondtam elôször és másodszor. Ismét azt mondom, harmadszor is: ,,Atyám, ha lehetséges, múljék el tôlem ez a kehely. De ne az én, hanem a te akaratod teljesüljön!'' Távozz Sátán, én Istené vagyok! Utána nem beszél többet, csak ennyit: ,,Isten! Isten! Isten!'' Ezt kiáltja minden szívverésnél, minden kicsorduló vércseppnél. Vállán sötétté válik a ruha, amint a vér átitatja. ... Az angyali megerôsítés után letörli a vért arcáról és kezérôl, és az alvó három apostolhoz megy. -- Keljetek fel! Miközben a Sátán jön, mutassátok meg az aludni nem tudónak és fiainak, hogy Isten fiai nem alszanak! (Jsz 28-31) ======================================================================== A Sátán órája Az elfogatására jött csôcseléknek Jézus azt mondja: -- Tegyétek vissza kardotokat és a botokat! Én veletek megyek. Nem vagyok rabló. Mindig köztetek voltam. Miért nem fogtatok el akkor? De ez a ti órátok és a Sátáné... Az apostolok elmenekülése után Jézust megkötözik csuklóinál és még derekán is, mintha veszélyes ôrült lenne. A kötelek végét ördögtôl megszállott és gyűlölettôl részeg alakok tartják. (Jsz 33) Kaifás elôtt, többek között, így vádolják: -- Azt mondta, hogy ô le akarja rombolni a Templomot, hogy felépítse azt három nap alatt az ördögök segítségével. ... (Jsz 42) Amikor Pilátus kijelenti: -- Én semmi bűnt sem találok benne. És szabadon bocsátom. -- Feszítsd meg Ôt! Feszítsd meg Ôt! Halál reá! Te a bűnösök védôje vagy! Pogány! Te is Sátán vagy! (Jsz 53) Pilátust jellemezve Jézus ezt mondja: -- Pilátus, székén ülve, vizsgál engem, mert talány vagyok számára. Ha szabaddá tenné magát az emberi gondoktól, állásának gôgjétôl, a pogányság tévedéseitôl, akkor azonnal felfogná, ki vagyok. De hogyan hatolhat be a fény oda, ahol túl sok dolog elzárja a nyílásokat, amelyeken a fény beléphetne? Mindig így van, gyermekeim! Ma is. Hogyan léphetne be Isten az Ô világosságával oda, ahol többé nincs számára hely, és az ajtók és ablakok el vannak zárva, és védi ôket a kevélység, az emberi érdek, a bűn, a zsarolás, mindmegannyi ôr a Sátán szolgálatában Isten ellen?... (Jsz 63) A keresztre feszítés elôtt a csôcselék gúnyolja Jézust: -- Isten Fia vagy? Nem! A Sátán fattya vagy! De ô legalább erôs és hatalmas, te pedig tehetetlen és utálatos rongy vagy! (Jsz 79) A keresztre feszített Jézust gúnyolja a nép, kezdve a papoktól, írástudóktól, farizeusoktól, szadduceusoktól, heródiánusoktól és hasonlóktól, közben ide-oda járva. Amikor elhaladnak a csúcs alatt, nem mulasztják el káromlásukat. Minden aljasságról, kegyetlenségrôl, gyűlöletrôl, eszeveszettségrôl, amire csak képesek az emberek nyelvükkel, bôségesen tanúságot tesznek ezek a pokoli szájak. A legacsarkodóbbak a Templom tagjai és a farizeusok. -- Nos, te, az emberi nem Üdvözítôje, miért nem mented meg magadat? Elhagyott a te királyod, Belzebub? Megtagadott téged? -- kiáltja három pap. És egy csoport zsidó: -- Te, aki csak öt napja, az ördög segítségével, azt mondtad az Atyának... ha, ha, ha, hogy megdicsôít majd téged, miért nem emlékezteted Ôt ígéretének megtartására? És három farizeus: -- Káromló! Azt mondta, hogy megmentett másokat Isten segítségével! És nem sikerül megmenteni saját magát! Azt akarod, hogy higgyenek neked? Akkor tégy csodát! Nem tudsz, mi? Most oda van szögezve a kezed, és meztelen vagy! A szadduceusok és heródiánusok azt mondják a katonáknak: -- Vigyázzatok a boszorkányságra, ti, kik magatokhoz vettétek ruháit! Pokoli jel van benne!... Ismét mások majmolják a pálmavasárnap hozsannáját, ágakat dobva feléje, és azt kiáltozva: -- Átkozott, aki az ördög nevében jön: Átkozott az ô birodalma! Dicsôség Sionnak, aki kivágja Ôt az élôk közül! Egy farizeus megáll a kereszt elôtt, s kezével (mutató és kisujját felfelé tartva öklén) a babonát elhárító jelet mutatva, mondja: -- Azt mondtad, hogy bízol a Sínai Istenében? Most a Sínai Istene az örök tűzre készít elô téged. Miért nem hívod Jónást (az egyik pásztort, akit Jézus kiváltott gonosz urától, aki úgy megverte, hogy hamarosan belehalt, s akit Jézus a koldus Lázárként írt le az elkárhozott dúsgazdagról mondott példabeszédében), hogy jó szolgálatot tegyen neked? (Jsz 83-84) Jézus szavainál: ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?'' a nép kineveti, és gúnyolva sértegeti: -- Nem tud istenné tenni téged! Az ördögök átkozottak Isten elôtt: (Jsz 91) Júdás az árulás után visszamegy az utolsó vacsora termébe, és összetalálkozik Máriával is, aki hiába buzdítja ôt bűnbánatra. Jézus, késôbb a következôket mondta Júdásról: -- Rettenetes, de nem hasztalan. Sokan azt hiszik, hogy Júdás bűne csekély volt. Sôt egyesek azt mondják, hogy érdemet szerzett vele, mert nélküle nem jött volna el a Megváltás, és ezért megigazult Isten színe elôtt. Igazán mondom nektek, hogy ha a pokol még nem létezett volna, minden gyötrelmével, akkor Júdás miatt lett volna megteremtve, még rettenetesebb és örökké tartó módon, mert minden bűnös és elkárhozott között ô a leginkább elkárhozott és legnagyobb bűnös, és büntetése nem fog csökkenni az örökkévalóságon keresztül. Ha lelkiismeret-furdalásához bűnbánatot csatolt volna, az megmenthette volna ôt. De ô nem akarta megbánni bűnét, hanem ellenállt a kegyelem hívásának, amikor az Eukarisztia nyomait látta, és ellenállt Anyám szavának. Anyám a Kegyelem volt, aki beszélt hozzá, és Kincstárnokom, aki nevemben felajánlotta a bocsánatot, amikor azt mondta neki: ,,Bánd meg bűnödet, Júdás! Ô megbocsát...'' Ó, de megbocsátottam volna neki! Ha az Anya lába elé vetette volna magát, mondva: ,,Irgalom!'' Ô, az Irgalmas, felkarolta volna, mint egy sebesültet, és sátáni sebeire ontotta volna könnyeit, amelyek gyógyítanak, és elhozta volna ôt a kereszt lábához, kezénél fogva, hogy a Sátán ne tudja ôt elragadni, és a tanítványok ne tudják ôt megütni. Odahozta volna, hogy vérem legelôször ôreá hulljon, a legnagyobb bűnösre. És ô a csodálatos Papnôvé vált volna oltáránál, a Tisztaság és a Bűn között, mert ô a szüzek és a szentek Anyja, de a bűnösök Anyja is. De ô nem akarta. Elmélkedjetek az akarat hatalmán, aminek ti vagytok legfelsôbb bírái. Az által lehet részetek az égben vagy a pokolban. Elmélkedjetek azon, mit jelent kitartani a bűnben. (M 13,546-548) (9-303) * * * Júdás, amint kezét fejére téve, és meghajolva menekül, így elvakultan futva, beleütközik egy kóbor kutyába, amely dühös morgással kitér elôle, készen rá, hogy ráugorjon arra, aki megzavarta. Júdás kinyitja szemét, és két foszforeszkáló pupillával találja szemben magát, amely mereven nézi ôt, és mintha ördögi módon nevetne. Félelmében felkiált. A kutya ráugrik, és ketten forognak a porban: Júdás alul, megbénulva a félelemtôl, és a kutya fölül. Amikor a bestia otthagyja zsákmányát, amelyet talán méltatlannak ítél egy küzdelemre, Júdás vérzik, két, három harapástól, és köpenye szét van hasadozva. Az egyik harapás az arcát érte, pontosan ott, ahol megcsókolta Jézust. Arca vérzik, és beszennyezi sárga ruháját a nyakánál. Mintegy