Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (201)338-4736 Fax: (201)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Vasárnapi kalauz Olvasmány magyarázatok és elmélkedések az A, B, C liturgikus év vasár- és ünnepnapjaira, valamint a szentek ünnepeire Nihil obstat. Attila Miklósházy S.J., censor deputatus Nr. 1-24/1996 Imprimatur. Clifton, die 24 ian. anno 1996 Frank J. Rodimer J.C.D., D.D, episcopus Paterson A piarista tartományfônök 1995/09/02 sz. engedélyével © Szent István Magyar Plébánia és Plugor Sándor, 1996 Minden jog fenntartva, beleértve a bárminemű eljárással való sokszorosítás jogát is. Kivétel a könyv/program lelkipásztori használata. Részletekért lásd a 15. függeléket. Fordította, összeállította: Meskó Lajos, Sch. P. Sajtó alá rendezte, elektronikus változatot készítette: Felsôvályi Ákos Grafika: Plugor Sándor Felelôs kiadó: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA ======================================================================== Tartalomjegyzék A vallás élet legyen, nemzeti élet is legyen. Erôteljes, dicsôséges nemzetek a vallásosság s a tiszta, szigorú erkölcs életét élik; erejüket onnan merítik; szemeiket odafüggesztik; bajaikra gyógyfüvet ott keresnek. Tegyük nemzetivé a keresztény erkölcsöt, azt a szigorú, tiszta erkölcsöt, melyet Szent László élt, s törvényeiben védett. (Prohászka Ottokár) ELÔSZÓ A KÖNYV ELEKTRONIKUS VÁLTOZATÁHOZ AJÁNLÁS ÉS ELÔSZÓ BEVEZETÉS A szentmise áldozat és értelme Az egyházi év ADVENT A B C Advent elé A B C Advent 1. vasárnapja A B C Advent 2. vasárnapja A B C Advent 3. vasárnapja A B C Advent 4. vasárnapja KARÁCSONYI IDÔ A B C Karácsony, vigília mise (Szenteste) A B C Karácsony, éjféli mise A B C Karácsony, hajnali mise A B C Karácsony, ünnepi mise A B C Szent Család ünnepe (Karácsony nyolcada alatti vas., v. dec. 30.) A B C Szűz Mária, Isten Anyja ünnepe (Újév) A B C Karácsony utáni 2. vasárnap A B C Vízkereszt, Urunk megjelenése (jan. 6.) A B C Urunk megkeresztelkedése (Vízkereszt utáni vasárnap) NAGYBÖJT A B C Hamvazószerda A B C Keresztút A B C Nagyböjt 1. vasárnapja A B C Nagyböjt 2. vasárnapja A B C Nagyböjt 3. vasárnapja A B C Nagyböjt 4. vasárnapja A B C Nagyböjt 5. vasárnapja HÚSVÉTI IDÔ A B C Virágvasárnap A B C Nagycsütörtök, a krizmaszentelés miséje A B C Nagycsütörtök, az utolsó vacsora miséje A B C Nagypéntek A B C Nagyszombat A B C Húsvétvasárnap, húsvéti vigília A B C Húsvétvasárnap, ünnepi mise A B C Húsvéthétfô A B C Húsvét 2. vasárnapja (Fehérvasárnap) A B C Húsvét 3. vasárnapja A B C Húsvét 4. vasárnapja A B C Húsvét 5. vasárnapja A B C Húsvét 6. vasárnapja A B C Áldozócsütörtök: Urunk mennybemenetele A B C Húsvét 7. vasárnapja A B C Pünkösdvasárnap, vigília mise A B C Pünkösdvasárnap, ünnepi mise A B C Pünkösdhétfô URUNK FÔÜNNEPEI A B C Szentháromság vasárnapja (Pünkösd utáni elsô vasárnap) A B C Úrnapja: Krisztus Szent Teste és Vére (Pünkösd utáni 2. csüt.) A B C Jézus Szent Szíve ünnepe (Pünkösd utáni 3. péntek) ÉVKÖZI IDÔ A B C Évközi 2. vasárnap A B C Évközi 3. vasárnap A B C Évközi 4. vasárnap A B C Évközi 5. vasárnap A B C Évközi 6. vasárnap A B C Évközi 7. vasárnap A B C Évközi 8. vasárnap A B C Évközi 9. vasárnap A B C Évközi 10. vasárnap A B C Évközi 11. vasárnap A B C Évközi 12. vasárnap A B C Évközi 13. vasárnap A B C Évközi 14. vasárnap A B C Évközi 15. vasárnap A B C Évközi 16. vasárnap A B C Évközi 17. vasárnap A B C Évközi 18. vasárnap A B C Évközi 19. vasárnap A B C Évközi 20. vasárnap A B C Évközi 21. vasárnap A B C Évközi 22. vasárnap A B C Évközi 23. vasárnap A B C Évközi 24. vasárnap A B C Évközi 25. vasárnap A B C Évközi 26. vasárnap A B C Évközi 27. vasárnap A B C Évközi 28. vasárnap A B C Évközi 29. vasárnap A B C Évközi 30. vasárnap A B C Évközi 31. vasárnap A B C Évközi 32. vasárnap A B C Évközi 33. vasárnap A B C Évközi 34. vasárnap: Krisztus Király ünnepe SZENTEK ÜNNEPEI Jan. 18. Árpád-házi Szent Margit Febr. 2. Urunk bemutatása: Gyertyaszentelô Boldogasszony Márc. 19. Szent József, A Boldogságos Szűz Mária jegyese Márc. 25. Urunk születésének hírüladása: Gyümölcsoltó Boldogasszony Jún. 24. Keresztelô Szent János születése, vigília mise Jún. 24. Keresztelô Szent János születése, ünnepi mise Jún. 27. Szent László király ünnepe Jún. 29. Szent Péter és Pál apostolok ünnepe, vigília mise Jún. 29. Szent Péter és Pál apostolok ünnepe, ünnepi mise Júl. 2. A Boldogságos Szűz látogatása: Sarlós Boldogasszony Aug. 6. Urunk színeváltozása Aug. 15. Szűz Mária mennybevétele: Nagyboldogasszony, vigília mise Aug. 15. Szűz Mária mennybevétele: Nagyboldogasszony, ünnepi mise Aug. 20. Szent István király, Magyarország fôvédôszentje ünnepe Aug. 29. Keresztelô Szent János fôvétele Szept. 7. Szent István, Menyhért és Márk kassai vértanúk Szept. 8. Szűz Mária születése: Kisboldogasszony Szept. 12. Szűz Mária neve napja Szept. 14. Szent Kereszt felmagasztalása ünnepe Szept. 15. A Fájdalmas Szűz ünnepe Szept. 24. Szent Gellért vértanú püspök Okt. 8. Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország Fôpátrónája Okt. 23. Kapisztrán Szent János ünnepe Okt. 25. Boldog Mór bencés püspök ünnepe Nov. 1. Mindenszentek ünnepe Nov. 2. Halottak napja Nov. 5. Szent Imre ünnepe Nov. 19. Árpád-házi Szent Erzsébet asszony Dec. 8. Szeplôtelen Fogantatás ünnepe Dec. 26. Szent István elsô vértanú (és karácsony másodnapja) Dec. 27. Szent János apostol és evangélista Dec. 28. Aprószentek ünnepe Dec. 31. Szilveszter esti hálaadás FÜGGELÉK 1. A Misekönyv használata Hogyan olvassuk a könyvet? A szentírási olvasmányok, hivatkozások megadása Az olvasmányok hosszabb és rövidebb változata Hivatkozások a magyarázatok végén A válaszos zsoltár megadásának formája Helyesírás, idézés, tipográfiai sajátosságok Idegennyelvű idézet A liturgikus öröknaptár használata A hétköznapi olvasmányok Miseszöveg A Húsvét napjának meghatározása 2. Vasár- és ünnepnapi liturgikus öröknaptár 3. A magyar naptárral bôvített római naptár 4. A szentírási könyvek címe és rövidítése 5. Vasár- és ünnepnapi olvasmányok 6. Hétköznapi olvasmányok 7. A szentírási helyek mutatója 8. A válaszos zsoltárok mutatója 9. A szentmise felépítése 10. A szentmise rendje latinul és magyarul 11. Magyar életszentség. A történelmi haza szentjei és boldogjai 12. Név és forrásmunka mutató 13. A szemelvények jegyzéke szerzôk szerint 14. A szemelvények tárgymutatója 15. Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár ======================================================================== ELÔSZÓ A KÖNYV ELEKTRONIKUS VÁLTOZATÁHOZ Ez a program a Vasárnapi kalauz című könyv (ISBN száma: 0-9651859- 0-7) elektronikus változata. A program teljes szöveghűséggel követi a könyvet. A különbség mindössze azon szentek grafikájának elhagyása a programból, melyeknek nincs külön ünnepük a könyvben. A szemelvények tárgymutatóiban (13. és 14. fejezet) is megtartottuk a könyv oldalszámait -- megváltozott funkcióval: az oldalszámra való kattintással lehet a megfelelô szemelvényre ugrani. A program a Windows operációs rendszer ,,Súgó'' [angolul Help] programjának keretében adja közre a könyvet. Az ott megismert módon lehet ezt az elektronikus könyvet is olvasni és használni. A grafikák kinyomtatott változata a képernyô felbontóképességével megegyezik (tehát skiccnek megfelelô). A programot a lagalacsonyabb képernyôfelbontásra (VGA: 640 x 480) terveztük, kérjük, hogy azzal használja. Magasabb képernyôfelbontás esetén a képes keresztút és a magyar szentek ünnepei -- ahol grafika van -- a képernyônél keskenyebb területet foglalnak el. A program nem helyettesít(het)i a hagyományos könyv olvasását és használatát, hanem kiegészíti azt a mai technikának megfelelôen. Az elektronikus könyv néhány elônye: 1. A könyv teljes szövege elektronikusan rendelkezésre áll. A ,,Másol'' gomb megnyomásával átvihetô a teljes, aktuálisan olvasott fejezet a vágóasztalra [notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' parancsokkal [Edit és Paste] bármilyen Windows programba, elsôsorban a szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával. Ha nem akarjuk a tejes szöveget átvinni, akkor nyomjuk meg a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] gombot a program menüjérôl, minek következtében a program egy Másolás párbeszéd- panelban megjeleníti a fejezet teljes szövegét. Jelöljük ki a szükséges szövegrészt, és aztán nyomjuk meg a ,,Másol'' gombot. Ezután a program átviszi a megjelölt szövegrészt a vágóasztalra [notepad] és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk. A szövegben használt különleges jelek: a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô képezi, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel. 2. A programból közvetlenül kinyomtathatjuk a fejezeteket (a File és Nyomtat [Print] utasítással). A nyomtatott szöveg formájában kissé eltérhet a képernyôn látottól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba az elôzôekben leírt módok egyikével, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. 3. A bekódolt ugrások (zölddel megjelölt részek) használatával könnyebben követhetjük az utalásokat a képernyôn, mint a könyvben. Sok helyütt még a nem zöld részrôl is lehet ugrani (például az ötödik fejezetben, a vasár- és ünnepnapi olvasmányok listájáról). Kérjük, hogy ha bármilyen hibát fedez fel a programban, vagy ötletével, javaslatával javítani tudna a programon, lépjen kapcsolatba a könyv és a program szerzôivel: az Egyesült Államokbeli Szent István Magyar Plébániával vagy Felsôvályi Ákossal. Segítségét elôre is köszönjük. Egyúttal kérjük azt is, hogy lehetôségeinek megfelelôen vegyen részt a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár kiépítésében. Olvassa el külön tájékoztatónkat vagy a könyv 15. fejezetét. ======================================================================== Ajánlás és elôszó Keresztény katolikus életünk forrása és csúcspontja a szentmise liturgiája, amin legalább hetente egyszer, vasárnaponkint részt veszünk, hogy így adjunk hálát a Jó Istennek az elmúlt hét ajándékaiért, és erôt merítsünk a következô hétre. A szentmisébe igyekszünk mindnyájan tevékenyen bekapcsolódni, hogy Jézus Krisztus húsvéti titkában részesüljünk. Figyelmesen hallgatjuk a Szentírás szavain keresztül Isten Szavát, aki bennünket gazdagítani akar szeretetbôl fakadó ajándékaival. Ennek elôsegítésére kalauzra van szükségünk. Erre szolgál a homília, ehhez szeretne ez a Kalauz is segítséget nyújtani. Hasznos lehet mind a lelkészkedô papság számára, mind pedig azon hívôknek, akik nem jutnak magyar szentbeszédhez a nagy szétszórtságban, de szívük mégis a magyar nyelv szépségein keresztül óhajtja dicsérni az Urat. A jelen Kalauz eredetileg -- mintegy 15 évvel ezelôtt -- P. Dengl Miklós ferences atya ötlete volt, aki akkor a Katolikus Magyarok Vasárnapja Kiadóvállalat igazgatója volt Youngstownban (USA), és aki ilyen Kalauzzal szerette volna segíteni a szétszórtságban élô magyarok liturgikus életét. Az ötlet megvalósítása viszont nagyrészt P. Meskó Lajos piarista atya munkája, aki a szövegek jelentôs részét fordította, kiegészítette a magyar és az egyetemes lelki irodalomból vett szemelvényekkel, beleszôtte a magyar szentek ünnepeit is, és ,,Magyar Életszentség'' című külön tanulmányával hazai példákat állított a magyar vallási újjászületés elé. A megvalósítás lelkes mozgatója P. Mustos István piarista atya, a nyomdára való elôkészítés hosszadalmas munkáját Felsôvályi Ákos végezte, a szentképek és a keresztút művészi grafikáit Plugor István készítette, a lektorálásban Felsôvályi Erzsébet és László Gábor segédkezett. Mindnyájuknak hálás köszönetet mondunk rejtett munkájukért. Köszönet illeti a Herder Kiadóvállalatot is, amely engedélyezte a szentírási magyarázatok magyarra való fordítását a népszerű ,,Der Grosse Sonntags-Schott'' (Freiburg, Herder, 1975) nép-misekönyvbôl. Mindazoknak, akik közreműködtek e könyv elôkészítésében, az a hô vágya, hogy a Kalauz használata által magyar híveink a szétszóratásban egyre inkább részesei legyenek annak a liturgikus megújulásnak, melyet a II. Vatikáni Zsinat indított el, és amelynek megvalósítása mindannyiunk szívügye. Toronto, 1996. január 18-án, Szent Margit ünnepén + Miklósházy Attila, S.J. ep. tit. Castellominoritanus a külföldön élô r. k. magyarok püspöke ======================================================================== Bevezetés: A. A szentmise áldozat és értelme I. A szent gyülekezet Amint eljött az idôk teljessége, elküldötte Isten az ô Fiát, hogy általa üdvözítse és tökéletesítse a világot. Az elôzô hosszú évezredek nemcsak tévelygés és romlás ideje voltak, hanem nagy emberi erôfeszítéseké és haladásé is és szenvedélyes igazság-keresésé: Isten- keresésé is. Isten sokféleképp megtaláltatta magát. Fôleg Izrael, az Ószövetség népe érezte Isten vezetését, és kapta meg a jövendô Megváltónak, az Üdvözítônek ígéretét. Az ígéret Jézusban beteljesedett: ô a Krisztus, a Messiás. Emberré válása, szenvedése és föltámadása által a szakadást begyógyította, az egységet helyreállította, és Istennek új népet szerzett. Mennybemenetele és a Szentlélek küldetése után meghirdették a jóhírt minden embernek. Sokan hisznek Jézusban, a Krisztusban, a keresztség által fölvétetnek Isten új népének közösségébe, mint az a 3000, kik az elsô pünkösdi ünnepen Jeruzsálemben Péter szavait hallották és hittek Jézus nevében. Azok közösségét, kik hisznek Jézusban mint Megváltóban, a Messiásban és Isten Fiában, és szeretettel várják második eljövetelét, ,,Egyháznak'' hívjuk. Ez Isten új népe, ez az új, élô templom, amelyben Istent szívbôl imádják. Mindenütt, ahol kettô vagy három összejön Jézus nevében, Ômaga is jelen van (Mt 18,20). Ez igaz, fôleg akkor, ha a közösség, a helyi egyház összegyűl Isten igéjének meghallgatására és az Oltáriszentség, az Eucharisztia ünneplésére. A hit által ott él Krisztus az egybegyűltek szívében, Ô szól hozzájuk a Szentírás Szavaival, Ô van jelen annak személyében, aki a papi szolgálatot teljesíti a közösségben. De elsôsorban és valóságosan jelen van a kenyér és bor szentségi színei alatt. Miként az utolsó vacsorán, fölajánlja magát, az igaz húsvéti Bárányt; s önmagát adja övéinek mint az Élet Kenyerét és a Lélek Italát. Így gyűjti össze és szenteli meg minden századon át és minden helyen azt a népet, amely Ôáltala és Ôvele dicsôíti és imádja az Atyát. Ez pedig minden teremtésnek végsô értelme. Mikor a helyi egyház, a közösség összegyűl az Oltáriszentség ünneplésére, nemcsak parancsnak engedelmeskedve teszi azt. Isten hívására a népek közül mint szent papi nép gyűlik egybe, hogy hittestvéreivel együtt örvendô hitben és szeretetben Ura elé járuljon, és találkozzék a megváltás misztériumával. Ez ama szent ünnepi sereg, melyhez mint saját népéhez szól Isten, s mely az Újszövetség áldozat- lakomáját ünnepli. II. Úrvacsora és mise-ünnep Minden szentségi ünneplésben lényegileg az történik, amit Jézus tett az utolsó vacsorán tanítványai körében: ,,Vacsora közben vevé a kenyeret és hálát adván, nékik adá és mondá: Vegyétek, ez az Én testem. És vevén a kelyhet, hálát adván, nékik adá, és ivának abból mindnyájan. És mondá nékik: Ez az Én vérem, az Újszövetségé, mely sokakért kiontatik.'' (Mk 14,22-24) Ugyanúgy tudósít minket a Máté evangélium (26,26-28), ugyanígy Lukács (22,19-20) és Szent Pál (1Kor 11, 23-26). Hogy mit jelentett az Úrvacsora, az a kereszthalállal lett irthetôvé. A kereszthalál értelmét azonban Jézus már az utolsó vacsorán megvilágosította szavaival, cselekedeteivel: a kereszthalál az engedelmesség és szeretet áldozata volt, benne Jézus magára vett minden adósságot és a világgal kiengesztelte Istent. Ezzel az áldozati átadással megalapította az Új Szövetséget és az új emberiség fejévé lett. A keresztáldozatot nem lehet megismételni, nem is szükséges megismételni, mert Krisztusnak azon egy áldozatával egyszer s mindenkorra megváltattunk és megszentelôdtünk. De épp ez az egyetlen áldozat volt az, melyet Jézus a szenvedése elôtti éjjel a vacsorán bemutatott és tanítványaival megünnepelt egy lakoma keretében. És ily módon akar Ô a jövendô századok során velünk együtt ünnepelni, hogy mindenki közvetlen személyes közösségbe léphessen Ôvele ez áldozati átadásban. Ezért adta a megbízatást: ,,Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre!'' (Lk 22,19; 1Kor 11, 24-25) A második vatikáni zsinat kijelenti: ,,Üdvözítônk az utolsó vacsorán, azon éjjel, amikor elárultatott, rendelte el testének és vérének eucharisztikus áldozatát, hogy általa a kereszthalált minden idôkön át folytassa újra jöveteléig, s hogy vele az Egyházra, szeretett jegyesére, halálának és föltámadásának emlékünnepét bízza: a legkegyesebb irgalom Szentségét, az egység jelét, a szeretet kötelékét; a húsvéti lakomát, amelyben Krisztust élvezi a szív, eltelik kegyelemmel és a mennyei dicsôség zálogát kapja.'' (Liturgikus konstitúció, 47) III. Isten Szava és az Oltári Szentség ünneplése A szentmise lényege, voltaképpeni központja az Úrvacsora-ünnep, a Szentség ünneplése, a nagy Hálaadás és Jézus szenvedésérôl, föltámadásáról és mennybemenetérôl való emlékezés. Az elsô idôk keresztényei ezenkívül látogatták az olvasással és imádsággal végzett istentiszteleteket is a jeruzsálemi templomban és a zsinagógákban. Miután szakítottak a zsinagógával, továbbra is olvasták saját összegyűjtött szövegeiket az akkori Szentírásból, vagyis az Ószövetségbôl. Ehhez járultak az ,,apostolok tanai'', fôleg a Jézus szavairól és cselekedeteirôl való emlékezések, melyeket hamarosan írásba foglaltak. Jusztin vértanú (+165 körül) írja: ,,Olvassuk az apostolok emlékezéseit vagy a próféták írásait, amennyi idô jut rá.'' 1. Az Ige Istentisztelete Ez a mise elsô fôrésze, melynek három foka: olvasmány, válaszos ének és imádság. Tisztábban látjuk, mit szándékol, ha az olvasmányos liturgia eredeti elgondolását nézzük: a) ószövetségi olvasás -- válaszos zsoltár -- imacsönd és imádság; b) újszövetségi olvasás (szentlecke) -- alleluja -- zsoltár (alleluja-vers); c) evangélium -- homília (írásmagyarázó beszéd) -- közösségi ima. Ezt az eszményi rendet legtisztábban a Húsvétéj igeszolgálata mutatja. Az év vasárnapjain és nagy ünnepein az 1969-es római olvasásrend három szakaszt ír elô: az elsô fôleg ószövetségi, a második újszövetségi (apostol-levél vagy a Jelenések), a harmadik evangéliumi. Hétköznapokon az evangélium elôtt mindig csak egy szentírás-szakaszt olvasunk. A II. Vatikáni Zsinat rendeletébôl bizonyos idô alatt az egész Ó- és Újszövetség fölolvasásra kerül (Liturgikus konstitúció, 51). Az új, 1969-es olvasásrend eszerint három évre terjed (A, B, C év) a vasárnapokat és két évre (I, II év) a hétköznapokat tekintve. A 2. függelék táblázata (784. oldal) megmutatja, hogy melyik év van soron. A 3-mal osztható számú év a C év (például 1995, mert 3-mal osztható egy szám, ha számjegyeinek összege osztható 3-mal: 1 + 9 + 9 + 5 = 24, ami 8 x 3), az A és B ebbôl következik. A hétköznapokat tekintve a páratlan számú évek I. jelűek (például 1995) és a párosak II. (például 1996). Biblia-olvasás a szentmisén fôleg nem a tudásunk bôvítésére irányul, hanem arra, hogy az egyén és a közösség meghallja Isten hívó szavát benne, és készséggel feleljen rá! Ez a válasz, amelynek lényege belsô-lelki, külsô formát is kap két új mozzanatban: a közénekben és a közös imában. A döntô válasz azonban az életbevitel, a tett, a megélt kereszténység! Elsô közének: a ,,válaszos zsoltár'' az elsô olvasmány után. Ezt visszatérô refrénnel vagy allelujával felelgetve énekeljük. Lehet ugyan olvasni, recitálni is, de semmiképp se legyen merô folytatása az olvasásnak. Olvassa más személy (például ,,énekes'') és nem az, aki az elsô olvasmányt olvasta (,,lektor''). A második olvasmányra jön a második közének (alleluja-vers), mely átvezet az evangéliumhoz. Ez többnyire evangéliumi idézet, allelujával az elején és végén (böjtidôben az alleluja elmarad). Ezt is énekelni kell, sôt ha nem lehet énekelni, elhagyható. További ,,közének'' volt még evangélium elôtt a szekvencia, voltaképp költôi kiépítése az alleluja-éneklésnek. A római misekönyv még most is négy szekvenciát tartalmaz: a húsvétit, pünkösdit, úrnapit és a Hétfájdalmú Szűz ünnepére (szeptember 15-re) valót (Victimae Paschali, Veni Creator, Lauda Sion, Stabat Mater). Csak a húsvéti és a pünkösdi szekvencia kötelezô. Az igeszolgálat harmadik szakasza az imádság, amely az evangélium (illetve a krédó: hitvallás) után egyetemes könyörgések alakjában szerepel. A napi ima (könyörgés: oráció) igazában nem része az igeszolgálatnak: ez a ,,megnyitó részt'' zárja be. -- Az egyetemes könyörgések a régi római liturgiában csak Nagypénteken maradtak meg, de a II. Vatikáni Zsinat helyreállította: ,,Az evangélium és szentbeszéd után, fôként vasárnap és parancsolt ünnepeken, egyetemes könyörgések'' vagy ,,hívôk imája'' következzék; a nép részvételével könyörgések mondandók az Egyházért, az államfôkért, a szükségben szenvedôkért, az egész emberiségért, az egész világ üdvéért (Liturgikus konstitúció, 53, vö. 1Tim 2,1-2). 2. Az Eucharisztia ünneplése Az utolsó vacsorán Jézus meghagyta tanítványainak: ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!'' Az Egyház követi Jézus szavait, és az Ô szentségi megjelenésében ünnepli Jézus vacsoráját, az Újszövetség áldozati lakomáját. Az ünneplés három része: a) az adományok elôkészítése, b) az Eucharisztikus Fôimádság (Áldozati Ima) Jézus értelmezô és alapító szavaival, c) a papok és hívôk áldozása. a) Az adományok elôkészítésekor kenyeret és bort hoznak az oltárra. A korábbi századokban más élelmiszert is odahoztak a hívôk (olajat, gyümölcsöt) a közös lakomához. Amikor a közös étkezés elmaradt, a hozott ételt a szegények és a papok között osztották szét. Az ,,Áldozati Adomány'' név csak a kenyeret és bort jelöli az Eucharisztiában: jelei, színei ezek Krisztus föláldozott Testének, kiontott Vérének. Más áldozatunk nincs; még ha mást, például pénzt, anyagi és lelki adományt hozunk is, csak annyiban hívhatjuk ôket ,,áldozatnak'', amennyiben lelki készségünket fejezik ki, hogy Jézus áldozatával együtt magunkat és életünket Istennek szenteljük. -- Az adományok fölvitelét alkalmas ének is kísérheti, és a fölajánló könyörgés (,,adományok fölötti imádság'', az adomány-ima) zárja azt. b) Az Áldozati Imát, az Eucharisztikus Fôimádságot a pap és hívôk közt váltakozó hívások kezdik (,,Az Úr legyen veletek'' -- ,,Emeljük föl szívünket''), és a Miatyánk elôtti ,,Nagy Ámen'' zárja be. Alapjelleg szerint ez az Áldozati Ima a ,,hálaadás és megszentelés imája'' (Római Misekönyv), melyet a pap mindenek nevében intéz Istenhez, az Atyához. E nagy imának részei: prefáció a záró Szent- szent-szent-tel (Sanctusszal); Isten erejének (a Szentléleknek) lehívása az áldozati adományra, az Átváltoztatás; hálaadó megemlékezés mindarra, amit Isten tett Jézus Krisztusban mindnyájunkért; különféle könyörgések (az egész Egyházért, pápáért, püspökökért, élôkért és holtakért); majd a bevégzô magasztalás (,,Ôáltala Ôvele és Ôbenne...''). Erre az Áldozati Imára (kánonra) a liturgikus reformig a római mise-szertartásban csak egyféle szöveg volt, a most ,,római kánonnak'' nevezett. Az új misekönyv három továbbit ad, a rómaihoz hasonló szerkezettel és tartalommal. Lehetséges, hogy a jövôben még más három is követi. Általában a pap szabadon választhat a négy fôimádság közt. c) Az Áldozati Ima után rögtön következhetne a szent lakoma: az áldozás. Az ,,asztal megterítve'', a kenyér és bor színe alatt, Krisztus megdicsôült, áldozatul fölajánlott Teste elôttünk van, és a meghívás is elhangzott: ,,Vegyétek és egyétek!'' De félô, szent tisztelet arra indít, hogy még egyszer magunkba térjünk a Krisztussal való találkozás elôtt, ezért imák és énekek készítik elô és követik a szent lakomát. Elôtte elmondjuk, vagy helyesebben, elénekeljük a Miatyánkot és az Agnus Deit: ,,Isten Bárányát'', áldozás alatt pedig az áldozóverset vagy más megfelelô éneket. A régi idôben mindenki két szín alatt áldozott, kenyér és bor színével vette az Urat. Késôbb, a II. Vatikáni Zsinat a kehely vételét újra megengedte a hívôknek is, bizonyos meghatározott esetekben. Mikor a pap (vagy áldoztató) a Szentséget nyújtja, azt mondja: ,,Krisztus Teste'' (és ,,Krisztus Vére''); a hívô pedig a hit és szeretet ,,Amen''-jét feleli rá. Nem szabad elmaradnia áldozás után egy rövid csöndes, bensô imára szánt idônek. Ezután mondja a pap az áldozás utáni imát: a közösség nevében megköszöni benne a kapott Ajándékot (Eucharisztiát), és kéri, hogy maradandó hatása legyen! Sz Jusztin ôskeresztény író és vértanú egyik hitvédô írásában (amely valószínűleg a hívô pogány Antoninus Pius császárhoz szólott), így ír a szentmisérôl: Inkább, mint bárki más, mi vagyunk segítôid, a béke fönntartásában munkatársaid! Mert valljuk, hogy gonosztevô, kapzsi és hitszegô az Isten elôl éppúgy el nem bújhat, mint az erényes jámbor. Hogy mindenekre vagy örök bűnhôdés, vagy jutalom jár érdemük szerint. (65§) A hívô gyülekezet ,,elüljárója'' [írja a pogányhoz, irtve ezen a liturgiát végzô papot] hálát ad, dicsérvén az Atyát, Fiút, Lelket [,,Sanctus'']. A már fölhozott kenyér s bor fölött most maga mond hosszabban hálaadó imát, hogy a szent adományt elfogadja az Úr. A Nagy Hála végén mind a jelenlevô Áment mond. Ez héberül jelenti: Úgy legyen! A szerpap [diakónus] kinek-kinek most részt ad a Hálatét [Eucharisztia] kenyerébôl s borából, meg a vízbôl. [Ma fölajánlás elôtt csöppent vizet a pap a konszekrálandó borba!] A gyülekezet eljuttatja az Eucharisztiát a távollévô hittestvéreiknek is. E táplálékunkat Nagy Hálatétnek [Eucharisztia] hívjuk. Valójában csak az részesül benne, aki hittel vallja Krisztus tanításának igazságát, aki megtisztult a bűnbocsátás és újjászületés fürdôjében, és aki ezek által a Krisztusban élôk szent sorába lépett. Mert nem közönséges kenyérként és italként vesszük magunkhoz az áldozati lakoma táplálékát, hanem a Krisztus tanítása szerint elvégzett Hálatét imával a szentségbeli kenyér és bor hitünk tanítása szerint az Ô Testévé és Vérévé válik. Az apostolok írásaikban, amit Jóhírnek [Evangélium] nevezünk, továbbadják, amit Ô rájuk bízott: Jézus vevé a kenyeret, hálát adván mondá: ,,Tegyétek ezt Rám- emlékezésül, mert ez az Én Testem!'' Hasonlóképp vette a kelyhet, hálát adván mondá: ,,Ez itt az Én Vérem!'' És kiosztá csak ônekik... (67§) A napnak ünnepén [vasárnap] gyűlünk össze, mert ez a teremtés elsô napja, amelyen Isten megteremtette a világot. És az a nap, amelyen Jézus Krisztus, üdvözítônk föltámadt halottaiból. IV. A szentmise kezdete és vége A hívôk nem nézôül jönnek a szentmisére, hanem hogy Isten közösségeként egyesüljenek, hallgassák az Ô szavát, fogadják az Ô ajándékait. Krisztus örök áldozatával neki hódoljanak, és megajándékozva, megtérve, megerôsödve a hétköznapok feladataiba térjenek vissza. Az ünneplés megnyitásához kell az érkezôk egységbe állása, közösséggé válása. Történik ez térben is, de fontosabb az egység lélekben való kialakulása. A megnyitó szertartás a mai miserendben: 1) megújító ének; 2) keresztvetés, üdvözlés; 3) bűnbánat felindítása (bűnbevallás, bocsánatkérés); 4) Kyrie: ,,Uram irgalmazz''; 5) Glória: Dicsôség; 6) a napi könyörgés (miseima: oráció). Nem egyformán fontos ez a hat, némelyik kihagyható. A körülmények szerint a megnyitó ének lehet hosszabb, az üdvözlés és alkalmi szavak, esetleg a megnyitó vers egybevonhatók; ugyanígy a bűnbánati ima és Kyrie is. A megnyitó szertartásban a gyülekezet mindenképpen tevékenyen részt vesz a pappal együtt. Felel a pap felhívásaira, felindítja a bánatot, belsôleg is Isten bocsánatát kéri, a Kyriét és Glóriát együtt mondja vagy énekli a pappal, végül a könyörgésre Ámen-nal felel. Így fölkészült a hívôsereg az Isten-igéje hallgatására és a Szentség ünneplésére. A szentmise befejezése a megnyitáshoz képest meglehetôsen egyszerű. Az ,,áldozás utáni imádság'' még az áldozás része, azt zárja le; de a befejezéshez is számítható. Utána még egyszer köszönti a pap a közösséget (,,Az Úr legyen veletek!''), lehívja rájuk Isten áldását, és elbocsátja ôket: ,,Menjetek békében!''. Nyilvánvaló, hogy az ünneplés nagy isteni-emberi eseménye nem ért véget! Az elbocsátás maga küldés! A keresztény vigye Krisztus békéjét a békétlen világba! Krisztusban Isten vált láthatóvá, jött közel a hívôhöz, így a keresztényben is Krisztus legyen jelen, fölismerhetô a világ számára! A szentmise felépítésének összefoglaló táblázatát a 9. függelékben (832. oldal), szövegét pedig (magyar és latin nyelven) a 10. függelékben (834. oldal) találhatjuk. ======================================================================== Bevezetés: B. Az egyházi év Az egyházi (liturgikus) évben két ünnepkör van: a karácsonyi és a húsvéti. 1. Húsvéti idô A keresztény év ôsi és elôször csak egyetlen nagy ünnepe a Húsvét, ,,Pascha Domini'': az ,,Úr átvonulása''. Gyökere az Ószövetség Húsvétja, amelyben Izrael az egyiptomi fogságból való szabadulását ünnepelte, Istenének nagy megváltó műveként. A keresztény ünneplés tartalma is szabadítás, új és sokkal nagyobb! Az, melyet Krisztus hozott halálával és föltámadásával az egész emberiségnek. ,,A mi húsvéti Bárányunk, Krisztus, föláldoztatott.'' -- írja Szent Pál apostol a korintusi keresztényeknek (1Kor 5,7). Valahányszor a keresztény közösség megemlékszik Krisztus haláláról és föltámadásáról a szentmisében, Húsvétot ünnepel. S fôleg ezt teszi a hét elsô napján, az Úr napján. Minden vasárnap egy kis húsvéti ünnep. Az Úr halála és húsvéti föltámadása emlékéhez kapcsolódik az Ô mennybemenetele és a Szentlélek küldése, ezért kísérô ünnepül már korán létrejött Húsvét után Krisztus Mennybemenetele (Áldozócsütörtök) és Pünkösd ünnepe. A nagyböjti idôszak Húsvétra készület, a megújulás, a magunkba szállás ideje. Hat héttel Húsvét elôtt kezdôdik. Így az egész húsvéti ünnepkör az elsô böjti vasárnaptól (ill. Hamvazószerdától) Pünkösd vasárnapjáig tart. Húsvétnak nincs állandó naptári ideje: az elsô tavaszi holdtölte utáni vasárnapra esik, az elsô században kialakult nyugati gyakorlat szerint. Dátumát 2074-ig megadja a 784. oldal táblázata, az elsô függelék pedig (782--783. oldal) leírja meghatározásának módját az 1600-tól egészen 2999-ig terjedô évekre. 2. Karácsonyi idô Másik közép- és csúcspontja az egyházi évnek a második fôünnep: a Karácsony, Krisztus emberré válásának, születésének napja. Ezen az ünnepen Szűz Mária gyermekét, Jézust, mint Isten valóságos Fiát köszöntjük és imádjuk. A megelôzô adventi hetek és a lezáró Úrjelenés (Epifánia, Vízkereszt) ünnepe kitágítja, elmélyíti Karácsony gondolatát. Advent (,,Úrjövete'') és Epifánia (,,Úr jelenése'') egyaránt az Uralkodó érkezését jelentette, mikor ezeket ünnepelni kezdték: az Ô boldogságígérô bevonulását szent ,,Városába''. Karácsonykor inkább a mi Urunk szegénységben és gyöngeségben való eljöttét szemléljük, az Ô emberi születését; de Adventben és Vízkeresztkor ,,hatalomban és fönségben'' való jövetelét várjuk. 3. Évközi idô A karácsonyi és húsvéti ünnepkör a közbeesô ,,évközi vasárnapokkal'' (zöld miseszínben) együtt teszi ki az egyházi (liturgikus) évet. Ennek igazi tartalma, lényege, -- ahogy az egész világtörténelemé, -- maga Krisztus, a Föltámadott, aki Egyházában jelen van, és vele együtt járja az évszázadokat. Hogy jobban megismerjük Krisztust, hogy fölfogjuk föltámadásának igazságát és szeretetének hatalmát, és hogy fölkészüljünk eljövetelére az idônk végén: ez az egyházi évnek és minden liturgikus cselekedetnek valóságos, végsô értelme. + A könyv olvasásának megkezdése elôtt tanulmányozzuk át az elsô függeléket, amely tanácsokat ad a könyv használatához. A lelkipásztori munka támogatását szolgálja a könyv számítógépes változata. A számítógépes program része a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárnak és minden egyházi intézménynek és személynek gratis rendelkezésére áll. A részletekrôl, beleértve az Elektronikus Könyvtárt is, a tizenötödik fejezet ad tájékoztatást. ======================================================================== A ÉV ADVENT VAGY ÚRJÖVET Advent elé A természetnek áprilisa a napsugár s a tavaszi fuvalom; a léleknek áprilisa a mély, bensôséges vágy. Az adventi vágy végigjárja a lelket, kitör indulataiban, elégedetlenkedik, sír és panaszkodik; epedô szemmel, félig nyílt ajkkal, lihegô mellel néz föl az égre s mondja: Rorate coeli desuper... [Harmatozzatok, egek fölülrôl...] A mi adventi vágyunk eke, mely hantot forgat... erôszak a mennyországért. Hármas irányban kell azt fokoznunk. a) A szubjektivizmus túltengései ellen. Elfogultság ítéletben, ízlésben gyakori betegség. Rokonszenv s ellenszenv pókhálóiba akadunk bele. Kicsinyeskedés, nevetséges ingerlékenység, apprehenziók, furcsa igények jelentkeznek bennünk elismerésre, kitüntetésre, megbecsültetésre. Belsô világunk hasonlít a parókás, copfos, harisnyás barokkhoz; csupa mesterkéltség, kényesség, finnyásság. Föl, természetesség s kegyelem lelke, adventi lélek! Ha savanyodom, ha érzékenykedem, ha elringatom magam beteges gondolataimban, föl, föl a hegyekre, szétvetem elzárt gondolat- s érzelemköröm deszkafalait; fölpezsdítem aludt véremet, mely ily halavány érzéseket szuggerál. Utat nyitok az adventi léleknek... utinam coelum disrumperes...! [bárcsak fölszakítnád az eget!] b) Az érzékiség angolbetegsége ellen. Tele vagyunk érzékiséggel, mely ellepi a lelket. A szépség mint forma kápráztat, s megfeledkezünk a tartalomról... elborul lelki szemünk! Érzékiségünk olyan, mint a líciumbokor, kiirthatatlan... c) A lélek megöregedése ellen. A lélek öregszik, amikor elfárad s tétlenségre hajlik. Fizikai erônk mindenesetre hanyatlik, s amennyiben a lélek munkájához ilyen erô is kell, annyiban az elöregedés nem baj. De a fôdolog a lelki életben nem a fiziológia, hanem a belsô világosság, az akarat készsége, az erkölcsi motívumokra való eleven visszahatás! Kell, hogy a lelkünk a hit fényében éljen az élet öreg estéjén is, s hogy érzéseinek világa friss s üde legyen. Kell, hogy ne legyünk laposak, hanem hogy hegyek váltakozzanak lelkünkben völgyekkel... szél zúgjon végig lelki világunkon! (Prohászka: ÖM, 6:4; 11) ======================================================================== A ÉV ADVENT 1. VASÁRNAPJA 1: A népek áradata özönlik az Úr hegye felé. S: Ébredjünk föl a bűn álmából, mert közeledik Krisztus világossága! E: Ne az evilágiaknak éljünk, hanem legyünk készek mindig az Úr eljövetelére! Ez idô homályában Krisztus napja fénylik. Az ô eljövetele, az ô jelenléte minden történelemnek titkos értelme, a mi életünk értelme. - - Mert nyugtalanságra felelet a nyugalom, harcra a szabadság, az öröm és a béke. Az úrjövet embere olyan ember, aki bizalommal és hűséggel elébe megy a jövônek. Elsô olvasmányhoz / Iz 2,1-5 ,,Sion'' alatt a próféta nem Juda országának politikai székhelyét érti, hanem a Templom hegyét, Isten jelenlétének helyét. Ott látta Izajás ,,a Királyt, minden urak Urát'' (Iz 6), magasztos trónusán. Látja odavándorolni a népeket a messiási idôkben, hogy keressék Isten szavát és irányítását. A Krisztus elôtti 8. század végén, Juda és Izrael végzetes idején, a próféta nem politikai fogásoktól, nem is katonai hatalomtól várja a megváltást, hanem Istentôl, a világmindenség fenntartójától. (2,1-4: Mik 4,1-3; Jn 4,22; Zak 9,9-10 # 2,5: Iz 60,1-3; Zsolt 119,105) Válaszos zsoltár / Zsolt 122(121),1-3.4-5.6-7.8-9 Jeruzsálemi zarándoklat Szentleckéhez / Róm 13,11-14 Krisztus eljövetelével megjelent ,,az utolsó idô'', ,,nappal'' lett. Az a fény, melyet a próféta látott (1. olvasmány) itt van, és világít minden embernek. Keresztségünktôl kezdve egy új, nagy napnak élünk, amely itt áll elôttünk: a Krisztussal való végsô találkozás napja ez. Tôle kap életünk irányítást, értelmet. (13,11-12: 2Kor 6,2; Ef 5,8-16; 6,12-20 # 13,13-14: Róm 12,2; Gal 3,27) Evangéliumhoz / Mt 24,37-44 Eljön majd az Emberfia, hogy ítélkezzék a világ fölött és lezárja a történelmet, azonban ,,senki sem tudja ama napot és órát'' (24,36). Eljövetelét jelek elôzik meg, mégis váratlanul érkezik. Ezt példázza a ,,Noé napjaira'' való emlékeztetés (24,37-39) és a mezôn dolgozó két férfi, meg a malomban ôrlô két nô (24,40-41). Visszautasít minden számítgatást az Úr eljövetelére. Így buzdít: ,,Vigyázzatok! Készen legyetek!'' (24,42-44). Mindegyikünkre ott vár az Úrral való találkozás döntô órája! Éberen kell bennünket találnia! Az ébrenlét nem jelenti azt, hogy állandó feszültségben éljünk, hanem hogy híven, türelmesen tegyük Isten akaratát. Munkálkodjunk a ránk bízott tehetséggel, ismerjük föl Krisztust felebarátunkban, fôképp a ránk szorulóban, és szolgáljuk ôt. Ez a fejezetvégi példabeszéd (24,45-51) tanulsága is. (Lk 17,26-27.39-40; 1Mz 7,11-22; 1Tesz 5,2-6) Szentségre várva Megjött a mi Urunk, Ô a mindig újra érkezô. Ôvele találkozunk: szóban Ôt halljuk, a Szentségben Ôt vesszük, a testvérben Ôt szolgáljuk. Elmélkedés Krisztus második eljövetele ,,És akkor feltűnik az emberfiának jele az égbôl; és akkor sírnak majd a föld nemzetségei.'' (Mt 24,15) Az alázatos emberfia dicsôséges eljövetele; leereszkedik ismét, aki elment tôlünk az Olajfák hegyén az elsô áldozócsütörtökön s akit vártunk és kívántunk; ez az ô fényes adventje. Angyalok viszik zászlaját, a tündöklô keresztet s a napnyugta összes színeinek tüzes pompájában égô felhôk az ô diadalszekere; angyalok harsonái zengik végig a tisztuló földön az Isten újrateremtô és föltámasztó akaratát, az új ,,legyen''-t, melynél fogva lelkek ismét megfelelô testet öltenek; e lelkek mélyébôl kiszakad himnusz és panasz, aszerint, amint extatikus öröm, vagy vérfagyasztó rémület tölti el ôket. -- Térdenállva nézem királyomnak és bírámnak e diadalmenetét: mily szép, mily hatalmas vagy, te ,,rex tremendae majestatis [rettentô fölségű király]!'' Mily édes voltál Betlehemben; mily csendes s igénytelen az Oltáriszentségben; nyelvemen olvadsz el, édességgel töltesz el, te közeli Isten; hitem komolyságával akarok rászolgálni, hogy kegyes bírám légy. Tôlem függ: jöjjetek atyám áldottai, bírjátok a világ kezdetétôl nektek készített országot (Mt 25,34). Jézus megpillantja a krisztusi lelkek tündöklô csoportját; fehér ruhában, pálmákkal kezükben éneklik: Benedictus, qui venit [Áldott, aki jön]... Szeretettel néz rájuk: ,,Koszorúm, koronám vagytok. Testvéreim, isteni vér! Jöjjetek atyám áldottai; nagy áldás, a teremtô, megváltó, megszentelô Isten áldása teljesült rajtatok. Ti éltétek át az életet dicsôséggé, ti a múló idôt örök ifjúsággá, ti a szenvedést örömmé! Bírjátok az országot, melyért imádkoztatok s éltetek és küzdöttetek... Három áldást említ az evangélium: 1. megáldotta a gyermekeket, a kicsinyeket s az ô képviseletükben mindazokat, kik szívbôl alázatosak; 2. az Olajfák hegyén mennybemenetelekor a tanítványokat, hogy a búcsúzás keserűségébe beleállítsa szeretetének és összeköttetésének biztosítékát; 3. most megáldja gyôzelmes híveit. A kezdet, a küzdelem, a végleges, szerencsés kifejlôdés áldásai ezek. Lefoglalom magamnak mindhármat. ,,Akkor így szól majd azoknak is, kik balfelôl lesznek: Távozzatok tôlem átkozottak, az örök tűzre...'' (Mt 25,41) A rosszak lelkületét két vonás jellemzi: rémület és átok. Krisztus mondta róluk, hogy itt a földön nincs békéjük; nyugtalanság jellemzi pszichológiájukat; nem biztosak hitetlenségükben; mondják, hogy ,,primos deos timor fecit'', a félelem csinált isteneket, de ez a ,,timor'' az ô folytonos kísérôjük; ez villan ki abban a fanatizmusban is, mellyel a hitet üldözik. Aki nem fél, az nem törôdik folyton a rémületes ellenséggel. -- Ez a bizonytalanság rémületté lesz a végítéleten; ,,Életet, irányt, célt tévesztettünk -- mondják majd -- és mindent elvesztettünk. Az élet nagy kérdései iránt fölületes ellenszenvvel viseltettünk; az Istent tagadtuk s fölségét komolyba nem vettük. Íme a mi ítéletünk.'' (Prohászka: ÖM, 7:287; 23 + Noé Istenének puszta szava elég volt neki, hogy higgye azt, amibôl semmit se látott. Látszólag jele sem volt a közelgô vízözönnek, mely minden életet elpusztít. Noé mégis építette a bárkát, mivel hitt (Zsid 11,7). Hite bizonyság, hogy a pogányok közt is lehetséges az Istenben való hit, a tudatlanságot el lehet kerülni, épp ezért felelôsek vagyunk érte. Isten mindenkinek szívébe írta az Ô törvényét. Mivel Ô Isten, azért hitetlenség és hűtlenség sosem lel rája. Bűn nem állhat meg Isten szentsége mellett. (Schott) + Advent Énekeld korán, a hajnal-órán behizelgés lágy énekével, világ siket fülébe, énekeld két térdeden s mint fátylon átal, úgy zengjen! Mint szól anyáknak halk dala, a kisdedüket altatva... Mert Erô meggyöngédült, a Végtelen kicsinnyé mélyült, Hatalmat most jóságba lágyaszt! A magasságos: most alázat... Otthonja lett a hajadoni hajlék; a Szűz ölén új trónra lelt, s a bölcsôdalhoz angyalkar lehajlék. Ím áhítat napot még nem kelet, tölt ámulat be éjfelet... Gyújts, lelkem, gyertyákat, gyújts ujjongásra minden égtájat, hogy boldog Ávét mondj Ôneki, aki Urunkat viseli. (Gertrud von Le Fort szabad versébôl) + Miként a Hold a Nap és Föld között ragyog, úgy állíttatott a Szent Szűz Isten s mi közénk, hogy folyton ontsa ránk az isteni kegy özönét. (Sz Bernát) + Minden bizalmunk kezdete, alapja a Boldogságos Mária! Rábízta Isten minden javak kincsestárát, hadd tudják mindenek, hogy Ô általa jön nekünk minden reményünk, minden kegyelmünk, mind az üdvünk -- míg Jézust nyújtja minekünk. Mert így akarta Ô: az Úr, hogy mindent Mária által kapjunk. (IX. Pius pápa) ======================================================================== A ÉV ADVENT 2. VASÁRNAPJA 1: A messiási országban az igazságosság és a béke uralkodik. S: Krisztus minden embert üdvözíteni akar. E: Ôszinte bűnbánattal kell készülnünk az Úr eljövetelére. Isten teremtett minden népet, de folyton újjáteremti magának azt, melyet a maga népének hív. Teremti ôt, egyre szólva hozzá és mondva: Enyém vagy te! -- Tetszése szerint választ az emberekbôl, a maga népévé alkotva ezeket. Megszenteli Igéjével, Lelkével és a Bárány vérével. Elsô olvasmányhoz / Iz 11,1-10 Ha kidôl a tölgy, megmarad a gyökér, a tôkéje, amelybôl új élet támadhat. Dávid királyi háza végét járja Izajás 11. jövendölésekor; a próféta kijelentései végsôsoron nem a trónra föllépô Ezekiásra vonatkoznak, hanem egy eljövendô Fölkentre, aki Jessze, Dávid atyjának törzsébôl fog támadni. Ô kapja a lélek-adományok teljességét (11,2): bölcs lesz, mint Salamon; okos-erôs, mint Dávid; istenfélô, mint Mózes és Ábrahám. Ô teljesíti be az isteni törvényt, és fôként, Ô törôdik a szegénnyel. A kép, melyet a 6--8. vers vázol, nem állatokat jelent, hanem embereket, népeket: mikor ezek elismerik Isten törvényét és jogát, akkor egymással is békességben élnek. (11,1-2: Iz 7,14; 9,5-6; 42,1; Mt 3,16 # 11,4: Zsolt 72; 2Tesz 2,8; Jel 19,11 # 11,6-9: Ez 34,25; 37,26; Hab 2,14) Válaszos zsoltár / Zsolt 72(71),1-2.7-8.12-13.17 A Békekirály és országa Szentleckéhez / Róm 15,4-9 A messiási