Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Valtorta Mária A Keresztelô és tíz apostol Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Valtorta Mária élete, írásai A fordítások listája -- rövidítések 1. füzet - A Keresztelô A Keresztelô Egy hírnök jött... Erzsébetnél Isten titkai szentek János születése Zakariás megszólal János bemutatása Zakariás látogatása Jézus megkeresztelkedése Jézus Hebronban János kiszabadul A Keresztelô Ainonban Jézus meglátogatja a Keresztelôt János küldöttsége A vértanúság 2. füzet -- János János János felismeri jézust Maradj meg annak, ami vagy! Egy angyal! Egyedül a Mestert szereti Nagy örömöt szereztél nekem! Növeld szeretetedet! Te sokkal több vagy mamámnál! János elsô beszéde Félek magamtól is! ,,János'' tengere János elsô csodája A legkisebb a legnagyobb Te megvigasztalsz engem Halálod után is szolgálni fogsz! János, te vagy a mi békénk! Felejtsd el mindezt! A mennydörgés fiai Férfivá fog válni Az ô szeretettje voltam 3. füzet -- András András Korozain szépe A fátyolos nô A holdkóros leány Én egy szegény halász vagyok 4. füzet -- Júdás és Jakab Júdás és Jakab Júdás csatlakozik Jézushoz Jakab is tanítvánnyá lesz: Jézus Alfeusnál Alfeus gyászolása Mi megvédjük ôt ellenségeitôl! Hol tanultál így beszélni? Hogyan lehet valaki jó mindenkihez? Jakab és Illés Útban a Kármelre A kármelhegyi titok A szentségek szerepe Búcsú endori Jánostól és Szintikától 5. füzet -- Simon A Zelóta Mit tegyek most érted? Ezért is szerettelek! Nagyon igazad van, Simon! Ez maradjon köztünk! Meggyógyultam, testemben, szívemben Mi annyira szeretünk! Itt éltem, amikor üldöztek 6. füzet -- Tamás Tamás ,,Nem tudok várni!'' ,,Jól mondtad, Tamás!'' Az ,,üzletember'' Látogatás a rokonoknál Az aranyműves Lelkiismeretfurdalás Tamás hisz 7. füzet -- Máté, Jakab, Zebedeus fia, Fülöp, Bertalan Máté A titkos adakozó Legyetek tiszták! Jöjj! Kövess engem! Megdicsérlek, Máté! ,,Te igazán megtértél!'' Mi gyôzött meg téged? Ne félj, és ne reméld! Jakab, Zebedeus fia Jöjjetek! Búcsúbeszéd Antióchiában Pillanatfelvételek Fülöp Jöjj! Kövess engem! Te akarod feleségül venni leányomat?... Mozaikok Bertalan Az igaz izraelita Miért szomorkodsz, Bertalan? Az igaz keresztény ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című füzetek (1-7) elektronikus változata. A füzetek a Vallás és Élet Kiadó gondozásában jelentek meg, kéziratként. Az elektronikus változat a Jézus Társasága magyarországi tartományfônökének az engedélyével készült. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé. ======================================================================== Valtorta Mária élete, írásai Élete Valtorta Mária, ez a kivételes, rendkívüli adottságokkal megáldott egyéniség, megelevenedik elôttünk Önéletrajzában, amelyet 1943-ban fejezett be, mielôtt látomásai megkezdôdtek volna. A további idôszak eseményeit más írásos adatok és személyes tanúbizonyságok segítségével állította össze a szerzô. Mária 1897. március 14-én született Casertában, ahol lombardiai származású szülei akkor éltek. Apja, József (1862--1935) alhadnagy a Cavallereggi Guide 19. regimentjében. A géppuskás osztag vezetôje szelíd, szeretetreméltó egyéniség. Anyja, Fioravanzi Izisz (1861--1943) viszont kemény, szigorú természetű asszony. A francia nyelv tanárnôje. Születésekor Mária életveszélyben volt. Utána pedig egy szenvedélyes, szerencsétlen természetű dajkára bízták. Egyetlen gyermek maradt. Anyja elôzôleg elvesztett egy fiúgyermeket, néhány órával születése után, pedig nagyon vágyódott egy fiúra. Alig volt 18 hónapos, amikor családja a romagnai Faenzába költözött, majd pedig 1901-ben Milánóba. A lombard fôvárosban, négy és féléves korától az Orsolyiták óvodájába járt. Itt találkozott elôször Istennel, és ébredt fel benne ,,a vágy, hogy azáltal vigasztalja meg Jézust, hogy hasonlóvá válik hozzá a szenvedésben, amit önként, szeretetbôl szenved el.'' Hétéves korában, 1904-ben a Marcella nôvérek intézetébe iratták be. Itt kezdte el elemi iskolai tanulmányait. Azonnal kitűnt értelmességével, és osztályelsô lett. 1905-ben részesítette ôt a bérmálás szentségében Andrea Ferrari bíboros, akit ma már ,,Isten Szolgája''-ként tisztelnek, mert elkezdték boldoggáavatását. 1907 szeptemberében a Valtorta család Vogherába ment lakni, mert oda helyezték az apa ezredét. Mária itt a városi iskolába került, és hetente egyszer franciát is tanult a Franciaországból elűzött nôvérektôl. 1908-ben járult elsô áldozáshoz, amin nagy szomorúságára apja nem vehetett részt, mert anyja fölöslegesnek ítélte jelenlétét. Az anya zsarnoksága és az apa engedékenysége következtében Mária 1909 márciusában kollégiumba került. Mária pompásan érezte magát az Irgalmas Nôvérek kollégiumában, ahol öt iskolaévet végzett el négy naptári év alatt, 1913 februárjáig. Nagylelkűség, határozottság, kitartás és hűség jellemezték. Szerette a tanulást, a rendet és az engedelmességet. Ezért mintaképként emlegették. Az anya azonban ismét beleavatkozott leányának életébe, és Technikumba iratta be, holott neki semmi érzéke se volt a matematikához. Nem is kerülhette el az ,,ünnepélyes bukást:'' A klasszikus tananyagban azonban jónak bizonyult, és leérettségizett. A kollégiumban buzgón vett részt az utolsó lelkigyakorlaton, ,,mert tartós gyümölcsöt akart belôle meríteni, hogy programja legyen egész világi életére''. Az Úr tudtára adta Máriának, ,,milyennek kell lennie életének Istenben, Istennel való kapcsolatában, hogy megfeleljen Isten akaratának.'' 1913 tavaszán a Valtorta család Firenzébe költözött, mert az apa, egészségi okokból, nyugalomba vonult. Mária gyakran fölkereste apjával a város szép helyeit. Odahaza, saját elhatározásából, folytatta az elôbbi, kollégiumi életet. Anyja azonban igyekezett gátolni ôt ebben, vallásellenes oktatásaival. Firenzében Mária megismerkedett egy szép, gazdag és művelt fiatalemberrel: Robertóval. Szerették is egymást, néma, türelmes, tisztelô szeretettel. A könyörtelen anya azonban már csírájában elfojtotta ezt a gyöngéd érzelmet. Hasonló sorsra jutott kilenc évvel késôbb egy katonatisztnek készülô ifjúhoz, Márióhoz fűzôdô kapcsolata is. 1916 tavaszán, ,,az elkeseredés és sóvárgás szörnyű idôszakában'', az Úr egy álommal vonzotta magához. Ez az álom elevenen megmaradt Mária emlékezetében. Álmában, amely világosan elôrevetítette írói tevékenységének evangéliumi témáját, Jézus sietett Mária segítségére. Úgy ébred fel, mint akit ,,valamilyen, nem földi eredetű fény világított meg.'' A világtól való elvonulás ideje azonban még távol volt. 1917-ben Valtorta Mária az irgalmasszívű ápolónôk sorába lépett, és tizennyolc hónapon át működött ápolónôként a firenzei katonai kórházban. Azt kérte, hogy közkatonákat ápolhasson és ne tiszteket, mert azért ment, ,,hogy a szenvedôket szolgálja, nem pedig, hogy kacérkodjon vagy férjet találjon.'' A felebaráti szeretet gyakorlása közben úgy érezte, hogy mindinkább közeledik Istenhez. Egy váratlan esemény jelezte fokozatos föláldozásának kezdetét. 1920. március 17-én anyja társaságában ment az utcán, amikor egy hitvány gyerek, egy ágyból kitört vasrúddal teljes erôbôl hatbavágta. Mária három hónapig nyomta az ágyat. Ez mintegy ízelítô volt késôbbi betegségébôl. Ugyanennek az évnek októberében, szüleivel Reggio Calabriába utazott, vendégségbe, Belfanti nevű unokatestvéreihez, akik hatalmas szállodák tulajdonosai voltak. Lelke ismét erôre kapott az ottani táj csodálatos természetvilágában. Egészséges tanulási kedve is kielégült unokatestvére, Klotild, ,,gyönyörű könyvgyűjteményében''. Klotild ,,igen művelt nô volt'', és ki tudta válogatni a stílus és cselekmény szempontjából legkiválóbb könyveket. Az Úr, ez alkalommal, egy könyvet használt fel, hogy ismét hatalmas lökést adjon neki. Fogazzaro Antal: A Szent című könyve kitörölhetetlen jegyet nyomott szívébe; méghozzá jó jegyet. Itt Mária ismét tapasztalta a már elôbb is jelentkezett furcsa érzést, ,,mintha ujjaiból hosszú, igen hosszú szálak indulnának ki, amelyek kinyúlnak a végtelen térbe, és ott összekapcsolódnak a többi hozzá hasonló szálakkal'', amelyek más személyektôl indultak ki, mintegy óhajtva az összefonódást. Reggióban ezenkívül újból kivirágzott Szent Ferenc iránti rajongása, ami lelkiségének állandó jellemvonása lesz. De ugyanitt omlott össze Márióval való jegyessége, anyja mesterkedései következtében. 1922. augusztus 2-án visszautazott Firenzébe, és még két évig maradt ott, öszetörten ,,keserű emlékei'' miatt. A család 1924 szeptemberében végleg Viareggióba költözött, a késôbb megvett kis házba. Mária Viareggióban is folytatta visszavonult életét. Néha kisétált a tengerhez és a fenyvesbe, vagy a bevásárlások ürügyével ment el hazulról. Ezek a bevásárlások lehetôvé tették rövid látogatásait a szentségi Jézusnál anélkül, hogy magára vonta volna miattuk anyja villámait. A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz példáján felbuzdulva, akinek Egy lélek története című könyvét egyhuzamban olvasta végig, 1925. január 28-án áldozatul kínálta fel magát az irgalmas Szeretetnek, s ezt a felajánlást ezentúl mindennap megújította. E pillanattól kezdve Jézus iránti szeretete mérhetetlenül megnôtt, úgyannyira, hogy saját szavaiban és tetteiben Jézus jelenlétét érezte. Fűtötte a vágy, hogy Istenének szolgáljon. Ezért szeretett volna belépni Szent Pál Társaságába, de meg kellett elégednie ,,egy alázatos, elrejtett, egyedül Isten által ismert apostolkodással, amelynek lendítôi inkább a szenvedés, mint a cselekvés voltak.'' Azonban, 1929 decemberétôl kezdve, amikor belépett a Katolikus Akcióba, mint a leányok kulturális küldöttje, nyilvánosan is a lelkek javának szentelhette magát. Munkáját odaadóan végezte, és az általa tartott elôadások egyre több hallgatót vonzottak a nem-hívôk közül is. Közben az a nagy elhatározás érlelôdött meg benne, hogy áldozatul ajánlja fel magát az isteni Igazságosságnak is, és erre ,,egy még tisztább, még önmegtagadóbb élettel készült fel''. Már jóval elôbb szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalmat tett. Az új felajánlás 1931. július 1-én történt. E naptól kezdve egyre kevésbé kímélték a testi és a lelki szenvedések. 1933. január 4-e volt az utolsó nap, amelyen Mária, végtelen erôlködéssel, utoljára ki tudott menni a házból. 1934. április 1-tôl kezdve pedig többé nem kelt föl az ágyból. Ekkor vette kezdetét ,,erôs szeretet-elragadtatásban'' hosszú, tevékeny betegsége. Eszköz lett Isten kezében. Küldetése ez volt: ,,Szenvedni, engesztelni és szeretni''. Ebben az idôszakban, pontosan 1935. május 24-én lépett a Valtorta ház szolgálatába Diciotti (ejtsd: dicsotti) Márta, aki hűséges társnôje lett Máriának, ,,hallgatója'' írásainak, szeretô gondozója és segítôje haláláig, halála után pedig emlékei ôrzôje. (Azóta már ô is meghalt.) A vigasztaló tényt, hogy barátságos személy került melléje, mély fájdalom követte: egy hónap múlva, június 30-án meghalt az apja. Az apa ,,mindig türelemmel, szelíden és szeretettel végezte kötelességét, megbocsátotta a sérelmeket, jóval viszonozta a rosszat, leküzdötte irtózatát az iránt, aki ôt félreismerte és minden percben megsebesítette.'' (Célzás feleségére.) Mária élet-halál közé került fájdalma miatt, hogy nem lehetett apja mellett, annak utolsó pillanataiban, sôt még halottként sem láthatta ôt. Az anya a ,,késôn ébredt szeretet ostoba megnyilvánulásai'' után még kegyetlenebbé és zsarnokibbá lett, mint elôbb. ,,Az, hogy teljesen önmaga urává vált, megzavarta az eszét.'' Mária pedig, betegágyán, tovább szenvedett és szeretett. Egyre jobban átadta magát Isten akaratának. Vigasztalta a bánkódókat, helyes irányba terelte a lelkileg tévelygôket, elfogadta a bekövetkezô idôkre vonatkozó fájdalmas figyelmeztetéseket, és mindenben kimutatta jellemének férfias erejét, és Istenre irányult elméjének éles felfogását. 1942 táján Valtorta Máriát meglátogatta Romualdo M. Migliorini (ejtsd: miljorini) atya, a Szerviták rendjébôl. Lelki-vezetôje lett és négy éven át az is maradt. Migliorini atya kérésére, 1943-ban, Mária beleegyezett önéletrajzának megírásába, azzal a kikötéssel, hogy lelke teljes föltárásával elmondhat minden jót és minden rosszat. Alighogy befejezte önéletrajzát, megkezdôdtek látomásai, és ezzel kapcsolatos írói tevékenysége. Néhány év leforgása alatt, egyhuzamban tizenötezer füzet-oldalt írt tele, amit csak most kezdenek egyetemesen elismerni, mint tudományos és irodalmi alkotást. Mindezt az események és személyek által okozott kimondhatatlan testi-lelki szenvedések között vetette papírra, minden tekintetben kedvezôtlen körülmények között. A felajánlások sora még nem ért véget. 1949. április 18-án Mária felajánlotta Istennek azt az áldozatot, hogy nem éri meg műve jóváhagyását, és ezt megtoldotta még értelme értékes odaajándékozásával is. Az Úr elfogadta felajánlását. Amikor ugyanis Mária látta a mű elgáncsolását, fokozatosan magába zárkózott, 1956-tól pedig lelkileg elszigetelôdött környezetétôl. Amikor teljesen munaképtelenné vált, akkor is megôrizte tiszta, derűs külsejét. Nyugodtan ült ágyában, mint egy nagy gyermek, akinek arra is szüksége van, hogy megetessék, de sohasem kért semmit sem. A házban Diciotti Mártán kívül más nem lakott, mert 1943-ban Mária anyja is meghalt. Máriának kevés látogatója akadt, baráti köre is megritkult. Mária csendben hunyt el, 1961. október 12-én, fél tizenegykor, életének 65., betegségének 28. évében. 1944-bôl származó egyik írásában olvassuk, hogy az Úr azt mondta neki: ,,Milyen boldog leszel, amikor majd észreveszed, hogy az én világomban vagy, és hogy úgy érkeztél ide a szegény világból, hogy észre sem vetted. Egy látomásból kerültél át a valóságba, mint a kisgyermek, aki anyjáról álmodik, és arra ébred, hogy anyja szívére szorítja. Így teszek majd én is veled.'' Halálos ágyához a Szervita harmadrend társigazgatóját hívták. Mária ugyanis tagja volt mind a Szervita, mind a ferences harmadrendnek. Abban a pillanatban, amikor a pap kimondta a lelket buzdító szavakat: ,,Távozz el, keresztény lélek, ebbôl a világból'', Mária lehajtotta fejét, és meghalt. Valóban az engedelmesség testtartása volt ez, engedelmes életében a legutolsó. Holttestét ugyanabban a szobában, ugyanazon az ágyon ravatalozták fel, amely tanúja volt szenvedéseinek, munkásságának, felajánlásainak és halálának. Már évekkel elôbb elkészítette halotti ruháját, a keresztelési kendôt, amely fejét fogja takarni, leírta a mondatot, amit majd a kis gyászlapra kell nyomtatni: ,,A szenvedést befejeztem, de szeretni nem szűnöm meg''. A gyérszámú, de megilletôdött látogatók megcsodálhatták jobb kezének fehérségét -- annak fáradhatatlan kezét, aki magát ,,az Úr írótollának'' nevezte -- míg bal keze lassan elkékült. Térdei pedig, amelyek íróasztalul szolgáltak, kissé hajlottnak látszottak még most is, hogy igazi pihenôre tért. Október 14-én temették el, korán reggel, egyszerűen, amint már régen meghagyta. A Szent Paulinusz plébániatemplomban végzett beszentelési szertartás után, rövid autósor kísérte a holttestet a Misericordia temetôbe. Tíz évvel késôbb, 1971. október 12-én exhumálták a maradványokat. Ezeket különleges kezelésnek vetették alá, hogy megmaradásukat biztosítsák, majd ugyancsak a viareggiói temetôben, családi sírban helyezték el. Azonban 1973. július 2-án átvitték a firenzei Santissima Annunziata templomba, és a Szervita atyák káptalani kápolnájában temették el. Írásai Valtorta Mária írásainak legnagyobb részét mindenféle nehézségek között adták ki. Nem kísérte hírverés, mégis, csodálatos módon, csöndben terjed Olaszországban és szerte a világon, és beérnek a teljes áldozat lelki gyümölcsei. Írásai kb. tizenötezer füzetoldalnyit tesznek ki kézírásban. Ezeket fôleg 1943. április 23-a és 1947. április 27-e között vetette papírra, kis részüket pedig 1948 és 1951 között. A tizenötezer oldalt kedvezôtlen idôkben és körülmények között (háború, kitelepítés, nélkülözések, betegség és mindenfajta megpróbáltatás közepette) írta. Nem készített elôzetes vázlatokat vagy piszkozatot, hanem közvetlenül, azonnal írta tele a 122 füzetet, minden átnézés, újra fogalmazás vagy javítgatás nélkül. Nem álltak rendelkezésére tudós személyek vagy megfelelô könyvek, a Szentírás és X. Pius Katekizmusa kivételével. Valtorta Mária néha még a fejezetek sorrendjét is csak késôbb jelezte. Műveinek majdnem kétharmad részét alkotja az a hatalmas elbeszélô és tudományos mű, amely a Boldogságos Szűz Mária születésével kezdôdik, majd kibontakozik Jézus elrejtett életén, nyilvános működésén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül, és a Szűzanya mennybe való felvételével fejezôdik be. A mű olasz címe: Il Poema dell'Uomo-Dio, és jelenleg tíz kötetre osztva kapható. Lefordították már a teljes művet franciára, spanyolra, folyamatban van (1989 elején) a német és az angol fordítás kiadása, terbevették a magyar kiadást is. Részletei megjelentek már a magyaron kívül sok más nyelven is. A nagy Jézus életrajzon kívül kiadták Valtorta Mária Önéletrajzát, Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelének magyarázatát, a korabeli mise leckéinek magyarázatát, és egyéb írásainak gyűjteményét, három vaskos kötetben. Tervezik leveleinek kiadását is. Valtorta Mária mindig kifejezetten isteni eredetűnek tartotta látomásait és a diktálásokat. Sohasem fáradt bele annak hangoztatásába, hogy ô csak ,,eszköz'', ,,szerszám'', ,,toll'' Isten kezében. A tanúk, de fôleg Diciotti Márta kijelentik, hogy Mária bármely pillanatban hozzáfogott az íráshoz, ágyban ülve, térdén a füzettel, kegyetlen szenvedések között is, mégis a legnagyobb természetességgel és minden feltűnô jel nélkül. Félbe lehetett ôt szakítani minden semmiségért, és utána könnyedén folytatta munkáját. ,,Állíthatom -- olvassuk Valtorta Mária egyik nyilatkozatában -- hogy semmiféle emberi forrásmunka nem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy megtudhassam, mit is írok, és gyakran azt sem értem, amit leírok.'' Bár adódtak ellenvélemények és harcos hangok is, Valtorta Mária írásait magasrangú hittudósok és világi személyek szóban és írásban egyaránt elismerték. Különösen műveinek eredetiségét es páratlan mivoltát hangsúlyozták, és azt, hogy tökéletes összhangban állnak a katolikus Egyház tanításaival. Azt is kiemelték, hogy műve nem arányos emberi tudásához, bár elismerik az írónô értelmi képességeit, emlékezô tehetségét, műveltségét, kitartását, minden lelki és szellemi adottságát. Nem tartják azonban lehetségesnek, hogy annyi pontos ismeret és oly mély tudás lett volna benne fölhalmozódva. XII. Pius pápa, 1948-ban, amikor átnézte a kéziratot, kijelentette az azt bemutató teológia-tanárnak, Corrado Berti atyának: ,,Adják ki ezt a művet úgy, amint van, anélkül, hogy nyilatkoznának rendkívüli vagy kevésbé rendkívüli eredetérôl. Aki elolvassa, majd megérti.'' Híres szentírástudósok és hittudósok is elismerôleg nyilatkoztak róla: Bea bíboros, Gabriele A. Allegra, Felice Cappello S. J., Alfonso Carinci és Msgr. Gabriele Roschini. Jézus, 1943. augusztus 23-án ezt mondta Máriának: ,,Józanságra van szükség ajándékom használatában. Nem nyílt és zajos, hanem lassú és fokozatosan terjedô, névtelen terjesztésre. Amikor kezed békében megnyugszik a dicsôséges feltámadásra várva, akkor, és csak akkor fogják említeni nevedet.'' ======================================================================== A fordítások listája -- rövidítések A látomások alapján készült, II Poema dell'Uomo-Dio című, tízkötetes Jézus életrajzból és Valtorta Mária egyéb feljegyzéseibôl, 1991 január 1-ig a következô részletek jelentek meg a VALLÁS ÉS ÉLET kiadásában (zárójelben az idézésnél használt rövidítés): Tizenöt titok (TT) -- Rózsafüzér titkok 60 oldal Mária élete (M) és Üdvözlégy Mária (Ü) -- 16 füzetben, 710 oldal A Keresztelô (K) 72 oldal Péter (Pt) -- 7 füzet, 342 oldal Tíz apostol: Júdás és Jakab (JJ), János (J), András (A), Simon (S), Tamás (Ta), Máté (Mt), Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan, 6 füzet, 312 o. Kerióti Júdás (Jd) -- 13 füzet, 594 oldal A nôtanítványok (N) -- 92 oldal Tízparancs (T) 49 oldal A hegyi-beszéd (H) 60 oldal Példabeszédek (P) -- 12 füzet, 488 oldal Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok (E) amelyek más füzetekben nem szerepelnek, -- 7 füzet, 319 o. Jézus csodái (Jcs) 4 füzet, 210 oldal Jézus és a gyermekek (Gy) 6 füzet, 307 oldal A betlehemi pásztorok (Bp) 72 oldal Jézus, a szegények barátja (Jszb) 4 füzet, 222 old. Lázár (L) 100 oldal Jézus gazdag barátai (Jgb) 2 füzet, 146 oldal Gamáliel (G) 49 oldal Mária Magdolna (MM) (Jb 1) 100 oldal Jézus és a bűnbánók (Jb) 3 füzet 210 oldal Jézus és a pogányok (Jp) 5 füzet, 274 oldal Jézus és a gyászolók (Jgy) 60 oldal Az Utolsó Vacsora (UV) és Jézus szenvedése (Jsz) 2 füzet, 140 oldal Feltámadt! (F) és Az Apostolok keresztútja (Ak) 84 oldal. Utolsó oktatások (Uo) és Az Ôsegyház (Ô) 88 oldal A Szeretet vértanúi (Sz) 88 oldal Valtorta Mária (V) 4 füzet, 188 oldal Rövidítések A Tíz apostol: András Ak Az Apostolok keresztútja Bp A betlehemi pásztorok E Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok, amelyek más füzetekben nem szerepelnek F Feltámadt! G Gamáliel Gy Jézus és a gyermekek H A hegyi-beszéd J Tíz apostol: János (J) Jb Jézus és a bűnbánók Jcs Jézus csodái Jd Kerióti Júdás Jgb Jézus gazdag barátai Jgy Jézus és a gyászolók JJ Tíz apostol: Júdás és Jakab Jp Jézus és a pogányok Jsz Jézus szenvedése Jszb Jézus, a szegények barátja K A Keresztelô L Lázár M Mária élete MM Mária Magdolna Mt Tíz apostol: Máté (Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan) N A nôtanítványok Ô Az Ôsegyház P Példabeszédek Pt Péter S Tíz apostol: Simon Sz A Szeretet vértanúi T Tízparancs Ta Tíz apostol: Tamás TT Tizenöt titok -- Rózsafüzér titkok Ü Üdvözlégy Mária Uo Utolsó oktatások UV Az Utolsó Vacsora V Valtorta Mária A fejezetek végén található zárójeles számok közül az első az olasz kiadás kötetszáma, a második annak oldalszáma. Az egyéb hivatkozások a füzetek oldalszámára vonatkoznak. Az elektronikus kiadásban természetesen nem érvényesek ezek az oldalszámok, ellenben egy jellemző szó segítségével könnyen megtalálhatók. A hivatkozott olasz kiadás: IL POEMA DELL'UOMO-DIO, In 10 volumi, Scritti di Maria Valtorta, Edizoini Pisani, Edizione dell'anno santo 1975, Emilio Pisani, Stampa della Tipografia Editrce M. Pisani, Isola del Liri ======================================================================== A Keresztelô A Keresztelô szülei: Zakariás és Erzsébet már a kis Mária bemutatásánál jelen vannak a jeruzsálemi Templomban. (M 1,24-26) Sôt, Erzsébet már Anna és Joákim házasságkötésénél is jelen volt, mint fiatal leány. Amikor a hároméves kis Máriát szülei átadják a Templomnak, Zakariás és Erzsébet is elkísérik ôt és szüleit. Zakariás megígéri: -- Én is ôrködöm majd felette. Pap vagyok, és van hatalmam ott benn. Felhasználom majd ennek az angyalnak az érdekében. És Erzsébet gyakran eljön majd hozzá... (M 1,34-37) Zakariás jelen van, amikor a fôpap közli Máriával, hogy jegyest kell választania. (M 2,49) Részt vesz Zakariás a jegyes kijelölésének szertartásán is. (M 2,53-58) Az eljegyzésen pedig már Erzsébet is ott van. (M 2,59) Utána Zakariással együtt elkísérik az új párt Názáretbe. (M 2, 63) Erzsébet egy ideig Názáretben marad Máriával, hogy megtanítsa ôt a háziasszony teendôire. (M 2,67-70) A Keresztelô életével kapcsolatos események nagy részét már ismertettük a Mária életérôl, a betlehemi pásztorokról és az evangéliumokról szóló füzetekben. Az egységes tárgyalás kedvéért ezeket itt megismételjük, kiegészítve az eddig még nem ismertetett részletekkel. Mindezek pompás összhangban vannak az evangéliumokkal, amelyek szintén sokszor emlegetik a Keresztelôt. Az evangéliumok azonban nem említik a Keresztelô elsô elfogatását, és kiszabadulását, csak a második elfogatást és kivégzését. Viszont Valtorta Mária nem említi, hogy Heródes azt hitte, a Keresztelô feltámadt, és ô működik Jézus személyében. (Mt 14,1-2; Mk 6,14-16; Lk 9,7-8) A szenteket ,,égi születésnapjukon'', azaz haláluk napján ünnepeljük. A Keresztelônek azonban két ünnepe van az Egyházban, ôsidôktôl fogva: földi születésnapját június 24-én, égi születésnapját pedig augusztus 29-én ünnepeljük. ======================================================================== Egy hírnök jött... A Keresztelô Amikor Gábriel fôangyal hírül adja Máriának Isten akaratát, ezzel erôsíti meg égi küldetését: -- A mi Úr Istenünk számára minden lehetséges. Erzsébet, a magtalan, öregségében fiút fogant, aki a te Fiad prófétája lesz, s elôkészíti számára az utat. Az Úr elvette tôle szégyenét, és emléke fennmarad a te neveddel kapcsolatban, a nemzetekben, akárcsak az ô gyermekének neve a te Szenteddel kapcsolatban, és az idôk végezetéig a nemzetek boldognak hirdetnek titeket a kegyelem miatt, amely az Úrtól jött hozzátok, és fôleg hozzád, és rajtad keresztül minden nemzethez. Erzsébet hatodik hónapjában van, és terhe örömmé válik, és még inkább azzá lesz, amikor megismeri a te örömödet. Semmi sem lehetetlen Istennek, Mária, kegyelemmel teljes. Aznap este József meglátogatja Máriát. Egy ideig beszélgetnek egymással, s mikor Mária megtudja, hogy József még nem vacsorázott, megkínálja tejjel, olajbogyóval és sajttal, s utána egy almával. Mária, mint aki elhatározott valamit, ölébe teszi a hímzést, amin dolgozott, s azt mondja: -- József, van valami mondanivalóm neked. Ma hírt kaptam. Hírt kaptam arról, hogy rokonunk, Erzsébet, Zakariás felesége, gyermeket vár... József meglepetve kérdi: -- Abban a korban? -- Abban a korban -- válaszolja-mosolyogva Mária. -- Az Úrnak minden lehetséges. És most meg akarta adni ezt az örömöt rokonunknak. -- Honnan tudod? Biztos a hír? -- Egy hírnök jött. És egy olyan, aki nem tud hazudni. Szeretnék Erzsébethez menni, hogy szolgáljak neki, és megmondjam, hogy vele együtt örülök. Ha te megengeded... -- Mária, te az én úrnôm vagy, és én a te szolgád. Te mindent jól teszel. Mikor szeretnél elindulni? -- Minél elôbb. De hónapokig távol leszek. -- És én számolni fogom a napokat, várakozva rád. Menj nyugodtan! Én majd gondoskodom a házról és a kertrôl. Virágjaidat oly szépeknek fogod találni, mint ahogy te gondoztad volna ôket. De várj csak!... Húsvét elôtt Jeruzsálembe kell mennem, hogy beszerezzek egyet s mást, munkámhoz. Ha vársz néhány napig, elkísérlek téged odáig. Nem tovább, mert sürgôsen vissza kell térnem. De addig együtt mehetünk. Nyugodtabb vagyok, ha nem egyedül utazol. Amikor haza akarsz jönni, értesíts, és eléd megyek. -- Nagyon jó vagy, József! Az Úr megjutalmaz téged áldásával, és távol tartja tôled a fájdalmat. Mindig ezért imádkozom. TT 7-10. * * * Amikor elérkezik az indulás ideje, József hoz két szürke szamarat, egyet Máriának, egyet saját magának. Együtt teszik meg az utat Jeruzsálemig, ott József megkéri egy idôs ismerôsét, hogy ô kísérje tovább Máriát Hebronig, ahol Zakariás és Erzsébet lakik. Mária megáll Zakariás házánál, amelyet kert vesz körül. Egy kíváncsi öregasszony odamegy, és megmutatja neki, hogyan kell becsöngetni az ajtóra erôsített szerkezettel. Egy öreg szolga nyit ajtót. Ô a kertész. -- Joákim és Anna Máriája vagyok, Názáretbôl, uraidnak unokahúga -- mutatkozik be neki Mária. Az öreg meghajolva üdvözli, és utána bevezeti a szamarat, miközben újságolja: -- Ah, nagy szerencse és nagy csapás érte ezt a házat! Az ég egy gyermeket engedett meg a magtalannak, s legyen érte áldott a Magasságbeli! De Zakariás hét hónappal ezelôtt némán tért vissza Jeruzsálembôl. Mozdulatokkal vagy írással érteti meg magát. Hallottátok már talán? Úrnôm nagyon vágyakozott erre az örömre, és most ilyen fájdalma van! Mindig beszélt rólatok feleségemmel, Sárával, és azt mondta: ,,Bárcsak velem lenne az én kis Máriám! Bár még a Templomban lenne! Akkor elküldtem volna érte Zakariást, hogy hozza el. De most az Úr azt akarta, hogy a názáreti József eljegyezze ôt. Csak ô tudna megvigasztalni engem ebben a fájdalmamban, és segítene imádkozni Istenhez, mert ô oly jó! És a Templomban mindnyájan visszasírják. Az elmúlt ünnepen, amikor utoljára mentem Zakariással Jeruzsálembe, hogy hálát adjak Istennek azért, hogy egy fiút adott nekem, hallottam, amint tanítónôi azt mondták: >>A Templom mintha a dicsôség kerubjai nélkül lenne azóta, hogy Mária hangját nem lehet többé hallani falai között.<< '' Miközben Mária a kertésszel beszélget, megjelenik a bejárat lépcsôinek tetején egy nagyon öreg asszony, akinek arca egészen ráncos, és haja nagyon megôszült, pedig azelôtt fekete volt, amit szemöldökének színe elárul. Bô ruhája ellenére jól látszik, hogy áldott állapotban van. Felismeri Máriát: Ég felé emeli karját, és csodálkozva, örvendezve felkiált: -- Ó! -- és lesiet, amily gyorsan csak tud, Mária elé. Mária is, aki mindig nyugodtan mozog, most gyorsan, mint egy ôzike, odafut hozzá, és átöleli a lépcsô aljára érkezô Erzsébetet, aki könnyezik örömében, unokahúgát látva. Egy ideig összeölelkezve állnak, de utána Erzsébet elengedi Máriát, és egy ,,Ah!'' kiáltással, ami egyszerre fejezi ki fájdalmát és örömét, kezét megnövekedett ölére teszi. Arca elsápad, s utána elpirul. Mária és a szolga megfogják kezét, hogy támogassák, mert ingadozik, mintha rosszul érezné magát. De Erzsébet, miután egy percig mintha magába mélyedt volna, felemeli arcát, amely annyira sugárzik, hogy megfiatalodottnak látszik, és mosolyogva Máriára néz, oly tisztelettel, mintha egy angyalt látna, és utána mély tisztelettel meghajolva mondja -- Áldott vagy te, minden asszony között! Áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan érdemeltem meg, hogy Uramnak Anyja jöjjön hozzám, szolgálóleányodhoz? Íme, hangod hallatára mintegy örömében ugrott egyet a gyermek méhemben, és amikor átöleltelek, az Úr Lelke mélységes igazságot közölt szívemmel. Boldog vagy, mert hitted, hogy Istennek lehetséges az is, ami az emberi értelem számára lehetetlennek látszik. Boldog vagy, mert hited által teljesülnek azok a dolgok, amelyeket az Úr rólad megjövendölt, és amelyeket a próféták megjövendöltek a mai idôk számára. Áldott vagy, mert elhoztad a Szentséget fiamnak, aki, érzem, ugrándozik, mint az ünneplô kisgida, az örömtôl méhemben, mert érzi, hogy megszabadult a bűn terhétôl, hallja, hogy hívja ôt az, akit megelôz, szentté lett a megváltás elôtt a Szent által, aki benned növekszik! Mária szemébôl két könnycsepp gördül le, mint gyöngyszemek, mosolygó arcát és karját az égre emelve felkiált: -- Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett alázatos szolgálójára. Lám, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az Ô neve! Irgalma nemzedékrôl nemzedékre az istenfélôkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívükben gôgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig felemelte. Az éhezôket jóllakatta, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért. Az utolsó szavaknál mellére tett kézzel, térden állva, meghajol a földig, imádva az Urat. A szolga, aki bölcsen eltávozott, amikor látta, hogy Erzsébet nincs rosszul, visszatér a gyümölcsöskertbôl egy méltóságteljes öreggel, akinek szakálla és haja egészen fehér, s aki nagy mozdulatokkal és torokhangokat adva ki messzirôl üdvözli már Máriát. -- Zakariás jön -- mondja Erzsébet, megérintve a Szűz vállát, aki elmerült az imádásban. -- Zakariásom néma. Isten lesújtott rá, mert nem hitt. Késôbb majd elmondom neked. De most remélek Isten bocsánatában, mert te eljöttél, te, a kegyelemmel teljes. Mária feláll, és Zakariás elé megy. Földig hajol elôtte, megcsókolva fehér ruhájának szárnyát, amely egészen a földig ér. A bô ruhát egy széles, hímzett öv tartja össze. Zakariás mozdulatokkal fejezi ki üdvözletét, és együtt csatlakoznak Erzsébethez. Mindnyájan belépnek egy nagy földszinti szobába, amely szépen van berendezve. Leültetik Máriát, és megkínálják frissen fejt tejjel, amely még habzik, és egy tálra rakott kis pogácsákkal. Erzsébet utasításokat ad a szolgálónak, aki végre megjelent, lisztes kezekkel, és még a lisztnél is fehérebb hajjal. Talán kenyeret készített. A szolgának, Sámuelnek is megparancsolja, hogy hozza be Mária ládáját, és helyezze el egy szobában, amelyet megmutat neki. Mária közben válaszol Zakariás kérdéseire, amelyeket az egy kis viasztáblára ír fel egy íróvesszôvel. Zakariás József felôl érdeklôdik, és házaséletük iránt. Látszik azonban, hogy Zakariás nem tud semmit arról, hogy Mária a Messiás Anyja. Erzsébet odamegy férjéhez, kezét szeretettel vállára teszi, mintegy tiszta simogatásként, és azt mondja: -- Mária is anya. Örvendj boldogságán! -- De nem mond többet. Máriára néz. És Mária ôrá néz, de nem szólítja fel, hogy többet mondjon, és ô hallgat. (1-132) ======================================================================== Erzsébetnél A Keresztelô Mária egy földszinti szobában varr valamit, miközben Erzsébet jár- kel, a házi munkákat intézve. Odamegy Máriához, föléje hajol, hogy lássa, mit csinál. Mária hímez, és Erzsébet megdicséri, hogy milyen szép. -- Van hozzá fonalam is, hogy megszôjem -- mondja Mária. -- A te Gyermekednek? -- Nem. Azt már elkészítettem, amikor még nem is gondoltam... -- Nem mond többet, de világos, hogy arra gondol: ,,amikor még nem gondoltam, hogy Isten Anyjává leszek.'' -- De most fel kellene használnod számára. Tudod, hogy a gyermekeknek a legpuhább anyagra van szükségük. -- Tudom. -- Én is elkezdtem... késôn, mert biztos akartam lenni benne, hogy nem a Gonosz cselvetésérôl van-e szó. Addig, míg oly nagy örömöt nem éreztem, ami nem jöhetett a Sátántól. Utána... sokat szenvedtem. Te nem szenvedsz... -- Én nem. Sose éreztem magamat ilyen jól. -- Tebenned nincs szeplô, ha Isten Anyjává választott. És azért nem vagy alávetve Éva szenvedéseinek. Akit te hordozol, az Szent. -- Úgy tűnik nekem, hogy szárny van szívemben, nem teher. Úgy tűnik, mintha bensôm tele lenne virágokkal, madarakkal, amelyek tavasszal énekelnek, tele van mézzel, napsütéssel... Ó, boldog vagyok! -- Áldott! Mióta megláttalak, én sem érzek többé terhet, fáradtságot és fájdalmat. Úgy tűnik, mintha megújultam, megifjodtam, megszabadultam volna nôi testem nyomorúságától. Miután gyermekem boldogan ugrándozott hangodra, megnyugodott örömében. Mintha egy élô bölcsôben megelégedetten és boldogan aludna, úgy lélegzik, mint egy boldog kismadár anyja szárnya alatt... Most munkához látok. Nem látok jól, de... -- Hagyd, Erzsébet! Én majd fonok és szövök neked és gyermekednek. Én gyorsan dolgozom, és jól látok. -- De neked a tiedre kellene gondolnod... -- Ó, arra még van bôven idôm!... Elôször rád gondolok, aki hamarosan megszülöd kicsidet, és utána gondolok majd Jézusomra. Mária nagyon kedves arckifejezéssel és hanggal ejti ki ezt a nevet, boldog könny gyöngyözik szempilláján, miközben mosolyogva néz fel a ragyogóan kék égre. Úgy tűnik, hogy elragadtatásba esik pusztán Jézus nevének kiejtésére. -- Milyen szép név! -- kiált fel Erzsébet. -- Isten Fiának; Üdvözítônknek a neve! -- Ó, Erzsébet! -- Mária elszomorodik, és megragadja Erzsébet kezét. -- Mondd meg nekem, te, aki, amikor idejöttem, az Úr Lelkétôl eltelve megjövendölted azt, amirôl a világ nem tud. Mondd meg nekem, mit kell tennie Gyermekemnek, hogy megváltsa a világot? A próféták... ó, a próféták mit mondanak az Üdvözítôrôl! Izajás... emlékezel Izajásra? ,,Ô a fájdalmak Embere. Az Ô sebei szereztek nekünk gyógyulást. A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze... Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel... Halálra ítélése után felmagasztalták...'' (Vö. Iz 52,13-15; 53,1-12) Miféle felmagasztalásról beszél? Báránynak hívják, és én arra gondolok... én a húsvéti bárányra gondolok, a mózesi bárányra, és összekötöm ezt a Mózes által egy kereszten felemelt kígyóval. (Vö. Kiv 12,1-28; MTörv 16,1-8; Szám 21.4-9; Bölcs 16,5-7; Ján 3,14-15) Erzsébet!... Erzsébet!... Mit tesznek majd Gyermekemmel? Mit kell neki elszenvednie, hogy megváltsa a világot? -- Mária sír. Erzsébet vigasztalja: -- Mária, ne sírj! A te Fiad, de Isten Fia is. Isten gondoskodik majd Fiáról és rólad, aki Anyja vagy. És ha sokan lesznek, akik kegyetlenkednek vele, viszont sokan szeretni fogják. Sokan!... A századokon és századokon keresztül. A világ Szülöttedre tekint, és vele együtt áld majd téged is. Téged: a forrást, akibôl a megváltás árad. A te Fiad sorsa! Az egész teremtett világ Királyaként fogják felmagasztalni. Gondolj erre, Mária! Királyként, mert megváltotta az egész teremtett világot, és mint olyan a világegyetem Királya lesz. És idôvel a földön is szeretik majd. Az én szülöttem a tiéd elôtt fog járni, és szeretni fogja Ôt. Ezt mondta az angyal Zakariásnak. Ô leírta nekem... Ó, milyen fájdalom némának látnom Zakariásomat! De remélem, hogy amikor a gyermek megszületik, az atya is megszabadul büntetésétôl. Imádkozz érte, te, aki Isten Erejének Széke és a világ örömének Oka vagy. Azért, hogy elérjem ezt, amint tudom, felajánlom az Úrnak gyermekemet. Mert az Övé. Ô adta meg szolgálóleányának az örömöt, hogy ,,anyának'' nevezik. Arról tanúskodva, amit Isten tett velem, Jánosnak akarom hívni ôt. (János értelme: ,,Isten kegyes''.) Nem kegyelem talán ô, az én gyermekem? És nem Istentôl kaptam? -- És én meg vagyok gyôzôdve arról, hogy Isten kegyes lesz hozzád. Imádkozom ezért... veled együtt. -- Oly fájdalmas némának látnom!... -- Erzsébet sír. -- Amikor ír, mert nem tud többé beszélni hozzám, úgy tűnik nekem, mintha hegyek és tengerek választanának el Zakariásomtól. Oly sok éven át kedvesen beszélt hozzám, most pedig mindig néma az ajka. És éppen most, amikor oly szép lenne arról beszélni, ami jönni fog. Visszatartom magamat attól, hogy beszéljek, mert nem akarom látni, miként erôlködik mozdulataival válaszolni nekem. Annyit sírtam! Mennyire vágyakoztam utánad! Az emberek figyelik, pletykáznak és bírálgatják. Ilyen a világ! Amikor valakinek fájdalma vagy öröme van, szükségét érzi annak, hogy megértsék, s ne bírálgassák. Most úgy tűnik számomra, hogy egész életem jobbra fordult. Öröm tölt el, mióta te velem vagy. Érzem, hogy megpróbáltatásom hamarosan elmúlik, és akkor egészen boldog leszek. Így lesz, nemde? Mindenbe belenyugszom. Csak Isten bocsátana meg jegyesemnek. Bárcsak hallanám ôt imádkozni, mint azelôtt! Mária simogatja és vigasztalja ôt, és hogy elterelje figyelmét, meghívja, menjenek ki egy kissé a kertbe, a napsütésre. Egy jól gondozott torony alatt mennek, egészen egy kis toronyig, amelyben galambok fészkelnek. Mária nevetve szétszórja a madáreleséget, mire a galambok nagy turbékolással leszállnak köréje, szivárványszínben tündökölve. Rászállnak fejére, vállára, karjára, kezére, nyújtogatják rózsaszínű csôrüket, hogy kiegyék a magokat tenyerébôl, s kedvesen érintgetik csôrükkel a Szűz rózsaszínű ajkát és a napfényben tündöklô fogait. Mária vesz egy sárga magokkal telt zsákocskát, és szívbôl nevet falánkságukon. -- Mennyire szeretnek téged! -- mondja Erzsébet. -- Néhány napja vagy csak velünk, s máris jobban szeretnek, mint engem, aki mindig gondoskodtam róluk. Tovább sétálnak, egészen a kerítésig, a gyümölcsöskert végén, ahol vagy húsz kecske van kicsinyeivel. -- Visszatértél a legelôrôl? -- kérdi Mária a kis pásztorfiút, s megsimogatja ôt. -- Igen, mert atyám azt mondta: ,,Menj haza, mert hamarosan esni fog, és egyes állatok közel állnak az elléshez. Gondoskodj számukra száraz fűrôl és kész fekvôhelyrôl!'' Ott jön ô -- és az erdô felé mutat, ahonnan bégetés hallatszik. Mária úgy simogat meg egy szôke bárányt, mintha kisgyermek lenne, és közben Erzsébettel együtt iszik a frissen fejt tejbôl, amit a pásztorfiúcska nyújt nekik. Jön a nyáj, a pásztorral, aki bozontos, mint egy medve. De jó embernek kell lennie, mert egy bégetô juhot visz a vállán. Lassan leteszi, és elmagyarázza: -- Báránykája lesz hamarosan. Fáradt, s nem tudott már járni. Azért hoztam vállamon. Futottam, hogy idejében ideérjek. A fiú az akolba vezeti a juhot. Mária leül egy kôre, és tréfálkozik a kiskecskékkel és a báránykákkal, virágokat ajánlva fel rózsaszínű orrocskáiknak. Egy fehér-fekete kiskecske egyik vállára teszi patáját, és haját szaglássza. -- Nem kenyér -- mondja nevetve Mária. -- Holnap majd hozok neked kenyérhéjat. Most légy jó! Erzsébet is felvidulva nevet. M 2,76-80. (1,138-141) ======================================================================== Isten titkai szentek A Keresztelô Mária gyorsan dolgozik a szövôszéken, a lugasban, ahol már szépen érik a szôlô. Erzsébet ugyancsak terjedelmes, és nehézkesen jár. Mária szeretetteljes figyelemmel nézi. Ô is kezd gömbölyödni csípôjénél, és arckifejezése is megváltozott. Érettebb. Azelôtt gyermek volt, most asszony. Míg a vacsorára várnak, Mária tovább szô. -- De igazán nem fáraszt ez téged? -- kérdezi Erzsébet, a szövôszékre mutatva. -- Nem. Biztos lehetsz benne. -- Nekem elveszi erômet ez a meleg. Nem szenvedek többé, de ez a teher erôsen igénybe veszi öreg veséimet. -- Bátorság! Hamarosan megszabadulsz tôle. Milyen boldog leszel akkor! Én alig tudom kivárni az órát, amikor anyává leszek. Az én Gyermekem! Jézusom! Milyen lesz? -- Szép, mint te, Mária! -- Ó, nem! Sokkal szebb! Ô Isten. Én csak szolgálóleánya vagyok. De azt kérdem: szôke lesz, vagy barna? Olyan lesz a szeme, mint a nyugodt égé, vagy, mint a hegyi szarvasoké? Én szebbnek képzelem Ôt, mint egy kerubot, dús hajjal, aranyszínűvel, szeme olyan színű, mint a mi Galileai-tengerünk, amikor a csillagok kezdenek visszatükrözôdni benne az égbolt alján. Kis ajka piros, mint egy szelet gránátalma, amely éppen felpattant, miután a nap megérlelte. Orcája rózsás, mint ez a halovány rózsa, két kezecskéje, amely beleférne egy liliom kelyhébe, oly kicsi és szép, két lábacskája, amely elférne tenyeremen, puha és gyengéd, mint egy virágszirom. Látod? A földi szépségekrôl alkotom meg róla való elképzelésemet. És hallom hangját. Sírása -- mert egy kicsit sírni fog az éhség vagy fáradtság miatt az én kisgyermekem, ami mindig nagy fájdalmat okoz majd Mamájának, aki nem tudja anélkül hallani sírását, hogy szívét át ne döfné -- sírása olyan lesz, mint ez a bégetés, ami a néhány órás báránykától jön, amint anyja tôgyét keresi, és annak meleg gyapját, hogy elaludjon. Mosolya, amellyel Ôt szeretô szívemet mennyországgá teszi, olyan lesz, mint a boldog, jóllakott galamb ünnepélyes turbékolása meleg fészkében. Gondolok elsô lépéseire... egy virágzó réten ugrándozó madárkához hasonlítva. A rét Mamájának szíve lesz, amelyet szeretettel rózsás lábacskája alá tart, hogy ne üsse bele semmibe, ami fájdalmat okozhatna neki. Mennyire fogom szeretni az én Kisgyermekemet! Fiamat! József is szeretni fogja Ôt! -- De még meg kell mondanod Józsefnek! Mária arca elkomorul. Felsóhajt. -- Még meg kell mondanom... Jobb szeretném, ha az Ég nyilatkoztatná ki neki, mert nagyon nehéz megmondani. -- Akarod, hogy én mondjam meg? Meghívjuk János körülmetélésére... -- Nem. Istenre bíztam a feladatot, hogy kioktassa ôt boldog sorsáról, hogy Isten Fiának nevelôatyja lehet, s Ô meg fogja tenni ezt. A Lélek mondta ezt nekem azon az estén: ,,Hallgass! Bízd rám a feladatot, hogy igazoljalak téged!'' És Ô megteszi. Isten sohasem hazudik. Nagy megpróbáltatás ez. De az Örökkévaló segítségével le fogom gyôzni! Az én ajkamról senkinek sem szabad megtudnia, rajtad kívül, akinek a Lélek nyilatkoztatta ki ezt, hogy mit tett az Úr jósága szolgálóleányával. -- Mindig hallgattam róla, még Zakariás elôtt is, aki örült volna neki. Ô azt hiszi, hogy természetes módon vagy anya. -- Tudom. És így akarja az okosság. Isten titkai szentek. Az Úr angyala nem nyilatkoztatta ki Zakariásnak isteni anyaságomat. Megtehette volna, ha Isten akarta volna, mert Isten tudta, hogy már közel volt Igéjének megtestesülése bennem. De Isten elrejtette ezt az örömsugarat Zakariás elôl, aki lehetetlennek tartotta a te késôi foganásodat. Én megegyezem Isten akaratával. Látod, te meghallottad a bennem élô titkot. Ô semmit se vett észre. Amíg le nem hull hitetlenkedésének hályoga Isten hatalma elôtt, addig nem látja meg a természetfeletti fényt. Erzsébet felsóhajt és hallgat. Zakariás belép. Felajánlja a tekercseket Máriának. A vacsora elôtti esti ima ideje van. És Mária imádkozik hangosan, Zakariás helyett. Utána asztalhoz ülnek. -- Amikor nem leszel többé itt, mennyire fogunk sírni, hogy nincs, aki imádkozzék értünk -- mondja Erzsébet, néma férjére tekintve. -- Akkor majd te imádkozol, Zakariás -- mondja Mária. Ô fejét rázza, és ezt írja: -- Soha többé nem tudok majd imádkozni másokért. Méltatlanná váltam rá, amikor kételkedtem Istenben. -- Zakariás, te imádkozni fogsz. Isten megbocsát neked. Az öreg felszárít egy könnycseppet, és felsóhajt. Vacsora után Mária visszatér a szövôszékhez. -- Elég! -- mondja Erzsébet. -- Túlságosan kifáradsz. -- Nagyon közel van az idô, Erzsébet. Gyermeked számára olyan kelengyét akarok készíteni, ami méltó ahhoz, aki megelôzi Dávid törzsének Királyát. Zakariás írja: -- Kitôl fog születni? És hol? Mária válaszol: -- Ott, ahol a próféták megmondták, és attól, akit az Örökkévaló kiválaszt. Minden jó, amit Magasságbeli Urunk tesz. Zakariás írja: -- Akkor Betlehemben! Júdeában. Elmegyünk megtisztelni, asszony! Jöjj el akkor te is, Józseffel, Betlehembe. Mária a szövôszék fölé hajolva mondja: -- Eljövök. * * * Mária magyarázata az elôzôkhöz: -- A felebaráti szeretetet elsôsorban a felebarát iránt kell gyakorolnunk. Ne tűnjék ez szójátéknak. Szeretnünk kell Istent és a felebarátot. A felebarát szeretete magában foglalja önmagunk szeretetét is. De ha magunkat jobban szeretjük, mint felebarátunkat, nem vagyunk szeretetteljesek. Önzôk vagyunk. A megengedett dolgokban is oly szenteknek kell lennünk, hogy mindig elônyben részesítsük felebarátunk szükségleteit. Legyetek biztosak, gyermekeim, hogy Isten a nagylelkűnek megadja, amire szüksége van, mert Ô hatalmas és jóságos. Ez a biztonság ösztönzött engem, hogy Hebronba menjek, segíteni rokonomat, állapotossága idejében. És az én emberi segítségemhez Isten, szokása szerint, hozzácsatolta a nem remélt természetfeletti segítséget. Én azért mentem, hogy anyagi segítséget nyújtsak, és Isten megszentelte jó szándékomat azzal, hogy Erzsébet méhében megszentelte annak gyümölcsét. Ez által a megszentelés által, amely elôre szentté tette a Keresztelôt, megszüntette a szokatlan korban fogant idôs asszony testi szenvedését. Erzsébet rendíthetetlenül hitt, és bizalommal ráhagyatkozott Isten akaratára. Ezzel kiérdemelte, hogy felfogja a bennem rejlô titkot. A Lélek beszélt hozzá a gyermek örvendezése által méhében. A Keresztelô elmondta elsô beszédét, mint az Ige Hirdetôje. Én sem tagadtam le az elôtt, aki méltó volt rá, és akinek a Fény kinyilatkoztatta, hogy az Úr Anyja vagyok. Ennek letagadása megtagadta volna Istentôl a dicséretet, amelyet igazságos volt megadni neki. Magamban hordtam ezt a dicséretet, mert nem tudtam megmondani senkinek sem. De elmondtam a növényeknek, a virágoknak, a csillagoknak, a napnak, az énekes madaraknak, a türelmes bárányoknak, a dalolva csobogó víznek, az aranyos fénynek, amely megcsókolt engem, leszállva az égbôl. De kellemesebb kettesben imádkozni, mint egyedül mondani imánkat. Szerettem volna, ha az egész világ ismerte volna sorsomat. Nem magamért, hanem azért, hogy egyesüljön velem Uram dicséretében. Az okosság megtiltotta, hogy felfedjem Zakariás elôtt az igazságot. Gátolta volna Isten működését. Én az Ô Jegyese és Anyja voltam. Mindig szolgálóleánya. Mivel Ô mértéken felül szeretett engem, nem engedhettem meg, hogy átvegyem az Ô helyét, és helyette határozzak. Erzsébet, aki szent volt, megértette ezt, és hallgatott. Mert aki szent, az mindig engedelmes és alázatos. Isten ajándékának mind jobbakká kell tennie minket. Minél többet kapunk tôle, annál többet kell adnunk. Az, hogy többet kapunk tôle, annak a jele, hogy Ô bennünk és velünk van. És minél inkább bennünk és velünk van, annál inkább törekednünk kell az Ô tökéletességének elérésére. Íme, azért halasztottam el saját munkámat, és dolgoztam Erzsébetért. Nem féltem attól, hogy nem lesz idôm saját dolgaimra. Isten az idô ura. Aki bízik benne, a szokásos dolgokban is, arról Ô gondoskodik. Az önzés nem siet, az késlekedik. A szeretet nem késlekedik, hanem siet. Tartsátok ezt mindig szemetek elôtt! Mily nagy béke uralkodott Erzsébet házában! Ha nem gondoltam volna Józsefre és arra, ami Gyermekemre vár, aki a világ Megváltója volt, boldog lehettem volna. De a kereszt már rávetette árnyékát életemre, és gyászos hangokként hallottam a próféták hangját... Máriának hívtak engem. A keserűség mindig belevegyült az édességbe, amelyet Isten szívembe öntött. És mindig gyarapodott, egészen Fiam haláláig. (M 80-84) ======================================================================== János születése A Keresztelô Egy nyári estén Mária karonfogva sétál unokanôvérével fel és alá egy árnyas lugasban. Mikor Mária észreveszi, hogy Sára, az öreg szolgáló egy hosszú lepedô összehajtásával fáradozik, odamegy hozzá, és segít neki. Erzsébetet addig leülteti. Utána visszatér hozzá: -- Tegyünk még néhány lépést! Jót tesz neked! -- Erzsébet azonban fáradt, és nem akar mozdulni. -- Menjünk legalább galambjaidhoz, hogy megnézzük, mind fészkében van-e, és van-e tiszta víz edényükben. Utána visszatérünk a házba -- mondja Mária. Erzsébet nagyon szereti a galambokat. Azok már mind helyükön vannak, de amikor meglátják a két asszonyt, turbékolnak, üdvözlésként. Erzsébet elérzékenyedik. Sírni kezd félelmében, s megmondja ennek okát Máriának: -- Ha meghalnék... szegény galambjaim! Te nem maradsz itt. Ha házamban maradnál, nem számítana, hogy meghalok. Részem volt a legnagyobb örömben, amiben csak egy asszony részesülhet. Már belenyugodtam, hogy sose fogom megismerni ezt az örömöt, és, még ha meghalok, akkor sem panaszkodhatom az Úrnak, mert Ô, áldott legyen érte, elhalmozott engem jóságával. De itt van Zakariás... és itt lesz a gyermek. Egy öreg, aki olyan lenne asszonya nélkül, mintha elveszett volna a pusztában. A másik, aki oly kicsiny, meghalna mamája nélkül, mint egy virág, amelyik megfagy. Szegény gyermek, anyja simogatása nélkül! -- De miért vagy ily szomorú? Isten megadta neked az örömöt, hogy anya lehetsz, és Ô nem fogja elvenni azt tôled, amikor beteljesül. A kis János részesül majd mamájának és Zakariásnak minden csókjában és gondozásában, késô öregségtekig. Olyanok vagytok, mint egy fának két ága. Nem hal meg az egyik, egyedül hagyva a másikat. -- Te jó vagy, és megvigasztalsz engem! De én nagyon öreg vagyok ahhoz, hogy gyermeket szüljek. És most, hogy közel állok hozzá, félek. -- Ó, ne félj! Itt van Jézus! Nem kell félni ott, ahol Jézus van. Gyermekem enyhítette szenvedésedet, amint te mondtad, amikor csak kis bimbó volt. Most, hogy mindinkább fejlôdik, és már érzem kis szívének verését torkomban, Ô eltávolít tôled minden veszélyt. Hinned kell! -- Hiszek. De ha meghalnék... ne hagyd azonnal magára Zakariást! Tudom, hogy te otthonodra gondolsz. De maradj még egy kicsit! Hogy segítsed férjemet elsô fájdalmában. -- Itt fogok maradni, hogy örüljek a te boldogságodnak és az övének, és csak akkor hagylak el, amikor már erôs és boldog leszel. De légy nyugodt, Erzsébet! Minden jól fog menni! Nem történik semmi sem házaddal, míg te szenvedsz. Zakariást ki fogja szolgálni a legszeretetteljesebb szolgáló. Virágjaidról gondoskodnak, galambjaidnak is gondjukat viselik, és mindezeket boldogoknak és szépeknek fogod találni, örvendezve, amikor úrnôjük visszatér. Menjünk most be, mert kezdesz elsápadni... -- Igen, úgy tűnik, hogy újból szenvedek. Talán elérkezett az óra. Mária, imádkozz értem! -- Segíteni foglak imámmal egészen addig, míg vajúdásod örömmé nem változik. És a két asszony lassan visszatér a házba. Erzsébet visszavonul szobájába. Mária, ügyesen és elôrelátóan parancsokat ad ki, és elôkészít mindent, amire szükség lehet, és megvigasztalja az aggódó Zakariást. A házban mindenki virraszt ezen az éjszakán. A segítségül hívott idegen asszonyok hangja hallatszik. Mária olyan, mint egy világítótorony a viharos éjszakában. Az egész ház körülötte forog, és ô kedvesen és mosolyogva gondoskodik mindenrôl. És imádkozik. Amikor nem hívják valamiért, összeszedetten elmerül az imában. Abban a szobában van, ahol mindig összegyűltek az étkezésre vagy a munkára. Vele van Zakariás is, aki sóhajtozik, és aggódva fel s alá jár. Már imádkoztak együtt. Utána Mária egyedül folytatja az imát. Most is, amikor az öreg, elfáradva, leül az asztalhoz, és álmosan hallgat, Mária imádkozik. És amikor látja, hogy Zakariás egészen elaludt, karjaira hajtva fejét, ô leveti szandálját, hogy csendesebben tudjon járni. Olyan, mint egy ide- oda röpködô pillangó. Gyengéden betakarja Zakariást köpenyével, úgyhogy az nyugodtan alszik tovább, megvédve az éjjel hidegétôl, amely beárad a sűrűn nyitogatott ajtón. Utána visszatér imájához. Egyre esdeklôbben imádkozik, térden állva, felemelt karokkal, amikor a szenvedô jajgatása erôsebbé válik. Sára belép, és int neki, hogy menjen ki. Mária kimegy mezítláb a kertbe. -- Az úrnô akar téged -- mondja. -- Megyek! -- És Mária végigmegy a házon, felmegy a lépcsôn... Olyan, mint egy fehér angyal, aki a békés, csillagos éjben jár. Belép Erzsébethez. -- Ó, Mária! Mária! Mily fájdalom! Nem bírom tovább, Mária! Mily fájdalmat kell kiállni ahhoz, hogy valaki anyává legyen! Mária szeretettel megsimogatja, és megcsókolja. -- Mária! Mária! Engedd meg, hogy méhedre tegyem kezeimet! Mária megfogja a két ráncos és felduzzadt kezet, és gömbölyödô ölére teszi, odanyomva azokat kis kezeivel. És halkan beszél, most, hogy egyedül vannak: -- Jézus itt van, lát és hall téged. Bízzál, Erzsébet! Szent szíve erôsebben ver, mert Ô a te javadon dolgozik. Úgy érzem szívverését, mintha kezemben tartanám. Én megértem szívdobbanásának szavait. Most azt mondja nekem Gyermekem: ,,Mondd meg az asszonynak, hogy ne féljen! Még egy kis szenvedés. És utána, az elsô napsugárra, a sok rózsa között, amelyek a reggeli napfényt várják, hogy kinyíljanak szárukon, a te házad részesül a legszebb rózsában, Jánosban, az én Elôfutáromban.'' Erzsébet arcát is Mária ölébe teszi, és csendesen sír. Mária így marad egy ideig, mert úgy látszik, hogy a fájdalom enyhül. És int mindenkinek, hogy maradjanak csöndben. Ott áll, fehér ruhában és szépen, az olajmécses fényében, mint egy angyal, a szenvedô mellett. Imádkozik. Ajka mozog, arca ragyog az elragadtatástól. Telik az idô. A fájdalom ismét elôveszi Erzsébetet. Mária ismét megcsókolja, és visszavonul. Gyorsan lemegy a lépcsôn, és az öreghez siet, hogy lássa, alszik-e még. Alszik, és nyög álmában. Mária részvétteljes mozdulatot tesz. Ismét imádkozik. Telik az idô. Az öreg felriad álmából, és feláll, megzavart tekintettel, mint aki nem érti, miért van itt. Utána visszaemlékezik. Egy mozdulatot tesz, és torokhangot ad ki. Utána írja: -- Még nem született meg? -- Mária nemet int. Zakariás írja: -- Mennyi szenvedés! Szegény asszonyom! Sikerülni fog neki anélkül, hogy belehalna? Mária kezébe veszi az öreg kezét, és biztosítja: -- Hajnalra, hamarosan, megszületik a gyermek. Minden jól fog menni. Erzsébet erôs. Milyen szép lesz ez a nap, amelyen a gyermek, világra jön! Életed legszebb napja! Az Úr nagy kegyelmeket tartogat számodra, és gyermeked fogja azokat hírül adni. Zakariás szomorúan rázza fejét, és néma ajkára mutat. Oly sok dolgot szeretne mondani, de nem képes rá. Mária megérti, és válaszol neki: -- Az Úr teljessé teszi majd örömödet. Higgyél benne teljesen, remélj végtelenül, szeress egészen! A Magasságbeli jobban meg fog hallgatni téged, mint remélnéd. Ô ezt a te teljes hitedet akarja, hogy lemossa vele múltbeli kételkedésedet. Mondd neki velem együtt, szívbôl: ,,Hiszek!'' Mondd neki minden szívdobbanásodnál. Isten kincsei kitárulnak annak, aki hisz benne és az Ô hatalmas jóságában. A fény kezd behatolni a kissé nyitott ajtón. Mária kitárja. A hajnal teljesen fehérre festi a harmatos földet. Érezni lehet a nedves föld és a növények illatát, és a madarak csicseregnek, amint ágról ágra egymást hívják. Az öreg és Mária az ajtóhoz mennek. Sápadtak az álmatlan éjszaka miatt, és a hajnali fény még sápadtabbá teszi ôket: Mária ismét felveszi szandálját, a lépcsô aljához megy, és hallgatódzik. És amikor egy asszony feltűnik, int neki, és visszatér. Még nincs semmi. Mária egy szobába megy, és meleg tejjel tér vissza, amit megitat az öreggel. Elmegy a galambokhoz. Visszatér a konyhába. Olyan friss és nyugodt, mintha jól aludt volna. Zakariás idegesen jár föl-le a kertben. Mária részvéttel nézi. Utána visszatér a szokásos szobába, letérdel szövôszéke mellé, esdeklôn imádkozik, mert Erzsébet kiáltásai élesebbekké válnak. Egészen a földig hajol, úgy könyörög az Örökkévalóhoz. Zakariás belép a szobába, és látja a földre borult Máriát. A szegény öreg sírni kezd. Mária felkel, megfogja kezét. Jóllehet sokkal fiatalabb, mégis olyannak tűnik, mintha a csüggedt öreg anyja lenne, amint ôt vigasztalja. Így állnak egymás mellett a napfényben, amely rózsaszínűvé festi a reggeli levegôt. így éri ôket az örvendetes hír: -- Megszületett! Megszületett! Fiú! Boldog apa! Fiú, mint egy virágzó rózsa, szép, mint a nap, erôs és jó, mint anyja. Örvendj atya, akit megáldott az Úr, aki egy fiút adott neked, hogy felajánld ôt Templomában. Dicsôség Istennek, aki utódot adott ennek a háznak! Áldás szálljon rád, és a neked született fiúra! Utódai örökítsék meg nevedet a századokon keresztül, nemzedékrôl nemzedékre, mindig egyesülve az Örök Úrral. Mária örömkönnyekkel áldja az Urat. És utána ketten fogadják a kicsit, akit az atyához hoztak, hogy megáldja ôt. Zakariás nem megy Erzsébethez. Átveszi a gyermeket, aki keservesen sír, de nem megy feleségéhez. Mária megy oda, szeretettel hordozva a kicsit, aki azonnal elhallgat, amint ô karjába veszi. A bábasszony, aki követi, megjegyzi ezt. -- Asszony, -- mondja Erzsébetnek -- gyermeked azonnal elhallgatott, amikor ô vette át. Nézd, milyen nyugodtan alszik! És az ég tudja, mennyire nyugtalan és erôs. Most, nézd! Galambnak tűnik. Mária leteszi a gyermeket anyja mellé, és megsimogatja ôt, rendbe hozva ôsz haját. -- A rózsa megszületett -- mondja halkan -- És te élsz. Zakariás boldog. -- Beszél? -- Még nem. De remélj az Úrban! Most pihenjél! Én veled maradok. (1-147) Mária mondja a Keresztelô megszületése után: Jelenlétem megszentelte a Keresztelôt, de nem vette le Erzsébetrôl az Évától származó ítéletet. ,,Fájdalommal szülöd gyermekeidet'' -- mondotta az Örökkévaló. Egyedül én, a szeplôtelen, akinek nem volt emberi kapcsolatom, voltam mentes a szülés fájdalmától. A szomorúság és a fájdalom, a bűn gyümölcsei. M 2,84. ======================================================================== Zakariás megszólal A Keresztelô A ház ünnepel. Ez a körülmetélés napja. Mária gondoskodott arról, hogy minden rendben legyen. A szobák fénylenek a lámpáktól, a legszebb ruhák, a legcsinosabb bútorok ragyognak mindenütt. Sokan vannak. Mária fürgén mozog a csoportok között, nagyon szépen fest legszebb fehér ruhájában. Erzsébetet mindenki nagyra becsüli, és ô örvendezik ünnepének. A gyermeket ölében tartja, miután megszoptatta. Elérkezik a körülmetélés órája. -- Zakariásnak fogjuk hívni. Te öreg vagy. Jó lesz, ha rólad nevezik el a gyermeket -- mondják a férfiak. -- Azt már nem! -- kiált fel az anya. -- János az ô neve! Nevének tanúskodnia kell Isten hatalmáról! -- De mikor volt egy János a mi rokonságunkban? -- Nem számít! Jánosnak kell hívni ôt! -- Mit mondasz, Zakariás? A te nevedet akarod, nemde? Zakariás tagadóan int. Fog egy táblácskát, és írja: ,,János az ô neve.'' Amint befejezte az írást, hozzáteszi felszabadult nyelvével: -- Mert Isten nagy kegyet gyakorolt velem, apjával és anyjával és ezzel az Ô új szolgájával, aki az Úr dicsôségére fogja áldozni életét, és nagynak nevezik majd a századokon keresztül, és nagy lesz Isten szemében, mert a Magasságos Úrhoz fogja téríteni a szíveket. Az angyal mondta ezt, és én nem hittem el. De most hiszem, és bennem van a Világosság. A Világosság köztünk van, de ti nem látjátok. Az ô sorsa az lesz, hogy nem látják, mert az emberek lelke akadályokat gördít útjába és lomha. De az én fiam meg fogja látni, és beszélni fog róla, és hozzá fordítja az igazak szívét Izraelben. Ó, boldogok azok, akik hisznek benne, és mindig hinni fognak az Úr Szavának. És áldott vagy te, Örök Úr, Izrael Istene, mert meglátogattad és megváltottad népedet. Erôs szabadítót támasztottál nekünk, Dávidnak, szolgádnak házában. Ahogy mondtad a szent próféták szájával ôsidôk óta, hogy megmentsél minket ellenségeinktôl és gyűlölôink kezétôl, hogy irgalmazzál atyáinknak, és megemlékezzél szent szövetségedrôl, az eskürôl, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdtél, hogy majd megadod nekünk, hogy az ellenség kezébôl kiszabadulva, félelmet nem ismerve szolgálunk neked, szentségben és igazságban élve, színed elôtt, életünk minden napján. Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr elôtt jársz majd, hogy elôkészítsd útját, és népét az üdvösségre tanítsd, ami a bűnök bocsánatában van, Istenünk könyörülô irgalmából. Irgalmában meglátogat minket a Magasságból, hogy világosságot adjon az embereknek, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek, lábunkat meg a béke útjára irányítsa. A jelenlevôk csodálkoznak. Mind a néven, mind a csodán, mind pedig Zakariás szavain. Erzsébet, aki Zakariás elsô szavaira felkiáltott örömében, most sír, átölelve tartva Máriát, aki boldogan simogatja. Máshová viszik az újszülöttet, a körülmetélésre. Amikor visszahozzák, a kis János teljes erejébôl sivít. Még anyjának teje sem nyugtatja meg. Rugdalódzik, mint egy kiscsikó. De Mária átveszi ôt, és csitítja, és ô elhallgat, és jól viselkedik. -- Nézzétek csak! -- mondja Sára. -- Csak akkor csendesedik el, amikor ô veszi fel! A nép lassan eltávozik. A szobában csak Mária marad, a kicsivel karjában, és a boldog Erzsébet. Bejön Zakariás, és becsukja az ajtót. Könnyes szemekkel néz Máriára. Beszélni akar. De aztán mégsem szólal meg. Elôre megy. Letérdel Mária elôtt. -- Áldd meg az Úr nyomorult szolgáját! -- mondja. -- Áldd meg ôt, mert te megteheted, te, aki Ôt hordozod méhedben. Isten szava szólt hozzám, amikor felismertem tévedésemet, és hittem mindabban, amit nekem mondott az angyal. Látlak téged, és boldog sorsodat. Imádom benned Jákob Istenét. Te vagy az én elsô Templomom, ahová a visszatért pap ismét imádkozni tud az Örökkévalóhoz. Te áldott, aki elnyerted a kegyelmet a világ számára, és elhozod neki az Üdvözítôt. Bocsásd meg szolgádnak, hogy nem látta elôbb fenségességedet. Eljöveteleddel idehoztál minden kegyelmet. Ahová te mész, ó Kegyelemmel Teljes, Isten csodákat művel. Szentek azok a falak, amelyek közé te belépsz. Szentek a fülek, amelyek a te szavadra hallgatnak, és szentek a testek, amelyeket te megérintesz. Szentek a szívek, mert te kegyelmeket adsz, Magasságbelinek Anyja, a próféták által megígért Szűz, akit vártak, hogy Isten népének megadd az Üdvözítôt. Mária mosolyog, alázatosan, és azt mondja: -- Dicséret az Úrnak. Egyedül neki. Tôle, nem tôlem jön minden kegyelem. És Ô megadja neked, hogy szeresd, és tökéletesen szolgáld Ôt hátralevô éveidben, hogy kiérdemeld Országát, amelyet az én Fiam megnyit majd a pátriárkáknak, prófétáknak, az Úr igazainak. És te, most, hogy imádkozni tudsz a Szent elôtt, imádkozzál a Magasságbeli szolgálójáért! Mert boldog sors Isten Fiának Anyjává lenni, de a Megváltó Anyjának sorsa nagyon kegyetlen fájdalom kell, hogy legyen. Imádkozz értem, mert óráról-órára érzem fájdalmam súlyának növekedését. És egy egész életen keresztül hordoznom kell. És akkor is, ha nem látom a részleteket, érzem, hogy súlyosabb lesz, mintha az egész világ nehezedne nôi vállaimra, és nekem azt kellene felajánlanom az égnek. Én, én egyedül, szegény asszony! Gyermekem! Fiam! Ah, a te fiad nem sír, ha én altatom. De csitítani tudom-e majd az enyémet, hogy enyhítsem fájdalmát?... Imádkozz értem, Isten papja! Szívem remeg, mint a virág a viharban. Nézem az embereket, és szeretem ôket. De arcuk mögött látom feltűnni az Ellenséget, aki Istennek, Jézusnak, Fiamnak ellenségeivé teszi ôket. Mária arca sápadt, és könnyek áztatják. (1-155) * * * (Mária tanácsokat ad mindnyájunk számára arra vonatkozólag, hogy mit tanulhatunk Zakariás esetébôl. Ennek teljes szövegét lásd: M 2,87-89. Egy részlete, az elejébôl:) -- Isten megbocsát annak, aki beismeri bűnét, megbánja azt, és alázatos, ôszinte szívvel vádolja magát. Nemcsak megbocsát neki, hanem kárpótolja is ôt a veszteségért. Ó, az én Uram nagyon jó azokhoz, akik hisznek és bíznak benne! Távolítsátok el lelketekbôl azt, ami tisztátalanná és lustává teszi azt! Készüljetek fel a fény befogadására! Ô, mint egy világítótorony irányít titeket a sötétben, és eltölt szent vigasszal. ======================================================================== János bemutatása A Keresztelô Egy kényelmes kocsiból, amelyhez hozzá van kötve Mária szamara is, leszáll Zakariás, Erzsébet és Mária, karjában a kis Jánossal, és Sámuel, egy báránnyal, és egy kosárral, amelyben egy galamb van. A zarándokok által használt istálló elôtt álltak meg. Mária hívja a tulajdonost, és megkérdezi, hogy érkezett-e valaki Názáretbôl tegnap, vagy ma reggel. -- Senki, asszony -- válaszolja a kis öreg. Mária csodálkozik, de nem szól semmit. Sámuellel elôkészítteti szamarát az útra, és csatlakozik a két idôs szülôhöz. Mentegeti József késését: -- Biztosan visszatartotta ôt valami. De ma megérkezik majd. -- Átveszi a kisfiút Erzsébettôl, és elindulnak a Templomba. Az ôrök tisztelettel fogadják Zakariást, és a többi pap is üdvözli ôt, és gratulál neki. Minden szép ma. Zakariás papi öltözetében van, és sugárzik róla apai boldogsága. Olyannak tűnik, mint egy pátriárka. Ábrahám is így ajánlhatta fel Izsákot az Úrnak. A gyermek bemutatása és az anya tisztulási szertartása ünnepélyesebb, mint Máriáé lesz, mert amikor egy pap fiáról van szó, a papok nagy ünnepet rendeznek. Tömegesen gyűlnek össze. A nép közül egyesek kíváncsian közelítenek, és megjegyzéseket tesznek. Mivel Mária tartja a gyermeket, azt gondolják, hogy ô az anya. De egy asszony megjegyzi: -- Lehetetlen! Nem látjátok, hogy várandós? A gyermek csak néhány napos, és ô még nem szülte meg gyermekét. -- Mégis -- mondja egy másik -- csak ô lehet az anya. A másik öregasszony. Egy rokon lehet. Ebben a korban nem lehet anya. -- Kövessük ôket, és majd meglátjuk, kinek van igaza! A csodálkozás még inkább növekszik, amikor látják, hogy Erzsébet végzi el a tisztulási szertartást, felajánlva a bégetô bárányt elégô áldozatul és galambját a bűnért való áldozatul. -- Ô az anya! Látod? -- Nem! -- De igen! Az emberek suttognak, még mindig hitetlenkedve. Annyira hangosak, hogy a papok csoportjából valaki rájuk pisszent, hogy hallgassanak. Egy pillanatra elhallgatnak, de még erôsebben suttognak, amikor Erzsébet, szent büszkeségtôl sugározva, fogja a gyermeket, és elôre megy a Templomban, hogy bemutassa ôt az Úrnak. -- Valóban ô az! -- Mindig az anya az, aki felajánlja. -- Miféle csoda ez? -- Ki lesz ez a gyermek, akit ily öreg korban kapott ez az asszony? -- Milyen jel ez? -- Nem tudjátok? -- mondja egyik, aki épp most érkezett meg, lihegve. -- Zakariás pap fia, Áron törzsébôl, azé, aki megnémult, miközben felajánlotta a tömjént a Szentélyben. -- Titok! Titok! És most ismét beszél! Fiának megszületése megoldotta nyelvét. -- Milyen szellem beszélhetett hozzá, hogy megbénította nyelvét, hogy titokban tartsa Isten titkait? -- Titok! Milyen igazságot ismert meg Zakariás? -- Az ô fia lesz az Izraeltôl várt Messiás? -- Júdeában született. De nem Betlehemben, és nem egy szűztôl. Nem lehet a Messiás! -- Ki akkor? A válasz azonban Isten titka marad, és a nép kíváncsisága nem elégül ki. A szertartást befejezték. A papok most ünneplik az anyát és a kisdedet. Csak Máriával nem törôdik senki. Miután befejezték a jókívánságok kifejezését, legtöbb hazatér, és Mária visszamegy az istállóhoz, hogy lássa, megérkezett-e József. Nem érkezett meg. Mária csalódott, és gondolkodóba esik. Erzsébet aggódik miatta: -- Délig itt maradhatunk, de utána el kell indulnunk, hogy az est beállta elôtt hazaérjünk. A gyermek még nagyon kicsiny ahhoz, hogy kint legyen éjszaka. Mária nyugodt, de szomorúan mondja: -- A Templom udvarában maradok. Elmegyek tanítónôimhez... Nem tudom. Valamit csak csinálok. Zakariás mást javasol, amit mindnyájan azonnal elfogadnak, mint jó megoldást: -- Menjünk Zebedeus rokonaihoz. József biztosan ott keres téged, és ha nem jönne oda, biztosan könnyen találsz majd valakit, aki elkísér téged Galileába, mert abban a házban állandóan jönnek és mennek a genezáreti halászok. Fogják a szamarat, és elmennek Zebedeus rokonaihoz, akiknél Mária négy hónappal ezelôtt is megszállt. Az órák gyorsan telnek, és József még nem jelenik meg. Mária ringatja a kicsit, de látszik rajta, hogy aggódik. Jóllehet meleg van, és mindenki izzad, nem veti le köpenyét, hogy elrejtse alakját. Végre erôs kopogás az ajtón jelzi, hogy József megérkezett. Mária arca megnyugodva ragyog. József üdvözli ôt, mert ô megy hozzá elôször, és üdvözli ôt tisztelettel. -- Isten áldása legyen rajtad, Mária! -- És rajtad, József! Dicsérjük az Urat, hogy eljöttél! Íme: Zakariás és Erzsébet már készen állnak az indulásra, hogy az est beállta elôtt otthon legyenek. -- A te üzeneted akkor érkezett Názáretbe, amikor én Kánában dolgoztam. Másnap este mondták csak meg nekem. Azonnal elindultam. De jóllehet megállás nélkül jöttem, késtem, mert szamaram egyik patkója leesett. Bocsáss meg! -- Te bocsáss meg, hogy oly sokáig távol voltam Názárettôl. De látod: nagyon boldogok voltak, hogy velük maradtam, azért egészen eddig ki akartam elégíteni ôket. -- Jól tetted, Asszony. Hol van a gyermek? Belépnek a szobába, ahol Erzsébet szoptatja Jánost az indulás elôtt. József gratulál a szülôknek az erôs gyermekhez, aki sikítozik és rugdalózik, mintha elverték volna, mert elszakították anyjának emlôjétôl, hogy megmutassák Józsefnek. Mindnyájan nevetnek tiltakozásán. Zebedeus rokonai is, akik friss gyümölcsöt, tejet és kenyeret hoztak mindenki számára, és egy nagy edényben halat. Ôk is belekapcsolódnak a többiek társalgásába. Mária nagyon keveset beszél. Csendesen ül egy sarokban, kezét ölébe téve köpenye alatt. Evés közben is keveset beszél, és mozog. Fájdalmasan kutatva néz Józsefre. József is ôt nézi. És egy idô múlva, vállához hajolva, megkérdezi: -- Fáradt vagy, vagy szenvedsz? Sápadt vagy és szomorú. -- Fájlalom, hogy el kell válnom Jánostól. Szeretem ôt. Szívemen tartottam, néhány pillanattal megszületése után... József nem kérdez mást. Elérkezik Zakariás számára az indulás ideje. A kocsi megáll a kapu elôtt, és mindnyájan odamennek. A két unokatestvér szeretettel megöleli egymást. Mária ismételten megcsókolja a kisdedet, kivéve ôt anyja ölébôl, aki már a kocsiban ül. Utána elbúcsúzik Zakariástól, és áldását kéri. Amikor letérdel a pap elôtt, lecsúszik köpenye a válláról, és alakja feltűnik az erôs délutáni, nyári napfényben. József talán nem veszi észre, mert Erzsébettôl búcsúzkodik. A kocsi elindul. József visszamegy Máriával a házba, aki ismét elfoglalja helyét a félig sötét sarokban. -- Ha neked nem kellemetlen az éjszakai utazás, azt ajánlanám, hogy este induljunk el. Nappal nagyon meleg van. Számomra nem számít a nap melege, de neked... -- Amint akarod, József. Én is azt hiszem, jobb éjjel mennünk. -- Házad teljesen rendben van. Kiskerted is. Meglátod, milyen szépek a virágok! Mire megérkezünk, teljes virágzásban lesznek. Az almafa, fügefa és a szôlô oly sok gyümölcsöt hoztak, mint még soha, úgy hogy fel kellett támasztanom a gránátalmafa ágait, mert oly sok és nagy gyümölcs volt rajtuk, amit még soha sem tapasztaltak ilyen korán. Az olajfák is... Bôven lesz olajod. Csodálatosan kivirágzott, és egy virágot sem vesztett el. Már mindenütt láthatók a kis olajbogyók. Amikor megérnek, a fa olyan lesz, mintha tele lenne sötét gyönggyel. Csak a te kerted ilyen szép egész Názáretben. Rokonaink is csodálkoznak rajta. Alfeus azt mondja, ez csoda. -- A te gondosságod hozta létre. Beszélgetnek még egy kis ideig, s utána József elszundikál, Mária pedig imádkozik. Este megvacsoráznak, és utána elindulnak. Amikor Mária fölül a szamárra, József figyeli ôt. De nem szól semmit. Pedig észrevette Mária állapotát. (1-160) ======================================================================== Zakariás látogatása A Keresztelô Amikor a pásztorok búcsúznak a Szentcsaládtól, azt mondják Máriának: -- Parancsolj nekünk, mint Királynônk, és boldogok leszünk, ha téged szolgálhatunk. Mit tehetünk érted? -- Szeressétek Fiamat, és ôrizzétek meg mindig szívetekben ennek az órának az emlékét. -- De magadnak nem kívánsz semmit? Nincsenek rokonaid, akikkel tudatni szeretnéd, hogy Ô megszületett? -- De vannak. Azonban nem itt a közelben. Hebronban laknak... -- Elmegyek oda -- mondja Illés. -- Kik azok? -- Zakariás, a pap és Erzsébet, unokanôvérem. -- Zakariás? Ó, ôt jól ismerem! Nyáron azokba a hegyekbe megyek, mert a rétek gazdagok és szépek, és barátja vagyok az ô pásztorának. Amint tudom, hogy helyzetetek elrendezôdött, elmegyek Zakariáshoz. -- Köszönöm, Illés! -- Semmi köszönet! Nagy megtiszteltetés számomra, szegény pásztor számára, hogy elmenjek, és hírül adjam a papnak: ,,Megszületett az Üdvözítô!'' -- Nem. Azt mondd neki: ,,Mária, Názáretbôl, a te unokahúgod azt mondta, hogy Jézus megszületett, jöjj Betlehembe!'' -- Így mondom majd. -- Isten fizesse meg. Gondolni fogok rád, mindnyájatokra... (M 3,106- 107) * * * Mária éppen a Kis Jézust szoptatja, amikor Zakariás megérkezik. Már egy házban laknak, s a ház úrnôje nyit ajtót Zakariásnak. Elvezeti ôt egy ajtóhoz, amelyen bekopog, és utána tapintatosan visszavonul. József örvendezve felkiált, amikor meglátja Zakariást. Betessékeli ôt egy kis szobácskába, amely olyan, mint egy folyosó. -- Mária szoptatja a Gyermeket. Várj egy kissé! Foglalj helyet, mert fáradt vagy. -- És helyet csinál vendégének, fekvôhelyén, majd melléje ül. József a kis János iránt érdeklôdik. Zakariás válaszol: -- Növekszik, virul, mint, egy kiscsikó. De most szenved kissé fogai miatt. Ezért nem akartuk elhozni. Nagyon hideg van. Ezért nem jött Erzsébet sem. Nem hagyhatta ôt tej nélkül. Bánkódik miatta. De olyan rideg ez az évszak! -- Valóban, nagyon rideg -- válaszolja József. -- Elmondta nekem az ember, akit hozzám küldtetek, hogy nem volt lakástok, amikor Ô megszületett. Ki tudja, mennyit kellett szenvednetek! -- Igen, nehéz volt. De félelmünk nagyobb volt, mint a nélkülözés. Attól féltünk, hogy árthat a Gyermeknek. Az elsô napokban ott kellett maradnunk. Semmink sem hiányzott, mert a pásztorok elvitték a jó hírt a betlehemieknek, és sokan jöttek ajándékokkal. De hiányzott egy ház, hiányzott a védelmet nyújtó szoba, egy ágy... és Jézus sokat sírt, fôleg éjjel, a szél miatt, ami mindenütt befújt. Raktam egy kis tüzet. De csak kicsit, mert a füst megköhögtette a Gyermeket... és a hideg megmaradt. Két állat csak kis meleget ad, fôleg ott, ahol minden oldalról bejön a levegô. Hiányzott a melegvíz fürdetéséhez, hiányzott a száraz fehérnemű a cseréhez. Ó, sokat szenvedett! És Máriának szenvedést okozott, hogy látta Ôt szenvedni. Én pedig mindkettôjük szenvedésének láttára szenvedtem. Mária tejet adott neki és könnyeket, tejet és szeretetet... Most itt jobb a helyzetünk. Készítettem neki egy nagyon kényelmes bölcsôt, és Mária kibélelte azt egy puha matraccal. De az Názáretben van! Ó, ha ott született volna, milyen más lenne! -- De a Krisztusnak Betlehemben kellett születnie! Megjövendölték. Belép Mária, aki hallotta, hogy beszélnek. Fehér gyapjúruhában van. Karján a kis Jézus, aki elaludt, miután jóllakott tejjel. Fehér pólya burkolja. Zakariás tiszteletteljesen feláll, és meghajol. Utána közelebb megy, és a legnagyobb tisztelet jelével nézi Jézust. Meghajolva áll, nem annyira azért, hogy jobban lássa, hanem hogy kifejezze tiszteletét. Mária felajánlja neki Jézust, és Zakariás átveszi Ôt, oly imádással, mint ahogy egy szentségmutatót emelne fel. Valóban, az Áldozat van karjában, a már felajánlott Áldozat, aki beteljesíti azt, miután a szeretet és a megváltás táplálékául adja magát az embereknek. Zakariás visszaadja Jézust Máriának. Mindnyájan leülnek, és Zakariás megismétli, miért nem jött el Erzsébet, és mily fájdalmas ez néki. -- Elkészítette ezekben a hónapokban a gyolcsokat a te áldott Fiadnak. Elhoztam neked. A kocsiban vannak. Kimegy, és visszatér egy nagy göngyöleggel és egy kisebbel. Kibontja azokat, és átadja ajándékait: egy puha ágytakarót, amelyet kézzel szôttek, gyapjúból, gyolcsokat és kis ruhákat. A másik csomagból mézet, lisztet, olajat és almát vesz ki Mária számára, és Erzsébet által sütött pogácsákat, és sok egyéb apróságot, amelyek beszélnek unokatestvérének anyai érzelmeirôl a fiatal Anya iránt. -- Mondd meg Erzsébetnek, hogy hálás vagyok, és neked is nagyon köszönöm. Nagyon szívesen láttam volna ôt viszont, de megértem helyzetét. És szerettem volna viszontlátni a kis Jánost is... -- Majd meglátjátok ôt tavasszal. Eljövünk hozzátok. -- Názáret nagyon messze van -- mondja József. -- Názáret? De itt kell maradnotok! A Messiásnak Betlehemben kell felnônie! Az Dávid városa. A Magasságbeli ide vezetett titeket, Cézár akarata által, hogy Dávid földjén szülessék, Júdea szent földjén. Miért vinnétek Ôt Názáretbe? Tudjátok, mennyire elítélik a júdeaiak a názáretieket! Maholnap ez a Gyermek népének Üdvözítôje lesz. Nincs szükség arra, hogy a fôváros megvesse Királyát, mert olyan területrôl jön, amelyet az megvet. Tudjátok, akárcsak én is, hogy milyen szôrszálhasogató a Nagytanács, és milyen megvetéssel kezeli az embereket a három vezetô osztály... És azután, itt, a közelemben segíteni tudok valamennyire nemcsak anyagiakban, hanem erkölcsi támogatásommal és az Újszülöttnek a szolgálatával is. És amikor elérkezik az értelmi fejlettség korába, boldogan tanítom majd Ôt, mint saját fiamat, hogy ezzel elérjem áldását, amikor megnô. Gondolnunk kell arra, hogy Ô nagy jövôre hivatott, és azért rendelkeznie kell a gyôzelemhez minden kártyával, hogy könnyen betölthesse szerepét, Ô bizonyára birtokában lesz a Bölcsességnek. De már pusztán az a tény, hogy egy pap a tanítómestere, megkönnyíti elfogadtatását a nehézkes farizeusok és írástudók részérôl, és elôsegíti küldetését. Mária Józsefre néz, és József Máriára. A rózsás képű, alvó Gyermek felett, aki minderrôl semmit sem tud, kölcsönösen kicserélik kérdô tekintetüket. Szomorúság fátyolozza be kérdéseiket. Mária kis házacskájára gondol, József pedig munkájára. Itt mindent újból kell kezdeni, egy olyan helyen, ahol néhány napja még nem ismerték ôket. Itt nincs semmi azokból a kedves dolgokból, amelyeket oly nagy szeretettel készítettek elô a Gyermek számára, és amiket ott hagytak. És Mária megkérdi: -- De hogyan tegyük? Ott hagytunk mindent. József annyit dolgozott Jézusomért, nem kímélve a fáradságot és a pénzt. Éjjel dolgozott, hogy nappal mások számára dolgozhassék, és így elég pénze legyen, hogy megvehesse a legszebb fát, a legpuhább gyapjút, a legfehérebb vásznat, hogy mindent elôkészíthessünk Jézusnak. Méhkasokat épített, és végül kôművesként dolgozott, hogy máshogy ossza be a házat, s a konyhából szobát készített számomra, hogy ott tartózkodhassam addig, míg Jézus nagyobb lesz, és legyen benne hely az ágynak, mert Jézus velem lesz majd egészen addig, míg fel nem cseperedik. -- József elmehet, és elhozhatja, amit ott hagytatok. -- És hová tegyük? Tudod, Zakariás, hogy szegények vagyunk. Nincs másunk, mint a munka és a ház. Eddig ezek biztosították, hogy nem kellett éheznünk. De itt... talán találunk majd munkát. De mindig gondolnunk kell egy házra is. Ez a jó asszony nem adhat nekünk állandó szállást. És nem kívánhatok Józseftôl többet annál, mint amit már értem tesz! -- Ó én! Miattam nem kell aggódnod! Én csak Mária fájdalmára gondolok, ha nem élhet názáreti otthonában... Máriának két könnycsepp ül szemében. -- Úgy gondolom, hogy az a ház oly kedves számára, mint a Paradicsom, mert ott teljesült a csoda. Keveset beszélek, de nagyon sokat megértek. Ha nem ez lenne az ok, nem gyötrôdnék. Kétszeres erôvel dolgoznék. Erôs vagyok és fiatal a kettôzött munkára. Én, ha Mária nem szenved nagyon... és ha te mondod, hogy így van rendjén... részemrôl... kész vagyok. Megteszem, ami neked jobbnak látszik. Elég, hogy Jézus számára hasznos legyen. -- És biztosan hasznos lesz. Gondolkodjatok rajta, és belátjátok! -- De azt is mondják, hogy a Messiást názáretinek fogják nevezni... - - veti ellen Mária. (Vö. Mt 2,23. Bírák 13,5) -- Igaz. De legalább addig, míg felnô, tegyétek meg, hogy Júdeában növekedjék. Azt mondja a Próféta: ,,És te, Efráta Betlehemje, a legnagyobb leszel, mert tôled származik az Üdvözítô.'' (Vö. Mik 5,2; Mt 2,6) Nem beszél Názáretrôl. Nem tudjuk, miért fogják Ôt názáretinek nevezni. Az Ô földje ez. -- Te, a pap mondod ezt, és mi... és mi... fájdalommal hallgatunk... és azt mondjuk, igazad van. De milyen fájdalom!... Mikor látom majd meg azt a házat, ahol anyává lettem? -- Mária csendesen sír. * * * Mária a következôket fűzte hozzá Zakariás látogatásához: -- Megmutatom most neked Józsefnek szentségét. Ô ember volt, azaz nem volt más segítsége lelkének, mint életszentsége. Én rendelkeztem Istennek minden ajándékával, szeplôtelen fogantatásom révén. Nem tudtam, hogy szeplôtelenül fogantattam. De ezek az ajándékok tevékenyek voltak lelkemben, és lelki erôvel töltöttek el. Ô azonban nem volt szeplôtelenül fogantatott. Ránehezedett az emberiségnek súlyos terhe, és neki azzal a teherrel kellett felemelkednie a tökéletesség magasságába. Ez állandóan fárasztotta minden képességét, mert el akart jutni a tökéletességre, hogy tessék Istennek. Ó, az én szent Jegyesem! Szent minden dologban, az élet legalacsonyabb dolgaiban is. Szent angyali tisztasága által. Szent emberi becsületessége által. Szent türelme által, fáradhatatlansága által, mindig egyforma békéje által, szerénysége által, minden által. Életszentsége ragyog ebben az eseményben is. Egy pap azt mondja neki: ,,Jó, hogy itt telepedsz meg'', és ô, jóllehet tudja, mennyivel több fáradsággal jár ez, azt mondja: ,,Számomra ez semmi. Mária fájdalmára gondolok. Csak amiatt gyötrôdöm. Nekem elég, ha hasznos lesz Jézus számára.'' Jézus, Mária: akiket angyali szeretettel szeret. Az én szent jegyesem nem szeretett mást a földön. És ez a szeretet szolgává tette. Ez tette meg ôt a keresztény családok, a munkások és sok más csoport pártfogójává. De nemcsak a haldoklók, a jegyesek, a munkások, hanem az Istennek szentelt egyének is pártfogójuknak kell, hogy tekintsék. Hol van a földön az az Isten szolgálatára szentelt egyén, bárki legyen is, aki annyira Isten szolgálatára szentelte magát, mint ô, elfogadva mindent, készségesen teljesítve mindent, vidám lélekkel, állhatatosan. Nem, nincs más ilyen. Figyelj meg még egy-két dolgot. Zakariás pap. József nem. De figyeld csak meg, hagy az, aki nem pap, inkább rendelkezik az ég szellemével, mint a pap. Zakariás emberi módon gondolkozik, emberi módon értelmezi a Szentírást, és nem elôször teszi ezt, mert túlságosan hagyja vezettetni magát a józan emberi észtôl. Ezért részesült büntetésben. De most ismét visszaesik, bár nem olyan súlyosan. Azt mondta János születését illetôleg: ,,Hogyan történhet ez, hiszen én öreg vagyok, és feleségem terméketlen?'' (Vö. Lk 1,18) Most azt mondja: ,,Azért, hogy könnyebb legyen útja, a Krisztusnak itt kell felnônie.'' Azzal a beléje gyökerezett kevélységgel, amely még a jókban is megtalálható, azt gondolja, hogy ô hasznos tud lenni Jézus számára. Nem olyan módon akar hasznos lenni, mint József, szolgálva Ôt, hanem azáltal, hogy tanítómesterévé teszi magát... Isten megbocsátotta ezt neki, jó szándéka miatt. De szüksége volt-e a Mesternek a mesterekre? Én törekedtem megláttatni vele a világosságot a jövendölésekben. Ô azonban okosabbnak érezte magát nálam, és ezt a maga módján éreztette is. Erôsködhettem volna, és meggyôzhettem volna ôt. De íme a második pont, amire fel akarom hívni figyelmedet, -- tiszteltem benne a papi méltóságot, ha nem is tudását. A pap, általában, mindig világosságban részesül az Istentôl. Azt mondtam: ,,általában''. Ez a helyzet, amikor igazi pap. Nem a ruha teszi ôt szentté, hanem a lélek. Azt, hogy valaki igazi pap-e, abból kell megítélni, hogy mi jön lelkébôl. Mint Jézusom mondta, a lélekbôl jönnek a dolgok, amelyek megszentelnek, vagy megfertôznek, amelyek minden módon kialakítják egy egyénnek a cselekvésmódját. (Vö. Mt 15,11; 18-19; Mk 7,15) Azaz, amikor valaki igazi pap, általában minden esetben Isten sugalmazza. A többiek iránt, akik nem azok, gyakorolnunk kell a természetfeletti szeretetet, és imádkoznunk kell értük. Az engedelmesség mindig üdvös. Akkor is, ha a tanács, amit kaptunk, nem teljesen tökéletes. Látod. Mi engedelmeskedtünk. És jó volt. Heródes csak Betlehemre és környékére korlátozta a kisdedek megölését. De a Sátán nemde megtehette volna, hogy a haragnak ezt a hullámát másfelé is kiterjeszthette volna, és hasonló bűntényre bírhatta volna rá Palesztína hatalmasait, hogy elnyomják a zsidók jövendô Királyát? Megtehette volna. Ez megtörténik majd Krisztus elsô idejében, amikor az ismételt csodák magára vonják a tömeg figyelmét és a hatalmasok tekintetét. De ha ez történt volna, akkor hogyan tudtunk volna a távoli Názáretbôl keresztül menni az egész Palesztinán, hogy elérjük Egyiptomot, az üldözött zsidókat befogadó földet, az üldözés közepette, a kisgyerekkel? Sokkal könnyebb volt a menekülés Betlehembôl, bár ez is ugyancsak fájdalmas volt. Az engedelmesség mindig üdvös. Ne felejtsd el ezt! És a pap iránt tanúsított tisztelet mindig a keresztény neveltetés jele. Jaj -- és Jézus mondta ezt -- jaj a papoknak, akik elvesztik apostoli lángjukat! (Vö. Mt 5,13-16; Lk 12,49) Mert ôk változtatják át és osztják szét az Igazi Kenyeret, aki az égbôl száll alá. És ez a kapcsolat szentekké teszi ôket, amint a kehely is szent, még akkor is, ha ôk maguk nem szentek. Majd felelnek azért Istennek! Ti tekintsétek ôket ilyeneknek, és mással ne törôdjetek! Ne kívánjatok többet, mint Uratok, Jézus, aki az ô parancsukra elhagyja az eget, és leszáll, hogy ôk kezükkel felmutassák Ôt. Tanuljatok tôle! És ha vakok, süketek, ha béna is a lelkük, ha beteg gondolkozásmódjuk, ha leprások is a bűnöktôl, amelyek nagyon ellenkeznek küldetésükkel, ha sírban fekvô Lázárok is, hívjátok Jézust, hogy Ô gyógyítsa meg, támassza fel ôket. Hívjátok Ôt imáitokkal, szenvedéseitekkel, ti áldozati lelkek! Aki megment egy lelket, az saját lelkének biztosítja a mennyet. De aki egy pap lelkét menti meg, az nagyon sok lelket üdvözít, mert minden szent pap olyan, mint egy háló, amely Istenhez vonzza a lelkeket. És egy pap megmentése, azaz megszentelése, újból való megszentelése, felér egy titokzatos háló megszövésével. Minden zsákmánya fényleni fog örök koronátokon! (M 3,109-115) * * * Jézus, amikor Lázár birtokán ünnepelve születésnapját, beszámolt a történtekrôl az apostoloknak és a jelenlevô, hajdani betlehemi pásztoroknak, az egyik pásztor megjegyezte: -- Legnagyobb fájdalmunk volt, hogy nem voltál többé velünk, és nem tudtunk rólad. Még Zakariás se tudott. Utolsó reményünk. Utána semmi. -- Uram, miért nem vigasztaltad meg szolgáidat? -- kérdi Fülöp. -- Kérded, miért? Mert az óvatosság ezt kívánta. Látod, hogy még Zakariás, akinek lelki képzése teljessé vált ez után az óra után, se akarta fellebbenteni a fátylat. Zakariás... -- De azt mondtad nekünk, hogy ô gondoskodott a pásztorokról. És akkor ô miért nem mondta meg, elôször nekik, utána neked, hogy az egyik keresse a Másikat? -- Zakariás egész emberségében igaz volt. Némaságának kilenc hónapja alatt csökkent benne az emberi, és növekedett igazsága; tökéletesedett a János születését követô hónapokban, de akkor vált igaz lélekké, amikor Isten megcáfolta az ô emberi büszkeségét. Azt mondta: ,,Én, Isten papja mondom, hogy az Üdvözítônek Betlehemben kell élnie.'' És Isten megmutatta neki, hogy ha az ítéletet nem világítja meg Isten, szegényes ítélet az, még akkor is, ha papé. A rettenetes napok alatt a gondolat: ,,Megölhettem volna Jézust beszédemmel'', azzá az igazzá tette Zakariást, aki most várakozva nyugszik a Paradicsomban. Az igazság megtanította ôt az óvatosságra és a szeretetre. A pásztorok iránt szeretetre, a világ iránt óvatosságra, mert annak nem volt szabad tudnia Krisztusról. Amikor hazánkba visszatértünk, Názáretbe mentünk, és ugyanabból az óvatosságból elkerültük Hebront és Betlehemet, és a tengerparton tértünk vissza Galileába. Még akkor sem láthattam Zakariást, amikor nagykorúvá váltam, s amikor ugyanazon szertartás után Zakariás megvált fiától. Isten ôrködött felette, Isten tette próbára, Isten gondoskodott róla, Isten tökéletesítette. Isten birtoklása erôt is jelent, nemcsak örömöt. És erôs volt szeretett atyám és lelkemnek és testemnek Anyja. Még a megengedett is tilos volt, mert a titok árnyékba borította a Gyermek Messiást. Ez megmagyarázza sokak számára, akik nem fogják fel a szomorúság kettôs okát, amikor három napig elvesztettek engem. Az Anya és az apa szeretete az elveszett Gyermeket illetôleg; félelmük, hogy nem ôrizték eléggé, és esetleg idô elôtt felismerték a Messiást; a rettegés, hogy nem vigyáztak eléggé a világ Üdvösségére és Isten nagy ajándékára. Ez volt indítóoka a szokatlan felkiáltásnak: ,,Fiam, miért tetted ezt velünk? Atyád és én aggódva kerestünk téged.'' Atyád, Anyád... A fátyol, amit a Megtestesült Isten ragyogására borítottak. És a megnyugtató válasz: ,,Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell tevékenykednem?'' A Kegyelemmel Teljes megértette, és szívébe rejtette ezt a választ, ami ezt jelentette: ,,Ne féljetek! Kicsiny vagyok, gyermek. De ha növekszem is emberségem szerint, termetben, bölcsességben és kedvességben az emberek elôtt, én vagyok a Tökéletes, amennyiben az Atya Fia vagyok, és azért tökéletesen tudok viselkedni, szolgálva az Atyát, felragyogtatva a fényt, szolgálva Istent, megôrizve neki az Üdvözítôt.'' Így tettem egészen tavalyig. Most elérkezett az idô. A fátylak eltűnnek. És József fia megmutatkozik saját természetében: a Jó Hír Messiása, az Üdvözítô, a Megváltó, a jövendô Királya. -- És többé nem láttad Jánost? -- Csak a Jordánnál, Jánosom, amikor meg akartam keresztelkedni. -- Így nem tudták, amit Zakariás tett ezek javára? -- Mondtam neked: az ártatlanok vérfürdôje után az igazakból szentek lesznek, az emberekbôl pedig igazak. Csak az ördögök maradnak annak, akik voltak. Zakariás megtanulta a megszentelôdést alázatosan, szeretettel, körültekintéssel, hallgatással. (M 6,247-249) ======================================================================== Jézus megkeresztelkedése A Keresztelô A síkságon nincsenek városok, sem megművelt földek. Itt-ott látni egy ritka növénycsoportot, a földmélyedésekben, ahol nem oly száraz a talaj, mint másutt. Egy alacsony partú folyó folydogál lassan északról dél felé. Oly lassú a folyása, hogy majdnem állóvíznek látszik. A víz nem mély, le lehet látni a meder aljára. Talán egy méteres, másfél méteres lehet a mélysége. Szélessége kb. 20 méter. A víz kék színű, kivéve a part közelében, ahol zöldes a növényzettôl. A távolban dombok hullámzanak. A folyó egyik partján sok, különféle ruhába öltözött ember látható. Egyesek szegényeknek, mások gazdagoknak látszanak, s vannak köztük farizeusok is, akiket fel lehet ismerni ruhájuk díszeirôl. Az emberek között, egy sziklán állva, beszél a Keresztelô. Szavait ugyancsak nem lehet szelídeknek mondani. Jézus ,,a mennydörgés fiainak'' nevezte Jakabot és Jánost. A Keresztelô azonban még inkább megérdemli, hogy villámcsapásnak, lavinának, földrengésnek nevezzék, oly heves és szigorú a beszédmódja és gesztikulálása. A Messiást jelenti be, és buzdítja az embereket, hogy készítsék elô szívüket eljövetelére, eltávolítva belôle az akadályokat, és egyenessé téve gondolkozásukat. Szavai érdesek. Az Elôfutár keze nem oly gyengéden érinti a szív sebeit, mint Jézusé. Ô olyan, mint az orvos, aki csupaszra vetkôztet, és könyörtelenül kutat és vág. Szavait az Evangéliumok jól megôrizték, azért itt nem ismétlem meg. Miközben beszél, a folyó partján haladó ösvényen Jézus közeledik. Egyedül van. Lassan jön, János háta mögött. Nem okoz zajt, s közben hallgatja a puszta Vezeklôjének dörgô szavait. Jézus olyannak tűnik, mint egy a sok közül, akik Jánoshoz jönnek, hogy megkeresztelkedjenek, és megtisztulva felkészüljenek a Messiás eljövetelére. Semmi sem különbözteti meg Ôt másoktól. Egyszerű férfinek látszik ruhája szerint, de úrnak, testtartása és szépsége révén, azonban semmi isteni jel nem különbözteti meg Ôt a tömegtôl. De azt mondhatnánk, hogy János megérzi a rendkívüli lelkiség kiáradását. Megfordul, és azonnal felfedezi, honnan árad ki az. Gyorsan leszáll a szikláról, amely szószéke volt, és Jézus felé siet, aki megállt néhány méterrel az emberek csoportja mögött, és egy fa törzséhez támaszkodik. Jézus és János egy pillanatig egymást nézik. Jézus kedves arcával, égszínkék szemével, János szigorú, fekete, villámló szemekkel. A két arc egymás teljes ellentéte. Mindketten magas termetűek -- egyedül ebben hasonlítanak egymáshoz -- de minden egyébben teljesen különbözôk. Jézus szôke, hosszú haja rendezett, arca elefántcsontszínű, szeme kék, ruhája egyszerű, de méltóságteljes. János borzas, fekete haja vállára omlik, nem egyformán hosszan, fekete szakálla szinte egész arcát elfedi, de nem annyira, hogy ne látszana beesett arcán a böjtölés. Fekete szeme lázban ég, bôrét a nap bronzszínűvé változtatta. Sűrű szôr fedi félmeztelen testét, amelynek tevebôr öltözetét egy öv tartja derekánál. Vadembernek látszik, egy angyal mellett. János, miután mélyreható szemmel vizsgálta Jézust, felkiált: -- Íme, az Isten Báránya! Hogyan lehet, hogy Uram hozzám jön? Jézus nyugodtan válaszol: -- Azért, hogy eleget tegyek a bűnbánat szertartásának. -- Soha, Uram! Nekem kell hozzád jönnöm, hogy te megszentelj, és te jössz hozzám? Jézus az elôtte meghajolva álló János fejére teszi kezét: -- Engedd, hogy az történjék; amit akarok, hogy eleget tegyünk minden igazságnak, és szertartásod egy magasabb rendű titok kezdetévé váljék, és kihirdesse az embereknek, hogy az Áldozat a világon van. János könnyes szemekkel néz rá, és elôtte megy a folyóhoz, ahol Jézus leveszi köpenyét és tunikáját, úgyhogy csak rövid nadrágja marad rajta, és utána leszáll a vízbe, ahol János már várja, hogy megkeresztelje Ôt. A folyó vizébôl önt a fejére, valami kagylónak, vagy kiszárított fél töknek látszó edénybôl. Jézus valóban a Bárány. Bárány, fehér testével, szerény viselkedésével és szelíd tekintetével. Miközben Jézus kijön a folyóból, és felöltözik, imába merülve, János rámutat a tömeg elôtt, és tanúságot tesz arról, hogy felismerte ÔT a jelrôl, amelyet Isten Lelke adott meg neki, és amely csalatkozhatatlanul jelzi, hogy Ô a Megváltó. * * * Jézus a következô magyarázatot fűzte a látomáshoz: -- Jánosnak nem volt szüksége a jelre önmaga részére. Az ô lelke már elôre megszentelôdött anyja méhében, és rendelkezett azzal a természetfeletti értelemmel, amelyet mindenki megkapott volna, ha Ádám nem vétkezett volna. Ha az ember megmaradt volna a kegyelemben, az ártatlanságban, a Teremtôjéhez való hűségben, akkor meglátta volna Istent a külsôségek mögött. A Teremtés könyve elmondja, hogy az Úristen barátságosan beszélgetett az ártatlan emberrel, és az ember nem félt hangjától, hanem csalatkozhatatlanul felismerte. Ez volt az ember rendeltetése: hogy lássa, és megértse Istent, mint ahogy egy gyermek látja, és megérti szülôjét. Utána jött a bűn, és az ember többé nem mert Istenre tekinteni, többé nem volt képes látni és megérteni Istent. És mind kevésbé képes erre. De János, az én unokatestvérem megtisztult a bűntôl, amikor a Kegyelemmel Teljes szeretettel lehajolt, és átölelte a magtalan méhében akkor már termékeny Erzsébetet. A kisded ugrott egyet örömében anyja méhében, amikor megérezte, hogy lehull lelkérôl a bűn kérge, mint ahogy a var leesik a meggyógyult sebrôl. A Szentlélek, aki Máriát az Üdvözítô Anyjává tette, Márián keresztül elkezdte üdvözítô művét. Mária hordozta a megtestesült Üdvösséget e fölött a születendô gyermek fölött, akinek rendeltetése az volt, hogy nem annyira a vérségi kötelék révén egyesüljön velem, mint inkább a küldetése által, amely olyanná tett minket, mint ahogy az ajak formálja a szavakat. János az ajak, én a Szó. Ô az Evangélium Elôhírnöke, és sorsa a vértanúság. Én tökéletesítettem isteni tökéletességemmel az Evangéliumot, amelyet János vezetett be, és a vértanúságot Isten Törvényének védelme miatt. Jánosnak semmiféle jelre sem volt szüksége. De a többiek nehéz felfogása miatt szükség volt a jelre. Mire alapíthatta volna János kijelentését, ha nem egy letagadhatatlan bizonyítékra, amelyet a lassú felfogásúak szeme és a nehéz felfogásúak füle felfogott? Nekem sem volt szükségem a keresztségre. De az Úr bölcsessége úgy ítélt, hogy ez legyen a találkozás ideje és módja. És kihívta Jánost pusztabeli barlangjából, engem pedig otthonomból, és egyesített minket ebben az órában, hogy megnyissa felettem az eget, és leszálljon rám Ô maga, az isteni Galamb. Rám, aki majd ezzel a Galambbal fogom megkeresztelni az embereket. Fölöttük is el fog hangzani majd a még hatalmasabb szó, amely nem angyaltól, hanem Atyámtól jön: ,,Íme, az én kedves Fiam, akiben kedvem telik.'' Azért, hogy az emberek ne mentegethessék magukat, és ne kételkedhessenek abban, hogy követniük kell-e engem vagy sem. (E 1,18-21) * * * Negyvennapos böjtje után a Jordán mellett Jézus találkozik Jánossal, aki bemutatkozik neki: -- János, Zebedeus fia vagyok, és ez Jakab, a testvérem. Galileából vagyunk, halászok. De János tanítványai is vagyunk. Ô beszélt nekünk az életrôl, és mi hallgattuk ôt, mert követni akartuk Istent, és bűnbánattal ki akartuk érdemelni bocsánatát, elôkészítve a jövendô Messiás útját szívünkben. Te vagy az. János mondta, mert látta a rajtad nyugvó Galamb jelét. Azt mondta nekünk: ,,Íme, az Isten Báránya!'' Én azt mondom neked: Isten Báránya, aki elveszed a világ bűneit, adj nekünk békét, mert többé nincs, aki vezessen minket, és lelkünket kételyek gyötrik. -- Hol van János? -- Heródes elfogatta. Machaerus börtönében van. Övéi közül a leghűségesebbek megpróbálták kiszabadítani, de nem sikerült nekik. Visszatértünk ide. Engedd, hogy veled jöjjünk, Mester! Mutasd meg, hol lakol! -- Jöjjetek! De tudjátok, mit kértek? Aki engem követ, annak mindent el kell hagynia: otthonát, szüleit, gondolkozásmódját és még életét is... Az én tanításom még szigorúbb, mint Jánosé, mert még a neheztelést is tiltja. Nem annyira a külsôvel törôdik, mint inkább a bensôvel. Ujjá kell születnetek, ha az enyéim akartok lenni. Ezt akarjátok? (E 4,129-130) ======================================================================== Jézus Hebronban A Keresztelô Jézus Jánossal, Simonnal és a kerióti Júdással körutat tesz Júdeában. Elmennek Hebronba is, mert Jézus tiszteletét akarja tenni Zakariás és Erzsébet sírjánál. Vele van Illés is, az egyik volt betlehemi pásztor, nyájával együtt, amelyet éppen Hebron környékén legeltetett, amikor Jézus rátalált. Illés beszámol Jézusnak a többi betlehemi pásztor sorsáról. (Lásd Bp 11-12) Elüldözték ôket Betlehembôl. -- Hogyan tudtatok, fôleg Jonatán, Jónás, Dániel és Benjamin ilyen munkát találni? -- kérdi Jézus. -- Emlékeztem Zakariásra, rokonodra... Anyád hozzá küldött. Amikor menekültekként éltünk Júdea szakadékaiban, elátkozva mindenkitôl, ôhozzá vezettem ôket. Jó volt. Menedéket adott nekünk és ennivalót. Gazdát keresett számunkra. Megtette, amit tudott. Én már Anna nyáját a heródiánushoz vittem, és vele maradtam. Amikor a Keresztelô férfivá nôtt, és prédikálni kezdett, Simeon, János és Tóbiás csatlakoztak hozzá. -- De most a Keresztelô fogságban van. -- Igen. És ôrködnek Machaerus közelében, néhány birkával, hogy ne keltsenek gyanút. A juhokat egy gazdag ember, a te rokonodnak, Jánosnak tanítványa adta nekik... -- És hová temették Sámuelt és Józsefet? -- Sámuelt Hebronban. Zakariás szolgálatában maradt. Józsefnek nincs sírja, Uram. Elégették, házával együtt. ( Bp 12) János, aki valamivel a többiek elôtt megy, látja meg elôször Hebron házait. -- Ez Hebron -- mondja Illés. -- Két folyó között emelkedik. Látod, Mester? Az a ház, a fák között, amelyik kissé magasabb a többieknél? Az Zakariás háza. -- Siessünk! Gyorsan teszik meg az út utolsó részét, és belépnek a városba. Elérik a házakat. Az emberek nézik ôket és a bárányokat. -- Ó, máshogy néz ki! Itt volt a kapu! -- mondja Illés. -- Most a kapu helyén egy vasajtó van, amin nem lehet belátni. és a kerítést is magasabbra építették, hogy ne lássanak át rajta az emberek. Talán hátul nyitva lesz. Menjünk! -- Körülmennek a nagy téglalap alakú kerten, de a fal egyforma mindenütt. -- Nemrég készült a fal -- mondja János, megfigyelve azt. -- Nincs rajta egy karcolás sem, és a földön még meszes darabok hevernek. -- Nem látom még a sírt sem... Az erdô közelében volt. Most az erdô a falon kívül van... és úgy látszik, mindenkihez tartozik. Tűzifát gyűjtenek benne. -- Illés zavarban van. Egy öreg favágó, aki alacsony, de erôs, figyeli a csoportot. Abbahagyja egy kivágott fa törzsének fűrészelését, és a csoport felé megy. -- Kit kerestek? -- Be szeretnénk lépni a házba, hogy imádkozzunk Zakariás sírjánál. -- Nincs már itt a sír. Nem tudjátok? Kik vagytok? -- Én a pásztor Sámuel barátja vagyok. Ô... -- Nem szükséges megmondani, Illés -- mondja Jézus, és Illés elhallgat. -- Ah, Sámuel!... Értem! De mióta János, Zakariás fia börtönben van, a ház már nem az övé. Ez szerencsétlenség, mert ô birtokának minden hasznát Hebron szegényeinek adta. Egy napon eljött Heródes egyik udvari embere, kidobta Joelt, lepecsételt mindent, és utána visszatért kôművesekkel, és elkezdte felemelni a falat... Ott, a sarokban volt a sír. Nem akarta, hogy ott legyen... Egy reggel lerombolva találtuk, a csontokat pedig midenfelé szétszórva... Összeszedtük, amennyire tudtuk... Most egyetlen koporsóban vannak... És Zakariás pap házában, az a szennyes, a szeretôit tartja. Jelenleg egy római színésznô van itt. Ezért emelte feljebb a falat. Nem akarta, hogy lássák ôket... A pap háza bordélyház! A csoda és az Elôfutár háza! Mert egészen biztosan János az Elôfutár, hacsak nem ô maga a Messiás. És mennyit zaklattak minket a Keresztelô miatt! De ô a mi nagy emberünk! Igazán nagy! Már születése is csodálatos volt. Erzsébet, aki öreg volt, mint egy kiszáradt ág, oly termékennyé vált, mint egy almafa márciusban. Ez volt az elsô csoda. Utána eljött unokatestvére, aki szent volt, hogy szolgáljon neki, és megoldja a pap nyelvét. Máriának hívták. Emlékszem rá. Pedig nagyon ritkán láttuk ôt. Hogyan történt, nem tudom. Azt mondják, azért, hogy boldoggá tegye Erzsébetet, a néma száját méhére tetette, vagy pedig a szájába nyúlt ujjával. Nem tudom. De biztos, hogy kilenc hónapos hallgatás után, Zakariás beszélt, dicsérve az Urat, és azt mondta, hogy itt van a Messiás. Nem magyarázta meg jobban. De feleségem azt erôsíti, hogy ô ott volt azon a napon, amikor Zakariás, az Urat dicsérve, azt mondta, hogy fia elôtte fog járni. Én most azt mondom: nem úgy van, amint az emberek hiszik. János a Messiás, és az Úr elôtt jár, mint Ábrahám Isten elôtt. Íme! Nemde igazam van? -- Igazad van, amennyiben ez a Keresztelô lelkére vonatkozik, amely mindig Isten elôtt jár. De nincs igazad a Messiást illetôleg. -- Rendben van. Az asszony, aki azt mondta, hogy ô Isten Fiának az Anyja -- ezt mondta Sámuel -- nem volt valójában az? Él még? -- Az volt. A Messiás megszületett, megelôzve az által, aki a pusztában felemelte szavát, amint a próféta mondja. -- Te vagy az elsô, aki ezt állítod. János, az utolsó alkalommal, amikor Joel elvitt neki egy báránybôrt, amint minden évben tette, a tél beállta elôtt, jóllehet érdeklôdött a Messiás felôl, nem mondta neki: ,,Itt van.'' Amikor majd ô azt mondja... -- Ember: én János tanítványa voltam, és hallottam ôt, amint azt mondta: ,,Íme, az Isten Báránya'', és rámutatott... -- mondja János. -- Nem, nem. Ô a Bárány. Igazi Bárány, aki magától nôtt föl, szinte anélkül, hogy anyjára vagy apjára szorult volna. Amint a Törvény fiává vált, elszigetelte magát a hegyek barlangjaiban, amelyek a pusztára néznek, és ott nôtt föl, Istennel beszélgetve. Erzsébet és Zakariás meghaltak, és ô nem jött el. Számára Isten volt az atya és az anya. Nincs nála nagyobb szent. Kérdezzétek meg az egész Hebront! Sámuel azt mondta, de a betlehemieknek igazuk volt. Isten szentje János. -- Ha valaki azt mondaná neked: ,,Én vagyok a Messiás'', mit mondanál te? -- kérdi Jézus. -- Káromlónak nevezném, és kövekkel dobálva elűzném. -- És ha egy csodát tenne, bizonyítva, hogy ô az? -- Azt mondanám, ,,ördögtôl megszállott''. A Messiás akkor jön majd el, amikor János kinyilvánítja ôt önmagában. Ezért gyűlöli ôt Heródes, és ez a bizonyíték. Ô, a ravasz, tudja, hogy János a Messiás. -- Nem Betlehemben született. -- De amikor kiszabadul, miután kinyilvánítja, hogy hamarosan eljön, ezt Betlehemben nyilvánítja ki. Betlehem is erre vár. De... ha van hozzá merszed, menj, és beszélj a betlehemieknek egy másik Messiásról... és majd meglátod! -- Van zsinagógátok? -- Igen. Kétszáz lépésnyire, ezen az úton. Nem tévesztheted el. Annak közelében van a megszentségtelenítettek koporsója. -- Isten veled. És világosítson meg az Úr! Elmennek. A ház elôtt befordulnak. A kapuban egy fiatal, kihívó öltözetű gyönyörű nô áll. -- Uram, be akarsz jönni a házba? Lépj be! Jézus szigorúan néz rá, mint egy bíró, de semmit sem szól. Megszólal ellenben Júdás, akit ebben mindenki támogat: -- Tűnj el, te szégyentelen! Ne gyalázz meg minket leheleteddel, nôstény kutya! A nô vérvörös lesz, és lehajtja fejét. Már éppen el akar tűnni, zavartan, mert gúnyolják az utcagyerekek és az arra járók. -- Ki olyan tiszta, hogy elmondhatja magáról: ,,Én sohasem kívántam meg az Évától fölkínált almát?'' -- mondja szigorúan Jézus, majd hozzáteszi: ,,Mutassátok meg nekem, és én szentként fogom tisztelni! Nincs ilyen köztetek? Akkor, ha nem megvetésbôl, hanem gyengeségbôl tartózkodtok tôle, húzódjatok vissza! Nem kényszerítem egyenlôtlen harcra a gyengéket. Asszony! Szeretnék belépni. Ez a ház egyik rokonomé volt. Számomra kedves. -- Lépj be, Uram, ha nem undorodsz tôlem! -- Hagyd nyitva az ajtót, hogy a világ belásson, és ne zúgolódjék... Jézus komolyan, ünnepélyesen lép be. Az asszony lenyűgözve hajlik meg elôtte, és mozdulni sem mer. De a tömeg csípôs megjegyzései vérig sértik. Futva a kert végébe menekül, miközben Jézus a házba vezetô lépcsô aljához megy. Bepillant a félig nyitott ajtókon, de nem megy be. Utána oda megy, ahol a sírbolt volt, s ahol most egy kis pogány templomféle áll. -- Az igazak csontjai, kiszáradva és szétszórva is a tisztulás balzsamát gyöngyözik, és az örök élet magvait hintik szét. Békesség az elhunytaknak, akik a jó szerint éltek! Békesség a tisztáknak, akik az Úrban alszanak! Békesség mindazoknak, akik szenvedtek, de a bűnt nem akarták megismerni! Béke a világ és az ég igazi nagyjainak! Béke! Az asszony a mögött a sövény mellett haladva, ahová behúzódott, utoléri. -- Uram! -- Asszony!? -- Mi a neved, Uram? -- Jézus. -- Sose hallottam rólad. Római vagyok Színésznô és táncosnô. Nem vagyok jártas másban, csak az érzékiségben. Mit jelent a neved? Az én nevem Aglae, és... és azt jelenti: bűn! -- Az én nevem azt jelenti: Üdvözítô. -- Hogyan üdvözítesz? És kit? -- Azt, akiben megvan a jó akarat a szabaduláshoz. Azzal szabadítok meg, hogy megtanítom, miként kell tisztának lennie, vállalnia a fájdalmat a tisztességért, a jóért, minden áron... -- Jézus keserűség nélkül beszél, de nem fordul a nô felé. -- Én elveszett vagyok! -- Én az vagyok, aki az elveszetteket keresi... -- Halott vagyok. -- Én az vagyok, aki Életet ad. -- Én szennyes és hazug vagyok. -- Én a Tisztaság és az Igazság vagyok. -- Jóság is vagy. Te, aki nem nézel rám, nem érintesz meg, nem taposol rám. Könyörülj rajtam! -- Elôször te légy könyörülettel magad iránt, a lelked iránt! -- Mi a lélek? -- A lélek az, ami Istenhez teszi hasonlóvá az embert, és nem az állathoz. A bűn, a vétek megöli a lelket, s amikor meg van ölve, az ember visszataszító állattá válik. -- Láthatlak még? -- Aki keres engem, megtalál. -- Hol laksz? -- Ahol orvosra és orvosságra van szüksége a szíveknek, hogy újra tisztességesek legyenek. -- Akkor... nem látlak többé... Én ott lakom, ahol nem akarnak orvost, orvosságot és tisztességet. -- Semmi sem akadályoz, hogy oda gyere, ahol én vagyok. Nevemet hangosan hirdetik majd az utakon, és hozzád is eljut . Isten veled! -- Isten veled, Uram! Engedd meg, hogy Jézusnak szólítsalak. Ó, nem bizalmaskodásból!... Hanem azért, hogy belém jusson egy kis üdvösség. Aglae vagyok, emlékezz rám! -- Emlékezni fogok. Isten veled! A nô a kert végében marad. Jézus komoly arccal távozik. Látja a tanítványok arcán a megdöbbenést, a hebronbeliekén pedig a tartózkodást. Egy szolga bezárja a kaput. Jézus végighalad az utcán. Kopogtat a zsinagógán. Egy gyűlölettel teli öreg néz ki. Megszólalni se engedi Jézust: -- A zsinagógába, erre a szent helyre tilos belépnie annak, aki utcanôkkel tárgyal! Távozz! Jézus szó nélkül sarkon fordul, és továbbmegy az úton. Övéi mögötte haladnak, amíg ki nem érnek Hebronból. Ott aztán beszélni kezdenek. -- Dehát te akartad, Mester! -- mondja Júdás. -- Egy kéjnô! -- Júdás, bizony mondom neked, felül fog múlni téged. Most pedig te, aki korholsz engem, mit mondasz a júdeaiakról? Júdea legszentebb helyein kigúnyoltak és elűztek minket... De így van. Eljön majd az idô, amikor Szamaria és a pogányok imádni fogják az Igaz Istent, és az Úr népe pedig szennyes lesz a vértôl és egy gaztettôl... egy bűntényétôl, amelyhez viszonyítva a kéjnôk bűne, -- akik eladják testüket és lelküket -- csekélység lesz. Nem imádkozhattam rokonaim és az igaz Sámuel csontjai felett. De nem számít! Pihenjetek, szent csontok, ujjongjatok lelkek, akik azokban laktatok! Közel van az elsô feltámadás! Azután eljön majd a nap, amelyen mint az Úr szolgáinak lelkét mutatnak meg titeket az angyaloknak. (2-227) * * * Miután Jézus elment tanítványaival Júdás szülôvárosába, Keriotba (Jd 2,51-61), ismét felkeresi Illést és Izsákot (Jd 2,61-63), akik elmondják, hogy Aglae átadott nekik néhány ékszert Jézus szegényei számára, ,,hogy megemlékezzék rólam'' -- mondta. Lásd részletesen a fenti helyen. Késôbb Aglae teljesen megtér. Lásd T 27-31, A 11-22, M 7,278-289. ======================================================================== János kiszabadul A Keresztelô Amikor Jézus megérkezik a jerikói gázlóhoz, József, egy volt betlehemi pásztor fia, már ott várja Ôt három másik volt betlehemi pásztorral, akik a Keresztelôhöz szegôdtek, mint tanítványai: Jánossal, Mátyással és Simeonnal. Amikor meglátják Jézust, gyorsan feléje mennek. -- Én nem merek... Hogyan üdvözöljem? -- Ó, annyira jó! Mondd neki: ,,Béke veled!'' Ô is mindig így üdvözöl. -- Ô igen... de mi... -- És én ki vagyok? Még csak elsô imádói közé sem tartozom, és mégis annyira szeret... ó, szeret! -- Melyik Ô? -- Az, aki a legmagasabb, és szôke. -- Beszéljünk neki a Keresztelôrôl, Mátyás? -- Ó, igen! -- Nem fogja azt gondolni, hogy többre tartjuk nála? -- Egyáltalán nem, Simeon. Ha Ô a Messiás, látja szíveteket, és látja, hogy a Keresztelôben is Ôt kerestük. -- Igazad van. A két csoport már csak néhány méterre van egymástól. Jézus már mosolyog, leírhatatlan mosolyával. József még gyorsabban megy. A juhok is ügetni kezdenek a pásztorok ösztökélésére. -- Béke veletek -- mondja Jézus, kitárva karját, mintha át akarná ölelni ôket. És hozzáteszi: -- Béke veled, Simeon, János és Mátyás, híveim, és Jánosnak, a Prófétának a hívei! Béke veled, József'. -- megcsókolja arcát. A másik három már térden áll. -- Jöjjetek, barátaim! Ez alatt a fa alatt, a folyóparton beszélgessünk! Lemennek oda, és Jézus leül egy kiugró gyökérre, a többiek pedig a földre. Jézus mosolyogva néz egyikükrôl a másikra: -- Engedjétek, hogy megismerjem arcotokat! Lelketeket már ismerem, mint az igazakét, akik a jót követik és szeretik akkor is, ha a világ szerint az nem hasznos. Üdvözletet hozok nektek Izsáktól, Illéstôl és Lévitôl. És egy másik üdvözletet: Anyámtól. Van-e valami híretek a Keresztelôrôl? -- Még fogságban van. És szívünk remeg érte, mert egy kegyetlen ember kezében van, akin egy pokoli lény uralkodik, és romlott udvarral van körülvéve. Mi szeretjük ôt... Te tudod, hogy szeretjük, és hogy megérdemli szeretetünket. Miután te elhagytad Betlehemet, ránk lesújtottak az emberek. De az ô gyűlöletüknél is jobban elszomorított, levert minket az, hogy elvesztettünk téged. Olyanok voltunk, mint a széltôl tépett fák. Miután hosszú éveken keresztül szenvedtünk, mint az, akinek összevarrták szemhéját, és keresi a napot, de nem láthatja meg, azért sem, mert börtönbe van zárva, de ha nem látja is, érzi melegét a testén, úgy éreztük, hogy a Keresztelô volt Istennek az az embere, akit a próféták megjövendöltek, és hozzá mentünk. Azt mondtuk: ,,Ha a Keresztelô megelôzi Ôt, akkor, ha mi a Keresztelôhöz megyünk, megtaláljuk Ôt.'' Mert, Uram, te voltál az, akit kerestünk. -- Tudom. És megtaláltatok. Veletek vagyok. -- József mondta, hogy te eljöttél a Keresztelôhöz. Mi nem voltunk ott azon a napon. Talán elküldött minket valahová. Neki szolgáltunk, a lelkek ügyében, amint kérte, oly szeretettel, amily szeretettel hallgattuk ôt, mert jóllehet szigorú volt, mert ô nem volt az, aki te, az Ige, vagy, de mindig Isten szavait továbbította. -- Tudom. És ezt az embert nem ismeritek? -- s Jánosra mutat. -- Láttuk ôt más galileaiakkal, a Keresztelôhöz leghűségesebbek között. Ha nem tévedünk, Jánosnak hívnak, akirôl azt szokta mondani nekünk, legbensôségesebb tanítványainak: ,,Íme, én vagyok az elsô, ô az utolsó. Késôbb ô lesz az elsô és én az utolsó.'' Sose értettük meg, mit akart ezzel mondani. Jézus János felé fordul, aki baloldalán ül, és szívére vonja, még inkább sugározva a mosolytól, és megmagyarázza: ,,Azt akarta mondani, hogy ô volt az elsô, aki azt mondta: 'Íme, a Bárány!', és hogy ez lesz az utolsó az Emberfia barátai között, aki beszélni fog a tömegnek a Bárányról. De a Bárány szívében ez az elsô, mert mindenkinél kedvesebb számára.'' Ezt akarta mondani. De amikor meglátjátok majd a Keresztelôt -- még látjátok majd ôt, és szolgáltok neki addig, míg a kijelölt idô el nem érkezik, mondjátok meg neki, hogy ô nem az utolsó Krisztus szívében. Nem annyira vérrokonsága, mint inkább életszentsége miatt, egyformán szereti ôt ezzel. És ne felejtsétek el: ha a szent, alázatosságában, ,,utolsónak'' nevezi is magát, Isten Igéje kijelenti, hogy ô társa az általam szeretett tanítványnak. Mondjátok meg neki, hogy azért szeretem ezt, mert az ô nevét viseli, és mert benne megtalálom a Keresztelô jeleit, aki elôkészíti a lelkeket Krisztus számára. -- Megmondjuk... De látjuk még ôt? -- Látni fogjátok. -- Igen. Heródes nem meri megölni, mert fél a néptôl, és abban az udvarban, amely tele van kapzsisággal és romlottsággal, könnyű lenne kiszabadítani ôt, ha sok pénzünk lenne. De... jóllehet már van bôven -- mert barátai adtak -- még sok hiányzik. És mi nagyon félünk, hogy nem érkezünk meg idejében,.. és ôt megölik. -- Mit gondoltok, mennyi hiányzik még kiváltásához? -- Nem kiváltásához, Uram. Heródiás nagyon gyűlöli ôt, és ô nagyon uralkodik Heródes felett ahhoz, hogy kiváltására gondolhatnánk. De... Machaerusban gyűltek össze, úgy gondolom, az ország összes kapzsijai. Mindnyájan mulatni akarnak, nagyzolni kívánnak, a miniszterektôl kezdve, a szolgákig. És hogy ezt meg tudják tenni, pénzre van szükségük. Már találtunk is valakit, aki jó nagy összegért kiengedné a Keresztelôt. Talán Heródes is ezt kívánja, mert fél. Nem másért. Fél a néptôl, és fél feleségétôl. Így a nép meg lenne elégedve, és felesége nem vádolhatná azzal, hogy kiábrándította. -- És mennyit kér ez az egyén? -- Húsz ezüst talentumot. Nekünk csak tizenkét és fél van. (Bp 20-22) -- Júdás, te azt mondtad, hogy azok az ékszerek nagyon szépek. -- Szépek, és értékesek. -- Mennyit érhetnek? Számomra úgy tűnik, hogy te értesz hozzájuk. -- Igen, értek. Miért akarod tudni értéküket, Mester? El akarod adni? Miért? -- Talán... Mondd, mennyit érhetnek? -- Ha jól sikerül eladni, legalább hat talentumot. Jézus megbízza Júdást Aglae ékszereinek eladásával, és ô hazugságokkal félrevezet egy jerikói ékszerészt, és tíz és fél talentumot kap érte. (Lásd részletesen: Jd 2,73-82) Mikor Jézus átadja a pénzt a pásztoroknak, Júdás megkérdezi: -- Mindet nekik adod? -- Mindet. Ebbôl a pénzbôl egy fillért sem akarok. Van alamizsnánk Istentôl és azoktól, akik becsületesen keresik Istent. A szükséges sose fog hiányozni nekünk. Hidd el! Vegyétek, és legyetek boldogok, amint én vagyok, a Keresztelô miatt. Holnap menjetek el börtönéhez. Ketten : azaz János és Mátyás. * * * Amikor késôbb Jézus Jonatánnal és az apostolokkal a Libanon felé megy, hogy felkeresse az utolsó két pásztort, szóba kerül a Keresztelô. Jonatán megjegyzi: -- Jól végzôdött. De miért nyerte vissza szabadságát János? Egy vérbosszú miatt, két udvari hivatalnok között. Egyik, hogy eltávolítsa a másikat, akit Antipás annyira kedvelt, hogy az ô ôrizetére bízta Jánost, egy összegért, éjjel felnyitotta a börtönt... Feltételezem, eltompította vetélytársának értelmét megmérgezett borral, és a következô reggel a szegény embert lefejezték az elmenekült Keresztelô helyett. Undorító dolog! (Pt 1,25) ======================================================================== A Keresztelô Ainonban A Keresztelô Kiszabadulása után a Keresztelô a szamariai Ainonban húzódik meg, és ott keresztel. Ezt a Szentírás is említi (Jn 3,22-30) Ott keresi fel ôt a kegyetlen Doras farizeus, aki megbetegedett, és akinek birtokát tönkretették a férgek, büntetésként azért, ahogy Jónással bánt. A Keresztelô Jézushoz utasítja ôt, aki ebben az idôben Lázár egyik tanyáján él és tanít. Doras odamegy, és holtan esik össze, amikor meg akarja átkozni Jézust. Másnap megérkezik oda a Keresztelô három pásztor tanítványa: Simeon, János és Mátyás. Jézus tanítványa, János, Zebedeus fia veszi ôket észre elôször, amint vizesvödrökkel keresztülmegy az udvaron. -- Ti itt? Béke veletek! A Mester örömmel lát majd titeket. Jöjjetek, jöjjetek, mielôtt a nép megérkezik! Most olyan sokan jönnek! -- Mester, itt van három barátod! Nézd! -- mondja János, belépve a konyhába, ahol vidáman ég a tűz. -- Ó! Béke veletek, barátaim! Mi hozott ide titeket? Baj érte a Keresztelôt? -- Nem, Mester. Az ô engedélyével jöttünk. Üdvözöl téged, és kér, ajánld Istennek az íjászok által üldözött oroszlánt. Nem ringatja tévhitben magát sorsát illetôleg. De még szabad. És boldog, mert tudja, hogy sokan követnek téged. Azok is, akik elôször ôt követték. Mester... mi is nagyon szeretnénk köztük lenni, de... nem akarjuk elhagyni ôt most, amikor üldözik. Megértesz minket... -- mondja Simeon. -- Megáldlak titeket azért, mert ezt teszitek. A Keresztelô minden tiszteletet és szeretetet megérdemel. -- Igen. Jól mondod. Nagy a Keresztelô, és mind óriásibbá válik. Hasonlít az agávéhoz, amely, amikor közel van végéhez, nagy gyertyatartót alkot hétágú virágaival, és lángol, illatozik. Így ô is. És mindig azt mondja: ,,Csak szeretném még egyszer látni Ôt!'' Látni téged. Mi lelkének ezt a vágyát hozzuk eléd anélkül, hogy megmondtuk volna neki. Ô a ,,Bűnbánó'', a ,,Böjtölô''. És emészti ôt a szent vágy is, hogy téged lásson és halljon. Én Tóbiás, azaz Mátyás vagyok. De azt hiszem, hogy a fôangyal, aki Tóbiást elkísérte, nem különbözik tôle. Tele van bölcsességgel. -- Nem mondta senki, hogy én nem láthatom ôt... De csak ezért jöttetek? Kellemetlen ebben az idôszakban az utazás... Ma jó idô van. De három napja még sok víz állt az úton. -- Nemcsak ezért. Néhány napja eljött Dórás, a farizeus, hogy megtisztuljon. De a Keresztelô megtagadta tôle a szertartást, azt mondva: ,,Nem ér el a víz oda, ahol vastag a bűn kérge. Csak egyvalaki tud megbocsátani neked: a Messiás.'' És akkor ô azt mondta: ,,Elmegyek hozzá. Meg akarok gyógyulni, és azt gondolom, hogy ez a betegség az ô gonosztette.'' Akkor a Keresztelô úgy kidobta ôt, mint ahogy magát a Sátánt dobta volna ki. Miután elment, Dórás találkozott Jánossal, akit ismert abból az idôbôl, amikor az, Jónáshoz járt, aki rokona volt, és azt mondta neki: ,,Én megyek! Mindenki megy! Még Mannaen is, és még a... (azt mondom kéjnôk, de ô sokkal piszkosabb kifejezést használt) is oda mennek. Lázár tanyája tele van félrevezetett emberekkel. Barátjává leszek, ha most meggyógyít engem, és visszavonja átkát a földekrôl, amelyeket a vakondokok és a férgek úgy feltúrtak, mint egy hadsereg a háborúban. Megeszik a magvakat, és elrágják a fák gyökereit és a szôlôtôkét, és nem lehet elpusztítani ôket semmivel sem. Ha azonban nem vonja vissza átkát, jaj neki!'' Mi erre azt válaszoltuk: ,,Ilyen szívvel mész oda?'' Azt mondta: ,,Ki hisz abban a sátánban? De elvégre is, ha a kéjnôkkel szövetkezik, velem is megteheti.'' Mi el akartunk jönni hozzád, hogy megmondjuk neked, s eszerint bánhass Dórással. -- Már megtörtént. -- Már megtörtént? Ah, igaz! Neki kocsija van és lovai, nekünk csak a lábunk. Mikor jött el? -- Tegnap. -- És mi történt? -- Ez: ha Dórás érdekel titeket, elmehettek jeruzsálemi házába, és gyászolhatjátok. Temetésére készülnek. -- Meghalt?!! -- Meg. Itt. De ne beszéljünk róla! -- Igen, Mester... Csak... egy dolgot mondj meg nekünk! Igaz-e az, amit Mannaenrôl mondott? -- Igaz. Nem tetszik nektek? -- Ó, dehogynem! Örülünk neki! Sokat beszéltünk neki rólad Machaerusban! És mit akar az apostol, ha nem azt, hogy Mesterét szeressék? Ezt akarja János, és mi is, vele együtt. -- Jól beszélsz, Mátyás! Veled van a bölcsesség. -- És... én nem hittem el. De most találkoztunk vele... Nálunk is volt, téged keresve, a sátoros ünnepek elôtt. És azt mondtuk neki: ,,Akit te keresel, nincs itt. De hamarosan Jeruzsálemben lesz a sátoros ünnepeken.'' Azért mondtuk ezt, mert a Keresztelô kijelentette nekünk: ,,Nézzétek ezt a bűnös nôt! Egy szenny kéreg, de belül láng ég, amelyet táplálni kell. Oly erôssé válik, hogy kitör a kéregbôl, és mindent eléget. Lehull a szenny, és csak a láng marad meg.'' Így mondta. De... igaz az, hogy itt alszik, mint a hatalmas írástudók mondták, akik hozzánk jöttek? -- Nem. Az intézô egy istállójában alszik, több mint egy mérföldre innen. -- Pokoli nyelvek! Hallottad? És ôk! -- Hagyjátok, mondjanak csak, amit akarnak! A jók nem az ô szavaiknak hisznek, hanem az én cselekedeteimnek! -- Ezt mondja János is. Néhány napja tanítványai közül némelyek azt mondták neki a mi jelenlétünkben: ,,Rabbi, az, aki veled volt a Jordánnál, és akirôl tanúságot tettél, most keresztel. És mindenki hozzá megy. Hívek nélkül maradsz!'' És János ezt válaszolta: ,,Boldogan hallom ezt a hírt! Ti nem tudjátok, mily nagy örömöt okoztok nekem! Tudnotok kell, hogy semmije sem lehet az embernek, ha felülrôl nem kapja. Ti tanúskodhattok arról, hogy azt mondtam: 'Nem vagyok a Krisztus, hanem az, akit elôtte küldtek, hogy elôkészítse útját.' Aki igaz ember, nem sajátít ki magának olyan nevet, ami nem illeti meg ôt, és ha az emberek dicsérni akarják azzal, hogy azt mondják neki: 'Te az vagy', azaz a Szent, ô kijelenti: 'Nem. Igazán, nem. Én az Ô szolgája vagyok.' És mit akar az, aki szeret, ha nem azt, hogy hasonlítson ahhoz, akit szeret? Csak a jegyes örül jegyesének. A vôfély nem örülhet neki, mert az erkölcstelenség és lopás lenne. De a jegyes barátja, aki közelében áll, és hallja az egész örvendetes lakodalmi beszédet, nagy örömöt érez, ami nagyon hasonló ahhoz, ami boldoggá teszi a szüzet, aki feleségül ment barátjához, és aki elôre érzi a lakodalmi szavak édességét. Ez az én örömöm, és ez teljes. Mit tesz még a jegyes barátja, miután hónapokon keresztül szolgálta barátját, és elkísérte ôt jegyesének házába? Visszavonul, és eltűnik. Így én is! Így én is! Csak egy marad hátra: a jegyes, jegyesével: az Ember az emberiséggel. Ó, mélységes jelentôségű szavak! Szükséges, hogy Ô növekedjék, és én kisebbedjem. Aki az égbôl jön, az mindenki más fölött áll. A pátriárkák és a próféták eltűnnek, amikor Ô megérkezik, mert Ô olyan, mint a nap, amely megvilágít mindent, éspedig olyan erôs fénnyel, hogy a csillagok és a bolygók, amelyeknek nincs fényük, fényt kapnak tôle, a többieket pedig túlragyogja fényével. Azért van ez így, mert Ô az égbôl jön, míg a pátriárkák és a próféták az égbe mennek, de nem jönnek az égbôl. Aki az égbôl jön, az mindenki más felett áll. És hirdeti azt, amit látott és hallott. De senki sem tudja elfogadni tanúságtételét azok közül, akik nem az ég felé tartanak, mert megtagadják az Istent. Aki elfogadja annak a tanúságát, aki az égbôl szállt alá, hitével megpecsételi, hogy Isten igaz, és nem pedig igazságot nélkülözô üres beszéd, és felfogja az igazságot, mert lelke vágyódik utána. Mert az, akit Isten küldött, Isten szavait mondja, mert Isten részesíti Ôt Lelkének teljességében, és a Lélek azt mondja: 'Íme, itt vagyok! Fogadj el engem, mert veled akarok lenni. Te vagy a mi szeretetünk gyönyörűsége!' Mert az Atya szereti a Fiút, mérték nélkül, és mindent kezébe helyezett. Azért, aki hisz a Fiúban, az birtokosa az örök életnek. De aki visszautasítja a Fiúba vetett hitet, az nem fogja meglátni az Életet. És Isten haragja marad benne és rajta.'' Így mondta. Emlékezetembe véstem ezeket, hogy elmondjam neked -- jelenti ki Mátyás. -- És én dicsérlek érte, és hálás vagyok neked. Izraelben nem az az utolsó próféta, aki leszállott az égbôl, hanem az, aki legközelebb áll az éghez, mert meg volt áldva az isteni ajándékokkal attól kezdve, hogy anyjának méhében élt. Ti nem tudjátok ezt, de én mondom nektek! -- Mi? Mit? Ó, mondd el nekünk! Ô azt mondja magáról: ,,Én a bűnös vagyok''. -- A három pásztor nagyon szeretné tudni, és a tanítványok is. -- Amikor az Anya hordozott engem, az Istent, elment szolgálni János anyját, mert alázatos és szeretetteljes volt. János anyja anyai ágon unokatestvére volt neki, és öregségében fogant. A Keresztelô már hetedik hónapja tartózkodott anyjának méhében. Nagyot ugrott örömében, amikor meghallotta Isten Jegyesének a hangját. Elôfutár volt abban is, hogy megelôzte az összes megváltott lelket, mert részesült a kegyelemben, az anyaméhbôl anyaméhbe behatolva, amelynek következtében a gyermek lelkérôl lehullott az eredeti bűn. Azért azt mondom, hogy a földön hárman részesültek a Bölcsességben, amint az égben is hárman vannak, akik maguk a Bölcsesség. A földön: az Ige, az Anya és az Elôfutár. Az égben: az Atya, a Fiú és a Lélek. -- Lelkünk eltelik csodálkozással... Szinte úgy, mint amikor azt mondták nekünk: ,,A Messiás megszületett...'' Mert te voltál az Irgalmasság Mélysége, és ez a mi Jánosunk az alázatosság mélysége. -- És Anyám a Tisztaság, a Kegyelem, a Felebaráti Szeretet, az Engedelmesség, az Alázatosság és minden más erény mélysége, amely Istentôl származik, és amit Isten megad szentjeinek. (Bp 58-62. T 25- 26) * * * Amikor Jézus a szamariai asszonnyal, Fotinaival beszélget, az megjegyzi: -- Közel van ide az, akit a Messiás Elôfutárának neveznek. Sokan mennek meghallgatni ôt. De oly szigorú!... Te jóságos vagy... és a szegény lelkek nem félnek tôled. Úgy gondolom, hogy a Krisztus jóságos lesz. A Béke Királyának mondják Ôt. Sokáig kell még várni eljövetelére? -- Mondtam neked, hogy már itt van az Ô ideje. -- Honnan tudod? Talán tanítványa vagy? Az Elôfutárnak sok a tanítványa. Krisztusnak is lesz. -- Én vagyok Jézus Krisztus, aki veled beszélek. (E 37-38) ======================================================================== Jézus meglátogatja a Keresztelôt A Keresztelô Egy holdvilágos éjjelen Jézus határozottan és egyedül megy. Gyorsan halad, míg elér egy patakhoz, amely a síkság felé folyik, észak-keleti irányban. Felfelé megy, a patak mellett, amíg elérkezik egy magános helyre, az erdô közelébe. Követ egy meredek ösvényt, amely egy természetes barlanghoz vezet, a hegy oldalában. Belép, és lehajol egy fekvô alak fölé, akit alig lát a barlangba beszűrôdô holdfényben. Megszólítja: -- János! A férfi felébred, felül, még az álomtól ködös aggyal. De hamarosan felfogja, hogy ki hívja ôt. Talpra ugrik, és utána a földre borulva mondja: -- Hogyan lehetséges, hogy Uram eljött hozzám? -- Azért, hogy kielégítsem szíved vágyát és az enyémet. Vágyódtál utánam, János. Íme, itt vagyok. Kelj fel! Menjünk ki a holdfényre, és üljünk le társalogni a barlang melletti sziklára. János engedelmesen feláll és kimegy. De amikor Jézus leül, ô letérdel Krisztus elôtt. Báránybôrbôl készült öltözete alig fedi be sovány testét. Hátrasimítja hosszú, borzas haját, amely eltakarta szemét, hogy így jobban láthassa Isten Fiát. Nagyon erôs köztük az ellentét. Jézus sápadt és szôke, haja puha és rendezett, szakálla rövid, az állán. A másik haja fekete, bôre nagyon sötét, beesett szemei alig látszanak, feketék, s úgy ragyognak, mintha lázban égnének. -- Azért jöttem, hogy köszönetet mondjak neked. Te tökéletesen teljesítetted és teljesíted, a benned levô kegyelem tökéletességével, küldetésedet, mint Elôfutárom. Amikor eljön az órája, oldalamon fogsz belépni az égbe, mert mindent megérdemeltél Istentôl. És a várakozásban már az Úr békéjét fogod élvezni, kedves barátom. -- Nagyon hamarosan belépek a békébe. Mesterem és Istenem, áldd meg szolgádat, hogy megerôsítsd az utolsó megpróbáltatásra. Nem ismeretlen elôttem, hogy az már nagyon közel van, és hogy még egy tanúságot kell tennem: véremmel. És te még nálam is jobban tudod, hogy hamarosan eljön az órám. A te isteni szíved irgalmas jósága hozott ide téged, hogy megerôsítsd Izrael utolsó vértanúját, és az új idô elsô vértanúját. Csak azt mondd meg nekem: sokáig kell majd várnom eljöveteledre? -- Nem, János. Nem sokkal többet, mint ami eltelt a te és az én születésem között. -- Áldott legyen érte a Magasságbeli! Jézus... szólíthatlak így téged? -- Igen, mind azért, mert vérrokonom vagy, mind pedig életszentséged miatt. Ezt a nevet, amelyet még a bűnösök is kiejtenek, kimondhatja Izrael szentje is. Az ô számukra ez az üdvösség, a te számodra édesség. Mit kívánsz Jézustól, Mesteredtôl és unokatestvéredtôl? -- Én megyek meghalni. De amint egy apa aggódik gyermekeiért, én is aggódom tanítványaim miatt. Tanítványaim... Te a Mester vagy, és tudod, mennyire szeretjük ôket. Az egyetlen fájdalom halálommal kapcsolatban az, hogy félek, ôk elvesznek, mint a pásztor nélküli juhok. Gyűjtsd össze ôket te! Visszaadom neked a hármat, akik a tieid, és akik tökéletes tanítványaim voltak, míg rád várakoztak. Bennük, fôleg Mátyásban, igazán jelen van a Bölcsesség. Vannak más tanítványaim is, is ôk hozzád fognak menni. De engedd, hogy ezeket én bízzam rád, személyesen. Ôk hárman a legkedvesebbek számomra. -- És számomra is. Menj nyugodtan, János! Nem fognak elveszni. Sem ezek, sem többi igazi tanítványaid. Összegyűjtöm örökségedet, és ôrködöm fölöttük, mint legkedvesebb kincsem fölött, amely az én tökéletes barátomtól és az Úr szolgájától jött. János a földre borul, és ami lehetetlennek tűnik egy ilyen szigorú személynél, lelki örömében erôsen zokog. Jézus fejére teszi a kezét: -- A te sírásod, ami örömödet és alázatosságodat fejezi ki, egyesül egy távoli énekkel, amelynek hangjára a te kis szíved örömében felujjongott. Ez az ének és ez a sírás, ugyanaz az Örökkévalót dicsérô ének, aki ,,nagy dolgokat cselekedett, Ô, a hatalmas, az alázatos szívekben''. Anyám is hamarosan újra elénekli énekét, amelyet már akkor énekelt. De utána az Ô számára is eljön a legnagyobb dicsôség, mint a te számodra is, a vértanúság után. Az ô üdvözletét is hozom számodra. Te megérdemelsz minden tiszteletet és vigasztalást. Itt csak az Emberfiának a keze nyugszik fejeden, de a megnyílt égbôl leszáll a Fény és a Szeretet, hogy megáldjon téged, János. -- Én nem érdemlek meg ennyit. Én a te szolgád vagyok. -- Te az én Jánosom vagy. Azon a napon, a Jordánnál, a Messiás voltam, aki kinyilvánította magát. Most unokatestvéred és Isten akarja isteni szeretetének és rokoni szeretetének útravalóját adni neked. Kelj fel, János! Adjunk búcsúcsókot egymásnak! -- Nem érdemlek meg ennyit... Mindig vágyakoztam rá, egész életemen keresztül. De nem merem megtenni ezt veled. Te az én Istenem vagy! -- Jézusod vagyok. Isten veled! Lelkem közeledben lesz mindvégig, míg eljutsz a békébe. Élj és halj meg nyugodtan, ami tanítványaidat illeti. Most csak ezt tudom adni neked. De az égben százszorosát fogom adni, mert elnyertél minden kegyelmet Isten szemében. Jézus feláll, és átöleli ôt, megcsókolva arcán, és fogadva az ô csókját. Utána János megint letérdel, és Jézus a fejére teszi kezét, és imádkozik, égre emelt szemekkel. Olyannak tűnik, mintha felszentelné. Nagy benyomást keltô látvány. Egy ideig így maradnak, csendben. Utána Jézus elbúcsúzik, az Ô kedves üdvözlésével: -- Békém legyen mindig veled! -- és visszaindul az úton. (3-39) * * * Jézus Péter betszaidai házában van az apostolokkal. Csak János hiányzik. Valaki hevesen kopog az ajtón. -- Ki lehet az, ebben az órában? -- kérdi Péter, és odamegy, hogy kinyissa. János az. Izgatott, poros, és arcán látszik, hogy sírt. -- Te, itt? -- kiáltanak mindnyájan. -- Mi történt? Jézus, aki felállt, csak azt kérdi: -- Hol van Anyám? János odamegy Jézushoz, letérdel lábához, megfogja kezét, mintha segítséget kérne, s azt mondja: -- Az Anya jól van, de sír, mint én, és mint sokan, és kér téged, hogy ne menj a Jordánnak ezen az oldalán. Ezért küldött vissza engem, mert... mert Jánost, unokatestvéredet, elfogták... -- És János sír, miközben mindenki felháborodik. Jézus nagyon elsápad, de nem lesz izgatott. Csak azt mondja: -- Kelj fel, és számolj be róla! -- Anyáddal és az asszonyokkal mentem a Keresztelô felé. Izsák és Timóteus is velünk voltak. Három asszony és három férfi. Engedelmeskedtem parancsodnak, hogy elvezessem Máriát Jánoshoz... Ah, te tudtad, hogy ez az utolsó istenhozzád volt!... Hogy az lett volna... A vihar miatt néhány óráig várnunk kellett. És ez elég volt ahhoz, hogy János többé ne láthassa Máriát... Déltájban érkeztünk, és ôt hajnalban fogták el... -- De hol? És hogyan? Ki? Az ô barlangjában? -- kérdezik mindnyájan, és mindent tudni akarnak. -- Elárulták!... A te nevedet használták fel az árulásra! -- Rettenetes! De ki tette ezt? -- kiáltják mindnyájan. -- Egyik tanítványa... -- mondja János, halkan. A felháborodás eléri a csúcspontját Egyesek átkozódnak, mások sírnak, vagy elképedve, szoborként megmerevednek. János Jézus nyakába borul, és kiáltja: -- Én féltelek téged! Téged! Téged! A szenteknek vannak árulóik, akik eladják ôket aranyért, aranyért és a nagyoktól való félelembôl, a jutalomra vágyakozva, hogy... hogy engedelmeskedjenek a Sátánnak. Ezernyi, ezernyi dologért! Ó, Jézus, Jézus, Jézus! Mily fájdalom! Az én elsô mesterem! Az én Jánosom, aki neked adott engem! -- Jól van! Jól van! Jelenleg semmi se fog történni velem. -- De utána? De utána? Nézem... nézem ezeket... és félek mindenkitôl, magamtól is. Ki lesz közülünk a te árulód...? -- De megbolondultál? Azt hiszed, hogy nem tépnénk ôt darabokra? -- kiált fel Péter. És a kerióti: -- Ó, igazán bolond vagy! Én sose leszek az. De ha úgy érezném, hogy megszáll az ördög annyira, hogy az lehetnék, megölném magamat. Jobb az, mint Isten gyilkosává válni. Jézus kiszabadítja magát János kezeibôl, és erôsen megrázza a keriótit, mondva: -- Ne káromold Istent! Senki sem képes megszállni téged, ha te nem akarod! És ha megtörténne, sírj miatta, de ne kövess el egy újabb bűnt is, ráadásul az istengyilkosságra! Az gyengül el, aki elszakad Istentôl. -- Utána Jánoshoz fordul, aki az asztalra hajtva fejét, sír, és azt mondja neki: -- Beszéld el sorjában! Én is szenvedek. Ô vérrokonom és Elôfutárom volt. -- Nem láttam mást, csak a tanítványok egy részét, akik kiábrándultak, és dühöngtek az árulóra. A többiek elkísérték Jánost börtöne felé, hogy közelében legyenek, amikor meghal. -- De még nem halt meg... ismét elmenekülhet -- igyekszik megvigasztalni Jánost a Zelóta, aki nagyon szereti ôt. -- Még nem halt meg. De meg fog halni -- mondja János. -- Igen. Meg fog halni. Ô éppúgy tudja ezt, mint én. Ez alkalommal senki és semmi sem menti meg. Mikor? Nem tudom. De tudom, hogy élve nem megy ki Heródes kezébôl. -- Igen, Heródesébôl. Halljad! Ô a völgytorok felé ment, amelyen mi is átmentünk, amikor visszatértünk Galileába, s amely Ebal és Garizim hegye között van, mert árulója azt mondta neki: ,,A Messiás haldoklik. Ellenségei megtámadták. Látni akar téged, hogy rád bízzon egy titkot.'' És ô elment az árulóval, és néhány mással. A sötét völgyben várták Heródes felfegyverzett emberei, és elfogták. A többiek elfutottak, és elvitték a hírt az Ainon közelében maradt tanítványoknak. Épp akkor érkeztek meg, amikor én is odaérkeztem az Anyával. És, ami rettenetes, az áruló városaink egyikébôl való... és Kafarnaum farizeusai voltak elfogatásának kitervezôi. Ôk mondták, hogy te vendégük voltál, és tôlük elindultál Júdeába. Nem ment volna ki menedékhelyérôl, hacsak nem éretted... Síri csönd követi János beszámolóját. Jézus olyan, mint aki vérét vesztette. Kék szemei fátyolosak. Lehajtott fejjel áll, kezét még János vállán nyugtatva, aki érzi, hogy Jézus keze kissé remeg. Senki se mer beszélni. Jézus töri meg a csendet. -- Más úton megyünk Júdeába. De holnap Kafarnaumba kell mennem. Minél elôbb. Pihenjetek le! Én kimegyek az olajfák közé. Szükségét érzem annak, hogy egyedül legyek. (J 29-31) ======================================================================== János küldöttsége A Keresztelô Jézus Kafarnaumban van Mátéval, aki megsebesült a lábán, és ezért nem tudott apostoli körútra menni a többiekkel, akiket Jézus kettesével küldött. Miután Jézus befejezte beszédét az összegyűlt embereknek, meggyógyítja betegeiket. Egy ötgyermekes özvegyasszonynak megígéri, hogy másnap elmegy hozzá, Korozainba, és befejezi férjének ácsműhelyében a félbeszakadt munkákat: egy kocsit és egy ládát, hogy a család pénzhez jusson. Jézus még az özveggyel beszél, amikor megérkezik Mannaen, Heródes féltestvére, a Keresztelô két tanítványával. Ôk is hallják, mit mond Jézus az özvegynek. Mikor az asszony elmegy, Mannaen megszólal: -- Háromszor szent Mester, üdvözölhetlek? Jézus megfordul, és mosolyogva mondja: -- Béke veled, Mannaen: Tehát nem feledkeztél el rólam? -- Sose, Mester! Fel akartalak keresni téged Lázár házában vagy az Olajfák-hegyén, hogy veled maradjak. De húsvét elôtt elfogták a Keresztelôt. Árulás révén fogták el, és féltem attól, hogy a Jeruzsálembe ment Heródes távollétében Heródiás megparancsolja a Szent megölését. Nem akart elmenni a Sion ünnepére, azt mondva, hogy beteg. Igen, beteg. A gyűlölettôl és a bujaságtól... Machaerusban maradtam, hogy ellenôrizzem, és... visszatartsam a hitszegô asszonyt, aki képes lett volna saját kezével megölni... Csak azért nem teszi, mert fél Heródes kegyeinek elvesztésétôl, aki... félelembôl vagy meggyôzôdésbôl védi Jánost, és megelégszik azzal, hogy fogságban tartja. Most Heródiás elmenekült Machaerus fullasztó hôségétôl, és saját kastélyainak egyikébe ment. És én eljöttem ezekkel a barátaimmal, akik János tanítványai. Ô küldte ôket, hogy kérdezzenek meg téged. És én csatlakoztam hozzájuk. Az emberek, amikor hallják, hogy Heródesrôl van szó, és felfogják, ki beszél, kíváncsian körülveszik Jézust és a három férfit. -- Mit akartok kérdezni tôlem? -- kérdi Jézus, miután kölcsönösen üdvözölte a két szigorú megjelenésű férfiút. -- Beszélj te, Mannaen, ki mindent tudsz, és barátságosabb vagy -- mondja egyikük. -- Íme, Mester! Megértônek kell lenned, ha túlságos szeretetük miatt, a tanítványok bizalmatlanok az iránt, akirôl azt hiszik, hogy felfogása ellentétes mesterükével, és annak helyét akarja elfoglalni. Így tesznek a tieid, így Jánoséi. Ez érthetô féltékenység, amely a tanítványoknak mesterük iránti szeretetére vall. Én... pártatlan vagyok, és ezt megmondhatják ezek, akik velem vannak, mert ismerlek téged, és ismerem Jánost, és igazán szeretlek titeket. Jóllehet szeretlek téged azért, ami vagy, mégis meghoztam az áldozatot, hogy János mellett maradjak, mert ôt is tisztelem azért, ami, és fôleg azért, mert nagyobb veszélyben van, mint te. Most ennek a szeretetnek a hatására, amelyet gyűlöletükkel növelnek a farizeusok, ezek kételkednek abban, hogy te vagy a Messiás. És ezt megvallották János elôtt, azt gondolva, hogy örömöt okoznak vele neki. Azt mondták: ,,Számunkra te vagy a Messiás. Nekünk senki se lehet szentebb nálad.'' De János elôször megrótta ôket, káromlóknak nevezve, és feddése után kedvesebben megmagyarázott nekik mindent, ami arra vall, hogy te vagy az igazi Messiás. Végül, látva, hogy még mindig nincsenek errôl meggyôzôdve, kettejüknek azt mondta: ,,Menjetek el hozzá, és nevemben mondjátok neki: >>Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy másra kell várnunk?<<'' Nem a pásztor tanítványokat küldte, mert azok hisznek, és nem segített volna rajtuk a küldetés. Azok közül választotta ki ôket, akik kételkednek, hogy hozzád jöjjenek, és hogy az ô szavukra megszűnjék a hozzájuk hasonlók kételye. Én elkísértem ôket, hogy láthassalak téged. Befejeztem mondanivalómat. Most nyugtasd meg a kételkedôket! -- De ne gondold, Mester, hogy mi ellenséges érzületűek vagyunk! Mannaen szavaiból azt gondolhatnád. Mi... mi... mi éveken keresztül ismertük a Keresztelôt, és mindig szentnek, bűnbánónak, sugalmazottnak láttuk. Téged... nem ismerünk, csak mások szavaiból. És te tudod, miket beszélnek az emberek... Egyesek dicsérnek és tisztelnek, mások leszólnak, s ez úgy változik, mint az ellenkezô szelektôl kergetett felhôk keletkezése és szétoszlása. -- Tudom, tudom. Olvasok lelketekben, és a ti szemetek látja az igazságot, ami körülvesz minket, amint fületek hallotta az özveggyel való beszélgetésemet. Ezeknek elegeknek kellene lenniük meggyôzéstekre. De mondom nektek, figyeljétek meg azt, ami körülvesz. Nincsenek itt gazdagok, sem mulatozók, sem botrányosan viselkedô személyek. Hanem szegények, betegek, becsületes izraeliták, akik meg akarják ismerni Isten Szavát. Semmi mást nem akarnak. Ez az asszony, és utána az a leány, és az az öreg, betegen jött ide, és most egészségesek. Kérdezzétek meg ôket, és megmondják nektek, mi volt a betegségük, és hogyan gyógyítottam meg ôket, és miként érzik most magukat. Tegyétek, tegyétek csak meg ezt! Közben én beszélgetek Mannaennel. -- És Jézus vissza akar vonulni. -- Nem, Mester! Mi nem kételkedünk szavadban. Csak adj nekünk választ, amit elvihetünk Jánosnak, hogy ô lássa, valóban eljöttünk, és hogy ez meggyôzze társainkat is. -- Menjetek, és mondjátok meg Jánosnak: ,,A süketek hallanak. Ez a leány süketnéma volt. A némák beszélnek. Az a férfi születésétôl kezdve néma volt. A vakok látnak.'' Ember, jöjj ide! Mondd meg ezeknek, mi volt a bajod -- mondja Jézus, karonfogva egyet, akit csodásan meggyógyított. Az azt mondja: -- Kôműves vagyok, és arcomba esett egy oltatlan mésszel teli edény. Kiégette szemeimet. Négy évig sötétben éltem. A Messiás megmosta kiszáradt szemeimet, nyálával, és azok frissebben tértek vissza, mint amilyenek húszéves koromban voltak. áldott legyen érte! Jézus folytatja: -- És a vakokkal, süketekkel, némákkal együtt, akik meggyógyultak, kiegyenesedtek a sánták, és futnak a nyomorékok. Íme, ott az az öreg kevéssel ezelôtt meg volt gémberedve, és most egyenes, mint egy pálma a sivatagban, és fürge, mint egy gazella. Meggyógyulnak a legsúlyosabb betegek. Neked, asszony, mi volt a bajod? -- Mellem volt beteg, mert túl sok tejet adtam a mohó szájaknak. És a betegség elemésztette életemet. Most nézzétek! -- és kibontja keblén ruháját, megmutatva egészséges emlôit, és hozzáteszi: -- Egy seb volt az egész. -- És megmutatja tunikáját, amely még át van ázva a gennytôl. Most megyek, és otthon tiszta ruhát veszek magamra. Erôs vagyok, és boldog. Pedig tegnap haldokoltam, és kegyes emberek hoztak ide. Nagyon boldogtalan voltam... a gyermekek miatt, akiknek nincs anyjuk. Örök dicséret legyen az Üdvözítônek! -- Halljátok? És megkérdezhetitek a zsinagógafônököt ebben a városban, leányának feltámadása felôl. És visszatérve Jerikó felé, menjetek Naimba, kérdezzétek meg, az egész város jelenlétében a feltámasztott fiatalembert, akit már el akartak temetni. Így elmondhatjátok, hogy a halottak feltámadnak. Azt, hogy sok leprás meggyógyult, megtudhatjátok Izrael sok helyén, de ha akarjátok, menjetek Sicaminonba, keressétek meg ôket a tanítványok között, és sokat találtok. Mondjátok meg tehát Jánosnak, hogy a leprások megtisztulnak. És mondjátok, mert látjátok, hogy a szegényeknek hirdetem a Jó Hírt. És boldog az, aki nem ütközik meg rajtam. Mondjátok ezt Jánosnak! És mondjátok neki, hogy én teljes szeretetemmel megáldom ôt. -- Köszönöm, Mester! Áldj meg minket is, mielôtt elmegyünk! -- Ti nem mehettek el ezekben a forró órákban. Maradjatok azért vendégeim estéig. Éljétek egy napig ennek a Mesternek az életét, aki nem János, de akit János szeret, mert tudja, ki Ô. Jöjjetek a házba! Ott hűvös van, és táplálékot vehettek magatokhoz. Isten veletek, hallgatóim! Béke veletek! -- És elbocsátja a tömeget, majd belép a házba három vendégével... Nem tudom, mirôl beszélgettek a fullasztó meleg óráiban. De látom most, hogy a két tanítvány útra készülôdik, Jerikó felé. Úgy látszik, Mannaen marad, mert az ô lovát nem viszik ki a két erôs szamárral az udvarra. János két tanítványa sok hajlongás után a Mester és Mannaen elôtt, felszáll a nyeregbe, és még egyszer visszafordul, hogy az út kanyarulata elôtt visszanézzen, és végsô búcsút intsen. Kafarnaumban sokan összejöttek, hogy lássák ezt a búcsúzást, mert értesültek arról, hogy János tanítványai jöttek el, és körbejárt a vidéken annak híre is, mit válaszolt nekik Jézus. Vannak köztük Betszaidából és Korozainból valók, akik beszéltek János tanítványaival, érdeklôdtek felôle, és üdvözletüket küldték neki -- talán elôzôleg ôk is a Keresztelô tanítványai voltak. Most a kafarnaumiakkal beszélgetnek. Jézus Mannaennel együtt vissza akar menni a házba, de a nép körülveszi, és kíváncsian nézi Heródes tejtestvérét, aki nagy tisztelettel viseltetik Jézus iránt, és beszélni akar vele. Ott van Jaírus is, a zsinagógafônök. De, hála Istennek, nincsenek itt a farizeusok. Jaírus azt mondja: -- János megelégedett lesz! Nemcsak kimerítô választ kapott, hanem itt tartva ôket, taníthatta is ôket, és megmutathatott nekik egy csodát. -- És nem is kicsit! -- mondja egy férfi. -- Én elhoztam leányomat, hogy lássák. Sose érezte ily jól magát, és számára öröm, ha a Mestert láthatja. Hallottátok, nemde, válaszát? ,,Nem emlékszem arra, mi a halál. Emlékszem, hogy egy angyal hívott engem, egy fény felé vitt, amely mind erôsebbé vált, és végül ott volt Jézus. Most nem látom olyannak, mint amilyennek akkor láttam, amikor lelkem visszatért belém. Ti és én most az Embert látjuk. De lelkem az Istent látta, aki be van zárva az Emberbe.'' És milyen jó azóta! Elôbb is jó volt. De most egy igazi angyal. Ah, nekem mondhat mindenki, amit akar, számomra csak te vagy a szent! -- De azért János is szent -- mondja egy betszaidai. -- Igen, de túlságosan szigorú. -- Nem szigorúbb mások iránt, mint önmagával szemben. -- De nem tesz csodákat, és ha azt mondja, hogy böjtöl, azért teszi, hogy olyan legyen, mint egy mágus. -- Mégis szent -- mondják többen a tömegbôl. Jézus felemeli kezét, és kitárja, szokásos módján, amikor csendet és figyelmet kér, mert beszélni akar. Azonnal elhallgatnak. Jézus azt mondja: -- János szent, és nagy szent. Ne törôdjetek viselkedésmódjával és a csodák hiányával sem. Igazán mondom nektek: Ô nagy Isten Országában. Ott nyilvánul majd ki teljesen az ô nagysága. Sokan panaszkodnak, mert ô szigorú volt, és ma is az, annyira, hogy durvának látszik. Igazán mondom nektek, hogy hatalmas munkát végzett az Úr útjának elôkészítésében. És aki így dolgozik, annak nincs ideje arra, hogy idôt vesztegessen kényelmes életmódban. Nemde azt mondta, mikor a Jordán mentén volt, Izajást idézve, aki róla és a Messiásról jövendölte: ,,Minden völgyet betöltenek, minden hegyet elhordanak, a kanyargó utakat egyenessé teszik, és a göröngyöset sima úttá'', és azért, hogy elôkészítsék az Úrnak és a Királynak az útját. Igazán ô egymaga többet tett, mint egész Izrael, hogy elôkészítse számomra az utat! És akinek el kell hordania a hegyeket, és fel kell töltenie a völgyeket, és ki kell egyenesítenie vagy kényelmesekké kell tennie a fáradságos utakat, annak kemény munkát kell végeznie! Mert ô volt az Elôfutár, és csak néhány hónappal elôzött meg engem, és mindent el kellett végeznie, mielôtt a Nap fölkel és magasan jár a Megváltás napján. Ez az az idô, amikor a Nap felkel, hogy ragyogjon Sion fölött, és az egész világ fölött. János készítette elô az utat úgy, amint kellett. Mit mentetek látni a pusztában? Egy nádat, amelyet minden szél megmozgat különbözô irányban? Kit mentetek ki látni? Puha ruhába öltözött embert? De ezek a király házaiban laknak, lágy ruhákba burkolva, ezernyi szolgától és udvarnoktól körülvéve, és ôk is egy szegény ember udvarnokai. Itt van egyikük. Kérdezzétek meg tôle, hogy nem undorítja-e az udvari élet, és nem csodálja-e az egyedülálló sziklát, amely durva, és amelybe belecsapnak a villámok, ver a jégesô, és az ostoba szelek küzdenek, hogy kitépjék, az azonban szilárdan áll, minden oldalával az ég felé meredve, csúcsával, amely a magasságok örömét hirdeti, és olyan, mint egy felfelé szálló láng. Ez János. Így látja ôt Mannaen, mert megértette az élet és a halál igazságát, és látja a nagyságot ott, ahol van, akkor is, ha el van rejtve a látszólagos vadság alatt. És ti mit láttatok Jánosban, amikor elmentetek, hogy megnézzétek? Egy prófétát? Egy szentet? Mondom nektek: ô több egy prófétánál! Ô több sok szentnél, több a szenteknél, mert róla van megírva: ,,Elküldöm elôtted angyalomat, hogy elôkészítse utadat.'' (Vö. Iz 40,103; Mal 3,1) Angyal. Fontoljátok meg! Ti tudjátok, hogy az angyalok tiszta szellemek, akiket Isten az ô szellemi hasonlatosságára teremtett. Elküldte ôket, hogy kapcsolatot teremtsenek az emberek között, akik a látható és anyagi teremtmények tökéletességét képezik, és Isten között, aki a Tökéletesség az égben és a földön, a szellemvilág és az állatvilág Teremtôje. Az emberben, a legszentebben is, mindig ott van a test és a vér, ami végtelen szakadékot jelent közte és Isten között. És a szakadék még inkább elmélyül a bűn által, amely nehézkessé teszi azt is, ami szellemi az emberben. Íme, akkor Isten megteremti az angyalokat, akik a teremtmények fokozatainak csúcspontját érintik, mint ahogy az ásványok annak legalacsonyabb pontján vannak. Az ásványok, a por alkotják a földet, általában a szervetlen anyagokat. Az angyalok Isten gondolatának tiszta tükrei, lángok, amelyek készségesen dolgoznak, szeretetbôl, készen a megértésre, serények a munkára, akaratuk szabad, mint a miénk, de egy teljesen szent akarat, amely nem ismeri a lázadozásokat és a bűn melegágyát. Ezek az angyalok, Isten imádói, az Ô hírnökei az emberekhez, a mi védelmezôink, akik a Fényt adják nekünk, amelybe ôk öltöznek, és a Tüzet, amelyet ôk imádva körülvesznek. A prófétai szó Jánost ,,angyalnak'' nevezte. Nos, én azt mondom nektek: ,,Az asszonyok szülöttei között sose volt nagyobb Keresztelô Jánosnál.'' Mégis a legkisebb az Ég Országában nagyobb lesz nála, az embernél. Mert aki az Ég Országában van, az Isten gyermeke, és nem az asszony gyermeke. Törekedjetek azért mindnyájan arra, hogy az Ország polgáraivá váljatok. Mit kérdeztek egymástól? -- Azt mondtuk: ,,De János az Országban lesz? És hogy lesz ott?'' -- Lelkében ô már az Országban van, és ott lesz halála után, mint az örök Jeruzsálem egyik legragyogóbb napja. És a Kegyelem által lesz ez, mely törés nélkül van benne, és saját akaratából. Mert ô szent célból, magán is erôt vett. A Keresztelôtôl kezdve azoké az Ég Országa, akik erôteljesen le tudják gyôzni a Gonoszt, és az erôszakosak nyerik el azt. Mert most ismeretesek a dolgok, amiket meg kell tenni, és mindent megkaptatok ehhez a gyôzelemhez. Ma már nem azokban az idôkben élünk, amikor csak a Törvény és a Próféták beszéltek. Ezek Jánosig beszéltek. Most Isten Igéje beszél, és nem rejt el egy jottányit sem abból, amit tudni kell ehhez a gyôzelemhez. Ha hisztek bennem, annak kell látnotok Jánost, akinek el kellett jönnie, mint Illésnek. Akinek van füle a hallásra, értse meg. (E 1, 7-14) ======================================================================== A vértanúság A Keresztelô Jézus a kafarnaumi házban betegeket gyógyít. Csak Mannaen van vele. A gyógyítások befejezése után mindketten felmennek egy felsô szobába, és egymással beszélgetnek. -- Mikor tervezed elutazásodat? -- kérdezi Jézus. -- Hm! Legszívesebben sose mennék el... De a Keresztelôre gondolok. Heródes egy gyenge ember. Ha valaki ért ahhoz, hogy a jóra ösztökélje, ha nem a is válik jóvá, de legalább... nem vérengzik. De kevesen vannak, akik jó tanácsokat adnak neki. És az a nô!... Az a nô!... De szeretnék itt maradni addig, míg az apostolok vissza nem térnek. Nem, mintha sokra tartanám magamat... de azért valamit még érek... jóllehet a kegy, amit élveztem, nagyon lecsökkent, mióta felfogta, hogy a Jó útjára tértem. De számomra ez nem számít. Szeretném, ha igazán bátor lennék, és el tudnék hagyni mindent, hogy teljesen téged kövesselek, mint ezek a tanítványok, akikre várakozol. De sikerül-e ez nekem valaha is? Mi, akik nem a népbôl származunk, nehezebben tudunk követni téged. Miért? -- Mert visszatartanak titeket szegényes gazdagságtok polipkarjai. -- Ismerek egyeseket, akik nem kimondottan gazdagok, de tanultak, vagy úton vannak afelé, és ôk sem jönnek. -- Ôket is visszatartják szegényes gazdagságuk polipkarjai. Nemcsak a pénz tesz gazdaggá. Ott van a tudás gazdagsága is. Kevesen jutnak el oda, hogy Salamonnal megvallják: ,,Hiúságok hiúsága, minden csak hiúság!'' Egy ideig még elbeszélgetnek a különféle akadályokról, amelyek miatt az emberek nem tudják követni Jézust. Hirtelenül izgatott hangokat hallanak a kertbôl. Valaki aggódva kérdezi: -- A Mester! A Mester! Itt van? A háziasszony válaszol nekik éneklô hangján: -- A felsô szobában van. Kik vagytok? Betegek? -- Nem. János tanítványai, és látni akarjuk a názáreti Jézust. Jézus kinéz az ablakon, és üdvözli ôket: -- Béke veletek... Ó, ti vagytok? Jöjjetek! Jöjjetek! A három pásztor az: János, Mátyás és Simeon. -- Ó, Mester! -- mondják felfelé nézve, szomorú arcukkal. Még Jézus látása sem vidítja fel ôket. Jézus lemegy eléjük, a teraszra. Mannaen követi Ôt. Közben felér oda a három pásztor is. Letérdelnek, és megcsókolják a talajt. Utána János beszél, mindnyájuk nevében: -- És most gyűjts össze minket, Uram, mert a te örökséged vagyunk! -- És könnyek omlanak le mindhármuk arcán. Jézus és Mannaen egyszerre kiáltja: -- János? -- Megölték... Mélységes csönd követi szavaikat. Még a természet is elhallgat körülöttük. Jézus elsápad, és könny gyűlik szemébe. Kitárja karját, és erôlködik, hogy méllyé vált hangja biztos legyen: -- Béke az igazság vértanújának és az én Elôfutáromnak! -- Utána összeteszi kezét, és imádkozik, beszélve Isten Lelkével és a Keresztelôével. Mannaen mozdulatlan. Jézussal ellentétben, vörösen lángol arca a haragtól. Utána ösztönszerűen tôréhez akar nyúlni... de utána fejét csóválja, ráeszmélve, hogy nem hord fegyvert magánál, amikor a Szelíd mellett van. Jézus ismét kinyitja ajkát és szemeit. Tekintete és hangja visszanyeri isteni fenségességét és szokott hangját. De nagy szomorúság cseng ki nyugodt szavaiból: -- Jöjjetek! Számoljatok be nekem. Mától kezdve az enyéim vagytok. Bevezeti ôket a szobába, bezárja az ajtót, behúzza a függönyt, hogy csökkentse a fényt, és elszigetelje magát a romlott világtól. -- Beszéljetek! -- parancsolja. Mannaen mintha kôvé vált volna. A csoport közelében áll, de nem szól semmit. -- Az ünnep estéje volt... Nem lehetett elôre látni az eseményt... Csak két órával elôbb Heródes tanácsot kért Jánostól, és utána jóságosan búcsúzott el tôle... És kevéssel az elôtt, hogy megtörtént... a gyilkosság, a vértanúság, a bűntény, a megdicsôülés, egy szolgával fagyasztott gyümölcsöt és ritka borokat küldött a fogolynak. János nekünk osztotta ki ezeket a dolgokat... Ô sose változtatott szigorú életmódján... Csak mi voltunk ott, mert Mannaen jóvoltából alkalmaztak minket a palota konyhájában és az istállóban. Ez lehetôvé tette, hogy mindig láthassuk Jánosunkat... Én és János a konyhában voltunk, míg Simeon felügyelt az istálló szolgáira, akik a vendégek hátas állatait gondozták... A palota tele volt a méltóságokkal, hadvezérekkel és galileai urakkal. Heródiás bezárkózott szobáiba, miután reggel élesen összekülönbözött Heródessel. Mannaen közbeszól: -- De mikor érkezett meg az a hiéna? -- Két nappal azelôtt. Váratlanul... Azt mondta az uralkodónak, hogy nem tudott tôle távol élni, és részt akart venni az ünnepen. A vipera és varázsló, mint mindig, nevetség tárgyává tette ôt... De Heródes visszautasította ôt azon a reggelen, pedig már részeg volt a bortól és a bujaságtól. Nem adta meg a nônek, amit ô hangosan kiáltozva követelt... És senki se gondolta, hogy az, János élete lehet!... Méltatlankodva visszavonult szobáiba. Visszautasította a királyi ételeket, amelyeket Heródes értékes edényekben küldött neki. Csak egy gyümölcsökkel teli tálat tartott meg, és viszonozta azt Heródesnek, mérgezett borral... Mérgezettel... A szolgáktól, akik felszolgáltak az asztalnál, megtudtuk, hogy a táncosnôk tánca közben berontott a terembe Szalóme, táncolva. A táncosok visszavonultak. Szalóme tánca tökéletes volt... és érzékies. Méltó a vendégekhez... és Heródeshez... Ó, talán már újabb vérfertôzés gondolata forrongott benne! A tánc végén Heródes lelkesedve mondta Szalómének: ,,Jól táncoltál! Esküszöm, hogy jutalmat érdemelsz! Esküszöm, hogy megadom neked. Megesküszöm rá, hogy bármit megadok neked, amit kérhetsz tôlem. Mindenki elôtt esküszöm erre. És a király szava megbízható, eskü nélkül is. Kérj tehát, amit akarsz!'' És Szalóme, zavart színlelve, ártatlannak és szemérmesnek tettetve magát, beburkolódzott fátylába, a sok szemérmetlenség után, és azt mondta: ,,Engedd meg, ó Nagyság, hogy gondolkodjam rajta egy pillanatig. Visszavonulok, és utána eljövök, mert zavarba hozott engem kegyességed''... és visszavonult, anyjához menve. Szelma azt mondta nekem, hogy nevetve lépett be, és azt mondta: ,,Anyám, gyôztél! Add nekem a tálcát!'' És Heródiás diadalkiáltással megparancsolta a rabszolgának, hogy adja oda a leánynak a tálcát, amit elôzôleg visszatartott. Azt mondta: ,,Menj, és térj vissza a gyűlölt fejjel, és akkor gyöngyökbe és aranyba öltöztetlek téged!'' Szalóme táncolva lépett be ismét a terembe, és táncolva ment a királyhoz, hogy ott leboruljon annak lábainál, azt mondva: ,,Íme! Ezen a tálcán, amit anyámnak küldtél, annak jeléül, hogy szereted ôt, és szeretsz engem, akarom János fejét. És utána még táncolok, ha annyira tetszik neked. Eltáncolom a gyôzelem táncát. Mert én gyôztem! Legyôztelek téged, király! Legyôztem az életet, és boldog vagyok!'' Ezt mondta, és nekünk megismételte azt egy barátságos pohárnok. És Heródes zavarba jött, mert egyrészt meg akarta tartani szavát, másrészt pedig igazságos akart maradni. De nem tudott igazságos lenni, mert ô igazságtalan. Intett a hóhérnak, aki a királyi szék mögött állt, és az elvette Szalóme felemelt kezeibôl a tálcát, lement a lépcsôn az elítélthez, az alsó szobába. Jánossal együtt láttuk, amint áthaladt az udvaron... és kisvártatva hallottuk Simeon kiáltását ,,Gyilkosok!'' És utána láttuk, amint visszatért, a fejjel a tálcán... János, a te Elôfutárod meghalt... Simeon, meg tudod mondani nekem, hogyan halt meg? -- kérdezte kis idô múlva Jézus. -- Igen. Imádkozott... Elôzôleg azt mondta nekem: ,,Hamarosan visszatér a kettô, akiket küldött, és aki nem hisz, hinni fog. De emlékezzél rá, hogy ha én nem élnék tovább, visszatérésük után, hogy én, mint egyvalaki, aki közel áll a halálhoz, még egyszer mondom neked, hogy te elmondd nekik: >>A názáreti Jézus az igazi Messiás!<<'' Mindig rád gondolt... Belépett a hóhér. Én nagyot kiáltottam. János felemelte fejét, és meglátta. Felállt. Azt mondta: ,,Nem tudsz mást tenni, csak életemet veheted el. De az igazság, ami megmarad, az, hogy nem szabad rosszat tenni.'' És még mondani akart nekem valamit, amikor a hóhér megforgatta a nehéz kardot, miközben János még állt, és feje leesett törzsérôl, és a kiáramló vér pirosra festette a kecskebôrt, miközben sovány arca elsárgult, de szemei elevenek, nyitva maradtak, és vádoltak. Feje lábamhoz gurult... Én összeestem a fájdalomtól elgyengülve, az ô testével együtt. Utána... utána... utána Heródiás eltorzította a fejet, és a kutyáknak vetette. De mi gyorsan beburkoltuk egy értékes fátyolba, összekötöttük a testtel, és más tanítványok segítségével éjjel kivittük Machaerusból. Bebalzsamoztuk egy akácerdôben, hajnalban, a többi tanítvány segítségével... De ismét elvették tôlünk, hogy megint megtépázzák... Mert ô nem képes megsemmisíteni, és nem tud megbocsátani neki... És rabszolgái, a haláltól félve, a sakáloknál is vadabbak voltak, amikor elvették tôlünk a fejet. Ha te ott lettél volna, Mannaen! -- Ha én ott lettem volna... De az a fej átok az ô számára... Semmi sem veszi el az Elôfutár dicsôségét, még akkor sem, ha teste nem teljes. Nemde ez az igazság, Mester? -- Igaz. Még ha a kutyák megsemmisítették volna, az ô dicsôsége akkor sem csorbult volna meg. -- És nem csorbult meg az ô szava, Mester. Szemei, jóllehet eltorzultak, a nagy seb miatt, még mindig azt mondják: ,,Tilos számodra''. De mi elvesztettük ôt! -- mondja Mátyás. -- És most a tieid vagyunk, mert így mondta ô, és azt is mondta, hogy te már tudod. -- Igen. Hónapok óta az enyéim vagytok. Hogyan jöttetek? -- Gyalog. Szakaszonként. Hosszú, fájdalmas volt az út a forró homokon keresztül és a napsütésben, és még fájdalmasabb volt szomorúságunk miatt. Mintegy húsz napig gyalogoltunk... (Itt valami hiba csúszhatott bele a szövegbe, mert a távolság légvonalban mindössze 150 km és az utakon se lehet több 200 km-nél, ami napi 10 km-nek felelne meg.) -- Most pihenni fogtok. Mannaen megkérdezi: -- Heródes nem csodálkozott távollétem miatt? -- De igen. Elôször nyugtalan volt, utána pedig dühös. De miután dühe lecsillapodott, azt mondta: ,,Egy bírálóval kevesebb''. Így mondta pohárnok barátunk. Jézus megjegyzi: -- Egy bírálóval kevesebb! Isten a bírája, és ez elég! -- Jézus még egy ideig elbeszélget Mannaennel, aki elhatározza, hogy visszatér Machaerusba, mert ha tudja, mi készülôdik, jobban meg tudja védeni Jézust. Utána Jézus kijelenti: -- Felmegyek a hegyre. Maradj itt addig, míg vissza nem térek. Utána... megteszed amit akarsz. Isten veled! (4-945) ======================================================================== János János a legfiatalabb az apostolok között. Körülbelül húsz éves. Kék szemén keresztül ragyog szűzi lelke. Hosszú szôkés-barna haja hullámzik minden lépésnél. Pirospozsgás arca nagyon szép. Bajusza nincs, aranyos szôke szakálla épp hogy pelyhedzik. Alacsonyabb Jézusnál. (2-35) Jézus és Mária nagyon szereti ôt angyali tisztasága miatt. A Szentírás is mint ,,a szeretett tanítványt'' említi. János jelen volt az Úr Jézus nyilvános életének úgyszolván minden eseményénél. Itt csak azokat a részleteket közöljük, amelyekben neki kiemelkedô szerepe volt, s amelyek más kiadványokban még nem szerepeltek. A gyakrabban idézett egyéb kiadványokat rövidítve jelezzük: Mária élete: M, Példabeszédek: P, Evangéliumok: E, Jézus és a gyermekek: Gy, Péter: P. A Butler-Thurston féle Szentek életében bizonytalanság uralkodik afelôl, hogy Mária Efezusban vagy Jeruzsálemben halt-e meg. Szent Iréneus szerint Péter és Pál vértanúsága után János Efezusban telepedett le, és Domitianus uralkodása alatt Rómába vitték, ahol ki akarták végezni, 94 táján, és forró olajba dobták. Miután az nem ártott neki, Patmosz szigetére száműzték. Ott részesült a látomásokban, amelyeket megörökített a Jelenések könyvében. Domitianus halála után, 96-ban visszatért Efezusba, és valószínűleg ekkor írta meg evangéliumát. Feljegyezték róla, hogy öreg korában mindig csak azt ismételgette tanítványainak: ,,Kisgyermekeim, szeressétek egymást!'' Mikor megkérdezték tôle, miért ezt mondja mindig, azt válaszolta: ,,Mert ezt mondta az Úr, és ha ezt teszitek, eleget tesztek.'' Szent Epifániusz szerint János 94 éves korában halt meg Efezusban. Kôvári Károly S.J. ======================================================================== János felismeri Jézust János János elsô találkozását és mások megnyerésére irányuló buzgólkodását már leírtuk. (E 4:128-38) Ott csak említettük, hogy Jézus bôven kifejtette a látnoknak, Jánossal kapcsolatban, a szüzesség mibenlétét. Itt teljes egészében ismertetjük ezt a részt. Sokféleképpen lehet valaki szűz. Kényszerűségbôl, s ez fôleg a nôkre vonatkozik, akiket senki sem kért meg házasságra. Így kellene ennek lennie a férfiak esetében is. De nem így van. És ez rossz, mert azok a fiatalok, akik a házasság elôtt már beszennyezôdtek érzékiségük által, lélekben és gyakran testben is betegekké válnak, mire családot alapítanak. Van szándékos szüzesség is. Ezek lelkük fellángolásában az Úrnak szentelik magukat. Szép szüzesség! Istennek kedves áldozat! De nem mindnyájan képesek megôrizni liliomos tisztaságukat, s liliomokként egyenesen állni, az égre tekintve, tudomást sem véve a föld szennyérôl, csak Isten napjának csókjára és az ô harmatjára vágyakozva. Sokan csak testileg maradnak szüzek. De gondolataikban hűtlenekké válnak, mert sajnálják áldozatukat és vágyakoznak arra, amit feláldoztak. Ezek csak félig-meddig szüzek. Testük érintetlen, de lelkük nem. Szívük erjed, forr, érzékiséget áraszt, értelmük és képzeletük állandó kielégülést talál olyan gondolatokban, amelyek még azok számára is tilosak, akik nem tettek szüzességi fogadalmat, és még inkább tilosak azok számára, akik Istennek szentelték magukat. Kétszínűek fogadalmukat illetôleg. Látszólag szerinte élnek, de lényegében véve nem. Igazán mondom nektek, hogy ha valakit arra kényszerítettek, hogy elveszítse testi szüzességét, szűznek számít elôttem. Míg az, aki testileg ugyan szűz, de az egyedüllét óráiban átadja magát az érzéki gondolatoknak, nem szűz az én szememben. És az elsônek kettôs koronát adok, a szüzességét és a vértanúságét, mert testük és szívük, akaratuk ellenére sebesült meg. A tisztaság értéke oly nagy, hogy a Sátán még engem is a tisztátalanságra kísértett. (Lásd: E 23) Ô jól tudja, hogy az érzéki bűn védtelenné teszi a lelket a többi kísértések ellen. Azért ilyen módon igyekezett a Sátán legyôzni engem. A kenyér és az éhség csak jelképei azoknak a vágyaknak, amelyeket a Sátán fel akar használni saját céljai érdekében. A táplálék, amelyet felajánlott nekem, hogy részegen lábai elé essek, egészen más dolog! Utána következett volna a falánkság, a pénz és a hatalom vágya, a bálványimádás, a káromkodás, az isteni Törvény elvetése. De ez volt az elsô lépés, hogy magáénak tudjon engem. Ugyanaz, amivel sebet ejtett Ádámon. A világ megveti a tisztákat. A tisztátalanok ütlegelik ôket. Keresztelô János két érzékies egyén áldozatává vált. De ha van még némi világosság a földön, azt a tisztáknak köszönheti. Ôk Isten szolgái és meg tudják érteni Istent, képesek megismételni az Ô szavát. Azt mondtam: ,,Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják Istent.'' Már itt a földön. Ôk, akiknek gondolatait nem zavarja meg az érzékiség kigôzölgése, ,,látják'' Istent, hallják, követik Ôt és megmutatják másoknak. János, Zebedeus fia tiszta volt. Ô a Tiszta tanítványaim között. Mily virágzó lélek, angyali testben! Elsô mesterének szavával hívott engem, is kérte, adjam neki békémet. De tiszta élete által már birtokolta békémet, és én szerettem ôt ezért a tisztaságáért. Rá bíztam tanításomat, titkaimat, a számomra legkedvesebb Teremtményt (Máriát), akivel csak rendelkeztem. Ô volt elsô tanítványom, aki szeretett engem az elsô pillanattól kezdve, amikor meglátott. Lelke egyé forrt az enyémmel attól a naptól kezdve, amikor meglátott engem a Jordán mellett a Keresztelô által megjelölve. Ha nem találkozott volna velem akkor, amikor visszatértem a pusztából, addig keresett volna, míg meg nem talált volna, mert aki tiszta, alázatos és vágyakozik arra, hogy megismerje Istent, az jön, mint a víz a tenger felé, affelé, akit az égi tudomány mesterének ismer fel. (2-37) Jézus magával viszi Jánost a kánai menyegzôre. (M 186-95) Jelen van, amikor Júdás és Tamás jelentkeznek Jézusnál, és kérik, fogadja el ôket tanítványainak. (Lásd Júdás 1:4) János ott van még öt tanítvánnyal Názáretben, amikor Jézus meglátogatja Anyját. (M 198-199) A halakról szóló példabeszéd után (P 6-7) Jézus biztosítja Pétert, hogy az Atya szeretni fogja Ôt. -- És engem? -- kérdezi András. -- Téged is, András, és veled Jánost és Jakabot, Fülöpöt és Natánaelt. Ti vagytok az én elsô választottaim. -- Mások is jönnek? Ott van unokatestvéred, és Júdeában... -- Ó, sokan! Az én Országom nyitva áll az egész emberi nem számára, és igazán mondom neked, hogy az én halászatom sokkal bôségesebb lesz, mint a te legbôségesebb halfogásod, a századok éjszakájában... Mert minden század egy éjjel, amelyben nem az Orion tiszta világossága, vagy a holdé, hanem Krisztus szava lesz az irányító és a fény, és a kegyelem, amely tôle ered. Ennek az éjszakának egy nap olyan hajnala lesz, amelyet többé nem követ napnyugta. Fényében élnek majd mindenütt a hívek. Napja beragyogja a választottakat, és széppé teszi ôket, örökké, boldogokká, mint az istenek. Kisebb istenek, az Atya gyermekei, hozzám hasonlók... Most ezt nem vagytok képesek megérteni. De igazán mondom nektek, hogy keresztény életetek hasonlókká tesz majd titeket Mesteretekhez, és az Ô jelei által ragyogtok majd az égben. A Sátán dühöngése és az emberi akarat gyengesége ellenére több halat fogok majd, mint te, -- De csak mi leszünk a te apostolaid? -- Féltékeny vagy, Péter? Nem, ne legyél az. Mások is jönnek majd, és az én szívemben mindig lesz szeretet mindenki számára. Ne légy zsugori, Péter. Te még nem tudod, ki az, aki szeret téged. Megszámláltad valaha a csillagokat? És a kavicsokat ennek a tónak a fenekén? Nem tudnád megtenni. De még kevésbé tudnád megszámlálni a szeretet szívveréseit, amelyekre az én szívem képes. Meg tudtad-e valaha is számlálni, hányszor-hányszor csókolja meg ez a tó hullámaival a partot egy év alatt? Nem. Nem tudnád megszámolni. De még kevésbé tudnád megszámolni a szeretet hullámait, amelyek ebbôl a szívbôl áradnak, hogy megcsókolják az embereket: Légy biztos, Péter, az én szeretetemben. Péter megragadja Jézus kezét, és megcsókolja. Meg van rendülve. András nézi, de nem meri megtenni ugyanezt. De Jézus megsimogatja haját, és azt mondja: -- Téged is nagyon szeretlek. A te hajnalodnak idején anélkül, hogy fel kellene emelned szemeidet, látni fogod arcomat visszatükrözôdni az égen, s rád mosolyogva mondom majd: ,,Szeretlek! Jöjj!'' És eltávozásod a hajnalban édesebb lesz számodra, mint a jegyes belépése menyegzôs szobájába... -- Simon! Simon! András! Jövök!... János lihegve fut feléjük. -- Ó, Mester! Megvárakoztattalak? -- János szeretettel néz Jézusra. Péter válaszol neki: -- Valóban már kezdtük azt gondolni, hogy egyáltalán nem jössz. Készítsd el gyorsan bárkádat. És Jakab? -- Íme... egy vak miatt késlekedtünk. Azt gondolta, hogy Jézus a mi házunkban lesz, és odajött. Azt mondtuk neki: ,,Ô másutt van. Talán holnap meggyógyít téged. Várj!'' De nem akart várni. Jakab azt mondta neki: ,,Oly sokáig vártál a világosságra, mit számít neked egy további éjszaka?'' De nem hallgatott érvelésünkre... -- János, ha te vak lennél, sietnél-e viszontlátni anyádat? -- Eh! ...Biztosan! -- És akkor? Hol van a vak? -- Jön Jakabbal. Belekapaszkodott köpenyébe, és nem engedi el. De lassan jön, mert a part köves, és botladozik... Mester, megbocsátod nekem, hogy kemény voltam? -- Igen. De hogy jóvá tedd, menj, segítsd a vakot, és hozd hozzám! János elsiet. Péter csóválja fejét, de hallgat. Nézi az eget, amely kék, színt ölt, a tavat, és a többi csónakot, amely már elindult halászni, és felsóhajt. -- Simon? -- Mester? -- Ne félj! Bôségesen fogsz halat akkor is, ha utolsónak mész ki. -- Most is? -- Mindig, amikor gyakorlod a szeretetet. Isten megadja neked a bôség kegyelmét. -- Íme a vak. A szegény Jakab és János között jön. (Gyógyulását lásd a csodás gyógyításokról szóló füzetben.) (2-110) ======================================================================== Maradj meg annak, ami vagy! János Jézus megérkezik a Getszemániban levô kis fehér házhoz. Egy fiatalember üdvözli: -- Isten veled, Rabbi! Tanítványod, János eljött, és épp most ment el, hogy veled találkozzék. -- Mennyi ideje? -- Épp most ment el azon az ösvényen. Azt hittük, hogy te Betániából jössz... Jézus gyorsan elmegy, megkerüli a kiszögellést, s látja Jánost, aki a város felé fut. Odakiált neki. A tanítvány megfordul, s örömtôl ragyogó arccal kiáltja: -- Ó, Mesterem! -- és fut visszafelé. Jézus kitárja karjait, és a kettô szeretetteljesen megöleli egymást. -- Téged keresni jöttelek. Azt hittük, Betániában vagy, mint mondottad. -- Igen. Oda akartam menni. Jeruzsálem körül is hirdetnem kell a jó hírt. De utána a városban maradtam... hogy egy új tanítványt oktassak. -- Te mindent jól teszel, Mester. És jól sikerül. Látod? Most is azonnal találkoztunk. Ketten elindulnak a kis ház felé. Jézus fél karját János vállán tartja, aki alacsonyabb nála, és felnéz rá. Nyilvánvaló, hogy boldog a bensôségesség miatt. -- Régóta úton vagy? -- Nem, Mester. Reggel indultam el Dokóból Simonnal együtt, akinek átadtam üzenetedet. Utána együtt voltunk Betániában, megosztva egymással ételünket és beszélve rólad a földműveseknek, akiket a földeken találtunk. Amikor már nem volt olyan meleg, elváltunk egymástól. Simon egy barátjához ment, akinek rólad akar beszélni. Ô mintegy az egész Betániának az ura. Simon régebbrôl ismeri ôt, amikor még mindkettôjük apja élt. Holnap Simon is ide jön. Kért, mondjam meg neked, örül annak, hogy téged szolgálhat. Simon nagyon tehetséges. Szeretnék olyan lenni, mint ô. De én csak egy tudatlan gyermek vagyok. -- Nem, János! Te is nagyon jól teszel mindent! -- Igazán meg vagy elégedve szegény Jánosoddal? -- Nagyon elégedett vagyok, Jánosom! Nagyon! -- Ó, Mesterem! -- János vágyakozva lehajol, hogy megfogja Jézus kezét, és megcsókolja, utána pedig mintegy megsimogatja vele arcát. Megérkeztek a kis házhoz. Belépnek az alacsony, füstös konyhába. A ház ura üdvözli ôket: -- Béke veled! Jézus válaszol: -- Béke ennek a háznak, és neked, aki benne élsz! Velem van egy tanítványom. -- Lesz kenyér és olaj az ô számára is! -- Hoztam száraz halat, amit Jakab és Péter adott nekem. És Názáretben Anyád adott nekem kenyeret és mézet számodra. Megállás nélkül jöttem, de most már kemény lesz. -- Nem számít, János! Mamám keze ízletessé tette! János kiveszi kincseit oldalzsákjából, amelyet egy sarokba tett. A száraz halat megmossák egy kis meleg vízben, utána megkenik, és a láng fölött megsütik. Jézus megáldja a kenyeret, és tanítványával asztalhoz ül. Ott ül a házigazda is, akit Jónásnak hívnak, fiával együtt. Felesége jön-megy, hozza a halat, a fekete olajbogyót, az olajjal leöntött fôtt zöldséget. Jézus felajánlja nekik a mézet is, és ráken belôle az asszony kenyerére. ,,Az én méhkasomból van'' -- mondja. ,,Anyám gondozza a méheket. Egyél belôle! Jó! Nagyon jó vagy hozzám, Mária, megérdemled ezt, és még többet is,'' -- mondja, mert az asszony nem akarja megfosztani Ôt a méztôl. A vacsorát rövid közös társalgás zárja le. Amint befejezték, és hálát adtak az ételekért, Jézus azt mondja Jánosnak: -- Jöjj! Menjünk ki egy kicsit az olajfakertbe. Az éj langyos és tiszta. Kellemes lesz egy kicsit kinn tartózkodnunk. A gazda azt mondja: -- Mester, én elbúcsúzom tôled. Fáradt vagyok, fiammal együtt. Mi pihenôre térünk. Kissé nyitva hagyom az ajtót, és a lámpát az asztalon. Tudod, mit akarsz tenni. -- Menj csak, Jónás! És oltsd el a lámpát. A hold, fényesen világít, látunk anélkül is. -- De tanítványod hol fog aludni? -- Velem. Az én ágyamon van hely neki is. Nemde, János? János elragadtatásban van, hogy Jézus oldala mellett aludhat. Kimennek az olajfa-kertbe. De elôbb János kivesz valami a sarokban levô oldalzsákjából. Sétálnak egy kicsit, és elérkeznek egy kiszögelléshez, ahonnan egész Jeruzsálemet láthatják. -- Üljünk le itt, és beszélgessünk egymás közt -- mondja Jézus. De János inkább Jézus lábához ül le a fűre, és karjait Jézus térdeire téve, fejét karjaira hajtva, idônként Jézusra néz. Olyan, mint egy gyermek a neki legkedvesebb személy mellet. -- Szép itt is, Mester! Nézd, milyen nagynak látszik a város éjjel. Nagyobbnak, mint nappal. -- Azért, mert a hold beárnyékolja körvonalait. Nézd: széle mintha megnagyobbodott volna az ezüstös csillogástól. Figyeld meg ott lenn a Templom tetejét. Nemde olyan, mintha fel lenne függesztve a levegôben? -- Mintha csak az angyalok tartanák ezüstös szárnyukon. Jézus felsóhajt. -- Miért sóhajtasz, Mester? -- Mert az angyalok elhagyták a Templomot. Csak falai tiszták és szentek. Azok, akiktôl lelkét kellene kapnia -- mert minden helynek is van lelke, azaz szelleme, amelyért építették, és a Templomnak az ima és a szentség kell, kellene, hogy lelke legyen -- de épp azok fojtják el ezt benne, akiknek adniuk kellene. Senki se tud olyasmit adni, amivel nem rendelkezik, János. És ha sok pap és levita él is ott, nincs köztük még tíz sem, aki alkalmas lenne arra, hogy életet adjon a Szent Helynek. Halálát okozzák. Halott lelkük halálát közlik vele, amely meghalt az életszentségnek. Külsôségek, azok vannak. De nincs bennük élet. Hullák, amelyeket csak az ôket felpuffasztó rothadás tesz meleggé. -- Rosszul bántak veled, Mester? -- János nagyon szenved. -- Nem. Sôt, engedtek beszélni, amikor kértem ezt. -- Kérted? Miért? -- Mert nem akarom én kezdeni a háborút. Jön az magától! Mert egyesek ostoba módon félnek tôlem, mások pedig szemrehányásokkal illetnek. De ezért ôk felelôsek, nem én! Kis szünetet tartanak, s utána János kezdi: -- Mester, én ismerem Annást és Kaifást. Családom üzleti kapcsolatban állt velük, és amikor Júdeába jöttem, hogy Jánost lássam, elmentem a Templomba is, és ôk jók voltak Zebedeus fiához. Atyám mindig a legjobb halakat küldi nekik. Ez a szokás, tudod? Ha azt akarod, hogy barátságosak legyenek, és azok maradjanak, így kell tenni... -- Tudom - - Jézus elkomolyodik. -- Rendben van, ha gondolod, beszélek rólad a Fôpapnak. És utána... ha, akarod, ismerek valakit, aki üzleti kapcsolatban áll apámmal. Egy gazdag halkereskedô. Szép és nagy háza van a Hippikusz torony mellett, mert nagyon gazdag, de nagyon jó is. Ott kényelmesebb helyet kapnál, és kevésbé fáradnál el. Ahhoz, hogy ide jöjj, át kell menned Ofel alvárosán, amely oly vad, és mindig tele van szamarakkal és veszekedô gyermekekkel. -- Nem, János! Köszönöm! Jól érzem magamat itt. Látod, mily béke van? Ezt mondtam a másik tanítványnak is, aki hasonlót ajánlott. Azt mondta: ,,Hogy inkább becsüljenek.'' -- Én azért mondtam, hogy kevésbé fáradj ki. -- Nem vagyok fáradt. Sokat gyalogolok, és sose fáraszt ki. Tudod, mi tesz fáradttá? A szeretetlenség. Ó, mily súly az! Mintha szíveden hordoznál egy terhet. -- Én szeretlek téged, Jézus! -- Igen, és te felüdítesz. Nagyon szeretlek téged, János, és mindig szeretni foglak, mert te sose árulsz el. -- Elárulni téged?! Ó! -- Pedig sokan lesznek, akik elárulnak engem... János, ide figyelj! Mondtam neked, hogy azért késlekedtem, mert egy új tanítványt oktattam. Egy fiatal júdeait, aki képzett és ismert. -- Akkor sokkal kevésbé fáradozol majd vele, mint velünk, Mester. Megelégedett vagyok, hogy van valakid, aki képesebb, mint mi. -- Azt hiszed, hogy kevésbé lesz fáradságos? -- Eh! Ha nem oly tudatlan, mint mi vagyunk, jobban megért téged, jobban fog szolgálni, és fôleg, ha jobban szeret. -- Íme, jól mondtad. De a szeretet nem arányos az iskolázottsággal, sem a neveltetéssel. Egy szűz elsô szeretetének erejével szeret. Ez érvényes a gondolat szüzességére is. És akit szeretnek, az nagyobb hatással van egy szűz szívére és gondolatára, mint arra, aki már másokat szeretett. De ha Isten akarja... Idehallgass, János! Kérlek téged, légy barátja. Szívem remeg a gondolatra, hogy téged, a nyíratlan bárányt olyan közelébe tegyelek, aki már kitapasztalta az életet. De megnyugszik szívem, mert ha te bárány vagy is, de sas is vagy, és ha a tapasztalt meg akarja érintetni veled a földet, ami mindig sáros, jó emberi érzékeddel, egy szárnycsapással megszabadíthatod magadat és felrepülhetsz a kék égbe, a nap felé. Ezért kérlek téged, maradj meg annak, ami vagy, de légy barátja az új tanítványnak, akit nem fog nagyon szeretni sem Simon Péter, sem a többiek. Légy rá hatással, szereteteddel... -- Ó, Mester! Hát te nem vagy elég? -- Én a Mester vagyok. Mint ilyennek, nem mondanak meg nekem mindent. Te tanítványtársa vagy, kissé fiatalabb, aki elôtt könnyebben feltárja lelkét. Nem mondom, hogy ismételj el nekem mindent, amit ô neked fog mondani. Gyűlölöm a kémeket és az árulókat. De kérlek, tanítsd ôt hiteddel és szereteteddel, tisztaságoddal. Ô posványos víztôl megfertôzött föld. Szárítsd ki ôt a szeretet napjával, tisztítsd meg a gondolat becsületességével, a jó vágyakkal és cselekedetekkel, műveld meg hiteddel. Meg tudod tenni. -- Ha te hiszed, hogy megtehetem... ó, igen. Ha te mondod, hogy én meg tudom tenni ezt, megteszem. Irántad való szeretetbôl... -- Köszönöm, János! -- Mester, beszéltem Simon Péterrel. Mindjárt meg kellett volna mondanom, de az öröm, hogy hallgathatlak téged, kiverte fejembôl. Amikor visszatértünk Kafarnaumba pünkösd után, azonnal megtaláltuk a szokásos összeget attól az ismeretlentôl. A gyermek az én anyámnak vitte el. Én Péternek adtam, ô pedig visszaadta nekem, mondván, hogy használjak fel belôle egy keveset visszatérésemhez, és Dokóban való tartózkodásomkor, a többit pedig hozzam el neked, használd fel, amire szükséged van. Péter is gondolta, hogy ez a hely nem lesz kényelmes... de te annak tartod... Én csak két dénárt vettem ki belôle, hogy egy szegénynek adjam Efraim mellett. Abból éltem, amit anyám adott nekem, és amit néhány jó embertôl kaptam, akiknek a te nevedrôl beszéltem. Íme az erszény! -- Holnap szétosztjuk a szegények között. Így Júdás is megtanulja a mi szokásainkat. -- Eljött az unokatestvéred? Hogyan tette ilyen gyorsan? Názáretben volt, és nem mondta nekem, hogy útnak indul... -- Nem. Júdás, az új tanítvány, Keriotból. De te láttad ôt húsvétkor, itt, azon az estén, amelyen Simon meggyógyult. Tamással volt... -- Ah! Ô az? János kissé megzavarodik. -- Ô. És Tamás mit csinál? -- Engedelmeskedett parancsodnak, és elment a tenger felé, hogy találkozzék Fülöppel és Bertalannal. -- Igen, azt akarom, hogy szeressétek egymást, különbségtétel nélkül, segítsétek egymást, viseljétek el egymást. Senki sem tökéletes, János! Sem a fiatalok, sem az öregek. De ha van bennetek jó akarat, eljuttok a tökéletességre, és ami hiányzik belôletek, azt én megadom nektek. Ti egy szent család gyermekei vagytok. Sokféle jellem van köztetek. Van, aki erôs, aki kedves, aki bátor, aki félénk, aki szenvedélyes, aki nagyon óvatos. Ha mindnyájan egyformák lennétek, nagyon erôsek lennétek egy jellemvonásban, és hiányozna belôletek minden más. Míg így tökéletes egységet alkottok, kiegészítve egymást. A szeretet egyesít titeket. Isten ügyének szeretete kell, hogy egyesítsen titeket. -- És a te szeretetednek, Jézus. -- Elsô Isten ügye, és utána az Ô Krisztusának szeretete. -- Én... mi vagyok a te családodban? -- Te vagy Isten Krisztusának szeretetteljes békéje. Fáradt vagy, János? Vissza akarsz térni? Én itt maradok imádkozni. -- Én is itt maradok, hogy veled imádkozzam. Engedj itt maradnom és veled imádkoznom. -- Maradj csak! Jézus elmondja a zsoltárokat, és János követi. De elgyengül hangja, és János elalszik, fejével Jézus ölében, aki mosolyog, és köpenyét az alvó vállaira teszi. Utána bizonyára elmélkedve tovább imádkozik. (2-175) Jézus utána ezt mondja a látnoknak: -- Még egy párhuzam Jánosom és a másik tanítvány között. Párhuzam, amely mindjobban megvilágítja szeretett tanítványom alakját. Ô az, aki megfosztja magát még saját gondolkozásmódjától és ítéletmódjától is azért, hogy ,,a tanítvány'' legyen. Ô az, aki átadja magát anélkül, hogy meg akarna tartani akár egy parányit is önmagából, ami kiválasztása elôtt volt. Júdás pedig az, aki nem akarja megfosztani magát önmagától. Azért a valóságban ô nem adja át magát. Magával cipeli kevélységtôl, érzékiségtôl, sóvárgástól beteg énjét. Megmarad saját gondolkozásmódjában. Közömbösíti ezzel a kegyelemnek való önátadás hatásait. Júdás az elsô azok között az apostolok között, akik kudarcot vallottak. És oly sokan vannak! János az elsô azok között, akik szeretetemért feláldozzák magukat. Én és Anyám vagyunk a tökéletes Áldozatok. Minket elérni nehéz, sôt lehetetlen, mert a mi áldozatunk teljes volt. De az én Jánosom! Ô követhetô áldozat. Követhetik ôt mindazok, akik szeretnek engem: a szüzek, vértanúk, hitvallók, hithirdetôk, Istennek és Isten Anyjának szolgái, a tevékenyek és a szemlélôdôk. Mindenkinek példát ad. Ô az, aki szeret. Figyeld meg különbözô cselekvésmódjukat. Júdás nyomoz, szôrszálhasogató, makacs, és még akkor is megtartja felfogásmódját, amikor látszólag enged. János senkinek se tartja magát, mindent elfogad, nem kíván megokolást, megelégszik azzal, hogy engem boldoggá tesz. Példát ad. (2-181) ======================================================================== Egy angyal! János János részt vesz Júdással és Simonnal együtt azon a körúton, amelyet Jézus Júdeában végez. Elôször Betlehemet keresik fel, utána pedig a volt betlehemi pásztorok után kutatnak. Keriotba is elmennek. (Júdás 20- 46) Jézus a zelóta Simonnal visszatér a jeruzsálemi Templomból az Olajfák hegyére, hogy találkozzék Jánossal, aki az ottani házban vár rá. Meg is találják a konyhában, szundikálva. Jézus megszólítja: -- János! -- Te, Mester? Estére vártalak. -- Elôbb jöttem. Hogy érezted magadat? -- Úgy, mint egy bárány, amely elvesztette pásztorát. Beszéltem rólad mindenkinek, mert beszélni rólad olyan volt, mintha veled lettem volna valamiképpen. Beszéltem a rokonoknak, ismerôsöknek, idegeneknek. Annásnak is... És egy nyomoréknak, akivel barátságot kötöttem azáltal, hogy adtam neki három pénzdarabot. Mások adták nekem, és én neki adtam. Beszéltem egy szegény asszonnyal is, aki sírt a küszöbén, egy asszonycsoport között. Megkérdeztem: ,,Miért sírsz?'' Azt válaszolta: ,,Az orvos azt mondta: >>Lányod tüdôvészben szenved. Törôdj bele! Októberben, az elsô vihar alkalmával meghal. Ô egyetlen gyermekem. Szép és jó, tizenöt éves. Tavasszal férjhez akart menni, de a menyegzôs láda helyett koporsót kell készítenem számára!