gallérként veszi körül a nyakánál lévô piros zsinórt, beleivódva, és még vörösebbé téve azt. Júdás arcához emeli kezét, és nézi a távozó kutyát, egy kapualjból, és gyanakodva azt mormolja: ,,Belzebub!'' Újra felkiált, és menekül, követve egy ideig a kutyától. ... A Getszemáni-kertben megtalálja Jézus vértôl átázott köpenyét, összehajtva, a sziklán. Meg akarja érinteni. Fél. Kinyújtja, majd visszavonja kezét. Akar... Nem akar... De a köpeny elbűvöli. Nyög: ,,Nem! Nem!'' Utána azt mondja: ,,Igen, a Sátánért! Igen. Meg akarom érinteni! Nem félek! Nem félek!'' Azt mondja, hogy nem fél, de fogai vacognak a félelemtôl. A szél megmozgatja feje fölött az olajfa egyik ágát, ami nekiütközik egy másik ágnak. Júdás ismét felkiált. De mégis kényszeríti magát, és felemeli a köpenyt. És nevet. Egy ôrült, egy ördög kacajával. Hisztériás, szakadozott, gyászos nevetéssel, amit nem tud abbahagyni, mert legyôzte félelmét. És azt mondja: ,,Nem ijesztesz meg, Krisztus! Nem félek többé! Annyira féltem tôled, mert Istennek, erôsnek hittelek. Most többé nem félek, mert nem vagy Isten. Egy szegény, gyenge bolond vagy! Nem tudtad megvédeni magadat. Nem égettél porrá engem, amint nem olvastad szívemben az árulást. Az én félelmeim!... Milyen ostobák! Amikor beszéltél, még tegnap este is, azt hittem, hogy te tudod. Semmit sem tudtál. Az én félelmem színezte a jövendölést, amit a te közönséges szavaid idéztek. Egy semmi vagy! Hagytad, hogy eladjanak, megmutassanak, elfogjanak, mint egy egeret a lyukjában. A te hatalmad! A te származásod! Ha, ha, ha! Pojáca! A Sátán az erôs! Erôsebb nálad! Legyôzött téged! Ha, ha, ha! A Próféta! A Messiás! Izrael Királya! És engem három évig alattvalódként kezeltél! Mindig félelemmel a szívemben. És ravaszul hazudnom kellett neked, amikor élvezni akartam az életet! De jóllehet loptam és paráználkodtam, te nem tettél velem semmit sem! Gyenge! Bolond! Gyáva! Nesze! Nesze! Nesze! Tévedtem, amikor nem azt tettem veled, amit most köpenyeddel teszek, hogy megbosszuljam magamat azért az idôért, amelyben megfélemlítve, rabszolgaként tartottál engem. Féltem, mint egy nyúl! Nesze! Nesze! Nesze!'' Minden ,,Nesze!'' kiáltásra Júdás beleharap a köpenybe, és igyekszik azt széthasítani. Júdás további ôrjöngését lásd részletesen Jd 13,565-572. oldalán. Látni véli Jézust a kereszten egy kis, olajfákkal borított domb tetejérôl, ahonnan nem láthatja, de egy önkívület, vagy ördögi gonosztett láttatja azt vele, és úgy hallja, mintha a Kálvária tetején lenne. Nézi, nézi, mint aki érzéki csalódásban szenved. Vergôdik: -- Ne! Ne! Ne nézz engem! Ne beszélj hozzám! Nem tudom elviselni! Halj meg, halj meg, átkozott! Zárja le a halál azokat a szemeket, amelyek félelemmel töltenek el engem, azt a szájat, amely elátkoz engem! De én is elátkozlak téged! Mert nem üdvözítettél engem! Arca annyira feldúlt, hogy nem tud tovább nézni. Kiabáló szájából két oldalról ömlik a tajték. Arca sebes és ólomszürke. Fel van dagadva, eltorzult. Haja össze van tapadva, szakálla, amely nagyon sötét, gyászosan veszi körül arcát. És a szemei!... Forognak, foszforeszkálnak. Akárcsak egy ördögé. Végül felakasztja magát ruhájának vaskos gyapjúövére, amely háromszor veszi körül derekát. (9-292) ======================================================================== A legyôzött Sátán Máriának szinte eszét veszi a fájdalom Jézus halála után. Nem akarja megengedni, hogy Fiát bebalzsamozzák, és eltemessék. Lásd részletesen: M 13,565-574. Azt mondja Józsefnek, Nikodémusnak és Jánosnak: -- A pásztorok imádták Üdvözítôjüket az alvó Kisdedben. Ti imádjátok az Üdvözítôt a Sátánon aratott diadalának álmában. És utána, mint a pásztorok, menjetek, és mondjátok a világnak: ,,Dicsôség Istennek! A Bűn meghalt! A Sátán 1e van gyôzve! Béke legyen a földön és az égben Isten és az ember között!'' Készítsétek elô visszatérésének útját! Én parancsolom nektek! Én, akit az Anyaság a szertartás Papnôjévé tesz. Menjetek! Mondtam, hogy nem akarom. Én megmostam Ôt könnyeimmel. Az elég. Többre nincs szükség. És ne gondoljatok arra, hogy azt ráteszitek! Könnyebb lesz számára feltámadni, ha szabad ezektôl a temetési kötelékektôl. ... Elismételteti Jánossal és Magdolnával a halottak feltámasztásának részleteit. Hosszú, súlyos csönd. Utána egy embertelen felkiáltás. Mária remegve szívére szorítja kezét. Támogatják ôt. De ô visszautasítja ôket. Úgy tűnik, mintha az iránta kegyeseket utasítaná vissza. Valójában azt utasítja vissza, akit egyedül ô lát. És felkiált: -- Hátra! Hátra, kegyetlen! Nem ezt a bosszúállást! Hallgass! Nem akarlak hallani! Hallgass! Ah, szívembe harap! -- Ki, Anya? -- Ó, János! A Sátán! A Sátán, aki azt mondja: '''Nem támad fel. Egy próféta sem mondta.'' Ó, Magasságbeli Isten! Segítsetek engem mind, ti jó lelkek, ti irgalmas emberek! Értelmem ingadozik! Nem emlékszem többé semmire. Mit mondanak a próféták? Mit mond a Zsoltár? Ó, ki ismétli el nekem a szövegeket, amelyek Jézusomról beszélnek? Azok azonban csak a Jézus szenvedésére vonatkozó jövendöléseket tudják elismételni. -- Ó, hallgass! -- kiált rá Magdolnára -- Nem a halál! Nem halálra van szánva! Nem! Nem! Ó, a ti hitetlenségetek szövetségesnek társul a Sátán kísértéséhez, kételyt támaszt szívemben! Nem kellene hinnem neked, Fiam? Nem hinni szent szavaidnak?! Ó; mondd lelkemnek! Beszélj! A távoli partokról, ahova mentél, hogy megszabadítsd azokat, akik eljöveteledre várnak, vesd lelked szavát az én kitáruló lelkemnek, amely egészen nyitva áll, hogy befogadja szavadat. Mondd Anyádnak, hogy visszatérsz! Mondd: '''Harmadnapra feltámadok''. Kérlek, Fiam és Istenem! Segíts engem megvédeni hitemet! A Sátán rátekeredik gyűrűivel, hogy megfojtsa. A Sátán felemelte kígyószáját az ember testérôl, mert te megfosztottad ôt ettôl a zsákmányától, és most szívem húsába vájta méregfogait, és megbénítja szívverésemet, erômet, hômérsékletemet. Isten! Isten! Isten! Ne engedd, hogy kételkedjek! Ne engedd, hogy a kétely megfagyasszon! Ne adj szabadságot a Sátánnak, hogy csüggedésbe vigyen engem! Fiam! Fiam! Tedd szívemre kezedet! Űzd el a Sátánt! Tedd kezedet fejemre! Az visszahozza a Világosságot. Szenteld meg egy simogatásoddal ajkamat, hogy megerôsödjön, azt mondani: ,,Hiszek!'' akkor is, ha az egész világ nem hisz! Ó, mily fájdalmas nem hinni! Atya! Nagyon sokat kell megbocsátani annak, aki nem hisz. Mert amikor valaki nem hisz többé.., amikor nem hisz többé... akkor minden borzasztó dolog könnyűvé válik. Én mondom neked... én, aki tapasztalom ezt a gyötrelmet. Atya, légy irgalmas a hitetlenek iránt! Add nekik, Szent Atya, add nekik, ezért a felemésztett Áldozatért és érettem, az áldozatért, aki még emésztôdik, add a te hitedet a hitetleneknek! -- Hosszú hallgatás. Nikodémus és József intenek Jánosnak és Magdolnának. -- Jöjj, Anya! -- Magdolna beszél, megkísérelve eltávolítani Máriát Fiától, és szétválasztani Mária ujjait Jézusétól, akit csókolgat, sírva. Mária felegyenesedik. Ünnepélyes. Utoljára kiegyenesíti