idô békéjérôl szól az 1. olvasmány. Errôl a békérôl szól Sz Pál római levelének szakasza is, mégpedig a keresztény közösség adott helyzetében. Itt is veszély fenyegeti a békét. Pál beszél az ,,erôsekrôl'' és ,,gyöngékrôl'' (15,1): liberálisabb haladók és aggódó konzervatívok lehetne a mai nevük. Valószínűleg a pogányságból jött keresztények és zsidó-keresztények közti feszültségrôl van szó. Mindnyájukat Isten hívta és fogadta be, ezért a közösségben viseljék el egymást, legyenek tekintettel egymásra. A döntô ok, a megértés normája maga Krisztus; az, amit Ô tett és szenvedett értünk. (15,4: 1Kor 10,6; 2Tim 3,16 # 15,5: Fil 2,2-3 # 15,8-9: Mt 15,24; ApCsel 3,25- 26; Zsolt 18,50) Evangéliumhoz / Mt 3,1-12 Máté (3,2) is hasonló szavakkal foglalja össze János prédikálását. Az Elôfutár szól a keresztény közösséghez is, sôt ma még sürgetôbben, hiszen Krisztus jöttével Isten uralma (,,mennyek országa'') már elkezdôdött, de vele együtt a válság is, a döntés és ítélet. Ezért követelmény: az egész emberiség térjen meg Istenhez. (Mk 1,1-8; Lk 3,1- 18 # 3,3: Iz 40,3; Jn 1,23 # 3,8-10: Ám 5,18-20; Jn 8,37-40; Róm 9,7-8 # 3,11-12: Mal 3,2-3; ApCsel 1,5) Szentségre várva Jézusban Isten ígéretei beteljesültek. Ô a mi békénk, minden reményünk. Ô keresztel minket tűzzel és Szentlélekkel, valahányszor igéjét hallgatjuk és Testét vesszük. Ô újít meg minket. És általunk megújítja majd és megmenti a világot. Elmélkedés Jézus egy közülünk, beáll az emberek sorába. Megjött Ô valóban, megjött! Magából Isten szívébôl, ide hozzánk; fölvette emberségét, s azzal, hogy fölvette, elfogadott bennünket úgy, ahogy vagyunk, és egyben értünk és helyettünk Isten akaratát fogadta el a szent Akarat teljes, mindent-követelô súlyával. Isten kinyilatkozása mindig az embernek is a megnyilatkozása. Ahol Isten lép a fénybe, ott a mi szívünket is a fénybe emeli, és ha hagyjuk, hogy szívünket a fénybe emelje, akkor felragyog az Úr dicsôsége. Isten szentségét csak úgy ölthetjük magunkra, ha föltárjuk bűneink titkos gyökereit, hogy azáltal Isten fénye kiölje ôket. (Klaus Hemmerle) + Adventi ima Uram Jézus! te vagy az, kit a sötétségben bolyongó világ négyezer évig epedve várt. E négyezer év emlékezetét az adventi négy hét hajnalaiban üljük meg, a jámbor ôsatyák buzgó óhajtásával könyörögve hozzád: Jöjj el, édes Üdvözítônk! szabadíts ki a bűn rabságából, melybe többszörös ígéretünk után is megint visszaestünk! Tudjuk, hogy már itt az óra az álomból fölkelnünk, mert most közelebb vagyon a mi üdvösségünk. A tudatlanság és tévelygés éjjele elmúlt, az igazság napja feltűnt benned, Uram Jézus! Áraszd ránk kegyelmedet, hogy elvetvén a sötétség cselekedeteit, a világosság fegyvereibe öltözzünk; mint nappal tisztességesen járjunk, szeplôtelen érzéssel, irigykedés nélküli szeretetben. Ah mert te vagy az, ki egykor el fogsz jönni a felhôkben nagy hatalommal és dicsôséggel, mikor jelek lesznek a napban és holdban és csillagokban, és a földön a népek szorongatása, a tenger zúgása és a habok fölháborodásakor; mikor elszáradnak az emberek azok félelme és várása miatt, mik az egész világra következnek. Te mondottad ezt, kinek beszédei az ég és föld elmúltával sem múlnak el. Uram Jézus! tudjuk, hogy te vagy a világnak megígért váltsága, ki eljövendô valál, s így mást nem kell várnunk. Imádva ismerjük el isteni erôdet, te vagy az, ki által a vakok látnak, a sánták járnak, a poklosok tisztulnak, a siketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik. Oszlasd el elménk vakságát, hogy tisztán láthassuk igazságod mennyei fényét; segítsd föl gyarlóságunkat, hogy utaidon ingadozás nélkül járhassunk; nyisd meg füleinket! hogy igédet mindenkor szívesen hallgassuk; tisztíts meg minket a vétek szennyétôl; támaszd föl lelkünket, ha talán a bűn halálába süllyedett volna; add híven követnünk evangéliumodat, melyet üdvözítésünkre hirdetsz nekünk, kik isteni Fölséged elôtt mindnyájan oly szegények vagyunk. Ôrizz meg a könnyelműségtôl, hogy ne legyünk ingadozó nádszálak, melyeket az indulatok szele mindenfelé hajt; ne keressük a kényelem megrontó puhaságait, hanem mint elôköveted, Keresztelô Szent János, önmegtagadással, kereszteink szíves elviselésével készítsünk Neked utat szíveinkbe. Közel vagy, Uram, hozzánk, azért örvendünk benned mindenkor, igen örülünk, semmin sem aggódva, hanem minden imádságban és könyörgésben kéréseinket hálaadással terjesztjük isteni színed elé; hogy a te békességed, mely felülhalad minden értelmet, oltalmazza meg szíveinket és elménket tebenned, Uram Jézus Krisztus! kit a próféták megjövendöltek, kit a pusztában kiáltó szent hírnököd oly szívrendítve és alázatossággal hirdetett, arra sem tartva magát méltónak, hogy sarud kötelékét megoldja. Ô a bűnbánat keresztségét hirdette a bűnök bocsánatára; add kegyelmedet, Uram Jézus! hogy kik a te szent keresztséged által új teremtmények lettünk, de lelkünk tiszta ártatlanságát bűneinkkel elvesztettük, töredelmes bűnbánat által méltólag elkészítsük utadat, egyenesekké tegyük ösvényeidet, betöltve minden hiányt, megalázva a kevélység minden hegyét, elegyengetve a gyarlóság minden göröngyeit, és szívünk darabos utait simákká téve: hogy megláthassunk és méltán elfogadhassunk téged, Isten Üdvözítôjét. Jöjj el, jöjj el, édes Üdvözítônk, s maradj nálunk mindörökké. Amen. (Tárkányi: Vezércsillag, 204) + Megtérésért Mutasd, Uram, irgalmadat, vigasztald véle szívemet! Engedd, hogy megtaláljalak, mert lelkem csak Terád eped! Nézd, itt van amaz ember, kit rablók megrohantak, összetörtek, s mint a holtat, a Jerikói úton hagytak! Kegyes Szamaritánusom, jöjj, hogy karod föltámogasson! És juhod vagyok: tévelygek elveszetten. Keress meg, vigy aklodba két kezedben! Amint vágyol, tégy aként velem: csak Nálad itt maradjak mind ez életen! Dicsérve mindazok közt Téged, kik ott fenn Benned találtak öröklétet! (Sz Jeromos) + ,,Tartsatok bűnbánatot!'' János felhívása örök érvényű. Az egyház átvette a bűnbánat szellemét. Állandóan ki vagyunk téve kísértésnek, magunkban hordozzuk a rosszra való hajlamot, és így vannak botlásaink. Számunkra a Messiás már eljött, jelen van, de mindig jön abban a formában, hogy bennünket is átalakít a maga képmására. Azonkívül nem tudjuk, mikor zárja le eljövetelével a történelem folyását, s azt sem tudjuk, hogy nekünk mikor kell megjelennünk elôtte számadásra. Így a bűnbánat az állandó ébrenlétnek, az állandó készenlétnek is az eszköze. (Jakubinyi: Máté evangéliuma, 38) ======================================================================== A ÉV ADVENT 3. VASÁRNAPJA 1: A messiási országot a jólét jellemzi majd, az egyes emberek nyomorúsága is eltűnik. S: Várakozzunk hittel Krisztus eljövetelére! E: Keresztelô János a Megváltó elôhírnöke. A várakozások megváltoztatják életünket, akár egy emberre, akár egy eseményre vagy ünnepre várunk: mássá leszünk, és egyben aggódunk is: mi következik? Megjön-e? Hogyan lesz az? Elfogadja-e, amit fölajánlhatok, az adományaim'... a szívemet? Az Úr közel van! Ne féljetek! Elsô olvasmányhoz / Iz 35,1-6.10 Ahogy Izajás 24--27. fejezete, úgy a következô 34--35. is apokaliptikus, végidôket megjelenítô szöveg. Isten mentô érkezése a pusztát paradicsommá változtatja. Tövist, bogáncsot, ínséget, kórságot -- Ádám bűnének minden átkát (1Mz 3) -- legyôzi. ,,Szabadság, öröm és boldogság'': ma ily szavakban nem bízunk, elvesztették hitelüket: látni akarunk, hogy higgyünk. És valóban, itt az mondatik (35,5-6), hogy Isten új látást és hallást, szólni és járni tudást ád nekünk (vö. evangélium): új lehetôségeket, hogy Isten igazságát, való voltát fölfoghassuk. És ez a lényeg! (35,1-4: Iz 41,19-20; Zsid 12,12; Iz 40,10 # 35,5-6: Iz 29,18-19; Mt 11,5; ApCsel 3,8 # 35,10: Iz 51,11; Zsolt 126) Válaszos zsoltár / Zsolt 146(145),7.8-9.9-10 Isten az Úr és segítô Szentleckéhez / Jak 5,7-10 A gazdaghoz intézett bíráló beszéd után (Jak 5,1-6), Sz Jakab ,,testvéreihez'', a szegényekhez fordul: álljanak helyt, míg nem jön az Úr. Ô szabadít meg minden elnyomottat (5,7-8). A szegényeknek hitükben a reményük. Csak a szegénynek van igazi reménye, mert a gazdag fél a jövôtôl. Az Úr már itt ,,áll az ajtóban'' (5,9), közeli eljövetele újabb intés: bírálgatásnak és elégedetlenkedésnek helye nincs, mert közel az eljövendô ítélet. Az intéseket példák támasztják alá: a szántóvetô, ki türelemmel várja az aratást (5,7); a próféták, kik a támadások közt sem fáradtak el, hogy Isten szavát hirdessék (5,10); végül a tűrô Jób (5,11 -- ez nincs a mai olvasmányban). (1Kor 1,8; Mk 4,26-29; Róm 2,6-7; 1Pt 4,7.14; Mt 5,11-12) Evangéliumhoz / Mt 11,2-11 Az elôzô fejezetekben Máté evangélista elmondta Jézus szavait és tetteit (5-7, 8-9). Izrael kérdezze magától, Jézus-e az, akinek jönnie kell, Ô-e az ,,idôk végére'' várt próféta, kiben beteljesül a Törvény is a próféták. Keresztelô Sz János meghirdette Ôt, mint szigorú bírót (Mt 3,12); most fölteszi a döntô kérdést, a többiek nevében: ,,Te vagy- e az...'' (Lk 7,18-28 # 11,2-6: 5Mz 18,15; Jn 1,21; Iz 35,5-6 # 11,7- 11: Mt 3,1-6; 2Mz 23,20; Mal 3,1) Szentségre várva Jézus jön mint bíró és szabadító. Elôbb mint szabadító: ezt Keresztelô Jánosnak tudtára adta, ô teszi meg elôször, amit aztán tanítványaitól elvár: meghívja a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat lakomájára (Lk 14,13). Elég nyomorult vagyok-e én, hogy engem is meghívhasson? Elmélkedés ,,Te vagy-e az?'' Az evangélium nemcsak isteni, hanem emberi kinyilatkoztatás is. Megmutatja, hogy mi lakik bennünk (vö. Lk 2,35), a hívôben és abban, aki bosszankodik, megbotránkozik Ôrajta, megbotlik Ôbenne. Az Írás nemcsak azt mondja meg, mi volt, hanem azt is, hogy mi van és lesz! János kérdésével: ,,Te vagy-e az?'' -- máig sem végeztünk. János tanítványainak, talán magának a Keresztelônek sem volt még Jézus föllépése egyértelműen világos. Másképp képzelték a Messiást. Hát mi? Minket kielégít-e? Mit végzett Ô, mi lett a világból mióta Ô közénk jött? De miért ne tennôk föl másképp e kérdést: Mi, keresztények kielégítjük-e Ôt azzal, amit az Ô világából építettünk, az Ô üzenetébôl megvalósítottunk? Például: miféle ,,jóhírt'' viszünk mi a szegényeknek, bűnösöknek, tévelygôknek ma? Izgat-e minket, hogy az emberiség kétharmada éhezik testileg, s még nagyobb része (s ez még fájdalmasabb) -- lelkileg? (Schott) + A várandós Szűz A Szent Szűz ez állapotában a bensôségnek s elmélyedésnek titka. Magában hordja a misztériumot; tudja, hogy van; tudja, hogy Isten benne van; de az Urat ô sem látta, s csak jelei s angyalai imbolyognak körülötte; érteni ôt nem lehet, csak hinni. Ó titokzatos, szent világ! Lelkünk is terhes Istentôl: Isten van bennünk, a mennyország, a kegyelem, az örök élet. Mindezt hordozzuk magunkban, de nem látjuk. Se baj; pesszimisták, hitetlenek mégsem lehetünk; mert ha az Urat nem is látjuk, mindenhonnan a szellemi világ nyomai ragyognak felénk. Angyalok járnak körülöttünk... virágok fakadnak s gyermekek születnek; misztériumban élünk; megoldása e problémának az, hogy hiszünk! E reflexióval kell gyakran tevékenységre s örömre hangolni kedvetlenségünket. A természet nyílik áprilisban, s az édesanya szíve vágyik gyermeke után, mint örömének tavasza után. A Szent Szűz is mondta: ,,Ki adja azt nekem, hogy... megcsókoljalak'' (Én 8,1), s mondta azt mennyei szenvedéllyel. Vágyott utána! Vannak beteges vágyak, vannak tehetetlen s éppúgy egészséges, termékeny vágyak. Krisztust akarta adni nekünk. Nem maradhatott meddô. Minden léleknek és életnek szülnie kell tettet, sok tettet. A tett az édes, a szó a mostoha gyermek. Mi volna a természetbôl, ha meddô volna, s mi lesz a kegyelembôl, ha nem szül szép, meleg, nemes, erôs életet? A kegyelem cselekedetei szükségesek az élethez! (Prohászka: ÖM, 6:56; 76) ======================================================================== A ÉV ADVENT 4. VASÁRNAPJA 1: A Messiás szűztôl születik. Neve ,,Emmanu-El'' lesz, azaz ,,Velünk az Isten''. S: Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, test szerint Dávid nemzetségébôl származik. E: Jézus, Mária gyermeke, a Szentlélektôl van. Mit végeztünk ebben az adventben? Mit várunk ez év karácsonyától? Emlékeket? Valami újat? Isten egy jelet küld, hogy lássuk, mit tett Ô, mit fog adni, mit vár el. Azt akarja, hogy lessük a Jelét, lássuk meg és fogadjuk be! -- A jel: egy Szűz és egy Kisded. Mily közönséges dolog: gyöngeség, szegénység, reménykedés; kegyelme és békéje Istennek, a mi Atyánknak. Elsô olvasmányhoz / Iz 7,10-14 Dávid királyi házának léte és vele maguk Isten ígéretei forogtak veszélyben, mikor Izajás próféta Kr.e. 735-ben Ákáz királyhoz küldetett. Jelet mutat neki Isten megbízásából, hogy bátorítsa a királyt. De a királynak nem kell jel, nem hisz sem Istennek, sem a prófétának; a maga politikáját akarja folytatni. Isten mégis megadja a jelet Ákáznak, Dávid házának, bár a király nem kívánja, látni sem akarja. Dávidnak majd sarjat küld, kiben teljes valósággá lesz a jelképes név: Emmanu-El (,,Velünk az Isten''). Ennek az a feltétele, hogy a királyi ház továbbra is fönnáll és örökös születik. Ez azonban csak (7,14) prófétai elôjel a Szűznek arra a Fiára, akit az evangélium meghirdet. Hogy ez a fiúgyermek az igazi Messiás, mutatják a jelzôk is, melyeknek egy közönséges trónörökösre való alkalmazása istentelen hízelgés lenne. (Iz 9,5-6; Mik 5,2; Mt 1,23) Válaszos zsoltár / Zsolt 24(23),1-2.3-4.5-6 A szentélybe vonulás Szentleckéhez / Róm 1,1-7 Szent Pál levelét korának stílusában kezdi: elejére teszi a küldô és a címzett nevét és egy üdvözlést csatol hozzá. A szokásos forma körülbelül ilyen: ,,Pál -- a római testvérekhez -- köszöntés.'' De lám, mennyi mindent beletölt ebbe Pál! Egész evangélium ez, mondhatnók. Nemcsak Pál szerepel, hanem Krisztus is, Isten Fia, Dávid Fia, a Föltámadt és Fölmagasztalt és a közösségében hatalommal jelenlévô Úr. Benne teljesültek be a próféták ígéretei. Gondolhatunk itt Izajás 7-re (1. olvasmány); de az apostol inkább a 2. zsoltárra gondolt (2,7, vö. ApCsel 13,33), a messiási zsoltárra, amelyet a dávidi király trónra lépte napján szoktak énekelni. (1,1-2: ApCsel 9,15; Gal 1,15; Róm 16,25-26 # 1,3-4: 2Sám 7,1-17; Róm 9,5.33 # 1,5: ApCsel 26,16-18; Róm 6,17; 16,26) Evangéliumhoz / Mt 1,18-24 ,,Isten velünk'': ez áll a Máté evangélium elején és végén (1,23; 28,20); ez a központi kijelentése a mai szakasznak is. Az evangélista idézi Izajás jövendölését (7,14, vö. 1. olvasmány), hogy a megtestesülés titkát úgy mutassa be, mint Isten teremtô, megmentô leereszkedését. -- Hogy József ,,igaz'' volt, az Írás nyelvén ez azt is jelenti, hogy jóságos. Ezért akarta csöndben elbocsátani Máriát, akinek a titkát nem értette. De most maga is az isteni műnek együtt- tudója, együttműködôje lesz. Ákázzal ellentétben (Iz 7,12), József elfogadja a Jelet és Isten ajánlatát: törvényes atyjává lesz Jézusnak, atyjaként ô adja neki a Jézus nevet, aminek jelentése: ,,Isten üdvözít''. (1,18: Lk 1,27.35 # 1,21: Lk 1,31; Zsolt 130,7-8; ApCsel 4,12 # 1,23: Iz 7,14) Szentségre várva ,,Velünk az Isten'': íme, ebben van minden reményünk, ma is! Mikor az Oltári Szentséget ünnepeljük, azt is tudjuk, hogy Isten Ez által és mi általunk akar jelen lenni a világban és a világért. Elmélkedés Megoszthatatlan történelem Az isteni és emberi történést a Szentírás idôbeli folyamatosságnak mutatja: a teremtéstôl és bűnbeeséstôl mindenek beteljesedéséig, Krisztus második eljöveteléig. Ennek az idôképnek elônye a jobb megértés: a bölcseleti és hittudományi magyarázatok különben sem érthetôk a legtöbb embernek. De ne essünk abba a tévedésbe, mintha a történelmet egyszerűen ,,elôbb'' és ,,utóbb'' rendjébe oszthatnók: Krisztus elôttre, Krisztus utánra; a megváltatlan és megváltott világ értelmében két félre: teljes sötétre és teljes világosra. Még a mai ember szétválasztása is megváltottra, meg nem váltottra (keresztényre, nem-keresztényre) tévedés lenne. ,,Csak egy, oszthatatlan történelem van, mely teljes egészében az ember gyöngeségét és szánalomra méltó voltát mutatja, másfelôl azonban Isten teljes, irgalmazó szeretetét!'' (Josef Ratzinger) + A Szent Szűz Karácsony-estéje Mint ahogy a májusi erdô a csillagos mennybolt alatt telve van kéjes, illatos élettel, titkos, édes termékenységgel, néma zenével s lefátyolozott szépséggel, olyan volt a Szent Szűz Karácsony-estéje. Finom, mély lelkén a próféták és költôk és szentek kedélyének villogásai lobbantak föl, az áhítat, bensôség, imádás, öröm elragadtatásai közt. Lelke átszellemült a leányos s az anyai érzések bájától; öntudata, mint egy ezüst tükrözésű mélység, melybôl a legszebb, legédesebb s legharmonikusabb életnek világítása áradt ki; ô is látta Betlehemet, a barlangot, a jászolt, a hívônek, a prófétának, a szentnek s végre az Istenanyának szemeivel; ah, mily fényben látta! Saját édes, elragadó boldogságának fényében. -- Hát lelket adj, édes Szűz, lelket, vagyis nyiss fényforrást bennem, hogy lássak, hogy hittel, szeretettel lássak, hogy a szépséget, hogy az Istent lássam. Édes látnok, nyisd meg szemem karácsonyi vízióra! S nem veszik föl, mert telve volt Betlehem, telve idegennel, jövevénnyel, pletykával, lármával, vaksággal. Ott neki helye nincs. A szív ily Betlehem lehet; nincs benne helye Istennek. Fölfogad mindent, csak ôt nem; tele szívja magát állóvízzel, mint a pocsolyába esett szivacs! Tehát elvonul a barlangba, el a csendbe, el az Isten galambjának sziklaréseibe. Ah, itt csend van, itt ünneplô magány van, itt hangosan beszél a szív, itt hallani az Isten léptét. Mily kedves ez neki. Mint az Úrnak kedves a szegény templom, hol egyszerű nép térden állva imádkozik. Szegénység és melegség. A barlang s benne a Szűz, az ,,arca Dei'' [Isten szekrénye]; no lám, megkerült Jeremiás barlangja, hová az Isten szekrényét rejtette; itt a frigyszekrény, itt a cherubszárnyak... mindjárt meglátjátok az Isten dicsôségét! A Szent Szűz, mint várandós Istenanya, készül fogadni s köszönteni az Urat; várja s hívja ôt. Tudja, hogy eljön, tud ô mindent... Látja leszállni az éjet s tudja, hogy tündöklô lelke azért van ideállítva, hogy a közelgô Jézusnak világítson... Látja a barlang aljazott szalmáját s érzi, hogy lelke ki van terítve puha, illatos szônyegül a belépô Isten lábai elé... néma az éj s ô tudja, hogy a szférák zenéjének is el kell csitulnia az ô üdvözlô, szeretô csókjától. Ah igen, végtelenbe emelkedô dagály emeli a szent Szűz érzelmi világát!... A természet s kegyelem elsô zsenge szeretete ül ünnepet benne. Szent, fölséges, dicsôséges Szűz! Künn énekeltek Glóriát; de az csak gyönge visszhangja, csak elhaló lüktetése annak a himnusznak, annak az imádásnak, mely a Szűz lelkében kelt; hiszen e lélekben vált ki a legboldogságosabb anyának éneke, melyet Isten magának rendelt üdvözletül. Kívülre nem hangzott; nem baj. A szív dala öröm, hála, édes vigasz, virágos remény; lendületes, kotta nélküli, belsô énekek. (Prohászka: ÖM, 6:59; 79) + Malaszttal, Úrnônk, úgy megteltél, hogy lehess üdvnek útja nékünk, az égi honba följutásunk eszközlôje! (Sz Atanáz) + Fellegek elboríták ég sarkait, űzve napsugarat, terjesztve homályt. Már közel fénylik jászolod, új lángot gyújt a titkos éj! Elűzetik a zordon éj, világnak fénye visszatér. (Sz Ambrus himnuszából) + Papság Figyeljetek jól, testvérek! Ha úgy tiszteljük a Szüzet, -- ahogy kell is, -- mert hordozá szentséges méhiben Ôt, a mi Urunkat! -- Ha az áldott Keresztelô megrendült, és illetni sem merte az Isten szent fejét! Ha a sír, hol némi idôn át Ô feküdt: oly tisztelt! -- Mily szent-igaznak, méltónak kell lennie azon személynek, ki kezeivel fogja folyton Ôt, aki szívébe, szájába fogadja, és másoknak nyújtja Ôt, hogy mind vegyék magukhoz!? (Assisi Sz Ferenc) ======================================================================== A,B,C ÉV DECEMBER 25. KARÁCSONY: URUNK SZÜLETÉSE VIGÍLIA MISE -- SZENTESTE 1: Választott népében kedvét leli az Úr. S: Szent Pál tanúságot tesz: Krisztus a megígért Megváltó. E: Jézus Krisztus, az Isten Fia, emberi természete szerint Dávid király családjából származott. Vannak idôk, mikor hallgat Isten. Nem hallgat meg, nem válaszol: ,,elrejti orcáját'' -- mivel az ember rejtôzik Ôtôle, az ember maga nem akarja, hogy Isten meglássa és szóljon hozzá. -- De Isten nem marad néma: megszólal a prófétákban és az Ô szeretett Fiában. Jön Ô, már itt van! ,,Ma éjtszaka megtudjátok...'' Mint rejtôzô Isten érkezik ma, de ,,holnap'' már hatalomban jön, és akkor meglátjátok az Ô fönségét. Elsô olvasmányhoz / Iz 62,1-5 A babiloni fogság idején a próféta imádkozik és vigasztal. A hazatérés ügye kétséges. Isten, úgy tűnik, hallgat! És épp ezért nem hallgat a próféta: szüntelenül figyelmezteti Istent népének ínségére. Isten majd meghallgatja, hiszen szereti tulajdon Városát; ez valamiképp drága kincse, az ô ékszere, koronája, melyre szeretettel tekint. Isten maga az építôje, egyben Jegyese az új Isten-városnak, Isten közösségének. Ezért új Szövetséget köt vele. (62,2: Iz 56,5; Jel 2,17 # 62,4: Iz 60,15; Oz 2,25 # 62,8: 5Mz 28,30-33) Válaszos zsoltár / Zsolt 89(88),4-5.16-17.27 és 29 Dávid házának kiválasztása Szentleckéhez / ApCsel 13,16-17.22-25 Elsô térítô útján Pál a pizidiai Antiókiába érkezett. Szombaton a zsinagógában a törvény és a próféták olvasása után fölszólították ôt, hogy mondjon egy ,,vigasztaló szót''. Ô Izrael történelmére hivatkozik, hogy az Jézusban, Dávid fiában elérte célját. János, az Elôfutár, szintén Ôrá utalt, és megtérésre buzdította a népet. Ma sem ismerheti föl senki Jézusban Megváltóját és Urát, ha nem kész arra, hogy más emberré legyen. (13,17: 2Mz 1,7; 6,1; 12,51 # 13,22: Zsolt 89,21; 1Sám 13,14 # 13,23-25: 2Sám 7,12; Lk 1,69.76; Mt 3,11; Jn 1,20- 27) Evangéliumhoz / Mt 1,1-25 vagy Mt 1,18-25 Isten Fia Dávid és Ábrahám fiaként jön a világra. Mint valóságos ember lép be egy bizonyos nép történetébe. E nép története Jézusban eléri voltaképpeni célját, Izrael Ôbenne tölti be küldetését. Ô azért jön, hogy letörlessze saját népének és minden népnek adósságát, bűneiknek terhét. -- Mária, a megváltó Istennek anyja, már a megváltás teljes ragyogásában áll ott. József, Jézus törvény szerinti atyja, félô-tisztelô hittel néz hitvesének titokzatos küldetésére. (1,18: Lk 1,27.35 # 1,23: Iz 7,14) Szentségre várva Emmanu-El, ,,Velünk az Isten'': Jézusban vált valóra ez a prófétai név. Isten itt van mivelünk. Jézusban együtt vagyunk az Istennel. Egy közösség vagyunk mindazokkal, akik várjuk végsô eljövetelét. Elmélkedés ,,Jöjj, népek ígérete, Úr Jézus! Örvendeztess minket isteni jelenléteddel! Rászorulunk tanácsra, segítségre, oltalomra! Jöjj hát, gyógyítsd vakságunkat, segítsd gyönge, fogyatékos embervoltunkat! Jöjj, Te isteni fönség ragyogása! Jöjj, Isten ereje, Isten bölcsessége! Fordítsad éjünk nappallá, oltalmazz veszélytôl, világosítsad vakságunkat, acélozd bátorságunkat, vezess minket hűségben, irányíts Akaratod útján e földi zarándoklásban, míg végre befogadsz az örök Városba, melyet Magad alapoztál s építettél minékünk.'' (Nagy Sz Bernát) + Nagyhatalmas Szűz (Virgo Potens) Oly sokszor tartottad szent karjaidban Ôt! A Kisded-archoz sokszor nyomtad ajkadat! A kebled bajtól óva, Kincset elfödött... Mert Istengyermeket is érnek ártalmak! Ráadtad kis ruháit, arcod Archoz ért, álomban-ébren; s füled hallhatá: gügyög kis ajk: ,,Anyus''... Kacsója, láttad, nyúlt feléd... Kérô kicsiny szeme csak arcodon függött. A sok-sok elragadt ujjongást ismeréd szív mélyén, édes-titkos múlt évek során... Szíved-kibirta! lázzal-szédítô hevét! Anyám, halandó! Erôs Asszony! Nézd most Ôt a Fán...! (Boldog Dominici János) ======================================================================== A,B,C ÉV DECEMBER 25. KARÁCSONY: URUNK SZÜLETÉSE ÉJFÉLI MISE 1: Megszületett a Gyermek, eljött közénk az Isten Fia. S: A próféták által megjövendölt Üdvözítô: Jézus Krisztusban megjelent közöttünk. E: Megszületett a Megváltó Dávid városában. Isten szólott az emberhez, komolyan vette az embert, magához fogadta. Isten leereszkedett hozzánk, mindegyikünkhöz. ,,Kisded született nékünk'': értünk, emberekért Ô emberré lett, mert meg akar menteni, gyógyítani, üdvözíteni. Ô az Elsôszülött, és keresi kis testvéreit, szeret minket! Elsô olvasmányhoz / Iz 9,1-3.5-6 Izajás korában Galilea népét elhurcolták Asszíriába (Kr.e. 732). A próféta mély sötétbe borultan látja a népet és országot, hasonlónak a holtak sötét korához, vagy a teremtés elsô napjának sötétségéhez. De ebbe az éjbe beleragyog egy fénysugár: a királyi gyermek születése (vö. 1. olvasmány a 2. és 4. adventi vasárnap). Emberfölötti névvel és tulajdonságokkal ruházza fel Ôt, a messzi jövôbe tekintve: ama Kisdedre, aki sokkalta több lesz, mint egy szorongattatásban élô nép szabadítója. Ez a szorongattatás az egész emberiség mélységes nyomorának képe a próféta szemében. (9,1-3: Mt 4,13-16; Jn 8,12 # 9,5- 6: Iz 7,14; 4Mz 24,7.17; Zak 9,9-10) Válaszos zsoltár / Zsolt 96(95),1-2.2-3.11-12.13 A világ királya és bírája Szentleckéhez / Tit 2,11-14 Isten elsô megjelenése: kegyelmének fölragyogása Fiának emberré válásában, és az Ô fölségének végsô megnyilvánulása között folyik az Egyház földi élete és a mi emberi életünk. Isten kegyelme tanítani akar bennünket. A világnak általunk kell megéreznie Isten jóságát! (2,11-13: Tit 3,4; 1Jn 2,16; 1Tim 1,11 # 2,14: Zsolt 130,8; 2Mz 19,5; Ez 37,23; 1Pt 2,9; 3,13) Evangéliumhoz / Lk 2,1-14 Az Ószövetség messiási reményei egyrészt oly országra irányultak, melyben Isten maga a király, másrészt egy Dávid törzsébôl származó királyra. A Betlehemben megszületett Kisdedben mindkettô valóra vált, mert Dávid fia egyszersmind Isten Fia. Ég és Föld (vagyis angyalok és pásztorok) jönnek hódolni Ôneki. Ez a Kisded, mint az angyal hirdeti, ,,az Úr'': Isten nagyságát Ô nyilatkoztatja ki, Ô hoz békességet a világnak (vö. 1. olvasmány). (1Sám 16,1-13; Mik 5,1-4; Lk 19,38) Szentségre várva Hiába született volna Jézus Betlehemben, ha szívünkben meg nem születik és általunk a világnak meg nem jelenik. Az Oltári Szentség ünneplésében mindkettônek: Betlehemnek és a Golgotának titka jelenvaló lesz: ,,a világ életéért''. Elmélkedés A Kis Jézus tanítása Ezen az éjen földrôl égig támasztaték ama lajtorja, melyen fel s alá járnak az Isten angyalai. Ezen mutatá Isten az égi szivárványt, az örök békességnek jelét... Ezen a napon az erôs ,,Sámson'' Dalilának szerelmétôl pólyába kötöztetett; a régi ködök és felhôk, melyekben megszokott vala Isten jelenni, eloszlottak, mert Emmanu-El: Velünk lakó Istenné lett, akit ez árnyékok jelentettek... Keresztyének, mi valánk szolgák és kegyetlen urak szolgái valánk: a bűnnek, halálnak, ördögnek rabságában; de íme az Isten Fia, mihelyt születik, adófizetésre kötelezi magát, hogy a mi sarcunkat letegye: a császár könyvébe íratik, hogy minket az Élet könyvébe írjon... Istállója, jászola kárhoztatá a világi friss palotákat; hogy is illenék ahhoz nagy palota, kinek hamarost hatlábnyi sírba kell tétetnie. Posztócskája megszégyenítette a világi friss öltözetek hiúságát: senki abban ne kevélykedjék, amivel Isten büntette! Alkalmatlan szállása meggyűlöltette a testi alkalmatosságokat: miért kényeztetnünk azt, mit hamarost férgeknek kell vetnünk. Siránkozása földhöz verte a világi mulatságokat, hahotákat, mert ezek nem valók azoknak, kik számkivetésben bujdosnak. Végezetre az Újszülött szegénysége megutáltatta a világ gazdagságát, mert úgy sem érdemli fáradságinkat, valamit el nem vihetünk magunkkal, hanem itt kell hagynunk. Új hadakozás ez, nagy hatalom jelensége, hogy egy kis gyermecske ily szokatlan és alkalmatlan fegyverekkel meggyôzi és letapodja minden ellenségeinket! (Pázmány: Karácsonyi 1. beszéd) + Jött Krisztus, hogy fölvegye mi gyöngeségeinket, és ránk adja tulajdon erejét. (Aranyszavú Sz Péter) + Nyáj tehát a hívôsereg, éjszaka e világ, s a pásztorok a papság. -- Mert mit érne születésünk, ha megváltás nem jön értünk? -- A lanyhákban Krisztus ,,szunnyad'', buzgókban Ô fenn vigyáz. (Sz Ambrus) + Ha a Fiú király, az Anyja, aki világra hozta, joggal és valóban tekinthetô Királynénak, Uralkodónak. (Sz Atanáz) ======================================================================== A,B,C ÉV DECEMBER 25. KARÁCSONY: URUNK SZÜLETÉSE HAJNALI MISE 1: Eljött a Megváltó. S: Krisztus irgalmas szeretetével megváltott minket. E: A pásztorok megtalálják a jászolban fekvô Kisdedet. Nem azért jöttek a pásztorok Betlehembe, hogy beszéljenek Ôhozzá. Látni, hinni és imádni jöttek! De beszéltek is, mert teli volt a szívük. És Mária ,,csodálkozva hallá'', amit elmondtak. Ô élete végéig ámulni és hálálkodni fog! -- Krisztus, a megmentônk, itt van. Énekelünk, ámuldozunk és hazatérünk a nagy hírrel: Ô megjött, itt van, együtt járja velünk útjainkat. Elsô olvasmányhoz / Iz 62,11-12 A próféta fölhívása ,,Sion leányához'' szól, vagyis Jeruzsálem lakóihoz. Nekik hirdet üdvöt: Isten ismét magához fogadta népét, a többi foglyot is hazavezeti a fogságból. Ezt a szabadulást nem a nép ,,érdemelte'' vagy ,,vívta ki'' (62,11): Isten műve ez teljesen. Azok a nevek, melyeket a látnok a megmentett népnek és városnak ad, túlnônek egy merôben politikai ígéreten és elváráson: csak a megváltás új népére vonatkozhatnak és arra az új Városra, mellyel Isten új, örök Szövetséget köt. (Mt 21,5; 5Mz 7,6; Iz 60,14) Válaszos zsoltár / Zsolt 97(96),1 és 6.11-12 A világ uralkodója Szentleckéhez / Tit 3,4-7 Lásd az éjféli mise szentleckéjét (Tit 2,11-14). Jézus Krisztusban Isten jósága lett láthatóvá. Egyben kinyilvánult, hogy Isten szemében egyetlen ember sem volt jó. Minden önelégültség: öncsalás! Isten szava és tette ettôl szabadít meg minket. (3,4: Tit 2,11 # 3,5: Ef 2,8-9; Jn 3,5 # 3,6-7: Róm 6,4; 5,5; 3,24) Evangéliumhoz / Lk 2,15-20 A pásztorok nem sokra becsült emberek, nem számítanak sem a jómódúakhoz, sem a tanultakhoz, de még a nép ,,jámboraihoz'' sem. És mégis, épp ôk hallják elsônek az öröm üzenetét. Hisznek az igének, fölismerik az Urat, a Megváltót a szegény kisdedben. Mária meghallgatja a pásztorok beszédét; nem ért még mindent, de a hallottakat hívô lélekkel ôrzi szívében, és egész életén át fontolgatja azokat (ez a mondat utal rá, hogy az evangélista forrása épp Mária emlékezése volt!). (Lk 2,51; Jn 17,3) Szentségre várva Hallgatjuk Isten igéjét, és fogadjuk az Élô Kenyeret. Isten Igéje emberré lett, hogy a mindennapi oly szükséges kenyérrel, az Élet Kenyerével tápláljon minket. Elmélkedés ,,Azért hívja Isten a pásztorokat, mert nincs lelkükön a világélet terheltsége... ôk nem letört, elcsigázott emberek, kiket megmérgez szívben, kedélyben a kultúrmunka s a gazdasági élet harca és gondja. Ôk nem fonnyadt, kiélt lelkek, kik belefáradtak és belekeseredtek az életbe; kiknek a hit, a vallás legföljebb ír és vigasz. Isten ments! Csakis írt és vigaszt keresni és jajgatni: az kórházi hangulat; a vallás nem beteges érzület, hanem lelkes szolgálata a mi Urunk Istenünknek. Ne legyünk mi lézengô rekonvaleszcensek [lábadozók], akik az Urat csak betegápolónak nézik. Érte és Neki élünk és halunk! Erôteljes élet a mi Isten-szolgálatunk. Tehát bele ifjú erôkkel, nagy aspirációkkal, -- önzetlenül! Azért hívja a pásztorokat, mert nem elpuhultak. Esôben, szélben, csillagos téli éjben virrasztanak nyájuk mellett. Különös szimpátiája van a lelkek Pásztorának az éjben virrasztó pásztorok iránt. -- A kényelem, a kényesség nem a lelkek fészke; száraz ropogós gallyból van az rakva, mint a vadgalambé. Nélkülözésekkel is neveljük a lelket: köves földet szeret. A sziklákat, melyeken lelki világ fejti ki pompáját, meg lehet szeretni. ,,I nostri benedetti sassi: a mi áldott szikláink'' -- mondták a vegliaiak, mikor szép, termékeny vidékrôl vetôdtek haza; édes áldott sziklák, a hit magaslatának s az önmegtagadásnak sziklái; áldott sziklák: ha édesebb, nemesebb, lelkibb élet fakad belôlük és rajtuk.'' (Prohászka: ÖM, 6:73; 94) + A Kisded megszületik Mily bíborragyogás, mikor Ô új fényben elôlép! Mária méhébôl íme Krisztus, mint szüzi násza termébôl ara jô; tündökletes elbüvölôen lép a világra, s fénybe borult alakon, szelíd ajkán ömlik el és csordul -- Kegyelem, Atyjának Igéje! Boldog könnyü szülés! S hogy szolgai járma bünöknek bennünket ne nyomasszon, az Úr ölt szolgai testet. Azt, ki teremtésben híveit mind kincsbe ruházta, azt födi most e szegény takaró, kis pólyaruhácska... Kit nem bír befogadni viharzó tengeri mélység s földi világ minden tere, széles csillagos égbolt: egy kicsi gyermektestbe szorúl, szűkös ruhagöngybe. Keskeny jászolkán meghúzta magát a nagy Isten! (Sedulius) + Mint szűz fogant, és szűzként szült, szűz végig megmaradt. (Aranyszavú Sz Péter) ======================================================================== A,B,C ÉV DECEMBER 25. KARÁCSONY: URUNK SZÜLETÉSE ÜNNEPI MISE 1: Minden ember meglátja az Üdvözítôt, akit elküld az Isten. S: Fia által szólt hozzánk az Isten. E: Az Ige megtestesült, és köztünk élt. Nem hívatlan jön Jézus, nem a sötétbôl. Kiolthatatlan fényben az Atya ,,kinyilvánítja nekünk Ôt''. A próféták sejtették, hogy az ô szavuk majd egykor fölemelkedik az Igébe, ki él örökkön és minden embert megvilágosít. -- Nem hívatlan jön a Gyermek, a világ sötétjében világító Fény, mégsem fogadják Ôt szívesen evilágon. A világtörténelem nem veszi tudomásul születését; halálát is, mint kínos közjátékot, csak pár sorban említi. Mégis ez a szegény Kisded az egész világot hordja isteni Szívében. Elsô olvasmányhoz / Iz 52,7-10 Izrael királyai nem hoztak üdvöt népüknek, csak bajt. De Isten nem hagyja el népét, megszabadítja, hazaviszi, újra építi neki a feldúlt Jeruzsálemet. ,,Isten a király'', -- hangzik most az örömhír; nemcsak az Ô népének királya, hanem a föld minden népéé. Szabadságot és békét ád nekik; -- ha fölkészültek arra, hogy az üdvösséget, mely csak Ôtôle jöhet, meglássák és befogadják. (Róm 10,15; Mk 1,15; 16,15-16; Ez 43,1- 5; Zsolt 47,3; 97,1) Válaszos zsoltár / Zsolt 98(97),1.2-3.3-4.5-6 Hódolat és hűség Istenhez Szentleckéhez / Zsid 1,1-6 Istennek minden korábbi kinyilatkoztatása Krisztusban érte el célját. Benne a rejtett Isten ragyogása lett láthatóvá. Ô gyôzte le a halált és a bűnt, Ô lépett be Isten dicsôségébe. Hiszünk megváltói tettében, mennybemenetelében, hogy az Atya jobbján ül, s ez a hit saját üdvösségünk reménysége. (Zsolt 110,1; 2,7; 2Sám 7,14; Zsolt 97,7) Evangéliumhoz / Jn 1,1-18 vagy Jn 1,1-5.9-14 Jézus Isten testté lett Igéje. Már ,,kezdetben'' ott volt Ô, mint örök Fiú, az ,,Istennél''. Benne mondja ki Isten teljes lényegét, általa hívja létre a mindenséget, benne hat át mindent, és általa részesít minden lényt a maga Fényében és Életében. ,,És az Ige testté lôn'': az Isten egész közel jött hozzánk, nálunk lakik. Hogy Isten Igéjét, aki Krisztus, elfogadjuk-e vagy elvetjük: ezen fordul egész életünk itt és odatúl. (1,1-5: 1Mz 1,1-5; 1Jn 1,1-2; Kol 1,15-20; Jn 8,12 # 1,9-14: Jn 12,46; 1Jn 3,2; 5,13.18; 2Mz 25,8; Jn 17,5 # 1,16- 18: Kol 2,9-10; Jn 6,46; Kol 1,15) Szentségre várva ,,Az Ige Testté lôn;'' -- hogy a mi napi, életfönntartó Kenyerünk legyen, az ,,Égbôl szállott'' Kenyér (Zsolt 78,24), a világ életéért. Legyen testté bennem is, a szentáldozásban vett Úr uralkodjék életemen. Elmélkedés ,,Születésekor a farizeusok félremagyarázták az Írásokat, az írástudók nem értették, Heródes pedig nem imádni, hanem megölni kereste Ôt! ,,De nem maradt Ô rejtve a fiak, a serdülô nemzedék elôtt'' (77. zsoltár): Isten fiai elôtt. -- És íme, jönnek királyok, hogy imádják az egek Királyát; vitézek, hogy szolgáljanak az égi seregek ura alatt; asszonyok, imádni Ôt, aki anyától született és boldogságra váltotta az anyák fájdalmát; szüzek, ujjongva nézni a Szűz Fiát; gyermekek, imádni azt, aki kisdeddé lett, hogy ,,kisdedek és csecsszopók szájából'' hallja dicséretét a nagy Isten; emberek Ôhozzá, ki emberré válva magára vette szolgáinak minden nyomorát; pásztorok a jó Pásztorhoz, ki életét adja a juhaiért; papok a Fôpaphoz Melkidezek rende szerint; szolgák ahhoz, ki ,,magára vette a szolga alakját'', hogy megáldja a szolgaságot a szabadság jutalmával (Fil 2,7); bűnös nôk és férfiak Ôhozzá, ki a bűnbánó könnyeivel engedte mosni lábát, hogy mindenkit magához öleljen, mindnyájunkat: bűnösöket. Ô a Bárány, ki elveszi a világ bűneit! -- És ezért mind örvend! Én is örvendeni akarok, ujjongó táncban ünnepelni; kezemben nem hárfát-sípot zengetve, nem csörgôt, fáklyát rázva, hanem karjaimba ölelve Krisztus jászolát! Itt az én minden reményem és üdvösségem! Ez az én hárfám és sípom! Szólni nem tudok, csak az angyalokkal éneklem, hogy: ,,Dicsôség a magasságban Istennek...'' (Aranyszájú Sz János: Karácsony reggelén) + Kilátások a betlehemi barlang szájából A római világba, hol erô, jog és politika országol. E hatalomé az egész föld. Cséplôgépe a nemzeteknek; vasszerkezet, melynek karjai Hercules oszlopaitól Indiáig nyúlnak. Fehér, bíborszegélyű tógákban jár a gôg és a beteg lélek. -- ,,Edictumot'' [rendeletet] ad ki, különben pedig nem törôdik a kisdeddel. Késôbb apostolainak s híveinek csontjait töreti, de a kisded legyôzi. Óh szent, fölséges, imádandó erô, lélek ereje; nagyobb erô, mint jog és politika! Ez erônek tógájába öltözködünk. A görög világba, hol ész, elmésség, tarka gondolatok vezetnek; játékszerei a legyôzötteknek! Ah, édes Jézusom! Te több vagy Plátónál, praktikusabb Zenónál, mélyebb Heraklítnál; egy árnyékot azonban hordozasz magadon, mely a világot ijeszti s ez az, hogy te félted a lelkeket a világ bűbájától. Sokan megtévednek, a ,,fascinatio nugacitatis'', az ékes szavak bűbája megzavarja hitüket. De te erôs, úttörô és új világteremtô egyéniséged fölségével kijózanítasz, s azt mondod: hát nem vagyok-e én több, mint mindezek? No hát kövess! A zsidó világba, hol megcsontosodott vallási formák alatt szenvednek a lelkek; megtört nemzet, mely a hitbôl politikát csinál. Nekik rómaiakat legyôzô Messiás kell. Olyan nem jött. Jött olyan Messiás, ki az egyéni, a családi, a nemzeti formák fölött érvényesülô, örök életre tanít. Azok elpusztulhatnak; ennek nem szabad elpusztulnia még romjaik közt sem. Ez is ének! A kínai, a hindu világba; ezekbe a régi kultúrákba, melyek zsákutcákat teremtettek az emberi szellemnek, fényes, pagodás, porcelán zsákutcákat, tele rezignációval s a haladás lehetetlenségével. Ezek a hangyaboly népek nem várnak Megváltót, mert bár érzik rabságukat, de nincs meg bennük a reménység pátosza. -- Mi pedig remélünk nyomorunkból folytonos szabadulást! (Prohászka: ÖM, 6:61; 82) + Urunk születésérôl Mert akarta, nem mert kellett, jött Teremtô mint teremtett. Alkotásként itt jelent meg Alkotói dicsôség. Szent Látók Ôt elô-mondták; tér kit nem fog, kor, se korlát, szűk sorunkon vett új formát, nem veszítve elsôjét. Ég a földhöz leszáll véle, ember s Isten egybefére. Ez Egységnek szolgál égbe' angyal: fönti fénylô nép! Király pappá szenteltetik mindenségre -- s ezt jelentik: ,,Földnek béke!'' -- meghirdetik -- ,,Magasságba dicsôség!'' Kérded okát, mindnek célját? Ok: mindenki bűnössé vált, s Úr akarta igaz-voltát kegyelembe újítón. Mily frissítô édes fűszer, gyógyos írral élni fűt fel, míg ecetet, epét ízlel vérbe ázott Megváltónk! Óh te üdvös szentség-titka! Igás-hátra minket bízva, sebünk kente áldott írja, Szamaritán irgalma! Elizeus Ô, második! bűnös-voltra: ránk változik. Istenember föltámaszt itt, Él Szunamit fia ma!1 Erôs órjás útnak lendült2 halál-törvény tôle ledűlt. Boldog elsô Hon! Megkerült bárányt odavisz vállán. Istenember él s uralgat! Almán-vesztôt mélybôl ragad! Örvendj ember, égig haladt! Teljes Karban tízes szám.3 (Szent-Viktori Ádám) (Eredetije is ilyen: magyaros versformájú, ószövetségi elôképekkel; 1: 2Kir 8; 2: 18. zsoltár; 3: a kilenc angyali karhoz lesz tizedik az ember.) ======================================================================== A,B,C ÉV KARÁCSONY NYOLCADA ALATTI VASÁRNAP, VAGY HA ILYEN NINCS, DECEMBER 30. A SZENT CSALÁD ÜNNEPE 1: Az istenfélô ember tiszteli szüleit. S: A keresztény családi élet Szent Pál tanítása szerint. E(A év): A Szent Család Egyiptomba menekül, és így beteljesül az Írás szava: Egyiptomból hívtam az én fiamat. E(B év): Jézus bemutatása a templomban. E(C év): A tizenkét éves Jézus a templomban, Atyja házában. Mit jelenthet a Szent Család a mai családnak: atyának, anyának, gyermekeknek? Hiszen azon idôkben minden másként volt... Igazán minden? Ott volt a Gyermek, és szerették Ôt: Mária, az anya és József, az ,,Isten helyetti'' atya. És egy volt a három egymás tiszteletében és szeretetében. -- Kérdések és kínok várnak a gyermekekre és a szülôkre, mégsem árthat semmi azoknak a gyermekeknek, akiket szeretnek, és azoknak a szülôknek, akik bíznak és készek életüket adni a gyermekekért és egymásért. Elsô olvasmányhoz / Sir 3,3-7.14-17 Ma nemigen merné bárki is úgy leírni az intéseket, ahogy több, mint kétezer éve Sirák fia megírta. De épp ezért még fontosabb a szülôknek és gyermekeknek, hogy elgondolkodjanak rajtuk. Ez az olvasmány nyilván nem annyira a názáreti Szent Családra vonatkoztatva került ide, hanem okulásul az akkori, mai és mindenkori családoknak. Ma, a tervszerű családbomlasztás korában, mely a szegény ifjúságot prédául dobja felelôtlen erôknek (sajtó, stb.), a szülô joga és kötelessége a nevelésben nagyon is idôszerű és szükséges. (2Mz 20,12; Tób 4,3-21; Ef 6,1-3; Mt 15,4-6) Válaszos zsoltár / Zsolt 128(127),1-2.3.4-5 Az istenfélelem áldásai Szentleckéhez / Kol 3,12-21 Az olvasmány végsô mondatai (3,18-21) röviden felsorolják a nôk és férfiak, a gyermekek és szülôk kötelességeit. A keresztény erkölcs szabálya maga Krisztus. Ô teszi képessé az embereket arra is, hogy békében éljenek együtt. Ez érvényes családokra is, közösségekre is. Ahol béke lakozik, ott meghallják Krisztus szavát és hálával fogadják; az örömöt is ott lehet megtalálni, közös imában és énekben, közös fárasztó napi munkában... (3,12-15: 1Pt 2,9; Ef 4,1-2.32; Mt 6,14; Róm 13,8-10; Fil 4,7 # 3,16-17: Ef 4,4; 5,19; 1Kor 10,31 # 3,18-21: Ef 5,22.25; 1Pt 3,1-7; Ef 6,1-9) Evangéliumhoz (A év) / Mt 2,13-15.19-23 Betlehem, Egyiptom, Názáret: a gyermek Krisztus életének e három állomása nem véletlen. A gyermek Isten oltalma és vezetése alatt áll, egyben szülei gondos szeretetében is. A szentíró mégis kevésbé gondol arra, hogy egy örömben-szenvedésben egyesült családot mutasson, inkább arra tanít, hogy Jézus jövetele döntô esemény Izrael számára. Jézusban teljesül be a történelme és küldetése e népnek, amelyet éppúgy mint Ôt, Egyiptomból vezetett Isten Kánaánba (Oz 11,1). Jézus, az új Mózes, új népet fog alkotni Istennek zsidóból és pogányból. (Oz 11,1; 2Mz 4,19-20; Mt 26,71; ApCsel 2,22) Evangéliumhoz (B év) / Lk 2,22-40 vagy Lk 2,22.39-40 Izraelben minden elsôszülöttet Istennek kellett szentelni, és áldozattal kellett megváltani. Jézus szülei is megtartják a törvényt; Jézus mégis úgy jô a templomba, mint a Templom Ura, aki a tulajdonába jön. A jámbor zsidóság, melyet az agg Simeon és Anna képvisel, már ott várja Ôt, és nyilvánvalóvá válik, hogy Jézus nem ,,szabadul'' Istentôl, mint a többi