<<'' Azt mondtam neki: ,,Én ismerek egy Orvost, aki meg tudja gyógyítani ôt neked, ha van hited!'' ,,Senki se tudja már meggyógyítani ôt. Három orvos is megvizsgálta. Már vért köp.'' ,,Az én orvosom -- mondtam -- nem olyan, mint a tied. Ô nem orvosságokkal gyógyít, hanem saját hatalmával, Ô a Messiás!'' Egy kis öregasszony akkor azt mondta: ,,Ó, higgyél, Erzsi! Én ismerek egy vak férfit, aki most lát, általa! Akkor az anya bizalmatlansága reménnyé változott, és vár rád. Helyesen cselekedtem? Ez mind, amit tettem. -- Jól tettél. Ma este elmegyünk barátaidhoz. Láttad ismét Júdást? -- Nem, Mester. Küldött nekem némi élelmet és pénzt, amit a szegényeknek adtam. Azt üzente, használjam, mert az övé. -- Igaz. János, holnap Galilea felé indulunk... -- Örülök neki, Mester. Simon Péterre gondolok. Ki tudja, mennyire vár téged! Elmegyünk Názáretbe is? -- Igen. És ott várakozunk Péterre, Andrásra és testvéredre, Jakabra. -- Ó, Galileában maradunk? -- Ott maradunk egy ideig. János boldog. (2-296) János és Simon Jézussal van, amikor Ô meggyógyít egy kisgyermeket, akit Alexander, római katona lova megrúgott. Júdást várva, Jézus elbeszélget a római katonával. (2-298) Elkíséri Jézust Jónáshoz, a volt betlehemi pásztorhoz. (2-307) Elmegy Jézussal, Józseffel, egy volt betlehemi pásztor fiával, Simonnal és a kerióti Júdással Názáretbe. Amikor Jézus bemutatja új tanítványait Máriának, ô ezt mondja Jánosnak. -- Nyugodt vagyok, mióta tudom, hogy Jézus mellett vagy. Ismerlek téged, és megnyugszik lelkem, amikor Fiammal tudlak. Légy áldott, én nyugalmam! -- megcsókolja. Váratlanul betoppan Péter egy kosárral. Nagyon örül, hogy viszontlátja Jézust, és mindjárt rendelkezik: -- És te, gyerek! -- mondja Jánosnak -- Legalább te elfuthattál volna hozzám, és megmondhattad volna nekem, hogy itt van a Mester. Most fuss, azonnal Kafarnaumba, s mondd meg a többieknek... és elsôsorban Júdás (Tádé) házába (s mondd meg anyjának): fiad hamarosan megérkezik, asszony! Gyorsan. Képzeld magadat nyúlnak, amelyet kutyák üldöznek! János nevetve elmegy. (2-323) János ismét Názáretben van, amikor Jézus beszél tanítványaihoz egy dombon, az olajfák alatt. (P 19-21) János a többi tanítvánnyal együtt Jézus mellett van Kafarnaumban is, de nincs különösebb szerepe. Amikor Jézus, tanítványaival együtt ismét felkeresi Máriát Názáretben, és véleményét kéri tanítványairól, Jánosról Mária ezt mondja: -- Szeresd Jánost úgy, amint csak szeretni tudsz. Egy angyal. Békét érzek, amikor arra gondolok, hogy ô veled van. (M 2-217) Miután Jézust kiűzik Názáretbôl, elbúcsúzik Anyjától, és megígéri neki, hogy amikor a közelben tartózkodik, értesíti majd ôt. Mária azt mondja: -- Küldd Jánost! Amikor ôt látom, úgy tűnik nekem, mintha egy kicsit téged látnálak. Anyja is szívbôl gondoskodik rólam és rólad. Ô reméli, hogy fiai kivételes helyet fognak kapni. Asszony, és mama, Jézus. Részvéttel kell lenned iránta! Beszél majd errôl neked is. De ôszintén szeret téged. És amikor megszabadul majd az emberies gondolkozásmódtól, ami meg van benne ugyanúgy, mint fiaiban, és mint másokban, mint mindenkiben, akkor, Fiam, nagy lesz a hite. Fájdalmas, hogy mindnyájan emberi javakat remélnek tôled, vagy ha nem emberi javakat, akkor is önzôk. De a bűn bennük van vágyaival. Még nem jött el az óra, amelyben te megszünteted az eredeti bűnt. Ó, az az óra! Áldott óra, de annyira félelmetes, amennyire kívánom Isten és az ember szeretetébôl. Mennyire reszket Mamád szíve a miatt az óra miatt! Mit tesznek majd veled, Fiam? Megváltó Fiam, akirôl a próféták oly sok szenvedést jövendöltek meg! -- Ne gondolj rá, Mama! Isten segíteni fog téged abban az órában. Engem és téged Isten segíteni fog. És utána béke lesz. (2-434) ======================================================================== Egyedül a Mestert szereti János A Getszemáni kertben lévô kis házban, vacsora közben beszélgetnek a tanítványok. a nap eseményeirôl, s köztük egy leprás meggyógyításáról. -- Volt ott egy római úrnô is, hordozó székén. A függönyön keresztül kinézett -- mondja Tamás. -- Igen. Az út kanyarulatánál volt. Parancsot adott a hordozóknak, hogy álljanak meg, amikor a leprás azt kiáltotta: ,,Dávid Fia, könyörülj rajtam!'' Széthúzta kissé a függönyöket, és láttam, hogy egy értékes lencsével nézett téged, és utána gúnyosan nevetett. De amikor látta, hogy te, pusztán parancsoddal meggyógyítottad, akkor odahívott engem, és megkérdezte: ,,Ez az, akit az igazi Messiásnak mondanak?'' Igennel válaszoltam, és erre megkérdezte: ,,És te vele vagy?'' És utána: ,,Igazán jó?'' -- mondja János. -- Akkor láttad ôt! Milyen volt? -- kérdezi egyszerre Péter és Júdás. -- Hát... egy asszony... -- Milyen felfedezés! -- nevet Péter. A kerióti kíváncsi: -- De szép volt, fiatal, gazdag? -- Igen. Fiatalnak tűnt nekem, és szépnek is. De inkább Jézust néztem, mint ôt. Látni akartam, hogy a Mester mit csinál... -- Ostoba! -- mormolja fogai között a kerióti. -- Miért? -- védi meg Jánost, testvére, Jakab. -- Az én testvérem nem kalandokat keresô nôcsábász. Udvariasan válaszolt. De nem hiányzott nála elsôrendű tulajdonsága. -- Melyik? -- kérdezi a kerióti. -- A tanítványé, aki egyedül a Mestert szereti. Júdás dühösen lehajtja fejét. (2-495) Nikodémus, amikor éjjel Jézussal beszélget, megkérdezi Jézustól, minek köszönhetô, hogy tanítványai oly rendületlenül hiszik, hogy Ô a Messiás. -- Miért nincs meg bennem, az érett emberben az a békés biztonság, amivel ez rendelkezik, aki szinte analfabéta és gyermek, és aki így mosolyog, azzal a fénnyel szemében, azzal a nappal szívében? Hogyan hiszel te, János, hogy ily biztos vagy? Taníts meg engem, ó gyermek, titkodra, a titokra, amely által meg tudtad látni, és fel tudtad fogni a Messiást a názáreti Jézusban! János elpirul, mint egy földieper, és utána lehajtja fejét, mintha valami nagy dologról vádolná magát, és egyszerűen azt válaszolja: -- Szeretve. (2-502) Jézus arra buzdítja tanítványait, hogy törekedjenek a tökéletességre, s öljék ki magukból az állati és sátáni vonásokat, amelyek nem halnak ki addig, míg uralkodik bennük a hazugság, a kevélység, a harag, a kevélység, a torkosság, a fösvénység és a jóra való restség. -- Mi annyira emberek vagyunk melletted, aki oly szent vagy! -- mormolja Bertalan. -- És ô mindig szent volt. Mi megmondhatjuk, -- jegyzi meg unokatestvére, Jakab. -- Ô tudja, milyenek vagyunk... Azért nem szabad elcsüggednünk. De azt kell mondanunk: adj nekünk napról napra erôt szolgálatodhoz. Ha azt mondanánk: ,,Nincs bűnünk'' becsapnánk. magunkat és másokat. Mi tudjuk, kik vagyunk, akkor is, ha nem akarjuk kimondani. Istent azonban nem tudjuk becsapni. De ha azt mondjuk: ,,Gyengék, és bűnösök vagyunk, segíts erôddel és bocsánatoddal'', akkor Isten nem engedi, hogy csalatkozzunk, hanem megbocsát nekünk jóságában és igazságosságában, és megtisztítja szegény szívünket a gonoszságtól. -- Boldog vagy, János. Mert az Igazság beszél ajkadról, amely illatozik az ártatlanságtól és csak az imádandó Szeretetet csókolja meg, -- mondja Jézus, felállva, és szívére vonva szeretett tanítványát, aki egy sötét sarokból szólalt meg. (2-528) ======================================================================== Nagy örömöt szereztél nekem! János Jézus a madarakat figyelve föl-le sétál a folyó partján, Lázár egy birtokán, ahová egy idôre félrevonult a tanítványokkal. János odamegy hozzá, és megkérdezi: -- Zavarlak, Mester? -- Nem. Mit kívánsz? -- Akarok mondani neked valamit... amirôl úgy gondolom, megvigasztal téged, és tanácsodat is akarom kérni. Nagytermünket söpörgettem, amikor odajött a kerióti Júdás és azt mondta: ,,Segítek neked!'' Nagyon elcsodálkoztam, mert még akkor sem szívesen teszi ezeket az alacsonyrendű szolgálatokat, amikor megparancsolják neki... de nem mondtam neki mást, csak ezt: ,,Ó, köszönöm! Hamarabb készen leszek vele, és jobban.'' Nekiállt a söprésnek, és gyorsan befejeztük. Akkor azt mondta: ,,Menjünk az erdôbe! Mindig az öregek hozzák a fát. Ez nincs jól. Menjünk mi! Én nem értek sok mindenhez. De ha megtanítasz rá... És elmentünk. És miközben összekötöttem a rôzsét, azt mondta: ,,János mondani szeretnék valamit.'' -- Beszélj! -- mondottam. Azt véltem, bírálgatni akar valamit. Ehelyett azt mondta: ,,Én és te vagyunk a legfiatalabbak. Jobban össze kellene tartanunk. Te szinte félsz tôlem, és okod van rá, mert én nem vagyok jó. De hidd el... nem szándékosan teszem. Néha szükségét érzem annak, hogy rossz legyek. Talán azért, mert egyetlen gyermek voltam, és elkényeztettek. És szeretnék megjavulni. Tudod, hogy az öregek nem jó szemmel néznek rám. Jézus unokatestvérei nem szívlelnek, mert... igen, sokszor helytelenül viselkedtem irányukban és unokatestvérükkel szemben is. De te jó és türelmes vagy. Szeres engem! Vedd tekintetbe, hogy testvéred vagyok, igaz, gonosz, de a rosszakat is szeretni kell. Azt mondja a Mester is, hogy így kell tenni. Amikor látod, hogy valamit helytelenül teszek, mondd meg nekem. És utána ne engedd, hogy egyedül maradjak. Amikor a vidékre megyek, jöjj velem te is. Segíteni fogsz, hogy ne tegyek rosszat. Tegnap sokat szenvedtem. Jézus beszélt velem, és én néztem Ôt. Ostoba haragomban nem magamat néztem, se nem másokat. Tegnap néztem Ôt, és láttam... Igazuk van, amikor azt mondják, hogy Jézus szenved... és érzem, hogy ebben én is hibás vagyok. Többé nem akarok szenvedést okozni neki. Jöjj velem! Jössz? Segíteni fogsz nekem, hogy ne legyek olyan rossz? Ezt mondta, és én, megvallom neked, oly szívdobogást kaptam, mint egy veréb, amelyet egy fiú a markában tart. Örömtôl vert a szívem, mert örülni. fogok neki, ha megjavul, és miattad is örülök ennek. És vert a szívem egy kissé a félelemtôl is, mert... nem szeretnék olyanná válni, mint Júdás. De utána eszembe jutott az, amit akkor mondtál nekem, amikor befogadtad Júdást, és azt mondtam: ,,Igen, segíteni foglak téged. De nekem engedelmeskednem kell, és ha más parancsot kapok...'' Arra gondoltam: most megmondom a Mesternek, és ha Ô akarja, megteszem, de ha Ô nem akarja, megkérem ôt, parancsolja meg nekem, hogy ne hagyjam el a házat. -- Idehallgass, János. Én megengedem, hogy vele menj. De meg kell ígérned nekem, hogy ha érzed, valami nyugtalanít, akkor hozzám jössz, és megmondod. Nagy örömet szereztél nekem, János! (2-543) Miután Jézus meggyógyít egy házasságtörô fiatalembert, aki bűne következtében valami bôrbajt kapott, oly undor fogja el, hogy elbocsátja a tömeget. Ily nagy hatással van Jézusra a tisztátalanság, amelyet ebben a fiatalemberben tapasztalt, akit csak anyja könyörgésére gyógyított meg. Miközben a tömeg elszéled, Júdás Jézushoz megy: -- Mester, nyugtalan vagyok. -- Miért, Júdás? -- A jeruzsálemiek miatt... ismerem ôket. Engedd meg, hogy néhány napra odamenjek. Nem kérem, hogy egyedül küldj engem oda. Sôt, kérlek, hogy ne engedd meg ezt. Küldj engem Simonnal és Jánossal együtt. Ôk oly jók voltak hozzám elsô utamon Júdeában. Az egyik megfékez, a másik megtisztít engem, még gondolataimban is. Nem tudod elhinni, mi János számomra! Olyan, mint a harmat, amely lecsillapítja a bennem égô tüzeket, olyan, mint a háborgó vízre öntött olaj... Hidd el nekem! -- Tudom. Nem kell azért csodálkoznod azon, miért szeretem ôt annyira. Ô az én békém. De te is megvigasztalsz engem, ha mindig jó leszel. Ha felhasználod Isten ajándékait a jóra, mint néhány napja teszed, akkor igazi apostollá leszel. És sok ilyen ajándékod van. -- És te szeretni fogsz engem, mint Jánost? -- Én mindenképpen szeretlek, Júdás. De akkor nyugtalanság és szomorúság nélkül foglak szeretni. -- Ó, Mesterem, mily jó vagy! -- Menj csak Jeruzsálembe! Nem fog semmit sem segíteni. De nem akarom szárnyát szegni, segíteni akarásodnak. Most azonnal megmondom Simonnak és Jánosnak. Menjünk! Látod, mennyire szenved Jézusod bizonyos bűnök miatt? Olyan vagyok, mint aki nagyon nagy súlyt emelt fel. Sose okozz nekem ilyen szenvedést! Soha többé... -- Nem, Mester! Nem. Szeretlek. Tudod... De gyenge vagyok... (2-593) ======================================================================== Növeld szeretetedet! János Jézus az apostolokkal beszélget, és azok kifejezik vágyukat, hogy szeretnének elôtte vagy vele meghalni, vagy túlélve Ôt a világ megtérítésén fáradozni. Jézus végül megkérdezi Jánost: -- És te, János? -- Én... én nem tudom. Szeretnék azonnal meghalni, hogy ne lássalak téged szenvedni. Szeretnék melletted lenni, hogy megvigasztaljalak haláltusádban. Szeretnék hosszú ideig élni, hogy sokáig szolgálhassalak. Szeretnék meghalni veled, és veled együtt menni az égbe. Mindent szeretnék, mert szeretlek téged. És úgy gondolom, hogy én, testvéreim között a legkisebb, minderre képes leszek, ha tökéletesen tudlak szeretni téged. Jézus, növeld szeretetedet! -- mondja János. -- Akarod mondani: ,,Növeld szeretetemet!'' -- jegyzi meg a kerióti. -- Mert nekünk kell mindinkább szeretni... -- Nem. Azt mondom: ,,Növeld szeretetedet!'' Mert jobban fogjuk szeretni Ôt, ha Ô lángra gyújt minket szeretetével. Jézus magához vonja tiszta és szenvedélyes Jánosát, és homlokon csókolja, majd azt mondja neki: -- Kinyilatkoztattad Istennek egy titkát a szívek megszentelését illetôleg: Isten kiárasztja magát az igazakra, és minél inkább átengedik ôk magukat az Ô szeretetének, annál inkább növekszik, gyarapodik életszentségük. Ez Isten titokzatos és kimondhatatlan működése a lelkekben. Titokban, csöndben jön létre, és erejét nem lehet leírni emberi szavakkal, amint megteremti az életszentség leírhatatlan remekműveit. Nem tévedés, hanem bölcs beszéd az, ha kéritek, hogy Isten növelje szeretetét szívetekben. (3-45) Jézus meglátogatja Jakab és János szüleinek, Zebedeusnak; házát. Vele van Péter, András, a zelóta Simon, a kerióti és Máté is. Jakab és János boldogok. Jönnek-mennek anyjuktól Jézushoz, és viszont, mint a pillangók, amelyek nem tudják, hogy melyik virágot részesítsék elônyben a két egyformán szeretett közül. Mária Szalóme megsimogatja minden alkalommal fiait, boldog, miközben Jézus mosolyog, Már befejezték az étkezést, de a két testvér erôlteti Jézust, hogy egyen a fehér szôlôbôl, amelyet anyjuk az Ô számára tett félre, és amelyek édesek, mint a méz. Mit nem adnának Jézusnak! Szalóme ekkor ajánlja fel magát Jézus követésére, amit ô kedvesen elfogad tôle. (3,53) ======================================================================== Te sokkal több vagy mamámnál! János Mikor eljön az ideje a tizenkét apostol kinevezésének, Jézus felviszi ôket egy kopár hegyre, ahol sok barlang van. Csak annyi élelmet visznek magukkal, hogy éhen ne haljanak, miközben egy héten keresztül barlangjukban magánosan elmélkednek azon, amit egy éven keresztül Jézustól hallottak. Reggel, délben és este összejönnek közös imára. Az ételadagot Jézus osztja ki nekik naponta. Mikor eltelik a hét, Jézus személyesen jár körbe, hogy felébressze jövendô apostolait. Az apostolok nagy része már ébren van, és azonnal válaszol hívására, János azonban mélyen alszik, néhány másikkal együtt. Jézus utoljára Jánost ébreszti fel, János félálomban azt hiszi, anyja hívja ôt: -- Igen, mama. Azonnal jövök... -- mondja, de utána megfordul, és alszik tovább. Jézus mosolyog, lehajol hozzá, és megcsókolja arcát. János erre kinyitja szemét, és amikor meglátja Jézust, hirtelenül felül, és megkérdezi: -- Szükséged van rám? Íme, itt vagyok! -- Nem. Csak felébresztettelek, mint a többit, De te azt hitted, hogy mamád van itt. És akkor megcsókoltalak, hogy azt tegyem, amit a mamák tesznek. János rövid tunikájában aludt, félmeztelenül, a köpenyével takaródzott. Most Jézus nyakába borul, és fejét vállára téve mondja: -- Ó, te sokkal több vagy mamámnál! Elhagytam ôt érted. De téged nem hagynálak el ôérte! Ô szült engem a világra. De te az ég számára szültél engem. Ó, tudom! -- Mit tudsz többet a többieknél? -- Azt, amit az Úr mondott nekem ebben a barlangban. Látod, én sose mentem hozzád, és gondolom, társaim ezt közömbösségnek vagy kevélységnek vették. De nem számít nekem, mit gondolnak ôk. Tudom, hogy te ismered az igazságot. Én nem mentem Jézus Krisztushoz, Isten megtestesült Fiához. Hanem ahhoz mentem, aki te vagy a Tűz ölén, aki a Legszentebb Háromság örök szeretete, az Ô természete, az Ó lényege, az Ô Igazi Lényege. Ó, nem tudom elmondani mindazt, amit megértettem ebben a sötét barlangban, amely számomra egészen fényessé vált! Ebben a hideg barlangban egészen átjárt engem egy alaktalan láng, és édes vértanúságra gyullasztott. Ez a csendes barlang égi igazságokról beszélt nekem, rólad, aki Isten vagy, a kimondhatatlan Titok Második Személye. Behatoltam ebbe, mert Isten magához vont engem, és mindig velem volt. És én a te isteni öledbe helyeztem, Isten Igéje, minden vágyamat, könnyemet és kérésemét. A tôled hallott sok szó között nem volt soha egy sem, amely annyira kifejezte volna azt, amit itt mondtál nekem, te, Isten Fia, te, aki Isten vagy, akárcsak az Atya, te, aki Isten akárcsak a Szentlélek, te, aki a Háromság centruma vagy... Ó, talán káromlás, amit mondok! De így tűnik nekem, mert ha te nem volnál az Atya szeretete és az Atya iránti szeretet, akkor hiányozna a Szeretet, az Isteni Szeretet, és az Isten: többé nem lenne Háromság, mert hiányozna belôle az, ami Isten legjellegzetesebb tulajdonsága: az Ô szeretete! Ó, oly sok van itt, de olyan, mint a gátat ostromló víz, amely nem tud kiáradni... Úgy tűnik számomra, hogy belehalok, oly erôs és magasztos szívem háborgása, mióta megértettelek téged... de a világ minden kincséért sem akarnék megválni ettôl... Tedd, hogy megöljön engem ez a szeretet, édes Istenem! -- János nevet és sír, liheg, lángra lobbanva a szeretettôl, Jézus keblén nyugodva, mintha a láng kimerítette volna. És Jézus simogatja ôt, szintén lángolva a szeretettôl. Jánoson erôt vesz az alázatosság, és könyörög: -- Ne mondd el a többieknek, amit neked mondtam. Biztosan ôk is úgy tudtak Istenben élni, ezekben a napokban, mint én. De a hallgatás köve nehezedjék titkomra! -- Biztos lehetsz ebben, János. Senki sem fogja megtudni eljegyzésedet a Szeretettel. Öltözz fel, és gyere! E1 kell mennünk innen. Jézus kimegy az ösvényre, amelyen már ott vannak a többiek. Arcuk tiszteletre méltóbbnak, összeszedettebbnek látszik. Az idôsek pátriárkáknak tűnnek, a fiatalok éretteknek, méltóságteljeseknek. A kerióti félénk mosollyal néz Jézusra, arcán látszik., hogy sírt. Jézus megsimogatja, amikor elmegy mellette. Péter... nem beszél. Ez oly szokatlan nála, hogy mélyebb benyomást tesz, mint minden egyéb változás. Figyelmesen nézi Jézust, de új méltósággal, ami csupasz homlokát még nagyobbnak tünteti fel, és szemeit komolyabbaknak, elôzôleg csak szelíd értelmességet sugároztak. Jézus magához hívja ôt, és maga mellett tartja, miközben Jánosra várakozik, aki végre kijön, nehéz megmondani, hogy sápadtabban, vagy pirosabban, de biztosan lángolva valamitôl, ami nem változtatja meg színét, de mégis nyilvánvaló. Mindnyájan ôt figyelik. -- Jöjj ide, János, mellém! És te is, András, és te Jakab, Zedeus fia. Utána te, Simon, és te Bertalan, Fülöp, és ti, unokatestvéreim, és Máté. Júdás, Simon fia, ide, elém. Tamás, gyere ide! Üljetek le! Beszélnem kell hozzátok. (A többit lásd E 5:180-183.) (3-121) ======================================================================== János elsô beszéde János Amint lejönnek a hegyrôl, Jézus buzdítja apostolait, hogy beszéljenek a néphez. Péter teljesen képtelennek érzi magát erre. Miközben Jézus a csodás gyógyításokkal van elfoglalva, Hermász, és István, Gamáliel szeretett tanítványa érdeklôdnek tökéletességre vezetô út felôl. Elôször a Zelóta válaszol nekik, de ez nem elégíti ki ôket. János, aki mosolyogva hallgatta a magyarázatot, feláll, ragyogó arccal, és beszélni kezd: -- Testvérek! Igaz, hogy szédülést okoz annak gondolata is, hogy a magasba kell szállni. De ki mondja nektek, hogy egyenes úton kell a magasba törni? Ezt nemcsak a gyermekek, hanem még a felnôttek sem képesek megtenni. Csak az angyalok tudnak felszállni a kék égbe, mert szabadok az anyag minden súlyától. És az emberek között csak az életszentség hôsei képesek erre. Van valaki, aki ebben a hitvány világban él, és tud hôsiesen szent lenni, mint a régiek, akik Izrael díszei voltak, amikor a pátriárkák Isten barátai voltak, és minden igaz ember engedelmeskedett az örök Törvénynek. János, az elôfutár megtanít minket arra, hogy menjünk egyenesen a magasba. János egy ember. De a kegyelem, amelyet Isten Tüze közölt vele, megtisztította ôt anyja méhében, amint a szeráf megtisztította a Próféta ajkát, hogy a Messiás elôtt mehessen anélkül, hogy az eredeti bűn bűzét árasztaná Krisztus királyi útjára, A kegyelem angyalszárnyakat adott Jánosnak, és a bűnbánat megnövelte azokat, eltörölve ugyanakkor az emberi mivolt súlyát, amit az asszonytól született természete örökölt. Azért János, barlangjából, ahol a vezeklést gyakorolta, a kegyelem által eljegyzett lángoló testével fel tudott szállni a tökéletesség csúcspontjára, Istenhez, a mi Magasságbeli Urunkhoz. Az elmúlt századokat, a jelent és a jövôt tekintve prófétai szóval tudta hirdetni, és az örök napra szegezett sasszemekkel fel tudta ismerni az Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. Magasztos himnusza után, amelyet nemcsak korlátolt ideg, hanem végtelen idôkig énekelnek majd a mindig örök és boldog Jeruzsálemben, hogy ünnepeljék a Második Személyt, segítségül híva Ôt az emberi nyomorúságban, hogy az örök világosságban magasztalják Ôt, János meg tud halni. De Isten Báránya tudja, hogy minket nem tisztított meg a kegyelem. Még nem vagyunk megtisztulva, és nem tudunk a magasba szárnyalni, mint János, a csúcsra, ahol az Egy és Hármas Isten van. A kedves Bárány elhagyta égi lakóhelyét. Az égben Isten Tüze átölelte a tüzet. Az Atyától örökké születve végtelen és szent gondolatával megfoganta Igéjét. Szeretetének kitörésével egybeolvasztotta magával. Ebbôl származik a Szeretet Lelke, a Hatalom és Bölcsesség középpontja, Isten Báránya elhagyta legtisztább, anyagtalan alakját, hogy végtelen tisztaságát, szentségét, isteni természetét halandó testbe zárja. Ez az Isten Báránya tudja, hogy mi a háztetôn ülô kis verebek vagyunk, fecskék, amelyek érintik a kék eget, de rovarokkal táplálkoznak, pacsirták, akik szeretnénk az angyalok énekét utánozni, de akiknek éneke csak a nyári énekes kabóca hangzavarához hasonlít. Istennek ez a kedves Báránya eljött, hogy elvegye a világ bűneit. Ô ismer minket. Az Ô végtelensége nem csökkent azáltal, hogy ember) testet vett el. Ô mindent ismer, mert az Ô bölcsessége mindig végtelen. Íme, Ô megtanít minket saját útjára. A szeretet útjára. Ô a Szeretet, aki testté lett, irántunk érzett irgalmában. Ez az Irgalmas Szeretet létrehozza az utat, amelyen a kicsinyek is fel tudnak menni a magasba. És Ô jár azon elsôsorban, nem mintha rászorulna, hanem azért, hogy minket megtanítson rá. Neki még szárnyakra se lenne szüksége ahhoz, hogy visszatérjen az Atyához. Esküszöm rá, hogy lelke be van zárva itt, ezen a nyomorúságos földön, de mindig az Atyánál van, mert Isten mindent meg tud tenni, és Ô Isten. De elôttünk megy, maga után hagyva szentségének illatát, szeretetének aranyát és tüzét. Figyeljétek meg útját! Az eléri a csúcspontot. De milyen békés és biztonságos! Nem közvetlen út, hanem szerpentinút. Hosszabb, és irgalmas szeretetének áldozata megnyilvánul ebben, mert a mi gyengeségünk miatt visszatartja magát. Hosszabb, de jobban alkalmazkodik nyomorúságunkhoz. A szeretet Istenhez szárnyalása egyszerű, amint a Szeretet is egyszerű. De mélységes, mert Istent elérhetetlen mélységnek mondhatnánk, ha Ó nem ereszkedne le, hogy elérhessük, és hogy a szeretô lelkek megcsókolhassák Ôt. (János sír és mosolyog elragadtatásában, amikor Istenrôl beszél.) A szeretet egyszerű útja hosszú, mert Isten feneketlen mélység, és mindenki. akkora utat tehet meg, amekkorát akar. De a Csodálatos Mélységgel szemben ott van a mi nyomorúságos mélységünk. Isten hív minket fényével: ,,Jöjj hozzám!'' Ó, Isten hívása! Az Atya hívása! Hallgassátok! Hallgassátok! Az ég kapui nyitva állnak, mert Krisztus kinyitotta azokat, és az Irgalmasság és Bocsánat angyalai által nyitva tartja azokat, hogy míg a Kegyelemre várakoznak, kiáradjon belôle az emberekre a fény, az illat, az ének és a béke, és szentül csábítsa az emberek szívét kedves szavával. Isten Szava beszél. És a Szó azt mondja: ,,A ti gyermekded lelkületetek? Az a ti legértékesebb pénzetek! Szeretném, ha mindnyájan gyermekdedekké válnátok, s meglenne bennetek a kisgyermekek alázatossága, ôszintesége és szeretete, a kisgyermekek bizalmas szeretete apjuk iránt. A ti képtelenségetek? Ez dicsôít meg engem! Ó, jöjjetek! Még azt sem kérem tôletek, hogy magatok vizsgáljátok meg a jó és rossz köveket. Adjátok azokat nekem! Én kiválogatom azokat, és ti fogtok építeni velük. A tökéletességre vezetô lépcsô? Ne féljetek tôle, kisgyermekeim! Adjátok oda kezeteket Fiam kezébe, aki Testvéretek, és vele, az Ô oldalán fogtok felmenni rajta.'' Felmenni! Hozzád, Örök Szeretet! Hasonlóvá válni hozzád, azaz a Szeretethez! Szeretni. Ez a titok!... Szeretni! Átadni magunkat... Szeretni! Megsemmisülni... Szeretni! Elolvadni... A test? Semmi. A szenvedés? Semmi. Az idô? Semmi. Maga a bűn is semmivé válik, ha én feloldom azt a te tüzedben, Isten! Egyedül csak a Szeretet létezik. A Szeretet! A Szeretet, aki nekünk adta a Megtestesült Istent, mindent megbocsát nekünk. És a szeretet az a cselekedet, amelyet senki sem tud jobban gyakorolni, mint a kisgyermekek. És senkit sem szeretnek jobban, mint egy kisgyermeket. Te, akit nem ismerek, de aki meg akarod ismerni a Jót, hogy megkülönböztesd a Rossztól, hogy a tiéd legyen a kék ég, a mennyei Nap, minden természetfeletti öröm, szeress, és a tiéd lesz. Szeresd Krisztust! Meghalsz ebben az életben, de lélekben feltámadsz. Új lélekkel, többé nem lesz szükség arra, hogy köveket használj, az örökkévalóságon keresztül halhatatlan tűz leszel. A láng felfelé száll. Nincs szüksége ehhez sem lépcsôkre, sem szárnyakra. Szabadítsd meg énedet minden akadálytól, helyezd el magadban a Szeretetet! Lángolni fogsz. Engedd, hogy ez megtörténjék minden korlátozás nélkül! Sôt, szítsd fel a lángokat, beléjük vetve táplálékul múltad szenvedélyeid, ismeretét. A kevésbé jót a lángok megsemmisítik, a nemes fémet pedig megtisztítják. Testvérem, vesd be magadat a Háromság tevékeny és örvendezô szeretetébe! Meg fogod érteni azt, ami jelenleg érthetetlennek tűnik számodra, mert megérted majd Istent, akit csak azok tudnak meg érteni, aki méricskélés nélkül átadják magukat áldozatként tüzébe. Végül megerôsödsz Istenben, átkarolva a tűztôl. Imádkozz értem, Krisztus kisdedéért, aki beszélni mert neked a Szeretetrôl ! Mindnyájan elképednek: az apostolok, tanítványok, hívek... A kérdezô sápadt, míg János kipirult, nemcsak a fáradtságtól, hanem még inkább a szeretettôl. Végül István felkiált: -- Áldott vagy! De mondd meg nekem, ki vagy te? János halkan, meghajolva, mintha az Urat imádná, azt mondja: -- János vagyok, Lásd bennem az Úr szolgáinak legkissebbikét. -- De ki volt elôzôleg a mestered? -- Nem más, mint Isten, mert János lelki tejét ittam, akit. Isten elôre megszentelt, és Krisztusnak, az Isten Igéjének kenyerét eszem, és Isten tüzét iszom, amely az égbôl jön, Dicsôség legyen az Úrnak! (3- 132) Jézus egy ideig magukra hagyta az apostolokat, hogy gyakorolják magukat a beszédben, Mikor visszatérnek, beszámolnak tapasztalatukról. Péter tiltakozik: -- Uram, ugyancsak magunkra hagytál minket! Sose féltem még úgy, mint akkor. Ne tréfálj meg többé engem így! Jézus mosolyogva megkérdezi: -- Valami baj történt veled? -- Ó, nem! Sôt... Ó, Mester! De nem tudod, hogy János beszélt... Úgy tűnt, mintha te beszéltél volna benne. Én... mi elképedtünk... Ez a gyerek egy éve tanulta meg, hogy kivesse a hálót ...! -- Péter, még mindig csodálkozva, megrázza Jánost, aki mosolyogva hallgat. -- Nézd, lehetségesnek látszik számodra, hogy ez a gyermek ezzel a mosolygó szájjal azokat a szavakat mondja?! Salamonnak tűnt. -- Simon is jól beszélt, Uram. Valóban ô volt a vezér -- mondja János. -- Hogy is ne! Megfogott engem, és odatett! ... Azt mondják, jól beszéltem. Legyen. Én nem tudom... mert csodálkoztam János szavain, és féltem attól, hogy lejáratom magamat oly sok ember között, s zavarban voltam... (3-163) ======================================================================== Félek magamtól is! János Jézus Péter Betszaidai házában van az apostolokkal, Jánost kivéve, és arról beszélgetnek, hogy Jézus miért használ példabeszédeket. Valaki hevesen kopog az ajtón. -- De ki lehet az, ebben az órában? -- kérdi Péter, s odamegy, hogy kinyissa. János az. Izgatott, poros, és arcán látszik, hogy sírt. -- Te itt? -- kiáltanak mindnyájan. -- De mi történt? Jézus, aki felállt, csak azt kérdi: -- Hol van az Anya? János odamegy Jézushoz, letérdel lábához, megfogja kezét, mintha segítséget kérne, s azt mondja: -- Az Anya jól van, de sír, mint én, és mint sokan, és kér téged, hogy ne menj a Jordánnak ezen az oldalán. Ezért küldött vissza engem, mert... mert Jánost, unokatestvéredet, elfogták... -- És János sír, miközben mindenki felháborodik. Jézus nagyon elsápad, de nem lesz izgatott. Csak azt mondja: -- Kelj fel, és számolj be róla! -- Anyáddal és az asszonyokkal mentem a Keresztelô felé. Izsák és Timóneus is velünk voltak. Három asszony és három férfi. Engedelmeskedtem parancsodnak, hogy elvezessem Máriát (a Keresztelô) Jánoshoz ... Ah, te tudtad, hogy ez az utolsó istenhozzád volt! ... Hogy az lett volna... A vihar miatt néhány óráig várnunk kellett. És ez elég volt ahhoz, hogy János többé ne láthassa Máriát... Déltájban érkeztünk, és ôt hajnalban fogták el... -- De hol? De hogyan? Ki? Az ô barlangjában? -- kérdezik mindnyájan, és mindent tudni akarnak. -- Elárulták... A te nevedet használták fel az árulásra! -- Rettenetes! De ki tette ezt? -- kiáltják mindnyájan. -- Egyik tanítvány... -- mondja János halkan. A felháborodás eléri a csúcspontját. Egyesek átkozódnak, mások sírnak, vagy elképedve, szoborként megmerevednek. János Jézus nyakába borul, és kiáltja: -- Én féltelek téged! Téged! Téged! A szenteknek vannak árulói, akik eladják ôket aranyért, aranyért és a nagyoktól való félelembôl, a jutalom vágyában, hogy... hogy engedelmeskedjenek a Sátánnak. Ezernyi, ezernyi dologért! Ó, Jézus, Jézus, Jézus! Mily fájdalom! Az én elsô mesterem! Az én Jánosom, aki neked adott engem! -- Jól van! Jól van! Jelenleg semmi se fog történni velem. -- De utána? De utána? Nézem... nézem ezeket... s félek mindenkitôl, magamtól is. Ki lesz közülünk a te árulód... -- De megbolondultál? Azt hiszed, hogy nem tépnénk ôt darabokra? -- kiált fel Péter. És a kerióti: -- Ó, igazán bolond vagy! Én sose leszek az. De ha úgy érezném, hogy megszáll az ördög annyira, hogy az lehetnék, megölném magamat. Jobb az, mint Isten gyilkosává válni. Jézus kiszabadítja magát János kezeibôl, és erôsen megrázza a keriótit, azt mondva: -- Ne káromold Istent! Senki se képes megszállni téged, ha te nem akarod. És ha megtörténne, sírj miatta, de ne kövess el egy újabb bűnt is, ráadásul az istengyilkosságra! Az gyengül el, aki elszakad Istentôl. -- Utána Jánoshoz fordul, aki az asztalra hajtva fejét, sír, és azt mondja neki: -- Beszéld el sorjában! Én is szenvedek. Ô vérrokonom és Elôfutárom volt. -- Nem láttam mást, csak a tanítványok egy részét, akik kiábrándultak és dühöngtek az árulóra, A többiek elkísérték Jánost börtöne felé, hogy közelében legyenek, amikor meghal. -- De még nem halt meg... ismét elmenekülhet, -- igyekszik megvigasztalni Jánost a Zelóta, mert nagyon szereti ôt. -- Még nem halt meg. De meg fog halni -- mondja János. -- Igen. Meg fog halni. Ô éppúgy tudja ezt, mint én. Ez alkalommal senki és semmi sem menti meg. Mikor? Nem tudom. De tudom, hogy élve nem megy ki Heródes kezébôl. -- Igen, Heródesébôl. Halljad! Ô a völgytorok felé ment, amelyen mi is átmentünk, amikor visszatértünk Galileába, s amely Ebal és Garizim hegye között van, mert árulója azt mondta neki: ,,A Messiás haldoklik, ellenségei megtámadták. Látni akar téged, hogy rád bízzon egy titkot. - - És ô elment az árulóval, és néhány mással. A sötét völgyben várták Heródes felfegyverzett emberei, és elfogták. A többiek elfutottak, és elvitték a hírt az Ennon közelében maradt tanítványoknak. Épp akkor érkeztek meg, amikor én is odaérkeztem az Anyával. És ami rettenetes, az áruló városaink egyikébôl való... és Kafarnaum farizeusai voltak elfogatásának kitervezôi. Ôk mondták, hogy te vendégük voltál, és tôlük elindultál Júdeába, Nem ment volna ki menedékhelyérôl, hacsak nem éretted... Síri csönd követi János beszámolóját, Jézus olyan, mint aki vérét vesztette. Kék szemei fátyolosak. Lehajtott fejjel áll, kezét még János vállán nyugtatva, aki érzi, hogy Jézus keze kissé remeg. Senki se mer beszélni. Jézus töri meg a csendet. -- Más úton megyünk Júdeába. De holnap Kafarnaumba kell mennem. Minél elôbb. Pihenjetek le! Én kimegyek az olajfák közé. Szükségét érzem annak, hogy egyedül legyek. (3-268) ======================================================================== ,,János'' tengere János Jézus Jeruzsálem felé tart. apostolaival. Mikor János hallja, hogy Naimon keresztül fognak menni, felkiált: -- Ó, szép lesz! Azt mondák, hogy a hegycsúcs egyik pontjáról látni lehet a nagy tengert, Rómáét. Nekem nagyon tetszik! Elviszel minket oda, hogy lássuk? -- kéri János, egy jó gyermekhez hasonlóan, arcát Jézusra emelve. -- Miért tetszik neked annyira annak látása? -- kérdezi tôle Jézus, megsimogatva ôt. -- Nem tudom. Mert nagy, és nem látszik a partja... Arra késztet, hogy Istenre gondoljak... Amikor a Libanonon voltunk, akkor láttam elôször a tengert, mert sose voltam másutt, csak a Jordán mentén és a mi kis tengerünkön... és sírtam a meghatottságtól. Oly kék! Oly sok víz! És sose árad ki... Milyen csodálatos dolog! És a csillagok fénybôl álló utat vonnak a tengeren... Ó, ne nevess ki! Figyeltem a nap arany útját addig, míg elvakított, és a hold ezüstös útját, míg nem láttam mást, csak a fehérséget, amely elveszett a messzeségben. Beszéltek hozzám ezek az utak. Azt mondták: ,,Isten van ebben a végtelen messzeségben, és ezek a tűznek és a tisztaságnak az útjai, amelyeket a léleknek követnie kell, hogy eljusson Istenhez. Vesd bele magadat a végtelenbe, járj ezen a két úton, és meg találod majd a Végtelent.'' -- Költô vagy, János! -- mondja Júdás Tádé csodálkozva. -- Nem tudom, hogy ez költészet-e. De tudom, hogy lángra gyújtja a szívemet. -- De láttad már a tengert Cezareánál és Ptolemaisznál is, éspedig elég közelrôl. A partján voltunk! Nem látom szükségesnek, hogy oly nagy utat tegyünk meg azért, hogy ismét lássuk a tenger vizét. Végeredményben... a vízen születtünk -- jegyzi meg János testvére, Jakab. -- És most is abban vagyunk, sajnos! -- kiált fel Péter, aki annyira belemerült János hallgatásába, hogy nem vett észre egy pocsolyát, és ugyancsak átázott... Mindnyájan nevetnek, de elsôsorban ô maga. De János megválaszol neki: -- Igaz. De a magasból szebb. Többet lehet látni belôle, és távolabbra. Mélyebbnek és nagyobbnak gondolod... Az ember vágyakozik... és álmodozik... -- és valóban, János máris álmodozik... Maga elé néz, és mosolyog álmára... János olyannak látszik, mint egy harmatos rózsa, amint izzadságcseppek gyöngyöznek sima bôrén. -- Mire vágyakozol? Mirôl álmodsz? -- kérdezi halkan Jézus az Ô kedves tanítványát, s olyannak tűnik, mintha egy atya kérdezné kedves fiacskáját, aki álmában beszél. Valóban János lelkéhez beszél Jézus, és olyan kedvesen, hogy ne szakítsa félbe szeretetteljes álmát. -- Arra vágyom, hogy ezen a végtelen tengeren... elmenjek más országokba, amelyek azon túl vannak.... Azért vágyakozom elmenni oda, hogy rólad beszéljek... Arról álmodom, hogy elmegyek Rómába, Görögországba, sötét helyekre, hogy elvigyem oda a Világosságot... hogy a sötétben élôk kapcsolatba kerüljenek veled, és veled egyesülve éljenek, ki a világ Világossága vagy... Álmodozom egy jobb világról... amely jobbá válik a te megismerésed által, azaz a Szeretet megismerése által, amely jóvá, tisztává, hôsiessé tesz. Álmodozom egy világról, amelyben az emberek szeretik egymást a te nevedben. Amely a te nevedet, hitedet, tanításodat minden más dolog fölé helyezi... Álmodozom arról, hogy ezekkel a testvéreimmel Isten tengerén járok, a fény utjain, hogy elvigyelek téged, amint egykor Anyád elhozott téged miközénk az égbôl... Álmodozom arról, hogy kisgyermek vagyok, aki nem ismer mást, csak a szeretetet, és nyugodt a gyötrelmek közepette is... és énekel, hogy megerôsítse a felnôtteket, akik túl sokat fontolgatnak. És megyek elôre... a halálba, mosolyogva... a dicsôségbe, annak alázatosságával, aki nem tudja, mit tesz, hanem csak arra törekszik, hogy eljusson hozzád, a Szeretethez... Az apostolok még lélegzetüket is visszatartják János elragadtatásban tett vallomása közben... Megállnak ott, ahol vannak, figyelve a legfiatalabbat, aki lehunyt szemmel beszél, amely mintegy fátyolt borít a szívébôl fakadó lángokra. Nézik Jézust, aki örömében átváltozik, amikor ily tökéletesen látja magát tanítványában... Amikor János elhallgat, kissé meghajolva, Jézus homlokon csókolja ôt, és azt mondja: -- Elmegyünk, hogy meglássuk a tengert, hogy ismét megálmodd Országom eljövetelét a világba. (3-313) A Tábor-hegyén Jézus beszél a tengerrôl és vele kapcsolatban Máriáról. Késôbb az apostolok elismételtetik Jézus szavait Jánossal, Mária Magdolna és Jézus Anyjának jelenlétében. Lásd: Mg 34-37, és M 9:351-354. ======================================================================== János elsô csodája János Az apostolok a filiszteusok vidékén járnak, és tapasztalataikról beszélgetnek. János Jézussal töltött néhány napot, és a többiek kíváncsiak rá, mi történt. János azonban kerüli a többiek társaságát, mert nem akar errôl beszélni. (Késôbb Jézus néhány szóval megmondja Jakabnak, Alfeus fiának, hogy János, Jabnia közelében meggyógyított egy haldoklót, megkenve ôt és szeretetteljesen imádkozva érte.) Péter buzdítja a másik Jakabot, János testvérét, hogy hívja ôt oda. Jakab háromszor is hívja Jánost, ô azonban vagy nem hallja a hívást, vagy csak úgy tesz, mintha nem hallana. Végül Bertalant kéri meg: -- Mondd testvéremnek, hogy jöjjön ide! -- Utána Péterhez fordul: -- De nem hiszem, hogy megtudunk tôle valamit. János, engedelmesen, azonnal odamegy, és megkérdezi: -- Mit akartok? -- Tudni, hogy innen egyenesen Júdeába megyünk-e -- mondja neki testvére. -- Így mondta a Mester. -- Modinon keresztül? -- Modinon keresztül, -- Az nem biztonságos út. A gonosztevôk ott várnak a karavánokra, és lesújtanak rájuk -- veti ellen Tamás. -- Ó... vele!... Neki senki sem áll ellen!... János az égre emeli elragadtatásban tekintetét, és ki tudja, mire emlékszik. Mosolyog. Mindnyájan figyelik ôt, és Péter megkérdezi: -- Mondd már meg: valami szép történetet olvasol a csillagos égen, hogy ilyen az arcod? -- Én? Nem... -- Ugyan már! Még a kövek is látják, hogy távol vagy a világtól. Mondd, mi történt veled Akronban? -- De hát, semmi, Simon. Biztosítlak róla. Nem lennék boldog, ha valami fájdalmas dolog történt volna. -- Nem fájdalmas. Sôt... Gyerünk! Ki vele! -- De nincs semmi más mondanivalóm, mint amit Ô mondott. Jók voltak, mint azok, akiket elképesztettek a csodák. Íme, ez minden. Pontosan úgy, amint Ô mondta. -- Nem -- és Péter csóválja fejét. -- Nem. Nem tudsz hazudni. Átlátszó vagy, mint a forrásvíz. Nem. Elpirulsz. Gyermekkorod óta ismerlek téged, Sose tudtál hazudni. Képtelen volt erre szíved, gondolatod, nyelved, és arcod színe is megváltozott. Ezért szeretlek annyira, és szerettelek mindig. Rajta, gyere ide, a te öreg Simonodhoz, Jónás fiához, barátodhoz. Emlékszel arra, amikor te még gyermek voltál, és én már férfi voltam? Hogyan magamhoz szorítottalak? Hallani akartál a mesékrôl és a parafa bárkákról, ,,amelyek sose süllyednek el'', mondtad, és amelyekkel messzire mehettél... Most is messzire mész, és a parton hagyod a te szegény Simonodat. És a te bárkád sose fog elsüllyedni. Nyugodtan megy, virágokkal tele, mint az, amelyet vízre bocsátottál gyermekkorodban a folyón Betszaidánál, hogy a folyó elvigye a tóba, és ment, ment. Emlékszel rá? Szeretlek, János. Mindenki szeret téged. Te vagy a mi vitorlánk. Te vagy a mi bárkánk, amely nem süllyed el. Elvisz minket a te nyomodban, Miért nem mondod el nekünk az akroni csodát? Miközben Péter ezeket mondja, felkarjával átölelve, derekánál Jánost, aki igyekszik kitérni a kérdés elôl, azt mondva: -- És te, aki a vezér vagy, miért nem beszélsz a néphez ily erôs meggyôzô erôvel, mint ahogy velem beszélsz? Nekik van szükségük a meggyôzésre, nem nekem. -- Mert veled kellemesen érzem magamat. Szeretlek téged. Ôket nem ismerem -- mentegetôdzik Péter. -- És nem szereted ôket. Íme, a te tévedésed. Szeresd ôket, akkor is, ha ismeretlenek számodra. Láss bennük mindmegannyi Jánost... -- Könnyű mondani! Mintha a rosszindulatú emberek megváltoznának veled, te örök gyermek! -- Ó, nem! Én olyan vagyok, mint a többiek. -- Nem, testvérem! Nem, mint a többiek. Mi, talán Bertalant, Andrást és a Zelótát kivéve, már fűnek-fának elmondtuk, ami történt, és ami boldoggá tett minket. Te hallgatsz. De nekem, bátyádnak, el kell mondanod. Olyan vagyok számodra, mint egy atya -- mondja neki testvére, Jakab. -- Isten az Atya, Jézus a Testvér és Mária az Anya... -- Így hát a vér többé semmit sem jelent számodra? -- kiált fel nyugtalanul Jakab. -- Ne nyugtalankodj! Én áldom a vért és a méhet, amelyben kialakultam: atyámat és anyámat, és áldalak téged, testvérem, de az elsôket azért, mert a világra hoztak és felneveltek, hogy megengedjék nekem a Mester követését, és mert te is követed Ôt. Mióta anyám nôtanítvány, kétszeresen szeretem ôt: gyermekként, testtel és vérrel, és lelkileg, mint az Ô tanítványát. Ó, mily öröm egyesülni az Ô szeretetében! ... Jézus megfordul, amikor meghallja Jakab nyugtalan hangját és az utolsó szavakat, amelyek megvilágítják a helyzetet: -- Hagyjátok békén Jánost! Hasztalanul gyötritek. Ô nagyon hasonlít Anyámra. És nem fog beszélni. -- Mondd meg akkor te, Mester -- kérik mindnyájan. -- Rendben van, íme. Velem vittem Jánost, mert ô volt a legalkalmasabb arra, amit tenni akartam. Ô segített engem, és tökéletesebbé vált. Megmondtam. Péter, Jakab, János testvére, Tamás és a kerióti egymásra néznek, csalódottan. És a kerióti kifejezi csalódását: -- Miért tökéletesíteni ôt, aki már a legjobb? Jézus megválaszol neki: -- Te mondtad: ,,Mindenki a saját módja szerint cselekszik.'' Én a magam módján. János az ô módján, ami nagyon hasonló az enyémhez. Az én módomat nem lehet tökéletesíteni. Az övét lehet. És ezt akarom, mert jó, hogy így legyen. Ezért vittem magammal. Mert szükségem volt valakire, aki azzal a móddal és lelkülettel rendelkezik. Azért ne morogjatok, és ne legyetek kíváncsiak! Menjünk Modinba! Az éjjel nyugodt, friss és világos. Gyalogolni fogunk addig, míg a hold világít, és utána hajnalig aludni fogunk. (3-578) ======================================================================== A legkisebb a legnagyobb János Jézus Modin közelében éjjel beszél az ôket megtámadni készülô rablókkal, és azok elállnak tervüktôl. Másnap az apostolok azon vitatkoznak, hogy pusztán tekintetével érte-e el Jézus ezt a hatást. János hallgat, akárcsak Jézus, és mosolyog, lehajtott fejjel, hogy elrejtse mosolyát. Péter el akarja dönteni a kérdést, és megkérdezi Jézust, hogy vajon azért érte el ezt a hatást, mert Ô a Messiás, vagy, mert Ô mindig Isten. Jézus válaszol: -- Igazán mondom nektek, hogy nemcsak én, hanem mindenki, aki egyesül Istennel az életszentség, tisztaság és töretlen hit által, képes erre, és még többre is. Egy kisgyermek tekintete, ha lelke egyesül Istenével, porba tudja dönteni a hiú templomokat anélkül, hogy Sámsonként megrázná. Meg tudja szelídíteni a vadállatokat, és vadállat-embereket, vissza tudja szorítani a halált, le tudja gyôzni a lélek betegségeit, meg tudja gyógyítani a betegségeket, el tudja távolítani a kígyók mérgét, mindenféle csodát képes művelni, mert Isten működik benne, és az Úr eszközéül szolgál, mivel egyesül vele. -- Ah, megértettem! -- mondja Péter. És nézi, nézi, nézi Jánost. És hangos szóval kimondja a lelkében végbement érvelés eredményét: -- Íme, te, Mester, meg tudtad tenni, mert Isten vagy, és mert Istennel egyesült Ember vagy. És így történik azzal, aki ért ahhoz, hogy egyesüljön Istennel. Megértettem Igazán megértettem! -- De nem kérdezed, hogy mi ennek az egyesülésnek a kulcsa, ennek a hatalomnak a titka? Az emberek közül nem mindenki éri el ezt, jóllehet ez az eszköz mindenkinek rendelkezésére áll. -- Igaz! Hol van ennek az Istennel való egyesülésnek a kulcsa? Egy imában, vagy egy titkos szóban... -- Nemrég Júdás, Simon fia, a kecskét vádolta mindazzal a kellemetlenséggel, ami elôfordult. Nincs az állatokkal kapcsolatban valamilyen varázslat. Vessétek el a babonákat, amelyek még bálványimádásnak számítanak, és szerencsétlenségeket okozhatnak. És amint nincsenek varázsszavak, úgy nincsenek csodát véghezvivô titkos szavak sem. Csak a szeretetre van szükség. Amint tegnap este mondtam, a szeretet lecsillapítja az erôszakosakat, és kielégíti a sóvárokat. A Szeretet: Isten. Istennel bennetek, teljesen birtokolva Ôt a tökéletes szeretet érdeme által, a szem tűzzé válik, amely minden bálványt eléget, és lerombolja a képmásokat, a szó hatalmas erôvé válik. És még: a szem fegyverré válik, amely lefegyverez. Nem lehet ellenállni Istennek, a Szeretetnek. Csak az ördög áll ellen neki, mert az a tökéletes Gyűlölet. És vele együtt ellenállnak az ô gyermekei. A többiek, a gyengék, akiken uralkodik egy szenvedély, de akik nem adták át magukat önként az ördögnek, nem állnak ellen neki. Bármi legyen is vallásuk, vagy bármiféle hitet fogadjanak el, bármily alacsony legyen lelki állapotuk, legyôzi ôket a Szeretet, a nagy Gyôzô. Igyekezzetek elérni erre, és hamarosan véghez tudjátok vinni azt, amit Isten gyermekei és hordozói tesznek. Péter nem veszi le tekintetét Jánosról, és a Zelóta, Alfeus fiai, Jakab és András is érdeklôdni kezdenek: -- De akkor, Uram -- mondja János testvére -- mi történt az én testvéremmel? Te róla beszélsz. Ô a gyermek, aki csodákat tesz! Errôl van szó? Így van? -- Mit tett ô? Fordított egy oldalt az Élet könyvében, és új titkokról olvasott, megértve azokat. Nem többet. Megelôzött titeket, mert nem állt meg minden akadálynál, szemlélve azt, nem fontolgatott minden nehézséget, nem számítgatta, mi hasznos. Nem látja többé a földet. Látja a Világosságot, és hozzá megy. Megállás nélkül. Hagyjátok ôt békén! A lelkeket, akik jobban lángolnak, nem szabad megzavarni lángolásukban, amely boldoggá teszi és felemészti ôket. Hagyni kell ôket, égni. Ez legnagyobb örömük és legfôbb munkájuk. Isten megengedi nekik a sötét pillanatokat, mert tudja, hogy ha állandó napfénynek vannak kitéve, annak heve megöli virágzó lelküket. Isten engedi, hogy ezek a virágzó lelkek élvezzék a csendet és a titokzatos harmatot, akárcsak a mezô virágai. Hagyjátok nyugodni a szeretet atlétáit, amikor Isten megengedi ezt nekik. Utánozzátok az edzôket, akik a növendékeknek megengedik a szükséges pihenést... Amikor majd ti is elérkeztek oda, ahová ô már eljutott, és még tovább, mert mind ti, mind ô tovább is eljuttok majd, akkor megértitek majd annak szükségességét, hogy tiszteletben kell tartani, csendben és félhomályban, azokat a lelkeket, akiket a Szeretet hatalmába ejtett és eszközévé tett. Ne gondoljátok: ,,Nekem akkor az fog tetszeni, ha ismernek, és János ostoba, mert az emberek olyanok, mint a gyermekek, és azt akarják, hogy a csodálatos ámulatba ejtse ôket.'' Nem. Amikor elérkeztek oda, ugyanúgy vágyakoztok majd a hallgatásra és a félhomályra, mint jelenleg János. És amikor én már nem leszek többé köztetek, emlékezzetek vissza arra, hogy egy megtérést és életszentséget mindig az alázatosság mértékével kell felmérnetek. Ha valaki kitart gôgösségében, ne képzeljétek, hogy megtért. És ha valakiben, akit ,,szentnek'' tartanak, a kevélység uralkodik, biztosak lehettek abban, hogy nem szent. Képmutató módon szentnek mutathatja magát, és utánozhatja a csodákat. De nem az. A látszat csak képmutatás, a csodák sátáni eredetűek. Megértettétek? -- Igen, Mester!... Mindnyájan hallgatnak, nagyon elgondolkozva. De ha szájukat nem nyitják is ki, tekintetük világosan elárulja gondolataikat. (3-590) Amikor endori Jánossal és Szintikával nyolc apostol Antiochia felé hajózik, viharba kerülnek. A pogány kapitány Vénusznak mutat be tömjénáldozatot, hogy a vihart lecsillapítsa, de az még inkább tombolni kezd. Ekkor Péter javaslatára János énekelni kezd, Istent és Máriát dicsérve, és a többi apostol csatlakozik hozzá. A vihar csillapodni kezd, és János mosolyogva tovább folytatja az éneklést, míg a vihar teljesen megszűnik. Amikor a kapitány csodálkozva megkérdezi, hogy milyen szöveget használtak, Péter felvilágosítja: -- Az igaz Istenhez és az Ô szent Szolgálóleányához énekeltünk. Mi csak Istent imádjuk, Vénuszt nem. A názáreti Máriát, a zsidó Máriát, Jézusnak, Izrael Messiának Anyját pedig tiszteljük. (5-59) János, Jézus felszólítására, beszámol Júdás bűneirôl, és kéri Jézust, adja át inkább a keriótinak az ô csodatevô hatalmát. Lásd P 5:200-204. Amikor Jézus bejelenti apostolainak, hogy Adomin-hegyére akar menni egyedül, imádkozni, azok igyekeznek lebeszélni ôt errôl, mert ott könnyen megtámadhatnák ôt a rablók, és még inkább ellenségei. Mikor Jézus bejelenti, hogy imája után Akorba akar menni Dokon keresztül, majd pedig Jerikóba, János hevesen felkiált: -- Nem, nem, Uram! Ezek baljós helyek Izrael szentjei számára. Ne menj oda, ne menj oda! Én mondom neked, én érzem! Valami ezt mondja bennem. Ne menj oda! Isten nevében, ne menj oda! -- János szinte eszét veszti félelmetes elragadtatásában... Mindnyájan csodálkozva nézik, mert sose látták ilyennek. De senki se veti meg érte. Mindnyájan felfogják, hogy egy természetfeletti jelenség elôtt állnak, amely tiszteletet kíván, és azért hallgatnak, Jézus is hallgat egészen addig, míg nem látja, hogy János ismét visszanyeri szokásos külsejét, és felsóhajt: -- Ó, Uram! Mennyire szenvedtem! -- Tudom. A Karit-hegyre megyünk. Mit szól hozzá lelked? Jézus nagy tisztelettel van a sugalmazott iránt... Tôlem kérded, Uram? A szegény, ostoba gyermektôl, te, a legszentebb Bölcsesség? -- Igen, tôled. A legkisebb a legnagyobb akkor, amikor alázatosan érintkezik Urával testvérei javára. Beszélj!... -- Igen, Uram. Menjünk a Karitra. Ott vannak biztonságos völgyek az Istennel való összeszedettségre, és közel vannak a Jerikóba és a Szamariába vezetô utak. Mi lemegyünk oda, hogy egyesítsük azokat, akik szeretnek téged és remélnek benned, hozzád vezetjük ôket, vagy téged vezetünk hozzájuk, és utána mi is táplálkozunk az imával... És leszáll az Úr, hogy beszéljen lelkünkhöz... hogy megnyissa fülünket, amelyek hallják az Igét, de nem értik meg teljesen... és fôleg, hogy szívünkbe áradjon annak tüze. Mert csak akkor tudunk ellenállni a föld gyötrelmeinek, ha lángolunk. Mert csak akkor tudjuk elviselni az emberi gyűlölet által okozott szenvedést, ha elôbb részesülünk a teljes szeretet által okozott kedves szenvedésben... Uram... mit beszélek? -- Az én szavaimat, János. Ne félj! Akkor itt maradunk, és holnap hajnalban felmegyünk a hegyekbe. (5-556) ======================================================================== Te megvigasztalsz engem János Jézust Kúza meghívta vidéki palotájába, egy titkos gyűlésre, amelyen rá akarták venni Ôt arra, hogy vállalja el Palesztina királyságát. Egyesek ôszintén, jóindulattal kívánták ezt, mások azonban cselnek szánták, hogy utána bevádolhassák a rómaiaknál lázadással. Jézus visszautasította tervüket, és oly hirtelenül hagyta ott ôket, hogy mire észbe kaptak, és keresni kezdték, már eltűnt. Kúzának ez a birtoka a Getszemáni-tó déli részénél feküdt. Jézus nem akarta, hogy apostolai vele menjenek a gyűlésre, János azonban, Péter engedélyével, kiúszott a bárkáról, és elrejtôzött a közelben, hogy ha kell, segítségére legyen Jézusnak. Egyedül ô vette észre, amikor Jézus elhagyta Kúza palotáját, és titokban követte Ôt. Csak rövid tunikája volt rajta, amiben a halászok dolgozni szoktak. Haja csuromvizes volt, a sötétben, ahogy követte a gyorsan haladó Jézust. Beleesett az árkokba és vizes gödrökbe, és besározódott. Jézus, mikor már messze volt a gyűlés helyétôl, leült a Jordán partján, és térdére könyökölve, állát karjára támasztva, a távolba nézett, és sírni kezdett. Mikor János meglátja Jézust és hallja sírását, közelébe megy, és megszólítja: -- Mester! Jézus hallja a zajt, felemeli fejét, és menekülésre készen megfogja ruháját. De János rákiált: -- Mit tettek veled, Mester, hogy többé nem ismered meg Jánosodat? Jézus erre felismeri a szeretett tanítványt. Kitárja karját, és János karjaiba veti magát, s most már mindketten sírnak, más okokból, de egyesült szeretettel. De utána a sírás lecsillapodik, és Jézus, aki könnyei miatt nem látott tisztán, meglátja, és érzi, hogy János félmeztelen. Megkérdezi tôle: -- Hogy-hogy itt vagy, és ilyen állapotban? Miért nem vagy a többiekkel? -- Ó, ne szidj meg érte, Mester. Nem tudtam ott maradni... Nem voltam képes arra, hogy megengedjem, egyedül menjél... Nekivetkôztem, és a vízbe ugorva kiúsztam Taricheánál, és onnan a part mentén utánad futottam, és elrejtôztem az árokban a ház mellett, készen arra, hogy segítségedre jöjjek, vagy legalábbis megtudjam, ha elrabolnak és ártanak neked. És hallottam sokak vitatkozó hangját, és utána láttam, hogy te gyorsan elhaladtál mellettem. Angyalnak látszottál. Utánad siettem, és beleestem a sietségben az árkokba és a vízelvezetôkbe, besározva magamat. Bepiszkítom a ruhádat... Néztelek téged, mióta ide érkeztél... Sírtál... Mit tettek veled, Uram? Sértegettek? Megütöttek? -- Nem. Királlyá akartak tenni. Nos, egy szegényes királlyá! És sokan jóhiszeműen, igazi szeretetbôl, jó célból akarták ezt tenni... A többség... azonban azért, hogy feljelenthessen engem és eltávolíthasson körükbôl... -- Kik azok? -- Ne kérdezd! -- És a többiek? -- Azok nevét se kérdezd. Nem szabad sem gyűlölnöd, sem bírálgatnod... Én megbocsátok nekik... -- Mester... a tanítványok közöttük voltak?... Mondd meg nekem legalább ezt. -- Igen. -- És az apostolok? -- Nem, János. Egy apostol sem. -- Igazán, Uram? -- Igazán, János. -- Ah, hála ezért Istennek... De miért sírsz még, Uram? Én veled vagyok. Én mindenki helyett szeretlek. És Péter, és András és a többiek is... Amikor látták, hogy a tóba vetettem magamat, bolondnak tartottak, és Péter dühös volt, és testvérem azt mondta, hogy meg akarok halni az örvényekben. De miután megértettek, utánam kiáltották: ,,Isten legyen veled! Menj, menj!''... Mi szeretünk téged. De senki sem annyira, mint én, a szegény gyermek. -- Igen. Senki se annyira, mint te. Fázol, János! Jöjj ide, köpenyem alá... -- Nem, a lábadhoz, így... jó Mesterem! Miért nem szeret mindenki úgy téged, mint én, a szegény gyermek? Jézus szívére vonja ôt, és maga mellé ülteti. -- Mert nekik nincs oly gyermekded szívük, mint neked... -- Királlyá akartak tenni? De nem értették még mindig meg, hogy a te Országod nem ebbôl a világból való? -- Nem értették meg! -- Anélkül, hogy neveket említenél, mondd el, Uram... -- De te nem fogod elmondani azt, amit neked mondok? -- Ha te nem akarod, Uram, nem fogom elmondani... -- Ne mondd el addig, míg az emberek nem akarnak közönséges népvezérként feltüntetni engem. Egy napon ez fog történni. Te majd megtudod. És akkor azt fogod mondani: ,,Ô azért nem volt földi király, mert nem akart az lenni. Mert az Ô Országa nem e világból való. Ô Isten Fia volt, a Megtestesült Ige, és nem fogadhatta el azt, ami földi. Azért akart eljönni a világba, és testet ölteni, hogy megváltsa a testeket és a lelkeket, és a világot, de nem vágyakozott a világ pompájára és a bűn melegágyára, és semmi testi vagy világias nem volt benne. A Fény nem köti magát a Sötétséghez; a Végtelen nem gyűjt véges dolgokat, hanem a testhez és bűnhöz kötött lelkeket magához hasonlókká teszi, és elviszi a benne hívôket az igazi országba, megalapítva Országát a szívekben, mielôtt elvinné ôket az égbe, ahol az teljes és örök lesz minden üdvözült társaságában.'' Ezt fogod mondani, János, azoknak, akik csak embernek, vagy csak szellemnek akarnak tartani engem, és akik tagadják, hogy én kísértéseket szenvedtem... fájdalmat éreztem... Megmondod az embereknek, hogy a Megváltó sírt... és hogy sírásával is megváltotta az embereket... -- Igen, Uram. Mennyire szenvedsz, Jézus! ... -- A megváltás arányában! De te megvigasztalsz engem szenvedésemben. Hajnalban elmegyünk innen. Találunk majd egy bárkát. Elhiszed, ha mondom, hogy evezô nélkül is el tudunk menni? -- Én még azt is elhinném, ha azt mondanád, hogy bárka nélkül is el tudunk menni.... Ott maradnak, egymást átölelve, Jézus egyetlen köpenyébe burkolózva, és János, felmelegedve, elalszik, fáradtan, mint egy kisgyermek anyja karjaiban. * * * Jézus a következô magyarázatot fűzte az elôzôkhöz: Sokak számára ismeretlen maradt ez az esemény. János, amikor sok év múlva megírta evangéliumát, röviden célzott rá. Engedelmeskedve Mestere kívánságának, mindenki másnál jobban bemutatja az Ô isteni természetét, feltárva az emberek elôtt ezt az ismeretlen részletet, de azzal a szűzies tartózkodással, ami jellemezte minden cselekedetét és szavát, alázatosan, és a háttérbe vonulva. János be volt avatva életem legfontosabb eseményeibe, de sose tetszelgett hiú módon ezekkel a kiváltságokkal. Hanem inkább, olvassátok csak el, miként szenvedett, amikor fel kellett ezeket fednie, mintegy azt mondva: ,,El kell mondanom, mert ez az igazság felmagasztalja Uramat, elôre bocsánatotokat kérem, hogy úgy mutatkozom be, mint az egyedüli, aki ezeket tudja'', és röviden rámutat a csak általa ismert részletekre. Olvassátok el evangéliumának elsô fejezetét, ahol beszámol velem való találkozásáról: ,,Másnap megint ott állt János két tanítványával... E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegôdött... A kettô közül, aki János szavára követte, az egyik András volt. Reggel találkozott testvérével...'' (Jn 1,35-41) János nem nevezi meg saját magát, hanem elrejtôzik András mögé, és ôt világítja meg. Kánában velem volt, és azt mondja: ,,Jézust is meghívták, tanítványaival együtt... és tanítványai hittek benne.'' (Jn 2,2-11) A többiek szorultak rá a hitre. Ô már hitt. De azonosítja magát a többiekkel, mintha neki is szüksége lett volna csodákat látni ahhoz, hogy higgyen. Tanúja volt annak, amikor elôször űztem ki a kereskedôket a Templomból, amikor Nikodémussal beszéltem, a Szamariában történteknek, de sose mondja: ,,Én ott voltam'' hanem úgy beszél, mint Kánánál tette, és azt mondja: ,,tanítványai'', akkor is, ha egyedül ô volt ott, vagy csak egyvalaki volt ott vele. És szinte mindig így tesz, sose nevezve meg magát, hanem mindig társait helyezi az elôtérbe, mintha nem ô lett volna a leghűségesebb, a mindig hűséges, a tökéletesen hűséges. Figyeljétek meg a finomságot, amellyel rámutat az Utolsó Vacsorán történtekre, amelyben a többiek is elismerik, hogy ô az, akihez fordulnak, amikor meg akarják tudni a Mester titkait: ,,Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükrôl mondta. A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki, és kérte: >>Kérdezd meg, kirôl beszél.<< Erre Jézus keblére hajolt, és megkérdezte: >>Uram, ki az?<<'' (Jn 13, 22-24) Akkor sem nevezi meg magát, amikor követi Jézust. Nem mondja: ,,Én követtem az Urat'', hanem: ,,Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerôse volt a fôpapnak, bejutott Jézussal a fôpap udvarába.'' (Jn 18,15) János nélkül nem lett volna meg a vigaszom, hogy láttam ôt és Pétert, elfogatásom elsô óráiban. De János nem dicséri magát. A Szenvedés óráiban a fôszemélyek között van, az egyetlen apostol, aki mindig jelen van, szeretetteljesen, részvéttel, hôsiesen. Jelen van Krisztus mellett, az Anya mellett, a megvadult Jeruzsálem elôtt. Elhallgatja nevét még akkor is, midôn a kereszt alatt állva a Haldokló szavait hallja, és ezt tolmácsolja: ,,Asszony, íme a te fiad'' ,,Íme a te anyád''. (Jn 19,25-27) Ô a névtelen ,,tanítvány'', nincs más neve csak az, ami dicsôsége, miután hivatása lett: ,,a tanítvány''. Isten Anyjának ,,fiává'' lett, de még ez a megtiszteltetés sem kábítja el, hanem a feltámadásnál is csak azt mondja: ,,Péter és a másik tanítvány (akinek Mária, Lázár nôvére megmondta, hogy a sír üres) elindult, és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett ... de nem ment be.'' (Jn 20,3-6) A kedves alázatosság jellemvonása! Engedi ô, a kedvelt, a hűséges, hogy Péter, a fô, jóllehet vétkezett gyávaságból, elsônek lépjen be. Nem ítéli el ôt. Ô az ô fôpapja. Segíti ôt szentségével, mert még a ,,vezetôket'' is lehet, sôt kell segíteniük az alattvalóknak. Hány alattvaló jobb a ,,vezetôknél''! Ti szent alattvalók, sose tagadjátok meg részvéteteket a ,,vezetôktôl'', akik meggörnyednek a teher alatt, amelyet nem bírnak hordozni, vagy akiket megrészegít a megtiszteltetés, és elvakít. Ti szent alattvalók, legyetek elöljáróitok cireneusai, legyetek az én kis Jánosaim, akik elôre futnak, és irányítják a ,,Pétereket'', és utána megállnak, és engedik ôket belépni, tiszteletbôl hivataluk iránt, és akik -- az alázatosság remekműveiként -- nem alázzák meg a ,,Pétereket'', akik nem tudnak megérteni és hinni, hanem olyan hitetlenek ôk is, mint a ,,Péterek''. Olvassátok a Genezáreti-tónál történt utolsó eseményt. János ismeri fel a parton álló Urat az emberben, és miután együtt ettek, s Péter megkérdezi: ,,És vele mi lesz'', ô még mindig csak a ,,tanítvány'''' és nem több. (Jn 21, 7-24.) Ami ôt illeti, megsemmisíti magát. De amikor mond valamit, ami mindinkább isteni fényben tünteti fel Isten megtestesült Igéjét, akkor János felemeli a leplet, és kinyilvánít egy titkot. Evangéliumának hatodik fejezetében azt mondja: ,,Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erôszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.'' (Jn 6,15) És feljegyzi a hívôk számára Krisztusnak ezt az óráját, hogy a hívôk tudják, mily sok és sokféle kísértése és küzdelme volt Krisztusnak mint az Embernek, a Mesternek, a Messiásnak, a Megváltónak, a Királynak, és hogy az emberek és a Sátán, aki állandóan ösztönzi az embereket, nem kímélte meg semmiféle cselvetéstôl sem Krisztust, hogy csökkentse, leverje, tönkretegye Ôt. Az Ember, az Örök Fôpap, a Mester és az Úr ellen támadást indított a sátáni és emberi gonoszság, álcázva magát a jó ürügyével, az emberek szenvedélyeivel, a hazafisággal, a fiúi, vagy férfi kötelességgel, ösztönözve, vagy kísértve, hogy felfedezzen egy gyenge pontot és eltávolítsa Ôt. (7-1231) ======================================================================== Halálod után is szolgálni fogsz! János Jézus a szefori József jeruzsálemi házához megy Jánossal, Jakabbal és Tamással, Jézus kissé elôttük megy egy utcában, s János csatlakozik hozzá. -- Miért jöttél? -- Nem hagyhatlak így egyedül... és eljöttem. -- És azt hiszed, hogy egyedül megvédhetsz engem annyi ellenében? -- Nem vagyok biztos ebben. De legalább meghalok elôtted. És nekem ez elég lesz. -- Sokkal utánam fogsz meghalni, János. De ne búsulj miatta! Ha a Magasságbeli a világban hagy téged, azért teszi, hogy szolgáld Ôt és az Ô Igéjét. -- De miután... -- Azután szolgálni fogsz. Amíg élsz, szolgálni fogsz engem, amint szíveink akarják. De halálod után is szolgálni fogsz engem. -- Hogyan teszem majd, Mesterem? Ha veled leszek az égben imádni foglak. De nem tudlak szolgálni téged a földön, miután elhagytam azt... -- Igazán azt hiszed? Nos, mondom neked, hogy szolgálni fogsz újbóli, végsô eljövetelemig. Sok minden kiszárad majd az utolsó idôk elôtt, mint a folyók, amelyek kiszáradnak, és szép kék és egészséges vizük helyett por és száraz sziklák ma adnak. De te még akkor is folyamként árasztod szavaimat és visszatükrözöd fényemet. Te leszel a legnagyobb fény, amely megmarad, hogy emlékeztessen Krisztusra. Mert egészen lelki fény leszel, és az utolsó idôkben a sötétség küzdeni fog a világossággal, a test a lélekkel. Azok, akik állhatatosak tudnak lenni a hitben, erôt, reményt és vigasztalást találnak abban, amit te magad után hagysz, és ami még te leszel... és ami fôleg még Én leszek, mert mi szeretjük egymást, és ahol te vagy, ott vagyok én, és ahol én vagyok, ott vagy te. Megígértem Péternek, hogy az Egyház, amelynek az én Péterem lesz a feje és alapja, nem megy tönkre a pokol ismételt és mindinkább vad támadásai következtében. De most neked mondom, hogy én még ott leszek, és te hátrahagyod a világosságot azok számára, akik keresik a Világosságot, és a pokol nem fogja tönkretenni azt annak ellenére, hogy minden módon megkísérli elpusztítását. Sôt! Még azok is, akik tökéletlenül hisznek majd bennem, mert noha elismernek engem, nem ismerik el Péteremet, mindig a te világítótornyodhoz futnak, mint a kormányos és iránytű nélküli hajócskák, és viharjaikban a fény felé tartanak, mert a fény, menekülést jelent számukra. (Célzás azokra, akik elszakadnak majd az Egyháztól.) -- De mit fogok én hátrahagyni, Uram? Én szegény... tudatlan... vagyok. Nincs másom, csak a szeretet... -- Íme: a szeretetet hagyod majd hátra. És Jézusod iránti szereteted szavakba öltözik majd. És sokan, sokan, azok közül is, akik nem tartoznak majd Egyházamhoz, sôt más egyházhoz sem, de akik keresik a világosságot és a vigasztalást, mert kielégítetlen lelkük nyugtalanítja ôket, mert szenvedéseikben részvétre szorulnak, hozzád jönnek majd, és megtalálnak engem. -- Szeretném, ha az elsôk, akik megtalálnak téged, ezek a kegyetlen zsidók, ezek a farizeusok és írástudók lennének... De nem tudom elérni... -- Semmi se fér be oda, ahol már tele van valami. De ez ne nyugtalanítson téged... De íme, megérkeztünk József házához. Kopogtass, és belépünk. János kopogtat a kapun, és vár, míg egy kis ablak kinyílik, és egy öregasszony kinéz rajta. -- Ó, János! Azonnal kinyitom. Isten legyen veled! -- Nem vagyok egyedül, Mária. Velem van a Mester. -- Béke neki is, Galilea dicsôségének, és boldog az a nap, amelyik elhozza a Szent lábait egy igaz izraelita falai közé. Jöjj be, Uram! Megyek mindjárt, értesíteni Józsefet. Az utolsó rendeléseket intézi... -- Ne zavard ôt munkájában, asszony! Itt maradunk holnapig. -- Nagy öröm számunkra. Már vártunk egy ideje. Néhány napja unokatestvéred, József is ide küldött valakit, hogy felôled, érdeklôdjön. Majd férjem jobban beszámol errôl. Íme, itt megpihenhetsz... És itt hagylak, Uram, mert éppen kenyeret készítek. Még napnyugta elôtt meg akarom sütni, Ha akarsz valamit, János tudja, hol találja meg. -- Menj békében! Nincs semmire sem szükségünk a szálláson kívül. (A folytatást lásd Gy 4:160-167.) (7-1550) ======================================================================== János, te vagy a mi békénk! János Jézus egyedül kívánta tölteni utolsó születésnapját a betlehemi barlangban. Azért apostolait elküldte Nebóba, Ô pedig elindult Betlehem felé. Apostolainak meghagyta, hogy maradjanak együtt. János azonban, Péter engedélyével, titokban Jézus után ment, hogy szükség esetén megvédhesse Jézust a támadástól. Köpenyébe burkolózva haladt kb. száz méterrel Jézus mögött, aki noha jól tudta ezt, ,,nem vette ôt észre''. Jézus Betlehem megkerülésével megy a barlanghoz, és már sötétedik, mire odaérkezik. A barlang üres. Belép... János óvatosan követi. Ô is talál a közelben egy üres barlangistállót. Bemegy, és egy sarokban világosságot gyújt. Talál benne egy nagy jászlat, szénával. Megelégedett. Magában beszél: -- Legalább... hallani fogom... és... Vagy meghalunk együtt, vagy megmentem. -- Felsóhajt, és folytatja: -- És így született! És idejött, hogy fájdalmában sírjon... És... Ah! Örök Isten! Mentsd meg Krisztusodat! Remeg a szívem, ó Magasságbeli Isten, mert Ô mindig így félrevonul nagy művei elôtt... És mekkora művet tud véghezvinni, ha nem nyilvánítja ki magát a Messiás Királyként? Ó, minden szavát megôriztem szívemben... Én egy ostoba gyermek vagyok, és keveset értek meg belôle. Mindnyájan keveset értünk belôle, ó Örök Atyánk! De én félek. Félek! Mert Ô a halálról beszél. És fájdalmas halálról, és árulásról, és rettenetes dolgokról... Félek! Félek, Istenem! Erôsítsd meg szívemet, Örök Uram! Erôsítsd meg szegény, gyermekded szívemet, amint bizonyára megerôsíted Fiadét, a jövô eseményeire. ... Ó, érzem! Ô ezért jött ide. Hogy minden eddiginél jobban érezze szeretetedet, és megerôsödjön benne. Én követem ôt, ó Szent Atya! Szeress engem, és tedd, hogy én is szeresselek téged, és bátran, gyávaság nélkül elszenvedjek mindent, hogy megvigasztaljam Fiadat. János hosszasan imádkozik, állva, felemelt karokkal, a két meggyújtott ág remegô fényénél. Imádkozik, míg látja, hogy a tűz kialvóban van. Utána felmászik a nagy jászolba, és lefekszik a szénába. Beburkolózik sötét köpenyével, és fáradtan elalszik. Lélegzése és a patak halk csobogása az egyetlen zaja decemberi éjszakában. Néha egy- egy éjjeli madár huhogása hallatszik. Utána, íme, hangok hallatszanak, és léptek és egy vöröses láng remeg a völgyben, Egymás mögött haladva, megérkeznek a betlehemi pásztorok: Mátyás, János, Lévi, József, Dániel, Benjámin, Illés és Simon. Mátyás magasra tart egy meggyújtott ágat, hogy lássák az utat. Lévi elôre fut, és bedugja fejét Jézus barlangjába. Azonnal megfordul, és int, hogy álljanak meg, és hallgassanak. Ismét benéz... s utána hátraint kezével a többieknek, hogy jöjjenek, de egy ujját ajkára téve jelzi nekik, hogy maradjanak csendben, Helyet ad a többieknek, akik egymásután benéznek, és megindultan visszavonulnak, mint Lévi. -- Mitévôk legyünk? -- mondja suttogva Illés. -- Itt maradunk, és szemléljük Ôt -- mondja József. -- Nem. Nem szabad megsérteni valakinek lelki titkait. Visszavonulunk lejjebb -- mondja Mátyás. -- Igazad van. Bemegyünk a mellette levô istállóba. Ott maradunk, még mindig az Ô közelében -- mondja Lévi. -- Menjünk! -- mondják. Még egyszer futó pillantást vetnek a Születés barlangjába, és utána visszavonulnak, meghatottan, igyekezve, hogy ne csapjanak zajt. De amikor elérkeznek a következô istálló küszöbéhez, meghallják János horkolását. -- Van itt valaki -- mondja Mátyás, megállva. -- Mit számít! Menjünk be mi is. Amint menedéket keresett itt egy koldus, mert biztosan egy koldus, ugyanúgy mi is menedéket kereshetünk -- mondja Benjámin. Belépnek, magasra tartva az égô ágat. János tovább alszik kényelmetlen ágyában; arcát félig eltakarja haja és köpenye. Lassan odamennek, azzal a szándékkal, hogy leüljenek a szétszórt szalmára a jászol mellett. De mikor Dániel jobban megfigyeli az alvót, felismeri. Azt mondja: -- Az Úr apostola. János, Zebedeus fia. Ide jöttek imádkozni... és az álom elnyomta az apostolt ... Vonuljunk vissza! Megalázva érezné magát, hogy felfedeztük: aludt, ahelyett, hogy imádkozott volna... Kimennek, és kelletlenül bemennek a következô barlangba. Simon panaszkodik: -- Miért nem maradunk barlangjának küszöbénél, hogy idônként benézzünk? Oly sok éven keresztül ôrködtünk a harmatos éjben, a csillagok fényénél a bárányokra, És az Isten Báránya kedvéért nem tesszük meg ezt? Ugyancsak jogunk van rá, nekünk, akik imádtuk Ôt elsô álma közben! -- Igazad van, mint embernek, és az Istenember imádójának. De mit láttál, amikor benéztél? Talán az Embert? Nem. Mi, akaratlanul, átléptük az átléphetetlen küszöböt, miután félrevontuk a titkot elfedô hármas függönyt, és láttuk azt, amit még a Fôpap sem lát, belépve a Szentek Szentjébe. Láttuk Isten kimondhatatlan szeretetét az Istennel. Nem szabad nekünk tovább kémlelnünk azt. Isten hatalma megbüntetheti a mi merész szemünket, amely meglátta Isten Fiának elragadtatását. Ó, legyünk megelégedettek azzal, amit láttunk! Ide akartunk jönni, hogy imában töltsük az éjszakát, mielôtt eltávoznánk küldetésünkre. Imádkozni, és visszaemlékezni a távoli éjszakára... Ehelyett szemléltük Isten szeretetét! Ó, Igazán nagyon szeret minket az Örökkévaló, hogy megadta nekünk, hogy szemlélhettük a Kisdedet, és azt, hogy szenvedhessünk érte, és hogy mint az Isteni Gyermek és az Istenember tanítványai hirdethessük azt a világnak! Most még ezt a titkot is megadta nekünk... Áldjuk a Magasságbelit, és ne akarjunk többet! -- mondja Mátyás, aki a pásztorok között a legtekintélyesebb benyomását kelti bölcsességével és igazságosságával. -- Igazad van. Isten nagyon szeretett minket. Nem szabad többet kívánnunk. Sámuel, József és Mátyás nem részesült többen, mint a Kisded imádásában, és az érte való szenvedésben. Jónás meghalt anélkül, hogy követhette volna Ôt. Maga Izsák sincs itt, s nem láthatta azt, amit mi láttunk. És ha van valaki, aki megérdemli ezt, az Izsák, aki felemészti magát az Ô hirdetésében -- mondja János. -- Igaz! Igaz! Milyen boldog lenne Izsák, ha láthatná ezt! De majd elmondjuk neki -- jegyzi meg Dániel. -- Igen. Megôrzünk mindent szívünkben, hogy elmondjuk neki -- teszi hozzá Illés. -- És a többi tanítványnak és hívônek! -- kiált fel Benjámin. -- Nem. A többinek nem. És nem önzésbôl, hanem okosságból s a titok iránti tiszteletbôl. Ha Isten akarja, eljön majd az óra, amikor elmondhatjuk. Jelenleg tudnunk kell hallgatni -- mondja megint Mátyás, és Simonhoz fordul: -- Te velem együtt János tanítványa voltál. Emlékezz vissza, miként oktatott minket az okosságra a szent dolgokat illetôen: ,,Ha Isten egy napon, amint már megajándékozott titeket, megajándékoz rendkívüli ajándékaival is, ezekrôl ne fecsegjetek, mint a részegek. Emlékezzetek arra, hogy Isten kinyilvánítja magát a lelkeknek, akik be vannak zárva a testbe, mert égi drágakövek, amiket nem szabad kitenni a világ szennyének. Legyetek szentek tagjaitokban és érzékeitekben. Így meg tudtok fékezni minden testi ösztönt, szemetekben éppúgy, mint fületekben, nyelvetekben éppúgy, mint kezetekben. És legyetek szentek gondolataitokban, hogy meg tudjátok fékezni kevélységeteket, tudván, hogy kik vagytok. Mert az érzékeknek és a szerveknek és az értelemnek szolgálniuk kell, nem pedig uralkodniuk. Szolgálni a léleknek, nem pedig uralkodni a lélek felett. Meg kell védeniük a lelket, s nem szabad megzavarniuk. Azért, hacsak Isten kimondottan meg nem parancsolja nektek, hogy másként tegyetek, okosságtok pecsétjével zárjátok le Isten titkait magatokban, mint ahogy a lélek is ideiglenesen be van zárva a test börtönébe. Teljesen haszontalan, gonosz és veszélyes dolog lenne a test és az értelem, ha nem szolgálnának és szereznének érdemet a szomorúsággal, amit nekik adunk, válaszként a bujtogatásra, amiben minket részesítenek, és ha nem szolgálnák oltárként a templomot, amelyen Isten dicsôsége lebeg: a mi lelkünket.'' Emlékeztek rá? Te, János, és te, Simon? Remélem, hogy igen, mert ha nem emlékeztek elsô mesterünk szavaira, akkor ô igazán meghalt számotokra. Egy mester addig él, ameddig tanítása él tanítványaiban. És akkor is, ha utána átadta a helyét egy nagyobb mesternek, és Jézus tanítványai által a mesterek Mesterének, akkor sem szabad sohasem elfelejteni az elsô mester szavait, aki felkészített minket arra, hogy megértsük, és bölcsen szeressük az Isten Bárányát. -- Igaz. Bölcsen beszélsz! Engedelmeskedünk neked. -- De milyen fájdalmas, fáradságos ellenállni, amikor ily közel vagyunk hozzá, és nem nézni meg Ôt még egyszer! Olyan lesz-e még amilyen volt? -- kérdi Simon, -- Ki tudja! Mennyire ragyogott az arca! -- Jobban, mint a hold a tiszta éjszakában! -- Ajkán isteni mosoly volt... -- És szemében isteni könny... Nem mondott egy szót sem. De minden imádság volt benne. -- Mit láthatott? -- Örökkévaló Atyját. Kételkedsz e felôl? Csak ez a látvány okozhatta azt a kifejezését. Sôt, mit mondok? Több volt, mint látása, ô vele volt, benne volt! Az Ige a Gondolattal! És szerették egymást!... Ó!... -- mondja Lévi, aki szintén mintha elragadtatásban lenne. -- Éppen azért, amit mondtam, nem szabad nekünk itt maradnunk. Fontoljátok meg, hogy még apostolát sem akarta maga mellet... -- Igaz! A Szent Mester! Jobban szükségét érzi, mint a kiszáradt föld, annak, hogy elárassza Isten szeretete! Oly nagy a gyűlölet körülötte... -- De oly nagy a szeretet is. Én szeretnék... Igen, megteszem! A Magasságbeli van itt jelen. Én felajánlom magamat, és azt mondom: ,,Magasságbeli Úristen, néped Istene és Atyja, aki elfogadod és megszenteled a szíveket és az oltárokat, és feláldozod a neked tetszô áldozatokat, szálljon le tűzként a te akaratod, és emésszen fel engem áldozatként Krisztussal, mint Krisztust, és Krisztusért, Fiadért és Messiásodért, Istenemért és Mesteremért. Neked ajánlom magamat. Hallgasd meg imámat! -- és Mátyás, aki felállt és kitárt karokkal imádkozott, ismét leül a rôzsenyalábra, amelyet összeszedett. A hold többé nem süt be a barlangba, mert nyugat felé fordult. Lassan elhallgatnak a pásztorok, és végül álmosságuk legyôzi jó akaratukat, és csak a hajnali hideg ébreszti fel ôket. Meggyújtják az ágakat, és melengetik megdermedt tagjaikat... -- Hogy érezheti magát Ô, aki biztosan nem gondol a tűzre? -- kérdezi Lévi, akinek szinte vacognak a fogai. -- És lesz-e legalább eledele? -- kérdezi Illés, és hozzáteszi: Most nincs másunk, csak szeretetünk, és egy kis nyomorúságos ételünk... s ma szombat van... -- Tudod, mit? Tegyük minden eledelünket a barlang küszöbére, és utána menjünk el. Mi mindig találunk egy kenyeret, még mielôtt beesteledik, vagy Ráchaeltôl vagy Eliszciától. És gondviselôi leszünk a Gondviselésnek, Annak a Fiának, aki mindnyájunk gondját viseli -- ajánlja József. -- Igen, igen. Rakjunk egy jó tüzet, hogy jól lássunk, és felmelegedjünk, és utána vigyünk oda mindent, és menjünk el hajnal elôtt, mielôtt még Ô vagy apostola kijönne, és meglátna minket. A lángoló tűznél kinyitják zsákjaikat, és kiveszik belôle a kenyeret, száraz sajtot és az almákat. Utána odaviszik a fát, miközben Mátyás világít nekik egy meggyújtott ággal. Mindent a barlang bejáratához tesznek, alulra a rôzsét, rá a kenyeret és a többi ételt. Utána visszavonulnak, egymás mögött haladva a patak mentén, a csendes hajnalhasadásban, amelyet hirtelenül megtör egy kakas kukorékolása. (7-1836) Két nap telhetett el a pásztorok látogatása óta. Hideg, de csendes téli reggel van. János kilép barlangjából. Nagyon sápadt, sötét ruhájában. Bizonyára nagyon fázik is. A patakhoz megy, és bizonytalanul áll, hogy belenyúljon-e vagy sem. Utána határoz, és tenyerével merít belôle, és iszik a tiszta, de hideg vízbôl. Majd bizonytalanul áll... Jézus barlangja felé néz, és utána a sajátja felé. Lassan visszatér a sajátjába. De mikor elérkezik nyílásához, mintha szédülne. Tántorog. Elesne, ha nem támaszkodna a falhoz. Nem megy beljebb barlangjába, hanem Jézus barlangjához megy, és térdre veti magát annak küszöbénél, nyögve: -- Jézus, Uram, könyörülj rajtam! -- János? Mit csinálsz? Mi bajod van? -- kérdezi Jézus, aki azonnal megjelenik. -- Ó, Uram! Éhezem! Már mintegy két napja semmit sem ettem. Éhezem és fázom... -- és vacognak fogai. Nagyon sápadt. -- Jöjj! Jöjj be! -- mondja Jézus, és segít neki felkelni. Jézus karjára támaszkodva, János lehajtott fejjel sír, és felsóhajt: -- Ne büntess meg engem, Uram, ha engedetlen voltam irántad... Jézus mosolyogva válaszolja: -- Már elvetted büntetésedet. Olyan vagy, mint aki kileheli lelkét... Ülj le ide, erre a kôre! Most tüzet rakok, és enni adok neked... -- és Jézus meggyújtja a faágakat, és tüzet raknak a bejárat mellett levô falusias tűzhelyen. A száraz ágak szaga és a vidám lángok elterjednek a nyomorúságos barlangban. Jézus felfűz két darab kenyeret egy ágra, és a tűz fölé tartja. Amikor megmelegedik, ráteszi a pásztorok által otthagyott sajtot, amely megolvad a meleg kenyéren. -- Egyél most, és ne sírj! -- mondja még mindig mosolyogva, odanyújtva a kenyeret Jánosnak. Az csendesen tovább sír, miközben mohón eszi az erôt adó kenyeret. Jézus visszatér a jászolhoz. és elhozza onnan az almákat. A meleg hamuba teszi ôket. -- Jobban vagy most? -- kérdezi apostolát, leülve melléje, János igent int fejével, de még mindig sír. Jézus átöleli ôt felkarjával, és magához vonja. Erre János még inkább sír, zavarában és félelmében, hogy feddésben fog részesülni. Jézus szótlanul magához szorítja ôt, míg János eszik. Utána azt mondja: -- Egyelôre elég. Az almákat majd késôbb megeheted. Szeretnék adni neked egy kis bort, de nincs. Az ételt tegnapelôtt találtam, hajnalban, a rôzsével együtt, a barlang elôtt. De bor nem volt ott. Azért nem tudok azt adni neked. Talán késôbb a pásztoroktól kérhetsz tejet, akik a patakon túl legeltetik nyájaikat. De míg a dér el nem olvad, a nyáj nem megy ki... -- Már jobban vagyok, Uram... Ne aggódj miattam. -- És akkor mondd meg te, mi sújt le annyira, hogy olyannak tűnsz, mint egy fa, amelynek deres ágait olvasztja a nap? -- mondja Jézus még élénkebben mosolyogva, és homlokon csókolva Jánost. -- Mert tele vagyok lelkiismeret furdalással, Uram... és... Igen! Engedj el! Térden állva kell beszélnem hozzád, bocsánatodat kérve... -- Szegény János! Valóban a téged felülmúló erô elgyengítette még értelmedet is. Azt hiszed, szükségem van szavaidra ahhoz, hogy megítéljelek és feloldozzalak? -- Igen, igen. Te mindent tudsz, ezt tudom. De nekem nem lesz békém addig, míg el nem mondom neked bűnömet, sôt bűneimet. Engedj el! Engedd, hogy vádoljam magamat bűneimrôl. -- Rendben van, beszélj, ha ez békét ad neked. János térdre ereszkedik, és könnyes arcát felemelve mondja: -- Vétkeztem engedetlenséggel, beképzeltséggel és... nem tudom, helyesen mondom-e, emberségemmel. De bizonyára ez az utóbbi a legsúlyosabb bűnöm, ami a legnagyobb fájdalmat okozza nekem, és azt mondja, hogy haszontalan szolga vagyok, sôt, még több: önzô, alávaló vagyok. Könnyei igazán folynak arcán, miközben Jézus mindinkább mosolyog. Jézus kissé meghajolva áll síró apostola fölött, és isteni mosolya simogatásként hat János fájdalmára. De János annyira le van sújtva, hogy nem vigasztalja ez meg, hanem folytatja: -- Engedetlen voltam irántad. Azt mondtad, hogy ne szakadjunk el egymástól, és én azonnal elszakadtam társaimtól, és ezzel rossz példát adtam nekik. Helytelenül válaszoltam a keriótinak, aki megjegyezte, hogy bűnt követek el. Azt mondtam neki: ,,Te tegnap követtél el bűnt, én ma teszem. Te azért tetted, hogy anyád felfigyeljen rád, én azért teszem, hogy a Mesterrel legyek, ôrködjem felette, megvédjem... Elbizakodott voltam, mert ezt akartam tenni... Én, a szegény, az alkalmatlan, megvédeni téged! És utána elbizakodott voltam, mert utánozni akartalak téged. Azt mondtam: ,,Ô biztosan imádkozik és böjtöl. Én is azt teszem, amit Ô tesz, és ugyanarra a szándékra.'' És ehelyett... A sírás, sóhajtásokba megy át, miközben János megvallja emberi nyomorúságát, hogy a test a lélek akarata fölé kerekedett: ,,És ehelyett... aludtam. Azonnal elaludtam! És csak reggel ébredtem fel, és láttalak téged a patakhoz menni, megmosakodni, és visszatérni ide. Akkor megértettem, hogy elfoghattak volna anélkül, hogy én kész lettem volna megvédeni téged. És utána vezekelni és böjtölni akartam, de nem vagyok képes erre. Kevés kenyeremet már az elsô napon megettem. Te tudod, hogy másom nem volt. És másnap még éhesebb voltam, és ezen az éjjelen... Ó, tegnap éjjel keveset aludtam az éhség és a hideg miatt, és ezen az éjjelen semmit sem aludtam... és nem tudtam tovább ellenállni ma reggel... s ide jöttem, mert attól féltem, hogy belehalok a koplalásba... és leginkább az fáj nekem, hogy nem tudtam virrasztani és imádkozni, és ôrködni feletted, az éhség maró fájdalma miatt. Ostoba és hitvány szolga vagyok. Büntess meg, Jézus! -- Szegény gyermek! Szeretném, ha az egész világnak csak ilyen bűnei lennének! De ide figyelj! Kelj fel, és hallgass rám, és a béke visszatér szívedbe! Engedetlen voltál Simon Péternek is? -- Nem, Mester! Sose voltam az, mert te azt mondtad nekünk, hogy alattvalóként kell engedelmeskednünk neki, mint bátyánknak. De ô, amikor azt mondtam neki: ,,Nem nyugodt a szívem, amikor látom, hogy egyedül megy'', ô azt válaszolta: ,,Igazad van. De én nem mehetek, mert engedelmességbôl mindnyájatokat irányítanom kell, Menj te, és Isten legyen veled!'' A többiek felemelték hangjukat, a kerióti jobban, mint a többiek. Emlékeztettek az engedelmességre, és megfeddték Simon Pétert is. -- Megfeddték? Légy ôszinte, János! -- Igen, Mester. Júdás feddte meg Simont és bánt rosszul velem. A többiek csak azt mondták: ,,A Mester úgy rendelkezett, hogy maradjunk együtt.'' És nekem, nem a vezetônknek mondták ezt. De Simon válaszolt nekik: ,,Isten látja a cselekedet célját, és meg fog bocsátani. És a Mester meg fogja bocsátani, mert szeretetbôl fakad'', és megáldott, megcsókolt engem, és utánad küldött, mint azon a napon, amikor Kúzához mentél, a tó mellett. -- Akkor nekem nem kell feloldoznom téged ez alól a bűn alól... -- Mert túl súlyos? -- Nem. Azért, mert nem létezik. Jöjj vissza ide, János, a te Mestered oldalához, és hallgasd meg a leckét. A parancsokat mindig igazságosan és józanul kell felfogni, megértve annak szellemét, nem pedig csak betűjét nézve. Én azt mondtam: ,,Ne szakadjatok el egymástól!'' Te elszakadtál, s ezért vétkezhettél volna. De elôzôleg azt mondtam: ,,Egyesüljetek testben és lélekben, alárendelve Péternek!'' Ezekkel a szavakkal én ôt hivatalos képviselômmé tettem meg köztetek, teljes hatalmat adva neki arra, hogy ítélkezzék és rendelkezzék felettetek. Azért, amit Péter tett vagy tenni fog az én távollétemben, azt jól teszi. Mert én felruháztam ôt a hatalommal, hogy irányítson titeket, és rendelkezzék a körülményeknek megfelelôen, amint azt a Bölcsesség sugallni fogja majd a vezetô Apostolnak, mindnyájatok javára. Ha Péter azt mondta volna neked: ,,Ne menj'', és te mégis eljöttél volna, akkor vétkeztél volna, még akkor is, ha jó szándék vezetett volna cselekedetedben, szeretetbôl akartál volna utánam jönni, hogy megvédjél engem, és velem légy a veszélyekben, Akkor valóban bocsánatomra szorultál volna De Péter, a te vezetôd, azt mondta neked: ,,Menj!'' A neki való engedelmesség teljesen igazol téged. Meg vagy gyôzôdve errôl? -- Igen, Mester. -- Fel kell-e oldoznom téged az elbizakodottság bűne alól? Mondd meg nekem, nem törôdve azzal, hogy én szívedbe látok: Kevélységbôl bizakodtál el, mert azért akartál követni engem, hogy elmondhassad: ,,Akaratommal megsemmisítettem a test szükségleteit, mert én azt tehetem, amit akarok?'' Fontold meg jól... János fontolgatja. Utána azt mondja: -- Nem, Uram. Jól megvizsgálva magamat, nem ezért tettem. Reméltem, hogy meg tudom tenni, mert felfogtam, hogy jóllehet a vezeklés fájdalmat okoz a testnek, de megvilágítja a lelket. Felfogtam, hogy az eszköz, amely által gyengeségünket felül tudjuk múlni, és sokat el tudunk nyerni Istentôl. Te ezért teszed. Én is ezért akartam tenni, És hiszem, hogy nem tévedek, amikor azt mondom, hogy ha te, aki erôs, hatalmas, szent vagy, akkor nekem, nekünk is mindig ezt kell tennünk, ha lehetséges megtennünk, hogy ne legyünk oly gyengék és anyagiasak. De nem voltam képes megtenni. Én mindig oly éhes és álmos vagyok... -- és János ismét sírni kezd, csendesen, alázatosan, igazán megvallva emberi korlátozottságát. -- Rendben van. Azt gondolod, hogy hasztalan volt ez a kis nyomorúság is? Ó, mennyire vissza fogsz majd emlékezni erre a jövôben, amikor kísértést érzel arra, hogy szigorú és követelôdzô légy tanítványaiddal és a hívekkel! Akkor ez ismét eszedbe fog jutni, és azt mondja neked: ,,Emlékezz csak vissza arra, hogy te is engedtél a fáradtságnak, az éhségnek. Ne kívánd, hogy mások erôsebbek legyenek nálad. Légy atyja híveidnek, amint Mestered, atyád volt azon a reggelen!'' Te nagyon jól virrasztani tudtál volna, és nem érezni ezt a nagy éhséget. De az Úr megengedte, hogy alá légy vetve ennek a testi szükségletnek, hogy alázatossá válj, mindig alázatosabbá, mindig részvéttel teljesebbé a hozzád hasonló iránt. Sokan nem tudnak különbséget tenni a kísértés és az elkövetett bűn között. Az elsô érdemszerzô próbatétel, amely nem veszi el a kegyelmet. A második bukás, amely az érdem és a kegyelem elvesztésével jár. Mások nem tudnak különbséget tenni természetes folyamatok és a bűn között, és bűnrôl vádolják magukat, pedig -- mint a te esetedben is -- csak a jó természeti törvényeknek engedelmeskedtek. Különbséget teszek: jónak mondom az emberi természetnek azokat a törvényeit, amelyek az ösztönökkel kapcsolatosak. De nem minden jó, amit ma ,,az emberi természet törvényének'' mondanak. Jó volt minden törvény az emberi természettel kapcsolatban, amelyeket Isten az ôsszülôknek adott: az étkezéssel, pihenéssel, ivással kapcsolatban. Késôbb, a bűnnel együtt beléptek az állati ösztönök, amelyek keveredtek a természet törvényeivel, féktelenségre ösztönözve azt, ami jó volt, fôleg a mindenféle érzékiséggel kapcsolatos kihágások. És a Sátán szította a tüzet, a bűnök termôtalaját, kísértéseivel. Most már látod, hogy nem bűn, ha valaki enged szükségleteinek a pihenést és étkezést illetôen, de bűn a falánkság, a részegeskedés, a hosszadalmas tétlenség. A megházasodás és gyermeknemzés sem bűn, hiszen Isten rendelte el, hogy ez által benépesítse a földet emberekkel. De nem jó az, ha pusztán az érzékek kielégítésére használják a házasságot. Meg vagy gyôzôdve errôl is? -- Igen, Mester. De mondj meg most nekem egy dolgot! Annak, akik nem akarnak gyermeket nemzeni, vétkeznek az Isten parancsa ellen? Te azt mondtad egyszer, hogy a szüzesség állapota jó. -- Az tökéletesebb. Amint tökéletesebb az is, ha valaki nem elégszik meg azzal, hogy jól használja vagyonát, hanem mindentôl megfosztja magát. Ezek olyan tökéletességek, amelyekre az ember eljuthat. És nagy jutalomban részesülnek. Három dolog a legtökéletesebb: az önkéntes szegénység, az örök tisztaság, a teljes engedelmesség mindabban, ami nem bűnös. Ez a három dolog az angyalokhoz teszi hasonlókká az embereket. A legtökéletesebb pedig az, ha valaki saját életét adja Isten és a felebarát szeretetébôl. Ez hasonlóvá teszi az embert hozzám, mert elviszi ôt a tökéletes szeretetre, És aki tökéletesen szeret, az hasonló Istenhez, egyesül vele, Nyugodj meg tehát, kedvesem. Nincs benned bűn. Én mondom neked. Miért sírsz akkor még inkább? -- Mert még mindig van egy bűnöm. Az, hogy szükségét éreztem annak, hogy hozzád jöjjek, és virrasztásomban nem a szeretet vezetett, hanem az, hogy ki akartam tűnni vele. Ezt sose fogom megbocsátani magamnak. És nem fog többé elôfordulni. Nem fogok többé aludni, miközben te szenvedsz. Nem fogok aludva elfeledkezni rólad, miközben te sírsz. -- Ne kötelezd le magadat a jövôt illetôleg, János! A te akaratod készséges, de a test legyôzheti még azt. És mélységesen és hasztalanul lebecsülnéd magadat, ha késôbb ezt a magadtól tett ígéretet nem tudnád megtartani a test gyengesége miatt. Ide figyelj! Megmondom neked, mit kell mondanod, ha békét akarsz élvezni, bármi történjék is veled. Mondd velem: ,,Én, Isten segítségével, elhatározom, hogy amennyiben lehetséges lesz számomra, többé nem engedek a test nehézkességének.'' És tarts ki erôsen ebben az elhatározásodban! Ha aztán, egy napon, jóllehet nem akarod, a test elfáradt, és a szomorúság legyôzi akaratodat, akkor, akár csak most is, mondd azt: ,,Belátom, hogy szegény ember vagyok, mint minden testvérem, és ez kevélységem megfékezésére szolgál.'' Ó, János, János! A te ártatlan alvásod nem okoz nekem fájdalmat! Fogd ezt! Ez erôt fog adni neked. Megosztjuk együtt, áldva azokat, akik felajánlották nekem'' -- és Jézus veszi a már felmelegedett és megsült almákat, és hármat Jánosnak ad belôlük, hármat pedig megtart magának. -- Ki adta ezeket neked, Uram? Ki jött hozzád? Ki tudta, hogy itt vagy? Én nem hallottam sem hangokat, sem lépéseket. Pedig az elsô éjszaka után mindig ébren voltam... -- Kimentem az elsô hajnalban, Ott volt a bejárat elôtt a rôzse, és rajta a kenyér, sajt és az almák. Nem láttam senkit sem. De csak egyvalakik vágyakozhattak arra, hogy megismételjék zarándoklatukat és szeretetteljes cselekedetüket... -- mondja lassan Jézus. -- Igaz! A pásztorok! Ôk azt mondták: ,,Menjünk Dávid földjére... Emlékezetes napok azok ...'' De miért nem maradtak itt? -- Mert imádtak, és... -- És részvéttel voltak. Imádtak téged, és szánakoztak rajta... Ezek az emberek jobbak, mint mi vagyunk. -- Igen. Akaratuk megôrizte ôket jóknak, s mind jobbakká váltak. Ôket nem ajándékozta meg Isten azzal, amivel titeket... -- Jézus nem mosolyog többé, Elgondolkozik, és elszomorodik. Utána összerázkódik. Nézi Jánost, aki viszont Ôt figyeli, és azt mondja: -- Nos? Elmenjünk? Nem vagy többé kimerült? -- Nem, Mester, Nem leszek nagyon erôs, mert végtagjaim el vannak gémberedve. De azt hiszem, tudok járni. -- Akkor hát menjünk! Fogd zsákodat, míg én összegyűjtöm a maradékot az enyémbe, és elmegyünk. A Jordán felé vezetô úton megyünk, hogy elkerüljük Jeruzsálemet. És amikor János visszatér, útnak indulnak. (7-1843) Már a Holt-tenger közelében járnak. Az út elhagyatott. Beszélgetnek egymással. Elôzôleg találkozhattak a pásztorokkal, mert arról beszélnek, hogy köztük idôztek. Beszélgetnek egy meggyógyított gyermekrôl is. Kedvesen, szeretetteljesen. Még amikor hallgatnak, akkor is beszélgetnek egymással, szívükkel, és boldogan néznek egymásra, mint azok, akik szeretett barátjukkal vannak. Néha leülnek, hogy egyenek valamit, majd újra útnak indulnak, mindig békés tekintettel. -- Ott van Galgala -- mondja Jézus, elôre mutatva egy házcsoportra, amely fehéren tündököl a napfényben egy kis hegyen, északkeleti irányban. -- Már közel vagyunk a folyóhoz. -- Betérünk Galgalába éjszakára? -- Nem, János. Szándékosan elkerültem minden várost, és azt is el fogom kerülni. Ha találunk valahol egy pásztort, betérünk hozzá. Ha az út mentén találkozunk egy karavánnal, megkérjük ôket, hogy egyik sátrukban alhassunk. A pusztai nomádok mindig vendégszeretôk. És ebben az idôszakban könnyen találkozhatunk velük. Ha senki se ad nekünk szállást, akkor a csillagok alatt alszunk majd, ketten együtt, köpenyünkkel takarózva, és az angyalok ôrködnek majd felettünk. -- Ó, igen! Minden jobb lesz annál a szomorú éjszakánál, utolsó éjszakámnál Betlehemben! -- De miért nem jöttél azonnal hozzám? -- Mert bűnösnek éreztem magamat. És utána azt is mondtam: Jézus oly jó, hogy nem tesz nekem szemrehányást, hanem inkább megvigasztal, amint tetted is. De akkor mi lesz a vezekléssel, amit végezni akartam? -- Együtt vezekeltünk volna, János. Én is nélkülöztem az evést és a tüzet, annak ellenére, hogy reggel találtam ennivalót és rôzsét. -- Igen. De veled lenni többé nem lett volna fájdalmas. Amikor veled vagyok, semmitôl sem szenvedek. Nézlek téged. Hallgatlak. És boldog vagyok. -- Tudom. És tudom azt is, hogy gondolatom senkibe se vésôdik bele úgy, mint Jánosomba. És azt is tudom, hogy te meg tudsz érteni, és tudsz hallgatni, amikor hallgatni kell. Te megértesz engem, igen. Mert szeretsz engem. János, hallgass meg engem. Hamarosan... -- Mi, Uram? -- kérdezi János azonnal, félbeszakítva Jézust, átölelve ôt felkarjával, megállva, hogy arcát nézze, kutató szemekkel és sápadt arccal. -- Hamarosan három éve lesz annak, hogy hirdetem a jó hírt. Elmondtam mindent, amit el kellett mondanom a tömegnek. Most, aki szeretni akar engem, és követni kíván, birtokában van a szükségeseknek, hogy biztosan megtegye azt. A többiek... Egyeseket meggyôznek majd a tények. A többiek süketek maradnak ezekre is. De ezeknek van még néhány mondani valóm. És megmondom majd nekik. Mert az igazságosságnak is eleget kell tenni, az irgalmasságon kívül. Eddig az irgalmasság sokszor és sok mindenben hallgatott. De mielôtt teljesen elhallgat, a Mester a bíró szigorúságával fog beszélni. De nem errôl akartam beszélni veled. Azt akartam mondani, hogy hamarosan, miután a nyájnak megmondtam azt, amit meg kellett mondanom ahhoz, hogy enyéimmé tegyem ôket, sokszor elmerülök majd az imában, elôkészületként. És amikor nem imádkozom, nektek szentelem magamat. Úgy, amint a kezdettôl fogva tettem, s amint mindvégig tenni fogom. Eljönnek majd a nôtanítványok. Eljön Anyám. Felkészülünk mindnyájan a húsvétra. János, arra kérlek, hogy mostantól kezdve sokat foglalkozz a nôtanítványokkal. Fôleg Anyámmal... -- Uram! Mit tudok adni Anyádnak, aki már mindent túlcsorduló bôséggel megkapott, úgy, hogy abból mindnyájunknak tud adni? -- Szeretetedet. Légy olyan számára, mint a gyermeke. Ô szeret téged, és te szereted ôt. Egy szeretet egyesít titeket: az irántam való szeretet. Én, az ô Fia test és szív szerint, mind többet leszek távol, elmerülve az én... dolgaimban. És szenvedni fog, mert tudja... Tudja, mi vár rá. Neked kell megvigasztalnod ôt, helyettem is, annyira barátjává válva, hogy ô sírni tudjon a te szíveden, és megvigasztalódjon: Te ismered Mamámat. Már éltél vele együtt. De más azt tenni tanítványként, aki tiszteletteljes szeretettel szereti Mesterének Anyját, és más azt gyermekként tenni. Azt akarom, hogy gyermekként tedd, mert így. ô kevésbé fog szenvedni akkor, amikor én már nem leszek vele. -- Uram, te a halálba mész? Úgy beszélsz, mint aki hamarosan meghal. Ez fáj nekem... -- Sokszor mondtam már nektek, hogy nekem meg kell halnom. De akárcsak mintha figyelmetlen, vagy nehéz felfogású gyermekeknek beszéltem volna. Igen. Megyek meghalni. Ezt a többieknek is megmondom majd. De késôbb. Neked már most megmondom. Gondolj erre, János! -- Mindig igyekszem emlékezni szavaidra... De ez olyan fájdalmas dolog... -- Amit egészen el akarsz felejteni, azt akarod mondani? Szegény gyermek! Nem te vagy az, aki elfelejti, nem te vagy, aki emlékezik rá. Nem akaratodtól függ. Maga a te emberi mivoltod az, ami nem képes emlékezni ezekre a dolgokra, amelyek felülmúlják képességét elviselésére. Túl nagy dolgok ezek, és még nem tudod egészen, milyen nagy lesz. Olyan rettenetesen nagy, hogy úgy fejbe vág, mintha egy súly esett volna fejedre. De ez a helyzet. Hamarosan megyek meghalni. És Anyám egyedül marad. Az én fájdalmaim tengerében egy édes csepp lesz, ha téged Anyám ,,gyermekeként'' látlak majd... -- Ó, Uram! Ha képes leszek erre... ha nem járok úgy, mint Betlehemben, igen, megteszem. Gyermeki szívvel ôrködöm majd fölötte. De mit tudok adni neki, ami megvigasztalja, ha elveszít téged? Mit tudok adni neki, ha én is olyan leszek, mint aki mindent elvesztett, akinek eszét elvette a fájdalom? Mit fogok tenni én, aki nem tudtam virrasztani és szenvedni most, a nyugodt idôben, egy éjszakán keresztül, egy kis éhség miatt? Mit fogok tenni? -- Ne izgasson ez téged! Imádkozz sokat ebben az idôben! Sokat foglak magamnál tartani téged, és Anyámnál. János, te vagy a mi békénk. És akkor is az leszel majd. Ne félj, János! Szereteted mindre képesít majd! -- Ó, Uram! Tarts sokat magadnál engem. Tudod, hogy én nem akarok feltűnni, csodákat tenni, én csak szeretni akarok és tudok... Jézus ismét homlokon csókolja ôt, halántékánál, mint a barlangban tette... Már látják a folyó felé vezetô utat. Egy lovas jön rajta, aki siet, hogy helyet találjon az éjjeli pihenésre. A nap már lenyugodott, s a levegô hideggé válik. Mikor a lovas eléri ôket, felismerik benne Mannaent. Ô ismeri a Jerikó melletti tisztásokat, s van nála egy sátor, Elhatározzák, hogy abban fognak megszállni éjszakára. Mannaennél van táplálék is, ami elég mindnyájuk számára. Elbeszélgetnek a városban történtekrôl, (amit majd részletezünk a Mannaenrôl szóló füzetben), és utána nyugovóra térnek. Jézus és Mannaen lefekszenek, János pedig fel- alá jár, ôrködve álmuk felett, így biztosítva, hogy ô is el ne aludjon. (7-1851) ======================================================================== Felejtsd el mindezt! János Jézus, Lázár feltámasztása után a szamariai Efraimba vonul vissza apostolaival együtt. Oda várja Máriát is. A Zelóta megjegyzi: -- Megelégedett vagyok, hogy jön Mária. A Mester miatt. Ô mindenkinél jobban megvigasztalja majd Ôt. És szüksége van rá. -- Nagyon. De észrevetted, milyen szomorú János is? Én megkérdeztem ôt, miért. De hasztalanul. Kedvességében zárkózottabb, mint mindnyájunk. Ha nem akar megmondani valamit, semmi se veszi rá ôt erre. De én biztos vagyok benne, hogy ô tud valamit. Olyan, mintha a Mester árnyéka lenne. Mindig követi Ôt. Mindig Ôt nézi. És amikor nem tudja, hogy megfigyelik, szomorú az arca. Mert egyébként úgy mosolyog, hogy azzal még egy tigrist is megszelídítene. Próbáld te megkérdezni ôt, Téged nagyon szeret. És tudja, hogy te bölcsebb vagy, mint mi... --Ó, az már nem! Te mindnyájunknak példát adsz bölcsességeddel. Nem lehet felismerni többé benned a régi Simont. Te valóban a szikla vagy, aki erôs tömörségeddel fenntartasz mindnyájunkat. -- Ugyan, menj már! Ne mondd ezt! Én egy szegény ember vagyok. Biztos, hogy miután oly sok éve vagyunk Vele, kissé hasonlókká válunk hozzá, Egy kissé... nagyon kissé, de már nagyon mások vagyunk, mint akik elôször voltunk. Mindnyájan... nem, sajnos, nem mindnyájan. Júdás mindig ugyanaz. Amint a Jó Víznél volt... Jézus, Jánossal együtt Anyja elé megy, aki Lázár kocsiján jön Szichem felôl. Jézus távollétében az apostolok Annás fôpapról beszélnek. Jakab kijelenti: -- Mennyire félnek tôle! Most, ha Jeruzsálembe megyünk, testvéremet akarom Annáshoz küldeni. Elmehetnék hozzá magam is, mert én is jól ismerem azt az öreg rókát. De János jobban tud vele bánni. És Annás nagyon szerette ôt, akkor, amikor úgy hallgatta ezt az öreg rókát, mintha báránynak tartotta volna! Jánost fogom küldeni. Ô el tudja viselni még gyalázkodásait is anélkül, hogy válaszolna rájuk. Én... ha elôttem szidná a Mestert, vagy engem, mert követem Ôt, nyakának ugranék, megragadnám és megfojtanám azt az öreg pocakost, mintha háló lenne, amelyet kifacsarnék. Kiadná gonosz lelkét! Még akkor is megtenném ezt, ha körülöttem lennének a Templom összes katonái és a papok! -- Ó, ha hallaná a Mester, hogy így beszélsz! -- mondja meg botránkozva András. -- Jó, hogy nincs itt, én mondom! -- Igazad van! Nem vagy egyedül, aki ezt akarja. Én is így érzek! -- mondja Péter. -- És én is, és nemcsak Annást illetôleg -- mondja a Tádé. Mikor megérkezik János, Péter megkérdezi tôle: -- Hogy-hogy itt vagy? És a Mester? -- A kocsin. Anyjával. -- És nem mondtad meg neki? -- Nem volt rá idôm. Itt vannak mindnyájan. De meglátjátok majd, mennyire meg van viselve Mária. Mintha tíz évvel öregebb lenne. Lázár azt mondja, nagyon elszomorodott, amikor megmondta neki, hogy Jézus itt van, ide menekült. Amikor megérkeznek a kocsik, János kifut eléjük, a többiekkel együtt: -- A kocsik! A kocsik! És mindazok a názáretiek, akik követték Lázárt... és a Kánából valók ... -- mondja János. Péter nagyon mérges, hogy felesége nem jött a többiekkel, s megvetô jelzôkkel illeti. -- János, Simon, Jónás fia, és te Lázár, a zelóta Simonnal, jöjjetek velem! -- rendelkezik Jézus, és kimegy velük a kertbe. Ott megnyugtatja Pétert, hogy felesége az Ô parancsára maradt otthon Marciammal együtt. Ôk majd a póthúsvétkor fogják megülni az ünnepeket. (Jézus nem akarta, hogy Marciam jelen legyen keresztre feszítésekor, azért rendelkezett így.) (8-247) Késôbb a nôtanítványok nekilátnak a férfiak ruhái kijavításának. János anyja, Mária Szalóme felkiált: -- Ez el van szakadva! Ó, fiam! De ki húzta össze így a lyukat? -- és megütközve mutatja az asszonyoknak. Mindnyájan nevetnek, leginkább János, aki kijavította, és magyarázza: -- Nem tudtam a lyukkal hordani, és akkor... összehúztam. -- Látom, szerencsétlenségemre! Látom! De nem tudtad odaadni Máriának, Jákob feleségének? (Nála szálltak meg.) -- Az a szegény asszony már majdnem vak! És aztán... a baj az volt, hogy nemcsak elszakadt! Kiszakadt egy része, hozzátapadt a rôzséhez, amit vállamon vittem, és amikor ledobtam a rôzsét a vállamról, vele ment a ruha egy darabja is. Akkor hát megjavítottam!... -- Tönkretetted így, fiam! Ha lenne nekem... Megvizsgálja a ruhát, de fejét rázza. Azt mondja: -- Reméltem, hogy levehetem a szegélyét. De már nincs szegélye... -- Levettem azt Nóbéban, mert levált a hajtásnál. De odaadtam a levett részt fiadnak... -- magyarázza Elíza. -- Igen, és én felhasználtam kötélként zsákomhoz... -- Szegény gyerekek! Mennyire szükségetek van arra, hogy mellettetek legyünk! -- mondja a Szűzanya, aki szintén valakinek a ruháját javítja. -- De itt szükség van egy anyagra... ha tudunk találni valamit, ami pótolja a hiányzó részt. Akkor... majd meglátjuk... hogy hasznavehetôvé válik-e. -- Ti nekem kiinduló pontot adtatok egy példabeszédhez... mondja Jézus, és ugyanakkor Júdás kijelenti: -- Azt hiszem a zsákom alján, van nekem egy ilyen színű anyag, egy ruhám maradéka, amit egy kis emberkének adtam, s azért két tenyérnyit le kellett vágni belôle. Ha vársz, megyek, megkeresem. De elôbb szeretném meghallgatni a példabeszédet. Jézus most elmondja a szövetrôl szóló példabeszédet (P 436-137), amit Jánosra és Júdásra alkalmaz. Júdás utána kijelenti: -- Megyek. De ez a példabeszéd nem tetszett nekem... Nem értettem meg. -- De hiszen oly világos! Én, a szegény asszony, megértettem -- mondja János anyja. Júdás elmegy, és hiába várják vissza. Szalóme felkiált: -- De meddig marad ott Júdás? Lemegy a nap! És nem fogok jól látni! -- Talán valaki megállította ôt -- mondja János, és