a vértelen ujjakat, a test mellé helyezi az elernyedt kezet. Utána leengedi karját a föld felé, eléggé kitárva, fejét enyhén felfelé tartva, imádkozik és felajánl. Nem hallani hangját. De testtartásából megértik, hogy imádkozik. Valóban ô a Papnô az oltárnál, a papnô a felajánlás pillanatában. Utána megfordul: -- Csináljátok csak! De Ô fel fog támadni! Hiába kételkedtek az én értelmemben, és vagytok vakok az igazságnak, amit Ô mondott. Hiába kísért a Sátán, hogy cselt vessen hitemnek. A világ megváltásához hiányzik a gyötrelem, amit a legyôzött Sátán adott szívemnek. Alávetem magamat, és felajánlom a jövôbeliekért. Isten veled, Fiam! Isten veled, Gyermekem! Isten veled, Kisfiam! Isten veled!... Isten veled!... Szent... Jó... Leginkább Szeretett és szeretetreméltó... Szépség... Öröm... Üdvösség forrása... Isten veled!... Csókom.., csókom... csókom.. szemeidre... ajkadra... aranyos hajadra... kihűlt tagjaidra... átszúrt szívedre... ó, átszúrt szívedre! Uram! Légy hozzám irgalmas! Jézus szavai: -- És a gyötrelem folytatódott megújuló támadásokkal egész vasárnap hajnalig. Én, szenvedésem alatt, csak egy kísértést álltam ki. De Anyám, az Asszony, engesztel az asszonyért, aki minden rosszban bűnös, ismét és ismét. És a Sátán százszoros dühvel támadt Legyôzôjére. Mária legyôzte ôt. A legkegyetlenebb kísértéseket állta ki Mária, testében, szívében, lelkében. A világ azt hiszi, hogy a megváltás véget ért utolsó leheletemmel. Nem! Az Anya fejezte be azt, hozzáadva hármas gyötrelmét, hogy megváltson a hármas bűnös vágytól, három napig küzdve a Sátánnal, aki rá akarta bírni ôt szavam megtagadására, hogy ne higgyen feltámadásomban. Mária volt az egyetlen, aki továbbra is hitt. Nagy és boldog e miatt a hite miatt is. Mária gyötrelme hasonló volt az enyémhez a Getszemániban. A világ nem fogja megérteni ezeket a lapokat. De azok, akik a világban vannak anélkül, hogy a világból valók lennének, azok megértik, és jobban fogják szeretni a Fájdalmas Anyát. Ezekért adtam ezt. (9-372) * * * A temetésrôl visszatérô csoport találkozik Jeruzsálem elhagyatott utcáin Elchiással, aki odaszól Józsefnek: -- Észrevették, hogy beléptél Pilátus házába. A Törvény meggyalázója! Számot fogsz adni ezért! Tilos számodra a húsvét! Meg vagy fertôzve! -- Te is, Elchiás! Megérintettél engem, és engem Krisztus vére föd és halálos izzadtsága! -- Ah! Rettenetes! El! El! Az a vér! El! -- Ne félj! Téged már elhagyott! Átkozott vagy! -- De te is átkozott vagy! És ne gondold, hogy most, miután üzérkedtél Pilátussal, elviheted a holttestet. Már gondoskodtunk arról, hogy a játék megszűnjön! Nikodémus lassan hozzája közeledik, míg az asszonyok megálltak Jánossal, egy bezárt, mély kapuhoz támaszkodva. -- Láttuk -- válaszolja József. -- Gyáva népség! Még egy halottól is féltek! De az én kertemben és az én sírommal azt teszek, amit akarok. -- Majd meglátjuk! -- Meglátjuk. Fellebbezek Pilátushoz. -- Igen. Paráználkodj most Rómával! Nikodémus elôrelép: -- Jobb Rómával, mint a démonnal, mint ti, istengyilkosok! És mondd meg nekem, hogyan gazdagodsz meg ismét? Vagy most futsz rémületedben? Nem elég, amit kaptál? Nem égett le egyik házad? Remegj! A büntetés még nem ért véget, sôt, most jön. Rád tör, mint a pogányok nemezise. Sem az ôrök, sem a lepecsételés nem akadályozza meg a Bosszúállót attól, hogy felkeljen és lesújtson. -- Átkozott! -- Elchiás elmenekül, s közben odakiált valamit az asszonyoknak. Durván megsérti Máriát. János nem szól semmit. Ráugrik, mint egy párduc, belekapaszkodik, leteperi a földre, és térdeivel leszorítva tartja, kezével a nyakán, és azt mondja neki: -- Kérj bocsánatot, vagy megfojtalak, te ördög! -- És nem engedi el addig, míg az, János kezétôl fojtogatva, fuldokolva, nem mondja: ,,Bocsánat!'' (M 14,579-580) * * * Nagyszombat éjjelén a Szűzanya beszélget Máriával, Alfeus özvegyével. Ezt mondja neki: -- Mindent elvesztettem három napja... És ez még fájdalmasabb volt Fiam elvesztésénél... És a Sátán még elmélyítette ezt a két sebet, amelyet Gyermekem halála és az Istentôl való elhagyatottság okozott, és egy harmadik sebet okozott a félelemmel, hogy elvesztettem hitemet. Mária, jót akarok neked, mert rokonom vagy. Mondd meg majd apostol fiaidnak, hogy ellen tudjanak állni a Sátánnak apostolkodásukban, és gyôzedelmeskedni tudjanak rajta, mondd meg nekik, hogy ôket is így fogja kísérteni a világ, a test, a hatalom és a Sátán. Maradjanak erôsek! Minden gyötrelem ellenére, és a testiek lesznek a könnyebbek; ne rombolják le azt, amit Jézus művelt. Biztos vagyok benne, hogy ha elfogadtam volna a kételyt, ha engedtem volna a Sátán kísértésének, és azt mondtam volna: ,,Lehetetlen, hogy Ô föltámadjon'', megtagadva Istent -- mert ezt mondani Isten Igazságának és Hatalmának tagadását jelentené -- akkor semmivé vált volna a megváltás. Én, az új Éva, beleharaptam volna a kevélységnek és a lelki érzékiségnek almájába, és tönkretettem volna Megváltóm művét. -- Mondd meg te, Mária, fiaimnak... Mit tud mondani a te szegény rokonod?! Ó, ha eljöttek volna! Elmenekültek az elsô órában! De legalább utána! (M 14,616) * * * Amikor -- nagyszombat éjjelén -- Péter megérkezik, annyira szégyenkezik, hogy be sem mer menni Mária szobájába, neki kell behúznia ôt, mint egy gyermeket. Péter letérdel Mária lábához, és gátlástalanul sír. Mária simogatja ôszülô, fájdalmától verejtékes haját. Addig simogatja, szó nélkül, míg végre lecsillapodik. Amikor Péter azt mondja: -- Nem bocsáthatsz meg nekem! Hát ne simogass engem, mert én megtagadtam Ôt! -- Mária így válaszol: -- Péter, te megtagadtad Ôt. Ez igaz. Volt bátorságod ahhoz, hogy nyilvánosan megtagadd, gyáva merészséged, hogy megtedd ezt. A többiek... A többiek, a pásztorokat, Mannaent, Nikodémust, Józsefet és Jánost kivéve, csak gyávák voltak. Mindenki megtagadta Ôt: Izrael férfiai és asszonyai, néhány asszonyt kivéve... Nem említem az unokatestvéreket és Sára fiát, Alfeust. Ôk rokonok és barátok voltak. De a többiek!... Nem volt még sátáni bátorságuk sem ahhoz, hogy hazudjanak önmaguk megmentésére, sem lelki bátorságuk, hogy megbánják bűnüket és sírjanak, sem az a még magasabb rendű bátorság, hogy nyíltan beismerjék tévedésüket. Te egy szegény ember vagy. Jobban mondva az voltál, ameddig, megbíztál saját magadban. Most férfi vagy. Holnap szentté leszel. De még akkor is, ha nem lennél olyan, amilyen vagy, én ugyanúgy megbocsátanék. Megbocsátottam volna Júdásnak is, hogy megmentse lelkét. Mert egy léleknek az értéke, egyetlen egyé is, megérdemel minden erôfeszítést, hogy felülmúljuk az irtózást és a sértôdöttséget, még ha össze is törünk. Ne felejtsd el, Péter! Megismétlem neked: ,,Egy lélek oly értékes, hogy ha életünkbe kerülne is, hogy elviseljük közelségét, karjaink között kellene tartani így, amint én tartom a te ôsz fejedet, ha felfogjuk, hogy ezzel megmenthetjük.'' Így. Amint egy anya az atyai büntetés után szívéhez szorítja bűnös fiának fejét, és szenvedô, szeretettôl és fájdalomtól lüktetô