Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Valtorta Mária Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata 1. füzet -- Láss, és hallj! Elôszó Valtorta Mária Írásai Jézus bevezetése Az enyémbôl semmi sincs benne Véget ért a ciklus Igazságok csatornájává válsz Mi lehetetlen Istennek? Ez a látvány gyökeresen megváltoztatott Végtelenül édes ez a látomás! Nem idevaló látomás? Ötvenhárom nap múltán... Mária örök ifjúsága Virrasztva pihenj! A szenvedésben nyerjük el a békét Kizárólag az én számomra Gyere és pihenj! Légy boldog, amiért szenvedhetsz! Gyere, és légy boldog! A hit Evangéliumai Ez a látomássorozat is befejezôdik Gyermekkorom Evangéliuma Egy ígéretet kaptam tôle Honnan tudtam Hillel nevét? Azt akarom, hogy velem szenvedj! Ellenállhatatlan látomás Pihenj közöttünk! Áldásomat adom ezekre a füzetekre Az életerôt én öntöm beléd Megmutatom neked az Evangéliumot Megvontam tôled szavamat Elébe vágok egy megjegyzésnek Nem foglak elhagyni! Láss és hallj! Ez a Mester hangja 2. füzet -- Jézus hét indítóoka Jézus hét indítóoka Egy részletet kifelejtettél Egy másik bizonyító érv Végre láttam Jézust! Folytatódik a látomás Jézus felüdítette lelkemet Béke veled! Semmit se olvasok Szerelmem otthona Te vagy az én szeretô békém! Megfélemlített az ördög megjelenése Nálad nem vendégként vagyok Az én szolgálatom a kereszt, az áldozat Ma sok munkád lesz Félsz, hogy elvesztegeted idôdet? Nem látom a célját Mosolya áraszt el békével Egész éjszaka szenvedtem Emlékezetes nap Hagyd, hogy rád támaszkodjam! Rémes idôszakon megyek át Szerencsére minden véget ér Még most is meg vagyok döbbenve Mikor választottalak ki? Ahogy a farizeusok velem bántak... A nyilvános működés második éve Tökéletesen bárgyú vagyok Énrám is így mosolygott Le kell veled íratnom egy leckét Megjelent az a borzalmas arc Milyen könnyű hibát elkövetni! Újuljatok meg az én tüzemben! Az Irgalmasság Evangéliuma ez Szükséged van barátokra! Ez megtéveszti a tudósokat 3. füzet -- Élj küldetésedért! Mily nagy édességet éreztem ma! Igen magasra vittél föl engem Krisztus a hű szívekbe menekül Az újraolvasás lehangol Az évszakok, stb. illatai Nem tudtam írni, mialatt láttam Nagyon kimerült és elgyötört vagyok Nekiláttam az ördögűzésnek Fölfedem elôttetek a múltnak e lapjait A kívánságok embere vagy! Ez a kicsi Mártának szól Képtelenségnek fog tűnni, amit mondok Érzem a lelkek szomjúságát Csak engem néz, és mosolyog Erôs virág- és tömjénillat Ma éjszaka ôrjítô fájdalmaim voltak Egyedül csak Istent látom, hallom, ízlelem Újra feltűnt elôttem a Kálvária Írásom kibetűzhetetlen lesz Harminchétszer szakítottak félbe! Úgy rág a Sátán kínzása, mint valami szú Sokat adtunk a kíváncsi kutatóknak Válaszom az akadékoskodó hittudósoknak Ez a kehely, undorítóan keserű! Jöjjetek hozzám, hogy halljátok az Igét! Ez volt az a nagy tévedés Látod, mennyire segítelek? Legyetek szentek, erôsek és hűségesek! Jöjj, és hallgass engem! A jelenet megáll, ahol félbeszakítottak 4. füzet -- Mindent én adtam neked Mindent én adtam neked Hét halálból támadt fel Két tűz közé kerültem Egész valómmal szeretlek! Engedelmességet kellett gyakorolnom Nehéz diktálás volt! Sok miért van a szívedben Újra láttam Jézusomat! Nevemben válaszolj így Isten nem hagy el ezekben az órákban! Rendkívüli sorrendet követek Ma a szokásosnál kevesebb az erôm Köszönöm a szenvedéseket! Elmélkedj naponta Mamánk életérôl! Semmi sem fölösleges ebben a műben Nincs ellentmondás a tényekben Kedves szemrehányást kell tennem neked Légy türelemmel, ha szenvedned kell! Mennyit szenvedtem! Válaszom a mai írástudóknak Szeretnék százszorennyit szenvedni! Siránkoztál e látomás miatt Csak szenvedni tudtam Neked a szenvedés kenyerét kell enned! Ne gyűlöljétek a kis Jánost! Te csak szeretni tudsz Uram, nem vagyok rá méltó! Ezzel befejezôdött a mű Függelék: Én meg te. Párhuzam Jézus és Valtorta Mária szenvedései között Bevezetés Párhuzam a két kínszenvedés között ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című füzetek (1-4) elektronikus változata. A füzetek a Vallás és Élet Kiadó gondozásában jelentek meg, kéziratként. Az elektronikus változat a Jézus Társasága magyarországi tartományfônökének az engedélyével készült. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé. ======================================================================== Elôszó Valtorta Mária nagy Jézus életrajzában van sok apróbetűs rész, amelyben a látnoknô leírja élményeit a látott eseményekkel kapcsolatban, vagy azoktól függetlenül, vagy Jézus utasításait, vagy a Sátán kísértéseit. Ezek a megjegyzések jó betekintést adnak abba, miként kapta a látomásokat, hogyan jegyezte fel azokat, milyen betegségek gyötörték. Jól látható belôlük az is, hogy a Jézus életével kapcsolatos látomásokat nem idôrendi sorrendben kapta, s azokkal vegyesen más látomásai voltak, vagy az Egyház elsô századai vértanúinak életébôl, vagy a jövôrôl, ami az emberiségre vár. Itt sorjában gyűjtöttük össze ezeket a részleteket, úgy, amint a tíz kötetben olvashatók. De érdemes lenne késôbb ezeket is csoportosítani tárgyuk szerint, mint pl. Valtorta Mária lelkiéletére, betegségeire, ördögi kísértéseire vagy a látomásokra, diktálásokra vonatkozó részeket, stb. A nagy Jézus életrajz elején rövid ismertetés áll Valtorta Mária életérôl, amit kiadója, Emilio Pisani állított össze. De, lelkiatyjának parancsára, Mária írt egy önéletrajzot is (az ebbôl vett részletek szerepelnek idézôjelben az általunk kissé lerövidített összefoglalásban). Mária látomásai az életrajz befejezése után kezdôdtek csak, 1943-ban, és 1951-ig tartottak. Ekkor Mária felajánlotta nemcsak testi egészségét, hanem értelmét is, engesztelô áldozatként, és Isten elfogadta. Életének utolsó tíz évében lelki magányban élt, s néha az értelmileg megzavarodott egyén benyomását keltette, máskor azonban jelét adta annak, hogy nem értelmi zavarban szenvedett, hanem titokzatos módon visszavonult e világtól. ======================================================================== Valtorta Mária Valtorta Mária, ez a kivételes, rendkívüli adottságokkal megáldott egyéniség, megelevenedik elôttünk Önéletrajzában, amelyet 1943-ban fejezett be, mielôtt látomásai megkezdôdtek volna. A további idôszak eseményeit más írásos adatok és személyes tanúbizonyságok segítségével állította össze a szerzô. Mária 1897. március 14-én született Casertaban, ahol lombardiai származású szülei akkor éltek. Apja, József (1862-1935) alhadnagy a Cavallereggi Guide 19. regimentjében. A géppuskás osztag vezetôje. Szelíd, szeretetreméltó egyéniség. Anyja, Fioravanzi Izisz (1861-1943) viszont kemény, szigorú természetű asszony. A francia nyelv tanárnôje. Születésekor Mária életveszélyben volt. Utána pedig egy szenvedélyes, szerencsétlen természetű dajkára bízták. Egyetlen gyermek maradt. Anyja elôzôleg elvesztett egy fiúgyermeket, néhány órával születése után, pedig nagyon vágyódott egy fiúra. Alig volt 18 hónapos, amikor családja a romagnai Faenzaba költözött, majd pedig 1901-ben Milánóba. A lombard fôvárosban, négy és féléves korától az Orsolyiták óvodájába járt. Itt találkozott elôször Istennel, és ébredt fel benne ,,a vágy, hogy azáltal vigasztalja meg Jézust, hogy hasonlóvá válik hozzá a szenvedésben, amit önként, szeretetbôl szenved el.'' Hétéves korában, 1904-ben a Marcella nôvérek intézetébe íratták be. Itt kezdte el elemi iskolai tanulmányait. Azonnal kitűnt értelmességével, és osztályelsô lett. 1950-ben részesítette ôt a bérmálás szentségében Andrea Ferrari bíboros, akit ma már ,,Isten Szolgája''-ként tisztelnek, mert elkezdték boldoggáavatását. 1907 szeptemberében a Valtorta család Vogheraba ment lakni, mert oda helyezték az apa ezredét. Mária itt a városi iskolába került, és hetente egyszer franciát is tanult a Franciaországból elűzött nôvérektôl. 1908-ban járult elsô áldozáshoz, amin nagy szomorúságára apja nem vehetett részt, mert anyja fölöslegesnek ítélte jelenlétét. Az anya zsarnoksága és az apa engedékenysége következtében Mária 1909 márciusában kollégiumba került. Mária pompásan érezte magát az Irgalmas Nôvérek kollégiumában, ahol öt iskolaévet végzett el négy naptári év alatt, 1913 februárjáig. Nagylelkűség, határozottság, kitartás és hűség jellemezték. Szerette a tanulást, a rendet és az engedelmességet. Ezért mintaképként emlegették. Az anya azonban ismét beleavatkozott leányának életébe, és Technikumba íratta be, holott neki semmi érzéke se volt a matematikához. Nem is kerülhette el az ,,ünnepélyes bukást.'' A klasszikus tananyagban azonban jónak bizonyult, és leérettségizett. A kollégiumban buzgón vett részt az utolsó lelkigyakorlaton, ,,mert tartós gyümölcsöt akart belôle meríteni, hogy programja legyen egész világi életére'' Az Úr tudtára adta Máriának, ,,milyennek kell lennie életének Istenben, Istennel való kapcsolatában, hogy megfeleljen Isten akaratának.'' 1913 tavaszán a Valtorta család Firenzébe költözött, mert az apa, egészségi okokból, nyugalomba vonult. Mária gyakran fölkereste apjával a város szép helyeit. Odahaza, saját elhatározásából, folytatta az elôbbi, kollégiumi életet. Anyja azonban igyekezett gátolni ôt ebben, vallásellenes oktatásaival. Firenzében Mária megismerkedett egy szép, gazdag és művelt fiatalemberrel: Robertoval. Szerették is egymást, néma, türelmes, tisztelô szeretettel. A könyörtelen anya azonban már csírájában elfojtotta ezt a gyöngéd érzelmet. Hasonló sorsra jutott kilenc évvel késôbb egy katonatisztnek készülô ifjúhoz, Mariohoz fűzôdô kapcsolata is. 1916 tavaszán, ,,az elkeseredés és sóvárgás szörnyű idôszakában'', az Úr egy álommal vonzotta magához. Ez az álom elevenen megmaradt Mária emlékezetében. Álmában, amely világosan elôrevetítette írói tevékenységének evangéliumi témáját, Jézus sietett Mária segítségére. Úgy ébred fel, mint akit ,,valamilyen, nem földi eredetű fény világított meg.'' A világtól való elvonulás ideje azonban még távol volt. 1917-ben Valtorta Mária az irgalmasszívű ápolónôk sorába lépett, és tizennyolc hónapon át működött ápolónôként a firenzei katonai kórházban. Azt kérte, hogy közkatonákat ápolhasson és ne tiszteket, mert azért ment, ,,hogy a szenvedôket szolgálja, nem pedig, hogy kacérkodjon vagy férjet találjon.'' A felebaráti szeretet gyakorlása közben úgy érezte, hogy mindinkább közeledik Istenhez. Egy váratlan esemény jelezte fokozatos föláldozásának kezdetét. 1920. március 17-én anyja társaságában ment az utcán, amikor egy hitvány gyerek, egy ágyból kitört vasrúddal teljes erôbôl hátbavágta. Mária három hónapig nyomta az ágyat. Ez mintegy ízelítô volt késôbbi betegségébôl. Ugyanennek az évnek októberében, szüleivel, Reggio Calabriaba utazott, vendégségbe, Belfanti nevű unokatestvéreihez, akik hatalmas szállodák tulajdonosai voltak. Lelke ismét erôre kapott az ottani táj csodálatos természetvilágában. Egészséges tanulási kedve is kielégült unokatestvére, Klotild, ,,gyönyörű könyvgyűjteményében''. Klotild ,,igen művelt nô volt'', és ki tudta válogatni a stílus és cselekmény szempontjából legkiválóbb könyveket. Az Úr, ez alkalommal, egy könyvet használt fel, hogy ismét hatalmas lökést adjon neki. Antonio Fogazzaro: A Szent című könyve kitörölhetetlen jegyet nyomott szívébe; méghozzá jó jegyet. Itt Mária ismét tapasztalta a már elôbb is jelentkezett furcsa érzést, ,,mintha ujjaiból hosszú, igen hosszú szálak indulnának ki, amelyek kinyúlnak a végtelen térbe, és ott összekapcsolódnak a többi, hozzá hasonló szálakkal'', amelyek más személyektôl indultak ki, mintegy óhajtva az összefonódást. Reggioban ezenkívül újból kivirágzott Szent Ferenc iránti rajongása, ami lelkiségének állandó jellemvonása lesz. De ugyanitt omlott össze Márióval való jegyessége, anyja mesterkedései következtében. 1922. augusztus 2-án visszautazott Firenzébe, és még két évig maradt ott, összetörten ,,keserű emlékei'' miatt. A család 1924 szeptemberében végleg Viareggioba költözött, a késôbb megvett kis házba. Mária Viareggioban is folytatta visszavonult életét. Néha kisétált a tengerhez és a fenyvesbe, vagy a bevásárlások ürügyével ment el hazulról. Ezek a bevásárlások lehetôvé tették rövid látogatásait a szentségi Jézusnál anélkül, hogy magára vonta volna miattuk anyja villámait. A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz példáján felbuzdulva, akinek Egy lélek története című könyvét egyhuzamban olvasta végig, 1925. január 28-án áldozatul kínálta fel magát az irgalmas Szeretetnek, s ezt a felajánlást ezentúl mindennap megújította. E pillanattól kezdve Jézus iránti szeretete mérhetetlenül megnôtt, úgyannyira, hogy saját szavaiban és tetteiben Jézus jelenlétét érezte. Fűtötte a vágy, hogy Istenének szolgáljon. Ezért szeretett volna belépni Szent Pál Társaságába, de meg kellett elégednie ,,egy alázatos, elrejtett, egyedül Isten által ismert apostolkodással, amelynek lendítôi inkább a szenvedés, mint a cselekvés voltak.'' Azonban, 1929 decemberétôl kezdve, amikor belépett a Katolikus Akcióba, mint a leányok kulturális küldöttje, nyilvánosan is a lelkek javának szentelhette magát. Munkáját odaadóan végezte, és az általa tartott elôadások egyre több hallgatót vonzottak a nem-hívôk közül is. Közben az a nagy elhatározás érlelôdött meg benne, hogy áldozatul ajánlja fel magát az isteni Igazságosságnak is, és erre ,,egy még tisztább, még önmegtagadóbb élettel készült fel''. Már jóval elôbb szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalmat tett. Az új felajánlás 1931. július 1-én történt. E naptól kezdve egyre kevésbé kímélték a testi és a lelki szenvedések. 1933. január 4-e volt az utolsó nap, amelyen Mária, végtelen erôlködéssel, utoljára ki tudott menni a házból. 1934. április 1-tôl kezdve pedig többé nem kelt föl az ágyból. Ekkor vette kezdetét ,,erôs szeretet-elragadtatásban'' hosszú, tevékeny betegsége. Eszköz lett Isten kezében. Küldetése ez volt: ,,Szenvedni, engesztelni és szeretni''. Ebben az idôszakban, pontosan 1935. május 24-én lépett a Valtorta ház szolgálatába Diciotti Márta, aki hűséges társnôje lett Máriának, ,,hallgatója'' írásainak, szeretô gondozója és segítôje haláláig, jelenleg pedig emlékeit ôrzi. A vigasztaló tényt, hogy barátságos személy került melléje, mély fájdalom követte: egy hónap múlva, június 30-án meghalt az apja. Az apa ,,mindig türelemmel, szelíden és szeretettel végezte kötelességét, megbocsátotta a sérelmeket, jóval viszonozta a rosszat, leküzdötte irtózatát az iránt, aki ôt félreismerte és minden percben megsebesítette.'' (Célzás feleségére.) Mária élet-halál közé került fájdalma miatt, hogy nem lehetett apja mellett, annak utolsó pillanataiban, sôt még halottként sem láthatta ôt. Az anya a ,,késôn ébredt szeretet ostoba megnyilvánulásai'' után még kegyetlenebbé és zsarnokibbá lett, mint elôbb. ,,Az, hogy teljesen önmaga urává vált, megzavarta az eszét.'' Mária pedig, betegágyán, tovább szenvedett és szeretett. Egyre jobban átadta magát Isten akaratának. Vigasztalta a bánkódókat, helyes irányba terelte a lelkileg tévelygôket, elfogadta a bekövetkezô idôkre vonatkozó fájdalmas figyelmeztetéseket, és mindenben kimutatta jellemének férfias erejét, és Istenre irányult elméjének éles felfogását. 1942 táján Valtorta Máriát meglátogatta Romualdo M. Migliorini atya, a Szerviták rendjébôl. Lelki-vezetôje lett és négy éven át az is maradt. Migliorini atya kérésére, 1943-ban, Mária beleegyezett önéletrajzának megírásába, azzal a kikötéssel, hogy lelke teljes föltárásával elmondhat minden jót és minden rosszat. Alighogy befejezte önéletrajzát, megkezdôdtek látomásai, és ezzel kapcsolatos írói tevékenysége. Néhány év leforgása alatt, egyhuzamban tizenötezer füzet-oldalt írt tele, amit csak most kezdenek egyetemesen elismerni, mint tudományos és irodalmi alkotást. Mindezt az események és személyek által okozott kimondhatatlan testi-lelki szenvedések között vetette papírra, minden tekintetben kedvezôtlen körülmények között. A felajánlások sora még nem ért véget. 1949. április 18-án Mária felajánlotta Istennek azt az áldozatot, hogy nem éri meg műve jóváhagyását, és ezt megtoldotta még értelme értékes odaajándékozásával is. Az Úr elfogadta felajánlását. Amikor ugyanis Mária látta a mű elgáncsolását, fokozatosan magába zárkózott, 1956-tól pedig lelkileg elszigetelôdött környezetétôl. Amikor teljesen munkaképtelenné vált, akkor is megôrizte tiszta, derűs külsejét. Nyugodtan ült ágyában, mint egy nagy gyermek, akinek arra is szüksége van, hogy megetessék, de sohasem kért semmit sem. A házban Diciotti Mártán kívül más nem lakott, mert 1943-ban Mária anyja is meghalt. Máriának kevés látogatója akadt, baráti köre is megritkult. Mária csendben hunyt el, 1961. október 12-én, fél tizenegykor, életének 65. betegségének 28. évében. 1944-bôl származó egyik írásában olvassuk, hogy az Úr azt mondta neki: ,,Milyen boldog leszel, amikor majd észreveszed, hogy az én világomban vagy, és hogy úgy érkeztél ide a szegény világból, hogy észre sem vetted. Egy látomásból kerültél át a valóságba, mint a kisgyermek, aki anyjáról álmodik, és arra ébred, hogy anyja szívére szorítja. Így teszek majd én is veled.'' Halálos ágyához a Szervita harmadrend társigazgatóját hívták. Mária ugyanis tagja volt mind a Szervita, mind a ferences harmadrendnek. Abban a pillanatban, amikor a pap kimondta a lelket buzdító szavakat: ,,Távozz el, keresztény lélek, ebbôl a világból'', Mária lehajtotta fejét, és meghalt. Valóban az engedelmesség testtartása volt ez, engedelmes életében a legutolsó. Holttestét ugyanabban a szobában, ugyanazon az ágyon ravatalozták fel, amely tanúja volt szenvedéseinek, munkásságának, felajánlásainak és halálának. Már évekkel elôbb elkészítette halotti ruháját, a keresztelési kendôt, amely fejét fogja takarni, leírta a mondatot, amit majd a kis gyászlapra kell nyomtatni: ,,A szenvedést befejeztem, de szeretni nem szűnök meg''. A gyérszámú, de megilletôdött látogatók megcsodálhatták jobb kezének fehérségét -- annak fáradhatatlan kezét, aki magát ,,az Úr írótollának'' nevezte, míg bal keze lassan elkékült. Térdei pedig, amelyek íróasztalul szolgáltak, kissé hajlottnak látszottak még ekkor is, hogy igazi pihenôre tért. Október 14-én temették el, korán reggel, egyszerűen, amint már régen meghagyta. A Szent Paulinus plébániatemplomban végzett beszentelési szertartás után, rövid autósor kísérte a holttestet a Misericordia temetôbe. Tíz évvel késôbb, 1971. október 12-én exhumálták a maradványokat. Ezeket különleges kezelésnek vetették alá, hogy megmaradásukat biztosítsák, majd ugyancsak a viareggioi temetôben, családi sírban helyezték el. Azonban 1973. július 2-án átvitték a firenzei Santissima Annunziata templomba, és a Szervita atyák káptalani kápolnájában helyezték el. ======================================================================== Írásai Valtorta Mária írásainak legnagyobb részét mindenféle nehézségek között adták ki. Nem kísérte hírverés, mégis, csodálatos módon, csöndben terjed Olaszországban és szerte a világon, és beérnek a teljes áldozat lelki gyümölcsei. Írásai kb. tizenötezer füzetoldalnyit tesznek ki, kézírásban. Ezeket fôleg 1943. április 23-a és 1947. április 27-e között vetette papírra, kis részüket pedig 1948 és 1951 között. A tizenötezer oldalt kedvezôtlen idôkben és körülmények között (háború, kitelepítés, nélkülözések, betegség és mindenfajta megpróbáltatás közepette) írta. Nem készített elôzetes vázlatokat vagy piszkozatot, hanem közvetlenül, azonnal írta tele a 122 füzetet, minden átnézés, újra fogalmazás vagy javítgatás nélkül. Nem álltak rendelkezésére tudós személyek vagy megfelelô könyvek, a Szentírás és X. Pius Katekizmusa kivételével. Valtorta Mária néha még a fejezetek sorrendjét is csak késôbb jelezte. Műveinek majdnem kétharmad részét alkotja az a hatalmas elbeszélô és tudományos mű, amely a Boldogságos Szűz Mária születésével kezdôdik, majd kibontakozik Jézus rejtett életén, nyilvános működésén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül, és a Szűzanya mennybe való felvételével fejezôdik be. A mű olasz címe: Il Poema dell'Uomo-Dio, és jelenleg tíz kötetre osztva kapható. Lefordították már a teljes művet franciára, spanyolra, folyamatban van (1989 elején) a német és az angol fordítás kiadása, tervbe vették a magyar kiadást is. Részletei megjelentek már a magyaron kívül sok más nyelven is. A nagy Jézus életrajzon kívül kiadták Valtorta Mária Önéletrajzát, Szent Pálnak A rómaiakhoz írt levelének magyarázatát, a korabeli mise leckéinek magyarázatát, és egyéb írásainak gyűjteményét, három vaskos kötetben. Tervezik leveleinek kiadását is. Valtorta Mária mindig kifejezetten isteni eredetűnek tartotta látomásait és a diktálásokat. Sohasem fáradt bele annak hangoztatásába, hogy ô csak ,,“eszköz'', ,,“szerszám'', ,,“toll'' Isten kezében. A tanúk, de fôleg Diciotti Márta kijelentik, hogy Mária bármely pillanatban hozzáfogott az íráshoz, ágyban ülve, térdén a füzettel, kegyetlen szenvedések között is, mégis a legnagyobb természetességgel és minden feltűnô jel nélkül. Félbe lehetett ôt szakítani minden semmiségért, és utána könnyedén folytatta munkáját. ,,Állíthatom -- olvassuk Valtorta Mária egyik nyilatkozatában -- hogy semmiféle emberi forrásmunka nem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy megtudhassam, mit is írok, és gyakran azt sem értem, amit leírok.'' Bár adódtak ellenvélemények és harcos hangok is, Valtorta Mária írásait magasrangú hittudósok és világi személyek szóban és írásban egyaránt elismerték. Különösen műveinek eredetiségét és páratlan mivoltát hangsúlyozták, és azt, hogy tökéletes összhangban állnak a katolikus Egyház tanításaival. Azt is kiemelték, hogy műve nem arányos emberi tudásához, bár elismerik az írónô értelmi képességeit, emlékezô tehetségét, műveltségét, kitartását, minden lelki és szellemi adottságát. Nem tartják azonban lehetségesnek, hogy annyi pontos ismeret és oly mély tudás lett volna benne fölhalmozódva. XII. Pius pápa, 1948-ban, amikor átnézte a kéziratot, kijelentette az azt bemutató teológia-tanárnak, Corrado Berti atyának: ,,Adják ki ezt a művet úgy, amint van, anélkül, hogy nyilatkoznának rendkívüli vagy kevésbé rendkívüli eredetérôl. Aki elolvassa, majd megérti.'' Híres szentírástudósok és hittudósok is elismerôleg nyilatkoztak róla: Bea bíboros, Gabriele A. Allegra, (akinek 1984-ben elindították boldoggáavatását, s aki hosszú tanulmányt írt a Műrôl. (A lektor ) Felice Cappello S. J., Alfonso Carinci és Msgr. Gabriele Roschini. Jézus, 1943. augusztus 23-án ezt mondta Máriának: ,,Józanságra van szükség ajándékom használatában. Nem nyílt és zajos, hanem lassú és fokozatosan terjedô, névtelen terjesztésre. Amikor kezed békében megnyugszik, a dicsôséges feltámadásra várva, akkor, és csak akkor fogják említeni nevedet.'' ======================================================================== Jézus bevezetése Az egész mű bevezetését Jézus csak a 10. kötet végén adta meg: ,,A Mű bevezetésére tedd oda János evangéliumának elsô fejezetét az elsô verstôl a 18-ig. Teljesen úgy, amint le van írva. János írta ezeket a szavakat, amint te írtad mindazt, amit te lejegyeztél a Műben, Isten Lelkének diktálására. Nem kell semmit hozzátenni vagy elvenni, amint nem kellett semmit hozzátenni vagy elvenni a Miatyánkhoz, és az én imámhoz, amit az Utolsó Vacsora után mondtam. Ezeknek a pontoknak minden szava isteni drágakô, és nem szabad megérinteni. Ezekben a pontokban csak egyet kell tenni: buzgón imádkozni kell a Szentlélekhez, hogy világítsa meg azokat számotokra, teljes szépségükben és bölcsességükben. Utána, amikor elérkezel ahhoz a ponthoz, amely bemutatja az én nyilvános életemet, másold le teljesen János elsô fejezetét a 19. verstôl a 28-ig, és Lukács harmadik fejezetét a 3-tól a 18. versig bezárólag. Az egyiket a másik után, mintha csak egy fejezet lenne. Ez a teljes Elôfutár, aki szűkszavú aszkéta és keményen fegyelmezett, és nincs más mondanivaló. Tedd utána az én keresztségemet, és menj tovább, amint ismételten megmondtam. És a te fáradságod befejezôdött. Most hátra van a szeretet és a jutalomnak való örvendezés. Lelkem, mit kellene neked mondanom? Ezt kérdezed bennem megsemmisült lelkeddel: ,,És most mit fogsz tenni, Uram, mondd meg szolgálódnak!?'' Azt mondhatnám neked: ,,Összetöröm az agyagvázát, hogy kivonjam belôle az illatszert, és oda vigyem, ahol én vagyok.'' És ez mindkettônknek örömére szolgálna. De még szükségem van rád egy kissé, és még egy másik kis ideig, hogy itt áraszd ki illataidat, amelyek a benned lakó Krisztus illatai. És akkor majd azt mondom neked, mint Jánosnak mondtam: ,,Ha azt akarom, hogy itt maradj addig, amíg én el nem jövök, hogy magamhoz vegyelek, mit számít neked, hogy itt maradsz?'' Béke veled, kis, fáradhatatlan hangom. Béke veled! Béke és áldás. A Mester azt mondja neked: ,,Köszönöm!'' Az Úr azt mondja neked: ,,Áldott légy!'' Jézus, a te Jézusod mondja neked: ,,Én mindig veled leszek, mert számomra kellemes azokkal lenni, akik szeretnek engem.'' Békém, kis János! Jöjj, és nyugodjál keblemen! És ezekkel a szavakkal befejezôdtek a sugallatok is a mű megszerkesztésére vonatkozólag, és megadta az utolsó magyarázatokat. Viareggio, 1947. április 28. Valtorta Mária (A fordító megjegyzése: Az Úr Jézusnak ezt az utasítását eddig még sem az olasz kiadó, sem a fordítók nem követték. Bizonyára elkerülte figyelmüket, vagy megfeledkeztek róla.) A Mű elsô fejezete elôtt Valtorta Mária azonban közli Jézusnak egy elôbbi utasítását: Jézus ezt parancsolja nekem: -- Végy elô egy teljesen új füzetet. Az elsô lapra másold le az augusztus 16-i diktálást. Ebben a könyvben Rólam lesz szó. Engedelmeskedem és másolom. Az elsô fejezet címe: Mária nevezhetô az Atya másodszülöttjének -- és 1944. augusztus 16-ról származik, az elsô kötet többi fejezeteivel együtt, amelyeket Valtorta Mária össze-vissza, de mindet 1944 valamelyik hónapjában kapott, s csak késôbb állította sorba, Jézus utasításai szerint. Az elsô fejezet végén megint Jézus megjegyzése olvasható -- Ez a gondolat szolgál majd bevezetôül más szent dologhoz is, amit a te és sokak vigasztalására adok majd. Érdekes, hogy az elsô diktálás, ami Jézus életére vonatkozik, 1943. április 24-én történt, és a feltámadt Jézus Mária Magdolnának való megjelenésével kapcsolatos. (1943-85) Az is érdekes, hogy ez nem az elsô füzetben, hanem a második füzet elején szerepel. A füzetekbe Valtorta Mária nem folyamatosan írta le a látomásokat, mert lelkiatyja idônként elvitte a már leírt részleteket, hogy legépelje azokat, s addig Mária egy másik füzetben folytatta a leírást, amikor pedig visszakapta az elôzô füzetet, abba írt ismét. Az elsô kötet Jézus nagyszüleivel és szüleivel, valamint rejtett életével foglalkozik 72 fejezetben. Ezeket a következô napokon írta le Valtorta Mária: 1944. augusztus 16. 22. 23. 24. 26. 27. 28. 29. 30. 31. szeptember 2. 3. 4. 5. 4. 6. 8. március 8. 5. 8. 25. 27. 29. április 1. 2. 3. 4. 5. 6. május 31. június 4. 5. 6. 7. 8. február 1. 2. november 28. június 9. január 25. 26. március 21. október 29. szeptember 25. december 20. 21. január 28. 29. február 22. 5. június 10. Némelyik napon két, három fejezetet is írt. Az itt nem szereplô napokon a többi kötetek valamelyik fejezetét írta le. Néha maga az Úr Jézus mondta meg neki, hogy egy késôbb vagy korábban kapott fejezetet hová iktasson be. A többiek sorrendjét valószínűleg lelkiatyjának vagy kiadójának kellett kitalálnia. Mindenesetre így nem dolgozna egy író, ha saját gondolatait örökítené meg. ======================================================================== Az enyémbôl semmi sincs benne A 17. fejezet végén, amely a gyermek Máriáról szól, ezt írja Valtorta Mária: Az én megjegyzésem. Tegnap egész nap magamban elképzeltem, hogy megkapja szülei halálának hírét -- ki tudja miért -- Zakariástól. Ugyanígy elgondoltam a magam módján, hogyan tárgyalná Jézus azt a részt, amely ,,a szenteknek Istenre való emlékezésérôl'' szólna. Ma reggel, a látomás kezdetén, így szóltam magamban: ,,Ezentúl árvának fogják hívni'', és pici szívét mintha a magaménak éreztem volna, mert ezekben a napokban bennem is ugyanaz a szomorúság élt, amit hallani és látni fogok. Pedig semmi sincs itt abból, amirôl úgy gondoltam, hogy majd látni és hallani fogom. Még véletlenül se hangzik el egyetlen ilyen szó sem. Ez megvigasztal engem, mert azt jelenti, hogy az enyémbôl semmi sincs benne, még egy becsületes sugalmazás sem, egy adott helyzetre vonatkozólag. Csakugyan minden más forrásból származik. Állandóan meglévô félelmem megszűnik... a legközelebbi alkalomig; ugyanis mindig kísérni fog a félelem, hogy megcsalnak, és én is csalok. ======================================================================== Véget ért a ciklus A 22. fejezet címe: A jegyesek Názáretbe érkeznek. Ennek végén Jézus ezt mondja: -- Véget ért a ciklus. És általa -- mert oly édes és kellemes volt -- Jézusod kivezetett téged az utóbbi napok kavarodásából, minden megrázkódtatás nélkül. Mint puha gyapjútakaróba bugyolált, rugalmas párnákra helyezett kisgyermeket, úgy pólyáltak be téged is ezek a boldogító látomások, hogy ne érezd -- hiszen irtózol tôlük! -- az emberek vadságát, akik gyűlölködnek ahelyett, hogy szeretnék egymást. Bizonyos dolgokat már nem bírnál elviselni, én pedig nem akarom, hogy meghalj tôlük, mert ügyelek ,,szóvivômre''. Szűnôfélben van a világon az az ok, amely miatt mindenfajta kétségbeejtô helyzet gyötörte az áldozatokat. Ezért, Mária, a te számodra is befejezôdik a rengeteg dolog által elôidézett szörnyű szenvedés ideje, amely dolgok annyira ellentétben állnak érzésvilágoddal. Szenvedésed nem szűnik meg, hiszen engesztelô áldozat vagy. Azonban annak egy része: ez megszűnik. Eljön majd a nap, amelyen neked is azt mondom, amit a haldokló Magdalai Máriának mondtam: ,,Pihenj meg! Most elérkezett számodra a pihenés ideje. Nyújtsd ide töviseidet! Itt van a rózsák ideje. Pihenj és várj! Megáldalak, te áldott!'' Ezt mondtam neked, és ez ígéret volt. Te azonban nem értetted meg, amikor elérkezett az idô, s te tövisek közé kerültél, amelyekben megforgattalak, hozzájuk kötöztelek, megtöltöttem velük egész bensôdet... Ezt ismétlem meg neked most olyan örömmel, amilyent csak én, a Szeretet, tudok érezni, amikor megszüntethetem kedvencem egyik fájdalmát. Ezt mondom neked most, amikor szűnôben van ez az áldozatokkal teli idô. És én, aki tudom, azt a köszönetet fejezem ki neked a világ helyett, amely nem tud róla. Itália helyett, Viareggio helyett, e kicsiny falu helyett, ahová te hoztál el engem -- gondolkodj el e szavak értelmén -- ami megilleti azokat, akik teljesen elégô áldozatul adták oda magukat. Amikor megmutattam neked Cecíliát, a szűz- hitvest, azt mondtam, hogy ô az én illatommal itatta át magát, és ezzel az illattal vonzotta hozzám férjét, sógorát, szolgáit, rokonait és barátait. Te ugyanezt tetted -- te errôl nem is tudsz, de én mondom neked, aki tudom -- ebben a megbolondult világban, amit Cecília tett. Telítve vagy velem, szavaimmal, eljuttattad kívánságaimat az emberekhez, amelyeket a legjobbak meg is értettek. Mögötted pedig, te áldozat, sok-sok ember lett áldozatvállaló. Ha hazád és a számodra legkedvesebb helyek nem pusztultak el teljesen, az annak köszönhetô, hogy példád és tevékenységed nyomán sok áldozati lélek emésztôdött el. Köszönöm, te áldott! Azonban folytasd még! Nagy szükségem van arra, hogy megmentsem a földet. Hogy visszavásároljam a földet. A pénz ti vagytok, áldozatvállalók. A Bölcsesség, amely a szenteket oktatta, és téged is tanít, közvetlen tanításával, emeljen téged minél magasabbra az élet tudományának megértésében és gyakorlatra váltásában. Te is üsd fel kis sátradat az Úr háza mellett! Sôt, verd bele sátrad cölöpjeit a Bölcsesség hajlékába, tartózkodj benne, és soha ne távozz el belôle. Úgy pihensz majd a téged szeretô Úr oltalma alatt, mint madár a virágos ágak között. Ô nyújt neked védelmet minden lelki viszontagság ellen. Isten dicsôségének fényében élsz majd, amelybôl rád a béke és az igazság szavai szállnak. Menj békével! Megáldalak, te áldott! Rögtön ezután a Szűzanya szólal meg: -- A Mama ajándéka Máriának névnapjára. Egy lánc, ajándékokból. S ha lesz is belefonva néhány tövis, ne panaszkodj az Úrnak, aki téged úgy szeretett, mint keveseket. Az elején azt mondtam neked: ,,Írj rólam! Minden szenvedésed megenyhül''. Látod, igazam volt. Ezt az ajándékot tartogattuk számodra erre a nagy izgalmakkal teli idôre. Mert nemcsak lelkedre van gondunk, hanem gondját tudjuk viselni az anyagnak is. Az anyag nem királynôje, hanem hasznos szolgálója a léleknek, hogy az teljesítse küldetését. Légy hálás a Fölségesnek, aki neked valóban Atyád, szeretô, emberi értelemben is, és szelíd elragadtatásokkal ringat el, hogy eltakarja elôled azt, ami megrémítene. Mindjobban szeress engem! Magammal vittelek elsô éveim titkába. Most már mindent tudsz a Mamáról. Áldozat-sorsodban úgy szeretsz engem, mint leányom és húgom. Tökéletes szeretettel szeresd az Atyaistent, a Fiúistent, a Szentlélekistent. Az Atya, a Fiú és a Lélek áldása az én kezeimen halad át, megillatosodik irántad való anyai szeretetemtôl, reád száll, és rajtad marad. Természetfölötti értelemben légy boldog! ======================================================================== Igazságok csatornájává válsz Az elsô kötet 25. fejezetének végén Jézus a vértanúkról szóló szavait így fejezi be: -- Odaadták szeretetüket, vérüket, életüket, fáradozásaikat, mindenüket, emlékezve szavaimra, amelyeket három nappal ezelôtt mondtam neked: ,,Adni annyi, mint kapni'', ,,Jobb adni, mint kapni''. Majd Jézus így folytatja, Máriához beszélve: -- Ezeket a szavakat -- amikor kinyittattam veled a Könyvet az Apostolok cselekedetei 20. fejezetének 35. versénél -- örvendve olvastad, mert eszedbe jutott, hogy az imént hallottad ôket, és sietve kikerested, és amikor megtaláltad, elsírtad magadat, mert megbizonyosodtál, hogy én vagyok az, aki beszélek. Igen, én vagyok. Ne félj! Azt sem veszed észre, milyen igazságok csatornájává válsz. A kis madár az ágon boldogan énekli a dalt, amelyet sokezer éve Isten tesz pici torkába, de nem tudja, miért éppen ilyen és nem más hangok jönnek ki belôle, de e hangokkal nem tudja megmondani sem saját nevét, sem Teremtôje nevét. Ugyanígy te is elismétled azt a Szót, amely benned beszél, de nem tudod, kijelentései mily mélységes értelműek. De maradj ez: kisleány. Annyira szeretem a gyermekeket... Én vagyok, ne félj! Én, aki szólok hozzád, és megáldalak. Menj békével, kicsi János! Holnap elküldöm hozzád Jánost. Ezt követi 1944. március 6-i dátummal János evangélista felhívása. Ennek legkiemelkedôbb részei a következôk: -- Kis húgom, mi elmondhatjuk: ,,Kezünk érintette az élet Igéjét, mert az Élet kinyilvánította magát, s mi láttuk ôt, és errôl tanúságot teszünk.'' Mi elmondhatjuk, mi, akik elismételjük a szavakat, amelyeket szerelmünk, Jézus Krisztus mond nekünk minden jóságot felülmúló jóságában, és aki virágos ösvényeken vezet minket. Ezeken az ösvényeken minden virág egy-egy igazság és egy-egy mennyei boldogság... Mi elmondhatjuk: ,,Ezt az üzenetet kaptuk tôle és hirdetjük nektek: Isten Világosság, és benne nincs sötétség.'' Az Ô világossága bennünk van, mert Szava maga a Világosság. A világosságban élünk, és halljuk a mennyei harmóniát. Gyere, kis húgom! Azt akarom, hogy te is meghalld a mennyei szférák összecsengô énekét és a Világosság harmóniáját, mert a mennyország Világosság...'' ======================================================================== Mi lehetetlen Istennek? Az elsô kötet 26. fejezetének címe: Még néhány magyarázó szó az eredeti bűnrôl. Mielôtt Jézus megkezdené magyarázatát, ezeket mondja: -- Jó lenne, ha Édesanyám szavai el tudnának oszlatni minden gondolkozásbeli tétovázást azokban is, akik mélyen belerögzôdtek a formaságokba. És mennyien vannak ilyenek! Ezek saját emberi mértékük szerint akarnak okoskodni az isteni dolgokban, és azt kívánnák, hogy Isten is eszerint gondolkodjék. Viszont oly szép elgondolni, hogy Isten végtelenül emelkedettebb, fennköltebb módon ítél meg mindent, mint az ember. Milyen szép és hasznos lenne, ha nem emberi módon igyekeznétek okoskodni, hanem a lélek szerint, és követnétek Istent. Ne maradjatok lehorgonyozva ott, ahol gondolatotok horgonyt vetett. Mert ez is kevélység, ugyanis tökéletességet tételez fel az emberi elmében. Pedig csak az isteni Gondolat tökéletes, amely megteheti, ha akarja -- és hasznosnak ítéli a megtételt -- hogy leszáll és SZÓ-vá válik egyik teremtményének elméjében és ajkán, akit a világ megvet, mert véleménye szerint tudatlan, jelentéktelen, ostoba és gyerekes. A Bölcsesség -- hogy megzavarja az elme kevélységét -- pontosan az ilyenekre szeret kiáradni, akiket a világ semmibe se vesz. Olyanokra, akik nem rendelkeznek sem saját tudással, sem szerzett tudományos műveltséggel, de mindnyájan szeretetben és tisztaságban élnek. Nagyok abban a jó akaratban, amellyel Istent szolgálják, megismertetik és megszerettetik Ôt másokkal is, miután ôk már kiérdemelték Isten megismerését azáltal, hogy minden erejükkel szerették. Fatimában, Lourdesban, Guadelupeban, Caravaggioban, La Saletteben tehát igazi, szent jelenések voltak. A látnokok, akik a jelenések látására voltak hivatva, egyszerű teremtések. Életkoruknál, műveltségüknél, társadalmi helyzetüknél fogva a földön élô emberek között a legegyszerűbbek. Ezeknek az ismeretleneknek, ezeknek a semmiknek nyilatkoztatta ki magát a Kegyelem, és hírnökeivé tette ôket. Mi ilyen esetben az emberek teendôje? Hajoljanak meg, mint a vámos, és mondják: ,,Uram, túl nagy bűnös voltam ahhoz, hogy kiérdemeljem megismerésedet. Légy áldott jóságodért, amely nekem bátorítást ad e közvetítôk útján, ezen kívül számomra mennyei horgony, eligazító, tanítás és üdvösség''. Ne mondjátok: ,,Nem! Ezek rögeszmék! Nem lehetséges!'' Hogy-hogy nem lehetséges? Hogy egy gyenge képességű egyén tudóssá válhat Isten tudományában? Miért ne lenne lehetséges? Talán nem támasztottam föl halottakat, nem gyógyítottam meg elmebajosakat, nem adtam vissza az egészséget a nyavalyatörôsöknek, nem nyitottam meg a némák ajkát, a vakok szemét, a süketek hallását, a gyengeelméjűek értelmét? Ahogy kiűztem az ördögöket, ugyanúgy parancsoltam a halaknak, hogy vessék magukat a hálókba, a kenyereknek, hogy szaporodjanak meg, a víznek, hogy váljék borrá, a viharnak, hogy csendesedjék le, a hullámoknak, hogy szilárduljanak meg, mint egy padló! Mi lehetetlen Istennek? És már azelôtt is, hogy Isten: Krisztus, Isten Fia eljött közétek, nem művelt-e csodát szolgái által, akik az Ô nevében működtek? Nem tette-e termékennyé Ábrahám feleségének, Sárainak terméketlen méhét, hogy Sárává legyen, és megszülje öregségében Izsákot, aki arra volt kiszemelve, hogy az legyen, akivel én szövetséget kötök? Nem változott- e vérré a Nílus vize és telt meg állati tetemekkel Mózes parancsára? És ugyancsak az ô szavára nem pusztultak-e el pestisben az állatok, nem hullt-e szét a fekélyektôl az emberek teste, a heves jégesô nem kaszálta-e le és törte össze a gabonát, mint az ôrlômalom garatja? Nem kopasztották-e le a fákat a sáskák, és hunyt ki három napra a fény? Nem haltak meg talán az elsôszülöttek, vagy nem vált-e ketté a tenger, amikor Izrael átkelt rajta? Vagy nem tette-e édessé a keserű vizet? Nem jöttek-e bôségben fürjek, nem hullott-e manna, nem fakadt-e víz a sivár sziklából? És Józsue nem állította-e meg a napot útjában? A gyermek Dávid nem terítette-e földre az óriást? Illés nem szaporította-e meg a szareptai özvegyasszony lisztjét és olaját, és támasztotta fel fiát? És az Ô parancsára nem hullott-e záporesô a kiszikkadt földre, és tűz az égbôl az égôáldozatra? Az Újszövetség nem virágos erdô-e, amelyben minden virág egy-egy csoda? Ki a csoda Ura? Isten számára tehát mi lehetetlen? Ki olyan, mint Isten? Hajtsátok meg homlokotokat, és imádjatok! És ha -- tekintve, hogy az idôk érlelôdnek a nagy aratásra, és az embernek, mielôtt megszűnne létezni, mindent meg kell ismernie: a Krisztus utáni jövendöléseket, a Krisztus elôttieket, és a biblia jelképes kifejezését, amely a teremtés elsô szavaival kezdôdik el -- és ha én egy mindeddig érthetôvé nem tett pontra vonatkozólag oktatlak titeket, fogadjátok el ezt az adományt, és merítsetek belôle hasznot, ne pedig kárhozatot. Ne tegyetek úgy, mint halandó életemben a zsidók, akik el akarták zárni szívüket tanításaim elôl, és mivel nem tudtak engem utolérni a titkok és természetfeletti igazságok megértésében, megszállottnak és káromlónak neveztek. ======================================================================== Ez a látvány gyökeresen megváltoztatott Az elsô kötet 30. fejezete: Jeruzsálemtôl Zakariás háza felé végén írja Valtorta Mária: Most félbeszakad a látomás, mint tegnap is. Együtt maradok a Mamával. Itt van mellettem, és lelki szemeimmel oly tisztán látom, hogy le tudom írni önnek (lelki atyjához írja) kissé gömbölyű, finoman puha arcának halvány rózsaszínét, szájának élénk pirosságát, világoskék szemének szelíd csillogását a sötétszôke szempillák között. El tudom mondani önnek, hogy a feje tetején középen kettéválasztott haj hogyan hull le mindkét oldalon három hullámmal. Félig eltakarja a rózsás kis füleket, majd csillogó halvány aranyszínével eltűnik a fejét borító kendô mögött. (Úgy látom ugyanis, kendô van a fején. Ruhája mennyei szépségű selyem, palástja fátyol-vékonyságú, de nem átlátszó ez sem, és a ruha anyagából készült.) Azt is meg tudom mondani önnek, hogy a ruha a nyaknál össze van ráncolva úgy, hogy a szegélybe zsinór van fűzve, ennek két vége a nyak tövénél csokorra van kötve. Ugyanígy van összehúzva derékban is egy vastagabb, de szintén fehér selyemzsinórral, amely az oldalán lóg le, és egy-egy bojtban végzôdik. Még azt is meg tudom mondani, hogy a nyaknál és a derékban összehúzott ruha a mellen hét domború, lágy redôt vet, ami egyetlen dísze a hótiszta ruhának. Azt is elmondhatom önnek, hogy Mária egész lényébôl, finom és arányos alakjából kiáradó szűzi tisztaság oly angyali asszonnyá teszi. Minél inkább elnézem, annál jobban szenvedek annak gondolatától, hogy mennyi szenvedést okoztak neki. Azt kérdem magamtól, hogy nem voltak képesek megszánni, amikor oly szelíd, kedves és oly törékeny a testalkata is. Elnézem, és hallom a Kálvárián ôellene is felhangzó ordítozást, gúnyolódást és éles hangot. Azért szórták rá a sok átkot, mert ô a Halálraítélt Anyja. Most szépnek és nyugodtnak látom. Mostani külseje azonban nem törli ki belôlem Jézus haláltusája óráiban látott tragikus arcának emlékét, sem a jeruzsálemi házban látott, elkínzott arc emlékét, Jézus halála után. Bárcsak megsimogathatnám és megcsókolhatnám halvány rózsaszín puha arcát, hogy csókommal letöröljem arcáról annak a sírásnak az emlékét, ami biztosan benne is úgy él, mint bennem. El sem hiszi, mekkora béke áraszt el, amikor mellettem van. Azt gondolom, ôt látva édes a halál is, sôt édesebb, mint az élet legédesebb órája. Az alatt az idô alatt, amikor nem láttam ôt, így, egészen enyémnek, úgy szenvedtem távolléte miatt, mint egy anya távolléte miatt. Most újra azt a kimondhatatlan örömet érzem, amiben decemberben és január elején volt részem. Boldog vagyok. Boldog, annak ellenére, hogy a kínszenvedés gyötrelmeinek látványa a fájdalom fátylát borítja minden boldogságomra. Nehéz elmondani és megértetni másokkal, mit érzek. Elmondani és megértetni azt is, ami február 11-tôl, attól az estétôl kezdve történt, amikor Jézus gyötrelmét láttam kínszenvedése alatt. Ez a látvány gyökeresen megváltoztatott. Ha most halnék meg vagy akár száz év múlva, e látvány hatása bennem ugyanolyan erôs, ugyanolyan mély hatású volna. Azelôtt is gondoltam Krisztus fájdalmaira. Most azonban átélem azokat, mert elég egy szó, vagy vessek egy pillantást egy képmásra, és máris zjra végigszenvedem mindazt, amit azon az estén elszenvedtem. Újra elborzadok azoktól a kínzásoktól, megrémülök a kínkeserves gyötrelmektôl. Ha pedig semmi sem emlékeztet rá, kínoz az emléke. ======================================================================== Végtelenül édes ez a látomás! Az elsô kötet 32. fejezete: Megérkezés Zakariás házába végén mondja Valtorta Mária: Édes, végtelenül édes ez a látomás! Feledteti velem a Júdás öngyilkossága látványától bennem maradt irtózatot. Tegnap este, elalvás elôtt láttam, mennyire sír Mária, amikor a megkenés kövére helyezett Megváltó élettelen teste fölé hajolt. A Megváltó jobb oldalánál állt, háttal a sírüreg bejáratának. A fáklyák fénye arcába világított, s így láthattam elgyötört, fájdalomtól feldúlt, könnytôl ázott arcát. Megfogta Jézus kezét, simogatta, saját arcán melengette, megcsókolta, kiegyenesítette az ujjakat... majd egyenként megcsókolta ezeket a már mozdulatlan ujjakat. Ezután az arcot simogatta meg. Lehajolva megcsókolta a nyitott szájat, a félig lehunyt szemeket, a fölsebzett homlokot. A fáklyák vörös fénye még élénkebbnek mutatta az egész megkínzott testet beborító sebeket, és még igazibbnak a kiállott kínzás kegyetlenségét és halott voltának valóságát. Így szemlélôdtem, amíg világos volt értelmem. Majd, félálomból felébredve, imádkoztam, ezután megnyugodtam, és el akartam aludni. Ekkor vette kezdetét a fent leírt látomás. (Mária társalgása Erzsébettel és Zakariással.) A Mama azonban rám szólt: ,,Ne mozdulj! Csak nézz! Holnap majd írsz.'' Alvás közben újra végigálmodtam mindent. Amikor fél hétkor fölébredtem, ismét láttam mindazt, amit már láttam éber állapotban és álmomban. És írtam, miközben láttam. Azután jött a Szűzanya, és megkérdezhettem tôle: leírjam-e azt, ami itt következik. (Különféle képek ezek, Máriának Zakariás házában eltöltött idejérôl.) ======================================================================== Nem idevaló látomás? Elsô kötet, 41. fejezet: Ha József nem lett volna olyan szent, Isten nem adta volna meg neki világosságát. Ennek elején a Szűzanya szól: -- Nagycsütörtök vigíliája van. Egyesek ide nem valónak tartják majd ezt a látomást. De a te fájdalmad -- aki a keresztre feszített Jézusom szerelmese vagy -- a szívedben van, és akkor is ott marad, ha kellemes látvány tűnik föl elôtted. Olyan ez a látvány, mint a lángból kiáradó langymeleg. A láng még tűz, de már mégse tűz. A láng jelenti a tüzet és nem a láng melege, mert ez csak a láng származéka. Semmiféle boldogító vagy megnyugtató látomás nem lesz képes kitörölni szívedbôl azt a fájdalmat. S ezt tartsd drágábbnak tulajdon életednél. Mert ez a legnagyobb ajándék, amit Isten adhat egy embernek, aki hisz Fiában. Ezen kívül, az én látásom, annak békés hangulatával, nem áll ellentétben a nagyhét emlékével. A fejezet végén pedig ezt mondta Mária: -- Most nem mondok nektek egyebet. A húsvéti diadal utánig csend lesz. A kínszenvedés ideje ez. Szánakozzatok Megváltótokon! Halljátok meg jajszavait, számláljátok meg sebeit és könnyeit. Mindet értetek hullatta, és értetek állta ki. Minden más látvány tűnjön el e látvány elôtt, ami titeket az értetek végbevitt Megváltásra emlékeztet. ======================================================================== Ötvenhárom nap múltán... Az elôzô fejezet után, a 42. fejezet: A názáreti Mária magyarázatot ad Józsefnek. Ez elôtt Valtorta Mária megjegyzi: Ötvenhárom nap múltán a Mama újra mutatkozik ezzel a látomással, és azt mondja, jegyezzem fel ebbe a könyvbe. Újjáéled bennem az öröm, mert Máriát látni annyi, mint az Öröm birtokában lenni. ======================================================================== Mária örök ifjúsága Elsô kötet 44. fejezet: A népszámlálás elrendelése. A fejezet közben Valtorta Mária leírja lelkiatyja számára, hogy milyennek látja Máriát: -- Atyám, már nem emlékeztet (Mária) az ön kedves firenzei ,,Annunziata''-jára. Amikor Mária még kisleány volt, vonásai hasonlítottak rá. Arca most hosszasabb és soványabb, szeme elgondolkodóbb és nagyobb. Mária most is ilyen, a mennyországban. Tehát most érte el azt a külsô megjelenést és életkort, amilyen a Szabadító születésekor volt. Az ô életkora az örök ifjúság. Ô nemcsak a halál romlását nem ismerte, de az évek okozta hervadást sem. Az idô nem érintette a mi Királynônket és az idôt teremtô Urunk Anyját. Ha a kínszenvedés idejének gyötrelmei közepette megöregedettnek tűnt ugyan, az a megöregedés olyan volt, mint egy fátyol, amit a fájdalom terített romolhatatlan személyére. A gyötrelem Mária számára azonban már jóval elôbb elkezdôdött, mondhatnám, akkor, amikor Jézus megkezdte igehirdetését. Valóban, attól a pillanattól kezdve, hogy újra meglátta a föltámadt Jézust, megint az a friss, tökéletes teremtés lett, aki e gyötrelem elôtt volt. Mintha a legszentebb sebek csókolgatásával az ifjúság balzsamát itta volna, amely megsemmisíti az idô művét, és az idô művénél is jobban: a fájdalmat. Most nyolc napja, amikor pünkösd napján láttam a Szentlélek eljövetelét, Máriát is láttam, ,,végtelenül szépnek és hirtelenül megfiatalodva'', amint már írtam. Még elôbb, így írtam le Máriát: ,,Olyan, mint egy kék angyal''. Az angyalok nem öregszenek. Örökké szépek Isten bennük tükrözôdô örök ifjúságától és örök jelenlététôl. Mária, a kék angyal, angyali fiatalsága teljesedik ki most -- és azt a tökéletes életkort éri el, amelyet az égbe is magával vitt, és ott mindörökre megôriz megdicsôült szent testében, amikor a Lélek gyűrűvel ékesíti Mátkáját, és megkoronázza, mindenki szeme láttára -- most már nem a világ elôtt ismeretlen szoba titkában egy arkangyalnak, mint egyetlen szemtanúnak a jelenlétében. Ezt a kitérôt szükségesnek véltem megtenni. ======================================================================== Virrasztva pihenj! Elsô kötet, 46. fejezet: Utazás Betlehembe végén a Szűzanya mondja: -- Nincs diktálás. A látvány magától beszél. Ti értsétek meg a belôle kiáradó tanítást: a szeretet, az alázat és a tisztaság tanítását. Pihenj! Virrasztva pihenj, ahogy én virrasztottam, Jézusra várva. Ô majd eljön, és elhozza neked békéjét. ======================================================================== A szenvedésben nyerjük el a békét Elsô kötet, 48. fejezet: Én, Mária, váltottam meg a nôt, isteni anyaságommal. Az elején, a Szűzanya szól: -- Megígértem neked, hogy Ô majd eljön, és elhozza neked békéjét. Emlékszel arra a békére, amely karácsony napjaiban töltött el? Amikor engem a Gyermekkel láttál? Az volt a te béke-idôszakod. Most pedig szenvedésed ideje van. Te azonban már tudod: A szenvedésben nyerjük el a békét és minden kegyelmet magunk és embertársunk számára. Jézus, az Ember, a kínszenvedés borzalmas gyötrelme után lett újra Jézus, az Isten. A Béke lett. Béke az égben, ahonnan lejött, és onnan árasztja békéjét azokra, akik a világban szeretik Ôt. A kínszenvedés óráiban viszont Ô, a világ Békéje, meg volt fosztva ettôl a békétôl. Ha meglett volna benne, nem szenvedett volna. De szenvednie kellett. Tökéletes módon szenvednie. A fejezet végén pedig a Szűzanya ezt mondja: -- Te pedig, hangom, lelkedet pihentesd meg Jézus e hajnalának fényében, hogy erôt meríts a jövôbeni keresztre-feszítésekhez, amelyektôl nem leszel megkímélve. Mert azt akarjuk, hogy te is itt légy, ide pedig csak fájdalom árán lehet eljutni. Mert azt akarjuk, hogy te is itt légy, és annál magasabbra jut valaki, minél több szenvedést állt ki azért, hogy kegyelmet esdjen ki a világ számára. Menj békében! Én veled vagyok. ======================================================================== Kizárólag az én számomra Elsô kötet 49. fejezet: A pásztorok imádása. Elején Valtorta Mária írja: Úgy írok, hogy jelen van Mesterem, Jézus. Nekem, egészen nekem. Annyi idô után, újra egészen az én számomra van itt. Ön azt mondja majd: ,,Hogyan? Hisz csaknem egy hónapja, hogy állandóan hallod, látod, és mondod, hogy nálad van annyi idô után?'' Most is megismétlem, amit szóban és írásban már többször elmondtam. Más látni, és más hallani. És fôleg, más látni és hallani mások számára, de megint más látni és hallani egészen számomra, kizárólag az én számomra. Az elsô esetben szemlélôje és elismétlôje vagyok annak, amit látok és hallok. Azonban, ha örömöt okoz is az nekem -- hiszen ezek mindig olyan dolgok, amelyek örömöt árasztanak -- viszont az is igaz, hogy ez -- így mondom -- külsô öröm. A szó rosszul fejezi ki, amit pedig oly jól érzek. De nem találok rá jobbat. Egyszóval, gondolja el, hogy örömöm az olyan ember öröméhez hasonlít, aki egy szép könyvet olvas vagy szép jelenetet néz. Megindul rajta, élvezi az ízét, csodálja összhangját, és azt gondolja: ,,Milyen jó volna ennek a személynek a helyében lenni!'' A második esetben viszont, vagyis, amikor a hallás és a látás nekem szól, akkor ,,az a személy'' én vagyok. Nekem szól a hallott szó, miattam van ott a látott személy. Én vagyok és Ô, én és Mária, én és János. Élve, igazában, valóságosan és közel vannak. Nem velem szemben, úgy, mintha mozifilmet látnék peregni magam elôtt. Hanem az ágyam mellett vannak, vagy járkálnak a szobában, vagy rátámaszkodnak a bútorokra, vagy ülnek, vagy pedig állnak, mint élô személyek, mint az én vendégeim, s ez teljesen különbözik a mindenkinek szóló látomástól, vagyis: mindez ,,az enyém''. És ma, sôt, tegnap délután óta, itt van Jézus, szokásos fehér gyapjú ruhájában -- bár inkább elefántcsont-fehér az -- ami annyira különbözik vastagságban és árnyalatban attól a tündöklô, anyagtalan vászonnak tűnô ruhától, -- s amely annyira hófehér, mintha fénysugarakból szôtték volna -- ami az égben födi. Itt van, az elefántcsontszínbe hajló fehér, szép, hosszú, vékonyujjú kezével, szép, hosszas, sápadt arcával, s ebben megejtô, szelíd sötét-zafírszínű szempár ragyog a szôkés-vörös csillogású, gesztenyeszínű sűrű szempillák között. Itt van, szép, hosszú és puha hajával, amely élénk vöröses-szôke ott, ahol fény éri, a hullámok mélyén viszont sötétebb. Itt van! Itt van! Reám mosolyog, és nézi, ahogy róla írok. Mint Viareggioban tette... de a Nagyhét óta nem tette... és ez a vigasztalanság szinte kétségbeesés okozta lázzá változott, amikor fájdalmamhoz -- hogy meg vagyok fosztva tôle -- még az is csatlakozott, hogy nem élhetek azon a helyen, ahol legalább láttam Ôt, és elmondhattam: ,,ide támaszkodott, ott ült, ide hajolt, hogy kezét fejemre tegye'', és ahol enyéim meghaltak. Ó, nem is képes ezt megérteni, aki nem próbálta! Nem arról van szó, hogy elvárjuk ezeknek az elnyerését. Jól tudjuk, hogy ezek ingyenes kegyelmek, és nem vagyunk rájuk méltók, és azt sem kívánhatjuk, hogy, amikor megkaptuk, tartósan meg is maradjanak. Tudjuk ezt. S minél inkább megkapjuk a kegyelmeket, annál jobban alázatba semmisülünk, és beismerjük visszataszító nyomorúságunkat azzal a Végtelen Szépséggel és Isteni Gazdagsággal összehasonlítva, aki nekünk adja magát. Mit gondol, Atyám? Egy gyermek nem kívánja-e látni apját és anyját? Egy feleség nem óhajtja-e látni férjét? És amikor a halál vagy a hosszú távollét megfosztja ôket egymás látásától, nem szenvednek-e, és nem találják-e meg nyugalmukat abban, hogy ott élnek, ahol azok éltek? És vajon nem állnak-e ki kétszeres szenvedést, ha elvesztik azt a helyet is, ahol szerették egymást az eltávozottal? Szabad-e megróni azokat, akik ilyen fájdalomtól szenvednek? Nem. És én? Vajon Jézus nem Atyám és Jegyesem-e? Nem drágább, sokkal drágább, mint a legdrágább apa vagy vôlegény? Hogy számomra mennyire ez, ítélje meg abból, ahogy anyám halálát elviseltem. Szenvedtem, ugye tudja? Még most is siratom, mert természete ellenére is szerettem. Azonban ön látta, hogyan éltem át azt az órát. Ott volt Jézus. És számomra Ô drágább volt, mint anyukám. Eláruljak-e önnek valamit? Szenvedtem, most azonban jobban szenvedek anyukám nyolc hónappal ezelôtt bekövetkezett halála miatt, mint szenvedtem akkor. Mert az utóbbi két hónap alatt nélkülöztem a csak miattam jelenlévô Jézust és a csak számomra ottlévô Máriát. Most is, ha csak egy pillanatra hagynak egyedül, máris fokozottan érzem magamra maradottságomat, mint beteg árva, és visszazuhanok azoknak az embertelen napoknak kegyetlen, emberi fájdalmába. Jézus szemeláttára írok, és ezért nem túlzok vagy torzítok semmit. Ez különben sem szokásom. De ha az lenne is, e tekintet elôtt lehetetlen volna megtennem. Ide írtam le ezt, ahová nem szoktam, mert a Máriáról szóló látomások közé nem szúrom be saját, nyomorúságos énemet. Már ugyanis tudom, hogy folytatnom kell dicsôségeinek leírását. Anyasága, annak minden pillanatában, nem dicsôség-füzér volt-e? Nagyon rosszul vagyok, és igen nehezemre esik az írás. Utána pedig rongy vagyok. Azonban nem törôdöm semmivel sem, mert meg akarom Ôt ismertetni, és ezáltal jobban megszerettetni. Fáj mindkét vállam? Kihagy a szívverésem? Fejfájás kínoz? Emelkedik a lázam? Nem számít! Csak ismerjék meg Máriát olyan szépnek és kedvesnek, amilyennek én látom, Isten és az ô jósága folytán, s ennyi elég nekem. ======================================================================== Gyere és pihenj! Elsô kötet 50. fejezet: A pásztorokban megvan minden szükséges tulajdonság, hogy az Ige imádói lehessenek. A fejezet elején Jézus így szól: -- Ma én beszélek. Nagyon kimerült vagy, de légy még egy kis türelemmel! Úrnap vigíliája van. Beszélhetnék neked az Oltáriszentségrôl és azokról a szentekrôl, akik tiszteletének apostolai lettek, úgy, amint beszéltem neked azokról a szentekrôl, akik a Szent Szív apostolai voltak. Azonban másról akarok neked beszélni, éspedig Testem imádóinak egy csoportjáról, a Test tiszteletének elôfutárairól: a pásztorokról. Ôk voltak Testemnek, az Emberré lett Igének, elsô imádói. Egy alkalommal említettem neked, és Egyházam is azt tanítja, hogy Krisztus elsô vértanúi az Aprószentek voltak. Most azt mondom neked, hogy a pásztorok Isten Testének elsô imádói. A fejezet végén pedig Jézus ezt mondja: -- Te is mondd Máriának: ,,Engedd, hogy megcsókoljam Jézus ruháját! Engedd, hogy megcsókoljam sebeit!'' De még többet is merészelj! Mond ezt: ,,Engedd, hogy fejemet Jézusod Szívére hajtsam, és ez boldoggá tegyen engem!'' Gyere, és pihenj, mint Jézus a bölcsôben. Jézus és Mária között. ======================================================================== Légy boldog, amiért szenvedhetsz! Elsô kötet 52. fejezete: József a fölszentelteknek is Pártfogója. A fejezet közepén Mária ezt mondja: -- Téged azonban Fiam már ennek a megváltásnak a szolgálatába állított, és többet nem mondok. Légy