elsôszülött, Simeon hálaéneke (2,29-32) ugyanis komor jóslattal végzôdik, amely Máriát, a Messiás anyját is érinti (2,34-35). A záróversek (39-40) csak röviden utalnak Jézus rejtett életére Názáretben. Szegénységben él szüleivel, mindennel ôk látják el, járni tanul, beszélni, imádkozni és dolgozni. (2,22-28: 2Mz 13,2.11-16; 34,19-20; 3Mz 12,1-8 # 2,29-32: Iz 52,10; 46,13; 42,1.6; 49,6; Jn 1,9-10; 8,12) Evangéliumhoz (C év) / Lk 2,41-52 A 12 éves Jézus jeruzsálemi zarándoklata fontos esemény az Ô és szülei egyszerű életében. Jézus szerette szüleit, mégis ,,kénytelen volt'', legalábbis három napra, mennyei Atyja házában maradni. Isten munkája és szava az élet-eleme. Jézus sokat kérdezett a templomban a tanítóktól, és észrevétlen, a kérdezô tanítóvá lett... Még szüleinek is kérdés alakjában felel és tanítja ôket; nyilvánvaló, hogy Mária és József inkább megdöbbentek, mintsem örültek a szavainak. Idôbe telt, míg felfogták értelmét. Jézusnak magának is szüksége volt még néhány évre, hogy küldetésébe belenôjön. (2,41: 2Mz 23,14-17; 5Mz 16,16 # 2,47: Lk 4,22; Jn 7,15-16 # 2,51-52: Lk 2,19; 1Sám 2,26) Szentségre várva ,,Tulajdonába jött, de övéi be nem fogadták. Mindenkinek azonban, ki Ôt befogadta, megadta a jogot, hogy Isten fiává legyen: mindenkinek, aki hitt az Ô nevében.'' (Jn 1,11-12) És véglegesen megjött, itt van. Tôle kapjuk ezért a kegyelmet és igazságot, most és mindörökre. Elmélkedés (A év) Szülôknek kötelessége a nevelés Héli fôpapnak két fiát említi a Szentírás, kik sok latorságokba merültek. Az ô atyjok megdorgálá ôket,... de meg nem zabolázá, meg nem bünteté Isten törvénye szerint,... megelégedék lágy dorgálással. Azért Isten úgy szólla néki: ,,Mivel inkább böcsüllötted fiaidat, hogysem engemet, szemed elôtt egynap mind a két fiadat megölöm...'' Úgy is lôn. Mert a két fiát levágták; magának is nyaka szakada: csak azért, mert tudta a vétkét fiainak, és meg nem büntette, noha intéssel szóllította ôket. -- Tanuljanak az atyák és ne ítéljék [higgyék], hogy hivataluknak eleget tésznek, ha hébe-hóba lágy beszéddel intik fiúkat. Plutarkus írja, hogy mikor Diogenes látta, hogy egy gyermek mohón eszik, a mesterét veré pofon a gyermek vétkeért. A spártai tanács... feslett gyermek vétkeért atyját bünteté. Így az Isten is az atyát ostorozá fiainak gonoszságáért; mert ennek vétke volt, hogy rosszul nevelte és zabolárul nem itatta fiait! (Pázmány: A fiaknak istenes nevelésérűl) + Családi ház Áll a napfényben. Tiszta, fehér. Mintha gyémántból volna rakva, Falán vadszôlô fut tetôig, S virágok közt vész el alapja. Dolgoskezű asszony ôrzôje, Feszület néz asztalra, ágyra, Két karja átfogja a házat, Szeretve, féltve, óva, áldva. Harang kondul messzi toronyban, Anyjuk szemében jóság reszket, Ahogy csendül asztali áldás, S négy gyermek veti a keresztet. És míg az ember nyúl kenyérért, (Mennyi könnybe kerül és harcba!) Hogy megszegje kereszt jelével, Mosolyg a szeme, mosolyg az arca. Áll az estében, álmos, ernyedt. Körülveszik borongó árnyak. Felhôk lógnak a sebzett égen, S vihar zenél lombján a fáknak. Távolbaveszô hegyek ormán Villámfáklyák lobogva gyúlnak, De az ágy elôtt térdepelve Négy gyermek zeng hálát az Úrnak. S míg menny dörög, villám cikázik, Ôrzô angyalok szárnya rezdül, Isten szeme vigyázva fénylik Viharfelhôn, vészen keresztül. S bár tört gályák úsznak az égen, Egymást átfogva, törhetetlen Mosolyg az asszony, mosolyg az ember. Óh! ez az a ház, melyrôl egyszer Himnuszt zengett az égi Doktor, Akit felejtünk kába szívvel, S megtagadunk ezernyi sokszor. Boldogságok Hegyén tanítva Ô mondotta, jöhet majd orkán, Kénköves lángú, tüzes szélvész Veszett poklok röhögô torkán: E ház várabb minden várnál, Betonerôdnél, labirintnál, Bár ablakában a szelíd szél Piros muskátli-ágat himbál, Hegytetôkön s tengerek mélyén Nála erôsebb semmi sincsen, Mert az alapja nem homokkô, Hanem gránit: az Isten, Isten! (Gáspár Jenô) + Elmélkedés (B év) Méltán írja Sz Ambrus, hogy barmoknál oktalanabbak, akik gyermeküket jól nem nevelik; mert ha a medve nem szánja fáradságát, hanem goromba kölykeit addig nyalogatja, míg valami formát nem ád nekik: -- mért nem kell embernek hasonló bajlódást felvenni gyermekének neveléseért? Aranyszájú Sz János tovább mégyen, és azt meri mondani: amíg atyák jóra nem tanítják gyermekiket, vétkesebbek azoknál, akik kicsiny-korukban megfojtják ôket; mert ezek csak testüket ölik meg, de amazok, testestül-lelkestül, örök halálra vetik. Végezetre a Szentlélek azt mondja, hogy minden kegyetlen oktalan- állatnál vadabbak, akik gyermekiket jól nem nevelik, hanem úgy bánnak vélük, mint a struccmadár; kirôl Sz Jób írja, hogy letészi tojását és azután semmi gondja nincs reája, mintha övé sem volna... (Pázmány: A fiaknak istenes nevelésérűl) + Imádság a szülôkért Mennynek és földnek Ura! Te azt parancsoltad, hogy tiszteljük atyánkat és anyánkat, kiktôl életünket vettük: kérlek, oltalmazd meg az én szerelmes szülôimet minden testi-lelki nyavalyáktól. Fogadásod tartja, én Istenem! hogy meggyalázod, aki atyját, anyját nem tiszteli; aki pedig becsüli, meghallgatod minden könyörgéseiben és hosszú életűvé teszed e földön. Adj azért nekem csendes és szelíd elmét, hogy szüleimet és gondviselôimet tiszteljem, ôket meg ne háborítsam, vénségüket és fogyatkozó erejüket meg ne utáljam, mint amaz istentelen Kám; hanem reám való gondviselésökért és fáradságukért holtig úgy szolgáljak nekik, mint uraimnak: tudván, hogy elégségesen meg nem hálálhatom az ô sok fáradságukat és velem való bajlódásukat. Uram, Jézus Krisztus! minden tökéletes erkölcsnek igaz példája és fényes tüköre, ki a te Szűzanyádnak nagy engedelmességgel szavát fogadtad és keserves kínodban is gondot viselvén reá, szerelmes tanítványodnak ajánltad ôt; mennybemeneteled után pedig a Szentlélek ajándékaival meglátogattad: adjad, hogy én is teljes életemben engedelmesen gondot viseljek szerelmes szüleimre, kérésöket és kívánságukat semmiben meg ne szegjem. Bocsásd meg, Uram! eddig való engedetlenségeimet és háládatlan voltomat; meg ne emlékezzél ifjúságom vakságáról és gonoszságairól, és áldd meg az én édes szüleimet. Amen. (Pázmány imája, Sík: DB, 790) + Elmélkedés (C év) XI. Pius körlevele a keresztény nevelésrôl A szülôket súlyos kötelesség terheli, hogy minden erejükkel gondoskodjanak gyermekeik vallásos, erkölcsi, valamint fizikai és polgári nevelésérôl és elômozdítsák gyermekeik földi jólétét is. Az emberi nem általános meggyôzôdése ebben a pontban annyira összhangzó, hogy nyíltan szembekerülnek vele azok, akik azt mernék vitatni, hogy a gyermek elôbb tartozik az államhoz, mint a családhoz, és hogy az államnak abszolút joga van a neveléshez. Tarthatatlan továbbá az érv, amelyet azok felhoznak, hogy az ember polgárnak születik és ezért elsôsorban az államé; nem gondolják meg, hogy az embernek elôször léteznie kell mielôtt polgár lesz, és létezését nem az államtól, hanem a szülôktôl nyeri. Bölcsen mondja XIII. Leó: ,,A gyermek egy darab az atyából, és az anya személyének mintegy folytatása; s ha pontosan akarunk beszélni, nem önmaguktól, hanem a családi közösségen keresztül, amelyben születtek, lépnek a polgári társadalomba''. + Szülôk feladata Megrendít: felelôsség, amely szent borzalommal tölt el. Felelôs vagyok értük, testük, lelkük, egész jövôjük, földi és földöntúli sorsuk az én kezembe van letéve azoknak, akiket az Isten nekem adott! De kell-e gondolnom felelôsségre? A kötelesség szavánál még erôsebben kiált bennem a szeretet. Hogyne tenném meg, ami tôlem telik azokért, akik vér az én vérembôl, akikben magamat, különb, nagyobbra hivatott énemet kell látnom. Elmélet és ôsi tapasztalat mondja, de lelkem mélyéig át is érzem: a nevelés elsô legdöntôbb feltétele a példa. Nem is az, amit mondok, nem is az, amit teszek elsôsorban: ezeknél a nagy dolgoknál is döntôbben esik latba az, ami vagyok. A lelkek egymásra hatásának nagy törvénye érvényesül itt. Az erôsebb hat a gyengére, akár akarja, akár nem. Ami pedig hat, az nem a külsô, kifelé fordított fele lényemnek, hanem legbensôbb, legmélyebb mivoltom: azok az eszmék és törekvések, amelyek a mélyben irányítják életemet, az az akaraterô és önfegyelem, amelyet kemény munkával kivívtam magamnak, az a gyengédség és jóakarat, amely szívem legbensô mélyérôl fakad, az az önfeláldozó szeretet, amelyet lelkemben, életemben, házasságomban kidolgoztam magamban; ez az, ami építôen hat, vagy ennek ellenkezôje, hiánya, ami rombolóan, akár akarom, akár nem. Az ismert mondás, hogy a gyermek a legjobb emberismerô, nagy igazságot fejez ki ,,Nem adhatok mást, mint mi lényegem'' (Madách), -- de nem is tehetem, hogy ne adjam azt, ami lényegem. Amilyen vagyok, amennyire megvalósítottam a keresztény ember lélekformáját magamban, olyan lesz gyermekem. Amilyenek mi vagyunk, én és hitvesem, amilyen a mi házasságunk, amilyen egymáshoz való viszonyunk, gyöngédségünk, szeretetünk, modorunk, odaadásunk, egymásért való élésünk: olyanok lesznek gyermekeink. A fészek, a családi kör -- nem külsôségeivel, nem a ,,gyerekszoba'' higiéniájával, kényelmével, játékaival, hanem legbelsôbb mivoltával, azzal, amennyit megvalósított a keresztény család tiszta, termékeny, felséges légkörébôl, vagy azzal, amennyire meghamisította, meggyalázta azt: gyermekeinknek egész életére -- földi és örök életére -- döntô hatással lesz. Felséges, szentséges gondolata Istennek, felséges, mindennél nagyobb áldása az emberi életnek: a keresztény családi kör. Nincs szebb és nincs nélkülözhetetlenebb, mint a család közös vallási élete. Az édesanyától tanult imádkozni a gyermek, és az édesapa imája, a közös családi ima adja meg az imaéletnek a természetesség, a magátólértetôdés felkenését. Együtt akarok imádkozni családommal. Ha lehetséges, reggel is, de minden körülmények között este és asztal elôtt és után. Együtt megyünk a templomba vasár- és ünnepnapokon, amikor csak lehet. Együtt járulunk szentségekhez, amikor csak mód van rá. A példa mellett a nevelés másik alapfeltétele: a kellô viszony szülô és gyermek közt. A keresztény apa és anya viszonya gyermekéhez, amelyet szent komolyság, meleg gyöngédség jellemez, amely egyaránt távol van a ridegségtôl és a majomszeretettôl, a mindenáron való parancsolgatástól és a felelôtlen szabadjára-eresztéstôl. Önfeláldozó szeretet és szent szigor együtt teszik a keresztény nevelés alapjait. Isten akarata, az erkölcsi törvény mindenekfelett való feltétlen, rám és rájuk egyformán kötelezô abszolút tisztelete és érvényesítése. (Sík: DB, 764) ======================================================================== A,B,C ÉV KARÁCSONY NYOLCADA, JANUÁR 1. SZŰZ MÁRIA, ISTEN ANYJA ÜNNEPE 1: Így kell megáldani Isten választott népét. S: Isten elküldötte Szent Fiát, aki édesanyától született. E: Az isteni Gyermek, születése után a nyolcadik napon, a Jézus nevet kapja. Háromszoros ünnep: évkezdet, karácsony nyolcada, Istenanya ünneplése; sok is egyetlen napra. De maga a nap is sokat hoz, kezdet akar lenni, nemcsak naptárban. Isten nevében, orcája fényében folytatjuk utunk. Tekintetünk elôtt Fia, a Kisded néz minket, isteni Szívvel és Édesanyja szemével. Elsô olvasmányhoz / 4Mz 6,22-27 A teremtés reggelén Isten megáldotta az embereket és az állatokat. Áldásának ajándéka az élet ereje, a föld gyümölcse, a természet harmóniája és az emberek közti béke. Annak, aki ez áldást elfogadja, Isten ,,fölragyogtatja orcája világosságát'', vagyis megadja neki kegyelem-árasztó jelenlétét, maradandó közösségét Ôvele életében- halálában. Csak Isten tud áldani igazán: az Ô szeretete tesz mindent éppé, jóvá. Ember úgy áld, hogy Isten nevét és erejét hívja. (Zsolt 121,7-8; 5Mz 28,6; Zsolt 4,7; 122,6-7; Sir 50,20-21) Válaszos zsoltár / Zsolt 67(66),2-3.5.6 és 8 Áldás kérése Szentleckéhez / Gal 4,4-7 Krisztus azért jött, hogy szabad emberré tegyen bennünket: szabaddá a sors és a történelem hatalmával szemben, szabaddá az Ószövetség formai törvényeitôl is, amelyek csak elôkészítésül szolgáltak az Úr megváltó tervében. Isten Fia testvérünk lett. A keresztségben a Fiú lelkét kaptuk, így bizton szólíthatjuk Istent atyánknak. -- Ma mély tisztelettel tekintünk az Asszonyra (Gal 4,4), aki arra volt hivatva, hogy Megváltónk Anyja legyen. (Ef 1,10; Róm 1,3; Jn 1,14; Róm 8,15-17; Jn 3,16-21) Evangéliumhoz / Lk 2,16-21 Szól ez egyrészt a jászolhoz sietô pásztorokról, másrészt a ,,Jézus'' név fölvételérôl nyolcadnapon; mert Jézus az Ószövetségbe született, annak törvényei alatt állott (vö. szentlecke). A Kisded nevét (Jézus: ,,Isten üdvözít'') már az angyal megadta és megmagyarázta (Lk 1,31-33, Mt 1,21; vö. Zsid 1,4-5). Szentségre várva Jézusban Isten örökké áld minket. A Fiú az Atyának nagy üdvajándéka az egész emberiség számára (Ef 1,3). Elmélkedés (A év) Isten Anyja A megtestesülés szent titkában tehát édesanyja révén ereszkedett le közénk az Úr. Neki köszönhetjük, hogy szívünk óhajának megfelelôleg állunk szemben az Istennel, ki most már nemcsak Atyánk, hanem testvérünk s barátunk lett. Ha a végtelenrôl gondolkozunk, ha csak száraz fogalmak révén foglalkozunk Istennel,... oly nagy, oly messze van tôlünk; s az a fogalom is jéghideg s átlátszó, hogy nem vált ki tüzet s bizalmat lelkünkben, s hogy nem indítja meg szívünket... Most pedig a mi Istenünk Krisztus, az Ember Fia, éppen az ilyen édesanyának fia, amilyen Szűz Mária. A Szent Szűz mint Isten-anya fölemelkedett, de csak azért, hogy ez által Isten leereszkedjék közénk;... nem választó fal köztünk s Isten közt, hanem kapocs és kötelék. Lehetünk-e valamikor közelebb Istenhez, mint mikor benne testvérünket szeretjük s a Szent Szűzre mint anyánkra tekinthetünk?... A Mária-tisztelet vallásosságunkat barátsággá fokozza... A barátság a lelkület hasonlóságát teszi föl, azt, hogy a barátság kölcsönös s abban mindkét félnek adnia és kapnia kellene -- s ugyan mit adjunk mi Krisztusnak?! De a Szent Szűzön eligazodom: mit adott Ô? Szeretetet adott! Nagyon- nagyon szeretett... Szeretni az Urat, szeretni híven s áldozatosan! (Prohászka: ÖM, 19:90; 244) + Jézus neve A szeretet jogcím ,,hívásra'': Jézus nevére! ,,Isten neve'', -- mondja a hittudós, -- ,,Isten lénye''... Az ész nevében ma lenézik a ,,név-misztikát''. Pedig a Név nemcsak röpke szó, az hívás is, a nyelvnek csodás emberi (testi-lelki) módján, szociálisan: lelket lélekhez köt. Ezért lett Istennek ,,neve'': Jézus. Ô tudja, hadd tudjuk mi is: ha e nevet hívjuk, azt kiáltjuk: ,,Jézus üdvözít; Jézus üdvözíts!'' Péter szájából villámként jött, s megedzette ,,ama bénának inait'' (ApCsel 3,7), s a lelkileg vak tömeg szemeit megnyitotta, pedig nem tüzet szórt a földre, csak azt mondotta: ,,A Názáreti Jézus nevében kelj föl és járj!'' Jézus neve nemcsak tűz és fény, hanem étek is. Nem erôsödöl-e folyton, ha hívod? Nem tölti-e be a szívét annak, aki Rája gondol? Mi üdíti jobban a fáradt érzékeket, edzi az erényt, táplálja a jó, méltó szokásokat, gyöngéd érzelmeket, mint ez a Név? Valóban, száraz minden lelki étek, ha ebbe az Olajba nem mártjuk (,,a Te neved kiöntött olaj'', Én 1,3); ízetlen, ha e só nem ízesíti. Bármit írsz, írásodnak nincs számomra zamata, ha nem látom benne Jézus nevét... ,,Jézus'' édesség a nyelvnek, dallam a fülnek, öröm a szívnek. De orvosság is! Szomorú-e valaki köztetek? Jöjjön szívébe Jézus, jöjjön ajkára Jézus! -- és szóródnak a felhôk, megtér a béke. Bűnbe esett valaki? Kétségbe esve halál csapdájába futna? Hívja Jézus nevét! -- s nem fog-e újraéledve föllélegezni!? (Sz Bernát: Jézus nevérôl) + Anya az, aki mindenkit helyettesíteni tud, de ôt senki se tudja. (Marian Banducci) + Kisded Jézus és Szűzanya Kisded Istent hogyha látom Édesanyja karjain, szívem olvadoz szent lángon, lelkem boldog dalra int. Vágyik Gyermek, sóvárogja, Szűzanyám, a kebledet. Ez a Gyermek fölmosolygva csókol, simul, ölelget. Amint ragyog kéklô egén fénnyel áradozva Nap, szopva Kisded Anyja keblén, szent örömre úgy ragad. Oly szépséges az ily Anya; s gyönyörűbb a Gyermekkel, mintha titkos halk ibolya s liljom: Rózsát ünnepel... Annyi szívség, annyi jóság -- ,,dárdákat'' Szív szívre vet, -- rétek, amennyi viráguk, hozzák s gyújtnak csillagot egek. Óh, ha egy a sok ,,nyílhegybűl'' -- Édes Kisded! -- jutna rám! mit Anyádra kis szived küld, -- s megsebezne! ... Jézuskám!... (14--16. századi ismeretlen latin himnusza) + Elmélkedés (B év) A Szent Szűz és Jézus karácsonya Mindegyik egy különálló világ! öröm, mélység, bensôség... mindegyik csendes és magányos... mint a hegycsúcsok élete... zavartalan. Mézzel folyó a szent Szűz karácsonya s szívünkhöz legközelebb áll, értjük s tiszteljük. Gyönyörködünk e rózsás, liliomos lelken, mely egyedüli dísze az istállónak; úgy nézzük ôt, mint a fölfutó rózsát, mely a barlangot díszíti... Gyönyörködünk e virrasztó szűzön... az Úr szolgálóján. -- Minden gondolatot meghalad az Isten karácsonya. Fia megtestesülésének örömére új csillagot tűz ki ragyogó egére; angyalai lágy, bársonyos szárnyakon ereszkednek le, s glóriát énekelnek... S milyen Krisztus karácsonya? Ezt a belsô, mélységes világot az élet háromféle örvénye jellemzi: Az elsô az Istenlátás... ,,vidit lucem magnam'' [láta nagy fényt]. Ádámnak álmokban, Mózesnek, Izajásnak látomásokban szólt az Úr. A tudomány is látni akar, de csak elfödött arcot lát. Az elsô teremtmény, mely Istenlátó volt, Krisztus lelke. A végtelen neki nyílt meg, örvényes hullámait lábai elé gördítette. Ezt a látást, ezt a fényt, ezt a mennyországot élvezte Krisztus lelke az elsô karácsonyi éjben. Szent betlehemi éj, mely e nagy világosságot barlangodba rejted, s kettôs sötétséggel födöd s takarod el, belôled kel majd a nap... Szent éj, mely az élet éjét jelképezed, s telve vagy néma kérdésekkel, mily hangos feleletet adsz nekünk, kik a ,,Napkeletet, az örök világosság sugárzatát'' keressük. Második vonása Krisztus karácsonyának a bűntelenség. Nevezhetem finomságnak, tisztaságnak, lelkiségnek a világ hiányos, torzult, zavaros életével szemben. Valami kristályos átlátszóság van a lelken, hol a homálynak nincs helye, csupa harmónia, leheletszerű szépség. Alacsonyra, kisszerűre, nemtelenre nem való. Napsugaras lélek, mely fényre van teremtve, azért leheli a szívtisztaságot Krisztus Jézus karácsonya. Harmadik jelleg a szentség. Szent az, ami Istené... szent a kehely, az oltár... Krisztus lelke az Istenségtôl szent. ,,Lelkem'', mondja neki az Isten s elénekli az ,,Énekek énekét''. Senkit sem szeret úgy, mint lelkét. Azért koszorút köt: ,,coronam gratiarum'' [kegyelmek koszorúját], szivárványt lehel homlokára, szépséget arcára, ,,genae tuae sicut columbae'' [orcád mint a galambé], mézet csepegtet ajkára, ,,et lae in ore ejus'' [tej a szádban]; kenetessé teszi. Szent karácsonyéj, Krisztus öröme! Istentôl ittas a te lelked, -- az elsô boldog lélek! Testvérem s királyom! Hamuval behintett fejek fölé emeled koszorús homlokodat, s biztatsz! ,,Levate capita vestra.'' [Emeljétek föl fejeteket.] Én Uram, én Istenem! Nemcsak a gyermek könnyeit nézem szemeidben, hanem az Istenlátás izzó napját is; nemcsak istállódat szemlélem, hanem mennyországodat is ragyogó lelkedben; jászolodban diadalszekérre ismerek! Megjelent a mi hôsünk! Rex regum [királyok királya], dicsôséges s erôs: ,,gloria Unigeniti a Patre''... [az Atya Egyszülöttjének dicsôsége...] Eljött üdvözíteni. Képét lelkünkben hordozzuk, s örömmel indulunk utána! (Prohászka: ÖM, 6:70; 92) + Jézus neve Semmi úgy nem fékez dühöt, fojt el gôgöt, rossz indulat sebét beköt, úgy nem béklyóz kicsapongást, szenvedélyt se úgy nem kordáz, kapzsiságot kihunytat, rút képzelgést megfuttat -- mint Jézusnak nagy Neve, -- mert: ,,Démont űztök Nevembe'“. (Sz Bernát) Jézus, Neved méz a szájban, zenél fülben, ujjong szíven! -- Ugye, ki hívja Élet Nevét: reá tárul menedék, Életnek szívja be legét! -- Ha bármit írsz, ízetlen az nekem, ha Jézust ottan nem lelem. (Sz Bernát) + Elmélkedés (C év) Ima a boldogságos Szűzhöz Óh Mária, szentebb minden szenteknél, nagyobb minden teremtményeknél. Te vagy az egyetlen, akiben egyesülten ragyog az anyaság és a szüzesség fényessége, mert te vagy az Isten kiválasztott anyja. Űzd el lelkembôl a sötétséget és a jótól való gonosz vonakodást. Szent Fiad szívesen hallgat terád: óh édesanya, lépj közbe értem! Míg tart ez a nyomorúságos élet, védelmezz és oltalmazz, és ha üt az óra, hogy el kell hagynom a testet, állj mellettem, én úrnôm, és vezesd el halhatatlan lelkemet az örökkévaló hajlékba. Találjak ott kegyelmes bírót isteni Fiadban és boldogan jussak el oda, ahol a végnélküli fényesség ragyog minden kiválasztottak számára. Amen. (Sz Efrém, Sík: DB, 688) + Ujjongó himnusz Jézus Szent Nevén Jézus, édes emlékezet, Neved a szívben élvezet; de minden méz és ész felett édesebb: lenni Teveled. Fül nem hallhat szebb muzsikát, kedvesebb dalt nem zenghet szánk, ész gyönyörűbb eszmét nem ád, mint Jézust, Isten egy Fiát. Nyelv Róla nem tud rebegni, betű vagy szó kifejteni, csak ki átélte, hiheti, mily jó az: Jézust szeretni. Te édes íz szív rejtekén, Igazság Kútja, elme-fény! Minden más gyönyör oly csekély, s Te meghaladsz, mit vágy remél. Ki Téged ízlel, éhesebb; iszik, és szomja vészesebb, más minden vágya elveszett, csak Jézus-Jézusért eseng. Szívem bezárom! Rejteken keresem Jézust, odabenn; titkon vagy nyíltan, tereken epedve buzgón keresem. Magdolnával bús hajnalon a sírnál Jézust kutatom. Szívem kiáltja panaszom, nem szemnek: szívnek kell nagyon! Sírját könnyekkel áztatom, kertjét betölti fájdalom. S elé hullok, ha láthatom, szorítva fogja át karom. A lábnyomához tapadok, rá forró csókokat adok, úgy esdeklek bocsánatot, kegyelmet kérek s bánatot. Maradj minálunk, Mesterem! Világoskodj ez estelen, oszlasd a ködöt lelkemen, hogy Föld örömmel elteljen! Mert ha vendégül lát a szív, Igazság benn világozik, Föld hívsága leáldozik, benn szeretet új lángot szít. Jézus, szerelmed édesség, mindennél mézebb eleség, ezerszer több a kedvesség, mint szó mondhatná vagy beszéd. Bizonyság rá: Kínszenvedés, Véred folyása, szent vetés, melybôl arattunk üdvöt és nagy Isten-látást, -élvezést. Jóságos Jézusom, tedd meg: érezzem csordult szerelmed. Add: lássam jelenlétedet, dicsôségben Tégedet! Ezernyi vággyal vágyakozom: mikor jössz végre, Jézusom? Mikor vidítsz? Híved busong, s be nem telik, csak Jézuson. Lakói égnek, jöjjetek. Kapukat tárva üljetek a Gyôztesünknek ünnepet, mondván: Királyunk, üdv neked! Köszöntünk, Jézus, Szeretett! (Sz Bernát) + Üdvözlégy -- Ima Szűz Máriához Üdvözlégy, ó malaszttal teljes Anya! az Úr van teveled! -- De mit cselekszem, ó szent Szűz, midôn az angyal szavával üdvözöllek, anélkül, hogy angyali életet élnék? Valóban megérdemleném, hogy messze űzz magadtól! De lásd: én bízom a te kimondhatatlan nagy jóságodban; s noha arra méltatlan vagyok, mégis így kiáltok fel szeretetedtôl hevülve: Üdvözlégy, malaszttal teljes! Mert a te üdvözletednél elolvad szívem az édességtôl; és kinek is ne olvadozna a lelke a szeretettôl, ha szellemi szemeivel látja, hogy e köszöntés a te Isten-anyaságod elôjele! Mi is hangzott valaha kedvesebben a te szívednek, óh mennyek édes Asszonya! mint e köszöntés, mely által téged Isten anyjául ismerünk. Mert a te akaratod, hogy az emberek úgy örvendezzenek benned, hogy minden szeretetüket Arra irányozzák, aki tôled született. Óh lelkek édes vadásza, mily sok lelket elragadtál már a pokoli oroszlán elôl! Ki tudja magasztalni a te méltóságodat? Hogy aggódol a haldoklók lelkéért, hogy keresed az emberi szíveket, míg a menny tele van dicsôségeddel és az egész mennyei udvar magasztal és dicsôít! Csak az hallgasson a te nagy irgalmadról, ó boldog Szűz! aki szükségében hozzád kiáltott és megvetetted kérelmét! Azért teljes szívembôl könyörgök hozzád és örvendezek nagy irgalmasságodon; mert minden nemzedékek áldanak téged, miután minden nemzedékek megáldattak tebenned! Óh segíts minket, hogy általad elnyerhessük az örök élet gyümölcsét! Légy pártfogónk, ó édes Szűz! hogy az örök Atya élveznünk engedje a te méhed legédesebb gyümölcsét, Jézust, ki az Atyával és Szentlélekkel él és uralkodik örökkön-örökké. Amen. (Sz Bonaventura, Sík: DB, 692) + Senki nincs ki üdvözülne, csak általad! Senki bűntôl nem szabadul, csak általad. Senkinek nem jut ajándék, csak általad! Aki nyújtod szent Fiadat. (Bizánci Sz Germán) ======================================================================== A,B,C ÉV KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP 1: A Bölcsesség Isten népének körében lakik, s velük marad mindörökre. S: Isten kiválasztott minket, hogy Jézus Krisztus által fogadott gyermekei legyünk. E: Az Ige megtestesült, és köztünk élt. Csöndbôl ered a jó, sötét hegyek csöndjébôl, mint a források. A vészcsapások, zuhanások csattanó zajjal, kiáltással, néha sok beszéddel járnak. Megfoghatatlan csöndben mondja ki Isten az Ô Igéjét, örök Fiát. Az Ige él, örökkön és most. A Fény világít, megvált és irányít. Irányít ez új évben is: -- kezdtünk-e valamit?! Elsô olvasmányhoz / Sir 24,1-4.12-16 Az Ószövetség egyetlen egy Istenrôl tud. Ô hozta ki Izraelt Egyiptomból, Ô adott törvényt Sínainál. Az Írás késôbbi értelmezése szerint (a bölcsesség-könyvek) e Törvény az Isteni Bölcsesség kinyilvánítása Izraelnek. A ,,Bölcsesség'' szállást vett Izraelben, hogy az élet útján vezesse a népet. Az Ószövetség késôbbi kijelentései a Bölcsességrôl, Isten Lelkérôl már elôkészítés az Újszövetség kinyilatkoztatására: a Szentháromság magasztos titkára. (Péld 1,20-33; 8,1-36; Bölcs 6,12-21; 7,7-14) Válaszos zsoltár / Zsolt 147(146-147),12-13.14-15.19-20 Isten jósága Izraelhez Szentleckéhez / Ef 1,3-6.15-18 Az Ószövetség népe köszöni Istennek az Egyiptomból való szabadulást, a Sínai kinyilatkoztatást; az apostol azt a nagy ajándékot köszöni, amit Isten Jézus Krisztusban adott. Ôbenne teljesen nekünk adott mindent, amit az Ószövetség adományai jeleztek, elôkészítettek. Fiában kiválasztott, megszentelt, megdicsôített, vagyis istenségébe emelt minket. De a hit tiszta szemére és tiszta szívére van szükségünk ahhoz, hogy megfeleljünk hivatásunknak. (1,3-6: Gal 3,14; Jn 17,24; Kol 1,22; Róm 8,29 # 1,15-18: Róm 11,33-36; Ef 4,4- 5; 1Jn 5,20) Evangéliumhoz / Jn 1,1-18 vagy Jn 1,1-5.9-14 A megtestesülésnek sokféle elôkészítése volt. Isten kezdettôl fogva belenyúlt az emberi nem történetébe, irányító és mentô kézzel. Törvény és próféták hirdették meg Isten létét és akaratát, Krisztusban azonban Isten ereje és bölcsessége maga jött le hozzánk (1Kor 1,24), hogy fölemelje magához az embert, s hogy utat mutasson. Ô maga járja ez utat, Ô maga az Út (vö. karácsonyi ünnepi mise evangéliuma). Szentségre várva Isten hív a vacsorához, melyet Ômaga készített nekünk. Megnyitja szemeinket, hogy Ôrá ismerjünk: az Írás szavában ôt hallgatván, Kenyér és Bor színében Ôt vévén, embertársainkban Ôvéle találkozva, ki mindnyájunkért emberré lett és meghalt. Elmélkedés ,,Tulajdonába jöve (az Ige) és az övéi bé nem fogadák.'' Óh bolond, óh csalárd világ, mily hamar megvetéd Krisztust! Az ökör megisméri urát, a szamár feltalálja ura jászolát; az Ô népe között pedig senki sincs, ki megismérje Szabadítóját, házába fogadja Teremtôjét; hanem egy elvetett istállóban, baromálló rút hajlékban kell születnie az Isten Fiának! Áldott Isten, mit mondana Salamon, ha úgy látná Teremtôjét!... A jeruzsálemi Templom falait aranydarabokkal boríttatá, de meggondolván Istennek felséges nagyvoltát, és hogy minden világi ékesség és dicsôség Ôhozzá képest ocsmányság, felkiálta: ,,Hihetô-e, hogy amely Istent az egek egei meg nem foghatnák, ebben a házacskában lakik?'' Vajon mit mondana, ha egy rút istállóban, barmok között, kis folt posztócskába takarva látná Teremtôjét? Nem nagyobb csudálkozással kiáltana-e: Ki hiheti, hogy Isten (ki testté lôn és közöttünk lakozék) -- itt lakjék? Óh emberi kevélység, óh balgatag felfuvalkodottság! -- Valaha Uriás felelé Dávidnak, mikor alkalmatos nyugadalomra küldeték: ,,Az én uram sátor alatt mezôben sanyarog, majd én házamhoz menjek-é, hogy puha ágyamban, asszonyhölgyem mellett nyújtózzam? Mondjuk mi is: a mi Istenünk legalacsonyabb helyre ereszkedett... miért kevélykedjünk, miért telhetetlenkedjünk? Keresztyények, e jászolban fekvô Krisztushoz kell irányulnunk, Ôt kell követnünk! (Pázmány: Karácsonyi 1. beszéd) + ,,Jesu, gaudium Angelorum!'' [Jézus, angyalok öröme!] Látni a végtelent, mily kicsiny lett... a távoli csillagok urát s a betlehemi istálló csecsemôjét; ez is Ô, az is Ô. Isten született a földnek, tehát gyermek lett, s e gyermek szívébe, szemébe s ereibe belefért egészen! Ó szuverén hatalom, mely ,,minden''; nagyban s kicsinyben egyaránt! Ez angyaloknak való vízió, kerubimoknak való harmónia; ettôl megcsuklottak térdeik, lekonyultak szárnyaik, földreborultak arcaik, s teljesedett a prófétai szó: s imádják ôt Isten minden angyalai. Tették régóta ott fönt, háromszor ,,Sanctust'' énekeltek; teszik újra itt lent. Jákob létráján szállnak föl-le, s csodálkozva nézik, hogy melyik hát a tulajdonképpeni mennyország, az ott fönt, vagy ez itt lent? Akár fönt, akár lent, az mindegy; ahol Isten van, ahol a szeretô, édes, boldogító Isten van, ott van a mennyország. Ezt a mennyországot hordozd. Legnagyobb öröme van a karácsony angyalának. Oly áhítatos ô, mint az Annuntiatio [hírüladás] angyala..., oly vágyódó s küzdelmes, mint Dániel látomásának angyala... Talán ugyanaz a Gábor arkangyal a karácsony angyala is... fölvette a legszebb ruháját, s lejött örömben; azért ,,nagy örömet hirdet''. -- A lélek ruhája az érzület... barlang, szalma, jászol körül is ,,nagy öröm'' lehet... Bennünk van az erkölcsi nagyság, szépség és öröm; fejlesszük s élvezzük azt. S vele örvendeznek társai..., az angyali légiók! Mily viharja az örömnek a ,,coelestis militiá''-ban [égi hadseregben], mely nem ingerekkel dolgozik; életet fonnyasztó, lelket mocskító örömökben elfárad. Ó lelkem, tiszta örömökön nôj nagyra! Becsüld meg véredet s erôdet. Az igazi öröm az élet ereje s virága. ,,Coronemus nos rosis'' [koszorúzzuk magunkat rózsával], én is mondom, de erôs, vidám, egészséges arcunk rózsáival. Az örömhöz mindenekelôtt nagy lelkiismereti tisztaság kell; erre legyen gondunk. (Prohászka: ÖM, 6:76; 98) ======================================================================== A,B,C ÉV JANUÁR 6. VÍZKERESZT, URUNK MEGJELENÉSE 1: Isten népe! Az Úr dicsôsége ragyog fölötted. S: Nemcsak a választott nép, hanem a pogányok is meghívást kaptak Isten országába. E: Bölcsek jöttek napkeletrôl, hogy imádják az újszülött királyt. Nem angyal szólt a bölcsekhez, de fölragyogott nekik az igaz világosság, amely ,,megvilágosít minden embert.'' Útra keltek, hosszú utazásra; keresték és megtalálták az Urat, a rejtôzô Királyt. Epifánia: Urunk fölragyogása, megjelenése -- számunkra is eljön. Halljuk az üzenet szavait. Szent jelekben elénk jô a világ Királya, aki urunk és szolgálónk is egyben. Emberekben jön elénk, akik szeretnek minket, vagy éppen a mi szeretetünkre szorulnak. Elsô olvasmányhoz / Iz 60,1-6 Izajásnál (9,1) nagy fényrôl volt szó, mely a sötétben ülô népnek fölragyog (karácsonyi éjféli mise 1. olvasmány). Vagy kétszáz évre rá a ,,második Izajás'' ismét Isten fönségérôl szól, amely Sionra fénylik (60,1). Arra a népre, amely fáradozva töri magát, hogy fölépítse a Várost és Templomot a számkivetés után. ,,Kelj föl, légy világossággá!'' -- Isten üdvözítô közelségében elmúlik a bú, enyhül a fáradtság. Hozzák a népek a még távolban élô fiakat és lányokat (Izraelét = Egyházét, az Újszövetségben!), kincseiket adják Istennek, ki megmentette és megtisztelte népét. -- A bölcsek, akik kincseikkel jönnek Betlehembe, e megjövendölt népek elsô képviselôi, bennük elsôül jelenik meg a népeknek a Világ Világossága: Krisztus. (Jel 21,10-11.23- 24; Iz 9,1; 2,1-4; 49,18-21; Zsolt 42,10) Válaszos zsoltár / Zsolt 72(71),1-2.7-8.10-11.12-13 A Békekirály és országa Szentleckéhez / Ef 3,2-3.5-6 Az ószövetségi üdvígéretek közvetlen Izraelhez szólnak. Már a próféták jelezték, hogy Isten szándéka túlnyúlik a népén, de ezen utalásokat a zsidóság nem szívlelte meg. Még Sz Pál számára is ,,isteni titok leleplezése'' az, hogy a pogányok is meg vannak híva az üdvösségre. Ámul rajta, hogy épp az ô hivatása, hogy megvigye a ,,jó hírt'' a népeknek. Elfogadjuk-e mi saját hivatásunkat és felelôsségünket a ,,jó hír'' terjesztésében? (3,2-3: Ef 3,7; Kol 1,25- 26; Róm 16,25-26 # 3,5-6: 1Pt 1,12; Jn 14,26; Ef 2,12-19; Róm 15,7-13) Evangéliumhoz / Mt 2,1-12 Isten új népe zsidókból és pogányokból áll. Származás, körülmetélés nem lényeges, csak a hit. A pogányok meghívása a Máté evangélium végén (28,18-20) világos, de már a napkeleti bölcsek története is ezt abrázolja. Jeruzsálem írástudói tudták ugyan a Szentírásból, hogy hol kell születnie a Messiásnak, de ôket nem vezette a hit csillaga az Újszülött jászolához. (4Mz 24,7; Jn 7,42; Mik 5,1) Szentségre várva Eucharisztia-ünneplésünk azon egységnek a képe, amelybe Krisztus meghívja a népeket. Fölajánlásunk, a Kenyér és Bor színében, egyben hűséget és engedelmességet jelent Krisztus példájára. Csillagunk: a mi hitünk. Elmélkedés (A év) A három ajándék és az Út ,,Mily ajándékot hoz a bölcsek igaz hite? Aranyat -- a Királynak, tömjént -- Istennek, mirhát -- a Halottnak! Az elsô ugyanis jele a királyi fönségnek, a második az imádandó istenségnek és a harmadik? Az szolgálat az eltemetendô, értünk föláldozandó Testnek, melyet a mirha nem roncsol, hanem megôriz: -- tehát jelképe a föltámadásnak is! Mi is, akik olvasunk és hallunk ezekrôl, testvérek, kincseinkbôl adjunk ilyen ajándékokat, hiszen vannak kincseink, bár ,,cserép edényben'' (2Kor 4,7). Gondold meg: léted nem magadtól, hanem Krisztustól van, nem vagy magadé, az övé vagy! -- Mivel viszonozta Ô a bölcsek kincseit? Azzal, hogy föltűnt újra a Csillag, az Utat mutató, Krisztus, aki az Út és maga a Csillag, ,,a ragyogó Hajnalcsillag'' (Jel 22,16). Más is utal erre: A bölcsek új úton térnek haza. Hiszen aki látta Krisztust, az megismerte Ôt: és hívôbb hittel tér haza. Kétfelé visz az út: egy a pusztulásba, másik az Országba. Egy a bűnösöké, Heródes felé; másik Út: az Krisztus, aki által országába jutunk. (Sz Ambrus: Epifániáról) + Betlehemi alázat ,,Három mágus Jézushoz jön'' -- nincs jelentés nélkül íme: Új csillagnak fénye hívja: nem ahhoz, ki ül székébe' és parancsol démonoknak. Nem, Hozzá, ki holtat támaszt, ki némának torkát nyitja, vaknak fényt ad, sántát jártat. Nem látják, ki istenerôt: csodát mutat ámulónak... Egy szólni sem tudó Kisded az, akinek ôk hódolnak! Hallgat Ô! És rászorul Ô az anyai gondozásra. Semmi jele hatalomnak! Csak alázat nagy csodája! Fülnek hirdet néma Igét, bűvöl szemet, hívôk szivét... Még emberszót sem szól ajka, s földet látás már oktatja. Mert a mi szent Üdvözítônk minden dicsô gyôzedelme, poklot sujtó, föld-hódító, lelket-vonzó nagy szerelme ily alázattal kezdôdött, ily alázat végezte azt. Földön rendelt napjait ím megnyitotta már üldözés; s üldözés, mi befejezte; ,,kifosztottságba-öltözés''... Megvolt már a Kisdedben is a szenvedés szent türelme, majdan-szenvedôben ott a kisgyermeki szelíd lélek... Mert a magas Úristennek Egyszülöttje: Szent Fia fönségét elhagyni vágyott, tetszett földre szállnia! Emberként, hogy megszülessék; s emberektôl megölessék... (Nagy Sz Leó: 37. beszéd) + Elmélkedés (B év) Körülálljuk a kisded Jézus jászolát, ki magához hívja a nemzeteket s megvilágítani jött a népeket, s kérdezzük, honnan van az, hogy ez az epifánia nem lesz hódítóbb, hogy annyi millióhoz el nem jut. Kin múlik, s mit kell tenni, hogy Jézus legyen az Úr a földön? -- Az Ige megtestesült, tehát emberi igazság lett, s így emberi szív kell hozzá, hogy befogadja, emberi ész, melyben fészket rakjon, emberi lelkesülés, mely küzdjön érte, -- emberi szó, mely terjessze... következôleg, elôször is sok-sok áldozatos, buzgalmas lélek kell, akik szócsövei, hordozói, hirdetôi legyenek. Kellenek buzgó lelkek, papok és laikusok; ez az epifánia suttogása! Ki ad nekem prófétai lelkeket, erôs és puritán keresztényeket, kik nem törôdve földi érdekekkel, elôléptetéssel, kitüntetéssel, -- küzdenek!? Ki nevel apostoli szellemeket, kik keserű vizeken tudnak evezni illatos fűszeres szigetek felé? Úgy-e buzgalom kell?!... Van-e nagyobb cél, mint kereszténység által boldogítani a népeket? Került-e valami több fáradságba s áldozatba? Több vérbe s nemes szívdobbanásba? Megértjük, ha hármat tudunk: szeretni a halhatatlan lelket, gyűlölni a bűnt, becsülni a kegyelmet. Xavéri Sz Ferenc nagy jellemét ez az izzó szeretet fejleszti. Az Úr Jézus kegyelme és szeretete, szentséges lelkének elsô fohásza és utolsó sóhaja a szegény lelkekért van. Tanuljunk szeretni, meghódítani a lelket. A magunkét és a másét. (Prohászka: ÖM, 6:102; 129) + Keresztények Fiatal a hitünk, de már minden helyetek megtöltöttük: várost, bérházat, várerôdöt, szenátust is -- csak templomaitok maradt meg nektek! ,,Nézzed -- mondják [a pogányok, az aréna keresztjeire lemutatva] -- miként szeretik ôk egymást.'' Mert ôk [a pogányok] gyűlölködnek. ,,Nézd, hogy kész egyik halni másikért!'' Mert ôk [a pogányok] készebbek egymást öldökölni. (Tertullián) + Elmélkedés (C év) Hivatások, hithirdetés ,,Emeljétek föl szemeiteket és lássátok'' (Jn 4,35): mily fehérsárgák a mezôk, aratásra készen, és hozzáfűzi: ,,Mások dolgoztak, ti az ô munkájukba léptetek be.'' Dolgozott Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes, mind a próféták, dolgoztak a vetéssel; és az Úr eljöttével érett vetésre talált. Az evangéliumi sarlóval kiküldött aratók az Úrnak szérűjébe hordják kéveiket, hol Istvánt (a vértanút) megtaposták -- termésre! Itt aztán csatlakozott az a Pál, s a nemzetekhez küldetett. És nem hallgat ô a kegyelmet magasztalva, mely fôként rája aradott. Azt mondja ugyanis írásaiban, hogy oda küldték evangéliumot hirdetni, ahol Krisztusnak nevét sem hallották. -- De ha már megvolt az aratás, és nem a zsidóknak megmaradók volt a termés, akkor mi arattatott? Figyelj a termésre, mert mi vagyunk azok, akik a próféták és az apostolok, sôt magának az Úrnak a vetése vagyunk. Hiszen Ô járt az apostolokban és Ô aratott: Krisztus. Mert azoknak semmijük sincs Ônélküle, de Ô tökéletes azok nélkül is! Maga mondta: ,,Nálam nélkül semmit sem tehettek.'' (Jn 15,5) Tehát a már pogányok közt szántóvetô Krisztus szól magáról: Kiméne a Magvetô elvetni jó magvát. Oda küldik az aratókat, ahová a Magvetô kiméne buzgón vetni. Nem félt-e, hogy némely mag útszélre hullott, más kôsziklára, más tövisek közé? Ha rossz földektôl félt volna, a jó földre nem jött volna el! Mi tartozik ránk, mi dolgunk vitázni a zsidókról, beszélni pelyváról? Csak az a dolgunk, hogy mi ne legyünk útszéle, se kôszikla vagy tövis, hanem jó termôtalaj! Kész legyen a szívünk, ahol csépeljenek: hatvanszorost, százszorost, ezerszerest! Itt kevesebb, ott több, de búza mind. Ne legyen járókelôktôl eltiport mag, ellenséges madártól fölszedett! Se szikla, hol a sekély föld gyorsan sarjaszt, de a napsugarat nem állja ki. Ne tövise földi vágyaknak, bűnös élet aggódásinak! Mert mi rosszabb olyan gondnál, mely nem enged eljutni az Életre? Mi nyomorultabb, mint életet féltve, életet veszíteni? Mi boldogtalanabb, mint halál-rettegve, halál torkába hullani? Szaggassuk ki a tövist, szántsuk az ugart, fogadjuk a jó magot, érjünk be aratásra, epedjük a végsô Szérűt, nehogy a tűztôl kelljen félnünk! (Sz Ágoston: 101. beszéd, BAC, 10:431) + Vérkeresztség Katekumenok = hittanulók [kik készülnek keresztségre, de közben vértanúvá lesznek]: Ôk meg nem fosztattak a keresztség szentségétôl, hiszen ôk azok, kik a legdicsôbb és legnagyobb keresztséget fogadták, a vérnek keresztségét! (Sz Ciprián) + Kísértés Nem törôdik azokkal az ördög, akik felôl már bizonyos, nem is veszôdik azok megszerzésén, akiket már foglyul ejtett. Kiket már elidegenített az Egyháztól, azokra sincs gondja, elmegy mellettük, figyelemre sem méltatva. (Sz Ciprián) ======================================================================== A,B,C ÉV VÍZKERESZT UTÁNI VASÁRNAP: URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE 1: Íme, az én választottam: Benne kedvemet találom. S: A keresztségben Isten a Názáreti Jézust eltöltötte Szentlélekkel és hatalommal. E: Jézus megkeresztelkedésekor a Szentlélek tanúságot tesz arról, hogy Krisztus az Isten Fia. Jézus keresztsége is epifánia: ez Ember alakjában az egész Istenség fölragyogott. Jézus elmegy a bűnösök közé. Az Atya szeretett Fiának hívja, a választottnak. A Lélek rajta nyugszik; Isten Lelke, ki elviszi a pusztába, el Judeába, Jeruzsálembe, föl a Golgotára. A lélek izzása égeti ezt az Áldozatot, amely a világ bűneiért mutattatik föl. Elsô olvasmányhoz / Iz 42,1-4.6-7 Izajás éneke (42,1-9) isteni szózat alakjában a Szolga hívásáról beszél, valami titokzatos prófétai-királyi eljövendôrôl. Ô a megbízott, hogy hirdesse minden népnek Isten hűségét és irgalmát. Erre a feladatra Isten Lelke fegyverzi fel. Egy késôbbi énekben Izajás a szenvedô Szolgáról ír, ki mindenek bűneit magára vette (52,13-53). Az Újszövetség Jézusban látja a jövendölések beteljesültét. Isten szavai Jézus keresztelkedésekor szintén Izajásra utalnak (42,1). (42,1-4: Iz 11,1-10; Mt 3,16-17; Jn 1,32-34 # 42,6-7: Jn 8,12; 9,1-7; 8,32) Válaszos zsoltár / Zsolt 29(28),1-2.3-4.8-10 Isten fönsége a viharban Szentleckéhez / ApCsel 10,34-38 Péter szentbeszéde az apostoli idôk igehirdetése: Jézusban adta meg Isten a békét. Jézus ugyan csak a jánosi keresztséget vette föl, de Isten leküldi rá Lelkét, fölkeni Messiássá, tanúsítja, hogy Ô a szeretett Fia. Ez az üzenet, amit nekünk is hirdetnünk és tanúsítanunk kell ma. (10,34: 5Mz 10,17; Róm 2,11; Gal 2,6 # 10,36: Iz 52,7; Jel 17,14 # 10,38: Iz 61,1; Lk 4,18) Evangéliumhoz / A év: Mt 3,13-17, B év: Mk 1,6-11, C év: Lk 3,15-16.21- 22 János keresztsége a megtérésre való szándék megpecsételése. De miért jön Jézus keresztelkedni? Megfelel erre a János és Jézus közti párbeszéd (Mt 3,14-15). Jézusnak ,,be kell töltenie minden igazságot'', Isten teljes akarata szerint. Ezért, bár bűntelen, beáll a bűnösök sorába, és az engesztelés útjára lép a bűnbánati keresztségben. ,,Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.'' -- hangzik az égbôl a szózat, az Atya tiszta örömének megnyilvánulása. (Jn 1,32-34; Zsolt 2,7; Iz 42,1; Mt 12,18; 17,5) Szentségre várva A bűnbánati keresztséggel Jézus Isten akaratát tölti be. És ezen az úton tovább megy a ,,vérkeresztségig''. Hív, hogy kövessük Ôt: azon az úton, mely halálon keresztül az életbe visz. Elmélkedés (A év) Illik beteljesítenünk minden igazságot? A ,,veritas'' önmagunknak, tehetségeinknek s bűneinknek fölismerése! A ,,justitia'' ez ismeret átvitele az érzületbe... helyes elhelyezkedés a világban... Átérzett igaz valóság, a harmóniában kialakított lét kell nekünk. -- Önmagammal szemben igazságos leszek, ha sem túlsokat, sem túlkeveset nem követelek magamtól. Mértéket kell tartanom mindenben, az önmagammal való elégedetlenségben is! Aki gyorsan akar valamit,... aki bizonyos hibák miatt, melyek