szívével több jót tesz, és többet ér el, mint az atya szigorával. Fiam Pétere, szegény Péter, aki a sötétségnek ebben az órájában, mint mindnyájan, a Sátán kezében voltál anélkül, hogy észrevetted volna, és azt hiszed, hogy mindent magadtól tettél, jöjj, jöjj ide, Fiam fiai Anyjának a szívére! Itt nem tud több bajt okozni neked a Sátán. Itt lecsillapodnak a viharok a Napra várakozva: Jézusomra, aki fel fog támadni, és azt fogja mondani neked: ,,Béke, Péterem''. Felkel a hajnalcsillag. Tisztán, szépen, és tisztává és széppé téve mindent, amit megcsókol, mint ahogy a tengerünk tiszta vízével történik a friss tavaszi reggeleken. Ezért vágyakoztam annyira utánad. A kereszt lábánál gyötrôdtem érte és értetek, és -- hogy nem hallhattál meg engem? -- oly erôsen kiáltottam lelketekhez! És hiszem, ôk valóban hozzám jöttek. És szívembe zárva, nem, sokkal inkább szívemen, mint áldozati kenyereket, felemeltem ôket, azért, hogy vérében és könnyeiben megtisztuljanak. Megtehettem ezt, mert Ô, Jánosban, minden gyermekének Anyjává tett engem. Mennyire vágyakoztam utánad!... Azon a reggelen, azon a délutánon és éjjelen, és a következô napon... Miért várakoztattad meg annyira az Anyát, szegény, Sátántól megsebzett és lábbal tiport Péter? Nem tudod, hogy az anyák feladata visszatéríteni a helyes útra, meggyógyítani, megbocsátani, és vezetni? Hozzá vezetlek téged. Szeretnéd látni Ôt? Szeretnéd látni mosolyát, hogy meggyôzzön, még mindig szeret téged? Igen? Ó, akkor oldozd el magad a szegény asszony karjaiból, és tedd homlokodat az Ô megkoronázott homlokához, szádat az Ô megsebzett ajkához, és csókold meg Uradat! -- Meghalt... Soha többé nem tehetem már meg. -- Péter! Válaszolj nekem! Mit gondolsz, mi Urad utolsó csodája? -- Az Eukarisztia. Nem. A meggyógyított katona ott... ott... Ó, ne emlékeztess rá!... -- Egy hűséges, szeretetteljes, erôslelkű asszony a Kálvária hegyen odament Jézushoz, és megtörölte arcát. És Ô, hogy megmutassa, mire képes a szeretet, rányomta arcképét a kendôre. Íme, Péter! Ezt érte el egy asszony, a pokoli sötétség és az isteni harag órájában. Egyedül azért, mert szeretett. Ne felejtsd el ezt, Péter! Abban az órában, amelyben úgy tűnt neked, hogy a sátán erôsebb Istennél. Isten az emberek foglya volt. Elítélték, megostorozták, és már közeli a halála... És mégis, Isten még a legsúlyosabb üldöztetésekben is Isten. Ezzel a kendôvel szó nélkül válaszolt azoknak, akik tagadják létezését, akik hitetlenek, akik ostobák, bűnösök, szentségtörôk, akik nem fogadják el igaznak azt, amit ôk nem tudnak felfogni... Mária még jó ideig beszél Péterhez, míg az végre fel mer nézni. Akkor Péter, mintha egy élô arc elôtt lenne, felsóhajt: -- Bocsánat! Bocsánat! Nem tudom, hogyan történhetett meg... ami történt. Ez nem én voltam. Valami megváltoztatott, úgyhogy már nem voltam saját magam. De szeretlek téged, Jézus! Szeretlek, Mesterem! Térj vissza! Térj vissza! Ne menj el anélkül, hogy azt ne mondanád nekem, megértesz engem! (M 14,620-624) * * * Feltámadása után Jézus elôször Anyjának jelent meg. Ezzel kapcsolatban mondja Valtorta Máriának: -- Az új Ádám megy az új Évához. A rossz az asszony által lépett be a világba, és az Asszony gyôzte le. Az Asszony gyümölcse megtisztította az embereket Lucifer nyálának mérgétôl. Most, ha ôk akarják, üdvözülhetnek. Megmentettem az asszonyt, aki oly törékeny maradt a halálos seb után. És miután elmentem a Tisztához, akinek joga volt erre, szentsége és anyasága miatt, igazságos volt, hogy az Isten Fia elmenjen a megváltott asszonyhoz, aki ôse, képviselôje minden nônek, akit eljöttem megszabadítani a bujaság marásától. Hogy megmondja azoknak, akik a gyógyulás reményében hozzám közelítenek: legyenek bizalommal irántam, higgyenek irgalmasságomban, amely megértô és megbocsát, nézzenek öt sebemre, amely testemet díszíti, és ezáltal gyôzzék le a Sátánt, aki testüket keresi. (M 15,633) ======================================================================== Egy ördög anyja Júdás anyja Annának, Johanna anyjának, házában van, abban a vidéki házban, amelybe Júdás anyja elkísérte Jézust, és ahol csodásan meggyógyította Annát. Júdás anyja betegen fekszik egy szobában, a halálos aggódástól a felismerhetetlenségig elváltozott arccal. Lesoványodott. Láz emészti. Szemei körül fekete karikák vannak. Gyorsan lélegzik. Haja majdnem egészen megôszült. Epét hány. A beteg mellett ott van Johanna anyja, Anna. Vigasztalja a szinte eszét vesztett anyát. (Lásd részletesen Jd 13,580-585) Rendbehozza, és kimegy a beszennyezett ruhákkal. Mária, behunyt szemekkel, kimerülve a megerôltetéstôl, nyög: -- Júdás anyja! Júdásé! Júdásé! -- Liheg, majd folytatja: -- De micsoda Júdás? Mit szültem? Micsoda Júdás? Mit... Jézus a szobában van, amelyet kissé már megvilágít a hajnal elsô sugara. Kedvesen megszólítja: -- Mária! Mária, Simon felesége! Az asszony, szinte ôrjöngve, nem figyel fel a szóra. Magánkívül van, elmerülve fájdalmának örvényében, és ismétli agyának rögeszméjét egyhangúan, mint egy inga tik-tak-ja: ,,Júdás anyja! Mit szültem? A világ kiáltja: Júdás anyja...'' Jézus kedves szemében két könnycsepp jelenik meg. -- Nagyon csodálkozom rajta. Nem gondoltam, hogy Jézus még feltámadása után is tud sírni... -- Lehajol. Az ágy olyan alacsony, számára, aki olyan magas! Kezét a lázas homlokra teszi, félretolva az ecetes rongyot, és azt mondja: -- Egy szerencsétlen. Ez, és nem más. Ha a világ kiáltozik, Isten elnyomja a világ kiáltását, azt mondva neked: ,,Nyugodj meg, mert én szeretlek téged!'' Nézz rám, szegény mama! Szedd össze eltévedt lelkedet, és tedd az én kezembe. Jézus vagyok... Mária, Simon felesége, felnyitja szemeit, mintha egy rémes álomból ébredne fel, és meglátja az Urat, érzi kezét homlokán. Remegô kezeit arcára teszi, és felnyög: -- Ne átkozz el engem! Ha tudtam volna, mit szülök, kitéptem volna méhemet, hogy meggátoljam megszületését. -- És vétkeztél volna. Mária! Ó, Mária! Ne veszítsd el igaz voltodat másvalakinek a bűne miatt! Az anyák, akik megtették kötelességüket, nem felelôsek fiaik bűnéért. Te megtetted kötelességedet, Mária. Add ide szegény kezeidet! Nyugodj meg, szegény anya! -- Júdás anyja vagyok! Tisztátalan, mint mindaz, amit az az ördög megérintett. Egy ördög anyja! Ne érints meg! -- Igyekszik eltolni Jézus kezeit, aki meg akarja fogni ôt. Jézus két könnycseppje a láztól égô, meggyötört arcra esik. -- Én megtisztítottalak téged, Mária. Az én irgalmas könnyeim rajtad vannak. Senki felett sem sírtam, mióta befejeztem szenvedésemet. De fölötted sírok, teljes, szeretetteljes irgalmammal. -- És sikerül ismét megfognia kezeit, és odaül, igen, odaül a kis ágy szélére, saját kezeiben tartva azokat a remegô kezeket. Ragyogó szemeinek szeretetteljes irgalma simogatja, kötözgeti, orvosolja a boldogtalant, aki megnyugszik, csendesen sírva, és azt mormolva: -- Nem haragszol rám? -- Szeretlek. Azért jöttem. Nyugodj meg! -- Te megbocsátasz! De a világ! Anyád! Gyűlölni fog engem. -- Ô úgy