boldog, amiért szenvedhetsz, hogy több igazi pap legyen. És fogadd el annak szavát, aki vezetôd. Higgy és engedelmeskedj tanácsának! ======================================================================== Gyere, és légy boldog! Elsô kötet, 55. fejezet: A Szűz altató dala. Az elején Valtorta Mária így számol be élményérôl: -- Ma reggel kellemesen ébredtem. Félálomban voltam, lassú bölcsôdalt hallottam énekelni, édesen, tiszta hangon. Olyan volt, mint egy karácsonyi pásztorének, annyira lassú és ôsi hangzású. Mind nagyobb élvezettel követtem ezt a dallamot és hangot, s mialatt hallgattam, kitisztult az agyam. Amikor egészen felébredtem, megértettem. Így szóltam: ,,Üdvözöllek, Mária, kegyelemmel teljes!'' -- mert a Mama volt az, aki énekelt. Ô pedig erôsebb hangon kezdett énekelni, miután ezt mondta nekem: -- Én is üdvözöllek. Gyere, és légy boldog! A fejezet végén pedig még hozzáteszi Valtorta Mária: -- Nem nagyszabású ez a látomás, és talán fölöslegesnek fogják tartani a sok többi látomás között, mivel semmi különöset nem nyilatkoztat ki. Tudom. Számomra mégis igazi kegyelem, és annak tekintem, mert lelkem olyan nyugodt, tiszta lett, és annyi szeretet töltötte el, mintha a Mama keze újjáteremtette volna. Gondolom, ilyen értelmezésben önnek is fog tetszeni. Mi is ,,kisdedek'' vagyunk. Jobb ez így! Legalább tetszünk Jézusnak. A többiek, a tudósok és a bonyolult gondolkozásúak, gondoljanak, amit akarnak, és nevezzenek minket akár ,,gyerekesnek'' is. Mi nem törôdünk vele, ugye? ======================================================================== A hit Evangéliumai Az elsô kötet 56. fejezete: A három bölcs imádása. Elôtte a megjegyzés: Belsô figyelmeztetôm mondja: -- Mindazt, amit most fogsz látni, és amit neked fogok mondani, nevezd: ,,A hit Evangéliumai''-nak, mert szemléletesen tárul majd eléd és mások elé a hit és a hit gyümölcseinek hatalma, s ez majd megerôsít titeket az Istenbe vetett hitben. A következô fejezet: Észrevételek a bölcsek hitével kapcsolatban. Egy jegyzet van utána: Következik különbözô dátumok alatt, két fájdalmas jelenet az üldözött keresztények életébôl. Az elsô színhelye, ahol Pál apostol is megjelenik, amint misét mutat be, a Tertullianum börtön. Valtorta Mária szavai: -- Tudom, hogy ez a Tertullianum börtön. Ezt belsô irányítómtól tudom. Azt is tudom, ugyanebbôl a forrásból, hogy ez az igen szűk helyen összezsúfolt tömeg hitükért tömlöcbe zárt keresztényekbôl áll, akik kivégzésükre várnak. Üldözés ideje van, egész pontosan, az elsô üldözések egyikérôl van szó. Ugyanis Péterrôl és Pálról hallok beszélni, s azt tudom, hogy ôket Néró alatt ölték meg. El sem hiszi, mily élénk részletességgel ,,látom'' ezt a börtönt és az oda bezártakat. Minden egyes ottlévônek le tudnám írni életkorát, külsejét és ruházatát. De akkor sohase érnék a végére. Így csak azokról a dolgokról, részletekrôl és személyekrôl fogok beszélni, amelyek leginkább megráznak. Az utána következô oktatás így kezdôdik: -- Jézus ezt mondja: ,,Nem Evangélium ugyan, de azt akarom, hogy ti, akik istenfélôk vagytok, tekintsétek a hit Evangéliumai egyikének'' A másik fájdalmas jelenetet e szavak vezetik be: -- 17 óra felé így szól hozzám Jézus: ,,Nem állt szándékomban ezt a látomást adni neked ma este. Az volt a szándékom, hogy a hit Evangéliumainak egy másik eseményét éld át. Azonban valaki egy kívánságot fejezett ki, aki megérdemli, hogy eleget tegyek neki. És én eleget teszek. Fájdalmaid ellenére nézz, figyeld meg, és írd le! Fájdalmaidat nekem add, a leírást pedig felebarátaidnak.'' És igen erôs fájdalmaim ellenére -- úgy érzem, mintha a fejem satuba lenne szorítva, ez a tarkómtól indul ki, és homlokomon kapcsolódik össze, majd lefelé, a gerincoszlop felé halad a szörnyű fájdalom. Ezért úgy éreztem, agyhártyagyulladás környékez, majd el is ájultam, de írok. A fájdalom most is erôs. Jézus azonban megengedi, hogy engedelmességbôl tudjak írni. Azután... azután lesz, ami lesz. A látomás most kiteljesedik. Ekkor elbeszéli egy fiatal, Perpetua nevű, néger anya vértanúságát, amint ezt az utána következô tanítás igazolja: -- Jézus ezt mondja: ,,Ez vértanúm, Perpetua, társnôje, Felicitas és társainak vértanúsága. Bűne az, hogy keresztény. Még csak hittanuló. De milyen rendíthetetlen az irántam érzett szeretetben!'' Ezután következik még egy tanítás a vértanúk isteni bölcsességérôl. (Lásd a vértanúk történetét A Szeretet vértanúi című füzetben.) Az 53. fejezet végén pedig Jézus ezt mondja: -- Csak ezt írd le! Napokkal ezelôtt azt mondtad, azzal a kielégítetlen kívánsággal halsz meg, hogy nem láttad a szent helyeket. Te látod azokat, és olyanoknak, amilyenek akkor voltak, amikor én megszenteltem azokat jelenlétemmel. Most, húsz évszázadnyi gyűlöletbôl vagy szeretetbôl fakadó -- átalakítás után, többé nem olyanok, mint voltak. Ezért fontold meg, hogy te látod azokat a helyeket, és aki Palesztinába látogat, az nem látja. Így hát ne búslakodj! A másik dolog: Panaszkodsz, hogy most már a rólam szóló könyveket is ízetlennek találod, holott régebben annyira szeretted. Ez is mostani helyzeted következménye. Hogyan akarod, hogy számodra tökéletesebbnek tűnjenek az emberalkotta munkák, amikor te a valódi tényeket ismered közreműködésem folytán? Ez történik a jónak mondható fordításoknál is. Mindig megcsonkítják az eredeti szöveg életerejét. A helyek, valamint az események és az érzések ember által történt leírásai ilyen >>fordítások<<. Ezért sohasem teljesek, mindig pontatlanok, ha nem is a szavakat és a tényeket tekintve, de az érzelmeket illetôleg. Különösen most, amikor az észimádat annyi mindent terméketlenné tett. Ezért tehát, amikor én viszek el valakit, hogy lásson és megismerjen, minden más leírás hideg, és kielégítetlenül, kiábrándultan hagy. A harmadik: péntek van. Azt akarom, hogy az én szenvedésemet éld át. Azt akarom tôled, ma, hogy éld végig gondolatban és testedben. Most befejezem. Szenvedj békével és szeretettel! Megáldalak. ======================================================================== Ez a látomássorozat is befejezôdik A Betlehembôl való menekülés után, az elsô kötet 59. fejezete: A fájdalom hűséges barátunk volt. Ennek elején Jézus ezt mondja: -- Így ez a látomássorozat is befejezôdik. Az akadékoskodó tudósok megnyugtatására eléd tártuk azokat a jeleneteket, amelyek megelôzték, kísérték és követték eljövetelemet. Nem önmagukért mutattuk meg, hisz eléggé ismertek, bár a századok folyamán rájuk rakódott elemek eltorzították. A torzítás az emberi látásmód eredménye, amely, hogy nagyobb dicséretet adjon Istennek -- és ezért bocsánatot nyer -- valószínűtlenné teszi azt, amit oly szép meghagyni valóságában. Mert sem az én emberi természetem, sem Máriáé nem kisebbedik általa. Nem éri sérelem sem Istenségemet, sem Atyám Fölségét, sem a Szentháromság szeretetét azzal, ha a dolgokat valóságukban mutatjuk be, sôt, fokozottan ragyognak tôle Édesanyám érdemei és az én tökéletes alázatom, de ugyanígy kiragyog belôle a Mindenható Örökkévaló Úr jósága. is. E jelenetek bemutatásakor az a szándék is vezetett minket, hogy a belôlük kiáradó természetfölötti értelmet alkalmazhasd magadra, és ugyanezt tegyék mások is. Ezeket életszabályként adjuk nektek. A fejezet végén pedig ezt mondja Jézus: -- Neked, kicsi János, beszélhetnék még Mária fájdalmáról, amit a kettôs -- házától és hazájától való -- elszakadás okozott neki. Ehhez azonban nincs szükség szavakra. Értsd meg, hogy létezik, és bánkódj miatta! Add nekem fájdalmadat! Csak ezt akarom. Több ez bármi másnál, amit nekem adhatnál. péntek van, Mária. Gondolj az én fájdalmamra, és Máriáéra ott a Golgotán, hogy el tudd viselni keresztedet. Békénk és szeretetünk maradjon veled! A Názáretbe való visszatérés után, az elsô kötet 63. fejezete: Nem akartam feltűnôen kivonni magamat az életkori sajátságok alól. Jézus így vezeti be: -- Megvigasztaltalak, lelkem, szegénységében is boldog gyermekkorom egyik látomásával, mert azt két szent vette körül, akiknél nagyobb nincs a világon. ======================================================================== Gyermekkorom Evangéliuma Az elsô kötet 64. fejezete: Mária, mint Jézus, Júdás és Jakab tanítónôje. Az elején Jézus szavai: -- Gyere, kicsi János, és láss! Menj vissza, téged vezetô kezemet fogva, gyermekkorom éveibe. És amit látsz, azt be kell venni gyermekkorom Evangéliumába, és azt akarom, hogy benne legyen a Család Egyiptomban, majd a Gyermek Jézus elsô munkaleckéje, utána az, amit most fogsz leírni, ezután a nagykorúsági jelenet (amit ma, november 25- én ígért meg), és végül az a látomás, amelyben Jézus a törvénytudók között van a Templomban, tizenkettedik húsvétján. Nincs ok nélkül az sem, amit most fogsz látni. Sôt, jól rávilágít elsô éveim részleteire és a rokonokkal való kapcsolatára. S ezt ajándékul szánom neked, Királyságom mai ünnepén, neked, aki érzed, miként árad beléd, amikor látod, a názáreti ház békéje. Írj! ======================================================================== Egy ígéretet kaptam tôle Az elsô kötet 65. fejezete: A nagykorú Jézus ruhájának elkészítése elején ez áll: -- Egy ígéretet kaptam tôle. Így szóltam ugyanis hozzá: ,,Jézusom, úgy szeretném látni nagykorúvá avatásod szertartását!'' Erre Ô: ,,Elsô dologként megadom neked, amint ,,magunkban'' lehetünk anélkül, hogy megzavarnánk a titkot. S ezt majd az Édesanyám és az én Tanítónôm és Júdás Jakab Tanítónôje jelenete után fogod tenni, amit legutóbb adtam neked. Ezt pedig e közé és a Vitatkozás a Templomban közé fogod iktatni. ======================================================================== Honnan tudtam Hillel nevét? Az elsô kötet 68. fejezete: Jézus a Templomban a tanítókkal vitatkozik végén Valtorta Mária, ezt írja lelkiatyjának: -- Két dolgot szeretnék most önnek elmondani, ami bizonyára érdekelni fogja. Elhatároztam, hogy amint teljesen éber állapotban leszek, le is írom. Most azonban érdekesebb dolog adódik, így késôbbre halasztom. Amit az elején akartam elmondani Önnek, az a következô: Ön ma azt kérdezte, honnan tudtam Hillel, Gamáliel és Sammai nevét. Az általam ,,második hang''-nak nevezett hang közli velem ezeket a dolgokat. Ez a hang kevésbé érzékelhetô, mint Jézusomé és másoké, akik diktálnak. Ezek olyan hangok, amelyeket -- ezt már említettem önnek, de megismétlem -- lelki hallásom emberi hangokként fog fel. Azokat szelídeknek vagy haragosaknak, erôseknek vagy könnyedeknek, örvendezôknek vagy bánatosaknak hallom. Mintha közvetlenül mellettem beszélne valaki. Míg ez a ,,második hang'' olyan, mint egy fény, egy felismerés, amely a lelkemben szól. A lelkemben és nem a lelkemhez. Egy jelzés ez. Így történt, hogy mialatt a vitatkozók csoportjához közeledtem, és nem tudtam, ki az a kiváló személyiség, aki egy idôs ember oldalán akkora hévvel vitatkozik, ez a belsô ,,valaki'' azt mondta nekem: ,,Gamáliel -- Hillel''. Igen. Elôbb Gamáliel és azután Hillel. Efelôl nincs kétségem. Mialatt azon gondolkoztam, vajon kik lehetnek azok, ez a belsô ,,eligazítóm'' rámutatott a harmadik, de ellenszenves egyénre, pontosan akkor, amikor Gamáliel a nevén szólította. Így tudtam meg, ki az a farizeus külsejű. Ma ez a belsô eligazítóm azt tudatja velem, hogy a világmindenséget láttam a pusztulás után. Sokszor fordul elô a látomások alatt, hogy belsô ,,eligazítóm'' felhívja figyelmemet bizonyos részletekre, amelyeket magamtól észre se vennék, holott szükség van azok megértésére. Nem tudom, jól magyaráztam-e meg. Most azonban abbahagyom, mert Jézus kezd beszélni. Utána még jegyzetként hozzáteszi: -- Miért értem úgy, hogy a világmindenség pusztulásának látványa? Az egyik ,,második hang''-tól tudom. Nem tudom, kitôl származnak e hangok, de bennem ugyanazt művelik, amit a kórus az antik tragédiákban: különleges események jelzôi, amiket maguk a fôhôsök nem illusztrálnak. Pontosan ez az, amirôl beszélni akarok Önnek, s amit majd késôbb mondok el. És végül: ,,Megtudom, hogy a végsô feltámadást láttam''. Egy másik érdekes jegyzet: Ma este is, amikor nem akartam írni, mert igen rosszul voltam, tizenkét oldalnyit kellett írnom: ... Magyarázatok nélkül. ======================================================================== Azt akarom, hogy velem szenvedj! Az elsô kötet 69. fejezete: Mária fájdalma Jézus elvesztése miatt. Ennek elején Jézus így szól: -- Kicsi János, légy türelemmel! Van itt még más is. És csináljuk meg ezt a mást is, hogy eleget tegyünk Lelki vezetôdnek, és a művet is befejezzük. Azt akarom, hogy ezt a munkát holnap, hamvazószerdán, add át neki. Azt akarom, hogy fejezd be ezt a fáradozást, mert... azt akarom, hogy velem szenvedj. Menjünk vissza a régmúltba! Térjünk vissza a templomba, ahol én, a tizenkétéves, vitatkozom. Sôt, térjünk rá a Jeruzsálembe, és a Jeruzsálemtôl a Templomig vezetô utakra! A fejezet végén Jézus rövid megjegyzése: -- Én magyaráztam és világítottam meg a látomást, mert te most nem vagy képes többre. Következik Jézus utasítása egy kötet összeállításához, amely a mű különbözô helyeirôl vett részleteket tartalmazza az Ô és Édesanyja fájdalmairól. (Lásd: Üdvözlégy Mária! című füzet 29. oldalán.) Így fejezi be: ,,Áldottak, akik az adományt a szív egyszerűségével és hittel fogadják. Bennük lobban majd lángra az a tűz, amelyet az Atya ma hôn kívánt. A világ kegyetlensége nem változik meg. Túlságosan romlott. Ezek azonban vigaszt nyernek, és érzik majd, miként erôsödik bennük az Isten utáni szomjúság, ami az életszentség melegágya. Menj békében, kicsi János! Köszöni neked Jézusod, és megáld. ======================================================================== Ellenállhatatlan látomás Elsô kötet, 70. fejezet: Szent József halála. Az elején Valtorta Mária megjegyzése: Mialatt a köteten végzek javítgatásokat, ellenállhatatlanul hatol belém ez a látomás, méghozzá éppen a mai álvallásokról szóló diktált résznél. Leírom, miközben látom. (Valtorta Mária a lelkiatyja által legépelt látomások szövegén végzett javításokat.) ======================================================================== Pihenj közöttünk! Elsô kötet, 71. fejezet: Mária iszonyúan szenvedett József halála miatt. A végén Jézus ezt mondja: -- Kicsi János, ez a mai nap tanítása. Légy jó, és ne félj! Békém mindig átömlik beléd szavaimon keresztül és a szemlélôdés által. Jöjj! Vedd úgy, hogy József vagy, akinek párnája Jézus keble, ápolónôje pedig Mária. Pihenj közöttünk, mint gyermek a bölcsôben! ======================================================================== Áldásomat adom ezekre a füzetekre Az elsô kötet utolsó fejezete: 72: A rejtett élet befejezéseként. Mária ezt mondja az elején: -- Mielôtt átadnád ezeket a füzeteket, áldásomat adom rájuk. Így most, ha van hozzá egy kis türelmetek, egy teljes sorozatot kaphattok Jézusom belsô életérôl. A Híradástól kezdve, addig a pillanatig, amikor elhagyja Názáretet, hogy igehirdetésre induljon. Ehhez nemcsak a diktált részek állnak rendelkezéstekre, hanem az olyan események bemutatása is, amelyek Jézus családi életének kísérôi voltak. A fejezet közepén pedig ezt mondja Mária: -- Most, különféle helyzetekben bemutatva, elôttetek áll Fiam szent Embersége. Élete hajnalától, napja lementéig. És ha M. atya úgy gondolja, összeállíthat belôle egy rendszerezett eseménysort úgy, hogy hiánytalan egészet alkosson. Tegye meg, ha megtételét hasznosnak ítéli. Mi megtehettük volna, hogy együtt adjuk az egészet. A Gondviselés azonban így látta jónak. Miattad, lelkem. Minden diktálással orvosságot adtunk sebeidre, amelyeket okoznunk kellett neked. Elôre megadtuk az orvosságot, hogy felkészítsünk. A látszat az, hogy a jégesô alatt semmi sem nyújt védelmet. Pedig nem így van. A vihar a felszínre kavarja a lelki vizek mélyén betemetett alvó emberi érzelmeket, de felszínre hozza a természetfölötti tanítás drágaköveit is. Ezek valamikor a szívetekbe hulltak, és éppen a vihar órájára várnak, hogy a felszínre jutva így szóljanak hozzátok: ,,Mi is itt vagyunk. Ránk is gondoljatok!'' Van itt, lelkem, jóság is a Gondviselésen kívül. Mostani kimerült állapotodban hogy lettél volna képes látni bizonyos látomásokat, és hallani egyes diktálásokat? Akkora hatással lettek volna rád, hogy alkalmatlanná váltál volna ,,szóvivôi'' küldetésedre. Ezért adtuk elôbb ezeket a diktálásokat, nehogy összetörjük szívedet -- mert jóságosak vagyunk -- a te szenvedéseddel túlságosan is megegyezô látványokkal és szavakkal, és ezáltal a gyötrelemig fokozzuk szenvedésedet. Nem vagyunk kegyetlenek, Mária. És mindig úgy intézzük, hogy tôlünk erôsítést kapjatok, ne pedig rémítést és fokozott fájdalmat. Nekünk elég, ha bíztok bennünk. Elég, ha Józseffel azt mondjátok: ,,Ha megmarad nekem Jézus, mindenem megmarad'', mert mi mennyei ajándékokkal érkezünk lelketek vigasztalására. Nem ígérek neked emberi ajándékokat és vigaszokat. Ugyanazokat ígérem neked, amiket József is kapott: természetfölöttieket. A fejezet végén pedig ezt mondja Mária: -- Tudom. A szív megszakad. Tudom, az elme elhomályosul. Tudom, az élet elemésztôdik. De, Mária! Jézusé vagy? Az övé akarsz lenni? Hol és hogyan halt meg Jézus? Kislányom, aki számomra kedves vagy, te sírsz, de mégis tarts ki az erôsségben. A vértanúság nem a kínzás formájában áll, hanem abban az állhatatosságban, amellyel a vértanú azt elviseli. Ezért okoz vértanúságot egy fegyver, de ugyanúgy egy erkölcsi szenvedés is, ha azt hasonló céllal viselik el. Te a Fiam iránti szeretetbôl viseled el. Amit az embertestvérekért teszel, azt szintén Jézus iránti szeretetbôl teszed, aki ôket meg akarja menteni. Ezért vértanúság a te szenvedésed. Tarts ki benne! Ne akarj magadtól cselekedni. Elég -- hisz a szorítás túl erôs ahhoz, hogy legyen erôd önmagad irányításához, és hogy uralkodni tudj emberi természeteden, meggátolva abban, hogy sírjon -- elég, ha hagyod, hogy kínozzon a fájdalom, és nem lázongsz ellene. Elég, ha ennyit mondsz Jézusnak: ,,Segíts!'' Amit nem tudsz megtenni te, azt majd Ô végzi el benned. Légy Ôbenne! Mindig benne. Ne akarj onnan távozni! Ha te nem akarsz, nem távozol onnan akkor sem, ha a túlerôs fájdalom meggátolja, hogy lásd, hol is vagy, te mindig Jézusban leszel. Megáldalak téged. Mondd velem: ,,Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!'' Mindig ezt kiáltsd addig, amíg majd az égben kiáltod. Az Úr kegyelme legyen mindig benned! Következik egy megjegyzés az egyes részek elrendezésére vonatkozólag. AZ ELSÔ KÖTET Jézus származásával és rejtett, názáreti életével foglalkozik. A MÁSODIK kötet Jézus nyilvános életének elsô évét ismerteti. Ennek anyagát 1944 és 45 különbözô idôpontjaiban kapta Valtorta Mária: 1944. január, február, október, november, december, 1945. január, február, március, és április hónapjaiban, 99 nap írta le a 107 fejezetet, 676 oldalon. Ezentúl az elsô szám a kötetet, a második a fejezetet jelzi: 2-2: Sírt, mert Társmegváltó volt. Elején Jézus ezt mondja a lelkiatyjára vonatkozólag: -- Ismerve az Atya kívánságát, tegnap este azt mondtam neked, hogy meggyorsítom a mi fájdalmaink leírását, hogy ismertté váljanak. És, amint látod, máris bemutattam Édesanyám fájdalmait. A menekülést elôbb magyaráztam el, mint a bemutatást, mert azon a napon ennek megtételére volt szükség. Én tudom. Te pedig megérted, és okát mondd meg az atyának. Szóban. Az a tervem, hogy a te látomásaidat és az ezeket követô magyarázataimat igazi diktálásokkal váltogatom, hogy a látás boldogságával enyhületet nyújtsak neked és lelkednek, de azért is, mert így lesz nyilvánvaló és stílusbeli különbség a te fogalmazásod és az én szövegezésem között. Ezen kívül, a rengeteg rólam szóló könyv láttán, amelyek a javítgatások és kiigazítások, változtatások és sallangozások miatt nem tükrözték a teljes valóságot, a bennem hívôknek egy, látomáson alapuló betekintést kívánok nyújtani halandó idôm valóságába. Ebbôl nem megkisebbítve kerülök ki, hanem nagyobbá válok alázatosságomban, amely kenyérré válik számotokra, hogy megtanítson titeket is alázatosnak és hozzám hasonlónak lenni, hozzám, aki olyan ember voltam, mint ti, és aki Isten tökéletességét hordoztam ember- köntösömben. A ti Mintaképetek kellett, hogy legyek, és a mintaképeknek mindig tökéleteseknek kell lenniük. Az eléd tárt látomásokban nem fogom betartani az idôrendi sorrendet az Evangéliumoknak megfelelôen. Azokat a részeket fogom venni, amelyeket azon a napon számodra vagy mások számára hasznosabbnak fogom tartani a saját tanítási- és jóságvonalamat követve. ======================================================================== Az életerôt én öntöm beléd 2-3: Jézus megkeresztelkedése a Jordánnál. Az elején Jézus ezt mondja: -- A január 30-án általad leírtak (lásd majd 3-45 elôtt) arra indíthatják a bizalmatlanokat, hogy hozakodjanak elô a ,,de és ha'' kifejezéseikkel. Helyetted én válaszolok. Ezt írtad: ,,... amikor így látok, testi, fôleg szíverôim, nagyon elernyednek.'' Biztosan lesznek olyan ,,hihetetlenséget emlegetô tudósok'', akik majd így szólnak: ,,Itt a bizonyítéka, hogy ami történik, az emberi, mert a természetfölötti mindig erôt ad, és sohasem gyengít el.'' Akkor magyarázzák meg nekem, hogy a nagy elragadtatásba esôk egy elragadtatás után -- amelyben legyôzték az emberi hatóerôket, megszüntetve fájdalmat, anyagi súlyt, belsô sebek és bô vérzések következményeit, és akkora boldogságot éreztek, hogy az testileg is széppé tette ôket -- közvetlenül az elragadtatás megszűnése után ájultan maradnak a földön, és mindenki azt gondolja, hogy elszállt belôlük a lélek. Azt is magyarázzák meg nekem, miért van, hogy néhány órával az én haláltusámat megismétlô igen kegyetlen szenvedésük után, amilyen az én Teréz szolgálómé, amilyen az én Gemmam szenvedései (Neumann Terézrôl és Galgani Szent Gemmáról van szó), és sok más léleké, akiket az én szeretetem és az ô szeretetük méltóvá tett kínszenvedésem átélésére -- visszanyerik vagy visszanyerhetik erejüket és testi egyensúlyukat oly fokban, amilyennel a legegészségesebb személyek se rendelkeznek? Én vagyok az élet és a halál, az egészség és a betegség Ura. Szolgáimat úgy használom fel, amilyen módon akarom, ahogyan egy puha fonallal tenném, amit szórakozásból vettem a kezembe. Tebenned a csoda, az egyik csoda, ebben áll: hogy te, abban a testi állapotban, amiben vagy -- mert csoda, ahogy ez az állapot tart -- átélhesd azt a boldogságot anélkül, hogy belehalnál. S ezt olyan állapotban éled át, amikor kimerültséged akkora, hogy másoknál a legcsekélyebb gondolkodást is megakadályozná. A csoda abban az életerôben áll, amely azokban az órákban tér vissza beléd. Ugyanígy tér vissza beléd akkor is, amikor az én diktálásaimat vagy más lelkekét írod, akik neked mennyei szavukat hozzák el. Abban áll a csoda, hogy miután az öröm fölemésztette benned az íráshoz még megmaradt életerôdnek az árnyékát is, hirtelen visszanyered erôdet. Ezt az életerôt én öntöm beléd. Olyan ez, mint a vér, amely belôlem folyik át kifáradt ereidbe. Olyan ez, mint egy árhullám, amely elárasztja a partot és átnedvesíti. A part, addig marad átázott, amíg rajta áll a vízár, azután újra száraz marad a következô áradásig. Ehhez hasonló ez a művelet, amely kiszívja belôled véremet az újabb átömlesztésig. Te, magadtól, semmi sem vagy. Szegény, haláltusáját vívó lény vagy, aki azért menekülsz meg, mert -- céljaim érdekében -- én akarom. Szegény teremtés vagy, aki csak szereteted miatt érsz valamit. Más érdemed nincs. Szereteted és annak kívánása, hogy oka lehess más emberek Isten iránti szeretetének, tehát szintén szeretet. Ez az, ami megindokolja a te életedet és az én jóindulatomat, hogy életben tartsalak, holott emberi számítás szerint régóta szét kellett volna porladnod a halálban. Ha ismét ,,rongy''-nak érzed magadat -- ahogy te mondod -- amikor abbahagyom, hogy a szemlélôdés mezeire vigyelek magammal vagy szóljak hozzád, -- ezt adom bizonyítékként neked és másoknak, hogy mindaz, ami történik, kizárólag az én akaratomból történik. És, ha valaki emberileg úgy gondolja, hogy ugyanezzel az akarattal és szeretettel meg is gyógyíthatnálak, és ez lenne szeretetem és akaratom legjobb bizonyítéka, annak azt válaszolom, hogy mindig megtartottam szolgáim életét, amíg úgy ítéltem, hogy küldetésüknek folytatódnia kell. Azonban sohasem adtam nekik emberileg boldog életet, mert a küldetések csak a fájdalomban és a fájdalommal teljesíthetôk. Szolgáimnak különben is csak egy kívánságuk van, amely az enyémhez hasonló: szenvedni, hogy megválthassanak. Ne mondd tehát: ,,erôim elernyednek!'' Ezt mondd ,,Miután Jézus jósága megszünteti beteg állapotomat saját céljai érdekében és az én örömömre, újra azzá válok, ami jósága és engedélye folytán lehetek: az Ô szeretetének és az iránta való szeretetnek a megfeszítettje.'' ======================================================================== Megmutatom neked az Evangéliumot 2-4: Jánosnak nem volt szüksége semmilyen jelre. A fejezet végén Jézus ezt mondja: -- Tudod-e Mária, mit csinálsz? Sôt, mit teszek én, amikor megmutatom neked az Evangéliumot? Egy erôsebb kísérletet, hogy magamhoz vonzzam az embereket. Ezt te buzgó imákban kívántad. Nem elégszem meg többé a szavakkal. Fárasztja, és távol tartja ôket. Ez ugyan bűn, de így van. A látomáshoz, Evangéliumom látomásokban való bemutatásához folyamodom, és a látomást meg is magyarázom, hogy érthetôbbé és vonzóbbá tegyem. Neked megadom a látás vigaszát. Mindenkinek módot adok, hogy vágyakozzék megismerésemre. És ha még ez sem használna, és mint kegyetlen gyermekek félredobnák anélkül, hogy értékét felfognák, neked akkor is megmarad ajándékom, nekik pedig elmarasztalásom. Akkor majd újra megtehetem a régi szemrehányást: ,,Furulyáztunk nektek és nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem zokogtatok''. (Lk 7,32) De nem számít. Hagyjuk, hogy ôk, a meg-nem-téríthetôk, égô parazsat halmozzanak fejükre, mi pedig forduljunk a juhocskákhoz, akik igyekeznek megismerni a Pásztort. Ez én vagyok, te viszont a pásztorbot vagy, aki ôket hozzám tereled. -- Amint látja, siettem leírni ezeket a részleteket, amelyekrôl, kicsinységük miatt megfeledkeztem, ön pedig tudni kívánta. (Lelkiatyjának írja ezt.) Ma aztán, amint a füzetet olvasgatom, észreveszem Jézus egyik mondatát, ami Önnek irányadó lehet. Ön ma reggel azt mondta nekem, hogy leírásaimat nem teheti közzé stílusuk miatt. Ennek én igen örültem, mert iszonyodom attól, hogy ismertté váljak. De nem gondolja-e mégis, hogy ez ellenkezik azzal, amit a Mester mond a füzet utolsó diktálásában? ,,Minél figyelmesebb és pontosabb leszel, (annak leírásában, amit látok) annál nagyobb lesz azok száma, akik hozzám jönnek.'' Ebbôl következik, hogy a leírásokat ismertté kell tenni, különben hogy volna lehetséges, hogy ennek köszönhetôen sok lélek jusson el Jézushoz? Önre bízom ezt az ügyet, és tegye azt, ami ön szerint jobb, mert számomra közömbös. Sôt, emberileg én is az ön véleményén vagyok. Itt azonban nem emberi síkon mozgunk, és a szóvivô emberi mivoltának is el kell tűnnie. A mai diktálásban is ezt mondja Jézus: ,,... amikor megmutatom neked az Evangéliumot, erôsebb kísérletet teszek, hogy magamhoz vonzzam az embereket. Nem elégszem meg többé a szavakkal... A látomáshoz folyamodom, hogy érthetôbbé és vonzóbbá tegyem''. Akkor pedig? Mégis -- mivel szegény semmi vagyok, aki magamtól azonnal összeroskadok -- megmondom önnek, hogy megjegyzése megzavart. Annyira megzavart -- és az Irigy örvendezik is emiatt -- hogy arra gondolok, nem írom le többé azt, amit látok, és kizárólag csak a diktálásokat írom le. Ezt sziszegi szívemben! ,,Belátod most már? Semmire se valók híres látomásaid! Csak arra, hogy bolondnak tartsanak. Mert valóban az vagy. Mit látsz? Megzavarodott agyad árnyképeit. Nagyon is más kell ahhoz, hogy valaki kiérdemelje a mennyország látását!'' Még ma is kísértésének romboló nyomása alatt tart. Biztosítom Önt, nem szenvedtem ennyire nagy testi fájdalmam miatt, mint amennyire szenvedtem és szenvedek emiatt. Azt akarja, hogy kétségbeessem. Az én péntekem ma a lelki kísértés pénteke. Erre gondolok: Jézus a pusztában, és a Getszemáni-kertben... De nem adom meg magamat, nehogy nevessen ez a ravasz ördög. Ôellene, és a magam, kevésbé lelki oldala ellen harcolva, leírom önnek mai örömömet. Ugyanakkor biztosítom önt, hogy részemrôl nagyon boldog lennék, ha Jézus elvenné tôlem ezt a látásadományt, holott ez jelenti legfôbb örömömet. Elég, ha mindig megadja nekem szeretetét és irgalmát. ======================================================================== Megvontam tôled szavamat 2-6: A Sátán mindig a jóindulat köntösében mutatkozik. A fejezet elején Jézus ezt mondja: -- Tegnap nem volt benned erô. Ez az én akaratom volt, és így félholt voltál. Pihentettem tagjaidat, és az egyetlen böjtöt tartattam meg veled, ami számodra nehezen viselhetô el: megvontam tôled szavamat. Szegény Mária! Megtartottad a hamvazószerdai böjtöt. Mindenben a hamu ízét érezted, mivel nélkülözted Mesteredet. Nem éreztettem magamat. Pedig ott voltam. Ma reggel, mivel az óhaj kölcsönös, félálmodban ezt suttogtam neked: ,,Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, dona nobis pacem'' (Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, adj nekünk békét)! Ezt többször elismételtettem veled, és én is sokszor megismételtem. Azt hitted, errôl fogok beszélni. Nem. Elôbb itt van az a részlet, amit megmutattam neked, és amit meg fogok magyarázni. Ma este majd a másikat is világossá teszem elôtted. ======================================================================== Elébe vágok egy megjegyzésnek 2-8: Lelki tisztasága miatt szerettem Jánost. A fejezet végén még ezt mondja Jézus: -- Nem akartam, hogy te beszélj Jézusod érzéki megkísértésérôl. Ha belsô hangod tudatta is veled, mi indította a Sátánt, hogy az érzékekhez csalogasson engem, jobbnak láttam, ha errôl én beszélek. És többé ne is gondolj rá! Szükséges volt beszélni róla. Most indulj tovább! A Sátán virágát hagyd ott az ô homokjában! Gyere Jézus után, mint János. Tövisek között fogsz lépkedni, de rózsák gyanánt annak vércseppjeit fogod találni, aki érted ontotta ki azokat, hogy magadban is legyôzd a testet. Elébe vágok egy megjegyzésnek is. János, a velem való találkozásról azt mondja Evangéliumában: ,,Másnap''. (Jn 1,35) Úgy tűnik tehát, mintha a Keresztelô a keresztelést követô napon mutatott volna rám, János és Jakab pedig azonnal követtek volna. Ez ellentétben áll azzal, amit a többi Evangélium mond a pusztában töltött 40 napról. Így olvassátok: (,,Miután már elfogták Jánost,) az egyik ezt követô napon Keresztelô János két tanítványa -- akiknek e szavakkal mutatott meg engem: >>Íme, az Isten Báránya.<< -- amikor újra megláttak, megszólítottak, és követtek. A pusztából való visszatérésem után. És együtt tértünk vissza a Galileai-tó partja mellé, ahová azért mentem, hogy ott kezdjem el Evangéliumom hirdetését. Ôk ketten pedig rólam beszéltek -- miután velem voltak az egész úton, majd egy teljes napon át családom egyik barátjának, aki rokon is volt, vendéglátó házában -- a többi halásznak. A kezdeményezô azonban János volt, akinek vezeklésre vágyó akarata a tisztaságtól amúgyis csillogó lelkét a ragyogás remekművévé tette, s e lelken élesen tükrözôdött vissza az Igazság. Ez az akarat adta meg neki a tisztákra és a nagylelkűekre jellemzô szent vakmerôséget, akik nem félnek közelebb menni oda, ahol Istent, Isten igazságát, tanítását és útját látják. Mennyire szerettem ôt ezért az egyszerű, de hôsies jellemvonásáért! ======================================================================== Nem foglak elhagyni! 2-10: Péter elsô találkozása a Messiással. A fejezet elejém V. M. ezt írja: -- Lelkem sok mindentôl levert. Megvilágosításért imádkozom. Ekkor a Zsidókhoz írt levél 12. fejezetéhez érzem magamat vezetve, és valóban fölszabadulnak lelkem erôi, visszatér óhajom, hogy ,,halljak'', ugyanis sok minden nyomása alatt az a gondolatom támadt, hogy ,,ezentúl semmit se akarok csinálni. Közönséges, hétköznapi életet akarok élni minden áron.'' Azonban tudom, kicsoda ,,Az, aki beszél'', és azt is látom, hogy szeretô szemmel, kérdôn néz rám. És már nem tudom azt mondani: ,,Nem akarom!'' Isten valóban tűz, és amikor valaki Ôrá hagyatkozik, fölemészti emberi természetünk szándékait is. Aki így szól hozzám: ,,Én nem foglak elhagyni, nem hagylak magadra'', annak, bizalommal eltelve, újra meg akarom ismételni: ,,Te segítesz nekem, nem félek az emberektôl! Ó, Istenem, ne hagyd, hogy reményemben csalódjam!'' ======================================================================== Láss és hallj! 2-12: Jézus Betszaidában, Péter házában. Találkozás Fülöppel és Bertalannal. A fejezet végén V. M. ezt írja: Kinyitom a Bibliát. Sirák fiának 23. fejezete van elôttem, az 1-4. versekkel. Szeretem ezt az imát. Milyen könnyen válik az ember kevéllyé és szíve gôgtôl felfuvalkodottá! Nem. Inkább a halált, mint ezt! Mert azt jelentené, hogy elveszítlek, Uram, de én nem akarlak elveszíteni! Használj korbácsot és fenyítô pálcát, de ,,ibolyádat'' tartsd földhöz nyomva! 12-kor ezt mondom Jézusnak: -- Igen, Uram, vezess engem kézenfogva (éppen egy mondatot olvastam, amit Jézus diktált Benigna nôvérnek, és aznap ezen elmélkedtem). Azt akarom, amit te akarsz, és semmi mást. De félek a világtól... Jézus, aki tudja, milyen természetű félelemrôl beszélek, ezt válaszolja: -- Ha hallgatást parancsolnának rád, mivel nem ismerik el, hogy nevemben és akaratomból teszed, amit teszel, válaszold azt, amit Péter és János válaszolt a fôtanácsnak a nyomorék ember meggyógyítása után: ,,Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten elôtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre. Mi (én) nem hallgathatunk (nem hallgathatok) arról, amit láttunk és hallottunk (láttam és hallottam)''. Különben sem tudnál engem megakadályozni abban, hogy hozzád jöjjek és kényszerítselek, hogy láss és hallj. És balgaság lenne tôled, ha hallgatnál a világra, amely rád akar parancsolni, hogy hallgass Istenrôl, holott Isten világosságot akar adni a világnak. Ha ÉN akarom, ki ellenem? ======================================================================== Ez a Mester hangja 2-13: Júdás Betszaidába jön, hogy meghívja Jézust a kánai menyegzôre. A fejezet végén Jézus ezt mondja: -- Amikor elérkezik az idô a munka rendezéséhez, ide kell beiktatni a kánai menyegzô látomását. írd a dátumot: 1944. jan. 16. Október 23. Sürgetô parancsot kapok hajnalban, s ez több ízben is megismétlôdik -- nehogy megfeledkezzem róla -- mialatt arra várakozom, hogy leírhassam. Ezt azonnal meg is teszem, amint kivilágosodik. Jézus ezt mondja: -- Írj, és amit mondok, azt írd oda minden munka elejére, hogy odaadhasd a jóknak -- legyen az nyomtatásban vagy gépelve -- úgy, ahogy már mondtam: ,,Ez a Mester hangja. Bömböl és simogat. Bömböl, amikor azokhoz fordul, akik nem akarnak megtérni. Simogat, amikor azokhoz szól, akikben -- fogyatékosságuk ellenére -- van jóakarat, hogy megtalálják Istent, és Szavát, és miután megtalálták, megszentelôdjenek. Az ilyenek számára a barát simogatásává és Jézus áldásává válik.'' E szavakat írd minden munka elejére. Majd, a teljesebb és jóváhagyott, mindig jóváhagyott művekre -- nehogy semmissé tegye a farizeusok a szadduceusok, az írástudók és törvénytudók rosszindulata -- helyes lenne, ha odaírnátok a SZÓ-hoz intézett imát, amit 1943. december 7-én diktáltam neked. Most ennyi elég. Majd újra jövök. A fent említett imát a SZÓ-hoz Mária diktálta: -- Ó, Szentséges Szó! Ajándék azoknak, akiket Isten kedvel, tűzbe öltözve, amely ragyogásával övezi. Élet, aki Életté váltál azok számára, akiknek adod magadat, hogy mindinkább szeressenek téged úgy, amint én szeretlek téged, buzgón és alázatosan. Működj ezekben a gyermekeimben, ó legszentebb Szó, mert én a kereszt alatt magaménak fogadtam ôket, hogy anyai szenvedésemmel megvigasztaljam azokat, akik megölték imádott Fiamat, és elvezessem ôket az égbe az igazság ragyogó útján és a buzgó cselekedetek révén. Vezesd ôket szívemhez, amelyen kisded korodban aludtál, és melyre helyeztek, miután megöltek, ahol még ott vannak legszentebb vérednek cseppjei és könnyeim, hogy azok érintése által megszűnjék bennük, ami még emberi voltukból megmaradt, és Fényedtôl megvilágítva, belépjenek veled a Városba, ahol minden örökké tökéletes, és ahol uralkodsz és uralkodni fogsz, Szent Fiam! Jegyzet. Az írónô, miután minden erôfeszítése hajótörést szenvedett, hogy elnyerje az ,,Imprimatur''-t, hozzájárult -- bár nem szívesen -- a mű kinyomtatásához, de ezt is csak akkor tette, amikor úgy látta, hogy magas rangú, tudós egyházi és világi személyek által kiállított igazoló írások garantálják a tanítás megegyezését a katolikus hittel és erkölcsökkel, és lényegében egyenértékűek a megkívánt jogi jóváhagyással. Jézus még ezt is mondja: -- Áldásom a jóknak. Áldásom a születô Műre. Ez beletartozik abba a keretbe, amely fölkészíti a lelkeket országom eljövetelére, hozzátartozik az összetartó erôhöz, amellyel ellenállást tudnak tanúsítani a világ Bomlasztójával szemben, aki sietteti műveit, és azokat egyre hatékonyabbá teszi, hogy romboló munkáját rövid idô alatt teljesen megvalósítsa. Tehát a Műnek adhatod, amid van: szenvedéseidet, imáidat és tevékenységedet. Majd, megemlékezve arról, hogy az írónô felajánlotta magát a Szeretetnek és az Igazságosságnak, így folytatja: -- És azt kéred tôlem, hogy mint eszközt; mint vak eszközt használjalak, aki nem kérdezi semminek sem az okát. Ezért használlak. Ezért használlak. Országomért az emberek szívében, akik már nem olyannak ismernek engem, amilyen vagyok. Ha olyannak ismernének, amilyen vagyok, sokan, nagyon sokan jönnének hozzám. Azt akarom, hogy jöjjenek. Szánom a seregeket. Közülük sokan azért bitangolnak el, mert nem ismerik a Pásztort. Tereljétek össze a nyájat! Jön a Pásztor. Gyűljenek egybe a juhok és a bárányok szeretô felszólításom hangjára! A bakok majd elkülönülnek tôlük. A részlet azzal a felhívással zárul, hogy térjenek vissza az Evangéliumhoz. -- A Jó Hírt ismétlem el újra, sürgetô felszólítással, a világnak, amely abba pusztul bele, ami nem jó. Elôkelô és egyszerű emberek, akik akarjátok ezt a Művet, áldásomat adom rátok. Te pedig, kicsi János, ezért légy vértanú, jobban, mint valaha! Menj békével! Másutt ezt mondja Jézus Valtorta Máriának: -- Azt akarom, hogy szelíd, szelíd, igazán szelíd légy embertársaidhoz, mint hibátlan és rosszindulatot nem ismerô bárány. Kell, hogy kövessenek téged rugalmas, egészen puha és meleg gyapjad miatt, szeretô hangod kellemes zengése miatt, és azért, mert örvendezô, nagy szeretettel fogadod ôket. Megmunkáltalak a felebaráti szeretettel -- ezzel a benned elégtelen mennyiségben lévô kovásszal -- mert engem ugyan szerettél egész valóddal, de felebarátodat nem úgy, ahogy én szeretem. Azt akarom, hogy ôt is úgy szeresd, ahogy én szeretem: könyörülettel, ha bélpoklos is, el nem fáradó türelemmel akkor is, ha konok. Most, most, hogy a kovász a lisztedet jó kenyérré alakítja, most érdemelted ki, hogy elismételd szavaimat, és ezekhez hozzátehesd saját szavaidat. Mert most jött el az ideje, hogy azokat elmondd helyettem, hogy megkapd e szavakat az ô számukra. Pár hónappal ezelôtt is ugyanígy elmondhattam volna, de nem hullottak volna jól elôkészített földbe. Szükséges volt, hogy az ,,ô'' földjük is elôkészített legyen, mert csak így fogadhatják be a szavakat. ======================================================================== Jézus hét indítóoka A tizedik kötet végén, amikor Jézus befejezte az Ô életével kapcsolatos látomásokat és diktálásokat, megnevezte indítóokait, amelyek Ôt ebben vezették. Ezeknek kifejtésével Jézus megoldja azok nehézségeit, akik könnyen félreérthetnék a mű egyes részeit. Jézus szavai 1947. április 28-án: -- Indítóokaim, hogy kis Jánosomnak megvilágítsam és lediktáljam az eseményeket és szavaimat, azon kívül, hogy örömöt okozott nekem közölnöm pontos ismeretemet ezzel a szeretô áldozati lélekkel, sokrétűek. De mindenben szerepel a szeretô lelkület a tanító és a küzdô Egyház iránt, és a vágy, hogy segítsem a lelkeket a tökéletesség felé szárnyalásukban. Segíti ôket a felemelkedésben, ha megismernek engem, szavaimat és életemet. Megnevezem a fontosabb indítóokokat: 1) Az 1947. január 18-án adott diktálásban szereplô okok, amelyeket a kis János teljes egészükben ide fog tenni. Ez a legfôbb ok, mert ti a pusztulás elôtt álltok, és én meg akarlak menteni titeket. A legmélységesebb indítóoka e mű ajándékozásának az, hogy ezekben az idôkben, amelyekben Szent X. Pius helytartóm által elitélt modernizmus mind károsabb tanokban mutatja meg romboló hatását, az Anyaszentegyháznak, amelyet Helytartóm képvisel, mindinkább hadakozni kell azokkal, akik tagadják: a dogmák természetfelettiségét; Krisztus istenségét; Krisztus Istenségének és Emberségének igazságát, amely valóságos és tökéletes mind a hitben, mind a róla megörökített történetekben (Evangélium, Apostolok cselekedetei, apostoli levelek, hagyományok); Pál, János és a niceai, efezusi és kalcedoni zsinatok tanítását, mint az én igazi tanításomat, amelyeket szóban tanítottam; végtelen tudásomat, amely isteni és tökéletes; a hitigazságoknak (dogmáknak) és az egy, szent, katolikus és apostoli Egyház szentségeinek isteni eredetét; az általam minden ember számára adott Evangélium egyetemes jellegét és a világ végéig tartó érvényességét; az én tanításom kezdettôl való tökéletes természetét, amely nem fokozatos átalakulások révén keletkezett, hanem ilyen volt, amikor kaptátok: Krisztus tanítása a kegyelem idejérôl, az ég Országáról és Isten bennetek levô országáról. Ez a tanítás isteni, tökéletes és megváltozhatatlan. A Jóhír mindazok számára, akik szomjazzák az Istent. Állítsátok szembe a hétfejű vörös sárkánnyal, amelynek tíz szarv és hét korona van a fején, és amely farkával lesöpri az ég csillagainak harmadrészét -- és igazán mondom nektek, hogy mélyebbre zuhannak a földnél -- és aki üldözi az Asszonyt; a tenger és a szárazföld vadállataival, amelyeket sokan, túl sokan imádnak, mert megjelenésük és csodáik félrevezeti ôket, ezekkel állítsátok szembe az én angyalomat, aki az égbolt közepén repül, kezében tartva kinyitott Örök Evangéliumomat, hogy az emberek üdvözülhessenek annak fényénél, és megmeneküljenek a héttorkú nagy kígyótól, amely sötétségébe akarja burkolni ôket; és visszatérésemkor találjak még hitet és szeretetet az állhatatosak szívében, és ezek számosabbak legyenek, mint amennyit a Sátán és az emberek művei megnyerni remélnek. (Vö. Jel könyve 12-20. fejezetével.) 2) Felébreszteni a papokban és a hívôkben az Evangéliumok iránti élô szeretetet, és mindaz iránt élô szeretetet, ami Krisztushoz tartozik. Mindezek között elsôsorban megújítani a szeretetet Anyám iránt, akinek imájában rejlik a világ üdvösségének a titka. Ô, az én Anyám az átkozott Sárkány Legyôzôje. Segítsétek hatalmát iránta érzett szeretetetek megújításával, és mindannak, ami ôrá vonatkozik megújított hitével és ismeretével. Mária adta a világnak az Üdvözítôt. Ô fogja még megmenteni a világot. 3) Segíteni a lelki dolgok mestereit és a lelkiatyákat munkájukban, tanulmányozva a különbözô szellemek világát, akik körülöttem működnek és az üdvözítésükre általam használt különbözô módokat. Mert ostobaság lenne egyetlen módszert alkalmazni minden lélekre. Másképpen kell a tökéletesség felé vonzani egy igaz lelket, aki ösztönszerűleg törekszik arra, és másként azt, aki hisz, de bűnös, és ismét másképpen azt, aki pogány. Oly sok pogány van köztetek is, s ezt látnátok, ha úgy tudnátok ítélni, mint Mesteretek. Olyanok, mint a pogányok azok a szegény emberek, akik bálványozzák a hatalmat és az erôszakot, az aranyat vagy a fajtalanságot, vagy a kevélységet, s ezt helyezik elônybe az igaz Isten ismeretével szemben. És másként kell eljárni a mai újonnan áttértekkel, vagyis azokkal, akik elfogadták a kereszténység eszményét, de nem váltak keresztény polgárokká, hanem az Egyháztól elkülönült egyházakhoz tartoznak. Senkit sem kell megvetni, és legkevésbé ezeket a szétszóródott bárányokat. Szeressétek ôket, és igyekezzetek visszavezetni ôket az Egyetlen akolba, hogy teljesedjék Jézusnak, a Pásztornak a vágya. Egyesek, miközben ezt a művet olvassák, azt az ellenvetést teszik, hogy az Evangéliumokból nem tűnik ki, hogy Jézusnak kapcsolata lett volna a rómaiakkal vagy a görögökkel. Ezért elvetik ezeket a lapokat. Mily sok dolog nem következik az Evangéliumból, vagy alig látszanak át a háttérbôl, a hallgatás sűrű függönye mögül, amelyeket az evangélisták leengedtek azokra az eseményekre, amelyeket megrögzött zsidó felfogásuk nem hagyott jóvá! Azt hiszitek, hogy ti mindent ismertek, amit én tettem? Igazán mondom nektek, hogy még miután elolvastátok és elfogadtátok az én nyilvános életemnek ezt a megvilágítását, akkor sem tudtok mindent rólam. Az én kis Jánosom belehalt volna a fáradságba, ha fel kellett volna jegyeznie az én szolgálatomnak minden napját és mindenegyes napnak minden cselekedetét, ha megismert volna mindent, hogy közölje veletek! ,,Vannak azonkívül egyéb dolgok is, amiket Jézus tett, ha azonban valaki mind le akarná írni, annyi könyvet kellene írnia, hogy az egész világ sem tudná befogadni'' -- mondja János (21,25). A szónoki túlzástól eltekintve, igazán mondom nektek, hogy ha le kellett volna írni minden egyes cselekedetemet, minden tanításomat, vezeklésemet és imáimat egy lélek megmentéséért, akkor könyvtáraitoknak termeire lenne szükség, éspedig nagyobb könyvtáraitok egyikére, hogy befogadja a rólam szóló könyveket. És igazán mondom nektek azt is, hogy sokkal hasznosabb lenne, ha tűzbe dobnátok a sok poros és mérgezô haszontalan tudományt azért, hogy helyet csináljatok az én könyveimnek, mint az, hogy oly kevéssé ismertek engem, és annyira imádjátok a szinte mindig érzékiségtôl és tévtanoktól szennyes könyveket. 4) Helyreállítani az Emberfiának és Máriának igazi alakját, akik Ádám igazi gyermekei test és vér szerint, de egy ártatlan Ádáméi. Az Ember gyermekeinek is olyanoknak kellett volna lenniük, mint mi, ha az elsô férfi és nô nem süllyesztették volna le tökéletes emberségüket, amint tudjátok, hogy megtették. Tökéletes volt emberségük érzelmeikben, azaz teremtményi mivoltukban, akik kettôs lelki természettel rendelkeztek, mert Isten képére és hasonlatosságára voltak teremtve, és anyagi természetük is volt. Az érzelmekbe beleértem az erkölcsit és a testit egyaránt. Teljes és tökéletes szeretetet, mind a jegyes iránt, akihez nem érzékileg kötôdött, hanem csupán a lelki szeretet köteléke által, mind pedig a Leginkább szeretett Fiú iránt. Egy tökéletes asszony minden tökéletességével szerette a tôle született gyermeket. Így kellett volna Évának is szeretnie: amint Mária tette: azaz nem testi örömmel kellett volna szeretnie fiát, hanem azért, mert fia a Teremtô gyermeke volt, és engedelmességének gyermeke, teljesítve az Ô parancsát, hogy megsokasítsa az emberi nemet. Mária egy tökéletes hívô teljes lelkesedésével szeretett, mint aki tudta, hogy Fia nem képletesen, hanem valóságosan Isten Fia. Azoknak, akik úgy ítélik, hogy Mária szeretete túlságosan gyengéd volt Jézus iránt, azt mondom, fontolják meg, ki volt Mária: a bűn nélküli Asszony, és azért szeretete kifogástalan volt Isten, szülei, jegyese, Fia és felebarátai iránt. Fontolják meg, kit látott Anyám bennem, azon kívül, hogy méhének Fiát látta. Végül fontolják meg Mária nemzetiségét. A zsidó fajból, keleti fajból származott, a jelenlegitôl nagyon távoli idôkben. Azért ez megmagyarázza azokat a szeretetteljes kifejezéseket, amelyek számotokra túlzottaknak tűnhetnek. A keleti és a zsidó nyelv stílusa a közönséges beszédben is eleven és dagályos. Ezeknek az embereknek minden abból az idôbôl származó írása tanúskodik errôl, és a keleti ember stílusa a századok folyamán sem változott meg. Azt kívánnátok, hogy mivel ti, húsz évszázad múlva, amikor az élet elfajulása oly sok szeretetet kiölt, a ti idôtök kiszáradt és külsôséges asszonya módjára kellett volna talán beszélnem a názáreti Máriáról ezeken a lapokon? Mária az, aki, és Izrael kedves és gyengéd Leánya, Isten Jegyese, Isten Szűzanyja nem változik át egy túlságosan és betegesen felmagasztalt asszonnyá, sem pedig a ti századotok jéghideg, önzô asszonyává. Azoknak, akik Jézus szeretetét Mária iránt túl gyengédnek találják, azt mondom, fontolják meg, hogy Jézusban Isten volt, és hogy a Szentháromság Egyisten vigaszát találta abban, hogy szerette Máriát, azt, aki helyrehozta az egész emberi nem által okozott szenvedést, aki eszközül szolgált arra, hogy Isten visszatérhessen teremtményeibe, és megdicsôülhessen bennük, mint egének polgáraiban. És végül fontolják meg, hogy minden szeretet csak akkor és csak annyiban válik bűnössé, amikor rendezetlen, vagyis, amikor ellenkezik Isten akaratával és kötelességének teljesítésével. Most fontoljátok meg: ilyenné vált Mária szeretete? Ilyenné vált az én szeretetem? Visszatartott ô engem, önzô szeretetbôl attól, hogy mindenben teljesítsem Isten akaratát? Anyám iránt érzett rendetlen szeretetbôl megtagadtam talán küldetésemet? Nem. Mindkét szeretet csak egyet kívánt: hogy teljesítse Isten akaratát a világ üdvösségét illetôleg. És az Anya mindannyiszor búcsút mondott Fiának és a Fiú Anyjának, és átadta Fiát a nyilvános működés keresztjének és a Kálvária Keresztjének, és átadta Anyját az egyedüllétnek és a szenvedésnek, hogy Társmegváltóvá legyen, tekintet nélkül emberi szívünkre, amely összetört a fájdalomtól. Ez gyengeség? Ez érzelmeskedés? Ez a tökéletes szeretet, ó, emberek, akik nem tudtok szeretni, és többé nem értitek meg, mi a szeretet, és mit kíván! És ennek a Műnek még az is célja, hogy rávilágítson azokra a pontokra, amelyeket a bonyolult körülmények homályban hagytak, és így homályos foltokat hoztak létre az evangélium fényes képében; és azokra a pontokra, amelyek töréseknek látszanak, pedig csak homályos pontok az események között, kibetűzhetetlen pontok. Ezeknek kibetűzésére és pontos megértésére megadja a kulcsot. Rávilágít arra, miért kényszerültem rá bizonyos helyzetekben az erôteljes eljárásokra, amelyek annyira ellenkeztek a megbocsátás, a szelídség és az alázatosság állandó hirdetésével bizonyos megmerevedett, makacs, megtéríthetetlen ellenfeleimmel szemben. Emlékezzetek vissza mindnyájan, hogy miután Isten igénybe vette teljes irgalmasságát, saját becsületéért azt kellett mondania: ,,Elég'' azoknak, akik, mivel Isten jó, azt hiszik, hogy szabadon visszaélhetnek türelmével és megkísérthetik Ôt. Istent nem lehet kigúnyolni. Ez régi és bölcs mondás. 5) Pontosan megismertetni hosszú szenvedésem sokoldalú és állandó módját, amely a véres Szenvedésben érte el csúcspontját, néhány óra alatt, de ami éveken át emésztett engem a mindennapos szenvedésben, és ez mindig növekedett. És az én szenvedésemmel együtt megismertetni Anyámét is, akinek szívét a fájdalom tôre járta át ugyanebben az idôben. És ösztönözni titeket e megismerés által arra, hogy mindinkább szeressetek minket. 6) Megmutatni szavaim erejét és különbözô hatásait aszerint, hogy aki befogadta a jóakaratú emberek seregéhez tartozott-e, vagy azokéhoz, akik akarata érzékies volt, amely sose helyes. Az apostolok és Júdás. Íme, a két egymással ellentétes példa. Az elsôk nagyon tökéletlenek, faragatlanok, tudatlanok, erôszakosak, de jóakaratúak voltak. Júdás képzettebb volt, mint nagy többségük, jártas a fôváros és a Templom finomkodó életmódjában, de rosszakaratú volt. Figyeljétek meg az elsôk fejlôdését a Jóban, felemelkedésüket! Figyeljétek meg a második elôhaladását a Rosszban, és lesüllyedését! Fôleg pedig figyeljék meg a Tizenegynek ezt az elôhaladását a tökéletességben azok, akik téves felfogásuk miatt természetellenessé teszik a szentek valódi életét, és azokat, akik az életszentségre kemény, nagyon kemény küzdelemmel jutottak el, súlyos és sötét erôkkel harcolva, természetellenes lényekként mutatják be, akik érdemszerzés nélkül és félelem nélkül lettek szentekké. Mert az érdem igazában a rendetlen szenvedélyek és a kísértések legyôzésébôl származik, amihez csatlakozik Isten szeretete és a vágy, hogy elérjék utolsó céljukat: és mindörökké örvendjenek Istenben. Figyeljenek fel erre azok, akik azt tartják, hogy a megtérés csodájának egyedül Istentôl kell jönnie. Isten megadja az eszközöket a megtéréshez, de nem alkalmaz erôszakot az ember akaratán, és ha az ember nem akar megtérni, hasztalanul van birtokában annak, ami mások megtérésére szolgál. Fontolják meg azok, akik megvizsgálják Szavam többszörös hatását nemcsak az emberi színvonalon élô emberen, hanem a lelki emberen is. Nemcsak a lelki emberen, hanem az emberi színvonalon élôn is. Szavam, ha jóakarattal fogadják, átalakítja mindkettôt, és eljuttatja ôket a külsô és belsô tökéletességre. Az apostolok, tudatlanságuk és az én alázatosságom következtében, az Emberfiát túlságosan bizalmasan kezelték. Egy jó mester voltam köztük, nem több; egy alázatos és türelmes mester, akivel megengedettnek tartották ezt a bizalmasan túlzott viselkedést. De ez nem volt tiszteletlenség részükrôl, hanem csak megbocsátható tudatlanság. Az apostolok kötekedtek egymással, önzôk, féltékenyek voltak szeretetükben és az én szeretetemet illetôleg, türelmetlenek a nép iránt, kissé büszkék arra, hogy ôk ,,az Apostolok'', vágyakoztak a bámulatot keltô dolgokra, amik a nép elôtt, mint rendkívüli hatalom birtokosait tüntették fel ôket. Lassan, de állandóan átalakultak új emberekké, uralkodva elôször saját szenvedélyeiken, hogy engem kövessenek, és megelégedetté tegyenek, mindjobban megismerve igazi énemet. Megváltozott módszerük és szeretetük egészen addig, míg az isteni Úrnak láttak engem, és ennek megfelelôen kezeltek. Földi életem végén talán még az elsô idôk fölületes és vidám társai voltak? Fôleg a feltámadás után barátként kezelték az Emberfiát? Nem. Elsôsorban a Király szolgái. Utána Isten papjai. Egészen mások, teljesen át vannak változva. Fontolják meg ezt azok, akik az apostolok természetét erôsnek találják, és természetellenesnek ítélik a leírás szerint. Én nem voltam szôrszálhasogató tudós és kevély király, nem olyan mester voltam, aki méltatlannak tartja magához a többi embereket. Értettem a részvéthez. Ki akartam alakítani a nyersanyagot, mindenféle tökéletességgel kívántam megtölteni az üres edényeket, meg akartam mutatni, hogy Isten mindent megtehet, és aki a kövekbôl fiakat tud támasztani Ábrahámnak, Istennek egy fiát, és egy senkibôl egy mestert tud faragni, hogy zavarba ejtse a saját tudásukra büszke mestereket, akiknek tudása nagyon gyakran elvesztette az én illatomat. 7) Végül: hogy megismerjétek Júdás titkát, azt a titkot, ami egy olyan lélek elbukása, akit Isten rendkívüli jótéteményekkel halmozott el. Egy titok, amely valójában túl gyakran megismétlôdik, és amely fájdalmas sebként sajog Jézusotok Szívén. Megismertesse veletek, miként zuhan 1e valaki, átváltozva Isten szolgájából és fiából az ördögévé és istengyilkossá, aki megöli Istent azáltal, hogy magában megöli a kegyelmet. Meggátoljon titeket abban, hogy olyan ösvényre lépjetek, amelyrôl a mélységbe zuhantok. Megtanítson titeket arra, miként tartsátok vissza az oktalan bárányokat, akik a mélység felé igyekeznek. Tanulmányozzátok értelmetekkel Júdás rettenetes, és mégis mindennap elôforduló alakját, akiben minden fôbűn kígyója megtalálható, amiket megtaláltok, és amelyekkel küzdenetek kell ebben is, abban a személyben is. Ezt a leckét kell legjobban megtanulnotok, mert ez lesz leghasznosabb számotokra, mint a lelki dolgok mestereinek és lelkivezetôknek. Minden életállapotban mily sokan követik Júdást, átadva magukat a Sátánnak, az örök halál felé haladva! Hét indítóok, amint hét része van a könyvsorozatnak: 1) Az Evangélium elôtti rész (A Mindenkor Szűz Mária Szeplôtelen Fogantatásától József haláláig.) 2) A nyilvános működés elsô éve. 3) A nyilvános működés második éve. 4) A nyilvános működés harmadik éve. 5) A Szenvedést megelôzô dolgok (januártól áprilisig, vagyis Lázár haldoklásától a betániai vacsoráig). 6) A Szenvedés (a Lázártól való elbúcsúzástól eltemetésemig, és a következô nap, húsvét hajnaláig). 