megkérdezi anyját: -- Akarod, hogy menjek és megsürgessem? -- Jó lenne. Ha nem talál megfelelô anyagot, megrövidítem az ujjakat, hiszen úgyis jön a nyár, és ôszre más ruhát készítek neked, és ezt felhasználhatod a halászásnál, arra még jó lesz. Mert pünkösd után biztosan visszatértek Galileába... -- Akkor megyek -- mondja János, és kedvesen megkérdezi a többi asszonyt: -- Ha van már kijavított ruhátok, adjátok ide, s elviszem házainkba. Ezzel kevesebb lesz a terhetek, amikor visszatértek. Az asszonyok összegyűjtik, amivel végeztek, és Jánosnak adják, aki már el akar menni velük, amikor hirtelenül megáll, mert látja, hogy Mária, Jákob felesége feléjük fut. A jó öregasszony oly gyorsan fut, amily gyorsan csak kora engedi, és odakiáltja Jánosnak: -- Ott van a Mester? -- Igen, anya. Mit akarsz? Az asszony, futás közben mondja: -- Ada rosszul van, rosszul... És férje szeretné megvigasztalni ôt azzal, hogy elhívja Jézust... (Jézus elmegy Jánossal az asszonyhoz, aki tizenegyedik gyermeke szülésébe már majdnem belehalt. Jézus csodával megmenti életét, és utána visszatér Jánossal. A történetet lásd Gy 196- 197. oldalán.) János elviszi a megjavított ruhákat a különbözô házakba, ahol szállást adtak az apostoloknak, hogy az ô helyüket viszont a nôtanítványok foglalhassák el. Mikor visszaérnek Máriának, Jákob feleségének házába, azt üresen találják. Az asszonyok mind elmentek megnézni a csodásan megsegített anyát. János talál egy vízzel tele korsót, s azt gondolja, vendéglátójuk hagyta ott. Felveszi, hogy bevigye annak szobájába. Amikor azonban kinyitja az ajtót, felkiált: ,,Ah!'' és félelmében elejti a kancsót. Eltakarja szemét kezével, s összegörnyed, szinte szeretne megsemmisülni, hogy ne lásson. A szobából a földre hulló pénz csörgése hallatszik ki. Jézus már az ajtónál van. Gyorsan kikerüli Jánost, aki nyög. -- El! Menj el! -- Kinyitja a betett ajtót. Belép. Ez az a szoba, ahol az asszonyok étkeznek. Van benne két megvasalt láda, és az egyik elôtt, az ajtóval szemben, ott van Júdás, dühösen, haragtól szikrázó szemekkel, de ugyanakkor megrémülve, egy erszénnyel a kezében... A láda nyitva... a földön pénzdarabok, és a láda szélére tett erszénybôl újabb darabok esnek melléjük. Mindez kétségen kívül bizonyítja, hogy mi történt. Júdás belépett a házba, kinyitotta és kirabolta a ládát. Rablás közben kapták rajta. Senki se beszél, Senki se mozdul. De ez rosszabb, mintha mindnyájan kiáltoznának, vagy egymásnak esnének. Három szobor. Júdás, az ördög, Jézus a Bíró, és János, akit megfélemlített társa aljasságának felfedezése. Júdás kezében remeg az erszény, amelyben összeverôdnek a pénzdarabok. János is egész testében remeg, és jóllehet kezét száján tartja, fogai vacognak, miközben félelemmel néz elôször Jézusra, majd Júdásra. Jézus nem remeg. Egyenesen áll, jéghidegen, mereven. Végre egy lépést tesz, egy kézmozdulatot, és egy szót szól. Egy lépést Júdás felé, egy kézmozdulattal jelzi Jánosnak, hogy vonuljon vissza, és egy szót szól: ,,Menj!'' De János fél, és nyög: -- Ne! Ne! Ne küldj el engem! Hagyj itt! Nem mondok el semmit... de hagyj itt engem, veled! -- Menj el! Ne félj! Zárj be minden ajtót... és ha jön valaki... bárki legyen is... még ha Anyám is... ne engedd, hogy ô bejöjjön. Menj! Engedelmeskedjél! -- Uram! ... -- Úgy tűnik, mintha János lenne a bűnös, annyira könyörög, és össze van törve. -- Menj! Mondom neked! Nem fog semmi sem történni. Menj! -- és Jézus mérsékli parancsát, a kedvelt tanítvány fejére téve kezét, megsimogatva ôt. Jézus keze remeg, és János megérzi ezt. Megfogja és megcsókolja, egy sóhajjal, ami oly sokat fejez ki. Kimegy, Jézus bezárja az ajtót a tolózárral. Jézus hosszasan beszél Júdáshoz, aki szemtelenül Ôt vádolja azért is, amit tett, és gúnyosan, lenézôen beszél Jézusról. Ezt majd a Júdásról szóló füzetben részletezzük. Végül azonban Júdás, kérôre fogja a dolgot: -- Mondd meg Jánosnak, hogy ne beszéljen. Hogyan akarod, hogy én jóvátegyem ezt, ha megvetés tárgya leszek köztetek? Jézus válaszol neki: -- János nem fog beszélni. De legalább te viselkedjél úgy, hogy ne jöjjön rá senki romlottságodra. Szedd össze ezeket a pénzdarabokat, és tedd vissza Johanna erszényébe... Utána Jézus bezárja a ládát a tolvajkulccsal, amit Júdás készített, felküldi Júdást a teraszra, Ô pedig leül az asztalhoz, és karjára hajtott fejjel sír. Néhány perc múlva belép János, és egy pillanatig a küszöbön áll. Sápadt, mint egy halott. Utána Jézushoz siet, átöleli, és kéri: -- Ne sírj, Mester! Ne sírj! Én szeretlek téged e helyett a szerencsétlen helyett is... -- Felállítja Jézust, megcsókolja, és most ô kezd sírni. Jézus megöleli ôt, és kölcsönösen sírnak és csókolgatják egymást. Jézus hamar úrrá lesz magán, és azt mondja: -- János, szeretetemért, felejtsd el mindezt! Ezt akarom. -- Igen, Uram. Igyekszem ezt tenni. De te ne szenvedj tovább... Ah, milyen fájdalom! És Uram, bűnt követtem el emiatt. Hazudnom kellett, mert visszatértek a nôtanítványok. Nem. Elôször annak az asszonynak rokonai jöttek. Áldani akartak téged. Szerencsésen megszületett egy fiú... Azt mondtam nekik, visszatértél a hegyre... Utána jöttek az asszonyok, és nekik is azt hazudtam, hogy elmentél, és talán ott vagy, ahol megszületett a gyermek... Nem tudtam mást kitalálni. Annyira meg voltam zavarodva! Anyád látta, hogy sírtam, és megkérdezte: ,,Mi bajod van, János?'' Izgatott volt... Úgy látszott, hogy tudja. Harmadszor is hazudtam, azt mondva: ,,Részvétet érzek az iránt az asszony iránt... Erre visz a bűnös közelsége! Hazugságra... Oldozz fel, Jézusom! -- Légy nyugodt! Töröld ki emlékezetedbôl ennek az órának minden emlékét. Semmi, semmi se történt... Csak egy álom... -- De a te fájdalmad! Ó, mennyire megváltoztál, Mester! Mondd meg nekem, csak ezt: Júdás legalább megbánta? -- Ki tudja megérteni Júdást, fiam? -- Senki közülünk. De te igen. Jézus nem válaszol, csak újból csendesen könnyek peregnek végig az arcán. -- Ah! Nem bánta meg!... -- János megborzad. -- Hol van most? Láttad? -- Igen. Felment a teraszra, körülnézett, hogy van-e ott valaki, és látta, hogy csak én vagyok ott, szomorúan ülve a fügefa alatt, és gyorsan kiment a kerti ajtón át. És akkor jöttem ide én ... -- Jól tetted. Tegyünk a helyére itt mindent, az elmozdított székeket, vedd a korsót, hogy ne maradjon nyoma... -- Birkózott veled? -- Nem, János. Nem. -- Nagyon meg vagy zavarodva, Mester, ahhoz, hogy itt maradj. Anyád felfogná... és fájna neki. -- Igazad van. Menjünk ki... Add oda a kulcsot a szomszédnak. Én elôre megyek a hegyi patakhoz, a hegy felé... Jézus kimegy, és János mindent rendbe tesz. Utána ô is kimegy. Odaadja a kulcsot a szomszédnak, és gyorsan elmegy a bokrok között az erdôbe, hogy senki se lássa. Vagy száz méterre a háztól, ott ül Jézus egy sziklán. Az apostol lépteinek zajára megfordul. Arca fehér az esti fénynél. János leül melléje a földre, és fejét Jézus ölébe hajtja, felemelve arcát, és nézve Ôt. Látja, hogy Jézus arca még könnyes. -- Ó, ne szenvedj többé! Ne szenvedj többé, Mester. Nem bírom látni, látni, hogy szenvedsz! -- És lehetséges, hogy ne szenvedjek ezért? Ez legnagyobb fájdalmam! Ne felejtsd el János: mindörökké ez lesz legnagyobb fájdalmam! Te még nem tudsz mindent megérteni... Az én legnagyobb fájdalmam... -- Jézus ki van merülve, János átöleli Ôt derekánál, és szomorú, hogy nem tudja megvigasztalni. Jézus felemeli fejét, kinyitja szemét, amit lehunyva tartott, hogy visszatartsa sírását, és azt mondja: -- Emlékezz arra, hogy hárman tudjuk: a bűnös, én és te. És senki másnak nem szabad megtudnia! -- Senki sem fogja megtudni az én számból. De hogyan volt képes erre? Eddig a közös erszénybôl vette a pénzt... De ebbôl!... Azt hittem, elmegy az eszem, amikor megláttam... Rettenetes! -- Mondtam neked, hogy felejtsd e!... -- Törekszem rá, Mester. De nagyon rettenetes... -- Rettenetes. Igen. Ó, János, János! -- És Jézus átöleli a szeretett tanítványt, vállára hajtja fejét, és sír, fájdalmában. Az árnyak gyorsan leszállnak a sűrű erdôben, és a sötétség elnyeli a két egymást ölelô embert. (8-269) ======================================================================== A mennydörgés fiai János Miközben Jézus Szamariában tartózkodott, a zsidók ravaszul arra buzdították a szamariabelieket, hogy tartsák ott Ôt, arra számítva, hogy azután vádolhatják azzal, hogy nem ment fel Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre. Jézus azonban leleplezte ôket példabeszédeivel (P 442-451), és kijelenti, hogy mint igaz Izraelita, fel fog menni Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre. Erre az egyik város, Terza lakói Jézus ellen fordulnak, és kiűzik a szálláskeresésre elôre küldött apostolokat. Amikor a Jézus társaságában levô Mária Magdolna ezt meghallja, haragra gyúl a terzabeliek ellen, de csak szemének villogása árulja el gondolatait. (Mg 91-92), János és Jakab azonban felajánlják Jézusnak, hogy bosszút állnak azokon, akik nem fogadták be ôket. Ennek nyomát az evangéliumokban is megtaláljuk (Lk 9,51-55.) (Vö. Mk 3,17). -- Átkozottak! -- sziszegi fogai között Fülöp. Péter nem szól semmit, de égnek emeli kezét, néma könyörgéssel és tiltakozásként. Jakab és János azonban, akik kissé elôbb mennek, és állandóan beszélgetnek egymással, visszafordulnak, és azt mondják: -- Mester, ha te, tökéletes szereteted miatt nem akarod megbüntetni ôket, kívánod-e, hogy mi tegyük meg? Akarod-e hogy tüzet hívjunk le az égbôl, s az megeméssze ezeket a bűnösöket? Te azt mondtad nekünk, hogy mindent elnyerhetünk, ha hittel kérjük, és... Jézus, aki kissé meggörnyedve ment, mint aki fáradt, hirtelenül felegyenesedik, és a holdvilágnál is látszik villámló tekintete, amellyel rájuk néz. A kettô félve elhallgat, Jézus tekintetét látva. Jézus még mindig rájuk nézve mondja: -- Nem tudjátok, milyen lelkületűek vagytok. Az Emberfia nem azért jött, hogy elveszítse a lelkeket, hanem hogy üdvözítse ôket. Nem emlékeztek arra, amit nektek mondottam? A búzáról és a konkolyról szóló példabeszédben azt mondtam: ,,Hagyjátok egyelôre együtt felnôni a búzát és a konkolyt. Mert. ha most szét akarnátok választani ôket, veszélyeztetnétek a búzát is, amikor gyökerestül ki akarnátok szakítani a konkolyt. Hagyjátok azért ôket az aratásig. Aratás idején azt mondom az aratóknak: gyűjtsétek össze most a konkolyt, kössétek kötegekbe, hogy elégessétek, és tegyétek a jó gabonát raktáramba.'' (P 39-44) Jézus már mérsékelte méltatlankodását a kettô iránt, akik iránta érzett szeretetbôl haragra gyúltak, és meg akarták büntetni a terzabelieket. A kettô most lehorgasztott fejjel áll elôtte. Jézus egyiküket jobbján, másikukat a balján, karon fogja könyöküknél, és így megy velük tovább, közben beszélve mindnyájukhoz, akik melléje mentek, mikor megállt. -- Igazán mondom nektek, hogy közel van már az aratás ideje. Elsô aratásomé. És sokak számára nem lesz második. De -- a Magasságbelit áldva mondjuk -- egyesek, akik nem tudnak jó gabonává válni az én idômben, a húsvéti Áldozat után megtisztulva újjászületnek, új lelket kapnak. Addig a napig én nem haragszom meg senkire sem... Utána majd jön az igazságszolgáltatás... -- Húsvét után? -- kérdezi Péter. -- Nem. Az idô után. Nem a mai emberekrôl beszélek. Én az eljövendô századokat nézem. Az emberek mindig megújulnak, mint a föld termése. És az aratások egymást követik. És én hagyni fogom azt, amire szükség van ahhoz, hogy a jövôben jó gabonákká válhassanak. Ha nem válnak azokká, a világ végén angyalaim szétválasztják a konkolyt a búzától. Csak akkor jön el Isten örök Napja. Jelenleg a világon mind Istennek, mind a Sátánnak a napja van. Az elsô a jót veti el, a második Isten magvai közé az ô kárhozatos konkolyát, botrányait, gonoszságát veti el, amely gonoszságra és botrányokra ösztönzi az embereket. Mert mindig lesznek olyanok, akik Isten ellen izgatnak, mint itt ezek, akik igazában véve nem annyira bűnösek, mint azok, akik a rosszra ösztönzik ôket. -- Mester, minden évben megtisztulunk húsvétkor, de mindig azok maradunk, akik voltunk. Ebben az évben talán másként lesz? -- kérdezi Máté. -- Nagyon másként. -- Miért? Magyarázd meg nekünk! -- Holnap... Holnap, amikor úton leszünk, és velünk lesz Júdás, Simon fia is, akkor megmagyarázom nektek. -- Ó, igen. Megmondod nekünk, és mi jobbakká leszünk... Addig is bocsáss meg nekünk, Jézus -- mondja János. -- Ugyancsak találóan neveztelek titeket a mennydörgés fiainak. (Vö. Mk 3,17) De a mennydörgés nem okoz kárt. A villám igen, az megölhet valakit. A mennydörgés azonban sokszor megelôzi a villámot. Így történik. azzal, aki nem távolít el lelkébôl minden rendetlenséget a szeretettel kapcsolatban. Ma azt kéri, hogy büntethessen. Holnap büntet, kérés nélkül. Holnapután büntet ok nélkül is. A lesüllyedés könnyű... Azért mondom nektek, fosszátok meg magatokat minden durvaságtól felebarátaitokat illetôleg. Tegyetek úgy, amint én teszek, s akkor biztosak lehettek benne, hogy sose tévedtek. Láttatok-e engem valaha is bosszút állni azokon, akik fájdalmat okoznak nekem? -- Nem, Mester! (8-344) ======================================================================== Férfivá fog válni János Néhány nappal halála elôtt mondja Jézus Lázárnak, Jánosról: -- János a szeretet. De még éretlen. Ó, meg fog érni, férfivá fog válni ezeknek a közelálló napoknak a szenvedése alatt! (L 92) Nagykedd estéjén Jézus megköszöni unokatestvérének, Júdásnak és Jánosnak, hogy megmentették Ôt, amikor Szádok el akarta gázolni Jézust nehéz kocsijával. Júdás megragadta a ló zabláját, János pedig Jézus elé ugrott, s ôt érte a kocsirúd ütése Jézus helyett. Utána az apostolok kérdezgetik Jézust, hogy mikor lesz diadalmas visszatérése, amit elôzôleg említett nekik. -- Ó, én tudom annak óráját -- sír János. -- Én tudom. A te halálod és feltámadásod után lesz... -- és János átöleli Jézust. -- És sírsz, ha feltámad? -- gúnyolódik vele a kerióti. -- Sírok, mert elôbb meg kell halnia. Ne vess meg engem, te ördög! Én megértem. És nem tudok arra az órára gondolni. -- Mester! Ördögnek mondott engem! Vétkezett társa ellen! -- Júdás: tudod, hogy nem érdemelted meg? Akkor ne fogd fel azt az ô hibájának! Engem is ,,ördögnek'' neveztek, és fognak még nevezni ezután is. -- De te azt mondtad, hogy aki megsérti testvérét, az vét... -- Hallgass! A halál elôtt végre szűnjenek meg ezek a gyűlöletes vitatkozások, vádak, hazugságok. Ne zavarjátok meg, aki haldoklik. -- Bocsáss meg nekem, Jézus -- mormolja János -- Nevetésére úgy éreztem, felfordul valami bennem... és nem tudtam visszatartani magamat. -- János Jézus keblére borul és az Ô szívén sír. -- Ne sírj! Megértelek. Engedj beszélni! De János nem ereszti el Jézust, még akkor sem, amikor leül egy nagy kiálló gyökérre, Fél karjával hátul, másikkal mellén öleli át Jézust, fejét vállára hajtja, és csöndesen sír. A holdfénynél ragyognak könnyei, amint Jézus bíborszínű ruhájára hullanak, és rubinoknak, vércseppeknek látszanak. (9-117) Nagyszerdán Jézus a jeruzsálemi királyi kertben pihen, és beszélget Anyjával. János is szóba kerül. (M 543-544. ) Anyja eltávozása után Jézus felébreszti az alvó Jánost, és azt mondja neki: -- Este Anyámhoz megyünk. De csak mi ketten. -- Értem. Eljöttek? -- Igen. De jobbnak tartottam, hogy ne ébresszelek fel. -- Jól tetted. Nagyobb volt az örömöd. Ôk jobban tudnak szeretni téged, mint mi... -- mondja szomorúan János. -- Jöjj velem! János követi Ôt. -- Mi a bajod? -- kérdezi Jézus Jánost, amikor az árnyas lugasban vannak. -- Mester, mi nagyon rosszak vagyunk. Mindnyájan. Nincs bennünk engedelmesség... és nem vágyakozunk arra, hogy veled legyünk. Még Péter és Simon is elmentek. Nem tudom, hová. Júdás pedig kötekedett. -- Júdás is elment? Nem, Uram. Nem ment el. Azt mondta, neki nincs erre szüksége, neki nincsenek bűntársai a fondorkodásban, amit mi, viszünk végbe, hogy védelmet szerezzünk számodra. De ha én elmentem Annáshoz, ha a többiek elmentek az itt lakó galileaiakhoz, nem rossz céllal tettük! ... És nem hiszem, hogy Simon, Jónás fia és a zelóta Simon képesek ravasz fondorkodásra... -- Ne törôdj vele! Valóban Júdásnak nem volt szüksége arra, hogy elmenjen, míg ti pihentetek. Ô tudja mikor és hova menjen, hogy megtegye mindazt, amit meg kell tennie. -- De akkor miért beszél így? Nem szép, a tanítványok elôtt! -- Nem szép. De így van. Nyugodj meg, bárányom! -- Én, a te bárányod? Egyedül te vagy a Bárány! -- Igen. Te. Én az Isten Báránya, te az Isten Bárányának a báránya. -- Ó!!! Egy más alkalommal, az elsô napokban, amikor veled voltam, te ezt mondtad nekem. Mi kettesben voltunk, mint most, a zöld növények között, mint most, és szép idô volt. -- Jánost egészen felvidámítja a visszatérô emlék. És mormolja: -- Még mindig Isten Bárányának báránya vagyok. Jézus megsimogatja ôt. Felajánlja neki az asztalon maradt sült galambot, amely be van göngyölve egy pergamenbe. És utána kinyitja a zamatos fügéket, és felajánlja neki, örömmel nézve, amint eszik. Jézus az asztal szélén ül, és oly figyelemmel nézi Jánost, hogy az megkérdezi: -- Miért nézel engem így? Mert falánkan eszem? -- Nem. Azért, mert olyan vagy, mint egy gyermek... Ó, kedvesem! Mennyire szeretlek téged szívedért! -- és Jézus lehajol és megcsókolja apostolának szôke haját, és azt mondj a neki: -- Maradj így, mindig így, kevélység és harag nélküli szíveddel. Úgy, akkor is, amikor elszabadul a vadság. Ne utánozd a bűnösöket, gyermek! János ismét arra tereli a szót, ami nem tetszik neki: -- De én nem tudom elhinni, hogy Simon és Péter... -- Igazán tévednél, ha bűnöseknek gondolnád ôket. Igyál! Jó és friss ez az ital. Márta készítette.... Most megerôsödtél. Biztosra veszem, hogy nem fejezted be ebédedet... -- Igaz. Sírni kezdtem. Mert megértem azt, hogy a világ gyűlöl minket. De hogy közülünk egy... -- Ne gondolj többé erre! Én és te tudjuk, hogy Simon és a Zelóta becsületes. Ez elég. Sajnos, te tudod, hogy Júdás bűnös. De hallgass! Amikor majd sok, sok év múlt el, és az igazság megköveteli, hogy elmondj mindent az én nagy fájdalmamról, akkor el fogod mondani azt is, hogy szenvedtem az embernek a cselekedetei miatt, aki apostolom volt... Itt az ideje, hogy elhagyjuk ezt a helyet, és elmenjünk a galileaiak sátortábora felé, és... -- Ezt az éjszakát is ott töltjük? És elôbb elmegyünk a Getszemániba? Júdás tudni akarta. Azt mondja, hogy belefáradt hogy a harmatban ázzon, és keveset és kényelmetlenül pihenjen. -- Hamarosan vége lesz. De nem mondom el Júdásnak szándékaimat... -- Nem vagy köteles rá. Teneked kell irányítanod minket, nem nekünk téged. -- János annyira távol áll az árulástól, hogy nem fogja fel Jézus óvatosságának okát, ami miatt néhány napja nem mondja meg elôre, mit tervez tenni. (9-145) ======================================================================== Az ô szeretettje voltam János Nagyszerda estéjén beszél Jézus apostolaihoz: -- Megmondtam nektek: ,,Figyeljetek, virrasszatok és imádkozzatok, hogy az álom el ne nyomjon titeket!'' De látom, hogy fáradt szemetek igyekszik becsukódni, és testetek, anélkül, hogy akarnátok, pihenô helyzetet igyekszik felvenni. Igazatok van, szegény barátaim! Mesteretek sokat akart tôletek ezekben a napokban, és ti nagyon fáradtak vagytok. De néhány óra múlva, már csak néhány óra múlva, meg lesztek elégedve, hogy nem veszítettek el egy pillanatot sem közellétembôl. Megelégedettek lesztek, hogy semmit sem tagadtatok meg Jézusotoktól. Utoljára beszélek nektek ezekrôl a siralmas dolgokról. Holnap a szeretetrôl fogok beszélni, és a teljes szeretetnek csodáját fogom művelni. Készüljetek fel fogadására nagy megtisztulással. Ó, mennyivel inkább a hajlamom szerint való, hogy a szeretetrôl beszéljek, s ne a büntetésrôl! Mily édes számomra azt mondani: ,,Szeretlek titeket. Jöjjetek! Egész életemben errôl az óráról álmodtam!'' De a szeretet jele az is, hogy a halálról beszélek. Szeretet, mivel a legnagyobb szeretet jele az, ha meghalunk azokért, akik szeretnek minket. Szeretet, mert felkészíti a kedves barátokat a szerencsétlenségre, hogy érzelmeik készen legyenek arra, és ne rémüljenek meg abban az órában. Szeretet, mert beavatja ôket egy titkába, és tanúskodik nagyrabecsülésérôl azok iránt, akikre ezt rábízza. Tudom, hogy elárasztottátok kérdéseitekkel Jánost, hogy megtudjátok, mit mondtam neki, amikor egyedül maradtam vele. És nem hittétek el, hogy ott nem beszéltünk. Pedig így van. Nekem elég volt, hogy ô a közelemben volt... -- Miért ô, és nem egy másik? -- kérdezi a kerióti. És ezt méltatlankodó gôggel kérdezi. Péter, és vele Tamás és Fülöp is azt mondják: -- Igen. Miért ô, és nem a többiek? Jézus válaszol a keriótinak: -- Szerettél volna te lenni? Igényt tarthatsz rá? Március hónapjának egy friss, derült reggele volt... Én ismeretlen utasként mentem a folyó mellet... Fáradtan, porosan, sápadtan a böjtöléstôl, elhanyagolt szakállal, elnyűtt szandállal, koldusnak tűntem fel a világ útjain... és ô felismert engem annak, akire rászállt az örök Tűz Galambja. Ebben az elsô átváltozásomban biztosan megnyilvánult isteni ragyogásomnak egy parányi részecskéje. A szemek, amelyek megnyíltak a Keresztelô bűnbánati szertartása következtében, és amelyek megôrizték az angyali tisztaságot, meglátták azt, amit a többiek nem láttak meg. És a tiszta szemek elvitték ezt a látványt a szív tabernákulumába, s bezárták oda, mint egy gyöngyöt a páncélszekrénybe... Amikor két hónap múlva felemelte szemét a rongyos utasra, lelke felismert engem... Az ô szeretettje voltam. Az ô elsô és egyetlen szeretettje. Az ember nem felejti el az elsô és egyetlen szeretettjét. A lélek megérzi annak érkezését akkor is, ha távol van, érzi, hogy jön a nagy távolságból, és öröm tölti el, felébreszti értelmét, és ez a testét, hogy minden részt vegyen az örömlakomában, amelyet újbóli megtalálása és szeretetének felújulása okoz. És remegô ajakkal azt mondta nekem: ,,Üdvözöllek, Isten Báránya!'' Ó, mily nagy a tiszták hite! Mennyire felülmúl minden akadályt! Nem ismerte nevemet. Ki voltam? Honnan jöttem? Mit csináltam? Gazdag voltam-e? Szegény-e? Bölcs-e? Tudatlan-e? Mit számít a hit számára mindezt tudni? Növeli vagy csökkenti-e ennek tudása? Ô hitt attól kezdve, hogy az Elôfutár megmondta ezt neki. Mint a csillag, amely a teremtô rendelkezés szerint az ég egyik szélérôl. a másikra költözik, ô is elszakadt egétôl: a Keresztelôtôl, csillaghalmazától, új ege, Krisztus felé, a Bárány csillaghalmazába. És ô a szeretet e csillaghalmazának nem a legnagyobb, de a legszebb és legtisztább csillaga. Három év telt el azóta. Csillagok és csillagocskák egyesültek, s utána szakadtak el csillaghalmazomtól. Némelyikük a halálba zuhant. Mások bekormozódtak a súlyos kigôzölgésektôl. De ô ott maradt, tiszta fényével az ô Sarkcsillagja közelében. Engedjétek, hogy nézzem a fényét. Két fény lesz Krisztus sötétjében: Mária és János. De szinte nem tudom majd látni ôket, oly nagy lesz a fájdalom. Engedjétek, hogy belevésôdjék szemembe ez a négy szem, amely a mennyországot jelenti számomra a szôke szempillák között, hogy elvigyenek engem oda, ahová senki se tud eljönni, a tisztaság egy emlékébe. Minden bűnös! Minden az Ember vállára nehezedik! Ó, tisztaságnak ez a cseppje!... Anyám! János! És én! ... A három hajótörött, aki felmerül az emberiség hajótörése után a bűn tengerében! Az lesz az óra, amelyben én, Dávid törzsének sarja, felsóhajtok Dávid egykori sóhajával: ,,Istenem, fordulj felém! Miért hagytál el? Eltávolítanak tôled a bűntények kiáltásai, amelyeket mindenkiért magamra vettem... Én féreg vagyok, nem ember az emberek szégyene, a nép szemetje.'' És halljátok Izajást: ,,Átadtam testemet az ütlegelôknek, arcomat annak, aki szakállamat tépi, nem fordítottam el arcomat az elôl, aki sértegetett és arcul köpött.'' Halljátok ismét Dávidot: ,,Sok tulok vett körül, sok bika támadt rám. Kitátották szájukat, hogy elnyeljenek, mint az oroszlánok, amelyek ordítanak és szétszaggatnak.'' Elfolyok, mint a víz. És Izajás befejezi: ,,Magam festettem meg ruháimat''. Ó, magam festettem meg ruháimat, de nem haragomban, hanem fájdalmamban és irántatok való szeretetemben. Mint a két lapos kô a présben, összenyomnak, és kisajtolják véremet. Nem különbözöm a kipréselt szôlôtôl, amely szép, amikor bemegy a présbe, és utána kinyomott pép csupán, zamat és szépség nélkül. (Vö. Zsolt 22,1.7.13.14. Iz 50,6; 63,3.) És szívem, mondom Dáviddal: ,,olyanná vált, mint a viasz, és szétfolyt bensômben.'' Ó, mivé lettél Emberfiának tökéletes szíve? Hasonlóvá ahhoz, amely egy hosszú élet dôzsölése után tönkrement és elernyedt. Minden életerôm kiszáradt. Nyelvem ínyemhez tapadt a láz és haláltusa miatt. És a halál közeledik, és hamuja fojtogat és megvakít. (Vö. Zsolt 22,15.16.) És még nincs irgalom! Egy kutyafalka támad rám és harapdál engem. A sebeket harapdálja. A harapásokra a botütések. Nincs egy végtagom, amely ne fájna. Kificamított csontjaim ropognak a gyalázatos kifeszítés miatt. Nem tudom, hová támaszkodjam. A rettenetes korona tüzes körként hatol be fejembe. Kezeimen függök és átszögezték lábaimat. A magasba emelve bemutatom testemet a világnak, és mindenki megszámolhatja csontjaimat... (Vö. Zsolt 22,17.15.18.19.) -- Hallgass! Hallgass! -- mondja János zokogva. -- Ne mondd tovább! Halálos gyötrelmet okoz nekünk! -- könyörögnek unokatestvérei. András nem beszél, hanem fejét térdei közé hajtva csendesen sír. Simon ólomszürke, Péter és Jakab, Zebedeus fia meggörnyednek a kíntól. Fülöp, Tamás és Bertalan három kôvé meredt szobornak látszanak, s kifejezôdik rajtuk gyötrelmük. A kerióti Júdás hátborzongató, ördögi látvány. Egy elkárhozottnak látszik, aki végre felfogja, hogy mit tett. Szája kinyitva, mintha kiáltani akarna, de beléje fullad a hang. Szemei tágra nyílva, ôrült félelmet tükröznek. Arca hamuszínű, haja borzas, mert izzadt, hideg kezével idônként összekuszálja. Úgy néz ki, mintha közel lenne az ájuláshoz. Máté szomorú arccal felfelé néz, segítséget kérve kínjában. Meglátja ôt, és megkérdezi: -- Júdás! Rosszul vagy?... Mester, Júdás szenved! -- Én is -- mondja Krisztus. -- De békében szenvedek. Váljatok lelkekké, hogy el tudjátok viselni ezt az órát. Az, aki ,,test'' nem tudja elviselni azt anélkül, hogy meg ne ôrülne... Beszél még Dávid, aki látja Krisztusának gyötrelmeit: ,,Még nincsenek megelégedve, és néznek és kinevetnek engem, és szétosztják ruháimat, sorsot vetve tunikámra. Én vagyok a Gonosztevô. Ehhez joguk van.'' (Zsolt 22,18-19) Ó, föld, nézd Krisztusodat! Érts ahhoz, hogy felismerjed, jóllehet ennyire tönkretették! Hallgasd, jegyezd fel Izajás szavait, és értsd meg miért, a nagy miértet, hogy Ô ilyenné vált, és az ember meg tudta ölni, ilyen állapotba tudta hozni az Atya Igéjét. (Vö. Iz 52,13-53,12) ,,Nincs rajta szépség, sem tündöklés. Láttuk Ôt. Nem volt szép. És nem szerettük. Megvetették, mint az emberek utolsóját, Ôt, a fájdalmak Férfiát, aki hozzászokott a szenvedéshez, és elrejtette arcát. Becsmérelték, és mi semmire se becsültük.'' Ez a megkínzott arc volt a Megváltó szépsége. De te, ostoba föld, jobban szeretted ezt, mint az Ô nyugodt arcát! ,,Valóban, Ô magára vette a mi bajainkat, és hordozta fájdalmainkat. És mi leprásnak tekintettük Ôt, akit Isten elátkozott, és megvetettnek. Ôt azonban a mi gonoszságainkért sebezték meg. Ô szenvedte el a büntetést, amit mi érdemeltünk meg, a büntetést, ami visszaadta nekünk békénket Istennel. Az Ô elkékült teste által gyógyultunk meg. Olyanok voltunk, mint a tévelygô juhok. Mindenki letért a helyes útról, és az Úr Ôrá helyezte mindnyájunk gonoszságát.'' Csalódnak azok, akik azt gondolják, hogy segítettek önmagukon és Izraelen. És így azok, akik erôsebbeknek gondolják magukat Istennél. És így azok, akik azt gondolják, hogy nem tartoznak számadással ezért a bűnért pusztán azért, mert én szívesen megengedtem, hogy megöljenek. Én teljesítem szent feladatomat, tökéletesen engedelmeskedve az Atyának. De ez nem zárja ki az ô engedelmességüket a Sátánnak és az ô gonosztettüket. A te Megváltódat feláldozták, mert ezt akarta, ó föld. ,,Nem nyitotta könyörgô szóra száját, hogy megkíméljék ettôl, sem gyilkosai megátkozására. Hagyta magát, mint egy bárány, hogy a vágóhídra vigyék, s megöljék. Mint a bárány, elnémult nyírója elôtt.'' ,,Miután elfogták és elítélték, felemelték. Nem lesznek utódai. Mint egy fát, kitépték az élôk földjérôl. Isten megverte Ôt népének bűnei miatt. Nem sír vele a föld egyetlen nemzedéke sem? Nem lesznek gyermekei annak, akit kivágtak a földbôl? Ó, én megválaszolok neked, ki Krisztusod prófétája vagy. Ha népem nem sír majd a bűntelenül megölt fölött, megsiratják majd Ôt az ég angyalai. Ha emberileg férfiasságának nem lesznek gyermekei, mert Természete nem házasodhatott össze halandó testtel, mégis lesznek neki gyermekei, akik nem az állati testbôl és vérbôl születnek, hanem szeretetbôl és isteni Vérbôl nyerik el életüket, a szellem nemzedékeként, aki által örökké gyermekei lesznek. És még megmagyarázom neked, föld, ki nem érted meg a prófétát, kik a gonosztevôk, akiket sírjára tesznek, és ki válik gazdaggá halála által. Figyeld meg, világ, hogy gyilkosai közül egynek is lesz e békéje és hosszú élete! Ô, az Élô, hamarosan elhagyja majd a halált. De, mint ahogy az ôszi szél ismételt rohamai leszakítják a leveleket, és lefektetik a föld barázdáiba, ugyanúgy hamarosan a gyalázatos sírba kerülnek, amelyet Neki szántak, az Ô gyilkosai. Isten megbosszulja azt, akit bűn nélkül vádoltak, akinek sose volt csalárdság az ajkán, sem gonoszság a szívében. A gyötrelmek felemésztették. De engesztelô áldozata kezdete lesz jövô dicsôségének. Teljesülni fog Isten minden kívánsága és szent akarata vele kapcsolatban. Isten igazi népe meg fogja látni dicsôségét, és boldog lesz emiatt. Égi tanítása, amelyet megpecsételt vérével, sokakat igazakká tesz majd a legjobbak közül. Ez az ismeretlen Király, akit a hűtlenek kinevettek, és akit a jobbak nem értettek meg, nagy sokasággal rendelkezik majd. És Ô megosztja majd övéivel a legyôzöttek zsákmányát. Szétosztja az erôsek zsákmányát Ô, a három birodalom egyetlen Bírája. Mindent kiérdemelt, mert mindent odaadott. Mindent megkap, mert Ô odaadta életét, és a gonoszok közé számíttatott. Ô bűntelen volt, hacsak bűnnek nem lehet nevezni a tökéletes szeretetet, a végtelen jóságot. Két bűn, amelyet a világ nem bocsát meg. A szeretetet és a jóságot, amelyek arra ösztönözték Ôt, hogy magára vegye sokak bűnét, az egész világét, és imádkozzék a bűnösökért. Minden bűnösért. Azokért is, akik a halálba küldték. Befejeztem. Nincs más mondanivalóm. Mindent megmondtam nektek, amit a messiási jövendölésekrôl mondani akartam. A születéstôl a halálig mindent bemutattak, hogy felismerjetek. engem, és ne kételkedjetek. És nincs mentség bűnötökre. Most imádkozzunk együtt! Ez az utolsó este, amelyen így tudunk imádkozni, mindnyájan egyesülve, mint a szôlôszemek a szôlôfürtön. Jöjjetek! Imádkozzunk! ,,Miatyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te Országod! Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek. Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Amen.'' ,,Szenteltessék meg a te neved.'' Atyám, én megszenteltem azt. Légy irgalmas Szülötted iránt! ,,Jöjjön el a te Országod!'' Annak megalapításáért halok meg. Irgalmazz nekem! ,,Legyen meg a te akaratod!'' Segíts erôtlenségemen, te, aki az ember testét teremtetted, és aki abba öltöztetted a te Igédet, hogy itt lenn úgy engedelmeskedjék neked, amint mindig engedelmeskedett az égben. Irgalmazz az Emberfiának! ,,Add meg nekünk a Kenyeret!''... A lélek számára a kenyeret. A Kenyeret, amely nem e földrôl való. Nem magamért kérem. Nekem csak a te lelki segítségedre van szükségem. De értük, én, a Koldus, kinyújtom kezemet. Hamarosan át lesz szúrva és oda lesz erôsítve, és többé nem tudja szeretetbôl kinyújtani. De most még meg tudja tenni. Atyám, engedd meg nekem, hogy nekik adjam a Kenyeret, amely napról napra megerôsíti Ádám szegény fiainak gyengeségét. Ôk gyengék Atyám, alsóbbrendűek, mert nincs Kenyerük, amely az erô, az angyali Kenyér, amely lelkivé teszi az embert, és elvezeti arra, hogy bennünk megistenüljön. ,,Bocsásd meg vétkeinket'' ... Jézus eddig állva imádkozott, kitárt karokkal. Most letérdel, és az ég felé emeli karját és arcát. Arcát, amely fehérré vált az erôteljes könyörgéstôl és a hold csókjától, és amelyen a csendes sírás barázdákat vágott. ,,A Fiúnak bocsásd meg, Atyám, ha valamiben hibázott. A te Tökéletességednek még tökéletlennek tűnhetek én, a te Krisztusod, akit a test súlya nyom. Az embereknek... nem. Az én tudatos értelmem biztosít arról, hogy értük mindent megtettem. De te bocsáss meg Jézusodnak... Én is megbocsátok. Mert te megbocsátasz nekem, én megbocsátok. Mennyi mindent meg kell bocsátanom! Mennyit!... Mégis megbocsátok. A jelenlevôknek, a távollévô tanítványoknak, a süketszívűeknek, az ellenségeknek, a gúnyolódóknak, az árulóknak, a gyilkosoknak, az istengyilkosoknak... Íme: megbocsátottam az egész emberiségnek. Értem, Atyám, tekints semmisnek mindent, amivel az ember az Embernek tartozik! Meghalok azért, hogy mindenkinek megadjam a te Országodat. Nem akarom, hogy kárhozatukra váljon a bűn, amit a megtestesült Szeretet ellen elkövettek. Nem? Te nemet mondasz nekem? Ez az én fájdalmam. Ez a ,,nem'' szívembe önti a kegyetlen kehely elsô kortyát. De, Atyám, akinek mindig engedelmeskedtem, azt mondom: ,,Legyen, amint te akarod!'' ,,Ne vigy minket kísértésbe.'' Ó, ha te akarod, eltávolíthatod az ördögöt! Ô kísért azzal, hogy felizgatja a testet, az értelmet, a szívet. Ô a Csábító. Távolítsd el ôt, Atyám! A te fôangyalod, javunkra űzze el azt, aki csábít minket a halál megszületése óta!... Ó, Szent Atyám, irgalmazz fiaidnak! ,,Szabadíts meg minket, szabadíts meg minket a gonosztól!'' Te megteheted. Mi itt sírunk... Oly szép az ég, és félünk, hogy elveszítjük. Te mondod: ,,Az én Szentem nem tudja azt elveszteni.'' De én azt akarom, hogy te az Embert, az emberek Elsôszülöttjét lásd bennem. Az ô testvérük vagyok. Értük és velük imádkozom. Atyám, irgalom! Ó, irgalom!... Jézus egészen a földig meghajol. Utána feláll: -- Menjünk! Üdvözöljük egymást ezen az estén. Holnap este többé már nem lesz rá módunk, Nagyon meg leszünk zavarodva. És a szeretet nincs ott, ahol zavar van. Adjunk egymásnak békecsókot. Holnap... holnap mindenki magára marad... Ezen az estén még egyek tudunk lenni mindnyájunkért, és mindnyájan egyért. És egyenként megcsókolja ôket, kezdve Péterrel, utána Mátét, Simont, Tamást, Fülöpöt, Bertalant, a keriótit, két unokatestvérét, Jakabot, Zebedeus fiát, Andrást, és végül Jánost, akire utána rátámaszkodik, miközben kimennek a Getszemániba. (9-163) A János apostolra vonatkozó további részletek megtalálhatók ,,Az utolsó vacsora'' 9,10.15.16.20-25.38.39. ,,Jézus szenvedése'' 15.17- 20.24.26-28.31.40.61.73.74.77.82.89.92-95.'' ,,Mária élete'' 13:546.547.553-5.556.558-565.572.573. 14:576.580-2.586.587.600- 4.611.618.621.624. 15:625-7.631.635.637.657.659. ,,Feltámadt!'' 5-7.21- 5.28.29.34.35.38.39-41. ,,Az apostolok keresztútja'' 4.7- 10.12.13.18.19.25-32. ,,Utolsó oktatások'' 4.41. ,,Evangéliumok'' 3:101.102.105. ,,Az ôsegyház'' 6-10.12-17.21.28.31.32.35-43. ,,A tizenöt titok'' 54-6.57. oldalán. ======================================================================== András András Jánossal és annak testvérével, Jakabbal volt, amikor elôször találkozott Jézussal. A Szentírás szerint ô vezette Pétert Jézushoz, Valtorta látomásai szerint azonban Andrásnak ez nem sikerült, mert Péter nem hallgatott rá, s csak akkor ment el Jézushoz, amikor Jakab meggyôzte ôt arról, hogy valóban Jézus a várva várt Messiás. (E 128- 138) András csendes, szerény férfi, akin Péter uralkodik, s akit nem értékel kellôképpen, de akirôl néha kénytelen elismerni, hogy messze felülmúlja ôt apostoli buzgóságban. András fôleg a bukott nôk megtérítésén fáradozik sikeresen, amit elsôsorban imájával és rövid buzdításaival ér el. Jézus nagyon kedveli ôt, és helyesli eljárását. Amikor Péterrel együtt elmegy Jézushoz, Péter viszi a szót. Jézus meg is kérdezi Andrástól: -- És te, András, nem beszélsz? -- Hallgatlak, Mester! -- Testvérem félénk. -- Oroszlánná válik -jövendöli meg Jézusa Valtorta egyik látomásában látja András feleségét, de késôbb nem esik szó róla, sem arról, hogy voltak-e gyermekei. András, Péterrel együtt Betszaidában lakott, és halászattal foglalkozott. A Szentírás csak futólag említi ôt néhányszor (Jn 6,8-9, 12,20-22) és a szentek életének írói nem tudnak semmi biztosat további működésérôl. Egyesek említik ôt a görögországi Epirusszal, Achájával és Szinope városával kapcsolatban. Halálának helye és módja is bizonytalan. Egyesek szerint keresztre kötözve halt meg, miután onnan két napon keresztül még prédikált. Az X alakú keresztrôl csak a 14. századtól kezdve beszélnek. Ereklyéit Patraszból Konstantinápolyba vitték, majd onnan Olaszországba, Amalfi katedrálisába. Ünnepe november 30-án van. ======================================================================== Korozain szépe András Péter életrajzában (18. oldal) röviden említettük Korozain Szépének megtérését. Most részletesebben írjuk le. Jézus, Péter anyósának házában tartózkodik, Kafarnaumban. A zsinagóga fônöke meghívja, hogy beszéljen a zsinagógában a néphez. Jézus megígéri, hogy estére ott lesz, most azonban máshová kell mennie, mert valaki találkozni kíván vele. A nép kelletlenül eltávozik, míg Jézus Péterrel és Andrással a bárkába száll. A többi tanítvány a parton marad. A bárka rövid távolságra vitorlázik, s utána kikötnek egy kis öbölben, két alacsony domb között. Egy kis patak épp ott ömlik a tóba. András beugrik a vízbe és kihúzza a bárkát addig, amíg csak tudja, és odaköti egy fa törzséhez. Közben Péter bevonja a vitorlát, és egy palánkot kötöz a csónakhoz, hogy hidat készítsen belôle Jézusnak. -- De -- mondja -- ajánlom, hogy vedd le szandálodat és tunikádat, mert a palánk bizonytalan a mozgó bárka miatt. -- Jézus megteszi ezt, s csak a parton veszi fel ismét szandálját és tunikáját. A két tanítvány csak rövid tunikában van. -- Hol van ô? -- kérdezi Jézus, -- Bizonyára az erdôben rejtôzik, mert meghallotta szavunkat. Tudod... nagyon hiányos a ruházata. -- Hívd ôt. Péter erôsen kiáltja: -- A kafarnaumi Rabbi tanítványa vagyok. Itt van a Rabbi. Jöjj ki! Senki se ad magáról életjelt. -- Nem bízik bennünk -- magyarázza András. -- Egy nap hívta valaki: ,,Jöjj, ennivaló van itt!'' -- de utána köveket dobált rá. Mi akkor láttuk elôször, mert legalábbis én, nem emlékszem rá abból az idôbôl, amikor Korozain Szépének nevezték. -- És mit csináltatok akkor? -- Odadobtunk neki egy kenyércipót és néhány halat, és egy rongyot, egy régi vitorla maradványát, amit arra használtunk, hogy magunkat megszárítsuk. Nem volt ugyanis ruhája. És utána elfutottunk, nehogy tisztátalanokká váljunk. -- És mi késztetett arra, hogy visszajöjjél? -- Mester... Te távol voltál, és mi azt gondoltuk, hogy jobban meg kell ismertetnünk téged az emberekkel. Gondoltunk a betegekre, a vakokra, bénákra, némákra... és ôrá is. Azt mondtuk: ,,Próbáljuk meg!'' Tudod... sokan... ó, bizonyára a mi hibánkból, bolondoknak tartottak minket, és nem akartak ránk hallgatni. Mások viszont hittek nekünk. Ôhozzá én magam beszéltem. Egyedül jöttem a bárkában, és legtöbbször holdvilágos éjszaka. Hívtam, és azt mondtam neki: ,,A sziklán, az olajfa alatt, kenyér és hal van. Jöjj nyugodtan.'' és elmentem. Ô bizonyára megvárta, míg én eltűnök, s csak azután jött, mert sose láttam. A hatodik alkalommal láttam ôt a parton állni, pontosan ott, ahol te vagy. Várt rám... Rettenetesen nézett ki! Csak azért nem menekültem el, mert rád gondoltam... Azt kérdezte tôlem: -- Ki vagy? Miért könyörülsz rajtam? Azt mondtam: -- Mert az Irgalmasság tanítványa vagyok. --Ki az? -- A galileai Jézus. -- És Ô arra tanít téged, hogy irgalmas légy hozzám? -- Mindenkihez. -- De tudod-e, ki vagyok? -- Te vagy a Korozain Szépe, aki most leprás. -- És még irántam is irgalmas vagy? -- Ô azt mondja, hogy Ô mindenki iránt irgalmas, és nekünk is mindenki iránt irgalmasnak kell lennünk, hogy hasonlókká váljunk hozzá. Ekkor a leprás káromkodott, anélkül, hogy felfogta volna, mit mond. Azt mondta: -- Akkor neki is nagy bűnösnek kell lennie! -- Nem -- mondtam neki. -- Ô a Messiás, Isten szentje. Azt akartam mondani neki: ,,Átkozott légy, nyelved miatt!'' -- de nem mondtam, mert arra gondoltam: ,,Nyomorúságos állapotában nem képes az isteni irgalmasságra gondolni''. Erre ô sírni kezdett, és azt mondta: -- Ó, ha Ô a Szent, nem képes, nem képes irgalmas lenni a Szép iránt. A leprás iránt tudna... de a Szép iránt nem. És én reméltem... Megkérdeztem: -- Miben reméltél, asszony? -- A gyógyulásban... hogy visszatérhetek a világba... az emberek közé... meghalhatok koldulva, de az emberek között... nem, mint egy vadállat a vadállatok vackában, amik megrettennek látásomtól. Azt mondtam neki: -- Megesküdsz nekem arra, hogy ha visszatérsz a világba, becsületes leszel? -- Igen -- válaszolta. -- Isten igazságosan sújtott le rám bűneim miatt. Most bánom azokat. Lelkem engesztel bűneimért, és örökre undorodik a bűntôl. Úgy tűnt nekem akkor, hogy a te nevedben megígérhetem neki a gyógyulást. Azt mondta: -- Térj, térj még vissza!... Beszélj nekem róla. Hogy lelkem megismerje, mielôtt szemeim látják... -- és eljöttem, és beszéltem neki rólad, amint tudtam... -- És én eljöttem, hogy meggyógyítsam az én Andrásom elsô megtértjét -- (mert mindig András beszélt, miközben Péter felment a patak mentén, kôrôl kôre ugrálva, a leprást híva. Végül meglátta rettenetes arcát egy olajfa ágai között. -- Szállj hát le -- kiáltotta oda neki Péter. -- Nem akarlak megkövezni téged! Ott, látod? Ott van Jézus, a Rabbi. A nô gyorsan lefutott a dombról, és mielôtt Péter visszaérhetett volna, máris Jézus lábainál volt. -- Könyörülj, Uram! -- Tudsz hinni abban, hogy én képes vagyok rá? -- Igen, mert szent vagy, és mert én megbántam bűnömet. Én vagyok a Bűn, de te vagy az Irgalmasság! A te tanítványod volt elôször irgalmas hozzám, és kenyeret és hitet adott nekem. Tisztítsd meg, Uram, lelkemet a testem elôtt. Mert én háromszorosan tisztátalan vagyok, és ha csak egy tisztaságot akarsz adni nekem, csak egyet, íme azt kérem, tisztítsd meg bűnös lelkemet. Mielôtt szavaidat hallottam, amelyeket ô elismételt nekem, azt mondtam: ,,Tisztíts meg, hogy visszatérhessék az emberek közé.'' Most azt mondom: ,,Bocsáss meg, hogy részem legyen az örök életben!'' -- Megadom neked a bocsánatot. Azonban semmi többet... -- Légy áldott! Isten békéjében fogok élni odúmban... szabadon... ó, szabadon a lelkiismeret-furdalástól és a félelemtôl. Nem félek többé a haláltól, miután megbocsátottál! Nem félek többé Istentôl most, hogy meghallgattál! -- Menj, mosdj meg a tóban. Maradj benn addig, míg hívlak! Az asszony, csontvázzá soványodott nyomorúság, mindenütt sebektôl borítva, durva, ôsz hajjal, felkel a földrôl, és bemegy a tóba, foszlányokból álló ruhájával, ami alig fedi el testét. -- Miért küldted ôt, hogy megmosdjon? Igaz, hogy bűze undorító, de... nem értem -- mondja Péter. -- Asszony: jöjj ki, és jöjj ide! Vedd azt a vitorla-rongyot, ami az ágon függ (ezt használta Jézus, hogy megszárítsa magát, miután partra szállt a bárkából). Az asszony engedelmesen kijön, hogy vegye a vitorla-rongyot. Ruhájának foszlányait a víz elmosta. Nincs rajta semmi. Elôször Péter kiált fel, mert András, aki szemérmesebb, hátat fordít neki. De testvére kiáltására ô is megfordul, és ô is felkiált. Az asszony, aki annyira nézi Jézust, hogy semmi mással nem törôdik, a kiáltásokra, és feléje mutató kezekre felfigyelve, magára néz... És látja, hogy ruhájának foszlányaival együtt leprája is a tóban maradt. Nem fut, amint elvárnák tôle, hanem a földre kuporodik, szégyellve ruhátlanságát, és annyira felindulva, hogy csak sírni tud, kimerült hangon, ami szívettépôbb minden kiáltásnál. Jézus feléje megy... Eléri ôt... Rádobja a vitorladarabot, és nagyon gyengéden megsimogatja, és azt mondja neki: -- Isten veled! Légy jó! Ôszinte bánatod miatt megérdemelted a kegyelmet. Növekedjél a Krisztusba vetett hitben. És engedelmeskedjél a tisztulásra vonatkozó törvénynek. Az asszony sír, tovább, tovább, tovább... Csak amikor hallja, hogy Péter bevonja a pallót a bárkába, akkor néz fel, tárja ki karját és kiáltja: -- Köszönöm, Uram! Köszönöm, áldott Uram! Ó, áldott, áldott!... Jézus istenhozzádot int neki, mielôtt a bárka eltűnik a domb mögött. Este Jézus belép a zsinagógába. Az új csoda híre már elterjedt, mert sokan suttognak róla és megjegyzéseket tesznek. Jézus a helyére megy. Az énekek és a néppel együtt mondott imák után a nép felé fordul, hogy beszéljen. A zsinagógafônök megkérdezi tôle, hogy akar-e egy szentírástekercset, de Jézus azt válaszolja: -- Nem szükséges. Van már tárgyam a beszédhez. És elkezdi: -- Izrael nagy királya, a betlehemi Dávid, miután vétkezett, sírt, szívének bánatában, Istenhez kiáltva töredelmében, az Ô bocsánatát kérve. Dávid szívét elsötétítette az érzékek heve, és ez gátolta ôt abban, hogy továbbra is lássa Isten arcát, és megértse szavait. Azt mondtam: Arcát. Az ember szívében van egy pont, amely visszaemlékezik Isten Arcára, egy választott pont, ami bennünk a Szentek Szentje, ahonnan jönnek a szent sugallatok és a szent elhatározások, ami illatozik, mint egy oltár, ragyog, mint egy fáklya, énekel, mint a szeráfok kórusa. De amikor a bűn füstölög bennünk, ez a pont annyira elsötétül, hogy megszűnik a fény, az illat, az ének, és csak a sűrű füst bűze marad meg és a hamu íze. De amikor visszatér a fény, mert Istennek egy szolgája magával viszi azt az elsötétülthöz, íme, akkor az látja saját rútságát, lesüllyedt állapotát, megundorodik önmagától, és felkiált, mint Dávid: ,,Könyörülj rajtam, Uram, nagy irgalmasságod szerint, és végtelen jóságodban moss meg engem bűnömtôl''. Nem mondja: ,,Nem nyerhetek bocsánatot, azért tovább is bűnözni fogok.'' Hanem azt mondja: ,,Meg vagyok alázva, bánom bűnömet, de kérlek téged, aki tudod, hogy bűnben születtem, hints meg és tisztíts meg engem, hogy fehérré legyek, mint a hegyeken a hó.'' És még azt mondja: ,,Nem bakokat és bikákat fogok áldozni, hanem szívem ôszinte bánatát. Mert tudom, hogy te ezt akarod tôlünk, és ezt nem veted meg.'' (Vö. 51 Zs.) Ezt mondta Dávid, miután vétkezett, és miután az Úr szolgája, Nátán bűnbánatra indította. Még inkább ezt kell mondaniuk a bűnösöknek most, hogy az Úr nem egy szolgáját küldi hozzájuk, hanem magát a Megváltót, az Ô Igéjét, aki nemcsak az embereknek igaz uralkodója, hanem az égi és pokoli lényeké is, és aki hajnalfényként támadt népében, akárcsak a nap ragyog felkeltekor a felhôtlen égen. Olvastátok már, hogy a Mammon zsákmányául esett ember gyengébb, mint az, aki tüdôvészben haldoklik, még akkor is, ha elôzôleg erôs volt. Tudjátok, miként vált semmivé Sámson, miután engedett az érzékiségnek. Azt akarom, hogy megismerjétek a Sámson, Mánoah fiának leckéjét, akinek le kellett volna gyôznie a filiszteusokat, Izrael elnyomóit. Ennek elsô feltétele az volt, hogy fogantatásától kezdve tartózkodnia kellett volna mindattól; ami felkavarja az aljas szenvedélyeket és megfertôzi az ember bensejét a tisztátalan ételekkel: azaz a bortól, almabortól és zsíros húsoktól, amelyek tisztátlan tüzet gyújtanak az ágyékokban. A második feltétel: hogy gyermekkorától kezdve az Úrnak szenteljék, és az maradjon állandóan. Szent az, aki nemcsak külsôleg, hanem bensôleg is szent marad. Akkor vele van az Isten. De a test, test, és a Sátán a Kísértô. És a Kísértô a nôt használja fel eszközül ahhoz, hogy harcoljon Isten ellen egy szívben és az Ô szent határozatai ellen. Az ,,erôs'' ember ereje akkor megrendül, és ô gyengévé válik, aki tönkreteszi Isten ajándékait. Sámsont megkötözték hét friss, új húrral és hét új kötéllel, és hajának hét fonatát a földhöz szegezték. És ô mindig gyôzött. De nem szabad kísérteni Isten jóságát. Ô megbocsát, megbocsát, megbocsát. De megkívánja, hogy az illetô szakítani kívánjon a bűnnel, hogy így elnyerje a bocsánatot. Ostoba az, aki azt mondja: ,,Uram, bocsáss meg'', de utána nem menekül attól, ami ismételten bűnbe viszi! Sámson háromszor gyôzött, de nem menekült Delilától, az érzékiségtôl, a bűntôl, és, amint a Könyv mondja, halálra fáradt, és feltárta szívét, és elárulta titkát: ,,Erôm hét hajfonatomban van.'' (Bírák 16) Van-e valaki köztetek, aki nagyon belefáradt a bűnbe, halálosan belefáradt, mert semmi sem merít ki jobban a rossz lelkiismeretnél, és készen áll arra, hogy átengedje a gyôzelmet az Ellenségnek? Bárki legyen is, ne tegye ezt! Sámson engedett a kísértésnek, és felfedte legyôzésének titkát, hét erényét: a hét jelképes hajfonatot, azaz hűségét az Istennek szentelt állapot iránt, és fáradtan elaludt az asszony ölében, és legyôzték. Megvakult, rabszolgává vált, elvesztette erejét, mert megszegte fogadalmát. Nem lett újra ,,erôs emberré'', ,,megszabadítóvá'' mindaddig, míg meg nem bánta bűnét. Bűnbánat, türelem, kitartás, hôsiesség, és akkor, megígérem nektek, bűnösöknek, hogy felszabadítjátok magatokat. Igazán mondom nektek, hogy sem a keresztség, sem a szertartás nem ér semmit sem, ha nem jár vele bűnbánat és a bűnt visszautasító akarat. És mondom nektek, hogy nincs olyan nagy bűnös, aki nem tudna újjászületni sírásával, felélesztve az erényeket, amelyeket a bűn kitépett szívébôl. Ma egy asszony, Izraelnek egy bűnöse, akit Isten megbüntetett bűne miatt, elnyerte az irgalmasságot bűnbánatával. Azt mondtam: az irgalmasságot. Azok, akik nem irgalmaztak neki, és könyörtelenül megbüntették ôt, kevésbé nyerik el az irgalmat. Nemde ôk is leprások voltak szívükben? Mindenki vizsgálja meg magát... és legyen irgalmas, hogy neki is irgalmazzanak. Én kitárom karomat ennek a bűnbánó asszonynak a nevében, aki visszatér az élôk közé, miután a halál elszigeteltségében élt. Simon, Jónás fia, nem én, fogja összegyűjteni az alamizsnát a bűnbánó részére, aki az élet küszöbérôl visszatér az igazi Életre. És ne zúgolódjatok, ti nagyok! Ne zúgolódjatok! Én nem voltam itt, amikor ô a Szép volt. De ti itt voltatok. Többet nem mondok. -- Azzal vádolsz minket, hogy a szeretôi voltunk? -- kérdezi gyűlölettel a két öreg egyike. -- Mindenki nézzen bele saját szívébe és cselekedeteibe. Én nem vádolok. Az Igazságosság nevében beszélek. Menjünk! (2-342) Jézus egy tengerparti városban van, amikor András megtudja, hogy egy férfi el akar válni feleségétôl, mert az, magtalannak látszik. András elviszi hozzá Jézust, s Ô meggyôzi a férfit tervének helytelenségérôl, és helyreállítja a családi, békét. Lásd Péter 1-27-31. ======================================================================== A fátyolos nô András Csak az utolsó ítéleten fogjuk megtudni, mekkora szerepe volt András apostolnak ,,a fátyolos nô'' végsô megtérésében. Amikor Jézus, János, a kerióti Júdás és a zelóta Simon társaságában felkeresi Keresztelô János szüleinek házát, azt bordélyháznak átalakítva találja. Röviden beszél a kertben a ház jelenlegi tulajdonosának, a heródiánus Sammainak ,,szeretôjével'', és ezzel elindítja megtérését. Aglae a nô neve, s késôbb megszökik urától és elküldi ékszereinek nagy részét Jézusnak, aki Júdással eladatja azt, s árával hozzájárul a Keresztelô kiszabadulásához elsô fogságából. Erôsen lefátyolozva, titokban hallgatja Jézust Betániában és Júdeában. Lásd Péter 1,41-42. Amikor Jézus hosszabb ideig Lázár tanyáján idôzik, és ott beszél az oda sereglô népnek, a fátyolos nô ismét megjelenik. Úgy látszik, ekkor kezdôdik el András apostolkodása ôt illetôleg. Egy nap halat ad a fátyolos nônek (Péter 2-50), és amikor kiderül, hogy az erdôben lakik egy rozoga ólban, András ajánlja, hogy egy esôs napon, amikor egy zarándok sem érkezik, adjanak szállást neki a nagy szobában. (Péter 2-61) Ugyanezen a tanyán András két másik nô érdekében is közbenjár Jézusnál. (Péter 2-54. 64,) Mielôtt Jézus elhagyja ezt a tanyát, hosszasan beszél Andrással. Jézus, egy rét közepén morzsákat szór a madaraknak, András éppen jön valahonnan, s Jézus felé megy: -- Béke veled, Mester! -- És veled, András! Jöjj ide egy kissé, hozzám! Te közel tudsz állni a madarakhoz. Olyan vagy, mint ôk. Látod? Amikor tudják, hogy aki közeledik hozzájuk, szereti ôket, többé nem félnek. Nézd, milyen bizalmasak, biztosak, vidámak. Elôzôleg szinte lábamig merészkedtek. Most, hogy te itt vagy, éberek... De nézd, nézd... Íme, ez a veréb merészebb, és elôbbre jön. Megértette, hogy nincs veszélyben. És mögötte a többiek. Látod, mennyire lakmároznak? Nemde ugyanígy vagyunk mi is, az Atya gyermekei? Ô táplál minket szeretetével. És amikor biztosak vagyunk abban, hogy szeret minket, és meghív, hogy barátai legyünk, miért kellene félnünk tôle és magunktól? Az Ô barátságának bátrakká kell tennie minket az emberek iránt is. Hidd el: csak a bűnözôknek kell félniük az emberektôl. Nem az igazaknak, mint amilyen te vagy. András elpirul, és nem beszél. Jézus magához vonja, és mosolyogva mondja: -- Egyesíteni kellene téged Simonnal egy olvasztókemencében, megolvasztani titeket, és újjáalakítani. Akkor tökéletesek lennétek. Mégis... mondom neked, hogy noha annyira különbözôk vagytok a kezdetben, küldetésed végén teljesen hasonló leszel Péterhez. Elhiszed? -- Te mondod, és biztosan így van. Még azt sem kérdem, hogy miként lehetséges ez. Mert minden, amit te mondasz, igaz. És megelégedett leszek, ha olyan leszek, mint Simon, testvérem, mert ô egy igaz ember, és boldoggá tesz téged. Simon derék ember! És én nagyon megelégedett vagyok, hogy ô derék. bátor, erôs. De a többiek is!... -- És te nem? -- Ó, én!... Csak te lehetsz megelégedve velem... -- És én tudom, hogy te csendesen dolgozol, és mélyebben, mint a. többiek. Mert a tizenkettô közül vannak, akik nagy zajjal dolgoznak, és vannak, akik zajtalanul dolgoznak. Alázatosan, tevékenyen, ismeretlenül... A többiek azt gondolhatják, hogy semmit sem csinálnak. De az, aki látja, tudja. Azért vannak ilyen különbségek köztetek, mert nem vagytok tökéletesek. És mindig lesz ilyen különbség a jövendô tanítványok között, azok között, akik utánatok jönnek, egészen addig; míg az angyal azt nem mennydörgi: ,,Nincs több idô!'' Mindig lesznek Krisztusnak olyan szolgái, akik egyformán képesek dolgozni és magukra vonják a világ figyelmét. Ezek a mesterek. És, sajnos, mindig lesznek olyanok is, akik csak zajt csapnak és hadonásznak. Ezek hamis pásztorok, színészekként viselkednek... Papok? Nem, csak színészek. Nem többek. Nem a taglejtések teszik a papot, s még a papi ruha sem. Sem a világias tudásuk, sem a hatalmas világiakkal való viszonyuk nem teszik ôket papokká. A lelkük a fontos. A nagy lélek, amely meg tudja semmisíteni a testet. Az én papom teljesen lelkies... Ilyennek képzelem. Ilyenek lesznek az én szent papjaim. A lélek nem színészként beszél és viselkedik. Nem anyagias, mert lélek. Azért nem vesz fel palástokat és álarcokat. Az, ami: lélek, láng, fény, szeretet. Beszélget a lelkekkel. Beszél a tiszta tekintettel, cselekedettel, szavakkal, művekkel. Az emberek nézik. És magukhoz hasonlót látnak benne. De a testen kívül és túl mit látnak? Valamit, ami megállítja ôket sietésükben, gondolkodóba ejti ôket, és arra a következtetésre jutnak, hogy: ,,Ez az ember, hasonló hozzám, de csak külsôleg. A lelke egy angyali lélek.'' És ha hitetlen az illetô, ezzel fejezi be következtetését: ,,Miatta elhiszem, hogy van Isten és van ég.'' Ha érzékies, azt mondja: ,,Ez az én embertársam látja az eget. Megfékezem azért érzékeimet, hogy ne tegyem azokat közönségesekké.'' A fösvény azt mondja: ,,Ennek a példájára, aki nem tapad a vagyonhoz, én is felhagyok a fösvénységgel.'' A. haragos, vad, a szelíd elôtt nyugodtabbá válik. Ezt tudja elérni a szent pap. És hidd el nekem, mindig lesznek a papok között szentek, akik Isten és a felebarát szeretetébôl készek meghalni is, és ezt olyan csendesen teszik, hogy a világ észre sem veszi. Azért képesek erre, mert egész életükben a tökéletességre törekedtek. Ezeknek, a csend hôseinek és a hűséges munkásoknak köszönheti a világ, hogy nem válik teljesen bordélyházzá és bálványimádóvá. És az ô mosolyuk hasonló lesz a tiédhez: tiszta és félénk lesz. Mert mindig lesznek Andrások. Isten kegyelmébôl mindig lesznek, ez a világ szerencséje! -- Én nem érdemeltem meg ezeket a szavakat... Nem tettem semmit, amivel megérdemeltem volna... -- Segítettél engem abban, hogy egy szívet Istenhez vonzzak. És ez a második, akit te a Világosság felé vezetsz. -- Ó, miért beszélt! Megígérte nekem... -- Senki sem beszélt. De én tudom. Amikor a társak fáradtan pihennek, hárman nem alusznak ezen a tanyán. A csendes apostol, aki szeretettel tevékenykedik bűnös testvérei érdekében. A teremtmény, akit az üdvösség felé ösztökél a lelke. És az Üdvözítô, aki imádkozik és virraszt, aki vár és remél... Az én reményem: hogy egy lélek megtalálja üdvösségét... Köszönöm, András! Folytasd, és légy áldott! -- Ó, Mester!... De ne mondj semmit a többieknek... Amikor egyedül vagyok, egy elhagyott parton beszélve egy leprás nôhöz, vagy beszélek itt egy asszonyhoz, akinek arcát nem látom, valamii keveset tudok tenni. De ha a többiek megtudják ezt, fôleg Simon, és oda akarnak jönni... akkor többé semmit sem tudok tenni... Még te se jöjj oda... Mert elôtted szégyellek beszélni. -- Nem jövök. Jézus nem jön. De Isten Lelke mindig veled megy. Menjünk be a házba! Étkezni hívnak minket. (2- 623) Jézus éjjel, titokban hagyja el Lázár tanyáját. András megkérdezi: -- Nem búcsúzunk el a felügyelôtôl? -- Nem, András. Senkitôl sem. Így senkinek sem kell hazudnia, hogy nem tudja, hol vagyunk.... Összecsomagolnak, s utána András megkérdezi Jézust: -- Mi lesz azzal az asszonnyal? Sajnálom, hogy most kell elhagynunk, amikor ô már majdnem megtért... Bölcs dolog... Te láttad, hogy... -- Menj, és mondd meg neki, hogy mi egy idô után visszajövünk, és közben emlékezzen szavaidra... -- A te szavaidra, Uram. Én csak a tieidet ismételtem. -- Menj! Siess! És ne lásson meg senki sem! Igazán, ebben a gonosz emberek világában az ártatlanoknak kell gonoszoknak látszaniuk. (2-631) Amikor Jézus visszatér Lázár tanyájára, András megvárja, míg egyedül lesz, s akkor halkan azt mondja neki: -- Beszélhetek veled, Mester? -- Igen. -- Az asszony nincs többé itt, Mester! -- mondja András szomorúan. És megmagyarázza: -- Ütlegelték, és elmenekült. Megsebesült és vérzett. Az intézô látta. Elôre mentem, azt mondva, hogy látni akarom, nincs-e valami cselfogás, de azért tettem, mert rögtön hozzá akartam menni. Nagyon reméltem, hogy elviszem ôt a Világosságra! Annyit imádkoztam ezekben a napokban érte!... Most elmenekült! El fog veszni. Ha tudnám, hol van, elmennék hozzá... Nem mondanám meg ezt a többieknek, de neked igen, mert te megértesz engem. Tudod, hogy nem érzékiségbôl keresem ôt, hanem egyedül csak a vágyból, hogy megmentsem egy nôvéremet. Ó, mily gyötrô ez a vágy... -- Tudom, András, és mondom neked: mégha így történtek is a dolgok, vágyad teljesülni fog. Az ilyen ima mindig eredményes. Isten felhasználja, és ô üdvözülni fog. -- Te mondod? Ó, ez enyhíti fájdalmamat! -- Nem szeretnéd tudni, mi történt vele? Nem törôdsz azzal sem, ha nem te fogod ôt hozzám hozni? Nem kérdezed, hogyan fog ez megvalósulni? -- Jézus kedvesen mosolyog apostolára. Akkor mosolyog így, amikor meghódítja valakinek a szívét. András ránéz, kedves, barna szemeivel, és azt mondja: -- Nekem elég, hogy ô eljön hozzád. Nem számít, hogy általam, vagy más által. Hogy miként. Ezt te tudod, és nekem nem fontos tudnom. Az, hogy te biztosítasz errôl, elég számomra, és boldog vagyok. Jézus András vállára teszi kezét, és szeretetteljes öleléssel magához vonja ôt, ami elragadtatásba ejti a jó Andrást. És Jézus, így tartva ôt, ezt mondja: -- Ez az igazi apostol ajándéka. Látod, barátom, mindig így lesz életedben és a jövendô apostolok életében. Néha tudni fogjátok, hogy ,,megváltók'' vagytok. De a legtöbbször megmentetek valakit anélkül, hogy tudnátok, hogy segítettetek azon, akin leginkább kívántatok segíteni. Csak az égben fogjátok látni azokat, akiket megmentettetek, amint elétek jönnek, vagy amint belépnek a mennybe. És áldott lelketek öröme növekedni fog minden üdvözült lélekkel. De boldog az a pap, akinek nincs szüksége ezekre az ösztönzésekre ahhoz, hogy teljesítse kötelességét! Boldog az, aki nem veszti el kedvét, mivel nem látja diadalát, és aki nem mondja: ,,Nem fogok többet dolgozni, mert nem okoz semmi örömöt sem nekem.'' Ha valakit egyedül az apostoli munkával járó öröm ösztönöz, akkor ezzel jelét adja annak, hogy nem igazi apostol. Lealacsonyítja az apostolkodást, ami lelki dolog, a közönséges emberi munka színvonalára. Sose szabad szolgálatotokat bálványként imádnotok. Csak Isteneteket kell imádnotok. Egyedül Ôt illeti meg a dicsôség az üdvözültekért. A ti feladatotok dolgozni mások üdvözítésén, és a dicsôségre, hogy ,,megváltók'' voltatok, várnotok kell addig, míg eljuttok a mennybe. De te azt mondtad, hogy az intézô látta ôt. Számolj be róla! -- Három nappal az után, hogy mi eltávoztunk, eljöttek a farizeusok, s téged kerestek. Természetesen nem találtak itt minket. Körülmentek a vidéken és benéztek a házakba, azt mondva, hogy téged szeretnének látni. De senki se hitt nekik. Megszálltak a szállodában, kevélyen kidobva mindenkit, aki ott lakott. Azt mondták, nem akarnak ismeretlen idegenekkel érintkezni, akik tisztátalanokká tehetnék ôket. És mindennap a házhoz mentek. Néhány nap múlva megtalálták a szegény nôt, aki mindig odament, mert talán remélte, hogy ott talál téged, és elnyeri lelke békéjét. Amikor ô elmenekült elôlük, üldözték, egészen menedékhelyéig, az intézô istállójáig. Nem támadtak rá azonnal, mert az intézô fiai kijöttek, fütykösökkel felfegyverkezve. De utána, este, amikor ô kiment, visszatértek, és mások is csatlakoztak hozzájuk, és amikor ô a kúthoz ment, köveket dobtak rá, kéjnônek nevezve, kihíva rá a falu megvetését. Ô elfutott, de utolérték, ütlegelték, letépték fátylát és köpenyét, úgyhogy mindenki láthassa ôt. Ismét ütlegelni kezdték, és tekintélyükkel befolyásolni akarták a zsinagógafônököt, hogy átkozza ki ôt, és köveztesse meg, és átkozzon ki téged is azért, hogy ide hoztad. De ô nem akarta ezt megtenni, és most várja, hogy a nagytanács ôt átkozza ki. Az intézô kiszabadította a nôt ezeknek a gazembereknek a kezébôl, és segítette. De ô éjjel eltávozott, és csak egy karperecet hagyott hátra, egy pergamenre írt néhány szóval. Azt írta: ,,Köszönöm! Imádkozz értem!'' Az intézô azt mondja, hogy a nô fiatal és nagyon szép, de nagyon sápadt és sovány. Kereste ôt a vidéken, mert nagyon megsebesítették. De nem találta. És nem tudja, hogy tudott messzire menni. Talán meghalt így, valahol... és nem menekült meg... -- Nem. -- Nem? Nem halt meg? Vagy nem veszett el? -- A megváltás akarása már feloldozással jár. Mégha meghalt volna is, bocsánatot nyertek volna bűnei, mert kereste az Igazságot, és lábbal taposta a tévedést. Én látom ôt... Meggörnyed, sírva bűnbánatában, de sírása mindjobban megerôsíti, miközben terhe csökken. Látom ôt. A Nap felé halad. Amikor egészen felért a hegyre, a Nap-Isten dicsôségében lesz. Halad felfelé... Segítsd ôt imáiddal! -- Ó, Uram! -- András szinte megrémül hatalmától, hogy segíthet egy lelket a szentté levésben. Jézus még kedvesebben mosolyog. Azt mondja neki: -- Ki kell tárni karunkat és szívünket az üldözött zsinagógafônök felé, és el kell menni, hogy megáldjam a jó intézôt. Menjünk a társainkhoz, hogy megmondjam nekik. (2-663) Amikor az apostolok Jézussal együtt megérkeznek Názáretbe, épp ott van egy fiatal leány, aki szüzességet akar fogadni. Jézus titokban beszél vele, s utána sem árulja el kilétét, csak annyit mond, hogy egy szűz. András halkan mormolja magában: -- Nem ô az... -- Nem. Nem ô. De ne fáradj bele az imába, légy jó és türelmes. Imád minden szava egy hívás, fénysugár a sötétben, és fenntartja, irányítja ôt. -- De kire vár az én testvérem? -- kíváncsiskodik Péter. -- Egy lélekre, Péter. Egy nagyon szegény lélekre, aki nagyon gazdaggá fog válni. -- És hol találta ôt András, aki sose megy sehová sem, sose beszél, és akinek nincsenek ötletei? -- Az én utamon. (3-77) Nemsokára Aglae, a fátyolos nô is felkeresi Máriát, elmondja neki életének történetét... Mária biztosítja ôt Fiának bocsánatáról, saját ruháiba öltözteti, és elküldi ôt egy becsületes családhoz, hogy amikor Jézus Betániában jár, velük együtt felkereshesse Ôt. Lásd részletesen: M 7,278-289. Mária a nôtanítványokkal együtt Simon betániai házában van, ahová Jézus is megérkezett. A tanítványok még nincsenek ott. Mária hívja Jézust, aki egy szobában várakozik: -- Fiam, Zsuzsanna megérkezett Jeruzsálembe családjával együtt, s mindjárt elhozta ide Aglaet. Akarsz beszélni vele, míg egyedül vagyunk? -- Igen, Anyám. Azonnal. És ne jöjjön fel senki sem addig, míg be nem fejeztem. Remélem, mindent befejezek, mielôtt a többiek visszatérnek. De kérlek téged, ôrködjél, hogy ne kíváncsiskodjék senki... senki... fôleg ne Júdás, Simon fia. -- Gondosan ôrködni fogok... Mária kimegy, és visszatér Aglaeval, akit kézenfogva vezet. Aglae az egyszerű zsidó asszonyok ruháját viseli, fehér fátyollal, amely csak részben takarja el arcát. Lehajtott fejjel lép be, elpirulva. Mária kedvesen húzza ôt Jézus felé. -- Itt van, Fiam, az, aki oly régóta keres téged. Hallgasd meg ôt -- mondja Mária, amikor Jézushoz ér, és visszavonul, leengedve a függönyt a nyitott ajtókra, és bezárva azt, ami a lépcsôházhoz vezet. Aglae leteszi a kis zsákot, amit vállán tartott, és letérdel Jézus lábai elé, és zokogni kezd. Leborul a földre, és fejét keresztbe tett kezére hajtva sír. -- Ne sírj így! Már nem kell sírnod! Akkor kellett sírnod, amikor gyűlölted Istent. Nem most, amikor szereted, és Ô is szeret téged. De Aglae csak tovább sír. -- Nem hiszed, hogy így van? Zokogás közben válaszolja: -- Igaz, hogy szeretem, amint tudom, amint tudom... De jóllehet tudom és hiszem, hogy Isten a Jóság, nem merem remélni, hogy Ô szeret engem. Túl sokat vétkeztem... Egyszer talán szeretni fog. De még sokat kell sírnom... Jelenleg még egyedül vagyok szeretetemmel. Egyedül vagyok... Nem az elmúlt évek reménytelen egyedüllétében. Ez az egyedüllét tele van a vágyakozással Isten után, azért többé nem reménytelen... de oly szomorú, oly szomorú... -- Aglae, még nagyon rosszul ismered az Urat! Ez a vágyad Ôutána azt bizonyítja, hogy Isten válaszol szeretetedre, Ô a te barátod, hív téged, akar téged. Isten képtelen mozdulatlan maradni teremtményének vágya elôtt, mert ezt a vágyat Ô, a Teremtô és az Úr gyújtotta fel minden teremtményben, annak szívében. Ô gyújtotta fel, mert különleges szeretettel szerette a lelket, és most vágyakozik utána. Isten vágyakozása mindig megelôzi a teremtmény vágyakozását, mert Ô a Legtökéletesebb, és mert az Ô szeretete sokkal elevenebb és lángolóbb, mint a teremtményé. -- De hogyan szeretheti Isten az én szennyemet? -- Ne próbáld megérteni ezt értelmeddel! Ez az irgalmasság mélysége, amelyet emberi értelem nem képes felfogni. De azt, amit az emberi értelem nem tud felfogni, felfogja a szeretet értelme, a szellem szeretete. Ez felfogja, és biztonságosan belép a titokba, amely Isten, és a léleknek Istennel való viszonyának titkába. Lépj be, mondom neked! Lépj be, mert Isten akarja azt! -- Ó, Üdvözítôm! De akkor igazán bocsánatot nyertem? Igazán szeret engem? Ezt kell hinnem? -- Hazudtam-e valaha is neked? -- Ó, nem, uram! Minden bekövetkezett, amit Hebronban mondtál nekem. Te üdvözítettél engem, amint neved is ezt mondja. Te kerestél engem, szegény, elveszett lelket. Életet adtál ennek a léleknek, amelyet halottként hordtam magamban. Te azt mondtad nekem, hogy ha kereslek téged, meg foglak találni. És igaz volt. Te azt mondtad nekem, hogy ott vagy mindenütt, ahol egy ember orvosra és orvosságra szorul. És ez igaz. Minden, minden, amit mondtál a szegény Aglaenak attól a júniusi reggeltôl kezdve a másikig, Lázár tanyáján... -- Akkor hinned kell ebben is. -- Igen, hiszek, hiszek! De mondd nekem: ,,Én megbocsátok neked!'' -- Én megbocsátok neked Isten és Jézus nevében! -- Köszönöm... De most... Most mit kell tennem? Mondd meg nekem, Üdvözítôm, mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? Az emberek megromlanak pusztán azáltal, hogy rám néznek... Nem tudok élni állandóan remegve attól, hogy felfedeznek és körülvesznek... Ezalatt az út alatt remegtem, valahányszor egy férfi rám nézett... Én nem akarok többé vétkezni, sem másokat bűnbe vinni. Jelöld ki számomra az utat, amit követnem kell. Bármi legyen, követni fogom. Látod, hogy erôs vagyok a lemondásban is... És akkor sem félek, ha a sok lemondás halálomat okozza. ,,Barátnômnek'' hívom, mert kiemel engem a föld veszélyeibôl, éspedig örökre. Beszélj, Üdvözítôm! -- Menj egy elhagyatott helyre! -- Hová, Uram? -- Ahová akarsz. Ahová lelked visz téged. -- Képes lesz erre lelkem, ami még alig alakult ki? -- Igen, mert Isten vezet téged. -- És ki beszél nekem ezentúl Istenrôl? -- Egyelôre a te feltámadt lelked... -- Többé nem látlak téged? -- Soha többé a földön. De hamarosan teljesen megváltalak téged, és akkor eljövök lelkedhez, hogy elôkészítselek téged Istenhez meneteledre. -- Hogyan váltasz meg engem teljesen, ha többé nem látlak? Hogyan adod azt nekem? -- Azáltal, hogy meghalok minden bűnösért. -- Ó, nem! Te ne halj meg! -- Azért,. hogy az életet adjam nektek, meg kell halnom. Ezért jöttem emberi külsôben. Ne sírj!.... Hamarosan csatlakozol hozzám, ahol én leszek az én és a te áldozatod után. -- Uram! Én is meghalok majd érted? -- Igen. De másképpen. Tested meghal óráról órára, akaratod által. Már mintegy egy éve haldoklik. Amikor egészen meghal, hívni foglak téged. -- Lesz erôm ahhoz, hogy szétromboljam bűnös testemet? -- A magányban, ahol leszel, és ahol a Sátán annál erôszakosabban támad majd téged, minél inkább az égé leszel, találkozol majd egyik apostolommal, aki bűnös volt, és utána részesült a megváltásban. -- Akkor nem azzal az áldottal, aki rólad beszélt nekem? Ô túlságosan becsületes ahhoz, hogy bűnös lehetett volna. -- Nem azzal. Egy másikkal. Eljut majd hozzád a kellô órában. Megmondja neked, amit még nem tudhatsz. Menj békében! Isten áldása legyen rajtad! Aglae, aki mindeddig térden állt, lehajol, hogy megcsókolja az Úr lábait. Nem mer többet. Veszi batyuját, és felfordítja. Kiesik belôle néhány egyszerű ruha, egy kis csörgô zsákocska és egy kis alabástrom korsó, amely rózsaszínű. Aglae visszateszi a ruhákat, felveszi a zsákocskát, és azt mondja: -- Ez szegényeid számára. Ékszereim maradványa. Csak az útra szükséges pénzt ôriztem meg... mert ha te nem mondtad is, távoli helyre fogok menni... És ez a te számodra. Nem oly illatos, mint a te életszentséged. De a legjobb, amit a föld adni tud. És én a legrosszabbra használtam... Íme, adja Isten, hogy színed elôtt, az égben legalább így illatozzam! És kinyitja a kancsót, és tartalmát a földre önti. A padló tégláit átitatja az értékes illatszer, amelybôl erôs rózsaillat száll fel. Aglae elteszi az üres korsót: -- Ennek az órának emlékére -- mondja, és utána lehajol, és megcsókolja Jézus lábait. Majd feláll, és hátrálva visszavonul, becsukva az ajtót... Lehet hallani lépteit, amint lemegy a lépcsôn, és hangját, amint néhány szót vált Máriával, és utána további lépteit, majd semmit. Aglae után nem marad más hátra, mint a kis zsák Jézus lábánál és az egész szobát betöltô erôs illat. Jézus feláll... felveszi a zsákocskát, és keblébe rejti. Odamegy egy ablakhoz, amely az útra nyílik, és mosolyogva nézi az asszonyt, amint egyedül megy Betlehem felé. Áldást int feléje, és utána a teraszra megy, és kiáltja: -- Mama! Mária gyorsan felmegy a lépcsôn: -- Boldoggá tetted ôt, Fiam. Megerôsödve, és békében ment el. -- Igen, Anyám. Amikor András visszatér, azonnal küldd ôt hozzám! Telik az idô, és utána hallani lehet a visszatérô apostolok beszédét... András odafut: -- Mester, engem akarsz? -- Igen, jöjj ide. Ne tudja meg senki, de igazságos, hogy neked megmondjam. András, köszönöm neked Isten és egy lélek nevében. -- Köszönöd? Mit? -- Nem érzed ezt az illatot? Ez a Fátyolozott emléke. Eljött. Meg van mentve! András elvörösödik, mint egy cseresznye, térdre ereszkedik, és nem találja a szavakat... Végül azt mondja: -- Most megelégedett vagyok. Legyen áldott az Úr! -- Igen. Kelj fel! Ne mondd meg a többieknek, hogy eljött. -- Hallgatni fogok, Uram. -- Menj csak! Idehallgass: itt van már Júdás, Simon fia? -- Igen, velünk akart jönni... sok hazugságot mondva. Miért tesz így, Uram? -- Mert elkényeztetett gyerek. Mondd meg az igazat: veszekedtetek? -- Nem. Testvérem túlságosan boldog fiával ahhoz, hogy veszekedjen, és a többiek... tudod... bölcsebbek. De minden bizonnyal, szívünkben mindnyájan undorodtunk tôle. De a vacsora után elmegy... ,,A többi barátok...'' mondja ô. Ó, és ô veti meg a kéjnôket! -- Légy jó, András. Neked is boldognak kell lenned ma este. -- Igen, Mester. Láthatatlanul én is édesapa vagyok. Megyek. (3-401) Jóval késôbb, Jézus példabeszédet mond az ügyes, csendes és az ügyetlen, hangoskodó halászokról és a látszólag értéktelen, de valójában értékes halakról. Péter megérti, hogy Jézus Andrásra céloz, de tévesen Magdolna megtérésével hozza ôt kapcsolatba, amit András szerényen Jézusra hárít. (P 82-86) András is a csónakban van, amikor vihar tör ki a Genezáreti tavon. Míg Péter kormányoz, ô kezeli a vitorlákat. Amikor Péterrel együtt észreveszi a közelgô vihart, igyekszik elérni a partot. A csónak rohamosan telik vízzel, s Péter elveszítve türelmét, átadja Andrásnak a kormányt, ô pedig ugrálva Jézushoz siet, és felkelti Ôt. (3-298) Júdás egyszer a mindig türelmes Andrást is kihozta sodrából azzal, hogy bírálgatta Jézus viselkedését. András kivörösödve, feldühödve, akárcsak testvére szokta, rákiált: -- Menj el! Akkor nem járatod le magadat többé a Mester miatt! És ki hívott téged? Minket Ô hívott. De téged nem. Többször erôltetned kellett, hogy elfogadjon téged. Te varrtad rá magadat az Ô nyakára. Nem tudom, mi tart vissza engem attól, hogy mindent elmondjak a többieknek... (3-491) ======================================================================== A holdkóros leány András Bethginna felé haladva Jézus azt mondja az apostoloknak: -- Amikor elérjük ennek a hegynek a tetejét, megmutatom nektek mindazokat a városokat, amelyek titeket érdekelnek. Azok gondolatokat sugallhatnak számotokra beszédetekhez, amit a tömegnek fogtok mondani. -- De hogyan tudjuk mi azt tenni, Uram? Én nem vagyok képes rá -- nyögi András, és Péter, Jakabbal együtt csatlakozik hozzá: -- Mi vagyunk a legszerencsétlenebbek! -- Ó, én sem vagyok jobb. Ha arany vagy ezüst lenne, arról tudnék beszélni, de ezekrôl a dolgokról... -- mondja Tamás. -- És én? Mi voltam én? -- kérdezi Máté. -- De te nem félsz a nyilvánosságtól, te értesz a vitatkozáshoz -- mondja András. -- Igen, ha másféle dolgokról van szó -- válaszolja Máté. -- Természetes!... De... Te már tudod, mit szeretnék mondani, úgyhogy csak képzeld el;: hogy máris megmondtam. Tény, hogy te többet érsz, mint mi -- mondja Péter. -- Hallgassatok ide, kedveseim! Nincs szükség a magasztos beszédre. Egyszerűen mondjátok ki, amit gondoltok, erôs hittel. Higgyétek el, amikor valaki meg van gyôzôdve valamirôl, mindig meg tud gyôzni másokat is. De a kerióti kéri: -- Adj nekünk te sok gondolatot. Egy jól kifejtett eszme sok mindenre jó. Azt gondolom, hogy ezeken a helyeken nem ismerik a te beszédeidet. Mert senki se adja jelét annak, hogy felismerne téged. -- És mivel itt még nagyon érezhetô a Mória-hegy felôl fúvó szél... Terméketlenné tesz... -- mondja Péter. -- És mert itt nem vetettek. De mi majd vetünk -- mondja magabiztosan a kerióti, aki boldog kezdeti sikerei miatt. Felérkeznek a hegytetôre. Onnan Jézus megmutatja nekik azokat a városokat, amelyekrôl az Ószövetség beszél a zsidók történetével kapcsolatban. Ezzel fejezi be: -- Most bemegyünk Betginnába. Pont te, Fülöp, aki oly könyörgô tekintettel nézel rám, Andrással együtt körülmész majd a faluban. Mi addig a falu kútjánál vagy a terén várakozunk rátok. -- Ó, Uram! Ne küldj minket egyedül! Jöjj te is! -- kérik mindketten. -- Azt mondtam, menjetek! Az engedelmesség inkább segíteni fog titeket, mint az én néma jelenlétem. Fülöp és András elindulnak, találomra, és felfedeznek egy kis kocsmát, vagy inkább szállást, amelyben egyesek alkudoznak a pásztorokkal a juhok árán. Bemennek, és tanácstalanul megállnak az udvar közepén. A vendéglôs megkérdezi ôket: -- Mit akartok? Szobát? A kettô tanácskérôen egymásra néz, s nem jön egy szó sem ajkukra. De András végül magához tér, és azt válaszolja: -- Igen, szállást, számunkra, és Izrael Rabbija számára. -- Melyik rabbinak? Oly sokan vannak! De azok nagy urak. Nem jönnek a szegények városaiba, hogy elhozzák bölcsességüket a szegényeknek. A szegényeknek kell hozzájuk menniük, és akkor is kegy tôlük, ha elviselik közellétünket. -- Izraelnek csak egy Rabbija van. És Ô maga jön, hogy elhozza a Jó Hírt a szegényeknek, és minél szegényebbek, és minél bűnösebbek, annál inkább keresi ôket, és közelükbe megy -- mondja kedvesen András. -- De akkor nem szerez pénzt! -- Nem keresi a vagyont. Szegény és jó. Az Ô napja teljes, amikor meg tud menteni egy lelket -- válaszolja még András. -- Hmm! Ez az elsô alkalom, hogy hallok egy rabbiról, aki jó és szegény. A Keresztelô szegény volt, de szigorú. Az összes többi szigorú és gazdag, sóvár vérszopó. Hallottátok ti? Jöjjetek ide, kik körbejártok a világon. Ezek az emberek azt mondják, hogy van egy szegény, jó mester, aki azért jön, hogy keresse a szegényeket és a bűnösöket. -- Ah! Annak kell lennie, aki fehér ruhába öltözködik, mint egy esszén. Láttam Ôt egy ideje Jerikóban is -- mondja egy ügynök. -- Nem. Ez egyedül van. Annak kell lennie, akirôl Tamás beszélt, amikor találkozott a libanoni pásztorokkal -- mondja egy erôteljes pásztor. -- Ugyan már! Eljönne egészen idáig, ha a Libanonon volt? A te szép szemedért? -- kiáltja egy másik. Miközben a vendéglôs beszél és hallgatja vendégeit, a két apostol az udvar közepén marad, mint két pózna. Végül egy férfi odaszól: -- Hé, ti! Jöjjetek ide! Ki Ô? Honnan jön az, akirôl beszéltek? -- Ô Jézus, József fia, Názáretbôl -- mondja komolyan Fülöp, és megáll, mint aki gúnyolódásra számít. De András hozzáteszi: -- Ô a megjövendölt Messiás. És én kérve kérlek titeket, a ti javatokra, hallgassátok meg! Ti említettétek a Keresztelôt. Én vele voltam, és ô mutatott rá Krisztusra, aki arra ment, ezt mondva: ,,Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.'' Amikor Jézus lement a Jordánba, hogy megkeresztelkedjék, megnyílt az ég és egy Hang kiáltotta: ,,Íme az én kedves Fiam, akiben kedvem telik'' és Isten Szeretete leszállt galamb képében, hogy beragyogja fejét. -- Látod? Valóban a Názáreti! De mondjatok valamit ti, kinek a barátai vagytok! -- Nem barátai, apostolai, tanítványai vagyunk, és Ô küldött, hogy bejelentsük érkezését, s aki szükségét érzi a megváltásnak, hozzá menjen -- javítja ki András. -- Rendben van. De beszéljetek róla egy kissé. Valóban olyan, amilyennek egyesek mondják, azaz egy szent, szentebb a Keresztelônél, vagy egy ördög, amint mások mondják? Ti, kik vele vagytok, mert ha tanítványai vagytok, együtt éltek vele, mondjatok róla valamit, de ôszintén. Igaz, hogy érzékies és falánk? Aki szereti a kéjnôket és a vámosokat? Aki varázsló, és éjjel elôhívja a szellemeket, hogy megtudja a szívek titkait? -- De miért kérdezed ezt ezektôl az emberektôl? Kérdezd inkább azt, hogy igazán jó-e? Ez a kettô rosszallhatja ezt, és ha elmennek, megmondani a Rabbinak a mi rossz véleményünket, Ô elátkoz minket. Sose történjék ez meg!... akár Isten, akár ördög, mindig jobb jól bánni vele. Ez alkalommal Fülöp beszél: -- Ôszintén válaszolhatunk nektek, mert nincs semmi rossz, amit titokban kellene tartani. Ô, a mi Mesterünk, a Szent a szentek között. Az Ô napja azzal telik, hogy az emberek tanításával fáradozik. Fáradhatatlanul megy egyik helyrôl a másikra, a szíveket keresve. Éjszakáit azzal tölti, hogy értünk imádkozik. Nem veti meg az asztalt és a barátságot, de ezt nem saját javára teszi, hanem azért, hogy megközelítse azokat is, akiket másképpen nem tudna megközelíteni. Nem utasítja el a vámosokat és a kéjnôket. De csak azért, hogy megváltsa ôket. Útját a megváltás csodái jelzik, és a gyógyítások csodái. Engedelmeskedik neki a szél és a tenger is. De nincs szüksége senkire se csodáinak véghezviteléhez, se a szellemek megidézésére azért, hogy megismerje a szíveket. -- Hogyan lehetséges?... Azt mondtad, hogy engedelmeskedik neki a szél és a tenger. De ezeknek nincs értelmük. Hogyan tud parancsolni nekik? -- kérdi a vendéglôs. -- Válaszolj nekem ember: szerinted nehezebb parancsolni a szélnek és a tengernek, mint a halálnak? -- Jupiterre! De a halálnak senki sem parancsol! A tengerre olajat lehet önteni, felhasználhatod a vitorlákat, vagy, bölcsen, elkerülheted a tengerre szállást. A szél elôl bezárhatod az ajtókat. De a halálnak nem lehet parancsolni. Nincs olyan olaj, ami lecsillapítaná. Nincs olyan vitorla, amit kis hajócskánkra téve fel tudnánk használni, hogy gyorsan eltávozzunk a haláltól. És nem lehet bezárni elôtte az ajtókat. Amikor akar, eljön, akkor is, ha nem adjátok neki a kulcsokat. Senki sem parancsol ennek a királynônek! -- A mi Mesterünk mégis parancsol neki! Nemcsak akkor, amikor közel van. Hanem akkor is, ha már meghalt valaki. Egy naimi fiatalembert már be akartak tenni a rettenetes sírba, amikor Ô azt mondta: ,,Mondom neked, kelj fel!'', és a fiatalember visszatért az életbe. Naim nem az északi sarkon van. Elmehettek és megnézhetitek. -- De hogyan? Mindenki jelenlétében? -- Az úton. Egész Naim jelenlétében. A vendéglôs és a vendégek csendben egymásra néznek. Utána a vendéglôs azt mondja: -- De ezeket a dolgokat barátai számára csinálja, nemde? -- Nem, ember. Mindenki számára, aki hisz benne, és nemcsak számukra. Hidd el, hogy az Irgalmasság a földön van. Senki sem fordul hozzá hiába. Hallgassátok meg mindnyájan. Nincs köztetek valaki, aki szenved és sír a család betegsége, kételyek, lelkiismeret-furdalás, kísértések, tudatlanság miatt? Forduljatok Jézushoz, a Jó Hír Messiásához. Ô ma itt van. Holnap másutt lesz. Ne engedjétek elszalasztani az erre járó Úr kegyelmét -- mondja Fülöp, aki mind határozottabbá válik. A vendéglôs turkál a hajában, kinyitja és becsukja száját, morzsolja övének bojtjait... végül azt mondja: -- Én megpróbálom!... Van egy leányom. Az elmúlt nyár végéig jól érezte magát. Utána holdkórossá vált. Néma állatként áll egy sarokban. Mindig ott, és anyja csak nehezen tudja felöltöztetni és etetni. Az orvosok azt mondják, hogy a túlságos nap kiszárította agyvelejét. Mások szerint szerelmi csalódás miatt szomorú. A nép azt mondja, holdkóros. De hogyan, ha egy fiatal leány, aki sose ment ki innen? Hol szállta meg ôt az ördög? Mit mond a te Mestered? Hogy az ördög meg tud szállni egy ártatlant is? Fülöp határozottan válaszol: -- Igen, hogy gyötörje szüleit, és kétségbeesésbe kergesse ôket. -- És... Ô meggyógyítja a holdkórosakat? Remélhetem? -- Hinned kell -- mondja gyorsan András. És elmondja a gerazaiak csodáját, ezzel fejezve be: -- Ha így menekültek a légiók, a bűnösök szívébôl, akkor hogyne menekülne az, aki egy fiatal szívbe hatolt be erôszakkal? Mondom neked, ember: annak számára, aki remél benne, a lehetetlen oly könnyűvé válik, mint a lélegzés. Én láttam Uram tetteit, is tanúja vagyok hatalmának. -- Ó, akkor közületek, ki megy el, hogy idehívja Ôt? -- Én magam, ember. Gyorsan itt leszek, várj rám! -- És András sietve elmegy, míg Fülöp ott marad, hogy beszéljen velük. Amikor András meglátja Jézust, odafut, s azt mondja neki: -- Jöjj, jöjj, Mester! A vendéglôs leánya holdkóros. Az atya kér téged, gyógyítsd meg. -- De ismer engem? -- Nem, Mester. Mi igyekeztünk megismertetni téged... -- És sikerült. Amikor valaki elérkezik arra a hitre, hogy én meg tudok gyógyítani egy betegséget orvosság nélkül, akkor jól elôrehaladt a hitben. És ti attól féltetek, hogy nem tudjátok ezt elérni. Mit mondtatok neki? -- Meg sem tudnám mondani neked. Elmondtuk, mit gondolunk rólad és tetteidrôl. Fôleg azt mondtuk, hogy te a Szeretet és az Irgalmasság vagy. Oly rosszul ismer téged a világ!!! -- De ti jól ismertek engem. És ez elég. Elérik a kis vendéglôt. Minden vendég az ajtóban áll, kíváncsian, és középen Fülöp és a vendéglôs, aki állandóan magában beszél. Amikor meglátja Jézust, eléje siet: -- Mester, Úr, Jézus... én... én hiszek, én nagyon hiszem, hogy te vagy te, hogy te mindent tudsz, mindent látsz, mindent ismersz, mindent megtehetsz, annyira hiszek, hogy azt mondom neked: Légy irgalmas leányomhoz, jóllehet nekem sok bűn nyomja lelkemet. Ne leányom szenvedjen azért, mert én becstelenül űztem mesterségemet. Többé nem leszek zsugori, esküszöm. Te látod szívemet, múltamat, és mostani gondolkozásmódomat. Bocsáss meg, és irgalmazz, Mester, és én beszélni fogok rólad mindazoknak, akik idejönnek az én házamba..- A férfi, térden áll. Jézus azt mondja neki: -- Állj fel, és tarts ki mostani érzelmeidben! Vezess el leányodhoz! -- Egy istállóban van, Uram. A tikkasztó hôség még betegebbé teszi ôt. És nem akar kijönni. -- Nem számít. Elmegyek én hozzá. Nem a hôség teszi ezt. Az ördög érzi jövetelemet. Belépnek az udvarba, és abból egy sötét istállóba. Mindenki követi ôket. A leány kócosan, félve, felizgulva a legsötétebb sarokban van, és amint meglátja Jézust, felkiált: -- Vissza! Vissza! Ne zavarj meg engem. Te az Úr Krisztusa vagy, én pedig azok egyike, akire lesújtottál. Engedj engem itt maradni. Miért jössz mindig utánam? -- Menj ki belôle! Távozz! Akarom! Add vissza Istennek zsákmányodat, és hallgass! Egy szívet tépô kiáltás, egy rándulás. Elernyedt teste a szalmára esik... és utána, nyugodt, szomorú, csodálkozó kérdés: -- Hol vagyok? Miért itt? Kik ezek? -- És hívja mamáját a fiatal leány, aki szégyelli, hogy fátyol nélkül van egy rongyos ruhában a sok idegen szeme elôtt. -- Ó, Örök Úr! Meggyógyult!... -- És furcsa a pirospozsgás arcú vendéglôst sírni látni, mint egy gyermeket... Boldog, és sír, nem tud mást tenni, csak Jézus kezeit csókolgatja, miközben az anya is sír többi gyermekeitôl körülvéve, akik csodálkoznak, és csókolgatja elsôszülöttét, aki megszabadult az ördögtôl. A jelenlevôk mind csodálkoznak, és mások futnak oda, hogy lássák a csodát. Az udvar megtelik. -- Maradj itt, Uram! Jön az este. Pihenj meg tetôm alatt. -- Ember, tizenhárman vagyunk. -- Ha háromszázan lennének, az se számítana semmit sem. Tudom, mit akarsz mondani. De a zsugori és becstelen Sámuel meghalt, Uram. Az én ördögöm is elment. Vagy új Sámuel van itt. És továbbra is vendéglôs lesz. De szentül. Jöjj, jöjj velem, akit úgy tisztelek, mint egy királyt, mint egy istent. Az vagy. Ó, áldott a nap, amely idehozott téged! (3-524) Egy kedves jelenet Péter és András enyelgésébôl: amikor Péter mézes kenyeret készít titokban Matyinak és Marikának, és András leleplezi ôt. Gy 3, 92. ======================================================================== Én egy szegény halász vagyok András András is elkíséri endori Jánost és Szintikát Antiochiába. Amikor visszafelé indulnak, minden apostol rövid búcsúbeszédet mond. Amikor Andrásra kerül a sor, ezt mondja: -- Én egy szegény halász vagyok a galileai tóról, és a halászat csendes éjszakái közben, a csillagok fénye alatt sokat beszéltem magammal arról, amit elôzôleg Jakab, Alfeus fia mondott: ,,Jézus Isten Fia, és a Jákobból született csillag, a Vesszô, amely felemelkedik ott, Izraelben. Ô az Úr. Ebben hiszünk.'' Azt mondtam: ,,Mikor jön el? Élni fogok-e még akkor? A jövendölés szerint még sok év hiányzik.'' A korlátolt életű ember számára néhány tíz év is századoknak számít... Kérdeztem magamtól: ,,Hogyan jön el? Hol? Kitôl?'' És emberi korlátoltságomban királyi tündöklésrôl álmodtam, királyi palotáról és udvarról és trombitaharsogásról és hatalomról és elviselhetetlen felségrôl... És azt mondtam: ,,Ki lesz képes ránézni erre a nagy Királyra?'' Az Ô megjelenését félelmetesebbnek képzeltem még a Sínain megjelenô Jehováénál is. Azt mondtam magamban: ,,A zsidók látták ott a hegyet villámlani, de nem égtek porrá, mert az Örökkévaló a felhôk mögött volt. De itt halandó szemeinkkel látjuk majd, és meghalunk...'' A Keresztelô tanítványa voltam. És amikor szünetelt a halászat, hozzá mentem más társaimmal együtt. Ennek a hónapnak egyik napja volt... A Jordán partja tele volt néppel, s az emberek remegtek a Keresztelô szavainak hallatára. Felfigyeltem egy szép fiatalemberre, aki nyugodtan jött felénk egy ösvényen. Egyszerű ruhában, kedves tekintettel. Úgy tűnt, hogy szeretetet kér és ad. Kék szeme egy pillanatig rajtam nyugodott, és én olyat tapasztaltam, amit még sose. Úgy tűnt nekem, hogy megsimogatja lelkemet, és angyalszárnyaim nônek. Egy pillanatra oly távol éreztem magamat a földtôl, oly másképpen éreztem magamat, hogy azt mondtam: ,,Most meghalok! Ez Isten hívása lelkemhez.'' De nem haltam meg. Ottmaradtam, elbűvölve szemlélve az ismeretlen fiatalembert, aki a maga részérôl kék szemét a Keresztelôre irányította. És a Keresztelô megfordult, hozzáfutott, meghajolt elôtte. Beszéltek egymással. És mivel János titokzatos szavai eljutottak hozzám, feszülten figyeltem, vágyakozva arra, hogy megismerjem, ki az ismeretlen fiatalember. Lelkem érezte, hogy különbözik mindenki mástól. Azt mondták: ,,Neked kellene megkeresztelned engem.'' ,,Hagyjuk egyelôre! Megfelelô, hogy eleget tegyünk minden igazságosságnak''... János már elôzôleg mondta: -- Eljön. majd az, akinek nem vagyok méltó megoldani a szandálját. -- Azt is mondta: -- Köztetek van Izraelben Egy, akit ti nem ismertek. Ô már kezében tartja szórólapátját, és kiolthatatlan tűzre veti majd a szalmát, hogy elégesse. Egy, a népbôl származó fiatalember elôtt voltam, akinek tekintete szelíd és alázatos volt, és mégis éreztem, hogy Ô volt Az, akinek még Izrael Szentje, az utolsó Próféta, az Elôfutár sem volt méltó megoldani szandálját. Éreztem, hogy Ô volt az, akit mi nem ismertünk fel. De nem féltem tôle. Sôt, amikor János, Isten gyönyörű hangja után, és a béke galambjának alakjában ragyogó Fény felfoghatatlan tündöklése után azt mondta: ,,Íme az Isten Báránya'', én, lelkem hangjával, örvendezve a szelíd és alázatos megjelenésű fiatalemberben bemutatott Messiás Királynak, lelkemben azt kiáltottam: ,,Hiszek!'' E hit által vagyok az Ô szolgája. Legyetek azok ti is, és békét élveztek! (5-83) Amikor Jézus hosszú ideig visszautasítja a leánya gyógyításáért könyörgô kánaáni asszony kérését, az apostolok nem tudják felfogni ennek okát, s találgatják. -- Ó, hányszor meggyógyította a pogányokat is! Mint a római kisleányt... -- mondja leverten András, aki nem tud belenyugodni Jézus kemény visszautasításába. -- Szegény asszonyka! -- ismétli késôbb, amikor a többiek el akarják küldeni. (5-138) Miután Jézus megfeddi Pétert, amikor le akarja beszélni Ôt a szenvedés vállalásáról, Péter nagy lelkiismeret-furdalást érez. András jár közben érte Jézusnál, hogy az bocsásson meg neki, s ezt el is éri: E 6,245-247. Jézus megjövendöli Marciám és Péter vértanúságát. András megkérdezi Jézust: -- Elôrelátod Marciámnak és testvéremnek a vértanúságát? -- Fájlalod ezt, András? -- Nem, azt fájlalom, hogy nem látod ezt elôre az én esetemben is. -- Igazán mondom nektek, hogy mindnyájan bíborba öltöztök, egyet kivéve. (Lásd a teljes történetet: Gy 6,277-78) András idônként szerepel a többi történetekben is, de csak mellékes szerepe van. Lásd Utolsó Vacsora 5. 9. 10. 16. Feltámadt! 21, 27. 28, Az apostolok keresztútja 28, 36, oldalán. Természetesen jelen van mindig a tizenkettô között, de szerényen a háttérben marad. ======================================================================== Júdás és Jakab Júdás Tádé és Jakab, Alfeusnak, Szent József testvérének voltak gyermekei. Volt még két testvérük, Simon és József, akik kezdetben atyjukkal együtt helytelenítették Jézus tanítói működését, és csak Jézus halála után csatlakoztak tanítványaihoz. Júdás és Jakab csak kissé voltak idôsebbek Jézusnál, és anyjuk kérésére Mária tanította ôket Jézussal együtt, aki szintén nem járt iskolába a többi gyerekkel. (Lásd M 154-160) Felnôtt korában Júdás kissé alacsonyabb Jézusnál, arányosan erôteljes, barna, szeme hasonlít Jézuséra. Szakálla szögletes és barna, haja is barna és kissé hullámos. Júdás elôbb csatlakozott Jézushoz, mint Jakab. Júdás ment el Jézusért, hogy meghívja Ôt a kánai menyegzôre. (M 186-191) Jakab inkább Szent Józsefre hasonlít. Mivel a két testvér élete gyakran egybefonódik, együtt írjuk le életüket, idôrendi sorrendben, ahogy Valtorta Mária látomásaiban szerepelnek. Az evangéliumokból csak annyit tudunk Júdásról és Jakabról, hogy az apostolok közé tartoztak. Az apostolok cselekedetei már többször említik Jakabot. Az apostoli levelek között van egy levél Jakabtól és egy Júdástól, de a szentírástudósok nem értenek egyet e levelek szerzôinek kilétét illetôleg. Jakab Jeruzsálem püspöke volt több régi író szerint és 62-ben vagy 63- ban halt vértanúhalált, amikor a jeruzsálemi templomban megkövezték. Ünnepe Fülöp apostollal együtt május 3-án van. Júdás egyes legendák szerint Simon apostollal együtt Perzsiában szenvedett vértanúhalált, azért együtt ünneplik ôket október 28-án. Mások szerint egyikük sem halt vértanúhalált, és ünnepüket is külön ünneplik a keleti egyházban. Valtorta látomásai szerint Júdás is vértanú lesz. ======================================================================== Júdás csatlakozik Jézushoz Júdás és Jakab Amikor Jézus Jeruzsálembe megy hat tanítványával: Péterrel, Andrással, Jánossal és testvérével, Jakabbal, Fülöppel és Bertalannal, Júdás nincs velük, pedig megígérte, hogy ô is jön. Péter megkérdezi Jézust, hogy Júdás miért nem jött velük. Jézus válaszát lásd Pt 1,10. oldalán. Miután Tamás és Simon is csatlakoznak Jézushoz, megbízza ôket, hogy várjanak rá a Jordán mellett egy meghatározott helyen. Júdás ott csatlakozik hozzájuk, és együtt várakoznak Jézus megérkezésére. Simon kissé nyugtalan Jézus késése miatt, de Júdás megnyugtatja: -- Ha unokatestvérem azt mondta nektek, hogy ide jön, el fog jönni. Ô mindig megtartja ígéretét. Nem kell mást tennünk, csak várakoznunk rá. -- Te mindig vele voltál? -- Mindig. Mióta visszatért Názáretbe, mindig jó társam volt. Mindig együtt voltunk. Egyidôsek vagyunk, én csak kissé idôsebb nála. Én voltam atyjának kedvence, aki az én atyámnak volt a testvére. Anyja is nagyon szeretett engem. Inkább nála nôttem fel, mint saját anyámnál. -- Szeretett téged... Most már nem szeret többé? -- Ó, de igen! Azonban kissé elszakadtunk egymástól, mióta prófétává lett. Rokonaimnak ez nem tetszik. -- Melyik rokonaidnak? -- Atyámnak, és két legidôsebb testvéremnek. A harmadik habozik... Atyám nagyon öreg, és nem volt szívem megbántani ôt. De most... Most nem várok tovább. Most oda megyek, ahová szívem és értelmem húz. Jézushoz megyek. Nem hiszem, hogy megszegem a Törvényt azzal, hogy így teszek. De... ha nem helyes, amit tenni akarok, Jézus majd megmondja nekem. Azt fogom tenni, amit Ô mond. Meggátolhatja-e egy atya a fiát abban, hogy jót tegyen? Ha én úgy érzem, hogy nála van üdvösségem, miért akar meggátolni ebben engem? Miért ellenségeink néha atyáink? Simon mélyet sóhajt, mint akinek szomorú emlékei vannak, lehajtja fejét, de nem szól semmit. Helyette Tamás válaszol: -- Én már legyôztem az akadályt. Atyám meghallgatott, és megértett engem. Megáldott, azt mondva: ,,Menj! Ez a húsvét legyen számodra megszabadulás a várakozás rabszolgaságából. Boldog vagy te, mert tudsz hinni. Én várok. De ha Ô valóban az, és elfogad téged követôjének, akkor jöjj el öreg atyádhoz, hogy megmondd neki: Jöjj, Izraelben van a Várvavárt.'' -- Szerencsésebb vagy, mint én. És mi mindig mellette éltünk!... És mi, akik a családhoz tartozunk, nem hiszünk benne!... És azt mondjuk, azaz ôk mondják: ,,Elment az esze!'' -- Íme, íme, egy embercsoport -- kiált Simon. -- Ô az, Ô az! Megismerem szôke hajáról!... Ó, jöjjetek! Fussunk! Gyorsan mennek dél felé. Az útkanyarnál a fák eltakarják ôket egymástól, s a két csoport hirtelenül találkozik, amikor még nem számítanak erre. -- Mester! -- Jézus! -- Uram! A három felkiáltás a tanítványé, az unokatestvéré, és a meggyógyult leprásé, akik imádatukat és örömüket fejezik ki. -- Béke veletek! Te is, Júdás, unokatestvérem? Megölelik egymást. Júdás sír. -- Miért sírsz? -- Ó, Jézus! Veled akarok maradni! -- Mindig vártalak. Miért nem jöttél? Júdás lehajtja fejét, és hallgat. -- Ôk nem engedtek. És most? -- Jézus, én... én nem vagyok képes nekik engedelmeskedni. Csak neked akarok engedelmeskedni! -- De én nem parancsoltam neked semmit sem. -- Nem. Te nem. De a te küldetésed parancsol! Az, Aki elküldött téged, hogy beszélj itt, szívem bensejében, és aki azt mondja nekem: ,,Menj hozzá!'' És az, aki szült téged, és aki az én kedves tanítónôm volt, aki galambtekintetével szótlanul azt mondja nekem: ,,Légy Jézusé!'' Fülem mellett engedhetem-e el ezt a magasztos hangot, amely átjárja szívemet? Ezt a szent kérést, amely bizonyára javamat akarja? Csak azért, mert József oldaláról unokatestvéred vagyok, nem kell-e elismernem téged annak, aki vagy, amikor a Keresztelô, aki sose látott, felismert téged ennek a folyónak a partján, és üdvözölt, mint ,,Isten Bárányát''? És én, aki veled együtt nôttem fel, és aki jóvá lettem, téged követve, én, aki Anyádnak köszönhetem, hogy a Törvény fiává lettem, és akitôl megtanultam, nem a rabbik hatszázharminc parancsát, az Írásokon és az imákon felül, hanem mindezeknek a szellemét, én ne lennék képes semmire sem? -- És atyád? -- Atyám? Neki nem hiányzik a kenyér és a segítség, és egyébként is... Te adsz példát nekem. Te inkább törôdtél a nép javával, mint Mária kis javával. És ô egyedül van. Mondd meg nekem, te, Mesterem, nem szabad-e talán, tiszteletlenség nélkül, azt mondani egy atyának: ,,Atyám, én szeretlek téged. De Isten feletted van, és Ôt követem''? -- Júdás, rokonom és barátom, mondom neked: te nagyon elôre haladtál a Fény útján! Jöjj! Szabad ezt mondani az atyának, amikor Isten az, aki hív. Senki sincs Isten fölött. Még a vér törvényei is megszűnnek, azaz megnemesülnek, mert könnyeinkkel, sokkal nagyobb segítséget adunk az atyáknak és az anyáknak, és valami örökkévalót, nem pedig csak rövid ideig tartót, ezen a világon. Magunkkal vonzzuk ôket az égbe, és az érzelmek feláldozásának útján, az Istenhez. Maradj tehát velem, Júdás! Vártalak téged, és boldog vagyok, hogy ismét velem vagy, te, az én názáreti életem barátja. Júdás meghatódik. Miután Jézus elbeszélget Simonnal (lásd: Simon 5-6), azt mondja neki és Júdásnak: -- Jöjj Simon, akinek nincsenek gyermekei! Jöjj, Júdás, aki elveszted atyádat miattam! Egyesítelek titeket ugyanabban a sorsban. Simon és Júdás Jézus két oldalán áll, és Ô vállukra teszi kezét, mintegy birtokba véve ôket, s mintha közös igát tenne vállukra. Utána azt mondja: -- És én egyesítlek titeket. És miután egy küldetéssel bízza meg Tamást és Simont, azt mondja Júdásnak: -- És te, Júdás, unokatestvérem, jöjj velem és ezekkel. De te Názáretben maradsz. -- Miért, Jézus? -- Mert elô kell készítened számomra az utat hazámban. Csekély küldetésnek tartod ezt? Valójában egyike a legnehezebbeknek... -- Jézus felsóhajt. -- És sikerülni fog nekem? -- Igen, és nem. De minden elég lesz igazolásunkra. -- Kiére? És kiknél? -- Istennél. Hazánknál. A családnál. Nem vethetik szemünkre, hogy nem ajánlottuk fel nekik a jót. És ha hazánk és a család megvetik azt, nem a mi hibánk lesz, ha elvesznek. (2-98) Amikor Jézus, a tanítványokkal együtt megérkezik Názáretbe, Júdás anyja éppen ott van, s segít kenyeret sütni Máriának. Júdás anyja nagyon örül annak, hogy egyik fia máris követi Jézust. (Lásd: M 5,196- 199) Míg Jézus János, Simon és a kerióti Júdás társaságában körutat tesz Júdeában, a másik Júdás Názáretben és környékén apostolkodik, és gyakran ellátogat Kafarnaumba. (M 5,201) Jézus megint visszatér Názáretbe a tanítványokkal, és oktatja ôket az olajfák között. Júdás Tádé is velük van. Ekkor mondja el nekik a hangyákról szóló példabeszédet. (P 1,19-21) Ugyancsak jelen van Júdás a názáreti ház kertjében adott oktatásnál is. (P 1,22-23) Júdás sír, atyja ellenkezése miatt, s Jézus megvigasztalja ôt, a többi tanítványhoz intézve szavait: -- Egyikôtök ma szomorú, mert atyja egészsége lehanyatlott, és a halálhoz közeleg. Ez a beteg atya elzárta szívét az Igazságtól és fiától, aki azt követi. Sôt, nemcsak elzárkózott elôle, hanem ellenséges iránta. Még nem mondta neki az igazságtalan ,,Menj el!''