természetébôl folynak, fönnakadást szenved tökéletesbülésében s azért aztán tele panaszolja a világot, az nem érti a ,,justitiát''. Ide tartoznak azok is, akik a természetet a kegyelemmel, s a kegyelmet a természettel ütik agyon: fanatikus zelóták... és tehetetlen finnyás nyavalyások. Értsük meg magunkat és másokat... Számtalan csalódástól szabadulunk. (Prohászka: ÖM, 6:116; 147) + ,,Vágykeresztség''. Ki üdvözül ,,Egyházon kívül''? Mindnyájan tudjuk, hogy akik ,,legyôzhetetlen tudatlanságban'' szenvednek [nem tehetnek vallási tévhitükrôl] a mi szent vallásunk irányában, -- ha gondosan megtartják a természettörvény parancsait [Isten akaratát, ahogy legjobb igyekezettel fölismerik], amely törvényt Isten minden ember szívébe írta, -- ha készek szótfogadni Istennek, és ha erkölcsös, kötelmeiket betöltô módon élnek -- az isteni megvilágosítást megkapják a kegyelemmel és örök életbe jutnak. (IX. Pius 1863-i enciklika: Quanto conficiamur moerore) + Választottak száma Sokan eljutnak a hitre, de kevesen vezettetnek be az öröklétre. Nézzétek csak, mennyi összegyűlt ma a nagy ünnepnapra, zsúfolva töltjük a templomot faltól falig szorongva! De ki tudja, mily kevés van köztetek, aki a választottak seregébe soroztatik! (Nagy Sz Gergely) + Elmélkedés (B év) ,,Te vagy az én szerelmes Fiam'': Te bűnösnek látszó, bűnbánatot tartó ember, te az igazi Ember, az Istengyermek, te mintaképe s tanítója az igazi szentségnek: szerinted alakuljon mindenki! Érezze mindenegyes ember a maga elégtelenségét, s ragadja meg a Te kegyelmedben az Istennek tetszô élet erejét! Mi Krisztus által, általa szerzett kegyelemben leszünk egész emberek. Magunktól, önerônkbôl nem boldogulunk, de általa egész, erôs, boldog emberek leszünk... Ebbôl merítsek vigaszt s öntudatot, hogy soha el ne hagyjam magam... Az én keresztelésemben is megnyílt az ég, lejött a Szentlélek, s Isten fia lettem. Lelkemben azóta is sok lelkierô pihen, felsôbb érzések energiái, Isten fátyolos vonásai: ki kell ezeket fejlesztenem krisztusi életben! (Prohászka: ÖM, 6:115; 146) + Keresztség Minden más víz élôket fogad be, s holtan veti ki a testüket. A mi vizünk holtakat fogad, s élve adja vissza ôket. Állatiból igazi emberré, emberbôl angyallá a hívôt szenteli. (Veronai Sz Zénó) + Keresztség: föltámadás elôvétele Keresztvíz szentségének szolgálatján a föltámadás reménysége ragyog ránk és benne várjuk testünk új életre keltét! A szó maga is nyilvánul jelenté: Anastasis, mi nem más: mint újra-élve-állás! A test, mi megromlott és elbomlott és földdé széjjelomlott!... Helyes tehát, hogy helyreálltát az ,,élôk közé fölkelésnek'' vallják. Föltámadás nincs halhatatlan lelken, ô azt kapja, hogy testbe megtérhessen... (Cirusi Theodorétus) + Elmélkedés (C év) ,,S imádkozván megnyílott az ég'': különben zárva volt. Ki megy föl az égbe? -- mondták csüggedve a régiek; mi már tudjuk, hogy ki nyitja meg nekünk az eget. Mások világ-utakat nyitnak, Jézus: égi utat. Páratlan ez az úttörô s ez az út! ,,A Te utaidat mutasd meg nekem, s ösvényeidre taníts meg engem!'' (Zsolt 24,4) Hányan állnak kint, s okoskodnak, s kritizálnak, s elfonnyadnak! Ah, ezek úgy látszik, a Galamb szárnyasuhogását és sugallatát nem érzik. Akik érzik, azok mennek, a nyitott ajtón belépnek, Krisztus arcába néznek s fölélednek. ,,Ich trau den Genius, der mir winkt: Bízom a lángelmében, amely int felém!'' A mennyország lépcsôin ül egy ráncos, élesszemű vénasszony, a Kritika. Zsémbes és meddô. Látják ülni, de nem erednek vele szóba a szeretô lelkek, a hôsök, a művészek és szentek; követik szívüket! Én is! (Prohászka: ÖM, 6:115; 146) + Keresztség Mint hirnök én meghirdetem tinéktek: -- Mind jöjjetek, ti pogány népek, nemzetek, egyétek a keresztségnek Halhatatlanságát! Hozzátok szólok, tudatlanság sötétjén lakókhoz, az Élet ujjongó Hírével: ,,Vár rabság helyett szabadság! Jöjj zsarnokságból Királyságra, romlásból a gyógyulásra!'' Hát hogyan jöjjünk? -- kérdezed. Hogyan? Szent Vízen át vezet az Út és Isten Lelke által! Ez ama Víz, amely fölött lebeg a Lélek, ez amely körülöntözött egy régi boldog Édent! Víz, mely lemos, és ember újjá lesz, mint új teremtmény! -- Egyiktek tán azt kérdi most: hogy lennék szent, csak vízzel mosva le?! -- Elôbb tegyed, mit jónak látott Istened! Aztán a vízbôl Istennek újulva, újjászületik elsô világrajöttöd -- a kéjtôl fogant, kínba vett, -- víg üdvhozóra, mely föltárja üdvösségedet; az üdvöt más úton elérni nem lehet! Mert úgy mondotta esküszóval Isteni Próféta: ,,Amen! Bizony! ha élô vízbôl újjá nem születtek az Atya, Fiú, Szentlélek nevében, soha nem mehettek a Mennyek Országába!'' Fuss hát, röpülj e Vízhez; rád csorgatva csak ez, csak ez, mi kiolthatja a Haragnak Tüzét! Ha nem keresnék, sôt ha kerülnék a gyógyulás vizét, -- vad ôrületnek lelkét hordják! Ki üdv elôl fut, csak veszett kóros az: Fut Víz elôl, mely egyetlenül üdvözítheti! (Sz Hippolitus) + Mi kis halacskák, a mi nagy Halunk módján, vízben születünk, s csak úgy maradunk élve, ha maradunk e vízbe'. [A keresztények titkos neve Krisztusra a görög ,,hal'' (ichthus) szó volt, melyet a Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó kifejezés kezdôbetűibôl állítottak össze.] -- És el nem fogy ez a ,,szekta'', mert tudd meg róla, annál inkább növekszik, minél jobban látod, hogy öletik. (Tertullián) ======================================================================== A,B,C ÉV HAMVAZÓSZERDA 1: Mindenki tartson bűnbánatot, s az Úr megkegyelmez. S: Itt az idô: engesztelôdjünk ki Istennel. E: Helyesen gyakoroljuk az alamizsnálkodás, imádkozás és böjtölés erényeit. A hamu napja, a nagyböjt (vagyis a húsvéti elôkészületi idôszak) elsô napja. Amit mi manapság hamvazószerdán átélünk, csak csekély maradványa annak az ünnepélyes szertartásnak, amelyet régen a püspök a nyilvános vezeklôkkel végzett. Ha valaki súlyos, nyilvános bűnt követett el, a nagyböjt kezdetével vállalnia kellett érte a nyilvános vezeklést is. Így volt ez szokásban az Egyházban a IV. századtól egészen a X. századig. A nyilvános vezeklés mindenekelôtt az eucharisztikus közösségbôl való kizárásban állott; emellett a vezeklô elégtételi cselekedeteket is gyakorolt: imádságot, önmegtagadást, böjtöt. Mielôtt a vezeklôket az egyházi közösségbôl kizárták volna, ünnepélyesen átadták nekik a vezeklôruhát, fejüket hamuval hintették meg, s ezután a püspök kikísérte ôket a templomból a templom kapuja elé. ,,A vezeklôk kitaszítása'' megrázó szertartás volt, ami a hívôk számára is komoly prédikációszámba ment. Késôbb enyhített az Egyház a bűnbánati fegyelmen, s ettôl kezdve titokban rótták ki az elégtételt. De a középkor óta önként vették magukra az összes hívek a hamuval való meghintés vezeklôszertartását. A hamut az elôzô évrôl maradt szentelt barkákból nyerik. ,,Emlékezzél meg, ember, hogy por vagy és porrá leszel!'' -- mondja a pap, miközben a hamuval keresztet rajzol homlokunkra. Gondoljunk csak arra, hogy elôször a paradicsomban, az ôsszülôkhöz hangzottak e szavak -- ez volt a föld elsô szomorú hamvazószerdája! (Parsch Pius: Üdvösség éve, 2:45) Elsô olvasmányhoz / Jo 2,12-18 A sáskajárás természeti csapása (a könyv elsô része -- nem szerepel a mai olvasmányban) az eljövendô végidô hirdetése, Jahve napjára figyelmeztet. A bűnbánat biztosítja a veszedelembôl való menekülést. A bűnbánat alól senki sem kivétel. Joel mindenkit: papokat, laikusokat, öregeket, fiatalokat figyelmeztet, hogy mindnyájunknak szüksége van bűnbánatra, megújulásra. S akkor az Úr megkegyelmez népének. Joel, a tizenkét kisebb próféta egyike, a ,,pünkösd prófétája'', de egyúttal a bűnbánaté, a böjté és az imáé is. Imáit a nagyböjt liturgiájában is használjuk. (2,12: Jer 4,1 # 2,13: 2Mz 34,6 # 2,14: Ám 5,15; Jón 3,9 # 2,17: Zsolt 42,11; 79,10) Válaszos zsoltár / Zsolt 51(50),3-4.5-6.12-13.14 és 17 Könyörgés Isten bocsánatáért Szentleckéhez / 2Kor 5,20-6,2 Sz Pál kér minket, hogy Krisztus példáját követve gyakoroljuk az erényeket, hogy aztán elnyerjük az üdvösséget. ,,Most van itt az idô'', most, itt a nagyböjtben kell lelkünket elôkészíteni a húsvéti ajándékra. Isten ,,bűnné'' tette Fiát (5,21), mert Krisztus magára vállalta a világ bűneit, és áldozatul adta magát a bűnök levezeklésére. (5,20: Iz 52,7; 1Kor 4,1 # 5,21: 1Pt 2,22-24; Iz 53,9; Róm 8,3; Gal 3,13; Kol 1,14; Ef 1,6-7; Fil 3,9 # 6,1: 1Kor 3,9 # 6,2: Iz 49,8; Lk 4,19.21) Evangéliumhoz / Mt 6,1-6.16-18 Az erény legfôbb gyakorlatai a farizeusok számára (és a miénkre is) az alamizsna, az ima és a böjt. A hegyi beszéd során Jézus ezek helyes megélésére tanít. A szemek kívánságának megfékezésére az alamizsna szolgál, de ne fitogtassuk, mint a képmutatók, mert akkor Istentôl nem jár jutalom -- az emberektôl megkaptuk már. Az élet kevélysége ellen megvéd az ima, felemeli a lelket Istenhez, a Vele való személyes kapcsolat által. Jézus nem a közös imát ítéli el, hanem a feltűnéstkeltôt, melynek célja Isten dicsérete helyett az emberek elismerésének megszerzése. A test kívánságát a böjt töri meg. Itt is az Istenhez vezetô személyes kapcsolat a döntô, és kerülnünk kell a farizeusi magamutogatást. Istenért böjtölünk, nem az emberekért. (Biblia, 1130) (6,3: Mt 25,37.40; Róm 12,8 # 6,16: Iz 58,5-9) Szentségre várva A nagyböjt megújulása ne negyven napig tartó ideiglenes változás legyen. Egész életünkre hasson ki, s fogjunk hozzá azonnal. Elmélkedés (A év) Hamut szór fejünkre az Egyház, böjtbe, s Krisztus kínszenvedésének benyomásai alá állít; mindezzel mély megtörôdést s penitenciát sürget, valamint nagylelkű szeretetet a szenvedô Jézus iránt. Meg akarunk alázódni hamuban; a hamu halálunkat hirdeti, hirdeti éltünk elhervadását, érzékiségünk s testiségünk elporladását s bűnösségünk büntetését: por vagy, porrá leszesz! A halál az ember műve; szerencsétlen művész; az elsô halott a testvérgyilkos áldozata. Ádám rémülten tekintett e műre! A halál is életrôl beszél, életrôl, melyet éltünk, s melyet élni fogunk. Nagy kegyelem az életre a halál átérzett jelenlétében visszapillantani. Ha az élet jó volt, akkor a halál oly szép, mint az alkony, telve az erdôk s mezôk illatával s a munkás emberek fáradt, de bízó szemefényével. Ha pedig az élet rossz volt, akkor a halál olyan, mint a romokat takaró, csillagtalan éj. De ez is, az is magábatérést sürget; ó hisz élsz még, kezedben van még az életfordulás kegyelme! Keveset éltem, sokat elfecséreltem, de még az enyém az élet, a szép élet, mindjárt kezdem. A völgybe le egy zúgó patak partján Úgy harminc éve mentem egy hű kezet tartván. Le végig újra baktatok a völgybe... A harminc év leszáll, mint erdô ködje... (Tennyson) Azért szállunk lélekben halálunk percébe, hogy erôteljesebben s örvendezôbben éljünk. Nem, hogy búsuljunk s elhervadjunk, hanem hogy föllelkesedjünk s kivirágozzunk. Szenvedélyem, hogy a jónak morzsáját se hanyagoljam el, hanem földolgozzam, mert még van idôm. Íme, e gondolataimban édes érzelem tölti el a szívemet, s a csúnya halálváz szép testet s angyalszárnyakat ölt s az Úrhoz emel föl, ki a lét s elmúlás váltakozásaiba állított, de csak azért, hogy gazdagabban éljek. Elrontottam-e életemet? Elômunkása voltam-e annak a halálnak, mely torzulás és enyészet? A haláltól tanulok szépséget s az enyészettôl életet. Böjtölni akarok Jézussal, aki negyven napig böjtölt, s megteszem ezt szívesen, mert az egyház, a fegyelmezett lelkek tanítója, parancsolja. Ez önmegtagadásban kitűnô nevelô és fegyelmezô eljárás rejlik; mert parancsol a szemek, az íny vágyainak, fölemeli a lelket, s testem is tisztább s hajlékonyabb lesz; az a sűrű, állati, ösztönös vér hígabb, üdébb, energikusabb lesz, s bűneimért penitenciát gyakorolok böjtömben. Az önmagábatérés s tisztulás szellemével bele akarok hatolni Jézus szenvedésébe. Ehhez lélek, érzékeny, nemes, nagystílű lélek kell. Érteni az áldozat szeretetét, s átérezni, hogy ez értem van. Ó mily elfogódottan ereszkedem e tüzes léleknek, a szenvedô Jézusnak párás, tropikus érzelmi világába; hogyan nézek ez örvényekbe s ez égbemenô csúcsokra; hogyan várom epedve s imádkozva, hogy a bensôség s az elérzékenyülés gyógyító vizeit kavarja föl bennem is a részvétnek angyala! Le a sarukkal; a hely szent föld; lábadjon könnybe szemem, hogy többet lássak, s verjen gyökeret térdem, hogy gyorsabban haladjak a keresztúton. Igazán szent idô; meg akarom szentelni! (Prohászka: ÖM, 7:464; 238) + Farsang, mulatozás. Ördög pompái és keresztségi fogadalom Szólsz azután: ,,Ellentmondok mind az ô pompáinak!'' Ördög pompája a színház! lófuttatás, szín-divat! Állathajsza cirkuszban és más efféle hiúság. Szabadulást ettôl kér Szent, mondja zsoltár himnuszát [118. zs.]: -- ,,Fordítsd el én szemeimet! hiúságot ne lásson!'' Ne kapj azért dôreségen, bolondozó színházon! Csúf utálat onnan árad: nôbe ferdült férfiak! Ugrándozás, vér-pocséklás, s vadállattól hullanak! ,,Vadásznak'' és -- vadásztatnak! Horog húz ki hullákat. Tán élelmet így szerzenek? Él belôlük: vadállat! A hasuk egyetlen gondjuk, azért vetik életük párvíváson, vérkockára! Keresztények! Nézhetjük!? Lófuttatást éppúgy -- fussad! hívô lelket sárba von: Naplopó zaj, pénzfogadás! -- Mennyi jót tennél azon! -- Mindez: ördög pompa ellen szóltál esküt fogadón! (Jeruzsálemi Sz Cirill: Katekézis, versbe téve) + Elmélkedés (B év) Halál Majd minden kérdésre, melyet föltesznek neked, azt válaszolhatod: Talán! Lesz-e nagy vagyonod, tehetséged, hosszú életed? ,,Talán.'' Utolsó órád Isten barátságában ér-e majd? ,,Talán.'' E lelkigyakorlat után sokáig élsz-e majd a kegyelem állapotában? ,,Talán.'' Üdvözülsz- e? ,,Talán.''... De meg fogsz halni? ,,Óh bizonyosan, meghalok!'' (Loyola Sz Ignác) + ,,A színi látványokról'' (De spectaculis) Már annyiszor megbizonyítám: Semmit sem e látványosságok során nem helyeselhet Isten! S Isten-hívének megfelelnek, amiktôl Ura elfordul? Ha mind ördögnek készült... hát ,,ördögnek pompája'' harsog mind e zajban! -- és esküvel veténk el mindezt -- hajdan... [a keresztségben!] Mit leesküdtünk: se tett, se szó, se látás, se látvány formájában ránk ne hozza vissza Sátán!... Mert senki nem megy át ellenség táborába, csak hogyha fegyverét mind eldobálja, ha cserbe hagyja zászlaját, letett hitesküjét, Urát! ha átszerzôdött túlra: veszendôkhöz együtt pusztulva!... Vagy akkor gondol-é az Istenére, ott ülve, hol Ôróla semmisem beszélne?! Úgy vélem, ,,lelki béke'' tölti el, míg izgul s kocsi-versenyre figyel... Szemérmet ugye kitanul, míg színésznôket megbámul. Minden látványon fô-fô botrány, hogy miként izgat férfi, nô, egymást hajszolván. Az ,,együttérzés'', ,,sikerük'', kudarcuk: maga e hajsza -- kéjvágy szikráit lángra ne lobbantsa? Aztán: mindenki odamenve, arra ácsong [áhítoz], hogy lássák ôt és minél többet ,,lásson''! Míg deklamál a hôsszínész, eszébe jutna próféta-kiáltás, intés? A nôi puhányos fuvolázó nyekergések zsoltári dallamot tán fölidéznek?! [tévé!] Míg pôre bajnokok egymást ott gyomrozzák, vajh fölkiált: verônek fordíts másik orcád!? Intést vesz tán az Irgalomról, ha medve ront be, vicsorogva mormol, megtép félholtakat -- s hálósok horga beléjük akad... Térítse Isten el övéitôl, hogy vonzzon ilyen végzetes gyönyör! Mi dolog az, hogy Isten egyházából a láb az ördög házába lohol? Mondják: elhagyja mennyet, keresi posvány-szennyet! a kezed Istenhez imára fölemelted: most léha bohócot tapsolva összeverjed? A száj, ki Áment mondott legszentebbre [áldozáskor] bajvívó gyilkosoknak bôg -- éltetve... ,,Öröktôl-mindörökké éljen''*: jár ki másnak, mint Istennek csak, és Ô Krisztusának?! Mért ne lenne ördögök prédája? Már volt is példa rája -- és az Úr tanúm! A hívô nô, aki színkörbe lihegett, kijött sátánnal: ennek híve lett! Exorcizmus tisztátlan lelkekre hoz vádat minduntalan: hogy hívôket megszállnak. Ez válaszol: ,,Nos, -- joggal tettem: a magam földjén, magaméba mentem!'' (Tertullián prózája versbe téve / ,,modern'' ízlésű tévé nézôk, mozizók javára) (* Ez görögül van a latin szövegben, a római liturgia nyilván így mondotta!) + Elmélkedés (C év) Gyónás, bűnbevallás Jól meggondold: ha bűneidet meg nem vallod, nem kerülöd el a poklot! Minden súlyos bűnt alá kell vetni az Egyház ,,Kulcsának'' [bevallás és feloldás]: s így bármi bűn megbocsáttatik. De a kulcsokhoz folyamodás az egyetlen, szükséges és biztos útja a bocsánatnak. Ha súlyos bűnben leledzô nem folyamodik a Kulcsnak Hatalmához, nem remélhet örök üdvösséget. Nyissad föl ajkadat tehát, gyónjad meg bűneid a papnak. Csak bűnbevallás a Mennynek igaz kapuja. -- Ha megbocsátást vársz Uradtól, valljad ki bűnöd nyíltan akkor! (Sz Ágoston) + A bűnbocsánat föloldozásból áll. Mit érne véle a Lázár, a sírjából kijôve, ha nem hangzik felôle: ,,Oldjátok föl ôt, hadd menjen szabadon!'' Kötözve jött, nem a maga lábán, tehát más hatalom vezette járván! Tartsd észbe ezt, bűnbánó! Te is, ki hallod a bűnét vallót! Már életre kelt, már íme ,,járó''! Hallod, föltárja a lelke titkát gyónásában! Már ,,kint a sírból'', de megkötözve még! Mikor oldják föl, ki oldja föl a kötelét? ,,Bármit föloldotok ti földön...'' -- Ô mondja -- ,,föloldatik mennyekben.'' (Mt 16,19) Az Egyház joggal kapta bűnnek oldozását. De holt: -- nem támad életre, csak lélekmélyben, Úr hívásán élesztve! S ez elsô hívás legbelül: -- sok módon Istennek műve... (Sz Ágoston: 101. zsoltárhoz) + Bűnbevallás ,,Bevallom bűnös voltomat.'' Ha az ember, bűneitôl fojtogatva önnön vádolója lesz, mihelyt vádol és bevall: kiokádja bűnét -- mint kórokozó mérgét. De jól megnézd, kinek gyónod ki bűnidet. Vizsgáld meg orvosod, kinek föltárnád bajod, és okot. Nézd, tud-e gyöngéd lenni a gyöngével, könnyezni megtört szív könnyével, hogy jártas-e vigasztalás, szilárdítás művészetében. Ha tudós és részvevô orvosnak bizonyul, tedd, amit mond! Tanácsihoz mind igazulj! Ha fontolón megérti kórod jellegét, és úgy ítél, hogy mind az egyház elôtt kibeszéld: -- kövesd szakértô tanácsit, tán más hívôknek is lélekjavára válik; -- s te könnyülsz súlyt átadva és jobban gyógyulsz általa. (Origenes: Homília a 37. zsoltárra [38. máshol]) + Bűnbevallás Juhok, bakok és borjak áldoztattak értük: meghinté régieket vérük. De érted: Istennek Fia lett áldozattá! A lelked reá vinne még, hogy újra vétkezz? S ha elbuktál: nézd, mennyi bűnbocsátó módot a Jóhír fölkínál! Keresztség volt, hogy bűneink lemossa! Másodja út: a vértanúi vér! Harmadszor ott az alamizsna. Negyedszer: megbocsátasz magad is, ha vétett a testvér! ,,Ha meg nem bocsátasz az atyád fiának, Atyád neked meg nem bocsát majd!'' (Mt 6,15) Ötödször: bűnöst tévelygésbôl térítesz; mert maga lelkét is halálból menti s bűnei sokát födözve ,,rejti'' (Jak 5,20). A hatodik, mely a bűnt megbocsátja: a szeretetnek sokasága, mert mondá mi Urunk: ,,Bizonnyal mondom, megbocsáttatik sok bűne, mert nagyon szeretett'' (Lk 7,47). Az apostollal: ,,A szeretet a bűn sokaságát is befedi.'' (1Pt 4,8) A hetedik, bár súlyos, fárasztó: a bánkódás, míg párnát könnyeiddel árasztol, míg éj és nap: csak könny az étked, és nem riadsz, hogy kimondjad a vétked az Úr papjának, keresve gyógyszert annak módján ki szólt: ,,Az Úrnak, bűnöm mondván, megvádolom a gonoszságom, -- s Te hűtlen szívem megbocsátod.'' Rejlik valami csodás abban, hogy bűnbevallás van ránk parancsolva! Ki kell vallani, mifélék, kinyilvánítani, szemekhöz kiállítni szív mételyét. Mit titkon elkövettél, mit szóban, gondolatban rejtve tettél, most mind legyen nyilvános!... Szemlére az veti, ki vádló itt és vádlott és csábító együtt. Ki csábított elôbb, most önvádon ledôlt: -- hogy bánattal kövessük! [A hét mód nem helyettesíti egymást, Origenes szerint se, hanem egyik magával vonja másikát: alamizsna -- szeretet -- bánat -- bevallás a lépések.] (Origenes: Homília 3Mz-hez) + Világias keresztények Ôket szívük a világhoz hajtja, világ szívükbe visszakergeti! -- S a könnyek ideje után hány visszatér a gonoszságra. Hazájuk [mennyország] helyett a száműzetést szeretik, amelyben sínylôdnek; és vakságukban, mely nyomorítja ôket, úgy tobzódnak, mint a fényözönben. Íme, a világ már összeaszott, de még virul szívünkben. Mindenünnen csak keserűség árad ránk, de szívünk vakságában szeretjük keserűségeit. Fut elôlünk, futunk utána! Elesik, mi a zuhanóba fogódzunk, estében fönn nem tarthatván, véle hullunk, mert rátapadunk zuhantában! (Nagy Sz Gergely) ======================================================================== A,B,C ÉV KERESZTÚT A hívôk már a korai századoktól kezdve elzarándokoltak a Szentföldre, ahol imádságos áhítattal végiglátogatták a Krisztus szenvedéseivel megszentelt helyeket. Késôbb, a mohamedán hódítás után, a ferencesek kezdeményezésére, a Szentföldön kívül is felállítottak keresztutakat [Via Dolorosa], amelyek a Kálváriára vezetô út állomásait jelképezték. A mai, tizennégy állomásból álló keresztút a XVI. századra alakult ki. Az állomások közül kilenc az evangéliumban is megtalálható, a többi a hagyományokon alapul: Jézus háromszori elesése, találkozása édesanyjával és Veronika kendôje. A keresztúti ájtatosságot nagyböjtben végezzük, állomásról állomásra vonulva. Minden állomásnál: 1. megnevezzük az állomást; 2. térdet hajtunk és mondjuk: Imádunk Krisztus és áldunk! (pap), Mert szent kereszted által megváltottad a világot! (hívek); 3. felolvassuk a két megadott szentírási részt; 4. majd az elmélkedést; 5. és egy könyörgéssel zárjuk: Könyörülj rajtunk, Uram! (pap), Könyörülj rajtunk! (hívek). Végül elimádkozhatunk egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. Az állomások között egy nagyböjti ének egy-egy versszakát énekeljük. Teljes búcsút nyer az, aki a kegyelem állapotában végigjárja a keresztúti ájtatosságot. Aki nem tud abban részt venni (például fekvô beteg), az is elnyeri a teljes búcsút, ha legalább fél órán keresztül Jézus szenvedésérôl és haláláról olvas, elmélkedik és imádkozik. I. Jézust halálra ítélik Mk 14,61-64 # Zsolt 2,2.7-8 Nemcsak a halált vállalta értünk, hanem az elítéltetést is. A fôpap istenkáromlónak mondja. A nép, amelybôl származott, megtagadja, és a gyilkos Barabbást választja helyette. A római helytartó mossa a kezét, de politikai meggondolásból mégis kimondja rá a halálos ítéletet. Ô ártatlanságának tudatában szótlanul áll bírái elôtt. Nem sértôdött, nem burkolózik gôgbe. A tömeg kiáltozásából, Kaifás és Pilátus szavából az Atya akaratát igyekszik kiolvasni. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Ô áll elôttem mindenkiben, akit ártatlanul elítélnek az emberek. És én próbálok-e függetlenedni az emberek véleményétôl, ha mások megítélésérôl esik szó? Viszont igyekszem-e sértôdés nélkül, szelíden fogadni, ha engem bírálnak? Keresem-e az ügyetlen, vagy bár igaztalan emberi szóban az Atya útmutatását? II. Jézus vállára veszi a keresztet Jn 19,14-17 # Iz 53,1-3 A meggörnyedô emberi test nem olyan, mint a mérleg. Nem kilóra méri a rárakott terheket. Könnyen emeli azt, amit jókedvvel cipel, sokszorosan nehéz neki az értelmetlen teher. Mi volna keservesebb a kereszthordozásnál? Krisztus akarta látni a láthatatlant: hogy értelmük van ezeknek a botorkáló, utolsó lépéseknek is. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Ma is így hangzik a szava: Aki követni akar, vegye föl minden nap a keresztjét, és úgy kövessen. Meglátom-e ôt a keresztje alatt roskadozóban? És elfogadom-e -- naponta -- a magam keresztjét? III. Jézus elesik a kereszt alatt Jn 15,18-20 # Iz 63,2-5 Nem az erôsek, a hôsök, hanem a gyöngék halálával akart meghalni. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. A gyöngeségben is. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Ôt akarom látni mindenkiben, aki megszégyenül mellettem testi gyöngesége vagy szellemi képességeinek fogyatékossága miatt. Igyekszem segíteni rajta, gyöngéden, mégis erôsen. A magam gyöngeségét pedig próbálom úgy fogadni, ahogyan ô az elsô elesést. Türelmesen, fölháborodás nélkül, szinte derűsen. IV. Jézus találkozik édesanyjával Jn 19,25-27 # Siral 2,13 Máriának Jézus szenvedése fáj, Jézusnak most mindennél jobban az, hogy Máriának szomorúságot kell okoznia. A társadalom kitaszította magából, de vele osztoznia kell a legnehezebben is. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. A szeretet és a szenvedés titka ma is egymásba fonódik. Tudom-e tisztelni ezeket az egyéni élet szűk határait fölpattantó erôket? Aggódó édesanyámat, barátaim szüleinek fiúkat-féltô szeretetét? V. Cirénei Simont kényszerítik, hogy segítsen Jézusnak Mk 15,20-22 # Zsolt 142(141),2-5 Tanítványai elfutottak mellôle. Péter háromszor meg is tagadta. Egy vadidegen ember segítségére szorul. Az is csak kénytelenségbôl veti vállát a keresztje alá. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Akkor van hozzám legközelebb, amikor legjobban szorongat elhagyatottságom fájdalma és szégyene. Ilyenkor az, aki mégis segítségemre siet, bizonyosan az ô követe. VI. Veronika kendôjét nyújtja Jézusnak Mt 25,37-40 # Sir 6,14-17 Milyen ügyetlen, alkalmatlan segítség! De Jézus elfogadja és bôkezűen megjutalmazza ezt az asszonyi leleményt, bátorságot. Megtörülközik s a kendôn véres arcának mását ajándékozza Veronikának. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Kifosztottan is elég gazdag ahhoz, hogy megjutalmazzon minden szeretetbôl fakadó cselekedetet, szikrányi bátorságot, villanásnyi leleményt. Nem engedem, hogy legyôzzön a rossz, az ,,úgyis hiába'' egykedvűsége. Nekem kell jóval legyôznöm a rosszat. VII. Jézus másodszor is elesik a kereszt alatt Iz 53,4-6 # Iz 53,7-9 Meg kell szoknia, hogy botladozva jár, hogy meg-megcsuklik a térde. Szeme-szája porral teli, s amikor tájékozódni próbál, kavargó lábakat lát mindenfelé. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Ráismerek-e az öregekben, akiket porba ránt a betegség s a kor? Vagy úgy gondolom, hogy aki elesett, az megérdemli a sorsát? Figyelmes vagyok-e az elesett iránt, vagy csak bosszankodom, hogy láb alatt van? A szenvedô Jézus szemlélete részvétre és tevékeny, segítô szeretetre nevel. VIII. Találkozik a síró asszonyokkal Lk 23,27-28 # Siral 1,12.16 Mária részvétét elfogadta, Veronika figyelmességét gazdagon megjutalmazta. Az asszonyok sopánkodását azonban visszautasítja. ,,Jeruzsálem leányai, magatokat sirassátok!'' (Lk 23,28) Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. A teste megtört a kereszt alatt, s a szíve nem keményedett meg. De el se lágyult. A részvétet elfogadta, de szánalomra nem szorul. Tôlem se levegôverdesô nagy szavakat vár, inkább azt, hogy komolyan magamba nézzek. IX. A harmadik esés Zsolt 119(118),25-28 # Zsolt 27(26),1-3 Az utolsó lépések a legnehezebbek. Micsoda ,,finis'' ez, milyen nehéz újra fölállni, összeszedni a test és a lélek legvégsô, maradék erejét! Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Tôlünk sem azt kérdezi, hányszor botlottunk el. A hűségünket kéri számon, hogy tudtunk-e fölállni. Hagyja, hogy átéljük a legvégsô szorongást, erônk fogytán, amikor mégis nekivágunk. X. Jézust megfosztják ruháitól Mt 27,34-35 # Job 5,17-18; Zsolt 69(68), 21-22 Nem a ruha teszi az embert. De Jézust mégis emberségének utolsó védô páncéljából akarják kiforgatni, amikor levetkôztetik. Nem viselt soha gazdag, pompás ruhát. De varratlan köntösét Mária szôtte. Épp ezért tépik le róla. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Amint csupasz testtel megáll az emberek elôtt, senkinek sincs kedve ahhoz, hogy kinevesse. Megérzem-e én is, hogy minden okkal vagy ok nélkül megszégyenített emberben az ô méltóságos meztelensége tárul elém? XI. Jézust rászögezik a keresztre Lk 23,33-34; Jn 19,18 # Zsolt 22(21),2-3.15-17 Mi következhet ezután? Nehéz volt lépni, elbukni meg fölállni, de a mozdulatlanság még rémítôbb. Elernyednek az izmok, elernyed lassan az akarat is. Végtelennek látszó órák kezdôdnek most -- s az a másik út, amelyet egy helyben, mozdulatlanul és csak egyetlen egyszer jár végig minden ember, de egyszer végig kell járnia mindenkinek. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Úgy szabad, hogy keresztre szögezteti magát. Elnémul, hogy a fájdalom mindenki számára érthetô nyelvén tegye szóvá Isten üzenetét. ,,Ha fölemeltetem, mindeneket magamhoz vonzok.'' (Jn 12,32) XII. Jézus meghal a kereszten Lk 23,44-46; Jn 19,30 # Róm 5,12-21 Kiáltva halt meg: gyözelemkiáltással. Azóta a halál -- a mi halálunk is -- kapu, amely az Atyára nyílik. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Értünk halt meg, pedig az igaz emberért is alig hal meg valaki, mi meg bűnösök vagyunk. Térdeljünk le néhány másodpercre ezzel a gondolattal! XIII. Jézus testét leveszik a keresztrôl Jn 19,33-34.38 # Ez 37,12-14 Mária nem jajveszékel. Ô az Úr csöndes szolgálóleánya. Szótlan fájdalommal öleli magához a testet, tapogatja végig a hűlô sebhelyeket. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Aki legközelebb van hozzá, azt tünteti ki azzal, hogy szenvedésének és halálának titkába avatja. XIV. Jézust eltemetik Mt 27,59-60 # Zsolt 30(29),2-6 Hasonlóvá lett hozzánk a szenvedésben és a halálban, de sírja a húsvéti öröm tanúja lesz. A sürgölôdô barátok, akik óvatos árnyként valahonnan most mégis elôkerülnek, nem sejtik, hogy harmadnap mire virradnak majd. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Mióta ô Istenre nyíló kapuvá tette a halált, azóta minden emberi szenvedés a megváltás eszköze lehet. Azóta minden könnyes arcon földereng a húsvéti öröm ígérete is. Jézus föltámadt, alleluja! Mk 16,1-6 # Kol 3,1-4 Köszönjük, Urunk, hogy végigvezettél szenvedéseid állomásain. Add, hogy minden bajunkban a Te keresztutadon tudhassuk magunkat, és a mi életünk útja is a föltámadás dicsôségébe vezessen. Aki élsz és uralkodol mindörökké. Amen (Jelenits: Betű és lélek, 283) ======================================================================== A ÉV NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA 1: Ôsszüleink teremtése és bűnbeesése. S: Amikor elhatalmasodott a bűn, -- Isten irgalmából -- túláradt a kegyelem. E: Jézus legyôzi a kísértôt; az Ô gyôzelme erôforrás számunkra. Isten lelke vitte Jézust a pusztába, a magány, éhezés, próba és bizonyítás színhelyére; oda, hol az ember magát és Istenét meg szokta találni. -- Jézusnak le kellett gyôznie a háromféle kísértést: mint ,,új ember'', aki senki mástól le nem gyôzetik, csak Istentôl: Ô fogja hírül adni az embereknek, hogy Isten Királyuk és Uruk! Elsô olvasmányhoz / 1Mz 2,7-9; 3,1-7 Elbeszélô alakban mondja el a Genezis (Teremtés könyve) 2. és 3. fejezete a titkos tényeket, melyek a közönséges történet síkja felett állnak: az ember teremtését földbôl és isteni életlehelletbôl, az édenkertet és a kiűzetést a bűnbeesés után. Mindez természeténél fogva több, mint ,,elbeszélés''. Tény, hogy az embert úgy teremtette Isten, hogy halandó lesz; ha elvonja tôle lehelletét: visszahull a porba! A megsemmisítô halált Isten nem szánta az embernek: ez azért jött, mert az ember eltávolodott Istentôl, szavát nem fogadta meg. Amint a Krisztus-megváltotta ember újra közel kerül Istenhez, a halál sem a megsemmisülés többé, hanem átalakulás és megdicsôülés. (2,7-9: Préd 3,20-21; Zsolt 104,29-30; 1Kor 15,45.47 # 3,1-7: Bölcs 2,24; Jn 8,44; Róm 5,12-21) Válaszos zsoltár / Zsolt 51(50),3-4.5-6.12-13.14 és 17 Kérés és megbocsátás Szentleckéhez / Róm 5,12-19 vagy Róm 5,12.17-19 Ádám és Krisztus a fôtémája e vasárnap három olvasmányának. Az elsôben csak Ádám, a harmadikban Krisztus jelenik meg; e középsôben a kettô egymás mellé kerül. A római levél 5. fejezetének tanát 5,18 foglalja össze: egyetlen ember vétke mindnyájukra ítéletet hozott, Egyetlennek igaz cselekedete mindre felmentést, megigazulást. Mindenki vétkezett (1,18-3,20), de mindenki számára van üdvösség, hála érte Isten hűségének és Jézus Krisztus megváltó művének (3,21-4,25)! Egyetlen és mind, halál és élet, Ádám és Krisztus -- ezekben az ellentétekben mutatja Pál a megváltás méreteit! Mindnyájunkért, vagyis mindnyájunk helyett, mindnyájunk üdvére gyôzte le Krisztus a halált, hogy minden embernek lehetôvé tegye az életet, az Istennel való közösséget. (5,12-14: Róm 6,23; 1Kor 15,21-22; 1Mz 3,19 # 5,19: Iz 53,11) Evangéliumhoz / Mt 4,1-11 ,,Megjött Jézus, hogy minden igazságot betöltsön'' (Mt 3,15): a Jordánnál, János keresztségét véve; a pusztában, negyven napig böjtölve és az ördögtôl kísértve. Ádám nem állta meg a kísértés próbáját, Izraelt a pusztában negyven éven át maga Isten tette próbára (5Mz 8,2-3), s a nép sem állta meg a próbát. Krisztusban Isten népe és az emberiség újra járja ez utat az Isten Igéje és az Ô királysága alatt. Éhség kenyérre, tiszteletre és hatalomra: maga Jézus is megtapasztalja ezeket az emberi vágyakat -- és legyôzi ôket. (Mk 1,12- 13; Lk 4,1-13 # 2Mz 24,18; 34,28; 5Mz 6,16; 6,13) Szentségre várva Istentisztelet: Istennek szolgálni, csakis Ôt keresni, imádni, az Ô akaratát tenni. Jézus ebben mesterünk és példaképünk. Hív minket az Ô útjára, és Ômaga a kenyér, mely az útján járónak erôt ad. Elmélkedés Mértéktelenség, böjt és szegények Ki gyôzné elôszámlálni, mennyi ostorival büntette Isten a földön a ,,torkosságot''? Ádámot és Évát ,,ételért'' fosztá meg ártatlanságtól és világi sok nyavalyákra veté... Ki gyomrát étkekben gyönyörködteti, annak mind gyomrát, mind étkét Isten elrontja. -- De mindezek semmik, ha másvilági büntetések mellé vettetnek. -- Keresztyének, eledelért -- miért is veszejtsük lelkünket? Jobb, hogy most fogjuk el magunkat, hogysem örökké éhezzünk és szomjúhozzunk! Úgy ne járjunk mint Ézsaú, ki egy lencse-léven eladá áldását és azután heába ordítá sírásokkal a balgatagságát! -- Dôzsöljenek ámbátor a világ fiai, lakodalmakról lakodalmakra járjanak bár, akik a mennyei lakodalomra nem igyekeznek! Ezeket nem azért mondom, hogy minden tisztességes lakomát tilalmasnak ítélnék: távul légyen! Mert Krisztus elment a menyegzô lakodalmába; s a tisztes nyájaskodás: a barátságnak és jóakaratnak alkalmas eszköze. Szabad azért embernek vendégséget tartani, nem a végre, hogy kevélykedjék és mutogassa értékét, vagy része-gítse barátját, hanem hogy gondjait könnyebbítse, vigasságot végyen, barátokat szerezzen vagy megtartson, emberséges gazdálkodással. De vigyázván, hogy oly dolog ne essék a jól lakásban, mely az Isten szemeit megbánthassa. Lám, a megszállott várban rekedettek nem hízlalják hasukat, hanem módjával osztják az eledelt... Megnyargatta, sôt megszállotta ama síró-rívó oroszlán a mi várunkat, azért józanok légyünk és vigyázzunk és az ördög horgaira ragasztott eledelt bé ne faljuk! Legyen a mi böjttartásunk egyszersmind az éhezôk táplálása: ,,Hallók az evangéliumból, hogy nem várta Krisztus a község kérését, hanem mihelyt látta szakaszkodott állapotjukat, enniök ada. Mert ha a szegény hallgat is: de az ô halvány és elsárgult színe, ösztövér és béesett orcája, szakaszkodott inainak erôtlensége elég kérés az irgalmas ember elôtt. Erre erôs parancsolattal kötelez mindeneket a Szentírás és azt hagyja, hogy necsak jóakarónkat, de halálos ellenségünket is tápláljuk, ha éhezik; innia adjunk, ha szomjúhozik. (Pázmány: Dobzódásnak ártalmirúl és irgalmasságrúl, 4. böjti vasárnap) + Böjtölés, önfegyelem Böjtölés gyógyítja gyermeket, józanítja ifjakat, tisztességre díjat ad, emelve a véneket... -- Böjtölés a lélek legjobb ôre, a testnek biztos kísérôje, áhítatra sarkaló. Vezeklôt megszenteli, papot tökélyre emeli. -- Önfegyelem. Való igaz, királynak teremtôdtél, hogy szenvedélyen uralmat betöltsél! Vad bestiák, csúszó-mászó világ fogadja föl megbékítô igád. -- Bár jó kormányos kedvére nem csitíthat vihart, megtanulhat zajgó habon uraként haladni; szenvedély is lánca- tépve, ostromolhat embert: -- de vezet a Lélek szent-szabadon, csak kormányt jó kéz ragadjon! (Nagy Sz Vazul: 21. beszéd) + Vigyázz, sohase sodródj iszákosság bűnébe; úgy legyalázza halandót, hogy oktalan barom is lenézi! Tudni, kit és mit kerülj -- nagy tudomány az üdvösséghöz! (Aquinói Sz Tamás) + Evilág -- Mennyország Földi dolgok szerelmibe, e madárlépbe, a lélek megragad, Istenhez röpte elmarad! Óh boldogtalan lélek, te bármi földi szerelemnek rabja! Mily édessé vált megfosztatnom e léha világ gyönyöreitôl! Mily hasonlítatlan nagy öröm telített ily elszakadás után, amelytôl pedig elôbb úgy rettegtem! (Sz Ágoston) + Fegyelem A lélek állapotját a test mozdulatai kivallják. Test mozdulatiban a lélek nyelve van. -- Ki nem lesz szenvedélyének ura, azt féktelen ló viszi-ragadja; -- idéstova hányja-veti, -- zúzódik az, sebbel teli, -- s földre sújtva vége neki. (Sz Ambrus) + Türelem Ha valaha lenne egy kolostor bajkeverô, izgága tag nélkül, szükség lenne keresni egyet, fizeti ôt -- súlyát aranyban! -- mert oly hatalmas az a haszon, ami ilyen nyűgösségbôl árad -- csak a testvérek jól tudják javukra fordítani! (Sz Bernát) ======================================================================== A ÉV NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA 1: Ábrahám Isten parancsára kiköltözött szülôföldjérôl. S: Vállaljuk Jézusért a szenvedéseket, hogy Vele együtt elnyerjük az életet és a halhatatlanságot. E: Urunk színeváltozása a mi megdicsôülésünknek is elôképe. Ábrahám a kezdet volt: a terv; Krisztusban vált érthetôvé, mit akar Isten az embertôl, mit akar adni neki, hogyan akarja magáévá fogadni. Mózes és Illés irányadó állomások voltak ezen az úton; de Krisztus az igazi Út, mivel Ô az Atya Igéje és tökéletes Képmása. Fiában láthatóvá, hallhatóvá lett számunkra az Isten. Követôi és megvallói által is legyen Ô látható és hallható! Elsô olvasmányhoz / 1Mz 12,1-4 A bábeli torony építése után úgy látszott, hogy az emberi történelem zűrzavarba, széthullásba torkollik! De Ábrahám hivatásával elkezdôdik az üdvösség története. Ennek fô témája az ,,áldás'' (ötször is elôfordul a szövegben). Ábrahám parancsot hall: ,,Költözzél ki!'' és ígéretet: ,,Meg foglak áldani!'' Nincs más biztosítéka, útja sötétjében semmi más fény, csak Isten szava. ,,És Ábrahám kiköltözött!'' Kérdés, kibúvó nélkül. ,,Hitben megfogadta Isten hívását, hogy vonuljon ki... és kiméne, nem tudván, hova mégyen.'' (Zsid 11, 8-10). (4Mz 24,9; Bölcs 10,5; Sir 44,19-21; Gal 3,8) Válaszos zsoltár / Zsolt 33(32),4-5.18-19.20 és 22 A hű és jóságos Isten Szentleckéhez / 2Tim 1,8-10 Az emberiség történetének célja van: az, hogy az ember részese legyen Isten fogyhatatlan életének (2Tim 1,10). Ez az ember ,,megmentése'', ami Isten műveként, ajándékaként jut osztályrészünkül. Ami Jézus eljöttével és a belé vetett hittel kezdôdött, azt Isten az ítéletnapján fejezi majd be. S mivel ez a legfôbb reményünk, egy hittôl idegen világ ellenállása nem ijeszthet el bennünket, s fôleg azokat nem, akik (mint Timóteus) az evangélium szolgálatára hívattak. (Róm 1,16; 5,3-4; Ef 3,13; 2,8-9; Tit 2,11; 3,4-5) Evangéliumhoz / Mt 17,1-9 Isten ,,fönségérôl'' sok helyen beszél az Írás: megmutatja Isten nagyságát és szentségét, ahogy ez megnyilvánul természetben, történelemben, emberi életben. De ezt csak a szív éles, tiszta szeme láthatja! Jézusban, inkább mint bárhol, Isten látható lett, mégis csak kevesen ismerték Ôt fel. A Színváltozás Hegyén nemcsak arca ragyogott Jézusnak (mint egykor Mózesé: 2Mz 34,29-35), hanem egész testén atfénylett Isten jelenléte, melyet a fényes felhô is jelképez. A felhôbôl szóló hang helyesli Péter vallomását (elôzô fejezet: Mt 16,17) és felszólít: ,,Ôt hallgassátok''. Ráhallgatni annyi, mint hinni és engedelmeskedni Neki, mikor új Mózesként az Újszövetség törvényét meghirdeti, de akkor is, mikor a szenvedésérôl beszél, és hív keresztje felvételére! (Mk 9,2-10; Lk 9,28-36 # 2Pt 1,16-18; 2Mz 19,16; 24,15-16; Iz 42,1; Jn 14,9; 2Kor 4,6) Szentségre várva Krisztussal, Krisztus által vagyunk mi Ábrahámnak, minden hívôk atyjának ,,fiai'', de egyben Isten fiai, szent népe is. Krisztusra hallgatunk, csatlakozunk Hozzá, szenvedésében, föltámadásában, Ôt véve a Szentségben. Elmélkedés Urunk színváltozása Péter látja a tündöklést, és mint aki emberi örömet élvez, fölkiált: Uram, jó nekünk itt lennünk! Unva a lenti tolongást, feljött ide a hegyi magányba; közel most Krisztushoz, a lélek Kenyeréhez. Miért menne el valaha is nyűglôdésbe, kínba, hisz élhet itt Isten szent szeretetében, s épp ezért igaz életszentségben? Boldog akarok lenni! Építsünk három hajlékot. Jézus nem ad választ! Péternek az Ég felel: nem három kell, csak Egy kell, csak Együnk van; ember ész fölosztaná: de Krisztus az Isten Igéje, Ô az Ige a Törvényben (Mózes), a Prófétákban (Illés). Miért látod ôket, Péter, külön? Miért nem egyesítsz mindent: csak Egy létezik! És nem mondja a Szózat: ,,Ezek'', hanem ,,Ez'' az én szerelmes Fiam! A többi fogadott, a többi is Benne van! Ôt hallod a prófétákban, Ô szólt a Törvényben. Hol nem hallod Ôt?! -- ,,És arcra hullottak''... Az Úr kinyújtja kezét, életre kelti a félholtakat. ,,És nem látnak mást, csak Jézust egymagát!'' Jelenti ez azt is, amit Sz Pál mond: Most csak tükörben homályosan látjuk Ôt, akkor pedig majd színrôl-színre. Földre hullásuk a haláluk képe, mert ,,por vagy és porba térsz''; fölemeltetésük a föltámadásuké. És a föltámadás után minek a törvény, próféták? ,,Csak'' az marad, aki ,,kezdetben vala az Ige és az Ige Istennél vala...'' Isten marad mindenben minden. -- Gazdagnak hiszed magad? De ha Istened nincs, mid van? Lehet más szegény: ha Istene van, mije hiányzik? -- Most pedig menj le Péter, túl soká voltál a hegy békéjén; menj le, ,,hirdesd az Igét! Állj elô vele akár tetszik nekik, akár nem, ints, kérj és feddj minden türelemmel!'' (2Tim 4,2). Nyűglôdj, veszôdj, viseld, ami kín jön, hogy betöltvén a szeretetet, eljuss, ahová kívánkoztál! -- Lejött a békébôl maga az Élet is, hogy megölessék, az ,,Út'' is, hogy elfáradjon, a ,,Forrás'', hogy szomjan epedjen, -- ki utasítaná vissza a munkát?! (Sz Ágoston: 78. beszéd) + Imádság, Szentírás olvasása Imádság lelket megtisztít, szent olvasás megvilágosít! Mindkettô nagy-jó, -- ha bírod; s ha rá nem érsz, az ima jobb! Ki mindig Úrhoz áhítoz, gyakorta fogjon imához! Gyakorta kell, hogy olvasson, a szent igéken fölgyúljon! Mikor imánk áhítozik, Úr Istenhez beszél a szív. Ha olvasunk, az Úr maga beszél és hív titkos szava. A haladáshoz: olvasás, mélyedt imánk a kútforrás. Amit nem tudsz, betűn tanulod, tanultat élve újjáalakulsz! Imákban nôl, ki elmélyed; formálja ôt a Szentlélek! (Szevillai Sz Izidor) ======================================================================== A ÉV NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA 1: A pusztában Isten vizet ad a szomjazó népnek. S: Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk ajándékozott Szentlélek által. E: Jézus az örök élet forrása mindazok számára, akik hisznek Ôbenne. Van testi éhség és szomjúság; az ember belehalhat, ha nincs kenyere, nincs itala. Van örök éh-szomj életre és szeretetre is. -- Jézus mondja: Én élek, tinektek is élnetek kell! Én vagyok az élô Kenyér; ismét: Aki szomjúhozik, jöjjön Hozzám. Ô az élô vizek Forrása. Aki abból iszik, aki Benne hisz és bízik, az tudja: Nem fogok meghalni. Élek! Elsô olvasmányhoz / 2Mz 17,3-7 ,,Velünk-e az Úr vagy sem?'' -- A pusztában Izraelnek