7) A feltámadástól pünkösdig. Tartsátok meg ezt a felosztást, amint itt jelzem, mert ez a helyes. És most? Mit mondotok Mestereteknek? Nem hozzám beszéltek. Hanem szívetekben beszéltek, és ha csak tehetitek, beszéltek a kis Jánoshoz! De mindkét esetben nem beszéltek azzal az igaz lélekkel, amit bennetek látni szeretnék. Mert a kis Jánoshoz azért beszéltek, hogy fájdalmat okozzatok neki, lábbal tapossátok a szeretetet a keresztény nô iránt, aki megvigasztalja Istent és az Ô eszköze. Igazán, még egyszer mondom nektek, nem nyugodt öröm az én eszközömnek lenni: fáradalmas, és állandó erôfeszítés, mindenben fájdalmas, mert a Mester azt adja a tanítványoknak a világban, amit az adott a Mesternek: szenvedést; és szükséges lenne, hogy legalább a papok, és fôleg a rendtársak segítenék ezeket a kis vértanúkat, akik keresztjüket hordozva mennek... És, magatokról beszélve, szívetekben, miért panaszkodtok a kevélység, irigység, hitetlenség és egyebek miatt? De én választ adok panaszaitokra és megbotránkozott csodálkozástokra. Az Utolsó Vacsorán azt mondtam az engem szeretô Tizenegynek: ,,Amikor majd eljön a Vigasztaló Lélek, eszetekbe juttat mindent, amit mondtam''. Amikor beszéltem, mindig elôttem voltak, a jelenlevôkön kívül, mindazok, akik majd tanítványaim lesznek lélekben, igazságban és akaratban. A Szentlélek, aki kegyelmével belétek önti a képességet, hogy visszaemlékezzetek Istenre -- kivonva a lelkeket az eredeti bűn kábaságából, és megszabadítva ôket az elködösítéstôl, ami Ádám szomorú örökségeként eltakarja az Isten által teremtett lelkek ragyogását, hogy örvendhessenek szemlélésének és a lelki felismerésnek, -- befejezi a Mester művét, ,,emlékeztetve'' szívükben azokat, akiket Ô vezet és akik Isten gyermekei, amint én mondottam, és ami az Evangéliumot alkotja. Emlékeztetni itt annyit jelent, hogy megvilágosítja lelküket. Mert semmit sem ér, ha valaki csak emlékezik az Evangélium szavaira, de nem érti meg azok szellemét. És az Evangélium szellemét, ami a szeretet, a Szeretet képes megértetni, vagyis a Szentlélek, aki úgy, amint az Evangélium igazi Írója, annak egyetlen Magyarázója is, mert csak egy mű szerzôje ismeri annak szellemét, és érti meg azt, még akkor is, ha nem sikerül megértetnie ugyanazt az olvasóval. De ahol nem ér el eredményt egy emberi szerzô, mert minden emberi tökéletesség nagyon hiányos, ott sikert arat a Legtökéletesebb és Legbölcsebb Lélek. Mert csak a Szentlélek, az Evangélium Szerzôje az, aki Isten gyermekeinek lelkében, annak mélyén emlékeztet rá, és magyarázza, és kiegészíti azt. ,,A Vigasztaló Szentlélek, akit az Atya az én nevemben fog elküldeni nektek, megtanít titeket mindenre, eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.'' (Jn 14,26) ,,Amikor majd eljön az Igazság Lelke, Ô elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendôt fogja hirdetni nektek. Megdicsôít engem, mert az enyémbôl kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémbôl kapja, amit majd hirdet nektek.'' (Jn 16,13-15) Erre ellenvetitek, hogy ha a Szentlélek az Evangélium igazi Szerzôje, nem értjük, miért nem jegyezte fel mindazt, ami ebben a műben van; és mennyire értette meg János azokat a szavakat, amelyekkel lezárta Evangéliumát? Azt válaszolom nektek, hogy Isten gondolatai mások, mint az emberéi, és mindig igazságosak és megfellebezhetetlenek. És még: ha azt vetitek ellen, hogy a kinyilatkoztatás lezárult az utolsó Apostollal, és nem volt semmi, amit ahhoz hozzá kell adni, mert maga az Apostol mondja a Jelenések könyvében: ,,Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben'' (22,18), és ezt az egész kinyilatkoztatásra érthetjük, amelynek János Jelenések könyve utolsó megkoronázása, akkor azt válaszolom nektek, hogy ezzel a művel nem történt semmi hozzáadás a kinyilatkoztatáshoz, hanem a hézagok lettek betöltve, amelyeket természetes okok és a természetfeletti akarat okoztak. És ha nekem kedvem tellett abban, hogy helyreállítsam Isteni Szeretetem képét úgy, amint helyreállítanak egy mozaikot teljes szépségében, és ha én erre a századra tartogattam azt, amelyben az emberiség a rettenetesen sötét mélység felé rohan, megtilthatjátok ti ezt nekem? Azt mondhatjátok talán, hogy erre nem volt szükség? Mondhatjátok ezt ti, akiknek szelleme annyira elhomályosult, megsüketült, annyira elgyengült a Magasból jövô fény, hang és hívás felfogására? Igazában áldani kellene nektek engem azért, hogy új fénnyel növeltem a világosságot, amiben részetek van, és ami többé már nem elég nektek ahhoz, hogy ,,meglássátok'' Üdvözítôtöket. Milyen üdvösség lenne számotokra, ha meglátnátok az Utat, Igazságot és az Életet, és éreznétek feltámadni bennetek az igazaknak azt a lelki megindulását, amelyet az én idômben éreztek, amikor elérkeztek ehhez az ismerethez! Ez megújítaná lelketekben a szeretetet és eljuttatna a tökéletességre. Nem nevezlek titeket ,,halottaknak'', hanem alvóknak, szendergôknek. Hasonlók vagytok a télen alvó növényekhez. Az isteni Nap sugarai rátok sütnek. Keljetek fel, és áldjátok a Napot, amely önmagát ajándékozza! Fogadjátok örömmel, mert Ô felmelegít titeket, a felszíntôl a mélységig hatolva, újjáéleszt, elborít virágokkal és gyümölcsökkel. Keljetek fel! Jöjjetek Ajándékomhoz! ,,Vegyétek és egyétek! Vegyétek és igyátok!'' mondottam az apostoloknak. ,,Ha ismernéd Isten ajándékát és azt, aki neked mondja: >>adj innom<<, te magad kérnéd tôle, hogy adja neked az élô vizet'' -- mondtam a szamariai asszonynak. Ezt mondom most is: a tudósoknak éppúgy, mint a szamariabelieknek. Mert mindkét osztálynak szüksége van rá, bármily távol állnak is egymástól, és ugyanúgy szükségük van rá azoknak, akik a két szélsôség között állnak. Az elsôknek azért, hogy ne nélkülözzék a táplálékot, és ne legyenek megfosztva az erôtôl mind önmaguk miatt, mind pedig a természetfeletti tápláléktól, s ne bágyadozzanak Istennek, az Istenembernek, a Mesternek és Üdvözítônek ismeretét nélkülözve. A másodiknak azért, mert a lelkeknek szükségük van az élô vízre, amikor elvesznek, távol a forrásoktól. Azoknak, akik az elsô és a második csoport között állnak, a nagy tömegnek, akik nem vétkeznek súlyosan, és azoknak is, akik megálltak, és nem haladnak elôre, lustaságuk, lanyhaságuk, az életszentségrôl alkotott téves fogalmuk miatt, azoknak, akik aggályosan tartózkodnak attól, hogy a kárhozatra jussanak, és belebonyolódnak a felületes gyakorlatok útvesztôjébe, de nem mernek egy lépést sem tenni a meredek úton, a hôsiesség legmeredekebb útján. Ösztönözze ôket ez a mű arra, hogy kilépjenek ebbôl az álló helyzetbôl, és megkezdjék a hôsies elôrehaladást. Hozzájuk intézem ezeket a szavakat. Felajánlom nekik ezt a táplálékot, az élô víznek ezt az italát. Az én szavam Élet. És azt akarom, hogy ôk is ott legyenek az Életben, velem. És sokat beszélek, hogy ellensúlyozzam a Sátán mérges kigôzölgését, amely lerombolja bennetek lelki erôtöket. Ne utasítsatok vissza engem! Szomjazom arra, hogy magamat adjam nektek. Mert szeretlek titeket. Szomjam csillapíthatatlan. Égve vágyakozom arra, hogy közöljem magamat veletek, hogy felkészítselek titeket az égi lakodalom lakomájára. És nektek szükségetek van rám, hogy el ne bágyadjatok, hogy felöltöztesselek titeket a Bárány Lakodalmának ünnepi ruhájába, Isten nagy ünnepére, miután legyôztétek ennek a földnek, ennek a cselvetésekkel, tüskékkel és kígyókkal teli pusztának megpróbáltatásait, hogy sérelem nélkül átmenjetek a lángokon, eltapossátok a csúszómászókat, megigyátok a mérget anélkül, hogy meghalnátok, mert én bennetek vagyok. És megint mondom nektek: ,,Vegyétek, vegyétek ezt a művet, és ne pecsételjétek le, hanem olvassátok, és olvastassátok másokkal, mert közel van az idô, és aki szent, legyen még szentebb! (Jel 20,10-11) Jézus Krisztustok kegyelme legyen mindazokkal, akik ebben a könyvben meglátják a hozzám közeledést, és siettetik annak beteljesedését, saját maguk megvédésére, a Szeretettel kiáltva: ,,Jöjj el, Uram, Jézus!'' (Jel 22,16-21) ======================================================================== Egy részletet kifelejtettél 2-14: Jézus a kánai menyegzôn. Elôtte V. M. megjegyzése: Éjfél van. Jézus éppen most fejezte be e rész diktálását, amit csatolok a ma esti látomásomhoz. Ez a mondat: ,,Mivel Isten végtelenül szerette az embert, mindhalálig szerette'', ma reggel óta ott cseng a szívemben. Annyira, hogy végiglapoztam az egész Újszövetséget, hogy megtaláljam, de nem találtam. (Lásd: Jn 13,1) Vagy elkerülte figyelmemet, vagy nincs benne. Szinte megvakultan belenyugodtam, hogy abbahagyom a keresést. Meg voltam ugyanis gyôzôdve, hogy Jézus beszélni fog errôl a témáról. Nem is tévedtem. Mielôtt azonban beszélt volna errôl az én Uram, édes látomásban részesített. E látomással szívemben átengedtem magamat szokott pihenésemnek. Utána újra jelentkezett a látomás, ugyanolyan frissen, amilyen az elsô pillanatban volt -- miután visszatértem az élôk közé. V. M. itt leírja az elôzôleg kapott látomást. Ágnes vértanúságáról van szó, (lásd: Sz 44-50) amelynek elbeszélését egy helyen a következô megjegyzéssel szakítja meg: Mialatt a szentáldozás után a hálaadást végeztem, Ágnes vértanú ezt mondta: ,,Pontosan számoltál be. Egy részletet azonban kifelejtettél. Tehát javítsd ki, és így írasd le... valóban, a körülöttem folyó sok fecsegés, valamint a látomás és annak a részletnek a leírása között eltelt idô (hat óra) miatt -- bár jó az emlékezôtehetségem -- kifelejtettem ezt a párbeszéd részt. Most azonban, hogy hallom újra elismételni a vértanútól, igen jól visszaemlékszem, hogy hallottam. Örülök, hogy a Szent jóvoltából helyrehozhatom ezt a mulasztást, és pontosan visszaadhatom a párbeszédet. Végül ezt írja. Most pedig itt van az ön számára a ma esti látomásom. Nem tudtam, mikor leszek egyedül, hogy leírhassam, és nyugodtan újra végigélvezzem. Olyan szép volt, hogy alatta hullott a könnyem, amit a szoba félhomálya -- azt hiszem -- elrejtett a jelenlevôk elôl. Lehunytam a szememet is, részint, mert annyira belemerültem a szemlélésébe, hogy szükséges volt odafigyelnem, részint pedig azt akartam elhitetni, hogy alszom, mivel nem szeretem tudatni, ... hol vagyok. A látomás alatt nem bírtam elviselni a köznapi és nagyon emberi mondat-foszlányokat se, amelyek mint roncsdarabok lebegtek a látomás szépségei között. Ezért így szóltam: ,,Csöndet, csöndet!'' mintha zavarna a lárma. Pedig nem errôl volt szó. Egyedül akartam maradni, hogy nyugodtan szemlélhessem. Ez sikerült is. Késôbb aztán Jézus beszélt hozzám. Következik még egy magyarázat az Apostolok cselekedetei 10,15-höz, majd egy diktálás a túlvilági szenvedésekrôl, amelynek elején ez olvasható: ,,Nem tarthatlak mindig a mennyországban. Jusson eszedbe, küldetésed, hogy emlékeztesd az embertestvéreket azokra az igazságokra, amelyeket nagyon elfelejtettek. És ebbôl az elfeledésbôl -- amely valójában az örök igazságok megvetése -- származik annyi rossz az emberek számára. Írd le tehát ezt a fájdalmas oldalt. Utána erôt nyersz...'' A vigaszt János Evangélista nyújtja V. M.-nak, aki hiába várja ,,áldozatának végét'', mivel ez a ,,várakozás Jézus akarata. Életben hagy, mert az Ô kicsi Jánosa vagy, és a felebaráti szeretetet kell prédikálnod azokkal a szavakkal, amelyeket a Mester ad neked. Ez a legédesebb küldetés...'' ======================================================================== Egy másik bizonyító érv 2-15: Asszony, mi van még köztem és közted? A fejezet után egy jegyzet: Szent Ágnes tanúságtételének leírása. Ezt kétszer is leírta, kitépett papírlapokra: ,,Újra leírtam ezt a látomást, Jézus parancsára, aki ezt mondta nekem: >>Ez egy másik bizonyító érv. Aki látott egy jelenetet, ami erôs hatást gyakorolt rá, az képes -- több nap eltelte után is -- pontosan megismételni annak elbeszélését.<< És mivel kékkel aláhúzott részeket is tartalmaz, az írónô megjegyzi: Az aláhúzott helyek az önnek már szóban elmondott részeknek felelnek meg, és ezeket -- minthogy a látomást újból le kellett írnom -- kívánságára beiktattam az elbeszélésbe.'' Majd a jelenet magyarázataként a szűz Ágnes szavai következnek, s míg beszél ,,... fájdalmaim egyre élesebbé válnak... testem és szívem vértanúságának fájdalmai. Csak a lelkem boldog. De most éjfélt üt az óra, és kezdôdik a péntek. Uramra gondolok, kínszenvedésének tragikus péntekére, és nem panaszkodom szenvedésem miatt. Csak azt kérem tôle, engedje, hogy jól tudjak szenvedni: Ôérte és a lelkekért.'' ======================================================================== Végre láttam Jézust! 2-17: Találkozás a Keriótival és Tamással. A fejezet után V.M. megjegyzi: Délután 4 óra van, és már nyom az álom, és mély lesz, mert logikus következménye a tegnapi kínos órának... De október 24-én is nagyon rosszul voltam. Annyira, hogy a látomás végeztével -- amit agyhártyagyulladásra valló fejfájással írtam le -- nem volt bátorságom hozzátenni, hogy végre láttam Jézust. Öltözete olyan, mint amikor teljesen az én számomra jelenik meg: puha, kissé elefántcsontszínbe hajló fehér gyapjúköntös és ugyanilyen színű köpeny. Abban a ruhában van, amit Jeruzsálemben viselt, amikor elsô ízben nyilatkoztatta ki magát, mint Messiás. ======================================================================== Folytatódik a látomás 2-18: Tamás tanítvány lesz. A fejezet elején V. M. megjegyzése: Ma reggel, amikor sok óra, igen mély alvás után fölébredtem, és imádkozva vártam a virradatra, folytatódik a látomás. Azt mondom, folytatódik, mert ugyanabban a helyiségben vagyunk, vagyis a széles, alacsony konyhában, amely sötét a füstös falak miatt. A fejezet végén pedig: Mellesleg megjegyzem, hogy belsô figyelmeztetôm tegnap este -- amikor a leprást láttam -- arról tájékoztatott, hogy: ,,Ez Simon apostol. Meglátod majd, amikor ô és Tádé a Mesterhez érkezik.'' Ma reggel, szentáldozás után, amikor kinyitom a misszálét, látom, hogy éppen ma van Szent Simon és Szent Júdás ünnepének vigíliája, a holnapi Evangélium pedig éppen a felebaráti szeretetrôl szól. Ez az Evangélium mintegy elismétli a legutóbbi látomásban hallott szavakat. Júdás Tádét azonban most nem láttam. ======================================================================== Jézus felüdítette lelkemet 2-21: A vak ember meggyógyítása Kafarnaumban. A fejezet végén írja V. M.: Tegnapelôtt és tegnap csend és vakság. Mégsem volt ez remény- nélküliség, mert bár Jézus jósága megkímélte erôtlen és agyonkínzott testemet az írással járó fáradságtól, lelkemet viszont felüdítette egészen nekem szóló, láthatatlan, de érezhetô és mosolygó jelenlétével. És azoknak a szent szemeknek a derűje beleáradt szívembe. Ô, a világ elôtt ismeretlen kincsem! Ismeretlen azok elôtt is, akik legközelebb állnak hozzám: azok elôtt, akik együtt élnek velem, és egyszerűen azt látják, hogy imáimat olvasom, vagy csipkét horgolok, gyümölcsöt eszem vagy mindennapi dolgokról beszélgetek. Nem is sejtik, hogy valójában énem ,,jobbik fele'' nem tesz mást, mint imádja Istent, akit lát, akivel beszélget, és hallja, ahogy Ô beszél. Néha azon kapom magamat, hogy elmosolyodom annak gondolatára, hogy az, aki velem van nem is képzeli, kivel vagyok. Némelykor pedig szenvedek is, amikor a Szent és Láthatatlan, a Tiszta és Imádásra méltó jelenlétében nem szent, nem tiszta, nem szeretetteljes beszédet folytatnak. Az emberek errôl nem tudhatnak, én pedig nem szólhatok... De mekkora irtózatot érzek miattuk! És mekkora lelki összeszedettséggel igyekszem a szeretet, a hit, a remény és a tisztaság cselekedeteivel kiengesztelni Jézusomat a megbántásokért, amiket az ilyen beszédekkel okoztak neki! Az ilyen megbántás bizonyára nagyon súlyos, ha bennem, a nyomorult féregben is akkora gyötrelmet idéz elô csupán azért, mert Jézusom egy morzsányit közölt velem érzés- és gondolkodásmódjából. Ma reggel azt a tevékeny örömöt érzem, ami mindig megelôzi bennem az Ô szavát. Megmagyarázom, ahogy tudom. Tétlen örömöm van, amikor -- mint tegnap és tegnapelôtt is -- örvendek jelenlétének, de ez a jelenlét nem szólít fel, hogy szolgáljak neki. Tevékeny örömöm van, amikor ez a leírhatatlan ,,valami'', amit érzek, így szól: ,,Jézusod szolgálóleánya, Ô hív téged. Szolgálj neki!'' Ilyenkor a derűbôl a lelki vidámság állapotába kerülök, a békébôl a fölemelô könnyedségbe. Ha mozogni tudnék, azt hiszem, föl s alá járkálnék a házban, vagy inkább házon kívül, a belém hatoló öröm és erô túláradásától. Azonban így, amilyen állapotban vagyok, nem marad más, mint hogy éneklésbe kezdjek... Erre következik az az édes elbágyadás, amelyben elolvadok olyan édességben, ami nem e földrôl való. Ebbôl az állapotból kerülök át az igazi munkához, vagyis hogy diktálás után írjak, vagy leírjam azt, ami elôttem lejátszódik. Ha diktálás után kell írnom, és a diktálás a Biblia valamelyik részére vonatkozik, akkor Jézus elôbb kinyittatja velem azon a helyen, amelyet meg akar magyarázni. Ha ellenben a diktált résznek nincs különösebb vonatkozása, akkor nem véteti a kezembe se a Bibliát, se más vallásos könyvet. Ha látomás következik, ez -- mint már említettem -- egy kezdô alakkal jelentkezik, ami a látomás legkiemelkedôbb része, és azután válik rendessé. Amint jelentkezik, fokozott öröm tölt el. Amikor a látomás sorjában halad, az elején kezdem. Ha ellenben a legkiemelkedôbb résszel kezdôdött, akkor ezt írom le elôször, majd, amikor az elôzmény is jelentkezik; leírom ezt, majd azt, ami utána következik. (Így volt ez Gamáliel rabbi látomásában, augusztusban, azt hiszem a hónap elsô tíz napja alatt). Jézus azt mondta nekem, ismételjem meg újra, s így világosítsam fel azt, aki az én esetemmel kapcsolatban most sötétben van, vagy sötétben akar maradni. Most pedig szól, hogy nyissam ki a Bibliát. Így tehát ma diktálás lesz. ======================================================================== Béke veled! 2-23: Péter anyósának meggyógyulása. Utána ezt mondja Jézus nekem, az én számomra: -- A köszönés, ami neked annyira tetszik, az én köszöntésem: ,,Béke veled!'' Ezt kell használnod egyetlen üdvözlésként mindenkivel. Lenne az akár Helytartóm is, te úgy köszöntsd ôt, ahogyan én köszöntem és tanítottam, hogy köszönjetek. A béke nem maga Isten-e? A béke -- amit a legszentebb dolognak tartunk -- amikor magasztaljuk, nem egyenlô talán Isten dicsôítésével? Ezért így mondd: ,,Béke veled!'' Sem önnel, sem magával, hanem veled. Ahogyan én mondtam. És ha valaha megtörténne veled, hogy bemenj egy házba, ezt mondd: ,,Békesség e háznak!'' Nincs ennél többet kifejezô, szívélyesebb, szentebb és rám jobban emlékeztetô köszöntés. Isten veled! Béke veled! ======================================================================== Semmit se olvasok 2-28: A csodás halfogás. A fejezet végén jegyzet: Következik két részlet ugyanezzel a dátummal és hét másik, de különbözô dátumokkal. Napló-, krónika-, és a Jézussal való ,,beszélgetések'' lapjai ezek. Ezekben elénk tárul az írónô testi állapota, akit a kitelepítés szörnyű idôszakában otthona elhagyására kényszerítenek. Közlünk itt a Mű szempontjából néhány érdekes részletet: November 14. Jézus még nem ad látomásokat és diktálásokat. Igen rosszul vagyok. A mellhártyagyulladás pontosan végzi munkáját a még meglévô tüdôrészeimen. Nem kapok levegôt. Éles fájdalmaim vannak. Lázam magas. Nagy erôtlenséget érzek a tegnapi három tüdôvérzés miatt is.... Van egy ápolóm, akinél jobb nem is lehetne, s aki sohasem hagy el legfájdalmasabb óráimban sem: az én Jézusom. Az Ô ôrködése mellett alszom el, és az Ô simogatására ébredek fel.... Jól tudod, mióta te vagy a Mesterem, a világon semmit sem olvasok. Jó és szent könyvet azért nem, nehogy befolyásoljon. A világias és kevésbé jó olvasnivalót azért nem, nehogy beszennyezzem magamat. November 25. Jézus azt mondta: -- Te semmi se vagy. De én hívtalak téged erre a küldetésre. Ezért képeztelek, és ügyeltem értelmed kiművelésére is. Nem mindennapi fogalmazási készséggel áldottalak meg, mert szükségem volt arra, hogy az evangéliumi vagy a misztikus jelenetek bemutatója légy. Ezekben ÉN beszélek vagy cselekszem személyesen vagy szolgáimban. Ezért feszítettelek keresztre érzékeny szívedben és testedben. Azért, hogy szabad légy minden érzelmi rabságtól, és oly szabadon rendelkezhess minden idôddel, ahogyan ezt az egészségesek közül senki sem teheti meg. Ezért csökkentettem le benned a táplálkozás, az alvás, a pihenés testi szükségletét, és a jelentéktelen minimumra szorítottam. Ezért gyötörtelek és ôröltelek fel testedben öt súlyos, kínos, nagyobb betegséggel és mintegy tíz másfajta, kisebb betegséggel. Megnöveltem akaraterôdet, hogy képes légy annak megtételére, amit egészséges, jól táplált ember nem lenne képes megtenni. És azt szeretném, ha ezt biztos jelnek tekintenék. Azonban ez a sivár, elfajult nemzedék semmit sem ért meg.... Te semmi se vagy. De én beléptem a te ,,semmidbe'' és azt mondtam: ,,Láss, beszélj, írj!'' A semmi lett az én eszközöm. ======================================================================== Szerelmem otthona 2-29: A Kerióti megtalálja Jézust a Getszemáni-kertben, és tanítvánnyá lesz. A fejezet végén következik egy részlet, amelyben az írónô háláját fejezi ki az Úrnak azért, hogy már hét napja hazatérhetett a kitelepítés helyérôl, ahol ,,... egyáltalán nem volt alkalmam, hogy nyugodtan imádkozzam, írjak és Jézussal legyek, kivéve éjnek idején.'' Hazajött tehát saját otthonába: ,,Én ezt a házat szerelmem otthonának hívom, mert az. Itt szerettem meg Istent azáltal, hogy mindjobban megismertem, egészen a jelenlegi megismerésig -- mivel szóvivôje vagyok. Itt kaptam tôle az elsô simogatásokat, amelyek -- azt hiszem testileg is megjelöltek engem. Itt tanultam meg szeretni a Mamát, ahogyan ôt szeretni kell. Itt lettem a kicsi János.'' ======================================================================== Te vagy az én szeretô békém! 2-34: János azoknak az ôse, akik szeretetbôl áldozatul hozzák magukat. Jézus szavai a fejezet végén: -- Nem érezted-e te is, hogy eláraszt a béke János egyszerű, kedves, szeretetreméltó viselkedése láttán? Ó, az én Jánosom! Azt akarom, hogy az én kicsi Jánosom is mindjobban hasonlítson kedvencemhez. Mindent fogadj el, és mindig mondd, amit az Apostol mondott: ,,Minden jó, ami te teszel, Mester!'' Így kiérdemled, hogy ezt halld tôlem: ,,Te vagy az én szeretô békém.'' Nekem is szükségem van az enyhületre, Mária. Add meg ezt nekem! Szívem a te nyugvóhelyed. ======================================================================== Megfélemlített az ördög megjelenése 2-53: Jézus fölkeresi Jónás pásztort Ezdrelon síkságán. A fejezet végén V. M. írja lelkiatyja számára: Ha nem lefekvés ideje lenne, üzennék önért, annyira megfélemlített az ördög megjelenése. Igazi ördög, mindenfajta álcázás nélkül. Azaz: magas, sovány, hiú személyiség, homloka alacsony és keskeny, arca elkeskenyedô, mélyenülô szemének nézése oly gonosz, gúnyos és hamis, hogy kis híja volt, hogy segítségért nem kiáltottam. Imádkoztam sötét szobámban -- mialatt Márta a konyhában volt -- és éppen a Szeplôtelen Szűzhöz könyörögtem, amikor megjelent nekem, a bezárt ajtó mellett. Sötét a sötétben, de mégis láttam meztelen testének minden részletét. Csúnya volt ez a test, de nem torzság miatt, hanem valami vadság és kígyószerűség miatt, ami minden tagjából áradt. Nem láttam se szarvat, se farkat, sem hasított patát, sem szárnyakat, ahogyan általában ábrázolják. De minden iszonyatossága benne volt abban, ahogy kinézett. Hogy megmondhassam, milyen volt, ezt kellene mondanom: álnokság, gúny, vadság, gyűlölet, cselvetés. Ezt árulta el alattomos, gonosz arckifejezése. Gúnyolt és sértegetett engem. De nem mert közelebb jönni. Ott állt mozdulatlanul az ajtó mellett. Jó tíz percig maradt ott, aztán elment. Én azonban egyszerre verejtékeztem hideget és meleget. Mialatt rémülten azt kérdeztem magamtól: miért jött ide, Jézus máris válaszolt: -- Mivel te olyan keményen visszautasítottad legfôbb elemében. (Mialatt Máriához könyörögtem, kitartóan visszatért a... nem tudom, hogy nevezzem, mert nem hang, nem képzet, semmi, és mégis valami, ami ezt mondja: ,,Ha te nem lettél volna itt, történt volna valami. Miattad nem történt meg. Mert téged nagyon szeret az Isten.'' Én -- nem tudom, helyesen teszem-e vagy rosszul, de úgy érzem, hogy jól -- amikor meghallom, ezt mondom: ,,Távozz, Sátán! Ne kísérts! Mert ha ezt Jézus mondja, elfogadom, de senki más ne mondja ezt nekem, hogy fölkeltse bennem az öntetszelgést.'') Jézus tehát ezt mondta: ,,Mivel te olyan keményen visszautasítottad legfôbb elemében: a kevélységben. Ó, ha téged erre rávehetett volna! Jól megnézted? Nem vetted észre, hogy külseje, vagyis hatalma vagy a tôle való származás megmutatkozik és meglátszik azokon, akik neki szolgálnak, mégha csak átmeneti jelleggel is? Figyelembe se vedd, ha valakiben valamilyen ocsmány és kéjvágyó állat visszataszító külsejével jelent is meg neked, egy szörnyeteg külsejével, ami felfúvódott a paráznaság erjedésétôl, kovászától. Ez azért van, mert az a szerencsétlen ember sok vétek és bűn trágyadombja, de benne a testiség bűnei a legnagyobbak. Gondolj mindazokra, akik más módon riasztottak meg, és okoztak neked szenvedést. Azok, akik -- hacsak egy órára is -- a Sátán eszközei voltak, hogy gyötörjenek egy hűséges lelket, neki fájdalmat okozzanak, és kétségbeesésbe kergessék. Amikor téged bántalmaztak, a bosszantásnak nem ugyanaz a kegyetlen kifejezése ült-e arcukon, amit tökéletes kivitelben az ô arcán láttál? Ó, ô kisugárzik szolgáiból! De ne félj! Nem árthat neked, ha velem és Máriával maradsz. Gyűlöl téged. Ó, mérhetetlenül gyűlöl! De tehetetlen abban, hogy ártson neked. Ha nem kívánod magadnak visszavenni lelkedet, és Szívem oltalmában hagyod, hogy is képzeled, hogy rosszat tehetne veled? Ezt írd le, és írd le a többi, kisebb látomásokat is, amiket kaptál. Az atyának mindet ismernie kell, és célja van annak, hogy tudjon róluk. És tudd meg, hogy eljön az én tavaszom ideje. Az a tavasz, amelyet kedveltjeimnek adok. Tavasszal, ibolyával és kankalinnal vannak teleszórva a rétek. Az én fájdalmaimban való részvétel tűzdeli tele a kínszenvedésemre való elôkészület napjait barátaimban. Menj békében! Megáldalak, hogy eloszlassam még meglévô félelmedet, az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. ======================================================================== Nálad nem vendégként vagyok 2-62: Máté meghívása a tanítványok közé. A fejezet elején V. M. megjegyzése lelkiatyjának, Romualdo Migliorininek: Ma reggel visszagondoltam az ön arckifejezésére, amit a látomás felolvasásakor láttam. Kimondottan elámult. Ezt meg is mondtam Jézusnak, aki mellettem volt. Ezt válaszolta nekem: -- Éppen ezért adom neki. El sem tudod képzelni, mekkora örömmel teszem magamat világossá igazi barátaim elôtt. Ugyanígy adom magamat az én Romualdomnak -- örömére -- szeretetbôl, segítség gyanánt, és mivel én látom ôt. János elôtt nem volt titkom. A Jánosok elôtt sincs. Mondd meg az idôs Jánosnak (Romualdo atyának) hogy nagy békét és jó halfogást adok neki. Neked semmiféle halfogást. Neked csak azt a nôi munkát adom, hogy hálót készíts abból a fonálból, amit én adok neked. Dolgozz, csak dolgozz! És ne bánkódj, ha másra nem jut idôd. Ebben a munkában minden benne van. És azt se vedd zokon, ha nem mondom neked: ,,Béke veled!'' Akkor szoktak köszönni, amikor valaki megérkezik vagy távozik. A tartós jelenlét már maga a béke. Az én tartós jelenlétem. És nálad nem vendégként vagyok. Te egyenesen karjaim közt vagy, és egy pillanatra sem teszlek le. Annyi mindent kell elmondanom neked halandó életemrôl! De nézd, ma örömöt okozok neked, és ezt mondom: ,,Béke veled!'' ======================================================================== Az én szolgálatom a kereszt, az áldozat 2-65: Jézus nagybátyjának, Alfeusnak otthonában, utána pedig sajátjában. A fejezet végén Jézus így szól: -- E látomás után azt iktasd ide, amit 1944 tavaszán adtam neked. Azt, amelyikben megkérdeztem Édesanyámtól, mi a benyomása az apostolokról. Erkölcsi alakjuk ekkorra már eléggé világossá vált ahhoz, hogy ide lehessen iktatni azt a látomást anélkül, hogy bárkiben is megütközést keltene. Nem volt szükségem senkinek a tanácsára sem. De, amikor magunk. voltunk -- mivel a tanítványok szerte a baráti családoknál vagy a közeli kis falvakban idôztek -- názáreti tartózkodásaim alatt, mily kellemes volt elbeszélgetnem édes Barátnômmel, és tanácsot kérnem tôle: a Mamától, és megerôsítést nyernem -- az ô kegyelemmel teli, bölcs szájából -- arra vonatkozólag, amit én már láttam. Vele sohasem voltam más, csak a ,,Fia''. Mert asszonyok szülöttei között nem volt nála ,,anyaibb'' anya, az anyai erények minden emberi és erkölcsi tökéletességével, sem ,,fiúibb'' fiú nálam, tiszteletadásban, bizalmasságban és szeretetben. És most, hogy ti is ismeritek némiképpen a Tizenkettôt, erényeiket, hibáikat, jellemüket, küzdelmeiket, van-e még valaki, aki azt mondja, hogy könnyű volt nekem ôket eggyé kovácsolnom, nevelnem, formálnom? És van-e még valaki, aki könnyűnek tartja az apostol életét, és ahhoz, hogy valaki apostol legyen, vagy pedig gyakran: hogy magát annak higgye, úgy véli, joga van sima, fájdalmaktól, akadályoktól mentes élethez? Akad-e még valaki, aki -- mivel nekem szolgál -- elvárja, hogy én legyek az ô szolgája, és folytonosan csodákat műveljek az ô érdekében, s ezáltal életébôl virágos, könnyű, emberi szempontból dicsôséges szônyeget készítsek? Az én utam, az én munkám, az én szolgálatom a kereszt, a fájdalom, a lemondások, az áldozat. Én megtettem ezt. Azok is tegyék meg, akik ,,enyéimnek'' akarják nevezni magukat. Ezt nem a Jánosoknak mondom, hanem az elégedetlen, kifogásokat keresô tudósoknak. És ugyancsak az akadékoskodó tudósoknak még azt is mondom, hogy használtam a nagybácsi, nagynéni kifejezéseket is -- amelyek a palesztinai nyelvekben nem használatosak -- hogy megvilágítsak és eldöntsek egy tiszteletlen vitát azon állapotomra vonatkozólag, hogy Egyszülöttje vagyok Máriának, és Édesanyámnak a szülés elôtti és utáni szüzességére vonatkozólag, aki engem lelki és isteni házasság folytán kapott, és -- újra ismétlem -- nem ismert más kapcsolatot és több gyermeke nem volt. Sértetlen test -- amelyet én sem sértettem meg -- amely zárva maradt egy anyaméh-tabernákulum titka fölött. Ez a tabernákulum a Szentháromság és a Megtestesült Ige trónja volt. ======================================================================== Ma sok munkád lesz 2-67: Mennyire emberiesen gondolkodtak az apostolok! A fejezet elején Jézus ezt mondja: -- Kicsi János: ma sok munkád lesz. De el vagyunk maradva egy nappal, és nem lehet lassan haladni. Ezért adtam neked erôt ma. A négy elmélkedést azért kaptad, hogy beszélhessek neked a Mária és az én fájdalmaimról, amelyek elôkészítették a kínszenvedést. Tegnap kellett volna ezekrôl szólnom, szombaton, az Édesanyámnak szentelt napon. De sajnáltalak. Ma bepótoljuk az elvesztett idôt. Az elôtted már ismertetett fájdalmakon kívül Máriának még ezek a fájdalmai is voltak. És vele együtt nekem is. ======================================================================== Félsz, hogy elvesztegeted idôdet? 2-72: A kegyelem mindig működik ott, ahol megvan az akarat, hogy valaki igaz ember legyen. Az elején Jézus ezt mondja: -- Ide fogjátok beiktatni az 1944. február 13-án kapott harmadik és negyedik látomást. A fejezet végén pedig Jézus szavai: -- Menj békével! Légy békében fájdalmaid között. Elkezdôdött a húsvéti elôkészület ideje, és te hordozod helyettem a keresztet. Megáldalak, Jézus keresztjérôl nevezett Mária. Késôbb Jézus ezt mondja: -- Végtelen szeretettel és finom okossággal kell fogadnod mindenkit. Elzárkózni annyit jelentene, mint felcsigázni a kíváncsiságot. Az elutasítás pedig ellenkezne a szeretettel. Megmondtam neked: ,,Keresett város leszel.'' Nem mindenki jön tisztességes szándékkal? Mit számít? Te megfontolt vagy, és ez elég. Félsz, hogy elvesztegeted idôdet? Vajon ki az idô Ura? Én. És akkor? Nosza, rajta, félelem nélkül, ne nyugtalankodj, ne légy türelmetlen! Láthatod, nekem is hányszor meg kellett változatnom terveimet! Pedig az én voltam... Béke, béke és szeretet mindenkivel! Harmadsorban pedig okosság, s ennyi elég. Szóban majd elmondom önnek, mit eredményezett ez a kis leckéztetés. ======================================================================== Nem látom a célját 2-73: Jézust rosszul fogadják Názáretben. A fejezet közben V. M. megjegyzi: Nem látom a célját ennek a látványnak, amely nem változik, s amely jó ideig így marad elôttem, mozdulatlanul. (A názáreti zsinagógát látja, tele emberekkel, akik imádkoznak.) Jézus azonban azt mondja, hogy írjam le, és én megteszem. ======================================================================== Mosolya áraszt el békével 2-75: Jézus szüret idején Anna házában. A végén V. M. lelkiatyjának írja: Nem ez az elsô dolog, ami ma enyhületet ad. Ez már reggel óta van így. Ön látta, mennyire sírok egy szűnni nem akaró eleven lelki fájdalom miatt. Ô úgy jelent meg nekem áldozáskor, mint mindig, amikor Ön ezt mondja: ,,Íme, az Isten Báránya!'' De most nem elégedett meg azzal, hogy Önt, atyám, nézze, és rám mosolyogjon. Eljött Ön mellôl, az ágy baloldaláról, átment a jobboldalra, hosszú, enyhén ringó lépteivel, odajött jobboldalamra, és érzékelhetôen megsimogatott hosszú ujjaival, és azt mondta: ,,Ne sírj!'' Most azonban mosolya áraszt el békével. ======================================================================== Egész éjszaka szenvedtem 2-80: Még mindig Lázár házában, a sátoros-ünnepek után. A fejezet elején V. M. megjegyzése: Nem tudom, hogy bírok majd annyit írni. Ugyanis azt érzem, hogy Jézus, megélt Evangéliumával akarja magát bemutatni. Én pedig egész éjszaka szenvedtem, hogy emlékezetben tudjam tartani a következô látomást, amelynek szavait, hogy el ne felejtsem, gyorsan lefirkáltam, ahogy tudtam. Most aztán, és 11 óra van, ezt látom. Következik a keresztényüldözés egyik véres jelenete. Kevéssel az írás megkezdése után, ezt írja: Elôre bocsátom, hogy a neveket rosszul fogom kimondani, mert már harmincöt éve semmit sem olvastam a római történelembôl... A részlet pedig e szavakkal zárul: Nem tudom, melyik cirkusz lehet. Nem tudom, a kereszténységnek melyik kora. Nincsenek dátumaim. Látok, és elmondom azt, amit látok. Lábamat sose tettem be egyetlen arénába, cirkuszba vagy a Colosseumba se; ezért a legcsekélyebb útbaigazítással sem szolgálhatok. A tömeg és a császár jelenléte miatt azt mondanám, hogy Rómában történik. De nem tudom. Szívemben megmarad az idôs vértanú pap és az általa elôbb megkereszteltek látomása, de semmi több. (A látomást lásd: Sz 67.) ======================================================================== Emlékezetes nap 2-88: Jézus a Kitűnô Víznél: ,,Ne vedd hiába a nevemet!'' 1945. március 1-én ezzel vezeti be V. M. ezt a fejezetet: Emlékezetes nap, amelyrôl nem szabad megfeledkeznem! Az elrejtett Arc fölfedte magát. Az ,,Ismeretlen'' megismertette magát. A Mester szólított: ,,Mária!''... és Mária János lett. Könnyeimet felszárította csókod és ígéreted!... És lélekben ,,újjászülettem'' akaratodból. Az emberek errôl nem tudnak. De én tudok. Ön is tud, Atyám. Megtehetném-e, hogy nem ünnepelem meg ezt a dátumot?... S ezt Isten szolgálatában ünnepelem meg, és áldom az ezzel a szolgálattal járó fáradozást és szenvedést, mert... ó, mert az az 1943. március 1-i óra olyan, hogy a kereszt semminek tűnik. ======================================================================== Hagyd, hogy rád támaszkodjam! 2-90: Jézus a Kitűnô Víznél: ,,Ne paráználkodj!'' A fejezet elején Jézus mondja V. M.-nak: -- Légy türelmes, lelkem, a kétszeres fáradozás miatt. A szenvedés ideje van. Tudod, milyen fáradt voltam az utolsó napokban?! Te is látod. Járás közben rátámaszkodtam Jánosra, Péterre, Simonra, még Júdásra is... Igen. És én, akibôl csoda áradt ki, ha csak a ruhám ért is valakihez -- ezt a szívet nem tudom megváltoztatni! Hagyd, kicsi János, hogy rád támaszkodjam, és újra elmondjam azokat a szavakat, amelyeket az utolsó napokban mondtam el azoknak az eltompult, konok embereknek, akiken végigfolyt kínom bejelentése, de nem hatolt beléjük. És azt is hagyd, hogy a Mester elmondja prédikációinak óráit azon a szomorú Kitűnô Víz-i síkságon. És én kétszeresen is megáldalak. Fáradozásodért és szánakozásodért. Megszámolom erôfeszítéseidet, összegyűjtöm könnyeidet. Az embertestvérek iránti szeretetbôl végzett erôfeszítéseidhez hozzáadódik majd azok jutalma, akik felemésztôdnek abban, hogy megismertessék Istent az emberekkel. Az utolsó héten kiállt szenvedésem felett ontott könnyeidért jutalmul majd megkapod Jézus csókját. Írj, és légy áldott! ======================================================================== Rémes idôszakon megyek át 2-95: Jézus a Kitűnô Víznél: ,,Felebarátod feleségét ne kívánjad!'' A fejezet végén V. M. megjegyzése: Nagyon rosszul vagyok: lelkileg. Ön tudja az okát. Testileg -- mivel akár, mert a kínszenvedés ideje van, akár azért, mert túl sokat írtam, nem tudom pontosan miért -- rémes idôszakon megyek át: lázzal, fájdalmakkal a tüdômben, a hátgerincemben és a hasamban. Azt hiszem, Compito (az a falu, ahová a kitelepítés idején vitték az írónôt) továbbra is érezteti bennem a hatását. Most fizetek annak a kedves falunak nedves idôjárásért és a napsütés hiányáért. ======================================================================== Szerencsére minden véget ér 2-98: Jézus a Kitűnô Víznél: ,,Ne kívánd más vagyonát!'' A fejezet végén V. M. rövid megjegyzése: Szerencsére minden véget ér, mert igazán nem vagyok olyan állapotban, hogy tovább bírjam. Szívgörcsöm már három órája tart, és a szemem is káprázik tôle. ======================================================================== Még most is meg vagyok döbbenve 2-101: A rákos Jeruza meggyógyítása Dokóban. A fejezet elején V. M. beszámolója lelkiatyjának: Elmondtam önnek a tegnap esti kellemetlen látogatást és jövendölést. Ön is látta, hogy ,,rémült'' volt az arcom. Ön mondta így, amikor belépett. Nem tudom, milyen volt az arcom. De az biztos, hogy még most is meg vagyok döbbenve. És ez nem tűnik el, hiába múlnak az órák. Nem az elsô eset, Ön tudja ezt, hogy a Sátán gyötör, megkísértve engem hol ezzel, hol azzal. És most, hogy többé nem kísérti a testet, kísérti lelkemet. Már egy év óta gyötör idôközönként. Az elsô eset akkor volt, amikor a számomra rettenetes 1944 áprilisának napjaiban megkísértett, ugyanis segítséget ígért nekem, ha imádom ôt. A második, amikor 1944. július 4-én megrohamozott azzal a konok, heves és hosszú kísértéssel, amellyel arra csábított, hogy majmoljam a Mester stílusát, és így alázzam meg azt, aki engem megsértett. A harmadik alkalommal azt sugallta, hogy a diktált szavakból állítsak össze egy saját művet, és azt adjam ki. Így érdemet és pénzt szerzek. A negyedik, amikor ennek az évnek (1945) februárjában (úgy emlékszem, február volt) megjelent, (ez volt az elsô eset, hogy láttam, máskor csak hallottam), és megrémített külsejével és gyűlöletével. Az ötödik tegnap este volt. Ezek voltak a Sátán nagy jelentkezései. De én neki tulajdonítom az összes többi, kisebb dolgot is, amelyek másoktól származnak. Ezek engem gôgösségre és önelégültségre akarnak rávenni, vagy arra unszolnak, hogy külsôleg legyek képmutató, vagy arról akarnak meggyôzni, hogy csak egy beteg nô vagyok, és minden lelki zavarok gyümölcse. A rokonokkal és a hatóságokkal, sôt a tehergépkocsi vezetôkkel való kellemetlenségeket is a Sátánnak tulajdonítom. Megteszi, amit megtehet, amilyen jól csak tudja, hogy így gyötörjön, nyugtalanítson, és lázadásra késztessen, és arról akar meggyôzni, hogy fölösleges imádkozni, és hogy az egész csak hazugság. De bevallom Önnek, hogy tegnap este nagyon megzavart. Nem az elsô eset, amikor azt a félelmet kelti bennem, hogy csalódás áldozata vagyok, és emiatt egy napon felelnem kell Isten és az emberek elôtt. Ön tudja, hogy ez okoz nekem rémületet... de mindig megvigasztal Jézus és Ön, atyám, és én újra éledek. De ezek az ,,én'' gondolataim voltak, amelyeket a Sátán szított, de mégis az én gondolataim. Tegnap este kifejezetten, közvetlenül megfenyegetett. Ezt mondta nekem: ,,Csináld, csináld! A kellô pillanatban várlak. Az utolsó pillanatban. És akkor majd úgy meggyôzlek arról, hogy mindig hazudtál Istennek, az embereknek és magadnak, és csaló vagy, hogy igazi rémületbe esel, és kétségbe fogsz esni, mivel elkárhozol. És te ezeket a szavakat majd el is mondod, úgyhogy aki melletted lesz, azt fogja gondolni, hogy ez a saját állításodnak végsô visszavonása, hogy így kevesebb bűnnel járulhass Isten elé. Te, és az, aki veled lesz, megmaradtok ebben a hiedelemben. És így halsz meg... A többiek pedig ettôl megrendülnek... Várlak, igen... Te is várj engem! Semmi olyat nem ígérek, amit meg ne tartanék. Most te okozol nekem mérhetetlen gyötrelmet. De akkor majd én okozom neked. Bosszút állok mindenért, amit nekem okozol... Úgy, ahogyan csak én tudok bosszút állni, bosszút fogok állni.'' És ezzel elment, igen rossz állapotban hagyva engem... Ezután eljött az édes Mama, fehér ruhájában, szelíden és szeretetteljesen, hogy rám mosolyogjon, és megsimogasson. Rám mosolygott legvidámabb mosolyával az én Jézusom. De, amint magamra hagytak, újból visszazuhantam sorvadásomba. Most is tart. Amikor nagy erôvel tör rám ez a gondolat, azt a kísértést érzem, hogy ezt mondjam: ,,Egyetlen szót se írok le többé, semmiféle nyomás ellenére se!'' De azután ezt gondolom, és mondom: ,,De hiszen éppen ezt akarja a Sátán'', és nem adok helyt ennek a sugallatnak. A kínszenvedés idôszaka van, igaz? Megtalálom majd kínszenvedésemet azok között, akik -- a jó emberben is annyira fellelhetô bálványozás miatt a szóvivôt imádják: a bálványt, megfeledkezve arról, hogy ô csak eszköz, és Istent kell imádni. És az engem gúnyolók között egyesek csodálatos dolgok megtörténését várják, fôleg a szenvedésnek ebben az idôszakában. Ennek más lehet a célja, de végeredményben ez is bálványimádás. Talán Ön is várja ezeket, mint az én esetemben természetes dolgokat. Ön igaz várakozással teszi. A többiek gúnyból, vagy bálványozásból. De biztosítom Önt, jobban szeretem Valtorta Mária kigúnyolását, mint az irántam tanúsított bálványozást. Ez leírhatatlan kínt okoz nekem. Olyan ez, mintha egy tér kellôs közepén levetkôztetnének, és elrabolnák drága titkomat... nem tudom. De szenvedek miatta. Errôl van szó. A gúny nem fáj annyira, ha Valtorta Máriára szórják. Csak a ,,diktálásokat'' ne sértse meg, és ne tüntesse fel azokat tréfának és ôrültségnek... Azonban a sokak többé-kevésbé szent és tisztességes óhaja fölött, ott van az akarat, jobban mondva: ott van Isten jósága, aki meghallgatja szegény Máriáját, aki mindig így imádkozott, és továbbra is így imádkozik, mondván: ,,Íme a te >>áldozatod<<. Mindent, amit te akarsz, csak külsô jeleket ne. Én még Istennek ezt a megnyilatkozását se akartam volna magamban... Azonban Ô akarta, hogy gramofonja legyek... hát legyen. De más nem, nem és nem. Vállalok minden megállapítható és - - minthogy nincsenek ismert tünetei -- meg nem állapítható betegséget. Vállalom, hogy elszenvedem magamban mindazokat a szenvedéseket, amelyeket Ô kiállott. Az egész haláltusát, hogy az Ô haláltusája láttán meggörnyedjek. De errôl ne tudjon más, csak Ô, és Ön, aki nekem lelkiatyám, és én. Senki más. Azonban, ha a kínszenvedésnek ebben az idôszakában csalódást okozok is annak, aki bálványoz vagy gúnyolódik, mivel ténylegesen nem vagyok ,,a szenvedô'', biztosítom Önt, hogy átélem kínszenvedésemet. És testem fokozott fizikai szenvedésénél is jobban -- amely ezekben nyilvánul meg: a testem letörtnek és összetörtnek érzi magát a Golgota ütlegeléseitôl és kimerültségétôl, fejem fáj a kegyetlen abroncstól, a kifeszítés és görcsök okozta nehéz légzés és vértolulás, szomjúság és láz, a kínzássál járó elerôtlenedés és idegfeszültség -- a ,,kínszenvedést'' számomra az jelenti, amit az én ,,getszemánimnak'' nevezek, vagyis: a fokozódó sötétség, tele rémképekkel és aggodalmakkal, a jövôtôl és Istentôl való félelem és rettegés... és a Gyűlölet közelsége, a Szeretet pedig távol van. Ez, igen, ez okozza a szomjúságot, a lázat, a véres könnyeket, a nyögéseket, az ájulást. Biztosítom önt, hogy erôsségét tekintve ugyanolyan, mint a múlt évben átélt óra, amikor Isten magamra hagyott. Sôt, azt mondhatom önnek, erôsebb, mert akkor is és annak ellenére is fáj, hogy Isten velem van. Remélem, érthetôen fejeztem ki magamat. De bizonyos kínokat szavakkal elmondani nagyon nehéz. És megérteni még nehezebb. Ez vonatkozik a lelkiatyára, arra, aki bálványoz, vagy aki kíváncsiskodik, tanulmányoz, vagy a jelenséget... kigúnyolja. Nem ártana azonban, ha ez utóbbi három csak egyetlen órán keresztül érezné azt, amit én érzek... És a bálványozók is, akik talán irigykednek, kellene, hogy ezt kipróbálják. De nem! Jobb, ha nem élik át. A bálványozók megszöknének -- ki tudja hová egy hasonló órától való félelmükben, a kíváncsiskodók, a kutatók és a gúnyolódók pedig végül Istent átkoznák... Ezért hát... igába hajtom vállamat, és kiiszom a mérget... és megyek tovább. Uram, ne az én, hanem a te akaratod történjék. Íme, a te szolgálód és áldozatod. Történjék velem az, amit te akarsz! Csak erôt adj, jóságod folytán, hogy tudjak szenvedni. És ne hagyj magamra! ,,Mane nobiscum, quoniam advesperascit, et inclinata est iam dies ...'' (Vö. Lk 24,19) A fejezet végén V. M. megjegyzése: Nagy vihar tombol bennem. Pontosan olyan, mint egy márciusi vihar, amelyben ragyogó napsütés és viharfelhôk váltogatják egymást. Úgy érzem magamat, mintha egy kis lélekvesztôn lennék a háborgó hullámok hátán, hol egy hullámhegy tetején és csupa napsütésben, hol pedig lenn, két vízhegy között, amelyek mintha egy sötét mélységbe akarnának alámeríteni. Úgy érzem, mintha háborgó óceánból a legnyugodtabb kikötôbe kerülnék, váltakozva, és ugyancsak felváltva, hol mintha epébe süllyednék, hol pedig, utána, mézbe. Micsoda szenvedés tegnap este óta! Vannak pillanatok, amikor a mennyországban vagyok a Jézustól és Máriától kapott rövid, nyájas szavaktól és boldog mosolyuktól, és az ezekbôl belém áradó erôtôl. Ilyenkor így szólok: ,,Ó, annyira biztos vagyok, hogy sem csalódás áldozata, sem vétkes nem vagyok, (természetesen a diktálásokra és a látomásokra vonatkozólag). Majd újra belezuhanok a sötét örvénybe, ahol a tegnap esti fenyegetô szavak félelmetes lármája van. És a mennyország után megízlelem a poklot. Utána ismét segítségemre siet Jézus és Mária jósága, és ez szegény lelkemet a napsütésbe emeli föl, az ég felé, olyan boldogságba, ami engem édességgel tölt el. S azután ismét lenn vagyok a keserűségben, a sötétben, a rémületben. Félek ... Segítsen nekem, hogy ki tudjam állni ezt a csatát! Utána beszámol egy asszony szavairól, amelyek kedvezôek az írásokról. Ez olyan az írónô számára, ,,mint egy csepp méz'' Az asszony ugyanis vallásos, művelt, és mindig kiegyensúlyozottnak találtam. Ezért az ô véleménye és óhaja meggyôzött arról, hogy a diktálásokban a lelkek Istent érzik. Istent! Istent! Csak egyetlen célom legyen: neki szolgálni, és Ôt megszerettetni. És félni, hogy gyűlöletes leszek elôtte. Íme, ez az én fájdalmam. De hát a kínszenvedés idôszaka van... Ó, segítsen nekem, mert a látszólagos nyugodtság alatt egyetlen sajgó seb vagyok! Következik még, másnapi dátummal, a ,,legszentebb Atyának'' egy ,,szigorú diktálása'' Isten irgalmáról és az emberek bűneirôl. Többek között ez olvasható: ,,Az irgalom szavai, a szeretettel teli látomások, amelyeket egy év óta kaptok adományként, mint utolsó próbálkozást, hogy elpogányosodott lelketek fölemelkedjék Istenhez, mire szolgálnak? Sokak számára szórakozásul, néhány embernek vesztére, és egy félelmetesen csekély kisebbségnek a megszentelôdésére. Folytasd Krisztus sorsát: Légy sokak számára jel, amelynek ellentmondanak!'' ======================================================================== Mikor választottalak ki? 2-103: A Fény ünnepének napjai Lázár házában. A fejezet után különbözô dátumokkal négy, személyes jellegű részlet következik, amelybôl az elsôt és az utolsót késôbb hozzuk. 1945. április 10. Kinyitom a Bibliát, minthogy már három napja pihenek. Találomra nyitom ki, csak azért, hogy olvassak valamit, ami Istentôl származik. Tekintetem a 18. (17.) zsoltár 25-31. versére esik. És az Úr megszólal: -- Talán nem ez az, amit magadról is elmondhatsz? Valamikor nem érdemelted meg jutalmamat. Mert én a magam tökéletességével szerettelek téged, de te nem saját tökéletességeddel szerettél engem, mert ha szívedben voltak is reám irányuló gondolatok, de voltak benne sokkal erôsebb szeretô érzelmek is, mint amiket nekem adtál. Emlékszel arra az idôre? Mert én emlékszem. Akkor kerültél ki a nevelôintézetbôl, teljesen Istentôl illatosan, mint egy templombeli szűzleány, aki a szertartás tömjénfüstjétôl illatos. Én már azelôtt kiválasztottalak. Mikor választottalak ki? Akarod tudni? Valójában akkor, amikor lelked meg lett alkotva, mert az Örök Gondolat elôtt egyetlen ember sorsa sem ismeretlen. De a kicsi Mária -- akit akaratom tartott életben a szerencsétlen körülmények ellenére, amelyek között születtél, és amelyek végigkísértek azokban a hónapokban, amikor szopós angyal voltál -- az enyém volt, amikor elsô könnyeit ontotta a keresztrôl levett Isten elôtt. Téged kért tôlem. És én örömtôl mosolyogva adtalak oda. Ô megismételte érted az égben, és elmondta az Atyának és a Vigasztalónak szavait: ,,Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kisdedek!'' (Vö. Mt 19,13- 15 Mk 10,13-16 Lk 18,15-17.) Csak a kisdedek ajkai képesek megszüntetni sebeinek fájdalmát. Azok ajka, akik koruknál fogva kicsinyek, és azoké, akik önakaratukból ilyenek. Azoké, akik miatta és a Mester iránti engedelmességbôl hasonlók lesznek a kicsinyekhez, hogy elnyerjék a mennyek országát. A Szűzanya Mária, Isten Gyönyörűsége, az a Tökéletes Kisded, aki örvendezik a mennyek Országában. A kisded-lelkű felnôttek olyan ritkák, mint a tökéletesen kerek és bámulatosan nagy igazgyöngyök. Azonban a koruknál fogva kisdedek lelke mind ilyen, mivel még nincs beszennyezve, és ebben Isten gyönyörűségét, Krisztus pedig vigasztalását találja. És a Fiú akkortól fogva akart téged. Minden ártatlan könnycseppedért egy csókot kaptál, minden csók kegyelem volt, minden kegyelem ünnepélyes eljegyzés az isteni Szeretettel. Nem helytelen visszatekinteni, hogy elzenghesd a Magnificatot és a Misereret. S a Magnificatot addig énekelhetted, amíg ki nem jöttél a nevelôintézetbôl. Egészen Istené voltál. Egyetlen oltár volt benned. És egyetlen szerelem. Az alig megnyílt liliomkehely csak mennyei harmattal és isteni fénysugarakkal volt tele. Azután jött a világ. És vele együtt sok más oltár és sok más szerelem. Az én helyem bitorlói. És addig tartottak, amíg én akartam. Azt is megtehettem volna, hogy nem akarom. Lesz, aki erre azt mondja: ,,Veszélyes kísérlet volt!'' Nem. Szükséges volt. Az apostolokat az alázta meg, hogy cserbenhagyták Krisztust, s ezidô alatt felülkerekedett bennük a romlott emberi természet minden ága, és újra megragadta, megrázta és tüzelte ôket minden, ami az embert megzavarhatja. És megértették, hogy amennyiben mások lettek, az nem az ô kizárólagos érdemük volt, hanem, mert Jézussal voltak. És a kevélység -- az ember megrontója -- megsemmisült bennük. Ezt kell tenni mindazokkal, akik különleges sorsra vannak kiválasztva, nehogy -- méltatlanná válva szeretetemre -- elveszítsék a kiválasztottságot. Egymás után dôltek le benned az én helyem bitorlói. És Istened lett újra egyedüli Királyod, akinek elénekelted tudatos bűnbánatod zsoltárát. Most, leányom, tekints végig múltadon és jeleneden! Nézd az embernek, a tudománynak, önmagadnak adott sok szerelem idejét, és nézd a mostani idôt, amikor újra csak egyetlen szerelmed van. Én irántam. És mondd meg nekem. Mondd nekem lelkeddel, csak ezt, az egyetlent, hallgatva, amelynek igazi és értékes hangja van. Nincs meg mindened, most? Amióta az enyém vagy, nincs-e meg mindened? Sokan, akik korlátoltak, így szólnak majd: ,,Semmije sincs! Nincs se egészsége, se öröme, se jóléte!'' A te lelked azonban, amely lélekszemével lát, ezt mondja: ,,Mindenem megvan most, még az is, ami szent fölösleg.'' Ha ugyan fölöslegnek lehet mondani azt, ami nem szorosan véve szükséges ahhoz, hogy valaki följusson Istenhez. Neked különleges küldetésed van: a szóvivôi küldetés. De ezen kívül -- mert ez adomány, és nem szükséges ezzel rendelkezni ahhoz, hogy valaki Isten elôtt kedves legyen -- te megkaptad kívánságaidhoz Isten beleegyezését. Miért? Mert a zsoltár mondja: ,,Így viszonozta az Úr igaz voltomat. Megjutalmazott, mert tiszta a kezem.'' (18,21-25) Én végtelenül, isteni módon bôkezű vagyok a gyengékhez, tökéletesen jó azokhoz, akik irántam való szeretetbôl tudnak erôsek lenni. És mivel Szeretet vagyok, kényszerítenem kell magamat, hogy ne legyek elnézô azokkal is, akik mulasztást követnek el. Ezeknek megadom Fiam irgalmát. Gyermekeimnek megadom ajándékaim sokaságát. És egyre jobban megmentem, megvilágosítom, megszabadítom és megerôsítem ôket, és kézenfogva vezetem ôket szeplôtlen utamon, oktatva ôket az isteni Szeretet tüzében edzett Szavammal. Így teszek veled is, lelkem, aki belém helyezted szeretetedet és minden bizalmadat. Ne félj, Isten virága! Nincs egyetlen egy sem kezdve a jeges tájak mikroszkopikus virágaitól, a forró égövi zónák óriási virágaiig -- amelyeket én harmat, fény és kedves életükhöz szükséges meleg nélkül hagynék. Pedig azok csak növények! Akkor mekkora gondozást kapnak majd Teremtôjüktôl az én lelkemnek virágai? Ne félj, Isten virága, akin végig gyöngyözik a Fiú és a Szűz vére és könnye. Ezekkel a drágakövekkel és hűségeddel nagyon kedves vagy nekem. Énekeld, éspedig mindörökké, a Magnificatot. Veled van az Atya, a Fiú és a Vigasztaló. -- Ó, Uram! Uram! Mivel te mondod, biztosan igaz. Mindenre szükség volt. De hogy mit jelentett számomra az, hogy a múlt évben magamra hagytál! Te is látod. Elôtted nem ismeretlen a szívek érzelme. Vannak sebek, amelyek a beforradás után is, a legkisebb érintésre is fájnak. Néha, ideges kölcsönhatásként, akkor is fáj, ha valaki olyan mozdulatot tesz, mintha meg akarná érinteni, vagy pedig a végtag párját érinti meg. Az elmetszett idegszálak fájnak a seb bezáródása után is. És az, hogy magamra hagytál -- most is, hogy újra visszavettél Szívedre olyan seb, amely mindig fájó marad, mert elmetszette azt az idegszálat, amely veled összekapcsolt. Nem kérdem, miért tetted. Csak ennyit mondok neked: te tudod, mit jelentett számomra ez az elhagyás. Ma reszkettem, amikor leírtam: április 10. Mert ma van egy éve, hogy te harmat, napfény és meleg nélkül hagytad nyomorúságos virágodat. És kis híja, hogy bele nem haltam. Mert mindent neked adtam, és ha volna még valamim, azt is neked adnám. De soha többé ne tégy ki engem ilyen megpróbáltatásnak! Te is látod, hogy gyarló mivoltom ezt nem bírja elviselni. Énekelek, igen. Énekelem Magnificatomat. Azt is mondom: igazán nem érdemeltem ki, hogy ,,nagy dolgokat'' művelj bennem. De az én énekembe örökké sírás vegyül, mert, mint egy gyermekben, akinek gyermekkorában volt egy idôszak, amikor magára hagyták, nincs meg többé a boldog gyermekek derűs kacagása, ugyanígy elôttem is mindig jelen van, hogy a múlt évben magamra hagytál. Igaza van Jézusnak! Igaza van Máriának! Amit a mi ,,kínszenvedésünkben'' nem lehet elviselni az, ha elhagysz minket, Atyám... Mialatt ezeket írom, újra lángra lobban a kis mécses, amely örökké Jézus elôtt ég. Az a kis csillag ez, amely szívemmel együtt ragyog megfeszített Jézusom elôtt. Egy évvel ezelôtt aludt ki... Az én cellámban, tabernákulumomban, paradicsomomban nem volt többé világosság. És ez számomra nagy kínt jelentett... Szeretetedtôl mindent megkaptam. De sokat kaptam szigorúságodtól is. Sötétséget, magányt, és azt is, amit Fiad ,,pokol''-ként határozott meg... Úgy maradtam, mint egy madár, amely tiszta szerencse folytán menekült meg kínzóitól. Félek... Minden oldalról hálókat, kalitkákat, kínokat látok... Uram, könyörülj rajtam!... Következik, különbözô dátumokkal, egy diktálás arról, hogy hogyan kell hozzásimulni Isten terveihez, s ebben van egy vonatkozás az írónôre: -- ... amikor életed látszólagos akadályozó tényezôjét tekinted, sôt: életed sok gátló tényezôjét, -- és mennyi ilyened van! -- mindig ezt mondd: ,,Az az esemény, amely látszólag ellentétben áll a rákövetkezôvel és a velem most történôvel, készítette elô ezt. És ezt azért kaptam, mert amazt elfogadtam''. Fontold meg, hogy amióta életed nem meddô normájává tetted a Fiú imájának e szavait: ,,Legyen meg a te akaratod'', többé nem topogtál egyhelyben, hanem haladtál, azután futottál, majd repültél a magasság felé. Annál nagyobb hangsúlyt kapott az akarat, a megismerés, a javulás, minél inkább fokozódott benned a szándékom iránt tanúsított vidám és készséges engedelmesség. Részletek egy bibliai rész magyarázatából (Ez 37,1-14), amelyben az írónô kijelenti: Megértem tehát, hogy Jézus nem kérdezi meg tôlem, feltámadnak-e a megholtak az utolsó napon. Ez hit, és efelôl nem lehet kétség. Azonban ô ,,csontok''-nak nevezi a jelenlegi szegény emberiséget, amely annyira csak anyag, és egyáltalán nem lélek. Megértem ezt, mert -- ahogy Önnek már sokszor elmagyaráztam -- amikor Isten megfog, hogy szóvivôje legyek, értelmem kitágul, és akkora erô szállja meg, hogy jóval felülmúlja azt, ami emberben lehetséges. És én ,,látok'', ,,hallok'', ,,értek'' a lélek szerint. Majd a diktálás e szavakkal végzôdik: Eljön az idô, amikor újra enyém lesz az ,,élôk'' népe, és nem a holtak népe. Amíg ez bekövetkezik, addig is, íme, én, a legjobbaknak -- vagyis, akik nem halottak, csupán csonttá aszottak a lelki táplálék hiánya miatt -- szavamat nyújtom táplálék gyanánt. Nem akarom, hogy sorvadásban haljatok meg. Szavam az a tápláló manna, amely édességével életerôt önt belétek. Ó, táplálkozzatok vele, szeretetem és áldozatom gyermekei! És miért kell látnom, hogy annyian éheznek, holott annyi ételt készített számukra az Üdvözítô, és nem vesznek belôle azoknak, akik éhesek? Táplálkozzatok vele, álljatok talpra, jöjjetek elô a sírokból, hagyjatok fel a semmittevéssel, szakítsatok a világ bűneivel, jussatok el a megismerésre, jöjjetek és ,,ismerjétek fel'' az Urat, a ti Isteneteket! Már megmondtam nektek e mű elején és e tragikus háború közepén, és újra megismétlem: ez egyike az Antikrisztus korát elôkészítô háborúknak. Azután majd elkövetkezik az élô lélek korszaka. Boldogok, akik felkészülnek e korszak fogadására. Ne mondjátok: ,,Mi nem leszünk ott.'' Ti nem, ti nem mindnyájan. Mégis dôreség és szeretetlenség, ha valaki csak magára gondol. Istentelen apáktól istentelen gyermekek születnek. Tehetetlen apáktól tehetetlen gyermekek. Pedig nekik: a ti gyermekeiteknek és gyermekeitek gyermekeinek oly nagy szükségük lesz lelkierôre abban az órában! Végeredményben az emberi szeretet törvénye a gyermekek és az unokák jólétérôl való gondoskodás. Ne legyetek kisebbek lelki vonatkozásban, mint amilyenek evilági dolgokban vagytok. És ahogyan adtok vagy igyekeztek adni gyermekeiteknek gazdagságot, hogy boldogabb napokat érjenek, mint ti, ugyanúgy fáradozzatok azon, hogy lelkierôt is adjatok nekik örökségül, és ôk tudjanak dolgozni és gyarapítani, és ezáltal bôségesen el legyenek látva akkor is, amikor majd a világ és Lucifer közti utolsó csaták jégesôje akkora kegyetlenséggel korbácsolja majd az emberiséget, hogy az úgy gondolja, ennél a pokol is jobb volna! S az emberiség át fogja élni! Utána, a lélekben hűségesek számára elérkezik a mennyország, nem a földön, hanem a mennyben! ======================================================================== Ahogy a farizeusok velem bántak... 2-107: A zsinagógafônök Kleofás házában. A fejezet, és egyúttal ez a könyv ezzel zárul: Jézus ezt mondja: -- Ezzel ér véget az evangélium hirdetésének elsô éve. Tartsátok emlékezetben! Mit mondjak nektek? Azért adtam, mert az volt a kívánságom, hogy megismerjék az emberek. De ahogyan a farizeusok bántak velem, ugyanaz történik majd ezzel a munkával is. Azt a kívánságomat, hogy megszeressenek -- ismerni annyi, mint szeretni -- túl sok minden gátolja. És ez nagy fájdalmat okoz nekem, az Örök Mesternek, akit ti gúzsba köttök... ======================================================================== A nyilvános működés második éve Jézus nyilvános működésének második évét a 3. és 4. kötet tartalmazza, összesen 1205 oldalon, 178 fejezetben, s ezeket szinte egyfolytában, 1945. április 19-tôl október 24-ig írta le Valtorta Mária, tehát kb. hat hónap alatt, kivéve néhány fejezetet, amiket 1944- ben írt le, és ide iktatott be. Az 1944-ben leírt fejezetek október 12. január 30. március 11. augusztus 12. 