gondol rád, mint nôvérére. A világ kegyetlen. Az igaz. De Anyám a szeretet Anyja, és jó. Te nem tudsz a világban járni, de ô majd eljön hozzád, amikor minden lecsillapodik. Idôvel lecsillapodik... -- Tedd, hogy meghaljak, ha szeretsz engem... -- Még egy kissé. A te fiad semmit sem tudott adni nekem. Te add nekem egy ideig szenvedésedet! Rövid lesz. -- Az én fiam túl sokat adott neked... A végtelen borzalmat adta neked. -- És te a végtelen fájdalmat. A borzalom elmúlt. Semmit sem árt többé. A te fájdalmad segít. Egyesül ezekkel a sebeimmel, és a te könnyeid, az én véremmel együtt, megmossák a világot. Minden szenvedés egyesül a világ lemosásához. A te könnyeid elvegyülnek véremmel és anyám könnyeivel, és körülöttünk mindazzal a szenvedéssel, amit a szentek Krisztusért és az emberekért elviselnek, irántam és az emberek iránt való szeretetbôl. Szegény Mária! -- Kedvesen lefekteti ôt, összekulcsolja kezeit, és nézi, hogy megnyugtassa... Belép Anna, és csodálkozva megáll a küszöbön. Jézus, aki felállt, ránéz, és azt mondja: -- Teljesítetted kívánságomat. Béke az engedelmeseknek! Lelked megértett engem. Élj békémben! -- Ismét Máriára, Simon feleségére néz, aki nyugodtabban sír, könnyei közt nézve rá, és már mosolyog. Jézus azt mondja neki: -- Helyezd minden bizalmadat az Úrba! Ô teljesen megvigasztal téged. -- Megáldja, és távozni készül. Mária, Simon felesége szenvedélyesen felkiált: -- Azt mondják, hogy fiam egy csókkal árult el téged! Igaz ez, Uram? Ha igaz, engedd, hogy lemossam azt, megcsókolva kezedet. Nem tudok többet tenni. Nem tudok mást tenni, hogy eltöröljem... hogy eltöröljem... -- És a fájdalom még erôsebben tér vissza. Jézus nem kezeit adja oda neki csókra, azokat a kezeket, amelyeken fehér ruhájának bô ujja kezének közepéig ér, elrejtve a sebeket, hanem két keze közé fogja Mária fejét, és isteni ajkaival megcsókolja a minden asszony között legszerencsétlenebbnek a homlokát, amely még forró a láztól, és azt mondja neki, miközben feláll: -- Az én könnyeim és az én csókom! Senki se kapott ennyit tôlem. Nyugodj meg azért, mert köztünk csak szeretet van. -- Megáldja, és gyorsan keresztülmegy a szobán. Kimegy Anna mögött, aki nem mert elôrejönni, se beszélni, csak megindulva sír. Amikor azonban a folyosón vannak, amely a ház kapujához vezet, Anna mer beszélni, és megkérdezi azt, ami szívén fekszik: -- Johannám? -- Tizenöt napja örvend az égben. Nem mondtam ott, mert túl nagy az ellentét leányod és az ô fia között. -- Igaz! Nagy szenvedés! Azt hiszem, belehal. -- Nem. Nem azonnal. -- Most több békéje lesz. Te megvigasztaltad. Te! Te, aki mindenkinél inkább... -- Én, aki mindenkinél inkább együtt sírok vele. Én vagyok az Isteni Részvét. Én vagyok a Szeretet. Én mondom neked, asszony: ha Júdás egy bűnbánó pillantást vetett volna felém, elnyertem volna számára Isten bocsánatát... Milyen szomorú Jézus arca! Az asszonyt ez lesújtja. Ajkán küzdenek a szavak a hallgatással, de asszony, és kíváncsisága gyôz. Megkérdezi: -- De... egy... Igen, azt akarom mondani: az a szerencsétlen megfontolatlanul vétkezett, vagy... -- Hónapok óta vétkezett, és sem szavaim, sem cselekedeteim nem voltak képesek megállítani ôt, oly erôs volt az akarata, hogy elkövesse a bűnt. De ne mondd meg ezt neki... -- Nem fogom megmondani!... Uram! Amikor Ananiás (Júdás rokona) elmenekült Jeruzsálembôl anélkül, hogy befejezte volna a húsvétot, még péntek éjjel, belépett ide, azt kiáltva: ,,Fiad elárulta a Mestert, és átadta Ôt ellenségeinek! Egy csókkal árulta el Ôt! És én láttam a Mestert, miután megütötték, leköpték, megostorozták, tövissel koronázták, vitte a keresztet, keresztre feszítették, és meghalt, a te fiad cselekedete következtében. És a mi nevünket a Mester ellenségei szennyes szavakkal illették, diadalmukban, és elmondták fiadnak tetteit, aki kevesebbért, mint amibe egy bárány kerül, eladta a Messiást, és elárulta Ôt egy csókkal, megjelölve Ôt az ôröknek!'' Mária hirtelenül a földre esett, és az orvos azt mondta, hogy megrepedt epéje és elpusztult a mája, és emiatt megromlott egész vére. És... a világ gonosz. Neki igaza van... Ide kellett hoznom ôt, mert kerióti háza közelébe jöttek, és azt kiáltozták: ,,A te fiad istengyilkos és öngyilkos! Felakasztotta magát! A Belzebub elvitte lelkét, és még testét is magával vitte a Sátán''. Igaz ez a rettenetes csoda? -- Nem, asszony. Halva találták ôt, egy olajfán függve... -- Ah! És azt kiáltozták: ,,Krisztus feltámadt, és Isten! A te fiad elárulta Istent. Te Isten árulójának anyja vagy! Te Júdás anyja vagy!'' Éjjel, Ananiás és egy hűséges szolga, az egyetlen, aki megmaradt nálam, mert senki sem akart közelében tartózkodni, idehozta ôt. De Mária hallja azokat a kiáltásokat a szélben, a földi zajokban, mindenben. -- Szegény anya! Igen, ez rettenetes. -- És az az ördög nem gondolt erre, Uram? -- Ez volt egyike azoknak az érveknek, amelyekkel vissza akartam tartani ôt. De nem ért semmit sem. Júdás elérkezett oda, hogy gyűlölte Istent. Sose szerette igazi szeretettel atyját és anyját, és senki mást sem, felebarátai közül. -- Ez igaz.' -- Isten veled, asszony! Áldásom erôsítsen meg téged arra, hogy el tudd viselni a világ megvetését azért, mert irgalmas vagy Máriához. Csókold meg kezemet! Neked megmutathatom. Az ô számára túl fájdalmas lett volna ezt meglátni. -- Jézus hátraveti ruhájának ujját, és megmutatja átszúrt csuklóját. Anna felnyög, miközben ajkával megérinti ujjainak hegyét. Hallatszik, hogy valaki kinyitja a kaput, és fojtott hangon felkiált: -- Az Úr! -- Egy öregember leborul, és úgy marad. -- Ananiás, jó az Úr. Eljött, hogy megvigasztalja rokonodat és engem is -- mondja Anna, hogy megvigasztalja az öreget, aki túlságosan megindult. De a férfi nem mer megmozdulni. Sírva mondja: -- Rettenetes vérbôl származunk! Nem nézhetek az Úrra! Jézus odamegy hozzá. Megérinti fejét, és ugyanazt mondja neki is, mint Máriának, Simon feleségének: -- A rokonok, akik teljesítették kötelességüket, nem felelôsek rokonuk bűneiért. Bízzál ember! Isten igazságos. Béke veled, és ezzel a házzal! Én eljöttem, és te elmész oda, ahová küldelek. A póthúsvétra a tanítványok Betániában lesznek. Menj el hozzájuk, és mondd meg nekik, hogy feltámadása után a tizenkettedik napon láttad az Urat Keriotban, élve, igazán, testben és lélekben és istenségében. Hinni fognak neked, mert már sokat voltam velük. De ez megerôsíti ôket isteni természetembe vetett hitükben, látva, hogy ugyanazon a napon mindenütt jelen voltam. És még elôbb, ma menj el Keriotba, a zsinagógafônökhöz, és kérd meg ôt, hogy gyűjtse össze a népet, és mondja meg mindenkinek: én eljöttem ide, és hogy emlékezzenek vissza a búcsúzáskor mondott szavaimra. Biztosan azt fogják mondani neked: ,,Miért nem jött el hozzánk?'' Válaszold nekik: ,,Az Úr meghagyta nekem, hogy mondjam meg nektek: ha azt tettétek volna, amit Ô kívánt, hogy tegyetek az anya iránt, aki nem bűnös, Ô mutatkozott volna elôttetek. Szeretetlenek voltatok, és ezért nem