Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Valtorta Mária Példabeszédek Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalom A könyv elektronikus változata Valtorta Mária élete, írásai A fordítások listája -- rövidítések A példabeszédek A megmentett veréb A halak és a háló A hálátlan ló Vetéstôl aratásig (vö. Mk 4,26-29) Ártalmas ételek A kovász (vö. Mt 13,33; Lk 13,20-21) A hangyák Tél, vihar, kerti munkák Orvos -- Só -- Világosság (Mt 5,13-16; Mk 9,49-50; Lk 14,34-35) A virág halála Felfelé evezés a Jordánon Csillagok Új ruha, új bor (Mt 9,14-17; Mk 2,18-22; Lk 5,33-39) A víztôl alámosott ház A tengely Só és világosság (Mt 5,13-16; Mk 9,49-50; Lk 14,34-35) Jó és rossz fa (Mt 7,15-23; Lk 6,43-44,46) Gyöngyök és disznók (Mt 7,6) Sziklára épült ház (Mt 7,24-27; Lk 6,47-49) A magvetô (Mt 13,1-8, 18-23; Mk 4,1-4, 13-20; Lk 8,4-15) A konkolyhintô (Mt 13,24-30, 36-43) A farkas és a sátán A mag fejlôdése (Mt 4,26-29) A mustármag (Mt 13,31-32; Mk 4,30-32; Lk 13,18-19) A dúsgazdag és a szegény Lázár (Lk 16,19-30) A tékozló fiú (Lk 15,11-32) A tíz szűz (Mt 25,1-13) A királyi menyegzô (Mt 22,1-14) A torz gyermek Az eltévedt bárány (Mt 18,11-14; Lk 15,1-7) Kincs a szántóföldben (Mt 13,44) Halak -- Gyöngyök -- Családatya (Mt 13,47-50; 45-46; 51-52) Az elveszett pénz (Lk 15,8-10) A leprás A fák királyt választanak Az állatok királyt választanak Szent tűz A kitartó bányász A szilfa és a szôlôtô Isten igája Báránysütés A dió titka Meghasonlott ország -- Jó és rossz fa -- Jónás jele -- Jézus anyja és testvérei (Mt 12,22-50; Mk 3,22-35; Lk 8,19-21; 11,14-32) Az esztelen gazdag (Lk 12,13-21) Hollók, gyöngyvirágok (Mt 6,25-34; Lk 12,22-34) Az éber szolgák (Mt 24,42-51; Mk 13,33-36; Lk 12,35-53) A könyörtelen adós (Mt 18,21-35; Lk 17,3-4) Szent gyűlölet -- Toronyépítés -- Háborús készülôdés -- Talentumok (Mt 10,37-39; Lk 14,25-33; Mt 25,14-30) Az irgalmas szamaritánus (Lk 10,25-37; vö. Mt 22,34-40; Mk 12,28-34) Hiénák -- Szenny -- Trónfosztás (Mt 15,1-20; Mk 7,1-23) A madárfiókák és az anyamadár Vízhólyag a tenyéren Beteg újszülött Kenyér készítés (vö. Mt 13,33; Lk 13,20-21) Munkások a szôlôben (Mt 20,1-16) Fôhely -- Szegények lakomája -- Visszautasított meghívás (Lk 14,1-24) Gyanta kancsó A jó vincellér (Lk 13,6-9) A farizeusok kovásza (Mt 16,5-12; Mk 8,14-21; Lk 12,1-3) A hűséges bárány Sár a gyémánton Az Egyház építése A szűk kapu (Lk 13,23-29; Mt 7,13-14; 22-23; 8,11-12; 19,30; 20,16) Az ismeretlen fiú A leprás ház Tiszta víz -- Liliom -- Tétlenség (Lk 10,38-42) Madarak A hűtlen intézô -- Két úr (Lk 16,1-13) A négy út (vö. Mt 7,13-14) Pálmamag A két akarat Farkasbôrbe burkolt bárány A két fiú (Mt 21,28-32) Bogár -- Pók Vipera -- Gyöngyvirág A fazekas A húsvéti bárány Véka alá rejtett lámpa A szobrászművész A szolga és az úr (Lk 17,7-10) A Nagy Koldus A két ajándék A szôlô művelése Lépcsôfestés -- Kenyérkészítés vászonfehérítés Tűz Az iker fügefa -- Házastársak A poros szôlôtô Az édesanya A hajós A kincshez vezetô ösvény A vízvezeték Áron vesszeje Kígyók és galambok (vö. Mt 10,16) Világosság -- Felhôk A vízelosztók A terpentinfa Sötétség és világosság A gránátalma A népét látogató király Élô víz -- Élô halottak -- Titokzatos templom (Jn 7,37-53) A forrás ôrzése Az atya távol élô gyermekei A bűn leprája Virág a napfényben Az igazságtalan bíró (Lk 18, 1-8) Rabszolgák -- Fattyak (Jn 8,31-47) A király kincstára Hegy és völgy Vakok -- Az akol kapuja a jó pásztor -- Kecskék -- Béresek (Jn 9,35- 10,18) Betegek A farizeus és a vámos (Lk 18,9-14) Az egyetemes pásztor Báránybôrben farkasok A lepkegubó A föld oltára Liszt -- Virágos sziget -- Teremtés Az új templom építése Kereskedôk -- Vízcseppek A búza és a föld Méhek -- Vitorla A szövet A királyfi Akik rossz tanácsot kaptak Halál -- Lakodalom -- Borkóstolás -- A király ismerete Az anyatyúk (vö. Mt 23, 37; Lk 13,34) A beteg fa utolsó kizöldellése Rozsdás zár -- Méhek Gyémántok Bárányok -- Fecskék A két mécses A meggyógyult gyermek A gyilkos szôlôművesek (Mt 21,33-46; Mk 12,1-12; Lk 20,1-18) Az elszáradt fügefa -- A hegyeket mozgató hit (Mt 21,18-22; Mk 11,12- 14. 20-24; Lk 17,6) Új Templom -- Új Egyház Rabló -- Éber szolga -- Bárányok és kecskék (Mt 24,42-51; 25,31-46) Az Atya háza (Jn 14,1-3) Az igazi Szôlôtô (Jn 15,1-8) A szülô anya (Jn 16,20-22) Az anyaméh Isteni ,,fejlôdés'' ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv a Vallás és Élet Kiadó gondozásában jelentek meg, kéziratként. Az elektronikus változat a Jézus Társasága magyarországi tartományfônökének az engedélyével készült. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé. ======================================================================== Valtorta Mária élete, írásai Élete Valtorta Mária, ez a kivételes, rendkívüli adottságokkal megáldott egyéniség, megelevenedik elôttünk Önéletrajzában, amelyet 1943-ban fejezett be, mielôtt látomásai megkezdôdtek volna. A további idôszak eseményeit más írásos adatok és személyes tanúbizonyságok segítségével állította össze a szerzô. Mária 1897. március 14-én született Casertában, ahol lombardiai származású szülei akkor éltek. Apja, József (1862--1935) alhadnagy a Cavallereggi Guide 19. regimentjében. A géppuskás osztag vezetôje szelíd, szeretetreméltó egyéniség. Anyja, Fioravanzi Izisz (1861--1943) viszont kemény, szigorú természetű asszony. A francia nyelv tanárnôje. Születésekor Mária életveszélyben volt. Utána pedig egy szenvedélyes, szerencsétlen természetű dajkára bízták. Egyetlen gyermek maradt. Anyja elôzôleg elvesztett egy fiúgyermeket, néhány órával születése után, pedig nagyon vágyódott egy fiúra. Alig volt 18 hónapos, amikor családja a romagnai Faenzába költözött, majd pedig 1901-ben Milánóba. A lombard fôvárosban, négy és féléves korától az Orsolyiták óvodájába járt. Itt találkozott elôször Istennel, és ébredt fel benne ,,a vágy, hogy azáltal vigasztalja meg Jézust, hogy hasonlóvá válik hozzá a szenvedésben, amit önként, szeretetbôl szenved el.'' Hétéves korában, 1904-ben a Marcella nôvérek intézetébe iratták be. Itt kezdte el elemi iskolai tanulmányait. Azonnal kitűnt értelmességével, és osztályelsô lett. 1905-ben részesítette ôt a bérmálás szentségében Andrea Ferrari bíboros, akit ma már ,,Isten Szolgája''-ként tisztelnek, mert elkezdték boldoggáavatását. 1907 szeptemberében a Valtorta család Vogherába ment lakni, mert oda helyezték az apa ezredét. Mária itt a városi iskolába került, és hetente egyszer franciát is tanult a Franciaországból elűzött nôvérektôl. 1908-ben járult elsô áldozáshoz, amin nagy szomorúságára apja nem vehetett részt, mert anyja fölöslegesnek ítélte jelenlétét. Az anya zsarnoksága és az apa engedékenysége következtében Mária 1909 márciusában kollégiumba került. Mária pompásan érezte magát az Irgalmas Nôvérek kollégiumában, ahol öt iskolaévet végzett el négy naptári év alatt, 1913 februárjáig. Nagylelkűség, határozottság, kitartás és hűség jellemezték. Szerette a tanulást, a rendet és az engedelmességet. Ezért mintaképként emlegették. Az anya azonban ismét beleavatkozott leányának életébe, és Technikumba iratta be, holott neki semmi érzéke se volt a matematikához. Nem is kerülhette el az ,,ünnepélyes bukást:'' A klasszikus tananyagban azonban jónak bizonyult, és leérettségizett. A kollégiumban buzgón vett részt az utolsó lelkigyakorlaton, ,,mert tartós gyümölcsöt akart belôle meríteni, hogy programja legyen egész világi életére''. Az Úr tudtára adta Máriának, ,,milyennek kell lennie életének Istenben, Istennel való kapcsolatában, hogy megfeleljen Isten akaratának.'' 1913 tavaszán a Valtorta család Firenzébe költözött, mert az apa, egészségi okokból, nyugalomba vonult. Mária gyakran fölkereste apjával a város szép helyeit. Odahaza, saját elhatározásából, folytatta az elôbbi, kollégiumi életet. Anyja azonban igyekezett gátolni ôt ebben, vallásellenes oktatásaival. Firenzében Mária megismerkedett egy szép, gazdag és művelt fiatalemberrel: Robertóval. Szerették is egymást, néma, türelmes, tisztelô szeretettel. A könyörtelen anya azonban már csírájában elfojtotta ezt a gyöngéd érzelmet. Hasonló sorsra jutott kilenc évvel késôbb egy katonatisztnek készülô ifjúhoz, Márióhoz fűzôdô kapcsolata is. 1916 tavaszán, ,,az elkeseredés és sóvárgás szörnyű idôszakában'', az Úr egy álommal vonzotta magához. Ez az álom elevenen megmaradt Mária emlékezetében. Álmában, amely világosan elôrevetítette írói tevékenységének evangéliumi témáját, Jézus sietett Mária segítségére. Úgy ébred fel, mint akit ,,valamilyen, nem földi eredetű fény világított meg.'' A világtól való elvonulás ideje azonban még távol volt. 1917-ben Valtorta Mária az irgalmasszívű ápolónôk sorába lépett, és tizennyolc hónapon át működött ápolónôként a firenzei katonai kórházban. Azt kérte, hogy közkatonákat ápolhasson és ne tiszteket, mert azért ment, ,,hogy a szenvedôket szolgálja, nem pedig, hogy kacérkodjon vagy férjet találjon.'' A felebaráti szeretet gyakorlása közben úgy érezte, hogy mindinkább közeledik Istenhez. Egy váratlan esemény jelezte fokozatos föláldozásának kezdetét. 1920. március 17-én anyja társaságában ment az utcán, amikor egy hitvány gyerek, egy ágyból kitört vasrúddal teljes erôbôl hatbavágta. Mária három hónapig nyomta az ágyat. Ez mintegy ízelítô volt késôbbi betegségébôl. Ugyanennek az évnek októberében, szüleivel Reggio Calabriába utazott, vendégségbe, Belfanti nevű unokatestvéreihez, akik hatalmas szállodák tulajdonosai voltak. Lelke ismét erôre kapott az ottani táj csodálatos természetvilágában. Egészséges tanulási kedve is kielégült unokatestvére, Klotild, ,,gyönyörű könyvgyűjteményében''. Klotild ,,igen művelt nô volt'', és ki tudta válogatni a stílus és cselekmény szempontjából legkiválóbb könyveket. Az Úr, ez alkalommal, egy könyvet használt fel, hogy ismét hatalmas lökést adjon neki. Fogazzaro Antal: A Szent című könyve kitörölhetetlen jegyet nyomott szívébe; méghozzá jó jegyet. Itt Mária ismét tapasztalta a már elôbb is jelentkezett furcsa érzést, ,,mintha ujjaiból hosszú, igen hosszú szálak indulnának ki, amelyek kinyúlnak a végtelen térbe, és ott összekapcsolódnak a többi hozzá hasonló szálakkal'', amelyek más személyektôl indultak ki, mintegy óhajtva az összefonódást. Reggióban ezenkívül újból kivirágzott Szent Ferenc iránti rajongása, ami lelkiségének állandó jellemvonása lesz. De ugyanitt omlott össze Márióval való jegyessége, anyja mesterkedései következtében. 1922. augusztus 2-án visszautazott Firenzébe, és még két évig maradt ott, öszetörten ,,keserű emlékei'' miatt. A család 1924 szeptemberében végleg Viareggióba költözött, a késôbb megvett kis házba. Mária Viareggióban is folytatta visszavonult életét. Néha kisétált a tengerhez és a fenyvesbe, vagy a bevásárlások ürügyével ment el hazulról. Ezek a bevásárlások lehetôvé tették rövid látogatásait a szentségi Jézusnál anélkül, hogy magára vonta volna miattuk anyja villámait. A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz példáján felbuzdulva, akinek Egy lélek története című könyvét egyhuzamban olvasta végig, 1925. január 28-án áldozatul kínálta fel magát az irgalmas Szeretetnek, s ezt a felajánlást ezentúl mindennap megújította. E pillanattól kezdve Jézus iránti szeretete mérhetetlenül megnôtt, úgyannyira, hogy saját szavaiban és tetteiben Jézus jelenlétét érezte. Fűtötte a vágy, hogy Istenének szolgáljon. Ezért szeretett volna belépni Szent Pál Társaságába, de meg kellett elégednie ,,egy alázatos, elrejtett, egyedül Isten által ismert apostolkodással, amelynek lendítôi inkább a szenvedés, mint a cselekvés voltak.'' Azonban, 1929 decemberétôl kezdve, amikor belépett a Katolikus Akcióba, mint a leányok kulturális küldöttje, nyilvánosan is a lelkek javának szentelhette magát. Munkáját odaadóan végezte, és az általa tartott elôadások egyre több hallgatót vonzottak a nem-hívôk közül is. Közben az a nagy elhatározás érlelôdött meg benne, hogy áldozatul ajánlja fel magát az isteni Igazságosságnak is, és erre ,,egy még tisztább, még önmegtagadóbb élettel készült fel''. Már jóval elôbb szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalmat tett. Az új felajánlás 1931. július 1-én történt. E naptól kezdve egyre kevésbé kímélték a testi és a lelki szenvedések. 1933. január 4-e volt az utolsó nap, amelyen Mária, végtelen erôlködéssel, utoljára ki tudott menni a házból. 1934. április 1-tôl kezdve pedig többé nem kelt föl az ágyból. Ekkor vette kezdetét ,,erôs szeretet-elragadtatásban'' hosszú, tevékeny betegsége. Eszköz lett Isten kezében. Küldetése ez volt: ,,Szenvedni, engesztelni és szeretni''. Ebben az idôszakban, pontosan 1935. május 24-én lépett a Valtorta ház szolgálatába Diciotti (ejtsd: dicsotti) Márta, aki hűséges társnôje lett Máriának, ,,hallgatója'' írásainak, szeretô gondozója és segítôje haláláig, halála után pedig emlékei ôrzôje. (Azóta már ô is meghalt.) A vigasztaló tényt, hogy barátságos személy került melléje, mély fájdalom követte: egy hónap múlva, június 30-án meghalt az apja. Az apa ,,mindig türelemmel, szelíden és szeretettel végezte kötelességét, megbocsátotta a sérelmeket, jóval viszonozta a rosszat, leküzdötte irtózatát az iránt, aki ôt félreismerte és minden percben megsebesítette.'' (Célzás feleségére.) Mária élet-halál közé került fájdalma miatt, hogy nem lehetett apja mellett, annak utolsó pillanataiban, sôt még halottként sem láthatta ôt. Az anya a ,,késôn ébredt szeretet ostoba megnyilvánulásai'' után még kegyetlenebbé és zsarnokibbá lett, mint elôbb. ,,Az, hogy teljesen önmaga urává vált, megzavarta az eszét.'' Mária pedig, betegágyán, tovább szenvedett és szeretett. Egyre jobban átadta magát Isten akaratának. Vigasztalta a bánkódókat, helyes irányba terelte a lelkileg tévelygôket, elfogadta a bekövetkezô idôkre vonatkozó fájdalmas figyelmeztetéseket, és mindenben kimutatta jellemének férfias erejét, és Istenre irányult elméjének éles felfogását. 1942 táján Valtorta Máriát meglátogatta Romualdo M. Migliorini (ejtsd: miljorini) atya, a Szerviták rendjébôl. Lelki-vezetôje lett és négy éven át az is maradt. Migliorini atya kérésére, 1943-ban, Mária beleegyezett önéletrajzának megírásába, azzal a kikötéssel, hogy lelke teljes föltárásával elmondhat minden jót és minden rosszat. Alighogy befejezte önéletrajzát, megkezdôdtek látomásai, és ezzel kapcsolatos írói tevékenysége. Néhány év leforgása alatt, egyhuzamban tizenötezer füzet-oldalt írt tele, amit csak most kezdenek egyetemesen elismerni, mint tudományos és irodalmi alkotást. Mindezt az események és személyek által okozott kimondhatatlan testi-lelki szenvedések között vetette papírra, minden tekintetben kedvezôtlen körülmények között. A felajánlások sora még nem ért véget. 1949. április 18-án Mária felajánlotta Istennek azt az áldozatot, hogy nem éri meg műve jóváhagyását, és ezt megtoldotta még értelme értékes odaajándékozásával is. Az Úr elfogadta felajánlását. Amikor ugyanis Mária látta a mű elgáncsolását, fokozatosan magába zárkózott, 1956-tól pedig lelkileg elszigetelôdött környezetétôl. Amikor teljesen munaképtelenné vált, akkor is megôrizte tiszta, derűs külsejét. Nyugodtan ült ágyában, mint egy nagy gyermek, akinek arra is szüksége van, hogy megetessék, de sohasem kért semmit sem. A házban Diciotti Mártán kívül más nem lakott, mert 1943-ban Mária anyja is meghalt. Máriának kevés látogatója akadt, baráti köre is megritkult. Mária csendben hunyt el, 1961. október 12-én, fél tizenegykor, életének 65., betegségének 28. évében. 1944-bôl származó egyik írásában olvassuk, hogy az Úr azt mondta neki: ,,Milyen boldog leszel, amikor majd észreveszed, hogy az én világomban vagy, és hogy úgy érkeztél ide a szegény világból, hogy észre sem vetted. Egy látomásból kerültél át a valóságba, mint a kisgyermek, aki anyjáról álmodik, és arra ébred, hogy anyja szívére szorítja. Így teszek majd én is veled.'' Halálos ágyához a Szervita harmadrend társigazgatóját hívták. Mária ugyanis tagja volt mind a Szervita, mind a ferences harmadrendnek. Abban a pillanatban, amikor a pap kimondta a lelket buzdító szavakat: ,,Távozz el, keresztény lélek, ebbôl a világból'', Mária lehajtotta fejét, és meghalt. Valóban az engedelmesség testtartása volt ez, engedelmes életében a legutolsó. Holttestét ugyanabban a szobában, ugyanazon az ágyon ravatalozták fel, amely tanúja volt szenvedéseinek, munkásságának, felajánlásainak és halálának. Már évekkel elôbb elkészítette halotti ruháját, a keresztelési kendôt, amely fejét fogja takarni, leírta a mondatot, amit majd a kis gyászlapra kell nyomtatni: ,,A szenvedést befejeztem, de szeretni nem szűnöm meg''. A gyérszámú, de megilletôdött látogatók megcsodálhatták jobb kezének fehérségét -- annak fáradhatatlan kezét, aki magát ,,az Úr írótollának'' nevezte -- míg bal keze lassan elkékült. Térdei pedig, amelyek íróasztalul szolgáltak, kissé hajlottnak látszottak még most is, hogy igazi pihenôre tért. Október 14-én temették el, korán reggel, egyszerűen, amint már régen meghagyta. A Szent Paulinusz plébániatemplomban végzett beszentelési szertartás után, rövid autósor kísérte a holttestet a Misericordia temetôbe. Tíz évvel késôbb, 1971. október 12-én exhumálták a maradványokat. Ezeket különleges kezelésnek vetették alá, hogy megmaradásukat biztosítsák, majd ugyancsak a viareggiói temetôben, családi sírban helyezték el. Azonban 1973. július 2-án átvitték a firenzei Santissima Annunziata templomba, és a Szervita atyák káptalani kápolnájában temették el. Írásai Valtorta Mária írásainak legnagyobb részét mindenféle nehézségek között adták ki. Nem kísérte hírverés, mégis, csodálatos módon, csöndben terjed Olaszországban és szerte a világon, és beérnek a teljes áldozat lelki gyümölcsei. Írásai kb. tizenötezer füzetoldalnyit tesznek ki kézírásban. Ezeket fôleg 1943. április 23-a és 1947. április 27-e között vetette papírra, kis részüket pedig 1948 és 1951 között. A tizenötezer oldalt kedvezôtlen idôkben és körülmények között (háború, kitelepítés, nélkülözések, betegség és mindenfajta megpróbáltatás közepette) írta. Nem készített elôzetes vázlatokat vagy piszkozatot, hanem közvetlenül, azonnal írta tele a 122 füzetet, minden átnézés, újra fogalmazás vagy javítgatás nélkül. Nem álltak rendelkezésére tudós személyek vagy megfelelô könyvek, a Szentírás és X. Pius Katekizmusa kivételével. Valtorta Mária néha még a fejezetek sorrendjét is csak késôbb jelezte. Műveinek majdnem kétharmad részét alkotja az a hatalmas elbeszélô és tudományos mű, amely a Boldogságos Szűz Mária születésével kezdôdik, majd kibontakozik Jézus elrejtett életén, nyilvános működésén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül, és a Szűzanya mennybe való felvételével fejezôdik be. A mű olasz címe: Il Poema dell'Uomo-Dio, és jelenleg tíz kötetre osztva kapható. Lefordították már a teljes művet franciára, spanyolra, folyamatban van (1989 elején) a német és az angol fordítás kiadása, terbevették a magyar kiadást is. Részletei megjelentek már a magyaron kívül sok más nyelven is. A nagy Jézus életrajzon kívül kiadták Valtorta Mária Önéletrajzát, Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelének magyarázatát, a korabeli mise leckéinek magyarázatát, és egyéb írásainak gyűjteményét, három vaskos kötetben. Tervezik leveleinek kiadását is. Valtorta Mária mindig kifejezetten isteni eredetűnek tartotta látomásait és a diktálásokat. Sohasem fáradt bele annak hangoztatásába, hogy ô csak ,,eszköz'', ,,szerszám'', ,,toll'' Isten kezében. A tanúk, de fôleg Diciotti Márta kijelentik, hogy Mária bármely pillanatban hozzáfogott az íráshoz, ágyban ülve, térdén a füzettel, kegyetlen szenvedések között is, mégis a legnagyobb természetességgel és minden feltűnô jel nélkül. Félbe lehetett ôt szakítani minden semmiségért, és utána könnyedén folytatta munkáját. ,,Állíthatom -- olvassuk Valtorta Mária egyik nyilatkozatában -- hogy semmiféle emberi forrásmunka nem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy megtudhassam, mit is írok, és gyakran azt sem értem, amit leírok.'' Bár adódtak ellenvélemények és harcos hangok is, Valtorta Mária írásait magasrangú hittudósok és világi személyek szóban és írásban egyaránt elismerték. Különösen műveinek eredetiségét es páratlan mivoltát hangsúlyozták, és azt, hogy tökéletes összhangban állnak a katolikus Egyház tanításaival. Azt is kiemelték, hogy műve nem arányos emberi tudásához, bár elismerik az írónô értelmi képességeit, emlékezô tehetségét, műveltségét, kitartását, minden lelki és szellemi adottságát. Nem tartják azonban lehetségesnek, hogy annyi pontos ismeret és oly mély tudás lett volna benne fölhalmozódva. XII. Pius pápa, 1948-ban, amikor átnézte a kéziratot, kijelentette az azt bemutató teológia-tanárnak, Corrado Berti atyának: ,,Adják ki ezt a művet úgy, amint van, anélkül, hogy nyilatkoznának rendkívüli vagy kevésbé rendkívüli eredetérôl. Aki elolvassa, majd megérti.'' Híres szentírástudósok és hittudósok is elismerôleg nyilatkoztak róla: Bea bíboros, Gabriele A. Allegra, Felice Cappello S. J., Alfonso Carinci és Msgr. Gabriele Roschini. Jézus, 1943. augusztus 23-án ezt mondta Máriának: ,,Józanságra van szükség ajándékom használatában. Nem nyílt és zajos, hanem lassú és fokozatosan terjedô, névtelen terjesztésre. Amikor kezed békében megnyugszik a dicsôséges feltámadásra várva, akkor, és csak akkor fogják említeni nevedet.'' ======================================================================== A fordítások listája -- rövidítések A látomások alapján készült, II Poema dell'Uomo-Dio című, tízkötetes Jézus életrajzból és Valtorta Mária egyéb feljegyzéseibôl, 1991 január 1-ig a következô részletek jelentek meg a VALLÁS ÉS ÉLET kiadásában (zárójelben az idézésnél használt rövidítés): Tizenöt titok (TT) -- Rózsafüzér titkok 60 oldal Mária élete (M) és Üdvözlégy Mária (Ü) -- 16 füzetben, 710 oldal A Keresztelô (K) 72 oldal Péter (Pt) -- 7 füzet, 342 oldal Tíz apostol: Júdás és Jakab (JJ), János (J), András (A), Simon (S), Tamás (Ta), Máté (Mt), Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan, 6 füzet, 312 o. Kerióti Júdás (Jd) -- 13 füzet, 594 oldal A nôtanítványok (N) -- 92 oldal Tízparancs (T) 49 oldal A hegyi-beszéd (H) 60 oldal Példabeszédek (P) -- 12 füzet, 488 oldal Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok (E) amelyek más füzetekben nem szerepelnek, -- 7 füzet, 319 o. Jézus csodái (Jcs) 4 füzet, 210 oldal Jézus és a gyermekek (Gy) 6 füzet, 307 oldal A betlehemi pásztorok (Bp) 72 oldal Jézus, a szegények barátja (Jszb) 4 füzet, 222 old. Lázár (L) 100 oldal Jézus gazdag barátai (Jgb) 2 füzet, 146 oldal Gamáliel (G) 49 oldal Mária Magdolna (MM) (Jb 1) 100 oldal Jézus és a bűnbánók (Jb) 3 füzet 210 oldal Jézus és a pogányok (Jp) 5 füzet, 274 oldal Jézus ellenségszeretete (Je) 7 füzet, 352 oldal Jézus és a Sátán (JS) 3 füzet, 232 oldal Jézus és a gyászolók (Jgy) 60 oldal Az Utolsó Vacsora (UV) és Jézus szenvedése (Jsz) 2 füzet, 140 oldal Feltámadt! (F) és Az Apostolok keresztútja (Ak) 84 oldal. Utolsó oktatások (Uo) és Az Ôsegyház (Ô) 88 oldal A Szeretet vértanúi (Sz) 88 oldal Valtorta Mária (V) 4 füzet, 188 oldal Rövidítések A Tíz apostol: András Ak Az Apostolok keresztútja Bp A betlehemi pásztorok E Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok, amelyek más füzetekben nem szerepelnek F Feltámadt! G Gamáliel Gy Jézus és a gyermekek H A hegyi-beszéd J Tíz apostol: János (J) Jb Jézus és a bűnbánók Jcs Jézus csodái Jd Kerióti Júdás Je Jézus ellenségszeretete Jgb Jézus gazdag barátai Jgy Jézus és a gyászolók JJ Tíz apostol: Júdás és Jakab Jp Jézus és a pogányok JS Jézus és a Sátán Jsz Jézus szenvedése Jszb Jézus, a szegények barátja K A Keresztelô L Lázár M Mária élete MM Mária Magdolna Mt Tíz apostol: Máté (Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan) N A nôtanítványok Ô Az Ôsegyház P Példabeszédek Pt Péter S Tíz apostol: Simon Sz A Szeretet vértanúi T Tízparancs Ta Tíz apostol: Tamás TT Tizenöt titok -- Rózsafüzér titkok Ü Üdvözlégy Mária Uo Utolsó oktatások UV Az Utolsó Vacsora V Valtorta Mária A fejezetek végén található zárójeles számok közül az első az olasz kiadás kötetszáma, a második annak oldalszáma. Az egyéb hivatkozások a füzetek oldalszámára vonatkoznak. Az elektronikus kiadásban természetesen nem érvényesek ezek az oldalszámok, ellenben egy jellemző szó segítségével könnyen megtalálhatók. A hivatkozott olasz kiadás: IL POEMA DELL'UOMO-DIO, In 10 volumi, Scritti di Maria Valtorta, Edizoini Pisani, Edizione dell'anno santo 1975, Emilio Pisani, Stampa della Tipografia Editrce M. Pisani, Isola del Liri ======================================================================== A példabeszédek Az evangélisták Jézusnak kb. 50 példabeszédét örökítették meg. Valtorta több mint 180-ról számol be látomásai alapján. Az evangéliumban szereplô példabeszédeket is jóval részletesebben írja le, a körülményekkel együtt, amelyek segítenek azok megértésében. Az evangéliumban is szereplô példabeszédeknél a cím alatt megjelöljük a helyet, ahol megtalálhatók, s az ,,Evangéliumi tárgymutatóban'' is felsoroljuk ezeket. Néhány itt szereplô példabeszéd nem Jézustól származik. Egyet Mária édesapja, Joákim mond el Máriának, kettôt Mária, néhányat pedig az apostolok és a tanítványok mondanak el. Maga Jézus buzdította ugyanis ôket arra, hogy tanulják meg tôle a példabeszédekkel való tanítást és a példabeszédek gyártását. A példabeszédek végén jelezzük, hogy a tízkötetes olasz életrajzban hol találhatók meg. Az elsô szám a kötet száma, s ez elárulja idôrendjüket is. A 2. kötet Jézus nyilvános működésének elsô évét tartalmazza, a 3., 4., a második évet, az 5., 6., 7., a harmadik évet, a 8., a szenvedés elôkészítését, a 9. a szenvedés hetét. Némelyik példabeszédet más füzetekben dolgoztunk vagy dolgozunk majd fel, ezekre is utalunk a megfelelô helyen. A Júdásról, és Péterrôl szóló kötetek 1985-ben vagy 86-ban jelennek majd meg az eddigi tervek szerint. A példabeszédek közé soroltuk a hasonlatokat is, ha azokat Jézus hosszasabban fejtette ki. A Szentírásban nem szereplô példabeszédek közül soknál megértjük, hogy az evangélisták nem tartották szükségesnek koruk embereinek feljegyezni azokat. Abból azonban, hogy Jézus fontosaknak tartotta ezeket is kinyilatkoztatni Valtorta Máriának, következtethetünk arra, hogy a 20. század embere is hasznos tanulságokat vonhat le belôlük, tehát nagyon is idôszerűek számunkra. Kôvári Károly ======================================================================== A megmentett veréb A kis Mária, aki még három éves sincs, anyjával, Annával beszélget a Megváltóról, aki majd egy szűztôl születik. A kis Mária kifejezi vágyát, hogy ô is szűz maradjon, hasonlóan Jézus Anyjához, és majd szolgálhasson neki. Így folytatja: -- Szeretnék bűnös is lenni, nagy bűnös, ha nem félnék megbántani az Urat... Mondd nekem, mama, lehet valaki bűnös Isten iránti szeretetbôl? -- De mit beszélsz, kincsem? Nem értem. -- Azt akarom mondani: bűnt elkövetni, hogy szerethessen Isten, aki Üdvözítôvé lesz. Az elveszetteket mentik meg. Nemde? Szeretném, hogy az Üdvözítô megmentsen, hogy szeretettel nézzen rám. Ezért kívánok bűnt elkövetni, de nem olyan bűnt, ami neki visszatetszik. Hogyan menthet. meg, ha nem veszek el? Anna elképed. Nem tudja, mit mondjon. Segítségére jön Joákim, aki a füvön sétálva zajtalanul a sövény mögé érkezett. -- Megmentett téged elôre, mert tudja, hogy te szereted Ôt, és csak Ôt akarod szeretni. Azért téged már megmentett, és szűz lehetsz, amint kívánod -- mondja Joakim. -- Igazán, atyám? -- Mária átöleli apjának térdét, és tiszta csillagszemével ránéz, azokkal a szemekkel, amelyek annyira hasonlítanak apjáéhoz, és oly boldogok a remény miatt, amit atyja adott neki. -- Igazán, kicsiny szerettem. Idenézz! Hoztam neked ezt a kis verebet, amely elôször röpült ki, ott a kút mellett. Ott hagyhattam volna, de szárnyai gyengék és lábaiban se volt erô, hogy ismét felemelkedjék s elrepüljön, vagy hogy megtartsák ôt a síkos kövön. Beleesett volna a kútba. Nem vártam meg, hogy ez megtörténjen. Megfogtam, és neked adom. Tégy vele, amit akarsz. Mondd meg most nekem Mária; jobban szerettem-e a verebet azáltal, hogy megmentettem mielôtt beleesett volna a kútba, vagy akkor szerettem volna jobban, ha utána mentettem volna ki? -- Most szeretted ôt, mert nem engedted meg, hogy baja legyen a fagyos vízben. -- És Isten is jobban szeretett téged, mert megmentett, mielôtt vétkeztél volna. -- Akkor teljes szívembôl szeretem. Teljes szívembôl! Szép verebecske, én olyan vagyok, mint te. Az Úr azonos módon szeretett minket, megmentve minket... Most én téged felnevellek, és utána hagylak elmenni. És te az erdôben fogsz énekelni, én pedig a Templomban. Dicsérjük Istent, és azt mondjuk: ,,Küldd el, küldd el, akit megígértél, annak, aki várja.'' Ó, papám, mikor vezetsz el a Templomba? -- Hamarosan, gyöngyöm. De nem fáj neked elhagyni atyádat? -- Nagyon! De te el fogsz jönni... és ha nem esne rosszul, milyen áldozat lenne? -- És gondolni fogsz ránk? -- Mindig! Miután imádkozom az Emmánuelért, imádkozni fogok értetek. Hogy Isten adjon nektek örömöt és hosszú életet... egészen addig a napig, amikor Ô Üdvözítôvé lesz. Utána azt mondom neki, hogy vegyen magához titeket és vigyen el az égi Jeruzsálembe. (1-47) ======================================================================== A halak és a háló Péter éjjeli halászatra indul, Jézus vele megy. Megkérdezi tôle: -- Jó lesz a halászat? -- Az idô megfelelô. A víz nyugodt, a hold felhôtlen. A halak feljönnek a felszínre, és hálóm magával ragadja ôket. -- Egyedül megyünk? -- Ó! Mester! Ezzel a kerítôhálóval hogyan halászhatnánk egyedül? -- Sose halásztam, és várom, hogy megtaníts rá. -- Jézus a tó partjára megy és megáll a bárka mellett. -- Nézd, Mester: így teszünk. Én kimegyek Zebedeus Jakab bárkája mellett, és elmegyünk egy jó helyre. Utána leengedjük a hálót. Egyik végét mi fogjuk. Te akarod fogni, azt mondtad. -- Igen, ha megmondod nekem, mit kell tennem. -- Ó! Csak ellenôrizni kell leereszkedését. Hogy a háló lassan ereszkedjék le, és ne keletkezzenek csomók. Lassan, mert ott vannak a halak, és egy túl hirtelen mozgás elriasztaná ôket. És csomók nélkül, mert a hálónak ki kell nyílnia, mint egy táskának, vagy ha úgy tetszik, mint egy vitorlának, amelyet dagaszt a szél. Utána, mikor már egészen leeresztettük a hálót, csendesen evezünk, vagy a vitorlával megyünk, félkört írva le a tavon, és amikor a háló remegése jelzi, hogy jó a halászat, a part irányába tartunk, és ott, mikor már majdnem elérjük a partot -- nem elôbb, nehogy a zsákmány elszabaduljon, és nem késôbb, nehogy a sziklák elszakítsák a hálót és megsebezzék a halakat -- felhúzzuk a hálót. És itt nyitva kell tartani a szemet, mert a bárkáknak oly közel kell jönniük egymáshoz, hogy az egyikrôl át lehessen venni a másik bárka hálójának a végét, de ne ütôdjenek össze, nehogy összelapítsuk a hallal teli zsákot. Figyelmedbe ajánlom, Mester, mert ez a mi kenyerünk. Szemmel kell tartani a hálót, nehogy tönkremenjen az ütôdésektôl. A halak harcolnak szabadságukért, erôteljes ütéseket mérve farkukkal, és sokan vannak... Érted... Kis bestiák, de ha tíz, száz, ezer van belôlük, erôsekké válnak, mint a Leviatán. (Legendabeli tengeri szörny) -- Amint a bűnökkel történik, Péter. Alapjában véve egyetlen bűn nem jóvátehetetlen. De ha valaki nem törôdik annak az egynek megfékezésével, akkor szaporodnak, szaporodnak, szaporodnak, s a vége az lesz, hogy a kis hiba, ami talán valami egyszerű mulasztás, egyszerű gyengeség volt, mindinkább megerôsödik, szokássá válik, fôbűn lesz belôle. Néha egy vágyakozó pillantással kezdôdik, és házasságtöréssel végzôdik. Néha egy szeretetlen szóval a szülô iránt, és a felebarát iránti kegyetlenséggel végzôdik. Jaj, ha elkezdik és hagyják, hogy a bűnök szaporodjanak mind súlyosságukban, mind számukban! Veszélyesekké válnak, és hatalmasakká, mint a pokolbéli Kígyó, és lehúzzák a lelket a Gyehenna mélységébe. -- Jól mondod, Mester... De oly gyengék vagyunk! -- Szükség van az elôvigyázatra és az imára ahhoz, hogy erôsek legyetek és segítséget kapjatok, és az erôs akaratra, hogy ne vétkezzetek. Aztán pedig nagy bizalomra az Atya szeretetteljes igazságában. -- Azt mondod, hogy nem lesz túl szigorú a szegény Simonhoz? -- Az öreg Simonhoz szigorú lehetett volna. De az én Péteremhez, az új emberhez, az Ô Krisztusának emberéhez... nem, Péter. Szeret, és szeretni fog téged. (2-108) ======================================================================== A hálátlan ló Jézus Péter házának kertjében beszél az összegyűlt embereknek: -- ... Biztos, hogy sokan közületek ezt gondolják. De nem így van. Az Úr jósága nem hiányzott népe iránt. Annak ellenére, hogy a nép ezerszer és tízezerszer hálátlan volt iránta. Halljátok ezt a példabeszédet. Ez segít majd megértésében. Egy királynak volt sok, sok pompás lova az istállójában. De egyiküket különösen szerette. Gyönyörűséggel szemlélte, mielôtt még az övé lett volna. Utána, mikor megszerezte kiváltságos helyre helyezte, és elment hozzá, szeretettel nézte ezt a kedves lovát, s arról álmodozott, hogy királyságának csodájává teszi. És amikor a ló, fellázadva parancsai ellen, engedetlenné vált és más úrhoz menekült, fájdalmában és szigorúságában a büntetés után megígérte bocsánatát a lázadónak. És hűségesen ígéretéhez, jóllehet távolról szemmel tartotta kedveltjét, ajándékokat és gondozókat küldött neki, hogy azok emlékeztessék ôt erre. De a ló, jóllehet szenvedett az országból való távolléte miatt, nem volt állhatatos, mint királya, a szeretetben és nem akarta a teljes bocsánatot. Voltak jó vonásai, és voltak rosszak, de több volt a rossz, mint a jó. Mégis a király türelmes volt és mind korholásával, mind kedveskedésével igyekezett engedelmes barátjává tenni legkedvesebb lovát. Minél inkább telt az idô, az állat annál csökönyösebbé vált. Segítségül hívta királyát, sírt a más urak ostora miatt, de igazában nem akart a királyé lenni. Amikor kimerült, lehangolt volt, sóhajtozott, nem azt mondta: ,,Az én hibám, hogy ilyen vagyok'', hanem királyát vádolta. Miután a király mindent megpróbált, az utolsó kísérletet tette vele. ,,Eddig -- mondta -- szolgáimat és barátaimat küldtem hozzá. Most saját fiamat küldöm el. Az ô szíve olyan, mint az enyém, és az én szeretetemmel beszél majd hozzá, simogatja, és ajándékokat ad neki, ahhoz hasonlóan, amint én tettem, de még kedvesebben, mert fiam kiválik a szeretetben.'' És elküldte fiát. Ez a példabeszéd. Most mondjátok meg: úgy tűnik nektek, hogy ez a király szerette kedvelt állatját? A nép egyöntetűen válaszolja: -- Végtelenül szerette. -- Panaszkodhatott-e az állat királyára mindama rossz miatt, amit azért szenvedett el, mert elhagyta ôt? -- Nem, nem panaszkodhatott -- válaszol a tömeg. -- Válaszoljatok még erre: mit gondoltok, hogyan hallgat majd ez a ló a király fiára, aki eljött, hogy kiváltsa, meggyógyítsa, és visszavigye az örömök helyére? -- Természetesen örömmel, hálával és szeretettel. -- De ha a király fia azt mondja a lónak: ,,Azért jöttem, hogy ezt és ezt tegyem, de neked most jónak, engedelmesnek, készségesnek és hűségesnek kell lenned'' mit gondoltok, mit mond a ló? -- Ó! Ez nem kérdéses! Azt mondja, hogy most, miután tudja mit jelent az, hogy valaki ki van zárva az országból, olyan akar lenni, mintha a király gyermeke lenne. -- Akkor, szerintetek, mi a kötelessége ennek a lónak? -- Az, hogy még jobb legyen, mint amire kérik, szeretetteljesebb, engedelmesebb, hogy megbocsássák rossz múltját, és hálából a kapott jókért. -- És ha nem tenne így? -- Akkor méltó lenne a halálra, mert rosszabb, mint egy vadállat. -- Helyesen ítéltetek, barátaim. De tegyetek ti is úgy, amint szeretnétek, hogy a ló tegyen. Ti, emberek, az ég Királyának, Istennek, az én Atyámnak és a ti Atyátoknak szeretett teremtményei vagytok. A próféták után Isten saját Fiát küldte el hozzátok. Kérve kérlek, a ti javatokra, mert úgy szeretlek titeket, ahogy csak egy Isten tud szeretni, az az Isten, aki bennem van, hogy véghezvigye a megváltás csodáját; legyetek legalább olyanok, amilyennek ítéltétek, hogy ennek a lónak kellene lennie. Jaj annak, aki ember létére az állatnál alacsonyabb színre alacsonyítja le magát! De ha lehetett mentség még azok számára, akik a jelen pillanatig vétkeztek -- mert sok idô telt el a Törvény-adás óta, és a világnak nagyon sok pora rakódott rá -- többé már nincs mentség. Én azért jöttem, hogy Isten szavát hozzam el nektek. Az Emberfia az emberek között van, hogy visszavigye ôket Istenhez. Kövessetek engem! Én vagyok az Út, Igazság és az Élet. A szokásos zajongás a tömeg között. (Jézus ezután meggyógyít néhány beteget, alamizsnát oszt a szegényeknek, felfedi egy magát szegénynek tettetô és alamizsnát kérô kapzsi bűnét, kiűzi az ördögöt egy gyermekbôl és egy felnôttbôl, és miután a tömeg szétoszlik, ezt mondja négy tanítványának, akik körülveszik Ôt:) -- Barátaim, igazán mondom nektek, hogy Izraelben lakást vett minden bűn és ördög. Nemcsak olyan megszállások vannak, amelyek elnémítják az ajkat, vagy arra ösztönöznek valakit, hogy állat módjára éljen és piszkos dolgokat egyék. Még sokkal számosabbak azok, akiknek szíve némul meg minden becsületesség és szeretet számára, és szívük telik meg tisztátalan bűnökkel. Ó! Atyám! -- Jézus kimerültnek látszik. -- Fáradt vagy, Mester? -- Nem fáradt, Jánosom. Hanem lehangolt a szívek állapota miatt, és mert kevés a javulás vágya. Én eljöttem... de az ember... az ember... Ó! Atyám!... -- Mester, én szeretlek téged, mi mind szeretünk téged!... -- Tudom. De oly kevesen vagytok... és az én vágyam, hogy üdvözítsem ôket, oly nagy! Jézus átöleli Jánost, és fejét az ô feje fölött tartja. Szomorú. Péter, András és Jakab körülötte szeretettel és szomorúan néznek rá. (2-129) ======================================================================== Vetéstôl aratásig (Vö. Mk 4,26-29) Jézus Péter bárkájából beszél a parton összegyűlt népnek: -- Amikor tavasszal minden virágba borul, a földműves megelégedetten mondja: ,,Sok gyümölcsöm lesz!'' És szívét örömmel tölti el ez a remény. De tavasztól ôszig, a virágok havától a gyümölcséig mennyi nap, mennyi szél, esô, napsütés és vihar jön és megy. És aztán a háború vagy a hatalmasok kegyetlensége, a növények vagy a földműves betegsége miatt a szép termést ígérô növények elcsenevészesednek, teljesen vagy részben elhalnak, mert elmarad gondozásuk, nem ássák körül, nem erôsítik, öntözik, metszik meg, nem támasztják alá, nem gyomlálják ôket. Ti követtek engem. Ti szerettek engem. Ti, mint a tavaszi növények, fel vagytok díszítve jó szándékokkal és szeretettel. Valóban Izrael apostolkodásomnak e hajnalán olyan, mint kedves mezôink a napsütéses tavaszi hónapban. De idehallgassatok! Mint égetô szárazság jön a Sátán, hogy irigy leheletével elégessen titeket. Jön a világ fagyos szelével, hogy lefagyassza virágaitokat. Jönnek a szenvedélyek viharai. Jön a halálos unalom, mint a soha meg nem szűnô esô. Jön minden ellenségem, s jönnek a ti ellenségeitek, hogy meggátolják azt, aminek származnia kellene szent törekvéstekbôl, hogy kivirágozzatok Istenben. Figyelmeztetlek titeket erre, mert tudom. De akkor minden elvész, amikor én, a beteg, sôt több mint beteg: meghalt földműves, többé nem tudok beszélni hozzátok, és nem tudok több csodát tenni? Nem. Én vetek és gyomlálok, mert ez az én idôm. Utána kinô és megérik bennetek, ha ti jól vigyáztok rá. Nézzétek ezt a fügefát, amely Simon, Jónás fia házánál áll. Aki azt elültette, nem találta meg a megfelelô helyet számára. A ház nedves, északi fala mellé tette, s az elhalt volna, ha nem akart volna mindenáron élni. A fügefa kereste a napot és a világosságot. Íme, egészen meghajolt, de erôs és ellenáll, hogy igya a hajnali napsugarat, és termeli a nedvet zamatos és édes gyümölcsei számára, amelyek százszámra találhatók rajta. Megvédte önmagát. Azt mondta: ,,A Teremtô azt akarta, hogy örömöt és táplálékot adjak az embernek. Azt akarom, hogy az Ô akaratához társuljon az enyém!'' Egy fügefa! Egy beszédre képtelen növény! Nincs lelke! És ti, Isten gyermekei, az ember gyermekei, kevesebbek lennétek egy fánál? Ôrködjetek jól, hogy megteremjétek az örök élet gyümölcseit! Én művellek titeket, és olyan erôs nedvet adok nektek, amelynél hatalmasabb nem létezik. Ne hagyjátok, ne hagyjátok, hogy a Sátán nevessen munkám pusztulásán, áldozatomon és lelketeken! Keressétek a világosságot! Keressétek a napot! Keressétek az erôt! Keressétek az életet! Én vagyok az Élet, az Erô, a Nap, a Fény azok számára, akik szeretnek engem. Azért vagyok itt, hogy oda vigyelek titeket, ahonnan én jöttem. Azért beszélek itt, hogy hívjalak mindnyájatokat és rámutassak a tízparancsolat Törvényére, amely az örök életet adja nektek. És szeretetteljesen tanácsolom nektek: ,,Szeressétek Istent és embertársaitokat!'' Ez az elsô feltétel ahhoz, hogy minden mást jól teljesítsetek. A legszentebb a tíz szent parancsolat között. Szeressetek! Azok, akik szeretik Istenben Istent, és az Úr által Istent, a földön és az égben a béke lesz lakhelyük és az lesz koronájuk. (2-150) ======================================================================== Ártalmas ételek Jézus a Templomban beszélt, Júdás jelenlétében, s most a Getszemániba készül. Júdás vele akar maradni. Jézus azonban ellenzi ezt: -- Júdás, egyedül akarok maradni az éjjeli órákban. Éjjel lelkem táplálkozik az Atyából. Imádság, elmélkedés és egyedüllét szükségesebb számomra, mint a testi eledel. Az, aki a lélek által akar élni és másokat is el akar vezetni erre az életre, helyezze a háttérbe a testet, szinte azt mondhatnám: ölje meg, hogy minden erejével lelkét gondozza. Mindenkinek ezt kell tennie, Júdás. Neked is, ha igazán Istené akarsz lenni, ha természetfelettivé akarsz válni. -- De mi még a földön vagyunk, Mester! Hogyan hanyagolhatnánk el a testet, csak a lelket gondozva? Nincs-e ez ellentétben Isten parancsával: ,,Ne ölj!''? Nem foglalja ez magában az öngyilkosságot is? Ha az élet Isten ajándéka, nemde szeretnünk kell? -- Úgy válaszolok neked, ahogy nem válaszolnék egy egyszerű embernek, akinek számára elég, ha ráirányítjuk tekintetét a lélekre, vagy értelmére, a természetfeletti világra, hogy repülve magunkkal ragadjuk a lélek országába. Te nem vagy egyszerű. Te olyan környezetben nevelkedtél, ahol értelmed csiszolódott... de ugyanakkor elferdítettek téged tanításuk szôrszálhasogatásával. Emlékszel Salamonra, Júdás? Bölcs volt, korának legbölcsebbje. Emlékszel, mit mondott, miután megismert mindent, amit megismerhetett? ,,Hiúságok hiúsága, és minden csak hiúság! Féld Istent, és tartsd meg parancsait! Ez minden ember kötelessége.'' (Vö. Préd 1,2. 12,13) Most mondom neked, szükség van az étel ismeretére, hogy táplálékot vegyünk magunkhoz, de ne mérget. És ha felfogjuk, hogy egy táplálék ártalmas, akkor nem szabad többé magunkhoz venni azt az ételt, még akkor sem, ha ízlik nekünk. Jobb az egyszerű kenyér és a forrásvíz, mint a király asztalának bonyolult tálai, amelyekben olyan fűszerek vannak, amelyek zavart okoznak és megmérgeznek. -- Mit kell elhagynom, Mester? -- Mindazt, amirôl tudod, hogy megzavar téged. Mert Isten a Béke, és ha Isten ösvényén akarsz járni, akkor el kell távolítanod mindent értelmedbôl, szívedbôl és testedbôl, ami nem békét, hanem zavart okoz. Tudom, hogy nehéz újjáalakítani magadat. De itt vagyok, hogy segítselek benne. Azért vagyok itt, hogy segítsem az embert abban, hogy Isten gyermekévé váljon, mintegy második teremtéssel újjáteremtôdjék, ha önmaga is akarja. De engedd, hogy megválaszoljak kérdésedre, nehogy azt mondd, az én hibámból maradtál meg tévedésedben. Igaz, hogy az öngyilkosság egyenlô a gyilkossággal. Mások élete és a sajátunk egyaránt Isten ajándéka, és csak Istennek van joga ahhoz, hogy elvegye. Aki öngyilkos lesz, ezzel kevélységérôl tesz tanúságot, és Isten gyűlöli a kevélységet. -- Kevélységérôl tesz tanúságot? Én azt mondanám reménytelenségérôl. -- És mi a reménytelenség, ha nem kevélység? Fontold meg, Júdás! Miért csügged el valaki? Vagy azért, mert szerencsétlenségek érik, és azokat a maga erejébôl akarja legyôzni, de ez nem sikerül neki. Vagy azért, mert bűnös, és azt tartja, hogy bűnét Isten nem bocsáthatja meg. Mind az elsô, mind a második esetben talán nem a kevélység uralkodik? Az az ember, aki saját erejébôl akarja legyôzni nehézségét, többé nem nyújtja ki kezét alázatosan Isten felé, és nem mondja neki: ,,Én nem vagyok képes erre, de Te igen. Segíts engem, mert egyedül benned remélek, és segítségedre várok.'' A másik ember pedig azt mondja: ,,Isten nem képes megbocsátani nekem'', és ezt azért mondja, mert magához méri Istent, és tudja, hogy ha ôt valaki így megbántaná, nem tudna megbocsátani neki. Tehát itt is kevélység van. Az alázatos részvéttel van, és megbocsátja a kapott sértést. A kevély nem bocsátja meg. És a kevély nem képes meghajtani fejét, és azt mondani: ,,Atyám, vétkeztem, bocsáss meg a te szegény bűnös fiadnak.'' De nem tudod, Júdás, hogy az Atya mindent megbocsát annak, aki ôszinte, bűnbánó, alázatos szívvel kéri bocsánatát, és hajlandó feltámadni a jó életre? -- De bizonyos bűnök nem nyernek bocsánatot. Nem lehet megbocsátani azokat! -- Ezt mondod te. És igaz akkor, amikor az ember így akarja. De igazán, igazán mondom neked Júdás, hogy a legnagyobb bűn után is, ha a bűnös az Atya lábához futna -- ezért nevezik Atyának, Júdás, és az Atya végtelenül tökéletes -- és könnyezve esdekelne bocsánatáért, készségesnek mutatkozva a jóvátételre, kizárva a kétségbeesést, az Atya módot adna neki a kiengesztelésre, hogy kiérdemelje bocsánatát és üdvözítse lelkét. -- Akkor te azt mondod, hogy azok az emberek, akiket a Szentírás említ, s akik öngyilkosságot követtek el, helytelenül tettek? -- Tilos bárkit megölnünk, beleértve önmagunkat is. Rosszul tettek. Bizonyos esetekben még elnyerték Isten irgalmasságát, mert nem ismerték eléggé a jót. De amikor az Ige megvilágosít minden igazságot, és Lelkével megerôsíti a lelkeket, attól kezdve többé nem nyer bocsánatot az, aki halála pillanatában kétségbe esik. Sem a halála utáni ítélet pillanatában, sem évszázadok után a Gyehennában, sem az Utolsó Ítéleten, soha sem. Isten keményszívűsége ez? Nem! Igazságossága. Isten azt mondja majd: ,,Te ítéltél, te, értelemmel és természetfeletti tudással megajándékozott teremtmény, akit én szabadnak teremtettem, te akartad követni az általad választott ösvényt, és azt mondtad: 'Isten nem bocsát meg nekem. Örökre el vagyok választva tôle. Úgy látom, hogy bűnömért meg kell büntetnem magamat. Eltávozom az életbôl, hogy megmeneküljek a lelkiismeret furdalástól', anélkül, hogy gondoltál volna arra, hogy nem lettek volna többé lelkiismeret furdalásaid, ha atyai keblemre jöttél volna. És amint ítéltél, úgy lesz részed benne. Én nem veszek erôszakot a szabadságon, amit adtam neked.'' Ezt mondja majd az Örökkévaló az öngyilkosnak. Fontold meg, Júdás! Az élet ajándék, és szeretni kell. De milyen ajándék? Szent ajándék. És akkor szentül kell szeretni. Az élet addig tart, amíg a test tart. Utána kezdôdik a nagy Élet, az örök Élet. Boldog lesz az igazak számára, átkozott azok számára, akik nem igazak. Cél az élet, vagy eszköz? Eszköz. A célt szolgálja, ami az örökkévalóság. De akkor adjuk meg az életnek azt, ami arra szolgál, hogy tartós legyen és szolgálja a lelket annak elnyerésében. Meg kell tartóztatni a testet minden vágyában, mindenben! Meg kell tartóztatni az értelmet minden vágyában, mindenben! Meg kell tartóztatni a szívet minden szenvedélyében, ami emberi. Korlátlan azonban szomjúsága az égi szenvedélyekben: Isten és az embertárs szeretetében, Isten és az embertárs szolgálatának vágyában, az Isten szava iránti engedelmességben, a hôsies jócselekedetekben és erényekben. (2-168) ======================================================================== A kovász (Vö. Mt 13,33; Lk 13,20-21) Jézus, amikor meglátogatta Keresztelô János szüleinek házát, hogy felkeresse Zakariás és Erzsébet sírját, és ott imádkozzék, látta, hogy a házat Heródes -- aki közben Keresztelô Jánost letartóztatta -- bordélyházzá alakíttatta át. A sírokat is áthelyezték máshová, Jézus csak a volt sírok helyénél imádkozott -- egy római származású nô útmutatására, aki ebben a házban ,,tevékenykedett''. Jézus szóba állt a bukott nôvel és elindította ôt a megtérés útján. (2-227) Késôbb ez a nô érdeklôdött Jézus tanítványainál Jézus személye iránt, és hálából átadott a tanítványoknak egy ékszerekkel teli zacskót. (2-249) Amikor az apostolok arról beszéltek, hogy ennek a nônek a bűne gyakori a magukat ,,igazaknak'' nevezôk között is, Jézus megjegyezte: -- Mondom nektek, ha lenne Izraelben egy maréknyi igazi élesztô és igazi tömjén, kenyérré változna és illatozna az oltáron. -- Mit akarsz mondani ezzel? -- Azt; hogy ha lennének, akik helyes szívvel jönnek az Igazsághoz, az Igazság elterjedne, mint a kovász a lisztben, s mint a tömjén egész Izraelben. (2-247) Jézus, késôbb erre a nôre célozva beszél Júdással, aki úgy gondolja, hogy a pásztor-tanítványoknak, akiknél ez a nô érdeklôdött Jézus iránt, alaposabb oktatást kellett volna adniuk neki, hogy megtérjen. Erre Jézus visszatér elôbbi hasonlataira, s jobban megmagyarázza azok értelmét: -- Már sok szikra van benne, amely meggyújthatja azt a tüzet, amelyben elég a bűne, és a bűnbánat megtisztítja lelkét. Az imént beszéltem nektek a kovászról, amely elterjed a lisztben, és szent kenyérré teszi. Hallgassatok meg egy rövid példabeszédet. Az a nô a liszt. A Gonosz belekeverte saját pokoli porait. Én vagyok a kovász. Azaz az én beszédem a kovász. De ha sok a pelyva a lisztben, vagy kövek és homok keveredett belé, s ezzel együtt hamu, akkor jó lehet-e a kenyér még akkor is, ha az élesztô átjárja? Nem lehet jó. Szükség van arra, hogy türelmesen eltávolítsák a lisztbôl a pelyvát, hamut, köveket és a homokot. Az Irgalmasság jön, és felajánlja a szitát... Az elsô: amely rövid, alapos igazságokból készült. Ezekre szükség van ahhoz, hogy valaki, aki a teljes tudatlanság hálójában van, felfogja a bűnt, a keresztény vallással nem egyezô tanokat és érzéseket. Ha a lélek elfogadja azt, megkezdôdik az elsô tisztulás. A második magának a léleknek a szűrôjével megy végbe, amikor a lélek szembeállítja saját lényét Annak Lényével, akit kinyilatkoztattak neki. És megretten ettôl. És elkezdi saját feladatát. Mindig finomabbá váló szitálással eltávolítja a köveket, a homokot és a hamut, és a lisztbôl is a durva szemeket, amelyek miatt nem válna jó kenyér belôle. Most már minden készen áll. Ismét jön az Irgalmasság, és az elôkészített lisztbe beteszi a kovászt, és kenyér lesz belôle. Ez azonban hosszas folyamat, és a lélek ,,akaratától'' függ. Ez a nô... ez a nô már birtokolja magában azt a legkevesebbet, amit helyes volt megadni neki, és amit kiegészíthet saját munkájával. Hagyjuk, hogy kiegészítse, ha akarja, s ne zavarjuk meg ôt ebben. Minden megzavarja a vajúdó lelket: a kíváncsiság, a helytelen buzgóság, a túlzott vallásosság megkövetelése. (2-250) ======================================================================== A hangyák Jézus Názáret kis olajfa erdejében oktatja tanítványait: -- Jöjjetek körém. Ezekben a hónapokban mérlegeltelek és tanulmányoztalak titeket... Most elhatároztam, hogy kiküldelek titeket a világba. De elôbb tanítanom kell titeket, hogy képesek legyetek szembenézni a világgal kedvesen és éles elmével, nyugodtan és kitartóan, küldetéstek tudatában és ismeretével. Ezeket a forró nyári napokat, amelyekben nem lehet hosszú utakat tenni Palesztinában arra használtam, hogy tanítványaimmá képezzelek ki titeket. Amint a zenész megérzi az összhang hiányát, úgy éreztem meg én is, és meg akarom adni nektek a mennyei összhang hangját, amit az én nevemben át kell adnotok a világnak.... Mindenekelôtt mondom nektek, hogy elengedhetetlenül szükséges bennetek a szeretet és az összhang. Kik vagytok ti? (Péter, András, János, Jakab, Fülöp, Bertalan, Tamás, Simon, mindkét Júdás és a pásztor József vannak jelen.) Minden társadalmi osztályból, korból és helyrôl való emberek. Elônyben részesítettem azokat, akik iskolázatlanok, mert könnyebben elfogadják tanításomat, és azért is, mert olyanok tanítására küldelek titeket, akik egyáltalán nem ismerik az igaz Istent. Megemlékezve saját tudatlanságotokról Istent illetôleg, nem fogjátok megvetni ôket, hanem részvéttel tanítjátok hallgatóitokat, visszaemlékezve arra, hogy én milyen részvéttel tanítottalak titeket. Hallom ellenvetésteket: ,,Mi nem vagyunk pogányok, s nem nélkülözzük az értelmi képzést sem.'' Nem. Ti nem vagytok azok. De nemcsak ti, hanem még azok is, akik képzettek és gazdagok köztetek, körül vagytok véve egy olyan vallással, amely a túlságos okoskodás miatt elvesztette természetét, és csak névleg tekinthetô vallásnak. Igazán mondom nektek, sokan dicsekszenek azzal, hogy a Törvény fiai. De tíz közül nyolcan csak bálványimádók, akik összekeverik az emberi vallás ezernyi kis elôírásának ködét az igazi, szent, örök isteni Törvénnyel, amit Ábrahám, Izsák és Jákob Istene adott. Azért, ha egymásra tekintetek ti, alázatos és műveletlen halászok, kereskedôk, vagy kereskedôk gyermekei, hivatalnokok, vagy hivatalnokok fiai, gazdagok, vagy gazdagok fiai, mondjátok: ,,Mindnyájan egyformák vagyunk. Mindnyájunknak ugyanazok a hibáink és mindnyájan oktatásra szorulunk. Testvérek vagyunk a személyi vagy nemzeti fogyatékosságokban, s testvérekké kell válnunk most az Igazság ismeretében és annak erôteljes gyakorlásában.'' Íme: testvérek. Azt akarom, hogy ennek nevezzétek egymást, s ennek látsszatok. Olyanok vagytok, mint egy család. Mikor van sikere a világban egy családnak, mikor csodálja meg a világ? Ha egység és összhang uralkodik benne. Ha az egyik fiú a másik ellenségévé válik, ha az egyik testvér árt a másiknak, tartós lehet-e annak a családnak a sikere? Nem. Hiába törekszik dolgozni a családatya, hiába simítja el a nehézségeket, hiába igyekszik hatással lenni a világra. Erôlködésének nem lesz semmi eredménye, mert a jó szétmorzsolódik, a nehézségek gyarapodnak, a világ nevet állandó pörlekedésükön, amely széttöri a szíveket és a javakat. Amíg összetartottak, hatalmas erejük volt a világ ellen. Az apró, jelentéktelen ellentétes érdekek tömege viszont az ellenség javára szolgál, hogy minél gyorsabban tönkretegye a családot. Sose legyen ez így köztetek. Tartsatok össze. Szeressétek egymást. Szeressétek egymást egymás segítése által. Szeressétek egymást a szeretet tanítása által. Figyeljétek meg környezeteteket, amely erre a nagy erôre tanít titeket. Figyeljétek meg ezt a hangyasereget, amely mind egy hely felé tart. Kövessétek ôket. És fedezzük fel, miért nem haszontalan egy pont felé menni... Íme ezért. Ez a kis testvérük felfedezte apró, számunkra láthatatlan szerveivel, hogy nagy kincs van ez alatt a nagy vadsaláta levél alatt. Egy kenyérbél darab, amit talán egy földműves ejtett le, aki idejött, hogy gondozza olajfáit, vagy egy utas, aki megpihent ebben az árnyékban, hogy megegye kenyerét, vagy egy gyermek, aki vidáman virágokat szedett. Hogyan tudta volna ez a kis hangya egyedül elvonszolni tanyájára ezt a kincset, ami ezerszer nagyobb nála? És íme, odahívta egyik testvérét, és azt mondta neki: ,,Idenézz! És fuss azonnal, mondd meg a testvéreinknek, hogy itt az egész törzs számára sok napra elegendô eledel van. Fuss, mielôtt egy madár felfedezi ezt a kincset, és idehívja a társait és fölfalják azt.'' És a kis hangya elfutott, lihegve, mert a terület göröngyös, fel és le a kavicsokon és a keresztben fekvô fűszálakon a hangyabolyig, és azt mondta; ,,Jöjjetek! Egyikünk hív titeket. Talált valamit mindnyájunk számára. De egyedül nem tudja idehozni. Jöjjetek!'' És mindnyájan, azok is, akik már fáradtak voltak az egész napi munkától és pihentek a hangyaboly csarnokaiban, odafutottak. Azok is, akik az élelmiszer raktárakban dolgoztak. Egy, tíz, száz, ezer... Nézzétek... Megfogják csápjukkal, felemelik, testükkel kocsit alkotnak, vonszolják. Ez elesik... a másik, ott, mintegy megnyomorodva beszorul a kenyér vége és egy kavics közé; ez meg, a közösség egy gyermek tagja megáll kimerülve... de íme, visszanyeri lélegzetét, s ismét elindul. Ó! Mennyire egységesek! Figyeljétek: most a kenyérdarab, teljesen átölelve általuk megy, megy, lassan, de megy. Kövessük ôket... Még egy kicsit, kicsiny testvérkék, még egy kicsit, és utána fáradozástok elnyeri jutalmát! Nem bírják tovább. De nem adják fel. Megpihennek, és utána ismét útnak indulnak... Íme, eljutottak a hangyabolyig. És most? Most apró darabokra vágják a nagy darabot. Nézzétek, hogy dolgoznak! Egyik vágja, a másik viszi... Íme, vége. Most mindet megmentették, és boldogan eltűnnek ebben a repedésben, le a csarnokokba. Hangyák. Csak hangyák, semmi mások. Mégis erôsek, mert egységesek. Gondolkodjatok el ezen! (2-326) ======================================================================== Tél, vihar, kerti munkák Jézus a názáreti ház kertjében oktatja apostolait: Pétert, Jánost, Simont, Tamást, Andrást, Jakabot, Fülöpöt, Bertalant, a két Júdást és a pásztor Józsefet. Jézus körül ülnek, ki egy sziklán, ki egy széken, vagy a kôpadon, vagy a földön. Mária is ott van. Jézus csendesen, méltóságteljesen beszél: Mihez hasonlítom az apostoli képzést? A természethez, amely körülvesz minket. Látjátok. Télen a föld halottnak tűnik. De bensejében a magok dolgoznak, és a nedvek táplálják, a föld alatti ágakban -- ahogy a gyökereket nevezhetnénk -- hogy utána, amikor eljön a virágzás ideje, bôséges táplálékuk legyen a fölsô ágaknak. Titeket is a téli földhöz lehet hasonlítani: kopárak, levéltôl megfosztottak, komorak vagytok. De elhaladt fölöttetek a Magvetô, és elvetette a magot. Elhaladt mellettetek a Földműves és fölásta a földbe elültetett fatörzsetek körül a földet, amely kemény volt, hogy eljusson a gyökerekhez a felhôk nedvébôl és a levegôbôl a táplálék, és megerôsítse azokat az eljövendô gyümölcséréshez. És ti befogadtátok a magot és az ásást, mert megvolt bennetek a jó akarat ahhoz, hogy gyümölcsöt hozzatok a munkában Istennek. Ahhoz a viharhoz is hasonlítom az apostoli képzést, amely villámcsapásaival és a fákat meghajlító erejével haszontalan erônek látszott. De figyeljétek meg, mennyi jót tett! Ma a levegô tisztább, friss, nem poros, nem fülledt. A nap ugyanaz, mint tegnap. De nem éget többé úgy, hogy láznak látszik, mert megtisztult és friss levegôn keresztül érkezik el hozzánk sugara. A fű és a növények éppúgy megkönnyebbültek, mint az emberek, mert a tisztaság, a nyugalom megkönnyít. Az ellentétek is arra szolgálnak, hogy pontosabb tudásra, világosabb fogalmakra tegyünk szert. Egyébként csak ártalmasak lennének. És mik az ellentétek, ha nem zivatarok, amelyek létrehozzák a különféle felhôket? És ezek a felhôk nemde lassan gyülemlenek fel a szívekben a haszontalan rossz nedvekkel, a kis féltékenységgel, a füstölgô kevélységgel? Utána jön a kegyelem szele és egyesíti azokat, hogy lecsapódjék minden rossz nedvük, és ismét kiderüljön. Az apostoli képzés, hasonló ahhoz a munkához is, amit ma reggel Péter végzett a kertben az éjjeli vihar után: helyreigazította a fák ágait, megkötözte, felállította, összeszedte azokat, a szükség szerint. Így teszek én is, hogy megerôsítselek titeket Isten szolgálatára. Helyreigazítom a téves eszméket, megkötözöm a testi vágyakat, támogatom a gyengéket, szükség szerint megnyirbálom a rossz hajlamokat, megszüntetem a rabszolgaságot és a félénkséget. Nektek szabadoknak és erôseknek kell lennetek. Mint a sasoknak, amelyek elhagyva a hegycsúcsot, mind magasabbra röpülnek. Isten szolgálata röpülés. A vonzalmak a hegycsúcsok. (Jézus tudja, hogy Alfeus, Júdás apja haldoklik, és még mindig nem látta be, hogy rokona, Jézus a Messiás. De Júdás, bár szomorúan, kitart Jézus mellett. Hozzá intézi Jézus a következô szavakat:) -- Ne sírj, unokatestvérem! Biztosítlak arról, hogy a te fájdalmad hatásosabban közbenjár atyádért és testvéreidért (Józsefért és Simonért, akik még atyjukkal tartanak, és Jakabért, aki még habozik, hogy Jézust kövesse), mint bármely szó tehetné, nemcsak a tied, hanem az enyém is. Hidd el, hogy a szó nem hatol be oda, ahol az elôítélet gátat vet. De a kegyelem behatol. És az áldozat levonzza a kegyelmet, mint a mágnes. Igazán mondom nektek, amikor Isten hív titeket, nincs ennek követésénél magasztosabb engedelmesség. Meg kell ezt tennünk anélkül, hogy elôbb fontolgatnánk, miként viseltetnek majd mások irántunk, ha követjük Isten szavát. Még azért sem szabad megállni, hogy eltemessük az apát. Ezért a hôsiességért jutalomban részesültök, és nemcsak ti kaptok jutalmat, hanem azok is, akiktôl elszakítottátok magatokat szívbôl jövô felkiáltással, és akiknek szavai gyakran arcul csaptak titeket, mert hálátlan gyermekeknek neveztek és elátkoztak önzésükben, mintha lázadók lettetek volna. Nem! Nem vagytok lázadók! Szentek vagytok! A családtagok azok elsô ellenségei, akik hivatást kaptak. De különbséget kell tenni a természetes és a természetfeletti szeretet között! Istenben kell szeretni a szülôket. És nem inkább, mint Istent. (2-338) ======================================================================== Orvos -- Só -- Világosság (Mt 5,13-16; Mk 9,49-50; Lk 14,34-35) Lásd a Júdásról szóló kötetben. (2-375-6) és vesd össze a Hegyi beszédrôl szóló füzet 7-9. oldalával. ======================================================================== A virág halála Jézus Tiberias mellett egy bárkából oktatja apostolait: Pétert, Andrást, Simont, két unokatestvérét és a pásztor Józsefet. A mellettük álló bárkából hallgatják ôt a Zebedeus testvérek, Iskarióti Júdás, Fülöp, Tamás, Natánael és Máté. Elôzôleg látták egy bárkán Mária Magdolnát vidám bűntársai társaságában. A hosszú oktatásból csak egy kis részlet a következô. A többit a Júdásról szóló kötet tartalmazza. -- Legyetek mindig éberek és készen. Övezzétek fel ágyékotokat, mindig legyetek felövezve és lámpátok meggyújtva, mint azoké, akik egyik pillanatról a másikra várják, hogy útra induljanak, vagy elébe siessenek valakinek, aki érkezik. Fáradhatatlan vándorok vagytok, keresve a tévelygôket egészen addig, míg a halál meg nem állít titeket. És amíg a halál ki nem oltja meggyújtott lámpásotokat, magasra kell tartanotok, hogy jelezzétek az utat az eltévedetteknek, akik Krisztus akla felé jönnek. Hűségeseknek kell lennetek Uratokhoz, aki erre a szolgálatra szánt titeket. Jutalomban részesül majd az a szolga, akit ura mindig éberen talál, és akit a halál a kegyelem állapotában lep meg. Nem mondhatjátok, nem szabad azt mondanotok: ,,Én fiatal vagyok. Van még idôm ezt és ezt tenni, és utána, a halálkor gondolni az Úrra, lelkemre.'' A fiatalok éppúgy meghalnak, mint az öregek, az erôsek, mint a gyengék. És a kísértéseknek is egyaránt ki vannak téve az öregek és a fiatalok, az erôsek és a gyengék. Vigyázzatok, mert a lélek meghalhat a test elôtt, és anélkül, hogy tudnátok, rothadó lelket hordoztok magatokban. Annyira nem lehet érezni a lélek halálát! Olyan, mint egy virág halála. Nem kiált, nincsenek görcsei... csak lehanyatlik lángja, mint a fáradt virág, és kialszik. Utána, néha sokkal késôbb, máskor azonnal észreveszi a test, hogy férges hullát hordoz magában, és eszét veszti félelmében, és öngyilkos lesz, hogy meneküljön ettôl a házasságtól... Ó! Nem menekül meg! Férges lelkével együtt belezuhan a Gyehenna nyüzsgô kígyói közé. Ne legyetek becstelenek, mint az ügynökök vagy zugügyvédek, akik két ellentétes ügyfél oldalára állnak, ne legyetek hamisak, mint a politikusok, akik ,,barátjuknak'' mondják ezt is, azt is, és utána ennek is, annak is ellenségeivé válnak. Ne gondoljatok arra, hogy kétszínűen cselekedjetek. Istent nem lehet sem kigúnyolni, sem becsapni. Úgy bánjatok az emberekkel, mint ahogy Istennel bántok, mert az emberek megbántása olyan, mint Isten megbántása. Akarjátok azt, hogy Isten olyannak lásson titeket, mint amilyeneknek az emberek elôtt akartok látszani. (2-377) ======================================================================== Felfelé evezés a Jordánon Lásd a Júdásról szóló kötetben. (2-545) ======================================================================== Csillagok Elsô nyilvános évének vége felé Jézus, Lázár betániai birtokán ünnepli meg a Fény Ünnepét. Lázár kertje pompásan ki van világítva lámpákkal. Jézus a kertben Simonnal, a Zelótával beszélget: -- Mester, Lázár kér téged, hogy jöjj (vacsorázni). Minden készen van -- mondja Simon. -- Menjünk. Ezzel megszűnik utolsó kételye is, hogy kevésbé törôdöm vele Mária (Magdolna) miatt (aki ekkor még bűnös életét éli, távol Lázár házától). -- Mennyit sír (Lázár), Mester! Csak egy titkos csoda tudná meggyógyítani fájdalmát.... -- Azonnali csodám Magdolnával. Meg tudtam volna tenni. De nem akarom kierôszakolni a szívek feltámadását. Kényszerítem a halált, és az visszaadja nekem zsákmányát. Mert én vagyok az élet és halál Ura. De a lelkek esetében, amelyek nem anyagból állnak, hanem halhatatlanok és képesek saját akaratukból feltámadni, nem kényszerítem ki a feltámadást. Megadom az elsô hívást és az elsô segítséget, mintha valaki kinyitna egy sírt, amelyben tévedésbôl élve temettek el valakit, aki meghalna, ha sokáig ott maradna abban a fojtogató sötétségben, és engedem, hogy bemenjen a levegô és a fény... és várok. Ha a lélek ki akar jönni, kijön. Ha nem akarja ezt, még inkább elsötétül és lezuhan a mélybe. De ha kijön!... Ó, ha kijön, igazán mondom neked, hogy semmi sem lesz nagyobb a feltámadt léleknél. Csak a teljes ártatlanság nagyobb annál a halottnál, aki életre kel saját szeretetének erejébôl Isten örömére... Ezek legnagyobb gyôzelmeim! Nézd az eget, Simon. Látsz rajta kisebb nagyobb csillagokat, és különbözô nagyságú bolygókat. Mindegyiket Isten hozta létre, s tôle származik ragyogásuk. Ô teremtette a napot, amely megvilágítja ôket. De nem mindnyájan egyformán fényesek és nagyok. Az én egemen is így lesz. Minden megváltott tôlem kapja életét, és az én fényemtôl kapja ragyogását. De nem mindnyájan lesznek egyformán fényesek és nagyok. Némelyikük csak csillagporhoz hasonlít, és ezek száma nagyon nagy lesz. Ezek azok, akik csak az elengedhetetlenül legkevesebbet kívánták megtenni, hogy el ne kárhozzanak, és csak Isten végtelen irgalmasságából, hosszú tisztítótűz után jönnek az égbe. Mások jobban ragyognak és nagyobbak: ezek az igazak, akik egyesítették akaratukat Krisztus akaratával, és hogy el ne kárhozzanak, engedelmeskedtek szavaimnak. Utána lesznek bolygók: a jóakaratúak, akik pompásan ragyognak! Úgy, mint a tiszta gyémánt, vagy a különbözô színű drágakövek: rubin-pirosak, ametiszt-lilák, topáz-sárgák, gyöngy- fehérek: akik egészen a halálig szerettek, a szeretetbôl bűnbánók, a szeretetbôl tevékenykedôk, a szeretetbôl tiszták. És ezek között a bolygók között lesznek egyesek, és ezek képezik megváltói dicsôségemet, akik vakító fényességgel tündökölnek a rubin, ametiszt, topáz vagy gyöngy színében, mert teljesen elteltek szeretettel. Hôsiesen eljutottak oda, hogy megbocsátottak maguknak azért, mert nem tudtak elôbb szeretni, megbánták bűneiket, és teljesen kiengesztelték azokat... fáradhatatlanul megtették azt a keveset, ami rajtuk állt, hogy jóvátegyék a bűnökben elvesztett éveket, hôsiesen tiszták voltak, hogy megfeledkezzenek mindarról, ami nem a lélekkel kapcsolatos, hanem érzéki. Ezek vonják magukra sokféle ragyogásukkal a hívôk szemét, a tisztákét, a bűnbánókét, a vértanúkét, a hôsökét, az aszkétákét, és mindezekben a csoportokban az ô ragyogásuk beszélni, válaszolni, hívni, biztosítani fog... De menjünk. Mi beszélgetünk, és ôk várnak ránk. -- És amikor Te beszélsz, az ember megfeledkezik mindenrôl. Elmondhatom mindezt Lázárnak és Mártának? Nekem úgy tűnik, ígéret rejlik e szavakban... -- Meg kell mondanod nekik. A barát szavai megenyhítik sebeiket, és nem pirulnak szégyenükben elôttem... Megvárakoztattunk téged, Márta. De Simonnal a csillagokról beszéltünk, és megfeledkeztünk ezekrôl a fényekrôl. Igazán a te házad ma olyan, mint a csillagos ég... (2-648) ======================================================================== Új ruha, új bor (Mt 9,14-17; Mk 2,18-22; Lk 5,33-39) Keresztelô János tanítványai több kérdést tesznek fel Jézusnak. Egyik kérdésük: -- Mester, miért böjtölnek szigorúan János tanítványai, de a tieid nem? Nem mondjuk, hogy nem szabad enned. Dániel próféta is szent volt Isten szemében, pedig magas tisztséget töltött be a babilóniai udvarban, (Vö. Dán 2 és 5-6) és te nagyobb vagy nála. De ôk... -- Sokszor nem lehet elérni szigorúsággal azt, amit elér az ember a szívélyességgel. Vannak emberek, akik sose mennének el a Mesterhez, azért a Mesternek kell elmennie hozzájuk. Mások elmennének a Mesterhez, de szégyellnek a tömeggel együtt menni hozzá. Ezekhez is a Mesternek kell elmennie. És mivel azt mondják nekem: ,,Légy vendégem, hogy megismerhesselek!'' -- elmegyek, nem azért, hogy örvendjek a bôségesen terített asztalnak és a számomra néha fájdalmas társalgásoknak, hanem mindig csak azért, hogy Isten ügyét munkáljam. Ez válaszom a rám vonatkozó részre. És mivel gyakran legalább egy lélek megtér azok közül, akiket ilyen módon megközelítek, és minden megtérés lakodalmi ünnep lelkem számára, nagy ünnep, amelyen részt vesznek az ég összes angyalai, és amelyet az Örök Isten megáld, ugyanúgy örvendeznek velem tanítványaim is, mint a Jegyessel és a Baráttal. Azt szeretnétek látni, hogy tanítványaim szomorkodjanak, miközben én ujjongok? Míg én köztük vagyok? Majd eljön az idô, amikor már nem leszek velük. Akkor majd szigorú böjtöt tartanak. Új idôk, új módszereket kívánnak. Tegnapig a Keresztelônél volt a bűnbánat hamuja. Ma, az én napom, a Megváltás, az Irgalom és a Szeretet édes mannájáé. Nem lehet azokat a módszereket átültetni az enyémbe, amint tegnap még nem lehetett volna az én módszereimet használni. Mert akkor az Irgalmasság még nem volt a földön. Most itt van. Többé nem a Próféta az, hanem a Messiás, akire Isten mindent rábízott a földön. Minden idôben az annak megfelelô dolgokat kell használni. Senki sem varr régi ruhára új anyagból foltot, mert különben, fôleg amikor kimossák, az új anyag összeugrik és tönkreteszi a régit, és a lyuk még nagyobb lesz. Hasonlóképpen senki se tölt új bort, régi tömlôkbe, mert különben a bor tönkreteszi a tömlôt, amely képtelen elviselni az új bor forrását, és az kifolyik a tömlôbôl, amely szétpattant. Azért a régi bor, amelyet már teljesen lefejtettek, a régi tömlôkbe kerül, az új pedig újakba. Így az egyik erôt egyenlô erô ellensúlyozza. Így van most is. Az új tanítás ereje új módszereket kíván, amikor terjesztik. És én, aki tudom ezt, azokat használom. -- Köszönjük, Urunk! Meg vagyunk elégedve. Imádkozz értünk. Mi régi tömlôk vagyunk. Be tudnánk fogadni a te erôdet? -- Igen. Mert titeket a Keresztelô cserzett ki, és mert ô imádkozik értetek, velem együtt, s ez képessé tesz titeket erre. Menjetek békémmel, és mondjátok meg Jánosnak, hogy megáldom ôt. -- De... szerinted jobb számunkra, ha a Keresztelônél maradunk, vagy maradjunk nálad? -- Addig, amíg tart az öreg bor, igyatok abból, ha ízlik nektek. Utána... mindenütt utálattal tölt el majd titeket a poshadt víz, s akkor megszeretitek majd az új bort. -- Gondolod, hogy ismét elfogják a Keresztelôt? -- Biztos vagyok benne. Már küldtem neki figyelmeztetést. Menjetek, menjetek! Örvendjetek Jánosotok látásának, amíg tudtok, és tegyétek ôt boldoggá. Utána megszerettek majd engem. És az nehéz lesz számotokra is... mert senki, aki öreg bort ivott, nem kívánja az új bort. Azt mondja: ,,A régi jobb volt.'' Valóban tény, hogy nekem sajátos ízem van, ami kellemetlennek tűnik számotokra. De napról napra jobban élvezitek majd ízét, amely éltet. Isten veletek, barátaim! (3-93) ======================================================================== A víztôl alámosott ház Lásd a Júdásról szóló kötetben (2-673) ======================================================================== A tengely Lásd a Péterrôl szóló kötetben (2-676) ======================================================================== Só és világosság (M5 5,13-16; Mk 9,49-50; Lk 14,34-35) Lásd: ,,A hegyi beszéd'' 7-9. old. (3-167) ======================================================================== Jó és rossz fa (Mt 7,15-23; Lk 6,43-44,46) Lásd: ,,A hegyi beszéd'' 26-7. old. (3-186) ======================================================================== Gyöngyök és disznók (Mt 7,6) Lásd: ,,A Hegyi beszéd'' 56. oldalán (3-231) ======================================================================== Sziklára épült ház (Mt 7,24-27; Lk 6,47-49) Lásd: ,,A Hegyi beszéd'' 56. oldalán (3-231) ======================================================================== A magvetô (Mt 13,1-8, 18-23; Mk 4,1-4, 13-20; Lk 8,4-15) A példabeszéd elôzménye: Kafarnaumban három férfi kérte Jézust, hogy fogadja el ôt tanítványának: egy írástudó, akinek Jézus azt válaszolta, hogy neki nincs lakóhelye, mint a rókáknak és a madaraknak. (Mt 8,19- 20) Ô ennek ellenére követni szeretné Jézust, s Jézus nem utasítja vissza. Utána Jézus meghív egy fiatalembert, hogy kövesse Ôt, az azonban elôbb szeretné eltemetni Korozainban meghalt apját. (Mt 8,21-22) Mégis azonnal követi Jézust. A harmadik férfi kijelenti, hogy szeretné követni Jézust, de elôbb el akar búcsúzni szüleitôl. Jézus azt válaszolja neki, hogy aki az eke szarvára tette a kezét, nem nézhet hátra. (Lk 9,61-62) Jézus azt tanácsolta neki, hogy elôbb váljék férfiassá, s majd utána kövesse Ôt, ne most. Jézus a Genezáreti tavon, Péter bárkájából beszél a parton összegyűlt népnek: -- Kafarnaumtól ide jövet azon gondolkoztam, mirôl beszéljek nektek. A ma reggel történtek adták meg hozzá a gondolatot. Láttátok, hogy három férfi jött hozzám. Az egyik önként, a másik, mert én buzdítottam, a harmadik hirtelen fellelkesedve. Láttátok azt is, hogy ezekbôl csak kettôt fogadtam el. Miért? Talán a harmadikban árulót láttam? Igazán nem. De felkészületlent. Látszólag még inkább felkészületlen volt az, akit most mellettem láttok, aki elôbb el akarta temetni apját. Valójában a harmadik volt inkább felkészületlen. Ez csak annyiban volt felkészületlen, hogy önmagától nem tudta felismerni, milyen hôsies áldozatot kell ezért hoznia. A hôsiesség Isten követésében mindig az erôteljes lelki felkészültség bizonyítéka. Ez a magyarázata bizonyos meglepô dolgoknak, amelyek körülöttem történnek. Azok, akik a legjobban fel vannak készülve Krisztus elfogadására, készségesen és teljes hittel jönnek hozzám, bármiféle társadalmi osztályból származzanak is, és bármiféle műveltséggel rendelkezzenek. A kevésbé felkészültek csak egy rendkívüli embert látnak bennem, vagy bizalmatlanul és kíváncsian tanulmányoznak, vagy még meg is támadnak és befeketítenek, és sokféle módon vádolnak engem. Különféle magatartásuk megfelel lelki felkészületlenségük különbözô fokainak. A választott népben mindenkinek készségesen kellene fogadnia a Messiást, akit a pátriárkák és a próféták vártak. Végre eljött ez a Messiás, akit kísérnek mindazok a jelek, amelyeket megjövendöltek róla. Ennek a Messiásnak szellemi alakja mindinkább világosan kirajzolódik a látható csodákon keresztül, amelyeket a betegségek és a természet fölött gyakorol, valamint a láthatatlan csodákon keresztül, amelyek a lelkiismeretben mennek végbe, amikor valaki megtér, és amikor a pogányok az Igaz Istenhez fordulnak. Azonban nem így történik. A Messiás készséges követése nagy akadályokba ütközik éppen ennek a népnek fiai között, és fájdalmas megállapítani, annál nagyobb akadályokba, minél magasabb osztályba tartoznak. Nem azért mondom ezt, hogy megütközzetek rajta. Célom vele az, hogy imára és gondolkozásra ösztönözzelek titeket. Miért történik ez? Miért járnak inkább az én utamon a pogányok és a bűnösök? Miért teszik ezek magukévá, amit mondok, és miért nem teszik ezt mások? Mert Izrael fiai lehorgonyozták magukat, sôt: megkérgesedtek, mint a gyöngykagylók a parton, ahol születtek. Mert elteltek, jóllaktak, meghíztak saját bölcsességükkel, és nem tudják már befogadni az enyémet, nem tudják kidobni a feleslegeset, hogy helyet készítsenek a szükségesnek. Mások nem ilyen rabszolgák. Ôk szegény pogányok, vagy szegény bűnösök, olyanok, mint a horgonyát vesztett hajó a vízáradatban, szegények, akiknek nincsenek kincseik, hanem csak tévedéseikkel vagy bűneikkel megtelt batyuik, amelyektôl örömmel megfosztják magukat, amint sikerül felfogniuk a Jó Hírt, és megérzik annak erôsítô mézét, amely ugyancsak különbözik bűneik visszataszító keverékétôl. Halljátok azért, és talán jobban megértitek, miként lehet különféle gyümölcse ugyanannak a munkának. Egy magvetô elment vetni. Sok földje volt, s különféle fajták. Volt olyan, amit apjától örökölt, s amelyen gondatlansága miatt tüskés bozótok nôttek. Másokat saját maga vett: amelyeket elôzô gazdája elhanyagolt, és ô is úgy hagyott. Ismét más földjeit utak szelték keresztül, mert az ember nagyon kényelmes volt, és nem akart sokat gyalogolni, amikor egyik helyrôl a másikra ment. Végül, a házához legközelebb fekvô földekre jól ügyelt, hogy kellemes benyomást keltsenek lakása elôtt. Ezeket megtisztította a kövektôl és a tövises bozótoktól, gyomtól és hasonlóktól. Az ember tehát vette tarisznyáját, megtöltötte a legjobb magokkal és elkezdett vetni. Háza körül jó, puha, felszántott, megtisztított, megtrágyázott talajba estek a magok. Vetett az utakkal és ösvényekkel átszelt földön is, amelynek termékeny földjét száraz por fedte csak. Más magok arra a földre estek, amelyet az ember hanyagsága miatt tüskés bozótok nôttek be. Az eke ugyan kifordította ezeket, s látszólag eltűntek, valójában azonban ott maradtak, mert csak gyökeres kiirtásuk és felégetésük gátolta volna meg újból való kinövésüket. Az utolsó magvakat arra a földre vetette el, amelyet nemrég vett meg, és amelyet úgy hagyott, amint volt, anélkül, hogy felszántotta volna, és megtisztította volna a kövektôl, amelyek megkeményítették talaját, úgyhogy a zsenge gyökér nem tudott áttörni rajta. Miután elvetette mindenütt a magot, hazatért és azt mondta: ,,Ó, jól van! Most nincs más tennivaló, mint várni az aratásra.'' És boldog volt, mert amint a hónapok teltek, látta miként sarjadtak ki a magok háza elôtt, és miként növekedtek... ó, milyen puha szônyeg! És látta, amint kalászba szökkent a vetés... ó, milyen tenger! Látta, amint sárgállni kezdett a gabona a napon, és ahogy a kalászok egymáshoz ütôdtek, mintha hozsannát énekeltek volna a napnak. Az ember azt mondta: ,,Minden vetés olyan, mint ez! Elôkészítjük a kaszákat és a magtárakat. Mennyi kenyér! Mennyi arany!'' És boldog volt... Learatta a gabonát a legközelebb levô földeken, és utána elment az apjától örökölt földre, amelyet gondozatlanul hagyott. Kôvé meredt. A gabona, a gabona kinôtt, mert a föld jó volt, kövér és termékeny. Apja ugyanis feljavította. De jól megteremtek rajta a tüskés bozótok is, amelyeket kitépett ugyan, de nem tett tönkre. Azért újra kinôttek, éspedig oly sűrűn, hogy mintegy tüskés szônyeget alkottak, amely elfojtotta a gabonát, úgyhogy csak itt-ott mutatkozott egy kalász. Az ember elismerte: ,,Ezt a helyet elhanyagoltam. De másutt nem voltak tüskés bozótok, és jobb lesz a helyzet.'' És elment a nemrég vásárolt telekhez. Itt is fájdalmas csalódás érte. A gabona kiszáradva feküdt mindenütt, mint a széna. ,,De hogyan, hogyan?'' -- sóhajtozott az ember. ,,Íme, itt nincsenek bogáncsok! A mag pedig ugyanaz volt! Szépen kisarjadt, tömött volt, jól formált levelekkel, és bôséges. Miért halt el anélkül, hogy kalászba szökkent volna?'' Fájdalmában felkaparta a földet, hogy lássa, vakondok fészke van-e benne, vagy másfajta férgek. Nem talált férgeket, sem rágcsálókat, de rengeteg követ fedezett fel. Köves terület! Becsapták! Vékony földréteggel borították be a köveket. Ó, ha felszántotta volna! Ha beleásott volna, mielôtt jó földként megvette! Vagy legalább, miután elkövette ezt a hibát, s anélkül vette meg, hogy jóságáról meggyôzôdött volna, legalább fáradságosan feljavította volna! De most már késô a bánat! Az ember csüggedten tovább ment, az utakkal átszelt földre. Fájdalmában megszaggatta ruháját. Itt nem volt semmi, egyáltalán semmi... A sötét földet vékony fehér porréteg fedte. Az ember sóhajtva roskadt le a földre: ,,De miért? Itt nincsenek tüskés bozótok, sem kövek, mert ezek az én földjeim. Apám és én mindig tisztán tartottuk és termékennyé tettük. Én utakat nyitottam itt, de ez nem tehette ennyire terméketlenné...'' Még sírt, amikor választ adott fájdalmára egy sűrű madárraj, amely a föld ösvényeiben vert tanyát, és onnan indult el a magok keresésére. A mezôt keresztül kasul ágazták a kényelmes ember által taposott ösvények, és az ezekre esett magok odacsalták a madarakat, amelyek elôször felették az ösvényeken, utakon talált magokat, utána pedig azokat is, amelyek a mezôn voltak, egészen az utolsó szemig. Azért így az a mag, amoly ugyanaz volt minden mezôn, az egyik helyen százszoros termést adott, másutt hatvanszorost, vagy harmincszorost, vagy semmit. Akinek van füle, értse meg. A mag a Beszéd: azonos mindenki számára. A helyek, ahová a magok esnek: a ti szívetek. Mindenki alkalmazza és értse meg. Béke veletek! Az apostolok kérik Jézust, hogy magyarázza meg nekik a példabeszédet. Megígéri, hogy este megmagyarázza. Péter házában gyűlnek össze. Ott Péter ismét kéri Jézust, hogy magyarázza meg a reggeli példabeszédet. A többiek is csatlakoznak Péterhez: ,,Igen. Megígérted. A példabeszédek nagyon alkalmasak arra, hogy megértsük a párhuzamot. De mi felfogjuk, hogy ennél magasabb rendű értelmük is van. Miért beszélsz nekik példabeszédekben?'' -- Mert számukra nem adatott meg, hogy többet értsenek meg annál, amit kifejtek. Nektek azonban sokkal több adatott meg, mert nektek, apostolaimnak ismernetek kell a titkot: Isten Országának titkait. Azért mondom nektek: ,,Kérdezzetek, ha nem értitek meg a példabeszéd szellemét.'' Ti mindent megkaptok, hogy annakidején ti is adni tudjatok mindent. Ti mindent odaadtok Istennek: érzelmeiteket, idôtöket, érdeklôdésteket, szabadságotokat, életeteket. És viszonzásként Isten mindent megad nektek, és képessé tesz titeket arra, hogy Isten nevében mindent megadjatok azoknak, akik utánatok következnek. Így bôvelkedni fogtok. Azok azonban, akik csak keveset, vagy semmit sem kaptak, azt is elvesztik, amit kaptak. Azért beszélek nekik példabeszédekben, hogy látván csak azt lássák, amit akaratuk megvilágít, ha Istenhez akarnak tartozni; és megértsék, amit hallanak. Ti látjátok. Sokan hallgatják beszédemet, de csak kevesen tartoznak Istenhez. Hiányzik belôlük a jóakarat. Beteljesül rajtuk Izajás próféta jövendölése: ,,Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne értsetek.'' (Iz 6,9-10) Mert ennek a népnek a szíve érzéketlen; nagyot hallanak és behunyják szemüket, hogy ne lássanak, és ne halljanak, ne értsenek szívükkel, nehogy megtérjenek, és én meggyógyítsam ôket. De boldogok vagytok ti, mert a ti szemetek lát, a ti fületek hall, mert ti jóakaratúak vagytok. Igazán mondom nektek, hogy sok próféta és sok igaz kívánta látni azt, amit ti láttok, és nem látta, és hallani, amit ti hallotok, és nem hallotta. Elepedtek a vágytól, hogy felfogják a szavakban rejlô titkot, de kialudt a prófétálás fénye, és a szavak megmaradtak, mint a kiégett szén, még a szentek számára is, akik részesültek bennük. Csak Isten nyilatkoztatja ki önmagát. Amikor fénye visszavonul, miután befejezte célját a titok megvilágításával, az értelem képtelensége megkötözi, mint a múmia kötelékei, annak a beszédnek a fejedelmi igazságát, amelyben részesültek. Azért mondtam neked ma reggel: ,,Eljön majd a nap, amikor ismét megtalálsz mindent, amit neked adtam.'' Most nem tudnád felfogni. De késôbb leszáll rád a világosság, és nemcsak egy pillanatra, hanem az Örök Léleknek a te lelkeddel kötött szétválaszthatatlan egyesülése által, ami által csalatkozhatatlan leszel az Isten Országának dolgait tanítva. Így lesz veled és utódaiddal is, ha egyedül Isten kenyerével táplálkoznak. Most halljátok a példabeszéd értelmét: Négyféle mezônk van: a termékeny, a tüskebozótos, a köves és az ösvényektôl minden irányban átszelt. Négyféle lelkület van (ehhez hasonlóképpen). Vannak becsületes lelkek, jó akaratúak, akiket egy apostol, egy ,,igazi'' apostol jó munkája elôkészített; mert vannak apostolok, akik csak névleg azok, de nem rendelkeznek az apostolok szellemével, akik több kárt okoznak az akarat kialakításában, mint a madarak, tüskebozótok és a kövek. Úgy feldúlják türelmetlenségükkel, kapkodásukkal, feddésükkel, fenyegetésükkel a lelkeket, hogy azokat mindörökre eltávolítják Istentôl. Mások ezzel ellentétben állandó locsolásukkal, helytelen jóságukkal elrothasztják a magot a túl puha talajban. Saját erôtlenségükkel elveszik az általuk gondozott lelkek erejét is. De maradjunk az igazi apostoloknál, Isten tiszta tükreinél. Ezek jóságosak, irgalmasok, türelmesek és ugyanakkor erôsek, mint Uruk. Vagy jobban mondva: a lelkek, akiket ôk elôkészítettek, és akiket saját akaratuk elôkészített, a termékeny mezôkhöz hasonlítanak, amelyeken nincsenek kövek és bozótok, nincs tarack és vadóc, amelyben jól megterem Isten szava, és minden szó egy mag, amely kisarjad, és kalászba szökken, és hol százszoros, hol hatvanszoros, hol harmincszoros termést ad. Ezek közé tartoznak, akik engem követnek? Kétségtelenül! És szentekké lesznek. Megtalálható köztük minden néposztály és minden ország, még a pogányok is, és százszoros termést hoznak jó akaratuk által, amelyet ôk és egy apostol vagy tanítvány elôkészített számomra. A bogáncsos mezôk azok, akik gondatlanul engedték, hogy az egyéni érdekek tüskés bozótjai gyökeret verjenek bennük, és elfojtsák a jó magot. Mindig, mindig, mindig ôrködni kell. Sose mondhatják: ,,Én már kialakultam, be vagyok vetve, nyugodt lehetek, hogy megtermem az örök élet magját.'' Ôrködni kell: állandó a harc a Jó és a Gonosz között. Sose figyeltétek még meg a hangyasereget, amint behatol egy házba? Ott vannak a tűzhelynél. A háziasszony nem hagyja többé ott az ételt, hanem az asztalra teszi; és azok megszimatolják illatát, és támadást intéznek az asztal ellen. A háziasszony beteszi a konyhaszekrénybe, és azok a repedéseken keresztül bemennek oda is. A háziasszony felfüggeszti a mennyezetre az élelmiszert, és azok hosszú utat tesznek meg a falon és a gerendákon, leereszkednek a zsinóron és lakmároznak. A háziasszony megégeti, leforrázza, megmérgezi ôket. És utána megnyugszik, azt gondolva, hogy mindet elpusztította. De ha nem ôrködik, mily meglepetése lesz! Az újszülött hangyák elölrôl kezdik. Így lesz, amíg él. Állandóan ôrködni kell, ki kell tépni a rossz növényt, amint kisarjad. Különben elterjed a bogáncs és elfojtja a magot. A világi gondok, a gazdagság csalfasága alkotják a gazt, amely elfojtja Isten magját, úgyhogy az nem szökken kalászba. Lássuk most a köves talajt. Mily sok ilyen van Izraelben! Ezek azok, akikrôl Júdás testvérem azt mondta, hogy ,,a törvény fiaihoz'' tartoznak. Nem az egyetlen Szövetség Sziklája, nem a Törvény Sziklája van rajtuk. Apró kövek vannak ott, fogyatékos, emberektôl alkotott törvények. Oly sok, hogy súlyuk szétmállasztotta a Törvény szikláját is. Olyan romhalmaz, amely meggátolja, hogy a mag gyökeret verjen. Nem kap táplálékot gyökerébôl. Nincs ott föld, nincs nedv. A víz megromlik, mert a kôpadlón áll, a nap felhevíti ezeket a köveket és elégeti a kis növényeket. Ezek a lelkek Isten egyszerű tanítását bonyolult emberi tanítással helyettesítik. Szavaimat örömmel fogadják ezek is. Pillanatnyilag megrázza és vonzza ôket. De utána... Hôsies fáradságot kívánna a mezô megtisztítása, a lélek megtisztítása a szónokok minden kövétôl. Akkor a magok gyökeret vernének, és bôséges termést hoznának. Így... semmit. Elég a félelem az emberi megtorlástól. Elég egy gondolat: ,,És mi lesz utána? Mit csinálnak velem a hatalmasok?'' És a szegény mag a táplálék hiányában elpusztul. Elég, hogy az egész kômezôn elhangozzanak a Parancs helyébe tett parancsok százai és százai, és az ember elvész a kapott maggal együtt. Izrael tele van ezekkel. Ez megmagyarázza, miért van az Istenhez jutás fordított arányban az emberi tekintéllyel. Az utolsó mezôk tele vannak utakkal, porosak, csupaszok. Ezek a világias szelleműek, az önzôk. Számukra az ô kényelmük a törvény, céljuk az élvezethajhászás. Nem fáradoznak, csak szundikálnak, nevetnek, esznek... A világ szelleme uralkodik bennük. A világiasság pora fedi be ôket. A madarak, vagyis a szórakozások lecsapnak az ezernyi nyílt ösvényre, hogy megkönnyítsék életüket. A világ szelleme, vagyis a Gonosz, felcsipegeti és megsemmisíti a magokat, amelyek erre a minden érzékiség és könnyelműség számára nyitott területre esnek. Megértettétek? Akartok még kérdezni valamit? Nem? Akkor menjünk nyugodni. (3-253) ======================================================================== A konkolyhintô (Mt 13,24-30, 36-43) Keresztelô Jánost egyik tanítványa tôrbecsalta azzal a hazugsággal, hogy ,,Jézust megtámadták és haldoklik. Látni akar téged, hogy reád bízzon egy titkot.'' János elindult, és az áruló Heródes felfegyverzett emberei kezébe vezette ôt. Jézus még mindig ennek a hírnek a hatása alatt mondja el a következô példabeszédet. Ebben a szép idôben, amikor a búza már kalászba szökken, mondok nektek egy példabeszédet a búzáról. Hallgassátok. A mennyek országa hasonló egy emberhez, aki jó magot vetett el szántóföldjén. De miközben az ember és szolgái aludtak, eljött egyik ellensége, és konkolyt hintett el szántóföldjén, és utána elment. Kezdetben senki se vett észre semmit sem. Jött a tél az esôvel és zúzmarával, jött a Tebet hónap vége, és kisarjadt a búza. Zsenge zöld színe volt az alig kihajtott leveleknek. Jött a Scebat és utána az Adar hónapja, és kialakultak a növények, és utána kalászba szökkentek. Akkor látták, hogy a búza között konkoly is nôtt inda módjára a búza szárára tekeredve. Az úr szolgái elmentek hozzá, és megkérdezték tôle: ,,Urunk, milyen magot vetettél? Nem volt elsôrendű, minden másfajta magtól megtisztított?'' ,,Biztosan az volt. Én teljesen egyforma szemeket választottam ki. Láttam volna, ha másfajta magvak lettek volna köztük.'' ,,Honnan van akkor az a sok konkoly a búza között?'' A gazda elgondolkozott, és utána azt mondta: ,,Valamelyik ellenségem tette ezt, hogy kárt okozzon nekem.'' A szolgák erre megkérdezték: ,,Akarod, hogy elmenjünk, és türelmesen megtisztítsuk a búzát a konkolytól, kitépve azt? Parancsold meg, és megtesszük.'' De a gazda azt felelte: ,,Nem! Kitépnétek esetleg a búzát is, és biztosan kárt tennétek a még zsenge kalászokban. Hagyjátok, hogy egymás mellett legyenek egészen az aratásig. Akkor azt mondom majd az aratóknak: ,,Arassatok le mindent együtt. Utána, mielôtt kévékbe kötnétek, válogassátok szét a konkolyt a búzától, és külön kössétek ôket kévékbe. Azután a konkolyt égessétek el és használjátok fel trágyának. A jó búzát pedig vigyétek a magtárakba. Kitűnô kenyér lesz belôle, az ellenség szégyenére, aki csak azt éri majd el, hogy rosszindulata miatt Isten elveti ôt.'' Gondoljatok most arra, mily gyakran és bôségesen vet az Ellenség szívetekbe. Fogjátok fel, mennyire kell ôrködnötök, türelmesen és állhatatosan, hogy kevés konkoly vegyüljön a kiváló búza közé. A konkoly sorsa az elégetés. Égni akartok-e, vagy pedig az Ország polgáraivá válni? Ti azt mondjátok, hogy az Ország polgárai szeretnétek lenni. Rendben van, értsetek hozzá, miként lehettek azok. A jó Isten beszél hozzátok Szava által. Az ellenség nem alszik, hogy tönkretegye azt, mert a konkollyal kevert búza lisztjébôl készült kenyér keserű és ártalmas a gyomornak. Ismerjétek fel jó akaratotok révén, hogy van-e konkoly lelketekben, s ha igen, válasszátok azt szét és vessétek ki, akkor nem lesztek méltatlanok Isten elôtt. Menjetek fiaim! Béke veletek! A nép lassan szétoszlik. A kertben ott marad a nyolc apostol és a betlehemi pásztorok közül Illés, annak testvére, anyja és az öreg Izsák. Jöjjetek körém, és hallgassatok meg -- mondja nekik Jézus. -- Elmagyarázom nektek a példabeszéd teljes értelmét, mert két jelentése van. A példabeszéd általános értelme: a szántóföld a világ. A jó magok az Isten Országának gyermekei, akiket Isten vet el a világon, elvárva tôlük, hogy elérkezzenek a nekik kiszabott határokig, és akkor a Kaszás learassa ôket, és elvigyék ôket a világ Urához, hogy Ô magtárában elhelyezze ôket. A konkoly a Gonosz gyermekei, akiket ô szór szét Isten szántóföldjén, azzal a szándékkal, hogy fájdalmat okozzon a világ Urának, és ártson Isten kalászainak is. Isten Ellensége gonoszul azzal a szándékkal veti el azt, hogy kiforgassa természetébôl az embert, és saját gyermekévé tegye, letérítse útjáról azokat, akiket másképpen nem tudott szolgáivá tenni. Az aratás, kévébe kötés és azoknak a magtárakba szállítása: a világ vége, és akik véghezviszik, azok az angyalok. Ôk kapnak parancsot arra, hogy összegyűjtsék a learatott teremtményeket, és válasszák szét a búzát a konkolytól. Amint ezeket a példabeszédben elégetik, úgy égnek majd az örök tűzben a kárhozottakat az Utolsó Ítéletkor. Az Emberfia elküldi (az angyalokat), hogy távolítsák el Országából mindazokat, akik botrányokat okoznak és gonoszul élnek. Mert akkor az Ország mind a földön, mind az égben lesz, és az Ország polgárai között a földön ott lesznek az Ellenség fiai is, elvegyülve közéjük. Amint már a próféták megmondták (Vö. Dán 9,27; 11,31.36; 12,11; 1 Mak 1,57) ezek eljutnak a botrányok és romlottság csúcspontjára, és vadul gyötrik majd a jókat. Isten Országában, az égben már nem lesz helyük a gonoszoknak, mert ami romlott, nem mehet be az égbe. Az Úr angyalai az aratásnál szétválasztják a búzát a konkolytól, és ezt az égô kemencébe vetik, ahol sírás lesz és fogak csikorgatása. A jókat, a válogatott búzát pedig elviszik az Örök Jeruzsálembe, ahol ragyogni fognak, mint a nap az én Atyám és a ti Atyátok országában. Ez az általános alkalmazás. De számotokra van még egy másik is, amely választ ad a gyakran felvetett kérdésre, amit tegnap este ti is kérdeztetek. Tudni akartátok, hogy vajon a tanítványok között is lehetnek-e árulók. És félelem töltötte el szíveteket. Lehetnek. Biztosan vannak. A Magvetô jó magot vet. Ebben az esetben a vetés helyett inkább összegyűjtésrôl lehetne beszélni. Mert a mester, akár rólam van szó, akár a Keresztelôrôl, maga választotta ki tanítványait. Akkor hogyan tértek rossz útra? Nem. Helytelenül neveztem magoknak a tanítványokat. Félreérthetitek. Inkább szántóföldeknek nevezem ôket. Ahány tanítvány, annyi szántóföld, amelyeket a Mester választott ki, hogy Isten Országának területét alkossák, Isten javait. A Mester fáradozik rajtuk, megművelve ôket, hogy százszoros termést adjanak. Gondoskodik mindrôl. Mindrôl. Türelmesen. Szeretettel. Bölcsen. Fáradságot nem kímélve. Állhatatosan. Látja rossz hajlamaikat is. Közönyüket, fösvénységüket. Látja makacsságukat és gyengeségüket. De remél, mindig remél, imával és vezekléssel erôsítve reményét, mert el akarja vezetni ôket a tökéletességre. De a szántóföldek nincsenek körülkerítve. Nem erôs fallal körülvett kertek, amelyekbe csak Uruk, Mesterük mehet be. Bárki hozzájuk férhet. A világ közepén vannak, a világban, bárki megközelítheti ôket, behatolhat területükre. Bárki. Nem a konkoly az egyedüli rossz mag, amit beléje vetnek! A konkoly jelképezheti a világ szellemének keserű könnyelműségét. De az Ellenség minden más magot is elvet beléjük, s azok kisarjadnak. A csalán, a tarackfű, a lenfojtó aranka, a szulák, a bürök és a mérges növények. Miért? Miért? Kik ezek? A csalán: a szurkálódás szelleme, amit nem lehet megfékezni. Bôségesen termeli a mérget, és sok zavart okoz. A tarackfű: az élôsdi lelkület, ami kimeríti a Mestert, mert mást sem tud, csak hízelegni, kiszipolyozni, élvezve az ô munkáját és ártva a jóindulatúaknak, akik többre mennének, ha a Mestert nem zavarná meg, és térítené el munkájától az élôsdiekkel való foglalkozás, amit igényelnek. A szulák: ami nem emelkedik fel a földrôl, hanem csak kihasznál másokat. A lenfojtó aranka: amely csak gyötri a mestert, akinek útja amúgyis elég fájdalmas, és akik gyötrik a hűséges tanítványokat, akik ôt követik. Mindenbe belekötnek, kákán is csomót keresnek, mindenbe beleavatkoznak, mindent cafatokra tépnek, összekarmolnak, bizalmatlanságot keltenek, és szenvedést okoznak. A mérges növények: a bűnösök a tanítványok között, akik olyanok az életben, mint a bürök és más mérges növények. Láttátok- e már, milyen szépek virágjaik, amelyek késôbb fehér, piros, égszínkék foltokká válnak? Ki mondaná, hogy ezek a csillagos párták -- amelyek fehérek, vagy rózsaszínűek, aranyszínű szívecskéjükkel, ezek a sokszínű korallok, amelyek annyira hasonlítanak más apró gyümölcsökhöz, amelyeket élveznek a madarak és a kisgyermekek -- amikor megérnek, halált okozhatnak? Senki. És az ártatlanok csapdába esnek. Azt hiszik, hogy minden jó, mint ôk... Leszedik ôket, és meghalnak. Azt hiszik, hogy mindenki jó, mint ôk! Ó, mily magasztos igazság a mester számára, mily kárhozat az árulónak! Hogyan? Nem fegyverzi le ôket a jóság? Nem hatástalanítja rosszindulatukat? Nem! Nem teszi ezt, mert az ember az Ellenség zsákmányává és érzéketlenné vált mindaz iránt, ami magasabb rendű. És minden felsôbbrendű dolog mássá válik számára. A jóság gyengeséggé válik, amelyet lábbal szabad taposni, és csak növeli rosszindulatát, amint a vérszag is vágyat kelt a vadállatban, hogy átharapja áldozatának torkát. Akkor is, ha a mester mindig ártatlan... és engedi, hogy árulója megmérgezze ôt, mert nem tudja elképzelni, hogy egy ember az ártatlan gyilkosává váljék. A tanítványok között, a Mester szántóföldjein, megjelennek az ellenségek. Sokan vannak. Elsôsorban a Sátán. A többiek az ô szolgái, vagyis az emberek, a szenvedélyek, a világ és a test. A tanítványt könnyen megtámadják, ha az nem áll mindig közel Mesteréhez, hanem a Mester és a világ között foglal helyet. Nem képes, nem akar teljesen elválni a világtól, a testtôl, a szenvedélyektôl és az ördögtôl, hogy egészen azé legyen, aki Istenhez viszi ôt. Az arany, a hatalom, a nô, a kevélység, a világ rosszallásától való félelem és a haszonlesés szelleme. ,,A nagyok a legerôsebbek. Azért szolgálom ôket, hogy barátaimmá váljanak.'' És ezek a nyomorúságos dolgok bűnbe és kárhozatba viszik ôket... Azt kérditek tôlem: Ha a Mester látja a tanítvány tökéletlenségét, és akaratlanul is felvetôdik benne a gondolat: ,,Ez lesz az én gyilkosom'', miért nem irtja ki azonnal ôt soraiból? Azért, mert hasztalan lenne. Ha ezt tenné, ezzel nem gátolná meg azt, hogy ellenségei legyenek, sôt kétszeresen és még gyorsabban azokká válnának dühükben, vagy fájdalmukban, hogy felismerték ôket, vagy elkergették ôket. Fájdalmukban. Igen. Mert sokszor a gonosz tanítvány nem fogja fel, hogy gonosz. Az ördög munkája oly kifinomult, hogy nem figyel fel rá. Megszállja ôt anélkül, hogy az gyanítaná működését. Dühükben. Igen. Amikor tudatosul bennük a Sátán munkája és az ô híveié: az embereké, dühösek amiatt, hogy olyanoknak látják ôket, amilyenek. A Sátán hívei kísértik ôket gyenge oldalukon, hogy távolítsák el a világból a szentet, akinek látása bántja ôket. Ôk ugyanis gonoszok, amaz pedig jó. Akkor a szent imádkozik. Ráhagyatkozik Istenre. ,,Aminek megtörténtét te megengeded, történjék meg'' -- mondja. Csak ezt teszi hozzá: ,,ha a te célodat szolgálja.'' A szent tudja, hogy eljön majd az óra, amikor a rossz konkolyt kivetik gabonája közül. Ki teszi meg ezt? Maga Isten, aki nem enged meg mást, csak azt, ami szeretô akaratának gyôzelmét szolgálja. -- De ha te elismered, hogy mindig a Sátán és az ô szolgái (működnek az emberek rosszra csábításában)... akkor nekem úgy tűnik, hogy csökken a tanítvány felelôssége -- mondja Máté. -- Ne gondold! Nemcsak a Gonosz létezik, hanem a Jó is, és az embernek van ítélôképessége és szabad akarata. (3-274) ======================================================================== A farkas és a sátán Jézus Magdala felé megy az apostolokkal. Találkoznak egy pásztorcsoporttal, amint azok a hegyi legelô felé hajtják a nyájat. Jézus megkérdezi tôlük: -- Messzire mentek? -- A magas hegyekbe. Jönnek a meleg napok... Ott fenn, ahol mi vagyunk csak a szelek beszélnek, és néha a farkas, és öldököl. Nem beszélnél hozzánk? Egész télen vágyakoztunk utánad, de sose találtunk meg. -- Jöjjetek annak a kis erdônek az árnyékába. Ott beszélek. A pásztorok összeterelik a nyájat, és utána Jézus elkezdi: -- Azt mondtátok: ,,Ott fenn, ahol mi vagyunk csak a szelek beszélnek, és néha a farkas, és öldököl.'' Ami itt fenn történik, az történik a szívekben is Isten, az ember és a Sátán által. Azért ott fenn is meg lehet mindenetek, ami meglenne bármilyen helyen. Eléggé ismeritek-e a Törvényt, annak tíz parancsolatát? Akkor eleget tudtok. Ha hűségesen gyakoroljátok, amit Isten adott a parancsolatok által, akkor szentekké lesztek. Ne panaszkodjatok amiatt, hogy messze vagytok a világtól. Ez megóv titeket sok romlottságtól. És Isten soha sincs távol tôletek, hanem nagyon is közel, abban a magányban, ahol az Ô szava szól az általa teremtett szelekben, a fűben, a vízben. Ez a nyáj nagy, sôt sok nagy erényre tanít titeket. Szelíd és engedelmes. Kevéssel megelégszik, és hálás azért, amit kap. Tud szeretni és megismeri és szereti azt, aki gondozza. Tegyetek ti is hasonlóképpen, s mondjátok: ,,Isten a mi pásztorunk, és mi az Ô juhai vagyunk. Szeme rajtunk van. Ô gondoz minket, és nem azt adja nekünk, ami a bűn forrása, hanem azt, ami szükséges az élethez.'' És tartsátok távol a farkast szívetektôl. Farkasok a gonosz emberek, akik a Sátán rendeletére talán rossz cselekedetekre beszélnek rá, csábítanak titeket, és maga a Sátán kísért titeket a bűnre, hogy széttépjen. Ôrködjetek! Ti pásztorok ismeritek a farkas szokásait. Ravasz, míg a juhok egyszerűek és ártatlanok. Lassan közelít meg, miután a magasból kikémlelte a nyáj szokásait, oldalogva közelít a bokrok között, és hogy ne vonja magára a figyelmet, utána megáll, és sziklának látszik. Nemde egy nagy kerek sziklának látszik a fűben? De utána, amikor biztos, hogy senki sem ôrködik, ráugrik és beleharap (áldozatába). Így tesz a Sátán is. Megfigyel titeket, hogy felismerje gyenge pontjaitokat, körbejár titeket, ártatlannak és távol lévônek látszik, másfelé fordul, de közben szemmel tart titeket, és utána váratlanul rátok ugrik, hogy bűnbe vigyen titeket, és néha sikerül neki. De közeletekben van egy orvos és egy Istennek kedves lény. Isten és a ti angyalotok. Ha megsebesültetek, ha megbetegedtetek, ne távolodjatok el tôlük, mint egy veszett kutya teszi. Hanem sírva kiáltsatok hozzájuk: ,,Segítség!'' Isten megbocsát annak, aki megbánja bűnét, és angyalotok kész arra, hogy könyörögjön Istenhez értetek és veletek együtt. Legyetek jók. Megáldalak titeket, hogy semmi ne árthasson nektek. Béke veletek! (3-283) ======================================================================== A mag fejlôdése (Mt 4,26-29) Jézus többször beszél, vagy csodát tesz Mária Magdolna jelenlétében, türelmesen várva, hogy az elvetett mag, termést hozzon. Az apostolok szeretnék, ha többet tenne Magdolna megtérése érdekében. Válaszként mondja el nekik ezt a példabeszédet, miközben egy kisfiút, Benjamint, a térdén tartja: -- Elmondok nektek egy szép példabeszédet, ami Benjaminnak is szól, és azoknak is, akik nem gyerekek, és alkalmazhatják magukra és Mária Magdolnára egyaránt. Halljátok! Ti kételkedtek abban, hogy Mária jó útra fog térni. Semmi jelét sem adta ennek ez alkalommal. A szemtelen és szemérmetlen, tudatában helyzetének és hatalmának, kihívó módon merészelt eljönni egészen annak a háznak a küszöbéig, ahol sírtak miatta. (Mert házasságtörést követett el egy sokgyermekes apával, akit emiatt egy római szíven szúrt, de Jézus meggyógyított.) Mikor Péter szemrehányást tett neki, nevetéssel válaszolt. Az én tekintetemre, amivel hívtam, hogy térjen meg, kevély makacssága volt a válasz. Ti talán azt szerettétek volna, hogy Lázárra, vagy magamra való tekintettel beszéljek közvetlenül hozzá, hosszasan, alávetve ôt hatalmamnak, megmutatva erômet, mint Messiás és Üdvözítô. Nem. Ez nem szükséges. Sok hónappal ezelôtt ugyanezt mondtam egy másik bűnös nôvel kapcsolatban. A lelkeknek maguknak kell megtenniük az elsô lépést. Én elvetem a magot. A mag titokban dolgozik. Tiszteletben kell tartani a lelket ebben a munkájában. Ha az elsô mag nem kel ki, elvetünk egy másikat, harmadikat... s csak akkor vonulunk vissza, amikor biztosak vagyunk benne, hogy felesleges a magvetés. És imádkozunk. Az ima olyan, mint az esô a barázdáknak: lágyan tartja ôket, és táplálja, és a mag ki tud kelni. Nemde te is így teszel, asszony, a te veteményes kertedben? (Jézus e szavait egy jelenlevô asszonyhoz intézi, aki nagyon vágyott hallani az Ô tanítását, és akinek kis kertje volt a ház mögött, ahol Jézus beszélt.) Most hallgassátok meg a példabeszédet arról, miként működik Isten a szívekben, hogy megalapítsa Országát. Mert a földön minden szív Istennek egy kis országa. Késôbb, miután meghalnak, mindezek a kis országok egybe olvadnak össze, a felmérhetetlenül nagy, szent, örök mennyországban. Az Isteni Magvetô teremtette Isten Országát a szívekben. Ô eljön saját földjére -- az ember Istené, mert minden ember tôle ered -- és ott elveti a magot. Utána elmegy a többi földekre, a többi szívekbe. És a nappalokat követik az éjszakák, és az éjszakákat a nappalok. A nappalok hozzák a napfényt vagy az esôt, ebben az esetben az isteni szeretet sugarait és az isteni Bölcsesség kiáradását, aki a szellemhez beszél. Az éjjelek hozzák a csillagokat és a pihenés csendjét: a mi esetünkben Isten fényes figyelmeztetéseit és a csendet a szellem számára, hogy a lélek magába szálljon és elmélkedjék. A mag, a láthatatlan gondviselésnek ebben a folyamatában, amely erôteljes, felduzzad, szétreped, gyökeret ver, kibontja elsô leveleit, növekszik. Mindez emberi segítség nélkül megy végbe. A föld magától létrehozza a növényt a magból, utána a palánta megerôsödik, és kalászba szökken, ami növekszik, duzzad, megkeményedik, szôkévé, keménnyé, tökéletessé válik magjában. Amikor megérik, visszatér a magvetô és learatja, mert ennek a magnak a számára elérkezett a tökéletesség ideje. Tovább nem fejlôdhet, azért ültették el. Az én beszédem ugyanígy dolgozik a szívekben. Azokról a szívekrôl beszélek, amelyek befogadják a magot. De a munka lassú. Nem szabad mindent tönkretenni a siettetéssel. Milyen fáradságos a kis mag számára, hogy megrepedjék, és gyökeret verjen a földben! A kemény és elvadult szívekben is fájdalmas ez a munka. Meg kell nyílnia, hagyni kell, hogy keressen, új dolgokat tegyen magáévá, fáradozzék annak táplálásában, mássá legyen, alázatos és hasznos dolgok borítsák el, nem pedig a vonzóbb, pompás és haszontalan vadvirágok, amelyek elôzôleg borították. Meg kell elégednie az alázatos munkával, amely nem vonja magára mások csodálatát, hogy hasznossá váljék az isteni Eszme számára. Minden képességét igénybe kell vennie a növekedéshez és a kalász kialakításához. Izzania kell a szeretettôl, hogy búzává legyen. És amikor túltette magát az annyira fájdalmas emberi véleményeken, miután fáradozott, szenvedett és megszerette új ruháját, íme, meg kell fosztania magát tôle egy kegyetlen vágással. Mindent oda kell adnia, hogy mindent birtokoljon. Le kell vetkôznie, hogy ismét felöltöztessék az égben a szentek ruhájába. A szentté vált bűnösnek az élete a leghosszabb, leghôsiesebb, legdicsôségesebb küzdelem. Mondom nektek. Abból, amit mondtam, megértitek, hogy helyes, hogy úgy cselekszem Mária iránt, amint teszek. Veled talán másképpen bántam, Máté? -- Nem, Uram. -- És mondd meg nekem az igazat: mi gyôzött meg téged jobban, az én türelmem, vagy a farizeusok éles szemrehányásai? -- A te türelmed, annyira, hogy itt vagyok. A farizeusok megvetésükkel és átkaikkal csak azt érték el, hogy én is megvetettem ôket, és ezáltal még rosszabbá lettem, mint amilyen elôtte voltam. Amikor valaki bűnös, csak megrögzôdik bűnében, ha érzi, hogy bűnösként kezelik. De amikor a sértegetés helyett kedvesen bánnak vele, elképed, és utána sír... és amikor sír, a bűn kérge leválik és eltűnik. Csupaszon áll a Jóság elôtt, és szívbôl kéri azt, hogy öltöztesse fel Önmagába. -- Jól mondtad. (3-292) ======================================================================== A mustármag (Mt 13,31-32; Mk 4,30-32; Lk 13,18-19) Ezt a példabeszédet is ugyanakkor mondta el Jézus, amikor az elôzôt a mag fejlôdésérôl. Még mindig térdén tartja a kis Benjámint, amikor visszaérkezik annak anyja vagy tizenkét személlyel, akiket még többen követnek, úgy, hogy végül körülbelül ötven szegény ember veszi körül Jézust. -- Beszélnél nekik? Legalább egy kicsit. Ez férjem anyja, ezek az én gyermekeim. Ez az ember a férjem. Egy szót, Uram -- kéri az asszony. -- Hálából a te vendégszeretetedért. Igen. Beszélek. Az asszony belép a házba, ölébe veszi a kisdedet, leül a küszöbre, és szoptatni kezdi. -- Halljátok! Itt ül térdemen egy kisgyermek, aki nagyon bölcsen beszélt. Azt mondta: ,,Minden csalárdul szerzett dolog szalmává válik.'' Anyja tanította neki ezt az igazságot. Nem mese. Örök igazság. Sose sikerül jól, amit nem becsületesen tesznek. Mert a hazug szó, cselekedet, vallás mindig a Sátánnal való szövetkezés jele, aki a hazugság mestere. Ne higgyétek, hogy azok a cselekedetek, amelyekkel el lehet nyerni a mennyországot, zajosan feltűnôk. Azok állandóan gyakorolt, közönséges cselekedetek, amelyeket azonban a szeretet természetfeletti célja indít. A szeretet annak a növénynek a magja, amely bennetek növekedve az égig ér, és amelynek árnyékában rejtôzik el minden egyéb erény. Az apró mustármaghoz hasonlítom. Milyen kicsiny az! Egyike a legkisebb magoknak, amelyeket az ember elvet. Mégis, nézzétek, amikor a növény kifejlôdik, milyen erôs és dús lombozatú, és mennyi gyümölcsöt ad! Nem százat száz magból, hanem százat egybôl. A legkisebb. De a legszorgalmasabban dolgozik. Milyen hasznos számotokra! Így van a szeretettel is. Ha szívetekben elrejtetek egy szeretetmagot, Legszentebb Istenetek és felebarátotok iránt, és a szeretet irányítja cselekedeteiteket, akkor nem vétetek a tízparancsolat egyike ellen sem. Nem hazudtok Istennek hamis vallással, amely csak külsôségekbôl áll, de hiányzik annak szelleme. Nem hazudtok a felebarátnak a hálátlan gyermekek viselkedésével; a jegyesnek házasságtöréssel, vagy pusztán a túlzott követeléssel; csalással a kereskedésnél; hazugsággal az életben; erôszakoskodással ellenségetek iránt. Nézzétek, ebben a melegben mennyi madár keres menedéket ennek a kertnek ágai között! Hamarosan ez a most sarjadó mustár egy egész verébhadnak nyújt menedéket. Minden madár idejön majd, ennek a sűrű lombú növénynek kellemes árnyékába, és a kismadarak ennek ágai között tanulnak meg röpülni, mert az ágak olyanok, mint a lépcsôk és a háló, amin fel lehet szállni, és megóv a leeséstôl. A szeretet ilyen alapja Isten országának. Szeressetek, és titeket is szeretni fognak. Szeressetek, és legyetek részvéttel. Szeressetek, és ne legyetek kegyetlenek, többet akarva a megengedettnél attól, aki alattatok áll. Szeretettel és ôszinteséggel éritek el az ég békéjét és dicsôségét. Különben, amint Benjámin mondotta, minden szeretetet és igazságot meghazudtoló cselekedetetek szalmává válik pokoli fekhelyetek számára. Nem mondok nektek mást, csak azt: legyen jelen számotokra a szeretet nagy parancsa, és legyetek hűségesek az Igaz Istenhez és az igazsághoz minden szavatokban, cselekedetetekben és érzelmetekben, mert az igazság Isten gyermeke. Állandóan dolgozzatok tökéletesítéseteken, úgy amint a mag állandóan növekszik addig, míg tökéletessé nem válik. Csendes, alázatos, türelmes munka. Legyetek biztosak, Isten látja küzdelmeiteket, és jobban megjutalmaz titeket önzésetek legyôzéséért, egy hitvány szó visszatartásáért, egy követelés elhagyásáért, mint ha háborúban megölnétek egy ellenséget. Isten Országát, amelyet elnyertek majd, ha igaz életet éltek, a mindennapos kis dolgokkal építitek fel. A jósággal, erkölcsösséggel, türelemmel, megelégedettséggel, azzal, amitek van, kölcsönös részvéttel, szeretettel, szeretettel, szeretettel. Legyetek jók! Éljetek békében egymás között! Ne zúgolódjatok! Ne ítélkezzetek! Akkor Isten veletek lesz. Békémet adom nektek áldásommal és hálámmal együtt belém vetett hitetekért. (3-296) ======================================================================== A dúsgazdag és a szegény Lázár (Lk 16,19-30) A dúsgazdag farizeus, Doras, aki rabszolgaként kezelte, verte alkalmazottjait, néhány hónapja meghalt Jézus jelenlétében, abban a pillanatban, amikor meg akarta átkozni Jézust, aki éppen a gyilkosságról beszélt, és szavait burkoltan hozzá intézte. (Lásd a Tízparancsolatnál.) Most fia ugyanúgy folytatja a munkásokkal való bánásmódot. Jézus meglátogatja a szomszéd birtokost, s oda jönnek át Doras munkásai is, hogy beszédét hallgassák. Nekik mondja el a következô példabeszédet, amelynek történelmi alapját Doras és az általa halálra kínzott volt betlehemi pásztor képezi, aki Lázárként szerepel a példabeszédben. De a két szereplô jelképez minden hasonló módon viselkedô urat és szenvedô szolgát is. (Vö. Lk 16,19-31) -- Volt egyszer egy nagyon gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözött, s neki voltak a legszebb ruhái. Fitogtatta is a piactereken és otthonában. A városban úgy tisztelték, mint az ország leghatalmasabb emberét. Barátai legyezgették büszkeségét, hogy hasznot hajtsanak belôle. Termei minden nap nyitva álltak a fényűzô lakomák számára, és a meghívott gazdagok hízelegtek a dúsgazdagnak. Lakomái híresek voltak az ételek és italok bôségérôl. Ugyanabban a városban volt egy koldus, egy nagyon szegény koldus. Nagyfokú volt nyomorúsága, akárcsak a dúsgazdagnak nagyfokú volt gazdagsága. De a koldus Lázár emberi nyomorúságának kérge alatt még nagyobb kincs rejtôzött. Ennek nagysága felülmúlta az ô nyomorúságának és a dúsgazdag gazdagságának nagy fokát. Lázár igazán szent volt. Sose hágta át a Törvényt, még a szükség nyomására sem, és fôleg engedelmeskedett az istenszeretet és a felebaráti szeretet parancsának. Amint a szegények szokása, odament a gazdagok ajtajához, hogy alamizsnát kérjen, és ne haljon éhen. Minden este elment a dúsgazdag ajtajához, hogy legalább a pompás lakomák maradékából kapjon valamit. Leheveredett az utcán, az ajtó közelében, és türelmesen várt. De ha a dúsgazdag észrevette ôt, elkergette, mert nyitott sebekkel borított, lesoványodott teste, rongyos ruhája túl szomorú látványt nyújtott a meghívottaknak. Ezt mondta a dúsgazdag. Valójában azonban állandó szemrehányás volt számára ennek a nyomorúságnak és jóságnak a látványa. Nála sokkal irgalmasabbak voltak kutyái, amelyeket jól táplált, és értékes nyakörvekkel látott el. Ezek odamentek a szegény Lázárhoz, és nyalogatták sebeit, és örvendezve nyüszítettek, amikor simogatta ôket. A kutyák hoztak neki a gazdag lakomák maradékából, és hála ezeknek az állatoknak, Lázár nem halt éhen. Az emberektôl ugyanis éhen halhatott volna, mert még azt sem engedték meg neki, hogy a lakomák után összegyűjtse az asztalról lehullott morzsákat. Egy nap Lázár meghalt. Senki sem vette észre a földön, senki se siratta meg. Sôt a dúsgazdag örvendett, hogy sem aznap, sem utána nem látta ezt a nyomorúságot, amelyet ô gyalázatnak nevezett. De az égben észrevették ôt az angyalok. És amikor kilehelte lelkét hideg