13. január 21. 25. március 4. augusztus 21. dátumot viselik. ======================================================================== Tökéletesen bárgyú vagyok 3-5: Evangelizálás Szikarban. A fejezet elején V. M. egy megjegyzése: Végre leírom ezt az elsô megjegyzésemet, hogy el ne felejtsem. A múlt évben kapott ,,Jézus temetése'' című részlet, amely a Kínszenvedéshez tartozik, és amit mi lerövidítettünk, mivel -- mint ismétlést -- fölöslegesnek véltük, holott szükség volt rá, hogy megmagyarázzunk egyes dolgokat azoknak, akik (ôszinte szívvel) óhajtják tudni mindazt, ami az Úrra vonatkozik, és azoknak is, akik tagadják Krisztus valóságos halálát. A végén elmondtam, hogyan balzsamozták be a testet, és hogyan csavarták gyolcsba. És ez megmagyarázott különbözô dolgokat. Rendben van, most már megtörtént. De higgye el, amikor nem foglal le Jézus, tökéletesen bárgyú vagyok, nem látok semmit, nem értek meg semmit. Ezért teljesen fölösleges hozzám fordulni, és megkérdezni valamit, miután feladatom véget ért. Tovább semmit sem tudok. Nem fogom fel, miért fontos egy részlet. Semmit. Tökéletes nulla és tökéletes sötétség. Ma reggel tudtomra adták, miért került ez a részlet oda. Én pedig lenyeltem... orvosságomat az emberi megítélés gôgje ellen. Most készítenék egy széljegyzetet egy csatolt lapra, amelyben elmagyaráznám, hogyan készítették el a holttestet, és ezt beiktatnám, azok hasznára és megvilágosítására, akik errôl tudni szeretnének, vagy akik tagadják. És most megyek tovább. ======================================================================== Énrám is így mosolygott 3-14: Jézus a tengerparti Cezáreában beszél a gályarabokhoz. Az utolsó sorban ez áll: ,,Jézus pedig szomorúan, szánakozón mosolyog.'' Ehhez fűzi V.M. a következô megjegyzést: Ma reggel énrám is így mosolygott... Oly nagy erôtlenség fogott el, hogy sírva fakadtam sok minden miatt, s ezek között nem utolsó sorban amiatt, hogy belefáradtam, hogy csak írjak, írjak, azzal a meggyôzôdéssel, hogy Istennek akkora jósága és a kicsi János annyi fáradozása teljesen hiábavaló. Sírva hívtam segítségül Mesteremet, és mivel jóságosan eljött egészen értem, elmondtam neki, mire gondolok. Vállával olyan mozdulatot tett, amely egyenértékű volt ezzel: ,,Ne törôdj se a világgal, se a szóbeszédekkel'', s azután megsimogatott e szavakkal: -- Hogyan? Már nem akarnál nekem segíteni? A világ nem akarja ismerni szavaimat? Nos, akkor egymásnak mondjuk el ezeket, az én örömömre, amiért elismételhetem egy hűséges szívnek, és a tiedre, hogy azokat hallhatod. Az apostolkodással járó fáradtság!... Sokkal jobban letör, mint bármilyen más munka fáradalma! Elveszik a világosságot a legderültebb naptól és az édes ízt a legédesebb ételtôl. Minden hamuvá és sárrá, utálattá és epévé válik. De, lelkem, ezek azok az órák, amelyek alatt mi vesszük magunkra a világias emberek fáradtságát, kételkedését, nyomorúságát, akik meghalnak, mivel nem rendelkeznek azzal, ami nekünk birtokunkban van. És ezek azok az órák, amelyek alatt legtöbbet tudunk tenni. Ezt a múlt évben is mondtam neked. ,,Mire való ez?'' teszi fel magának a kérdést a lélek, amely elmerült abban, ami elönti a világot, vagyis a Sátántól kibocsátott hullámokban. S a világ belefullad. Az Istenével együtt keresztre szegezett lélek azonban nem fullad meg. Elveszti ugyan egy pillanatra a világosságot, és alámerülhet a lelki fáradtság undorító hullámaiban, de aztán frissebben és szebben kerül a felszínre. Az a kijelentésed, hogy ,,Én már semmire se vagyok jó'', ennek a fáradtságnak egyik következménye. Te soha se lennél jó semmire sem. Én azonban mindig én vagyok, és ezért te mindig jó leszel szóvivôi feladatodra. Természetesen, ha azt látnám, hogy adományomat -- amely súlyos és nagyértékű drágakô -- kapzsi módon elrejtenék, oktalanul használnák fel, vagy hanyagságból nem igyekeznének megvédelmezni -- olyan biztosítékokkal, amelyeknek használatát ilyen esetekben az emberi gonoszság kényszeríti ki -- az adományt és azt a teremtést, aki az adományt adja, én kimondanám, hogy ,,elég!'' És ez esetben visszavonhatatlanul. Az ,,elég'' szól mindenkinek, kivéve az én kicsi lelkemnek, aki ma igazán úgy néz ki, mint egy apró virág a záporesôben. És ilyen simogatások mellett még kételkedsz abban, hogy szeretlek? Föl a fejjel! Segítettél nekem a háborús idôkben. Most is segíts még nekem... Annyi a teendô! Ekkor megnyugodtam Jézusom hosszú kezének simogatásától és oly édes mosolyától. Jézus hófehér ruhában van, mint mindig, amikor egészen az én számomra jön. ======================================================================== Le kell veled íratnom egy leckét 3-15: A kis római leány gyógyulása Cezáreában. A fejezet elôtt Jézus ezt mondja: -- Kicsi János, gyere velem, mert le kell veled iramom egy leckét a mai felszenteltek számára. Láss és írj! A fejezet végén V. M. megjegyzése: A fiatal római asszony, hacsak nem véletlenül hasonlít rá, egyike a római nôknek, akik Johannával, Kúza feleségével, ott voltak a Kálváriára vezetô úton. Tekintve, hogy itt senki sem szólította nevén, bizonytalan vagyok. ======================================================================== Megjelent az a borzalmas arc 3-24: Indulóban a hegy felé, hogy ott visszavonuljanak az apostolok kiválasztása elôtt. V. M. megjegyzése a fejezet elején: Ma éjszaka óta, amikor megjelent nekem az a borzalmas arc -- amirôl Ön is tud -- úgy, ahogyan én látom, a rémület tart hatalmában. ======================================================================== Milyen könnyű hibát elkövetni! 3-25: A tizenkettô apostollá választása. A fejezet végén Jézus ezt mondja: -- Rosszul vagy, és nyugton hagylak. Csak arra hívom fel figyelmedet, mennyire meg tud változtatni mindent egyetlen kihagyott mondat vagy rosszul átírt szó. Pedig te, aki írsz, élsz, és azonnal kijavíthatod. Gondold el tehát, és értsd meg, húsz évszázad mennyire meg tudta fosztani az apostoli Evangéliumot olyan részektôl, amelyek nem károsítják ugyan meg a tanítást, de megnehezítik annak megértését. Ebben a munkában, ha visszanyúlunk keletkezéséig, még mindig fellelhetjük a Rendetlenség (a Sátán) fáradozását, ez megmagyaráz sok mindent, és alkalmat ad sok minden másra a Rendetlenség fiainak. És te magad is látod, milyen könnyen lehet hibát elkövetni az átíráskor... Kicsi János, ma pihenj! Letört virágszál vagy. Majd visszajövök, hogy fölegyenesítsem (virágod) szárát. Ma szükségem van a sebed miatt kiontott könnyekre. Isten veled van! ======================================================================== Újuljatok meg az én tüzemben! 3-25: Aglae Názáretben, Mária házában. A fejezet végén: Este így szól az Örök Szeretet: -- Itt nem én beszéltem. De az Ige, a Szűz és az Apostol ajkáról hallottál engem szólni: az istenkeresôkhöz, Isten tanulmányozóihoz és azokhoz, akiknek szükségük van Istenre. Neked, a keserű hullámok között, egy édesség-áramlat jut. A többieknek az, ami benne van az adott nagyon sok-ban. A Szeretet Lelke vagyok. De Igazságosság is vagyok. Jobban adom magamat annak, aki jobban nekem áldozza magát. Akinek van füle a hallásra, értse meg! A lelki szeretethez nincs szükség érzékiségre. Isten simogatásai nem olyan adományok, amelyeket megkövetelhettek. Ezeket a kegyelmeket Isten adja. Nincs szükség arra, hogy mohók legyetek, mint a kapzsik, akik egy halom nagyértékű pénzt akarnak. Az sem szükséges, hogy olyanok legyetek, mint a zsarnokok, akik idejüket azzal töltik, hogy csodálják a drágaköveket, amelyeket alattvalóik hoztak kincsesládáikba, de amelyekért ôk egyáltalán nem fáradoztak, míg azok, akik hozták, vért izzadtak, midôn kitermelték a drágaköveket a tenger mélyébôl és a föld gyomrából. Mindenki saját munkájával termelje ki a Bölcsesség kristálytiszta gyémántjait! Vigyázzatok, mert könnyű átsiklani a vallásosságból az érzelgôsségbe. Én vagyok az Erôtadó, és híveimben erôsséget akarok. Az érzelgôsség a vallásban olyan, mint a Nabukodonozor által álmodott szobor lábaiban az agyag és a vas. Elég, ha nekivágódik a csalódás kövecskéje, máris veszélybe kerül az egész. Ha pedig nagy a kô, pusztulását okozza. Erôsség, gyermekeim! Erôsség! A föld küzdôtér. A boldogság itt van, ahol én vagyok. De az ide feljutás... olyan, mint egy szilánkokra hasogatott jáspiskôbôl készült út. Gyötrelem. Azonban minden gyötrelem érdemnek számít. Isten Fiának csak ez jutott. Ti ennél jobbat akartok? Újuljatok meg az én Tüzemben! Május 21. pünkösdhétfô 11 óra. Megérkezett -- és örömkönnyeket csal a szemembe -- az édesség-hullám, amelyet tegnap este ígért meg nekem a Vigasztaló. Jött, teljesen lelki simogatásával, egy fuvallattal, amely csók volt, végtelenül könnyed, s homlokomat érintô, és szeretet-hévvel szállt belém, de oly mélyre, hogy testi szívem szenvedett tôle, és ugyanakkor mindez mégis édesség és öröm. És ezzel egyszerre a Vigasztaló hangtalan Hangja szólt hozzám, és beszél most is; és arra vonatkozólag, hogy miként szeret engem Isten, hasonlatként a liliomot hozta fel, amely kivirágzott. (Itt nyilvánvalóan arra a liliomra céloz, amely háza erkélyén egy ládikában nôtt ki 1943. március 2-án anélkül, hogy abba bárki is liliomhagymát helyezett volna.) Az ,,ô'' liliomuk... Ezt mondja: ,,így szeret téged... így tart... (megvárja, míg leírom a fentieket, majd folytatja) Isten a te erôd. Nézd, milyen merev a szára. Nem hiányzik róla semmi, még a levelek sem, amelyek nem fölöslegesek, hanem szükségesek a virág védelmezésére. Isten a te virágod szára. Az isteni erények a te leveleid. Isten a te végcélod. A virág a szár végén van. Te olyan vagy, mint a hófehér virágkehelybôl kiemelkedô hosszú bibe, amelyet körülfog a virágporral teli porzótokok aranylángja. Így szeret téged Isten. Megteremtett téged, és beleültetett a földbe, mélyen, mint a virághagymát szokták a virágágyba, de lelket adott neked: életed középpontja ez. És ezt a lelket, miután megalázta azzal, hogy megízleltette vele a föld kínzó sötétségét, fölvitte, föl, egyre följebb, oltalmazva azt a védelméül rendelt erényekkel, felszíva azt egészen az örök Virágpárta: a mi végtelenül Szent Háromságunk tiszta öleléséig. Így, így pólyál be téged a mi szeretetünk: ragyogó tisztasággal és lángolással, békével és boldogsággal. Nézd: mivel a ,,mi'' kis Máriánk vagy, egészen a mienk, íme, lelked ez a hosszú bibeszál, a mi Szívünkbe zárva, a mi jelünket viseli: egy ez, de három választóvonallal van megjelölve, amelyek azt nem választják külön, hanem bibéjében háromhegyűvé teszik. Mária, kicsi Mária...'' és a Hang elhallgat, de helyébe lép egy hozsannázó angyali kórus, amelybôl kihallatszik, tisztán és örvendezôn, a Szűzanya hangja, aki a Magnificatot énekli... de hogyan énekli! Ezt a zsoltárt sohasem hallottam ilyen hangon zengeni. Egyedül ô tudja így énekelni... Nem látom ôt. Csak egy hatalmas, igen erôs ragyogást látok. De tudom, hogy ez Ô, és lelkemmel csatlakozom az énekhez... ======================================================================== Az Irgalmasság Evangéliuma ez 3-34: A hegyi-beszéd. A boldogságok. A fejezet közepén V. M. megjegyzése lelkiatyjához: (És itt Jézus azt mondja, hogy Önnek le kell másolnia a nekem 1944 augusztus 12-én diktált látomást, a látomás 35. sorától kezdve a látomás végéig, vagyis addig, amikor Magdolna távozik, e szavakig: ,,és dühösen és gúnyosan kacag''. Utána majd azzal folytassa, ami itt következik, természetesen kihagyva ezt a zárójeles részt.) Jézus ezt mondja: -- Nézz, és írj! Az Irgalmasság evangéliuma ez, amelyet mindenkinek adok, de fôleg azoknak a nôknek, akik önmagukra ismernek a bűnös nôben; és felszólítom ôket, kövessék ôt a megigazulásban. ======================================================================== Szükséged van barátokra! 3-35: A hegy lábánál meggyógyított bélpoklos. A fejezet végén V. M. megjegyzése: Négy nappal ezelôtt Jézus azt mondta nekem: ,,Írj!'' De... annyira ellenkezik érzelmeimmel, hogy e dolgok szétosztója legyek, hogy én -- bár asszony barátnôm miatt örvendeztem - - nem írtam. Így szóltam: ,,No, és amikor írtam? Maradjon csak itt, mert én bizony nem adom oda neki. Akkor pedig annyi, mintha nem írnék.'' Ma reggel aztán szép kis szemrehányást kaptam, amely így hangzott: -- Amikor azt tanácsoltam neked, tégy kivételt ezért a lélekért, és hívd ôt magadhoz, azért volt, mert én látom a szíveket és a szükségleteket. Emlékeztetlek Evangéliumomra. Abban ez olvasható: ,,Jaj azoknak, akik egyedül vannak. (V. M. nem azonnal jegyezte le ezt a részletet, és pontatlanságot követett el. Az említett idézet nem az Evangéliumban, hanem a Prédikátor könyvének 4,10-ben található.) Te még túlságosan egyedül vagy. Van papi védelmed, és ez igen sokat jelent. Arra való, hogy biztonsági pecsétet tegyen küldetésedre. De körülötted oly sokan vannak, akik nem szentek. És szükséged van barátokra, ahogyan nekem is szükségem volt. Ahogy kiválasztottam barátaimat, úgy választom ki a tieidet is, hogy neked is legyenek. Mármost, ha ennek a személynek, aki pontosan tud mindent, és aki tud hallgatni -- ami igen ritka erény -- ha ennek a személynek, aki -- megkaphatta volna, de nem kapta meg -- aki nem sértôdött meg, és nem hánytorgatta fel, és azonnal felkeresett, amint ezt üzented neki: ,,Jöjjön!'', ha ennek a személynek, akinek a szívében nagy vágy él, és ennek kielégülését szeretné, hogy -- magányosságában -- derűsebben haladjon a ,,nagy lépés'' felé, én jutalmat akarok adni, akkor te miért ellenkezel? Sok hónappal ezelôtt mondtam neked, hogy azért büntettelek meg, mert inkább hallgattál másokra, mint lelkivezetôdre, aki az én nevemben beszélt. Újra ezt akarod? Nem elég neked a büntetés? Hát nem tudod, hogy a ,,mások'' között -- akik az ellenkezôjét mondják annak, amit én -- ott van a te éned is? Ott lehet, és ott is van mindannyiszor, amikor makacskodsz. Ezért írj, és azután beszélj P. M.-mel. Elsôsorban nekem engedelmeskedj, azután neki. És természetfölötti értelemben légy könyörületes ehhez a barátnôdhöz, akit a te javadra vezettem vissza hozzád. ======================================================================== Ez megtéveszti a tudósokat 3-39: A magvetôrôl szóló példabeszéd. Elôtte Jézus magyarázata: Jézus, megmutatva nekem a Jordán folyását, jobban mondva, azt a helyet, ahol a Jordán a Tibériás tóba ömlik, ott, ahol Betszaida városa terül el a folyó jobb partján -- ahhoz viszonyítva, aki észak felé néz -- ezt mondja nekem: -- Most a város már nem a tóparton látszik lenni, hanem kissé beljebb. Ez megtéveszti a tudósokat. A magyarázatot abban kell keresni, hogy a tó errôl az oldalról feltöltôdött, s ez köszönhetô a húsz évszázad alatt a folyó által lerakott termôföldnek, és a Betszaida dombjairól lezúduló vizeknek és földcsuszamlásoknak. Akkoriban a város pontosan ott volt, ahol a folyó a tóba ömlött, sôt, a kisebb bárkák, a bôvízűbb évszakokban, messze föl tudtak menni a folyón, majdnem Korozain magasságáig. A folyó partjai azonban mindig kikötôül és menedékhelyül szolgáltak a betszaidai bárkáknak olyan napokon, amikor a tó viharos volt. Ezt nem miattad mondom el, akinek ez nem sokat jelent, hanem a nehézkes tudósok miatt. ======================================================================== Mily nagy édességet éreztem ma! 3-45: A vihar lecsendesítése. Elôtte V. M. írja lelkiatyjának Azon a csipkén dolgoztam, amelyet Ön ismer, és zenét hallgattam, rokonaim körében. Tehát közönséges dolgok szórakoztattak. Amikor hirtelenül látomásban részesültem, arcom megváltozott. Szerencsére ezt csak Paola fogta föl. Örömöm tartott egész délután, egészen a szokásos, hirtelenül beálló teljes kimerülés pillanatáig, amely most elôbb jött, mint általában, mert amikor így ,,látok'', testi erôim -- de fôleg a szívemé -- nagyon elernyednek. Ez azonban nem is bánt, mert nagy lelki öröm a jutalma. Most, hogy mindenki alszik, elbeszélem Önnek örömömet. ,,Láttam'' a mai evangéliumot. Vegye figyelembe, hogy ma reggel, amikor azt elolvastam, így szóltam magamban: ,,Íme, egy evangéliumi részlet, amelyet sohasem fogok látni, mivel kevéssé alkalmas látomásnak.'' Ennek ellenére, amikor a legkevésbé gondoltam rá, akkor jött, hogy örömmel töltsön el. Íme, ezt láttam. A következô fejezet végén (3-46), amelyben Jézus magyarázatot fűz az elôzôhöz, V. M. ezt írja lelkiatyja számára: Kár, hogy Ön ma nem jött el. Egy boldogságtól sugárzó arcot látott volna, én pedig megtudhattam volna, miben változom meg. Paola ugyanis azt mondta, hogy ô ezt észreveszi, noha én tovább dolgozom, sôt gyorsabban, mint máskor, de többet nem tud kivenni... Legalább megtudnám, miként viselkedjem, és -- ha a szükség úgy hozza -- úgy tegyek, mint Mózes: fátylat tegyek arcomra. ======================================================================== Igen magasra vittél föl engem 3-68: Példabeszéd a Királyról, aki menyegzôt rendezett fiának. A végén V. M. szavai Jézushoz: 1945. július 2. 12 óra. -- Én pedig tudom, Uram, mit tettél nekem azzal, hogy magaddal vittél erre a jeruzsálemi utadra, és Betániába, amely oly kedves hely, szomorúságában és békéjében... Én tudom ezt. Ez az igazság hirtelen villant fel bennem a Getszemániban töltött szombat után. S ettôl felvillanyozódtam... de nem álltam meg ennél, mert követtelek szeretô célodban. Te igen magasra vittél föl engem, egész napon át lefoglaltál, majd belemerítettél a félálom ködébe, hogy ne engedj arra gondolnom, mik voltak számomra ezek a napok. Egész júniusban, amely a te szegény Máriádnak a szorongás hónapja volt, te valóban belesodortál engem a te örvényedbe, nehogy elkapjanak engem az én emlékeimnek örvényei... Köszönöm, Istenem! Láthatod. Attól való félelmemben, hogy szét találom rombolni irgalmas munkádat, nem is írtam akkor, amikor megértettem az okát az annyira magukkal ragadó látomások óráinak... A Mama... a gyermek... a te szereteted és szavaid a még kislány Mamáról, vagy a kisfiúhoz, akit szereteted karolt fel ... Mert azt leírni, amit megértettem, annyit jelentett volna, mint pillantást vetni arra a gyötrelemre, amelyet a te szereteted édességbe pólyált, hogy ne engedd látnom, és ne engedd éreznem... Ezért hallgattam. Te jó vagy. Teljes jósággal. Végtelenül jó vagy, mert Isten vagy, és tökéletesen jó, mint Istenember. Te megérted, hogy az emlékek fájnak, hogy bizonyos dolgok megzavarnak, és te nem akarod, hogy a kínok vagy az izgalmak megzavarják szóvivôdet, aki amúgyis oly gyenge, már oly gyenge... És ezért szívtál magadba, a múltadba, a názáreti Jézuséba, aki vándor és Mester a földön, hogy ne gondolkozzam... Ne gondoljak az összes gyász- dátumra, amelyekkel -- számomra -- tele van június hónapja... Ennek ellenére is volt gyötrelmem... de letompítva. Voltak zokogásai a szegény Máriának, aki ebben a június hónapban élte át sorsának legádázabb viharait, azokat, amelyek engem megfosztottak azoktól, akik legjobban szerettek, hogy csak benned virágozzam ki újra... Voltak feltörni készülô zokogásaim... de te ezeket elnyomtad énekeddel... és ezeket csak akkor vettem észre, amikor a lélek-Mária egy pillanatra, emberi mivoltára nézett. Köszönöm, Istenem! Ebben az órában, éppen tíz éve, otthonunkat valóban végleg elhagyta papám... és te elvezettél engem eddig, s ezekben a napokban Szíveden tartottál. Ahogyan mindig teszel, a legnehezebb órákban, amióta ,,szócsöved'' vagyok... Anyám halálakor, a háború legkegyetlenebb óráiban... és most. Csak a múlt évben hagytad, hogy minden keserűséget kiigyak, áprilisban és júniusban, egy szándékodra, amelynek neve, azt hiszem: ,,engesztelés a kétségbeesésekért, és azok enyhítése''. Igen, engem ôrjítettél meg, hogy másokat megments a kétségbeeséstôl. Vajon kik azok, akik így menekültek meg? Hol vannak most az én szegény, kétségbeesett testvéreim? Ma reggel halálomon voltam... Héttôl tizenkettôig, mostanáig, szívrohamban... De már tegnap óta voltam a szívgörcs (angina pectoris) harapófogójában. Mivel mást nem tudtam tenni, szerettelek, és felajánlottam a te véredet és az én fájdalmaimat a papámért és reményüket vesztett testvéreimért. ======================================================================== Krisztus a hű szívekbe menekül 3-74: Juttában. Prédikáció Izsák házában. V. M. a Juttába érkezés leírását megszakítva, saját gondolatait írja le: Ó, nemde így van ez most is és mindig, Krisztussal kapcsolatban, Krisztus ellenségeinek műve folytán? Nincsen-e még mindig tudomány és eretnekség, gyűlölködés és irigység, nincsenek-e most is ellenségei az emberiségnek -- amelyek mind ugyanabból az emberiségbôl nôttek ki, mint mérgezett ágak egy jó fából -- amelyek most is mindezt megteszik azért, hogy az emberiség elpusztuljon. Megteszik, mert az emberiséget jobban gyűlölik, mint Krisztust. Ugyanis tetteikkel gyűlölik, amikor megfosztják az örömtôl azzal, hogy elkereszténytelenítik, Krisztustól azonban -- ôk, a por -- semmit sem vehetnek el, mert Ô Isten. Igen, ezt teszik. Krisztus azonban a hű szívekbe menekül, és onnan néz, onnan beszél, onnan áldja meg az emberiséget, és ezen kívül... és ezen kívül ezeknek a szíveknek adja magát... ezek pedig megérintik az eget, annak boldogságát. Idelenn maradnak ugyan, de égôn, s ezáltal elérik az édes gyötrelmét annak, ami a lét: az érzékekben és a szervekben, az érzelmekben és a gondolkodásban, és végül a lélekben... Könnyek és mosolyok, jajgatások és énekek, ellankadás és mégis az élet siettetése, ezek a mi társaink. Többek, mint társaink, ezek képezik létünket. Mert miként a csontok a húsban, az erek és idegek a bôr felsô rétege alatt, mind egyetlen embert alkot, ugyanígy vannak bennünk, szegény lényünkben mindezek a lángragyújtott dolgok, amelyek abból származtak, hogy Jézus nekünk adta magát. És mik vagyunk mi, azokban a pillanatokban, amelyek nem tarthatnának örökké, mert ha csak egy pillanattal is tovább tartanának, elégnénk, darabokra hullva meghalnánk? Mi már nem emberek vagyunk. Már nem a földön élô, ésszel megáldott testi lények vagyunk. Mi, mi, ó, Uram! Engedd, hogy egyszer kimondjam, nem kevélységbôl, hanem, hogy dicsôségedet zengjem, mert nézésed éget, és tôle önkívületbe esem... Mi akkor szeráfok vagyunk. És azon csodálkozom, hogy belôlünk nem tör elô személyek és tárgyak által is érezhetô láng és hôség, ahogyan az a kárhozott lelkek megjelenésekor történik. Mert ha igaz, hogy a pokol tüze olyan, hogy egy kárhozott lélekbôl kiáradó, egyetlen tűz-visszaverôdés is képes elégetni a fát, és megolvasztani a fémeket, akkor vajon mi a te tüzed, ó Istenem, akiben minden végtelen és tökéletes? Nem, nem láztól halunk meg, nem ettôl égünk el. Te vagy a mi lázunk, Szeretet! Ettôl égünk, halunk meg, emésztôdünk el, ettôl és emiatt szakadnak szét a szív rostjai, mert ilyen sokat nem képes kibírni. De rosszul mondtam, mert a szeretet ôrület, a szeretet zuhatag, amely széttöri a gátakat, és lezúdul, romba döntve mindent, ami nem ô, a szeretet az olyan érzések beözönlése az elmébe, amelyek mind igazak, mind jelenvalók, de a kéz képtelen leírni ezt a beözönlést, oly gyorsan teszi át gondolattá az elme a szív által tapasztalt érzelmeket. Nem igaz, hogy belehalunk. Élünk. Megtízszerezett élettel. Kettôs élettel, vagyis emberként és üdvözültként élve: élve a föld életét, és élve az ég életét. Elérjük, sôt túlhaladjuk, ó, ebben biztos vagyok, azt a fogyatékosság- és sérülésmentes, és korlátokat nem ismerô életet is, amelyet te, Atya, Fiú és Szentlélek, te, teremtô, háromságos Egy Isten adtál Ádámnak, az élet elôjátékaként a hozzád való feljutás után, hogy örvendjen az égben a földi Paradicsomból a mennyei Paradicsomba való csendes átjutás után, és az angyalok szeretô karján való átkelés után, amely olyan, mint Mária édes elszenderülése és édes mennybefölvétele volt, hogy eljusson hozzád, hozzád, hozzád! Az igazi életet éljük. Majd utána újra itt találjuk magunkat, és -- miként én teszem most -- álmélkodunk, szégyenkezünk, hogy messze túljutottunk, és így szólunk: ,,Uram, én nem vagyok ily sokra méltó! Bocsáss meg, Uram!'' És mellünket verjük, mert attól rettegünk, hogy talán a kevélység bűnébe estünk. Ezért még sűrűbb fátyollal takarjuk el a ragyogást, mert, bár nem fénylik túlfokozott izzással korlátozottságunk iránti kíméletbôl -- de felgyülemlik szívünk közepében, készen arra, hogy egy Istentôl akart új, boldog pillanatban nagy erôvel újra lángot vessen. Lebocsátjuk a fátylat a szentélyre, ahol Isten ég a saját tüzétôl, fényétôl, szeretetétôl..., és erônket vesztve, és mégis újjászületve, folytatjuk a menést, mint akik... megrészegültek egy erôs, édes bortól. Ez a bor azonban nem tompítja el az észt, hanem megóv minket, hogy szemünk és gondolatunk csak arra irányuljon, ami az Úr. Az Úr, vagyis te, Jézusom, aki összekötô gyűrű vagy a mi nyomorúságunk és az Istenség között, aki bűneink miatt a megváltás eszköze vagy, aki megteremted a boldogságot lelkünk számára. Te, Fiú, aki megsebzett kezeiddel teszed kezünket az Atya és a Lélek lelki kezeibe, hogy mi bennetek legyünk, most és örökké. Ámen. De hová is mentem, mialatt Jézus, szeretô tekintetével égetve Jutta lakóit, engem is éget? Ön bizonyára észrevette, hogy már egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán beszélek magamról. Pedig mennyi mindent mondhatnék! De a fáradtság és a testi gyengeség, amely a diktálások után rögtön erôt vesz rajtam, és a lelki szemérem, amely annál erôsebb, minél inkább haladok elôre, meggyôznek, kényszerítenek, hogy hallgassak. Ma azonban... túl magasra mentem, és, mint tudjuk, a sztratoszféra levegôjétôl az ember elveszti az önellenôrzést... Én a sztratoszféránál jóval magasabbra mentem... és nem tudtam magamat ellenôrizni... Meg aztán azt hiszem, ha mindig hallgatnánk, mi, akiket elragadnak ezek a szeretet-örvények, végül elégnénk, mint a lövedékek, vagy inkább szétrobbannánk, mint a túlhevített, lezárt kazánok. Elnézését kérem, atyám! ======================================================================== Az újraolvasás lehangol 3-75: Keriótban. Beszél a zsinagógában. V. M. megjegyzése az elején: Újra végigolvasom, amit tegnap írtam, hogy kiigazítsak néhány, az Ön szemeinek olvashatatlan szót, atyám. Ez az újraolvasás lehangol... mennyivel silányabb annál, amit éreztem, amikor leírtam lelkiállapotomat! Pedig, hogy elô tudjam adni azt, amit az Úr velem éreztetett, ezen kívül attól való félelmemben, hogy rosszul találom elmondani, és hogy megkönnyebbülést találjak -- mert ez szenvedés is, tudja-e? -- Szent Jánosomat hívtam segítségül. Így mondtam neki: ,,Te jól ismered ezeket a dolgokat. Te átélted ezeket. Segíts nekem!'' Nem is nélkülöztem jelenlétét, örökös jó-gyermeki mosolyát és simogatását. De most érzem, hogy szegényes szavam mennyire sekélyesebb az akkor érzett érzelemnél... Ami emberi, az mind csak szalma, egyedül a természetfölötti az arany. De ember ezt képtelen leírni. ======================================================================== Az évszakok, stb. illatai 3-78: A síkságon, útban Aszkalóna felé. V. M. megjegyzése a fejezet elején: A nap, izzóvá teszi az érett búzát, és olyan illatot csal ki belôle, amely már a kenyérére emlékeztet. A nap, a száradó ruhák, a gabonaföld illatát, a nyár illatát. Mert minden évszaknak, úgyis mondhatnám, hogy minden hónapnak, sôt a nap minden órájának megvan a saját illata, ahogyan minden helynek is, az olyan ember számára, akinek igen kifinomultak érzékszervei és igen erôs a megfigyelô képessége. Egészen más egy téli nap illata, amikor metszô szél fúj, mint a csendes, ködös téli napé, vagy az olyan napé, amikor hull a hó. És mennyire elüt ettôl az érkezô tavasz illata, amely olyan illattal jelenti be magát, hogy az szinte nem is illat, s egészen más, mint a tél szaga. Az ember fölkel egy reggelen, és lám, a levegônek más szaga van: a tavasz elsô sóhajtása. És így tovább, más a virágzó gyümölcsösök illata, a kerteké, a gabonaföldeké, egészen a szüretek meleg illatáig, és ezek között ott van, mintegy közjátékként, a vihar utáni föld illata... És az órák? Ostobaság lenne azt mondani, hogy a hajnal illata ugyanolyan, mint a dél illata, ez pedig olyan, mint az este vagy az éjszaka illata. Az elsô hűvös és egészen tiszta, a másik vidám és örvendezô, a következô fáradt ugyan, mégis telítve van azzal, ami a nap folyamán, mint illat, kiáradt; mintha a föld egy óriási bölcsô volna, amely pihenôre gyűjti össze kicsinyeit. És a helyek? Ó! A part-menti tenger szaga mennyire más, mint a hajnalé vagy az esté, mint a délé, vagy az, éjszakáé, mint a viharé vagy a nyugodt levegôé, a sziklás tengerparté vagy a lapos tengerparté! És a dagály után a parton visszamaradt algák szaga! Úgy tűnik, hogy a tenger azért tárta ki belsejét, hogy beszívassa velünk a mélység kesernyés illatát. Mennyire különbözik ez a szag a szárazföld belsô síkságainak a szagától, ez pedig a dombos vidékekétôl, és ez a magas hegyekétôl. A Teremtô végtelensége oly sokféle! A Teremtô bele tudta vésni a fény, a szín, az illat, a hang, a forma, vagy a magasság jelét az általa teremtett számtalan dolog mindegyikébe. Világmindenség szépsége, én téged már csak a látomásokon és a látott dolgok emlékén keresztül látlak! Istent pedig művein keresztül szeretem és azon öröm miatt, amelyet e művek látása okoz nekem. Mily hatalmas, erôs, kimeríthetetlen és fáradtságot nem ismerô ez a szépség! Nincs benned kifáradás, és te nem okozol ilyet. Sôt, az ember inkább megújul, amikor téged szemlél. Az én Uramnak világmindensége jobbá és tisztábbá tesz, fölemel, felejtet... Ó, bárcsak mindig nézhetnélek, és elfelejteném az embereket alsóbbrendű részükben, és csak lelkükben és lelkükön keresztül szerethetném ôket, hogy Istenhez vezessem mindnyájukat! És íme, Jézust követve, aki az apostolokkal ezen a búzatáblákkal teli síkságon halad keresztül, újra elkalandozom, és átengedem magamat annak az örömnek, hogy Istenrôl beszéljek ragyogó műveiben. Ez is szeretet, mert a teremtmény azt dicséri a teremtményben, amit benne szeret, vagy csak egyszerűen dicséri a teremtményt, akit szeret. Ugyanígy van ez a teremtmény és a Teremtô között. Aki szereti Ôt, dicsôíti is Ôt, és minél jobban szereti, annál inkább magasztalja Ôt Önmagáért és műveiért. De most már hallgatást parancsolok szívemnek, és megyek Jézus után, nem, mint imádója, hanem mint hű krónikása. ======================================================================== Nem tudtam írni, mialatt láttam 4-88: Betániában. ,,Mester, Mária magához hívta Mártát!'' A fejezet végén V. M. megjegyzi: Július 23-a, reggel 8 óra. Egy igen sápadt Júdás száll ki a kocsiból a Szűzanyával és a nôtanítványokkal együtt, vagyis a Máriákkal, Johannával és Elizával... A kavarodás miatt, ami ma reggel volt otthonomban, nem tudtam írni, mialatt láttam. Így most, amikor 18 óra van, csak annyit tudok elmondani, amit megtudtam és hallottam, vagyis, hogy a lábadozó Júdás visszaérkezik Jézushoz, aki a Getszemániban van. Itt van Mária is, aki ôt ápolta, és Johanna, aki ragaszkodik ahhoz, hogy az asszonyok és a lábadozó kocsival térjenek vissza Galileába. Jézus egyetért ezzel, és a gyermeket is felülteti velük együtt. Ellenben Johanna Elizával együtt Jeruzsálemben marad néhány napig, hogy utána Eliza visszamenjen Betszúrba, Johanna pedig Beterbe. Emlékszem, hogy Eliza ezt mondja: ,,Most már van bátorságom visszatérni oda, mert életem ezentúl nem céltalan. Meg foglak szerettetni barátaimmal.'' És arra is emlékszem, hogy Johanna hozzáteszi: ,,Én is ugyanezt fogom tenni saját földjeimen, amíg Kúza itt hagy. Ezzel is neked fogok szolgálni, bár jobban szeretnélek követni.'' Még arra is emlékszem, hogy Júdás kijelenti, hogy betegsége legnehezebb óráiban sem kívánkozott anyja után, mert ,,Édesanyád igazi anyám volt, gyöngéd és csupa szeretet, s ezt soha nem felejtem el'' mondja. A többi rész összekuszálódik a szavakban, és ezért nem is mondom el, mert azt én mondanám, és nem a látomásbeli személyek. Következik két fiatal keresztény nô vértanúságának jelenete (lásd SZ 82-84), amelyet V. M. így vezet be: ,,Talán, hogy megvigasztalódjam az elveszített látomásért, és megszüntesse nyugtalanságomat, amely mindig elfog, amikor egészen emberi dolgok akadályozzák meg, hogy munkámmal foglalkozzam, a látomás most tisztán megjelenik elôttem...'' És, befejezésként, a rövid magyarázat: Jézus így szól hozzám: -- Megismerted a cordovai vértanú szüzek: Flóra és Mária történetét, abban az idôben, amikor Spanyolország a mórok kezén volt, a kilencedik században. Szent vértanuk, szinte senki sem ismeri ôket, de milyen boldogok az égben! ======================================================================== Nagyon kimerült és elgyötört vagyok 4-91: A vérfolyásban szenvedô asszony és Jairus leánya. V. M. megjegyzése a fejezet elején: A látomás akkor tűnik fel elôttem, amikor nagyon kimerülten és elgyötörten imádkozom, s így a legrosszabb állapotban ahhoz, hogy magamtól ilyesfajta dolgokra gondoljak. Azonban nyomban elmúlik testi és elmebeli fáradtságom, amint megjelenik elôttem Jézusom, és írok. A fejezet végén V. M. megjegyzése lelkiatyjának: Elmondom Önnek, hogy engem a látomásnak különösen az a két része örvendeztetett meg, ahol Jézus azt keresi a tömegben, aki Ôt megérintette, és fôleg, amikor a kis halott mellett állva, megfogja kezét, és ráparancsol, hogy keljen fel. Béke és bizonyosság hatolt belém. Képtelenség, hogy valaki, aki olyan részvéttel van, mint Ô, és akkora hatalommal rendelkezik, ne szánjon meg minket, és ne gyôzze le a Rosszat, ami halálunkat okozza. Jézus jelenleg nem fűz hozzá magyarázatot, de mással kapcsolatban se mond semmit sem. Félholtnak lát engem, és nem tartja szükségesnek, hogy ma este jobban legyek. Legyen úgy, amint Ô akarja. Már az eléggé boldoggá tesz, hogy látomásban részesültem. ======================================================================== Nekiláttam az ördögűzésnek 4-93: A két vak és az ördögtôl megszállott néma ember meggyógyítása. A fejezet végén V. M. megjegyzése: Jézus azt mondja: -- Ide fogjátok tenni az elveszett bárányról szóló példabeszédet, amelyet 1944. augusztus 14-én kaptál. Most pedig engedelmeskedem Önnek, utalva a spiritiszták sietôs távozására, akik júniusban szobát akartak bérelni tôlem. De mivel megtagadtam tôlük, a szomszéd házban... béreltek szobát működésükhöz, ahol tenyérjósnak és kártyavetônek mondták magukat, ô és barátja. És bár ez a két emberfajta is kellemetlen volt nekem, hagytam, hogy maradjanak július 18-áig, amikor az éjszaka kiállott szenvedés miatt -- amely mindenben hasonló volt azokhoz, amelyeket mindannyiszor éreztem, amikor spiritiszta helyek vagy személyek közelében voltam -- megértettem, hogy a szomszéd házban spiritiszta összejöveteleket tartanak. Azt mondtam -- és már Önnek is említettem ezt, atyám -- : ,,Most majd én intézkedem, és meglátjuk, kinek van keményebb szarva.'' Este aztán nekiláttam az ördögűzésnek XIII. Leó szövegével, amelyet a nápolyi redemptoristáktól kaptam. Ezt mindig hatásosnak találtam viharok, bombák, pokoli... természetű emberek és mindenfajta spiritiszta ténykedés ellen. Nekiláttam tehát, bár alig bírtam térdelni, kezemben kis keresztemmel, egész lelkemmel, amely szinte kiszakadt testembôl, hogy átjuttassa a szöveget a két falon túlra, amelyek elválasztanak engem a médiumok búvóhelyétôl. S utána aztán erôtlenül csukódtam össze, mint mindig, amikor ezt teszem. Mintha minden erô kimenne belôlem, és kábult maradok. Így ment ez három estén keresztül: 18-án, 19-én és 20-án. De 20-án ülve kellett maradnom, mert inkább halott voltam, mint élô. Tegnap azt mondja nekem a két uraság háziasszonya, hogy a kettô közül az egyik, méghozzá az, aki a médium volt -- a másik viszont a segédje volt -- összecsomagolt, ,,mivel csak napi 1000-1500 lírát keresett. Mert mi az az 1000 vagy 1500 líra?'' Nos, nekem bizony úgy tűnik, hogy valami... A háziasszony még hozzáfűzi -- mivel megjegyeztem, hogy fejenként 500 vagy 750 líra nem is olyan kevés -- : ,,Még azt is mondta, hogy azért nem marad, mert nagyon zavarják. Nem a zaj, nem is mi, háziak, akik lélegzetünket is visszafojtjuk, mialatt a Professzor (?!) dolgozik, hanem más dolgok, amiket nem akart megmagyarázni. És utána tudni akarta, ki Ön, mit csinál. Sok mindent. S amikor azt mondtuk: ,,Egy beteg kisasszony, és olvas, ír, hímez...'' azt válaszolta: >>Nem. Én tudom. Az egy szent.<<'' (Bocsásson meg, hogy leírom ezt a szót, de pontos akarok lenni.) Ez a jó asszony nem értette meg, milyen összefüggés van köztem és a Professzor (?!) munkája között, sem azt, hogy ô (a Professzor) honnan tudhat rólam. Ugyanis ezt kérdezte tôlem: ,,De hát Ön ismeri ôt?'' (a Professzort) ,,Nem, Istennek hála!'' -- feleltem. Én azonban értettem minden összefüggést. Nagyon is jól! Ugyanaz ismétlôdik meg, ami 1930- ban. Tény az, hogy a médium elinalt, és a másik is, bízom benne, hamarosan követni fogja... a levegô pedig megtisztul a kénszagtól, amelyet lelki tüdôm nem bír elviselni. Most pedig lássuk, milyen kellemetlenségeket itat meg velem a Sátán, hogy bosszút álljon. Az biztos, hogy nem úszom meg simán. 1930-ban, az általam elűzött médium szája által -- mint Ön is tudja -- ezt mondta nekem: ,,Ön elkerget engem. Pedig rosszul teszi. Mert aki engem elűz, az fájdalmak és bajok elé néz...'' Tényleg, attól fogva többé nem voltam jól. Nekik azonban máshová kellett menniük... 4-94: Példabeszéd az elveszett bárányról. A végén Jézus szavai: -- A magyarázat benne van a látomásban. De még beszélek neked róla. Most pihenj, mert itt az ideje! Megáldalak, hűséges Mária. ======================================================================== Fölfedem elôttetek a múltnak e lapjait 4-95: ,,Miután emlékeztettem a Törvényre, elénekeltettem a megbocsátásba vetett Reménységet''. Az elején Jézus ezt mondja: -- Január óta, amikor megmutattam neked a vacsorát a leprás Simon házában, te és az, aki vezetôd, óhajtottátok jobban megismerni a magdalai Máriát és azt, hogy milyen szavakat intéztem hozzá. Hét hónap múltán fölfedem elôttetek a múltnak e lapjait, hogy örömöt okozzak nektek, és szabályt adjak azoknak, akiknek le kell tudniuk hajolni ezekhez a lelki leprásokhoz, és tudniuk kell egy hívó szót intézni ezekhez a szerencsétlenekhez, akik bűnük sírboltjában fulladoznak, hogy ki tudjanak belôle jönni. A fejezet végén Jézus szavai: -- Íme, a magyarázat. Titeket ez kevéssé érint, titeket, a Jó Pásztorhoz hűséges juhokat. De ha neked, kicsi menyasszony, növekszik tôle a bizalmad, az atyának még nagyobb fényt jelent majd ítélôbírói megvilágításában, és sokak számára nem ösztönzésül szolgál majd, hogy a Jósághoz közeledjenek, hanem olyan beléjük jutó és tápláló harmat lesz, mint amirôl beszéltem, és fölegyenesíti az elfonnyadt virágokat. Emeljétek föl fejeteket! Az ég fönn van! Menj békében, Mária! Veled van az Úr! A következô (4-96) fejezet végén Jézus utasítása: -- Ide tegyétek a Simon farizeus házában lezajlott vacsora látomását, amelyet 1944. január 21-én kaptál. Ennek (4-97) a fejezetnek elején pedig V. M. megjegyzése: Mindennemű szenvedésem enyhítésére, és hogy elfeledtesse velem az emberek gonoszságát, Jézusom e kedves látomásban részesít. ======================================================================== A kívánságok embere vagy! 4-99: Észrevételek magdalai Mária megtéréséhez. A fejezet elején V. M. kiegészítô magyarázata: A mai napon mindig Jézus tegnap esti diktálására gondoltam, meg arra, amit láttam, és amit akkor is megértettem, ha nem hangzott el. Közben, mellesleg, megmondom Önnek, hogy az asztaltársaság beszélgetése, amennyire kivettem, vagyis a közvetlenül Jézushoz intézett szavak, a napi eseményekrôl folyt: a rómaiakról, a Törvényrôl, amelyeknek a rómaiak ellenszegülnek, ezen kívül Jézus küldetésérôl, aki egy új iskola Mestere. Azonban a színlelt jóindulat alól ki lehetett érezni, hogy ezek mind gonosz és megtévesztô kérdések voltak, amelyeket azért tettek fel, hogy bajba keverjék. Ez nem volt könnyű, mert Jézus, kevés szóval, de minden kérdésre, helyes és végérvényes választ adott. Arra a kérdésre, például, hogy milyen különleges iskola vagy szekta új tanítójának tette meg magát, egyszerűen azt felelte: ,,Isten iskolájáénak. Ô az, akit szent Törvényében követek, és Ôvele törôdöm azáltal, hogy ezen kicsinyek számára (és szeretettel nézett Jánosra, és Jánosban az összes igazszívű embert szemlélte) a Törvény teljes lényegében újra olyanná legyen, amilyen azon a napon volt, amelyen az Úristen kihirdette a Sinai hegyen. Visszavezetem az embereket Isten Világosságához.'' A másik kérdésre, vagyis, hogy mit gondol a császár által elkövetett jogtalanságról, aki Palesztina uralkodójának tette meg magát, így felelt: ,,Aki császár, azért az, mert Isten akarja így. Emlékezz Izajás prófétára! Nem hívja-e, isteni sugallatra, Asszíriát haragja botjának? Vesszônek, amely megfenyíti Isten népét, mivel túlságosan elszakadt Istentôl, s amely népnek színlelés a ruhája és a lelke? És nem azt mondja-e, hogy miután büntetô eszközéül fölhasználta (Asszíriát), össze fogja zúzni, mert visszaélt a reá bízott feladattal, és túlontúl dölyfös és kegyetlen lett?'' Ez a két válasz ragadott meg engem leginkább. Ma este aztán ezt mondja nekem Jézusom, mosolyogva: -- Téged is úgy kellene hívnom, mint Dánielt. A kívánságok embere vagy, és az, aki kedves vagy nekem, mivel annyira kívánod Istenedet. És folytatnám azzal, hogy ugyanazt mondom neked, amit Dánielnek mondott angyalom: ,,Ne félj, mert az elsô naptól fogva, amelyen elhatároztad, hogy szívedet az igazság megértésére szenteled, és vezekelsz Isten színe elôtt, könyörgéseid meghallgatásra találtak, és én éppen ezek miatt jöttem.'' Itt azonban nem az angyal beszél. Én vagyok, aki hozzád szólok: Jézus. A fejezet végén ismét Jézus szól: -- Felkészítelek a holnapi leckére. Jelöld meg Dániel 12. fejezetében azt a helyet, ahol e szavakat mondta neki fényes angyalom: ,,Ne félj, a Béke veled van. Légy bátor és erôs!'' Te pedig tudd mindig ezt válaszolni: ,,Beszélj, ó Uram, mert erôt adsz nekem!'' (Vö. Dán 10,19.) Jézus ezután ezt mondja nekem: -- Amikor látlak, hogy annyira figyelsz leckéimre, tanítóját szeretô, szorgalmas iskoláslánynak tűnsz, aki számára a tanító a teljes ,,tudást'' jelenti. Amikor viszont magadtól fedezel fel új részeket, és megfigyeléseket teszel (éspedig a látomások közben), olyan jó gyermekre emlékeztetsz, akit apja, kicsi kezét tartva, vezet az elé, amirôl azt akarja, hogy gyermeke meglássa, s így gyarapodjék értelmességben, de ugyanakkor nem avatkozik bele, hogy gyermekének megadja azt az örömöt, hogy valami újat fedezzen fel, és érezze önérzete növekedését. Ennek megtételéhez mindig szabadnak kell lenned az emberi természetű buzgólkodásoktól. Egyre szabadabbnak. Egyre biztosabbnak kell lenned, hogy fesztelenebbül járhass a szemlélôdés ösvényein, s egyre nyugodtabban és mindjobban bízva bennem, aki kezedet fogom. Egy apa nem véteti észre jelenlétét, hanem ezernyi ügyeskedéssel addig mesterkedik, amíg gyermeke meg nem látja azt az adott dolgot, amirôl akarja, hogy gyermeke meglássa. Ó, én vagyok a legszeretôbb az apák között, és kicsinyeimhez a legtürelmesebb a tanítók között. És boldog vagyok, amikor egyiküket, amelyik engedelmes és figyelmes, kézen foghatom. Boldog vagyok, hogy Tanító és Apa vagyok. Pedig milyen nehéz elérnem, hogy gyermekeim bizalommal tegyék kezüket az enyémbe, hogy én vezessem, én oktassam ôket, ôk pedig ezt mondják nekem: ,,Mindennél jobban és egész valómmal szeretlek téged!'' És azon keveseknek, akik így, fenntartás nélkül, egészen az ,,enyémek'', feltárom a kinyilatkoztatások és látomások kincseit, és fenntartás nélkül odaadom magamat. Azonban, Mária, minthogy titeket arra a szerepre választalak ki, hogy legyetek isteni természetem megismertetôi, annak különféle megnyilvánulásaiban, azoknál, akiknek szükségük van arra, hogy felébresszék és elvezessék ôket Isten megsejtésére, vigyázz, hogy nagyon lelkiismeretes légy annak elmondásában, amit látsz. Egy apróságnak is van értéke, s ez nem a tied, hanem az enyém. Ezért nem szabad azt mellôznöd. Tisztességtelen és önzô tett lenne. Jusson eszedbe, hogy te az isteni víz ciszternája vagy, amelybe ez a víz azért ömlik, hogy mindenki oda menjen meríteni belôle. A diktálásoknál eljutottál a legteljesebb hűségre. A látomásokban sok mindent megfigyelsz, de az írás sietségében és különleges egészségi és környezetbeli adottságaidból kifolyólag megesik, hogy kihagysz valami részletet. Ezt ne tedd! Tedd lábjegyzetbe, de jegyezd fel mindet! Ez nem szemrehányás, hanem Mestered szelíd tanácsa. Napokkal ezelôtt így szóltál hozzám: ,,Hogy az emberek egy kicsit jobban megszeressenek általam, minden fáradozásomat és egész életemet igazolja, és kárpótlást nyújt. Ha csak egyetlen egy ember térne hozzád, ,,elrejtôzött ibolyád'' által, ô már boldog lenne.'' Minél figyelmesebb és pontosabb leszel, annál nagyobb lesz azok száma, akik hozzám jönnek, és annál nagyobb lesz mostani lelki boldogságod és jövendô örök boldogságod. Menj békében! Urad veled van. ======================================================================== Ez a kicsi Mártának szól 4-100: ,,Inkább veszítsünk el egy baráti kapcsolatot, hogy megnyerjünk egy lelket.'' A fejezet végén üzeni Jézus Diciotti Mártának, aki szeretettel gondozza az írónôt: Jézus ezt mondja: -- Ez pedig a kicsi Mártának szól, akinek nem szabad panaszkodnia, amiért soha nem kap egy szót sem. De legyen biztos afelôl, hogy Ura hatékony módon, nagyon szereti ôt, hiszen Ô gondoskodott védelmérôl, attól fogva, hogy abba a sátorba helyezte, ahol neki van pihenô helye. Már elôbb szeretett téged, mert az Ô lélegzetvétele ez: szeretni. De amikor egyedül hitted magadat, egy egész család helyett szeretett téged, amikor békességet adott neked Mária mellett. Ne siránkozz, amikor hozzád nem intézek szavakat. Mind a tied azáltal, hogy Mária mellett élsz. A leveleket a távollévôknek szokták írni és nem azoknak, akik velünk laknak. Te pedig ott vagy, ahol én lakom. Légy jó! Kösd össze Márta-tevékenységedet Mária lelkiségével, aki a legjobb részt választotta. És amiért ô ezt a szenvedéssel és a teljes, önkéntes szeretettel választotta, megkapta tôlem a legeslegjobb részt. Te Mária szívén vagy, Mária pedig az én Szívemen. Ne gyötörd tehát magadat sok mindennel, közöttük olyasmivel, hogy azt kérded magadtól, vajon én gondolok-e rád. Pihenj azok szívén, akik szeretnek téged, és higgy: Isten nem hagyja el azokat, akik benne remélnek, és az irgalmas szeretetet gyakorolják. Legyen veled békém! ======================================================================== Képtelenségnek fog tűnni, amit mondok 4-106: A kánai házban. A fejezet közben V. M. megjegyzése: Annak, aki majd e lapokat olvassa, talán képtelenségnek fog tűnni, amit mondok. Pedig ugyanaz a hely, amely Jézus odaérkezése elôtt nem különbözött a többitôl, vagy pedig munkával teli sürgölôdés helye volt -- ez pedig kizárja azt a békét, amelyet a munka izgalmától mentesnek tételezünk fel -- amint Ô megjelenik, a hely megnemesedik, és a munka is egyszeriben rendezett formát ölt, ami nem zárja ki a kétkezi munkával egyesült természetfölötti gondolat jelenlétét. Nem tudom, érthetô-e az, amit mondok. Jézus sohasem morcos, még valamilyen, vele történt eset által okozott mély undor óráiban sem, hanem mindig méltóságteljesen fönséges. Ezt a fönséget közli azzal a hellyel, ahol mozog. Jézus sohasem túl vidám, de nem is siránkozó. Arca nem széles a nevetéstôl, de nem is savanyú, még a legnagyobb boldogság vagy a legerôsebb csüggedés óráiban sem. Mosolya utánozhatatlan. Nincs festô, aki valaha is le tudná festeni. Olyan, mint valami fény, amely a szívébôl árad ki. Sugárzó ez a fény a legnagyobb öröm óráiban egy megtért lélek miatt, vagy egy más lélek miatt, aki a tökéletességhez közeledik. Rózsaszínűnek mondanám ezt a mosolyt, amikor helyesli barátainak vagy tanítványainak önként végzett cselekedeteit, és élvezi közelségüket. Kék, angyali ez a mosoly -- hogy továbbra is a színeknél maradjak -- amikor a gyermekek fölé hajol, hogy hallgassa, oktassa vagy megáldja ôket. Szánalomtól mérsékelt ez a mosoly, amikor valamilyen testi vagy lelki nyomorúságot néz. Végül, isteni ez a mosoly, amikor az Atyáról vagy Édesanyjáról beszél, vagy nézi, és hallgatja ezt a Tisztaságos Anyát. Nem mondhatom, hogy savanyúnak láttam volna ezt az arcot akár a legnagyobb gyötrelem óráiban is. A gyötrelmek között, mivel elárulták, a vérrel való verítékezés szorongásai közepette, a kínszenvedés iszonyú görcsei között, a mély szomorúság elfojtja ugyan mosolyának végtelenül gyöngéd ragyogását, de ahhoz nem elegendô, hogy letörölje azt a békét, amely mennyei drágakövektôl tündöklô fejdísznek tűnik sima homlokán, és fényével megvilágítja egész isteni személyét. És ugyanígy nem mondhatom, hogy valaha is láttam volna, hogy féktelen vidámságnak adja át magát. Nem volt tôle idegen -- bár ritkaságszámba ment -- egy egészséges nevetés, ha a helyzetbôl úgy adódott, de utána újra fölvette fenséges derűjét. De amikor nevet, csodálatosan megfiatalodik, s arca olyan lesz, mint egy húszéves ifjúé, és a világ is szinte megifjodik szép, tiszta, csengô, árnyalt nevetésétôl. Ugyanígy nem mondhatom, hogy valaha is láttam Ôt, sietôsen tenni bármit is. Akár beszél, akár mozog, mindig nyugodtan teszi, bár sohasem lassan vagy kényszeredetten. Talán azért, mert -- minthogy magas -- hosszúkat tud lépni, s így soha nem kell sietnie, hogy hosszú utat tegyen meg, és ugyanígy könnyen el tudja érni a messzebb lévô tárgyakat, és nem szükséges felállnia ehhez. Biztos, hogy a mód, ahogyan mozog, elôkelô és méltóságteljes. És a hangja? Nos: lassan két éve lesz, hogy hallom Ôt beszélni. Néha mégis szinte elveszítem beszéde fonalát, annyira elmerülök hangja tanulmányozásában. És a jó Jézus türelmesen elismétli, amit mondott, és a jó tanító mosolyával néz rám, nehogy a diktálásokban hiányok keletkezzenek, amelyek annak a boldogságomnak tudhatók be, hogy hallgatom a hangját, ízlelgetem és tanulmányozom annak hangszínét és varázsát. De két év elteltével se tudom pontosan megmondani, milyen a hangszíne. Teljesen kizárom a basszus hangszínt, és ugyanúgy kizárom a magas tenort. De abban mindig bizonytalan vagyok, hogy vajon az erôteljes tenor-hang-e, vagy pedig széles hangterjedelmű, amelyben tenoros hangszínek vannak, vagy pedig tökéletes bariton. Ilyennek mondanám, mert hangja olykor sötét színezetű, szinte tompa, annyira mély, különösen, amikor négyszemközt szól egy bűnöshöz, hogy visszavezesse a kegyelemhez, vagy az emberi tévelygéseket ecseteli a néptömegek elôtt. Viszont, amikor arról van szó, hogy a tiltott dolgokat elemezze vagy felsorolja, és felfedje a képmutatásokat, a sötét hangszín világosabbá válik. Élessé válik, mint a villámcsapás, amikor parancsolóan nyilvánítja ki az igazságot vagy akaratát. Ez a hang olyan zengôvé is tud válni, mint az aranylemezé, amelyre ráütnek üvegkalapáccsal, amikor fölemeli hangját, hogy dicsôítse az Irgalmasságot vagy magasztalja Isten művét. Vagy pedig ezt a hangot a szeretet hangcsengésével vonja be, hogy Édesanyjához és Édesanyjáról beszéljen. Ilyenkor valóban szeretettel van bevonva ez a hang, tiszteletteljes fiúi szeretettel, és Isten szeretetével, aki legkiválóbb alkotását dicséri. És ezt a hangszint használja -- bár kevesebb nyomatékkal -- hogy beszéljen a különösen kedveltekhez, a megtértekhez, vagy a gyermekekhez. És soha nem fárad el ez a hang, még a leghosszabb beszéd alatt sem, mert olyan hang ez, amely felöltözteti vagy kiegészíti a gondolatot és a szót, annak erôt vagy nyájasságot adva, aszerint, amint a szükség kívánja. Én pedig olykor úgy maradok, kezemben a tollal, hogy hallgassam, és utána úgy találom, hogy a gondolat túlságosan elôre jutott, és lehetetlen megragadnom... s így maradok, amíg a jó Jézus meg nem ismétli. Akkor is így tesz, amikor engem szakítanak félbe, hogy megtanítson engem a kellemetlen dolgok vagy személyek türelmes elviselésére, akik -- elképzelheti -- mennyire ,,kellemetlenek'', hiszen attól a boldogságtól fosztanak meg, hogy Jézust hallgassam. ======================================================================== Érzem a lelkek szomjúságát 4-118: Búcsú Mártától, Magdolnától és Szintikától. A fejezet végén V. M. panasza, amit unokafivére egyik levele váltott ki belôle. Ez a kitörés egy helyen ezt a következtetést mondatja és íratja le vele: Ezentúl csak a természetfölötti szeretetért élek, rokonaimat, barátaimat pedig, vagy egyszerűen felebarátomat, aki jön, hogy mint egy hullám nekiütközzék ágyamnak, csak a lelke miatt szeretem, és csupán arra vágyom, hogy segítséget nyújtsak ezeknek a lelkeknek. Minden más, vagyis arcok, tettek, külsô megjelenés, jólét, anyagi nyomorúság, elôttem semmivé válik. Látom, érzem a lelkeket. De csak a lelkeket. És ez is szenvedés. Ezért mondtam Önnek ma reggel: ,,Azt mondtam Jézusnak: ha akadályt jelentek a lelkeknek, hogy a Te forrásodból igyanak, távolítsd el az akadályt azzal, hogy elveszed életemet.'' Bizony! Milyen jó lenne elmenni, és nyitva hagyni a ciszternákat, amelyeket Jézus mindenki számára adott, s amelyek kiszáradnak anélkül, hogy a szomjazók innának belôlük. Mennyire érzem a lelkek szomjúságát! Mert van köztük sok holt lélek is, de sok, sok, sok olyan is, amelyik szomjazik... És Jézus ezt értésemre adja. És nem csupán olyan személyek lelke, akik tudnak a szóvivôrôl és a diktált műrôl. Hanem olyan lényekbe zárt lelkek is, akik errôl mit sem tudnak, és mégis keresik, fájdalmakkal terhelten azt a szót, amely az ô cireneijük lesz... ======================================================================== Csak engem néz, és mosolyog 4-125: A Legszentebb Mária: ,,Az én szánakozásom mindennél erôsebb''. A fejezet végén V. M. beszámolója: Ma reggel, szentáldozás után, nagy kívánság fogott el, hogy valami szent dolgot adjak Gabriella Nôvérnek. De igazán semmim se volt. Jézus tűnik fel elôttem, egy kis réten állva, az olajfák árnyékában, fehér ruhájában, és mosolyogva mondja: -- Azonnal küldj el öt érmet venni. Én ezeket majd megáldom, te pedig elküldöd Gabriella Nôvérnek és leányainak. -- De hárman vannak! -- Ötöt mondtam, és mind egyforma legyen! -- Nem kettôvel többet, Migliorini atyának és Mártának? -- Igen, és siess, mert dolgoznunk kell! Gyorsan elküldöm Mártát, megvenni az érmeket. Ezalatt örvendek Jézus jelenlétének -- amely csak nekem szól -- aki továbbra is csak engem néz, és mosolyog. Visszajön Márta. A tenyerembe helyezem az érmeket, és átnyújtom neki. Jézus széttárja eddig összefonva tartott karjait, fölemeli jobb kezét, és megáldja az érmeket. Rám mosolyog, és engem is megáld... Engem pedig olyan öröm, olyan szívdobogás és olyan kellemes érzés fog el, hogy -- ha tudnék mozogni -- ezt énekkel, járkálással fejezném ki... Ehelyett itt vagyok... és utána nekifogok leírni mindazt, amit látok... De, az annyira leereszkedô és engem megáldó, Jézus jelenlétébôl fakadó öröm egész nap megmarad bennem a rettenetes fejfájás kínja alatt is, ami megvakít és az eszemet is elveszi. ======================================================================== Erôs virág- és tömjénillat 4-129: ,,Te vagy a Messiás?'' kérdik a Keresztelô küldöttei. A fejezet végén V. M. beszámolója: Szükségét érzem, hogy itt feljegyezzem az Úr egyik jótéteményét. Ez pedig egyetlen nagybátyám keresztény halála, akit egy hosszú sor, mindenféle természetű, súlyos, megalázó, igen fájdalmas, pontosan negyven éven át tartó, és egyre súlyosbodó alakban jelentkezô csapás igen türelmetlenné tett a jó Istennel szemben. Ifjúkorában igen vallásos volt, és hitét annyira gyakorolta, hogy a családban tréfásan ,,a szerzetes''-nek hívták. Késôbb azonban oly fokban lett hitellenes, nyugtalan és lázadó, hogy súrolta, és talán el is érte a gyűlöletet. S én emiatt nagyon szenvedtem. Amikor írt a mamának, aki nôvére volt, levele az Istenre szórt szemrehányások, gúnyolódások, továbbá az életre, a két szerencsétlen teremtésre -- feleségére, aki fô oka volt balsorsának, és leányára, aki, miután elvitte tôlünk, elhagyta apját, hogy szabad legyen... üzelmeiben -- szórt átkok sorozata volt. Átkozta a rokonokat, átkozta az orvosokat és az ápolókat, és így tovább. Bennem mindez szinte testi undort ébresztett. És mégis, amikor eszembe jutott, nagy szánalmat és nagy szeretetet éreztem iránta, éppen azért, mivel olyan szerencsétlen volt, annyira szerencsétlen, hogy elutasította az egyetlen gazdagságot és enyhületet, ami megmarad a szerencsétlen embereknek: Istent. De azért is szerettem, mert számomra nagy szenvedés okozója és nagy kegyelem megszerzôje volt. Hozzánk való jövetelekor Vogherába -- akkor már beteg volt -- nekem sok könnyet okozott. Szeretett engem. De nyugtalan és ideges volt, és semmit nem tűrt el, ami különbözött az ô gondolkozásmódjától. Tökéletesen beszélte a francia, angol és német nyelvet, és azt akarta, hogy én, a tízéves kislány, aki nagyon elôre voltam a franciában és makogtam a németet, tökéletes legyek a franciában, és csodálatosan haladjak elôre a németben, amelyet (zárójelben jegyzem meg) gyűlöltem. És azt is szerette volna, hogy egy-kettôre sajátítsam el az angolt, amire meg akart tanítani. Megértem ôt. Neki, a béna embernek, hosszúak voltak a napjai, és nem bírta megszokni a tétlenséget. Óráit azzal akarta kitölteni, hogy engem nyelvekre tanít. Csakhogy én már befejeztem tanulmányaimat, és ha meggondoljuk, hogy tizenhat éves koromban már készen voltam klasszikus tanulmányaimmal, mindenki megértheti, volt-e kedvem tanulni. Ô azonban semmit sem értett meg. Különös teremtés volt, mint nôtestvére: amit akart, azt akarta. S aki ellent mondott neki, az ki volt téve hirtelen haragjának, szemrehányásainak, vádaskodásainak, stb., stb. Pedig szeretett engem. Mindig így szólított: ,,Pretty, Pebbly, Darling, Mary'', és két szabad karjával és kezével -- ezeket nem támadta meg a bénaság, amely alsó végtagjait leszögezte -- szép kis képeket készített nekem, vagy édességeket, amelyeket megettem ugyan, pedig könny volt rajtuk a cukor. Mert nem volt olyan nap, hogy panaszkodásaival és kedvetlenségem, lustaságom és konokságom miatti vádaskodásaival fel ne ingerelte volna anyámat, aki aztán, mindmáig legendás szigorúságával, megbüntetett engem... És, fájdalom a fájdalomban, az ô hozzánk költözése nekem az otthontól és apámtól való elválásomba került... A nagybátyám bénasága valójában utolsó gerinccsigolyáinak törésébôl eredt, amit Angliában szenvedett el. De az orvosok, akik azt látják és értik meg, amire képesek: igen keveset, úgy ítélték, hogy nemcsak gerincével, hanem tüdejével is beteg. Nyolcvannégy éves korában halt meg, torzulásos végtagbénulásban... és negyven év alatt tüdôbetegsége soha nem volt... De, egyszóval, a tudós orvosok szerint betegnek kellett lennie tüdejével, és azért számomra, kislány számára, közelsége veszélyes volt. Isten bocsásson meg nekem! De tekintve, hogy az így vélekedô orvosok bensôséges barátságban voltak a mamával, kislány kora óta, és mivel az ô álma is az volt, hogy engem kollégiumba dugjon, ,,hogy megrendszabályozza jellememet'', így mondta, ami ellen papám elkeseredetten harcolt -- ez volt az egyetlen dolog, amiben ô parancsolt feleségének -- úgy gondolom, hogy a mama, az orvosokkal összejátszva, ezt a kártyát játszotta ki, hogy sikerre vigye elgondolását. A papa pedig nem volt annyira erôs, hogy kijelentse: ,,Akkor távozzék sógorom!'' Csak annyit tett, hogy a mamával íratott egy nyilatkozatot, hogy ô akarta eltávolításomat otthonról. Ezt a papírt a családi iratok között találtam meg. Így hát engem kollégiumba küldtek... Négy hónap múlva nagybátyám a bergamoi városi kórházban kapott elhelyezést és állást... Én azonban a kollégiumban maradtam... s ezáltal elvesztettem azt az örömet, hogy élvezzem papám testi és elmebeli épségének utolsó hónapjait. Utána már csak fáradt... jó ember volt, de kevés emlékezôtehetséggel és akarattal... Én pedig már nem kaptam tôle, csak bátorító simogatásokat... és azt a szenvedést, hogy csökkent értékűnek lássam... Mindezt nagybátyám miatt. Ezeket a szenvedéseket okozta nekem. A kegyelmek azok voltak, hogy a kollégiumban megtaláltam -- mintha nagyon messzirôl tért volna vissza, és ott adott volna nekem szerelmi találkát -- az én Jézusomat, akit futólag pillantottam meg a kisgyermekkor ködében az Orsolya nôvéreknél, de aztán elvesztettem szem elôl. Nem hitem elôl. Hanem szemem elôl. Szenvedô Jézusom, a kollégiumban -- talán, mert már akkor túl súlyos kereszt nehezedett vállamra -- végtelenül szelíd Szívének minden mosolygó, bátorító gyönyörűségével mutatta meg magát nekem... És most azért vagyok az, ami vagyok, mert akkor teljesen és hosszú ideig az Övé voltam. Ott benn, a kollégiumban, mély és erôsen keresztény élettel tápláltan, tudatosan szerelmes voltam Jézusba, abban az életkorban, amely már tudta, mit akar (10-16 év), utána pedig képes voltam ellenállni mindennek, ami szeretô hitemet vette célba, hogy azt feldöntse és szétzúzza. És mennyi ilyen volt!... Voltak ingadozásaim, tizennyolctól huszonöt éves koromig. De utána... Nos, Jézus harmadszor is eljött, és többé nem hagyott el... Nos, ezért szerettem ezt a most elhunyt nagybátyámat. A mama halála után -- aki már elôre azzal vádolt, hogy majd nem fogom szeretni és segíteni a nagybácsit -- azonnal magamra vállaltam a vele való törôdést. Írtam neki, és pénzt küldtem neki, a betegnek, apró szeszélyeire. Még végrendeletemben is köteleztem örökösömet, hogy folytassa a havonkénti pénzesutalványok küldését élete végéig. De ezzel egyidôben, az elsô levéltôl kezdve, világosan tudtára adtam, hogyan vélekedem hitemrôl, a jó Isten iránti szeretetemrôl, az Egyház iránti tiszteletemrôl, stb. stb. Tudom, hogy e szavakkal fejeztem be: ,,Ilyen vagyok, és engem ilyennek kell tartanod. Elveid miatt nem ítéllek el, bár az, hogy hitetlennek tudlak, elszomorít, mivel tudom, hogy ez megfoszt téged az egyetlen lehetséges vigasztól. De kérlek, te se véts az én eszméim iránti tisztelet ellen.'' És annyira megértett, hogy azonnal a szentségekhez járult, és még a szentáldozását igazoló cédulát is elküldte nekem, mint valami szegény gyermek, aki igazolni akarja, hogy jó volt... Szegény nagybátyám! Most azt írja a fônöknô, hogy újra buzgó lett, és derűsen, keresztény módjára halt meg, és amíg tudott, szeretettel beszélt rólam. Hát nem az Úr jósága ez? Nagyon bántott a gondolat, hogy nem Isten barátságában fog meghalni! És Isten megnyugtat engem, kimutatva, hogy nem imádkozunk és szenvedünk anélkül, hogy meghallgatást ne nyernénk, és hogy a hit nyílt megvallása nagyon megrázhat, és visszavezethet Istenhez valakit. Szegény nagybátyám, aki olyan egyedül halt meg! Velem is ez történik majd? Szegény nagybátyám sokáig nem kapott levelet tôlem, a háború miatt. De most már tudja, hogy én ugyanúgy aggódtam érte, mint ô énértem, a háborús hónapok alatt, amikor a levélváltás lehetetlen volt. Most már mindent tud, és békét élvez. És, minthogy már benne vagyok az elbeszélésekben, elmondok önnek egy esetet -- anélkül, hogy ezt nagybátyámra vonatkoztatnám -- ami néhány napon belül harmadszor történik meg velem. Erôs virág -- és igen finom tömjének (amilyenek a benzoe gyanta és hasonló gyantafélék) átható illathullámai töltik be hirtelenül szobámat, majd ugyanolyan hirtelenül meg is szűnnek. Tegnap Márta is érezte, pedig messze ült tôlem. Az ágy közelében azonban igen erôs volt. Már hónapok óta nem éreztem többé ezt. ======================================================================== Ma éjszaka ôrjítô fájdalmaim voltak 4-137: Jézus a vízen jár. A fejezet elôtt Jézus ezt mondja V. M.