láttátok az Urat.'' Megteszed? -- Nehéz dolog ez, Uram! Nehéz megtenni! Mindnyájunkat leprás- szívűeknek tartanak... Nem fog meghallgatni engem a zsinagógafônök, és nem engedi meg, hogy beszéljek a néphez. Talán meg is ver... Mégis, megteszem, amint akarod. -- Az öreg nem emeli fel a fejét. Mélyen meghajolva beszél. -- Nézz rám, Ananiás: A férfi, a tisztelettôl remegve, felemeli arcát. Jézus ragyog, és szép, mint a Táboron... A fény elfödi arcát és mosolyát... És eltűnik a folyosóról anélkül, hogy kinyitott volna egyetlen ajtót is. A kettô még imádja Ôt, amint az kijár Istenségének. (10-145) ======================================================================== A Sátán létezik! A kevélységtôl fölfúvódott és hitetlen mai világ a sok dolog között, amelyeket tagad, tagadja az ördög hatalmát és létezését. Az istentelenség, amely tagadja Istent, következetesen tagadja Lucifert is, akit Isten teremtett, s aki fellázadt Isten ellen, aki Isten ellenfele, a Kísértô, a Gyűlölô, a Ravasz, a Fáradhatatlan, az Isten Majmolója. Mondtam már neked, hogy a Sátán a kevélység bűne miatt lett ilyenné. A Magasságbeli országából, amelyet meg mert támadni, lezuhant a mélységes szakadékba, ahol sötétség és borzadás van. Ebben a mélységben létre akarta hozni a mennyei udvar mását, és azt akarta, hogy neki is legyenek szolgái és angyalai, alattvalói és gyermekei. Megnyilvánulásaiban a világosság szellemének álcázza magát, elfedve alávaló arculatát és gondolatait a hazug ruházattal, amellyel a Magasságbelit utánozza, hogy titeket tévedésbe ejtsen. De azok, akik valóban a kegyelemtôl éltetett lélekkel élnek, érzik a hamis hangot, és átlátnak a látszaton. Lelki meglátással felismerik a Csábítót az álarc mögött, amelyben mutatkozik. Természetesen ez történik azokkal, akik a hármas erénnyel szent védelemben részesülnek, és akiket a kegyelem éltet. A többiek -- és nemcsak az istentelenek, akik tagadják, hanem a lanyhák is, akik szunyókálnak, a közömbösek, akik nem figyelnek, az elszórakozottak, akik nem gondolnak vissza, az oktalanok, akik ôrültek módjára mennek elôre -- nem tudják meglátni a Sátánt az ártatlan megjelenés mögött vagy a kétszínű megjelenés mögött, és ô kineveti ôket. Ne tagadjátok a Sátán létezését, gyermekeim, akik elvesztek azáltal, hogy mindig, mindent tagadtok. Nem vénasszonymese, se pedig nem középkori babona. Igazi valóság. A Sátán létezik. És fáradhatatlanul dolgozik. A magasságban Isten fáradhatatlan a jóban. A mélységben a Sátán fáradhatatlan a rosszban. A zsoltár szava nem szép vallásos kifejezés, és nem az Apostol szép szónoki kifejezése. (Zs 110, 1 Pt 5,8) A Sátán, ordító oroszlánként jár. körülöttetek, és a sötétben dolgozik, hogy magával vigyen titeket. Jóllehet most a ti hitetlenségtek, a ti közömbösségtek, a ti istentelenségtek már megengedné neki, hogy a napfénynél, nyíltan cselekedjék, mert ti kinyitjátok a lélek ajtóit és féktelen vágyaitokkal, azt mondjátok neki: ,,Lépj be! Hogy én részesüljek abban, amit akarok ebben az órában a földön, téged urammá teszlek.'' Ha nem így lenne, nem tudtatok volna elérkezni arra az életmódra, amelyre elérkeztetek, és amely borzadással tölti el Istent, és az ô szentjeit, szolgáit és gyermekeit. De emlékezzetek arra, hogy a Sátán képletesen, mesterségesen vagy valóságosan csalárdul a sötétben dolgozik. A kígyó tekergésével és ravaszságával vesz körül titeket, a bozótos sűrűjében leselkedve. Jóllehet már látja, hogy ti nagyon elfordultatok Istentôl, még nem mer szemtôl szembe jelentkezni, és azt mondani nektek: ,,Én vagyok. Kövess engem!'', mert tudja, hogy ti éppoly gyávák vagytok a rosszban, mint a jóban. Még csak kevesen vannak köztetek az oly merészek, akik egy ilyen kimondott találkozásnál azt mernék mondani neki: ,,Jövök!'' Kétszínűek vagyok a rosszban is, és jóllehet kívánjátok segítségét, nem meritek megvallani ezt a kívánságtokat. De a Sátán számára nem szükségesek a szavak. Az ô tekintete épp úgy behatol szívetekbe, mint az enyém. Én látom sátáni bujaságtokat, ô látja ugyanazt, és cselekszik. Miután megkísérelte Krisztus tönkretételét, megkísértve Ôt, most igyekszik lerombolni lelkiismereteteket, miután már lerombolta gondolataitokat. Igen. Lerombolta. Lerombolta, nem mintha az emberek nem lennének képesek gondolkodni emberi módon, de úgy, hogy nem képesek Isten gyermekeiként gondolkodni. Az észimádat, az Istentôl elválasztott tudomány lerombolta a ti isteni gondolataitokat, és most úgy gondolkoztok, ahogy a sár tud gondolkozni: a föld színvonalán. Nem látjátok Isten jelét belenyomva azokba a dolgokba, amiket szemetekkel láttok. Számotokra vannak csillagok, hegyek, kövek, vizek, növények, állatok. A hivô számára ezek Isten alkotásai, és nincs másra szüksége ahhoz, hogy elmerüljön szemlélésében a Teremtô dicséretében, az Ô hatalmának számtalan jele elôtt, amelyek titeket körülvesznek, és amelyek széppé teszik a ti életeteket, és hasznosak megélhetéstek számára. Most a Sátán megtámadja a lelkiismeretet. Felajánlja a régi gyümölcsöt: az élvezetet, a tudásvágyat, a kevély és szentségtörô reményt, hogy eléritek, beleharapva a testbe és a tudásba, hogy istenek lesztek. És az élvezet állatokká tett titeket, amelyek égnek a bujaságtól, visszataszítók, betegek, ebben és a másik életben a test betegségeire és a lélek halálára vannak ítélve. És a tudásvágy a Csaló kezeibe adott titeket, miután, tilos szomjúságtokban, hogy megismerjétek Isten titkait, megkísérlitek ráerôszakolni Istenre akaratotokat, a tudást illetôleg, úgy tesztek, hogy a Sátán az ô tévedéseinek hálójába tud ejteni titeket. Szánlak titeket. És borzadok tôletek. Szánlak, mert ostobák vagytok. Borzadok, mert azok akartok lenni, és a Vadállat jelével jelölitek meg lelketek testét, visszautasítva az Igazságot a Hazugság kedvéért. És azt hihetitek, hogy a Sátán kiszolgál titeket? Nem. Sokkal könnyebben megadja nektek Isten azt, amit kértek, ha az megengedett dolog, mint hogy a Sátán megadja azt nektek. A Sátán az ô szolgáivá tesz titeket. És biztosítlak titeket, hogy egy óráért egész életeteket kéri tôletek, egy diadalért az egész örökkévalóságot. És azt hiszitek, hogy azt mondva: ,,Akarom'', Isten akarja azt? Nem. Isten azt akarja, ami a ti javatokra szolgál. Nem mindazt, amit ti akartok. És azzal ámíthatjátok magatokat, hogy parancsotokra Isten és szolgái hozzátok jönnek? Nem. Csak egy tiszta és vallásos élet, csak a hit, remény, szeretet három fáklyájával körülvett élet; csak a Sátán, a világ és a test ellen gyakorolt erény által megvédett élet; csak az én Törvényeim szerint élt élet éri el lelketek számára azt a megtisztulást, azt az érzékenységet, amely megengedi nektek, hogy olyan érzékelhetô módon fogadhassátok Istent és szolgáit, -hogy az, az öröm látomását adja nektek; és megadja nektek az egyszerűen sugallt és valóban mondott szavak örömét. Az élet, amely az én tanításom szerinti élet, azaz a Krisztus életéhez hasonló élet, az Atya iránti hódoló, engedelmes, hűséges élet, az