-t, amirôl tegnap beszéltem, többnek tartva magát Istennél. De bezárkózott szíve, és lezárt ajka nem képes még azt sem mondani neki: ,,Kövesd a hangot, amely téged hív!'' Sem a fiú, sem én nem várom, hogy ez az ajak azt mondja: ,,Jöjj el, és jöjjön el veled a Mester is! És áldott legyen az Isten, hogy házamból választott ki magának egy szolgát, s így a vérrokonságnál sokkal magasztosabb rokonságra lépett az Úr Igéjével.'' De én és a fia legalább azt szeretnénk, hogy saját érdekében, ne szóljon ellenséges szavakat. De ne sírjon ez a fiú! Tudja meg, hogy én se nem haragszom atyjára, se nem méltatlankodom. Csak részvétet érzek. Eljöttem, és itt tartózkodtam, jóllehet tudtam, hogy hasztalanul tartózkodom itt. Így egy napon nem mondhatja nekem ez a fiú: ,,Ó, miért nem jöttél el?!'' Eljöttem, hogy meggyôzzem ôt arról, hogy minden hasztalan, amikor egy szív elzárkózik a gyűlölet miatt. Azért is jöttem, hogy megvigasztaljak egy jó asszonyt, aki úgy szenved e miatt a családi széthúzás miatt, mintha kés járná át. De mind ez a fiú, mind pedig ez az asszony legyen meggyôzôdve arról, hogy én nem válaszolok gyűlölettel a gyűlöletre. Én tiszteletben tartom az öreget, aki becsületesen azt hiszi, hogy hűséges -- mégha tévesen is -- ahhoz, ami eddig az óráig az ô vallása volt. Sok ilyen van Izraelben!... Azért mondom nektek: a pogányok inkább elfogadnak majd engem, mint Ábrahám gyermekei. Az emberek eltorzították az Üdvözítô eszményét, és a természetfeletti királyságot lesüllyesztették egy szegényes emberi uralom színvonalára. Nekem be kell hatolnom a zsidóság kemény kérgébe, hogy eljussak a mélyére, és oda, ahol a zsidóság lelke van, elvigyem az új Törvény termékenységét. Izrael a Sínai Törvényének magja körül nôtt fel. Hasonlóvá vált egy sriási gyümölcshöz, amelynek belsejét mind keményebb burkok veszik körül. Ezek megvédik minden külsô erô behatolásától, de attól is, hogy a csíra kitörhessen belôle. Azért az Örökkévaló elérkezettnek tartotta a pillanatot, hogy a Hármas Egy Istenbe vetett hit új fáját hozza létre. Nekem lehetôvé kell tennem, hogy Isten akarata teljesedjék, és a zsidóságból kialakuljon a kereszténység. Azért át kell fúrnom, be kell hatolnom, el kell jutnom egészen a magig, fel kell melegítenem azt szeretetemmel, hogy felébredjen és megduzzadjon, kicsírázzék, növekedjék, növekedjék, növekedjék, és a kereszténység erôteljes fájává váljon, a tökéletes, örök, isteni vallássá. Igazán mondom nektek, hogy a zsidóságnak csak egy százalékát tudom majd elérni. Azért nem ítélem el ezt a zsidót, aki nem akar elfogadni engem, és nem akarja nekem adni fiát. Ezért mondom a fiúnak: ne sírj amiatt, mert a test és vér szenved, amikor elutasítva érzi magát annak testétôl és vérétôl, akitôl származik. Ezért mondom, ne sírj a lélek miatt sem. A te szenvedésed minden másnál jobban javára válik a te lelkednek és az övének, atyádénak, aki nem ért meg, és nem lát. És azt is mondom: ne érezz lelkiismeret furdalást azért, mert inkább Istené vagy, mint atyádé. Mindnyájatoknak mondom: Isten több az atyánál, anyánál, testvéreknél. Én nem azért jöttem, hogy a föld elgondolása szerint egyesítsem a testet és a vért, hanem azért, hogy a lélek és az ég elgondolása szerint tegyem azt. Azért jöttem, hogy az ,,erôseket'' hívjam, hogy még erôsebbeké tegyem ôket, mert az ,,erôsekbôl'' alakul ki az én szelíd hadseregem. Szelídek a testvérek iránt, erôsek saját magukkal szemben és a családi kötelékekkel szemben. Ne sírj, unokatestvérem! Biztosítlak arról, hogy a te fájdalmad hatásosabban jár közben atyádért és testvéreidért, mint bármely szó tehetné, nemcsak a tied, hanem az enyém is. Hidd el, hogy a szó nem hatol be oda, ahol az elôítélet gátat vet. De a kegyelem behatol. És az áldozat levonzza a kegyelmet, mint a mágnes. Igazán mondom nektek, amikor Isten hív titeket, nincs ennek követésénél magasztosabb engedelmesség. Meg kell ezt tennünk anélkül, hogy elôbb fontolgatnánk, miként viseltetnek majd mások irántunk, ha követjük Isten szavát. Még azért sem szabad megállni, hogy eltemessük az apát. Ezért a hôsiességért jutalomban részesültök, és nemcsak ti kaptok jutalmat, hanem azok is, akiktôl elszakítottátok magatokat szívbôl jövô felkiáltással, és akiknek szavai gyakran arcul csaptak titeket, mert hálátlan gyermekeknek neveztek és elátkoztak önzésükben, mintha lázadók lettetek volna. Nem! Nem vagytok lázadók! Szentek vagytok! A családtagok azok elsô ellenségei, akik hivatást kaptak. De különbséget kell tenni a természetes és a természetfeletti szeretet között! Istenben kell szeretni a szülôket. És nem inkább, mint Istent. Jézus elhallgat és feláll. Odamegy unokatestvéréhez, aki lehajtott fejjel igyekszik visszatartani a sírást. Megsimogatja ôt. -- Júdás... Én elhagytam Anyámat, hogy kövessem küldetésemet. Ez szüntesse meg kételyedet eljárásmódod becsületességét illetôleg. Ha ez nem lett volna jó cselekedet, megtettem volna-e én Anyám iránt, akinek utánam senkije sincsen? Júdás arcához szorítja Jézus kezét, és bólint fejével. De nem tud semmit sem szólni. -- Menjünk, mi ketten, egyedül, úgy, amint gyermekkorunkban tettük, és Alfeus azt tartotta, hogy a názáreti gyermekek között én jártam el mindig a leghelyesebben. Menjünk, és vigyük el az öregnek ezt az aranyszínű szôlôt! Nehogy azt higgye, elhanyagolom ôt, és ellensége vagyok. Anyádnak és Jakabnak is tetszeni fog ez. Megmondom atyádnak, hogy holnap Kafarnaumban leszek, és hogy fia egészen az övé. Tudod, az öregek olyanok, mint a gyermekek: féltékenyek. És mindig azzal gyanúsítanak másokat, hogy elhanyagolják ôket. Részvéttel kell lennünk irántuk... Jézus elmegy, és a kertben hagyja a tanítványokat, akiket elnémított a fájdalom, látva, hogy Jézus miatt ellenkezés támadt egy apa és fia között. Mária elkíséri Jézust az ajtóig, és utána fájdalmasan felsóhajtva, visszatér. (2-339) ======================================================================== Jakab is tanítvánnyá lesz Júdás és Jakab Reggel van. Kafarnaum tere tele van árusokkal és mindenféle árúval. Jézus megérkezik oda, a tó felôl jôve, és látja, hogy unokatestvérei: Júdás és Jakab jönnek feléje. Elébük siet, és miután szeretettel megöleli ôket, aggódva megkérdezi: -- Atyátok? Mi történt? -- Semmi változás sincs életében -- válaszolja Júdás. -- Akkor miért jöttél el? Azt mondtam neked, maradj ott! Júdás lehajtja fejét, és hallgat. De most Jakab tör ki: -- Én vagyok a hibás abban, hogy nem engedelmeskedett neked. De én nem bírtam többé elviselni a helyzetet. Mindenki ellenem van. És miért? Talán rosszat teszek azzal, hogy szeretlek téged? Talán rosszat teszünk? Eddig visszatartott az aggály, hogy rosszat teszek. De most tudom, most, hogy megmondtad: még az atya sem elôbbre való Istennél. És többé nem tudtam elviselni. Ó, igyekeztem tiszteletteljes lenni, megértetni érveimet, helyreigazítani felfogásukat. Azt mondtam: ,,Miért harcoltok ellenem? Ha Ô a Próféta, ha Ô a Messiás, miért akarjátok, hogy azt mondja a világ: 'Saját családja volt ellensége. A világ követte Ôt, de családja nem'? Mert ha szerencsétlen, amint ti mondjátok, nemde nekünk, a családjához tartozóknak kötelességünk, hogy ôrültségében a közelében legyünk, és meggátoljuk, hogy ártson magának és nekünk?'' Ó, Jézus, így érveltem, emberi módon, amint ôk érvelnek. De te tudod, hogy sem én, sem Júdás nem tartunk téged bolondnak. Te tudod, hogy Isten Szentjét látjuk benned. Tudod, hogy mindig úgy néztünk rád, mint a mi Nagyobb Csillagunkra. De nem akartak megérteni minket. Többet még csak hallgatni sem akartak ránk. És én eljöttem. Téged választottalak, amikor választanom kellett a család között és te közted. Itt vagyok, ha még akarsz engem. Ha azonban nem akarsz, akkor én leszek a legboldogtalanabb ember, mert többé semmim se lesz. Sem a te barátságod, sem családom szeretete. -- Idejutottunk? Ó, Jakabom, szegény Jakabom! Nem kívántam, hogy így szenvedj, mert szeretlek téged. De ha az ember Jézus együtt sír veled, Jézus, az Ige örvendezik miattad. Jöjj! Biztos vagyok abban, hogy óráról-órára növekedni fog örömöd amiatt, hogy Istent viszed az emberek közé, egészen addig, míg elérkezel a teljes elragadtatásig a földi élet utolsó órájában, az ég örökkévalóságában. Jézus megfordul, és odahívja tanítványait, akik tapintatosan megálltak néhány méternyire tôlük. -- Jöjjetek, barátaim! Unokatestvérem, Jakab, most barátaim közé tartozik, és azért a ti barátotok is. Mennyire vágyakoztam erre az órára, erre a napra, ômiatta, aki gyermekkorom óta tökéletes barátom és testvérem volt ifjúkoromban! A tanítványok örvendenek az újonnan érkezettnek és Júdásnak, akit már napok óta nem láttak. -- Kerestelek házadnál... de a tavon voltál. -- Igen, két napon keresztül a tavon voltam Péterrel és a többiekkel. Péter halászata jól sikerült. Nemde? (Folytatását lásd: Péter 1,19-21.) Miután Jézus befejezte a Máté jelenlétében tartott beszédét, Péter házához megy. Mikor már közel van hozzá, kiszalad Péter felesége, és mond valamit férjének. Péter fejével int Jézusnak, hogy jöjjön oda. -- Itt van Júdás és Jakab anyja. Beszélni akar veled, de úgy, hogy ne lássa meg senki sem. Hogyan csináljuk? -- Így: én bemegyek a házba, mintha pihenôre térnék, és ti mindnyájan elmentek a szegényekhez, hogy alamizsnát adjatok nekik. Vidd el nekik a vámosnál megtakarított pénzt is! Menj! -- Jézus búcsút int mindenkinek, miközben Péter rábírja ôket, hogy vele menjenek. -- Hol van az anya, asszony? -- kérdezi Jézus Péter feleségétôl. -- A teraszon, Mester. Ott még árnyék van, és friss a levegô. Menj csak fel! Ott szabadabban beszélhettek, mint a házban. Jézus felmegy a lépcsôn. Ott ül egy sarokban, a sűrű szôlôlugas alatt Mária, Alfeus felesége, sötét ruhába öltözve, fátylát arcára húzva. Csendesen sír. Jézus megszólítja: -- Mária! Kedves nagynéném! Mária feláll, aggodalmas arccal, és kitárja karját: -- Jézus! Mennyire fáj a szívem! Jézus odamegy hozzá. Kényszeríti, hogy ülve maradjon. De Ô maga állva marad, és kezét nagynénjének vállára teszi. Másik kezét pedig annak kezei közé. -- Mi a baj? Miért sírsz ennyire? -- Ó, Jézus! Elszöktem hazulról, azt mondva: ,,Kánába megyek, hogy tojást és bort hozzak a betegnek.'' Anyád Alfeus mellett van, s gondját viseli, amint csak tudja, azért nyugodt vagyok. De valójában ide jöttem. Futottam két éjszakán keresztül, hogy, minél elôbb megérkezzem ide. Elment az erôm... De a fáradtság semmit sem tesz. Szívfájdalmam miatt szenvedek igazán!... Alfeusom... Alfeusom... fiaim... ó! Miért van ily nagy különbség az egy vérbôl származók között? Olyan ez, mintha két malomkô között ôrlôdne egy anyának a szíve. Veled van Júdás és Jakab? Igen? Akkor tudod... Ó, Jézus! Miért nem érti meg ezt az én Alfeusom? Miért hal meg? Miért akar így meghalni? És Simon és József? Miért, miért nincsenek veled, hanem ellened vannak? -- Ne sírj, Mária! Én nem haragszom rájuk. Megmondtam ezt Júdásnak is. Én megértem és részvéttel vagyok. Ha emiatt sírsz, ne sírj tovább! -- Igen, ezért, mert megbántanak téged. Ezért, és aztán, aztán, aztán... mert nem akarom, hogy férjem, mint a te ellenséged haljon meg. Isten nem bocsátana meg neki... és én... ó, nem lesz velem többé a másvilágon... -- Mária igazán aggódik. Sír, és nagy könnycseppek hullanak Jézus balkezére, amelyet idônként megcsókol, és felemeli szegény, elgyötrött arcát. -- Ne, ne beszélj így! Én megbocsátok. És ha én megbocsátok... -- Ó, jöjj, Jézus! Jöjj, hogy megmentsed lelkét és testét. Jöjj... Azt is mondják, hogy vádoljanak téged: ,,Elvetted egy haldokló atyától két fiát.'' Ezt mondják a názáretiek, érted? De még azt is mondják: ,,Mindenkivel csodákat tesz, csak saját családjában nem képes erre.'' És vitatkoznak velem, ha azt válaszolom nekik: ,,Hogyan tudna, ha elüldöztétek szidalmazva Ôt, ha nem hisztek?'' -- Jól mondottad: ha nem hisznek. Hogyan tudok valamit tenni ott, ahol nem hisznek? -- Ó, te mindent meg tudsz tenni! Én hiszek mindnyájuk helyett! Jöjj! Tégy csodát... szegény nagynénéd kedvéért... -- Nem tehetem. -- Jézus nagyon szomorúan mondja ezt. Keblére szorítja a sírót, amikor bevallja tehetetlenségét az örök döntést illetôleg. Az asszony még erôsebben sír. -- Idehallgass Mária! Légy jó! Esküszöm neked, hogy ha lehetne, ha jó lenne megtenni, megtenném. Ó, elnyerném az Atyától ezt a kegyelmet, irted, Anyámért, Júdásért és Jakabért, és igen, Alfeusért, Józsefért és Simonért is. De nem tehetem. Neked most annyira fáj a szíved, hogy nem vagy képes megérteni az én tehetetlenségemnek az igazságosságát. Mondom neked, de akkor sem tudod felfogni. Amikor elérkezett atyám elmenetelének az ideje, és te tudod, milyen igaz ember volt ô, és mennyire szerette ôt Anyám, én nem hoztam vissza ôt az életbe. Nem igazságos, hogy az a család, amelyben egy szent él, ne legyen alávetve az élet elkerülhetetlen szerencsétlenségeinek. Ha így lenne, nekem örökre a földön kellene maradnom, jóllehet hamarosan meghalok. Még Mária, az én szent Anyám sem képes megmenteni engem a haláltól. Nem tehetem. Amit megtehetek, azt meg fogom tenni. -- Jézus leül, és vállára hajtja rokonának a fejét. -- Ezt meg fogom tenni. Megígérem, ezért a fájdalmadért, és Alfeusod békéjéért. Biztosítalak, hogy nem lesztek elválasztva. Szavamat adom rá, hogy családunk egyesülni fog az égben. Örökre. Ígérem, hogy amíg csak élek, és még azután is mindig nagy békét élvezel majd, kedves rokonom. Apostol leszel sok szegény asszony mellett. Mert te, aki asszony vagy, könnyebben meg tudod közelíteni ôket. Kedves barátnôm leszel, a jó hír hirdetésének ebben az idejében. Alfeus halála, -- ne sírj -- Alfeus halála felszabadít téged házastársi kötelességeidtôl, és felemel arra a magasztos és titokzatos asszonyi papságra, amelyre annyira szükség van a Nagy Áldozat oltára mellett, és a sok pogány mellett, akik inkább meghajolnak a nôtanítványok hôsiessége elôtt, mint a tanítványoké elôtt. Ó, a te neved, kedves nagynéném, olyan lesz, mint egy láng a keresztény égbolton... Ne sírj tovább! Menj békében! Erôsen, belenyugodva, szentül. Anyám... te elôtted vált özveggyé... és meg fog vigasztalni téged, amennyire csak tud. Jöjj! Nem akarom, hogy ebben a napsütésben indulj útnak. Péter elkísér téged a bárkával a Jordánig, és onnan Názáretig egy szamárral. Légy jó! -- Áldj meg engem, Jézus! Adj erôt nekem! -- Igen, megáldalak és megcsókollak, jó nagynéném. -- És gyengéden megcsókolja, hosszasan szívéhez szorítva, egészen addig, míg nem érzi, hogy megnyugodott. ======================================================================== Jézus Alfeusnál Júdás és Jakab Jézus Kúza házában fel akarja keresni Jonatánt, az egyik volt betlehemi pásztort, aki most Kúza szolgálatában áll, de nem találja ôt otthon. A szolgák azonban oly nagy tisztelettel fogadják Jézust, akit Jonatán elbeszélésébôl már ismernek, hogy miután elbúcsúznak tôlük, Jézus unokatestvére, Jakab, szomorúan megjegyzi: -- Itt jobban ismernek téged, mint Názáretben! -- Ezt a házat elôkészítette valaki, aki igazán hitt a Messiásban. Názáret számára én csak az ács vagyok... Nem több. -- És... nekünk nincs erônk ahhoz, hogy annak hirdessünk, aki vagy... -- Nincs? -- Nincs, unokatestvérem. Mi nem vagyunk oly hôsiesek, mint pásztoraid. -- Azt hiszed, Jakab? -- Jézus mosolyogva néz unokatestvérére, aki annyira hasonlít nevelôapjához, Józsefhez, gesztenyebarna szemével és hajával és napbarnította arcával, míg Júdás, aki sápadtabb, s akinek arcát sötét szakáll szegélyezi, s akinek haja hullámos, szeme pedig kék, szinte ibolyaszínű, inkább távolról Jézusra emlékeztet. -- Nos, mondom nektek, hogy nem ismeritek önmagatokat. Te erôs vagy, Júdással együtt. Az unokatestvérek tagadólag rázzák fejüket. -- Meg fogtok gyôzôdni arról, hogy nem tévedek. -- Igazán Názáretbe megyünk? -- Igen. Beszélni akarok Anyámmal, és... még néhány egyéb dolgot is akarok tenni. Aki akar, jöjjön velem! Mindenki akar. Az unokatestvérek a legmegelégedettebbek: -- Atyánk és anyánk miatt, tudod? -- Megértelek titeket. Elôször Kánába megyünk, és onnan oda. -- Kánába? Ó, akkor Zsuzsannához megyünk. Ô adni fog nekünk tojást és gyümölcsöt atyánk számára, Jakab. -- És biztosan jó mézébôl is ad. Ô annyira szereti! -- És az, tápláló számára. -- Szegény atyánk! Annyira szenved! Mint egy földbôl kiszakított fa, érzi életének fogyását... és nem szeretne meghalni... -- Jakab Jézusra néz. Néma imaként... Jézus azonban nem mutatja, hogy észrevette. -- József is így halt meg, fájdalmak között, nemde? -- Igen -- válaszolja Jézus. -- De ô kevésbé szenvedett, mert elfogadta. -- És azonkívül, te vele voltál. -- Ebben Alfeusnak is része lehetne... Az unokatestvérek szomorúan felsóhajtanak. (2-385) Már látják Názáretet. Jézus megjegyzi: -- Ott van Názáret. Hamarosan megérkezünk. A város határában elválunk egymástól. Júdás és Jakab azonnal atyjukhoz mennek, amint szívük kívánja. Péter és János alamizsnát osztanak a szegényeknek, akik biztosan a kút közelében lesznek. Én és a többiek hazamegyünk, vacsorázni, és utána lepihenünk. Amikor a város széléhez érkeznek, Júdás megszólal: -- Jézus... mi megyünk. -- Menjetek, menjetek! A két testvér szinte futva megy el. -- Eh! Az atya, atya -- mormolja Péter. -- Akkor is, ha neheztel ránk, mindig a mi vérünk, és a vér jobban vonz, mint egy kötél. És aztán... Tetszenek nekem az unokatestvéreid. Nagyon jók. -- Igen, nagyon jók. És alázatosak, annyira, hogy nem is igyekeznek felmérni, mik. Mindig tökéletleneknek tartják magukat, mert mindenki másban meglátják a jót, csak magukban nem. Nagyon elôrehaladnak majd a tökéletességben. Názáretben örömmel üdvözli Jézust Anna régi kis barátja, Alfeus, aki most már öreg. Boldogan újságolja, hogy újabb unokája született. Amikor pedig egyedül marad Jézussal, bizalmasan közli vele: -- Meg akartam mondani neked... Igazi barátod vagyok... És amikor valaki igazi barát, és öregebb is, és innen való, akkor beszélhet. Azt hiszem, nekem beszélnem kell. Én... én nem akarok tanácsot adni neked... Te jobban tudod, mint én. Csak figyelmeztetni akarlak... ó, nem akarok besúgó lenni, se rokonaidat nem akarom rossz fényben feltüntetni. De én hiszem, hogy te vagy a Messiás, és... és rosszul esik nekem, nos, hogy hallom, ôk azt mondják, te nem vagy te, azaz a Messiás, hanem beteg vagy, és ez fáj nekem... Tudod, hogy Alfeust nagyon becsülik, és a város hallgat rá. Most súlyos beteg, és nagyon sajnálom... Szenvedése is oka lehet annak, hogy igazságtalan. Én ott voltam azon az estén, amikor Júdás és Jakab védelmedre keltek, és megokolták, hogy szabadon követhetnek téged... Ó, milyen jelenet volt az! Nem tudom, hogyan képes Anyád elviselni ôt! És az ô szegény felesége! Az asszonyok mindig áldozatai bizonyos családi nehézségeknek. -- Most unokatestvéreim atyjuknál vannak... -- Atyjuknál? Ó, velük együtt sírok! Az öreg magánkívül van. Bizonyára kora és betegsége is oka annak, hogy esztelenül viselkedik. De ha bolond volna, az kevésbé fájna nekem... így azonban tönkreteszi a lelkét. -- Azt gondolod, hogy rosszul bánik fiaival? -- Biztos vagyok benne. Sajnálom ôket és az asszonyokat... Hová mégy? -- Alfeus házához. -- Ne, Jézus! Ne engedd, hogy tiszteletlenek legyenek irántad! -- Unokatestvéreim szeretnek engem, jobban, mint saját magukat, és igazságos, hogy én is hasonlóképpen szeressem ôket... Ott van két nekem kedves asszony.... Megyek. Ne tarts vissza! -- És Jézus elsiet Alfeus háza felé, miközben a másik elgondolkozva áll az úton. (A történet folytatását lásd: M 5,212-216.) Miután Alfeus kidobja Jézust, gyorsan hazamegy, hogy megvigasztalja Júdást és Jakabot. A két testvér az asztalosműhelyben van, a nagy gyalupad mellett. Jakab áll, Júdás egy támlanélküli széken ül, a gyalupadra könyökölve, fejét kezei között tartva. Jézus mosolyogva megy hozzájuk, hogy azonnal megvigasztalja azokat, akiket szeret: -- Alfeus nyugodtabb most. Fájdalmai csitulnak, és teljesen visszatér a béke. Legyetek ti is nyugodtak! -- Láttad ôt? És a mamát? -- Mindenkit láttam. Júdás megkérdezi: -- Testvéreimet is? -- Nem. Ôk nem voltak ott. -- Ott voltak. De nem akartak mutatkozni elôtted. De irántunk! Ó, ha egy bűntényt követtünk volna el, akkor sem bántak volna velünk úgy! És mi repülve jöttünk Kánából, örülve annak, hogy viszontlátjuk, és visszük neki azt, amit szeret! Mi szeretjük ôt, de ô nem ért meg többé minket... nem hisz többé bennünk. -- Júdás karjaira tett fejjel sír a gyalupadon. Jakab erôsebb. De arcán látszik, hogy bensejében nagyon szenved. -- Ne sírj, Júdás! És te, ne szenvedj! -- Ó, Jézus! Fiai vagyunk... és ô megátkozott minket! De ha ez gyötrelmes is számunkra, nem térünk vissza! A tieid vagyunk, és a tieid maradunk akkor is, ha halállal fenyegetnek minket, ha nem szakadunk el tôled! -- kiált fel Jakab. -- És te azt mondtad, hogy nem vagy képes a hôsiességre? Én tudtam. De te, magadtól mondod. Valóban, te hűséges leszel még a halállal szemben is. És te is. -- Jézus megsimogatja ôket. De ôk szenvednek. Júdás sírása betölti a sziklabarlangot. Péter, akinek becsületes arcán látszik a fájdalom, felkiált: -- Igen! Ez nagyon fájdalmas... Szomorú... De, gyermekeim, (és szeretettel megrázza ôket) nem mindenki érdemli meg ezeket a szavakat... Én... én felfogom, hogy milyen szerencsés vagyok hivatásomban. Feleségem, az a derék asszony, mindig azt mondja nekem: ,,Olyan, mintha elküldtél volna, mert többé nem vagy az enyém. De azt mondom: 'Ó, boldog elküldés!''' Mondjátok ezt ti is! Elveszítetek egy atyát, de megnyeritek Istent. A pásztor József, aki árva, és azért nincsenek családi tapasztalatai, csodálkozik, hogy egy atya ily szomorúságot okozhat. Azt mondja: -- Azt hittem, hogy a legnagyobb szerencsétlenség, ha valakinek nincs atyja. De most felfogom, hogy jobb egy halott miatt sírni, mint egy ellenség miatt. János megcsókolja és megsimogatja társait. András felsóhajt, és hallgat. Küszködik a szavakkal, de félénksége elnémítja. Tamás, Fülöp, Máté és Bertalan csendesen beszélgetnek egy sarokban, tisztelettel a szenvedô iránt. Jakab, Zebedeus fia, imádkozik, alig hallhatóan, hogy Isten adjon békét. A zelóta Simon kijön egy sarokból, és odamegy a két lesújtott fiúhoz. Egyik kezét Júdás fejére teszi, a másikkal átöleli Jakab derekát, és azt mondja: -- Ne sírjál, fiam! Ô azt mondta nekem és neked: ,,Egyesítelek titeket: téged, aki érettem elvesztettél egy atyát, és téged, akinek atyai szíve van, de nincsenek gyermekei.'' És mi nem értettük meg, hogy milyen jövendölés van szavaiban. De Ô tudta. Íme, kérlek titeket. Öreg vagyok, és mindig arról álmodoztam, hogy ,,atya'' lehessek. Fogadjatok el engem annak, és én, mint atyátok, megáldalak titeket minden reggel és este. Kérlek titeket, fogadjatok el engem annak! A kettô beleegyezôleg bólint, és még hangosabban zokog. Belép Mária, és a két lesújtotthoz siet. Megsimogatja Júdás fejét és Jakab arcát. Mária fehér, mint egy liliom. Júdás megfogja Mária kezét, és megcsókolja. Megkérdezi: -- Mit csinál? -- Alszik, fiam. Anyád csókját küldi nektek. -- És megcsókolja mindkettôt. Péter érdes hangon kitör: -- Idehallgass! Jöjj ide egy pillanatra! Akarok mondani neked valamit! -- és erôs kezével megragadja a kerióti karját, és kiviszi ôt az utcára. Utána egyedül tér vissza. -- Hová küldted ôt? -- Kérdezi Jézus. -- Hová? Levegôzni, mert különben én levegôztettem volna meg, de másképpen... és csak miattad nem tettem. Ó, most már jobban érzem magamat. Aki nevet más fájdalmán, az egy darázs, egy kígyó, és én összezúzom a kígyókat... Te itt vagy... és én csak kiküldtem ôt a holdfényre. Én... írástudóvá is lehetek, ha Isten azzá tesz, mert alig tudok valamit, de ôt még Isten segítsége sem fogja jobbá tenni! Simon, Jónás fia biztosít téged errôl, és nem tévedek. Nem! Ne aggódj! Nem tudta elhinni, hogy megúszta ezt a szomorú helyzetet. Szárazabb, mint a tűzkô az augusztusi nap alatt. Fel a fejjel, fiúk! Itt van egy Anya, akinél kedvesebb még az égben sincs. Itt van egy Mester, aki jobb mindenkinél a mennyországban, itt van sok becsületes szív, aki ôszintén szeret titeket! A viharok jót tesznek: lemossák a port. Holnap frissebbek lesztek a virágoknál, gyorsabbak a madaraknál, Jézusunk követésében. Péternek ezekkel az egyszerű és jóságos szavaival ér véget a jelenet. (2-387) ======================================================================== Alfeus gyászolása Júdás és Jakab Jézus egy tengerparti városban tartózkodik, amikor levelet kap Máriától. (Teljes szövegét lásd: M 6,219-220) Ebben a levélben Mária kéri Jézust, hogy ne jöjjön Názáretbe anélkül, hogy elôbb ne beszélne vele. Jézus hirtelenül félbeszakítja a levél olvasását, feláll, odamegy Jakabhoz és Júdáshoz. Erôsen átkarolja ôket, és emlékezetbôl megismétli a szavakat: ,,Alfeus visszatért Ábrahám kebelére a múlt teliholdkor, és nagy a város szomorúsága...'' A két fiú sír Jézus keblén, aki befejezi: ,,... Az utolsó órában szeretett volna téged látni. De te távol voltál. Ez azonban megvigasztalta (feleségét) Máriát, aki ebben Isten bocsánatát látta, és békét kell hoznia az unokatestvérek szívébe is.'' Halljátok? Ô mondja. És ô tudja, mit mond. -- Add nekem a levelet -- kéri Jakab. -- Nem, rosszul esne neked -- mondja Jézus. -- Miért? Mi lehet fájdalmasabb egy atya halálánál? -- Az, hogy megátkozott minket -- sóhajt fel Júdás. -- Nem. Nem az -- mondja Jézus. -- Mondd meg te... hogy ne szúrjon szívünkbe. De így van. -- Olvasd el akkor! És Júdás olvassa: ,,Jézus, kérlek, és Mária is kér téged, ne jöjj Názáretbe addig, amíg a szívfájdalom el nem ült. A szeretet Alfeus iránt igazságtalanokká teszi a názáretieket irántad, és Anyád sír emiatt. Jó barátom, Alfeus, megvigasztal, és megnyugtatja a várost. (Ez Anna régi barátja, aki elôzôleg is szerepelt.) Sokat beszéltek Aser és Ismael beszámolója után Kúza feleségével kapcsolatban. (Jézus meggyógyította ôt.) De Názáret jelenleg különbözô szelektôl felkorbácsolt tenger. Áldalak téged, Fiam, és kérem békédet és áldásodat lelkemre. Béke az unokatestvéreknek! Mama.'' (2-417) Jézus Mária kérése ellenére elmegy Názáretbe. De nem akarja, hogy errôl bárki is elôre értesítse Máriát. -- Semmi sem fog történni. Miért izgatnánk fel ôt elôre? -- mondja. Lásd részletesen: M 6,221-225. ======================================================================== Mi megvédjük ôt ellenségeitôl! Júdás és Jakab Miközben Jézus Lázár tanyáján tartózkodik, és beszél az oda sereglô embereknek, megjelenik öt farizeus is. Elôször Pétert szólítják meg, aki tréfásan gúnyolódik velük. Csatlakoznak hozzá Zebedeus és Alfeus fiai is, valamint Simon és az iskarióti. Péter mind hangosabban védi Mesterét a farizeusok rágalmai ellen, s a kerióti is Jézus védelmére kel, mire ôt is gyalázni kezdik. Jakab, Alfeus fia, véget akar vetni a szóváltásnak, és megkérdezi a farizeusokat: -- Röviden: mit akartok? -- És te ki vagy? -- Jakab vagyok, Alfeus fia, aki Jákob fia, aki Mátáné, aki Eleázáré, és ha akarod, elsorolom neked ôseimet egészen Dávid királyig, akitôl származom. És a Messiás unokatestvére vagyok. Azért kérlek, beszélj velem, aki királyi törzsbôl és Júdeából származom, ha a te szemtelenséged undorodik attól, hogy egy becsületes izraelitával beszéljen, aki jobban ismeri Istent, mint Gamáliel és Kaifás. Beszélj! -- Mestered és rokonod kéjnôket vesz rá, hogy kövessék. Ez a fátyolos nô azok egyike. Láttam ôt, amikor aranyat adott el. És felismertem. Sammai szeretôje, aki megszökött. Ez nem válik Jézus dicsôségére! -- Ki? A rabbi Sammai? Akkor ugyancsak öreg szipirtyónak kell lennie. Tehát nem veszélyes... -- gúnyolódik a kerióti. -- Hallgass, te ostoba! Sammainak, Elkiás fiának, aki Heródes kedveltje. -- Ha, ha! Ez annak a jele, hogy nem kedveli többé kedveltjét. Miért aggódsz hát? -- gúnyolódik a kerióti. -- Ember, nem gondolod, hogy becstelenség tôled, ha kémkedsz? -- kérdezi Júdás, Alfeus fia. -- És nem gondolod, hogy az becstelen, aki lesüllyed és vétkezik, nem pedig az, aki igyekszik felemelni a bűnöst? Milyen kárt szenved Mesterem és testvérem becsülete, ha az Ô szava elér még a Sion buja nôinek füléig is? -- A szava? Ha, ha! Mestered és unokatestvéred harmincéves, és nagyobb képmutató, mint mások! És te, és ti mind mélyen alusztok éjjel... -- Szemtelen csúszómászó! Ki innen, vagy megfojtlak! -- kiáltja Péter, és visszhangozza ezt Jakab és János is, míg Simon csak annyit mond: -- Szégyelld magadat! A te képmutatásod oly nagy, hogy túlcsordul, és nyáladzol, mint egy csiga a tiszta virágon. Menj, és válj emberré, mert most csak egy nyálas alak vagy. Felismerlek téged, Sámuel! Te mindig ilyen voltál. Isten bocsásson meg neked. De tűnj el szemem elôl! Miközben a kerióti és Jakab, Alfeus fia visszatartják a forrongó Pétert, Júdás Tádé, akinek cselekedete nagyon hasonlít Unokatestvérére, villámló kék szemeivel és parancsoló hangon mennydörgi: -- Saját magát becsteleníti meg az, aki egy ártatlan becsületébe gázol. Isten azért teremtette a szemeket és a nyelvet, hogy szent dolgokat vigyenek végbe. A rágalmazó közönségessé teszi és lealacsonyítja azt, gonosz dolgokra használva fel. Én nem szennyezem be magamat durvasággal ôsz fejed iránt. De emlékeztetlek arra, hogy a gonoszok gyűlölik a becsületes embert, és az ostoba kiönti mérgét anélkül, hogy felfogná, saját magát árulja el vele. Aki a sötétben él, az összetéveszti a csúszómászót a virágzó ággal. De aki a világosságban il, az olyannak látja a dolgokat, amilyenek. Ha befeketítik az igazat, megvédi ôt; mert szereti az igazságosságot. Mi a világosságban élünk. Tiszta nemzedék vagyunk, a fény fiainak szép nemzedéke, és a Szent a mi Vezérünk, aki nem ismeri sem a bűnt, sem asszonnyal nem vétkezik. Mi Ôt követjük, és megvédjük ellenségeitôl, akiket -- amint Ô tanított erre minket -- nem gyűlölünk, hanem imádkozunk értük. Tanulj, öreg, egy ifjútól, aki éretté vált, mert a Bölcsesség a tanítónôje. Menj, és jelentsd azoknak, akik küldtek téged, hogy nem a Moria hegyén levô megszentségtelenített házban, hanem ebben a szegényes hajlékban nyugszik Isten az Ô dicsôségén. Isten veled! Az öt nem mer visszavágni, és elmegy. A tanítványok tanácskoznak egymás között. Megmondják-e, vagy ne mondják meg Jézusnak, aki még a meggyógyított betegekkel van? Megmondják. Ez jobb lesz. Odamennek hozzá, és megmondják neki. Jézus nyugodtan mosolyog, és azt mondja: -- Köszönöm nektek, hogy megvédtetek... de mit tehettek? Mindenki azt adja, amije van. -- De kissé igazuk van. Azért van szemünk, hogy lássunk. És sokan látják. Ô mindig kint van, mint egy kutya. Árt neked -- mondják többen. -- Hagyjátok ôt! Nem ô lesz a kô, amivel fejen dobnak. És ha ô üdvözül... akkor megéri az öröm a fájdalmat, amit a bírálat okoz. (2-559) ======================================================================== Hol tanultál így beszélni? Júdás és Jakab Jézus még mindig Lázár tanyáján van, amikor ismét felkeresi néhány galileai farizeus, hogy belekössön. Máté és Péter segítségül hívják Alfeus fiait. Sikerül is megszégyeníteni a farizeusokat, s azok eltávoznak. Lásd a történetet részletesen Pt 2,65-67. oldalán. Az emberek most bevallják, hogy gonoszul beszéltek nekik a farizeusok Jézusról, de ôk a tetteinek hisznek inkább. Jakab ekkor pompás beszédet mond, elôször megdicsérve egy embert, aki kijelenti: -- Én tudom, hogy amióta ide jövök, nem ismerek többé magamra, annyira megváltoztam. Erôszakos voltam, durva feleségemhez és gyermekeimhez, nem tiszteltem a felebarátaimat, és most... Mindenki azt mondja a faluban: ,,Azaria többé nem az, aki volt.'' És akkor? Sose hallottam, hogy egy ördög jót tenne. Miért dolgozik akkor? A mi szentté levésünkért? Ó, igazán furcsa ördög lenne, ha az Úrnak dolgozna! -- Jól mondod, ember! És védjen meg téged Isten, mert helyesen fogod fel a dolgokat, jól látod, és jól cselekszel. Folytasd, így, és az áldott Messiás igazi tanítványává leszel! Örömöt okozol neki, aki a te javadat akarja, és mindent elvisel, hogy elérjed azt. Ne ütközzetek meg máson, csak az igazi rosszon. De amikor látjátok, hogy Ô Isten nevében tesz valamit, ne ütközzetek meg rajta, és ne higgyetek azoknak, akik meg szeretnének titeket gyôzni a botrányról, még akkor sem, ha új dolgokat láttok. Ez az új korszak! Eljött, mint egy virág, a századok után, amelyek alatt gyökere fejlôdött. Ha ez nem elôzte volna meg, nem tudnánk megérteni szavait. De az engedelmesség az évszázadokon keresztül a Sínai Törvényének, megadta nekünk azt a csekély elôkészületet, hogy megláthassuk az isteni virágot, amit a Jóság adott nekünk, belélegezhessük az illatokat és megtisztuljunk, megerôsödjünk, és mint egy oltár, illatosakká váljunk annak megszentelô nedvétôl. Mivel új idôk vannak, újak annak a rendszerei, amelyek nem ellenkeznek a Törvénnyel, de teljesen átitatja ôket az irgalmasság és a szeretet, mert Ô az Irgalmasság és a Szeretet, aki alászállt az égbôl. -- Jakab üdvözlô mozdulatot tesz az emberek felé, és elindul a házba. A csodálkozó Péternek elmagyarázza, hogy Máriától tanult meg így beszélni. (2-603) ======================================================================== Hogyan lehet valaki jó mindenkihez? Júdás és Jakab Jézus a tengermenti Cezareában van, Simonnal és unokatestvéreivel, várakozva a többi apostolra. Néhány gyermek kíváncsian nézi Jézust, és Ô szeretettel megsimogatja ôket, miközben apostolaihoz beszél: -- Nem szeretem látni az elégedetlenséget, mivel én megközelítem a pogányokat. De én nem tehetek mást, mint azt, amit tennem kell, és mindenkihez jónak kell lennem. Legalább ti hárman és János, törekedjetek arra, hogy jók legyetek, és a többiek követni fognak titeket. -- De hogyan lehet valaki jó mindenkihez? Elvégre is, ôk megvetnek minket, és elnyomnak, nem értenek meg minket, és tele vannak bűnökkel... -- mentegetôdzik Jakab, Alfeus fia. -- Hogyan? Te megelégedett vagy azért, mert Alfeustól és Máriától születtél? -- Igen. Minden bizonnyal! De miért kérded? -- És ha Isten megkérdezett volna téged fogantatásod elôtt, tôlük akartál volna születni? -- Igen. De nem értem... -- És ha, ehelyett egy pogánytól születtél volna, és hallanád, hogy vádolnak azért, mert egy pogánytól születtél, mit mondanál? -- Azt mondanám... azt mondanám: ,,Én nem vagyok hibás ebben. Tôle születtem, de mástól is születhettem volna.'' Azt mondanám: ,,Igazságtalanul vádoltok. Ha nem teszek rosszat, miért gyűlöltök? -- Jól mondtad. Ezek is, akiket ti megvettek, mert pogányok, ugyanezt mondhatják. Nem a te érdemed, hogy egy igaz izraelitától, Alfeustól születtél. Csak az Örökkévalónak kell hálálkodnod ezért, mert nagy ajándékot adott neked, és hálából alázatosan törekedned kell, hogy elvidd az igaz Istent másokhoz, akik nem részesültek ebben az ajándékban. Jónak kell lenni.! -- Nehéz szeretni azt, akit nem ismerünk! -- Nem. Nézz ide! Te kicsi, gyere ide! A történet folytatását lásd: Gy 1,27-29. (3-65) ======================================================================== Jakab és Illés Júdás és Jakab -- Uram, az a hegycsúcs a Kármel-hegy? -- kérdezi unokatestvére, Jakab. -- Igen, testvérem. Az a Kármel-hegylánc, és a legmagasabb csúcs, amelyrôl a hegyláncot elnevezték. -- Onnan is szép lehet a világ. Voltál már ott fönn? -- Egyszer, egyedül, működésem kezdetén. És annak lábánál gyógyítottam meg elôször egy leprást. De el fogunk menni oda együtt, hogy megemlékezzünk Illésrôl... -- Köszönöm, Jézus. Megértettél, mint mindig. -- És mint mindig, tökéletesebbé teszlek téged, Jakab. -- Miért? -- Annak miértje meg van írva az égben. -- Nem mondanád meg nekem, testvérem, te, aki olvasod azt, ami meg van írva az égben? -- Jézus és Jakab egymás mellett mennek, és csak a kis Jábé, akit Jézus kézenfogva vezet, hallhatja az unokatestvérek bizalmas beszélgetését, akik egymásra néznek és mosolyognak. Jézus, Jakab vállára teszi kezét, hogy még közelebb vonja ôt magához, megkérdezi: -- Igazán tudni akarod? Rendben van. Megmondom neked, egy talány alakjában, és amikor megtalálod annak a kulcsát, bölccsé leszel. Idehallgass! ,,Amikor a hamis próféták összegyűltek a Kármel-hegyén, odament Illés, és azt mondta a népnek: >>Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek! Ha Baal az, kövessétek ôt!<< A nép nem válaszolt. Akkor Illés azt mondta a népnek: >>Egyedül én maradtam meg az Úr prófétái közül.<< És az egyedül lévô egyetlen ereje a kiáltás volt: 'Hallgass meg Uram, hallgass meg, hogy ez a nép megismerje, hogy te vagy az Úristen, és ismét megnyered szívüket.' Akkor az Úr tüze lecsapott és elnyelte az áldozatot.'' (1Kir 18,21-22 és 36-38) Testvérem, találd ki! Jakab lehajtott fejjel gondolkodik, és Jézus mosolyogva figyeli. Megtesznek így néhány métert, és utána Jakab megkérdezi: -- Illéssel kapcsolatos, vagy az én jövômmel? -- Természetesen, a te jövôddel... Jakab gondolkozik még, és utána mormolja: -- Az lesz a sorsom, hogy felhívjam Izraelt: kövesse ôszintén az egyetlen utat? Arra leszek hivatva, hogy egyedül én maradjak Izraelben? Ha igen, azt akarja ez mondani, hogy a többieket üldözik és szétszórják, és hogy... és hogy... én fogok hozzád imádkozni ennek a népnek a megtéréséért... mintha egy pap lennék... mintha... áldozat lennék... De ha így van, gyújts lángra engem mostantól fogva, Jézus... -- Már lángolsz. De el fog ragadni a Tűz, mint Illést. Azért fogunk felmenni a Kármelre, hogy ott egyedül beszéljünk, én és te. -- Mikor? Húsvét után? -- Egy húsvét után, igen. És akkor sok mindent fogok mondani neked... (3-344) A következô jelenet jóval az elôzô után történt, de kapcsolatban van vele. Az apostolok ismét a Kármel-hegy közelében járnak, a nôtanítványokkal együtt, akiket segítenek átmenni egy nehéz, köves terepen. Jakab, édesanyját kísérve, megjegyzi: -- Jézus megígérte nekem, hogy fölmegy oda velem együtt, és mond nekem valamit, ami csak nekem szól. -- Mit akar mondani neked, fiam? Elmondod nekem utána? -- Mama, ha az titok, nem tudom elmondani neked. -- válaszolja szeretetteljes mosollyal Jakab. -- A mama számára nincsenek titkok. -- Jelenleg nincs semmi titkom. De ha Jézus egyedül velem akar felmenni oda, és négyszemközt akar velem beszélni, az annak a jele, hogy azt akarja, senki se tudja meg, amit nekem mond. És te, mama, az én kedves mamám vagy, akit nagyon szeretek, de Jézus feletted van, és az Ô akarata szintén. De majd megkérdezem tôle, amikor eljön az ideje, hogy elmondhatom-e neked szavait. Meg vagy elégedve? -- El fogod felejteni, hogy megkérdezd... -- Nem, mama. Én sose felejtelek el téged, akkor sem, amikor távol vagy. Amikor valami szép dolgot látok, vagy hallok, mindig arra gondolok: ,,Ha a mama itt volna!'' -- Kedves! Csókolj meg engem, fiam! -- Mária, Alfeus felesége, meghatódott. De meghatódottsága nem szünteti meg kíváncsiságát. Miután néhány pillanatig hallgat, ismét erôsködik: ,,Azt mondtad: az Ô akarata. Akkor felfogtad, hogy az Ô akaratát akarja közölni veled. Gyerünk! Legalább ezt megmondhatod nekem! Ezt a többiek jelenlétében mondta neked.'' -- Az igazság az, hogy egyedül voltam vele -- mondja mosolyogva Jakab. -- De a többiek meghallhatták. -- Nem mondott nekem sokat, mama. Emlékeztetett Illés szavaira és imájára a Kármelen: ,,Egyedül én maradtam meg az Úr prófétái közül.'' ,,Hallgass meg engem, hogy ez a nép elismerje, te vagy az Úristen!'' -- És mit akart mondani ezzel? -- Mily sok mindent akarsz tudni, mama! Menj Jézushoz akkor, és Ô majd megmondja neked! -- védekezik Jakab a kíváncsi kérdések ellen. -- Azt akarta mondani, hogy miután a Keresztelôt elfogják, Ô egyedül marad prófétaként Izraelben, és hogy Istennek sokáig meg kell Ôt ôriznie, hogy taníthassa a népet -- mondja Zsuzsanna, aki Máriával van, és hallja a társalgást. -- Hm! Nemigen hiszem, hogy Jézus azt kéri, ôrizze meg Isten sokáig. Semmit sem kér a maga számára... Gyerünk, Jakab! Mondd meg anyádnak! -- A kíváncsiság egy hiba, mama. Hasztalan dolog, ami néha veszélyes és fájdalmas. Gyakorold szépen az önmegtagadást! -- Jaj nekem! Csak nem azt akarja mondani, hogy testvéredet bebörtönzik, és talán meg is ölik?! -- kérdi egészen felindulva Mária, Alfeus felesége. -- Júdás nem azonos ,,az összes prófétával'', mama, még akkor sem, ha a te szereteted számára minden fiad az egész világot képviseli... -- A többiekre is gondolok, mert... mert biztosan ti vagytok a jövô prófétái. Akkor... akkor, ha egyedül te maradsz meg... Ha egyedül te maradsz meg, az annak a jele, hogy a többiek, hogy az én Júdásom, ó!... -- Mária, Alfeus felesége otthagyja Jakabot és Zsuzsannát, és gyorsan, mint egy fiatal leány, visszafut, nem törôdve Júdás kérdésével. Úgy érkezik meg Jézus csoportjához, mintha üldöznék. -- Jézusom... beszéltem fiammal... arról, amit te mondtál neki... a Kármelrôl... Illésrôl... a prófétákról... Te azt mondtad... hogy Jakab egyedül marad... És mi történik Júdással? Ô az én fiam, tudod? -- mondja lihegve, aggodalma miatt, és mert a futás kimerítette. -- Tudom, Mária. És tudom, hogy te boldog vagy, mert ô az én apostolom. Látod, hogy neked megvan minden anyai jogod, én pedig mint Mester és Úr formálok jogot rájuk. -- Igaz... igaz... de Júdás az én gyermekem!... -- és Mária, aki belelát a jövôbe, könnyekbe tör ki. -- Ó, mily felesleges könnyek! De mindenki részvéttel van egy anya szíve iránt. Jöjj ide, Mária! Ne sírj! Megvigasztaltalak már téged egy más alkalommal. Akkor is megígértem neked, hogy fájdalmadért Isten nagy kegyelmeket fog adni neked, Alfeusodnak és fiaidnak... -- Jézus, nagynénjének vállára teszi kezét, és magához vonja ôt... Azoknak, akik vele vannak, megparancsolja: -- Ti menjetek elôre!... Utána, egyedül Máriával, Alfeus feleségével, folytatja szavait: -- És nem hazudtam. Alfeus engem híva halt meg. Azért bocsánatot nyert minden vétkére Isten ellen. A te szenvedésed, Mária, nyerte el ezt a megtérést megnemértett rokona, a Messiás iránt, akit elôzôleg nem akart elismerni. Most ez fogja elnyerni, hogy a bizonytalan Simon és a makacs József is követi majd Alfeusodat. -- Igen, de... Mi lesz Júdással, az én Júdásommal? -- Még jobban fogom szeretni ôt, mint ahogy most szeretem. -- Nem, nem! Ezekben a szavakban egy fenyegetés van. Ó, Jézus! Ó, Jézus!... Mária, Jézus Anyja is visszafordul, hogy megvigasztalja szenvedô rokonát, nem ismerve még szenvedésének okát. Amikor megtudja, hogy mi az, elsápad, és sápadtabb lesz, mint a hold. Mária, Alfeus felesége nyögi: -- Mondd neki te, hogy nem, hogy nem, Júdásom halálát illetôleg... Az Anya még jobban elfehéredik, és azt mondja: -- Kérhetem-e ezt részedre, ha még saját Gyermekem számára sem kérem, hogy ne haljon meg? Mária, mondd velem: ,,Legyen meg a te akaratod, Atyám. Az égben; a földön és az anyák szívében!'' Megtenni Isten akaratát gyermekeink sorsát illetôleg, megváltó szenvedés számunkra, anyák számára... És egyébként: Nem mondta azt, hogy Júdást meg kell ölni, vagy hogy megölik, mielôtt te meghalsz. A te mostani kérésed, hogy ô nagyon sokáig éljen, mily nyomasztó lenne számodra akkor, amikor az Igazság és a Szeretet Országában Isten fényében látnád a dolgokat, lelkiessé vált anyaságodon keresztül! Akkor, biztos vagyok benne, mint üdvözült és mint anya, azt akarnád, hogy Júdás hasonló legyen Jézusomhoz az Ô megváltói sorsában, és nagyon vágyakoznál, hogy hamarosan ismét veled legyen, éspedig örökre. Mert az anyák számára gyötrelem, hogy távol vannak gyermekeiktôl. Oly nagy gyötrelem ez, hogy azt hiszem, szeretetteljes vágyként megmarad még az égben is, amely befogad minket. Mária oly hangosan sír a hajnali csöndben, hogy mindnyájan visszafordulnak. Amikor meghallják a Szűzanya hangját, megértik, mirôl van szó, és mindenki megindul. Mária Magdolna könnyek között mondja: -- És én mily fájdalmat okoztam anyámnak már a földön! Márta is könnyezve jelenti ki: -- Kölcsönös fájdalom az anya és gyermekei számára, ha elszakadtak egymástól. Péter szemei is könnyesek, és a Zelóta azt mondja. Bertalannak: -- Milyen bölcs szavak, annak magyarázatára, hogy mi lesz egy üdvözült anyasága! -- És hogy egy üdvözült anya miként fogja megítélni a dolgokat: Isten fényében és a lelkiessé vált anyaság szempontjából látva azokat -- teszi hozzá Natánael. A kerióti azt mondja Andrásnak: -- Az anyaság megszabadul az érzékek minden nehézkességétôl, és szárnyakat kap... amikor így írják le. Úgy tűnik, hogy anyánk máris átváltozott, felfoghatatlanul széppé vált! -- Igaz. Jakab, így fog anyánk szeretni minket. El tudod képzelni, milyen tökéletes lesz szeretete? -- mondja János, testvérének, és egyedül ô mosolyog, elgondolva, hogy anyja elérkezik a tökéletes szeretetre. Ez örömmel tölti el. -- Sajnálom, hogy oly nagy fájdalmat okoztam -- mentegetôdzik Jakab, Alfeus fia. -- De többet érzett meg, mint amit mondtam... Hidd el nekem, Jézus! -- Tudom, tudom. De Mária önmagán dolgozott, és ez erôsebb egy vésôre mért csapásnál. De megszabadítja ôt sok felesleges tehertôl -- mondja Jézus. -- Hagyd abba anyám! Elég volt a sírásból. Ez fáj nekem. Úgy szenvedsz, mint egy szegény asszonyka, aki nem ismeri Isten Országának bizonyosságát. Egyáltalán nem hasonlítasz a Makkabeus fiak anyjára! -- feddi meg ôt szigorúan Tádé, miközben megöleli anyját, s megcsókolja ôszülô haját: -- Olyan vagy, mint egy kisleány, aki fél az árnyékoktól és a meséktôl, amelyekkel ijesztgetik. Hiszen tudod, hol találhatsz meg engem: Jézusnál. Milyen mama! Milyen mama! Akkor kellene sírnod, ha azt mondták volna neked, hogy a jövôben én árulom majd el Jézust, elhagyom Ôt, és elkárhozom. Akkor igen. Akkor véres könnyeket kellene sírnod! De, ha Isten segít engem, ezt a fájdalmat sose fogom okozni neked, anyám! Veled akarok maradni az egész örökkévalóságban... A szemrehányás és az azt követô kedveskedés megszünteti Alfeus feleségének sírását, és most már nagyon szégyelli gyengeségét. (4-806) ======================================================================== Útban a Kármelre Júdás és Jakab -- Hirdessétek a jó hírt Ezdrelon síkságán, míg én visszatérek közétek! -- mondja Jézus az apostoloknak, egy szép reggelen, étkezés közben. Az apostolok nem nagyon lelkesednek, de Jézus megvigasztalja ôket, és néhány tanácsot ad nekik. Ezzel végzi: -- Ami a többit illeti, Anyám veletek van. Ô jó tanácsadótok lesz. Menjetek el Johanán földműveseihez, és szombaton igyekezzetek beszélni Doráséival is. Segítsétek ôket, és vigasztaljátok meg Marciam öregapját a gyermekrôl szóló hírekkel. Mondjátok meg neki, hogy a sátorosünnepekre elvisszük ôt hozzá. Adjatok sokat, mindazt, amitek van, ezeknek a szerencsétleneknek! Mindazt, amit tudtok, minden szeretetet, amire képesek vagytok, és minden pénzt, amitek csak van. Ne féljetek! Amint elfogy, úgy kaptok. Sose fogunk éhen halni, még akkor sem, ha pusztán kenyérrel és gyümölccsel táplálkozunk. Ha valaki ruhára szorul, adjatok neki ruhákat, az enyéimet is. Sôt, azt adjátok oda elôször. Nem maradunk ruhátlanul. És fôleg, ne vessétek meg a szerencsétleneket, ha ilyenekkel találkoztok! Nincs rá jogotok. Isten veled, Mama! Isten megáld általam mindnyájatokat! Menjetek nyugodtan! Jöjj, Jakab! -- Még táskádat sem viszed magaddal? -- kérdi Tamás, látva, hogy az Úr anélkül megy el. -- Nincs rá szükség. Így nem gátol a járásban. Jakab is otthagyja az övét, annak ellenére, hogy anyja gondosan megtöltötte azt kenyérrel, sajttal és gyümölccsel. Elmennek, egy ideig a Kison patak völgyét követve, utána nekivágnak az elsô dombnak, és eltűnnek a hátramaradottak szeme elôl. -- Anya, a te kezeidben vagyunk. Irányíts minket, mert semmire sem vagyunk képesek! -- vallja be alázatosan Péter. Mária megnyugtatón mosolyog, és azt mondja: -- Nagyon egyszerű. Nem kell mást tenni, csak engedelmeskedni az Ô parancsainak, és mindent jól fogtok tenni. Menjünk! Jézus szótlanul megy unokatestvérével, Jakabbal. Elmerül gondolataiban. Jakab érzi, hogy egy kinyilatkoztatás elôtt áll. Teljesen erôt vesz rajta a tiszteletteljes szeretet és a lelki izgalom. Idônként Jézusra néz, akinek arca nagyon ünnepélyes, és többször elmosolyodik. Jakab úgy néz rá, mint ahogy a még meg nem testesült Istent nézné, aki végtelen felségében ragyog. Tiszteletben tartja Jézus hallgatását. A meredek rövidítéseken haladva észre sem veszik a pásztorokat, akik a környéken legeltetik nyájukat. Maguk mögött hagyják a favágókat is, míg végül megérkeznek egy kis tisztásra, közel a hegy gerincéhez. Jézus megszólal: -- Jakab, testvérem, itt megállunk erre az éjszakára, és kérlek, hogy testi fáradtságunk ellenére, azt imában töltsük. Egész éjjel, és holnap egészen eddig az óráig. Egy teljes nap nem túl sok annak fogadására, amit neked akarok adni. -- Jézus, Uram és Mesterem, mindig azt fogom tenni, amit te akarsz -- válaszolja Jakab, aki még jobban elsápadt, amikor Jézus beszélni kezdett. -- Tudom. Menjünk most, és szedjünk több vad bogyót gyomrunk számára, is üdüljünk fel egy forrásnál, amelynek csobogását hallottam itt, lejjebb. Hagyd köpenyedet a barlangnál! Senki se fogja elvinni. Miután leszedték a bogyókat, és megtöltötték kulacsaikat a forrásnál, megmossák arcukat, hogy felfrissüljenek, mert a magasság ellenére, még meleg van. Utána visszamennek a tisztásra. A lemenô nap egészen vörösre festi a levegôt, miközben ôk megeszik a bogyókat, és isznak a vízbôl. Mosolyognak egymásra, mint két boldog gyermek, vagy mint két angyal. Keveset beszélnek: megemlítik azokat, akiket a síkságon hagytak, csodálkozva felkiáltanak a szép napot látva, mamájuk nevét említik... Nem többet. Utána Jézus magához vonja unokatestvérét, és ez Jánoshoz hasonlóan, Jézus mellére hajtja fejét, s egyik kezével Jézus kezét fogja. Így maradnak, míg az est leszáll, a madarak nagy csicsergése közepette. Enyhe szellô simogatja ôket, felfrissítve a levegôt a meleg nap után, elôkészítve az éji harmatot. Sokáig így maradnak, lélekben beszélgetve egymással, míg ajkuk néma marad. (4-836) ======================================================================== A kármelhegyi titok Júdás és Jakab Ugyanabban az órában, de a következô napon. Jakab ül, átölelve felhúzott térdét, ráhajtva fejét. Mélyen elmélkedik, nem véve tudomást a körülötte levô világról. Pedig két nagy madár nagy ricsajt csapva verekszik egymással a közelben. Jakab semmit sem hall. Jézus azonban hallja, és leszáll a hegycsúcsról, ahová felment. Kezével tapsolva szétkergeti a két madarat. Jakabot még ez a zaj sem zavarja meg elmélkedésében. De amint Jézus, suttogó hangon hívja: -- Jakab, gyere ide! -- felemeli fejét térdérôl, feláll, és Jézushoz megy. Egy-két lépésnyire megáll elôtte, és nézi Ôt. Jézus is nézi Jakabot, komolyan, de bátorító mosollyal. Rászegezi szemét, mintha unokatestvérének és apostolának legkisebb érzelmi megmozdulását is látni akarná. Jakab, érzi, hogy egy kinyilatkoztatás küszöbénél áll. Még sápadtabb lesz, mint tegnap. Jézus a vállára teszi kezeit, és úgy áll elôtte. Jakab olyannak látszik, mint egy áldozat. Csak szelíd, barna szeme és gesztenyebarna szakálla ad színt figyelmes arcának. -- Jakab, testvérem, tudod, miért akartam idejönni veled, egyedül, hogy beszéljek hozzád az imában és elmélkedésben töltött órák után? Jakab annyira meg van indulva, hogy egy ideig nem tud válaszolni. De végül kinyitja ajkát, és mély hangon válaszolja: -- Azért, hogy egy rendkívüli leckét adjál nekem; vagy a jövôt illetôleg, vagy azért, mert én vagyok a legképtelenebb mindnyájunk között. Elôre köszönöm neked, akkor is, ha megkorholsz. De hidd el, Mesterem és Uram, ha én késedelmes és képtelen vagyok, az fogyatékosságom miatt van, nem pedig rosszakaratból származik. -- Nem korhollak meg, hanem egy leckét adok neked, azt igen, arra az idôre, amikor többé nem leszek veletek. Szívedben sokat gondolkoztál ezekben a hónapokban, attól kezdve, hogy ennek a hegynek a lábánál megígértem neked, hogy idejövök veled, nemcsak azért, hogy Illés prófétáról beszéljek, és hogy nézzük a tengert, amely ott ragyog, végtelenségében, hanem azért is, hogy egy másik tengerrôl beszéljek neked, amely még nagyobb, változékonyabb, megbízhatatlanabb, mint ez, amely ma a legnyugodtabb tengernek látszik, de talán néhány órán belül elnyeli a hajókat és az embereket falánk éhségében. És mindig összekötötted azt, amit mondtam, azzal, hogy idejövetelünk kapcsolatban áll jövôddel. Annyira, hogy most mindjobban elsápadsz, megsejtve, hogy sorsod súlyos, oly felelôsségteljes örökség, hogy még egy hôs is megremeg tôle. Felelôsség és küldetés, amelyet a lehetô legszentebbül kell végrehajtani, hogy ne csalatkozzék benned Isten akarata. Ne félj Jakab, nem akarom romlásodat! Mert ha erre a sorsra szánlak téged, az annak a jele, hogy tudom, az nem károdra, hanem természetfeletti dicsôségedre válik. Hallgass meg, Jakab! Teremts magadban békét, a rám hagyatkozás egy szép felindításával, hogy képes legyél meghallgatni szavaimat és visszaemlékezni rájuk. Többé sose leszünk így egyedül, és ennyire felkészült lélekkel, hogy megértsük egymást. Én elmegyek egy napon. Mint minden ember, aki csak egy ideig tartózkodik a földön. Az én itt tartózkodásom máshogy fog végzôdni, mint az embereké, de végleg megszűnik, és többé nem leszek közeletekben másképp, csak lélekben. Biztosítalak arról, hogy Lelkem sose fog elhagyni titeket. Én elmegyek, miután mindazt megadtam nektek, ami szükséges ahhoz, hogy elterjesszétek tanításomat a világon, miután befejeztem az Áldozatot, és elnyertem a Kegyelmet. Ezzel, és a hétféle bölcs Tűzzel meg tudjátok majd tenni azt, ami jelenleg még képzeletben is ostobaságnak és beképzeltségnek tűnne számotokra. Én elmegyek, de ti itt maradtok. És a világ, amely nem értette meg Krisztust, nem fogja megérteni Krisztus apostolait sem. Azért üldözni fognak titeket, és szétszórnak, mint akik a legveszélyesebbek Izrael jóléte számára. De feltéve, hogy ti tanítványaim vagytok, boldogoknak kell lennetek, hogy ugyanaz a sors ér titeket, ami Mestereteket érte. Azt mondtam nektek egy tavaszi napon: ,,Te leszel az, aki megmaradsz az Úr prófétái közül.'' Anyád félig megértette ezeknek a szavaknak a jelentését. De mielôtt azok beteljesednének apostolaimat illetôleg, beteljesednek veled kapcsolatban. Jakab, mindenkit szétszórnak, téged kivéve, egészen addig, míg Isten nem hív téged az égbôl. Te azon a helyen maradsz, amelyre testvéreid szája által Isten kiválaszt téged. Te a királyi törzs leszármazottja vagy, a királyi városban, hogy felemeld kormánypálcámat, és beszélj az igazi Királyról, Izrael és a világ Királyáról, egy magasztos királyság szerint, amelyet senki se ért meg azokon kívül, akik errôl kinyilatkoztatásban részesültek. Lesznek olyan idôk, amelyekben neked végtelen erôre, állhatatosságra, türelemre és bölcsességre lesz szükséged. Szeretettel kell párosulnia igazságosságodnak. Egyszerű és tiszta hitre van szükséged, mint egy gyermeknek. Ugyanakkor műveltnek kell lenned, igazi mesternek, hogy fenntartsad sok szívben, a sok ellenség által megtámadott hitet. Meg kell cáfolnod a hamis keresztények tévedéseit és a régi Izrael szôrszálhasogató tanításait. Ez a jelenleg is vak Izrael még inkább elveszti látását, miután megölte a Világosságot. Ki fogja csavarni a próféták szavait, hogy meggyôzze önmagát, és békét érezzen, és hogy meggyôzze a világot arról, hogy nem rólam beszélnek a próféták és a pátriárkák. Engem csak egy szegény, önmagát becsapó embernek, egy bolondnak tartanak a jobbak, míg a kevésbé jók tévtanítónak, ördögtôl megszállottnak mondanak a régi Izraelben. Kérlek téged, hogy akkor légy az én másom. Nem, ez nem lehetetlen! Ez lehetséges. Neked kell megjelenítened Jézusodat, az Ô cselekedeteit, szavait, műveit. Mintha a fémöntôk által használt agyagforma lennél, úgy kell kialakulnod az én képmásomra. Én mindig jelen leszek, annyira jelen, és élô bennetek, híveimben, hogy egyesülhettek velem, másomat alkotva, csak akarnotok kell. De neked tökéletes Krisztussá kell válnod, mert te velem voltál gyermekkorodtól, és táplálkoztál a Bölcsesség kenyerével Mária kezébôl, még mielôtt az enyémbôl kaptad volna azt. Te Izrael legigazabb emberének unokája vagy... -- Nem vagyok rá képes, Uram, nem vagyok rá képes! Add testvéremnek ezt a feladatot! Add Jánosnak, add Simon Péternek, add a másik Simonnak! Miért nekem? Mit tettem, amivel kiérdemeltem? Nem látod, hogy én ugyancsak szegény ember vagyok, aki csak egyre képes: arra, hogy nagyon szeressen téged, és erôsen higgyen mindabban, amit mondasz? -- Júdás vérmérséklete nagyon erôs. András nagyon jó ott, ahol a pogányságot kell lerombolni. Nem itt, ahol azokat kell megnyerni a kereszténységnek, akik már Isten népéhez tartoznak, és magukat mindenáron igazaknak tartják. Nem itt, ahol meg kell gyôzni mindazokat, akik ugyan hisznek bennem, mégis csalódni fognak az események miatt. Meg kell gyôzni ôket, hogy az én Országom nem e világból való, hanem az ég teljesen lelki országa, amelynek elôfeltétele a keresztény élet, azaz egy élet, amelyben a lelki értékeken van a fôhangsúly. Állhatatos kedvességgel lehet meggyôzni az embereket. Jaj annak, aki torkon ragadja ôket, hogy így gyôzze meg igazáról. A megtámadott azt mondja majd: ,,igen'', de csak azért, hogy megszabaduljon tôle. Utána azonban elmenekül anélkül, hogy hátrafordulna, és tovább vitatkozni akarna, ha nem gonosz, hanem csak letért az útról. Ha azonban gonosz, vagy fanatikus, akkor elfut, hogy felfegyverkezzék, és megölje azt, aki tôle eltérô tanítást akart ráerôszakolni. És téged körülvesznek majd a fanatikusok. Fanatikus keresztények és fanatikus izraeliták. Az elôbbiek azt kívánják, hogy erôszakos legyél, vagy legalább megengedd nekik, hogy ôk legyenek azok. Mert még ösztökéli ôket a régi izraelita felfogás, megmérgezve ôket, ellentmondást nem ismerésével, és korlátozásaival. Az utóbbiak szent háborút indítanak ellened és mások ellen, hogy megvédjék a régi hitet, annak jelképeit és szertartásait. És te ennek a viharos tengernek a középpontjában leszel. Ez a vezetôk sorsa. És te azok feje leszel, akiket Jeruzsálemben a te Jézusod megtérített. Tökéletesen kell tudnod szeretni, hogy szent vezetôjük lehess. A zsidók fegyvereinek és kiátkozásának nem fegyverekkel és kiátkozással kell ellenállnod, hanem szíveddel. Sose engedd meg magadnak, hogy kövesd a farizeusokat, és szennynek tartsd a pogányokat. Én értük is jöttem, mert, igazán mondom neked, aránytalan lenne, ha Isten pusztán Izraelért semmisítette volna meg magát egy a halálnak alávetett testben. Ha igaz is az, hogy szeretetemben örömmel megtestesültem volna akkor is, ha csak egy emberi lelket üdvözítettem volna ezzel, az Igazságosság, ami szintén Istenhez tartozik, megköveteli, hogy a Végtelen egy végtelenért: az emberi nemért semmisítse meg magát. Kedvesnek kell lenned velük szemben is, hogy ne taszítsd el ôket. De csak a tanításban kell hajthatatlannak lenned, az élet egyéb formáit illetôleg, amelyek nem hasonlítanak a miénkhez, le kell ereszkedned hozzájuk, minden anyagi dologban, a szellem megsértése nélkül. Sokat kell majd harcolnod a testvérekkel emiatt, mert Izrael beburkolódzott olyan gyakorlatokba, amelyek egészen külsôségesek, teljesen hasztalanok, mert nem változtatják meg a szellemet. Téged azonban csak a szellem érdekeljen, és erre taníts másokat is. Ne várd el a pogányoktól, hogy azonnal megváltoztassák szokásaikat! Te sem vagy képes egy csapásra megváltoztatni a tieidet! Ne maradj lehorgonyozva szikládhoz! Mert ahhoz, hogy felszedd a hajóroncsokat a tengeren, és elvidd a hajógyárba, hogy ott újjáépítsed, hajóznod kell, és nem maradhatsz egy helyben. És neked el kell menned, hogy felkeresd a hajóroncsokat! Vannak ilyenek a pogányságban és Izraelben is. A végtelen tenger határánál ott van Isten, aki kitárja karját mindazok felé, akiket Ô teremtett. Legyenek azok gazdagok a szent örökség révén, mint az izraeliták, vagy szegények, mivel pogányok. Azt mondtam: ,,Szeressétek felebarátotokat!'' Nemcsak a rokon vagy a honfitárs a felebarát. Felebarát az északon lakó is, akinek nem ismeritek arcát, és felebarát az is, aki ebben az órában a hajnalt látja egy zónában, amely számotokra ismeretlen, és felebarát az is, aki Ázsia mesés havas hegyláncain jár, vagy iszik egy folyóból, Közép- Afrika ismeretlen erdôiben. És ha eljönne hozzád egy napimádó, vagy valaki, aki a falánk krokodilt tartja istenének, vagy aki az újjászületett Bölcsben hisz, aki értett az Igazság meglátásához, de nem fogta fel a Tökéletességet, és nem adta az Egészséget híveinek, vagy ha egy római vagy athéni polgár jönne hozzád, aki megundorodott, és kérne: ,,Ismertesd meg velem az Istent!'', te nem mondhatnád, nem lenne szabad azt mondanod neki: ,,Én kidoblak téged, mert Isten megszentségtelenítése lenne, ha Ôt hozzád vinném!'' Te birtokolod azt, amit ôk nem ismernek, de Izrael ismer. Mert igazában véve, Izraelben sokan inkább bálványimádók és kegyetlenek, mint a világ legbarbárabb bálványimádói! Nem emberi áldozatokat mutatnak be ennek vagy annak a bálványnak, hanem saját maguknak, kevélységüknek áldoznak. Vérszomjasok, miután felébredt bennük a kielégíthetetlen szomj, amely tartani fog egészen a világ végéig. Ezt a rettenetes szomjat csak az lenne képes kioltani, ha ismét innának hittel abból, ami azt felkeltette. De akkorára eljön a világ vége, mert az utolsók, akik azt mondják: ,,Hisszük, hogy te Isten és a Messiás vagy!'' az izraeliták lesznek, annak ellenére, hogy istenségemnek sok bizonyítékát adtam és fogom adni nekik. Te ôrködni fogsz, és gondoskodsz arról, hogy a keresztények hite ne legyen hiábavaló. Hiábavaló lenne, ha csak szavakból és képmutató gyakorlatokból állna. A szellem az, ami éltet. A szellem hiányzik a gépies vagy farizeusi gyakorlatból, amely csak a hit utánzása, de nem igazi hit. Mit használna az embernek, ha a hívek gyülekezetében Isten dicséretét énekelné, de utána minden cselekedete istenkáromlás lenne? Istent nem gúnyolhatja ki a hívô! Atyaságában Ô mindig megôrzi isteni és királyi jogait. Ôrködj, és vigyázz, hogy senki se foglalja el azt a helyet, ami nem illeti meg ôt! Isten annak mértékében adja világosságát, amennyire be tudjátok fogadni. Isten világossága nem fog hiányozni nektek, hacsak a bűn ki nem oltja kegyelmét. Sokan szeretik majd, ha ,,mesternek'' hívják ôket. Csak egy Mesteretek van: Az, aki hozzád beszél. És csak egy Tanítótok van: az Egyház, amely folytatja az Ô művét. Az Egyházban tanítók lesznek azok, akiket felszentelnek a tanítás rendkívüli feladatára. De a hívek között lesznek olyanok, akik Isten akaratából és saját életszentségük, azaz jóakaratuk révén a Bölcsesség erejétôl elragadtatva fognak beszélni. Lesznek mások, akik maguk nem bölcsek, de tanulékony eszközök a mester kezében, és a Mester nevében beszélnek, gyermekek módjára megismételve azt, amit Atyjuk ad szájukba anélkül, hogy teljesen megismernék annak jelentését, amit mondanak. Végül lesznek, akik úgy beszélnek, mintha mesterek lennének, és tündöklésükkel félrevezetik az egyszerűeket, de ezek kevélyek, keményszívűek, irigyek, haragosak, hazugok és buják lesznek. Te gyűjtsd össze az Úr bölcseinek és a Szentlélek magasztos gyermekeinek szavait! Sôt, segítsd ôket, hogy felfogják az isteni szavak mélységét! Mert ha ôk Isten szavának hordozói, ti, apostolaim lesztek mindig a tanítók Egyházamban. Segítenetek kell ezeket, akik fáradtak lesznek a természetfeletti elragadtatások miatt és a nagy gazdagság miatt, amit Isten beléjük helyezett, hogy azokat elvigyék testvéreikhez. De ugyanígy mondom neked: utasítsd vissza a hamis próféták hazugságait, mert az életük nem felel meg az én tanításomnak. Az élet jósága, a szelídség, a tisztaság, a szeretet és az alázatosság sose fog hiányozni Isten bölcs és halk igehirdetôiben. De mindig hiányozni fog a többiekében. Ôrködj és vigyázz, hogy az irigység és a rágalmazás ne furakodjék be a hívek gyülekezetébe, sem pedig a sértôdékenység és a bosszúállás szelleme. Nem tudná elviselni az üldöztetéseket az, akinek lelke nem uralkodik teste fölött. Jakab, tudom, hogy te meg fogod ezt tenni, de ígérd meg Testvérednek, hogy nem fogsz neki csalódást okozni! -- De Uram, Uram! Én csak attól félek, hogy nem leszek képes erre. Uram, kérlek, add ezt a feladatot másnak! -- Nem. Nem tehetem... -- Simon, Jónás fia szeret téged, és te szereted ôt... -- De Simon, Jónás fia nem Dávid Jakabja! -- János! János! Az angyali tudással rendelkezô! Tedd meg ôt szolgádnak itt! -- Nem. Nem tudom. Sem Simon, sem János nem rendelkezik azzal a semmiséggel, ami azonban nagyon sokat jelent az emberek szemében: a rokoni kapcsolattal. Te rokonom vagy. Miután engem... miután engem félreismertek, Izrael jobbik része bocsánatot keres Istennél, és önmagánál. Igyekszik megismerni az Urat, akit elátkoztak a Sátán órájában. Számukra bocsánatnak tűnik, ha vérrokonom van helyemen, és akkor igyekeznek utamon járni. Jakab, ezen a hegyen ugyancsak nagy dolgok történtek! Isten tüze itt nemcsak az áldozatot emésztette meg, hanem a fával, kövekkel együtt a port is, egészen az árokban lévô vízig. Jakab, azt hiszed, hogy Isten nem képes hasonló dolgot tenni, lángra lobbantva, és elemésztve az ember-Jakab minden anyagiasságát, hogy Isten tűz-Jakabját csinálja belôle? Addig beszélgettünk, míg a napnyugta lángoló színekbe öltöztette ruháinkat. Mit gondolsz, Illés kocsija, amely elragadta ôt, kevésbé, vagy még inkább ragyogott? -- Sokkal inkább, mert égi tűzbôl állt. -- Gondold el akkor mi lesz az Isten birtoklása által tűzzé vált szívbôl, mert Isten azt akarja, hogy az folytassa Igéjét az üdvösség hírének hirdetésével! -- De te, de te, az Isten Igéje, az örök Ige, miért nem maradsz itt? -- Mert Ige és Test vagyok. És az Igével oktatnom kell, a Testtel pedig megváltani. -- Ó, Jézusom, de miként fogsz megváltani? Mi elôtt állsz? -- Jakab, emlékezz a prófétákra! -- De nem hasonlatokban beszéltek csak? Valóban árthatnak neked, Isten Igéjének az emberek? Nem azt akarják-e talán mondani, hogy istenséged szenved, tökéletességed, de nem több, nem több így? Anyám aggódik miattam és Júdás miatt, de én miattad és Mária miatt, és utána magunk miatt, akik oly gyengék vagyunk! Jézus, Jézus, ha az emberek legyôznek téged, nem gondolod, hogy közülünk sokan bűnösnek tartanak, és kiábrándulva eltávolodnak tôled? -- Ebben biztos vagyok. Zavar lesz tanítványaim minden rétegében. De utána visszatér a béke, sôt a jobbak még inkább összetartanak, mert eljön rájuk az én áldozatom és diadalom után az erôsítô és bölcs Lélek: az Isten Lelke. -- Jézus, hogy én ne térjek rossz útra, és ne okozzak botrányt a rettenetes órában, mondd meg nekem: mit tesznek majd veled? -- Nagy dolgot kérsz tôlem! -- Mondd meg, Uram! -- Gyötrelmes lesz számodra, ha pontosan tudod! -- Nem számít! A minket egyesítô szeretetre... -- Nem kell tudnod. -- Mondd meg nekem, és utána töröld ki emlékezetembôl addig az óráig, amikor beteljesedik! Akkor ismét juttasd eszembe, ezzel az órával együtt! Így nem botránkozom meg semmin sem, és nem leszek ellenségeddé, szívem mélyén. -- Semmit sem fog segíteni, mert te is engedni fogsz a viharnak. -- Mondd meg, Uram! -- Vádolni fognak, elárulnak, elfognak, megkínoznak, és keresztre feszítenek. -- Neeeem! -- Jakab felordít, és vonaglik, mintha halálra sújtották volna. -- Nem! -- ismétli. -- Ha veled így bánnak, mit tesznek majd velünk? Hogyan tudjuk folytatni munkádat? Nem tudom, nem tudom elfogadni a nekem szánt helyet... Nem tudom!... Nem tudom! Ha te meghalsz, én is meghalok, nem lesz többé erôm. Jézus, Jézus! Hallgass meg engem! Ne hagyj engem nélküled! Ígérd meg legalább ezt! -- Megígérem neked, hogy eljövök majd, hogy irányítsalak Lelkemmel, a dicsôséges feltámadás után, amely megszabadít engem az anyag kötelékeitôl. Akkor én és te egyek leszünk, úgy, amint most karjaim között vagy. -- Mert valóban, Jakab elhagyta magát, és Jézus keblén sír. -- Ne sírj többé! Lépjünk ki az elragadtatásnak ebbôl az órájából, amely ragyogó és fájdalmas is egyúttal, amint valaki kilép a halál árnyékából, emlékezve mindenre, kivéve a halál tényére, amely egy pillanatig tart csak vérfagyasztó félelmével, de a halál, mint valóság, a századokon át megmarad. Jöjj, megcsókollak így, hogy segítselek elfelejteni emberi sorsom súlyát. Amint kérted, annak idején majd visszaemlékezel rá. Fogadd ajkadon csókomat, mert a te ajkadnak meg kell majd ismételni szavaimat Izrael népének. És megcsókolom szívedet, amelynek szeretnie kell, amint mondtam. És megcsókollak itt, halántékodon, ahol meg fog szűnni az élet a belém vetett hit utolsó, szeretetteljes szavaival együtt. Szeretett testvérem, eljövök majd hozzád, és veled leszek a hívôk gyülekezetében, az elmélkedés óráiban, a veszély és a halál órájában! Senki, még angyalod sem fogja hozzám hozni lelkedet, hanem én magam, egy csókkal, így... Hosszú ideig egymást átölelve tartják, és úgy tűnik, hogy Jakab mintegy elszenderedik Isten csókjának örömétôl, és elfelejti szenvedését. Amikor felemeli fejét, visszatért Jakab, Alfeus fia, békésen és jóságosan, Józsefhez, Mária jegyeséhez hasonlítva. Jézusra mosolyog, érettebb mosollyal, kissé szomorkásan, de mindig oly kedvesen. -- Vegyük magunkhoz táplálékunkat, Jakab, és utána aludjunk a csillagok alatt. Amint kihajnalodik, leszállunk a völgybe... emberek közé megyünk... -- És Jézus felsóhajt... De mosolyogva fejezi be:... -- és Máriához. -- És mit mondjak anyámnak, Jézus? És társaimnak? Kérdezni fognak... -- Megmondhatod nekik mindazt, amit neked mondtam, hogy szemlélted Illést, amint Áchábnak és a népnek válaszolt a hegyen, és hogy milyen hatalma volt valakinek, akit Isten szeretett, hogy a néptôl és az elemektôl elérje azt, amit akart; az ô buzgóságát, ami emésztette ôt az Úrért. És azt, hogy miként szemléltettem veled, az Isten szolgálatával járó békét. Mondd meg nekik, amit én mondtam neked: ,,Jöjjetek'' és amint Illés tett Elizeussal, ti is a szeretet köpenyével új szolgákat tudtok szerezni az Úristennek. És azoknak, akik mindig aggódnak, mondd el, hogyan láttattam meg veled a múlt boldog szabadságát, amit Elizeus tapasztalt, amikor megszabadult ökreitôl és ekéjétôl. Mondd el nekik, miként emlékeztettelek arra, hogy aki a Belzebub közvetítésével akar csodákat tenni, annak rossz vége lesz, mint Achaszjával történt, Illés szavai szerint. Végül mondd meg nekik, hogyan ígértem meg neked, hogy aki mindhalálig hűséges marad, az megtisztul a Szeretet tüzében tökéletlenségeitôl, és egyenesen az égbe megy. A többi csak rád vonatkozik. (4-839) ======================================================================== A szentségek szerepe Júdás és Jakab Miközben Jézus és Jakab lefelé jönnek a Kármelrôl, egy helyen Jézus megáll, és elgondolkozva nézi az alattuk elterülô vidéket. Jakab ránéz, és megkérdezi: -- Ennek a vidéknek a szépségét nézed? -- Igen, azt is. De még inkább gondolok a jövô zarándoklataira, és annak szükségességére, hogy haladéktalanul elküldjem a tanítványokat, nem a mostani korlátozott munkára, hanem egy igazi misszionárius feladatra. Sok terület van még, ahol nem ismernek engem, és én nem akarok egy területet sem kihagyni, ahol nem tudnak rólam. Állandóan elôttem van a gond: menni, és megtenni mindent, amíg tudok... -- Mindig közbejön valami, ami késleltet téged. -- Késleltetés helyett, inkább szükségessé teszik, hogy megváltoztassam útitervemet. Mert sose haszontalanok az utak, amelyeket teszünk. De még oly sok tennivaló van!... Azért is, mert távollétemben sok szív visszatér oda, ahol volt, és nekem ismét újból kell kezdenem. -- Igen, és fárasztó és undorító ez a lelki közönyösség, ez az állhatatlanság, ez a rosszrahajlás. -- Fárasztó. De ne mondd, hogy undorító. Isten munkája sose undorító. Szánnunk kell a szegény lelkeket, de nem szabad undorodnunk tôlük! Mindig atyai szívvel, egy jó atya szívével kell hozzájuk közelítenünk! Egy jó atya sose undorodik gyermekei betegsége miatt. Nekünk sem szabad senkitôl sem undorodnunk! -- Jézus, megengeded, hogy feltegyek egy kérdést? Ezen az éjszakán sem aludtam. Hanem sokat gondolkoztam, miközben figyeltelek téged aludni. Álom közben oly fiatalnak látszol, Testvérem: Mosolyogtál, fejedet behajtott karodon nyugtatva, akárcsak ahogy a gyermekek alszanak. Jól láttalak téged a holdvilágnál az éjjel. Gondolkoztam. És sok kérdés vetôdött fel bennem... -- Mondd el azokat! -- Azt mondtam: meg kell kérdeznem Jézustól, hogyan juthatunk el erre a szervezetre, amelyet te Egyháznak neveztél, és amelyben, ha jól értettem, lesznek fokozatok, de nem értem egészen. Te mindent meg fogsz mondani, vagy magunktól kell cselekednünk? -- Amikor eljön annak az ideje, megmondom nektek, ki lesz annak a feje. Nem többet. Amíg veletek leszek, tájékoztatlak titeket a különbözô csoportokról és a különbségekrôl az apostolok, tanítványok és nôtanítványok között. Mert ezek elkerülhetetlenek. Azonban azt akarom, hogy amint a tanítványoknak tisztelniük kell az apostolokat, és engedelmeskedniük kell nekik, ugyanúgy az apostoloknak is szeretettel és türelemmel kell bánniuk a tanítványokkal. -- És mit kell tennünk? Mindig és csak azt, hogy téged hirdessünk? -- Ez a lényeges. Utána az én nevemben fel kell oldoznotok, áldást kell adnotok, vissza kell fogadnotok a kegyelembe, ki kell szolgáltatnotok a szentségeket, amelyeket alapítani fogok... -- Mik ezek? -- Természetfeletti és lelki eszközök, amelyeket anyagi eszközökkel is társítotok, hogy meggyôzzétek az embereket: a pap valóban művel valamit. Látod, hogy ha az ember nem lát, akkor nem hisz. Mindig szüksége van valamire, ami azt mondja neki: itt van valami. Ezért, amikor csodákat teszek, rájuk helyezem kezemet, vagy megnedvesítem ôket nyállal, vagy adok nekik egy bemártott falatot. Enélkül is művelhetnék csodát, pusztán gondolatommal. De gondolod, hogy akkor azt mondanák az emberek: ,,Isten csodát tett''? Azt mondanák: ,,Meggyógyult, mert itt volt gyógyulásának ideje.'' És azt az orvosnak, az orvosságnak vagy a beteg ellenálló képességének tulajdonítanák. Ugyanez lesz a szentségekkel is: azok az istentisztelet formái, a kegyelem közvetítésére vagy visszaadására, vagy a hívek megerôsítésére. János, például, a vízbemerítést használta, hogy a bűntôl való megtisztulást jelképesen kifejezze. Valójában nem annyira a víz volt hasznos, hanem annak megvallása, hogy valaki szennyes volt az elkövetett bűnök miatt. Nekem is lesz keresztségem, az én keresztségem, amely nem lesz egy egyszerű jelkép, hanem valóban megtisztítja a lelket az eredeti bűntôl, és visszaadja neki azt az állapotot, amelyet Ádám és Éva birtokolt bűnük elôtt, s amelyet még növelnek az Istenember érdemei. -- De... a víz nem érinti a lelket! A lélek szellemi. Ki tudja megérinteni azt az újszülöttben, a felnôttben, vagy az öregben? Senki. -- Látod, te is elismered, hogy a víz anyagi eszköz, aminek nincs hatása a lelki dologra. Nem a víz lesz tehát, hanem a pap szava, aki Krisztus Egyházának tagja, aki fel van szentelve szolgálatára, vagy egy másik igazi hívô, aki helyettesíti ôt rendkívüli helyzetekben. Ez hozza létre a megváltás csodáját, amely a megkereszteltet megszabadítja az eredeti bűntôl. -- Rendben van. De az ember maga is elkövet bűnöket... Ki szabadítja meg ôt ezektôl? -- Mindig a pap, Jakab. Ha egy felnôtt megkeresztelkedik, az eredeti bűnnel együtt megsemmisülnek egyéb bűnei is. Ha a már megkeresztelt ember visszatér a bűnhöz, a pap feloldozza majd ôt a Hármas Egy-Isten nevében és a megtestesült Ige érdemei által, amint én is teszem a bűnösökkel. -- De te szent vagy! Mi... -- Nektek is szenteknek kell lennetek, mert szent dolgokat érintetek, és azt szolgáltatjátok ki, ami Istené. -- Akkor többször is megkereszteljük ugyanazt az embert, mint János teszi, aki annyiszor meríti alá a vízben az embereket, ahányszor hozzá mennek? -- János az ô keresztségével nem tesz mást, mint csak az alázatosság által elért megtisztulást azzal, aki alámerül a vízben. Már mondtam ezt neked. Ti nem keresztelitek meg ismét azt, aki már megkeresztelkedett, kivéve azt az esetet, amikor nem apostoli szertartással keresztelték meg, hanem a szakadárokéval. Ebben az esetben másodszor is meg lehet keresztelni, ha felnôtt az illetô, és maga kéri ezt, mert az igaz Egyház tagjává kíván lenni. Más esetekben ahhoz, hogy valaki ismét visszanyerje Isten barátságát és békéjét, használni fogjátok a megbocsátás szavait, egyesülve Krisztus érdemeivel, és a lélek, aki igazi bűnbánattal jött hozzátok, és alázatosan vádolja magát, feloldozást nyer. -- És ha valaki nem tud eljönni, mert annyira beteg, hogy nem tud mozogni? Meghal akkor bűnében? Haláltusájának szenvedéséhez hozzájárul még az Isten ítéletétôl való félelem is? -- Nem. A pap elmegy a haldoklóhoz, és feloldozza ôt. Sôt, a feloldozásnak egy bôségesebb formáját használja, nem egy általánosat, hanem minden érzékszervre alkalmazva, amely által az ember rendszerint vétkezik. Izraelben van Szent Olajunk, amelyet a Magasságbeli által adott elôírás szerint készítenek, amellyel felszentelik az oltárt, a fôpapot, a papokat és a királyt. Az ember valójában egy oltár. És királlyá válik azáltal, hogy kiválasztást nyer Isten trónjához, azért tehát meg lehet szentelni a Kenet Olajával. A Szent Olajat az izraelita istentisztelet egyéb részeivel együtt Egyházam is használni fogja az oltár felszentelésére, a fôpapok és az egyházi fokozatok felszentelésére, a királyéra és a hívekére, amikor az Ország örököseivé válnak, vagy amikor a legnagyobb szükségük van a segítségre, hogy minden bűntôl megtisztult tagokkal és érzékekkel jelenhessenek meg Isten elôtt. Az Úr kegyelme segíteni fogja a lelket és a testet is, ha a beteg javára így tetszik az Istennek. A test sokszor nem védekezik a betegség ellen, vagy a lelkiismeret furdalás miatt, ami megzavarja békéjét, vagy a Sátán tevékenysége miatt, aki ezzel a halállal reméli egy léleknek a megnyerését országa számára, és kétségbeesésbe kergetheti azokat, akiket az hátrahagy. A beteg a Sátán karmaiból és a belsô zavaroktól megszabadul, és békét élvez, mert biztos Isten bocsánatának elnyerésében, amely a Sátánt is eltávolítja tôle. És mivel az ôsszülôk részesültek a kegyelem ajándékában, és mentesek voltak a betegség és szenvedés minden formájától, amikor a beteg visszanyeri a kegyelmet, amely oly nagy, mint egy újszülötté, akit az én keresztségemmel kereszteltek meg, elnyerheti a betegség fölötti gyôzelmet is. Ebben segítheti ôt a hitben testvéreinek az imája is, akik kötelesek részvéttel lenni a beteg iránt, nemcsak az irgalmasság testi, hanem lelki cselekedeteit is gyakorolva, s arra törekedve, hogy elérjék testvérük testi és lelki egészségét. Az ima már a csodának egyik módja, Jakab. Láttad Illés esetében, mit képes elérni egy igaznak az imája. -- Nem nagyon értelek meg, de az, amit megértek, tisztelettel tölt el engem a te papjaid papi jellege iránt. Ha jól értem, sok pontban azonosak leszünk veled: a tanításban, a feloldozásban, a csodatevésben. Ez tehát három szentség. -- Nem, Jakab. A tanítás és a csodatevés nem szentségek. De a szentségekbôl több lesz. Hét, mint a Templom szent gyertyatartója, és mint a Szeretet Lelkének ajándékai. Valójában a szentségek ajándékok és lángok, amelyeket azért kap az ember, hogy mindörökké égjen az Úr elôtt. Lesz egy szentség a házasság számára is. Erre mutatott rá Sárának, Ráguel lányának szent házassága, amely megszabadította az ördögtôl. Ez megadja a házasoknak mindazt a segítséget, amelyre szükségük van, hogy szentül éljenek együtt, Isten törvényei és kívánsága szerint. A házastársak a teremtô szertartás szolgáivá is válnak. Ugyancsak Papjaivá válnak egy kis egyháznak: a családnak. Azért fel kell szentelni ôket, hogy Isten áldásával vegyenek részt a teremtésben, és olyan nemzedéket neveljenek fel, amelyen Isten szent nevének áldása van. -- És minket, papokat, ki fog felszentelni? -- Én és Az, akit én fogok küldeni. Ez az eljövetel is egy szentség lesz. Szándékos, a legszentebb Isten részérôl, az Ô elsô kinyilvánulásában, utána pedig azoktól, akik részesednek a papság teljességében. Erô és értelem lesz, a hit megerôsítése, szent kegyelet, szent istenfélelem, segítség lesz a tanácsadásban, természetfeletti bölcsesség és egy olyan életszentség birtoklása lesz, amely természeténél és erejénél fogva felnôtté teszi a gyermeket, aki részesül benne. De most még nem vagy képes felfogni ezt. Ô maga érteti majd meg veled. Ô, az isteni vigasztaló Szentlélek, az Ôrök Szeretet, amikor elérkezik a pillanat, hogy befogadjátok. És hasonlóképpen nem tudtok megérteni most egy másik szentséget. Az oly magasztos, hogy szinte még az angyalok sem képesek felfogni. Mégis ti, egyszerű emberek, megértitek majd a hit és a szeretet erénye által. Igazán mondom neked, hogy aki azt szeretni fogja, és táplálja vele a lelkét, lábbal tudja majd taposni az ördögöt anélkül, hogy kárt szenvedne. Mert akkor én leszek vele. Igyekezz emlékezetbe vésni ezeket a dolgokat, testvérem! Neked kell majd elmondanod azokat társaidnak és a híveknek, sokszor és sokszor. Akkor ti már megértitek az isteni szolgálatot, de te elmondhatod: ,,Ô megmondta ezt nekem egy napon, amikor felmentünk a Kármelre. Mindent elmondott nekem, mert attól fogva engem jelölt ki arra, hogy Izrael Egyházának a feje legyek.'' -- Íme egy másik kérdés! Gondolkoztam ezen az éjszakán. Nekem kell megmondani társaimnak: ,,Én leszek itt a vezetô''? Ez nem tetszik nekem. De megteszem, ha parancsolod. De nem szívesen. -- Ne félj! A Vigasztaló Lélek leszáll majd mindenkire, és szent gondolatokat sugall nektek. Mindnyájan egyet értetek majd Isten dicsôségére Egyházában. -- És nem lesznek többé ilyen vitatkozások... ilyen kellemetlenek, mint most? Még Júdás, Simon fia sem lesz többé a széthúzás oka? -- Nem lesz többé, ebben nyugodt lehetsz. De nézeteltérések még lesznek. Azért mondtam neked: ôrködj, és sose fáradj bele az éberségbe, hanem mindvégig teljesítsd kötelességedet. -- Még egy kérdés, Uram. Hogyan viselkedjem az üldöztetés idején? Abból, amit mondasz, úgy tűnik nekem, hogy én egyedül maradok itt a tizenkettô közül. A többiek tehát elmennek, hogy megmeneküljenek az üldöztetéstôl. És én? -- Te helyeden maradsz. Mert ha szükség is van, hogy ne irtsanak ki titeket addig, míg az Egyház meg nem szilárdult -- s ez igazolja sok tanítvány és szinte minden apostol szétszóródását, -- de semmi sem igazolna téged, ha elhagynád jeruzsálemi egyházadat. Sôt, minél inkább veszélyben lesz az, neked annál inkább kell ôrködnöd felette, mintha legkedvesebb gyermeked lenne, aki halálveszélyben van. Példád megerôsíti majd híveid lelkét. Nekik szükségük lesz erre, hogy megállják helyüket a megpróbáltatásokban. Minél gyengébbeknek látod ôket, annál inkább ott kell maradnod, részvétteljesen és bölcsen. Ha te erôs leszel, részvéttel viseltetsz majd a gyengék iránt. Erôsítsd meg ôket, arra gondolva: ,,Én mindent megkaptam Istentôl, hogy eljussak erre a lelki erôsségre. Alázatosan be kell ezt vallanom, és szeretetteljesen kell bánnom azokkal, akiket Isten nem áldott meg ennyire'', és adnod, adnod kell a te erôdbôl, szavaiddal, támogatásoddal, nyugalmaddal, példáddal. -- És ha a hívek között lesznek gonoszok, akik botrányokat okoznak, és másokat veszélyeztetnek, mit kell tennem? -- Óvatosnak kell lenned elfogadásukban, mert jobb, ha kevesen vagytok de jók, mintha sokan, de nem jók. Ismered a régi közmondást a jó és a romlott almákról. Vigyázz, hogy az meg ne ismétlôdjék egyházadban! De ha te is árulókra akadsz, igyekezz minden módon megtéríteni ôket, végsô eszközként tartogatva a szigorúságot. De ha csak kis hibákról van szó valakiben, akkor ne csüggeszd el ôt szigorúságoddal. Bocsáss meg, bocsáss meg!.. Inkább könnyezve és szeretetteljes szavakkal bocsáss meg, mintsem hogy kiátkozd ôt. Ez hatásosabb egy szív megmentésére. Ha a bűn súlyos, de a Sátán váratlan támadásának következménye, és súlyossága miatt a bűnös szükségét érzi, hogy elmeneküljön színed elôl, akkor menj te, és keresd meg ôt! Mert ô egy eltévedt bárány, te pedig a pásztor vagy. Ne félj attól, hogy lealacsonyítod magadat azáltal, hogy leszállsz hozzá sáros utakon, keresed ôt a mocsarakban és a szakadékokban. Homlokodat akkor a vértanúk koronája fogja övezni, és ez lesz az elsô a három korona közül... És ha téged is elárulnak, mint a Keresztelôvel tették, és sok mással, mert minden szentnek megvan az árulója, akkor bocsáss meg. Annak jobban, mint bárki másnak. Bocsáss meg, amint Isten is megbocsátott az embereknek, és amint meg fog bocsátani nekik a jövôben is. Nevezd akkor is ,,fiadnak'' azt, aki szenvedést okoz neked, mert az Atya annak nevez titeket az én ajkam által, és igazán mondom, nincs olyan ember, aki sose okozott volna fájdalmat neki. Hosszasan hallgatnak. Utána Jézus megkérdezi: -- Mást nem akarsz kérdezni tôlem? -- Nem, Jézus. Ma reggel jobban megértettem félelmetes küldetésemet... -- Mert kevésbé vagy megzavarodva, mint tegnap. Amikor eljön a te órád, még nagyobb békét élvezel, és még jobban megérted. -- Vissza fogok emlékezni mindezekre... mindenre... kivéve... -- Mit, Jakab? -- Kivéve azt, hogy ezen az éjszakán nem tudtam sírás nélkül rád nézni. Azt, amirôl nem tudom, hogy valóban te mondtad-e nekem, s ha igen, hinnem kell; vagy pedig a Sátán ijesztgetett-e vele. De hogyan tudsz oly nyugodt lenni, ha... ha igazán meg kell történniük ezeknek a dolgoknak? -- És te nyugodt lennél, ha azt mondanám neked: ,,Ott van egy pásztor, aki csak nehezen vonszolja magát béna lába miatt. Lásd, meg tudod-e gyógyítani, Isten nevében?'' -- Nem, Uram! Magamon kívül lennék, s kísértésnek gondolnám, hogy a te helyedet bitoroljam. -- És ha megparancsolnám neked? -- Akkor megtenném, engedelmességbôl, és többé nem nyugtalanítana, mert tudnám, hogy te akarod, és nem félnék attól, hogy nem tudom megtenni. Mert te, azzal, hogy küldesz engem, erôd adsz ahhoz, hogy megtegyem, amit akarsz. -- Jól mondod. Látod tehát, hogy én, az Atyának engedelmeskedve, mindig békét élvezek. Jakab lehajtott fejjel sír. -- Igazán el akarod felejteni? -- Legyen úgy, amint te akarod, Uram... -- Kettô között választhatsz: elfelejteni, vagy emlékezni rá. Ha elfelejted, megszabadulsz a szenvedéstôl, és annak szükségességétôl, hogy teljesen hallgass róla társaid elôtt, de ez felkészületlenül hagy téged. Ha emlékezel rá, az felkészít küldetésedre, mert ahhoz, hogy sose panaszkodjál, és lelkileg megerôsödjél, csak egy dolog szükséges: hogy emlékezzél arra, mit szenved el földi életében az Emberfia, miközben szemléled a Krisztust annak teljes ragyogásában. Válassz! -- Hinni, emlékezni, szeretni. Ezt szeretném. És minél elôbb meghalni, Uram... -- és Jakab csendesen sír. Jézus engedi sírni... Végül Jakab azt mondja: -- És ha a jövôben újabb célzásokat teszel... vértanúságodra, meg kell mondanom, hogy tudom? -- Nem. Hallgass! József tudott hallgatni jegyesi fájdalmáról, amikor azt hitte, hogy elárulták. És tudott hallgatni a szűzi fogantatásról és Természetemrôl. Kövesd ôt! Az is nagy titok volt. Mégis megôrizte, mert ha nem ôrizte volna meg, veszélyeztette volna az egész megváltást. A Sátán állandóan virraszt és tevékenykedik. Ne felejtsd el ezt! Ha most beszélnél, sok embernek és dolognak ártanál. Hallgass! -- Hallgatni fogok. És ez kettôs súllyal fog rám nehezedni... Jézus nem válaszol. Hagyja, hogy Jakab csendesen sírjon csuklyája alatt. Találkoznak egy férfivel, aki egy szerencsétlen gyermeket hordoz, vállára kötve. -- A te fiad? -- kérdezi tôle Jézus. -- Igen. Nekem született, anyja halálát okozva. Most, hogy anyám is meghalt, amikor munkába megyek, magammal viszem, hogy vigyázzak rá. Favágó vagyok. A fűre fektetem, köpenyemre, és miközben én a fákat fűrészelem, ô a virágokkal szórakozik. Szegény fiam! -- Nagy szerencsétlenség ez! -- Eh, igen! De amit Isten akar, békésen el kell fogadnunk. -- Isten veled, ember! Béke veled! -- Isten veled! Béke veletek! A férfi felmegy a-hegyre, Jézus és Jakab pedig lefelé mennek. -- Milyen szerencsétlenség! Reméltem, hogy meggyógyítod -- sóhajt fel Jakab. Jézus nem mutatja, hogy megérti gondolatát. -- Mester, ha az a férfi tudta volna, hogy te vagy a Messiás, talán kért volna, hogy tegyél csodát. Jézus nem válaszol. -- Jézus, engedd meg, hogy visszamenjek, és megmondjam annak az embernek. Szánom a gyermeket. Már annyi fájdalom van szívemben! Add meg nekem legalább azt az örömöt, hogy meggyógyulva lássam a kicsit! -- Menj csak! Megvárlak itt. Jakab gyorsan elmegy. Amikor eléri a férfit, odakiált neki: ,,Ember, állj meg, ide figyelj! Az, aki velem volt, a Messiás. Add nekem gyermekedet, hogy hozzá vigyem! Jöjj te is, ha akarsz, hogy lásd, meggyógyítja-e a Mester! -- Menj te, ember! Nekem fel kell fűrészelnem ezt az egész fát. Máris késlekedtem, a gyermek miatt. És ha nem dolgozom, nem eszem. Szegény vagyok, és sokba kerül nekem. Én hiszek a Messiásban, de jobb, ha te beszélsz vele érdekemben. Jakab lehajol, hogy felvegye a fűrôl a gyermeket. -- Óvatosan tedd -- figyelmezteti ôt a favágó -- nagyon fáj minden tagja! Valóban, alighogy Jakab felemeli, a gyermek siránkozni kezd. -- Ó, mily szenvedés! -- sóhajt fel Jakab. -- Nagy fájdalom -- mondja a favágó, egy kemény fatörzsön dolgozva a fűrésszel. És hozzáteszi: -- Nem tudnád te meggyógyítani? -- Én nem vagyok a Messiás. Csak egy tanítványa vagyok... -- No és? Az orvosok más orvosoktól tanulnak. A tanítványok a Mestertôl. Gyerünk, légy jó! Ne okozz neki szenvedést! Próbáld meg te! Ha a Mester ide akart volna jönni, megtette volna. Azért küldött téged, mert vagy nem akarja meggyógyítani, vagy pedig azt akarja, hogy te gyógyítsd meg. Jakab megzavarodik. Utána dönt. Felegyenesedik, úgy, amint Jézus szokott, és imádkozik, amint Jézusnál látta, és utána kijelenti: ,,Jézus Krisztus, Izrael Messiása és Isten Fia nevében, gyógyulj meg!'' -- és rögtön utána letérdel, azt mondva: -- Ó, Uram, bocsánat! A te engedélyed nélkül cselekedtem! De szánalomból Izraelnek eme gyermeke iránt. Könyörülj, Istenem! Rajta, és rajtam, bűnösön! -- és a füvön elterült gyermek fölött sír. Könnyei a kitekeredett, elernyedt lábakra esnek. Jézus felbukkan az ösvényen. De senki sem látja, mert a favágó dolgozik, Jakab sír, a gyermek pedig kíváncsian néz, és utána kedveskedve megkérdi: -- Miért sírsz? -- és kitárja egyik karját, hogy megsimogassa ôt, és anélkül, hogy észrevenné, egyedül felül, feláll, és megöleli Jakabot, hogy megvigasztalja. A favágó megfordul Jakab felkiáltására, és látja gyermekét egyenesen állni lábán, amely többé nem béna és torz. És amikor megfordul, látja Jézust. -- Íme, Ô! Íme, Ô! -- kiáltja, Jakab mögé mutatva, aki megfordul, és látja Jézust, aki örömtôl sugárzó arccal nézi ôt. -- Mester! Mester! Én nem tudom, hogyan történt... a szánalom... ez az ember... ez a kisgyermek... Bocsánat! -- Kelj fel! A tanítványok nem többek a Mesternél, de meg tudják tenni azt, amit a Mester tesz, ha szent indítóokból teszik. Kelj fel, és jöjj velem! Legyetek áldottak ti ketten, és ne felejtsétek el, hogy Isten szolgái is véghezviszik Isten Fiának műveit. -- és elmegy, magával vonva Jakabot, aki még mindig azt hajtogatja: -- De hogyan tudtam? Még mindig nem értem! Mivel tettem csodát a te nevedben? -- A részvéteddel, Jakab. Vágyaddal, hogy megszerettess engem azzal az ártatlannal, és azzal a férfivel, aki hitt és kételkedett egyszerre. János, Jabnia mellett a szeretet révén művelt csodát, amikor meggyógyított egy haldoklót, megkenve ôt és imádkozva érte. Te, itt, meggyógyítottál sírásoddal és részvéteddel. És nevembe vetett bizalmaddal. Látod, milyen nyugodtan lehet szolgálni az Urat, amikor a tanítvány szándéka helyes? Most menjünk gyorsan, mert az az ember követ minket. Nem lenne jó, ha a társak már most megtudnák ezt. Hamarosan elküldelek titeket az én nevemben... -- Jézus nagyot sóhajt -- amint Júdás, Simon fia nagyon vágyakozik erre. -- Egy másik sóhaj. -- És meg fogjátok tenni... De nem mindenki számára lesz jó. Simon Péter, testvéred és mások is szenvednének, ha megtudnák ezt, és részrehajlásnak vélnék. De nem az. Ez elôkészület egyesek számára a tizenkettô közül, hogy irányítani tudjátok a többieket. Menjünk le ennek a pataknak a medrében. Így nyomunk vész... Nem tetszik ez neked, a gyermek miatt? Ó, találkozunk majd ismét vele... (4-849) ======================================================================== Búcsú endori Jánostól és Szintikától Júdás és Jakab Miután több apostol elkísérte endori Jánost és Szintikát Antiochiába, mindnyájan néhány szót szólnak, mielôtt végleg elválnának egymástól. Elôször Péter, majd a zelóta Simon beszél. Ô átadja a szót Jakabnak: -- Most beszéli te, Jakab, Alfeus fia! -- Én testvére vagyok, Názáretbôl. Atyám és az Ô atyja testvérek voltak, egy anya szülte ôket. Én azonban nem mondhatom magamat testvérnek, hanem csak szolgának. Mert atyám testvérének, Józsefnek atyasága lelki atyaság volt, mert igazán mondom nektek, hogy Jézus igazi atyja a Magasságbeli, akit mi imádunk. Ô megengedte, hogy Istensége, amely Egy és Hármas, megtestesüljön a Második Személyben, és eljöjjön a földre, jóllehet mindig egyesülve maradt azokkal a Személyekkel, akik a mennyben laknak. Mert Isten, a végtelenül Hatalmas meg tudta ezt tenni. És a Szeretet által tette, ami az Ô természete. A názáreti Jézus a mi testvérünk, emberek, mert embersége szerint egy asszonytól született, és hasonló hozzánk. Ô a mi Mesterünk, aki a Bölcsesség, és magának az Istennek az Igéje, aki eljött, hogy beszéljen hozzánk, és minket Istenévé tegyen. Ô a mi Istenünk, egy az Atyával és a Szentlélekkel, akikkel mindig egyesül a szeretetben, hatalomban és természetben. Ezt az igazságot, amelyet az Igaz, aki rokonom volt, nyilvánvaló bizonyítékokkal megismert, birtokoljátok ti is. És a világnak, ami meg akar fosztani titeket Krisztustól, mondjátok: ,,Nem. Ô Isten Fia, a Jákobtól született Csillag, a Vesszô, ami felemelkedik ott, Izraelben és az Uralkodó.'' Ne engedjétek ezt elfojtani semmitôl sem! Ez a Hit. Most András veszi át a szót. (Lásd: András 29) Majd Máté és Jakab, Zebedeus fia után Júdás kerül sorra: -- Júdás, akarsz most beszélni? -- Igen. Legyetek tiszták, hogy felismerhessétek Ôt! De azért is legyetek azok, hogy megôrizhessétek magatokban az Ô Bölcsességét, Szeretetével és teljes Önmagával együtt. Izajás (akit elôzôleg a többiek idéztek) azt is mondja az 52. fejezetben: ,,Ne érintsétek meg azt, ami tisztátalan... tisztálkodjatok meg, ti, kik az Úr edényét hordozzátok! Isten nem maradhat ott, ahol tisztátalanság van. Máté elmondta, miként magyarázta meg az Úr, hogy a mennyei Jeruzsálemben nem lesz semmi tisztátalan, vagy Istentôl elválasztott. Igen. De szükség van arra, hogy itt lenn se legyenek tisztátalanok, vagy Istentôl elválasztva, hogy beléphessenek oda. Szerencsétlenek azok, akik az utolsó órára halasztják a bűnbánatot! Nem mindig lesz idejük rá. Ugyanúgy, azok, akik most rágalmazzák Ôt, nem tudják majd megváltoztatni szívüket diadalának órájában, és nem élvezik majd annak gyümölcsét. Azok, akik a szent és alázatos Királyban földi uralkodót remélnek látni, és még inkább azok, akik félnek attól, hogy földi uralkodót látnak benne, nem lesznek felkészülve erre az órára. Saját elgondolásuk, ami nem Isten gondolata, félrevezeti ôket. Ezek még inkább vétkeznek, szegényes emberi felfogásuk miatt. Megalázó számára, hogy Ô az Ember. Ezt nem szabad elfelejtenünk! Izajás mondja, hogy a mi összes bűneink miatt szenved emberi külsôben az isteni Személy. Amikor arra gondolok, hogy az Isten Igéjét, mint egy piszkos burok veszi körül az emberiség minden nyomorúsága, attól kezdve, hogy Ô létezik, akkor mély részvétet érzek iránta, és mélységesen megértem az Ô bűntelen lelkének szenvedését. Akárcsak ahogy egy egészséges undorodna, ha beburkolnák egy leprás piszkos rongyaiba. Valóban átszögezték Ôt a mi bűneink, megsebezte Ôt az ember minden bűnös vágya! Az Ô, közöttünk élô lelkének remegnie kell, amikor megérint minket, mint annak, aki borzong a láztól. Ô azonban nem beszél. Nem mondja: ,,Borzalommal töltötök el engem!'' Hanem inkább azt mondja: ,,Jöjjetek hozzám, hogy megszabadítsalak titeket bűneitektôl!'' Ô az Üdvözítô. Végtelen jóságában el akarta takarni elviselhetetlen szépségét. Ha olyannak tűnne fel, amilyen az égben, akkor porrá égnénk, mint András mondta. Most vonzóvá tette magát, mint egy szelíd Bárány, hogy megközelíthessen és üdvözíthessen minket. Ez az állapota tartani fog addig, míg felemészti Ôt az, hogy a tökéletes Embernek kell lennie a tökéletlen emberek között, és felemelkedik a megváltottak sokasága fölé, az Ô szent királyságának diadalmában. Isten, aki megismeri a halált azért, hogy megmentsen minket az Élet számára! Ezek a gondolatok minden másnál jobban megszerettetik Ôt veletek. Ô a Szent. Én megmondhatom, én, aki Jakabbal együtt mellette nôttem fel. És mondom, és mondani fogom ezt, készen arra, hogy életemmel erôsítsem meg vallomásomat, hogy az emberek higgyenek benne, és részük legyen az örök Életben! (5-88) Júdásról és Jakabról további részleteket találunk az Utolsó vacsoráról szóló füzetben: Júdás arcul üti a Jézust ,,esztelennek'' nevezô keriótit, úgy, hogy az elesik, arca pedig felduzzad. Jézus távol van, Anyjánál, de visszatértekor rámosolyog Júdás Tádéra, mintha mit sem tudna a történtekrôl: UV 7. Elhelyezkedésük az asztalnál: UV 10 Jézus szavai hozzájuk a lábmosásnál: UV 16. 