-nak: -- Sok munkánk lesz ma, hogy behozzuk, a nem elvesztegetett, hanem -- akaratom szerint -- másként felhasznált idôt. Te e nap elsô órájától fogva tudod, (hajnali egy órától) mire irányítom erôsen elmédet, mert az elsô és egyetlen pont, ami megvilágosodott elôtted, már tudatta veled, mire figyelj lelki szemeddel. És az az ismeretlen nôi név -- amely úgy csendült fel benned, mint hívó harangszó, és csak akkor hallgat el, amikor választ kap -- közölte veled, hogy ezt is meg fogod ismerni. De az én szüzem és a Mester közül a Mestert kell választanod, és az én ügyemet kell amannak elébe helyezned. Sok mennyei teremtményt fogok neked bemutatni. Mindegyiküknek van számotokra hasznos tanítása. Ti mindent tudtok, mindent elolvastok, csak azt nem, ami az ég megszerzésének a tudománya. Írj! Írok, helyesebben: leírok. Ma éjszaka, amikor ôrjítô fájdalmak között azt kérdeztem magamtól, hogyan bírta Jézus elviselni azt az iszonyú fejfájást, és ezt tôle is megkérdeztem, megjelent elôttem szépségesen, egészségesen, mosolyogva, a Galileai-tenger háborgó vizén. Ma éjszaka, miközben az Úr kínszenvedését szemléltem, az nekem akkora kínt jelentett, hogy összeszorítottam a fogamat, nehogy feljajduljak a legcsekélyebb zajra, vagy az ágy legkisebb megmozdulására. Úgy éreztem, hogy sok szívem van, amelyek mind sebesen és fájdalmasan lüktetnek minden fogamban, nyelvemben, ajkaimban, orromban, fülemben, szememben. Homlokom felénél pedig úgy éreztem, hogy ott sok-sok kusza szög van, amelyek behatolnak koponyámba. Tarkómtól pedig fölfelé indul, és szétsugárzik egy tűz- és fájdalomkéve, amely satuként szorít. Jobboldali halántékcsontomnál úgy éreztem, hogy idônként nekiütôdik valami súlyos tárgy, hogy még mélyebbre nyomja fejembe azt a tűz- és fájdalomkévét, és ott benn dübörögjön. Gyötrôdésem alatt Ôt szemléltem a Kerttôl a Kálváriáig, amikor, pontosan a harmadik elesés után, egy kis testi és lelki enyhülethez, pihenéshez jutottam. Ekkor jelent meg elôttem Jézus. Utána újra kezdôdött a gyötrelem, míg végre, két óra tájban, miután megszűnt az Úr kínszenvedésének szemlélése, és kissé megszűnt iszonyú fejfájásom, egy név hangzott fel bennem: Szent Fenicola. Ki ez? Ismeretlen. Igazán élt? Ugyan! Ki hallott róla! És megpróbáltam elaludni. De nem ment. Szent Fenicola. Szent Fenicola. Szent Fenicola. Itt addig nem lesz alvás, mondtam magamban, míg meg nem tudom, kicsoda. És hála annak, hogy fájdalmam enyhült, s így lehetôvé vált, hogy megmozduljak -- holott 15 órától éjfélig, sôt még tovább is lesújtott, és erôtlenné tett, testem pedig görcsökben szenvedett, úgy hogy szememet se tudtam kinyitni -- elôvettem a szentek névjegyzékét, és azt találtam, hogy együtt említi Szent Petronilla szüzet és Szent Felicola szüzet és vértanút. Én Fenicolanak hallottam, de talán rosszul értettem. Ezzel a felfedezéssel együtt láttam egy fiatal nôt, aki ruhátlanul, kegyetlen módon egy oszlophoz volt kötözve. Majd mást. (Lásd SZ 12-18) És most, engedelmességbôl, azt írom, amit a Mester mutat nekem, és nem odázom el a leírást, noha fejem úgy forog, mint egy pörgettyű. A következô (4-138) fejezet végén V. M. leírja Szent Petronilla halálát és Szent Fenicola vértanúságát, amelyet azután Jézus oktatása követ. Ez utóbbiban van néhány rész, amely az írónônek szól: -- Ismersz-e még valakit, Mária, akinek Mestere... azt mondaná, amikor neki szüksége van rá: ,,Kelj föl, írj, légy erôs!'' és aki, amikor a Mesternek tovább már nincs rá szüksége, ne válna újra örökös haldoklásban szenvedô, szegény, beteggé?... A mai keresztények elôtt ismeretlen az én vértanúm: Fenicola... Meg akartam veled ismertetni, hogy beszélhessek neked lelki mesternôjérôl is, és hogy buzdítsalak a szenvedésre. Ismételd vele: ,,E fájdalmak között, igen, most már kezdem látni vôlegényemet, Jézust, akibe minden szeretetemet helyeztem'', és gondold meg, hogy számodra is támasztottam egy Nikomedészt, hogy kimentsem a szenvedélyek vízébôl énedet, amelyet magamnak akartam, és hogy összegyűjtsem, ami belôled megôrzésre érdemes, vagyis azt, ami az enyém, azt, ami jót tehet az embertestvérek lelkének. ======================================================================== Egyedül csak Istent látom, hallom, ízlelem 4-139: Találkozás a tanítványokkal. Elôtte V. M. beszámolója: Ünnepnap... és emlékezések napja... és összehasonlítások napja. Ezért olyan nap, amely nekem szenvedést okozna. És tegnap óta Jézus... érzéstelenít engem a szenvedéshez érzékelhetô jelenlétével. Tegnap, hogy ne gondoljak emberi, fájó emlékeimre, mellém jött, és világi dolgokban is tanítóm lett. Megmagyarázom. Napokkal ezelôtt beszéltem azzal az ifjúval, aki albérlôm, és hamarosan beiratkozik a bölcsészeti karra, s aki zavaros idôszakot él át a kitelepítés, a hitványság és az önzés eme idején. Irodalomról és bölcseletrôl beszélgettünk, és megkérdezte, tetszik-e nekem Szokratész. Tetszik-e? Természetesen! Nekem mindig is tetszett, de amióta Jézus oktat, még jobban tetszik, mert jobban megértem. De nekem Szokratésztôl csak az Euthyphron és az Apologia van meg. És amikor még... fél állatka voltam, arra voltak jók, hogy el ne csüggedjek. Nem csüggedni már annyi, mint készülôdni a fölemelkedésre. Az ifjú elhozta nekem a Phaidont. Kevés az idôm a kedves ostobaságok és a komoly dolgok olvasására. De ha a meglévô keveset nem fecsérelem el az ostobaságokra, mindig találok egy kevés idôt, hogy azt komoly olvasmányokra fordítsam, márcsak azért is, hogy fölemeljem fejemet a megszokott munkáról. Mert, furcsának tűnhet, pedig így van, hogy bár egész valómmal kívánom ezt a munkát, idônként mégis szükségét érzem, hogy énemet sétálni küldjem más gondolatokhoz, amelyek nem természetfölöttiek, mintegy pihentetve azon részemet, amely nem szellemi természetű, vagyis: anyagi és erkölcsi részemet. Kézbevettem tehát a Phaidont, így szólva magamban: ,,Ha Jézus megengedi, hogy nálam legyen ez a könyv, az annak a jele, hogy számomra jó származik belôle''. Mindig így tett! Kezembe tett vagy kapcsolatba hozott olyan könyvekkel vagy személyekkel, amelyekbôl, vagy akiktôl, nekem vagy számukra jó származott. Nekifogtam olvasni. De nem az a Valtorta Mária olvasta a Phaidont, mint amelyik Valtorta Mária valamikor az Euthyphront olvasta. Ezt most a ,,szóvivô'' tette és teszi. És azon jelenség folytán, ami velem történik, amikor Jézus akarja, a szavak természetfölötti fénytôl világosodnak meg elôttem, és természetfölötti vonatkozásokkal gazdagodnak! Emlékszik, amikor Ubaldinak azokat a könyveit olvastam, és azokból, mivel Isten így akarta, mélyen keresztény gondolatokat merítettem? Ön mosolygott azon a... képességemen, hogy egyedül csak Istent látom, hallom, ízlelem, és fogom fel egy ördög munkáiban is. De én ezt igenis jól meg tudom magyarázni magamnak. Azért van ez, mert Jézus rám... különleges, csodás szemüveget tett, amely megsemmisíti a gonosz szavakat, és jó szavakká változtatja. Az Evangélium jut eszembe: ,,Kígyókon és skorpiókon fogtok járni, de nem fognak nektek ártani'' Isten jóságos. De -- hogy visszatérjek a Phaidonra -- a természetfölöttit olvastam és éreztem abban is, de valójában nem tudtam élvezni. Jézus odajött mellém, ágyam jobb oldalára, a fejrész felé, és kissé mögém állva, bal kezét bal vállamra téve, jobbját kinyújtva, hogy mutassa a sorokat, amelyeket megmagyarázott nekem, de olyan szépen, hogy el voltam ragadtatva. Boldog voltam, hogy oly közel éreztem magamat hozzá, hogy teste melegét is éreztem, és boldog voltam, hogy hallottam fejtegetését. Errôl azonban csak zavaros leírást tudnék adni, ha el akarnám ismételni. De a világosság megmaradt bennem. Csak arra a mondatra emlékszem jól, amelyet az emlékezésrôl mondtam önnek: A ,,Mária gyermekkoráról'' szóló részben beszéltem errôl. A lelkek visszaemlékeznek, mert a Fénytôl származnak, és ahogyan a villám, amikor kialakul, felhalmozza az éterben szétszórt elemeket, és azokat magával sodorja, úgy visznek magukkal a lelkek részecskéket az örök Értelembôl. És a lélek minél kristálytisztább a kegyelem révén, és minél tevékenyebb az akarat folytán, annál jobban emlékszik! Nem úgy van, ahogyan a görög bölcselô mondja -- aki csak egy fél- kinyilatkoztatásnak, egy alig megsejtett vallásnak a birtokosa, és azért nem lehet birtokában a teljes igazságnak -- hanem ahogyan én mondom. A lélek nem azért emlékezik, mert újra megtestesül. Hanem azért emlékezik, mert onnan jön, ahol mindent ismert. Beszélt az újból való megtestesülésrôl is, de erre nem jól emlékszem. Tudom, hogy azt mondta, hogy Szokratész ezt a gondolatot követte, egyenes vonalban, amíg tudta, majd -- mivel hiányzott belôle az isteni igazság ismerete -- eltért az egyenestôl, és a lefelé vezetô útra tért, ahelyett, hogy a fölfelé haladást folytatta volna. Ezt mondta: ,,Az ember él ugyan egy második életet, igen, de már nem a földön. Hanem lelkével, más birodalmakban.'' De a többit elfelejtettem. Úgy szeretném, ha lediktálná magyarázatait, mert utána nem lesz nálam a könyv, és akkor... ég veled minden. De még jobban szeretném, ha Ô lenne tanítómesterem... minden tudományban. Éleseszű és türelmes tanító Ô. De az iskoláslány egy liba; és amikor Ô becsukja a könyvet, semmit se tudok újra elmondani... Megmaradok azonban az örömben... és a világ gonoszsága eltűnik elôlem... Tegnap este csukott szemmel mosolyogtam, de olyan boldogan, hogy Márta azt hitte, elragadtatott álomba estem. Nem. Nagyon is ébren voltam, de olyan szavakat hallottam, amelyek magukkal ragadtak, és szemre nem volt szükség a látáshoz... Még most is állandóan mellettem van az édes Jézus... boldog vagyok. Máriája számára ez az Ô ajándéka, könyörülete, a szent gyermek Mária születésnapján. ======================================================================== Újra feltűnt elôttem a Kálvária 4-140: A fösvénység és az esztelen gazdag ember. A fejezet végén V. M. szavai: Az iszonyú szenvedés után, amitôl életem végét éreztem, háromnapi haláltusa után, a ma reggeli gyónás és áldozás után, amikor magamat még mindig nagyon rosszul érzem, és testem csak pihenés és csend után, ugyanakkor lelkem a Szó után áhítozik, borzalmas fejfájással, végét járó testem álmos elnehezültségében, figyelem az órák múlását ma, a Szent Kereszt Felmagasztalásának napján. Arra gondolok, hogy a Compitoban töltött szörnyű idôszak alatt igazán úgy szorítottam a keresztet, mint végsô kapaszkodót, hogy el ne merüljek. Arra gondolok, mennyire szerettem volna bemenni -- visszafelé utazáskor -- a Szent Márton templomba, hogy köszönetet mondjak Szabadítómnak. Arra gondolok, hogy 10-én reggel, amikor haldokoltam, újra feltűnt elôttem a Kálvária teteje a három kereszttel. Ezek egyikérôl már levették vértanúját, a másik kereszt elôre dôlt a föld felé, áldozatának súlyával, szinte azért, hogy letegye megkínzott gyümölcsét. A harmadik még állt. Úgy, ahogyan akkor láttam ezeket, amikor Dal Bo Antoinetta meghalt. Sok mindenre gondolok. Arra is, hogy az elôzô reggelen Jézus betegápolóként segített nekem, mindenki másnál ügyesebben, de anélkül, hogy megszüntette volna fájdalmamat, pedig egyedül Ô tudja, hogy ez sok, elképzelhetetlenül sok. Ô békével töltött el. Arra gondolok, hogy biztosan fájt neki szenvedésem, de ezt kellett tennie, mert van egy lélek, akit vissza akar szerezni, vagy akit segíteni akar nagy szenvedésemmel. Mialatt Jézus segített nekem, a Sátán próbált megzavarni... és most is próbál. Arra gondolok, arra gondolok... hogy tüstént békén hagyna, talán anyagilag is segítene, ha beleegyeznék, hogy többé nem írom le, amit Jézus akar. De én ezt nem tudom megtenni. Ha azok, akik bírálgatnak vagy megtagadnak és gúnyolódnak, végiggondolnák, hogy nekem sem anyagi, sem más hasznom nincs a ,,szóvivôi'' munkából, hanem csak mindenféle fáradság és szenvedés származik belôle, fôleg pedig, ha éreznék mindazt, amit elszenvedek és kiállok, azonnal megértenék, hogy meg kell tennem azt, amit teszek, mert Isten akarja. És meg is teszem, méghozzá anélkül, hogy belôle bármiféle anyagi vagy erkölcsi hasznom lenne. ======================================================================== Írásom kibetűzhetetlen lesz 4-141: Magdalai Mária kertjében. V. M. megjegyzése az elején: Tudok-e írni, és le tudom-e írni legapróbb részleteiben is? És mi történik majd utána? Ezt kérdezné magától mindenki. Én nem kérdem ezt magamtól, hanem megyek tovább, és bocsánatot kérek Öntôl, ha írásom kibetűzhetetlen lesz, a szokás szerint. ======================================================================== Harminchétszer szakítottak félbe! 4-158: Búcsú a nôtanítványoktól. V. M. megjegyzése a fejezet végén: És mára is befejeztük, mindkét részrôl nagy türelmet tanúsítva! Huszonháromszor szakítottak félbe tegnap, tizennégyszer ma. Ha nem az lenne, hogy kiárad Jézus végtelen türelme, és belôle átömlik belém, biztosítom Önt, megvesznék. Ô viszont oly türelmes! Abbahagyja, újra folytatja, nyugalommal, mosolyogva. Én képtelen vagyok türelemmel elviselni a kellemetlen félbeszakításokat, amelyek arra kényszerítenek, hogy becsukjam a füzetet és a tollat, akárcsak néhány percre is, hogy így leplezzem a titkot, amely oly gyöngéden és oly rejtetten megy végbe, és eltakarjam a haszontalan kíváncsiskodás elôl. És már maga az nagy csoda, hogy belôlem türelmes személyt csinált... Persze hogy ilyen vagyok, mert tudom, hogy itt van Ô, aki diktál, és aki nem veszti el a fonalat ... Mert amikor -- mint ma reggel -- én írok levelet vagy mást, akkor azonnal elveszítem a fonalat és a türelmemet akkor is, ha már beszédet hallok közelemben. És Márta tudja, hányszor kiáltom: ,,Csendet! Csukd be az ajtót!'', amikor a magam jóvoltából írok... ======================================================================== Úgy rág a Sátán kínzása, mint valami szú 4-159: Arbelában. A fejezet végén V. M. endori János boldog halálára célozva ezt mondja: Igaz. A remény egyre élénkebben lobog... És engem vajon ki vesz fel? Engem, aki olyan rosszul vagyok, és akit úgy rág a Sátán kínzása, mint valami szú? Nem hagy nyugtot. Mivel másként nem tud megfogni, így fog meg: azt sugallja, hogy én vagyok az, aki írok, és nem Jézus tesz látóvá és diktál. Tudja-e, hogy ha errôl meg tudna engem gyôzni, összeroppannék a kétségbeeséstôl és a rémülettôl, hogy vétkeztem, és félnék a haláltól és az ítélettôl? Ó, mennyire kínoz! Annyira elkábít állandó beszédével, hogy én -- amint Jézus befejezi a látomást és szavait -- elveszítem minden képességemet, hogy élvezzem azt, amibôl életem áll, vagyis ezt a természetfölötti valamit, ami engem beburkol és ,,szóvivô''-vé tesz. Nektek, akik olvassátok, szépnek tűnnek ezek az események? Valamikor én is ilyennek éreztem. Most, művészi oldalától eltekintve, mást nem is érzek bennük. Hiába keresem újra meg újra a mondatokat, amelyek -- mialatt elhangzottak -- oly magasra, a boldogságba röpítettek engem. Hiába gondolok vissza újra meg újra azokra a viselkedésekre, amelyeknek kedvessége -- látásuk közben -- annyira megragadott. Minden kialudt, minden csak hamu. A Paradicsom, mert az aztán mennyország, elveszítette ragyogását, helyesebben: nyitva áll, amíg tart aznapi szóvivôi szolgálatom, eláraszt minden fényével, énekével, édességével, örömével; de utána, a munka végeztével, nyomban bezárul légmentesen, engem pedig körülfog és alámerít a köd és a sötétség, és nem hallok más hangot, csak a Kétség és a Tagadás hangját, amely ingerel és gúnyol. Hát nem nagy szenvedés ez? Mégsem akarok kétségbeesni és kijelenteni: ,,Abbahagyom, mert az én művem.'' Nem, nem én! Fôleg most, sok mindentôl kimerítve és elnyomva, sok mindenrôl nem tudva, nem tudnám ezt megtenni, én, testi gyengeségemben és erkölcsi búsulásomban ehhez csak undort tudnék érezni, és nem írnék semmit sem. Testileg képtelen volnék gondolkozni, erkölcsileg pedig undorodnék a gondolkozástól... Véletlenül kinyitom a rádiót, és 17 óra 30-kor Firenzére állítom be. Ilyet pedig sohasem teszek, mert zenét keresek és nem szavakat, Firenze pedig ebben az idôpontban csak ,,szavakat'' közvetít. Hallom, hogy a bemondó közli: ,,Hamarosan szertartást közvetítünk az assisi bazilikából, amelynek végén Ôeminenciája, Canali bíboros áldást ad a Szent Ferenc által írt áldás-ereklyével.'' Végighallgatom: béke száll rám. Szent Ferencem, compitoi elsô vigasztalóm, jön, hogy békét hozzon nekem... (Compito a falu neve, ahová háború alatt kitelepítették.) Következik, másnapi dátummal egy naplóoldal, amelyet reszketô kézzel írt. Az írónô arról számol be, hogy halálán volt, és a pártfogó szentektôl kapott segítséget és erôsítést; s hogy saját szenvedéseit felajánlotta sok személy javára, és hogy felkészüljön a halálra... Vége felé ez olvasható: ,,Az orvos haragszik, amiért írok. Biztosan azt hiszi, hogy írásom amolyan >>öreglányos romantika<<''. És ettôl befolyásolva, elvéti a helyes diagnózist. Végül még hajlamos lesz arra, hogy hisztériát állapítson meg, amikor annak, amit írok, agyában ilyen neveket ad: a ,,felidézés mániája'', ,,a csalódott nô kitörései'', aki legalább álmodni akarja azt, amit az élet megtagadott tôle, és szép történetet mesél el magának. Azt mondja, hogy mindig foszfor az, amit felélek... Valójában Jézus fogyasztja saját foszforát... én nem teszek mást, csak betűket vetek a papírra, hogy feljegyezzem a ,,foszfor''-át. De hogy mondjam meg ezt egy orvosnak, és tereljem ôt a helyes útra? Ön mondja meg, mit tegyünk? ======================================================================== Sokat adtunk a kíváncsi kutatóknak 4-161: Jézus beszéde Aerában. A végén Jézus megjegyzése: -- Ezzel befejezôdött az utazás, a második nagy apostoli utazás. Most visszatérünk Galilea ismert tájaira. Szegény Mária, kimerültebb vagy, mint endori János. Felhatalmazlak, hogy hagyd el a helységek leírását. Már úgyis sokat adtunk a kíváncsi kutatóknak. És mindig ,,kíváncsi kutatók'' maradnak. Semmi több. Most elég! Elhagy az erôd. Tartogasd meg a szó számára! Ugyanazzal a lelkülettel, amellyel megállapítottam sok fáradozásom hiábavalóságát, megállapítom a te sok fáradozásod hiábavalóságát is. Ezért mondom neked: Csak a Szó számára tartogasd magadat!'' A ,,szóvivô'' vagy. Ó, bizony rád is áll a kijelentés: ,,Furulyáztunk nektek, de nem énekeltetek, jajgattunk, de nem sírtatok.'' Csak az én szavaimat ismételted el, a szôrszálhasogató tudósok pedig fintorgatták orrukat. Szavaimhoz a te leírásaidat csatoltad, és abban is találnak bírálni valót. Most újra találnak majd csomót a kákán. Te pedig ki vagy merülve. Majd én mondom meg, mikor kell leírnod az utat. Egyedül én. Hamarosan egy éve lesz, hogy lesújtottam rád. De akarsz-e az év letelte elôtt újra Szívemen pihenni? Gyere hát, kicsi vértanúm!... 4-163: Fölösleges gyakran járulni a szentségekhez, ha valakibôl hiányzik az emberszeretet. Jézus szavai az elején: -- Ez, lélek, éppen neked szól, aki sírsz, amikor szemléled múltad keresztjeit és jövendôd felhôit. Az Atyának mindig lesz kenyere, amit kezedbe tesz, és egy fészke, ahová betegye síró gerlicéjét. ======================================================================== Válaszom az akadékoskodó hittudósoknak Ugyanennek a fejezetnek végén Jézus szavai: -- Menj békében, Mária. Te olyan kedves vagy nekem, mint az a két kis árva, akit láttál, sôt náluk is kedvesebb. Menj békében! Én veled vagyok. Amikor én ismeretlen részleteket mutatok meg neked nyilvános életembôl, már hallom is az akadékoskodó hittudósok kórusát, amely ezt mondja: ,,Csakhogy ez az eset nincs megemlítve az Evangéliumban. Hogyan mondhatja ez a nô: >>Én láttam ezt?<<'' Az Evangélium szavaival válaszolok nekik: ,,És Jézus bejárt minden várost és falut, tanított zsinagógáikban, hirdette Országa Evangéliumát, és meggyógyított minden gyengeséget és betegséget.'' -- mondja Máté. (Lásd Mt 9,35 és 4,23.) Továbbá: ,,Menjetek és mondjátok el Jánosnak, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek hirdetik a jó hírt.'' (Lásd: Mt 11,1-6 Lk 7,18-23.) Továbbá: ,,Jaj neked Korozain, jaj neked Betszaida! Mert ha Tiruszban és Szidonban mentek volna végbe a benned történt csodák, már régen szôrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot... És te, Kafarnaum, vajon égig leszel magasztalva? A pokolig süllyedsz: mert ha Szodomában történtek volna a benned művelt csodák, talán ma is állna.'' (Lásd Mt 11, 20-24 Lk 10,13-15.) És Márk: ,,...és nagy tömeg követte Galileából, Júdeából, Jeruzsálembôl, Idumeából és a Jordánon túlról. Tirusz és Szidon környékérôl szintén nagy tömeg jött hozzá, mert hallott a dolgokról, amelyeket végbevitt...'' (Lásd: Mk 3,7-12 Mt 12,15-16 Lk 6, 17-19.) És Lukács: ,,Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette a Jó Hírt és Isten Országát. Vele volt a tizenkettô, és néhány asszony, akiket gonosz lelkektôl és különféle betegségektôl szabadított meg.'' (Lásd: Lk 8,1-3 Mt 9,35 4,23.) És Jánosom: ,,Jézus ezután átkelt a galileai tengeren, és nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket végbevitt a betegeken.'' (Lásd: Jn 6,1-2 Mt 14,31-35 Lk 9,10-12.) És minthogy János minden csodánál jelen volt, bármilyen természetűek voltak is, amelyeket a három év alatt műveltem, a Legkedvesebb ezt a határtalan tanúbizonyságot teszi rólam: ,,Ez a tanítvány látta ezeket a dolgokat, és megírta. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága. Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban ezeket egytôl egyig leírták volna, azt hiszem, a világ nem tudná befogadni a könyveket, amelyeket meg kellett volna írni.'' (Lásd: Jn 21,24-25 20, 30-31.) S akkor? Mit mondanak erre most az okoskodó hittudósok? Ha Jóságom fölemel egy engem szeretô lelket, aki értetek hordozza Keresztemet -- az én vállamról levette, és a magáéra tette, mert annyira szeret engem, hogy inkább meghal, csak ne lásson engem bánatosnak -- ha ez a Jóságom, hogy fölrázzon titeket a tespedésbôl, amelyben halódtok, ismertté teszi szolgálatának részleteit, ennek a Jóságnak ti emiatt szemrehányást akarnátok tenni? Valóban nem érdemlitek meg ezt az ajándékot és Üdvözítôtöknek ezt az erôfeszítését, hogy kihúzzon titeket abból a dögletes fertôbôl, amelyben fuldokoltok. De mivel megadom nektek, fogadjátok el, és éledjetek fel! Új hangok ezek abban a kórusban, amelyet Evangéliumaim zengenek. Legalább figyelmeteket keltenék fel, amely már annyira tehetetlen, és ilyen marad, az Evangéliumok ismert eseményei elôtt is, amelyeket -- mindenekelôtt -- oly helytelenül és annyira figyelmetlen lélekkel olvastok. Talán csak nem gondoljátok, hogy három év alatt csupán azt a kevés elbeszélt csodát műveltem! Talán csak nem gondoljátok, hogy csupán azt a néhány megemlített asszonyt gyógyítottam meg és csak azt a kevés felsorolt csodajelet műveltem! De ha Péternek már árnyéka gyógyított, akkor mit tett az én árnyékom? Mit tett leheletem? Mit tekintetem? Emlékezzetek a vérzésben szenvedô asszonyra: ,,Ha csak ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok.'' (Lásd Mt 9, 20-22 Mk 5,25-34 Lk 8,43-48.) És úgy is volt. Csodatevô erô áradt ki belôlem, állandóan. Eljöttem, hogy Istenhez vezesselek, és megnyissam a Szeretet zsilipjeit, amelyek zárva voltak a bűn napja óta. Évezredek szeretete ömlött -- mint hullámok -- Palesztina kicsiny világára. Istennek az ember iránti egész szeretete, amely végre úgy áradhatott ki, ahogyan kívánta, hogy megváltsa az embereket a Szeretettel elôbb, mint a Vérrel. Talán azt mondjátok nekem: ,,De miért ennek a nônek, aki oly nyomorúságos valami?'' Erre majd akkor válaszolok nektek, amikor ez -- akit ti becsméreltek, s akit én szeretek -- nem lesz ennyire elgyengülve. Megérdemelnétek, hogy hallgassak, mint Heródes elôtt tettem. De megkísérlem, hogy megváltsalak titeket, akiket gôgötök miatt a legnehezebb megváltani. Augusztus 21. Jézus ezt mondja: És Pál apostol szavaival fogok nektek válaszolni: ,,A leggyengébbnek látszó tagok a legszükségesebbek; a test legalacsonyabbrendűnek tartott tagjait vesszük körül nagyobb dísszel; és a kevésbé tisztességes tagokat részesítjük nagyobb tisztességben; a tisztességes tagoknak ugyanis erre nincs szükségük. De Isten alkotta így a testet, hogy nagyobb tiszteletben részesítse az ilyen tisztességgel nem rendelkezô tagokat.'' (Lásd: 1Kor 12,12-30 22-24.) Azt hiszitek talán, hogy ez a ,,kicsi hang'' valami sokra tartja magát? Ha megkérdeznétek, ô ezt válaszolná nektek: ,,Krisztus Testének én vagyok a leggyengébb és legméltatlanabb tagja''. Ezt igazi ôszinteséggel válaszolná nektek. Ti azonban nem hinnétek neki, mert mindenki saját mértékével mér. Ti ugyanis, akikben nincs se alázat, se ôszinteség, ezt mondjátok magatokról: ,,Gonosz vagyok'', de csak azért, hogy másoktól ezt halljátok: ,,Ó, dehogy, ti nagyon is jók vagytok!''; pedig ti magatok is így vélekedtek magatokról, és a legnagyobb fokban. Ha viszont valaki annyira ôszinte, hogy -- mivel titeket nem ismer nagyon vagy egyáltalán jóknak -- hallgat, felebaráti szeretetbôl, ti haragra lobbantok ellene, és meggyűlölitek, mert nem dicsér titeket. Ti azonban nem tudjátok elhinni, hogy ez a nô (Valtorta Mária) ôszinte. De én, én, aki olvasok gondolatában, és látom szíve belsejét, én tudom, hogy ô így, vagy nem így gondolkozik önmagáról. E lélek és Istene között folyó beszélgetések alatt hányszor hangzanak el olyan szavak, amelyekkel Isten megnyugtatja ôt, mivel. ô így beszél: ,,De hogyan is tudtál engem választani, Uram, aki semmit sem érek, aki annyi mulasztást követtem el, aki még most is vétek?'' És szinte, szinte bennem kételkedik, mert lehetetlennek véli, hogy ôt választottam ki erre a küldetésre. Gyengének, igen gyengének tartja magát. És ha ôt a Tökéletességhez hasonlítjuk, gyengébb is, mint egy újszülött hajszála. Hitványnak tartja magát. És ha ôt Istenéhez hasonlítjuk, kevesebb is, mint az iszapban termett féreg. De van egy ereje: teljes szeretete. Adásában és önátadásában soha nem magára gondol vagy arra a haszonra, ami neki másoktól származhat. Csak arra gondol, hogy nekem legyen tetszésemre, egyedül nekem használjon, akkor is, ha emiatt gyűlöletessé válik a világ elôtt. Odáig jutott, hogy -- mint test -- gyűlöli önmagát. Azzal a szent gyűlölettel, amelyet én tanítottam e szavakkal: ,,Aki meg akarja menteni (földi) életét, elveszíti majd azt, (mint örök életet is), aki pedig irántam való szeretetbôl veszíti el, meg fogja találni.'' Annak szent a gyűlölete, aki megértette a Szót! E szeretete miatt -- amely felülmúlja gyengeségét -- választottam én ôt. Egy napon fogtam egy gyermeket, apostolaim közé állítottam, és példaként adtam nekik. Mert a kisgyermek minden képességével szeret, és nincsenek gôgös gondolatai. A kicsi gyermek, a csecsemô. Mert a Sátán magja elsônek a kevélység kalászát termi meg, mihelyt az szárat eresztett, s ezután másodikként az érzékiség kalászát növeszti, harmadikként a bírvágyét, legyen az a hatalom vagy a pénz utáni vágy kalásza. De az elsô mindig a kevélység, és ez olyan ajkakról fakad, amelyek még alig felejtették el az anyatej édes ízét. Amilyenek a kisdedek, olyanoknak akarom tanítványaimat, hogy az élet szavait adhassam nekik. Milyen szép volt látni ôket, amikor hozzám jöttek, csöpp kezük tele virággal, és ezt mondták: ,,Nesze!“, majd utána kacagva szaladtak el, hogy újabb apró virágokkal térjenek vissza, csupa szeretet-játékból, bizalommal, ôszintén, kedves szeretettel... Kisdedeket akarok a világban, hogy szentté tegyem a világot. De mivel az ártatlanság -- amely köztetek halad el, és köztetek él -- nem képes jobbá tenni titeket, pedig ennek így kellene lennie, mert az ártatlan teremtés mennyei lény, amely tisztaságot és békét áraszt, szavak nélkül is az ôt megalkotó Istenrôl beszél, szavak nélkül is tiszteletet parancsol annak, ami Istené, könyörületért és szeretetért eseng saját gyermekkora iránt, amelyet nem szabad beszennyezni, gyengesége iránt, amelyet szeretni kell. Ôt, felebarátotok virágát, aki ugyanolyan virág, mint a beteg és a szenvedô ember: az elsô hófehér virág, piros és violaszín a másik kettô, olyan virágok, amelyeket az összes embertestvérek között kiemelten kell szeretni. De mivel az éveik száma szerinti gyermekek ártatlansága nem elég, én megteremtem a lelki kisdedeket, azokat, akik -- minthogy olyan tudománnyal vannak átitatva, ami belôletek hiányzik -- igénytelenek, egyszerűek, bíznak és ôszinték, mint a gyermekek, akik mosolyogva teszik meg elsô lépéseiket, és tudják, ezt tudják, hogy anyjuk nélkül elesnének, s ezért nem eresztik el ôt soha. Ezek sem, ez (Valtorta Mária) sem hagy el engem soha. Ezért kapja meg ô, és kapják meg azok, akik, mint ô, gyenge tagok -- nektek így tűnnek -- hitvány tagok -- nektek így tűnnek -- azt, amit ti nem kaptok meg. A Titokzatos Testben éppen ezek, a kevélyek világától megvetett tagok tesznek legtöbbet. Egy ujj nem az agyvelô. De ujjak nélkül mit csinálnátok? Nem tudnátok elvégezni az élet legközönségesebb, legegyszerűbb cselekedeteit sem. Olyanok lennétek, mint a pólyás csecsemô, aki a mellbimbót sem tudja megfogni, hogy táplálékot szívjon belôle, ha anyja nem teszi ajkai közé. Képtelenek lennétek -- ha igen tanultak és nagyon értelmesek vagytok is -- papíron megörökíteni agyatok gondolatait. Ugyanígy ez (V. M.) is. Egy ujj ô... De ennek a kicsi résznek én azt a megbízatást adtam, hogy hívja fel figyelmeteket a Világosságra, és mutassa meg nektek a Világosságot. Azt a Fényt, amely újra meg akar gyújtani titeket, ó lámpák, akik az észimádat gôzei alatt füstölögtök, vagy ki is aludtatok, -- sok ok miatt, kezdve a szeretetlenségtôl a pénzig, a pénztôl az érzékiségig, az érzékiségtôl a szeretetlenségig. Le, térdre! Nem a ,,kicsi hang'' elôtt, hanem a Szó elôtt, aki beszél. A ,,kicsi hang'' az Ô szavait ismétli meg. Istenének eszköze. Imádjátok az Urat, aki beszél! Az URAT: A ,,kicsi hang'' névtelen. Én akarom, hogy ismeretlen maradjon a világ elôtt. Azután majd ismertté lesz. Most csak ,,hang''. Az, aki az én Hangomat hordozza. Az ô dísze a saját vértanúsága, mert minden Istentôl való kiválasztottság annyi, mint az emberi lét keresztre feszítése. Még azt sem kérem tôletek, hogy szeressétek. Ehhez elég vagyok én, és ô nem is kér mást. De azt akarom, hogy hagyjátok békén, azzal a tisztelettel, amelyet az Isten által használt dolgok iránt kell tanúsítani. A következô (4-164) fejezet elején Mária mondja: -- Mária, a Mama beszél. Jézusom a lelki gyermekségrôl szólt, ami szükséges kellék az Ország elnyeréséhez. Tegnap megmutatta neked tanítói életének egyik lapját. Gyermekeket láttál. Szegény gyermekeket. Nem volna errôl más mondanivaló? De igen, és ezt én mondom meg neked. Neked, mert azt akarom, hogy egyre kedvesebb légy Jézus elôtt. Árnyalás ez azon a képen, amely a te lelkedhez szólt, de sokak lelke számára is. De éppen az árnyalatok teszik széppé a képet, mutatják meg a festô képességét és a szemlélô tudását. Észre akarom veled vétetni Jézusom alázatosságát. (A Szűzanya további szavait lásd: Gy 3,91-92.) A magyarázatot a Szűzanya ezzel fejezi be: -- Jézus terád is így néz. Mindig olyannak lásd Ôt, mint régen élt névrokonod, és ettôl a szeretetétôl légy boldog. Légy egyszerű, alázatos, hűséges, mint a szegény kis Mária, akit megismertél. Nézd meg, hová jutott, noha Izrael szegény kis tudatlan gyermeke volt: Isten Szívére. A Szeretet neki is kinyilatkoztatta magát úgy, mint neked, és tudóssá lett az igazi Bölcsességtôl. Bízzál, élj békében! Nincs olyan ínség, amit Fiam ne tudna gazdagsággá változtatni, és nincs olyan magány, amelyet Ô ne tudna kitölteni, ahogyan nincs olyan vétség sem, amelyet Ô ne tudna eltörölni. A múlt nincs tovább, amikor a szeretet megsemmisíti. Még egy szörnyű múlt se. Te akarsz félni, amikor Dizmasz, a lator nem félt? Szeress, szeress, és ne félj semmitôl. A Mama áldásával búcsúzik tôled. ======================================================================== Ez a kehely, undorítóan keserű! 4-166: Naimban, a feltámasztott Dániel házában. A fejezet e szavakkal fejezôdik be: Az est elsô homálya már ereszkedik, és elrejti Jézus sápadtságát, akit túl sok minden elkeserített. Utána, másnapi keltezéssel ez áll: Tegnap este, 23 órakor, mikor alvást és pihenést kerestem, és már mindenki aludt, megjelenik nekem Jézus, úgy, mint amikor csak számomra jelenik meg: fehér gyapjú köntösben. Jobb kezében egy magas, kissé keskeny fémkehely. Az ágy jobb oldalán jön hozzám. Mosolyog, de szomorúan. Mosolya mégis bátorít, mert megértem belôle, hogy nem miattam szomorú, hanem inkább azért jön hozzám, hogy enyhületet találjon. Bal kezét bal vállamra teszi, és magához von, miközben jobb kezével ajkamhoz emeli a kelyhet, és azt mondja: ,,Igyál!'' A kehely színültig van valami folyadékkal, ami tiszta víznek látszik. Ezt abban a pillanatban látom meg futólag, amikor Jézus idenyújtja nekem, és kényszerit, hogy igyam. Iszom. Micsoda keserűség! Ó! Ez bizony nem a húsvét elôtti csütörtök részegítô kelyhe, amely Uram élô vérével van színig tele! Azzal az édes, bársonyos vérrel, amelytôl soha nem venném el ajkamat!... Ez a víz oly undorítóan keserű, mint egyetlen orvosság sem. Marja torkomat, gyomromat, rázza az undor, szemembe könny tolul tôle, és sokáig megmarad, mint tömény ecet égetése. Jézus csak egy kortyot itat meg velem belôle... Utána elveszi a kelyhet, és megmagyarázza: -- Ez az a kehely, amelyet a Getszemániban ittam. De én az egészet kiittam, fenékig, és alul még keserűbb. És ez az a kehely, amelyet az emberek bűnei naponta színültig megtöltenek, és utána az égig nyújtják, hogy én még mindig igyam belôle. De én már csak a végtelen Szeretetet tudom inni. S akkor, íme, odanyújtom a nagylelkűeknek, a legkedvesebbeknek. Köszönet neked ezért a kortyért! Most elmegyek más kedves lelkekhez is. Megáldalak az Atya, a magam és az örök Szeretet nevében. És eltávozik, itt hagyva engem a méregtôl égô szájjal és gyomorral, de békével teli lélekkel. ======================================================================== Jöjjetek hozzám, hogy halljátok az Igét! 4-178: Endori János, te Antiochiába fogsz menni! A fejezet végén Jézus ezt mondja: -- Hogy pontos megjelöléseket adjak az olvasóknak, endori János börtönbeli bűnhôdésének helyét a ma használatos névvel jelöltem. Kivételesen. Nos, most pontosan meghatározom ezeket annak, aki a régi neveket akarja: ,,Bithynia'' és ,,Moesia''. Ez azonban az egyszerűeknek és a kicsiknek szóló Evangélium. Nem a hittudósoknak, akiknek -- legnagyobb részükben -- elfogadhatatlan és haszontalan. És az egyszerűek, a kicsik jobban megértik ,,Anatóliát'', mint ,,Bithynia''-t és ,,Moesia''-t. Nemde, kicsi János, sírsz endori János fájdalma miatt? Pedig hány meg hány endori János van a világon! Az elkeseredett embertestvérek ezek, akikért szenvedést bocsátottam rád a múlt évben. Most pihenj, kicsi János, akit soha nem küld magától messzire a Mester, hanem egyre közelebb. És ezzel véget ér a prédikálás és a nyilvános élet második éve: az Irgalmasság éve... És most is csak megismételhetem ugyanazt a panaszt, amit az elsô év zárszavaként mondtam. De ez nem vonatkozik az én szóvivômre, aki, a mindenféle akadályok ellenére is folytatja munkáját. Valóban nem a ,,nagyok'', hanem a ,,kicsik'' járják végig a hôsiesség útjait, saját áldozatukkal teszik simává azokat az olyanok számára is, akiket sok minden nehézkessé tett. A ,,kicsik'', vagyis az igénytelenek, a szelídek, a szívükben és értelmükben tiszták. A ,,kisdedek''. És mondom nektek, kisdedek, mondom nektek, Romualdo (V. M. lelkiatyja) és Mária, és veletek együtt azoknak, akik olyanok, mint ti: ,,Jöjjetek hozzám, hogy halljátok még mindig az Igét, aki szól hozzátok, mert szeret titeket, aki szól hozzátok, hogy megáldjon benneteket. Békém legyen veletek! A NYILVÁNOS MŰKÖDÉS HARMADIK ÉVE öt kötetben, 357 fejezetben, 3074 oldalon írja le Jézus életét. Ez az 5164 oldalas munkának több mint felét teszi ki. Az 5. 6. 7. kötet tartalmazza a nyilvános működés nagy részét, a 8. kötet két hétrôl, a 9. egy hétrôl és a 10. negyven napról számol be. Az 5. kötet 1945. október 29-ével kezdôdik, és a 7. kötet 1946. december 16-ával fejezôdik be. Néhány fejezetet 1944 szeptemberében, márciusában, májusában, ismét szeptemberében, augusztusában, szeptemberében, májusában, júliusában, októberében, szeptemberében, júniusában, szeptemberében, márciusában, októberében jegyzett fel Valtorta Mária, s az 1820 oldal leírása kb. 230 nap alatt történt. A 8. kötet 1946. december 18-ától 1947 március 28-áig terjedô dátumokat visel, kivéve három fejezetet, amelyek 1944 márciusában és decemberében készültek. A 457 oldalt kb. 47 nap alatt írta le. A 9. kötet 35 fejezetébôl 15 1944-ben, 15 1945-ben, 4 pedig 1947-ben készült, de össze-vissza, nem pedig folyamatosan követik egymást a dátumok. A 433 oldal leírása kb. 40 napot vett igénybe. A 10. kötet 364 oldalát, 38 fejezetben kb. 37 nap alatt jegyezte fel Valtorta Mária, 1943. 1944. 1945. 1947. 1948. és 1951-ben. Összegezve a 10 kötetet: 5164 oldalt, 714 fejezetben kb. 636 nap alatt írt le, 1943 áprilisától 1947 áprilisáig, néhány fejezet kivételével: kettô részben 1948-ban, 8 pedig 1951-ben készült. ======================================================================== Ez volt az a nagy tévedés 5-12: Búcsúzkodás Antiochiában. Amikor az apostolok elbúcsúztak endori Jánostól és Szintikától és a városbeliektôl, felváltva néhány percig beszéltek, rendszerint valami szentírási idézetbôl kiindulva. Erre vonatkoznak a fejezet végén Jézus szavai: -- Felhívom figyelmedet arra, hogy Júdás, Alfeus fia -- jóllehet több tudásban részesült, mint a többiek -- emberi magyarázatot ad Izajásnak megváltói szenvedésemre vonatkozó szakaszába. És ilyen volt egész Izrael, amely elutasította a megjövendölt valóság elfogadását, és a szenvedéseimre vonatkozó jövendöléseket képes kifejezéseknek és jelképeknek tartotta. Ez volt az a nagy tévedés, amely miatt, a megváltás órájában, Izraelben még mindig oly kevesen tudták meglátni a Messiást az elitéltben. A hit nem pusztán virágokból font koszorú. Tövisei is vannak. És szent ember az, aki ugyanúgy tud hinni a dicsôség óráiban, mint a tragikus órákban, és tud szeretni akkor is, ha Isten virágokkal borítja be, de akkor is, ha tövisekre fekteti. ======================================================================== Látod, mennyire segítelek? 5-23: Izmael ben Fabi. A fejezet után Jézus szavai V. M.-hoz: -- Ha mindenki elhagyna is, én megmaradok neked. Ha mindenki elfelejtene is, én emlékezni fogok rád. Ha mindenki gyűlölne is, én szeretni foglak. Látod, mennyire segítelek anyagi értelemben is testi erôvel, amikor annak ideje van? Te, mint szeretett és értékes eszköz, a kezemben vagy. Ne félj! Élj küldetésedben és küldetésedért! Tégy úgy, mint azok a gyermekek, akiknek olyan játékszert adtak, amely, ha közel tartják szemüket a lencsékhez, csodálatos képeket tár eléjük, de ha elveszik a szemüktôl, nem egyéb, mint egy fekete doboz. Te énrám és küldetésedre szegezd szemedet. A világ körülötted van. Körülötted legyen, de benned nem. Benned az én világom van. Add tovább a világnak, a szegény, tudatlan, vak világnak azokat a tanításokat és fényeket, amelyek az én világomból kerülnek hozzád. Ha láthatnád, mekkora mennyország van munkád körül!... Ah, milyen boldog leszel, amikor majd észreveszed, hogy örökre az én világomban vagy, és, a szegény világból, úgy kerültél oda, hogy észre se vetted, mert egy látomásból átjutottál a valóságba, mint az a kisgyermek, aki mamájáról álmodik, és úgy ébred fel, hogy mamája a szívére szorítja. Így teszek majd én is veled. Légy jó, türelmes, jótékony, és ne félj! Békémet adom neked, özönével, ma, Mária neve napján, és legyen ez a kegyelmi ajándék a kicsi Jánosnak. ======================================================================== Legyetek szentek, erôsek és hűségesek! 5-37: A színeváltozás, és a nyavalyatörôs meggyógyítása. A fejezet végén Jézus két üzenete, az egyik V. M. lelkiatyjának, a másik V. M.- nak: Jézus ezt mondja: -- Most pedig P. M. ide teheti az 1944. augusztus 5-ei látomáshoz fűzött magyarázatot, e szavaktól kezdve: ,,Nemcsak arra választalak ki, hogy megismerd Mestered szomorúságait és fájdalmait. Aki velem tud lenni a fájdalomban, annak legyen része velem a dicsôségben is.'' Te pedig pihenj, hűséges, kicsi János, mert nagyon megérdemled a pihenést. Békém legyen öröm benned! Jézus ezt mondja: -- Felkészítettelek, hogy elmélkedj dicsôségemrôl. Holnap (augusztus 6-án, a Színeváltozás ünnepén) ünnepli az Egyház. De azt akarom, hogy az én kicsi Jánosom azt valóban lássa, hogy jobban megértse. Nemcsak arra választottalak ki, hogy megismerd Mestered szomorúságait és fájdalmait. Aki velem tud lenni a fájdalomban, annak legyen része velem az örömben is. Azt akarom, hogy Jézusod elôtt, aki megmutatja magát neked, az alázatnak és a bűnbánatnak ugyanazon érzelmei legyenek benned, mint apostolaimban. Kevélység soha. Azzal büntetnélek meg, hogy elveszítenél engem. Szüntelenül arra emlékezz, ki vagyok én és ki vagy te. Szüntelenül gondolj hiányosságodra, és az én tökéletességemre, hogy a töredelmes bánat lemossa szívedet. De ezzel együtt nagyon bízzál bennem! Én ezt mondtam: ,,Ne féljetek! Álljatok fel! Induljunk! Menjünk az emberek közé, mert azért jöttem, hogy velük legyek. Legyetek szentek, erôsek és hűségesek ennek az órának az emlékéhez!'' Ezt mondom neked is, és mindazoknak, akik számomra legkedvesebbek az emberek között, azoknak, akik különleges módon bírnak engem. Ne féljetek tôlem! Azért mutatom meg magamat, hogy fölemeljelek titeket, nem pedig hogy hamuvá égesselek. Álljatok fel: az ajándék öröme adjon nektek életerôt, és ne tompítson el titeket a megnyugvás ízében, már üdvözültnek tartva magatokat, amiért megmutattam nektek a mennyországot! Menjünk együtt az emberek közé! Emberfölötti munkára hívtalak titeket emberfölötti látomásokkal és oktatásokkal, hogy jobban segítsetek engem. Munkámhoz társul veszlek titeket. Én azonban nem ismertem és nem ismerek pihenést. Mert a Gonosz soha nem pihen, és a Jónak mindig tevékenynek kell lennie, hogy a lehetô legjobban megsemmisítsétek az Ellenség művét. Majd akkor pihenünk, amikor az Idô be lesz fejezve. Most fáradhatatlanul kell menni, szüntelenül munkálkodni, lankadatlanul koptatni magatokat Isten vetéséért. A velem való állandó kapcsolat szenteljen meg titeket, folytonos oktatásom erôsítsen meg benneteket, megkülönböztetett szeretetem tegyen titeket hűségessé minden ármánykodás ellenére is. Ne legyetek olyanok, mint a régi rabbik, akik a kinyilatkoztatást tanították, de aztán annyira nem hittek benne, hogy nem ismerték fel az idôk jeleit, és Isten küldötteit. Ismerjétek fel Krisztus elôhírnökeit második eljövetelekor, mert az Antikrisztus erôi már menetelnek, és bizony mondom nektek, hogy az, amit majd sokan az Antikrisztus fölötti gyôzelemnek fognak gondolni, az immár közeli békének, az nem lesz más, csak szünet, hogy idôt adjon Krisztus Ellenségének, hogy újra megerôsödjék, begyógyítsa sebeit, összeszedje hadseregét egy még kegyetlenebb harchoz. Kivételt alkalmazok az általam keresztülvitt mértékben, mivel tudom, hogy isztok bizonyos igazságokból, nem természetfölötti szellemtôl, hanem emberi kíváncsiságtól vezérelve. Ismerjétek fel, ti, akik ennek a ti Jézustoknak, a királyok Királyának, a Hűségesnek és Igazmondónak a ,,hangjai'' vagytok, aki igazságosan ítél és harcol, és legyôzôje lesz a Vadállatnak, s az ô szolgáinak és prófétáinak, ismerjétek fel Jóakarótokat, és mindenkor kövessétek! Semmilyen hazug külsô ne tévesszen meg titeket, és semmilyen üldözés ne tegyen benneteket levertté. A ti ,,hangotok'' az én szavaimat mondja. Életetek ezé a munkáé legyen. És ha a földön osztoztok Krisztusnak, Elôfutárának és Illésnek sorsában, véres sors, vagy erkölcsi könyörtelenségtôl gyötört sors, mosolyogjatok rá jövendô és biztos sorsotokra, amely szintén közös lesz Krisztuséval, Elôfutáráéval és Prófétájáéval. Egyenlôk a munkában, a fájdalomban és a dicsôségben. Itt én Mester és Példakép vagyok. Ott a Jutalom és a Király. Az én bírásom lesz a ti boldogságtok. Annyi lesz, mint elfelejteni a fájdalmat. Olyan lesz, hogy minden kinyilatkoztatás kevés annak megértéséhez, mert a jövendô élet öröme túlságosan felülmúlja az ember képzelôtehetségét, míg testével egyesülve van. ======================================================================== Jöjj, és hallgass engem! 5-42: A második kenyérszaporítás. Elején: Ezt mondja Jézus: -- Mária, mondd: ,,Íme, itt vagyok!'' miként a csillagok, amelyeket a jövendölés említ (Bár 3,32-38), és örömmel eltelve, jöjj és hallgass engem! Pünkösd vigíliája van. A Bölcsesség nem csupán egyszer szállt le tüzével. Mindig leszáll, hogy megadja neked világosságát. Elég, ha szeretitek és keresitek, mint nagy értékű kincset. A világ azért pusztul el, mert kigúnyolta és elutasította a Bölcsességet azzal, hogy az ô útjain kívül járt. Az ember sok tudományt gyűjtött össze elméjében. Mégis tudatlanabb, mint amikor kezdetleges volt. Akkor az Úr útját kereste, és erôsen figyelt lelkével, hogy befogadhassa az Úr szavait. Most mindent keres, kivéve azt, amit keresnie kellene, és lényét a leghaszontalanabb és legveszedelmesebb szavakkal tölti meg. De nem azokkal, amelyek életét jelentenék. Az Úr, mondja Báruk, ,,nem az óriásokat választotta ki, hogy közölje velük a Bölcsesség szavát. (3,24-31) Nem. Az Úr nem az óriásokat választja ki. Nem ôket választja. Nem ôket választja, laikus vagy felszentelt emberek, akik magatokat nagyra tartjátok csupán azért, mert telve vagytok gôggel, az én szememben viszont kevesebbek vagytok a ciripelô tücsöknél. Az Úr nem okleveleiteket nézi, sem betöltött állásaitokat, sem a ruhát vagy a nevet, amelyet viseltek. Olyanok ezek, mint a hordalék azon, amit Isten néz, hogy annak értékét mérje meg: a lelken. És ha lelketek nem lángol az emberszeretettôl, nem nagylelkű az áldozathozatalban, nem alázatos, nem tiszta, nem, az Úr nem választ titeket kedvenceiül, gazdag bölcsességbeli gazdagságának letéteményeseiül. Nem ti mondhatjátok nekem: ,,Én akarok az lenni, aki tud.'' Én vagyok az, aki mondhatom: ,,Akarom, hogy ez az ember tudjon''. Megszánhatlak titeket, ezt még igen, mert szerencsétlenek vagytok, akik a legocsmányabb lepráktól betegek. De hogy kiválasztott kedvenceim legyetek, nem. Ezt nem érdemlitek meg. Tudjátok kiérdemelni ezt tisztességes élettel! Mindenben. Mert ha hűségesek vagytok is legsúlyosabb kötelességeitekhez, de mulasztást követtek el a kevésbé közismert, de mélyebb dolgokban, már nem vagytok egyenes lelkűek. Nem vagytok azok. És ez a ti rosszindulatotok nem egyéb emberi indítóoknál, amely a buzgóság hazug köntösét ölti magára. A szándék nem tisztességes. Ezért nem ér semmit. Te pedig jöjj, társalogj Mestereddel! Jöjj, mert kihozlak a fájdalom sírboltjából, de nem szomorítlak el egy -- különben már látott -- döbbenetes fölségű látomással. A holtak feltámadásából csak a lelki vonatkozást figyeld meg, amely a mostani ünnepre nyer alkalmazást. Isten Lelke az, amely belétek ömölve adja az Életet. Szeresd Ôt, hívd segítségül, légy hozzá hű! Tied lesz Élet és a Béke. A földöntúli. De ez is, a földön. ======================================================================== A jelenet megáll, ahol félbeszakítottak 5-51: A megáradt Jordán csodája. V. M. bevezetése: Végre leírhatom, mi foglalja le szellemi látásomat és szellemi hallásomat ma kora hajnal óta, és valósággal szenvedek az erôlködéstôl, hogy halljam a külsô és házi dolgokat, miközben Isten dolgait kell látnom és hallanom, és nem bírok elviselni semmit, csak azt, amit lelkem lát. Mennyi türelemre van szükségem, hogy... türelmemet el ne veszítsem, mialatt várom a pillanatot, hogy ezt mondjam Jézusnak: ,,Íme, itt vagyok! Most folytathatod!'' Mert, már többször is említettem, és megismétlem, hogy amikor nem folytathatom vagy nem kezdhetem el annak elbeszélését, amit látok, akkor a jelenet megáll annál a szónál vagy azon a helyen, ahol félbeszakítottak, hogy aztán újra folytatódjék, amikor szabadon folytathatom. Azt hiszem, ezt Isten akarja, hogy ki ne hagyjak vagy el ne tévesszek egyetlen részletet se, ami bizony megeshetnék velem, ha a látás után egy idô múlva írnám le. A lelkiismeretemre mondom Önnek, hogy amit írok, mivel azt látom vagy hallom, azalatt írom, hogy látom vagy hallom. ======================================================================== Mindent én adtam neked 5-53: Rámában. A választottak száma. A fejezet végén Jézus ezt mondja, 1945. december 18-án: -- Tizenhárom éve, hogy lepecsételtelek, a betegség súlyával, kettétörve szavaidat és tevékenységedet. Éveken át a fájdalommal kellett üdvözítened. Majd szökôkúttá tettelek, hogy a SZÓ-val üdvözíts. ,,Szóvivô''-vé tettelek. Ma, elrejtett ibolyám, felhatalmazlak, hogy rendelkezz a hallott és látott dolgok felôl. Okosan, fukarság nélkül, szentül és szent célból. Világos és határozott óhajom volt, hogy senki se meríthessen abból a ciszternából, amelybe rajtad keresztül ömlik a szavam, amíg az nincs színültig megtelve. De, tekintve, hogy cseppenként akartak belôle meríteni -- és bizony ez nekem nem nagyon tetszett, mert oktalanság, és a mű értékét csökkenti, balgaság eltömni teljesen a vízér fakadó nyílását, ha azután késôbb a kiömlô vizet nem gyűjtik tartályokba, hogy majd használják kellô idôben és a köteles vigyázattal és védelemmel, nehogy beszennyezôdjék, vagy csellel elvegyék, vagy más ilyesmi, és apránként folyassák szét ezernyi patakocskában, hogy így elveszítse lenyűgözô szépségét, belevesszen egy többé-kevésbé észimádó és hitetlen pusztaság evilági sivárságába, sôt felhasználják a gúnyolódó és ellenséges lelkek mesterkedéseihez. Ezért, kicsi János, amikor azt látod majd, hogy igém ,,balzsam'' és megmentés lehet, add az igémet! Ne félj! Világosan fogod látni, kinek helyes odaadnod. A Fény világosít fel. És nagyon, nagyon, nagyon imádkozz a papokért, akik ezeken az ünnepnapokon lépnek elsô ízben az oltárhoz. Hogy ez a nap igazi születésnap legyen számukra. Megszületés Krisztusnak, Krisztussal és Krisztusért. Erre van szükség. Ha szent papjaitok vannak, az ugyan nem akadályozza meg a háborúkat és öldökléseket. De legalább azt eléri, hogy ne haljatok meg mind, elállatiasodva, ahogyan már kezdtek. Ó, bizony meg kellene ismételnem a meggyalázók kiűzését a Templomból. Mélyen undorodom tôlük. Kereszt ibolyája, imádkozz Jézusod szolgálattevôiért!... Menj békében, lelkem, megfeszítettem, hangom, leányom, örömöm... És hosszú kezeivel megfogja arcomat, és annyira fölém hajol, hogy hajával homlokomat érinti, és arcomba lélegzik. Utána (december 19-én) Jézus válaszol V. M. sok kérdésére. Ebbôl csak egy szól fôleg magának az írónônek: -- Tudd meg, hogy én a megnyilatkozásokat a környezethez és azon célhoz igazítom, amelyek miatt azokat adom. Te arra kaptál küldetést, hogy hang legyél e világon. Az Irgalmasság és a Szeretet, a Bölcsesség és a Tökéletesség himnuszát kell énekelned minden fül és minden szív, minden értelem és minden lélek számára. Ezért, miután kialakítottam benned ezt a rátermettséget -- ne válj gôgössé, mert mindent, amid van, én adtam neked ehhez a küldetéshez, a betegséget is, azt is, hogy egyedül légy, mindent -- teljes ,,hang''-gá, óriássá tettelek téged, a törpét. De nem te vagy; én vagyok benned. Ezért én vagyok az óriás, kis Kristófom, aki Krisztust hordozod, de Ô hordoz téged. Majd késôbb: -- És te vagy a Kereszt ibolyája, az elrejtett, a megszentelt. Most tehát, ezért nem kívánkozol ismeretségek után, ezért remegsz attól, hogy ismertté válj. Ez ugyanis levetkôztetésnek tűnik elôtted. Ne félj! Fátylaidat nem lebbentik fel misztikus szerelmeidrôl. Légy nyugodt! Légy nyugodt! Ne remegj ilyen szenvedéstôl, ibolyám, nôvérem és Jegyesem! Egyedül én ismerlek. És én csak annyit engedek meg, hogy tudjanak rólad, amennyit én akarok. Végül az írónô, zárójelben megjegyzi: December 20-án, hajnali egy óra húsz perc van. De örülök, hogy kaptam ezt a diktálást. És ilyen hamar. Köszönet ezért, Uram! A következô (54.) fejezet elején Jézus ezt mondja: -- Kelj föl, Mária! Szenteljük meg a napot az Evangélium egy oldalával. Mert az én szavam megszentelôdés. Láss, Mária! Mert Krisztus földi napjait látni megszentelôdés. Írj, Mária, mert Krisztusról írni megszentelôdés, mert elismételni azt, amit Jézus mond, megszentelôdés, mert Jézusról prédikálni megszentelôdés, mert a testvéreket oktatni megszentelôdés. Nagy jutalmat kapsz majd ezért az emberszeretetért. A 64. fejezet egy gyógyításról szól. Utána V. M. megjegyzése: Felismerem a meggyógyított embert is, Sámuelt is. Az elôbbi az az ember, aki a kínszenvedés alatt kôvel dobja meg Jézus fejét. Nála is inkább a feleségét ismerem fel, aki most is, akkor is szomorú volt, és felismerem a házat, amelynek jellegzetes bejárati ajtaja van, három lépcsôfok felett. És ugyanígy -- az elváltoztató gyűlölet álarcában -- felismerem Sámuelben azt a fiatalembert, aki egy rugóssal megöli anyját, hogy mehessen megütni a Mestert, egy fütykössel. ======================================================================== Hét halálból támadt fel 5-67: Márta, Márta, te sok mindennel törôdsz! A fejezet után Jézus megjegyzése: -- Ehhez magyarázatot fűzni nem szükséges. A vízrôl szóló példázat megmagyarázza, miként működik a bűnbánat a szívekben. Így teljesen megkaptad a Magdolnára vonatkozó ciklust. A haláltól az Életig. Ô Evangéliumomnak legnagyobb feltámasztottja. Hét halálból támadt fel. Újjászületett. Láttad ôt, hogy mint valami virágos növény, hogyan emelte ki új virágának szárát a sárból, egyre magasabbra, és utána csak értem virágzott, értem illatozott, értem halt meg. Láttad ôt, mint bűnös nôt, majd mint szomjazót, aki a Forráshoz közeledik, majd mint bűnbánót, majd mint olyat, aki bocsánatot kapott, majd mint szeretô lényt, majd Urának Teste fölött szánakozót, majd mint az Anya szolgálóját, akit azért szeret, mert az én Édesanyám; végül mint vezeklôt, a Paradicsom küszöbén. Lelkek, akik féltek, tanuljatok meg nem-félni tôlem, elolvasva a magdalai Mária történetét. Lelkek, akik szerettek, tanuljatok meg tôle szeráfi hévvel szeretni. Lelkek, akik tévelyegtek, tanuljátok meg tôle azt a tudományt, amely felkészít a mennyországra. Megáldalak mindnyájatokat, hogy segítséget nyújtsak nektek a fölfelé haladáshoz. Menj békében! ======================================================================== Két tűz közé kerültem 6-79: Megérkezés Engaddiba. A fejezet után egy látomás következik, amelynek címe: Rafael arkangyal és Tóbiás. Ennek végén az írónô megjegyzi, hogy megjelölt egy helyet, amelyben rövidítenie kellett, mert közbejött az ügyvéd látogatása, és két tűz közé került. ,,Nem tudtam megérteni sem az embert (az ügyvédet) sem szószerint emlékezni arra, amit a fôangyal mondott... Mindenre emlékszem, de csak saját szavaimmal mondanám el. Ezért csak hatását tartom meg, a többit pedig elhagyom... Nagyon szenvedek, amikor ilyesmi történik velem...'' ======================================================================== Egész valómmal szeretlek! 