állandó nagylelkűség éri el ezt. Megmondtam: ,,Nem lehet egyszerre Istennek és a Sátánnak is szolgálni''. Nem. Ahol az egyik van, ott nincs a másik. A ti életetek jelzi, hogy Istennek, vagy a Sátánnak szolgáltok-e. Amikor képesek vagytok a megfontolásra -- feltételezve, hogy még szabad lelketeknek egy kis része a gyilkos megszállásától -- vizsgáljátok meg magatokat, cselekedeteiteket, a sugallatokat, amelyekben részesültök. Ha látjátok, hogy legalább emberileg becsületesek, mondjátok: ,,Itt Isten hatalma lehet''. De ha azok ellenkeznek az emberi erkölccsel és szöges ellentétben állnak az emberfeletti erkölccsel, mondjátok csak: ,,Itt nem lehet Isten, hanem csak az ellensége.'' És ti, akik már eljutottatok addig a pontig, hogy átkaroltátok a gonosz vallást, amit én ,,sátánizmusnak'' hívok -- amely a vallás és az áldozat kigúnyolása, és bűntény -- jusson eszetekbe, hogy nekem nincs szükségem a sötétségre, az egyedüllétre, a varázserôre ahhoz, hogy eljöjjek. Én a Világosság vagyok, és az enyéim a világosság szentjei. Én nem félek a napfénytôl, és nem félek a tömegektôl. Én el tudok ragadni a tömeg közepébôl, és Napként tudok megjelenni a napfényben. Tanítványaim megmondhatják, hogy az én eljövetelem hozzájuk egyszerű, kedves, önkéntes és teljes. És megmondhatják: minden érintkezés után érzik, hogy anyaguk elveszíti súlyát, és lelkiessé válik, amint minden egyesülés után a test egy kissé jobban meghal, és én mind erôsebben élek bennük. Én, a testnek, a Sátán eszközének a legyôzôje, és azért a Sátán legyôzôje is vagyok. Ôk megmondhatják, hogyan újulnak meg minden alkalommal még mélységesebben, hogyan halnak meg titokzatos módon minden alkalommal, és támadnak fel mindinkább lelkiessé válva. Ôk megmondhatják, milyen béke, milyen nyugalom, milyen kiegyensúlyozottság van bennük, milyen értelem, milyen szeretet, milyen tisztaság. Nem emberi, még emberfelettinél is több. Az enyém, mert én átváltozom beléjük és ôk énbelém. A teremtmény nem létezik többé. Én vagyok ott. Ôk olyanok, mint egy vércsepp az én Szívemben. Én élek. Én uralkodom. Én istenekké teszem ôket, mert magamhoz teszem hasonlóvá ôket. Ez az, amit a Sátán nem ad, nem képes adni, hogy Istenhez hasonlóvá váljék valaki. Én adom ezt tanítványaimnak, mert eggyéolvasztom ôket magammal, és megistenítem ôket ebben az eggyéolvasztásban. (1944-28) ======================================================================== Hogyan kísért a Sátán? Lucifer nagyon értelmes azon kívül, hogy ravasz. Felhasználja ravaszságát, hogy csapdát állítson valakinek, de értelmesen megfontolja, hogy vajon mikor okozhat nekem fájdalmat és tehet tönkre egy embert. Hidd el, hogy sose vesztegeti hasztalanul idejét! Bármennyire jelen van is mindenütt, sok tennivalója van a földön lakó sok ember mellett. Az ember kevés figyelmet szentel Lucifer hatalmának, és gyenge az akarata a jótevésre. Lucifer hatalma igazán nagy, szinte mindenható az emberek fölött. Mégis jól ki kell számítania idejét, és egy pillanatot sem szabad elvesztenie ahhoz, hogy hasznosan tevékenykedjék. Az ô gyalázatos hasznára, amellyel pokoli kincstárát akarja gazdagítani az Istentôl elrabolt kincsekkel: a lelkekkel. Valóban fáradhatatlanul dolgozik. A magasságban a Fáradhatatlan a ti javatokra munkálkodik. A mélyben a fáradhatatlan károtokra dolgozik. Igazán mondom neked, hogy sikeresebb Istennél. Gyôzelmei számosabbak az enyémeknél. De, az elôzményekbôl jól megértheted, hogy mivel ravasz, értelmes és elfoglalt, nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy mindenkivel egyformán foglalkozzék. És nem is engedi meg ezt. Ô, gonoszságában, példaadó módon törekszik, teljes odaadással, teljes figyelemmel, megalkuvás nélkül, fáradhatatlanul és haladéktalanul! Bár ti, emberek, olyanok lennétek a jóban, mint a Sátán a rosszban! De nem vagytok olyanok. Lucifer, amint egy ember lassacskán értelmessé válik, elôször ugyancsak keveset törôdik vele, s arra korlátozza tevékenységét, hogy figyeli, sandán nézi, mint egy lehetséges kecskét pokoli nyája számára. Amint a gyermek lassacskán növekszik, és megtanul akarni és gondolkodni, azaz hétéves kora után, fokozottan figyeli, és elkezdi irányítani. Az ôrangyal, fénylô szavakkal oktatja és vezeti a lelkeket. A gonosz szellem a sötétség szavaival oktatja és ösztökéli a lelkeket. Ez olyan küzdelem, amely állandóan tart. Vereséget szenved vagy gyôz az egyik, vereséget szenved vagy gyôz a másik, a világosság angyala és a sötétség angyala harcol egy lélek körül a földi élet utolsó órájáig, hogy az egyik megfossza a másikat zsákmányától, hogy visszaadja azt az egyik az Urának, a fényben, miután védelmezte ôt földi életének minden napjában, vagy hogy a másik elvigye magával a sötétségbe, ha az övé volt az utolsó gyôzelem. De a kettô között, aki küzd egymással, ott van egy harmadik, és, alapjában véve, ô a legfontosabb személyiség. Ott van az ember, akiért a kettô küzd. Az ember szabadon követheti akaratát, értelemmel és ésszel van megáldva, fel van fegyverezve a kegyelem felbecsülhetetlen erejével, amit megkapott a keresztségben, és amelyet a szentségek fenntartanak és növelnek. Te tudod, hogy a kegyelem a lélek egyesülése Istennel. Azért oly nagy erôt kellene nektek adnia, hogy minden sátáni cselvetés és rontás ellen érinthetetlennek és romolhatatlannak kellene tennie titeket, mert az Istennel való egységnek félisteneknek kellene tennie titeket. De hogy azok maradjatok, ezt akarnotok kellene. Azt kellene mondanotok a Sátánnak és magatoknak: ,,Én Istené vagyok, és csak Istené akarok lenni.'' Azért kell engedelmeskedni a parancsoknak és tanácsoknak. Állandóan szükség van az erôfeszítésre a jó követésében és elérésében, és a mind nagyobb jóra-törekvésre. Kell a teljes hűség és az állandó iberség, a hôsiesség az önlegyôzésben és a hármas vágy sokféle megjelenési formájának legyôzésében. Kevesen, nagyon kevesen, túl kevesen tudják megtenni ezt. És akkor? Akkor a Sátán keveset törôdik ezekkel, akiket olyan könnyen megnyerhet, amikor akarja, s akik oly képtelenek az elmenekülésre, miután megfogta ôket. Úgy tesz velük, mint a macska az egérrel. Megfogja ôket, kissé megsimogatja ôket, elkábítja ôket, és utána elengedi, s csak arra korlátozza magát, hogy akkor karmolja meg ôket ismét, akkor harap megint beléjük, ha jelét adják annak, hogy félénken menekülni próbálnak. Nem többet. Tudja, hogy az ,,övéi'', és nem veszteget sok idôt rájuk, se pedig sok értelmi munkát. De az ,,enyéimmel''! Ó, az enyéim mások! Azokra éhezik legjobban gyűlölete, hogy zsákmányává váljanak. Azok a ,,bevehetetlenek''. És a Sátán, a gyakorlott vadász, tudja, hogy érdemes foglyul ejteni a nehéz vadakat. Azokban telik ,,öröme'' Istennek. És a Sátán nagy ünnepet tart, amikor fájdalmat okozhat Istennek, megsértheti, csalódást okozhat neki. A gyűlölet élteti. Amint Istent a szeretet élteti. Ô a Gyűlölet. Amint Isten a Szeretet. A gyűlölet a vérében van. Amint a Szeretet az én véremben. Íme, akkor megsokszorozza