és piszkos odújában, jelen voltak az angyali seregek, és nagy fényözönben körülvették lelkét, és örömujjongás közepette vitték énekelve Ábrahám ölébe. Bizonyos idô elteltével meghalt a dúsgazdag is. Ó, mily pompás volt temetése! Az egész város tudott már haldoklásáról. Az emberek zsúfolásig megtöltötték a teret lakóháza elôtt, hogy felfigyeljenek rájuk, mint a nagyúr barátaira, vagy, mert kíváncsiak voltak, vagy örökséget vártak tôle. Egyesültek a részvétnyilvánításban, és jajgatásuk az égig hatolt, és jajgatásukkal együtt hazug dicséretük is a ,,nagyúr'', a ,,jótevô'', az ,,igaz'' halott magasztalásával. Megváltoztathatja-e az emberi beszéd Isten ítéletét? Az emberi dicséret kitörölheti-e azt, ami be van írva az Élet könyvébe? Nem, nem képes erre. Amint szólt az ítélet, úgy marad, amint leírtak valamit, úgy marad. És a dúsgazdag, az ünnepélyes temetés ellenére a pokolba jutott, lelkét ott temették el. Ebben a rettenetes börtönben tüzet és sötétséget evett és ivott. Mindenütt gyűlöletet és kínokat talált, és ennek az örökkévalóságnak minden pillanatában ez várt rá. Akkor felemelte tekintetét az égre. Az ég fényözönét csak egy pillanatig látta, és annak kimondhatatlan szépsége gyötrelmes emlékként maradt meg benne rettenetes kínjai közepette. (Magyarázat: ez a látvány nem a mennyország volt, hanem a limbus, ahol a szentek a megváltásra várakoztak.) És látta ott Ábrahámot. Távolról, de ragyogva, boldogan... és ölében, ragyogva és boldogan Lázárt, a szegény Lázárt, akit megvetett, visszataszítónak, nyomorúságosnak talált, és most?... Most Isten és saját szentségének fényében ragyogott, gazdaggá tette ôt Isten szeretete, és nem emberek, hanem Isten angyalai csodálkoztak rajta. A dúsgazdag sírva felkiáltott: ,,Ábrahám Atyám, légy irgalmas irántam! Küldd el Lázárt, mert nem remélhetem, hogy te magad megtennéd, küldd el Lázárt, hogy mártsa be ujja hegyét a vízbe, és helyezze nyelvemre, hogy felfrissítse, mert gyötrôdöm ezekben a lángokban, amelyek belém hatolnak, és állandóan égetnek!'' Ábrahám ezt felelte neki: ,,Emlékezzél vissza, fiam, arra, hogy te minden jóban részesültél az életben, míg Lázár minden rosszban. Ô értett ahhoz, hogy jóra fordítsa a rosszat, te pedig nem értettél ahhoz, hogy a te javaidból a rossznál egyebet tegyél. Azért igazságos, hogy ô most itt vigasztalásban részesüljön, és te pedig szenvedjél. Azon kívül nem lehet már többet tenni. A szentek azért vannak mindenütt a földön, hogy az emberek hasznot merítsenek belôlük. De amikor közelségük ellenére az ember az marad, ami -- a te esetedben: egy ördög -- akkor hasztalan a szentekhez folyamodni. Most el vagyunk választva. A növények a mezôn vegyesen nônek. De amint learatják azokat, szétválasztják a jókat a rosszaktól. Így van veletek és velünk. Együtt voltunk a földön, és ti minden módon üldöztetek és gyötörtetek minket, és megfeledkeztetek rólunk, a szeretet ellenére. Most szét vagyunk választva. Köztetek és köztünk oly nagy a mélység, hogy akik innen át akarnak menni oda, nem tudnak, se ti, akik ott vagytok, nem vagytok képesek átjönni hozzánk. A dúsgazdag még erôsebben zokogva felkiáltott: ,,Szent atyám, legalább küldd el, kérlek, küldd el Lázárt atyám házába. Öt testvérem van. Sose szerettem még rokonaimat sem. De most, most felfogom, milyen rettenetes dolog, ha valakit nem szeretnek. És aztán, itt, ahol én vagyok, gyűlölet uralkodik. Most megértem, miután egy pillanatra megláttam Istent, hogy mi a Szeretet. Nem akarom, hogy testvéreim úgy szenvedjenek, mint én. Félelemmel tölt el, hogy ôk úgy élnek, mint ahogyan én éltem. Ó, küldd el Lázárt, hogy figyelmeztesse ôket arra, hol vagyok én, és miért vagyok itt, és hogy mondja meg nekik, ez a pokol, és rettenetes; és aki nem szereti Istent és felebarátját, az a pokolba kerül. Küldd el ôt! Hogy még idejében törôdjenek vele, és ne jöjjenek ide, az örök kínoknak erre a helyére!'' De Ábrahám így felelt: ,,Testvéreidnek ott van Mózes, és ott vannak a próféták. Hallgassanak rájuk.'' A gyötrôdô lélek sóhajával válaszolt a dúsgazdag: ,,Ó, Ábrahám Atyám! Egy halott nagyobb benyomást tesz majd rájuk... Hallgass meg engem! Légy irgalmas!'' De Ábrahám azt felelte: ,,Ha nem hallgattak Mózesre és a prófétákra, akkor nem hisznek annak sem, aki egy órára feltámadt a halálból, hogy megmondja nekik az igazságot. És másrészt nem igazságos, hogy egy boldog elhagyja keblemet, és elmenjen, hogy az Ellenség fiaitól sértésekben részesüljön. A sértegetések ideje számára megszűnt. Most békét élvez, és itt marad Isten rendelkezésébôl, aki látja, hogy hasztalan megkísérelni azok megtérítését, akik még Isten szavának sem hisznek, és nem élnek szerinte.'' Ennek a példabeszédnek az értelme oly világos, hogy semmi magyarázatra sem szorul. Igazán itt élt, elnyerve az életszentséget az új Lázár, az én Jónásom, akinek dicsôsége Istennél nyilvánvaló abból a pártfogásból, amelyben azokat részesíti, akik remélnek benne. Ha mindig jók lesztek, Jónás pártfogótok és barátotok lesz. Mint a múlt tavasszal mondottam nektek, szeretnélek mindnyájatokat segíteni, anyagilag is, de nem tudlak, és ez fáj nekem. Csak azt tehetem, hogy megmutatom nektek a mennyországot. Csak tanítani tudom nektek a belenyugvás nagyszerű bölcsességét, megígérve nektek a jövô Országot. Sose gyűlöljetek, semmiféle okból sem. A Gyűlölet erôs a világban, de a Gyűlölet mindig korlátozott. A Szeretetnek nincsenek határai, sem erejében, sem az idôben. Azért szeressetek, hogy birtokoljátok azt védelmül és vigaszul a földön és jutalomként a mennyben. Jobb Lázárnak lenni, mint dúsgazdagnak, higgyétek el nekem! Higgyétek, és boldogok lesztek. Ezeknek a mezôknek az elpusztulásában ne a gyűlöletet lássátok, még akkor sem, ha az események ezt igazolhatnák. Ne értsétek félre a csodát. (Jézus Doras hirtelen halálára céloz.) Én a Szeretet vagyok, és nem öltem volna meg. De láttam, hogy a Szeretet nem képes megtéríteni a kegyetlen dúsgazdagot, és azért átengedtem ôt az Igazságosságnak, és Ô állt bosszút Jónás vértanúságáért és az ô testvéreiért. Tanuljatok ebbôl a csodából. Az Igazságosság mindig ôrködik, akkor is, ha látszólag távol van. Isten gondoskodik az egész teremtett világról. Az Ô igazságosságát szolgálhatják a legkisebb teremtmények is, mint a hernyók és a hangyák, hogy mardossák a kegyetlen és a fösvény szívét, és halálát okozzák. Most megáldalak titeket... Béke veletek... A szegény szolgák még szívesen hallgatnák Jézust, Ô azonban figyelmezteti ôket: ,,Nem lenne jó, ha a felügyelô itt találna titeket. Azért jöttem ide, hogy elkerüljétek a büntetést. Engedelmeskedjetek szeretetbôl a Szeretetnek, aki tanácsot ad nektek.'' A szerencsétlenek felkelnek, könnyekkel szemükben, és visszatérnek keresztjükre. Jézus még egyszer megáldja ôket, egyik kezében a gyermek kezét tartva, másikban Endori Jánosét... (3-338) ======================================================================== A tékozló fiú (Lk 15,11-32) Jézus Endorban találkozik egy gyilkossal, aki megszökött a börtönbôl, s gyűlöl mindenkit. Bánja azonban bűnét, és Jézus biztosítja ôt Isten bocsánatáról, sôt tanítványává teszi. Neve Endori János lesz. Mivel János még mindig érzi méltatlanságát, Jézus az ô számára mondja el a tékozló fiú példabeszédét Betániában, Lázár birtokán. Hallgatja Ôt egy csoport férfi és asszony is, Mária és az apostolok, akik közül azonban Júdás hiányzik. Ô csak a példabeszéd után érkezik meg. -- Hallgassatok ide! Ez egy szép példabeszéd, amely sok esetben irányításul szolgál majd nektek fényével. Egy embernek volt két fia. Az idôsebbik komoly, jó munkás volt, szerette apját és engedelmeskedett neki. A másik fiú értelmesebb volt bátyjánál, aki igazában kissé tompa eszű volt, és engedte, hogy vezessék, mert így elkerülhette, hogy neki kelljen döntenie. A fiatalabb hajlamos volt a lázadozásra, figyelmetlenségre, szerette a fényűzést és az élvezeteket, a szórakozást és a henyélést. Az értelem Istennek nagy ajándéka. De olyan adomány, amelyet bölcsen kell használni. Egyébként olyan, mint bizonyos orvosságok, amelyek ahelyett, hogy gyógyítanának, ölnek, ha helytelenül használják ôket. Az apa, amint ez jogában állt és kötelessége is volt, megkívánta tôle, hogy éljen okosabban. Azonban hiába, a fiú helytelenül válaszolt erre, és még inkább megmerevedett rossz szokásaiban. Végül egy napon, egy hevesebb vita után, a fiatalabbik fiú azt mondta: ,,Add ide nekem, ami engem illet a javakból. Így nem hallom tovább korholásodat és testvérem panaszkodásait. Mindenkinek, ami az övé, és ezzel mindennek vége lesz.'' ,,Vigyázz -- mondta neki apja -- mert hamarosan tönkre mész. Mit teszel akkor? Fontold meg, hogy nem leszek igazságtalan kedvedért, és nem veszek el semmit sem testvéredtôl, hogy neked adjam.'' ,,Nem kérek többé semmit se tôled. Ebben biztos lehetsz! Add ki részemet!'' Az atya felbecsültette a földjét és értéktárgyait, és mikor látta, hogy a pénze és ékszerei ugyanannyit érnek, mint mezôi, szôlôi, nyájai és olajfái, ezeket az idôsebbnek adta, a fiatalabbnak pedig odaadta a pénzt és az ékszereket, amelyeket az rögtön pénzzé tett. Néhány napra rá elment egy távoli országba, ahol nagyúrként élt, eltékozolva mindent dôzsöléseivel, azt a látszatot keltve, hogy királyfi, mert szégyellte bevallani, hogy ,,falusi'' és ezzel megtagadta apját. Estélyek, barátok és barátnôk, bor, szórakozás... léha élet... Hamarosan elfogyott vagyona és nyomorba jutott. Nyomorát még súlyosbította, hogy nagy éhínség támadt abban az országban. Szeretett volna apjához menni, de kevély volt, és ez visszatartotta. Elment akkor egy gazdag emberhez, aki a jó idôkben barátja volt, és kérte ôt: ,,Fogadj be szolgáid közé, megemlékezve arról, amikor élvezted vagyonomat.'' Látjátok, milyen ostoba az ember?! Inkább egy úr ostorát választja, mintsem hogy azt mondja apjának: ,,Bocsáss meg! Tévedtem!'' Ez a fiatalember sok haszontalan dolgot megtanult jó értelmével, de nem akarta megtanulni Sirák fiának mondását: ,,Gonosz, aki semmibe sem veszi az apját; azt, aki bántja az anyját, megátkozza az Úr.'' (Sir 3,16) Értelmes volt, de nem bölcs. Az, akihez fordult, cserébe a sok mindenért, amiben az ostoba ifjú részesítette, disznainak ôrzésével bízta meg ôt -- mert pogány országban volt, ahol sok disznót tenyésztettek -- és birtokain legeltetnie kellett a disznónyájat. Mocskos, rongyos, büdös volt és éhezett -- mert kevés volt az eledel a szolgák számára és fôleg a legalacsonyabb sorban lévôknek, mint amilyen ô, az idegen kanász volt, akit kigúnyoltak és semmire se becsültek -- és látta, hogy a disznók jóllaknak a moslékból. Felsóhajtott: ,,Legalább én is megtölthetném gyomromat ezekkel a makkokkal! De nagyon keserűek! Még az éhség se teszi kívánatossá számomra''. Sírva gondolt vissza a fényűzô lakomákra, amelyeket nemrég még kiskirályként tartott, nevetve, énekelve, táncolva... És utána rágondolt a távoli otthonában élvezett jól tápláló ételekre, amelyeket apja mindenkinek egyformán mért ki, magának tartva meg a kevesebbet, boldogan nézve fiainak jó étvágyát... és visszagondolt a szolgáknak adott adagokra, amelyeket ez a jóravaló atya adott nekik, és felsóhajtott: ,,Atyám legutolsó szolgái is bôvelkednek az ételekben, és én itt éhen veszek...'' Hosszasan elgondolkodott ezen, és sokáig küzdött kevélységével... Végül eljött a nap, amelyen alázatosan újjászületett és ismét bölccsé vált. Felkelt és azt mondta: ,,Atyámhoz megyek! Ostobaság ez a kevélység, amely rabul ejtett. Miért szenvedjek testemben és még inkább lelkemben, amikor bocsánatot és enyhülést nyerhetek? Atyámhoz megyek. És mit mondok neki? Azt, ami itt született meg bennem, ebben a megvetettségben, piszokban, éhezésben! Azt mondom: 'Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Bánj velem azért úgy, mint legalacsonyabb szolgáddal, de fogadj be tetôd alá. Hogy lássalak téged...' Nem mondhatom neki: '... mert szeretlek'. Nem hinné el. De ezt mondom neki életemmel, és ô meg fogja érteni, és még mielôtt meghal, megáld engem... Ó, remélem. Mert atyám szeret engem.'' És este, amikor visszatért, búcsút vett urától, és útközben koldulva hazatért. Íme, ott vannak atyjának rétjei... és háza... és atyja, aki irányítja a munkásokat, megöregedve, lesoványodva a fájdalomtól, de mindig jóságosan... A bűnös, amikor látta, mily pusztulást okozott, félve megállt... de az apa, körülnézve, meglátta ôt és eléje szaladt, mert még messze volt tôle. Amikor odaért, átölelte és megcsókolta fiát. Csak az atya ismerte fel ebben a nyomorult koldusban gyermekét, és csak benne mozdult meg a szeretet. A fiú, akit atyja szorosan átölelve tartott, annak vállára tette fejét, és sóhajtozva mormolta: ,,Atyám, engedd meg, hogy lábad elé boruljak!'' ,,Nem, fiam! Ne lábamhoz. Szívemre, amely annyit szenvedett távolléted miatt, és amelynek szüksége van az újjáéledéshez arra, hogy keblemen érezzem melegedet.'' És a fiú, még erôsebben zokogva mondta: ,,Ó, Atyám! Vétkeztem az ég ellen és te ellened, többé nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. De engedd meg, hogy szolgáid között éljek, fedeled alatt, látva téged, kenyeredet egyem, szolgáljalak téged, leheletedet igyam. Minden falat kenyér, minden leheleted újjáteremti szívemet, amely annyira megromlott, és becsületessé lesz...'' De az atya, még mindig átölelve tartva fiát, szolgái felé vezette ôt, akik összefutottak és távolból figyelték a történteket, és azt mondta nekik: ,,Gyorsan, hozzátok ide a legszebb ruhát, és hozzatok dézsákat illatosított vízzel, mossátok meg ôt, illatosítsátok meg, öltöztessétek fel, adjatok rá új szandált és tegyetek gyűrűt ujjára. Utána vegyetek egy kövér borjút, és öljétek meg. Készítsetek lakomát. Mert ez a fiam meghalt és most feltámadott, elveszett és megkerült. Azt akarom, hogy most újra megtalálja egyszerű gyermeki szeretetét és az én szeretetemet; adja meg ezt neki az itthoni ünneplés. Fel kell fognia, hogy ô számomra mindig utoljára született kedves gyermekem, az, aki volt régen kisgyermekkorában, amikor mellettem járt és boldoggá tett engem nevetésével és gyermekded csacsogásával.'' És a szolgák így tettek. Az idôsebb fiú a mezôn volt és semmit sem tudott addig, míg haza nem tért. Este, a ház felé menet látta, hogy az fényesen ki van világítva, és hangszerek, tánc hangja szűrôdik ki belôle. Megkérdezett egy szolgát, aki ott sürgölôdött: ,,Mi történt?'' És a szolga megmondta neki: ,,Hazatért testvéred! Atyád levágatta a hízott borjút, mert egészségesen kapta vissza fiát, meggyógyulva nagy bajából, és ünnepi vacsorát rendelt. Csak rád vár, hogy megkezdje.'' De az elsôszülött, mérgében, mert igazságtalanságnak tűnt neki ez a nagy ünneplés öccséért, aki azon kívül, hogy öccse volt, még romlott is volt, nem akart belépni, sôt el akart menni hazulról. De az apa észrevette ezt és kifutott, utolérte ôt, és igyekezett meggyôzni. Kérte, ne keserítse meg örömét. Az elsôszülött ezt válaszolta apjának: ,,Azt akarod, hogy ne nyugtalankodjam? Te igazságtalanságot művelsz és lekicsinyled elsôszülöttedet. Én mily sokáig dolgozhattam a te szolgálatodban, hosszú éveken keresztül. Sose hágtam át egyetlen rendeletedet sem, sôt még egyetlen kívánságodat sem. Mindig közeledben maradtam, és kettô helyett szerettelek, hogy meggyógyítsam a testvérem által ejtett sebet. És te még egy kecskegödölyét sem adtál nekem, hogy mulassak barátaimmal. Ezt, aki megbántott téged, aki elhagyott, aki munkakerülô volt és tékozló, és aki most visszatért, mert űzte az éhség, te megtiszteled, és érte levágatod a legszebb borjút! Ez mintegy büntetés azért, hogy valaki dolgozik és nem követ el bűnöket! Ezt nem lett volna szabad velem megtenned!'' Akkor az atya magához ölelte ôt és ezt mondta neki: ,,Ó, fiam! Azt hiheted-e, hogy nem szeretlek téged, mert nem ünneplem meg cselekedeteidet? A te cselekedeteid szentek, és a világ dicsér értük téged. De ennek a testvérednek szüksége volt arra, hogy visszanyerje a világ és önmaga nagyrabecsülését. Azt hiszed, hogy nem szeretlek, mert nem adok neked látható jutalmat? De reggel és este és minden leheletemben és gondolatomban, szívemben hordozlak, és minden pillanatban áldalak téged. A te állandó jutalmad, hogy mindig velem vagy, és minden, ami az enyém, a tiéd. De méltányos volt lakomát és ünnepet rendezni ezért a testvéredért, aki meghalt és feltámadt a Jóra, aki elveszett és visszatért szeretetünkbe.'' És az elsôszülött erre megadta magát. Barátaim, így történik az Atya Házában. És aki tudja, hogy a példabeszéd a fiatalabb fiával egyezik az ô esetével, gondoljon csak arra, hogy ha követi ôt az Atyához menetelben, az Atya azt mondja neki: ,,Ne a lábamhoz! Hanem szívemre, amely szenvedett távolléted miatt, és amely most boldog visszatérésed miatt.'' Aki pedig az elsôszülött helyzetében van, és nem vétett az Atya ellen, ne legyen féltékeny az atyai örömre, hanem vegyen részt benne, és szeresse a megmentett testvért. Ezzel Jézus elbocsátja hallgatóságát, csak Endori Jánost és Lázárt kéri, hogy maradjanak ott. Ezt mondja nekik: ,,Így lesz a kedves lélekkel, akit te gondozol, Lázár, és így lesz a tieddel, János. Isten jósága minden mértéket felülmúl.'' ... Közben visszatér Júdás, és négyszemközt bevallja Máriának, hogy megint bűnbe esett. Bocsánatát kéri. Mária lelkére beszél, hogy javuljon meg. Júdás sírva fakad. Mária kézen fogva vezeti be ôt a konyhába, és azt mondja a csodálkozó közönségnek, mielôtt valaki még egy szeretetlen megjegyzést tehetne Júdásra: ,,Júdás visszatért. Tegyetek úgy, mint az elsôszülött tett atyjával való beszélgetése után. János, menj, értesítsd Jézust!'' Zebedus fia elsiet. Csönd nehezedik a konyhára... Utána Júdás megszólal: ,,Bocsáss meg nekem mindenekelôtt te, Simon. Te oly atyai szívvel rendelkezel. Én pedig egy árva vagyok.'' Péter biztosítja ôt bocsánatáról. (3-439) ======================================================================== A tíz szűz (Mt 25,1-13) Jézus Betániában beszél Mária, az apostolok és sok más tanítvány jelenlétében. Marciam Jézus elôtt ül, és figyel minden szavára. Jézus már megkezdte beszédét, s így folytatja: -- Ma elmondok nektek egy kedves példabeszédet. Kedves a jóakaratú embereknek, keserű másoknak. De nekik is módjukban áll megszüntetni ezt a keserűséget. Ôk is igyekezzenek elnyerni a jó akaratot, és a példabeszéd által felkeltett lelkiismeret furdalás megszűnik. A mennyország az Isten és a lelkek között kötött menyegzô otthona. A menyegzô napján lép be oda a lélek. Halljátok tehát! Nálunk az a szokás, hogy szüzek kísérik a jegyest lámpákkal és énekekkel a lakodalmas házba az ô kedves menyasszonyával együtt. Amikor az ünnepi menet elhagyja a menyasszony házát, aki fátyolban és meghatottan királynôi helyére megy a házba, amely nem az övé, de az övé lesz abban a pillanatban, amikor egy testté válik jegyesével. A szokás szerint a menyasszony barátnôi közül kiválasztott szüzek eléjük sietnek, hogy a boldog párt lámpákkal vegyék körül. Nos, egy vidéken menyegzô volt. Miközben a jegyesek vigadoztak rokonaikkal és barátaikkal együtt a menyasszony házában, tíz szűz a helyére ment, a vôlegény házának elôcsarnokába, készen arra, hogy kivonuljanak eléjük, amikor a csörgôdobok és énekek figyelmeztetik ôket arra, hogy a jegyesek elhagyták a menyasszony házát, hogy a vôlegény házába menjenek. De a lakoma a menyasszony házában elhúzódott, és így leszállt az éj. Tudjátok, hogy a szüzek állandóan égve tartják lámpájukat, nehogy a kellô pillanatban idôt veszítsenek. Nos, a tíz szűz között, akiknek lámpája szépen égett, öt okos volt, öt pedig ostoba. Az okosak, nagyon elôrelátóan vittek magukkal olajat egy kis edényben, hogy táplálhassák lámpáikat, ha az elôreláthatónál hosszabb ideig kell várakozniuk, míg az ostobák csak lámpájukat töltötték meg jól olajjal. Egyik óra telt a másik után. Vidám beszélgetés, elbeszélések, tréfák tették örvendetessé a várakozást. De végül nem tudtak már mit mondani, vagy tenni. A tíz szűz unatkozott, és egyszerűen el is fáradt, és lassan elaludt. Jött az éjfél, és kiáltás hallatszott: ,,Íme a vôlegény, menjetek elébe!'' A tíz leány felébredt a parancsra, feltették fátyolukat és koszorújukat, megfésülték hajukat és az asztalkához futottak, ahol lámpáik voltak. Közülük öt már csak pislákolt. A lámpabél nem kapott több táplálékot az olajból, ami teljesen elfogyott, füstölt, s mind kevesebb fényt adott, készen arra, hogy a legkisebb légáramlat kioltsa ôket; míg a másik öt lámpát az okos szüzek újra feltöltötték mielôtt elaludtak, úgyhogy azok még jól égtek, s még erôsebbé tették lángjukat újból való feltöltéssel. ,,Ó -- kérték ôket az ostobák -- adjatok nekünk egy kicsit a ti olajotokból, mert különben lámpánk kialszik, amint megmozdítjuk. A tiétek már szép!...'' De az okosak azt válaszolták: ,,Kint fúj a szél, és nagy cseppekben száll le a harmat. Sose elég az olaj ahhoz, hogy erôteljessé tegye a lángot, úgyhogy az ellenállhasson a szélnek és a nedvességnek. Ha adunk nektek olajunkból, lehet, hogy a mi lámpáink kezdenek pislogni. Ugyancsak szomorú lenne a díszkíséret, ha nem lobognának hevesen a lángok! Menjetek, fussatok az árusítókhoz, akik legközelebb vannak, kérjétek, zörgessetek, keltsétek fel ôket, hogy adjanak nektek olajat.'' És ezek, lihegve, összegyűrve fátylukat, bepiszkolva ruhájukat, elvesztve koszorújukat, egymásba ütközve a futásban, követték társaik tanácsát. De míg elmentek olajat vásárolni, íme az út végén felbukkant a vôlegény a menyasszonnyal. Az öt szűz vette az égô lámpákat, s eléjük sietett, és köztük a jegyesek beléptek a házba, hogy befejezzék a szertartást. A szüzek elkísérték ôket egészen a menyegzôi szobáig. A kaput bezárták miután a jegyesek beléptek, és akik kint voltak, kívül maradtak. Így járt az öt ostoba szűz, akik, mikor végre megérkeztek az olajjal, bezárva találták a kaput, és hiába zörgettek rajta, felsebezve kezüket, és sóhajtozva: ,,Uram, Uram, nyiss nekünk ajtót! A menyegzôi díszmenethez tartozunk. A szüzek vagyunk, akiket kiválasztottatok, hogy tiszteletben és szerencsében részesítsük nászágyadat.'' De a vôlegény, aki egy pillanatra elhagyta legbensôbb barátait, miközben a menyasszony belépett a menyegzôi szobába, leszólt hozzájuk a magasból: ,,Igazán mondom nektek, nem ismerlek titeket. Nem tudom, kik vagytok. Arcotok nem volt az én szerettemet ünneplôk között. Ti kisajátítjátok a meghívottak helyét. Azért maradtatok kívül a menyegzôs házon.'' És az öt ostoba sírva elment a sötét utcákon, a már hasztalan mécsessel, gyűrött ruhával, elszakadt fátyollal, szétesett koszorúval, vagy anélkül. És most halljátok a példabeszéd tanulságát. Mondtam nektek kezdetben, hogy a mennyek országa az Isten és a lelkek közti menyegzô otthona. Minden hívô meghívást kapott a mennyei lakodalomra, mert Isten minden gyermekét szereti. Kinek elôbb, kinek utóbb jön el a menyegzô órája, de nagyszerű pillanat, amikor megérkezik. De halljatok még valamit. Tudjátok, a lányok mily megtiszteltetésnek és szerencsének tekintik, hogyha meghívják ôket díszkíséretként a menyasszony körül. Alkalmazzuk a mi esetünkre a szereplô személyeket, és még jobban megértitek. A vôlegény Isten. A menyasszony az igaz lélek, akit a Vôlegény házába visznek a házasságra, miután az Atya házában kitöltötte a jegyesség idejét, vagyis Isten tanításának engedelmeskedve, annak védelme alatt igaz életet élt. A szüzek azoknak a híveknek a lelkét jelképezik, akik a menyasszony példáját követve igyekeznek megszentelôdni, hogy ôk is ebben a megtiszteltetésben részesülhessenek. A Vôlegény erényeik miatt választotta ki ôket, jelezve, hogy a menyasszony az életszentség élô példája volt számukra. Fehér ruhába vannak öltözve, amely tiszta és frissen vasalt, fehér fátyollal és virágkoszorúval. Égô lámpát visznek kezükben. A lámpákat alaposan megtisztították, a belet a legtisztább olajjal táplálják, hogy ne legyen rossz szaga. A fehér ruha jelképezi az állhatatosan gyakorolt erényes életet. Hamarosan eljön a nap, amikor a legtisztább lesz; még legtávolabbról sem emlékezik a szennyre, természetfeletti, angyali lesz tisztasága. Tiszta ruhában. Az alázatosság tartja mindig tisztán a ruhát. Olyan könnyű elhomályosítani a szív tisztaságát! Akinek szíve nem tiszta, az nem láthatja meg Istent. Az alázatosság olyan, mint a víz, amely mos. Az alázatos szemét nem homályosítja el a kevélység füstje, azért azonnal észreveszi, ha ruhája bepiszkolódott és Urához fut, ezt mondva neki: ,,Elvesztettem szívem tisztaságát. Siratom, hogy megtisztuljak, a te lábadnál sírok. És te, Egyetlenem, tedd fehérré jóságos bocsánatoddal, atyai szereteteddel az én ruhámat!'' Frissen vasalt ruhában. Ó, a szív frissessége! A gyermekeknél ez Isten ajándéka. Az igazaknál Isten ajándéka, amelyért saját akaratukkal közreműködtek. A szenteknél Isten ajándéka, amellyel akaratuk hôsies fokban működött közre. De a bűnösök, akiknek lelke szét van rongyolódva, kiégett, meg van mérgezve, bepiszkolódott, sose rendelkezhetnek frissen vasalt ruhával? De igen! Megkezdôdik ez abban a pillanatban, amikor utálattal néznek magukra; növekszik, amikor elhatározzák, hogy megváltoztatják életmódjukat; tökéletesedik, amikor a bűnbánattal megmossák magukat, hatástalanítják a mérget, orvosolják bajukat, újjáalakítják szegény lelküket. Isten nem tagadja meg segítségét azoktól, akik kérik azt. Az Ô segítségével, és hôsies fokra emelkedett akaratukkal, és fáradhatatlan vezeklésükkel visszaszerzik lelkük számára annak frissességét. Számukra ez kétszeres, háromszoros, hétszeres fáradsággal jár, mert nem elég megvédeniük azt, amijük van, hanem újjá kell építeniük, amit tönkretettek. Könyörteleneknek kell lenniük bűnös énjük iránt. Gyermekkori ártatlanságuk újból való visszaszerzése értékes tapasztalatot jelent számukra, amivel segíthetnek másokat, mert tudják, mit jelent az, hogy egy ideig bűnösök voltak. Fehér fátyolban. Az alázatosság! Mondtam: ,,Amikor imádkoztok vagy vezekeltek, úgy tegyétek, hogy a világ ne vegye észre.'' Az egyik bölcs tanításokat tartalmazó könyvben olvashatjátok: ,,A király titkait meg kell ôrizni.'' (Tób 12,7) Az alázatosság a fehér fátyol, amely védôn eltakarja a jót, amit teszünk és az Istentôl kapott javakat. Nem dicsekszik ostoba emberi dicsekvéssel az Istentôl kapott kiváltságokkal. Ha ezt tenné, azonnal elvesztené az ajándékokat. Ehelyett lelkében, szívében énekel Istennek: ,,Magasztalja lelkem az Urat... mert rátekintett szolgálója kicsinységére.'' (Vö. Lk 1,46-48) Jézus itt rövid szünetet tart, és egy pillantást vet Anyjára, akinek arca lángol fátyla alatt, és aki egészen lehajol, mintha a lábánál ülô gyermek haját hozná rendbe, valójában azonban azért, hogy eltitkolja felindulását visszaemlékezése miatt. Virágkoszorúval. A léleknek naponta el kell készítenie az erényekbôl font koszorút, mert a Magasságbeli színe elôtt nem jelenhet meg fonnyadt virágokkal, sem rendetlenül. Azt mondtam: mindennap. Mert a lélek nem tudja, hogy az isteni Jegyes mikor jelenik meg, s mondja neki: ,,Jöjj!'' Azért sose szabad belefáradnia koszorújának felújításába. Ne féljetek! A virágok elfonnyadnak. De az erények koszorújának virágai nem fonnyadnak el. Isten angyala, aki minden ember mellett van, összegyűjti mindennap ezeket a koszorúkat, és az égbe viszi. Ott várják a trónusnál, amikor boldog jegyesként belép majd a menyegzôs házba. Égô lámpával kezükben. Ezzel tisztelik meg a Jegyest és világítják meg az utat. Mennyire ragyog a hit, és mily kedves barátnônk az nekünk! Ragyog, mint egy csillag. Vidáman lángol, mert biztonságban van. Megvilágítja a lámpát is. A hitbôl táplálkozó ember teste is mind fényesebbé válik már itt a földön is, lelkiessé, mentessé a hirtelen szenvedélyektôl. Mert aki hisz, az Isten szava és parancsai szerint rendezi be életét, hogy eljusson céljához, Isten birtoklásához. Azért menekül mindentôl, ami romlott. Semmi sem zavarja meg, nem fél, nem érez lelkiismeret furdalást. Nem kényszerül arra, hogy észben tartsa hazugságait, vagy hogy elrejtse gonosztetteit. Megmarad szépnek és ifjúnak, romolhatatlan szentnek. Teste, vére, értelme és szíve tiszta minden bujaságtól, hogy a hit olajával legyen megtöltve, és füst nélkül világítson. Állandóan táplálni akarja ezt a fényt. A mindennapos élet, csalódásaival, megjegyzéseivel, kapcsolataival, kísértéseivel, viszályaival csökkenteni igyekszik a hitet. Nem! Ennek nem szabad bekövetkeznie! Merítsetek mindennap az Isten olajából, amely kellemes és a bölcsek olaja. A gyengén táplált lámpát a legkisebb szél kiolthatja, az éjjeli harmat elfojthatja. Az éjjel... A sötétség órája, a bűné, a kísértésé, amely mindenki számára eljön. Ez a lélek éjszakája. De ha a lélek színig van töltve a hittel, a világ szele nem képes eloltani lángját, sem az érzékiség heve nem oltja ki azt. Végül virrasztás, virrasztás, virrasztás! Az oktalan elbízza magát, és azt mondja: ,,Ó, Isten akkor jön majd el, amikor még világosság van bennem.'' Azért elalszik, ahelyett, hogy virrasztana. Elalszik anélkül, hogy gondoskodna róla, hogy az elsô hívásra felébredjen. Az utolsó pillanatra hagyja a hit olajának beszerzését, vagy a jóakarat erôteljes mécsbelérôl való gondoskodást. Kiteszi magát a veszélynek, hogy kívül marad, amikor megérkezik a Jegyes. Virrasszatok azért, okosan, állhatatosan, tisztán, bizalommal, hogy mindig készen álljatok Isten hívására, mert valóban nem tudjátok, mikor jön el. Kedves tanítványaim, nem akarok félelmet kelteni bennetek Isten iránt, hanem ellenkezôleg, azt akarom, hogy higgyetek jóságában. Ha ti mindnyájan gondoltok arra, hogy azt tegyétek, amit az okos szüzek tettek, akkor nemcsak arra lesztek hivatottak, hogy kísérjétek a Jegyest, hanem arra, hogy mint Eszter, királynôkké váljatok Vasti helyett. (Vö. Eszter 2,1-18) A Jegyes jegyeséül választ ki titeket, mert ,,mindenki másnál jobban megnyeritek tetszését és rokonszenvét''. Megáldlak titeket. Az Úr békéje legyen mindig veletek! (3-445) ======================================================================== A királyi menyegzô (Mt 22,1-14) Jézus egy frissen kaszált réten áll, Lázár birtokán, Betániában. Az apostolokon kívül ott van Mária a többi asszonnyal, Mártával, Lázárral, Lázár alkalmazottaival, a volt betlehemi pásztorral, Izsákkal s annak tanítványaival és Betánia sok lakosával együtt. Marciam Jézus mellett áll. A szegény földművesek, akik néhány órával ezelôtt a tíz szűzrôl szóló példabeszédet hallgatták, már útnak indultak hazafelé. Jézus elkezdi beszédét: -- Szegény barátaink már elmentek. Nekik nagy szükségük volt reményük megerôsítésére, hogy biztonságban érezzék magukat látva, hogy elég kis tudással is bebocsátást nyerhetnek az Országba, elég az igazságnak legkisebb foka, amellyel a jóakarat együttműködik. Most nektek beszélek, akik nem vagytok annyira kedvezôtlen helyzetben, mert sokkal jobb az anyagi helyzetetek, és több segítséget kaptok az Igétôl. Szeretetem csak gondolatban megy velük. Itt azonban ti szavaimban is tapasztalhatjátok szeretetemet. Azért ti mind a földön, mind az égben, keményebb bánásmódban részesültök, mert aki többet kap, attól többet követelnek. Ôk, az én szegény barátaim, akik visszatérnek nyomorúságos munkájukhoz, csak nagyon kevés jóban részesülnek, és ennek fejében szenvedésük viszont a legnagyobb fokú. Azért ôk csak a jóságos ígéreteket kapták, mert minden más felesleges lett volna. Igazán mondom nektek, hogy az ô életük vezeklés és szent élet, és nem kell rájuk más kötelezettséget rakni. Igazán mondhatom nektek azt is, hogy az okos szüzekhez hasonlóan, ôk nem engedik kialudni lámpájukat egészen addig, míg meghívásuk órája el nem érkezik. Nem hagyják kialudni? Nem! Ez a fény minden jó számukra, amit birtokolnak. Nem engedhetik kialudni. Igazán mondom nektek, hogy amint én az Atyánál vagyok, úgy vannak ezek a szegények Istenben. Ezért akartam én, az Atya Igéje szegényen születni, és ezért maradok szegénynek. Mert a szegények között érzem magamat legközelebb az Atyához, aki szereti a legkisebbeket, és akit azok teljes erejükbôl szeretnek. A gazdagoknak oly sok mindenük van. A szegényeknek csak Istenük van. A gazdagoknak vannak barátaik. A szegények egyedül vannak. A gazdagok sok vigasztalásban részesülnek. A szegényeknek nincsenek vigasztalásaik. A gazdagok szórakoznak. A szegényekre csak a munka vár. A gazdagok számára a pénz mindent könnyűvé tesz. A szegényekre keresztként nehezedik a betegségektôl és az ínségtôl való félelem, mert éhezés és halál vár rájuk. De a szegények bírják Istent. Ô a Barátjuk. Ô a Vigasztalójuk. Ô a fájdalmas jelenrôl az égi reményre irányítja figyelmüket. Ô az, akinek mondhatják -- és ôk tudják mondani, ôk mondják, éppen azért mert szegények, alázatosak, magukra vannak hagyva: ,,Atyám, segíts minket irgalmasságodban!'' Amit itt, Lázárnak ezen a földjén mondok, aki barátom és Isten barátja, jóllehet nagyon gazdag, furcsának tűnhet számotokra. De Lázár kivétel a gazdagok között. Lázár elérkezett ahhoz az erényhez, amelyet a legnehezebb megtalálni a földön, és amit még nehezebb gyakorolni mások tanítása által. Ez a gazdagságtól való szabadság erénye. Lázár igaz ember. Ô nem sértôdik meg. Nem lehet megsérteni, mert tudja, hogy ô a gazdag-szegény, és azért ôt nem érinti az én burkolt feddésem. Lázár igaz ember. Tudja, hogy a világban a gazdagok olyanok, amilyeneknek én lefestem ôket. Ezért beszélek és mondom nektek: igazán, igazán mondom nektek, hogy sokkal könnyebb egy szegénynek Istenben élnie, mint egy gazdagnak; és az én és a ti Atyátok mennyországában sok széket foglalnak majd el azok, akiket a földön megvetettek, mert semminek, pornak tekintették ôket, amelyet az ember tapos. A szegények megôrzik szívükben Isten szavainak gyöngyeit. Ez az ô egyetlen kincsük. Aki csak egyetlen kinccsel rendelkezik, az ôrködik felette. Akinek sok kincse van, az unja magát és figyelmetlen, és kevély és érzékies. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy nem csodálja az alázatosak szemével és szeretetével a kincset, amit Isten adott neki. Összetéveszti azt másfajta kincsekkel, amelyek csak látszólag értékesek, a föld gazdagságának kincseivel, és azt gondolja: ,,Leereszkedés részemrôl, hogy meghallgatom egy olyan valakinek a beszédét, aki testileg hasonló hozzám.'' Az érzékiség erôs ízeivel eltompítja azt a képességét, amellyel megízlelhetné a természetfelettit. Erôs ízek!... Igen, nagyon fűszeresek, hogy elnyomják romlottságuk bűzét és ízét... De idefigyeljetek! És értsétek meg jobban, miként akadályozzák a gazdagsággal járó gondok és a dôzsölés a mennyországba való belépést. Egyszer egy király menyegzôt rendezett fiának. Elképzelhetitek, milyen ünneplés volt a királyi palotában. Egyetlen fia volt, és elérkezett a tökéletes korba, s eljegyezte szeretettjét. Atyja, a király azt akarta, hogy mindenki örüljön szeretett fiával együtt, aki végre eljegyezte azt, akit annyira szeret. A menyegzôs ünnepséghez tartozott egy nagyszerű lakoma is. Idejében elôkészíttette azt, ô maga ellenôrizve minden részletét, hogy pompásan sikerüljön, és méltó legyen a királyfi esküvôjéhez. Idejében elküldte szolgáit barátaihoz és szövetségeseihez, és országának elôkelôségeihez is, és megmondta nekik, hogy mikor lesz az esküvô, és hogy ôk meg vannak rá híva, és jöjjenek el, hogy méltó keretek között ünnepelje meg azt a királyfi. De a barátok, szövetségesek és elôkelôségek nem fogadták el a meghívást. A király azt gondolta, hogy az elsô szolgák nem fejezték ki magukat kellôképpen. Azért másokat küldött, hogy sürgessék ôket: ,,De jöjjetek el! Kérlek titeket! Már minden készen áll. A terem fel van díszítve, drága borokat hoztak mindenünnen, és a konyhában már fel van halmozva a marhahús, és megfôzték már a hizlalt állatokat, elkészítették az édességeket, összetörték a mozsárban a mandulákat, hogy a legfinomabb és legillatosabb nyalánkságokat készítsék el belôlük. A legjobb táncosokat és zenészeket szerzôdtettük az ünnepre. Jöjjetek tehát, hogy ne legyen hasztalan ez a nagy készület!'' De a barátok, szövetségesek és elôkelôk visszautasították, vagy azt mondták: ,,Más tennivalónk van'', vagy színlelték a meghívás elfogadását, de utána mentek saját dolgukra, ki a mezôre, ki az üzletbe, ki más, még alacsonyabb rendű dologra. Végül volt olyan, aki bosszankodva a nagy erôltetésen, fogta a király szolgáját és megölte, hogy elhallgattassa, mikor az kijelentette: ,,Ne tagadd meg ezt a dolgot a királytól, mert bajod lehet belôle.'' A szolgák visszatértek a királyhoz, és beszámoltak mindenrôl. A király haragra lobbant, és megparancsolta katonáinak, hogy büntessék meg azokat, akik megölték szolgáit, és fenyítsék meg azokat, akik megvetették meghívását. A király magának tartotta fenn azok megjutalmazását, akik megígérték, hogy eljönnek. De az ünnep estéjén, amikor már mindent elkészítettek, senki se jött el. A király méltatlankodva hívta szolgáit, és azt mondta nekik: ,,Sose fog az megtörténni, hogy fiam ünneplôk nélkül marad ezen az esküvôi vacsorán. A vacsora készen áll, de a meghívottak nem voltak méltók rá. Mégis megtartjuk fiam esküvôi vacsoráját. Menjetek azért a piacokra és az utakra, az útkeresztezôdésekhez, állítsátok meg a járókelôket. Gyűjtsétek össze ôket, és hozzátok ide, hogy a terem megteljék ünneplôkkel.'' A szolgák elmentek. Kimentek az utakra, szétszóródtak a tereken, megálltak az útkeresztezôdéseknél, összegyűjtötték mindazokat, akiket találtak, jókat és rosszakat, gazdagokat és szegényeket, és elvitték ôket a királyi palotába. Adtak nekik megfelelô ruhát, hogy méltóképpen jelenhessenek meg a vacsora termében az esküvôn. De amikor a király belépett a terembe, hogy lássa, megkezdhetik-e az ünneplést, látott valakit, aki a szolgáktól kapott segítség ellenére nem öltözött menyegzôs ruhába. Megkérdezte tôle: ,,Hogyan jöhettél be ide menyegzôs ruha nélkül?'' És az nem tudott mit válaszolni, mert valóban nem volt mentsége. Akkor a király hívta a szolgákat, és azt mondta nekik: ,,Ragadjátok meg ezt, kössétek meg kezét és lábát, és dobjátok ki házamból a sötétbe és a hideg pocsolyába. Ott fog sírni, és fogát csikorgatni, amint megérdemelte azt hálátlanságával és ellenem elkövetett sértésével, és még inkább fiam megsértésével, mert ebben a szegényes és piszkos ruhában lépett be az ünnepi vacsora termébe, ahová nem szabad belépnie annak, aki nem méltó arra, és aki nem méltó fiamhoz.'' Amint látjátok, a világ gondjai, a fösvénység, az érzékiség és a kegyetlenség kihívták a király haragját. Az ilyenek sose lépnek be a király házába. És látjátok azt is, hogy még a meghívottak közül is megbüntetett egyeseket fia iránti jóságától indíttatva. És mennyit a mai napig, amelyben Isten elküldte Igéjét erre a földre! A szövetségeseket, a barátokat, népének elôkelôit Isten igazán meghívta szolgái által, és mi több, sürgetôen hívta ôket, ahogy elközelgett esküvôm órája. De nem fogadták el a meghívást, mert hamis szövetségesek, hamis barátok voltak, és csak névleg voltak elôkelôk, valójában alávalók voltak. (Jézus mindinkább felemeli hangját, és két szeme két gyöngyként csillog a tűz lángjánál, amelyet meggyújtottak, hogy világítson az éjszakában, mert a hold még nem jött fel.) Igen, alávalók. Ezért nem fogták fel, hogy kötelességük és megtiszteltetés számukra elfogadni a Király meghívását. Kevélység, kegyetlenség, érzékiség uralkodik szívükben, és ez gátolja ôket ennek felfogásában. És -- a szerencsétlenek -- gyűlölnek engem, azért nem akarnak eljönni esküvômre. Nem akarnak eljönni! Az esküvônél többre becsülik a szennyes politikát, a még szennyesebb pénzt, és a legpiszkosabb érzékiséget. Többre becsülik a ravasz számítást, az összeesküvést, az alattomos összeesküvést, a cselvetést, a bűntényt. Mindezzel vétenek Isten neve ellen. Gyűlölik Ôt, mert hozzájuk szól, és meghívja ôket az ünnepre. Ebben a népben kell keresni azokat, akik megölik Isten szolgáit: a prófétákat, akik mindmáig Ôt szolgálják: tanítványaimat, akik jelenleg és ezután szolgálják. Ebben a népben vannak azok a válogatott szédelgôk, akik azt mondják Istennek: ,,Igen, jövünk'', miközben magukban ezt gondolják: ,,Eszünk ágában sincs!'' Mindez Izraelben található meg! És az Ég Királya, azért, hogy Fiának méltó nászünnepet készítsen, megparancsolja, hogy a keresztutaknál gyűjtsék össze azokat, akik nem barátai, nem elôkelôk, nem szövetségesek, hanem egyszerűen arrajáró emberek. Ezek összegyűjtése már megkezdôdött az én kezem által, aki Isten Fia és szolgája vagyok. Bárkik is, eljönnek majd... És már eljöttek. És én segítem ôket abban, hogy tiszták és szépek legyenek az esküvôre. De sajnos -- szerencsétlenségükre -- lesznek olyanok, akik félrevezetésre, nyerészkedésre használják fel Isten jóságát, amellyel bôkezűen illatos királyi öltözetbe öltözteti ôket, hogy olyanoknak tűnjenek, amilyenek valójában nem: gazdagoknak és méltóknak.... Sötét lelkű egyének, akiket mindenféle bűn undorító polipkarja ölel át... akik ellopják az illatos öltönyöket, hogy tilos dolgokra használják azokat, nem a Fiú esküvôjén, hanem a Sátánén. Nos, ez be fog következni. Mert sokan kaptak meghívást, de kevesen tudnak kitartani hivatásukban, s így kevesen érnek el a kiválasztottak sorsára. De az is be fog következni, hogy ezek a hiénák, akik a rothadó eledelt elônyben részesítik az élônél, elnyerik büntetésüket. És kivetik ôket a vacsora termébôl a sötétségbe és a sárba. Az örök mocsárba, amelyben felhangzik a Sátán förtelmes kacaja, valahányszor diadalmaskodik egy léleken, és ahol örökké sírni fognak ezek a reményüket vesztett eszelôsek, akik a Gonoszt követik ahelyett, hogy a Jóságot követnék, aki hívta ôket. Keljetek fel most és menjünk pihenni. Megáldalak titeket, Betánia lakói, mindnyájatokat. Megáldalak titeket, és békémet adom nektek. És különösen megáldalak téged, Lázár barátom, és téged, Márta. Megáldom régi tanítványaimat és az újakat, akiket szétküldök a világba, hogy hívjanak, hívjanak mindenkit a Király esküvôjére. Térdeljetek le, és én megáldlak mindnyájatokat. Péter, mondd el azt az imát, amelyre megtanítottalak titeket, és mondd azt oldalamnál állva, mert így kell mondania annak, akit Isten erre rendelt. Az összegyűltek letérdelnek a fűbe, csak Jézus marad állva nagyon szép lenvászon ruhájában és Péter sötétbarna ruhájában, aki megindultan, mintegy remegô hangon imádkozik nem szép, de férfias hangján, lassan, attól félve, hogy eltéveszti: ,,Miatyánk...'' A férfiak, asszonyok felsóhajtanak... Marciam, aki Mária elôtt térdel, összetett kézzel, angyali mosollyal nézi Jézust, és csendesen mondja: ,,Nézd, Anyám, milyen szép! És milyen szép apám is! Mintha az égben lenne...'' (3-452) ======================================================================== A torz gyermek Jézus, nyilvános működésének második évében pogány vidéken járva mondta el a következô példabeszédet, amelyet így vezetett be: -- Ma reggel felébresztett minket a kecske fenyegetô mekegése, amikor el akarta kergetni azt a nagy kutyát, amelyik idejött szaglászni. És nevettetek rajta, amikor láttátok, miként irányította a kecske feléje fenyegetôn a szarvát, miután eltépte a vékony kötelet, amellyel ahhoz a fához volt kötve, amely alatt aludtunk, és közém és a kutya közé ugrott, nem gondolva arra, hogy az megtámadhatja és átharaphatja a torkát az egyenlôtlen küzdelemben, amivel meg akar engem menteni. (Jézus ezt a kecskét megmentette a pogányoktól, akik fel akarták áldozni babonás szertartásuk szerint, amit egy szülés elôtt álló anya megmentése érdekében akartak bemutatni. Jézus csodás módon hozzásegítette az életveszélyben forgó anyát gyermekének megszüléséhez, s ennek fejében kérte, hogy a kecskét adják neki. Azóta velük tartott a kecske, s megbarátkozott Jézussal és az apostolokkal.) Hasonlóképpen azok a népek, akik a ti szemetekben hasonlók a vadkecskékhez, bátran Krisztus hitének védelmére tudnak kelni, miután felismerték, hogy Krisztus a Szeretet, aki követésére hívja ôket. Hívja ôket. Igen. És nektek segítenetek kell ôket abban, hogy hozzám jöjjenek. Hallgassatok meg egy példabeszédet. Egy férfi megnôsült és sok gyermeke volt feleségétôl. De ezek közül az egyik torz testtel született, és látszólag más fajhoz tartozott. A férfi szégyellte ezt, és nem szerette ôt, pedig a gyermek ártatlan volt. A legalacsonyabb sorsú szolgák között növekedett fel a gyermek, elhanyagolva, mert testvérei is alacsonyabb rendűnek tartották ôt. Anyja meghalt, amikor a világra hozta, s így nem tudta mérsékelni az apa durvaságát, nem tudta megakadályozni testvéreinek megvetését, nem tudta helyesbíteni a helytelen felfogást, amely a vadon felnôtt gyermek agyában keletkezett. Egy kis vadállatként bántak vele, nem tűrték meg a házban a szeretett gyermekek mellett. Így lett férfi a gyermekbôl. Értelmi fejlôdése visszamaradt, de végül mégis elérkezett a nagykorúsághoz, és felfogta, hogy nem fiúhoz méltó az istállóban való élet, száraz kenyéren és rongyos ruhában, soha nem kap egy csókot, sose szólnak hozzá egy szót sem, sose hívják meg az atyai házba. És szenvedett, szenvedett, sóhajtozva odújában: ,,Atyám! Atyám!'' Rágta kenyerét, de szíve nagyon éhezett. A ruha beburkolta, de nagy hideget érzett szívében. Voltak barátai az állatok között, és néhány falusi is megszánta ôt. De szívében nagy volt az egyedüllét érzete. ,,Atyám! Atyám!''... Így sóhajtozott, s ezt hallották a szolgák és a falubeliek. Bolondnak látszott, és annak is nevezték. Végül egy szolga vett annyi bátorságot, hogy odament a szinte vadállattá vált emberhez, és azt mondta neki: ,,Miért nem veted magadat atyád lába elé?'' ,,Megtenném. De nem merem...'' ,,Miért nem mész be a házba?'' ,,Félek.'' ,,De szeretnéd megtenni?'' ,,Ó! Igen! Éhezem ezt, ezért fázom, ezért érzem magamat úgy, mintha a pusztaságban lennék. De nem tudom, hogyan élnek az emberek atyám házában.'' A jó szolga akkor elkezdte oktatni ôt, szebbé tette külsejét, megszüntette félelmét attól, hogy atyja rossz szemmel néz majd rá, azt mondta neki: ,,Atyád szeretne téged, de nem tudja, hogy te szereted-e ôt. Mindig került... Szüntesd meg atyád lelkiismeret furdalását amiatt, hogy túl szigorúan bánt veled, és fájdalmát amiatt, hogy száműzött téged. Jöjj. Testvéreid sem akarnak már többé megvetni, mert beszéltem nekik fájdalmadról.'' És a szegény gyermek elment egy este, a jó szolga által vezetve az atyai házba, és felkiáltott: ,,Atyám, szeretlek téged! Engedd meg, hogy belépjek!...'' Az öreg és szomorú apa, aki sokat gondolt halálára és örök sorsára, felugrott erre a hangra, és azt mondta: ,,Végül lecsillapodik fájdalmam, mert ennek a torznak a hangjában az én hangomat hallom, és szeretete bizonyítja, hogy vér az én vérembôl és test az én testembôl. Jöjjön azért, és foglalja el helyét testvérei között, és legyen áldott az a jó szolga, aki teljessé tette családomat és elhelyezte a visszautasított fiút az atya többi gyermeke között.'' Ez a példabeszéd. Alkalmazásában gondolnotok kell arra, hogy a lelkileg eltorzultak Atyja: Isten -- mert a lelkileg eltorzultak a szakadárok, eretnekek, az elszakadt (testvérek) -- és mivel ezek szándékosan torzultak el, azért Isten kényszerű volt szigorúan bánni velük. De az Ô szeretete sose szűnt meg. Ô vár. Vigyétek ôket hozzá. Ez a ti kötelességetek. (Fordító megjegyzése: Itt is nyilvánvalóan belevegyültek Valtorta Mária gondolatai a leírásba, mert noha Jézus elôrelátta a szakadárságot és eretnekségeket, aligha beszélt ezekrôl ilyen módon apostolainak. De beszélhetett nekik a zsidó vallástól elszakadtakról és a korabeli eretnekekrôl, akik a pogányokkal keveredve felvették azok téves istenfogalmait.) Arra tanítottalak titeket, hogy így imádkozzatok: ,,Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, ó Atyánk!'' De tudjátok, mit akar mondani a ,,nekünk''? Nem rátok, a tizenkettôre vonatkozik. Nem rátok, mint Krisztus tanítványaira. Hanem rátok, mint emberekre. Minden emberre. A jelenleg élôkre és a jövôbeliekre. Azokra, akik nem ismerik Istent és azokra, akik ismerik Ôt. Azokra, akik szeretik Istent és Krisztusát, és azokra, akik nem szeretik Ôt, vagy helytelenül szeretik. Ajkatokra adtam az imát mindenkiért. Ez a ti küldetésetek. Ti, akik ismeritek Istent, az Ô Krisztusát, és szeretitek, kötelesek vagytok mindenkiért imádkozni. Mondtam nektek, hogy az én imám egyetemes, és a világ végéig szól. Nektek egyetemesen kell imádkoznotok, egyesítve hangotokat és szíveteket, mint Jézus Egyházának apostolaiét és tanítványaiét azokéval, akik más egyházakhoz tartoznak, akik keresztények lesznek, de nem apostoliak. És tartsatok ki, mert testvérek vagytok, ti az Atya házában, ôk az Atya házán kívül. Ôk ugyanúgy éheznek, ugyanúgy vágyakoznak az atyai ház után, és arra, hogy amint ti igazi ,,kenyeret'' kaptok, úgy megkapják azt ôk is. Ez a ,,kenyér'' Krisztus, az Úr, az apostoli asztalon, nem pedig a tisztátalan táplálékok szegényes asztalán. Tartsatok ki egészen addig, míg az Atya nem mondja ezeknek az ,,eltorzult'' testvéreknek: ,,Fájdalmam megenyhült, mert bennetek, hangotokban meghallottam az én Egyszülöttem és Elsôszülöttem hangját. Legyenek áldottak azok a szolgák, akik elvittek titeket az Atya házába, hogy teljessé legyen családom.'' (3-574) ======================================================================== Az eltévedt bárány (Mt 18,11-14; Lk 15,1-7) Jézus egy holdfényes nyári estén beszél a tömeghez egy patak partján. A nyájak éppen hazatérôben vannak az akolba, s kis csengettyűik hangja belevegyül a tücskök ciripelésébe. Jézus a mellettük elhaladó nyájról indul ki beszédében: -- Atyátok olyan, mint egy gondos pásztor. Mit tesz a jó pásztor? Jó legelôket keres juhai számára, ahol nincs bürök és mérges növény, hanem édes lóhere, illatos menta, és keserű, de egészséges cikória. Olyan helyet keres, ahol a táplálék mellett van friss és tiszta patak is, és árnyékot adó fák, és ahol nincsenek áspiskígyók a fűben. Nem részesíti elônyben a kövérebb legelôket, mert tudja, hogy azokban gyakrabban találhatók veszélyes kígyók és ártalmas növények. Jobban szereti a hegyi legelôket, ahol a harmatos fű friss és tiszta, és a napfény megtisztítja azt a csúszómászóktól, ahol jó a légáramlat, és nem fülledt a levegô, és egészségtelen, mint a síkságokon. A jó pásztor megfigyeli egyenként juhait. Ha betegek, gondot visel rájuk, ha megsebesültek kezeli ôket. Rászól arra, amelyik mohón betegre enné magát, máshová hívja azokat, amelyek túl sokáig maradnának a nedves vagy napos területen. És ha valamelyiknek nincs kedve az evéshez, keres számára savanyú és illatos füveket, amelyek alkalmasak étvágyának felkeltésére, és saját kezével nyújtja neki, közben úgy beszélgetve vele, mint barátjával tenné. Így tesz a jó mennyei Atya a földön eltévedt gyermekeivel. Szeretete a pásztorbot, amellyel összetereli ôket, hangjával irányítja ôket, és a Törvények a legelôi, akla pedig az Ég. De íme, egy kis báránya elhagyja. Mennyire szerette ezt a bárányt! Fiatal volt, tiszta, fehér, mint az áprilisi felhô az égen. A pásztor nagy szeretettel nézte, arra gondolva, mily sok jót tehet vele, és az mennyire fogja szeretni Ôt. És ez a bárány elhagyta. A legelô mentén haladó úton arra járt egy kísértô. Nem szegényes zubbonyban, hanem sokszínű ruhában. Nem bôrövvel, baltával és késsel az övében, hanem aranyos övvel, amelyrôl ezüst csengettyűk függnek le, amelyek hangja oly összhangzatos, mint a fülemüléé, és részegítô illatszereket tartalmazó fiolákkal... Nincs pásztorbotja, mint a jó pásztornak, amellyel összegyűjti és megvédi juhait, és ha nem elég ehhez a bot, kész megvédeni ôket baltájával és késével, sôt még életével is. De ez a kísértô, amely arra jár, ragyogó drágakövekkel kirakott füstölôt tart kezében, amelybôl illatos, de ugyanakkor bűzös füst száll fel, amely azonban éppúgy elkábít, mint ahogy a -- jóllehet hamis -- ékszerek ragyogása elkápráztat. Énekelve megy, és marokszámra szórja a sót, amely tündöklik a homályos úton... Kilencvenkilenc bárány nézi, és helyben marad. A századik, a legfiatalabb és legkedvesebb felugrik, és eltűnik a kísértô mögött. A pásztor hívja ôt. De ô nem tér vissza. Szélnél sebesebben megy, hogy csatlakozzék ahhoz, aki arra járt, és futás közben megkóstolja a sót, hogy fenntartsa magát vele. Az, furcsa módon égeti belsejét és azért áhítozik a mély és zöld vízre, amely a vadon egy mélyedésében van. Követi a kísértôt a vadonba, megy fel és le, és elesik... egyszer, kétszer, háromszor. És egyszer, kétszer, háromszor érzi nyaka körül a csúszómászók nyálas ölelését, és inni akar a szennyes vízbôl, és táplálkozni akar a fényes, de undorító füvekkel. Mit tesz közben a jó pásztor? Biztonságos helyre bezárja a kilencvenkilenc hűségeset, és utána útnak indul, és nem áll meg addig, míg meg nem találja az elveszett bárány nyomait. Mivel az nem tér vissza hozzá, szélnek ereszti hívó szavait, azért ô megy feléje. És már messzirôl meglátja, megittasulva a reá tekeredô csúszómászók között, annyira megrészegülve, hogy nem vágyakozik már annak arca után, aki szereti ôt, sôt kineveti. És ismét találkozik vele, más lakásában, amelybe tolvajként behatolt, bűnös módon, s annyira érzi bűnösségét, hogy nem is mer többé a pásztorra nézni... A pásztor azonban fáradhatatlanul megy tovább, és keresi, keresi, követi, ösztönzi. Sírva látja az elveszett nyomait: egy gyapjú foszlányt, lelkének foszlányait, vérnyomokat, különféle bűncselekmények nyomait, szennyet: érzékiségének bizonyítékait. Megy, és végül eléri. Ah! Megtaláltalak, kedvesem! Elértelek! Mily nagy utat jártam be érted, hogy visszavigyelek az akolba! Ne hajtsd le reményt vesztve fejedet! Bűnödet eltemettem szívemben. Rajtam kívül, aki szeretlek téged, senki se fogja azt megismerni. Megvédelek mások bírálata ellen, saját testemmel védelek meg pajzsként vádlóid kôzápora ellen. Jöjj! Megsebesültél? Ó! Mutasd meg sebeidet. Ismerem azokat. De azt akarom, hogy te mutasd meg nekem azzal a bizalommal, amellyel viseltettél irántam, amikor még tiszta voltál, és rám néztél, pásztorodra és Istenedre, ártatlan szemeddel. Íme, itt vannak! Mily mélyek! Ki sebzett meg téged ennyire szíved mélyén? Tudom, a kísértô tette. És ô, akinek nincs se botja, se baltája, de aki mérges harapásával mélyebb sebet ejt; és megsebeznek füstölôjének hamis ékszerei, azok, amelyek csillogásukkal félrevezettek téged... és amelyek pokoli kénes tűzként égették szívedet. Nézd, mennyi seb! Mennyi megtépázott gyapjú, mennyi vér, mennyi tüskebokor! Ó, szegény kiábrándult kis lélek! De mondd nekem: ha megbocsátok neked, ismét szeretni fogsz? De mondd nekem: ha kitárom feléd karomat, idefutsz? De mondd nekem: szomjazod a jó szeretetet? Akkor jöjj, és szüless újjá! Térj vissza a szent legelôkre! Sírj! Sírásod lemossa bűnöd nyomait, és én, hogy tápláljalak, mert elemésztett a benned égô betegség, megnyitom keblemet, megnyitom ereimet, és azt mondom neked: ,,Táplálkozz, de élj!'' Jöjj, karomba veszlek! Menjünk minél gyorsabban a szent és biztos legelôkre. Teljesen el fogod felejteni ezt a reménytelen órát. És kilencvenkilenc jó testvéred örvendezni fog visszatéréseden, mert mondom neked, elveszett báránykám, akit messzirôl jôve kerestem, akit megtaláltam, akit megmentettem, a jók jobban örvendeznek egy visszatérô elveszetten, mint a kilencvenkilenc igazon, akik sose távolodtak el az akoltól. Jézus egyszer sem fordult és nézett az út felé, ahol az esti árnyékban ott állt Mária Magdolna, még nagyon csinosan, de legalább tisztességesen öltözve, és sötét fátyollal borítva, amely elrejti vonásait és alakját. De amikor Jézus elérkezett ehhez a ponthoz: ,,Megtaláltalak kedvesem!'', Mária kezébe temette arcát a fátyol alatt, és csendesen, folyamatosan sírt. A nép nem látja ôt, mert Mária az út menti töltés másik oldalán áll. Csak a már magasan járó hold és Jézus lelke látja ôt... (4-656) ======================================================================== Kincs a szántóföldben (Mt 13,44) Jézus a Genezáreti tótól északra, a Meron tótól Galilea felé vezetô úton van néhány apostolával. Köztük van Júdás is, aki helyteleníti, hogy Jézus egy farizeus házában bocsátott meg Mária Magdolnának, s ezzel elveszítette a farizeus barátságát. A nagy meleg ellenére is sokan keresik fel Jézust ezen a vidéken, és hozzájuk beszél: -- Béke mindnyájatokkal, akik ebben a kánikulában is messzirôl eljöttetek, hogy halljátok a Jó Hírt. Igazán mondom nektek, hogy ti kezditek megérteni, valójában mi is Isten Országa, milyen nagy értéket birtokoltok vele, és milyen boldoggá tesz a hozzá tartozás. Ezért nem tartotok soknak bármely fáradságot, amit mások sokallnak, mert bennetek lelketek uralkodik, és azt mondja a testnek: ,,Örülj neki, hogy elnyomlak. Azért teszem, hogy boldoggá tegyelek. Amikor a végsô feltámadás után majd ismét egyesülsz velem, szeretni fogsz azért, hogy megtapostalak, és második megváltódat látod majd bennem.'' Nemde ezt mondja lelketek? De igen, ezt mondja! Cselekedeteiteket régebben mondott példabeszédeim tanításaira alapítjátok. De most újabb világosságot adok nektek, hogy mindig jobban megszeressétek azt az Országot, amely vár titeket, és amely felmérhetetlen értékű. Halljátok: Egy ember, mit sem sejtve, elment egy rétre, hogy földet vigyen onnan kis kertjébe. Amikor fáradságosan ásott a kemény földben, értékes fémrétegre bukkant. Mit csinál akkor ez az ember? Befedi földdel, amit felfedezett. Nem számít neki, hogy többet kell dolgoznia, mert felfedezése megéri a fáradságot. És utána hazamegy, összegyűjti minden pénzét és értéktárgyát, s ez utóbbit eladja, hogy sok pénze legyen. Utána elmegy a föld tulajdonosához, és azt mondja neki: ,,Tetszik nekem a te földed. Mennyiért adod el?'' ,,Nem akarom eladni'' -- mondja a másik. De az ember mindig többet ajánl fel érte, ami aránytalan a föld értékéhez képest, és végül félrevezeti a tulajdonost, aki azt gondolja: ,,Ez az ember bolond! De ez az ô baja! Én majd hasznot húzok belôle. Elfogadom a felajánlott összeget. Nem uzsorázás ez, mert ô akarja nekem adni. Ebbôl legalább három másik, ennél szebb földet tudok venni!'' És belemegy az eladásba, meggyôzôdve, hogy pompás üzletet kötött. Pedig inkább a másik kötött jó üzletet, mert megfosztotta magát olyan tárgyaktól, amelyeket egy tolvaj ellophatott volna, vagy amelyeket elveszíthetett, vagy elhasználhatott volna, és olyan kincsre tett szert, amely igazi, természetes és kimeríthetetlen. Megéri azért, hogy feláldozzon mindent, amije van, és egy ideig csak ezt a földet birtokolja, igazában azonban mindörökre övé legyen a benne rejtôzô kincs. Ti megértettétek ezt, és úgy tesztek, mint a példabeszéd embere. Elhagyjátok a látszólagos gazdagságot, hogy birtokoljátok a mennyországot. Odaadjátok a látszólagos gazdagságot a világ oktalanjainak, elviselitek, hogy ezért kinevessenek titeket, és a világ szemében oktalanoknak látsszatok. Tegyetek így, mindig így, és mennyei Atyátok egy napon örvendezve megadja nektek helyeteket az Országban. Térjetek vissza otthonotokba, mielôtt eljönne a hétvégi pihenés ideje, és az Úr napján gondolkozzatok a kincs példabeszédén, amely a mennyországra vonatkozik. Béke veletek! (4-684) ======================================================================== Halak -- Gyöngyök -- Családatya (Mt 13,47-50; 45-46; 51-52) Vihar tombol a Genezáreti tavon. Jézus apostolaival, Anyjával, Mária Magdolnával, Mártával és néhány más asszonnyal egy tóparti házban tartózkodik. Magdolna nemrég tért meg, s csatlakozott a Jézust kísérô asszonyokhoz. Jézus most bejelenti útitervüket: Betszaida, Magdala, Tiberiás, Kána, Názáret, Jaffa, Semeron, a galileai Betlehem, Sicaminon és Cesarea. Utána Magdolna kocsin Betániába megy. Ezekben a városokban okozott botrányt Magdolna ledér életével, s Jézus most azt akarja, hogy bátran mutassa meg mindenkinek: megtért, és Jézushoz csatlakozott. Így végleg legyôzi a világ véleményétôl való félelmét. Magdolna hôsiesen kész is erre. Jézus ennek a kis társaságnak mondja a következô példabeszédet: -- A halászok kimentek a vízre és leengedték hálójukat, és kellô idô után bevonták azt. Ez a munka sok fáradságba került nekik. Egy úr adta nekik a rendelést, hogy városa számára sok ízletes halat fogjanak. Azt is meghagyta nekik: ,,De az ártalmas vagy silány halakat ne is hozzátok ki a partra. Dobjátok vissza a vízbe! Más halászok kihalásszák majd azokat, és mivel egy más úr halászai, elviszik majd az ô városába azért, hogy ott megegyék azt, ami ártalmas és mindig undorítóbbá tegyék ellenségem városát. Az enyémbe, ami szép, ragyogó, szent, nem léphet be semmi káros.'' Azért, miután a halászok behúzták a hálót a csónakba, elkezdték a válogatást. Sok és sokféle hal volt benne, különféle volt alakúk és színük. Voltak közöttük szépek, amelyeknek testük azonban tele volt tüskével, húsuk rossz ízű volt, mert nagy hasuk tele volt iszappal, férgekkel, rothadt növényekkel, amelyek növelték húsuk rossz ízét. Mások viszont rondáknak látszottak, pofájuk olyan volt, mint egy gonosztevôé, vagy mint egy lidércálomból való szörnyetegé; de a halászok tudták, hogy húsuk kitűnô ízű. Mások jelentéktelenek voltak, és nem is törôdtek velük. A halászok dolgoztak, dolgoztak. A kosarak már megteltek a kiváló halakkal, és a jelentéktelenek a hálóban maradtak. ,,Elég már! A kosarak megteltek. A többit mind vessük vissza a vízbe!'' -- mondta sok halász. De egyikük, aki keveset beszélt, miközben a többiek magasztaltak vagy megvetettek minden halat, amit kézbe vettek, kutatni kezdett a hálóban, a jelentéktelen apró halak között, és felfedezett két-három halat, amelyet a kosarak tetejére tett. ,,De mit csinálsz?'' -- kérdezték a többiek. ,,A kosarak megteltek, szépek. Te tönkreteszed azokat azáltal, hogy ezeket a szegényes halakat teszed rájuk. Úgy látszik, mintha a legszebbeknek tartanád ezeket.'' ,,Hagyjátok, hogy ezt tegyem. Én ismerem ezt a halfajtát, és tudom, hogy milyen értékesek és milyen ízletesek.'' Ez a példabeszéd. Azzal végzôdik, hogy az úr megáldotta a türelmes, szakértô és hallgatag halászt, aki a hálóból ki tudta választani a legjobb halakat. Most halljátok a példabeszéd magyarázatát. A szép, ragyogó és szent város ura az Úr. A város a mennyország. A halászok apostolaim. A halak az emberiség, amelyben van mindenfajta személy. A jó halak a szentek. A rettenetes város ura a Sátán. A rettenetes város a Pokol. Az ô halászai: a világ, a test, a rossz szenvedélyek, amelyek megtestesülnek a Sátán szolgáiban, legyenek azok szellemek: azaz az ördögök, vagy emberek, vagyis azok, akik másokat megrontanak. A rossz halak: a kárhozottak, akik nem méltók a mennyországra. Az Isten Városának lélekhalászai között mindig lesznek olyanok, akik kiválnak türelmükkel, amellyel kitartanak a keresésben az emberiségnek éppen abban a rétegében, ahonnan türelmetlenebb társaik csak azokat választották, akik elsô pillanatra jóknak látszottak. És sajnos lesznek olyan halászok is, akik munka közben túl sokat fecsegnek és nagyon figyelmetlenek, pedig a válogatás figyelmet és csendet követel, hogy meghallják a lelkek hangját és meglássák a természetfeletti jeleket. Ezek nem látják meg a jó halakat és elvesztik azokat. És lesznek olyanok is, akik túlságos követelményeikkel megvetik azokat a lelkeket is, akik külsôleg nem látszanak tökéleteseknek, pedig jobbak, mint a többiek. Mit számít, ha egyes halak, amelyeket számomra fogtatok, magukon viselik az elmúlt harcok jeleit, sok oknál fogva csonkákká váltak, ha mindez azonban nem sértette meg lelküket? Mit számít, ha ezek egyike megsebesült, amikor megszabadult az Ellenségtôl, és látszik rajta ez a seb, ha belseje mutatja tiszta akaratát, hogy Istené akar lenni. A próbát kiállt lelkek a biztos lelkek. Inkább, mint azok, akik mint a pólyáktól megvédett kisdedek, jóízűen alszanak a bölcsôben, és jók, csendesen mosolyognak, de akik késôbb, amikor eljutnak értelmük használatára az élet viszontagságai között, fájdalmas meglepetéseket okoznak erkölcsi eltévelygésükkel. Emlékeztetlek titeket a tékozló fiú példabeszédére. Még hallani fogtok másokat is, mert mindig törekszem arra, hogy elmélyítsem bennetek a helyes ítéletet a lelkek megrostálásában és irányításában. Mindenkit egyénileg kell megítélni, mert a maga módján érez és válaszol a kísértésekre és az oktatásra. Ne gondoljátok, hogy könnyű megítélni az embereket. Éppen ennek ellenkezôje az igaz. Az isteni világosságtól egészen ragyogóvá tett lelki szemekre van szükség, és az isteni Bölcsességtôl eltöltött értelemre, az erények hôsies gyakorlására, s mindenekelôtt a szeretetére. Szükség van a képességre, hogy az elmélkedésben összpontosítani tudja figyelmét, mert minden lélek olyan, mint egy homályos szöveg, amelyet el kell olvasni, s amelynek jelentésén gondolkozni kell. Az Istennel való állandó egységre van szükség, megfeledkezve minden önzô érdekrôl. A lelkekért és Istenért kell élni. Felül kell múlni az elôítéleteket, sértôdöttséget és ellenszenvet. Kedveseknek kell lenniük, mint az atyáknak, és erôseknek, mint a harcosoknak. Kedvesen kell tanácsot adni és bátorítani. Erôteljesen ki kell jelenteni: ,,Ez tilos, és ne tedd meg!'' Vagy: ,,Ez jó, és tégy így!'' Mert, fontoljátok meg, sok lelket vetnek majd a pokoli posványokba. De nemcsak a bűnösök lelkét, hanem az evangéliumi lélekhalászokét is, akik elmulasztották feladatukat, és sok lélek elvesztéséhez hozzájárultak. Eljön majd a föld utolsó napja, amely a beteljesedett és örök Jeruzsálem elsô napja lesz, amelyen az angyalok, mint a példabeszéd halászai, szétválasztják az igazakat a gonoszoktól, hogy a Bíró kérlelhetetlen parancsára a jók a mennybe menjenek, és a gonoszok az örök tűzre. Akkor megismerik az igazságot, a halászokat és a kihalászottakat illetôleg, lehullanak a képmutató álarcok, és megjelenik Isten népe úgy, amilyen, vezetôivel és a vezetôk által megmentettekkel. Akkor majd meglátják, hogy sokan, akik külsôleg a legjelentéktelenebbeknek, vagy legcsúfabbaknak látszottak, tündökölnek az égben, és a nyugodt és türelmes halászok tettek a legtöbbet, és akiket megmentettek, drágakövekként ékesítik ôket. Elmondtam, és megmagyaráztam a példabeszédet. -- Az én testvérem?!... Ó! De!... -- Péter nézi, nézi... s utána Magdolnára néz... -- Nem Simon. Ez nem az én érdemem. Egyedül a Mester tette -- mondja ôszintén András. -- De a többi halászok, a Sátánéi is megszerzik a maradékot? -- kérdi Fülöp. -- Igyekeznek megszerezni a legjobbakat, azokat a lelkeket, akik képesek a kegyelem legnagyobb csodáira, és felhasználják ezeket az embereket arra, hogy megkísértsenek másokat. Oly sokan vannak a világon, akik egy tál lencséért lemondanak elsôszülötti jogukról! -- Mester, egy másik alkalommal azt mondtad, hogy sokan hagyják elcsábítani magukat a világ dolgaitól. Ezek is a Sátán halászai lesznek? -- kérdi Alfeus Jakab. -- Igen, testvérem. Abban a példabeszédben az ember engedte, hogy a sok pénz elcsábítsa, mert sok örömöt szerezhet neki, és ezáltal elveszti jogát az Ország Kincsére. De igazán mondom nektek, hogy száz ember közül csak egyharmad része tud ellenállni az arany kísértésének, vagy más csábításoknak, és ebbôl a harmadrészbôl csak a fele teszi ezt hôsiesen. A világ meghal, mert megfojtja a bűn, amelybe szándékosan elmerül. Sokkal jobb lenne mindent elveszteni, mint hogy valaki csalóka és látszólagos gazdagságot birtokoljon. Legyetek bölcsek, és tegyetek úgy, mint a bölcs ékszerészek, akik, miután megtudják, hogy egy helyen kihalásztak egy nagyon ritka gyöngyöt, nem akarják megtartani sok kis ékszerüket páncélszekrényükben, hanem mindenrôl lemondanak, hogy megvehessék azt a csodálatos gyöngyöt. -- De akkor te magad miért vélekedsz másképpen azok küldetésérôl, akik követnek téged, és mondod, hogy Isten ajándékának kell tartanunk a küldetést? Akkor le kellene mondanunk errôl is, mert ez is csekélység a mennyországhoz képest -- mondja Bertalan. -- Nem csekélység, hanem eszköz. Csekélység lenne, vagy helyesebben szennyes alommá válna, ha az ember földi életcéljává tenné. Azok, akik mesterkednek, hogy megszerezzenek egy helyet, ami hasznos emberi célkitűzéseiknek, ezt a helyet, még ha szent is, szennyes alommá teszik. De ha engedelmesen elfogadjátok, örvendetes kötelességgé, teljesen elégô áldozattá válik, és a legritkább gyönggyé teszitek. A küldetés egészen elégô áldozat, ha fenntartás nélkül teljesítik, és vértanúság, dicsôség. Csorog belôle a könny, a verejték, a vér. De az örök királyság koronájává lesz. -- Te igazán meg tudsz válaszolni mindenre! -- De megértettetek engem? Felfogjátok, hogy amit hasonlatokban mondok nektek, azt megtaláljátok mindennapos dolgaitokban, megvilágítva azonban a természetfeletti fénytôl, amely megmagyarázza az örökkévaló dolgokat? -- Igen, Mester. -- Akkor jegyezzétek meg a módszert, amellyel a tömegeket oktathatjátok. Mert ez az írástudók és a rabbik egyik titka: megjegyzik a dolgokat. Igazán mondom nektek, hogy mindegyiktek, aki oktatást nyert a bölcsességben, hogy miként veheti birtokba a mennyországot, hasonló a családatyához, aki kincstárából elôhozza azt, ami a családot szolgálja, felhasználva régi és új dolgokat, de mindent abból az egyetlen célból, hogy saját gyermekeinek javát szolgálja. (4-696) ======================================================================== Az elveszett pénz (Lk 15,8-10) Jézus Magdalában beszél az ôt követô tömegnek egy halász házában: -- Egy asszonynak volt tíz drachmája erszényében. De egy mozdulatánál az erszény kiesett keblébôl, és a pénzdarabok szétgurultak a földön. Összeszedte azokat a közelállók segítségével és megszámolta ôket. Kilenc volt. A tizediket nem tudták megtalálni. Mivel már esteledett és kevés volt a világosság, az asszony meggyújtott egy lámpát, a földre tette, fogott egy söprűt és figyelmesen söpörni kezdett, hogy lássa, messze gurult-e attól a helytôl, ahol leesett. De a pénzdarabot nem találta meg. Barátnôi már belefáradtak a keresésbe. Az asszony félrehúzta akkor a ruhásládát, az állványt, a nehéz koffert, a kancsókat és az olajos korsókat, amelyek a falmélyedésben álltak. De a pénzdarabot nem találta meg. Akkor négykézlábra ereszkedett, és kutatott a szemétrakásban, amely az ajtó elôtt állt, hogy lássa, nem gurult-e ki a pénzdarab az ajtón a lakásból, belekeveredve a zöldség maradékba. Végül megtalálta a pénzt, egészen piszkosan, mintegy eltemetve a szemétben, amelyre esett. Az asszony örvendezett a megtalált pénznek, megmosta, megszárította. Szebb volt, mint elôzôleg. És megmutatta szomszédainak, akiket ismét odahívott nagyot kiáltva, miután azok visszavonultak a keresés után: ,,Íme! Látjátok? Ti azt tanácsoltátok nekem, hogy ne fáradjak tovább. De én kitartottam, és megtaláltam az elvesztett drachmát. Örvendjetek azért velem, hogy nem kell fájlalnom egy kincsemnek elvesztését.'' Mesteretek is, és vele apostolai is úgy tesznek, mint a példabeszéd asszonya. Ô tudja, hogy egy mozdulat miatt leeshet egy kincs. Minden lélek kincs, és a Sátán, aki gyűlöli Istent, elôidézi a rossz mozdulatokat, hogy a szegény lélek elessen. Van, aki az esésben közel marad az erszényhez, vagyis nem távozik messze Isten Törvényétôl, amely összegyűjti a lelkeket a parancsolatok védelme alatt. És van, aki messzebb megy, azaz jobban eltávolodik Istentôl és Törvényétôl. Végül van, aki elgurul egészen a szemétdombig, a sárig, szennyig. És ott végezné, elveszve, megégve az örök tűzben, úgy, amint a szemetet elégetik az erre való helyen. A Mester tudja ezt, és fáradhatatlanul keresi az elveszett pénzdarabot. Szeretettel keresi minden helyen. Ezek az ô kincsei. És nem fárad bele, nem irtózik semmitôl. Hanem kutat, kutat, elmozdítva a dolgokat, seperve, míg megtalálja. És miután megtalálja, bocsánatával megmossa a megtalált lelket, és hívja barátait: mindenkit a Paradicsomban és a földön, és azt mondja: ,,Örvendjetek velem, mert megtaláltam azt, aki elveszett, és szebb, mint elôbb volt, mert bocsánatom megújította.'' Igazán mondom nektek, hogy sok ünnep van az égben és ujjonganak Isten angyalai és a jók a földön egy bűnös miatt, aki megtér. Igazán mondom nektek, hogy nincs szebb dolog, mint a bűnbánat könnyei. Igazán mondom nektek, hogy csak az ördögök nem tudnak, nem képesek örvendezni ezen a megtérésen, ami Isten diadalma. És azt is mondom nektek, hogy az a mód, ahogyan egy ember fogadja egy bűnös megtérését, az ô jóságának és Istennel való egységének a mércéje. Béke veletek! Az emberek megértik a leckét, és Magdolnára néznek, aki az ajtónál ül, egy kisgyermekkel karjában, talán azért, hogy uralkodjék magán. Lassan szétoszlik a tömeg, és csak a kis ház asszonya és kisgyermekei maradnak ott. (4-711) ======================================================================== A leprás (Jézust a zsinagógafônök felelôsségre vonja a názáreti zsinagógában, hogy miért szentségteleníti meg magát azzal, hogy a bűnösökkel érintkezik. Jézus így válaszol neki:) -- Nem kellene igazolnom magamat, mert minden igazolás megtörik a ti rosszindulatotokon. De igazolom magamat elôttetek, akik irántatok való szeretetlenséggel és saját személyem megszentségtelenítésével vádoltok. Figyeljetek ide! Tudom, mire céloztok. De azt válaszolom: Tévedtek. Amint kitárom karomat a haldoklók felé, hogy visszahozzam ôket az életbe, és amint hívom a halottakat, hogy visszaadjam nekik az életet, ugyanúgy kitárom karomat a még inkább haldoklók felé, és hívom az igazán halottakat: a bűnösöket, hogy visszahozzam ôket az örök Életbe, és feltámasszam ôket, ha már oszlásnak indultak, hogy többé ne haljanak meg. De mondok nektek egy példabeszédet. Egy nagyon bűnös ember leprássá vált. Az emberi társadalom eltávolította ôt körébôl, és az ember a kegyetlen egyedüllétben elgondolkozott helyzetén és bűnén, ami ebbe a helyzetbe hozta. Hosszú évek teltek el így, és amikor legkevésbé várta, a leprás meggyógyult. Az Úr megkönyörült rajta sok imájáért és könnyéért. Mit tegyen akkor az az ember? Visszatérhet-e házába, mert Isten irgalmas volt hozzá? Nem. Meg kell mutatnia magát a papnak, aki, miután egy ideig figyelmesen megfigyelte ôt, megtisztítja két veréb felajánlásával. Utána nem egyszer, hanem kétszer meg kell mosnia ruháját, és a meggyógyultnak vissza kell térnie a paphoz makulátlan bárányokkal, és az elôírt liszttel és olajjal. (Vö. Lev 14,1-32) A pap akkor odavezeti ôt a Tabernákulum ajtajához. És akkor az embert szertartásosan visszaveszik Izrael népébe. De mondjátok meg nekem: amikor elôször a paphoz ment, miért ment? -- Hogy megtisztuljon elôször úgy, hogy véghezvihesse a még nagyobb megtisztulást, amely visszaengedi ôt a szent népbe! -- Helyesen válaszoltatok. De akkor nem tisztult meg teljesen? -- Nem! Még sok minden hiányzik ahhoz, mind az anyagot, mind a szellemet illetôleg. -- Hogyan merészel akkor a paphoz közeledni elôször, amikor teljesen tisztátalan, és hogyan mer másodszor a Tabernákulumhoz is közeledni? -- Mert a pap a szükséges eszköz ahhoz, hogy visszavegyék az élôk közé. -- És a Tabernákulum? -- Mert csak Isten tudja megsemmisíteni a bűnt, és hisszük, hogy a szent Függönyön túl nyugszik Isten dicsôségesen, onnan osztva bocsánatát. -- De akkor a meggyógyult leprás még nincs bűn nélkül, amikor a paphoz és a Tabernákulumhoz közelít? -- Nincs. Biztosan nincs! -- Nyakatekert gondolkozású, sötét szívű emberek, akkor miért vádoltok engem, a Papot és a Tabernákulumot, amikor megengedem, hogy a lélekben leprásak hozzám közelítsenek Igen, az elveszett nô, akárcsak Lévi, a vámos, aki megújult lélekben és új feladatot kapott, más férfiakkal és nôkkel együtt, akik elôttük jöttek, most mellettem vannak. Ott lehetnek, mert már visszavették ôket az Úr népébe. Isten akaratából jöttek hozzám. Isten hatalmat adott nekem az ítéletre és a feloldozásra, a gyógyításra és a feltámasztásra. Megszentségtelenítés lenne, ha ôk kitartanának bálványimádásukban úgy, amint megmaradt abban a fáraó leánya (2 Krón 8,11). De nincs szó megszentségtelenítésrôl, mert ôk elfogadták a tanítást, amit a földre hoztam, és általa feltámadtak az Úr Kegyelmének életére. Názáret férfiai, akik cselt vettek nekem, mert nem tartjátok lehetségesnek, hogy az Atya Igéjének igazi bölcsessége és igazságossága van bennem, azt mondom nektek: ,,Utánozzátok a bűnösöket!'' Igazán mondom, ôk felülmúlnak titeket abban, hogy tudják, miként kell az Igazsághoz jönni. És azt is mondom nektek: ,,Ne folyamodjatok aljas cselvetésekhez, hogy ellentmondhassatok nekem!'' Kérjetek, s akkor, mint mindenkit, titeket is részesítelek az éltetô Szóban. Én nem haragszom rátok, vágyakozom oktatásotokra, hogy kielégítselek titeket. (4-745) ======================================================================== A fák királyt választanak (Jézus nyilvános működésének második évében is többször visszatért Názáretbe, ahol az elôzô évben életére törtek. Ismét beszél hozzájuk két napon keresztül a zsinagógában. A második napon az Abimelek ellen szóló tanító mesét olvassa fel és magyarázza eddig ismeretlen, új módon. Ezt a mesét megtaláljuk a Bírák könyvének 9,8-15. versében és a benne foglalt jövendölés bekövetkezését a 16-57. versben. A Jézus életrajz a mese utolsó szavaival kezdi a magyarázatot, de azok kedvéért, akiknek nincs Ószövetségi Szentírásuk, itt közöljük a teljes mesét: ,,Egyszer útra keltek a fák, hogy királyt kenjenek föl -- legyen, aki uralkodik rajtuk. Így szóltak az olajfához: légy a királyunk! De az olajfa azt felelte: Elhagyhatnám-e olajomat, amellyel megtisztelik az isteneket és az embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek? Akkor a fák így szóltak a fügefához: Gyere és légy a királyunk! De a fügefa így válaszolt nekik: Elhagyhatnám-e édes csemegémet és pompás gyümölcsömet, hogy a többi fa között járjak-keljek? A fák erre a szôlôtônek mondták: Gyere és uralkodjál rajtunk! A szôlôtô így felelt nekik: Elhagyhatnám-e boromat, amely megvidámítja az isteneket és az embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek? Most a fák mind a tövisbokorhoz fordultak: Gyere és légy a királyunk! A tüskebokor így válaszolt a fáknak: Ha valóban királlyá akartok kenni, hogy uralkodjam rajtatok, gyertek és pihenjetek meg árnyékomban. Ha nem, akkor tűz csap ki a tövisbokorból, és megemészti a Libanon cédrusait.'' Jézus miután elolvasta a mesét, visszaadta a tekercset a zsinagóga vezetôjének. -- A többit nem olvasod fel? Jó lenne, hogy megértsék a mesét -- mondja a zsinagóga vezetôje. -- Nem szükséges. Abimelek nagyon régen élt. Én a mai idôkre alkalmazom a régi mesét. Halljátok, Názáret lakosai! Ti már ismeritek a mese alkalmazását Abimelek ellen, mert elmagyarázta nektek zsinagóga fônökötök, akit annak idején egy rabbi oktatott, és azt egy másik, és így a századokon keresztül, és mindig ugyanazzal a módszerrel és ugyanazokkal a következtetésekkel. Tôlem egy más alkalmazást hallotok majd. És kérlek titeket a továbbiakban, használjátok értelmeteket, és ne legyetek olyanok, mint a kút kerekére erôsített kötél, amely addig, míg el nem kopik, megy a keréktôl a vízig, a víztôl a kerékig anélkül, hogy ezen változtatni tudna. Az ember nem valamihez kötött kenderkötél, sem pedig gépiesen működô szerszám. Az ember meg van ajándékozva értelemmel, és értenie kell annak használatához a szükségnek és a körülményeknek megfelelôen. Mert ha a beszéd betűi örökkévalók is, a körülmények változók. Szánalmasak azok a tanítók, akik nem akarnak azzal fáradozni, hogy megelégedésükre ismételten új és új tanulságot vonjanak le belôle, azaz azt a szellemet, amelyet a régi bölcs tanítások mindig tartalmaznak. Hasonlók a visszhanghoz, amely nem képes másra, csak az ismétlésre, tízszer, sôt százszor is ugyanazt mondva anélkül, hogy akár csak egyetlen saját szavát is közbeszúrná. A fák, azaz az emberiség, amelyet az erdô jelképez, ahol megtalálható a növényeknek, bokroknak, füveknek minden fajtája, szükségét érzik annak, hogy egyikük vezesse ôket, akire ránehezedik nemcsak mindnyájuk dicsôsége, de a jóval nagyobb teher is, a tekintélyé, hogy ô felelôs alattvalói boldogságáért vagy boldogtalanságáért. Felelôs ezért alattvalói elôtt, a szomszéd népek elôtt, és ami a legrettenetesebb, Isten elôtt. Mert igaz ugyan, hogy a koronákat, vagy a társadalmi kiválóságot, bármi legyen is az, az emberek adják, de Isten engedi meg, akinek beleegyezése nélkül semmiféle emberi hatalom sem lenne képes azt rájuk ruházni. Ez magyarázza meg az elképzelhetetlen és váratlan változásokat olyan uralkodó házaknál, amelyek örökkévalóknak látszottak, és az olyan hatalmaknál, amelyek érinthetetleneknek tűntek, és amelyek, amikor betöltötték rendeltetésüket, hogy a népek megbüntetésére, vagy azok próbatételére szolgáljanak, önmaguktól összedôltek, Isten megengedésébôl semmivé, porrá, ürülékké váltak. Mint mondottam, a népek szükségét érzik annak, hogy kiválasszanak valakit, akire rárakják a felelôsség minden terhét alattvalói felé, a szomszédos népek felé, és -- ami a legfélelmetesebb minden között -- Isten felé. Mert ha a történelem ítélete rettenetes, és hiába törekszenek megváltoztatni azt a népek érdekei, mert az események és a jövô népei visszaadják annak elsô, rettenetes igazságát, akkor még rosszabb Isten ítélete, amely független minden emberi ráhatástól hangulatváltozástól és ítélettôl, ellentétben az emberek ítélkezéseivel, és amely nincs kitéve tévedésnek az ítélethozásban. Szükség van azért arra, hogy azok, akiket a népek fejévé választottak, és akik a történelmet formálják, a szentek hôsies igazságosságával cselekedjenek, hogy a jövô századok ne ítéljék el ôket, és Isten ne büntesse meg ôket az örökkévalóságon keresztül. De térjünk rá Abimelek meséjére. A fák tehát királyt akartak választani, és elmentek az olajfához. De ez a szent és természetfeletti célokra kiválasztott fa, amelynek olaja az Úr elôtt ég, és túlnyomó részben szerepel a tizedben és az áldozatokban, amelyet felhasználnak a balzsam készítéséhez, amellyel azután megkenik az oltárt, a papokat és a királyt, és amelynek szinte csodálatos gyógyító hatása van a beteg testre, ezt válaszolta: ,,Hogyan mondhatnék le szent és természetfeletti hivatásomról, s alacsonyodhatnék le a földi dolgokkal való foglalkozáshoz?'' Ó, mily kedves az olajfa válasza! Miért nem tanulják meg ezt tôle, és miért nem gyakorolják mindazok, akiket Isten szent küldetésre választott ki, legalább ezek, mondom, legalább!? Mert igazán így válaszolhatna minden ember is a Sátán sugallataira, hiszen minden ember, király és Isten gyermeke, meg van ajándékozva egy lélekkel, amely azzá teszi, királlyá, istengyermekké, és természetfeletti hivatást ad neki. Lelke van, amely oltár és ház. Isten oltára, ház, ahová leszáll a mennyei Atya, hogy fogadja gyermekének és alattvalójának szeretetét és tiszteletét. Minden embernek van lelke, és minden lélek oltár lévén, pappá, az oltár ôrzôjévé teszi az embert, akiben a lélek van, és a Leviták könyvében olvashatjátok: ,,A pap ne tegye magát tisztátalanná!'' (Lev 21,1-9) Az embernek azért kötelessége lenne ezt válaszolnia a Sátán, a világ és a test kísértésére: ,,Megszűnhetek-e én lelki lenni, foglalkozhatom- e anyagias és bűnös dolgokkal?'' A fák akkor elmentek a fügefához, és megkérték, hogy uralkodjék felettük. De a fügefa ezt válaszolta: ,,Hogyan mondhatnék le édességemrôl és legélvezetesebb gyümölcseimrôl, hogy királyotokká legyek?'' Sokan fordulnak ahhoz, aki kedves, hogy királyukká legyen. Nem annyira azért, mintha csodálnák kedvességét, hanem inkább azért, mert remélik, hogy mivel nagyon kedves, jelentéktelen király lesz, akitôl megkapnak minden engedményt, aki beleegyezik minden szabadosságukba. De a kedvesség nem egyenlô a gyengeséggel. Az jóság. Igazságosság. Értelmesség. Erô. Sose tévesszétek össze a kedvességet a gyengeséggel. Az elsô erény, a második hiány. És éppen azért, mert erény, képesíti azt, aki birtokolja, hogy lelkiismerete irányítsa, és ellenálljon az emberi sürgetésnek és csalárdságnak, megmagyarázza nekik, mi szolgál javukra, és ha valami ellenkezik Isten akaratával, azt mindenáron visszautasítsa, hűséges maradjon Istenhez. Aki kedves, az sose tesz éles szemrehányást másnak, sose utasítja el keményen azt, aki hozzá fordul. Hanem inkább megbocsátón és mosolyogva mindig azt mondja: ,,Testvéreim, engedjétek meg, hogy kedves életemet folytassam. Én azért vagyok itt, hogy megvigasztaljalak és segítselek titeket, nem lehetek olyan királlyá, amilyenre ti gondoltok, mert az egyetlen királyság, ami engem mindenek elôtt érdekel: a lelki királyság, mind saját lelkem, mind a ti lelketek számára.'' A fák elmentek a szôlôtôhöz, és kérték, legyen királyuk. De a szôlôtô azt válaszolta: ,,Hogyan mondhatnék le arról, hogy vidámságukra és megerôsítésükre szolgáljak (az embereknek), s mehetnék, hogy királyotokká legyek?'' A fekete gyémántnál is ritkább az a király, aki nem vétkezik a felelôsség terén, és aki nem okoz lelkiismeret furdalásokat magának, ami mindig lelki komorsággal jár. A hatalom elcsábít. Olyannak tűnik, mint egy távoli világítótorony, amelyrôl azonban kiderül, amint közelébe ér, hogy csak egy szentjánosbogár, nem pedig irányító fény. És még valami: a hatalom nem más, mint egy ezernyi lenkötéllel megkötött erô, az ezerféle érdek kötelékével, amelyek a király körül működnek. Az udvaroncok, hízelgôk, a szövetségesek érdekei, egyéni érdekek és a rokonság érdekei kötik meg kezét. Mennyi király megesküszik rá, amikor felkenik, hogy pártatlan lesz, és utána nem képes erre? Amint egy hatalmas fa nem lázadozik, amikor elôször átöleli ôt a vadborostyán, amely lágy és finom, hanem azt mondja: ,,Ez oly vékony, hogy nem árthat nekem'', sôt tetszik neki, hogy körülkoszorúzza, és ô megvédi és segíti felemelkedésében, ugyanígy gyakran elmondhatjuk: a király mindig enged az elsô ölelésnek, amikor a hízelgôk, szövetségesek, személyes vagy családi érdekei körülveszik, és azzal tetszeleg, hogy ô nagylelkű védnökük. ,,Ez oly csekélység!'' -- mondja akkor is, ha lelkiismerete azt kiáltja: ,,Vigyázz!'' Azt gondolja, ezzel nem árt sem hatalmának, sem jó hírnevének. A fa is ezt gondolja. De eljön a nap, amikor a vadborostyán mind erôsebbé válva, ágról ágra körülveszi, és mohón magába szívja nedvét, és végül megfojtja, megöli a fát. És oly vékony volt! Ô pedig oly erôs volt! Így van ez a királyokkal is. Az elsô megalkuvás küldetésével, az elsô hátat fordítás lelkiismeretének, mert oly édesek a dicsôítések, mert a keresett védnök légköre annyira tetszik neki, és eljön a pillanat, amikor a király már nem uralkodik, hanem mások érdekei uralkodnak, és bebörtönzik ôt, szájkosarat tesznek rá, és végül megfojtják, elnyomják, mert erôsebbekké váltak nála, és siettetik halálát. A közember is mindig király lélekben, és hasonlóképpen elvész, ha megengedi a kevélység és a kapzsiság kiskirályságát. Elveszti lelki nyugalmát, amely Istennel való egységébôl táplálkozik. Mert a Sátán, a világ és a test csalfa hatalomnak és örömnek látszanak, és áruk a lelki öröm elvesztése, azé az örömé, ami Istennel való egységükbôl ered. A lelki szegények vidámsága és ereje megérdemli, hogy az ember azt mondja: ,,Hogyan fogadhatnám el, hogy alacsonyabb rendű vágyaimmal törôdjem, szövetkezzem, és elveszítsem lelki erômet és vidámságomat és az eget, igazi királyságával?'' Ezek a lelki szegénység boldogságának örvendô lelkek azt is mondhatják, hogy ôk csak az égi királyságra vágyakoznak, és megvetnek minden egyéb gazdagságot, amely nem azonos azzal. Azt is mondhatják: ,,Hogyan mondhatnánk le küldetésünkrôl, amely az, hogy megérleljük az erôt és vidámságot adó gyümölcsöket embertestvéreink számára, akik az állatiasság száraz pusztaságában élnek, és akiknek szükségük van szomjuk csillapítására, hogy meg ne haljanak, az életadó folyadékokkal való táplálkozásra, mint a kisdednek, akit megfosztottak dajkájától? Mi vagyunk az emberiség dajkái, azé az emberiségé, amely elvesztette Isten ölét, tévelyeg és beteg, amely elérkezett a reménytelen halálhoz, a sötét kétkedéshez, ha nem talál meg minket, akik szabadok vagyunk minden földi köteléktôl, és vidáman tevékenykedünk, hogy meggyôzzük ôket arról: létezik az Élet, az Öröm, a Szabadság és a Béke. Nem mondhatunk le errôl a felebaráti szeretetrôl egy szegényes érdek miatt.'' A fák akkor elmentek a tövisbokorhoz. Ez nem utasította el ôket. De szigorú szerzôdést követelt: ,,Ha királyotoknak akartok, jöjjetek árnyékom alá. De ha, miután megválasztottatok, nem akarjátok ezt tenni, akkor gyötörni foglak titeket minden meggyújtott tövisemmel, és elégetlek mindnyájatokat, még a Libanon cédrusait is!'' Íme a királyság, amelyet a világ igazinak fogad el! A romlott emberiség számára a hatalmaskodás és a vadság vált igazi királysággá, míg a szelídséget és jóságot ostobaságnak és alacsonyrendű érzelmeknek tartják. Az ember nem veti alá magát a Jónak, de aláveti magát a Gonosznak. Az elcsábítja. Ennek következményeképpen elég. Ez Abimelek meséjének tanulsága. De most egy másik mesét mondok nektek. Nem távolit, hanem közelit, jelenbelit. (Lásd a következô példabeszédet: Az állatok királyt választanak.) (4-747) ======================================================================== Az állatok királyt választanak -- Az állatok azon gondolkoztak, hogy királyt választanak maguknak. Mivel ravaszok voltak, olyant akartak választani, akitôl nem kell félniük, mert nem erôs és nem vad. Azért számításba se vették az oroszlánt és a többi macskafélét. Azt mondták, nem akarják a sast, se pedig más ragadozó madarat. Nem bíztak a lóban, mert az gyorsan meg tudná közelíteni ôket, és látná, mit tesznek. Még inkább bizalmatlanok voltak a szamár iránt, mert jóllehet ismerték türelmét, de tudták, hogy gyorsan dühbe gurul, és erôsen rúg patáival. Visszaborzadtak a majomtól, mert nagyon értelmes és bosszúálló. Kifogásolták, hogy a kígyó rendelkezésére állt a Sátánnak az ember elcsábításánál, és azt mondták, hogy nem akarják királynak, bármily szép is a színe, és kecses a mozgása. Valójában azért nem akarták, mert tudták, hogy csendben jár, erôteljesek izmai, és félelmetes hatása van mérgének. Királlyá tegyék a bikát, vagy más hegyes szarvú állatot? Hogyisne! Az ördögnek is van szarva -- mondták. De azt gondolták: ,,Ha egy nap fellázadunk ellene, elintéz minket a szarvával.'' Amint válogattak, megláttak egy kövér, fehér báránykát, amint vidáman ugrándozott a zöld réten, majd orrával dörgölte anyjának kerek tôgyét. Nem volt szarva, szeme pedig olyan szelíd volt, mint az áprilisi ég. Kedves volt és egyszerű. Mindennel meg volt elégedve. A kis patak vizével, ahonnan ivott, belemártva rózsaszínű orrocskáját. A különféle ízű virágokkal, amelyek kielégítették szemét, és ínyét. A puha fűvel, amelyben oly jó volt feküdni, miután jóllakott. A felhôkkel, amelyek bárányoknak látszottak, amint a kék mezôkön jártak ott fenn, és hívták ôt, hogy játsszék, úgy futkosva a mezôn, mint azok az égen. És fôleg anyjának kedvességével, aki még megengedte neki, hogy néha szívja langyos tejét, miközben ô rózsaszínű nyelvével nyalogatta fehér gyapját; a biztonságos karámmal, amely megvédte a széltôl, a jó puha és illatos alommal, amelyen oly édesen alhatott anyja mellett. ,,Könnyen ki lehet elégíteni. És nincs se fegyverzete, se mérge. Tapasztalatlan. Tegyük meg királlyá!'' És megtették. És dicsekedtek vele, mert szép volt és jó, megcsodálták a szomszédos népek, szerették alattvalói türelmes szelídségéért. Telt az idô, és a bárányka kossá lett, és azt mondta: ,,Most itt az ideje, hogy igazán kormányozzak. Most már teljesen ismerem küldetésemet. Isten akarata, aki megengedte, hogy királyukká válasszanak, késôbb kialakított engem erre a küldetésre, képessé tett a kormányzásra. Igazságos tehát, hogy gyakoroljam azt, tôkeletes módon, és ne hanyagoljam el Isten adományait.'' És amikor látta, hogy alattvalói vétenek a becsületesség, a szokások, a szeretet, a kedvesség, a hűség, a tisztesség, az engedelmesség, a tiszteletadás, az okosság, stb. ellen, felemelte szavát, hogy figyelmeztesse ôket. Az alattvalók kinevették bölcs és szelíd bégetését, amely nem félemlítette meg ôket úgy, mint a macskafélék bömbölése, sem mint a keselyűk vijjogása, amint lecsapnak áldozatukra, sem mint a kígyó sziszegése, se mint a kutya ugatása. A kossá fejlôdött bárányka nem elégedett meg többé a bégetéssel, hanem odament a bűnösökhöz, hogy visszavezesse ôket kötelességükhöz. De a kígyó kisiklott lábai közül. A sas felszállt s otthagyta ôt. A macskafajták megfenyegették ôt egyik lábukkal feléje kapva: ,,Nézd, milyen a bársonyos láb, amely most csak feléd nyúl! Milyen karmai vannak!'' A lovak, és általában minden gyorsan futó állat, körülnyargalták, kinevetve ôt. És az erôs elefántok és más vastagbôrűek orrukkal ide-oda dobálták, miközben a majmok a magas fákról célba vették és megdobálták. A kossá fejlôdött bárány végül nyugtalanná vált és azt mondta: ,,Nem akarom használni sem szarvaimat, sem erômet. Mert nekem is van erôm nyakamban, és a háborúban rólam nevezték el a faltörô kost. Nem akarom használni, mert jobban szeretem a szeretetet és a meggyôzést. De ha ti nem hajoltok meg ezek elôtt, akkor az erôhöz folyamodom, mert ha ti nem teljesítitek kötelességeteket irántam és Isten iránt, én nem akarom elmulasztani kötelességemet Isten iránt és ti irántatok. Küldetésem, hogy irányítsalak titeket az Igazság és a Jó útján, ezt a küldetést kaptam tôletek és Istentôl. És azt akarom, hagy itt az Igazság és a Jó, vagyis a Rend uralkodjék.'' És megbüntetett szarvával, gyengéden, mert jó volt, egy makacsul csaholó kiskutyát, aki állandóan zavarta a szomszédokat, és utána erôteljes nyakával betörte egy odúnak az ajtaját, ahol egy falánk és önzô disznó felhalmozta az élelmiszert mások kárára, és feldúlta a kúszócserje bokrot, amelyben egy majom fajtalankodott törvénytelen társával. ,,Ez a király túl erôssé vált. Igazán uralkodni akar. Azt akarja, hogy mi bölcsen éljünk. Ez nincs ínyünkre. Le kell tenni ôt trónjáról'' -- határozták el az állatok. De egy ravasz majom azt tanácsolta: ,,Ne tegyünk semmit, ami nem tűnik helyes szándékú tettnek. Különben rossz hírünk lesz a népeknél, és Isten is rossz szemmel néz ránk. Kémleljük ki azért a kossá vált bárányka minden cselekedetét, hogy látszólag igazságosan vádolhassuk ôt.'' ,,Én is így gondolom'' -- mondta a kígyó. ,,Én is'' -- mondta egy másik majom. Az egyik a fűben csúszva, a másik a magas fákról állandóan szemmel tartotta a kossá lett bárányt. Amikor az este visszavonult elmélkedni és kipihenni küldetésének fáradalmait, és megfontolta, mit mondjon, hogy megfékezze a lázadást és legyôzze alattvalói bűneit, ezek, néhány becsületes és hűséges kivételével összejöttek, hogy meghallgassák a két kém és két áruló jelentését. Mert árulók is voltak. A kígyó azt mondta királyának: ,,Követlek, mert szeretlek, és ha látom, hogy megtámadnak, meg akarlak védeni.'' A majom pedig azt mondta királyának: ,,Mennyire csodállak! Segíteni akarlak. Idefigyelj! Innen látom azokat, akik a mezôn túl vétkeznek. Fuss!'' -- és utána azt mondta társainak: ,,Ma is részt vett néhány bűnös vacsoráján. Tettette, hogy meg akarja téríteni ôket, azért megy oda, de utána, valójában dôzsölt velük.'' És a kígyó elmondta: ,,Elhagyta népét, megközelítette az erkölcstelen, kicsapongó életet élô férfiakat és nôket. Hűtlen. Tisztátalan idegenekkel érintkezik.'' Így beszéltek az ártatlan háta mögött, azt gondolván, hogy ô nem tud errôl. De az Úr Lelke, aki kiképezte ôt küldetésére, felvilágosította ôt alattvalói összeesküvésérôl. Elmenekülhetett volna, felháborodottan, megátkozva ôket. De a bárány kedves volt és alázatos szívű. Szeretett. Szerette ôket, bár nem érdemelték meg. Még ezt is felülmúlta kitartása küldetésében, szeretve ôket és megbocsátva nekik, hogy teljesítse Isten akaratát még akkor is, ha életébe kerül. Ó, mily vétségnek számítanak ezek az embereknél! Megbocsáthatatlanok! És oly sok volt a bűne, hogy halálra ítélték miatta. ,,Öljük meg, hogy megszabaduljunk elnyomásától!'' És a kígyó vállalta megölését, mert mindig a kígyó az áruló... Ez a másik mese. Názáret népe, hozzád szól, értsd meg! Én, szeretetbôl, ami hozzád köt, remélem, hogy legalább megmaradtok az ellenséges népség fokán, és nem mentek tovább. Annak a földnek a szeretete, ahol gyermek voltam, ahol felnövekedtem, szeretve titeket és általatok szeretve, azt mondatja mindnyájatoknak: ,,Ne menjetek túl az ellenségeskedésen. Ne tegyétek, hogy a történelem elmondja rólatok: Názáretbôl származott árulója, és onnan származtak igazságtalan bírái.'' Isten veletek. Ítéljetek igazságosan és legyetek állhatatosak akaratotokban. Az elsô mindnyájatoknak szól, polgártársaim. A második azoknak, akiket közöttetek nem nyugtalanítanak becstelen gondolatok. Én elmegyek... Béke veletek! És a kínos csöndben, amelyet csak két, három helyeslô szó tör meg, Jézus kimegy, szomorúan, lehajtott fejjel a Názáreti zsinagógából. Apostolai követik. (4-751) ======================================================================== Szent tűz Nyilvános működésének második évében Jézus körúton van apostolaival és néhány újabb tanítványával, valamint az ôket kísérô szent asszonyokkal. Az új tanítványok között van Endori János és Mária Magdolna is, a két megtért nagy bűnös. A Földközi-tenger partján lévô Sicaminonban beszél Jézus az összegyűlt tömeghez: -- Béke mindnyájatokkal! Isten irgalmassága egyesít minket, kölcsönös örömmel töltve el szívünket. Megvizsgáltam szíveteket, amelyek erkölcsösek és jók, amint ittlétetek bizonyítja. Várjátok, hogy átalakítsalak titeket, mert lelkileg még tökéletlenek vagytok. Erre vallanak bizonyos cselekedeteitek, amelyek elárulják, hogy még Izrael régi embere van bennetek, minden sajátos fogalmával és elôítéletével. Még nem hagytátok el azt, mint a pillangó a lárvát, új emberré válva, Krisztus emberévé. Krisztus embere magáévá teszi Krisztus nagylelkű, fénylô, irgalmas felfogását, és még nagyobb szeretetét. De ne szégyelljétek magatok azért, mert én megvizsgáltalak titeket és kiolvastam minden titkotokat. A mesternek ismernie kell tanítványait, hogy kijavíthassa hibáikat. Higgyétek el nekem, a jó mester nem irtózik a legnagyobb bűnösöktôl sem, sôt azokkal még inkább törôdik, hogy megjavítsa ôket. Tudjátok, hogy én a jó Mester vagyok. Lássuk most együtt ezeket a cselekedeteket és elôítéleteket. Fontoljuk meg együtt az indítóokokat, amik miatt itt vagyunk. Áldjuk az Urat azért az örömért, amit itteni együttlétünk okoz. Ô mindig azért tesz jót az egyénekkel, hogy az a közösség javára váljék. Hallottam ajkatokról csodálkozásotokat Endori János miatt. Nagy csodálattal tölt el titeket, hogy ô megvallja: megtért bűnös. Régi és új mivoltára támaszkodik prédikációja azoknál, akiket hozzám akar hozni. Ez igaz. Bűnös volt. Most tanítvány. Az ô érdeme, hogy közületek már sokan jöttek a Messiáshoz. Lássátok tehát, hogy éppen azzal az eszközzel, amelyet az öreg Izrael megvetne, Isten új népet teremt magának. Kérlek most titeket, tartózkodjatok attól, hogy helytelenül ítéljétek meg egy nôtestvér jelenlétét, akit a régi Izrael nem fog fel tanítványként. Meghagytam minden nônek, hogy térjenek nyugovóra. De nem annyira nyugalmukat viseltem szívemen, hanem inkább azt, hogy szentül kiértékelhessem elôttetek egyikük megtérését. Ezzel meg akarlak akadályozni titeket abban, hogy vétkezzetek a szeretet és az igazságosság ellen. Ezért adtam nekik ezt a parancsot, ami kétségtelenül fájdalmasan esett a nôknek, akik tanítványaim. A magdalai Mária, Izrael nagyon bűnös nôje, akinek nem volt mentsége bűnére, visszatért az Úrhoz. És kitôl reméljen ô hitet és irgalmasságot, ha nem Istentôl és Isten szolgáitól? Az egész Izrael, és Izraellel a köztünk levô külföldiek, akik nagyon jól ismerik ôt, és akik szigorúan elítélik most, hogy többé már nem bűntársuk a dôzsölésben, bírálgatják és kinevetik ezt a feltámadást. Feltámadás. Ez a pontosabb kifejezés. Nem a test feltámasztása a legnagyobb csoda. Az mindig csak viszonylagos csoda, mert egy napon a halál meg fogja semmisíteni. Én nem adom meg a halhatatlanságot a feltámasztott testnek, de megadom az örökkévalóságot a feltámasztott léleknek. A testileg halott nem saját akaratából egyesül az én akaratommal. Azért nem szerez ezzel érdemet. A lélekben feltámadott azonban jelen van akaratával, sôt megelôzôleg van jelen. Azért érdeme van a feltámasztásban. Nem azért mondom ezt nektek, hogy igazoljam magamat. Egyedül Istennek kell számot adnom cselekedeteimért. De ti az én tanítványaim vagytok. Tanítványaimnak második Jézusoknak kell lenniük. Semmiféle tudatlanságnak nem szabad lenni bennük, és semmiféle meggyökerezett hibának, amelyek miatt oly sokan csak névleg egyesülnek Istennel. Minden alá van vetve a jó cselekedeteknek. Még a látszólag erre legkevésbé alkalmas dolog is. Amikor egy anyag jelen van Isten akarata elôtt, legyen az a legtehetetlenebb, leghidegebb, legpiszkosabb, átalakulhat mozgóvá, lánggá, tiszta szépséggé. A Makkabeusok könyvébôl veszek egy hasonlatot. (Lásd: 2 Mak 1,18-36) Amikor Perzsia királya visszaküldte Nehemiást Jeruzsálembe, az áldozatot akart bemutatni a helyreállított Templomban és a megtisztított oltáron. Nehemiás emlékezett arra, hogy amikor a perzsák fogságba ejtették ôket, az Isten szolgálatára szentelt papok vették az oltár tüzét és elrejtették egy titkos helyen, egy völgy mélyén, egy mély és száraz kútban. Oly jól és oly titokban tették ezt, hogy csak ôk tudták, hol volt a szent tűz. Erre emlékezett vissza Nehemiás. Ezeknek a papoknak unokáival elment erre a helyre, amelyet, mielôtt meghaltak, a papok megmondtak fiaiknak, és ezek az ô fiaiknak. Így szállt a titok apáról fiúra. De amikor az unokák leszálltak a titkos kútba, nem tüzet találtak ott, hanem sűrű vizet, rothadó, bűzös, sűrű iszapot. Oda szivárgott az elpusztított Jeruzsálem minden eltorlaszolt szennygödre. Megmondták ezt Nehemiásnak. Ô azonban megparancsolta, hogy merítsenek ebbôl a vízbôl és vigyék hozzá. Az oltárra fát tetetett és a fára az áldozatokat. Mindezt bôségesen meglocsolta az iszapos vízzel. A nép csodálkozva, a papok botránkozva nézték. Csak Nehemiás iránti tiszteletbôl tették meg ezt, mivel ô megparancsolta. De milyen szomorú szívvel! Milyen bizalmatlanul! Amint az égen levô felhôk szomorúvá tették a napot, úgy a szívekben uralkodó kétely búskomorrá tette az embereket. De a nap szétszórta a felhôket, és sugaraival elárasztotta az oltárt. Az iszapos vízzel meglocsolt fából nagy tűz csapott fel. Azonnal megemésztette az áldozatot. Közben a papok a Nehemiás által írt imákat imádkozták, és Izrael legszebb himnuszait énekelték, míg csak el nem égett az áldozat. Nehemiás meg akarta gyôzni a tömeget, hogy Isten a legalkalmatlanabb anyaggal is csodákat tud tenni, ha megfelelô célra használják. Ezért megparancsolta, hogy a megmaradt vizet öntsék a nagy sziklákra. És a meglocsolt sziklák lángolni kezdtek és felemésztôdtek az oltárból jövô nagy fényben. Minden lélek szent tűz, amelyet Isten küldött a szív oltárára. Arra kell szolgálnia, hogy elégesse az élet áldozatát a Teremtô szeretetével. Minden élet elégô áldozat, ha jól töltik. Minden nap áldozat, amelyet elemésztenek az életszentséggel. De jönnek a rablók, az ember és az ember lelkének elnyomói. A tűz lesüllyed a mélységes kútba. És nem szent szükségbôl, hanem gonosz ostobaságból. És ott, a bűnök erkölcsi mocsarának vizében elmerülve, bűzös, sűrű sárrá válik. Végül leszáll ebbe a mélységbe egy pap. Ismét visszahozza a napfényre ezt a sarat. Reáteszi saját elégô áldozatára. Mert, értsétek meg, nem elég annak a hôsiessége, akit meg kell téríteni. Szükség van azéra is, aki megtéríti ôt. Sôt, ennek meg kell elôznie azt, mert a mi áldozatunkkal mentjük meg a lelkeket. Így lehet elérni, hogy a sár lánggá változik, és Isten tökéletesnek ítéli, és szívesen fogadja az áldozatot, amely elég. A bűnbánó sár jobban lángol, mint a közönséges tűz, még akkor is, ha az, szent tűz. A szent tűz csak a fát gyújtja meg, és az áldozatot égeti el. Ezek az anyagok alkalmasak az elégésre. A bűnbánó sár azonban oly hatalmassá válik, hogy még az éghetetlen sziklát is lángra lobbantja. Ezzel meggyôzi a világot, hogy jobban ég a közönséges tűznél. Nem érdekel titeket, honnan veszi ez a sár ezt a tulajdonságot? Nem tudjátok? Megmondom nektek: a bűnbánat hevében két láng egyesül Istennel. Az egyik láng felfelé tör, a másik lefelé. A szeretetteljes önfelajánlás lángja, és a szeretô elfogadás lángja. A kettô átöleli egymást, hogy szeressék, ismét megtalálják egymást, hogy egyesüljenek egymással, egyetlen dologgá válva. Mivel pedig Isten lángja a nagyobb, az túlárad, uralkodik, behatol, felszív. A bűnbánó láng többé nem egy teremtett dolog viszonylagos lángja, hanem Teremtetlen Dolog, a Magasságbeli, a Leghatalmasabb, a Végtelen, az Isten végtelen Lángja. Ezek a nagy bűnbánók, akik igazán megtértek, teljesen megtértek, akik nagylelkűen átadják magukat a megtérésnek, semmit sem tartva meg múltjukból. Elôször önmagukban égnek, legsúlyosabb részükben, azzal a lánggal, amely sarukból felszáll, a Kegyelem felé futva, attól megérintve. Bizony, bizony, mondom nektek, hogy Izraelben sok szikla Isten tüzébe öltözik ezek által a lángoló kohók által, amelyek mind jobban égnek majd. Felemésztik végül az emberi teremtményt. Utána tovább égnek, hogy elégessék a sziklákat, a lanyhaságot, a bizonytalanságot, a földi gyávaságot. Égi trónusukról igazi természetfeletti gyújtótükrök, amelyek összegyűjtik az Egy és Három fényeit, hogy ráirányítsák az emberiségre, és azt lángra lobbantsák Istenben. Ismétlem, hogy nem volt szükségem cselekedeteim igazolására. De azt akartam, hogy megértsétek gondolkodásmódomat, és magatokévá tegyétek. Most, és a jövôben, hasonló esetekben, amikor már nem leszek veletek. Téves fogalom a farizeusi gyanakvás, hogy beszennyezi Istent, ha hozzá viszitek a bűnbánó bűnöst. Sose tegyétek ezt magatokévá. Ez a munka tökéletes megkoronázása annak a küldetésnek, amelyre titeket szánlak. Tartsátok mindig szemetek elôtt, hogy nem a szentek üdvözítéséért jöttem, hanem a bűnösökéért. Tegyetek ti is hasonlóképpen. A tanítvány ugyanis nem több Mesterénél. Én nem irtózom attól, hogy kezembe vegyem a föld söpredékét, akik szükségét érzik az égnek, akik végre szükségét érzik ennek. Örvendezve viszem ôket Istenhez. Ez az én küldetésem. Mindenegyes hódítás igazolja megtestesülésemet, amely a Végtelen leereszkedése. De akkor ti se irtózzatok ettôl. Ti korlátolt emberek vagytok. Többé-kevésbé mindnyájan tudjátok, mi a tökéletlenség. Ugyanoly anyagból vagytok, mint bűnös testvéreitek. Emberek vagytok, akiket kiválasztok, hogy üdvözítôk legyetek. Mert az én művem folytatódni fog a századokon keresztül a földön. Ezáltal mintegy én élek tovább rajta, evilági módon. Egyesült papjaim Egyházam nagy testének életfontosságú részei lesznek. Én leszek az ô éltetô Lelkük. E körül az életfontosságú rész körül gyűjtöm össze a hívôknek végtelen részecskéit. Egy testet alkotok belôlük, amely az én nevemet fogja hordozni. De ha hiányzik az életerô a papi részbôl, lehet-e akkor életük a végtelen sok részecskéknek? Kétségtelen, én, aki bennük vagyok, eljuttathatnám Életemet a legtávolabbi részecskéig, nem törôdve a ciszternákkal és csatornákkal, amelyek be vannak dugulva és hasztalanok, nem teljesítik feladatukat. Mert az esô ott esik, ahol akar. A jó részecskék, amelyek önmaguktól képesek az élni akarásra, ugyanúgy az én Életemet élnék. De mi lenne akkor a kereszténység? A lelkek egymás közelében való élete. Közel lennének egymáshoz, de elválasztanák ôket a csatornák és a ciszternák, amelyek többé nem fűznék össze ôket, szétosztva minden részecskébe az éltetô vért, amely egyetlen központból jön. Falak és szakadékok lennének, amelyek elválasztanák a részecskéket egymástól. A részecskék emberileg ellenségesnek tekintenék ôket, természetfeletti módon pedig le lennének sújtva. Azt mondanák magukban: ,,Íme, testvérek voltunk, és még mindig azoknak érezzük magunkat, jóllehet meg vagyunk osztva.'' Közelség. De nem egybeforrás. Nem egy szervezet. És e fölött a rom fölött ragyogna fájdalmasan az én szeretetem... És még valamit! Ne gondoljátok, hogy ez csak a vallásos szakadárságokra vonatkozik. Nem. Vonatkozik minden egyes lélekre is, aki egyedül marad, mert a papok nem hajlandók felkarolni ôket, foglalkozni velük, szeretni ôket. Nem teljesítenék ezek a papok küldetésüket, amely megkívánja, hogy azt mondják és tegyék, amit én mondok és teszek, vagyis: ,,Jöjjetek hozzám mindnyájan, és én az Istenhez vezetlek titeket.'' Menjetek most békében, és Isten legyen veletek! (4-783) ======================================================================== A kitartó bányász Egy filiszteus halász, Hermasteus találkozott a Földközi-tenger partján levô Ascalonában János apostollal. Jézus tanítványává szeretne lenni, s keresi a vele való találkozást. Tirus mellett végre módja van erre. Jézus megdicséri ôt kitartásáért, és egy példabeszédet mond errôl: -- A vájároknak egy csoportja leszállt egy bányába. Tudták, hogy ott kincsek vannak, jóllehet nagyon elrejtve a föld mélyében. Elkezdték az ásást. De a talaj kemény volt, és a munka, fárasztó. Sokan belefáradtak, és elvetve csákányukat, elmentek onnan. Mások kigúnyolták a csoport vezetôjét, mintegy bolondnak tartva. Többen átkozták sorsukat, a munkát, a földet, a fémet. Haragosan csákányozták a földet, darabokra törve a fém-eret, úgyhogy az, használhatatlanná vált. Utána, amikor látták, hogy tönkretették, és nincs belôle hasznuk, ôk is elmentek. Csak a legállhatatosabb maradt ott. Óvatosan bánt a föld kemény rétegeivel, hogy ne tegye tönkre, miközben átfúrja. Bölcsen ásott le a mélybe. Végül felfedezett egy ragyogó értékes eret. A bányász kitartása elnyerte jutalmát. A legtisztább fémre, amit felfedezett, sok rendelést kapott. Nagy volt a dicsôsége és sokan vásároltak tôle. Mindenki ezt a fémet kívánta, amelyet csak kitartással lehetett megtalálni ott, ahol a többiek lustán vagy haragosan semmit sem értek el. De a megtalált aranynak, hogy szép legyen, és az aranyműves felhasználhassa, a maga részérôl is ki kell tartania abban, hogy akarja megmunkálását. Ha az arany, a kiásás elsô munkája után nem akarná elviselni a fájdalmat, nyers és megmunkálhatatlan fém maradna. Látjátok tehát, hogy nem elég az elsô lelkesedés a sikerhez, sem az apostolok, sem a tanítványok, sem a hívek számára. Szükség van a kitartásra. Hermasteusnak sok társa volt, és az elsô lelkesedésben mind megígérte, hogy eljön. Egyedül ô jött el. Sok tanítványom van, és még több lesz. De felüknek egyharmada tud csak az maradni mindvégig. Kitartás kell -- nagy szó ez -- minden jó dologban! Ti -- folytatja Jézus beszédét az ôt hallgató kagylóhalászok munkájára célozva -- amikor kivetitek a hármas hálót, hogy kihúzzátok a bíborkagylókat, talán csak egyszer teszitek? Nem. Hanem órákon keresztül egymásután, napokon, hónapokon át. Készen vagytok visszatérni helyetekre a következô évben, mert ez biztosítja kenyereteket és jómódotokat mind számotokra, mind családotok számára. És másként akarnátok tenni a legnagyobb dolgokért, amilyenek Isten érdekei és a ti lelketeké, ha hívek vagytok; és testvéretekéi, ha tanítványok vagytok? Igazán mondom nektek, hogy mindvégig ki kell tartanotok, ha az örök köntösök számára ki akarjátok vonni a bíbort. (4-795) (Hermasteus, akivel kapcsolatban Jézus ezt a példabeszédet mondta, hűséges tanítvánnyá lett, sokat apostolkodott a filiszteusok között, és egy éven belül vértanúhalált szenvedett. Kitartott mindhalálig!) ======================================================================== A szilfa és a szôlôtô Tirusból visszatérve Sicaminonban Jézus ismét beszél az ottani tanítványokhoz, és az összegyúlt néphez: -- Békémet adom nektek, hogy elôkészítsem lelketeket a megértésre. A viharban nem érhet el titeket az Úr Szava. Minden zavar árt a Bölcsességnek, mert az békés, mivel Istentôl jön. A zavar viszont nem Istentôl jön, mert az aggódás és a kételkedés a Gonosz művei, hogy megzavarja az emberek fiait és elválassza ôket Istentôl. Elmondok nektek egy példabeszédet, hogy jobban megértsétek a tanítást. Egy gazdának sok fája volt földjein és sok szôlôtôje, amelyek bôséges termést hoztak. Volt köztük egy nagyon értékes szôlôtô, gazdája büszkesége. Az egyik évben ezen a szôlôtôn sok lomb volt, de kevés szôlôfürt. Egy barátja azt mondta a gazdának: ,,Azért, mert túl keveset öntözted.'' A következô évben az ember sokat öntözte. A szôlôtôn kevés vesszô volt és még kevesebb szôlôfürt. Egy másik barátja megjegyezte: ,,Azért, mert túlságosan öntözted.'' A harmadik évben az ember nem törôdött a szôlôtôvel. Az egyáltalán nem termett szôlôfürtöket, és csak kevés levele volt, az is összekunkorodott, rozsdabetegséget kapott. Egy harmadik barát véleménye szerint ,,Elpusztul, mert a föld nem jó. Égesd el.'' ,,De miért, hiszen ugyanaz a földje, mint a többié, és úgy gondozom, mint a többit. Elôször jól termett!'' A barát vállat vont és elment. Arra ment egy ismeretlen utas. Megállt és figyelte a gazdát, aki szomorúan nekitámaszkodott a szegény szôlôtônek. -- Mi van? -- kérdezte -- Meghalt valaki házadban? -- Nem. De ez a szôlôtô, amelyet nagyon szerettem, pusztulásnak indult. Nincs többé leve, hogy szôlôt teremjen. Egyik évben keveset, a másikban még kevesebbet, ebben semmit sem termett. Megtettem, amit tanácsoltak, de nem segített. Az ismeretlen utas belépett a földre és odament a szôlôtôhöz. Megtapogatta levelét, felvett egy göröngyöt a földrôl, megszagolta, szétmorzsolta ujjai között, felnézett a fatörzsre, amely a szôlôtô támaszául szolgált. -- El kell távolítani ezt a nagy fát. Emiatt terméketlen a szôlôtô. -- De évek óta erre támaszkodik! -- Felelj nekem, ember: amikor erre a helyre ültetted ezt a szôlôtôt, milyen volt ez, és milyen volt az? -- Ó, ez szép hároméves szôlôdugvány volt. Egy másik helyrôl ástam ki, és ide hoztam. Nagy gödröt ástam neki, hogy ne sérüljenek meg a gyökerei, amikor kiemeltem eredeti helyérôl. Itt is hasonlóképpen nagy gödröt ástam, sôt még nagyobbat, és porhanyós földdel töltöttem ki a rést, hogy a gyökerek azonnal, nehézség nélkül ki tudjanak terjedni. Nagy gonddal trágyát tettem a gödör aljára. Tudod, a gyökerek megerôsödnek, ha azonnal táplálékot találnak. A szilfával keveset törôdtem. Annak csak az volt a rendeltetése, hogy támaszul szolgáljon a szôlôtônek. Azért mintegy felületesen a szôlôtô mellé ültettem, letapostam a földet, és elmentem. Mindkettô megfogant, mert a talaj jó. És a szôlôtô növekedett évrôl évre. Szerettem, öntöztem, kapáltam. A szilfával nem törôdtem. Megerôsödött. Látod, milyen szép most? Amikor idejövök, már messzirôl látom magas koronáját. amely olyan, mint egy torony. Olyan, mint az én kis országom címere. Elôször a szôlôtô elborította, úgy hogy nem látszottak szép ágai. De most nézd, milyen szép, ott a magasban, a napon! És milyen a törzse! Egyenes, erôs. Éveken keresztül támaszul szolgálhat ennek a szôlôtônek. Az pedig olyanná válhatott volna, mint az a szôlô, amelyet Izrael kémei hoztak magukkal. Ehelyett... -- Ehelyett megölte a szôlôtôt. Föléje kerekedett. Minden jó volt fejlôdése számára: a talaj, a hely, a fény, a nap, a gondoskodás, amiben részesült. De a szôlôtô számára túlságosan erôssé vált. Gyökerei elfojtották azt. Elvont tôle minden nedvet a talajból. Nem engedte lélegzeni. Árnyékba borította. Vágd ki azonnal ezt a haszontalan és hatalmas fát, és szôlôtôd ismét életre kel. És még jobban életre kel, ha te gondosan kiásod a talajt és elvágod a szilfa gyökereit, hogy ne hajtson ki újra. Így elrothadnak a földben, és trágyává válnak, és életet adnak a szôlôtônek. Ez lesz méltó büntetésük önzésükért. A fa törzsét égesd el, és így hasznossá válik számodra. Csak a tűzre való egy haszontalan és káros fa. El kell távolítani, hogy minden jó a jó növényhez menjen. Higgyél abban, amit mondok neked, és megelégedett leszel. -- De ki vagy te? Mondd meg nekem, hogy hihessek neked. -- Én vagyok a Bölcs. Aki hisz nekem, az biztonságban lesz -- mondta, és elment. Az ember kicsit kételkedett. De utána elhatározta, hogy kivágja a fát. Sôt odahívta barátait is, hogy segítsék ebben. -- Megbolondultál? Elveszted a szilfát is, a szôlôtôt is. Én megelégednék azzal, hogy megmetszeném koronáját, hogy a szôlôtô levegôt kapjon. Nem többet. -- A szôlôtônek szüksége van a támaszra. Felesleges munkát végzel. Ki tudja, ki volt az! Talán valaki, aki gyűlöl téged, anélkül, hogy tudnál róla. Vagy egy bolond. -- és így tovább. -- Én megteszem, amit mondott nekem. Hiszek benne. -- És kivágta a szilfát a gyökerénél, és elvágta a szilfa gyökereit nagy körben, gondosan vigyázva, hogy ne sértse meg a szôlôtô gyökereit. Utána betemette a gödröt. A szôlôtô mellé pedig egy vasrudat tett támaszul. Tetejére táblát erôsített e felírással: ,,Hit''. A többiek elmentek fejüket csóválva. Elmúlt az ôsz és a tél. Jött a tavasz. Friss hajtások csavarodtak rá a tartókra, sok rüggyel díszítve. Elôször be voltak záródva, mint ezüstös bársonytokok. Utána kinyíltak félig a születô zöld levelek, majd egészen kinyíltak. A törzsrôl új, erôs hajtások nôttek. Mind virágzásba borult, és utána jöttek a szôlôszemek. Több volt a szôlôfürt, mint a levél, és ezek nagyok, zöldek, erôsek voltak, két, három, sôt több fürt is csüngött egymás mellett. És minden szôlôfürt húsos, zamatos, gyönyörű volt. -- És most mit mondotok? Nemde a fa volt az oka, hogy a szôlôtô, pusztulásnak indult? Nemde helyesen beszélt a Bölcs? Nemde igazam volt, hogy ráírtam erre a táblára: ,,Hit''? -- mondta a gazda a hitetlen barátoknak. -- Igazad volt. Boldog vagy, hogy tudtál hinni, és képes voltál lerombolni a múltat és azt, amit károsnak mondott. Ez a példabeszéd... de a példabeszédnek van egy tágabb jelentése is. Éspedig ez: Isten elhelyezte szôlôtövét, népét, a megfelelô helyen. Biztosított számára mindent, amire szüksége volt a növekedéshez és ahhoz, hogy mind több gyümölcsöt hozzon. Támogatta ôt a tanítókkal, hogy minél könnyebben felfoghassa a Törvényt, és erôt merítsen belôle. De a rabbik fölül akarták múlni a Törvényhozót, és növekedtek, növekedtek, növekedtek, többre tartva magukat az örök igénél. És Izrael terméketlenné vált. Az Úr akkor elküldte a Bölcset, hogy igazán üdvös tanácsot kapjanak. Azok ugyanis, akik Izraelben helyes lelkülettel fájlalták ezt a terméketlenséget, megpróbálkoztak ezzel vagy azzal az ellenszerrel, az emberileg tanult, de természetfeletti síkon tanulatlan rabbik tanácsai szerint, akik emiatt távol álltak attól, hogy felismerjék, mire van szükség ahhoz, hogy visszaadják az életet Izrael szellemének. Nos, és mi történik? Miért nem lesz ismét erôs Izrael, és miért nem tér vissza erôteljesen, mint arany korszakában, az Úrban való hűséghez? Azért, mert a tanács az lenne: távolítsatok el minden élôsdit, ami a Szent Dolog kárára növekedett. A Szent Dolog: a Tízparancsolat Törvénye, amelyet kaptatok, megalkuvások nélkül, anélkül, hogy hátat fordítanátok, képmutatás nélkül. Emeljétek fel, engedjétek levegôhöz, térhez, táplálékhoz a Szôlôtôt, Isten Népét! Adjatok neki erôteljes, helyes, hajthatatlan támasztékot, az egyetlen Hitet, amelynek neve napfényben úszik. De nem fogadják el ezt a tanácsot. Azért mondom nektek, Izrael elpusztul, pedig feltámadhatna és birtokolhatná Isten Országát, ha tudna hinni, és nagylelkűen beismerni hibáját, és lényegesen megváltozni. Menjetek békében, és az Úr legyen veletek! (4-802) ======================================================================== Isten igája Jézus a Kármel hegyének délkeleti oldalán találkozik egy csoport szôlôművessel. Ezek már régóta vágyakoztak a vele való találkozásra. Nagy az örömük, amikor megtudják, hogy Jézus jár arra tanítványaival. Megkínálják ôket a pompás szôlôfürtökkel, s kérik, menjen el házukba, ahol együtt élnek öreg szüleikkel. A kinyúló tetô alatt ül egy vak öregember, kis botjával keze között. Még csak fejét sem emeli fel közeledtükre, mint akit semmi sem érdekel. -- Ez a mi atyánk -- magyarázza Gamala, az egyik szôlôműves. -- Egyike az öregeknek a házban, mert Jakab felesége is idehozta egyedül maradt apját, és utána itt van Lia öreg anyja. Apánk vak. Fátyol keletkezett szemén. Az erôs napsütés a földeken! A földbôl sugárzó nagy meleg okozta. Szegény atyánk! Nagyon levert. De nagyon jó. Most unokáira ügyel, mert ezek egyetlen öröme. Jézus az öreghez megy: -- Isten áldjon meg, atya! -- Bárki vagy is, viszonozza Isten, áldásodat! -- válaszol az öreg, felemelve fejét a hang irányába. -- Nehéz a sorsod, nemde? -- kérdi Jézus kedvesen, és jelet ad a többieknek, hogy ne árulják el, ki beszél atyjukkal. -- Istentôl jön, a sok jó után, amelyet hosszú életemben adott nekem. Amint elvettem a jókat Istentôl, úgy el kell fogadnom látásom csapását is. Végül is, nem tart örökké. Vége lesz Ábrahám ölén. -- Jól mondod. Rosszabb lenne a lélek vaksága. -- Mindig igyekeztem megtartani annak látását. -- Hogyan tetted? -- Fiatal vagy te, ki hozzám beszélsz, elárulja hangod. Nem leszel olyan, mint a mai fiatalok, akik egészen vakok, mert vallás nélkül élnek, sajnos. Ügyelj, mert nagy szerencsétlenség, ha valaki nem hisz, és nem teljesíti azt, amit Isten mondott nekünk. Egy öreg mondja ezt neked, fiam! Ha elhagyod a Törvényt, vak leszel, mind ezen a földön, mind a másvilágon. Sose látod meg Istent. Mert eljön majd a nap, amelyen a Megváltó Messiás megnyitja Isten kapuit. Én nagyon öreg vagyok ahhoz, hogy meglássam ezt a napot a földön. De meglátom majd Ábrahám ölén. Ezért nem panaszkodom semmiért sem. Mert remélem, hogy ezzel a homállyal letörlesztem azt, amit elkövethettem a hálátlansággal Isten iránt és kiérdemlem az örök életet. De te fiatal vagy. Légy hűséges, fiam, úgy, hogy megláthasd a Messiást. Mert közel van az ideje. A Keresztelô megmondta. Te meglátod Ôt. De ha lelked vak lesz, olyan leszel, mint akikrôl Izajás beszél. Szemed lesz, és mégsem látsz. (Lásd Iz 6) -- Szeretnéd látni Ôt, atyám? -- kérdi Jézus, kezét az öreg ôsz hajára téve. -- Igen. Szeretném látni. De inkább járok vakon, mintsem hogy lássam azt, hogy fiaim nem ismerik el Ôt. Nekem még megvan a régi hitem, s ez elég nekem. Ôk... Ó! A mai világ!... -- Atyám, lásd akkor a Messiást, és legyen megkoronázva örvendezéssel alkonyod -- és Jézus megsimogatja kezével az öreg arcát és szakállát, miközben lehajol eléje. -- Ó! Magasságbeli Uram! De hiszen látok! Látok... Ki vagy ezzel az ismeretlen, de mégis oly ismerôs arccal, mintha már láttalak volna?... De... Ó! Milyen ostoba vagyok! Te, ki visszaadtad látásomat, te vagy az áldott Messiás! Ó! Ó! -- Az öreg könnyei Jézus kezére hullanak, amelyet elborít csókjaival. Az egész rokonság meghatódik. Jézus kiszabadítja egyik kezét, és ismét megsimogatja az öreget, mondva: -- Igen, én vagyok. Jöjj, hogy a látáson kívül megismerd szavaimat is. -- És egy kis lépcsôhöz megy, amely a teraszra vezet, amelyen árnyékos lugas van. Mindnyájan követik. -- Megígértem tanítványaimnak, hogy beszélni fogok a reményrôl, és magammal hoztam egy példabeszéd magyarázatát. A példabeszéd, íme itt van: ez az öreg izraelita. A mennyei Atya adja nekem ôt, hogy mindnyájatokat kioktassalak a nagy erényrôl, amely mintegy igaként összekapcsolja a hitet és a szeretetet. Édes iga. Olyan, mint a kereszt karja, az üdvösség trónja, a pusztában felemelt üdvös kígyó támasza, az emberiség keresztje. A lélek hídja, amely felemeli a Fényben való repüléséhez. Az elengedhetetlen hit és a tökéletes szeretet között áll, mert remény nélkül nem létezik a hit, és remény nélkül meghal a szeretet. A hit feltételezi a biztos reményt. Hogyan hihetnénk abban, hogy eljutunk Istenhez, ha nem remélünk jóságában? Hogyan bírnánk el az életet, ha nem remélnénk az örökkévalóságban? Hogyan maradhatunk állhatatosak az igazságban, ha nem éltet a remény, hogy Isten látja minden jócselekedetünket és megjutalmaz minket értük? Hasonlóképpen, hogyan élhetünk szeretetben, ha nincs bennünk remény? A remény megelôzi, elôkészíti a szeretetet. Mert az embernek szüksége van a reményre ahhoz, hogy szeretni tudjon. A reményüket vesztettek többé nem szeretnek. A lépcsô lépcsôfokokból és korlátból áll. A hit a lépcsôfok, a remény a korlát, a magasban, íme ott a szeretet, amelyhez az ember a másik kettô segítségével emelkedik fel. Az ember remél, hogy higgyen, hisz, hogy szeressen. Ez az ember tudott remélni. Megszületett. Izrael egy gyermeke, mint a többiek mind. Felnövekedett, ugyanolyan nevelést kapva, mint a többiek. A Törvény gyermeke lett, mint a többiek. Férfivá lett, férjjé, apává, öreggé, mindig remélve a pátriárkáknak tett ígéretekben, amelyeket a próféták megismételtek. Öregségében fátyol ereszkedett szemére, de nem szívére. Abban mindig megmaradt a lángoló remény. A remény, hogy meglátja Istent. Meglátja Istent, a másvilágon. És ebben az örök élet reményében egy még bensôségesebb és kedvesebb: ,,meglátni a Messiást''. És azt mondta nekem, nem tudva, ki az az ifjú, aki hozzá beszél: ,,Ha elhagyod a Törvényt, vak leszel mind a földön, mind az égben. Nem látod meg Istent, és nem ismered fel a Messiást.'' Bölcsen mondta. Ma nagyon sok vak van Izraelben. Nincs többé reményük, mert megölte azt bennük a Törvény elleni lázadás. Ez akkor is lázadás, ha a szertartások szent ruháiba öltözik. Lázadás, ha nem fogadja el teljesen, amit Isten mondott. Azt mondom: amit Isten mondott, s nem azt, amit az emberek ráépítettek, amit az emberek tettek hozzá. Ezek teljesen emberiek, és azok is elhanyagolják, akik rátették. Gépiesen, erôltetve, fáradtan, terméketlenül végzik mások. Nem remélnek többé. Kinevetik az örök igazságokat. Nincs többé hitük, és nincs többé szeretetük. Isten azért adta az isteni igát az embernek, hogy fehéren lángoljon a hit, és vörösen lángoljon a szeretet, amely megszünteti a sötétséget a szívekben. Az öreg azt mondta nekem: ,,Nagy szerencsétlenség, ha valaki nem hisz, és nem teljesíti azt, amit Isten mondott nekünk.'' Igaz. Megerôsítem. Rosszabb a testi vakságnál, amelyet még meg lehet gyógyítani. Vissza lehet adni egy igaznak az örömöt, hogy ismét lássa a napot, a mezôket, a föld gyümölcseit, gyermekei és unokái arcát, és fôleg azt, aki a remények reménye: ,,Látni az Úr Messiását''. Szeretném, ha hasonló erény élne minden izraelita lelkében, és fôleg azokéban, akik több oktatást nyertek a Törvényben. Nem elég a Templomban lenni, annak szolgálatában állni, nem elég emlékezetbôl tudni a Könyv szavait. Szükség van arra is, hogy életünket a három isteni erény segítségével éljük. Nektek van példátok erre: ahol élik ezeket, ott minden könnyű, még a szerencsétlenségben is. Mert Isten igája mindig könnyű iga, amely csak a testre nehezedik, de nem nyomja le a lelket. Menjetek békében ti, akik ebben a házban jó izraelitákként éltek. Menj békében, öreg atya. Biztos vagy benne, hogy Isten szeret téged. Fejezd be igaz napjaidat azzal, hogy bölcsességedet áttöltöd a te véredbôl származó gyermekek szívébe. Nem maradhatok itt, de áldásom itt marad ezek között a falak között, amelyek úgy bôvelkednek a kegyelemben, mint ez a szôlôskert a szôlôfürtökben. (4-829) (Lásd még ,,A dió titka'' c. példabeszéd végét. 