6-90: Jézus Béterben Péterrel és Bertalannal. A fejezet közben V. M. megjegyzése Jézusnak a kisgyermekekkel való bánásmódjával kapcsolatban: Mint hozzám is. Velem igazán mindig ,,kisdedként'' bánt, hogy jobbá tegye nyomorult énemet, s megszerettesse magát. Majd, amikor már egész valómmal szerettem Ôt, rám nehezedett a keze, és süket maradt ilyen esdekléseimre: ,,Hát nem látod, hogy nem vagyok jó semmire sem?'' Mosolygott, és kötelezett rá; hogy felnôtthöz illô munkát végezzek... Csak amikor a szegény Mária egészen elkeseredik, akkor lesz ismét a gyermekek Jézusa szegény, nagyon ügyetlen lelkemhez, és megelégszik... skarabeusaimmal, kis kavicsaimmal... apró virágaimmal, azzal, amit adni tudok neki... és úgy mutatja, hogy ezeket szépeknek találja, engem pedig szeret, mivel az ,,a semmi vagyok, aki reá bízza magát, s aki belevész a Mindenbe''. Drága Jézusom! Akit az ôrületig szeretek! Egész valómmal szeretlek! Igen, ezt nyíltan állíthatom! Negyvenkilencedik évem elôestéjén, figyelmesen megvizsgálva magamat, annak elôestéjén, amikor a szóvivô művére kimondták az ítéletet, figyelmesen kutatva lelkemet, egész valómat, hogy kibetűzzem a bennem levô igaz szavakat, kijelenthetem, hogy most már szeretem, érzem, hogy egész valómmal szeretem Istenemet. Negyvennyolc évbe telt, hogy eljutottam erre a teljes szeretetre, amely annyira teljes, hogy nincs bennem a személyes félelemnek egyetlen gondolata sem egy kilátásba helyezett elitéléstôl, csupán amiatt gyötrôdöm, hogy majd mekkora megrázkódtatást okoz egy ilyen elitélés azoknak a lelkeknek, akiket én vezettem Istenhez, és akik meg vannak gyôzôdve, hogy a bennem élô Jézus váltotta meg ôket, s elszakadnának az emberiséget és Istent összekapcsoló gyűrűtôl: az Egyháztól. Egyesek ezt mondják majd: ,,Nem szégyelled magadat, amiért ennyi ideig lefoglaltál minket?'' Nem, egy cseppet sem. Annyira gyenge, annyira semmi voltam, hogy kitartottam ez alatt az egész idô alatt. És különben is meg vagyok gyôzôdve, hogy pontosan annyi ideig tartottam ki, ameddig Jézus akarta. Egy perccel sem tovább, egy perccel sem kevesebb ideig; mert, ezt kijelenthetem, amióta kezdem megérteni, ki is az Isten, többé semmit sem utasítottam vissza Istennek. Amióta -- mint négyéves gyermek -- annyira mindenütt jelenlévônek éreztem Ôt, hogy benne éreztem Ôt azon szék fatámlájában is, amelyen ültem, és bocsánatot kértem tôle, amiért hátat fordítok neki, és hozzá támaszkodom. Amióta -- ugyancsak négyéves gyermekként -- még álmomban is arra gondoltam, hogy a mi bűneink sebezték és ölték meg Ôt, és ágyamban felállva, hosszú hálóingemben, esedeztem, nem nézve semmilyen szentképre, miattunk megölt Szerelmemhez, s így könyörögtem: ,,Én nem! Én nem! Tedd, hogy meghaljak, de ne mondd, hogy én sebeztelek meg!'' És ily módon folytattam... Ó, Szerelmem, te ismered hô kívánságomat. Egy sem ismeretlen elôtted... te is tudod, hogy javaslatodnak mindenegyes felvillanását Máriád azonnal elfogadta. Amikor azt javasoltad, hogy neked adjam menyasszonyi szerelmemet -- sôt, pontosan akkor, 1921 karácsonyán erôsödött meg szeretetem irántad -- hozzátartozóim, az élet, az egészség, a jólét iránti szeretetemet... és váljak mindinkább egy ,,senki''-vé a társadalmi életben, egy emberi ronccsá, akire a világ szánalommal vagy gúnnyal tekint, olyanná, aki képtelen egy pohár vízért nyúlni, ha szomjas, és nincs valaki, aki neki odanyújtaná, aki oda van szögezve, mint te, ahogyan te, és mily, nagyon kívánom, hogy olyan legyek, és újra olyan szeretnék lenni, ha te meggyógyítanál. Mindent! A semmi mindent odaadott, mint teremtmény, mindenét... És mégis, most is, most is, amikor rosszul ítélhetnek meg, és tilalommal sújthatnak, csapást mérhetnek rám, mit mondok neked? ,,Magadat hagyd meg nekem, kegyelmedet. A többi mind semmi. Csak arra kérlek, szeretetedet ne vond meg tôlem, és ne engedd, hogy akiket neked adtam, visszazuhanjanak a sötétségbe.'' De hová mentem, ó Napom, mialatt te a rózsafák alatt sétálsz? Hová visz a szívem, amelyet a szeretet hajt? És lüktet, és ereimben felforrósítja a vért. Az emberek majd ezt mondják: ,,Lázas, és a szívverése rendellenesen felgyorsult.'' Nem. Arról van szó, hogy ma reggel te átömlesz belém egy isteni szeretet-vihar erejével, én pedig... én pedig megsemmisülök benned, aki áthatsz engem. És már nem vagyok embertesthez kapcsolva, hanem azt érzem, milyen lehet a szeráfok élete... és lángolok, és önkívületben vagyok, és szeretlek, szeretlek, szeretlek. Légy könyörületes szerelmedben! Légy könyörületes, ha azt akarod, hogy tovább éljek és szolgáljak neked, ó végtelenül isteni, örök Szeretet, ó végtelenül édes Szeretet, ó, Mennyek és a Teremtett Világ Szerelme, Isten, Isten, Isten... De nem! Ne légy könyörületes! Sôt, még inkább! Még jobban! Mindhalálig a szeretet máglyáján! Olvadjunk eggyé! Szeressük egymást! Hogy az Atyában legyünk, miként te mondtad, amikor értünk imádkoztál: ,,Ott legyenek (akik engem szeretnek), ahol mi vagyunk. Egy legyünk!'' Csupán egy (legyünk)! Íme, az Evangélium egyik szava, amelytôl mindig elmélyült, szeretô imádásba merültem. Mit kértél számunkra, ó, isteni Mesterem és Megváltóm? Mit kértél, ó, Istenem, szeretettôl ôrülten? Hogy mi egy legyünk veled, az Atyával, a Szentlélekkel, mivel aki az egyikben van, az a Háromságban van, ó, szétválaszthatatlan és mégis szabad Háromsága az Egy és Hármas Istennek! Áldott! Áldott! Áldott légy minden szívdobbanásommal és lélegzetvételemmel! ======================================================================== Engedelmességet kellett gyakorolnom 6-92: Simon, Jónás fiának egyik harca és lelki gyôzelme. A fejezet elején V. M. szavai: És végre újra elôveszlek, édes Evangélium, Mesterem tetteinek szent sorozata, Palesztina útjain! Elôveszlek, miután eleget tettem engedelmességi kötelességeimnek. Jobban mondva: ,,Te veszel elô engem.'' Nem tudom, elgondolkozik-e valaki a néma, de nagyon átalakító oktatáson, amelyet az Úr ad, három különbözô októl elôidézett hallgatásával: 1. szánja a beteg, és olykor végét járó szóvivô gyengeségét; 2. hallgatásával bünteti azt, aki helytelenül viselkedik az Ô adományával kapcsolatban; 3. a nekem adott oktatás -- és éppen ez az, amirôl beszélni akarok -- a mindenkori engedelmesség kötelességérôl. Engedelmeskednünk kell még akkor is, ha ez az engedelmesség elôttünk alacsonyabb rendűnek tűnik, mint az, amit miatta félbeszakítottunk. Ó, nem könnyű ,,hang''-nak lennünk! Állandóan az éberség és engedelmesség folytonos gyakorlásában élünk. És Jézus, Ô, aki a világ Ura, nem engedi meg magának, hogy megszegesse az engedelmességet, amelyet eszköze végez, amikor olyan valaki parancsolja az engedelmességet, akinek ehhez hatalma van. E napokban olyan dolgoknak kellett engedelmeskednem, amelyek megtételét Migliorini Atya mondta nekem. Kissé hivatalos ízűek voltak, s ezért meglehetôsen kellemetlenek. Jézus azonban soha nem lépett közbe, mivel az engedelmességet kellett gyakorolnom. Méghozzá pontosan, maradéktalanul, ahogyan Azariás mondta tegnap, a szentmiséhez adott magyarázatában. De most, miután elvégeztem, szemlélhetlek, ó Uram! ======================================================================== Nehéz diktálás volt! 6-95: Joppéban a kerióti Júdással és a pogányokkal beszél. A fejezet végén Jézus ezt mondja: -- Kimerültél? Nehéz diktálás volt! Több diktálás, mint látvány. De ennek tárgyát óhajtották néhányan. Kik? Majd megtudod az én napomon. Most te is menj békében! Én hozzáteszem, hogy a Jézus és a pogányok közt lefolyt beszélgetés egy tengerparti város partmenti sétányán történt. A holdfényben jól kivehetôk voltak a nyugodt hullámok, amint loccsanva törtek meg egy, nagy hajókkal teli, hatalmas befogadó képességű kikötô hullámtörô gátjának szikláin. Ezt elôbb nem tudtam leírni, mivel a csoport folyvást beszélt, és ha a színhelyet írom le, elveszítem a beszéd fonalát. Beszélgetés közben le-fel sétálnak a kikötônél, a tengerparti sétány egy darabján. Az út néptelen, mert járókelôk nincsenek, a hajókhoz tartozók pedig már mind visszatértek hajóikra. Látszanak a hajók piros lámpái, s ezek rubintcsillagokként ragyognak az éjszakában. Hogy ez melyik város, nem tudom. Az biztos, hogy szép és jelentôs város. (Joppe = Haifa városáról van szó.) A 99. fejezet (Az apostolok beszélgetése) végén Jézus ezt az utasítást adja: -- Idetegyétek a kis öregasszony számára végzett csodás kalász-szedés látomását (azon a síkságon, amely a rajta fekvô Emmausz és a Jeruzsálem felé vonuló hegyek között terül el), amit 1944. szeptember 27-én kaptál. ======================================================================== Sok miért van a szívedben 6-100: Csodás kalászgyűjtés a síkságon. A fejezet azzal zárul, hogy az öregasszony hálásan megcsókolja Jézus kezét. V. M. hozzáteszi: Engem pedig elönt a fájdalom, mert anyámra gondolok, aki félt tôled, Jézusom, amikor meglátott... Miért félnek tôled, Jézusom? Jézus ezt mondja: -- Miért? Sok miért van szívedben e diktálás után. De az utolsóval kezdem. (Itt Jézus megnyugtatja az írónôt, anyjának sorsát illetôleg.) A szívedben lévô másik miért mindig az, vajon én tudtam-e, hogy Júdás nem fog üdvözülni, az üdvözülésre való törekvése ellenére sem. Tudtam. Akkor viszont, miért voltam boldog? Mert már a puszta kívánság is -- virág Júdás szívének pusztaságában - - arra indította az Atyát, hogy jóindulattal tekintsen erre a tanítványomra, akit szerettem, és akit nem tudok majd megmenteni. Isten szeme egy szíven! Mi mást akarnék, mint hogy az Atya mindnyájatokra szeretettel nézzen? És boldognak kellett lennem, hogy ezt az eszközt is megadjam a szerencsétlennek a megtéréshez. Örömömet, ösztönzésül, mivel láttam, hogy visszatér hozzám. Egy napon, halálom után, János megtudta ezt az igazságot, és megmondta Péternek, Jakabnak, Andrásnak és a többieknek, mert így parancsoltam meg a Legkedvesebbnek, aki elôtt szívem egyetlen titka sem volt ismeretlen. Megtudta, és elmondta, hogy mindenki elôtt szabályként álljon, amikor majd a tanítványokat és a híveket vezetik. A lelket, aki -- elesése után -- felkeresi Isten szolgáját, és bevallja bűnét, a barátot, fiút, férjet vagy testvért, aki -- miután tévedett -- jön, és azt mondja: ,,Tarts magad mellett! Többé nem akarok vétkezni, mert nem akarok fájdalmat okozni Istennek és neked'', nem szabad, sok más dolgon kívül, megfosztani attól az elégedettségtôl, hogy lássa boldogságunkat, mikor látjuk, hogy ôk boldoggá kívánnak tenni minket. A szívek gyógyításánál végtelen tapintatra van szükség. Én, a Bölcsesség, ha tudtam is, hogy Júdás esetében ez hasztalan, mégis megvolt bennem a tapintat, hogy mindenkit megtanítsak a megváltás művészetére és a megtérô segítésére. És most neked is azt mondom, amit a kananeus Simonnak: ,,Föl, föl a fejjel!'' és magamhoz szorítalak, és megéreztetem veled, hogy van, aki szeret téged. Ezekbôl a kezekbôl származnak büntetések, de simogatások is, ajkaimról pedig szigorú szavak, de -- számosabb és jóval nagyobb örömmel kiejtve -- a gyönyörűség szavai is. Menj békében, Mária! Nem okoztál fájdalmat Jézusodnak, és ez vigasztaljon meg! Nagyon féltem, hogy megszomorítottam Ôt ezekben a napokban... és sokat szenvedtem, mert anyámra gondoltam... Ez kapcsolódik a házam erkélyén nôtt virág csodájához. A virágot Márta hozta be nekem, nem is tudva, milyen cselekedetet ismétel meg. Ez a virág okozott nekem örömet 15 nap híján 6 hónap után, amely idô alatt a legszebb virágok is közömbösen hagytak. Szegény, félig fonnyadt kis virága a fehér januárnak! Még azok közül való, amelyeket anyám nézegetett, egy azok közül, amelyek az én virágágyamnak földjében nôttek. Azt a földet majdnem teljesen apám hordta ide! Szegény virág, de nekem oly szép! Mennyire megértem örömödet, ó, Mária, amikor bevitted házadba azt a mandulafa ágat! Márta nem ismeri, nem olvasta a látomásokat; erre soha sincs ideje a szegény, mindig tevékenykedô, igazi Mártának. Mégis József tettét ismételte meg, amikor József átnyújtotta a Szűz menyasszonynak azt a virágos faágat. És Márta nem is tudja, hogy nekem nagyobb örömöt okozott, mintha ékszert hozott volna. Az utolsó, számomra kedves virág az az ibolya volt, amelyet szintén Márta szedett a fenyôparkban, meg is ôriztem, és egy jó barátnôm nefelejcse. Viareggio üdvözlete ez nekem, aki megbolondulok poklomban. Ez a virág újra megszeretteti velem a virágokat. Az elsô virág, amely újra ,,virág'', és nem olyan, ami fájdalmat okozott. Sokan nem fogják ezt megérteni... De nem törôdöm vele! Szívemmel érzek és szívemmel szeretek. Ez a szív teljesen Istennek tudja magát adni. Ha fagyosabb volna, okoskodna, és méricskélné az áldozatot. Azért nem okoskodik, és semmit sem mér meg, mivel ez a szív éppen olyan, amilyen. Ezért... Egy másik megjegyzés V. M.-tól: Nem éppen misztikus mesterséggel foglalkoztam: zöldséget tisztítottam az étkezéshez. Papírom nem volt. Jézus megparancsolta: -- Írj! Rögtön letettem a zöldséget, és elôvettem az egyetlen papírlapot, amim volt. Egy másik megjegyzése: A jó katona a csatában hal meg, a vértanú pedig az arénában. Én, aki Krisztus hadseregéhez akarok tartozni, és szeretetének vértanúja akarok lenni, saját csatámban és arénámban akarok meghalni: szeretetbôl és kimerültségtôl. ======================================================================== Újra láttam Jézusomat! 6-105: Jézus és a koldus a Jerikóba vezetô úton. A fejezet végén V. M. megjegyzése: Újra látom Jézusomat! Ó, milyen boldog vagyok! Milyen szép! Arca, keze, hangja! Mennyire szomjaztam utána! Tegnap, igaz, láttam Ôt, de csak úgy, mint a kiakasztott képeken. Nem beszélt, és nem is mozgott. Ma azonban olyan, mint valaha. És boldog, boldog vagyok! De mennyit szenvedtem ez alatt a negyven nap alatt, amikor nem láttam! Mert ennek pontosan negyven napja. Élve és lélegezve legutoljára nagypénteken láttam, vagyis április 7-én (1944-ben), éppen ebben az órában, fél négytôl. Negyvennapi gyötrelem! Mennyire megértem Mária fájdalmát, amikor Jézust elvesztette! Elveszíteni az Ô jelenlétét, nem látni arcát, nem hallani többé hangját annyi, mint megismerni a tébolyt, a halált, a poklot. Jézus, miért tetted ezt velem?... A 109. fejezet (Salamon falujában) elején Jézus utasítása: Tedd ide Jézus és a koldus látomását a jerikói úton, amit 1944. május 17-én kaptál, és mindjárt az után Zakeus megtérését, 1944 július 17- érôl. A fejezet végén szintén Jézus utasítása: Tedd ide a látomást: Jézus a Tízváros egyik falujában, 1944. október 2-ról és utána a másikat: A Tízváros megszállottja, 1944. szeptember 29- rôl. A 111. fejezet (A megszállott) végén Jézus azt mondja: Láttál egy Sátántól megszállottat. Szavaimban sok mindenre válaszolok. Nemcsak számodra, hanem mások számára is. Örülni fognak neki? Nem. Azok, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, nem fognak örülni neki. Nyugodj, békémben! A 112. fejezet (A farizeusok kovásza) elején V. M. megjegyzése: Miután elmúlt a nagyhét és a velejáró vezeklés a nem-látás miatt, ma visszatér az Evangélium szellemi látomása. Örömömben elfelejtem minden szomorúságomat, az emberfeletti öröm leírhatatlan érzésének jelentkezése miatt. ======================================================================== Nevemben válaszolj így 6-132: Egy új szombat Názáretben. A szöveg közben V. M. beszámolója: A látomást megszakítja egy Rómából érkezett levél Migliorini Atyától, és Jézus azt mondja nekem: -- Nyisd ki és olvasd el! Ezt teszem. És ôszintén szólva, nem tudnám, mit válaszoljak rá... Miközben elgondolkozva újra elolvasom, felrezzenek Uram szeretô hangjára, olyan közelrôl jön, vállaimtól. Ezt mondja: -- Az én nevemben válaszolj így: Azt mondja a Bölcsesség és az Evangélium, amelynek szent szavait nem tagadhatjátok le: ,,Jézus tanított városában, Názáretben és annak zsinagógájában ... És megütköztek szavain... És hitetlenségük miatt nem tudott ott sok csodát tenni.'' (Mt 13,53-58 Mk 6,16)... ,,És Jézus elment Názáretbe, ahol felnevelkedett, és belépett a zsinagógába, és felemelkedett, hogy olvasson... És azt mondta: >>Egy prófétát sem fogadnak el saját hazájában...<< És a názáretiek, eltelve méltatlankodással, kiűzték Ôt a hegy csúcsára, és le akarták taszítani onnan.'' (Lk 4,16-30) ,,Akkor Ô korholni kezdte a városokat, ahol sok csodát művelt, s amelyek nem tértek meg, mondván: >>Jaj neked Korozain; jaj neked, Betszaida; és te Kafarnaum... mert nem tértetek meg az Úrhoz<<'' (Mt 11,20-24) ,,És Jézus azt mondta: >>Jeruzsálem, amely megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek, ... íme pusztán maradnak házaid, és nem láttok engem többé egészen addig, míg el nem jön a nap, amelyben azt mondjátok: Áldott, ki az Úr nevében jön.<<'' (Lk 13,34-35) ,,És Jézus, Jeruzsálemet látva sírt fölötte, azt mondva: >>Ó, ha megismerted volna... Nem ismerted fel az idôt, amelyben meglátogatott az Úr.<<'' (Lk 19,41-44 -- Jézus csak az Evangéliumok íróit jelölte meg, a verseket egy teológiatanár írta hozzájuk, aki késôbb jegyzetekkel látta el V. M. írásait.) Íme! Megmondták. Betlehem nem akarta az Urat. Názáret nem akarta az Urat. Kafarnaum nem érdemelte meg az Urat, és Betszaida és Korozain sem. És Jeruzsálem gyűlölte az Urat, mert nem ismerte el Ôt szavaiban. Sokan vannak a ,,krisztusok'' és sokan vannak, akik a krisztusoknak és azok küldetéseinek ellenállnak úgy, amint Palesztina városai ellenálltak Üdvözítôjüknek és Mesterüknek. Mondd ezeknek: ,,Akinek van füle a hallásra, hallja meg, és akinek van értelme, gondolkodjék el rajtuk, és akiben van szeretet, cselekedjék!'' A további maradjon köztem és közted, szóvivôm, és békém, kegyelmem, szeretetem és az Atyáé és a Léleké légyen veled! 6-135: Marciam nagyapjának halála. A fejezet végén V. M. megjegyzése: Itt megteszem észrevételemet. Többször megesett velem, hogy hasonló helyzetekben találtam magamat, és gyakran észrevettem, hogy a jelenlevôk, jó szándékkal, vagy nem jó türelmetlenséggel beszélnek azokhoz, akik szomorkodnak rokonuk elvesztése miatt. Szembeállítom ezt Jézus kedvességével, aki részvéttel van az árva szenvedése iránt, és nem kíván tôle természetellenes hôsiességet... Mennyi mindent tanulhatunk Jézusnak legkisebb cselekedeteibôl is.... 6-145: Jézus Hippóban. V. M. megjegyzése az elején: Bocsássa meg, ha ezt a füzetet különösen rosszul írom. Amikor a jeleneteket láttam élet és halál között voltam, azon a szerencsétlen 1946. július 2-án. Látás közben magas lázam és nagy fájdalmaim voltak. 6-148: Gamalától Afekáig. V. M. megjegyzése a szöveg közben: Nekem úgy tűnik, hogy így nevezik ezeket a nagy kiterjedésű és alacsony hegyeket, de ha tévedek, javítsa ki, az én nevemben, mert nincs szótár a kezem ügyében, és egyedül vagyok szobámban, s nem tudom elérni a szótárt, amely majdnem három méterre van tôlem. Ágyamhoz szögezve írok. ======================================================================== Isten nem hagy el ezekben az órákban! 7-157: Jézus beszél a Kedveltrôl. A fejezet végén Jézus szavai V. M.- hoz: Kis János! Ez a Sátán óráinak egyike volt számomra. Amint része volt ezekben Krisztusnak, úgy lesz részük bennük a kis Krisztusoknak is. Kevélység és bizalmatlanság nélkül kell fogadni és felülmúlni azokat. Nem céltalanok. És jó céljuk van. De ne félj! Isten nem hagyja el ezek alatt az órák alatt, hanem segíti a hűségeseket. És utána leszáll a Szeretet, hogy királlyá tegye a hűségeseket. És azontúl, amikor befejezôdik idejük a földön; a hívek felszállnak az Országba, az örök békében, mindörökké gyôztesen... Békém, kis János, aki tövissel vagy koronázva! Békém... ======================================================================== Rendkívüli sorrendet követek 7-161: Nem pihenek jobban, mint amikor elmondhatom: ,,Megmentettem egyet, aki elveszett.'' A fejezet elején mondja Jézus -- Megmondom neked, hogy a szerdai jelenetet (lásd: 6-95) halálom elôtt egy évre kell elhelyeznetek, ha rendezitek a művet, mert az, 32. életévemnek aratási idejére esett. Kedves, a te, és mások megvigasztalásának és oktatásának szükségessége kényszerítenek engem, hogy rendkívüli sorrendet kövessek a látomások, illetve diktálások adásában. De annak idején megmondom majd neked, hogyan osszátok el a három nyilvános év eseményeit. Az Evangéliumok sorrendje jó, de nem tökéletes idôrend. Egy figyelmes megfigyelô észreveszi ezt. Az, aki megadhatta volna a tények pontos sorrendjét, mert nyilvános működésem kezdetétôl mennybemenetelemig velem volt, nem tette ezt, mert János, a Világosság igazi fia, azzal volt elsôsorban elfoglalva, hogy az eretnekek felé visszatükrözze a Világosságot, annak testi ruháján keresztül, mert azok támadták az emberi testbe zárt Istenség igaz voltát. János fenséges Evangéliuma elérte természetfeletti célját, de nem segítette elô nyilvános életem idôrendjét. A három másik evangélista megegyezik egymással a tényeket illetôleg, de megváltoztatják az idôrendet, mert hármuk közül csak egy volt jelen nyilvános életemnek szinte minden eseménynél: Máté, és csak tizenöt évvel késôbb írta meg, míg a. többiek még késôbb írták le Evangéliumukat, miután meghallgatták Anyámnak, Péter és más apostoloknak és tanítványoknak a beszámolóit. Évrôl-évre irányítást akarok adni a három év eseményeinek egyesítésére. 7-62: Minden bukásnak vannak elôzményei. A fejezet elején Jézus ezt mondja: Ez az irgalmasság eseménye, akárcsak Magdolnáé. De ha egy könyvet készítetek, jobb lesz, ha rendben követitek az események fonalát, és arra korlátozzátok magatokat, hogy minden esemény elôtt vagy után jelzitek, hogy melyik csoportba tartozik. ======================================================================== Ma a szokásosnál kevesebb az erôm 7-167: Jézus Szidonban meggyógyítja a vakon született gyermeket. V. M. megjegyzése a fejezet elôtt: A tegnapi fájdalmas estén és a még fájdalmasabb éjjelen, amely alatt szívfájdalmaim nem hagytak nyugodni, megvigasztalt a Szűz mennybevitelének szemlélése, amit már leírtam. Valóban, egy kis földszintes ház, egy terasszal, amint az a keleti házaknál szokásos. Egy nagyon fehér és egyszerű meszelt kocka, amelyet csak az ajtók törnek meg, amelyek némi fényt juttatnak a szobácskákba. Szobácskákat mondok, mert egy kb. hat méteres oldalakkal rendelkezô kocka biztosan nem adhat tágas szobákat. A kis ház olajfák között áll, amelyek nagyok és sűrű lombozatúak. Törzseik még sötétebbeknek látszanak, a házacska fehérsége mellett, amely egy kis tisztáson áll a fák között, legfeljebb két méter távolságban azoktól. Az elsô alkalommal, amikor részesültem a látomásban, annyira elmerültem a teraszon lévô angyalok figyelésében, hogy sok részletet nem figyeltem meg. Figyeltem a házacskát és hogy ki volt fölötte, és ki ment ki belôle. Ez elég volt. Azt mondanám, hogy a Mamát nem vitték ki a házból, ahol elaludt. Talán Jánosé volt a ház? Vagy egy rokonáé? Az a benyomásom, hogy a Kedvelt egy hálószobát készített a házban, hogy ne legyen elválasztva az Üdvözítô Anyjától, és azért is, mert meg volt gyôzôdve Mária testének romolhatatlanságáról. Íme, azért volt Mária ebben a házban, amely présház lehetett, a tulajdonos lakhelye közelében. Nem tudom, miért gondolok erre. De olyan erôs a meggyôzôdésem, hogy azt hiszem, belsô figyelmeztetômtôl ered. Ha tévedtem volna, Jézus kiigazította volna. A látomás többi része teljesen azonos az elsôvel. Azaz, az olajfaerdô részletein kívül nincs semmi különbség, vagy hozzáadás. Boldog vagyok az angyalsereg nagyon tiszta fénye és a Mama szépsége miatt, aki alszik az angyalok karjaiban, és akkor ébred fel, amikor reá esik a Paradicsom fénye, hogy rámosolyogjon Fiára, aki leszáll, hogy fogadja ôt... Ez az édesség nem mérsékli testi fájdalmaimat, de elviselhetôvé teszi ôket, mert a boldog lélek legyôzi örömével a testi fájdalmakat is. Utána jött a hajnal, némi pihenéssel... utána jött az Üdvözlégy Máriára (az Angyali üdvözletre) való harangozás, ami felébresztett. Félálomban elmosolyodtam az elsô Üdvözlégyre, visszaemlékezve a dicsôséges látomásra. És utána megismétlem az Angyali üdvözletet minden misére való beharangozás elsô ütésére. Önkéntelenül így teszek. És utána, a ház csendjében, amely még alszik, visszaemlékszem az elmúlt nap látomásaira, Jézus szavaira... és úgy tűnik nekem, hogy méz van ajkamon, amely onnan leszáll egészen szívemig. Ezek a szavak milyen vigasztalást, milyen békét nyújtanak nekünk, szegény bűnösöknek. Szeretném, ha az egész világ hallaná azokat. De halljátok, amint én hallom, aki le tudom írni azokat, de nem tudom megéreztetni az én Uram hangjának szeretetét, kegyességét és fenségességét. Ha a leginkább megkeményedett bűnös, a legreménytelenebb csüggedô, a legbűnösebb ember hallaná Jézust, amikor beszél, megtérne, remélne és üdvözülne. Én részesedem ebben a kincsben... Nem kell más, csak akarnom kell kiválasztani, hogy abban a pillanatban milyen gyöngyöket akarok találni. Megkapom bármily minôségben. Minden körülmény között, és szívemnek állapota és szükséglete szerint, a nap különbözô pillanataiban. Nem tudok visszaemlékezni szóról-szóra a szavakra, amelyeket Ô tizenhat hónapja mondott, és ez természetes! De mint az, aki zamatos gyümölcsöt evett, még órákkal azután is, hogy megízlelte, érzi nyelvén és ínyén annak a gyümölcsnek a frissességét és jóságát, úgy én is magamban hordom szavainak zamatját, és azonnal ismét megtalálom, örömömre, amikor csak akarom. Így, nem tudok visszaemlékezni minden dologra, amit a látomásokban láttam. De minden látomásban vannak olyan dolgok, amelyek nagyobb hatással vannak rám: alapvetô mozdulatok, amelyek egyedül felérnek egy szóval, és ezeket azonnal ismét megtalálom, amikor szükségem van rájuk, vigasztalásomra, örömömre, vagy ösztökélésemre, mint segítség az imában, a reményben, az Uramba vetett végtelen bizalmamban. Hogyan lehetne elfelejteni bizonyos pillantásokat, mozdulatokat, mosolyokat? Meg tudnám nevezni némelyiket... de ma oly kevés erôvel rendelkezem, a szokásosnál kevesebbel, és Jézus épp most egy látomásban kezd részesíteni. ======================================================================== Köszönöm a szenvedéseket! 7-168 fejezet után egy rövid megjegyzés V. M. lelki szenvedéseirôl, amelyek bôven le vannak írva 1944. augusztus 19-én feljegyzett írásában. Mivel mély betekintést nyújtanak a szenvedés értelmébe, teljes egészében közöljük itt: Tegnap volt a Fájdalmas Szűz harmadik péntekje, és Jézusra gondoltam, hogy azt elvégezzem. Bármennyire is kerestem, szomorúan, ezeknek a napoknak nagyon szomorú emlékeiben, Jézus, aki szomorúságomnak egyetlen gyógyszere, nem engedte megtalálnom. És én ettôl a magányosságtól összetörve maradtam. És még így vagyok, mert ô nem engedi érezni még néma vigasztalásait sem. És amint magamra maradok, ismét érzem a múlt áprilisi kelyhemnek kegyetlen ízét. (Akkor hosszú ideig érezte ezt a lelki elhagyatottságot.) Szomorúságomra Jézus a 23. zsoltárral válaszol. (Az Úr az én pásztorom...) Elolvastatja velem, de azt mondja: ,,Lásd magadat a pásztortól szeretett bárányban. Én megtettem érted mindazt, amirôl az a zsoltárban beszél.'' Igen, igaz, és én is elmondhatom: ,,Milyen szép az én részegítô kelyhem!'' Még keserűségében is szép és részegítô, mert karimáján ott találom Jézusom ajkának ízét, aki azt kiitta, elôbb, mint én. És mondhatom, hogy igazán részeg vagyok a fájdalomtól, mert oly éles, hogy, ha Isten nem könyörülne rajtam, elveszteném az eszemet. Törekszem továbbra is remélni a remény minden lehetôségének ellenére, és ez az erôlködés felemészt. Mégis meg akarom mondani, és erôs hittel mondom: ,,Irgalmasságod követni fog engem életem minden napján'' (23,6) és még inkább remélni akarom, hogy nem sok éven, hanem az örökkévalóságon át veled fogok lakni, Jézusom. De siess, jöjj, hogy magadhoz vegyél engem... mert nagyon hosszú ez a szenvedés az én szegényes erôim számára. Jézus azt mondja: -- Írd: Tudom, Uram, hogy azokban a napokban nyerek legtöbbet, amikor sírásra indítasz engem. Azért köszönöm, hogy sírásra indítasz. Tudom, Uram, hogy azokban a napokban tudok inkább enyhíteni mások fájdalmain, amelyekben több szenvedést okozol nekem. Azért köszönöm, hogy szenvedést okozol. Tudom, Uram, hogy azokban a napokban mész szegény, eltévelyedett testvéreimhez, amikor inkább görcsökben vonaglom, mivel elrejtôzöl elôlem. Azért köszönöm ezeket a görcsöket. Tudom, Uram, hogy azokban a napokban adlak vissza téged elcsüggedt testvéremnek, amikor te az elhagyatottság keserű hullámaiban hagysz engem, amely már a csüggedést ízlelteti meg velem. Azért köszönöm ezeket a keserű hullámokat. Tudom, Uram, hogy a sötétség, amely vakká tesz engem, az éhség, ami elbágyaszt, a szomjúság, ami halálomat okozza, az általad okozott sötétség, a rád irányuló éhség és szomjúság, arra szolgál, hogy visszaadjalak téged -- a Fényt, Forrást és Táplálékot -- annak, aki mindezektôl haldoklik. Azért köszönöm a sötétséget, éhséget és szomjúságot, amit érzek. Tudom, Uram, hogy az én lelki halálaim a te kereszteden, feltámadások ugyanannyi halálból kereszteden. Azért köszönöm, hogy halálomat okozod. Mert én hiszem, Uram, hogy mindez, amit velem teszel, javamat szolgálja, és jó célból. történik, Isten dicsôségére, aki Legfôbb Javam. Mert hiszem, hogy újra megtalálom mindezt, amikor a te látásod azonnal elfeledtet velem minden szenvedést. Mert hiszem, hogy minden szenvedés növelni fogja örömömet. Mert hiszem, hogy ez díszére válik majd mindazok nevének, akiket én megmentek majd szenvedésemmel. Mert hiszem, hogy az ,,áldozati lelkek'' számára nincs büntetô Igazságszolgáltatás, hanem csak Szeretet. Mert hiszem, hogy találkozásunk mosoly, csók lesz, a te csókod, a Szeretet-Jézusáé, aki felszárítod majd könnyeim minden nyomát. Mert hiszem mindezt, hálát adok neked megszámlálhatatlan töviseimért, és fokozott szeretettel szeretlek. Te nem Mária (Magdolna) jobbik részét adtad nekem, hanem Önmagad tökéletes részét: a Szenvedést. Köszönöm, Jézus! Ezt kell mondanod, nem ajkaddal, hanem lélekkel, amely meggyôzôdött errôl az igazságról, amelyet az Igazság mond neked. Ha ismertem volna egy kevéssé fájdalmas dolgot ahhoz, hogy szebbé tegyem örök jövôdet, azt választottam volna számodra, mert szeretlek téged. De nincs más. Neked adom azért, végtelen szeretettôl indíttatva. Minden könny, amelyet Isten akaratához való állandó ragaszkodással ontanak, minden könny, amelyet szeretettel ontasz Azért, aki kéri tôled, minden könny, amit fel tudsz ajánlani, felékesíti egy munkának a nevét vagy egy teremtményét, amit a síró végez, vagy akit elvisz az üdvösségre. A sírás nem fogyatékosság. Az a mi állapotunk adója. Azt mondom: a miénké, mert én, a te Istened, ember voltam, és sírtam, és Mária, aki szeplôtelensége által mentes volt a nyomorúságoktól, sírt, mert, mint Társmegváltónak, át kellett élnie a Szenvedést, pedig nem szolgált rá. Sírt az Ember és az Asszony. Te is sírhatsz, Istenhez szorított lélek, aki se isteni sem szeplôtelen nem vagy. A lényeges az, hogy tudj sírni anélkül, hogy vétenél vele, azaz elkeseredés nélkül, és érts ahhoz, hogy a sírást átváltsd pénzre, amellyel kiváltod a Sátán által az ô gályáján megkötözött rabszolgákat. Ments, ments! És ne félj! Isten veled van! ======================================================================== Elmélkedj naponta Mamánk életérôl! 7-190: A bűnösnek megmutatom az utat, amelyet követnie kell, hogy megmeneküljön. A fejezet végén Jézus szavai V. M.-hoz: -- Menj békében, Mária Máriája, és ne akarj többé vétkezni még kis dolgokban sem. Mária köntöse alatt csak a tiszták állnak. Ne felejtsd el ezt! Egy nap Mária, az én Anyám, azt mondta neked: ,,Sírva kérlek titeket, Fiamért.'' És egy másik alkalommal: ,,Jézusomra bízom, hogy megszerettessen engem... Amikor szerettek engem, eljövök. És eljövetelem öröm és üdvösség.'' A Mama akart téged. És neki adtalak. Ide hoztalak téged, sôt mivel tudom, hogy akit én nem tudok megadásra bírni tekintélyemmel, azt ô megnyeri szeretetteljes simogatással, és jobban eléri ezt, mint én. Az ô érintése pecsét, amely elôl a Sátán menekül. Most birtokában vagy ruhájának, és ha hűséges leszel a két Rend imáihoz, akkor mindennap elmélkedsz Mamánk életérôl. (V. M. tagja volt Szent Ferenc és a szerviták harmadrendjének egyaránt. Erre vonatkozik a ,,két Rend'' kifejezés.) Az ô örömein és fájdalmain. Azaz az én örömeimen és fájdalmaimon. Mert attól a pillanattól kezdve, hogy az Ige Jézussá lett, én vele együtt örvendezek és sírok, azonos indítóokok folytán. Látod tehát, hogy Máriát szeretni annyi, mint Jézust szeretni. És könnyebben szeretni Öt. Mert én a keresztet hordoztatom vele, és a keresztre helyezlek. A Mama azonban téged hordoz, vagy a kereszt lábánál áll, hogy szívére vonjon, amely csak szeretni tud. Mária ölében a halál édesebb, mint egy bölcsô. Aki benne leheli ki lelkét, nem hall mást, csak a Mária körül keringô angyalok kórusának hangját. Nem lát sötétséget, hanem csak a Hajnalcsillag kedves sugarait. Nem hall sírást, hanem csak az ô mosolyát látja. Nem ismer félelmet. Ki meri elszakítani tôlünk, akik szeretjük ôt, egy teremtményét Mária karjaiból? Ne nekem mondj köszönetet! Mondd neki, aki nem akart semmire sem emlékezni rólad a kis jón kívül, amit tettél, és a szereteten kívül, amellyel irántam viseltetsz, és ezért akart téged, hogy lába alatt megfékezze azt, akit a te jó akaratod nem volt képes megfékezni. Kiáltsd: ,,Éljen Mária!'' És állj az ô lábainál, a Kereszt lábánál! Díszítsd fel ruhádat az én vérem rubinjaival és az ô sírásának gyöngyeivel! Királynôi ruhád lesz, az én Országomba való belépéshez. Menj békében! Megáldalak téged. 7-198: Jézus megvigasztalja apostolait. A fejezet végén Jézus utasítása: -- Tedd ide az 1944. október 3-i látomást: A szadduceus varázsló felesége. 7-200: Egy ima tud egyesíteni titeket Istennel, nem egy varázsszó. A fejezet elején Jézus szavai: -- Te, és aki vezet téged, elmélkedjetek sokat Péternek adott válaszomon. A fejezet végén pedig Jézus szavai V. M.-hoz: -- Ó, szóvivôm: mondd ezt annak, akinek mondani kell. (Jézus utolsó szavai a fejezet végén: ,,El a Sátánnal, ha bírni akarjátok Krisztust. A Jó vagyok. De nem jövök azért, hogy együtt éljek a Gonosz Szellemmel. Vagy én, vagy ô. Válasszatok!'') Ez az utolsó szó hozzájuk. És te, és az, aki irányít téged, legyetek óvatosak! A bizonyítékok cáfolatokká válnak az Ellenség kezében és az én barátaim ellenségeinek kezében! Vigyázzatok! Menjetek békémben! Jézus találkozik egy csoport római katonával (7-211) és amikor a búcsúzáskor az egyik kifejezi vágyát, hogy még szeretne találkozni Jézussal, Ô ezzel búcsúzik tôle: -- Látjuk majd egymást. Egy másik hegyen. Erre vonatkozik V. M. megjegyzése a 212. fejezet végén (Gabaon felé): Én nem ismertem fel a keresztre feszítésnél jelenlévô katonák között a tizedest. De meg kell mondanom, hogy nagyon figyeltem Jézusomra, és nem sok mást jegyeztem meg. Számomra egy szolgálatban lévô katonacsoport tagjai voltak csupán. Nem többek. Azonkívül, amikor jobban meg tudtam volna figyelni ôket, ,,mert minden beteljesedett'', olyan gyér volt a világosság, hogy csak a legjobban ismert arcokat lehetett felismerni. Jézus szavaiból azonban arra gondolok, hogy ez a katona volt, aki néhány szót szólt Gamálielhez, amelyekre nem emlékszem, és amit nem tudok ellenôrizni, mert egyedül vagyok, és senki sem tudja ideadni nekem a Szenvedésrôl szóló füzetet. ======================================================================== Semmi sem fölösleges ebben a műben 7-237: Jézus, János és Mannaen. A fejezet végén Jézus ezt mondja: A nyilvános élet harmadik éve is befejezôdött. Most jön a szenvedést elôkészítô idôszak. Az, amely látszólag kevés cselekményt és kevés személyt foglal magában. Mintegy csökkenti személyemet és küldetésemet. Valójában az, aki legyôzöttnek és kivetettnek látszik, hôs volt, aki elôkészítette a felmagasztalást, és körülötte nem a személyek, hanem a személyek szenvedélyei kerülnek a központba és érik el végsô fokukat. Mindaz, ami megelôzte, és ami bizonyos eseményekben talán céltalannak látszik a rosszindulatú vagy felületes olvasó elôtt, itt megvilágítást nyer, sötét vagy ragyogó oldaláról. Fôleg a legjelentôsebb személyek. Azok, akiket sokan nem akarnak érdemesnek tartani arra, hogy megismerjenek, éppen azért, mert tanítást tartalmaznak a jelenlegi mesterek számára, akik minden eddiginél jobban a lélek igazi mestereivé kellene, hogy váljanak, és ezért oktatásra szorulnak. Amint Jánosnak és Mannaennek mondtam, semmi sem haszontalan abból, amit Isten alkot, még a legvékonyabb fűszál sem. Ugyanúgy semmi se fölösleges ebben a műben. Se a ragyogó személyek, sem a gyengék és sötétek. Sôt, a lélek mesterei számára a gyenge és sötét személyek hasznosabbak, mint a kialakult és hôsies egyének. Egy hegy magaslatán, közel a csúcshoz át lehet fogni a hegy egész alakzatát és az erdôk, patakok, rétek és lejtôk értelmét, hogy a síkságról eljussanak a csúcsra, és lássák a kilátás teljes szépségét, és jobban meggyôzôdjenek, hogy Isten minden műve hasznos és csodálatos, és hogy az egyik kiegészíti a másikat, és mind azért van, hogy a teremtett világ szépségét kialakítsa. Ugyanígy a különbözô személyek, események, leckék, amelyeket a jó akaratúak, mintegy az én mesterművem hegycsúcsának magasából szemlélnek a jó hír hirdetésének e három esztendejében, arra szolgálnak, hogy pontosan megláttassák a bonyolult politikai, vallásos, társadalmi, együttes, lelki, a bűntényig önzô, vagy az áldozathozásig önzetlen világot, amelynek én voltam a Mestere, és amelyben Megváltóvá váltam. A dráma nagyszerűségét nem lehet meglátni egy jelenetben, hanem csak annak minden részében. A fôhôs alakját kiemelik a különbözô fények, amelyekkel megvilágítják a másodlagos részeket. Most már, közel a csúcshoz, és a csúcs az Áldozat volt, amelyért testet öltöttem, fény derül a szívek minden rejtett sebére és a szekták minden cselvetésére, nincs más tennivaló, mint a hegymászóé, aki eljut a csúcs közelébe. Nézni, megvizsgálni mindent és mindenkit. Megismerni a zsidó világot. Megismerni azt, ami én voltam: az Ember, aki felette állt az érzékiségnek, az önzésnek, a haragnak. Az Ember, akinek ki kellett állnia a kísértést, az egész világtól, a bosszúállástól, a hatalmasoktól, a menyegzô és a családi ház becsületes örömeitôl, akinek mindent el kellett viselnie, kapcsolatban élve a világgal, és szenvednie, mert végtelen távolság volt a világ tökéletlensége és bűne és az én tökéletességem között, és akinek értenie kellett ahhoz, hogy ,,nem''-mel válaszoljon a világ, a Sátán és az ,,én'' minden szavára, minden csábítására és minden visszahatására, és tisztának, szelídnek, hűségesnek, irgalmasnak, alázatosnak és engedelmesnek kellett maradnia egészen a kereszthalálig. Megérti-e majd mindezt a mai társadalom, amelynek ezt a rólam való ismeretet adom, hogy megerôsítsem a Sátán és a világ mind erôsebb támadásai ellen? Ma is, mint húsz évszázad óta, ellentmondás lesz azok között, akik számára kinyilatkoztatom magamat. Én megint az ellentmondás jele vagyok. De nem én, magamtól, hanem én, azt illetôleg, amit felkeltek bennük. A jók, a jó akaratúak, jól válaszolnak, mint a pásztorok és az alázatosak. A többiek gonoszul válaszolnak rá, mint az írástudók, farizeusok, szadduceusok és ennek az idônek a papjai. Mindenki azt adja, amije van. A jó, aki kapcsolatba kerül a gonoszokkal, szabadjára engedi bennük a még nagyobb gonoszság kitörését. És ítéletben részesülnek az emberek, amint történt ez nagypénteken is, aszerint, amint ôk megítélték, elfogadták és követték a Mestert, aki a végtelen irgalmasság újabb kísérletével még egyszer megismertette magát. Hánynak nyílik majd fel a szeme, és ismer fel engem, és mondja: ,,Ô az! Azért lángolt a szívünk keblünkben, miközben velünk beszélt, és megmagyarázta az írásokat?'' (Lk 24,13-35) Békém ezeknek és neked, kis, hűséges, szeretetteljes Jánosom! ======================================================================== Nincs ellentmondás a tényekben 8-8: Lázár feltámasztása. A fejezet után Jézus két megjegyzése: -- Ide tehetitek az 1944. március 3-i diktálást: Egy magyarázat Lázár feltámasztásához. Lázár feltámasztásának margóján van egy idézet Szent Jánostól. Ezzel kapcsolatban Jézus ezt mondja: János Evangéliumában már évszázadok óta ez áll: ,,Jézus még nem lépett be Betánia falujába.'' (11,30) Hogy megelôzzem a lehetséges ellenvetéseket, megjegyzem, hogy e kifejezés és a Mű között, hogy Mártával a Lázár kertjében levô víztartálytól néhány lépésnyire találkoztam, nincs ellentmondás a tényekben, hanem csupán a fordításban és a leírásban. Betánia háromnegyed része Lázáré volt. Jeruzsálemnek sok részében is volt birtoka. De beszéljünk Betániáról! Mivel háromnegyed része az övé volt, Lázár Betániájának nevezhették. Azért nem lenne téves a szöveg akkor sem, ha én a faluban vagy a forrásnál találkoztam volna Mártával, amint egyesek mondani akarják. De valójában nem léptem be a faluba, hogy elkerüljem a betániaiak összefutását, mindazokét, akik ellenségesek voltak a nagytanács iránt. Betánia szélén haladtam át, hogy elérjem Lázár házát, amely az utolsó volt, ha valaki Enszemesz felôl jött. Helyesen mondja azért János, hogy Jézus még nem lépett be a faluba. És ugyanolyan helyesen mondja a kis János, hogy megálltam a víztartály mellett (a zsidók számára a forrásnál), amely már Lázár kertjében volt, de még nagyon távol a háztól. Fontolják meg azonkívül, hogy gyász és tisztátalanság idejében (még nem telt el hét nap a halál után) a nôvérek nem mentek ki a házból. Azért birtokuk kerítésén belül történt a találkozás. Jegyezzék meg, hogy a kis János azt mondja, a betániaiak csak akkor jöttek a kertbe, amikor parancsot adtam a kô elmozdítására. Elôbb Betánia nem tudta, hogy Betániában voltam, és csak akkor tudták meg ezt, amikor elterjedt a hír, hogy megérkeztem Lázárhoz. 7-38: A szenvedés harmadik megjövendölése. A fejezet után Jézus azt mondja V. M.-nak: Jelöld meg nagyon a pontot: ,,... ti biztosan inni fogtok kelyhembôl.'' A fordításokban az van: ,,kelyhemet''. Azt mondtam: ,,kelyhembôl'', nem ,,kelyhemet''. Egy ember sem lett volna képes kiinni az én kelyhemet. Csak én, a Megváltó. Nekem teljesen ki kellett innom kelyhemet. Tanítványaimnak, követôimnek és az engem szeretôknek minden bizonnyal megengedem, hogy igyanak abból a kehelybôl, amelybôl én ittam, néhány cseppet, kortyot, vagy kortyokat, amit Isten rendkívüli szeretete megenged nekik inni. De soha, senki sem issza ki az egész kelyhet, amint én kiittam. Azért igazságos azt mondani: ,,kelyhembôl'', nem pedig ,,kelyhemet''. ======================================================================== Kedves szemrehányást kell tennem neked 9-1: Isten és a Szeplôtelen Asszony Fia féregnek látszik. V. M. látja a szenvedô Jézust. Az utolsó bekezdésben Jézust ezt mondja neki: -- Mostantól fogva gyakran fogsz így látni. A fájdalmak Királya vagyok, és jövök, hogy beszéljek neked fájdalmamról, királyi ruhámban. Kövess engem, haláltusád ellenére! Mivel az Irgalmas vagyok, az én szenvedésemtôl megmérgezett ajkad elé fogom helyezni a nyugodtabb szemlélôdések illatos mézét is. De még inkább elônyben kell részesítenem ezt, a véreset, mert ezáltal van részed az Életben, és ezzel fogsz másokat elvinni az Életbe. Csókold meg véres kezemet, és virrassz, elmélkedve felettem, a Megváltó felett! A fejezet után V. M. megjegyzi: Látom Jézust úgy, amint magát leírja. Ezen az estén, 19 órától fogva ma éjjel 1:15-ig igazi haláltusát állok ki. De Jézus ezt mondja ma reggel (1944. február 11-én) 7:30-kor: Tegnap este csak beszélni akartam neked magamról, mint vezeklôrôl, mert elkezdtem szenvedéseim leírását és látomását. Tegnap este volt a bevezetés. És annyira kimerült voltál, barátnôm! De mielôtt visszatérsz a haláltusához, egy kedves szemrehányást kell tennem neked. Tegnap reggel önzô voltál. Azt mondtad az atyának (lelkiatyjának): ,,Reméljük, hogy kibírom, mert nagyon, de nagyon fáradt vagyok.'' Nem. Az övé nagyobb, mert fáradságos, és nem kárpótolja ôt a látomás boldogsága és az, hogy Jézus lenne elôtte, mint amint te részesülsz ebben, az Ô szent emberségében is. Sose légy többé önzô, még a legkisebb dolgokban sem! Egy nôtanítványnak, egy kis Jánosnak a legalázatosabb és legszeretetreméltóbb egyénnek kell lennie, mint amilyen Jézusa. És most jöjj, hogy velem légy. ,,Immár virágok nyílnak, itt van a szôlômetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön.'' (Én 2,12) És a virágok a te Krisztusod vérének tócsáiból születtek. És az, akit visszametszenek majd, mint a szôlôvesszôt, a Megváltó. És a gerlice hangja, amely párját hívja az ô fájdalmas és szent menyegzôi lakodalmára, az én hangom, aki szeretlek téged. Kelj fel, és jöjj, mint a mai mise mondja. (Február 11-e a Szeplôtelen Szűz megjelenésének ünnepe, és a mise szövege idézi az Énekek Éneke 2,10 versét: ,,Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem!'') Jöjj, szemlélj, és szenvedj! Ez az én ajándékom azoknak, akiket nagyon szeretek. 9-2: Elég megmondani az igazságot, hogy gyűlöljenek. A fejezet végén Jézus szavai V. M.-hoz: Megmutattam neked a Szenvedést elôkészítô fájdalmakat. Még többet is fogok mutatni neked. Jóllehet mindig fájdalmak, megnyugvás lelkednek azok szemlélése. Most elég. Légy békében! ======================================================================== Légy türelemmel, ha szenvedned kell! 9-3: Szenvedtem, Anyám szenvedését látva. A fejezet végén Jézus szavai: Látod, kis János, hogy Jézusod és az Ô Anyja nagyon szenvedtek erkölcsi énjükben. És hosszasan. Légy türelemmel tehát, ha szenvedned kell. ,,Egy tanítvány sem több Mesterénél.'' Megmondtam. Holnap beszélek neked a lelki szenvedésekrôl. Most pihenj! Béke veled. Utána Mária válaszolt nekem egy imámra, ami kiáradt szívembôl, miután azt mondtam, ami a Szeplôtelen Szív képe alá volt írva: ,,Gyengéd Anyánk, nyilvánítsd ki számunkra Szeplôtelen Szíved titkait. Tedd, hogy egy kedves és tiszta sugarad behatoljon szívünkbe, átalakítsa és elôkészítse azt a Szentlélek isteni látogatására.'' Én hozzátettem: ,,Igen, Jézus Mamája és az enyém, nyilvánítsd ki számomra Szíved titkait, és készítsd elô az enyémet a te fényeddel!'' És Ô: ,,Szívembe tettelek téged, megismertettem veled az örömöket és a könnyeket. Átjártam szívedet szeretetem sugarával, hogy alkalmassá tegyelek Fiam hangjának felfogására és az isteni Lélek fényeire. Mert a Vigasztaló fénye nélkül sötétség és csend marad a szívekben. Mindig a Lélek az, akinek Jegyese vagyok, aki megérteti veletek Isten Igazságát, és aki megszentel titeket. Az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek kell lennie szívetekben, hogy megérthessétek Isten titkait hármas megnyilvánulásában, mint Hatalom, Megváltás és Szeretet. Az Atya mindig jelen van igazi fiaiban Jóságával, a Fiú Tanításával, és a Lélek Világosságával, mert Ô sose hiányzik onnan, ahol megszentelôdés van, és Jézusom szava a megszentelôdés, amelyet az Atya, aki szeret titeket, megengedett.'' ======================================================================== Mennyit szenvedtem! 9-6: Búcsú Lázártól. A fejezet végén V. M. megjegyzése: Mennyit szenvedtem! 1945. március 1. estéjének 23. órájától 5-ének reggeléig. Láttam Jézust gyötrôdni, majdnem oly fokban, mint a Getszemániban, fôleg, amikor Anyjával vagy az árulóval beszélt, és jelét adta, hogy borzong a haláltól. Engedelmeskedtem Jézus parancsának, hogy írjam le ezt egy füzetbe, a Szenvedés részletesebb leírásaként. (V. M.-nak több látomása volt a Szenvedés ugyanolyan jelenetérôl, egy éves idôközben, az elsô rövidebb, s az utána adott magyarázat alapjául szolgál, a második részletesebb és elevenebb, s ez került bele a Jézus életrajzba.) Ön látta arcomat ma reggel... ami gyenge képet adott arról, amit elszenvedtem... és nem mondok többet, mert itt felülmúlhatatlan a szégyenérzetem. 9-7: Júdás elmegy a nagytanács vezetôihez. A végén Jézus utasítása: -- Tedd ide a látomást: Betániától Jeruzsálemig. És most láss! A 8. fejezet végén ismét Jézus utasítása: Amikor elkészítitek a teljes művet, tegyétek ide a többi részeket, amelyeket majd adok és mondok. 9-9: Jézus bevonulása Jeruzsálembe. A fejezet közben mondja Jézus: Tedd ide az 1944. július 31-i látomást: Jézus sír Jeruzsálem felett, attól a szótól, amit a látomás elején mondtam. És utána folytasd, hogy megmutass engem a diadalmas bevonulás jeleneteiben. 1944. július 30. Nem tudom, hogyan fogom leírni, mert oly fájdalmat érzek szívemben, hogy nem tudok ülni, mert az fáraszt. Le kell írnom, amit látok. Megvilágítja nekem a mai evangéliumot. Késôbb ismét a szöveg közben: Jézus azt mondja: -- A Lukács által elbeszélt jelenet összefüggéstelennek, szinte értelmetlennek látszik. Sírok egy bűnös város szerencsétlensége miatt, és nem tudok részvéttel lenni annak a városnak szokásai iránt? Nem. Nem tudok, nem tudhatok részvéttel lenni, mert annyira sajátosak ezek a szokások, hogy szerencsétlenségre vezetnek; és annak látása éles fájdalmat okoz nekem. Az én haragom a Templom megszentségtelenítôi iránt, észszerű következménye elmélkedésemnek Jeruzsálem közeli szerencsétlenségén. Mindig Isten tiszteletének, Isten Törvényeinek megszentségtelenítése vonja le az ég büntetéseit. Az Isten házát rablók barlangjává téve, ezek a méltatlan papok és ezek a méltatlan (pusztán névleg) hívôk levonták az egész népre az elátkozást és a halált. Hasztalan ezt vagy azt a nevet adni a rossznak, ami miatt egy nép szenved. Keressétek az igazi nevét ebben: ,,Büntetés azért, mert állatok módjára élnek.'' Isten visszavonul, és a Gonosz elôrenyomul. Íme a gyümölcse egy, a keresztény névre méltatlan nemzet életének. Amint akkor, úgy most is, a századnak ebben az idôszakában, nem hiányoztak a csodák, hogy felrázzanak és visszahívjanak. De amint akkor csak megvetést, közömbösséget és gyűlöletet vontam magamra és eszközeimre, úgy ma is. Az egyesek és a nemzetek azonban ne felejtsék el, hogy hasztalanul sírnak, amikor elôzôleg nem akarták felismerni, mi válik üdvösségükre. Hasztalanul hívnak engem segítségül, amikor abban az órában, amelyben velük voltam, kivetettek engem egy szentségtörô háborúval, amely kiindulva egyes, a Gonosznak szolgáló lelkiismeretekbôl, elterjedt az egész nemzetben. A hazát nem annyira fegyverekkel lehet megmenteni, mint inkább az életmóddal, amely levonja az ég védelmét. Pihenj, kis János! És maradj mindig hűséges kiválasztásodhoz! Menj békében! Mennyire fáradt vagyok! Igazán nem tudom azt tenni... A fejezet végén ismét Jézus utasítása: -- Türelmes titkárnôm, tedd ide a látomást: Virágvasárnap estéje (1945. március 4.), és békém legyen veled! 9-11: Nagyhétfô: napközben. Jézus utasítása a fejezet végén: -- Ide fogod tenni nagyhétfô második részét, vagyis: Beszélgetésem éjjel apostolaimmal (1945. március 6-i látomás). ======================================================================== Válaszom a mai írástudóknak 9-13: Nagyszerda: napközben. Jézus szavai a fejezet végén: -- Úgy, amint megjelöltem a kifejezést: ,,kelyhembôl'' a János és Jakab anyjáról szóló látomásban, aki egy helyet kért fiai számára, úgy mondom neked, hogy jelöld meg a tegnapi látomásban a pontot: ,,aki nekiesik ennek a kônek, szétzúzódik''. A fordításokban mindig ,,kôre'' szerepel. (Vö. Mt 21,44 Lk 20,18) Azt mondtam: -nek, és nem -re. Ez egy jövendölés Egyházam ellenségei ellen. Azok, akik nekitámadnak, mert ô a Sarokkô, szétzúzódnak. A föld húsz évszázados történelme megerôsíti szavaimat. Az Egyház üldözôi szétzúzódtak, amikor nekitámadtak a Sarokkônek. De azok is szétmorzsolódnak, akikre ráesik ennek a titokzatos Testemnek, ennek a Jegyesemnek Feje és Jegyese által kimondott elítélés súlya. Tartsák ezt mindig szem elôtt azok, akik azt hiszik, hogy mivel az Egyházhoz tartoznak, mentesek az isteni büntetésektôl. És, hogy megelôzzek egy ellenvetést a mindig élô írástudók és szadduceusok részérôl, akik rosszindulatúak szolgáim iránt, azt mondom: -- Ha ebben az utolsó látomásban vannak olyan kifejezések, amelyek nincsenek benn az Evangéliumokban, mint azok, amelyek a mai látomás végén vannak, és amikor az elszáradt fügefáról beszélek, és még mások, emlékezzenek vissza ezek arra, hogy az evangélisták mindig ebbôl a népbôl valók voltak, és olyan idôkben éltek, amikor minden nagyon éles ellentét heves, és az újonnan áttértek számára káros visszahatást válthatott volna ki. Olvassák el ismét az Apostolok cselekedeteit, és látni fogják, hogy nem volt békés az oly sok különbözô elgondolás összeolvasztása, és ha kölcsönösen csodálták egymást, felismerve egymás érdemeit, nem hiányoztak közöttük az ellentétek, mert az emberek gondolatai különbözôk és mindig tökéletlenek. És ha azért, hogy elkerüljék a mélyebb szakadást egyikük és másikuk gondolata között, a Szentlélektôl megvilágosítva, az evangélisták szándékosan elhagytak írásaikból néhány kifejezést, amely megütközést válthatott volna ki a túlérzékeny zsidókban, és megbotránkoztathatta volna a pogányokat, akik szükségét érezték annak, hogy tökéleteseknek tartsák a zsidókat, akik az Egyház magját képezték, és -- eltávolodva tôlük -- azt mondták volna: ,,Hozzánk hasonlók''. Megismerni Krisztus üldözését, igen. De a már romlott zsidó nép lelki betegségeit, fôleg a legmagasabb osztályéit megismerni, nem. Nem lett volna jó. És eltitkolták, amennyire csak tudták. Figyeljék meg, hogy az Evangéliumok miként válnak mind kifejezôbbekké, egészen Jánosom világos Evangéliumáig, amint mind távolabb íródtak Atyámhoz való felmenetelem idejétôl. Csak János számol be teljesen, magának az apostoli magnak legfájdalmasabb szennyfoltjairól is, nyíltan ,,tolvajnak'' nevezve Júdást, és utal teljesen a zsidók aljasságára (6. fejezet -- a tettetett kívánság, hogy királlyá tegyenek, a templomi vitatkozások, sokak eltávozása az égbôl jövô Kenyérrôl szóló beszédem után, Tamás hitetlenkedése). Ô túlélte a többi apostolt, és látta, hogy az Egyház már megerôsödött, s azért felemeli a fátylakat, amelyeket a többiek nem mertek felemelni. De most Isten Lelke ezeket a szavakat is meg akarja ismertetni. És a tisztaszívűek áldják érte az Urat, mert oly világosak és oly irányítást adnak. Tedd ide nagykedd második részét, vagyis a tizenkét apostol éjszakai oktatását a Getszemániban. 9-15: Nagyszerda: napközben. A fejezet végén, Jézus utasítása: -- Tedd ide a legfáradalmasabb nagyszerda második részét. Éjjel (1945). Ne felejtsd el pirossal megjelölni azokat a pontokat, amelyeket mondtam neked. Megvilágítják ezeket a szavakat. Sok fény azoknak, akik értenek meglátásához. 9-17: Nagycsütörtök: napközben. Végén Jézus utasítása: -- Tedd ide a látomást Anyámtól való búcsúzásomról az Utolsó vacsora termének házában. És most mi ketten, te és én, végezzük el az igazi húsvéti megemlékezést. Jöjj!... ======================================================================== Szeretnék százszorennyit szenvedni! 9-22: A különbözô perek. A fejezet azzal végzôdik, hogy Jézus a keresztre várakozik. V. M. szavai: Kinek mondhatom el, mennyire szenvedek? Senkinek ezen a földön, mert nem földi szenvedés, és nem értenék meg. Ez egy szenvedés, amely édes, és egy édesség, amely szenvedés. Szeretnék tízszer, százszor ennyit szenvedni. A világon semmiért sem szeretnék kevesebbet szenvedni ennél. De ez nem szüntetné meg, hogy úgy szenvedjek, mint akinek torkán akadt egy morzsa, tűzben ég, vagy átdöfték a szívét. Ha mozogni tudnék, ha elszigetelhetném magamat mindenkitôl, és ha mozdulataimmal és énekemmel kifejezést tudnék adni érzelmemnek, mert a fájdalom érzelem, az enyhülést jelentene. De olyan vagyok, mint Jézus a kereszten. Nem tudok többé sem mozdulni, sem elszigetelni magamat, és össze kell szorítanom ajkaimat, hogy a kíváncsiak ne vegyék észre édes haláltusámat. Nem elég összeszorítani ajkaimat! Nagy erôfeszítéssel kell uralkodnom vágyamon, nehogy felkiáltsak örömömben és természetfeletti fájdalmamban, amely erjed bennem és heves lángként, vagy vízsugárként ki akar törni. Jézus szemei fátyolosak a fájdalomtól: Íme az Ember. Mágnesként vonzanak engem ezek a szemek. Elôttem áll, és engem néz, a praetorium lépcsôjérôl, megkoronázott fejjel, összekötött kézzel, a bolondok fehér ruhájában, amellyel ki akarták gúnyolni, de ahelyett az ártatlanhoz méltó fehérségbe öltöztették. Nem beszél. De minden beszél benne, engem hív, és kér. Mit kér? Hogy szeressem Ôt. Tudom ezt, és megmondom neki, egészen addig, míg érzem, hogy meghalok, mintha kard lenne keblemben. De még kér valamit, amit nem értek meg. És szeretném megérteni. Íme, az én szenvedésem. Szeretnék mindent megadni neki, amennyire csak tudom, kívánva, hogy meghaljak a görcsökben. És nem sikerül. Fájdalmas arca vonz és elbűvöl engem. Szép, amikor a Mesteré vagy a Feltámadt Krisztusé. De akkor csak örömöt okoz látása. Ez most mélységes szeretettel tölt el, ami nem lehet más, mint az anyáé szenvedô gyermeke iránt. Igen, megértem: A részvétteljes szeretet, ami a teremtmény keresztre feszítése, aki követi Mesterét a végsô gyötrelmekig. Ez a szeretet meggátol minden gondolatot, amely nem az Ô szenvedésére vonatkozik. Többé nem tartozunk magunkhoz. Azért élünk, hogy megvigasztaljuk Ôt szenvedésében, és az Ô szenvedése a mi szenvedésünk, amely nemcsak képletes értelemben öl meg minket. Mégis, minden könnycsepp, amelyet a fájdalom szemembôl fakaszt, értékesebb számomra, mint egy gyöngyszem, amelyet lelkem a hetedik égbôl hozna. Meghalni a szeretettôl, vezeklô Jézusomat nézve, számomra a legszebb halál. 