gondját és ôrködését az ,,enyéim'' egyike körül. Egy lerombolt várba belépni gyerekjáték. A pokol kegyetlen királya nem azt akarja. Ô Isten erôdítményeit akarja, a tiszta és sima köveket, amelyek kristálytiszták, amelyek acélosan ellenállnak, amelyek minden oldalára rá van vésve a legszentebb név: Istené, amely mint valami folyadék, árad ki a belsôbôl a külsôre. A Név, amelyet ôk szeretnek, szolgálnak, imádattal ejtenek ki, valahányszor egyet dobban a szívük. Megragadni ezeket, megfogni, elszakítani tôlem, eltörölni belôlük a lélek, test és értelem hármasságát, azt a Nevet, az én kertem virágait az ô poklának szennyévé tenni, és kinevetni, káromló kacaját az isteni trónus felé irányítani, nevetni gyôzelme felett, amit az emberen és Istenen aratott. Íme a Sátán öröme. Minél inkább az ,,enyéim'' vagytok, annál inkább az övéivé igyekszik tenni titeket. És mivel bennetek állandó az ôrködés és az akarat, ô; a Ravasz, nem a másoknál használt módszerrel követ és üldöz titeket. Hanem orvul támad meg titeket, mindig távolabbról, a leginkább elôre nem látható pillanatokban, és a legkevésbé gondolható indítóokokkal. Hasznot húz a fájdalomból, a szükségbôl, az elhagyatottságból, a kiábrándulásokból, és párducként ugrik rátok pillanatnyi kábultságtokban, szomorúságtokban, amikor gyengék vagytok, remélve, hogy akkor legyôz titeket, és elégtételt szerez magának a sok gyôzelemért, amit felette arattatok. Az eszközök? Számtalanok. A módszer? Egyetlen. A jóakarat, a hazug kedvesség, az ésszerű, nyugodt szó, a barátságos tekintet, amely segít, amely segíteni akar. Megtámadott már titeket? Még továbbra is meg fog támadni, sokszor, és mind ravaszabbul. Ó, mennyire gyűlöl engem és téged! Mindinkább részed lesz ebben, és olyan ravaszul, amivel a legéberebbet is cselbe ejti. Az emberileg szólva éberet. Mert -- mosolyogj, lélek, akit szeretek -- mert az egyszerűség, amelyet átjár az Isten, és amely ilyen marad, az bevehetetlen minden ravaszsága ellenére. Megsebez majd téged kívülrôl. De a katona becsületére válik a forradás, amely jel a testén, és azt mondja: ,,Ez a férfias küzdelem jele és bizonyítéka.'' És minél inkább barázdákat alkotnak a katona testén az ilyen jelek, annál inkább értékeli a világ. A lelki küzdelmekben ugyanez következik be, s a ti sebeitek, amelyek nem sértik meg a lelket, hanem csak annak burkolatát látják el véraláfutásokkal, a ti becsületetekre válnak. És ezekért mennyei dicsôségben fogtok részesülni. Igazán mondom nektek -- akik csak azokat nevezitek ,,vértanúknak'', akiket a zsarnokok veszítenek el, -- hogy az én összes szentjeim vértanúk. Mert ahhoz, hogy valaki szentté legyen, el kell viselnie a Sátántól jövô üldöztetést, és hűségesnek kell maradnia. Dicsôség a gyôztesnek! Övé az ég pálmája. (1944-654) ======================================================================== Jöjjetek hozzám! Nem tudjátok összeegyeztetni Isten Országát a Sátán országával! Nem vagytok képesek egyszerre kielégíteni a testet és a lelket! Választanotok kell! Azért adtam nektek értelmet, hogy tudjatok választani. Világosságot adtam nektek, hogy láthassatok. Szeretetben részesítettelek titeket, hogy tudjatok irányítani. És szabadságot adtam nektek, mert különben nem szerezhetnétek érdemeket. Hibáztatok tízszer, százszor, ezerszer. A Parancsolatokat adtam nektek, hogy segítselek titeket, a prófétákat, hogy kiáltsák felétek akaratomat. Hibáztatok százszor, ezerszer, tízezerszer. Önmagamat adtam nektek, elhagyva Atyám ölét, hogy beszéljek hozzátok. Önmagamat adtam nektek, megalázva magamat, az Istent, hogy meghaljak, mint egy gonosztevô, s ez által megmossam szíveteket, és képessé tegyem azokat Isten befogadására. Elküldtem nektek a Lelket, hogy Mesteretek legyen a szeretetrôl, tisztaságról, jóságról, alázatosságról szóló tanításom felismerésében. Hibáztatok tízezerszer, milliószor. Nem tudom többé megszámolni tévedéseiteket. Piramisként halmozzátok fel azokat, egyiket a másik tetejére. Egy második bábeli tornyot készítetek, hogy felmenjetek arra, és azt mondjátok: ,,íme, hasonlók vagyunk Istenhez, és felmegyünk az égbe.'' A Sátán segít és kinevet titeket. Tudja, hogy bűneitek tornya összeomlik épp akkor, amikor azt hiszitek, hogy elértétek az eget, és ti a pokolba zuhantok. Már omladozik, és romba dôl. De ti nem álltok meg! Ó, álljatok meg, álljatok meg, gyermekeim! Álljatok meg, kincseim! Halljátok Atyátok Testvéretek, Istenetek hangját, aki hív titeket, aki kincseinek nevez titeket, még most is, mert az Ô vére gyöngyökként ékesít titeket. Ne rázzátok le magatokról haragosan ezt a vért, káromolva azt! Emeljétek fel beteg homlokotokat az ég felé, ami isteni harmatjával megmos titeket. Mert betegek vagytok, szegény gyermekeim, és nem tudjátok. Engedtétek, hogy a Sátán megcsókoljon titeket, és az ô leprája rajtatok és bennetek van. De az én szeretetem, csak az én szeretetem, meg tud gyógyítani titeket. Jöjjetek, ne utasítsátok vissza kezemet, amely magamhoz igyekszik vonni titeket! Azt hiszitek, hogy én nem tudok megbocsátani? Ó! Megbocsátottam volna Júdásnak is, ha menekülés helyett a kereszt alá jött volna, ahol meghaltam, és azt mondta volna nekem: ,,Bocsáss meg!'' Ô lett volna az elsô azok között, akiket megváltottam, mert ô volt a legnagyobb bűnös, és reá folyattam volna Szívem vérét, amelyet nem annyira a lándzsa döfött át, mint inkább az ô árulása és a tiétek. Jöjjetek! -- karjaim ki vannak tárva. A kereszten csak azért fájt nekem, hogy oda voltak szegezve, mert nem tudtalak magamhoz szorítani és megáldani titeket. de most szabadok, hogy szívemre vonjanak titeket. Szám békecsókot ad, szívemben vannak a szeretet kincsei. Hagyjátok el az igazságtalanul szerzett vagyont, és jöjjetek hozzám, az igazi Gazdagsághoz! Hagyjátok el a méltatlan örömöket, és jöjjetek hozzám, az igazi örömhöz! Hagyjátok el hamis isteneiteket, és jöjjetek hozzám, az igaz Istenhez! Mily vidámaknak éreznétek magatokat, egy lelki vidámsággal, ha rám bíznátok magatokat! Én vagyok a Béke Istene. Belôlem árad minden kegyelem. Bennem elcsitul minden fájdalom. Megkönnyítek minden terhet. Minden, az én nevemben véghezvitt cselekedetet az én szépségemmel ruházom fel. Én mindent meg tudok adni nektek, ha Szívemhez jöttök. Nem emberi, hanem emberfeletti módon, örökre, végtelenül kedvesen. Nem mondom nektek, hogy többé nem fogtok fájdalmat érezni. Én is megismertem azt, én, aki Isten vagyok. De azt mondom nektek: a fájdalom kellemessé válik, ha Szívemen szenveditek el. Jöjjetek! Hagyjátok el azt, ami meghal, aki rosszat tesz veletek, azt, aki rosszat akar nektek! Jöjjetek Ahhoz, aki szeret titeket, Ahhoz, aki olyan dolgokat tud adni nektek, amelyek nem ártanak és nem mulandók. Segítsetek engem akaratotokkal! A cselekedni akarással. Nem mintha nekem lenne arra szükségem, hanem mert nektek van szükségetek rá, hogy kiérdemeljétek az Országot. Jöjjetek! Segítsetek engem a pokolba vetni a poklot, és megnyitni számotokra a mennyországot! (1943-40)