18. Júdás biztos benne, hogy a kerióti áruló: UV 35 Tanakodás Jézus megmentésérôl a Getszemániba menô úton: Jsz 16-17. Beszélgetésük Jézus feltámadása elôtt: F 21-22. Szavaik a feltámadt Jézushoz: F 26. 28-29. A feltámadt Jézussal az asztalnál: F 38. A testvérek megjegyzései a keriótiról: Ak 9.10. Szavaik Jézushoz: Ak 16-17. A Golgotára vezetô úton: Ak 24. 28. Jézus oktatása a szentkenetrôl: Uo 20-21. Jézus Jakabra bízza Jeruzsálemet: Uo 38-39. Jakab véleménye a helyben maradásról István temetése után: Ô 29. ======================================================================== A Zelóta Simon János apostol után talán a zelóta Simon apostol volt a legtökéletesebb, és élvezte leginkább Jézus bizalmát. Egyben talán ô volt a legöregebb is. Külsôleg pedig talán ô volt a legcsúnyább, mert ,,leprás'' volt, és csodálatos gyógyulása után is megmaradt arcán egy sebhely. Jézus így írja le ôt Tamásnak, akit elküld hozzá, hogy gyógyulása után vezesse el ôt a paphoz a tisztulási szertartásra: -- Magas és sovány. Sötétbôrű, mint egy félvér. Szeme nagyon mélyenfekvô és sötét, hófehér szemöldökkel. Haja oly fehér, mint a vászon, és kissé göndör. Hosszú, tömpe orra olyan, mint a líbiaiaké. Szájszéle vaskos és kiduzzad, fôleg az alsó. Arca annyira olajbarna színű, hogy ajkai a lilába hajlók. Egy régi sebhely van homlokán, és ez lesz az egyedüli folt, most, hogy megtisztult a sebhelyektôl és szennytôl. -- Öreg, ha egészen fehér. -- Nem, Fülöp, öregnek látszik, de nem az. A lepra miatt ôszült meg. -- Mi ô? Egy félvér? -- Lehetséges, Péter. Hasonlít az afrikaiakra. (2-96) Jézus egyedül ôt avatja be abba, mi fog történni elfogatása után az apostolokkal, és ôt bízza meg, hogy gyűjtse majd össze ôket Lázár házában, Betániában. A Szentírás nem sokat mond Simon apostolról, és a szentek életrajza is csak egymással ellentmondó hagyományokról számol be. Az egyik hagyomány szerint Edesszában halt meg békés halállal. A másik hagyomány szerint Júdás Tádé apostollal együtt néhány évig Perzsiában működött, mint hithirdetô, és mindketten ott szenvedtek vértanúhalált. Ezért nyugaton együtt ünneplik ôket október 28-án, míg keleten külön ünnepük van. Kôvári Károly S. J. ======================================================================== Mit tegyek most érted? Simon Jézus, hat tanítványával együtt egy falusi házban tartózkodik, Jeruzsálem közelében. Estefelé jár az idô. A házigazda úgy látszik ismeri Jánost, mert neki szól: -- János, itt van két férfi, akik a te barátodat várják. -- Hol vannak? Kik azok? -- Nem tudom. Egyikük biztosan júdeai. A másik... nem tudom. Nem kérdeztem meg. -- Hol vannak? -- A konyhában várakoznak, és... és... igen... nos... van még egy, aki tele van sebekkel... Ott várakozik rád... (mutat a kert egy pontja felé a gazda) mert... talán leprás... -- Menjünk elôször ôhozzá -- mondja Jézus, aki eddig hallgatott. -- Mondd meg a többieknek, hogy jöjjenek ôk is, ha akarnak. Itt, az olajfák alatt fogok velük beszélni. -- És elindul arra, amerre a gazda mutatott. -- És mi? Mit csináljunk? -- kérdezi Péter. -- Jöjjetek, ha akartok! Egy teljesen beburkolódzott férfi támaszkodik a falusias falnak, amely egy földteraszt tart fenn. Amikor meglátja Jézust, felkiált: -- Vissza! Vissza! De légy irgalmas is! -- És megmutatja törzsét, engedve, hogy ruhája leessen. Tele van sebekkel, mély gödrökkel. Némelyik seb olyan, mintha égési seb lenne, más sebek fehérek és csillognak, mintha vékony üveglap fedné ôket. -- Leprás vagy! Mit akarsz tôlem? -- Ne átkozz meg! Ne kövezz meg! Azt mondták nekem, hogy egy este kinyilatkoztattad magadat, mint aki Isten Hangja és a Kegyelem hozója vagy. Azt mondták nekem, hogy biztosítottad ôket arról, hogy jeledet felemelve meggyógyítasz minden betegséget. Emeld fel azt felettem! A sírokból jövök... onnan... Úgy kúsztam, mint egy kígyó, a patak bokrai között, hogy eljussak ide anélkül, hogy meglátnának. Megvártam az estét, mert a félhomályban kevésbé látják, ki vagyok. Merész voltam... a házigazdát elég jónak találtam... Nem ölt meg engem. Csak azt mondta: ,,Várj a kis falnál!'' Légy te is irgalmas! -- És miután Jézus közelebb megy hozzá, Ô egyedül, mert a tanítványok és a házigazda, a két ismeretlennel együtt távol maradnak, és világos jelét adják irtózásuknak, megismétli: -- Ne gyere közelebb! Ne tovább! Fertôzött vagyok! De Jézus tovább megy. Nagy szánalommal néz rá, ami a férfit sírásra indítja. Letérdel, szinte a földet érintve arcával, és nyög: -- A jeledet! A te jeledet! -- Annak idején fel lesz emelve. De mondom neked: Kelj fel! Légy egészséges! Akarom! És légy jelem ebben a városban, amelynek meg kell engem ismernie. Mondom neked, kelj fel! És ne vétkezzél, hálából Istennek! A férfi lassan, lassan felemelkedik. Úgy tűnik, amint kiemelkedik a magas fűbôl és a virágok közül, mintha egy sírból emelkedne ki egy lepedôbe burkolt alak... és meggyógyult. Nézi magát az utolsó fénysugárnál. Meggyógyult. Felkiált: -- Tiszta vagyok! Ó, mit kell most tennem érted? -- Engedelmeskedj a Törvénynek! Menj a paphoz! Légy jó a jövôben! A férfi olyan mozdulatot tesz, mintha Jézus lábai elé akarná vetni magát, de észbekap, hogy még tisztátalannak számít a Törvény szerint, és tartózkodik ettôl. De megcsókolja saját kezét, és Jézus felé inti a csókot, és sír. Örömében. A többiek kôvé merednek. Jézus hátat fordít a meggyógyultnak, és mosolyogva megjegyzi: -- Barátaim, ez csak testi lepra volt. De látjátok majd, amikor a szívekrôl múlik el a lepra. (2-84) A másik két férfi közül az egyik Tamás, a másik a kerióti Júdás. Jézus mindkettônek azt ajánlja, fontolják meg kívánságukat, hogy tanítványai legyenek, és jöjjenek vissza késôbb. Mindkettô elmegy, Tamás azonban rövidesen visszatér, és Jézus elfogadja ôt tanítványának, sôt mindjárt megbízza azzal, hogy másnap reggel keresse fel a meggyógyított leprást, és kísérje el a paphoz. Utána pedig menjen el vele a Jordánhoz, Doco és Efraim fölött. Jézus ott fog várni rájuk, és megmondja nekik, miként szolgálhatják Ôt. (2-93) Tamás és Simon türelmesen várják Jézust a megadott helyen. Velük van Jézus unokatestvére, Júdás is, aki szintén elhatározta, hogy követni fogja Jézust apjának és testvéreinek akarata ellenére. Mikor Jézus megérkezik, elôször unokatestvérével beszélget, utána megkérdezi Simont, akit eddig névrôl még nem ismer: -- Jöjj ide, te, aki szégyenkezve az árnyékban állsz! Ne félj! -- Uram! -- A volt leprás Jézus lábaihoz borul. -- Kelj fel! Hogy hívnak? -- Simonnak. -- Családod? -- Uram... hatalmas volt... Én is hatalmas voltam... De a keserű pártoskodás... és ifjúkori tévelygései kárt tettek hatalmában. Apám... Ó, ellene kell nyilatkoznom, aki miatt annyit sírtam! Te látod, láttad az ajándékot, amit tôle kaptam! -- Leprás volt? -- Nem volt leprás, amint én sem voltam az. Hanem egy másfajta betegségtôl szenvedett, amit Izraelben a lepra egyik fajtájának tekintenek. Ô... az ô családja akkor diadalmas volt, és ô hatalmas emberként élt és halt meg, otthon. Én... ha te nem mentettél volna meg, a sírok völgyében haltam volna meg. -- Egyedül vagy?. -- Egyedül. Van egy hűséges szolgám, aki gondját viseli annak, amim még megmaradt. Értesítettem ôt. -- Anyád? -- Ô... meghalt. -- mondja Simon zavarodottan. Jézus figyelmesen nézi ôt. -- Simon, te megkérdezted: ,,Mit tehetek érted?'' Most azt mondom neked: ,,Kövess engem!'' -- Azonnal, Uram... De... de én... engedd, hogy megmondjak neked egy dolgot. Én, engem ,,zelótának'' neveztek a társadalmi osztály miatt, és ,,kanáneusnak'' anyám miatt. Látod. Sötétbôrű vagyok. Egy rabszolganô vére van bennem. Apámnak nem voltak gyermekei feleségétôl, és én egyik rabszolganôjétôl származom. Felesége, egy jó asszony, úgy nevelt fel engem, mint saját fiát, és gondomat viselte számtalan betegségemben egészen addig, míg meg nem halt... -- Isten szemében nincsenek rabszolgák, vagy szabadok. Az Ô szemében csak egy rabszolgaság létezik: a bűné. És én azért jöttem, hogy megszüntessem azt. Mindenkit hívok, mert az Ország mindenkié. Művelt ember vagy? -- Művelt vagyok. Nekem is helyem volt a hatalmasok között egészen addig, míg ruhám elrejtette betegségemet. De elérte arcomat... Ellenségeim örültek annak, hogy a ,,halottak'' közé küldhetnek engem, noha a római orvos, akit Cezáreában felkerestem, azt mondta, hogy az én betegségem nem igazi lepra, hanem egy öröklött herpes, ami nem terjed tovább, ha nem lesz gyermekem. Lehetséges-e számomra, hogy ne átkozzam apámat? -- Nem szabad átkoznod. Sok bajt okozott neked... -- Ó, igen! Eltékozolta vagyonát, gonosz, kegyetlen, szívtelen, szeretetlen ember volt. Megfosztott engem egészségemtôl, a szeretettôl, békétôl, szégyenletes nevet égetett belém, és olyan betegséget kaptam tôle, ami a bűnös élettel jár együtt... Mindent magának akart kisajátítani, még fiának jövôjét is. Megfosztott engem mindentôl, még attól is, hogy apa legyek! -- Ezért mondom neked: ,,Kövess engem!'' Az én oldalamon, követésem által találsz majd atyákat és fiakat. Nézz fel, Simon! Ott, az igazi Atya mosolyog rád. Nézd a széles világot, a világrészeket, az országokat: gyermekek és gyermekek vannak mindenütt: lelki gyermekek a gyermektelenek számára. Reád várnak, és sok hozzád hasonló is vár rád. Az én Jelem alatt nincsenek árvák! Az én Jelemben nincsenek többé egyedüllétek, sem különbségek. Az a szeretet jele. És szeretetet ad. Jöjj Simon, akinek nincsenek gyermekei! Jöjj, Júdás, aki elveszted atyádat miattam! Egyesítelek titeket ugyanabban a sorsban. Simon és Júdás Jézus két oldalán áll, és Ô vállukra teszi kezét, mintegy birtokba véve ôket, s mintha közös igát tenne vállukra. Utána azt mondja: -- És én egyesítelek titeket. De most szétválasztlak titeket. Te, Simon, itt maradsz, Tamással. Elôkészíted vele együtt az utat visszatérésemre. Hamarosan visszatérek, és azt akarom, hogy sokan várjanak rám. Mondjátok meg a betegeknek, te megmondhatod nekik, hogy az, aki gyógyít, jön. Mondjátok meg a várakozóknak, hogy a Messiás népe között van. Mondjátok meg a bűnösöknek, hogy itt van az, aki megbocsát, és erôt ad a felemelkedéshez... -- Képesek leszünk mi erre? -- Igen. Nem kell mást mondanotok, csak azt: ,,Ô eljött. Hív titeket. Vár titeket. Eljött, hogy részesítsen kegyelmében. Legyetek készek a vele való találkozásra'', és ezekhez a szavakhoz adjátok hozzá beszámolótokat arról, amit tudtok. Most búcsúzzunk el egymástól, barátaim, és menjünk! Megáldalak titeket, akik itt maradtok. Békém legyen veletek! (2-100) Mikor Jézus visszatér Jeruzsálembe, János már várja Ôt a Getszemáni- kertben. Jézus megkérdezi tôle: -- Régóta itt vagy már? -- Nem, Mester. Hajnalban jöttem el Dokóból, Simonnal együtt, akinek megmondtam azt, amit akartál. Utána együtt voltunk Betániában, közösen étkezve, és rólad beszélve a földműveseknek, akiket a mezôkön találtunk. Amikor már nem volt annyira meleg, elváltunk egymástól. Simon egyik barátjához ment, akirôl szeretne beszélni neked. Szinte egész Betánia az ô tulajdona. Ô régóta ismeri ôt, abból az idôbôl, amikor mindkettôjük apja még élt. De holnap eljön ide Simon. Arra kért, mondjam meg neked, hogy boldoggá teszi a neked való szolgálat. És Simon nagyon képes erre. Szeretnék olyan lenni, mint ô. De én csak egy tudatlan gyermek vagyok. (2-175) Jézus a kerióti Júdás társaságában találkozik ismét Simonnal. János is Simonnal jön. Jézus elküldi Júdást, János társaságában, és utána beszélget Simonnal Lázárról és Júdásról. Lásd: Júdás 1,22-23. Utána Jézus körútra indul Júdeában, János, Júdás és Simon társaságában. Lásd: Júdás 1,24-46, 2,47-81. Amikor a körutat befejezték, Jézus elmegy Simonnal Lázárhoz. Lásd: Lázár 4-7. Simon Lázárt kéri meg birtokának -- amely határos Lázáréval -- eladására. Lázár titokban maga veszi meg azt tôle. (Lázár 7.) A jeruzsálemi templomban Simon Jézussal van, amikor meglátják Júdást, amint egy csoporttal beszélget. Simon titokban kihallgatja beszédét, és nagyon épül rajta. (Júdás 2,86-87.) ======================================================================== Ezért is szerettelek! Simon Simon elkíséri Jézust Jónáshoz, a volt betlehemi pásztorhoz, és felajánlja Jézusnak, hogy eladott vagyonából hozzájárul Jónás kiszabadításához Dorás zsarnoksága alól. -- Simon, tudom, miért adtál túl minden vagyonodon. Ismerem az emberek minden gondolatát. És ezért is szerettelek téged. Amikor boldoggá teszed Jónást, Jézust teszed boldoggá. -- mondja neki Jézus. Lásd a teljes történetet: A betlehemi pásztorok 26-34. oldalán. Simon elmegy Jézussal Názáretbe, ahol Jézus bemutatja ôt Anyjának: M 5,207. Megérkezik Péter is. Jézus bemutatja neki a keriótit: -- És ez az új tanítvány. -- Úgy tűnik nekem, hogy már láttam... -- Igen. Júdás, Keriótból, és Jézusodat jó fogadtatásban részesítették ebben a városban, amit ô készített elô. Kérlek téged, szeresd ôt, jóllehet más vidékrôl való. Mindnyájan testvérek vagytok az Úrban. -- És ilyenként fogok bánni vele, ha ô ilyen lesz. És... igen... (Péter erôsen nézi Júdást, ôszintén figyelmeztetô tekintettel) és... igen... és mindjárt megmondhatom, hogy azonnal és helyesen megérts engem. Mondom neked: általában nem sokra becsülöm a júdeaiakat, és különösen a Jeruzsálembelieket. De becsületes vagyok. És becsületemre mondom, félreteszem minden rólatok alkotott véleményemet, és csak tanítvány testvéremet akarom látni benned. Most rajtad áll, hogy meg ne változtassam felfogásomat és elhatározásomat. -- Irántam is ilyen elôítélettel vagy, Simon? -- kérdezi mosolyogva a Zelóta. -- Ó, nem láttalak téged! Irántad? Ó, irántad nem! Becsületességed arcodra van írva. Jóságod átitatja külsôdet, mint az illatos olaj a lyukacsos korsót. És te öreg vagy. Az nem mindig érdem. Néha minél öregebbé válik valaki, annál csalárdabbá és gonoszabbá lesz. De te azok közé tartozol, akik olyanok, mint a kiváló borok. Minél öregebbekké válnak, annál jobbakká és tisztábbakká lesznek. -- Jól ítéltél, Péter -- mondja Jézus. (2-325) Simon Péter bárkájában van, a keriótival együtt, amikor meglátják egy mellettük elhaladó római bárkában Mária Magdolnát. A kerióti megkérdezi Simontól, hogy ismeri-e ôt. Simon kitérôleg válaszol neki. Lásd: Mária Magdolna 4-5. Simon Názáretben van, Mária házában, amikor Júdást és Jakabot nagyon lesújtja haldokló atyjuk haragja Jézus iránt, és ôirántuk is, mert Jézust követik. A zelóta Simon odamegy a két lesújtott testvérhez, egyik kezét Júdás fejére teszi, másikkal derekánál átkarolja Jakabot, és azt mondja: -- Ne sírjál, fiam! Ô azt mondta nekem és neked: ,,Egyesítelek titeket: téged, aki érettem elvesztettél egy atyát, és tégedet, akinek atyai szíve van, de nincsenek gyermekei.'' És mi nem értettük meg, hogy milyen jövendölés van szavaiban. De Ô tudta. Íme, kérlek titeket. Öreg vagyok, és mindig arról álmodoztam, hogy ,,atya'' lehetek. Fogadjatok el engem annak, és én, mint atyátok, megáldalak titeket reggel és este. Kérlek titeket, fogadjatok el engem annak! A kettô beleegyezôleg bólint, és még hangosabban zokog. (2-394) Jézus Jeruzsálem felé megy, és az apostolok arról beszélgetnek, hogy mennyi ellensége van Jézusnak. Simon Izajást idézi, s Jézus megdicséri ôt, hogy jól megértette a jövendölést. Péter azonban nem érti, és bôvebb magyarázatot kér tôle, amit meg is kap. Lásd: Péter 1,38-39. József meghívja arimateai birtokára Jézust, s Ô magával viszi Tamást és Simont. Miután József üdvözölte Jézust, Simonhoz fordul: -- Örülök neki, hogy te is visszatérsz, miután oly sokáig távol voltál házamtól. -- Nem saját jószántamból voltam távol. Te tudod, mi volt a sorsom, és mennyit sírt a kis Simon, akit atyád szeretett. -- Tudom. És azt hiszem, te is tudod, hogy sose szóltam egy szót sem ellened. -- Mindent tudok. Hűséges szolgám megmondta nekem, hogy neked is köszönhetem; hogy tiszteletben tartották birtokomat. Isten jutalmazzon meg érte! -- Voltam valaki a nagytanácsban, és felhasználtam befolyásomat, hogy igazságosan segítsem házam egyik barátját. -- Sok barátom volt, és sokan számítottak valakinek a nagytanácsban. De nem voltak igazságosak, mint te... (2-482) A Szentírás is említi, hogy Nikodémus egy éjjel felkereste Jézust. Ez a Getszemáni-kertben lévô házban történt. Csak János és Simon vannak Jézus mellett. Jézus megkérdezi Simont: -- Azt mondtad, Simon, hogy Lázár elküldte ma hozzád Izsákot és Maximínuszt, amikor én Dávid tornyánál voltam. Mit akart? -- Azt akarta mondani, hogy Nikodémus nála van, és titokban beszélni akar veled. Megengedtem magamnak, hogy azt mondjam: ,,Jöjjön! A Mester várni fogja ma este.'' Csak éjjel vagy egyedül. Azért mondtam neked: ,,bocsáss el mindenkit, Jánost és engem kivéve''. Jánosra szükség van, hogy elmenjen a Cedron hídjához, várva Nikodémust, aki Lázár egyik házában van a falakon kívül. Én azért maradtam, hogy megmagyarázzam a helyzetet. Rosszul tettem? -- Jól tettél. Menj, János, a helyedre! Simon és Jézus egyedül maradnak. Jézus elmerül gondolataiban. Simon tiszteletben tartja hallgatását. De Jézus váratlanul megtöri a csendet, és mintha hangosan fejezne be egy magával folytatott beszélgetést, azt mondja: -- Igen. Jó lesz így. Izsák, Illés, a többiek elégségesek ahhoz, hogy ébren tartsák az eszmét, amely már megerôsödik a jók és az alázatosak között. Ami a hatalmasokat illeti... vannak más eszközök. Ott van Lázár, Kúza, József, és még mások is... De a hatalmasok... nem akarnak engem. Félnek, és remegnek, hatalmuk elvesztésétôl tartva. Én elmegyek messze ezektôl a júdeai szívektôl, akik mindinkább ellenségesekké válnak Krisztus iránt. -- Visszatérünk Galileába? -- Nem. De eltávozunk Jeruzsálemtôl. Júdeának szüksége van a jó hírre. Az is Izraelhez tartozik. De itt, látod... Minden arra szolgál, hogy vádoljanak engem. Visszavonulok. És már másodszor... -- Mester, íme Nikodémus! -- mondja János, elsônek belépve. Üdvözlik egymást, és utána Simon fogja Jánost, és kimegy a konyhából, magukra hagyva a kettôt. Nikodémus beszámol Jézusnak a nagytanács ellenséges hangulatáról, és arról is, hogy ô, arimateai Józseffel együtt titokban tartotta, hogy Jézus pártján van. -- Megérted, ugye, Mester? -- Nem teszek semmiféle szemrehányást sem neked. Mielôtt jöttél, ugyanezt mondtam Simonnak. És elhatároztam, hogy eltávozom Jeruzsálembôl. Nikodémus attól tart, hogy ô okozta ezt az elhatározást. -- Nem. Hallgasd meg, és gyôzôdj meg róla -- mondja Jézus, és kinyit egy ajtót, és kikiált: -- Simon! János! Jöjjetek hozzám! A kettô odasiet. -- Simon, mondd el Nikodémusnak, amit neked mondtam, mielôtt ô bejött! -- Hogy az alázatosak számára elégségesek a pásztorok, a hatalmasoknak pedig Lázár, Nikodémus, József és Kúza, és hogy te visszavonulsz, messze Jeruzsálemtôl, de nem hagyod el Júdeát. Ezt mondtad. Miért ismételteted el velem? Mi történt? -- Semmi. Nikodémus attól félt, hogy az ô szavai miatt megyek el. -- Azt mondtam a Mesternek, hogy a nagytanács mindinkább ellenségessé válik, és hogy jó lenne Lázár oltalma alá helyeznie magát. Megvédte a te javaidat is, mert Róma mellette van. Megvédené Jézust is. -- Igaz. Ez jó tanács. Jóllehet az én társadalmi osztályomat (a zelótákat) Róma sem kedveli, Teofil egy szava megvédte vagyonomat, mialatt számkivetett voltam, mint leprás. És Lázár nagyon barátságos irántad, Mester! -- Tudom. De megmondtam. És azt teszem, amit mondtam. Nikodémus tovább beszélget Jézussal, és csodálkozik azon, hogy a műveletlen János oly nagy lelki békének örvend. Megkérdezi tôle ennek titkát. János kijelenti: -- Mert szeretem Ôt. -- És te, Simon, aki becsületes ember vagy, az öregkor küszöbén, te, a tanult ember, aki annyi megpróbáltatáson mentél keresztül, hogy mindenütt csapdától félhetsz? Hogyan vagy oly biztos abban, hogy a názáreti Jézus a Messiás? -- Mert elmélkedem. -- Szeretve! Elmélkedve! Én is szeretek és elmélkedem, és nem vagyok még biztos benne! Jézus közbeszól, s ekkor következik a Szentírásban is leírt jelenet, az újjászületés szükségességérôl. Miután Nikodémus eltávozik, Jézus Simonhoz fordul: -- Láttad a Sötétség hatalmának munkáját? Mint egy pók, kiterjeszti cseleit és csápjait, és fogságba ejti azt, aki nem tud meghalni, hogy pillangóként újjászülessen, aki nem elég erôs ahhoz, hogy széttépje a sötét hálót, és keresztül menjen azon, emlékül vive gyôzedelmét, a csillogó háló foszlányait, aranyos szárnyán, mint gyôzedelmi zászlókat, amelyeket elvett az ellenségtôl. Meghalni, hogy éljen. Meghalni, hogy erôt adjon nektek a halálhoz. Jöjj, Simon. Pihenj le! És Isten legyen veled! (2-499) ======================================================================== Nagyon igazad van, Simon! Simon Szamaria felé menve az apostolok azon vitatkoznak, hogy miért van oly nagy féltékenység a Keresztelô és Jézus követôi között. -- Féltékenység? Nem más az, csak kevélység! -- válaszolja Júdás Tádé. -- Nem. Én azt mondom, az csak ürügy, hogy némiképpen igazolják a Mester iránti magatartásukat. A Keresztelô iránti buzgóság takarója alá rejtôzve elérik, hogy elűzik Ôt anélkül, hogy nagyon elidegenítenék maguktól a tömeget -- mondja Simon. -- Én leleplezném ôket! -- Mi, Péter, sok mindent tennénk, amit Ô nem tesz. -- Miért nem teszi? -- Mert tudja, hogy jó nem tenni. Nekünk csak követni kell Ôt. Nem a mi feladatunk, hogy irányítsuk Ôt. És örülnünk kell emiatt. Nagy könnyebbség, ha csak engedelmeskedni kell... -- Jól mondtad, Simon -- jegyzi meg Jézus, aki látszólag magába mélyedve ment elôl. -- Jól mondtad! Engedelmeskedni könnyebb, mint parancsolni. Nem úgy látszik. De úgy van. Biztos, hogy könnyű, amikor jólelkű valaki. És hasonlóképpen nehéz parancsolni, amikor helyes valakinek a lelkülete. Mert ha valakinek nem helyes a lelkülete, akkor ostoba parancsokat ad, és még rosszabbakat, mint pusztán ostobákat. Akkor könnyű parancsolni. De... sokkal nehezebb engedelmeskedni! Amikor valaki felelôs állást tölt be egy helyen, vagy egy csoport élén, akkor mindig szeme elôtt kell tartania a szeretetet és az igazságosságot, a józanságot és az alázatosságot, a mérsékletességet és a türelmet. Állhatatosnak kell lennie, de nem makacsnak. Ó, ez nehéz!... Nektek, jelenleg, nincs más dolgotok, csak engedelmeskedni. Istennek és Mestereteknek. Te, és nemcsak te, azt kérded, miért teszek vagy nem teszek én valamit, miért enged vagy nem enged meg Isten egyet s mást. Látod, Péter, és ti mindnyájan, barátaim? A tökéletes hívônek egyik titka az, hogy sose vonja kérdôre Istent. ,,Miért teszed ezt?'' -- kérdezi Istentôl az, aki még tökéletlen. Mintegy bölcs felnôttként mondja egy tanulónak: ,,Ezt nem szabad tenni! Ez ostobaság, Ez tévedés!'' Ki nagyobb Istennél? Most láttátok, hogy a Keresztelô iránti buzgóság leple alatt elűztek engem. Megütköztetek emiatt. És szeretnétek, ha én vitába szállnék velük, s meggyôzném ôket tévedésükrôl. Nem. Ez sose fog megtörténni. Hallottátok a Keresztelô véleményét tanítványai szájából: ,,Neki növekednie kell, nekem csökkennem''. Ô nem siránkozik, nem ragaszkodik helyzetéhez. Egy szent nem ragaszkodik ilyen dolgokhoz. Nem ,,saját'' híveinek számát akarja növelni. Neki nincsenek saját hívei. Ô csak Isten hívei számának gyarapodásán dolgozik. Csak Istennek van joga ahhoz, hogy hívei legyenek. Azért, amint én nem sajnálkozom, hogy valaki jó- vagy rosszhiszeműleg a Keresztelô tanítványa marad, ugyanúgy ôt sem sújtja le, hogy tanítványai hozzám jönnek. Nem törôdik ilyen számbeli kicsinyességekkel. Az égre néz. És én is az égre nézek. Ne hadakozzatok azért egymás közt azon, hogy igazságos-e vagy nem az, amivel a júdeaiak engem vádolnak: hogy elszakítom a Keresztelô tanítványait, és igazságos-e megengedni azt, hogy ezt mondják. Olyan lenne ez, mint a forrás körül álló asszonyok fecsegése, pörlekedése. A szentek segítik egymást, vidám könnyedséggel cserélik ki gondolataikat, is mosolyogva dolgoznak az Úrért. (3-13) -- Uram, miért nem pihensz le éjjel? Ma éjjel felébredtem, és nem találtalak téged. Üres volt a helyed. -- Miért kerestél engem, Simon? -- Át akartam engedni neked köpenyemet. Attól tartottam, hogy fázol, mert hideg volt az éjjel. -- És te nem fáztál? -- Én már hozzászoktam a hosszú, nyomorúságos évek alatt, hogy meglegyek kellô takaró, táplálék és lakás nélkül... Az a halottak völgye!... Milyen rettenetes! Most nem ez a helyzet. De amikor legközelebb lemegyünk Jeruzsálembe, mert biztos, hogy elmegyünk oda, jöjj el, Uram, a halálnak ezekre a helyeire! Oly sok szerencsétlen van ott... és nem testi nyomorúságuk a legsúlyosabb... Ami leginkább elemészti ôket, az a reménytelenség... Nem gondolod, Uram, hogy nagyon keményen bánnak a leprásokkal? A kerióti Jézus elôtt válaszol a Zelótának: -- Azt akarnád talán, hogy az emberek közé engedjék ôket? -- Azt gondolom, bölcs dolog, hogy elkülönítik ôket -- jegyzi meg Jakab, Alfeus fia. -- Igen, de könyörületesebben is lehetne ezt tenni. Te nem tudod, mit jelent leprásnak lenni! Nem beszélhetsz errôl. Ha helyes, hogy gondoskodunk testünkrôl, nem kellene-e ugyanolyan igazságosan gondoskodnunk a leprások lelkérôl is? Ki beszél nekik Istenrôl? És csak Isten a megmondhatója, mekkora szükségük van arra, hogy Istenre gondoljanak, és lelki békében éljenek kegyetlen elszigeteltségükben! -- Simon, igazad van! Elmegyek majd hozzájuk. Mind azért, mert igazságos, és mert meg kell tanítani titeket erre az irgalmasságra. Mindeddig csak azokat a leprásokat gyógyítottam meg, akikkel véletlenül találkoztam. Legalábbis addig, míg el nem űztek engem Júdeából, Júdea nagyjaihoz fordultam, mert ôk voltak legtávolabb az üdvösségtôl, és ôk szorultak rá legjobban a Megváltó által nyújtott segítségre. Most felhagyok ezzel, mert meg vagyok gyôzôdve kísérletezésem hiábavalóságáról. Nem Izrael nagyjaihoz, hanem legkisebbjeihez megyek. És ezek között lesznek a leprások is, a halottak völgyében. Nem engedem, hogy csalatkozzanak a belém vetett hitben ezek, akiknek a hálás leprás hirdette a jó hírt. -- Honnan tudod, Uram, hogy ezt tettem? -- Én tudom, mit gondolnak rólam barátaim és ellenségeim egyaránt, mert olvasok szívükben. -- Irgalom! Te igazán mindent tudsz rólunk, Mester? -- kiált fel Péter. Folytatását lásd: Péter 2,80. (3-42) A hegyi-beszéd sorozat elôtt Jézus egyhetes lelkigyakorlatot ad az apostoloknak, s utána magukra hagyja ôket egy napra azzal, hogy addig, míg visszatér, válaszoljanak ôk a lassan gyülekezô nép kérdéseire. István (a késôbbi elsô vértanú) és Hermász, mindketten Gamáliel tanítványai, a tökéletességre vezetô út iránt érdeklôdnek, az elôttük levô vízvezetékkel hasonlítva azt össze. Ez a vízvezeték a magasban ment, boltozatos oszlopok tartották fenn, míg a kocsiút alatta haladt. István azt mondja: -- Mi szeretnénk fölmászni rá, de nem tudjuk, hogyan tegyük, mert itt vagyunk, s a boltívek nyomasztólag hatnak ránk (mint a régi Törvény). A Zelóta próbál válaszolni neki: -- Nem lenne a boltív, ha nem lenne megalapozva a sötét úton. .Ebbôl emelkedik fel a kék ég felé, ami után mi is vágyakozunk. A földbe süllyesztett kövek tartják fenn a boltívek súlyát anélkül, hogy élveznék a napsugarat. Csak néha száll le hozzájuk egy fecske, és simogatja meg ôket. Néha a napsugár is átszűrôdik, és beszél arról, hogy milyen szép az égbolt. Így az elmúlt századokban idônként leszállt az ígéretnek egy isteni szava, a bölcsességnek egy égi sugara, hogy megsimogassa az isteni harag súlyát érzô köveket. Mert szükség volt a kövekre. Azok sose voltak haszontalanok, ma sem azok, és sose lesznek azok. Rajtuk lassan felemelkedett az emberi tudás ideje és tökéletessége, míg végül elérte a jelen idônek a szabadságát és az emberfeletti ismeret bölcsességét. Már leolvasom arcodról ellenvetésedet. Ez az, ami mindnyájunk ellenvetése volt, mielôtt meg tudtuk érteni ezt az Új Tanítást, a Jó Hírt, amit azok hallottak, akik nem váltak felnôttekké, mert valami visszatartotta ôket, és mind sötétebbé váltak, mint egy fal, ami a sötét mélységbe süllyed. Ahhoz, hogy kiláboljunk ebbôl a természetfeletti sötétség betegségébôl, bátran meg kell szabadítanunk az alapkövet minden föléje rakott kôtôl. Ne féljetek lerombolni azt, ami egy magas fal, de nem hordozza az örök forrás tiszta vizét. Térjetek vissza az alaphoz! Azt nem kell megváltoztatni. Az Istentôl származik. És megmozdíthatatlan. De mielôtt elvetnétek a köveket, mert nem mind rossz és hasztalan, próbáljátok ki egyenként, Isten szavával. Ha nem ad zavaró hangot, tartsátok meg, és használjátok fel az újjáépítésnél. De ha az emberi hang zavarát halljátok, ami érzékies, vagy a Sátán hangját, ami gyűlöletes, akkor törjétek darabokra a rossz köveket. Isten hangja a szeretet hangja. Mondom, törjétek darabokra a rossz köveket, mert a felebaráti szeretet megköveteli, hogy ne hagyjatok hátra rossz csírákat, amik elcsábíthatják az utasokat, és rávehetik ôket arra, hogy felhasználják azokat saját javukra. Zúzzátok pozdorjává minden cselekedeteteket, írástokat, tanítástokat és műveteket, amelyek nem jók. Jobb kevéssel rendelkezni, alig egy könyöknyit építeni, de jó kövekbôl, mint métereket a rossz kövekbôl. A napsugár és a fecske leszáll az alacsony falakra is, amelyek alig emelkednek ki a földbôl, és az út szélén növô alázatos kis virágok könnyen elérik az alacsony köveket, és megsimogatják ôket. Ezzel szemben a haszontalan, durva kövek, amelyek magasabbra akarnak emelkedni, nem kapnak mást, mint tüskés simogatást és mérgezô ölelést. Rombolj azért, hogy építhess és felemelkedhess, próbára téve a régi kövek jóságát Isten szavának hangjával. -- Jól beszélsz, ember! Fel kell emelkednünk! De hogyan? Mondtuk neked, hogy még a kisdedeknél is kevesebbek vagyunk. Ki képesít minket arra, hogy a meredek oszlopon felmásszunk? Kipróbáljuk majd a köveket Isten hangjával. Összetörjük azokat, amelyek nem jók. De hogyan tudunk felemelkedni? Még ennek gondolatára is elfog minket a szédülés! -- mondja István. Erre János veszi át a szót. Lásd: János 25-28. (3-131) Az apostolok Péter konyhájában ülnek, és miután jóllaktak, vitatkoznak azon, hogy ellen tudnak-e majd állni az üldöztetéseknek a jövôben. -- Én azt gondolom, hogy Isten nem küld ránk erônket meghaladó megpróbáltatást -- mondja Máté. -- Vagy legalábbis növeli erônket a megpróbáltatás arányában -- fejezi be a gondolatot Jakab, Alfeus fia. -- Ô máris ezt teszi. Én gazdag voltam és hatalmas. Ha Isten nem akart volna megôrizni engem egy céljára, elvesztem volna a kétségbeesésben, amikor üldöztek, mint leprást. Magam ellen fordultam volna... Ehelyett, amikor teljesen össze voltam törve, egy új gazdagság szállt le rám, amit elôzôleg sose birtokoltam: egy meggyôzôdés gazdagsága: ,,Van Isten!'' Elôzôleg... Isten... Igen, hittem benne, hűséges izraelita voltam. De hitem kimerült a külsôségekben! És úgy tűnt nekem, hogy annak jutalma nem ért fel erényeimmel. Megengedtem magamnak, hogy vitatkozzam Istennel, mert még valakinek éreztem magamat a földön. Simon Péternek igaza van. Én is bábeli tornyot építettem az öndicsérettel és a magammal való megelégedéssel. Amikor minden összeomlott, és én egy összelapított féreg voltam mindeme hasztalan súly alatt, akkor többé nem vitatkoztam Istennel, hanem önmagammal, ostoba önmagammal, és végül tönkretettem azt. És minél inkább ezt tettem, annál inkább utat készítettem annak, amirôl én azt gondolom, hogy Isten bennünk lakása, és eljutottam egy erôhöz, egy új gazdagsághoz. Megbizonyosodtam arról, hogy nem vagyok egyedül, és hogy Isten ôrködik az ember fölött, akit egy másik ember és valami rossz. legyôzött. A kerióti bôvebb magyarázatot kér tôle, hogy mit ért Isten bennünk lakása alatt. A Zelóta folytatja: -- Érzékeinknek szükségük van egy kifejezésre, hogy egy eszmét érzékeltessenek. Mindnyájan, minket, hívôket értem ezalatt, hiszünk a Magasságbeliben, az Úrban és Teremtôben, az Örök Istenben, aki az égben van. De mindenkinek többre van szüksége, mint egy puszta, tiszta, anyagtalan hitre, ami elégséges az angyalok számára, akiknek szelleme látja Istent, és akik szeretik Ôt szellemi lények módjára, mivel ôk részesednek szellemi természetében, és látják Istent. Nekünk szükségünk van arra, hogy egy ,,képet'' alkossunk magunknak Istenrôl, amely magában foglalja lényeges tulajdonságait, amiket mi Istennek tulajdonítunk, hogy megnevezzük az Ô végtelen, teljes tökéletességét. Minél inkább ráirányítja a figyelmét valaki, annál inkább elérkezik Isten pontos ismeretére. Ezt nevezem én a bennünk lakó Istennek. Nem vagyok bölcselô. Talán rosszul használom ezt a szót. De egyszóval, számomra a ,,bennünk lakó Isten'' kifejezés jelentése, hogy érzem, felfogom Istent lelkemben, többé már nem elvont fogalomként érzem és fogom fel Ôt, hanem mint aki valóban jelen van, aki erôt, új békét ad. Péter hozzáteszi ehhez saját gondolatait, s Jézus kiegészíti mindkettôjük eszmefuttatását: -- Ádám tökéletessége növekedhetett volna a szeretet által, ami még jobban megértethette volna vele Teremtôjének képét. Ha Ádám nem vétkezett volna, a legfényesebben tükrözte volna vissza Istent. Ezért mondom nektek: ,,Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok!'' Mint Atyátok. Azért, mint Isten. Péter nagyon jól mondta, és Simon is nagyon jól fejezte ki magát. Kérlek titeket, véssétek emlékezetetekbe szavaikat, és alkalmazzátok azokat lelketekre! (3-261) A kerióti megint rossz kedvében van, és méltatlankodik azért, mert Jézus a zelóta Simont bízta meg, hogy Máriával maradjon egy ideig a nemrég meggyógyított Elizánál. -- Simont hagyja ott! Egy öreget, aki szinte nem is beszél -- fejezi be méltatlankodását a kerióti. -- De azt a keveset, amit mond, mindig jól mondja -- vág vissza Tamás. A két apostol annyira belemelegszik a vitatkozásba, hogy nem hallja Jézus közeledtét. Jézus azt mondja: -- Jól mondtad, Tamás. Simon keveset beszél, de azt a keveset mindig jól mondja. Nyugodt az értelme és becsületes a szíve. És fôleg nagy a jóakarata. Ezért hagytam öt Anyámmal. Igazán megbízható ember, és ugyanakkor ért ahhoz, hogyan éljen, mert szenvedett, és mert öreg. Azért mondom ezt, mert feltételezem, hogy valaki azt hiszi, választásom helytelen volt. Ô volt a legmegfelelôbb ember arra, hogy vele maradjon. Júdás, nem engedhettem, hogy Anyám egyedül maradjon egy szegény asszonnyal, aki még beteg. És igazságos volt, hogy vele hagyjam ôt. Anyám befejezi a munkát, amit én megkezdtem. De nem hagyhattam vele testvéreimet, sem Andrást, Jakabot vagy Jánost, és téged sem. Ha nem érted meg ennek okát, nem tudom, mit mondjak... -- Mert Anyád fiatal, szép, és a nép... -- Nem! A nép gondolata mindig szennyes lesz, és ajkuk, kezük és fôleg szívük is. A becstelen emberek mindig saját érzelmeiket látják mindenki másban. De én nem törôdöm az ô szennyükkel. Az leesik magától, amikor megszárad. De én elônyben részesítettem Simont, mert ô öreg, és nem emlékezteti nagyon Elízát meghalt fiaira. Ti, fiatalok, korotoknál fogva felkeltettétek volna emlékeit... Simon ért hozzá, miként figyeljen anélkül, hogy észrevennék, és tud uralkodni magán. Vehettem volna Pétert. Ki lett volna jobb Anyám mellett? De ô is nagyon indulatos még. Nyíltan megmondhatom ezt, és ô nem sértôdik meg. Péter ôszinte, és szereti az ôszinteséget akkor is, ha ellene szól. Vehettem volna Bertalant. De ô sose volt Júdeában elôzôleg. Simon viszont jól ismeri a vidéket, és el tudja vezetni Anyámat Keriotba. Ô tudja, hol van a ti vidéki házatok, és a városi is, és ô nem... -- De... Mester!... Anyád igazán eljön az enyémhez? -- Megígértem. És amit megígér az ember, azt megteszi. Lassan megyünk, megállva, beszélve ezeken a vidékeken. Nem akarod, hogy Júdeádban is beszéljek? (3-493) Simon valóban megérkezik Júdás anyjának házába, mikor Jézus már ott van a többi apostollal. Mária beszámol Jézusnak: -- Eliza meg akarja ismerni a nôtanítványokat is. Lassan halad elôre, de megállás nélkül. Szegény, kedves! Vannak még félelmetesen zavaros pillanatai. Nemde, Simon? Egy nap meg akarta próbálni, hogy kimenjen velem, de meglátta Dánielének egy barátját... és sok fáradozásunkba került lecsitítani sírását. De Simon olyan ügyes! Azt javasolta nekem, hogy ha Elíza vissza akar térni a világba, Betszúr azonban túlságosan tele van emlékeivel, akkor hívjuk Johannát. És elment ô, hogy odahívja. Visszatért, az ünnepek után Beterbe, az ô pompás júdeai rózsakertjébe. Simon azt mondja, hogy álomnak tűnt neki, amikor átment a rózsákkal fedett dombok között, amelyek olyannak tűntek, mintha a Paradicsomban lett volna. És Johanna azonnal eljött. Ô meg tud érteni egy anyát, aki sír fiai miatt, és részvéttel tud lenni iránta. Johanna rá akarja venni ôt, hogy hagyja el Betszúrt, és menjen el az ô kastélyába. És sikerülni fog neki, mert kedves, mint egy galamb, és erôs, mint a gránit, amikor akar valamit. (3-519) Jézus a filiszteusok földjén jár apostolaival. Egy városban nem adtak nekik sem szállást, sem eledelt, és Tamás kijelenti, hogy éhes. -- Vedd az én eledelemet. Én sose vagyok nagyon éhes -- mondja a Zelóta. -- Vegyétek az enyémet is -- mondja Jézus. -- Aki inkább érzi az éhséget, egyék. Bertalan is odaadja nekik az övét, de együtt a három sem tesz ki sokat, és a csalódottságot jól ki lehet olvasni Tamás és a többi fiatal tekintetébôl. De csendben eszegetik a nekik jutott kis adagokat. A Zelóta, türelmesen, odamegy egy zöldellô folthoz, ahol vizet sejt. Valóban az árok alján egy kis erecske csörgedez. Odakiált a többieknek, hogy jöjjenek, és frissítsék fel magukat. Mind futva jön. Megtöltik kulacsaikat, és beteszik a vízbe, hogy friss maradjon. Utána megmossák arcukat és lábukat. Leülnek egy fa alá, és fáradtan elalszanak. Jézus szeretettel és részvéttel nézi ôket, és csóválja fejét. A Zelóta, aki észreveszi ezt, megkérdezi: -- Mi a baj, Mester? Jézus feláll, a Zelótához megy, és fél karjával átölelve ôt elviszi egy másik fához, s ott azt mondja: -- Mi a baj? Lesújt engem fáradtságtok. Ha nem tudnám, miért teszem ezt veletek, nagyon nyugtalanítana, hogy ennyi kellemetlenséget okozok nektek. -- Kellemetlenséget? Nem, Mester! Ez a mi örömünk. Veled lenni mindent megsemmisít. Hidd el, mindnyájan boldogok vagyunk. Nem siránkozunk, nem... -- Hallgass, Simon! Az emberi természet felkiált a jókban is. És emberileg szólva, nem helytelen, hogy felkiált. Elhívtalak titeket otthonotokból, családotoktól, foglalkozástoktól, és ti eljöttetek, azt gondolva, hogy ugyancsak mást jelent az én követésem... De mostani felkiáltástok, belsôtökben elhangzó panaszotok megnyugszik majd egy napon, és akkor megértitek, hogy jó volt eljönnötök, a ködön és sáron, a poron és kánikulán keresztül, üldözve, szomjasan, fáradtan, táplálék nélkül, az üldözött, nem szeretett, rágalmazott Mester után... és még sok egyéb megpróbáltatásban. Akkor minden szépnek tűnik majd nektek. Mert akkor máshogy fogtok gondolkodni, és mindent más megvilágításban láttok. És áldani fogtok engem azért, hogy az én nehéz utamon vezettelek titeket... -- Szomorú vagy, Mester. És a világ okot ad szomorúságodra. De mi nem. Mi mind megelégedettek vagyunk... -- Mindnyájan? Biztos vagy benne? -- Te másként gondolod? -- Igen, Simon, másként. Te mindig megelégedett vagy. Te megértetted. De sokan mások nem. Látod azokat, akik alszanak? Tudod, mennyi gondolat fordul meg agyukban, még álmukban is? És mindazok, akik a tanítványok között vannak? Azt hiszed, hogy hűségesek maradnak addig, míg minden befejezôdik? Idefigyelj! Gyermekkorodban bizonyára te is játszottál így. -- És Jézus leszakít egy teljesen érett gyermekláncfüvet. Ajka elé emeli, és ráfúj. A kis ernyôk elrepülnek a levegôben. -- Látod? Idefigyelj!... Hány esett belôlük ölembe, mintegy szeretve engem? Számold meg!... Huszonhárom. Legalább háromszor ennyi volt. És a többiek? Nézd! Van, amelyik még bolyong, van, amelyik súlyánál fogva leesett, van, amelyik büszkén, kevélyen repül ezüstös szárnyacskáján, van, amelyik a sárba esett. Csak... Nézd, nézd!... Még a huszonháromból is, ami ölembe esett, hét elment. Elég volt annak a darázsnak szárnya által csapott szél ahhoz, hogy elmenjenek... Mitôl féltek? Vagy mi csábította el ôket? Féltek attól, hogy a darázs megszúrja ôket? Vagy talán annak szépsége csábította el ôket, fekete és arany csíkjaival, kecsességével, ragyogó szárnyaival? Elmentek... Egy hazug szépség után... Simon, így lesz tanítványaimmal is. Egyesek elmennek nyugtalanságuk miatt, vagy állhatatlanságuk miatt, vagy nehéz felfogásuk, kevélységük, könnyelműségük miatt, ki azért, mert étvágya kerekedett a szennyre, vagy, mert félt, vagy tapasztalatlansága miatt. Azt hiszed, hogy mindazokat, akik most azt mondják: ,,Veled megyek'', ott találom majd oldalamnál küldetésem válságos órájában? Biztosan több mint hetven ernyôcskét teremtett Atyám ebben a virágban... és most már csak hét van belôlük ölemben, mert a többi elszállt ebben a szellôben. Így lesz. És arra gondolok, mennyit kell majd küzdenetek azért, hogy hűségesek maradjatok hozzám... Jöjj, Simon! Menjünk, nézzük meg azokat a szitakötôket, amelyek a víz felszínén táncolnak.. Hacsak nem akarsz inkább pihenni. -- Nem, Mester. A te szavaid elszomorítottak. De remélem, hogy a meggyógyított leprás, az üldözött ember, akit te visszaállítottál, a magános, akinek te társaságodat adtad, az érzelmek után vágyakozó, akinek te megnyitottad a mennyet és a világot, hogy szeretetet találjon és adjon, nem fog elhagyni téged... Mester... mit gondolsz Júdásról? A múlt évben velem együtt sírtál miatta. Utána... nem tudom... Mester, hagyd ott azt a két szitakötôt, nézz rám, hallgass rám! Nem mondanám el ezt senkinek sem. Nem a társaknak. Sem a barátoknak. De neked, igen. Nem sikerül szeretnem Júdást. Megvallom. Ô az, aki visszautasítja vágyamat, hogy szeressem. Nem mintha megvetne engem, nem, sôt inkább udvarias az öreg Zelóta iránt, akirôl tudja, hogy jobban ismeri az embereket, mint a többiek. De az ô viselkedésmódja. Ôszintének tűnik neked? Mondd meg nekem! Jézus hallgat néhány pillanatig, mintha elbűvölnék a szitakötôk, amelyek a víz színén nyugodva kis szivárványt alkotnak szárnyukkal, ami odacsal egy kíváncsi legyecskét, amelyet az egyik szitakötô bekap. De ugyanakkor egy béka bekapja a szitakötôt, a szájában lévô léggyel együtt. Jézus felegyenesedik, mert lehajolva figyelte a természet kis drámáját, és azt mondja: -- Így van. A szitakötônek erôs szája van, hogy táplálkozzék a növényeken és szúnyogokon, és a békának hatalmas torka van, hogy elnyelje a szitakötôt. Mindegyiknek megvan a saját módszere, és azt használja. Menjünk Simon! -- Nem válaszoltál nekem, Uram. Nem akartál. -- De válaszoltam neked! Bölcs öregem, elmélkedjél, és megtalálod... (3-534) Simon hamarosan megérti, mire célzott Jézus. A filiszteusok városában, Aszkalonban ugyanis beszélni próbáltak az emberekhez, és Júdás annyira feldühítette ôket modorával és szavaival, hogy kövekkel kezdték dobálni ôt és társát, Bertalant. Sôt miattuk elűzték Pétert is, pedig ô úgy beszélt, hogy megnyerte a filiszteusok tetszését. Amikor beszámolnak sikerükrôl, illetve sikertelenségükrôl, a kerióti mentegetôdzik: -- Én szeretem az erôteljes modort. Az királyibb. -- A te szokásos eszméd! Tévedsz, Júdás. A Mester már egy éve igyekszik kijavítani ezt az elgondolást. De te ellenállsz minden törekvésnek. Te épp oly makacsul ragaszkodsz tévedésedhez, mint ezek a filiszteusok, akikkel találkoztál -- feddi meg ôt a Zelóta. -- Mikor javított ki engem ezért? És elvégre is, mindenkinek megvan a saját módszere, és azt használja. A Zelóta majdnem összerezzen ezekre a szavakra, és Jézusra néz, aki hallgat, de megértô mosollyal válaszol Simonnak. (3-557) Mária Magdolna megtérése után a Zelóta megvigasztalja ôt, saját tapasztalatát említve Jézus irgalmáról. Lásd: Mária Magdolna 33. ======================================================================== Ez maradjon köztünk! Simon Az apostolok Júdásról beszélnek, és igyekeznek mentegetni viselkedését. A Zelóta lehajtja fejét, és elvörösödik. András észreveszi, és megkérdezi: -- Rosszul vagy? -- Nem, nem... A fáradtság... nem tudom. Jézus erôteljesen ránéz, és erre még vörösebbé válik. De Jézus nem szól neki semmit. De késôbb lemarad a csoporttól és maga mellé véve a Zelótát, megkérdezi: -- Miért pirultál el, Simon? Az megint elpirul, de nem szól semmit. Jézus megismétli a kérdést, amire a Zelóta még vörösebbé válik, de hallgat. Amikor Jézus ismét kérdezi, azt mondja: -- Uram, de te tudod! Miért akarod tôlem hallani? -- s látszik rajta, hogy nagyon gyötrôdik. -- De biztos vagy benne? -- Ô nem tagadta elôttem, hanem azt mondta: ,,Azért teszek így, hogy gondoskodjam a jövôrôl. (Júdás titokban félretette a rábízott pénz egy részét.) Én józan vagyok. A Mester sose törôdik a holnappal.'' Ha szüksége van rá, igaza van. De mindig... de mindig... Mester, mondd ki te a helyes szót. -- Mindig annak a jele ez, hogy Júdás csak egy ,,ember''. Nem tud felemelkedni odáig, hogy egy szellem legyen. De többé-kevésbé mindnyájan ilyenek vagytok. Feleslegesen féltek. Gyötritek magatokat a jövô miatti szükségtelen aggódással. Rendben van. Ez maradjon kettônk között! Így lesz? -- Igen, Mester. Jézus hallgat egy ideig. Utána azt mondja: -- Hamarosan visszatérünk a tóhoz... Jó lesz kissé megpihennünk a sok gyaloglás után. Mi ketten Názáretbe megyünk kis idôre, a Fény ünnepe után. Te egyedül vagy. A többiek családjukkal lesznek. Te velem leszel. -- Uram, Júdás és Tamás, és Máté is egyedül van. -- Mindegyik a családjánál lesz. Máténak van egy nôvére. Te egyedül vagy. Hacsak nem akarsz Lázárhoz menni... -- Nem, Uram -- mondja gyorsan Simon. -- Nem. Szeretem Lázárt. De veled lenni olyan, mintha a mennyben lennék. Köszönöm, Uram -- és megcsókolja kezét. (4-1134) Jézus Názáretben két ládát készített, és a Zelótát elküldte valamiért. Amikor visszaérkezik, mélyen meghajol Mária elôtt: -- Üdvözöllek, Uram Anyja, és áldom jóságodat, hogy megengedted nekem a házadban lakozást. -- Megérkezett Simon. Most megtudjuk, miért késett. Menjünk... -- mondja Jézus Marciámnak. Simon leteszi válláról a nagy batyut. -- Béke veled, Simon... -- Ó, áldott Mester! Késedelmeskedtem, nemde? De mindent jól csináltam... Megcsókolják egymást. Utána Simon folytatja: -- Elmentem az asztalos özvegyéhez. A te segítséged nagyon jól jött neki. Az öregasszony nagyon beteg, és ez sokba kerül. A kis asztalos- fiú szorgalmasan dolgozik, kis dolgokat készítve, korának megfelelôen, és mindig rád gondol. Mindnyájan áldanak téged. Utána elmentem Nárához, Szamirához és Szírához. A testvérük durvább, mint elôzôleg volt. De ôk békében élnek, mint a szentek, akik valójában, és sírással fűszerezve eszik szegényes kenyerüket, és megbocsátanak neki. Áldanak téged a küldött segítségért. De kérik imáidat, hogy durva testvérük megtérjen. Az öreg Ráchel is áld téged az alamizsnáért. Végül elmentem Tibériásba, hogy bevásároljak. Remélem, jól sikerült. Most majd az asszonyok megnézik... De Tibériásban visszatartottak egyesek, akik azt hitték, hogy a te elôfutárod vagyok. Oly sok dolgot akartak tudni... Megmondtam nekik az igazat, hogy te elbúcsúztál mindenkitôl, és visszavonultál a tél legkellemetlenebb idejére... Amikor meggyôzôdtek arról, hogy az igazat mondom, -- mert elmentek Simonhoz, Jónás Fiához és Fülöphöz is, és se téged nem találtak ott, se többet nem tudtak meg -- elengedtek engem. Ezért késlekedtem. -- Nem számít! Lesz idônk, hogy együtt legyünk. Köszönök neked mindent... Anyám, vizsgáld meg Szintikával a batyu tartalmát, és mondd meg nekem, hogy elég-e az, ami benne van... És míg az asszonyok kibontják a batyut, Jézus leül, Simonnal beszélgetve. -- És te mit csináltál, Mester? -- Készítettem két ládát, hogy ne legyek tétlen, és mert ezek hasznosak lesznek. Sétáltam, örvendtem házamnak... Simon hosszasan nézi Ôt... De nem szól semmit. (4-1193) A názáreti házban Jézus unokatestvérei, Jézus és a Zelóta társaságában arról beszélgetnek, hogy a názáretiek, néhány kivételtôl eltekintve, Jézus ellen vannak. Jézus mentegeti ôket: -- Nem az ô hibájuk... -- Kié akkor? -- Sok dolog játszik közre... Ne kutassátok. De nem az egész Názáret ellenséges. A gyermekek... -- Mert ôk gyermekek. -- Az asszonyok... -- Mert ôk asszonyok. De nem a gyermekek és az asszonyok fogják létrehozni Országodat! -- Miért Júdás? Tévedsz. Éppen a mai gyermekek lesznek holnap az én tanítványaim, akik az egész földön elterjesztik majd országomat. És az asszonyok... Miért ne tehetnék ôk is? -- Biztosan nem teheted meg az asszonyokat apostolaidnak. Legfeljebb tanítványok lesznek, amint te mondottad, segítve a férfi tanítványokat. -- A jövôben sok dolgot máshogyan fogsz látni, testvérem. De nem igyekszem megváltoztatni felfogásodat, amelyek a századok folyamán téves elôítéletek nyomán alakultak ki a nôkrôl. Csak azt kérem, figyeld meg magadban a különbséget, amit látsz a férfi és a nôtanítványok között, miként követik tanításomat. És tedd ezt szenvedélyektôl mentesen! Meglátod, hogy kezdve anyáddal, aki az elsô nôtanítvány akart lenni, és a leghôsiesebb is, s aki bátran vezet mindenkit egy olyan vidéken, ahol megvetik ôt hozzám való hűsége miatt, a nôtanítványok jobbak, mint ti. -- Elismerem, hogy ez igaz. De Názáretben hol vannak a nôtanítványok? Alfeus leányai, Izmael és Ászer anyja és nôvéreik. Ez minden. Túl kevés. Én legszívesebben nem jönnék többet Názáretbe, hogy ne lássam mindezt! -- Szegény mamád! Ugyancsak nagy fájdalmat okoznál neki! -- mondja Mária, közbeszólva. -- Igaz -- mondja Jakab. -- Ô annyira reméli, hogy testvéreim kibékülnek Jézussal és velünk. Azt hiszem más vágya nincs is. De nem biztos, hogy ha távol maradunk, ezt elérjük. Eddig elszigeteltem magamat az emberektôl. De holnaptól kezdve ki fogok menni, s megközelítem ezt és azt... Mert ha tanítanunk kell a pogányokat is, nemde ezt kell tennünk saját városunkkal? Én nem hiszem, hogy mind gonoszak, és hogy nem lehet megtéríteni ôket. Júdás Tádé nem vitatkozik. De látszik rajta, hogy nyugtalan. A zelóta Simon, aki eddig csendben hallgatott, közbeszól: -- Nem szeretnék gyanúsítani valakit. De engedjétek meg, hogy feltegyek egy kérdést azért, hogy könnyítsek lelketeken. Kérdem: Biztosak vagytok-e abban, hogy Názáret tartózkodásában nem külsô, máshonnan jövô erôk működnek, amik itt termékeny talajra találtak? Ha igazságosan ítélnének, mi biztosíthatná ôket legjobban arról, hogy a Mester Istennek Szentje? Názáret lakosai ismerik Jézus tökéletes életét, és emiatt könnyebben el kellene fogadniuk ôt az ígért Messiásnak. Én, nálatok jobban, és velem együtt sokan Názáretben, akik olyan idôsek, mint én, legalábbis hírbôl ismertük azokat, akik Messiásoknak mondták magukat. És biztosítlak titeket, hogy belsô életük meghazudtolta a legmakacsabb állításukat is, hogy ôk messiások. Róma keményen üldözte ôket, mint lázadókat. Politikai szempontból Róma nem engedhette meg, hogy ahol ô uralkodik, létezzenek ezek a hamis messiások, akik sok egyéni okból is rászolgáltak a büntetésre. Mi feltüzeltük és támogattuk ôket, mert kielégítették vágyunkat a Róma elleni lázadásra. Mi megegyeztünk velük, mert, amilyen ostobák vagyunk, elhittük, hogy bennük látjuk a megígért ,,királyt''. Egészen addig, míg a Mester meg nem világította az igazságot, amit, sajnos még most sem hisznek úgy, amint kellene. Ôk lesújtott lelkünkben táplálták a nemzeti függetlenség reményét, és Izrael helyreállításának vágyát. De, ó, mily nyomorúság! Milyen ingatag és romlott ország lenne ez?! Ezek a hamis messiások mélységesen lesüllyesztették a messiási eszmét azáltal, hogy magukat Izrael királyának és az ország megalapítójának nevezték. A Mesterben a tanítás mélységével egyesül életének szentsége. És Názáret ezt minden más városnál jobban ismeri. Azért nem gondolom, hogy vádolhatom a názáretieket amiatt, hogy nem hiszik el az Ô eljövetelének természetfeletti voltát, amit ôk nem ismernek. De az élete! Az Ô élete!... Ez a nagy gyűlölet, áttörhetetlen ellenállás... De mit mondok! Ez a megnövekedett ellenállás nem eredhet máshonnan, csak az ellenséges áskálódásból. Mi ismerjük Jézus ellenségeit. Tudjuk mit érnek. Azt hiszitek, hogy csak itt tétlenek, itt hiányoznak; amikor mindenütt vagy megelôztek minket, vagy velünk együtt jöttek, vagy követtek, hogy. tönkretegyék Krisztus művét? Ne vádoljátok Názáretet úgy, mintha egyedül lenne bűnös. Inkább azt sirassátok, hogy Jézus ellenségei félrevezették. -- Nagyon jól mondtad, Simon. Ezen siránkozzatok... -- mondja Jézus. És szomorú. (4-1196) ======================================================================== Meggyógyultam, testemben, szívemben Simon A Zelóta elkíséri endori Jánost és Szintikát Antióchiába, Péterrel, Andrással, Alfeus két fiával: Júdással és Jakabbal, Jánossal és Mátéval. Amikor elérkezik a búcsúzás órája, felváltva néhány szót mondanak az Antióchiában maradó párhoz. Elôször Péter beszél és Izajás 52. fejezetébôl indul ki, amit aznap a zsinagógában hallott magyarázni. Rámutat arra, hogy a próféták Jézusról beszélnek, de csak az alázatosak fogadják el Jézus tanítását. Utána átadja a szót a Zelótának, aki szintén Izajás 52. fejezetéhez fűzi szavait: -- Folytatom Simon Péter szavait. Az Úr akaratából ô mindnyájunk vezetôje. Ôt folytatva én is Izajás 52. fejezetét tárgyalom, mint valaki, aki ismeri a Megtestesült Igazságot, akinek mindörökre szolgája. Írva van: ,,Kelj föl, kelj föl, öltözz erôbe, Sion! Öltsd fel legszebb ruhádat, Jeruzsálem, te szent város!'' (52,1) Valóban így kellene lennie. Mert amikor egy ígéret teljesül, amikor békét kötnek, amikor megszűnik egy elítélés, és eljön az öröm ideje, akkor a szíveknek és városnak ünneplôbe kellene öltöznie, és fel kellene emelni a lehajtott fejeket, hallva, hogy többé nem gyűlölik ôket, nincsenek legyôzve, megverve, hanem szeretik ôket és szabadok. Nem azért vagyunk itt, hogy Jeruzsálem felett ítélkezzünk. Tiltja ezt a szeretet, amely az elsô az erények között. Ne vizsgáljuk azért mások szívét, hanem tekintsünk a magunkéba. Öltöztessük erôbe saját szívünket, azzal a hittel, amirôl Simon beszélt, és öltözzünk ünneplôbe, mert a mi évszázados hitünk a Messiásban most elnyeri koronáját a beteljesedés által. A Messiás, a Szent, Isten Igéje valóban köztünk van. Ezt bizonyítják a lelkek, akik hallják a Bölcsesség szavait, amelyek megerôsítik ôket, eltöltik szentséggel és békével. De bizonyítják ezt a testek is, amelyek megszabadulnak a legkegyetlenebb betegségektôl a Szent által, akinek az Atya mindent átadott. Még a halottak is, mert hazánknak, Izraelnek földje és völgyei visszhangzanak a hozsannázástól, amivel Dávidnak és a Magasságbelinek a Fiát üdvözlik, akit a Magasságbeli elküldött, amint megígérte a pátriárkáknak és a prófétáknak. Én, aki hozzátok beszélek, leprás voltam. Arra szántak, hogy a kegyetlen szenvedésekben töltött évek után a leprások állati egyedüllétében haljak meg. Egy ember azt mondta nekem: ,,Menj el hozzá, a názáreti Rabbihoz, és meggyógyulsz!'' Hittem. Elmentem. Meggyógyultam. Testemben. Szívemben. Az egyik többé nem beteg, azzal a betegséggel, ami elválaszt az emberektôl. A másik többé nem haragszik, ami elválaszt Istentôl. És új lélekkel, a kivetettbôl, a betegbôl, a nyugtalanból az Ô szolgájává lettem, meghívást kaptam a boldog küldetésre, hogy az emberek közé menjek, szeretve ôket az Ô nevében, oktatva ôket az egyedül szükséges ismeretre: a názáreti Jézus és Üdvözítô ismeretére. És boldogok azok, akik hisznek benne. (5-81) Amikor Fülöp Cezáreája felé menve Jézus megkérdezi az apostoloktól, hogy kinek tartják Ôt az emberek, a Zelóta is pompás vallomást tesz. Lásd: E 5,200. ======================================================================== Mi annyira szeretünk! Simon Az apostolok Jézussal együtt Jeruzsálem felé mennek, a Jordán túlsó partján. Zuhog az esô, sáros az út. Éjjelre egy barlangban húzódnak meg. Jézus virraszt az alvó apostolok felett, és gondoskodik a tűzrôl. Közben elmélkedik. A Zelóta ébred fel elôször. Látja Jézust a tűz mellett, és az elfogyott rôzsébôl következtet arra, hogy sok idô telt el. Odamegy Jézushoz: -- Mester, nem jössz aludni? Én majd ôrködöm. -- Hajnal van már, Simon. Az égbolt már világosodik. -- De miért nem hívtál minket? Te is fáradt vagy! -- Ó, Simon! Oly nagy szükségem volt a gondolkodásra... és az imára... -- és Simon keblére hajtja fejét. A Zelóta, aki az ülô Jézus mellett áll, megsimogatja Ôt, és felsóhajt. Megkérdezi: -- Mirôl gondolkodtál, Mester? Neked nem kell gondolkodnod. Te mindent tudsz. -- Nem kell azon gondolkodnom, hogy mit mondjak. De azon, hogy mit kell tennem. Fegyvertelenül állok a ravasz világgal szemben, mert bennem nincs meg a világ gonoszsága és a Sátán ravaszsága. És a világ legyôz engem... És annyira fáradt vagyok... -- És szomorú. És mi hozzájárulunk ehhez, jó Mester, akit nem érdemlünk meg. Bocsáss meg nekem és társaimnak! A többiek nevében is mondom. -- Nagyon szeretlek titeket... Nagyon szenvedek... Miért nem értetek meg engem oly gyakran?! A suttogás felébreszti Jánost, aki legközelebb van. Felnyitja égszínkék szemeit, csodálkozva körülnéz, utána visszaemlékszik, és azonnal felkel, s odamegy a két beszélô mögé. Így hallja, amint Jézus mondja: -- Mert minden gyűlölet és megnemértés elviselhetô semmiséggé válna, ha ti szeretnétek és megértenétek engem... De nem értetek meg... És ez gyötör engem mindenek elôtt. És nehéz! Súlyos! De nem a ti hibátok. Emberek vagytok... Fájlalni fogjátok majd, hogy nem értettetek meg, akkor, amikor többé már nem tudjátok jóvátenni... Azért, mert akkor megtapasztaljátok a mostani felületességet, nyomorúságot, korlátoltságot, elôre megbocsátok nektek, és azt mondom: ,,Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek, sem azt, hogy mily fájdalmat okoznak nekem.'' János térden eléje csúszik, és átöleli Jézus térdét, és már közel áll a síráshoz, amikor mondja: -- Ó, Mesterem! A Zelóta, akinek Jézus még mindig a keblére hajtja a fejét, lehajol, és megcsókolja haját, mondva: -- De mi annyira szeretünk! De feltételezzük rólad, hogy meg tudod védeni magadat és minket is, és diadalmaskodsz. Megaláz minket, hogy embernek látunk téged, aki alá van vetve az embereknek, az idôjárásnak, a nyomorúságnak, a gonoszságnak, az élet szükségleteinek... Ostobák vagyunk. De így van. Számunkra te a Király, a Diadalmas, Isten vagy. Nem sikerül felfognunk önmegtagadásod nagyságát, amit irántunk való szeretetbôl végzel. Mert csak te tudsz szeretni. Mi nem tudunk... -- Igen, Mester. Simon jól mondja. Nem tudunk úgy szeretni, amint Isten szeret: Te. És azt, ami a végtelen jóság, végtelen szeretet, összetévesztjük a gyengeséggel, és hasznot húzunk belôle... Növeld szeretetünket, növeld szeretetedet! Te, aki annak forrása vagy, áraszd ki azt, amint most kiáradnak a folyók, itass át minket azzal, tölts el vele, úgy, amint most a mezôk át vannak itatva a völgy mentén. Nincs szükség bölcsességre, szigorúságra, bátorságra ahhoz, hogy tökéletesek legyünk, amint te akarod. Elég a szeretettel rendelkezni... Uram, megvallom mindnyájunk nevében: nem tudunk szeretni. -- Ti ketten, akik a legjobban megértetek engem, vádoljátok magatokat. Alázatosak vagytok. De az alázatosság szeretet. De a többieket is csak egy válaszfal választja el attól, hogy olyanok legyenek, mint ti. És én majd ledöntöm azt. Mert valóban Király, Diadalmas és Isten vagyok. Mindörökké. De jelenleg az Ember vagyok. Homlokomat nyomja a gyötrelmes korona. Mindig gyötrô korona Embernek lenni... Köszönöm, barátaim! Megvigasztaltatok engem. Ezért jó embernek lenni: hogy legyen egy szeretô anyja az embernek, és ôszinte barátai. Most felébresztjük társainkat. Nem esik már. A köpenyek megszáradtak. A test kipihente magát. Egyetek és induljunk! András és Jézus két unokatestvére mennek elôl. Egyszerre csak lehajolnak, néznek valamit, és visszafutnak: -- Egy asszony! Halottnak látszik! Elzárja az utat. -- Ó, mily kellemetlen! Rosszul kezdôdik a nap. Mit tegyünk? Most a tisztulási szertartásra is szükség lesz! -- Kezdôdik a morgolódás. -- Menjünk megnézni, hogy halott-e -- mondja Tamás a keriótinak. -- Én semmi áron sem megyek! -- válaszolja ô. -- Megyek én veled, Tamás! -- mondja a Zelóta, és elôre megy. Megközelítik, föléje hajolnak, és Tamás visszafut, kiáltozva. -- Talán meggyilkolták -- mondja Jakab, Zebedeus fia. -- Vagy a hidegtôl halt meg -jegyzi meg Fülöp. De Tamás azt kiáltja, amikor hozzájuk ér: -- Olyan a ruhája, mint a leprásoké... -- és Tamás arca olyan ijedt, mintha a Sátánt látta volna. -- De meghalt? -- kérdezik. -- Ki tudja! Én elfutottam. A Zelóta feláll, és gyorsan Jézushoz megy. Azt mondja: -- Mester, egy leprás nôvérünk. Nem tudom, halott-e. Nem mondanám. Nekem úgy tűnik, hogy szíve ver. -- Megérintetted?! -- kiáltanak többen, hátrálva tôle. -- Igen. Nem félek a leprától, amikor Jézussal vagyok. És szánalmat érzek iránta, mert tudom, mit jelent leprásnak lenni. Talán szerencsétlen, és megütötték, mert vérzik a feje. Talán elesett, táplálékot keresve. Tudjátok, rettenetes éhen halni, és az emberekre szorulni ahhoz, hogy kenyeret kapjatok. -- Nagyon le van soványodva? -- Nem. Sôt, azt sem tudom, miért van a leprások között. Nincs sebhelye, sem sebe, sem kelevénye. Talán csak nemrég van köztük. Jöjj, Mester! Kérlek. Amint velem tetted, légy irgalmas leprás nôvérem iránt! -- Menjünk! Adjatok nekem kenyeret, sajtot és azt a kis bort, amink még van! -- Ne engedd ôt onnan inni, ahonnan mi iszunk! -- kiáltja megrettenve a kerióti. -- Ne félj! A kezembôl fog inni. Jöjj, Simon! Elôre mennek... de a kíváncsiság a többit is odahajtja. Többet nem törôdnek a fákról csöpögô esôvel, sem a sárral. Felmennek az út szélére, hogy jobban lássanak anélkül, hogy közel lennének. Jézus lehajol, megfogja az asszonyt a hóna alatt, és felülteti egy sziklának támasztva. Feje lóg, mint egy halotté. -- Simon, fordítsd el fejét, hogy torkán lemehessen egy kis bor. A Zelóta félelem nélkül engedelmeskedik, és Jézus néhány csepp bort önt félig bezárt, elkékült ajkaira. És azt mondja: -- Fagyos a szerencsétlen! És teljesen átázott! -- Ha nem lenne leprás, odavihetnénk, ahol mi voltunk -- mondja a szánakozó András. -- Csak az hiányzik! -- hördül fel a kerióti. -- De ha nem leprás! Semmi jele sincs a leprának. -- De azok ruháját viseli. Ez elég! Közben a bor hatása megmutatkozik. Az asszony fáradtan felsóhajt. Jézus szájába önt egy kortynyit, hogy lássa, lenyeli-e. Az asszony kinyitja két ködös, félénk szemét. Látja az embereket. Igyekszik felállni, hogy elmeneküljön. -- Fertôzô vagyok! Fertôzô vagyok! -- kiáltja. De nincs ereje felállni. Kezébe rejti arcát, nyögve: -- Ne kövezzetek meg! Elestem, mert éheztem... Már három napja senki se adott nekem semmit sem... -- Itt van kenyér és sajt. Egyél! Ne félj. Igyál egy kis bort tenyerembôl -- mondja Jézus. -- De nem félsz? -- mondja csodálkozva a szerencsétlen. -- Nem félek -- válaszolja Jézus. És mosolyogva feláll, de az asszony mellett marad, aki mohón eszi a kenyeret és a sajtot. Egy éhezô állatnak látszik. Utána, amikor kielégítette éhes gyomrát, körülnéz. Fennhangon számolja: -- Egy... kettô... három... tizenhárom... De akkor?... Ó, ki a názáreti? Te vagy az, nemde? Csak te lehetsz irgalmas egy leprás nô iránt, amint tetted!... -- Az asszony nehezen térdre ereszkedik, mert még gyenge. -- Én vagyok az, igen. Mit akarsz? Meggyógyulni? -- Azt is... De elôbb mondanom kell neked valamit... Én tudtam rólad. Régen beszéltek nekem rólad egyes zarándokok. Mikor? Ôsszel. De egy leprás számára... minden nap egy évnek tűnik... Látni akartalak. De hogyan mehetek Júdeába, Galileába? ,,Leprásnak'' neveztek. De nem vagyok az. Csak egy seb van mellemen, és férjemtôl kaptam, aki szűzként vett magához, és egészségesen, de ô nem volt egészséges. De ô a nagyok közé tartozik... és mindent megtehet. Azt is, hogy kijelentse, én elárultam ôt, betegen menve hozzá, és ezért elbocsátott, hogy egy más nôt vegyen el, akibe belebolondult. Engem pedig feljelentett, hogy leprás vagyok. És mivel én bizonyítani akartam ártatlanságomat, meg akartak kövezni. Igazságos ez, Uram? Tegnap este egy erre járó ember mondta, hogy te eljöttél, és fel akarta bujtatni az embereket arra, hogy zavarjanak el téged. Sír. Utána folytatja: -- Meg akartalak találni, hogy megmondjam neked: ,,Menekülj el!'' Irántam pedig ,,Légy irgalmas!'' Jézus meggyógyítja az asszony sebét. Meghagyja neki, hogy menjen Elizához, s maradjon nála, mint leánya. -- Uram, én odaadom köpenyemet a leprás nôvérnek, és elkísérem ôt Elizához. Úgy érzem, mintha én gyógyultam volna meg másodszor, és boldog vagyok. (5-380) ======================================================================== Itt éltem, amikor üldöztek Simon Az apostolok Júdea sivatagjában járnak, és egyesek panaszkodnak a nehéz terep miatt. Simon vigasztalja ôket: -- Amikor eljutunk annak a hegynek a tetejére, amit láttok, könnyebb lesz utunk, és megígérem nektek, hogy bôven lesz részetek vadmézben és friss vízben... Péter figyelme másra irányult, és nekiment egy tüskés bokornak. -- A hegyeken már ritkábbak lesznek ezek. Látod, mennyire ritkulnak máris? -- mondja Simon. -- Hm! Nagyon jól ismered a helyet... -- Itt éltem, amikor kitiltottak és üldöztek... Valóban, a dombok zöldebbekké válnak és az út árnyékosabbá. Illatos virágok borítják a mezôket, amelyeken zümmögnek a méhek. Simon bemegy egy barlangba, amelyet a vadméhek kaptárnak használnak, és kijön aranyosan ragyogó lépesmézekkel. Utána még néhány más barlangba is bemegy, míg mindenkinek jut egy lépesméz. Felajánlja azt a Mesternek és barátainak, akik szívesen eszik azokat. -- Ha lenne kenyerünk! Milyen jó lenne! -- mondja Tamás. -- Ó, jó ez anélkül is! Jobb, mint a filiszteusok búzakalásza (amit elôzôleg éhségük csillapítására ettek). És... reméljük, nem jön ide egy farizeus sem, hogy kijelentse, nem ehetünk ebbôl! -- mondja Jakab, Zebedeus fia. Tovább menve elérik a Cedron völgyét. A kerióti engedélyt kér Jézustól, hogy elôre mehessen barátaihoz, Jeruzsálembe. Jézus megengedi neki, és unokatestvérét, Jakabot adja melléje társul, akinek ez nem nagyon tetszik. Simon látja, és ajánlkozik helyette: -- Mester, az atyák szívesen helyettesítik gyermekeiket, hogy örömöt okozzanak nekik. Én Jakabot fiammá fogadtam Júdás Tádéval együtt. (Akkor tette ezt, amikor ezek szomorkodtak atyjuk ellenkezése miatt, mivel Jézust követték.) Azóta sok idô telt el, de most is így gondolkozom. Egyezz bele kérésembe... Küldj engem Júdással, Simon fiával. Öreg vagyok, de bírom az utat, mint egy fiatal, és Júdásnak nem lesz oka panaszkodásra. -- Nem, nem igazságos, hogy te feláldozd magadat, és helyettem eltávozz a Mestertôl. Biztosan fájlalnád, hogy nem lehetsz vele... -- mondja Jakab. -- A fájdalmat mérsékli az öröm, hogy téged a Mesterrel hagylak. Utána majd elmondod nekem, mit tettetek... Másrészt pedig... én szívesen megyek Betániába... -- fejezi be a Zelóta, mintegy csökkentve áldozatának értékét. -- Rendben van! Menjetek ti ketten! (6-629) Egy másik alkalommal nagy melegben síkságon járnak az apostolok, és panaszkodnak, hogy mily rosszul érzik magukat, minden csontjuk fáj. -- És én? Éveken keresztül beteg voltam... és az az élet, azok a barlangok, kevés táplálékkal, nyomorúságosak. Visszatérnek ezek a dolgok!... -- mondja a Zelóta. -- De mindig azt mondtad, hogy mióta meggyógyultál, mindig erôsnek érzed magadat! -- jegyzi meg a kerióti. -- Talán véget ért a csoda hatása? A Zelóta arckifejezésén látszik, hogy türelemért imádkozik az Úrhoz. De utána nagyon udvariasan válaszol: -- Nem. A csoda hatása nem szűnt meg. Ezt láthatod. Nem vagyok többé beteg. Erôs vagyok. Ellenálló. De az évek, évek, és a fáradságok, fáradságok. És ebben a hôségben úgy izzadunk, mintha egy árokba estünk volna. És utána a hideg éjjelek az átizzadt ruhában nem tesznek jót. Számomra kevés pihenést jelentenek. Reggelre, fôleg, ha a szabad ég alatt aludtunk, egészen megmerevedem. Ha megbetegszem, mire leszek jó? -- A szenvedésre. Ô azt mondja, hogy a szenvedés oly értékes, mint a munka és az ima -- válaszolja András. -- Rendben van. De én szívesebben szolgálnám Ôt apostolként és... -- És te is belefáradtál. Valld be! Belefáradtál abba; hogy folytasd ezt az életet, amely semmi jót nem ígér, csak üldöztetést és... vereséget. Kezdesz arra gondolni, hogy ismét kitiltanak -- mondja a kerióti. -- Nem gondolok semmire. Csak azt mondom, hogy érzem, azt, ami beteggé tesz. (6-772) Az apostolok arról beszélgetnek, hogy Jézus eljövetele megváltoztatja- e a világot. A Zelóta bölcsen kifejti, hogy nem változik meg minden, mert az emberek nem rendelkeznek Jézus szívével. Lásd bôven: Gy 5,219. Az utolsó vacsora után, miközben a Getszemáni-kertbe mennek, Jézus Jánossal és a Zelótával beszélget. Megbízza a Zelótát azzal, hogy amikor az apostolok szétszélednek az Ô elfogatása után, gyűjtse össze ôket és a többi tanítványokat is Lázárnál. A Zelóta számára nagyon nehéznek tűnik ez a parancs, de Jézus ismételt kérésére beleegyezik. Lásd bôven: Jézus szenvedése 15-24. A feltámadás után, amikor Jézus megjelenik az apostoloknak, a Zelóta kijelenti, hogy Jézus parancsának teljesítése oly nagy áldozat volt számára, hogy úgy érezte, minden órában öt évvel öregebbé vált. (Szeretett volna ugyanis a szenvedô Jézus mellett maradni.) Lásd: Feltámadt! 27. Jézus Jánosra és a Zelótára bízza Anyját, hogy kísérjék el ôt Galileába. Lásd: Az apostolok keresztútja 28. A Zelóta jelen van a többi apostollal együtt, amikor a feltámadt Jézus oktatja ôket, és természetesen mennybemenetelénél is. Segít az elsô vértanú, István titokban való eltemetésénél: Az ôsegyház 28. Felajánlja Máriának házát lakóhelyül: Az ôsegyház 30, Az ô házának teraszán beszélget Péter Jánossal, amikor rá akarja bírni, hogy ô is hagyja el Jeruzsálemet. Az ôsegyház 37. ======================================================================== Tamás A Szentírás mindössze háromszor említi Tamás apostolt az után, hogy felsorolja ôt a tizenkét apostol között. Amikor Jézus elindul, hogy feltámassza a halott Lázárt, Tamás, aki világosan látja a veszélyt, hôsiesen buzdítja apostoltársait: -- Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt! (Jn 11,16) Az utolsó vacsora után, miután Jézus kijelenti, hogy elmegy helyet készíteni, de újra eljön, és magával viszi az apostolokat, hogy ôk is ott legyenek, ahol Ô van, ezzel fejezi be: -- Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek. Erre Tamás azt mondja: -- Uram, nem tudjuk, hova mégy, hát hogy ismerhetnénk az utat? -- Én vagyok az út, az igazság és az élet -- válaszolja Jézus. A harmadik eset jól ismert: Tamás nem akarja elhinni Jézus feltámadását, és feltételekhez köti annak elismerését. Jézus megértôen teljesíti apostola kívánságát, bár az akkorra már szívesen vette volna, ha nem lett volna ilyen igényes. (Jn 20,24-29) János, aki mindezt feljegyezte, még megjegyzi, hogy Tamás is jelen volt a Tibériás taván a csodás halfogasnál, amely után Jézus Péterre bízta bárányait és juhait. (Jn 21,1) A Valtorta Máriának adott magánkinyilatkoztatásból tudunk csak meg többet Tamásról. A Jeruzsálem közelében, tehát Júdeában fekvô Ráma városából származott, volt egy iker nôvére, 38 év körül volt, amikor csatlakozott Jézushoz. Nôtlen volt, foglalkozása szerint aranyműves, akárcsak atyja, akinek híres szôlôje volt Rámában, amelynek borát használták az utolsó vacsorán az elsô miséhez. Tamás nagyon barátságos, vidám fiatalember volt, aki ügyesen megválaszolt a kerióti Júdás okvetetlenkedéseire. A hagyomány szerint a pártusok, médek, perzsák és hirkánok között működött elôször, majd Indiába ment, és ott szenvedett vértanúhalált 72- ben. Holttestét késôbb Edesszába vitték, onnan pedig Ortonába, ahol mindmáig tisztelik. A legenda megbízhatóságához azonban sok kétség fér. Ünnepe december 21.-én volt, de áttették az új naptárban július 3-ra. ======================================================================== ,,Nem tudok várni!'' Tamás Tamás a kerióti Júdással együtt keresi fel Jézust, ugyanakkor, amikor a zelóta Simon is Jézushoz megy. (Jd 1,4-5) Jézus, várakozást tanácsol Júdásnak, és utána Tamáshoz fordul: -- És te ki vagy? -- Egy másik, aki látott téged (a Templomban, amikor Jézus kiűzte az árusokat). Szeretnék veled lenni. De most félek tôle. -- Ne félj! Az elbizakodottság romlásba visz. A félelem lehet akadály, de ha alázatosságból származik, akkor segítség. Ne félj! Te is gondolkodj ezen, és amikor ismét eljövök... -- Mester, te oly szent vagy! Félek attól, hogy nem leszek méltó. Mástól nem félek. Mert szeretetemben nem kételkedem... -- Hogy hívnak? -- Tamásnak, az Ikernek. -- Megjegyzem nevedet. Menj békében! Jézus elbúcsúzik tôlük, és visszavonul vendéglátójának házába, hogy vacsorázzon. A hat tanítvány, aki Jézussal van, sok mindent szeretne megtudni. -- Mester, miért tettél különbséget a kettô között? Mert másként bántál velük. Mindkettô ugyanoly vágyat érzett... -- kérdezi János. -- Barátom, ugyanannak a vágynak is különbözô indítóoka és hatása lehet. Biztos, hogy mindketten vágyakoztak. De az egyik más célból, mint a másik. És aki kevésbé tökéletesnek látszik, tökéletesebb, mert nem az emberi dicsôség vágya vezeti. Szeret engem azért, mert szeret. -- Én is szeretlek! -- És én is. -- Én is. -- Én is. -- Én is.. -- Tudom. Ismerlek titeket. Szívetekbe látok. -- Tehát tökéletesek vagyunk? -- Ó, nem! De mint Tamás, azokká váltok, ha kitartotok szeretetetekben. Tökéletesek?! Ó, barátaim! Ki tökéletes Istenen kívül? -- Te az vagy! -- Igazán mondom nektek, hogy nem saját magamnak köszönhetem tökéletességemet, ha azt hiszitek, hogy egy próféta vagyok. Egy ember sem tökéletes. De én tökéletes vagyok, mert az, aki veletek beszél, az Atya Igéje. Istenhez tartozó, az Ô Gondolata, aki Igévé válik. Én magamban birtokolom a Tökéletességet. És ilyennek kell hinnetek engem, ha hiszitek, hogy én vagyok az Atya Igéje. Majd meg fogjátok ezt látni, barátaim. Azt akarom, hogy az Emberfiának hívjanak, mert megsemmisítem magamat, magamra véve minden emberi nyomorúságot, hogy hordozzam azt, elsô kínzóeszközömként, anélkül, hogy sajátom lenne, s miután hordoztam, megsemmisítsem. Milyen teher ez, barátaim! De örömmel hordozom. Örömöt okoz hordozása, mert, mivel az Emberiség Fia vagyok, visszaadom az emberiséget Istennek, gyermekeként. Amilyen az elsô napokban volt. Jézus kedvesen beszél, a szegényes asztal mellett ülve, nyugodt mozdulatokkal kísérve beszédét. Fejét kissé lehajtja, és enyhén mosolyog. A tanítványok figyelmesen hallgatják. A történet folytatását lásd Pt 1,10-13.1,10013. Péter szavait kopogtatás szakítja félbe. Tamás van az ajtónál. Belép, és Jézus lábai elé veti magát. -- Mester... én nem tudok a te visszatérésedre várni! Engedd, hogy veled legyek! Tele vagyok hibákkal, de szeretlek, és egyedül ez az én nagy, igazi kincsem. A tied, és érted. Engedd, hogy kövesselek, Mester!... Jézus Tamás fejére teszi kezét. -- Maradj, Iker! Kövess engem! Boldogok, akik ôszinték, és kitartóan akarnak! Ti boldogok vagytok! Többek vagytok nekem rokonaimnál, mert gyermekeim és testvéreim vagytok, nem a vér szerint, amely meghal, hanem Isten akarata és a ti lelki akaratotok szerint. Most, mondom nektek, hogy nincsenek közelebbi rokonaim azoknál, akik teljesítik Atyám akaratát, és ti azt teszitek, mert szeretitek a jót. (2-87) Jézus kezét Tamás fejérôl annak vállára teszi, és azt mondja: -- Kelj fel, barátom! Vacsoráztál már? -- Nem, Mester. Néhány métert mentem azzal a másikkal, aki velem volt, és utána otthagytam ôt, és visszatértem, azt mondva neki, hogy beszélni akarok a meggyógyított leprással... De ezt csak azért mondtam, mert gondoltam, hogy nem lesz kedve velem jönni egy tisztátalanhoz. Jól ítéltem. De én téged kerestelek, nem a leprást... Azt akartam mondani neked: ,,Fogadj el engem!'' Föl és le keringtem az olajfák között, míg a fiatalember meg nem kérdezte, mit csinálok. Biztosan azt hitte, rossz szándékom van... A házigazda mosolyog: -- Ô az én fiam. Az olajprést ôrzi. Az olajprés alatti pincében ôrizzük még az egész évi termést. Nagyon jó volt. Sok olajat kaptunk belôle. És amikor nagy tömeg gyűl össze, mindig csatlakoznak hozzájuk rablók, akik mindentôl megfosztanak minket. Nyolc éve ez történt velünk. Azóta minden éjjel ôrködünk. -- Rendben van. Azt mondta nekem: ,,Mit akarsz?'' És ezt olyan hangon mondta, hogy gyorsan válaszoltam neki, nehogy megbotozzon: ,,A Mestert keresem, aki itt lakik.'' Akkor azt mondta: ,,Ha igaz, amit mondasz, jöjj a házhoz!'' És elkísért egészen eddig. Ô kopogott be, és nem ment el addig, míg meg nem hallotta elsô szavaimat. -- Messze laksz? -- A város másik felében lakom, a Keleti-kapu mellett. -- Egyedül vagy? -- Szüleimmel voltam. De ôk elmentek más rokonaimhoz, akik a betlehemi úton laknak. Én ott maradtam, hogy éjjel-nappal keresselek, míg meg nem talállak. Jézus mosolyog, és azt mondja: -- Akkor senki se vár rád? -- Senki, Mester. -- Az út hosszú, az éj sötét, és a római ôrjárat a városban cirkál. Azt mondom neked: ha akarsz, maradj velünk! -- Ó, Mester! -- Tamás boldog. -- Csináljatok helyet neki! És mindnyájan adjatok valamit testvéreteknek! Jézus a saját sajtadagját adja neki. Magyarázza Tamásnak: -- Szegények vagyunk, és majdnem befejeztük már a vacsorát. De jó szívvel adjuk. -- És a mellette ülô Jánosnak azt mondja: -- Engedd át helyedet barátunknak! János azonnal feláll és az asztal másik sarkához megy, ahol leül a házigazda mellé. -- Ülj le, Tamás! Egyél! -- És utána mindnyájuknak: -- Tegyetek mindig így, barátaim! Ez a szeretet törvénye. A vándort már védi Isten Törvénye. De most, az én nevemben, még jobban kell szeretnetek. Amikor valaki kenyeret, egy korty vizet, szállást kér tôletek Isten nevében, akkor adnotok kell neki, az Ô nevében! Isten megjutalmaz majd titeket érte. Ezt kell tennetek mindenkivel. Ellenségeitekkel is. Ez az új Törvény. Eddig azt mondták nektek: ,,Szeressétek azokat, akik titeket szeretnek, és gyűlöljétek ellenségeiteket!'' Én azt mondom nektek: ,,Szeressétek azokat is, akik gyűlölnek titeket!'' Ó, ha tudnátok, mennyire fog Isten szeretni titeket, ha úgy szerettek, amint én mondom nektek! És amikor valaki azt mondja: ,,Én társatok akarok lenni az igaz Úristen szolgálatában, és követni akarom az Ô Bárányát'', akkor annak kedvesebbnek kell lennie számotokra, mivel testvéretek, és mivel örök kötelékkel lesztek egyesítve: Krisztuséval. -- De ha késôbb megtudjuk, hogy valaki nem ôszinte? Könnyű azt mondani: ,,Én ezt és ezt akarom tenni.'' De a szavak nem mindig felelnek meg az igazságnak -- mondja Péter, ugyancsak ingerülten. Nincs szokásos jókedvében. -- Péter, figyelj ide! Amit te mondasz, józan és igaz. De nézd: jobb a jósággal és bizalommal véteni, mint a bizalmatlansággal és durvasággal. Ha jót teszel egy méltatlannal, mi bajod lehet? Semmi. Sôt, Isten mindig megjutalmaz téged. Viszont semmi érdemed sem lesz, ha bizalmatlan voltál. -- Semmi baj? Néha a méltatlan nem elégszik meg a hálátlansággal, hanem tovább megy, és árt a jó hírnévnek, a vagyonnak, és még az életnek is. -- Igaz. De ez csökkentené a te érdemedet? Nem. Még ha az egész világ hinne is minden rágalomnak, még ha szegényebbé válnál Jóbnál, még ha a kegyetlen megfosztana is téged életedtôl, mit változtatna ez Isten szemében? Semmit. Sôt, javadra változna meg valami. Isten a jóság érdemeit egyesítené az értelmi, pénzügyi, testi vértanúság érdemeivel. -- Rendben van, rendben van! Legyen így! -- Péter nem szól többé egy szót sem. Csak fejét kezében tartva bosszankodik. Jézus Tamáshoz fordul: -- Barátom, azt mondtam neked elôbb, az olajfák között: ,,Amikor visszajövök erre a vidékre, ha még akarod, az enyém leszel.'' Most azt kérdezem tôled: ,,Kész vagy-e arra, hogy Jézus tetszését elnyerjed?'' -- Kétségtelenül! -- Akkor is, ha ez áldozatot kívánhat? -- Nem áldozat téged szolgálni. Mit kívánsz? -- Azt akartam mondani neked... de neked üzleted van, érzelmi kötelékek... -- Semmi, semmi! Te az enyém vagy! Beszélj! -- Idefigyelj! Holnap, amint kihajnalodik, a leprás kijön majd a sírokból, hogy találjon valakit, aki értesíti a papot. Te elsônek mész el a sírokhoz. Ez szeretetszolgálat. És erôs hangon azt mondod: ,,Te, aki tegnap megtisztultál, jöjj ki! A názáreti Jézus, Izrael Messiása, aki meggyógyított téged, küld engem.'' Tedd ezt, hogy az ,,élô halottak'' világa megismerje nevemet, és remegjen a reménytôl, és hogy az, aki reményét a hittel párosítja, jöjjön hozzám, hogy én meggyógyítsam. Én a feltámadás ura vagyok, és ez a megtisztulás elsô módja, amit hozok. Egy nap majd ugyancsak mélységesebb tisztulást fogok adni... Egy napon a lepecsételt sírokból kitörnek majd az igazi halottak, akik nevetni látszanak, üres szemgödrükkel, nyitott szájukkal, a távoli örvendezés miatt, amikor a csontvázak hallják a limbusban várakozó lelkek kiszabadulását. Nevetni látszanak majd e miatt a megszabadulás miatt, és remegnek majd, tudva, hogy azt... Menj! Ô hozzád fog menni. Te tedd meg, amire kér téged! Segítsd mindenben, mintha testvéred lenne! És mondd neki azt is: ,,Amikor teljesen megtisztulsz, elmegyünk együtt a folyó melletti útra, Doco és Efraim magasságán túlra. Ott vár rád a Mester, Jézus; és vár engem is, hogy megmondja nekünk, hogyan szolgáljuk Ôt. -- Így fogok tenni. És a másik? -- Ki? A kerióti? -- Igen, Mester. -- Az ô számára tovább is tart tanácsom. Hagyd, hogy maga döntsön! Kerüld még a vele való találkozást is! -- A leprás mellett leszek. A sírok völgyében csak a tisztátalanok járnak, és azok, akik irgalmasak irántuk. Péter mormog valamit. Jézus megválaszol neki. Lásd Pt 1,11-12. Utána Jézus ismét Tamáshoz fordul: -- Biztos vagy abban, hogy felismered a leprást? Csak ô gyógyult meg közülük. De lehet, hogy már elindult a csillagok fényénél, hogy találjon egy korai utast. És más valaki jelentkezhet helyette, aki szeretne bemenni a városba, hogy meglátogassa rokonait. Figyelj vonásainak leírására! Én közelében voltam, és a sötétedés ellenére is jól láttam. Magas és sovány. Bôre sötét, mintha félvér lenne. Mélyen ülô szemei szénfeketék, hófehér szemöldöke alatt. Haja vászonfehér, és elég sűrű. Orra hosszú, tömpe, mint a líbiaiaké. Vaskos szájszéle violába hajlik. Homlokán van egy régi sebhely, ami megmaradt. Ez arcán az egyetlen nyoma betegségének. -- Öreg, ha egészen fehér a haja. -- Nem, Fülöp. Öregnek látszik, de nem az. A lepra miatt ôszült meg. -- Micsoda? Félvér? -- Talán az, Péter. Hasonlít az afrikaiakra. -- Akkor izraelita lesz? -- Majd megtudjuk. És ha nem az lenne? -- Eh, ha nem, majd elmegy. Már sokat kapott azzal is, hogy meggyógyult. -- Nem, Péter. Mégha bálványimádó lenne is, én nem utasítom el. Jézus mindenkiért jött. És igazán, mondom neked, hogy a sötétségben élô népek felülmúlják majd a Világosság népének fiait. Jézus felsóhajt. Utána felkel. Hálát ad az Atyának egy himnusszal, és áldást ad. (2-91) Tamás a zelóta Simonnal és Júdás Tádéval a Jordán mellett haladó út egy kanyarulatánál vár Jézusra, és beszélgetnek. Lásd: JJ 4-6. Mikor Jézus megérkezik, elôször Júdás Tádéval beszélget, de utána Tamáshoz fordul: -- Hűségesen engedelmeskedtél. Ez a tanítvány elsô erénye. -- Azért jöttem, hogy hűséges legyek hozzád! -- És az leszel. Én mondom neked. -- Utána Jézus Simonhoz fordul. Lásd: S 5-7. Végül Simont és Tamást megbízza azzal, hogy elôkészítsék az embereket Jézus visszatérésére. -- Mondjátok meg a betegeknek, hogy az, aki gyógyít, jön. Mondjátok meg a várakozóknak, hogy a Messiás a népe között van. Mondjátok meg a bűnösöknek, hogy itt van az, aki megbocsát, és erôt ad a felemelkedéshez. (2-97) ======================================================================== ,,Jól mondtad, Tamás!'' Tamás Amikor Jézus felkeresi Názáretet tanítványaival, Tamás is ott van köztük, és velük együtt részesül az oktatásban. Lásd: P 1,19-23. Tamás több tanítvánnyal együtt Jézus nagyanyjának, Annának volt kis barátjánál, a már idôs Alfeusnál lakik, aki nem azonos a másik Alfeussal, Jézus nagybátyjával. Ugyancsak ott van Tamás a tanítványok között, amikor Jézus Tibériás mellett a tóparton, egy bárkából oktatja a tanítványokat: P 1,24-25. Késôbb Jézus ismét Názáretbe megy tanítványaival. Ezek egy része megint Alfeusnál kap szállást. Mivel Máté még nem épült fel teljesen, szent versengés támad a tanítványok között, hogy ki engedje át ágyát Máténak. Tamás gyôz: -- Én vagyok a legfiatalabb a csoportban. Én adom oda ágyamat! Engedd, hogy ezt tegyem, Máté! Lassacskán majd megszokod. Azt gondolod, ez nehéz számomra? Nem. Olyan vagyok, mint a szerelmes, aki azt gondolja: ,,Kemény lesz a fekhelyem, de annak közelében leszek, akit szeretek!'' -- Tamás, aki harmincnyolc évesnek látszik, boldogan nevet, és Máté enged neki. (2-387) Arimateai Józsefhez, aki vacsorára hívja meg Jézust, Simon és Tamás kísérik el, mint az arimateai régi barátai. József megkérdezi tôle: -- Él még idôs apád? -- Él. Testvéreimmel együtt folytatja üzletét. Én elhagytam ôt, a Mesterért. De boldog miatta. -- Ô egy igaz izraelita,. és ha eljutott oda, hogy a názáreti Jézust a Messiásnak fogadja el, akkor csak boldog lehet, hogy fia az Ô kedveltjei között van. (2-482) Lázár tanyáján Jézus a kis Ázraelt maga mellett tartja. Tamás tréfásan ugratja a gyermeket, az azonban ügyesen megválaszol neki fogas kérdésére: Gy 1,24. Egy másik kedves jelenet ugyanott: Pt 2,58-59. A farizeusok itt is üldözik Jézust, és a helybeli zsinagógafônököt ki akarják közösíttetni azért, mert nem űzi el Ôt. Jézus fel akarja keresni, hogy megjutalmazza ellenállásáért, Tamás azonban mást ajánl: -- Nemde könnyebb lenne azt üzenni neki, hogy jöjjön a felügyelô házához, vagy várjon ránk az úton? -- Ó, milyen bölcs ma az én Tamásom! Nem arról van szó, hogy nem lett volna könnyebb! Vagy jobban mondva: könnyebb lett volna, de nem helyesebb. Ô hôsiességet tanúsított irányomban, és saját házában zaklatták miattam. Méltányos, hogy én is az ô házába menjek, s ott vigasztaljam meg ôt. Tamás rándít egyet vállán, és nem szól többet. (2-670) Jézus, húsvét elôestéjén a Jeruzsálemi templomban várja apostolaival együtt Péter visszatérését, aki elment feláldozni a húsvéti bárányt. A kerióti nincs velük. De míg Jézus beszélget Marciámmal Salamonról, íme, Júdás átmegy a nagy udvaron. A fiatalok egy csoportjával van, és nagy taglejtések közepette beszél hozzájuk, nagy hangon, ihletett testtartással. Köpenye állandóan leng, és maga köré fogja, mint egy nagy bölcs... Ciceró sem pompázhatott jobban, amikor szónokolt... -- Nézd, ott van Júdás! -- mondja Júdás Tádé. Tamás kijelenti: -- Odamegyek, hogy halljam, mit mond! -- és elmegy, mielôtt még Jézus megtilthatná neki. Jézus arcán tükrözôdik nagy szenvedése és szigorú ítélete. Marciám megijed Jézus arcának elváltozásától, és azt mondja neki: -- Ne nézz rá! Ne nézd ôt! Nézz rám, aki annyira szeretlek téged!... Tamásnak sikerül úgy elérnie Júdást, hogy az nem látja meg ôt, és néhány lépéssel mögötte követi. Egy ideig hallgatja Júdást, s akkor hangosan felkiált, úgy hogy mindenki feléje fordul, Júdással együtt: -- Milyen sok rabbija van már Izraelnek! Gratulálok neked, a bölcsesség új fényének! -- Nem tűzkô vagyok, hanem spongya. És magamba szívom. És amikor a bölcsességre szomjazók kívánják, íme, kinyomom teljesen éltetô italomat, és nekik adom. -- Júdás méltóságteljesen, és megvetôen beszél. -- Hűséges visszhangnak látszol. De a visszhangnak a Hang közelében kell maradnia ahhoz, hogy létezzen. Egyébként elhal, barátom. Nekem úgy tetszik, hogy te eltávoztál tôle. Ô ott van! Nem jössz? Júdás arca színekben játszik. Gyűlöletes és undorító, mint legrosszabb pillanataiban. De uralkodik magán. Azt mondja: -- Búcsúzom tôletek, barátaim! Íme, itt vagyok, veled Tamás, kedves barátom. Menjünk azonnal a Mesterhez! Nem tudtam, hogy a Templomban van. Ha tudtam volna, kerestem volna Ôt. -- És Tamás vállára teszi karját, mintha nagyon szeretné ôt. Tamás, aki nyugodt, de nem ostoba, nem engedi félrevezetni magát ezzel a tiltakozással... és ugyancsak élesen megkérdezi: -- Hogyan? Nem tudod, hogy húsvét van? És azt gondolod, hogy a Mester nem tartja meg hűségesen a Törvényt? -- Ó, egyáltalán nem! De az elmúlt évben megmutatkozott, beszélt... Visszaemlékezem éppen erre a napra. Vonzó volt számomra királyi erôteljessége... Most úgy tűnik nekem, mintha elvesztette volna erejét. Te nem így látod? -- Én nem. Nekem úgy tűnik, hogy nem becsülik. -- Jól mondod. Nem becsülik küldetését. -- És ennek egyik oka te vagy. Szégyelld magadat! -- Tamás nem mosolyog. Elborult arccal mondja: ,,szégyelld magadat!'' Szavai ostorként csattognak. -- Vigyázz, mit mondsz! -- fenyegeti ôt a kerióti. -- Vigyázz, miként viselkedsz! Mi ketten júdeaiak vagyunk, és négyszemközt beszélünk. Azért mondom neked. És megismétlem: ,,Szégyelld magadat!'' És most hallgass! Ne add se a tragikust, se a harcrakészet, mert különben mindenki elôtt fogok beszélni. Íme, ott van a Mester és a társak. Uralkodj magadon! -- Béke veled, Mester... -- Béke veled, Júdás, Simon fia. Jézus és Júdás további szavait majd Júdás életrajzában ismertetjük. (3-414) Jézus Júdeában jár az apostolokkal és a nôtanítványokkal. A kerióti megint kötekedik, úgy hogy még a szelíd Andrást is kihozza sodrából. (A 22) -- Veletek sose lehet beszélni. Igazuk van azoknak, akik veszekedô és tudatlan alakoknak mondanak titeket -- vág vissza Júdás. -- Igazában véve én sem értem, miben hibáztatod a Mestert! Nem tudtam, hogy az ördög olyan szeszélyes, amilyennek te mondod. Szegény! Ha értelmes lett volna, nem lázadott volna fel Isten ellen. De megjegyzem ezt! -- tréfálkozik Tamás, hogy elhárítsa a közelgô vihart. -- Ne tréfálj, mert én sem tréfálok. Mondhatod, hogy Jeruzsálemben felhívta az emberek figyelmét? Lázár is azt mondta, hogy.. Tamás harsogva felnevet. Utána, még mindig nevetve, azt mondja a bizonytalanná vált Júdásnak: -- Nem csinált semmit? Menj, és kérdezd meg a leprásokat Sziloámnál és Hinnon völgyében. Azaz: Hinnon völgyében többé nem találsz senkit sem, mert mindnyájan meggyógyultak. Ha te nem voltál ott, mert sietve elmentél... barátaidhoz, és azért nem tudod, az nem szünteti meg a meggyógyultak hozsannázását, amelytôl visszhangzanak Jeruzsálem völgyei és sok más hely is. -- fejezi be komolyan Tamás. És szigorúan hozzáadja: -- Te epebajos vagy, barátom! És az keserít el téged, és láttat véled mindent más színben. Ennek idônként visszatérô betegségnek kell lennie nálad. És hidd el, hogy nemigen kellemes egy olyan valakivel élni, mint amilyen te vagy. Változz meg! Én nem megyek senkihez, és nem mondok semmit senkinek sem, és ezek a jó asszonyok sem beszélnek róla, sem pedig András. De te változzál már meg! Ne légy csalódott, mert erre nincs okod. A Mesternek sincs szüksége rád, mert Ô tudja, mit tesz. Ne akarj a Mester mestere lenni! Ha Ô úgy bánt azzal a szegény Elizával, az annak a jele, hogy az volt jó. Hagyd a kígyókat sziszegni és köpködni, amint nekik tetszik! Te ne akarj közvetítô lenni köztük és Ôközte, és még kevésbé gondold, hogy lealacsonyítod magadat azzal, hogy Vele vagy. Még ha nem gyógyítana is meg a jövôben senkit sem, Ô akkor is mindig hatalmas lenne. Szava állandó csoda. Nyugodj meg! Nincsenek mögöttünk nyílászok! Eljutunk majd oda, hogy meggyôzzük a világot arról, hogy Jézus a Jézus. És nyugodj meg, ha Mária megígérte, hogy elmegy anyádhoz, el fog menni. Mi közben bejárjuk ezt a szép vidéket. Ez a mi munkánk! És biztos, hogy megelégedetté tesszük a nôtanítványokat azzal, hogy elmegyünk megnézni Ábrahám sírját, az ô fáját és utána Jessze sírját... és mi egyebet mondtatok még? -- Azt mondják, itt van az a hely, ahol Ádám lakott, és ahol Ábelt Káin megölte... -- A szokásos értelmetlen legendák!... -- dörmögi Júdás. -- Száz éven belül az mondják majd, hogy csak legenda a betlehemi barlang és sok más dolog! És utána, bocsáss meg! Te akartál abba a büdös barlangba menni Endorban, ami, meg kell engedned, nem egy... szent hely volt, nem gondolod? És ôk eljönnek ide, ahol a szentek vére és hamvai vannak. Endor hozta nekünk Jánost, és ki tudja... -- Szép szerzemény, János! -- gúnyolódik a kerióti. -- Arcára nézve nem az. Lelke azonban jobb lehet, mint a miénk! -- Az aztán! Azzal a múlttal! -- Hallgass! A Mester azt mondta, nem szabad azt fölhánytorgatni! -- Szép! Szeretném látni, hogy ha én tennék valami hasonlót, ti nem emlékeznétek rá! -- Isten veled, Júdás! Jobb, ha egyedül maradsz! Nagyon nyugtalan vagy! Szeretném tudni, mi a bajod? -- Mi a bajom, Tamás? Az hogy látom, elhanyagolnak minket az újonnan jöttek miatt! Látom, hogy mindenkit többre becsülnek, mint engem. Látom, hogy Ô arra várt, hogy én ne legyek ott, amikor titeket megtanított imádkozni. És te azt akarod, hogy tetszésemet találjam ebben? -- Nem. De felhívom figyelmedet arra, hogy ha eljöttél volna velünk a húsvéti vacsorára, akkor te is az Olajfák-hegyén lettél volna velünk, amikor a Mester megtanított minket az imára. Nem látom, miként hanyagol el minket az újonnan jöttek miatt. A szegény ártatlan fiúra gondolsz? Vagy a szerencsétlen Jánosra? -- Az egyikre is és a másikra is. Jézus szinte nem beszél többet hozzánk. Figyeld meg Ôt most! Ott ténfereg, és a gyerekkel beszél, beszél. Sokáig kell várnia, míg a tanítványok közé teheti! És a másik, ô sose lesz azzá! Túlságosan kevély, művelt, megkeményedett, és rossz hajlamai vannak. Mégis: ,,János itt, János ott!''