ez létkérdés volt. De a kérdezés módja követelés volt Istenhez, a nép vele ,,kísértette'' Istent, vagyis próbára tette; ,,morgolódott'', azaz hangosan kifejezte elégedetlenségét. Isten hagyta, hogy követelôzzenek: Ô hűségesnek bizonyult, Izrael szilárd sziklája, élô vizek forrása volt (vö. Jn 4). Isten nem tagadja meg adományait attól, aki kiszolgáltatja magát, aki ráhagyatkozik az Ô jóságára és hűségére. Ômaga a legfôbb ajándék (l. szentlecke és evangélium), de vannak kisebbek is, kezdve a vízzel, amelyre szakadatlan rászorulunk. (4Mz 20,1-13; 2Mz 15,24; 5Mz 6,6; Zsolt 95,1.8-9; Zsid 3,7-9; 1Kor 10,4) Válaszos zsoltár / Zsolt 95(94),1-2.6-7.8-9 Fölhívás Isten dicsérésére, intelem Szentleckéhez / Róm 5,1-2.5-8 ,,Krisztus meghalt értünk, mikor még bűnösök voltunk.'' (Róm 5,8) Minden, amivé a keresztségben lettünk s amink most van, merô ajándék, csupa kegyelem. Isten békéjében, kegyelmében és reményében élünk, Isten fönsége árad ránk, ,,igazzá'' lettünk (e kijelentései a két elsô versnek utóbb visszatérnek). Isten elfogadott minket, szeret bennünket. Honnan tudjuk mindezt? Kívülrôl erre semmi bizonyosságunk, belülrôl tudjuk: a Szentlélektôl, e legfontosabb Ajándéktól, kit Krisztus küld az Atyától; maga Krisztus, a keresztre Emelt, az Átszegezett. Ô a szikla, amibôl Isten új népének örök életet adó vize fakad (vö. 1. olvasmány, evangélium). (5,1-2: Róm 3,21-24 # 5,5: Jn 7,37-39; 1Kor 13,13; Róm 8,14-16; Gal 4,6 # 5,6-8: Róm 8,32-34; 1Pt 3,18) Evangéliumhoz / Jn 4,5-42 vagy 4,5-15.19-26.39.40-42 ,,Én vagyok az!'' -- mondja Jézus a szamariai asszonynak. Ez a csúcspontja a mai evangéliumnak. Fáradtan, szomjasan jön Jézus Jákob kútjához, és élô, friss vizet ígér, a nô és a világ mindmáig tartó ámulatára. ,,A kút bizony mély'', mélyebb, mintsem a nô gondolta! Mert e vizeknek forrása maga Isten. Tisztaság, szentség, élet: mindezt Isten adja népének, mely vízbôl és Lélekbôl születik. Ez a nép tudja, hol imádják Istent; nem földrajzi helyen, hanem ,,lélekben és igazságban'', a lélek legbelsején, ahol Isten lakozik és imára tanít. Ezzel nincs elutasítva a közös ima, de igazolnia kell magát, hogy ,,valódi'', hogy a szív összecseng a szóval és Isten lelkével. (4,5-6: 1Mz 33,18-20 # 4,10-15: Jn 3,16; 6,31-32.34-35; 7,37-39; Iz 41,17-20 # 4,20-26: 5Mz 12,5; Róm 9,4-5; 5Mz 18,18; Iz 52,6; Jn 9,37 # 4,34: 5Mz 8,3; Jn 3,17; 6,38-40) Szentségre várva Szomjúhozik Jézus, mikor Jákob kútjánál pihen, mikor a kereszten függ. S mégis Ô a szikla, amely megnyílik (vö. 1. olvasmány és Jn 19,34), hogy élô vizet árasszon minden szomjazóra: igazságot, szeretetet, életet. Szomjúsággal jöjjek Ôhozzá! Elmélkedés Adj innom! Eltikkadt vándor vagyok, lelkeket keresek; voltaképp ôk italom, s az Isten akarata ételem; de téged is kérlek: adj innom. ,,Sitio'' [szomjúhozom] -- Jézus lelkeket keres, üdvüket szomjazza; közeledik hozzájuk, szeretetüket kéri... azért Ô kezdi a beszédet; a próféta álruhájában, de az alázatos, apostoli szeretet közvetlenségével lép az asszony lelkéhez; adj innom, annyit jelent: add nekem lelkedet! -- Így kell a lelkek után járnom, hozzájuk szólnom; nem röstelkedem; s mint Loyola Sz Ignác mondja: az ô kapujukon akarok bemenni hozzájuk, hogy az én kapumon át vezessem ki ôket. -- Az elfogult lélek mereven s hidegen áll a Mester útjába, nem érzi a szeretet akcentusát, a szemébôl nem olvassa ki az apostol vágyát. -- A bűnös lélek ilyen... Nem kaphat így élô vizet. Hogy eressze az Úr posványba a kristályeret? Templom vagyok-e, hogy Isten lakozzék bennem? Kicsiben is sok hűtlenség lehet; fegyelmezetlen vagyok talán imámban s különben is gondolataimban szeszélyes? Könnyelmű vagyok talán nézésben, érzésben, kényességben. S mily finom az Úr Jézus, éppen hogy csak érinti a sebet. Így kell! Ez neveli tisztességre az elvetemültet is. -- ,,Mondá Jézus: Én vagyok az, aki veled szólok.'' Bemutatkozik s fölemeli magához. Máshol, parabolákban csak sejteti kilétét, itt bemutatja nyíltan. Az asszony már csupa fény és tűz; egyet gondol csak: Ôt! Korsót, vizet, forrást felejt; már tüzet fogott, fut, siet, hirdet! -- Én már látok, lássatok ti is! (Prohászka: ÖM, 6:126; 159) + Szellem és élet Pünkösdön, a Lélek ünnepén, lejött az égbôl a fergeteg szárnyain, a szél zúgása az ô beharangozása, villámait lehozta s tüzes nyelvekké olvasztotta; angyalait fönthagyta, de kerubos, szeráfos, bátor lelkeket állított a világba, apostolokat; tüzes szavak, ihletett arcok, megindult tömeg az ô művei. A Lélek a hitnek lelke s ugyancsak az isteni szereteté, a tisztult lelkiségé, a remeklô erkölcsiségé; caritas et spiritualis unctio [szeretet és lelki balzsam]. A Lélek nem tudomány. Sokat tudhatunk s még sincs lelkünk. A Lélek az bensôség, melegség, indulat, meggyôzôdés, életöröm, tetterô, mely az embert áthatja és emeli. A Lélek nem műveltség; az írás-olvasás, a kultúrművek hidegek, nem húznak, nem töltenek ki; a hidak, gépek, emlékek inkább terhek, melyek gyakran lenyomnak igénytelenségünk érzetébe. A Lélek az teltség, élvezet, édesség, lendület. A Lélek nem külvilág, akár pompa, hír, érvényesülés legyen; szép városok, boulevardok, szobrok, diadalívek, mindez szürke és hervadt lehet; feledjük vagy rászokunk; a Lélek az a belsô világ, az öntudat az isteni életrôl s erôrôl. A Lélek nem haladás; a haladás ködös, göröngyös út, mérhetetlen perspektívákkal, telve rejtelemmel, de céltalansággal is; a Lélek pedig az én édes jelenem s tavaszi reménységem. A haladás az emberiségre nézve olyan, mint a viruló akácfasor, melyen át a gyorsvonat vágtat s virágos ágaiba leheli fojtó füstjét; e fojtó füstöt érzem, s e virágos ákác olyan nekem, mint a menyasszony fátyola, melyet szemfedôbôl csináltak. Ellenben a Lélek az az örök, fölényes élet, melyet már itt kezdek meg, s biztos vagyok halhatatlan jövôjérôl! A Lélek nem test, nem érzék, nem érzéki öröm és élvezet; az mind gyorsan hervadó virág, s hozzá még könnyen kábító s mérges virág; a Lélek test s érzék fölött álló, saját útjain járó, a végtelen Isten felé törekvô hatalom, mely a tisztaságban, az erényben, az öntudat harmóniájában bírja szépségét. (Prohászka: ÖM, 7:406; 164) + Feddés A feddés hasznos és többet ér a néma barátságnál; mégha megsértôdnék is barátod, intsd meg ôt! (Sz Ambrus) + Tudatlanság, alázat Nem tudni és nem akarni tudni két dolog; az elsô szeretné, de nem tudja, a másik a fülét szándékkal bedugja! Igazságot egyik távolból is szereti, a másik közelbôl is megveti. -- Inkább eltűri Isten az alázatos tudatlanságot, mintsem a kevély tanultságot. (Nagy Sz Gergely) ======================================================================== A ÉV NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA 1: Isten Dávidot választja népe királyává. S: Ránk ragyog Krisztus világossága, támadjunk fel a bűn halálából! E: Jézus a Benne hívôket meggyógyítja a lelki vakságból, és látókká teszi. Az élô Isten látó Isten. Az egész embert látja, a szívet is! -- Látásra teremtette az embert, testi szemeket adott neki, a szellem fényét, a szív erejét. Aki nem lát, az szerencsétlen; aki nem akar látni, az nyomorultabb. Tisztulnia kell, kimosdania, hogy ,,lásson''. Csak tiszta szem képes Isten világosságát fölfogni, csak tiszta szívekbe képes Jézus bevilágítani. Elsô olvasmányhoz / 1Sám 16,1.6-7.10-13 Sámuel 1. könyvével (16. fejezet) kezdôdik Dávid története, és a 2. könyvvel végzôdik. Sámuel az utolsó a ,,bírák'' közt, ô keni föl Isten prófétájaként a két elsô királyt, Sault és Dávidot. A prófétai hagyomány azt erôsíti meg, hogy Dávidot Isten választotta: ,,Vele az Isten!'' E választás (1Sám 16,7) mutatja, hogy az ember a külsôt nézi, Isten a szívet. Isten nem a szép termet és a jó képességek alapján ítél. Azoktól, akiket Ô munkatársául hív, mindenek elôtt ,,egyenes szívet'' vár. -- Az Ószövetségben királyokat és prófétákat kennek föl. Ennek vallási jelentését lásd az olajszentelésben a nagycsütörtöki szentmise bevezetésében. (2Sám 7,8; Zsolt 78,70; 89,21) Válaszos zsoltár / Zsolt 23(22),1-3.3-4.5-6 Az Úr az én pásztorom Szentleckéhez / Ef 5,8-14 Akinek életét Krisztus fénye ragyogta be, annak az Isten nélküli világ csak sötétség. S aki e sötétségben él, az még nem ébredt életre, arra, amelyet Isten szánt neki. Az efezusi levél oly olvasókhoz szól, akik szakítottak pogány múltjukkal a megtérésben és a keresztségben. Tudniuk kell, hogy ôk a világosság fiai, nem a sötétségé. E kettô közt éles a határ, s ezt semmibe venni lelki károsodáshoz vezet. (5,8: Kol 1,12-13; Jn 8,12; 1Tesz 5,4-8 # 5,12-13: Jn 3,19-21 # 5,14: Iz 26,19; Róm 13,11; 2Kor 4,6) Evangéliumhoz / Jn 9,1-41 vagy Jn 9,1-9.13-17.34-38 A vakon született koldusnak akkor teljes a gyógyulása, mikor Jézus még egyszer és más módon láthatóvá teszi magát a számára. Mert az igazi hívô lát: az Isten igazságát, a valóságot látja és fogadja el. E szakasz két elsô része (9,1-7: gyógyulás, 9,8-34: a nagytanácsi kihallgatás) után érjük el a lényeget: Jézus kinyilatkoztatja magát (9,35-39): ,,Én vagyok a világ világossága!'' -- mondta elôbb (8,12). A vak meglátta a világosságot, és a világosság fiává lett (vö. 12,36). A farizeusok erôsködnek, hogy látnak ôk, mégis szemet hunynak a Világosságra, aki e világra jött. Ôk az igazi vakok, a fény nekik válságukra lesz, ítéletükre. Nem képesek látni, nem akarnak imádni, meghódolni. Ez a hitetlenség titka. (9,4-5: Jn 11,9-10; 12,35-36; 8,12 # 9,35-39: Jn 4,26; 1Jn 1,5; Mt 13,13; 15,14) Szentségre várva A hit hallással kezdôdik és látásra visz. A hallott szavak, a látott képek jobban meghatározzák egy ember életét, mintsem a kenyér, melyet eszik. Az Élet Kenyere is csak akkor lesz számunkra életadó Kenyér, ha Krisztus szavát befogadjuk és megéljük. Elmélkedés Sárral is világosságot hívott elô Jézus, mialatt mi sárral, földies, alacsony gondolkozással elfojtjuk magunkban az isteni világosságot. Mily sötétség mindenfelé! A vallásos lelkekben is, kik nem értik az Isten nagy gondolatait s például azon botránkoznak, hogy Jézus szeret, segít és lelket ad szombaton! Mily sötétség, mely üres, oktalan formalitásból elfelejti az Isten nagy, szabad, szeretô szellemét s a maga gondolataihoz húzza le a fölségest, a helyett, hogy hozzá emelkednék. -- Óh Uram, hozzád, igazságaidhoz akarok emelkedni; vetkôztess ki gyönge hitvány fölfogásomból! Szólj, Uram, hallgat a Te szolgád; szólj, mindenben hódolok! Ne mondd rólam is: ,,Ítéletre jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak és akik látnak, vakok legyenek!'' -- ,,Hiszesz te az Isten Fiában?'' Jézus e látásra akarja megnyitni a szemeinket, hogy lássuk benne az Isten Fiát. Ugyancsak megmutatta magát nekünk fölségében, életében, csodáiban. Igen, én is látom Ôt! Kiemel és erôt ad. ,,Mit Meinungen baut man keine gothischen Dome.'' [A középkornak hite volt, nekünk véleményeink; véleményekkel nem lehet gótikus dómokat építeni.] (Heine), -- de e hittel igen! Ezzel nô szárnya a léleknek; a mai etikai káoszból kiemelkedem. -- Az én legnagyobb lépésem is -- a térdre-esés. (Prohászka: ÖM, 6:224; 287) + Bűnös, imádkozzál! ,,Tudjuk, hogy a bűnösöket nem hallgatja meg az Úr'' -- mondják a farizeusok. -- De ti bűnösök, ti essetek neki az imának; valljátok be bűneitek; esengjetek, hogy eltöröltessenek; kérjétek, hogy csökkenjenek; könyörögjetek, hogy míg ti haladtok, azok lemaradozzanak: csak ne, ne vesszétek a reményt, bűnösként is imádkozzatok! Mert hiszen ki nem vétkezett? Kezdd el a papokon! Azoknak mondhatta az Úr: ,,Elôbb mutassátok be áldozatotok ti bűneitekért, azután a népéért!'' (4Mz 18) Ily áldozatok a papok ellen emelnek szót; mert ha egyikük is igaznak, bűntelennek mondaná magát, ezek maguk felelnének: ,,Mit beszélsz? amit fölajánlasz, az beszéljen; áldozatod ítél rólad. Hogy ajánlhatsz föl bűneidért, nincs semmi bűnöd? Még itt is hazudnál Isten elôtt?!'' -- De tán e papok az Ótörvény papjai voltak, az Újszövetségé nem bűnösök! Bizony testvérek, úgy akarta Isten: én az Ô papja vagyok! És veletek együtt verem a mellemet, veletek könyörgök, veletek várom, hogy Isten irgalmazzon! De tán a szent apostolok, a nyáj vezérbárányai, a Pásztornak pásztortársai, ôk tán csak bűntelen valának... Bizony bűnnel voltak ôk is! Nem merném mondani, de ôk nem haragusznak érte, maguk bevallják. Halld az Urat, ahogy szól apostolaihoz: ,,Így imádkozzatok'' -- ahogy ama régi papokra áldozatuk rábizonyít, ezekre imájuk: ,,Így imádkozzatok... Bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk.'' Mit beszélnek maguk az apostolok? Naponta kérik a saját vétkeik bocsánatát! Jönnek adósként, távoznak föloldozottan és adósként jönnek vissza imára! Íme Péter, mikor az Urat elfogva kínjaira vonszolták, követni merte, ha távolról is, -- de ahogy fáradtan a házhoz ért, a tűzhöz ült mert kívül-belül reszketett (Ôérte, a Mesterért!), -- az ijedség hidegére megfagyott! Kérdezi egy szolgálólány, és ô megtagadja Krisztust! újra kérdik, újra megtagad, és harmadszor is: megtagad! Hála Istennek, nem kérdik tovább. De mondjátok ti magatok, szent Apostolok! A föltámadás után, a Lélek leszállta után, ugye többé nem vétkeztetek?! Mondjátok, kérlellek! És halljuk: Ne csüggedjetek, ti bűnösök, csak folytassátok bűnbánó imátok: Egyik mondja; és ki? Akit ,,szeretett az Úr'', aki az Úr keblénél húzódott meg a végvacsorán, aki az ég nagy titkait itta világ végérôl -- ôt kérdem: Van-e bűnötök vagy se! Felel és mondja: ,,Ha azt mondjuk, hogy bűntelen vagyunk, saját magunkat csaljuk meg, és nincsen bennünk igazság. De ha bevalljuk bűneinket, Ô, a hűséges igaz, megbocsátja.'' (1Jn 1,8-9) (Sz Ágoston: 135. beszéd) + ,,Bennetek az Isten-ország'' (Lk 17,21): csak szeresd, csak tárjad ki! Lelked vágyja! Hadd útjára, Istenéhez szállani. Keresztény szív jóra termett, belül vár az Isten-gyermek. Nôni hagyd, -- lesz angyali! Krisztus vezesse szabadon, égbe viszik Karjai! (Sz Atanáz) + Készen állni Hogy hanyagul ne tengôdjünk, apostol-szót fontoljuk: ,,Minden nap halálba megyek.'' -- Úgy intézzük a sorunk: halni készülsz napról napra... Soha bűnbe nem esel! Azt jelenti: ébredôn már, gondold: est jön -- s nem leszel. Ha lefekszel, hidd: föl nem kelsz, bizonytalan reggeled. Egy napodra másik napot Gondviselés rendele! (Sz Atanáz) + Elhagyatottság Gyakran az Úr akarja, hogy gonosz gondolatok hajszoljanak, sújtsanak, amiket el nem űzhetünk, meg lelki szárazságok szüntelen... Olykor azt is hagyja, hogy a ,,hüllôk'' belénk marhassanak, hadd tanuljuk meg, hogy jobban résen álljunk a jövôben! (Nagy Sz Teréz) ======================================================================== A ÉV NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA 1: Isten a szabadító. Lelket ad, hogy új életre keljünk: nyugodt lakóhelyet biztosít földjeinken. S: Isten, aki Krisztust föltámasztotta, minket is új életre kelt. E: Jézus a föltámadás és az élet. Jézus nem törölte el a halált. Ô maga ízlelte egész keserűségében, ebben is hasonló lett hozzánk. De a halálban legyôzte a halált; életében holtakat támasztott, ez volt egyik nagy ,,jele'', csodája. -- Isten az élôk Istene. Idegenbôl, távolból hív a maga közelébe, sötétbôl jelenléte fényébe. Jézus utat mutatott nekünk; Ô maga az Út, Ô az Élet. Elsô olvasmányhoz / Ez 37,12-14 Pünkösd elôestjének olvasmányát (Ez 37,1-14) Ezekiel itteni szakaszával kell összevetnünk. Ez magyarázza az elôzô látomást, a holt csontok életre kelését. Itt azonban nem a holtak föltámadása a lényeg, a csontokkal teleszórt mezô Izrael képe, amely inkább holtan, mint élve sínylôdik a számkivetésben (37,11). A látomás (37,1-10) és az azt kifejtô szavak (37,11-14) úgy szólnak a néprôl, mintha az már a sírjában feküdne holtan. Isten azonban kihozza ôt a sírjából, hazahozza a foglyokat, mint egykor kihozta ôket Egyiptomból. Mégha e látomásban nem is a holtak feltámasztásáról van szó tulajdonképpen, semmi hamisítás nem történt, mikor késôbb így magyarázták. Hiszen a hasonlat alapja: a holtak általános föltámadása éppúgy tény, mint a párhuzam: Izrael helyreállíttatása; s mindkettô több, mint merô külsô folyamat. Az Istenhez való visszatérést, a Vele maradó közösséget jelenti. E visszatérés azonban mindenkor az életadó isteni Lélek műve és ajándéka. (Iz 26,19; Mt 22,29-32) Válaszos zsoltár / Zsolt 130(129),1-2.3-4.5-6.7-8 A mélységbôl! Szentleckéhez / Róm 8,8-11 E vasárnap mindhárom olvasmánya a halálról, föltámadásról és életrôl szól, más-más távlatban. Pál apostol a rómaiakhoz írt levélben (6. fejezet: húsvétéj szentleckéje) a keresztények haláláról és föltámadásáról szólt, akik hit és keresztség által fölvétettek Krisztus titkába. Az ember, kinek magán kívül semmije sincs, csak Én- je, csak lelke és jóra vagy rosszra való törekvése, -- Sz Pál nyelvén: a ,,test'' --, nem tudja átlépni korlátjait: ,,nem tetszhet Istennek'' (8,8). A keresztség folytán Isten Lelke lakik bennünk, a Lélek, ki Jézust holtából föltámasztotta (8,11). De szomorú tapasztalatból tudjuk, hogy Isten Lelke nem hat úgy a mi életünkre, mint a föltámadt Krisztuséra. A mi átalakulásunk még befejezetlen, még nem látható. Hitünk egyben remény is: Isten Lelke majd egyre többet ad erejébôl és szabadságából nekünk, ha hagyjuk Ôt működni, és átformálja végül egész valónkat, testünket is magához méltó hajlékává. (1Jn 2,15-16; Jn 3,5- 6; 1Kor 3,23; Róm 5,12; 1,4; 1Kor 6,14) Evangéliumhoz / Jn 11,1-45 vagy Jn 11,3-7.17.20-27.33-45 Lázár föltámasztása az utolsó és legnagyobb Jézus hét ,,jele'' közt, melyekrôl Sz János evangéliuma ír. A holt Lázárra, de saját halálára is mondja Jézus: ,,Én vagyok a Föltámadás és az Élet'' (11,25). Ez a föltámadás, ez az élet egyaránt nem távoli remény a farizeusok és Márta számára. ,,Én vagyok a Föltámadás'', itt! -- mondja Mártának, mint mondta a szamariai asszonynak: ,,Én vagyok az!'' (Jn 4,26) A hatalom, a teljesség és fönség, amely Jézusban lakik, minden csodájában, jelében megnyilvánult. Már most át- és beléphet Krisztusnak isteni életteljességébe az, ,,aki hallja igémet és hisz Annak, aki Engem küldött.'' (Mt 22,23-33; Jn 8,51; 1Jn 3,14) Szentségre várva Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, annak örök élete van, és Én feltámasztom ôt az utolsó napon! Hiszed-e ezt? (Jn 6,54; 11,26) Elmélkedés Nagy kínokkal, keserves gyötrôdésekkel teljes azok halála, kik készen nem várják, hanem csak a mulandó világhoz ragaszkodnak... azok pedig, akik igazán megfontolják és hívságnak tartják a világot minden kincseivel, kik... azért élnek, hogy az örök boldogságban helyet szerezzenek, akik szívében meghalt a világ és elvált a kívánságuk attul, amivel a rossz világ tartóztatja az emberek kedvét: -- nem ilyen rettegésekkel mennek a halálra, hanem víg és csendes elmével várják halálokat; mert noha el nem kerülhetik a halál nyilát, de a halál kínja meg sem illeti ôket... Nekik ez kezdete a nyugalomnak, bátorsága az örök boldogságnak. Az Isten szolgái tudják, hogy az ô halálok elrontatik a boldog feltámadással: azért úgy válnak el a testtül, mint az útramenôk a házuktul. Tudják, hogy a halál: ajtaja az örök életnek... Itt úgy laknak, mint a ma-holnap kimenô zsellérek eszökben forgatják, hogy nem házuk, hanem szállásuk ez a test, sôt ,,tömlöcük'', melynek ajtaját halál nyitja fel. Tudják: itt sok harcok s veszedelmek között vitézkednek, sok fáradságokkal lenyomatnak, sok kísértetekkel ostromoltatnak... azért nyereségnek tartják, hogy a világ tôreibôl kiszabadulnak. Gyakran kiáltják Sz Dáviddal: Jaj nékem, hogy ennyire hosszabbodik bujdosásom! Óh mely gyönyörűségesek, Uram a Te hajlékid! Ájulva kívánkozik Tehozzád az én lelkem. Mert ha kedves a vitéz embernek harc után való diadalma; ha gyönyörűséges az útonjárók hazamenése, elfáradt munkások estvéli nyugodalma, tengeren hányatottak partra jutása: az igazaknak is kedves, mikor ebbűl a halandó test szolgálatjábul felszabadulnak. -- Az igazak halálában csak azoknak vagyon részük, kik az igazak erkölcsét élik... (Pázmány: Pünkösd után 15. vasárnap) + Imádkozás: egész szívbôl kiáltozás! Kiált azért a mi szívünk nem testi hangokon, de fölcsapó szent lángokkal, erénnyel összehangzón; a hit kiáltó szava nagy! A fogadott fiúság Lelkével szív kiált, hogy ,,Ábba'' (Atyám). S Lélek maga zeng, zúg át. Igazságé: hangos szó! A tisztaságé: hangos! Még holtaké is égig hat, Isten fülébe hangoz! De nemcsak szól, hanem mint Ábelé kiáltva harsog [Jel 6,10]. Ám igaztalannak bárha a lelke néma; Úrnak az holt!... Te is, ha fogsz imába, nagy imát mondj öröklétért! Ne kérj mulandót, kérd ami Istené, az égé. Hogy légy, mint égnek angyali... Ne pénzért esdj -- ami rozsda; sem aranyért -- mely fagyos fém s a szívedet fagyasztja! Se birtokért: az föld és sár! Az ilyen esdés nem jut Isten füléig! Lenn ragad, lesz sár, amelybe megfult... (Sz Ambrus) + Krisztus-keresés (Quaerere Christum) Kiknek osztatik ki égi malaszt étke? Lesd szavam, tanuld meg! Nem a tunya népre! Nem kik városokban, mint a zsinagógán, vagy világi rangban pompáznak palotán. Arra, Krisztus után ki jár pusztaságba! Föl nem fuvalkodó lel majd Krisztusára! Ilyenekhez Isten Igéje tisztán szól, nem világról, kincsrôl: hanem Mennyországról. (Sz Ambrus) + Halál megvetése A Halál már rég fölbomlott. Szent Kereszt letaposta! Már ereje mind elfoszlott -- holt igazán ô mostan. Nem üres szó, ez biztos tény: tudja minden keresztény, s megveti ôt mind a hívô, kineveti szent-büszkén. Ki fél tôle? Kereszt jele, Krisztus Urunk Szenthite köddé fosztá, holttá-ronccsá, -- küldte ôt a semmibe! Mit csodálod? Tudva tudják: a halállal nem vesznek, tovább élnek, föltámadva örök éltüvé lesznek. Az pedig, ki elôbb gonosz gúnnyal tombolt: a Sátán, halálkínunk végin egyre ô hal, vonyítva-gyáván! Míg Krisztus jött, népek rémnek hitték azt a ,,kimúlást'', futva tôle hasztalanul... Ám igaz tant és csudást hozott az Úr: bátorodtak, szívek hitre okultak: Szembenéznek, futnak halni! Mesterükhöz vonulnak. (Sz Atanáz) ======================================================================== A,B,C ÉV VIRÁGVASÁRNAP A,B,C ÉV VIRÁGVASÁRNAP: KÖRMENET E: Szenvedése elôtt Jézus bevonul Jeruzsálembe. A nép Messiás- királyként ünnepli. Mindmáig a világ oktalanságnak tekinti Krisztus Egyházát. Megvethetik, durván kezelhetik, nincs hatalma védekezni, gyönge. Próbálkozhat az Egyház triumfalizmussal, fölény tudatával, hogy ô gyôz a végén; de ezzel csak rontaná helyzetét. -- Jézus a megígért Isten- országot a szegényeknek szánta, Ômaga is szegénységben, gyöngeségben, kiszolgáltatottságban élt. Mitsem változtat ezen a mai nap hozsanna- ujjongása. Tudja Ô jól, hogy hamarosan ellene fordul a tömeg. Még tanítványai is magára hagyják. Jézus: szegény és alázatos Messiás. Így akarja Ômaga. Evangéliumhoz / A év: Mt 21,1-11, B év: Mk 11,1-10 vagy Jn 12,12-16, C év: Lk 19,28-40 A jeruzsálemi diadalmenetrôl mind a négy evangélista tudósít. Márk a szűkebb szavú; nem utal Zakariás jövendölésére (9,9), mint Máté és János. A bevonulás nyilván szerény esemény volt, semmi utóhatása: csak késôbb ébrednek a tanítványok a jelentôségére. Jézus királyként vonul városába, de szerény, alázatos királyként. Mégis Dávid fia Ô, úgy jön az ,,Úr nevében'', mint senki más a zarándokok közül. (Mt 21,5 (Jn 12,15): Iz 62,11; Zak 9,9; Mt 11,29 # Mt 21,9 (= Mk 11,9; Lk 19,38; Jn 12,13): Zsolt 118,25-26) A,B,C ÉV VIRÁGVASÁRNAP: SZENTMISE 1: A szenvedô Messiást gyalázzák ellenségei, de Isten nem hagyja megszégyenülni. S: Krisztus engedelmességbôl emberré lett, vállalta a kereszthalált, ezért Isten felmagasztalta Ôt. E: Passió: Jézus Krisztus kínszenvedésének története. Elsô olvasmányhoz / Iz 50,4-7 Az elsô ének ,,Isten szolgájáról'' beszél, a meghívásáról (Iz 42; vízkereszt utáni vasárnap); a második ének (Iz 49,1-6) küldetése nehézségeit ábrázolja; a harmadik (a mai olvasmány) tökéletes tanítványnak és hű prófétának mutatja, ki nem fél ellentmondástól, üldöztetéstôl, amíg Istent maga mellett tudja (vö. szentlecke). Válaszos zsoltár / Zsolt 22(21),8-9.17-18.19-20.23-24 Panasz és könyörgés Szentleckéhez / Fil 2,6-11 Isten Fia szolgává lett, engedelmesen Atyja akarata szerint, de még evilág hatalmának is alávetette magát. Életének egész a kereszthalálig való átadásában mutatta ki nagyságát. Ezért fölmagasztalta Isten Kyrios-szá, hatalmak, idôk és világok fölött való Úrrá. (2,6-8: Kol 1,15-20; Jn 1,1-2; Mt 26,39-40; Róm 5,19 # 2,9-11: Róm 1,4; Iz 45,23) Passióhoz (A év) / Mt 26,14-27,66 vagy Mt 27,11-54 A Jézus szenvedésérôl és föltámadásáról szóló beszámoló, kezdettôl fogva változatlan alakban, lényeges része az evangéliumoknak. Az evangélisták nagy egyezéssel, de itt-ott figyelmet keltô eltérésekkel hagyták ránk. Isteni méltósággal viseli Jézus a legmélyebb megaláztatást, melyben tragikusan összefog ellene emberi aljasság, gyűlölet és gôg, butaság és hitványság. Jézus a halálba megy, mert itt az Ô ,,ideje'', az ,,órája'' (26,18): nem Júdás adja Ôt át, hanem szeretô Atyja. Ô magát szolgáltatja ki: az utolsó vacsorán feláldozott Testét adja övéinek, mint az Élet Kenyerét, kiöntött Vérét, mint az Újszövetség jelét. A töprengô észnek mindez titok; ami csak ezután jön, az is, mind: Jézus utolsó kiáltásáig a kereszten és föltámadásáig: csak a félô-tisztelô hit láthat bele... (Mk 14,10- 15,47; Lk 22,3-23,56; Jn 13,21-30; 1Kor 11,22-25; Jn 13,36-38; 18,1- 19,42) Passióhoz (B év) / Mk 14,1-15,47 vagy Mk 15,1-39 Jézus szenvedésének Sz Márk evangéliumában központi jelentôsége van: ez a csúcspont, ahol kinyilvánul, amit az egész evangéliumon keresztül fátyol takart: hogy Jézus a Messiás-Király, Isten Fia, szóban és tettben hatalmas; Ô ,,Isten-szolgája'', mindhalálig engedelmes Atyjának. Jézus ellenségei mitsem kezdhetnek ellene, míg Ô nem akarja. Ômaga határozza meg döntô szavával az elfogatás percét is (14,41-42). Ô ad jelt a halálos ítéletre, mialatt gyôzelmét hirdeti (14,61-62), és öntudattal, szabadon hal meg (15,37). Népe nem ismerte el, tanítványai nem értették meg. Az egyetlen, aki Sz Márk evangéliumában Isten Fiának nevezi, egy pogány százados: mikor Jézust meghalni látja, így kiált: ,,Valóban, ez az ember Isten Fia volt!'' Passióhoz (C év) / Lk 22,14-23,56 vagy Lk 23,1-49 Az utolsó vacsora nemcsak a szenvedéstörténet bevezetôjéül szolgál. Itt ad Jézus örök érvényű magyarázatot szenvedésére és halálára: ,,értetek!'' (Lk 22, 19). Lukács a szenvedésben mellôz több nyers részletet, melyet Márknál és Máténál megtalálni. De marad a kereszt véres valósága, és az evangélista azon van, hogy rejtett fényeket mutasson föl, melyek a kínok éjébe bevilágítanak. Szenvedésében Jézust az alázatos engedelmesség és szolgáló szeretet mintájául mutatja: hűséges tanújául az irgalmas, megbocsátó isteni szeretetnek. Szeretô engedelmesség, irgalmas szeretet: ennek keresztjén halt meg Jézus. Szentségre várva Áldozatos önátadás csak úgy lehetséges, ha szeretetbôl és derűsen történik: ,,A világ ismerje meg, hogy szeretem az Atyát és úgy cselekszem, ahogy megbízott az Atya.'' (Jn 14,31) Elmélkedés Keresztút. A penitencia királya Teljes bíbordíszben, koronával fején, jogarral kezében, kísérettel lép föl s vonul el a keresztúton a penitencia királya. Aki ezt megérti, sírni kezd, -- aki elindul nyomában nem gyôzi tisztára mosni lelkét. Jézus alázatba s szenvedésbe öltözve eleget tesz bűneinkért; mélyebben fölfogva bűneimért. Mert akit a penitencia kegyelme megérint, annak szemei elôtt a passió izgalmas jeleneteinek alakjai szétfoszlanak, a zaj elcsitul, Jeruzsálem környéke puszta lesz, a két lator keresztje eltűnik s a lélek magára marad Jézusával. Keresztje elôtt térdelek, vérének csepegését hallom, összes kínja lelkemre borul; megnyitja ajkait s kérdi: ,,Ember, mit tettél?'' S öntudatom feleli s az egész világnak kiáltja: Vétkeztem! Bűneimet senkivel meg nem oszthatom, értük mások könnyeit föl nem ajánlom; hisz úgy állok itt, mintha az egész világban én magam volnék, mintha nem volna anyám, atyám, barátom! Ezek tényleg most számba nem kerülnek; mert nekem, nekem magamnak kell penitenciát tartanom! De a penitencia érzése tüzesebb s mélyebb; azt az az öntudat, hogy vétkeztem, nem jellemzi eléggé. Jézus, miután kérdôre vont, magára veszi bűneimet; megrémülve kérdezem: Mit akarsz Uram? Hová mégysz? ,,Kereszthalálba'', feleli. Én voltam a bűnös, de a penitenciát az Úr Jézus tartotta meg helyettem s meghalt értem. Értem halt meg. Ne mondd, hogy sokakért halt meg. Minden virág a földön azt mondhatja: A nap értem van az égen. Belôle, általa élek. Úgy az Úr Jézus értem szenved; értem gyullad ki a lelke vérvörösen. S azt mondják a szentek: Értem, értem halt meg, ezt mondja a Szent Szűz a maga módja szerint; ezt mondom én is: Értem, értem szenved; úgy szeret, hogy értem halt meg. Ah, Istenem, van-e melegebb, feneketlenebb mélység, mint ez az igazság: Értem halt meg az Úr! Erôszakos, szenvedélyes bánattá válik szeretetem, ha hozzágondolom, hogy hol volnék nélküle. Bűnben születtem, s ha jogról van szó, nincs a kegyelemre nagyobb jogom, mint a kannibál négereknek! Örvénybôl, pokolból emel ki minket Jézus Megváltó szeretete. Ha az Úr nem könyörül rajtunk, ,,lettünk volna mint Szodoma, és hasonlók volnánk Gomorrához'' (Iz 1,9). Azért karolják át a keresztet bűnösök és szentek. Nem, nem szentek; itt nincsenek szentek; a kereszt alatt a ragyogó szentek is mind-mind elkárhozandó lelkek. Az ô kegyelmébôl lettek szentek, lettek bűnbánó, lettek szeretô lelkek! A kereszt alatt megszállja ôket is méltatlanságuk érzete, nem találják helyüket. Zsákba öltöznek Jolánta, Margit, Kinga, Erzsébet; penitenciát tartanak és sírnak! Mindnyájan lelkek vagyunk, kikhez lehajolt a keresztrefeszítettnek kegyelme s fölemelt minket. (Prohászka: ÖM, 7:341; 88) + Imádságra jövök Nem imádkoznám, ha nem hinnék. De ha igazi lenne a hitem, ezt a lelket megtisztítanám, amelyen át az Isten néz reám: öklömmel ütném mellem, könnyekben ázna két orcám, reszketne hitvány testem, az arcom lenne halovány. Borulnék Lábai elôtt a földre; két szemem árját öntve rájuk, bomolt hajammal törülgetném. A Fa tövéhez hullanék, míg függ Keresztjén és sírni, esdeni, ölelni meg nem szűnnék, míg könyörülne Ô, a Fönség! De most, de most, ha imát mondok, gyakran tornácon kinn bolyongok... Eszem jár kamaton, vagy csúf gondolaton mit kimondani is szégyellek!... Jaj én hitem! jaj hol van?! Vélnéd-e Jónás a vad viharban így imádkozott? A három ifjú tűzlángok között? Vagy igen: képmásom, ki Véled együtt haldokol az oldalodnál, az a volt lator...? Imádkozván járuljunk mennyek udvarába, hol csillag- trónján ül a Királyok Királya. Körötte számtalan kimondhatatlan fönség: az áldott lelkek égi serege! Mily tisztelet, mily félelem, milyen alázat kell hozzá, ha e féreg elômászik a mocsarából! Hogy' rettegne, esengene! mily megalázott, izgatott, mily végtelen összeszedett lehetne a nyomorult kis emberke: Határtalan Fölséggel néz szembe, -- míg megcsap, -éget tűz lehelete: az angyal-óriások az Istent körben állják ott, s a szentek, szentek gyülekezete! (Sz Jeromos) + Gloria, laus et honor [Glória, hódolat árja] Glória, hódolat árja, Királyunk Krisztus, eléd fut, néked a gyermeki kar kezdte Hozsánna dalát! Izraelen te király, Dávid fia, várt, hires, áldott, jössz ime Úr neviben, áldva te jössz ma, Király! Mind magasok, az egekbeli angyal, zengve magasztal, és a halandó lent, bármi teremtve vagyon. Pálmadiszű lombokkal jött ki eléd a zsidó nép, dallal esengve mi is: nép szive árad Eléd! Ott a halálba menônek hála dicsérete szólt, itt mi a trónon-ülôt zengjük öröm-repesôn. Ôk kedvedre valának; szíveld, Uram, ezt a hadunk is! Szent kegyes Úr! jóság mind a szivedre talál. Ôket a vérbe' rokonság vitte magasba: Tehozzád. ,,Átmenet'' ez: Húsvét! Vérbe leszünk mi tiéd! Átmenet: itt a világot gyôzve, az égi dicsôre! Jámbor erény kiragad, gyatra bünökbül emel! ,,Gyermeki'' mind bűnnek, ,,haladott kort'' érve erényben: így taniták az Atyák; életutunk legyen ez! El ne fajúljunk ôsök-atyák lelkétül e földön: hajts, kegyelem, minket, járjon utánuk e nép! Légy, Uram, én ,,lovasom''! Vigyelek, hű szürke igásod! Jussunk ketten együtt Isteni Városodig! (Orleans-i Teodulf) (Virágvasárnapi körmenet-himnusz mindmáig; az utolsó disztichonát kb. 1600 óta elhagyta a liturgia, bájos-naiv középkori jelképével, mely ,,mosolykeltô''.) ======================================================================== A,B,C ÉV NAGYCSÜTÖRTÖK: KRIZMASZENTELÉSI MISE 1: Fölkent engem az Úr, hogy örömhírt vigyek az egyszerű embereknek, és megvigasztaljam ôket szomorúságukban az öröm olajával. S: Krisztus Vére által lettünk Isten országának népe, és részesedtünk az Ô papságában. E: Beteljesedik Izajás jövendölése a Messiásról: az Úr Lelke eltölti Ôt, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek. Nagycsütörtökön, a Nagy Húsvét kezdete elôtti napon délelôtt a püspöki templomokban a szentségi olajokat szentelik: krizmát a keresztség utáni fölkenésre, bérmálásra, püspök- és pap-szentelésre, templom és oltár fölavatására. A hitújoncok (katekumenok) olaját keresztséghez, a betegek olaját a betegek kenetéhez. Elsô olvasmányhoz / Iz 61,1-3.6.8-9 Jótékony hatásáért a Szentírásban az olaj a lelki egészség, öröm, a Lélek erejének, a békés boldogságnak képe (Zsolt 45,8; 23,5; 104,15; Iz 61,3). Az ótörvényben fôleg királyokat és papokat kentek föl. Válaszos zsoltár / Zsolt 89(88),21-22.25 és 27 A hű és kegyes Isten Szentleckéhez / Jel 1,5-8 Jézus tanítványai Uruktól kapták nemcsak nevüket: ,,keresztények'', Christiani = ,,Fölkenthez tartozók'', hanem a Lélek kenetét is (2Kor 1,21-22; 1Jn 2,20-27). Krisztus Lelkét fogadták és részesednek az Ô királyi papságában. Evangéliumhoz / Lk 4,16-21 A ,,Fölkent'' (= Krisztus, Messiás) a világvégre várt Megváltó címe. Jézus magára vonatkoztatta Izajást (61,1-2: ,,Az Úr Lelke én rajtam, azért fölkent engem az Úr'', e mise elsô olvasmánya), mikor a názáreti zsinagógában fölolvasta Izajás e szakaszát. ======================================================================== A,B,C ÉV A HÚSVÉTI SZENT HÁROMNAP A MI URUNK KÍNSZENVEDÉSE, HALÁLA ÉS FÖLTÁMADÁSA NAGYCSÜTÖRTÖK: AZ UTOLSÓ VACSORA SZENTMISÉJE Az ünnepben ez a három szent nap hatásában egyetlen napot jelent. E napokon Jézus ,,fölemeltetésének, az Atyához menetelének'' titkát éljük át. -- Jézus utolsó vacsorája tanítványaival, kereszthalála és harmadnapon való föltámadása egyetlen fölfoghatatlan valóság. -- Isten szereti az embert, szereti még akkor is, ha errôl az ember nem is tud, ha nem is akarja. Isten megmenti az emberiséget örökkévaló és emberré- lett Fiának föláldozásával! 1: A húsvéti báránylakoma emlékeztesse a választott népet: hogyan szabadította ki Isten ôseiket az egyiptomi rabságból! S: A szentmiseáldozat: Krisztus keresztáldozatának megújítása. E: Mindhalálig szerette övéit. Elsô olvasmányhoz / 2Mz 12,1-8.11-14 A pászka-ünnep ôsrégi pásztorünnep volt. Izrael a kovásztalan kenyér ünnepével ekkor ünnepelte az Egyiptomból való kivonulás emlékét. Minden nemzedék újra átélte a szolgaságból való szabadulás élményét, mikor a föláldozott bárányt fogyasztották. Megemlékezvén Isten szabadító tettérôl, új meg új erôre kap a remény egy még nagyobb, végleges üdvözülés felé. (2Mz 12,21-28; 5Mz 16,1-8) Válaszos zsoltár / Zsolt 116(114-115),12-13.15-16.17-18 Hála a szabadulásért Szentleckéhez / 1Kor 11,23-26 Az Újszövetség négy helye tudósít Jézus utolsó vacsorájáról: Mt 26, Mk 14, Lk 22, 1Kor 11. Lényegében azonosak e beszámolók: a kis eltérések fôleg különféle helyi liturgikus gyakorlatból erednek. E vacsorával Jézus betöltötte és teljesítette az Ószövetség nagy elôképeit és ígéreteit. A húsvéti lakomának új, végleges értelmet és tartalmat adott. Ômaga Isten szolgája, aki életét adja sokak bűnéért (Iz 53,4-5; 42,6); Ô a föláldozott Bárány, vérével új szövetséget alapít (2Mz 24,8; Jer 31, 31-34). E lakomában való részesülés: egység Krisztussal az Ô halálában és megdicsôülésében; egység mindazokkal, kik egyazon kenyeret eszik és kikért Krisztus meghalt. Evangéliumhoz / Jn 13,1-15 Jézus szabadon és tudatosan megy elébe ,,órájának''. Az evangélista Jézus útját ezzel fejezi ki: ,,Mindvégig szerette ôket.'' Élete végéig, s azon túl: a föltámadásig, isteni és emberi lehetôségei szerint. Isteni nagysága éppen megalázódásában tűnik ki, lábmosástól a keresztig. A lábmosás is, mint a vacsora, elôvétele és ábrázolása annak, ami a kereszten történik: szolgáló szeretet, halálig odaadás. A szeretet Jézusnak és az Ô Egyházának élettörvénye. (13,1: Jn 2,4; 7,30; 8,20; 12,23; 17,1 # 13,13-15: Mt 23,8-12; Lk 22,24-30; Fil 2,5.8) Szentségre várva Az Isten Báránya magára vette a világ bűneit, és értünk föláldozta magát. ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!'' -- Krisztus szeretete sürget, hogy szolgáljuk, segítsük egymást. Elmélkedés (A év) Jézus alázata és áldozata Íme, Jézus tanítványainak lábainál; ha nem szeretne, nem volna oly alázatos, és viszont, ha nem volna oly alázatos, nem tudna úgy szeretni. Félre a sivár, köves, rideg lelkülettel; úgy akarok szeretni, hogy testvéreim lábait is megcsókolom. Látja maga elôtt a húsvéti bárányt, és lelki szemei elôtt egy rettenetes éjnek prespektívája nyílik, mikor a kétmilliónyi zsidó nép menekült éjjel; mögötte Fáraó serege, elôtte a tenger s a puszta, és egy nagy imádkozó ember, a 80 éves Mózes ráüt botjával a tengerre, és az szétválik, hogy utat nyisson Izraelnek s eltemesse Fáraót. -- Ez csak elôkép; a valóság pedig az, hogy a bűn éjében örök sírja felé rohan az emberiség, de eléje áll az Isten fia s botjával, keresztjével a boldogulás útjait nyitja és a poklot csukja; e nagy menekülésnek emlékére van az új áldozat, a szentmise. Szabadulásunk emléke, örök sírunk s kárhozatunk záródásának szent jele; fölövezve, útra készen, bottal kezünkben, jelezvén ezzel a lélekkészséget az Úr szolgálatára: akarunk benne résztvenni. Mindnyájunknak meg kellett volna halni bűneinkért; senki elégtételét nem fogadta volna el az Úr; de Jézust rendelte, hogy áldozata által mindnyájunknak irgalmazzon. Hiszem, Uram s örvendek; de kérdem: Miért akartad így? A felelet ez: Valamint a teremtésben kinyilatkoztatta magát az Úr, s hegyei s tengerei, virágai és örvényei hirdetik nagyságát: úgy Jézus édes, majd érdes és hôsies szeretetű életében -- e mély, magas, nagystílú erkölcsi teremtésben, -- újra kinyilatkoztatta magát, most inkább erkölcsi tulajdonságait, azt, hogy mily szent, igazságos s irgalmas; le akarta szíveinket foglalni és az emberiséget e mély életáramba terelni. -- Így nézem Jézust s imádandó áldozatát. Térdenállva nézem s hálát adok, én, ki általa élek. ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.'' Szenvedésemnek, áldozatomnak titokzatos megújítását megmutattam nektek; magamat, életemet, lelkemet rejtem a kenyérbe, véremet és szívem tüzét a borba. Ott hódolok, engesztelek, imádkozom értetek; mutassátok be e nagy kincset az Úrnak s vegyétek magatokhoz. Szeretetem és érdemem Istennél célt nem téveszt; tiszteletem mérve szerint meghallgat; jöjjetek tehát ti is; ajánljátok általam szívetek gondját, baját, bűnét s ínségét Isten kegyelmébe. ,,Az én emlékezetem'' lesz biztosítástok és vigaszotok. -- Nincs is azóta más áldozat a földön; annál inkább mutatjuk be ezt millió oltáron; tartsuk nagyra; használjuk; Jézust megvigasztaljuk, Istent megengeszteljük, önmagunkat gazdagítjuk vele. (Prohászka: ÖM, 7:293; 32) + Elmélkedés (B év) Urunk kínszenvedésérôl Hogy kitárjak, galambszárnyat ki ad? S lelkem röpüljön? Szent Kereszt, hogy drága fádat érje el s ott megüljön... Hol Jézus van, összezúztan Világ édes óhaja! Függ fenn Isten; s botrány itt lenn: csak gyalázás, -- azt hallja! Szívem, szállj ki! Jézus, tárd ki Szerelmed nagy telijét! Örvényébe vonzz, a mélybe, szent Sebidhez, rejtekért! A fönséges barlang-éjhez: kínjaidhoz béfogadj! Itt ha élnék, nyugtot érnék: tűnik nyomor, elsorvad! Én Istenem, én szerelmem! Te kinlódsz-e helyettem? Méltatlanért kiontva vért Jézus, függsz-e kereszten?! Én: a lator -- kiért lakol, Jézus bitó magasán! Sok vétkimen itt halsz ingyen, Élet! -- magad átadván! Érek annyit, Jézus, mennyit szíved rám költ, túlbecsül?! Jaj, mért élek, kábult lélek, rongy a szív, ha nem hevül! Áldott légyen nagy Szerelem, Szív! Gyôztes minden fölött! Óh mily erôs! Halálon gyôz, kinél fegyver: mint-ködök! Megteremtett, újramentett Nagy Szeretet elveszôt! Égig lángolsz! Szív-tűz, már hozz e fagyosra tűzesôt! Tedd: valóban szív föllobban; add, hogy égôn szeressek! Beléd tűnjek, élni szűnjek, s Véled, Jézus, élhessek! (Késô középkori ismeretlen szerzô) + ,,Ez az én testem'' E titok értésére ész nem elég, inspirált ész kell hozzá, mely szeret. Jézus megtette, mert szeretett. A szeretet alkotó erô; akaratot nagyra ez inspirál. Teremtett világot, mert szeretett; új világot teremt ismét, mert szeret. Ez a szeretet inspirál a hitre; aki tud szeretni, az tud hinni; ,,Nos credidimus caritati'' [Hittünk a Szeretetnek]! Minden kérdésemre csak a nagy szeretet felelhet. Van-e Megváltónk? Isten-e Krisztus? Megbocsát-e? Lehet-e lélekért meghalni? Lehet-e hitet mindennél jobban szeretni? Lehet-e végtelenül gyűlölni (pokol)? A szeretet ért hozzá; szeretet nélkül e kérdésekhez nincs kulcs. Hiszesz-e a karácsonyban? Ha igen, hihetsz a húsvétban; és ha abban hiszesz, miért kételkednél a szeretet szentségében?! (Prohászka: ÖM, 7:294; 33) + Elmélkedés (C év) ,,Ez az én vérem'' Jézus szent vére örök ifjú erô, mert isteni vér; a vértôl függ az életenergia, a temperamentum, a típus. ,,A lélek a vérben van''. Ez az a regeneráló, fölfrissítô, fölüdítô erô. E vér éltetô erejétôl van a kereszténységben és a krisztusi lelkekben a szűzies, tiszta ifjúság üdesége s az a kimeríthetlen termékenység; sem credóján, sem evangéliumán, sem tanán, sem törvényein, sem életén nem venni észre az öregség nyomát. Ez a vér adja a szentek lendületét és izzó érzelmeit. Ez a vér bátorrá tesz; nem éri be vele, hogy legyen, hanem terjeszkedni, hódítani akar; ,,bátorságra, merészségre nevel'' (Tertullian); a rossz ellen e vér erejében küzdök s biztosan gyôzök, mert 1. az aktuális szeretet érzelmeivel árasztja el lelkemet; egész valóm érzi, hogy Krisztus szeret, édes, tapadó szeretettel; elsô szentáldozásomtól, ifjúságom extázisain, meglett korom gyakorlati áldozásain át nagy útiköltségemig érzem ezt. Szeretem és bírom; átkarolom, el nem eresztem, s vele bírom vívmányaim aranybulláját s az örök élet testamentumát. 