125-126. o.) ======================================================================== Báránysütés Az apostolok körúton vannak, hogy gyakorolják a prédikálást. Egy helyen szerencsésen megoldják két testvér nehézségét, és hálából egy- egy bárányt kapnak mindkettôjüktôl. Elhatározzák, hogy ebbôl megvendégelik Doras volt szolgáit, akiket kegyetlen uruk táplálék nélkül adott át szomszédjának, aki megvette tönkrement birtokát. Már ég a tűz a báránysütéshez, amikor váratlanul betoppan közéjük Jézus. Az apostolok nem tudják eldönteni, ki beszéljen a szegény szolgákhoz. Jézus eldönti a kérdést: Júdás és Péter fog beszélni. Péter tiltakozik: -- Ó! Uram! Én beszéljek a te jelenlétedben? Nem fog sikerülni. Attól félek, hogy kinevetsz... -- Te nem akarsz egyedül lenni; nem akarsz velem lenni... Akkor mit akarsz? -- Igazad van. De... mit mondjak? -- Nézd, testvéred itt jön a bárányokkal. Segítsd ôt, és miközben sütöd ôket, gondolkodj. Minden jó arra, hogy gondolatokat adjon. -- Még egy bárány is a lángok között? -- kérdi hitetlenül Péter. -- Az is. Engedelmeskedj! Péter nagyot sóhajt, de többet nem ellenkezik. Segít Andrásnak elôkészíteni a bárányokat, és látszik rajta, hogy sütés közben úgy összpontosítja gondolatait, mint egy bíró az ítélethozatal elôtt. Miután a szegény szolgák elfogyasztották a bárányokat, Júdás pompás beszédet mond Isten és a felebarát szeretetérôl, mint az üdvösség elengedhetetlen feltételérôl. Utána Péter is szól hozzájuk néhány vigasztaló szót, majd észbe kap: -- Ó! Mester!... Azt mondtad, hogy beszélnem kell... és ahhoz a báránysütésbôl kell gondolatokat találnom. Kerestem a jó gondolatokat testvéreim számára, az ô esetükre alkalmazva. De, biztosan azért, mert ostoba vagyok, nem találtam semmi megfelelôt. És nem tudom, hogyan, nagyon messze kalandoztak gondolataim, amelyek ha furcsák, akkor biztosan az enyéim, ha szentek, akkor biztosan az égbôl jöttek. Elmondom, ahogyan jöttek, és te, Mester, magyarázd meg, vagy korholj meg értük, és ti mindnyájan, legyetek részvéttel irántam. Amikor a tűzbe néztem, elôször ez a gondolatom támadt: -- Íme, mibôl lett ez a láng? A fából. De a fa önmagától nem gyullad lángra. Sôt, ha nincs jól kiszáradva, egyáltalán nem gyullad meg, mert a víz nehézzé teszi és meggátolja, hagy a tapló lángra gyújtsa. A holt fa meg is rohad, a szú porrá ôrli, de magától nem gyullad meg. De íme, ha valaki megfelelô módon elrendezi, és megközelíti a taplóval és acéllal, és szikrát csihol ki, és fújja a finom gallyakat, hogy táplálja a lángokat, akkor, íme, a láng felcsap, szép és hasznos, és mindent eléget, még a vaskos fadarabokat is. És azt mondtam: Mi vagyunk a fa. Önmagunktól nem gyulladunk lángra. De gondoskodni kell arról, hogy ne itasson át túlságosan a test és vér súlyos vize, hogy a tapló lángra lobbanthasson szikrájával. És vágyakoznunk kell arra, hogy szárazak legyünk, mert ha tétlenek maradunk, tönkre tehet minket a rossz idô vagy a szú, azaz az emberi gyengeség vagy az ördög. Míg ha átadjuk magunkat a szeretet tüzének, az elkezdi égetni a finomabb ágakat és megsemmisíti azokat. A finom ágak számomra a tökéletlenségek. Utána növekszik és megtámadja a vaskosabb fadarabokat, azaz az erôsebb szenvedélyeket. És mi, a fák, azaz az anyagias, durva, átlátszatlan, sôt ronda lények, szépekké válunk, test nélküliekké, tevékenyekké, ragyogókká, mint a láng. És mindez azért, mert ezt nyújtja a szeretet, ami az acél és tapló, ami a mi nyomorúságos, bűnös, emberi lényünkbôl létrehozza a jövô idôk angyalát, a mennyország polgárát. Ez az egyik gondolat. Jézus kissé felemelt fejjel, behunyt szemmel hallgatja, és mosoly játszik ajkán. A többiek csodálkozva nézik Pétert, de többé nem félelemmel. Ô nyugodtan folytatja. -- Egy másik gondolatom is támadt, amikor figyeltem a sülô állatokat. Ne mondjátok, hogy gyerekesek gondolataim. A Mester mondta, hogy keressem azokat abban, amit látok... És én engedelmeskedtem. Tehát néztem az állatokat, és azt mondtam: Íme, két szelíd, két ártatlan. Írásunk tele van a bárányra való kedves célzásokkal. Mind azért, hogy emlékeztessen arra, aki a megígért Messiás és Üdvözítô, attól kezdve, hogy rámutatott a mózesi bárányban, mind pedig azért, hogy kijelentse Istennek irántunk való irgalmát. Ezt mondják a próféták. Ô eljön, hogy összegyűjtse bárányait, segítsen a megsebesülteken, hordozza az összetörteket. Mily nagy jóság! -- mondtam. Mennyire nem szabad félnünk Istentôl, aki oly nagy irgalmat ígér meg nekünk, nyomorultaknak! De, mondtam, szükség van arra, hogy szelídek legyünk, legalábbis szelídek, ha már ártatlanok nem vagyunk. Szelídeknek kell lennünk, és vágyakoznunk kell arra, hogy elemésszen minket a szeretet. Mert a legszebb és legtisztább bárányka is mivé válik, ha miután megölik, nem süti meg a láng? Rothadó hullává. Míg, íme, ha a tűz átjárja, egészséges és áldott táplálékká válik. És így következtettem: Végeredményben minden jót a szeretet hoz létre. Az szünteti meg az emberi gyengeség nehézkességét. Ragyogóvá és hasznosakká tesz minket. Jókká tesz testvéreinkhez és kedvesekké Isten elôtt. Tökéletesíti természetes jó tulajdonságainkat, felemeli azokat a magasságba, természetfeletti erényekké teszi ôket. Aki erényes, az szent, és aki szent, az birtokolja az eget. Azért nem a tudás és nem a félelem nyitja meg a tökéletesség útját, hanem a szeretet. Az -- sokkal inkább, mint a büntetéstôl való félelem -- távol tart a rossztól, mert azt kívánjuk, hogy ne szomorítsuk meg az Urat. Az, részvéttel és szeretettel tölt el a testvérek iránt, mert Istentôl származnak. Azért a szeretet üdvözíti és szenteli meg az embert. Ezek voltak, amikre gondoltam, amikor Jézusomnak engedelmeskedve a sütést figyeltem. Bocsássatok meg, hogy csak ezek jutottak eszembe. De számomra jót tettek. Elmondtam nektek, remélve, hogy veletek is jót tesznek. Jézus kinyitja szemét, és az ragyog. Kezét Péter vállára teszi: ,,Te valóban megtaláltad a gondolatokat, amelyeket meg kellett találnod. Az engedelmesség és a szeretet találtatta meg azokat veled, és az alázatosság és a vágy, hogy megvigasztald testvéreidet. Isten áldjon meg téged, Simon, Jónás fia.'' (4-860) ======================================================================== A dió titka Jézus egy teljes héten át dolgozott Korozainban, mint ács. Meghalt ugyanis az ottani ács, befejezetlenül hagyva sok munkáját, és nyomorban nagy családját. Jézus példát akart adni a tevékeny szeretetre a város szívtelen népének, s egyúttal apostolainak is. Szombat elôtt azért átmegy Kafarnaumba, ahol már együtt vannak körútjukról visszatért apostolai. Magával viszi az elhunyt ács legidôsebb kisfiát, Józsefet, aki annyira. megszerette Jézust, hogy nem akarja elhagyni. Nagyon búslakodik még atyja halála miatt, s szüksége is van Jézus társaságára. Mikor az apostolok érdeklôdnek, hogy mit csinált Jézus egy egész héten át Korozainban, kijelenti nekik: -- Azért mentem Korozainba, hogy cselekedetekkel hirdessem a szeretetet. -- Cselekedetekkel a szeretetet? Mit akar ezzel mondani? -- kérdezik többen. -- Korozainban van egy özvegy, öt kisgyermekkel és egy beteg öregasszonnyal. A férfi hirtelenül meghalt munkája közben, nyomort és befejezetlen munkákat hagyva maga mögött. Korozain az irgalmasságnak egy morzsáját nem mutatta e szerencsétlen család iránt. Én odamentem, hogy befejezzem a munkákat és... Erre zűrzavar támad. Egyik kérdez, a másik tiltakozik, a harmadik csodálkozik, vagy bírálnak egyesek. Sajnos azok vannak többségben, akik tiltakoznak vagy bírálgatnak. Jézus hagyja, hogy a forrongás lecsendesedjék, s mindnyájuknak válaszolva kijelenti: -- És holnapután visszatérek oda. És így teszek addig, míg be nem fejezem. És szeretném remélni, hogy legalább ti megértetek engem. Korozain bezárt dió, amelybôl hiányzik a csíra. Legyetek legalább ti csírával rendelkezô diók. Te, gyermek, add ide nekem azt a diót, amit Simon adott neked, és figyelj ide te is. Látjátok ezt a diót? Ezt veszem kezembe, mert nincs más dió a kezem ügyében, de hogy megértsétek a példabeszédet, gondoljatok a fenyômandulára, a pálmára, a legkeményebb diókra, mint pl. az olajbogyóéra. Bezárt tokok, rések nélkül, a legkeményebbek, szilárd fából valók. Bűvös páncélszekrényekhez hasonlók, amelyeket csak erôszakkal lehet kinyitni. Mégis, ha egyikük a földre esik, egyszerűen csak a földre, és egy arra haladó a földbe nyomja, csak annyira, hogy belesüpped a földbe, mi történik? Az, hogy a páncélszekrény kinyílik, gyökeret ver, és leveleket hajt. Hogyan jött ez létre magától? Nekünk sokat kell vernünk a kalapáccsal, hogy kinyissuk. Az a dió, ütések nélkül, magától kinyílt. Varázslatos talán ez a mag? Nem. Bél van benne. Ó! Az gyenge dolog a kemény héjhoz hasonlítva! Azonban táplál egy még kisebb dolgot: a csírát. És ez a mozgatóerô, amely kinyitja, és a növénynek gyökereket és leveleket ad. Próbáljátok meg. Temessetek el több diót, és várjatok. Látjátok, hogy egyesek kihajtanak, mások nem. Ássátok ki azokat, amelyek nem hajtottak ki. Nyissátok ki egy kalapáccsal, és látjátok, hogy félig üresek. Tehát nem a talaj nedvessége, sem a meleg nem az, ami kinyitja a diót. Hanem a bél és még inkább, a bél lelke: a csíra, amely feldagadva felfeszíti és kinyitja. Ez a példabeszéd. De alkalmazzuk magunkra. Mit tettem, mit nem kellett volna tennem? Itt vagyunk, és még mindig oly kevéssé értették meg, hogy a képmutatás bűn, és hogy a szó elszáll, mint a szél, ha a cselekedet nem erôsíti meg. Mit mondtam mindig nektek? ,,Szeressétek egymást! A szeretet a dicsôség parancsa és titka.'' És nekem, aki hirdetem, nélkülöznöm kellene a szeretetet? Példát kellene nektek adnom arra, milyen egy hazug mester? Nem! Soha! Ó! Barátaim! A mi testünk a kemény dió. A kemény dióba van bezárva a bél: a lélek. Abban van a csíra, amelyet én helyeztem el oda. Ez sok részbôl tevôdik össze. De a legfontosabb része a szeretet. Az fejti ki az erôt, hogy kinyissa a diót és kiszabadítsa a lelket az anyag korlátjaiból, ismét összekötve Istennel, aki a Szeretet. A szeretet nem csak szó, vagy pénz. Csak szeretettel lehet gyakorolni a szeretetet. Ne tűnjék ez szójátéknak számotokra! Nekem nem volt pénzem, és ebben az esetben nem volt elég a puszta beszéd. Ott volt hét személy az éhség és az aggodalom küszöbén. A reménytelenség kiterjesztette sötét csápjait, hogy megragadja és megfojtsa ôket. A kemény és önzô világ visszavonult ez elôl a szerencsétlenség elôl. A világ megmutatta, hogy nem értette meg a Mester beszédét. A Mester ezért tettekkel hirdette evangéliumát. Megvolt hozzá képességem és szabadságom. Kötelességem volt, hogy az egész világ helyett szeressem ezeket az ínségbe kerülteket, akiket a világ nem szeretett. Ezt tettem. Tudtok-e még bírálni ezért? Vagy nekem kell bírálnom titeket? Nem beszéltek? Ne szégyelljétek magatokat csupán, miközben felemelem hangomat, hogy a téves fogalmakat megszüntessem. Szeretetbôl teszem. De ültessétek el magatokban a csírát, amely megszenteli és kinyitja a diót. Különben mindig haszontalan egyének lesztek. Nektek is készen kell lennetek azt tenni, amit én tettem. Semmiféle munkát sem szabad nehéznek tartanotok az embertárs szeretetéért, vagy azért, hogy egy lelket Istenhez vigyetek. Semmiféle munka sem megalázó. De megalázók az aljas cselekedetek, a csalárdság, a hazug vádak, a keményszívűség, az igazságtalanság, az erôszakosság, az uzsora, a rágalmazás, a fajtalankodás. Ezek alázzák meg az embert. Mégis szégyenkezés nélkül elkövetik, részben még azok is, akik tökéleteseknek akarják mondani magukat, és akik biztosan megbotránkoznak rajta, hogy engem dolgozni látnak a fűrésszel és a kalapáccsal. Ó! Ó! A kalapács! A méltatlan kalapács milyen nemessé válik, ha azért ver egy szöget a fába, hogy olyasvalamit csináljon, amivel táplálékot biztosít az árváknak! Mennyire szeretnék mindnyájan kezükbe venni a kalapácsot, amelyet az én kezemben a szent cél érdekében méltatlannak ítélnek, de ami többé nem tűnik majd annak azok szemében, akik most felkiáltanak botránkozásukban miatta! (Jézus keresztre feszítésére céloz.) Ó! Ember, teremtmény, akinek világosságnak és igazságnak kellene lenned, milyen sötét és hazug vagy! De ti, legalább ti értsétek meg, hogy mi a Jó. Mi a szeretet. Mi az Engedelmesség. Igazán mondom nektek, sokan vannak a farizeusok. És nem hiányoznak azok közül sem, akik körülöttem állnak. -- Nem, Mester. Ne mondd ezt! Mi... azért nem akarunk bizonyos dolgokat, mert szeretünk téged!... -- És mivel még semmit sem értettetek meg. Beszéltem nektek a hitrôl, a reményrôl, és azt gondoltam, hogy nem szükséges újból beszélni nektek a szeretetrôl, mert annyira kiárad belôlem, hogy át kellett volna itatnia már titeket. De látom, hogy csak névrôl ismeritek, anélkül, hogy felfognátok természetét és alakját. Úgy, amint a holdat ismeritek. Emlékeztek arra, amikor azt mondtam, hogy a remény olyan, mint az iga keresztrúdja, amely kedvesen segíti a hitet és a szeretetet. A remény az emberiség üdvösségének eszköze és az üdvösség trónja. Igen? De nem fogtátok fel szavaim jelentését. Miért nem kértétek, hogy magyarázzam meg? Most megteszem. A remény iga, mert kényszeríti az embert, hogy alacsonyan tartsa ostoba kevélységét az örök igazság súlya alatt. Kivégzi ezt a kevélységet. Az az ember, aki remél Istenben, az ô Urában, szükségszerűen megalázza kevélységét, amely istenné szeretné kikiáltani magát. Elismeri, hogy ô semmi és Isten minden. Ô semmire sem képes, és Isten mindent megtehet. Ô por, ami elmúlik, és Isten örökkévaló, aki. felemeli a port egy felsôbb síkra, megjutalmazva az örökkévalósággal. Az ember felszegezi magát szent keresztjére, hogy elérje az Életet. A hit és a szeretet lángjai szegezik oda ôt, de a remény felemeli ôt az ég felé, a hit és a szeretet között foglalva helyet. De jegyezzétek meg a tanulságot: ha hiányzik a szeretet, a trón nincs megvilágítva, és a test csak egy oldalán van felszegezve, és a sár felé fordulva függ, nem látva többé az eget. Így megsemmisül a remény üdvös hatása. Terméketlen marad a hit is, mert elszakadt a két másik isteni erénytôl, ellanyhul, halálosan fagyossá válik. Ne utasítsátok vissza Istent még csekély dolgokban sem. Isten visszautasítása az, ha pogány kevélységbôl nem segítitek embertársatokat. Az én tanításom iga, amely meghajtja a bűnös emberiséget. Pöröly, amely összetöri a kemény kérget, hogy kiszabadítsa a lelket. Igen, iga és pöröly. Mégis, aki elfogadja, az nem érzi azt a fáradtságot, amit minden más emberi tudomány és minden más emberi dolog okoz. Mégis, aki ütteti magát, nem fájlalja emberi énjének megsemmisülését, hanem a felszabadulás érzetét tapasztalja. Miért akartok megszabadulni tôle, hogy mindezt olyasmivel helyettesítsétek, ami ólomsúlyú és fájdalmas? Mindnyájatoknak vannak fájdalmai és fáradalmai. Az egész emberiségnek vannak fájdalmai és fáradalmai, amelyek néha felülmúlják az emberi erôket. A gyermektôl az öregig, aki a sírhoz közeleg kiábrándulva, fáradtan, hosszú életének terhével és sebeivel. Mint ez a gyermek, aki már nagy terhet hord kis vállán. Meggörnyed alatta, és eltűnik a mosoly ajkáról. Eltűnik a gondtalanság értelmébôl. Emberileg szólva sose lesz többé gyermek. (Jézus az árva kis Józsefre céloz, akit magával hozott Korozainból.) De az én tanításomban és az én hitemben enyhülést találnak ezekre a kimerítô terhekre. Azért nevezik azt jó Hírnek (evangéliumnak). Aki. elfogadja és engedelmeskedik neki, az boldog lesz a földön, mert Isten és az erény lesz megenyhítôje. Könnyűvé teszi számára az utat és világossá. Mint jó testvérek, fogják a kezét. Meggyújtott lámpásaikkal megvilágítják az utat és az életet. Isten örök ígéreteirôl énekelnek neki mindaddig, míg fáradt testét békében a földre hajtva felébred a mennyországban. Emberek, miért akartok fáradtak, csüggedtek, megcsömörlöttek, reménytelenek lenni, amikor enyhülésben és vigasztalásban részesülhettek? Még ti, apostolaim is, miért akarjátok küldetésetek fáradalmait érezni, annak nehézségét, súlyosságát tapasztalni? Hiszen egy gyermek bizalmának birtokában vidám buzgósággal, fénylô könnyedséggel teljesíthetitek azt. Fogjátok fel, és érezzétek, hogy az csak az Istent nem ismerô megátalkodott bűnösök számára súlyos. Isten olyan, mint egy édesanya a hozzá hűségesek iránt. Segíti ôket útjukon. A kisgyermek bizonytalan lába számára rámutat a kövekre és a tövisekre, a kígyófészkekre és az árkokra, mert Ô ismeri azokat, és így titeket nem veszélyeztetnek ezek. Most szomorkodtok. Szomorúságotok ugyancsak nyomorúságos módon kezdôdött. Elôször szomorkodtatok az én alázatosságom miatt, mintha ezzel bűnt követtem volna el önmagam ellen. Most pedig szomorkodtok azért, mert felfogjátok, hogy fájdalmat okoztatok nekem, és annyira távol vagytok még a tökéletességtôl. De egyesekben ez a második szomorkodás nem a kevélységbôl ered. Vannak, akik kevélységbôl akarnak tökéletesek lenni, és sérti kevélységüket, ha megállapítják, hogy még semmire sem mentek. Ti csak alázatosan fogadjátok el a feddést, és valljátok be, hogy tévedtetek. Szívetekben ígérjétek meg, hogy tökéletesek akartok lenni, emberfeletti célból. Utána jöjjetek hozzám. Én jó útra térítelek titeket. Megértelek titeket, és részvéttel vagyok irántatok. Jöjjetek hozzám, ti apostolok, és jöjjetek hozzám mindnyájan, ti emberek, akik szenvedtek testileg, lelkileg, szellemileg! Egyesek nem tudják megszentelni szenvedéseiket, Isten szeretetébôl anélkül, hogy vissza ne fizetnék a rosszat. A megszentelôdés útja hosszú és titokzatos, és néha elérik anélkül, hogy tudnának róla azok, akik a sötétben járnak. Keserű ízt éreznek szájukban, és azt hiszik, hogy nem haladnak elôre, és nem mennyei italt isznak. Nem tudják, hogy ez a lelki vakság is egy része a tökéletességnek. Boldogok, háromszor is boldogok azok, akik folytatják útjukat anélkül, hogy élveznék a világosságot és az édességet. Nem állnak meg azért, mivel nem látnak, és nem hallanak semmit. Nem mondják: ,,Nem megyek tovább addig, míg Isten nem ad nekem vigasztalásokat.'' Mondom nektek: a legsötétebb út a legvilágosabbá válik. Hirtelenül mennyei tájakon találják magukat. A keserű íz, miután elveszi minden étvágyukat az emberi ételektôl, mennyei édességgé változik ezek számára a bátrak számára, akik csodálkozva mondják: ,,Hogy lehet ez? Miért érzek ilyen édességet és örömöt?'' Mivel kitartottak, Isten a földön boldoggá teszi ôket az égi örömökkel. De addig is, hogy ellenálljatok, jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és elfáradtatok, ti apostolok, és mindnyájan, ti emberek, akik Istent keresitek, akik sírtok földi fájdalmaitok miatt, akik egyedül nagyon gyengék vagytok, és én felüdítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat. Nem terhes. Fenntart titeket. Karoljátok át tanításomat, mint egy szeretô jegyessel tennétek. Kövessétek Mestereteket, aki nem elégszik meg azzal, hogy megáld titeket, hanem gyakorolja, amit tanít. Tanuljatok tôlem, aki szelíd és alázatos szívű vagyok. Nyugodalmat találtok lelketeknek, mert a szelídség és az alázatosság részesítenek az országban mind a földön, mind az égben. Már mondtam nektek, hogy az emberek között az igazi gyôztesek azok, akik a szeretettel érték el diadalukat. A szeretet mindig szelíd és alázatos. Én sose kívánok tôletek olyan dolgokat, amelyek felülmúlják erôtöket. Szeretlek ugyanis titeket. Azt akarom, hogy velem legyetek Országomban. Vegyétek azért jelvényemet és egyenruhámat. Törekedjetek hasonlóvá válni hozzám, amint tanításom erre oktat titeket. Ne féljetek, mert az én igám édes, és terhe könnyű. Ugyanakkor végtelenül nagy lesz a dicsôség, amelynek örvendtek majd, ha hűségesek maradtok hozzám. Végtelen és örök... (Vö. Mt 11,28-30) (4-928) ======================================================================== Meghasonlott ország -- Jó és rossz fa -- Jónás jele -- Jézus anyja és testvérei (Mt 12,22-50; Mk 3,22-35; Lk 8,19-21; 11,14-32) Jézus Kafarnaumban tartózkodik egy szombati napon. Néhány farizeus már a ház elôtt áll, várva az eseményeket, hogy beleköthessenek Jézusba. Az apostolok el akarják kerülni az újabb összeütközést, s bárkájukon magukkal akarják vinni a Jézusra váró betegeket, de egy megszállott nem hajlandó elmenni onnan. Közben visszaérkezik Jézus a kis Józseffel (akirôl az elôzô példabeszédben volt szó). -- Hozzátok ki a beteget! -- rendelkezik Jézus. Az egyik farizeus, aki nem Kafarnaumból való, de rosszabb a kafarnaumiaknál megjegyzi: -- Nem beteg. Megszállott. -- Az mindig a lélek betegsége -- válaszolja Jézus. -- De ennek meggátolja látását és beszédét... -- Mindig a lélek betegsége, ami kiterjed a megszállott tagjaira és szerveire. Ha hagytad volna, hogy befejezzem mondatomat, tudtad volna, hogy ezt akartam mondani. A láz is a vérben, amikor beteg valaki, és utána a vér által eljut a test egyik vagy másik részébe. A farizeus nem tud visszavágni, és hallgat. Jézus elé vezetik a megszállottat. Bágyadt. A nép körülveszi. Ott vannak Kafarnaum elôkelôi, köztük áll négy farizeus, ott van a zsinagógafônök, Jairus, és egy sarokban, azzal az ürüggyel, hogy a rendre vigyáz, ott van a római százados és más városbeliek. -- Isten nevében hagyd el ennek a szemét és nyelvét! Akarom! Távozz el ebbôl a teremtménybôl! Többé nem szabad hatalmadban tartanod ôt. El! -- kiállja Jézus, parancsolólag tartva karját. A csoda az ördög dühös kiáltásával kezdôdik, és a megszabadult örömkiáltásával végzôdik: -- Dávid fia! Dávid Fia! Szent és Király! -- Honnan tudja ez, ki az, aki meggyógyította? -- kérdezi egy írástudó. -- De hiszen az egész komédia! Ezeket az embereket lefizették, hogy ezt tegyék! -- jegyzi meg vállat vonva egy farizeus. -- De ki fizette le? Ha szabad megkérdezni téged? -- kérdi Jairus. -- Te is. -- Mi célból? -- Hogy híressé tedd Kafarnaumot! -- Ne szégyenítsd meg értelmedet azzal, hogy ilyen ostobaságokat beszélsz, és ne szennyezd be nyelvedet hazugságokkal. Te tudod, hogy ez nem igaz, és fel kellene fognod, hogy ostobaságokat beszélsz. Ami itt történik, az történik Izrael sok részében. Akkor mindenütt fizet érte valaki? Igazán nem tudtam, hogy a nép nagyon gazdag Izraelben! Mert ti és a ti nagyjaitok biztosan nem fizetnek ezért. Akkor a nép fizet, aki egyesül a Mesterrel és szereti Ôt. -- Te zsinagógafônök vagy és szereted ôt. Ott van Mannaen. És Betániában Lázár, Teofil fia. Ezek nem a népbôl valók. -- De ezek becsületesek, és én is az vagyok. Mi nem csapunk be senkit, semmivel sem. Még kevésbé a hit dolgában. Nem engedjük meg ezt, mert féljük Istent, és megértettük, hogy Isten szereti a becsületességet. A farizeusok vállukat vonják Jairusnak, és a meggyógyult szüleihez fordulnak: -- Ki mondta nektek, hogy ide jöjjetek? -- Ki? Sokan. A már meggyógyultak, vagy azok szülei. -- De igazán beteg volt? -- Ó! Alattomos gondolkodásúak! Azt hiszitek, hogy mindez képmutatás? Menjetek el Gadarába, és kérdezzetek utána, ha nem hiszitek, Izmael leányának családjánál. A kafarnaumiak méltatlankodva zajonganak. A Názáret közelébôl jöttek azonban kijelentik: -- Hiszen ez csak az ács Józsefnek a fia! A Jézushoz hűséges kafarnaumi polgárok felkiáltanak: -- Nem! Ô az, akinek mondja magát, és akinek a. meggyógyított mondta ôt: ,,Isten Fia és Dávid Fia!'' -- Ne növeljétek a nép magasztalását a ti kijelentéseitekkel -- mondja megvetôen egy írástudó. -- És akkor ki Ô, szerinted? -- Egy Belzebub! -- Ah! Viperanyelvűek! Káromlók! Ti vagytok a megszállottak! Szívetekben vakok! Akik pusztulásunkat okozzátok! El akarjátok venni a Messiás örömét is, mi? Uzsorások! -- kiabál a tömeg. Jézus visszavonult a konyhába, hogy egy kis vizet igyon. Éppen akkor jelenik meg ismét a ház küszöbénél, amikor hallja megint az elcsépelt és ostoba farizeusi vádat: ,,Ez nem más, mint egy Belzebub, mert az ördögök engedelmeskednek neki. A nagy Belzebub, az ô atyja segíti, és Ô űzi ki az ördögöket, nem más, hanem az ördögök fejedelmének műve által.'' Jézus lejön a két kis lépcsôn, és elôre megy, egyenesen, komoran és nyugodtan. Megáll az írástudók és farizeusok csoportja elôtt. Élesen rájuk nézve mondja: -- Látjuk már a földön is, hogy egy ország, amely egymással ellentétes pártokra oszlott, gyenge belsôleg. Könnyű megtámadni és a szomszédos államok elpusztíthatják, és rabszolgájukká tehetik. Már a földön is látjuk, hogy nincs többé jólét abban a városban, amely ellenkezô pártokra oszlott. Ugyanez a helyzet a családban, amelynek tagjai gyűlölködnek egymás ellen. Felmorzsolódik, haszontalan darabokra törik, amely senkit sem szolgál, és amelyet a polgártársak kinevetnek. Az összhang kötelesség, mert fenntartja az önállóságot, az erôt és a szeretetet. Ezt kellene visszatükrözniük a hazafiaknak, a polgártársaknak és a családtagoknak, amikor valamilyen hasznos szempont megkívánása kísérti ôket a különválásra és az erôszakra. Ezek mindig veszélyesek, mert szembeállítják a pártokat, és lerombolják az érzelmeket. Valóban ezt gyakorolják azok, akik a világ urai. Figyeljétek meg Rómát, annak letagadhatatlan erejét, ami annyira fájdalmas számunkra. Uralkodik a világon. De egységes, egy a véleményben, egyetlen akarata: ,,uralkodni''. Köztük is vannak bizonyos ellentétek, ellenszenvek, lázadások. De ez az egység az alapja. A felszínen egyetlen tömb, repedések, zavargások nélkül. Mindnyájan ugyanazt akarják, és elérik, mert akarják. És el fogják érni mindaddig, míg ugyanazt akarják. Nézzétek ennek az emberi összetartásnak a példáját és fontoljátok meg: ha a világnak ezek a fiai így tesznek, mit nem tesz a Sátán? Számunkra ôk is a Sátánhoz tartoznak. De az ô sátáni pogányságuk semmi a Sátán és ördögei tökéletes sátáni volta mellett. Ebben az örök, idôtlen, végtelen, ravaszságban és gonoszságban, határtalan birodalomban örömüket találják abban, hogy ártsanak Istennek és az embereknek. Ezek a szellemek egyesülnek az egyetlen akaratban, hogy ártsanak. Ezt lélegzik, ebben telik fájdalmas örömük, amely egyetlen, kegyetlen örömük. Átkozott tökéletességgel sikerül egyesülniük ebben. Ti azt akarjátok, hogy az emberek kételkedjenek hatalmamban. Azért mondjátok, hogy a Sátán segít engem, mint egy alsóbbrendű Belzebubot. De akkor nemde az történik, hogy a Sátán meghasonlott önmagával és ellentétben áll ördögeivel, ha ô űzi ki azokat a megszállottakból? És ha ellentét van köztük, maradandó lehet-e birodalmuk? Nem! Nem errôl van szó. A Sátán a legravaszabb. Nem árt önmagának. Ô ki akarja terjeszteni országát a szívekben, nem pedig csökkenteni akarja azt. Az ô élete ,,rabolni -- ártani -- hazudni -- bántani -- zavart okozni''. Elrabolni a lelkeket Istentôl, és a békét az emberektôl. Ártani akar az Atya teremtményeinek, hogy Ôneki is fájdalmat okozzon. Hazudik, hogy félrevezessen. Megbánt, hogy öröme teljék benne. Zavart okoz, mert ô maga a Zavar. És nem képes megváltozni. Örök létezésében, és módszereiben. De válaszoljatok erre a kérdésre: Ha én Belzebub nevében űzöm ki az ördögöket, kinek a nevében űzik ki azokat a ti fiaitok? Be akarjátok vallani akkor, hogy ôk is csak Belzebubok? Ha ezt mondjátok, rágalmazóknak ítélnek titeket. És ha az ô életszentségük olyan nagy, hogy nem válaszolnak vádjaitokra, ti magatok is megítélhetitek, hogy vallomásotok szerint hisztek abban, hogy sok ördög van Izraelben. És Isten mond majd ítéletet felettetek Izrael fiai nevében, akiket azzal vádoltatok, hogy ördögök. Akiket elítéltek, ôk maguk lesznek bíráitok ott, ahol az ítélet nincs alávetve emberi nyomásnak. Ha azonban, amint ez az igazság, én Isten Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor ez bizonyítja, hogy elérkezett hozzátok Isten Országa és ennek az Országnak a Királya. Ennek a Királynak olyan hatalma van, amelynek nem tud ellenállni semmiféle olyan erô, amely ellenkezik az Ô Országával. Azért én megkötözöm és kényszerítem azokat, akik bitorolják Országom fiait, hogy távozzanak el az elfoglalt helyekrôl, és adják vissza nekem zsákmányukat, mert én veszem birtokba azokat. Nem így tesz talán az, aki be akar lépni egy házba, amelyben egy erôs ember lakik, hagy elvegye tôle a javakat, amelyeket igazságosan, vagy gonoszul szerzett? Így tesz. Belép és megkötözi ôt. És miután megtette ezt, kifoszthatja házát. Én megkötözöm a sötét angyalt, aki elvette azt, ami az enyém, és elveszem, amit elrabolt tôlem. És csak azért tudom megtenni ezt, mert én vagyok az Erôs, a jövendô századok Atyja, a Béke Fejedelme. -- Magyarázd meg nekünk, mit akar mondani: ,,A jövendô századok Atyja.''. Azt hiszed, hogy egy új század végéig élsz, és még ostobábban azt gondolod, hogy idôt teremtesz, te, szegény ember? Az idô Istené -- mondja egy írástudó. -- És te kérdezed ezt tôlem, aki írástudó vagy? Nem tudod, hogy lesz egy század, amelynek lesz eleje, de nem lesz vége, és az az enyém lesz? Abban gyôzedelmeskedem majd, összegyűjtve magam körül azokat, akik annak fiai. Ôk örökké élnek majd, mint ez a század, amelyet én fogok teremteni. Már teremtem is, a lelket értékesebbnek tartva a testnél, a világnál és a pokolnál, amelyet kivetek, mert én mindent meg tudok tenni. Ezért mondom nektek, aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mert én vagyok az, aki Vagyok. Aki nem hiszi ezt, arról már megjövendölték (lásd Kiv 3,13-15), hogy vétkezik a Szentlélek ellen, akinek szavát közvetítették a próféták, és aki se nem hazudik, se nem téved, és akinek ellenállás nélkül hinni kell. Azért mondom nektek: mindent megbocsátanak az embereknek, minden bűnüket és káromkodásukat. Mert Isten tudja, hogy az ember nemcsak lélek, hanem test is. A megkísértett test alá van vetve a váratlan gyengeségnek. De aki a Lelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Aki az Emberfia ellen beszél, az még bocsánatot nyer, mert a test nehézkessége, amely körülveszi az én személyemet és azt az embert, aki ellenem beszél, még megtévesztheti ôt. De aki a Szentlélek ellen beszél, az nem nyer bocsánatot sem ebben az életben, sem a jövôben, mert az Igazság az, ami: tiszta, szent, letagadhatatlan és kifejezett a lélek számára, és olyan módon, amely nem visz tévedésbe. Egészen más azok helyzete, akik szándékosan tévednek, mert tévedni akarnak. Tagadják a Szentlélektôl kapott Igazságot, tagadják Isten Szavát és a Szeretetet, amelyet ebben a Szóban szeretetbôl adott az embereknek. A Szeretet ellen elkövetett bűn nem nyer bocsánatot. De mindenki olyan gyümölcsöt terem, amilyen a fája. Ti, a ti gyümölcsötöket adjátok, és ezek nem jó gyümölcsök. Ha ti adtok egy jó fát, hogy azt elültessük a gyümölcsöskertben, az jó gyümölcsöket fog teremni. De ha rossz fát adtok, rossz lesz a gyümölcse, és mindenki azt mondja: ,,Ez a fa nem jó''. Mert gyümölcsérôl ismerik meg a fát. És ti hogyan hiszitek, hogy jól beszélhettek, ti, akik gonoszok vagytok? Mert a szív bôségébôl szól a száj. És amivel túlcsordulásig megteltünk, azzal bôvelkednek cselekedeteink és szavaink. A jó ember jót ad jó kincsébôl. A gonosz, gonosz kincsébôl gonoszt ad. Lelkülete szerint beszél és cselekszik. Igazán mondom nektek, hogy a semmittevés bűn. De jobb semmit sem tenni, mint gonoszul cselekedni. És azt is mondom nektek, hogy jobb hallgatni, mint feleslegesen és rosszindulatúan beszélni. Akkor is, ha a hallgatás semmittevés, inkább azt tegyétek, mintsem hogy nyelvetekkel vétkezzetek. Biztosítlak titeket, hogy minden felesleges szóért számot kell majd adniuk az embereknek az ítéletkor. Kimondott szavaikért üdvözülnek majd az emberek, és szavaik miatt kárhoznak el. Vigyázzatok azért ti, akik annyit beszéltek, több mint feleslegesen, mert azok nemcsak feleslegesek, hanem gonosztevôk, és az a céljuk, hogy a szíveket eltávolítsák az Igazságtól, aki hozzátok beszél. A farizeusok tanácskoznak az írástudókkal, és utána mind együtt. Udvariasságot színlelve megkérik: -- Mester, jobban hisznek annak, amit látnak. Adj azért nekünk egy jelet, hogy hihessük, te valóban az vagy, akinek mondod magadat. -- Látjátok, hogy bennetek van a Szentlélek elleni bűn? Ô a Megtestesült Ige által már többször rám mutatott. Az Ige és az Üdvözítô eljött a kijelölt idôben, megelôzve és követve a megjövendölt jelektôl, azt művelve, amit a Lélek mond. Ôk erre ezt felelték: -- A Léleknek hiszünk, de hogyan hihetünk neked, ha nem látunk egy jelet saját szemünkkel? -- Hogyan hihettek akkor a Léleknek, akinek cselekedetei szellemiek, ha nem hisztek az én cselekedeteimnek, amelyek érzékelhetôk szemetekkel? Életem tele van velük. Nem elég még? Nem. Én magam felelem, hogy nem. Még nem elég. Ennek a házasságtörô és gonosz nemzedéknek, amely egy jelet keres, egyetlen jel adatik majd: Jónás próféta jele. (Lásd Jónás 2-3) Amint Jónás három napig a bálna gyomrában tartózkodott, úgy lesz majd az Emberfia három napig a föld méhében. Igazán mondom nektek, hogy a niniveiek feltámadnak majd az Ítélet napján, mint minden ember, és felkelnek ez ellen a nemzedék ellen, és elítélik azt. Mert ôk bűnbánatot tartottak Jónás prédikációjára, de ti nem. Pedig itt nagyobb valaki van Jónásnál. És ugyanígy feltámad és felkel majd ellenetek a Dél Királynôje is, és elítél titeket, mert ô a világ végérôl eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. És olyan valaki van itt, aki több Salamonnál. -- Miért mondod, hogy ez a nemzedék házasságtörô és gonosz? Nem rosszabb, mint régen. Ugyanoly szentek vannak köztük, mint amilyenek régen voltak. Izrael összetétele nem változott. Te megsértesz minket. -- Ti saját magatokat bántjátok meg, amikor ártotok lelketeknek, mert eltávolítjátok azokat az Igazságtól és ezért az üdvösségtôl. De mégis megválaszolok nektek. Ez a nemzedék nem szent, csak külsejében és ruhájában. Belülrôl nem az. Izraelben ugyanazok a nevek ugyanazokat a dolgokat jelentik. De nincs valóság ezekben a dolgokban. Ugyanazok a szokások, ruhák és szertartások. De hiányzik belôlük a lélek. Házasságtörôk vagytok, mert elutasítottátok a természetfeletti házasságot az isteni Törvénnyel, és házasságtörô egyesüléssel összeházasodtatok a Sátán törvényével. Csak mulandó testetekben vagytok körülmetélve. Szívetek nincs többé körülmetélve. És gonoszok vagytok, mert eladtátok magatokat a Gonosznak. Megmondtam. -- Te túlságosan megbántasz minket. De ha így van, miért nem szabadítod meg Izraelt az ördögtôl, azért, hogy szentté váljék? -- Akarja ezt Izrael? Nem. Akarják ezek a szegények, akik eljönnek, hogy megszabaduljanak az ördögtôl, mert érzik azt önmagukban. Terhes és szégyenletes számukra az ördög befolyása. Ti nem érzitek ezt. És felesleges lenne titeket megszabadítani attól, mert nem kívánjátok ezt. Azért azonnal ismét birtokába venne titeket még inkább, mint azelôtt. Mert amikor egy tisztátalan lélek kimegy egy emberbôl, száraz helyeken vándorol, nyugalmat keresvén, de nem talál. Nem száraz vidékekrôl van szó, jegyezzétek meg! Szárazak, mert nem hajlandók befogadni ôket, mint amint a száraz föld nem fogadja be a magot. Akkor azt mondja: ,,Visszatérek házamba, ahonnan erôszakkal kiűztek az illetô akarata ellenére. Biztos vagyok, hogy befogad engem, és nyugvóhelyet találok nála.'' Valóban visszatér ahhoz, aki az övé volt. Sokszorosan kész visszafogadni ôt. Igazán mondom nektek, hogy az ember inkább vágyakozik a Sátán után, mint Isten után. Ha a Sátán nem nyomja el tagjait, nem panaszkodik semmiféle más megszállás miatt. Elmegy tehát, és üresen, kiseperve, feldíszítve, tisztaságtól illatozva találja a házat. Akkor megy, és magához vesz hét másik ördögöt, mert többé nem akarja elveszteni. Ezzel a nála gonoszabb hét ördöggel belép abba, és mindnyájan letelepszenek ott. És az egyszer megtértnek ez a második állapota, második elvetemültsége rosszabb az elsônél. Mert a Sátán fel tudja mérni, hogy ez az ember mennyire szereti ôt, és mennyire hálátlan Isten iránt. És azért is, mert Isten nem tér vissza oda, ahol lábbal tapossák kegyelmeit, és miután egyszer már megtapasztalták a megszállottságot, ismét kitárják karjukat egy még nagyobb megszállás felé. A megszállásba való visszaesés rosszabb, mint amikor egy, a tüdôvészbôl kigyógyult beteg visszaesik ebbe a betegségbe. Többé már nem képes a javulásra és a gyógyulásra. Így történik ezzel a nemzedékkel is, amelyet a Keresztelô megtérített, de amely visszatért a bűnözéshez, mert a gonoszt szereti, nem pedig engem. Miközben Jézus beszél, megérkezik Anyja Jézus unokatestvéreivel. A Jézus közelében lévô apostolok szólnak neki: -- Mester, itt van Anyád és testvéreid. Kint vannak az úton, és téged keresnek, mert beszélni akarnak veled. Parancsold meg a tömegnek, hogy engedjenek helyet nekik, hogy hozzád jöhessenek, mert biztosan valami súlyos ok hozta ide ôket, hogy téged keressenek. Jézus felemeli fejét és látja a tömeg végén Anyjának aggódó arcát. Mária csak nehezen tudja visszafojtani sírását. József, Alfeus fia izgatottan beszél hozzá. Mária erôteljes mozdulatokkal utasítja el ôt, József erôsködése ellenére. Jézus látja Simon megzavarodott arcát is. Ô nyilvánvalóan szomorú, kiábrándult... Jézus azonban nem mosolyog rájuk, és nem ad ki semmiféle parancsot. Hagyja a Lesújtottat elmerülni fájdalmában, és unokatestvéreit ott, ahol vannak. Szemét a tömegre irányítja, és válasza, amit a körülötte álló néhány apostolnak ad, szól azoknak is, akik távol állnak, akik megkísérlik, hogy a vérségi kötelék felülmúlja a kötelességet. -- Ki az én Anyám? Kik az én testvéreim? -- Komoly arccal körülnéz. Belesápad az erôfeszítésbe, amellyel a kötelességet elônyben részesíti az érzelmekkel és vérségi kötelékekkel szemben. Megtagadja az Anyával való kötelékét, hogy szolgálja az Atyát. A körülötte tolongó tömegre mutatva mondja: -- Íme az én anyám, és íme testvéreim. Akik Isten akaratát cselekszik, azok az én testvéreim és nôvéreim, azok az én anyám. Nem rendelkezem másokkal. És ezek az enyéim lesznek, ha elôször, és másoknál nagyobb tökéletességgel teszik meg Isten akaratát, minden más akaratnak, vagy a vér és az érzelmek hangjának teljes feláldozásával. A tömeg erôteljesebben zúg, mintha egy hirtelen szél felkorbácsolná a tengert. Az írástudók adják meg a hangot: -- Ez ördög! Még saját vérét is megtagadja! Rokonai tovább viszik: -- Bolond! Még saját Anyját is kínozza! Az apostolok kijelentik: -- Ez igazán hôsies beszéd! A nép: -- Mennyire szeret minket! Mária, József és Simon nagy nehezen átvergôdnek a tömegen. Mária nagyon kedves, József dühöng a méregtôl, Simon egészen meg van zavarodva. Jézus közelébe érnek. József azonnal neki támad: -- Elvesztetted az eszedet! Mindenkit megbántasz. Még Anyádra sem vagy tekintettel! De most itt vagyok én, és megakadályozlak ebben. Igaz, hogy munkásként mégy ide s oda? És ha igaz, akkor miért nem dolgozol a te műhelyedben, hogy Anyád ne éhezzék? Miért hazudod, hogy a te munkád a prédikálás? Munkakerülô vagy és hálátlan. És utána elmész fizetésért dolgozni egy idegen házba? Valóban úgy tűnik nekem, hogy egy ördög vett hatalmába, és letérített téged a jó útról. Válaszolj nekem! Jézus megfordul, és karjaival átfonja a gyermek Józsefet. Felemeli ôt hóna alatt tartva, és azt mondja: -- Azért dolgozom, hogy tápláljam ezt az ártatlant és az ô rokonait, és hogy meggyôzzelek titeket Isten jóságáról. Korozainban beszéltem az alázatosságról és a szeretetrôl. És nemcsak Korozainban, hanem neked is, József, igazságtalan testvérem. De megbocsátok neked, mert tudom, hogy a kígyó harapott meg téged. És megbocsátok neked is, állhatatlan Simon. Nem kell semmit megbocsátanom Anyámnak. Neki se kell megbocsátania nekem, mert ô igazságosan ítél. A világ tegye azt, amit akar. Én azt teszem, amit Isten akar. És boldogabb vagyok Atyám és Anyám áldásával, mintha az egész világ kikiáltana a világ királyává. Jöjj, Anyám! Ne sírj! Ezek nem tudják, mit tesznek. Bocsáss meg nekik! -- Ó! Fiam! Tudom. Te tudod. Nem kell mást mondani... -- Nem kell mást mondani, kivéve a tömegnek azt, hogy: ,,Menjetek békével!'' És Jézus megáldja a tömeget. Utána jobbjával Máriát, baljával a gyermeket fogva felmegy a lépcsôn. (4-934) ======================================================================== Az esztelen gazdag (Lk 12,13-21) Jézus, nyilvános működésének második évében a Genezáreti tó nyugati partján tartózkodik. Ott keresi fel ôt valaki, miközben gyógyítja a betegeket és tanítja az összegyűlt tömeget. Megszólítja: -- Én nem vagyok a te tanítványod. De csodállak. Válaszolj azért erre a kérdésemre: Megengedett-e, hogy valaki visszatartsa más pénzét? -- Nem, ember. Ez éppúgy lopás, mint az, amikor valaki elveszi egy utas erszényét. -- Akkor is, ha a család pénzérôl van szó? -- Akkor is. Igazságtalan, ha az egyik magának tulajdonítja el az összes többi családtag pénzét. -- Akkor, Mester, jöjj el Abelmainba, amely a Damaszkuszba menô úton fekszik, és parancsold meg testvéremnek, hogy ossza meg velem elhunyt apám örökségét. Nem rendelkezett felôle írásban. Ô mindet eltulajdonította. Ikrek vagyunk. Azért nekem ugyanolyan jogom van hozzá, mint neki. Jézus ránéz, és azt mondja: -- Fájdalmas helyzet. Testvéred biztosan nem cselekszik helyesen. De csak annyit tudok tenni, hogy imádkozom érted, és még inkább érte, hogy megtérjen. És elmehetek a te vidékedre az evangéliumot hirdetni, hogy így megérintsem szívét. Nem terhes számomra az út, ha ki tudlak békíteni titeket. Az ember dühösen kitör: -- És mit akarsz, hogy elérjenek számomra szavaid? Ebben az esetben többre van szükség a szavaknál! -- De nemde azt mondtad, hogy parancsoljam meg testvérednek, hogy... -- Megparancsolni más, mint az evangéliumot hirdetni. A parancs mindig fenyegetéssel jár együtt. Fenyegesd meg ôt, hogy lesújtasz rá, ha nem adja nekem, ami az enyém. Te megteheted. Amint egészséget adsz, ugyanúgy betegséget is okozhatsz. -- Ember, én megtéríteni jöttem, nem lesújtani. De ha hiszel szavamban, békét találsz. -- Milyen szavadban? -- Azt mondtam, hogy imádkozom testvéredért, hogy te vigasztalásban részesülj, és ô megtérjen. -- Mesebeszéd! Történetek! Én nem vagyok együgyű, hogy higgyek bennük! Jöjj, és parancsolj neki! Jézus, aki szelíd és türelmes volt, méltóságteljessé és szigorúvá válik. Felegyenesedik -- elôzôleg kissé lehajolt a kis köpcös és haragtól lángoló emberke fölé -- és azt mondja: -- Ember, ki tett meg engem bírául közöttetek? Senki. De hogy megszüntessem két testvér viszályát, elfogadtam hívásodat, hogy elmenjek és gyakoroljam küldetésemet, mint kibékítô és üdvözítô. Ha te hittél volna szavamban, visszatérve Abelmainba úgy találtad volna, hogy testvéred megtért. Nem tudsz hinni. Azért nem lesz részed a csodában. Ha te tudtad volna elôször rátenni kezedet a kincsre, te fosztottad volna meg attól testvéredet. Mert valóban, amint ikrekként születtetek, úgy ikrek vagytok szenvedélyeitekben is. Te éppúgy, mint testvéred, csak egyet szeretsz: az aranyat. Egyben hiszel: az aranyban. Maradj meg akkor hitedben! Isten veled! Az ember átkozódva elmegy, megbotránkoztatva mindenkit. Az emberek meg akarják büntetni ôt. Jézus azonban ellenzi. Azt mondja: -- Hagyjátok elmenni. Miért szennyeznétek be kezeteket egy oktalan állat megverésével? Én megbocsátok neki, mert megszállotta az arany ördöge, s az vezeti félre. Ti is ezt tegyétek. Inkább imádkozzunk ezért a szerencsétlenért, hogy emberré váljék, szép, megszabadult lélekkel. -- Igaz. Még arca is rettenetessé vált pénzsóvárságában. Láttad? -- kérdezik egymástól a tanítványok, és azok, akik a fösvény közelében álltak. -- Igen. Amikor a Mester visszautasította, kis híján megütötte ôt átkozódása közben, és ördögivé vált arckifejezése. -- Kísértô ördöggé. Gonoszságra kísértette a Mestert... -- Hallgassatok ide! -- mondja Jézus. -- Valóban, a lelki változások visszatükrözôdnek az arcon. Mintha az ördög kiülne a megszállt arcára. Kevesen nem árulják el, hogy ördögök, akár cselekedeteikkel, akár arckifejezésükkel. És ezek a kevesek tökélyre vitték a gonoszságban, és tökéletesen meg vannak szállva. Az igaz ember arca ezzel szemben mindig szép. Még akkor is, ha testileg eltorzult. Természetfeletti szépség sugárzik róla, amely bensejébôl kiárad külsejére. Nemcsak szólásmód, hanem igaz tény, hogy aki mentes a bűntôl, az, friss testben is. Ezt megfigyelhetjük rajta. A bennünk levô lélek mindent átjár. A bűzös lélek megrontja a testet is. Az illatozó lélek viszont tisztán megôrzi a testet. A romlott lélek fajtalan bűnökre ösztönzi a testet, és ezek öreggé teszik és eltorzítják a testet. A tiszta lélek tiszta életre sarkallja a testet. És ez megôrzi a frissességet, és fenségessé teszi. Törekedjetek arra, hogy megmaradjék bennetek a lélek tiszta ifjúsága, vagy feltámadjon, ha már elveszett. Vigyázzatok és ôrizkedjetek minden helytelen vágytól, legyen az érzéki, vagy hatalomvágy. Az ember élete nem függ a birtokolt javak bôségétôl. Sem a földi, s még kevésbé a másik: az örök élet. Függ azonban életmódjától. És életével kapcsolatban áll boldogsága mind ezen a földön, mind az égben. Mert a bűnös sose boldog, nem igazán boldog. Az erényes viszont mindig boldog, égi boldogsággal, még akkor is, ha szegény és egyedül él. Még a halál se sújtja le ôt. Mivel nincsenek bűnei és lelkiismeret furdalásai, nem fél az Istennel való találkozástól. Nem siratja azt, amit itt hagy a földön. Tudja, hogy az égben van kincse. Boldogan megy a halál felé, amely megnyitja neki az Országot, ahol kincse van. Akárcsak az, aki megy, hogy birtokba vegye örökségét, ami rá vár. Szent örökségét! Tegyétek azonnal kincsetekké. Kezdjétek el már ifjúkorotokban, ti, kik fiatalok vagytok. Dolgozzatok fáradhatatlanul, ti öregek, akik korotoknál fogva már közel álltok a halálhoz. De mivel a halál napja ismeretlen, és gyakran meghal a gyermek, mielôtt megöregedne, ne halogassátok a munkát, hogy kincseket gyűjtsetek a másik élet számára az erényekkel, a jócselekedetekkel. Így nem ér titeket a halál, mielôtt elküldtétek érdemeitek kincsét az égbe. Sokan azt mondják: ,,Ó! Fiatal és erôs vagyok! Most élvezem a földet, s majd utána megtérek!'' Nagy tévedés! -- Halljátok ezt a példabeszédet! Egy gazdag ember földje nagyon jól termett. Egyenesen csodálatos volt az aratás. Boldogan szemlélte mindezt a bôséget, ami felhalmozódott földjein és szérűskertjeiben. Nem volt helye ennyi gabona elhelyezésére. Ideiglenes tetôket építtetett számára, és még házának szobáit is raktárnak használta. Azt mondta: ,,Dolgoztam, mint egy rabszolga, de nem csalatkoztam a földben. Tíz aratást értem meg, és most ugyanannyi évig pihenni akarok. Hogyan találok helyet mindennek a terménynek? Nem akarom eladni, mert akkor újból dolgozni lennék kénytelen, hogy jövôre ismét arathassak. Így teszek: lebontom csűreimet, és nagyobbakat építek. Oda teszem minden terményemet. Utána azt mondom lelkemnek: 'Lelkem! Most sok évig elég, amid van. Pihenj azért, egyél, igyál és örvendj!' '' Ez az ember, mint sokan mások is teszik, összetévesztette a testet a lélekkel, összekeverte a szentet a közönségessel. Valójában ugyanis a dôzsölésben és a tétlenségben a lélek nem találja örömét, hanem elernyed. Ô is, mint sokan mások, az elsô jó termés után megállt, azt gondolván, hogy már mindent megtett. Hát nem tudjátok, hogy miután valaki az ekére tette a kezét, ki kell tartania egy és tíz és száz évig, ameddig csak élete tart? Ha megáll, vétkezik önmaga ellen, mert megtagadja magától a nagyobb dicsôséget. Visszafelé halad, mert, általában aki megáll, nemcsak hogy többé nem megy elôre, hanem visszafordul. Az égi kincseket évrôl évre növelni kell azáltal, hogy jók vagyunk. Azért, mert ha az irgalmas Isten jóságos azokkal is, akiknek csak kevés évük van kialakulásukhoz, nem működik közre a lustákkal, akik hosszú életükön keresztül keveset tesznek. Ha tétlen, nem gyümölcsözteti többé kincseit, akkor kárát szenvedi ennek égi békéje. Isten azt mondta az ostobának: ,,Ostoba ember! Összetéveszted a testet és a földi javakat a lélekkel és Isten kegyelmével! Ártasz ezzel magadnak. Tudd meg, hogy még ezen az éjjelen eltávozik lelked, és tested élettelenül fog feküdni. Kié lesz mindaz, amit elkészítettél? Magaddal viszed? Nem. Színem elôtt nem lesz semmid a földi terményekbôl és a lelki művekbôl. Szegény leszel a másik életben. Jobb lett volna, ha terményeddel gyakoroltad volna az irgalmasság cselekedeteit embertársaid iránt és magad iránt. Mert amikor irgalmas vagy mások iránt, a te lelkeddel gyakorlod az irgalmasságot. Ahelyett, hogy a semmittevésre gondoltál volna, tevékenykedtél volna becsülettel hasznosítva testedet, és nagy érdemeket szerezve lelkednek egészen addig, míg magamhoz hívtalak volna téged.'' És az ember meghalt az éjjel, és szigorú ítéletben részesült. Bizony mondom nektek, így jár az, aki magának gyűjt kincseket, ahelyett, hogy Isten szemében gazdagodnék meg. Most menjetek, és értékesítsétek a tanítást, amit adtam nektek. Béke veletek! (4-996) ======================================================================== Hollók, gyöngyvirágok (Mt 6,25-34; Lk 12,22-34) Miután Jézus befejezte az elôzô példabeszédet, visszavonult apostolaival és tanítványaival egy kis erdôbe, hogy pihenjenek. De miközben esznek, Jézus még folytatja elôzô leckéjét. Megismétli azt, amit már többször mondott apostolainak, de amit nem lehet elégszer elismételni, mert az emberek nagyon nehezen fogják fel. -- Higgyétek el -- mondja -- hogy csak az erényben való gyarapodással kell törôdni. Vigyázzatok: sose legyetek gondterheltek, nyugtalanok gondoskodástokban. A nyugtalanság, félelem, aggódás még nagyon visszatükrözi a fösvénységet, féltékenységet és az emberi bizalmatlanságot. Ez ellensége a Jónak. Munkátokban legyetek állhatatosak, bizakodók, békések. Ne ugorjatok neki hirtelen, és ne álljatok meg hirtelen. A vadszamarak tesznek így. De senki se használja ôket, hacsak nem ostoba ahhoz, hogy biztonságosan utazzék rajtuk. Békések legyetek, amikor gyôztök, és békések, amikor legyôznek titeket. Még amikor megsiratjátok egy tévedéseteket, mert megbántottátok vele Istent, akkor is békés legyen sírásotok. Vigasztaljon meg alázatosságotok és bizalmatok. Aki összeroskad, magára haragszik, az jelét adja kevélységének és bizalmatlanságának. Az, aki alázatos, tudja, hogy szegény ember, aki alá van vetve a test nyomorúságainak, amelyek néha gyôzedelmeskednek felette. Ha valaki alázatos, nem annyira önmagában bízik, mint inkább Istenben. Nyugodt a súlyos veszteségekben is. Azt mondja: ,,Bocsáss meg, Atyám! Tudom, hogy te ismered gyengeségemet, amely néha erôt vesz rajtam. Hiszem, hogy részvéttel vagy irántam. Erôsen bízom abban, hogy te a jövôben még inkább segítesz, mint elôzôleg, annak ellenére, hogy én oly kissé elégítelek ki téged.'' Ne legyetek se közömbösek, se fösvények Isten javai iránt. Amennyi bölcsességgel és erénnyel rendelkeztek, annyit adjatok. Úgy dolgozzatok a lelki javakért, mint ahogy az emberek teszik a testiekért. Ami a testet illeti, ne kövessétek azokat a világfiakat, akik mindig remegnek jövôjük miatt. Félnek attól, hogy hiányozni fog nekik a fölösleges, hogy betegség jön, meghal valaki, árthatnak nekik ellenségeik, stb. Isten tudja, mire van szükségetek. Ne féljetek azért jövôtök miatt. Legyetek szabadok a félelemtôl, amely súlyosabb, mint a gályarabok láncai. Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek, mit isztok, mibe öltözködtök. A lélek élete több a testénél, és a test több a ruhánál, mert testetekkel és nem ruhátokkal éltek. A test megtagadásával segítitek a lelket az örök élet elérésében. Isten tudja, meddig hagyja a lelket a testben. Addig az óráig megadja nektek azt, amire szükségetek van. Megadja azt a hollóknak, ezeknek a tisztátalan állatoknak, amelyek a holttesteken lakmároznak, és amelyek azért léteznek, hogy a rothadást eltávolítsák. És nektek nem adná meg? Nincs éléstáruk, kamrájuk, Isten táplálja ôket. Ti emberek vagytok, nem hollók. Jelenleg az emberiség virágai vagytok, mert a Mester tanítványaiként dolgoztok. Hirdetitek az evangéliumot a világnak, Istent szolgáljátok. Képzelhetitek-e azt, hogy Isten, aki gondját viseli a gyöngyvirágnak, felnöveszti, és olyan ruhába öltözteti, amely szebb Salamonénál, anélkül, hogy neki az illatozásnál egyebet kellene tennie, imádva Ôt, ez az Isten ne gondoskodnék a ti ruhátokról? Ti önmagatoktól nem tudtok egy fogat adni a fogatlan szájba, se pedig egy ujjnyival megnyújtani a megrövidült lábat, se pedig élessé tenni a ködössé vált szemet. És ha ezeket a dolgokat nem tudjátok megtenni, gondolhatjátok-e, hogy el tudjátok űzni magatoktól a nyomorúságot és a betegséget, és kenyeret tudtok elôteremteni a porból? Nem vagytok képesek erre. De ne legyetek kishitűek. Mindig meglesz nektek a szükséges. Ne aggódjatok, mint a világ pogányai, akik fáradoznak azért, hogy megszerezzék azt, amiben örömük telik. Nektek van Atyátok, aki tudja, mire van szükségetek. A ti elsô gondotokként nektek csak az Isten Országát kell keresnetek, és annak igazságát, és a többit mind megkapjátok. Ne féljetek ti, kik kisded nyájam vagytok! Atyámnak úgy tetszett, hogy meghívjon titeket az Országba, hogy tietek legyen ez az Ország. Azért vágyakozhattok arra, és segíthetitek az Atyát jóakaratotokkal és szent tevékenységetekkel. Adjátok el, amitek van, osszátok szét alamizsnaként, ha egyedül vagytok. Adjátok a családotoknak, amirôl lemondotok, hogy kövessetek engem, mert igazságos, hogy ne fosszátok meg a kenyértôl gyermekeiteket és házastársatokat. És ha nem tudjátok feláldozni ezért vagyonotokat, áldozzátok fel érzelmi kincseteket. Isten ezt is értékeli. Tisztább arany ez minden másnál; értékesebb gyöngy annál, amit a tengertôl raboltok el, ritkább drágakô annál, amit a föld méhe ad. Mert érettem lemondani a családról tökéletes szeretet. Több a színaranynál, a könnyekbôl eredô gyöngynél, a vérbôl készült rubinnál. Sajog a szív sebe miatt, amelyet az apától és az anyától, a házastárstól és gyermekektôl való elszakadás ejt rajta. Ez az erszény nem merül ki, ez a kincs sose csökken. A rablók nem tudnak betörni az égbe. Rozsda nem emészti el azt, amit ott helyeztek el. Az ég szívetekben lesz, és szívetek az égben kincsetek mellett. Mert a szív a jóban és a rosszban is éppúgy oda kötôdik, ahol kedves kincsét sejti. (4-1000) ======================================================================== Az éber szolgák (Mt 24,42-51; Mk 13,33-36; Lk 12,35-53) Jézus még mindig az elôzô oktatást folytatja új hasonlatokkal: -- Álljatok mindig készen, mint aki utazni készül, vagy urát várja. Ti az Úristen szolgái vagytok. Bármely órában hívhat titeket oda, ahol Ô van, vagy eljöhet oda, ahol ti vagytok. Legyetek azért mindig készek az elmenetelre, vagy a tiszteletadásra. Övezzétek fel derekatokat az útra, vagy a munkára. Tartsátok kézben meggyújtott lámpásotokat. Isten kijön a menyegzôrôl valakivel, aki megelôzött titeket az égben és a Neki való önátadásban a földön. Eljön hozzátok, akik várakoztok rá, és azt mondja: ,,Menjünk Istvánhoz, vagy Jánoshoz, vagy Jakabhoz és Péterhez!'' Isten gyorsan jön, vagy gyorsan hív: ,,Jöjj!'' Azért gyorsan nyissatok ajtót, amikor Ô odaérkezik, vagy amikor magához hív titeket! Boldogok azok a szolgák, akiket megérkezésekor uruk ébren talál. Igazán mondom nektek, hogy hűséges várakozásuk megjutalmazására felköti ruháját, és asztalhoz ültet titeket, hogy kiszolgáljon. Jöhet az elsô ôrváltáskor, a másodikkor, a harmadikkor. Ti nem tudjátok elôre. Legyetek azért mindig éberek. Boldogok lesztek, ha ezt teszitek, és így talál titeket Uratok. Ne áltassátok magatokat azzal, hogy ,,Van még idô! Ezen az estén nem jön.'' Rosszul járhattok. Nem tudjátok. Ha valaki tudná, mikor jön a rabló, nem hagyná ôrizetlenül házát, mert a rabló felfeszítheti az ajtót és a páncélszekrényt. Ti is álljatok készen, mert amikor legkevésbé gondoljátok, akkor jön el az Emberfia, azt mondva: ,,Itt az idô''! Péter, aki elfeledkezett az evésrôl, annyira hallgatta az Urat, amikor Jézus elhallgatott, megkérdi: -- Nekünk mondod ezt, vagy mindenki számára? -- Nektek is és mindenkinek. De leginkább nektek, mert az Úr titeket mintegy a szolgák fejévé rendelt, hogy felügyeljetek rájuk. Azért kétszeresen készen kell állnotok, mint felügyelôk, és mint egyszerű hívek. Milyennek kell lennie a felügyelônek, akit ura szolgái fölé rendelt, hogy idejében mindenkinek kiadja az ôt megilletô részt? Elôrelátónak és hűségesnek. Teljesítenie kell saját kötelességét, és az alárendeltekkel el kell végeztetnie, amire azok kötelesek. Különben kárt szenvedne urának érdeke, amelynek megvédéséért fizeti ôt távolléte idején. Boldog az a szolga, akit ura, amikor hazatér házába, hűségesnek, szorgalmasnak és igazságosnak talál. Bizony mondom nektek, hogy egyéb vagyona felügyeletével is megbízza. Rábízza egész vagyonát, megnyugodva és örvendezve szívében a biztonság miatt, amit ez a szolga jelent számára. De ha ez a szolga azt mondja: ,,Ó! Jól van! Nagyon távol van uram, és azt írta nekem, hogy késôbb tér csak haza. Azért azt tehetem, amit akarok. Utána, amikor közelinek gondolom visszatérését, majd gondoskodok róla.'' És elkezd enni és inni, míg lerészegedik. Parancsokat osztogat részegen. Mivel a szolgák ezeket nem hajlandók teljesíteni, nehogy megkárosítsák urukat, ô verni kezdi a szolgákat és a szolgálókat. Végül ezek megbetegednek és elgyengülnek. Ô pedig boldognak tartja magát, és azt mondja: ,,Végül is igazságos ez. Én vagyok az úr, féljenek mindnyájan.'' De mi történik? Az, hogy ura megérkezik, amikor legkevésbé várja. Talán még az is megtörténik, hogy meglepi ôt, amint zsebre vágja pénzét, vagy megrontja valamelyik gyengébb szolgáját. Akkor, mondom nektek, ura leteszi ôt felügyelôi állásáról, és még szolgaként sem alkalmazza többé, mert nem szabad megtartani a hűtlent és az árulót a becsületesek között. Annál nagyobb lesz büntetése, minél inkább szerette és oktatta ôt elôzôleg ura. Mert aki jobban ismeri urának akaratát és gondolatait, annak pontosabban kell azt teljesíteni. Ha nem tesz úgy, amint ura mondta neki, sokkal több verést kap, mint mások. Míg az, aki mint kisebb szolga, csak keveset tud, és téved, azt gondolva, hogy helyesen jár el, kisebb büntetést kap. Aki sokat kapott, attól sokat követelnek. Akire sokat bíztak, annak sokat kell visszaadnia. Mert felügyelôimtôl számon kérem még az egy órás kisded lelkét is. Nem azért választottalak ki titeket, hogy virágzó parkban üdüljetek. Tüzet hozni jöttem a földre. Mit kívánhatnék, mint hogy lángra lobbanjon? Ezért fáradozom, és azt akarom, hogy ti is ezért fáradozzatok mindhalálig, és addig, míg az egész föld máglyaként ég az égi tűztôl. Egy keresztséggel kell megkereszteltetnem. És mennyire szenvedek, míg be nem teljesedik! Nem kérditek, miért? Azért, mert ez által tehetlek meg titeket a Tűz hordozóivá, azokká, akik megmozgatnak mindenkit, minden társadalmi réteget, hogy egyetlen dologgá tegyétek ôket: Krisztus nyájává. Azt hiszitek, hogy békét hozni jöttem a földre? Úgy, amint a föld látja azt? Nem! Sôt, azért, hogy széthúzást és szétválást okozzak. Mert mostantól fogva egészen addig, míg az egész föld nem lesz egyetlen nyájjá, ha öten vannak egy házban, ketten három ellen lesznek. Az apa a fiú ellen lesz, és ez apja ellen, és az anya leányai ellen és ezek ô ellene, és anyós és menye eggyel több okkal rendelkeznek, hogy ne értsenek egyet. Mert új nyelv lesz bizonyos ajkakon. Olyan lesz, mint egy Bábel. Mélységes háborgás rázza majd meg az emberi és emberfeletti érzelmek világát. De utána eljön majd az óra, amelyben minden egyesül egy új nyelvben. Ezt beszélik mindazok, akiket a Názáreti megváltott. Megtisztulnak az érzelmek vizei. A salak leülepszik. A felszínen ragyognak az égi tavak tiszta hullámai. Valóban, az én szolgálatom nem pihenés abban az értelemben, ahogy az emberek értik ezt. Hôsiességre, fáradhatatlanságra van szükség. De mondom nektek: végül Jézus, mindig és ismét Jézus lesz az, aki felövezi ruháját, hogy szolgáljon titeket. Utána leül veletek az örök lakomához. Elfelejtitek a fáradságot és a fájdalmakat. (4-1002) ======================================================================== A könyörtelen adós (Mt 18,21-35; Lk 17,3-4) Nyilvános működésének második évében Jézus apostolaival és tanítványaival beszélget Magdalában, Mária Magdolna kertjében. Péter megkérdezi: -- Hányszor kell megbocsátanunk a testvéreknek? Hányszor, ha a papok ellen vétkeznek; és hányszor, ha Isten ellen vétenek? Mert ha úgy lesz a jövôben is, mint most, akkor biztosan vétkezni fognak ellenünk, látva, hogy ellened mily sokszor vétenek. Mondd meg nekem, hogy mindig meg kell bocsátanom, vagy ha nem, hát hányszor. Például hétszer, vagy még többször? -- Nem mondom neked, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. Megszámlálhatatlanul sokszor. Mert a mennyei Atya is sokszor megbocsát nektek, nagyon sokszor, nektek, akiknek tökéleteseknek kellene lennetek. És amint Ô tesz veletek, úgy kell nektek is tennetek, mert Istent képviselitek a földön. Idehallgassatok! Elmondok nektek egy példabeszédet, ami mindnyájatoknak hasznos lesz. Az apostolok és a tanítványok körülveszik Jézust, aki elkezdi: -- Amint elôzôleg mondottam, ti arra vagytok kiválasztva, hogy segítsétek a népet a tökéletességre törekvésben. Simon, Jónás fia, apostolom, megkérdezte tôlem: ,,Hányszor kell megbocsátanom? Kinek? Miért?'' Válaszoltam neki személyesen, és most mindnyájatok elôtt megismétlem válaszomat, mert igazságos, hogy mostantól fogva mindnyájan tudjátok. Halljátok, hányszor és hogyan és miért kell megbocsátani. Úgy kell megbocsátani, amint Isten megbocsát. Ô, ha valaki ezerszer vétkezik, és megbánja, ezerszer megbocsát. Mert látja, hogy a bűnös nem akar vétkezni, hanem csak emberi gyengeségbôl vétkezik ismét. Abban az esetben, ha valaki kitartóan, szándékosan vétkezik, nem lehet szó megbocsátásról a Törvény ellen elkövetett bűnök esetében. De amennyiben ezek a bűnök nektek okoznak fájdalmat, ti, egyénileg, bocsássatok meg. Bocsássatok meg mindig annak, aki rosszat tesz veletek. Bocsássatok meg, hogy ti is bocsánatot nyerjetek. Mert ti is vétkeztek Isten és testvéreitek ellen. A megbocsátás megnyitja a mennyországot mind annak, akinek megbocsátottak, mind annak, aki megbocsátott. Hasonló ez ahhoz, ami egy király és szolgái között történt. Egy király számadást akart tartani szolgáival. Magához hívta azért egyiket a másik után. Azokkal kezdte, akik a legmagasabb állásban voltak. Jött egy, aki tízezer talentummal tartozott neki. De az alattvalónak nem volt mibôl kifizetnie adósságát. A király azért adta neki ezt az összeget, hogy házakat és egyéb dolgokat építsen. Ô azonban nem jól használta fel az erre a célra kapott összeget. A király méltatlankodott a szolga lustasága miatt, aki egy szóval sem tudta igazolni magát. Megparancsolta, hogy adják el ôt, feleségét, gyermekeit és mindazt, amije volt, egészen addig, míg ki nem fizeti adósságát. De a szolga a király lába elé borult, és sírva kérte ôt: ,,Engedj elmennem. Légy egy kis türelemmel még és én mindent megadok neked, amivel tartozom, az utolsó dénárig.'' A királyt meghatotta ez a nagy fájdalom -- jó király volt -- és nemcsak hogy beleegyezett ebbe, hanem elengedte neki az adósságot. Tudta ugyanis, hogy nemcsak gondatlansága miatt nem tudott fizetni, hanem beteg is volt. Az alattvaló boldogan távozott. Amint azonban kiment, az úton találkozott egy másik alattvalóval. Ennek a szegény alattvalónak adott száz dénárt a tízezer talentumból, amit a királytól kapott. Mivel meggyôzôdött ura kegyérôl, azt gondolta, most már minden szabad neki. Megragadta ezt a szegényt torkánál fogva és azt mondta: ,,Fizesd meg nekem azonnal, amivel tartozol!''' Hiába sírt az ember, meghajolva, hogy megcsókolja lábát, és nyögve: ,,Légy irgalmas irántam, aki oly szerencsétlen vagyok! Légy türelmes még egy kissé, és megfizetek neked mindent, az utolsó fillérig.'' A kegyetlen szolga hívta a katonákat, és börtönbe vettette a szerencsétlent. Elhatározta, hogy szabadsága vagy élete árán megfizetteti vele adósságát. A dolgot megtudták a szerencsétlen barátai, és mind elszomorodtak miatta. Elmentek a királyhoz és urukhoz, és elmondták neki. Ô, miután megtudta a dolgot, megparancsolta, hogy vezessék eléje a kegyetlen szolgát. Szigorúan ránézett és azt mondta: ,,Gonosz szolga! Én elôzôleg segítettem rajtad, hogy irgalmassá válj, mert gazdaggá tettelek. Utána segítettelek téged, elengedve adósságodat, mert annyira kértél, hogy legyek türelmes irántad. Te nem voltál irgalmas egy hozzád hasonló iránt, noha én oly irgalmas voltam irántad! Miért nem tettél úgy, amint én?'' És méltatlankodva átadta ôt a börtönôröknek, hogy tartsák fogva mindaddig, míg mindent vissza nem fizetett, azt mondva: ,,Mivel nem voltál irgalmas valaki iránt, aki nagyon kevéssel tartozott neked, míg én, a király oly irgalmas voltam irántad, azért nem találsz irgalmat nálam!'' Így tesz majd Atyám is veletek, ha kegyetlenek lesztek testvéreitek iránt, ha ti, miután oly sokat kaptatok Istentôl, bűnösebbek lesztek, mint egy hívô. Jegyezzétek meg, hogy ti mindenki másnál inkább kötelesek vagytok arra, hogy ne vétkezzetek. Emlékezzetek rá, hogy Isten nagy kincset adott át nektek, de számadást kér róla tôletek. Ne felejtsétek el, hogy senkinek sem kell nálatok jobban gyakorolnia a szeretetet és a megbocsátást. Ne legyetek olyan szolgák, akik sokat akarnak a maguk számára, és utána semmit sem adnak annak, aki tôlük kér. Amint ti tesztek, úgy tesznek majd veletek is. És nektek arról is számot kell majd adnotok, hogy jó vagy rossz példátok nyomán miként viselkednek mások. Ó! Ha igazán megszenteltek másokat, a legnagyobb dicsôségben részesültök majd az égben! De hasonlóképpen, ha bűnbe visztek másokat, vagy csupán lusták voltatok mások megszentelésében, akkor keményen bűnhôdni fogtok. Még egyszer mondom nektek: Ha közületek valaki nem akarja feláldozni magát küldetésének, menjen el. De ne mulassza el kötelességének teljesítését. És mondom, ne mulassza el kötelességét saját maga és mások formálásában. És értsen hozzá, hagy mindig Isten barátja legyen azáltal, hogy szívében megbocsát a gyengéknek. Ha ti mindnyájan értetek a megbocsátáshoz, akkor az Atyaisten is megbocsát nektek. (4-1012) ======================================================================== Szent gyűlölet -- Toronyépítés -- Háborús készülôdés -- Talentumok (Mt 10,37-39; Lk 14,25-33; Mt 25,14-30) Jézus, nyilvános működésének második évében a sátoros ünnepen a Templom udvarában beszél: -- Miért tolongtok körülöttem? Mondjátok meg! Vannak híres és tanult rabbijaitok, akiket mindenki kedvel. Én az Ismeretlen, a Nem-szívesen- látott vagyok. Miért jöttök hozzám? -- Mert szeretünk téged -- válaszolják egyesek. -- Mert te máshogy beszélsz, mint a többiek -- mondják mások. -- Azért, hogy csodáidat lássuk. -- Mert hallottunk téged beszélni. -- Mert csak nálad vannak az örök élet igéi, és a cselekedetek, melyek azokat igazolják. Csatlakozni akarunk tanítványaidhoz. Jézus végignéz az embereken, és ránéz az éppen beszélôkre, lelkükbe hatoló pillantással, hogy lássa legtitkosabb érzelmeiket is. Egyesek nem tudnak ellenállni ennek a pillantásnak, és eltávoznak, vagy legalábbis elrejtôznek egy oszlop mögé, vagy egy náluk magasabb ember háta mögé. Jézus ismét beszél hozzájuk: -- De tudjátok-e, mit jelent, miben áll az én követésem? Csak erre az egyre válaszolok, mert választ sem érdemel a kíváncsiság. Aki éhezi beszédemet, az annak következtében megszeret engem, és csatlakozni kíván hozzám. Azok között, akik szóltak, egyesek kíváncsiak, ezekkel nem törôdöm, mások ôszintén, komolyan hivatást éreznek arra, hogy tanítsam ôket. Tanítványként hozzám jönni annyit jelent, mint lemondani minden szeretetrôl egyetlen szeretetért, az én szeretetemért. Az önmaguk iránti szeretetrôl, a vagyon, az érzéki vágyak, vagy a hatalom bűnös szeretetérôl, a jegyes iránti becsületes szeretetrôl, az anya és apa iránti szent szeretetrôl, a gyermekek és testvérek kedves szeretetérôl. Minderrôl le kell mondani az én szeretetemért, ha valaki tanítványom akar lenni. Igazán mondom nektek, hogy a levegôben repdesô madaraknál is szabadabbaknak kell lenniük az én tanítványaimnak, szabadabbaknak a szélnél, amely száguldozik az égbolton anélkül, hogy valaki is vissza tudná tartani. Senki és semmi nem akadályozhatja. Szabadoknak kell lenniük, súlyos láncok nélkül, az anyagias szeretet kötelékei nélkül. Még a legfinomabb pókhálónak sem szabad lekötnie ôket. A szellem olyan, mint egy könnyű pillangó, amely be van zárva a test súlyos gubójába. Megnehezítené repülését, vagy teljesen lehetetlenné tenné még a fénylô és tapintással nem érezhetô pókháló is: az érzékiség pókhálója, a nagylelkű áldozatkészség hiányának pókhálója. Én fenntartás nélkül mindent akarok. A léleknek szüksége van erre a szabadságra az odaadásban, erre a nagylelkűségre. Csak így lehet biztos abban, hogy nem bonyolódik bele az érzelmek, szokások, meggondolások, félelmek pókhálójába. A lelkek elrablója, a Sátán szövi ezeket a szálakat, mint valami szörnyű nagy pók. Ha valaki hozzám akar jönni, és nem gyűlöli szent gyűlölettel apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, nôvéreit, és még saját életét is, nem lehet tanítványom. Azt mondtam: ,,szent gyűlölettel''. Ti szívetekben azt mondjátok: ,,Ô azt tanítja, hogy a gyűlölet sose szent. Azért ellentmond önmagának.'' Nem. Nem mondok ellen önmagamnak. Azt mondom, gyűlöljétek a nehézkes, testi szenvedélyektôl fűtött szeretetet, amelyet anyátok, apátok, feleségetek, gyermekeitek, testvéreitek, nôvéreitek és saját életetek iránt is éreztek. De azt is megparancsolom, hogy a lelkeket jellemzô könnyed szabadsággal szeressétek rokonaitokat és az életet. Szeressétek ôket Istenben és Istenért. Sose helyezzétek ôket Isten elé. Törekedjetek arra, hogy ôket is elvigyétek oda, ahová a tanítvány eljutott, vagyis az Igazság Istenéhez. Így szentül szeretitek rokonaitokat és Istent. Összeegyeztetitek a két szeretetet. A vérségi kötelékek nem húznak le titeket, hanem szárnyakat adnak nektek, nem bűnökbe visznek, hanem megigazulásra vezetnek. Még arra is készen kell állnotok, hogy saját életeteket gyűlöljétek, ha követni akartok engem. Gyűlöli saját életét az, aki szolgálatomba állítja anélkül, hogy félne elvesztésétôl, vagy szomorkodna emiatt. Ez azonban csak látszólag gyűlölet. Tévesen nevezi ezt gyűlöletnek az az ember, aki nem képes felemelkedni a földiektôl, s aki alig áll az állatok felett. Valójában szeretet ez a látszólagos gyűlölet. Megtagadja az érzékek kielégítését azért, hogy mindinkább éltesse a lelket. Szeretet ez, éspedig a legmagasabb fokú szeretet, ami csak létezik, és a legáldottabb. Sok szenvedést okoz az alsóbbrendű kielégülésnek megtagadása, az érzéki vágyak megtiltása. Követésem kiválthatja mások helytelenítését, igazságtalan megjegyzéseit. Miattam megbüntethetik, kiutasíthatják, megátkozhatják, sôt esetleg üldözhetik ôket. Mindezt azonban át kell karolni, és keresztként vállalni kell. Ezen a kereszten kiengesztelik minden régi bűnüket, és megigazultan mennek Isten elé. Általa elnyernek tôle minden kegyelmet, Isten igazi, hatásos, szent kegyelmét azok számára, akiket szeretnek. Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ engem, aki nem tudja megtenni ezt, az nem lehet tanítványom. Fontoljátok meg azért nagyon alaposan, ti, kik azt mondjátok: ,,Azért jöttünk, mert csatlakozni akarunk tanítványaidhoz.'' Nem szégyen, hanem bölcs dolog megfontolni, eldönteni és megvallani önmagatoknak és mások elôtt is: ,,Én nem vagyok alkalmas anyag arra, hogy tanítvány legyek.'' Nos, a pogányok egyik tanításának alapja az ,,önismeret'' szükségessége. Ti izraeliták nem tudnátok megtenni ezt azért, hogy elnyerjétek az eget? Mert, jól jegyezzétek meg, boldogok azok, akik hozzám jönnek. De annál, hogy miután hozzám jöttetek, elárultok engem és azt, aki engem küldött, jobb, ha egyáltalán nem jöttök, hanem megmaradtok a Törvény fiainak, amelyek eddig voltatok. Utánozzátok azért azt, aki tornyot akar építeni. Elôbb gondosan kiszámítja, mennyit kell ráköltenie. Utánanéz, mennyi pénze van, hogy lássa, be tudja-e fejezni. Nehogy, miután az alapokat elkészítette, fel kelljen függesztenie a munkát, mivel nincs több pénze. Ebben az esetben azt is elvesztené, amije elôzôleg volt. Se tornya nem lenne, sem pénze. Helyette kiváltaná a nép gúnyolódását: ,,Ez belevágott valamibe, de nem tudta befejezni. Most megtöltheti gyomrát befejezetlen művének romjaival.'' Kövessétek a föld királyait is. A világ sanyarú eseményeit használjátok fel természetfeletti tanításra. Azok, amikor egy másik király ellen háborút akarnak indítani, nyugodtan és figyelmesen megvizsgálnak mindent, ami mellette és ellene szól. Megfontolják, hogy hasznos-e a hódítás, megéri-e alattvalóik életének feláldozását? Tanulmányozzák, meg tudnák-e hódítani azt a helyet? Gyôzhetnek-e hadseregükkel, amely csak felét teszi ki az ellenségének, jóllehet harciasabb. Ha helyesen úgy ítélik, hogy tízezerrel aligha gyôzhetnek le húszezret, mielôtt megütköznének, követséget küldenek ellenfelükhöz. Gazdag ajándékokkal elaltatják gyanakvását a mozgósítás miatt. Lefegyverzik ôt, barátságukat bizonygatva. Megszüntetik gyanújukat. Békét kötnek velük. Valóban ez mindig elônyösebb mind emberileg, mind lelki szempontból, mint a háború. Így kell tennetek nektek is, mielôtt új életet kezdenétek és hadakoznátok a világ ellen. Mert ezt jelenti az én tanítványaimnak lenni: ellene szegülni a világ, a test és a Sátán zavaros és erôszakos árjának. És ha nem éreztek bátorságot magatokban arra, hogy az én szeretetemért mindenrôl lemondjatok, ne jöjjetek hozzám, mert nem lehettek tanítványaim. Miután Jézus megválaszol egy farizeus közbevetésére, folytatja tanítását egy példabeszéddel. Ezzel megvilágítja egy kijelentését, amelyet ennek a farizeusnak tett: ,,Tanítványaim közül sem mindenki szerez ugyanannyi érdemet. Egyesek közülük nemcsak hogy nem érik el a csúcsot, hanem elveszítik még egyetlen pénzdarabjukat: lelküket is.'' -- Egy ember hosszú útra készült. Sokáig távol lesz. Azért összehívta szolgáit, és rájuk bízta egész vagyonát. Egyiknek öt ezüst talentumot adott, a másiknak kettôt. Volt, aki egy arany talentumot kapott. Mindenkinek fokozata és képessége szerint osztotta szét vagyonát. Utána útnak indult. Nos, a szolga, aki öt ezüst talentumot kapott, elment, és megfontoltan kereskedett talentumaival. Bizonyos idô múlva másik ötöt szerzett velük. Az, aki két ezüst talentumot kapott, ugyanígy tett, és megkettôzte az összeget. De az, akinek a gazda többet adott: egy hamisítatlan arany talentumot, félt attól, hogy nem tud mit kezdeni vele. Félt a rablóktól, és ezer elképzelt veszedelemtôl, de fôleg lustaságától. Azért nagy gödröt ásott a földbe, és abba elrejtette urának pénzét. Sok, sok hónap múltán visszatért az úr. Azonnal hívatta szolgáit, hogy számot adjanak neki a náluk letett pénzrôl. Jött, akinek öt ezüst talentumot adott, és azt mondta: -- Íme, Uram, ötöt adtál nekem. Helytelennek tartottam volna, ha nem kamatoztattam volna. Törekedtem erre, és még ötöt nyertem vele számodra. Többet nem tudtam... -- Jól van, nagyon jól van, jó és hűséges szolgám! Hűséges voltál a kicsinyben, buzgó és becsületes voltál. Sokak fölé helyezlek. Lépj be urad örömébe! Utána jött a másik, akinek két talentumot adott, és azt mondta: -- Megengedtem magamnak, hogy javadra felhasználjam javaidat. Íme, itt a számadás arról, hogyan használtam fel pénzedet. Látod? Két ezüst talentum volt. Most négy van. Meg vagy elégedve, uram? És az úr ugyanazt mondta a jó szolgának, mint az elôzônek. Végül jött az, aki urának legnagyobb bizalmát élvezte, s aki egy arany talentumot kapott tôle. Kibontotta azt burkából, és azt mondta: -- Te a legnagyobb értéket rám bíztad, mert tudtad, hogy okos és hűséges vagyok. Én is tudom, hogy te meg nem alkuvó és sokat követelô vagy, és nem tűrted volna el, hogy elveszítsem pénzedet. Ha szerencsétlenség ér, kitöltöd bosszúdat azon, aki legközelebb áll hozzád. Mert valójában te aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál szét. Nem engedsz el semmiféle okból egy fillért sem bankárodnak, vagy intézôdnek. Annyinak kell lennie a pénznek, amennyinek te mondod. Azért én féltem, hogy csökkenni fog ez a kincs, is elrejtettem. Nem bíztam meg senkiben sem, még önmagamban sem. Most kiástam, és visszaadom neked. Íme a talentumod! -- Gonosz és lusta szolga! Valójában azért nem szeretsz engem, mert nem ismertél meg. Nem szeretted javaimat sem, mert nem kamatoztattad. Méltatlan voltál a megbecsülésre, amit beléd helyeztem. Hazugságokat találsz ki, vádolsz és elítélsz engem. Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem, és gyűjtök, ahol nem szórtam szét. Akkor miért nem gondoskodtál arról, hogy arathassak és gyűjthessek? Így válaszoltál bizalmamra? Ilyennek ismersz engem? Miért nem vitted el a pénzt a bankárokhoz, hogy visszatérve kamatostól kapjam azt vissza? Erre különös gonddal oktattalak ki téged, és te ostoba, lusta, nem számoltál vele. Azért elveszik tôled a talentumot és az egyéb javakat, amiket kaptál, és annak adják, akinek tíz talentuma van. -- De annak már van tíz talentuma, míg ennek semmije se lesz... vetették ellene. Így van rendjén. Az, akinek van, és aki dolgozik azzal, amije van, még többet kap egészen addig, míg bôvelkedik. De attól, akinek nincs, mert nem akarta, hogy legyen, azt is elveszik, amit kapott. Ami pedig a haszontalan szolgát illeti, aki visszaélt bizalmammal és nem kamatoztatta a kapott adományokat, vessétek ki ôt birtokomról, és menjen sírva szívének mardosásával. Ez a példabeszéd. Jöjj, és lásd, rabbi, hogy akinek többje volt, annak kevesebbje maradt, mert nem érdemelte meg, hogy megôrizhesse Isten ajándékát... Nagyon sok meglepetésben részesíti az embereket az Úr, mert az emberek nagyon sokféleképpen válaszolnak neki. Látjátok majd, hogy a pogányok és a szamaritánusok eljutnak az örök Életbe és birtokolják az eget. És látjátok majd, hogy izraelita követôim elveszítik az eget és az örök Életet. (4-1025) ======================================================================== Az irgalmas szamaritánus (Lk 10,25-37; Vö. Mt 22,34-40; Mk 12,28-34) Mikor Jézus befejezte a talentumokról szóló példabeszédet, egy törvénytudó, aki az oszlopcsarnok alatt ülve hallgatta ôt, felállt, eléje toppant és megkérdezte: -- Mester, mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? Megválaszoltál a többieknek, válaszolj nekem is! -- Miért akarsz engem kísérteni? Miért akarsz hazudni? Azt reméled, hogy valami a Törvénnyel ellenkezôt mondok, mert ragyogóbb és tökéletesebb fogalmakat csatolok hozzá? Mit olvasol a Törvényben? Válaszolj! Mi a fôparancs? -- Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedbôl, teljes lelkedbôl, minden erôdbôl és teljes elmédbôl. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. (MTörv 6,5; Lev 19,18) -- Íme. Jól válaszoltál. Tedd ezt, és örök életed lesz. -- És ki a felebarátom? A világ tele van jó és rossz emberekkel, ismert és ismeretlenekkel, Izrael barátaival és ellenségeivel. Melyik a felebarátom? -- Egy ember Jeruzsálembôl Jerikó felé ment. A völgytorokban rablókkal találkozott. Azok kegyetlenül megsebezték és kirabolták mindenébôl, még ruháját is levették. Utána félholtan ott hagyták az útszélen. Ugyanazon az úton ment egy pap, aki befejezte szolgálatát a Templomban. Ó! Még illatozott a Szentély tömjénjétôl! Lelkének is illatoznia kellett volna a természetfeletti jóságtól és a szeretettôl. Hiszen Isten Házában volt, mintegy érintkezve a Magasságbelivel! A pap sietett, hogy hazatérjen otthonába. Ránézett azért a sebesültre, de nem állt meg. Gyorsan tovább ment, ott hagyva a szerencsétlent a lejtôn. Jött egy levita. Beszennyezze magát ô, akinek szolgálnia kell a Templomban? Azt már nem! Felemelte ruháját, hogy ne szennyezze be a vérrel. Futó pillantást vetett arra, aki vérében fekve nyögött, és meggyorsította lépteit Jeruzsálem felé, a Templom felé. Harmadiknak egy szamaritánus jött Szamariából a völgytorok felé haladva. Látta a vért. Megállt. Felfedezte a sebesültet az esthomályban, mert már sötétedett. Leszállt öszvérérôl. Odament hozzá. Magához térítette egy korty tüzes borral. Csíkokra tépte köpenyét, hogy bekötözze vele. Elôbb kimosta a sebeket ecettel, utána megkente olajjal. Szeretettel bekötözte. Feltette öszvérére, és óvatosan vezette az állatot, miközben támogatta a sebesültet. Vigasztalta kedves szavaival. Nem törôdött a fáradalmakkal. Nem nézte le a sebesültet azért, mert az júdeai volt. Amikor elérkezett a városba, elvitte egy fogadóba. Virrasztott mellette egész éjjel. Reggel, amikor látta, hogy jobban van, rábízta a fogadósra. Elôre fizetett neki és azt mondta: ,,Úgy viseld gondját, mintha én magam volnék. Amikor visszatérek megfizetem, ha többet költöttél rá, mint amennyit adtam. Sôt még többet is adok, ha jól bántál vele.'' Ezzel tovább ment. Te törvénytudó, válaszolj nekem! E három közül ki volt ,,felebarátja'' annak, aki a rablók kezébe esett? Talán a pap? Vagy a levita? Vagy nem inkább a szamaritánus, aki nem kérdezte, ki a sebesült, miért sebesült meg? Rosszul jár-e azzal, hogy segítségére siet, nem kímélve idejét és pénzét, sôt kitéve magát a veszedelemnek, hogy ôt vádolják meg kirablásával. A törvénytudó így válaszolt: Az volt ,,felebarátja'', mert irgalmasságot gyakorolt vele. -- Tégy te is hasonlóképpen, és szeresd felebarátodat és Istent felebarátodban, kiérdemelve ezzel az örök életet. Utána már senki sem mert megszólalni. (4-1034) ======================================================================== Hiénák -- Szenny -- Trónfosztás (Mt 15,1-20; Mk 7,1-23) Jézus a feltámasztott naimi ifjú házában van vendégségben. Jelen vannak a környék elôkelôségei is, köztük hét írástudó és farizeus. Ezek nem akarják elhinni, hogy a naimi ifjú igazán meghalt. Jézus szembeszáll velük: -- Miért akarjátok tagadni, hogy Isten képes visszaadni a lelket a testnek? Ha Ô adja azt, amikor kialakítja a testet, és megteremti a lelket mindenegyes alkalommal, nem tudná visszaadni a lelket, visszaküldve a testbe Messiásának imájára? Azért teszi ezt, hogy sokan eljussanak az Igazságra. Tagadhatjátok, hogy Isten képes csodát művelni? Miért akarjátok tagadni ezt? -- Te Isten vagy? -- Én vagyok, aki vagyok. Csodáim és tanításom megmondják, ki vagyok. -- De akkor ez (a feltámasztott ifjú) miért nem emlékszik semmire (a túlvilágból), míg a megidézett szellemek meg tudják mondani, mi van odaát? -- Azért, mert ez a lélek az igazat mondja, már megszentelte ôt az elsô halál bűnbánata, míg az, aki a megidézettek ajkával beszél, nem mondja az igazat. -- De Sámuel... -- Sámuel Isten parancsából jött vissza, nem a halottidézô parancsára, azért, hogy a Törvény hajótöröttjének megmondja az Úr ítéletét, akinek parancsait nem lehet kigúnyolni. (Lásd Saul és Sámuel esetét 1.Sámuel 28,3-25) -- És akkor miért teszik ezt a te tanítványaid? -- veti közbe szemtelen hangon egy farizeus. -- Miben teszik ezt? Magyarázd meg, és ha vádad igaz, szólok nekik, hogy többé ne tegyenek olyasmit, ami ellenkezik a Törvénnyel. -- Abban, amirôl én tudok, s velem sokan mások. De te, aki feltámasztod a halottakat, és aki a prófétáknál többnek mondod magadat, fedezd fel magad. Mi biztosan nem mondjuk meg neked. Van szemed, hogy megláss sok egyéb dolgot is, amit tesznek, amikor nem szabad tenniük, és nem tesznek, amikor tenniük kell. És te nem törôdsz vele. -- Mutassatok rá nekem néhányra! -- Miért hágják át tanítványaid a régiek hagyományait? Ma megfigyeltük ôket. Ma is! Nem több mint egy órája! Beléptek a terembe, ahol étkeztek, és elôtte nem mosták meg a kezüket! -- Ha a farizeusok azt mondták volna: ,,és elôzôleg megfojtották a polgárokat'', akkor sem mondhatták volna nagyobb borzalommal. -- Megfigyeltétek, igen. Oly sok mindent lehet látni. Szép és jó dolgokat. Oly dolgokat, amelyekért áldjuk az Urat, aki életet adott nekünk, hogy láthassuk azokat, és mivel Ô teremtette, vagy engedte meg azokat. Ezeket azonban ti nem figyelitek meg. És veletek sokan mások. De elvesztegetitek idôtöket és békéteket azzal, hogy hajszoljátok a rossz dolgokat. Hasonlók vagytok a sakálokhoz, vagy még inkább: a hiénákhoz, amelyek oda futnak, ahol bűzt éreznek. Nem törôdnek a jó illatokkal, amelyeket a szél az aromákkal teli kertekbôl hoz. A hiénák nem szeretik a liliomokat és a rózsákat, a jázmint és a kámfort, a fahéjat és a szegfűt. Ezek számukra kellemetlen illatok. De egy szakadékban rothadó hulla bűze, amely már fel van pöffedve, lila, rettenetesen undorító, ó, ez kellemes illat a hiénáknak! Megszimatolják az esti szelet, amely összesűríti, és magával viszi mindazokat a szagokat, amelyeket a föld kibocsát miután felmelegedett. Felemelt orral szaglásszák ezt a csalogató bűzt, hogy megbizonyosodjanak az irányról, s már futnak is irányában, hisztériás kacajhoz hasonló hangot adva ki. Mennek oda, ahol rothadás van. Legyen az emberi holttest, vagy négylábúé, vagy egy földműves által megölt kígyóé, vagy egy nyestté, amit egy háziasszony ölt meg, vagy csak egy közönséges egéré, ó, íme ez tetszik nekik, tetszik, tetszik! Belevájják fogukat ebbe az undorító bűzös anyagba, lakmároznak, megnyalják ajkukat... Azok az emberek, akik napról napra szentebbé lesznek? Nem támaszt érdeklôdést! De ha közülük csak egy is rosszat tesz, vagy közülük többen is elhagyják -- nem Istennek egy parancsát, hanem -- valamelyik emberi szokást -- nevezzétek azt pusztán hagyománynak, vagy elôírásnak, amint akarjátok, de mindig emberi eredetű -- íme, arra felfigyelnek az emberek. Nyomon követik azt, akire gyanakszanak... hogy örvendjenek, amikor látják, hogy gyanakvásuk helytáll. De akkor válaszoljatok nekem ti, akik nem szeretetbôl jöttetek, nem hiteteket akartátok növelni, nem becsületes szándék indított titeket, hanem gonosz cél, válaszoljatok: miért hágjátok át ti Isten parancsát valamelyik hagyományotok kedvéért? Csak nem akarjátok azt mondani nekem, hogy egy hagyomány jelentôsebb, mint egy Parancsolat? Márpedig Isten azt mondta: ,,Tiszteld atyádat és anyádat, és aki megátkozza atyját és anyját, az méltó a halálra!'' (Lásd Kiv 20,12; 21,17) Ti azonban azt mondjátok: ,,Mindaz, aki azt mondja atyjának és anyjának: 'Istennek szenteltem azt, amit neked kellene adnom', az többé nem köteles azt atyja és anyja érdekében felhasználni''. Tehát ti megsemmisítettétek Isten parancsát hagyományotokkal. Képmutatók! Jól mondta rólatok Izajás próféta: ,,Ez a nép szájával tisztel engem, de szíve távol van tôlem. Azért hiába tisztelnek engem, emberi tanokat és parancsolatokat tanítva.'' (Lásd: Iz 29,13) Ti elhanyagoljátok Isten parancsait. Ugyanakkor emberi hagyományokhoz tartjátok magatokat: a kancsók és kelyhek mosásához, a tálak és a kéz, és hasonló dolgok megtisztításához. Közben pedig igazoljátok a hálátlanságot és a fösvénységet a gyermek esetében a szülôk felé. Azzal az ürüggyel, hogy áldozatként ajánlottátok fel, megtagadjátok a kenyeret attól, aki felnevelt titeket, és akinek szüksége van segítségetekre. A gyermek köteles tisztelni szülôjét! De ti ugyanakkor megbotránkoztok azon, ha valaki nem mos kezet. Ti megváltoztatjátok, és megsértitek Isten szavát azért, hogy engedelmeskedjetek az általatok alkotott parancsoknak. Ti ezért Istennél is igazabbaknak hirdetitek magatokat. Ti kisajátítjátok magatoknak a törvényhozás jogát, pedig egyedül Isten az Ô népének Törvényhozója. Ti... -- és Jézus folytatná, de az ellenséges csoport kimegy, menekülve a vádak jégesôjétôl, lökdösve az apostolokat és azokat, akik a házban vannak, mint vendégek, vagy a háziasszony segítôi, és akik összegyűltek a folyosón, amikor Jézus erôteljes hangját hallották. Jézus, aki felállt, ismét leül. A jelenlévôknek int, hogy lépjenek be mindnyájan oda, ahol Ô van. Azt mondja nekik: -- Hallgassatok meg engem mindnyájan, és értsétek meg ezt az igazságot. Semmi, ami kívülrôl megy be egy emberbe, nem szennyezheti be ôt. De az, ami kimegy az emberbôl, az beszennyezi. Akinek van füle a hallásra, értse meg. Használja értelmét a megértésre és akaratát a megvalósításra. És most menjünk! Ti, naimbeliek, tartsatok ki a jóban, is békém legyen mindig veletek!... + Jézus Endorban megszáll egy vendégszeretô ember házában, ami inkább akol, mint ház. Étkezés közben komoly, hallgatag... Étkezés után az apostolok kérdezgetik ôt hallgatagságának okáról. Elsônek András szólal meg: -- Mi bajod van, Mester? Szomorúnak, vagy fáradtnak látszol... -- Nem tagadom, az vagyok. -- Miért? A farizeusok miatt? De már megszokhattad volna... Mindig ugyanazt a dalt éneklik!... A kígyók nem képesek másra, csak sziszegésre. Ezek sose lesznek képesek arra, hogy úgy énekeljenek, mint a fülemüle. Végül nem is érdemes törôdni velük -- mondja Péter részben meggyôzôdésbôl, részben azért, hogy megnyugtassa Jézust. -- És ezen a módon elveszítjük felettük az uralmat, és ôk kígyókként ránk csavarodhatnak. Kérlek titeket, sose szokjatok hozzá a Gonosz hangjához, mintha ártatlan hang lenne. -- Ó! Rendben van! De ha csak emiatt vagy szomorú, rosszul teszed. Látod, mennyire szeret téged a világ -- mondja Máté. -- De csak ezért vagy ennyire szomorú? Mondd meg nekem, jó Mester! Vagy hazudtak neked, rágalmakat sejtettek, gyanakvásukat fejezték ki minket illetôleg, akik szeretünk téged -- kérdi udvariasan és kedvesen az Iskarióti Júdás, fél karjával átkarolva Jézust, aki mellette ül a szénán. Jézus ránéz Júdásra. Szeme villog a sötétben a kis lámpa fényében, ami megvilágítja ôket. Mereven nézi Júdást, s közben megkérdi: -- Talán oly ostobának ismersz, hogy igaznak fogadjam el bárkinek a gyanakvását, és az megzavarjon engem? Júdás, Simon fia, engem csak a valóság zavar meg. -- Közben erôsen Júdás szemébe néz. -- Milyen valóságok zavarnak meg akkor? -- kérdi magabiztosan Júdás. -- Azok, amelyeket a szívek mélyén látok, és olvasok a trónfosztott homlokokon. -- Jézus erôsen kihangsúlyozza a ,,trónfosztott'' szót. -- Trónfosztott? Miért? Mit akarsz mondani? -- kérdezik megzavarodva mindnyájan. -- Egy királyt megfosztanak trónjától, amikor méltatlanná válik rá. Elôször letépik koronáját, amely homlokán van, mint az ember legnemesebb helyén. Az ember az egyetlen lény, az állatokkal közös testtel rendelkezôk közül, aki az ég felé emelve tartja homlokát. Testénél fogva sejtjei közösek az állatok testével, de lelkének adományai révén természetfeletti lény. De nem szükséges, hogy valaki földi trónon ülô király legyen ahhoz, hogy megfosszák trónjától. Minden ember király, lelke révén, és trónusa az égben van. De amikor egy ember lealacsonyítja lelkét, és állattá válik, ördöggé válik, akkor trónfosztottá teszi magát. A világ tele van trónfosztott homlokokkal, amelyek többé nem az ég felé emelve állnak, hanem a Szakadék felé hajolnak, súlyossá válva a Sátán szava által, amely rájuk vésôdött. Tudni akarjátok? Ez az, amit én a homlokokon olvasok. Rájuk van írva: ,,El van adva!'' És hogy ne legyen kétségetek a felôl, ki vette meg ôket, megmondom nektek, hogy a Sátán, saját maga, vagy a világban lévô szolgái által. -- Megértettem! Ezek a farizeusok, például, egy náluk nagyobb szolga szolgái, aki pedig a Sátán szolgája -- mondja meggyôzôdéssel Péter. Jézus nem cáfolja meg. -- De... Mondd, Mester, ezek a farizeusok, miután hallották szavaidat, nem megbotránkozva mentek el? Meglökve engem, amikor kimentek, azt mondták... Nagyon határozottan beszéltél -- jegyzi meg Bertalan. Jézus válaszol neki: -- De nagyon igaz, amit mondtam. Nem az én hibám, hanem az övéké, ha meg kell mondanom nekik bizonyos dolgokat. És szeretetem indít arra, hogy megmondjam. Minden növényt, amit nem mennyei Atyám ültetett, ki kell tépni. És nem általa ültetett növény az élôsdi, haszontalan fű, a más növényeket elnyomó tüskebokor, amelyek elnyomják a szent Igazságot. Szeretetgyakorlat kitépni a hagyományokat és elôírásokat, amelyek elfojtják a Tízparancsolatot, elferdítik azokat, elveszik erejüket, és lehetetlenné teszik megtartásukat. Szeretet a becsületes lelkek iránt ezeket kitépni. Ami ezeket a szemtelen, önfejű és a Szeretet minden hatása és tanácsa elôl elzárkózó embereket illeti, hagyjátok, hogy kövessék ôket azok, akik hasonlók hozzájuk lelkületükben és hajlamaikban. Vakok ezek, akik vakokat vezetnek. Ha vak vezet világtalant, mindketten elkerülhetetlenül gödörbe esnek. Hagyjátok ezeket, hogy táplálkozzanak szennyükbôl, amelyet ôk ,,tisztaságnak'' neveznek. Ezeket már nem lehet jobban megfertôzni, mert csak elmerülnek abba a méhbe, amelybôl jönnek. -- Ez, amit most mondasz, ahhoz tartozik, amit Dániel (a feltámasztott naimi ifjú) házában mondottál, nemde? Hogy nem az szennyezi be az embert, ami bemegy, hanem ami kijön belôle -- kérdi elgondolkozva a zelóta Simon. -- Igen -- válaszolja röviden Jézus. Jézus komolysága megfagyasztja a leghevesebb természetűeket is. Azért Péter csak hosszabb hallgatás után kérdi meg: -- Mester, én, és nemcsak én, nem értettem meg jól a példabeszédet. Magyarázd meg nekünk egy kissé! Hogyan van az, hogy ami belép, nem szennyez, és ami kijön, szennyez. Én, ha veszek egy tiszta vizeskancsót, és szennyes vizet töltök bele, beszennyezem azt. Mert ami bemegy a kancsóba, beszennyezi. De ha egy tiszta vízzel telt kancsóból a földre öntöm a vizet, a víz nem szennyezi be a kancsót, mert tiszta víz jön ki belôle. De akkor?... Jézus: -- Simon, mi nem vizeskancsók vagyunk. Nem vagyunk kancsók, barátaim. És nem minden tiszta az emberben! Ti se tudjátok használni az eszeteket? Gondoljatok vissza az esetre, amit a farizeusok felhoztak ellenetek. Azt mondták, ti beszennyeztétek magatokat, mert poros, izzadt, tisztátalan kézzel vittétek az ételt szájatokba. De hová megy az az étel? A szájból a gyomorba, onnan a hasba, onnan a szennygödörbe. De beszennyezhet-e akkor mindent a testben, ha csak a test táplálására szolgáló csatornán megy át, és utána a szennygödörbe kerül? Nem! Ez nem szennyezi be az embert. Ami beszennyezi az embert az az övé, egyedül az övé, az ô egyéniségétôl származik, születik. Vagyis az, ami szívében van, és szívébôl felszáll ajkára, és fejébe, és megrontja gondolatait és beszédét. Ez beszennyezi az egész embert. A szívbôl jönnek a gonosz gondolatok, a gyilkosságok, házasságtörések, fajtalankodások, lopások, hamis tanúskodás és a káromkodás. A szívbôl jön a fösvénység, az érzékiség, a kevélység, az irigység, a harag, a féktelen vágyak, a bűnös renyheség. A szívbôl jön minden cselekedet indítóoka. Ha a szív gonosz, minden gonosz lesz, mint az. Minden cselekedet: a bálványimádástól a hazug zúgolódásig... Mindezek a gonoszságok a bensôbôl jönnek ki, és beszennyezik az embert. De nem szennyezi be, ha mosdatlan kézzel eszik. Isten dolga nem evilági, mint a sár, amit taposnak az emberek. Hanem magasztos dolog, amely a csillagok között él, és onnan száll le a fénysugárral, hogy felvilágosítsa az igazakat. Legalább ti ne akarjátok elszakítani az égbôl, hogy sárba tiporjátok! (4-1166,1170) ======================================================================== A madárfiókák és az anyamadár Jézus Názáretben sétálni viszi Marciamot az olajfák közé, hagy ott játszhasson, futkározhasson, ugrándozhasson, míg Ô imádkozik. Marciam, aki már nagykorúnak számít, mert elmúlt 12 éves, visszamaradt növekedésében, s csak tízévesnek tűnik. Lelkileg azonban már szépen kifejlôdött, s Jézus tanítványának, nem gyermeknek érzi magát. Szomorú, mert szüleire és testvéreire gondol, akik egy hegycsuszamlásban a falu népével együtt a föld alá kerültek, és meghaltak. Jézus vigasztalja ôt, hogy mamája imádkozik érte az égben, s ennek köszönheti, hogy Ô rátalált és kiszabadította nyomorúságos helyzetébôl. Marciam elgondolkozik ezen, majd felteszi a kérdést: -- De nem lett volna még szebb bizonyítéka (Isten szeretetének), ha nem halt volna meg anyám? Jézus elmosolyodik a gyermek emberi észjárásán. Komolyan és jóságosan magyarázni kezdi neki: -- Íme, Marciam. Egy hasonlattal megértetem veled a dolgot. Te azt mondtad, hogy kedveled a kismadarakat, nemde? Idehallgass egy kicsit: Miért vannak a madarak, azért, hogy repüljenek, vagy hogy kalickában éljenek? -- Hogy repüljenek. -- Jól van. És az anyamadarak miként táplálják kicsinyeiket? -- Csôrükbe rakják az ételt. -- Igen. De mit? -- A magvakat, legyeket, hernyókat, kenyérdarabokat, gyümölcs darabokat, amiket ide-oda repülve találnak. -- Nagyon jó! Most idefigyelj! Ha ezen a tavaszon találnál a földön egy fészket, benne kicsinyekkel, s felette anyjukkal, mit tennél? -- Megfognám ôket. -- Mindet? Hogyan? Anyjukat is? -- Mindet. Mert nagyon kegyetlen, hogy a kicsinyek anyjuk nélkül legyenek. -- Igazában a Másod Törvényben az áll, hogy ha a kicsiket ki is szeded, az anyamadarat hagyd elrepülni, mert az arra van szánva, hogy szaporodjék. (MTörv 22,6-7) -- De ha az egy jó anya, akkor nem megy el. Oda siet, ahol kicsinyei vannak. Enyém is így tett volna. Még neked se adott volna oda véglegesen, mert még gyermek vagyok. Nem jöhetett volna, azonban, velem, mert még nálam kisebb testvéreim voltak. Azért nem engedett volna el engem magától. -- Jól van. De idehallgass: szerinted jobb lett volna annak az anyamadárnak, ha nyitva hagytad volna a kalicka ajtaját, hogy jöhessen és mehessen a megfelelô táplálékkal, vagy az lett volna jobb, ha ôt is fogva tartottad volna? -- Eh!... Jobb lett volna hagyni ôt, hogy jöjjön és menjen, míg a kicsinyek felnônek... és mindnyájuknak jót akartam volna, s amint felnôttek, szabadon engedtem volna ôket, mert a madár a repülésre van teremtve... Igazán ez lett volna az igazi szeretet, amit velük gyakorolhattam volna. És ez lett volna a legigazságosabb... Mert megengedtem volna nekik, hogy azt tegyék, amit Isten akar a madaraktól... -- Brávó, Marciam! Bölcsen beszéltél. Az Úr nagy tanítójává leszel, is aki rád hallgat, hisz majd neked, mert bölcsen fogsz beszélni. -- Igazán, Jézus? -- A gyermek elôbb még nyugtalan és szomorú, majd gondolatokba merült arca most örömben úszik a dicséret miatt. -- Igazán. Most lásd még egy kicsit! Te így ítélsz, mert derék gyerek vagy. Gondolj arra, miként ítél majd Isten, aki mindenben tökéletes, a lelkeket és az ô javukat illetôleg. A lelkek olyanok, mint a madarak, akik be vannak börtönözve testük kalickájába. A föld az a hely, ahová vitték ôket kalickájukkal. De vágyakoznak az ég szabadságára; a Napra, aki az Isten; a számukra való igazi táplálékra, ami Isten szemlélése. Semmiféle emberi szeretet se elég ahhoz, hogy elfojtsa bennük ezt a vágyat, amellyel a lélek ismét egyesülni akar Istennel, akitôl ered. Még az anya szent szeretete gyermekei vagy a gyermekeké az anyjuk iránt sem erôsebb ennél. Isten tökéletesen szeret minket. Nincs erôsebb vágya, mint hogy ismét egyesítse magával a lelket, aki ezt kívánja. És akkor mi történik? Néha annyira szereti ôt, hogy azt mondja ,,Jöjj! Megszabadítalak!'' És ezt mondja akkor is, ha kisgyermekek vannak körülötte. Ô mindannyiukat látja. Ô mindent tud. Ô mindig jól teszi, amit tesz. Amikor megszabadít egy lelket, azt mindig egy nagyobb jó érdekében teszi. Az emberek nem mindig látják be ezt. Pedig ez jobb, mind a léleknek, mind a vele kapcsolatban állóknak egyaránt. Amint már máskor mondtam neked, ilyenkor ô csatlakozik az ôrangyalokhoz. Szereti Istenben hozzátartozóit, az emberi szeretet nehézkessége nélkül. Amikor Isten megszabadít egy lelket, kötelezi magát annak helyettesítésére az életben maradottak gondozásában. Talán nem ezt tette veled? Nemde tanítványommá tett téged, s jövôbeli papommá? -- Igen, Uram. -- Akkor, gondolkodj egy kicsit! Én megszabadítom majd anyádat, és nem lesz szüksége a te imáidra és felajánlásaidra (a tisztítótűzben). De ha ô a Megváltás után halt volna meg, és szüksége lett volna ezekre, akkor, mint pap segíthetted volna. Bemutathattad volna érte a Tökéletes Áldozat áldozatát, Azét, akinek nevében nyer bocsánatot mindenki. -- És nem tehetem meg majd ezt? -- Nem atyádért, anyádért és kistestvéreidért. De megteheted barátaidért és tanítványaidért. Nemde szép mindez? -- Igen, Uram! -- Akkor térjünk vissza a házba derűs lélekkel. -- Igen... De én nem hagytalak téged imádkozni!... Sajnálom... -- De imádkoztunk! Szemléltük az igazságot, Istent az Ô jóságában... Mindez imádság. És te igazi felnôttként tetted ezt. Most énekeljünk el egy szép dicsôítô éneket örömünk kifejezéseként. És Jézus elkezdi: -- Szívembôl ünnepi ének árad... (45. Zsoltár) -- Marciam csatlakozik ezüstös hangjával Jézus bronz- és aranyhangjához. (4-1188) ======================================================================== Vízhólyag a tenyéren Nyilvános működésének második évében Jézus Názáretben két ládát készít Endori János és Sintica számára, akiket titokban Antiochiába fog küldeni. Egyelôre nem akarja elárulni a ládák rendeltetését a kis Marciamnak, aki segít neki azok lecsiszolásában. Marciam kíváncsi lesz, hogy kinek készülnek a ládák és a nôi ruhadarabok, amelyeket egy batyuban lát. Megkérdezi Jézust: -- Házasodni készülsz, Jézus? A jelenlevôk elnevetik magukat Jézussal együtt, aki megkérdi: -- Mibôl gyanítod ezt? -- Ezekbôl a ruhákból, amelyeket egy férfi ad egy asszonynak, és a két ládából, amit készítettél. Ez a felszerelés a te számodra és a menyasszony számára. Megismerteted ôt velem? -- Igazán szeretnéd megismerni menyasszonyomat? -- Ó! Igen! Ki tudja, milyen szép és jó lesz! Hogy hívják? -- Ez egyelôre titok. Mert két neve van, mint ahogy téged azelôtt Jabénak hívtak, most pedig Marciamnak. -- És nem ismerhetem meg? -- Egyelôre nem. De egy napon majd megismered. -- Meghívsz engem az eljegyzésre? -- Az nem gyermekek számára való ünnep. De meghívlak a lakodalomra. A meghívottak és tanúk egyike leszel. Jól van? -- De mikor lesz? Egy hónap múlva? -- Ó! Sokkal késôbben! -- Akkor miért dolgoztál oly sietve, hogy hólyagok keletkeztek tenyereden? -- Ezek azért keletkeztek, mert már nem végzek kétkezi munkát. Látod, gyermekem, milyen fájdalmas a semmittevés? Mindig. Amikor utána ismét dolgozni kezd valaki, kétszeresen szenved, mert közben nagyon elpuhult a tenyere. Fontold meg! Ha ennyire árt a kéznek a munka hiánya, mennyire árt a léleknek? Látod? Ezen az estén azt kellett mondanom neked: ,,segíts'', mert annyira szenvedek, hogy nem tudom tartani a ráspolyt. Pedig két évvel ezelôtt naponta tizennégy órát dolgoztam anélkül, hogy fájdalmat éreztem volna. Ugyanez a helyzet, ha valakinek a buzgalma, akarata ellanyhul. Ha elpuhul, elgyengül. Könnyebben kifárad mindenben. Mivel elgyengült, könnyebben behatolnak lelkébe a lelki betegségek mérgei. Másrészt pedig kétszer annyira nehezére esik azoknak a jócselekedeteknek a végzése, amelyeket azelôtt gyakorolt. Mindig helytelen tétlenkedni, s azt mondani: ,,Majd késôbb ismét munkába fogok!'' Sose sikerül, vagy csak nagy fáradsággal. -- De te nem henyéltél! -- Nem. Másfajta munkát végeztem. De látod, hogy tenyeremnek mégis megártott a henyélés. -- És Jézus megmutatja kivörösödött tenyerét a hólyagokkal. Marciam megcsókolja, ezt mondva: -- Anyám mindig így tett, amikor valami bajom volt, mert a szeretet gyógyít. -- Igen, a szeretet nagyon sok dolgot meggyógyít... (4-1194) ======================================================================== Beteg újszülött Sintica jelen volt, amikor Jézus az elôzô példabeszédet mondta. Késôbb ezzel kapcsolatban megkérdezi Jézust: -- Mester, te azt mondtad, hogy ha valaki ellanyhul a lelki munkában, akkor elgyengül és kiteszi magát a lelki betegségeknek. Nemde? -- Igen, asszony. -- Nos, ez ellentétben lenni látszik azzal, amit tôled és Anyádtól hallottam az eredeti bűnrôl, annak ránk gyakorolt hatásáról és a tôle általad való megszabadulástól. Azt hiszem, nem tévedek, amikor azt mondom, hogy nem semmisül meg mindenki számára, hanem csak azoknak, akik majd hisznek benned. -- Ez igaz. -- Azért most nem törôdöm ezekkel, hanem csak egyet veszek az üdvözültek közül. Szemlélem ôt a megváltás hatásai után. Lelkén nincs többé az eredeti bűn. Ismét birtokolja tehát a kegyelmet, úgy mint ôsszüleink birtokolták. Ez nem ad akkor minden betegségtôl megtámadhatatlan életerôt? Te azt mondod majd: ,,Az embernek vannak személyes bűnei is.'' Rendben van. De úgy gondolom, azok is megszűnnek a te megváltásoddal. Nem kérdem tôled, hogyan.... Minden vallásban vannak titkok... Az Izraelben jelenleg gyakorolt keresztség egyikük, nemde? -- Igen. És lesznek ezek, más névvel, mint amiket te adsz nekik, az én vallásomban is. Megváltásomnak jeleit alkalmazzák majd a lelkekre, hogy megtisztítsák, megerôsítsék, megvilágosítsák, fenntartsák, táplálják és feloldozzák ôket. -- És akkor? Ha fel vannak oldozva személyes bűneiktôl is, akkor mindig a kegyelemben lesznek... Hogyan lesznek akkor gyengék, és hajlamosak a lelki betegségekre? -- Megvilágítom egy hasonlattal. Vegyünk egy újszülöttet, akinek szülei nagyon egészségesek, és az újszülött is egészséges és erôs. Semmiféle örökölt testi fogyatékosság nincs benne. Tökéletes a csontváza, tökéletesek szervei, egészséges a vére. Megvan azért benne minden követelmény ahhoz, hogy erôsen és egészségesen növekedjék. Anyjának teje bôséges és tápláló. De életének elsô pillanatában nagyon súlyos betegségbe esik, amirôl nem tudják, mi okozta. Valójában halállal végzôdhetô betegségbe. Nagy nehezen, Isten irgalmából megmenekül a haláltól, amikor már annak küszöbén áll. Nos, azt gondolod, hogy ez a gyermek oly erôs lesz, mint amilyen lett volna, ha nem esett volna ebbe a betegségbe? Nem. Állandóan magában viseli majd gyengeségét. Akkor is, ha ez nem válik nyilvánvalóvá rajta. Ez fogékonyabbá teszi a betegségekre. Némelyik szerve többé már nem lesz oly egészséges, mint volt. Vére nem lesz oly erôs és tiszta, mint volt. Mindez hozzájárul, hogy könnyebben megbetegedjék. És minden esetben, amikor megbetegszik, még fogékonyabbá válik a további megbetegedésekre. Ugyanez a helyzet lelki téren. A hívôkben el lesz törölve az eredeti bűn. De a lélek megtartja a bűnre való hajlandóságát, ami nem volt ott az eredeti bűn elôtt. Azért állandóan ôrködni kell, és gondoskodni kell lelkünkrôl, úgy, mint ahogy egy édesanya gondoskodik fiáról, aki csecsemôkorában elszenvedett betegsége miatt gyenge maradt. Azért nem szabad henyélni, hanem mindig erôsödni kell az erényben. Ha valaki lanyhává válik, a Sátán könnyebben elcsábítja ôt. És minden súlyos bűn hasonló a súlyos betegségbe való visszaeséshez. Mindinkább hajlamossá teszi a lelket a betegségre és a halálra. A megváltás által helyreállított kegyelem viszont segíti a tevékeny és fáradhatatlan akaratot, és megôrzi a lélek életét. De nemcsak ezt teszi, hanem növeli is, mert csatlakozik hozzá az ember erénye. Szentség és kegyelem! Milyen biztos szárnyak az Istenhez repüléshez! Megértetted? -- Igen, Uram. Te, vagyis a Szentháromság megadjátok az alapvetô eszközt az embernek. Ezt az embernek nem szabad lerombolnia, hanem dolgoznia és ôrködnie kell, hogy megerôsítse. Megértettem. Minden súlyos bűn lerombolja a kegyelmet, vagyis a lélek egészségét. A jelek, amelyeket majd nekünk hagysz, visszaadják az üdvösséget, ez igaz. De a megátalkodott bűnös, aki nem küzd a bűn ellen, mindjobban elgyengül, még akkor is, ha bocsánatot nyer. Azért ôrködnünk kell, hogy el ne vesszünk. Köszönöm, Uram! (4-1200) ======================================================================== Kenyér készítés (Vö. Mt 13,33; Lk 13,20-21) Jézus, nyilvános működésének harmadik évében Föníciában jár nyolc apostolával, akik éppen visszatértek Antiochiából. Endori Jánost és Sinticát, Jézus két hűséges tanítványát kísérték el oda. Az apostolok megvetôen nyilatkoznak az ottani keverék lakosságról: -- Ez a kovács, aki megpatkolja szamarunkat, egy zsidóasszonyt vett feleségül -- jegyzi meg János. -- Az ostoba asszonyok többen vannak, mint a bölcsek -- teszi hozzá Zebedeus Jakab. -- És gyermekeik kié? Istené, vagy a pogányságé? -- kérdi András. -- Általában az erôsebb házastársé -- válaszolja Máté. -- És hacsak a nô nem tagadta meg hitét, zsidók, mert a férfi, ezek a férfiak hagyják. Nincsenek sokan... akik még hisznek Olimpuszukban. Azt hiszem, már semmi másban nem hisznek, csak a nyerészkedés szükségességében. Tele vannak gyerekekkel. -- Megvetésre méltó egyesülések ezek. Se hitük, se igazi hazájuk... mindenki rossz szemmel néz rájuk -- mondja Júdás Tádé. -- Nem. Tévedsz. Róma nem nézi le ôket. Sôt mindig segíti. Jobban szolgálják ôket így, mint amikor fegyvert hordoztak. A vér megrontásával jobban átjárnak minket, mint az erôszakkal. Csak az elsô nemzedék szenved tôle, de az sem mindig. Utána elterjednek, és... a világ megfeledkezik róluk -- mondja a nagyon gyakorlatias Máté. -- Igen, a gyermekek azok, akik szenvednek. De az így házasodott zsidó nôk is... Önmagukban is, gyermekeikben is. Szánom ôket. Senki se beszél többé nekik az Istenrôl. De a jövôben nem így lesz. Akkor nem lesznek többé ezek a megoszlások az emberek és a nemzetek között, mert a lelkek egyetlen Hazában egyesülnek, az enyémben -- mondja Jézus, aki eddig hallgatott. -- De akkorára meghalnak! -- kiált fel János. -- Nem. Összegyűjtik ôket az én nevemben. Többé nem lesznek rómaiak, vagy líbiaiak, görögök, vagy pontusiak, ibérek, vagy gallok, egyiptomiak vagy zsidók, hanem Krisztushoz tartozó lelkek. És jaj azoknak, akik különbséget akarnak tenni földi hazájuk szerint a lelkek között, akiket egyformán szeretek, és akikért egyformán fogok szenvedni. Akik így tennének, arról tanúskodnának, hogy nem fogták fel a felebaráti szeretetet, amely egyetemes. Az apostolok megérzik a burkolt feddést, és hallgatva lehajtják fejüket. Közben a kovács befejezi a szamár patkolását. Jézus felhasználja a csendet, és hangosabban kezd beszélni, hogy az összegyűlt emberek is hallják. Úgy látszik, folytatja azt, amit az apostoloknak mondott. -- Akkor is, ha nem látszik, mindig fennáll a rokonság az emberek között. Az, amely az Egyetlen Teremtôtôl való származáson alapul. Ha az Egyetlen Atyának gyermekei elszéledtek, ezzel nem változott meg az eredet köteléke. Ugyanúgy, ahogy nem változik meg a vér abban a fiúban, aki elhagyja az atyai házat. Káin ereiben Ádám vére volt az után is, hogy elkövette bűnét, és világgá ment. És azoknak a gyermekeknek ereiben, akiket Éva megölt fiáért érzett fájdalma közepette szült, ugyanaz a vér csörgedezett, ami a távollévô Káin ereiben. Ugyanúgy, és még tisztább okból egyenlôk a Teremtô gyermekei. Elvesztek? Igen. Számkivetésbe mentek? Igen. Megtagadták hitüket? Igen. Bűnösek? Igen. Olyan nyelvet beszélnek, olyan hitet vallanak, amelytôl mi borzadunk? Igen. Romlottak a pogányokkal való házasságuk miatt? Igen. De lelkük csak Egytôl jött, és mindig az, akkor is, ha meg van tépve, elveszett, számkivetésben van, megromlott... Akkor is, ha fájdalmat okoz az Atyaistennek, mindig az általa teremtett lélek marad. A legjobb Atya gyermekeinek jó érzelmekkel kell rendelkezniük. Jókkal az Atya iránt, jókkal a testvérek iránt, bárkikké váltak is azok, mert Ugyanannak a gyermekei. Jó érzelmekkel az Atya iránt: igyekeznek megvigasztalni ôt fájdalmában azzal, hogy visszaviszik hozzá azokat a gyermekeket, akik fájdalmat okoznak neki akár azzal, hogy bűnösök, vagy, mert megtagadták hitüket, vagy, mert pogányok. Jó érzelmekkel irántuk, mert az ô lelkük, amely az Atyától jött, bűnös, beszennyezett, téves vallás miatt gyengeelméjű. De mindig az Úrhoz tartozó lélek, egyenlô a mi lelkünkkel. Jegyezzétek meg, ti izraeliták, hogy senki sincs teljesen megfosztva származásának egy vonásától. Még akkor sem, ha bálványimádásával a legtávolabb áll Isten vallásától, ha a legpogányabb a pogányok között, a legistentelenebb az emberek között. Jegyezzétek meg ti, akik eltévelyedtetek, amikor elszakadtatok az igazi vallástól, és olyan házasságot kötöttetek, amelyet vallásunk elítél. Még ha elôttetek úgy tűnik is, hogy minden meghalt bennetek, ami Izraelbôl származott, mert megfojtotta azt egy férfi, akinek más a hite, és aki más fajhoz tartozik, akkor sem halt meg minden. Egy még él. Ez Izrael. És nektek kötelességetek, hogy felszítsátok ezt a haldokló tüzet, tápláljátok a szikrát, amelyet Isten akarata még fenntart bennetek, hogy az növekedjék, és felülmúlja a testi szeretetet. Ez megszűnik a halállal. De lelketek nem szűnik meg a halállal. Emlékezzetek erre. És ti, bárkik vagytok is, akik látjátok, és sokszor borzadva látjátok a vegyes házasságokat egy izraelita leány és egy más fajhoz és hithez tartozó férfi között, emlékezzetek arra, hogy kötelesek vagytok szeretetteljesen segíteni az eltévelyedett nôvért, hogy ismét megtalálja az utat az Atyához. Ez az új Törvény, amely szent és tetszik az Úrnak: hogy a Megváltó követôi megváltsanak ott, ahol csak megváltani való van. Isten rámosolyog az atyai házba visszatérô lélekre. Így nem lesz hatástalan, vagy nagyon szegényes a Megváltó áldozata. Ahhoz, hogy sok lisztet megerjesszen, a háziasszony vesz egy kis darabot az elôzô héten dagasztott kenyérbôl. Ó! Egy kis darabot a nagy tömegbôl! És eltemeti azt a liszthalmazban. Megvédi a káros szelektôl a ház jótékony melegében. Tegyetek így ti is, a Jó igazi követôi! Tegyetek így, ti, az Atyától és az Ô Országától eltávolodott teremtmények! Ti, akik az elsô csoportba tartoztok, adjatok egy kicsit a ti élesztôtökbôl a második csoportban levôknek, hogy megerôsítsétek ôket, hogy ôk egyesüljenek az igazság parányi részével, amely ebben található. És védjétek meg azt a Gonosz káros szeleitôl, a felebaráti szeretet jótékony melegében. Védjétek meg az új kovászt, a szerint, akik vagytok, erôteljesek, vagy éppen hogy még éltek, akkor is, ha már elgyengültetek. Szigeteljétek el még házatok falát is a másik vallástól a körül, ami szívetekben erjed. Eltévedt szívetek érzi, hogy Izrael még szereti ôt, hogy még Sion leánya és a ti nôvéretek. Így minden jóakaratú egyén erjedni kezd, és a mennyország eljön minden lélek által a lelkekbe. (5-104) ======================================================================== Munkások a szôlôben (Mt 20,1-16) Jézus, nyilvános működésének harmadik évében a Földközi-tenger partján lévô Alessandroscene kikötôvárosban beszél az összegyűlt föníciai lakosságnak és római katonáknak: -- Az egyetlen Teremtô gyermekei, idehallgassatok! A kegyelem ideje eljött mindnyájatok számára, nemcsak az izraelitáknak, hanem az egész világnak. Különféle okokból itt levô zsidó férfiak, újonnan megtértek, föníciaiak, pogányok, mindnyájan hallgassátok Isten Szavát, fogjátok fel az Igazságot, ismerjétek meg a Szeretetet. A bölcsesség, igazságosság és szeretet birtokában eljuthattok az Isten Országába. Ez az Ország nem kizárólag Izrael gyermekeié, hanem mindazoké, akik szeretik most és a jövôben az igaz, egyetlen Istent, és hisznek az Ô Igéjének szavában. Idehallgassatok! Nem azért jöttem oly messzirôl, hogy kihasználjalak titeket, se pedig azért, hogy erôszakkal legyôzzelek titeket. Egyedül azért jöttem, hogy lelketek Üdvözítôje legyek. Az uralkodás, a gazdagság, a felelôsségteljes állások nem csábítanak. Semmibe se veszem ôket, rájuk se tekintek. Vagy szánalommal nézek rájuk, mert részvétet keltenek bennem. Azok ugyanis mind megannyi láncok. Fogságban tartják lelketeket. Meggátolnak titeket abban, hogy az Örök, Egyetlen, Egyetemes, Szent és Áldott Úrhoz jöjjetek. Úgy tekintek rájuk, úgy közelítem meg ôket, mint a legnyomorúságosabb dolgokat. És igyekszem meggyógyítani az emberek fiait azok varázsától, és kegyetlen cselvetéseitôl, amelyek csábítják ôket. Segítem ôket, hogy ezeket igazságosan és szentül legyenek képesek használni. Ne kegyetlen fegyverek legyenek, amelyek megsebesítik és megölik az embert. Elsôsorban mindig annak lelkét ölik meg, aki nem szentül használja ôket. De igazán mondom nektek, könnyebb számomra meggyógyítani egy eltorzult testet, mint egy eltorzult lelket. Könnyebb megadni a látást a megvakult szemnek, az egészséget a haldokló testnek, mint a világosságot és az egészséget a beteg léleknek. Miért? Azért, mert az ember nem látja életének igazi célját, és azok foglalják le érdeklôdését, amik átmeneti dolgok. Az ember nem ismeri, vagy elfelejtette, vagy nem akar visszaemlékezni az Úrnak erre a szent parancsára. Ez mindenkire vonatkozik azok közül, akik engem hallgatnak. A pogányokra is. Mert a Jó, amit meg kell tenniük, egyaránt jó Rómának, Athénnek, Galliának vagy Afrikának. Az erkölcsi Törvény ugyanis ott van minden világrészben, minden vallásban, minden igaz szívben. És a vallások azt tanítják, hogy énünk jobbik része tovább él, és túlvilági élete olyan lesz, amilyent földi életével kiérdemelt. Az ember célja tehát a béke elnyerése a másik életben. Nem pedig a tivornyázás, zsarolás, zsarnokoskodás, gyönyörkeresés itt, rövid ideig, amelyért örökké tartó nagy szenvedésekkel fizet. Az ember azonban nem ismeri, nem jegyzi meg, nem akarja emlékezetében tartani ezt az igazságot. Ha nem ismeri, nem annyira bűnös. Ha nem emlékezik rá, bizonyos fokban bűnös. Az igazságot ugyanis szent fáklyaként meggyújtva kell tartani az észben és a szívben. De ha nem akarja emlékezetébe idézni, és amikor az lángol, bezárja szemét, hogy ne lássa, akkor bűne súlyos, nagyon súlyos. Az ilyen ember gyűlöletesnek tartja az igazságot, mint a nevelô hangját. Isten azonban megbocsátja neki, ha a lélek elveti rossz cselekedeteit, és elhatározza, hogy hátralevô életében követni fogja igazi életcélját, amely az, hogy az igaz Isten Országában elnyerje az örök békét. Mindeddig rossz úton jártatok? Reményt vesztve azt gondoljátok, hogy már késô rátérni a jó útra? Elcsüggedve mondjátok: ,,Én semmit sem tudtam errôl! És most tudatlan vagyok, és nem tudom megtenni''? Nem. Ne gondoljátok, hogy olyan, mint az anyagi dolgok, és hogy sok idôbe és fáradságba telik ismét, de most szentül megtenni, amit már elvégeztetek. Az örökkévaló, Igazi Úristen jósága olyan, hogy nem kívánja meg tôletek a már megtett út újbóli megtételét. Nem küld vissza titeket az útelágazáshoz, ahol eltévesztettétek a helyes ösvényt, és a helytelent választottátok. Oly nagy Isten jósága, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor kimondjátok: ,,Az Igazsághoz akarok tartozni'', vagyis Istenhez, mert Isten az Igazság, Isten egy teljesen lelki csoda által eltölt titeket a Bölcsességgel. Ezáltal a tudatlanokból a természetfeletti Tudás birtokosává váltok, hasonlóképpen azokhoz, akik már évek óta birtokolják azt. Bölcsesség Istent akarni, Istent szeretni, művelni a lelket, törekedni Isten Országába, elutasítani mindent, ami a testhez, a világhoz és a Sátánhoz tartozik. Bölcsesség engedelmeskedni az Isten Törvényének, ami a Szeretet törvénye, az engedelmesség, a megtartóztatás és a becsületesség törvénye. Bölcsesség szeretni Istent mindenetekkel, amitek van, szeretni embertársainkat úgy, mint magunkat. Ez a két elengedhetetlen eleme annak, hogy valaki bölcs legyen Isten Bölcsességével. És nemcsak azok felebarátaink, akik vérségi, faji vagy vallási téren hozzánk tartoznak, hanem minden ember, a gazdagok és a szegények, a bölcsek és a tudatlanok, zsidók, újonnan megtértek, föníciaiak, görögök, rómaiak... Jézust félbeszakítja néhány ôrjöngônek fenyegetô kiáltása. Rájuk néz, és azt mondja: -- Igen. Ez a szeretet. Én nem vagyok szolgalelkű tanító. Én az igazságot mondom, mert így kell tennem, hogy elvessem belétek azt, ami szükséges az örök Élethez. Akár tetszik nektek, akár nem, ezt kell mondanom, hogy teljesítsem megváltói kötelességemet. Szeressétek tehát embertársaitokat. Minden embertársatokat. Szent szeretettel. Nem gyanús, önzô szerelemmel, amely átkozottnak mondja a rómait, föníciait vagy újonnan megtértet, vagy viszont, egészen addig, amíg nem szolgál eszközül az érzékek vagy az üzlet számára. De többé már nem ,,átkozott'', ha kielégíti érzéki vágyatokat, vagy hasznos üzlettársnak bizonyul... Ismét zajongás támad a tömegben, a rómaiak azonban felkiáltanak: ,,Jupiterre! Ez jól beszél!'' Jézus megvárja, míg a zajongás elül, és folytatja: -- Úgy kell szeretni embertársunkat, amint mi szeretnénk, ha ôk szeretnének minket. Mert nekünk nem tetszik, ha rosszul bánnak velünk, ha zaklatnak minket, kirabolnak, elnyomnak, rágalmaznak vagy szemtelenkednek velünk. Mások is ugyanoly érzékenyek nemzetiségükre, vagy személyükre, mint mi. Ne tegyünk azért rosszat mással, ha nem akarjuk, hogy ô is így bánjék velünk. Bölcsesség engedelmeskedni Isten Tízparancsának: Én vagyok Urad, Istened. Rajtam kívül ne legyenek más isteneid! Ne legyenek bálványaid, ne tiszteld azokat! Ne vedd hiába Isten nevét! Az a te Urad, Istened neve. Isten megbünteti azokat, akik ok nélkül szájukra veszik azt, akár káromlásként, akár egy bűn megerôsítéseként. Ne felejtsétek el megszentelni az ünnepeket! A pihenônap szent az Úr elôtt, aki megnyugodott azon a teremtés után, megáldotta és megszentelte. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú, békés életed legyen a földön, és örökké élj az égben. Ne gyilkolj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne mondj hamis tanúságot felebarátod ellen! Ne kívánd felebarátod házát, feleségét, szolgáját, szolgálóját, ökrét, szamarát, se más hozzá tartozó dolgot. Ez a Bölcsesség. Aki ezt teszi, az bölcs és elnyeri a vég nélküli Életet és Országot. Határozzátok tehát el, hogy mától fogva a Bölcsesség szerint éltek, és ezt elébe helyezitek a föld szegényes dolgainak. Mit mondotok? Beszéljetek! Azt mondjátok, hogy már késô? Nem. Halljátok ezt a példabeszédet! Egy úr napkeltekor kiment, hogy munkásokat béreljen szôlôje számára. Megegyezett velük napi egy dénárban. Reggel kilenc óra felé ismét kiment. Azt gondolta, hogy még nincs elég munkása. Látott a piacon más várakozókat. Felfogadta ôket, és azt mondta nekik: ,,Menjetek szôlômbe, és megadom nektek, amit a többieknek ígértem.'' És ezek kimentek a szôlôbe. Déli 12 órakor és délután háromkor ismét kiment, és azt mondta nekik: ,,Akartok dolgozni nekem? Napi egy dénárt adok munkásaimnak.'' Ezek elfogadták és elmentek. Végül délután öt óra tájban megint kiment. Látott ott másokat állni a nap utolsó sugaraiban. ,,Mit csináltok itt, tétlenkedve?'' -- kérdezte tôlük. ,,Senki sem fogadott fel minket. Szerettünk volna dolgozni, hogy megkeressük a kenyerünket. De senki sem hívott minket szôlôjébe.'' ,,Rendben van, én meghívlak titeket szôlômbe. Menjetek és megkapjátok, amit a többieknek adok.'' Ezt mondta, mert jó úr volt, és részvétet érzett szegény embertársai iránt. Eljött az este, és befejezték a munkát. Az úr hívta intézôjét, és azt mondta neki: ,,Hívd a munkásokat, és fizesd ki bérüket, amint azt megállapítottam. Kezd az utolsókkal, akik legjobban rászorulnak, mert nem ehettek napközben. A többiek egyszer, vagy többször is ettek. Ezek az utolsók keményebben dolgoztak, mint a többiek, hogy kimutassák irántam hálájukat. Megfigyeltem ôket. Engedd el ôket, hogy elmenjenek, s részük legyen a megérdemelt pihenésben, és örvendjenek családjukkal együtt munkájuk gyümölcsének.'' És az intézô úgy tett, amint ura parancsolta, megadva mindenkinek az egy dénárt. Amikor az utolsónak azok jöttek, akik a nap elsô órájától kezdve dolgoztak, csodálkoztak, hogy ôk is csak egy dénárt kaptak. Panaszkodtak egymás között, és az intézônek, aki azt mondta nekik: ,,Ezt a parancsot kaptam. Menjetek, és panaszkodjatok az úrnak, ne nekem!'' Azok elmentek és azt mondták: ,,Lám, te igazságtalan vagy! Mi tizenkét órát dolgoztunk, elôször a harmatban, utána az égetô napon, és végül a párás este, és te annyit adsz nekünk, mint azoknak, akik csak egy órát dolgoztak!... Miért?'' Egyikük különösen felemelte hangját, hogy ôt megcsalták, kizsákmányolták! ,,Barátom, miben voltam igazságtalan irántad? Miben egyeztünk meg hajnalban? Egynapi állandó munkában, és egy dénár munkabérben. Nemde?'' ,,Igen. Igaz. De te ugyanazt adtad ezeknek, sokkal kevesebb munkáért.'' ,,Te beleegyeztél ebbe a munkabérbe. Jónak tűnt az számodra?'' ,,Igen. Beleegyeztem, mert másutt még kevesebbet adnak.'' ,,Kegyetlenkedtem veled?'' ,,Nem, ôszintén, nem.'' ,,Hosszú pihenést engedtem neked, és enni kaptál, nemde? Három étkezést adtam neked. És az étkezés és a pihenés nem volt benn a megegyezésben. Nemde?'' ,,Igen. Az nem volt a megegyezésben.'' ,,Akkor miért fogadtad el?'' ,,De... Te mondtad: 'Jobbnak tartom így, hogy ne fáradjatok el, amikor hazatértek.' És mi nem hittük el, hogy igaz... A táplálék, amit adtál, jó volt... megtakarítottuk pénzünket...'' ,,Egy kegy volt, amit ingyen adtam, és amit senki se követelhetett. Nemde?'' ,,De igen.'' ,,Tehát jót tettem veletek. Akkor miért panaszkodtok? Nekem kellene panaszkodnom rátok, mert noha felfogtátok, hogy jó uratok van, lustán dolgoztatok. Míg azok, akik utánatok jöttek, és csak egy étkezésben részesültek, és az utolsók egyben sem, nagyobb kitartással dolgoztak. Kevesebb idô alatt ugyanannyit értek el, mint ti tizenkét óra alatt. Becsaptalak volna titeket, ha csak béretek felét fizettem volna ki, hogy ezeket is kifizethessem. Nem így tettem. Azért vedd, ami a tied, és menj! Azért akartál házamba jönni, hogy kierôszakold, ami neked tetszik? Azt teszem, amit akarok, és azt, ami igazságos. Ne akarj gonosz lenni, és igazságtalanságra kísérteni engem. Én jó vagyok.'' -- Ti mindnyájan, akik hallgattok engem! Igazán mondom nektek, hogy az Atyaisten minden emberrel ugyanazt a megegyezést köti, és azonos bért ígér nekik. Aki buzgón az Úr szolgálatába áll, azzal igazságosan bánik akkor is, ha közeli halála miatt keveset tud csak dolgozni. Igazán mondom nektek, hogy nem mindig az elsôk lesznek elsôk a mennyországban. Ott látjátok majd, hogy az utolsók elsôkké lesznek, és az elsôk utolsókká. Látjátok majd, hogy olyan emberek, akik nem Izraelbôl származtak szentebbek sok izraelitánál. Én azért jöttem, hogy mindenkit hívjak, Isten nevében. De jóllehet sokakat hívok, kevesek a választottak, mert kevesen akarják a Bölcsességet. Nem bölcs az, aki a világnak és a testnek él, és nem Istennek. Nem bölcs sem a földön, sem az égben. Mert a földön ellenségeket szerez, büntetésekben, lelkiismeret furdalásban lesz része. Az eget pedig mindörökre elveszti. Ismétlem: legyetek jók embertársaitokkal, bárkik legyenek is azok. Legyetek engedelmesek, bízzátok Istenre azok megbüntetését, akik igazságtalan parancsokat adnak nektek. Legyetek megelégedve azzal, hogy értitek, miként álljatok ellen az érzékeknek. Legyetek becsületesek és tudjatok ellenállni az aranynak. Legyetek következetesek és csak azt közösítsétek ki, ami arra méltó. Ne a látszat szerint ítéljetek! Ne tegyétek másoknak, amit nem akartok, hogy ôk tegyenek nektek, és akkor... -- Menj el, zajos próféta! Tönkreteszed nekünk az üzletet! Elviszed tôlünk a vevôket!... -- kiáltoznak az árusok. Azok, akik elôzôleg morogtak Jézus ellen, csatlakoznak az árusokhoz, sértegetik Jézust, fenyegetik, ki akarják űzni... Nem tetszik nekik Jézus, mert nem rosszra tanítja ôket... Jézus keresztbe tett karral nézi ôket, szomorúan, ünnepélyesen. (5-114) ======================================================================== Fôhely -- Szegények lakomája -- Visszautasított meghívás (Lk 14,1-24) Nyilvános működése harmadik évének elején, egy szombaton meghívja Jézust lakomára egy képmutató farizeus: Ismael, ben Fabi. Útközben Jézus ,,eltéved'', s betér egy hétgyermekes asszony házába, akinek ura nagyon beteg és már régóta keresi Jézust, hogy gyógyítsa meg ôt. Most is ilyen úton van. Jézus tudja, hogy hamarosan hazaér, s meghagyja feleségének: jöjjön el vele a farizeus házába, s ott majd meggyógyítja. A farizeus barátságot színlel, és szentnek tetteti magát, de Jézus tudja, hogy nagyon kegyetlen. Meghívott farizeustársai szintén dicsekednek erényeikkel. A vacsora elôtt Jézus az utolsó helyen áll apostolaival, de a farizeus a fôhelyre ülteti Ôt. Étkezés közben megjelenik a beteg ember, s kívülrôl kiabál irgalomért. A farizeus el akarja űzetni szolgáival, de Jézus behívja ôt. Megkérdezi a vendég farizeusokat, meggyógyíthatja- e a beteget szombaton. Azok ellenzik. Jézus szemükre hányja kétszínűségüket, és meggyógyítja a beteget. Utána felfedi néhány farizeus bűnét, hogy képmutatásukat leleplezze. Megokolja tettét: -- Miért gyűlöltök engem azért, mert felfedem sebeiteket? Én lelketek orvosa vagyok. Meggyógyíthat egy orvos valakit anélkül, hogy fel ne fedné, és ki ne tisztítaná sebeit? De nem tudjátok, hogy sokan, és ez az asszony is, aki kiment most (férjével) az elsô helyet érdemli Isten lakomáján, jóllehet látszólag szegény. Nem a külsô, hanem a szív, a lélek számít. Isten lát a magasból, trónusáról, és megítél titeket. Mily sok embert lát, akik jobbak nálatok! Azért halljátok: Mindig e szabály szerint cselekedjetek: Amikor meghívnak titeket egy menyegzôre, mindig az utolsó helyet válasszátok. Kétszeres lesz megtiszteltetéstek, amikor a házigazda azt mondja nektek: ,,Barátom, jöjj elôre!'' Megtiszteltetésben részesül érdemetek és alázatosságtok. Míg... Szomorú dolog egy kevély számára a megaláztatás, amikor hallja: ,,Menj oda, az asztal végére, mert van itt valaki, aki több nálad!'' És ugyanezt tegyétek lelketek titkos lakodalmán Istennel való eljegyzéseteknél. Aki megalázza magát, azt felmagasztalják, és aki felmagasztalja magát, azt megalázzák. Izmael, ne gyűlölj engem amiatt, hogy kezellek téged. Én nem gyűlöllek tégedet. Azért jöttem, hogy meggyógyítsalak. Betegebb vagy, mint ez az ember volt. Te meghívtál engem, hogy ez jó fényt vessen rád, és barátaid meg legyenek elégedve. Gyakran meghívod ôket, de kevélységbôl, és hogy örömöd teljék benne. Ne így tegyél. Ne hívd meg a gazdagokat, rokonokat és barátokat. Hanem nyisd meg házadat, tárd ki szívedet a szegények, a koldusok, a nyomorékok, a sánták, az árvák és az özvegyek elôtt. Azok viszonzásul megáldanak téged. Mással nem tudják viszonozni. De Isten kegyelemmé változtatja azt számodra. És a végén... ó, a végén milyen boldog sors vár minden irgalmasra, akiket Isten megjutalmaz a halottak feltámadásakor! Jaj azoknak, akik csak akkor kedvesek, ha valami hasznot remélnek érte, de utána bezárják szívüket testvérük elôtt, aki többé már nem képes szolgálni ôket. Jaj nekik! Én megbosszulom az elhagyottakat! (Jézus két kisgyermekre céloz itt, akiket Ismael kilökött, miután szolga szüleik belehaltak a nehéz munkába. Ismael tetteti a megtértet:) -- Mester... én... én azt akarom, hogy elégedett légy velem. Visszafogadom azokat a gyermekeket. -- Nem! -- Miért? -- Ismael?!... Ismael lehajtja fejét. Alázatosnak akar látszani. De viperafajzat, s csak arra vár, hogy halálosan megmarhassa Jézust. Eleázár -- egy jóindulatú farizeus, a nagytanács tagja -- igyekszik helyreállítani a békés hangulatot megjegyzésével: -- Boldogok azok, akik Istennel lakomáznak, az ô lelkükben és az örök Országban. De hidd el, Mester! Néha az élet hárít elénk akadályokat. Az állások... az elfoglaltságok... (Jézus most mondja el a Lukács 14,16-24-ben megörökített példabeszédet: -- Egy ember nagy vendégséget rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a vendégség kezdetének ideje, elküldte szolgáit, mondják meg a meghívottaknak: Gyertek, már minden készen van! De elkezdtek mentegetôzni. Az egyik ezt üzente neki: Földet vettem, s el kell mennem megnézni. Kérlek, ments ki. A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek ôket kipróbálni. Kérlek, ments ki. Ismét más ezt mondta: Megnôsültem, azért nem mehetek. Visszatért a szolga, s átadta urának az üzeneteket. Megharagudott a házigazda, és megparancsolta szolgájának: Fogd magadat és eredj ki a város tereire és utcáira, és hívd ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat! A szolga jelentette: Uram, parancsod teljesült, de még mindig van hely. Az Úr erre ráparancsolt a szolgára: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és beszélj rá mindenkit, jöjjön el, hadd teljen meg a házam. Mondom nektek, azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem eszik lakomámon.! -- Az állások... az elfoglaltságok... mondtad. Igaz. De ezért mondtam neked ennek a lakomának a kezdetén, hogy az én Országomat az önlegyôzéssel lehet megalapítani, és nem a seregek gyôzelmével a harctéren. A nagy lakomán azoké a hely, akik alázatos szívűek, akik kiválnak hűséges szeretetükben, akik nem méricskélik az áldozatokat, hanem mindent legyôznek, hogy hozzám jöhessenek. Egy óra is elég ahhoz, hogy egy szív megváltozzék. Ha az a szív meg akar változni. És elég egy szó. Én oly sokat beszéltem hozzátok. És figyelem... Egy szívben növekedni kezd egy szent növény. A többiekben tövisek nônek számomra, és a tövises bokrok tövén áspiskígyók és skorpiók lapulnak. Nem számít! Én megyek egyenes utamon. Aki szeret, követ engem. Én megyek, s közben hívom az embereket. Az igazak hozzám jönnek. Én oktatom majd ôket. Akik az igazságot keresik, közelednek a Forráshoz. A többit... a többit majd megítéli a Szent Atya. Ismael, üdvözöllek. Ne gyűlölj engem! Elmélkedjél! És érezd meg, hogy szeretetbôl voltam szigorú irántad, nem pedig gyűlöletbôl. Béke ennek a háznak és lakóinak, béke mindazoknak, akik megérdemlik a békét! (5-164) ======================================================================== Gyanta kancsó Nyilvános működésének harmadik évében Jézus Korozainban beszél egy szombaton. A zsinagógafônök kéri Jézust, hogy beszéljen nekik, s térítse meg ôket. Félnek ugyanis Istentôl egy jégesô miatt, s így akarnak engesztelni bűneikért. Jézus világosan látja, mi van kérésük mögött, s kijelenti nekik: -- Ti itt Korozainban nem azért engedtétek meg az Igének, hogy beszéljen nektek, mert tisztelitek Ôt és hisztek benne, hanem mivel szívetekben gyötör titeket egy hang, amely rág titeket, mint a szú a fát: ,,Ez a jéggel való büntetés szívünk keménysége miatt ért minket.'' És engesztelni akartok. Zsebetekért, nem lelketekért. Ó! Pogány és makacs Korozain! De nem mindenki ilyen Korozainban. Azok számára beszélek, akik nem ilyenek. Egy példabeszédet mondok nekik. Hallgassátok! Egy ostoba gazdag ember mézszínű, folyékony anyagot vitt egy művészhez, és megparancsolta neki, hogy készítsen belôle díszes kancsót. -- Nem jó anyag ez ilyen munkára -- mondta a művész a gazdagnak. -- Látod? Puha, nyúlékony. Hogyan tudom vésôvel formálni? -- Hogyan? Nem jó? Hiszen ez értékes gyanta! Barátomnak van egy belôle készült kancsója, s tôle a bor sajátosan jó ízt nyer. Arannyal fizettem érte, hogy nekem még nagyobb kancsóm legyen, és bosszantsam vele dicsekvéséért. Készítsd el nekem! És azonnal! Különben tehetségtelen művésznek tartalak. -- De a barátod kancsója bizonyára alabástromból van. -- Nem. Ebbôl az anyagból. -- Talán borostyánkôbôl van. -- Nem. Ebbôl az anyagból. -- Ha ebbôl az anyagból van, akkor az évszázadokon keresztül összepréselôdött, és más anyagok megszilárdították. Kérdezd meg ôt, miként készítették az övét, s térj vissza, s mond meg nekem. -- Nem. Ô maga adta el ezt, és biztosított róla, hogy erre használják. -- Akkor becsapott téged, hogy megbüntessen, mivel irigy vagy szép kancsójára. -- Vigyázz a nyelvedre! Dolgozz, vagy megbüntetlek téged, elvéve tôled műhelyedet, ami nem ér annyit, mint amennyibe nekem ez a csodálatos gyanta került. A művész elcsüggedve munkához látott. Összekeverte. De az anyag a kezéhez tapadt. Megpróbálta szilárddá tenni egy kis mézgával és porral... De a gyanta elvesztette áttetszôségét és aranyos színét. Az öntôkemence közelébe tette, remélve, hogy a meleg megkeményíti, de haját tépte kétségbeesésében, mert megolvadt. Felküldte a magas Hermonra a szolgáját, hogy hozzon megfagyott havat, és abba tette... Megkeményedett, szép volt. De nem lehetett többé formálni. Majd vésôvel alakítom ki -- mondta. Az elsô vésôcsapásra a gyanta darabokra tört. A művész egészen elkeseredett. Már meggyôzôdött róla, hogy ezzel az anyaggal semmit sem tud kezdeni. De még egy utolsó próbát tett. Összeszedte a darabokat, és a kemence melegénél ismét megolvasztotta azokat, majd ismét megfagyasztotta, de nem túlságosan, a hóval. És az anyag épp hogy elég puha volt ahhoz, hogy a vésôvel és lapátkával alakítani tudta. De amint elvette róla a vésôt és a lapátkát, az visszatért eredeti alakjához, akárcsak a dagasztóteknôben levô felduzzadt kenyértészta. Az ember legyôzöttnek tekintette magát. És hogy megmeneküljön a gazdag bosszújától, éjjel egy kocsira rakta feleségét, gyermekeit, bútorait, szerszámait, és műhelyének közepén csak a gyantát hagyta, mellette egy papírlapon az írással: ,,ezzel nem lehet dolgozni'', és a határom túlra menekült. Küldetésem, hogy a szíveket az Igazság és az Üdv szerint alakítsam. Kezembe kerültek vas, ólom, ón, alabástrom, márvány, ezüst, arany, jáspis, gyöngy-szívek. Kemény szívek, vadak, túlságosan gyengédek, változékonyak, a fájdalomtól megkeményedettek, értékesek, minden fajta szívek. Dolgoztam mindegyikkel. És sokukat kialakítottam annak a kívánsága szerint, aki engem küldött. Némelyikük megsebesített engem, miközben rajtuk dolgoztam, mások inkább kettétörtek, mintsem hogy megengedjék gyökeres átalakításukat. De, még ha gyűlölettel is, mindig visszaemlékeztek rám. Titeket azonban nem lehet megmunkálni. A szeretet melege, a türelmes oktatás, a hideg korholás, a fáradságos vésés, semmit sem ér el veletek. Amint elveszem rólatok kezemet, visszatértek eredeti formátokhoz. Csak egy dolgot kellene tennetek ahhoz, hogy megváltozzatok: teljesen rám kellene hagyatkoznotok. Nem teszitek. Sose fogjátok megtenni. A Munkás, elcsüggedve, sorsotokra hagy titeket. De mivel igazságos, nem egyformán hagy magára mindenkit. Elcsüggedésében is ki tudja még választani azokat, akik megérdemlik szeretetét, és ezeket megerôsíti és megáldja. (Jézus most meglátja a betegségtôl meggörbült asszonyt, akit az evangélium is említ -- lásd Lk 13,10-16 -- és meggyógyítja, mire a zsinagógafônök és mások megbotránkoznak, de a nép örvend.) Késôbb, amikor a küldetéseikbôl visszatérô apostolok beszámolnak Jézusnak munkáikról, s Jézus is beszámol nekik Korozainban tett látogatásáról, Tamás megjegyzi: -- Olyan kevesen vannak, akik... én többé nem foglalkoznék ezzel a hellyel. Te mondottad: ,,nem lehet velük semmit sem csinálni.'' -- Más dolog a gyanta, és más a szív -- válaszolja neki Jézus. -- Valami megmarad, mint a nagyon kemény földbe vetett magból. Nehéz kihajtania. De végül kihajt. Így van Korozain is. Egy napon kihajt majd, amit vetettem. Nem szabad belefáradni az elsô vereségek után. Hallgassátok meg ezt a példabeszédet. Azt a címet adhatnánk neki: ,,A jó vincellér példabeszéde.'' (Lásd a következô példabeszédet.) (5-183, 192) ======================================================================== A jó vincellér (Lk 13,6-9) Ez a példabeszéd a ,,gyantakancsóról'' szóló példabeszéd kiegészítése. Jézus csak apostolainak mondta el. Egy gazdag embernek volt egy nagy és szép szôlôje, amelyben különbözô fajtájú fügefák is voltak. A szôlôre egyik szolgája ügyelt fel, egy gyakorlott vincellér és gyümölcsfametszô, aki szerette urát és a növényeket, s ezért nagyon jól teljesítette kötelességét. A gazdag úr minden évben elment megnézni szôlôjét, hogy lássa, miként érlelôdnek a szôlôk és a fügék, és megkóstolja azokat, saját kezével leszedve. Egy napon odament egy nagyon jó minôségű fügefához, amelybôl csak egy volt egész szôlôjében. De azon a napon, éppúgy, mint az elôzô években, csak leveleket talált rajta, gyümölcsöt nem. Odahívta a vincellért, és azt mondta: ,,Már három éve jövök és keresek gyümölcsöt ezen a fügefán, és csak leveleket találok. Úgy látom, nem hoz gyümölcsöt. Ezért vágd ki. Feleslegesen foglalja el itt a földet, és felesleges idôdet fordítanod rá, mert semmi eredménye. Fűrészeld ki, égesd el, tisztítsd meg a talajt gyökereitôl, és ültess helyébe egy új csemetét. Az majd néhány éven belül gyümölcsöt hoz.'' A vincellér, aki türelmes és szeretetteljes volt, ezt válaszolta: ,,Igazad van. De engedd, hogy még egy évig gondozzam. Nem vágom ki, hanem még nagyobb gonddal megkapálom körülötte a földet, megtrágyázom és megöntözöm. Ki tudja, nem hoz-e még gyümölcsöt. Ha ez után az utolsó próba után sem hoz gyümölcsöt, amint kívánod, kivágom.'' Korozain a fügefa, amely nem hoz gyümölcsöt. Én vagyok a Jó Vincellér. És ti vagytok a türelmetlen gazdag. Engedjétek dolgozni a Jó Vincellért. -- Rendben van. De példabeszédednek nincs befejezése. Hozott a fügefa fügét a következô évben? -- kérdi a Zelóta. -- Nem hozott, és kivágták. De a vincellérnek igaza volt, amikor kivágta a még fiatal és virágzó fát, mert megtett mindent, ami kötelessége volt. Én is igazolni kívánom magamat azok esetében, akiket ki kell vágnom szôlômbôl. Vannak ott terméketlen vagy mérges növények, kígyófészkek, olyanok, amelyek elszívják a többi nedvét, élôsdiek, olyanok, amelyek ártanak társaiknak, rosszindulatú gyökereikkel megfojtják azokat és meggátolják termésüket. Vannak olyanok, akiket nem hívtam meg szôlômbe, lázadoznak minden beoltás ellen, csak azért jöttek, hogy kémkedjenek, befeketítsenek, és terméketlenné tegyék földemet. Ezeket kivágom, miután mindent megkísérlettem megtérítésükre. De mielôtt a fejszéhez nyúlnék, fogom az ollót és a metszôkést, és megnyesem az ágakat és beoltok... Ó! Nehéz munka lesz! Mind számomra, aki végzem, mind azokra, akiken végzem. De meg kell tennem. Azért, hogy az Ég elmondhassa: ,,Ô mindent megtett, de ezek mindinkább terméketlenné váltak és gonoszokká, amikor Ô megöntözte, beoltotta, körülásta, megtrágyázta izzadságával és könnyeivel, fáradságával és vérével...'' Jézus ekkor elôreküldi apostolait, hogy keressenek helyet számára a faluban. Csak Júdást tartja maga mellett. Az esti félhomályban csendesen állnak. Végül megszólal Jézus, mintha csak magában beszélne: -- Jóllehet elvesztették Isten kegyelmét, mert ellenszegültek Törvényének, mindig visszatérhetnek, és azok lehetnek, akik voltak, lemondva a bűnrôl... Júdás semmit sem felel neki. Jézus folytatja: -- És ha felfogják, hogy többé nem birtokolhatják Isten hatalmát, mert Isten nincs ott, ahol a Sátán van, könnyen meggyógyulhatnak, kevélységük helyett jobban szeretve azt, amit Isten ad nekik. Júdás hallgat. Jézus folytatja, még mindig úgy, mintha magához beszélne: -- És arra gondolni, hogy én keményen vezekeltem azért, hogy ô megtérjen, és Atyjához forduljon... Júdás felemeli fejét, ránéz, de nem szól semmit. Jézus is ránéz... és utána megkérdezi: -- Júdás, kihez beszélek? -- Hozzám, Mester. Miattad nincs többé hatalmam. (Elôzôleg Júdás meg akart valakit gyógyítani, de nem sikerült neki.) Mert te elvetted tôlem, hogy növeld János, Simon, Jakab, és a többiek hatalmát, engem kivéve. Nem szeretsz engem! Íme! És azzal végzem majd, hagy én sem szeretlek téged, és megátkozom az órát, amelyben szerettelek, tönkretéve magamat a világ szemében egy tehetetlen királyért, aki még azt is megengedi, hogy a nép uralkodjék rajta. Nem ezt reméltem tôled! -- Én sem tôled. De nem csaptalak be soha. És sosem kényszerítettelek. Miért maradsz akkor mellettem? -- Mert szeretlek. Többé már nem vagyok képes elválni tôled. Vonzol, és undorral töltesz el. Vágyakozom rád, mint a levegôre, hogy belélegezzem, és... félelemmel töltesz el. Ah! Átkozott vagyok! Kárhozott vagyok! Miért nem űzöd ki belôlem az ördögöt, te, aki megteheted? -- Júdás arca ólomszínű és feldúlt, mint egy ôrülté, telve félelemmel és gyűlölettel... Jézus szeretetteljes részvéttel néz rá. Mintegy felsóhajtva mondja: -- Azért, mert nincs benned bűnbánat, csak haragszol Istenre, mintha Ô lenne hibás a te bűnödért. Júdás egy durva átkozódást mormol fogai között. Közben visszaérkeznek az apostolok: -- Mester, találtunk helyet. Ötnek az egyik helyen, háromnak a másikon, kettônek a harmadikon, és egynek-egynek másik kettôn. -- Rendben van. Én Iskarióti Júdással megyek -- mondja Jézus. -- Nem. Szívesebben leszek egyedül. Nyugtalan vagyok. Nem hagynálak nyugodni... -- Amint akarod... Akkor Bertalannal megyek. Ti tegyetek, amint akartok. Elôbb azonban vacsorázzunk együtt. (5-192) ======================================================================== A farizeusok kovásza (Mt 16,5-12; Mk 8,14-21; Lk 12,1-3) Nyilvános működésének harmadik évében Jézus apostolaival együtt Fülöp Cezareája felé megy. Átkelnek a Jordánon, két csónakon. Utána beszélgetnek. -- Hm! Honnan szerzünk kenyeret? Éhes vagyok. És itt... nem jutunk hozzá még a filiszteusok kalászához sem... Fű és levelek, levelek és virágok. Nem vagyok juh, sem majom -- mormogja Péter társainak, akik nevetnek megjegyzésén. Júdás Tádé odafordul feléje -- kissé elôbb foglalt helyet -- és azt mondja: -- Majd szerzünk az elsô faluban. -- Hacsak nem kergetnek el minket -- teszi hozzá Zebedeus Jakab. -- Óvakodjatok, ti, akik azt mondjátok, hogy mindenre figyeltek, óvakodjatok a farizeusok és a szadduceusok kovászától. Nekem úgy tűnik, hogy ezt teszitek, anélkül, hogy észrevennétek, mily rosszat tesztek. Legyetek figyelmesek! Vigyázzatok! -- mondja Jézus. Az apostolok egymásra néznek, és suttogva kérdik egymást: -- De mirôl beszél? Csak egy kenyerünk van itt, az, amit Cedesben szállásadó asszonyunk adott. Azt sem tudjuk, találunk-e kenyeret éhségünk csillapítására. Miért mondja akkor, hogy a szadduceusoktól és farizeusoktól veszünk kenyeret, amelyet az ô kovászukkal készítettek? Talán azt akarja, hogy ne vegyünk ezen a vidéken?... Jézus, aki szokása szerint valamivel mindnyájuk elôtt megy, visszafordul feléjük: -- Miért féltek attól, hogy kenyér nélkül maradtok, és éhezni fogtok? Tanácsom miatt akkor sem maradnátok kenyér nélkül, ha itt mindenki szadduceus és farizeus volna. Nem arról a kovászról beszéltem, amely a kenyérben van. Azért vehettek kenyeret ott, ahol kaptok, gyomrotok számára. És ha senki sem akarna nektek eladni, akkor sem maradnátok kenyér nélkül. Nem emlékeztek az öt kenyérre, amellyel ötezer embert tápláltatok? Nem emlékeztek a tizenkét kosárnyi maradékra, amit összegyűjtöttetek? Megtehetném számotokra, akik tizenketten vagytok egy kenyérre, azt, amit megtettem ötezer számára öt kenyérrel. Nem értitek, milyen kovászra célzok? Arra, amely a farizeusok, szadduceusok és írástudók szívét dagasztja ellenem. A gyűlöletre. A tévtanra. Most ti is a gyűlölet felé haladtok, mintha magatokévá tettétek volna a farizeusok kovászát. Nem szabad gyűlölni még az ellenséget sem. Ne nyissatok még egy szelelônyílást sem annak számára, ami nem Istené. Az elsô után más elemek lépnének be, amelyek ellenkeznek Istennel. Néha pusztulással, vagy legyôzetéssel végzôdik, ha ugyanazokkal a fegyverekkel akartok harcolni, mint az ellenség. Ôk gyôznek, ha magatokévá teszitek tanításukat. Nem! Legyetek szeretetteljesek és tartózkodók. Ti még nem vagytok elég erôsek ahhoz, hogy küzdeni tudjatok tanaik ellen anélkül, hogy ôk le ne gyôznének titeket. Mert tanaiknak némelyik része már bennetek van. Ezek egyike a gyűlölet, amelyet irántuk éreztek. Arra is figyelmeztetlek titeket, hogy ôk módszert változtathatnak félrevezetésetekre, hogy eltávolítsanak titeket tôlem. Ezernyi módon kedveskedhetnek, tettethetik a bűnbánatot, a béke vágyát. Nem kell menekülnötök elôlük. De amikor felajánlják nektek tanításukat, értsetek ahhoz, hogy ne fogadjátok el. Íme ez a kovász, amirôl beszélek. A rosszindulat, ami ellenkezik a szeretettel, is a hamis tanítás. Mondom nektek: legyetek okosak! -- Az a jel, amelyet a farizeusok tegnap kértek ,,kovász'' volt, Mester? -- kérdi Tamás. -- Kovász és méreg. -- Jól tetted, hogy nem adtad meg nekik. -- De egy napon majd megadom. -- Mikor? Mikor? -- kérdezik kíváncsian. -- Egy napon... -- És mi a jel? Nem mondod meg nekünk, apostolaidnak sem? Hogy azonnal felismerjük -- kérdi vágyakozva Péter. -- Nektek nem kellene áhítozni semmiféle jelre. -- Ó! Nem azért, hogy hihessünk benned! Mi nem vagyunk olyanok, mint a nép, amely sokfélét gondol. Mi csak eggyel törôdünk, hogy szeressünk téged -- mondja hevesen Zebedeus Jakab. (Most következik az evangéliumban is említett kérdés, hogy kinek tartják Jézust az emberek: Mt 16,13-20) (5-226) ======================================================================== A hűséges bárány Jézus Kafarnaumba megy apostolai élén. A város szélén egy hét- nyolcéves fiúcska szalad utána. Szép gyermek, barna hajjal, fekete szemmel, értelmes napbarnított arccal. Bizalmasan megszólítja Jézust, mint aki már jól ismeri Ôt. -- Jézus, engedd meg, hogy veled menjek hazáig. -- Tud róla a mama? -- kérdezi tôle Jézus, jóságosan rámosolyogva. -- Tud. -- Igazán? -- Jézus bár mosolyog, lelkébe látó tekintettel néz rá. -- Igen, Jézus, igazán. -- Akkor jöjj! A gyermek ugrik egyet örömében, és jobb kezét Jézusnak nyújtja, aki kezét nyújtja feléje. A gyermek szeretetteljes bizalommal fogja meg Jézus kezét. -- Mondj nekem egy szép példabeszédet, Jézus! -- mondja a gyermek ugrándozva a Mester oldalán, ragyogó arccal nézve fel rá. Jézus is vidáman mosolyogva nézi ôt, s öröm sugárzik arcán. -- Mit kezdesz vele? Az nem játékszer. -- Szebb, mint egy játék. Amikor aludni megyek, rá gondolok, és utána róla álmodom. Holnap visszaemlékezem rá, és ismét elmondom magamnak, hogy jó legyek. Segít abban, hogy jó maradjak. -- Visszaemlékezel rá? -- Igen. Akarod, hogy elmondjam mindazt, amit tôled hallottam? -- Derék gyerek vagy, Benjámin, jobb, mint az emberek, akik elfelejtik. Jutalmul mondok neked egy példabeszédet. A gyermek nem ugrál többé. Komolyan megy, és figyelmesen, mint egy felnôtt, és nem veszti el Jézusnak egyetlen szavát, egyetlen hangsúlyát sem. Oly erôsen figyel, hogy többé nem törôdik vele, hová lép. -- Egy nagyon jó pásztor megtudta, hogy a világ egyik helyén sok bárány van, elhagyva a kevésbé jó pásztoroktól. Ezek a bárányok veszélyben voltak, hogy rossz útra tévednek, és ártalmas legelôkre találnak, s mindinkább közel jutnak a sötét szakadékokhoz. A jó pásztor elment erre a helyre, és feláldozva mindenét, amije volt, megvásárolta ezeket a juhokat és bárányokat. El akarta vinni ôket országába, mert ez a pásztor király is volt, mint annyi király Izraelben. Országában ezek a juhok és bárányok sok egészséges, friss legelôt és tiszta vizet találnak majd. Az utak biztonságosak lesznek. Menedékhelyeiket nem támadhatják meg a rablók és vérengzô farkasok. Azért ez a pásztor összegyűjtötte juhait és bárányait, és azt mondta nekik: ,,Azért jöttem, hogy megmentselek titeket, és elvigyelek oda, ahol többé nem szenvedtek, ahol többé nem csalnak tôrbe titeket, és nem éreztek fájdalmat. Szeressetek és kövessetek engem, mert én nagyon szeretlek titeket. Mindenemet feláldoztam azért, hogy birtokomba vehesselek titeket. De ha szerettek engem, nem tartom nagynak áldozatomat. Jöjjetek utánam és menjünk! -- És a pásztor elindult, a juhoktól követve, az öröm országa felé. A pásztor idônként visszafordult, hogy lássa, követik-e ôt. Buzdította az elfáradtakat. Bátorította a bizalmatlanokat. Segítette a betegeket. Megsimogatta a bárányokat. Mennyire szerette ôket! Odaadta nekik saját kenyerét és sóját. Elôször megízlelte a források vizét, hogy lássa, egészséges-e, és megáldotta, hogy egészségessé tegye. De a juhok -- hidd el, Benjámin -- a juhok egy idô múlva elfáradtak. Elôször egy, majd kettô, utána tíz, száz lemaradt. Annyi füvet legeltek, hogy végül mozogni se tudtak. Fáradtan elnyújtózkodtak, és jóllakottan lefeküdtek a porba és a sárba. Mások a szakadékok felé mentek, pedig a pásztor mondta nekik: ,,Ne tegyétek!'' Egyesek lehajtott fejjel lökdösték a jó pásztort, aki elébük állt, hogy le ne zuhanjanak a szakadékokba. Többször megkísérelték, hogy lelökjék ôt a mélységbe. Sokan a szakadékokba zuhantak, és nyomorultul elpusztultak. Mások összevesztek egymással, és szarvukkal megölték egymást. Csak egy bárányka nem bolyongott el soha. Bégetve futott, és bégetésével azt mondta pásztorának: ,,Szeretlek!'' Futott a jó pásztor után, és amikor elérték országának kapuját, csak ôk ketten maradtak: a jó pásztor és a hűséges bárány. Akkor a pásztor nem azt mondta: ,,lépj be'', hanem: ,,jöjj'', és karjába vette, keblére szorította, és bevitte ôt. Odahívta minden alattvalóját, és azt mondta nekik: ,,Íme! Ez szeret engem. Azt akarom, hogy mindörökké velem legyen. És ti is szeressétek, mert ô a legkedvesebb szívemnek.'' Ez a példabeszéd vége, Benjámin. Meg tudod-e most mondani nekem, ki ez a jó pásztor? -- Te vagy, Jézus! -- És ki ez a kis bárány? -- Én vagyok, Jézus! -- De én most elmegyek. Te elfelejtesz engem. -- Nem, Jézus. Nem felejtelek el, mert szeretlek! -- A szeretet megszűnik, amikor nem látsz többé. -- Magamban elmondom a példabeszédeket, amelyeket te mondtál nekem, és ez olyan lesz, mintha jelen lennél. Szeretni foglak, és így engedelmeskedem neked. És mondd, Jézus, te is emlékezni fogsz Benjáminra? -- Mindig. -- Hogyan idézel emlékezetedbe? -- Azt mondom majd, hogy te megígérted, hogy szeretsz engem, és engedelmes leszel irántam, és így visszaemlékezem rád. -- És nekem adod Országodat? -- Ha jó leszel, igen. -- Jó leszek. -- Hogyan teszed? Az élet hosszú. -- De a te szavaid is oly jók. Ha én elmondom azokat magamban, és megteszem, amit azok kívánnak, jó maradok egész életemben. És megteszem ezt, mert szeretlek. Amikor szeretünk valakit, akkor nem fárasztó a jó élet. Nem fáradságos nekem engedelmeskedni mamámnak, mert szeretem ôt. Nem lesz fárasztó számomra engedelmeskednem neked, mert szeretlek. Jézus megáll, és szeretettôl lángra gyúlt arccal nézi ôt. Jézus öröme oly élénk, hogy úgy tűnik, egy másik nap gyúlt ki lelkében, és az sugárzik szemén keresztül. Lehajol, és homlokon csókolja a gyermeket. Megállnak egy szerény ház elôtt, amelynek saját kútja van. Jézus leül a kút mellett, és összegyűjti oda tanítványait, akik még mindig azon vitatkoznak, ki nagyobb közöttük. Jézus rájuk néz. Utána így szól: -- Jöjjetek körém, és halljátok meg a mai nap utolsó tanítását. Ti rekedtre beszélitek magatokat saját érdemeitek méltatásával, és azt gondoljátok, ennek alapján megillet titeket egy hely. Látjátok ezt a gyermeket? Valójában ô több nálatok. Ártatlansága a kulcs számára, amely megnyitja Országom kapuját. Gyermeki egyszerűségében ô megértette, hogy a szeretetben van az erô ahhoz, hogy valaki naggyá legyen, és a szeretetbôl fakadó engedelmesség által lép be Országomba. Legyetek egyszerűek, alázatosak, szeretetteljesek ne csak irántam, hanem egymás iránt is. Engedelmeskedjetek szavaimnak mindenben, ebben is, ha el akartok jutni oda, ahová ezek az ártatlanok belépnek. Tanuljatok a kicsinyektôl. Az Atya kinyilatkoztatja nekik az igazságot úgy, ahogy nem nyilatkoztatja ki a bölcseknek. Miközben Jézus beszél, a térde elôtt álló Benjámin vállára teszi kezét. Jézus arca most fenséges. Komoly, nem haragos, de komoly. Igazán a Mester! A nap utolsó sugara dicsfénnyel övezi szôke haját. (4-300) ======================================================================== Sár a gyémánton Nyilvános működésének harmadik évében Jézus a Genezáreti-tó közelében lévô Gadarában Jánossal együtt éjjel a csillagokat szemléli a ház teraszán ülve egy padon, s a falnak támaszkodva. Úgy gyönyörködnek a szép látványban, hogy elfeledkeznek a földrôl... Utána Jézus megszólal: -- Most, hogy megtörölköztünk a csillagokban, imádkozzunk! Feláll, és János követi Ôt. Hosszasan imádkoznak, csendben, teljes lelküket beleadva, kereszt alakban kitárt karral. Arcukkal kelet felé fordulnak, ahol már jelentkezik a felkelô nap elsô sugara. Utána együtt elmondják a Miatyánkot, lassan, nem egyszer, hanem háromszor, mindig erôteljesebben kérve. Lelkük szinte elválik testüktôl, s lángolva repül a Végtelen felé. Utána csönd. Ismét leülnek, miközben a hajnal mindjobban megvilágítja az alvó világot. Jézus János vállára teszi kezét, és magához vonja ôt, miközben ezt mondja neki: -- Mondd meg hát nekem azt, amirôl úgy érzed, hogy meg kell mondanod. Mik azok a dolgok, amelyeket az én Jánosom meglátott a lelki Világosság segítségével társának sötét lelkében? -- Mester,... megbántam, hogy ezt mondtam neked. (Elôzôleg Júdás azzal hencegett, hogy ô nem hisz az ördög létezésében. Megölelte Jézust, aki halkan, úgy hogy csak ô hallhatta, ezt mondta neki: ,,Undort keltesz bennem! Azért nem látod és érzed a Sátánt, mert egészen veled van. Távozz, démon!'' János utána bizalmasan elmondta Jézusnak, hogy felajánlotta magát Júdásért, és... meg kellene mondania Jézusnak bizonyos dolgokat... mert ô azt hiszi, tudja, miért viselkedik így Júdás. Erre a beszélgetésre ad most neki alkalmat Jézus, de közben János megbánta, hogy beszélni akart errôl.) Két bűnt követnék el... -- mondja János. -- Miért? -- Mert fájdalmat okozok neked felfedve azt is, amirôl nem tudsz, és... mert... Mester, bűn elmondani a rosszat, amit másban meglátunk? Igen, nemde? És akkor hogyan mondhatom el ezt, megsértve a szeretetet!... -- János aggódik. Jézus megvilágítja lelkét: -- Hallgass ide, János! Számodra ki több, a Mester, vagy tanítvány társad? -- A Mester, Uram. Te több vagy. -- És ki vagyok én számodra? -- A Kezdet és a Vég. Minden vagy. -- Hiszed, hogy én, aki a Minden vagyok, tudok mindent, ami létezik? -- Igen, Uram. Ezért van bennem a nagy ellentét. Mert azt gondolom, hogy te tudod és szenvedsz. És mert emlékszem, hogy egy napon azt mondtad nekem, hogy néha te az Ember vagy, csak az Ember, és azért az Atya megismerteti veled, mit jelent embernek lenni, és hogy az értelem szerint kell irányítanod magadat. És azt gondolom, hogy Isten, irántad való irgalomból, eltitkolhatja elôtted ezt a rút igazságot... -- Figyelj erre a gondolatra, János. És beszélj. Bizalommal. Nem bűn, hogy bizalommal vagy az iránt, aki a Minden, aki mindent tud. Mert a Minden se meg nem botránkozik, se nem duzzog, se nem szeretetlen, még gondolatban sem a szerencsétlen iránt. Bűn lenne, ha te olyannak mondanád el, amit tudsz, aki nem tud teljes szeretet lenni. Például társaidnak, akik morognának, sôt irgalmatlanul megtámadnák a bűnöst, kárt téve ezzel benne és önmagukban. Mert szükség van arra, hogy irgalmasak legyünk. Mindig annál nagyobbnak kell lennie irgalmunknak, minél betegebb a mindenféle betegségtôl a szegény lélek, aki elôttünk van. Egy orvos, részvétteljes betegápoló, sôt egy anya is alig hatódik meg, és alig küzd a beteg meggyógyításáért, ha látja, hogy nincs komoly betegségrôl szó. De ha a gyermek, vagy az ember nagyon beteg, életveszélyben van, már üszkösödik vagy megbénul, akkor hogyan küzdenek, legyôzve az undort és a fáradságot, hogy meggyógyítsák! Nemde így van? -- Így van, Mester -- mondja János, aki szokása szerint fél karjával átkarolja a Mester nyakát, és fejét vállára teszi. -- Azonban nem mindenki tud irgalmat gyakorolni a beteg lelkekkel. Azért óvatosnak kell lenni az ô bajuk nyilvánosságra hozatalával. Nehogy a világ távol tartsa magát tôlük, és ártson nekik megvetésével. Amikor egy beteg látja, hogy megvetik elkedvetlenedik, és még rosszabbá válik. Ha ellenben vidáman, gyógyulásában reménykedve viselik gondját, meggyógyulhat, mert a segítôk bizalomteljes vidámsága áthatja ôket, és segíti az orvosság hatását. De tudod, hogy én vagyok az Irgalmasság, és nem szégyenítem meg Júdást. Beszélj azért aggályosság nélkül. Nem vagy besúgó. Gyermek vagy, aki bizalommal beszél atyjával, szeretetteljes szomorúsággal, elmondva a testvérben felfedezett rosszat, hogy az atya meggyógyítsa ôt. Gyerünk!... János nagyot sóhajt, s utána még jobban lehajtja fejét, s engedi, hogy az lecsússzon Jézus keblére. Úgy mondja: -- Milyen fájdalmas szennyes dolgokról beszélni!... Uram,... Júdás tisztátalan... és engem tisztátalanságra kísért. Az, hogy engem kigúnyol, nem jelent semmit számomra. De fájlalom, hogy ô piszkos szeretkezései után hozzád megy. Mióta visszatért, többször megkísértett engem. Amikor kettesben vagyunk néha -- és ô ezt mindenféle módon igyekszik elérni -- nem beszél másról, csak a nôkrôl... és én annyira undorodom ettôl, mint ahogy undorodnám, ha bűzös anyagba merítenének, amely megpróbálna behatolni számba... -- De mélységesen megzavart téged? -- Megzavart, hogyan? Lelkem megrendül. Értelmem felkiált ezek ellen a kísértések ellen... Én nem akarok elzülleni... -- De mi zajlott le testedben? -- Megdermedtem az undortól. -- Csak ezt érezted? -- Ezt, Mester, és sírok, mert úgy tűnik nekem, hogy Júdás nem követhetett volna el nagyobb sértést azzal, aki Istennek van szentelve. Mondd: csorba esett ezzel felajánlásomon? -- Nem. Nem inkább, mint amikor maroknyi sarat vetnek egy kicsiszolt gyémántra. Nem vésôdik bele a gyémántba, nem járja át. Elég egy pohár tiszta vizet önteni rá, hogy megtisztuljon. És szebb, mint elôtte volt. -- Tisztítsd meg akkor! -- Letisztít téged szereteted és angyalod. Semmi sem marad rajtad. Megtisztított oltár vagy, amelyre leszáll az Isten. És mi mást tesz Júdás? -- Uram, ô... Ó! Uram! -- János feje még lejjebb csúszik. -- Mit? -- Ô... Nem igaz, hogy az ô pénze az, amit neked ad a szegények számára. Az a szegények pénze, amit ellop, hogy megdicsérjék hamis nagylelkűségéért. Felbôszítetted, mert amikor visszatértél a Tábor- hegyrôl, elvettél tôle minden pénzt. És azt mondta nekem: ,,Besúgók vannak köztünk''. Én azt mondtam: ,,Mit súgnak be? Talán loptad?'' ,,Nem'' -- válaszolta, ,,de gondoskodom a jövôrôl, és két erszényt tartok. Valaki megmondta a Mesternek, és Ô megparancsolta nekem, hogy adjam oda mindet. Oly erôteljesen parancsolta meg ezt, hagy szinte kötelezett rá.'' De nem igaz, Uram, hogy ô ezt elôrelátásból teszi. Azt akarja, hogy pénze legyen. Szinte biztosra veszem, hogy az igazat mondom. -- Szinte biztosra! Ez a kétely, igen, ez enyhén bűn. Nem vádolhatok valakit arról, hogy lop, ha nem vagyok teljesen biztos benne. Az emberek cselekedetei néha rossznak látszanak, de jók. -- Igaz, Mester. Nem vádolom ôt, még gondolatban sem. De az, hogy két erszénye van, az igaz. Az egyikrôl azt mondja, hogy az övé, amit szintén neked ad, hogy dicsérjék. Én nem tenném ezt! Nem érzem helyesnek. -- Igazad van. Mi mást kell mondanod? János felemeli arcát, amelyen félelem tükrözôdik. Kinyitja száját, hogy beszéljen, és utána becsukja. Térdére ereszkedik, és arcát Jézus ruhájába temeti. Jézus János fejére teszi kezét. -- Fel, tehát! Lehet, hogy rosszul láttad. Én segítelek téged helyesen látni. Meg kell nekem mondanod azt is, amit Júdás bűnének valószínű okául tartasz. -- Uram, Júdás úgy érzi, hogy nincs ereje a csodatevéshez... Tudod, hogy mindig vágyakozott erre... Emlékszel Endorra? És e helyett... ô az, aki kevesebb csodát tesz. Mióta visszatért, semmi sem sikerül neki... és éjjel még álmában is panaszkodik, mintha lidércálma lenne... és Mester, Mesterem! -- Rajta! Beszélj! Míg a mélyére nem érsz. -- És átkozódik... és varázslatot űz. Ez nem hazugság és nem kétséges. Magam láttam. Azért választ engem társának, mert mélyen alszom. Illetve, mélyen aludtam. Most, megvallom, felébredek, és nem oly mély az alvásom, mert amint megmozdul, hallom... Talán rosszul tettem. De tettettem, hogy alszom, hogy lássam, mit csinál. És kétszer láttam és hallottam, hogy rosszat tett. Én nem vagyok jártas a varázslásban. De ez olyan volt. -- Egyedül? -- Nem és igen. Tibériástól kezdve követtem ôt. És elment egy házba. Késôbb megkérdeztem, ki lakik ott. Valaki, aki másokkal szellemidézést végez. És amikor Júdás kijött, szinte már reggel volt, szavaikból megértettem, hogy ismerik egymást, és sok dologban... nem egészen járatlanok. Az ördögtôl kérte azt az erôt, amit te nem adsz meg neki. Ezért áldozom fel az én csodatevô hatalmamat az Atyának, hogy adja át neki, és ô többé ne vétkezzék. -- A te lelkedet kellett volna átadni neki. De ezt sem az Atya, sem én nem engedném meg... Hosszasan hallgatnak. Utána Jézus fáradt hangon mondja: -- Menjünk, János! Szálljunk le! Pihenünk, miközben a reggelre várunk. -- Szomorúbb vagy, mint elôbb, Uram! Rosszul tettem, hogy beszéltem! -- Nem. Én már tudtam. De legalább te megkönnyebbültél. És ez az, ami számít. -- Uram, kerülnöm kell ôt? -- Nem. Ne félj. A Sátán nem árt Jánosnak. Megfélemlíti, de nem tudja elvenni tôle a kegyelmet, amit Isten állandóan ad neki. (5-344) ======================================================================== Az Egyház építése Nyilvános működésének harmadik évében, Jézus, kerülô úton megy Jeruzsálembe, hogy ne találkozzanak az ellenséges farizeusokkal. -- Jól teszed, hogy óvatos vagy -- mondja a Zelóta. -- Ó! A magam részérôl egyenesen odamentem volna! Mert az én órám még nem érkezett el. Ezt érzem. De hogyan viseltétek volna el ti, ami rátok várt, ti, akik egy ideje annyira... fáradtak vagytok? -- Mester, igazad van. Úgy tűnik, hogy az ördög szele fúj köztünk. Annyira megváltoztunk! -- Az ember elfárad. Gyorsan akar célba érni. És ostobaságokról álmodozik. Amikor észreveszi, hogy más az álom és más a valóság, megzavarodik, és ha nem jóakaratú, elfordul. Elfelejti, hogy a Mindenható, aki egy pillanat alatt megteremthette volna a káoszból a Világegyetemet, azt rendezetten és meghatározott napok idôközében tette. Nekem a lelki káoszból kell az egész világon létrehoznom Isten Országát. És ezt teszem. Én vetem meg az alapokat. Azt elôkészítve össze kell törnöm a legkeményebb köveket, hogy beléjük vágjam azt az alapot, amely nem fog összeomlani. Ti emelitek fel majd lassan a falakat. A ti utódaitok folytatják a munkát, mind felfelé, mind kiterjeszkedve. Amint én belehalok a munkába, úgy ti is bele fogtok halni, és lesznek mások és mások, akik kegyetlen vagy nem kegyetlen halállal halnak majd meg. Ez a munka felemészti ôket, mert ez megköveteli az áldozatos lelkületet, a nagylelkűséget, a könnyeket, a vért és a végtelen türelmet... Péter bedugja fejét Jézus és János közé: -- Megtudhatom, mirôl beszéltek? -- Ó! Simon! Gyere ide! Az Egyház jövôjérôl beszéltem. Megmagyaráztam, hogy a ti kapkodásotok, fáradságotok, csüggedésetek, stb. helyett az nyugodtságot, erôfeszítést, bizalmat követel. Megmagyaráztam, hogy áldozatot követel minden tagjától. Tôlem, aki Alapítója vagyok, és aki annak titokzatos Feje vagyok, és tôletek, minden tanítványtól, mindazoktól, akik a keresztény nevet viselik majd, és az egyetemes Egyházhoz tartoznak. Valójában a fokozatoknak nagy lépcsôjén gyakran a legalázatosabbak, akik a legegyszerűbbeknek látszanak, akiket csak ,,számoknak'' tekintenek, lesznek azok, akik igazán életképessé teszik az Egyházat. Az igazság az, hogy gyakran kell ezekhez menekülnöm majd, hogy továbbra is fenntartsam az élô hitet és az erôt, amely mindig megújítja az apostoli közösséget. Ezeket az apostolokat gyötörni fogja a Sátán, és gyötörni fogják ôket az irigy, kevély és hitetlen emberek. Az ô erkölcsi vértanúságuk nem lesz kevésbé fájdalmas a testi vértanúságnál. Isten akaratából és az emberek rosszindulatából, akik a Sátán eszközei. A Sátán mindenképpen arra fog törekedni, hogy erôszakkal hazugoknak, bolondoknak, megszállottaknak tüntesse fel ôket. Így akarja megbénítani bennük az én működésemet, és tönkretenni gyümölcsüket, amelyek mind megannyi gyôzedelmes csapást mérnek a Vadállatra. -- És ellen fognak állni? -- És ellenállnak, jóllehet testileg nem leszek velük. Nemcsak abban kell hinniük, amit kötelességük hittel elfogadniuk, hanem hinniük kell titkos küldetésükben. Hinniük kell, hogy az szent, hasznos, tôlem jön, miközben körülöttük süvölt a Sátán, hogy félelemmel töltse el ôket, és hangosan nevet rajtuk a világ. Istennek nem mindig tökéletesen megvilágított szolgái is elítélik ôket. Ez az én jövôbeli hangjaimnak sorsa. De nekem nem lesz más módom arra, hogy felrázzam ôket, és ismét elvigyem Evangéliumomat és Krisztust az emberekhez. De mindazért, amit kérek majd tôlük, megparancsolok nekik, és elfogadok tôlük, örökké tartó örömöt adok nekik, rendkívüli dicsôséget! Az égben van egy lezárt könyv. Csak Isten tudja elolvasni. Abban van minden igazság. De Isten néha leveszi a pecséteket és kinyilatkoztatja az igazságokat, amelyeket már megmondott az embereknek, kényszerítve egy kiválasztott embert, hogy megismerje a múltat, jelent és jövôt, amit a titokzatos könyv tartalmaz. Láttatok már egy fiút, aki a legjobb a családban, vagy egy tanulót, aki a legjobb az iskolában, amint apja meghívja ôt, vagy tanítója, hogy olvasson egy felnôtteknek szánt könyvbôl és megkapja annak magyarázatát. Apja, vagy tanítója oldalán áll, aki átöleli ôt karjával, míg másik kezének mutatóujjával megjelöli a sorokat, amelyeket el akar olvastatni, és meg akar ismertetni különösen kedvelt gyermekével. Így tesz Isten azokkal, akik erre a sorsra neki vannak szentelve. Magához vonja ôket karjával, és kényszeríti ôket annak olvasására, amit el akar olvastatni. Megérteti velük annak jelentését, és hogy azt késôbb mondják el, és hogy megvetésben és szenvedésben lesz részük. Én, az Ember vagyok a Szegletkô azok számára, akik elmondják a mennyei könyv Igazságait, és miatta megvetésben, szenvedésben és halálban részesülnek. De az Atya már elkészíti megdicsôülésemet. És miután részesültem benne, elkészítem azok megdicsôülését, akiket majd kényszerítek a lezárt könyv olvasására azokat a részeket illetôen, amelyet akarok, hogy elolvassanak. Az egész feltámadott emberiség és az angyalok kórusainak színe elôtt bemutatom ôket azokként, akik voltak. Magam mellé hívom ôket, miközben megnyitom a Könyv pecsétjeit, amit most már felesleges lenne zárva tartani. Ôk mosolyogva látják majd ismét az írást, még egyszer elolvasva a szavakat, amelyeket megvilágítottam nekik, mikor a földön szenvedtek. -- És a többiek? -- kérdi János, aki nagyon figyelmesen hallgatta Jézust. -- Milyen többiek? -- A többiek, akik, mint én, nem olvastak a földön ebbôl a könyvbôl, nem ismerik meg soha, mit mond? -- Az égben a boldogok mindent ismerni fognak. Megismerik elmerülve a Végtelen Bölcsességben. -- Azonnal? Amint meghaltak? -- Azonnal, amint beléptek az Életbe. -- De akkor az Utolsó Napon miért mutatod meg azoknak, akiket ott meghívsz, hogy megismerjék a Könyvet? -- Mert nem csak a boldogok lesznek ott, hogy meglássák ezt, hanem az egész emberiség. És a kárhozottak között sokan lesznek olyanok, akik kinevették Isten szavainak közvetítôit, mint bolondokat és ördögtôl megszállottakat. Ezek gyötrôdni fognak e miatt az ajándékuk miatt. Hosszú ideig vártak a nekik kijáró elégtételre ezek a vértanúk, akiket a világ makacs gonoszsága gyötört. -- Milyen szép látvány lesz ez! -- kiált fel János elragadtatva. -- Igen. És látni az összes farizeust elvörösödve és veszetten csikorgatva fogaikat -- mondja Péter, és dörzsöli kezét. -- Ó! Én arra gondolok, hogy csak Jézusra nézek, és az áldottakra, akik olvasnak majd vele a Könyvbôl -- válaszolja János, álmodozva errôl az óráról. Ki tudja, milyen fényt látnak szemei, amelyeket a feltörô irzelmek nyomán kicsorduló könnyek még ragyogóbbakká tettek, gyermekded mosolyával piros ajkán. A Zelóta nézi ôt, és Jézus is ôt figyeli. De Jézus nem mond semmit. A Zelóta viszont azt mondja: -- Te önmagadat látod akkor! Mert ha van köztünk valaki, aki ,,Isten szava'' lesz a földön, és aki meghívást kap, hogy olvasson részleteket a. lepecsételt Könyvbôl, akkor te vagy az, János, Jézus kedveltje és Isten barátja! -- Ó! Ne mondd ezt! Én vagyok a legtudatlanabb mindnyájatok között. És ha Jézus nem mondta volna, hogy a gyermekeké az Ég Országa, azt gondolnám, sose érem el, mert semmire se vagyok jó. Nemde, Mester, hogy én csak azért vagyok értékes, mert hasonló vagyok a kisgyermekhez? -- Igen, te a boldog tisztasághoz tartozol. És áldott leszel ezért! (5-400) ======================================================================== A szűk kapu (Lk 13,23-29; Mt 7,13-14; 22-23; 8,11-12; 19,30; 20,16) Nyilvános működésének harmadik évében Jézus ellátogat Rámába, Tamás apostol kérésére, hagy megáldja nôvérét és kisgyermekét. Ott teszi fel valaki neki a kérdést: -- Uram, kevesen üdvözülnek? -- Ha az ember tisztelettel tudna viseltetni önmaga iránt, és szeretetteljesen tisztelné Istent, akkor minden ember üdvözülne, amint azt Isten kívánja. De az ember nem így jár el. Mint egy megháborodott, játszik a hamis arannyal, ahelyett, hogy igazi aranyat szerezne magának. Legyetek nagylelkűek a Jóra irányuló akaratotokban. Az sokba kerül? Ebben van az érdem. Törekedjetek belépni a szűk kapun! A másik, jó nagy és fel van díszítve, a Sátán csábítása, hogy félrevezessen titeket. Az Ég kapuja szűk, alacsony, csupasz és érdes. Ahhoz, hogy valaki keresztüljusson rajta, tevékenynek, könnyűnek, pompa és anyagiasság nélkülinek kell lennie. Lelkinek kell lennie, hogy ezt meg tudja tenni. Különben amikor eljön a halál órája, nem sikerül átlépnetek. Igazán mondom nektek, sokan akarnak majd belépni, de nem tudnak, mert kövérek az anyagiasságtól, fel vannak cicomázva a világi pompával, megkérgesedtek s merevvé váltak a bűntôl, képtelenek lehajolni kevélységük miatt, amely csontvázzá teszi ôket. És akkor eljön az Ország Ura és bezárja az ajtót, s akik nem tudtak belépni a megfelelô idôben, kinn rekednek, ott állnak, dörömbölve a kapun, és kiáltozva: ,,Uram, nyisd ki! Mi is itt vagyunk.'' De Ô ezt mondja: ,,Mondom nektek, nem ismerlek titeket, nem tudom, honnan jöttök.'' És ôk: ,,Hogyhogy? Nem emlékszel ránk? Veled ettünk és ittunk, hallgattunk téged, amikor tanítottál tereinken.'' De Ô ezt válaszolja: ,,Igazán nem ismerlek titeket. Minél inkább nézlek titeket, annál inkább kövéreknek látszotok attól, amit én tisztátalannak minôsítettem. Minél inkább fürkészlek titeket, annál inkább látom, hogy ti nem tartoztok az én családomba. Valójában, íme, most látom, hogy a Másik gyermekei és alattvalói vagytok. A Sátán a ti apátok, a Test az anyátok, a Kevélység a dajkátok és a Gyűlölet a szolgátok. A ti kincsetek a bűn, gyöngyeitek a szenvedélyek. Szívetekre van írva: 'Önzés'. Kezetek szennyes a testvéreitektôl lopott holmiktól. Távozzatok innen! El tôlem, mindnyájan, ti gonosztevôk!'' És akkor az égbôl dicsôségtôl ragyogva elôjönnek Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal az összes próféták és Isten Országának igazai. Azok pedig, akik csak önmagukat szerették, nem hoztak áldozatot, hanem elpuhultak voltak, ki lesznek vetve, messzire, arra a helyre, ahol örökké sírnak, és ahol csak rettegés van. És a dicsôségesen feltámadottak, akik jönnek keletrôl és nyugatról, északról és délrôl, összegyűlnek a Bárány menyegzôs asztalánál, Isten Országának Királyánál. És akkor meglátják, hogy sokan, akik a legkisebbeknek látszottak a földi hadseregben, elsôk lesznek az Ország polgárai között. És meglátják azt is, hogy Izraelnek nem minden hatalmasa hatalmas az égben, és Krisztusnak nem minden kiválasztottja érdemli meg, hogy kiválasszák ôt a menyegzôs asztalhoz. Meglátják, hogy sokan, akiket ,,elsôknek'' hittek, nemcsak utolsókká lesznek, hanem még az utolsók közé se kerülnek be. Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen, akik értenek ahhoz, hogy igazi dicsôségre tegyenek szert kiválasztottságukkal. (5-411) ======================================================================== Az ismeretlen fiú Nyilvános működésének harmadik évében, amikor már nagyon üldözik, Jézus felmegy Jeruzsálembe az ünnepekre. Marciam megkéri Ôt: -- Uram, nem mondanál egy szép példabeszédet távoli fiad számára? (Ez a ,,távoli fiú'' Endori János, a megtért gyilkos, aki Jézus tanítványává vált és most Antiochiában apostolkodik. Marciamot sokat oktatta, és hálából Marciam megígérte, hogy feljegyzi Jézus tanítását, és elküldi neki.) Szeretném hozzátenni ezt a többi feljegyzésekhez, amiket készítettem. Igyekszem örömöt szerezni neki, amint megígértem... -- Igen fiam. Biztos lehetsz benne. -- Egy oly példabeszédet, amely megvigasztalja ôt, amely biztosítja ôt arról, hogy mindig szereted... -- Ilyent mondok majd. És öröme lesz benne, mert az igazságot mondom. -- Mikor mondod el, Uram? -- Azonnal. Rögtön a Templomba megyünk, amint az kötelességünk, és ott beszélni fogok mielôtt még meggátolnának benne. -- És neki fogsz beszélni? -- Igen, fiam. -- Köszönöm, Uram! Nagyon fájdalmas lehet számára, hogy ily távol él tôlünk... -- mondja Marciam, a sírással küszködve. Jézus megsimogatja fejét. Int az apostoloknak, hogy jöjjenek, mert azok megálltak, beszélgetni egy csoporttal. -- Jövünk, Mester. Hallgattuk azokat, akik távolról jöttek, s akik között vannak újonnan áttértek is. Ezek kérdezték, hol jöhetnek hozzád -- mondja Péter. -- Miért akarják ezt? -- Mert hallani szeretnék beszédedet, és néhányan meg szeretnének gyógyulni betegségeikbôl. Látod ott azt a fedett kocsit? Újonnan megtértek vannak benne, akik messzirôl jöttek a tengeren, vagy a szárazföldön, hajtva a beléd vetett hit által, azonkívül, hogy engedelmeskedni akartak a Törvénynek. Vannak köztük Efezusból, Pergából és Ikoniumból, és egy szegény Filadelfiából... -- Marciam, menj, mondd meg nekik, hogy kövessenek engem a Templomba. Ott hallhatják majd beszédemet, ami lelkük javára szolgál, és részesülnek az egészségben testük számára, ha tudnak hinni. A Templomban elôbb Jézus kibôvítve elmondja a Miatyánkot, s utána megkezdi a következô példabeszédet: -- Bizony, mondom nektek, hogy azok, akik fattyú gyermekeknek látszanak, igazi gyermekek, és azok, akik igazi gyermekek, fattyakká válnak. Hallgassatok meg, ti mindnyájan, egy példabeszédet! Volt egyszer egy ember, aki bizonyos kötelezettsége miatt hosszú ideig távol tartózkodott otthonától, elhagyva még kisded gyermekeit. Onnan, ahol volt, leveleket írt nagyobb gyermekeinek, hogy mindig tiszteljék atyjukat, és hogy emlékeztesse ôket tanításaira. Utolsó gyermeke, aki akkor született, amikor ô eltávozott, még a dajkánál volt, távol tôle, feleségének országában. Felesége más fajhoz tartozott, mint ô. Felesége meghalt, mikor ez a fia még kicsi volt, és távol élt a háztól. Testvérei azt mondták: ,,Hagyjuk ott, ahol van, anyánk rokonainál. Talán apánk nem is emlékszik már rá, és számunkra hasznos lesz, hogy eggyel kevesebb között kell felosztani vagyonát, amikor atyánk meghal.'' És így tettek. Ilyen módon a gyermek távol élt, az anya rokonai nevelték fel. Ez a fiú nem hallott az atya tanításáról, azt sem tudta, ki az atyja, vannak-e testvérei, s ha vannak, keserűen gondolta: ,,Ôk teljesen elutasítottak engem, mintha fattyúgyerek volnék''. Sôt biztosra vette, hogy valóban fattyú, és azért vetette el ôt atyja. Amikor felnôtté vált, és munkába állt, ez a fiatalember mit sem sejtve, abba a városba ment, ahol atyja tartózkodott. Meggyűlölte ugyanis anyjának családját, mert azt gondolta, ôk követtek el házasságtörést anyjával, s ô ebbôl született. Anélkül, hogy tudta volna, kivel beszél, atyja közelébe került, és módjában volt hallani ôt, amint tanított. Az atya bölcs volt. Nem volt megelégedve távol élô gyermekeivel, akik csak felületesen érintkeztek vele, hogy emlékeztessék, ôk az ô gyermekei, és ne felejtkezzék meg róluk végrendeletében. Az atya sokat foglalkozott a közelében élô fiatalemberrel, és jó tanácsokat adott neki. A fiatalember vonzódott hozzá atyai jósága miatt, és kincsként ôrizte minden szavát. Lelkébôl eltávozott a gyűlölet, amit elkeseredése váltott ki. Az atya megbetegedett, és el kellett határoznia, hogy visszatér hazájába. A fiatalember azt mondta neki: ,,Uram, te csak jól beszéltél hozzám, felemelve lelkemet. Engedd meg, hogy kövesselek, szolgádként. Nem akarok visszaesni elôzô rossz állapotomba.'' ,,Jöjj velem! Elfoglalod majd fiam helyét, akirôl nem tudtam többé hírt kapni.'' És együtt tértek vissza az atyai házba. Sem az atya, sem a testvérek, sem maga a fiatalember nem fogták fel, hogy az Úr újból egyesítette azokat, akik egy vérbôl származtak. De az atya sokat sírt az általa ismert gyermekei miatt, mert azok elfelejtették tanításait, fösvények voltak, keményszívűek, nem hittek többé Istenben, hanem sok bálvány volt szívükben: a kevélység, kapzsiság és a bujaság voltak isteneik, és csak arról akartak hallani, amibôl hasznuk volt. Az idegen azonban mind közelebb került az Úrhoz, igaz életet élt, jó, szeretetreméltó és engedelmes volt. A testvérek gyűlölték ôt, mert az atya szerette ezt az idegent. Ô megbocsátott nekik, és szerette ôket, mert felfogta, hogy a szeretetben van a béke. Az atya egy napon megelégelte gyermekei viselkedését. Azt mondta: ,,Titeket nem érdekelnek anyátok rokonai, és még testvéretek sem. Olyanok vagytok, mint Jákob gyermekei Józseffel, testvérükkel szemben. El akarok menni arra a földre, hogy megtudjam, mi van vele. Lehet, hogy megtalálom, és ô megvigasztal engem.'' És elbúcsúzott mind ismert gyermekeitôl, mind az ismeretlen fiatalembertôl. Az utóbbinak adott pénzt, hogy visszatérhessen oda, ahonnan jött, és kis kereskedést nyithasson. Amikor elért elhunyt felesége hazájába, annak rokonai elmondták neki, hogy az elhagyott gyermek megváltoztatta eredeti nevét, ami Mózes volt, Manassére, mert ha atyja elfeledkezett róla miután megszületett, akkor igazságos, hogy ô is elhagyja ôt. ,,Ne legyetek igazságtalanok hozzám! Nekem azt mondták, hogy nyomát vesztették a gyermeknek, és nem remélhetem, hogy nálatok megtalálom. De beszéljetek nekem róla. Milyen? Erôs termetű? Hasonlít szeretett feleségemhez, aki kimerült abban, hogy nekem adta? Jó? Szeret engem?'' ,,Erôs, és szép, mint anyja, csak tiszta fekete szeme van. Sôt neki is, mint anyjának barna anyajegy van az oldalán. Tôled pedig enyhe selypítésedet örökölte. Amikor felnôtt, elment innen, elkeseredve sorsa miatt, kételkedve anyjának becsületében, és haragudva rád. Jó ember lett volna, ha nem lett volna ez a harag lelkében. A hegyeken és folyókon túlra ment egészen Trapéziusig, hogy... -- Azt mondtátok, Trapézius? Sinopióban? Ó! Mondjátok! Én ott voltam és láttam egy fiatalembert, aki enyhén selypített, egyedül élt és szomorúan, és nagyon jó volt kemény kérge alatt. Ô az? Mondjátok! -- Talán ô lesz. Keresd meg! Jobb oldalán van az anyajegy, mint feleségeden is volt. Az atya gyorsan eltávozott, remélve, hogy még megtalálja az idegent, akit befogadott házába. Visszament a gyarmatra, Sinopióba... Megtalálta. Kérte tôle, mutassa meg oldalát. Felismerte. Térdre esett, dicsérve Istent, hogy visszaadta neki fiát, aki jobb volt a többieknél, akik mind rosszabbakká váltak, míg ez mind szentebbé vált azok alatt a hónapok alatt, amelyekben egymással beszélgettek. Azt mondta a jó fiúnak: ,,Tiéd lesz testvéreid öröksége, mert te, noha nem szerettek, becsületesebb vagy, mint a többiek együttvéve.'' Nemde igazságos volt? Igen, az volt. Igazán mondom nektek, hogy vannak a Jónak olyan igazi gyermekei, akiket a világ elvet, megvet, gyűlöl, ócsárol, elhagy, mint fattyakat, gyaláz és halálra szán, de akik fölülmúlják a családi otthonban felnôtt gyermekeket, akik azonban lázadoznak annak törvényei ellen. Nem az jogosít fel az égre, hogy valaki Izraelbôl származik. Nem az biztosítja sorsukat, hogy farizeusok, írástudók vagy képzettek. Ahhoz, hogy valaki lélekben és igazságban Isten gyermeke legyen, az szükséges, hogy jóakaratú legyen és nagylelkűen elfogadja a szeretet tanítását és általa megújuljon. Ti mindnyájan, akik hallgattok engem, tudjátok meg, hogy sokat, akik biztosnak hiszik magukat Izraelben, kiszorítanak majd helyükbôl azok, akiket ôk vámosoknak, kéjnôknek, pogányoknak és gazembereknek tartanak. A mennyország azoké, akik értenek ahhoz, hogy megújuljanak elismerve az Igazságot és a Szeretetet. Jézus az újonnan megtértek egy beteg csoportjához fordul, és erôteljes hangon megkérdi: -- Tudtok hinni abban, amit mondtam? -- Igen, Urunk! -- válaszolnak kórusban. -- El akarjátok fogadni az Igazságot és a Szeretetet? -- Igen, Urunk! -- Nem mondjátok, hogy ezzel meg lesztek elégedve? -- Urunk! Te tudod, mire van leginkább szükségünk. Add nekünk mindenekelôtt békédet és az örök Életet. -- Keljetek fel, és menjetek, dicsérjétek az Urat! Gyógyuljatok meg Isten szent Nevében! És Jézus gyorsan az elsô ajtó felé tart, amit talál, elvegyülve a tömegben, amely tolong Jeruzsálemben, mielôtt még a csodálkozás, ami csúcspontjára hág a pogányok udvarában, hozsannázásban törhetne ki. Az apostolok szem elôl vesztik ôt. Csak Marciam nem engedte el köpenyének szélét. Boldogan fut mellette, s azt mondja: -- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, Mester! János nevében köszönöm! Leírtam mindent, miközben beszéltél. Csak a csodát kell hozzáadnom. Ó! Nagyon szép! Éppen neki való! Nagyon boldoggá fogja tenni!... (5-422) ======================================================================== A leprás ház Endori János, Jézus egyik tanítványa, aki Antiochiában apostolkodott, levelet írt Jézusnak, amit Ô felolvasott környezetének. A levélben János megemlítette, hogy Jézus megjelent neki; és hálálkodott érte. Ez szöget ütött Péter fejébe, s mikor másnap alkalma volt rá, megkérdezte Jézustól, hogy nekik is megjelenik-e majd, ha egyedül maradnak: Péter, Alfeus két fiának társaságában van Jézussal, amikor megkérdezi tôle: -- Íme, Uram, most beszélhetünk egy kicsit egymással. Megmondanál nekem valamit, amin tegnap este óta gondolkodom? -- Igen, Simon. Mondd meg nekem, mi az, és válaszolok rá. -- Tegnap este óta gondolkodom azon a nagy kegyelmen, amelyet te megadtál Jánosnak. Ugyancsak nagy kegyelem volt! Egyedülálló! Csak neki adtad! Pedig Sintica (aki Jánossal van, hogy gondját viselje) szintén nagy érdemeket szerez... És végül oly sok derék ember van, aki... megérdemelné, hogy lásson téged... és aki nem lát, csak akkor, amikor közeledben van. Mi, például, mennyire meg lennénk vigasztalva, amikor tanítóútra küldesz minket! És néha egyetlen szavad eloszlathatná bizonytalanságunkat... De te sose jössz hozzánk... Miért ez a különbség? -- Végeredményben, Simonom, te kissé irigy vagy?... -- Neeem! De... szeretnék tudni három dolgot: miért Endori János; ha egyedül ô részesül benne; és ha nem, egy napon talán mi, például én is látlak majd téged csodálatos módon, hogy megtudjam tôled, miként viselkedjem? -- Válaszolok neked. Jánosnak azért jelentem meg, mert ô, jóllehet nagyon készséges lélek, de régi tapasztalatai miatt vannak gyengéi is, inkább testileg, mint egyébként, amelyek elpusztíthatják az épületet, amelyet ô emelt Istenhez való felemelkedésével. Látod, barátom? A múlt, amely hosszú ideig tartott, olyan, mint egy kéreg, amelyet teljesen átjár valami, ami nemcsak eltörölhetetlen jeleket vés bele, hanem eltörölhetetlen hajlamokat is hagy minden emberben. Nézd például azt a roskatag házat, amelyet annak a hegynek a lábánál építettek. A talajvíz lassan átjárta, amikor odafolyt az esôs hónapok alatt. Most hónapokon keresztül melegen süt a nap. De a penész, ami átjárta a habarcsot, mindig ott marad, mint valami leprafolt. A házat elhagyták, mert leprásnak nyilvánították. Más idôkben, amikor nem gúnyolódtak annyit, mint ma, a házat teljesen lerombolták volna, amint a Törvény azt elôírja. (Vö. Lev 14,33-57) Miért érte ez a szerencsétlenség a szegény házat? Azért, mert tulajdonosa nem gondoskodott arról, hogy árkokat ássanak körülötte, hogy ne álljon meg a víz az alapjánál, hanem elfolyjon messze az oldalától, amikor a hegyrôl leszalad az esô. Most a ház nemcsak hogy ronda, hanem aláásta a nedvesség. Ha egy szorgalmas ember gondolt volna arra a munkára, és utána ismét megtisztította volna, lekaparta volna a falat, és kicserélte volna a lerakott téglákat újakkal, még használhatták volna a házat. De mindig gyenge maradt volna annyira, hogy földrengés esetén elsônek omlott volna össze. Jánost éveken keresztül átjárták a világ gonoszságának mérgei. Miután újjáéledt lelke, megvolt benne a jóakarat, hogy azokat eltávolítsa. De testének rejtett alapjaiban, alsóbbrendű részében megmaradtak a gyengeségek... A lélek erôs, de a test gyenge, és a testbôl erednek a viharok, amikor melegágya egyesül a világ elemeivel, amelyek képesek megrázni énjét. János!... Mennyi minden történt a múlt nyomainak eltávolítására! Ám segítem ôt az ellenállásban, a megtisztulásban, a gyôzelemben múltja fölött, megerôsítem ôt sok szenvedésében, amint csak tudom. Mert ô megérdemli. Mert igazságos segíteni egy szent akaratot a világ minden gonoszságának támadásai ellen. Meggyôzôdtél errôl? -- Igen, Mester. És... csak neki jelensz meg? Jézus nevetve néz Péterre, aki úgy néz fel rá, mint egy gyermek, aki atyjának arcát fürkészi. Válaszol neki: -- Nem csak neki. Másoknak is, akik távol vannak, és saját életszentségükön munkálkodnak, fáradságosan és egyedül. -- Kik azok? -- Azt nem szükséges tudnod. Jakab, Alfeus fia megkérdi: -- És például nekünk, amikor egyedül leszünk, és ki tudja, miként gyötör majd minket a világ?.... Nem segítesz majd minket is jelenléteddel? -- Ti részesedtek majd a Vigasztalóban, az Ô megvilágosításában. -- Rendben van... De én... nem ismerem Ôt... és... azt hiszem, sose leszek képes felfogni Ôt. Téged azonban... Azt mondom majd: ,,Ó, íme a Mester'' és megkérdem tôled, mit csináljak, biztosan benne, hogy te vagy... -- mondja Péter. És befejezi: -- A Vigasztaló! Túl magas a szegény halász számára! Ki tudja, milyen nehezen érthetô módon beszél, és milyen... halkan, mint egy fuvallat, amely elhalad... Ki veszi észre? Nekem arra van szükségem, hogy megrázzanak, rám kiáltsanak, hogy tökfejem felriadjon, és megértse. De ha te jelensz meg nekem, ha téged látlak, akkor... Ígérd meg nekem, sôt: ígérd meg nekünk, hogy nekünk is megjelensz majd. De úgy, hogy... Testtel és vérrel. Hogy jobban lássunk, és jobban halljunk. -- És ha azért jönnék, hogy megkorholjalak? -- Nem számít! De legalább -- nemde ti ketten is ezt tartjátok -- legalább megtudjuk, mit kell tennünk! Alfeus két fia bólint rá. -- Rendben van, megígérem nektek. De higgyétek el, a Vigasztaló ért majd ahhoz, hogy megértesse magát lelketekkel. De eljövök én is, hogy megmondjam nektek: ,,Jakab, tedd ezt és ezt! Simon Péter, nem lesz jó, ha ezt teszed. Júdás, szedd össze az erôdet, hogy készen állj erre és erre!'' -- Ó, nagyon jó! Most már nyugodtabb vagyok. És gyakran jössz majd, nemde? Mert én olyan leszek, mint egy szegény elveszett gyermek, aki csak sírni tud... és olyasmit tesz, ami nem jó... -- És Péter már most majdnem elsírja magát... Júdás Tádé megkérdi: -- Nem tudnád megtenni ezt mindenki számára mostantól kezdve? Azt akarom mondani: a kételkedôknek, a bűnösöknek, azoknak, akik megtagadnak. Talán egy csoda... -- Nem, testvérem. A csoda sok jót tesz, fôleg az olyan csoda, amelyben nem rosszindulatú bűnösök részesülnek a megfelelô idôben és helyen. Ha rosszindulatú bűnösök kapják, csak növeli bűnösségüket, mert növeli kevélységüket. Isten ajándékát Isten gyengeségének tartják, aki könyörög nekik, a kevélyeknek: engedjék meg neki, hogy szeresse ôket. Az Isten ajándékát nagy érdemeik jutalmának tartják. Azt mondják: ,,Isten megalázza magát elôttem, mert én szent vagyok.'' És akkor teljes a pusztulásuk. Mint például Márk, Giosia fiának esetében (aki az egyik gerazai megszállott volt, s késôbb Jézus ellenségévé vált), és vele együtt másokéban... Jaj, jaj azoknak, akik erre a sátáni útra térnek! Isten ajándéka bennük a Sátán mérgévé változik. Ha valakinek javára válnak a rendkívüli ajándékok, ez a legnagyobb és legbiztosabb bizonyítéka annak, hogy a lelkiélet magas fokán áll és szent az akarata. Nagyon gyakran az emberek megrészegülnek a rendkívüli ajándékoktól, és a lelki élet magaslatáról elôször leszállnak a pusztán emberi síkra, utána pedig sátánivá válnak. -- De akkor miért adja nekik Isten ezeket az ajándékokat? Jobb lenne számukra, ha nem részesednének benne! -- Simon, Jónás fia, amikor anyád járni tanított téged, mindig pólyában és karjában tartott? -- Nem. Letett a földre, és nem kötötte össze lábaimat. -- De elestél? -- Ó, számtalanszor! Sokkal többször, mint... De végül egész jól megtanultam járni. -- De most már nem esel el többé? -- Most már tudom, hogy veszélyes felmenni egy szék támlájára, vagy az ereszt használni fel arra, hogy felmenjek a tetôre, és hogy ostobaság megpróbálni berepülni a házba a fügefáról, mint egy madár. De amikor kicsiny voltam, nem tudtam ezt. És hogy nem öltem meg magamat, az igazán rejtély számomra. De lassacskán megtanultam helyesen használni lábamat és eszemet is. -- Akkor jól tette Isten, hogy lábat és észt adott neked, és jól tette anyád, hogy megengedte neked megtanulni ezek használatát? -- Kétségtelenül! -- Így tesz Isten a lélekkel. Ajándékokat ad neki, és mint egy anya figyelmezteti és tanítja. De utána mindenkinek magától kell megtanulnia annak használatát. -- És ha gyengeelméjű? -- Isten nem ad ajándékokat a gyengeelméjűeknek. Ezeket szereti, mert szerencsétlenek, de nem ad nekik olyasmit, amit nem képesek felfogni. -- De ha adna nekik, és azok helytelenül használnák? -- Akkor Isten úgy bánna velük, amilyenek: képtelenek, és ezért nem felelôsek. Nem ítélné el ôket. -- És ha valaki értelmes, amikor megkapja, de utána megbutul vagy megbolondul? -- Ha ez betegség következménye, nem hibás azért, hogy nem használja fel a kapott ajándékot. -- De... ha valaki közülünk, például Giosia fia... vagy... vagy egy másvalaki, akkor?! -- Ó, akkor jobb lenne neki, ha meg sem született volna! De így különülnek el a jók a gonoszaktól... Fájdalmas művelet, de igazságos! -- Mirôl beszéltek? Hallhatnánk mi is? -- kérdezi a többi apostol, csatlakozva hozzájuk. -- Sokféle dologról beszéltünk. Jézus mondott nekem egy példabeszédet a leprás házról. Késôbb majd elmondom nektek -- válaszolja Péter. -- Milyen babona! Méltó a régi idôkhöz! A falak nem kapnak leprát. A régiek ostoba módon alkalmazták a ruhákra és a falakra az állatok tulajdonságait. Nevetséges dolgok, amik nevetségesekké tesznek minket - - bölcselkedik a kerióti. -- Nem úgy van, amint te mondod, Júdás. A látszat alatt, ami szükséges volt annak az idônek emberei számára, nagyszerű cél rejtôzik, amelyet a szent elôrelátás tűzött ki. Ez a helyzet a régi Izrael sok más parancsánál is. A nép egészségét célzó rendeleteknél. A törvényhozók kötelessége, hogy a nép egészségét megôrizzék. Ez elômozdítja Isten tiszteletét és szolgálatát, mert Isten teremtette a népeket. Nem hanyagolják el, miközben törôdnek az állatokkal és a növényekkel. Igaz, hogy a házak nem kapnak leprát, ez a test betegsége. De vannak építési hibák és rosszul választott helyek, amelyek egészségtelenné teszik, és amelyek láthatókká válnak olyan módon, ahogyan meghatározták a ,,falak lepráját''. Idôvel nemcsak egészségtelenné válnak az ember számára, hanem életveszélyessé is, mert könnyen összeomlanak. Azért jól írja elô a Törvény, amikor megparancsolja elhagyásukat vagy újjáépítésüket, sôt lerombolásukat, ha az újjáépítés után ismét betegeknek látszanak. -- Ó, de az csak egy kis nedvesség! Mit tesz? Az kiszárad, amikor fűteni kezdik a házat. -- És a nedvesség nem látszik tovább kívül, de növekszik csalfa módon. Átjárja az alapot és elrothasztja, és egy szép napon összeomlik a ház, és eltemeti a benne levôket. Júdás, Júdás! Jobb a túlzásba vitt ôrködés, mint az oktalanság! -- Én nem vagyok egy ház. -- Lelked háza vagy. Ne engedd, hogy a házba beszivárogjon a rossz és tönkretegye... Ôrködj lelked felett, hogy ne sérüljön meg! Ôrködjetek mindnyájan! -- Ôrködni fogok, Mester. De mondd meg nekem ôszintén, befolyásolt téged anyám beszéde? Az az asszony beteg. Sötéten lát. Meg kell gyógyítanom. Gyógyítsd meg nekem, te, Mester! -- Én megerôsítem ôt: De csak te tudod meggyógyítani, enyhítve szomorúságát. -- Szomorúsága alaptalan. Hidd el, Uram! -- Jobb így, Júdás. Jobb így. De te mind erényesebb viselkedéseddel törekedj megsemmisíteni. Semmisítsd meg még az emlékét is, és mind anyád, mind én áldani fogunk téged! -- Mester, attól félsz, hogy én is olyan vagyok, mint Márk, Giosia fia? -- Nem félek semmitôl. -- Jól van! Mert én igyekeztem meggyôzni ôt. Hiszem, hogy ez kötelességem. Senki se törôdik vele. Én buzgólkodom a lelkekért! -- Vigyázz, nehogy bajod legyen belôle -- mondja Péter jóindulatúan. -- Mit akarsz ezzel mondani? -- kérdi Júdás támadólag. -- Semmi többet, mint ezt: ahhoz, hogy valaki égô dolgot megérinthessen szigetelô anyagra van szüksége. -- És mi az a mi esetünkben? -- Mi? Nagyfokú életszentség. -- És én nem rendelkezem vele, nemde? -- Sem te, sem én, sem bárki közülünk. Azért... azért megégethetjük magunkat, és ennek nyoma rajtunk marad. -- Akkor ki foglalkozzék a lelkekkel? -- Jelenleg a Mester. Utána, amikor az Ô ígérete szerint rendelkezni fogunk a hozzá szükséges eszközökkel, mi. -- De én elôbb akarom megtenni. Sose túl korai, ha az Úrért dolgozunk. -- Azt gondolom, helyesen beszélsz. De szerintem az elsô munka az Úrért az, hogy önmagunkon dolgozunk. Elmenni, és az életszentséget hirdetni másoknak, mielôtt mi magunk... -- Te önzô vagy. -- Egyáltalán nem. -- Igen. -- Nem. Jézus közbelép: -- Péternek nagyon igaza van. De kissé neked is igazad van. Mert a beszédet a tényeknek kell támogatniuk. Azért váljatok szentekké, hogy azt mondhassátok: ,,Tegyétek meg, amit mondok, mert az helyes!'' Ez alátámasztja azt, amit Péter mond. De a más lelkek érdekében végzett munka is segít önmagatok kialakításában, mert kötelez arra, hogy jobbakká legyetek, nehogy megjegyzéseket tehessenek rátok azok, akiket meg akartok téríteni. (5-466) ======================================================================== Tiszta víz -- Liliom -- Tétlenség (Lk 10,38-42) Jézus az apostolokkal együtt Lázár betániai házában tartózkodik. Estére beszélni fog a népnek, s apostolait szétküldi a városkába, hogy értesítsék errôl az embereket. Ô pedig Mária Magdolnával kimegy a kertbe. A jól gondozott utakon haladnak a fák hűs árnyékában és a virágágyak között. Megállnak a halastónál. Annak vize teljesen tiszta, csak itt-ott töri meg egy hal ficánkolása, ezüstös hullámokat verve, és a közepén levô kis szökôkút. Ülôhelyek vannak a halastó szélén. Jézus leül az egyikre, s Mária az Ô lábához telepszik a jól ápolt fűre. Kezdetben nem beszélnek. Jézus láthatólag élvezi a csendet és a pihenést a kert hűvösében. Mária boldogan nézi Ôt. Jézus játszik a halastó tiszta vizével. Belemeríti ujját, sok kis ösvényt húz a vízben. Utána belemeríti egész tenyerét a tiszta, friss vízbe. -- Milyen szép ez a tiszta víz! -- mondja. -- Nagyon tetszik neked, Mester? -- kérdi Mária. -- Igen, Mária. Mert oly tiszta. Nézd! Nincs benne egy szemernyi sár sem. A víz olyan tiszta, hogy szinte nem is látszik, mintha nem is anyag lenne, hanem szellem. Alján el lehet olvasni a szavakat, amelyeket a halak mondanak egymásnak. -- Amint az ember olvas a tiszta lelkek mélyén. Nemde, Mester? -- és Mária felsóhajt titkos fájdalmában. Jézus megérzi az elnyomott sóhajtást és az elnyomott fájdalmat. Mosolyog, és azonnal orvosolja Mária fájdalmát. -- Hol találunk tiszta lelkeket, Mária? Könnyebb egy hegynek járnia, mint egy embernek tisztán megôriznie a hármas tisztaságot. Sok dolog működik és erjed egy felnôttben. És nem tudja mindig megakadályozni, hogy azok be ne hatoljanak bensejébe. Nem olyanok, mint a kisgyermekek, akiknek lelke angyali. Ártatlanságuk megôrzi lelküket annak megismerésétôl, ami sárrá változtathatná ôket. Ezért szeretem ôket annyira. A végtelen Tisztaság visszatükrözôdését látom bennük. Egyedül ôk hordozzák magukban az égnek ezt az emlékét. Édesanyám gyermekded lelkületű Asszony. Sôt még több. Ô angyali lelkületű Asszony. Amilyen Éva volt, amikor kijött az Atya kezébôl. Arra gondolsz, Mária, milyen volt az elsô liliom, amely kivirágzott a földi kertben? Oly szépek ezek is, amelyek ebben a vízben vannak. De az elsô a Teremtô kezébôl származott! Virág volt, vagy gyémánt? Szirmai voltak, vagy a legtisztább ezüstbôl készültek levelei? De az én Anyám tisztább ennél az elsô liliomnál, amely megillatosította a szeleket. És az ô sértetlen szüzességének illata betölti az eget és a földet, és követni fogják ôt a jók az évszázadokon keresztül. A mennyország fény, illat és összhang. De ha benne az Atya nem szemlélhetné boldogan az Egészen Szépet, aki mennyországgá teszi a földet, ha a mennyországnak nem kellett volna a jövôben rendelkeznie az élô Liliommal, akinek méhében van az Isteni Háromság tüzének három bibéje, a fény, illat és összhang, a mennyország öröme a felére csökkent volna. Amikor megnyitom majd a mennyország kapuit... -- ne sóhajts, Mária, mert ezért jöttem -- sok igaz lélek és gyermekded lélek lép be, a tisztaságnak egész sora, a Megváltó bíbora mögött. De még kevesen lesznek ahhoz, hogy benépesítsék az eget, és az örök Jeruzsálem lakóit képezzék. És utána... miután az Igazság és Megszentelôdés Tanítását megismerik az emberek, miután halálom visszaadta a kegyelmet az embereknek, hogyan lennének képesek a felnôttek elnyerni az eget, ha a szegény emberi élet állandó sár, amely tisztátalanná tesz? Mennyországom akkor talán csak a gyermekeké lenne? Ó, nem! Szükség van arra, hogy tudjanak gyermekekké válni, de az Ország nyitva van a felnôttek számára is. Mint a gyermekek... Íme a tisztaság. Látod ezt a vizet? Oly tisztának látszik. De figyeld meg: elég, hogy ezzel a kákával megmozdítsam alját, és íme, zavarossá válik. Felkavarodnak benne a lerakódott dolgok és a sár. Kristálytisztasága halvány sárgává válik, és senki se inna belôle többé. De ha kiemelem a kákát, visszatér a béke, és a víz lassacskán kitisztul, és széppé válik. A káka: a bűn. Így van a lelkekkel. A bűnbánat, hidd el, az, ami megtisztítja... Váratlanul, lihegve megjelenik Márta: -- Még itt vagy, Mária? És nekem annyi a tennivalóm!... Telik az idô. A meghívottak hamarosan jönnek, és még sok mindent el kell intézni. A szolgálók a kenyeret készítik, a szolgák a húst készítik elô és sütik. Én az asztalt és az italokat készítem elô. De még le kell szedni a gyümölcsöket, és el kell készíteni a mentás vizet és a mézet... Mária fél füllel hallgatja nôvére siránkozását. Boldog mosollyal továbbra is Jézust nézi anélkül, hogy helyet változtatna. Márta segítségül hívja Jézust: -- Mester, nézd, mennyire kiizzadtam. Igazságosnak véled, hogy egyedül én sürögjek-forogjak? Mondd neki, hogy segítsen engem! -- Márta valóban nyugtalan. Jézus mosolyogva néz rá, félig kedvesen és félig kissé gúnyosan, vagy helyesebben: tréfálódzva. Mártát ez kissé felingerli: -- Komolyan mondom, Mester. Nézd, mint tétlenkedik, miközben én dolgozom! Jézus komolyabbá válik: -- Ez nem tétlenkedés, Márta. Ez szeretet. Elôzôleg tétlenkedett. És te annyit sírtál e miatt a méltatlan tétlenkedés miatt. Sírásod még inkább szárnyat adott lábamnak, hogy megmentsem ôt és visszaadjam a te becsületes szeretetednek. Vetélkedni akarsz talán vele Üdvözítôjének szeretetében? Jobban szeretnéd, ha még távol lenne innen, hogy ne lásson téged dolgozni, de távol legyen tôlem is? Márta, Márta! Azért azt kell mondanom, hogy ez -- és Jézus Mária fejére teszi kezét -- aki oly messzirôl jött, felülmúlt téged a szeretetben? Azt kell hát mondanom, hogy ez, aki egy jó szót sem tudott mondani, most kitanulta a szeretet tudományát? Hagyd meg ôt békéjében! Oly sokáig volt beteg! Most lábadozik és meggyógyul, mert issza az erôsítô italt. Oly sokat gyötrôdött... Most, felébredve a lidérces álomból, körülnéz, és magába tekint, és újra felfedezi magát és felfedez egy új világot. Hagyd, hogy biztonságra tegyen szert benne! Ezzel az ,,újdonságával'' el kell felejtenie a múltat és meg kell hódítania az örökkévalót... Ezt nemcsak munkával hódítja meg az ember, hanem az imádással is. Aki egy apostolnak vagy prófétának kenyeret ad, jutalomban részesül. De kétszeres jutalomban részesül az, aki még az evésrôl is megfeledkezik azért, hogy engem szeressen, mert a lélek többet kap, mint a test, részesül az erôsítô szavakban, és ez fontosabb, mint a megengedett testi szükségletek kielégítése. Te túl sokat tevékenykedsz, Márta. Ô csak egyetlen dolgot tesz. De ez elég lelke számára, és fôleg a te és az ô Ura számára. Hagyd el a hasztalan dolgokat! Utánozd nôvéredet! Mária a jobbik részt választotta. Azt, amit többé sose vesznek el tôle. Amikor minden erény megszűnik, mert többé nem lesz szükséges az Ország polgárai számára, egyetlen egy marad meg: a szeretet. Ez mindörökre megmarad. Ez az egy. Mindent felülmúl. Ô, Mária, ezt választotta és ez az ô pajzsa és vándorbotja. Ezzel, mint angyalszárnyakkal, elérkezik majd egembe. Márta megszégyenülve lehajtja fejét, és elmegy. -- Nôvérem nagyon szeret téged, és gyötri magát, hogy megtiszteljen... -- mondja Mária, mentegetve ôt. -- Tudom, és jutalomban részesül majd érte. De szüksége van arra, hogy megtisztuljon emberi gondolkodásmódjától, mint ahogy ez a víz megtisztult. Nézd. Miközben beszéltünk, milyen tisztává vált. Márta megtisztul majd a szavak által, amelyeket neki mondtam. Te... te pedig bűnbánatod ôszintesége által... -- Nem, a te bocsánatod által, Mester. Nem volt elég az én bűnbánatom ahhoz, hogy lemossa nagy bűnömet... -- Elég volt, és elég lesz minden nôvéred számára, akik követnek téged. Minden szegény lelki beteg számára. Az ôszinte bűnbánat a szűrô, amely megtisztít. Utána a szeretet ôriz meg attól, hogy újra bepiszkolódjék. Íme, ezért tudnak ismét ártatlanokká válni, mint a gyermekek azok, akiket az élet felnôttekké és bűnösökké tett. És mint azok, beléphetnek Országomba. Menjünk most be a házba, hogy Márta ne maradjon meg soká fájdalmában. Vigyük el neki baráti és testvéri mosolyunkat. (5-539) ======================================================================== Madarak Jézus Betániában beszél Lázár kertjében, a meghallgatására összegyűlt tömegnek. Az elsô sorban ülnek az ellenséges szándékú nagytanács tagjai, farizeusok, írástudók, papok. A tömegben elvegyült néhány római nô is. Az apostolokon kívül ott van Jézus sok tanítványa, Lázár nôvérei és más rokonszenvezô asszonyok. Jézus azért, hogy megadja a beszélgetés irányát, felhívja a jelenlevôk figyelmét a madarak nagy számára, amelyek Lázár kertjének és gyümölcsösének fáin fészkelnek. Itt van az összegyűlt tömeg is. -- Figyeljétek meg! Vannak itt erre a tájra valók, és más országokból jött madarak is, mindenféle fajtájúak és nagyságúak. És amikor leszáll az éjszaka, átveszik helyüket az éjszakai madarak, amelyek szintén számosak, de most nem láthatjuk ôket, s azért tudunk megfeledkezni róluk. Miért van itt ily sok madár? Mert megtalálják, ami szükséges boldog életükhöz. Van itt napsugár, nyugalom, bôséges eledel, biztos menedék, friss víz. És ezek összegyűlnek, jönnek keletrôl és nyugatról, délrôl és északról, ha vándormadarak, és hűségesek maradnak ehhez a helyhez, ha idevalók. Látjuk tehát, hogy a madarak bölcsebbek az emberek fiainál. Ezek között a madarak között sokan olyan madarak ivadékai, amelyek már elpusztultak, de amelyek tavaly vagy még régebben itt építettek fészket és találtak enyhülést. Mielôtt elpusztultak, tudtukra adták ezt ivadékaiknak. Megjelölték számukra ezt a helyet, és az újszülöttek engedelmesen idejöttek. A mennyei Atya, minden ember Atyja talán nem adta tudtára szentjeinek az igazságokat, megadva minden lehetséges útmutatást ahhoz, hogy gyermekei jól érezzék magukat? Minden útmutatást. A testi jólétre és a lélek jólétére vonatkozókat. De mit látunk? Látjuk, hogy míg azokat, amelyeket a testre vonatkozólag adott -- a bôrruhától kezdve, amit készített az ôsszülôknek, akiket a bűn már megfosztott ártatlanságuk ruhájától, összetépve azt; az utolsó felfedezésekig, amelyeket az Isten által megvilágított ember tett -- emlékezetben tartották, átadták egymásnak, tanították; míg azokat, amelyeket a lélek számára tanított, parancsolt és jelölt meg, nem ôrizték meg, nem tanították, és nem gyakorolták. A templombeliek sugdolózni kezdenek, de Jézus elhallgattatja ôket egy kézmozdulatával. -- Az Atya, aki jóságos, elküldi Szolgáját, hogy emlékeztesse a madarakat tanítására, és összegyűjtse ôket üdvös helyen, hogy pontosan megismertesse velük, mi hasznos és szent, hogy megalapítsa Országát, ahol minden angyali madár, minden lélek megtalálja a kegyelmet és a békét, a bölcsességet és az üdvösséget. Bizony, bizony, mondom nektek, amint az ezen a helyen született madarak mondják tavasszal a más helyekrôl jövôknek: ,,Jöjjetek velünk, mert van egy jó hely, ahol békének és az Úr bôségének örvendhettek'', és így az új év, új madarakat lát ide jönni, ugyanúgy a világ minden részérôl, ahogy a próféták megmondták, látjuk majd összegyűlni a lelkek sokaságát az Istentôl származó tanításra az Üdvözítô által alapított Isten Országában. De a nappali madarak összekeverednek ezen a helyen az éjjeli madarakkal, a ragadozókkal, a zavarkeltôkkel, azokkal, akik képesek félelmet kelteni a jó madárkákban, és halálukat okozni. És vannak madarak, amelyek éveken, nemzedékeken keresztül ilyenek, és semmi sem tudja ôket elűzni, mert a sötétben hajtják végre tetteiket, olyan helyeken, ahová az ember nem tud behatolni. Ezek gonosz szemükkel, csendes repülésükkel, falánkságukkal, kegyetlenségükkel dolgoznak a sötétben, és mivel tisztátalanok, tisztátalanságot és szenvedéseket okoznak. Kikhez hasonlítsuk ôket? Azokhoz, akik Izraelben nem akarják elfogadni a Világosságot, aki azért jött, hogy megvilágítsa a sötétséget. Akik nem akarják elfogadni a Szót, aki ôket tanítani jött, az Igazságosságot, aki ôket megszentelni kívánja. Ezek számára haszontalan eljövetelem. Sôt, ezek számára bűnalkalom vagyok, hogy üldözzenek engem és üldözzék híveimet. Mit mondjak akkor? Azt, amit már máskor is mondtam: ,,Sokan jönnek majd napkeletrôl és napnyugatról, és leülnek Ábrahámmal és Jákobbal a mennyországban. De ennek az országnak fiait kivetik majd a külsô sötétségre''. -- Isten fiait a sötétségre? Te káromkodsz! -- kiáltja egy nagytanácstag. Ez a csúszómászók nyálának elsô kifröccsenése, miután sokáig hallgattak, és tovább nem tudnak hallgatni anélkül, hogy bele ne fulladnának saját mérgükbe. -- Nem Isten fiait -- válaszolja Jézus. -- Te magad mondtad! Azt mondtad: ,,Ennek az országnak a fiait kivetik a külsô sötétségre''. -- És megismétlem. Ennek az országnak a fiait. Az országét, ahol a test, a vér, a fösvénység, a csalás, a bujaság, a bűntények az urak. De ez nem az én Országom. Az én Országom a Fényé. Ez, a tiétek, a sötétség országa. A Fény Országába jönnek majd keletrôl és nyugatról, délrôl és északról az igaz szellemek, azok is, akik most pogányok, bálványimádók, akiket Izrael megvet. És szent egységben élnek majd Istennel, mert magukba gyűjtötték Isten fényét, miközben arra várakoztak, hogy felmenjenek az igazi Jeruzsálembe, ahol nincs többé sírás és fájdalom, és ahol fôleg nincs többé hazugság. A Hazugság, amely most uralkodik a sötétség világában, és amely annyira átjárja annak fiait, hogy nem képesek az isteni Fény egyetlen sugarának befogadására sem. Ó, eljönnek majd az új gyermekek azok helyére, akik megtagadják ezt. Eljönnek! És bármi legyen is származásuk, Isten megvilágosítja ôket, és ôk uralkodni fognak mindörökkön örökké! -- Azért beszéltél, hogy minket sértegess! -- kiáltják az ellenséges zsidók. -- Azért beszéltem, hogy megmondjam az igazságot. -- A te hatalmad nyelvedben van, amellyel, új kígyó, félrevezeted a tömeget, és tévútra viszed ôket. -- Az én hatalmam magyarázata Atyámmal való egységem, ebbôl ered. -- Káromló! -- kiáltják a papok. -- Üdvözítô! Te, ki lábamnál fekszel -- szól Jézus egy ott fekvô betegnek -- miben szenvedsz? -- Gyermekkoromban eltört a gerincem, és harminc éve a hátamon fekszem. -- Kelj fel és járj! És te, asszony, miben szenvedsz? -- Erôtlenül lógnak lábaim azóta, hogy világra hoztam ezt a gyermeket, aki férjemmel együtt idehozott engem -- és rámutat egy körülbelül tizenhat éves fiúra. -- Te is kelj fel és dicsérd az Urat! És ez a kisgyerek miért nem megy magától? -- Mert születése óta gyengeelméjű, süket, vak és néma. Egy húsdarab, amely lélegzik -- mondják azok, akik a szerencsétlennel vannak. -- Isten Nevében részesülj értelemben, beszédben, látásban és hallásban. Akarom! -- És miután véghezvitte a harmadik csodát, odafordul az ellenségesekhez, és azt mondja: -- Mit szóltok ehhez? -- Kétséges csodák. Miért nem gyógyítod meg barátodat és védelmezôdet, ha mindenre képes vagy? -- Azért, mert Isten máshogy akarja. -- Ha, ha, ha! Isten! Kényelmes kifogás! Ha mi hozunk neked egy beteget, sôt kettôt, meggyógyítod ôket? -- Igen, ha megérdemlik. -- Várj akkor! -- és gyorsan, baljóslatúan vigyorogva elmennek.... Egy idô múlva visszatérnek a farizeusok, két emberrel, akik nagyon betegeknek látszanak. Az egyik különösen nyög a hordágyon, egészen letakarva egy köpennyel. A másik nem látszik ennyire súlyosnak, de biztosan beteg, mert csontvázzá soványodott és akadozik a lélegzete. -- Íme, a mi barátaink. Gyógyítsd meg ôket! Ezek igazán betegek. Fôleg ez! -- és rámutatnak a nyögôre. Jézus a betegekre néz, majd a zsidókra, akik hozták ôket. Rettenetes tekintettel szúrja át ellenségeit. Felemeli karját, és rájuk kiált: -- Hazugok! Ez nem beteg! Én mondom nektek. Emeljétek fel a takaróját! Különben valóban halott lesz egy pillanat alatt azért, mert csalárdul megkísértettétek Istent! Az ember felugrik a hordágyról, kiáltozva: -- Ne, ne! Ne sújts engem! És ti, átkozottak, tartsátok meg pénzeteket! -- és a farizeusok lábához vet egy teli erszényt, és hanyatt-homlok elszalad. A tömeg zajong, nevet, fütyül és tapsol... A másik beteg azt mondja: -- És én, Uram? Engem erôszakkal hoztak ide ágyamról, és reggel óta szenvedek... De nem tudtam, hogy ellenségeid kezébe estem... -- Te, szegény gyermekem, gyógyulj meg és légy áldott! -- és Jézus reáteszi kezét. A férfi felemeli egy pillanatra a takarót, ami testét borítja, és néz valamit... Utána feláll. Combján alul nincs befedve. Végül felkiált, rekedt hangon: -- A lábam! A lábam! De ki vagy te, de ki vagy te, hogy visszaadod az elvesztett dolgokat? -- és leborul Jézus lábaihoz. Utána felkel, felugrik fekhelyére, és azt kiáltja: -- A betegség elemésztette csontomat. Az orvos letépte egy ujjamat, égette húsomat, a csontig megnyitotta térdemet. Nézzétek! Nézzétek a nyomait. És haldokoltam már emiatt. És most... Teljesen meggyógyult! Lábam! Lábam újra helyreállt!... És többé nem fáj! Erôs, és jó... Tüdôm szabad... Szívem egészséges!... Ó, mamám! Mamám! Megyek, hogy örömöt okozzak neked! Már el akar futni. De eszébe jut valami, és megáll. Ismét Jézushoz fordul, csókolja, csókolja áldott lábait, míg végül Jézus azt nem mondja neki, haját simogatva: -- Menj, menj anyádhoz és légy jó! -- És utána ellenségeire néz; akiket a nép megvet, és mennydörgô hangon rájuk szól: -- És most? Mit tegyek veletek? Mit kellene tennem, emberek, ez után az istenítélet után? A tömeg kiáltozza: -- Megkövezésre Isten gyalázóit! Halál rájuk! Elég volt már a cselvetésekbôl a Szent ellen! Átkozottak! -- és már a kövek után nyúlnak, hogy megkezdjék a megkövezést. Jézus megállítja ôket: -- Ez a tömeg szava. Ez az ô válasza. Az enyém más. Én azt mondom: Menjetek! Nem szennyezem be magamat megbüntetéstekkel. A Magasságbeli végrehajtja majd ezt rajtatok. Ô az én védelmezôm a gonoszok ellen. (5-547) ======================================================================== A hűtlen intézô -- Két úr (Lk 16,1-13) Jézus egy Jerikó közelében levô hegyen beszél az ott összegyűlt sokaságnak. Esszénusok és farizeusok is vannak köztük. -- Béke veletek! Szép lenne, ha az ember oly tökéletes lenne, mint amilyennek a mennyei Atya akarja. Tökéletes minden gondolatában, érzelmében, cselekedetében. De az ember nem tud tökéletes lenni, és helytelenül használja Isten ajándékait, aki szabad akaratot adott az embernek. Isten azonban megparancsolta a jó dolgokat, tanácsolta a tökéleteseket, úgyhogy az ember nem mondhatja: ,,Nem tudtam''. Hogyan használja az ember az Istentôl kapott szabadságot? Az emberiség nagy része úgy, mint ahogy egy gyermek tudná használni azt; vagy mint egy ostoba; sôt, mi több mint egy bűnözô. De jön majd a halál, és akkor az ember alá lesz vetve a Bírónak, aki szigorúan megkérdezi: ,,Hogyan használtad, vagy miként éltél vissza azzal, amit neked adtam?'' Félelmetes kérdés! Akkor a szennyes alomnál is kevesebbnek tűnnek majd a föld javai, amelyek miatt az ember oly gyakran bűnöket követett el! Reményt vesztetten és remegve áll majd a Fenséges Úr elôtt, szegényen egy nyomorult örökkévalóságon át, ruhátlanul, és egy szóval sem tudja igazolni magát. Mert a földön könnyű igazolni magát valakinek, becsapva a szegény embereket. Az égben azonban ez nem fordulhat elô. Istent nem lehet félrevezetni. Soha! És Isten nem ereszkedik le megalkuvásokba. Soha! Akkor hogyan üdvözül valaki? Hogyan szolgálhat minden az üdvösségre, még az is, ami a Romlottságtól jön, aki azt tanította, hogy az arany és a gyöngyök gazdaggá tesznek, aki lángra gyújtotta a hatalom ôrületét és a test vágyait? De akkor a gazdag vagy szegény ember egyáltalán nem üdvözülhet? Hiszen a szegény is mindig vétkezhet azzal, hogy rendetlenül megkívánja az aranyat, a megtisztelô állásokat és a nôket, és ezáltal rablóvá válhat, hogy ô is megszerezze azt, amije a gazdagoknak van. Igen, üdvözülhet. De hogyan? Felhasználva a bôséget a Jó számára, felhasználva a nélkülözést a Jó számára. Az a szegény, aki nem irigykedik, nem átkozódik, és nem arra figyel, ami a másé, hanem megelégszik azzal, amije van, az felhasználja alacsony helyzetét arra, hogy szentté legyen a jövôben. Valójában a szegények nagy része meg tudja ezt tenni. Kevésbé tudják már megtenni ezt a gazdagok, akik számára a gazdagság a Sátán állandó csapdája, a hármas érzékiség kelepcéje. De hallgassatok meg egy példabeszédet, és látni fogjátok, hogy a gazdagok is üdvözülhetnek annak ellenére, hogy gazdagok. Jóvátehetik múltbeli tévedéseiket a gazdagság helyes használatával, még akkor is, ha bűnösen tettek szert arra. Mert a legjóságosabb Isten mindig sok eszközt hagy gyermekeinek, hogy üdvözüljenek. Volt egyszer egy gazdag ember, akinek volt egy intézôje. Ennek néhány ellensége irigyelte jó állását, vagy jó barátságban volt a gazdaggal és azért annak javát kívánta szolgálni, bevádolta az intézôt uránál. ,,Ez eltékozolja javaidat. Eltulajdonítja. Vagy nem kamatoztatja. Vigyázz! Védd meg magadat!'' A gazdag, miután meghallgatta az ismételt vádakat, megparancsolta intézôjének, hogy jelenjék meg elôtte. És azt mondta neki: ,,Ezt és ezt mondták rólad nekem. Miért cselekedtél így? Adj nekem számadást arról, miként kezelted vagyonomat, mert nem engedem meg többé, hogy ezzel foglalkozzál! Nem bízhatom benned, és nem adhatok példát az igazságtalanságra és az elnézésre, mert ez szolgatársaidat rávenné arra, hogy úgy tegyenek, amint te tettél. Menj, és holnap térj vissza minden irattal, hogy megvizsgáljam azokat, s lássam javaim helyzetét, mielôtt átadnám azokat az új intézônek!'' És elbocsátotta az intézôt, aki gondolataiba mélyedve ment el. Azt mondta magában: ,,Mi lesz most? Mit tegyek most, hogy uram elveszi tôlem az intézôi állást? Nincs megtakarított pénzem, mert meg voltam gyôzôdve arról, hogy fittyet hányhatok mindennek, felhasználtam mindent, amim volt mulatozásaimra. Nem mehetek el földművesnek, vagy alárendelt állásba, mert nem szoktam hozzá a munkához és nehézkessé tett a dôzsölés. Még kevésbé van ínyemre a koldulás. Túl megalázó! Mit csináljak? Hosszas gondolkozás után megtalálta módját annak, hogy kilábaljon nehéz helyzetébôl. Azt mondta: ,,Megvan! Ugyanazzal az eszközzel, amivel eddig biztosítottam jó életemet, biztosítom ezután a barátokat, akik befogadnak engem házukba elismerésképpen, amikor már többé nem leszek intézô. Aki jót tesz, annak mindig vannak barátai. Menjünk hát és tegyünk jót, hogy velünk is jót tegyenek. És menjünk azonnal, mielôtt a hír elterjed, és túl késô lesz. És elment urának különbözô adósaihoz. Azt mondta az elsônek: ,,Mennyivel tartozol uramnak azért az összegért, amit három éve tavasszal kaptál tôle?'' A megkérdezett azt válaszolta: ,,Száz hordó olajjal, a kamatokkal együtt.'' ,,Ó, szegény! Neked gyermekeid vannak, akik betegek, s ennyivel tartozol?! Hiszen nem kaptál többet harminchordónyi értéknél!'' ,,Igen. De azonnal szükségem volt rá, és ô azt mondta: 'Megadom neked, de kötelezd magadat, hogy annyit adsz érte, amennyi három év alatt terem neked.’ Százhordónyi termett. És neki kell adnom.'' ,,De ez uzsora! Nem, nem! Ô gazdag, és te épp hogy nem éhezel. Neki kicsi a családja, a tied oly nagy. Írd, hogy termésed ötvenhordónyi volt, és ne törôdj vele többé. Én megesküszöm rá, hogy ez igaz. És neked jó sorod lesz.'' ,,De nem árulsz el engem? Ha ô megtudja ezt?...'' ,,Úgy gondolod? Én vagyok az intézô, és amire megesküszöm, az szent. Tégy úgy, amint mondom, s boldog leszel!'' Az ember leírta, aláírta, és azt mondta: ,,Légy áldott! Barátom és megmentôm! Mivel szolgáljam meg?'' ,,Semmivel sem! Akarom mondani, ha miattad szenvedek és kidobnak, gondolj rám.'' ,,Biztosan! Biztosan! Csak szólj!'' Az intézô elment egy másik adóshoz, akivel ugyanígy beszélt. Az száz véka búzával tartozott, mert három éven keresztül a szárazság tönkretette vetését, és kérnie kellett a gazdagtól, hogy családját megmentse az éhségtôl. ,,De ne gondolj arra, hogy megduplázd azt, amit neked adott! Megtagadni a búzát! Kétszeresen követelni attól, aki éhezik, és gyermekei vannak, miközben az övé megférgesedik a magtárakban, mert annyija van! Írj nyolcvanvékányit!'' ,,De ha emlékezik rá, hogy nekem húszat adott, és megint húszat, és utána tizet?'' ,,De ki fog emlékezni erre? Én adtam neked, és én nem akarok emlékezni rá. Tegyél csak így! Ezt kívánja az igazságosság a szegények és gazdagok között! Ha én lennék az úr, csak az ötvenvékányit kívánnám, és talán még azt is elengedném!'' ,,Te jó vagy. Bár mindenki olyan lenne, mint te! Ne felejtsd el, hogy házamban barátságos fogadtatásra találsz!'' Az intézô elment a többiekhez is, és hasonló módon járt el. Megígérte, hogy készségesen szenved azért, hogy helyrehozza az igazságtalanságot. És áradt rá a segítség felajánlása és az áldás. Miután így biztosította jövôjét, nyugodtan ment el urához. Az azonban a maga részérôl megfigyelte intézôjét és felfedezte játékát. Mégis megdicsérte ôt, ezt mondva neki: ,,Eljárásod nem jó, és azért nem dicsérlek meg. De meg kell dicsérnem téged agyafúrtságodért. Valóban a világ fiai elôrelátóbbak a Világosság fiainál.'' És én is azt mondom, amit a gazdag mondott: ,,A csalás nem szép, és azért nem dicsérek meg senkit. De buzdítalak titeket, hogy legyetek legalább oly elôrelátók, mint a világ fiai, és használjátok fel a világ eszközeit arra, hogy megvásároljátok vele belépésteket a Világosság országába.'' Azaz a földi gazdagsággal, amelyeket arra használnak, hogy múló jólétet biztosítsanak, aminek nincs értéke az örök Országban, az igazságtalan eszközök szétosztásával szerezzetek magatoknak barátokat, akik kinyitják számotokra annak kapuit. Tegyetek jót azokkal az eszközökkel, amelyekkel rendelkeztek, adjátok vissza azt, amit ti vagy családtagjaitok jogtalanul vettek el. Szakadjatok el a gazdagsághoz való beteges és bűnös ragaszkodástól. Akkor mindezek olyanok lesznek, mint a barátok, akik halálotok órájában megnyitják számotokra az örök kapukat, és befogadnak titeket a boldog hajlékokba. Hogyan kívánhatjátok, hogy Isten odaadja nektek paradicsomi javait, ha látja, hogy a földi javakkal sem tudtok jól bánni? Azt akarjátok, hogy valami lehetetlen feltevés révén bebocsásson titeket a mennyei Jeruzsálembe mint tékozlókat? Nem, soha! Ott fenn szeretetben, nagylelkűen és igazságosan élnek. Mindenki Egyért, és mindenki mindenkiért. A Szentek Egyessége tevékeny és becsületes társaság, szent társadalom. És senki se lesz képes oda belépni, aki igazságtalannak és hűtlennek bizonyult. Ne mondjátok: ,,De odafenn hűségesek és igazságosak leszünk, mert odafenn félelem nélkül meglesz mindenünk.'' Nem. Aki hűtlen a kicsinyben, hűtlen lesz akkor is, ha mindent birtokába vesz, és aki igazságtalan kis dolgokban, az igazságtalan a nagyban is. Isten nem bízza rá az igazi gazdagságot arra, aki a földi próbatételben megmutatja, hogy nem tudja használni a földi gazdagságot. Hogyan bízhat meg titeket egy napon Isten az égben azzal, hogy a földön élô testvéreitek támogató szellemei legyetek, amikor megmutattátok, hogy a ti sajátságos tulajdonságtok a lopás és a csalás vagy a zsugoriság. Megtagadja azért tôletek azt a kincset, amelyet számotokra tartott fenn, és annak adja, aki a földön értett ahhoz, hogy elôrelátó legyen, és még az igazságtalan és helytelen dolgokat is olyan módon használta fel, amelyek azt igazságossá és helyessé tették. (Magyarázat: Néha a vagyont igazságtalan módon szerezték, de ha jótékony célokra használják fel, ezzel jóvátehetik bűnüket.) Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiké vagy a másiké lesz, az egyiket vagy a másikat gyűlöli. A két úr, akit az ember választhat: Isten vagy a Mammon. De ha az elsôé akar lenni, nem hordhatja a másik jelvényeit, nem követheti annak hívását, nem használhatja eszközeit. (5-564) ======================================================================== A négy út (Vö. Mt 7,13-14) Jézus egy útkeresztezôdésnél vár Bertalan apostollal együtt, hogy hallgatóságra találjon. Júdást az öreg Salamonnal együtt elküldte, hogy értesítse errôl a szándékáról az arrafelé utazókat. Lassacskán növekszik a beszédére várakozók száma. Júdás és az öreg is visszatér két beteggel és több egészségessel. Jézus elkezdi beszédét: -- Azok, akik az Úr útjain járnak, azokon az utakon, amelyeket Ô jelölt ki, és jóakarattal járnak rajta, azzal végzik, hogy megtalálják az Urat. Ti megtaláltátok az Urat azáltal, hogy teljesítettétek a hűséges izraeliták kötelességét a szent húsvéttal kapcsolatban. És íme, a Bölcsesség beszél hozzátok ennél az útkeresztezôdésnél, ahol találkozik veletek az Isteni Jóság. Sok útkeresztezôdéssel találkozik az ember az életben. A természetfeletti útkeresztezôdések még számosabbak, mint a földiek. Minden nap a Jó és a Rossz útelágazásához vagy útkeresztezôdéséhez kerül az ember lelkiismerete. Figyelmesen kell megválasztania a helyes utat, hogy el ne tévedjen. És ha eltéved, alázatosan vissza kell térnie, amikor valaki figyelmeztetve visszahívja. És, még ha szebbnek tűnik is számára a Rossz útja, vagy ha egyszerűen lanyhasága vezeti arra, akkor is bölcsen a Jó nehéz, de biztos útját kell választania. Hallgassatok meg errôl egy példabeszédet! A vándorok egy csoportja, távoli országból jôve, hogy munkát keressen, megérkezett egy állam határához. Ennél a határnál várták ôket a különbözô urak megbízottjai, akik munkásokat kerestek. Egyesek a bányákba, mások a mezôkre és erdôkbe, vagy szolgaként egy gonosz gazdaghoz vagy katonának egy király számára, aki egy hegy tetején épült kastélyban lakott, ahová nagyon meredek út vezetett fel. A király hadsereget akart állítani, de nem erôszakos célzattal, hanem azért, hogy utána vitézeit elküldje a városokba az alattvalók megszentelésére. Azért élt ott fenn, mint egy remetelakban, hogy a világ ne vonja el szolgái figyelmét a képzéstôl, amelyben részesíti ôket, és ne semmisítse meg, ne lassítsa le lelki képzésüket. Nem ígért nekik nagy fizetést, sem kényelmes életet. De biztosította ôket arról, hogy szolgálata révén életszentségre tesznek szert, és jutalomban részesülnek. Ezt megmondták kiküldöttjei azoknak, akik elérkeztek a határhoz. A bányáknak és a mezôknek az urai viszont azt mondták: ,,Életetek nem lesz kényelmes, de szabadok lesztek, és keresetetekbôl jut egy kis szórakozásra is.'' Azok pedig, akik a gonosz úr számára kerestek szolgákat, megígérték nekik, hogy azonnal bôséges élelmet kapnak, tétlenül élhetnek, mulathatnak, és gazdagokká válnak. ,,Elég, hogy beleegyezzetek a kemény szeszélyekbe -- ó, de ezek egyáltalán nem fájdalmasak -- és boldogok lesztek, mint mindmegannyi kiskirályok.'' A vándorok megbeszélték ezt egymás között. Nem akartak elválni egymástól. Megkérdezték: ,,De a bányák, földek, az örömök palotája és a királyé közel vannak-e egymáshoz?'' ,,Ó, nem!'' -- válaszolták a munkás-keresôk. ,,Jöjjetek ehhez az útkeresztezôdéshez, és megmutatjuk nektek a különbözô utakat!'' Elmentek. ,,Íme, ez a pompás, árnyas, virágos, sima út friss forrásokkal, az úr palotájához ereszkedik le'' -- mondták a munkás-keresôk. ,,Íme, ez a poros út a mezôkhöz vezet. Süti a nap, de látjátok, hogy még szép'' -- mondták a mezôhöz tartozók. ,,Íme, ez a súlyos kocsik kerekeitôl mély kerékvágásokat viselô út, amely tele van sötét foltokkal, jelzi a bányák irányát. Se nem szép, se nem ronda...'' -- mondják a bányákba szerzôdtetôk. ,,Íme, ez a meredek ösvény, amelyet a sziklákba vágtak, amelyeket a nap tüzessé tesz, tüskés bokrok és szakadékok között, amelyek lelassítják a rajta való elôrehaladást, de ugyanakkor megvédenek az ellenség támadásai ellen, keletre vezet, a szigorú király kastélyához, amely mintegy szentnek mondható, s ahol a Jóra képezik ki a lelkeket'' -- mondták a király szolgái. A vándorok nézegették, nézegették az utakat. Számítgattak. Sokféle dolog kísértette ôket, de ezek közül csak egy volt teljesen jó. És lassacskán megoszlottak. Tízen voltak. Hárman a mezôk felé hajlottak... és ketten a bányák felé. A többiek egymásra néztek, és ketten azt mondták: ,,Jöjjetek velünk! A királyhoz. Nem nyerészkedünk, és nem örvendünk majd a földön, de szentek leszünk az örökkévalóságban.'' ,,Azt az ösvényt, ott? Bolondok lennénk! Nem nyerészkedhetünk? Nem örvendhetünk? Nem éri meg a fáradságot, nem azért hagytunk el mindent és jöttünk számkivetésbe, hogy még kevesebben legyen részünk, mint amennyivel hazánkban rendelkeztünk! Mi nyerészkedni akarunk és örvendezni...'' ,,De elvesztitek az örök Jót! Nem hallottátok, hogy az úr gonosz?'' ,,Ostobák! Kis idô múlva otthagyjuk ôt, de elôbb örvendezünk és meggazdagszunk!'' ,,Nem lesztek többé szabadok! Rosszul tették az elôzôk, hogy hagyták, hogy a pénzsóvárság vezesse ôket. De ti! Titeket az élvezetekre való sóvárgás vezet! Ó, ne cseréljétek el a röpke órát az örök sorssal!'' ,,Ostobák vagytok, és hisztek az eszményi ígéretekben! Mi a valóság felé megyünk. Isten veletek!'' -- és elindultak a szép, árnyékos, virágos, vízben gazdag sima úton, amelynek végén az örvendezôk varázslatos kastélya ragyogott a napfényben. A két megmaradt sírva és imádkozva nekiindult a meredek ösvénynek. Néhány méter után majdnem elcsüggedtek, olyan nehéz volt. De kitartottak. És testük mind könnyedebbnek tűnt, amint elôre haladtak. Fáradtságukban valami sejtelmes ujjongás vigasztalta meg ôket. Lihegve, összekarmolva érkeztek meg a hegy csúcsára. A király színe elé bocsátották ôket, aki elmondta nekik, mi mindent kíván tôlük; hogy vitézei lehessenek. Ezzel fejezte be: ,,Gondolkozzatok ezen nyolc napon keresztül, és utána válaszoljatok.'' És ezek sokat gondolkoztak, és kemény harcot vívtak a Kísértôvel, aki meg akarta rémíteni ôket a testtel, ami azt mondta: ,,Ti feláldoztok engem'', a világgal, amelynek emlékei még csábították ôket. De gyôztek. Ott maradtak. A király hôseivé váltak. Jött a halál, azaz a megdicsôülés. A magas égbôl látták a mélyben azokat, akik a gonosz úrhoz mentek. Meg voltak láncolva még a másvilágon is, és nyögtek a pokol sötétségében. ,,És ezek szabadok akartak lenni, és örvendezni kívántak!'' -- mondta a két szent. És a három elkárhozott látta ôket, és rettenetesen átkozódtak és mindenkinek rosszat kívántak, elsôsorban Istennek, mondván: ,,Ti mindnyájan félrevezettetek minket!'' ,,Nem. Ezt nem mondhatjátok. Megmondták nektek a veszélyt. Ti akartátok bajotokat'' -- válaszoltak nekik a boldogok, akik nyugodtak maradtak annak ellenére, hogy látták és hallották a piszkos gúnyolódást is szennyes káromkodást, amit rájuk hánytak. És látták azokat, akik a mezôkön és a bányákban dolgoztak, amint most különbözô fokokban tisztuláson mentek keresztül. Ezek is látták ôket, és azt mondták nekik: ,,Nem voltunk sem jók, sem gonoszok, és most vezeklünk lanyhaságunkért, hogy engesztelést nyújtsunk érte. Imádkozzatok értünk!'' ,,Ó, megtesszük! De miért nem jöttetek velünk?'' ,,Mert mi pusztán csak emberek voltunk... Nem voltunk nagylelkűek. Szerettük a mulandót, ami jóllehet becsületes volt, de nem volt örökkévaló és szent, amit jobban kellett volna szeretnünk. Most tanuljuk megismerni, és igazán szeretni ezt.'' Ez a példabeszéd vége. Minden ember útkeresztezôdésnél áll. Állandó útkeresztezôdésnél. Boldogok azok, akik határozottak és nagylelkűek a Jó útjának követésében. Isten velük van. És Isten érintse meg és térítse meg azokat, akik nem ilyenek, és tegye ôket ilyenekké! Menjetek békében! (5-597) ======================================================================== Pálmamag Jézus a Holt-tenger partján lévô Engaddiban jár. Apostolait szétküldi, hogy értesítsék jelenlétérôl az embereket. A város nagyon szép, tiszta, sudár pálmafák bôségesen vannak a tér körül, mintegy zöld mennyezetet alkotva. A lakosság jóindulatú. A zsinagógafônök nagyon öreg, s egész életében vágyakozott arra, hogy meglássa a Messiást. Ábrahámnak hívják. Nagyon meg van hatva, szeretne mondani valamit, de nem találja a szavakat. Végül egy zsoltár egyes sorait idézi, amelyek kifejezik érzelmeit. Utána sírásra fakad. Az emberek megmagyarázzák szomorúságának okát: ,,Leánya meghalt, hátrahagyva a kis unokákat. Felesége megvakult és eszét vesztette a sok fájdalomtól, és egyetlen fiáról semmit se tud. Egyik napról a másikra eltűnt...'' Jézus az öreg vállára teszi kezét, és azt mondja neki: ,,Az igazak szenvedései oly gyorsan elrepülnek, mint a fecske, az örök jutalommal összehasonlítva. De visszaadjuk Sáraidnak szemeit egy idôre, és értelmét az ô húsz évére, hogy megvigasztalja öregségedet.'' -- Kolumbának hívják -- mondja valaki a tömegbôl... -- Számára ô a hercegnôje. De hallgassatok meg most egy példabeszédet, amelyet elmondok nektek... -- Nem szabadítanád meg elôbb a sötétségtôl feleségem szemét és értelmét, hogy ô is élvezni tudja a Bölcsességet? -- kérdi vágyakozva az öreg zsinagógafônök. -- Tudod-e hinni, hogy Isten mindenre képes, és hogy hatalma átér az egyik világról a másikba? -- Igen, Uram. Emlékezem egy estére, ami sok éve történt. Akkor boldog voltam, de a hit is örömmel töltött el. Mert így van ez! Amíg az ember boldog, meg tud feledkezni Istenrôl. Én hittem Istenben abban az örvendetes idôben is, amikor fiatal voltam és feleségem egészséges volt, és Eliza leányom növekedett, mint egy szép fiatal pálma, és már eljegyezték; Elizeus, a fiam pedig hozzá hasonlóan szép volt, és felülmúlta erôben, amint ez egy férfiúhoz illik... Elmentem vele a forrásokhoz, a szôlô mellé, amely Kolumba hozománya volt, otthon hagyva feleségemet és leányomat a szövôszéknél, ahol már a menyegzôs ruhát készítették... De talán untatlak téged? Öröm visszagondolni a nyomorúságban az örvendetes múltra... de másokat ez nem érdekel... -- Beszélj csak, beszélj! -- Elmentem a gyerekkel... a forrásokhoz... Ha nyugat felôl jöttél, tudod, hol vannak... A források az áldott terület határán voltak, a puszta szélén... Fiam azt mondta: ,,Nézd, Atyám! Egy nagy karaván, lovakkal és tevékkel, szolgákkal és urakkal Engaddi felé jön. Talán a forrásokhoz jönnek, mielôtt az éjszaka leszáll...'' Felemeltem szememet a szôlôvesszôkrôl, amelyeket gondoztam, fáradtan a bôséges szürettôl, és láttam... Az emberek valóban a forrásokhoz jöttek. És odamentem. Megláttak engem és megkérdeztek, tábort üthetnek-e azon a helyen egy éjszakára. -- Engaddi vendégszeretô házai közel vannak -- mondtam. -- Nem. Virrasztunk, hogy készen álljunk a menekülésre, mert Heródes keres minket. Az ôrök innen látnak minden utat, és könnyű lesz elmenekülni attól, aki minket keres. -- Milyen bűnt követtetek el? -- kérdeztem elcsodálkozva, és készen arra, hogy megmutassam nekik a hegyünkben lévô barlangokat, amint szent szokásunk ez a menekültek iránt. És hozzátettem: ,,Idegenek vagytok és különbözô helyekrôl... Nem tudom, miként véthettetek Heródes ellen...'' -- Imádtuk a Messiást, aki Júda Betlehemében született, és akihez az Úr csillaga vezetett el minket. Heródes keresi ôt, és azért keres minket, hogy megmutassuk neki, hol találhatja meg. Azért keresi Ôt, hogy megölje. Mi talán meghalunk majd a sivatagban, a hosszú és ismeretlen úton, de nem áruljuk el a Szentet, aki az égbôl szállt alá! A Messiás! Minden igazi izraelita álma! Az én álmom! És a világon volt! És Júda Betlehemében volt, amint megjövendölték!... Gyermekemet szívemen tartva, kérdezôsködtem tôlük, adatokat és adatokat, és azt mondtam fiamnak: ,,Elizeus, figyelj! Jegyezd meg! Te biztosan meglátod!'' Én már ötvenéves voltam, és többé nem reméltem, hogy meglátom... nem reméltem, hogy addig élek, míg felnô... Elizeus meg... nem imádhatja már... Az öreg ismét sírni kezd. De összeszedi magát. Azt mondja: -- A három Bölcs kedves türelemmel beszélt, és leírt téged gyermekded szentségedben, Anyádat, atyádat... Velük töltöttem az éjszakát... Elizeus elaludt ölemben. Elbúcsúztam a három Bölcstôl, megígérve nekik, hogy hallgatni fogok, nehogy bajuk támadjon. De Kolumbának elmondtam mindent, és ez volt a napfény sorozatos szerencsétlenségünk alatt. Utána hallottam a gyermekgyilkosságról... és éveken keresztül nem tudtam, hogy te megmenekültél-e. Most tudom. De csak én, mert Eliza meghalt, Elizeus eltűnt, és Kolumba nem képes megérteni a boldog hírt... De az Isten hatalmába vetett hit, amely élt már azon az éjszakán, amikor a három különféle fajú ember tanúságot tett Isten hatalmáról, amely egyesítette ôket a csillag és lelkük hangja által az Isten útján, hogy imádják az Igét, ez a hit most tökéletessé válik. -- És hited jutalomban részesül. Most halljátok: Mi a hit? Hasonló a pálma kemény magjához. Néha apró, egy rövid mondatból áll: ,,Isten létezik''. Egyetlen állítás táplálja: ,,Láttam''. Olyan, mint Ábrahámé volt, amelyet belém vetett a három napkeleti bölcs szavára. Olyan, mint népünké volt, legtávolabbi ôsatyáinktól kezdve, amit egyikük átadott a másiknak, Ádámtól annak utódainak, a bűnös Ádámtól, aki azonban hitt, amikor azt mondta: ,,Isten létezik, és mi azért vagyunk itt, mert Ô teremtett minket. És én megismertem Ôt.'' Olyan, amint az volt, ami mindinkább tökéletesedett, mert Isten mindinkább kinyilatkoztatta a ragyogó isteni megnyilvánulásokkal, angyali jelenésekkel, a Lélek fényével, és amely a mi örökségünk. Mindig apró magok a Végtelennel összehasonlítva. Nagyon apró magok. De ha gyökeret vernek, kettéhasítva az érzéki ember természetének kemény burkát, annak kételyeivel és hajlamaival, és diadalmaskodnak a szenvedélyek, a bűnök, az aljasság penésze, a rossz hajlamok szúja felett, minden felett; ha kikelnek a szívben, növekednek, magasba szökellnek a napsugárban, egészen az égig. Majd repülnek, repülnek... míg csak meg nem szabadulnak a test korlátjaitól, és elmerülnek Istenben, az Ô tökéletes ismeretében, teljes birtoklásában az életen és halálon túl az igazi életben. Aki birtokában van a hitnek, birtokolja az Élet útját. Aki tud hinni, az nem téved. Látja, elismeri, szolgálja az Urat, és övé az örök üdvösség. Számára életfontosságú a tízparancsolat és annak minden rendelkezése egy drágakô, amely jövôbeli koronáját ékesíti. Számára üdvösség a Megváltóval kapcsolatos ígéret. Meghalt már egy hívô, mielôtt én a földre jöttem? Nem számít. Hite egyenlôvé teszi ôt azokkal, akik most hittel és szeretettel közelítenek hozzám. Az elhunyt igazak hamarosan örvendezni fognak, mert hitük elnyeri jutalmát. Én elmegyek hozzájuk, miután teljesítettem Atyám akaratát, és azt mondom nekik: ,,Jöjjetek!'' És mindazok, akik a hitben haltak meg, felszállnak velem az Úr Országába. Kövessétek hitetekben a ti földetek pálmáit, amelyek apró magból születtek, de oly erôs akaratuk a növekedésre, és az ilyen egyenesen való növekedésre, megfeledkezve a földrôl, de beleszeretve a napsugárba, a csillagokba, az égbe. Vessétek belém hiteteket! Tudjátok hinni azt, amit Izraelben nagyon kevesen hisznek, és én megígérem nektek, hogy birtokolni fogjátok a mennyországot. Bocsánatot nyer az eredeti bűn, és igazságos jutalomban részesülnek mindazok, akik tanításom szerint élnek, amely Isten tökéletes tízparancsolatának legkedvesebb tökéletesítése. Köztetek maradok ma és holnap, amely a szent szombat, és az utána következô hajnalon távozom el. Aki le van sújtva, jöjjön hozzám! Aki kételkedik, jöjjön hozzám! Aki az Életet kívánja, jöjjön hozzám! Félelem nélkül, mert én vagyok az Irgalom és a Szeretet. Mikor Jézus megáldja a hallgatóságot, lába elé térdel egy öregasszony, és felkiált: ,,Áldott légy! És a Magasságbeli is, aki téged küld! És a méh, amely téged a világra szült!'' A zsinagógafônök felkiált: ,,Kolumba! Kolumba! Ó, te látsz! Te értesz! Te bölcsen beszélsz, felismerve az Urat! Ó, Istenem, atyáim Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, a próféták Istene, János próféta Istene! Isten, Istenem, az Atya Fia, Király, mint az Atya! Üdvözítô, aki engedelmeskedik az Atyának, Isten, mint az Atya, és az én Istenem, a te szolgád Istene. Légy áldott, szeressenek, kövessenek és imádjanak mindörökké!'' (6-640) ======================================================================== A két akarat Jézus a zsúfolásig megtelt kerióti zsinagógában beszél. Miután válaszolt a feltett kérdésekre, elkezdi beszédét: -- Keriot népe, halljátok búcsúzásul példabeszédemet. ,,A két akarat'' címet adjuk neki. Egy tökéletes atyának két fia volt. Mindkettôt ugyanazzal a bölcs szeretettel szerette. Mindkettônek útbaigazítást adott a jó utakat illetôleg. Nem tett semmi különbséget szeretetükben és irányításukban. Mégis érezhetô különbség volt a két fiú között. Az egyik, az elsôszülött, alázatos és engedelmes volt. Vitatkozás nélkül teljesítette atyja akaratát. Mindig vidám és munkájával megelégedett volt. A másik, jóllehet fiatalabb, gyakran elégedetlenkedett. Vitatkozott apjával és önmagával. Mindig elmélkedett, éspedig nagyon emberi módon, a tanácsokról és rendelkezésekrôl, amiket kapott. Ahelyett, hogy végrehajtotta volna, úgy, amint kapta, megengedte magának, hogy részben vagy teljesen módosítsa, mintha csak egy ostoba parancsolta volna neki. Az idôsebb figyelmeztette: ,,Ne tégy így! Fájdalmat okozol atyánknak!'' Ô azonban azt válaszolta: ,,Ostoba vagy! Jól fejlett, de ostoba vagy, s ráadásul elsôszülött és már felnôtt. Ó, én nem maradnék meg azon a fokon, ahová apánk tett téged. Többet akarnék tenni. Tekintélyre tennék szert a szolgák elôtt. Hogy értsék meg, én vagyok az úr. Te szolgának látszol, semmi többnek, állandó szelídségeddel. Nem látod, hogy végeredményben észre sem vesznek téged elsôszülöttséged ellenére? Sôt néhányan kinevetnek...'' A fiatalabb, a Sátán tanítványaként figyelt annak cselekvésmódjára és sugallataira, és kísértette az elsôszülöttet. Az azonban hűséges volt az Úrhoz, tisztelte a Törvényét, s hű maradt apjához is, akinek becsületére vált tökéletes viselkedésével. Teltek az évek, és a fiatalabb bosszankodott azon, hogy nem uralkodhat úgy, amint megálmodta. Többször is kérte apját: ,,Hatalmazz fel engem, hogy nevedben járjak el, s dicsôséget hozzak rád, e helyett az ostoba helyett, aki szelídebb, mint egy bárányka.'' Miután testvérét is hiába ösztökélte, hogy többet tegyen, mint amennyit apja parancsol neki, és tegyen szert tekintélyre a szolgák, polgártársai és szomszédai elôtt, azt mondta magában: ,,Ó, elég volt! Tönkremegy a mi jó nevünk is! Ha senki se tesz semmit, majd én teszek valamit!'' És elkezdett tevékenykedni saját feje szerint, ráhagyatkozva kevélységére és a hazugságra, és aggályosság nélkül megtagadva az engedelmességet. Az apa azt mondta neki: ,,Fiam, engedelmeskedj az elsôszülöttnek. Ô tudja, mit csinál. Azt mondják nekem, hogy ezt és ezt tetted. Igaz?'' A fiú vállát vonva válaszolta az atyai intelmekre: ,,Ô nagyon félénk, habozó. Elszalasztja a jó alkalmakat.'' Azt pedig letagadta, hogy azt tette, amirôl vádolják. Az atya figyelmeztette: ,,Ne keresd ezeknek és ezeknek a segítségét. Kitôl várod, hogy jobban segítsen téged, mint mi, nevünk megdicsôítésében? Hamis barátok azok, akik felizgatnak téged, és utána hátad mögött kinevetnek.'' A fiú erre azt válaszolta: ,,Féltékeny vagy rám, mert én kezdeményeztem ezt? Én értek hozzá, hogy jól végezzem dolgomat.'' Ismét telt az idô. Az elsôszülött mindjobban növekedett az iletszentségben, a másik pedig táplálta rossz szenvedélyeit. Végül az apa kijelentette: ,,Ennek véget kell vetni! Vagy megteszed, amit mondtam, vagy elveszted szeretetemet.'' És a lázadozó elment hamis barátaihoz és elmondta ezt nekik. Azok ezt mondták: ,,És te elfogadod ezt a bánásmódot? Egyáltalán ne! Van rá mód, hogy ráébresszük apádat annak lehetetlen voltára, hogy egyik fiát a másik elé helyezze. Add ôt kezünkbe, és mi majd elintézzük. Téged nem fog bűn terhelni, és anyagi helyzeted felvirágzik. Nagy dicsôségben lesz részed. Nem tudod, hogy jobb egy erôteljes tett, még akkor is, ha fájdalmat okoz, mint a tétlenség, ami anyagi kárral jár?'' És a fiatalabb fiú, aki már nagyon rosszindulatú volt, beleegyezett a méltatlan cselszövésbe. Most mondjátok meg nekem, lehet talán hibáztatni az atyát azzal, hogy kétféle módon nevelte fiait? Bűntársnak lehet-e nevezni? Nem! De akkor hogy lehet, hogy az egyik fiú szent, a másik gonosz? Talán az ember akarata elôre eldönti ezt? Nem. Egyformán részesülnek az akaratban. De az ember a maga részérôl megváltoztatja azt, és aki jó, az jót tesz saját akaratából, aki pedig rossz, az rosszat. Buzdítalak titeket, keriótiak -- és ez lesz az utolsó alkalom, hogy buzdítalak titeket -- kövessétek a bölcsesség útjait, egyedül a jó akaratot kövessétek. Szolgálatomnak mintegy a végén azokat a szavakat mondom nektek, amelyeket születésemkor énekeltek: ,,Béke a jó akaratú embereknek''. Béke! Azaz siker, azaz gyôzelem a földön és az égben, mert Isten azzal van, aki jó akarattal engedelmeskedik neki. Isten nem annyira a feltűnô cselekedeteket nézi, amelyeket az ember saját kezdeményezésébôl tesz, hanem inkább az alázatos engedelmességet, amely készséges, hűséges a munkákhoz, amelyeket Ô ajánl. Emlékezetetekbe idézek két jelenetet Izrael történetébôl. Két bemutatása annak, hogy Isten nincs ott, ahol az ember magától akar cselekedni, lábbal taposva a kapott parancsot. Lássuk a Makkabeusokat. (1 Mak 5,17-61) Azokban el van mondva; hogy miközben Makkabeus Júdás Jonatánnal együtt elment harcolni Gileádba, Simon pedig elment, hogy felszabadítsa a többieket Galileában, Zakariás fiát, Józsefet és Azariást, a nép egyik vezetôjét Júdeában hagyta, annak megvédésére. Júdás azt mondta nekik: ,,Kormányozzátok ezt a népet! De míg haza nem térünk, háborút ne indítsatok a pogányok ellen!'' Azonban József és Azariás, amikor hallottak a Makkabeusok nagyszerű gyôzelmeirôl, ôk is erre vágyakoztak, s azt mondták: ,,Szerezzünk mi is nevet magunknak! Vonuljunk ki, és harcoljunk a körülöttünk élô pogányok ellen!'' És azok legyôzték ôket, és vereséget szenvedtek. ,,Nagy volt a nép menekülése, mert nem adtak igazat Júdásnak és testvéreinek, azt gondolván, hogy hôsökként cselekszenek''. A kevélység és az engedetlenség. És mit olvasunk Sámuelnél? (1 Sám 13,1-14; 15,1-16.13) Azt, hogy Sault ismételten megkorholta a próféta által Isten azért, mert nem engedelmeskedett. Ezért Dávidot választotta helyette, Saul engedetlensége miatt! Emlékezzetek rá, ne felejtsétek el! ,,Vajon éppúgy tetszését leli az Úr az égô áldozatban, mint az Úr parancsa iránti engedelmességben? Igen, az engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok hájánál. Az engedetlenség olyan, mint a varázslás bűne, a nyakasság annyi, mint a terafimmal való visszaélés. Mivel az Úr szavát semmibe vetted, túl kicsinek talált arra, hogy továbbra is Izrael királya légy.'' Jegyezzétek meg! Jegyezzétek meg! Amikor Sámuel engedelmesen megtöltötte olajjal szaruját, és elment a betlehemi Izájhoz, mert az Úr ott gondoskodott másik királyról, belépett Izáj fiaival együtt a lakomára az áldozat után, s bemutatta Sámuelnek fiait. Elsônek Eliábot, akinek szép volt az arca, kora és termete. De az Úr azt mondta Sámuelnek: ,,Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsôt nézi, az Úr azonban a szívet.'' És Sámuel nem akarta elfogadni Eliábot királynak. Bemutatták neki Abinadabot. De Sámuel azt mondta: ,,Ezt sem választotta az Úr.'' És Izáj bemutatta neki Sammát. De Sámuel azt mondta: ,,Ez sem az Úr választottja.'' És Izáj így bemutatta mind a hét fiát, akik jelen voltak a lakomán. Sámuel akkor megkérdezte: ,,Mind itt vannak a fiaid?'' ,,Nem -- válaszolta Izáj -- Van még egy gyermek, aki a nyájat ôrzi.'' ,,Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk le az áldozati lakomához, míg itt nincs.'' És jött Dávid, a szôke és szép gyermek. És az Úr azt mondta: ,,Kend fel ôt! Ô a király.'' Mert tudjátok meg egyszer s mindenkorra, Isten azt választja, akit akar, és eltávolítja azt, aki érdemtelenné válik, mert a kevélység és az engedetlenség megrontja akaratát. Én nem térek vissza többé közétek. A Mester hamarosan befejezi szolgálatát. Utána több lesz, mint Mester. Készüljetek fel lélekben arra az órára, mert emlékezzetek vissza, hogy amint születésem üdvösség volt azok számára, akik jó akaratúak voltak, ugyanúgy felvételem üdvösség lesz azoknak, akik jó akarattal követnek engem, mint Mestert tanításomban, és azoknak, akik követnek engem azokban felvételem után is. (6-663) ======================================================================== Farkasbôrbe burkolt bárány Jézus meglátogat egy juttai családot, ahol negyedik gyermeküket róla nevezték el Jesai-nak. Búcsúzáskor Jézus karjába veszi a kisdedet, és ezt mondja: -- Tartsátok mindig emlékezetetekben, hogy én vagyok a Bárány, akit Izsák (az egyik betlehemi pásztor, aki meglátogatta a kisded Jézust, s aki ennél a családnál lakott, miután megbénult) megszerettetett veletek, mielôtt még megismertetek volna engem. És hogy ez a Bárány mindig ártatlan, mint ez a kisded, akkor is, ha farkasbôrbe burkolják azért, hogy gonosztevônek lássék. Tartsátok emlékezetetekben, hogy én még ártatlanabb vagyok, mint ez a kisded... aki boldog ártatlansága és kisded kora miatt nem tudja felfogni a rágalmakat, amelyeket az emberek Urukra szórnak, és azért azok nem zavarják meg ôt... és továbbra is szeret engem úgy,... mint most... Tartsatok meg szívetekben, tartsatok meg a Bárányként, a Barátként, az Ártatlanként, az Üdvözítôként, aki szeret titeket, és egészen különös módon megáld benneteket. Isten veled, Mária! Jöjj, csókolj meg... Isten veled, Emmánuel! Jöjj te is... Isten veled Jesai, a Bárány báránya... Legyetek jók... Szeressetek engem! (6-681) ======================================================================== A két fiú (Mt 21,28-32) Jézus Nikodémus birtokán mondja a következô példabeszédet Nikodémus, András, Jakab, István és más tanítványok, valamint Nikodémus munkásainak jelenlétében: -- Béke veletek! Mindnyájatoknak, akik körülöttem álltok, szeretnék elmondani egy példabeszédet. Ki-ki, vonja le belôle azt a tanulságot, amely neki legjobban megfelel. Halljátok: Egy embernek volt két fia. Odament az elsôhöz és azt mondta neki: ,,Fiam, menj ma dolgozni atyád szôlôjébe!'' Nagy megtiszteltetés volt ez az atya részérôl! Képesnek ítélte fiát arra, hogy ott dolgozzék, ahol eddig csak az apa dolgozott. Annak a jele volt ez, hogy látta fiában a jóakaratot, az állhatatosságot, a képességet, a tapasztalatot és atyja iránti szeretetét. De a fiút egy kissé jobban érdekelték a világ dolgai; s félt attól, hogy szolgának lássék. -- A Sátán felhasználta ezt a hiú ábrándot arra, hogy eltávolítsa ôt a Jótól. -- Félt atyja ellenségeinek gúnyolódásától és esetleges bosszújától is, akik rá nem mertek kezet emelni, de fiára már kevésbé lettek volna tekintettel, és ezért azt válaszolta: ,,Nem megyek! Nem akarok!'' Az atya akkor elment a másik fiúhoz, s azt mondta neki is, amit az elsônek. És a második fiú azonnal válaszolt: ,,Igen, atyám! Azonnal megyek!'' Azonban mi történt? Az, hogy az elsô fiú, aki egyenes lelkű volt, a kísértés, a lázadozás elsô pillanata után megbánta gyengeségét és azt, hogy kiábrándította atyját. Szó nélkül elment a szôlôbe, és ott dolgozott egész nap, késô estig. Utána megelégedetten tért haza, a kötelességteljesítés felett érzett szívbeli békével. A második azonban, aki hazug és gyenge volt, elment hazulról, ez igaz, de utána csavargott a környéken, feleslegesen meglátogatva gazdag barátait, akiktôl remélte; hogy hasznot húz belôlük. És azt mondta szívében: ,,Atyám öreg, nem megy el otthonról. Azt mondom neki, hogy engedelmeskedtem, és elhiszi.' De amikor eljött az este, ô is hazatért. Arcán látszott a semmittevés unalma. Ruhája nem volt összegyűrôdve, és bizonytalanul köszöntötte atyját. Az megfigyelte ôt, és összehasonlította az elsôvel; aki fáradtan, piszkosan, kócosan tért haza, de jókedvűen és ôszinte; alázatos, jó arccal, ami anélkül, hogy dicsekedett volna a kötelességteljesítéssel, mégis azt mondta az atyának: ,,Szeretlek! És igazán! Annyira, hogy azért, hogy megelégedetté tegyelek, legyôztem a kísértést'', és az atya szavak nélkül is megértette ezt a világos üzenetet. Azért átölelte elfáradt fiát, és azt mondta neki: ,,Áldott vagy, mert megértetted a szeretetet!'' Valóban, hogy tűnik ez nektek? A kettô közül melyik szerette? Biztosan azt mondjátok: ,,Az, aki teljesítette atyja akaratát.'' És ki teljesítette? Az elsô, vagy a második fia? -- Az elsô -- válaszolja a tömeg egyöntetűen. -- Igen, az elsô. Izraelben is, és ti panaszkodtok emiatt, nem azok szentek Isten szemében, akik bűneik feletti igazi bűnbánat nélkül verik a mellüket, és mondják: ,,Uram! Uram!'' Közben pedig szívük mindinkább keménnyé válik. Ájtatosaknak mutatják magukat a szertartásoknál, hogy szenteknek mondják ôket. Magánéletükben azonban szeretetlenek és igazságtalanok. Lázadoznak Isten akarata ellen, aki engem küldött. Úgy harcolnak ellene, mintha a Sátán akarata lenne. Erre nem nyernek majd bocsánatot. Ezek nem szentek Isten szemében. Azok a szentek, akik elismerik, hogy Isten mindent jól tesz, azok, akik elismerik Isten Messiását, és hallgatnak szavára, hogy mindig jobban és jobban tudják véghezvinni az Atya akaratát. Ezek azok, akik szentek és kedvesek a Magasságbeli elôtt. Igazán mondom nektek: a tudatlanok, a szegények, a vámosok, az utcanôk megelôznek sokakat, akiket ,,mestereknek, hatalmasoknak, szenteknek'' mondanak, és belépnek Isten országába. És ez igazságos lesz. Mert eljött János Izraelhez, hogy elvezesse ôt az Igazság útjára, és túl sokan nem hittek neki Izraelben, abban az Izraelben, amely magát ,,képzettnek és szentnek'' nevezi, de a vámosok és az utcanôk hittek neki. És eljöttem én, és a tanultak és a szentek nem hittek nekem, de hittek bennem a szegények, a tudatlanok, a bűnösök. És csodákat műveltem. És még ezeknek sem hittek, nem tartottak bűnbánatot azért, mivel nem hittek bennem. Sôt, gyűlöltek engem és azokat, akik szeretnek engem. Azért mondom nektek: ,,Áldottak azok, akik tudnak hinni bennem, és megteszik az Úr akaratát, akiben van az örök üdvösség.'' Növeljétek hiteteket és legyetek állhatatosak! Birtokolni fogjátok az eget, mert tudtátok szeretni az Igazságot. Menjetek! Isten legyen mindig veletek! (6-750) ======================================================================== Bogár -- Pók Jézus és apostolai egy szántóföld melletti kis erdôben pihennek étkezés után. Legtöbben szundikálnak, Jézus azonban egy fához támaszkodva ül, és figyeli a rovarok munkáját a virágokon. Egyszer csak odainti Jánost, Iskarióti Júdást és Bertalant, és mikor azok körülveszik, azt mondja nekik: -- Figyeljétek meg ezt a kis bogarat, hogyan dolgozik. Nézzétek! Egy ideje figyelem már. El akarja lopni ebbôl a kis kehelybôl a mézet, amely annak alján van, azonban nem éri el. Nézzétek: belenyújtja elôbb egyik lábát, utána a másikat, belemártja a mézbe, és utána lenyalja. Pillanatok alatt kiürítette. Nézzétek, milyen csodálatos dolog Isten Gondviselése. Megfontolta, hogy bizonyos szervek nélkül a bogár, amely egy repülô krizolit a mezô zöldjében, nem tudna táplálkozni, s ezért lábait apró szôrrel borította. Látjátok? Te, Bertalan? Nem? Figyeld meg! Most megfogom és megmutatom neked a fény ellenében. És Jézus gyengéden felvesz egy bogarat, amely hasonlít a tükörfényes aranyhoz, és tenyerén hátára fordítja. A bogár halottnak tetteti magát, és a három apostol megfigyeli lábacskáit. Utána a bogár menekülni próbál, de természetesen nem sikerül neki. Jézus segíti, és lábaira állítja. A kis bogár végigsétál tenyerén, ujja végéig, lelóg róla, kitárja szárnyait. De gyanakszik. -- Nem tudja, hogy én csak jót akarok minden létezônek. Nincs mása, csak kis ösztöne. Tökéletes, ha természetéhez viszonyítjuk, elégséges mindarra, amire szüksége van. De nagyon alatta marad az emberi gondolatnak. Azért a bogár nem felelôs, ha valami rosszat tesz. Nem úgy, mint az ember. Az embernek felsôbbrendű, megvilágított értelme van, és annál felelôsebb, minél inkább oktatást nyert Isten dolgaiban.. -- Akkor Mester -- mondja Bertalan -- nekünk, akiket te tanítasz, nagy a felelôsségünk! -- Nagyon nagy. És még nagyobb lesz a jövôben, amikor az Áldozat beteljesül, a Megváltás eljön, és azzal együtt a Kegyelem, amely erôt és világosságot ad. És utána eljön Az, aki még inkább megérteti veletek Isten akaratát. Azután nagyon nagy lesz annak a felelôssége, aki nem akarja azt teljesíteni. -- Akkor nagyon kevesen üdvözülnek majd! -- Miért Bertalan? -- Mert az ember nagyon gyenge! -- De ha megerôsíti gyengeségét a belém vetett bizalommal, erôssé válik. Azt gondoljátok, hogy én nem fogom fel a ti küzdelmeteket? És nem fogom fel gyengeségeteket? Látjátok? A Sátán olyan, mint ez a pók, amelyik ott feszíti csapdáját attól az ágtól eddig a növényig. Olyan finom és olyan ravasz! Figyeljétek meg, mennyire ragyog az a szál. Ezüstnek tetszik, és oly finom, hogy nem lehet megtapintani. Éjjel láthatatlan lesz, és holnap reggel gyémántként fog ragyogni. Az oktalan legyek, amelyek éjjel cirkálnak tisztátalan eledelt keresve, beleesnek, és a könnyed lepkék is, amelyeket vonz minden, ami ragyog... Odamegy a többi apostol is, és hallgatják a növény és állatvilágról szóló oktatást. --... Rendben van. Szeretetbôl azt teszem a Sátánnal, amit most kezemmel teszek. Széttépem a hálót. Nézzétek, hogyan menekül a pók, és elrejtôzik. Fél az erôsebbtôl. A Sátán is fél az erôsebbtôl. És az erôsebb a Szeretet. -- Nem lenne jobb elpusztítani a pókot? -- kérdezi Péter nagyon gyakorlatiasan következtetve. -- Jobb lenne. De a pók a kötelességét teljesíti. Igaz, hogy megöli a szegény lepkéket, amelyek oly szépek, de kipusztítja a mocskos legyek nagy számát is, amelyek betegségeket hordoznak, és a betegekrôl megfertôzik az egészségeseket, a halottakról az élôkre szállnak. -- De a mi esetünkben mit csinál a pók? -- Mit csinál, Simon? Azt teszi, amit a jó akarat tesz bennetek. Szétrombolja a lanyhaságot, a semmittevést, a hiú elbizakodottságot. Kényszerít titeket a virrasztásra, éberségre. Mi az, amiért jutalmat érdemeltek? A küzdelem és a gyôzelem. Gyôzhettek küzdelem nélkül? A Sátán jelenléte rákényszerít titeket az állandó éberségre. A Szeretet, továbbá aki szeret titeket, eléri, hogy a Sátán jelenléte nem lesz elháríthatatlanul ártalmas. Ha közel maradtok a Szeretethez, a Sátán kísért ugyan, de képtelen igazán ártani nektek. -- Mindig? -- Mindig. A nagy és kis dolgokban egyaránt. Például: egy kis dolog: hasztalanul tanácsolja neked, hogy viseld gondját egészségednek. Ravasz tanács, amelynek célja, hogy eltávolítson téged tôlem. (A zelóta Simon nagyon öreg volt, és panaszkodott reumájára.) A Szeretet szorosan fog téged, Simon, és nem törôdsz fájdalmaiddal. -- Ó, Uram, te tudod?... -- Igen. De ne csüggedj el miatta! Fel, fel! A Szeretet oly bátorrá tesz téged, hogy nevetni fogsz reumád miatti félelmeden... Jézus rámosolyog a megzavarodott tanítványra, és magához szorítja, hogy megvigasztalja. A többiek is mosolyognak. (6-775) ======================================================================== Vipera -- Gyöngyvirág Lásd a ,,Júdás'' című kötetben. (6-784) ======================================================================== A fazekas Nyilvános működésének harmadik évében pünkösd ünnepére Jézus elmegy a Jeruzsálemi templomba. Imája elvégzése után ki akar onnan menni, de a tömegbôl többen kérik, hogy beszéljen hozzájuk. -- Más idôben, gyermekeim! Más helyen! -- mondja Jézus, és áldásra emeli kezét. Az írástudók, farizeusok és tanítványaik gúnyosan mosolyognak, és megjegyzik: ,,A bölcsesség tanácsolja''... ,,Ahá, kissé fél...'' ,,Benôtt a fejelágya...'' ,,Nem is olyan ostoba, mint amilyennek hittük...'' Azok viszont, akik szeretik Ôt, kérlelik: ,,Megfosztanál minket ettôl ezen a nagy ünnepen? Jó Mester, ezt nem teheted! Sokan közülünk áldozatokat hoztak, hogy itt maradjanak reád várakozva...'' Az öregebbek pedig így érvelnek: ,,De mi lesz ezzel a hellyel, ezzel a várossal, egész Izraellel, ha az nem hajlik meg az Úr Szava elôtt? Te tudod.'' Jézus tisztelettel néz ezeknek ôsz fejére, és válaszol nekik: -- Jeremiás megmondta nektek, (lásd: Jer 18,1-20, 6; 24) hogy mi lesz azokkal, akik az isteni harag villámlására azzal felelnek, hogy még inkább növelik bűneiket. Ezek Isten irgalmasságát Isten gyengeségének bizonyítékául fogják fel. Istent azonban nem lehet kigúnyolni, gyermekeim! Ti, amint az Örökkévaló mondja Jeremiás szája által, olyanok vagytok, mint az agyag a fazekas kezében. Azok, akik hatalmasoknak hiszik magukat, olyanok, mint az agyag. Ennek a helynek, ennek a királyi palotának a lakói olyanok, mint az agyag. Nincs olyan emberi hatalom, amely ellen tudna állni Istennek. Ha az agyag ellenáll a fazekasnak, és furcsa alakot akar felvenni, rettenetes alakot, a fazekas a már elkészült dolgot ismét egy marék agyaggá változtatja, és újra formálja edényét, egészen addig, míg meggyôzi róla, hogy ô, a fazekas az erôsebb, és az többé nem áll ellen akaratának. De még mindig megtörténhet, hogy az edény darabokra törik, mert makacsul nem engedi magát formálni, hanem visszautasítja a vizet, amellyel a fazekas megmossa, hogy repedés nélkül tudja alakítani. Akkor a fazekas elveti a lázadozó agyagot, a haszontalan cserepet, amelyet nem lehet megmunkálni. A szemétre kerül. Új agyagot vesz, és azt alakítja arra az alakra, ami neki jobban tetszik. Nem így mondja a Próféta, elbeszélve a fazekas és az agyagedény hasonlatát? Így mondja. És megismételve az Úr szavait, azt mondja: ,,Amint az agyag van a fazekas kezében, úgy vagy te, Izrael, Isten kezében. És az Úr hozzáadja, a lázadozók figyelmeztetésére, hogy csak a bűnbánat és a vezeklés, amely követi Isten feddését, tudja megváltoztatni Isten elhatározását, hogy megbüntesse a lázadozó népet. Izrael nem bánta meg bűnét. Ezért fenyegeti Isten Izraelt kitartóan tízszer is. Izrael még most se bánja meg bűnét, most, amikor nem egy próféta, hanem a prófétánál nagyobb beszél hozzá. És Isten, aki a legnagyobb fokban gyakorolta irgalmasságát Izraellel, elküldött engem, és most azt mondja: ,,Mivel még saját Hangomra se hallgattatok, megbánom a jót, amit tettem veletek és szerencsétlenséget készítek számotokra.'' És én, aki az Irgalmasság vagyok, jóllehet tudom, hogy hasztalanul vesztegetem szavamat, azt kiáltom Izraelnek: ,,Mindenki térjen vissza rossz útjáról! Mindenki viselkedjék helyesen, helyesbítse szándékait! Hogy, legalább amikor Isten terve beteljesül a bűnös nemzeten, a legjobbak ne vesszenek el az általános pusztulásban, ami a javakat, a szabadságot, az egységet éri, hanem megôrizzék magukat a bűntôl, egyesüljenek Istennel, és ne veszítsék el örök javaikat is éppúgy, mint ahogy elvesznek majd a földi javak.'' A próféták látomásainak csak egy céljuk van: az, hogy figyelmeztessék az embereket arra, ami bekövetkezhet. Az égetett agyagedénynek a nép szemeláttára való összetöretésében jelképesen megmondta Isten a népnek, mi vár a városra és az országra, ha nem adják meg magukat az Úrnak, és... Ebben a pillanatban odaérkezik az írástudók és farizeusok által hívott templomszolgák serege, hogy kiűzze Jézust a Templomból. Azonban a nép fellázad ellenük, mire megjelenik a római katonák osztaga. Az a népnek ad igazat, s biztatja Jézust, hogy csak beszéljen tovább. (6-788) ======================================================================== A húsvéti bárány Egy magát jóindulatúnak tettetô farizeus további beszédre buzdítja Jézust: (az elôzményeket lásd a fazekasról szóló példabeszédben) -- És mit kellene tenni, hogy elkerüljük az általad elôrelátott büntetéseket? -- Követnetek kell engem. És fôleg, hinnetek kell bennem. És még inkább, szeretnetek kell engem. -- Valami szerencsehozó vagy? -- Nem. Az Üdvözítô vagyok. -- De nincsen hadsereged... -- Én magam elég vagyok ehhez. Emlékezzetek vissza, jól emlékezzetek vissza, saját érdeketekben, lelketek javát tartva szemetek elôtt, emlékezzetek vissza az Úr szavaira, amelyeket Mózesnek és Áronnak mondott, amikor még Egyiptom földjén voltak: ,,Mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. De ha a család kicsi egy bárányhoz, akkor a személyek számának megfelelôen szomszédos családdal együtt vegyen egyet. A hónap tizennegyedik napján vágjátok le. Vegyenek a vérébôl és kenjenek belôle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát tűzön megsütve még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák el. Ami megmarad belôle, azt tűzön égessék el. Így fogyasszátok: a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása. Azon az éjjelen én átvonulok, megölve minden elsôszülött embert és állatot azokban a házakban, amelyeket nem jelöltek meg a bárány vérével.'' (Vö. Kiv 12,1-13) Jelenleg, Isten új átvonulásában, a még igazibb átvonulásában, mert valóban Isten vonul át köztetek láthatóan, jelei által felismerhetô módon, azok fognak megmenekülni, akiket megjelölnek a Bárány Vérével, az üdvösség jelével. A többiek számára Káin jele lesz. És tudjátok, hogy Káin nem érdemelte meg, hogy meglássa az Úr arcát, és többé maradandó helye sem volt. És megverve a lelkiismeret furdalással, a büntetéssel, a Sátánnal, aki kegyetlen királya volt, bujdosott és bolyongott a Földön, amíg csak élt. Nagy, nagy jelképe annak a Népnek, amely megöli majd az új Ábelt. -- Ezekiel is beszél a kereszt jelérôl... Azt hiszed, hogy a te Jeled azonos Ezekiel kereszt jelével? -- Igen. -- Akkor arról vádolsz minket, hogy Jeruzsálemben mi szégyenletesek vagyunk? -- Szeretném, ha tudnám nem ezt tenni. De így van. -- És akiken a kereszt jele van, azok között nincsenek bűnösök? Meg tudsz esküdni erre? -- Én nem esküszöm semmire sem. De mondom nektek, hogy ha a kereszttel megjelöltek között lesznek bűnösök, akkor azok büntetése még rettenetesebb lesz, mert a pokolban azok lesznek a leginkább megbüntetve, akik vétkeznek a Lélek ellen, akik megtagadják és megölik Istent, miután követték Ôt. -- De akik nem tudnak hinni benne, hogy te Istentôl vagy, nem vétkeznek. Ez igazolja ôket... -- Nem. Ha nem ismertetek volna meg engem, ha nem tapasztaltátok volna műveimet, ha nem ellenôrizhettétek volna szavaimat, akkor nem lenne bűnötök. Ha nem lennétek Izrael tanítói, nem lenne bűnötök. De ismeritek az Írást, és látjátok műveimet. Párhuzamot állíthattok. És ha becsületesen teszitek, láttok engem az Írás szavaiban, és látjátok, hogy az Írás szavai valósulnak meg bennem. Azért nem lesztek igazolva, ha félreismertek és gyűlöltök engem. Túl sok a szégyenletes dolog, túl sok a bálvány, túl sok a fajtalanság ott, ahol Istennek kellene lennie. És mindenütt, ahol ti vagytok. Az üdvösséghez az kell, hogy ezt visszautasítsátok, és elismerjétek az Igazságot, aki nektek beszél. Ezért ahol ti öldököltök vagy ölni próbáltok, ott ölnek majd meg titeket. És ezért el lesztek ítélve, amikor minden emberi hatalom megszűnik, és egyedül az Örökkévaló lesz Bírája teremtményeinek. (6-793) ======================================================================== Véka alá rejtett lámpa Az elôzôekben mondottak hallatára valaki közbeveti: -- Miért beszélsz így, Uram? Szigorú vagy. -- Igazmondó vagyok. Én vagyok a Világosság. Azért küldték a Világosságot, hogy világosítson a Sötétségben. De a Világosságnak szabadon kell ragyognia. Hasztalan lenne, ha a Magasságbeli elküldené Világosságát, és utána vékát borítana Világosságára. Még az emberek sem tesznek így, amikor meggyújtanak egy lámpát, mert akkor hiába gyújtották volna meg. Ha meggyújtják, azért teszik, hogy aki bejön a házba lásson. Én azért jövök Atyám homályba borított földi házába, hogy odategyem a Világosságot, hogy aki benne van, lásson. És a Világosság ragyog. És áldjátok, ha legtisztább sugarainál felfedezitek a csúszómászókat, a skorpiókat, kelepcéket, pókhálókat, falon levô repedéseket. Szeretetbôl teszem ezt veletek. Azért, hogy módot adjak számotokra az önismeretre, magatok megtisztítására, a káros állatok kiűzésére, amelyek a szenvedélyek és a bűnök; önmagatok újjáépítésére, mielôtt még túl késô lenne; hogy módot adjak a látásra, s így láthassátok, merre is jártok. Hogy a Sátán kelepcéit észrevegyétek, mielôtt beleesnétek. De ahhoz, hogy valaki lásson, a világos fényen kívül tiszta szemre is szükség van. Az olyan szemen keresztül, amelyet befed a betegség anyaga, nem hatol át a fény. Tisztítsátok meg szemeteket! Tisztítsátok meg lelketeket, hogy a Világosság belétek hatolhasson! Miért vesznétek el a Sötétségben, amikor a Legjobb elküldi nektek a Fényt és az Orvosságot, hogy meggyógyuljatok? Még nincs túl késô! Jöjjetek abban az órában, ami még hátra van számotokra, jöjjetek a Fényhez, a Világossághoz, az Élethez! Jöjjetek Üdvözítôtökhöz, aki kitárja felétek karjait, aki kitárja nektek szívét, aki kéri, hogy ismerjétek el Ôt a ti örök javatok érdekében! Jézus valóban könyörög, szeretetteljesen könyörög, mentesen mindentôl, ami nem szeretet... Még a legmakacsabb vadállatok, a gyűlölettôl leginkább megrészegültek is érzik ezt, érzik, hogy legyôzte fegyvereiket, és nincs erejük ahhoz, hogy ráfröcsköljék mérgük savát. (6-795) ======================================================================== A szobrászművész Jézus a Jordán keleti partján lévô városkában beszél az összegyűlt tömegnek. A nép a folyó partján áll, Jézus pedig egy bárkában, a folyón. Egy ember megkérdezi tôle: -- Mester, a mi Törvényünk mintegy Istentôl sújtottaknak tekinti azokat, akik szerencsétlennek születnek, úgyannyira, hogy megtilt számukra minden szolgálatot az oltárnál. (Lásd Lev 21,16-24) De mi vétkük van? Nemde igazságos lenne vétkesnek tekinteni szüleiket, akik életet adtak a szerencsétleneknek? Fôleg az anyákat? És miként kell viselkednünk ezek iránt a szerencsétlenek iránt? -- Halljátok: Egy nagy és tökéletes szobrászművész egy nap egy szobrot készített. Oly tökéletes volt a műve, hogy örömmel nézett rá, és azt mondta: ,,Azt akarom, hogy a föld tele legyen ilyen csodákkal''. De ezt egyedül nem tudta véghezvinni. Akkor segítségül hívott másokat, és azt mondta nekik: ,,Erre a mintára készítsetek nekem ezer és tízezer ugyanilyen tökéletes szobrot. Én majd megadom nekik az utolsó simítást, a kellô arckifejezést.'' De a segítôk nem voltak képesek erre, egyrészt azért, mert képességük messze alulmaradt mesterükénél, másrészt pedig azért, mert kissé megrészegültek egy gyümölcstôl, amibôl ettek, s amelynek a leve elködösíti az agyat, és önkívületi állapotot okoz. A mester odaadta nekik a formát, és azt mondta: ,,Ebben alakítsátok ki az anyagot. Megfelelô lesz, és én befejezem majd az utolsó simításokkal.'' És a segítôk munkához láttak. De a szobrásznak volt egy nagy ellensége. Személyes ellensége volt, és ellensége volt segítôinek is. Minden eszközzel arra törekedett, hogy ártson a szobrásznak, és ellentéteket okozzon közte és segítôi között. Azért ravaszul beleavatkozott azok munkájába, megváltoztatva az anyagot, amit a formába öntöttek, elgyengítve a tűz erejét, dicsôítve a segítôket. Emiatt a világ kormányzója, hogy a lehetô legjobban meggátolja a tökéletlen másolatok létrehozását, súlyos tilalmakkal sújtotta a tökéletlen alkotásokat. Egyik ilyen rendelkezése az volt, hogy ezeket nem lehetett Isten Házába tenni. Ott mindennek tökéletesnek kell, vagy kellene lennie. Kellene, mert nincs így. Még amikor a látszat szerint jó, a valóságban akkor sem jó. Akik jelen vannak Isten Házában, hibátlanoknak látszanak, de Isten a legnagyobb hibákat fedezi fel bennük. Szívbeli hibákat. Ó, a szív! Azzal szolgáljuk Istent. Igazán, azzal. Nem szükséges, se nem elég az, hogy szemünkkel jól lássunk, hallásunk tökéletes, hangunk összhangzatos, tagjaink szépek legyenek. E nélkül is énekelhetjük Istennek tetszô módon az Ô dicséretét. Nem szükséges, se nem elég, hogy szép, tiszta és illatos ruháink legyenek. A léleknek kell tisztának és tökéletesnek, összhangzatosnak és jól felépítettnek lennie. Ennek kell megnyilvánulnia tekintetünkben, abban, amit meghallgatunk, amit mondunk. Lelkialkatunk a fontos, ezt kell feldíszítenünk a tisztasággal, a szeretet szép, tiszta és illatos ruhájával. Íme, az Istennek tetszô illatos olaj! És miféle szeretet lenne az, ha valaki, aki boldog, megvetné és gyűlölné a szerencsétlent? Ellenkezôleg: kétszeres, háromszoros szeretettel kell viseltetnie a saját hibáján kívül szerencsétlennek született iránt. A szerencsétlenség fájdalmas, és érdemszerzô annak számára, aki elviseli, és annak is, aki szeretetteljes részvéttel együtt szenved vele. Így talán a szülôje mellét verve gondolja: ,,Ezt a szenvedést az én vétkeim okozták.'' És sosem szabad bűnt elkövetnünk, amikor más szerencsétlenségét látjuk. Bűnt követnénk el, ha szeretetlenekké válnánk irántuk. Azért azt mondom nektek: ,,Sose legyetek szeretetlenek felebarátotok iránt!. Szerencsétlennek született? Szeressétek, mert nagyon szenved! Saját hibájából vált szerencsétlenné? Szeressétek, mert már bűnhôdik bűne miatt. Szülôje egy szerencsétlennek, aki így született, vagy aki ilyenné vált? Szeressétek, mert nincs nagyobb fájdalom, mint a szülôé, aki gyermekén keresztül bűnhôdik! Egy anya torzszülöttet szült? Szeressétek, mert szószerint összetöri ôt ez a fájdalom, amit a legembertelenebbnek tart! De még nagyobb annak az anyának a fájdalma, akinek gyermeke lelkileg szörnyeteg, aki azzal vádolja magát, hogy egy ördögöt szült a világra a föld, a haza, a család, a barátok számára. (Fordító: Jézus itt Júdás anyjára gondol, aki valóban ezzel vádolta önmagát.) Ó, a szegény anya többé már nem is mer eléje állni elvadult, kivetett, gyilkos, áruló, tolvaj vagy elzüllött fiának! Mondom nektek: szeressétek ezeket az anyákat is! Ôk a legszerencsétlenebbek. Azok, akiket a világ az orgyilkos, az áruló anyjának nevez. A világon mindenütt hallották azoknak az anyáknak a sírását, akiknek gyermeke kegyetlen halállal halt meg. Évától kezdve mennyi anya érezte ezt a vajúdásnál is nagyobb fájdalmat bensôjében! De mit is mondok? Úgy érezték, hogy kiszakad bensôjük, s vele együtt szívük is. Kiszakítja azt a kegyetlen kéz, amikor meggyilkolt, halálra ítélt, az emberek által halálra kínzott gyermekük holtteste elôtt állnak. Hangosan jajgatnak gyötrelmükben. A fájdalmas szeretet kínjától eszüket vesztve vergôdnek holtteste felett. Az többé már nem hallja ôket. Testükkel többé nem tudják felmelegíteni. Az többé már nem képes egy mozdulattal, pillantással, szájával azt mondani: ,,Anyám, hallom, amit mondasz!'' Mondom nektek, hogy a föld még nem hallotta a legszentebb és a legszerencsétlenebb anya kiáltását, és nem fogadta még be könnyeiket. Ezekre az emberek örökké emlékezni fognak. A megölt Megváltó Anyjára, és az Ô árulójának anyjára. Ezek ketten különbözô módon vértanúkká lesznek. A nagy távolságok ellenére hallani fogják egymás nyögését. És az ártatlan és szent, a legártatlanabb, az Ártatlannak Ártatlan Anyja lesz az, aki mindenki másnál inkább azt mondja majd távoli nôvérének, egy kegyetlen fiú vértanújának: ,,Nôvérem, szeretlek!'' Szeressetek, hogy méltók legyetek Ahhoz, aki mindenkit szeretni fog, és akit mindenki szeretni fog! A szeretet váltja meg a földet. És Jézus kijön a bárkából, ahonnan beszélt, és lehajol, hogy megsimogasson egy félmeztelen kisgyereket, aki ingecskéjében hentereg a folyó mentén a fűben. A Mester fenséges beszéde után kedves dolog látni ôt, amint érdeklôdik egy kisgyermek iránt, teljesen uralkodva érzelmein, noha lélekben már hallja Anyjának és Júdás anyjának sírását. (6-843) ======================================================================== A szolga és az úr (Lk 17,7-10) Jézus éjszaka úton van a tizenkét apostollal. Csak a csillagok világítják meg útjukat. Útközben beszélgetnek. Jézus elmondja útitervét: Szamarián keresztül a tengerparti Cezareába mennek, majd visszafelé, Názáreten keresztül Kafarnaumba. Júdás hevesen tiltakozik a terv ellen, magát okosabbnak tartva Jézusnál, s ellenzi, hogy Cezareába menjenek. Hivatkozik arra, hogy mint a többi apostol, ô is elhagyott mindent Jézusért: otthonát, nyerészkedési lehetôségeit, érzelmi kapcsolatait, nyugodt életét. S most Jézus miatt üldöztetést szenvednek, s még inkább ki lesznek téve ennek késôbb, miután Jézus magukra hagyja ôket. Jézus biztosítja ôt arról, hogy ôt nem fogják üldözni, mikor Jézus már nem lesz köztük. Majd így folytatja: -- Idehallgassatok! Igazán mondom nektek, hogy senkinek sem szabad dicsekednie azzal, hogy teljesíti kötelességét, és ezért nem léphet fel követelésekkel, nem kívánhatja, hogy rendkívüli kegyekben részesüljön, nem formálhat jogot ezekre. Júdás emlékeztetett engem arra, hogy ti mindent nekem adtatok. És azt mondta nekem, hogy ezért nekem kötelességem, hogy kielégítselek titeket azért, amit tesztek. De hallgassatok ide egy kicsit. Köztetek vannak halászok, földbirtokosok, többeteknek van műhelyetek, és a Zelótának volt egy szolgája. Nos hát, amikor a bárkán dolgozó legények, vagy akik szolgákként segítenek az olajültetvényen, a szôlôben vagy a mezôkön, vagy a segédek a műhelyben, vagy egyszerűen a hűséges szolgák, akik gondját viselik a háznak és az asztalnak, befejezik munkájukat, ti talán kiszolgáljátok ôket? És nem így van-e minden munka esetében? Ki az az úr, akinek van egy szolgája az aratásnál vagy halászatnál, vagy egy munkása műhelyében, s aki azt mondja neki, mikor az befejezte munkáját: ,,Ülj azonnal az asztalhoz?'' Senki. Hanem amikor az visszatér a mezôkrôl, amint letette szerszámait, minden úr azt mondja neki: ,,Most adj ennem! Tisztálkodjál meg, és megtisztított ruhával és felövezve magadat szolgálj ki engem, miközben eszem és iszom! Utána majd te is enni és inni fogsz.'' Azt sem lehet mondani, hogy ez keményszívűség. Mert a szolgának szolgálnia kell urát. Azzal nem kötelezi le magát az úr szolgájának, hogy a szolga megtette, amit ura reggel parancsolt neki. Mert ha igaz is, hogy az úrnak emberségesen kell bánnia szolgájával, ugyanúgy a szolgának is kötelessége, hogy ne legyen lusta, és ne becsmérelje urát, hanem működjék közre annak javára, aki ôt ruházza és táplálja. Elviselnétek ti, hogy a bárkán dolgozó legényeitek, a földművesek, a munkások, a házi szolgák azt mondják nektek: ,,Szolgálj ki engem, mert én dolgoztam''? Nem hiszem! Így tinektek is mindig azt kell mondanotok, mikor arra néztek, amit értem tettetek és tesztek -- és a jövôben, amikor látjátok, amit tenni fogtok azért, hogy folytassátok művemet, és tovább szolgáljátok Mestereteket -- látván, hogy mindig sokkal kevesebbet tettetek annál, amit igazában tennetek kellett volna, miután oly sokat kaptatok Istentôl: ,,Haszontalan szolgák vagyunk, mert csak kötelességünket teljesítettük.'' Ha így gondolkoztok, meglátjátok, hogy nem lesztek többé követelôzôk és rosszkedvűek, hanem igazságosan jártok el. Jézus elhallgat. Mindnyájan elgondolkoznak szavain. Péter meglöki könyökével Jánost, aki a folyó vizét nézve gondolkozik, és azt mondja neki: -- Kérdezd meg Ôt, mikor tesz valaki többet annál, amire köteles. Szeretnék többet tenni, mint amire köteles vagyok, én... -- Én is, Simon. Éppen erre gondoltam -- válaszolja János szép mosollyal ajkán, és hangosan megkérdi: -- Mester, mondd meg nekem: az ember, aki téged szolgál, sose tudna többet tenni annál, amire köteles, hogy ezzel jobban kifejezze, hogy teljesen szeret téged? -- Gyermekem, Isten annyit adott neked, hogy igazában véve minden hôsiességed mindig kevés lenne. De az Úr olyan jó, hogy nem az Ô végtelen mértékével méri azt, amit neki adtok. Az emberi képesség korlátolt mértékével méri azt. És amikor látja, hogy nem szűkkeblűen adtok, hanem teljes, túlcsorduló, nagylelkű mértékkel, akkor azt mondja: ,,Ez a szolgám többet adott nekem, mint amennyire köteles volt. Azért én túláradóan bôségesen megjutalmazom.'' -- Ó, mennyire megelégedett vagyok! Akkor én túláradó mértékkel adok, hogy részem legyen ebben a túláradó bôségben! -- kiált fel Péter. -- Igen. Te megadod majd nekem. Ti megadjátok majd nekem. Mindazok, akik szeretik az Igazságot, a Világosságot, megadják majd nekem. És velem természetfeletti módon boldogok lesznek. (6-870) ======================================================================== A Nagy Koldus Júdás nem akar a tengerparti Cezareába menni Jézussal és a többi apostollal, azért azzal az ürüggyel, hogy fáradt, kéri, hogy meglátogathassa egy barátját Megiddóban. Jézus megengedi neki, s utasítja, hogy utána menjen Názáretbe, és ott várjon rájuk. A többiek találgatják Júdás indítóokait és bírálgatják viselkedését. Jézus figyelmezteti ôket, hogy meg kell bocsátaniuk neki, amint Ô is mindig megbocsát a bűnbánó bűnösöknek, ahányszor csak kérik. Ezzel fejezi be buzdítását: -- Én vagyok a Nagy Koldus. És a legértékesebb adományt kérem tôletek: lelkeket kérek tôletek. Azokat keresve járok. De nektek segítenetek kell engem... Elégítsétek ki Szívem éhségét, amely szeretetet keres, és csak nagyon kevesekben talál. Mert azok, akik nem törekszenek a tökéletességre, olyanok számomra, mint a lelki éhségem csillapítására megtagadott kenyér. Adjatok lelkeket Mestereteknek, aki szomorú, mert nem szeretik és nem értik meg... Az apostolok lelke megrendül... Oly sokat szeretnének mondani. De minden szó túl szegényesnek tűnik számukra... Odahúzódnak a Mesterhez, mindnyájan kedveskedni akarnak neki, hogy éreztessék vele szeretetüket. Végül a szelíd András mondja: -- Igen, Uram. Türelemmel és csendben és áldozattal, a fegyverekkel, amelyek megtérítenek, lelkeket fogunk adni neked. Ezt is... ha Isten segít minket... -- Igen, Uram. És te segíts minket imáddal! -- Igen, barátaim. Addig is imádkozzunk együtt társunkért, aki elment. ,,Miatyánk, aki a mennyekben vagy...'' Jézus tökéletes hangon mondja a Miatyánk szavait, lassan ütemezve. A többiek csendesebben kórusban vele mondják. Imádkozva mennek az éjszakában. (6-879) ======================================================================== A két ajándék Jézus a tengerparti Cesareában a város terén beszél az ott összegyűlt sokasághoz, akik között rabszolgák is vannak. -- Idehallgassatok! Egy sokgyermekes családapa minden felnôtt fiának adott két nagy értékű pénzdarabot, és azt mondta nekik: ,,Többé nem akarok értetek dolgozni. Most már abban a korban vagytok, hogy magatok is meg tudtok élni. Azért mindnyájatoknak ugyanakkora összeget adok, hogy felhasználjátok, amint nektek legjobban tetszik, saját hasznotokra. Én itthon maradok várakozva, készen arra, hogy tanácsot adjak nektek, készen megsegítéstekre is, ha nem tôletek függô szerencsétlenség folytán elvesztitek az egész pénzt, vagy annak egy részét, amit most nektek adok. De jól jegyezzétek meg, hogy könyörtelen leszek ahhoz, aki szándékosan vesztegeti el azt naplopásával, tétlenségével vagy bűnös életével. Mindnyájatokat kioktattalak a jóról és a rosszról. Nem mondhatjátok azért, hogy kellô tudás nélkül néztek szembe az élettel. Mindnyájatoknak példát adtam a bölcs és helyes tevékenységre és a becsületes életre. Azért nem mondhatjátok, hogy az én rossz példám rontott el titeket. Én megtettem kötelességemet. Most ti is tegyétek meg a tiéteket, mert nem vagytok sem ostobák, sem felkészületlenek, sem írástudatlanok. Menjetek!'' És elbocsátotta ôket, egyedül maradva házában, várakozva. A gyermekek szétszéledtek a világba. Mindegyikük ugyanazzal rendelkezett: két nagy értékű pénzdarabbal, amelyet szabadon használhattak fel, és ezen felül még rendelkeztek egészséggel, erôvel, tudással és atyai példával. Azért mindnyájuknak sikert kellett volna aratniuk valamilyen módon. De mi történt? Azok a fiai, akik jól használták fel a pénzt, hamarosan becsületesen nagy kincsre tettek szert szüntelen és jóravaló munkájukkal és erkölcsös életükkel, amelyet az atyai tanítások irányítottak. Voltak olyanok is, akik elôször becsületesen meggazdagodtak, de utána tétlenségükkel és tivornyázásukkal elfecsérelték vagyonukat. És volt, aki méltatlan uzsorára vagy üzletekre használta fel pénzét. Mások semmit se csináltak, mert tétlenek, lusták, bizonytalanok voltak, és elfogyott pénzük anélkül, hogy valami munkát találhattak volna. Egy idô múlva a családatya elküldte szolgáit mindenüvé, ahol tudta, hogy fiai élnek. Azt mondta a szolgáknak: ,,Mondjátok meg fiaimnak, hogy gyűljenek össze házamban. Azt akarom, hogy számot adjanak nekem arról, mit csináltak ez alatt az idô alatt, hogy magam lássam, milyen körülmények között élnek.'' És a szolgák elmentek mindenüvé, és összegyűjtötték uruk gyermekeit, átadva nekik annak üzenetét. Mindegyikük visszatért azzal a fiúval, akit elért. A családatya nagy ünnepélyességgel fogadta ôket. Atyailag, de úgy is, mint bírájuk. És jelen volt a család minden rokonsága, és velük együtt barátaik, ismerôseik, szolgáik, a környék lakói és a szomszédos országokból valók is. Ünnepélyes gyülekezés volt ez. Az atya beült a családfô székébe, s körülötte félkörben foglaltak helyet a rokonok, barátok, ismerôsök, szolgák, helybeliek és külföldiek. Elôl sorakoztak fel gyermekei. Minden kérdezés nélkül is elárulta az igazságot külsô megjelenésük. Azok, akik szorgalmasak, becsületesek, erkölcsösek voltak és szent vagyonra tettek szert, külsôleg is virágzó békés benyomást tettek, mint akik jól érzik magukat, tehetôsek, egészségesek és nyugodt a lelkiismeretük. Jóságosan mosolyogtak atyjukra, hálásan, alázatosan, de egyszersmind diadalmasan, sugározva az örömtôl, hogy becsületére váltak atyjuknak és családjuknak, jó fiaknak, polgártársaknak és híveknek bizonyultak. Azok, akik restségükkel vagy bűneikkel elfecsérelték vagyonukat, megszégyenülve álltak ott, leverten, szánalmas külsôvel és ruhában. Tivornyázásuk vagy éhségük jele világosan látszott rajtuk. Azok, akik bűnös módon tettek szert vagyonukra, elárulták arcukkal erôszakosságukat, keményszívűségüket, kegyetlenségüket és meg voltak zavarodva, mint a vadállatok, amelyek félnek az idomítótól és készen állnak arra, hogy ellenálljanak neki. Az atya ezekkel az utolsókkal kezdte meg a számadást: -- Mi az oka annak, hogy ti, akik oly nyugodtak voltatok, mikor elmentetek, most támadásra készen álló vadállatoknak látszotok? -- Az élet tett minket ilyenekké. És a te keményszívűséged, hogy elküldtél minket hazulról. Te kapcsolatba hoztál minket a világgal. -- Rendben van. És mit csináltatok a világban? -- Azt, amit tudtunk, hogy engedelmeskedjünk parancsodnak és megkeressük kenyerünket a semmivel, amit adtál nekünk. -- Rendben van. Álljatok abba a sarokba... És most ti, soványak, betegek és rosszul öltözöttek. Mit tettetek, hogy ide jutottatok? Egészségesek és jól öltözöttek voltatok, amikor elmentetek. -- Tíz év alatt elkopnak a ruhák -- vetették ellen a tunyák. -- Hát már nincs több takács a világon; akik anyagot készítenének az emberek ruháihoz? -- De vannak... de pénzt akarnak ahhoz, hogy megvehessük... -- Volt pénzetek. -- Tíz év alatt... régen elfogyott. Minden, aminek kezdete van véget ér. -- Igen, ha valaki csak kivesz belôle, de nem tesz hozzá. De miért csak költekeztetek? Ha dolgoztatok volna, hozzá tudtatok volna adni, és költekezhettetek volna anélkül, hogy elfogyott volna pénzetek, sôt még gyarapodott volna. Talán betegek voltatok? -- Nem; atyánk. -- Hát akkor? -- Elveszettnek éreztük magunkat... Nem tudtuk, mit csináljunk, mi lenne jó... Féltünk attól, hogy rosszul járunk el. És hogy ne tegyünk rosszat, semmit se tettünk. -- És nem volt atyátok, akihez visszatérhettetek volna tanácskérésért? Talán valaha is könyörtelen, félelmetes atyátok voltam? -- Ó, nem! De szégyelltük magunkat, hogy azt mondjuk neked: ,,Képtelenek vagyunk a kezdeményezésre.'' Te mindig oly tevékeny voltál... Mi elrejtôztünk szégyenünkben. -- Rendben van. Menjetek a szoba közepére. És ti mit mondotok? Ti, kik az éhségen kívül betegeknek is látszotok. Talán a túlságos munkába betegedtetek bele? Legyetek ôszinték és nem szidlak meg titeket. Néhányan a megszólítottak közül térdre vetik magukat, és mellüket verve mondják: -- Bocsáss meg nekünk atyánk! Isten már megbüntetett minket, és megérdemeltük. De te, ki atyánk vagy, bocsáss meg nekünk!... Jól kezdtük, de nem tartottunk ki. Mikor könnyen meggazdagodtunk, azt mondottuk: ,,Rendben van, most örvendjünk egy kissé, amint barátaink tanácsolják nekünk. Utána visszatérünk a munkához, és újra megszerezzük azt, amit elvesztettünk.'' És igazán így akartunk tenni. Vissza akartuk nyerni a két pénzt, és utána gyümölcsöztetni, játszi könnyedséggel. És sikerült is kétszer (mondják ketten), háromszor (mondja egy). De utána elhagyott minket a szerencse... és minden pénzünket felemésztettük. -- De miért nem tértetek észre az elsô után? -- Mert a bűnnel fűszerezett kenyér elrontja az ízlést, és utána nem tudunk meglenni nélküle... -- Volt atyátok... -- Igaz. És sóhajtoztunk utánad sírva és vágyakozva. De mi megbántottunk téged... Könyörögtünk az éghez, hogy sugallja neked visszahívásunkat, hogy részesülhessünk feddésedben és bocsánatodban. Ezt kértük és kérjük, inkább, mint a gazdagságot, amit nem kívánunk többé, mert tévútra vitt minket. -- Rendben van. Menjetek ti is az elôzôk mellé, a szoba közepére! És ti, akik betegek és szegények vagytok, de kik hallgattok, és nem fájlaljátok, mit mondotok? -- Azt, amit az elsôk mondtak. Hogy gyűlölünk téged, mert oktalan viselkedéssel tönkretettél minket. Te ismertél minket, nem lett volna szabad kitenni minket a kísértéseknek. Te gyűlöltél minket, és mi gyűlölünk téged. Azért állítottad fel számunkra ezt a kelepcét, hogy megszabadulj tôlünk. Átkozott légy! -- Rendben van. Menjetek az elsôkhöz a sarokba! És most ti, virágzó, nyugodt, gazdag fiaim: mondjátok, hogyan jutottatok ehhez? -- Gyakorolva tanításodat, példádat, tanácsaidat, rendelkezéseidet, mindent. Ellenállva a kísértôknek irántad való szeretetbôl áldott atyánk, aki életet és bölcsességet adtál nekünk. -- Rendben van. Jöjjetek jobbomra, és halljátok mindnyájan ítéletemet és védekezésemet! Mindnyájatoknak egyformán adtam pénzt, példát és bölcsességet. Fiaim különbözô módon használták fel ezeket. A munkás, becsületes, erkölcsös atyától hozzá hasonlókként mentek el. Utána a tétlenek, a könnyen kísértésbe esô gyengék és a kegyetlenek, akik gyűlölik az atyát, testvéreiket és felebarátaikat, jóllehet ezt nem mondják, uzsoráztak és bűnözôkké váltak. A gyengék és tétlenek között vannak, akik megbánták bűnüket, és vannak, akik nem bánják azokat. Most ítélek. A tökéletesek már jobbomon vannak, velem egyenlô módon részesülnek a dicsôségben. A bűnbánók újból itt maradnak, mint gyermekek, akik még oktatásra szorulnak, míg ismét el nem érik a felnôttkort. Azokat, akik nem bánják bűneiket, kivetik területemrôl, és üldözi majd ôket annak átka, aki többé már nem atyjuk, mert irántam tanúsított gyűlöletük megsemmisíti az atyai és fiúi viszonyt közöttünk. De emlékeztetek mindenkit arra, hogy mindenki maga alakította ki sorsát, mert én mindegyiknek ugyanazt adtam. Ez a benne részesülôkben négyféle eredményt hozott létre, és nem vádolhatnak engem azzal, hogy rosszat akartam nekik. Hallgatóim, a példabeszéd véget ért. És most megadom nektek annak párhuzamát. A sokgyermekes családatya jelképezi a mennyei Atyát. A két pénz, amit az atya minden fiának ad, mielôtt a világba küldi ôket: az idô és a szabad akarat, amelyet Isten megad minden embernek, hogy az felhasználja, amint legjobbnak ítéli, miután oktatást nyert a Törvényt illetôleg és épülhetett az igazak példáján. Az ajándékok egyenlôk mindenki számára. De minden ember úgy használja azokat, amint akarja. Aki jól felhasználja az idôt, az eszközöket, a neveltetést, a feddést, mindent a jóra, az egészséges és szent marad, is sokszorosan meggazdagszik. De van, aki jól kezdi, s utána elfárad és elveszti. Van, aki semmit se tesz, hanem elvárja, hogy mások dolgozzanak helyette. Van, aki az Atyát vádolja saját tévedéseiért. Van, aki bűnbánatot tart, és készen áll a jóvátételre. Van, aki nem tart bűnbánatot, hanem mást vádol és átkoz, mintha saját bukását mások kényszerítették volna rá. És Isten azonnal megjutalmazza az igazakat. A bűnbánóknak irgalmaz és idôt ad a kiengesztelésre, hogy elérjék jutalmukat bűnbánatukért és engesztelésükért. Azokat, akik nem bánják meg bűnüket, hanem utána még lábbal is tapossák szeretetét, elátkozza és megbünteti. Mindenkinek megadja a magáét. Ne vesztegessétek el azért a két pénzt: az idôt és a szabad akaratot, hanem használjátok helyesen, hogy az Atya jobbjára kerüljetek! Ha hibáztatok, bánjátok meg, és higgyetek az Irgalmas Szeretetben! Menjetek! Béke veletek! (6-889) ======================================================================== A szôlô művelése Jézus egy szôlôben különbözô emberekkel beszélget. Velük együtt étkezik. Azok kérik, mondjon nekik egy szép példabeszédet oktatásukra és életük irányítására. Jézus végignéz Ezdrelon síkságán, s látja, hogy az aratás már véget ért, de a szôlô és a gyümölcsök még érnek. Úgy tekint körül, mintha valami tárgyat keresne beszédéhez. Megtalálta. Általános kérdéssel kezdi: -- Nemde szépek ennek a síkságnak a szôlôi? -- Nagyon. Hihetetlenül gazdagok szôlôben, amelyek érlelôdnek. És nagyon jól viselik gondjukat. Ezért teremnek annyit. -- Értékes szôlôfajták... -- jegyzi meg Jézus. És folytatja: -- A síkság szinte teljes egészében gazdag farizeusok birtokában van, akik nem kímélik a költségeket, hogy jó szôlôtôket és gyümölcsfákat szerezzenek be. -- Ó, a legjobb szôlôtôkkel se mennének semmire sem, ha nem gondoznák azokat! Én értek hozzá, mert egész vagyonomat szôlôkbe fektettem. De ha nem verítékezem, azaz ha nem verítékeztem volna, s nem folytatták volna azt most testvéreim, hidd el, Mester, nem lenne olyan szôlôszüretem ez évben, mint tavaly volt -- mondja egy negyven év körüli férfi. -- Igazad van, Kleofás. A jó termés egész titka az, hogy mennyire gondozzuk azt, amink van -- mondja egy másik. -- Jó termés és jó nyereség. Mert ha a föld csak azt adná vissza, amit beléfektettek, akkor az rossz befektetés lenne. A földnek meg kell teremnie nemcsak azt, amibe került, hanem azon felül haszonnak is kell lennie, amivel gyarapíthatjuk vagyonunkat. Mert gondolni kell arra, hogy egy apának adnia kell birtokából gyermekeinek is. Minél több gyereke van, annál nagyobb haszonra kell szert tennie, hogy mindnyájan megélhessenek. Nem hiszem, hogy helytelen ezért a vagyon növelésére törekednünk -- mondja Kleofás. -- Nem helytelen, ha becsületes munkával és becsületes módon jut hozzá valaki. Szóval te azt mondod, hogy nem elég a jófajta szôlôtô ahhoz, hogy nagy hasznot hozzon, hanem sokat kell dolgozni vele? -- De még mennyit! Mielôtt még megtermik az elsô szôlôfürtöt... Mert ehhez idô kell! Azért türelmesen kell dolgozni addig, míg a szôlôtôk csupán csak leveleket hajtanak. Utána is, amikor már gyümölcsöznek és megerôsödtek. Figyelni kell, hogy ne legyenek haszontalan ágai, ártalmas férgei, élôsdi növényei, ne soványodjék el a föld, ne fojtsák meg a szôlôvesszôket a vadnövények, fel kell tölteni a töveket, hogy a víz jobban táplálja a szôlôt, trágyázni kell... Kemény munka! De ennek ellenére el akarjuk végezni, mert a szôlô oly édes, oly szép, hogy minden szôlôfürt drágakövekhez hasonló. Szinte hihetetlen, hogy a bűzös, fekete trágyából szívja nedvét és alakul ki, de így van! És le kell tépni a leveleket, hogy a napsugár elérje a szôlôfürtöket. A szüret után rendbe kell hozni a szôlôtôket, kötözni, öntözni, szalmával és trágyával befedni a szôlôvesszôket, hogy megvédjük a fagytól. Még télen is ki kell menni a szôlôbe, és meg kell nézni, hogy a szél vagy valami zsivány nem tépte-e ki a karókat, és idôvel nem oldódtak-e ki a kötelékek, amelyek a szôlôvesszôket tartják... Ó, mindig van valami tennivaló egészen addig, míg a szôlôtô egészen el nem hal... És akkor még ki kell venni a talajból, s a földet meg kell tisztítani a gyökerektôl, s elô kell készíteni az új szôlôtô befogadására. És tudod, mily gyengéden és türelmesen és figyelmesen kell szétválasztani az elhalt szôlôtô gyökereit az élôétôl? Ha valaki oktalanul és durván végezné, kárt tenne vele. Mesteri módon érteni kell ehhez?... A szôlôtôk? Olyanok, mintha gyerekek lennének! És amíg egy gyermekbôl ember lesz, mennyit kell izzadni, hogy a testet és a lelket egészségesen tartsuk!... De én csak beszélek és beszélek, és nem hagylak téged beszélni... Megígértél nekünk egy példabeszédet... -- Valójában te már elmondtad. Elég alkalmazni a te befejezésedet, és azt mondani, hogy a lelkek olyanok, mint a szôlôtô... -- Nem, Mester! Beszélj te! Én... haszontalan dolgokról beszéltem, és mi nem tudjuk levezetni munkánkról az alkalmazást. -- Rendben van. Halljátok! Amikor anyánk méhében testet öltünk, Isten az égben megteremti a lelket, hogy a jövendô ember hozzá hasonlítson, és azt elhelyezi a testben, amely kialakul a méhben. És az ember megszületik, amikor eljön annak az ideje. Megszületik lelkével, amely egészen addig, míg értelmét használni nem kezdi, olyan, mint a gazda által megműveletlenül hagyott föld. De amint elér értelme használatához, az ember elkezd gondolkozni, és megkülönbözteti a jót a rossztól. Akárcsak amikor van egy szôlôje, amit tetszése szerint művel. Van egy vincellérje, aki ennek a szôlônek élén áll: ez az ô szabad akarata. Valóban, a szabadság, hogy az ember ítéljen önmaga felett, amit Isten gyermekeire hagyott olyan, mint egy Istentôl kapott tehetséges szolga, akit azért adott ember-gyermekének, hogy az segítse ôt a szôlô, azaz lelke termékennyé tételében. Ha az embernek nem kellene fáradoznia azon, hogy gazdaggá legyen, hogy egy örök jövôben természetfeletti jólétnek örvendjen, ha mindent Istentôl kapna, akkor mi érdeme lenne az életszentségre törekvésben, miután Lucifer tönkretette a kezdeti életszentséget, amelyet Isten ingyen adott az elsô embereknek? Már az is nagy dolog, hogy az eredeti bűn által elbukott embereknek Isten megengedi, hogy kiérdemeljék a jutalmat, és szentekké legyenek, újjászületve, saját akaratukból, mint tökéletes teremtmények, arra a kezdeti állapotra, amelyet a Teremtô Ádámnak és Évának adott. Ezt utódaik is elnyerték volna, ha ôsszüleink nem követték volna el az eredeti bűnt. A bukott embernek vissza kell térnie a kiválasztott emberhez szabad akarata által. Nos hát, mi történik a lélekben? Ez. Az ember rábízza lelkét akaratára, szabad akaratára. Ez nekiáll a szôlô megműveléséhez, amely addig növények nélküli terület maradt, jó, de nélkülözve a tartós növényeket. Csak gyenge fű és kis virágok nôttek benne elszórva az elsô években: a kisgyermek hasznos ösztönei, a gyermeké, aki jó, mert még angyal, nem ismerve a jót és a rosszat. Azt mondjátok: ,,Meddig marad ilyen?'' Általában azt mondják az elsô hat évben. Valójában azonban vannak olyanok, akiknek korán kifejlôdik értelmük, és ezek a gyermekek felelôsek cselekedeteikért már hatéves koruk elôtt is. Vannak, akik már három, négyéves korukban felelôsek cselekedeteikért. Felelôsek, mert tudják, mi a jó és mi a rossz, és szabadon akarják ezt vagy azt. Attól a pillanattól kezdve, hogy valaki különbséget tud tenni a jó és a rossz cselekedet között, felelôs. Nem elôbb. Azért egy gyengeelméjű, még ha százéves is, nem felelôs. Helyette azonban felelôsek gyámjai, akiknek szeretetteljesen kell ôrködniük felette és embertársaik felett, akiket a gyengeelméjű vagy eszét vesztett egyén megkárosíthat. Vigyázniuk kell rá, hogy ne tegyen kárt se másban, se magában. Isten nem ír a gyengeelméjű vagy eszét vesztett egyén terhére semmiféle bűnt, mert szerencsétlenségük folytán azok nem képesek értelmük használatára. De mi most az értelmes, testben és lélekben egészséges egyénekrôl beszélünk. Tehát az ember rábízza megműveletlen szôlôjét munkására; a szabad akaratra, és az elkezdi művelni azt. A lélek a szôlô. Van azonban egy hangja, és értelme arra hallgat. Isten soha sem tagadja meg a lélektôl a természetfeletti hangok által táplált természetfeletti hangot. Ezek a természetfeletti hangok: az Ôrangyalé, az Istentôl küldött szellemeké, a Bölcsességé, a természetfeletti figyelmeztetéseké, amelyeket minden lélek megjegyez akkor is, ha az ember nem fogja fel ezt pontosan. És beszél az értelemhez, kedves hangon, esdekelve is, kérve ôt, hogy becsülje meg a jó növényt, legyen tevékeny és bölcs, hogy szôlôje ne vaduljon el, ne legyen rossz, mérges, ahol befészkelôdnek a kígyók és a skorpiók, és tanyát ütnek a farkasok, a nyestek és más négylábú vadállatok. A szabad akarat nem mindig jó vincellér. Nem mindig vigyáz a szôlôre, nem védi meg áthatolhatatlan sövénnyel, vagyis erôs és jó akarattal, amely kész megmenteni a lelket a rablóktól, az élôsdiektôl, minden ártalmas dologtól, a heves szelektôl, amelyek lerázhatják a jó elhatározások virágait, amint ezek kialakulnak a vágyban. Ó, milyen magas és erôs sövényre van szükség a szív körül ahhoz, hogy megvédje azt a rossztól! Mennyire kell ôrködni, hogy ne törjék át, hogy ne keletkezzenek nagy nyílások az alján, amelyeken keresztül becsúszhatnak a viperák: a hét fôbűn viperái. Mennyire kell gyomlálni és felégetni a káros növényeket! Mennyire kell öntözni, felásni, trágyázni az önmegtagadással, kezelni Isten és a felebarát szeretetével saját lelküket! Nyitott és éles szemmel kell ôrködni, éber ésszel kell figyelni, nehogy a szôlôdugványok, amelyek jóknak látszottak, késôbb ártalmasoknak bizonyuljanak. Ha ez történik, könyörtelenül ki kell tépni ôket. Jobb egyetlen egy, de tökéletes szôlôtô, mint sok haszontalan vagy káros. Vannak olyan szívek, olyan szôlôk, amelyekben egy rendetlen vincellér állandóan azon dolgozik, hogy új szôlôtôket ültet: ezt a munkát, ezt az eszmét, ezt a hajlamot, amely ha nem rossz is, de utána, ha nem viselik többé gondját, rosszá válik, a földre esik, elkorcsosul, elhal... Mennyi erény elvész, mert belekeveredik az érzékiség, mert nem művelik, mert a szeretet nem támogatja a szabad akaratot! Mennyi rabló lép be, hogy lopjon, összetaposson, leszakítson, miközben a lelkiismeret alszik, ahelyett, hogy ôrködne, mert az akarat elgyengül és megromlik, mert az értelem félrevezet, és önként a Gonosz rabszolgájává válik. De fontoljátok meg! Isten meghagyta azt szabadnak, és az akarat a szenvedélyek, a bűn, az érzékiség, a Gonosz rabszolgájává válik. Kevélység, harag, fösvénység, érzékiség, elôször belevegyül, utána diadalmaskodik a jó növények fölött!... Szerencsétlenség! Milyen tikkasztó forróság szárítja ki a növényeket, mert nincs többé imádság, amely Istennel egyesít, és azért jótékony nedveket harmatoz a lélekre! Milyen fagy dermeszti meg a gyökereket, mivel hiányzik az Isten és a felebarát szeretete! Milyen sovány a föld, mert nem trágyázza meg az önmegtagadással és az alázatossággal! Mennyire egybefonódnak, szétválaszthatatlanul a jó ágak a rosszakkal, mert nincs bátorsága elszenvedni azok lenyesését, amelyek ártalmasak! Ilyen állapotban van az a lélek, amelynek ôrzôje és művelôje a Rossz felé fordult rendetlen akarat. Ugyanakkor az a lélek, amelynek akarata rendezett, és a Törvénynek engedelmeskedve él, és amely hôsiesen hűséges a Jóhoz, olyan, mint a hit tiszta, bôséges és hasznos vizével öntözött szôlôskert. Erre kellô árnyékot borítanak a remény növényei, napfénybe borítja a szeretet napja, helyrehoz az akarat, megtrágyáz az önmegtagadás, megkötöz az engedelmesség, meglocsol a lelki erôsség, vezet az igazságosság, amelyre felügyel a bölcsesség és a lelkiismeret. A Törvényt Isten azért adta, hogy az ember tudja mi a rend, és hogyan kell azt megôrizni. A Jó felemeli az embert, és Istenhez teszi hasonlóvá, míg a Rossz eltorzítja, és az ördöghöz teszi hasonlóvá. A kegyelem növekszik sok mindentôl segítve, növekszik az életszentség, és a szôlôskert csodálatos kertté válik, amelybe leszáll az Isten, hogy kedvét lelje benne. Ezt a szôlôskertet mindig tökéletes kertként kell megôrizni a hívô haláláig, amikor Isten, angyalai által, elviteti a készséges és jó szabad akaratnak ezt a munkáját az ég nagy és örök kertjébe. Ti bizonyára azt akarjátok, hogy ez legyen a sorsotok. Akkor ôrködjetek, hogy a Sátán, a világ és a test ne vezessék félre akaratotokat, és ne tegyék tönkre lelketeket. Ôrködjetek, hogy a szeretet legyen bennetek, ne pedig az önszeretet, amely kioltja a szeretetet, és a lelket az érzékiség különbözô fajainak és a rendetlenségnek rabjává teszi. Befejeztem. Most gondolkodjatok ezen! (6-918) ======================================================================== Lépcsôfestés -- Kenyérkészítés -- Vászonfehérítés Jézus názáreti műhelyében dolgozik, megjavítva a ház elkopott, tönkrement felszerelését. Tamás is vele van, ô aranyműves mesterségét gyakorolja, boldogan, hogy Jézus jelenlétében dolgozhat. A Zelóta Simon pedig a festésben segít, de mivel még járatlan ebben, elôször csak egyszerű munkákat végez. Megkérdezi Jézust, mit kell még befesteni. Jézus a kertbe vezetô lépcsôre mutat: -- Fesd be ezt. A festék áthatolhatatlanná teszi a fát, és jobban megôrzi, ugyanakkor szebbé is teszi. Olyan, mint a lélek védelme és csillogása az emberi szíven. Lehet, hogy az nyers, érdes... De amint az erényekbe öltözik, megszépül, tetszetôssé válik. Látod, ahhoz, hogy szép színt érj el, és igazán jól szolgáljon, nagy körültekintéssel kell eljárni. Elôször: figyelmesen meg kell válogatni azt, amire szükség van hozzá. Azaz egy tiszta edényre, amelyben nincs föld vagy régi festék maradványa, jó olajokra, jó festékekre, türelmes keverésre, hogy a folyadék ne legyen se túl sűrű, se túl híg. Nem szabad belefáradni a keverésbe addig, míg a legkisebb göb is fel nem oldódott. Utána venni kell egy ecsetet, amely nem hullatja szôrét, s amely se nem túl kemény, se nem túl puha, s amit alaposan megtisztítottak az elôzôleg használt festéktôl. Mielôtt befestenénk a fát, meg kell tisztítani azt az érdességtôl, a régi felcserepesedett festéktôl, sártól, mindentôl. Utána rendszeresen, biztos kézzel, mindig egy irányban haladva, türelemmel, nagy türelemmel kell beborítani festékkel. Mert a falap nem egyenletesen fogadja be a festéket. Vannak rajta például csomók, amelyen a festék fényesebb, az igaz, de nem tapad meg eléggé, mert annak anyaga visszautasítja. Ellenkezôleg viszont a fa puha részein a festék azonnal megmarad, de a puha részek általában nem olyan simák, és azért hólyagok, vagy csíkok keletkezhetnek... Ezeket ki kell javítani a festék állandó kenésével. Azután a régi bútorokon vannak új részek is, mint például ez a kis létra. Ezért, hogy ne lássék a szegény lépcsô kijavítottnak, hanem csak nagyon öregnek, az új lépcsôt is olyanná kell tenni, mint a régi... Íme, így! -- Jézus lehajolva beszél a lépcsô alján, miközben dolgozik rajta... Tamás, aki félbehagyta munkáját és odajött, hogy lássa, megkérdezi: -- Miért az alján kezdted, s nem a tetején? Nem lett volna jobb ellenkezô módon? -- Jobbnak látszik, de nem az. Mert az alja jobban elnyűtt, mivel a földre támaszkodik. Azért többször át kell festeni. Egyszer, utána másodszor, és ha szükséges harmadszor... és hogy ne kelljen tétlenül várni, míg az alja megszárad, s kész az újabb festésre, közben be lehet festeni a legfelsôt és utána a lépcsô közepét. -- De eközben bepiszkolódhat a ruha, és tönkre mehet az elôzôleg befestett rész. -- Ha ügyel valaki, se be nem piszkolódik, se tönkre nem tesz semmit. Látod? Így kell tenni. Így kell felhajtani a ruhát, és így kell állni. Nem mintha undorodnánk a festéktôl, hanem azért, hogy ne sértsük meg a finom festéket, ami még nedves. Jézus most befesti a lépcsô tetejét, és tovább beszél. -- Így kell tennünk a lelkekkel is. Azt mondtam az elején, hogy a festék olyan, mint az erények, amelyek megszépítik az emberi szívet. Megszépítik és megôrzik a fát a szútól, az esôtôl, a nap melegétôl. Jaj annak a háztulajdonosnak, aki nem gondoskodik eléggé a befestett dolgokról, és hagyja, hogy azok elpusztuljanak! Amikor látja, hogy a fáról lekopott a festés, haladéktalanul újra be kell festenie. Fel kell frissíteni a festést... Így az erények is, amelyeket a tökéletességre törekvés elsô lendületében sajátított el valaki, elveszhetnek, teljesen eltűnhetnek, ha a ház ura nem ôrködik.. Mind a test, mind a lélek elvesztheti a ruhát, amely széppé teszi... úgyhogy végül csak a tűzre jó. Megtámadhatják a szenvedélyek viharai és a szórakozások. Azért mind bennünk, mind azokban, akiket szeretünk mint tanítványainkat,. amint észrevesszük az erények elkopását, állandó, türelmes munkával azonnal gondoskodnunk kell a védelemrôl, egészen az élet végéig, hogy a dicsôséges feltámadásra méltó testtel és lélekkel aludhassunk el. És azért, hogy az erények igazán jók legyenek, tiszta szándékkal bátran kell elkezdenünk gyakorlásukat. El kell távolítanunk minden hulladékot, földet. Az erények kialakításában, el kell távolítanunk a tökéletlenségeket. Magatartásunknak nem szabad sem túl keménynek lennie, se túl engedékenynek, mert mind a kérlelhetetlenség, mind a túlzott engedékenység ártalmas. Az ecset: az akarat, legyen tiszta az elôzô emberi vonásoktól, amelyek anyagias erekkel színezhetnék el a lelki festéket. Elô kell készítenünk magunkat, vagy másokat a megfelelô műveletekkel, amelyek igaz, hogy fáradságosak, de szükségesek ahhoz, hogy megtisztítsuk régi énünket minden régi folttól, hogy tisztán fogadhassuk be az erényeket. Mert nem lehet keverni a régit az újjal. Utána el kell kezdenünk a munkát: rendszeresen, megfontoltan. Ne ugráljunk ide-oda súlyos ok nélkül. Ne menjünk egy kissé erre és utána egy kissé arra. Kétségtelenül, ez nem lenne annyira fárasztó. De a festék egyenlôtlen lenne. Amint a lélek is rendezetlenné válna. Lesznek tökéletes részek, s ezek közelében hibásak, más színűek... Ki kell tartanunk azokon a helyeken, amelyekrôl lepereg a festék, mint a fában lévô csomókról. Ilyenek a lélekben a féktelen szenvedélyek, amelyeket elsimít az akarat, mint ahogy a gyalu fáradalmasan simává teszi a fát. De a szenvedélyek is ellenállnak, mint ahogy a levágott ág helyén megmaradt csomó ellenáll. Néha becsapódunk, mert úgy látszik, mintha az erények már befedték volna, de egy gyenge szél elég ahhoz, hogy azonnal elbukjanak. Figyeljetek az érzékiség csomóira! Az erényekkel ismételten fedjétek be ezeket, hogy ne törjenek ismét a felszínre, és ne csúfítsák el az új ént. És a puha részeken, amelyek túl könnyen befogadják a festéket, de saját tetszésük szerint fogadják be -- hólyagokkal és aláfutásokkal -, csiszolni, csiszolni, csiszolni kell; és kétszer, vagy többször is át kell festeni, hogy ezek a részek is simák legyenek, mint az egységes zománc. És ügyelni kell arra is, hogy ne vigyük túlzásba. Az erények túlzott követelése azt éri el, hogy az ember fellázad, felháborodik és felhólyagzik az elsô nehézségre. Nem. Se túl sok, se túl kevés ne legyen. Igazságosan kell a testbôl és lélekbôl álló teremtménnyel dolgozni. És ha, mint az esetek többségében történik, új részekkel egészítjük ki a régieket, akkor még nagyobb gondosságra van szükség ahhoz, hogy a régi egységesen beleolvadjon az újba. Ez a helyzet, amikor az izraeliták Mózestôl átmennek Krisztushoz, vagy amikor a pogányok mozaikszerű hitét nem lehet egyszerre megsemmisíteni, és felmerülnek a régi emlékek és vágyak, legalábbis a legtisztább dolgokban. Ilyenkor nagyon figyelmesen kell kitartani a munkában, míg a régi dolgok kiegészítik az új erényeket. Például a rómaiakban nagyon él a hazafiság is a férfias bátorság szelleme. Ez a két dolog mintegy mítosz náluk. Ne akarjátok lerombolni ezeket; hanem töltsétek el ôket új szellemmel: lelkesedjenek azért, hogy Rómát lelkileg is a kereszténység központjává tegyék. Használjátok fel a római férfiasságot arra, hogy erôsek legyenek a hitben, amint erôsek a harcban. Egy másik példa: Aurea. (Egy fiatal rabszolga leány, akit Jézus megmentett a meggyalázástól, kiváltott a rabszolgaságból, és tanítványává tett.) Az undor attól, hogy durván visszaéljenek vele, a tisztaság szeretetére és a tisztátalanság utálatára ösztönözte ôt. Használjátok fel ezt a két dolgot arra, hogy elvezessétek ôt a tökéletes tisztaságra, hogy a romlottságot úgy utálja, mint a durva rómait. Megértettétek? A szokásokat használjátok fel eszközül megközelítésükre. Ne romboljátok le azokat durván. Nem tudnátok azonnal építeni ilyen módon. Lassan, lassan helyettesítsétek be azokat a dolgokat, amelyeknek nem szabad megmaradniuk az áttértekben, tegyétek ezt szeretettel, türelemmel és kitartással. És mivel a test, fôleg a pogányoknál felülkerekedik rajtuk még a megtérés után is, minthogy a pogány világban élnek s az támogatja ôket, nagyon törekedjetek arra, hogy megôrizzétek ôket a testiségtôl. Az érzékeken keresztül a többi is behatol. Ôrködjetek a pogányoknál az érzékiségre, amely -- valljuk meg -- nagyon erôs közöttünk is, és amikor látjátok, hogy a világgal való érintkezés lekoptatja a védô festéket, ne folytassátok a felsô rész festését, hanem térjetek vissza az alsóhoz, fenntartva az egyensúlyt a lélek és a test, a felsô és az alsó között. De kezdjétek mindig a testtel, a testi bűnnel, hogy felkészítsétek ôket a Vendég befogadására, aki nem vesz lakást romlott testekben és a testi romlástól bűzlô lelkekben... Értitek? És ne féljetek attól, hogy megront benneteket, megérintve ruhátokkal az alsó, anyagias részeket azoknál, akiknek lelkét gondozzátok. Bölcs óvatossággal nemcsak hogy a pusztulást kerülhetitek el, hanem épülésükre is szolgáltok. Éljetek bensô összeszedettségben, Istentôl táplálva, beburkolva az erényekbe, járjatok el óvatosan, fôleg amikor mások lelkének legérzékenyebb részével kell foglalkoznotok, és akkor biztosan sikert arattok, és a legmegvetettebb egyéneket is méltókká teszitek az égre. -- Mily szép példabeszédet mondtál! Megírom Marciamnak! -- mondja a Zelóta. -- És számomra, akit az Úr egészen széppé tesz -- mondja lassan, a szavakat keresve Aurea, aki egy ideje ott áll a kert bejáratánál. -- Ó, Aurea! Hallottál minket? -- kérdi Jézus. -- Hallgattalak téged. És oly szép! Rosszul tettem? -- Nem, leányom. Régóta vagy itt? -- Nem. És sajnálom, mert nem tudom, mit mondtál elôtte. Anyád küldött, hogy megmondjam neked, hamarosan itt az étkezés ideje. A kenyér a kemencében van. Megtanultam elkészíteni... Milyen szép! És megtanultam a vászon kifehérítését; és Anyád két másik példabeszédet mondott nekem a kenyérrôl és a vászonról. -- Ah, igen? Mit mondott? -- Azt, hogy én olyan vagyok, mint a szitában levô liszt, de a te jóságod megtisztít, a te kegyelmed elkészít, és a te apostolkodásod kialakít, a te szereteted megsüt. Ha engedem, hogy te elkészíts engem, akkor a sok korpával kevert durva lisztbôl az áldozathoz használható lisztté válok, jóvá az Oltár áldozati kenyeréhez. A vászon pedig, amely sötét olajos és durva volt, s amelyet lúggal és ütésekkel megtisztítottak és puhává tettek, most a nap sugarainak hatására fehérré válik. Így tesz velem is Isten Napja, ha én mindig a Nap alatt maradok, és elfogadom a mosást és a megbántásokat is, hogy méltó legyek a királyok Királyához, tehozzád, Uramhoz. Mily szép dolgokat tanulok... Olyannak tűnik elôttem, mint egy álom... Szép! Szép! Szép! Itt minden szép... Ne küldj el engem innen, Uram! (6-952) ======================================================================== Tűz Jézus Galileában jár apostolaival és néhány tanítványával, amikor észreveszik, hogy egy falu elôtt ég a mezô. A falubeliek kijönnek, s ellentűzzel próbálják útját állni, de hiába. Ha a tűz eléri a falu elôtt lévô kis erdôt, annak gyantatartalmú fái oly erôvel fognak égni, hogy az egész falut veszélyeztetik. Jézus egy dombtetôrôl karbatett kézzel, mosolyogva figyeli a tűz gyors elôrehaladását. -- Szerencsétlen népség! Mindent el fognak veszteni! -- mondják sokan. És Jézusra néznek, aki hallgat és mosolyog. De utána... íme a tűz felé nyújtja karját, és felkiált: -- Állj meg! Aludj ki! Akarom! És mintha csak egy nagy vékát borítottak volna rá, a tűz megszűnik lángolni, már csak parázslik, majd lilává, szürkévé válik... s utána csak a hold látszik ezüstös fényével. A falubeliek összegyűlnek, hadonászva, körülnézve, keresve a csoda angyalát... -- Szálljunk le! A faluban szállunk meg. Legalábbis a nôknek tudnak helyet adni. Nekünk elég az erdô is -- mondja Jézus. -- De miért mosolyogtál úgy? Boldognak látszottál! -- kérdi Péter. -- Majd megtudod beszédembôl. Már félúton vannak a falu felé, amikor a falubeliek észreveszik ôket, és felismerik Jézust. -- Ó, mondtam! Csak Ô tudta ezt megtenni! Fussunk elébe, hogy kifejezzük tiszteletünket -- kiáltja az egyik falubeli, és Jézus lába elé veti magát. -- Miért hitted, hogy én képes vagyok erre? -- Mert csak a Messiás tudja ezt megtenni. -- És honnan tudod, hogy én vagyok a Messiás? Talán ismersz? -- Nem. De csak a Jó, aki szereti a szegényeket lehetett irgalmas, és csak Isten Szentje parancsolhatott a tűznek, amely engedelmeskedett neki. Legyen áldott a Magasságbeli, aki elküldte nekünk Messiását! És a Messiás, aki idôben megérkezett, hogy megmentse házainkat. -- Inkább annak kellene szükségét éreznetek, hogy megmentsem lelketeket. -- Azt megmentjük azáltal, hogy hiszünk benned, és igyekezünk megtenni, amit tanítasz. De te megérted, Uram, hogy ha mindent elvesztettünk volna, a szomorúság elgyengíthette volna amúgy is gyenge lelkünket... és odáig juthattunk volna, hogy kételkedünk a Gondviselésben. -- Ki oktatott titeket felôlem? -- Tanítványaid... -- Közben összegyűlt Jézus körül a falú apraja- nagyja, mintegy kétszáz ember. -- Béke mindnyájatokkal! Isten angyala megmentett titeket. Dicsérjük együtt az Urat -- mondja Jézus. -- Te mentettél meg minket! Te mindig jelen vagy ott, ahol a hívek hisznek benned! -- mondják sokan az asszonyok közül... És a férfiak helyeslik. -- Igen. Ahol hisznek bennem, ott jelen van a Gondviselés. De mind a lelki, mind az anyagi dolgokban állandóan okosan kell eljárni. Mi indította el a tüzet? Valószínűleg egy szikra, amely a ti tűzhelyetekbôl pattant ki, vagy egy gyermek, aki azzal szórakozott, hogy meggyújtott egy faágat, s utána a korára jellemzô gondatlansággal eldobta. Valóban szép látni egy tüzes nyilat, amely megvilágítja a sötétedô levegôt. De látjátok, mit tehet egy meggondolatlanság! Nagy kárt okozhat. Egy szikra, egy ágacska, amelyik a száraz avarfűre esik elég ahhoz, hogy lángba borítson egy egész völgyet, és ha az Örökkévaló nem küldött volna engem, az egész erdô parázstartóvá vált volna, és a tűz felemésztette volna javaitokat és életeteket. Így van a lelki dolgokkal is. Állandóan óvatosan figyelni kell, nehogy egy tüzes nyíl, egy szikra elhamvassza hiteteket, miután szívetekben melengettetek egy olyan tüzet, amelyet azok gyújtottak ki, akik gyűlölnek engem, s akik meg akarnak fosztani engem híveimtôl. Itt az idejében megállított tűz hasznossá vált, pedig kárt okozhatott volna. Felégette a haszontalan bozótokat, amelyeket nôni engedtetek a völgyben, és elôkészítette számotokra a pusztítással és a hamuval való trágyázással a földet, hogy ha akarjátok, hasznosan gyümölcsöztessétek, megművelve azt. De a szívekben ennek ugyancsak az ellenkezôje történik! Amikor a Jó egészen kipusztul belôle, semmi se képes ott kinôni, kivéve az ördög alomjaként szolgáló tüskebokrokat. Jegyezzétek meg ezt, és ôrködjetek, nehogy ellenségeim sugallatai pokoli szikrákként bejuthassanak szívetekbe. Álljatok készen az ellentűz alkalmazására. És mi ez az ellentűz? A mind erôsebbé váló hit, a rendíthetetlen akarat, hogy Istenéi legyetek. A szent Tűzhöz tartozás. Mert a tűz nem eszik tüzet. Ha ti az igaz Isten szeretetének tüze vagytok, az istengyűlölet tüze nem árthat nektek. A szeretet Tüze legyôz minden más tüzet. Az én tanításom a szeretet, és aki azt elfogadja, belép a Szeretet Tüzébe, és többé nem gyötörheti az ördög tüze. Miközben azon a dombon állva figyeltem a gallyak égését, és hallottam lelketek szavát Uratokhoz, Istenetekhez, és még inkább, amikor láttam, hogy igyekezeteteknek nem sikerült kioltani a lángokat, mosolyogtam. És egyik apostolom megkérdezte: ,,Miért mosolyogsz?'' Megígértem neki: ,,Megmondom neked, amikor majd beszélek a megmentettekhez.'' Most megteszem. Mosolyogtam, mert arra gondoltam, hogy amint a lángok gyorsan terjedtek a völgy avarfüvében, és hiába igyekeztetek azt megállítani, úgy az én tanításom is elterjed majd a világon, és hiába üldözik majd azok, akik nem akarják a Világosságot. Világosság lesz. Megtisztulás lesz. Jótékony lesz. Mennyi kis kígyó pusztult el ezek között a lángok között, és velük együtt más kártevôk. Féltetek a völgytôl, mert sok vipera volt benne. Íme, egyetlen egy sem maradt meg belôlük. Hasonlóképpen a világ is megszabadul majd sok tévtantól, sok bűntôl, sok fájdalomtól, amikor megismer engem, és amikor tanításom tüze megtisztítja. Miután megtisztult és megszabadult sok haszontalan növénytôl, alkalmassá válik a mag számára, gazdaggá válik szent gyümölcsökre. Ezért mosolyogtam... Láttam az elôrehaladó tűzben, a világban elterjedô tanításom jelképét. Utána a felebarát szeretete, amely sohasem válik el az Úr szeretetétôl, eszembe juttatta szükségeteket. És lelki tekintetemet Isten érdekeinek szemlélésérôl a testvérek szükségletére irányítottam, és megállítottam a tüzet, hogy örvendezve dicsérjétek az Urat. Lássátok azért, hogy gondolatom, amely az Istenhez emelkedett nem távozott el, sôt még erôsebbé vált, mert az Istennel való egyesülés mindig növeli képességünket, és utána az a tiétekkel együtt ismét visszaszállt Istenhez. Ilyen módon a szeretet által egyesítettem az Atya érdekeit testvéreimével. Ti is hasonlóképpen tegyetek jövô életetekben. És most ezeknek az asszonyoknak éjjeli szállást kérek tôletek. A hold lenyugszik, és a tűz visszatartott minket utunkban. Azért nem tudunk tovább menni a közeli városig. -- Jöjjetek! Jöjjetek! Van hely mindnyájatok számára. Tetô nélkül maradhattunk volna. Házaink a tieitek. Szegények, de tiszták. Jöjjetek! Jöjjetek, és áldást hoztok ránk -- kiáltozzák mindnyájan. (6-997) ======================================================================== Az iker fügefa -- Házastársak Jézus úton van apostolaival Ezdrelon síkságáról Tarichea felé. Három másik apostolt Marciammal együtt Názáretbe küldött, hogy Anyjával és Alfeus feleségével menjenek Tiberiásba. Útközben az apostolok, akik Jézussal maradtak, Marciam erényeirôl beszélgetnek, s arról, miként kívánják segíteni ôt. Bertalan csekélységnek tartja a pénzt, amit erre felajánl. Jézus ezzel kapcsolatban mondja: -- A te szereteted egy tanítványtárs iránt nem csekélység. Mert minden szeretetbôl fakadó tettnek nagy az értéke. Ti most kialakítjátok magatokban a felebarát szeretetét, amely Isten alapvetô Törvényének második része, amit azonban Izraelben nagyon elhanyagolnak. Sok aprólékos parancs követte Sínai Törvényét, amely rövidségében is következetes és teljes. Eltorzították az alapvetô törvény elsô részét. Lecsökkentették azt külsôséges szertartások tömegévé. Hiányzik azonban a veleje, az, ami értékes benne: az igazság, azaz hiányzik a tevékeny bensôséges ragaszkodás, amely teljessé tesz minden külsô tiszteletet, és ami legyôzi a kísértéseket. Mit ér Isten szemében a tisztelet mutogatása, amikor valaki szíve mélyén nem szereti Istent, nem semmisül meg Isten tiszteletteljes szeretetében, nem dicséri és csodálja Ôt mindazért, amit tett, és elsôsorban a földi teremtmények remekművéért; az emberért? Látjátok hová jutott Izrael tévedése? A kezdetben két parancsot formáltak az egybôl, és utána fokozatosan hanyatló lelkülettel szépen levágták a másodikat az elsôrôl, mintha valami haszontalan ág lett volna. Nem volt haszontalan ág, sôt két ágról sem volt szó. Egyetlen törzs volt, amely alapjától kezdve a kettôs szeretet egyetlen erényével volt feldíszítve. Nézzétek azt a nagy fügefát ott fenn, azon a dombon! Magától nôtt ki, s amint kinôtt a földbôl két ág alakult ki, de annyira összetartoznak, hogy még kérgük is egymáshoz tapad. De mindegyik ága saját lombját fejlesztette ki, oly rendkívüli módon, hogy róla ,,Az iker fügefa házának'' nevezték el ezt a kis falut a dombon. Nos, ha valaki szét akarná választani a két törzset, amely alapjában véve egyetlen egy törzs, fejszét vagy fűrészt kellene használnia. De mi történne? Elpusztulna a fa, vagy ha sikerülne elválasztani a kettôt, s az egyik megmaradna, a másik kérlelhetetlenül elpusztulna. Amelyik megmaradna, valószínűleg többé nem hozna gyümölcsöt, vagy csak nagyon keveset teremne. Ugyanezt történt Izraelben. Ketté akarták választani, el akarták választani a két annyira egybetartozó részt, hogy azok valójában egyetlen dolgot alkottak. Javítani akartak azon, ami tökéletes volt. Mert Istennek minden műve, minden gondolata, minden szava tökéletes. Mert ha Isten a Sínain egyetlen parancsként megparancsolta, hogy szeressék a Legszentebb Istent és a felebarátot, akkor világos, hogy nem két parancsot adott, amelyeket a gyakorlatban egymástól függetlenül lehet teljesíteni, hanem csak egyet. Sose elég számomra, hogy kiképezzelek titeket erre a fenséges erényre, amely a legnagyobb mind között, amely a lélekkel az égbe száll, mert az egyetlen, ami megmarad az égben. Sürgetem ezt, amely élteti a lélek egész életét; és amely elveszti életét, ha elvész a Szeretet, mert elveszti Istent. Idehallgassatok! Gondoljátok el, hogy ajtótokon egy nap bekopogtat egy nagyon gazdag házaspár azért, hogy ott lakjék egész életében. Azt mondhatjátok-e nekik: ,,Elfogadjuk a férjet, de nem a feleségét''? A férj kétségtelenül azt válaszolná: ,,Ez nem lehetséges, mert én nem válhatok el testem testétôl. Ha ti nem akarjátok befogadni feleségemet, én sem maradhatok nálatok, és elmegyek minden kincsemmel, amelyben részesedtetek volna.'' Isten össze van kötve a felebarát szeretetével. Az sokkal igazabban és bensôségesebben az Ô Lelkének a lelke, mint a két házastárs, akik bensôségesen szeretik egymást. Isten maga a Szeretet. A felebaráti szeretet csak a nyilvánvalóbb, jobban észlelhetô szempontja a Szeretetnek. Minden sajátsága között ez a sajátságok királya, eredete, mert Isten minden sajátsága a szeretetbôl ered. Mi az Ô Hatalma, ha nem szeretetének működése? Mi az Ô Bölcsessége, ha nem az Ô tanító szeretete? Mi az Ô Irgalmassága, ha nem az Ô megbocsátó szeretete? Mi az Ô Igazságossága, ha nem az Ô kormányzó szeretete? És így folytathatnám Isten számtalan sajátságán keresztül. Most, abból, amit mondok, gondolhatjátok, hogy akiben nincs szeretet, az birtokában van-e Istennek. Nincs. Azt gondoljátok, hogy valaki elnyerheti Istent, de nem a szeretetet? A szeretet, amely egyetlen, átöleli a Teremtôt és a teremtményt, és nem lehet csak a felét birtokolni. Nem lehet csak a Teremtôt szeretni anélkül, hogy ne szeretnénk a másik felet: a felebarátot is. Isten a teremtményekben van. Ott van kitörölhetetlen jelével, atyai, jegyesi, királyi jogaival. A lélek az Ô trónja, teste, temploma. Nos, aki nem szereti egy testvérét, hanem megveti ôt, az megveti, fájdalmat okoz, félreismeri testvére házának Urát, testvére Királyát, Atyját, Jegyesét. Természetes, hogy ez a nagy Lény, aki a Minden, aki jelen van egy testvérben, minden testvérben, saját sérelmének tekinti a megbántást, ami a kisebb lényt, a Minden részét, azaz az egyes embert éri. Ezért tanítottalak titeket az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire, ezért tanítottalak titeket arra, hogy ne vigyétek bűnbe testvéreiteket, ezért tanítottalak titeket arra, hogy ne ítéljetek, ne vessétek meg, ne utasítsátok el a testvéreket, akár jók azok, akár nem jók, hívek vagy pogányok, barátok vagy ellenségek, gazdagok vagy szegények. (Vö. 1 Jn 4,7-5,4) Amikor egy nászágyon megfogan valaki, ez ugyanúgy történik akkor, ha a nászágy aranyból van, vagy alom egy istállóban. A teremtmény, aki kialakul a királynô méhében, nem különbözik attól, aki a koldus méhében alakul ki. A foganás és az új lény kialakulása egyforma mindenben a földön, bármi legyen is vallásuk. Minden teremtmény ugyanúgy születik, amint Ábel és Káin született Éva méhébôl. A foganás, kialakulás és születés azonosságának az emberek gyermekeinél és a föld asszonyainál megfelel egy másik egyenlôség az égben: a lélek teremtése a magzat számára, hogy ember legyen és ne állat, és hogy társa legyen attól a pillanattól, amelytôl Isten megteremtette egészen haláláig, és túlélje azt, várakozva az általános feltámadásra. Akkor ismét egyesül a feltámadt testtel és vele együtt részesül a jutalomban vagy a büntetésben. Jutalomban vagy büntetésben földi életében végzett cselekedetei szerint. Mert ne gondoljátok, hogy a Szeretet igazságtalan, és pusztán azért, mert sokan nem Izraelbôl vagy Krisztustól valók, örökké jutalom nélkül maradnak, jóllehet erényesek abban a vallásban, amelynek igazságáról meg vannak gyôzôdve. A világ vége után nem marad meg más erény, csak a Szeretet, azaz az egyesülés az összes igaz életet élt teremtmény Teremtôjével. Nem lesz sok mennyország, egy a zsidóknak, egy a keresztényeknek, egy a katolikusoknak, egy a pogányoknak egy a barbároknak. Csak egyetlen egy mennyország lesz. És csak egy jutalom lesz: Isten, a Teremtô, aki ismét egyesíti igaz életet élt teremtményeit, akikben a szentek lelkének és testének szépségében önmagát csodálja az Atya és az Isten örömével. Csak egy Úr lesz. Nem pedig egy Úr Izrael számára, egy a kereszténység és egy a másvallásúak számára. Most egy nagy igazságot nyilatkoztatok ki nektek. Jegyezzétek meg! Adjátok tovább utódaitoknak! Ne várjátok mindig, hogy a Szentlélek a homályban töltött évek vagy századok után világítsa meg az igazságot. Halljátok! Ti talán azt mondjátok: ,,De akkor miféle igazság az, hogy akik a szent valláshoz tartoznak, a világ végén egyforma elbánásban részesülnek a pogányokkal?'' Azt válaszolom nektek: Ez ugyanúgy igazságos, mint az, hogy akik jóllehet a szent valláshoz tartoztak, de nem éltek szent életet, nem lesznek boldogok. Egy erényes pogány csak azért, mert kiválóan erényesen élt, meggyôzôdve, hogy az ô vallása jó, a végén a mennybe kerül. Mikor? A világ végén, amikor a múlt négy tartózkodási helyébôl csak kettô marad meg: azaz a Paradicsom és a pokol. Mert az Igazság abban a pillanatban csak a két örök országot tudja megôrizni és adni azoknak, akik szabad akarattal választották a jó gyümölcsöket vagy akarták a rossz gyümölcsöket. De mennyit kell várakoznia elôbb egy erényes pogánynak arra, hogy elérje ezt a jutalmat!... Erre nem gondoltok? És ez a várakozás tisztítja meg azok lelkét, akik a megváltás pillanata óta igaz életet éltek más vallásokban, de nem tudták elfogadni az igaz hitet. A Megváltást és az azt követô összes csodát ugyan igazolni fogják, és az Evangéliumot hirdetik majd az egész világon, de ôk az igaz hit létezését nem ismerték meg, vagy nem gyôzôdtek meg annak valódiságáról. Ezek számára a limbus tartani fog századokon keresztül egészen a világ végéig. Az igaz Istenben hívôk számára, akik nem tudtak hôsiesen szent életet élni, hosszú tisztítótűz vár, és néhány számára ez csak a világ végén ér véget. (A fordító megjegyzése: Az itt említett, megváltás utáni limbus nem hittétel, de bizonyos egyházi iratokból következtetni lehet rá, amint azt az olasz mű kiadója a függelékben bôségesen kifejti.) De a kiengesztelés és a várakozás után a jók, bármi legyen is eredetük, mind Isten jobbján lesznek; a rosszak, bármi legyen is származásuk, a balján, és utána a rettenetes pokolban, miközben az Üdvözítô belép a jókkal az örök Országba. -- Uram, bocsáss meg, ha nem értelek meg. Amit mondtál nagyon nehéz... legalábbis számomra... Te azt mondod, hogy az Üdvözítô vagy és megváltod azokat, akik hisznek benned. És akkor azok, akik nem hisznek, vagy azért, mert nem ismertek meg téged, mivel elôbb éltek, vagy azért -- nagyon nagy a világ! -- mert nem jutott el hozzájuk híred, hogyan üdvözülhetnek? -- kérdi Bertalan. -- Megmondtam neked: igaz életük által, jócselekedeteik által, hitük által, amelyet igaznak tartanak. -- De nem fordulnak az Üdvözítôhöz... -- De az Üdvözítô értük is szenved majd. Nem gondolsz arra, Bertalan, hogy milyen nagy értéke lesz az Istenember érdemeinek? -- Uram, mindig kisebb Isten érdemeinél, amelyben öröktôl fogva részesülsz. -- Helyes és nem helyes válaszod. Azt mondod, Isten érdemei végtelenek. Minden végtelen Istenben. De Istennek nincsenek érdemei abban az értelemben, hogy kiérdemelte volna azokat. Vannak sajátságai, saját erényei. Ô Az, Aki: a Tökéletesség, a Végtelen, a Mindenható. De ahhoz, hogy érdemeljen valaki valamit, a mi természetünket meghaladó dolgot kell erôteljesen véghezvinnünk. Például nem érdemszerzô az evés. De érdemszerzô lehet, ha keveset eszünk, igazi áldozatot hozunk azért, hogy amit megtakarítunk, a szegényeknek adjuk. Nem érdemszerzô a hallgatás. De azzá lesz, ha hallgatunk, s nem utasítunk vissza egy sértést. És így tovább. Most megérted, hogy Istennek nincs szüksége arra, hogy kényszerítse magát, hiszen Ô a Tökéletes, a Végtelen. De az Istenember tudja kényszeríteni magát, megalázva végtelen isteni természetét az emberi korlátozottságok révén, legyôzve az emberi természetet, amely nem hiányzik belôle se nem jelképes értelmű, hanem valóságos, annak minden érzékével és érzelmével, a szenvedés és halál lehetôségével, szabad akaratával. Senki sem szereti a halált, fôleg nem, ha az fájdalmas, korai és meg nem érdemelt. Senki sem szereti. Mégis minden embernek meg kell halnia. Azért ugyanazzal a nyugalommal kellene néznie a halálra, mint amivel látja, hogy minden véget ér, ami él. Mégis, én kényszerítem emberségemet arra, hogy szeresse a halált. Nem csak ezt. Én azért választottam az életet, hogy meghalhassak. Az emberiségért. Azért én, az én istenemberi ruhámban elnyerem azokat az érdemeket, amelyeket nem szerezhettem volna meg, ha (pusztán) Isten maradtam volna. És ezek végtelenek, mind azért, mert az isteni természet által szerzem meg azokat, amely egyesül az emberi természettel, mind pedig a szeretet és az engedelmesség erénye által, amelyekkel magamat olyan körülményekbe helyeztem, hogy kiérdemeljem azokat, a lelkierôsség, az igazságosság, a mértékletesség, az okosság erénye által, minden erény által, amely szívemben van, hogy azt elfogadhatóvá tegye Isten, Atyám számára. Az én hatalmam végtelen, nemcsak mint Istené, hanem mint emberé is, aki feláldozza magát mindenkiért, aki elér a szeretet végsô határáig. Az áldozat adja az érdemet. Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az érdem. Ha teljes az áldozat, teljes az érdem. Tökéletes az áldozat, tökéletes az érdem. És felhasználható az Áldozat szent akarata szerint, akinek az Atya azt mondja: ,,Legyen, amint akarod!'', mert Ô mérték nélkül szerette Ôt és a felebarátot. Íme, mondom nektek: a legszegényebb ember a leggazdagabbá lehet, és végtelenül sok testvérével tehet jót, ha tud szeretni az áldozathozásig. Mondom nektek: még ha egy darab kenyeretek sincs, sem egy pohár vizetek, sem egy ruhadarabotok, mindig jót tehettek. Hogyan? Imádkozva és szenvedve a testvérekért. Kivel tehettek jót? Mindenkivel. Milyen módon? Ezernyi módon, amely mind szent, mert ha tudtok szeretni, úgy tudtok működni, mint Isten, úgy tanítotok, bocsáttok meg, kormányoztok, és mint az Istenember, megváltotok. -- Ó Uram, add nekünk ezt a szeretetet! -- sóhajt fel János. -- Isten megadja nektek, mert önmagát ajándékozza nektek. De nektek el kell fogadnotok, és mindig tökéletesen kell gyakorolnotok! Semmiféle esemény sem szakíthat el titeket a szeretettôl. (Vö. 1 Kor 13. Róm 8,35) A testiektôl kezdve a lelkiekig. Minden szeretettel történjék és a szeretetért. Szenteljétek meg cselekedeteiteket, napotokat, tegyétek vele ízessé imáitokat, világítsa meg, amit tesztek. A szeretet fény, íz, megszentelôdés. Nélküle semmit sem érnek a szertartások, hiábavalók az imák, hamisak a felajánlások. Igazán mondom nektek, hogy a mosoly, amellyel egy szegény testvérként üdvözöl titeket többet ér, mint egy zsák pénz, amit valaki lábatok elé vethetne csak azért, hogy iszrevegyétek ôt. Értsetek ahhoz, hogy szeressetek, és Isten mindig veletek lesz. -- Taníts meg minket Uram, így szeretni! -- Két éve már, hogy erre tanítalak titeket. Tegyetek úgy, amint engem láttok cselekedni, és a szeretetben lesztek, és a szeretet bennetek lesz, és pecsétként lesz fölöttetek, az lesz a kenet, a korona, amely igazán megismertet titeket, mint a Szeretet Istenének szolgáit. (6-1016) ======================================================================== A poros szôlôtô Jézus és az apostolok egy tiberiási tanítványnál várják ki a vihar elvonulását. Kint villámlik és szakad az esô. József, a házigazda megjegyzi: -- A falak már nem hűltek le többé, annyira égette ôket a nap. Jól jött ez az esô. Szôlôtôm levelei összekunkorodtak, porosak voltak... Öntöztem a tövénél... de hát... mit ér egy kis víz, amikor a többi mind tüzes? -- Inkább árt, mint segít, barátom -- véli Bertalan. -- A növényeknek szükségük van az ég vizére, mert a levelek is isznak, nemde? Nem így látszik, de így van. A gyökerek, a gyökerek! Rendben van! De az ágak is fontosak, és azoknak is vannak igényeik... -- Nem úgy tűnik neked, Mester, hogy Bertalan felvet egy tárgyat egy szép példabeszédhez? -- kérdi a Zelóta, beszédre ösztönözve Jézust. De Jézus a kisgyermeket ringatja, aki fél a villámoktól. Nem mond példabeszédet, de helyeselve kérdi: -- És te hogyan fejtenéd ki? -- Biztosan rosszul, Mester. Én nem vagyok te... -- Mondd, ahogy tudod! Nagyon jó szolgálatot fog tenni nektek, ha példabeszédekkel prédikáltok. Szokjatok hozzá! Hallgatlak, Simon... -- Ó,... Te Mester vagy... én ostoba... De engedelmeskedem. Azt mondanám: Egy embernek volt egy szép szôlôtöve. De nem volt szôlôskertje, azért házának kertjében ültette el, hogy felfusson a teraszra, és árnyékot adjon, és szôlôfürtöket teremjen. És sok gondot fordított szôlôtôjére. De az háza közepe táján nôtt, közel az úthoz, és azért a konyha és a kemence füstje és az út pora rászállt a szôlôtôre és befedte. Addig, míg az égbôl leszálló tavaszi esôktôl megtisztultak a szôlô levelei, élvezték a napot és a levegôt anélkül, hogy felületükön ronda piszokréteg keletkezett volna. De amikor jött a nyár, többé nem esett esô az égbôl. A füst, a por, a madarak ürüléke lerakódott rétegekben a levelekre, s közben a tüzes nap túlságosan kiszárította ôket. A szôlôtô gazdája megöntözte a gyökereit, s azért a növény nem halt el, de csak nehezen élt tovább, mert a gyökerek által felszívott víz csak bensejét táplálta, a nyomorúságos levelek nem örvendtek neki. Sôt, a kiégett földrôl, amelyet kevés vízzel öntözött meg, felszállt a gôzölgô víz és kárt okozott a levelekben, gennyes pattanásokhoz hasonló foltokat hozva létre rajtuk. De végül jött egy nagy esô az égbôl, és leszállt az ágakra, a levelekre, a szôlôfürtökre, a törzsre, kioltotta a fal és a föld forróságát. Amikor a vihar elvonult, a szôlôtô gazdája látta, hogy szôlôje megtisztult, friss, örül, és másokat is megörvendeztet a nyugodt ég alatt. Íme, ez a példabeszéd. -- Jól van. De mi a párhuzam az emberrel?... -- Mester, ez rád tartozik. -- Nem. Alkalmazd te. Testvérek között vagyunk, nem kell félned attól, hogy lejáratod magadat. -- Ami a lejáratást illeti, attól nem félek, mint valami fájdalmas dologtól. Sôt, szeretem, mert arra szolgál, hogy alázatos maradjak. De nem akarok téves dolgokat mondani... -- Majd én kijavítlak. -- Ó, akkor hát! Nos, én azt mondanám: Ez történik azzal az emberrel, aki nem él elszigetelten Isten kertjében, hanem a világi dolgok közepette él, azok porában és füstjében. Azok lassan lerakódnak rá, mintegy észrevétlenül, és ô terméketlennek találja magát lelkileg, az emberi dolgok kérge alatt, olyannyira, hogy az Isten enyhe szellôje és a Bölcsesség napja többé nem segíthetik ôt. És hasztalanul próbálja gondozni egy kis vízzel, amit a gyakorlatokkal húz fel és nagy jóindulattal az alsóbb résznek ad, oly módon, hogy a felsô rész nem élvezi azt... Jaj annak az embernek, aki nem mossa meg magát az ég vizével, amely megtisztítja a piszoktól, kioltja a szenvedélyek tüzét, és igazán táplálja egész énjét. Ezzel be is fejeztem. -- Jól mondtad. Én még azt is hozzátenném, hogy az ember különbözik a növénytôl. A növénynek nincs szabad akarata, és a földhöz van szögezve, azért nem mehet el szabadon, hogy keresse azt, ami segíti, és elmeneküljön attól, ami árt neki. Az ember tud járni, keresni képes az ég vizét, és el tud menekülni a portól, a füsttôl és a test, a világ és az ördög tüzétôl. Így teljesebb lenne a tanítás. -- Köszönöm, Mester! Gondolni fogok rá -- válaszolja a Zelóta. -- Nem vagyunk egyedül... a világban élünk... azért... -- mondja Iskarióti Júdás. -- Micsoda: azért? Azt akarod mondani, hogy Simon ostobaságokat mondott? -- kérdi Júdás, Alfeus fia. -- Nem azt mondom. Azt mondom, hogy nem tudjuk elszigetelni magunkat... kényszerülve vagyunk arra, hogy a világ pora beborítson minket. -- A Mester és Simon épp azt mondják, hogy keresnünk kell az ég vizét, hogy tisztán tartsuk magunkat annak ellenére, hogy a világ körülöttünk van -- mondja Jakab, Alfeus fia. -- Nem vitás! De mindig készen áll az ég vize, hogy megtisztítsuk magunkat? -- Igen! -- mondja határozottan János. -- Igen? És hol találod meg? -- A szeretetben. -- A szeretet tűz. Még jobban éget téged. -- Igen, tűz, de víz is, amely lemos. Mert eltávolítja mindazt, ami földi, és megadja mindazt, ami az égé. -- Olyan műveletek ezek, amelyeket nem értek meg. Elveszi, megadja... -- Igen. Nem vagyok bolond. Azt mondom, hogy elveszi azt, ami emberi eredetű, és megadja neked azt, ami Istentôl jön és azért isteni. És az isteni dolog csak táplálni és megszentelni tud. Napról napra a szeretet letörli rólad azt, amit a világtól kaptál. Júdás vissza akar vágni, de a kisgyermek Jézus ölében azt mondja: -- Egy másik szép, szép példabeszédet... nekem!... -- és ezzel eltereli a figyelmet a beszélgetés tárgyáról. (Lásd ezt a példabeszédet a következô fejezetben.) (6-1028) ======================================================================== Az édesanya Ez a példabeszéd közvetlenül az elôzô után hangzott el. Egy kisgyermek, aki Jézus ölében ül, kéri Ôt, hogy mondjon egy másik szép példabeszédet... az ô számára. Jézus megkérdezi tôle: -- Mirôl, gyermekem? A kisgyerek körülnéz, és megtalálja. Egyik apró ujjával anyjára mutat, és azt mondja: -- A mamáról. -- A mama, lelke és teste által az, aki Isten számotokra. Mit tesz veled mamád? Vigyáz rád, gondoz, tanít, szeret, megóv attól, hogy rosszat tégy, szeretetének szárnya alatt tart téged, mint a galamb teszi kicsinyeivel. És a mamának engedelmeskedni kell, szeretni kell ôt, mert mindent a mi javunkra tesz. A jó Isten is, sokkal tökéletesebben, mint a legtökéletesebb mamák, szeretetének szárnyai alatt tartja gyermekeit, megvédi, tanítja, segíti ôket, éjjel nappal rájuk gondol. De a jó Istennek is ugyanúgy engedelmeskedni kell, sôt sokkal inkább, mint a mamának -- mert a mama a legnagyobb szeretet a földön, de Isten a legnagyobb és örök szeretet a földön és az égben -- és szeretni kell Ôt, mert mindent a mi javunkra tesz... -- Még a villámokat is? -- szakítja félbe a kisgyerek, mert nagyon fél a villámoktól. -- Azokat is. -- Miért? -- Mert megtisztítják az eget és a levegôt, és... -- És utána jön a szivárvány!... -- kiált fel Péter, aki az ajtóban áll. És hozzáteszi: -- Jöjj kis galambom, hogy megmutassam neked. Nézd, milyen szép!... És Péter megmutatja a kicsinek a hatalmas, szép szivárványt a felfrissült levegôben. (6-1030) ======================================================================== A hajós Jézus Péter bárkájában van Anyjával, Kleofás feleségével, Marciammal, Mátéval, Jakabbal, Alfeus fiával, és Magdala felé tartanak. Sok más bárka követi ôket, köztük a rómaiak bárkája is, akik ügyes hajósok. A tó vize csendes, esteledik. Péter, akinek mestersége a halászat, nem szívleli a rómaiakat, akik csak szórakozásból csónakáznak. Dörmög ellenük: -- Tömjénjeikkel, virágjaikkal, illatszereikkel és más ördögi dolgokkal megrontják a vizet; rikoltozásukkal és beszédükkel, zajongásukkal megzavarják a halakat; füstölgô lámpásaikkal elriasztják ôket. Átkozott hálóikkal, amelyeket másokra való tekintet nélkül vetnek a vízbe, tönkreteszik a mély vizeket és a halak szaporodó helyeit... El kellene tiltani ôket. Galilea tengere a galileaiaké és a halászoké, nem pedig a prostituáltaké és a hozzájuk hasonlóké... Ha én lennék az úr! Megmutatnám nekik, a büdös pogány bárkáknak, az úszó bűntanyáknak, a hajózó hálófülkéknek, amelyeket ide is elhoznak, Istennek erre a vizeire, a mi Istenünkére... Ó, de vigyázzatok! Egyenesen felénk tartanak! De láthatják!... Jézus félbeszakítja Péter vádlóbeszédét, amelybe egész belevörösödött, mintha a pokoli hatalmakkal küszködne, és békés mosollyal mondja neki: -- De jó, hogy nem te vagy az úr. Szerencse, hogy nem vagy az! Számukra is szerencse, számodra is. Mert meggátolnád ôket, hogy kövessenek egy jó ösztönzést, amelyet lelkükben éreznek -- amely pogány ugyan, de természetesen jó -- s amely ösztönzést az Örök Irgalom adott lelkükbe, hogy irányítsa ezeket a teremtményeit, akik nem hibásak azért, hogy a római nép gyermekeiként születtek és nem zsidókként. Isten irgalmasan tekint rájuk, mert látja jóra való törekvésüket. Te pedig rosszul tettél, mert vétettél a szeretet és az alázatosság ellen... -- Alázatosság? Nem látom... Ha a tó ura lennék, úgy rendelkezhetnék, amint nekem tetszik. -- Nem, Simon, Jónás fia. Nem. Tévedsz. Azok a dolgok is, amelyek hozzánk tartoznak, azért tartoznak hozzánk, mert Isten megengedi. Jóllehet egy kis ideig birtokoljuk azokat, mindig arra kell gondolnunk, hogy egyedül Isten az, aki mindennek az ura, akit nem korlátoz ebben sem idô, sem más mérték. Csak Egyetlen Úr van. Az emberek... Ó, ôk csak kezelôi a nagy Teremtés egy parányi részének. De az Úr Ô, az én Atyám, a tiéd, és minden élô Atyja. Azon kívül Ô Isten, a legtökéletesebb, minden gondolatában és cselekedetében. Nos, ha Isten jóságosan tekint ezeknek a pogány szíveknek az Igazság felé törekvésére, és nemcsak nézi ôket, hanem kegyeivel segíti is ezt a törekvést, mind jobban erôsítve azt a Jó irányában, nemde úgy tűnik neked, ember, hogy amikor meg akarod gátolni ôket, tulajdonképpen Istent akarod meggátolni cselekvésmódjában? És mikor akadályoz meg valaki egy dolgot? Akkor, amikor nem tartja azt jónak. Te azért azt gondoltad Istenedrôl, hogy nem jól jár el.. Nos, ha nem jó megítélni a testvéreket, mert minden embernek vannak hibái, és megismerô és ítélôképessége oly korlátozott, hogy tíz eset közül hétszer tévesen ítél, akkor teljesen rossz elítélni Isten cselekvésmódját. Simon, Simon! Lucifer gondolatban el akarta ítélni Istent, és tévedésrôl vádolva Ôt, saját magát akarta Isten helyébe tenni, igazságosabbnak vélve magát Ônála. Tudod, Simon, mi történt Luciferrel. És tudod, hogy minden fájdalom, amit elszenvedünk, ebbôl a kevélységbôl ered... -- Igazad van, Mester! Én nagyon nyomorúságos vagyok! Bocsáss meg nekem, Mester! És Péter, aki mindig szenvedélyes, elengedi a bárka kormányát, hogy Jézus lába elé boruljon. Közben a bárka, hirtelenül magára hagyva, és éppen egy vízsodrásban lévén, eltér útjából, és félelmetesen oldalra dôl. Kleofás felesége és Johanna sikoltozik, és kiáltások hallatszanak egy könnyű bárkáról, ami közelébe kerül Péter nehéz bárkájának. Szerencsére Máté gyorsan megragadja a kormányt, és a bárka félelmetes ringások után visszanyeri egyensúlyát, és hála a többiek erôteljes evezésének, a bárkák eltávolodnak egymástól. -- Hé Simon! Egyszer te leszóltad a rómaiakat, hitvány hajósoknak nevezve ôket, mert közel jöttek hozzád. De most te követtél el oktalanságot... És épp az ô szemük láttára. Nézd, mindnyájan felálltak, hogy lássák... -- mondja csípôsen az Iskarióti, a római bárkák felé mutatva, amelyek már nagy közel vannak. -- Elvesztettél egy vesszôkosarat és egy kis vödröt is, Simon. Akarod, hogy megpróbáljuk kihalászni kampókkal? -- kérdi Jakab, Zebedeus fia, aki egy közeli bárkán van, mert az eset után mindnyájan összegyülekeztek Péter bárkája körül. -- De hogyan tehetted ezt? Sose történt ez veled! -- kiált fel András egy másik bárkáról. Péter válaszol mindegyiknek, egyiknek a másik után, miközben a többiek szinte egyszerre beszélnek. -- Láttak engem? Nem számít! Ha láthatták volna szívemet is, és... Jól van, ezt ne mondd meg nekik, Péter... De te tudod, hogy ez nem rossz számomra. Nem rossz kezelés, jó ügyért történt, ami alázatossá tehet engem... Ne törôdj vele, Jakab! Az öreg dolgok a fenékre süllyedtek... Jobb lenne magam mögé vetni ezt az öregembert is, amely ellenáll bennem! Szívesen elvesztenék mindent, még a bárkát is, csak lennék egészen olyan, amilyennek a Mester akar. Hogyan tettem? Eh! Megmutatkoztam kevélységemben, aki még Istent is ki akarja okítani a lelkiekben, én, aki még a bárka dolgaiban is egy kis állat vagyok... Jó ez nekem. Példabeszéddé tettem magamat... Nem igaz, Mester? Jézus nevetve bólint... A hajó farában ül, szokásos helyén, fehér ruhában, a szellôtôl kissé hullámzó hajjal, mint a béke fényes angyala. A római bárkák felcsatlakoztak. -- Pompás kis hajóik vannak, és tökéletes a vitorlájuk... és hajósaik is. Gyorsak, mint a sirályok! Kihasználnak minden kis szelet, minden vízáramlást... -- Szinte mindnyájan krétai rabszolgák vagy Nílus-vidéki evezôsök -- magyarázza Johanna. -- A delta hajósai a legtapasztaltabbak, és ugyanúgy a krétaiak. De sok itáliai is jó... Átmennek a kalábriai szirtek között... a legjobbak... -- jegyzi meg valaki. A bárkák elérkeznek Magdala elé. Jézus a bárkában marad, s onnan beszél a parton összegyűlt népnek, és a körülötte álló bárkákon levôknek. Hallgatják Ôt a rómaiak is. -- Béke veletek! -- kezdi Jézus, biztosan állva a bárkában, annak kis ingadozása ellenére is, karját áldásra tárva a nép felé. Lassan beszél, hogy jól hallják mindnyájan. Az imént egyik apostolom egy példabeszédet javasolt nekem, és most elmondom nektek, hogy sokak számára hasznossá váljék, feltéve, hogy mindnyájan megértik. Hallgassátok! Egy ember, egy csendes este a tavon hajózva, magabiztosan feltételezte, hogy neki nincsenek hibái. Nagyon tapasztalt ember volt a hajózásban, és azért úgy érezte, mások fölött áll, akikkel a tavon találkozott. Ezek közül sokan kedvtelésbôl jöttek oda, és ezért nem volt oly tapasztalatuk, mint azoknak, akiknek ez a kenyérkeresetük. Azonkívül, ez az ember jó izraelita volt, és azt gondolta, birtokában van minden erénynek. Valóban jó ember volt. Nos, amikor egy este biztos kézzel hajózott, megengedte magának, hogy ítéletet mondjon felebarátjai fölött. Olyan felebarátjai fölött, akik szerinte oly távol álltak tôle, hogy nem is számítottak felebarátnak. Nem kötötte össze ôket vele sem nemzetiségük, sem mesterségük, sem hitük. Azért nem fékezte ôt sem a nemzeti, sem a vallásos, sem a hivatásbeli együttérzés. Nyugodtan kinevette ôket, sôt alaposan, és panaszkodott amiatt, hogy nem ô ura ennek a helynek. Mert ha ô lenne az úr, elkergetné ezeket a felebarátjait errôl a helyrôl. Kérlelhetetlen hitében szinte szemrehányást tett a Magasságbelinek, hogy megengedi a tôle eltérô hitűek számára, hogy ott éljenek, ahol ô él, és azt tegyék, amit ô tesz. Bárkájában volt egy barátja, egy jó barátja, aki igazán szerette ôt, és azért azt akarta; hogy bölcs legyen. Amikor szükség volt rá, kijavította téves eszméit. Ezen az estén tehát barátja azt mondta a hajósnak: ,,Miért gondolod ezt? Nem egy Atyjuk van az embereknek? Nem Ô a világegyetem Ura? Nemde az Ô napja süt minden emberre, hogy felmelegítse ôket, és nemde az Ô felhôi öntözik a pogányok rétjeit éppúgy, mint a zsidókéit? És ha ezt teszi az ember anyagi szükségleteiért, nem gondoskodna ugyanúgy lelki szükségleteikrôl? Te szeretnéd megmondani Istennek, hogy mit kell tennie? Ki hasonló Istenhez?'' Ez az ember jó volt. Kérlelhetetlenségét nagy részben tudatlansága és téves fogalmai okozták, nem pedig rosszindulata. Nem volt szándékában megbántani Istent, sôt arra törekedett, hogy megvédje annak érdekeit. Amikor hallotta ezeket a szavakat, a bölcs lába elé vetette magát és bocsánatát kérte azért, hogy ostobán beszélt. Annyira hevesen kérte azt, hogy kis híján szerencsétlenséget okozott. Elsüllyedhetett volna a bárka azokkal együtt, akik rajta voltak. A bocsánatkérés hevében ugyanis nem törôdött többé sem a kormánnyal, sem a vitorlával, sem a vízáramlatokkal. Elsô téves ítélete után elkövetett egy másik hibát, a hajózásban. Ezzel bebizonyította saját magának, hogy nemcsak ítélôképessége volt gyenge, hanem balkezes hajós is volt. Ez a példabeszéd. Most idehallgassatok! Szerintetek Isten megbocsát ennek az embernek, vagy nem? Emlékezzetek vissza: vétkezett Isten és a felebarát ellen, elítélve mindkettô cselekvésmódját, és kis híján gyilkosává vált társainak. Fontoljátok meg, és válaszoljatok... -- És Jézus karba tett kézzel körülnéz a bárkákon, a rómaiak bárkáin is, ahol figyelmes arccal hallgatták, és a kiszögellô parton álló patríciusokon és evezôsökön. Az emberek tanácskoznak... Nehezen tudnak csak dönteni. Legtöbben azonban úgy vélik, hogy az ember nem nyer bocsánatot, mert vétkezett. Vagy legalábbis elsô bűnéért nincs bocsánat... Péter feszülten várja a nép ítéletét. Jézus látja ezt, s kedvesen megsimogatva megkérdezi tôle: -- Mért oly zavaros a tekinteted? -- Azért, mert most a néppel ítéltetsz meg engem... -- Ó, miért félsz ettôl? -- Mert... ôk olyanok, mint én... igazságtalanok... -- De Istené az ítélet, Simon! -- Igen. De te még nem bocsátottál meg nekem, és most várod az ô ítéletüket, hogy megtedd ezt... Igazad van, Mester... Én javíthatatlan vagyok... De... miért ez az istenítélet szegény Simonod számára?... Jézus Péter vállára teszi kezét. Mosolyog... de nem válaszol. E helyett megkérdezi a népet: -- Nos? Mondjátok hangosan. Bárkáról bárkára. Jaj, szegény Péternek! Ha Isten is úgy ítélne, mint a jelenlevôk, akkor elítélné ôt. Három bárkát kivéve az összes többi, beleértve az apostolokét is, elítélik. A rómaiakat Jézus nem kérdezte meg, de mindhárom római bárkán hüvelykujjuk lefelé tartásával jelzik véleményüket: bűnös! Péter nagy szemeit ijedten Jézusra emeli, és találkozik annak még kedvesebb tekintetével, amint békésen és szeretettel néz rá. Jézus magához vonja ôt, még mindig vállán tartva kezét. -- Így ítél az ember. De nem így ítél az Isten, gyermekeim! Ti azt mondjátok: ,,Nem bocsát meg neki''. Én pedig azt mondom: ,,Az Úr még csak anyagot sem talál a megbocsátásra.'' Mert a bocsánat feltételezi a bűnt. De itt nem volt bűn. Ne morogjatok, fejeteket csóválva. Ismétlem: itt nem volt bűn. Mikor követ el valaki bűnt? Akkor, amikor bűnt akar elkövetni, tudja, hogy vétkezik, és kitart a bűnös akaratban azután is, miután felismerte a cselekedet bűnös voltát. Minden az akarattól függ, amivel valaki végrehajtja a cselekedetet. Legyen az erényes, vagy bűnös. Akkor is, amikor valaki látszólag jót cselekszik, de nem tudja, hogy jót tesz, sôt azt hiszi, hogy bűnt követ el, akkor vétkezik éppúgy, mintha rosszat tenne, és fordítva. Gondoljatok például arra, hogy valakinek van egy ellensége, és tudja, hogy az beteg. Tudja, hogy az orvos megtiltotta számára a hideg vizet, sôt bármiféle folyadékot. Odamegy hozzá, szeretetet tettetve. Hallja annak nyögését: ,,Szomjazom! Szomjazom!'' Részvétet színlelve a kútról merített hideg vizet ad neki, azt mondva: ,,Igyál, barátom! Szeretlek, és nem tudom nézni, hogy így szenvedj a szomjúságtól. Nézd! Hoztam neked friss vizet. Igyál, igyál, mert nagy lesz a jutalma annak, aki segíti a betegeket, és inni ad a szomjazóknak.'' És azzal, hogy inni ad neki, halálát okozza. Azt hiszitek, hogy ez a cselekedet, amely önmagában véve jó, mert az irgalmasság két cselekedete, jó lesz most is, amikor rossz célból teszi valaki? Nem lesz az. Egy más eset: egy fiúnak az apja részeges, és azért, hogy megmentse ôt a haláltól, amit az állandó ivás okozna, bezárja a pincét, elveszi apjától a pénzt, és szigorúan megparancsolja neki, hogy ne menjen a városba inni, mert az tönkreteszi. Látszólag ez a fiú vét a negyedik parancsolat ellen, mert megfeddi atyját, és magát teszi meg a család fejévé. Látszólag szenvedést okoz atyjának, és bűnösnek tűnik. Valójában jó fiú, mert jót akar, meg akarja menteni atyját a haláltól. Mindig az akarattól függ a cselekedet értéke. (Fordító megjegyzése: Feltételezve természetesen, hogy a cselekedet önmagában véve jó, vagy közömbös. Ilyen esetekrôl beszél Jézus. Az önmagában véve bűnös cselekedeteket azonban a jó szándék sose teszi megengedetté. Így pl. mindig bűnös a házasságtörés, még akkor is, ha ôszintén örömöt akar szerezni valaki szomorú bűntársának.) Ismét más: gyilkos-e a katona, aki a háborúban embert öl? Nem, ha lélekben nem helyesli a mészárlást, s csak azért harcol, mert rákényszerítik, igyekszik azonban emberséges lenni, amennyiben azt a háború kemény törvénye és feljebbvalói megengedik. Ezért ez a hajós, aki jó akaratú hívô, hazafi és halász volt, s azért nem tűrte el azokat, akik szerinte vétettek ezek ellen, ô maga nem vétett a felebaráti szeretet ellen, hanem csak téves fogalma volt a felebarát szeretetérôl. Nem vétett Isten ellen sem, mert hite nem volt kellôképpen kiegyensúlyozott és megvilágított, amikor neheztelt Istenre. Nem követett el gyilkosságot sem, mert jó akarattal hagyta el a kormányt, hogy bocsánatot kérjen. Értsetek azért a különbség tételhez. Isten inkább irgalmas, mint kérlelhetetlen. Isten jó. Isten Atya. Isten Szeretet. Az igazi Isten ilyen. És az igaz Isten megnyitja szívét mindenki számára, és mindenkit hív: ,,Jöjjetek!'' Mindenkinek megmutatja Országát. És szabadon megteheti ezt, mert Ô az Egyetlen Úr, az Egyetemes, Teremtô, Örök Úr. Kérlek titeket, izraeliták. Legyetek igazságosak! Emlékezzetek vissza ezekre a dolgokra! Ne történjék meg, hogy ti nem fogjátok fel ezeket, noha felfogják azok, akiket ti tisztátalanoknak tartotok. A vallás és haza rendetlen és túlzásba vitt szeretete is bűnös, mert önzéssé fajul. Az önzés mindig bűnbe visz. Igen, az önzés bűnös, mert rosszindulatúvá teszi a szívet, amely fellázad Isten és az Ô parancsolatai ellen. Az önzô ember értelme nem látja többé világosan sem Istent, sem az Ô igazságát. A kevélység füstölög az önzôben, és elhomályosítja az igazságot. A ködös értelem, amely nem látja többé az igazság tiszta fényét úgy, mint azelôtt látta, mielôtt kevélyé vált volna, elôször megkérdôjelezi a dolgokat, utána kételkedni kezd, aminek következtében elszakad nemcsak Isten szeretetétôl és a benne való bizalomtól, hanem igazságosságától és az istenfélelemtôl is, és nem fél már büntetésétôl. Ezért vétkezik oly könnyedén. Vétkei miatt lelke még inkább eltávolodik Istentôl, magára marad. Mivel többé már nem Isten akarata irányítja ôt, saját bűnös akarata vezeti. Ó, a bűnös akarata nagyon durva bilincs, amelynek végét a Sátán tartja kezében. Megbéklyózza az ember lábát, és a súlyos golyó által rabszolgaként tartja ôt a sárban, meggörnyedve, sötétben. De elkerülheti-e akkor az ember a halálos bűnöket? Elkerülheti-e, ha csak a rosszakarat van benne? Akkor, de csak akkor, Isten nem bocsát meg neki. De amikor az emberben megvan a jó akarat, és önként is gyakorolja az erényeket, akkor biztosan azzal végzi, hogy birtokolni fogja az Igazságot, mert a jó akarat Istenhez vezet, és Isten, a Legszentebb Atya, szeretettel, irgalmasan, megbocsátóan és segítôkészen lehajol hozzá, hogy megáldja, és hogy megbocsásson jó akaratú gyermekeinek. Mivel ez a hajós nem akart vétkezni, nem is vétkezett, s azért Isten nagyon szereti ôt. Menjetek most haza békében. A csillagok elborították az egész eget, és a hold tisztaságba öltöztette a földet. Menjetek engedelmesen, mint a csillagok, és tisztuljatok meg, mint a hold. Mert Isten szereti az engedelmeseket és a tiszta szívűeket, és megáldja azokat, akik minden cselekedetükkel, jó akarattal szeretni kívánják Istent és testvéreiket, és dolgozni akarnak az Ô dicsôségére és felebarátaik javára. Béke veletek! Péter oly boldog, hogy mozdulni sem tud. -- Igazán... ó, Mesterem! Tehát nem ítéltél el? Annyira féltem tôle... -- Ne félj, Simon, Jónás fia. Azért vettelek magamhoz, hogy megváltsalak, nem azért, hogy elveszítselek. Jóakaratodért vettelek magamhoz... Fel! Ragadd meg a kormányt, figyeld a Sark-csillagot, és menj biztonságosan, Simon, Jónás fia! Mindig biztosan... Minden hajózásodban... Isten, Jézusod, mindig oldaladnál lesz lelki bárkádon. És mindig meg fog érteni téged. Érted, Simon, Jónás fia? Mindig. És nem lesz megbocsátani valója, mert eleshetsz ugyan, mint egy gyenge gyermek, de sose akarsz rossz akaratúan elesni... Légy megelégedett, Simon, Jónás fia! És Péter helyesel, helyesel, annyira megindulva, hogy nem képes beszélni, a szeretet torkára fojtja a szót. Keze remeg kissé a kormányon, de arca ragyog a békétôl, a biztonságtól, a szeretettôl, miközben Mesterét nézi, aki ott áll oldalán, mint valami ragyogó fôangyal. (6-1046) ======================================================================== A kincshez vezetô ösvény Jézus az elôzôleg meggyógyított leprás körül összegyűlt embereket tanítja. E közben mondja: Hogyan élünk igaz életet? Hogyan nyerjük el a gyôzelmet? A becsületes beszéddel és cselekedetekkel, a felebarát szeretetével. Elismerve, hogy Isten az Isten, és nem helyezve a teremtmények, a pénz, a hatalom bálványait a Legszentebb Isten helyébe. Megadva mindenkinek az ôt megilletô helyet, nem törekedve arra, hogy többet, vagy kevesebbet adjunk annál, ami kötelességünk. Nem igaz ember az, aki barátját, rokonát bűnös cselekedetekkel is szolgálja, vagy tiszteli azért, mert az hatalommal rendelkezik. Aki viszont ellenkezôleg megkárosítja felebarátját, mert attól semmi hasznot sem remél, és ellene esküszik, vagy ajándékokkal rávesz valakit arra, hogy feljelentsen egy ártatlant, vagy részrehajló módon ítélkezik, nem az igazságosság szerint, hanem igazságtalan ítéletével a perlekedôk között a hatalmasabbnak kedvez, az az ember nem igaz, és hiába imádkozik, hiába ajánl fel áldozatokat, mert azok szennyesek az igazságtalanságtól Isten szemében. Látjátok, hogy amit mondok, az még mindig a tízparancsolathoz tartozik. A Rabbi mindig a tízparancsolatról beszél. Mert az a jó, igazságos, dicsôséges, ha megtesszük azt, amit a tízparancsolat tanít és parancsol. Nincs más tanítás. Annakidején Isten, villámlások között adta a Sínai-hegyen. Most az Irgalmasság villámai között adom, de a tanítás ugyanaz. És nem változik. És nem lehet megváltoztatni. Sokan azzal védekeznek Izraelben, hogy igazolják, miért nem szentek még az után sem, hogy az Üdvözítô a földön járt: ,,Nekem nem volt módom követni és hallgatni Ôt.'' De mentegetôdzésük semmit sem ér. Mert az Üdvözítô nem azért jött, hogy új Törvényt hozzon, hanem hogy újból megerôsítse az elsôt, az egyetlen Törvényt. Azért, hogy megerôsítse azt ismét annak szent egyszerűségében, tökéletes egyszerűségében. Azért, hogy szeretettel és ígéretekkel ismét megerôsítse Isten szeretetében azt, amit elôször az egyik részrôl szigorral adott, a másik részrôl pedig félelemmel hallgattak. Azért, hogy jól megértessem vetetek, mi a tízparancs, és milyen fontos annak követése, elmondom nektek ezt a példabeszédet: Egy családatyának két fia volt. Mindkettôt egyformán szerette. Mindkettôvel egyaránt jót akart tenni. Ennek az atyának azon a helyen kívül, ahol fiaival lakott, volt még egy helye, ahol nagy kincseket rejtett el. A fiúk tudtak ezekrôl a kincsekrôl, de nem tudták a hozzá vezetô utat, mert az atya nem árulta el ezt nekik sok éven keresztül. Azonban egyszer magához hívta két fiát, és azt mondta nekik: ,,Jó, hogy most már megtudjátok, hol vannak a kincsek, amelyeket atyátok félretett számotokra, hogy elmehessetek érte. Végül megismeritek az utat és a jeleket, amelyeket elhelyeztem azokon, hogy ne tévedjetek le a helyes útról. Hallgassatok azért ide! A kincsek nincsenek a síkságon, ahol pocsolyákban áll a víz, perzsel a kánikula, tönkretesz a por, megfojtanak a tüskés bozótok, és ahová könnyen eljuthatnak a rablók, hogy ellopják: A kincsek annak a magas hegynek a csúcsán vannak. Oda helyeztem el azokat, ott várnak rátok. A hegyre több ösvény vezet fel, sôt sok ösvény. De ezek közül csak egy a jó. A többiek vagy szakadékokban végzôdnek, vagy kijárat nélküli barlangokban, vagy iszapos árkokban, vagy kígyófészkekben, forró kénnel teli kráterekben, vagy megmászhatatlan sziklafalaknál. A jó ösvény viszont fárasztó, de elvezet a csúcsra anélkül, hogy szakadékok, vagy más akadályok állnák útját. Azért, hogy felismerjétek, egész hosszában szabályos távolságokban tíz kôemléket emeltem, amelyekre rávéstem ezt a három szót, amirôl felismerhetitek: 'szeretet, engedelmesség, gyôzelem'. Menjetek, követve ezt az ösvényt, és elérkeztek a kincs helyére. Én majd egy másik úton, amelyet csak én ismerek, elmegyek oda, és felnyitom nektek a kapukat, hogy boldogok legyetek.'' A két fiú elbúcsúzott atyjától, aki, amíg csak hallani tudták, megismételte: ,,Kövessétek az utat, amirôl beszéltem nektek. A ti javatokra válik. Ne engedjétek elcsábíttatni magatokat a többi úttól, amelyek jobbaknak látszanak. Elvesztitek a kincset és azzal együtt engem is...'' Íme, elérkeztek a hegy lábához. Az elsô emlékeztetô kô a hegy alján volt, a sok ösvény közepén levô ösvényt jelölve meg. A két testvér a jó ösvényen kezdte el a hegymászást. A kezdetben az ösvény még jól járható volt, jóllehet semmi sem adott árnyékot rajta. Az égen magasan sütött a nap, árasztva fényét és melegét. Az ösvény fehér sziklákba volt vágva. Fejük fölött a felhôtlen ég. A meleg nap átölelte tagjaikat. Ezt látták és érezték a testvérek. De lelkesítette ôket a jó akarat, atyjuknak emléke és tanácsai, és örvendezve mentek a csúcs felé. Íme, itt a második kô... és utána a harmadik. Az ösvény mind fárasztóbbá vált, mindinkább elhagyatott volt, a nap mind erôsebben tűzött. Többé már nem látták az egyéb ösvényeket, amelyek mentén fák, bokrok voltak, vagy tiszta víz volt található, és amelyek könnyebbek voltak, mert nem voltak oly meredekek, talajuk nem volt sziklás. -- Atyánk azt akarja, hogy meghaljunk, mikor megérkezünk! -- mondja az egyik fiú a negyedik kônél. Mindinkább lelassítja járását. A másik buzdítja ôt a továbbhaladásra ,,Úgy szeret minket, mint önmagát, sôt még jobban, mert csodálatos módon megôrizte számunkra ezt a kincset. Ez a sziklákba vágott ösvény, amelyet ô maga készített, a hegy lábától egyenesen visz a csúcsig. Ô készítette számunkra ezeket az emlékeztetô köveket. Fontold meg ezt, testvérem! Ô egyedül készítette mindezt, éspedig szeretetbôl! Azért, hogy nekünk adja a kincset! Hogy eltévedés és veszély nélkül hozzájussunk.'' Továbbmentek. De azok az ösvények, amelyeket a völgyben elhagytak, idônként a sziklás ösvény közelében futottak. Ez annál gyakrabban fordult elô, minél közelebb kerültek a csúcshoz. És milyen szépek, árnyasak, hívogatók voltak!... -- Én megpróbálom ezek egyikét -- mondja az elégedetlen fiú, amikor elérkeznek a hatodik emlékeztetô kôhöz. -- Akár csak ez, mind a csúcshoz vezet! -- Ezt nem mondhatod... Nem látszik se felfelé, se lefelé menônek... -- Íme az ott, feljebb! -- Nem tudod, hogy az ugyanez az ösvény-e. S azután, atyánk azt mondta, hogy ne hagyjuk el a jó ösvényt... Kedvetlenül ment tovább testvérével. Íme a hetedik emlékeztetô kô. -- Ó, én igazán a másik ösvényt választom! -- Ne tedd, testvérem! Most már nagyon nehéz volt az ösvényen járás. De a csúcs is nagyon közel volt már... Íme, közel a nyolcadik emlékeztetô kô, amikor a virágos ösvény egészen közel halad. -- Ó, látod, ha nem is egyenes vonalban, ez is felfelé megy! -- Nem tudhatod, hogy ez ugyanaz-e! -- Igen, felismerem. -- Csalódni fogsz! -- Nem! Megyek! -- Ne tedd! Gondolj atyánkra, a veszélyekre, a kincsre! -- De mindet elveszítjük! Mit ér számomra a kincs, ha meghalok, mikor megérkezem a csúcsra. Ösvényünk túl veszélyes! Atyánk nem gyűlölhetett volna minket jobban, mint azzal, hogy gúnyt űzött velünk, ezzel az ösvénnyel. Meghalunk rajta. Isten veled! Én elôbb felérek, mint te, és élve... -- és ezzel elindult a másik ösvényen. Örvendetes felkiáltással tűnt el az árnyas fák között. A másik szomorúan folytatta útját... Ó, az út utolsó szakasza valóban rettenetes volt. Már alig bírta tovább a gyaloglást. A fáradtságtól dülöngélt, mint egy részeg, a nap perzselte! Amikor elérkezett a kilencedik emlékkôhöz, megállt, lihegve nekitámaszkodott, és gépiesen olvasta rajta a felírást. A közelben volt egy árnyas ösvény, vízzel, virágokkal... Már, már megingott... De nem! Nem. Itt az írás, amit atyja írt: ,,Szeretet, engedelmesség, gyôzelem.'' -- Hinnem kell szeretetében, igazmondásában, és engedelmeskednem kell, hogy megmutassam szeretetemet -- mondta magában. -- Gyerünk!... A szeretet támogat... Íme a tizedik emlékkô. A vándor kimerült, égeti a nap, meggörnyedve megy, mintha igát húzna... A hűség, szeretet és engedelmesség, a lelki erôsség, a remény, az igazságosság, az okosság szeretetteljes és szent igáját... minden erény igáját... Ahelyett, hogy nekitámaszkodott volna, leült a földre, az emlékkô szegényes árnyékába. Úgy érezte, hogy meghal... A szomszédos ösvényrôl a bokrok susogását hallotta, illatukat érezte... -- Atyám, atyám, segíts szellemeddel a kísértésben... segíts mindvégig hűségesnek maradnom! A távolból testvére nevetését hallja: -- Gyere, várlak, ez itt egy édenkert... Gyere!... -- Elinduljak?... -- kérdezte magában. És hangosan kiáltja: -- Valóban a csúcsra megy? -- Igen, gyere! Egy hűvös folyosó vezet fel. Gyere! Látom már a csúcsot, túl a sziklába vájt folyosón... -- Menjek? Ne menjek?... Ki segít rajtam?... Megyek!... -- Kezére támaszkodva fel akart állni, s közben észrevette, hogy a kôbe vésett írás nem olyan határozott, mint az elsô kövön. -- Minden kövön gyengébb volt az írás... mintha atyám belefáradt volna vésésükbe. És... nézd!... Itt is az a vörösesbarna jel, ami már az ötödik kôtôl kezdve látható volt... De itt megtöltötte minden szó vájolatát, és túlcsordult rajta, mintha valami sötét könny hullott volna a kôre... mintha vér lenne... Megkaparta ujjával a követ ott, ahol egy nagy foltot látott, mintegy kéttenyérnyit. És a folt alatt felfedezte világosan ezeket a szavakat: ,,Ennyire szerettelek titeket! Egészen vérem ontásáig, hogy elvezesselek titeket a Kincshez.'' -- Ó, ó, Atyám! És én arra gondoltam, hogy nem teljesítem parancsodat?! Bocsáss meg, Atyám! Bocsáss meg! -- A fiú könnyei a sziklára hulltak, és a vér, amely kitöltötte a belevésett betűk vájolatait, élénk vörösen csillogni kezdett, mint a rubin. A könnyek mintegy ételül és italul szolgáltak a jó fiú számára, és megerôsítették... Felállt... szeretettel hívta testvérét, erôteljesen, erôs hangon... El akarta mondani neki felfedezését... atyjuk szeretetét. Azt akarta mondani neki: ,,Térj vissza!'' Semmi válasz... A fiatalember továbbment, mintegy térden járva a durva sziklákon, mert testileg egészen kimerült, bár lelke nyugodt volt. Íme a csúcs... És íme, ott van atyja! -- Atyám! -- Kedves fiam! Az ifjú atyja keblére borult, aki magához szorította és elborította csókjaival. -- Egyedül vagy? -- Igen... De testvérem is hamarosan megérkezik... -- Nem. Ô sose érkezik meg ide. Elhagyta az utat, amelyet a tíz emlékkô jelölt. Nem tért vissza rá az elsô kijózanító figyelmeztetések után. Akarod látni? Íme, ott van. A tüzes szakadékban... Makacsul kitartott bűnében. Még elnyerte volna a megbocsátást, ha miután felismerte tévedését, visszatért volna, és jóllehet megkésve, ott járt volna, ahol elôzôleg a szeretet járt, szenvedve egészen vérének hullásáig, legjobb, legkedvesebb részének feláldozásáig értetek. -- Ô nem tudta... -- Ha szeretettel nézett volna a tíz emlékkôre vésett szavakra, felismerte volna azok igazi jelentését. Te elolvastad, és az ötödik emlékkônél észrevetted: ,,Atyánk itt megsebezhette magát!'', és olvastad a hatodikat, hetediket, nyolcadikat, kilencediket... mindig világosabban, mert ösztönszerűen felismerted azt, ami vérem alatt volt. Tudod-e, mi a neve ennek az ösztönnek? ,,A te igazi egyesülésed velem''. Szíved rostjai, amelyek egybeforrtak az én szívem rostjaival, megrendültek, és azt mondták neked: ,,Itt van atyád szeretetének mértéke.'' Most vedd birtokba a Kincset, és birtokolj engem, te, aki örökre szeretetteljes, engedelmes és gyôztes vagy.'' Ez a példabeszéd. A tíz emlékkô a tízparancs. Istenetek véste ki azokat és helyezte el az ösvényen, ami az örök Kincshez vezet. Szenvedett azért, hogy titeket ezen az ösvényen vezessen. Ti szenvedtek? Isten is. Nektek erôt kell vennetek magatokon? Istennek is erôfeszítésébe került. Tudjátok, meddig ment el? Addig, hogy elszenvedte az Önmagától való elszakadást, és kényszerítette magát arra, hogy megismerje, mit jelent embernek lenni, annak minden nyomorúságával, ami az emberi mivolttal jár: a születéssel, a hideg, éhség, fáradság, kigúnyolás, sértegetés, gyűlölet, cselvetések és végül a halál elviselésével, kiontva minden csepp vérét azért, hogy nektek adja a Kincset. Ezt a szenvedést viselte el Isten üdvösségtekért. Ezt szenvedte el Isten a magasságos égben, megengedve önmagának a szenvedést. (A kiadó magyarázata: Az az Isten, aki leszállt az égbôl, hogy megváltson minket, a szenvedések emberévé válva, valójában nem szűnt meg egyesülni az Atyával, aki az égben van.) Igazán mondom nektek, hogy egyetlen ember sem szenved többet fáradságos ösvényén azért, hogy eljusson az égbe, mint az Emberfia, aki leszállt az égbôl a földre, és a földön Áldozata árán nyitotta meg a Kincshez vezetô ajtót. A Törvény tábláin már az én vérem van. Véremmel rajzolom ki számotokra az utat. A Kincsesház kapuját véremmel nyitom ki. Lelketek vérem által válik tisztává és erôssé, az mossa le, az táplálja. De azért, hogy számotokra ne legyen vérem hullatása hiábavaló, a tízparancs megváltozhatatlan útján kell járnotok. (6-1081) ======================================================================== A vízvezeték Jézus a Genezáreti-tó keleti partjához közel fekvô Gamalában jár. A városbeliek büszkén mutogatják neki városuk szépségeit, fürdôit, vízvezetékét. ,,Mindez a mi fáradozásunkból és pénzünkbôl épült. Mert mi tanultunk a rómaiaktól, és meg akartuk venni tôlük azt, ami kényelmes, de nem vagyunk olyanok, mint a Tízváros többi lakói. Mi fizetünk nekik, és ôk kiszolgálnak minket. De utána! Elég! Mi hűségesek vagyunk. Ez az elszigeteltségünk is a hűség jele...'' -- Gondoskodjatok arról, hogy hűségetek ne legyen pusztán külsôséges, hanem valódi, bensôséges, igazságos. Különben nem segítenek rajtatok a védelmi berendezkedések. Ismétlem. Látjátok? Ti megépítettétek ezt a vízvezetéket. Erôteljes, hasznos. De ha nem táplálná egy távoli forrás, adna-e számotokra vizet tartályaitok és fürdôitek részére? -- Nem. Semmit sem adna. Haszontalan alkotás lenne. -- Jól mondjátok. Haszontalan. Ugyanígy a természetes védôberendezések is haszontalanok, ha Isten nem segíti hatásosan építôiket. Isten pedig nem segíti ôket, ha nem barátai. -- Mester. Te úgy beszélsz, mintha tudnád, hogy nagy szükségünk van Istenre... -- Minden embernek nagy szüksége van Istenre minden dologban. -- Igen, Mester. De... úgy látszik, hogy nekünk nagyobb szükségünk van rá, mint Palesztina bármely más városának. -- Ó!... -- sóhajt fel Jézus fájdalmasan. A gamaliabeliek megdöbbenten néznek rá. A legbátrabb megkérdezi: -- Mire gondolsz? Arra, hogy megismétlôdnek a régi rettenetes események? -- Igen, és még súlyosabbak, és még hosszabban... hosszabban... ó! Hazám! Oly hosszan... Ha nem fogadjátok el az Urat! -- Mi meghallgattunk téged. Akkor mi megmenekültünk! Az elsô alkalommal ostobák voltunk (amikor a két ördögtôl megszállott meggyógyítása és a disznócsorda vízbe fulladása után kérték Jézust, hogy távozzék környékükrôl), de te megbocsátottál nekünk. -- Igyekezzetek megmaradni ma irántam tanúsított helyes viselkedéstekben, és növekedjetek az igazságosságban a Törvény szerint! -- Megtesszük, Urunk! (6-1119) ======================================================================== Áron vesszeje Jézus a Genezáreti-tótól keletre fekvô Afeca városában jár. A jelenlevôk között vannak zsidók, rómaiak és szamaritánusok is. Ezek Jézus jelenlétében arról vitatkoznak, hogy Jézus-e az, akire a népek vártak. Jézus, hogy véget vessen a vitatkozásnak, beszélni kezd: -- Amikor Isten népe Mária halála után Kádesnél fellázadt a pusztában, mert nem volt ivóvizük, zúgolódtak Mózes ellen, aki megmentôjük volt, és a bűn földjérôl elvezette ôket az ígéret földjére. Azzal vádolták ôt, hogy ostobán tönkretette a népet. Áront semmirekellô papnak nevezték. Mózes erre bement testvérével a szövetség sátrába, és beszéltek az Úrral. Csodát kértek tôle, hogy megszüntethessék a zúgolódást. Az Úr, annak ellenére, hogy nem köteles eleget tenni minden követelésnek, fôleg ha a követelés erôszakos, és az atyai Gondviselésbe vetett bizalom elvesztésébôl ered, mégis beszélt Mózeshez és Áronhoz. Megtehette volna, hogy egyedül csak Mózeshez beszélt volna, mert Áron, mint fôpap érdemtelenné vált egy napon Isten jóságára, a bálványimádás miatt. Isten azonban még próbára akarta tenni, és módot akart neki adni arra, hogy növekedjék a kegyelemben Isten szeme elôtt. Azért megparancsolta, hogy vegyék kézbe Áron vesszejét, amelyet betettek a szövetség sátrába, miután kivirágzott, elôször leveleket hajtva, majd mandulákat hozva. Menjenek vele a sziklához, és parancsolják meg neki, hogy adjon vizet a népnek és az állatoknak. Mózes Áronnal együtt megtette, amit az Úr parancsolt, de nem tudtak teljesen hinni az Úrban. Izrael fôpapja, Áron hitt kevésbé. A szikla, miután megütötték a vesszôvel, megnyílt, és bôséges vizet adott a nép és az állatok szomjának eloltására. A vizet elnevezték a Pörlekedés vizének, mert a zsidók ott pörlekedtek az Úrral, elítélték tetteit és rendelkezéseit. Nem voltak egyaránt hűségesek hozzá, hanem éppen a fôpap volt, aki helyet adott a kételkedésnek Isten szavának igazságában. Emiatt Áron meghalt anélkül, hogy elérte volna az Ígéret Földjét. (Szám 20,1-29) Ma is lázad a nép az Úr ellen, és azt mondja: ,,Idevezettél minket, hogy egyenként is, és mint nép is meghaljunk elnyomóink hatalma alatt.'' És nekem azt kiáltozzák: ,,Tedd magadat királlyá, és szabadíts meg minket!'' De milyen szabadulásról beszéltek? Milyen büntetésrôl? Az anyagiról? Ó, ott, az anyagi dolgokban nincs sem üdvösség, sem büntetés! A ti szabad akaratotok egy sokkal nagyobb büntetést és sokkal nagyobb megszabadulást hoz számotokra. Választhattok. Isten megadja nektek. Ezt a jelenlevô izraeliták számára mondom, akiknek érteniük kellene ahhoz, hogy az Írás jelképeit olvassák és felfogják. De mivel szánakozom népemen, amelynek Királya vagyok lelkileg, segíteni akarlak titeket legalább egy jelkép megértésében, hogy felfogjátok, ki vagyok. A Magasságbeli azt mondta Mózesnek és Áronnak: ,,Fogjátok a vesszôt, és parancsoljatok a sziklának, és ömleni fog a vízáradat a szomjazó nép számára, hogy ne siránkozzanak tovább.'' Az Örök Fôpap, a Magasságbeli megint azt mondta, hogy véget vessen népe siránkozásának: ,,Vedd Jessze törzsének kivirágzott vesszejét! Egy virág lesz rajta, amely nem érinti az emberi szennyet. Gyümölccsé érik, édes és kenettel teljes mandulává. És ezzel a Jessze gyökerébôl származó mandulával, ezzel a csodálatos sarjjal, amelyen megnyugszik az Úr Lelke az Ô hét ajándékával, üsd meg Izrael szikláját, hogy bôséges vizet nyerjen üdvösségére. Ugyanaz a Szeretet az Isten Papja. És a Szeretet testet alkotott, kisarjasztotta hajtását Jessze gyökerébôl, amelyet nem a szenny táplált, és a Test a Megtestesült Igéje volt, a Messiásé, akit vártak, s akit azért küldtek, hogy parancsoljon a sziklának, hogy az meghasadjon. Hogy szétrepedjen a kevélység és az érzékiség kemény kérge, és befogadja az Istentôl küldött vizet, amely Krisztusából fakad, az Ô szeretetének kellemes olaját, és alakíthatóvá váljék, jóvá, hogy megszentelôdjék befogadva szívébe az ajándékot, amelyet a Magasságbeli ad népének. De Izrael nem akarja az élô Vizet befogadni bensôjébe. Zárva marad, kemény marad, és fôleg ilyen marad legnagyobb egyéniségeiben, akiket hasztalanul érint meg az Isten erejébôl kivirágzott és gyümölcsöt hozott vesszô, és akihez hiába beszél. És igazán mondom nektek, hogy ebbôl a népbôl sokan nem lépnek majd be az Országba, míg sokan, akik nem tartoznak ehhez a néphez, belépnek oda, mert hinni tudtak abban, akiben Izrael papjai nem akartak hinni. Ezért úgy vagyok közöttetek, mint az ellentmondás jele, és olyan ítélet vár rátok, amely megfelel majd annak, amiként meg tudtatok érteni engem. De a többiekhez, akik nem Izraelbôl valók, azt mondom: Isten háza, amelybôl népének fiai elmenekültek, nyitva áll azok számára, akik keresik a Világosságot. Jöjjetek! Kövessetek engem! Ha én az ellentmondás jele vagyok is, de jel vagyok minden nemzet számára is; és aki szeret engem, azt megmentem. -- Te jobban szereted az idegeneket, mint minket! Ha beszélnél hozzánk, végül megszeretnénk téged! De mindenütt vagy, Júdeát kivéve -- mondja egy zsidó, akit megérintettek Jézus szavai. -- Lemegyek Júdeába is, és hosszasan ott fogok tartózkodni. De nem változik meg sokak kôszíve. Még akkor sem változik meg, amikor majd reáhull a Vér. Te zsinagógafônök vagy, nemde? -- Igen, honnan tudod? -- Tudom. Rendben van, akkor megértheted, amit mondok. -- A vérnek nem szabad a kôre folynia. Ez bűn. -- A Vért azért ontjátok majd örömmel a sziklára, hogy ott, maradjon. Az a szikla, amelyre kiontjátok az igazi Bárány Vérét, gyôzelmi emléknek látszik majd számotokra. De utána eljön majd egy nap, amikor megértitek... Megértitek az igazi büntetést, és azt, hogy milyen volt a nektek felajánlott igazi. üdvösség. Menjünk!... (6-1127) ======================================================================== Kígyók és galambok (Vö. Mt 10,16) Jézus Kafarnaumban oktatja apostolait és más jelenlevôket, miközben vacsoráznak. Az amit mond, sok szempontból Júdással van kapcsolatban. -- Idehallgassatok! Hallottátok a mondást: ne bízd szívedet az idegenre, mert nem ismered szokásait. De mondhatjuk-e, hogy ismerjük földijeink szívét? Barátunk szívét? Rokonunkét? Csak Isten ismeri tökéletesen az ember szívét. Az embernek csak egy eszköze van arra, hogy megismerje a hozzá hasonlók szívét, és felfogja, hogy ki jóravaló földije, ki igazi barátja vagy jóakaró rokona. Mi ez az eszköz? Hol találjuk meg? Magában a felebarátban és bennünk. Az ô cselekedeteiben és szavaiban és a helyes ítéletünkben. Amikor felebarátunk szavaiban, cselekedeteiben vagy azokban a cselekedetekben, amelyeket tôlünk kíván, érezzük helyes ítélôképességünkkel, hogy az nem jó, akkor azt mondhatjuk: ,,Ennek a szíve nem jó, és nem szabad bíznom benne''. Bánjunk vele szeretetteljesen, mert szerencsétlen. A legnagyobb szerencsétlenség a beteg lélek. De ne kövessük cselekvésmódját, ne fogadjuk el igazaknak és bölcseknek szavait, és még kevésbé kövessük tanácsait. Ne tegyen tönkre titeket a kevély gondolat: ,,Én erôs vagyok, és más gonoszsága nincs rám hatással. Én igaz vagyok, és megmaradok igaznak akkor is, ha meghallgatom a gonoszokat.'' Az ember olyan, mint egy mélységes szakadék, amelyben minden jó és rossz alkotóelemei megtalálhatók. Az isteni segítség által növekedhetünk, és királyokká lehetünk. A szenvedélyek és a rossz barátok segítenek a káros dolgok kifejlôdésében és uralomra jutásában. A rossz minden csírája és minden jóra való hajlam ott rejtôzik az emberben. Ezek segítségével szeretheti Istent, vagy gonosz módon kedvelheti a Sátánt, aki sugallja, kísérti, felizgatja ôt, míg Isten vonzza, erôsíti és szereti. A Sátán félrevezetni igyekszik, azon dolgozik, hogy legyôzze Istent. És Isten nem mindig gyôz, mert a teremtmény, ha nem a szeretetet választja törvényének, lesüllyed, és inkább kívánja azt, ami alacsonyabb részét közvetlenül kielégíti. Abból, amit az emberi gyengeségrôl mondok, felfoghatjátok, hogy szükség van a bizalmatlanságra magatokat illetôleg, és nagyon vigyázni kell arra, hogy a felebarátunk tisztátalan lelkében levô méreg ne egyesüljön azzal, ami már bennünk erjed. Amikor felfogjuk, hogy egy barátunk kárt okozhat szívünkben, amikor szavai megzavarják lelkünket, amikor tanácsain megütközünk, akkor szakítanunk kell a káros barátsággal. Ha kitartanánk benne, az lelkünk elvesztésével végzôdne, mert olyan cselekedetekre vezetne, amelyek eltávolítanak Istentôl, amelyek meggátolják lelkünket abban, hogy felfogjuk Isten sugallatait. Ha minden súlyos bűnben vétkes ember el akarná mondani, megmondhatná, hogy mindig egy rossz barátkozás révén jutott el bűneihez. Ne bízzatok azokban, akik miután harcoltak veletek anélkül, hogy bántottátok volna ôket, megtiszteltetésekkel és ajándékokkal halmoznak el. (Jézus ellenségei taktikát változtattak ilyen módon.) Ne bízzatok azokban, akik minden cselekedeteteket dicsérik, és mindenkit csak dicsérni tudnak: azaz a naplopókat jó munkásokként dicsérik, a házasságtörôket hűséges férjeknek mondják, a rablót becsületesnek, az erôszakosat szelídnek, a hazugot ôszintének, a gonoszt hűségesnek és a legrosszabb tanítványt példaképnek. Azért teszik ezt, hogy tönkretegyenek titeket, és pusztulástokkal szolgálják ravasz célkitűzéseiket. (A nagytanács gonosz tagjai ilyen módon igyekeztek megnyerni Júdást terveiknek.) Meneküljetek azoktól, akik meg akarnak részegíteni titeket a dicséretekkel és ígéretekkel, hogy rávegyenek titeket olyan cselekedetekre, amelyekbe nem egyeznétek bele, ha nem volnátok részegek. És amikor hűséget ígértetek valakinek, ne tárgyaljatok az ô ellenségeivel. Csak azért közelítenek hozzátok, hogy ártsanak annak, akit gyűlölnek, és a ti segítségetekkel ártsanak neki. Nyissátok ki szemeteket! Mondtam nektek: legyetek okosak, mint a kígyók és egyszerűek, mint a galambok! Mert szent egyszerűség szükséges ahhoz, hogy a lélek dolgaival foglalkozzatok; de ahhoz, hogy a világban éljetek anélkül, hogy ártanátok magatoknak vagy barátaitoknak, éles értelemre van szükség, amely fel tudja fedezni azok cselvetéseit, akik gyűlölik a szenteket. A világ kígyófészek. Értsetek ahhoz, hogy megismerjétek a világot s annak módszereit. És utána álljatok, mint a galambok, nem a sárban, ahol a kígyók vannak, hanem a magasban levô kôsziklán, amely menedéket nyújt számotokra. Szívetek legyen egyszerű, mint Isten gyermekeié! És imádkozzatok, imádkozzatok, mert igazán mondom nektek, hogy a nagy Kígyó körülöttetek sziszeg, és nagy veszélyben vagytok. Aki nem ôrködik éberen, elvész. Igen. A tanítványok közül lesznek, akik elvesznek, a Sátán nagy örömére, és Krisztus végtelen fájdalmára. -- Ugyan ki, Urunk? Talán valaki, aki nem közülünk való, egy megtért, valaki... nem Palesztinából való, egy... -- Ne kutassátok! Nem hallottátok talán, hogy a gyalázat belép, amint már be is lépett a szent helyre? (Dán 9,27; 11, 31; 12,11) Nos, ha valaki bűnt követhet el a Szent közelében is, nem vétkezhetne-e valaki, jóllehet galileai vagy júdeai követôm? Ôrködjetek, ôrködjetek, barátaim! Ôrködjetek magatokra és másokra, és ügyeljetek arra, amit mások mondanak nektek, és arra, amit lelkiismeretetek mond nektek. És ha magatoktól nem láttok világosan, jöjjetek hozzám! Én vagyok a Világosság. (6-1141) ======================================================================== Világosság -- Felhôk Jézus elhagyni készül Kafarnaumot. Búcsúzásul ezt mondja hallgatóinak: -- Idehallgassatok! Azt mondták nektek, hamarosan elhagylak titeket. Ez igaz. Nem tagadom. De mielôtt elhagynálak titeket, ezt parancsolom: Éberen ôrködjetek magatok fölött, hogy sok mindent megismerjetek, hogy mindinkább közeledjetek a Világossághoz, hogy láthassatok. Az én szavam Világosság. Ôrizzétek meg magatokban, és amikor annak fényénél sötét foltokat fedeztek fel magatokban, vessétek ki azokat szívetekbôl. Nem szabad többé azoknak lennetek, akik voltatok, mielôtt megismertelek titeket. Sokkal jobbaknak kell lennetek, mert most sokkal többet tudtok. Elôzôleg mintegy a szürkületben éltetek, most a Világosság van bennetek. Azért a Világosság gyermekeinek kell lennetek. Figyeljétek meg az eget reggel, hajnalhasadáskor: tisztának látszhatik, de csak azért, mert nem fedik el teljesen a viharfelhôk. De amint növekszik a fény, a felkelô nap sugarainál elcsodálkozva látjátok a kék égen a rózsaszínű foltokat. Mik azok? Ó, könnyed felhôcskék, oly könnyedek, hogy szinte nem is látszottak addig, míg a fény bizonytalan volt. De most, hogy rájuk esik a nap sugara, könnyed tajtéknak látszanak az ég tengerén. És ott maradnak egészen addig, míg a nap erôteljes sugarai szét nem olvasztják, meg nem semmisítik ôket. Tegyetek így lelketekkel! Vigyétek azt mind közelebb a világossághoz, hogy felfedezhessétek a legkönnyedebb felhôket is, és utána tartsátok a Szeretet nagy Napja alá. Az felemészti tökéletlenségeiteket, mint ahogy a nap elpárologtatja a könnyed nedvességet, amely összesűrűsödik azokban a finom felhôkben, amelyeket a hajnali napfény eloszlat. Ha sokat tartózkodtok a Szeretetben, a Szeretet állandó csodákat művel bennetek. Menjetek most, és legyetek jók!... (6-1147) ======================================================================== A vízelosztók Jézus meglátogatott egy házaspárt a Meron-tó környékén. Az ott összegyűlt emberekhez beszél: -- Halljátok ezt a példabeszédet! Egy gazdag úrnak sok helyen volt birtoka, sok alkalmazottal. Nem mindenütt rendelkeztek azonban elegendô vízzel és a föld sem volt egyformán termékeny. Azokon a helyeken, ahol kevés volt a víz, olyan növényeket termeltek, amelyek bírták a szárazságot. Az emberek azonban ezeken a helyeken nagyon sokat szenvedtek a vízhiány miatt. A gazdag embernek azonban volt egy vízben gazdag tava ott, ahol lakott. Földalatti források táplálták ezt a tavat. Egy napon az úr elhatározta, hogy végiglátogatja birtokait. Látta, hogy azok a birtokok, amelyek közel voltak a tóhoz, bôvelkedtek vízben. A távolabbiak nélkülözték. Csak azzal a kevés vízzel rendelkeztek, amit Isten esô alakjában küldött nekik. Látta az úr azt is, hogy azok az alkalmazottjai, akik bôvelkedtek vízben, nem bántak jól a vizet nélkülözô testvéreikkel. Még egy csöbör vizet is sajnáltak tôlük, azzal az ürüggyel, hogy félnek attól, ôk is víz nélkül maradnak. Az úr elgondolkozott. Azt mondta: ,,Elvezetem a vizet tavamból, és elrendelem a közelebb levôknek, hogy ne tagadják meg többé a vizet távolabbi szolgáimtól, akik szenvednek a talaj szárazsága miatt. Azonnal nekilátott a csatornák ásatásának, amelyek a tó jó vizét elviszik majd a közelebbi birtokokra, ahol nagy tartályokat ásat. Így ezeknek bôven lesz vizük. Ezekbôl a tartályokból kisebb csatornákkal elvezeti a vizet a távolabbi tartályokba. Utána magához hívatta azokat, akik ezeken a helyeken éltek, és azt mondta nekik: ,,Ne felejtsétek el, hogy amit tettem, nem azért tettem, hogy nektek adjam a felesleges vizet, hanem azért, hogy rajtatok keresztül eljusson azokhoz, akiknek még a szükséges vízmennyiség is hiányzik. Legyetek azért irgalmasok, amint én az vagyok.'' És eltávozott tôlük. Egy idô múlva a gazdag úr újból körüljárt minden birtokán. Látta, hogy a legközelebbiek megszépültek, és nemcsak a hasznos növényekben bôvelkedtek, hanem a dísznövényekben is. Vízmedencék, halastavak és vízvezetékek minden háznál és ház közelében. ,,Ezeket a lakásokat a gazdagok házaivá tettétek -- jegyezte meg az úr. -- Még nekem sincs ily sok felesleges dolgom!'' És utána hozzátette: ,,De hogy állnak a többiek? Adtatok nekik bôségetekbôl? Tápláltátok a kisebb csatornákat?'' ,,Igen. Annyit kaptak, amennyit csak kértek. De vannak igényesek is, akik sose elégedettek, oktalanok és mértéktelenek, minden órában jönnek kérni, mintha mi az ô szolgáik lennénk. Nekünk meg kell védenünk a mi dolgainkat. Nem elégednek meg többé a csatornákkal és a kis tartályokkal. Eljönnek egészen a nagyokig.'' ,,Ezért vettétek körül fallal a helyeket, és tartotok mindenütt harapós kutyákat?'' ,,Ezért, uram. Nem voltak semmire sem tekintettel, és igyekeztek mindent elemelni és tönkretenni...'' ,,De ti valóban adtatok nekik? Tudjátok, hogy értük csináltattam ezt, és ti közvetítôk voltatok a tó és az ô száraz területük között? Nem értem... Sokat nyújtottam a tóból, hogy mindenkinek jusson, de pazarlás nélkül.'' ,,Hidd el, hogy nem tagadtuk meg tôlük soha a vizet.'' Az úr elindult távolabbi birtokai felé. A szárazságot elviselô növények zöldek és dús lombozatúak voltak. ,,Igazat mondtak'' -- mondta az úr, amikor messzirôl meglátta ôket. De amikor közelükbe ért, látta, hogy alattuk a föld kiszáradt, a fű szinte kihalt, s ezt legelték a fáradtságtól lihegô juhok. A veteményes kertek homokosak voltak a házak mellett. Utána meglátta az elsô földműveseket: kimerültek, lázban égô szemekkel és reményt vesztettek... Ránéztek, és utána lehajtották fejüket, és félénken hátráltak. Ô csodálkozott ezen a magatartásukon, és magához hívta ôket. Azok remegve közeledtek. ,,Mitôl féltek? Nem vagyok többé jó uratok, aki gondoskodott rólatok, és bölcs munkával enyhített vízhiányotokon? Miért oly beteges az arcotok? Miért szárazak ezek a földek? Miért soványak ezek a nyájak? És ti miért féltek tôlem? Beszéljetek félelem nélkül. Mondjátok el uratoknak, miért szenvedtek? Egy férfi beszélt mindnyájuk helyett. ,,Uram, nagyon kiábrándultunk, és sokat szenvedtünk. Te segítséget ígértél nekünk, és mi még azt is elvesztettük, amink elôzôleg volt, és elvesztettük beléd vetett bizalmunkat.'' ,,Hogyan? Miért? Nem vezettem ide bôséges vizet, megparancsolva a közelebb lévôknek, hogy bôven adjanak nektek?'' ,,Ezt mondtad? Igazán?'' ,,Ezt. Határozottan. A terület miatt nem tudtam közvetlenül idevezetni a vizet. De jó akarattal elmehettetek a vízgyűjtôkhöz a szamarakkal, és meríthettetek belôle a kis csatornákba annyit, amennyit akartatok. Nem volt elég szamaratok és tömlôtök? És nem voltam én, hogy adjak nektek?'' ,,Íme! Mondtam! Mondtam: >>Nem lehetséges, hogy az úr parancsot adott nekik arra, hogy megtagadják tôlünk a vizet.<< Ha elmentünk volna hozzá!'' ,,Féltünk. Azt mondták nekünk, hogy a víz az ô jutalmuk, és mi büntetésben részesülünk.'' És elmondták a jó úrnak, hogy a jótéteményben részesültek, azt mondták nekik: Az úr azért, hogy megbüntesse a százaz földek szolgáit, akik nem tudtak többet termelni, elrendelte, hogy nemcsak a vízgyűjtôk vizét mérjék ki számukra, hanem még a kezdetleges kutakét is, oly módon, hogy ha elôbb csak kétszáz akónyit kaptak naponta saját maguk és földjük számára, amit nagy fáradsággal vittek el az utakon, most ne kapjanak ötvennél többet. És hogy ennyit is kapjanak az emberek és az állatok számára, el kellett menniük az áldott helyek határánál levô kis vízerekhez, és azok sáros vízébôl kellett meríteniük. És meghaltak a betegségek és a szomjúság miatt az emberek, és elpusztultak a veteményeskertek és az állatok...'' ,,Ó, ez már sok! Ennek véget kell vetni! Vegyétek bútoraitokat és állataitokat, és kövessetek engem! Kissé el fogtok fáradni, mivel ki vagytok merülve, de utána békében éltek. Lassan megyek majd, hogy követni tudjatok. Én jó úr vagyok, atyátok, és gondoskodom fiaimról.'' És lassan elindult. Szolgái szomorú sokasága követte ôt állataikkal. De már felüdítette ôket jó uruk szeretete, amelyet tapasztaltak. Elérkeztek a vízben leggazdagabb területekhez. Ezek határánál az úr kiválasztott néhány erôs férfit és azt mondta nekik: ,,Menjetek, és az én nevemben kérjetek tôlük vizet.'' ,,És ha ránk uszítják a kutyákat?'' ,,Én mögöttetek vagyok. Ne féljetek! Menjetek, és mondjátok nekik, hogy én küldtelek titeket, és ne zárkózzanak el elôletek, ne legyenek igazságtalanok, mert a víz Istené és minden ember egymás testvére. Azért nyissák meg azonnal a csatornákat.'' Odamentek. Az úr követte ôket. Megálltak egy kapunál. Az úr elrejtôzött a kerítés fala mögött. Bekiáltottak. Odajöttek a munkavezetôk. ,,Mit akartok?'' ,,Legyetek irgalmasok irántunk. Meghalunk. Az úr küld minket, megparancsolva, hogy vigyünk a vízbôl, amit hozzátok vezettetett. Azt mondja, hogy a víz az övé, és Isten adta neki, és ô nektek a mi számunkra, mert testvéreitek vagyunk. Azonnal nyissátok meg a csatornákat!'' ,,Ha, ha!'' -- nevettek a kegyetlenek. ,,Testvéreink ezek a rongyos alakok? Meghaltok? Annál jobb! Átvesszük helyeteket, és odavezetjük a vizet. Igen, akkor odavisszük! És jó helyekké változtatjuk azokat. A víz számotokra van? Ostobák vagytok! A víz a miénk!'' ,,Irgalom! Meghalunk. Nyissátok meg. Ezt parancsolja az úr.'' A gonosz munkavezetôk tanácskoztak egymás között, és utána azt mondták: ,,Várjatok egy pillanatig!'' -- és elsiettek. Utána visszatértek és kinyitották a kaput. De velük voltak a kutyák, és fütykös bunkókat tartottak kezükben... A szegények féltek. ,,Jöjjetek csak, jöjjetek... Nem léptek be most, mikor kinyitottuk nektek a kaput? Utána majd azt mondjátok, hogy nem voltunk nagylelkűek...'' Egyikük meggondolatlanul belépett. Záporoztak hátán az ütések, s közben a kutyákat ráengedték a többiekre. Az úr kilépett a fal mögül. ,,Mit csináltok, ti kegyetlenek?! Most megismertelek titeket, titeket és állataitokat, és lesújtok rátok!'' És nyilaival lenyilazta a kutyákat, és utána belépett, szigorúan és haragosan. ,,Így hajtjátok végre rendeleteimet? Ezért adtam nektek ezeket a javakat? Hívjatok össze mindenkit! Beszélni akarok hozzátok. És ti -- mondta szomjazó szolgái felé fordulva -- lépjetek be asszonyaitokkal és gyermekeitekkel, juhaitokkal és szamaraitokkal, galambjaitokkal és minden állattal, és igyatok, és frissüljetek fel, és szedjétek le ezeket a zamatos gyümölcsöket, és ti, kis ártatlanok, futkossatok a virágok között! Örvendjetek! Jó uratok szíve igazságos, és igazságot tesz mindenkivel.'' És miközben a szomjúhozók a vízmedencékhez futottak, belemerültek a halastavakba, állataik pedig a víztartályokba, és mindnyájan örvendeztek, addig a többiek mindenfelôl félelemmel telve siettek oda. Az úr felállt a vízmedence szélére, és azt mondta: ,,Ezeket én csináltattam, és rátok bíztam, hogy teljesítsétek utasításaimat, ezeket a kincseket illetôleg, mert ti választott szolgáim voltatok. Nem álltátok ki a próbát. Jóknak látszottatok. Azoknak kellett volna lennetek, mert a jólétnek jókká kellett volna tennie titeket, hálából jótevôtök iránt. És én mindig jót tettem veletek, nektek adva ennek a vízben gazdag területnek a vezetését. A bôség és a kiválasztottság megkeményítette szíveteket, az jobban kiszáradt, mint az a föld, amelyet teljesen kiszárítottatok. Betegebbek vagytok, mint ezek, akiket éget a szomjúság. Mert ôket a víz meggyógyíthatja, míg ti nehezen gyógyultok meg önzéstekbôl, amely kiégette lelketeket. Belétek csak nagyon nehezen tér vissza a szeretet vize. Most megbüntetlek titeket. Menjetek ti azokra a földekre, és szenvedjétek el azt, amit ôk szenvedtek!'' ,,Irgalom, urunk! Könyörülj rajtunk! Azt akarod, hogy elpusztuljunk? Te kevésbé vagy irgalmas irántunk, emberek iránt, mint mi az állatok iránt?'' ,,És ezek kik? Nemde emberek, testvéreitek? Miféle irgalmat gyakoroltatok irántuk? Vizet kértek tôletek, s ti botütéseket adtatok nekik, és kigúnyoltátok ôket. Azt kérték tôletek, ami az enyém, és amit én adtam, és ti megtagadtátok azt tôlük, a magatokénak mondva azt? Kié a víz? Még én sem mondom, hogy a tó vize az enyém, jóllehet a tó az enyém. A víz Istené. Közületek ki teremtett csak egyetlen harmatcseppet is? Menjetek!... És nektek, akik szenvedtetek, azt mondom; legyetek jók. Tegyétek velük azt, amit ti szerettetek volna, hogy veletek tegyenek. Nyissátok meg nekik a csatornákat, amelyeket ôk bezártak, és vezessétek hozzájuk a vizet, amint módotok lesz erre. Megteszlek titeket elosztóimnak ezek iránt a bűnös testvéreitek iránt, akiknek módot és idôt adok a jóvátételre. És a Magasságbeli Úr még nálam is jobban rátok bízza bôséges vizét, hogy ti gondoskodjatok azokról, akik nélkülözik azt. Ha szeretettel és igazságosan tudjátok tenni ezt, megelégedve a szükségessel, és a feleslegest a nyomorgóknak adva, az igazságnak megfelelôen nem mondva magatokénak azt, amit ajándékba kaptatok, sôt letétbe helyezett ajándékként, akkor nagy békének fogtok örvendeni, és mindig veletek lesz az Isten szeretete és az én szeretetem.'' A példabeszéd befejezôdött, és mindenki megértheti. Csak azt mondom nektek, hogy aki gazdag, az letétbe kapta ezt a gazdagságot, amelyet Isten azért adott neki, hogy kiossza azt a szenvedôknek. Fontoljátok meg, milyen megtiszteltetés számotokra, hogy Isten meghívott titeket arra, hogy társai legyetek Gondviselésének művében a szegények, betegek, özvegyek és árvák javára. Isten megtehette volna, hogy esôként hullassa a szegényekre a pénzt, ruhát, táplálékot. De akkor megfosztotta volna a gazdagokat nagy érdemeiktôl, amelyeket a felebaráti szeretettel szereznek. Nem minden gazdag lehet tanító, de mind tehet jót. Nem minden gazdag képes gondozni a betegeket, eltemetni a halottakat, meglátogatni a gyengélkedôket és a rabokat. De minden gazdag, sôt még az is, aki nem teljesen szegény, tud adni egy darab kenyeret, egy korty vizet, egy használt ruhát, a tűz mellé hívhatja azt, aki remeg a hidegtôl, fedelet nyújthat annak, akinek nincs otthona és ázik az esôben vagy izzad a kánikulában. Szegény az, akinek hiányzik valami, ami szükséges a megélhetéshez. A többiek nem szegények, szűkölködnek, de mindig gazdagok azokhoz képest, akik éhen halnak, nyomorognak, dideregnek. Én elmegyek. Nem tudom többé segíteni a szegényeket. Folytassátok ti ezt a munkámat! Vigasztaljátok meg lesújtott szívemet azzal, hogy megígéritek: mindig engem láttok a szegényben, és úgy fogadjátok ôt, mint a szegény Krisztus legigazibb képviselôjét. Én szegény akartam lenni szeretetbôl a föld legszerencsétlenebbjei iránt, és azért, hogy szegénységemmel kiengeszteljem az önzô emberek igazságtalan pazarlását. Emlékezzetek arra, hogy a szeretet és irgalom örök jutalmat nyer és eltörli a bűnöket. (7-1254) ======================================================================== A terpentinfa Jézus Galileában jár Jánossal és Ábellel, akinek megmentette életét, amikor hazug vádak alapján ki akarták végezni. Ábel a környék pogány leprásai között buzgólkodik, hogy elvezesse ôket a hitre, de azokat egyelôre csak az élelem érdekli, amit visz nekik. Jézus megdicséri ôt: -- Jól tettél. Amint mondtad, ezek pogányok. Azért inkább törôdnek a testtel és vérrel, mint a lélekkel. Szeretô gondoskodásod éhségük iránt felébreszti majd bennük a szeretetet az ismeretlen iránt, aki gondol rájuk. És amikor megszeretnek téged, akkor is meghallgatnak, ha nem az élelemrôl beszélsz nekik A szeretet mindig megelôzi annak követését, akit megtanultak szeretni. Egy nap követni fognak téged a lélek útján. Az irgalmasság testi cselekedetei egyengetik az utat annak lelki cselekedetei felé. Azok pedig annyira megkönnyítik Isten belépését az elôkészített emberbe, hogy az szinte észrevétlenül történik meg. Az illetô magában találja Istent, és nem tudja, honnan lépett be oda? Honnan? Néha egy mosoly mögül, egy könyörületes szó után, egy darab kenyér után, amely megnyitotta a kegyelem elôl elzárkózott szívet, és elkezdte Isten bevonulását abba a szívbe. A lelkek! Azok a legkülönfélébb dolgok, amik csak léteznek. Sokféle dolog van a földön, de semmi sem oly változatos, mint a lelkek hajlamai és válaszai. Látjátok ezt a hatalmas terpentinfát? Egy terpentinfa-erdô közepében van. Hány fa van itt? Száz és száz, talán ezer, talán még több. Elborítják ezt a meredek hegyoldalt, erôteljes és üdvös gyanta-illatuk elterjed a völgyben és a hegyen. De figyeljétek meg. Az ezernyi fa közül nincs egy azonos magasságú, vastagságú, alakú, állapotú a többivel. Az egyik egyenes, mint a kard, a másik észak felé, a harmadik dél, kelet vagy nyugat felé fordul. Van, amelyik egyenes területen nôtt, a másik a szakadék szélén nyúlik a semmibe, mintegy hidat képezve a másik, feléje hajlóval a hegyi patak most kiszáradt medre fölött, amely azonban az esôs idôben annyira örvénylik. Van, amelyik össze van csavarodva, mintha valami kegyetlen egyén eltorzította volna gyenge korában, a másik teljesen hibátlan. Az egyik lombos egészen az aljáig, a másiknak éppen csak a tetején van egy kis lombja. Ez itt csak jobboldalán növesztett ágakat. Azt amott egy villámcsapás megégette. Az ott majdnem teljesen elhalt, csak egy ága él még makacsul. És ez, amelyet elôször mutattam nektek, oly szép, hogy szebb nem is lehetne. De van-e ennek is egyetlen egy ága, ágacskája, levele -- az ezernyi levél között -- amely ugyanolyan, mint a másik? Látszatra igen. Valójában nem. Figyeljétek meg ezt a legalsó ágat. Nézzétek meg felsô részének leveleit. Hány levél van ezen a ponton? Talán kétszáz tűlevele van, mind zöld és hajlékony. Mégis, ha megfigyelitek, nincs közöttük két egyforma színű, erejű, korú, egyformán hajlékony, egy irányba nézô. Így vannak a lelkek is. Ahány lélek, annyiféle. Mások hajlamaik, viselkedésmódjuk. Nem jó tanító vagy lelki orvos az, aki nem tud alkalmazkodni a lelkek különféle hajlamaihoz, válaszolási módjához. Barátaim, ez nem könnyű munka. Állandó tanulmányozást követel, képességet a megfontolásokra, amelyekbôl több világosságot meríthet, mint a meghatározott szövegek hosszadalmas olvasásából. A lelkek tanítói és orvosai számára a lelkek képezik a könyvet. Azokat kell tanulmányozniuk. Annyi oldal, amennyi lélek, és minden oldalon sok érzelem és szenvedély a múltból, jelenbôl és kifejlôdésben. Azért allandóan kell tanulmányozni, figyelmesen, elmélkedve, kitartó türelemmel, támogatva, megerôsítve. Így képes meggyógyítani a leggennyesebb sebeket is anélkül, hogy undort mutatna, ami megalázná a sebesültet. Nem szabad hamis könyörülettel elkerülni a gennyes sebek megnyitását és kitisztítását, attól félve, hogy az fájdalmat okozhat. Egyébként az elfekélyesedik, és a betegség elhatalmasodik. De okosan kerülni kell a túlságosan durva bánásmódot, ami a szív sebeit elmélyítené. Arra is ügyelni kell, hogy ôt ne fertôzze meg a beteggel való érintkezés. Mindezekre az erényekre szükségük van a lelkek tanítóinak és orvosainak. Világos látásra, megértésre, néha hôsies türelemre, kitartásra, amikor hűvösen fogadják, sôt néha megsértik ôket. Erôre, hogy bölcsen gyógyítsanak, és ne ártsanak se a betegnek, se maguknak. Hol találják meg mindezeket? A szeretetben. Mindig a szeretetben. Az világít meg mindent, tesz bölccsé, erôssé és okossá. Megôrzi a kíváncsiságtól, amely révén beleeshetne azokba a bűnökbe, amelyeket meggyógyított másokban. Amikor valakit teljesen áthat a szeretet, nincs más vágya, nem érdekli más, csak a szeretet. Látjátok? Az orvosok azt mondják, hogy amikor valaki haldoklik valamilyen súlyos betegségben, ha sikerül kigyógyulnia, akkor nehezebben betegszik meg ismét ugyanabban a betegségben, mert vére már legyôzte azt, és ellen tud állni neki. Ez a felfogás nem tökéletes, de nem is teljesen téves. A szeretet azonban, amely nem betegség, hanem egészség, eléri azt, amirôl az orvosok beszélnek, éspedig minden rossz szenvedélyt illetôleg. Aki erôteljesen szereti Istent és testvéreit, az nem tesz olyat, amivel fájdalmat okozhatna Istennek és testvéreinek. Azért akkor is, amikor megközelíti a lelki betegeket, és megtud olyan dolgokat, amelyeket a szeretet eddig titokban tartott elôtte, az nem okozza romlását, mert hűséges marad a szeretetben, és a bűn nem lép be lelkébe. Hogyan érez az, aki legyôzte érzéki vágyait a szeretettel? Nem csábítja a gazdagság azt, aki az Isten és a lelkek szeretetében megtalál minden kincset. Nem kísérti a torkosság, a fösvénység, hitetlenkedés, tunyaság és a kevélység azt, aki csak Istenre vágyakozik, akinek szolgálatára átadja önmagát, és aki hitében megtalál minden jót. Ösztönzi ôt a szeretet fáradhatatlan lángja, és lankadatlanul munkálkodik mindig azon, hogy örömöt okozzon Istennek. Mert aki ismeri Istent, az többé nem képes kevélykedni, mert látja, hogy mi ô Istenhez képest. Aki megismeri Ôt, az egyúttal meg is szereti. Egy napon ti papokká lesztek Egyházamban. Legyetek azért a lelkek orvosai és tanítói. Emlékezzetek vissza ezekre a szavaimra! Nem a név, sem a ruha, sem a papi tevékenységek tesznek majd titeket papokká, azaz Krisztus szolgáivá, a lelkek tanítóivá és orvosaivá, hanem a szeretet tesz azokká. Az megadja nektek mindazt, amire szükségetek van, és a teljesen különféle lelkeket át tudjátok alakítani az Atya hasonlatosságára, ha szeretettel tudtok dolgozni (7-1319) ======================================================================== Sötétség és világosság A szamariai Efraim közelében az apostolok arról beszélgetnek, hogy a zsidók inkább gyűlölik Jézust, mint a szamaritánusok. János megjegyzi: -- Ez a Sötétség harca a Világossággal. Ezt látjuk mindennap reggel és este. A két erô, amely ellentétben áll egymással, amelyek felváltva uralkodnak a földön. De a sötétség mindig veszít, mert sohasem teljes. Egy kis fény mindig árad, még a csillagtalan éjszakákon is. Úgy látszik a levegô, magától hozza létre azt a végtelen világűrben, és kiárad, jóllehet nagyon korlátoltan, hogy meggyôzze az embereket: a csillagok nem szűntek meg. És azt mondom, hogy ugyanígy a rossznak ebben a sajátos sötétségében, a Sötétségnek a világosság -- aki maga Jézus -- elleni minden erôszakossága ellenére, mindig lesz Világosság, hogy megerôsítse azt, aki hisz Benne -- mondja János, mosolyogva saját gondolatán, magába mélyedve, mintha csak magának beszélne. Jakab, Alfeus fia megérti János gondolatát, és azt mondja: -- A Könyvekben Krisztusról azt mondják: ,,Hajnalcsillag''. Ô maga is megismer majd egy éjszakát, és -- elborzaszt engem -- mi is megismerjük. Egy éjszaka, amelyben nem tűnik majd erôsnek a Világosság, a Sötétség fog gyôzedelmeskedni. De feltételezve, hogy Ô a Hajnalcsillag, oly módon, ami kizárja az idôben való korlátozást, azt mondom, hogy a pillanatnyi éjszaka után Ô lesz a reggeli Világosság, a tiszta, friss, szűzi, világot megújító Világosság, hasonló ahhoz, amely követte a káoszt az elsô napon. Ó, igen! A világ újjá lesz teremtve az Ô fényében. És átok lesz a Kárhozottakon, akik kezet akartak emelni a Világosságra, hogy megöljék, megismételve az elkövetett tévedéseket kezdve Lucifertôl azokig, akik a szent népet megszentségtelenítették. Jáhve szabadon hagyja cselekedni az embert. De az ember iránti szeretetbôl nem engedi meg, hogy a Pokol gyôzedelmeskedjék. (7-1371) ======================================================================== A gránátalma Jézus Szamariában jár apostolaival. El akarja kerülni Efraimot kora reggel, de a falu népe már várja ôt az elôkelôségekkel együtt. Szerencsére nincsenek köztük farizeusok, írástudók és hasonlók. Marasztalják, de Jézusnak sietôs az útja, mert Jeruzsálembe megy a sátoros ünnepre. Mégis ráveszik, hogy legalább a falu szélén beszéljen hozzájuk, és fogyassza el az ételeket, amiket neki és apostolainak hoztak. Megígérték, hogy mutatnak majd egy rövidebb utat, úgyhogy nem fog emiatt késni. Miközben Jézus eszik, körülveszik a gyermekek. Jézus mosolyogva néz rájuk. Megkínálja ôket is a gyümölcsökkel és a mézzel. Az egyik gyermek elszalad egy közeli gyümölcsöskertbe, és hamarosan visszatér egy kis kosárral, amelyben három pompás, nagy gránátalma van. Felajánlja Jézusnak. Jézus átveszi a gyümölcsöket. Kettôt közülük darabokra tör és szétosztja kis barátai között. Utána kezébe veszi a harmadikat, feláll, és a gránátalmát balkezében tartva, úgy, hogy jól láthatják, elkezd beszélni. -- Mihez hasonlítsam általában a világot, és Palesztinát különösképpen, amely egykor Isten gondolata szerint egy nemzetként egyesült, és utána egy tévedés szétszakította, és makacs gyűlöletet okozott a testvérek között? Mihez hasonlítsam Izraelt, amely saját akaratából ezzé vált? Ehhez a gránátalmához hasonlítom. Igazán mondom nektek, hogy a nézeteltérések a zsidók és a szamaritánusok között különféle módon és mértékben megismétlôdnek a világ minden nemzete között és a nemzeteken belül is területek szerint, s mindig ugyanazzal a gyűlölettel. És azt mondják, hogy a nézeteltérések felülmúlhatatlanok, mintha csak maga Isten teremtette volna azokat. Nem. Isten nem teremtett annyi Ádámot és annyi Évát, ahány egymással ellentétes faj, törzs és család létezik. Isten csak egyetlen Ádámot és Évát teremtett, és tôlük származik minden ember, akik késôbb szétszóródtak és benépesítették a földet. Akárcsak ahogy egy család elterjed lassacskán, amint növekszik a gyermekek száma, akik megházasodnak, és unokákat adnak atyjuknak. Miért van akkor ily nagy gyűlölet az emberek között, miért van ennyi akadály, ennyi megnemértés? Azt mondtátok: ,,Értünk hozzá, hogy egyesüljünk, mert testvéreknek érezzük magunkat.'' Ez nem elég. Azokat is szeretnetek kell, akik nem Szamariából valók. Nézzétek ezt a gyümölcsöt. Ismeritek ízét is, nemcsak szépségét. Így, egyben is ígéri már nektek édes levét, amely bensejében van. Ha megnyitjátok, gyönyörködtet titeket sok rubinszínű magva, amelyeket páncélszekrényként ôriz magában. De jaj annak, aki óvatlanul beleharap anélkül, hogy elôbb eltávolítaná a nagyon keserű válaszfalakat, amelyek elválasztják a magvak családjait. Megmérgezné ajkatokat és bensôtöket, és eldobnátok a gyümölcsöt, felkiáltva: ,,Ez mérges!'' Hasonlóképpen van a válaszfalakkal és a gyűlölettel a népek, a törzsek között, amelyek ,,méregként'' hatnak ott, ahol pedig édességnek kellene lenni. Haszontalanok, nem úgy, mint ebben a gyümölcsben. Csak elválasztanak, és fájdalmat okoznak. Keserűek annak számára, aki beléjük harap, azaz annak, aki beleharap felebarátjába, aki nem szereti ôt, hanem megsérti, és szenvedést okoz neki. Keserűsége megmérgezi a lelket. Eltörölhetetlenek ezek a válaszfalak? Nem. A jó akarat úgy megsemmisíti azokat, mint ahogy egy gyermek keze eltávolítja ezeket a keserű falakat az édes gyümölcsbôl, amelyet a Teremtô azért alkotott, hogy gyermekeit gyönyörködtesse vele. És a jó akaratra elsôsorban ugyanannak az Egyetlen Úrnak minden gyermeke között van szükség, aki ugyanúgy Istene a júdeaiaknak, mint a galileaiaknak, a Szamariából valóknak és a délvidékieknek. Ô megmutatta ezt azzal, hogy az Egyetlen Üdvözítôt küldte, aki üdvözíti ezeket és azokat anélkül, hogy mást kérne, mint a hitet az Ô természetében és tanításában. Az Üdvözítô, aki veletek beszél, le fogja rombolni a haszontalan akadályokat, eltörli a múltat, amely megosztott titeket, és helyébe állítja a jelent, ami testvérekké tesz titeket az Ô nevében. Nektek és a többi veletek határos népeknek nem kell mást tennetek, csak melléje állnotok, és a gyűlölet megszűnik, és megszűnik az ócsárlás, ami haragra lobbant, és megszűnik a gôg, ami igazságtalanságokra ösztönöz. Az én parancsolatom az, hogy az emberek testvérekként szeressék egymást, mert azok. Szeressék egymást úgy, amint a mennyei Atya szereti ôket, és amint az Emberfia szereti ôket, aki minden ember testvérének érzi magát az emberi természet révén, amelyet felvett. Ô atyasága által ért ahhoz, hogy uralkodjék a rosszon és legyôzze azt minden következményével együtt. Azt mondtátok: ,,Törvényünk, hogy ne legyünk árulók.'' Akkor elsôsorban ne áruljátok el saját lelketeket, megfosztva attól az eget. Szeressétek egymást, szeressétek ôket bennem, és béke lesz az emberek között, amint megígértem. És eljön az Isten Országa, ami a béke és a szeretet országa mindazok számára, akik jó akarattal szolgálják Urukat, Istenüket. Most tovább megyek. Isten Világossága világosítsa meg szíveteket... Menjünk! (7-1381) ======================================================================== A népét látogató király Jézus a Jeruzsálemhez közel fekvô Nobe faluban beszél egy öreg ember házának küszöbén állva, hogy mind a házban lévôk, mind az elôtte összegyűltek jól hallhassák. -- Egy hatalmas király, akinek országa nagyon kiterjedt volt, egy napon elindult, hogy meglátogassa alattvalóit. Pompás palotában lakott, ahonnan elküldte szolgáit és hírnökeit alattvalóihoz rendeleteivel és segítségével. Azok tudtak létezésérôl, szeretetérôl és tanácsairól, de személyesen nem ismerték ôt, nem hallották hangját, beszédét. Egyszóval: csak annyit tudtak róla, hogy ô az uruk, semmi többet. És amint gyakran megtörténik, ezért sok törvényét és intézkedését eltorzították vagy rosszindulatból, vagy mivel nem értették meg kellôképpen. Ennek következtében kárt szenvedtek az alattvalók, akiket pedig a király boldogokká akart tenni. Néha kénytelen volt megbüntetni ôket, és ez neki nagyobb fájdalmat okozott, mint nekik. De a büntetések nem tették ôket jobbakká. Akkor azt mondta: ,,Elmegyek, és közvetlenül beszélek hozzájuk. Megismertetem magamat. Szeretni fognak és jobban követnek, ôk pedig boldogabbakká lesznek.'' És elhagyta kiváló palotáját, hogy népéhez menjen. Megérkezése sok csodálkozást váltott ki. A nép megindult, ki izgatottá vált, ki ünnepelt, ki félt, ki haragudott, ki kételkedett, ki pedig gyűlölködött. A király türelmesen, fáradhatatlanul megközelítette egyaránt azokat, akik szerették, vagy félték, vagy gyűlölték. Megmagyarázta nekik törvényeit, meghallgatta alattvalóit, segítette, támogatta ôket. Végül sokan megszerették, és nem menekültek elôle azért, mert nagyon hatalmas volt. Néhányan, kevesen, felhagytak bizalmatlanságukkal és gyűlöletükkel. Ezek a jobbak voltak. De volt sok rossz akaratú is. A király azonban, aki nagyon bölcs volt, elviselte ezeket is. Fáradozása jutalmául azoknál szállt meg, akik szerették ôt. De mi történt? Az, hogy még a jobbak sem mind értették meg ôt. Oly messzirôl jött! Nyelvezete annyira új volt számukra! Akarata annyira különbözött alattvalóiétól! És nem mindenki értette meg... Sôt, egyesek fájdalmat okoztak neki, és még kárt is igyekeztek tenni benne, annyira nem értették meg. És amikor felfogták, hogy fájdalmat és kárt okoztak neki, reményüket vesztve menekültek színe elôl, féltek tôle, többet nem mentek hozzá. De a király belelátott szívükbe, és napról napra szeretettel hívta ôket. Kérte az Örökkévalót, engedje meg neki, hogy ismét megtalálja ôket, s megmondja nekik: ,,Miért féltek tôlem? Igaz, fájdalmat okozott nekem meg nem értésetek, de láttam, hogy az nem rosszindulatból fakadt, hanem csak képtelenek voltatok felfogni az én nyelvezetemet, amely annyira különbözött a tiétektôl. Fáj nekem, hogy féltek tôlem. Ez azt mondja nekem, hogy nemcsak hogy nem értettetek meg engem, mint királyotokat, hanem úgy sem, mint barátotokat. Miért nem jöttök hozzám? Térjetek csak vissza! Jöjjetek, jöjjetek, barátaim. Ne növeljétek tudatlanságotokat azzal, hogy távol maradtok tôlem, homályos felfogásotokat azzal, hogy elrejtôztök, keserűségeteket azzal, hogy megfosztjátok magatokat szeretetemtôl. Látjátok? Mindnyájan szenvedünk amiatt, hogy megosztottak vagyunk. Én inkább, mint ti. Jöjjetek tehát, okozzatok nekem örömöt! Így akart beszélni a király. És így beszélt. És így beszél Isten is azokhoz, akik vétkeznek. És így beszél az Üdvözítô azokhoz, akik tévedéseket követtek el. És így beszél Izrael Királya alattvalóihoz. Izrael igazi Királya, az, aki a kis földi birodalomból el akarja vinni alattvalóit az Ég nagy Birodalmába. Abba nem léphetnek be azok, akik nem követik a Királyt, akik nem tanulják meg megérteni az Ô beszédét, az Ô gondolatát. De hogyan tanulják meg, ha az elsô tévedés után menekülnek a Mestertôl? Senki se csüggedjen el, ha vétkezett, és ha megbánta; ha tévedett, és felismerte tévedését. Jöjjön a Forráshoz, amely eltörli a tévedéseket, amely világosságot és bölcsességet ad, és oltsa el szomját azzal, aki ég a vágytól, hogy önmagát adja, és az égbôl jött, hogy magát adja az embereknek. (7-1419) ======================================================================== Élô víz -- Élô halottak -- Titokzatos templom (Jn 7,37-53) A sátoros ünnepek utolsó napján Jézus a jeruzsálemi Templom pogányok számára kijelölt udvarában erôteljes hangon kiáltja: -- Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék! Azok bensejébôl, akik hisznek bennem, az élô vizek forrásai fakadnak. Hangja betölti a tágas udvart, a pompás oszlopcsarnokokat, uralkodva minden más hang felett, mint egy ígérettel teljes összhangzatos hang. Utána vár egy kicsit, mintha beszédjének tárgyát jelentette volna be, s idôt akarna adni a távozásra azoknak, akiket ez nem érdekel. Jézus méltóságteljes lépésekkel elmegy az oszlopcsarnok sarkába, és ott megáll. Felemeli jobbkarját, amivel a beszéd kezdetét szokta jelezni, míg balkezével mellén köpenyét tartja. Megismétli kezdô szavait: -- Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék! Azok bensejébôl, akik hisznek bennem, az élô vizek forrásai fakadnak. A nagy Ezekiel, a pap és próféta, aki látta az Úristen megjelenését, egy rettenetes látomásról beszél. Elôzôleg prófétai módon látta az Úr házának megszentségtelenítését tisztátalan cselekedetekkel. (Ez 8) Majd még mindig prófétai módon látta azokat, akiket megjelöltek a kereszt jelével. (Ez 9) Ezek fognak élni az igazi Jeruzsálemben. A többiek egytôl egyig elpusztulnak, elítéltetnek, büntetésbôl. És ennek ideje közel van, halljátok, ti, kik engem hallgattok: Közel van, közelebb, mint gondoljátok! Azért buzdítalak titeket, mint Mesteretek és Üdvözítôtök, ne késlekedjetek megjelöltetni magatokat az üdvözítô jellel. Ne késlekedjetek tovább azzal, hogy befogadjátok a Világosságot és a Bölcsességet. Ne késlekedjetek tovább a bűnbánattal és sírjatok mind magatokért, mind másokért, hogy megmenekülhessetek. Ezekiel, miután látta ezeket és látott egyéb látomásokat, beszél a kiszáradt csontok rettenetes látomásáról. (Ez 37,1-14) Egy napon a halott világ fölött, a kialudt égbolt alatt az angyali harsonaszóra mindenütt halottak csontjai jelennek meg. Mint ahogy az anyaméh megnyílik, hogy szüljön, úgy veti ki majd a föld az ô méhébôl az összes emberi csontokat, azokét az emberekét, akik Ádámtól az utolsó emberig meghaltak, és eltemettettek sarában. Akkor a halottak feltámadnak a nagy és legfelsôbb ítéletre, amely után Szodoma füstfelhôjeként a világ kiürül, semmivé válik, és megszűnik az égbolt csillagaival együtt. Mindennek vége lesz, két örök, távoli dolgot kivéve. A két felmérhetetlen kiterjedésű birodalomban, amelyek teljesen eltérnek egymástól alakjukat, látványukat, módjukat illetôleg, örökké folytatódni fog Isten hatalma: a Paradicsomban, amely világosság, öröm, béke és szeretet, és a Pokolban, amely sötétség, fájdalom, borzalom és gyűlölet lesz. De azt hiszitek, hogy bár a világ még nem halott, és az angyalok trombitái még nem szólaltak meg a gyülekezésre, ezért a föld kipusztított területét még nem borítják el élettelen csontok, amelyeket mérhetetlenül szétvagdaltak, amelyek mozdulatlanok, elkülönültek, halottak, halottak, halottak? Igazán mondom nektek, hogy ez már most így van. Az élôk között, akik még lélegzenek, számtalan azoknak sokasága, akik a holttestekhez hasonlóak: a kiszáradt csontokhoz, amelyeket Ezekiel látott. Kik ezek? A lelkileg halottak. Vannak ilyenek Izraelben éppúgy, mint az egész világon. Az, hogy a pogányok és bálványimádók között csak holtak vannak, akik arra várnak, hogy az Élet felélessze ôket, ez természetes. Ezt csak azok fájlalják, akik birtokolják az igazi Bölcsességet. Az megérteti velük, hogy az Örökkévaló önmaga számára teremtette az embereket, nem pedig a bálványok számára, és lesújtja Ôt, hogy annyi halottat lát. De ha a Magasságbeli fájlalja ezt, és ez már nagy fájdalom számára, mily fájdalmas lesz neki látnia saját Népét, amely csak fehérlô, élettelen, lélektelen csontokból áll? Miért kell bűnös módon száraz csontoknak lenniük a választottaknak, a különösen szeretetteknek, a védelmezetteknek, a tápláltaknak, akiket Ô közvetlenül vagy szolgái és prófétái által oktatott? Hiszen számukra mindig csorgott az égbôl az életet adó víz egy kis ere, és megitatta ôket az Életbôl és az Igazságból! Miért száradtak ki ezek, akiket az Úr Földjén ültettek el? Miért halt el lelkük, amikor az Örök Lélek bölcsességének egész kincstárát bocsátotta rendelkezésükre, hogy éljenek vele és éljenek? Milyen csoda révén térhet vissza beléjük az Élet, ha ôk elhagyták a forrásokat, a legelôket, az Isten által adott világosságot, és ködben jártak, piszkos forrásokból ittak, nem szent táplálékot ettek? Tehát már sose tér vissza beléjük az élet? De igen. Esküszöm a Magasságbeli nevére, hogy sokan feltámadnak majd. Isten már elôkészítette a csodát, sôt az már működik is, már működött is egyesekben, és a kiszáradt csontokat ismét életbe öltöztette. A Magasságbeli ugyanis, akinek számára semmi sem tiltott, megtartotta ígéretét, és azt mindig tökéletesebben meg is tartja. Ô a magas égbôl azt kiáltja ezeknek az életre váró csontoknak: ,,Íme, én lelket öntök belétek, és élni fogtok.'' És Lelkével Ô maga formált egy testet, hogy bele öltöztesse Igéjét, és elküldte ezekhez a halottakhoz, hogy beszéljen hozzájuk, és újból töltse el ôket az Élettel. A századokon keresztül hányszor kiáltott fel Izrael: ,,Kiszáradtak csontjaink, meghalt reményünk, szét vagyunk szaggatva!'' De minden ígéret szent, minden jövendölés igaz. Íme, elérkezett az idô, amelyben Isten Küldöttje felnyitja a sírokat, hogy kihozza belôlük a holtakat és felélessze ôket, hogy elvezesse ôket az igaz Izraelbe, az Úr Országába, az én Atyám és a ti Atyátok Országába. Én vagyok a Feltámadás és az Élet! Én vagyok a Világosság, amely azért jött, hogy megvilágítsa a sötétben sínylôdôket! Én vagyok a Forrás, amelybôl kiárad az örök Élet. Aki hozzám jön, nem hal meg. Aki szomjazza az Életet, jöjjön és igyék! Aki birtokolni akarja az Életet, azaz Istent, higgyen bennem, és bensejébôl nem cseppekben, hanem folyóként árad majd az élô víz. Mert aki hisz bennem, az velem együtt az új Templomot alkotja, amelybôl üdvös vizek erednek, amelyekrôl Ezekiel beszélt. (Ez 47) Jöjjetek hozzám, népek! Jöjjetek hozzám, emberek! Jöjjetek, hogy egyetlen Templomot képezzünk, mert én nem utasítok vissza senkit sem, hanem szeretettel azt akarom, hogy velem legyetek; munkámban, érdemeimben, dicsôségemben részt vegyetek. ,,És láttam, hogy víz fakad a templom küszöbe alatt, a keleti oldalon... A víz a templom jobb oldalán folyt le az oltárról dél felé.'' (Ez 47,1) Ezt a Templomot azok a hívek alkotják, akik hisznek az Úr Messiásában, Krisztusban, az Új Törvényben, az üdvösség és a béke idejének tanításában. Amint ennek a Templomnak falai kôbôl vannak, úgy az élô lelkekbôl alakul majd ki annak a Templomnak a titokzatos fala, amely Templom sose pusztul el mindörökké, s amely a földrôl felszáll az igbe, akárcsak annak Alapítója teszi ezt a küzdelem és megpróbáltatás után. Én vagyok az az oltár, amelybôl a víz fakad, amely keletre néz. És vizem jobb oldalon folyik le, mert a jobb oldal a választottak helye Isten Országában. Belôlem árad, hogy eltöltse választottaimat, és bôségesen legyen részük az éltetô vízben. Ezt viszik szét, ezt terjesztik északtól délig, kelettôl nyugatig, hogy életet adjanak a földnek és lakóinak, akik várakoznak a Világosság órájára, amely eljön, teljes biztonsággal eljön minden helyre, mielôtt még a föld megszűnik létezni. Kiáradnak és elterjednek vizeim, összekeveredve azokkal, amelyeket én magam adtam és fogok adni követôimnek. És azért, hogy elterjedjenek a földön, hogy azt termékennyé tegyék, egy folyóban egyesülnek majd a kegyelemmel, mind jobban elmélyülve, mindinkább kiterjedve, napról napra növekedve, lassacskán az új követôk vizei, míg csak tengerré nem válnak, amely lemos minden helyet, hogy szentté tegye az egész földet. Isten ezt akarja. Ezt teszi. Vízözönnel mosta meg a világot, megölve a bűnösöket. Egy új vízözön, másfajta vízzel, amely nem esôként esik, mossa majd meg a világot, életet adva neki. És a kegyelem titokzatos működése révén az emberek kivehetik részüket ebbôl a megszentelô vízözönbôl, egyesítve akaratukat az enyémmel, fáradságaikat az enyéimmel, szenvedéseiket az enyéimmel. A világ megismeri majd az Igazságot és az Életet. És aki részesedni akar belôle, megteheti. Csak az válik mocsaras és fertôzô hellyé, vagy marad az, aki nem akar az Élet vizébôl inni. Ezek nem ismerik majd meg a kegyelem, a bölcsesség és az üdvösség gazdag gyümölcseit, amelyet viszont megismernek azok, akik bennem élnek. Még egyszer igazán mondom nektek, hogy aki szomjazik, és hozzám jön, inni kap, és többé nem szomjazik, mert kegyelmem megnyitja benne az élô víz forrásait és folyamait. Aki pedig nem hisz bennem, elpusztul, olyan lesz, mint a sóbánya, ahol élet nem képes létezni. Igazán mondom nektek, hogy utánam nem szűnik meg a Forrás, mert én nem halok meg, hanem élni fogok. Miután elmegyek, -- nem meghalok, hanem elmegyek, -- hogy megnyissam az Ég kapuit, eljön majd egy Másik, aki velem egyenlô, és aki befejezi művemet, megértetve veletek azt, amit nektek mondtam, és lángra lobbant titeket, ,,világossággá'' téve titeket, feltéve, hogy elismertétek a Világosságot. Jézus elhallgat. A tömeg, amely eddig csöndben hallgatta, suttogni kezd, és különféle módon magyarázza szavait. Van, aki azt mondja: ,,Mily pompás beszéd! Ô igazán próféta!'' Mások: ,,Ô a Krisztus. Mondom nektek! Még János se beszélt így! És egy próféta se ily erôteljesen!'' ,,És ô megértette a prófétákat, Ezekielt is, akinek jelképei oly homályosak!'' ,,Hallottátok, nemde? A vizek! Az oltár! Világos!'' ,,És a kiszáradt csontok?! Láttad, mennyire megzavarodtak a farizeusok és a papok? Megértették a mondanivalóját!'' (7-1433) ======================================================================== A forrás ôrzése Jeruzsálemtôl délre, közel a városhoz van Rogel forrása. Sokan járnak ide vizet meríteni, vagy megitatni a karavánok állatait. Jézus Betániából, a hosszabb úton érkezik e helyre. Kijelenti apostolainak: -- Holnap felmegyek a Templomba. Most itt maradunk egy kis ideig. Ez mindig alkalmas hely a jó hír hirdetésére. -- Nem alkalmasabb, mint más helyek. Nem tudom, miért részesíted elônyben -- jegyzi meg a mindig okoskodó Júdás. -- Miért, Júdás? Sok okból kifolyólag, amit megmondok majd azoknak, akik itt összegyűlnek, és egy közülük különösen nektek szól. Rogel forrásánál állt meg a három napkeleti bölcs, amikor bizonytalanná váltak a csillag eltűnése miatt, amely messze földrôl ide vezette ôket. Bárki más elvesztette volna bizalmát Istenben és önmagában. Ôk imádkoztak egészen hajnalig fáradt tevéik mellett. Egyedül ôk voltak ébren alvó szolgáik között. Utána reggel útnak indultak a kapuk felé. Nem törôdtek azzal, hogy bolondoknak tartják ôket és bujtogatóknak. Nem törôdtek az életüket fenyegetô veszéllyel sem. Tudjátok, hogy a vérengzô Heródes uralkodott. Sokkal kevesebb elég lett volna annál, amit majd ôk mondanak neki, ahhoz, hogy halálra ítélje ôket. De ôk engem kerestek. Nem dicsôséget, gazdagságot, megtiszteltetést kívántak. Egyedül engem kerestek. Egy kisdedet: Messiásukat, Istenüket. Isten keresése jó. Azért Isten mindig megadja mindenkinek a segítséget és a buzgóságot. A félelem, az alacsonyrendű dolgok azok örökségei, akik alacsony dolgokról álmodoznak. Ôk Isten imádására vágyakoznak. Ez a szeretetük erôs. És néhány óra múlva elnyerik szeretetük jutalmát, mert az esti holdfénynél újra feltűnik a Csillag szemük elôtt. Sose hiányzik Isten csillaga azok számára, akik igaz és szeretô lélekkel keresik Istent. A három bölcs! Megpihenhettek volna a hamis tiszteletadás közepette, amelyet Heródes nyújtott számukra a fôpapok, írástudók és tudósok válasza után. Annyira fáradtak voltak!... De ôk még egy éjszakát sem töltöttek ott, hanem mielôtt még bezárták volna a kapukat, kimentek a városból, hogy itt tartózkodjanak hajnalig. Utána... nem a közönséges hajnal, hanem Isten hajnala tűnt fel ismét elôttük, beezüstözve az utat, a Csillag hívta ôket fényével, és elérkeztek a Fényhez. Boldogok! Boldogok, akik követni tudják ôket! Az apostolok, Marciammal és Izsákkal együtt figyelemmel hallgatják Jézust. Arcukon sugárzik az a boldogság, amely mindig elfogja ôket, amikor Jézus emlékezetükbe idézi születését. Izsák bólint, felsóhajt, mosolyog, amint visszaemlékezik erre... elragadtatott arccal, távol érzi magát a helytôl és idôtôl, visszatér több mint harminc évvel elôbbre, ahhoz az éjszakához, ahhoz a Csillaghoz, amelyet ô biztosan szemlélt nyája között állva... Mások is közelednek hozzájuk, mert sokan járnak ezen az úton, és hallgatják Jézust. Egyesek visszaemlékeznek a fantasztikus karavánra és az általuk hozott hírre... és annak következményére. -- Ez mindig a tanácskozás helye. A történet mindig megismétlôdik. Ez mindig a megpróbáltatás helye. A jók és a gonoszok számára. De az egész élet a hit és az igazság próbája az ember számára. Emlékeztetlek titeket Cusai, Cádoc, Abiátár, Jonatán és Achimaac megpróbáltatására. (Vö. 2 Sám 17,17-21) Ôk innen indultak el, hogy megmentsék királyukat, és Isten megoltalmazta ôket, mert helyesen cselekedtek. Emlékeztetlek titeket egy eseményre, ami kapcsolatban állt ezzel a hellyel, de nem jó vége lett, mert visszaélés volt, s azért nem volt rajta Isten áldása. Zoelet sziklájánál, Rogel forrása mellett esküdött össze Adonija, és atyja akaratának ellenére királlyá kiáltatta ki magát pártjával. De nem segített rajta a visszaélés, mert még mielôtt befejezte volna lakomáját, hozsannázás közepette a Gihonon Salamont kiáltották ki királynak, és ô, aki magának akarta megszerezni a trónt, Salamon irgalmára szorult. (Lásd 1 Kir 1) Nagyon sokan megismétlik Adonija tettét, és hadakoznak az igazi Király ellen, vagy összeesküdnek ellene, követve a legerôsebbnek látszó pártot. És azok közül, akik így tesznek, nagyon kevesen értenek ahhoz, hogy az oltárhoz meneküljenek bocsánatot kérve és Isten irgalmában bízva. Mi, akik szemléltük a három eseményt, ami ennél a forrásnál játszódott le, azt mondhatjuk-e, hogy ez a hely jó és rossz befolyással rendelkezik? Nem. Nem a hely. Nem az idô. Nem az események, hanem az ember akarata az, amely zavarossá teszi az ember cselekedeteit. Rogel forrása látta Dávid szolgáinak hűségét, Adonija bűnét ugyanúgy, mint ahogy látta a három Bölcs hitét. Ugyanaz a forrás. Köveihez támaszkodtak, és vízével oltották el szomjúságukat Jonatán és Achimaac, Adonija és a három Bölcs. De a víz és a kövek három különféle dolgot láttak: hűséget Dávid királyhoz, Dávid király elárulását, és hűséget Istenhez és a királyok Királyához. Mindig az ember akarata hozza létre a jót vagy a rosszat. Az ember akaratára veti fényét Isten Akarata, és mérges kipárolgásait a Sátán akarata. Az embertôl függ, hogy a fényt vagy a mérget fogadja be, és igazzá vagy bűnössé válik. Ehhez a forráshoz egy ôrt küldtek, hogy senki se rontsa meg vizét. És az ôrön kívül fallal vették körül és tetôt emeltek föléje, hogy a szél ne hordja bele a faleveleket és a piszkot, amelyek beszennyeznék értékes vizét. Isten egy ôrt küldött az emberhez is: értelmes és öntudatos akaratát; és falként: a parancsolatokat és angyali tanácsokat, hogy tudatosan vagy öntudatlanul ne romoljon meg az ember lelke. De amikor az ember tönkreteszi lelkiismeretét, értelme nem hallgat az égi sugallatokra, lábbal tapossa a Törvényt, és olyan, mint az ôr, aki ôrizetlenül hagyja a forrást, vagy mint egy bolond, aki szétrombolja a védôfalakat. Szabad teret enged a sátáni ellenségeknek, a világ és a test bűnös vágyainak és a kísértéseknek, amelyeket mindig bölcsen és éberen vissza kell utasítani, nehogy utána beleegyezzenek. Jeruzsálem gyermekei, zsidók, áttértek, erre járó utasok, akik egyesültetek itt, hogy meghallgassátok Isten szavát, legyetek igazán bölcsek, és értsetek ahhoz, hogy megvédjétek magatokat azoktól a cselekedetektôl, amelyek meggyalázzák az embert! Sok pogányt látok itt. Nekik azt mondom, hogy nemcsak gazdagságra és üzletekre kell szert tenni, hanem van egy másik dolog is, amit meg kell szerezni, és ez saját lelketek élete. Mert az embernek van lelke. Ezt nem lehet megtapintani, de ez élteti ôt. Ez nem hal meg, hanem a test halála után igazi, örök életét éli. De nem képes élni, ha az ember megöli igazi önmagát rossz cselekedeteivel. A bálványimádást és a pogány vallásokat felül lehet múlni. A bölcs ember elgondolkodik, és azt mondja: ,,Miért kell nekem követnem a bálványokat, és egy jobb élet reménye nélkül élnem, amikor ha az igazi Istenhez megyek, elnyerhetem az örök boldogságot?'' Az ember zsugori módon ôrzi napjait és fél a haláltól. Minél inkább beburkolja a hamis vallások sötétsége, vagy a hitetlenségé, annál inkább fél a haláltól. De az, aki elfogadja az igaz Hitet, elveszti a halálfélelmet, mert tudja, hogy a halálon túl van egy örök élet, ahol a szellemek találkoznak, és ahol többé nem lesz sem szenvedés, sem elválás. Nem nehéz az Élet útját követni. Elég hinni az Egyetlen igaz Istenben, szeretni embertársainkat és szeretni a becsületességet minden cselekedetünkben. Ti, izraeliták tudjátok, melyek a megparancsolt és a tilos dolgok. De elmondom azoknak, akik itt hallgatnak engem, és akik messzi földre magukkal viszik szavaimat, mik ezek a dolgok... (és elmondja nekik a tízparancsolatot). Ebben áll az igazi vallásosság, nem a hiábavaló és a hivalkodó áldozatokban. Engedelmeskedjetek tökéletesen a parancsolatoknak, hiánytalan erényességgel, legyetek irgalmasok, kerüljétek azt, ami megbecsteleníti az embert, hagyjátok el a hiúságokat, a téves, hazug jövendômondókat, a gonosz álmodozásokat, amint a bölcsesség könyve mondja (lásd Sirák 34,1-8), helyesen használjátok Isten ajándékait, azaz az egészséget, a jólétet, a gazdagságot, az értelmet, a hatalmat. Ne legyetek kevélyek, ami az ostobaság jele, mert az ember addig él, egészséges, gazdag, bölcs és hatalmas, ameddig Isten megengedi azt neki. Ne legyetek mértéktelenek vágyaitokban, mert azok bűnbe visznek. Egyszóval emberek és ne állatok módjára éljetek, méltóságtok tudatában. Könnyű lecsúszni, nehéz felemelkedni. De ki akarna egy bűzös szakadékban élni pusztán csak azért, mert beleesett, és ne igyekezne kimászni abból, felkapaszkodva a virágos csúcsokra, amelyeket eláraszt a napfény? Igazán mondom nektek, hogy a bűnös élete a szakadékban töltött élet, s ez a tévedésben élôk élete is. De azok, akik elfogadják az igazság Szavát és elérkeznek az Igazsághoz, felemelkednek a csúcsokra, a Fénybe. Menjetek most mindnyájan célotok felé. És ne felejtsétek el, hogy Rogel forrása mellett a Bölcsesség Forrásánál ittatok az Ô vizébôl, hogy továbbra is szomjazzátok azt, és visszatérjetek Hozzá. (7-1445) ======================================================================== Az atya távol élô gyermekei Jézus a Nebo-hegy vidékén várakozik valakire az út mentén lévô alacsony falon ülve. A környék egyszerű lakosai, pásztorai kérlelik: -- Beszélj még nekünk! Néha erre járnak a buzgólkodó farizeusok és a kevély írástudók. De ôk nem beszélnek nekünk. Ez rendben van. Ôk mindenkitôl elkülönülnek, és bölcsek. Mi... De akkor nekünk nem kell semmit sem tudnunk, mivel sorsunk folytán itt születtünk? -- Az Atya Házában nincsenek válaszfalak és különbségek azok között, akik hisznek benne és Törvénye szerint élnek, amely akaratát fejezi ki, hogy az ember helyesen éljen, és Országában örök jutalomban részesüljön. Idehallgassatok! Egy atyának sok gyermeke volt. Egyesek mindig szoros kapcsolatban éltek vele, mások, különféle okoknál fogva, aránylag távolabb éltek az atyától. De mivel ismerték az atya vágyait, annak ellenére, hogy távolabb éltek, úgy tudtak cselekedni, mintha ô jelen lett volna. Mások pedig, mivel még távolabb éltek születésük elsô napjától kezdve, s olyan szolgák nevelték fel ôket, akik más nyelvet beszéltek és más szokásaik voltak, rákényszerültek arra, hogy az atyát csak oly csekély mértékben szolgálják, amelyre inkább ösztönük, mint ismeretük késztette ôket. De tudták, hogy ôk is kedvesek számára. Az atya tudta, hogy rendelkezései ellenére szolgái nem ismertették meg az ô gondolatait ezekkel a távolélôkkel, mert kevélységükben lebecsülték ôt. Gyermekei csak azért nem szerették ôt, mert nem laktak vele együtt. Ezért az atya egy napon össze akarta hívni minden gyermekét. Magához hívta ôket. Nos, azt gondoljátok, hogy az emberi jog szerint ítélve csak annak fogja adni javait, akik mindig házában éltek, vagy legalábbis nem túlságosan távol attól, úgyhogy ismerhették rendeleteit és vágyait? Ô egészen máshogy gondolkodott. Megfigyelte azok cselekedeteit, akik jóllehet csak névrôl ismerték ôt, iránta való szeretetbôl erényesen éltek, és minden cselekedetükkel becsületére váltak. Magához hívta ôket, és azt mondta nekik: ,,Kétszeres a ti érdemetek erényes életetek miatt, mert segítség nélkül is így akartatok élni. Jöjjetek és vegyetek körül! Ugyancsak jogotok van rá! Az elsôk mindig velem voltak, és tanácsommal irányítottam minden cselekedetüket, mosolyommal megjutalmaztam ôket. Nektek pusztán hitetekre és szeretetetekre támaszkodva kellett cselekednetek. Jöjjetek! Házamban kész a hely számotokra, és már régóta kész. Az én szememben nincs különbség azok között, akik mindig itthon éltek, és a távolélôk között. Én cselekedeteik szerint teszek különbséget gyermekeim között, akár közel, akár távol élnek tôlem.'' Ez a példabeszéd. Magyarázata pedig ez: a Templomban élô írástudók és farizeusok esetleg nem lesznek Isten Házában az örök Napon, és sokan, akik oly távol éltek, hogy csak fogyatékosan ismerték Isten dolgait, esetleg az Ô ölében foglalnak majd helyet. Mert az Istennek engedelmeskedô akarat szerzi meg az Országot, nem pedig a jártasság és a tudomány. Tegyétek meg azt, amit tegnap megmagyaráztam nektek. Tegyétek túlságos félelem nélkül, ami csak megbénítana. Tegyétek számítgatás nélkül, s ne csak azért, hogy a büntetést elkerüljétek. Tegyétek egyedül Isten szeretetébôl, aki titeket szeretetbôl megteremtett, és azért, hogy ti is szeressétek Ôt. És akkor helyetek lesz az atyai Házban. (7-1489) ======================================================================== A bűn leprája Az elôzô példabeszéd után a hallgatók kérlelik Jézust: -- Ó, beszélj még nekünk! -- Mirôl beszéljek? -- Tegnap azt mondtad, hogy vannak áldozatok, amelyek jobban tetszenek Istennek, mint a bárány- és kecskeáldozatok, és hogy vannak a test leprájánál is szégyenletesebb betegségek. Nem értettem meg jól gondolataidat -- mondja egy pásztor, és így folytatja: -- Tudod, mennyi áldozatba kerül a nyáj legszebb, folt és hiba nélküli egyéves báránya? Mennyi kísértést kell legyôzni, hogy ne tegyük meg a nyáj kosává, vagy ne adjuk el ilyenként? Ha valaki egy éven keresztül ellenáll az ilyen kísértéseknek, és gondozza, szereti azt, mint a nyáj gyöngyszemét, tudod mily nagy áldozat feláldozni azt, lemondva a haszonról? Tudod mily fájdalom ez? Lehet ennél nagyobb áldozatot felajánlani az Úrnak? -- Ember, igazán mondom neked, hogy az áldozat nem a feláldozott állatban rejlik, hanem az erôfeszítésben, amelybe került neked, hogy megôrizd azt a feláldozásra. Igazán mondom neked, hogy már közel a nap, amelyen, amint Isten sugalmazott szava mondja, halljátok Ôt kijelenteni: ,,Nincs szükségem a bárányok és kecskék áldozatára'', és egyetlen, tökéletes áldozatot fog megkívánni. És attól az idôtôl kezdve minden áldozat szellemi lesz. De már évszázadok óta megmondta Isten, milyen áldozatot kedvel. Dávid sírva kiáltott fel: ,,Ha áldozatot kívántál volna, felajánlottam volna neked. De neked nem tetszenek az égô áldozatok. A töredelmes szív (és én hozzáteszem: az engedelmes és a szeretô szív, mert nemcsak engesztelô áldozatot lehet bemutatni, hanem dicsérô, örvendezô és szeretet-áldozatot is) az áldozat Istennek. A töredelmes szív az áldozat Istennek. A bűnbánó és alázatos szívet, te, Isten, nem veted meg.'' (Zs 51,18-19) Nem, Atyátok nem veti meg a szívet még akkor sem, ha vétkezett, feltéve, hogy megbánta. És akkor hogyan fogadja a tiszta és igaz szív áldozatát, aki szereti Ôt? Ez számára a legtetszôbb áldozat. Az emberi akarat mindennapos áldozata az isteni akaratnak, aki megmutatkozik a Törvényben, a sugallatokban, a mindennapos eseményekben. És így nem a test leprája a legszégyenletesebb betegség, amely kizár az emberek közül és az ima helyérôl. Hanem a bűn leprája a legszégyenletesebb. Igaz, hogy azt az emberek sokszor nem veszik tudomásul. De az emberek számára éltek, vagy az Úr számára? Mindennek itt van a végcélja, vagy folytatódik a másik életben? Ti tudjátok. Akkor legyetek szentek, hogy ne legyetek leprásak Isten szemében, aki látja az emberek szívét. Ôrizzétek meg magatokat a világ szellemétôl, hogy örökké élhessetek. -- És ha valaki súlyosan vétkezett? -- Ne kövesse Káint, ne kövesse Ádámot és Évát. Hanem fusson Isten lábához igazi bűnbánattal, és kérje irgalmát. A beteg, a megsebesült az orvoshoz megy, hogy meggyógyuljon. A bűnös Istenhez megy, hogy elnyerje bocsánatát. (7-1491) ======================================================================== Virág a napfényben Jézus és apostolai éppen átkeltek Betabaránál a gázlón, északra a Holt-tengertôl. Pétert nagyon lesújtották az elmúlt napok eseményei, mert tétlenül kellett néznie, hogy ellenségei gyalázzák Jézust. -- Ne csüggedj el, Simon! Ne fossz meg engem is a te, a ti bátorságtoktól! -- mondja Jézus, miközben Péter vállára teszi kezét. -- Nem vagyok képes, nem vagyok képes ezt nézni! Nézni, hogy ennyire rosszul bánnak veled! Ha engednéd, hogy közbelépjek... talán tudnám. De így... meg kell tartóztatnom magamat... és jelen kell lennem sértegetéseiknél, a te szenvedésednél, mint egy tehetetlen gyermeknek... ó, minden darabokra törik bennem, és gyötrôdöm... De nézzétek, lehet-e így látni Ôt! Betegnek tűnik, aki haldoklik a láztól... Üldözött bűnösnek látszik, aki nem állhat meg egy falat kenyér elfogyasztására, egy korty vízre, egy követ keresve, ahová lehajthatná fejét! Az a hiéna Nébó hegyén! Ezek a kígyók Calliroeben! Az az ôrült odaát (s a másik partra mutat)! Akirôl azt mondod, hogy a Belzebub uralkodik rajta. Én félek a megszállottaktól, azt gondolom, hogy ha ennyire hatalmukba kerítette ôket a Sátán, akkor nagyon gonoszoknak kellett lenniük. De... de az ember elbukhat anélkül is, hogy teljesen akarná. Azonban ezek, akik nincsenek megszállva, és mégis így viselkednek, teljesen szabad akarattal!... Ó, sose fogod legyôzni ôket, ha nem akarod megbüntetni ôket! És ôk... gyôznek le téged... -- és a hűséges apostol ismét keservesen sírni kezd, miután erôs méltatlankodása közben abbamaradt sírása... -- Péterem, azt hiszed, hogy ezek nem megszállottak? Azt gondolod, hogy a megszállottaknak olyanoknak kell lenniük, mint annak Calliroeben, és másoknak, akikkel találkoztunk? Azt hiszed, hogy a megszállottság csak zavaros kiáltásokban, ugrándozásban, dühöngésben, barlangokban élve, némaságban, béna tagokban, eltompult értelemben, öntudatlanul mondott szavakban vagy öntudatlanul végzett cselekedetekben nyilvánul meg? Nem. Vannak olyan ördögtôl zaklatott, sôt megszállott egyének is, akiknél ez rejtettebben és erôteljesebben jelentkezik, s ez a legveszélyesebb eset, mert az ördög nem akadályozza, és nem gyengíti el értelmüket, nem gátolja meg ôket abban, hogy jót is tegyenek, sôt, ki is fejleszti tehetségüket, hogy jobban tudják szolgálni azt, aki megszállja ôket. Amikor Isten vesz birtokába egy értelmet, és felhasználja szolgálatára, eltölti azt természetfeletti értelemmel, amely nagyon megnöveli természetes értelmét. Ezt teszi velük azokban az órákban, melyekben Istent szolgálják. Azt hiszitek, hogy például Izajás, Ezekiel, Dániel és más próféták, ha el kellett volna olvasniuk, és meg kellett volna magyarázniuk a mások által írt jövendöléseket, nem találták volna azokat kibogozhatatlanul homályosaknak, éppúgy, mint kortársaik? Mégis, mondom nektek, miközben ôk részesültek a jövendölésekben, tökéletesen megértették azokat. Figyeld meg ezt, Simon. Vegyük ezt a virágot, amely lábadnál nôtt ki. Mit látsz az árnyékban, amely kelyhére esik? Semmit. Látsz egy mély kelyhet és egy kis szájat, és semmi mást. Most figyeld meg, miközben leszakítom, és idehozom a napfényre, szemed elé. Mit látsz? -- Látom a bibéket, látom a virágport, látok egy kis pelyhes koronácskát, ami körülveszi a bibéket, és egy kis szôrös sávot, amely a nagy szirmot és a két kisebbet díszíti... És látok egy pirinyó harmatcseppet a kehely alján... és... ó, íme, egy kis légy szállt le beléje, és iszik, és beleragadt a szôrös pelyhekbe, és nem tud többé kiszabadulni... De akkor! Hadd lássam jobban! Ó, a pelyhek mintegy mézesek, belekapaszkodnak... Értem! Isten vagy azért teremtette így, hogy a virág táplálkozzék, vagy hogy táplálja a madarakat, akik eljönnek és felcsípik a legyeket, vagy hogy megtisztítsa ezektôl a levegôt... Milyen csodálatos! -- Az erôs napfény nélkül azonban semmit sem láttál volna. -- Valóban, semmit! -- Hasonlóképpen történik az isteni birtokba vételnél is. A teremtmény, aki önként, kizárólagos jó akarattal teljesen átadja magát Isten szeretetének, ráhagyatkozik az Ô akaratára, gyakorolja az erényeket, és uralkodik szenvedélyei felett, elérkezik oda, hogy elmerül Istenben és az Ô Világosságában, Bölcsességében; és mindent lát és megért. Utána, amikor megszűnik a teljes tevékenység, a teremtményben felváltja ezt egy másik állapot, amelyben az, amit kapott átváltozik az élet és a megszentelôdés irányelvévé, de elhomályosodik, vagy helyesebben: bizonytalanná válik az, ami elôzôleg világos volt. Az ördög, Istent állandóan majmolva, hasonló hatást vált ki azok értelmében, akiket zaklat; jóllehet csak korlátolt fokban, mert csak Isten hatalma végtelen. A megszállottakkal, akik önként átadták magukat neki, hogy diadalmaskodjanak, közli saját felsôbbrendű értelmét, de egyedül azért, hogy gonoszat tegyenek, ártsanak, megbántsák Istent és az embereket. De a sátáni működés, amely a lélekben beleegyezésre talál, állandó, és fokozatosan viszi ôt elôre a Rossz teljes megismerésében. Ezek a megszállottság legrosszabb formái. Semmi sem tűnik fel kívülrôl, és ezért az emberek nem menekülnek ezektôl a megszállottaktól. De azok. Amint már többször megmondtam, az Emberfiát az ilyen módon megszállottak fogják megölni. -- De Isten nem sújthatna le a pokolra? -- kérdi Fülöp. -- Megtehetné. Ô az erôsebb. -- Akkor miért nem teszi meg, hogy megvédjen téged? -- Isten eljárásának értelmét majd megismeritek az égben. Gyerünk tovább! És ne csüggedjetek el! (7-1498) ======================================================================== Az igazságtalan bíró (Lk 18, 1-8) Jézus a jeruzsálemi templomban imádkozik a zsidók udvarában, és utána azt elhagyva, egy oszlophoz támaszkodva figyeli az embereket... akik viszont Ôt tartják szemmel. A zsidók udvara felôl jön egy férfi és egy asszony, akik noha nem sírnak, arcukról lerí a nagy fájdalom. A férfi igyekszik megvigasztalni az asszonyt. De látszik, hogy ô is nagy fájdalmat érez. Jézus feléjük megy, és részvétteljesen megkérdezi ôket: -- Mi miatt szenvedtek? A férfi csodálkozik érdeklôdésén. Talán tapintatlanságnak tartja. De Jézus oly kedvesen néz rájuk, hogy ez leszereli. Mielôtt azonban megmondaná fájdalmának okát, megkérdezi az asszonytól: -- Hogyan lehetséges egyáltalán, hogy egy rabbit érdekel egy egyszerű hívô fájdalma? -- Mert a rabbi a te testvéred, ó ember. -- mondja neki Jézus. -- Testvéred az Úrban, és szeret téged, amint a parancsolat mondja. -- Testvéred! Szegény földműves vagyok Sáron síkságán, Dóra közelében. Te pedig rabbi vagy! -- A rabbi éppúgy érzi a fájdalmat, mint mindenki más. Tudom, mi a szenvedés, és meg akarlak vigasztalni titeket. Az asszony félrehúzza egy pillanatra fátyolát, hogy Jézusra nézzen, és azt súgja férjének: -- Mondd meg neki! Talán tud segíteni... -- Rabbi, volt nekünk egy leányunk; van. Jelenleg még van... Tisztességesen eljegyeztük egy ifjúval, akit közös barátunk jó férjnek tartott. Hat éve házasok, és két gyermekük van házasságukból. Kettô... mert utána megszűnt a szeretet... annyira, hogy most... a férj válni akar. Lányunk sír és elemészti magát. Ezért mondtuk, hogy még van, mert hamarosan belehal fájdalmába. Mindent megpróbáltunk a férfi meggyôzésére. És sokat imádkoztunk a Magasságbelihez... De kettejük közül egyik sem hallgatott meg minket... Idezarándokoltunk ezért, és itt tartózkodtunk egy egész hónapig. Minden nap a Templomban, én az én helyemen, az asszony az övén... Ma reggel leányom egy szolgája azt a hírt hozta nekünk, hogy a férj elment Cezareába, hogy onnan válólevelet küldjön neki. Ez a válasz, amit imáinkra kaptunk... -- Ne beszélj így, Jakab -- kéri halkan az asszony. És ezzel fejezi be: -- A rabbi megátkoz minket, mint káromlókat... És Isten megbüntet minket... Ez a mi szenvedésünk Istentôl jön... És ha Ô ver minket, az annak a jele, hogy megérdemeltük -- fejezi be mély sóhajtással. -- Nem, asszony. Én nem átkozlak meg titeket. És Isten nem büntet meg benneteket. Én biztosítalak titeket errôl. De azt is mondom, hogy nem Istentôl származik ez a szenvedéstek, hanem az embertôl. Isten megengedi ezt, hogy titeket próbára tegyen, és leányotok férjét is. Ne veszítsétek el hiteteket, és az Úr meghallgat titeket. -- Késô. Leányunk már el van utasítva és elvesztette becsületét, és belehal... -- mondja a férfi. -- Sosincs késô a Magasságbeli számára. Az állhatatos imáért egy pillanat alatt meg tudja változtatni az események folyását. A szájhoz emelt serlegnél a halálnak marad még annyi ideje, hogy tôrével odaszúrjon és megakadályozza a kehely kiivását. És ez Isten közbelépésére történik, mondom nektek. Térjetek vissza imahelyetekre, is tartsatok ki az imában ma, holnap és holnapután. Legyen hitetek és bizalmatok, és részetek lesz a csodában. -- Rabbi, te meg akarsz minket vigasztalni... de ebben a pillanatban... nem lehet, és te tudod ezt, megsemmisíteni a válólevelet, miután azt aláírta a visszautasított -- erôsködik a férfi. -- Legyen hited, mondom neked! Igaz, hogy azt nem lehet megsemmisíteni. De tudod-e, hogy leányod már megkapta? -- Dorától Cezareáig nem hosszú az út. Addig, míg a szolga ideért, Jakab biztosan visszatért házába, és kidobta Máriát. -- Nem hosszú az út. De biztos vagy-e benne, hogy megtette már? Egy emberfeletti akarat nem tudna megállítani egy embert, ha Józsue, Isten segítségével megállította a napot? (Lásd: Józsue 10,10-15) A ti kitartó és bizalomteljes imátok, amelyet egy jó célért végeztek, talán nem egy szent akarat, amely ellenszegül a férj rossz akaratának? És Isten, mivel jó dolgot kértek tôle, Atyátoktól, nem segítene titeket megállítani útján a bolondot? Nem segít majd meg titeket? És akkor is, ha a férfi makacsul menne, megtehetné, ha ti makacsul kéritek az Atyát egy igaz ügyért? Mondom nektek: menjetek és imádkozzatok ma, holnap és holnapután, és meglátjátok a csodát. -- Ó, menjünk, Jakab! A rabbi mondja. Ha azt mondja, hogy menjünk imádkozni, ez annak a jele, hogy tudja, jó ügyrôl van szó. Higgyél, férjem! Én már nagy békét érzek, erôs remény kel bennem ott, ahol csak fájdalmat éreztem. Isten jutalmazzon meg téged, rabbi, hogy jó vagy, és hallgasson meg téged! Te is imádkozzál értünk! Jöjj, Jakab, jöjj! Sikerül meggyôznie férjét, aki követi ôt, miután üdvözölte Jézust a szokásos zsidó üdvözléssel: ,,Béke veled!'' -- amire Jézus ugyanezekkel a szavakkal válaszol. -- Miért nem mondtad meg neki, ki vagy? Nagyobb békével imádkozna -- mondják az apostolok, és Fülöp hozzáteszi: -- Megyek, és megmondom nekik. De Jézus visszatartja ôt, ezt mondva: -- Nem akarom. Kétségtelenül békés szívvel imádkozna. De kevesebbet érne imája. Kevesebb érdemet szerezne vele. Így lesz tökéletes a hite, és elnyeri jutalmát. -- Igazán? -- Azt hiszitek talán, hogy hazudok, becsapva két szerencsétlent? Közben vagy száz ember gyűlt össze Jézus körül. Ô rájuk néz, és azt mondja: -- Hallgassátok meg ezt a példabeszédet, amibôl megismeritek az állhatatos ima értékét. Tudjátok, mit mond a Másodtörvény, amikor a bírókról és a bíróságról beszél. (Lásd MTörv 16,18-20) Igazságosaknak és irgalmasaknak kell lenniük, részrehajlás nélkül meghallgatva azokat, akik hozzájuk folyamodnak. Mindig úgy kell ítélniük, mintha saját személyes ügyükben ítélnének. Sem az ajándékokkal, sem a fenyegetésekkel nem szabad befolyásoltatniuk magukat. Nem szabad tekintettel lenniük bűnös barátaikra, és nem szabad keményeknek lenniük azok iránt, akik a bíró barátaival vannak ellentétben. De ha igazságosak is a Törvény szavai, egyáltalán nem igazságosak az emberek, és nem tudnak engedelmeskedni a Törvénynek. Így látjuk, hogy az emberi igazságszolgáltatás gyakran tökéletlen, mert ritkák az olyan bírák, akik tisztán meg tudják ôrizni magukat a megvesztegetéstôl, akik ugyanolyan irgalmasok és türelmesek a gazdagok, mint a szegények, az özvegyek, az árvák és mások iránt. Egy városban volt egy bíró, aki nagyon méltatlan volt hivatalára, amelyet befolyásos rokonai révén nyert el. Nagyon egyenlôtlen módon ítélt. Mindig a gazdagok és hatalmasok pártjára állt, vagy azokéra, akiket a gazdagok és hatalmasok ajánlottak neki, vagy akiktôl nagy ajándékokat kapott. Nem félte Istent, és nevetett a szegény panaszain és azokén, akik gyengék voltak, mert egyedül álltak, hatalmas védôk nélkül. Amikor nem akart meghallgatni valakit, akinek oly világos érvei voltak a gyôzelemre egy gazdag ellen, hogy semmiféle módon sem tudta volna ôt igazságtalanságról vádolni, kidobatta, börtönnel fenyegetve. Legtöbben engedtek erôszakosságának és legyôzötten visszavonultak, beletörôdve veszteségükbe mielôtt még tárgyalták volna ügyüket. De volt abban a városban egy sokgyermekes özvegy is, akinek egy hatalmas gazdag úr nagy összeggel tartozott azért a munkáért, amit elhunyt férje végzett neki. A szükségtôl és az anyai szeretettôl hajtva igyekezett megszerezni ezt az összeget a gazdagtól, hogy táplálni és ruházni tudja gyermekeit a közelgô télre. De hiába sürgette és kérte a gazdagot, s azért a bíróhoz fordult. A bíró barátja volt a gazdagnak, aki azt mondta neki: ,,Ha nekem adsz igazat, az összeg harmada a tied.'' Azért süket fülekre talált nála az özvegy, aki kérte: ,,Szolgáltass igazságot nekem ellenfelemmel szemben! Látod, hogy szükséget szenvedek. Mindenki megmondhatja, hogy jogom van erre az összegre.'' Nem hallgatta meg, hanem kidobatta segítôivel. De az asszony visszatért egyszer, kétszer, tízszer, reggel, délben, délután és este. Fáradhatatlan volt. Utána ment az utcán, kiáltozva: ,,Szolgáltass igazságot nekem! Gyermekeim éheznek és fáznak. Nincs pénzem lisztre és ruhákra.'' Ott találta háza küszöbén, amikor a bíró hazatért, hogy asztalhoz üljön gyermekeivel. És az özvegy kiáltása: ,,Szolgáltass igazságot nekem ellenfelemmel szemben, mert éhezem és fázom gyermekeimmel együtt'' behatolt a ház belsejébe, az étterembe, éjjel a hálószobába. Kitartó volt, mint a búbos banka kiáltása: ,,Szolgáltass igazságot, ha nem akarod, hogy Isten megbüntessen! Szolgáltass igazságot számomra! Emlékezz rá, hogy az özvegy és az árvák szentek Isten elôtt, és jaj annak, aki lábbal tapossa ôket! Tégy igazságot, ha nem akarsz úgy szenvedni egy napon, amint mi szenvedünk! Ha nem teszel igazságot, éhezni fogsz, mint mi, fázni fogsz, mint mi a másvilágon. Te nyomorult!'' A bíró nem félte sem Istent, sem embertársait. De belefáradt abba, hogy állandóan alkalmatlankodjék neki az özvegy, és nevetségessé tegye ôt az egész város elôtt, és szemrehányásokat tegyenek neki. Azért egy napon azt mondta magában: Jóllehet nem félek sem Istentôl, sem az asszony fenyegetôdzésétôl, sem a városbeliek véleményével nem törôdöm, mégis, hogy véget vessek ennyi alkalmatlankodásnak, meghallgatom az özvegyet, és igazat adok neki, kötelezem a gazdagot a fizetésre. Elég számomra, hogy többé nem üldöz engem, lerázom a nyakamról.'' És hívatta gazdag barátját, és azt mondta neki: ,,Barátom, tovább nem tudok kedvedre lenni. Teljesítsd kötelességedet, és fizess, mert miattad nem viselem el tovább ezt a kellemetlenkedést. Ez a döntésem.'' És a gazdagnak ki kellett fizetnie az összeget, az igazságosságnak megfelelôen. Ez a példabeszéd. Most alkalmazzátok magatokra! Hallottátok egy gonosz ember szavait: ,,Azért, hogy véget vessek ennek a sok kellemetlenségnek, meghallgatom az asszonyt.'' Ô gonosz volt. De Isten, aki a legjobb Atya, talán kevesebbet tenne nála? Nem szolgáltatna igazságot gyermekeinek, akik éjjel és nappal kérik Ôt? Csak akkor adna nekik kegyelmet, amikor azok elcsüggedve megszűnnének imádkozni? Mondom nektek: Azonnal igazságot tesz nekik, hogy el ne veszítsék hitüket. De szükség van arra is, hogy valaki tudjon kitartóan, fáradhatatlanul imádkozni, és értsen ahhoz, hogy jó dolgokat kérjen. És bíznia is kell Istenben, kijelentve: ,,De történjék az, amit a te Bölcsességed hasznosabbnak lát számunkra.'' Higgyetek! Tudjatok hittel imádkozni, higgyetek az ima erejében és higgyetek Istenben, Atyátokban. Ô igazságot tesz nektek azokkal szemben, akik elnyomnak titeket. Legyenek azok emberek vagy ördögök, betegségek vagy más szerencsétlenségek. A kitartó ima megnyitja az eget, és a hit megmenti a lelket, bármi legyen is az ima meghallgatásának módja. Menjünk! És a kijárat felé megy. Már majdnem a falon kívül van, amikor körülnéz, és látja, mily kevesen követik, és mily sokan közömbös vagy ellenséges szemmel nézik a távolból. Szomorúan felkiált: -- De amikor az Emberfia visszatér, vajon talál-e majd hitet a földön? -- és felsóhajtva még szorosabban beburkolódzik köpenyébe, és nagy léptekkel megy Ofel városrésze felé. (7-1525) ======================================================================== Rabszolgák -- Fattyak (Jn 8,31-47) Jézus a jeruzsálemi Templomban válaszol az Ôt érô heves támadásokra, és utána el akar menni. De egyesek, akik eddig távolról hallgatták, megközelítik, és azt mondják neki: -- Mester, hallgass meg minket! Nem mindnyájan vagyunk olyanok, mint ôk (és rámutatnak ellenségeire), de csak nehezen tudunk követni téged, mert a te hangod csak egy a százzal és ezerrel szemben, akik annak ellenkezôjét mondják, amit te mondasz. És amiket ôk mondanak, azokat hallottuk gyermekkorunk óta atyánktól. Mégis a te szavaid hitet ébresztenek bennünk. De mit tegyünk, hogy teljesen higgyünk, és életünk legyen? Mintegy a múlt gondolataihoz vagyunk kötözve... -- Ha magatokévá tennétek szavaimat, mintegy újjászületnétek, s akkor teljesen hinnétek, és tanítványaim lennétek. De ehhez az szükséges, hogy megfosszátok magatokat múltotoktól, és elfogadjátok az én tanításomat. Az nem törli el teljesen a múltat. Sôt: megtartja és újjáéleszti azt, ami szent és természetfeletti a múltban, és eltávolítja a felesleges emberi elemeket. Az én tanításom tökéletességét teszi oda, ahol most emberi tanítások vannak, amelyek mindig tökéletlenek. Ha hozzám jöttök, megismeritek az Igazságot, és az Igazság szabaddá tesz titeket. -- Mester, igaz, amit mondtunk, hogy a múlthoz vagyunk kötve. De ez a kötelék nem fogság, se nem rabszolgaság. Mi Ábrahám utódai vagyunk a lelki dolgokban. Mert Ábrahám utódainak lenni -- ha nem tévedünk -- azt jelenti, hogy lelki örökségünk ellenkezik Hágáréval, aki rabszolgák leszármazottja. Hogyan mondhatod akkor, hogy szabadokká leszünk? -- Izmael is Ábrahám utóda, és az ô gyermekei is. Mert Ábrahám volt atyja Izsáknak és Izmaelnek egyaránt. -- De tisztátalan a fiú, mert rabszolga volt és egyiptomi. -- Igazán mondom nektek: csak egyfajta rabszolgaság van: a bűné. Csak az rabszolga, aki bűnt követ el. És ebbôl a rabszolgaságból semmiféle összeg sem válthat ki. És az úr kérlelhetetlen, kegyetlen. És e rabszolgaság által elvesztik minden jogukat az ég országának fenséges szabadságára. Az, aki egy háború, vagy szerencsétlenség folytán válik az emberek rabszolgájává, esetleg jó úrhoz kerül. De jóléte mindig bizonytalan, mert ura eladhatja egy másik úrnak, aki kegyetlen. Ô csak árucikk, semmi más. Néha arra használják fel, hogy adósságukat fizessék ki vele. És még a síráshoz sincs joga. A szolga viszont addig él ura házában, míg az el nem bocsátja ôt. De a gyermek mindig az atya házában marad, és az atya nem is gondol arra, hogy kivesse. Csak saját szabad akaratából mehet el onnan. Ez a különbség a rabszolgaság és a szolgaság, a szolgaság és az apától való származás között. A rabszolgaság leláncolja az embert. A szolgaság ura szolgálatába állítja. Az apától származás örökre az atya házába helyezi a gyermeket, és élete egyenjogú az atyáéval. A rabszolgaság megsemmisíti az embert. A szolgaság alárendeltté teszi. Az apától származás szabaddá és boldoggá teszi. A bűn, a legkegyetlenebb úr, a Sátán rabszolgájává teszi az embert meghatározatlan ideig. A szolgaság, ebben az esetben a Régi Törvény félelemmel tölti el az embert Isten iránt, akiben egy könyörtelen Lényt lát. A gyermekség, azaz amikor valaki velem, az Elsôszülöttel együtt megy Istenhez, szabaddá és boldoggá teszi az embert, aki megismeri az Atya szeretetét, és bízik benne. Az én tanításom elfogadása azt jelenti, hogy velem, a sok gyermek Elsôszülöttjével együtt megy valaki Istenhez. Én összetöröm majd láncaitokat, feltéve, hogy hozzám jöttök azért, hogy összetörjem azokat, és igazán szabadokká lesztek, és velem együtt öröklitek a mennyországot. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. De az, aki közületek életemre tör, nem tiszteli többé Ábrahámot, hanem a Sátánt, és ôt szolgálja hűséges rabszolgaként. Miért? Azért, mert visszautasítja szavaimat, és azok közületek sokakba nem tudnak behatolni. Isten nem kényszeríti ki a hitet az emberbôl. Nem kényszeríti ôt, hogy elfogadjon engem. De elküld engem, hogy megmondjam nektek az Ô akaratát. És én azt mondom nektek, amit Atyámnál láttam és tôle hallottam. És azt teszem, amit Ô akar. De azok, akik közületek üldöznek engem, azt teszik, amit atyjuktól tanultak, és amit ô sugall nekik. Mint ahogy a betegségben jelentkezik a roham egy szünet után, úgy tör ki újra erôszakosan a zsidók, farizeusok és írástudók némileg lecsillapodott haragja. A haragtól és gyűlölettôl elkékülve ordítják: -- A mi atyánk Ábrahám! Nincs más atyánk! -- Az emberek Atyja az Isten. Ábrahám maga is az egyetemes Atya fia. De sokan megtagadják az igazi Atyát egy olyan valakiért, aki nem atya, de akit ôk atyjuknak választanak, mert hatalmasabbnak és készségesebbnek látszik arra, hogy kielégítse féktelen vágyaikat. A gyermekek azt teszik, amit atyjuktól látnak. Ha Ábrahám gyermekei vagytok, miért nem tesztek úgy, mint Ábrahám tett? Nem ismeritek az ô cselekedeteit? El kell nektek számlálnom természetes és jelképes értelmük szerint? Ábrahám engedelmeskedett, elment abba az országba, amelyet Isten mutatott neki, jelképezve az embert, akinek készségesen el kell hagynia mindent, hogy oda menjen, ahová Isten küldi. Ábrahám leereszkedett testvérének gyermekéhez, és megengedte neki, hogy kiválassza azt a vidéket, amelyet jobban szeretett. Jelképezte ezzel azt a tiszteletet és szeretetet, amellyel felebarátunknak szabad cselekvési lehetôséget kell adnunk. Ábrahám alázatos volt, miután megtapasztalta Isten nagy szeretetét, és megtisztelte Ôt Mambréban, semminek érezve magát a Magasságbelivel szemben, aki beszélt hozzá. Ez jelképe annak a szeretetteljes tiszteletnek, amellyel az embernek mindig viseltetnie kell Istene iránt. Ábrahám hitt és engedelmeskedett Istennek még a legnehezebb dolgokban is, amiket nem könnyű elhinni és teljesíteni, és biztonságérzete nem tette ôt önzôvé, hanem imádkozott a szodomaiakért. Ábrahám nem kívánt jutalmat sokszoros engedelmességéért az Úrtól, mintha az szerzôdésszerűleg kijárna neki, hanem mindvégig tisztelte Ôt, a legnagyobb fokban, feláldozva neki kedves fiát... -- Nem áldozta fel. -- Feláldozta kedves fiát, mert valójában szívében már feláldozta ôt útközben engedelmes akaratával. Az angyal megállította ôt, amikor az atya szíve már meghasadt, amint arra készült, hogy átdöfje fiának szívét. Megölte fiát, hogy tisztelje Istent. Ti megölitek a Fiút, hogy tiszteljétek a Sátánt. Akkor annak a cselekedeteit teszitek, akit atyátoknak mondotok? Nem, nem azt teszitek. Ti életemre törtök, mert én az igazságot mondom nektek úgy, amint Istentôl hallottam. Ábrahám nem tett így. Nem igyekezett megölni a hangot, amely az égbôl jött, hanem engedelmeskedett neki. Nem, ti nem teszitek Ábrahám cselekedeteit. A ti cselekedeteitekbôl fel lehet ismerni atyátokat. -- Nem fajtalankodásból születtünk. Nem vagyunk fattyak. Te magad mondtad, hogy Isten az emberek Atyja, és mi ráadásul még a választott Nép is vagyunk, és ennek a Népnek választott osztálya. Azért egyedül Isten az Atyánk. -- Ha lélekben és igazságban elismernétek Istent Atyátoknak, akkor szeretnétek engem, mert én Istentôl származom és jövök. Nem magamtól jövök, hanem Ô küldött engem. Azért, ha igazán elismernétek az Atyát, elismernétek engem is az Ô Fiának és a ti testvéreteknek és Üdvözítôtöknek. Lehetséges, hogy a testvérek nem ismerik fel egymást? Lehetséges, hogy az egyetlen atyának gyermekei nem ismerik a nyelvet, amelyet egyetlen Atyjuk házában beszélnek? Akkor miért nem értitek meg az én nyelvemet, és miért nem vagytok képesek elviselni szavaimat? Azért, mert én Istentôl jövök, de ti nem. Ti elhagytátok az atyai házat, és elfelejtettétek Annak arcát és nyelvét, aki ott lakik. Önként más vidékekre mentetek, más otthonokba, ahol másvalaki uralkodik, nem pedig Isten, és ahol más nyelvet beszélnek. És aki ott uralkodik, az megköveteli, hogy a belépôk gyermekeivé legyenek, és neki engedelmeskedjenek. És ti ezt tettétek és teszitek. Ti megtagadtátok, ünnepélyesen megtagadtátok az Atyaistent azért, hogy más apát válasszatok magatoknak. És ez a Sátán. Az ördög a ti apátok, és azt akarjátok tenni, amit ô sugall nektek. És az ördög a bűnökre és erôszakosságra vágyakozik, és ti ezt magatokévá teszitek. Ô a kezdettôl fogva gyilkos volt, és nem tartott ki az igazságban, mert ô, aki fellázadt az Igazság ellen, nem szeretheti az igazságot. Amikor ô beszél, úgy beszél, amilyen, azaz hazug módon és homályosan, mert valójában ô hazug, hazugságot fogant és szült, amikor megtermékenyítette a kevélység, és táplálta a lázadás. Minden bűnös vágy benne van, és ô azt köpi és oltja be a teremtményekbe, hogy megmérgezze ôket. Ô a sötét alak, a gúnyolódó, az átkozott csúszómászó, a Gyalázatos, az Irtózatos. Az évszázadokon keresztül gyötri az embert, és ennek jeleit és gyümölcseit látja az értelmes ember. Mégis reá hallgatnak, ôrá, aki hazudik és pusztít, míg engem, aki az igazságot mondom, és a jót tanítom, bűnösnek mondotok, és nem hisztek nekem. De a sokaságból, amely gyűlölettel vagy szeretettel megközelített engem, van- e valaki, aki azt mondhatja, látott, hogy bűnt követtem el? Ki mondhatja ezt ôszintén? Hol vannak a bizonyítékok, hogy meggyôzzenek engem és azokat, akik bennem hisznek, arról, hogy én bűnös vagyok? A tízparancsolat közül melyik ellen vétettem? Isten oltára elôtt ki merne megesküdni, hogy látott engem, amint megsértettem a Törvényt és a szokásokat, az elôírásokat, a hagyományokat, az imákat? Ki tudna megszégyeníteni engem azzal, hogy biztos bizonyítékokkal bűnösnek ítélne? Senki se képes erre. Senki az emberek közül, és senki az angyalok közül. Az emberek szívében Isten ezt kiáltja: ,,Ô az Ártatlan!'' Errôl mindnyájan meg vagytok gyôzôdve, leginkább ti, kik vádoltok engem, és még inkább azok, akik bizonytalanok azt illetôleg, hogy kinek van igaza, nekem-e, vagy nektek. De Isten szavaira csak az hallgat, aki Istentôl származik. Ti nem hallgattok rájuk, bármennyire harsognak is azok lelketekben éjjel nappal, és azért nem hallgattok rájuk, mert nem Istentôl származtok. -- Mi, mi, akik a Törvény szerint élünk, és a legaprólékosabban megtartjuk az elôírásokat, hogy tiszteljük a Magasságbelit, nem vagyunk Istentôl? És te mered ezt mondani nekünk? Ah!!! Úgy látszik, mintha akasztófán függve fulladoznának a rémülettôl. -- Nemde azt kell mondanunk, hogy ördögtôl megszállott, szamaritánus vagy?! -- Nem vagyok sem az egyik, sem a másik, hanem tisztelem Atyámat akkor is, ha ti tagadjátok ezt, hogy ócsároljatok. De ócsárlástok nem szomorít el engem. Nem saját dicsôségemet keresem. Van, aki gondoskodik errôl, és ítélni fog. Ezt mondom nektek, akik gyalázni akartok engem. De azoknak, akik jó akaratúak, azt mondom, hogy aki elfogadja szavaimat, vagy már elfogadta, és ért ahhoz, hogy megôrizze, az nem lát halált mindörökre. -- Ah! Most jól látjuk, hogy az ördög beszél ajkadon keresztül, ô, aki megszállt téged! Te magad mondottad: ,,Ô hazugságokat mond.'' Amit te mondtál, az hazugság, s azért ördögi beszéd. Ábrahám meghalt, és meghaltak a próféták. És te azt mondod, hogy aki megtartja szavaidat sose hal meg mindörökké. Tehát te se halsz meg? -- Én, csak mint ember halok meg, hogy a kegyelem idejében feltámadjak, de mint az Ige, nem halok meg. Az Ige az Élet, és nem hal meg. És aki elfogadja az Igét, abban az Élet van, és nem hal meg mindörökké, hanem feltámad Istenben, mert én feltámasztom ôt. -- Káromló! Bolond! Ördög! Több vagy atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt, és a prófétáknál? Kinek képzeled magadat? -- Én vagyok a Kezdet, aki hozzátok beszélek. A vita még tovább tart, ellenségei felháborodása növekszik, Jézus azonban a zűrzavarban eltűnik a Templom falának egy titkos kapujában, amelyet egy hozzá hűséges levita kinyitott neki. (7-1542) ======================================================================== A király kincstára Jézust a hegyvidéki Emmauszban nagyon sok gyermek veszi körül. Csodálatos Jézus vonzóereje a gyermekekre. Bárhol jár is, akár ismerik ott, akár nem, a gyermekek azonnal körülveszik és nagyon boldogok, amikor kedvesen megsimogatja ôket. Jézus leül közéjük, s ôk átölelik, vállára hajtják fejüket, köpenye alá bújnak, mint a kiscsibék a kotlós szárnya alá. A felnôttek el akarják távolítani ôket, de Jézus nem engedi: -- Hagyjátok ôket! Nem terhesek számomra! Sosem a gyermekek azok, akik terhesek számomra és fájdalmat okoznak nekem! A gyermekeknek pedig odasúgja: -- Legyetek jók, csendesek, csendesek, akkor nem küldenek el titeket, és mi továbbra is együtt maradunk. -- És elmondasz nekünk egy szép példabeszédet? -- kérdezi tôle a legbátrabb. -- Igen. Mindnyájatoknak. Utána beszélek szüleitekhez. Hallgassátok! Ami a kicsinyeknek szól, szól a felnôtteknek is. Egy nagy király egy napon magához hívott egy embert és azt mondta neki: ,,Tudom, hogy te jutalmat érdemelsz, mert bölcs vagy és becsületet szerzel városodnak munkáddal és tudásoddal. Rendben van, én nem adok neked ezt vagy azt, hanem elviszlek kincstáramba, és te választod majd ki, amit akarsz, és én neked adom. Így megítélem, hogy valóban olyan vagy-e, mint amilyennek mondanak. Ugyanakkor a király kinézett erkélyérôl a palotája elôtt lévô térre, és látott ott egy szegényes ruhába öltözött gyermeket, aki talán árva vagy koldus volt. Odafordult szolgáihoz, és azt mondta nekik: ,,Menjetek el ezért a gyermekért, és hozzátok ide!'' A szolgák elmentek, és visszatértek a remegô gyermekkel a királyhoz. Az udvar elôkelôségei azt mondták a gyereknek: ,,Hajolj meg és üdvözöld, mondván: >>Tisztelet és dicsôség neked, királyom! Térdet hajtok elôtted, hatalmas, akit a föld magasztal, mint a legnagyobbat<<''. A gyermek azonban: nem akarta meghajolva üdvözölni ôt. Az elôkelôk megütközve csóválták fejüket, és durván azt mondták: ,,Ó, király, ez a gyerek faragatlan és piszkos. Szégyent hoz palotádra. Engedd, hogy kidobjuk oda, az út közepére. Ha vágyakozol arra, hogy egy gyermek legyen melletted, elmegyünk és keresünk egyet a város gazdagjai közül, ha nem kívánod a mieinket, és idehozzuk neked. De ne tartsd itt ezt a faragatlant, aki még üdvözölni sem tud téged!...'' A gazdag és bölcs ember, aki elôzôleg megalázta magát és százszor is mélyen, szolgai módon meghajolt, mintha valami oltár elôtt lett volna, azt mondta: ,,Elôkelôid helyesen beszélnek. Koronád méltósága érdekében meg kell akadályoznod, hogy valaki ne adja meg szent személyednek a tiszteletet, amely kijár neki'', és e szavakkal megint leborult egészen annyira, hogy megcsókolta a király lábát. De a király azt mondta: ,,Nem. Én ezt a gyermeket akarom. És nem csak ennyit akarok, hanem el akarom vezetni ôt is kincstáramba, hogy kiválassza, amit akar, és neki adom. Talán nem megengedett számomra, mivel király vagyok, hogy boldoggá tegyek egy szegény gyermeket? Talán nem az én alattvalóm-e ô is, mint ti mindnyájan? Talán vétek számára, hogy szerencsétlen? Nem! Becsületemre mondom, legalább egyszer megelégedetté akarom tenni. Jöjj, gyermek, ne félj tôlem!'' És kezét nyújtotta a gyermeknek, amit az egyszerűen elfogadott, és önként megcsókolt. A király elmosolyodott. És az elôkelôségek két sora között, akik tisztelettel meghajoltak, a bíborszínű, aranyos virágokkal díszített szônyegen elindult a kincstár felé. Jobboldalán ment a gazdag bölcs, balján a tudatlan és szegény gyermek. A királyi palást nagy ellentétben volt a szétfeslett kis ruhával és a mezítlábas szegény gyerekkel. Beléptek a kincstárba, amelyet két udvari elôkelôség nyitott ki számukra. Magas, kerek terem volt, ablakok nélkül. De világosság áradt mennyezetérôl, amely egy hatalmas csillámlemezbôl állott. Szelíd fény volt ez, amely azonban megcsillogtatta a páncélszekrények aranyveretét és a sok tekercs bíborszalagját a magas és díszes polcokon. Pompás könyvtekercsek, értékes rudakon, ragyogó kövekkel ékesített csattokkal és címerekkel. Ritka dolgok, amelyek csak egy királynak lehetnek birtokában. És, elhanyagolva, egy dísztelen, sötét, alacsony polcon, egy kis tekercs, fehér farúdra csavarva, összekötve egy durva madzaggal, porosan, mint amivel nem törôdnek. A király a falakra mutatva ezt mondta: ,,Íme, itt van a föld minden kincse, és más, a földieknél is nagyobb kincsek. Mert itt van az emberi szellem minden műve, és vannak itt olyan művek is, amelyek emberfeletti forrásokból jönnek. Menjetek, vegyétek el azt, amit akartok.'' És ô megállt a terem közepén, karbatett kézzel, és figyelt. A gazdag és bölcs ember elôször a páncélszekrényekhez ment, és mind lázasabb vággyal emelte fel a takarókat. Aranyrudak, aranypénzek, ezüst, gyöngyök, zafírok, rubinok, smaragdok, opálok... csillogtak minden ládából... Csodálkozva kiáltott fel, valahányszor belenézett valamelyikbe... És utána odament az állványokhoz, elolvasta a könyvtekercsek címeit, újból csodálkozva kiáltott fel mindegyiknél. Végül lelkesen a királyhoz fordult és azt mondta: ,,De hisz neked páratlan kincseid vannak, és a drágakövek értéke azonos a könyvtekercsekével, és a könyvtekercseké azokéval! Igazán szabadon választhatok?'' ,,Amint mondtam. Mintha minden hozzád tartozna.'' Az ember arccal a földre borult és azt mondta: ,,Imádlak, nagy király!'' És felállt, odasietett elôször a kincsesládákhoz, majd az állványokhoz, kivette ebbôl és abból a legjobbat, amit látott. A király mosolygott magában, amikor látta milyen lázasan fut az ember ládától ládáig. Ismét mosolygott, amikor az a földre vetette magát és imádta ôt. Harmadszor is mosolygott, amikor látta, hogy mily sóvárogva és rendszeresen válogatott a drágakövek és könyvek közül. Utána a gyermekhez fordult, aki mellette maradt. Megkérdezte tôle: ,,És te nem mégy válogatni a szép kövek és értékes könyvtekercsek között?'' A gyermek csak fejének rázásával mondta; nem. ,,És miért nem?'' ,,Mert a könyvtekercseket nem tudom elolvasni, és a köveknek nem ismerem az értékét. Számomra csak kövek, semmi mások.'' ,,De gazdaggá tennének téged...'' ,,Nincs apám, sem anyám, sem testvérem. Mit használna nekem, ha kinccsel keblemben mennék menedékhelyemre?'' ,,De ezen vehetnél egy házat...'' ,,Ott mindig egyedül lennék.'' ,,Ruhákat...'' ,,Mindig fáznék, mert hiányozna szüleim szeretete'' ,,Ételeket...'' ,,De nem töltekezhetnék mamám csókjaival, s nem tudnám azt megvásárolni semmiféle kinccsel sem.'' ,,Elmehetnél a mesterekhez és megtanulhatnál olvasni...'' ,,Ez már jobban tetszene nekem. De utána mit olvasnék?'' ,,A költôk, bölcselôk, bölcsek műveit... régi beszédeket és a népek történetét.'' ,,Hasztalan dolgok, hiúságok vagy a múlthoz tartozók... Nem érdemes.'' ,,Milyen ostoba gyerek!'' -- kiáltott fel az ember, akinek karja már tele volt könyvtekercsekkel, és öve és köntösének melle dagadt a drágakövektôl. A király megint elmosolyodott magában. És fogta a gyermeket, karjába vette és odavitte a kincsesládákhoz, belemerítette kezét a gyöngyökbe, rubinokba, topázokba, ametisztekbe, s hagyta, hogy azok ragyogó esôként hulljanak vissza. Így kísértette, hogy vegyen belôlük. ,,Nem, király, nem akarom. Szeretnék egy más dolgot.'' A király odavitte ôt az állványokhoz és elolvasott néhány versszakot a költôkbôl, néhány történetet a hôsök életébôl, az országok leírását. ,,Ó, olvasni sokkal szebb. De nem ezeket szeretném...'' ,,Akkor mit? Mondd meg, és neked adom, gyermekem.'' ,,Ó, nem hiszem, király, hogy meg tudod tenni, hatalmad ellenére. Nem idelenn van az....'' ,,Ah, nem földi műveket akarsz! Íme akkor: itt vannak az Isten által az Ô szolgáinak diktált művek. Hallgasd!'' -- és felolvasott neki a sugalmazott lapokból. ,,Ez sokkal szebb! De ahhoz, hogy megértsem, elôbb jól kellene ismernem Isten nyelvét. Nincs egy könyv, amely azt tanítja, amely megérteti, kicsoda Isten?'' A király elcsodálkozott, és többé nem mosolygott, hanem szívére szorította a gyermeket. A férfi azonban gúnyosan felnevetett, és megjegyezte: ,,Még a legbölcsebbek sem tudják, ki az Isten, és te, tudatlan gyermek akarod azt megtudni? Ha akarod, gazdagodj meg azzal!...'' A király szigorúan nézett rá, miközben a kisgyerek válaszolt neki: ,,Én nem keresem a gazdagságot, a szeretetet keresem, és egyszer azt mondták nekem, hogy Isten a Szeretet.'' A király odavitte ôt a dísztelen állványhoz, amelyen a kis tekercs volt, madzaggal átkötve és porosan. Felvette, kigöngyölte, és elolvasta az elsô sort: ,,Aki kicsiny, jöjjön hozzám, és én, Isten, megtanítom ôt a szeretet tudományára.'' -- Ez van ebben a könyvben, és én...'' ,,Ó, ezt akarom! És megismerem Istent, és mindenem meglesz, ha Ôt birtokolom. Add nekem ezt a tekercset, ó, király, és boldog leszek!'' ,,De ennek semmi értéke sincs! Ez a gyerek valóban ostoba! Nem tud olvasni, és egy könyvet választ! Nem bölcs, és nem akarja, hogy tanítsák. Nyomorúságban él, és nem vesz a kincsekbôl.'' ,,Erôlködni fogok azon, hogy birtokoljam a szeretetet, és ez a könyv megtanít rá. Légy áldott, király, mert megadod nekem, hogy többé ne érezzem magamat árvának és szegénynek!'' ,,Legalább imádd ôt, amint én tettem, ha azt hiszed, hogy ôáltala oly boldoggá lettél!'' ,,Én nem imádom az embert, csak Istent, aki ôt annyira jónak alkotta.'' ,,Ez a gyermek az igazi bölcs országomban, ó ember, aki nem érdemled meg, hogy bölcs hírében állj. Te megrészegültél a gôgtôl és a kapzsiságtól, s addig mentél, hogy a teremtményt imádtad ahelyett, hogy a Teremtônek ajánlottad volna fel azt. És azért tetted ezt, mert a teremtmény köveket és emberi műveket adott neked. És nem gondoltál arra, hogy Isten teremtette a köveket, amelyek most a tieid, s elôzôleg az enyéim voltak. És Isten adta az embernek az értelmet, amelynek művei a ritka könyvtekercsek az ember gondolataival. Ez a kisgyermek, aki éhezik és fázik, aki egyedül van, akit mindenféle szenvedés sújt, menthetô lett volna, ha megrészegedett volna a kincsek elôtt. Íme, ô helyesen hálálkodik Istennek azért, hogy jó szívet adott nekem. Ô csak az egyetlen szükséges dolgot keresi: hogy szeresse Istent, megismerje a szeretetet, hogy igazán gazdaggá legyen mind itt, mind a másvilágon. Ember: megígértem neked, hogy tied lesz mindaz, amit választasz. A király szava szent. Menj hát köveiddel és tekercseiddel: a sokszínű kövecskékkel és... az emberi gondolat szalmájával. És élj remegve a rablóktól és a molytól, a drágakövek és a pergamenek ellenségeitôl. És kápráztasson el ezeknek a forgácsoknak hamis csillogása, és undorodj meg az emberi tudomány édeskés ízétôl, amely csak íz, de nem táplálék. Menj! Ez a gyermek oldalam mellett marad, és együtt igyekszünk olvasni a könyvet, amely a szeretet, azaz Isten. És nem csillognak számunkra hamisan a hideg drágakövek, se az emberi tudás műveinek édeskés ízét nem fogjuk érezni. Hanem az Örök Szellem tüzei részesítenek minket a mennyország elragadtatásában, és birtokolni fogjuk a Bölcsességet, amely jobban megerôsít, mint a bor, jobban táplál, mint méz. Jöjj gyermek, akinek a Bölcsesség megmutatta arcát, mert te azt kívántad igazi jegyesedül.'' És kidobta a férfit, a gyermeket pedig magához vette. Oktatta ôt az isteni Bölcsességben, hogy igaz ember legyen belôle, és olyan király, aki méltó a szent felkenésre a földön, és polgára lesz a másvilágon Isten Országának. Ez a kisgyerekeknek megígért és a felnôtteknek ajánlott példabeszéd. Emlékeztek Bárukra? Ô mondja: ,,Izrael, miért vagy ellenséges földön, öregedsz meg idegen országban, beszennyezed magadat halottakkal, és olyannak látszol, mint aki leszáll az alvilágba?'' És válaszol: ,,Mert elhagytad a Bölcsesség forrását. Ha az Úr útjain jártál volna, akkor otthon laknál, békében mindörökké.'' (Bár 3,10-13) Hallgassatok ide, ti, kik gyakran panaszkodtok amiatt hogy számkivetésben éltek, jóllehet otthon vagytok, de hazánk többé nem a miénk, hanem a rajtunk uralkodóé; ti panaszkodtok emiatt, és nem tudjátok, hogy azzal összehasonlítva, ami a jövôben vár rátok ez csak egy csepp abból a keserű, részegítô italból, amelyet az elítéltnek adnak, s amely minden más italnál keserűbb. Isten népe szenved, mert elhagyta a Bölcsességet. Ha nem isztok többé a Bölcsesség forrásaiból, hogyan birtokolhatnátok a józanságot, erôt, értelmességet? Azt sem tudjátok, hol található. Ennek következtében még kisebb dolgokban sem tudtok helyesen ítélni. Az Ô Országa nem e világból való, hanem Isten irgalmassága annak a forrása. Az Istenben van. Maga az Isten. De Isten megnyitja ölét, hogy az leszálljon hozzátok. Izrael ostoba kevélységgel azt hiszi, hogy még birtokában van a gazdagságnak, amelyet elpocsékolt, pedig csak szánalomban vagy gúnyban részesül. Birtokában van-e még Izrael a gazdagságnak, gyôzelmeknek, megtiszteltetésnek, az egyetlen kincsnek? Nincs. És elveszíti a többieket is, mert aki elveszti a Bölcsességet, az elveszti képességét arra, hogy naggyá lehessen. Tévedésbôl tévedésbe esik az, aki nem ismeri a Bölcsességet. És Izrael sok dolgot ismer, sôt túl sokat, de nem ismeri többé a Bölcsességet. Jól mondja Báruk: ,,Ennek a népnek fiataljai megszülettek, a földön laktak, de nem ismerték meg a Bölcsesség útját, sem annak ösvényeit, és az ô fiaik sem tették magukévá, hanem távol maradtak útjától.'' (Bár 3,20-21) Távol maradtak útjától! Fiaik sem tették magukévá! Prófétai szavak! Én vagyok a Bölcsesség, aki hozzátok beszél. És Izrael háromnegyed része nem hallgat rám. És a Bölcsesség eltávozik, és még jobban eltávozik, egyedül hagyva ôt... És mit csinálnak akkor azok, akik óriásoknak képzelik magukat, és azért azt gondolják, kényszeríthetik az Urat arra, hogy ôket segítse és szolgálja? Óriások, hasznosak Isten számára ahhoz, hogy megalapítsák az Ô Országát? Nem. Azt mondom Bárukkal: ,,Isten igazi Országának megalapítására Isten nem választotta ki ezeket a kevélyeket, hanem hagyja elveszni ôket ostobaságukban'' az Ô ösvényein kívül. Mert ahhoz, hogy valaki az égbe szálljon lélekben, és megértse a Bölcsesség tanításait, alázatos és engedelmes lélekre van szükség, és fôleg szeretettel telített lélekre, arra, hogy beszélje a Bölcsesség nyelvét, azaz a szeretet nyelvét, mert a Bölcsesség a Szeretet. Ahhoz, hogy megismerje az Ô ösvényeit, tiszta és alázatos szemre van szüksége, amely szabad a hármas érzéki vágytól. Ahhoz, hogy valaki birtokában legyen a Bölcsességnek, az erények élô pénzével kell megvásárolnia azt. Izrael nem volt ennek birtokában, és én azért jöttem, hogy megmagyarázzam a Bölcsességet, az Ô útjára irányítsalak titeket, és elvessem szívetekbe az erényeket. Mert én mindent ismerek, és mindent tudok. Eljöttem, hogy oktassam Jákobot, szolgámat, és Izraelt, akit szeretek. Eljöttem a földre, hogy beszélgessek az emberekkel, én, az Atya Igéje, hogy kézen fogjam az ember gyermekeit, én, Isten Fia és az emberé, én, az Élet Útja. Eljöttem, hogy bevezesselek titeket az örök kincsek termébe, én, akinek az Atya mindent átadott. Eljöttem, én, az örök Szeretet, hogy magamhoz vegyem Jegyesemet, az Emberiséget, amelyet fel akarok emelni trónomra és nászágyamra, hogy velem legyen az égben. Be akarom vezetni ôt a borpincébe, hogy megrészegedjék az igazi szôlôtôl, amelynek vesszôibôl Életet nyer. De Izrael lusta jegyes, és nem kel fel az ágyról, hogy ajtót nyisson annak, aki eljött. És a Jegyes elmegy. Tovább megy. Hamarosan. És utána Izrael hiába keresi Ôt. Nem Üdvözítôjének irgalmas szeretetét találja majd meg, hanem a rajta uralkodók harci szekereit. Összepréselik majd, kifacsarva kevélységét és életét, mert elôzôleg ô is össze akarta préselni még Isten irgalmas akaratát is. Ó, Izrael, Izrael, aki elveszted az igazi Életet azért, hogy megmaradj képzelt hatalmad hazugságában! Ó, Izrael, aki azt hiszed, hogy megmenekülsz, és meg akarsz menekülni olyan utak által, amelyek nem a Bölcsességé! Elpusztulsz, eladva magadat a Hazugságnak és a Véteknek, hajótörött Izrael! Nem ragadod meg a megmentésedre feléd vetett hajókötelet, hanem összetört múltad maradványaiba kapaszkodsz. A vihar máshová sodor, ki a félelmetes, sötét tengerre. Ó, Izrael, mit ér neked, hogy megôrzöd életedet, vagy feltételezed, hogy megôrzöd egy óráig, egy évig, egy, két, három évtizedig egy bűntény által, és utána mindörökre elveszel? Mi az élet, a dicsôség, a hatalom? Buborék a piszkos vízen, a mosásra használt árokban. Ragyog, de nem azért, mert drágakô, hanem mert a zsíros piszkot a salétrom felfújja üres buborékká, amely szétpukkan, és semmi sem marad belôle, csak egy kör az emberi izzadság sáros vizén. Csak egy dolog szükséges, ó Izrael: a Bölcsesség birtoklása. Még az élet árán is. Mert nem az élet a legértékesebb. Jobb százszor elveszteni az életet, mint elveszteni saját lelkünket. Jézus befejezte beszédét, s az emberek csendben csodálkoznak. El akar távozni, de a gyermekek követelik, hogy csókolja meg ôket. Megáldja a felnôtteket. Csak ezután megy el. (7-1592) ======================================================================== Hegy és völgy Jézus Gabaon felé megy apostolaival. Az apostolok arról beszélgetnek, hogy mi okozza Jézus szenvedéseit. Csak Júdás nem vesz részt ebben, mert ô külön megy tôlük egyszerű emberek közé, akiket tanítani igyekszik, utánozva a Mester hangját, taglejtését, gondolatait. Utánzása azonban színészies, hivalkodó, meggyôzôdés nélküli. Hallgatói kereken meg is mondják ezt neki, s ez idegessé teszi Júdást, aki szemükre veti értelmük tompaságát, ami miatt semmit sem képesek megérteni. És kijelenti, hogy otthagyja ôket, mert ,,nem érdemes a tudás gyöngyeit a disznók elé vetni.'' Folytatja azonban, mert az egyszerű, szenvedô emberek kérik ôt, legyen türelmes hozzájuk, mert ôk megvallják, hogy ,,annyira alatta maradnak neki, mint egy állat az embernek''... Közben Jézus befejezi beszélgetését a többi apostollal, és odahívatja Júdást, mert neki is akar valamit mondani. Júdás odasiet. Jézus a környékre mutat, amely fokozatosan leszűkül, amint leszállnak a völgybe, és azt mondja: -- Egy kis példabeszéd számotokra, a lelkek jövendô mesterei számára. Annál többet láttok majd, minél inkább felfelé mentek a tökéletesség kemény és fájdalmas útján. Elôzôleg láttunk két filiszteus síkságot és Saron síkságát, sok várossal, földdel és gyümölcsössel. Elláttunk egészen a távolban kéklô nagy tengerig és a Kármel hegyéig, amelynek alja ott zöldül. Most már csak keveset látunk. A látóhatár beszűkült, és még jobban beszűkül, s végül eltűnik a völgy mélyén. Ugyanez történik azzal, aki leszáll lélekben ahelyett, hogy felfelé menne. Mindjobban korlátozódik erénye és bölcsessége, beszűkül ítélôképessége, míg végül megszűnik. Akkor a lélek mestere meghalt küldetése számára. Többé már nem tud különbséget tenni és vezetni. Holttest, és másokat is képes megrontani, amint ô felbomlik. A leszállás néha csábító, szinte mindig csábító, mert a mélyben vannak az érzéki kielégülések. Mi csak azért szállunk le a völgybe, hogy megpihenjünk, és táplálékot vegyünk magunkhoz. De jóllehet ez szükséges testünk számára, nincs arra szükség, hogy kielégítsük az érzékek kívánságát és a lélek tunyaságát azzal, hogy leszállunk az erkölcsi és lelki érzékiség völgyeibe. Egyetlen egy völgyet szabad csak érintenünk: az alázatosságét. Azért, mert ebbe maga Isten száll le, hogy magával ragadja az alázatos lelket a magasba, saját magához. Aki megalázza magát, azt felmagasztalja. Minden más völgy halálos, mert eltávolít az égtôl. -- Ezért hívtál engem, Mester? -- Ezért. Sokat beszéltél azokkal, akik kérdeztek téged. -- Igen, de nem érdemes. Tompább az értelmük, mint az öszvéreké. -- És én egy gondolatot akartam elhelyezni ott, ahol minden elfogyott. Hogy táplálhasd lelkedet. Júdás megzavarodottan nézi. Nem tudja, hogy ajándékban részesült-e vagy korholásban. A többiek, akik nem figyeltek Júdás beszélgetésére követôivel, nem fogják fel, hogy Jézus megfeddi Júdást kevélységéért. Júdás szívesebben másra tereli a beszédet, azért megkérdezi: -- Mester, te mit gondolsz? Ezek a rómaiak, és a Petrából való férfi eljuthatnak-e valaha is a te tanításodra, miután csak oly korlátolt fokban érintkeztek veled? És Sándor? (Sándor egy római katona, akivel Jézus néhányszor beszélt Jeruzsálemben.) Elment... Többé nem látjuk viszont. És ezek is. Azt mondhatná az ember, hogy ösztönszerűleg keresik az igazságot, de nyakig elmerültek a pogányságban. Sikerül-e valaha is valami jóra szert tenniük? -- Azt akarod mondani, hogy megtalálhatják-e az igazságot? -- Igen, Mester. -- És miért ne sikerülne ez nekik? -- Azért, mert bűnösök. -- És csak ôk bűnösök? Köztünk nincsenek? -- Sokan vannak, elismerem. De éppen azért mondom, hogy ha mi, akik már évszázadokon keresztül táplálkoztunk a bölcsességgel és igazsággal, bűnösök vagyunk, és nem sikerül igazakká válnunk és az Igazság követôivé, amit te képviselsz, akkor hogyan tudnák megtenni ôk, akiket átjár a tisztátalanság? -- Minden ember eljuthat az Igazságra és birtokolhatja azt, azaz Istent. Bárhonnan is indul el, hogy eljusson hozzá. Az ember biztosan halad az Istenhez vezetô úton, ha értelme nem kevély, és teste nem romlott, hanem ôszintén keresi az Igazságot és a világosságot, tiszta a szándéka, és vágyakozik Istenre. -- Az értelem kevélysége... és a test romlottsága... Mester... akkor... -- Folytasd gondolatodat, mert az jó. Júdás hátat fordít, és azt mondja: -- Akkor ôk nem juthatnak el Istenhez, mert elfajultak. -- Nem ezt akartad mondani, Júdás. Miért raktál szájkosarat gondolatodra és lelkiismeretedre? Ó, milyen nehezen száll fel az ember Istenhez! Legnagyobb nehézsége önmagában van, mert nem akarja megvallani önmagának hibáit, és nem akar rájuk gondolni. Valóban sokszor még a Sátánt is megrágalmazzák, és neki tulajdonítanak minden lelki romlást. Sôt még Istent is megrágalmazzák, s neki tulajdonítanak minden eseményt. Isten nem vesz erôszakot az emberi szabadságon. A Sátán nem tud legyôzni valakit, ha akarata erôs a Jóban. Igazán mondom nektek, hogy száz közül hetvenszer saját akaratából vétkezik. És -- nem fontolja meg, de így van -- azért nem támad fel a bűnbôl, mert menekül a lelkiismeretvizsgálattól. Ha pedig lelkiismerete egy elôre nem látott mozdulattal felkel benne és kiáltja az igazságot, amire ô nem akart gondolni, az ember elfojtja ezt a kiáltást, megsemmisíti ezt az alakot, ami felemelkedett szigorú és szenvedô értelme elôtt, erôszakkal megváltoztatja gondolatát, ami a vádló szóból származik, és pl. nem akarja azt mondani: ,,De akkor mi, én, nem juthatok el az Igazságra, mert kevély vagyok értelmemben és romlott testemben.'' Igen, valóban, közöttünk azért nem haladnak az emberek az Isten felé vezetô úton, mert az értelem kevélysége és a test romlottsága meggátolja ezt. Kevélység, amely valóban verseng a sátáni kevélységgel annyira, hogy az ember elítéli vagy meggátolja Isten tevékenységét, amikor az ellenkezik az emberek és a pártok érdekeivel. Ezt a bűnt sokan elkövetik Izraelben, és emiatt örökre elkárhoznak. -- Azonban nem vagyunk mindnyájan így. -- Nem. Vannak még jó lelkek minden néposztályban. Többen vannak az alacsonysorsú emberek között, mint a tanultak és gazdagok között. De vannak. Azonban hányan vannak? Hányan vannak Palesztinában, ahol már mintegy három éve beszélek, és jót teszek, akikért felemésztem magamat? Több csillag van egy felhôs éjszakán, mint ahány lélek kész Izraelben arra, hogy országomba jöjjön. -- És a pogányok, ezek a pogányok odajönnek majd? -- Nem mindnyájan, de sokan. Még saját tanítványaim közül sem tart majd ki mind egészen a végig. De ne aggódjunk azokért a gyümölcsökért, amelyek rothadtan leesnek az ágról! Törekedjünk arra, amíg lehetséges, hogy ne rothasszuk el azokat. Kedvességgel, határozottsággal, feddéssel és megbocsátással, türelemmel és szeretettel érjük el ezt. Utána, amikor ôk ,,nemet'' mondanak Istennek és testvéreiknek, akik meg akarják menteni ôket, és a halál, a Sátán karjaiba vetik magukat, bűnbánat nélkül halva meg, akkor hajtsuk le fejünket, és ajánljuk fel Istennek fájdalmunkat, hogy nem örvendeztethettük meg Ôt ennek a léleknek a megmentésével. Minden mester ismeri ezeket a sikertelenségeket. Ezek is egy célt szolgálnak. Megmentik a kevélységtôl a lelkek mesterét, és próbára teszik az ô állhatatosságát a szolgálatban. A sikertelenségeknek nem szabad kifárasztaniuk a lelkek nevelôinek akaratát. Sôt, arra kell ösztönözniük ôt, hogy a jövôben többet és jobbat tegyen. (7-1616) ======================================================================== Vakok -- Az akol kapuja -- A jó pásztor -- Kecskék -- Béresek (Jn 9,35- 10,18) Jézus Jeruzsálem egy utcáján találkozik azzal a vakon született fiatalemberrel, akit meggyógyított. A fiatalember még nem látta Jézust és tanítványait, s így nem ismeri fel, de kifejezi vágyát, hogy Jézust megismerje, és tanítványává váljék, mert hisz benne, hogy Ô az Isten Fia. Mikor Jézus felfedi elôtte kilétét, leborul elôtte, és imádja. -- Kelj fel! -- mondja neki Jézus. -- Én azért jöttem a világba, hogy elhozzam az Isten világosságát és ismeretét, próbára tegyem és megítéljem az embereket. Jelenlegi idôm a kiválasztás, a megválogatás ideje. Azért jöttem, hogy a tiszta szívűek és szándékúak, az alázatosak, a szelídek, az igazságot szeretôk, a békességesek, azok, akik sírnak, és azok, akik helyesen tudják megfontolni a különféle értékeket, és elônyben részesítik a szellemi gazdagságot az anyaginál, megtalálják azt, amire lelkük vágyakozik. Azért jöttem, hogy lássanak azok, akik vakok voltak. De az emberek falakat állítottak, hogy kizárják a Világosságot, azaz Isten ismeretét, azok pedig, akik azt hiszik, hogy látnak, megvakulnak... -- Akkor te gyűlölöd az emberek nagy részét, és nem vagy jó, mint mondják. Ha arra törekednél, hogy mindnyájan lássanak, és akik már látnak, ne vakuljanak meg, akkor jó lennél... -- veti közbe egy farizeus, aki közben odament társaival együtt, és az apostolok mögül figyelte óvatosan a történteket. Jézus megfordul, és rájuk néz. Ugyancsak szigorú tekintettel nézi üldözôit, és elôzôleg kedves hangja is szigorúan cseng: -- Nem én vagyok az, aki azt akarja, hogy ne lássák az igazságot azok, akik jelenleg harcolnak ellene. Ôk maguk fedik be szemüket, hogy ne lássanak. Szabad akaratukból vakítják meg magukat. És az Atya azért küldött engem, hogy szétválasszam az embereket, és igazán megismerjék a Világosság és a Sötétség fiait, azokat, akik látni akarnak, s azokat, akik meg akarják vakítani saját magukat. -- Talán mi is ezekhez a vakokhoz tartozunk? -- Ha vakok lennétek, és törekednétek látni, nem lenne bűnötök. De mivel azt mondjátok: ,,Mi látunk'', és utána nem akartok látni, vétkeztek. Bűnötök megmarad, mert nem akartok látni, jóllehet vakok vagytok. -- És mit kell látnunk? -- Az Utat, az Igazságot és az Életet. Egy vakon született, mint ez is volt, mindig meg tudja találni botjával saját házának ajtaját, és körül tud járni benne, mert ismeri saját házát. De ha más helyre vinnék, nem tudna bemenni az új ház ajtaján, mert nem tudná, hol találja meg, és nekiütközne a falnak. Eljött az új Törvény ideje. Minden megújul, és egy új világban új nép, új ország keletkezik. Azok, akik az elmúlt idôkbe tartoznak, nem ismerik mindezt. Ôk csak saját idejüket ismerik. Olyanok, mint a vakok, akiket új városba visznek, ahol királyi háza van az Atyának, amelynek fekvését azonban nem ismerik. Én azért jöttem, hogy odavezesselek, és abba bevezesselek titeket, és azért, hogy lássanak az emberek. Én magam vagyok a Kapu, amelyen keresztül belépnek az atyai házba Isten Országában, a Világosságban, az Úton, Igazságban és Életben járva. És én vagyok az is, aki eljött, hogy vsszegyűjtse a vezetô nélkül maradt nyájat, és elvezesse azt az egyetlen akolba: az Atyáéba. Én ismerem az Akol kapuját, mert én vagyok a Kapu is és a Pásztor is egyúttal. És belépek és kimegyek úgy, és akkor, amikor akarom. Szabadon lépek be oda, a kapun keresztül, mert én vagyok az igazi Pásztor. Amikor valaki azért jön, hogy Isten bárányait másfelé irányítsa, vagy megkísérelje leterelni az útról, és más helyekre vigye, más utakon, az nem a jó Pásztor, hanem csak színleli, hogy pásztor. És aki nem az akol kapuján lép be, hanem a falon átmászva igyekszik bejutni, az nem pásztor, hanem rabló és gyilkos, aki azért lép be, hogy lopjon és öljön. A megölt bárány ugyanis nem tud bégetni, és nem hívja fel az ôrök és a pásztor figyelmét. Izrael nyájának bárányai közé is igyekeznek behatolni a hamis pásztorok, hogy félrevezessék azokat, eltávolítva ôket a legelôkrôl és az igazi pásztortól. Készek arra, hogy erôszakkal is elszakítsák ôket a nyájtól, és arra is hajlandók néha, hogy megöljék, vagy leüssék ôket úgy, hogy ne tudjanak jelt adni a Pásztornak, s az ne vegye észre a hamis pásztorok ravaszságát, s ne tudjanak Istenhez sem kiáltani védelemért ellenségeik és a Pásztor ellenségei ellen. Én vagyok a jó Pásztor, és juhaim ismernek engem. Ismernek engem azok, akik mindörökké az igazi Akol ôrzôi. Ôk ismertek engem és az én nevemet, és megmondták azt, hogy megismertessék Izraellel. Leírtak engem, és elôkészítették utjaimat. Amikor pedig hallották az emberek hangomat, íme közülük az utolsó kinyitotta elôttem a kaput, és az igazi Pásztorra várakozó nyájnak megmondta: ,,Íme, ô Az, akirôl mondtam, hogy utánam jön. Ô az, aki megelôzött engem, mert elôttem létezett, és én nem ismertem ôt. De azért jöttem vízzel keresztelni, hogy készen legyetek fogadására, amikor kinyilvánul majd Izraelben.'' És a jó juhok hallották hangomat. Amikor név szerint hívtam ôket, hozzám futottak. Vezettem ôket, amint a jó pásztor vezeti az ôt ismerô juhokat, akik követik ôt, bárhova megy. De nem mennek az után, aki idegen számukra, hanem messze futnak tôle, mert nem ismerik, és félik. Én azonban juhaim elôtt járok, hogy megmutassam nekik az utat, és elsônek szálljak szembe a veszéllyel és jelezzem azt a nyájnak, amelyet biztonságosan el akarok vezetni Országomba. -- Izrael talán nem Isten Országa többé? -- Izrael az a hely, ahonnan Isten népének fel kell mennie az igazi Jeruzsálembe és Isten Országába. -- És mi van akkor a megígért Messiással? Annak a Messiásnak, akirôl te azt állítod, hogy te vagy az, nemde diadalra kell vezetnie Izraelt? Meg kell tennie a világ dicsôséges urának. Uralma alá kell vetni minden népet. Meg kell bosszulnia, ó, vadul bosszút kell állnia mindazokon, akik leigázták ôt attól kezdve, hogy néppé vált! Nemde semmi sem valósult meg mindebbôl eddig? Te tagadod a prófétákat? Te ostobáknak nevezed a mi rabbijainkat? Te... -- A Messiás Országa nem e világból való. Az Isten Országa, amely a Szereteten alapul. Nem más. És a Messiás nem a népek és hadseregek királya, hanem a lelkeké. A Messiás a választott népbôl jön, a királyi törzsbôl, és fôleg Istentôl, akitôl származik, és aki elküldte. Izrael népébôl kezdôdik az Isten Országának megalapítása, a szeretet Törvényének kihirdetése, a Jó Hír hirdetése, amelyrôl a próféta beszél. De a Messiás lesz a világ Királya, a királyok Királya, és az Ô Országának nem lesz határa sem az idôben, sem a térben. Nyissátok ki szemeteket, és fogadjátok el az igazságot! -- Nem értettünk meg semmit sem félrebeszélésedbôl. Összefüggéstelen szavakat mondasz. Beszélj és válaszolj példabeszédek nélkül! Te vagy, vagy nem te vagy a Messiás? -- Még mindig nem értettétek meg? Mondtam nektek, hogy én vagyok a Kapu és a Pásztor. Eddig senki sem tudott belépni Isten országába, mert fallal volt körülvéve és nem volt bejárata. De most eljöttem, és kaput készítettem a belépéshez. -- Ó, mások is azt mondták, hogy ôk a messiások, és utána kiderült, hogy rablók és lázadók, és az emberi igazságszolgáltatás megbüntette ôket bűneikért. Ki biztosít minket, hogy te nem ezek egyike vagy? Belefáradtunk már abba, hogy szenvedjünk, és hogy a hazugok miatt Róma szigora szenvedést okozzon a népnek. Ezek a hazugok királynak mondják magukat, és lázadásra ingerlik az embereket! -- Nem. Nem fejeztétek ki magatokat pontosan. Ti nem akartok szenvedni, ez igaz. De az nem fáj nektek, hogy a nép szenved. Annyira nem, hogy a rajtatok uralkodó szigorához hozzáadjátok a ti szigorotokat, elnyomva a szegény népet a kicsinyes tizedekkel és más dolgokkal. Ki biztosit titeket arról, hogy én nem vagyok gonosztevô? Az én cselekedeteim. Nem én leszek az, aki miatt rátok nehezedik Róma keze. Sôt, ha lehetséges, én enyhítem azt, türelmet és emberséget tanácsolva az uralkodóknak. Legalábbis ezek. Sok ember -- mert mindegyre növekszik körülöttük a tömeg -- helyesel, s azt mondja: -- Jól mondta a tizedekrôl! Igaz! Ô alárendeltséget tanácsol nekünk, a rómaiaknak pedig irgalmat. A farizeusokat, mint mindig, feldühíti a tömeg helyeslése, és még hevesebben támadják Krisztust: -- Válaszolj sok beszéd nélkül! Mutasd meg, hogy te vagy a Messiás! -- Bizony, bizony, mondom nektek, hogy az vagyok. Én, egyedül én vagyok az Ég Aklának Ajtaja. Aki nem rajtam keresztül halad át, az nem tud bemenni. Igaz, voltak más, hamis messiások, és a jövôben is lesznek. De az egyetlen és igaz Messiás én vagyok. Akik eddig jöttek, annak mondván magukat, nem azok voltak, hanem csak rablók és gonosztevôk. És nemcsak azok, akik Messiásnak hívatták magukat kevés számú követôiktôl, hanem azok is, akik noha nem adják maguknak ezt a nevet, mégis megkövetelik, hogy úgy imádják ôket, ahogy még az igazi Messiás sem részesül benne. Akinek van füle a hallásra, megérti. De figyeljétek meg! Sem a hamis messiásokra, sem a hamis pásztorokra és tanítókra nem hallgattak a juhok, mert lelkük megérezte azok hamisságát hangjukból, amely jóllehet kedvesnek tettették, kegyetlen volt. Csak a kecskék követték ôket, hogy társaik legyenek a lázadásban. A vadkecskék, amelyeket nem szelídítettek meg, s amelyek nem akartak belépni Isten Aklába, nem akarták alávetni magukat az igazi Királynak és Pásztornak. Mert Ô van most Izraelben. Azért, hogy az, aki a királyok Királya, a Nyáj Pásztorává legyen, mint egykor az, aki a nyáj pásztora volt, királlyá lett, az, aki Izájtól származott (Dávidra céloz), amint az ígéretek és jövendölések megmondták. A hamis pásztorok nem beszéltek ôszintén, és cselekedeteikkel nem nyújtottak vigaszt. Ôk szétszórták és gyötörték a nyájat, a farkasokra hagyták, vagy megölték, hogy hasznot húzzanak belôle, eladták, hogy biztosítsák saját életüket, vagy elvitték ôket a legelôkrôl, hogy azokat a gyönyör helyeivé és a bálványok cserjéseivé tegyék. Tudjátok, mik a farkasok? A rossz szenvedélyek, a bűnök, amelyeket maguk a hamis pásztorok tanítanak a nyájnak, s amelyeket elsôsorban ôk maguk gyakorolnak. És tudjátok, mik a bálványok cserjései? Az önzô vágyak, amelyek elôtt túl sokan tömjént égetnek. A másik két dolog nem szorul magyarázatra, mert végre túl világos a beszéd. De észszerű, hogy a hamis pásztorok így tesznek. Nem mások, csak rablók, akik rabolni, ölni és pusztítani jönnek, hogy kivigyék a juhokat az akolból csalóka legelôkre, vagy hamis aklokba, amelyek csak vágóhidak. De azok, akik hozzám jönnek, biztonságban vannak, és kimehetnek, hogy az én legelôimen járjanak, vagy ismét visszatérhetnek, hogy nálam nyugalmat találjanak, megerôsödjenek, meghízzanak a szent és egészséges tápláléktól. Mert én ezért jöttem. Azért, hogy népem, juhaim, amelyek eddig soványak és szomorúak voltak, éljenek, és életük bôséges legyen, békében és örömben. És annyira akarom ezt, hogy életemet adom azért, hogy juhaim részesüljenek az Isten gyermekeinek teljes és bôséges életében. Én vagyok a jó Pásztor. És a pásztor, amikor jó, életét adja azért, hogy nyáját megvédje a farkasoktól és a rablóktól. A béres viszont, aki nem szereti a juhokat, hanem csak a pénzt, amit azért kap, mert a legelôkre vezeti ôket, csak azzal törôdik, hogy saját magát és keblén tartott pénzecskéjét megmentse. Amikor látja, hogy jön a farkas vagy a rabló, elmenekül. Csak késôbb tér vissza, hogy magához vegye azt a néhány juhot, amelyet a farkas megsebesítve ott hagyott, vagy amelyet a rabló szétszórt. A sebesültet megöli, és megeszi, a szétszórtakat összegyűjti és eladja, növelve ezzel pénzecskéjét. Utána hazug könnyek között azt mondja urának, hogy egyetlen egy juhot sem sikerült megmentenie. Mit számít a béresnek, hogy a farkas beleharap a juhokba és szétszórja ôket, és a rabló elviszi azokat a mészároshoz? Virrasztott talán fölöttük, miközben növekedtek és meghíztak, hogy erôsekké tegye ôket? De a gazdájuk, aki tudja, mennyibe kerül egy juh, mily sok órán keresztül kell fáradozni érte, mennyit kell virrasztani, mennyi áldozatot kell hozni, az szereti ôket, és gondjukat viseli azoknak, amik az ô javát képezik. De én több vagyok egy gazdánál. Én nyájam Üdvözítôje vagyok, és tudom, mibe kerül nekem egyetlen lélek üdvözítése is, és azért mindenre kész vagyok egy lélek megmentéséért. Atyám bízta ôt rám. Minden lelket rám bízott, és megparancsolta, hogy nagyon nagy többségüket mentsem meg. Minél többet sikerül megmentenem a lelki haláltól, annál nagyobb lesz Atyám dicsôsége. Azért küzdök, hogy mindnyájukat megszabadítsam ellenségeiktôl, azaz saját énjüktôl, a világtól, a testtôl, az ördögtôl, és ellenfeleimtôl, akik arra törekszenek, hogy nekem fájdalmat okozzanak. Ezt azért teszem, mert ismerem Atyám Gondolatát. És Atyám azért küldött engem, hogy ezt megtegyem, mert ismeri szeretetemet iránta és a lelkek iránt. És juhaim is ismernek engem és szeretetemet, és érzik, hogy én kész vagyok életemet adni azért, hogy ôket boldogokká tegyem. Más juhaim is vannak. De azok nem tartoznak ehhez az Akolhoz. Azért nem ismernek engem annak, aki vagyok. Sokan azt sem tudják, hogy én létezem, és ki vagyok. Juhok, akiket sokan közülünk rosszabbaknak tartanak a vadkecskéknél, és méltatlanoknak ítélnek arra, hogy megismerjék az Igazságot, és életük legyen az Országban. Azonban nem ez a helyzet. Az Atya ezeket is akarja, és azért ezeket is meg kell közelítenem, ezekkel is meg kell ismertetnem magamat, meg kell ismertetnem velük a Jó Hírt, el kell vezetnem ôket legelôimre, össze kell gyűjtenem ôket. És ôk is hallgatnak majd szavamra, és végül megszeretik. És egyetlen egy Akol lesz egy Pásztorral, és Isten Országa megvalósul a földön, készen arra, hogy átvigyék és összegyűjtsék az igben, az én jogarom és jelem alatt és az én nevemben. Igazi nevemet csak én ismerem. De amikor a választottak száma teljessé válik, és ünnepi énekek között leülnek a Jegyes és Menyasszony nagy lakodalmának asztalához, akkor megismerik nevemet választottaim. A hozzám való hűség megszenteli ôket, jóllehet nem ismerik teljes kiterjedésében és mélyégében, mit jelent, amikor valakit nevemmel jelöltek meg. Jutalomban részesülnek majd nevem szeretetéért, és nem akármilyen lesz jutalmuk! Ezt akarom adni hűséges juhaimnak. Saját örömömben részesítem ôket... Jézus, ragyogó arccal néz körül, könnyezve elragadtatásában. Nézi a körülötte összegyűltek arcát, és mosoly remeg ajkán. Mosolya annyira lelkies az Ô átszellemült arcán, hogy a tömeg remegve nézi Krisztus elragadtatását boldog látomásában, amint szeretve vágyakozik annak beteljesülésére. Visszatér a közönséges életbe. Egy pillanatra behunyja szemét, eltitkolva azt, amit lelke lát, s amit szeme elárulhat, és folytatja beszédét: -- Ezért szeret engem az Atya, ó népem, nyájam! Mert érted, a te örök javadért életemet adom. Utána visszaveszem. De elôbb odaadom, hogy neked életed legyen. És olyan módon adom, hogy az téged tápláljon, átváltoztatva magamat a Pásztorból a legelôvé és a forrássá, amely neked ételt és italt ad. Nemcsak negyven éven keresztül részesülsz ebben, mint a zsidók a pusztában, hanem földi számkivetésed egész idején. Valójában senki sem veszi el életemet. Sem azok, akik teljes odaadással szeretnek engem, s így megérdemlik, hogy feláldozzam értük, sem azok, akik féktelen gyűlöletükben törekednek erre, mert ostoba módon félnek tôlem. Senki sem tudná elvenni azt tôlem, ha nem én magam egyeznék bele, és ha nem az Atya engedné meg, mivelhogy mindkettônket kimondhatatlan szeretet tölt el a bűnös emberiség iránt. Saját szabad akaratomból ajándékozom oda az életemet. És hatalmamban van visszavenni akkor, amikor akarom, mert nem helyénvaló, hogy a halál felülkerekedjék az Életen. Azért Atyám hatalmat adott nekem erre, és egyben megparancsolta, hogy ezt tegyem. És felajánlott és felemésztett életem által a népek egyetlen Néppé válnak, az enyémmé, Isten gyermekeinek égi Népévé. A népekben elkülönülnek a juhok a bakoktól, és a juhok követni fogják Pásztorukat az örök Élet Országába. (7-1634) ======================================================================== Betegek Jézus Jerikóban meggyógyít több beteget, s utána egy ház legfelsô lépcsôjén állva beszélni kezd a tömegnek: -- Hallgassátok meg, Jerikó polgárai, az Úr példabeszédét, és utána mindenki elmélkedjék róla szívében, és vonja le belôle a tanulságot, hogy táplálja vele lelkét! Mihez hasonlítsam azokat, akik bűnös életük után megtérnek? A betegekhez hasonlítom ôket, akik meggyógyulnak. Mihez hasonlítsam azokat, akik sose vétkeztek súlyosan, sem nyilvánosan, sem titokban. Ritkák ezek, mint a fekete gyöngy, és én az egészséges emberekhez hasonlítom ôket. A világ ebbôl a két csoportból tevôdik össze. Akár a lélekrôl van szó, akár a testrôl és vérrôl. A világ azonban másként bánik a meggyógyult betegekkel, akik testileg voltak betegek, mint a megtért bűnösökkel, vagyis a lelkileg betegekkel, akik visszanyerték lelki egészségüket. Látjuk, hogy amikor egy leprás -- akit a legveszélyesebb betegnek tekintünk, és azért elkülönítjük -- elnyeri a gyógyulás kegyelmét, a pap megfigyeli ôt, és elvégzi a tisztulás szertartását. Utána visszafogadják ôt a társadalomba, sôt még saját városába is, megünneplik gyógyulását, mert feltámadt az életre, családja számára, ismét dolgozhat. Nagy ünnep ez a család és a város számára egyaránt. A családtagok és polgárok egymással versengve hozzák neki mindazt, amire szüksége van: ágyat, bútorokat. Mindnyájan azt mondják: ,,Ez Isten különös kedveltje! Az Ô ujja gyógyította meg. Tiszteljük meg azért, és ezzel Azt tiszteljük meg, aki teremtette és újjáteremtette ôt.'' Ez helyes eljárás. És amikor, szerencsétlenségére, valakin a lepra elsô jelei mutatkoznak, mily aggódó szeretettel halmozzák el ôt gyengédségükkel a rokonok és barátok egészen addig, ameddig megtehetik ezt. Szinte egyszerre akarják részesíteni ôt mindabban a szeretetben, amit hosszú éveken keresztül adtak volna neki, hogy magával vigye ezt a kincset sírjába, ahová elevenen eltemetik. De akkor miért nem tesznek így a lelki betegekkel is? Egy ember elkezd vétkezni, és a családtagok, polgártársak látják. Miért nem igyekeznek akkor szeretettel elszakítani ôt a bűntôl? Egy anya, apa, jegyes, lánytestvér még megteszi ezt. A fivérek már nehezebben teszik meg, és az apa vagy anya testvéreinek gyermekei egyáltalán nem gondolnak erre. A polgártársak sem tudnak mást tenni, mint csak elítélni, megvetni, szemtelenkedni, megbotránkozni, eltúlozni a bűnös bűneit, ujjal mutatni rá. Távol tartják magukat tôle, mint egy leprástól azok, akik erényesebbek; vagy bűntársaivá válnak, örülnek rajta a háta mögött azok, akik maguk is bűnösök. De nagyon ritka hogy valaki szólna nekik, s még ritkább, hogy valaki szeretettel tenné ezt, és részvéttel, de erôteljesen, türelemmel és természetfeletti szeretettel igyekezne megfékezni ôket és eltávolítani ôket a bűntôl. Miért? Talán nem súlyosabb, igazán súlyos és halálos a lélek betegsége? Nem fosztja ez meg ôt, éspedig mindörökre, Isten Országától? Isten és felebarátunk iránti szeretetünknek elsôsorban nem éppen abban kellene megnyilvánulnia, hogy fáradozunk egy bűnös meggyógyításán, az ô lelkének javán és Isten dicsôségén? És amikor egy bűnös megtér, miért ítélitek el még mindig makacsul? Szinte szomorkodtok, hogy ô lelkileg ismét egészséges? Úgy látjátok, hogy meghazudtolja jövendölésteket egy polgártársatok elkárhozásáról? Ehelyett boldogoknak kellene lennetek, mert az irgalmas Isten hazudtolt meg titeket. Az Ô jóságát tapasztaljátok bizonyos fokban, hogy bátorítson titeket, akik többé-kevésbé súlyos bűnöket követtetek el. És miért látjátok továbbra is szennyesnek, megvetésre méltónak, elkülönítendônek azt, akit Isten és saját jó akarata megtisztított, csodálatossá tett, méltóvá testvérei nagyrabecsülésére és csodálatára? De mennyire örvendeztek, ha egy tehenetek, szamaratok, tevétek vagy juhotok, galambotok meggyógyul betegségébôl! Mennyire örültök, ha egy idegen, akit épphogy névrôl ismertek, meggyógyul leprájából, és visszatér! De akkor miért nem vagytok boldogok, amikor a lelkek gyógyulnak meg, amikor Isten gyôz? Az égben ünnepelnek, amikor egy bűnös megtér. Az égben: Isten és a legtisztább angyalok, akik nem tudják, mit jelent vétkezni. És ti, emberek, könyörtelenebbek akartok lenni Istennél? Ismerjétek fel az Urat nemcsak akkor, amikor jelen van a Templom tömjénfüstjében és énekeiben, hanem ezeknek a feltámadott lelkeknek a csodájában is. Olyanok ezek, mint az ismét felszentelt oltárok, amelyekre Isten Szeretete leszáll tüzével, hogy meggyújtsa az áldozatot. És ha egy bűnös, akin azelôtt megbotránkoztatok, most épüléstekre szolgál, ne vessétek meg, hanem kövessétek ôt. Mert senki sem oly tökéletes, hogy ne tanulhatna mástól. És a jó mindig tanítás, amelyet meg kell hallgatnunk akkor is, ha az, aki azt gyakorolja azelôtt megfeddésünk tárgya volt. Kövessétek és segítsétek ôt! Amikor így tesztek, megdicsôítitek az Urat. Megmutatjátok, hogy megértettétek Igéjét. Ne akarjatok olyanok lenni, mint azok, akiket szívetekben bírálgattok, mert cselekedeteik nem felelnek meg szavaiknak. Igyekezzetek jobban, hogy cselekedeteitek mindegyikére rákerülhessen a jóság pecsétje. Akkor az Örökkévaló igazán jóságosan néz le rátok, és meghallgat titeket. (7-1675) ======================================================================== A farizeus és a vámos (Lk 18,9-14) Közvetlenül az elôzô példabeszéd után mondta el Jézus a következôt: -- Hallgassátok meg ezt a másik példabeszédet, hogy megértsétek, mik azok a dolgok, amelyek értékesek Isten szemében. Ez megtanít titeket arra, hogy helyesbítsetek egy téves gondolatot, amely sok szívben megtalálható. A legtöbb ember saját magát ítéli meg, és mivel ezer közül egy alázatos igazán, az emberek általában tökéletesnek ítélik magukat, és csak saját magukat tekintik tökéletesnek, míg felebarátaikban a bűnök százait fedezik fel. Egyik napon két ember ment Jeruzsálembe ügyeinek intézésére. Amint jó izraelitákhoz illik, felmentek a Templomba, valahányszor betették lábukat a Szent Városba. Egyikük farizeus volt. A másik vámos. Az elsô azért jött, hogy behajtsa a bért néhány üzletért, és számadást kérjen intézôitôl, akik a város közelében laktak. A másik azért, hogy kifizesse a beszedett adót, és közbenjárjon egy özvegyért, aki nem tudta megfizetni a bárkára és hálóra kivetett adót, mert az idôsebb fia oly kevés halat fogott, hogy az épp hogy elég volt sok gyermekének táplálására. A farizeus, mielôtt elment volna a Templomba, meglátogatta az üzletek bérlôit, és az elsô pillantásra észrevette, hogy az üzletek telve vannak árúval és vevôkkel. Örvendezett magában, és utána azt mondta a hely bérlôjének: ,,Látom, hogy jól megy üzleted.'' ,,Igen, hála Istennek. Meg vagyok elégedve munkámmal. Gyarapítani tudtam árúimat, és remélem, hogy még többet tudok majd tenni. Megjavítottam a helyet, és jövôre nem lesz kiadásom asztalokra és állványokra, és azért több lesz a nyereségem.'' ,,Jól van! Jól van! Örülök neki! Mennyit fizetsz ezért a helyért?'' ,,Havi száz ezüstöt. Drága, de jó helyen van...'' ,,Igazad van. Jó helyen van. Azért megduplázom a bérletet.'' ,,De Uram! -- kiáltott fel a kereskedô. -- Így te elveszed minden hasznomat!'' ,,Igazságos. Talán nekem kell meggazdagítanom téged? Az enyémen? Azonnal adj nekem kétezernégyszáz ezüstöt, vagy pedig kidoblak, és megtartom az árút! A hely az enyém, és azt teszek vele, amit akarok!'' Így tett ez elsôvel, így a másodikkal és a harmadikkal, mindenütt megduplázva az árat, süketen minden kérésre. És mivel a harmadik, akinek sok gyermeke volt, ellen akart állni neki, hívta az ôröket, lepecsételtette az üzletet, zár alá véve, és kidobta a szerencsétlent. Utána palotájában megvizsgálta az intézôk számadásait. Egyeseket megbüntetett, mint naplopókat, és zár alá vette azt, amihez joguk volt. Egyiküknek haldoklott a fia, és sok kiadásának fedezésére eladta olajának egy részét, hogy kifizesse az orvosságot. Nem volt tehát semmije, amit odaadhatott volna a fösvény úrnak. ,,Légy irgalmas hozzám, uram! Szegény fiam haldoklik, és késôbb majd rendkívüli munkákat vállalok, hogy visszafizessem neked azt, amit igazságosnak tartasz. De értsd meg, hogy most nem tudom megtenni.'' ,,Nem tudod? Majd meglátom, hogy tudod-e vagy sem.'' És elment a szegény intézôvel az olajpréshez. Elvette tôle azt a megmaradt olajat, amit az ember nyomorúságos eledele számára és lámpájának táplálására használt, hogy virraszthasson fia mellett éjszaka. A vámos pedig elment feljebbvalójához, és kifizette a beszedett adót. Erre az ezt mondta: ,,De hiányzik háromszázhetven bronz pénz. Hogyan?'' ,,Íme, megmondom. Van a városban egy özvegy hét gyermekkel. Csak az elsô elég idôs a munkára. De nem tud messzire menni bárkájával a folyón, mert karja gyenge még az evezôhöz és a vitorlákhoz, és nem tud fizetni egy halászlegényt. A közelben csak kevés hal van a folyón, és épp annyit tudott csak halászni, amennyi elég volt ennek a nyolc szerencsétlen embernek éhségük csillapítására. Nem volt szívem követelni tôlük az adót.'' ,,Megértem. De a törvény az törvény. Jaj lenne, ha megtudnák, hogy az irgalmas! Mindnyájan találnának érveket arra, hogy ne fizessenek. A fiatalembernek foglalkozást kell változtatni, és el kell adnia a bárkát, ha nem tud fizetni.'' ,,És jövô megélhetésük?... És az atya emléke?'' ,,Megértem. De nem tudom elengedni.'' ,,Rendben van. De én nem tudok arra gondolni, hogy nyolc szerencsétlent megfosszak egyetlen javuktól. Kifizetem én a háromszázhetven bronzot.'' Miután ezt tették, mindketten felmentek a Templomba. Amikor elhaladtak a kincstár mellett, a farizeus nagy feltűnést keltô mozdulattal kihúzott keblérôl egy duzzadt pénzeszacskót, és annak tartalmát az utolsó fillérig belerázta a kincstár perselyébe. Ebben a zacskóban volt a pénz, amit többletként követelt a kereskedôktôl, és amit az intézôtôl elvett olaj eladásából szerzett. A vámos viszont egy kis maréknyi aprópénzt dobott bele, s csak annyit tartott meg magának, amennyi hazatéréséhez szükséges volt. Az egyik is, a másik is odaadta tehát, amije csak volt. Látszólag a farizeus volt nagylelkűbb, mert utolsó filléréig mindenét odaadta. De gondolni kell arra, hogy palotájában volt még más pénze is, és a gazdag pénzváltóknál folyószámlái voltak. Mindketten az Úr elé mentek. A farizeus egészen elôre, a zsidók udvarának határához, a Szentély felé fordulva; a vámos az udvar végén, szinte a boltív alatt, amely az asszonyok udvarához vezetett, és meghajolva állt, saját nyomorúságára gondolva, az isteni Tökéletességgel összehasonlítva azt. És mindketten imádkoztak. A farizeus ugyancsak egyenes testtartással, szinte szemtelenül, mintha az egész hely ura lenne, s tôle lenne kegy, hogy meglátogatja azt, mondta: ,,Íme, eljöttem tisztelni téged abban a Házban, ami a mi dicsôségünk. Eljöttem azért, mert éreztem, hogy bennem vagy, mivel én igaz ember vagyok. Értek hozzá, hogy az legyek. De noha tudom, hogy saját érdemembôl vagyok ilyen, hálát adok neked, amint a törvény kívánja, azért, ami vagyok. Nem vagyok kapzsi, igazságtalan, házasságtörô, bűnös, mint az a vámos, aki velem egyidôben csak egy kis marék fillért dobott a kincstár perselyébe. Én, láttad, neked adtam mindazt, ami nálam volt. Ez a zsugori azonban két részre osztotta pénzét, és a kisebbik részt adta csak neked. A másik részt biztosan tivornyázásra és nôkre költi majd. De én tiszta vagyok. Nem szennyezem be magamat. Én tiszta vagyok, és böjtölök. Hetente kétszer böjtölök, megfizetem a tizedet mindazért, amit birtokolok. Igen. Tiszta vagyok, igazságos és áldott, mert szent vagyok. Emlékezzél erre, Uram!'' A vámos az ô távoli sarkában, anélkül, hogy fel merte volna emelni szemét a Templom díszes kapujára, mellét verve, így imádkozott: ,,Uram, én nem vagyok méltó arra, hogy ezen a helyen álljak. De te igazságos és szent vagy, és megengeded nekem, mert tudod, hogy az ember bűnös, és ha nem jön hozzád, ördöggé válik. Ó, Uram, szeretnélek éjjel-nappal tisztelni téged, de oly sok órán keresztül munkám rabszolgája vagyok! Keményen dolgozom, ami megaláz engem, mert fájdalmat okoz legboldogtalanabb felebarátaimnak. De engedelmeskednem kell feljebbvalóimnak, mert ez az én kenyerem. Segíts, Istenem, hogy mérsékelni tudjam elöljáróm iránti kötelességemet szegény testvéreim iránti szeretetemmel, hogy munkám ne váljék kárhozatomra. Minden munka szent, ha szeretettel végzik. Tartsd meg mindig szeretetedet szívemben, hogy én, bár nyomorúságos vagyok, tudjak részvéttel lenni alattvalóim iránt, amint te is részvéttel vagy irántam, nagy bűnös iránt. Tudod, hogy szerettelek volna jobban megtisztelni téged. De arra gondoltam, hogy ha elveszem a Templomnak szánt pénzbôl azt, ami a nyolc szerencsétlen szív enyhítésére szükséges, jobb dolog, mintha betettem volna a kincstár perselyébe, s utána hagytam volna, hogy a nyolc szerencsétlen csüggedten sírjon. De ha tévedtem, értesd meg velem, Uram, és neked adok minden fillért, és gyalog térek vissza városomba, koldulva útközben. Értesd meg velem igazságosságodat. Légy irgalmas irántam, Uram, mert nagy bűnös vagyok!' Ez a példabeszéd. Bizony, bizony, mondom nektek, hogy miközben a farizeus úgy ment ki a Templomból, hogy új bűnt társított azokhoz, amelyeket elkövetett mielôtt felment volna a Templomba, a vámos megigazultan ment ki onnan, és Isten áldása kísérte el otthonába, és vele maradt. Mert ô alázatos volt és irgalmas, és cselekedetei még szentebbek voltak, mint szavai. A farizeus viszont csak külsôleg volt jó, szavaiban, míg bensôjében az ördög tetteit művelte kevélysége és keményszívűsége által, és ezért Isten gyűlölte ôt. Aki felmagasztalja magát, azt elôbb vagy utóbb megalázzák. Ha nem itt, a másvilágon. És aki megalázza magát, azt felmagasztalják, fôleg ott fenn, az égben, ahol az emberek cselekedeteit igazi valóságukban látják. (7-1678) ======================================================================== Az egyetemes pásztor Jézus Jeruzsálem közelében meggyógyított sok beteget, akik közül egyesek messzirôl jöttek. Utána mondja: -- Én vagyok az egyetemes Pásztor, és be kell fogadnom mindazokat a juhokat, akik nyájamhoz akarnak tartozni. Én nem teszek különbséget az egészséges és a beteg juhok között, a gyengék és erôsek között, azok között, akik ismernek engem, mert már Isten nyájához tartoznak, és azok között, akik eddig még nem ismertek meg, sôt még az igaz Istent sem ismerik. Mert én vagyok az Emberiség Pásztora, és juhaimat minden helyrôl veszem, ahol csak vannak, s ahonnan felém tartanak. Vannak köztük sovány juhok, piszkosak, félénkek, tudatlanok, akiket az ôket nem szeretô pásztorok megvertek és elutasítottak, tisztátalanoknak mondva ôket. Nincs az a tisztátalanság, amit meg ne lehetne tisztítani. És nincs az a tisztátalanság, ami ürügyül szolgálhatna visszautasításukra, ha ôk meg akarnak tisztulni, és segítséget kérnek ehhez. Isten kelti fel a jó vágyakat. Ha Ô felkelti azokat, ez annak a jele, hogy kívánja megváltozásukat. Maga Istennek Lelke kéri kimondhatatlan imákkal, hogy minden embert magába olvasszon a Szeretet. Isten Lelke ugyanis ki akar áradni, és meg akar gazdagodni általatok. Ki akar áradni azáltal, hogy megszámlálhatatlan lényt szeret, ami alig elégíti ki végtelen Szeretetét. Meg akar gazdagodni a megszámlálhatatlan lény szeretetével, akiket kedvesen magához vonz illataival. Nem szabad senkit sem megvetni és elutasítani, aki be akar lépni a szent nyájba. Ezt mondom azok számára, akik közületek szívükben olyan gondolatokat táplálnak, ami ellentétben áll Isten gondolatával, és ez sokakban fellelhetô Izraelben: a megkülönböztetés és elítélés, ami ellenkezik Isten terveivel, aki egy népet akar létrehozni az összes népekbôl, amely Nép hordozza az általa küldött Messiás nevét. Most azonban szólok azokhoz is, akik kívülrôl jöttek, a jelenleg még vad juhokhoz, akik vágyat éreznek arra, hogy belépjenek az Egyetlen Pásztor egyetlen nyájába. És azt mondom: senki se bizalmatlankodjék, senki se féljen. És mondom: Nincs az a bálványimádás, nincs az az eltorzult élet, amely ellenkezik azzal, amit én tanítok, amit ne lehetne megtagadni és elvetni, megengedve a léleknek, hogy újjáalakuljon, megszabaduljon minden rossz növénytôl, alkalmassá váljék az új mag befogadására, és új egyenruhát vegyen fel. És ennek kellene ösztönözni a népeket arra, hogy hozzám jöjjenek, sokkal inkább, mint hogy gyógyulást keresnek beteg végtagjaik számára. A palesztíniai zsidók, a szétszóratásban élô zsidók és a pogányok egyaránt értenek ahhoz, hogy hozzám jöjjenek kérve, hogy vegyem le az igát beteg tagjaikról. Értsetek ugyanígy ahhoz, hogy hozzám jöjjetek azért, hogy levegyem lelketekrôl a bűn vagy a pogányság igáját. Elsôsorban mindnyájatoknak azt kellene kérnetek tôlem, arra kellene teljes erôtökbôl vágyakozni, hogy megszabaduljatok attól, aki rabszolgává teszi lelketeket a rajtatok uralkodó gonosz erejével. Elôször az ettôl való szabadulást kellene kívánnotok. Elsô csodaként azt kellene kívánnotok, hogy Isten Országa legyen bennetek. Mert ha rendelkeztek ezzel az Országgal, minden mást megkaptok, és ajándékként kaptok, nem pedig a túlvilági büntetés súlyaként. Nem gondoltok arra, mennyi viharral kell dacolnotok, mennyi fáradságba és pénzbe kerül, hogy visszanyerjétek egy testrészetek egészségét, amely ha ma meggyógyul is, holnap elveszhet a testi halál által. Ugyanilyen szívesen kellene szembeszállnotok mindennel, hogy elnyerjétek lelketek egészségét, az örök Életet, Isten Országát. Szembe kellene szállnotok a megvetéssel vagy a rokonok, polgártársak, hatalmasok fenyegetéseivel, bármely helyrôl jöttök is, hogy eljussatok az Igazsághoz és az Élethez. Ki hagyna el egy helyet, ahol boldogan él, azért, hogy egy napig ünnepeljen másutt? Mégis sokan ezt teszik. Azért, hogy az idônek egy töredékéért kielégítsék magukat a világ ízetlen és haszontalan örömeivel, elhagyják azt a helyet, ahol pedig mindörökre igazi táplálékot, igazi egészséget, igazi örömöket találnának anélkül, hogy félniük kellene ellenségük gyűlöletétôl, amely megfoszthatná ôket ettôl. Isten országában nincs gyűlölet, nincs háború, nincs igazságtalanság. Aki oda belép, az többé nem szenved, nem aggódik, nem igázzák le, hanem birtokában van az Atyámból kiáradó örvendetes békének. Elbúcsúzom tôletek. Menjetek! Térjetek vissza várostokba. Már sok tanítványom van Palesztina minden vidékén. Hallgassátok meg ôket, ha meg akarjátok ismerni tanításomat, és készen akartok lenni egy napon arra az elhatározásra, amelytôl sokban függ majd örök életetek. Békémet adom nektek, hogy veletek menjen. (7-1746) ======================================================================== Báránybôrben farkasok A templomszentelés ünnepén Jézust körülveszi a képmutató zsidók egy csoportja, s kérik, mondja meg nekik világosan, Ô-e a Messiás, akit várnak. Jézus figyelmezteti ôket téves messiás-fogalmukra, s képmutatásukra. Egyiküknek lelkében olvas, s megválaszol ki sem mondott gondolataira. Utána a többiekhez intézi szavait: Azt mondtam, hogy akik szeretnek engem, elismernek Pásztoruknak szavaimért és cselekedeteimért. De ti nem hisztek, nem tudtok hinni, mert nem vagytok az én juhaim közül valók. Kik vagytok ti? Kérdelek titeket. Kérdezzétek meg szíveteket. Nem vagytok ostobák. Megismerhetitek magatokat az által, amik vagytok. Elég hallgatnotok lelketek belsô hangjára, amely nem nyugodt azért, mert folytonosan megbántjátok Annak a Fiát, aki lelketeket teremtette. Ti, jóllehet felismeritek, kik vagytok, nem mondjátok meg. Nem vagytok sem alázatosak, sem ôszinték. De én megmondom nektek, kik vagytok. Részben farkasok vagytok, részben vadkecskék. De közületek senki sem igazi bárány, jóllehet báránybôrbe öltöztetek, hogy bárányoknak tettessétek magatokat. A puha és fehér gyapjú alatt mindnyájatok szíve vad, szarva hegyes, agyarotok és karmotok a kecskéé vagy a vadállaté, és azok akartok maradni, mert tetszik nektek, hogy ilyenek vagytok, és vad dolgokról és lázadozásról álmodoztok. Azért nem vagytok képesek szeretni engem, nem követhettek engem, és nem érthettek meg engem. Ha beléptek a nyájba, csak azért teszitek, hogy ártsatok, fájdalmat okozzatok, vagy rendetlenséget hozzatok magatokkal. Juhaim félnek tôletek. Ha olyanok lennének, mint ti vagytok, gyűlölniük kellene titeket. De ôk nem tudnak gyűlölni. Ôk a béke Hercegének bárányai, a szeretet Mesteréé, az irgalmas Pásztoré. És nem tudnak gyűlölni. Sose gyűlölnek majd titeket, amint én sem gyűlöllek sose titeket. Meghagyom nektek a gyűlöletet, amely a hármas bűnös vágy rossz gyümölcse, a szabadjára eresztett állati emberé, aki elfelejti, hogy lelke is van testén kívül. Én megtartom azt, ami az enyém: a szeretetet. És ezt közlöm bárányaimmal, és felajánlom nektek is, hogy jókká tegyelek titeket. Ha jókká lennétek, megértenétek engem, és nyájamhoz tartoznátok, hasonlókká válnátok azokhoz, akik abban vannak. Akkor szeretnénk egymást. Én és bárányaim szeretjük egymást. Ôk hallgatnak rám, megismerik szavamat. Ti nem értitek meg, mit jelent valójában megismerni az én szavamat. És mit jelent, nem kételkedni annak eredetében, és különbséget tenni a hamis próféták ezernyi más szava között, s felismerni az égbôl jövô szót. Most és mindig, azok, akik magukat a Bölcsesség követôinek gondolják, és akik részben valóban azok, sokan lesznek, akik nem lesznek képesek megkülönböztetni az én szavamat más szavaktól, amelyek többé-kevésbé helyesen beszélnek Istenrôl, de amelyek messze alul maradnak az én szavaimnak. (7-1826) ======================================================================== A lepkegubó Mannaen, Heródes Antipás tejtestvére sok baráti szolgálatot tesz Jézusnak. Egyszer tévedésbôl részt vett azoknak a gyűlésén, akik Jézust földi királyság vállalására akarták rábírni. Attól tart, hogy bűnt követ el mivel megmarad Heródes udvarában. Megkérdezi Jézust: -- Vétkezem-e azzal, hogy Antipás mellett tartózkodom? -- Mi a célod vele? Mulatozás? -- Nem, Mester. Az, hogy ôrködjem feletted. Tudod. Most is azért mentem oda. Mert tudom, hogy üzeneteket küldtek Heródeshez, hogy ellened izgassák ôt. -- Akkor nem bűn. Nemde szeretnél inkább velem lenni, az én szegény életmódomban? -- Tôlem kérded? Megmondtam ezt mindjárt az elején. Ezek az éjszakák a sátorban, a szegényes étel, amit ettünk páratlanok számomra. Ó, ha a kígyók sziszegésére való hallgatás miatt nem kellene közel tartózkodnom fészkükhöz, nálad maradnék! Felfogtam küldetésed igazságát. Tévedtem egyszer. De segített megértenem valamit, és többé nem távozom el a helyestôl. -- Látod! Semmi sem hasztalan. Még a tévedés sem, amely által az ember a jóra törekszik, és ami eszköz a jó elérésére. A tévedés lehull, mint a lepke gubó-ruhája, és kijön a pillangó, amely nem csúnya, nem bűzlik, nem csúszik-mászik, hanem repül, keresve a virágkelyheket és a napsugarat. Ilyenek a jó lelkek is. Egy pillanatra megtörténhetik, hogy beburkolja ôket a nyomorúság és gyötörheti ôket a megkötöttség, de utána kiszabadítják magukat, és virágról virágra, erényrôl erényre repülnek, a Fény, a Tökéletesség felé. Dicsérjük az Urat állandóan gyakorolt irgalmasságáért, amelyet akkor is gyakorol az emberek szívében, és körülöttük, amikor azok észre sem veszik. (7-1860) ======================================================================== A föld oltára Egy pásztor felesége meghalt, és ezért magával vitte három kisgyermekét -- a legkisebb kb. hároméves volt -- a hegyekbe, ahol nyáját ôrizte. Egy éjjel azonban a pásztor is meghalt, s a rablók, akik éppen másnap ütöttek rajt a nyájon, csak a három kis árvát találták ott egy szintén árva tízéves pásztorbojtárral. Jézus találkozott késôbb a rablókkal, és rábeszélte ôket, hogy adják át neki a három kis árvát, a negyedik gyermeket pedig adják át a három árva rokonainak, akiket értesítsenek a három árva hollétérôl, hogy értük jöhessenek. Péter nagyon megszánta a három kis árvát, és felsóhajtott: -- Ah! Mennyi nyomorúság! Íme, az, hogy mi szenvedünk igazságos, de az ártatlanok!... -- Bűnt követsz el, Péter. Te szemrehányást teszel Istennek! -- jegyzi meg a kerióti Júdás. -- Bűnös vagyok. De nem teszek szemrehányást Istennek. Csak azt mondom... Mester, miért kell szenvedniük a kisgyermekeknek? Ôk nem vétkeztek. -- Mindnyájan bűnösök, legalábbis az eredeti bűn miatt -- mondja a kerióti. Péter nem felel neki. Jézustól várja a megoldást. És Jézus, aki közben álomba ringatta a legkisebbet, válaszol neki: -- Simon, a szenvedés a bűn következménye. -- Rendben van. Akkor... miután te elvetted a bűnt a kisgyermekek nem szenvednek többé. -- Még szenvedni fognak. Ne ütközz meg ezen, Simon! Szenvedés és halál mindig lesz a földön. A legtisztábbak is szenvednek, és szenvedni fognak. Sôt ôk lesznek azok, akik mindenkiért szenvednek. Istennek kedves áldozatok. -- De miért? Nem értem... -- Sok dolog van a földön, amit nem értenek meg az emberek. Tudjátok legalább hinni, hogy a tökéletes Szeretet által kívánt dolgok ezek. És amikor a helyreállított kegyelem megérteti a legszentebbekkel a rejtett igazságokat, akkor meglátják majd, hogy éppen a legszentebbek akarnak áldozatokká válni, mert megértik a szenvedés hatalmát... + Másnap éjjel Péter hosszasan elbeszélget Jézussal. Ismét elôhozakodik nehézségével: --.Én tökfejű vagyok, és tudom ezt, sôt szégyenkezés nélkül bevallom. És ha csak rólam volna szó, nem lenne nagyon szükséges számomra, hogy tudjam, mert azt gondolom, hogy a tudásnál többet ér az, hogy szeretlek, követlek és szolgállak téged teljes szívembôl. De te ide és oda küldesz engem. És az emberek kérdéseket adnak fel nekem, és válaszolnom kell rájuk. Úgy gondolom, hogy amit én kérdezek tôled, azt mások is kérdezhetik tôlem. Mert az emberek ugyanúgy gondolkoznak, mint én. Te azt mondtad tegnap, hogy mindig az ártatlanok és a szentek szenvednek majd, és ôk lesznek azok, akik mindenkiért szenvednek. Ezt nehezen tudom felfogni még akkor is, ha azt mondod, hogy ôk kívánják majd ezt. És azt gondolom, hogy amit én nehezen fogok fel, azt mások is nehezen fogják fel. Ha megkérdeznek errôl engem, mit válaszoljak nekik? Elsô utamon egy anya azt mondta nekem: ,,Nem volt igazságos, hogy kisleányom meghalt oly nagy fájdalmak között, mert ô jó volt és ártatlan.'' És én, nem tudva, mit mondjak, Jób szavaival válaszoltam neki: ,,Az Úr adta. Az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve!'' De ez engem sem gyôzött meg. És ôt sem. Szeretném tudni, mit mondjak máskor... -- Helyes. Idehallgass! Igazságtalanságnak, nagy igazságtalanságnak tűnik, hogy a legjobbak szenvednek mindenkiért. De mondd meg nekem, Simon, mi a Föld? Az egész Föld? -- A föld? Nagy terület, a legnagyobb, ami porból, vízbôl és sziklákból áll, növényekkel, állatokkal és emberekkel. -- És mi még? -- Ez elég... Hacsak azt nem akarod, hogy a büntetés és számkivetés helyének nevezzem. -- A Föld oltár, Simon. Hatalmas oltár. Teremtôje állandó dicséretére szolgáló oltárnak kellett volna lennie. De a föld tele van bűnnel. Azért az állandó engesztelés oltárának kell lennie, áldozati oltárnak, amelyen égnek az áldozatok. A Földnek, mint a teremtett világban szétszórt más világoknak, zsoltárokat kellene énekelnie Istennek, aki alkotta. Nézd! -- Jézus kinyitja az ablaktáblákat, és az ablakon beárad a friss éjszakai levegô, behallatszik a hegyipatak csobogása, besüt a hold és látszik a csillagokkal teletűzdelt ég. -- Nézd ezeket a csillagokat! Ezek énekelnek fény-hangjukkal és az égbolt végtelen terén való mozgásukkal, Istent dicsôítve. (Célzás a 19. zsoltár 2. versére és Dániel 3,57-90-re.) Évezredek óta tart énekük, amely felszáll az ég kék mezôiben Istenhez. A csillagokat, üstökösöket, napokat és bolygókat csillaglényeknek gondolhatjuk, amelyek mint csillag-papok, leviták, szüzek és hívek a végtelen templomban a Teremtô dicséretét zengik kötelességszerűen. Hallgasd csak, Simon! Halld a szél susogását az ágak között és a víz csobogását az éjszakában! A Föld is énekel, akárcsak az ég, a szelekkel, a vízzel, a madarak és állatok hangjával. De ha az ég számára elég az azt benépesítô csillagok ragyogó dicsérete, a földön lévô templomnak nem elég a szelek, víz és az állatok éneke. Mert azon nemcsak szelek, víz és állatok vannak, amelyek anélkül, hogy tudnának róla, Isten dicséretét éneklik, hanem azon van az ember is: a tökéletes teremtmény mindnyájuk fölött, ami csak él a világon. Az ember meg van áldva az anyaggal, mint az állatok, ásványok és a növények, és szellemmel, mint az ég angyalai. Akárcsak az angyalok, ô is arra van rendeltetve, hogy ha hűséges marad a próbára tételben, megismerje és birtokolja Istent, elôször a kegyelem révén, késôbb pedig a Paradicsomban. Az embernek, minden állapot összfoglalatjának a küldetése, amellyel (az angyalokon kívül) más teremtmények nem rendelkeznek; és amelynek többnek kellene lenni számára, mint kötelesség, örömmel kellene eltöltenie ôt: Istent szeretni. Tudatosan és szabad akarattal szeretetteljesen tisztelnie kellene Istent és viszonozni szeretetét, melyet az emberek iránt tanúsított, amikor életet és az életen felül az Eget ajándékozta neki. Tudatosan tisztelni és szeretni. Fontold meg, Simon! Milyen elônye származik Istennek a teremtésbôl? Mi haszna van belôle? Semmi. A teremtmények nem teszik nagyobbá, szentebbé, vagy gazdagabbá Istent. Ô végtelen. Az lenne akkor is, ha semmit sem teremtett volna. De a Szeretet Istene szeretetre vágyódott. És teremtett, hogy szeressék. A teremtmény egyedül szeretetét adhatja Istennek, és ez a szeretet, amely csak az angyalokban és az emberekben nyilatkozik meg tudatosan és szabadon, ez megdicsôíti Istent, megörvendezteti az angyalokat, és vallásossá teszi az embereket. Azon a napon, amelyen a Föld nagy oltárán elhallgatna a szeretet dicsérete és esdeklése, a Föld megszűnne létezni. Mert ha kialudna a szeretet, akkor kihalna az engesztelés, és Isten haragja megsemmisítené a földi poklot, amellyé a Föld válna. A Földnek tehát szeretnie kell, hogy létezzék. És még valami: a Földnek kell a templomnak lennie, amely az emberek értelmével szeret és imádkozik. De a Templomban, minden templomban, milyen áldozatokat ajánlanak fel? A tiszta, makulátlan, hibátlan áldozatokat. Csak ezek kedvesek az Úr elôtt. Ezek és az elsô termékek, elsôszülöttek. Mert a családatyának a legjobb dolgokat adják, és Isten az emberiség családjának az Atyja. Neki kell adni minden dolog elsô termékét és a választott dolgokat. De mondottam, hogy a Földnek kettôs áldozatot kell hoznia: a dicséretét és az engesztelését. Mert az emberiség, amely azt benépesíti vétkezett az ôsszülôkben, és állandóan vétkezik hozzácsatolva az ô bűnükhöz a szeretetlenséget Isten iránt és az ezernyi ragaszkodást a világ, a test és a Sátán hangjához. Bűnös, bűnös emberiség, amely hasonló Istenhez, részesült az értelemben és az isteni segítségben, és mégis mindinkább vétkezik! A csillagok engedelmeskednek, a növények engedelmeskednek, az elemek engedelmeskednek, az állatok engedelmeskednek, és amint tudják, dicsérik az Urat. Az emberek nem engedelmeskednek, és nem dicsérik eléggé az Urat. Íme, ezért van szükség az áldozati lelkekre, akik szeretnek és engesztelnek mindenki helyett. Az ártatlan és tudatlan gyermekek fizetnek a szenvedés keserű büntetésével azokért, akik csak vétkezni tudnak. A szentek önként áldozzák fel magukat mindenkiért. Rövidesen -- egy év vagy egy évszázad mindig ,,rövid'' az örökkévalósághoz mérve -- nem mutatnak be többé más áldozati adományokat a föld nagy Templomának oltárán, mint ezeket az áldozati lelkeket, akik állandó önfeláldozásban emésztôdnek fel: áldozatok, egyesülve a tökéletes Áldozattal. Ne félj, Simon. Nem azt mondom, hogy Moloh, Baál és Asztartesz áldozatához hasonlót hozok be. Maguk az emberek fognak feláldozni minket. Érted? Feláldoznak minket, és mi örömmel megyünk a halálba, hogy mindenki helyett engeszteljünk és szeressünk. És utána eljönnek majd az idôk, amelyekben az emberek nem áldozzák fel többé az embereket. De mindig lesznek tiszta áldozati lelkek, akiket a szeretet a Nagy Áldozattal együtt felemészt a folytonos Áldozatban. Isten szeretetérôl és az Isten iránti szeretetrôl beszélek. Valóban, ôk lesznek a jövô idô és a jövendôbeli Templom áldozatai. Nem bárányok és kecskék, borjak és galambok, hanem a szív áldozatai azok, amik kedvesek Isten elôtt. Dávid elôre látta ezt. És az új idôben, a szellem és a szeretet idejében csak ez az áldozat lesz kedves Isten elôtt. Fontold meg, Simon, hogy ha Istennek meg kellett testesülnie azért, hogy kiengesztelje az isteni Igazságosságot a nagy Bűnért, az emberek sok bűnéért, akkor az igazság idejében csak az emberi lelkek áldozatai lesznek képesek kiengesztelni az Urat. Te arra gondolsz: ,,De akkor Ô, a Magasságbeli, miért rendelte el az állatok ivadékainak és a növények gyümölcseinek áldozatát?'' Megmondom neked. Azért, mert az én eljövetelem elôtt az ember szennyes áldozat volt, és azért, mert nem ismerte a Szeretetet. Most megismeri majd. És az ember, aki megismeri majd a Szeretetet -- mert én megadom neki a kegyelmet, amely által az ember megismeri a Szeretetet -- felébred közönyösségébôl, visszaemlékezik, felfogja, éli azt, és önmagát teszi a kecskék és a bárányok helyébe. A szeretet és engesztelés áldozata lesz, követve az Isten Bárányát, az ô Mesterét és Megváltóját. A szenvedés, amely eddig büntetés volt, tökéletes szeretetté változik át. Boldogok azok, akik tökéletes szeretettel karolják át. -- De a kisgyermekek... -- Azt akarod mondani, azok, akik még nem tudják feláldozni magukat... De tudod-e te, mikor beszél Isten bennük? Isten nyelve szellemi nyelv. A lélek megérti azt, és a léleknek nincs életkora. Sôt, mondom neked, hogy a kisgyermek lelke, mivel nincs benne gonoszság, jobban képes megérteni Istent, mint a felnôtt öreg bűnösé. Mondom neked, Simon, te megéled még, hogy látni fogod, amint sok kisded tanítja majd a felnôtteket, és még téged is a hôsies szeretet bölcsességére. De azokban a kisdedekben, akik természetes okokból halnak meg, Isten működik közvetlenül, egy oly magasfokú szeretet révén, hogy azt nem tudom megmagyarázni neked. Bevezeti ôket a bölcsességbe, ami meg van írva az Élet könyveiben, és amit csak az égben fognak olvasni a boldogok. Azt mondom, olvasni, de igazában elég lesz ránézni Istenre, hogy megismerjék nemcsak Istent, hanem az Ô végtelen bölcsességét is... -- Még egy dolgot szeretnék kérdezni, Mester. Helyes-e, ha azt mondom valakinek, aki szenved, hogy a szenvedés nem büntetés, hanem egy... kegyelem, egy olyan dolog,... mint a mi hivatásunk, szép, de fáradságos is, szép akkor is, ha valakinek csúnyának és szomorúnak tűnik? -- Mondhatod ezt, Simon. Ez az igazság. A szenvedés nem büntetés, amikor azt helyesen tudják fogadni és felhasználni. A szenvedés olyan, mint a papság, Simon. Papság, amely mindenki számára lehetséges. Papság, amely nagy hatalmat ad Isten szíve felett. És nagy érdem. A bűnnel született meg, (vö. Ter 3) de engesztelni tudja az Igazságosságot. Mert Isten jóra tudja használni akkor is, ha a Gyűlölet azért hozta létre, hogy fájdalmat okozzon vele. Én nem akartam más eszközt használni a Bűn megsemmisítésére. Mert nincs ennél nagyobb eszköz. (8-131, 152) ======================================================================== Liszt -- Virágos sziget -- Teremtés Péter unja már Júdás folytonos akadékoskodását, és kéri Jézust: -- Mester, mondj egy szép példabeszédet! Tetszeni fog a gyermekeknek is. (A három gyerekre céloz, akikrôl az elôzô példabeszédben hallottunk.) -- Még akarok kérdezni tôletek egy dolgot. Ezt. Mit jelent számotokra a liszt, amely elvette a próféta tanítványai levesének keserű ízét? (Elizeus próféta egyik csodájáról van szó, amirôl elôzôleg beszélt nekik Jézus. Lásd 2 Kir 4,38-41) Az apostolok mélyen hallgatnak. -- Nos? Nem tudtok válaszolni? -- Talán a liszt magába szívta a keserűséget... -- mondja bizonytalanul Máté. -- Akkor minden keserű lett volna, a liszt is. -- A próféta csodát tett, hogy a megaláztatástól megmentse szolgáját (aki tévedésbôl belefôzte a keserű füvet a levesbe) -- mondja Fülöp. -- Jó, de nemcsak errôl volt szó. -- Az Úr meg akarta mutatni a próféta pompás hatalmát az élettelen dolgok felett is -- mondja a Zelóta. -- Igen. De még mindig nem ez az igazi jelentése. A próféták élete elôre jelzi azt, ami késôbb fog történni az idôk teljességében: az én idômben. Az én földi idômre vonatkoznak a jelek és alakok. Tehát... Hallgatás. Egymásra néznek... Utána János lehajtja fejét lángoló arccal, és mosolyog. -- Miért nem mondod meg gondolatodat, János -- kérdezi Jézus. -- Nem szeretetlenség beszélni, mert nem azért teszed, hogy valakit megalázzál. -- Azt gondolom, azt akarja mondani, hogy az Igazságra való éhség idején és a Bölcsességre éhezés idején, amelyben te eljöttél, minden fa elvadult és keserű gyümölcsöket terem. Ezek ehetetlenek, mint a méreg az emberek gyermekei számára, akik ezért hiába szedik le azt és készítik el, hogy táplálkozzanak vele. De az Örökkévaló Jósága elküld téged, a választott gabona lisztjét, és te, a te tökéletességeddel elveszed minden étel mérgét. Visszaadod eredeti jóságát, mind az Írások fáinak, amelyeket évszázadokon keresztül félremagyaráztak, mind pedig az emberek ízlésének, amelyet a bűnös vágyak elrontottak. Ebben az esetben az, aki megparancsolja, hogy hozzanak lisztet és tegyék bele a keserű üstbe, a te Atyád, és te vagy a liszt, aki feláldozod magadat, hogy táplálékká válj az emberek számára. És a te áldozatod beteljesedése után többé nem lesz keserűség a világon, mert te visszaállítottad a barátságot Istennel. Lehet, hogy tévedek. -- Nem tévedsz. Ez a jelkép értelme. -- Ó, hogyan gondoltad ezt ki? -- kérdi elámulva Péter. Jézus válaszol neki: -- Megmondom neked, ugyanazokkal a szavakkal, amelyeket elôbb mondtam. Egy jó ugrással elértük a lelkiség békés és virágzó szigetét. (Egy kis patak választotta csak el ezt a szigetet, ahol most vannak, s átugrottak rajta.) De bátorság kell ahhoz, hogy valaki megtegye az ugrást, és elhagyja a folyót, a világot. Ugrani kell anélkül, hogy arra gondolnánk, kinevethetnek rosszul sikerült ugrásunkért, vagy egyszerűségünkért, hogy a világnál többre becsüljük a kis sziget elszigeteltségét. Ugrani kell anélkül, hogy félnénk az esetleges megsebesüléstôl vagy elázástól, vagy attól, hogy kinevetnek. El kell hagyni mindent, hogy Istenbe meneküljünk. A világtól elszigetelt szigetre kell mennünk, és egyedül csak azért kell azt elhagynunk, hogy azoknak, akik a parton maradtak kiosszuk a virágokat és a tiszta vizet, amit a lélek szigetén találtunk, ahol csak egyetlen fa van: a Bölcsesség fája. Annak közelében maradni, távol a világ zajától, megérteni minden szavát, és tanítókká válni azáltal, hogy tudtok tanítványok lenni. Ez is egy jelkép. De most elmondok egy szép példabeszédet a gyerekeknek. Gyertek ide a közelembe! A három kisgyerek egészen közel megy Jézushoz, és ölébe ülnek. Jézus átkarolja ôket, és elkezdi a történetet: Egy nap az Úristen azt mondta: ,,Embert teremtek, és az ember a földi Paradicsomban fog élni, ahol a nagy folyó van, amely utána négy ágra oszlik: a Pisonra, Gichonra, Eufráteszre és a Tigrisre. És az ember boldog lesz. Meglesz neki a teremtett világ minden szépsége és jósága, és az én szeretetem megörvendezteti lelkét.'' És így tett. Az ember olyan volt, mintha egy nagy szigeten lett volna, de még virágosabbon, mint ez, minden fajta növénnyel és minden állattal. És felette volt Isten szeretete, amely napként sütött lelkére, és Isten hangja volt a szelekben, dallamosabban, mint a madarak éneke. De íme, erre a szép virágos szigetre, az állatok és a növények között becsúszott egy kígyó, amely más volt, mint amelyeket Isten teremtett, és amelyek jók voltak, méregfog nélkül, s nem voltak vadak, hajlékony testükkel. Ennek a kígyónak a bôre színes drágakövekkel volt ékesítve, mint a többieké, sôt még szebb volt azoknál, úgy hogy egy nagy királyi nyakéknek látszott, amint siklott a Kert pompás fái között. Elment és felcsavarodott egy fára, amely a kert közepén állt. Szép, egyedülálló fa volt ez, sokkal magasabb ennél (ami itt van mellettünk), tele levelekkel és csodálatos gyümölcsökkel. A kígyó ékszernek tűnt a szép fa törzse körül, és tündöklött a napsugárban. Minden állat figyelte, mert egyikük sem emlékezett arra, hogy látta volna megteremtését, vagy egyáltalán látta volna már elôzôleg. De egyikük sem közelítette meg, sôt eltávolodtak a fától, amelynek törzsén most ott tekergett a kígyó. Csak a férfi és a nô közeledtek feléje, a nô a férfi elôtt, mert tetszett neki ez a ragyogó dolog, ami csillogott a napsütésben, és úgy mozgatta fejét, mint egy félig csukott virág. És hallgatott arra, amit a kígyó mondott neki, és engedetlen volt az Úr iránt, és rávette Ádámot is az engedetlenségre. Csak miután elkövette az engedetlenséget, látta a kígyót annak, ami valójában volt. Felfogta bűnét, mert most már elvesztette szívének ártatlanságát. És elrejtôzött Isten elôl, aki kereste ôt, és utána hazudott Istennek, amikor kérdôre vonta. Akkor Isten elküldte az angyalokat a Kert határához, és kiűzte onnan az embereket. Olyan volt ez, mintha az embereket az Éden biztos partjáról belevetette volna a vízzel telt földi folyókba, amikor azok fel vannak duzzadva a tavaszi áradástól. Isten azonban meghagyta a kiűzöttek szívében örök rendeltetésük emlékét, azaz a szép Kertben való életük emlékét, ahol hallották Isten hangját és érezték szeretetét, és ahol teljesen örvendeztek Istennek. És az emlékkel együtt szent ösztönzést is hagyott bennük, hogy igyekezzenek visszajutni az elveszített helyre szent élet által. De, gyermekeim, nemrég megtapasztaltátok, hogy amíg a bárka követi a folyó folyását, könnyen halad, de amikor az ár ellen hajózik, akkor fáradságos a felszínen tartása, hogy a hullámok ne csapjanak át rajta, is ne süllyedjen el a folyó növényei, fövenye és sziklái között. Ha Simon Péter nem kötötte volna meg a ti kis bárkáitokat (amelyeket Péter készített a gyermekek számára játéknak) a vízben növô finom kákával, akkor mindet elvesztettétek volna, úgy, mint Izsákkal (a legkisebb gyermekkel) történt, amikor elengedte a kákát. Ugyanez történik az emberekkel is, akik belekerülnek a föld folyamaiba. Mindig Isten kezében kell maradniuk, bízva az Ô akaratában, amely olyan, mint a sás a jó mennyei Atya kezében, aki mindenkinek az Atyja, és fôleg az ártatlanoké. Éber szemmel kell ôrködniük, hogy elkerüljék a növényeket, köveket, örvényeket és az iszapot, amely megfoghatná ôket, összetörhetné, elnyelhetné lelkük bárkáját, elszakítva az akarat fonalát, amely összeköti Istennel. Mert a Kígyó, aki többé nem a Kertben van, hanem a földön, arra törekszik, hogy a lelkek hajótörését idézze elô, hogy azok ne tudjanak visszamenni az Eufráteszen, Tigrisen, Gichonon és Pisonon a Nagy Folyóhoz, amely az örök Paradicsomban folyik, és ne táplálkozhassanak az Élet és Üdvösség fájának gyümölcsével. Ez a fa állandóan termi a gyümölcsöket, amelyeket mindazok élveznek, akik értenek ahhoz, hogy az ár ellen visszajussanak és egyesüljenek Istennel és az angyalokkal, és soha többé ne szenvedjenek. -- Ezt mondta a mama is -- mondja a legnagyobb kisgyerek. -- Igen, ezt mondta -- csiripeli a legkisebb. -- Te nem tudhatod. Én igen, mert nagy vagyok. De ha nem mondasz igazat, akkor nem lépsz be a Paradicsomba. -- Papa pedig azt mondta, hogy semmi sem igaz ebbôl -- veti ellen a középsô. -- Azért, mert ô nem hitt a mama Urában. -- Nem volt szamaritánus a papád? -- kérdi Jakab, Alfeus fia. -- Nem. Más helyrôl való volt. De a mama az volt, és mi is azok vagyunk, mert ô azt akarta, hogy olyanok legyünk, mint ô. És beszélt nekünk a Paradicsomról és a Kertrôl, de nem olyan jól, mint ahogy te mondtad el. Én féltem a kígyótól és a haláltól, mert mama azt mondta, hogy az egyik az ördög volt, és mert papa azt mondta, hogy a halállal mindennek vége van. Azért nagyon boldogtalan voltam egyedüllétem miatt, és azt is mondtam, hogy most már felesleges jónak lenni, mert amíg volt mama és papa, öröm volt jónak lenni, de most már nincs többé senki sem, aki örülne jóságunk miatt. Azonban most tudom... És jó leszek. Sose engedem el többé a fonalat, amelyet Isten keze tart, hogy ne vigyen el a föld vízének árja. -- De a mama felment-e, vagy le? -- kérdi megzavarodva a második gyermek. -- Mit akarsz mondani ezzel, gyermek? -- kérdi Máté. -- Azt, hogy hol van? Az örök Paradicsom folyójához ment? -- Reméljük, gyermekem. Ha jó volt... -- Szamaritánus volt... -- mondja megvetéssel a kerióti. -- És akkor nincs számunkra Paradicsom, mert szamaritánusok vagyunk? Akkor nekünk nem lesz részünk Istenben? Abban, akit ,,Mindenki Atyjának'' neveznek? Nekem, árvának öröm volt arra gondolni, hogy van még egy Atyánk... De ha számunkra nincs... -- és lehajtja fejét. -- Isten mindenkinek az Atyja, gyermekem. Téged talán kevésbé szerettelek, mert szamaritánus vagy? Elvettelek téged a rablóktól, és megmentlek téged az ördögtôl ugyanúgy, ahogy megvédeném a jeruzsálemi Templom fôpapjának kisfiát, ha ô nem tartaná gyalázatnak, hogy az Üdvözítô mentse meg gyermekét. Sôt, még inkább megvédelek téged, mert boldogtalan vagy. Számomra nincs különbség egy zsidó és egy szamaritánus lelke között. És hamarosan nem lesz többé megoszlás Szamaria és Júdea között, mert a Mesternek egyetlen népe lesz, amely az Ô nevét viseli, és amelyben mindnyájan egyesülnek azok, akik szeretik ôt. -- Én szeretlek téged, Uram. De mamámhoz viszel? -- mondja a legnagyobb gyermek. -- Te nem tudod, hol van. Azt mondta az az ember ott, hogy csak reméljük... -- mondja a középsô. -- Én nem tudom, de az Úr tudja. Azt is tudta, hol voltunk mi, mi pedig azt sem tudtuk, hol voltunk. -- A rablóknál... Meg akartak ölni minket... -- A félelem visszatér a középsô arcára. -- A rablók olyanok voltak, mint az ördögök. De Ô megmentett minket, mert angyalaink hívták Ôt. -- A mamát is megmentették az angyalok. Én tudom, mert mindig róla álmodom. -- Te hazudsz, Izsák. Nem tudsz róla álmodni. Nem emlékszel rá. -- Nem. Nem. Én róla álmodom... róla álmodom... -- sírja el magát a kicsi. -- Ne mondd, Rúben, hogy testvéred hazudik. Lelke láthatja a mamát, mert a jó mennyei Atya megengedheti, hogy az árva róla álmodjék, és részben megismeri ôt, amint megengedi neki, hogy Ôt magát megismerje. Mert ebbôl a korlátolt ismeretbôl fakad a jó akarat, hogy tökéletesen megismerjék Ôt, amit elérhetünk, ha mindig nagyon jók vagyunk. És most menjünk. Beszéltünk Istenrôl, és megszenteltük a szombatot. Jézus feláll, és rázendít egy zsoltárra. Az efraimbeliek hallják éneküket, és odamennek. A zsoltár végén üdvözlik Jézust, és megkérdezik tôle: -- Szívesebben jöttél ide, mint hozzánk? Hát nem szeretsz minket? -- Közületek senki sem hívott meg engem. Azért jöttem ide az apostolokkal és a gyermekekkel. -- Igaz. De azt hittük, hogy apostolod megmondta neked kívánságunkat. Jézus Jánosra és Júdásra néz. És Júdás felel: -- Elfelejtettem megmondani neked tegnap. És ma ezek a gyerekek elterelték róla gondolataimat. Jézus közben elhagyja a kis szigetet. Az apostolok követik a gyerekekkel, akik magukkal viszik a két megmaradt nádból készült bárkát, és magyarázkodva mondják Péternek: -- Meg akarjuk tartani ezeket, hogy emlékeztessenek minket a leckére. -- És én? Én elvesztettem! És nem fogok emlékezni rá! És nem megyek a Paradicsomba! -- sír a legkisebb. -- Idefigyelj! Ne sírj! Azonnal csinálok neked egy kis bárkát. Biztosan! Neked is emlékezned kell a leckére. Eh! Mindnyájunknak készíteni kellene egy kis bárkát, a hozzá kötött sással, hogy emlékezzünk rá. Mi férfiak jobban rászorulunk erre, mint ti, gyermekek! -- és Péter levág egy nádat és kifaragja a kis bárkát a sással együtt, és mindhárom gyermeket karjába véve átugrik a patakon, és Jézushoz csatlakozik. (8-139) ======================================================================== Az új templom építése Jézus a szamariai Efraim zsinagógájában beszél egy szombati napon. Olyan eseményt mond el, ami nincs meg a szamariaiak szentírásában, mert ôk csak Mózes öt könyvét fogadják el. (Lásd Ezdrás 3) -- Amikor Círus, a perzsák királya visszaküldte a zsidókat hazájukba, hogy ismét felépítsék Salamonnak ötven évvel azelôtt lerombolt Templomát, ismét oltárt emeltek annak régi alapjaira. Azon égett minden este és reggel az elégô áldozat, és minden hónap elsô napján a rendkívüli áldozat, és az egyéni áldozatok az Úrnak szentelt ünnepeken. A tisztelet elsô és halaszthatatlan része után megkezdték, két évvel hazatérésük után, a tisztelet külsô kereteinek létrehozását. Ez nem bűnös dolog, mert mindig az Örökkévaló tiszteletét célozza, de nem elengedhetetlen. Mert az istentisztelet lényege a szeretet. A szeretetet szívében érzi az ember, a szívbôl fakad, nem pedig a szögletesre vágott kövekbôl, értékes fákból, aranyból és illatozó anyagokból. Mindezek csak külsôségek, és inkább a nemzeti és polgári gôgöt elégítik ki, mint Istent tisztelik. Isten lelki Templomot akar. Nem elégszik meg a falakból és a márványból épített Templommal, amelybôl hiányoznak a szeretettel teljes lelkek. Bizony mondom nektek, hogy Isten egyedül a tiszta és szeretô szív templomát kedveli. Abban tartózkodik világosságával. Ostoba vetélkedés az, ami elválasztja a tartományokat és a városokat egymástól azért, mert az egyiknek szebb helye van az imára, mint a másiknak. Mi értelme van annak, hogy vetélkednek egymással gazdagságban és díszekben a házak, ahol segítségül hívják Istent? Kielégítheti talán a véges a Végtelent, még akkor is, ha a véges tízszer szebb, mint Salamon Temploma és királyi palotái együttvéve? Istent, a Végtelent nem foglalhatja magába, és nem tisztelheti egyetlen tér, anyagi pompa sem. Egyedül az emberi szív képes befogadni, és Ô ezt találja az egyetlen méltó helynek arra, hogy Ôt tisztelje úgy, amint az neki megfelel, és amint az lehetséges, sôt amint azt Ô akarja. Az igaz ember szíve templom, amely felett lebeg Isten Lelke a szeretet illatában. Hamarosan ez lesz a templom, amelyben a Lélek igazán tartózkodik, mint a mennyben az Egy és Hármas Isten. Meg van írva, hogy alig vetették meg a kôművesek a Templom alapjait, máris mentek a papok az ô díszeikkel és trombitákkal, a leviták cimbalmokkal, amint azt Dávid elôírta. És énekelték: ,,Dicsérjük Istent, mert jó és irgalmassága mindörökké tart!'' És a nép ujjongott. De sok pap, vezetô, levita és öreg keservesen sírt, mert az elôzô Templomra gondolt. Nem lehetett szétválasztani a zokogás hangját az ujjongástól, annyira összekeveredtek. És azt is olvassuk, hogy voltak azonban ott a szomszédos népekbôl, akik zavarták a Templomot építôket, hogy így megbosszulják elűzetésüket az építôk által, amikor felajánlották, hogy velük együtt építenek, mert ôk is keresték Izrael Istenét, az Egyetlen és igaz Istent. És ezek a zavargások félbeszakították a munkát egészen addig, míg Istennek nem tetszett, hogy azt folytassák. Ezt olvassuk Ezdrás könyvében. Mennyi és milyen tanítást tartalmaz ez a szakasz, amelyet elmondtam? Már mondtam, hogy az istentiszteletnek szívbôl kell fakadnia, nem pedig a kövekbôl és fából, vagy az öltözetekbôl és cimbalmokból, és énekekbôl, amelybôl hiányzik a lélek. Ezen kívül tanulság az is, hogy ha hiányzik a kölcsönös szeretet, az mindig késlekedést és zavart okoz még akkor is, ha önmagában jó célról van szó. Isten nincs ott, ahol hiányzik a szeretet. Hasztalan keresni Istent, ha elôbb nem teremtjük meg az Ô megtalálásának feltételét. Istent a szeretetben találjuk meg. Azok, akik állhatatosak a szeretetben, akkor is megtalálják Istent, ha nem fáradoznak ezen gyötrelmes módon. És akivel Isten van, annak minden vállalkozása sikerül. A zsoltár, amely egy bölcs szívébôl fakadt, miután elmélkedett a fájdalmas eseményeken, amelyek a Templom és a város falainak felépítését kísérték, azt mondja: ,,Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak azon építôi. Ha az Úr nem ôrzi és védi a várost, hiába ôrködnek felette védôi.'' (Lásd: Zs 127,1) Hogyan építhetné Isten a házat, ha tudja, hogy annak lakói nem birtokolják Ôt szívükben, mert nem szeretik szomszédaikat? És hogyan védhetné meg a várost és tehetné erôsekké annak védôit, ha nem lehet benne, mert a szomszédok iránti gyűlölet megfosztja Ôt ettôl. És talán segített rajtatok az, hogy a gyűlölet korlátja elválasztott titeket egymástól? Nagyobbakká tett az titeket? Gazdagabbakká? Boldogabbakká? Sohasem segít sem a gyűlölet, sem a harag, sose erôs az, aki egyedül van, sose szeretik azt, aki nem szeret. És amint a zsoltár mondja, hiába keltek hajnalban, hogy nagyokká, gazdagokká és boldogokká legyetek. Pihenjen meg mindenki az élet fáradalmaitól, mert az álom Isten ajándéka éppúgy, mint a világosság és minden más dolog, amelynek az ember örvend. Pihenjen meg mindenki, de álmában és ébrenléte idején kísérje ôt a szeretet. Akkor sikeresek lesznek művei, jólétnek örvend családja és vagyona, és fôleg jó sora lesz lelkének, és elnyeri a Magasságbeli gyermekeinek királyi koronáját, amely az Ország örököseit illeti. Azt mondták, hogy miközben a nép hozsannázott, egyesek keservesen sírtak, mert visszaemlékeztek a múltra. De nem lehetett megkülönböztetni a különbözô hangokat a kiáltozások közepette. Szamaria gyermekei! És ti, apostolaim, Júdea és Galilea gyermekei! Ma is hozsannázás és sírás között épül fel Isten új Temploma az örök alapokon. Ma is vannak, akik akadályozzák a munkát, és akik ott keresik Istent, ahol nem található meg. Ma is van, aki Círus rendelkezése szerint akar építeni, és nem Isten rendelkezése szerint. A világ rendelkezése szerint, és nem a lélek hangját követve. És ma is van, aki