. -- Ábrahám Atyám, ôrizd meg türelmemet!!! Miben látod, hogy a Mester másokat elôdbe helyez? -- Még mindig nem világos elôtted? Mikor már elérkezett az ideje, hogy elhagyjuk Betszúrt, miután megállt, hogy oktassa a három pásztort, akiket Izsák is kitűnôen kioktathatott volna, íme, kit hagy ott Anyjával? Engem? Téged? Nem. Ott hagyja Simont. Egy öreget, aki szinte nem is beszél!... -- De ami keveset mond, azt jól mondja -- vág vissza Tamás, mert az asszonyok Andrással együtt gyorsan elôre mentek, mintha el akartak volna menekülni az út napos részérôl. A két apostol annyira belemelegedett a vitatkozásba, hogy nem hallja Jézus megérkezését, aki zajtalanul jár a poros úton. De ha Ô nem is csap zajt, a kettô, tíz helyett is kiabál, és Jézus hallja. Mögötte van Péter, Máté, az Úr két unokatestvére, Fülöp és Bertalan és Zebedeus két fia, akik közreveszik Marciámot. Jézus azt mondja: -- Jól mondtad, Tamás. Simon keveset beszél, de azt a keveset mindig jól mondja. Nyugodt az értelme, és becsületes a szíve. És fôleg, nagy a jóakarata. Ezért hagytam ôt Anyámmal. (3-493) ======================================================================== Az ,,üzletember'' Tamás Jézus a filiszteusok földjén jár apostolaival, akik éheznek. Elôzôleg a búzatáblákat dézsmálták meg, mert nem kaptak ennivalót. Jézus köszönti a konyhakertészettel foglalkozó gazdákat, de azok közömbösen fogadják köszöntését. -- Uram, fennáll annak a veszélye, hogy mi itt, éhen halunk. Nem értik meg köszöntésedet. Most majd megpróbálom én -- mondja Tamás. És odamegy az elsô kertészhez, akit meglát, és megkérdezi: -- Sokba kerülnek zöldségeid? -- Nem többe, mint a többi kertészé. Drága, vagy nem drága, aszerint, hogy milyen tömött a pénztárca. -- Jól mondtad. De amint látod, én nem haldoklom az éhségtôl. Kövér vagyok, és jó színben, a te zöldségeid nélkül. Ez annak a jele, hogy van pénzem. Röviden: tizenhárman vagyunk, és tudunk vásárolni. Mit árusítasz? -- Tojást, zöldséget, korai mandulát, érett almát és olajbogyót... Amit csak akarsz! -- Adj nekem tojást, almát és kenyeret mindenki számára! -- Kenyerem nincs. A városban találsz. -- Éhes vagyok most, nem egy óra múlva. Nem hiszem, hogy nincs kenyered. -- Nincs. Az asszony most készíti. De látod ott azt az öreget? Neki mindig van sok, mert közelebb van az úthoz, és gyakran kérnek tôle a vándorok. Menj Ananiáshoz, és kérj tôle! Most hozom neked a tojásokat.. De figyelmeztetlek: két darab egy dénárba kerül. -- Rabló! Talán arany tojást tojnak tyúkjaid? -- Nem. De nem kellemes a tyúkól bűzét szagolni, és semmiért nem megy be oda az ember. És aztán, nemde ti zsidók vagytok? Fizessetek! -- Tartsd meg magadnak! Ez a fizetséged! -- És Tamás hátat fordít neki. -- Hé, ember! Jöjj! Olcsóbban adom. Hármat egy dénárért! -- Még négyért sem. Idd meg magad, és akadjon meg a torkodon! -- Jöjj! Idehallgass! Mennyit akarsz adni? -- A kertész követi Tamást. -- Semmit. Nem akarom többé. Tízóraizni akartam, mielôtt bemegyek a városba. De jobb így. Nem veszítem el hangomat vagy étvágyamat, mielôtt elénekelném a király történetét, és jól ebédelnék a vendéglôben. -- Neked adom egy fél drachmáért párját! -- Ah! Rosszabb vagy, mint egy bögöly! Add ide a tojásokat! De frissek legyenek! Különben visszajövök, és orrodat sárgábbá festem, mint amilyen! -- És Tamás visszatér legalább két tucat tojással köpenyének szárnyában. -- Látjátok? Ezentúl én intézem a bevásárlásokat a tolvajoknak ezen a vidékén. Tudom, hogyan kell velük bánni. Hozzánk jönnek, pénzzel tele, hogy bevásároljanak asszonyaik számára, és karkötôink sose elég vastagok nekik, és egy egész napon keresztül alkudoznak rájuk. Megbosszulom magamat! Most menjünk a másik skorpióhoz! Jöjj, Péter! És te, János, fogd a tojásokat! Elmennek az öreghez, akinek hosszú kertje van a fôútvonal mellett, amely a városba vezet. A város kapuja már idelátszik. -- Üdv! Van eladó kenyered számunkra? Az öreg vagy nem hallja, vagy nem akarja hallani. Az öntözôkerék nyikorgása valóban oly erôs, hogy nem hallhat miatta. Péter elveszti türelmét, és odakiált: -- Állítsd meg Sámsonodat! Legalább levegôhöz jut, és nem döglik meg a szemem elôtt. És idehallgass! A férfi megállítja a szamarat, és egy pillantást vet a beszélôre. De Péter leszereli ôt, megjegyezve: -- Nemde igazságos Sámsonnak hívni szamaradat? Ha filiszteus vagy, tetszeni kell neked, mert sértés Sámsonra. Ha izraelita vagy, tetszeni kell neked, mert emlékeztet téged egy gyôzelemre a filiszteusok fölött. Láthatod... -- Filiszteus vagyok, és büszke vagyok rá. -- Igazad van. És ha adsz nekünk kenyeret, én is büszke leszek rád. -- De te nem zsidó vagy? -- Keresztény vagyok. -- Milyen hely az? -- Az nem egy hely, hanem egy személy. És én hozzá tartozom. -- Rabszolga vagy? -- Szabadabb vagyok minden más embernél, mert aki ehhez a személyhez tartozik, az csak Istentôl függ. -- Igazat mondasz? Még a császártól sem? -- Fúj! Ki a császár ahhoz képest, akit én követek, és akihez tartozom, és akinek nevében kérek tôled kenyeret! -- De hol van ez a hatalmas személy? -- Ott, az a férfi, aki errefelé néz, és mosolyog. Ô a Krisztus, a Messiás. Sose hallottál még róla beszélni? -- De igen. Izrael királya. Legyôzi majd Rómát? -- Rómát? Az egész világot, még a poklot is! -- És ti vagytok a tábornokok? Így öltözve? Talán menekültök a hitvány zsidók üldözése elôl? -- Igen is és nem is. De adj nekem kenyeret, és evés közben elmagyarázom neked. -- Kenyeret? De vizet is, bort is, és székeket, az árnyékban, számodra és társad és a Messiás számára. Hívd ide Ôt! Péter gyorsan Jézushoz megy, és odahívja. A társalgás további részét majd Péter életrajzában közöljük. A vége az, hogy a kertész meghívja Jézust, térjen vissza este, és ad neki szállást is szobáiban. Jézus bemegy a filiszteus városba, Aszkalonba, és apostolai csoportokban apostolkodnak, váltakozó sikerrel. A kerióti annyira feldühíti a filiszteusokat, hogy kiűzik ôt a városból, társaival együtt. Mikor az apostolok beszámolnak Jézusnak sikereikrôl és sikertelenségükrôl, ismét Tamás veszi át a szót, kioktatva Júdást, aki makacsul igazolni akarja magát: -- Nem látom, hogy hibáztam volna. Azért történt ez, mert ez átkozott népség. Mindnyájan gonoszok. -- Nem. Ezt nem mondhatod -- tör ki Tamás. -- János elment a legalacsonyabb sorban élôkhöz: a halászokhoz, akik halat vittek a piacra. És nézd ezt a nedves zsákot! Tele van kitűnô hallal. Lemondtak a haszonról, és nekünk adták. Attól tartottak, hogy amit reggel fogtak, nem lesz elég friss estére, azért visszamentek a tengerre, és azt akarták, hogy mi is menjünk velük. Olyannak tűnt, mintha a galileai tavon lettünk volna. De mondhatom, hogy ha a figyelmes arcokkal teli bárkák arra emlékeztettek, még inkább emlékeztetett rá János. Olyannak tűnt, mint egy másik Jézus. Mosolygó szájából a szavak mézédesen aradtak, és arca tündöklött, mint egy második nap. Mennyire hasonlított rád, Mester! Nagyon megindított engem látása! Három órán keresztül voltunk a tengeren, várva, hogy a hálók megteljenek hallal. Három nagyon boldog óra volt ez! Utána látni akartak téged. De János azt mondta nekik: ,,Találkozunk majd Kafarnaumban'', mintha csak azt mondta volna nekik: ,,Találkozunk majd városotok terén''. Ôk mégis megígérték: ,,Elmegyünk!'' És nekünk tiltakoznunk kellett, hogy ne terheljenek meg túl sok hallal. Odaadták nekünk a legjobbakat. Menjünk, és süssük meg ôket! Ma este nagy lakomát rendezünk, hogy kipótoljuk a tegnapi böjtölést! -- De mit mondtatok nekik? -- kérdezi megzavarodva a kerióti. -- Semmi különöset. Jézusról beszéltem -- válaszolja János. -- De hogyan beszéltél róla! János is idézte a prófétákat. De ô megfordítva tette -- magyarázza Tamás. -- Megfordítva? -- kérdezi csodálkozva a kerióti. -- Igen. Te az érdességet húztad ki a prófétákból, ô a kedvességet. Mert, elvégre is, az ô szigorúságuk szeretet, kizárólagos, heves szeretet, ha úgy akarod, de mindig szeretet a lelkek iránt, akiket teljesen hűségesekké kívántak tenni az Úr iránt. Nem tudom, hogy valaha is gondolkoztál-e ezen te, akit az írástudók neveltek. Én igen, pedig aranyműves vagyok. Az aranyat is kalapálják és felolvasztják a kemencében, de csak azért, hogy szebbé tegyék. Nem gyűlöletbôl, hanem szeretetbôl. Így tettek a próféták is a lelkekkel. Én megértem, talán éppen azért, mert aranyműves vagyok. János vette Zakariást, és idézte jövendölését Hadrakkal és Damaszkusszal kapcsolatban, és eljutott addig, ahol ez áll: ,,Ennek láttára megrémül Aszkalon, nagy fájdalom lepi meg Gázát, Ekront is, mert meghiúsul a reménye. Gázából eltűnik a király.'' (9,5) Elmagyarázta, hogy mindez azért történt, mert az ember elszakadt Istentôl. Beszélt a Messiás eljövetelérôl, aki a megbocsátás és a szeretet. Megígérte, hogy az emberek, akik követik a Messiás tanítását, eljutnak az ég örök és végtelen királyságába, és nem abba a szegényes királyságba, amelyet a föld fiai kívánnak nemzetüknek. Ezt nem lehet elmondani, hanem hallani kellett! Olyan volt, mintha zeneszót hallgattam volna, és az angyalok vittek volna magukkal. És íme, a próféták, akik neked botozást szereztek, nekünk pompás halakat adtak. Júdás megzavarodva hallgat. Jézus most unokatestvéreitôl és a Zelótától kér beszámolót. Végül Jézus megdicsér mindenkit, s még Júdást is mentegeti, és ezzel fejezi be: -- Csak egy dolgot sajnálok. Hogy nem volt nálam pénz, és nem találkoztam veletek. (Simonnak ugyanis egy pénzzel telt erszényt adtak a szegények számára.) Szükségem lett volna a pénzre egy nyomorúságos család számára. Az apostolok kérésére Jézus elmondja, mit tett Ô. Lásd: Gy 2, 58-62. Tamás ajánlkozik: -- Visszatérünk mi, a pénzzel. Mi nem okoztunk senkinek sem kellemetlenséget. -- Igen -- mondja Jézus. -- Én megmutatom nektek a házat messzirôl. Emberek lesznek ott. Én nem megyek, mert ottfognának. Nem akarom megbántani a kertészt, aki meghívott és vár minket. Az udvariatlanság mindig szeretetlenség. (3-543.559) ======================================================================== Látogatás a rokonoknál Tamás Jézus Jeruzsálembe tart az apostolokkal és Marciámmal. Mannaen is velük van. Tamás odamegy Jézushoz: -- Mester, hamarosan Ráma közelében leszünk. Nem jönnél el megáldani nôvérem kisgyermekét? Ô nagyon szeretne látni téged! Ott állhatnánk meg. Van hely mindenki számára. Tégy kedvemre, Uram! -- Kedvedre teszek. És örömmel! Holnap kipihenve lépünk be Jeruzsálembe. -- Ó, akkor elôre megyek, bejelenteni ezt. Megengeded? -- Menj! De ne felejtsd el, hogy nem világi barátod vagyok! Ne verd bele ôket nagy kiadásokba! Bánj velem úgy, mint a ,,Mesterrel''! Megértetted? -- Igen, Uram. Megmondom rokonaimnak. Marciám, velem jössz? -- Ha Jézus akarja... -- Menj, menj, fiam! A többiek, akik látják Tamást és Marciámot Ráma irányába menni, ami kissé a Szamariából vezetô út baloldalán fekszik, megkérdezik Jézustól, mi történt. -- Elmegyünk Tamás nôvérének házába. Már mindnyájatok rokonánál megálltam. Igazságos, hogy hozzá is elmenjek. Ezért küldtem ôt elôre. Mannaen is kéri Jézust, hogy ô meg Jeruzsálembe mehessen elôre, megnézni, hogy minden rendben van-e? Jézus ôt is elengedi. Közben megérkezik az asszonyok kocsija, s nekik is megmondják, hogy kitérôt tesznek Rámába. Tamás nem fér a bôrébe örömében, és még pirospozsgásabbnak látszik boldogságtól ragyogó arca. A város kapujánál várakozik. Mikor Jézus megérkezik, eléje fut: -- Mily öröm, Mester! Itt van az egész család! Apám, aki annyira akart látni téged, anyám, testvéreim! Nagyon megelégedett vagyok! -- És Jézus oldalán vonul be a városba, olyan diadalmasan, mint egy hadvezér. Tamás nôvérének a háza egy keresztúton van, a város keleti oldalán. A jómódú izraeliták jellegzetes háza, utcai oldalán szinte ablaktalanul, vaskapuval, terasszal, fallal körülvett kerttel. Ma nyitva áll a kapu, és a ház minden lakója összegyűlt az udvarban, a sok szaladgáló gyermekkel. A szülôk az elsô sorban állnak Tamás nôvérével és annak férjével együtt. De amikor Jézus a küszöbhöz érkezik, ki tudja többé visszatartani a gyermekeket? Olyanok, mint egy csirkesereg, amely kiárad a fészekbôl az éjjeli pihenés után. És Jézus fogadja ennek a csicsergô és kedves seregnek az ostromát, amely körülveszi térdét, és átöleli azt, felemelt arccal, csókra várva. A gyermekek nem szakadnak el Jézustól annak ellenére, hogy atyjuk és anyjuk hívja ôket, és még Tamás nyaklevesei ellenére sem, aki pedig bôven osztogatja azokat, hogy rendet teremtsen. -- Hagyjátok ôket, hadd tegyék! Hagyjátok! Bárcsak az egész világ így tenne! -- kiáltja Jézus, lehajolva, hogy kielégítse a kisgyerekeket. Végül be tud lépni, a felnôttek tiszteletteljesebb üdvözlései közepette. Fôleg kedves Tamás atyjának üdvözlése, aki jellegzetes, öreg júdeai. Jézus felemeli és megcsókolja, ,,hálából nagylelkűségéért, hogy egy apostolt adott neki.'' -- Ó, Isten jobban szeretett engem, mint bárki mást Izraelben, mert míg minden zsidónak elsôszülött fia az Úrnak van szentelve anélkül, hogy levita vagy pap lenne, nekem kettô van: az elsô és az utolsó. És az utolsó még szentebb, mert anélkül, hogy levita vagy pap lenne, azt teszi, amit még a Legfôbb Fôpap sem tehet: állandóan látja Istent, és tôle kap parancsokat! -- mondja az öregek kissé reszketô hangjával, ami még jobban reszket meghatottsága miatt. És így fejezi be: -- Csak egy dolgot adj nekem, hogy kielégítsd lelkemet! Te, aki nem hazudsz, mondd meg nekem: ez a fiam, méltó-e téged szolgálni és kiérdemelni az örök életet azzal a móddal, ahogy téged követ? -- Légy nyugodt, atya! A te Tamásodnak nagy helye van Isten szívében azért, ahogy viselkedik, és nagy helye lesz az égben is, mivel utolsó leheletéig szolgálni fogja Istent. Tamás levegô után kapkod, mint egy hal, a felindulástól, amikor ezt hallja. Az öreg felemeli reszketô kezeit, miközben könnyek csurognak le arcának mély ráncaiban, pátriárkai szakállára, és azt mondja: -- Szálljon le rád Jákob áldása; a pátriárka áldása igaz fiára: A Mindenható áldjon meg téged az ég áldásaival, a föld áldásaival, az emlôk és az anyaméh áldásával! Atyád áldásait múlják fölül az ô atyjának áldásai, míg el nem jön az örök halmok kívánsága Tamás fejére, aki nazarénus testvérei között! Mindnyájan válaszolnak rá: -- Úgy legyen! -- És most áldd meg te, Uram, ezt a házat, és fôleg azokat, akik vérembôl származnak! -- mondja az öreg, a gyermekekre mutatva. És Jézus, kitárva karjait, elkezdi a mózesi áldást, és megtoldja, mondva: -- Isten, akinek jelenlétében jártak atyáitok, Isten, aki ifjúkoromtól kezdve a mai napig táplált engem, az angyal, aki megszabadított engem minden bajtól, áldja meg ezeket a gyermekeket, hordozza ôket az én nevemben és az atyák nevében is, és szaporítsa meg bôségesen a földön. -- És azzal fejezi be, hogy karjaiba veszi az újszülöttet, akit anyja tartott, és homlokon csókolva mondja: -- És szálljon le rád mézként és vajként a kiváló erény, amely az Igazban lakozik, akitôl nevedet kaptad, és tápláljon téged az ég számára, és díszítsen, mint ahogy a pálmát díszítik a szôke datolyák és a cédrust a királyi lombozat. Mindnyájan meg vannak indulva, és el vannak ragadtatva.. És utána örvendetes kiáltás tör ki minden ajakból, és elkíséri Jézust, aki belép a házba, és kíséri egészen a folyosóig, ahol elszállásolják az Anyát, a nôtanítványokat, apostolokat és tanítványokat. Este Jézus, az apostolok és Tamás férfirokonai társaságában elmegy megnézni a szôlôket, amelyek rendkívülieknek látszanak. Tamás és rokonai magyarázzák ezek ritka voltát. Jézus jóságosan hallgatja magyarázatukat, és a végén megkérdezi: -- Meg kell áldanom ikertestvérednek ezt a hozományát? -- Ó, Uram! Én nem vagyok sem Dórás, sem Izmael! Tudom, hogy a te leheleted, a te jelenléted egy helyen már áldás. De ha fel akarod emelni jobbodat ezek fölé a növények fölé, tedd meg, és biztosan szent lesz gyümölcsük. -- És bôséges, nemde? Mit szólsz ehhez, atya? -- Elég; ha szent lesz. A szent elég! És én leszedem, és elküldöm neked a jövô húsvétra, és használhatod a kehely szertartásában. -- Tedd ezt. Számítok rá. A következô húsvétot egy igaz izraelita borával akarom megünnepelni. Kimennek a szôlôbôl, és visszatérnek a házba. Rámában szétfut a názáreti Jézus jelenlétének híre, és Ráma minden lakosa az utcán van, vágyakozva arra, hogy Jézus közelébe kerüljön. Jézus látja ezt, és azt mondja Tamásnak: -- Miért nem jönnek? Talán félnek tôlem? Mondd meg nekik, hogy szeretem ôket! Tamásnak nem kell ezt kétszer mondani. Az egyik keresztezôdéstôl a másikig megy, gyorsan, mint egy pillangó, amely virágról virágra száll. És nekik sem kell megismételni a meghívást. Futnak mindnyájan, tovább adva a meghívást. Szép kis tömeg gyűlik össze keresztútnál, ahol Tamásék háza van, s az emberek tisztelettel beszélgetnek az apostolokkal és a házbeliekkel, érdeklôdve ez és az iránt. Tamás sokat fáradozott a téli hónapokban, és ennek következtében már sokat ismernek az evangéliumi tanításból. De szeretnének részletes magyarázatot kapni némely dologról, és fôleg azt szeretnék tudni, hogy az áldás, amit Jézus a kisdedekre adott vendéglátóinál, igazakká teszi- e azokat, akik részesülnek benne? -- Nem ezáltal, hanem cselekedeteik által válnak igazakká. Én az áldás erejével csak megerôsítem ôket a jó cselekedetekre. De azokat nekik kell véghezvinniük, és csak jót szabad tenniük, ha el akarják érni az eget. Én mindenkit megáldok... de Izraelbôl nem mindenki fog üdvözülni. -- Sôt, nagyon kevesen fognak üdvözülni, ha így folytatják, amint jelenleg tesznek -- mormogja Tamás. -- Mit mondasz? -- Az igazat. Aki üldözi és rágalmazza Krisztust, aki nem az Ô tanítása szerint él, annak nem lesz része az Ô országában -- mondja Tamás. Valaki meghúzza köpenyét: -- Nagyon szigorú? -- és Jézus felé int. -- Nem. Sôt, túlságosan jó. -- Mit mondasz, én üdvözülni fogok? Nem tartozom a tanítványok közé. De te ismersz engem, és tudod, hogy mindig hittem abban, amit te mondtál nekem. De ennél többet nem tudok tenni. Pontosan mit kell tennem, hogy üdvözüljek, azon kívül, amit már teszek? -- Kérdezd meg tôle! Az Ô keze és ítélete kedvesebb és igazságosabb lesz, mint az enyém. A férfi elôre megy. Azt mondja: -- Mester, én megtartom a Törvényt, és mióta Tamás elmondta nekem szavaidat, igyekszem még jobb lenni. De nemigen vagyok nagylelkű. Csak azt teszem meg, amit okvetlenül meg kell tennem. Tartózkodom annak tevésétôl, ami nem jó, mert félek a pokoltól. De szeretem a kényelmet, és... megvallom, nagyon törekszem, hogy úgy tegyem a dolgokat, hogy ne vétkezzem, de magamnak se okozzak sok kényelmetlenséget. Ha így teszek, üdvözülni fogok? -- Üdvözülni fogsz. De miért vagy oly fösvény a jó Isten iránt, aki oly nagylelkű hozzád? Miért csak az üdvözülésre törekszel, fáradságosan, de nem a nagy életszentségre, ami azonnal örök békét ad? Rajta, ember! Légy nagylelkű lelkeddel! -- Gondolni fogok erre, Uram! Gondolni fogok rá! Érzem, hogy igazad van, és helytelenül járok el, ha hosszú tisztulásra kötelezem lelkemet, mielôtt a békét élvezném. -- Jól van! Ez a gondolat már a tökéletesedés kezdete. Egy másik rámai lakos megkérdezi: -- Uram, kevesen üdvözülnek? Jézus válaszát lásd: P 209-210. Jézus példabeszéde után néhány farizeus kétszínű jóindulattal azt ajánlja Jézusnak, ne menjen Jeruzsálembe, mert Heródes el akarja fogatni. Ekkor válaszolja Jézus a Szentírásban is feljegyzett szavait: ,,Mondjátok meg annak a rókának...'' és ugyanakkor leleplezi a farizeusokat, akik megszégyenülve elsompolyognak. Jézus pedig visszatér Tamás házába a családtagokkal és apostolaival. (5-406) Jézus meg akarja látogatni Johanána földműveseit, amint megígérte nekik. Az apostolok azonban figyelmeztetik Ôt arra, hogy Johanána Jézus ellen fordult, és büntetés terhe alatt megtiltotta munkásainak a vele való érintkezést. Tamásnak erre mentô ötlete támad: -- Tegyünk így: Maradjunk itt addig, míg lemegy a nap, hogy ne sértsük meg a szombaton elôírt nyugalmat. Közben egyikünk elkúszik a házakig, és azt mondja nekik: ,,Éjjel jöjjetek a Szeforim mellett levô forráshoz!'' Mi napnyugta után odamegyünk. Ott várjuk ôket. A Mester beszél ezekhez a szegényekhez, megvigasztalja ôket, és hajnalban ôk visszatérnek házaikba, mi pedig elmegyünk Názáretbe. -- Tamásnak igaza van! Nagyon jó, Tamás! -- mondják többen. Fülöp azonban megjegyzi: -- De ki értesíti ôket? Itt mindnyájunkat ismernek, és megláthatnak... -- Elmegyek én. Én javasoltam, én megyek, ha a Mester beleegyezik. Engem biztosan nem esznek meg a farizeusok... -- mondja Tamás. -- Menj csak! És légy áldott felebaráti szeretetedért! -- Ó, ez oly csekélység, Mester! -- Nagyon nagy dolog, Tamás! Te megérzed testvéreid kívánságát: Jézusét és a földművesekét, és szánod ôket. És megtestesült Testvéred ezért is megáld téged. -- mondja Jézus, kezét az elôtte álló Tamás lehajtott fejére téve, aki meghatódottan mormolja: -- Én... a te... testvéred?! Ez túlságos megtiszteltetés, Uram! Én a te szolgád vagyok... te pedig az én Istenem... Ez igen... Megyek. -- Egyedül mész? Én is megyek! -- mondja Júdás Tádé és Péter. -- Nem. Ti túl lobbanékonyak vagytok! Én értek ahhoz, hogy mindenkit megnevettessek... ez a legjobb eszköz bizonyos... alakok leszerelésére. Ti azonnal lángra lobbantok... Egyedül megyek... -- Megyek én! -- mondja János és András. -- Ó, igen. Egyik közületek, és esetleg a zelóta Simon vagy Jakab, Alfeus fia. -- Nem, nem!. Én! Én sose háborodok fel. Hallgatok és cselekszem -- erôsködik András. -- Jöjj! -- és elmennek. Jézus pedig a többiekkel az ellenkezô irányba megy. (6-933) ======================================================================== Az aranyműves Tamás Jézus Jeruzsálem felé megy az apostolokkal. Egy szép, virágos völgyben Júdás Tádé megcsodálja a mezôk liliomát: a gyöngyvirágot. -- De ezek fordított liliomok -- jegyzi meg Tamás -- lefelé néznek, nem pedig felfelé. -- És milyen picikék! Ennél pompásabb virágaink is vannak! Nem tudom, miért dicsérik annyira... -- mondja a kerióti, megvetéssel belerúgva a gyöngyvirágokba. -- Ne! Miért? Oly gyengéd virágok! -- lép közbe András, hogy megvédje a szegény virágokat, és lehajol, hogy leszedje az összetört szálakat. -- Fűnek látszanak, nem többnek! Sokkal szebb az agávé virágja, amely oly méltóságteljes, erôteljes. Méltó Istenhez, és hogy Istennek virágozzék! -- Én inkább látom Istent ezekben a parányi kelyhekben... Nézd, milyen kecsesek!... Kicsipkézve... Alabástromnak látszanak, szűz viasznak, amelyeket apró kezek formáltak... Ehelyett a Végtelen teremtette ôket! Ó, Isten Hatalma... -- András majdnem elragadtatásba esik szemlélésükkor, elmélkedve a virágokon és a teremtô Tökéletességen. -- Nekem egy idegbajos asszonykának látszik!... -- gúnyolódik a kerióti, rosszindulatúan nevetve. -- Nem. Én aranyműves vagyok, és én is igazán tökéletesnek találom ezeket a virágokat. Sokkal nehezebb fémbôl kialakítani ezeket, mint az agávét. Mert, tudod, barátom, a végtelenül apró elárulja a művész képességét. Adj nekem egy szálat, András... És te, aki ökör szemével nézel, és csak a nagyot csodálod meg, jöjj ide, és figyeld meg! Milyen művész volt képes ezeket az oly könnyed, tökéletes kelyheket teremteni, feldíszítve azzal a parányi topázzal ott, a kehely mélyén, és egyesítve ezzel a finom, hajlékony szárral, ami olyan légies... Ez egy csoda!... -- Ó, milyen költôk támadtak köztünk! Te is, Tamás, így... -- Nem ostoba, tudod, nem nô, tudod? Hanem művész. És művészi érzékkel rendelkezô. Én nagyra értékelem ezeket, Mester, neked tetszenek ezek a virágok? -- Tamás fellebbez a Mesterhez, aki eddig szótlanul hallgatta beszélgetésüket. -- Nekem minden teremtmény tetszik. De ezeket a virágokat különösen kedvelem... -- Miért? -- kérdezik többen. És ugyanakkor a kerióti: -- A viperák is tetszenek neked? -- és nevet. Jézus nyugodtan megválaszol Júdás akadékoskodására, és lecsitítja apostolait, akik rátámadnak Júdásra szemtelensége miatt. Utána visszatér az eredeti kérdésre: -- De valaki azt kérdezte, miért kedvelem különösen a gyöngyvirágokat... Íme, válaszom: ,,Alázatosságuk miatt.'' Minden az alázatosságról beszél belôlük... A helyek, amelyeket szeretnek... a virág magatartása... Arra ösztönöz, hogy Anyámra gondoljak... Ez a virág, amely oly apró! Mégis érzitek illatát. Illatos körülötte a levegô... Anyám is alázatos, tartózkodó, ismeretlen, aki csak azt kérte, hogy ismeretlen maradjon... Mégis szentségének illata oly erôs volt, hogy megéreztem az égbôl... -- Anyád jelképét látod ebben a virágban? -- Igen, Tamás. -- És gondolod, hogy ôseink, amikor a gyöngyvirágot dicsérték, elôre megérezték ôt? -- kérdezi Jakab, Alfeus fia. -- Akkor más növényekhez és virágokhoz hasonlították: a rózsához, az olajfához és a legszelídebb állatokhoz: a gerlicéhez, galambhoz... -- Mindenki azt mondta, amit legszebbnek látott a teremtésben. És a teremtésben valóban ô a Teljesen Szép. De én Gyöngyvirágnak hívnám ôt, és békeszerzô olajfaágnak, ha ünnepelnem kellene az ô dicséretét. -- És Jézus lelke megnyugszik, és arca ragyog, Anyjára gondolva, és kissé eltávolodik apostolaitól, hogy átadja magát gondolatainak... (6-783) Jézus ismét Názáretben van apostolaival. Azon dolgozik, hogy kijavítsa a ház tönkrement bútordarabjait. Tamás viszont az aranyművesek egész sereg apró szerszámjával könnyed kézzel dolgozik egy ezüstlemezen. Kis kalapácsának ütése a vájóvésôn ezüstös csilingelést vált ki, amely összevegyül a Jézus által használt eszközök erôteljes hangjával. Idônként néhány szót váltanak egymással. Tamás nagyon boldog, hogy ott lehet, együtt a Mesterrel, és mint aranyműves dolgozhat. Ezt ki is fejezi. Amikor pedig nem beszélnek egymással, halkan fütyörészik. Csak néha emeli fel szemeit, és gondolkodik, a szoba füstös falaira szegezve tekintetét. Jézus észreveszi ezt, és megjegyzi: -- Sugallatot merítesz ebbôl a fekete falból, Tamás? Igaz, hogy egy igaznak hosszú munkája tette ilyenné, de nem gondolnám, hogy indítást meríthetnél belôle aranyműves munkádhoz... -- Nem, Mester, egy aranyműves valóban nem tudná a gazdagok fémével visszaadni a szent szegénység költészetét... De képes arra, hogy fémjével szép természetes dolgokat készítsen, és így megnemesítse az aranyat és az ezüstöt, utánozva velük a virágokat és a leveleket. Én ezekre a virágokra és levelekre gondolok, és azért összpontosítom figyelmemet a falra, hogy pontosan visszaemlékezzem rájuk, látva hazánk erdôit és mezôit, zsenge leveleit és virágait, amelyek kelyheknek vagy csillagoknak látszanak. -- Akkor költô vagy, aki fémmel énekli meg azt, amit más papíron, tintával fejez ki. -- Igen. Valóban, az aranyműves egy költô, aki fémre írja a természet szépségét. De a mi művünk, ami szép és művészi, nem ér fel a tieddel, ami alázatos és szent, mert a mienk a gazdagok hiúságát szolgálja, míg a tied a ház szentségét és a szegények javát. -- Jól mondod, Tamás -- jegyzi meg a Zelóta, aki éppen megjelent a küszöbön. Tamás felel neki: -- Igen, jól mondom. De azt akarom, hogy legalább egyszer az aranyműves munkája egy... jó, szent... dolgot ékesítsen. -- Mit? -- Ez az én titkom. Amikor Rámában voltunk, magamhoz vettem egy kis zacskóban az aranyműves szerszámait, és vártam erre a pillanatra... És te mit csinálsz, Simon? -- Ó, én nem vagyok olyan tökéletes művész, mint te, Tamás. Ez az elsô alkalom, hogy ecsetet tartok a kezemben, és a festésem egyenetlen, minden jó akaratom ellenére. És biztosítlak téged, hogy Aranka jót nevet rajtam. (Aranka történetét lásd: Gy 4,129-143) De elégedett vagyok vele! Minden órában újjászületik egy nyugodt életre, megsemmisíti múltját, és mindent megújít, érted, Mester. -- De talán Valéria nem engedi át ôt... mondja Tamás. (Valéria római úrnô, aki kiváltotta Aureát a rabszolgaságból, és nevelônek szánta saját kisleánya mellé.) -- Ó, mit számít, hogy megtartja-e vagy sem? Ha megtartja, azzal biztosítja, hogy nem vész el a világban. Biztos, hogy jobb lenne, ha a lány mindörökre és teljesen megszabadulna, fôleg lelkileg. Nemde, Mester? -- Igaz. Sokat kell ezért imádkozni. A leány egyszerű és igazán jó, és ha felemelkedik az Igazságra, sokat adhat. Ösztönszerűleg törekszik a fény felé. -- Meghiszem azt! Nincs vigasza a földön... és az égben keresi azt, a szegény! Hiszem, hogy amikor a te Jó Híredet el lehet terjeszteni a világon, az elsôk, akik elfogadják azt, és a legszámosabbak éppen a rabszolgák lesznek, azok, akiknek nincs semmi emberi vigaszuk, és akik menedéket keresnek a te ígéreteidben, hogy részesüljenek benne... És mondom, ha részesülök abban a megtiszteltetésben, hogy hirdethetlek téged, akkor különösen fogom szeretni ezeket a szerencsétleneket... -- És jól fogod tenni, Tamás! -- mondja Jézus. -- Igen, de hogyan fogod megközelíteni ôket? -- Ó, aranyműves leszek az úrnôk számára, és... mester rabszolgáik számára. Egy aranyműves belép a házakba, vagy az ô házába jönnek a gazdagok szolgái... és dolgozni fogok... Két fémmel: a földével a gazdagok számára... a lélekével a rabszolgáknak. -- Isten megáld téged ezért a tervedért, Tamás! Tarts ki benne... -- Igen, Mester. Ezután mondja el Jézus Simon számára a lépcsôfestésrôl szóló példabeszédet (P 7,281-286), aminek a végét Aranka is hallgatja, mert Mária elküldte ôt, hogy ebédelni hívja Jézust és az apostolokat. A leány kifejezi vágyát, hogy Galliában Jézus elsô tanítványa legyen. -- Hited meghallgatást nyer, mert jó. Menjünk... -- mondja Jézus. És kimennek mindnyájan, hogy megmosakodjanak, míg Aranka gyorsan Máriához fut. Hallani lehet a két nôi hangot, Mária tapasztalt hangját, és Aranka bizonytalan hangját, amint keresi a szavakat, és csengô nevetését, amikor Mária kedvesen kijavítja valamelyik nyelvtani tévedését. -- Gyorsan és jól tanul a leány -- jegyzi meg Tamás. -- Igen. Jó és szorgalmas. -- És aztán! Anyád a tanítónôje!... Még a Sátán sem tudna ellenállni neki... -- mondja a Zelóta. Jézus felsóhajt, de nem szól semmit... -- Miért sóhajtasz így, Mester? Nem jól mondtam? -- Nagyon jól. De vannak emberek, akik inkább ellen tudnak állni neki, mint a Sátán, aki legalább elmenekül Mária színe elôl. Vannak emberek, akik közelében állnak, és akiket ô tanít, de mégsem lesznek jobbakká... -- De nem mi vagyunk azok, ugye? -- mondja Tamás. -- Nem ti... Menjünk! (6-950) Szombaton pihennek a munkások és a szerszámok. Aranka belép a műhelybe, és csodálkozva nézi Tamás remekművét. Kíváncsian és ösztönszerűleg kacérkodva megkérdezi, hogy kié lesz, és hogy neki jól állna-e? -- Jól állna neked, de jobb, ha te jó leszel. Ezek a díszek csak a testet teszik szebbé, de a léleknek nem használnak. Sôt, a kacérságot táplálva, ártanak a léleknek. -- Akkor miért csinálod? -- kérdezi következetesen a leány. -- Ártani akarsz vele egy léleknek? Tamás, aki mindig jókedvű, mosolyog a megjegyzésre, és azt mondja: -- A felesleges dolog árt egy gyenge léleknek. De egy erôs lélek számára a dísz se nem több, se nem kevesebb annál, ami: egy szükséges melltű, ami helyén tartja a ruhát. -- Kinek a számára készíted? Jegyesednek? -- Nincs jegyesem, és sose lesz. -- Akkor nôvérednek. -- Neki több van, mint amennyire szüksége lenne. -- Akkor anyádnak. -- Szegény öregasszony! Mit csinálna vele? -- De egy nô számára... -- Igen. Az azonban nem te vagy. -- Ó, nem is gondok arra... És miután azt mondtad, hogy ezek a dolgok bajt okoznak a gyenge lelkeknek, nem is akarnám. Inkább leveszem még a ruha szegélyét is. Nem akarok rosszat tenni annak, aki az én Üdvözítôm! -- Derék leány! Látod, te ezzel a szándékoddal szebbet alkottál, mint én. -- Ó, azért mondod, mert jó vagy!... -- Azért mondom, mert ez az igazság! Látod: én fogtam ezt az ezüst tömböt, lassacskán lemezzé kovácsoltam, amire szükségem volt, és utána egy, sôt sok szerszámmal így behajtottam. De még többet kell tennem. Természetes módon egyesítenem kell a részeket. Jelenleg csak ez a két levél készült el, kis virágjukkal -- és Tamás vaskos ujjai közé vesz egy gyöngyvirágszálat, amelynek levelei tökéletesen utánozzák a természetet. -- Ó, szép! Oly sok volt belôlük a szigeten, és megengedték nekünk, hogy leszedjük azokat, mielôtt a nap felkelt volna. (6-958) Egy következô szombaton megérkezik Mirta és Noémi, az ifjú Ábellel. Tamás éppen elrakja szerszámait. Ez a két asszony fogadja magához Arankát. Miközben Máriával és Arankával beszélgetnek, Tamás megjegyzi: -- Most boldogok lesznek! -- Igen. Jó asszonyok -- mondja Jézus. Ábel megkérdezi Tamást, aki parányi műveit rendezi: -- Találtál munkát? -- s lehajolva szemléli azokat. -- Ó, boldoggá tettem Názáret minden asszonyát! Sose gondoltam volna, hogy annyi csatot, karperecet, nyakláncot és liliomot fogok megjavítani! Meg kellett kérnem Mátét, hogy hozzon nekem fémet Tibériásból. Oly sok vevôm akadt, hogy még apámnak sem volt ennyi! Igaz, nem kérek érte pénzt... -- Mindent elengedsz? -- Nem. Csak a fém értékét fogadom el. A munka ajándék. -- Nagylelkű vagy! -- Nem. Bölcs vagyok. Nem tétlenkedem. Prédikálok, példát adva a munkára és a pénztôl való elszakadásra. Idehallgass! Azt hiszem, inkább prédikáltam így anélkül, hogy egy szót szóltam volna, anélkül, hogy beszéltem volna a zsinagógában, mintha szünet nélkül beszéltem volna. Is aztán... Gyakorlom magamat. Megígértem, hogy a munkával fogom terjeszteni a tant, amikor el kell mennem, hogy Jézust hirdessem a hitetlenek között. És ezzel belejövök. -- Bölcs vagy, mint aranyműves, és mint apostol! -- Törekszem azzá lenni, Jézus iránti szeretetbôl. Kaptál egy leánykát? Bánj jól vele, tudod? Olyan, mint egy kis galamb a fészekben. Én mondom neked, aki mesterségem miatt megtanultam bánni az asszonyokkal. Igazi galambocska, aki nagyon félt a karvalytól, és aki keresi a védelmet az anyai és testvéri szárny alatt. Ha anyád nem akarta volna ôt elfogadni, én kértem volna nôvérem számára. Egy gyerekkel több, vagy kevesebb! Az én nôvérem nagyon jó, tudod? -- Az én anyám is. Apám korán meghalt, és anyám egyedül nevelt föl. Talán ezért szeretem én is nagyon a kisleányokat... Úgy hallom, hogy ez nem egy kisgyermek... de olyannak fogom látni, szíve miatt, ha olyan, amilyennek anyám, Noémi és te mondod... -- Biztos lehetsz benne. Menjünk oda... Bemennek a szobába, ahol étkezni szoktak. Ott vannak az asszonyok, Jézus és a Zelóta. Mirta egy ruhát próbál fel Arankára, amit ô készített neki. -- Nagyon jól áll -- mondja neki, miközben megsimogatja. -- Minden jól fog menni. Látod, leányom... Ó, itt van az én Ábelem! Jöjj ide, fiam. Íme Aranka! Most a miénk lesz, tudod? -- Tudom, anyám, és veled együtt megelégedett vagyok. -- Nézi a leányt... tanulmányozza... Meg van elégedve vele. Mosolyog. Azt mondja: -- Szeretni fogjuk az Úrban, aki megmentett minket. És testvéred leszek lélekben és érzelemben. Megígérem ezt a Mester és Anyám elôtt.. -- És a tiszta ifjú, aki már a lelkiélet magas fokára jutott el, szép, tiszta mosollyal erôs és napbarnította kezét Aranka felé nyújtja. Aranka habozik, de utána, elpirulva, balkezét az ifjú jobb kezébe téve, azt mondja: -- Így teszünk. Az Úrban. A felnôttek összemosolyognak... -- Ki léphet be kopogtatás nélkül?... -- Íme, Simon, Jónás fia! Ez alkalommal nem állt ellen a kísértésnek... -- nevet Tamás, eléje futva. (6-985) A szombat elmúltával útra készülôdnek Arankával. Ekkor, váratlanul, Tamás felajánl Máriának egy brosstűt, amely a nyaknál összefogja a ruhát, s amely három finom, légies, tökéletes gyöngyvirágszálból áll, amelyeket két levél fog össze. Oly tökéletes mása az igazinak, hogy mesteri kézre vall fémbôl készült remekműve. -- Te nem fogod hordani, Mária, tudom, de fogadd el ugyanúgy! Akkor határoztam el készítését, amikor egy napon Urunk rólad beszélt, és a gyöngyvirághoz hasonlított... Én nem csináltam semmit sem a te házad számára... de elkészítettem ezt, hogy Fiad dicséretének jelképe legyen számodra, aki minden más asszonynál jobban megérdemled ezt. És ha nem tudtam is oly hajlékonnyá tenni a fémet, mint az igazi növény szára, és nem tudtam illatossá tenni, ôszinte, tiszteletteljes szeretetem meglágyítja azt, és Urunk Anyja iránt táplált áhítatom illatossá teszi. -- Ó, Tamás! Igazad van. Én nem hordok ékszereket, mert azok hiúságoknak tűnnek számomra. De ez nem olyan! Ez Jézusom szeretete és az Ô apostoláé, és kedves nekem. Minden nap rá fogok nézni, és a jó Tamásra gondolok, aki annyira szereti Mesterét, hogy nemcsak tanítását jegyzi meg, hanem a legalázatosabb dolgokra és a még jelentéktelenebb személyekre vonatkozó, legegyszerűbb szavait is. Köszönöm, Tamás! Nem értéke miatt, hanem szereteted miatt, köszönöm! Mindenki megcsodálja Tamás tökéletes munkáját. Ô nagyon boldog. Elôvesz egy még kisebb remekművet: három szál jázmint, amely egy apró ággal van összekötve, kör alakban, és Arankának adja. -- Mert nem sóvárogtál utána, és mert akkor tartózkodtál itt, amikor a jázmin virágzik, és mert ezek a csillagocskák emlékeztetnek a mi Csillagunkra. De vigyázz! Neked erényeiddel kell illatosakká tenned a virágokat, és neked is virággá kell válnod, tisztává, széppé, ragyogóvá, amelynek illata felszáll az égbe. Ha nem teszel így, visszakérem a melltűt. Fel a fejjel! Ne sírj!... Mert minden elmúlik:.. és... és... hamarosan visszatérünk Máriához, vagy ô jön el hozzánk. -- De amikor Tamás látja, hogy Aranka szeme mind könnyesebbé válik, érzi, hogy jobb nem folytatni ezt, és kimegy. Szomorúan mondja Péternek: -- Ha tudtam volna, hogy... sírni kezd, nem adtam volna neki semmit... Éppen azért készítettem ezt a melltűt, hogy megvigasztaljam ôt ebben az órában... Nem láttam elôre... És Péter, pillanatnyi zavarában elveszti önuralmát, és azt mondja: -- De mindig így van a búcsúzásnál... Láttam Szintikát akkor... -- erre észreveszi, hogy kikottyantotta. Szeretné visszaszívni, elkékül... de már megtörtént... Tamás felfogja, mirôl van szó, és jóságosan átöleli fél karjával nyakánál, és azt mondja. -- Ne sújtson le ez téged, Péter. Tudok hallgatni. És megértem, miért hallgattál... Júdás, Simon fia miatt. Én, atyáink Istenére megesküszöm neked, hogy amit akaratlanul megtudtam, az el van felejtve. Ne szenvedj, Simon!... -- És a Mester nem akarta... -- És biztosan minden oka megvolt erre. Én nem neheztelek emiatt! -- Tudom. De mit fog mondani?... -- Semmit, mert nem fogja megtudni. Bízzál bennem! -- Ó, nem! Nem titkolom el a Mester elôtt. Hibáztam. Megérdemlem korholását. És azonnal. Nem lesz békém, ha nem vallom be neki tévedésemet. Tamás, légy jó! Menj, hívd ide... Én a műhelybe megyek. Menj, térj vissza vele! Én nagyon meg vagyok zavarodva, hogy magam hívjam, és a többiek észrevennék ezt. Tamás csodálkozással vegyes részvéttel nézi, és visszatér a házba, hogy hívja Jézust: -- Mester, gyere egy pillanatra! Mondanom kell neked valamit! Jézus, aki Máriát, Alfeus feleségét üdvözölte, azonnal követi ôt. -- Mit akarsz? -- kérdezi, miközben egymás mellett mennek. -- Én semmit. Simonnak kell veled beszélnie. Íme, ott van... -- Simon! Mi van veled, hogy úgy meg vagy zavarodva? Péter Jézus lábaihoz veti magát, és nyögi: -- Vétkeztem! Oldozz fel! -- Vétkeztél? Mivel? Itt voltál, velünk, vidáman, nyugodtan... -- Ó, Mester, engedetlen voltam neked! Beszéltem Tamásnak Szintikáról... Megzavart engem a sírás, és ôt még inkább. Azt hitte, hogy ô még növelte azt... Hogy megvigasztaljam, azt mondtam: ,,Mindig így van a búcsúzásnál... Láttam Szintikát...'' -- és ô megértette! -- Péter felemeli megzavarodott arcát, és tekintete igazán alázatos, levert. -- Dicséret Istennek, Simonom! Azt hittem, valami ennél súlyosabbat követtél el. És a te ôszinteséged megsemmisíti ezt is. Rosszindulat nélkül beszéltél, egy társadhoz intézted szavaidat. Tamás jó, és nem fogja továbbadni... -- Valóban, megesküdött nekem erre... De látod? Most félek, hogy nagyon ostoba vagyok, és nem tudok megôrizni egy titkot. -- Megôrizted eddig. -- Igen, de gondold csak el! Soha egyetlen szót sem szóltam Fülöpnek és Bertalannak! És most... -- Fel! Kelj fel! Az ember mindig tökéletlen. De amikor rosszindulat nélkül az, nem követ el bűnt. Vigyázz nyelvedre! De ne szomorkodj tovább! Jézusodnak csak egy csókja van számodra. Tamás, gyere ide! Tamás odasiet. -- Te bizonyára felfogtad a hallgatás okát. -- Igen, Mester. És megesküdtem, hogy részemrôl, tehetségem szerint tiszteletben tartom. Már megmondtam Simonnak... -- Az ostoba Simonnak -- sóhajt fel Péter. -- Nem, barátom! Épültem alázatosságodon és tökéletes ôszinteségeden. Nagy leckét adtál nekem, és emlékezni fogok rá. Nem ismertethetem meg másokkal, az óvatosság miatt, és ezt fájlalom, mert köztünk kevesen birtokolták és fogják birtokolni a te becsületességedet... De hívnak minket! Menjünk! (6-992) ======================================================================== Lelkiismeretfurdalás Tamás Jézus Betániából Tekua felé tart tizenegy apostolával. A kerióti nincs velük, azért Jézus hátrahagy két apostolt, hogy várják be Júdást, és vele kövessék a többieket. Az apostolok hallgatagok, mintha valami bántaná ôket. Legutoljára Tamás megy, Júdás Tádéval. Végül Tamás töri meg a csendet, mintha egy magában folytatott beszélgetést zárna le: -- Így van, barátom! Pontosan így! -- Igen. Így van. És ugyancsak fáj nekem... Magam és rokonaim miatt is... -- Megértelek. De... Neked a szíved fáj. De én? Engem a lelkiismeret- furdalás gyötör. És az még rosszabb. -- Lelkiismeret-furdalásod van neked? Semmi okod sincs rá. Te jó vagy és hűséges. Jézus meg van elégedve veled, és minket sose botránkoztattál meg. Miért van akkor lelkiismeret-furdalásod? -- Egy emlék miatt. Annak a napnak emléke miatt, amelyiken elhatároztam, hogy követni fogom az új Rabbit, aki megjelent a Templomban... Én és Júdás közel voltunk, és csodáltuk a Mester tettét és szavait. És elhatároztuk, hogy megkeressük... És én még határozottabb voltam, mint Júdás, és szinte magammal húztam ôt. Ô az ellenkezôjét mondja, de így van. Ezért van lelkiismeret-furdalásom. Mert erôltettem, hogy jöjjön... Állandó fájdalmat hoztam Jézusnak. De Júdást sokan nagyon szerették, és én tudtam ezt, és azt gondoltam, hasznos lehet. Ostoba voltam, mint mindenki, aki csak egy Dávidnál és Salamonnál is nagyobb királyra tudott gondolni Izraelben, de mindig egy olyan királyra, amilyen, mint mondja, Ô sose lesz. Feltételeztem, hogy a tanítványok között ô lesz az, aki jó szolgálatot tud tenni!... Reméltem benne. És csak most fogom fel, mindig jobban, annak igazságosságát, hogy Jézus nem fogadta el ôt azonnal, sôt megtiltotta nekem, hogy kutassak utána... Ez aztán lelkiismeret-furdalás, mondom neked! Egy lelkiismeret-furdalás! Ez az ember nem jó. -- Nem jó. De ez ne okozzon neked lelkiismeret-furdalást! Nem rosszindulattal tetted, amit tettél, és azért nincs bűnöd. Én mondom neked. -- Biztos vagy benne? Vagy csak azért mondod, hogy megvigasztalj? -- Azért mondom, mert ez az igazság. Ne gondolj többé a múltra, Tamás. Az nem segít megsemmisíteni. -- Jól mondod! De gondold csak el! Ha miattam a Mestert szerencsétlenség érné... Szívem tele van aggódással és gyanúval. Bűnt követek el azzal, hogy elítélem társamat, éspedig irgalmatlanul. És bűn, hogy nem hiszek a Mester szavaiban... Ô mentegeti Júdást. Te... hiszel testvérednek? -- Mindenben, ezt kivéve. De ne csüggedj el. Mindnyájan hasonlóképpen gondolkodunk. Még Péter is, aki kimeríti erejét abban, hogy csak jót gondoljon errôl az emberrôl, és András is, aki szelídebb. egy báránynál, és Máté, aki közülünk egyedül nem érez utálatot semmiféle bűnös iránt. És az annyira szeretetteljes és annyira tiszta János, aki abban a boldog sorsban részesült, hogy nem kell félnie sem a rossztól, sem a bűntôl, mert annyira betelt szeretettel és tisztasággal, hogy nincs helye semmi más befogadására. És testvérem, Jézus is. Biztos, hogy neki vannak más gondolatai is ezzel kapcsolatban, amik miatt szükségesnek tartja a ragaszkodást Júdáshoz... egészen addig, míg minden kísérletet ki nem merített jóvá tételére. -- Igen. De... hogyan fog ez végzôdni? Neki van sok... Neki nincs... Te megérted anélkül, hogy kimondanám. Milyen pontra fog elérni? -- Nem tudom... Talán elválik tôlünk... Talán velünk marad várakozva, hogy lássa, ki az erôsebb ebben a küzdelemben Jézus és a zsidó világ között... -- És... nem gondolod, hogy ô már két úrnak szolgál? -- Ebben biztos vagyok. -- És te nem félsz, hogy azoknak szolgálhat, akik többen vannak, és ezzel nagyon árthat a Mesternek? -- Nem. Nem szeretem ôt. De nem tudok arra gondolni, hogy ô... Legalábbis jelenleg nem. Biztosan félek azonban ettôl, ha eljön egy nap, amelyben a tömeg kegye elhagyja a Mestert. Míg ha a nép közfelkiáltással királyunknak és vezérünknek szentelné fel Ôt, akkor biztos vagyok, hogy Júdás mindenkit elhagyna érte!... Ô egy haszonlesô... Isten tartsa vissza ôt, és védje meg Jézust, és mindnyájunkat!... A kettô észreveszi, hogy nagyon lemaradt társaitól, és abbahagyva a beszélgetést, gyorsan igyekeznek utolérni ôket. -- De mit csináltatok? -- kérdezi Máté. -- A Mester beszélni akart veletek... Tamás és Tádé gyorsan Jézushoz mennek. -- Mirôl beszéltetek egymás között? -- kérdezi Jézus, erôsen a szemükbe nézve. A kettô egymásra néz. Megmondják? Ne mondják meg? Gyôz az ôszinteség. -- Júdásról -- mondják együtt. -- Tudtam. De próbára akartam tenni ôszinteségeteket. Fájdalmat okoztatok volna nekem, ha hazudtatok volna... De többé ne beszéljetek errôl, és fôleg ne ilyen módon! Oly sok jó dolog van, amirôl beszélhettek. Miért szálltok le mindig azt szemlélni, ami nagyon, túlságosan anyagias? Izajás azt mondja: ,,Hagyjátok az embert, akinek mindene a lehelet az orrában!'' (2,22) Én azt mondom nektek: hagyjátok abba ennek az embernek az elemzését, és törôdjetek lelkével. Az állati, ami benne van, az ô szörnyetege, ne vonja magára tekinteteteket és ítéleteteket. Legyetek inkább szeretettel, fájdalmas és tevékeny szeretettel lelke iránt. Szabadítsátok meg a szörnyetegtôl, amely azt fogva tartja. Nem tudjátok... Jézus megfordul, és odahívja a többi hetet: -- Jöjjetek ide, mert mindnyájatoknak hasznos, amit mondok, mert mindnyájatok szívét ugyanazok a gondolatok foglalják el... Nem fogjátok fel, hogy a kerióti Júdás által többet tanultok, mint bármely más személy által? Apostoli szolgálatotokban sok Júdást fogtok találni, de nagyon kevés Jézust. A Jézusok kedvesek, jók, tiszták, hűségesek, engedelmesek, józanok lesznek, mohóság nélkül. De ugyancsak kevesen lesznek. De mennyi, mennyi kerióti Júdást fogtok találni ti és követôitek is, és utódaitok, a világ útjain! És ahhoz, hogy mesterek legyetek, és értsetek hozzá, ki kell járnotok ezt az iskolát... Ô, hibáival, megmutatja nektek, hogy milyen ember. Én megmutatom, milyen embernek kellene lennie. Mindkét példára egyaránt szükség van. Ti, jól megismerve az egyiket és a másikat, törekedjetek arra, hogy átváltoztassátok az elsôt a másodikká... És az én türelmem legyen zsinórmértéketek. -- Uram, én nagy bűnös voltam, és biztosan én is példának szolgálhatok. De szeretném, ha Júdás, aki nem oly bűnös, mint én voltam, úgy megtérne, mint ahogy én megtértem. Kevélység; ezt mondani? -- Nem, Máté, nem kevélység. Két igazságot tisztelsz meg, amikor ezt mondod. Az elsô igazolja a mondást: ,,Az ember jó akarata isteni csodákat művel.'' A második pedig az, hogy Isten végtelenül szeretett téged attól kezdve, amikor még nem is gondoltál erre, éspedig azért, mert elôtte nem volt titok a te képességed a hôsiességre. Te két erônek a gyümölcse vagy: a te akaratodé és Isten szeretetéé. És a te akaratodat teszem az elsô helyre, mert anélkül hiábavaló lett volna Isten szeretete. Hiábavaló, tehetetlen... -- De a mi akaratunk nélkül nem tudna Isten megtéríteni minket? -- kérdezi Jakab, Alfeus fia. -- De igen. De akkor is állandóan szükség lenne az ember akaratára ahhoz, hogy kitartson a csodálatosan elért megtérésben. -- Akkor Júdásban nincs meg ez az akarat, és nincs meg benne sem most, se akkor nem volt, mielôtt megismert téged... -- mondja hevesen Fülöp. Egyesek nevetnek, mások felsóhajtanak. Egyedül Jézus kel védelmére a távollévô apostolnak: -- Ne mondjátok ezt! Meg volt benne, és megvan. De idôközönként a test rossz törvénye uralkodik felette. Ô beteg... Egy szegény, beteg testvér. Minden családban van gyenge, beteg, aki szenvedést, szomorúságot, terhet jelent a család számára. Mégis az anya nemde a törékeny gyermekét szereti legjobban? Testvérei nemde a szerencsétlen testvérkét szolgálják ki leginkább? Nemde annak adja az atya a kedvenc falatot, felemelve azt a tálról, hogy örömöt okozzon neki, hogy ne érezze: ô teher, és ne tegye súlyossá neki betegségét? -- Igaz. Pontosan így van. Az én iker nôvérem törékeny volt kiskorában. Én vettem fel minden erôteljességet. De az egész család szeretete annyira segítette ôt, hogy most virágzó feleség és anya -- mondja Tamás. -- Íme! Tegyétek azt lelkileg gyenge testvéretekkel, amit egy testileg gyenge testvérrel tennétek. Akkor egy korholó szavam se lesz. Ti nem vagytok többek nálam. A ti türelmes szeretetek a legerôsebb korholás; aminek nem lehet ellenállni. Tekuában hagyom Mátét és Fülöpöt, hogy várjanak Júdásra..: Az elsô emlékszik arra, hogy bűnös volt, a második, hogy atya... -- Igen, Mester. Gondolni fogunk erre. -- Jerikóban, ha még nem lesz velünk, hagyom Andrást és Jánost, és ôk emlékeznek arra, hogy nem mindenki kapott egyforma mértékben ingyenes ajándékot Istentôl... (7-1649) ======================================================================== Tamás hisz Tamás A jeruzsálemi bevonulás elôtti pénteken Jézus megengedi az apostoloknak, hogy mehetnek, ahová akarnak. Csak a keriótit és Jakabot tartja maga mellett Betániában. Tamás kijelenti: -- Bemegyek Jeruzsálembe. Atyám biztosan vár rám. Fel akarja ajánlani a bort. Régen megígérte, és ô mindig megtartja ígéretét, mert becsületes. A húsvéti lakomán megízlelitek majd, milyen jó a bora! Atyám rámai szôlôje híres a környéken! János és Simon ajánlkoznak, hogy Tamással mennek, és hírt hoznak a keriótinak édesanyjáról, ha Jeruzsálemben van. (8-402) Az utolsó vacsorán Tamás a kerióti mellett foglal helyet. Vacsora közben zsoltárokat énekelnek. A kerióti olyan hamisan énekel, hogy Tamás kétszer is visszasegíti ôt a helyes dallamra, erôteljes bariton hangjával, és mereven nézi. A többiek is ránéznek, mert általában mindig jól, és a többiekkel együtt énekelt. (UV 19) Jézus elfogatásakor Tamás zavarodik meg leginkább. A többi tíz már ismét összegyűlt az utolsó vacsora termében, de Tamás még mindig bolyongott, amikor Jézus megjelent a tíznek. Azonban ezzel búcsúzott tôlük: -- Amit még mondanom kell, megmondom nektek, amikor a távollévô megjön. Imádkozzatok érte! (F 33) Késôbb a tíz apostol az utolsó vacsora házának kertjében beszélget. Utána imádkoznak. Majd ismét társalognak. A zelóta Simon azt mondja: -- Igazán elszomorít Tamás eltűnése. Nem tudom, hol keressem. -- És én sem -- teszi hozzá János. -- Nincs szüleinél. És senki sem látta. Talán elfogták? -- Ha így lenne, a Mester nem mondotta volna: ,,A többit majd akkor mondom el, ha a távollévô itt lesz.'' -- Igaz. Én pedig még Betániába akarok menni. Talán a hegyekben bolyong, mert nem mer mutatkozni. (F 34) Valaki kopog az ajtón. Mindnyájan elhallgatnak s figyelnek. -- Ó! -- tör ki belôlük a csodálkozás, amikor meglátják Illést, Tamással együtt. Tamás annyira meg van viselve, hogy alig lehet ráismerni. Társai körülveszik, és örvendezve kiáltják: -- Tudod-e, hogy feltámadt, és eljött? És terád vár, hogy visszatérjen! -- Igen. Illés is mondta nekem. De nem hiszem. Hiszem, amit látok. És látom, hogy számunkra vége. Látom, hogy, mindnyájan szétszóródtunk. Látom, hogy nincs többé még egy sír sem, ahol megsirathatnám. Látom, hogy a nagytanács meg akar szabadulni tôle, és elhatározta, hogy a bűntársukat, mint egy piszkos állatot temetik el az olajfa alatt, amelyre felkötötte magát. És meg akar szabadulni a Názáreti követôitôl is. Pénteken bezártam minden ajtót, és azt mondtam magamnak: ,,Te is övéinek egyike voltál? Ô már meghalt. Térj vissza az arany kalapálásához!'' És elfutottam... -- De hová? Mindenütt kerestünk! -- Hová? Elmentem nôvérem házához, Rámába. De nem mertem belépni, mert... nem akartam, hogy egy asszony tegyen szemrehányást nekem. Akkor bolyongtam a júdeai hegyekben, és tegnap Betlehemben végeztem, az Ô barlangjánál. Mennyit sírtam!... Elaludtam a törmeléken, és Illés ott talált engem, amikor odajött... (Ennek további részleteit lásd: F 36- 38) Az apostolok összegyűlnek az utolsó vacsora termében. Az asztal körül vannak, ahol elfogyasztották a húsvéti bárányt. De tiszteletbôl üresen hagyják Jézus helyét a középen. Az apostolok csak az asztal egyik oldalát foglalják el, mert szorosabban ülnek egymás mellett, mint húsvétkor. Tamás Máté és Fülöp között van. (Lásd a részleteket: F 38- 40) Mikor Jézus megjelenik, mindnyájan megindulva, boldogan felállnak, és hozzá sietnek, Ô pedig még inkább mosolyogva feléjük tart. -- Béke veletek! -- mondja nekik. Most már mind körülötte vannak, ki térden, ki állva, és ez utóbbiak között van Péter és János. Csak egy marad kissé távolabb, zavarba esve, és ez Tamás. Az asztal mellett térdel. Nem mer elôbbre menni, és úgy tesz, mintha el akarna rejtôzni az asztal sarka mögött. Jézus, csókolásra nyújtja kezét, és közben körülnéz, mintha a tizenegyediket keresné. De az elsô pillanattól látta ôt, csak idôt akart adni neki, hogy összeszedje bátorságát, és odajöjjön. Mikor látja, hogy a hitetlen szégyelli magát, és nem mer mozdulni, hívja ôt: -- Tamás, jöjj ide! Tamás felemeli fejét, megzavarodva, mintegy sírva, de nem mer odamenni. Ismét lehajtja fejét. Jézus néhány lépést tesz feléje, és megismétli: -- Jöjj ide, Tamás! Jézus hangja parancsolóbb, mint elôbb. Tamás kényszeredetten és zavartan felkel, és Jézus felé megy. -- Íme, az, aki nem hisz, ha nem lát! -- kiált fel Jézus. De hangjában mosolygó megbocsátás érzôdik. Tamás felfogja ezt, és fel mer nézni Jézusra. Látja, hogy valóban mosolyog. Ekkor felbátorodik, és gyorsabban megy. -- Gyere ide, egészen közel! Nézd! Tedd bele egy ujjadat, ha nem elég nézned Mestered sebeit. -- Jézus odanyújtja kezét, és utána megmutatja neki oldalsebét is. Most már nem árad fény a sebekbôl. Körülötte sincs fény. Közönséges halandónak látszik, és a sebek rettenetes valóságukban mutatkoznak. Tamás remeg, nézi, de nem meri megérinteni. Ajka mozog, de szavait nem lehet hallani. -- Add ide nekem kezedet, Tamás -- mondja Jézus, nagyon kedvesen. És jobb kezébe veszi az apostol jobb kezét, és mutatóujját beledugja balkezének mély, tátongó sebébe, utána pedig Tamás négy ujját dugja be tátongó oldalsebébe, és közben erôsen figyeli ôt. Komoly, de kedves tekintettel mondja: -- Tedd ide ujjadat, s ha akarod, akár kezedet is, oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívô. Tamás szinte megérinti az isteni Szívet, s úgy látszik, bátorságot merít belôle. Végre sikerül beszélnie, és térdre esve, felemelt karral, és bűnbánó sírásban törve ki, mondja: -- Én Uram, és én Istenem! -- nem tud mást mondani. Jézus megbocsát neki. Jobbját fejére teszi, és válaszol: -- Tamás, Tamás! Most már hiszel, mert láttál... De boldogok, akik majd hisznek anélkül, hogy láttak volna! Milyen jutalmat kell nekik adnom, ha meg kell jutalmaznom téged, akinek hite támogatásra szorult a látás által...? Utána Jézus János vállára teszi karját, Péternek megfogja kezét, és az asztalhoz megy. Leül helyére. Most úgy ülnek, mint húsvét este. De Jézus azt akarja, hogy Tamás János után üljön.... Jézus veszi a sajtot, felvágja, szétosztja, az elsô falatot Tamásnak adva, egy szelet kenyérre téve, s János mögött nyújtva át neki. A többit lásd: F 41-47. ======================================================================== Máté Máté, másik nevén Lévi, Alfeus fia, nem volt unokatestvére Jézusnak, mint a másik Alfeusnak, Szent József testvérének gyermekei. Vámszedéssel foglalkozott, a rómaiak számára, ami gyűlöletessé tette ôt a zsidók, és fôleg a farizeusok szemében. Mivel a vámosok általában zsaroltak, még a pogányok is megvetették ôket. Egy zsidó nem házasodott volna össze egy vámossal, és még az istentiszteletbôl és a társadalmi érintkezésbôl is igyekeztek kizárni ôket. Az evangéliumok nem említik, hogyan készítette elô Jézus Mátét a megtérésre, de ez világosan látszik a látomások alapján Valtorta Mária által készített feljegyzésekbôl. Szent Jeromos és Szent Béda már régen feltételezték ugyanezt. Máté meghívása Jézus nyilvános életének elsô évében történt. Ô volt az utolsó, akit Jézus meghívott leendô apostolai közé. A látomások szerint Máté alacsony termetű volt, akárcsak Péter, és koruk is körülbelül megegyezett. A szentírástudósok valószínűnek tartják, hogy Máté arám nyelven írta meg evangéliumát. Jézus mennybemenetele után, a hagyomány szerint, Máté elôször Júdeában működött, majd pedig keleten, de errôl semmi biztosat sem tudunk. Az Egyház vértanúként tiszteli ôt, de halálának sem módjáról, sem idejérôl nem tudunk semmit sem. A négy evangélistát -- fôleg Ezekiel látomása alapján -- állatokkal jelképezik, kivéve Mátét, akinek jelképe egy férfi, mert evangéliumát Jézus földi családfájával kezdi. János jelképe a sas, mert az egekbe szárnyal evangéliumának kezdetén, Lukácsé az ökör, mert az áldozatot bemutató papokkal kezdi evangéliumát, Márké pedig az oroszlán, talán azért, mert a vadállatok között élô Keresztelô János szerepel evangéliumának elején. ======================================================================== A titkos adakozó Máté A kis Jakab történetét lásd: Gy 14-17. Ezt a kisgyermeket használta fel Máté, hogy titkos adományait, amelyeket a szegényeknek szánt, eljuttassa Jézushoz. Szombatonként megjelent Jézusnál egy nagy összeget tartalmazó erszénnyel. Péter oldalát nagyon fúrta a kíváncsiság, hogy ki lehet ez a titkos adakozó. Jézus azonban csak ennyit mond neki: -- Hamarosan megtudod. Mert ha a titokban véghezvitt rossz se tud mindörökké titokban maradni, pedig titokban akarják tartani, akkor a jó is, amit titokban akarnak tartani, egy napon kiderül, Isten dicsôségére, akinek természete visszatükrözôdik egy fiában. Isten természete: a szeretet. És ez felfogta, mert szereti felebarátját. Menj Jakab! Vidd el az adományozóhoz áldásomat! Mikor Jézus távol volt Kafarnaumtól, a kis Jakab János apostol anyjának adta át a titkos adományt, és az elvitte Jézusnak, a Getszemáni-kertbe, ahol akkor tartózkodott. Mikor egyszer Jézus a kafarnaumi zsinagógába megy, ott áll az ajtóban Máté. Jézus ránéz, és egy pillanatra megáll, mielôtt belépne. Máté lehajtja fejét. Péter, amint elhaladtak Máté mellett, halkan megjegyzi Jézusnak: -- Tudod-e, ki ez a férfi, göndör hajával, aki jobban illatozik a parfümtôl, mint egy nô? Máté az, a mi vámosunk... Mit keres itt?... Ez az elsô alkalom. Talán nem találta meg társait, és fôleg társnôit, akikkel a szombatot tölti, tivornyázva, eltékozolva a dupla, sôt háromszoros vámot, amit kisajtol belôlünk, hogy legyen elég pénze a mulatozásra. Jézus oly szigorúan néz Péterre, hogy az pirossá válik, mint egy pipacs, és lehajtja fejét, megáll, úgy hogy az apostolok elhaladnak mellette, s ô lesz az utolsó a csoportban. Máté hallgatja Jézus beszédét Korozain Szépének megtérésérôl. (A 7- 10) Utána otthon Péter megjegyzi: -- Amint kijöttünk a zsinagógából, a kis Jakab két erszényt adott át nekem a szokásos egy helyett, amelyet mindig attól az ismeretlentôl hoz. De ki az, Mester? Te tudod... Mondd meg nekem! Jézus mosolyog: -- Megmondom neked majd akkor, amikor megtanulod, hogy ne mormogj senkin. (Pt 1,18-19) Péter két napon át halászik, de mikor dicsérik a jó eredményt, ô dünnyög: -- Igen, de most bosszant, hogy oly sok pénzt kell adnom annak a latornak ott... -- és Mátéra, a vámosra mutat, akinek asztalánál a nép fizet az elárusító helyért vagy az árukért. -- Feltételezem, hogy arányos lesz. Ha több halat fogtál, többet fizetsz, de hasznod is több. -- Nem, Mester. Ha több a hal, több a haszon. De ha kétszerannyi halat fogok, nem kétszer annyit fizettet velem, hanem négyszer annyit... Sakál! -- Péter! Rendben van, menjünk oda! Beszélni akarok. Mindig sok ember van a vámos asztalánál. -- Meghiszem azt! -- morog Péter. -- Emberek és átkozódások. -- Rendben van. Én odamegyek, hogy megáldjam ôket. Ki tudja, talán egy kis becsületesség lép be a vámos szívébe. -- Nyugodt lehetsz, hogy szavaid nem hatolnak át az ô krokodilbôrén! -- Majd meglátjuk. -- Mit mondasz majd neki? -- Közvetlenül semmit. De oly módon beszélek, hogy hozzá is intézem szavaimat. -- Mondd azt, hogy nemcsak az lator, aki megtámadja az utcán az embereket, hanem az is, aki kifosztja a szegényeket, akik azért dolgoznak, hogy kenyerük legyen, nem pedig azért, hogy nôkre és tivornyázásra legyen pénzük. -- Péter, te akarsz beszélni helyettem? -- Nem, Mester. Nem tudnék jól beszélni. -- És a kesernyésséggel, ami benned van, ártanál magadnak éppúgy, mint neki. Odaérnek a vámos asztalához. Péter fizetni akar. Jézus megállítja, és azt mondja: -- Add nekem a pénzt! Ma én fizetek. Péter elképedve néz rá, és utána egy teli erszényt ad neki. Jézus megvárja, míg rá kerül a sor, és amikor a vámos elôtt van, azt mondja: -- Fizetek Simon, Jónás fiának nyolc kosár haláért. A kosarak ott vannak, a legények lábánál. Ellenôrizheted, ha akarod. De becsületes emberek között elég a kijelentés is. És azt hiszem, annak tartasz. Mennyi a vám? Máté, aki asztala mellett ült egészen addig, míg Jézus kijelentette: ,,Azt hiszem, annak tartasz'', feláll. Alacsony, és elég idôs, körülbelül olyan, mint Péter, de arcán az élvezethajhász vonásai vannak, és látszik, hogy megzavarodott. Elôbb lehajtja fejét, majd felemeli, és Jézusra néz. Jézus komolyan tekint rá, uralkodva felette, méltóságteljes magatartásával. -- Mennyi? -- ismétli kisvártatva Jézus. -- A Mester tanítványának nem kell vámot fizetnie -- válaszolja Máté. És halkabban hozzáteszi: -- Imádkozz lelkemért! -- Magamban hordom, mert én összegyűjtöm a bűnösöket. De te... miért nem gondoskodsz róla? -- És Jézus azonnal hátat fordít neki, és visszatér Péterhez, aki csak ámul-bámul. A többiek is csodálkoznak. Suttognak és mormognak. Jézus egy fához megy, vagy tíz méterre Mátétól, és beszélni kezd: -- A világot egy nagy családhoz lehet hasonlítani, amelynek tagjai különféle mesterségeket űznek, mind valami szükségeset. Vannak földművesek, pásztorok, vincellérek, ácsok, halászok, kôművesek, fa- és vasmunkások, írnokok, katonák, sajátos küldetéssel rendelkezô hivatalnokok, orvosok, papok. Van mindenféle. Nem lehetne a világot egyetlen fajta munkással fenntartani. Mindegyikre szükség van, mindegyik szent, ha mindnyájan becsületesen és igazságosan teljesítik kötelességüket. Hogyan tudják megtenni ezt, ha a Sátán minden oldalról kísérti ôket? Úgy, hogy arra gondolnak: Isten mindent lát, látja a legelrejtettebb cselekedetet is, és törvényére gondolnak, ami azt mondja: ,,Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, ne tedd vele, amit nem szeretnél, hogy veled tennének, ne lopd meg ôt semmiféle módon sem!'' Mondjátok meg nekem, akik engem hallgattok: amikor valaki meghal, talán magával tudja vinni pénztárcáját? Még ha olyan ostoba volna is, hogy maga mellé tetetné a sírba, hasznát tudná-e venni a másvilágon? Nem. A pénzdarabok megrozsdásodnának a feloszlott testtôl. De lelke odaát meztelen lenne, szegényebb a boldog Jóbnál, meg lenne fosztva az utolsó garasától is, még akkor is, ha sírjában hagynák hatalmas vagyonát. Sôt, hallgassatok ide, ide hallgassatok! Igazán mondom nektek, hogy a vagyonnal nehezen lehet elérni az eget, sôt általában elvesztik miatta, még akkor is, ha becsületesen tettek szert rá örökség, vagy nyereség révén, mert kevés gazdag tudja igazságosan használni vagyonát. Mire van akkor szükség ahhoz, hogy szert tegyetek erre az áldott égre, erre a nyugalomra az Atya ölén? Arra, hogy ne sóvárogjatok a gazdagságra. Ne sóvárogjatok abban az értelemben, hogy mindenáron el akarjátok érni, még akkor is, ha vétkeztek a becsületesség és a szeretet ellen. Ne legyetek sóvárok abban az értelemben, hogy ha elértétek, jobban szeretitek azt az égnél és felebarátotoknál, megtagadva a szeretetet a rászoruló felebaráttól. Ne legyetek annyira sóvárok, hogy azzal, amit a vagyon adhat nektek, azaz az asszonyokkal, gyönyörökkel, dúslakodó asztallal, elôkelô ruházattal megbántsátok azokat, akik fáznak és éheznek. Van, igen, van egy pénz, amelyre át lehet váltani a világ igazságtalanul szerzett pénzét, és amelynek van értéke az ég Országában. Van szent eszesség, amellyel örökké tartó gazdagságra lehet átváltoztatni a gyakran igazságtalanul szerzett, vagy igazságtalanságra vivô földi vagyont. Azaz tisztességesen keressetek pénzt, adjátok vissza azt, amit igazságtalanul szereztetek, takarékosan éljetek javaitokkal, és ne ragaszkodjatok hozzájuk, tudjatok megválni tôlük, mert elôbb-utóbb azok elhagynak titeket -- gondoljatok csak erre! -- míg a jó, amit véghezvittetek, soha többé el nem hagy titeket. Mindnyájan szeretnénk, ha ,,igazaknak'' mondanának minket, és azoknak tartanának, és mint ilyenek, jutalmat nyernénk Istentôl. De hogyan jutalmazhatja meg Isten azt, aki csak névleg igaz, cselekedetei azonban nem azok? Hogyan mondhatja: ,,Megbocsátok neked'', ha látja, hogy csak hangoztatjátok bűnbánatotokat, de szavaitokhoz nem társul lelketek igazi megváltozása? Nincs addig szó igazi bűnbánatról, amíg tart a vágy bűneitek tárgya iránt. De amikor valaki megalázza magát, amikor levágja egy rossz szenvedélyének tagjait -- erkölcsi értelemben -- amit nevezhetünk asszonynak vagy aranynak, azt mondva: ,,Érted Uram, lemondok errôl a jövôben!'', akkor igazi a bűnbánat. És Isten elfogadja azt, mondván: ,,Jöjj, oly kedves vagy elôttem, mint egy ártatlan, és egy hôs!'' Jézus befejezi beszédét, és elmegy anélkül, hogy Máté felé fordulna, aki elsô szavaitól kezdve hallgatói körének közelébe ment. (2-351) ======================================================================== Legyetek tiszták! Máté Jézus Betszaidánál tanítja a népet, egy bárkában állva. Az emberek félkör alakban ülnek, s ott van közöttük Máté is. Jézusnak ez a beszéde Máté végsô megtérését készíti elô. A beszéd nemrég kezdôdhetett, s Jézus ezt mondja: --... és itt látlak titeket is Kafarnaumból, akik szerettek engem, akik követtetek engem, nem törôdve az üzletetekkel és kényelmetekkel, csakhogy hallhassátok annak szavait, aki tanít titeket. Tudom azt is, hogy üzletetek elhanyagolásán kívül, ami káros pénztárcátoknak, emiatt ki is nevethetnek titeket, és kárt szenvedhettek miatta társadalmi életetekben is. Tudom, hogy Simon, Illés, Úriás és Joakim ellenem vannak. Ma csak ellenkeznek velem, holnap ellenségeimmé válnak. És megmondom nektek, mert nem akarok senkit se becsapni, és azért titeket sem, hűséges barátaim, hogy Kafarnaum hatalmasai minden eszközt fel fognak használni, hogy ártsanak nekem, legyôzzenek, elszigeteljenek... Gyanúsításokkal, fenyegetésekkel, kinevetéssel és rágalmakkal igyekeznek elérni ezt. Közös ellenségünk mindent fel fog használni, hogy elszakítsa a lelkeket Krisztustól, és saját zsákmányává tegye ôket. Mondom nektek: aki kitart, az üdvözülni fog, de azt is megmondom: aki jobban szereti életét és jólétét, mint az örök üdvösséget, az szabadon elmehet, elhagyhat, és a kis élettel és múló jóléttel foglalkozhat. Én nem tartok vissza senkit sem! Az ember szabad lény. Én azért jöttem, hogy még szabadabbá tegyem. Meg akarom szabadítani a bűntôl, lelke javát kívánva. És megszabadítom a torz vallás bilincseitôl, amely vallás elnyomja, megfojtja Isten igazi szavait a szavak és parancsok áradatával, amit hozzáadnak. Azért jöttem, hogy megrostáljam a lelkiismereteket. Én összegyűjtöm gabonámat és kicsépelem az áldozat tanításával, és megrostálom saját akaratának rostájával. A pelyva, a cirok, a bükköny és a konkoly elrepül, mert könnyebb és hasztalan, és amikor a földre esik, megeszik a madarak. Az én magtáramba csak a válogatott, tiszta, jó búza kerül be. A búza jelképezi a szenteket. A Sátán századok óta kihívta az Örökkévalót. Kevélyen, az ember fölött aratott elsô gyôzelme miatt, azt mondta Istennek: ,,A te teremtényeid örökre az enyéim lesznek! Semmi, sem a büntetés, sem a Törvény, amit nekik akarsz adni, nem képesíti majd ôket arra, hogy elnyerjék az eget. Ez a te tartózkodóhelyed, amelybôl engem kivetettél, engem, aki teremtményeid között az egyetlen értelmes lény vagyok, üres marad, hasztalan, szomorú, mint minden hasztalan dolog.'' És az Örökkévaló azt mondta az Átkozottnak: ,,Ezt egyelôre még meg tudod tenni addig, míg csak a te mérged van hatással az emberre. De el fogom küldeni Igémet, és az Ô szava közömbösíteni fogja a te mérgedet, meggyógyítja a szíveket, kigyógyítja ôket abból az esztelenségbôl, amivel te megszálltad ôket, és ôk visszatérnek hozzám. Amint az eltévelyedett juhok ismét megtalálják a pásztort, ôk is visszatérnek majd az én aklomba, és az ég benépesedik. Az ô számukra alkottam azt. És te csikorgatni fogod rettenetes fogaidat, tehetetlen dühödben, ott, a te rettenetes birodalmadban, fogolyként és átkozottként. És az angyalok bezárnak téged Isten sziklájával, amelyet lepecsételnek. Sötétség és gyűlölet lesz veled és a tieiddel, míg világosság és szeretet, ének és boldogság és végtelen, örök és fenséges szabadság lesz az enyéimmel.'' És a Mammon, megvetô kacagással megesküdött: ,,Megesküszöm Gyehennámra, hogy amikor eljön az ideje, eljövök. Mindenütt jelen leszek azok mellett, akiknek hirdetik evangéliumodat, és majd meglátjuk, hogy ki lesz a gyôztes, én vagy te!'' Igen, a Sátán tôrbe csal titeket, hogy megrostáljon. És én is megkörnyékezlek titeket, hogy megrostáljalak. Ketten küzdünk értetek: én és ô. Ti a középen vagytok. A Szeretet párbaja a Gyűlölettel, a Bölcsességé a Tudatlansággal, a Jóságé a Gonoszsággal, értetek és körülöttetek folyik. Én elég vagyok ahhoz, hogy felfogjam a nektek szánt gonosz csapásokat. A sátáni fegyverek közé és közétek állok, és helyettetek elfogadom a sebeket, mert szeretlek titeket. De a titeket belülrôl érô csapásokat nektek kell felfognotok akaratotokkal, felém futva, az én utamon járva, amely az Igazság és az Élet. Aki nem akarja elérni az eget, az nem fogja elérni. Aki nem alkalmas arra, hogy a Krisztus tanítványa legyen, az, könnyű pelyva lesz, amelyet magával visz a világ szele. Aki Krisztus ellensége, az, káros mag, amely újra kinô a sátáni országban. Én tudom, miért jöttetek ide Kafarnaumból. Az én lelkiismeretem tiszta attól a bűntôl, amellyel vádoltok. Nem létezô bűnrôl beszélnek az emberek hátam mögött. Azt sugallják nektek, hogy aki engem hallgat és követ, az bűntársam. Azért nem félek attól, hogy nyilvánvalóvá tegyem indítóokaikat ezek elôtt a betszaidaiak elôtt. Közöttetek, betszaidai polgárok, vannak olyan öregek, akik, különféle okokból, nem felejtették el Korozain Szépét. Vannak férfiak, akik vétkeztek vele, és vannak asszonyok, akik miatta sírtak. Sírtak, és -- ó, akkor még nem jöttem el, hogy mondjam: ,,Szeressétek azokat, akik ártanak nektek!'' - - sírtak, és utána ujjongtak, amikor megtudták, hogy rothadás marja ôt, amely áthatolt tisztátalan bensejébôl pompás külsejére, és ami jelképe volt annak a sokkal súlyosabb leprának, ami házasságtörô, gyilkos és kéjenc lelkét marta. Házasságtörô volt hetvenszer hétszer, minden férfivel, akinek erre pénze volt. Gyilkos volt hetvenszer hétszer, amikor fattyakat fogant. Kéjnô volt romlottsága miatt, nem pedig szükségbôl. Ó, megértelek titeket, elárult feleségek! Megértem örvendezésteket, amikor azt mondták nektek: ,,A Szép teste bűzösebb és rothadtabb, mint azé a dögé, amelyik fôútvonalatok árkában fekszik, a hollók és férgek zsákmányaként.'' De én azt mondom nektek: tudjatok megbocsátani! Isten állt bosszút helyettetek, és utána Isten megbocsátott. Azért ti is bocsássatok meg! Én a ti nevetekben is megbocsátottam neki, mert tudom, hogy ti jók vagytok, Betszaida asszonyai, akik azzal a kiáltással üdvözöltetek engem: ,,Áldott az Isten Báránya! Áldott, ki az Úr nevében jön!'' Ha Bárány vagyok, és annak ismertek, ha közétek jövök, én, a Bárány, akkor nektek mindnyájatoknak szelíd juhokká kell válnotok, azoknak is, akiket egy, ma már távoli fájdalom a házastárs hűtlensége miatt, vadállatokhoz hasonlóvá tett, akik fészküket védik. Nem maradhatnék köztetek, én, a Bárány, ha ti tigrisek és hiénák lennétek! Az, aki Isten legszentebb nevében jön, hogy összegyűjtse az igazakat és a bűnösöket, és az égbe vigye ôket, elment a bűnbánó nôhöz is, és azt mondta neki: ,,Tisztulj meg! Menj, és engesztelj!'' Ezt tettem szombaton. És ezért vádolnak engem. Hivatalosan vádolnak. A második vád az, hogy megközelítettem egy kéjnôt. Valakit, aki kéjnô volt. Most nem volt más, csak egy, bűneit sirató lélek. Rendben van, azt mondom: ezt tettem, és ezt fogom tenni! Hozzátok ide nekem a Könyvet, kutassatok benne, tanulmányozzátok, hatoljatok mélyére! Találjatok benne, ha sikerül nektek, egy pontot, ahol meg van tiltva az orvosnak, hogy meggyógyítson egy beteget, egy levitának, hogy az oltár körül dolgozzék, egy papnak, hogy meghallgasson egy hívôt, pusztán azért, mert szombat van. Ha találtok ilyen helyet, mutassátok meg nekem, és akkor én mellemet verve fogom mondani: ,,Uram, vétettem színed elôtt és az emberek elôtt. Nem vagyok méltó bocsánatodra. De ha te irgalmas akarsz lenni szolgád iránt, áldani foglak utolsó leheletemig!'' Mert ez a lélek beteg volt. És a betegeknek szükségük van az orvosra. Megszentségtelenített oltár volt, és szüksége volt egy levitára, hogy az megtisztítsa. Egy hívô volt, aki azért ment az igaz Isten Templomába, hogy sírjon, és szüksége volt egy papra, aki bevezesse ôt oda. Igazán mondom nektek, hogy én vagyok az Orvos, a Levita, a Pap. Igazán mondom nektek, ha én nem teszem meg kötelességemet, hanem elvesztek akár csak egy lelket is, aki törekedett az üdvösségre, isteni Atyám számon kéri azt tôlem, és megbüntet majd engem az elveszett lélekért. Íme az én bűnöm, Kafarnaum hatalmasai szerint! Megvárhattam volna a szombat után következô napot, és akkor tehettem volna. Igen. De miért várni még huszonnégy órát arra, hogy visszahelyezzek Isten békéjébe egy bűnbánó szívet? Abban a szívben megvolt az igazi alázatosság, a tökéletes bánat. Én olvastam szívében. A lepra még ott volt testén. De szíve már meggyógyult az éveken keresztül tartó bűnbánat, a sírás, és az engesztelés balzsama által. Nem volt másra szüksége ahhoz, hogy Istenhez közelítsen anélkül, hogy ez a lélek meg ne fertôzze az Istent körülvevô szent dicsfényt, csak arra, hogy én újra felszenteljem. Megtettem. Kijött a tóból, testében is megtisztulva. De még tisztább volt a szíve. Mily sokan, ó, mily sokan léptek be a Jordán vizébe, engedelmeskedve az Elôfutár parancsának, anélkül, hogy oly tisztán jöttek volna ki abból, mint ô! Mert az ô keresztségük nem volt önkéntes, szívbôl jövô, ôszinte, egy olyan léleké, aki fel akart készülni jövetelemre. Csak egy külsôség, hogy tökéletesnek lássák ôket. Azért kétszínűség és kevélység volt. Két bűn, amely növelte a szívükben levô bűnök tömegét. János keresztsége csak egy jelkép. Azt akarja mondani: ,,Tisztuljatok meg a kevélységtôl, megalázva és bűnöseknek mondva magatokat! Tisztuljatok meg a bujaságtól, lemosva magatokról annak sarát'' De akaratotok által a lélek keresztelkedik meg, hogy megtisztuljon Isten lakodalmára. Nincs oly nagy bűn, amelyet ne lehetne lemosni, elôször a bűnbánattal, utána a kegyelemmel, végül az Üdvözítôvel. Nincs oly nagy bűnös, aki ne tudná felemelni megtört arcát, és rá ne tudna mosolyogni a megváltás reményére! Elég, hogy teljesen lemondjon a bűnrôl, hôsiesen ellenálljon a kísértésnek, és ôszintén akarjon újjászületni. Most egy olyan igazságot mondok nektek, amit ellenségeim káromlásnak ítélnek. De ti barátaim vagytok. Különösképpen hozzátok beszélek, már kiválasztott tanítványaimhoz, és utána mindnyájatokhoz, akik hallgattok engem. Mondom nektek: az angyalok, a tiszta és tökéletes szellemek, akik a Szentháromság fényében élnek és örvendeznek, az ô tökéletességükben elismerik, hogy egy dologban alattatok maradnak, emberek, akik távol vagytok az égtôl. Lemaradnak tôletek abban, hogy nem képesek feláldozni magukat, nem tudnak szenvedni, hogy közreműködjenek az ember megváltásában. Mit szóltok ehhez? Isten nem egy angyalának mondta: ,,Légy az emberiség megváltója!'' Hanem vette Fiát. A Fiú áldozatának értéke felbecsülhetetlen, és az Ô hatalma végtelen. Az Atya tudja ezt. Mégis atyai jósága oly nagy, hogy nem tesz különbséget szeretett Fia és hatalmának fiai között. Tudja azonban, hogy valami még hiányzik az érdemek teljességébôl, amikor szembehelyezi azokat a bűnök tömegével, amelyet az emberiség óráról órára felhalmoz. Nem angyalainak mondja: ,,Szenvedjetek, hogy kövessétek Krisztust!'', hanem nektek, embereknek mondja: ,,Szenvedjetek, áldozzátok fel magatokat, legyetek hasonlókká az én Bárányomhoz! Legyetek társmegváltók...'' Ó, íme: én látom az angyalok seregeit, akik egy pillanatig abbahagyják elragadtatott imádásukat a Háromság körül, letérdelnek, arcukkal a föld felé hajolva, és azt mondják: ,,Ti áldottak, akik szenvedhettek Krisztussal, a mi és a ti örök Istenetekkel!'' Sokan nem fogják még fel ennek nagyszerűségét. Túlságosan magas az ember számára. De amikor feláldozzák az Áldozatot, amikor az örök Búza feltámad, hogy többé sose haljon meg, miután levágták, kicsépelték, kifosztották és eltemették a föld méhébe, akkor eljön a leglelkiesebb Megvilágító, és megvilágítja a szellemeket, azokat is, akik a leghátramaradottabbak, de akik hűségesek maradtak a Megváltó Krisztushoz, akkor felfogjátok, hogy nem káromlás, amit mondtam, hanem az ember legmagasabb méltóságát jelentettem be nektek: azt, hogy társmegváltó, még akkor is, ha elôzôleg csak egy bűnös volt. Közben készüljetek fel erre a szív és a szándék tisztaságával! Minél tisztábbak lesztek, annál jobban megértitek majd. Mert a tisztátalanság, bármiféle legyen is, mindig füst, amely elködösít és elnehezíti az értelmet és megnehezíti a látást. Legyetek tiszták! Kezdjétek azzal, hogy tiszták lesztek a testben, hogy tovább haladjatok a lélek tisztasága felé. Kezdjétek az öt érzékkel, hogy tovább haladjatok a hét szenvedély felé. Kezdjétek a szemmel: azzal az érzékkel, amely a király, és amely megnyitja az utat a leggyötrôbb és legteljesebb éhség felé. A szem látja a nô testét, és megkívánja a testet. A szem látja a gazdagok gazdagságát, és megkívánja az aranyat. A szem látja az uralkodók hatalmát, és megkívánja a hatalmat. Legyen szemetek nyugodt, tisztességes, erkölcsös, tiszta, és vágyaitok is nyugodtak, becsületesek, erkölcsösek és tiszták lesznek. Minél tisztább lesz szemetek, annál tisztább lesz szívetek. (Vö. Mt 6,22-23, Lk 11,34-35.) Ôrködjetek szemetek felett, amely mohón felfedezi a kísértô almákat. Legyetek tiszták szemetek használatában, ha tiszták akartok lenni testetekben. Ha testben tiszták lesztek, akkor tiszták lesztek a gazdagságot és a hatalomvágyat illetôleg is. Minden tisztaságnak a birtokában lesztek, és Isten barátaivá váltok. Ne féljetek attól, hogy kigúnyolnak titeket tisztaságtok miatt. Csak attól féljetek, hogy Isten ellenségei legyetek. Egy napon ezt hallottam: ,,Kigúnyol a világ, mint hazugot és házasságra képtelent, ha látja, hogy nem vágyakozol a nôk után.'' Igazán mondom nektek, hogy Isten azért rendelte el a házasságot, hogy felemeljen titeket az Ô követôivé a nemzésben és az Ô segítôivé az ég benépesítésében: De van egy sokkal magasabb állapot, amely elôtt meghajolnak az angyalok, akik látják annak magasztosságát, de nem képesek azt követni. Egy állapot, amely tökéletes, amikor a születéstôl a halálig tart, de amely nincs elzárva azok elôl sem, akik többé nem szüzek, de akik lemondanak férfi vagy nôi termékenységükrôl, lemondanak testi nemzôképességükrôl, hogy csak lélekben váljanak termékenyekké és nemzôképessé. Ez olyan lemondás a házasságról, amely nélkülözi a természetes tökéletlenséget, s nem elszenvedett vagy önkéntes öncsonkításból ered. Ez a házasságról való lemondás nem akadálya annak, hogy az oltárhoz közeledjenek, sôt az eljövendô századokban ezek fogják szolgálni és körülvenni az oltárt. (Vö. Lev 21,16-24; Mt 19,10-22; 1 Kor. 7,1.7-8. 32-34.) Ez magasabb rendű állapot: azoké, akik akaratukkal egyedül Istenhez tartoznak, és az Ô számára tisztán ôrzik meg szívüket és testüket, azért, hogy az örökkévalóságon keresztül ragyogjanak a Bárány szeretett tisztaságában.'' Beszéltem a néphez és a nép közül kiválasztottakhoz. Most megáldalak mindnyájatokat: a jókat jutalmul, a bűnösöket pedig azért, hogy bátorságot öntsek beléjük, hogy eljöjjenek Ahhoz, aki azért jött, hogy megbocsásson. Béke legyen mindnyájatokkal! Jézus kiszáll a bárkából és keresztülhalad a tömegen. Mikor Mátéhoz ér, megáll, és mintha mindenkit megáldana, ismét áldást ad, ránéz Mátéra, és utána folytatja útját, és bemegy egy házba. (2-350) ======================================================================== Jöjj! Kövess engem! Máté Jézus a tó felôl jön a kafarnaumi vásártér felé csoportjával. A piacon már befejezôdött az adás-vevés a nap legmelegebb órájában. Csak a naplopók lôdörögnek ott, és a játszó gyermekek. Jézus megvigasztal egy síró kisleányt, akit testvére véletlenül megsebesített, amikor egy bottal fügéket akar leverni számára a fáról. Jézus szed le fügéket mindkettôjük számára, és megígérteti velük, hogy jók lesznek. (Lásd a teljes történetet: E 5,169-170) Utána megkérdezi a tanítványoktól: -- Mit mondotok, hová megyünk? A tanítványok nem tudják. Az egyik ezt mondja, a másik azt. Jézus mindig nemet int fejével, és mosolyog. Péter kijelenti: -- Én lemondok róla, hogy kitaláljam. Ha te nem mondod meg... Ma sötét gondolataim vannak. Te nem láttad. De amikor kikötöttünk a bárkával, ott volt Illés, a farizeus. Zöldebb volt a szokásosnál! És különösen figyelt minket! -- Hadd figyeljen! -- Eh! Hát persze! De biztosítlak, Mester, hogy két füge nem elég ahhoz, hogy vele békét köss! -- Én igyekszem békét teremteni, tisztelve Kafarnaum elôkelôit, akik feltételezik, hogy megbántottam ôket. Így valaki más is megelégedett lesz. -- Ki? Jézus nem válaszol a kérdésre, hanem folytatja: -- Talán nem sikerül, mert hiányzik belôlük az akarat a békekötésre. De idehallgassatok: Ha minden vitatkozásnál a bölcsebb tudna engedni, és ahelyett, hogy belelovalná magát abba, hogy igaza van, engedne, lemondva legalább a felérôl annak, amihez joga van, az mindig jobb és szentebb lenne. Az emberek nem akarnak mindig ártani eljárásmódjukkal. Néha nincs bennük rosszindulat. Gondoljatok mindig erre, és bocsássatok meg! Illés és mások azt hiszik, hogy igazságosan szolgálják Istent, amikor így tesznek. Türelemmel és állhatatosan és nagy alázatossággal és kedvesen igyekszem meggyôzni ôket, hogy új idô érkezett el, és hogy Isten most azt akarja, úgy szolgálják Ôt, amint én tanítom. Az apostol ügyessége és jóakarata és állhatatossága a fegyver, példájával és imájával igyekszik megtéríteni másokat. Elérkeznek a térre. Jézus egyenesen ahhoz az asztalhoz megy, ahol Máté ül, számadását végezve, és csomókba osztva a pénzt, különbözô színű zsákocskákba rakva azokat, majd egy páncélszekrénykébe téve, amelyre két szolga vár, hogy elvigye. Amint Jézus árnyéka rávetôdik az asztalra, Máté felemeli fejét, hogy lássa, ki a késedelmes fizetô. Péter a köpenyénél fogva igyekszik elhúzni onnan Jézust, mondva: -- Nincs semmi fizetnivalónk, Mester. Mit csinálsz? Jézus azonban nem törôdik vele. Erôsen nézi Mátét, aki tiszteletteljesen felállt. Átható, de szeretetre felhívó tekintettel néz rá. Elárasztja ôt szeretettel. Máté elpirul. Nem tudja, mit mondjon. -- Máté, Alfeus fia, ütött az óra! Jöjj! Kövess engem! -- parancsolja Jézus tekintélyesen. -- Én? Mester! Uram! De ki vagyok én? Miattad mondom, nem magam miatt... -- Jöjj, kövess engem, Máté, Alfeus fia! -- ismétli Jézus még kedvesebben. -- Ó, hogyan találhattam kegyelmet Istennél? Én... én... -- Máté, Alfeus fia, én olvastam szívedben. Jöjj, kövess engem! -- A harmadik hívás, simogatás. -- Ó, azonnal, Uram! -- és Máté, sírva, kijön asztala mögül, még azzal sem törôdve, hogy összeszedje az asztalon heverô pénzt, vagy hogy bezárja a szekrényt. Semmivel. -- Hová megyünk, Uram? -- kérdi, amikor Jézus mellett van. -- Hová viszel engem? -- Házadba. Akarsz szállást adni az Emberfiának? -- Ó!... de... de mit mondanak azok, akik gyűlölnek téged? -- Én arra hallgatok, amit az égben mondanak, és ott azt mondják: ,,Dicsôség Istennek egy bűnösért, aki üdvözül!'' és az Atya azt mondja: ,,Az Irgalmasság örökre felszáll az égbe, és leszáll a földre, és mivel örök szeretettel, tökéletes szeretettel szeretlek téged, íme, veled is irgalmasságot gyakorolok.'' Jöjj! És eljövetelemmel a szíveden kívül házadat is megszentelem. -- Már megtisztítottam a remény által, amely lelkemben volt... de értelmem nem tudta elhinni, hogy igaz lehet... Ó, én a te szentjeiddel... -- és a tanítványokra néz. -- Igen. Barátaimmal. Jöjjetek! Egyesítelek titeket. És legyetek testvérek! A tanítványok annyira csodálkoznak, hogy nem jön szó ajkukra. Egy csoportban mennek Jézus és Máté után. Rajtuk kívül más nincs a téren. A rövid út ég a hôségtôl. Belépnek a házba. Szép ház, nagy kapuval, ami az utcára nyílik. Szép, árnyas és hűvös udvar, amely mögött széles folyosó vezet a kertbe. -- Lépj be, Mesterem! Hozzatok vizet és ételeket! A szolgák odafutnak kívánságára. Máté elmegy, hogy parancsokat adjon, miközben Jézus és övéi felüdülnek. Utána visszatér. -- Most jöjj, Mester! A terem a leghűvösebb... Jönnek a barátaim... Ó, nagy ünnepet akarok ülni! Ez az én újjászületésem... Az én... az én igazi körülmetélésem ez... Te körülmetélted szívemet szereteteddel... Mester, ez az utolsó ünnep lesz... Többé nem lesz ünnep Máté, a vámos számára. Nem lesz többé ünnep ezen a világon... Csak belsô ünneplés, hogy meg vagyok váltva, és téged szolgállak..., hogy te szeretsz engem... Mennyit sírtam... Mennyit, ezekben a hónapokban! Mintegy három hónapja már, hogy sírok. Nem tudtam, hogyan tegyem... akartam jönni... De hogyan jöjjek hozzád, a Szenthez, én, tisztátalan lelkemmel?... -- Megmostad azt bűnbánatoddal és szereteteddel. Irántam és a felebarát iránt gyakorolt szereteteddel. Péter! Jöjj ide! Péter, aki még egy szót sem szólt, annyira ámul, elôre jön. A két férfi egyforma idôs, alacsony, zömök, és Jézus, aki köztük van, mosolyog rájuk. Szép látvány! -- Péter, te oly sokszor kérdezted tôlem, ki az az ismeretlen, aki pénzt ad Jakabnak. Íme, elôtted áll! -- Ki? Ez a lat...! Ó, bocsáss meg, Máté! De ki gondolhatta volna, hogy te voltál? Te, aki kétségbeesésbe hajtottál minket uzsoráddal, te adtad azt a gazdag alamizsnát? -- Tudom. Igazságtalanul adóztattalak meg titeket. De íme, mindnyájatok elôtt térden állva kérem: ne vessetek ki engem! Ô befogadott. Ne legyetek szigorúbbak nála! Péter, aki lába elôtt látja Mátét, hirtelenül felemeli ôt, durván, de szeretettel: -- Föl, föl! Ne tôlem, se a többiektôl, Ôtôle kérj bocsánatot! Mi... többé-kevésbé mindnyájan latrok vagyunk, mint te... Ó, kimondtam! Átkozott nyelv! De ilyen vagyok: amit gondolok, kimondom. Ami szívemben van, ajkamra kerül. Jöjj, hogy békeszerzôdést kössünk és szeretetszerzôdést -- és megcsókolja Máté arcát. A többiek is ezt teszik, több-kevesebb érzelemmel. András félénken tartózkodó, a kerióti Júdás jéghideg. Mintha egy sereg csúszómászót ölelne át, olyan ellenszenves, és rövid az ölelése. Máté zajt hall, és kimegy. -- De Mester -- mondja a kerióti -- nekem úgy tűnik, hogy ez nem okos dolog. Már vádolnak téged az itteni farizeusok, és te... Egy vámos köztünk! Egy vámos egy kéjnô után!... Elhatároztad, hogy tönkreteszed magadat? Ha így van, azt mondom, hogy... -- Hogy mi megyünk saját utunkon, nemde? -- fejezi be gúnyosan Péter. -- És ki beszél hozzád? -- Tudom, hogy te nem hozzám beszélsz, de én viszont a te úri lelkedhez beszélek, a te legtisztább lelkedhez, a te bölcs lelkedhez. Tudom, hogy te, a Templom tagja, érzed bennünk a bűn bűzét, bennünk, szegényekben, akik nem a Templomból jöttünk. Tudom, hogy te, a teljesen júdeai, magadban egyesíted a farizeust, a szadduceust és a heródiánust, fél írástudó, és egy kissé esszénus vagy -- akarsz-e még más nemes szavakat? -- Te rosszul érzed magadat közöttünk, mint egy pompás csuka, amely belekerült egy pontyokkal teli hálóba. De mit akarsz, hogy tegyünk? Ô elfogadott minket, és mi... itt maradunk. Ha te rosszul érzed magadat... menj, menj! Mindnyájan föllélegzünk majd! Ô is, aki, látod, méltatlankodik miattam és miattad. Miattam, mert nem vagyok türelmes, és... szeretetlen vagyok, de még inkább miattad, aki semmit sem értesz meg, a te nemes tulajdonságaiddal, és akiben nincs se szeretet, se alázatosság, se tisztelet. Semmi sincs benned, gyerek! Csak nagy füst... és adná Isten, hogy ártatlan füst lenne! Jézus hagyja, hogy Péter beszéljen. Szigorúan néz rá, állva, karba tett kézzel, zárt ajakkal, és nem sok jót mondó szemekkel. Végül azt mondja: -- Elmondtál mindent, Péter? Te is megtisztítottad szívedet a kovásztól, ami benne volt? Jól tetted. Ma a kovásztalanok pászkája van Ábrahám fiai számára. Krisztus hívása olyan, mint a bárány vére lelketeken, és ahol az van, oda többé nem száll le a bűn. Nem száll le, ha az, aki befogadja, hűséges. Az én hívásom megszabadítás, és kovász nélkül kell megünnepelni. Júdáshoz egy szót sem szól. Péter megalázva hallgat. -- A házigazda visszatér -- mondja Jézus -- barátaival. Ne mutassunk irántuk mást, csak erényeket. Akinek ez nem sikerül, menjen ki! Ne legyetek olyanok, mint a farizeusok, akik elnyomnak másokat azokkal a parancsokkal, amelyeket ôk maguk nem tartanak meg. Visszajön Máté, más férfiakkal, és a lakoma megkezdôdik. Jézus középen foglal helyet, Péter és Máté között. Sok mindenrôl beszélnek, és Jézus türelmesen megmagyarázza mindenkinek, amit tudni akarnak. Panaszkodnak a farizeusokra, akik megvetik ôket. -- Rendben van, jöjjetek ahhoz, aki nem vet meg titeket! És utána tegyetek úgy, hogy legalábbis a jók ne vethessenek meg titeket -- válaszolja Jézus. -- Te jó vagy! De egyedül vagy! -- Nem. Ezek olyanok, mint én, és azonkívül... ott van az Atyaisten, aki szereti a bűnbánót, és barátjává akarja tenni. És ha valakinek mindene hiányozna, de megmarad az Atya, nemde máris teljes lenne annak az embernek az öröme? A lakomán már az édességeknél tartanak, amikor az egyik szolga jelt ad a ház urának, és mond neki valamit. -- Mester, Illés, Simon és Joákim kérik, hogy beléphessenek, és beszélhessenek veled. Akarod látni ôket? -- Természetesen. -- De... barátaim vámosok. -- És éppen ôket akarják látni, azért jönnek. Engedjük, hadd lássák! Nem lenne helyes elrejteni ôket. Nem lenne jó vége, mert végül azt mondanák, hogy kéjnôk is voltak itt. Lépjenek be! A három farizeus belép, gonosz nevetéssel körülnéz, és beszélni akar. De Jézus, aki felállt, és Mátéval együtt eléjük ment, megelôzi ôket. Egyik kezét Máté vállára teszi, és azt mondja: -- Ó, Izrael igazi fiai, üdvözöllek titeket, és nagy hírt mondok nektek, ami bizonyára örömmel tölti el tökéletes, zsidó szíveteket, amely vágyakozik arra, hogy minden szív megtartsa a Törvényt, és megdicsôítse Istent. Íme, Máté, Alfeus fia, mától kezdve többé nem a bűnös, nem Kafarnaum botránya! Izraelnek egy rühös juha meggyógyult. Örvendjetek! Mögötte más bűnös juhok vannak, akik meggyógyulnak, és városotok, amelynek szentsége annyira szíveteken fekszik, kedvessé válik az Úr elôtt, mint szent város. Ô elhagy mindent, hogy Istent szolgálja. Adjatok neki békecsókot, az eltévelyedett izraelitának, aki visszatér Ábrahám kebelébe! -- És a vámosokkal tér vissza? Vidám lakomán? Ó, valóban szerencsés megtérés ez! Nézd, Illés, az ott Józiás, a szoknyavadász! -- És ez Simon, Izsák fia, a házasságtörô! -- És az? Íme, Azaria, a játékbarlang-tulajdonos, akinek barlangjában rómaiak és zsidók játszanak, verekszenek, részegre isszák magukat, és mennek a nôkhöz! -- De Mester! Tudod legalább, kik ezek? Tudtad? -- Tudtam! -- És akkor ti, kafarnaumbeliek, ti tanítványok, miért engedtétek meg ezt? Csodálkozom rajtad, Simon, Jónás fia! -- És te, Fülöp, akit itt is ismernek, és te Natánael! Ámulok, bámulok! Te, igaz izraelita! Hogyan engedhetted meg, hogy Mestered vámosokkal és bűnösökkel étkezzék? -- Nincs már többé tartózkodás Izraelben? -- A három mindenen megbotránkozik. Jézus azt mondja: -- Hagyjátok békén tanítványaimat! Én akartam ezt. Egyedül én. -- Ó, már értjük! Amikor valaki a szentet akarja adni, de nem az, hamarosan megbocsáthatatlan bűnökbe esik! -- És amikor valaki a tanítványokat tiszteletlenségre neveli, akkor csak tiszteletlen lehet a Törvény iránt. És még éget engem annak a Templomhoz tartozó júdeainak tiszteletlen nevetése! Mindenki azt tanítja, amihez ért! -- Tévedsz, Illés. Mindnyájan tévedtek. Mindenki azt tanítja, amihez ért. Ez igaz. És én, aki ismerem a Törvényt, tanítom azt annak, aki nem ismeri: a bűnösöknek. Ti... ti már urai vagytok lelketeknek. A bűnösök nem. Én az ô lelküket keresem, azt adom vissza nekik, mert a maguk részérôl hozzám hozzák, úgy, amilyen: betegen, sebesülten, piszkosan, és én meggyógyítom, és megtisztítom ôket. Ezért jöttem. A bűnösöknek van szükségük az Üdvözítôre. És én üdvözíteni jövök. Értsetek meg engem!... és ne gyűlöljetek ok nélkül! Jézus kedves, meggyôzô, alázatos... De a három farizeus tüskével teli bogáncshoz hasonlít... és kimegy, undorodást mutató mozdulattal. -- Elmentek... Most mindenütt bírálni fognak minket... -- mormolja a kerióti. -- És hagyjátok, hadd tegyék! Az a fontos, hogy az Atya ne bíráljon titeket. Ne érezd megalázva magadat, Máté, és ti se, barátai! A lelkiismeret azt mondja: ,,Nem tesztek rosszat.'' Ez elég. Jézus visszaül helyére. (2-363) ======================================================================== Megdicsérlek, Máté! Máté Jézus Mátét hívta meg utolsónak a leendô tizenkét apostol közé. Most már együtt vannak mindnyájan, két bárkában, a Genezáreti tavon, s velük van József is, a meggyilkolt betlehemi pásztor fia. A rómaiak egyik hajócskája majdnem összeütközik Péter bárkájával, s ebbôl heves szóváltás keletkezik. (Pt 1,21) A rómaiak között látják Mária Magdolnát is, akit a kerióti felismer, s ez további szóváltásra ad okot a kerióti, Simon és Péter között. Jézus úgy tesz, mintha semmit sem hallana mindebbôl, de utána kéri Pétert, hogy kösse ki a bárkákat egy kis öbölben, mert ott beszélni szeretne hozzájuk. Ez Máté számára az elsô oktatás, amelyben Jézus kifejti, hogy mit vár el tanítványaitól. Jézus a bárka közepén foglal helyet egy padkán, s körülötte vannak Péter, András, Simon, József és két unokatestvére, míg elôtte, a másik bárkából Zebedeus két fia, a kerióti, Fülöp, Tamás, Bertalan és Máté figyelik Jézus szavait. -- Idehallgassatok! Úgy tűnhet elôttetek, hogy nem figyelek a beszélgetésetekre, és azért hanyag mester vagyok, aki nem ügyel tanítványaira. Tudjátok azonban meg, hogy az én lelkem egy pillanatra sem hagy el titeket. Láttatok-e már egy orvost, aki tanulmányozza betegét, akinek betegsége még bizonytalan eredetű, mert tünetei ellentmondanak egymásnak? Szemmel tartja ôt, miután meglátogatta, felügyel rá, mikor alszik, és amikor ébren van, reggel és este, amikor csöndben van, és amikor beszél, mert minden egy tünet lehet, amibôl felismerheti a rejtett betegséget, és megjelölheti annak gyógymódját. Ugyanígy teszek én is veletek. Láthatatlan szálakkal tartalak titeket, de amelyeken keresztül nagyon érzek mindent, mert bensômben hozzám vannak kötve, és közvetítik hozzám a ti legkisebb rezgéseiteket is. Engedem, hogy szabadoknak higgyétek magatokat, és így minél jobban kinyilvánítsátok azt, amik vagytok, akárcsak ahogy egy tanuló vagy ôrült teszi, amikor azt hiszi, hogy sikerült elmenekülnie felügyelôjének szeme elôl. Ti egy csoportot alkottok, de magként, egységet képezve. Emberekbôl tevôdtök össze, akiket egyenként kell tanulmányozni, jellegzetes vonásaitokban, amelyek többé vagy kevésbé jók, hogy kialakuljatok, egybeolvadjatok, jellemetek érdességei lecsiszolódjanak, és növekedjetek sokoldalúságotokban, egyetlen tökéletes testületté váljatok. Azért tanulmányozlak titeket. És akkor is tanulmányozlak, amikor alusztok. Mik vagytok? Mivé kell válnotok? Ti vagytok a föld sója. Azzá kell válnotok: a föld sójává. A sóval megôrzik a húst a romlástól, és sok egyéb táplálékot is. De ha a só elveszítené lényegét, lehetne-e sózásra használni? Veletek akarom besózni a világot, hogy mennyei ízt adjak neki. De hogy tudnátok sózni, ha elvesztenétek ízeteket? Mi által vesztitek el a mennyei ízt? Az által, ami emberi. A tenger vize, az igazi tengeré, nem jó ivásra, mert nagyon sós, nemde? Mégis, ha vesztek egy pohár tengervizet, és beleöntitek egy nagy korsó édes vízbe, akkor megihatjátok, mert a tengervíz annyira fel van hígítva, hogy elveszti maró ízét. Az emberiség olyan, mint az édes víz, amely elvegyül a ti égi sós vizetekbe. De ha egy csatornát tudnátok ásni, és a tenger vizét bele tudnátok vezetni ebbe a tóba, meg tudnátok-e utána találni a sós víz nyomát? Nem. Elveszne a nagymennyiségű édes vízben. Ez történik veletek, ha elvegyítitek, vagy helyesebben elmerítitek küldetésteket az oly nagy emberiségben. Emberek vagytok. Igen. Tudom. De ki vagyok én? Én vagyok az, aki mindenre képes. És mit teszek én? Közlöm veletek ezt az erôt, miután meghívtalak titeket. De mit használ, ha én közlöm veletek, de ti elvesztitek az emberi érzékek és érzelmek áradatában? Ti vagytok a világ világossága, annak kell lennetek! Kiválasztottalak titeket: én, Isten Világossága, az emberek közül, hogy folytassátok a világ megvilágítását, miután én visszatértem az Atyához. De áraszthattok-e fényt, ha kialudt vagy füstölgô lámpások vagytok? Nem! Sôt, füstötökkel elsötétítek azt a kis fényt is, ami még a szívekben lehet. A ködös füst rosszabb a világosság teljes kialvásánál. Ó, szerencsétlenek azok, akik Istent keresve az apostolokhoz fordulnak, és fény helyett füstöt találnak! Botrány és halál következik abból. De a méltatlan apostolok is elátkozásban és büntetésben részesülnek! Nagyszerű a ti sorsotok! De nagy, rettenetes a kötelezettség is! Ne felejtsétek el, hogy annak, aki többet kapott, többet kell adnia is. És ti kaptátok a legtöbbet: oktatásban és ajándékokban. Én oktatlak titeket, Isten Igéje, és Istentôl kapjátok az ajándékot, hogy ,,tanítványok'' legyetek, azaz Isten Fiának folytatói. Szeretném, ha mindig elmélkednétek ezen a kiválasztottságtokon, és megvizsgálnátok, megfontolnátok, és ha valaki úgy érezné, hogy csak arra alkalmas, hogy egy hívô legyen -- nem mondom: ha valaki csak bűnét nem bánó bűnösnek érzi magát, hanem azt: ha csak arra érzi alkalmasnak magát, hogy hívô legyen -- de nem érez erôt magában arra, hogy apostol legyen, akkor lépjen vissza! A világ oly nagy, szép, elégséges, változatos azok számára, akik szeretik! Felajánlja minden virágát és gyümölcsét a gyomor és az érzékek számára! Én nem ajánlok fel mást, csak egyet: az életszentséget. Ez a földön a legszűkösebb, szegényebb, durvább, tövisesebb, üldözöttebb dolog azok között, amik léteznek. Az égben szűkössége végtelenné válik, szegénysége gazdagsággá, tövisei virágszônyeggé, durvasága simává és kellemessé, az üldöztetése békévé és boldogsággá. De itt hôsies munkát kíván a szentté levés. Én nem ajánlok fel nektek mást, csak ezt. Velem akartok maradni? Nem kívántok maradni? Ó, ne nézzetek csodálkozva vagy fájdalmasan! Még sokszor felteszem majd nektek ezt a kérdést. És amikor halljátok, gondoljatok arra, hogy szívem vérzik, amikor felteszem, mert megsebzi a ti