2. Legyôzöm a rosszat örömmel; az örvendezô léleknek nincsenek nehézségei; az öröm a gyôzelem záloga; még meghalni is tudunk vele; a halál sötétségében is biztos utat nyit nekünk: Proficiscere anima christiana [Utazzál el keresztény lélek]... Menj még a halálba is bizalommal, keresztény lélek! Szeretettel s örömmel gyôzöm le nehézségeimet. Sziénai Sz Katalin vérpadra kísért egy lovagot s fejét igazította a bárd alá; azután eléje térdelt s fölfogta kötényében a levágott fejet. ,,Valami szenvedélyesen édes szeretet fogott el, -- írja gyóntatójának, -- mikor a kivégzettnek a vére fröccsent rám és folyt végig rajtam, mert arra gondoltam, hogy más valaki úgy szeretett, hogy önként ontotta vérét értem.'' -- A szentáldozás egyre szemeim elé állítja azt a más valakit, aki úgy szeret, hogy vérét ontja, vérében mossa meg lelkemet. ,,Ó vér és tűz, ó véres tűz, ó tüzes vér!'' (Prohászka: ÖM, 7:295-296; 34) + Szentáldozással annak a testébe változunk át, aki átvette megtestesülve a mi testünket. (Nagy Sz Leó) ======================================================================== A,B,C ÉV NAGYPÉNTEK 1: A Megváltó a mi gonoszságainkért szenvedett. S: Krisztus engedelmes volt a halálig. Ezzel üdvösséget szerzett mindazoknak, akik az Ô szavát követik. E: Passió: Jézus Krisztus kínszenvedésének története. ,,A szent húsvéti eseményben az Úr Krisztus megváltotta az embert, és tökéletes módon tisztelte Istent. Halálával legyôzte halálunkat, föltámadásával újjáteremtette az életet. Az Úr szenvedésének, halottaiból föltámadásának három napja ezért az egész egyházi év csúcspontja.'' (Római misekönyv) I. rész: Az Ige Istentisztelete Elsô olvasmányhoz / Iz 52,13-53,12 Az ,,Isten szolgájáról'' szóló 4. ének Isten szavával kezdôdik, és párbeszédben folytatódik a nép (népek) és a próféta között. Isten második megszólalása zárja az éneket. -- Ki hinné és értené, hogy Isten terve teljesült, hatalma kinyilvánult a Szolga szenvedésében? A szenvedés útja Izrael népének történetére és Jeremiás megpróbáltatásaira emlékeztet. De teljes értelmében csak azóta értjük meg e prófétai éneket, mióta Krisztusban minden beteljesedett. Ô a fájdalmak embere, Ô viselte mindnyájunk bűne terhét és Ô vezekelte le. Halála út volt a fölemelkedéshez, és nekünk üdvösséget, életet hozott. Válaszos zsoltár / Zsolt 31(30),2 és 6.12-13.15-16.17 és 25 Panasz és bizalom Szentleckéhez / Zsid 4,14-16;5,7-9 Jézusban oly fôpapunk van, akiben bízhatunk. Egyedülálló méltóságának alapja, hogy Ô az Isten Fia. Egyben egy Ô közülünk! Megtanulta gyöngeségünket, velünk tud érezni! Bár bűntelen volt, bűneinket méltón törleszthette mint egy közülünk. Egy személyben Áldozat és áldozó Pap. És mert kereszthalála után Istennel közvetlen egyesült (mint ember is), -- emberi fôpapunkként közbenjárhat értünk. (Zsid 7,1-10) Passióhoz / Jn 18,1-19,42 A szenvedés-történet több merô közlésnél: értelmezés és üzenet is, nemcsak azt mondja, ami történt, hanem azt is: miért és mi végre történt. Sz János evangéliuma az elôzôknél (l. Virágvasárnap) még tisztábban mutatja, hogy Jézus teljes tudattal, önként adta át magát a halálra. Fensôbbségesen áll vádlói és bírái elé. Senki el nem ragadhatja tôle életét, Ô maga adja át. János értesítése szerint épp azon órában hal meg, mikor a Templomban húsvéti áldozatul leölik a bárányokat. Ô az igazi húsvéti Bárány, Vérével fizet mindnyájunk megváltásáért. (Mt 26,3-27,61; Mk 14,26-15,47; Lk 22,39-23,56) II. rész: Hódolat a Szent Kereszt elôtt III. rész: Szentáldozás Szentségre várva Ott állunk Jézus keresztjénél, mint Mária és János, tanúi vagyunk az Ô halál-áldozatának. ,,Valahányszor e Kenyeret eszitek, és e kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, míg újra el nem jô.'' (1Kor 11,26) Elmélkedés (A év) Én lelkem szeretôje, mily nagy változást látok benned! Akinek mennyországban angyalok udvarolnak, akit e földön a szent apostolok tisztelnek, most a Kálvárián latrok között függesz! A bűnösök helyén, bűnösök között, bűnösök kínjával gyaláztatol! Elvesztéd életedet, hogy mi éljünk; elvesztéd emberek elôtt tisztességedet, hogy megnyerjed Isten elôtt mi böcsületünket! Óh áldott kereszt, azelôtt gyalázatos voltál, de azóta, hogy Krisztus testét illetéd, királyok koronáján és minden szentek homlokán fényeskedel! Igazán, te vagy ama drága fa, melynek magassága felséges, levele szépséges, gyümölcse édességes... Óh keresztfára magasztalt áldott Jézus, mivel azt fogadád, hogy mindeneket hozzád vonzasz, mikor fölemeltetel földrôl, vond íme hozzád a mi akaratunkat, hogy kiálthassuk Szent Pállal: Én is Krisztussal megfeszültem a világi kívánságoknak. (Pázmány: Nagypéntek 1. beszéd) + Keresztfa köszöntése (Crux benedicta nitet) Tündököl áldva Kereszt, min testben az Ég Ura függött, S mosta piros vérrel, mosta le rút sebeink'. Szent Szive lángja tüzelte halálig: im áldozat értünk! Bárány farkastól elragadá juhait. Átszegzett keze áld: vésztôl megváltja világot; szünteti holtával gyászra-halálba menést! Kéz: ez a vérzô, átszögezett, -- ez a Kéz volt: Pétert menti haláltól, Pált ragad el bünibôl. Drága nemes Fa, te oly termô, dús élet-adó vagy! mert szent ágadon uj égi gyümölcs pirosul! Illata tölti világot, holtat a sírból elôhív, kezdenek uj éltet, kiknek a napja letűnt. Nyár tüze nem perzsel hűs lombja alatt eme Fának. Hold se fagyaszt éjjel, délben a Nap se fulaszt. Vízfolyamok partján csillogsz harmattal üdítve hintesz; s új Koszorú drága virága diszít... Szôlôfürtje futott ágadra, s e fürtbôl édes-mámoritón csordul a bor pirosa... (Venantius Fortunatus) + Elmélkedés (B év) Urunk kínszenvedésérôl Szeretet hű Szívednek mily nagy tôrt fölállít! Emberért, hogy meghalnál; Téged arra lázít. Tetszetôs csalétke is szerelmeddel játszik: lelkeket kapsz, végig ha elmégy: Keresztfáig! Jól látod a horgot, cselt; nincs titok elôtted. Ám döfése, mély sebe nem bánt, meg se döbbent... Sôt még inkább vonzó lett: adhatsz véle többet! Mert csalétek: Áldozat! -- vonzza szeretôket! Így énértem: nyomorért! -- csak mert úgy szerettél, vad haláltól kíntövist, tudva, szívre vettél! Áldozatként Atyádnak magad odavetvén önvéredben mostál meg; hull szennyemre szent Vér! Óh te ember! Krisztus szent-ajándéka kínját mért nem hordod szem elôtt, szívbe mért ne írnád!? Azzal tépett hálót szét, rabló nép amit hányt, azzal gazdagít Urad s árad minden kincs rád... Tulajdon szent Testivel, ha lankadtál, éltet. Csordult piros Véribe, szennytôl megmos téged. Végre édes hű Szíve tárul lándzsa-tépett! hogy már észre vedd, szegény, hogy szeret-becézget... Óh mily frissítô fürdôt, édes étket leltünk! Méltón véve Téged -- menny-táró kulcsod nyerjük. Kiket felüdítsz vele: -- egy munka se terhük! ,,Egyhangúnak'' únja bár szív, a gyáva, petyhüdt. Gyáva lélek nemigen veszi föl, fontolja, mért is tépte föl szívét Krisztus, elénk dobva! Kereszt szárnya kitárva! -- S az néz unalomba': hogy üdít, ont vért e Szív, s nyújtja, rád unszolja... Valahányszor hívogatsz, fölpiroslik Véred: jámbor lélek annyiszor Hozzád tapad, éled. Mint a sólyom: éhesen piros húsod-véred' nyeldesi... Sír boldogan! Csak Jézusból élhet! (Sz Bonaventura himnusza) + Mi dolog ez, édes Üdvözítôm? Sírva, kiáltva, imádkozva, fejed hajtva adod ki lelkedet? Óh végtelen szeretet! Óh böcsülhetetlen kegyelmesség! Nem sirattad, Uram, nem sirattad magadat, hanem az én sok bűneimet; nem kesergetted kínszenvedéseidet, hanem az én gonoszságaimat. És mivel születésedben nem volt bölcsôd, életedben nem volt házad, halálod óráján sincsen inged; hanem ágyad a kemény keresztfa, vánkosid a vasszegek, függönyöd az egek. Semmi kedves könnyebbséget nem kerestél testednek; hanem csak Istenhez kiáltottál, csak könyörgöttél és fejed meghajtván, igaz engedelmességgel, az Isten akaratjára kibocsátád lelkedet. -- Ezt kell a keresztyén embernek halála óráján követni, életében keresni: nem a test kedvét, nem a világon kapdosni, hanem Istenhez folyamodni, bűnünk bocsánatját sírással Tôle kérni, az Ô szent akaratjához mindeneket alkalmazni. -- Én kemény szívem! Látod-é mint béestek szent szemei, megkékültek szép orcái, megmerevedtek hideg tetemi,... lábbal tapodtatik földre folyt szent Vére? Folyjatok én szemem könnyhullatási, ha vérrel folynak a Krisztus sebeinek forrási. (Pázmány: Nagypéntek 1. beszéd) + Elmélkedés (C év) A keresztfa alatt Ott állok magamban... az Isten végtelen szeretetének igézetében; lelkemet elfogja a könyörület s az imádás mély érzése, szemembe könny gyűl; lehajtanám fejemet, de a kereszt vonz, késztet, hogy nézzek rá; mert ,,rám néznek és sírnak...'', ígéri. Mit adtunk neked, Uram, neked, kit szeretnünk s imádnunk kellett volna. Eljöttél s barlangba szorultál; körülnéztél s Egyiptomba futottál; álruhában járó, faragó ács voltál. Egyszer indultunk eléd pálmaágakkal, s te sírtál; egyszer bíztad magad ránk, s Barabbást választottuk; egyszer akartunk koszorút kötni neked, s tövisbôl kötöttük; egy arcképedet vettük, s az ,,Ecce homo'' [Íme az ember] arca maradt ránk; egyszer tűnt föl, hogy anyád is van, s íme, fájdalmas anya lett belôle; egyszer kértél inni, s ecetet nyújtottunk. Ó, ki hitte volna, hogy ez legyen köztünk sorsod, hogy ilyen legyen utad. S most függsz itt, mint megfagyott imádság, mint megkövült, kiáltó szó. Kitárt karokkal s nyílt ajkkal kiáltasz irgalomért. Sok hegyen imádkoztál; de az ezen hegyen végzett imád az örök ,,interpellatio'' kiáltása. A végtelen nagy Isten bús haragjának éjjelében megfagyott ajkadon a fohász. Nagy, szent az Úr, ki önfiának sem kegyelmezett...! Mily rémséges fölségben hirdeti ezt a kereszt! Emberek, féljétek az Istent s szeressétek Krisztust. Ezt kiáltja ô felétek, kiáltja a végkimerülésig. Ó, ha valamikor, hát ma halljátok meg szavát; esd, hogy kíméljétek s becsüljétek meg lelketeket. Mélységesen meghat e meztelen alakon az az egyetlen ,,dísz'', a töviskoszorú. Kiindult mint jegyes, mint hôs, neki tehát koszorú kellett; ô küzdött a koszorúért, s ezt kapta. Dicsôség s szeretet helyett az átok koszorújával koszorúzták... Mily átok: ez a bűn, a pokol, a gyűlölet átka. S ô ezt mind magára hárította, csakhogy minket ne sújtson. -- Winkelried magába döfött néhány ellenséges dárdát; Krisztus pedig koszorúba kötötte az egész világra szóló átkot, hogy fejére vegye. Töviskoszorú, pusztaságban égô csipkebokrunk, végtelenül édes és erôs szeretet tüze lángol benned, serceg, fölcsap... itt is hallom a szózatot: szent a föld, ahol állsz; vesd le lábad saruit! De mennyire szent! S ez a mi Mózesunk nem ellenzi népe megváltásának misszióját, hanem meghajtja töviskoszorús fejét az Isten szent akarata, az áldozat szent törvénye alatt. Csipkebokrunk vagy keresztrefeszített Úr Jézus, halványpirosak, édesek rózsáid, a te szent sebeid, de a keresztfád ugyancsak tövises! Tövis is kell, szépség is kell, hogy a lélek kivirágozzék. Jézus vérének áldása s ereje mély szent titok, ,,mysterium fidei'' [a hit titka]. Uram, csak egy cseppet! Ez a tüzes vér, ez a véres tűz kiéget mérget, kínt, bűnt, halált! Minden cseppje örök tavaszt fakaszt lelkünkben; ez az édes vér szomjat olt! Homlokunkon mint királyi kenet ragyog, mely elôl kitér a bosszú s az öldöklés angyala. Ajkon ez a vér isteni édesség és örök mosoly. Szívben hôsök vére. Mi volnék nélküled, édes isteni vér? Mi volna nemzetségem, ha nem te pezsegnél bennem, s mily átok sötétednék rajtam, ha nem a te véred volna rajtam s testvéreimen? Mikor gyónni megyek, e vérben mosom meg lelkemet; mikor áldozom, ezt veszem, s arcomon piroslik tüze. (Prohászka: ÖM, 7:348; 95) + Kiüresíté Önmagát (,,Szeretsz-e?'') Szolgaformája nem volt csak külruha, ember is volt Ômaga! Istennek hát kínlódnia, eltűrni kellett mindent: szenved, hogy magán tapasztaljon is mindent meg! Kellett, hogy sivatagban éhezzék! Kellett, hogy haláltusán szomjazzék! Kellett halálos holtán elhagyottság. (Fokozva élni mind övéi sorsát!) Mind teljesen átélve, amit legalsóbb teremtménye. ,,Íme az Ember!'' -- igazán! Szenvedése nemcsak haláláé; de egész élete kínok hosszú története. A Szeretet maga, ki megszenved. Szeretet, aki mindent ád, az maga végszükséget lát. Milyen csodás önátadás! Bár a tanítvány legyen legalsó közt, de mégis Ô az, ki aggódva kérdi és epedve: -- ,,Mondd, igazán szeretsz- e?!'' Mert tudja, hol fenyeget a veszély -- a szív is csak beszél; -- de azt is: minden könnyű kíntalan ,,közelítés'': felszín; csalódhat, ingatag... A tanítvány ezt nem érti talán, -- megrendül, sír, erôsködik, hogy ,,szeret igazán''. (Kierkegaard) ======================================================================== A,B,C ÉV NAGYSZOMBAT (A,B,C) Liturgiátlan idô. Jézus valóban meghalt. Leszállott a legmélyebb emberi nyomorúságba, ,,a holtak birodalmába''. Kivette a mi halálunkból a keserűséget. Már tudjuk, Krisztussal való közösségünk túléli a halált. -- Ô a mi életünk és föltámadásunk. Legyen ez látható a jelen életünkben: az örömben, amely reménybôl és szeretetbôl születik. ======================================================================== A,B,C ÉV HÚSVÉTVASÁRNAP: URUNK FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPE HÚSVÉTÉJ ÜNNEPLÉSE 1: Isten teremtett mindent az égen és a földön. Kezdetben minden jó volt. 2: Ábrahám, Isten parancsára, kész feláldozni egyszülött fiát, az ígéret gyermekét. 3: Isten megmentette népét: épségben átvonultak a tenger közepén, ellenségük pedig elveszett a hullámokban. 4: Örök irgalommal megkönyörül népén az Úr. 5: Az Úr szólítja népét: irgalmasan szövetségre lép velük és megígéri nekik az örök életet. 6: A próféta megtérésre hívja fel Isten népét, hogy az Ô útján az örök világosság fényénél járjon. 7: Isten megígéri, hogy tiszta vizet hint választottaira, és új szívet teremt beléjük. S: A föltámadt Krisztus végleg legyôzi a halált. E: Jézus feltámadása öröm és béke övéinek és a világnak. Mikor Izrael kivonult Egyiptomból, úgy ünnepelte a pászka éjét, az ,,átvonulás éjét'', mint ,,az Úr tiszteletére való virrasztást'' (2Mz 12,42). Az egyháznak egészen új húsvétja van: Krisztus az új, az igazi húsvéti Bárány. Halálával megváltott minket, és igaz szabadságra vezetett, amelynek az Egyiptomból való kivonulás csak elôképe és ígérete volt. Megváltó érkezésére várunk húsvét éjén -- inkább, mint máskor --, ezen a legrégibb és legszentebb vigílián. I. rész: A Fény ünnepe II. rész: Az Ige istentisztelete Elsô olvasmányhoz / 1Mz 1,1-2,2 vagy 1Mz 1,1. 26-31 A világ teremtésérôl szóló írást nem úgy tekintjük, mint valami tudományos értekezést, hanem mint vallásos tanítást Istenrôl, az Isten- teremtette világról, fôleg az emberrôl és annak Istenhez és a világhoz való viszonyáról. A nyelv magasztos, ünnepi, mert az Isten művének tökéletességét kell tükröznie. Nyilvánvaló, hogy középpontjában az ember teremtése áll. Bölcsesség és szeretet által a maga képére alkotta ôt Isten és alávetette neki a teremtett világot. Az engedelmeskedjen az embernek, de az ember kormányozza a világot Isten rendje szerint. Válaszos zsoltár A Teremtô magasztalása / Zsolt 104(103),1-2.5-6.10 és 12.13-14.24 és 35 vagy A hű és jóságos Isten / Zsolt 33(32),4-5.6-7.12-13.20-22 Második olvasmányhoz / 1Mz 22,1-18 vagy 22,1-2.9.10-13.15-18 Az üdvtörténet kezdete Ábrahám meghívása, mely közvetlen neki szól, de ezen túl minden népnek. Ábrahám hitének a legkeményebb próbát kell kiállnia, és ô kész engedelmeskedni. Egyetlen fiát, a szeretett Izsákot kell feláldoznia, pedig az az isteni ígéret hordozója. Isten megkíméli Izsákot, de nem saját egyetlen Fiát: föláldozza Ôt a világ üdvéért. (Jn 3,16; Róm 8,32) Válaszos zsoltár / Zsolt 16(15),5 és 8.9-10.11 A bizalom imája Harmadik olvasmányhoz / 2Mz 14,15-15,1 Az egyiptomi kivonulás úgy él Izrael tudatában, mint a kezdet alapvetô üdvélménye. Egyiptom a szolgaság volt, a Vörös tenger Izrael halála lett volna, ha Isten bele nem avatkozik Izrael sorsába. Sz Pál ,,keresztségnek'' nevezi a tengeren átvonulást, mert elôképe a keresztségnek, amiben mi Krisztussal meghalunk és föltámadunk. A tengertôl való megmentés egyben elôképe Isten világvégi megmentô eljövetelének (Jel 15, 3-4) is. (1Kor 10,1-2) Válaszos zsoltár / 2Mz 15,1-2.3-4.5-6.17-18 Éneket zengjünk Urunk fönségének Negyedik olvasmányhoz / Iz 54,5-14 Mint hajdan Egyiptomban, a babiloni fogságban is Isten népének léte forgott veszélyben. A sújtó ítélet után Isten irgalmazó szeretetébe fogadja az Úr népét. Mert Istennek a népe: ,,elsô szerelmének asszonya'', hiszen már a Sínai hegynél szövetséget kötött népével, eljegyezte magát. Csak ideiglen lökte el elhűtlenült ,,hitvesét''; most azonban, mikor a nép megtért a fogságban, hazahozza és újabb szövetségre lép vele (Oz 2,18-22). -- A vigasztaló szó a rombadôlt Jeruzsálemre utal, de elôre is mutat a jövôbe, az új Jeruzsálemre, Isten megújult népére. Válaszos zsoltár / Zsolt 30(29),2 és 4.5-6.11-13 Hála a megszabadításért Ötödik olvasmányhoz / Iz 55,1-11 A korábbi üdvígéretek (Iz 40-53) szabadulásról, pusztai utazásról, hazatérésrôl szóltak. Izajás (54-55) a meghirdetett üdvösséget új szövetségként említi. Beteljesedése lesz a szövetségnek és ígéretnek, melyeket Isten Dávidnak tett (2Sám 23, 5). Nemcsak alkalmilag segít majd Isten: örök szövetség lesz az (Iz 55,3-5). A néptôl ehhez határozott föltételeket vár el (55,1-3): érezze éhét-szomját, azaz a maga nyomorát, és táruljon ki Isten ajándékára. A 6--7. vers intés: ôszintén keressék Istent, higgyék a szavát. Isten megtartja ígéreteit (2Kor 1,20). Biztosíték erre saját nagysága és szavainak súlya-ereje. Válaszos zsoltár / Iz 12,2-3.4.5-6 Háladal Hatodik olvasmányhoz / Bár 3,9-15.32-4,4 Izrael fennmaradásának titka nem hatalom és gazdagság volt; a hatalmasok tönkrementek, mert nem látták a lényeget. Igaz bölcsességre ember nem jöhet rá; csak Isten ismeri a maga titkát és minden dolgok igazságát. Bölcsességét átadta népének: a tízparancsolattal nyílt meg az emberek értelme. A Sínai törvény azonban Krisztusra utal, kiben megjelent személyesen Isten bölcsessége és hatalma (1Kor 1,23-25). Mindeneknek Ô az Út, az Igazság és az Élet (Jn 14,6). Válaszos zsoltár / Zsolt 19(18),8.9.10.11 Öröm Isten törvényén Hetedik olvasmányhoz / Ez 36,16-28 Jeruzsálem pusztulása után a próféta isteni szót hall, amely megmagyarázza neki a történteket, és felfedi a jövendôt. Isten haragja valójában csak az Ô szeretetének a másik oldala. Isten nem tudja népét magára hagyni, kell hogy az Ô útjára visszahívja, még szigorral is. Ezzel tartozik ,,szent nevének'', amelyet kinyilvánított Sínainál. A nép megszabadítása nemcsak abban áll, hogy honába hazatérhet; belsô megtérés, megújulás is kell. De ez nem áll az ember hatalmában, ezért maga Isten ad majd neki új szívet és új lelket (Jer 32,37-40). Az újjá alkotott néppel új szövetséget fog kötni. Válaszos zsoltár Epedés Isten után / Zsolt 42(41),3.5; 43(42),3.4 vagy Könyörgés megbocsátásért és újjáteremtésért/ Zsolt 51(50),12-13.14- 15.18-19 Szentleckéhez / Róm 6,3-11 Krisztus egyszeri halálával mindenkorra legyôzte a halált, föltámadott: élete isteni élet. Krisztusnak e tettében mi a keresztség által részesedünk: Ôbenne és Ôvele Isten mindent nekünk ajándékozott. De amit kaptunk, azt meg is kell valósítanunk azzal, hogy egyre újra átéljük Krisztus halálát: a hit és engedelmesség ,,igenjében''. Életünk halál és megdicsôülés közti feszültség. Válaszos zsoltár / Zsolt 118(117),1-2.16-17.22-23 Ünnepi háladal Evangéliumhoz (A év) / Mt 28,1-10 Krisztus feltámadásának nem volt más tanúja, csak a húsvétéj csöndje. Ehhez Máté beszámolója hatol legközelebb, de ô is azt írja le, ami közvetlen utána történt. A húsvéti jóhírben a legfontosabb az angyal szava (28,5-7), s aztán magának az Úrnak a találkozása az asszonyokkal (28,10). A ,,halott'', akit keresnek: él! Mindjárt újra maga köré gyűjti tanítványait: ,,testvéreit'' (12,50; Zsolt 22,23). Mindent megbocsátott nekik, ismét magához veszi ôket, ô általuk hirdeti ,,a jövendô népnek'' (Zsolt 22,32), mit cselekedett Isten értünk! Félelem és kitörô öröm: ez a húsvéti események elsô hatása az evangélium szerint (28,8). (Mk 16,1-8; Lk 24,1-10; Jn 20,1) Evangéliumhoz (B év) / Mk 16,1-8 Jézus elfogatása után tanítványai szétfutottak (Mk 14,27-28.50). Nem vártak ôk semmiféle feltámadást! Az asszonyok sem várnak angyali üzenetet, mikor a hét elsô napján hajnalban a sírhoz mennek. Sôt az üres sír megzavarja ôket, és megrémülnek! Ennek az evangéliumi szakasznak a vége éppen nem húsvéti: ,,mert igen nagyon rettegtek!'' Hogy Jézus újra összegyűjti tanítványait, hogy ezek Ôbenne, a Föltámadottban hinni kezdenek, hogy tanúságuk hithez vezette az embereket az elkövetkezô századokon át: ezek Istennek éppoly ,,nagytéteményei'' (magnalia Dei), mint maga a föltámadás (ApCsel 2,11). Evangéliumhoz (C év) / Lk 24,1-12 Kevésbé meghökkentôen, mint Márk, de éppoly világosan tudósít Lukács a tanítványok tanácstalanságáról, hitetlenségérôl húsvét hajnalán. Az asszonyok beszédét üres fecsegésnek tartják. Elsônek Péter szedi össze magát, végére akar járni a dolognak, de csak üres sírt és halotti lepleket talál. Nem volt ez még elég bizonyosság neki a feltámadásról. Visszamegy a házhoz, tele álmélkodással, mi is történhetett -- írja Lukács (24,12). Az ámulatba meghökkenés, riadtság vegyül, korántsem ,,hit'' ez még. Kell, hogy maga Jézus nyissa meg szemeiket. Neki kell a mienket is megnyitnia, különben csak üres talányokat látunk ahelyett, hogy a Föltámadottal találkoznánk. III. rész: Keresztségi ünnep IV. rész: Eucharisztia ünneplése Szentségre várva Föltámadtunk Krisztussal. Megjelent közöttünk, jelen van velünk. Köszönetünk Általa száll az Atyához; Ôt kérjük: tegyen minket is föltámadása hiteles tanúivá! Elmélkedés (A év) Föltámadási himnusz (Salve festa dies, toto venerabilis aero) Üdv neked, ünnepi nap! Minden korok lelkibe' tisztelt! Úr ma pokolt letapos, gyôztesen égbe hatol. Üdv neked, ünnepi nap! Minden korok lelkibe' tisztelt! Ím tavaszúl ki világ: -- kegyelem jele föltüne földön, Fölkel az Úr, s kegye mind visszajön Ôvele most. Úr ma pokolt letapos, gyôztesen égbe hatol. Nézd, diadalmat ül itt Krisztussal, gyászteli poklon szerte liget zöldűl; hajt ki virágba mezô. Üdv neked, ünnepi nap! Minden korok lelkibe' tisztelt! Szűnt pokol és lehuzó törvény: Isten vonul! Ura föltör egébe, Isten elôtt hódol: föld-vizek-éj-Nap-egek! Úr ma pokolt letapos, gyôztesen égbe hatol. Az, Ki keresztre feszült: Úr az Isten mindeneken fönn. Esdi Teremtôjét, s mind a világ leborul. Üdv neked, ünnepi nap! Minden korok lelkibe' tisztelt! (Venantius Fortunatus) (Refrénje arra utal, hogy valószínűleg liturgikus használatra szánták.) + Elmélkedés (B év) Krisztus föltámadása! Kelj föl, siess! Csak 37 óráig van Jézus a sírban; a három nap és három éj ugyancsak összeszorult. Jézus földi élete s a végtelen örökkévalóság közt ez a sötét mesgye vonul; azt is hogy keskenyítette! Siet; korán reggel támad föl. Ô a mi hajnalunk, az örök élet hajnala. Ô a mi ünnepünk; ezt a föltámadást hirdeti minden vasárnapunk! Siess jó nap, ragyogj ránk; hasadj ránk fölséges vasárnap; akár a bűn éje, akár a vigasztalanság éje kurta legyen. Az lesz, ha vasárnapi lelkek leszünk. Jézus lelkével a lelkek vonulnak a sírhoz, kiket a pokol elôtornácából kiszabadított, mint hajnali fényes felhô... költözô lelkek csoportja ezüst szárnyakon. Mily néma zene! Elvonul a föld fölött az örök élet. Jézus örül; a fölszabadulás énekét zengik körülötte a lelkek; ,,Cantemus Domino, gloriose enim magnificatus est!'' [Énekeljetek az Úrnak, mert dicsôségesen fölmagasztaltatott!] Ez az elsô föltámadási processzió! Jézus most szembenéz a halállal, úgy ahogy ô tud nézni, nem passive, hanem pathetice; a diadal páthoszával: halál, -- mondja -- megtörlek, meghaltam, hogy az élet föltámadjon. Ez a sír a te sírod, itt te rothadsz el; én, az élet, föltámadok. Imádandó, szent hatalom, mely a rosszat legyôzi. Akik nem hisznek, azok csak passive, mint áldozatok nézik a halált és viszik a szenvedést. Nálunk nem; nálunk a halál mögött is élet int felénk! Jézusom, életem, erôm, gyôzelmem! Azután Krisztus lelke ismét megeleveníti testét, azzal az erôvel, mellyel a megdicsôült lélek tudja lefoglalni s átváltoztatni az anyagot. A Táboron megmutatta, itt végleg megvalósította. Szépségbe, fénybe öltöztette; átszellemesítette; akaratának hajlítható eszközévé és szervévé változtatta. -- Mit tesz a lélek a hipnózisban, mily irzékenységet, lelkiséget lehel a testbe az extázisban! A megdicsôülésben meg éppen áthatja a testet s abban új energiákat léptet föl. Ezentúl át tud hatni ajtón, kövön; megjelenik, ahol akar; elváltozik úgy, hogy meg nem ismerik. -- Ó fölséges, szép, dicsôséges Jézus, létünk eszménye és példája; szemeidbôl villan ki a megdicsôült élet sugara; te érezted át elôször az örök dicsôséget idegeidben; erôd, szépséged benned vált az örök ifjúság örömévé. Üdvözlégy elsôszülött testvérünk, te újjászülött! A megdicsôült élet után epedünk. Lelkünk valamiképpen átszellemesíti testét, és akkor átéljük a te húsvétedet. Azért akarjuk már most a lélek gyôzelmét kivívni testünk, ösztönösségünk fölött; fegyelmezni akarjuk magunkat; a lélek uralmát akarjuk biztosítani a halandó testben a szép, erôs halhatatlanságért! A föltámadt testnek sajátságai: 1. A fényesség, mellyel a lélek árasztja el a testet. Van fényesség karácsonyéjjel, van a Táboron; az apokalipszis víziói is fényben úsznak; a szentek is szépek és fényesek, például Pazzi Sz Magdolna s a valenciai imádkozó, kinek fényétôl ragyogott éjjel a templom; Jézus leírhatatlan szépségben ragyog. 2. Azért többé nem is szenvedhet; a szenvedés, a szomorúság, keserűség meg nem környékezi. Arca nem esik be, nincs rajta a savanyúság s elégületlenség kifejezése. Ó, hogy szántja s szaggatja a lelket a szenvedély és hervasztja a szenvedés! 3. Gyors, mint a szellem, a tér korlátait nem érzi; az erény útjaira is, azokra a sokszor egyhangú, göröngyös, nehéz utakra részvéttel néz le és biztat: Csak rajta, elôre! Kik sírva vetnek, örvendve aratnak majd! 4. Teste átszellemült. Mily különbség a pocsolya sara s a virág szirma közt; ez át van járva élettel, az meg nem. A lélek egyre jobban járhat át testet, míg végre a test átszellemül tôle. Átszellemülni, magunkra ölteni a szépség, a készség, a fegyelem lelkét! Ezek a föltámadás jellegei. Minél többet belôlük, hogy tűnjék el az ,,állati ember''.(Prohászka: ÖM, 7:360;112) + Elmélkedés (C év) A föltámadott Krisztus új emberiséget hord magában, Istennek végsô, fönséges Igen-jét az új emberhez. -- Bár emberfaj még régiben él, de útja már kifelé a régibôl; bár itt él még a halál világában, de már halálon túl tart útja; bár itt él még a bűnök világában, de már az útja bűnbôl kifelé visz. Az éjtszaka még el nem múlott, de hajnallik már! (Dietrich Bonhoeffer) + Nyilvánvaló igaznak kell lennie, hogy még a szerfölötti makacsokhoz is eljött Krisztus, s hogy Ô megvilágosíta teljességgel minden lelket az Ô fényével, és mindnek közölte az igaz isteni tant az Ô Atyjáról. A világ miden része, minden irányban tanítása fényében ragyog! [E szilárd bibliai tanból következik: A megváltás és tôle a belsô megvilágosítás valami isteni módon minden lélekhez eljut. Több, mint a ,,természeti törvény'' ismerete!] (Sz Atanáz) ======================================================================== A,B,C ÉV HÚSVÉTVASÁRNAP: ÜNNEPI MISE 1: Péter apostol tanúságot tesz, hogy Jézus valóban feltámadt. S1: Az apostol figyelmeztet: a földi dolgok ne tereljék el figyelmünket az égiekrôl. S2: Az apostol felszólít: vessük el a bűn fertôzô kovászát, hogy Krisztusban megújulhassunk. E: Péter és János apostol megérti, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Kezdet és vég, múlt és jövô él az örök Má-ban, mely a Föltámadotté (Sz Ágoston: ,,aeternum Nunc'', az isteni Most), azé, aki ,,Halott volt és íme él'' (Jel 2,8). A megölt Bárány az Úr, aki eljövendô, hogy befejezze a világ történelmét. -- A Krisztus föltámadása és fenségben való kinyilvánulása közt fut a ,,mi idônk'', a mi utunk. A hit fényében járunk, avagy -- a hit homályában is, de szilárd hittel. Hitünk azok tanúságára támaszkodik, akik látták a Föltámadottat, de az Ô Lelkére is, akit belénk küldött. A körülöttünk levô világ, de a jövendô nemzedékek is azon hitben élnek, amit mi vallunk és tanúsítunk életünkkel. Elsô olvasmányhoz / ApCsel 10,34.37-43 Rövid, tartalmas mondatok foglalják itt össze a Jézusról tett tanúságot. Középpontja a halál és föltámadás üzenete. ,,Isten föltámasztotta Ôt.'' E tanúságban gyökerezik a mi húsvéti hitünk és minden reményünk. Jézus él, itt és most. Isten bírául állította Ôt élôk és holtak fölé. A vádló bíró megváltó is, mert aki hisz benne, élni fog. Annak ,,megbocsáttatnak az ô bűnei''. Válaszos zsoltár / Zsolt 118(117),1-2.16-17.22-23 Köszönet és dicséret Szentleckéhez / Kol 3,1-4 Keresztségünk követelménye: amivé lettünk, az legyünk is, azt éljük is (húvétéji szentlecke: Róm 6,3-11). De a keresztség ígéret is, egyfajta elôleg is: máris a miénk a Föltámadottnak örök, halál- hatalmát megtörô élete, bár még nem ,,nyilvános'', közvetlen érzékelhetô vagy látható. Életünknek a ,,Krisztus napjára'', az újrajövetelére várás ad értelmet és nagyszerűséget. vagy: Szentleckéhez / 1Kor 5,6-8 A húsvéti bárány leölése elôtt a zsidó házakból kivetették a ,,régi kovászt'': mert új, kovásztalan kenyérrel, pászkával ünnepelték a húsvéti lakomát. Az apostol ebbôl veszi hasonlatát: az igazi húsvéti Lakoma maga Krisztus, Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Ô a mi új ünnepünk, a mi lakománk. A régi ,,kovász'' (romlás, bűn) tűnjön el ezért az életünkbôl. A húsvét egy új élet kezdetének napja! Evangéliumhoz / Jn 20,1-9 Mit láttak az apostolok Jézus föltámadásából? Két dolgot: az üres sírt és magát a Föltámadottat! Az üres sír ,,jel'' volt, amely értelmet csak akkor nyert, mikor az élô Úrral találkoztak. De a találkozó csak úgy lehetséges, ha kész a szívünk látni és hinni. (Az övék csak a találkozás által vált képessé arra.) A szeretet képesít erre. -- Magdolna nagy reggeli találkozása mellett ugyanezt tanítja az emmauszi vándorok elbeszélése (Lk 24,13-35): az égô szív megérzi az Úr közellétét és megérti az Írások igazát. (Mt 28,1-8; Mk 16,1-8; Lk 24,1- 11) Szentségre várva A Szentség ünneplésében hitünk központi titkát látjuk és halljuk: az Úr halálát és feltámadását. Már most találkozunk Vele személyesen, aki jönni fog fönségben bíróul és boldogítóul. Elmélkedés (A év) Vigasz Emmauszban Mint a pásztortűz foltja a májusi réten, olyan a hitetlen lélek a világban; csúnya, szomorú, fáradt, reménytelen. Íme az emmauszi úton is baktat két ilyen fáradt ember s a világ útjain sok jár ilyen. Hittünk, reméltünk; most nem hiszünk, nem remélünk. Kínjainkkal a szórakozás, a világ felé fordulunk; szeretnôk elfelejteni magunkat. Ez nem az Isten útja. Minket is elfog néha a csüggedés s az unalom s a világhoz fordulunk enyhülésért. Kereshetünk vigaszt a természetben, szórakozásban, jó barátainknál, de azután térjünk ismét vissza Jeruzsálembe, a szent városba; Jézus lesz a mi igazi vigasztalónk. Mily vigaszt találtak volna a tanítványok Emmauszban, ha Jézus nem jön feléjük? Tehát szórakozni Isten akarata szerint, vagyis hogy lelki ruganyosságunkat megóvhassuk; gazdálkodjunk erôinkkel s okosan fejlesszük azokat. Az Úr Jézus csatlakozik hozzájuk s nem ismerték meg ôt s kérdezi ôket: ,,Micsoda beszédek ezek, melyeket egymással váltotok útközben és szomorúak vagytok?'' Jézus lelke a húsvéti reggel örömében úszik, ragyog is, boldog is, de azért nagy részvéttel nézi ezeket a lehangolt lelkeket és örül, hogy elpanaszolják elôtte szomorúságukat. Még biztatja is ôket: Micsoda beszédek ezek, amelyeket váltotok? A tanítványok engednek a biztatásnak és elôadják szívük fájdalmát. Mily jól eshettek szavaik Jézusnak, fôleg melyek ôreá vonatkoztak: ,,...ki próféta-férfiú volt, hatalmas a cselekedetekben és beszédben Isten és az egész nép elôtt''. Nagyszerű dicséret volt ez, ennél szebb tanúságot nem tehettek volna róla. Jézus tôlem is azt akarja, hogy meditációimban, naponkinti lelkiismeret-vizsgálataimban adjam elô részletesen bajaimat. Ez nagyon bizalmassá teszi Istenhez való viszonyomat s fölvilágosít és nevel. ,,Mi pedig reménylôk, hogy ô megváltja Izraelt.'' Mert ugyancsak rászorultunk. Vártunk Megváltót, mert sok a bajunk, a kínunk. A szívnek ez a régi várandósága, mely kínból, bajból menekülést remél, a mi örökségünk is volt. Igen, az övék volt s a mienk is. Nekünk is megváltás kell. E bamba, bűnös lét, mely elôször bepiszkolódik, azután elrothad, érthetetlen s elviselhetetlen. Ez óriási ellentmondás a törvény s a bűn, az eszmény s az alávalóság, a halál s az örök élet vágya közt, kiegyenlítést sürget s ez csak isteni, kegyelmes tett lehet. Ezt reméljük! Azonkívül remélünk kiutat és segítséget hozzá, remélünk erényt és érdemet az örök élet koszorújára. Mindezt Jézus adja nekünk. Maradunk ez úton; lelkesít az örök élet reménye! Ez boldogít már itt is s kedvet s kitartást ad küzdelmeinkben! ,,Óh balgatag és késedelmes szívűek'' (Lk 24,25). Jézus fölségesen kezeli az eltévelyedteket; erejének öntudatában képes kiemelni ôket deprimált hangulatukból. Föléleszti bennük az Isten nagy gondolatait; kitárja a hitnek fölséges perspektíváit; inti, de feddi is ôket. ,,Óh balgatag és késedelmes lelkek.'' S a két tanítvány érzi az idegen vándor lelkének fölségét, érzi azt a friss, üde légáramot, melyet lelke lehel; jól hat rájuk, jót tesz nekik. Csak lélek nyúljon a lélekhez; a lélek, az élet, az erô fölényével lehet csak gyógyítani; veszekedéssel, zsémbeskedéssel nem. Aki lent van, ahhoz le kell ereszkednünk. Tegyünk, mint a nap tesz, mely magasságból le nem száll, de leküldi sugarait. A mi magasságunk a lélek jósága, nemessége; ne jöjjünk le veszekedni s bepiszkolódni. Tisztítsunk másokat saját lelkünk elôkelôségével, amely az Övé bennünk. (Prohászka: ÖM, 7:369- 370; 123) Elmélkedés (B év) Föltámadott (63. zsoltár) Rengett a föld, s az Úr föltámadt. A Sír lett tája oly csodáknak, hogy katonák maguk is, kik ottan ôrként állottak, tanúvá lettek általa. -- Ha ugyan ajkukról igazság szólana! De kapzsiság -- mely tanítványt is a rabjává tett, -- elfogta sírôrzô vitézeket! ,,Lepénzelünk -- szóltak nekik -- s mondjátok, míg itt aluvátok, a tanítványok jöttenek és ellopták Ôt tôletek!'' Valóban zsoltár teljesül: ,,Fürkész agyak kifogytak fürkészetükbűl (63,7). Mit is mondtál, boldogtalan eszesség?! Úgy elhagyád jámborság fényes mécsét, hogy berántott az álnok ravasz mélység! Tanácsolád: ,,aludtunk; jöttek s ellopták''. Ti alvó szemtanúkat hoztok! Ti magatok alusztok, kik fürge fürkészetbe szörnyen fogyatkoztok! Mert: hogy láthatnak, akik szundítnak? Ha mitse láttak, mit is tanúsítnak!? (Sz Ágoston) + Húsvéti Óda Jertek, igyunk azon új folyamból! Nem kiaszott sivatag ,,csuda kútja'': életadó Forrás ez! örökre csobog-foly: Úrnak a sírjából fakad, itt ránk jutva. Mind a világra világít a fénye. Föld ragyog és ami föld alatt van! Mind a Teremtés ünnepel égi fénybe' Támada Krisztus föl, ki teremté hajdan! Tegnapon én Veled élni szűntem. Újra kelôn Veled él, ki meghal! Tegnap együtt: a Sírodba dűltem. Most egekig magasítsz magaddal! (Damaszkuszi Sz János) + Elmélkedés (C év) Mária Magdolna a sírnál Mária pedig kinn álla a sírboltnál, sírván. Midôn tehát sírt, lehajolván a sírba tekinte, és két angyalt láta fehér ruhában ülni... Mondák neki azok: Asszony! mit sírsz? Mondá nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették ôt. Midôn ezeket mondotta, hátrafordula és látá Jézust ott állani, de nem tudá, hogy az Jézus. Mondá neki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Amaz vélvén, hogy ez kertész, mondá neki: Uram, ha te vitted el ôt, mondd meg nekem, hová tetted, s én elviszem ôt. Mondá neki Jézus: Mária. Megfordulván amaz, mondá neki: Rabboni! Mondá neki Jézus: Ne illess engem... (Jn 20,11) Mária szeret, szorgos; a holtat keresi, látni akarja, szolgálni szeretne neki még most is, el akarná vinni; mint Tóbiás vitte temetésre holtjait, mint a régi ,,fossores'' [sírásók] vitték a katakombákba halottjaikat, úgy ez az erôs, mert szeretô asszony is el akarja vinni ôt. Kit? ôt! Ah, ennek szíve van! Mások is sürgölôdnek a sír körül, Péter is, János is, de ez az egy itt gyökeret ver, és néz és sír és félrebeszél. -- Az intuíció s az érzelmi mélység a tettek forrása; az okoskodás pedig a tett halála. De talán túloz Mária? S ha túlozna, mi baj volna? De hol van túlzás a szent és hű szeretetben?! Óh dolgozzunk szívvel, szeressünk, örvendjünk, sírjunk, epedjünk. Saját tapasztalatunk az, hogy nehezebben dolgozunk lelkünk üdvén, mikor okoskodunk, s könnyebben, mikor imádkozunk. Vannak munkák, melyeket csak a szív végezhet! A nagy, odaadó, hű szeretet a szívnek zsenialitása. Ezt a hű, vágyódó, tapadó lelket vigasztalja meg Jézus. Fölséges Szent Márkban az a sor: ,,Feltámadván pedig reggel a hét elsô napján, megjelenék elôször Mária Magdolnának, kibôl hét ördögöt űzött vala ki'' (16,9). E sorban lüktet az evangélium pátosza, Jézus szívének nagy s fölényes szeretete. Sok kurta tekintetű lélek fönnakad ezen s kérdi: Tehát jobban szereti-e Krisztus a megtért bűnöst, mint a szeplôtelent? De ezen nem akadnak fönn azok a szeplôtelenek, kik Jézust nagylelkűen szeretik, s szeretetükben összehasonlításokra s alkudozásokra rá nem érnek. Mi szeretünk, és senkire sem irigykedünk. Nem hányjuk föl, hogy mindig tiszták voltunk, hanem örülünk neki; ez nekünk nem teher, hanem kegyelem, s ebbôl elôjogokat nem kovácsolunk. Óh örvendjünk, ha el nem buktunk. Mily kegyelem ez, mellyel Magdolna nem bírt! Azután pedig szeressünk, szeressünk jobban, lelkesebben, hiszen el nem buktunk, hiszen többel tartozunk. -- Ha pedig oly szerencsétlenek voltunk, mint Magdolna, ó legyünk azután oly buzgók, mint ô, s Jézus meg nem vet. Íme megmutatta. Egy szót szólt, egyetlent, s Mária térdrerogyott. Sugárzó szót mondott, melyben lelke vibrált. Óh Mester, Mester, hogy tudsz te szólni! Óh szólj, beszélj s lelkünk meghódol neked! -- Mária át akarta karolni lábait, de a Mester mondotta: Ne illess! A lelkek a túlvilágon mind fölségek, arisztokratikus szellemek. Itt a földön az ember mint a gyerek; nagyon érzéki, mindent szájához emel és majszol. Bizonyos szent tartózkodást parancsol az Úr, mely a nagyságot önmagunkban tisztelettel környékezi s piedesztálján megtartja. Kell ez nekünk; kell belénk szent, alázatos tisztelet Jézus iránt. Ezt érvényesítenünk kell mindenütt, imáinkban s kivált szent áldozásainkban. (Prohászka: ÖM, 7:367; 121) ======================================================================== A,B,C ÉV HÚSVÉTHÉTFÔ 1: Péter apostol tanúságot tesz Jézus föltámadásáról. E: A feltámadt Jézus üzeni tanítványainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátják Ôt. Jézus föltámadása hitünk és reményünk alapja. ,,Krisztus meghalt a mi bűneinkért (1Kor 15,3), helyettünk és értünk bűnhôdve. Föltámadása egy új teremtés elsô napja. ,,És lôn világosság...'' Krisztus a mi világosságunk most. Ô nyitja meg szemünket, Ô ád új szívet, melyben az Ô igéje ragyog és izzik. Ô jár velünk az úton, vezet. Ahol Ô van, ott kell nekünk is lennünk (Jn 14,4). Elsô olvasmányhoz / ApCsel 2,14.22-32 Péter pünkösdi prédikációjának (ApCsel 2,14-39) magva a beszámoló Jézus haláláról és feltámadásáról. A feltámadást nemcsak tanúk igazolják, akik látták Ôt, Péter írásbeli bizonyítékot is ad: a 16. zsoltár 8--11. verse Krisztusról szól. Ez a zsoltár oly ember bizakodó imája, ki veszélyben látja az életét. De mint a többi zsoltár, ez is csak Krisztusban kapta meg teljes értelmét: Isten a hozzája hű lelket nem engedi át romlásra, a halált legyôzi az élet. Mi is elimádkozhatjuk ezt a zsoltárt a föltámadásba vetett hitünk, reményünk jeleként, Istennel való örök közösségünk zálogául. (2,22-24: Jn 3,2; ApCsel 10,38; Lk 24,19-20.26; ApCsel 3,15 # 2,25-28: Zsolt 16,8-11 # 2,29-32: Zsolt 132,11; 2Sám 7,12-13; Lk 24,48; ApCsel 1,8) Válaszos zsoltár / Zsolt 16(15),1-2 és 5.7-8.9-10.11 Isten vezet és oltalmaz minket Evangéliumhoz / Mt 28,8-15 A föltámadott Krisztus megjelenései megmutatták, hogy valódi teste volt. Nem valamilyen álom, hallucináció vagy látvány volt -- abban az idôben jól ismerték ezek között a különbséget. Ezek a megjelenések bizonyították: az emberekkel együtt élt Názáreti Jézus és a föltámadott, megdicsôült Jézus egy és ugyanaz. Érdekes, hogy Jézus mindig megszakítja ezeket a megjelenéseket. Célja az lehetett, hogy erôsítse a már meglevô hitet. Nem azt akarta, hogy az apostolok az üres sírt tiszteljék, hanem hogy hirdessék a tömegeknek az örömhírt. A húsvéti szent háromnap eseményei (Krisztus szenvedése, halála s föltámadása) körül forognak saját életünk legfontosabb eseményei is. Az apostolok tapasztalata nyomán, mi is erôsítsük meg hitünket és még nagyobb buzgalommal dolgozzunk a mennyei királyság megvalósításán. (Krempa: Daily Homilies, 3;107) (28,13: Mt 27,64) Szentségre várva ,,A bűnök bocsánatára'' -- halt meg Jézus, és ,,értetek és mindenekért'' -- énértem is támadott föl. Találkozom most Vele az Oltáriszentségben! Elmélkedés (A év) (Lásd a Húsvétéjre valót is.) A föltámadt Krisztus gyôz a hitetlenségen ,,De menjetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek... Azok pedig elfutának a sírtól, mert elfogta ôket a rettegés és félelem.'' (Mk 16,7) A fölfordított sírkövön mint piedesztálon mutatkozik be az a titokzatos, halált és bűnt legyôzô hatalom s minket is valami szent borzalom száll meg. Krisztus gyôzelme megrendítô! Gyôzött a hitetlenségen. Diadala az a fényes világosság, mely a kételyt eloszlatja, az a rendületlen megnyugvás, mely a föltorlódott hullámokat elsimítja, az a biztonság, mellyel összes aggodalmainkra azt feleljük: Ô az Isten Fia. Már nagypénteken este ragyog föl ez a sugár, de az csak esthajnal volt; ott mondta a százados: Valóban az Isten fia volt. De ami ott alkony, az itt ragyogó napkelet. Nem a keresztfán, hanem a dicsôséges föltámadásban kaptuk meg az Isten kinyilatkoztatását, hogy Krisztus az Isten Fia. A hitetlenség, a keresztrefeszítés szentségtörése, a tagadás diadalmi mámora szükségessé tette ezt a legfôbb kinyilatkoztatást: föltámadott, tehát Isten. Krisztus is titokzatos valójának e fejlôdésére mutat rá. Suttog körülötte a kétség; a halandó lét s a halál kettôs homályt borít rá: igaz, hogy a hit mécsét tartja mellette az apostol, aki mondja: Te vagy Krisztus, az élô Isten fia. De a mécses kialudt nagypénteken. A Messiás meghalt, vége van! A bizalom pálmaága elhervadt az apostolok kezében is. Meg kell tehát újra gyújtani a mécsest, de nem földi tűzzel, hanem örök fénnyel, ,,lux perpetua''-val. Krisztus sírjában Isten gyújtja meg azt s megmutatja nekünk: ,,Lumen Christi! Deo gratias!'' [Krisztus világossága! Hála légyen az Istennek!] Mindennek így kellett történnie; így, páratlanul. A halál kapujában kellett Krisztusnak gyôzelmi zászlaját leszúrnia; az élet urának a halál keretében kellett bemutatkoznia; ez a fekete keret ezt a glóriás képet ezerszer vakítóbbnak mutatja be a világnak, mint a betlehemi éjfél a szent karácsonyt. Csak dühöngjetek, van nekem trónom, van zsámolyom; gyöngykoszorúmat abból a mélységbôl hozom, melyben ti mindnyájan hajótörést szenvedtek, mind, mind, fáraók, cézárok, satrapák, bölcsek, próféták, költôk, szépségek; s babérom lengô szálát az örök élet virányairól tépem. Meglátjátok, mily ,,gyôzelmet'' éneklek; megsüketültök, megvakultok, ha nem szerettek; de ha szerettek, elragadtatásban tágranyílt szemmel néztek s lelkendeztek: Jézus, Jézus, utaid a dicsôség magányos útjai, csak te járhatsz rajtuk; be jó, hogy a dicsôség s erô ez útjain hozzánk jössz s értünk jössz. (Prohászka: ÖM, 7:368; 