9-24: Kerióti Júdás, árulása után. A fejezet elején V. M. megjegyzi: 1944. március 31. Nagypéntek, éjjel 2 óra. Íme, legfájdalmasabb látomásom nagypénteknek elsô óráiban, amelyben részesülök, miközben végzem a Fájdalmas Szűzanya áhítatgyakorlatát, mert azt gondoltam, hogy a fogadalomtételre való elôkészület legszebb módja az lesz, ha a Hétfájdalmú Szűz társaságában töltöm az éjjelt, ami megelôzi a fogadalomtételt. A fejezet végén pedig megjegyzi: Így fejezôdik be a látomás. És kívánom, hogy gyorsan elfelejthessem, mert biztosíthatom Önt arról, hogy rettenetes. ======================================================================== Siránkoztál e látomás miatt 9-25: Ha Júdás Anyám lába elé vetette volna magát, azt mondva: ,,Irgalom!'', az Irgalmas úgy fogadta volna be, mint egy sebesültet. A fejezet végén Jézus szavai V. M.-hoz: -- Mária, te siránkoztál e látomás miatt. De nagypéntek van, leányom. Szenvedned kell! Az én és Mária szenvedésével egyesítened kell a tiedet, a keserűség miatt, hogy látod bűnösöknek maradni a bűnösöket. Ez volt a mi szenvedésünk. A tiedé is ez kell, hogy legyen. Mária szenvedett, és még szenved emiatt, mint az én szenvedéseim miatt. Azért neked is el kellett szenvedned ezt. Most pihenjél! Három óra múlva egészen az enyém és Máriáé leszel. Megáldlak, Szenvedésem violája, és Mária Golgotavirágja! ======================================================================== Csak szenvedni tudtam 9-27: János megy, hogy magával hozza az Anyát. A fejezet végén V. M. beszámolója: A látomás így szűnik meg. 11:30 az idô, a nap állása szerint. 13-16 óráig levert maradtam, nem álmosságtól, hanem oly teljes kimerüléstôl, hogy se beszélni nem tudtam, sem megmozdulni, sôt, még szememet sem tudtam kinyitni. Csak szenvedni tudtam. És anélkül, hogy valamit is láttam volna, mert szenvedésemben állandóan Jézus haláltusájáról elmélkedtem. Hirtelenül, 16 órakor, láttam, miközben a kezek felszegezésére gondoltam, láttam meghalni Jézust: egyetlen dolgot: meghalni. Fejét jobbra-balra hajtotta, egy utolsó görcsben, utoljára mélyet lélegzett, mozgatta száját, beszélni próbálva, de képtelen volt kimondani, hangosan panaszkodva, ami nyögésben végzôdött, mert a halál megállította hangját, és úgy maradt, szemeivel, amelyek lezáródtak, és szájával, ami félig nyitva maradt. Egy pillanatig nyaka még fenn tartotta fejét, mereven a belsô görcstôl, és utána elôre hanyatlott, a baloldal felé. Semmi más. Utána magamhoz tértem kissé, de ugyancsak kissé, 19 óra felé. Ezután a fejtôl lefelé rettenetes kimerülés, egészen éjfél utánig. De nem vigasztalt meg semmiféle látomás sem. Én is egyedül voltam, mint Mária a temetés után. Se látomás, se hang. És annyira szenvedek tôle! Hogy kissé megvigasztaljam magamat, leírom, hogyan láttam jól Jézust tegnap este, amikor nekem újból bemutatta elbúcsúzását Máriától, az utolsó vacsora elôtt. Jézus már Anyjának lábainál térdelt, és derekánál átölelve tartotta ôt, fejét felváltva térdeire téve és felemelve, hogy reá nézzen. Egy olajmécses világított, amelynek hármas csôre volt, és a Mária mellett lévô asztal sarkán állt. Lángja teljesen megvilágította Jézus arcát. A Mama azonban inkább árnyékban maradt, mert a világosság háta mögött volt. De Jézus jól meg volt világítva. Elvesztem arcának szemlélésében, és a legkisebb részletek megfigyelésében. És még egyszer megismétlem. Haja ketté volt választva, fejének közepén, és hosszú fürtökben vállára omlott. Egy jó tenyérnyi hullámos volt, utána göndören végzôdött. Fényes, finom, jól gondozott, szôke, de a vége felé rézszínű. Homloka nagyon magas, nagyon szép, sima, mint egy pólya, halántékánál kissé bemélyedve, s rajta a kék ütôerek gyenge ibolya árnyékot vetnek, átlátszva a fehér bôr alatt. Ez a fehér szín jellegzetes bizonyos vöröses-szôke hajú emberekre: tejfehér, gyenge elefántcsont színezettel árnyalva, de egy nagyon finom kékséggel, a bôr oly finom, hogy virágsziromnak tűnik, mint a fehér kaméliáé, oly finom, hogy átlátszik rajta a legfinomabb ütôér is, és oly érzékeny, hogy minden érzelem kirajzolódik rajta a nagyobb sápadtság és élénkebb pirosság által. De Jézust én mindig sápadtnak láttam, csak kissé lebarnulva a naptól, amiben bôven volt része a három év alatt, míg Palesztinát járta. Mária viszont fehérebb volt, mert többet tartózkodott visszavonulva a házban, és inkább rózsaszínű volt a fehérsége. Jézus elefántcsont fehér, kis árnyalattal a kék felé. Orra hosszú és egyenes, csak gyengén hajlott a tetején, szemei táján, nagyon szép, finom, jól formált orr. Szemei mélyen ülôk, nagyon szépek, sötét zafírkék színűek, mint már sokszor leírtam. Szempillája és szemöldöke sűrű, de nem túlságosan, hosszú, szép, fényes, sötétbarna de parányi arannyal a vége felé. Mária szempillája és szemöldöke viszont világosbarna, finomabb és nem olyan sűrű. Talán azért látszik ilyennek, mert sokkal világosabb, annyira, hogy szinte szôke. Jézus szája szabályos, inkább kicsi, formás. Nagyon hasonlít Anyjáéhoz. Ajkai kellô nagyságúak, nem túlságosan vékonyak, úgy hogy hullámosnak tűnnének, sem pedig nem túlságosan kiduzzadók. A középen teltek és szépen ívelnek, a széleken szinte eltűnnek, s ezért kisebbeknek látszanak, mint valójában. Szája nagyon szép, egészségesen piros, fogai szabályosak, erôsek, hosszúkásak és fehérek. Mária fogai viszont kicsinyek, de szabályosak, és egyformán zárulnak. Jézus arca sovány, de nem túlságosan. Tojásdadalakú és hosszú, de nagyon szép. Arccsontja se nem ugrik ki túlságosan, de nem tűnik el. Szakálla sűrű az ajkán, és kétfelé van választva, két pontban. Bajusza körülveszi a száját, de nem fedi el alsó ajkát, és mind rövidebb a széle felé. Fülei kicsinyek és szép alakúak. Fejéhez simulnak, egyáltalán nem állnak el. Ilyen szépnek látva Ôt tegnap este, és arra gondolva, milyen elcsúfítottnak láttam, amikor sokszor megjelent nekem Szenvedése alatt vagy után, ez még élesebbé tette szeretetteljes részvétemet szenvedése iránt. És amikor láttam, hogy Mária keblére helyezte arcát, mint egy gyermek, akinek szüksége van a simogatásra, többször megkérdeztem magamban, hogyan válhattak az emberek olyan vadakká vele szemben, aki oly kedves és jó minden cselekedetében, és pusztán pillantásával megnyeri a szíveket. Láttam szép, hosszú, fehér karjait, átkarolni Mária derekát, övét, karját, és azt mondtam magamban: ,,És hamarosan átverik majd szögekkel!'' -- és szenvedtem. Az, hogy szenved, látható még a kevésbé jó megfigyelôk számára is. Ma annyira vágyakoztam utána, atyám, mert úgy tűnt nekem, hogy szívem felváltva szétreped vagy megáll. És úgy tűnt, hogy egy évszázad óta nem kaptam Jézust. Jó, hogy már szombat éjjel két óra van, és közeledik az áldozás ideje. De egyedül vagyok. Hallgat Jézus, hallgat Mária, hallgat János. Legalább benne reménykedtem. Semmi. Tökéletes csend és sötétség. Ez igazán az elhagyatottság... 9-29: A keresztre feszítés. A fejezet végén Jézus szavai: -- És most jól figyeljetek! Megkíméllek téged a temetés leírásától, amelyet a múlt évben jól elvégeztél, 1944. február 19-én. Használjátok azért azt, és P.M. tegye a végére Mária siránkozását, amit annak idején, 1944. október 4-én adtam. Utána tedd azt, amit most fogsz látni. Ezek a Szenvedés új részei, és nagyon jól a helyükre kell tenni, hogy ne okozzanak zavart, vagy hogy kitöltsék a hézagokat. 9-30: Arimateai József sírboltja. Mária rettenetes gyötrelme, és az Üdvözítô bebalzsamozása. A fejezet elején V. M. megjegyzése: Hasztalan elmondanom, amit érzek. Az csak az én szenvedésem kiteregetése lenne, és azért értéktelen, azzal a szenvedéssel összevetve, amit látok. Leírom tehát anélkül, hogy megjegyzést tennék magamról. Jelen vagyok Urunk eltemetésénél. 10-1: A feltámadás reggele. Jézus megjegyzése a végén: -- Ideteheted úgy, amint van, mert nincs benne változás, a múlt évben, 1944. február 21-én hallott imát és siránkozást, ezen a húsvét hajnalon. 10-2: Húsvét hajnala. Siránkozás. Mária imája. Az elején V. M. megjegyzése: Egész napon át láttam a megfeszített Jézust, és Máriát, Jánossal, a kereszt lábánál. Ma reggel, amikor áldozásban részesültem, úgy tűnt nekem, hogy egy élô oltár elôtt vagyok, mert ôk ott voltak és természetfeletti szeretettel néztek engem. Leírhatatlan egy ilyen áldozás. Estefelé aztán ezt a mondatot kezdtem hallani bennem: ,,Nem ez volt a kenet, amit reméltem, hogy el kell készítenem számodra.'' Egy nôi hang mondta. Egy teljes, meleg, részvétteljes, alt-hang. Nem Mária kedves, fiatalos, tiszta, szűzi hangja, amely szoprán-hang. Felfogom, hogy más valaki beszél, de nem merem magnevezni, mert nem látom. (Utána a látomásból megtudja, hogy Mária Magdolnát hallotta.) ======================================================================== Neked a szenvedés kenyerét kell enned! 10-6: Az elôzô jelenettel kapcsolatban (aminek címe: A jámbor asszonyok a sírnál) Jézus ezt mondja a fejezet végén. -- És te, kis János, mosolyogj, sírásod után! Jézusod nem szenved többé. Nincs többé vér, nincsenek sebek. Csak fény, fény, fény, és öröm és dicsôség. Fényem és örömöm legyen benned, amíg eljön az ég órája. Amint Ön megértheti, miközben Jézus magyarázta a látomást, amelyben találkozott Anyjával a feltámadás után, ugyanabban az idôben látomásom volt feltámadásáról a sírban és találkozásáról Magdolnával. Nagyon boldog vagyok emiatt. Elmerülök a feltámadt Krisztus örvendetes, békét árasztó fényében. Odaadhatnám a füzetet, mert emberi szempontból ,,minden be van fejezve''. De a Mester azt mondja nekem, hogy van még egy dolog, amit hozzá kell tennem. És várok. Kissé késôbb azt mondom Jézusnak: -- Milyen öröm, Uram, hogy nem látlak téged többé szenvedni azon a módon, és látom mosolyogni a Mamát. És Ô: -- De ne engedd át magadat ennek az édességnek! Nem ezt a kenyeret kell enned. Hanem a te Istened szenvedéséét és Mária könnyeiét. Elôre meg kellett adnom ezt a látomást, hogy a megígért ajándékot megadjam neked. De a szenvedés ideje van, és szemlélned kell a Szenvedést. M. Atya kívánta mindezt, hogy rendelkezzék vele húsvétra. De én azt akarom, hogy neki és sokaknak ez legyen a húsvéti elôkészület. Azért mondd meg neki, hogy amikor megmutatom neki ennek az ajándékomnak utolsó pontját, félbe kell hagynia bármiféle más munkát, amivel foglalkozik, és ennek kell szentelnie magát. Azért, hogy idejében szét legyen osztva. Így akarom. Engedelmeskedem kívánságának, hogy bemutassam a feltámadás látomását. Emberileg szólva, szívesebben megkíméltem volna magamat ettôl a fáradtságtól, ha Jézus nem beszélt volna. De az engedelmesség erény, és én vitatkozás nélkül engedelmeskedem. A következôkben V. M. megismétli a feltámadás leírását, amit megtalálhatunk a TT 47-50. oldalán. Miután Jézus kijött a sírból, megáll egy almafa alatt, amely teljes virágdíszben van. Nem látom Magdolnát, csak akkor, amikor Jézus megmutatja nekem. Elmerülve nézésében, nem látom többé, mi történik az ôrökkel. Nem látom többé az angyalokat sem, de felfogom, hogy a sírban vannak, mert onnan angyali fény árad ki. Magdolna keservesen sír. Nem tudom, miért nem ismeri fel Jézust. Talán Ô elhomályosítja látását, hogy Ô szólíthassa meg ôt elsônek. De amikor hívja, ô annak látja, aki, és ahogy van: diadalmasan, és a földre veti magát, az ô határtalan, imádó szeretetével, amely betölti az egész virágzó kertet, és arcra borul a harmatos fűben Jézus lábainál. ======================================================================== Ne gyűlöljétek a kis Jánost! 10-14: Tamás visszatérése. A fejezet végén Jézus mondja: -- Kis János, a ciklus befejezôdött. Ezután tegyétek a hitetlen Tamásról szóló 1944. augusztus 9-i látomást! De amikor le lesz majd írva az egész Evangélium, még sokat kell hozzáadni a virágvasárnap, nagyhétfô, nagykedd, nagyszerda napjairól és nagycsütörtök délelôttjérôl, amint az elején mondtam. Már megmondtam neked a részeket, amelyet be kell illeszteni a múlt évbeli látomásokból. Ha P. M. gondolja, odateheti a múlt év diktálásait, amelyeket most megjelölök számodra.... Elôre látom a túl sok Tamás és a túl sok írástudó megjegyzéseit egy kifejezést illetôleg, amely ebben a diktálásban látszólag ellentmond a Longinus által felkínált egy korty víznek... Ó, a természetfeletti tagadói, az észimádók mennyire örülnének, ha találnának egy rést e mű nagyszerű épületében, ami az isteni jóság és a te áldozatod műve, kis János, hogy beletehessék ebbe a résbe az ô romboló észimádatuk csákányát, és mindent romba döntsenek! Ennek megelôzésére magyarázatot adok. Az a szegényes korty víz: egy csöpp a láz tűzvészére és a kiürült ütôerek szárazságára, amit egy lélek iránti szeretetbôl fogadtam el, hogy elvigyem ôt az Igazsághoz, meggyôzve a szeretetrôl. A kegyetlen ostorozástól annyira össze voltam törve, hogy alig kaptam levegôt, és alig tudtam lenyelni azt az elfogadott korty vizet, ami csak természetfeletti felüdülést hozott. Testileg semmit sem használt, hogy a kínról ne is beszéljek... Olyan szomjas voltam akkor, hogy rengeteg vízre lett volna szükségem, de nem adtak. De ha adtak volna, se tudtam volna elfogadni, a mind erôsebb fuldoklás miatt. De mily felüdülést jelentett volna Szívemnek, ha felajánlották volna. A szeretet okozta halálomat. A szeretet, amelyben nem részesültem. A részvét: szeretet. De Izraelben nem volt részvét. Amikor ti, jók, szemlélitek, vagy ti, kételkedôk, elemzitek ezt a ,,kortyot'', nevezzétek igazi nevén: ,,részvét'', nem pedig: ital. Hazugság nélkül mondhatom, hogy ,,a Vacsora után nem részesültem vigasztalásban.'' Az egész néptömegben, amely körülvett engem, nem volt egyetlen egy sem, aki megvigasztalt volna. A kábítószeres bort nem akartam meginni. Ecetben és gúnyolódásban volt részem. Árulásban és ütésekben. Ezeket kaptam. Semmi egyebet. Azt mondtad: ,,A múlt évben miért nem láttam Longinusnak ezt a cselekedetét?'' Azért, mert megrémültél kínzásom hirtelen látványától. Azért, mert még nem voltál képes eléggé írni és látni. Megrövidítettem az idôt, hogy megvigasztaljalak a te közeli szenvedéseidben. De, látod, magammal kellett vinnem téged, hogy tökéletesebben lásd teljes szenvedésemet, nyugodtabban. Tökéletes? Ó, nem! A teremtmény, bármennyire is karjaimban tartom és egyesítem magammal, mindig csak teremtmény marad, és mindig korlátozott marad képessége. Sose tudod felfogni és teljesen a valóságnak megfelelôen leírni, teljes tökéletességgel az Istenember érzelmeit és szenvedéseit, mert teremtmény vagy. És ami a többieket illeti, legtöbbjük nem értené meg ezt. Már ezek sem értették meg. És ahelyett, hogy térdenállva adnának hálát Istennek azért, hogy megengedte nekik ennek megismerését; az egyetlen dolog, amit tenniük kellene, a legtöbben fogják a kis és nagy könyveket, végiglapozzák, fontolgatják, vizsgálgatják, remélve, remélve, remélve. Mit? Azt, hogy ellentmondásokat találnak közte és más, hasonló munkák között. És lerombolják, lerombolják, lerombolják. Az (emberi) tudomány nevében, a háromszor emberi kevélység nevében. Mennyi szent művet rombol le az ember, hogy törmelékével nem szent épületeket emeljen. Eltávolítottátok az igazi aranyat, szegény emberek! A Bölcsesség egyszerű és értékes aranyát. És aranyporral rosszul megfestett gipszet tettetek helyébe, amelyet az élet, a személyek, az emberi viszontagságok azonnal tönkretesznek, leprás ragyát hagyva hátra, ami gyorsan porrá válik, semmivé téve a ti tudástokat. Ó, szegény Tamások, akik nem hisztek másban, csak abban, amit fel tudtok fogni, és ki tudtok próbálni, magatokban! De áldjátok Istent, és igyekezzetek felemelkedni, mert kezemet nyújtom nektek! Felemelkedni a hitben és a szeretetben. Meg akartam alázni az apostolokat, hogy képesek legyenek ,,atyáivá válni a lelkeknek''. Kérlek titeket, és fôleg hozzátok beszélek, papjaim! Fogadjátok alázatosan, hogy egy laikus elétek van helyezve, hogy ti ,,lelkiatyákká'' válhassatok. Ez a mű mindenkié. De különösen nektek szántam, papjaim. Ebben az Evangéliumban a Mester megfogja papjai kezét, és magával viszi ôket, a tanulók sora között, hogy ôk, a papok is, mesterekké váljanak, akik képesek irányítani a tanulókat. Ebben az Evangéliumban az Orvos elvisz titeket a betegek közé -- minden ember beteg lelkileg -- és megmutatja nektek a tüneteket és a gyógymódokat. Fel tehát! Jöjjetek és nézzétek! Jöjjetek és egyetek! Jöjjetek és igyatok! És ne tagadjatok! És ne gyűlöljétek a kis Jánost! Akik jók köztetek, azoknak ez a mű szent örömöt okoz. A becsületesen tanulmányozóknak világosságot ad. Akik nem rosszak, de elkalandozik figyelmük, szeretni fogják. A rosszaknak módot ad arra, hogy kiárasszák gonosz tudásukat. De a kis Jánosnak csak szenvedést és fáradalmat okozott, aminek következtében, most, a mű vége felé olyan, mint egy betegségtôl elbágyadt teremtés. Rendben van, mit mondok akkor az enyéimnek és barátaiknak: Mária Magdolnának és Jánosnak és Mártának és Lázárnak és Simonnak, az angyaloknak, akik virrasztottak fáradalmaikban? Azt mondom: ,,A kis János, a mi barátunk, elbágyadt. Menjünk, vigyük neki az örök folyók vizét, és mondjuk neki: Jöjj, kis János! Szemléld Napodat és kelj fel! Mert sokan szeretnék látni, amit te látsz. De a leginkább szeretetteknek van megengedve, hogy idô elôtt lássák az örök Urat és az ô napjait a világon. Jöjj! Az Üdvözítô, barátaiddal együtt, jön hozzád, arra várva, hogy te vele és velük menj az Ô házába.'' Menj békében! Én veled vagyok. 1945. április 7-én, 17 órakor. ======================================================================== Te csak szeretni tudsz 10-15: Megjelenik az apostoloknak Tamással. A fejezet elején Jézus szavai: -- Jöjj, kis János! Mint a kis Benjámin, akinek látványa annyira tetszett neked, tedd kezedet kezembe, hogy elvezesselek téged kegyelmeim mezôire. Kegyelmek számodra, és mások számára. Ajándékok és ajándékok. Mert minden dolog, amit neked kinyilatkoztatok és mondok, nagy ajándék. Te még értékét sem ismered. Nem lelki értékét. Az számodra végtelen. Kulturális értékét értem, vagy történelmi értékét, ha neked így jobban tetszik. Értékes drágakövek. Te, mint egy gyerek, kezeidbe helyezve találod azokat, és szereted, különbözô színükért, de nem tudod másként értékelni ôket, csak mint szép ajándékokat és szeretetem bizonyítékát. Mások azonban, akik képzettebbek nálad, de akiket kevésbé szeretek, mint téged, epedô vággyal figyelik ôket, tanulmányozzák, és nálad nagyobb tudással értékelik, és bár akarnák azt is, hogy úgy szeressék, mint te. De ez nehezebb számukra, mert bonyolult a gondolkozásuk. Nem olyanok, mint a kisdedek, akik egyszerűen, ôszintén és tisztán tudnak szeretni. Te csak szeretni tudsz. Maradj mindig ilyen! Élvezd a változatos drágaköveket, amelyeket neked adok, és utána add azokat, nagylelkűen és vidáman, annak, aki vár rájuk. Én mindig megtöltöm kis kezedet új kincsekkel. Ne félj! Adj, adj! A te Királyodnak a páncélszekrényei kimeríthetetlenek, az ô kicsinyei örömére. A látomás végén Jézus felkel, és a kis lépcsô felé megy. De amikor annak aljához ér, megfordul, és rám néz. Ó, Atyám! Engem néz! Rám gondol! Keresi kis ,,hangját'', és az öröm miatt, hogy barátaival van, nem feledkezik meg rólam! Engem néz, a tanítványok feje fölött, és rám mosolyog. Felemeli kezét, hogy megáldjon engem, és azt mondja: ,,Béke veled!'' 10-20: Jézus a Táboron. A fejezet végén V. M. megjegyzése: Az Úr azt akarja, hogy vegyek egy másik füzetet az utolsó oktatásokra és látomásokra, amelyek nem férnének el ebbe, mert túl kevés üres lapja van. Egy új füzetet kellett volna kezdenem. De mivel Márta beteg, ide írtam, és utána átmásoltam az újba. 10-22: A póthúsvét. A fejezet közben V. M. megjegyzése, amikor hallja Jézust, a Miatyánkot imádkozni: Nem tudom, miért sírok. Talán arra gondolok, hogy utoljára hallom... És amint semmiféle festô vagy szobrász sem lesz sohasem képes arra, hogy Jézus igazi képmását adja nekünk, úgy senki, bármilyen szent legyen is, nem lesz képes ilyen férfiasan és kedvesen imádkozni a Miatyánkot. Mindig nagyon vágyakozni fogok erre a Jézustól hallott Miatyánkra, a lélek igazi beszélgetésére az ég legszeretetreméltóbb és legimádatraméltóbb Atyjával, a tisztelet, engedelmesség, hit, alárendeltség, alázatosság, irgalmasság, vágy, bizalom... minden felkiáltására! ======================================================================== Uram, nem vagyok rá méltó! 10-23: Az Úr mennybemenetele. Kevéssel a fejezet megkezdése után, V. M. megjegyzése: Zavarban vagyok azért, hogy jelen vagyok ennél a búcsúzásnál. ,,Uram, nem vagyok rá méltó!'' kiáltom könnyek között, amelyek hullanak, amikor szemlélem az Anya és a Fiú földi egyesülésének utolsó óráját, és arra gondolok, hogy eljutottunk a szeretetteljes fáradozás végére, mind Jézus, mind Mária, mind pedig a szegény, kis, méltatlan szolgálóleány számára, akit Jézus a messiási idôk tanújává akart tenni, és akit Máriának hívnak, de akit Jézus szeretett ,,a kis Jánosnak'' hívni, vagy ,,a Kereszt kis ibolyájának'' is. Igen. Kis János. Kicsi, mert egy senki vagyok. János, mert pontosan az vagyok, akinek Isten nagy kegyelmeket adott. Amint a nagy, kedves János, én is minden szeretetemet Jézusnak és Máriának adtam. Megosztottam velük könnyeiket és mosolyaikat. Aggódva követtem ôket, amikor lesújtva láttam ôket, és nem tudtam megvédeni ôket a világ gyűlölködésétôl, akár még életem árán is. És most, érzem szívverésüket, velük együtt lüktetve, ami most végleg megszűnik számomra... Ibolya, igen. Egy ibolya, amely igyekezett rejtve maradni a fű között, azért, hogy Jézus ne kerülje el. Ô, aki szeretett minden teremtett dolgot; mert az Atyjának a műve volt, de isteni lábával rám nehezedne, és én meghalhattam volna, kilehelve gyenge illatomat, az erôlködésben, hogy művelhetôbbé tegyem a durva és kemény földet, a vele való érintkezéssel. A Kereszt ibolyája, igen. És az Ô vére megtöltötte kelyhemet úgyannyira, hogy az lehajolt a földig. Ó, Kedvesem, aki, mielôtt véred megtöltött volna, szemléltetted velem megsebzett lábaidat, amelyeket a fára szögeztek.“... és a kereszt lábánál volt egy kis ibolya virág, és az isteni vér cseppjei lecsöpögtek az ibolya virágra...'' Régi emlék, és mindig oly közeli és jelenlevô! Annak elôkészítése, ami késôbb voltam: a te szóvivôd, aki most teljesen megvan hintve a te véreddel, verejtékeddel és könnyeddel, Máriának, a te Anyádnak sírásával, de aki ismeri a te szavaidat, mosolyaidat is, mindent, mindent rólad, és többé nem az ibolya illatozik, hanem egyedül csak te, egyetlen, kizárólagos szerelmem, azzal az isteni illattal, amely tegnap este az én fájdalmamat ringatta, és ami fölém jött, édesen, mint egy csók, vigasztalóként, mint maga az ég, és elfeledtetett velem mindent, hogy egyedül csak neked éljek... A te ígéreted bennem. Tudom, hogy nem veszítelek majd el téged. Megígérted nekem, és a te ígéreted ôszinte: az Istené. Mindig birtokolni foglak, örökre. Csak ha én vétkeznék kevélységgel, hazugsággal, engedetlenséggel, akkor veszítenélek el téged. Te mondtad ezt, de te tudod, hogy, a te kegyelmeddel támogatva akaratomat, én nem akarok vétkezni, és remélem, hogy nem vétkezem, mert te fenntartasz engem. Nem vagyok egy tölgyfa, tudom. Egy ibolya vagyok. Egy törékeny szál, amelyet meghajlít egy kis madár lába, és még egy szkarabeusz súlya is. De te vagy az én erôm, Uram! És a te irántad érzett szeretetem az én szárnyam. Nem foglak elveszteni téged. Megígérted nekem. Eljössz egészen csak értem, hogy örömöt okozzál a te haldokló ibolyádnak. De nem vagyok önzô, Uram. Te tudod. Tudod, hogy szeretném, ha többé nem én látnálak, hanem sokan mások; és hinnének benned. Nekem már annyit adtál, és én nem vagyok méltó rá. Igazán úgy szerettél engem, amint csak te tudod szeretni kedves gyermekeidet. Arra gondolok, milyen édes volt élve látni téged. Embernek az emberek között. És arra gondolok, hogy többé nem látlak így. Mindent megmutattál, és megmondtál. Tudom, hogy te sose fogod kitörölni emlékezetembôl cselekedeteidet, amelyeket mint Ember véghezvittél az emberek között. Nem lesz szükségem könyvekre ahhoz, hogy visszaemlékezzem, milyen voltál valójában. Elég magamba tekintenem, ahol a te egész életed meg van örökítve kitörölhetetlen jelekkel. De édes volt, édes... Most te felszállsz... A föld elveszt téged. A Kereszt Máriája (V. M.) elveszt téged, Üdvözítô Mesterem. Vele maradsz, mint kedves Isten, és többé nem vért, hanem égi táplálékot öntesz bele ibolyád ibolyaszínű kelyhébe... Sírok... A te nôtanítványod voltam, másokkal együtt a hegyi utakon, amelyek erdôsek vagy szárazak voltak, a síkságok poros útjain, a tavon, és a te hazád szép folyói mellett. Most te elmész, és többé nem látok mást, csak Betlehem és Názáret emlékeit, zöld olajfás dombjaival, és a tűzô napfényben égô Jerikót, susogó pálmáival, és a barátságos Betániát, és Engaddit, a pusztában elveszett gyöngyöt, és a szép Szamariát, és Száron és Ezdrelon kitűnô síkságát, és a Jordánon túli furcsa fennsíkot, és a Holttenger nyomasztó vidékét, és a Földközi-tenger partjának napos városát, és Jeruzsálemet, a te szenvedésed városát, felfelé és lefelé vezetô útjaival, boltíveivel, tereivel, külvárosaival, kútjaival és ciszternáival, a dombokkal és végül a leprások szomorú völgyével, ahol annyira kiáradt a te irgalmasságod. És az Utolsó Vacsora házát... a kis forrást, ami a közelében sír... a kis hidat a Cedronon, A vérizzadás helyét... a praetorium udvarát... Ó, nem! Ami a te szenvedéseddel kapcsolatos, az itt van. Mindörökre itt marad. Újra át kell kutatnom minden emléket, hogy megtaláljam azokat, de a te imád a Getszemániban, megostoroztatásod, felmeneteled a Golgotára, haláltusád és halálod, Anyád szenvedése, nem, azokat nem kell keresnem: azok mindig jelen vannak. Talán elfelejtem majd a mennyországban... de lehetetlennek tűnik elôttem, hogy addig elfelejtsem... Annak a kegyetlen órának minden emléke. Egészen a szikla alakjáig, amelyre ráestél. Egészen a piros rózsa bimbójáig, amelyet ráütöttek a sírt elzáró kôre, s amely olyannak tűnt a grániton, mintha vércsepp lett volna. Isteni Szerelmem, a te szenvedésed él gondolataimban... és összetöri szívemet... ======================================================================== Ezzel befejezôdött a mű 10-25: A Szentlélek eljövetele. A fejezet után Jézus szavai: -- És ezzel, a mű, amelyet irántatok érzett szeretetem diktált, és amit ti azzal a szeretettel fogadtatok, amelyet egy teremtmény érzett irántam és irántatok, befejezôdött. Ma fejezôdött be: Luccai Szent Zita ünnepén, az alázatos cselédén, aki ebben a lukkai templomban szeretettel szolgálta az Urat, ahová én, messzirôl idehoztam kis Jánosomat, hogy szeretettel engem szolgáljon, ugyanazzal a szeretettel, amellyel Szent Zita tette minden szerencsétlen iránt. Zita kenyeret adott a szegényeknek, nem felejtve el, hogy mindegyikükben én vagyok, és boldogok lesznek, az én oldalamon, azok, akik kenyeret és italt adnak azoknak, akik szomjaznak és éheznek. Mária-János (V. M.) az én szavaimat adta azoknak, akik elbágyadtak a tudatlanságban, lanyhaságban vagy a hitet illetô kételyekben, visszaemlékezve arra, hogy aki a Bölcsességet adta azoknak, akik fáradoznak Isten megismertetésében, ragyogni fognak, mint a csillagok, az örökkévalóságban, megdicsôítve azt, akit szeretnek, és sokakkal megismertetve és megszerettetve Ôt. És még, ma fejezôdött be, azon a napon, amelyen az Egyház az oltárra emeli a mezôk tiszta liliomát, Goretti Mária Terézt, akinek szára eltört, amikor virágja még csak bimbó volt. És ki törte el, ha nem a Sátán, aki irigyelte azt a fehérséget, amely jobban ragyogott, mint az ô régi angyali arca? Eltörte, mert az isteni Szeretônek volt szentelve. Szűz és vértanú Mária, ebben a bűnös században, amelyben ócsárolják még az Asszonyt megilletô tiszteletet is, a csúszómászók nyálát köpve rá, tagadva Isten hatalmát, hogy Ô sértetlen lakást tudott adni a Szentlélek műve által megtestesülô Fiának, hogy Ô megváltsa a benne hívôket. Mária-János (V. M.) is a Gyűlölet vértanúja, amely nem akarja ünnepelni csodáimat a művel, amely hatalmas fegyver, hogy elszakítson tôle oly sok zsákmányt. De Mária-János is tudja, amint Mária-Teréz tudta, hogy a vértanúság, bármily nevet és külsôt viseljen is, a kulcs, amely haladéktalanul megnyitja az ég Országát azoknak, akik elszenvedik azt, az én szenvedésem folytatásaként. A Mű befejezôdött. És végével, a Szentlélek leszállásával, befejezôdik a messiási ciklus, amelyet bölcsességem megvilágított, pirkadásától, Mária szeplôtelen fogantatásától kezdve, napnyugtájáig: a Szentlélek leszállásáig. Az egész messiási ciklus a Szeretet Lelkének a műve, annak számára, aki jól tud látni. Helyes tehát a Szeretet Jegyese Szeplôtelen Fogantatásának titkával kezdeni, és a Vigasztaló Tüzének pecsétjével, amit Krisztus Egyházára tett, zárni le. Isten nyilvánvaló művei, Isten Szeretetéi, befejezôdnek pünkösddel. Attól kezdve folytatódik Isten bensôséges, titkos működése híveiben, akik egyesülnek Jézus nevében az Egy, Szent, Katolikus és Apostoli, Római Egyházban, és az Egyház, azaz a hívôk gyülekezete: a pásztoroké, juhoké és bárányoké, tovább tud haladni, a Szeretet lelki, állandó működése által, és nem téved. Ez a Szeretet a hittudósok Hittudósa, aki az igazi hittudósokat képezi, azokat, akik elvesznek Istenben, és akikben Isten van: Isten élete van bennük, Isten Lelkének vezetése altal, aki irányítja azokat, akik igazán Isten fiai, Pál elgondolása szerint. És a Mű végére tedd oda még egyszer panaszomat, amelyet minden hithirdetô évem végén hallattam, és fájdalmamat, hogy megvetve látom ajándékomat. Azt mondom nektek: ,,Nem kaptok mást, mivel nem értetek ahhoz, hogy elfogadjátok ezt, amit nektek adtam.'' És azt is mondom, amit mondattam veletek, hogy visszahívjalak titeket a helyes útra: ,,Nem láttok többé engem addig, míg el nem jövök, azon a napon, amelyen mondjátok: >>Áldott, aki az Úr nevében jön.<<'' Befejezôdött a Mű, ma, 1947. április 27-én. ======================================================================== Én meg te. Párhuzam Jézus és Valtorta Mária szenvedései Függelék között -- Bevezetés Nem hiszem, hogy egy szent életében is elôfordult valaha, hogy Jézus 38 oldalt kitevô párhuzamot vont volna saját szenvedése és az illetôé között. Valtorta Mária nincs szentté avatva, sôt még boldoggá sem, de ebbôl a párhuzamból nagyon sokat tanulhatunk, fôleg mi, papok, arra vonatkozólag, hogy a Sátán miként igyekszik tönkretenni Isten műveit, és milyen eredményesen dolgozik, még a szerzetesrendek tagjai között is. A Jézus Szíve tisztelet terjesztését az úr Jézus különösképpen a jezsuitákra bízta. A Valtorta Máriának adott kinyilatkoztatásainak terjesztésével pedig a Szervita Rendet bízta meg. Néhány rendtag -- talán fél tucatot sem tesz ki számuk -- valóban buzgón fáradozott a kézirat legépelésével, jegyzetekkel való ellátásával, feldolgozásával, de amint ebbôl a párhuzamból sejteni lehet, sokkal többen akadtak, akik támadták nemcsak Valtorta Máriát, hanem a Művet is, ahogy Jézus ezeket a kinyilatkoztatásokat nevezi. Még egyik lelkiatyja is, akit pedig Jézus a kezdetben nagyon megdicsért buzgóságáért, végül Valtorta Mária ellen fordult. Biztosra vehetjük a Sátán mesterkedését e mögött az aknamunka mögött. Ha a Sátán félre tudta vezetni a sokkal nagyobb képességekkel és ártatlansággal rendelkezô ôsszüleinket, még könnyebben meg tudta tenni ezt a szervitákkal. Tervezem a Sátán ezirányú mesterkedéseinek feldolgozását, mert Valtorta Mária gyakran említi ezt feljegyzéseiben. Ez azonban hosszú idôt vehet igénybe. Azért egyelôre csak kéziratként készítettem néhány másolatot a Jézus által vont párhuzamból azok számára, akik érdeklôdnek iránta. Kôvári Károly S. J. ======================================================================== Párhuzam a két kínszenvedés között Függelék Jézus 1949 márciusában párhuzamot vont saját kínszenvedése és Valtorta Máriáé között: Én meg te. Én tebenned. Te Énbennem. Krisztus és a kis krisztus. A nagy Áldozat és a kis áldozat. A nagy Megrágalmazott, Elárult, Megvetett, Elítélt, holott ennek megtételéhez nem volt joguk, és a kis megrágalmazott, elárult, megvetett, elitélt, holott ennek megtételéhez nem volt joguk. A személyek: cselekedeteik miatt ugyanazok, ámbár személyükben mások. Isten ítélete szigorú lesz az akkoriakhoz és a mostaniakhoz, az igazságtalan vagy végtelenül szent dráma minden fôszereplôjéhez aszerint, hogy a drámát az emberek vagy a krisztusok szemszögébôl nézzük. Jöjj, hadd éljük át újra, együtt. És meglátod, hogy te Jézusod hű tükörképe vagy. Mikor kezdôdött el a Kínszenvedés? Mikor a per? Talán a csütörtökrôl péntekre virradó éjszakán? Talán Kaifás elôtt a Fôtanács tanácstermében? Nem. Jóval elôbb. Akkor, amikor a világra jöttem. Mindig ott volt körülöttem, egymásnak ellentéteként, a kevesek tökéletes szeretete és a sokak tökéletes gyűlölete. Körülöttem volt az igen kevesek tökéletes megértése és az igen sokak tökéletes meg nem értése. Nálad is így volt. Születésed óta. És ettôl te ugyanúgy szenvedtél, ahogyan én szenvedtem, noha én sokkal szerencsésebb voltam, mert anyám az az Anya volt. S az az Anya minden fájdalmamban megvigasztalt. Az ô szeretete, amely erejében és tökéletességében isteni Atyámé után következett, kárpótolt engem minden gyűlöletért. Kiskoromtól fogva üldöztek az emberek. Te is ismered a megokolatlan féltékenységeket, az ostoba irigységeket, amelyek az üldözött iránt gyűlöletté, tôle való félelemmé fajulnak valami ismeretlen veszélytôl tartva, s amely már akkor fenyegetô és szorongató, amikor az ember -- hiszen még csöppség -- fel sem tudja fogni a számára kedvezô vagy vele szemben ellenséges dolgok igazi értékét. És a lombsusogás, a sötétség, egy mérges ember dühös kiabálása, és egy szaladgálás ismeretlen okai nagy veszély látszatát keltik. Voltam száműzetésben, de az soha nem volt számkivetés, mert velem volt az az Anya. Neked súlyosabb számkivetésed volt, bár nem kényszerültél idegen földön lakni, mert idegen volt hozzád annak szíve, aki oly kevés szeretetet adott. Én éheztem. Te is. Fáztam. Te is. Gyermekkoromtól kezdve elveszítettem barátaimat. Te is. Majd túl korán kezdtem dolgozni -- s a munka olykor meghaladta gyenge erômet -- mert szegények voltunk. Te is idô elôtt kezdtél dolgozni, s a munka olykor felülmúlta gyenge erôidet, mert otthonod szegény volt a szeretetben. Nemes szívednek nem volt elég az apád nyújtotta szeretet, az egyetlen, igazi nagy szeretet, amit az emberektôl kaptál. Ez a soha ki nem elégített szeretet-éhséged késztetett arra, hogy hozzám jöjj, az embereknél nem szokásos módon. Így hát jó a neked juttatott kevés szeretet gyümölcse, ám nagyon fájdalmas, amikor meg kell ízlelni ezt a szeretethiányt. Valójában nem neheztelsz a sokakra, akik nem szerettek téged rokonságodban, vagy az iskolában, vagy a társaságban. Én sem nehezteltem rokonaimra, akik engem sohasem szerettek úgy, ahogyan kellett volna, és szeretetlenségük, megnemértésük csak fokozódott, ahogy én ifjúból férfi, férfibôl pedig a Mester lettem. Ugyanígy nem nehezteltem názáreti honfitársaimra, akik oly ellenségesek voltak a Mesterhez, mint más városbeliek közül kevesen. Sírtam szeretetreméltó és igaz nevelôatyám halálán. Te is sírtál szeretetreméltó és igaz apád halála miatt, amely akkor következett be, amikor közelsége számodra leginkább szükséges és kedves lett volna. Nekem is könnyebbséget jelentett volna az Anya mellett tudnom ôt hathatós védelmezôként a rokonok és a názáretiek vádaskodásaival szemben, amikor az ács Jézus a rabbi Jézus lett. És édes lett volna magam mellett tudnom ôt küldetésem idején, annak legnehezebb pillanataiban. És édes lett volna, ha mellettem van, és szeretetével támogat a kínkeserves napokban, amikor az árulást és a szenvedést kellett elviselnem. József hűséges szeretete nagy vigaszomra lett volna Júdás árulása miatt. És József jelenléte az Anya mellett, a Kálvárián békét adott volna halálomkor. Ha itt volna apád, akit ugyanúgy hívtak, mint az Igazat, és akiben ugyanolyan eleven és atyai volt az igazságosság és a szeretet, te sem szenvednél annyira a keserűségtôl, amit sokak árulása és az okoz neked, hogy egyedül vagy, védtelenül akkora küzdelemben, mint Mária volt... De mindezek csak régmúlt bevezetô események a mi igazi kínszenvedésünkhöz, a mi igazi, megokolatlan perünkhöz. Menjünk tovább, a közeli bevezetô eseményekhez. Én és te, Isten akaratát mindig jobban szerettük, mint a magunkét, és mindig azt akartuk szolgálni és teljesíteni, elébe helyezve minden érdekünknek és akaratunknak. Talán nem igaz? Nos, amikor elhagyom a názáreti házat, ahol nagy béke honolt, és ahová aránylag kevés hatolt be a megnemértésbôl, amit a rokonok és a falubeliek hoztak, elhagyom az Atyának, velem kapcsolatos, még könnyű és édes akaratát. Embernek kell lennem, nekem, aki Isten voltam, és vállalnom kell az emberbôl a test különféle állapotait. A test éhes, szomjas, álmos, érzi a fáradtságot, meg a rossz idôjárás és a napsütés és a nyári hôség okozta kellemetlenségeket. Érzi a lélek állapotát is, amely szenved a gyászesetek vagy a gyűlölködések miatt, vagy attól, hogy nem nyújthat nagyobb kényelmet a Kedvesnek, aki engem világra hozott. És az, hogy mint ember alá voltam vetve a véges hatalmú embereknek, én, aki az örök, végtelen hatalmú Úr, Király voltam. És vállalom Atyám súlyosabb akaratát, azt az akaratot, amelyet odahelyezett, mint valami közbülsô szakaszt, hogy összekapcsolja a két szélsô pontot: életem elsô, családi idejét életem utolsó idejével: a tulajdonképpeni kínszenvedés idejével. És elkezdem a nyilvános életet. Te is. Téged én -- én, akinek akarata megegyezik Atyám akaratával -- életed második szakaszában hívtalak meg szóvivôm szerepére. Én tudtam, mi vár rám nyilvános életemben, és te sem tévedtél azt illetôleg, hogy mi vár rád, amikor engem rendkívüli módon szolgálsz. Jobban egyesülve lenni Istennel, igen, mert az Atya annál inkább magához szorít minket, minél jobban teljesítjük akaratát, és magával egyesít minket, ha teljesítjük a szenvedést okozó akaratot, amit Ô annak javára kér tôlünk, aki nem tudja szeretni Istent és a felebarátot, s aki -- mivel már nem élvezi az Istenhez tartozást -- Isten ellenségévé válik, ha fájdalom éri. Jobban egyesülve, igen, de ugyanakkor ó, mennyire, mennyivel jobban gyötörve az emberektôl, amiért Isten Szavának hordozói! Itt vagyunk mindketten az úton, hogy hirdessük, vigyük a Jó Hírt, kapjunk bírálatokat, rágalmakat, szitkokat, megrovásokat, vádakat, megismerjünk arcokat, amelyek festett színfalak, s amelyek mögött kígyószív rejtôzik. Felmérjük, mennyire múlékony a barátság, a hála, az emberi hűség, mennyire változékony az ember szíve, és az arany csillogása annyira letéríti a helyes útról, hogy a Barát ellensége lesz. Sokkal inkább szereti egy marék pénz hideg, fakó fényét, mint a lélek igaz Barátja meleg és értelmes szeretetének élénk csillogását. Holott a pénzt nyilván nem tudja magánál hordozni életében, és, amikor jön a halál, mindenképpen itt kell hagynia. Jöjj, jöjj, jöjj, Mária, Máriám! Fáradt kis kezedet tedd az én erôs, szilárd kezembe, és félelem nélkül jöjj velem. Így! Mintha én inkább apád volnék, mint Jegyesed és Istened, vagy jó fivéred, aki megért, mert már mindent ismer abból, ami Isten küldötteinek szenvedést jelent, és szeret téged, mert szereted Ôt, és nem vádolod, hogy okozója szenvedésednek. Az igaz ember nem téveszti össze mással szenvedése okait. Mindig, mindenkinek megbocsát, azonban ismeri hóhérai arcát és szívét. És fôleg, Isten arcát és szeretetét ismeri, és tudja, hogy ha Ô megengedi, hogy az emberek embertársaik gyötréséért szolgáljanak a Sátánnak, azért van, hogy felragyogtassa igazi fiainak valódi nagyságát. Felragyogtassa és megjutalmazza. Menjünk hát vígan, kéz a kézben! Azért jöttem érted, hogy együtt járjuk be Palesztina falvait és városait. Szép a te Jézusod földje tavasszal, és neked nagyon tetszik. Szép. Akkor is szép, ha a gazdag természetben a tiszta vizek mellett és fönn az erdôfödte magaslatokon, mindenütt, áspiskígyók és sakálok bújnak meg. Ne kerüljük el ôket! Inkább menjünk oda hozzájuk. Hogy felismerjük az én ellenségeimben a te kínzóidat. E lapok csak neked szólnak. Csak annak a Jónak, akit te ismersz, a te Kálváriád egyik Máriájának adhatod oda vigaszul, amiért nem tarthattam meg ígéretemet. Néha bizony meg kell büntetnem azt, aki engem gúnyol. De fogadja el Jegyesétôl ezt a fenyítést. Értse meg, hogy kedvelem ôt, és nem megváltozott akaratom miatt nem tartom meg ígéretemet. Ez is kedves lesz neki. De közöld vele, errôl senkinek se szóljon egy szót sem. Senkinek, mondom. Még a legkedvesebbeknek sem... ,,Jézus egy napon maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, csak ôket, fölment a hegyre, és színében elváltozott''. (Mk 9,2) Nos, én magam mellé veszem kicsi Jánosomat és nôvérét, aki ez esetben Jakab lesz, és csak nekik fogom megmutatni, hogy te annyira énbennem vagy és én tebenned, hogy végül kis másom leszel. Tehát menjünk! Ez itt a megkísértés helye, találkozás az Ellenséggel, aki az igazak minden más ellenségének fejedelme és kezdete, mert minden igazságtalan emberi tett elindítója. Isten szolgájának többi ellensége csak általa mozgatott báb, az ô eszközei, olykor nem is tudatosan eszközei. Elszörnyednének, és sértôdötten tiltakoznának, ha valaki megmondaná nekik, hogy azok, mert ôk... ó, ôk azt hiszik, hogy igazuk van, minden külsô nyomástól függetlenek, és meggyôzôdésük, hogy Istent szolgálják, amikor Isten szolgáját gyötrik, akit ôk -- akik ,,szentek''- nek nevezik önmagukat -- bűnösnek tartanak. És ugyan volt-e valami különbség azok között, akik engem három éven keresztül igazságtalanul bírálgattak, és minden cselekedetemben, amit in, a megtestesült Ige tettem, bűnrôl vádoltak, és akik, egy éjszakánál is rövidebb idô alatt, mint halálra méltót, elitéltek? Izraelben ôk is ,,az igazak''-nak nevezték magukat, az egyedüli igazaknak, a Törvény és a Bölcsesség letéteményeseinek, Isten védelmezôinek, akit valójában oly kevéssé védelmeztek és szerettek. Odáig mentek, hogy megölték a Fiát. Ôk is függetleneknek tartották magukat minden külsô nyomástól, ennélfogva szabadoknak az ítéletükben, holott valójában a Sátán az ô mozgatójuk. A Sátán eresztette bennük szabadjára a hármas bűnös vágyat, és annyira hajtotta és ösztökélte ôket a dicsôség, a hatalom, a gazdagság utáni féktelen sóvárság, hogy végül istengyilkost csinált belôlük. Ôk is azt mondták, azért cselekszenek, hogy kifejezzék hódolatukat Jahvénak, és szolgálatot tegyenek neki azzal, hogy kivetik maguk közül az istengyalázó názáretit. De hogyan adták meg a tiszteletet és hogyan szolgáltak atyáik Istenének -- annak, aki közvetlen tanításával oktatta az ôsszülôket az eljövendô Messiásról, annak, aki a jövendölésüket az ô népük prófétáinak ajkára adta, annak, aki ott tündöklött bennem, aki vele egy vagyok az isteni természetben, minden cselekedetemben, a tökéletesen szent Ember minden cselekedetében, akit soha senki sem tudott bűnben találni -- ha üldöztek engem, és végül kereszthalálra adtak? De ôk voltak azok az ellenséges emberek, akiket a fô Ellenség mozgatott, az, aki a pusztai sziklánál várt rám, hogy megkísértsen és így elpusztítsa azt, aki majd legyôzi és elpusztítja az ô, Isten fogadott gyermekeiben végzett, gyilkos munkáját. És Isten Ellensége -- mindig Istené, akkor is, ha az embereket kísérti, mert vajon ki ellen indít háborút, amikor az ember ellen kezd harcot? Isten ellen indít háborút, mert ha legyôzi az embert, akire rátámad, a Mennyei Atyától ragadja el egyik fiát -- és Isten ellensége, mint mondtam, megkísértett engem. Fondorlatosan. Ó! Ô tudja, hogyan gyôzött elsô ízben, és tudja, hogy az asszonyok szülöttei között csak egy ember, csak egy, mondom, nem fog egyáltalán megremegni az érzéki gyümölcs elôtt, amelyet a parázna ördög nyújt oda, és magasztal. Mert a tisztaságnak sok hôse volt a földön -- ôk, a mennyei seregek: a szüzek, a tiszták -- de hófehér köntösük alatt ott vannak, égô rubinként, a harcok, amelyeket a test gerjedelmeivel vívtak, hogy hűek maradjanak a hófehér erényhez, ami ôket emberkülsejű angyalokká tette. Én nem ismertem ezt a remegést. Hogyan is ismerhettem volna, ha a Szeplôtelennek és Istennek szeplôtelen Fia voltam? És ha nem nyitottam meg elmémet a Sátán szavai elôtt? És amikor Ôt, a Messiást kereste az asszonyok szülöttei között, fáradhatatlanul ezzel az eszközzel tette próbára az embereket. És amikor olyat talált, aki meg se rezzent, és nem volt kíváncsi az ô testi csábításaira, biztos volt abban, hogy megtalálta a keresett Messiást, aki majd legyôzôje lesz, ha neki nem sikerül legyôznie Ôt. És akkor az Embert kísértette meg, hogy elpusztítsa az Üdvözítôt, Megváltót, Gyôzedelmest, még mielôtt üdvözítene, megváltana, legyôzné a bűnt és a halált. De ahelyett, hogy gyôzött volna, ôt gyôzték le. Mária, emlékszel a te megkísértéseidre? Nem ugyanazt a módszert követte-e, hogy megkíséreljen téged elpusztítani, az én szememben gyűlöletessé tenni, hogy többé ne hívjalak az embereknek szóló szavaim átvételére? Majd utána, a kísértés második szakaszában, mármint szóvivômet, nem arra akart-e kísérteni, hogy vétkezz kevélységgel, engedetlenséggel, hazugsággal, hogy ne csak a te lelked vesszen el, hanem az én Művem is? Ezt gondolod: ,,Hisz Műved így is elveszett, jóllehet hűséges voltam hozzád az engedelmességben, alázatos voltam a tôled kapott megtiszteltetés ellenére, ôszinte voltam az aggályosságig, hogy csak és mindig az igazat mondjam arról, amit hallottam és láttam.'' Nem. A Mű nem veszett el, noha az emberek tökéletesen szolgálták a Sátán céljait, hogy azt elpusztítsa. Én mondom neked: nem veszett el. Nem veszhet el. Én és Anyám ôrködünk fölötte. Azok fognak elveszni, akik rosszul oltalmazták, és rosszul ítélkeztek, de a Mű nem vész el. Az emberek ugyan felülkerekedhetnek tisztátalan érzelmeikkel, de Isten művét nem pusztíthatják el. A büntetés azt sújtja majd, aki vétkezett. A Mű azonban nem vétkezik és te sem vétkeztél. Ezért nem fog elveszni. Azt hiszed, véget ért megkísértésed? Ne hidd! És ezért hívtalak ma ily módon (március 30-án, délután fél négykor), és azt mondtam neked, add ide kezedet, hogy átöntsem beléd az én erômet. Mert tudtam és tudom, milyen gyűlölet szabadul rád most, amikor -- hogy hű maradj a négy sarkalatos erényhez a három isteni erényen kívül -- csalódást okoztál az embereknek, és egy újabb kísértést gyôztél le. Köszönetet kellene mondaniuk neked, amiért megakadályozod, hogy bűnt kövessenek el, és büntetést vonjanak magukra. De ugyan mikor szeretett téged igaz szeretettel az a Rend? Mikor igazsággal? Melyik tagja volt szentül gyámolítód? Érdek, nagyképűség, bizalmatlanság, rágalmazás, hazugság, nos ez kavarog az egyes szívekben, az ôket takaró fekete ruha alatt. De az, aki leleplezte az írástudókat és a farizeusokat, az, aki belefáradt -- két év óta undorodom cselekedeteiktôl! -- leleplezi ôket, megmutatja ôket neked. Nézd, itt vannak az emberek, azok az emberek, akik már annyi kárt okoztak neked, akik tönkretették a Művet, akik oly sok fájdalmat okoztak neked, íme, itt vannak igazi, gyűlölködô arcukkal. Gyűlölködôk, mert terveikben csalódást okoztál nekik. Emlékezz! Emlékezz csak! 1947 márciusa volt, és ezt mondtam neked: ,,Az a pap, aki tányérodba teszi kezét, és azt a kenyeret eszi, amelyet én adtam neked: Szavamat, sarkát emeli ellened és szívében gonosz dolgot határoz el, mondván: >>Ez után nem fog fölkelni!<<'' Látod? Nem számít. Megmondtam neked, és megismétlem: szóvivônek lenni bizony szerencsétlenség, de hűnek lenni az igazságban az a dolog, ami örökre megmarad. Így hát csak ezzel törôdj! Menjünk tovább! Ismerjük fel más ellenségeinket! Nézd, az én tengerem, a Galileai-tenger partjain azokat, akik a holtakkal törôdnek, hogy elhagyják az Életet. Ezek mindazok az emberek, akiket a földi dolgokért való buzgólkodás foglal le, akik szem elôl tévesztik a helyes célt, ami majd örök jutalmat ad, hogy olyan cél felé tartsanak, amely itt a földön végzôdik. Helyes dolog a holtakat eltemetni, fôleg ha ezek a szülôk. De még jobb cselekedet Istent követni, aki életet ad a léleknek. Egy mű kiadása szintén helyes dolog, mert abban a lelkek életet fognak találni, de még jobb dolog engedelmeskedni Istennek, az igazságnak, alázatosnak lenni, körültekintônek lenni, tisztelettel viseltetni a Titokzatos Test iránt, mert mindez jutalmul az örök életet adja. Azt a jutalmat, amely mentes minden emberi táptalajtól. Bizony, ha a mostani sietséget, hogy kinyomtassák, az az egyetlen ok vezérelné, az a buzgóság, hogy ételt adjanak a lelkeknek, engedetlenségük részben még feloldozást nyerhetne az isteni és végtelen Irgalomtól. De igen sok, túlságosan emberi szenny van ebben a mostani sietségben, sok! És én, aki nemcsak irgalmas, de igazságos is vagyok, nem tudom ôket fölmenteni, annál is kevésbé, mert ôk, akik a te lelked számára világosság, só, támasz, példa kellett volna, hogy legyenek, a te és tanúid lelke számára, füstforrássá, teherré válnak, olyan ízzé, amely megtéveszti az egészséges ízlelést, rossz példává: egyszóval botránnyá. Ismeretes, hogyan vélekedtem azokról, akik megbotránkoztatják a ,,kicsinyeket''. És mégis, lám, te is találkozol olyanokkal, akik holt dolgokkal foglalkoznak, és azt szeretnék, ha te is olyanokkal foglalkoznál, és akik -- mivel nem annyira hôsiesek, mint a tóparti emberek -- nem tudják követni lépteimet, amelyek a helyes utat jelölik ki, hanem késlekednek, tisztátalan érzelemmel, hogy kedvükre foglalkozhassanak holt dolgokkal. Nem ily módon nyerhetô el az égtôl a holtak feltámadásának csodája. Magdalai Mária, a nagy bűnös és nagy megtért, a naimi halott egyszerű anyja, Jairus, a zsinagógafônök, vakon hittek szavaimnak. Nem ôk akartak cselekedni, hanem hagytak engem cselekedni. Bizalommal követték adott rendelkezéseimet, és elnyerték halottaik föltámadását. Azok, akik olyan cselekedeteket akarnak veled tétetni, amelyek megtételét én nem tanácsolom neked, talán bölcsebbek Istennél? Hatalmasabbak nálam? Haladjunk tovább, figyelemre se méltatva a zúgolódást, amit az esetnél jelenlévôkben támasztott a megholt apa fiának adott válaszom. Emberhangú zúgolódás. Ezért mellôzhetô. Megérkeztünk városomba, Názáretbe. Ebben is Tanító és csodákat művelô vagyok. De ez a város nem szeret engem, és ,,a názáretiek hitetlensége miatt Krisztus nem is művelt sok csodát Názáretben''. (Mt 15,38) Nem szeret engem, és amikor megmondom neki az igazságot, szeretetbôl városom iránt, amelyet szentnek szeretnék tudni -- az igazság, amit azért mondunk annak, aki vétkezik, hogy kimentsük tévedésébôl, mindig szeretet, éspedig a legfennköltebb -- köveket ragad, hogy megkövezzen, és, miután fölvonszoltak engem a hegy tetejére, megpróbáltak elpusztítani. Téged sem szeretnek abban, amelynek a te városodnak kellene lennie (a Szerviták Rendje), és ezért a hitetlenségükért nem adhatod oda Pál levelei magyarázatának másik csodáját, amelyeket csak én tudok világossá tenni a Pál gondolkodásával megegyezô teljes igazságban. És amiért az igazságot mondod, megköveznek, és a mélységbe szeretnének letaszítani. Igen, a kövek meg tudnak sebesíteni téged, de elpusztítani nem, mert te velem haladsz át köztük. És ha meg nem változnak, nemcsak áthaladsz velem, hanem velem együtt messzire elmész tôlük. Rossz folyadékukból már csak pár csepp hiányzik, hogy beteljen a mérték, és színültig legyen hitetlenségük, szeretetlenségük és az én türelmemnek a kelyhe. Amint tele lesz, elviszlek magammal tôlük messzire, hogy legalább békés kimúlást adjak neked a Szeretet karjai között, és ne zavarják meg az emberek végsô órádat kiabálásukkal és rossz cselekedeteikkel. Menjünk még tovább! A hamis barátok felé. Kik azok? Az írástudók, a farizeusok, a szadduceusok, a heródespártiak, akik meghívnak lakomáikra, hogy aztán bírálgassanak engem és tanítványaimat, amiért azok nem végezték el a külsô tisztálkodást, vagy azért morognak, mert megbocsátok a bűnös nônek, aki felülmúlta ôket azzal, hogy megadta nekem a héberek körében szokásos felüdítést, amit ôk elmulasztottak. Vagy kérdést tesznek fel nekem a Törvénnyel vagy a lelki dolgokra vonatkozó vitás pontokkal kapcsolatban, tettetve, hogy tanulni kívánnak tôlem, holott, valójában, szívükben azt a reményt melengetik, hogy tévedésen kaphatnak engem. Én a testté lett Bölcsesség és a Tóra igaz Fia voltam. Válaszaim mégsem tudták meggyôzni ôket arról, hogy a megjövendölt Messiás vagyok. Ehelyett válaszaim arra szolgáltak, hogy belôlük vádpontokat készítsenek ellenem a nagycsütörtökrôl nagypéntekre virradó éjszakán. Itt vannak. Azok, akik azt kérdezték tôlem, miért nem mosakszanak meg tanítványaim, mielôtt asztalhoz telepszenek, megfeledkeznek arról, hogy egyikük, Simon farizeus, szándékosan nem adott alkalmat a mosdásra és illatosításra, a palesztinai szokás szerint, holott azt akarta, hogy legyek a vendége. Ellenben zúgolódott szívében a bűnbánó nô engesztelô cselekedete miatt. Engesztelô, mondom, a saját bűneiért, de Simon farizeus bűnéért is. Itt vannak! Azok, akik a válásról kérdeznek, azok, akik a császárnak járó adó felôl kísértenek engem, hogy legyen ellenem vádpontjuk Pilátusnál... Ó, ravasz vádaskodók, akik halálomat akarják, de nem szeretnék, ha törvénytelen lenne a vérontás! Itt vannak! Azok, akik a lábamhoz hurcolták kettôs céllal, a házasságtörô asszonyt... Azok, akik megbotránkoznak, amikor megtisztítom Atyám házát, amely pénzváltás, uzsora és vásár helye lett. Azok, akik azt mondják, jelre van szükségük ahhoz, hogy higgyenek bennem. Miután megkapták, talán hittek? Nem. Ahogy neked sem hisznek, ahogy nem hittek neked, és igazán soha sem fognak hinni neked, akkor sem, ha azt mondják, elhiszik, hogy az én szóvivôm vagy és a Mű tanításai a Bölcsességtôl származnak. Ezt csak azért mondják, hogy félrevezessenek igazi szándékukat illetôen. Vagy állhatatlanul hisznek és hittek és fognak hinni, de csak akkor, ha bizonyos tanúbizonyságok ereje földig hajtja majd ôket, mint orkántól meghajlított kevély fákat, de készek nyomban utána fölegyenesedni és megtagadni ezt az átmeneti hitüket, amint Isten hatalma már nem nehezedik rájuk, és ragyogása nem lángol elôttük félelmetesen. Barátok? Nem. A barátok nem gyötörnek csalárdul, hogy lássák, sikerül- e tévedésbe ejteniük, minthogy az írásműben nincs tévedés. A barátok nem dorgálnak meg nem-igaz vétkek miatt, holott tudják, hogy ôket kellene megróni nem-jó cselekedeteikért, amelyeket tudatosan tettek és tesznek. A barátok nem készülnek a felettes hatóságok cselekedeteinek bírálgatására és az azok elleni lázadásra, megváltoztatva az igazságot a hatóságok cselekedeteirôl, hogy azután a hatóságoknál följelentsék a lázadásokat vagy bírálatokat, amelyeket éppen a célzatosan rosszindulatú szavaik szítottak és támasztottak. A barátok nem háborognak, amikor egy jogos indulat kisepri, mint szemetet és gyalázatos üzérkedést, mindazt, ami elfoglalja az elme érzékiségétôl meggyalázott lelküket. A barátok nem tesznek úgy, mintha félreértenék a világos magyarázatokat, hogy aztán ellenvetéseket tegyenek abban a reményben, hogy hitbeli tévedésbe esel. A barátok nem követnek el árulást tiltott cselekedetekkel, hogy aztán a barátot cinkostársuknak mondják. A barátok a barátot nem úgy festik le, mint bolondot vagy ördögtôl megszállottat, hazugot vagy alattomosat. Az igazi barátok semmi ilyesmit nem tesznek. Tehát ôk, a te álbarátaid, barátok? Nem. Kísértôk. Rágalmazók. Tagadók. Ravaszok. Tolvajok és hazugok. Merénylôi életednek, amelyet felôrölnek tetteikkel, így tehát meg nem büntetett gyilkosok és rombolók... Nem. Nem meg-nem-büntetettek. Ezek lehettek addig, amíg tartott a türelmem... de nem azután, hogy elfogyott. Szeretetlenek, ezért Isten-nélküliek. Figyelnek, úgy és még jobban is, mint a Templom egykori hadvezérei, de nem hódoló szeretetbôl az Úr, a Templom igazi Feje iránt, hanem, hogy keressenek valami olyan okot, amellyel az egyszerű embereket meggyôzhetik a bűnrôl. Mindig készen állnak a nem-igaz bizonyítására, a dolgok meghamisítására, hogy azokhoz hozzátegyenek vagy belôlük elvegyenek valamit, szívükben tisztátalan terveket szövögetve. Én ôket ,,bűnös-vágyúak''-nak hívom. És ilyenek ôk az átkos fa három ága közül kettôben, amely fa a tiltott alma magjából kelt ki az emberben. Ilyenek ôk a szemek bűnös kíváncsiságában, mert beteges kíváncsiság indította ôket arra, hogy foglalkozzanak veled. A szemek bűnös vágya ez: kíváncsiság és kapzsiság. És ilyenek ôk az elme bűnös kíváncsiságában, vagyis az élet gôgjében, hogy világosabbá tegyem elôtted az emberi kéjvágynak ezt az oldalát. Ez a gôg abból az önzésbôl fakad, amit a féktelen önszeretet támasztott bennük oly fokban, hogy magukat Istenhez hasonlóknak vélik, sôt, Istennek is megparancsolhatják, hogy azt tegye, amit ôk akarnak. Minden erejükkel igyekeznek elnyomni és meghajlítani felebarátjukat, rabszolgájukká tenni, aki szolgálja és féli ôket, és tiltakozni sem mer rosszul álcázott erôszakosságuk ellen. Az elme bűnös kívánságának átkos ágán csüngenek az önteltség mérgezett gyümölcsei. Az önteltség -- önmagát helytelenül értékelve -- mindenkitôl dicséretet és köszönetet vár el. Az önteltek mindenkire rátelepszenek képmutató szent