siratja ostoba és emberi siránkozással az alacsonyabb rendű múltat, amely nem volt jó és bölcs, úgyannyira, hogy kihívta Isten haragját. Ma is megtalálható mindez, amint mindig megvoltak a távoli idôk ködében, és nem pedig a Világosság idejének fényében. Nyissátok meg szíveteket a Fény elôtt! Töltekezzetek be a Fénnyel, hogy lássatok, legalább ti, akikhez a Világosság beszél! Ez az új idô. Minden újjáépül benne. De jaj azoknak, akik nem akarnak belépni abba, és akadályozzák azokat, akik építik az új hit Templomát, amelynek én vagyok a Sarokköve. Ennek a Templomnak adom magamat egészen, hogy habarcs legyek a köveken, s így az épület szent legyen és erôs, csodálatos a századokon keresztül, kiterjedjen az egész Földre, amelyet teljesen elborít fényével. Fényt mondok, nem árnyat, mert az én Templomom lelkekbôl fog állni és nem pedig átlátszatlan anyagból. Én leszek a Köve Örök Lelkemmel, és kövek lesznek mindazok, akik követik tanításomat és az új hitet, anyagtalan kövek, lángragyúlt kövek, szent kövek. És a fény kiterjed a Földre, az új Templom fénye, és elborítja azt bölcsességgel és szentséggel. És csak azok maradnak kinn, akik tisztátalan sírással sírnak, és siratják a múltat, mert az a haszon és az emberi megtiszteltetés forrása volt számukra. Nyíljatok meg az idô és az új Templom számára, Szamaria emberei! Abban minden új, a régi elkülönülések és az anyag, a gondolat, a szellem határai nem léteznek többé. Énekeljetek, mert végéhez közeledik az Isten városából való számkivetés ideje. Vagy talán örvendetek annak, hogy olyanok vagytok, mint a számkivetettek, mint a leprások Izrael többi lakosa számára? Mert ti így éreztek, ezt érzi lelketek, szegény lelketek, amely bele van kényszerítve testetekbe, s amely fölött arcátlan gondolatotok uralkodik, amely nem akarja azt mondani a többi embernek: ,,Mi eltévedtünk, de mint szétszórt juhok, most visszatérünk az Akolba''. Nem akarjátok ezt mondani a többi embernek, és ez már rossz. De legalább mondjátok Istennek. Akkor is, ha elfojtjátok lelketek kiáltását, Isten hallja lelketek nyögdécselését, amely boldogtalan, mivel számkivetésben él, távol az egyetemes és legszentebb Atya házától. Hallgassátok meg a zsoltárt, amelyet a lépcsôkön énekelnek, amikor felmennek a Templomba. (Zs 84; 120-134) Ti is zarándokok vagytok, akik évszázadok óta mentek a magasban fekvô város, az igazi, azaz a mennyei Jeruzsálem felé. Onnan, az égbôl szállt le lelketek, hogy éltessen egy testet, és oda vágyakozik visszatérni. Miért akarjátok feláldozni lelketeket, lemondva az Ország öröklésérôl? Milyen vétket követtek el azáltal, hogy olyan testbe szálltak le, amelyet Szamariában fogantak? Az Egyetlen Atyától jönnek a lelkek. Ugyanaz a Teremtôje a ti lelketeknek, mint aki teremtette a júdeaiak, galileaiak, föníciaiak és a Tízvárosban élôk lelkét. Isten minden lélek végcélja. Minden lélek ehhez az Istenhez igyekszik, a mindenfajta bálványimádóké is, a gyászos eretnekeké, szakadároké vagy hitetleneké is, akik nem ismerik az igaz Istent. A lélekben kitörölhetetlen az Igazság emléke és az iránta érzett vágy. Ó, növeljétek ezt az emléket, ezt a vágyat. Nyissátok meg lelketek kapuit! Hogy behatoljon abba a Fény. Hogy belépjen az Élet. Hogy bemenjen az Igazság. Hogy megnyíljék az Út. Hogy minden belépjen a fényes és éltetô áradatban, amely olyan, mint a napéjegyenlôség napjának sugara és hullámai és szelei, hogy növekedjék az a palánta, amely a magasba tör, mindig közelebb Urához. Hagyjátok el a számkivetést! Énekeljétek velem: ,,Amikor az Úr visszatéríti a fogságból a lelket, mintha az örvendetes dolgokról álmodna. Szánk megtelik nevetéssel és nyelvünk örvendezéssel. Most azt mondja: >>Nagy dolgokat cselekedett velünk az Úr<<''. Igen, az Úr nagy dolgokat tett számotokra, és titeket eláraszt majd a boldogság. Ó, Atyám! Értük kérlek téged úgy, mint mindenkiért. Térítsd vissza, Uram, ezeket a foglyainkat! Ezeket, akik számodra és számomra makacs tévedésük láncában raboskodnak. Vezesd vissza ôket, Atyám, mint a hegyi patakokat, amelyek a nagy folyóba ömlenek, a te irgalmasságodnak és békédnek nagy tengerébe. Én és szolgáim könnyek között vetettük el beléjük igazságodat. Atyám, tedd, hogy a nagy aratás idején mi, a te szolgáid a te Igazságod tanításában, örömmel tudjunk aratni ezen a szántóföldön, amelyen jelenleg tövisek és mérges növények láthatók csak, arathassuk a te magtáradnak választott búzáját. Atyám! Atyám! Fáradalmainkért, könnyeinkért, szenvedéseinkért, verejtékezésünkért és halálunkért, amelyek kísérték, és kísérni fogják magvetésünket, tedd, hogy hozzád mehessek, kévékként hozva ennek a népnek a zsengéjét, a lelkeket, akik újjászülettek az Igazságosság és az Igazság számára a te dicsôségedre. Ámen. A zsinagógát megtöltô tömeg teljes csendje, amely Jézus szavait követte, mély benyomást keltett, s kiterjedt a zsinagóga elôtt összegyűlt és Jézust onnan hallgató tömegre is. Utána suttogni kezdtek, ami mindinkább erôsödött, és végül hozsannázássá vált. A nép kézmozdulataival, megjegyzésével, felkiáltásaival fejezte ki érzelmeit... Mennyire más volt itt a befejezés, mint a Templomban tartott beszédeinél! A zsinagógafônök mindnyájuk helyett kijelentette: ,,Te úgy tudod megmondani az igazságot, hogy nem bántasz meg vele, s nem alázol meg minket! Te igazán Isten Szentje vagy! Imádkozz békénkért. Mi megkeményedtünk a századokon keresztül... hiedelmeinkben és összecsapásainkban. Szét kell törnünk ezt a kemény kérget. Légy részvéttel irántunk!'' -- Többet teszek: szeretlek titeket. Legyetek jó akaratúak, és a kéreg magától leválik. A Világosság jöjjön el hozzátok! (8-160) ======================================================================== Kereskedôk -- Vízcseppek Jézus Szikar felé megy a három kisgyerekkel, akiket rokonaik magukhoz vettek. Szikar lakói kísérik Jézust, és büszkék arra, hogy a Mesterrel beszélgethetnek. Rámutatnak az ott emelkedô magas hegyekre, s azt mondják: -- Látod? Ebal és Garizim rosszhírű. De legalább a te számodra jobbak ezek Sionnál. És teljesen azok lennének, ha te ôket választanád lakóhelyedül. Sion mindig a jebuziták barlangja. És azok irántad még ellenségesebbek, mint a régiek voltak Dáviddal szemben. Reá azért haragudtak, mert erôszakkal elfoglalta várukat. De te, aki nem folyamodsz erôszakhoz, nem uralkodsz majd ott. Soha. Maradj közöttünk, Urunk, és mi tisztelni fogunk téged. Jézus válaszol nekik: -- Mondjátok meg nekem: szeretnétek-e engem, ha erôszakkal akarnálak meghódítani titeket? -- Igazán... nem. Éppen azért szeretünk téged, mert te egészen szeretetteljes vagy. -- Tehát ezért, a szeretet miatt uralkodok szívetekben? -- Így van, Mester. Mi viszonozzuk szeretetedet. Ôk, a jeruzsálemiek nem szeretnek téged. -- Ez igaz. Nem szeretnek engem. De ti, kik nagyon tapasztalt kereskedôk vagytok, mondjátok meg nekem: amikor adni, venni, nyerészkedni akartok, elcsüggedtek talán azért, mert bizonyos helyen nem szeretnek titeket; vagy velük is üzletet köttök, egyedül arra törekedve, hogy jól vegyetek, vagy jól adjatok el, mit sem törôdve azzal, hogy a pénz, amit nyertek olyantól jön-e, aki szeret titeket? -- Egyedül az üzlettel törôdünk. Keveset számít számunkra, hogy nem szeret minket az, aki velünk kereskedik. Amint befejeztük az ügyletet, befejeztük vele való kapcsolatunkat. A haszon megmarad, a többi... értéktelen. -- Rendben van. Én azért jöttem, hogy Atyám hasznát mozdítsam elô. Nekem sem kell ezzel törôdnöm. Nem törôdöm azzal, hogy szeretetre találok-e vagy megvetésre, durvaságra. Egy kereskedôvárosban nem mindenkivel nyerészkednek, adnak, vesznek. De ha csak egyetlen egy is van ott, aki nagy nyereséget jelent, azt mondják, hogy az út nem volt hiábavaló, és ismételten visszatérnek oda. Mert amit az ember csak eggyel ér el az elsô alkalommal, azt eléri hárommal másodszor, héttel negyedszer, tízzel és hússzal késôbben. Nemde így van? Én úgy teszek, mint ti, én hogy megnyerjem ôket az ég számára, ti pedig hogy üzletet kössetek velük. Kitartok állhatatosan, elégségesnek találom a számban kicsit is, nagynak tartom, mert egyetlen lélek megmentése is nagy dolog, nagy jutalom, fáradozásomért. Valahányszor oda megyek, legyôzöm mindazt, ami mint embernek visszatetszô lehet. Ha mint a lelkek királya megnyerhetek akár csak egyetlen alattvalót is, nem tartom haszontalannak, hogy odamenjek, szenvedjek, fáradozzam érte. Hanem azt mondom, hogy szent, szeretetre méltó és kívánatos a miatta elviselt megvetés, sértés, vádaskodás. Nem lennék jó hódító, ha megállnék a gránitból készült várak akadályai elôtt. -- De évszázadokra lenne szükséged ahhoz, hogy legyôzzed ôket. Te... ember vagy. Nem fogsz többszáz évig élni. Miért vesztegeted idôdet ott, ahol nem kívánnak téged? -- Sokkal kevesebb ideig fogok élni. Hamarosan, nem leszek köztetek. Nem látom többé a hajnalhasadást és a napnyugtát, mint a kezdôdô és befejezôdô napok mérföldköveit, hanem egyedül úgy szemlélem majd azokat, mint a teremtett világ szépségeit, és dicsérem majd értük a Teremtôt, aki azokat alkotta, és aki az én Atyám; nem látom többé virágozni a növényeket és érlelôdni a kalászt; nem lesz szükségem a föld gyümölcseire, hogy életben tartsanak, mert miután visszatérek Országomba, szeretetbôl táplálkozom. Mégis megdöntök majd sok bezárt erôdítményt, sok emberi szívet. Figyeljétek meg ott azt a kôsziklát az alatt a vízér alatt a hegyoldalon. A vízér nagyon szegényes, azt mondhatnám, hogy nem is folyik, csak csöpög. Talán már évszázadok óta csöppen egy-egy csöpp arra a sziklára, amely kiszögell a hegyoldalon. És a szikla jó kemény. Nem mállékony mészkô, se nem puha alabástrom, hanem a legkeményebb bazalt. Mégis figyeljétek meg, milyen domború a szikla közepe, s ennek ellenére egy apró víztükör képzôdött rajta, nem sokkal nagyobb, mint egy sárga tavirózsa kelyhe, de elég nagy ahhoz, hogy visszatükrözze a kék eget, és eloltsa a madarak szomját. Ez a bemélyedés a domború kövön talán egy ember műve, aki a sötét sziklára egy kék gyöngyöt akart tenni, mely üdítô serlegként szolgál majd a madaraknak? Nem. Ember nem törôdött ezzel. Talán évszázadokon keresztül mi vagyunk az elsôk, akik észrevesszük ezt, és megcsodáljuk szépségét, és dicsérjük az Örökkévalót, aki azt akarta, a mi szemünk gyönyörűségére és a közel fészkelô madarak felfrissítésére, hogy évszázadokon keresztül fáradhatatlanul és ütemesen vájják ezt a fekete bazaltot a vízcseppek, és létrehozzák közepén ezt a folyékony türkizként tündöklô foltot. De mondjátok meg nekem! Talán az elsô vízcsepp vájta ki ezt a kelyhet, amelyben visszatükrözôdik az ég, a felhôkkel és a csillagokkal? Nem. Millió és millió vízcsepp, egyik a másik után követte egymást, mint valami magasból esô könnycsepp, ragyogva hullva alá, hárfa hangként megütve a sziklát, miközben elhalt rajta. A kemény anyagon oly csekély nyomot hagytak, hogy azt megmérni sem lehetett volna. És így ment ez századokon keresztül, mint ahogy a homokszem hull alá a homokórában, jelezve az idôt: ennyi csepp egy óra alatt, ennyi egy ôrváltás alatt, ennyi hajnaltól napnyugtáig, éjjeltôl hajnalig, ennyi szombattól szombatig, újholdtól újholdig, tavasztól tavaszig, századtól századig. A szikla ellenállt, a vízcsepp kitartott. Az ember kevély és azért türelmetlen és nem szereti a munkát. Már az elsô ütések után félredobta volna a kalapácsot és a vésôt, mondva: ,,Ezen nem lehet mélyedést vájni!'' A vízcsepp kimélyítette. Ezt kellett tennie. Erre volt teremtve. Csepegett, egyik csöpp a másik után, évszázadokon keresztül, míg kimélyítette a sziklát. És utána nem állt meg, s nem mondta: ,,Most gondoskodjék az ég arról, hogy táplálja a kelyhet, amelyet én kivájtam, s töltse meg harmattal, esôvel, dérrel és hóval.'' Hanem folytatta a csepegést, és egyedül megtöltötte a kis kelyhet a nyári hôségben, a rideg télen. A heves vagy szelíd esôk lefutottak a tükrön, de nem tudták azt sem szebbé tenni, sem nagyobbá, sem mélyebbé, mert az már tele volt, hasznos és szép volt. A vízér tudta, hogy gyermekei, a cseppek meghalnak ott, a parányi kehelyben, de nem tartotta vissza ôket. Sôt, az áldozat felé ösztönözte ôket, és hogy ne maradjanak egyedül, és ne szomorúan essenek le, új nôvérkéket küldött nekik, hogy aki meghal, ne legyen egyedül, hanem lássa folytatódni magát másokban. Én is, elsônek ütöm meg százszor és ezerszer a szívek kemény erôdítményeit, és folytatom magamat utódaimban, akiket el fogok küldeni egészen a világ végéig. Utakat nyitok bennük, és Törvényem napsugárként behatol mindenhová, ahol emberek vannak. Ha utána ôk nem akarják a Világosságot, és elzárják az utakat, amelyeket kimeríthetetlen munkával nyitottam, én és utódaim nem leszünk ezért bűnösök Atyánk szemében. Ha ez a vízér más utakra tért volna, amikor látta a szikla keménységét, és inkább oda csepegett volna, ahol növényekkel borított terület van, mondjátok nekem, itt lenne-e ez a ragyogó gyöngy, és a madaraknak lenne-e ily tiszta vizük? -- Még csak nem is látszana, Mester. -- Legfeljebb... egy kissé sűrűbb lenne a növényzet, és nyáron is jelezné, hol csepegett le a vízér. -- Vagy... kevesebb lenne ott a növényzet, mert az állandó nedvesség megrothasztotta volna gyökereit. -- És iszap lenne. Semmi más. Azért hasztalanul csepegne. -- Jól mondtátok. Haszontalan, vagy legalábbis hiábavaló lenne csepegnie. Én is, ha egyedül csak azokra a helyekre mentem volna, ahol a szívek készek befogadni engem igaz voltuk vagy részvétük miatt, tökéletlen munkát végeztem volna. Mert dolgoztam volna, igen, de fáradság nélkül, sôt nagy megelégedéssel részemrôl, tetszelegve megalkudtam volna a kötelesség kárára, tetszésemet keresve. Nem nehéz ott dolgozni, ahol szeretettel vesznek körül, ahol a lelkeket könnyen meg lehet munkálni a szeretet révén. De ha nincs ebben fáradság, nincs érdem sem, és nem nagy nyereség, mert keveset nyernek meg azok, akik munkájukat a már igaz lelkekre korlátozzák. Nem lennék az, aki vagyok, ha nem törekednék minden ember megnyerésére elôször az Igazságnak, utána a Kegyelemnek. -- És azt hiszed, sikered lesz? Mi többet tudsz még tenni annál, amit már tettél, hogy beszédeddel meggyôzd ellenfeleidet? Mit? Ha még a betániai ember feltámasztása se volt képes meggyôzni a zsidókat, hogy te vagy Isten Messiása? -- Van még valami nagyobb, amit meg kell tennem, sokkal nagyobb annál, amit eddig tettem. -- Mikor, Uram? -- Amikor nisan havában telihold lesz. Figyeljetek rá. -- Egy jel lesz az égen? Azt mondják, amikor megszülettél az ég beszélt fényekkel, énekekkel és furcsa csillagokkal. -- Igaz. Azért, hogy megmondja, a Világosság eljött a világra. Akkor, nisan hónapjában, jelek lesznek az égen és a földön, úgy tűnik majd, hogy elérkezett a világ vége, a sötétség, rengés, villámok dörgése és a megnyílt föld belsejében végbemenô földrengések által. De ez nem lesz a vég. Sôt, a kezdet lesz. Elôször, eljövetelemkor, az ég megszülte az embereknek az Üdvözítôt, és mivel ez Isten műve volt, béke társult az eseményhez. Nisan havában a föld nem saját akaratából szüli majd meg ugyanazt a Megváltót, és mivel az emberek műve lesz, nem kíséri béke. Hanem borzasztó görcsök lesznek. És a század és a pokol rettenetes órájában a föld méhe felhasad az isteni harag tüzes nyilainak hatására, és üvölteni fogja akaratát, túl részegen ahhoz, hogy megértse annak jelentôségét, túlságosan befolyásolva a Sátántól ahhoz, hogy megakadályozza azt. Mint egy ôrült, aki szül, azt hiszi, hogy elpusztította az átkozottnak tartott gyümölcsöt, és nem fogja fel, hogy e helyett magasba emeli így, azokra a helyekre, ahol soha többé nem éri el a fájdalom és az ármány. A fa, az új fa akkor kiterjeszti ágait az egész földre, minden évszázadban, és azt, aki beszél hozzátok, szeretettel vagy gyűlölettel elismerik majd az Isten igazi Fiának és az Zr Messiásának. És jaj azoknak, akik felismerik Ôt anélkül, hogy meg akarnák vallani, és meg akarnának térni hozzá! -- Hol fog ez történni, Urunk? -- Jeruzsálemben, mert az az Úr városa. -- Akkor mi nem leszünk ott, mert nisan hónapjában itt tart minket a húsvét. Mi hűségesek vagyunk a mi Templomunkhoz. -- Jobb lenne, ha hűségesek lennétek az élô Templomhoz, amely nincs sem Mória hegyén, sem Garizimén, hanem, mivel isteni, egyetemes. De én tudok várni a ti órátokra, amikor lélekben és igazságban szeretitek majd Istent és Messiását. -- Mi hisszük, hogy te vagy a Krisztus. Ezért szeretünk. -- Szeretni annyit jelent, hogy elhagyjátok múltatokat és beléptek az én jelenembe. Ti még nem szerettek engem tökéletesen. A szamaritánusok titokban egymásra néznek, és hallgatnak. Utána egyikük azt mondja: -- Azért, hogy hozzád menjünk, megtennénk. De nem tudjuk megtenni még akkor sem, ha akarnánk, mert nem léphetünk be oda, hol a zsidók vannak. Te tudod ezt. Ôk nem akarják... -- Ti sem akarjátok. De ne nyugtalankodjatok emiatt. Hamarosan nem lesz két tartomány, két Templom, két egymással ellenkezô gondolkozásmód. Hanem egyetlen nép, egyetlen Templom, egyetlen hit mindazok számára, akik vágyódnak az Igazságra. De most elhagylak titeket. A gyermekek már megvigasztalódtak, és elterelôdött figyelmük, és elôttem hosszú út áll, ha még a sötétség beállta elôtt vissza akarok érkezni Efraimba. Ne keltsetek feltűnést. Ez rátok vonhatná a gyermekek figyelmét, és jobb, ha ôk nem veszik észre távozásomat. Menjetek csak tovább, én itt maradok. Az Úr legyen vezetôtök a földi ösvényeken, és az Ô Életének ösvényein. Menjetek! (8-174) ======================================================================== A búza és a föld Jézus Szamariában tartózkodik, és efraimi lakosok vannak mellette. Lassan sétál, és lehajol, hogy megvizsgálja a búzát, amely most kezd kalászba szökkenni. Az efraimbeliek megkérdezik tôle: -- Szép ez a búza, nemde? -- Szép. De nem különbözik más vidékekétôl. -- Természetesen, Mester. Mind búza, szükségszerűen egyformának kell lennie. -- Ti mondjátok? Akkor a búza jobb, mint az emberek. Mert ha valaki hozzáértéssel veti el, ugyanúgy terem itt, mint Galileában vagy Júdeában, vagy mondjuk a nagy tenger mellékén levô síkságokon. Az emberek azonban nem ugyanazt a gyümölcsöt termik. És még a föld is jobb, mint az emberek. Mert amikor jó magot vetnek beléje, jó hozzá, akár Szamariából való a mag, akár Júdeából. -- Így van. De miért mondod, hogy a föld és a búza jobb, mint az emberek? -- Miért?... Nemrég egy ember kenyérért könyörgött egy város ajtóinál. És kidobták ôt, mert zsidónak vélték. Kôdobásokkal űzték el, és azt kiáltozták: ,,leprás!'' Ô azt gondolja, származása miatt mondták leprásnak. És ez az ember haldoklott az út mentén éhsége miatt. Mert annak a városnak a lakói rosszabbak a búzánál és a földnél. Pedig ôk ismernek engem, és szeretnék tudni, hol lakom, hogy láthassák azt, akit csodálatosan meggyógyítottam. Miért nem képesek ezek, akiket jól megmunkáltam, ugyanazt a gyümölcsöt teremni, mint amit ez az ember termett, aki se nem zsidó, se nem szamaritánus. (Jézus elôzôleg meggyógyította ezt az embert, akirôl az elôbb beszélt, s aki, miután félholtan találta az út mellett, most abban a házban tartózkodik, ahol Jézus is megszállt.) Ez az ember sohasem látott vagy hallott engem, csak egy tanítványom beszélt neki rólam, és hitt bennem anélkül, hogy ismert volna. És miért rosszabb az ember a földnél, visszautasítva valakit csak azért, mert máshonnan származik? Most szeretnének idejönni, hogy kielégítsék kíváncsiságukat, ôk, akik nem voltak hajlandók kielégíteni ennek az embernek az éhségét. Mondjátok meg nekik, hogy a Mester nem elégíti ki a haszontalan kíváncsiságot. És mindnyájan tanuljátok meg tôlem a szeretet nagy törvényét, amely nélkül sohasem lehettek követôim. Nem személyem szeretetérôl van szó, egyedül ez nem üdvözíti lelketeket, hanem tanításom szeretetérôl beszélek. És tanításom arra tanít, hogy a felebarátot fajra és anyagi helyzetére való tekintet nélkül kell szeretni. Menjenek el azért azok a keményszívűek, akik megszomorították Szívemet, és tartsanak bűnbánatot, ha azt akarják, hogy szeressem ôket. Mert jegyezzétek meg mindnyájan, hogy én nemcsak jó vagyok, hanem igazságos is. Nem teszek különbséget köztetek. Úgy szeretlek titeket, mint a többieket Galileában és Júdeában. Azonban ennek nem szabad ostoba kevélységgel eltöltenie titeket, kiváltságosaknak képzelvén magatokat, és azt képzelve, hogy ti már szabadon tehettek rosszat, nem kell félnetek korholásomtól. Én a szerint dicsérek vagy korholok, amint azt az igazságosság kívánja. Így részesülnek ebben saját rokonaim és apostolaim éppúgy, mint minden más ember. És korholásomban is szeretet van. Azért teszem ezt, mert azt akarom, hogy az emberek igazságos szívűek legyenek, és egy napon megjutalmazhassam ôket annak gyakorlásáért. Menjetek, és mondjátok meg nekik. A lecke gyümölcse mindenki számára való. Jézus beburkolózik köpenyébe, és gyorsan Efraim felé megy, ott hagyva a küldötteket, akik elmennek, meglehetôsen kedvetlenül, hogy megismételjék a Mester szavait annak a városnak, amely nem gyakorolta az irgalmasságot. (8-229) ======================================================================== Méhek -- Vitorla Egy méhész asszony megkéri Jézust, hogy a rajzás után új kasokba helyezett méheit áldja meg. Ebben az évben kétszerannyi kassal rendelkezik. Jézus a méhek parányi városa felé megy, és egyenként megáldja a kasokat a méhek sürgölôdése közepette, akik nem hagyják abba munkájukat. -- Mindnyájan ünnepelnek, és nyugtalanok. Új lakóhely... -- mondja egy férfi. -- És új menyegzô. Valóban asszonyoknak látszanak, akik a menyegzôt készítik elô -- mondja egy másik. -- Igen, de az asszonyok többet csevegnek, mint dolgoznak. Ezek viszont csendben dolgoznak, és a menyegzô napján is dolgoznak. Állandóan dolgoznak, hogy országukat építsék, és gazdagságukat növeljék -- mondja egy harmadik. -- Az erényes munka mindig megengedett, sôt kötelesség. A nyereségért való állandó munka nem. Azt csak azok tehetik, akik nem tudják, hogy van Istenük, akit az Ô napján tisztelni kell. A csendben végzett munka érdem, s ebben mindenkinek tanulnia kellene a méhektôl.. Mert a szent dolgokat csendben végzik szentül. Legyetek olyanok, mint a méhek az igaz életben. Fáradhatatlanok és csendesek. Isten látja. Isten megjutalmazza. Béke veletek! -- mondja Jézus. És miután egyedül marad két apostolával, Jánossal és Júdással, azt mondja nekik: -- Fôleg Isten munkásainak ajánlom példaképül a méheket. Ôk elhelyezik a kas titkos mélyén a bensejükben kialakult mézet, amelyet fáradhatatlan munkával gyűjtöttek az egészséges virágokról. Fáradozásuk nem is tűnik annak, oly jóakarattal végzik, aranyos pontokként repülve virágról virágra, és utána, megrakva a nedvekkel belépnek, hogy sejtjük mélyén feldolgozzák a mézet. Érteni kellene követésükhöz. Ki kell választani az egészséges tanításokat, barátságokat, amelyek képesek az igaz erények folyadékát adni. Utána érteni kell elzárkózott feldolgozásához annak, amit gyorsan gyűjtöttek össze. Az erény, a szent élet olyan, mint a méz, amelyet a méhek sok egészséges helyrôl gyűjtöttek össze. Nem utolsó a jóakarat, amely nélkül az itt-ott felszívott folyadékok semmire sem jók. Tudni kell alázatosan elmélkedni, a szív mélyén a fölött, ami jót láttunk és hallottunk. Nem szabad irigykedni, ha a munkás méhek mellett vannak királynôk is, azaz ha van, aki sokkal tökéletesebb azoknál, akik dolgoznak. A méhkas összes méhére szükség van, legyenek azok munkások, vagy királynôk. Jaj lenne, ha mindnyájan királynôk lennének. Jaj lenne, ha mindnyájan munkások lennének. Meghalnának ezek is, azok is. Mert a királynôk nem kapnának eledelt ahhoz, hogy szüljenek, ha hiányoznának a munkások, és a munkások megszűnnének létezni, ha nem születnének újak a királynôktôl. És ne irigyeljétek a királynôket! Az ô életük is fáradalmas, nehéz. Nem látják a napot, csak egyszer, nászrepülésük alkalmával. Elôtte és utána mindig be vannak zárva a kas sötét falai közé. Mindenkinek megvan a saját feladata. Minden feladat a kiválasztás jele, és minden kiválasztás teher is azon felül, hogy megtiszteltetés. És a munkások nem vesztegetik idejüket hiábavaló vagy veszélyes repülésekkel beteg vagy mérges növényekre. Nem bocsátkoznak kalandokba. Nem engedetlenek küldetésüket illetôleg, nem lázadoznak a cél ellen, amelyre teremtve vannak. Ó, csodálatos kis lények! Mennyi tanítást adtok az embereknek!... Jézus elhallgat, és elmerül gondolataiban. Júdásnak hirtelen eszébe jut, hogy mennie kell valahová, és szinte futva elmegy. Így Jézus magára marad Jánossal. János észrevétlenül figyeli Jézust. Figyelmes, aggódó szeretettel teljes tekintet. Jézus felemeli fejét, és kissé megfordul, szemébe nézve a Kedveltnek, aki Ôt tanulmányozza. Arca felderül, miközben magához vonja Jánost. Így egymást átölelve mennek tovább, és János megkérdi: -- Megint fájdalmat okozott neked Júdás, nemde? És megzavarhatta Sámuelt is. (Sámuelt Jézus nemrég térítette meg ellenségébôl tanítványává.) -- Miért? Beszélt neked errôl? -- Nem. De megértettem. Csak ennyit mondott: ,,Általában, ha valaki egy igazán jó ember mellett él, jóvá lesz. De Júdás nem az, annak ellenére, hogy három éve él a Mesterrel. Romlott bensejében, és Krisztus jósága nem hatol belé, annyira telve van a gonoszsággal.'' Én nem tudtam, mit mondjak... mert ez igaz... De miért ilyen Júdás? Lehetséges, hogy sose változik meg? Pedig... mindnyájan ugyanazokat a leckéket kapjuk... és amikor közénk jött, nem volt rosszabb nálunk... -- Jánosom! Kedves gyermekem! -- Jézus megcsókolja ôt homlokán, amely annyira nyílt és tiszta, és ezt mormolja annak szôke hajába: -- Vannak emberek, akik látszólag csak azért élnek, hogy tönkretegyék a jót, ami bennük van. Te halász vagy, és tudod, mit tesz a vitorla, amikor forgószél nyomja. Annyira lehajlik a víz felé, hogy majdnem felfordítja a bárkát. Oly veszélyessé válik számára, hogy néha le kell ereszteni. A forgószéltôl hajtott vitorla többé nem szárny, hanem hasztalan teher, amely a mélybe ránt, a halálba, ahelyett, hogy megmentene. De ha a forgószél fúvása megnyugszik, talán csak rövid idôre is, íme a vitorla azonnal ismét szárnnyá lesz, és gyorsan fut a kikötô felé, megmentést hozva. Így van sok lélekkel is. Elég, hogy a szenvedélyek forgószele lecsillapodjék ahhoz, hogy a meghajlott és majdnem elmerült lélek elhagyja azt, ami nem jó, és a Jó felé vágyakozzék. -- Igen, Mester. De ezzel... mondd meg nekem... eljut valaha is Júdás a te kikötôdhöz? -- Ó, ne tedd, hogy a számomra legkedvesebbek egyikének jövôjét szemléljem! A lelkek millióinak jövôje van elôttem, akik számára haszontalan lesz az én szenvedésem!... Elôttem van a világ minden gonoszsága... Undor fog el. Undor mindaz miatt, ami mint tisztátalan folyam fedi el fortyogva a földet. És a jövôben is el fogja fedni különbözô módon, de mindig rettenetesen a Tökéletesség számára, egészen az idôk végéig. Ne tedd, hogy ezt nézzem! Engedd, hogy eloltsam szomjamat és megerôsödjem egy forrásból, amely nem ismer romlást, és hogy elfelejtsem sokak férges gennyét, egyedül téged nézve, az én békémet! -- és ismét homlokon csókolja Jánost. (8-241) ======================================================================== A szövet Jézus még mindig Efraim közelében tartózkodik két apostolával, Jánossal és Júdással. Ott van Jézus Anyja, Kleofás, Szalóme, Johanna, Erzsébet, Nike és Zsuzsanna, akik mindnyájan nôtanítványok, és az apostolok ruháit javítják. János ruháján nagy lyuk van, amit János ideiglenesen összehúzott. Az asszonyok nevetve nézik, és errôl beszélnek. -- Ezzel megadtad egy példabeszéd kezdetét -- mondja Jézus az egyik asszonynak. Júdásnak eszébe jut, hogy az ô zsákjában van valami hasonló anyag, s felajánlja, de elôbb ô is meg akarja hallgatni a példabeszédet. -- Isten megáld téged. Hallgasd csak. Addig én ismét zsinórokat teszek Jakabnak erre a ruhájára. Ezek már tönkrementek -- mondja Szalóme. -- Beszélj, Mester! Utána boldoggá teszem majd Szalómét. -- Beszélek. A lelket egy szövethez hasonlítom. Amikor megkapja valaki a lelket, az új, szakadások nélkül. Csak az eredeti bűn foltja van rajta, de nincsenek rajta sebek, sem egyéb foltok, sem sorvadás. Késôbb, idôvel, és a rossz szokások felgyülemlésével elhasználódik annyira, hogy kirojtosodik, az oktalanságok bemocskolják, a rendetlenségek széttépik. Nos, amikor elszakad, nem szabad balkezes módon megjavítani, mert az még több szakadásnak lesz a kezdete, hanem türelmesen és hosszasan kell kijavítani, hogy minél tökéletesebben megszüntessék a benne okozott kárt. És ha az anyag túlságosan elnyűtt, vagy ha hiányzik belôle egy darab, nem szabad kevélyen arra törekedni, hogy önmagunk helyrehozzuk a kárt, hanem el kell menni Ahhoz, aki ismét újból teljessé tudja tenni a lelket, mert neki mindene megvan ehhez, és mert Ô meg tudja tenni ezt. Istenrôl beszélek, Atyámról, és az Üdvözítôrôl, aki én vagyok. De az ember kevélysége oly nagy, hogy minél nagyobb a kár lelkében, annál inkább próbálja helyrehozni tökéletlen ellenszerekkel, amelyek a bajt mindig még nagyobbá teszik. De azt mondhatjátok ellenvetésként: a szakadást mindig meg lehet majd látni. Ezt mondta Szalóme is. Igen, mindig látszanak a sebek, amelyeket egy lélek kapott. Hisz a lélek harcban áll, és annak következtében könnyen megsebesül. Oly sok ellenség veszi körül! De senki sem mondhatja egy emberre, aki sebhelyekkel van tele, a gyôzedelmesen megvívott csaták sebeinek jeleiként: ,,Ez az ember tisztátalan!'' Inkább azt mondják: ,,Ez egy hôs! Íme értékének bíborszínű jelei.'' Sosem látunk olyan katonát, aki szégyenkezve törekedne eltitkolni sebét, amelyet dicsôségesen kapott, hanem inkább elmegy az orvoshoz, és azt mondja neki szent büszkeséggel: ,,Íme, küzdöttem, és gyôztem. Nem kíméltem magamat. Te látod. Most gyógyíts meg, hogy kész legyek további csatákra és gyôzelmekre.'' Ezzel szemben az, aki tisztátalan betegségektôl kapta sebeit, amelyeket méltatlan bűnös szokások okoztak, az szégyelli sebeit mind a családtagok, mind a barátok elôtt, és még az orvosok elôtt is, és annyira ostoba, hogy elrejtôzik egészen addig, míg bűze el nem árulja ôt. De akkor már túl késô a gyógyításra. Az alázatosak mindig ôszinték, és a bátrak is, akiknek nincs szégyellni valójuk a küzdelemben kapott sebeik miatt. A kevélyek mindig szégyenlôsek és gyávák. Kevélységük miatt meghalnak, mert nem akarnak Ahhoz menni, aki meg tudja gyógyítani ôket. Nem akarják azt mondani neki: ,,Atyám, vétkeztem. De te meg tudsz gyógyítani engem, ha akarsz.'' Sokan vannak a lelkek közül, akik azért halnak meg, mert nem akarnak meggyónni egy kezdeti bűnt. És akkor ezek számára is már túl késô. Nem gondolnak arra, hogy az isteni irgalmasság hatalmasabb és nagyobb bármiféle bajnál, és mindent meg tud gyógyítani. De a kevély lelkek, amikor felfogják, hogy megvetettek minden üdvös eszközt, kétségbe esnek, mert nélkülözik Istent, és azt mondják: ,,Túl késô'', és akkor megadják maguknak az utolsó halált: a kárhozatot. -- És most menj, Júdás, és hozd a te anyagodat! -- Megyek. De nem tetszett nekem ez a példabeszéd. Nem értettem meg. (8-270) ======================================================================== A királyfi Jézus egy fás téren beszél. Az éppen lenyugodni készülô nap sárgás- zöld fényben szűrôdik át a hatalmas platánok új levelei között. -- Hallgassátok! Egyszer egy nagy király elküldte fiát országának minden tájára, hogy bebizonyítsa nekik igazságosságát. Azt mondta neki: ,,Menj, járj be minden helyet, tégy jót nevemben, oktasd ôket rólam, ismertess és szerettess meg velük. Megadok neked minden hatalmat, és minden jó lesz, amit teszel.'' Miután az atya megáldotta fiát, az elment oda, ahová atyja küldötte ôt. Néhány pajzshordozójával és barátjával fáradhatatlanul bejárta atyjának országát. Nos, a szerencsétlen események sorozata következtében ez az ország erkölcsileg megoszlott, egymással ellenkezô részekre. Mindegyik rész, a saját részérôl nagy hangon versengett abban, hogy meggyôzze a királyt, ô a legjobb, leghűségesebb, és szomszédai hűtlenek és büntetést érdemelnek. Azért a királyfi elôtt a polgárok, attól függôen, hová tartoztak, egyformán azt igyekeztek bizonyítani, hogy ôk jobbak, mint a többiek, és tönkre akarták tenni ellenségeik városát. Azt akarták, hogy arról a király kedvezôtlenül vélekedjék. A királyfi igazságos és bölcs volt. Nagy irgalommal megpróbálta igazságosságra tanítani ôket az ország minden részében, hogy megszerettesse velük atyját, és hogy mindenkit barátságossá tegyen. És mivel jó ember volt, lassan elérte -- amint ez mindig történik -- hogy minden tartományból a jóravaló emberek követték tanácsait. Sôt, igazságosan meg kell mondani, épp ott talált több jóakaratra, hogy meghallgassák ôt, és bölcsekké váljanak az igazságban, ahol mások megvetéssel azt mondták, hogy kevésbé bölcsek és jó akaratúak az emberek. Akkor a szomszéd tartományokba tartozók azt mondták: ,,Ha nem nyerjük meg a király kegyeit, minden ezekhez megy, akiket megvetünk. Menjünk és lázítsuk fel azokat, akiket gyűlölünk! Tettessük, hogy mi magunk is megtértünk, és hajlandók vagyunk elhagyni a gyűlöletet, hogy megtiszteljük a királyfit.'' És elmentek. Barátságos külsôvel elszéledtek a vetélkedô tartomány városaiban. Tettetett jósággal azt tanácsolták, hogy tiszteljék mindig jobban a királyfit, s ezzel atyját, a királyt. Mert aki tiszteli az atya által küldött fiút, az mindig azt is tiszteli, aki küldte ôt. De ezek nem tisztelték a királyfit, sôt annyira gyűlölték ôt, hogy gyűlöletessé akarták tenni az alattvalók és még maga a király elôtt is. Nagyon ravaszul játszották meg a jót. Oly jól tudták elôadni a legjobbaknak tanácsaikat, hogy a szomszédos tartományban sokan jónak tartották azt, ami gonosz volt. Elhagyták a helyes utat és helytelen útra tértek. A királyfi tapasztalta, hogy küldetése sokakban meghiúsult. Most mondjátok meg nekem: a király szemében ki volt a nagyobb bűnös? Milyen bűnt követtek azok, akik tanácsot adtak, és azok, akik elfogadták a tanácsot? És megkérdem tôletek azt is: a jó király kikkel szemben lesz szigorúbb? Nem tudtok megválaszolni kérdéseimre? Én megmondom nektek. A király szemében azok voltak a legnagyobb bűnösök, akik gyűlöletbôl rosszra bujtották fel saját felebarátjukat. Akik vissza akarták vetni azokat a még mélységesebb tudatlanság sötétségébe. Akik a királyfi iránti gyűlöletbôl tették ezt, hogy képtelennek tüntessék fel ôt mind a király, mind az alattvalók szemében arra, hogy betöltse küldetését. Ezek gyűlölték magát a királyt is azért, mert ha a fiú iránti szeretet az atya szeretetét is jelenti, ugyanúgy a fiú iránti gyűlölet az atyának is szól. Azért azoknak a bűne, akik rosszat tanácsoltak, teljesen felfogva, amit tettek, a gyűlölet bűne is volt a hazugságon kívül. Elôre megfontolt gyűlölet volt ez. Azok bűne, akik elfogadták a jónak hitt tanácsot egyedül csak az ostobaság bűne volt. De jól tudjátok, hogy az értelmes ember felelôs cselekedeteiért, míg az, aki betegség vagy más ok miatt ostoba, igazában nem felelôs, hanem szülei felelôsek érte. Ezért a nagykorát még el nem ért gyermek nem vonható felelôsségre, helyette az atya felelôs fiának cselekedeteiért. Azért a jó király szigorú volt az értelmes rossz tanácsadókhoz, és jóságos az általuk félrevezetettekhez. Ezeket csak megfeddte, mivel hittek ennek vagy annak az alattvalónak, mielôtt közvetlenül megkérdezték volna a királyfit, és megtudták volna tôle a valódi helyzetet. Mert csak a király fia ismeri igazán atyjának akaratát. Ez a példabeszéd, Silo népe. (Silo szamariai város volt, ahová a zsidók valóban felbujtogatókat küldtek a Jézus által leírt módon.) A silóiaknak a századok folyamán többször adtak különféle tanácsokat az emberek vagy a Sátán. Ezeknek jó hatásuk volt, ha követték a jó tanácsokat vagy elvetették azokat, amelyekrôl felismerték, hogy rosszak. Rossz hatásuk volt azonban, ha nem hallgattak rájuk, amikor szent tanácsok voltak, vagy amikor követték a rossz tanácsokat. Mert az ember rendelkezik a nagyszerű akaratszabadsággal, és szabadon akarhatja a jót vagy a rosszat. És van egy másik nagyszerű ajándéka az embernek: az értelme, amely képes különbséget tenni a jó és a rossz között. Azért nemcsak a tanácsadás, hanem az is, hogy azt miként fogadják, jutalmat vagy büntetést érdemelhet. Ha senki sem tilthatja meg a gonoszoknak, hogy megkíséreljék tönkretenni szomszédaikat, úgy senki sem tilthatja meg a jóknak, hogy visszautasítsák a kísértést, és hűségesek maradjanak a jóhoz. Ugyanaz a tanács árthat tíznek, és használhat másik tíznek. Mert ha árt azoknak, akik követik, segíti azok lelkét, akik nem követik. Azért senki se mondja: ,,Azt mondták, tegyük ezt.'' Hanem mindenki mondja ôszintén: ,,Én akartam ezt tenni.'' Akkor legalább bocsánatot nyertek, mivel ôszinték vagytok. Ha pedig bizonytalanok vagytok azt illetôleg, hogy a tanács jó-e, fontoljátok meg, mielôtt elfogadjátok, és megvalósítjátok. Fontoljátok meg, segítségül híva a Magasságbelit, aki sose tagadja meg világosságát a jóakaratú lelkektôl. És ha Istentôl megvilágosított lelkiismeretetek lát egyetlen kis, alig látható pontot is, ami nem lehet helyes a cselekedetben, akkor mondjátok: ,,Nem teszem meg ezt, mert ez tisztátalan cselekedet.'' Igazán mondom nektek, hogy azt, aki jól használja értelmét és szabad akaratát, és segítségül hívja az Urat, hogy lássa, mi az igazság, nem teszi tönkre a kísértés. A mennyei Atya segíteni fogja abban, hogy helyesen járjon el a világ és a Sátán minden kísértése ellenére. Emlékezzetek vissza arra, hogy Elkána feleségének, Annának a ragyogó angyal azt tanácsolta, hogy tegyen fogadalmat az Úrnak, ha termékenynek találja magát. Éli pap pedig azt tanácsolta fiainak, hogy térjenek vissza a helyes életmódhoz, és ne vétkezzenek többet az Úr ellen. (Vö. 1 Sám 1,11 és 2, 23-25) Jóllehet az ember nehéz felfogású, és ezért könnyebb felfognia egy másik ember szavát, mint az Úr angyalának (testi irzékekkel) érzékelhetetlen beszédét, mégis Anna elfogadta a tanácsot, mert jó volt és egyenes lelkű Isten színe elôtt. Egy prófétát szült a világra. Addig Éli fiai, mivel gonoszok voltak és Istentôl távol éltek, nem fogadták el atyjuk tanácsát. Isten erôszakos halállal büntette meg ôket. A tanácsoknak kettôs értékük van. Az egyik attól a forrástól származik, amelybôl jönnek. Ez már nagy, mert kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Másik értékük a szívtôl származik, amelynek adják. Ez nemcsak kiszámíthatatlan, hanem megváltoztathatatlan értékű. Mert ha a szív jó, és követi a jó tanácsot, a jó cselekedet értékét adja a tanácsnak. Ha azonban nem követi azt, akkor csak azé az érdem, aki adja a tanácsot. És ha a tanács gonosz, és a jó ember nem fogadja el, hiába kísértik hazugságokkal vagy fenyegetésekkel, nem jár el szerinte, akkor elnyeri a Gonosz feletti gyôzelem jutalmát és a vértanúságét a Jóhoz való hűsége miatt, és nagy kincset gyűjt magának a mennyben. Amikor tehát mások kísértik szíveteket, fontoljátok meg, helyezzétek Isten fénye alá, hogy az vajon jó beszéd lehet-e. Isten megengedi a kísértéseket, de nem akarja romlástokat. Ha az isteni segítséggel látjátok, hogy nem jó dologról van szó, mondjátok magatoknak és kísértôtöknek: ,,Nem! Én hűséges maradok Uramhoz! Ez a hűség felold engem múlt bűneimtôl. Nem kívülre kerülök Országának kapujánál, hanem belülre, mert a Magasságbeli számomra is elküldte Fiát, hogy az örök üdvösségre vezessen engem.'' (8-302) ======================================================================== Akik rossz tanácsot kaptak Jézus bejárja Szamariának azokat a városait, ahol a zsidók Jézus híveinek tettetve magukat, rossz tanácsokat adtak nekik, hogy így bajba hozzák Jézust. Mivel az egyes városok lakói is kíséretéhez csatlakoznak, folyamatos oktatást tud így adni nekik. Silóban kezdte ezt az oktatást, az elôzô példabeszéddel. Most az annak közelében lévô Lebonában folytatja: -- Silóban beszéltem nektek a gonosz tanácsadókról és arról, hogy mit lehet tenni a jó és rossz tanácsokkal. Nektek, de nemcsak a lebonaiaknak, hanem Palesztina minden részének is mondok most egy másik példabeszédet, amelynek ezt a címet adhatjuk: ,,Akik rossz tanácsot kaptak''. Halljátok: Volt egyszer egy oly nagy létszámú család, hogy egy törzset tett ki. Számos gyermek házasságot kötött, és az elsô család körül sok más, gyermekekben gazdag család keletkezett. Ezek szintén megházasodtak, további családokat alkotva. Így az öreg apa, mint egy király uralkodott kis birodalmában. Amint mindig megesik a családokban, a sok gyermeknek és unokának különbözô volt a lelkialkata. Ki jó volt és igazságos, ki zsarnokoskodó és igazságtalan. Ki megelégedett saját helyzetével, ki irigy volt, s úgy tűnt neki, hogy az ô része kisebb, mint testvéréé vagy rokonáé. A legrosszabb mellett ott volt a legjobb is. És természetes, hogy az atya ezt a jót szerette leggyengédebben az egész nagy családban. És amint mindig megtörténik, a gonosz, és azok, akik hozzá hasonlók voltak, gyűlölték a jót, mert az atya azt inkább szerette. Nem gondoltak arra, hogy ôket is szerethette volna, ha olyan jók lettek volna, mint az. És az atya bizalmasan közölte gondolatait a jóval, hogy az mondja meg azokat mindenkinek. A jót is követték más jók. Így, az évek folyamán a nagy család három részre oszlott. A jókra, a rosszakra és a bizonytalanokra, akik vonzódást éreztek a jó gyermekek iránt, de féltek a gonosz gyermekektôl és azok utódaitól. Ez a harmadik rész ingadozott az egyik és a másik között. Nem tudta határozottan eldönteni, hogy az egyikhez vagy a másikhoz csatlakozzék. Akkor az öreg atya, látva ezt a bizonytalanságot, azt mondta szeretett fiának: ,,Eddig te fôleg azokkal beszéltél, akik szeretnek, és akik nem szeretnek. Az elsôk kértek téged erre, hogy mindig jobban szeressenek, az igazságnak megfelelôen. A többiek ostobák, és vissza kell hívni ôket a helyes útra. De látod, hogy ezek az ostobák nemcsak, hogy nem hallgatnak rád, megmaradva ott, ahol voltak, hanem irántad való elsô igazságtalanságukhoz újabbat adnak hozzá. Rossz tanácsaikkal megrontják azokat, akik még nem értenek ahhoz, hogy erôteljesen a jó utat válasszák. Te az én vágyamat teljesíted. Menj hát hozzájuk, és mondd meg nekik, ki vagyok én és ki vagy te, és mit kell tenniük, hogy velem és veled legyenek. A fiú, aki mindig engedelmeskedett, elment, amint atyja kívánta, és mindennap megnyert néhány szívet. Az atya így világosan látta, kik az igazán lázadozó gyermekei. Állandóan figyelte ôket anélkül azonban, hogy megfeddte volna valamelyiküket is. Atya volt, és magához akarta vonzani ôket türelemmel, szeretettel és a jók példájával. De amikor a gonoszok egyedül voltak, azt mondták: ,,Így nagyon világosan kitűnik, hogy mi vagyunk a lázadozók. Elôzôleg azok közé soroltak minket, akik se jók, se gonoszok nem voltak. Most látjátok, mi történik! Mindnyájan a kedvelt fiút követik. Valamit tenni kell! Tönkre kell tenni munkáját! Menjünk, tettessük, hogy megtértünk, vegyüljünk el az éppen megtértek közé és a jobbak közül az egyszerűbbek közé. Terjesszük el a hírt, hogy a kedvelt fiú csak tetteti, hogy az atyát szolgálja, valójában saját követôivé teszi az embereket, hogy utána fellázadjon ellene. Vagy mondjuk azt, hogy az atya meg akarja ölni fiát és annak követôit, mert azok nagyon diadalmaskodnak, és elhalványítják az ô dicsôségét, mint atya-királyét. Azért, hogy megvédjük a kedvelt és elárult fiút, magunk között kell tartanunk ôt, távol az atyai háztól, ahol árulás várja ôt.'' És elmentek, ilyen kifinomult ravaszsággal sugalmazni és terjeszteni tanácsaikat, amelyek csapdájába sokan beleestek, fôleg azok közül, akik nemrég tértek meg. A hamis tanácsadók ezeknek azt mondták: ,,Látjátok, mennyire szeret titeket? Szívesebben jött közétek ahelyett, hogy atyja mellett maradt volna, vagy jó testvérei között tartózkodna. Annyit tett, hogy a világ szemében felemelt titeket alacsony sorsotokból. Azelôtt nem tudtátok, mit akartok, és azért mindenki kinevetett titeket. Mivel ennyire szeret titeket, nektek kötelességetek megvédeni ôt. Ha szavaitokkal nem éritek el, erôszakkal is itt kell tartanotok ôt. Vagy keljetek fel, és kiáltsátok ki ôt vezéretekké és királyotokká. Vonuljatok fel a gonosz atya ellen, és a hozzá hasonló gonosz gyermekek ellen.'' A habozóknak, akik ezt mondták nekik: ,,De hiszen ô azt akarja, hogy mi menjünk vele együtt tisztelni az atyát, és elnyerte már számunkra áldását és bocsánatát'' ezt válaszolták: ,,Ne higgyétek! Nem minden igaz, amit mond, és nem az igazi atyát mutatta be nektek. Ô azért tette ezt, mert érzi, hogy az atya hamarosan elárulja ôt, és ki akarta próbálni szíveteket, hogy lássa, hol találhat védelmet és menedéket. De talán... ô oly jó!... talán megbánta, hogy kételkedett az atyában, és vissza akar térni hozzá. Ne engedjétek meg neki!'' És sokan megígérték: ,,Nem fogjuk megengedni!'' És buzgón tervezgetni kezdtek, hogy milyen módon tarthatják vissza a kedvelt fiút. Nem vették észre, hogy amikor a gonosz tanácsadók azt mondták nekik: ,,Mi segíteni fogunk titeket megmenteni az áldottat'', szemük telve volt hazugsággal és kegyetlenséggel. Azt sem vették észre, hogy valahányszor valaki hallgatott tanácsaikra, lopva figyelmeztették egymást, és kezüket dörzsölve suttogták: ,,Beleesnek a csapdába! Diadalmaskodunk!'' Utána a gonosz tanácsadók elmentek. Más helyeken is elterjesztették, hogy hamarosan meglátják a kedvelt fiú árulását, aki azért ment ki atyjának területérôl, hogy új királyságot alapítson az atyáéval szemben, azokkal, akik gyűlölik az atyát, vagy legalábbis bizonytalanok iránta való szeretetükben. És a rossz tanácsadóktól befolyásoltak közben összeesküdtek, hogy miként vonhatják be a kedves fiút a lázadásba, amely megbotránkoztatná a világot. Csak a legbölcsebbek közöttük, akikben mélyebbre hatolt az igaznak a beszéde, és gyökeret vert, mert jó talajba került, mondták kellô megfontolás után: ,,Nem! Nem helyes ezt tenni! Ez gonosz cselekedet az atya, a fiú és magunk ellen is. Mi ismerjük az egyik igazságosságát és a másik bölcsességét. Ismerjük, jóllehet szerencsétlenségünkre nem mindig követtük. És nem gondolhatjuk, hogy azoknak a tanácsai, akik mindig nyíltan az atya és az igazságosság ellen, valamint az atya kedvelt fia ellen foglaltak állást, igazságosabbak lehetnek, mint amelyeket a kedvelt fiú adott nekünk.'' És nem követték azokat. Sôt, szeretettel és fájdalommal engedték, hogy a fiú oda menjen, ahová mennie kellett. Ôk arra korlátozták magukat, hogy szeretetük jeleivel elkísérték ôt a határig, és búcsúzáskor megígérték neki: ,,Menj! Mi itt maradunk. De szavaid bennünk maradnak, és mostantól fogva azt tesszük, amit az atya kíván. Menj nyugodtan! Te mindörökre kiemeltél minket abból az állapotból, amelyben találtál. Most, ráhelyezve a jó útra, tudunk elôrehaladni azon egészen addig, míg elérjük az atyai házat oly módon, hogy majd áldásában részesülünk.'' Ezekkel szemben egyesek ragaszkodtak a gonosz tanácsokhoz, és vétkeztek, bűnre kísértve a kedvelt fiút, és bolondnak gúnyolták ôt azért, mert állhatatosan kitartott kötelességének teljesítésében. Most megkérdelek titeket: ,,Miért volt más hatása ugyanannak a tanácsnak?'' Nem válaszoltok? Megmondom nektek is, amint megmondtam Silóban. Azért, mert a tanácsok értékessé vagy semmivé válnak a szerint, hogy hallgatnak-e rájuk vagy sem. Hiába kísértenek valakit rossz tanácsokkal. Ha nem akar vétkezni, nem vétkezik. És nem kap büntetést azért, mert kénytelen volt meghallgatni a gonoszok sugallatait. Nem kap büntetést, mert Isten igazságos, és nem büntet meg el nem követett bűnöket. De büntetést kap az, aki miután meghallgatta az ôt kísértô Gonoszt, nem használta értelmét, hogy elgondolkodjék annak természetén és a tanács eredetén, hanem megvalósította azt. Nem mentegetheti magát: ,,Azt hittem, jó.'' Jó az, ami tetszik Istennek. Jóváhagyhatja-e Isten az engedetlenséget vagy azt, ami engedetlenségbe visz? Megáldhat-e Isten valamit, ami ellenkezik Törvényével, azaz Igéjével? Mondom nektek, hogy nem. És azt is igazán mondom nektek, hogy inkább a halált kell választanunk, mint az isteni Törvény megszegését. Szikárban beszélek majd nektek még arról, hogy helyesen akarjatok, vagy ne akarjatok engedelmeskedni a nektek adott tanácsoknak. Menjetek! A nép elmegy, megjegyzéseket téve. -- Hallottad? Ô tudja, mit mondtak nekünk! És visszahívott minket a helyes útra. -- mondja egy szamaritánus. -- Igen. Meg se várták a végét, és elmentek. -- Gonosz viperák! De... Ô megmondja, mit akar tenni. Rosszul teszi. Bajokat okozhat vele magának. Azok az Ebalról és Garizimról valók ugyancsak lelkesednek!... -- Én... nem áltatom magamat. A Rabbi, Rabbi. Ez mindent megmond. Vétkezhet-e a Rabbi azáltal, hogy nem megy el a jeruzsálemi Templomba? -- Halálba megy. Meglátod!... Vége lesz!... -- Kinek? Neki? Nekünk? Vagy... a zsidóknak? -- Neki. Ha meghal. -- Ostoba vagy, ember. Én Efraimból való vagyok. Jól ismerem Ôt. Egész hónapon keresztül közel éltem hozzá, sôt még tovább. Mindig beszélgetett velünk. Szenvedés lesz... De nem a vég. Sem számára, sem számunkra. A Szentek Szentje nem halhat meg, nem lehet vége. Nem lehet vége így számunkra. Én... tudatlan vagyok, de érzem, hogy az ország eljön, amikor a zsidók azt hiszik, végeztek vele... Ôk lesznek azok, akik számára eljött a vég... (8-309) ======================================================================== Halál -- Lakodalom -- Borkóstolás -- A király ismerete Szikar nagy tere zsúfolásig megtelt emberekkel, akik Jézust várják. Ott van a három kisgyermek is, akiket ô mentett meg a rablóktól. Amint Jézus megérkezik, a gyermekek ,,Jézus! Jézus! Jézus!'' kiáltással elébe futnak. Jézus lehajol hozzájuk, megöleli, felveszi és megcsókolja ôket. A nép megindulva nézi, s egyesek azt mondják: -- Nincs még valaki, aki úgy tudná megcsókolni ártatlanjainkat, mint ô. Mások megjegyzik: -- Látjátok, mennyire szereti ôket? Megmentette ôket a rablóktól, táplálta, ruházta ôket, szállást adott nekik, és most úgy csókolgatja ôket, mintha saját gyermekei lennének! Jézus leteszi a gyermekeket maga mellé, a legfelsô lépcsôre, és megválaszol mindnyájuknak, az utolsó megjegyzéssel kezdve. -- Valóban, saját gyermekeimnél is jobban az enyéim, mert én vagyok lelkük atyja, és ez az enyém, nemcsak a mulandó idôn keresztül, hanem az örökkévalóságon át, amely megmarad. Ezt elmondhatom minden emberrôl, aki tôlem, az Élettôl nyerte életét, hogy kijöjjön a halálból. Erre hívtalak meg titeket, amikor elôször jöttem közétek, és ti azt gondoltátok, hogy sok idôtök volt ennek elhatározására. Egyetlen egy követte gyorsan a meghívást, hogy az Élet útján járjon: a köztetek élô bűnös nô. Talán éppen azért, mert halottnak érezte, látta magát. Elrothadt bűnében. Azért gyorsan elhagyta a halált. Ti nem érzitek és látjátok, hogy holtak vagytok, és azért nem siettek ezzel. De melyik beteg vár arra, hogy meghaljon, s akkor vegye magához az élet gyógyszerét? A halottnak csak egy lepelre van szüksége és fűszerekre, és egy sírra, amelybe fektetik, hogy porrá legyen, miután feloszlott. Az Örökkévaló, csodálkozástól és félelemtôl tágranyílt szemetek láttára visszaadta az egészséget a már rothadó Lázárnak, mert ezzel bölcs célja volt. Ez senkit sem bátoríthat fel arra, hogy amikor elérkezik a lelki halálhoz, azt mondja: ,,A Magasságbeli visszaadja nekem lelki életemet.'' Ne kísértsétek Uratokat, Isteneteket! Jöjjetek ti az Élethez. Nincs több idô a várakozásra. A Szôlôtôt hamarosan kivágják és kipréselik. Készítsétek elô lelketeket a Kegyelem Borára, amelyet nemsokára megkaptok. Nemde így tesztek, amikor egy nagy lakodalmon kell részt vennetek? Nemde elôkészítitek gyomrotokat az ételek és a kitűnô borok befogadására, bölcs megtartóztatással a lakodalom elôtt, amely megtisztítja ízlésteket és megerôsíti gyomrotokat az ételek és italok ízlelésére és kívánására? És nem így tesz-e a vincellér, hogy megkóstolja a már kiforrott bort? Nem rontja el ízlését azon a napon, amikor meg akarja kóstolni az újbort. Nem rontja el, mert pontosan akarja érezni az értékét és hibáit, hogy kijavítsa ezeket és dicsérje azt, és jó áron adja el árúját. De ha úgy tesz az, akit meghívtak a lakodalomra, hogy nagyobb élvezettel egye az ételeket és igya a borokat, és ha így tesz a vincellér, hogy jól tudja eladni borát, vagy eladhatóvá tehesse azt, ami hibás, s amit a vevô visszautasítana, akkor nemde értenie kell az embernek ahhoz, hogy így tegyen lelkével is, hogy élvezhesse az eget, hogy elnyerje a kincset s beléphessen az égbe? Hallgassátok meg tanácsomat! Igen, hallgassátok meg ezt. Jó tanács. Ez az Igazságosnak igaz tanácsa, akit hiába látnak el rossz tanáccsal, is aki meg akar menteni titeket a gonosz tanácsok gyümölcseitôl, amelyekben részesültetek. Legyetek igazak, amint én az vagyok. És értsetek ahhoz, hogy helyesen értékeljétek ki a nektek adott tanácsokat. Ha értetek ahhoz, hogy megjavuljatok, akkor helyesen fogjátok kiértékelni azokat. Halljatok egy példabeszédet. Ez lezárja az oktatásokat, amelyeket Silótól kezdve Lebonán keresztül adtam, és a kapott és elfogadott tanácsokról szól. Egy király elküldte kedves fiát, hogy látogassa meg országát. Ennek a királynak az országa sok tartományra oszlott, mert nagyon nagy volt. Ezek a tartományok különbözô fokban ismerték királyukat. Egyesek annyira ismerték, hogy különösen kedvelt gyermekeknek tartották magukat, és ezért kevélyen jártak-keltek. Szerintük csak ôk voltak tökéletesek és ismerték a királyt s az ô akaratát. Mások ismerték ôt, de emiatt nem képzelték magukat bölcseknek, hanem törekedtek még alaposabb megismerésére. Egyesek ismerték a királyt, de saját módjukon szerették ôt, saját törvényeik szerint, amelyek azonban nem az ország igazi törvényei voltak. Az igazi törvénykönyvbôl kivették azt, ami nekik tetszett, és ameddig nekik tetszett, és utána ezt a keveset is megszegték, összekeverve azokat más országok törvényeivel, vagy azokkal, amelyeket ôk adtak maguknak, és amelyek nem voltak jók. Nem. Nem voltak jók. Ismét mások még kevésbé ismerték királyukat, és egyesek csak annyit tudtak, hogy van királyuk. Semmi többet. De ezt is egy kissé mesének tartották. A király fia végiglátogatta atyjának országát, hogy a különbözô vidékekkel pontosan megismertesse a királyt, itt kijavítva a kevélységet, ott felemelve a lesüllyedt felfogást, másutt helyrehozva a téves fogalmakat, továbbá meggyôzve ôket, hogy távolítsák el a tiszta törvénybôl a tisztátalan elemeket, itt tanítva ôket, hogy a hiányokat kitöltse, ott pedig hogy legalább a minimális ismeretekkel rendelkezzenek, és higgyenek ebben a valóságos királyban, akinek mindenki alattvalója. A király fia azonban azt gondolta, hogy mindenki számára az elsô lecke a példaadó élet lesz a törvény súlyos és kis dolgokban való egyöntetű megtartásával. És ô tökéletes volt. Annyira, hogy a jó akaratú emberek megjavultak, mert követték az ô cselekedeteit és szavait egyaránt. A király fiának szavai és cselekedetei teljes összhangban voltak egymással. Azok azonban, akik abból a tartományból származtak, ahol az emberek tökéleteseknek érezték magukat pusztán azért, mert ismerték a törvény betűjét, jóllehet nem birtokolták annak szellemét, látták, hogy képmutatásukat a király fia leleplezi. Abból ugyanis, amit a király fia megtartott, és aminek megtartására másokat buzdított, világosan látszott, hogy ôk a törvénynek csak betűit ismerik, de szellemét nem. Akkor arra gondoltak, hogy eltávolítják körükbôl azt, aki miatt olyanoknak tűntek, amilyenek valójában voltak. Ennek elérésére két eljárást követtek. Egyet a király fia ellen, egyet követôi ellen. Az elsô ellen rossz tanácsokhoz és üldöztetéshez folyamodtak. A második ellen rossz tanácsokhoz és megfélemlítéshez. Sok minden lehet rossz tanács. Rossz tanács például azt mondani: ,,Ne tedd ezt, mert árthat neked'', amikor tettetik a jóindulatot. Rossz tanács nyomon követni valakit azért, hogy meggyôzzék azt, aki más útra akar térni, hogy nem tesz eleget küldetésének. És rossz tanács azt mondani a követôknek: ,,Védjétek meg mindenáron és minden eszközzel az üldözött igazat''! És rossz tanács azt mondani a követôinek: ,,Ha megvéditek ôt, megvetésünkkel fogtok találkozni!'' De nem beszélek itt a követôknek adott tanácsokról, hanem arról, amelyet a király fiának adtak és adattak. Hamis jóindulattal, égô gyűlölettel, vagy méltatlan egyének által, ártó szándékkal, de elhitetve, hogy segíteni akarnak. A király fia meghallotta ezeket a tanácsokat. Volt füle, szeme, értelme és szíve. Azért nem tudta nem hallani, nem látni, nem felfogni, nem mérlegelni. De a király fiának elsôsorban egyenes volt a lelkülete, valóban igazságos volt, és minden olyan tanácsra, amelyet tudatosan vagy öntudatlanul azért adtak neki, hogy vétkezzék, rossz példát adva alattvalóinak és hogy végtelenül megbántsa atyját, azt válaszolta: ,,Nem. Én azt teszem, amit atyám kíván. Az ô törvényét követem. Az, hogy a király fia vagyok nem ment fel engem törvényeinek megtartásától. Nekem kell leghűségesebb alattvalójának lennem. Ti, akik gyűlöltök engem és meg akartok félemlíteni, tudjátok meg, hogy semmi sem vesz rá engem a Törvény megszegésére. Ti, akik szerettek engem, és meg akartok menteni, tudjátok, hogy megáldalak titeket ezekért a gondolatotokért. De tudjátok meg azt is, hogy szereteteteknek és annak a szeretetnek, amelyet én kívánok, nem szabad igazságtalanná tennie engem a legnagyobb szeretet iránti kötelességemet illetôleg. Ez pedig atyám iránti szeretetem. Ez a példabeszéd, gyermekeim. Olyan világos, hogy mindenki megértheti. És az egyenes lelkekben csak egy válasz lehet rá: ,,Ô valóban igaz, mert semmiféle emberi tanács nem képes tévedésbe vinni.'' Igen, Szikar gyermekei. Semmi sem képes engem tévedésbe vinni. Jaj lenne, ha tévednék! Jaj nekem, és jaj nektek. Ahelyett, hogy Üdvözítôtök lennék, árulótokká válnék, és okotok lenne gyűlölni engem. De nem teszem ezt. Nem korhollak meg titeket azért, mert elfogadtátok a sugallatokat, és azt gondoltátok, hogy megmentetek engem az elítéléstôl. Nem vagytok bűnösök, ha a szeretet szellemében tettétek ezt. De azt mondom a végén, amit az elején mondottam: ti kedvesebbek vagytok nekem, mintha saját gyermekeim lennétek, mert lelkem gyermekei vagytok. Én vittem el lelketeket az Élethez, és még inkább meg fogom ezt tenni. Tudjátok ezt, és tartsatok meg emlékezetetekben. Tudjátok meg, hogy megáldalak titeket gondolataitokért, amely szívetekben van. Növekedjetek csak az igazságban, egyedül csak azt akarva, ami megdicsôíti Istent, akit mindenek felett szeretnetek kell. Érkezzetek el erre a tökéletes életszentségre, amelyre példát adok nektek. Ez az életszentség lábbal tapossa az önzést, amely csak saját javát keresi, az ellenségtôl és a haláltól való félelmet. Mindent lábbal tapos azért, hogy Isten akaratát teljesítse. Készüljetek fel lélekben. A Kegyelem hajnala közel van. Készülôben a Kegyelem lakomája. Lelketek, azok lelke, akik el akarnak jönni az Igazsághoz, lakodalmuk elôestéjén van, megszabadulásuk, megváltásuk elôestéjén. Készüljetek fel igazságban az Igazságosság ünnepére! (8-318) ======================================================================== Az anyatyúk (Vö. Mt 23, 37; Lk 13,34) Jézus miután az ismeretlen tanítványok egy csoportjával beszélgetett, Nike háza felé tart az árnyas gyümölcsösön keresztül. Egy kis sárga ösvény vezet a zöldellô növényzeten keresztül. Egy kotkodácsoló kotlóstyúk megy éppen át rajta, követve aranyszínű kicsinyeitôl. A sok csacska lény elôtt az aggódó anya a földre kuporodik, és védelmezve kiterjeszti szárnyait. Erôsebben kotkodácsol, féltve a cseltôl szülötteit. És azok csipogva odaszaladnak és elrejtôznek az anyai tollakban, és mintha többé nem is léteznének. Jézus megáll, hogy szemlélje... és könnyek szöknek szemébe. -- Sír! Miért sír? Ô sír! -- mormolják mindnyájan: az apostolok, tanítványok, megtért bűnösök. Péter odaszól Jánosnak: -- Kérdezd meg sírásának okát... János, szokásos módján, tiszteletbôl kissé meghajolva, felnéz arcára és megkérdezi: -- Miért sírsz, Uram? Talán azért, amit elébb mondtak neked, és amit te mondtál? Jézus összerázkódik. Szomorkásan elmosolyodik, és a kotlóstyúkra mutat, amely továbbra is szeretetteljesen védelmezi kicsinyeit. Azt mondja: -- Én is, Atyámmal együtt úgy láttam Jeruzsálemet, ahogy Ezekiel mondja: meztelenül, szégyenteljesen. Láttam, és elhaladtam közelében. És eljött az idô, szeretetem ideje. Föléje borítottam köpenyemet, hogy beborítsam meztelenségét. Királynôvé akartam tenni, miután atyja voltam, és meg akartam védeni, mint ahogy ez a kotlóstyúk megvédi szülötteit... De míg a tyúk kicsinyei felismerték az anya gondoskodását és szárnyai alá menekültek, Jeruzsálem visszautasítja köpenyemet... De én fenntartom szeretetteljes terveimet... Én... Atyám, utána akaratuk szerint fog cselekedni. És Jézus ismét könnyezni kezd. (8-383) ======================================================================== A beteg fa utolsó kizöldellése Jézus Jeruzsálem pusztulásáról beszélt Nike kertjében négy jóindulatú férfinek, akik felkeresték Ôt. -- Nem... nem lesz akkor soha többé, soha többé ország Izrael? Nem leszünk soha többé azok, akiknek álmodtuk magunkat? -- kérdik az elôkelô zsidók szomorúan. Az írástudó Joel sír... -- Megfigyeltetek-e valaha egy öreg fát, amelyet tönkretett a velejéig hatolt betegség? Éveken keresztül nagy nehezen továbbél, de oly nehezen, hogy se virágja, se gyümölcse. Itt-ott van egy-egy levél ágain, amely annak a jele, hogy még van benne egy kevés nedv... Utána egy áprilisban, íme, csodálatos módon kivirágzik, és bôségesen elborítják a levelek. Örvendezik tulajdonosa, aki oly sok éven át ápolta anélkül, hogy gyümölcsözött volna. Vidám most, s azt gondolja, hogy a fa meggyógyult, és ismét virágozni fog a sok terméketlen év után... Ó, csalódás! Miután az élet oly túláradóan kitört, íme hirtelenül elhal. Leesnek a virágok, levelek és az apró gyümölcsök, amelyek már megtermékenyülteknek látszottak ágain, és bôséges termést ígértek. Váratlan robajjal a fa a földre zuhan, megrothadt aljával. Így történik majd Izraellel. A századokon keresztül tartott terméketlen élet után, szétszéledve, ismét egyesül öreg törzse körül, és látszólag helyreáll. Végül ismét egyesül a szétszóródott Nép. Egyesül, és elnyeri a bocsánatot. Igen. Isten erre az órára vár, hogy levágja a múltat. Nem lesz többé múlt, hanem csak örökkévalóság: Boldogok azok, akik elnyerik a bocsánatot, és Izrael utolsó futólagos kivirágzását alkotják, oly sok század után Krisztuséivá lesznek, és megváltottan halnak meg, együtt a föld minden népével. Azokkal együtt boldogok lesznek, hogy nemcsak megismerték létezésemet, hanem átölelték törvényeimet is, mint az üdvösség és élet törvényeit. (8-388) ======================================================================== Rozsdás zár -- Méhek Lázár betániai birtokán tartózkodik Jézus az apostolokkal. Megparancsolja Júdásnak, hogy maradjon vele, de az ki akar osonni a kerítés egyik kapuján, ami azonban be van zárva. Jézus látja ôt, és odamegy. Megkér egy közelben dolgozó szolgát, hogy nyissa ki nekik a kaput. -- Nyisd ki a kaput, Jónás. Kimegyek egy kicsit tanítványommal. És ha ezen a helyen maradsz, nem kell bezárnod mögöttünk. Hamarosan visszatérek -- mondja Jézus jóságosan a földművesnek, aki a nagy kapukulcsot tartja kezében. A súlyos vasból készült kapu nyikorog, amikor kinyitja, amint a kulcs is csikorog a zár szerkezetét mozgatva. -- Ezt a kaput ritkán nyitjuk ki -- mondja a szolga mosolyogva. -- Ej, de berozsdásodtál! Ami tétlenül áll, az megromlik... A rozsda... a por... a suhancok... Akárcsak velünk is történik... Ha nem dolgozunk állandóan lelkünk körül! -- Brávó, Jónás! Bölcsen gondolkodsz. Sok rabbi megirigyelne téged. -- Ó, az én méheim sugallják ezt nekem... és a te szavaid. Igazában a te szavaid. De utána a méhek is segítenek megértenem. Mert semmi sem néma, ha értünk hozzá, hogy megértsük. És én azt mondom: ha ezek a méhek engedelmeskednek annak a parancsának, aki teremtette ôket -- és ezek kis állatocskák, amelyekrôl nem tudom, hol lehet agyuk és szívük - , akkor én, akinek van szívem, agyam és lelkem, és aki hallom a Mestert, nem vagyok talán köteles érteni ahhoz, hogy megtegyem, amit ezek megtesznek, és állandóan dolgozzam, mindig azt tegyem, amit a Mester mond, hogy megtegyek, és tegyem azt oly szépen lelkemben, amely világos, nem rozsdás, poros, sáros, nincs benne szalma, amelyet a pokoli ellenség tett volna szerkezetébe, és kövek és egyéb cselvetések? -- Nagyon jól mondod. Utánozd méheidet, és lelked gazdag kassá válik, telve értékes erényekkel, és Isten örömét találja benne. Isten veled, Jónás! Béke veled! Jézus kimegy a kapun Júdással, s mikor már oly messze vannak, hogy senki sem hallhatja ôket, ezt mondja neki: -- Hallottad ezt a szolgát? Egy földműves. Sok, ha el tud olvasni néhány szót... Mégis... Szavai az én ajkamról jöhettek volna anélkül, hogy valaki is ostoba Mesternek tarthatott volna engem értük. Ô érzi, hogy szükség van az ôrködésre, hogy a lélek ellensége ne rontsa meg a lelket... Én ezért tartalak téged magam mellett, és te gyűlölsz engem emiatt! Meg akarlak védeni saját magadtól, és te gyűlölsz engem. Feléd nyújtom az üdvösség eszközét, amit még felhasználhatsz, és te gyűlölsz engem. Még egyszer mondom neked, Júdás: menj el! Menj el messzire. Ne lépj be Jeruzsálembe. Beteg vagy. Nem hazugság azt mondani, hogy annyira beteg vagy, hogy nem vehetsz részt a húsvéton. Késôbb pótolhatod. A Törvény megengedi a pót-húsvétot, amikor betegség vagy más súlyos ok meggátol valakit a húsvéti ünneplésben. Megkérem Lázárt - - aki bölcs barát és semmit sem fog kérdezni -- hogy ô maga vezessen el téged a Jordánon túlra. -- Nem. Sokszor mondtam neked, hogy dobj ki engem. Nem akartad megtenni. Most én vagyok az, aki nem akarom. (Ez a beszélgetés az ünnepélyes jeruzsálemi bevonulás elôtti pénteken történt.) (8-407) ======================================================================== Gyémántok Az ünnepélyes jeruzsálemi bevonulást megelôzô pénteken este Lázár betániai birtokán lakomát rendeznek Jézus számára, amelyre meghívják a nôtanítványokat is, akik között elôkelô római nôk is vannak. A nôk között van Johanna, Elisa, Valéria, Plautina, Annália. Johanna többek között megjegyzi, Jézussal beszélgetve: -- Olyan szép dolog, hogy ezek a nôvérek egyformán hisznek benned... Reméljük, hogy ami most még csak természetes szeretet a Mester iránt, magasabbá válik, mint Valériánál is történt... -- A gyémántok lassan alakulnak ki, Johanna. Századokra van szükség a mélység tüzében... Sohasem szabad sietni... És elcsüggedni sem, Johanna... -- És amikor egy gyémánt... hamuvá válik? -- Az annak a jele, hogy még nem volt tökéletes gyémánt. Szükség van még a türelemre és a tűzre. Elölrôl kell kezdeni, remélve az Úrban. Az, ami a kezdetben vereségnek tűnik, gyakran gyôzelemmé válik a második alkalommal. -- Vagy a harmadik, vagy a negyedik, sôt sokadik alkalommal. Én sokszor kudarcot vallottam, de végül te gyôzedelmeskedtél, Rabbi! -- mondja Mária Magdolna orgonahangján a terem végérôl. -- Mária örül, valahányszor megalázhatja magát visszaemlékezve múltjára -- sóhajt fel Márta, aki szeretné kitörölni ennek emlékét minden szívbôl. -- Valóban, nôvérem, így van! Megelégedésemre szolgál a múltra való emlékezés. De nem azért, hogy megalázzam magamat, mint te mondod. Hanem azért, hogy még magasabbra jussak, ösztökélve az elkövetett rossz emlékétôl és a hálától az iránt, aki megmentett. És azért is, hogy ha valaki önmaga ingadozik, vagy félt valakit, aki kedves neki, felbátorodhassék, és eljuthasson arra a hitre, amelyrôl a Mester azt mondja, hogy képesnek kell lennie a hegyek megmozdítására is. -- Te birtokában vagy annak. Boldog vagy! Te nem ismered a félelmet... -- sóhajt fel Johanna, aki oly szelíd és félénk, és még inkább annak látszik Magdolna elôtt. -- Nem ismerem. Sose volt az emberi természetemben. Most, mióta Üdvözítômé vagyok, nem ismerem többé azt lelki természetemben sem. Minden arra szolgált, hogy növelje hitemet. Lehetséges-e az, hogy aki feltámadt, mint én, és látta feltámadni testvérét, még kételkedjék valamiben? Nem. Semmi sem lesz képes kételyeket okozni bennem. -- Addig, míg Isten veled van, azaz a Rabbi veled van... De Ô azt mondja, hogy hamarosan elhagy minket. Mi lesz akkor hitünkkel? Azaz a ti hitetekkel, mert én még nem hatoltam be a túlvilágba, az emberi határokon túl... -- mondja Plautina. -- Az Ô testi jelenléte vagy távolléte nem fogja befolyásolni hitemet. Nem félek. Ez nem kevélység részemrôl. Ez önismeret. Ha a Nagytanács fenyegetéseinek be kell következniük... íme: én nem félek... -- De mitôl nem félsz? Attól, hogy az Igaz, igaz legyen? Ettôl én sem félek. Hisszük ezt sok bölcsrôl, akiknek bölcsességét megízleltük, azt mondhatnám, akiknek gondolatai táplálták életünket századokkal azután, hogy ôk eltűntek. De ha te... -- erôsködik Plautina. -- Én még az Ô halálától sem félek. Az Élet nem képes meghalni. Lázár, aki nyomorúságos ember volt, feltámadt... -- Nem magától támadt fel. Hanem azért, mert a Mester kihívta ôt a sírból. Ezt csak a Mester tudja megtenni. De ki fogja kihívni a Mester lelkét, ha megölik a Mestert? -- Ki? Ô. Azaz Isten. Ha Isten önmagától létezik, önmagától fel is tud támadni. -- Isten... igen... a ti hitetekben Isten magától létezik. Számunkra már nehéz ezt elfogadni, akik tudjuk, hogy az istenek egymástól jönnek az isteni szeretet által. -- Ocsmány, valószínűtlen szeretetbôl, azt kell mondanom -- vág közbe Mária Magdolna. -- Amint akarod... -- igyekszik elsimítani Plautina, és be akarja fejezni a mondatot, de Mária Magdolna megint megelôzi, és azt mondja: -- De azt akarod mondani, hogy az ember nem támadhat fel magától. De amint Ô magától van, úgy lett emberré, mert semmi sem lehetetlen a Szentek Szentjének, s úgy fog Ô parancsot adni saját magának a feltámadásra. Te ezt nem vagy képes megérteni. Te nem ismered Izrael történelmének alakjait. Ô és az Ô csodái ott vannak azokban. És minden dolog megtörténik úgy, amint mondja. Elôre hiszem, Uram. Mindent hiszek. Hogy te vagy Isten Fia és a Szűz Fia, hogy te vagy az üdvösség Báránya, hogy te vagy a Legszentebb Messiás, hogy te vagy a Szabadító és az egyetemes Király, hogy a te Országodnak nem lesz vége és határa, és végül, hogy a halál nem fog erôt venni rajtad, mert Isten teremtette az életet és a halált, és neki minden dolog alá van vetve. Én hiszem. És ha nagy fájdalom lesz látni, hogy nem ismernek el téged és meggyaláznak, még nagyobb lesz hitem a te örök Létedben. Én hiszek. Hiszek mindenben, amit rólad mondtak. Hiszem mindazt, amit te mondasz. Tudtam hinni Lázárért is, egyedül csak engedelmeskedni és hinni tudtam, egyedül azt tudtam, miként válaszoljak azoknak az embereknek és dolgoknak, akik meg akartak gyôzni engem arról, hogy ne higgyek. Csak a végén, a megpróbáltatás végén tévedtem egyszer... De ez csak rövid ideig tartott... és nem gondoltam többé, hogy oly sok nappal a halál után te, áldott Mester, közelébe mehetsz a felbomlott testnek... Most... többé nem kételkednék akkor sem, ha napok helyett hónapok múlva kellene kinyitni a sírt, hogy visszaadja zsákmányát, amely méhében van. Ó, Uram! Én tudom, ki vagy te! A sár megismerte a Csillagot! -- Mária Jézus lábához guggol a márványpadlón, többé már nem hevesen, hanem szelíden, imádva Jézust, feléje fordított arccal. -- Ki vagyok? -- Az, aki van. Az vagy. A másik dolog, az emberi személy a ruha, a szükséges ruha, amely elfedi tündöklésedet és szentségedet, hogy közénk jöhess és megválthass minket. De te Isten vagy, az én Istenem. -- És megcsókolja Jézus lábát lábujjánál, ami kilátszik hosszú ruhája alól. -- Kelj fel, Mária. Tartsd meg mindig erôsen hitedet. És emeld fel azt mint egy csillagot a viharban, hogy mások is tudjanak hinni... (8-414) ======================================================================== Bárányok -- Fecskék Jézus az elôzô példabeszéd elején említett vacsorán mondta a következôket a különféle nemzetségekbôl származó nôtanítványoknak: -- Én azért jöttem, hogy összegyűjtsem minden juhomat. Azokat, amelyek Atyám nyájához tartoznak, és a máshová tartozókat, és a pásztor nélkülieket is, a vadon élôket, a vadaknál is elvadultabbakat, akik oly mélységes sötétségben élnek, hogy egy jottányit sem látnak nemcsak az isteni törvénybôl, hanem még a természet törvényeibôl sem. Ismeretlen népek, akik még arra várnak, hogy megismerjék Isten rájuk vonatkozó terveit, és akik utána belépnek, hogy Krisztus nyájának részét képezzék. Mikor? Ó, az évek és évszázadok egyenlôk az Örökkévaló számára! De ti elôre részesültök abban, ami késôbb fog történni a jövô pásztoraival, akik keresztény szeretettel összegyűjtik majd a juhokat és bárányokat, amelyek még vadon élnek, hogy elvezessék ôket az isteni legelôkre. Ezek a területek a ti próbára tételetek elsô területei. A fecske, amikor kiterjeszti szárnyait a repülésre, még nem fogja fel rögtön a nagy kockázatos vállalkozást. Elsô röpülésként az eresz alól a teraszt beárnyékoló szôlôtôre száll. Utána visszatér a fészekbe, és újból elindul a teraszra, a szomszédéra, és visszatér. Utána ismét, még távolabbra... míg végül elég erôsnek érzi szárnyizmait, és biztosan tud tájékozódni. Akkor játszani kezd a szelekkel és a térrel, és megy és jön csicseregve, követve a bogarakat, megérintve a vizet, felszállva a nap felé, míg a megfelelô idôben biztosan kiterjeszti szárnyát a nagy repülésre, melegebb vidékekre, amelyek gazdagabbak az újfajta eledelekben. Nem fél nekivágni a tengereknek, ez az oly picinyke, acélos kékre futtatott pont, amely elvész a tenger és az ég két végtelen kékje között. Egy pont, amely megy, félelem nélkül, jóllehet elôzôleg félt még a rövid repüléstôl is az eresztôl a dúslombú szôlôvesszôig. Egy erôteljes, tökéletes test, amely nyílként hasítja a levegôt. Nem lehet tudni, hogy a levegô viszi-e szeretettel a levegônek ezt a kis királyát, vagy pedig ô maga, a levegô kis királya hasítja szeretettel saját birodalmát. Ki gondol arra, amikor biztos repülését látja, jól kihasználva a szeleket és a levegô sűrűségét, hogy gyorsabban menjen, hogy ez a fecske elsô szárnyverdesô repülésénél telve volt félelemmel? Így lesz veletek is. Legyen így veletek. Veletek, és minden lélekkel, akik utánoznak titeket. Nem lesztek azonnal képesek valamire. Ne csüggedjetek el az elsô sikertelenségek miatt. Ne büszkélkedjetek az elsô gyôzelmek után. Az elsô kudarcok arra szolgálnak, hogy legközelebb jobban tegyetek valamit. Az elsô gyôzelmek sarkallnak, hogy még jobban tegyetek valamit a jövôben. Gyôzôdjetek meg arról, hogy Isten segíti a jóakaratot. Vessétek alá magatokat mindig a Pásztoroknak, tanácsaiknak és rendelkezéseiknek. Legyetek mindig az ô nôvéreik, küldetésük segítésében, támogatóik fáradalmaikban. Mondjátok meg ezt azoknak, akik ma nincsenek jelen, s azoknak is, akik a jövôben jönnek majd. Most és mindig legyetek Anyám leányai. Ô mindenben irányít majd titeket. Irányítani tudja a gyermeket éppúgy, mint az özvegyet, a feleséget, mint az anyát. Saját tapasztalatából ismer minden életállapotot, és természetfeletti bölcsességgel is rendelkezik. Szeressétek ôt, és benne szeressetek engem. Nem fogtok tévedni, mert ô az Élet Fája, Isten élô Frigyszekrénye, Isten alakja, a Bölcsesség székhelye, és akiben a Kegyelem Testet öltött. (8-419) ======================================================================== A két mécses Lázár betániai házában, az ünnepélyes jeruzsálemi bevonulást megelôzô szombaton, miután megreggeliztek, az apostolok és nôtanítványok Jézus köré sereglenek, és kérik, mondjon nekik egy példabeszédet, ,,egy szép példabeszédet, amely oly békés, mint ez a tavaszi nap''. -- Nem egyet, hanem kettôt mondok nektek. Halljátok! Egy ember egyik napon meg akart gyújtani két mécsest, hogy tisztelje az Urat annak egyik ünnepén. Vett azért két egyforma nagyságú edényt, ugyanolyan mennyiségű és minôségű olajjal töltötte meg, ugyanolyan mécsbelet tett beléjük, és ugyanabban az órában gyújtotta meg mindkettôt, hogy imádkozzanak érte, míg ô szokása szerint dolgozik. Egy idô múlva visszatért, és látta, hogy az egyik mécses erôsen lángol, míg a másik nyugodtan ég, kis lánggal, amely alig képezett egy kis fénypontot a sarokban, ahol a mécsesek égtek. Az ember arra gondolt, hogy talán hibás a mécsbél. Megfigyelte. Nem, jó volt. De nem akart olyan vidáman égni, mint a másik mécses, amelynek úgy mozgott a lángja, mintha egy nyelv lenne, és valóban úgy tűnt, mintha valamit mormolna, oly vidám volt, és lobogása egy gyenge hangot is hallatott. -- Ez a mécses valóban dicshimnuszt énekel a Magasságbeli Úrnak! -- mondta magában. -- Míg ez! Nézd, lelkem! Úgy látszik, nehezére esik tisztelni az Urat, azért teszi oly kis buzgósággal! -- és visszatért munkájához. Egy idô múlva visszatért. Az egyik láng még magasabb volt, a másik még alacsonyabb, és mindig még határozottabban és nyugodtabban égett, míg a másik tündökölve villódzott. Másodszor is visszatért. Ugyanaz a helyzet. Harmadszor: ugyanaz. De amikor negyedszer tért vissza, látta, hogy a kis szoba tele van rossz szagú füsttel és sötét, és csak egy kis láng ragyog az elterjedt füstfátyol mögött. Odament a kis asztalhoz, ahol a mécsesek voltak, és látta, hogy az, amelyik annyira lángolt elôbb, teljesen kiégett, és megfeketedett, és füst-nyelvével bemocskolta még a fehér falat is. A másik ellenben állhatatosan folytatta fényét, hogy tisztelje vele az Urat. Helyre akarta hozni a mécsest, amikor egy hang szólalt meg mellette: ,,Ne változtasd meg a dolgokat! Hagyd, amint vannak! Inkább elmélkedj felettük, mert ez jelkép. Én vagyok az Úr.'' Az ember arccal a földre borult, imádva, és nagy félelemmel merte csak kijelenteni: ,,Ostoba vagyok. Magyarázd meg, ó Bölcsesség, a mécsesek jelképét, amelyek közül az, amelyik látszólag tevékenyebben tisztelt téged, kárt tett, és a másik kitartott fényében.'' ,,Igen, megteszem. Az emberek szíve olyan, mint ez a két mécses. Vannak olyanok, akik a kezdetben égnek és ragyognak, és kiváltják az emberek csodálatát, oly tökéleteseknek látszanak, és oly kitartó a lángjuk. És vannak olyanok, akik szelíden ragyognak, ami nem vonja magára a figyelmet, és lanyháknak látszhatnak az Úr tiszteletében. De az elsôk, miután elmúlik az elsô lángolás, vagy a második, vagy a harmadik, a harmadik és negyedik között kárt okoznak, és utána kialszanak, összeomlanak, mert lángjuk nem volt biztos. Inkább az emberek számára akartak tündökölni, mint az Úrnak, és kevélységük rövid idôn belül felemésztette ôket, fekete és sűrű füstöt ontva, amely még a levegôt is elsötétítette. A többiek, mivel egyetlen, kitartó akaratuk az volt, hogy egyedül Istent tiszteljék, és nem törôdtek azzal, dicséri- e ôket valaki, hosszan, tiszta lánggal emésztôdtek fel, füst és bűz nélkül. Érts ahhoz, hogy az állhatatos lángot kövesd, mert csak az kedves az Úrnak.'' Az ember felemelte fejét... A levegô megtisztult a füsttôl, és a mécses csillagja most egyedül ragyogott, tisztán, erôsen, Istent tisztelve, aranyként csillogtatva a mécses fémjét. És figyelte, amint az tündöklött, mindig egyformán, óráról órára, míg kedvesen, füst és bűz nélkül, ruhájának bepiszkolása nélkül, a láng egyet villanva kialudt. Úgy tűnt, mintha az égbe szállt volna, hogy helyet foglaljon a csillagok között, miután méltóképpen tisztelte az Urat utolsó cseppjéig, életének utolsó pillanatáig. Bizony, bizony, mondom nektek, sokan vannak, akik a kezdetben nagy lánggal égnek, és magukra vonják a világ csodálatát, amely az emberi cselekedeteknek csak felszínét látja. De ezek utána elpusztulnak, megfeketedve és befüstölôdve csípôs füstjüktôl. Bizony, mondom nektek, hogy Isten nem törôdik ezek lángolásával, mert Ô látja, hogy kevélyen égnek, emberi célból. Boldogok azok, akik utánozni tudják a második mécsest, és nem feketednek meg, hanem az égbe szállnak kitartó szeretetük utolsó lobbanásával. -- Furcsa példabeszéd! De igaz! Nekem tetszik! Szeretném tudni, hogy mi azok a lángok vagyunk-e, amelyek az égbe szállnak -- mondják az apostolok, egymás között kicserélve véleményüket. Júdás megtalálja módját, miként harapjon. Mária Magdolnának és Jánosnak, Zebedeus fiának szánja harapását: -- Vigyázz Mária, és te, János! Ti vagytok a lángoló mécsesek közöttünk... Nehogy valami rossz vége legyen!' Mária Magdolna kész a válaszra, de ajkába harap, hogy ne mondja ki, ami szívén fekszik. Csak Júdásra néz. Megelégszik ezzel. De tekintete annyira lángol, hogy Júdás felhagy a nevetéssel, és elkapja a tekintetét róla. János, aki szelídszívű, jóllehet ég a szeretettôl, kedvesen válaszol: -- Ami az én képességemet illeti, megtörténhet. De remélek az Úr segítségében, és bízom abban, hogy fel tudom emészteni magamat az utolsó cseppig, az utolsó pillanatig Urunk Istenünk tiszteletében.' (8-436) ======================================================================== A meggyógyult gyermek -- És a másik példabeszéd? Kettôt ígértél nekünk -- mondja Jakab, Alfeus fia, miután Jézus befejezte az elôzô példabeszédet, és az apostolok is elhallgattak. -- Íme második példabeszédem. Itt jön... -- és a ház ajtaja felé mutat, amelyet függöny takar el, amit gyengéden mozgat a szél. Most egy szolga félrehúzza, hogy beléphessen az öreg Noémi, aki Jézus lábához borul, és azt mondja: ,,De a gyermek egészséges! Többé nem torz! Te meggyógyítottad az éjjel. Felébredt, és én elkészítettem a fürdôt, hogy megmossam, mielôtt ráadnám a tunikát és a ruhát, amelyet éjjel varrtam számára Lázárnak egy régi ruhájából. De amikor azt mondtam neki: 'Jöjj, gyermekem!' és félrehúztam a takarót, láttam, hogy kis teste, amely annyira el volt torzulva tegnap, többé nem volt olyan. És felkiáltottam. Sára és Marcella odafutott. Ôk nem tudták, hogy a gyermek, ágyamban aludt. Ott hagytam és idefutottam, hogy megmondjam neked...'' Mindenki kíváncsi lesz. Kérdezôsködnek, látni kívánják. Jézus egy mozdulatával lecsillapítja a zsibongást. Megparancsolja Noéminek: ,,Menj vissza a gyermekhez. Mosd meg, öltöztesd fel, és vezesd ide.'' És utána tanítványaihoz fordul: -- Íme, a második példabeszéd, és azt mondhatjuk: ,,Az igazán tökéletes nem áll bosszút, és nem tesz különbséget.'' Az embernek, sôt: az Embernek, az Emberfiának vannak ellenségei és barátai. Kevés barátja van, sok az ellensége. És olyan ellenségei, akiknek gyűlöletét ismeri, gondolataikkal együtt. Ismeri akaratukat, amely nem irtózik semmiféle cselekedettôl sem, bármilyen rettenetesek legyenek is azok. Ebben erôsebbek barátainál, akiknél a rémület, a kiábrándulás vagy a túlságos bizakodás faltörô kosokként szétmorzsolják erôdítményüket. Ennek az Emberfiának sok ellensége van, akik oly dolgokkal vádolják ôt, ami nem igaz. Tegnap találkozott egyik ellenségének fiával. Ez a szegény gyermek a legcsüggedtebb a gyermekek között. A gyermek torz volt és csúf, és egy furcsa dolgot kért: hogy meghalhasson. Mindnyájan megtiszteltetéseket és örömöket kérnek az Emberfiától, kérnek egészséget, kérnek életet. Ez a szegény gyermek azt kérte, hogy haljon meg, hogy ne szenvedjen tovább. Már megismerte a test és a szív minden szenvedését, mert szülôje, aki ok nélkül gyűlöl engem, gyűlöli a szerencsétlen ártatlant is, akit a világra hozott. És én meggyógyítottam, hogy ne szenvedjen tovább, hogy a testi egészségen kívül elérje a lelki egészséget is. Kis lelke is beteg. Apjának gyűlölete és az emberek megvetése felsebezték, és megfosztották a szeretettôl. Csak az égbe és az Emberfiába vetett hite maradt meg, s az is csak annyira, hogy a halált kérje tôle. Íme itt van. Most halljátok ôt beszélni. A gyermek, rendbe hozva és megtisztítva, kis fehér gyapjúruhájában, amelyet Noémi varrt neki gyorsan az éjjel, bejön, az öreg dajka kezét fogva. Jóllehet kicsiny, többé nincs meghajolva, megnyomorodva, s magasabbnak tűnik, mint tegnap. Arcocskája szabálytalan, és egy kissé fonnyadt, mint akit a szenvedés túl korán felnôtté tett. De többé nem csúf. Lábacskáin sarú van, és határozottan lépdel, többé nem jár sántikálva. Sovány vállai egyenesek, soványságuk ellenére. Finom nyaka hosszabbnak látszik, mint tegnap, amikor belesüppedt egyenlôtlen kulcscsontjaiba. -- De... de hisz ez Annának, Nahum fiának a gyermeke! Milyen elpocsékolt csoda! Azt hiszed, hogy ezzel barátoddá teszed apját és Nahumot? Még inkább gyűlölnek majd érte! Mert ôk ennek a gyermeknek csak halálát kívánták. Boldogtalan házasságuk gyümölcse -- kiált fel kerióti Júdás. -- Nem azért teszek csodákat, hogy barátokat szerezzek, hanem részvétbôl az emberek iránt, és hogy megdicsôítsem Atyámat. Nem teszek különbséget, és nem számítgatok sohasem, amikor részvéttel lehajlok egy emberi nyomorúsághoz. Nem bosszulom meg magamat azokon, akik üldöznek... -- Nahum bosszúnak fogja majd fel cselekedetedet. -- Én nem tudtam semmit errôl a gyermekrôl. Még nevét sem ismerem. -- Matusala, vagy Matuzsálem, és megvetéssel ejtik ki. -- Mamám Salemnek hívott. Mamám szeretett. Nem volt rossz, mint te vagy, és mindazok, akik gyűlölnek engem -- mondja a gyermek fénylô szemmel, a tehetetlen haragtól fénylô szemmel, amely a nagyon hosszú idôn keresztül gyötört emberekben és állatokban gyülemlik fel. -- Gyere ide, Salem. Ide, hozzám. Meg vagy elégedve, hogy egészséges vagy? -- Igen... de szívesebben meghaltam volna. Nem fognak szeretni ezután sem. Ha még élne mamám, szép lenne. De így!... Mindig boldogtalan leszek. -- Igaza van. Tegnap találkoztunk ezzel a gyermekkel. Azt kérdezte, hogy te Betániában vagy-e, Lázárnál. Akartunk adni neki egy pénzdarabot, mert koldusnak véltük. De nem akarta elfogadni. Egy mezô szélén volt... -- mondja a Zelóta. -- Te nem ismerted fel ôt? Furcsa -- mondja kerióti Júdás. -- Sokkal furcsább, hogy te oly jól ismered ezeket a dolgokat. Elfelejted, hogy én az üldözöttek között voltam, és utána a leprások között egészen addig, míg a Mesterhez nem jöttem? -- És te elfelejted, hogy én Nahum barátja vagyok, és Anna bizalmasa? Sose titkoltam el. -- Rendben van, rendben van! Ez nem fontos. Fontos azt tudnunk, hogy mit csináljunk most ezzel a gyermekkel. Apja nem szereti, az igaz. De még mindig joga van rá. Nem vehetjük el a fiát tôle anélkül, hogy ezt megmondanánk neki. Óvatosnak kell lennünk, és nem szabad megbántanunk ôt, éppen most, amikor úgy látszik jobbak irántunk -- mondja Natánael. Júdás erôsen, gúnyosan felnevet, de nem magyarázza meg nevetésének okát. Jézus, aki térde közé vette a gyermeket, lassan azt mondja: -- Szembenézek Nahummal... Nem fog jobban gyűlölni emiatt. Gyűlölete már nem növekedhet. Nem. Már teljes. (8-438) ======================================================================== A gyilkos szôlôművesek (Mt 21,33-46; Mk 12,1-12; Lk 20,1-18) Jézus az ünnepélyes jeruzsálemi bevonulást követô hétfôn reggel a Templomban mondja a következô példabeszédet, az Ôt körülvevô tömegnek: -- Egy ember földet vásárolt magának, és beültette szôlôtôkkel, házat épített benne a szôlôműveseknek, egy tornyot az ôrök számára, pincéket és szôlôprést, és mindezt átadta a szôlôműveseknek, akikben megbízott. Utána távoli helyre ment. Amikor eljött az ideje annak, hogy a szôlôtôk termést hozhattak, mert már eléggé megnôttek, a szôlôskert ura elküldte szolgáit a szôlôművesekhez, hogy elhozzák annak hasznát. De a szôlôművesek körülvették ezeket a szolgákat, és egyeseket megbotoztak, másokat nagy kövekkel megköveztek úgy, hogy nagyon megsebesültek, egyeseket pedig megöltek. Azok, akik vissza tudtak térni urukhoz, beszámoltak neki arról, ami történt. Az úr meggyógyította és megvigasztalta ôket, és más szolgákat küldött, még nagyobb számban. A szôlôművesek ezekkel ugyanúgy bántak, mint az elsôkkel. Akkor a szôlô ura azt mondta: ,,Elküldöm hozzájuk fiamat. Ôt biztosan megbecsülik, mert ô az örökös.'' De a szôlôművesek, amikor meglátták ôt, akirôl tudták, hogy az örökös, összehívták egymást, és azt mondták: ,,Jöjjetek! Egyesüljünk, hogy sokan legyünk! Kivetjük ôt egy távoli helyre, és megöljük. Miénk lesz az öröksége.'' És képmutató tiszteletadással fogadták ôt, körülvették, mintha ünnepelni akarnák, utána megcsókolták, majd megkötözték, és erôsen ütlegelték, és ezernyi gúnyolódás között elvitték a kivégzô helyre, és megölték. Most mondjátok meg nekem. Mit tesz az atya és úr, aki egy napon megtudja, hogy fia és javainak örököse nem tér vissza, és felfedezi, hogy szôlôműves szolgái, akiknek átadta termékeny földjét, hogy nevében műveljék meg, igazságosan megtartva belôle a maguk részét, és megadva az úrnak, ami ôt illeti, megölték fiát. -- És Jézus, szúrós szemmel nézi a befolyásos zsidók, farizeusok és írástudók csoportját a tömegben. Senki sem szól egy szót sem. -- Mondjátok hát meg! Legalább ti, Izrael tanítói beszéljetek igazságosan, ami meggyôzi a népet az igazságról. Azt gondoljátok rólam, hogy én nem beszélek helyesen. Döntsetek azért ti, hogy a nép ne essen tévedésbe. Az írástudók válaszolnak, miután így rákényszerítette ôket: ,,Megbünteti a gonoszokat, kegyetlen módon elpusztítva ôket, és más szôlôműveseknek adja szôlôskertjét, akik becsületesen művelik azt, és megadják neki a hasznot, amiben megállapodtak.'' -- Helyesen válaszoltatok. Így van megírva az Írásokban: ,,A kô, amit az építôk elvetettek, szegletkôvé vált. Az Úr vitte végbe ezt: csodálatos dolog a szemünkben.'' (Zsolt 118, 22-23) Miután tehát így van megírva, és ti tudjátok ezt, és helyesen ítéltek, hogy kegyetlenül meg lesznek büntetve a szôlôskert ura örökös fiának gyilkosai, és szôlôskertjét más szôlôműveseknek adja, akik becsületesen művelik majd. Íme, azért azt mondom nektek: ,,Elvétetik tôletek Isten Országa, és egy olyan nép kapja meg, amely gyümölcsöztetni fogja. És aki szembeszáll ezzel a kôvel, az szétzúzódik, és akire ráesik ez a kô, azt szétmorzsolja.'' A fôpapok, farizeusok és írástudók... igazán hôsies módon, nem válaszolnak erre. Ennyire képes egyesíteni ôket az egy célra törô akarat! Máskor sokkal kevesebbért szembeszálltak vele. Ma, amikor az Úr Jézus nyíltan megmondja nekik, hogy hatalmuk megszűnik, nem törnek ki szidalmakban, nem erôszakoskodnak, nem fenyegetôznek. Megváltozhatatlan farkasszívüket elrejtik képmutató módon a szelíd bárány bôrében, hamis türelmet színlelve. (9-96) ======================================================================== Az elszáradt fügefa -- A hegyeket mozgató hit (Mt 21,18-22; Mk 11,12- 14. 20-24; Lk 17,6) A szenvedés hetének hétfôjén Jézus Jeruzsálem felé megy apostolaival. Az út mentén lát egy fügefát, dús lombozattal. Odamegy és keresgél levelei között, hogy talál-e egy érett fügét. De a fügefán egyetlen gyümölcs sincs. -- Olyan vagy, mint sok szív Izraelben. Nincs édességed az Emberfia számára, és nem vagy irgalmas. Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs, és senki se egyék rólad a jövôben! -- mondja Jézus. Az apostolok egymásra néznek. Ámulatba ejti ôket Jézus haragja a terméketlen, talán vad fügefa iránt. De nem szólnak semmit. Másnap Jézus ismét Jeruzsálembe megy. A hetvenkét tanítványból sokan várnak rá az út mentén, s utána kísérik Ôt. Péter veszi észre elsônek a tegnap megátkozott fügefát, amelynek levelei elfonnyadtak, itt-ott rozsdás színűek, mintha tűz érte volna ôket. A szél idônként leszakít egy levelet, és belefújja a patakba. -- De ez a tegnapi fügefa! A fügefa, amelyet megátkoztál! -- kiáltja Péter, az elszáradt fügefára mutatva. Odasietnek mindnyájan, Jézust kivéve, aki nyugodtan megy tovább. Az apostolok elmondják a tanítványoknak, mi történt, és közösen megjegyzéseket fűznek hozzá, elképedve nézve Jézusra. Ezernyi csodát láttak történni az emberekkel és az elemekkel. De ez jobban megrendíti ôket, mint minden eddigi. Közben Jézus is odaér a fügefához. Mosolyogva nézi az elképedt arcokat, amelyekrôl félelem sugárzik, s ezt mondja: -- No és? Annyira csodálatba ejt titeket, hogy szavamra elszáradt egy fügefa? Nem láttatok talán, amint feltámasztottam a halottakat, meggyógyítottam a leprásokat, visszaadtam a látást a vakoknak, megszaporítottam a kenyeret, lecsillapítottam a vihart, eloltottam a tüzet? És csodálkoztok azon, hogy egy fügefa elszáradt? -- Nem a fügefán. Azon, hogy tegnap még zöldellt, amikor megátkoztad, és most elszáradt. Nézd! Törékeny, mint a kiszáradt föld. Ágaiban nincs többé bél. Porrá válik. -- És Bertalan szétôrli ujjai között az ágakat, amelyek könnyen morzsolódnak. -- Nincs többé belük. Jól mondtad. És a halál jele, amikor nincs többé bél akár egy fában, akár egy népben, azaz vallás, hanem csak kemény kéreg és hasztalan lombozat: vadság és külsôséges tettetés. A fehér, belsô bél, telve nedvvel megfelel az életszentségnek, a lelkiségnek. A kemény kéreg és a hasztalan lombozat olyan, mint a lelkiélettôl és életszentségtôl megfosztott emberiség. Jaj azoknak a vallásoknak, amelyek emberivé válnak, mert papjaikban és híveikben nincs többé éltetô lélek. Jaj azoknak a népeknek, amelyeknek vezetôi csak vadak és nagyhangúak, de hiányzik belôlük a gyümölcsözô gondolat. Jaj azoknak az embereknek, akikbôl hiányzik a lelkiélet! -- De ha te ezt Izrael nagyjairól mondod, akkor jóllehet szavaid igazak, de nem vagy bölcs. Ne áltasd magadat azzal, hogy mindeddig hagynak téged beszélni. Te magad mondod, hogy ez nem szívbeli megtérés jele, hanem számításé. Érts akkor te is ahhoz, hogy kiszámítod szavaid következményeit. Mert van evilági bölcsesség is a lélek bölcsességén kívül. És szükséges értenünk ahhoz, hogy saját elônyünkre használjuk ki. Mert végül is, jelenleg a világban vagyunk s még nem Isten Országában -- mondja a kerióti, minden csípôsség nélkül, de oktató hangon. -- Az az igazán bölcs, aki úgy tudja értékelni a dolgokat, hogy azokra nem vet árnyékot a saját érzékisége és számítgató gondolkozása. Én mindig az igazságot mondom arról, amit látok. -- De végül is ez a fügefa elhalt, mert megátkoztad, vagy egy véletlen... egy jel... nem tudom? -- kérdi Fülöp. -- Mindaz, amit mondasz. De amit én tettem, ti is megtehetitek, ha elérkeztek a tökéletes hit birtokába. Higgyetek a Magasságos Úrban. Ha ilyen lesz hitetek, igazán mondom nektek, hogy megtehetitek ezt, sôt többet is. Bizony mondom nektek, hogy ha valaki tökéletesen bízik az ima erejében és az Úr jóságában, azt mondhatja ennek a hegynek: ,,Menj el innen, és merülj a tengerbe'', és miközben ezt mondja, nem habozik szívében, hanem hiszi, hogy megtörténhet, amit mond, akkor az lesz, amit mondott. -- És varázslóknak tűnnek, és megkövezik ôket, amint a varázslásról mondatott. Ugyancsak ostoba csoda lenne, és saját kárunkat okozná! -- mondja a kerióti, fejét csóválva. -- Te vagy az ostoba, hogy nem fogod fel a példabeszédet! -- torkollja le ôt a másik Júdás. (9-95,109) ======================================================================== Új Templom -- Új Egyház A szenvedés hetének szerdáján, estefelé Jézus a Getszemáni kert felé megy apostolaival és néhány tanítványával. Útközben beszélgetnek. Mátyás, a volt pásztor megkérdezi: -- Uram, és Mesterem, sokat gondolkoztam társaimmal szavaidon egészen addig, míg a fáradtság el nem nyomott minket. Elaludtunk, mielôtt meg tudtuk volna oldani a kérdést, amit felvetettünk. És most ostobábbak vagyunk, mint elôtte. Ha jól megértettük ezekben a napokban mondott beszédeidet, te megjövendölted, hogy sok minden meg fog változni, jóllehet a Törvény változatlan marad. Egy új Templomot kell építeni, új prófétákkal, bölcsekkel és írástudókkal. Ez ellen hadakozni fognak, de nem szűnik meg, míg ez, ha jól értem, pusztulásra van szánva. -- Pusztulásra van szánva. Emlékezz vissza Dániel jövendölésére... (Vö. Dán 9) -- De mi szegények vagyunk és kevesen. Hogyan építhetjük fel újból, ha ezt a királyok csak fáradságosan tudták felépíteni? Hová építsük fel? Nem ide, mert te azt mondod, hogy ez a hely elhagyatott marad, mivel ôk nem áldanak téged, mint Isten küldöttjét. -- Így van. -- A te Országodban, nem. Meg vagyunk gyôzôdve, hogy a te Országod lelki. Akkor hogyan, hol alapítjuk majd meg? Tegnap azt mondtad, hogy az igazi Templomot -- és nemde ez az igazi Templom? -- amikor azt hiszik, hogy az igazi Templomot lerombolták, akkor diadalmasan felemelkedik az igazi Jeruzsálem? Hol van az? Nagyon meg vagyunk zavarodva. -- Így van. Az ellenség lerombolja az igazi Templomot. Három nap múlva én feltámasztom, és többé nem éri el a cselvetés, mert felszáll oda, ahol ember nem árthat neki. Ami Isten Országát illeti, az bennetek van, mindenütt, ahol bennem hívô emberek vannak. Jelenleg szét vannak szórva. A századokon keresztül egymást fogják követni a földön. Utána örökre egyesülve, tökéletesen az égben. Ott, Isten Országában építik majd fel az új Templomot, azaz ott, ahol a lelkek elfogadják tanításomat, Isten Országának tanítását, és gyakorolják parancsait. Hogyan fogjátok felépíteni, ha szegények vagytok és kevesen? Ó, valójában nem kell hozzá pénz és hatalom, hogy felépítsék Isten új tartózkodási helyének épületét, egyénileg és társadalmilag. Isten Országa bennetek van. Az mindazok egysége, akikben Isten Országa van, mindazoké, akikben Isten van, Isten: a Kegyelem; Isten: az Élet; Isten: a Világosság; Isten: a Szeretet. Ez képezi majd Isten nagy Országát a földön, az új Jeruzsálemet, amely kiterjed majd a világ minden részére, és amely, teljesen és tökéletesen, hibák és árnyékok nélkül örökké élni fog az égben. Hogyan építitek fel a Templomot és a várost? Ó, nem ti, hanem Isten építi majd fel ezeket az új helyeket. Ti csak jóakaratotokat adjátok hozzá. Jóakaratot, ami azt jelenti, hogy bennem maradtak. Jóakarattal éltek tanításom szerint. Jóakarattal egyesültök. Egyesültök velem, míg egyetlen testet alkotunk, amelyet egyetlen folyadék táplál minden részében és részecskéjében. Egyetlen épület lesz, egyetlen alapra épülve. Titokzatos összetartó erô egyesíti. Az Atya segítsége nélkül nem birtokolhatjátok Istent, nem lehettek azzá a Templommá, amelynek nem lesz vége. Ezért tanítottalak meg titeket arra, hogy hozzá imádkozzatok, és én is imádkozom hozzá értetek, mielôtt meghalnék. Az Ô segítsége nélkül nem birtokolhatjátok a Szeretetet, az Igazságot, az Életet, azaz engem és velem az Atyaistent és a Szeretet Istenét, mert mi egyetlen Istenséget képezünk. Ezt magatoktól nem tudjátok megtenni. Ha Isten nem építi, és nem építheti ott, ahol nem vehet lakhelyet, akkor az emberek hiába törekednek felépítésére vagy újjáépítésére. Az új Templom, Egyházam csak akkor épül fel, ha szívetekben lakozik Isten, és Ô, veletek, élô kövekkel építi majd fel Egyházát. -- De nemde azt mondtad, hogy Simon, Jónás fia annak a Feje, a Szikla, amelyre építed Egyházadat? És nem adtad értésünkre, hogy te vagy annak szegletköve? Ki hát akkor annak a feje? Van, vagy nincs ez az Egyház? -- szakítja félbe a kerióti. -- Én vagyok titokzatos Feje. Péter a látható feje. Mert én visszatérek az Atyához, hátrahagyva nektek az Életet, Világosságot, Kegyelmet Szavam által, szenvedésem által, a Vigasztaló által, aki barátja lesz azoknak, akik hűségesek voltak hozzám. Én egyetlen valóság vagyok Egyházammal, az én szellemi testemmel, amelynek én vagyok a feje. A fejben van az agy vagy az értelem. Az értelem a tudás székhelye, az agy irányítja a tagok mozgását szellemi parancsaival, amelyek minden más ösztönzésnél jobban képesek mozgatni a tagokat. Figyeljetek meg egy halottat, akiben meghalt az agy. Tudja-e még mozgatni tagjait? Figyeljetek meg egy teljesen együgyűt. Nemde erôtlen oly mértékben, hogy nem képes még azokra a kezdetleges ösztönszerű mozgásokra sem, amelyeket a legalacsonyabb rendű állat, az eltaposott féreg is véghez tud vinni? Figyeljetek meg valakit, akiben a bénulás megszakította a tagokkal való kapcsolatot az aggyal, egy vagy több tag esetében. Az értelem irányít szellemi parancsaival. A többi szervek: a szem, fül, nyelv, orr, bôr közvetíti az érzéseket az értelemhez. A test más részei hajtják végre az értelem parancsát. A figyelmeztetô szervek anyagiak és láthatók. Az értelem láthatatlan. Elérhetném-e én azt anélkül, hogy azt mondanám nektek: üljetek le, és ti leültök erre a hegyoldalra? Mégha én gondolok is rá, és akarom is, hogy leüljetek, ti nem tudjátok azt addig, míg én szavakban ki nem fejezem gondolatomat, és ki nem mondom azt nyelvemmel és ajkammal. Le tudnék-e én ülni, ha csak gondolnék rá, mert fáradtnak érzem magamat, de ha lábam nem lenne hajlandó meghajolni, és ülô helyzetbe juttatni engem? Az értelemnek szüksége van a szervekre és a tagokra ahhoz, hogy megtegye és megtetesse azokat a műveleteket, amelyekre gondol. Így a lelki testben, amely az én Egyházam, én leszek az Értelem, azaz a fej, az értelem székhelye. Péter és az ô munkatársai azok, akik megfigyelik a visszahatást, és felfogják az érzéseket, és továbbítják az értelemhez, hogy az megvilágosítsa és megparancsolja azt, amit meg kell tenni az egész test javára. Utána, megvilágítva és irányítva parancsaimtól, beszélnek és irányítják a test többi részét. A kezet, amely visszaveti a tárgyat, ami megsebesíthetné a testet, vagy eltávolítja azt, ami romlott, és megronthatná. A lábat, amely átugorja az akadályt anélkül, hogy megütné magát és elesne, megsebesülne. A gyermek és a felnôtt is, aki megmenekült egy veszélytôl, vagy valami hasznot húzott oktatásból, jó üzletbôl, házasságból, jó szövetségbôl, jó tanácsból, szóból, ennek a tanácsnak vagy szónak köszönheti, hogy nem szenvedett kárt vagy hogy hasznot húzott. Így lesz az Egyházban is. Az Isteni Gondolat irányítja, az Isteni Világosság világítja meg, az Örök Szó oktatja a fejet és a fejeket, parancsokat és tanácsokat adva, is a tagok megteszik azt, s így lelki egészségnek és lelki haszonnak örvendenek. Egyházam már létezik, mert már birtokában van természetfeletti Fejének és isteni Fejének, és vannak tagjai: a tanítványok. Még kicsiny, egy csíra, amely kialakul. Csak a Fô tökéletes, amely irányít. A többi tökéletlen, szüksége van Isten érintésére, hogy tökéletessé legyen, és idôre, hogy növekedjék. De igazán mondom nektek, hogy már létezik, és szent annak számára, aki a Feje, és a jóakaratú igazak számára, akik alkotják. Szent és legyôzhetetlen. Ezerszer és ezernyi módon támadja majd az alvilág ördögeivel és ember-ördögeivel, de nem fog erôt venni rajta. Az épületet nem lehet lerombolni. De az épületet nem egyetlen sziklából építik. Figyeljétek meg a Templomot ott, hatalmas, szép, a lenyugvó nap sugarában. Talán egyetlen sziklából épült? A sziklák tömegébôl, amelyek egyetlen összhangot képeznek. Azt mondják: a Templom. Azaz: egy egység. De ezt az egységet sok sziklából készítették, amelyeket kialakítottak és összetettek. Hasztalan lenne elkészíteni az alapokat, ha azokra nem emelnék fel a falakat és a tetôt. És lehetetlen lenne felemelni a falakat, és rájuk tenni a tetôt, ha elôször szilárdan nem alapozták volna meg, nagy tömegéhez arányos módon. Így, a részeknek ilyen egymástól való függésével emelkedik majd fel az új Templom is. Évszázadokon keresztül építitek majd, azokon az alapokon, amelyeket én adtam, s amelyek tökéletesek, annak nagyságához vannak szabva. Isten irányításával építitek majd, jó anyagból emelitek fel: olyan lelkekbôl, akikben Isten lakozik. A szívetekben levô Isten készíti majd a kicsiszolt, repedés nélküli köveket az új Templom számára. Az Ô Országa a ti lelketekben levô törvények által szilárdul meg. Különben rosszul égetett téglák lennétek, szúrágta fák, elrepedt, szétmállott kövek, amelyek nem tartósak, és amelyeket az építész elvet, ha meglátja. Ha pedig felhasználták az építésnél, mert az építész hanyag volt, akkor leomlik az épület egy része. Vannak olyan építészek, akiket az Atya bízott meg a Templom építésével, de akik szívükben páváskodnak, s nem felügyelnek az építésre, nem fáradoznak vele, nem törôdnek azzal, milyen anyagot használnak fel hozzá. Ezek bálvány építészek, bálvány-ôrök, önmagukat bálványozók és rablók. Elrabolják az Istenbe vetett bizalmat, az emberek nagyrabecsülését, kevélyek és büszkék arra, miként nyerészkednek és gyűjtenek össze sok anyagot, anélkül, hogy megfigyelnék, jók-e azok, vagy silányak, amelyek pusztulást okoznak. Ti, az új Templom új papjai és írástudói, hallgassatok ide: Jaj nektek és azoknak, akik titeket követve bálvánnyá teszik magukat, és nem ôrködnek, nem vigyáznak magukra és másokra, a hívekre! Meg kell vizsgálni, meg kell figyelni a kövek és a fa jóságát. Nem szabad bízni a látszatban. Jaj annak, aki oka a pusztulásnak, mert meghagyta a silány anyagot, vagy a kimondottan károsat, s engedte, hogy abból építsék fel a Templomot, ezzel botrányt okozva és elôidézve a pusztulást! Jaj nektek, ha megengeditek, hogy repedések keletkezzenek és a falak bizonytalanok, ferdék legyenek, amelyek könnyedén összeomlanak, mert nincsenek kiegyensúlyozva alapjuknál, amely szilárd és tökéletes! Nem Istentôl, az Egyház Alapítójától, hanem tôletek származna a szerencsétlenség, és felelôsek lennétek az Úr és az emberek elôtt. Szorgalomra, megfigyelésre, megkülönböztetésre és okosságra van szükség! A kövek, téglák, gyenge gerendák, amelyek egy hatalmas falnál bajt okoznának, a kisebb jelentôségű részeknél esetleg jól felhasználhatók. Értenetek kell tehát a megválogatáshoz. Szeretettel, hogy ne ábrándítsátok ki a gyengéket, erôteljesen, hogy ne okozzatok csalódást Istennek, és ne tegyétek tönkre az Ô Épületét. És ha észreveszitek, hogy egy kô, amelyet már elhelyeztetek, hogy egy fontos szögletet tartson, nem jó vagy nincs kiegyensúlyozva, legyetek bátrak, merészek, és értsetek ahhoz, hogy eltávolítsátok helyérôl, megmunkáljátok, egyenesre véssétek szent buzgalommal. Nem számít, hogy ordít a fájdalomtól. Utána századokon keresztül áldani fog majd titeket, mert ti megmentettétek. Vegyétek el onnan, és tegyétek más hivatalba. Ne féljetek attól sem, hogy egészen eltávolítsátok, ha látjátok, hogy mást bűnbe, pusztulásba visz, lázadozva munkátok ellen. Jobb a kevés kô a sok értéktelen dolognál. Ne siessétek el a dolgot! Isten sose siet. Amit Ô teremt, az örökkévaló, mert jól megfontolta, mielôtt véghezvitte. Ha nem örökkévaló, úgy csak az idôk végéig fog tartani. Figyeljétek meg a Világegyetemet. Évszázadok óta, az évszázadok ezrei óta olyan, amilyennek Isten folyamatosan teremtette. Utánozzátok az Urat. Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok. Legyen bennetek Törvénye, Országa. Akkor nem vallotok kudarcot. De ha nem így tennétek, összeomlana az épület, hiába fáradoznátok felemelésén. Összeomlana, s belôle egyedül a szegletkô, az alap maradna meg. Úgy, amint ezzel fog történni!... Bizony, mondom nektek, hogy így történik ezzel. És így történik a tiétekkel is, ha azt teszitek bele, ami ebben van: kevélységtôl, fösvénységtôl, bűntôl, bujaságtól beteg részeket. Amint a szélfuvallat szétkergette ezeket a felhô alakzatokat, amelyek ennek a hegynek a csúcsáról leereszkedni látszottak, ugyanúgy a természetfeletti és emberi büntetés viharában össze fognak dôlni az épületek, amelyek csak névleg szentek... (9-149) ======================================================================== Rabló -- Éber szolga -- Bárányok és kecskék (Mt 24,42-51; 25,31-46) Az elôzô példabeszéd után Jézus leült apostolaival és tanítványaival az Olajfák-hegyének oldalán a jeruzsálemi Templommal szemben, és válaszolt nekik kérdéseikre a Templom pusztulásának és a világ végének idejét illetôleg. Ez után mondta a következôket: -- Virrasszatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el Uratok. Fontoljátok meg: ha a család feje tudná, melyik órában jön a rabló, virrasztana, és nem engedné kifosztani házát. Azért virrasszatok és imádkozzatok, legyetek mindig készek eljövetelére anélkül, hogy szívetek elernyedne a mindenféle visszaélés és mértéktelenség következtében, és lelketek szétszóródna és eltompulna a mennyei dolgok iránt a földi dolgokra fordított túlságos gond miatt. Nehogy a halál váratlanul érjen titeket, amikor nem vagytok felkészülve rá. Mert, ne felejtsétek el, mindnyájatoknak meg kell halnotok. Minden embernek meg kell halnia, bárkinek született is. Ennél a halálnál eljön mindegyiktekhez Krisztus, és megítél titeket. Ez az ítélet megismétlôdik egyetemesen az Emberfiának ünnepélyes eljövetelekor. Mi történik a hűséges és okos szolgával, akit ura háza fölé rendelt, hogy távollétében gondoskodjék a házbeliek táplálásáról? Boldog lesz, ha akkor, amikor ura hirtelenül visszatér, kötelessége teljesítése közben találja, amit gondosan, igazságosan és szeretettel végez. Bizony, mondom nektek, azt mondja neki: ,,Jöjj, jó és hűséges szolga. Megérdemelted jutalmamat. Vedd, minden javam fölé helyezlek.'' De ha ô csak látszólag jó és hűséges, valójában azonban szívében gonosz, és kifelé képmutató, akkor amint ura elmegy, azt mondja magában: ,,Uram soká fog visszatérni. Éljük világunkat'' -- és verni kezdi szolgatársait, és rosszul bánik velük, fösvény táplálásukban és minden egyébben, hogy több pénze legyen a mulatozásra és részegeskedésre, akkor mi történik? Az úr meglepetésszerűen visszatér, amikor a szolga a legkevésbé gondol erre, és felfedezi gonosztetteit. Elveszi tôle állását és pénzét, és oda veti ki, ahová az igazságosság azt megköveteli. És ott marad. Így történik a megátalkodott bűnössel, aki nem gondol arra, milyen közel lehet a halál és az ítélet; és örvendezik a visszaélésekben, azt mondva: ,,Késôbb majd megbánom''. Bizony, mondom nektek, nem lesz ideje arra, és elítélik, hogy örökké a rettenetes gyötrelmek helyén legyen, ahol csak káromkodás és sírás hallatszik, és ahol gyötrôdni fog. És nem jön ki onnan, csak az utolsó Ítéletre, amikor felveszi feltámadt testét, hogy olyan teljesen álljon a végsô Ítélet elé, amily teljesen vétkezett földi életének idejében; testével és lelkével jelenik majd meg a Bíró Jézus elôtt, akit nem akart Üdvözítôjeként. Mindenkit összegyűjtenek az Emberfia elôtt. A testek végtelen sokasága áll helyre a földbôl és a tengerbôl, miután oly hosszú idôn keresztül porrá váltak. És lelkük testükben lesz. Minden csontvázára visszatért testnek megfelel majd saját lelke, amely egykor éltette ôt. És egyenesen állnak majd az Emberfia elôtt, aki isteni Fölségében ragyog, és az angyalok veszik körül. Leül dicsôségének trónjára. És Ô szétválasztja az embereket, egyik oldalára a jókat, a másikra a rosszakat teszi, mint ahogy a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktôl, és juhait jobbjára, kecskéit baljára állítja. És kedves hangon, jóságos tekintettel azt mondja majd azoknak, akik békességesek is szépek, szent testük dicsôséges ragyogásában, szívük teljes szeretetével nézve Rá: ,,Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdete óta nektek készített Országot. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam, és befogadtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam, és megvigasztaltatok.'' És az igazak megkérdik Ôt: ,,Urunk, mikor láttunk téged éhezni, és adtunk neked enni, szomjazni, és adtunk inni? Mikor láttunk vándornak és fogadtunk be, ruhátlannak és ruháztunk fel? Mikor láttunk betegnek és börtönben, és jöttünk meglátogatni?'' És a király azt mondja nekik: ,,Bizony, mondom nektek: amikor ezt tettétek egyik legkisebb testvéremmel, velem tettétek.'' Utána odafordul azokhoz, akik balján lesznek, és azt mondja majd szigorú arccal, tüzes nyilaktól lángoló tekintettel és Isten haragjától mennydörgô hangon a kárhozottaknak: ,,Távozzatok! Távozzatok tôlem, átkozottak, az örök tűzre, amelyet Isten haragja az ördögöknek, a sötétség angyalainak és azoknak készített, akik rájuk hallgattak, az ô hármas és szennyes mohó vágyuk hangjára. Éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, ruhátlan voltam, és nem ruháztatok fel, vándor és elutasítottatok, beteg és rab és nem látogattatok meg. Mert csak egy törvényetek volt: saját kedvtelésetek.'' És azok azt mondják neki: ,,Mikor láttunk téged éhezni, szomjazni, ruhátlanul, vándorként, betegen vagy börtönben? Igazán, mi nem is ismertünk téged. Nem léteztünk akkor, amikor te a földön jártál.'' És Ô azt válaszolja nekik: ,,Igaz. Nem ismertetek engem. Mert nem léteztetek, amikor én a földön voltam. De megismertétek szavaimat, és voltak szegények köztetek, éhezôk, szomjazók, ruhátlanok, betegek és bebörtönözöttek. Miért nem tettétek meg velük azt, amit talán megtettetek volna velem? Nem tudjátok, hogy én vagyok testvéreimben? Ahol egyikük szenved, ott én vagyok. Amit nem tettetek egynek kis testvéreim közül, tôlem tagadtátok meg, aki az emberek Elsôszülöttje vagyok. Menjetek és égjetek önzéstekben! Menjetek, és kápráztasson el titeket a sötétség és fagy, mert sötétek és fagyosak voltatok, jóllehet tudtátok, hol van a Világosság és a Szeretet Tüze.'' És azok mennek az örök büntetésre, míg az igazak belépnek az örök életbe. (9-159) ======================================================================== Az Atya háza (Jn 14,1-3) Lásd: Az Utolsó Vacsora 29-30. oldalán. (9-221) ======================================================================== Az igazi Szôlôtô (Jn 15,1-8) Lásd: Az Utolsó Vacsora 33-34. oldalán. (9-225) ======================================================================== A szülô anya (Jn 16,20-22) Lásd: Az Utolsó Vacsora 37-38. oldalán. (9-229) ======================================================================== Az anyaméh Lásd: az Utolsó oktatások 35. oldalán. (10-245) ======================================================================== Isteni ,,fejlôdés'' Jézus, Mária és Éva párhuzamát magyarázza Valtorta Máriának. Ezt a következô példabeszéddel, illetve hasonlattal fejezi be: -- És megszületik Szet. És Szettôl Enos. Az elsô pap. Ti felfújjátok értelmeteket tudományotok áradatával, és beszéltek a fejlôdésrôl, mint a ti természetes kialakulástok egy jelérôl. Az animalis homo vagy testi ember a fejlôdésben elôrehaladva eljut a fejlôdés csúcsára. Így mondjátok. Igen. Így van. De az én módomon. Az én területemen. Nem a tiéteken. Nem a négykezűek állapotából haladtok az emberré fejlôdés felé, hanem az emberibôl a szellemiek felé. Minél inkább növekszik bennetek a szellem, annál inkább kifejlôdtök. Ti beszéltek a mirigyekrôl és nagy hangon beszéltek a hipofízisrôl vagy a tobozmirigyrôl, és azokba helyezitek az élet székhelyét, nem abban az idôben, amelyben éltek, hanem azokban az idôkben, amelyek megelôzték és követték jelenlegi életeteket. Tudjátok meg, hogy az igazi mirigyetek, amely az Élet örök birtokosaivá tesz titeket, a ti lelketek. Minél inkább kifejlôdik ez, annál inkább birtokoljátok az isteni fényeket. Kifejlôdtök az emberekbôl istenekké, halhatatlan istenekké, elérve így -- anélkül, hogy ellenkeznétek Isten óhajával, az Ô parancsával az Élet fáját illetôleg -- hogy részesültök majd ebben az Életben úgy, amint azt Isten akarja, hogy birtokoljátok. Ô teremtette azt számotokra öröknek és ragyogónak. Boldogan átölelitek majd Ôt, az Örökkévalót. És Ô magához von titeket, és közli veletek saját tulajdonságait. Mennél jobban átalakul a lélek, annál jobban megismeritek Istent. Isten megismerése azt jelenti, hogy szeretitek Ôt és szolgáljátok, és ezért képesek vagytok segítségül hívni Ôt saját magatok és mások számára. Papokká váltok így, akik a földön imádkoznak testvéreikért. Mert pap a felszentelt. De pap a meggyôzôdött, szeretetteljes, hűséges hívô is. Fôleg az az áldozati lélek, aki a szeretettôl hajtva feláldozza önmagát. Isten nem a ruhára néz, hanem a lélekre. És igazán mondom nektek, hogy szememben sok tonzúrás csak a tonzúrával rendelkezik a papságból. Sok hívô viszont rendelkezik a szeretettel, amelynek megengedik, hogy feleméssze ôket. Ez számukra a pappá szentelés olaja, amely papjaimmá teszi ôket. A világ nem ismeri ôket, de én ismerem és megáldom mindnyájukat. (9-315)