122) + Elmélkedés (B év) Liturgikus imádság Urunk, ki szereted embernépet, ragyogj szívünkbe isteni tudással tiszta fényként! Elménknek nyissad föl szemét, hogy a jó hírt értse! Áldott parancsaid félelmét szívünkbe vésd be, hogy minden földi kéjvágyat taposva, lelkünk a belsô élet útját fussa! Hogy akarja s tegye is mindazt, mi eljut égi tetszésedre! Mert Te vagy lelkünk Napja- fényessége! Úr Krisztusunk, ezért magasztalunk örök Atyáddal együtt; s Vigasztalónkat a mindenszent és jó, és szentélet-adó Szentlelkedet, most és örökkön együtt Teveled. Amen. (Aranyszájú Sz János) + A fény naponta kioltva egyre fölragyog, éjek is elvonulnak és megtérnek. Elhaló csillagzatok kigyúlva újra élnek. Idôk végzôdnek s már kezdôdnek. Gyümölcsök fogynak-hullnak-szaporodnak. Bizony a magvak, csak hogyha földbe haltak, szétrohadtak -- csak úgy sarjadnak még bôvebben! Mindenek, a pusztulással, a pusztulásból mentve, visszaélednek. S te, ember, oly nagy név! -- mindezek ura, halóknak- éledôknek azért múlnál ki, hogy végleg tűnj és ne élj többet? (Tertullián) + Elmélkedés (C év) ,,Resurrexit'' (Föltámadott!) -- Péter meghirdeti ,,Szombat elmultával szürkületkor pedig... nagy földindulás lôn, mert az Úr angyala leszálla mennybôl, és oda járulván, elhengeríté a követ és ráüle. Vala pedig az ô tekintete mint a villámlás, és ruhája mint a hó. Tôle való féltökben pedig megrettenének az ôrök, és lônek mint a holtak. Felelvén pedig az angyal, mondá az asszonyoknak: Ne féljetek ti, mert tudom, hogy Jézust keresitek, ki megfeszíttetett. Nincs itt, mert feltámadott, amint megmondotta'' (Mt 28,1-6). Ti ne féljetek, kik Krisztust keresitek, sôt vigadjatok s örömöt üljetek... a sírban is, mert végtelenül nagy, hatalmas és dicsôséges a ti Uratok. Ô a föltámadás s az élet, s a fölfordított sírkövön nem márványalak, hanem én, a Fölségesnek eleven angyala vagyok emléke. Mint karácsonykor a pásztoroknak a megtestesülés angyala hirdette a ,,nagy örömöt'': úgy húsvétkor a föltámadás angyala hirdette az erô és gyôzelem evangéliumát, azt, hogy ,,Föltámadott''. A hitetlen, diadalt ülô világban, hol Jézus végleg tönkrement s reá a Messiásra csak akasztófa és sír emlékeztettek, a hivatalosan, ünnepélyesen, nyilvánosan, millió ember értesülésével, három törvényszék beleegyezésével lepecsételt sírkövet harmadnapra elhengerítette az Úr keze, s Jeruzsálemnek fülébe dörgi az üres sír s a legújabb evangélium: ,,Nincs itt, föltámadt''. Ez minden tekintetben a legnagyobb ,,signum'' [jel]. Krisztus legnyilvánosabb csodája. Egy csodában sincs a nyilvánosság úgy lefogva, mint ebben; e csodájához kíséri Krisztust millió hitetlen ember, e csodájára figyelmeztet a zsidóság minden intézménye, a leglármásabb felvonulás riasztja fel a pascha emelkedett hangulatú népét s meghívja, hogy lássák Krisztus meggyaláztatását, hogy tanúi legyenek kereszthalálának, de tanúi egyszersmind üres sírjának. Szent Péter mondja: ,,Zsidó férfiak és mindnyájan, kik Jeruzsálemben laktok: a názáreti Jézust, az Istentôl tiköztetek erôk és csodák és jelek által igazolt férfiút megöltétek. Kit az Isten föltámasztott halottaiból... Ezt a Jézust föltámasztotta Isten, minek mi mindnyájan tanúi vagyunk. Ezeket hallván, megilletôdének szívükben és mondák: mit cselekedjünk?'' Ez egyszersmind a kereszténység legünnepélyesebb proklamációja, ezen csodában lett a kereszténységbôl a legnyilvánosabb tény. E csoda lefoglalt 3000, azután 5000 lelket ugyanabban a Jeruzsálemben, mely a Golgotán a keresztet és a kertben a sírt látta: tanúságuk hangos és világos, hagyományuk folytonos és ünnepélyes volt, s midôn Szent János állítja, ,,quod vidimus et manus nostrae contrectavere'', amit láttunk és megtapogattunk, nem érti azt egymagáról, hanem érti százakról, kik mind tanúi Krisztusnak. Ez a legnagyobb csoda, mert legistenibb, legalább legkevésbé emberi, hisz benne megszűnt, elveszett az ember! S Krisztus ehhez kötötte hitelét, az ember bukásához, hogy ne kételkedjünk istenségében. Tudjuk, hogy mennyire tehetetlen a halott; annyira, hogy azt kell róla mondani: ,,volt''. Az ember csak erejében, lelke, teste épségében, szava ékesszólásában, szíve melegében, szeme tüzében tehet nagyot, amint Krisztus is tett életében ,,vir potens in opere et sermone''; de ô különb lett, mert a saját érvényesülésére a halálban kimutatott erejét használta föl. Ha lenyugszom, akkor támadok fel; ha tönkremegyek, akkor gyôzök; ha meghalok, ha nem leszek, ha az ember- Krisztus nincs többé, akkor meglátjátok, hogy Isten vagyok! Uram, hiszek benned; hiszek csodáid miatt. ,,Operibus credite'' [higgyetek a cselekedeteimben] (Jn 14,10). Apostolai nem fáradnak ki hirdetni a csodák világraszóló tanúságát, ezt hirdetik a keresztény községek s az egyes keresztények a szájukkal, vérükkel. Máté 42, Márk 37, Lukács 43, János 14 csodáról tesz említést. Az evangéliumban tehát, mely kis 8- adrétben alig 200 lapot számlál, több mint 100 csoda van fölsorolva: halottak föltámasztása, gyógyítások, kenyérszaporítás, s végül a föltámadás! Hiszek benned Jézusom, mert ugyancsak kinyilatkoztattad magadat. (Prohászka: ÖM, 7:366; 119) ======================================================================== A ÉV HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA: FEHÉRVASÁRNAP 1: Az elsô keresztényeket az asztal és a szeretet közössége jellemezte. S: Hitünknek és reményünknek Jézus Krisztus feltámadása adja a biztos alapot. E: Jézus feltámadása után megjelenik a hitetlenkedô Tamásnak is: Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek. A Föltámadt Krisztusba vetett hitbôl élnek a tanítványok: az egyesek élô hitébôl és a közös hitbôl. Ez a hit csodálkozás és öröm, hála és hűség. Egyben szükség és aggodalom is, hogy elviseljék a tanítványok, ami nekik a legnehezebb: az elkülönülést közösségtôl, közös istentisztelettôl és Isten-dicséréstôl, közös föladatoktól, közös örömöktôl; hisz a hitre meghívatás egyben közösségbeli meghívatás is. Elsô olvasmányhoz / ApCsel 2,42-47 Az Apostolok Cselekedetei (2,42-5,42) a jeruzsálemi ôsegyház életképét mutatja. A mai szakaszt részben kiegészíti a másik (ApCsel 4,32-35). A ,,közösség'' abban állt, hogy mindent együtt birtokoltak, egymással megosztottak (2,44). Az ,,apostolok tanítására'' és istentiszteletre még a Fôtemplomba járnak. A kis csoport vidám jóságával, nagylelkűségével mindenkit erôsen vonzott. Így Isten megsokasította ôket. Az utolsó mondat (2,47) röviden, szabatosan összefoglalja, mi a titka minden sikeres missziós munkának. (Lk 24,53; ApCsel 5,12-16) Válaszos zsoltár / Zsolt 118(117),2-4.13-15.22-24 Hála és dicséret Szentleckéhez / 1Pt 1,3-9 Sz Péter elsô levele a kisázsiai keresztényekhez szól. Vigasztaló és intô írás a pogányságból megtértekhez, kiket üldözés fenyeget. A levél Isten dicséretével kezdôdik himnikus, liturgikus nyelvezetben. A már elnyert isteni üdvajándékok még nagyobb kegyelemnek és reménynek zálogai. A keresztségben Isten a fiaivá fogadott (,,újra nemzett'': 1,3) minket. Ez az új élet, mint tökéletes valóság, persze még nem a miénk, csak élô remény, amely Jézus föltámadásán alapul. De ennek gyümölcse öröm és biztonság, még külsô veszély és belsô szorongatás, szükség idején is. -- A következô vasárnapokon e levél folytatását olvassuk, fölidézve a húsvéti és keresztségi élményeket. (1,3-5: 1Pt 1,23; Jn 3,5; Kol 1,5.12; 3,3-4 # 1,6-9: Jak 1,2-3; Zsid 12,11; 1Kor 3,13; 1Jn 4,20) Evangéliumhoz / Jn 20,19-31 A hét elsô napján, vasárnap támadt föl Jézus, és jelent meg tanítványainak. Ahogy az elsô teremtés, úgy ez a második is Isten szavával és életalkotó Lelkével kezdôdik (1Mz 1,2). Az isteni Lélek ereje a rend és szépség világát alkotta az ôskáoszból. Ugyanaz a Lélek gyôzi le most a tudatlanság és bűn zűrzavarát, teremt új embert, az apostoloknak adott bűnbocsátó oldó-kötô hatalommal is. Ez a Lélek ad nekünk kegyelmet, hogy Tamással higgyünk Abban, akit szemeink még nem látnak! (Mk 16,14-18; Lk 24,36-49 # 20,19-20: Jn 20,1; 16,16.20-22 # 20,21-23: Jn 17,18; Mt 16,19; 18,18 # 20,29: 1Pt 1,8 # 20,31: Jn 3,15; 1Jn 5,13) Szentségre várva Jézus szavai és ,,jelei'' (csodái) nem a múlté, jelen vannak Egyházában és szentségeiben. Hozzánk is szól ma az Úr: ,,Békesség nektek!'' Ô maga a mi békénk. Tamás apostoltól tanuljuk a hit válaszát, míg a szent testet érintjük: ,,Én Uram és én Istenem!'' Elmélkedés Boldogok akik hisznek (eretnekség ellen) Mint már mondtam, az Egyház megkapván e tanítást és e hitet Krisztustól, világszerte hirdeté, mégis úgy megôrizé, mintha csak egy ház lenne. Éppígy a hitet úgy hiszi, mint aki egylelkű és egyszívű.... Mert más és más a világnak nyelve, de a hagyománynak tekintélye egyazon és egyhitű. Sem a germánok közti egyház nem tart más hitet- hagyományt, sem ibérek vagy kelták közt, avagy a messzi keleten, Egyiptomon és Líbián, vagy kik lakoznak e világ legközépi földtáján [200 elôtt már így elterjedt a hír! ,,Legközépi táj'' = India? vagy épp Róma?]. Mint Isten műve: égi Nap csak egyazon a tájakon, a földön szerte: úgy a Hit meghirdetése bárhol is: ragyog-világít bárkinek, ki Igazságra szomjazik.... Nagy Polikárp, kit oktatott az apostolok ön- szava, sok Krisztus-látottal beszélt, lôn Smyrna város püspöke, apostoloktól tétetvén! Én láttam ôt még ifjontan; hosszú kort megért a szent, vénen hagyá ez életet, mint dicsô fénylô vértanú... Egyszer eretnek Marcion véle találkozván megszólítá: ,,Megismersz ugye engemet?'' És Polikárp ígyen válaszolt: ,,Megismerlek még, igenis, te Sátán elsô szülöttje!''... Nem kell keresned másfelé az Igazságot: Egyháznál oly könnyen Ôt te megleled! Apostolok, -- mint bankba dúsgazdag, -- Ônála mindent letettek, ami az Igazságot illeti. És bárki, aki szomjaz rá, ihat Ôtôle életet (Jel 22,17). Egyház az Élet kapuja, mind a többi rabló és tolvaj, kit gonddal el kell kerülni, míg nagy buzgóan ápolni, amit az Egyház tárol itt! S ragaszkodjunk az igazhit ránk hagyományozott kincséhez! Nos hát? ha bármin vita kél, nem kell legôsibb Egyházak kútfôihez futnunk vajon? Apostolokkal ismerôs helyektôl nemde kérdenünk, mi tiszta, biztos a vitán? S ha apostolok nem hagytak írást ez ügyrôl mireánk? Ugye, hogy hagyomány rendjét kell követnünk, amint azt kézrôl-kézre leadták, akikre ôk bízták reá!? (Sz Iréneus híres szövege: Deposítum Fidei = Hit- letétrôl) + Tamás hitetlensége többet használt hitünknek, mint a többi tanítvány hite! Ahogy tapintja Krisztusát s meggyôzôdik a hitben, szétfoszlik mind a kétség, szilárdul tôle a mi hitünk. Tehát a kétkedô tanítvány, ki érinté a Szent Sebeket, lesz erôsítô tanúság a Föltámadás mellett! (Nagy Sz Gergely) + Hit és kötelesség A hit dolgában semmiképp se várhatjuk változásnak, vagy [eltérô] fejlôdésnek vagy bármi módosításnak lehetôségét. A Hitvallás, a Krédó örökre ugyanaz marad! (VI. Pál pápa) + A hit ôrzése püspöki kötelesség Vajon a püspökök szabadon taníthatják-e, ami leginkább tetszésükre van a hit dolgában, vagy azt, amitôl úgy várják, legtetszetôsebb bizonyos ma dívó nézetek követôinek, kik minden hittan ellenzôi? Bizonnyal nem. A püspökségnek legfôbb dolga és kötelme, hogy szoros hűséggel továbbadja Krisztusnak eredeti, valódi üzenetét! Az igazság teljes egészét, mit Ô nyilatkoztatott ki, mit Ô bízott rá apostolaira, mint az üdvösséghez okvetlen szükségeset! (VI. Pál pápa) + A hitrôl Nem gyakorolva hitünk sorvad s meghal hamarosan! -- Az igazságnak nemcsak az az árulója, ki megtagadja, hanem ki nyíltan meg nem vallja! (Sz Ambrus) Sértetlen igaz hit hatalmas oltalom, senki hozzá nem tehet, el senki belôle nem vehet: mert ha nem egy és ugyanaz, megszűnt már hitnek lenni az. (Nagy Sz Leó) Világfiak mi mást gondolhatnak, csak azt, hogy bolondot játszunk, attól futva, amit úgy óhajt a világ, s mitôl ôk futnak, azt mi vágyjuk. Olyanok vagyunk, mint bohócaik, komédiázók, kik tótágast járva föltűnést kihívnak! Vidám egy játék, igen, a miénk, de illedelmes, fontos és csodás! Gyönyörködik rajta azoknak szeme, kik lesik az egekbôl. E szűzies, buzgó hit a játékot játssza, ki elmondja az apostolokkal: ,,Látványossága lettünk mi az angyaloknak s embereknek!'' (Sz Bernát) ======================================================================== A ÉV HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA 1: Jézus Krisztusban beteljesedik a próféták jövendölése: szenvedése és halála bizonyítja, hogy Isten a rosszat is jóra változtatja. S: Krisztusnak, a szeplôtelen Báránynak drága vére váltott meg minket. E: Jézust a kenyértörés, vagyis a szentáldozás ismerteti meg velünk igazán. A halál nem lehet mindennek a vége, hiszen Isten szeret minket! A szeretet öröklétet akar. A szeretô Isten örökkévalóságot teremt a halandó embernek: nem engedi, hogy a sírba vesszünk. Ezért az egész életet átjáró húsvéti öröm a keresztények alapállapota. Sok minden nehéz és komor ma is, de él Jézus, Isten szeret minket! Reményben élünk! Elsô olvasmányhoz / ApCsel 2,14.22-28 Péter pünkösdi beszédének központja Jézus halála és föltámadása. A föltámadást nemcsak szemtanúk igazolják, olyanok, akik látták Ôt; Péter írással is bizonyít: a 16. zsoltárt (8-11) idézi Jézusról. Ez a zsoltár oly ember bizakodó imája, ki veszélyben látja az életét. De mint a többi zsoltár, ez is csak Krisztusban kapta meg teljes értelmét: Isten a Hozzája hű lelket nem engedi át a romlásnak, a halált legyôzi az élet. Mi is elimádkozhatjuk ezt a zsoltárt mint a föltámadásba vetett hitünk, reményünk, valamint az Istennel való örök közösségünk kifejezését. (2,22-24: Jn 3,2; ApCsel 10,38; Lk 24,19- 20.26; ApCsel 3,15 # 2,25-28: Zsolt 16,8-11) Válaszos zsoltár / Zsolt 16(15),1-2 és 5.7-8.9-10.11 A bizalom imája Szentleckéhez / 1Pt 1,17-21 Keresztségünk óta Istent Atyánknak hívjuk. De mégse feledjük, hogy Ô a szentséges Isten, aki szentségre hív minket (1Pt 1,16; 3Mz 19,2). Szentségre kötelez minket Jézusnak, a húsvéti Báránynak föláldozása is. -- Az 1,20-21 vers vallomás Krisztusról, Isten Fiáról, ki mindenkor Istennél volt. Ô tette láthatóvá nekünk Isten belsô lényét. Most elhihetjük, hogy Isten szeret bennünket. (1,17-19: Mt 6,9; Lk 11,2; 5Mz 10,17; Róm 6,11; 1Kor 6,20; Zsid 9,12 # 1,20-21: Ef 1,4; Gal 4,4; Róm 5,1-2; 8,11-12) Evangéliumhoz / Lk 24,13-35 A Föltámadt oly prófétaként jelenik meg a tanítványok elôtt, aki ismeri és hatalommal magyarázza az Írásokat. A vacsoránál látják a kenyértörés mozdulatát. Oly ismerôs ez! És mennyit mond ez nekik most! Él Ô, Jézus, a megfeszített, az eltemetett! Itt van, keresi ôket, zjjászületik az elveszett közösség. Ebbôl a vacsorából erôt merítve el tudnak indulni és égô szívvel tanúskodni: Jézus föltámadt, Jézus él! (Mk 16,12-13; 1Kor 15,3-5) Szentségre várva Isten nem kényszeríti ránk magát. De ha kérjük Ôt, fölfedi titkát nekünk. Fiában láthatjuk Ôt: benne teremt minket újjá. ,,Jöjj, jöjj, Uram Jézus!'' Elmélkedés (Lásd a Húsvétéjre valót is.) Húsvéti himnusz (Chorus Novae Jerusalem) Új Jeruzsálem kórusa, újabb mézédes himnuszba, üld bölcs örömmel e napot, rád húsvétünnep virradott! Krisztus gyôzhetetlen Oroszlán, fölkél a sárkányt taposván, és zengô hangja széthatol, régholtakat hív föld alól. Kit elnyelt: -- átkozott pokol zsákmányt felad és meghódol. Kiszabadulnak börtönbôl S mind Jézus után özönöl. Az Úr diadalt, fényest ül, a tárt világ jut részeül: föld, csillag, Nap, sarkok honát! egy s mind övé a Fényország. Dalok hódolva hangozzák Királyunk'! S kérjük, katonák: dicsô Várába fölvegyen, ,,sorozzon'' ô be kegyesen. Határ-nemlátó öröklét zeng Atyának, a dicsôség, és hála zengi hű dalát Fiú- s Léleknek egyaránt. (Fulbert) + Maradj velünk ,,Nem ezeket kellet-e szenvedni a Krisztusnak és úgy menni be az ô dicsôségébe? És elkezdvén Mózesen és mind a prófétákon, fejtegeté mind, amik az írásban felôle szóltanak.'' Isten Messiását másképp gondolta el, mint ti; szóval: Isten gondolatai nem a ti gondolataitok. Az ô alakján oly vonások is vannak, melyeket ti szívesen feledtek, az önmegtagadás és a szenvedés; de hát nem nektek van igazatok, hanem neki. Hányszor leledzünk mi is e hibában! Azt gondoljuk, hogy az evangélium csak vigaszt helyez kilátásba s áldozatot nem kér. Ha Jézus a szenvedés útján ment be dicsôségébe, nem kell-e nekem is ez úton, az ô útján járnom? Tépjük már egyszer szét az öntudatlanság káprázatát; állj lábaidra -- mondja a próféta -- s beszélj s tégy, mint férfias lélekhez illik! ,,És elérkezének a helységhez, ahová mennek vala és ô tovább látszék tartani. De kényszeríték ôt mondván: Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap. És betére velök.'' Jézus úgy tett, mintha tovább akart volna menni, pedig szíve vonzotta, hogy ôket a legnagyobb kegyelemben részesítse; kívánta mindazonáltal, hogy ez a nagy kegyelem alázatos kérelemnek legyen a jutalma; akarta, hogy kérjék: Maradj velünk! Üdvözítônk vágya, hogy velünk lehessen s lelkünkben lakozhassék. El akar minket halmozni kegyelmének áldásaival, de kívánja, hogy kérjük a kegyelmet s forró imáinkkal tartóztassuk ôt magunknál. Sokszor azért vagyunk levertek, mert nem iparkodunk eléggé buzgón imáinkkal Jézust magunknál tartóztatni. Ne viseltessünk csak passzíve; tegyünk! Vizsgáljuk meg magunkat, vajon van-e forró óhajunk az Üdvözítô kegyelme után? Ha azt találnók, hogy nincs, kérjük buzgón; kérjük, hogy maradjon mindig velünk, kivált amidôn a kísértések felhôi tornyosulnak fejünk fölött, mikor a kétely és a szenvedés éjszakája borul reánk, de legfôképpen halálunk óráján. ,,Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap.'' (Prohászka: ÖM, 7:370; 124) ======================================================================== A ÉV HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA 1: Jézus halálának mi is okozói voltunk; méltán kérdezhetjük: ,,Mit tegyünk hát...?'' S: Tegyünk jót, és türelmesen viseljük el a szenvedést! E: Jézus övéinek jó pásztora és üdvözítôje. ,,Felnôtt'' keresztények vagyunk; azt akarjuk, hogy meggyôzzenek elôbb. Kétségbe vonjuk a ,,tekintélyt'', nem követjük azt, aki érvekkel nem gyôz meg. S ezt épp Jézus iskolájában tanultuk. Ô int olyanoktól, akik igényt tartanak a vezetésre: Vizsgáljátok a hangot! -- mondja Ô -- Figyeljétek csengését és szavait. -- Keresztségben a Lelket fogadtuk. Valaki meghalt értünk: a Jó Pásztor! És él! Ahol az Ô hangját halljuk, fölfigyelünk. Ha Ô jár elôttünk, megnyugodva követjük. Elsô olvasmányhoz / ApCsel 2,14.36-41 Péter pünkösdi beszéde missziós térítô szentbeszéd, az elsô, melyet ismerünk az Újszövetségben. -- Jézus megalázkodásával az ,,Isten- Szolgájáról'' való jövendölések beteljesültek (ApCsel 2,22-24). De föltámadását is megjósolta az Írás (2,24-31), és az apostolok a tanúi, hogy Isten föltámasztotta Jézust. Jézus él, Ô a fönséges Úr: ez a döntô kijelentés. Mindenkinek, aki Ôt hallja, állást kell foglalnia. Saját népének, elsôsorban Izraelnek! Annak a népnek is, mely megfeszítette Jézust, üdvöt hirdet: neki és mindeneknek, kiket az Úr távolból hív üdvözítô közelségébe. (2,36: ApCsel 5,30-31; Fil 2,11 # 2,37-38: Lk 3,10; ApCsel 3,19 # 2,39: Iz 57,19; Ef 2,17-18) Válaszos zsoltár / Zsolt 23(22),1-3.3-4.5.6 Az Úr az én Pásztorom Szentleckéhez / 1Pt 2,20-25 A mai szakasz Péternek a rabszolgákhoz szóló intése, de érvényes minden keresztényre. Szenvedésével Krisztus a türelem nagy példáját adta mindnyájunknak. Mindnyájunkért meghalt: itt oly ünnepélyes nyelven jelenti ki ezt, amely az izajási Szenvedô Isten-Szolga énekére hasonlít. A záró mondatban ehhez járul, a tévelygô bárány kapcsán, a Jó Pásztor képe, aki jól ismeri nyáját, és minden egyes rábízottal törôdik. ,,Ôhozzá fordultatok'': megtérésben és keresztségben. Ez határozza meg további utunkat: az Út, melyen pásztorunk elôl ment halálon át az életbe. (2,21: Jn 13,15; Mt 16,24 # 2,22-25: Iz 53,5-12; Ez 34,5-6; Mt 9,36) Evangéliumhoz / Jn 10,1-10 ,,Talán mi is vakok vagyunk?'' -- kérdezte kihívóan az egyik farizeus (Jn 9,40). Ehhez intézte Jézus a Jó Pásztor példabeszédet (Jn 10). Az 1--5. vers parabola, amely még nem érthetô, ezért magyarázat követi (7-18): Jézus maga a kapu, Ô a pásztor; a Jó Pásztor. Pásztor és nyáj érthetô kép oly pásztornépnél, melyhez szól, ,,uralkodó és népe'', vagy ,,tanító és tanítványai'' értelemben. Isten is népe pásztoraként szerepel (Zsolt 95,7;78,70-72). A mi szakaszunkban a pásztor és a kapu képe egybefolyik, de ez nem zavaró. A mondanivaló világos: Jézuson kívül nincs kinyilatkoztatás, nincs üdvözítô igazság, nincs út az üdvösségre. Erôs állítás ez! Ahol csak élet van, Ôrajta keresztül jön, és Isten igazsága az Ô szaván keresztül jut el az emberekhez. Aki egy közösségben, az Egyházban vagy csak általában az emberek közt vezetôül, szabadítóul föllép: az Ô szolgálatában, a Jó Pásztor ,,joghatósága'' alatt áll. (10,1-6: Ez 34; Jn 10,27 # 10,7-10: Jer 23,1-2; Jn 14,6) Szentségre várva ,,Ô a kapu, ki az Atyához visz; e kapun át vonultak Ábrahám, Izsák, Jákob, a próféták és az apostolok, e kapun keresztül vonul az egész Egyház'' (Antiókiai Sz Ignác levele, Kr.u. 107). Belépek, a Jó Pásztor karjaiba futok. Elmélkedés ,,Én vagyok a Jó Pásztor''. És miért jó pásztor, rögtön rámutat. ,,Ô az életét adja övéiért.'' Ô tehát a Jó Pásztor. De mi akkor Péter? Ugye az is ,,jó pásztor'', az is életét adta juhaiért? Mi Pál és a többi apostol? A következô korok boldog vértanú püspökei? Ez a mi Sz Cipriánunk? A mi vértanú püspökünk? Ugye, hogy jó pásztorok, dehogy is olyan béresek, akik ,,elvették földi jutalmunkat''. Nemcsak mert vérüket ontották, hanem mert a juhaikért ontották! Nem rangért, dicsôségért -- szeretetbôl éltek, és haltak. -- Feleljen az Úr: Micsoda Péter? Pásztor-e, jó vagy rossz? ,,Mondá neki Jézus: Szeretsz- e engem?'' és ô felelt: Te tudod, hogy szeretlek! ,,Legeltesd tehát juhaimat.'' Te, te Uram, magad, kérdéssel és szavad pecsétjével tetted a Téged szeretôt pásztoroddá, kire nyájadat bíztad. Miért hát, Uram, hogy a sok pásztorodnak egyetlen Jó Pásztort rendelsz? Miért, ha csak nem azért, hogy az egy fôben az egységet tanítsad? ,,Én vagyok a Jó Pásztor'', mind a többi jó pásztor Hozzám tartozik, a Test tagjai. Egy a Fô, egy a Pásztor, egy Krisztus. Ô a pásztorok Pásztora, és azok a Pásztor pásztorai, a juhokkal együtt övéi. -- ,,Egyetlen vagyok,'' -- mondja -- ,,mind ôk velem egységben egyek. És aki Rajtam kívül legeltet, Én ellenem pásztorkodik: és aki nem gyűjti Velem a nyájat, az szétszórja!'' -- Mily helyesen fordul ehhez a pásztorok Pásztorához az Ô szerelmese és jegyese (az Egyház, a lélek), a Szép, -- de aki Ôáltala lett széppé, elôtte vétkeiben csúf volt, most az Ô kegyelmében ragyogó, -- méltán szól Hozzá ez szeretve és lángolón: ,,Hol legeltetsz'' (Én 1,7)... Meghallják a szavát, akik szeretik a Krisztust. ,,Hol legeltetsz? Hol delelsz a nyájjal?'' Mi ez a ,,dél''? Nagy buzgóság heve és nagy ragyogás! Mondd tehát nekem, kik a Te bölcseid, a lángoló lelkűek, a tanokkal tündöklôk!? (Sz Ágoston: 138. beszéd). + Bölcsességrôl, hogyha szólunk, Krisztust mondjuk mindenképp. Az erényrôl szólva, Krisztust mondja burkolt-nyílt beszéd. Igazságost mondunk, s Krisztust mondja vele ajakunk. Békét mondva, Krisztust mondunk. ,,Igazság és élet'' -- mondjuk --, és ,,megváltás''-Krisztust mondtunk -- mindig Ôróla vallunk. (Sz Ambrus) + Jó Pásztorhoz Pásztor, kinek szerelmes pásztori danája szívem fölverte kábult mély álmából! ki faragtad botod az ,,átkos fából'', melyen hatalmas két karod soká volt tárva: Vigy irgalommal folyton csorduló forráshoz! Hisz Pásztorom vagy, ki terelgetsz, Ôr a nyájba! Meghallom szódat, meglátom majd nemsokára: Hegyekbe jön szépséges Lábad, s békét rám hoz*... Halld Pásztorom! ki szereted nyájad halálig, mosd skarlát bűneim le!... Hiszen örömet lelsz a tévedt bárányodnak visszatért sírásán. Óh visszavágy! e tört lélek karodba vágyik. Jöjj Pásztorom! (De szegény lélek, kit is kérlelsz?) A lába leszögzett! S Ô vár, hogy jön-e kósza bárány... (Lope de Vega) (* Róm 10,15: Mily szépek a békehirdetôk lábai a hegyekben.) + Mert gyakran, amint olvastátok, a leggyarlóbb az, kit az Isteni Fönség kegyekben részesít: amelyeket -- úgy vélem -- föl nem cserélnek ezek mindama szilárdsággal, mely jut másoknak, kik szárazságban helytállnak, haladnak. Mi bizony jobb szeretjük az édességet Urunk keresztjinél! (Nagy Sz Teréz) ======================================================================== A ÉV HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA 1: Az apostolok segítôtársakat választanak. S: Isten népe, szent nemzetség, királyi papság vagyunk! E: Jézus az Út, az Igazság és az Élet. Ha a kereszténység csak egy szabály- és elôírásgyűjtemény lenne, könnyű volna megérteni és teljesíteni, de még könnyebb helyettesíteni és követni. -- De Jézus azt mondja: ,,Én vagyok''. Ô a Szikla, az Alap, Ô a Pásztor, ki elôttünk jár életben és halálban. És Ô az Élet, és Ô az Út. Ki Ôt követi, Isten örömét nyeri el -- már útja közben, -- és az Ô szabadságát. Nincs abban félelem többé, hiszen Isten igazságában és hűségében van a hajléka. Elsô olvasmányhoz / ApCsel 6,1-7 A jeruzsálemi egyház fokozatosan növekszik, de nônek nehézségei is. A zsidókeresztényeken kívül vannak ,,hellénjei'' is: nemzsidó eredetűek, kik elôbb, mint ,,prozeliták'', ki voltak zárva a zsidóságból (ApCsel 2,11;6,5). Köztük számos özvegy lehetett, akik jámborságból Jeruzsálemben a templom közelében telepedtek le. Érdekes módon ezek segítettek az egyházszervezet fejlôdésében. A diakónusoknak (szerpapoknak) nem volt szertartási szerepük, ahogy a késôbbi Egyházban; ellenben a ,,liturgiát'' és ,,diakoniát'' két fajta működésre osztották az apostolok és a diakónusok között. A diakónusok az egyházközség és az apostolok megbízottai voltak, az özvegyek gondját viselték és a szegényebbek érdekeit védték. (ApCsel 1,14; 2,42; 13,3; 1Tim 4,14) Válaszos zsoltár / Zsolt 33(32),1-2.4-5.18-19 A hű és jóságos Isten Szentleckéhez / 1Pt 2,4-9 Krisztus az alapkô, az Egyház a templom, melyet Isten az Alapkôre épített; a hívôk az élô épületkövek, egyben ,,szent nép és királyi papság'' is ôk. Gondolatok és képek halmozódnak, tolulnak és kölcsönösen magyarázzák egymást. -- Krisztus az élô Szegletkô, elvetették Ôt, megölték, de íme él, s aki Ôbenne hisz, él, és mint Ôt, azt is ,,tiszteli Isten''. Krisztus a kereszten élô, lelki áldozatként föláldozta magát: tökéletesen végrehajtotta Atyjának, Istennek akaratát. Most mi oly áldozatot hozhatunk neki Krisztus által, amelyet elfogad: hitünket, szeretetünk szolgálatát, az életünk odaadását, ahogy Isten kívánja tôlünk. A papi szolgálathoz az is hozzátartozik, hogy Istent dicsérjük a nagy jótéteményért, amit értünk tett: hogy minket a maga szent népévé emelt. (2,4-6: Ef 2,20-22; Iz 28,16 # 2,7- 8: Zsolt 118,22; Iz 8,14-15 # 2,9: 2Mz 19,5-6; Ef 1,14; Kol 1,12-13) Evangéliumhoz / Jn 14,1-12 Jézus elôkészíti övéit a távozására. Halálán keresztül (mondja még az utolsó vacsorán) Atyjához megy. A tanítványok nehezen értik az Atyához való ,,visszatérés'' súlyát. A János 14,1-4 verse vigasz és figyelmeztetés. A magunkra-maradottság aggodalmát legyôzi az Istenbe és Jézusba vetett hit. A vigasz az ígéretbôl fakad, hogy Jézus nem hagyja el ôket, visszatér és hazaviszi ôket magával a ,,dicsôségébe'', amelyben Atyjával él. A közbensô idôben sincs a hívô magára hagyva, mert tudja célját, ismeri útját. Ismeri vajon? Tudja a célt? Tamás és Fülöp kérdései (14,5 és 8) alkalmul szolgálnak Jézusnak, hogy tüzetesen szóljon az Útról és a Célról: e kettô nem választható el. Jézus az Út Istenhez (vö. 10,9: a Kapu). Ô a cél is: az igazság és az élet. Isten Igazsága tehát nem elméleti tan, hanem élô Személy, maga az Élet. Minden ember annyira ragadja meg ezeket az igazságokat, amennyire hagyja, hogy az igazságok ôt megragadják és irányítsák. (14,1-4: Jn 14,27; 10,28-30 # 14,5-7: Zsid 10,20; Jn 8,19 # 14,10: Jn 10,30.38; 12,49) Szentségre várva Kereszténynek lenni nemcsak annyi, mint egy tant vallani, egy erkölcsöt követni. A kereszténység hit Krisztusban, az Ô követése, a Vele való találkozás igéiben, együttélés Vele a Szentségben, ,,a hitünk Titkában''. Elmélkedés Te egyedül Kihez kiáltsak Uram? Kihez vegyem én menedék futásom, ha nem Tehozzád? A mindenség, ami nem Isten, az én reményem be nem töltheti! Istent magát szomjúhozom, csak Ôt, Ôt keresem! Egyedül csak Tehozzád, Istenem, fordulok én, hogy Hozzád érjek el! Te egyedül tudtad teremteni a lelkem; Te egyedül tudtad beléje vésni képedet; Te egyedül tudod még újra-vésni, hogy elmosódott szent Orcádat égessed belé: aki a Jézus Krisztus. Én üdvözítôm, a Te képed Mása, Te lényednek örök Jele! (Pascal) + ,,Meg ne háborodjék szívetek: Ha másképp volna, megmondtam volna nektek.'' (Jn 14,1) Megmondanám most, mert elmegyek. Véres kereszthalál elôtt állok: nem csallak meg! Megmondtam volna nektek. A szeretet ôszinteségével és az áldozat erejével, hitével biztosítlak titeket, hogy igazat mondtam; még egy bizonyítékot nyertek a föltámadásban, hogy halálom meg ne zavarjon. Kell-e nekünk más bizonyíték, s nem talál-e szívünk teljes megnyugvást? Ismételjük néha: ,,Ha nem így volna, megmondta volna nekünk. Hiszek neki, mert szeretett engem!'' (Prohászka: ÖM, 7:307; 46) + Bizalom Essél az Ô karjaiba! Isten nem húzódik el, hogy földre elessél; s mit fél, ki karjai közt nyugszik? Amit itt tűr, üdvére tűri, nem kárára! A hadvezérnél ôrt áll két apród és nem fél ez: halandó ôriz halandót s az biztonságot érez! Halandót hogyha Halhatatlan véd, hogy merné félsz elfogni annak a szívét? (26. zsoltár) Mit akar Isten házában a háborgó bizalmatlan szív? (Sz Ágoston) + Mennyország: bizalom! Immár nem is a maga szavaival, Szent Pál a tieiddel beszél; mert elküldötted a magasságokból Lelkedet az által, aki felment a mennyekbe és megindította a kegyelmek árját, hogy az öröm zúgó vizei borítsák el városodat. Ôutána vágyakozik a ,,vôlegény barátja''; megkapta ugyan már a ,,lélek zsengéit'' ôáltala, de azért még sóhajtozva várja, hogy Isten gyermekévé legyen és teste szerint is elnyerje megváltását. Ôutána vágyakozik, hisz tagja a jegyes-Egyháznak; érette buzgólkodik, hisz barátja a vôlegénynek. Nem magáért, ôérette buzgólkodik; íme nem a maga szavával, hanem a te vizeid zúgásával szólongatja a földi élet örvényében vergôdôket, mert remeg sorsuk miatt, nehogy ,,valamint a kígyó megcsalta Évát az ô álnokságával, az ô értelmük is megromoljon a te Egyetlen Fiadnak, a vôlegénynek egyszerűségétôl'' (2Kor 11,3). Óh milyen ragyogó lesz a valóság, amikor majd színrôl-színre látjuk ôt. Akkor majd elapad a könnyhullatás, amely immár kenyerem nekem éjjel is, nappal is, mert ,,naponkint mondják nekem: hol vagyon a te Istened?'' (42. zsoltár) Sôt belôlem is kiszakad a kérdés: hol van az én Istenem? Pedig tudom, hol vagy. Meg is pihenek benned egy-egy keveset, olyankor, amikor ,,kitárom lelkemet magam fölé az öröm és hála szavával'', ünnepi vigadozó hanggal. Most még szomorúság a lelkem bére, mert el-elhanyatlik, örvénnyé válik, vagy inkább érzi, hogy még mindig örvény. Hitem pedig, amelyet kigyújtottál lépéseim elé az élet éjszakájában, azt mondogatja, ,,miért vagy szomorú, én lelkem, miért háborgatsz engem? Bízzál az Úrban, íme, hisz az ô igéje a te utad megvilágosítója. Bízzál, ne csüggödj! Majd csak elmúlik az éj, a gonoszság szülôanyja; majd csak elfordul az Úr haragja, amelynek mi is magzatjai voltunk sötétség-korunkban. A sötétség maradványait hurcoljuk a bűn miatt halálraszánt testben, de majd csak fölragyog a mi napunk is, és eloszlik a sötétség. Bízzál az Úrban! (Sz Ágoston: Vallomások, 13:13) ======================================================================== A ÉV HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA 1: Péter és János Szamariában bérmálnak. S: Keresztény életünkkel tegyünk tanúságot Krisztusról! E: Jézus megígéri a Szentlelket mindazoknak, akik szeretik Ôt. Missziós Egyház és üldözött Egyház; kemény munkába feszült és belsôleg Istenbe kapcsolódó, Vele élô Egyház: mindez nem ellenmondás, nem összeférhetetlen! Egyikre is, másikra is képes az Egyház, mert Krisztus Lelkét kapta, azt hordozza. Isteni nyugtalanság van benne és lendület e feszültségben. -- A Föltámadott az élet teljességét adja nekünk. Annyit ad, amennyit készek vagyunk befogadni! Elsô olvasmányhoz / ApCsel 8,5-8.14-17 István vértanúhalála után a jeruzsálemi Egyházat üldözni kezdik. A hívôk, fôleg a ,,görög-keresztények'' (ApCsel 6,1) Judea és Szamaria városaiba menekültek. Ott mindenhol Jézusról beszéltek, a megfeszített és föltámadt Üdvözítôrôl. Fülöp, a hét szerpap (diakónus) egyike, Szamariában hirdette az igét. Sikere volt, sôt csodák hitelesítették szavait. Nagy öröm követi e missziós hatást (8,8). Jeruzsálembôl eljön Péter és Pál, hogy bérmáljon (mai szóval), vagyis hogy a megtértekre lehívja a Szentlelket és az Egyház egységét biztosítsa. (8,5-8: Mt 10,5-6; Jn 4,9-10.38-39; ApCsel 1,8 # 8,14-17: ApCsel 10,44-48; 2,38) Válaszos zsoltár / Zsolt 66(65),1-3.4-5.6-7.16 és 20 Fölhívás dicsôítésre Szentleckéhez / 1Pt 3,15-18 A keresztény abban különbözik a pogánytól, hogy reménykedik (1Pt 3,15; Ef 2, 12). Krisztusban látható számára az Élet és Szeretet hatalma. Ezért tud felelni hitérôl nyugodt bizonyossággal, felelôsséggel, amellyel Istennek és bárki kérdezônek tartozik. Az sem kedvetleníti el, ha visszautasítják és hitéért szenvednie kell: Krisztus is (3,18) átélte a visszautasítást. (Iz 8,12-13; Róm 5,5-6; 6,10-11) Evangéliumhoz / Jn 14,15-21 Szeretni Jézust nemcsak annyi, mint ragaszkodni látható vagy érezhetô jelenlétéhez, hanem tenni is akaratát, ,,megtartani parancsait''. A Vele való személyes kapcsolat vágya nincs ezzel egyszerűen félretolva; hiszen még a ,,távollevô'' Úr sincs messze, vigaszunk és támaszunk a Lélek, kit az Atya küld. Sz János evangéliuma Paraklétusnak, Vigasztalónak nevezi: Segítônek, Szószólónak, ,,Ügyvédônknek''. Nem védelemrôl van szó Isten ítélôszéke elôtt (kivéve 1Jn 2,1), hanem az emberekkel szemben (Mt 10,19-20) és altalában szükségben, nehézségekben, amelyeknek a keresztények e világon kétségkívül ki vannak téve. A vigasz és segítség ígéretét másik is követi: Jézus maga fog jönni! (14,18-20). Ez nem megadott idôben teljesedik; állandóan tapasztalja az, aki hisz és szeret! (14,15-17: 5Mz 6,4-9; 1Jn 2,3-6; Jn 14,26 # 14,18-21: Jn 8,21; 16,16; 10,30; 17,11) Szentségre várva Mennyei Atyánk! ,,Erôsíts minket szent Fiad Testével és Vérével, töltsd belénk Szentlelkedet, hogy egy test, egy lélek lehessünk Krisztusban.'' (A 3. áldozati ima) Elmélkedés A szeretet otthona ,,Aki engem szeret, az én beszédeimet megtartja és Atyám is szereti ôt és hozzája megyünk: lakóhelyet szerzünk nála'' (Jn 14,23). Szeressük az Úr Jézust nagyon; legyen lelkületünk vele szemben odaadás, készség, hűség. Lehet Jézust lanyhán is szeretni s nem tartani meg beszédét, de azt az Úr nem nevezi szeretetnek; aki igazán szeret, az mélyen érez és híven tesz. Az ilyen léleknek kijelenti magát az Úr, s ugyan hogyan? Hozzá megy s lakóhelyet szerez nála, vagyis otthon van nála. ,,Otthon'', mily édes valóság! Az otthon nem fal, nem bútor, hanem biztonság, megnyugvás, bizalom, szeretet. Ott szeretik az Urat, ahol úgy van, mint otthon; ahol becsülik, értik; ahol Ô az Úr, a családatya, s mi mint gyermekei az ô térdein ülünk, az ô nyakán lógunk; négyszemközt beszélünk vele s elmondunk neki mindent, ami szívünkön fekszik. Óh végtelen kegyelem: Isten otthon akar lenni nálam, s úgy szeretni engem s úgy szerettetni tôlem, mint otthon! Tiszta szív, te legédesebb otthon, Isten otthona! (Prohászka: ÖM, 7:308; 46) + Fagyos szív hajts ki! Május már ajtódban itt áll. Örökre holt maradsz, ha most és itt ki nem virítnál! Ha szem nem lenne Nap-szerű, fényt soha meg nem látna. Ha lélek nem Istenszerű, miért volna Isten-álma? (Angelus Silesius) + Bolond oly sokba sűr-forr-eljár, de minden dolga bölcsnek ez csak, s ez tízszer több: szeress, szemlélj, nyugodjál. Örök szeretet! szívem' megadom! E szív örökkön át tiéd maradjon! A szeretet a leggyorsabb, magában mindent megtehet, egy pillanat és elérhet legfelsô mennyeket. Fiam, ne törtess túlmagasra elbízottan! A legjobb bölcs, ki épp nem bölcs ezen napokban. Forrás a bölcsesség: minél inkább iszod, annál erôsebb-több belôle fölbuzog! Világ a tengerem. Az Úr Szentlelke fogja kormányt. Hajó a test. És lelkem tár hazafelé vitorlát! Világ nagy csatatér; az érdemrend, babér csak annak jut, ki el nem fut, s ott fenn majd osztva bér... Testvér, ezt ismerd el világnak: úgy megy, ahogy akarja! De minden műve semmi más csak: szomorújáték, a legalja... (Angelus Silesius) + A Szentlélek hívása Óh nagyhatalmú Fôpap, hogy most az Atya jobbján ülsz, gyôzelmed, hatalmad teljét élvezôn, esengj Atyádhoz, ígéreted szerint, küldje ránk a ,,másik Vigasztalót''! Emberséged kínszenvedésén, ezt a malasztot kiérdemléd nekünk. Atyád meghallgat Téged, mert szeret! Hiszen Te vagy az Ô kedvelt Fia, leküldi Véled ama Lelket, kit prófétákkal megígért: ,,Kiöntöm majd a Kegyelemnek és imának Lelkét 'Jeruzsálem' minden lakosira.'' -- Jöjj el, Szentlélek Úristen, áradj reánk kegyelmesen! -- ismételgessük e forró esdeklést! (Marmion: Krisztus az Ô titkaiban) + Törve Hajónk sose lesz, mert Fája: Keresztjin a Krisztus ôrt áll! Végibe' kormányoz Úr-Atya, Lélek elôl! Húz hat-hat evezôt révpart fele Tôle föledzett püspök-apostoli kar; és ama látnoki más ôsi tizenkettô, meg a Négy Vén, s Négy Örök-ifjú [négy nagy próféta, négy evangélium]. Száll a világ-végig, nem merül, nem töretik... Zászlaja Krisztus: a Hír, az Irány, az Igazság. S Lelke vitorlát hajt! Óh örökégi Hajónk! (Sz Ambrus) + A szív, hol Isten lakozik A szív, hol Isten lakozik, mely templom szentebb nála?! Az ég Urának az lesz itt világba-járó sátra... Mily távolságra onnan ég? Nem nagyon nagy, barátom! Egyetlen szívbe-tett lépés a célhoz juttat, átvon... S bár százszor megszülethetett ott Krisztus, Betlehembe', ha benned meg nem született, el vagy örökre veszve... Kereszt, a magas Golgotán, meg sosem menti lelked' -- Kereszt, szívedbe fúródván, égig csak az emelhet. Megállj! Hová futsz?! Nem tudod: belül az Isten-ország?! Ôt másfelé ha kutatod, meg sose látod arcát. Óh bárcsak lenne hű szívünk a születônek jászla! Ô jönne újra közibünk, Kisdedként, lealázva... Te lépj ki! s Istened bejô! Te halj meg, s Ô él itt benn! Ne légy, és minden Ô lesz, Ô! Csak várj: s ad mindent Isten... Gyalázat, jaj, selyemkukac fon-fon, míg nôl ki szárnya... De te, szegény szív, lenn maradsz, -- vén sárrögödbe zárva... (Angelus Silesius) ======================================================================== A,B,C ÉV ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK: URUNK MENNYBEMENETELÉNEK ÜNNEPE 1: Jézus az apostolok szeme láttára fölemelkedett az égbe. S: Krisztus Atyjának jobbján ül, és uralkodik a világ fölött. E: A megdicsôült Krisztus elküldi apostolait, hogy kereszteljenek és tanítsanak. Krisztus nem egyszerűen ,,visszatért'' a mennybe. Ô mindig Atyjánál van, mint Fia, -- aztán mint Megtestesült és Megfeszített, mint Fôpapunk és Közbenjárónk. E ,,visszatéréssel'' a mi emberi természetünk fölvétetett a szentháromságos Isten életközösségébe, mely Atyától Fiúra, Fiútól Atyára ,,sugárzik'' a Szentlélek izzásában. -- A földrôl sem egyszerűen ,,távozott'' Krisztus, mert jelen marad Egyházában, a Szentségben, s ezáltal a világban a világért. Az Egyház jelenlévônek tudja Ôt magában: az Urat, Kyrios-t, akihez kiált: Kyrie eleison -- Uram irgalmazz! Akit hordoz a Szentségben... Elsô olvasmányhoz / ApCsel 1,11 Sz Lukács evangéliumában Jézus tetteit és tanításait írja le, az Apostolok Cselekedeteiben az Egyház megszületését. A húsvét és a mennybemenetel közti idôben Jézus az ,,Isten országáról'' tanít, fölkészítve tanítványait föladataikra. Aztán eltávozik szemük elôl Isten rejtett fönségébe. Utolsó szavai ígéret és megbízatás egyben. Vigyétek szét a jó hírt szerte az egész földön. A Lélek pünkösdi ,,leküldése'' erôt ad majd ennek betöltésére. Az Úr újrajöveteléig Egyháza missziót teljesít. (1,1-5: Lk 1,1-4; Mt 28,19-20; Lk 24,42- 43.49; 3,16 # 1,6-11: Mt 24,36; Lk 24,48.50-51; Mk 16,19; Ef 4,8-10; Zsolt 110,1) Válaszos zsoltár / Zsolt 47(46),2-3.6-7.8-9 Minden népek királya Szentleckéhez / Ef 1,17-23 Az apostol imájából fontosat tudunk meg Isten hatalmáról és gazdagságáról, amely Krisztus fölmagasztalásában mutatkozik meg. Isten föltámasztotta Ôt ,,halottaiból'', és Fejévé tette az Egyháznak és a Mindenségnek. Az Egyház az Ô titokzatos Teste, elválaszthatatlanul hozzáforrva, és Vele együtt az isteni életközösségbe bevonva. Az Egyház egyben a tér is, amelyben a világ Megváltója jelen van, másszóval az Egyház Krisztus megtestesülése a világban. (1,17-18: Kol 1,9-10; Ef 4,4 # 1,19-21: Zsolt 110,1; Fil 2,9-11; Kol 1,16 # 1,22-23: Zsolt 8,6; Ef 4,10.15; Kol 1,18-19) Evangéliumhoz (A év) / Mt 28,16-20 Míg az Apostolok Cselekedetei megmutatja, hogy megy föl Krisztus Atyja dicsôségébe, Sz Máté evangéliumának vége azt mondja meg, hogyan van jelen a Föltámadott az Egyházban. Ez evangélium elején (1,23) ott állt az ígéret: ,,Isten velünk'', és a végén bizonyságul: ,,Veletek vagyok mindennap!'' (28,20). Galilea Máténál, Izajás nyomán, a ,,pogányok tartománya'' (4,15; Iz 8,23-9,1). Az, hogy Jézus ott gyűjti össze utoljára híveit, utal Egyháza egyetemes kiterjesztésére, amely a tanítványok feladata lesz. Minden népnek Jézus tanítványává kell lennie. Azzá lesz az ember a keresztségben, és marad tanítványnak, ha az Ô szavai szerint él. (Mt 26,32; Dán 7,14; Jn 3,35; 17,2; Mt 18,20; Jn 14,23) Evangéliumhoz (B év) / Mk 16,15-20 Úgy tűnik, hogy Sz Márk evangéliumának vége késôbb íródott a műhöz a többi evangélium (fôleg Lukács) és a hagyomány alapján. A 14--20. vers Jézus utolsó megjelenésérôl szól, mikor megfeddi a tizenegyet hitetlenségéért (16,14), de egyben missziós küldetést ad nekik: ,,Az egész világnak,... minden teremtmény'' számára hirdessék a jó hírt. Az egész emberiség meg van hívva az üdvösségre, és választás elôtt áll. Az üdv hirdetôinek Jézus megígéri közelségét és segítségét. A mennybemenetel nincs leírva, csak annyi, hogy ,,mennybe fölvétetett''. A 110. zsoltár teológiai értelmezése: a Messiás-király trónra lép, megkezdi uralmát. (Mt 28,16-20; Lk 24,36-49; Jn 20,19-23) Evangéliumhoz (C év) / Lk 24,46-53 A húsvéti események Lukácsnál mintegy összezsúfolódnak ,,egyetlen napba'': az emmauszi úton való találkozás Jézussal (24,13-35), megjelenése a tanítványok közt (36-43), utolsó parancsai és a missziós küldetés (44-49), végül a mennybemenet (50-53). -- Az Írásnak (Ószövetségnek) teljesülnie kell, nemcsak az Úr halálában és föltámadásában, hanem a jóhír terjesztésében is minden néphez (Iz 42,6; 49,6). Jézus távozása itt csak röviden van említve. Befejezte művét és földi ,,liturgiáját'': szolgálatát azzal zárja, hogy megáldja övéit. Végül is nem gyász tölti el a tanítványokat a Mester távozásán, hanem öröm a megdicsôült Úr maradandó közelségén. (Zsolt 24; 68,16- 22.29-36) Szentségre várva Jézus Krisztussal, mint emberrel, megkezdôdött a mi jövônk. Nem ragaszkodott életéhez, föláldozta