ábrázattal, amelyet azért öltöttek magukra, hogy elfödjék kéjsóvár lelkük sötét valóságát. Az élet kevélysége kioltja bennük az Életet. Az Élet pedig nem más, mint az igazi és véget nem érô dicsôség. Istent az ,,én'' után helyezi az élet kevélysége. Az emberbôl, akinek Istent kellene szolgálnia, az isteni törvény ellen lázadót csinál és aki a bűn törvényének szolgája. Ezektôl jobban irtózom, mint a nyílt ellenségektôl, akikben van. bátorság, hogy annak mutassák magukat, amik, bár tudják, hogy ezért a jók szigorúan elítélik ôket. Nem szeretem a kígyókat, amelyek virágos ágak közé tekerednek be, hogy elrejtsék igazi külsejüket és marjanak anélkül, hogy a megtámadottnak ideje lenne védekezni. A gyilkos erôszaknál is jobban gyűlölöm a képmutatást. Mert a képmutatás nemcsak egy emberi testet és életet öl meg, szembeszállva a törvény szigorával, hanem megöli, vagy megkísérli megtenni, egy igaz ember jó hírnevét, becsületét, tekintélyét -- a földön -- olykor végérvényesen. Meg-nem- büntetett gyilkos, aki nem ont vért, de valójában hóhérabb a hóhérnál. Gyilkos, akire majd csak Isten sújt le büntetéseivel. De -- mielôtt elérné Isten büntetése -- mennyi rosszat művel! Mennyi jót elpusztít! Mennyi fájdalmat okoz! Tekints szét magad körül! Hamis barátaidat látod. És most már minden kétséget kizáróan ismered ôket. Légy határozott az ellenállásban, mint én voltam. Ne alkalmazd a szemet szemért, fogat fogért törvényt, de egyezkedésbe se bocsátkozz velük csak azért, hogy földi békét élvezz! Kétszeres hiba lenne. Mert engedékenységed csak fokozná lelkükben a te károdra hozott gonosz döntéseiket. És mert -- hiszen ôk úgysem válnának barátaiddá a földön -- elveszítenéd örök Barátodnak, Jézusodnak, örök barátságát. Én mondom neked: légy határozott, ne állj bosszút, sôt, bocsáss meg, de annyit se engedj terveiknek, amilyen vastag fejed egy hajszála! És bocsáss meg! Te bocsáss meg! Isten majd megteszi a magáét. És folytassuk utunkat más tájakon, a rejtett barátok másik csoportja felé. Ezeket én ,,állhatatlan barátoknak'' nevezem. Ôk azok, akiket elcsábított a csoda, az igazság és a nagy hatalom ragyogása, a remény álma és a diadal reménye. Ôk azok, akik követnek, amíg a követés nem jár veszéllyel, holnap azonban készek elmenni, ha úgy gondolják, hogy a követés nem jár haszonnal, sôt kellemetlenségeket okozhat. Ki az elsô, nem idôrendben, hanem bűne súlyosságát tekintve? Péter. Elsô az apostolok között, a Kôszikla, amelyre Egyházamat alapítottam. Oly készséggel jött hozzám, oly merész volt védelmemben, a rám vonatkozó igazság megvallásában! És utána? S utána itt van, ô, a gyáva, a hazug, lelkében Jézusának árulója. ,,Én nem ismerem ezt az Embert. Nem tartozom tanítványai közé.'' Bizony, bizony mondom neked, abban a pillanatban Péter hitványabb volt, mint Júdás. Mert Júdásban volt merészség gaztettéhez, és, bár tudta, hogy teljes szörnyűségében mutatja meg önmagát, és örökre beszennyezi magát a világ megvetésével, amíg fennáll a világ, mindennel dacolva odajött -- egy egész nép elôtt, azt sem tudva, milyen hatást kelt majd benne -- hogy megmutasson engem hóhéraimnak. E tettével tanítványomnak vallotta magát, nem tagadta le, hogy az és az volt. Így akart ismert lenni, mint ,,az áruló'' és ,,az istengyilkos''. Péternek ellenben nem volt bátorsága ezt mondani: ,,Tanítványa vagyok, ismerem Ôt''. Még hozzá kellett volna tennie: ,,És megvallom, hogy Ô Igaz, ahogyan illik lennie az Igaz Isten igaz Fiának''. Nem tett volna mást, csak tisztelettel adózott volna az igazságnak, annak az igazságnak, amelyben mindig hitt, amíg nem jelentett veszélyt benne hinni; annak az igazságnak, amely számára is dicsôséget jelentett, hiszen megtiszteltetés követni és szeretni az igazakat, és nagy kitüntetés Isten tanítványának lenni. De ô tagad... Mesteredet most a Fôtanács elé hurcolják, mint gonosztevôt, istengyalázót, ördögöt. Veszélyes dolog a Fôtanács elé kerülni. De ugyanolyan veszélyes dolog egy népség elé kerülni, amely szembefordul azzal, akit tegnapig éljenzett. Hôsiesség kell olyan valaki megvédéséhez, aki kegyvesztett lett. A hôsiesség pedig a szeretettôl erôsen táplált belsô életbôl fakad, vagyis amelyet az Istennel való egyesülés támogat, és kell hozzá még szeretô és szilárd hit a Barátban. Péter még nem erôsödött meg sem a szeretetben, sem a kegyelemben. Péter még ,,az ember'', és az emberbôl megvan benne az önzés, a gyávaság, az állhatatlan hit, a múlékony barátság. Úgy gondolja, megvédi magát az esetleges veszélyektôl. Arra nem is gondol, hogy -- legalább szavaival -- védelmezze a Barátot. Hagyja, hogy róla csak ellenségei és a felbérelt tanúk beszéljenek. Hazugságaik ellen nem emeli fel nyílt és igaz szavát. És így Péter is -- aki alig pár órával elôbb az én tányéromba mártotta kenyerét, velem táplálkozott, és kijelentette, hogy életét is kész feláldozni értem -- sarkát emeli ellenem, amikor engem megtagadva mondja: ,,Nem ismerem Ôt''. Miért követte el Péter azt a bűnt, ô, aki már kijelölt fôpapja volt Egyházamnak, amely alapítása hajnalán volt? Mert ,,testi ember'' volt, akit még nem tudott átalakítani ,,lelki emberré'' a próbatétel és a megbánás. Miért engedte meg Isten azt a bűnt, Krisztus Egyházának elsô fôpapjában? Azért, hogy ,,miután belátta bűnét, megerôsítse testvéreit'', azaz, visszaemlékezve gyengeségére, a magáéra, az övére, aki három éven át táplálkozott szeretetemmel és bölcsességemmel, valódi igazsággal tudja majd megítélni, a régi izraelita kérlelhetetlensége nélkül és a nem tökéletes pap gyarlóságai nélkül, bárányai vétkeit. Ezek a bárányok soha nem lesznek annyira vétkesek, mint ô, csupán azért, mert nem táplálkoztak közvetlenül az én szavammal. És azért is engedte meg Isten azt a bűnt, hogy -- az ô példája nyomán, aki vétkezett és bocsánatot nyert, és azután megalázkodva és bűnét belátva, ,,lelki emberré'' és szent pappá válva, igazi Atyja és Pásztora lett Isten gyermekeinek és nyájam bárányainak -- minden fôpap, miként az elsô, Péter, legyen bíró és atya, kérlelhetetlenség és gyengeség nélkül, jó pásztor, énem mása, hogy nyájam el ne pusztuljon és tanításomat el ne tapossák. Más állhatatlan barátaim: azok a tanítványok, akik elhagyják a Mestert a Mennyei Kenyérrôl szóló beszéd után. Ezek miért hagytak el? Mert Jézus arra szólítja ôket, hogy ne a test ösztönzésére kövessék Krisztust, hanem a lélek indítására, vagyis a régi ember újjáteremtésével, aki Isten újjászületett fia, mivel hitt bennem és befogadott engem. Vajon nem azt mondtam-e a szamariai asszonynak: ,,Eljön az idô, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát? És Nikodémusnak nem azt mondtam-e: ,,Aki nem születik újra lélekben, nem nyeri el a Mennyek Országát?'' És a tisztátalan életű, vallása szerint elszakadt asszony befogadta szavamat, és attól fogva lélekben és igazságban imádta Istent. És az elôkelô Nikodémus, a Fôtanács kiválósága, elfogadta hívásomat, és újjászületett, annyira, hogy nyíltan barátom volt, akkor, amikor egy Péter megtagadott engem. Tehát miért ne tettem volna szemrehányást a tanítványoknak, akik engem sok olyan dolog miatt követtek, amelyek hiábavalóságok, nem pedig lélek és igazság? De bennük volt a kevélység amiatt, hogy ôk ,,a tanítványok'', és ezért úgy képzelve, hogy már jártasak az Országban, nos, a Mesternek támadnak, és ôk akarnak az Ô tanítói lenni egy olyan ellenbeszédben, amelybôl kitűnik, hogy nem szilárd a bennem való hitük, kialakulásuk nem tökéletes, és -- ami még súlyosabb -- akaratuk az, hogy én ne tökéletesítsem ôket. Az ôsbűn ez, ami föléled. Mindig az. A Gonosz szellem a fülükbe fütyüli dalát, ôk pedig befogadják. Magukat isteneknek érzik. Úgy vélik, tanítók nélkül is elboldogulnak, és eltávoznak. És elmennek! Hová? Oda, ahová mindazok mennek, akiket a kevélység vonszol, akiket részeggé tesz a test törvénye: messzire az úttól és Isten közelségétôl. Jóval kevésbé súlyos a gazdag ifjú állhatatlansága. Vonzza ugyan a Mester, de ugyanúgy vonzza a gazdagság is. A két ellentétes áramlat közé fogva, inkább a kényelmesebbet választja: a vagyon élvezését. Másik példa, de súlyosabb, mert az állhatatlan ember itt olyan valaki, aki nagy csodát kapott tôlem, s aki többször beszélgetett velem: Kúza példája. Ô is csak addig áll mellettem, amíg tart beteg felesége miatti aggódásának emléke, és amíg az, hogy igazi barátom, nem hozhatta veszélybe az Udvarnál betöltött állását. De amint Heródes már nem tart tôlem, mert -- az ô szemében -- már legyôzött, a leprás, a bolond, az átkozott voltam, akit megtagadott a Templom és a nemzet, sôt, minthogy már nem félt tôlem és hallgatásom miatt is megsértve érezte magát, meggyűlölt. S akkor Kúza, aki már segített ellenségeimnek a cselfogásban, házába csalt engem lakomára. Ezen álnokul felkínálta nekem a királyságot -- a végtelenül emberi és megvetni való királyságot, ellenem foglal állást, olyannyira, hogy feleségét is megbünteti hozzám való hűségéért. Nem téríti meg sem feltámadásom, sem egyetlen más csodám. A hamis értékektôl elvakított ember ô, aki elhagyja a biztos és örök dolgokat egy király ideiglenes kegyéért és egy Udvarnál betöltött állás múlékony hatalmáért. Hány olyan ember van, aki azt követi, ami ideig-óráig tartó dicsôséget ad, azt követi, ami bilincset jelent a lélek és az elme szabad akaratának és döntésének! Hány szolgája, sôt rabszolgája van saját gôgjének, az én szolgálattevôim között is! Ezek az én állhatatlan barátaim. Felismered bennük a te barátaid alakját? Nézd, itt vannak azok, akik -- miután nagyobb tekintélyűeknek érezték magukat csak azért, mert barátaid -- készek ezt mondani: ,,Nem törôdöm ezzel a teremtéssel. Nem ismerem, és nem is akarom ismerni.'' Itt vannak azok, akik szeretetet mutattak neked, amíg azt remélték, hogy fényed dicsfénnyel övezi ôket, és a te fáradozásod hasznot jelent nekik. Igazi érzésük azonban megmutatkozott, amikor fényed elhomályosultnak tűnt egy döntés miatt, amelyet inkább ôk és -- tanácsaimmal mindig ellentétes -- cselekedeteik idéztek elô, mint bármi más ok, és akik most nem mutatnak szeretetet irántad, igazán nem, nem mutatnak irántad szeretetet. Itt vannak azok, akik vártak a nyilatkozattal... mert nincs bennük szeretô bátorság, hogy támogassanak, amíg nem biztos a diadalod. Itt vannak azok, akik a helytelen gazdagság és az igazi gazdagság között -- vagyis, hogy az Ô eszközében szolgálják Istent -- az elôbbi kényelmét választották, a kellemetlenségek elkerülését... Itt vannak azok, akik -- miután felszólítottam ôket, hogy kötelesek ,,lelkiek'' lenni, mivel ôk testiek -- inkább maguktól elmennek, saját ösvényükön, amely már nem az, amelyet én mutattam. Itt vannak azok, akik -- miután sokat kaptak tôlem és tôled -- elhagyják a királyok Királyának és az Ô hívének barátságát, hogy bensô királyuknak legyenek tetszésére. És, miután felkínáltak neked egy dicskoszorút szalmából és virágokból, amelyek ma ilyenek, de holnap szénává és utána semmivé lesznek, ellened sorakoznak fel, mivel te azt elutasítod -- és helyette inkább a tökéletesség és az örök dicsôség töviskoszorúját választod -- gúnykoronát tesznek fejedre... Ó, hagyd, hadd tegyék! És ügyet se vess rájuk! Meg van írva: ,,Jaj a magányosnak!'' (Préd 4,10) De jobb magányosnak lenni, mint rosszra kísértô barátokkal rendelkezni. Jobb gúnyolódásokkal megkoszorúzva lenni -- amelyek száraz falevélként le fognak hullni, sôt máris hullanak, amikor én majd föl akarom ragyogtatni az igazságot -- mint hamis koronát viselni, amely csak az ostobákat és a test szerint élôket vezetheti félre. Éppen ez a sötét óra adja majd meg neked a tökéletes fényt itt és odaát. Ezt én mondom neked. És most az áruló barátok. Ezeknek Júdás a tökéletes mintapéldánya. De mindazok az ô követôi, akik -- miután jótéteményekben részesültek -- hamis vádakkal kezdenek vádolni. Nekem voltak ilyen árulóim. Neked is vannak. Az enyém a tökéletes mintapéldány volt, aki pénz után sóvárgott, és csalódott terveiben. A tieid is ilyenek. Az enyém oly kedves volt nekem, mint egy testvér. A tieid neked kedvesek. Engem a szeretet jelképével árult el. Téged a szeretet hamis jeleivel árultak el. Azt mondta magáról, hogy hisz bennem, de szavaival úgy írt le, mint sátánt. Neked is azt mondták, elhiszik, hogy Isten eszköze vagy. De amikor, mivel valóban az vagy, szembeszegültél egyik tervükkel, lám, azt mondták, és mondják, hogy a Sátán eszköze vagy. Azt mondta: megigézte Bölcsességem, de nyíltan bolondnak nevezett, amikor -- a szívében lévô tervek és azok kitudódása miatti -- csalódása és haragja az isteni Barát ellenségévé tette. Neked is azt mondták: el vannak ragadtatva a belôled szóló Bölcsességtôl, aki szóvivôjévé tett. Most, csalódottan és leleplezve, azt mondják, hogy elmeháborodott és abnormális vagy születési hibából és a betegségektôl, amelyek súlyosbították elmebeli tökéletlenségedet. Bűnre kísértett, mert nem tudta elviselni, hogy én fölötte állok a bűnnek, mivel Isten vagyok, és mert igaz ember vagyok, tökéletesen igaz, szándékosan igaz. Téged is kísértettek bűn elkövetésére, de nem ugyanolyan eszközzel, ahogyan Júdás kísértett, hanem abban, ami nekik volt fontos, éspedig azzal a kettôs céllal, hogy elérjék hasznothozó és gôgös céljukat, és csattanós bizonyítékot nyerjenek ahhoz, hogy téged vétkesnek mutassanak ki. Ôrült álmuk az volt, hogy -- ha téged kiiktatnak -- nekik még nagyobb és szabadabb haszon és büszkeség jut. Bizony, a harminc dénár volt az a kôdarab, amit Júdás a saját nyakára kötött, hogy a mélybe zuhanjon. És az az ôrült reménye, hogy bármi módon diadalmaskodik, ha már nem lehetett Krisztusnak, Izrael Királyának ,,fô'' embere, volt az a kötél, amely ôt öngyilkossá tette, elveszítve az Életet és az életet, aki halott, halott, mindörökre halott, sátán, sátán, mindörökre sátán, második Lucifere lett Isten Fiának, ahogyan az elsô az Atya-Fiú-Szentlélek Istennek volt a Lucifere. Mindkettô lázadó, kapzsi, és mindkettôre -- az Arkangyalra és az Apostolra -- az isteni Igazságosság sújtott le. De mi más van most? És bizony, ha nem járt volna közben imád, hogy legyen idejük a megtérésre, a büntetés már lejött volna az égbôl. Júdás, hogy igazolást nyerjen gonosz tettére, minden eszközzel engem igyekezett bűnösnek feltüntetni, s így magát mutatni igaznak, aki gyötrôdve küzd barátja ellen azért, hogy Istent megtisztelje, a bizonytalankodókat meggyôzze, hogy én hamis Krisztus vagyok, erôt öntsön az ellenfelekbe, saját ôrült álmára pedig feltegye a koronát. Veled ugyanezt teszik, mások. Eljött az óra, amit most két éve jövendöltem meg neked. Elég, ha újra elolvasod azokat a szavaimat, és megtudod, hová jutottak. Nem is kell folytatnom a párhuzamot, ami téged gyötör, engem pedig undorít. Amikor valaki hazug és nincs bátorsága elviselni saját igazságtalanságainak következményeit, akkor más fegyverrel: a könnyekkel, és a szeretet érzelmeire való megtévesztô hivatkozásokkal igyekszik elhallgattatni vagy megállítani annak szavait és tetteit, aki lelkiismeretesen teljesíti küldetését, ami a nem-tökéletesnek nem tetszik. Az érzelmek kelepcéje! Engem, hogy ne legyek a Krisztus, azzal kísértettek, hogy felemlegették nekem Anyám aggódását és kötelességemet, mivel testszerinti Fia vagyok. Válaszom ismeretes: ,,Anyám és testvéreim azok, akik Isten akaratát teljesítik.'' Anyámnál is több volt nekem ez az akarat. Kell, hogy Isten minden igaz gyermeke számára minden más dolognál többet jelentsen ez az akarat, legyen az édes vagy keserű, mint a Getszemáni-beli kehely és a keresztnek epével átitatott szivacsa. Téged is szeretnének elhallgattatni vagy letéríteni arról az útról, amelyre ráléptél, arra a szeretetre és fáradozásra hivatkozva, amit tôlük kaptál, és amit érted és a Műért tettek. Nem. Nem szeretet és nem miattad végzett fáradozás az. A szeretet tiszteletadás és nyájasság, óhaj, hogy annak, akit szeretünk, ne okozzunk kárt vagy fájdalmat. Te szereted ôket, te, aki -- jóllehet ezernyi módon szenvedsz tetteiktôl - - meg akarod menteni ôket, el akarod érni, hogy ne szenvedjenek, és úgy véded ôket, mintha saját fiaid volnának... Ó, te szegény, aki még nem ismered szívük mélyét! Azt mondják, szeretnek téged, azt mondják, emlékezz szeretetükre, de erre csak azért hivatkoznak, hogy megbénítsák cselekedeteidet és szavaidat, amelyek okai lehetnének megbüntetésüknek, lehetnének szájpecek és bilincs is, ami elfojtja az ô szavaikat, és megakadályozza újabb cselekedeteiket. Semmitôl se ijedj meg, és semmi se késztessen megalkuvásra, amely miatt aztán nem éreznéd magadat boldognak. Ne örülj többé-kevésbé ôszinte könnyeiknek, se többé-kevésbé ôszinte szeretet- bizonygatásaiknak, de ugyanígy ne tartson vissza téged a sírás vagy azok a bizonygatások attól, hogy az igazságnak megfelelôen cselekedj. Még egy olyan értelmetlen félelem se tartson vissza -- vagyis hogy vétsz a szeretet ellen -- amikor már kimerítettél minden türelmet és meggyôzést, hiába. Ezt tanítottam: ,,Ha vétkezik ellened testvéred, menj, fedd meg ôt négyszemközt. Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal tanukat, hogy az ô szájuk által jöjjön rendbe minden. Ha nem enged, és nem látja be bűnét, mondd meg az Egyháznak. Ha pedig nem enged és az egyházi közösségre sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.'' (Mt 18,15-17) Látod, ezért választottam neked tanukat, évekkel ezelôtt. És most azt mondom neked: kezdjenek ezek nyíltan cselekedni, mivel jelen vannak, és helyetted is beszélhetnek, hogy azok, akik visszaélnek türelmeddel, neveltségeddel és a papi ruha iránti tiszteleteddel, hadd érezzék magukat kényelmetlenül azokkal szemben, aki nem te vagy. Nem jelent szeretet-elleni mulasztást, ha igazságosak vagyunk a vétkesekhez, és igazak, amikor minden cselekedetünkben az igazságot gyakoroljuk. Én talán vétettem az Anyám iránti szeretet ellen, amikor a hôsies igazságosságot gyakoroltam azzal, hogy megtettem Atyám teljes akaratát? Igazán nem. Sôt, azzal, hogy ezt tettem, ôt, a Szeplôtelent, Társmegváltóvá tettem. Megkoronáztam ôt ezzel a második dicsôséges koszorúval, amit különben nem nyert volna el. De ô sem utasította vissza, hogy azt fejére tegye, jóllehet az a mérhetetlen fájdalom koszorúja volt. Nézz ránk! Rám, a Fiúra, aki nem tagadja meg hôn szeretett Anyját, de elébe helyezi Isten akaratát, mert kell, hogy ez az akarat megelôzzön minden emberi szeretetet, akarást, jogot, még a legszentebbeket is. És nézz ôrá: az Anyára, aki nem tartja vissza Fiát annak az akaratnak teljesítésétôl, amely miatt testet öltött. A mi hôsiességünkbe öltöztesd szívedet, és cselekedj igaz szeretettel! Ostobasággá válik a türelem és balgasággá maga a szeretet is, ha nem társul igazságossággal. Én, a tökéletes türelem, amikor azt láttam, hogy eljutottam a határig, amelyen túl a türelem és a szeretet cinkossággá és részrehajlássá válna, szigorú szavak után, elhatároltam magamat a vétkesektôl. Nincs az a szeretet, legyen mégoly nagy is, amely megengedhetné, hogy a szeretett személy gonosztettet kövessen el. Ezt ne feledd el! Az ember cselekszik. Majd imádkozik a vétkesek megtéréséért. De cselekszik. Mindig. Mert ennek elmulasztása azt jelentené, hogy az ô bűntársaik vagyunk. És, miután sorra vettük ellenségeinket, régi és közeli szenvedéseinket, megismertük ellenségeink -- fôleg lelki -- arcát, mielôtt belemélyednénk a tulajdonképpeni kínszenvedésembe, álljunk meg, is gondolkodjunk el kevés barátunkon! Kevesen vannak, és e kevés közül is igen kevés volt a papok és a törvénytudók között. De ez az igen kevés jó barát volt. Nos, az igen kevés között volt Jairus és József és Nikodémus, és igen kevés más, köztük a jó írástudó. S mivel igazságos vagyok, ezek közé sorolom a nagy Gamálielt, noha ez különösnek tűnhet a felületes szemlélôk elôtt. Valódi igazságérzete késztette ôt arra, hogy elitélésemkor távol legyen. Nagy és súlyos tett volt ez abban a pillanatban és az elôtt az elôkelô gyülekezet elôtt. És én megemlékeztem errôl Szívemben, amelyet agyongyötört a sok gyűlölet, árulás, egy egész nép bűne. Az én népemé, amelyet én oktattam, csodákat műveltem neki, szerettem; az én követôim bűne és követôim bűnénél is jobban az általam kiválasztottak bűne, akik most szétfutottak, mert elfogták a Pásztort... Kevesek kivételével mindenki ellenem volt! Népem! Jeruzsálemem! Megemlékeztem. Megemlékeztem Gamálielnek, Izrael legkiválóbb rabbijának tettérôl. Csontja velejéig héber volt, belekérgesedve a hagyományokba, sôt, bezárkózva az ôsi tan megtámadhatatlan jáspisába, de mindenképpen igaz ember. Nem volt ô nekem sem barátom, sem ellenségem, amikor szabad és erôs voltam. A jelet várta annak elhívéséhez, hogy én vagyok a Messiás. Amikor azonban meglátott engem a méltatlan, gonosztevôre valló ruhában -- még mindig nem tartott engem a Krisztusnak -- mégis felhagyott tartózkodó viselkedésével, hogy törvényességre intse a gyűlölettôl megrészegült bírákat. Ha igazzá tudta volna tenni szilárd hitét egy bölcs Kisfiúnak egy régi húsvéton elhangzott ragyogó szavaiban, ott lett volna a Golgotán Józseffel és Nikodémussal. De hite túlságosan kötött volt, s így gátolta az igazság meglátásában. Neked is van néhány olyan barátod, aki -- hitbeli merevségével -- önmagát gátolja, hogy meglássa az igazságot nálad és a Műnél. Egy jelet várnak. Ahogyan Gamáliel várta. De így is mindig sorold ôket barátaid csoportjához. Akkor is, ha nem tűnnek barátaidnak, mert valami túlzásba vitt igazságérzet lassúvá teszi ôket az igazság felismerésében. És imádkozz, hogy egy égbôl jövô földrengés náluk is hasítsa szét a hármas függönyt, ami ráterült igaz és szorosra zárt lelkük szentélyére, és lelkük lássa meg e Mű igaz voltát és a tiedet is, szóvivôm! És ne legyen fölösleges a mi fáradozásunk: a Diktálóé és a leíróé. És most itt vannak a laikus (nem pap) barátok. Számszerint többen vannak, bár látszólag kevésbé szentek, mivel laikusok, és olyan vidékekre valók, amelyek Izrael ,,szentjei'' szemében ,,átkosaknak'' számítanak. Lázár, aki minden órában és minden történésben barátom, és az ô nôtestvérei. És a tengermelléki, a hegyvidéki és a tóparti lakosok, meg Szamaria lakói, akik -- az esetek többségében -- jobbak, mint a városbeliek. Efraim lakói vendégszeretôk az üldözötthöz, akiben hittek, és nem követeltek jelet ahhoz, hogy higgyenek. A laikusok között te is találtál olyat, aki tudott hinni, és nem követelt jelet, azt a jelet, amit -- nem rosszindulatból, hanem túlzott óvatosságból -- kérnek más, nem laikusok. De ezeknek, ha tudnak látni, megadtad a jelet. Köztük azoknak is, akik igazak, és köztük azoknak is, akik annyi rosszat tesznek neked, mivel nem-igazak. A jel ez: a te mély tiszteleted az Egyház iránt, ami biztos próbája annak, hogy én vagyok a Tanítód. Mert ha valami csaló oktatott volna, mások lennének mostani cselekedeteid. Mert bizony a Sötétség nem taníthat tiszteletre a Fény iránt, s az ördög már nem lenne ördög, ha a lelkeket a jóra tanítaná. És még ez: az én régmondott szavaim beteljesedése, amelyeket te meg sem értettél, annyira lehetetlennek tűntek elôtted a mondott dolgok. Pedig azok igazak voltak, állapítod meg keserűen. Az igazságot csak Isten mondja meg elôre. A Sátán mindig a hazugságot. Ô becsap, hogy tönkretegyen. Isten nem csapja be kedveltjeit, hanem oktatja, hogy felkészültek legyenek, amikor ki kell állni a csalódás okozta keserűséget, és tudják magukat mihez tartani. És még ez: az, hogy össze tudod egyeztetni a szeretetet és az igazságosságot, nem gyűlölve, sôt megbocsátva, de nem engedve a sértések és vádak súlya alatt sem, a fondorlatok forgószelében sem, amelyek elérnek téged, és minden oldalról körülfognak. És még ez: hogy ellen tudtál állni minden kísértésnek. Ó, a hármas kísértés, amellyel újra megkörnyékeznek, de ez alkalommal nem a Sátán, hanem az emberek, azok, akik téged sátánnak szeretnének mondani, holott ôk a Sátán szolgái, mert téged kísértenek, mert lázadók, mert kapzsik, kevélyek, hazugok. A hármas kísértés, amely a vég felé ugyanúgy jelentkezik, mint az elején, és mindig azért, hogy kegyvesztett légy Isten szeretete elôtt és az emberek véleményében. És annyira ôrültté teszi ôket a rajtuk uralkodó törvény, ami nem a lelki ember törvénye, hogy fel sem érik eszükkel, hogy a te lecsúszásod a ,,végét'' jelentené minden, pénzszerzéssel, kitüntetéssel, önteltséggel kapcsolatos álmuknak. Hisz az álmot benned akarták megvalósulva látni, hogy ôk jussanak el saját álmuk megvalósulásához. Pénzszerzés-dicsôség- önteltség, hogy a maguk akarata felé hajlítsák Istent és az Egyházat, hasonlóan a kenyérhez, amelyet erôs éhségemre kínáltak fel nekem a böjtölés után, hasonlóan a királyságokhoz, amelyeket az örök csábító kínált fel nekem, hasonlóan ahhoz az elgondoláshoz, hogy az Atya köteles megmenteni meggondolatlan Fiát, aki önteltségbôl vetné le magát a Templom legmagasabb ormáról. Soha, Mária, soha, soha, soha ne légy elbizakodott! Isten gondviselô Atya. De nem támogatja az esztelenségeket és az elbizakodottságot. Isten nagyon szeret téged. De ez ne késztessen annak feltételezésére, hogy mindent merhetsz. Isten segít téged, és mindig is segíteni fog, de csak akkor, ha szeretôn hűséges leánya és alattvalója maradsz. Ha holnap Isten ellen emelnéd homlokodat, attól a gôgtôl vezérelve, hogy úgy érzed, nagyon szeret az Isten, veled is ugyanaz történne, ami Luciferrel, Ádámmal és Júdással történt, és -- mivel villámsújtotta homlokod mögött kegyelem híjával lévô gondolatok volnának -- olyan utakra térnél, amelyeket már nem a szeretet, az igazság és az igazságosság tesz világossá. Olyan sötét ösvényekre kerülnél, amelyek tele vannak a test és a vér hangjaival és bűneivel, meg a Sátán hangjaival és bűneivel, aki az ember örök léprecsalója. S ha az ember nem ôrködik kitartóan, az ô prédájává válik, utána pedig a kegyelem számára halottá, biztos lakójává egy országnak, amely nem a mennyeké. És ezzel a megújuló hármas kísértéssel álltad és állod ki legfájdalmasabb getszemáni órádat; és ha tagjaid nem is, de szíved vért izzadott. Mert a Getszemáni ez: harc, amelyet az én folytat az Istentôl felkínált akarat és a másik akarat között, amelyet a Sátán vagy az emberek, vagy magának az én-nek alsóbbrendű része ajánl. Ez utóbbi három arra ösztönzi az embert, hogy inkább válassza a testi szerelmet és siessen élvezni és saját én-jének élvezetet nyújtani ahelyett, hogy olyan dolgokkal törôdne, amelyek természetfölötti és halhatatlan örömöt adnak. Ezt a természetfölötti és örök élvezetet nem lehet megszerezni sem azzal, hogy az ember engedelmeskedik a testi én-nek, sem azzal, hogy egyetértünk a világ és a Sátán hangjaival, hanem csak áldozatos és erényes élettel Mert az erény és az áldozat mindig össze van kapcsolva, és mindig ott van, ahol engedelmeskednek Isten akaratának. Bármi legyen is az. Ez a küzdelem, az isteni akarat és az alsóbbrendű akarat között, úgy kisajtol minket, mint a szôlôfürtöket a prés, úgy zúznak össze minket, mint olajbogyókat az olajsajtoló, úgy morzsolnak szét, mint két malomkô a közéje tett búzát. De ahogyan a szôlô tovább él, ha borrá lesz, s ugyanígy az olajbogyó, ha olajjá válik, és hasznossá lesz a búza, ha liszt lesz belôle, ellenben a penész és a szú martalékaként elpusztulna az olajbogyó, a szôlô és a búza anélkül, hogy használt volna, ugyanígy az áldozathozataltól és az áldozat által válik az ember az örök Királyság polgárává, miután -- hôsies példamutatásával -- hasznára volt az embertestvéreknek. Fájdalmas dolog a folytonos önfeláldozás egy természetfeletti cél érdekében. Tudom. Ismertem ezt, éspedig oly mértékben, amelyet csak én álltam ki, elôbb, mint te. S hogy ez még fájdalmasabb legyen, ahhoz hozzájárul az emberek rideg tunyasága, akik, ahelyett, hogy barátságukkal támogatnának minket a legádázabb küzdelem óráiban, vagy alszanak, vagy elhagynak minket, vagy -- szenvedés a szenvedésben, kínzás a kínzásban -- vagy elárulnak minket. Elárulnak, miután jóllaktak velünk, imáinkkal, szavainkkal, szeretetünkkel, és szeretô tetteink viszonzásául a kígyó kínos marását adják nekünk, amely kígyó azon tölti ki bosszúját, aki fölvette, és szívén melengette, s ezzel megakadályozta, hogy ártson, igen, de azt is, hogy meghaljon. Meghaljon lelkében, a mi esetünkben... Ó, amikor a legnagyobb szeretetet -- a kettôs szeretet szentparancsára gondolva -- annak adjuk, aki nem kész a szeretetre, akkor a legnagyobb szeretet is gyűlöletté változik, amely megsebzi az adományozót. Ó, az Istenhez való hűségünk annyira hűtlenné tesz minket barátaink szemében, hogy hóhérainkká teszi ôket. De viseld el! Minden arra szolgál, hogy díszesebbé tegye menyegzôs ruhádat. Minden: a kiállott de nem teljesített kísértések, az elszenvedett rágalmak, a kegyetlen árulások, a csalódott emberek bosszúállásai. Minden. Mária, ibolyám, akit ki akartak tépni az én földembôl, hogy olyan ösvényre dobjanak, amelyen nem halad el Jézusod, és, hogy bosszút álljanak rajtad, amiért oly erôsen bele vagy gyökerezve az én Kôsziklámba (az Egyházba), elborítottak a rágalmak köpéseivel és rád tapostak nyomorék lábukkal, azt remélve, hogy utána többé nem tudsz virágot hozni. Ibolyám, nézd, mire volt jó a tettük. Arra, hogy téged szebbé és virágokban gazdagabbá tegyenek. Növényed ezzel a szenvedéssel és hűséggel táplálkozott, szárait sírásod ékesítette gyöngyökkel, gyökereit a sok árulástól megsebzett szíved vére táplálta, bimbóit barátaid és ellenségeid, az én titokzatos testem és Istened iránti szereteted melege bontotta ki. Csupa virág vagy, és az olyan emberek békéjét élvezed, akik az igazság útján jártak, és azért üldözték ôket. És ebben az örömteli békében törsz az Ország felé, amely már a tied, és ahonnan könyörülô Szeretetével csókol meg Napod. De térjünk vissza laikus barátainkhoz, akik nem kérnek jelet, hogy hihessenek neked, ahogyan tôlem sem kértek. Térjünk vissza a laikusok közt lévô igaz barátokhoz. Azok között, akik nem a Templom és nem Jeruzsálem, hanem igaz emberek, akik szétszórtan élnek, vagy vágyakoznak az igazságra -- és bizony én nagyobb számban találkoztam ilyenekkel Szamariában és Szír-Föníciában, vagy a rómaiak között, mint a zsidók között -- te ugyanazt találod, amit én találtam: tiszteletet, ôszinteséget a szeretetben vagy nem-szeretetben, ami azonban nem válik gyűlöletté, kívánságot, hogy táplálkozzanak a SZÓ-val, hogy abból világosságot kapjanak, és az Úrhoz térjenek, elcsatangolt bárányokat, amelyek visszatérnek a Pásztorhoz, farkasokat, amelyek bárányokká válnak, vakokat, akik újra meglátják az elvesztett Fényt, kialudt lámpákat, amelyek erôsebb lángot lövellve világítanak. Ezek a laikus barátok, vigaszodra. Ezt gondolod magadban: ,,S akkor miért ne bízzam magamat rájuk? Miért hozod tudomásomra ezeket az utolsó, fájdalmas tapasztalatokat?'' Hallgass ide: voltak lelkek, akik többször is dacoltak velem, szívükben így szólva: ,,Isten akarja ezt, és kínos dolgokkal fenyegetôzik, ha nem teszzük meg, amit tôlünk kér? Nos, azt teszem, ami nekem jobban tetszik. Nem hiszem, és nem engedek!'' És kigúnyolták Istent. Más lelkek ezt mondták: ,,Ebbôl a rendkívüli esetbôl, ami hozzám került, rám dicsôség származik'', és kevélyekké lettek. Ismét mások -- akiket én ezzel az eszközzel próbáltam kigyógyítani nagy észimádásukból, amely terméketlenné teszi a lelkükbe öntött erényeket és a vigasztaló Szentlélek ajándékait és az állapotbeli kegyelmeket -- minden megvilágosításomat elemzésnek vetették alá. Kutattak, de nem a szeretet lángjai fényénél, hanem az ô emberi tudományuk fakó és hideg sugarával, és észimádásukból és az ô tudományukból védôbástyát készítettek az én bölcsességem elé, amely beléjük akart jutni, hogy újra élôvé tegye ôket, és az üdvöt adó eszközbôl gonoszságot formáltak... De nem vethetik majd szememre, hogy nem tettem meg mindent érdekükben. Ahogy Júdással tettem (és másokkal, akik szintén hűtlenekké váltak hozzám) pár hónap híján, három éven át, úgy próbáltam ôket is visszavezetni az igazsághoz és fôleg a szeretethez. Célom az volt, hogy megbocsássam egykori és ismételt elbizakodottságát az elsôknek, balga önteltségét a másodikoknak, lázadozását a harmadikoknak, mert még súlyosabb lázadozás az, hogy nem akarják elfogadni az Ige tanácsait. Mert ezeket a tanácsokat -- észimádásuk homályos lencséjével elemezve - - ostobáknak és figyelmet sem érdemlôknek tartották. Ugyanígy vélekedtek más tanácsokról és parancsokról is, amelyek elôtt meg kellett volna hajolniuk, hogy meg ne botránkoztassák a nyáj kicsinyeit. A sok lázadozás juttatta ôket oda, hogy súlyosan vétsenek Isten tíz parancsolata közül négy ellen, vétsenek az Egyház és a Rendi Szabályzat ellen, vétsenek a kettôs szeretet ellen: az irántam való szeretet ellen, akit ,,téged uszító Sátán''-nak neveztek, és ellened, akire azt mondták: ,,belé bújt az ördög''. Engem azért, mert nyilvánosságra hozom gonosz cselekedeteiket, téged azért, mert nem hajlasz meg akaratuk elôtt. Tudtam, hogy irgalmasságom nem hoz eredményt. Az ô talajukat túl sok minden zsúfolta tele ahhoz, hogy jóságom abban gyökeret ereszthessen, és ôket szentekké tegye. De ahogy Júdás iránt is szánalommal viseltettem az utolsó pillanatig, ugyanúgy hozzájuk is, hogy ne mondhassák: ,,Ha Isten segített volna minket...'' Isten segítsége hiábavaló, ha az ember nem fogadja el. És ez az én segítségem, nekik, mire volt jó? Semmire, mert nem fogadták el, sôt, lelkük ahelyett, hogy kilépett volna önmagából, hogy velem egyesüljön és bennem -- aki oly hathatósan segítettem ôket -- átalakuljon, egyre jobban bezárult, -- tôlem elszakadva -- zuhant lefelé. Annál inkább emberekké, és egyre kevésbé krisztusokká váltak, minél inkább megnyilvánult irántuk türelmes jóságom. Megakadályozhattam? Én hagyom, hogy az ember szabadon cselekedjék. Kész vagyok segíteni neki, ha a jó felé fordul. És ôket is hagytam, hogy szabadon cselekedjenek. És hogy megakadályozzam, hogy az ô és az egész Rend vádaskodása ellened -- vagyis, hogy állhatatlan, nem ôszinte, ôrült, mást kihasználó, hirtelenkedô és még más is vagy -- az igazság látszatát keltse, szükségesnek véltem hagyni, hogy lesüllyedjenek egészen a fenékig. Így elvált az arany a hamis aranytól, és tisztázódik az igazság rólad és róluk. És azok közül, aki igaz, senki sem hiheti majd, hogy elárultad ôket és a Rendet, mert beteg vagy elmédben, erkölcsileg és lelkileg, ahogyan mondták; hanem azok, akik igazak, azt fogják mondani, hogy cselekedned kellett Isten, az Egyház és lelked, és lelkeddel együtt a Mű védelmében, most, hogy a mélységbe való lejutásuk megmutatta erkölcsiségük értékét. Egy ilyen mélyre jutás tilos lett volna bárkinek a cselekedetekhez, amelyeket onnan visznek végbe. Bizony, az alávalóság, amelyre eljutottak, felülmúlja az emberi aljasságot. Alávalóságuk már eggyé olvadt az embert túlhaladó aljassággal. Mert ha az, amit ôk tettek, minden emberre megszégyenítô, bizony, mivel azt ôk követték el, több mint megszégyenítôvé: istengyalázóvá válik, annak szerzôjére nézve éppúgy, mint akit azzal illettek. Mit is mondtam (1948) november 21-én? ,,Elvétetik a tarisznya és a pásztorbot. Elhagyjuk Jeruzsálemet Efraimért''. Ez világos figyelmeztetés volt, és meg kellett volna érteniük, ha alázatosan önvizsgálatot tartanak. De -- csak emberi gondolkodástól vezetett hallásnak -- azok a szavak csak arra adtak ösztönzést, hogy meggyorsítsák nem jó cselekedeteiket. És hogyan értelmezték a többi szót az Egyháznak egy megmásíthatatlan ítélete után? Mint hasznos ürügyet tervük megvalósításához. Ez elárulja, hogy soha nem értették meg a Mű igazi természetét. És ez a cselekvési vágy annyira megbolondította ôket, hogy rávegyenek téged, járulj hozzá tervükhöz, nem törôdve azzal, hogy így téged megsebeznek -- esküvel állították, hogy az ítélet elítélést jelent számodra és a Mű számára, holott nem az sem a te számodra, sem a Mű számára. Te, elbizonytalanodva az én és az ô beszédüktôl, Mesteredre tekintettél, és az Ô szavát fogadtad el, noha az még érthetetlen volt a fájdalomtól és az elképedéstôl kába lelkednek. Elméd szinte sötét volt a fájdalomtól és az ô körmönfont szavaik miatt. De lelked nem tévedett -- mert látott és bízott a szeretet révén -- nem tévedtél, amikor igazi Barátodra hallgattál, aki -- most már tudod -- hová vezetett téged: a legkeserűbb megtapasztaláshoz és a legerôsebb megpróbáltatáshoz. De mindkettô szükséges. Te szinte vak vagy, annyira, hogy csak az Igazság vakító fényét látod meg anélkül, hogy azt ki tudnád elemezni, de ahhoz elegendô, hogy megtartson téged a helyes úton ideiglenes vakságod alatt. Ôk szánt- szándékkal vakok, teljesen vakok, annyira, hogy jónak mondják azt, ami nem jó, és elutasítják, mint ellenségeset, az én és a te szeretetedet, amelyek ôket a világossághoz akarták visszavezetni. Az én szavaim és a te szavaid -- amelyek az én szavaimat visszhangozzák -- a te egyre kitartóbb ellenállásod, a mások szavai, mindaz, aminek fényt és rendet kellett volna jelentenie az ô sötétségükben és zűrzavarukban, sűrű pikkellyé lett, ami csak fokozta a sötétséget és a rendetlenséget, és a káosszal járó rendetlenség eljuttatta ôket a végsô, igen zavaros cselekedetükhöz az isteni és emberi törvény ellen, a természetfölötti de egyben emberi szeretet ellen. Ez a sors éri mindazokat, akik elhagyták az Úr útjait. Eljutottak Simon mágus simóniájára (ApCsel 8,9-24), és mindkettô megérdemli Péter szavait. Ôk azonban nem tudják ôszinte gondolattal kimondani azt, amit Simon Mágus válaszolt Péternek, sôt, önmagukat mondják csodatevôknek. Miattuk Isten csak egyetlen csodát művelt. Azt, hogy jól álcázott rothadtságukat kihúzta a fehérre meszelt sírboltból, amelybe bezárkózott rothadtságuk, hogy megöljön téged és a Művet. Miután kihúzta, felfedte rejtett és mérgezô sebeiket, hogy ismertté legyenek, és felôlük többé senki, másoknál is kevésbé te, ne essen tévedésbe vagy maradjon tévedésben. ,,Holtak'' ôk, akik nem akarják, hogy feltámasszák ôket. Holtak, akik még halottként is megpróbálnak gazságot árasztani. Ezért ôrködöm én sírboltjuk küszöbén, nehogy azon kívülre jöjjenek, hogy ártsanak neked. Most már megérted, miért ôrködöm régóta a sírboltnál, annak sötét bejárata küszöbén? Az a sírbolt még nincs lepecsételve, mert én -- az Élet és Irgalom -- még nyitva hagyom az ajtaját, hogy jöjjenek az Élethez, és kérjék Irgalmamat... Megérted most, miért ôrködöm én ott, már a Mória közelében és abban a szürkületi félhomályban, amitôl félsz? Félsz, hogy az már a ,,leszálló éjszaka'', holott emlékeztetlek, hogy az az óra is szürkületi félhomály, amely megelôzi a tiszta hasadó hajnalt. Minden természetfölötti jelképnek szó-értéke van. S az, hogy én eléd megyek, azért van, hogy árulással be ne csalogassanak abba a sírboltba. És azért vagyok hófehér ruhában, hogy abban a szürkületben is mindig jól láss engem, mint valami világítótornyot vihar idején, a te világítótornyodat. És azért ôrködöm a neked állított csapda küszöbén. Ilyen csapda nem volt sem Szamariában, sem Jeruzsálemben a hívek között. De volt a Mória, a Templom-hegy közelében (értsd: a papság között, amely már a templom, de nem a nagy Templom: az Egyház legfôbb hierarchiája). Itt sem mindenki tökéletes. Egyedül Isten tökéletes. De közülük, veled kapcsolatban, még senki sem jutott olyan cselekedetekre, amilyenekben azok vétkesek, akik okai az én és a te mostani fájdalmaidnak. Pedig én figyelmeztettem ôket, hogy ez az utolsó próba! Mondtam, hogy utána majd intézkedem, mert újabb oktalanságot megengedni meggondolatlanság lett volna Isten részérôl lelked iránt, vagy képtelen isteni cselekedet lett volna, mert Isten sohasem meggondolatlan. Látod, most ismered mindet: a nagy kínszenvedést megelôzô idôk barátait és ellenségeit. Kezdjük el az igazi, nagy kínszenvedést. Azt, amely a Getszemáni-beli vérrel verejtékezés után következik. És jön, mert azután is hűségesek maradunk Isten akaratához, a szeretethez, az igazsághoz. Itt van Júdás érkezése, aki ,,barát''-nak szólítja áldozatát. Számodra nem egy Júdás, hanem több Júdás is van, hogy tökéletes legyen az árulás, ravasz és teljes a cselekedet, amelyet szervezô elme, elôkészítô kéz és mutatós ruha állított össze, biztosan abban, hogy nem kelti csapda látszatát. Ugyanis annak a ruhának mindig mentesnek kellene lennie a becstelenségtôl. Kellene... Sírok, Mária. Sírok. Mert mindent elviselek az emberek bűnei közül, akik még és mindig gyengék a nagy erejű Kígyóval szemben. De a papság vétke marcangol. Ezek a vétkek titokzatos Jegyesem Fejére dobott sár. Így az én Fejemre is. Mert én vagyok annak Feje. És ha nem lenne szabad sárnak lennie Jegyesem ruháján, még kevésbé lenne szabad lennie a Vôlegény koronáján. De éppen a papság bűnei az a sok maréknyi sár, a pofonok, a köpések, amelyeket az örök Fôpapnak adnak, annak, aki sokakat hív szent szolgálatába, akik azután fejüket hátra fordítják, sarkukat ellenem emelik, elárulják küldetésüket és Urukat: ezek az évszázadok Júdásai. Igen, a papság bűnei marcangolják Szívemet. Az ô bűneik az okai a laikusok tömérdek bűnének, és rengeteg lélek pusztulásának, és szú, amely veszedelmesen kikezd sok szent dolgot, fôleg a három legszentebbet: az Egyházat, a vallást és az emberszeretetet. Mert a papság szüntelenül különleges segítséget kap, az állapotbeli kegyelmen kívül, hogy szent legyen. Azonban a papság sokszor nem értékeli ezeket, és nem kamatoztatja. Máskor viszont ruháját arra használja, hogy kárt okozzon. Végül, néhányszor a bűntényig tiporja lábbal a papi adományokat és kötelességeket. És bűntény minden, az Egyház, a vallás és a lelkek ellen elkövetett erkölcstelen cselekedet. És a gonosz akarat, a lázadó elme bűnei még súlyosabbak, mint a meggondolatlan, talán egyetlen, testi bűnök... Ó, vigasztalj meg engem, hisz Mária vagy, és a Máriák küldetése az, hogy vigaszt nyújtsanak azok bűneiért, akik a legkedvesebbek és Isten szolgálatára vannak kiválasztva, de akik nem szeretnek engem minden erejükkel, szívükkel, lelkükkel és elméjükkel. Pedig ez kötelessége mindazoknak, akik hisznek az igaz Istenben, de fôleg azoknak a kötelessége, akiknek többet adtam, amikor szolgálattevôimmé tettem ôket. De önmagukat szeretik, meg a pénzt és a magas állásokat. Mint Júdás! Júdás megörökítôi. Itt van az elfogott, megkötözött, barátaitól elhagyott, sértegetett, ellenségeitôl bántalmazott Krisztus, akit a bírák elé hurcolnak. Nem. Nem bírák, hanem hóhérok elé. Mert bíró az, aki pártatlanul vezet le egy pert, meghallgatja a vádlottat, kikérdezi mindkét fél tanúit, és végül igazságos ítéletet hoz. Ennek, az én esetemben, felmentônek kellett volna lennie, mivel én nem voltam bűnös a bűnökben, amelyekkel vádoltak. De azok az ítélôbírák már elôre elhatározták halálomat. Így nem bírák, hanem hóhérok voltak. Veled is így bántak, kicsi krisztus. Egyesek megkötöztek. Mások elhagytak. Ismét mások sértegettek. Hamis öltözetben mutattak be a bíráknak. Ott hamisan tanúskodtak ellened. Befödték arcodat, hogy ne lásd a Fényt és az ô kígyó-arcukat. Arcul csaptak azzal, hogy ördögnek, ôrültnek, erkölcsi érzék híján lévônek neveztek, amikor azt mondtad: ,,Mindig nyíltan és ôszintén beszéltem. Kérdezzétek meg azokat, akikhez beszéltem, és látni fogjátok, hogy nem vagyok hazug, ôrült, erkölcsi érzék nélküli, sátán''. Fôleg azon voltak, hogy az ô bilincseikben tegyenek téged rabszolgává, fogollyá: az ô érveléseikben, gyanúsításaikban, fenyegetéseikben vagy hízelkedéseikben... Ezek már hiábavalók, mert a régóta tartó játékkal te már nem törôdsz. De, Mária, emlékszel Ágnes vértanúra? Te láttad ôt! A csuklóira tett bilincsek lábaihoz hulltak és ôt szabaddá tették. És mint vele, ugyanaz történt sok más vértanú leánnyal is, akik csak azért nem menekültek el a vértanúságtól, mert ahhoz a legerôsebb lánc kötötte ôket: a Jézusuk iránti szeretet. Azok a láncok is, amelyeket megpróbáltak rád tenni, hogy oda vigyenek, ahová ôk akarnak, lábaidhoz hullottak. Te ezeket a láncokat talapzattá tetted, hogy magasabbra emelkedj szabad, jó akaratoddal, a szeretet és az igazság felé. Hiábavaló tehát, hogy téged alattomosan kötözzenek meg. Azonban -- Isten igazságos megtorlásaként -- a neked készített láncok, lám, most az ô számukra jelentenek bilincset. És, a rád szórt sértések és vádak rájuk hulltak vissza, miután azok még mélyebben beléd vésték vértanú Mestered képmását. De ôrajtuk más képmás mutatkozott, amikor összetöredezett sírboltjuk fehér vakolata. Nem. Te nem vagy ördög, ôrült, hazug, beteg. Elôbb hihették ezt néhányan, de most már nem. Sokak elôtt ismeretlen volt külsôd, kicsi krisztus. Most nézd: cselekedeteik jégesôje szétszaggatta rejtett életed fátylát, és sokan, akik tegnap még nem ismertek, ma ismerik igazi természetedet. A szenvedés után én örök külsômmel, a feltámadt Jézus örök külsejével jelentem meg, és minden kétség megszűnt isteni természetem felôl, miután föltámadtam a halálból. Nálad azonban azt akartam, hogy elôbb ismerjenek meg, s így helyreálljon az igazság, amit ôk eltorzítottak. És helyreálljon az igazság a Művel kapcsolatban is, amelyet csak tôlem származónak tarthatnak, ha téged saját valóságodban ismernek. Azután, a hamis bírák és igazi hóhérok Pilátushoz hurcolnak engem, hogy ô szennyezze be magát ártatlan véremmel, és nem ôk. Hasztalan farizeusi fondorlat. Az én vérem, bár azt -- anyagát tekintve egy római ontatta ki, a héberekre hullott vissza, annyira, hogy Róma volt Péter székhelye, és ma is az, és a keresztény világ szíve, Jeruzsálem pedig húsz évszázad óta nem fôvárosa az Istenét megölô népnek -- nem, most sem az. És Pilátus, egy újabb, hiábavaló kísérlettel, Heródeshez vezettetett, hogy az ítélkezzék fölöttem. Ellenségek voltak. De azzal, hogy egymásra hárították a gonosztett felelôsségét, barátok lettek. Téged is már régóta hurcolnak, a Művel együtt, Pilátustól Heródeshez és Heródestôl Pilátushoz, és barátokká válnak, ha azelôtt ellenségek voltak, ha ugyan késôbb nem lesznek újból ellenségek, ha Heródes nem tesz kedvére a Pilátusoknak. És Pilátus megalkuvó lesz saját igazsága és a nép igazságtalansága között. És megostoroztat! S utána hagyja, hogy tövissel koronázzanak meg, és gúnyruhában mutat meg engem a tömegnek. Téged is hagytak megostorozni. Sôt, téged egyenesen ôk ostoroztak meg, és saját kezükkel koronáztak meg tövisekkel, és mutattak meg gúnyruhában... Most nincs itt az ideje, hogy fölfedjem elôtted ennek a megmagyarázhatatlan eljárásnak az okát. Egy napon majd megtudod... Ellenségeim meghamisították az igazságot, s így rábírták Pilátust, hogy ítéljen el engem. A tieid -- és itt van egy párhuzambeli eltérés - - elôtted változtatták meg az igazságot Pilátusaid és Heródeseid felôl, akik elé az ô cselekedeteik hurcoltak téged. Így akartak rávenni, hogy undort és megvetést érezz irántuk. De most már tudod, hogy kik a te igazi Pilátusaid és igazi Heródeseid. Nekem kérdéseket tettek fel vitás dolgok felôl is, hogy hazugságba vagy az igazság káromlásába vigyenek bele, s ezáltal kevesebb szenvedésben legyen részem. Csodajeleket is kértek saját számukra, biztosítottak, hogy azok után kegyelmet fogok kapni. Neked is tettek fel kérdéseket, vitás dolgok felôl is, hogy tévedésbe vigyenek bele, hazudj, vagy csökkentsd a fájdalmat. És egyik engedékenységembôl fegyvert kovácsoltak annak kipróbálásához, hogy természetedbôl kifolyólag vagy betegséged miatt színlelsz-e? Hónapok óta állandóan hazudtak neked... Miért? Engedd, hogy ne mondjam meg neked a szörnyű valóságot. De ha keresed, mindent végiggondolva, magadtól is rájössz. Miért engedtem meg? Mert csak ezen, a neked oly fájdalmas áron lehetett megbizonyosodni lelkük felôl és terveik valóságáról. Emlékezz, te magad is kételkedtél bennem, hogy én vagyok-e az, aki neked azokat a keserű dolgokat mondom, annyira erôsen bíztál ôbennük. Mária, emlékszel-e az én elsô rendelkezésemre? ,,Amikor szóvivôm már biztonságban lesz a rosszindulattól, a kíváncsiskodástól, minden veszélytôl, lévén teste a sírban, lelke pedig Istenben, csak akkor válik ismertté fáradozása''. Azért, hogy megkíméljelek sok fájdalomtól. Én tudtam. Az emberek gonosz cselekedetei kényszerítettek engem más parancsok adására, hogy elkerüld -- a lelked számára -- még fájdalmasabb dolgokat. Azoknak az embereknek -- mindig azokénak -- a konok rosszindulata változtatta ,,fájdalommá'' azt, ami lelked békéjét kellett volna, hogy jelentse. Most hallgass ide! Utánozz engem a hallgatásban és a beszédben, ahogy én tettem emberi életem döntô óráiban. Hallgattam, vagy megmondtam az igazat aszerint, amint a vizsgáztató érdemelte, vagy helyes volt megmondani, vagy hallgatni volt helyes, hogy szolgáljam az Urat, és megdicsôítsem. Utánozd példámat, lelkem! Hallgass azok elôtt, akik számára már minden szó fölösleges. Ezt több mint két éve meghagytam neked. Beszélj azokhoz, akiknél helyes, ha tudják az igazságot. Beszélj keménység nélkül, sôt kedvesen, ami megindítja a szíveket, de beszélj! Még ez is egy régi parancs, amit megismétlek neked. Ezt mondtam: ,,Hallgass, amikor nem kérdeznek téged magadról, a rendkívüli adományról, a Műrôl, vagy annak Szerzôje felôl. De ha ezekrôl kérdeznek, és megérdemlik, hogy választ kapjanak, beszélj, és az igazat mondd, hogy megdicsôítsd az Urat. Én így tettem Kaifás és a Fôtanács elôtt, Pilátus elôtt, Heródes elôtt, amikor mindegyik magától kérdezte meg tôlem, ki vagyok. Ki azért tette, hogy elitéljen, ki azért, hogy megmentsen, ki azért, hogy kigúnyoljon. Hallgathattam szánakozón, amíg a természetes teremtményrôl: rólam, az Emberrôl volt szó. Nem hallgathattam, amikor a Messiás és az Ô örökkévaló isteni Atyja, s az én küldetésem, és Isten akarata volt közvetlenül érintve. Akkor sem szabad hallgatnunk, ha a szólás nagyobb vértanúságot és halált okoz, amikor az igazságot kell megvédelmeznünk, és Istent kell megdicsôítenünk. És miután beszéltél az igazság védelmében, a visszaélés megakadályozásáért, az Úr megdicsôítéséért, tűrj és hallgass! Egyedül azért tűrj és beszélj, hogy bocsánatért esedezz a vétkeseknek, megtérítsed azt, aki bűnt követett el, rábízd a mi gyermekünket arra, aki méltó annak oltalmazására. A mi gyermekünket, Mária. A Művet, amelynek én vagyok a Szerzôje, te pedig az, aki kiformáltad annak testét sok szenvedéssel, és ôrködtél fölötte hôsies szeretettel. És ôrködj! Most jobban, mint elôbb! Hallgass a Júdások elôtt, akik nem bánják meg tettüket; a Heródesek elôtt, akik telve vannak az összes közt legrosszabb -- szellemi érzékiséggel, és odamentek hozzád, feldicsértek téged, úgy kérdeztek meg, mint valami nagytekintélyű embert, azt remélve, hogy kevélységet ébresztenek benned, és rávesznek, hogy hamis csodajeleket tégy, azokat színleld, hogy aztán gúnyoljanak és vádoljanak, vagy csupán azt remélve, hogy olyan csodajeleket lássanak, amelyek nekik nagyon tetszenek, mert minthogy abnormálisak a természetfeletti ízlésben -- szeretik a természetmelletti csodajeleket, vagyis az ördögbe mártottakat, jobban szeretik, mint a tiszta, egyszerű hitet, amely tud hinni, és hisz anélkül, hogy hitéhez szüksége volna a rendkívülinek látására. Modern és tudományos szóval téged pszichopatának akarnak mondani. De akkor mik ôk, akik jobban hajlanak ara, hogy ,,tudományos'' műnek tartsák ezt a művet, vagy médiummal kapcsolatosnak, amely oly világosan természetfölötti? Nem tudják, hogy -- általában -- mindenki aszerint ítél, ami ô maga? A pszichopatikus egyén -- én régi nevén holdkórosnak mondanám -- remek talaj a Sátán megszállásaihoz, és majdnem mindig kapcsolatban van az ördögivel. Az ördögibôl pedig megvannak benne a biztos jegyek: szokás a hazugságra, kevélységre, engedetlenségre és érzékiségre. Benned talán megvannak ezek az elemek? Nincsenek. Sôt, könyörtelenül ôszinte vagy; nem tett kevéllyé még a Mű rendkívüli adománya és sok más adományom sem, amelyeket csak igen kevesen ismernek; annyira engedelmes vagy, hogy ezért vértanúságot szenvedsz; a lelki érzékiség sincs meg benned, mert vallásosságod egyszerű és erôs, nem vágyakozik abnormális izgalmakra, amelyek nem misztikusok, hanem egészen mások. Természeted, amely hevesnek és lobbanékonynak tűnik -- tűnik, mondom -- tud magán uralkodni akkor, amikor az, aki téged megítél, jóval kevesebb miatt sem fékezi magát. És, bizony, ebben is hasonlítasz hozzám. Mindenkinek emlékeznie kellene szent haragomra a különféle kereskedôk ellen, akik befészkelték magukat a Templomba, és heves szavaimra az írástudók és farizeusok ellen. Lelkem, mennyire hasonlítasz rám sok mindenben, kezdve a nyers ôszinteségtôl a tökéletes engedelmességig, a határozottságig és állhatatosságig, az igazságtalanságokra és a bűnösöknek adott jogos válaszaidig, és megbocsátásodig, amely -- noha nem enged a bűnösöknek -- megbocsát nekik. Azoknak az abnormálisoknak -- akik benned csak a természetfeletti csodajelet keresték -- kellene mondani, hogy gyógyuljanak ki lelki kapzsiságukból. Elôbb saját lelküket gyógyítsák meg, mielôtt el akarnák ítélni a te lelkedet és elmédet: mindkettô egészséges, és kedves az Úrnak. És mindkettô tudott szeretni anélkül, hogy ehhez rendkívüli jelre lett volna szüksége. A rendkívüli benned! Rendkívüli volt egész életedben a szeretet, amely annál nagylelkűbb és erôsebb lett benned, minél inkább nôtt a fájdalom, vagyis újra csak Krisztus volt tebenned, hogy megtegyen áldozata folytatójának a világ üdvéért. Ez az -- ti balgák -- ami vonzza Istent: az áldozatlelkek nagylelkű és erôs szeretete. Ekkor leszáll Isten Lelke, a Szeretet, lángra gyújt, kinyilatkoztatja magát a befogadására készített templomban. Különben nem. Isten nem elégíti ki a vágyakozásokat, amelyeket elítél, és amelyekhez az embernek nincs joga, hogy tôle kérje. Én Isten vagyok. Akik azért akarnak csodajeleket látni, hogy kielégítsék esztelenségüket és romlott lelküket, azok ,,a föld lakói'', ahogy János apostol nevezi ôket (Jel 13,8), a Vadállathoz fordulnak, aki majd megadja nekik mindazt, amit jobban kívánnak, mint az Igazságot. Adja majd nekik a hazugságot, hogy letérítse ôket a helyes útról, és az örök halálba vezesse ôket... Hallgass vagy beszélj, elviselve kínszenvedésedet, menve a kereszttel, amit az emberek tettek rád -- és ennek hordozása a legnehezebb -- megterhelve téged, akire már nagyon ránehezednek a keresztek, amelyeket más emberek adtak, és azzal a kereszttel is, amit Isten adott neked. De ez, a maga keménységében is, mindig békével jár együtt. Mert ami Istentôl jön, az mindig béke, akkor is, ha fájdalmas béke. Hallgass vagy beszélj, mialatt fölfelé haladsz utolsó kereszteddel, aszerint, hogy menet közben kivel találkozol. Hordozz és tűrj! Ajánlj föl és mutass be áldozatot! Utadon találkozol majd jámbor lelkekkel, a Cireneivel, a Máriákkal, ahogyan én találkoztam. Haladj fölfelé. Ha el is esel a túlságos erôlködéstôl, ne csüggedj! Én elôbb estem el, mint te. Mert, mint rád, énrám is akkor tették a keresztet; amikor -- az erôfeszítés, hogy elviseljem az árulót és sokak ármánykodását, és a két akarat közt folyó küzdelemtôl kisajtolt véres verejtékezés, és a megostorozás és a többi kínzás -- elgyengítették testemet. Az ember gyengeségtôl vagy fáradtságtól roskad le, nem a bűntôl és nem a bűn elkövetésének akaratától. Az Atya nem ítéli el, hanem szánalommal viseltetik az esések iránt, amelyeket a túl sok fájdalom okoz... Menj fölfelé! A Kálvárián az Anya és János volt keresztem mellett. Melletted én és az Anya van. Helyesebben: ô van az én és a te kereszted között. Mert az én Szívem szenved -- úgy, mintha most is a kereszten volna -- mindattól, amit ellenem elkövettek: ellenem, a Mű Szerzôje ellen, és ellened, eszközöm ellen, és a sok lélek ellen, akiket megfosztottak az Életet jelentô Szótól. De számomra már nincs sírbolt. És számodra sincs sírbolt, igazi sírbolt. A sír nem más, mint alvásra való ágy. Ebbôl az álomból biztos az ébredés az igazak teste számára, akik mindig az Úrnak szolgáltak. És nincs halál a hű lélek számára. De a Mű számára sincs örök sírbolt. Most a türelem ideje van. Ebben a szép erényben sok szeretet van, és sok benne az állhatatosság, az alázat, az önmegtartóztatás és más lelki drágakövek. Ezért itt véget ér a párhuzam. Keresztedrôl és példáddal váltsd meg azt, aki vétkezett Isten, az Egyház és te ellened, és csak cselekedeteid szavával hirdesd a benned jelenlévô Krisztust, minden -- rendes és rendkívüli -- tetted egyetlen Mozgatóját. Hadd csiszolja egyre jobban a jelenlegi fájdalom és megróbáltatás emberi mivoltodat, és belôle, miután felôrlôdött, ragyogjon elô világosabban -, mint arc egy megtapinthatatlan fátyol mögül -- a benned lakó Igazság, és csillogtassa a mi szeretetünket, minden rendkívüli adomány okát. Lángoljon annyira, hogy eleméssze az áldozati lényt, hogy ezzel megnyissa a szeretett lélek számára a börtönt, ami visszatartja attól, hogy teljesen egyesüljön a Lélekkel, aki a Szeretet, aki leszáll rád, beléd, állandóan, oly mértékben, amilyenben élô ember azt megkaphatja, hogy megadja neked békéjét, ami végtelen vigasz és gyógyír az emberektôl kapott fájdalmaidra és sebeidre, s hogy közölje veled Életét, Bölcsességét, Világosságát. Légy békében! Aki hozzád beszél, valóban a királyok Királya, az Atya örök Igéje, Jézus Krisztus, tanítód és Urad, és nem más. Légy erôs hitedben, és az egyre fokozódó szeretet erôsítse meg mindjobban hitedet! Ismételd a nagy Jánossal, te, a kicsi János, a rövid és tökéletes kérést: ,,Uram, Jézus, növeld bennem szeretetedet!'' Ismételd ezt! Ismételgesd! Szükségem van arra, hogy kiárasszam ezt a végtelen szeretetemet, amelyet annyian elutasítanak... Abba öntöm, aki szeret engem, hogy nyerjen abból enyhületet. Beléd öntöm, megfeszített és boldog ibolyám, Mária... János... mint Anyám és a tökéletes Apostol, Mária, az igazi Pásztor hűséges báránya, kész és nagylelkű minden áldozatra, azért, hogy az elcsatangolt juhok visszatérjenek az Akolba, és csak egy Akol legyen az egyetlen Pásztor vezetésével, és mindazok, akiket szerettem, legyenek újra ,,egyek velem'', ahogyan én és az Atya egy vagyunk. Imádkozz az én mindig szent szavaimmal, melyek végtelenül szentek voltak azon az estén, abban az órában és abban az imában, amelyben én - - aki tudtam, hogy hamarosan elhagynak akkori és mindenkori legkedvesebbjeim -- számukra a ,,Mennyek Országát'' kértem (Jn 17). Kérd: ,,Atyám, azt akarom, hogy ahol én vagyok, ott legyenek ôk is.'' Vagyis bennük legyen Isten Országa, ha bennük van a szeretet, és legyen lelküké Isten országa az élet után és mindörökre. Most pihenj, mert én ôrködöm... (1949. 532-562)