süketségetek hivatástokat illetôleg. Vizsgáljátok meg tehát magatokat, és utána ítéljetek becsületesen és ôszintén, és döntsetek! Döntsetek, nehogy kárhozottak legyetek. Mondjátok: ,,Mester, barátaim, én felismerem, hogy nem erre az életre vagyok teremtve. Búcsúcsókot adok nektek, és kérlek titeket, imádkozzatok értem!'' Jobb így, mint árulóvá válni. Jobb így... Mit mondotok? Kit árulni el? Kit? Engem. Az én ügyemet, azaz Isten ügyét, mert én egy vagyok az Atyával és veletek. Igen. Ti elárulnátok magatokat. Elárulnátok a lelket, a Sátánnak adva. Zsidók akartok maradni? Én nem kényszerítelek titeket, hogy megváltozzatok. De ne legyetek árulókká! Ne áruljátok el lelketeket, Krisztust és Istent. Megesküszöm nektek, hogy sem én, sem a hozzám hűek nem fognak bírálni titeket, se megvetni nem fog titeket a hívek tömege. Az imént egyik testvéretek nagyszerű szavakat mondott: ,,Igyekszünk elrejteni sebeinket és azokét, akiket szeretünk.'' És azok, akik elválnak tôlünk, sebet ejtenek, gennyezô sebet, ami, miután apostoli szervezetünkön támad, felszakad a teljes elgennyesedés által, fájdalmas jelet hagyva hátra, amelyet minden igyekezetünkkel titokban fogunk tartani. Ne, ne sírjatok, ti jobbak! Ne sírjatok! Én nem haragszom rátok, nem vagyok kérlelhetetlen azért, mert oly lassú felfogásúaknak látlak titeket. Nemrég vettelek titeket magamhoz, és nem kívánhatom, hogy tökéletesek legyetek. Nem kívánom azt még évek múlva sem, miután százszor vagy kétszázszor hasztalanul elismételtem nektek ugyanazt. Sôt, ide figyeljetek: évek múlva kevésbé lesztek buzgók, mint most. Ilyen az élet... ilyen az emberi természet... Az elsô ugrás után elveszti a lendületet. De -- és Jézus hirtelenül feláll -- esküszöm nektek, hogy én fogok gyôzni! Miután megtisztított titeket a természetes kiválasztás, és megerôsített a természetfeletti ital, ti, akik jobbak vagytok, az én hôseimmé váltok. Krisztus hôseivé. Az ég hôseivé. A császárok hatalma por lesz a ti papságotok királyságához viszonyítva. Ti, szegény galileai halászok, ti, ismeretlen júdeaiak, ti, akik csak számok vagytok a jelenlegi emberek tömegében, ismertebbek, ünnepeltebbek, tiszteltebbek lesztek a császárnál, és minden császárnál, aki valaha volt és lesz a földön. Ismerni és áldani fognak titeket a közeljövôben és a legtávolabbi idôkben, egészen a világ végéig. Erre a magasztos sorsra választalak ki titeket. Titeket, akiknek akarata becsületes. És azért, hogy képesek legyetek erre, nagy vonalakban megadom nektek az apostoli jellem lényegét. Legyetek mindig éberek és készen. Övezzétek fel derekatokat, mindig legyetek felövezve, és lámpátok meggyújtva, mint azoké, akik egyik pillanatról a másikra várják, hogy útra induljanak, vagy elébe siessenek valakinek, aki érkezik. Fáradhatatlan vándorok vagytok, keresve a tévelygôket, egészen addig, míg a halál meg nem állít titeket. És amíg a halál ki nem oltja meggyújtott lámpátokat, magasra kell tartanotok, hogy jelezzétek az utat az eltévedetteknek, akik Krisztus akla felé jönnek. Hűségeseknek kell lennetek Uratokhoz, aki erre a szolgálatra szánt titeket. Jutalomban részesül majd az a szolga, akit ura mindig ébren talál, és akit a halál a kegyelem állapotában lep meg. Nem mondhatjátok, nem szabad azt mondanotok: ,,Én fiatal vagyok. Van még idôm ezt és ezt tenni, és utána, a halálkor gondolni az Úrra és lelkemre.'' A fiatalok éppúgy meghalnak, mint az öregek, az erôsek, mint a gyengék. És a kísértéseknek is egyaránt ki vannak téve az öregek és a fiatalok, az erôsek és a gyengék. Vigyázzatok, mert a lélek meghalhat a test elôtt, és anélkül, hogy tudnátok, rothadó lelket hordoztok magatokban. Annyira nem lehet érezni a lélek halálát! Olyan, mint egy virág halála. Nem kiált, nincsenek görcsei... csak lehanyatlik lángja, mint a fáradt virág, és kialszik. Utána, néha sokkal késôbb, máskor azonnal észreveszi a test, hogy férges hullát hordoz magában, és megbolondul a félelemtôl, és öngyilkos lesz, hogy meneküljön ettôl a házasságtól... Ó! Nem menekül meg! Férges lelkével együtt belezuhan a Gyehenna nyüzsgô kígyói közé. Ne legyetek becstelenek, mint az ügynökök vagy zugügyvédek, akik két ellenkezô ügyfél oldalára állnak. Ne legyetek hamisak, mint a politikusok, akik ,,barátjuknak'' mondják ezt is, azt is, és utána ennek is, annak is ellenségeivé válnak. Ne gondoljatok arra, hogy kétszínűen cselekedjetek! Istent nem lehet sem kigúnyolni, sem becsapni! Úgy bánjatok az emberekkel, mint ahogy Istennel bántok, mert az emberek megbántása olyan, mint Isten megbántása. Akarjátok azt, hogy Isten olyannak lásson titeket, mint amilyeneknek az emberek elôtt akartok látszani! Legyetek alázatosak! Nem tehettek szemrehányást Mestereteknek, hogy nem az. Én példát adok nektek. Tegyetek úgy, amint én teszek! Alázatosak, kedvesek, türelmesek legyetek! Ezzel lehet meghódítani a világot. Nem az erôszakkal és a hatalommal. Legyetek erôsek, erôszakosak saját bűneitekkel szemben! Gyökeresen tépjétek ki azokat, még annak árán is, hogy kitépitek szívetek tagjait. Mondtam nektek egy napon, hogy ôrizzétek szemeteket. De nem értetek hozzá, hogy ezt tegyétek. Mondom nektek: jobb lenne vakokká válni, kitépve a sóvárgó szemeket, mint bujává válni. Legyetek ôszinték! Én vagyok az Igazság. A magasztos dolgokban éppúgy, mint az emberiekben. Azt akarom, hogy ti is ôszinték legyetek. Miért akartok becsapni engem vagy testvéreiteket, vagy felebarátotokat? Miért játszotok a csalárdsággal? Olyan kevélyek vagytok, és nem mondatja veletek kevélységtek: ,,Nem akarom, hogy hazugnak találjanak''! És legyetek ôszinték Istennel! Azt hiszitek, félre tudjátok vezetni Ôt a hosszú és feltűnô imával? Ó, szegény gyermekek! Isten a szívetekbe lát! Legyetek szemérmesek, amikor jót tesztek. Még az alamizsnaadásnál is. Egy vámos értett ehhez, megtérése elôtt. És ti nem tudnátok megtenni? Megdicsérlek téged, Máté, a te szemérmes heti adományodért, amelyrôl csak én és az Atya tudta, hogy a tiéd, és példaként idézlek téged. Ez is szemérmesség, barátaim! Ne fedjétek fel jóságotokat, amint nem fednétek fel egy fiatal leányotokat a tömeg szeme elôtt. Legyetek szüzek a jót tevésben! És szűz a jó cselekedet, amikor nem társul a dicséret, nagyrabecsülés vagy a kevélység gondolatával. Legyetek hűséges jegyesei Istennel való hivatástoknak! Nem szolgálhattok két úrnak! A nászágy nem fogadhat be egyszerre két jegyest. Nem ölelhetitek meg egyszerre Istent és a Sátánt! Az ember nem képes, de még Isten és a Sátán sem képes erre a hármas ölelésre, mert egymással ellenkeznek. Ne éhezzetek sem az aranyra, sem a testre, sem a hatalomra! A Sátán ezeket ajánlja fel nektek. Ó, hazug az ô gazdagsága! Megtiszteltetések, sikerek, hatalom, vagyon: szennyes árúk, amelyekért lelketekkel fizettek! Elégedjetek meg a kevéssel! Isten megadja nektek a szükségeset. Ez elég! Ezt megadja nektek, amint megadja az ég madarainak is, és ti sokkal többet értek a madaraknál! De bizalmat és mérsékletességet kíván tôletek. Ha bíztok benne, nem fogtok csalódni. Ha mérsékletesek vagytok, elég lesz nektek az Ô mindennapos ajándéka. Ne legyetek pogányok, csak névleg tartozva Istenhez! Pogányok azok, akik jobban szeretik az aranyat és a hatalmat, mint Istent, és félisteneknek kívánnak látszani. Legyetek szentek, és Istenhez hasonlókká váltok az örökkévalóságban. Ne legyetek könyörtelenek! Mindnyájan bűnösök vagytok. Bánjatok úgy másokkal, amint szeretnétek, hogy mások bánjanak veletek: azaz legyetek részvétteljesek és megbocsátók. Ne ítéljetek! Ó, ne ítéljetek! Rövid ideje vagytok velem, mégis látjátok, hogy hányszor igazságtalanul ítéltek el engem, és nem létezô bűnökrôl vádoltak! Az igazságtalan elítélés bűn. És csak az igazán szent nem viszonozza sértéssel a sértést. Ne bántsatok meg másokat, hogy titeket se bántsanak meg! Nem vétetek így sem a szeretet, sem a szent, kedves, szelíd alázatosság ellen, ami a Sátán ellensége, a tisztasággal együtt. Bocsássatok meg, mindig legyetek megbocsátók! Mondjátok: ,,Megbocsátok, Atyám, hogy te is megbocsásd végtelenül sok bűnömet!'' Óráról-órára legyetek jobbakká, a türelem, az állhatatosság és a hôsiesség által. Ki mondja nektek, hogy nem fájdalmas dolog jóvá lenni? Sôt, azt mondom: ez mindennél nagyobb fáradalommal jár. De jutalma az ég, és azért érdemes felemésztôdni ebben a fáradalomban! És szeressetek! Ó, milyen szavakkal gyôzhetlek meg titeket a szeretetrôl? Semmi sem alkalmas arra, hogy rávezessen titeket erre, ti szegény emberek, akiket a Sátán felizgat! Azért azt mondom: ,,Atyám, siettesd a megtisztulás óráját! Ez a föld, ez a nyájad kiszáradt és beteg. De van egy harmat, amely meg tudja tisztítani és enyhíteni. Nyisd meg annak forrását! Nyiss meg engem, engem! Íme, Atyám, én égek a vágytól, hogy teljesítsem akaratodat, ami az enyém és az Örök Szereteté. Atyám, Atyám, Atyám! Nézz le Bárányodra, és áldozd fel azt! Jézust áthatja a sugalmazás. Feláll, kitárja karját kereszt alakban, arcát az égre emeli, és a kék tóval a háttérben, vászon ruhájában egy imádkozó fôangyalnak látszik. (2-371) Amikor a tanítványok Názáretbe mennek, versengés támad köztük, hogy ki ajánlja fel ágyát Máténak, szállásadójuknál, Alfeusnál, aki nem azonos Jézus nagybátyjával. -- Én átengedem ágyamat Máténak, aki még nincs hozzászokva a kellemetlenségekhez -- mondja Fülöp. -- Nem. Te öreg vagy. Nem engedem. Eddig kényelmes fekvôhelyem volt, de pokolbéli álmaim voltak rajta! Hidd el: most oly békét élvezek, hogy, még ha kövekre feküdnék le aludni, azok is tollaknak tűnnének nekem! Ó, a lelkiismerettôl függ, hogy valaki tud-e aludni, vagy sem -- válaszolja Máté. Tamás, Fülöp és Bertalan egymással versengenek, hogy ki ajánlja fel ágyát Máténak. Végül Tamás gyôz: -- Én vagyok a legfiatalabb ebben a csoportban. Én engedem át ágyamat. Engedd ezt tennem, Máté! Lassanként majd hozzászoksz. Azt gondolod, nehezemre esik? Nem. Olyan vagyok, mint a szerelmes, aki azt gondolja... ,,Kemény lesz ágyam, de annak közelében leszek, akit szeretek''. -- Tamás harmincnyolc évesnek látszik, és vidáman nevet. Máté enged neki. (2-387) Jézus, Lázár betániai birtokán ünnepli meg születésnapját, tanítványai és néhány betlehemi pásztor jelenlétében. Beszámol nekik fogantatásáról és születésérôl, utána pedig a pásztorokkal mondatja el az ô tapasztalatukat. (M 6,243-250) Utána Péter megjegyzi: -- Mindezt emlékezetembe akarom vésni. De képes leszek-e rá? -- Jól van, Simon -- mondja Máté. -- Holnap elismételtetem a pásztorokkal. Nyugodtan. A gyümölcsösben. Egyszer, kétszer, háromszor, ha kell. Nekem jó az emlékezôtehetségem, begyakoroltam asztalomnál, és mindenre emlékezni fogok. Amikor akarod, el tudok neked ismételni mindent. Kafarnaumban még arra se volt szükségem, hogy feljegyzéseket készítsek, mégis... -- Ó, te sose tévedtél egy fillérrel sem!... Emlékszem rá... Jól van! Megbocsátom múltadat, igazán, szívbôl, ha megjegyzed ezt a történetet... és gyakran elmondod nekem. Szívembe akarom vésni, mint ôk... (2-652) ======================================================================== ,,Te igazán megtértél!'' Máté Jézus meggyógyítja egyik legnagyobb ellenségének, Illésnek, a kafarnaumi farizeusnak unokáját, akit kígyó mart meg, és már haldoklott. Illés, hálájának jeléül egy nagy kosár gyümölcsöt hoz Jézusnak, s a kosár aljára egy pénzes zacskót tett, a szegények számára. Péter a pénzes zacskót Jézus elé téve megjegyzi: -- Ez az elsô alkalom, hogy az öreg bagoly alamizsnát ad. -- Igaz -- erôsíti meg Máté -- Én zsugori voltam, de ô felülmúlt engem. Uzsorával duplázta meg vagyonát. Jézus unokatestvére, Simon, Alfeus legidôsebb fia, az események hatására kijelenti: -- Jézus, szeretnélek... szeretnélek követni téged. Nem úgy, mint ezek -- mondja a tanítványokra mutatva. -- De legalább úgy, mint az asszonyok. Engedd, hogy csatlakozzam anyámhoz és a te Anyádhoz! -- Jöjj! Én nem utasítok vissza senkit sem, és senkit sem kényszerítek. Nem kívánok mindent mindenkitôl. Elfogadom, amit adni tudtok. Jó lesz az asszonyok számára, ha nem lesznek mindig egyedül, amikor elôttük ismeretlen helyekre megyünk. Köszönöm, testvérem! Az este gyorsan leszáll. Jézus kimegy a tó partjára. A vidék teljesen csendes, elhagyatott, a hold még nem jött fel. Jézus beszáll a partra húzott bárkába, leül, egyik kezét annak oldalára teszi, s ráhajtja fejét. Máté nagyon óvatosan megközelíti: -- Mester, alszol? -- kérdezi csendesen. -- Nem. Gondolkozom. Jöjj ide velem, ha te sem alszol. -- Nekem úgy tűnt, hogy valami nyugtalanít téged. Azért követtelek. Nem vagy megelégedve napoddal? Megérintetted Illés szívét, és megszerezted tanítványodul Simont, Alfeus fiát. -- Máté, te nem vagy egy egyszerű ember, mint Péter, vagy János. Éleselméjű vagy, és képzett. Mondd meg ôszintén: téged boldoggá tennének ezek a hódítások? -- De... Mester... Ôk még mindig jobbak nálam, és te azt mondtad nekem, azon a napon, hogy nagyon boldoggá tett megtérésem... -- Igen. De te igazán megtértél. És ôszintén törekedtél a Jóra. Minden hátsó gondolat nélkül jöttél hozzám, mert lelked úgy akarta. Nem így Illés... és Simon sem. Az elsô csak felületesen van megérintve: az ember-Illés megrendült. De nem Illés lelke. Az mindig ugyanaz. Ha elmúlik a hatás, amit a Dórással és unokájával tett csoda váltott ki belôle, Illés ugyanaz lesz, ami tegnap volt, és mindig ugyanaz marad. Simon!... Simon is még mindig csak ember. Ha azt látta volna, hogy sértegetnek engem, az ünneplés helyett, szánalmat érzett volna irántam, és, mint mindig, magamra hagyott volna. Ma este hallotta, hogy egy öreg, egy gyermek és egy leprás meg tudják tenni, amire ô, rokonom, nem képes. Látta, hogy egy farizeus kevélysége meghajolt elôttem, és elhatározta: ,,Én is!'' De ezek az emberi megfontolásokból eredô megtérések nem tesznek engem boldoggá. Sôt, lealacsonyítanak. Maradj velem, Máté! A hold nincs az égen, de legalább a csillagok ragyognak. Az én szívemben ma este csak könnyek vannak. A te társaságod legyen a csillag lesújtott Mestered számára... -- De, Mester, ha tudom... gondold el! Én mindig nagyon szerencsétlen vagyok, egy szegény, tehetetlen. Túl sokat vétkeztem ahhoz, hogy tetszhessem neked. Nem tudok beszélni. Nem tudom még kimondani az új szavakat, amelyek tiszták, szentek, most, hogy elhagytam régi csalárd és buja nyelvemet. És attól félek, hogy sose leszek képes veled és rólad beszélni! -- Nem, Máté. Te egy ember vagy, az ember minden fájdalmas tapasztalatával. Te megízlelted a sarat, és most, hogy érzed a mennyei méz ízét, látod a különbséget, és igazán tudod elemezni azokat, és megérted, és meg tudod értetni a hozzád hasonlókkal, most, és ezután. És hinni fognak neked, éppen azért, mert te az az ember vagy, az a szegény ember, aki a saját akaratából az Isten által megálmodott igaz emberré vált. Engedd, hogy én, az Istenember, rád támaszkodjam, az emberre, akit annyira szeretek, hogy elhagytam az eget érted, és meghalok érted. -- Nem! Meghalni, nem! Ne mondd nekem, hogy meghalsz értem! -- Nem érted, Máté, hanem minden Mátéért a földön, és a századokon keresztül. Ölelj meg, Máté, csókold meg Krisztusodat, a magad és mindenki nevében. Enyhítsd a megnemértett Megváltó fáradtságát! Én enyhítettem a te bűnös fáradtságodat. Töröld le könnyeimet... mert az én keserűségem az, hogy oly kevéssé értenek meg. -- Ó, Mester, Mester! Igen! Igen!... -- és Máté Jézus mellett ülve, fél karjával átöleli, és szeretetével megvigasztalja... (3-109) ======================================================================== Mi gyôzött meg téged? Máté Jézus többször beszél, vagy tesz csodát Mária Magdolna jelenlétében, türelmesen várva, hogy az elvetett mag, termést hozzon. Az apostolok szeretnék, ha többet tenne Magdolna megtérése érdekében. Válaszként mondja el nekik Jézus ,,A mag fejlôdése'' című példabeszédet (P 2,47- 49), amit ezekkel a szavakkal fejez be: -- Abból, amit mondtam, megértitek, hogy helyes, hogy úgy cselekszem Mária iránt, amint teszek. Veled talán másképpen bántam, Máté? -- Nem, Uram. -- És mondd meg nekem az igazat: mi gyôzött meg téged jobban, az én türelmem-e vagy a farizeusok éles szemrehányásai? -- A te türelmed, annyira, hogy itt vagyok. A farizeusok, megvetésükkel és átkaikkal, csak azt érték el, hogy én is megvetettem ôket, és ezáltal még rosszabbá lettem, mint amilyen elôtte voltam. Amikor valaki bűnös, csak megrögzôdik bűnében, ha érzi, hogy bűnösként kezelik. De amikor a sértegetés helyett kedvesen bánnak vele, elképed, és utána sír... és amikor sír, a bűn kérge leválik, és eltűnik. Csupaszon áll a Jóság elôtt, és szívbôl kéri azt, hogy öltöztesse fel Önmagába. -- Jól mondtad! (3-291) A kerióti kíváncsi az endori barlangra, ahol egy halottidézôvel Saul megidéztette Sámuel próféta lelkét. Egy börtönbôl szökött gyilkos mutatja meg nekik a barlang helyét. Jézus szavaira megtér, és kéri, változtassa meg nevét, s adjon neki újat. Jézus Félixet Jánosra változtatja, és megengedi neki, hogy kövesse Ôt. -- Ne gondolj többé múltadra! Annyi tennivalód lesz, és tapasztalataiddal sok, sok jót fogsz tenni. (Félix tanító volt, és nagyon művelt. Még mindig szereti a könyveket, és kis könyvtárát magával viszi.) Simon, gyere ide, és te is, Máté! Látod? Ez több volt, mint fogoly, mert leprás volt. Ez pedig bűnös volt. És kedvesek nekem, mert ôk képesek megérteni a szegény szíveket... Nem így van? -- mondja Jézus. -- A te jóságod folytán, Uram! Hidd el, barátom, minden semmivé válik, amikor Ôt szolgáljuk! Csak a béke marad meg -- mondja a Zelóta. -- Igen. A béke és egy új ifjúkor jön létre ott, ahol eddig a bűn vagy a gyűlölet öregsége volt. Én vámos voltam, most mégis az apostola vagyok. Elôttünk van a világ, és mi alaposan kiismertük. Nem vagyunk csintalan gyermekek, akik a csábító fa ártalmas gyümölcse közelébe mennek, és nem látják a valóságot. Mi ismerjük. Ezért el tudjuk kerülni a rosszat, és meg tudunk tanítani másokat is elkerülésére. Értünk ahhoz, hogy megerôsítsük azokat az embereket, akiket az a veszély fenyeget, hogy nem tudnak ellenállni egy kísértésnek. Mert mi tudjuk, milyen vigasztaló az, ha támaszra találunk, és mi tudjuk, ki az, aki megvigasztal: a Mester -- mondja Máté. -- Igaz! Ez igaz! Segíteni fogtok majd nekem. Köszönöm! Olyan ez számomra, mintha egy sötét és bűzös helyrôl egy virágzó rét szabad levegôjére jutnék... (3-325) Jézus a filiszteusok területén lévô Aszkalonban jár apostolaival, akik kis csoportokra osztva beszélnek az emberekhez, míg Jézus egyedül keres fel és gyógyít meg egy beteg anyát. (Gy 2,58-62) Utána a város kapujánál találkoznak. -- A Mesternek jó szerencséje volt -- mondja Máté. -- Nézzétek, hogy mosolyog! Miután találkoznak egymással, együtt mennek a fôúton, a kertész felé, aki meghívta ôket éjjelre. Jézus megkérdezi: -- Nos, hogy ment nektek? Mit tettetek? -- Nagyon rosszul! -- mondja egyszerre a kerióti és Bertalan. -- Miért? Mi történt? -- Kis híján megköveztek minket! El kellett futnunk. Menjünk el errôl a barbár vidékrôl! Térjünk vissza oda, ahol szeretnek minket! Én nem beszélek többet itt. Nem is akartam beszélni, de utána engedtem, hogy meggyôzzenek és te sem akadályoztál meg. Pedig te tudtad, hogyan állnak a dolgok... -- A kerióti mérges. -- De mi történt? -- Eh! Mátéval, Jakabbal és Andrással mentem. Elmentünk az Ítéletek- terére, ahol a művelt emberek, akiknek bôven van idejük, meghallgatják azokat, akik beszélnek. Elhatároztuk, hogy Máté fog beszélni, mert ô ért legjobban ahhoz, hogyan szóljon a vámosokhoz és ügyfeleikhez. És ô elkezdett beszélni két férfihez, akik egy bonyolult örökösödési kérdésben azon vitatkoztak, hogy kit illet meg egy föld tulajdonjoga. Azt mondta nekik: ,,Ne gyűlöljétek egymást amiatt, ami elvész, és amit ezért nem tudtok magatokkal vinni a másvilágra! Inkább szeressétek egymást, hogy örvendhessetek az örök javaknak, amelyeket elnyerhettek azáltal, hogy legyôzitek rossz szenvedélyeiteket, és a Jót veszitek birtokba.'' -- Ezt mondtad nemde? És utána folytatta, miközben két vagy három ember odament, hogy hallja ôt. ,,Hallgassatok az Igazságra, aki ezt tanítja a világnak, hogy az, békét élvezzen. Látjátok, hogy a világ szenved azért, mert túlságosan érdeklik azok a dolgok, amelyek elmúlnak. De a föld nem minden. Ott van az ég is, és az égben ott van Isten úgy, amint a földön most itt van az Ô Messiása, aki küld minket, hogy hírül adjuk nektek: elérkezett az Irgalmasság ideje, és egy bűnös sem mondhatja: 'Engem nem fog meghallgatni!', mert ha valaki igazán bánja bűnét, bocsánatot nyer, meghallgatják, szeretik, és meghívják az Isten országába.'' Sok nép gyűlt már össze, és volt, aki tisztelettel hallgatta, volt, aki kérdéseket tett fel, megzavarva Mátét. Én már sose válaszolok az ilyen kérdésekre, hogy ne szakítsam meg a beszédet. Beszélek, és a végén válaszolok az egyeseknek. Tartsák emlékezetben, amit mondani akarok, és hallgassanak. De Máté azonnal válaszolni akart!... És nekünk is feltettek kérdéseket. De volt olyan is, aki gúnyolódott, azt mondva: ,,Íme, egy másik bolond! Biztosan Izraelnek abból a barlangjából jön. Olyanok a zsidók, mint a gyom, mindenütt elterjednek! Íme, íme az ô örökös zagyvaságuk! Isten az ô társuk! Halljátok csak! Ô van kardjuk élén, és savba mártott nyelvükön. Íme, íme! Most belekeverik Messiásukat. Egy újabb holdkóros, aki gyötörni fog minket, mint mindig tették a múltban. Egye meg Ôt a fene, fajtájával együtt!'' Akkor én elvesztettem türelmemet. Visszahúztam Mátét, aki mosolyogva tovább beszélt, mintha megtisztelték volna. Elkezdtem beszélni én, Jeremiásra alapítva szavaimat.... A keriótinak azután sikerült úgy feldühítenie a hallgatóságot, hogy azok köveket ragadtak, és csak az mentette meg ôket, hogy akkor ment arra egy karaván, és a kövek a tevéket találták el, s az így keletkezett zűrzavarban az apostoloknak sikerült elillanniuk (3-554) ======================================================================== Ne félj, és ne reméld! Máté Máté Kafarnaum terének egy sarkában beszél régi barátaihoz. Ezt látva a farizeus Uriás megvetéssel és fennhangon kijelenti: -- A híres megtérések! A bűnhöz való ragaszkodás megmarad, és ez látható a barátságokból, amik tartósak. Ha, ha! Máté hozzá fordulva megjegyzi: -- Tartanak azért, hogy megtérítsem ôket. -- Erre nincs szükség! Elég a te Mestered! Te tartsd magadat távol tôlük, nehogy visszatérjen betegséged, feltéve, hogy igazán meggyógyultál! Máté elvörösödik az erôlködéstôl, hogy ne mondja meg neki véleményét, és csak arra szorítkozik, hogy megjegyzi: -- Ne félj, és ne reméld! -- Mit? -- Ne félj attól, hogy én visszatérek, és ismét Lévi, a vámos leszek, és ne reméld, hogy én téged utánozlak ezeknek a lelkeknek elvesztésében! Az elkülönülést és megvetést neked és barátaidnak hagyom. Én Mesteremet utánzom, és megközelítem a bűnösöket, hogy elvigyem ôket a Kegyelemhez. Uriás szeretne visszavágni, de odamegy hozzá egy másik farizeus, az öreg Illés, és azt mondja: -- Ne szennyezd be tisztaságodat, és ne fertôzd meg ajkadat, barátom! Jöjj velem! -- karon fogja Uriást, és háza felé megy vele. (4-649). Mária Magdolna megtérése után Jézus magával viszi ôt mindazokba a városokba, ahol botrányokat okozott elôzô életével, hogy így megerôsödjék megtérésében, és szembe tudjon nézni a világgal. Amikor az apostolok errôl beszélgetnek, Máté megjegyzi: -- Én mindenkinél jobban megértem. Nagyon érdemszerzô azokon a helyeken élnünk, ahol bűnöket követtünk el. Az emberek tudják, kik vagyunk!... Ez gyötrelmes. De igazságos és dicsôséges is kitartani ebben. Éppen azáltal, hogy megnyilvánul rajtunk Isten hatalma, szavak nélkül is elômozdítjuk mások megtérését. (4-698) Jézus magával viszi a hétvégi pihenôre a kis árva Józsefet Korozainból Kafarnaumba, és ott bemutatja neki az apostolokat. Unokatestvérei bemutatása után Jézus ezt mondja a kis Józsefnek: -- Most menjünk Mátéhoz, akinek fáj a lába, de azért nem haragszik a gyermekekre, akik játszadozva, véletlenül megsebezték ôt egy éles kôvel. Nemde, Máté? -- Ó, nem, Mester! Az özvegy fia? -- Igen. És nagyon derék, de még nagyon szomorú. -- Ó, szegény gyermek! Hívom majd a kis Jakabot, és játszani fogsz vele! -- És Máté magához vonja és megsimogatja ôt. -- De hol voltál egészen egyedül, egy teljes hétig? -- Korozainban, Simon, Jónás fia. -- Azt tudom. De mit csináltál? Izsáknál voltál? -- Izsák meghalt. -- És akkor? -- Nem mondta meg neked Máté? -- Nem. Csak azt mondta, hogy miután mi elmentünk, te Korozainba mentél. -- Máté derekabb, mint te. Ô tud hallgatni, te azonban nem tudod megfékezni kíváncsiságodat. (Gy 2,74) Marciam elkíséri Jézust egy hosszú körútra. Egy szombati napon egy nagy karavánszállóban szállnak meg, Gerazában, a Tízváros vidékén. Marciam csodálkozva nézi a tevéket, és körülnéz, hogy van-e valaki, akivel megoszthatná csodálatát. Elôször Péterhez megy, aki önfeledten alszik, és nem érdeklik a tevék: -- Hagyj aludni! Már sokat láttam ôket... Ronda állatok. A gyermek odamegy Mátéhoz, aki a kasszát ellenôrzi, mert ezen az úton ô a pénztáros. -- A tevéknél voltam, tudod? Úgy esznek, mint a juhok, tudod? És letérdelnek, mint az emberek, és bárkáknak látszanak, amikor mennek, föl-le. Láttad ôket? Máté, aki eltévesztette a számolást a félbeszakítás miatt, röviden válaszol: -- Igen. -- És visszatér a pénzhez. Egy újabb kiábrándulás, amit még több követ. Végül Jézus csatlakozik Marciamhoz, és megkér egy tevehajcsárt, hogy adjon neki a szentjánoskenyérbôl, amit a tevék és hajcsárok esznek, és vigye körbe ôt teveháton, a környéken. Utána Jézus összegyűjti az apostolokat és a nôtanítványokat, hogy együtt fogadják a boldogan visszatérô Marciamot. -- De hol van Marciam, hogy nem látom? -- kérdi Péter. -- A teve hátán. Közületek senki se hallgatta meg ôt. Én láttam szomorú arcát, és gondoskodtam róla. Péter, Máté és Simon visszaemlékszik: -- Ah! Beszélt a tevékrôl... és a szentjánoskenyérrôl. De én álmos voltam!... -- Nekem meg kellett számolnom a pénzt, hogy számot tudjak adni arról, mennyit kaptam a gerazénusoktól, és mennyit adtam ki alamizsnaként... -- És én a hitrôl beszéltem a te testvéreddel... -- Nem számít. Én gondoltam rá. De, mellesleg mondom nektek, hogy az is szeretet, ha valaki foglalkozik egy gyermek játékaival... (Gy 6,258. 260) Antióchiában búcsúzásképpen Szintikától és endori Jánostól, az apostolok néhány szót szólnak. Miután András beszélt, átadja a szót Máténak: -- Máté, rajtad a sor, hogy elmondd az Úr egyéb dicsôségét. -- Én nem vagyok képes András tiszta szavait használni. Ô igaz ember volt, én egy bűnös. Azért beszédem nem ünnepélyes jellegű, hanem a bizalmas zsoltár hangja. Egy bűnös voltam. Nagy bűnös. Teljesen eltévelyedve éltem. Belekeményedtem, és azért nem éreztem kényelmetlenül magamat. Ha néha a farizeusok, vagy a zsinagógafônök ostoroztak engem sértéseikkel vagy feddéseikkel, emlékeztetve engem Istenre, a kérlelhetetlen Bíróra, egy pillanatra megrettentem... de utána megnyugtattam magamat az ostoba gondolattal: Már el vagyok kárhozva. Örvendjünk azért, érzékeim, amíg tudunk''! És még jobban elmerültem a bűnben. Két tavasszal ezelôtt egy Ismeretlen jött Kafarnaumba. Én sem ismertem. De senki sem, mert küldetésének elején volt. Csak kevés ember ismerte Ôt annak, aki valójában volt. Ezek, akiket láttok, és még néhányan. Engem csodálatba ejtett ragyogó férfiassága, amely tisztább volt, mint egy szűzé. Ez volt az elsô dolog, ami megütött. Láttam, hogy szigorú életet él, és mégis kész volt meghallgatni a gyermekeket, akik úgy mentek hozzá, mint méhek a virágra. Egyetlen szórakozása volt az ô ártatlan játékuk, és minden rosszaságot nélkülözô szavaik. Utána elképesztett hatalma. Csodákat művelt. Azt mondtam: ,,Egy ördögűzô. Egy szent.'' De én oly hitványnak éreztem magamat vele szemben, hogy menekültem tôle. Ô keresett engem. Vagy legalábbis ez volt a benyomásom. Nem ment el egyszer sem asztalom mellett anélkül, hogy rám ne nézett volta kedves, és kissé szomorú szemeivel. És minden alkalommal felrázta eltompult lelkiismeretemet, amely nem tért vissza többé az eltompulásnak ugyanarra a szintjére. Egy napon -- a nép mindig magasztalta szavait -- hallani akartam. És elrejtôzködtem egy ház sarka mögött, és hallottam, amint egy csoport emberrel beszélt. Azt mondta, hogy a jócselekedetek, a felebarát szeretete által elnyerhetjük bűneink bocsánatát... Attól az estétôl kezdve én, aki fösvény és keményszívű voltam, el akartam nyerni Isten bocsánatát sok bűnömre. Titokban tettem a dolgokat... De Ô tudta, hogy én voltam, mert Ô mindent tud. Egy másik alkalommal hallottam, amint Izajás 52. fejezetét magyarázta. Azt mondta, hogy az Ô Országában, a mennyei Jeruzsálemben, nem lesznek tisztátalanok és körülmetéletlen szívűek. Megígérte, hogy ez a mennyei Város azoké lesz, akik hozzá jönnek. Ennek a Városnak szépségeit oly meggyôzôen írta le, hogy feltámadt bennem a vágy utána. És azután... és azután... Ó, azon a napon nem szomorúan nézett rám, hanem parancsolóan! Szívembe markolt, csupasszá tette lelkemet, kiégette azt, egy csapásra meghódította, ezt a szegény, beteg lelket, gyötörve azt igényes szeretetével... és új lelket kaptam. Bűnbánóan és vágyakozással mentem feléje. Nem várta meg, hogy azt mondjam: ,,Uram, irgalmazz!'' Ô mondta: ,,Kövess engem!'' A Szelíd legyôzte a Sátánt a bűnös szívében. Ez megmondja nektek, ha közületek valaki meg van zavarodva bűnei miatt, hogy Ô a jóságos Üdvözítô, akitôl nem kell menekülni, hanem minél bűnösebb valaki, annál alázatosabban és bűnbánóbban menjen hozzá, hogy elnyerje bocsánatát. Jakab, Zebedeus fia, most beszélj te! (5-84) Máriát dicsérve, János és Tamás bevallja, hogy ,,szerelmes'' beléje. -- Azt hiszem, mindnyájan szerelmesek vagyunk beléje -- mondja Máté. -- Egy oly magasztos, oly mennyei szerelemmel,... amelyet csak ez az Asszony tud sugallni! És a lélek teljesen szereti az ô lelkét, miközben az értelem szereti és csodálja az ô értelmét, a szem csodálja és boldog az ô tiszta kecsessége miatt, amely félelem nélkül gyönyörködtet, úgy, amint az ember egy virágot néz... Mária, a föld Szépsége, és hiszem, hogy az ég Szépsége is... (M 10,417) Egy ördögűzés után az apostolok arról beszélgetnek, hogy miért szállja meg az ördög az embereket. Jézus kijelenti, hogy három út vezet a megszálláshoz: az érzékiség, a kapzsiság és a kevélység. A három közül az elsô sose hiányzik. Az ördögtôl való megszabadulásnak pedig mindig elôsegítôje, ha valaki meg akar szabadulni tôle. Akibôl hiányzik ez az akarat, az nem tud megszabadulni az ördögtôl. (Jézus Júdásra céloz.) Máté felteszi a kérdést: -- Mester, miért látjuk, hogy sok asszonyt megszáll az érzékiség ördöge? -- Azért, Máté, mert a nô nem azonos a férfivel kialakulásában és az eredeti bűn hatását illetôleg. A férfi többféle, többé-kevésbé jó célra vágyakozik. A nô csak egyre: a szeretetre. A férfi alkata más. A nôé érzékenyebb, mint a férfié, mert rendeltetése, hogy szüljön. Tudod, hogy minden tökéletesség növeli az érzékenységet. Akinek tökéletes a hallása, meghallja azt, amit más füle nem vesz észre, és öröme telik benne. Így van ez a szemmel, az ízléssel és a szaglással is. A nônek kellett Isten kedvességét képviselnie a földön, a szeretetnek kellett lennie, meg kellett testesítenie azt a tüzet, amely Azt mozgatja, Aki Van. E szeretet megnyilvánulásának, tanúbizonyságának kellett lennie. Azért Isten rendkívül érzékeny lélekkel ajándékozta meg ôt, mert amikor a nô egy napon anyává lesz, értenie kell ahhoz, képesnek kell lennie arra, hogy megnyissa gyermekeinek szemét és szívét Isten szeretetére és a hozzá hasonlók szeretetére, úgy, amint a férfinek meg kell nyitnia gyermekeinek értelmét a megértésre és a cselekvésre. Gondolj Istennek önmaga részére adott parancsára: ,,Alkossunk segítôtársat Ádámnak!'' Isten, aki maga a Jóság, csak jó társat volt képes alkotni Ádám számára. Aki jó, az szeret. Ádám társának ezért képesnek kellett lennie a szeretetre, hogy boldoggá tegye Ádámot. Annyira képesnek kellett lennie a szeretetre, hogy Isten mása, munkatársa és helyettese lehessen a férfi szeretetében, aki az Ô gyermeke, úgy, hogy még azokban az órákban is, amikor az Istenség nem nyilvánul meg teremtménye számára szeretetteljes szavával, a férfi akkor se érezze magát boldogtalannak a szeretet hiánya miatt. A Sátán tudott errôl a tökéletességrôl. A Sátán nagyon sok dolgot tud. Ô az, aki az óriáskígyó ajkával beszél, hazugságokat vegyítve az igazságba. Ô gyűlöli ezt az Igazságot, mert ô maga a Hazugság, s csak azért mondja, -- jól jegyezzétek meg ezt mindnyájan, akik éltek és élni fogtok -- hogy félrevezessen az áltatással, hogy amit ô mond, az nem sötétség, hanem világosság. A Sátán ravasz, alattomos és kegyetlen. Behatol ebbe a tökéletességbe, megmar, és otthagyja mérgét. A nô tökéletessége a szeretetet illetôleg így eszközzé vált a Sátán számára abban, hogy uralkodjék a nô és a férfi fölött, és elterjessze a rosszat... (M 11,447-448) Máté, mint apostol jelen volt Jézus életének szinte minden eseményénél, ami megtérését követte. Azért evangéliumában szem- és fültanúként számolhatott be azokról, és nem volt szüksége ahhoz, hogy másodkézbôl szedje össze az anyagot evangéliumához, mint Márk és Lukács tette. Valtorta életrajzában is gyakran szerepel még, de csak egy-két megjegyzéssel. További részleteket olvashatunk róla: Az utolsó vacsora, Feltámadt! és Az apostolok keresztútja, című füzetekben: Az utolsó vacsorán a kerióti azt kívánta, hogy Máté az ô baloldalán foglaljon helyet. -- Amint akarod, amint akarod -- mondja Máté. Nekem elég, hogy Üdvözítôm elôtt leszek. (UV 11) A lábmosásnál Máté tiltakozik: -- Én bűnös vagyok, Mester! Engem ne... -- Te bűnös voltál, Máté. Most apostol vagy. Egyik ,,szavam'' vagy. Megáldalak. Mily nagy utat tettek meg ezek a lábak, hogy mindig elôre haladjál Isten felé... A lélek sarkalta ôket, és elhagytak minden utat, amely nem az én utam volt. Haladj tovább! Tudod, hol végzôdik be az ösvény? Az én Atyám és a te Atyád ölén. (UV 18) Amikor a tíz megzavarodott apostol ismét összegyűlik Jézus feltámadása után az utolsó vacsora termében, mindenki szinte magában beszél. -- Mit mondtak, melyik órában látták Ôt a római asszonyok? -- kérdi Máté. Senki se válaszol neki. (F 21) Megjelenése után Jézus ennivalót kér az apostoloktól, hogy meggyôzze ôket, valódi teste van, nemcsak puszta szellemet látnak. András és Máté, úgy mozogva, mint az alvajárók, veszik az állványról a kenyeret és a halakat és egy edényt lépes mézzel, amelyrôl épp csak, hogy letörtek valamit egyik sarkán. (F 24) Késôbb, amikor egyenként Jézushoz mennek, Máté azt mondja -- Jöjj Kafarnaumba... (F 26) Az apostolok dicsérik Lázárt, aki összegyűjtötte ôket. Júdás Tádé azt mondja: -- Lázár világítótorony volt számunkra a sötétben. Mily sokat adtál neki, Uram! Jézus mosolyog és hallgat. András is megszólal: -- Igen. Az életet. És talán azzal együtt más lelket adtál neki. Miért annyira más ô, mint mi? Már nem közönséges ember. Ô ilyen, és mi... Uram, az én szeretetem üressé vált, mint egyes búzakalászok. Csak a pelyva maradt meg. És Máté -- Én semmit sem tudok kérni, mert már annyit kaptam, megtérésemmel. De igen! Szeretném azt, amivel Lázár rendelkezik! Egy lelket, tôled. Mert én is úgy gondolkozom, mint András... (F 28) Mielôtt Tamás csatlakozik az apostolokhoz, ôk arról tanakodnak, hogy hol lehet. Simon kijelenti: -- Én Betániába akarok menni. Talán a hegyekben bolyong, és nem mer mutatkozni. -- Menj, menj, Simon! Te mindnyájunkat egyesítettél, és... megmentettél vele, mert Lázárhoz vittél minket. Hallottad, mit mondott az Úr róla? Azt mondta: ,,Az elsô, aki az én nevemben megbocsátott és irányított.'' Miért nem teszi ôt a kerióti helyébe? -- kérdi Máté. -- Mert nem akarja az áruló helyét adni a tökéletes barátnak -- válaszolja Fülöp. (F 34) Máté néhány jelentéktelen megjegyzését lásd: Az apostolok keresztútja 9. 10. és 18. oldalán. ======================================================================== Jakab, Zebedeus fia Két Jakab van az apostolok között. Hogy megkülönböztessék ôket, a fiatalabbat, Jézus unokatestvérét a ,,kisebb'' Jakabnak, Zebedeus fiát, János testvérét pedig a ,,nagyobb'' Jakabnak nevezik. Zebedeus két fia halászattal foglalkozott, és az elsôk között voltak, akik Jézushoz csatlakoztak, Andrással együtt. Hamar követte ôket Simon Péter, és az elválaszthatatlan két jó barát: Fülöp és Bertalan, akit Natánaelnek is hívtak. Az elsô idôkben ez a hat tanítvány kísérte Jézust, mert a szintén egyszerre jelentkezô Simon, kerióti Júdás és Tamás, egyelôre Júdeában működött. Júdás Tádé jelentkezett utánuk, majd kisvártatva a másik unokatestvér, Jakab is. Máté meghívásával teljessé vált a tizenkét tanítvány száma, akiket késôbb Jézus apostolainak választott ki. A Szentírás egymástól eltérô módon írja le a négy halász végleges meghívását. (Mt 4,18-22; Mk 1,16-20 az egyik változat, Lk 5,1-11 a másik, a csodás halfogással kapcsolatban.) Valtortánál csak ez utóbbi szerepel. Jézus Zebedeus két fiát ,,a mennydörgés fiainak'' nevezte el, amire késôbb ugyancsak rászolgáltak, amikor ajánlkoztak arra, hogy lehívják Isten villámait az ôket visszautasító emberekre. Ez kétszer is megtörtént. Lásd részletesen: E 5,208-210 és J 72-74. Zebedeus felesége, Szalóme, nôtanítványként követte Jézust. Fiainak sugallatára azt kéri Jézustól, hogy két fia Jézus két oldalán foglaljon majd helyet Országában. (E 7,278-280) Jézus azonban csak azt ígéri meg nekik, hogy szenvedésének kelyhébôl fognak inni néhány csöppet. Az Apostolok cselekedetei beszámolnak arról, miként következett ez be Jakab esetében: ,,Heródes király elfogatta az Egyház néhány tagját, hogy ártson nekik. János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette.'' (12,1) A hagyomány szerint Jakab elôzôleg eljutott Spanyolországba, és halála után is odavitték holttestét, több állomáson keresztül, és végül Compostelában helyezték el, ami a legnagyobb zarándokhelyek egyikévé vált. Minderrôl azonban nincsenek biztos adatok. Ünnepe július 25-én van. ======================================================================== Jöjjetek! Jakab, Zebedeus fia A Szentírás szerint János és András találkozott elôször Jézussal, és ôk ketten mentek el Jézus szálláshelyére. Valtorta Mária jelenései szerint a Keresztelô már fogságban van, amikor egy kis csoport találkozik Jézussal: János látja meg elôször Jézust, és közli ezt testvérével, Jakabbal és a többiekkel. Egy ideig egymás között beszélgetnek, majd János gyorsabban kezd menni, hogy csatlakozzék Jézushoz. Jakab lassabban követi ôt. A többiek nem törôdnek vele. Lassan mennek, egymással beszélgetve. (Lásd részletesen E 4,128-138) János áll szóba elôször Jézussal, aki megkérdezi: -- De ki vagy te? -- János, Zebedeus fia, és ez Jakab, az én testvérem. Galileából vagyunk, halászok. De János tanítványai is vagyunk.... Engedd, hogy veled jöjjünk, Mester! Mutasd meg, hol lakol! -- Jöjjetek! De tudjátok, mit kértek? Aki engem követ, annak mindent el kell hagynia: otthonát, szüleit, gondolkozásmódját, és még életét is. Ha akarjátok, tanítványaimmá, barátaimmá teszlek titeket. De nekem nincs vagyonom, védelmem. Szegény vagyok, és még inkább az leszek, oly szegény, hogy nem lesz hová lehajtsam fejemet, és jobban fognak üldözni, mint ahogy a farkasok üldözik az elveszett juhokat. Az én tanításom még szigorúbb, mint Jánosé, mert még a neheztelést is tiltja. Nem annyira a külsôvel törôdik, mint a bensôvel. Újjá kell születnetek, ha az enyéim akartok lenni! Ezt akarjátok? -- Igen, Mester. Egyedül a te szavaid adnak világosságot. Azok leszállnak, és ahol a csüggedés sötétsége volt, mert nélkülöztük a vezetést, napfénnyel árasztanak el. -- Akkor jöjjetek hát, és menjünk! Útközben tanítalak titeket. (2-35) A Szentírás szerint András viszi Pétert Jézushoz. A látomások szerint azonban ezt András megkísérelte ugyan, de Péter nem hallgatott rá. Csak Jakab szavai gyôzték meg: Péter és András halásznak éjjel, s reggel siet oda János, Jakabbal. -- Miért nem jöttetek ti ketten? -- kérdezi András. Péter mogorva, nem szól semmit. -- És te miért nem jöttél velem és Jakabbal? -- válaszol János Andrásnak. -- Halászni mentem. Nincs vesztegetni való idôm. Te eltűntél azzal az emberrel... -- Intettem neked, hogy jöjj. Valóban Ô az. Ha hallottad volna szavait!... Egész nap vele voltunk, késô éjjelig. Most azért jöttünk, hogy meghívjunk titeket: ,,Jöjjetek!'' -- Igazán Ô az? Biztos vagy benne? Alig láttuk akkor, amikor a Keresztelô rámutatott. -- Ô az. Nem tagadta. -- Mindenki mondhatja ezt, aki meg akarja nyerni a hiszékenyeket. Nem elôször történik... -- mormogja Péter, rosszkedvűen. -- Ó, Simon! Ne beszélj így! Ô a Messiás! Mindent tud! Hall téged! -- Jánost fájdalmasan érintik Simon Péter szavai. -- Ugyan már! A Messiás! És pont neked, Jakabnak, és Andrásnak mutatja meg magát! Három szegény tudatlannak! A Messiás ugyancsak más lenne! És hall engem! Ugyan, szegény gyermek! Az elsô tavaszi napsütés megártott neked. El vele, jöjj dolgozni! Jobb lesz! És hagyd a meséket! -- Ô a Messiás, mondom neked! János szent dolgokról beszélt, de ez Istenrôl beszél. Nem teheti, ha nem a Krisztus. Csak Ô beszélhet így! -- Simon, én nem vagyok gyermek! -- veszi át a szót Jakab. -- Megvan a korom, és nyugodt vagyok, és megfontolt. Tudod. Keveset beszéltem, de sokat hallottam azokban az órákban, amelyekben az Isten Bárányával voltunk, és mondom neked, hogy igazán nem lehet más, mint a Messiás. Miért nem hiszed? Miért nem akarod elhinni? Te megteheted ezt, mert nem hallottad Ôt. De én hiszem! Szegények vagyunk, és tudatlanok? Ô mondja, hogy azért jött, hogy a szegényeknek, az alázatosaknak, a kicsinyeknek hirdesse elôbb, mint a nagyoknak, az Isten Országának Jó Hírét, a béke Országáét. Azt mondta: ,,A nagyoknak már megvan, ami gyönyörködteti ôket. Nem irigylésre méltó gyönyörök azokkal összehasonlítva, amelyeket én hozok. A nagyoknak már megvan a módjuk arra, hogy egyedül képzettségük ereje eljuttassa ôket a megértéshez. De én Izrael ,,kicsinyeihez'' jövök, és a világéihoz, azokhoz, akik sírnak és remélnek, azokhoz, akik keresik a Világosságot, és éhezik az igazi mannát, de akiknek a képzettek nem világosságot és táplálékot nyújtanak, hanem csak súlyokat, sötétséget, láncokat és megvetést. És a ,,kicsinyeknek'' nevezem ôket. Én azért jöttem, hogy felfordítsam a világot. Mert lesüllyesztem azt, ami jelenleg a magasban van, és felemelem azt, amit most megvetnek. Aki az igazságot és a békét akarja, aki az örök életet akarja, jöjjön hozzám! Aki szereti a Világosságot, jöjjön! Én vagyok a világ Világossága!'' Nemde, így mondta, János? -- Jakab nyugodtan beszél, de megindulva. János idézi Jézus további szavait, s ezek végül meggyôzik Pétert. Együtt elmennek Jézushoz. (E 4,130-134) (2-40) Egy másik látomásban, Péter, András és Jakab Betszaida bejáratánál, asszonyokkal együtt várakoznak Jézusra. (Pt 1,4-9) (2-55) Jakab, Jánossal együtt Péter betszaidai házában van, amikor Júdás Tádé megérkezik, és meghívja Jézust a kánai menyegzôre. (M 5,186) (2-64) Jakab, Jánossal, Péterrel és Andrással, Fülöppel és Bertalannal ott van Jeruzsálemben, amikor Jézus kiűzi az árusokat a Templomból. (E 2,39- 43) (2-78) Együtt van ez a hat tanítvány, amikor Jézus meggyógyítja a leprás'' Simont, és amikor a kerióti és Tamás jelentkezik, hogy ôk is követni akarják Jézust. (S 3) (2-91) Jézussal együtt megy ez az elsô hat tanítvány Názáretbe. (M 5,196) (2-104) A Zebedeus testvérek Péterrel és Andrással együtt részt vesznek egy éjjeli halászaton. (P 1,6-7) Ott van Péterrel, Andrással és Jánossal a kafarnaumi zsinagógában, amikor Jézus kiűzi az ördögöt egy megszállottból. (E 4,139-141) (2-119) Péter anyósának meggyógyításánál is jelen van Jánossal és Andrással együtt. (E 4,142-144) (2-122) Látja a béna ember meggyógyítását Péter házában. (Pt 1,16. E 4,155- 156) (2-144. 148) Segít a csodás halfogásnál. (E 4,148-149) (2-151) Általában ott van Jézus nyilvános működésének eseményeinél, és néha Jézus csak ôt veszi magához Péterrel és Jánossal együtt, mint Jairus leányának feltámasztásánál (E 5,204), a tábor-hegyi színeváltozásnál (E 1,28-32) és Jézus szenvedésénél a Getszemáni kertben. (Jsz 24-31) ======================================================================== Búcsúbeszéd Antióchiában Jakab, Zebedeus fia Máté után Jakab így búcsúzik endori Jánostól és Szintikától: Én is Andrással voltam a Jordánnál, de nem vettem észre Ôt, csak akkor, amikor a Keresztelô rámutatott. Mégis azonnal hittem, és amikor Ô elment, az ô ragyogó megnyilvánulása után, én úgy maradtam ott, mint akit a teljes napsütésbôl bezárnak egy sötét börtönbe. Nagyon vágyakoztam arra, hogy ismét megtaláljam a Napot. Az egész világ nélkülözte a fényt, miután megjelent nekem Isten Világossága, és ismét eltűnt. Egyedül maradtam az emberek között. Miközben ettem, éhes maradtam. Alvás közben jobbik részem virrasztott, és a pénz, foglalkozás, érzelmek, minden mögötte maradt ennek a nagy vágyakozásnak, amit utána éreztem. Távoliak voltak, többé nem vonzottak. Mint egy anyját elvesztett gyermek, nyögtem: ,,Térj vissza, az Úr Báránya! Magasságbeli, amint elküldted Ráfaelt, hogy vezesse Tóbiást, küldd el angyalodat, hogy vezessen engem az Úr útján, hogy megtaláljam, megtaláljam, megtaláljam Ôt!'' Miután vagy tíz napig hasztalanul vártam, és szomorúan kerestem, elvesztését még kegyetlenebbé tette a mi Jánosunk elsô letartóztatása. Amikor Ô feltűnt az ösvényen, a pusztaságból jôve, nem ismertem fel azonnal. És itt, testvéreim az Úrban, meg akarlak tanítani titeket egy másik útra, amelyen hozzá mehettek, és felismerhetitek Ôt. Simon, Jónás fia mondta, hogy hitre és alázatosságra van szükség felismeréséhez. A zelóta Simon megerôsítette, hogy mindenképpen szükség van a hitre ahhoz, hogy a názáreti Jézust annak ismerjétek fel, aki Ô az égben és a földön, amint mondta. És a zelóta Simonnak ugyancsak nagy hitre volt szüksége, és reményre is, rettenetesen beteg teste miatt. Azért a zelóta Simon azt mondja, hogy a hit és remény által birtokoljátok Isten Fiát. Jakab, az Úr testvére azt mondja, hogy az erôsség által tudjuk megôrizni, amit megtaláltunk. Ez az erôsség meggátolja a világ és a Sátán cselvetéseit, amelyek sárba tiporhatják hitünket. András megmutatta, hogy a hitet egyesíteni kell az igazság iránt érzett szent szomjjal, keresve az Igazság felismerését és megtartását. Szentnek kell lennie az ajaknak, amely azt hirdeti. Nem a kevély emberi képzettség, hanem Isten megismerésének vágya szükséges. Aki képezi magát az igazságban, az megtalálja az Istent. Máté, aki egy ideig bűnös volt, megmutatott nektek egy másik utat, amelyen eljuthatunk Istenhez: meg kell fosztanunk magunkat az érzékiségtôl a követés szelleme által, azaz Isten visszatükrözése által, aki a végtelen tisztaság. Ôt, a bűnöst elsônek a Kafarnaumba jött Ismeretlen ,,férfias tisztasága'' kapta meg. Ennek mintegy hatalma volt feléleszteni az ô elhalt önmegtartóztatását. Ô elsôsorban megtiltotta a maga számára az érzékiséget. Szabaddá tette így az utat Isten eljövetelére, és más elhalt erények felélesztésére. A megtartóztatásból tovább ment az irgalmassághoz, ettôl a bűnbánathoz, a bűnbánattól önmagának teljes legyôzéséig és az Istennel való egyesülésig. ,,Kövess engem!'' ,,Jövök!'' De lelkében már elôbb kimondta: ,,Jövök!'', és az Üdvözítô már elôbb kimondta: ,,Kövess engem!'', attól kezdve, hogy a Mester erénye elôször magára vonta a bűnös figyelmét. Kövessétek! Mert mások minden tapasztalata, még ha fájdalmas is, irányt ad a rossz kerülésére és a jó megtalálására azokban, akik jó akaratúak. Én, a magam részérôl azt mondom, hogy minél inkább kényszeríti magát az ember arra, hogy a lélek szerint éljen, annál alkalmasabbá válik az Úr megismerésére. Az angyali élet, kedvez ennek leginkább. Köztünk, János tanítványai között, távolléte után az ismerte fel Ôt, akinek szűzi volt a lelke. Még Andrásnál is jobban felismerte Ôt, annak ellenére, hogy a vezeklés megváltoztatta az Isten Bárányának az arcát. Azért azt mondom: ,,Legyetek tiszták, hogy felismerhessétek Ôt!'' ======================================================================== Pillanatfelvételek Jakab, Zebedeus fia Az utolsó vacsorán a Zebedeus testvérek Jézus két oldalán foglalnak helyet. János Jézus jobb oldalán, Jakab bal oldalán. (UV 10) Amikor a lábmosás szertartásánál Jézus Jakabhoz ér, ô azt mormolja: -- Ó, Mester! Mester! Mester! Megsemmisült fenséges Mesterem! (UV 16) A kerióti távozása után Jézus azt mondja: -- Hagyjuk el az asztalt! Üljünk közel egymáshoz, mint a gyermekek apjuk körül. Elrendezik a kereveteket az asztal egyik oldalán. Jézus most is Jakab és János között ül. De Jakab hívja Pétert: -- Ülj ide! Én arra a zsámolyra ülök, Jézus lábánál. -- Isten áldjon meg, Jakab! Annyira szerettem volna! -- mondja Péter, és elfoglalja Jézus mellett Jakab helyét. Jézus elmosolyodik: -- Látom, már kezd működni elôbb mondott beszédem. A jó testvérek szeretik egymást. Én is azt mondom neked, Jakab: ,,Áldjon meg az Isten!'' Ezt a cselekedetedet sem felejtik el mindörökké, ott találod majd. (UV 25) Jézus feltámadása után az apostolok az utolsó vacsora termében, magukban beszélgetnek, Jézus megjelenése elôtt. -- Nem értem, hogyan lehet egyszerre Emmauszban és a palotában. És hogyan itt, Anyjánál és Magdolnánál és Johannánál egy idôben... -- mondja Zebedeus fia, Jakab. (F 21) Jézus, hogy az apostolokat meggyôzze, eszik elôttük. És nézi ôket. Oly jóságosan! De oly fenségesen, hogy azok megmerevednek tôle. Elôször János testvére, Jakab mer megszólalni: -- Miért nézel így ránk? -- Mert meg akarlak ismerni titeket. -- Nem ismersz még minket? -- Amint ti sem ismertek engem. Ha ismernétek, tudnátok, ki vagyok, és mennyire szeretlek titeket, és találnátok szavakat, hogy elmondjátok nekem gyötrelmeiteket. Ti hallgattok. Mint egy idegen hatalmasság elôtt, akitôl féltek. Elôbb beszéltetek... Már mintegy négy napja beszéltek magatokban, mondván: ,,Ezt mondom majd neki...'' Lelkemnek ezt mondtátok: ,,Térj vissza, Uram, hogy ezt mondhassam neked!''. Most eljöttem, és ti hallgattok? Annyira megváltoztam, hogy számotokra többé nem Én vagyok? Vagy ti változtatok meg annyira, hogy többé már nem szerettek engem? (F 24) Amikor beszélni kezdenek az apostolok, Jakab odasúgja Jánosnak: -- Mondd meg neki te...! -- Jézus odafordul hozzá, és azt mondja: -- Négy napja megmondtad, és nagy részvéttel voltam irántad. (F 26) Késôbb Jakab hozzáteszi Bertalan megjegyzéséhez: ,,Megfigyeltem Lázárt, aki annyira gyötrôdött, de oly biztos volt, és azt mondtam magamban: >>Hogyan lehetséges, hogy ô még tudja használni eszét, én pedig nem?<<'' -- Zebedeus fia folytatja: -- Én is figyeltem Lázárt. És mivel én tudtam azt, amit te nekünk elmagyaráztál, mégis úgy tűnt, hogy nem tudom. Azt mondtam: ,,Legalább szívünk lenne egyforma!'' De az én szívemben csak fájdalom, fájdalom, fájdalom volt. Lázár pedig békét élvezett, fájdalma ellenére... Miért volt neki ily nagy béke a szívében? Jézus felváltva ránéz Fülöpre, Bertalanra és Jakabra. Mosolyog, és hallgat. (F 27-28) Második megjelenése elôtt, ismét beszélgetnek az apostolok. Jakab megjegyzi: -- Jézus valóban sokat beszélt nekünk. Mégis úgy tűnik, hogy semmit se tudok. Egy hete már elment az eszem. Mindnyájan ugyanabban a helyzetben vannak, és ostobán néznek egymásra. (F 35-36) Amikor, Jézus parancsára, az apostolok elindulnak a Golgotára, nagyon gyötrôdnek a szomjúságtól, az égetô meleg miatt. Jakab megjegyzi: -- Odaadnám hátralevô életemet egy csepp vízért! (Ak 24) ======================================================================== Fülöp Fülöp apostolról a három elsô evangélium csak azt említi, hogy az apostolok közé tartozik. Csupán Jánosnál szerepel többször, néhány mondatnyi megjegyzéssel. Annál többet tudunk meg róla Valtorta Mária feljegyzéseibôl. Betszaidában lakott, feleségével és két leányával együtt. Jó barátja volt Bertalannak, akit Natánaelnek is neveztek, és ô hívta fel figyelmét a Messiásra. Mindkét leánya szűzként kívánta követni Jézust, s emiatt Fülöpnek és feleségének le kellett mondaniuk az örömrôl, hogy unokáik lehetnek. De mindketten szívesen meghozták a nehéz áldozatot. Fülöp felesége is a nôtanítványok között van, akik követik Jézust, és kiszolgálják Ôt, az apostolokkal együtt. A szentek életébôl sem tudunk meg többet Fülöprôl, sôt az ellentmondó hagyományok miatt, még kevesebb biztos bennük. Néhány régi író szerint Fülöp Frígiában hirdette az evangéliumot, és Hieropolisban halt meg, és ott is temették el. Két szűz leánya is Hieropolisban élt vele együtt, s mindketten magas kort értek el. Papias szerint, aki Hieropolis püspöke volt, és úgy látszik személyesen ismerte Fülöp leányait, Fülöp feltámasztott egy halottat. Alexandriai Kelemen szerint Fülöpöt Domicián császár idejében keresztre feszítették. Késôbb Fülöp földi maradványait Rómába vitték, és az apostolok bazilikájában ôrizték. Más írások szerint Fülöp Görögországban és a pártusok földjén is apostolkodott. Az itt következô leírásban megismételjük azokat a részeket, amelyek már más füzetekben is szerepelnek, hogy megkönnyítsük Fülöp apostol életének áttekintését. ======================================================================== Jöjj! Kövess engem! Fülöp Jézus Betszaidában tartózkodik, Péter házában. Kimegy a tópartra, és az ott játszó gyermekekkel társalog, (Gy 1,4-6) amikor egy idôs férfi közeledik feléje, kíváncsian. Jézus éppen megfordul, hogy megsimogassa az egyik gyermeket, aki meghúzta ruháját és meglátja ôt. Erôsen figyeli. A férfi elpirulva üdvözli, de nem szól semmi mást. -- Jöjj! kövess engem! -- Igen, Mester. Jézus megáldja a gyermekeket, és Fülöppel együtt, (akit nevén szólít) visszatér a házba. Leülnek a kis konyhakertben. -- Akarsz tanítványom lenni? -- Akarok... de nem merem remélni, hogy az leszek -- Én hívtalak téged. -- Akkor tanítványod vagyok. Íme, itt vagyok! -- Tudtál rólam? -- András beszélt rólad. Azt mondta nekem: ,,Akire vágyakoztál, eljött.'' Mert András tudta, hogy én vágyakoztam a Messiásra. -- Nem csalódtál várakozásodban. Elôtted van. -- Mesterem és Istenem! -- Te jó szándékú izraelita vagy. Ezért nyilatkozom meg elôtted. Egy másik barátod vár, ô is ôszinte izraelita. Menj, mondd neki: ,,Megtaláltuk a názáreti Jézust, József fiát, Dávid házából, akirôl Mózes és a próféták beszéltek.'' Menj! Jézus egyedül marad, míg Fülöp visszatér Natánael-Bertalannal. -- Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs csalárdság! Béke veled, Natánael! -- Honnan ismersz engem? -- Mielôtt Fülöp eljött volna, hogy hívjon téged, láttalak téged a fügefa alatt. -- Mester, te vagy Isten Fia, te vagy Izrael Királya! -- Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak, miközben a fügefa alatt gondolkoztál, hiszel? Ennél sokkal nagyobb dolgokat fogsz látni. Igazán, mondom neked, hogy megnyílt az ég, és te, hiteddel látni fogod a le és felszálló angyalokat az Emberfia fölött: aki veled beszél. -- Mester! Én nem vagyok méltó ily nagy kegyelemre! -- Higgyél bennem, és méltó leszel az égre. Akarsz hinni? -- Akarok, Mester! ... Késôbb Jézus beszél a Péter konyhakertjében összegyűlt népnek, s ezt Fülöp és Bertalan is hallgatja. (Pt 1,6-8) Utána mindnyájan elhatározzák, hogy Jézussal mennek Jeruzsálembe. Fülöp és Bertalan jelen van, amikor Jézus kiűzi az árusokat a Templomból, (E 2,39-43) amikor Jézus meggyógyítja a ,,leprás'' Simont, és jelentkezik a kerióti Júdás, Tamással együtt. (S 3) Az elsô hat tanítvány együtt megy Jézussal Názáretbe. (M 5,196) Ettôl kezdve mindketten Jézussal vannak nyilvános működésének legtöbb eseményében. Amikor Jézus visszavonul Lázár tanyájára, s ott a tízparancsról oktatja az oda sereglô népet, egy nap oly sokan jönnek Jézust hallgatni, hogy Fülöp és Bertalan aggódva Jézushoz sietnek: -- Ó, Mester! Mit csináljunk? Egy igazi zarándoklat: betegek, sírók, szegények, minden nélkül, akik messzirôl jönnek. -- Veszünk majd kenyeret. A gazdagok adnak alamizsnát. Nem kell mást tenni, csak felhasználni. -- A napok rövidek. A fedél alatt már sokan tanyáznak. Az éjjelek nedvesek és hidegek. -- Igazad van, Fülöp. Mindnyájan összeszorulunk a nagyszobába. Meg tudjuk tenni, és a másik két szobát azok rendelkezésére bocsátjuk, akik nem tudnak hazamenni az est beállta elôtt. (2-546) Jézus Szamariában jár, és tanítja az érdeklôdôket. A tanítványoknak nem tetszik ez, és nem is tartják titokban véleményüket. Tamás és Jakab, Alfeus fia után Fülöp megjegyzi: -- De te, Mester, elvesztegeted idôdet a pogány vidékeken, miközben Izraelben oly sok helyen várnak rád. Te azt mondod, hogy minden órát az Úrnak kell szentelni. Nemde elvesztek ezek az órák? -- Nincs elvesztve az a nap, amelyet a szétszóródott juhok összegyűjtésével töltünk. Nincs elvesztve, Fülöp. Azt mondták: ,,Nagy áldozatot hoz az, aki tiszteli a Törvényt... és aki irgalmas, az áldozatot mutat be.'' (Sirák 35,1. és 3.) És azt is: ,,Oly mértékben adj a Magasságbelinek, amily mértékben Ô adott neked, és ajánld fel azt vidáman, képességed szerint!'' (Sirák 35,12.) Ezt teszem, barátom. És az áldozat ideje nem elvesztett idô. Én irgalmasságot gyakorlok, és felajánlom Istentôl kapott képességeimmel végzett munkámat Istennek. Azért legyetek nyugodtak! (3-34) ======================================================================== Te akarod feleségül venni leányomat?... Fülöp Jézus a bárkával Kafarnaumból Magdalába megy. Vele van Mária Magdolna is, aki már megtért, valamint Jézus Anyja, és az apostolok is. Péter feleségének, Porfireának jóságáról beszélnek, valamint Szalómérôl és Bertalan és Fülöp feleségérôl. Fülöp megjegyzi: -- Ha leányaim nem lennének még olyan fiatalok, és ha feleségem nem törôdne velük, hanem hagyná csatangolni ôket, ôk is követnének téged, Mester. -- Követnek engem lelkükkel. És ugyanígy szent szeretetükkel. Idefigyelj, Fülöp! A te nagyobbik leányodat el akarják jegyezni, nemde? -- Igen, Mester. Egy méltó házasság lesz, és egy jó jegyes. Nemde, Bertalan? -- Igaz. Biztosítalak errôl, mert ismerem a családot. Nem tudtam elfogadni a megtiszteltetést, hogy én közvetítsem házasságukat, de szívesen megtettem volna, ha nem lettem volna lekötve a Mester mellett. Nyugodtan mondhatom, hogy szent család lesz. -- De a leány kért engem, hogy mondjam meg neked, ne csinálj semmit ezt illetôleg. -- Nem tetszik neki a jegyes? Akkor téved. Nos, a fiatalok bolondosak. Remélem, hogy meggyôzhetô majd errôl. Semmi ok sincs arra, hogy visszautasítsa a legjobb jegyest. Hacsak nem... Nem, az nem lehetséges! -- mondja Fülöp. -- Hacsak nem? Fejezd be, Fülöp! -- ösztökéli Jézus. -- Hacsak nem szeret valaki mást. De ez lehetetlen! Sose megy ki a házból, és otthon nagyon visszavonultan él. Lehetetlen! -- Fülöp, vannak szeretôk, aki behatolnak még a legjobban bezárt házakba is. Ezek tudnak beszélni azokkal, akiket szeretnek, minden akadály és felügyelet ellenére is. Ezek lerombolnak minden akadályt a legjobban ôrzött özvegyek vagy fiatalok esetében is, és elveszik azokat, akiket akarnak. És vannak olyan szeretôk is, akiket nem lehet visszautasítani. Mert akaratuknak nem lehet ellenállni. Csábításukkal legyôznek minden ellenállást, még az ördögét is. A te leányod ezek egyikét szereti. A leghatalmasabbat. -- De kit? Heródes egyik udvari emberét? -- Az nem hatalmas! -- Valakit... a kormányzó házából, egy római nemest? Azt semmi áron sem engedem meg! Izrael tiszta vére nem fog tisztátalan vérrel érintkezni. Inkább megölöm leányomat! Ne mosolyogj, Mester! Én szenvedek! -- Azért, mert olyan vagy, mint egy megriadt ló. Sötétet látsz ott, ahol csak fény van. De légy nyugodt! Még a kormányzó is csak egy szolga, és szolgák az ô nemes barátai, és szolga a császár is. -- De te tréfálsz, Mester! Meg akartál ijeszteni. Senki se nagyobb a császárnál, és nincs nála nagyobb úr. -- Itt vagyok én, Fülöp. -- Te? Te akarod feleségül venni leányomat? -- Nem. Az ô lelkét akarom eljegyezni. Én vagyok a szeretô, aki behatol a legjobban elzárt házakba és a még inkább elzárt szívekbe, amelyeket hét kulccsal zártak be. Én vagyok az, aki tudok beszélni minden akadályon és felügyeleten áthatolva. Én vagyok, aki lerombolok minden akadályt, és magamhoz veszem azt, akit akarok: a tisztákat és a bűnösöket, a szüzeket és az özvegyeket, a bűntôl szabadokat, és a bűnök rabszolgáit. És mindnyájuknak egyetlen és új lelket adok, amely újjászületett, megszépült és örökké ifjú. Ôk az én jegyeseim. És senki sem tudja megtagadni tôlem kedves zsákmányaimat. Sem az atya, sem az anya, sem a gyermekek, sôt még a Sátán sem. Akár egy olyan leány lelkéhez beszélek, mint amilyen a te leányod, akár egy bűnben elmerültéhez, akit a Sátán hét lánccal tart fogva, az a lélek hozzám jön. És semmi és senki sem tudja többé elszakítani tôlem. A világ vagyona, hatalma vagy öröme sem tesz oly tökéletesen boldoggá, mint amilyenek azok, akik eljegyzik magukat az én szegénységemmel, az én lemondásommal. Meg vannak fosztva minden szegényes jótól, és újra fel vannak öltöztetve minden égi jóba. Boldogok és nyugodtak, mert Istenéi, egyedül Istenéi. Ôk a föld és az ég urai. Az elsôé, mert uralkodnak fölötte, a másodiké, mert meghódítják. -- De a mi Törvényünk sehol sem mondja ezt! -- kiált fel Bertalan. -- Vetkôzzél ki a régi emberbôl, Bertalan! Amikor elôször láttalak téged, azzal üdvözöltelek, hogy tökéletes izraelitának mondtalak, akiben nincsen csalárdság. De most Krisztusé vagy, nem Izraelé. Légy az, minden csalárdság és minden kötelék nélkül! Öltözz fel ebbe az új felfogásmódba! Különben nem tudod majd felfogni a megváltásnak mindazt a szépségét, amelyet az egész emberiség számára hoztam, mert ezért jöttem. Fülöp közbeszól: -- És azt mondod, hogy te meghívtad az én leányomat? És mit fog most tenni? Én biztosan nem szegülök ellen neked. De tudni akarom azért is, hogy segítsek neki abban, ami hivatása... -- Hogy a szűzi szeretet liliomait Krisztus kertjébe vigye. Oly sokan lesznek ilyenek a jövendô századokban!... Oly sokan!... Illatos virágágyak, amelyek ellensúlyozzák a bűn fertôit. Imádkozó lelkek, akik ellensúlyozzák az istentelenek káromlásait. Segítik az egész szerencsétlen emberiséget, és Istennek öröme telik bennük. (4-706) Johanna házában vannak az apostolok a nôtanítványokkal és Máriával együtt. Ott van Jaírus leánya és Annalia is, akik szüzességet fogadtak. Fülöp felesége felkiált, amikor meglátja Jézust, aki az imént érkezett: -- Ah, Uram! Aki elveszel és aki adsz!... De ugyanúgy áldott légy! -- Kirôl beszélsz, asszony? -- kérdezi Fülöp. -- Most meg fogod tudni... Mily fájdalom, és mily dicsôség, Uram: Te megcsonkítasz és megkoronázol engem! Fülöp, aki Jézus közelében van, megkérdezi: -- Mit mondasz? Kirôl beszélsz? Feleségem vagy, és ami veled történik engem is érint... -- Ó, meg fogod tudni, Fülöp! Menj, menj a Mesterrel! Jézus elbeszélget a többi asszonnyal, akik messze vidékrôl jöttek össze, hogy Jézust hallhassák. Mária Fia mellett áll. Fülöp most ôt kérdezi meg: -- Anya, feleségem szokatlan módon beszélt!... Mi történt? Mert azt lehetne mondani, hogy feleségem ugyanakkor megcsonkítva és megkoronázva érzi magát. Mária kedvesen mosolyog, miközben nézi ôt. Bizalmasan megfogja kezét, és megkérdezi: -- Képes lennél Jézusomnak adni a számodra legkedvesebb dolgot? Igazában véve, meg kellene ezt tenned... mert Ô az eget adja neked és az utat, hogy eljuss oda. -- Minden bizonnyal, Anya, ha tudnám... és fôleg, ha boldoggá tenném Ôt ezzel. -- Azzá teszed, Fülöp. Másik leányod is az Úrnak szenteli magát. Az imént mondta ezt nekem és anyjának, sok nôtanítvány jelenlétében... -- Te!? Te!? -- kérdi Fülöp, elképedve, ujjával a gyengéd leányra mutatva, aki Máriához simul, mintha védelmét keresné. Az apostol nehezen tudja lenyelni azt a második csapást, amely mindörökre megfosztja ôt reményétôl, hogy unokái lesznek. Letörli izzadságát, amelyet a hirtelen hír váltott ki belôle... Megfordul, s végignéz a körülötte levô arcokon. Küzd... Szenved. A leány nyögve kéri: -- Atyám... bocsánatodat... áldásodat... -- és lábához csúszik. Fülöp gépiesen megsimogatja barna haját, s torkát reszeli, amely összeszorult. Végül megszólal: -- Azoknak a gyermekeknek bocsátanak meg, akik vétkeztek... Te nem vétkeztél, amikor a Mesternek szentelted magadat... és... és... és a te szegény atyád nem tehet mást, mint hogy azt mondja..., mint hogy azt mondja: ,,légy áldott!''... Ah, lányom! Lányom!... Milyen kellemes és félelmetes az Isten akarata! -- lehajol, felemeli, átkarolja, megcsókolja homlokán, haján, sírva... és utána, még mindig karjaiban tartva, Jézus felé megy, és azt mondja neki: -- Íme. Én nemzettem ôt, de te vagy az Istene... A te jogod több az enyémnél... Köszönöm... köszönöm, Uram... az örömöt, hogy... -- nem tudja tovább folytatni. Térdre esik Jézus lábánál, lehajol, hogy megcsókolja lábát, nyögve: -- Soha, soha se lesznek unokáim!... Az én álmom!... Öregségem mosolya!... Bocsásd meg ezt a sírást, Uram... Egy szegény ember vagyok... -- Kelj fel, barátom! És örvendj annak, hogy az angyali virágágy elsô virágait adod. Jöjj! Jöjj ide, közém és Anyám közé. Halljuk tôle, hogyan történt a dolog, mert biztosítalak arról, hogy részemrôl nem vagyok ludas benne, se nem az én érdemem. Mária megmagyarázza: -- Én is keveset tudok csak. Mi, asszonyok beszélgettünk egymás között, és, mint gyakran megtörténik, kérdezôsködtek szüzességi fogadalmam felôl. Megkérdezték azt is, hogyan lesznek a jövôben a szüzek, mi lesz a feladatuk, milyen dicsôségben részesülnek szerintem. Válaszoltam nekik, ahogy tudtam... Jövôjüket illetôleg elôre láttam, hogy életüket az imában és az én Jézusom megvigasztalásában töltik, hogy enyhítsék szenvedését, amelyet a világ okoz neki. Azt mondtam: ,,A szüzek lesznek azok, akik fenntartják az apostolokat, akik megmossák a piszkos világot, tisztaságukba öltöztetve azt, illatossá teszik, angyalok lesznek, akik dicsérô énekükkel elfödik a káromlásokat. És Jézust ez boldoggá teszi, és kegyelmet ad a világnak, és irgalmaz neki, ezekért a bárányokért, akik szét vannak szórva a farkasok között...'', és más egyebeket is mondtam. Akkor kért Jaírus leánya: ,,Adj nekem egy nevet, Anya, szűzi jövôm számára, mert én nem engedhetem meg, hogy egy férfi örvendjen a testnek, amelyet Jézus élesztett újra. Ez a testem egyedül az övé lesz, egészen addig, amíg a síré nem lesz, a lélek pedig az égé.'' És Annalia azt mondta: ,,Én is úgy éreztem, hogy így kell tennem. És ma boldogabb vagyok a fecskénél, mert minden köteléktôl megszabadultam.'' Akkor történt, hogy leányod, Fülöp, azt mondta: ,,Én is olyan leszek, mint ti. Szűz mindörökké!'' Az anya, aki, íme jön, figyelmeztette ôt, hogy ily nagy elhatározást nem lehet így tenni. De ô nem változtatta meg véleményét. Megkérdezték tôle, hogy régen gondol-e már erre. ,,Nem'' -- válaszolta. Arra a kérdésre, hogy miként jött erre az elhatározásra, azt mondta: ,,Nem tudom. Mint egy fényes nyíl érte a szívemet, és megértettem, mennyire szeretem Jézust.'' Fülöp felesége megkérdezi férjét: -- Hallottad? -- Igen, asszony. A test nyög... pedig dalolnia kellene, mert ez megdicsôíti. A mi nehézkes testünk két. angyalnak adott életet. Ne sírj asszony! Te mondtad elôbb: Ô megkoronázott téged... A királynô nem sír, amikor megkoronázzák... De Fülöp is sír, és sírnak sokan a férfiak és az asszonyok között, akik körülveszik ôket. Mária, a kerióti édesanyja, egy sarokban zokogva sír... Mária Magdolna egy másik sarokban sír. Anasztázika kezével igyekszik eltakarni könnyes arcát. -- Miért sírtok? -- kérdezi Jézus. Senki sem válaszol. Jézus odahívja Anasztázikát, és ismételten megkérdezi ôt. Ezt feleli: -- Azért, Uram, mert egy undorító gyönyör által egyetlen éjszaka elveszítettem annak lehetôségét, hogy egyik szüzed lehessek. -- Minden életállapot jó, ha az Urat szolgálják abban. A jövô Egyházban lesznek szüzek és matrónák. Mindnyájan elôsegítik Isten Országának diadalát a világban, és paptestvéreik munkáját is. Betszúri Eliza, jöjj ide! Vigasztald meg ezt a még szinte leányt... És Jézus Eliza kezébe teszi Anasztázika kezét. Megfigyeli, miként simogatja ôt Eliza, és a másik miként engedi át magát anyai ölelésének. Utána megkérdezi: -- Eliza, ismered az ô történetét? -- Igen, Uram. És nagyon fáj nekem; szegény, fészek nélküli galamb. -- Eliza, szereted ezt a lánytestvért? -- Szeretem-e? Nagyon! De nem testvérként. Ô leányom lehetne. És most, hogy karjaim között tartom, úgy tűnik számomra, hogy ismét a boldog anya vagyok, mint a múltban. Kire bízod ezt a kedves gazellát? -- Terád, Eliza. -- Rám? -- Az asszony csodálkozva, hitetlenkedve néz Jézusra. -- Rád. Nem akarod? -- Ó, Uram! Uram! Uram!... -- Eliza térdre ereszkedik Jézus elôtt, és nem tudja, nem tudja, mit mondjon, hogyan fejezze ki örömét. -- Kelj fel, és légy neki szentül anyja, és ô legyen neked szentül leányod, és mindketten haladjatok elôre az Úr útján! Magdolna, mért sírsz, te, aki kevéssel ezelôtt oly vidám voltál? Hol van a tíz virág, akiket nekem akartál hozni?... (Tíz kisgyermekrôl van szó.) -- Egészségesen alszanak a napfényben, Mester... És én sírok, mert már nem rendelkezem a szüzek tisztaságával, és lelkem mindig sírni fog, sose elégül ki, mert... mert vétkeztem... -- Az én bocsánatom és a te sírásod tisztábbá tesznek téged ezeknél! Jöjj ide! Ne sírj többé! Hagyd a sírást azoknak, akiknek szégyenkezniük kell valami miatt. Fel a fejjel! Menj, hozd ide virágaidat! Menjetek ti is, jegyesek és szüzek! (M 11,440) (5-476) ======================================================================== Mozaikok Fülöp Fülöp szerepel a Szentírásban is az elsô kenyérszaporításnál. Tôle kérdezi Jézus: -- Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük? -- Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. -- Kétszáz dénár áru kenyér sem elég, hogy csak egy kevés is jusson mindenkinek -- felelte Fülöp. (Jn 6,5-7) (Lásd részletesebben: E 3,121- 125) Nagycsütörtökön Jézus a Templomban tartózkodik, amikor a pogányok egy csoportja beszélni szeretne vele. Fülöphöz mennek, és azt mondják: -- Uram, szeretnénk közelrôl látni Jézust, a te Mesteredet. És beszélni vele, legalább egyszer. Fülöp lábujjhegyre áll, hogy lássa, van-e egy apostol Jézus közelében. Meglátja Andrást, és odakiált neki, miután nevén szólította: -- Itt vannak a pogányok, akik szeretnék üdvözölni a Mestert. Kérdezd meg tôle, hogy kívánja-e fogadni ôket! (Lásd a történetet részletesen: E 2,76-80. János is említi ezt evangéliumában: Jn 12,20-22) Az utolsó vacsorán Fülöp Jakabbal, Alfeus fiával szemközt foglal helyet. Jézus megjegyzi: -- Akinek nem jutott megtiszteltetô hely oldalamon, azt megtisztelem azáltal, hogy elôttem foglal helyet. (UV 10-11) Az utolsó vacsora után mondott búcsúbeszédben Fülöp kéri Jézust, aki éppen kijelentette, hogy a megtért szamariai asszonynak megmutatta az Atyát: -- Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az asszonyhoz hasonlón szeretünk majd! -- Mióta vagyok veletek, és te, Fülöp, még mindig nem ismersz engem? Aki engem lát, látja Atyámat. Hogy mondhatod akkor: ,,Mutasd meg nekünk az Atyát!''? Nem tudod elhinni, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van? A szavakat, amelyeket nektek mondok, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem van, viszi végbe minden művemet. És ti nem hiszitek, hogy én az Atyában vagyok, és Ô énbennem? Mit kell mondanom, hogy elhiggyétek? De ha szavaimnak nem hisztek, legalább higgyetek minden cselekedetemnek. Mondom nektek, igazán mondom nektek: aki hisz bennem, véghez fogja vinni a tetteket, amelyeket én művelek, és még nagyobbakat, mert az Atyához megyek. És mindazt, amit az én nevemben kértek az Atyától, megteszem, hogy az Atya megdicsôüljön Fiában. UV 30 Mielôtt a feltámadt Jézus megjelent volna apostolainak, azok a vacsora termében reá várakozva, töprengenek, és fennhangon, de csak maguknak beszélnek. -- Nem tudom, mit mondjak neki, ha eljön... Elfutottam... és úgy érzem, megint el fogok futni. Elôször az emberektôl való félelmemben. Most tôle való félelmemben -- mondja Fülöp. F 22 Mikor Jézus megjelenik, magához hívja apostolait. Fülöp megy hozzá utoljára, egészen meghajolva. Jézus azonban kényszeríti ôt, hogy felemelje fejét, és azt mondja neki: -- Bátrabbnak kell lenned ahhoz, hogy Krisztust hirdesd! F 26 Az apostolok beszámolnak arról, mennyire megzavarodtak. Fülöp lehunyja szemét, amikor visszaemlékezik szenvedésére, és azt mondja: -- Én azt mondom, hogy elvesztettem eszemet. Mint akit egy bunkóval fejbe vágnak. Amikor elmúlt az éj, Jerikóban találtam magamat... Ó, Istenem, Istenem! Így elveszhet egy ember? Azt hiszem a megszállás ilyen. Most felfogom, milyen rettenetes az!... F 27 Amikor az apostolok arról beszélgetnek, hogy miért nem teszi Jézus Lázárt a kerióti helyébe, Fülöp megjegyzi: -- Mert nem akarja az áruló helyét adni a tökéletes barátnak. F 34 ======================================================================== Bertalan Bertalan apostolt csak az elsô három evangélista említi ezen a néven. János következetesen Natánaelt említ, aki a galileai Kánából származott. (Jn 1,45-51. 21,2) Valtorta felváltva használja mindkét nevet, de a félreértések elkerülése végett itt mindig a Bertalan nevet írom. Bertalan egyesek szerint ,,Tolmaj fiát'' jelenti, Natánael jelentése pedig: ,,Isten ajándéka''. Valtorta látomásai szerint Bertalan feleségét Annának hívták, és bensôséges barátnôje volt Fülöp feleségének, Máriának. Fülöpöt is bensôséges barátság fűzte Bertalanhoz. Bertalannak is voltak leányai. Foglalkozását sem a Szentírás, sem a látomások nem említik, és a szentek életének írói sem ismerik. A hagyományok szerint Bertalan Indiában hirdette az evangéliumot, onnan Örményországba ment, ahol elevenen megnyúzták és utána lefejezték. Ez a Kaszpi-tenger nyugati partján levô Albanopolisban (Derbendben) történt. Elôzôleg működött Mezopotámiában, Perzsiában, Egyiptomban, és egyéb helyeken is. Tudnunk kell, hogy abban az idôben ,,India'' névvel több országot foglaltak össze, így Arábiát, Ethiópiát, Líbiát, a pártusok földjét, Perzsiát és a Médek országát is. Ereklyéit Beneventóban és a római Szent Bertalan templomban ôrzik, amely a Tiber folyónál épült. Ünnepe augusztus 24-én van. ======================================================================== Az igaz izraelita Bertalan Bertalan apostol meghívását már részletesen leírtuk a 48-49. oldalon. Legalábbis a kezdetben, mindig együtt szerepel barátjával, Fülöppel, Jézus társaságában. A filiszteus Aszkalonban a kerióti annyira feldühítette a filiszteusokat, hogy kis híján megkövezték ôket. Amikor Júdás beszámol arról, hogy mit mondott, Bertalan a filiszteusok védelmére kel: -- De bocsáss meg, te megbántottad ôket! Ez a te hibád! Most már megértem, miért váltak oly ellenségessé, hogy elüldöztek minket! -- kiált fel Bertalan. -- És folytatja: Hallgass meg, Mester! Mi, azaz Simon, Jónás fia, én és Fülöp a tengerparton levô torony felé mentünk. Ott voltak a tengerészek és a hajók urai, árukat hajózva be, Ciprus, Görögország és még távolabbi helyek számára. Átkozták a napsütést, a port, a fáradságos munkát. Káromkodtak filiszteus sorsuk, rabszolgaságuk miatt, akiket elnyomnak, mikor pedig királyok lehettek volna. És átkozták a prófétákat, a Templomot, és minket, mindnyájunkat. Én el akartam menni onnan, de Simon nem akart, hanem azt mondta: ,,Nem! Sôt, inkább, éppen ezeket a bűnösöket kell megközelítenünk. A Mester ezt tenné, és nekünk is ezt kell tennünk.'' ,,Beszélj akkor te'' -- mondtuk neki Fülöppel. ,,És ha nem tudom megtenni?'' -- mondta Simon. - - ,,Akkor mi majd segítünk neked'' -- válaszoltuk. És Simon akkor mosolyogva odament kettôhöz, akik izzadtak, és leültek egy nagy bálára, amit nem tudtak felemelni a hajóra, és azt mondta nekik: ,,Nehéz, nemde?'' ,,Nem annyira az a baj, hogy nehéz, hanem inkább az, hogy fáradtak vagyunk. De be kell fejeznünk a rakodást, mert a tulajdonos azt akarja. Ki akar vitorlázni, míg a tenger nyugodt, mert este a tenger hullámai erôsebbek lesznek, és neki túl kell jutnia a sziklákon, hogy ne kerüljön bajba''. ,,Sziklák a tengerben?'' ,,Igen. Ott, ahol a víz forr. Ronda helyek.'' ,,Áramlatok, mi? Persze. A déli szél a kiszögellés körül fúj, és összeütközik azzal az áramlattal...'' ,,Tengerész vagy?'' ,,Halász. Édes vízen. De a víz mindig víz, és a szél mindig szél. Én is nem egyszer a vízbe estem, és rakományom visszatért a tó fenekére. Szép és ronda a mi mesterségünk. De mindenben van szép és ronda, jó és rossz. Egy hely sem teljesen rossz, és egy emberfaj sem teljesen kegyetlen. Egy kis jó akarattal mindig ki lehet egyezni, és az ember mindenütt jó emberekre akad. Fel! Segíteni akarok nektek.'' -- És Simon odahívta Fülöpöt, és azt mondta: ,,Gyerünk! Te megfogod ott, én pedig itt, és ezek a derék emberek vezetnek minket oda a hajóra, és le, a hajó gyomrába.'' A filiszteusok nem akarták. De utána engedték, hogy megtegyük. Miután a csomagot a helyére tették, és a többit is, ami a hídon volt, Simon elkezdte dicsérni a hajót, amint csak ô tudja, dicsérni a tengert, a várost, amely oly szép volt a tengerrôl nézve, érdeklôdött a tengeri hajózás iránt, más népek városai iránt. És körülvették ôt mindnyájan, hálálkodva, és dicsérve... Végül egyikük megkérdezte: ,,De hová való vagy? A Nílusra?'' ,,Nem, a Galileai tengerre. De, amint látjátok, nem vagyok tigris.'' ,,Ez igaz. Munkát keresel?'' ,,Igen.'' ,,Én felveszlek téged, ha akarod. Látom, hogy képzett tengerész vagy'' -- mondta a hajó tulajdonosa. ,,Inkább én veszlek fel téged''. ,,Engem? De nemde azt mondtad, hogy munkát keresel?'' ,,Igaz. Az én munkám az, hogy az embereket Isten Messiásához vigyem. Te ember vagy. Tehát egy munka vagy számomra.'' ,,De én filiszteus vagyok.'' ,,És mit akarsz ezzel mondani?'' ,,Azt, hogy ti gyűlöltök minket, üldöztök minket, idôtlen idôktôl fogva. Ezt mondták nekünk vezetôitek, mindig...'' ,,A próféták, nemde? De a próféták ma már többé nem kiáltanak. Ma egyedül csak a nagy, szent Jézus van. Ô nem kiált, hanem barátságos hangon hív. Ô nem átkoz el senkit, hanem áldást oszt. Ô nem hozza, hanem megszünteti a bajokat. Ô nem gyűlöl, és nem akarja, hogy az emberek gyűlöljék egymást. Sôt, Ô szeret mindenkit, és azt akarja, hogy mi is szeressük még ellenségeinket is. Az Ô Országában nem lesznek többe legyôzöttek és gyôztesek, szabadok és rabszolgák, barátok és ellenségek. Nem lesznek többé ilyen megkülönböztetések, amelyek bajt okoznak, és amelyek az emberi gonoszságból erednek. Egyedül csak az Ô követôi lesznek, vagyis olyan emberek, akik szeretetben, szabadságban élnek, akik legyôztek mindent, ami nyomasztó és fájdalmas. Kérlek titeket, higgyetek szavaimban, és vágyakozzatok Ôutána. A jövendöléseket leírták. De Ô nagyobb a prófétáknál, és aki szereti Ôt, annak számára meg vannak semmisítve a jövendölések. Látjátok szép városotokat? Ennél még szebbet találtok majd az égben, ha eljuttok Jézus Urunk, Isten Krisztusának szeretetére.'' Ezt mondta Simon, jóságosan, és egyúttal a sugallat hatására, és mindnyájan figyelmesen és tisztelettel hallgatták. Igen, tisztelettel. Utána az egyik utcából felbukkantak a kiabáló lakosok, botokkal és kövekkel, és felismertek ruhánkról, hogy idegenek vagyunk, és most megértem, felfogták, hogy a te fajtádhoz tartozunk, Júdás, és azt gondolták, hogy mindnyájan egyformák vagyunk. Ha a hajón lévôk nem védtek volna meg minket, bajba kerültünk volna! Leengedtek egy mentôcsónakot, és elvittek minket, ki a tengerre, és a kertek mellett tettek partra, déltájban, és onnan tértünk vissza, a virágkertészekkel együtt, akik a vidék gazdagjainak dolgoznak. De te, Júdás, mindent tönkretettél! Ez a mód, ahogy visszaélsz a néppel? -- Ez az igazság! -- Érteni kell használatához. Péter sem hazudott, hanem értett hozzá, hogyan beszéljen! -- vág vissza Bertalan. -- Ó, én! Igyekeztem a Mester helyébe képzelni magamat, arra gondolva: ,,Ô ilyen kedves lenne. Akkor én is...'' -- mondja egyszerűen Péter. (3-554) Bertalan feleségének említését, és Bertalan véleményét Fülöp leányáról lásd elôzôleg: az 50. oldalon. Jézus az apostolokkal, Marciammal, Anyjával, Alfeus feleségével, Máriával és Szalómével ellátogat a betlehemi barlanghoz. Utána leülnek egy almafa árnyékában. Mária az erôteljes fatörzsnek támaszkodik. Bertalan állandóan ôt nézi. Mária oly fiatalnak látszik, és még mindig lelkesíti a felidézett emlék égi hatása. Elfogadja Fiától a táplálékot, amit Ô megáldott, és szeretetteljes szemmel rámosolyog. ,,Az ô árnyékában pihenek, és az ô tápláléka édes ínyemnek'' -- idézi Bertalan az Énekek énekét. Erre a többi apostol is idéz belôle idevágó részleteket. -- Mester! Teljesítsd régi vágyamat, valamit illetôleg, amit tudni szeretnék. Az Énekek éneke, amit idéztünk, elôrelátta ôt? -- kérdi csendesen Bertalan, miközben Mária Marciammal foglalkozik, és az asszonyokkal beszélget. -- A kezdettôl fogva róla beszél a Könyv, és róla fognak beszélni a jövendô könyvek egészen addig, míg az emberi beszéd el nem némul Isten Városának örökös hozsannázásában. (M 8,321) Jézus a kerióti Júdást el akarja távolítani egy idôre, hogy titokban elküldhesse endori Jánost és Szintikát Antióchiába. Hogy ne keltsen feltűnést, Tamásnak és Fülöpnek, valamint Bertalannak is Júdeában tűz ki egy feladatot, hogy felkeressék és összegyűjtsék a tanítványokat. Júdás megsejti, hogy az ô eltávolítása a cél, de Jézus határozott parancsa elhallgattatja ôt. (4-1054) ======================================================================== Miért szomorkodsz, Bertalan? Bertalan A nyolc apostol, aki már visszatért Antióchiából, ahová elkísérték Szintikát és endori Jánost, Jézussal egy szegényes szálláson tartózkodik. Ott csatlakozik hozzájuk Bertalan és Fülöp. Félénken, és szomorúan lépnek be. Nem vidítja fel ôket Jézus ölelése és békecsókja sem, sem Péteré és Simoné, amiben elôzôleg részesültek. Térdre esnek Jézus elôtt, és fejükkel a földet érintve, megcsókolják Jézus lábait, és úgy maradnak... Bertalan törekszik elnyomni sóhajtásait, amik elárulják, hogy csendesen sír Jézus lábainál. -- Miért ez a lehangoltság, Bertalan? Nem jössz a Mester karjaiba? És te, Fülöp, miért vagy oly félénk? Ha nem tudnám, hogy ti ketten becsületesek vagytok, akiknek szívében nem lakozik gonoszság, azt gyanítanám, hogy bűnt követtetek el. De nem ez a helyzet. Fel tehát! Annyira vágyakozom csókotok után, és hogy lássam hűséges szemetek tiszta tekintetét... -- Mi is, Uram... -- mondja Bertalan, felemelve arcát, amelyen csillognak a könnyek. -- Nem vágyakoztunk másra, csak rád, kérdezve, mivel okoztunk visszatetszést neked, hogy megérdemeltük ezt a nagy elkülönítést. És nekünk igazságtalanságnak tűnt... De most tudjuk... Ó, bocsáss meg, Urunk! Bocsánatodat kérjük. Fôleg én, mert Fülöp miattam szenvedte el ezt a tôled való elválasztást. Tôle már bocsánatot kértem. Én, egyedül csak én vagyok a bűnös, az öreg izraelita, aki megkeményedett, és nem újul meg, én okoztam neked fájdalmat... Jézus lehajol hozzá, és erôvel felemeli, s ugyanígy Fülöpöt is, és együtt átöleli ôket, azt mondva: -- De ki vádol téged? Te nem tettél rosszat. Semmiféle rosszat sem. És Fülöp sem. Ti kedves apostolaim vagytok, és ma boldog vagyok, hogy velem vagytok, örökre egyesülve velem... -- Nem, nem... Hosszú idôn keresztül nem ismertük az indítóokot, ami miatt te igazságosan bizalmatlan voltál irántunk, eladdig, hogy kizártál minket apostoli családodból. De most tudjuk... és bocsánatodat kérjük, bocsánatodat, bocsánatodat, fôleg én, Jézus, Mesterem. És Bertalan aggódva, szeretettel és részvéttel nézi Ôt. És ismét könnyek peregnek le arcán. És felkiált: -- De mit tettünk neked? Mit tettünk, hogy ilyen szenvedést okoztál nekünk? Úgy tűnik, hogy egy gonosz lélek lépett be közénk, hogy megzavarjon minket, szomorúvá tegyen, elgyengítsen, közömbössé, ostobává tegyen... Oly ostobává, hogy ne fogjuk fel a te szenvedésedet... Sôt annyira, hogy még növeljük a te szenvedésedet szűk látókörünkkel, nehéz felfogásunkkal, emberi tekintetekbôl és öregségünkbôl fakadó gyengeségünkkel... Igen, a régi ember diadalmaskodott bennünk, mindig, és a te tökéletes életerôd sose tudott minket megújítani. És ez, és ez nem hagy engem nyugton! Minden szeretetem ellenére, nem tudtam megújulni, megérteni és követni téged... Csak külsôleg követtelek... De te, te azt akartad, hogy lelkileg kövessünk... és hogy megértsük tökéletességedet... hogy képesek legyünk a te folytatásodra... Ó, Mesterem! Mesterem, aki egy napon el fogsz menni, oly sok küzdelem után, oly sok cselszövés, kellemetlenkedés, szenvedés után, és fájlalva, hogy tudod, mi még nem vagyunk felkészülve!... -- És Bertalan lehajtja fejét, és sír, igazán elcsüggedve, bánkódva, annak tudatában, hogy nehéz felfogású tanítvány csak. -- Ne szomorkodj, Bertalan! Te mindezt nagyon felnagyítva látod, és ez meglep téged. De Jézusod tudja, hogy ti emberek vagytok... és nem kíván tôletek többet annál, amit adni tudtok. Ó, mindent nekem fogtok adni! Igazán mindent. De most növekednetek, alakulnotok kell... Ez lassú munka. De én tudok várni. És én örvendek növekedésteken. Mert ez állandó növekedés az én Életemben. Sírásod, azok összhangja, akik velem voltak, természetetek konokságának, önzéseteknek, lelki fösvénységeteknek a belátása, és jelenlegi komolyságotok is mind hozzájárulnak a bennem való növekedéshez. Fel tehát a fejjel! Nyugtasson meg téged, hogy én tudok róla. Mindent ismerek. Becsületességedet, jóhiszeműségedet, nagylelkűségedet, ôszinte szeretetedet. Kételkednék az én bölcs Bertalanomban és Fülöpömben, akik oly hűségesek és kiegyensúlyozottak? Ez sérelem lenne Atyám iránt, aki megengedte nekem, hogy ti a számomra legkedvesebbek között legyetek. De most... Fel, üljünk le ide, és aki már pihent, gondoskodjék a fáradt és szomorú testvérekrôl, s adjon nekik kenyeret és italt! És közben számoljatok be Mestereteknek és testvéreiteknek arról, amirôl ôk még nem tudnak. És leül fekhelyére, oldalánál tartva Fülöpöt és Bertalant, míg Péter és Simon a szomszédos ágyra ülnek, Jézus elé, úgy, hogy térdeik érintik egymást. -- Beszélj te, Fülöp, én már beszéltem! És te jobb voltál nálam ebben az idôben... -- Ó, Bertalan! Jobb! Csak megértettem, hogy nem rosszindulatból, vagy megváltozott felfogása miatt nem akarta a Mester, hogy vele legyünk... Én igyekeztelek így megnyugtatni téged... távol tartani tôled azokat a gondolatokat, amelyek fájdalmat és lelkiismeret furdalást okozhattak volna neked. Nekem csak egy dolog okozott lelkiismeret furdalást... Hogy visszatartottalak a Mester iránti engedetlenségtôl, amikor követni akartad Simont, Jónás fiát, aki Názáretbe ment, hogy magához vegye Marciamot... Utána... láttam, hogy annyira szenvedtél testben és lélekben, s azt mondtam: ,,Jobb lett volna hagynom, hogy megtegye! A Mester megbocsátotta volna az engedetlenséget, és Bertalan nem mérgezte volna meg továbbra is lelkét ezekkel a gondolatokkal''... De látod! Ha elmentél volna, sose jutottál volna birtokába a titok kulcsának... és talán sose szűnt volna meg gyanakodásod azt illetôleg, hogy a Mester megváltoztatta rólad alkotott véleményét. Így azonban... -- Igen. Így azonban megértem. Mester, Simon, Jónás fia és a zelóta Simon, akit megostromoltam kérdéseimmel, hogy megtudjak sok dolgot, és hogy megerôsítsek sok dolgot, amit már tudtam, csak azt mondta nekem: ,,A Mester sokat szenvedett, annyira, hogy lefogyott és megöregedett. És az egész Izrael bűnös ebben, de elsôsorban mi magunk. Ô szeret minket, és megbocsát. De azt kívánja, hogy ne beszéljünk arról, ami elmúlt. Azért azt tanácsoljuk nektek, hogy ne érdeklôdjetek, és ne mondjatok...'' De én mondani akarok valamit. Kérdezni nem kérdezek. De mondanom kell. Azért, hogy te tudjál róla. Mert elôtted semminek sem szabad titokban maradnia abból, ami apostolod lelkében van. Egy napon - - Simon és a többiek már néhány napja távol voltak -- eljött hozzám Mihály, Kánából. Némiképpen rokonom, jó barátom, gyermekkorom óta tanulótársam... Ô, biztos vagyok benne, jóhiszeműen jött. Irántam való szeretetbôl. De aki küldte ôt, az nem volt jóhiszemű. Tudni akarta, hogy miért maradtam otthon... míg a többiek elmentek. És azt mondta nekem: ,,Akkor igaz? Téged elkülönítettek, mert egy jó izraelita nem hagyhat jóvá bizonyos dolgokat. És a többiek szívesen kihagytak téged, kezdve a názáreti Jézussal, mert biztosak benne, hogy te nem segítetted volna ôket még hallgatólagos hozzájárulásoddal sem. Jól teszed! Felismerem benned a régi idôk férfiját. Azt hittem, hogy megromlottál, megtagadva Izraelt. Jól teszed, saját lelked, jóléted, a tieid jóléte érdekében! Mert ami történik, azt a nagytanács nem fogja megbocsátani, és üldözni fogja azokat, akik részt vettek benne. ,,Én azt mondtam neki: De kirôl beszélsz? Mondtam neked, hogy azt az utasítást kaptam, hogy maradjak otthon ebben az évszakban, és irányítsam Názáretbe az esetleges zarándokokat, vagy mondjam nekik, hogy várjanak a Mesterre február végén Kafarnaumban. És te nekem szétválasztásról, bűntársi viszonyról, üldözésekrôl beszélsz? Magyarázd meg!...'' Nemde, Fülöp, így mondtam? Fülöp beleegyezôen bólint. -- Akkor -- folytatja Bertalan -- Mihály azt mondta nekem, hogy tudják, te fellázadtál a nagytanács tanácsa és parancsa ellen, és magaddal viszed endori Jánost és egy görög nôt... Uram, fájdalmat okozok neked, nemde? De beszélnem kellett. Kérdezlek: igaz-e, hogy ôk Názáretben voltak. -- Igen. Igaz. -- És igaz, hogy veled mentek el? -- Igen. Igaz. -- Fülöp: Mihálynak igaza volt! De honnan tudhatta? -- De, ugyan, menjél! Ezek a kígyók állítottak meg engem és Simont, és ki tudja még hány más embert. A szokásos viperák -- mondja Péter hevesen. Jézus azonban nyugodtan megkérdezi: -- Mást nem mondtak neked? Légy ôszinte Mestereddel, mondj el mindent! -- Semmi mást. De tudni akarta tôlem... És én, hazudtam Mihálynak. Azt mondtam: ,,Húsvétig házamban maradok.'' Féltem ugyanis attól, hogy követ engem, és... nem tudom. A félelem belevisz a rosszba... És akkor megértettem azt is, hogy miért hagytál el engem... Érezted, hogy még túlságosan Izrael fia vagyok... -- Bertalan ismét sírni kezd... -- és kételkedtél bennem... -- Nem. Ezt nem! Egyáltalán nem. Rád nem volt szükség abban az órában a társak mellett, miközben Betszaidában voltál. Mindenkinek megvan a saját küldetése. És minden életkornak megvannak saját fáradalmai... -- Nem, nem! Ne válj el tôlem többet semmiféle fáradalom miatt sem, Uram! Ne törôdj semmivel sem... Te jó vagy. De én veled akarok maradni. És büntetés számomra, ha távol vagyok tôled... És én, az ostoba, mindenre képtelen, legalább megvigasztalhattalak volna, ha már mást nem tudtam volna tenni. Megértem... Te elküldted ôket azzal a kettôvel. Ne mondd meg nekem. Nem akarom tudni. De érzem, hogy így van, és ezt ki is mondom. Rendben van, akkor veled lehettem és kellett volna lennem. De te nem vettél magadhoz, hogy megbüntessél engem azért, mert oly késedelmes vagyok a ,,megújulásban''. De megesküszöm neked, Mester, hogy az, amit elszenvedtem, megújított engem, és hogy te soha többe nem látod majd az öreg Bertalant. -- Akkor hát látod, hogy a szenvedés mindenki számára örömben végzôdött. És most menjünk lassan Tamás és Júdás elé. Ne várjuk meg, hogy ôk oda menjenek, ahová irányítottam ôket. Utána, velük még elmegyünk... Oly sokat kell tennünk!... Holnap elindulunk. Minél elôbb. (5-147) ======================================================================== Az igaz keresztény Bertalan Ezdrelon síkságán haladva, az apostolok szemlélik a szörnyű jégesôk pusztítását. Egyesek ebben Isten büntetését látják, mivel Palesztina nem ismeri el az Urat. Az idôsebbek idéznek hasonló tényeket, amelyek ismeretesek a régi beszámolókból, míg a fiatalabbak és kevésbé műveltek csodálkozva és figyelmesen hallgatják. Jézus fejét csóválja. -- Ez a hold és a távoli szelek hatása. Már mondtam nektek. Az északi vidékek idôjárásának következményeit egész országok megérzik. -- De akkor miért oly szépek egyes földek? -- A jégesô így működik. -- De nem lehetne ez a bűnösebbek büntetése? -- Lehetne. De nem az. Jaj lenne, ha az lenne... -- Akkor szinte egész hazánk száraz és elhagyatott lenne, nemde, Uram? -- mondja András. -- De a jövendölésekben jelképesen az áll, hogy baj vár arra, aki nem ismeri el a Messiást. Hazudhatnak valaha is a próféták? -- Nem, Bertalan. És az, amit mondtak, be fog következni. De a Magasságbeli oly végtelenül jó, hogy a jelenleg történteknél sokkal többre van szükség ahhoz, hogy büntessen. Legyetek jók ti is, s ne kívánjátok mindig a kemény szívűek és értelműek megbüntetését! Kívánjátok megtérésüket, nem pedig megbüntetésüket! (5-153) Az apostolok Korozain környékén járnak, és a csodákról beszélgetnek, amiket véghezvittek. Jézus megdicséri ôket: -- Mindnyájan jól dolgoztatok. Nagyon jól. -- És te, Mesterem, mit csináltál? Hogy van Mária? És a másik Mária? -- kérdezi János. -- Jól vannak, és üdvözölnek mindnyájatokat. Készítik a ruhákat, s mindazt, ami szükséges a tavaszi zarándoklathoz. Nagyon vágyakoznak arra, hogy velünk legyenek. -- Zsuzsanna, Johanna és a mi anyánk is vágyakozik erre -- mondja János. Bertalan megjegyzi: -- Az én feleségem és leányaim is el akarnak jönni ebben az évben, oly sok év után, Jeruzsálembe. Azt mondják, hogy ebben az évben szebb lesz, mint bármikor volt... Nem tudom, miért mondja ezt. De ô kitartóan állítja, hogy így érzi szívében. -- Akkor biztosan eljön az enyém is. Nem mondta nekem... De amit Anna tesz, azt teszi mindig Mária is -- mondja Fülöp. (5-191) Az utolsó vacsorán Bertalan is a Jézussal szemben lévô oldalon ül, de nem Fülöp mellett, hanem az asztal másik végén. Amikor Jézus beosztja helyüket, így szól: -- Simonnal szemben az én Bertalanom. Két becsületes és bölcs ember, hogy egymást láthassák. Jól állnak együtt. (UV 10) A lábmosásnál Jézus mindenkihez szól néhány szót. Amikor Bertalanhoz ir, az megkérdezi: -- És én, Uram? Mit mondasz a te öreg Bertalanodnak? Te láttál engem a fügefa árnyékában, és olvastál szívemben. És most mit látsz, és hol látsz engem? Biztosítsd a szegény öreget, aki fél, hogy nem lesz ereje és ideje eljutnia oda, ahol te akarod, hogy legyen. -- Bertalan nagyon meghatódott. -- Te se félj! Akkor azt mondtam: ,,Íme egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság!'' Most azt mondom: Íme, egy igaz keresztény, aki méltó Krisztushoz!'' Hol látlak? Örök trónodon, bíborba öltözve. Mindig veled leszek. (UV 18) A feltámadás után, amikor Jézusra várakozva az apostolok fennhangon mondják ki gondolataikat, önmaguknak beszélve, Bertalan azt mondja: -- Mindnyájan azt mondják: nagyon szép. Lehet-e szebb annál, amilyen volt? (F 22) Jézus megjelenése után mindenki szól hozzá egy-két szót. Bertalan ezt mondja: -- Nem bölcs voltam, hanem ostoba! Ez bölcs! -- és a Zelótára mutat, akire Jézus már rámosolyog. (F 26 Fülöp szavai után Bertalan ismét megjegyzi: -- Fülöpnek igaza van. Visszanéztem a történtekre. Öreg vagyok, és elég bölcsességre tettem szert. De semmit sem tudtam többé abból, amit addig ismertem. Megfigyeltem Lázárt, aki annyira gyötrôdött, de olyan biztos volt, és azt mondottam magamban: ,,Hogyan lehetséges, hogy ô még használni tudja eszét, én pedig nem?'' (F 27) Jézus felváltva ránéz Fülöpre, Bertalanra és Jakabra, Zebedeus fiára. Mosolyog és hallgat. (F 28) Amikor az Úr Jézus másodszor jelenik meg az apostoloknak, azok más sorrendben ülnek. Péter még régi helyén van, de János helyén Júdás Tádé ül. Utána jönnek a legidôsebb apostolok: Bertalan, Jakab, János testvére. (F 38) Egy további jelenésnél Jézus elvezeti az apostolokat a Getszemáni- kertbe. Mielôtt elindulnak, Jézus megjegyzi: -- Mindnyájatoknak könnyes a szeme. És te, Jakab, testvérem, oly leverten állsz abban a sarokban, mintha minden jót elvesztettél volna. Miért? -- Mert reméltem, hogy... Te még érzed a sebeket? Még érzed? Reméltem, hogy számodra megszűnt minden fájdalom, hogy eltűnik annak minden jele. Számunkra is. Számunkra, bűnösök számára. Ezek a sebek!... Mily fájdalom látni ôket! -- Igen. Miért nem tüntetted el azokat? Lázáron nem maradtak sebhelyek... Ezek a sebek egy... egy szemrehányást jelentenek! Rettenetes hangon kiáltanak! Jobban, és félelmetesebben tündökölnek, mint a Sínai villámai -- mondja Bertalan. -- A mi gyávaságunkat kiáltják világgá. Mert mi elmenekültünk, miközben te azokat kaptad... -- mondja Fülöp. -- Minél inkább nézzük azokat, annál inkább vádol lelkiismeretünk, és szemünkre hányja gyávaságunkat, ostobaságunkat, hitetlenségünket -- mondja Tamás. -- A mi békénkért és ennek a bűnös népnek békéje kedvéért, miután meghaltál és feltámadtál, hogy elnyerd a bocsánatot a világ számára, szüntesd meg ezeket a világot vádló sebeket -- kéri András. -- Ezek a világ Üdvössége. Ezekben van az Üdvösség. A világ gyűlölete nyitotta meg azokat, de a Szeretet orvossággá és Fénnyé tette ôket. Ezek által lett keresztre szögezve a Bűn. Ezeken függött, ezekre támaszkodott az emberek bűne, hogy a Szeretet Tüze megeméssze azokat az igazi Oltáron. Amikor a Magasságbeli elôírta Mózesnek a szövetségszekrényt és az illatszerek oltárát, nemde azt kívánta, hogy gyűrűket fúrjanak beléje, hogy azok segítségével felemeljék, és oda vigyék, ahová az Úr akarta? Engem is átfúrtak. Több vagyok a szövetségszekrénynél és az oltárnál. Sokkal több vagyok! Szeretetem illatszerét égettem Istenért és a felebarátért, és a világ gonoszságának terhét hordoztam. És a világnak emlékeznie kell erre. Emlékeznie arra, hogy mi és mibe került az Istennek. Emlékeznie arra, miként szerette ôt az Isten. Emlékeznie arra, mit okoznak a bűnök. (Ak 5-6)