azt, követve Atyja akaratát. Mennybemenetelével közelebb került hozzánk, épp a Szentség, a szentáldozás által. Megváltoztatta a világot és fôleg a mi életünket. Elmélkedés (A év) Krisztus más világba ment Más világba, egészen másba. Az ember a föld szülöttje, világa ez a föld s ez a naprendszer; érzékei e világ benyomásai; fogalmait érzelmek, ösztönök, hangulatok színezik. Ô e világ exponense, funkciója, ô a rezgô fóliája. E világ nyelvét beszéli, érzelmeit, igényeit, reményeit érti. De van más világ is. Ha majd kiszakadunk érzékiségünk kategóriáiból s a földgömb s a csillagok ködbe vesznek; ha az éterrezgés nem lesz többé szín, s ha a hang nem üti meg fülünket; mikor a valóság az érthetôség mély, isteni fényében mutatkozik majd be: akkor megismerjük azt a másik világot. Mily látás lesz ez, mily szemlélet! Mily életfakadás s mily világfölényesség és uralom! Lelkem új energiái ébrednek majd a lét ez új tavaszában! Mint ahogy a gyermekben kifejlôdik az öntudat csodálatos világa: úgy bontakoznak ki a kiköltözött lélekben is az örök élet mélységes világai. ,,Atyám házában sok lakóhely vagyon'' (Jn 14,2). A mi városunk s házunk az, ahol otthon vagyunk, ahová belenôttünk. Az anyagi lét korlátaiból kikelve pedig más házunk, más fogalmaink, más vágyaink, más ízlésünk lesz. Áthatolunk a léten, elmerülünk nagyságába s szépségébe, s Istent magát s teremtését szemlélni fogjuk. Minden fűszál, minden levél extázisba ragad, mert telve lesz Istennel s keze remeklésével. A földön túl a sok csillag ,,mansiones multae'' [sok lakóhely]. Az ember most csak sejti e teremtéseket, azután élvezi majd. Földünkrôl fölnézünk a lelkek úszó szigeteire. Mily titok a lelkem, akárcsak az évülô gyökér a téli avarban, vagy a mag téli álmában! Lekötött szellemi világ vagyok, mely egykor fölszabadul, s színeivel, világosságával, vonalainak harmóniájával, bájával halhatatlan, szép életet párosít. Ez értelemben is igaz, hogy elásott kincs, ismeretlen gyöngy a lelkem. Mikor jövök, mikor lépek eléd, Istenem? Mikor indítod meg bennem ezt a csodálatos metamorfózist, hogy földibôl égi legyek? Jöjj, Úr Jézus! Erôsen dolgozom, hogy a föld ne rontsa el az eget bennem! (Prohászka: ÖM, 7:390; 146) + Mennyország Szívünk verésével halkan Hozzája verôdünk. -- Önmagát, kinél jobb, nagyobb semmisem lehet, önmagát ígérte! -- Szombatunk, melyre nem jô este, hanem az Úrnak napja, miként amaz örök nyolcadnap, melyet Krisztus föltámadása szentelt meg, nemcsak lelkeknek, hanem testeknek is örök nyugalmát elôre példázva. -- ,,Odatúl majd látunk'' és szívünk örvend. -- De ô (Izajás) nem mondja, mit látunk. Mit hát? Ugye csakis Istent! -- Ô leszen végcélja minden vágyainknak, Ô, Kit majd vég nélkül szemlélünk, unalom nélkül szeretünk, fáradtság nélkül ünnepelünk. -- Ott nyugoszunk és csodálkozunk, csodálkozván szeretünk; ott szeretünk és magasztalunk. Ím ez lészen ott végül is végtelen. Hisz mi más is a mi végcélunk, ha csak nem: megérkezni Annak országába, kinek sosem lesz vége. (Sz Ágoston: Isten Városa) + Elmélkedés (B év) Égbe-nézésünk a mennybemenetel után Hogy nézték ôt a Szent Szűz s a hívek; hogy nézünk mi is még utána! Ha egy ragyogó felhôt látunk, gondoljuk: íme Krisztus bárkája az égnek mélységén! Nézünk az égre ezentúl is. Nem pesszimista elfordulás a világtól irányítja tekintetünket, hanem az örök szeretet. Eljött hozzánk, hogy oda irányítsa szívünket. Célt ért. Bizony nézünk is, megyünk is feléje; folyton ôt keressük. ,,Nem keresnél -- mondja az Úr --, ha már valamiképp nem volnék benned''. Igaz; hite, képe, emléke, irzelme, kegyelme bennünk van, s minél inkább nézünk feléje, annál több lesz bennünk belôle. Fölnézünk. Jézus akarta, hogy nagy, erôs vágyunk legyen Isten, üdvösség, kegyelem s erô után. Különben is érezzük, hogy a világ lefolyik rólunk, s mi kimeredünk az idôbôl, mint a vándorszikla a lapályból; kimeredünk a térbôl, melynek korlátjain átlátunk. A világ nekünk mint a ketrec a sasnak; ez is mindenütt kiált, de szárnyát ki nem bonthatja, neki más kiterjedések kellenek. Kicsiny nekünk minden itt lenn; azért vágyódunk a lét, az élet, a boldogság ösztönével az örök, szép élet után. De ez a vágyunk visszahat itteni életünk nemesbítésére s az örök élet erejét és szépségét fekteti bele; a meggyôzôdés üdeségét s a gyakorlat közvetlenségét éli át már itt. Át kell élnem már itt az isteni, meleg bensôséges életet; ez az az örök élet, melyet más kiadásban élek majd ott túl. Fölnézünk, mert e diadalmenet nekünk öröm és vigasz. Mily nagy s erôs az a Krisztus, kinek lábai alatt köddé foszlik a dicsôség, s ponttá vékonyul a világ. Hogy néz vissza innen a kísértések hegyére, ahol hallotta: Mindezt neked adom, ha imádsz engem!... Hogy érzi ki a hitvány hazugságot! Visszanéz a boldogságok hegyére!... Hogy élvezi azok erejét. Visszanéz a Táborra... s a Golgotára! ,,Montes Dei'', de a hegyek s ormok fölött ez az ô hegye; dicsôségének, örömének hegye, s mi is e hegyen állunk, mert ott nagyok vagyunk s kicsiny lesz szemünkben a föld. De azért lemegyünk s dolgozunk s küzdünk a lapályban. Egy-egy tekintet a dicsôség hegyére fölemel; megcsap magaslatairól az örök élet biztató lehelete. (Prohászka: ÖM, 7:389; 146) + Csillagfényes Ég Nézd, nézd: a csillagok! Nézz fel, egekbe fel! Mind ott a tűz-nép! magasokba települt! fényvárak ezre, tündök ôrség mind begyűlt! És: éj-vadon, tündérhad les tűz-szemekkel... Homály-mezôkön jég -- arany-ezüstben ég. Fény-út, széljárta, nyárfa-sor fenn, lángolón. Szikrás galambhad röpdös szét csűr-ormokon. ...Nos hát: mind eladó, díjul kitűzeték! Vedd, licitálj! Min?! Ima, tűrés, böjt, jótett... Május siet, nézd, mennyi sok gyümölcsös ág! Nézd, tavasz-bimbók, sárgabolyhú fűzbarkák! Igaz: csűr ez csak! Beljebb: Ház, a kinccsel telt... Kábulj! e fénygarád, egy váró Jegyest rejt: Jézust! Szűz anyját! Gyôztes Mindszentek hadát! (Gerald M. Hopkins) + Elmélkedés (C év) ,,Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig'' (Mt 28,20) Ez kimondhatatlan vigaszunk, melyet a legteljesebben lefoglalunk magunknak, mert mindenben s mindenütt s élénken és közvetlenül irintkezni akarunk vele. Érezzük jelenlétét, szinte megcsap lehelete; fényes árnyék gyanánt kísér akár szônyegen, akár gyaluforgácson vagy törésföldön járjunk. Szavai csengnek fülünkben; virág, madárdal, hajnal, alkony, harangszó és lelkünkön átvillanó gondolatok figyelmeztetnek rá. Beszélünk vele, rendeleteit vesszük, ellátogatunk hozzá az Oltáriszentségben. Üdvünket intéztetjük szolgái által; a gyónásban vérével hintjük meg lelkünket, a szentáldozásban az egyesülés szeretetét és melegét élvezzük. Mindez a hit azt hirdeti: itt a Krisztus; minden vigasz így szól: Itt a Krisztus. Hideg, sötét van máshol; nálunk Krisztus szeme és lelke ragyog; máshol csupasz templomok, poros bibliák, üres oltárok; nálunk nemcsak a háza, hanem ô maga a házban. Telve van a világ Istennel, gondolataival, műveivel, erejével; nálunk azonkívül telve és telítve van minden Krisztussal; az ô ügye, céljai, dicsôsége, szentségei, egyháza... mindenünk. Ez kimondhatatlan erônk. Nem vért és sín, kard és fal, hanem lélek és érzés; behatol értelmünkbe és akaratunkba. Gondolatai rügyeznek; érzései, vágyai feszülnek bennünk. Aki átadja magát neki, az a tavaszt átéli önmagában. Minél fogékonyabb és tisztelettudóbb a lélek, annál édesebben és önkéntesebben fejlenek ki benne Krisztus gondolatai és érzései. Vihar és napsugár, béke és harc, siker és kudarc váltakoznak fölötte is; de hűsége és ragaszkodása, szorgossága, istentisztelete átsegíti mindezen. Jézus a mi csendes, mély, kitartó erônk. Hívek, kitartók tudunk lenni általa vigasztalanságunkban is; tudunk várni az éjben is a napra. Ez kimondhatatlan lelkesülésünk. Jézus velünkléte ugyanis egyre bensôségesebb egyesülést sürget, s ez az egyesülés egybeforraszt, áthevít és tisztít. Úgy érezzük, hogy immár nem szakíthat el semmi Krisztustól, sem kard, sem szenvedés, sem élet, sem halál; a bűn erôszakos szív- és lélekrepesztésnek, öngyilkosságnak látszik. Jézus velünk léte idomítja a mi zsémbes, elfogult, hideg, egyoldalúan szubjektív, másokat meg nem értô, nem méltányló, tüskés, szögletes természetünket, és kezdünk örülni azon, hogy másokra szeretettel gondolunk, jóságosan tekintünk, hogy elôzékeny, derült, meleg, nemes indulatú lelkek vagyunk. ,,Nektek, kik az én nevemet félitek, föltámad az igazság napja és üdvözülés jár sugaraival'' (Mal 4,2). (Prohászka: ÖM, 7:384; 140) + Mennyország: ábránd? ,,Úgy vélem -- mondja Sz Pál --, hogy a jelen szenvedései hozzá sem foghatók a boldog dicsôséghez, mely ki fog nyilvánulni bennünk'' (Róm 8,18). -- Ha ez tény, e szenvedésrôl írt könyvem, nem szólva a mennyországról, kihagyná a számadásból az összképnek épp lényeges oldalát. Írás és Hagyomány rendesen latba veti az ég örömeit a földi nyomorúság ellen, és nem keresztény a szenvedésnek oly megoldása, mely ezt mellôzné. -- Mainap igen szégyenlôsek vagyunk még csak szóba is hozni a mennyet. Félünk a gúnytól: ,,Pástétom a Tejúton'' (pie in the sky; ,,torta az égi Holdba'“), -- s hogy ránk mondják, ,,szökünk'' a kötelesség elôl, hogy itt és most boldogítsuk a világot, szökünk egy másvilági boldog ábrándba. De: vagy ott van az a ,,pástétom'' vagy nincs! Ha nincs, nemcsak a mennyország, de az egész kereszténység is ámítás, mert e tan át meg atszövi, -- ez lényege! Ha pedig van, akkor e ténnyel szembe kell nézni, mint minden ténnyel, de épp ezzel elôször! Akár hasznos a pártgyűléseknek, akár nem... Aztán az riogat, hogy a menny talán valami megvesztegetés, és ha odatörekszünk, már nem leszünk ,,önzetlenek''. Szó sincs róla! A mennyország semmi kecsegtetôt nem ajánl bérenc-lelkeknek. Jó mondani a tisztalelkűeknek, hogy meglátják az Istent, mert csak a tisztalelkű akarja igazán Ôt! Vannak jutalmak, melyek nem szennyezik a bajnokot. A szerelmes férfi nem ,,bérenc'', mert nôül akarja venni a szeretett nôt; aki költôket szeret, nem ,,bérenc'', mert olvassa ôket. -- A Szeretet -- természete szerint -- birtokára törekszik annak, amit, akit szeret. Vannak idôk, mikor úgy érezzük, kell is nekünk örök élet! De sokkal többször azon tűnôdünk, vajon szívünk legszívében vágyunk-e valaha is másra!? -- Még játékos kedvteléseidben (hobbikban) is nem volt-e valami titkos vonzás, amit mások, furcsán, meg nem érthettek? -- Valami megmagyarázhatatlan, de mindig épp a fölszín alatt bújó (a friss forgácsszag műhelyedben, a víz csobbanása csónakodhoz...). Feltűnik valami, valaki, és érzed, és úgy sejlik, ez volt, aminek vágyával születtél! És más vágy hullámzásai alatt, és hangos szenvedélyek közti percnyi csöndben, éjjel-nappal, évrôl évre, gyermekkortól vénségig -- ez az, amit lestél, kerestél, a mélyben erre hallgatóztál...? Sosem kaptad meg! Eddig... De ha hirtelen visszhang jönne vágyadra, a kétely szikrája nélkül, kiáltanád: ,,Végre itt van, ez az, amire lettem!'' Mert nem beszélhetünk errôl egymásnak. Minden lelken ez titkos jegy, közölhetetlen és kielégülhetetlen igény, az amit akartunk, mielôtt hitvesünket megismertük, vagy barátra leltünk vagy hivatásra, s amit halálos ágyunkon is megesengünk, mikor feleség, barát, munka, kiveszett a tudatunkból. Amiért vagyunk, ez az! Ha ezt elvesztjük, minden elveszett! (S ez érzések még nem a Szentlélek ajándékai, a kegyelemben élôké -- ezek nem külön ,,szent'', csak rendes ,,emberi'' érzések!) Ez a megbélyegzés minden lelken tán öröklött, tán környezet hatása, -- de hát öröklés és környezet azok az eszközök, amiket Isten hozzánk teremtett... Minden lelket egyetlen különlegességül alkotott. Ha nem kellett volna neki ez a sok különféleség, nem látom be, miért teremtett többet belôlünk, miért nem csak egyet. De légy meggyôzôdve, egyéniségednek minden elôtted is rejtelmes csínja-bínja, az Ôneki nem titok -- és egy nap neked se lesz. -- Isten úgy tekint minden lélekre, mint elsô szerelmére, mert Ô a léleknek is elsô szerelme. Ily szemszögbôl értem a poklot is: megfosztás a legfôbb jótól; magunk elvetjük a magunk-epedte jót... Ott lenn csak igényét, űrjét éreztük. Az maga sosem ölt testet, sem gondolatban, sem szóban, képben vagy érzésben. Mindig valahogy kihívott önmagadból. És ha nem keltél ki, utánajárva, ha csak a vágyán éldelegtél, a vágy maga is megszökött tôled. -- Amire vágyol, elhív önmagadtól! Még a földiek vágya is, csak úgy marad meg, ha lemondasz róluk! Ez a végtörvény: a mag meghal, hogy éljen, kenyeret vízre kell szórni, az életét elveszteni, hogy megmentsük. -- ,,Annak, aki gyôz, egy Fehér Követ adok, melyre új név van írva, új, senki sem ismerte név, csak az ismeri, aki kapja.'' (Jel 2,17) -- Egy hézag van minden lélekben, azt csak Isten töltheti be. Egyesülni Vele: ez folytonos önfeledés, önátadás. -- Azért vagyunk, hogy övé legyünk. (C.S. Lewis: A szenvedés problémája) ======================================================================== A ÉV HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA 1: Az apostolok állhatatosan imádkozva egy szívvel-lélekkel várták a Szentlelket. S: Ha részünk lesz Krisztussal a szenvedésben, részünk lesz vele a dicsôségben is. E: A búcsúzó Jézus imádkozik a világban maradó tanítványaiért. Jézus nem azért jött, hogy e föld minden baját megoldja. Alapjában véve csak egyetlen probléma létezik: hogy az ember ,,ember'' marad-e; vagy: hogy igazi emberré lesz-e. Ez az Isten iránti tisztelet kifejezôdése. Jézus utat mutatott: Ô maga az Isten útja az emberhez és az ember útja Istenhez. -- Istent megláthatjuk az ember-Jézus személyében, az Ô (lelki) arcában Isten arcát. De hol láthatjuk Jézust? Azt akarja, hogy fölismerjük Ôt az Egyházban, a szentmise Szentségében és végül: embertársainkban, akiket naponta látunk! Nincs istenkeresés, Istenre lelés, ha mellôzzük embertársainkat, testvérünket, akiért Ô meghalt... Elsô olvasmányhoz / ApCsel 1,12-14 Jézus távoztával az apostolok visszatérnek Jeruzsálembe. Most már véglegesen tudják, hogy életük teljesen a megdicsôült Úr szolgálatában áll. Elôször is az ígért Lélek eljövetelét várják. A felsô szoba, a cénákulum (1,13) tán az utolsó vacsora terme. Lukács fölsorolja az apostolok nevét (6,14-16). Mind ott voltak, Jézus anyja és más tanítványok is. Hogy minden egyéb különbség dacára ,,egy lélekkel állhatatosak'' az imában, azt nem a pillanat hangulata, a várakozás nagysága magyarázza, hanem fôként az, hogy Jézus velük van és a Szentlélek máris szoros közösségbe köti ôket. (Lk 24,50-52; 6,14-16; ApCsel 2,46; Róm 12,12) Válaszos zsoltár / Zsolt 27(26),1.4.7-8 Istenbe vetett bizalom Szentleckéhez / 1Pt 4,13-16 Sz Péter elsô levelének végsô intései foglalják össze a levelet. A jelen világ mulandóságának tudata és a jövendô várása igazi realistává teszi a keresztényt (4,7), aki a dolgokat valódi értékük szerint méri. Közel van a földi dolgok vége: ez egyben Krisztus dicsôségének, vagyis az Ô hatalmának és nagyságának felragyogását jelenti. A jelenben azonban Isten hatalma és Krisztus fönsége oly embereken látszik, akik készek szenvedni az Úrért a Lélek erejébôl, amelyet Tôle kaptak. (ApCsel 5,41; Mt 5,11-12; Iz 11,2; Róm 5,3-5; Kol 3,4; Jak 1,2-4) Evangéliumhoz / Jn 17,1-11 Búcsúbeszéde után Jézus a búcsúimát, ,,fôpapi imádságát'' mondja el (Jn 17,1-26). Eljött az ,,óra'', melyre Jézus egész élete irányult. A nagy imádság fô célja az, hogy az ,,óra'' betöltse értelmét, hogy a keresztáldozat meghozza gyümölcsét. Jézus kéri ,,megdicsôülését'', az övéi megóvását és megszentelését és minden hívôk egységét (17,20-26). Kéri, dicsôítse meg ôt Atyja a halál által, vagyis örök Fiát fölvett emberi természetével együtt emelje az Istenségbe. Ezzel maga Isten is megdicsôül: az emberek megismerik, tisztelik az Atyát és a Fiút. Így a Fiú megdicsôülése az Atyáé, és jelenti az emberiség üdvözítését is! Az emberekért szól az ima többi része. Amennyiben Jézus magáért könyörög, teszi ezt övéiért, s amíg övéiért teszi, szól imája mindazokért, kik majd hinni fognak. (17,1: Mt 26,45; Jn 2,4; 12,23; 13,1.31-32 # 17,3: Jer 31,34; Jn 14,7-9; 1Jn 5,20 # 17,5: Fil 2,6-11; Jn 1,14) Szentségre várva Jézus értünk könyörgött, értünk halt meg. Ránk bízta igéit, üdvözítô igazságait. Kiválasztott bennünket a világból, hogy tanítványaiként szolgálhassuk a világot. Az oltárról vett végtelen Ajándék a miénk és mindenkié, így vegyük. Elmélkedés Imádságok keresztény egységért Irgalmas Isten, ki minket egy örök életnek reménységére hívtál, hogy amint te egy vagy, és egy a tetôled rendelt keresztség, úgy mindnyájan egy hitben, egy szívvel szolgáljunk neked: adj szívünkbe Szent Lelket, hogy mindnyájan egyet értsünk, egyet valljunk és a te akaratodban való egységet szorgalmatosan megtartsuk. Add, hogy mindnyájan egy akolban legyünk az egy pásztornak gondviselése alatt és téged minden visszavonás, gyűlölség és egymás rágalmazása nélkül dicsérjünk. Térítsd meg, Uram, a te elszéledett juhaidat, vedd el a homályt szívükrôl, nyisd meg a siketek fülét, világosítsd meg a vakok szemeit, és a te igaz hitedre tanítsad meg a tévelygôket. A te szerelmes szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. (Pázmány imája, Sík: DB, 676) Óh Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idôk végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza ôket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében. Amen. (Newman bíboros imája, Sík: DB, 677) + Egyház: Krisztus Teste Állj meg elámulva! Ujjongj föl! Krisztussá váltunk mi! Mert ha Ô a Fej, mi a tagjai: Ô meg mi tesszük az egész Embert. Így Krisztus teljessége Fôbôl s tagokból áll. Mi az a ,,Fô'' és mi az, hogy tagok? Krisztus és mi, az Egyház! (Sz Ágoston) + Aki többet kap a Dicsôség Ragyogásából [Istenlátás], tökélyesebben látja Istent. És többet kap, kiben több van a szeretetbôl. (Aquinói Sz Tamás) ======================================================================== A,B,C ÉV PÜNKÖSDVASÁRNAP: VIGÍLIA MISE (A,B,C) 1: Mikor az emberi gôg az eget ostromolta, Isten összezavarta a kevélyek nyelvét. 2: Az Úr leszállt a Sínai hegyre, hogy törvényt adjon népének. 3: Isten Lelke új életet áraszt a halott csontokba; -- föltámasztja porig alázott népét! 4: Az Úr kiárasztja Lelkét minden emberre. S: A Szentlélek segít minket, hogy gyôzzünk emberi gyöngeségeink fölött. E: A Szentlélek az isteni élet forrása bennünk. Az Újszövetség törvénye nem kôtáblákra van vésve. Nem is könyvekben és okmányokban van elsôsorban, mert nem betű az, hanem szellem és élet. Isten Lelke és Élete. Az a kísértés, hogy a világ különféle dolgaiba vessük magunkat és ebben megrögzôdjünk, keresztényre is éppoly nagy, mint az Ótörvény emberére -- és éppoly végzetes. ,,A test mitsem használ; a Lélek az, ami életet ád.'' (Jn 6,63) Elsô olvasmányhoz / 1Mz 11,1-9 Bábel, a hatalmas város, a szentíró szemében az emberi elbizakodottság megtestesítôje. Ott állt a város istenének, Marduknak temploma, hétemeletes tornyával, melynek gôgös neve ,,Égnek és Földnek alapja''. De emberi erôlködés nem teremthet egységet, inkább erôszakká fajul és pusztulásba torkollik. A nyelv egysége fölbomlik. Ahol a hazugságot tették alapelvvé, ott a szellem is megbomlik. Csak az igazságban gyökerezhet egység. vagy: Elsô olvasmányhoz / 2Mz 19,3-8.16-20 Pünkösdkor, ötven nappal húsvét után ünnepelte a kései zsidóság az aratási hálaünnep mellett a Sínai-törvényhozást. A Sínainál történtekkel az Egyiptomból való kivonulás csúcspontjához érkezett, és bizonyos eredményeket is elért: Izrael Isten tulajdonává, szent népévé lett. A jeruzsálemi keresztény közösség a húsvét utáni ötvenedik napon egy új pünkösdöt ért meg. Krisztus több, mint Mózes, Ô nem Sínaira, hanem az Égbe emelkedett föl, és isteni kegyelmébôl elküdte a megígért Lelket, aki az új szövetség törvénye. vagy: Elsô olvasmányhoz / Ez 37,1-14 A csontvázak életrekelésének víziója Izrael népeinek hazatérésére és feléledésére utal. A száműzetésben a népnek nem sok reménye lehetett, de Isten a halottakat is életre tudja kelteni (vö. Róm 4,17- 18). -- Hogy érthetôbb legyen: a héber nyelvben a ,,lélek'' és a ,,szél'' (atem, odem), hasonlóan a göröghöz (pneuma), ugyanaz a szó (vö. Jn 3,8). Az ígéret nemcsak a nemzeti feltámadásra vonatkozik, hanem a népek lelki megújulására is. Mindenkinek látnia és értenie kell, hogy Izrael Istene, Jahve, a valóságos, teremtô Isten. Az Ô alkotó szelleme megújítja a Föld arculatát. (vö. Zsolt 104,30). vagy: Elsô olvasmányhoz / Jo 3,1-5 (2,28-32) Joel azt ígéri a végidôkre, amire Mózes úgy vágyott (4Mz 11,29): az egész népet Isten Lelke ragadja meg. Nehéz megpróbáltatás, végsô döntés napjai lesznek azok, de aki hittel, bizalommal fordul az Úrhoz, az üdvözül. Péter apostol pünkösdi beszédében (ApCsel 2,16-21) említi Joel jóslatát. A pünkösdi Lélek ajándéka Isten legnagyobb ajándéka a történelem utolsó napjaiban. Válaszos zsoltár / Zsolt 104(103),1-2.24 és 35.27-28.29-30 A Teremtô dicsérete Szentleckéhez / Róm 8,22-27 Meg vagyunk váltva, de még nem látszik külsôleg rajtunk. A magunk életében és szerte a világban gyöngeség, kín, bűn, halál! Honnan tudjuk hát, hogy a megváltás valóság? Isten szava ez, abban hiszünk! Isten Lelke pedig, akit a keresztségben fogadtunk, erôt ad e hitre, reményre, s imádságra. Ô maga könyörög bennünk, értünk; jobban tudja nálunk szívünk szükségeit és vágyódásait! Evangéliumhoz / Jn 7,37-39 A sátoros ünnep utolsó nagy napján Jézus felfedi magát a népnek (ahogy már Jákob kútjánál a szamariai asszonynak, Jn 4,10): Ô az élô vizek Forrása. A víz a lélegzet és a vihar mellett a Szentlélek jelképe. A pusztai vízfakasztás és a vízbemerülés az ünnepen rejtett utalások voltak Isten igazi nagy adományára, a Szent Lélekre, az ,,Úrra és Életadóra''. A keresztre feszített Jézus oldalából vér és víz folyt (Jn 19,34, vö. 1Jn 5,6-8). Aki a megdicsôült Úrban hisz, Lelkét kapja Tôle, és részese az Ô isteni életének. (1Kor 15,45; 2Kor 4,11) Szentségre várva Az ember-Jézusban is Isten teljessége lakozott, a Szentháromság misztériuma. A drága edényt, isteni Testet, meg kellett törni, Jézusnak meg kellett dicsôülnie, hogy mindannyiunkra kiáradjon az Ô gazdagsága. Erre nyitom meg lelkem a szentáldozásban. Elmélkedés Lásd az ünnepi szentmise elmélkedését. ======================================================================== A,B,C ÉV PÜNKÖSDVASÁRNAP: ÜNNEPI MISE 1: A Szentlélek lángnyelvek alakjában alászáll az apostolokra. S: A keresztség által az egy Lélekben egy testté lettünk. E: Jézus elküldi tanítványainak a Szentlelket, és átadja nekik a bűnbocsátó hatalmat. A hagyomány szerint az ötven nap Föltámadás vasárnapjától pünkösdig egyetlen ünnepnap, az Úr ,,nagy napja'' (Római Misekönyv [1970], vö. Lukács evangéliuma [lásd Áldozócsütörtök C év], amely Jézus összes megjelenéseit ,,egy napként'' sűríti). Az Ószövetségben pünkösd vidám arató ünnep volt. Nekünk új pünkösdünk van új húsvéttal együtt, amelynek gyümölcse e pünkösd, beteljesítése, megerôsítése a Föltámadásnak, az Atyához való fölemeltetésnek és fôleg Jézus maradandó jelenlétének! -- Fogadván a Lelket, tudjuk és tanúsítjuk: Jézus a Messiás, a Krisztus, Ô az Úr. Tudjuk, hogy a nyelvek és népek sokfélesége közt is Isten egy népe vagyunk. ,,A Szentlélek kinyilatkoztatása azonban mindegyikünk hasznára adatik.'' (1Kor 12, 7) Elsô olvasmányhoz / ApCsel 2,1-11 Joel próféta jövendölése (ApCsel 2,16-21) és fôként Jézus ígérete (Jn 14,16-26) pünkösdkor teljesül. A Lélek eljöttét a fül viharzúgásban, a szem lángnyelvekben észleli. E külsô jelek ideiglenesek, de maradandó az újonnan teremtett valóság: a kicsi, rettegô tanítványseregbôl világra terjedô missziós Egyház lett. Ami pünkösdkor történt, ma is történik, egyre új és megfoghatatlan. Krisztus Egyházát a benne működô Lélekrôl ismerni meg. A Lélek segíti terjeszteni a jóhírt minden népnek, minden idôben. (2,1-4: Mt 3,11; Lk 3,16; Jn 20,22; ApCsel 4,31) Válaszos zsoltár / Zsolt 104(103),1 és 24.29-30.31 és 34 A Teremtô dicsérete Szentleckéhez / 1Kor 12,3-7.12-13 A vallomásban: ,,Jézus az Úr!'' fejezték ki a tanítványok a Jézus föltámadásába és az Atyja oldalára való fölemeltetésébe vetett hitüket (Fil 2,9-11). Jézust Úrnak vallani csak a Lélek erejébôl lehetséges, a Lélekébôl, kit az Atyja küld. A hit és a hitvallások egységét megteremtô Lélek működik az Egyház adottságainak, képességeinek és hivatalainak sokféleségében. De minden Krisztushoz tartozó egyetlen testet alkot, és mindegyik az összesnek szolgálatában áll adományaival és képességeivel. (12,3: Róm 10,9; Fil 2,11 # 12,7: ApCsel 1,8; 1Kor 12,28-30; Róm 12,6-8; Ef 4,11-13 # 12,12-13: Róm 12,4-5; Ef 4,4-6) Evangéliumhoz / Jn 20,19-23 Nagypéntek, Húsvét, Áldozócsütörtök (mennybemenet), Pünkösd: ez idôbeli egymásutánban ünnepeljük Jézus ,,megdicsôülésének'' húsvéti misztériumát és megváltásunkat. A Lélek elküldése is húsvéti esemény, s ezért Sz János evangéliuma Húsvéthoz kapcsolja. A Föltámadott húsvéti köszöntése ,,Békesség!'', húsvéti ajándéka az öröm. Mindkettô a Szentlélek ajándéka (vö. Gal 5,22), ki maga nagy húsvéti ajándék: a mindent összefoglaló. Ô köti össze örökre a tanítványokat a Föltámadt Úrral, egyesíti ôket, és új világot teremt bűnbocsánattal. (20,19-20: Lk 24,36-43; Jn 14,27; 15,11; 16,22 # 20,21-23: Jn 17,18; Mt 28,19; 16,19; 18,18) Szentségre várva A Lélek tűz gyanánt szállt le az apostolokra. Ma az áldozati adományok (Eucharisztia) által érkezik és mi általunk, kik az oltár köré gyülekszünk. Kérjük Ôt, hogy bennünk is végezze el a megváltozás és egyesülés művét. Elmélkedés (A év) Isten ajándéka: Szentlélek A Szentlélek a ,,fölséges Isten ajándéka'', nekünk is ajándékot hoz; élettel kedveskedik, édes, szép gyöngyélettel. A földi élet akkor édes, ha nem üres s ha nincs telve mulandósággal. A mulandóság fájós érzéssel tölti el öntudatunkat s ez telíti a világias lelket. Nem szeret szétnézni; magaslatokra nem emelkedik; a jövôbe nézni fél, a mélységet kerüli; ha pedig tényleg a mélybe néz, borzad s elváltozik arca. Amily mértékben nônek rajta a mulandóság öreg estéjének árnyai, abban a mértékben vigasztalan. Van-e szomorúbb látvány, mint egy ledér öreg embernek arca? Ellenben a Szentlélek a legmélyebb, a legerôteljesebb, a legöntudatosabb életnek lelke... Ô is édes élettel kedveskedik, de ajándékai az élet teljét hozzák: életet ad az Isten s megeleveníti; egészséget ad; erô megy ki belôle s a vérfolyásos lelkek, kiknek életük szétfolyik, meggyógyulnak; tiszta vért ad; szemvilágot ad: ,,respice'', nézz rám s ismerj föl. Hitet ad, erôt, megindulást, megolvadást, ad könnyeket, lelkesülést, halhatatlan reményt. Tűzzel jön a világ szelleme is; de tüze emészt; füstös és sötét; szenvedélyes; energiát ébreszt; erôlködéseket végez; nagy port ver föl; nagy lármát csap. Az emberek dolgoznak, lótnak-futnak, de kiélik magukat s minden ilyen élet olyan, mint a pásztortűz helye a virágzó rét közepén. Másnak juttatják életük erejét: az ifjúkor a gyönyörnek, a férfikor az érdeknek él, s miután kiadták erejüket, nem marad nekik más, mint a bánat s blazírtság. Szegény, leperzselt lelkek. Ellenben a Szentlélek tüze, a bensôség melege, a lelkesülés helye, az élet jótékony melege kiégeti a salakot, a rosszat! Emészti azt, amit a Szentírás rossz értelemben testnek mond: mert ahol az uralkodik, ott meg nem marad; nem marad meg lelkem az emberben -- mondja az Úr -- mert test; de ezt a testi embert elpusztítom majd s kiöntöm lelkemet a nehézkes, érzékies emberekre s prófétákat nevelek; kidörzsölöm szemeikbôl az álmot s mámort. Ez a tűz ég bennünk, belénk ég s nem akarunk szabadulni jótékony melegétôl. Ez az élet melege! A világ lelke is akar világot teremteni, megújítani, átváltoztatni s nagy kultúrmunkát végezni, nagy intézményeket teremteni; de a földbe növeszti ôket, ,,és elfordítják elméjöket és lesütik szemeiket, hogy ne lássák az eget'' (Dán 13,9). Ellenben az Isten lelke a világot belülrôl, belsô elveibôl, a jóság- s igazságból akarja kialakítani, s azért aztán szépségbe fejleszti. Lelkeket szabadít föl szabadságra, melyek kevéssel beérik, s a világot, a munkát, az észt s vívmányait csak arra használják, hogy a lélek élete szépen, nemesen kifejlôdjék. Méltóságot, lázas önemésztést sehol, soha. Így kell járni a világban istenszeretô, igénytelen lélekkel: úgy kell nézni minden virág szemébe, hogy mondja: azért vagyok, hogy én is ilyen szép legyek; úgy kell leülni a forrás mellé az árnyékos pázsitra s szeretettel gondolni az isteni mélységek forrásaira, melyek bennünk mint gondolatok s érzések fakadnak. (Prohászka: ÖM, 7:404; 162) + Pünkösdi himnusz (Beata nobis gaudia) Boldog örömre visszatért az évköre nagy ünnepért! Midôn a Lélek vígasza suhant le tanítványira. A Tűz lobogó lángokon titkos jelt: nyelvet rájuk ont. Hogy szívük áradó legyen, szeretve égjen tüzesen! Mindenki nyelvén szólának; riadva hallja pogányhad! Hiszi: hívôket bor hevít, -- de lelkük Lélektôl telik! Küld ezzel Isten titkos jelt, hogy Húsvét szentidô letelt. Nagy Ötvenes -- lejárt körén Sínáról fénylik új Törvény*... Most, -- kegyárasztó Istenünk -- arcúl borulva esdeklünk: Égbôl még egyre ránk bocsásd Szentlelked', kincs-kiáradást... Egykor, megszentelt szíveket Jóság malaszttal töltetett... Bocsáss meg minden bűnt nekünk, békélt szív ülje ünnepünk'! (Sz Hiláriusnak tulajdonított himnusz) (* Az ötven jubiláris szent szám; adósság engedés, rabszabadítás az 50. évben; a Vörös tengeren átkelés 50. napján, a Sínai hegynél köt Isten szövetséget, ád Tízparancsolatot.) + A teremtô szeretet Isten olyasformán teremté a világot, ahogy mi nehezen tartunk magunkban titkot. Jó dolgot nehéz lezárva tartani! A rózsa: érték, hirdeti is titkát az illatával. A nap jó, titkát fény és hô kimondja. Az ember: jó, kifejezi jósága titkát gondolatának szavával. És Isten végtelen Jó, tehát végtelen szeret. Mért ne törhetne ki szeretete szabad kiáradtán s létesíthetne új világokat? ,,Nem türtôzhette'' magát, úgy szólván, szeretete nagy titkát kivallotta a Teremtésben. (Sheen) + Elmélkedés (B év) Tűz és Galamb Fussuk át, kedves testvéreim, az evangélium szavait, hogy hosszabban idôzhessünk e nagy ünneprôl elmélkedvén. Mert ma hirtelen zúgással és tűzzel a Szent Lélek szállott le a tanítványokra, és a földies elméket a maga szeretetére gyullasztotta, s míg kívül tűznyelvek villództak, belül a szívek lánggal égtek. Mert az Istent tűz képében befogadván, szeretetében édesen hevültek. Hiszen a Szentlélek maga a szeretet. Ezért mondja János: ,,Isten a Szeretet'' (1Jn 4,8). Aki tehát teljes lélekkel Istenre áhítozik, valóban már birtokolja azt, akit vágyódva szeret. És senki sem tudná Istent szeretni, ha már nem hordaná szívében azt, akit szeret. Így ha bármelyitektôl megkérdeznék, szereti-e Istent, egész bizalommal, nyugodt lélekkel felelheti: Szeretem! Épp az olvasmány elején hallottátok, mit mond az Igazság: ,,Ha valaki szeret engem, megtartja beszédeimet.'' (Jn 14,23) Tehát a szeretet bizonysága: tetteink tanúsága. Ezért ugyanezt mondja János a levelében: ,,Aki azt mondja: Szeretem Istent és a parancsait nem tartja meg, az hazug.'' (1Jn 4,20) Igazán akkor szeretjük Istent, parancsait akkor tartjuk meg, ha tartózkodunk saját kényünk-kedvünk követésétôl. Aki még tiltott vágyai és ösztönei után szaladoz, bizonnyal nem szereti az Istent, mert ellene mond neki saját akaratával. -- ,,És Atyám is szeretni fogja, és hozzája megyünk és lakóhelyet szerzünk Ônála'' -- (az igazságban szeretônél). Fontoljátok meg, kedves testvéreim, mekkora méltóság az, ha szívünk hajlékába maga Isten száll meg. Ha házunkba valami dúsgazdag vagy nagyhatalmú jó barát jönne, az egész házat nagy sietséggel takarítani kezdenénk, netalán bármi kivetni valóba is ütközzék barátunk szeme. Súrolja-mossa le hát rossz tetteinek mocskát az, aki a lelke hajlékát Istennek készíti föl. De lássátok mit mind az Igazság: ,,Eljövünk és hajlékot készítünk nála!'' Mert némely szívbe eljön ugyan, de hajléka nem lesz ott: mert Istenre várva bánkódnak ugyan bűneiken, de újabb kísértés jön és feladnak mindent! Úgy esnek vissza a bűnök gyakorlatába, mintha sohase bánkódtak volna. (Nagy Sz Gergely: 30. homília) + Szentlélek ajándékai: az Istenhez fölszállás Hét lépcsôn jutsz a kapuhoz, mert a Lélek hétféle Kegyelmével tár kaput: lépj égi Úr közelébe! -- Felhágásnak elsô foka az isteni Félelem. Második Jámborság lelke, harmadik Tudós szellem. -- Majd jön Bátorság, Jótanács, hatodikként Értelem, Hetedik Bölcsesség maga, mely elárad léleken... -- Van benn tehát Félelem is, Úr félelme szívében! De milyen a félés, hogyha a Jámborság nincs véle!? -- Ki nyomorút szánni nem tud s messze űzi részvétet, ennek félsze Úr szemébe semmis. Följebb nem léphet -- jámborságra! S ronthat ez is: zavart irgalom kegye hajt tévelybe, ha kímélne, s kíméletnek nincs helye! -- Bűntôl, pokolra mely vihet, ne sajnáld az ütleget! Van kiferdült jóindulat: kímél s végül elveszejt. -- Benn Jámborság rendezetté úgy lesz: fölsôbb fokra hág, hol Tudomány elítélni s tud fölmenteni egyaránt. -- Tetterô ha nincsen benne, mit tud végrehajtani? Bátorságnak jöjj rá Lelke! s nem retteg kiállani. -- Jót megvédi, bűnt ítéli: -- önmagával nem gondol, mert jó harcos ront a harchoz... De tán ferde oldalról? -- Elbízott tán? Jótanács jöjj, vond följebb a katonád! Igazgasd, irányítsd, hogy jól végig víjja a csatát. -- Értelem kell! Lássa: ez jó, az hibás. Mert másképpen mit javítson magánmáson maradandó egészen?! -- Jótanács jár Értelemmel -- éles szemmel ôrködik... S Bölcsességben szent: kiérik: ,,mersz'' és mérsék ösztönzik... -- Heted Lépcsô: Bölcsességé! Lélek tesz már mindent benn! A Kegyelem hét szent kincse ott ragyog már Istenben... (Nagy Sz Gergely: Homíliák, 2:7) + Elmélkedés (C év) Pünkösd kegyelmei A pünkösd a legmélyebb értelmű ünnep, mert jóllehet minden ünnepen szellem és lélek ünneppel, de itt az áttüzesedett Lélek árad ki; innen indul hódítani, alakítani, teremteni... Különösen három nagy kegyelem alakjában: Az elsô a szeretet. A Szentlélek a szeretet lelke, és a pünkösd a szeretet legfölségesebb kinyilatkoztatása. Megjelenik mint gyermekszeretet karácsonykor, szenvedô szeretetté fokozódik a Golgotán; izzó, hódító, diadalmas szeretetté pünkösdkor... Szeretet, mely a legjobbat adja (datum optimum), a lelki életet s a leghathatósabban adja. Jézus lehelte (insufflavit), és viharzó impulzusokban megy végig a világon; kigyullad Pálban, Ágnesben, Perpetuában, Teréziában, Ferencben, Néri Fülöpben... Mint lávafolyam, mely nem hűl ki soha... ,,Caritas diffusa'', a kiömlött, tüzes szeretet. Ó, én is szeretek, s szeretni akarok mindjobban; aki szeret az erôs; azért erôs, mert szeret; aki gyönge, azért gyönge, mert nem szeret. A második kegyelem a buzgóság. Jézus keresztségnek nevezi, tűzkeresztségnek. A szeretetnek hódítania kell. Jézus tüzet hozott, és akarta, hogy égjen; parazsat hullatott szívünkre; de hogy a parázsból tűzláng legyen, ahhoz szító, viharos fuvalom kell, ,,spiritus vehemens''; így lesz belôle nagyobb szeretet (diligis plus his: jobban szeretsz ezeknél?). Ez a tűz ég az Egyház ereiben, ettôl ,,suspirat et aspirat ad sanctitatem'', fohászkodik és törekszik a szentségre. Nincs nyugta. Kibocsátja rajait: apostolokat, kik Szent Pállal bemutatkoznak, hogy ,,kitágult a szívem felétek, korintusiak''; ,,kitágult szív'' jellemzi az apostolt, belefér a világ. A szeretet tágította ki s buzgóságra nevelte... ,,suspirare, aspirare'' [föl- és ráóhajtani] tanította. A harmadik pünkösdi kegyelem az imádság lelke. Az ima a Szentlélek atmoszférája. Ima várta, ima hívta, ima kísérte, és a Lélek maga ,,imádkozik bennünk kifejezhetetlen nyögésekkel'', ,,gemitibus''. ,,Gemitus'', ah ez az igazi szó, olyan mint gerlebúgás és esti harangszó! Bensôséges, mély, lágy érzelem! Nincs bensôségesebb, mint a hô ima. Hogy fest, hogy sugárzik, hogy lágyít, hevít s boldogít! Mel et oleum, méz és olaj! Enyhít és édes. Az ima lelkét kérnünk kell és féltékenyen óvnunk kell; mikor megnyertük, meg kell köszönnünk; ha nélkülözzük, utána kell járnunk. ,,Spiritus gratiae et precum'' [a kegyelem és imádság lelke], az egy; a kegyelem és imádság együtt jár. A szentek az ima stilítesei, oszlopos szentjei! Tehát imádkozzunk, vagyis vágyódjunk, törekedjünk, fohászkodjunk, esedezzünk, alázódjunk meg mélyen, hogy lehajoljon hozzánk az Úr! (Prohászka: ÖM, 7:402; 160) + Szentlélek: folytonos pünkösdünk Azóta pedig a Szentlélek az Egyházban lakik állandó fogyhatatlan módon, szüntelen éltet és megszentel. ,,Ô majd bennetek lakozik és veletek''. Tévedhetetlenné teszi az Egyházat tanaiban. ,,Ha majd Ô, az Igazság Lelke eljô, megtanít minden igazságra!'' -- és megôriz a tévelytôl. Történelem szerint, a látható leszállás, a Pünkösd, véget ért, de a belsô működése, folytonos ereje örökre hat, kegyelme itt marad. -- Nézd, hogy üli az Egyház az Áldozót, a Mennybementet. Mi az imája, miután dicsôíti az Isteni Jegyest, örvendve örült diadalán? ,,Óh Dicsôség Királya, Seregek Ura, ki ma diadallal egek legmagasába szállottál, ne hagyj árvául minket itt, hanem küldd le ránk az Igazság Lelkét, akit ígértél Atyádtól!'' (Marmion) + Hajnali himnusz (Lucis largitor splendide) Te fényes fény-osztó Urunk! kinek szelíd sugárinál éj elsuhantán nappalunk elárad s minden fölvirrad. Világnak igaz fényhozó! nem az, ki holmi égitest- jövést kis fénybe megjelez csekélyke ,,hajnalcsillagzó''. De minden Napnál ragyogóbb, Magad Te: fény és nappal is! Lelkünkön legbelsôbb zugot átjársz, sugárral földerítsz. Állj mellénk, minden-Alkotó, Atyád fényének szent dicse, kinek kegyelme-jöttire kitárul szívek rejteke. És telve Tüzes Lelkeddel, magával hordja Istenét, hogy álnok üdv-elragadó pokol cselén ne sebzené! Hogy evilági gondokon amikre élet rászorít, minden bűnöktôl szabadon hű Törvényidbe' járjunk itt... Szűz lelkiség: vásott-zilált test kéjeit tiporja szét! A tiszta testnek Templomát Szent Lélek óvja, s tűzhelyét! Remélik ezt esdô szavak, ezt fogadalmi áldozat, -- hogy hajnal fénye hasson át vigyázva minden éjtszakát. (Sz Hilárius) ======================================================================== A,B,C ÉV PÜNKÖSDHÉTFÔ 1: Kornélius megkeresztelése: Krisztus mindenkit hív az üdvösségre, zsidót, pogányt egyaránt. S: Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség azok számára, akik egybetartoznak Krisztusban. E: Az apostolok gyengék, de majd az Igazság Lelkével tesznek tanúságot -- a világ gyűlölni fogja ôket. A szentlélek műve és ajándéka, hogy Krisztust ismerik és elismerik az emberek. A Lélek szól és hat az Egyházban. ,,A Szentlélek közössége'' nem üres szó. A Lélek teremti az egység közösségét, Ô adja a közös és egyéni ima és ének örömét, Ô segít a hiteles keresztény életre. Az egyes ember is, a közösség is megnyílhat a Lélek hatásainak, de merev mozdulatlanságba is zárkózhat. ,,Akik Isten Lelkétôl vezettetik magukat, azok Isten gyermekei.'' Elsô olvasmányhoz / ApCsel 10,34.42-48 Egy látomásnak kellett Pétert rábírnia, hogy Kornéliust, a pogány római tisztet fölkeresse és megkeresztelje. Egy keresztséget megelôzô Lélek-áradás -- mondhatni egy kis pünkösd -- legyôz minden kétséget, amely még fennállhatott a zsidó-keresztények közt. Ledôlt a fal zsidók és pogányok közt, mert Isten elôtt nincs különbség, minden népet meghív a megtérésre és az üdvösségre. (10,42-43: ApCsel 2,35; Jn 5,22.27; ApCsel 2,38 # 10,44-48: ApCsel 8,36; 11,17-18) Válaszos zsoltár / Zsolt 117(116),1.2 Dicsérô ének Szentleckéhez / Ef 4,2-6 A keresztények egysége nemcsak az emberi jóakaraton múlik. A kereszten Krisztus maga gyôzött le minden ellentétet, ami az emberek, valamint Isten és az emberek között fennállt. A keresztények egyesítôje a Lélek, kit Isten az Egyházára áraszt. Ô az öröm, béke és egység; hatalmasabb Ô minden széthúzó erônél. (Kol 3,12-15; 1Kor 12,12; 13,13; Róm 12,5; 1Kor 12,4-6) Evangéliumhoz / Jn 15,26-27; 16,1-3.12-15 Jézus ellenkezéssel találkozott e világon, tanítványai sem járhatnak másképp. A ,,Jézus elleni pör'' nem zárult le: évszázadokon át tanítványai tanúskodnak Isten igazsága mellett, amely Jézusban jelent meg. Az ,,Igazság Lelke'' lakik bennük, Ô ad szavuknak meggyôzô erôt. Övéi nemcsak tanúsítják, amit Jézus mondott és tett, Jézus ott él az Atyja dicsôségében és ugyanakkor övéi szívében is. Errôl tanúskodik az Igazság Lelke a tanítványok szava és tette által. (15,26- 27: Jn 14,26; Mt 10,18-20 # 16,1-3: Jn 8,19; 15,21; 13,19; 14,29 # 16,15: Jn 17,10; Lk 15,31) Szentségre várva Az egy kenyérben való részesedés Krisztus egy Testévé tesz minket. Egység híján méltatlanul vennénk Krisztus szent Testét (vö. 1Kor 11,29), csakúgy mint aki súlyos bűnnel terhelve veszi Ôt. Elmélkedés A Szentlélek az Egyházban A Lélek ünnepét üljük meg ma: ,,megüljük'', hogy folytonos maradjon bennünk, amire emlékezünk [solemnitas: solemus]. Folytonos ez az ünnep bennünk, ahogy a folyam, mely nyáron sem szárad ki; folyton folyik lelkünkön az ünneplô Lélek... Tizenkettônek ígérte, tízszerezve gyűltek imára, mert vágyakoztak már egyazon hittel egyazon könyörgésben, egyazon lelki sóvárgással. ,,Új tömlô'' voltak, mely újbort várt az égbôl -- és ez megjött... Hallottátok, hogy felelt nekik a nagy csoda! Mind, akik együtt voltak, egy nyelvet tanultak, rájuk szállt a Szentlélek és beteltek, szólni kezdtek minden népek nyelvein, amiket sosem tanultak. De tanított Ô, aki jött, annyi nyelven is egyet mondani... Akik odacsôdültek, ámultak, mások gúnyolódtak: ,,Teli vannak édes musttal!'' Nevettek és valamiképp jól mondták: Megteltek a sóvárgó tömlôk újborral. Olvastuk egyszer az evangéliumban: ,,Senki sem tölt újbort ócska tömlôbe.'' (pl. Mt 9,17) A testi ember nem fogja föl a lelkieket. A testiesség: régiség, a Kegyelem: újság. Minél inkább megújul valaki; annál behatóbban fölfogja, amit igaznak tud. És forrt a must és a musttal forrván áradtak a népek nyelvei... Kérdezhetnétek, testvérek, ma nem száll le a Szentlélek? Aki ezt hinné, nem lenne méltó Ôt fogadni. Mert ma is leszáll. Miért nem szólhatunk hát nyelveken? Mert amit az jelképezett, az már valóság lett. Akkor egy háznyi volt az Egyház, amely kapta a Lelket, de a kevésben a földkerekség jelen volt. Ennek képe voltak a nyelvek... Tudjátok, mint művel a lélek a földi testben! Élteti minden tagját: általa szem lát, a fül hall, a nyelv szólal, a kéz művel... De mindegyik a magáét: nem hall a szem, nem lát a fül. Így van Isten Egyházában is: van szentje, kivel csodát művel, más szentjében igazságot hirdet, másban a szüzességet ôrzi, ismét másban a hitvesi tisztaságot, egyikben ezt, másikban azt; mindegyik a ,,maga művét'' végzi, de egyformán és Egybôl élnek... És lássatok meg mást is: mire vigyázzatok, mitôl féljetek! Megesik, hogy az emberi testben, a testrôl leszakad egy tag, kéz, ujj, láb. Követi-e talán a lélek a levágottat? Lám, míg a Testben volt, élt; levágták és elhalt... Így a keresztény is -- katolikus -- míg a Testben él; leszakadva lélektelen, ,,szakadár''. Ha tehát a Szentlélekbôl akartok élni, tartsátok a szeretetet, kívánjátok az egységet, szeressétek az igazságot, hogy eljussatok az örök életre. Amen. (Sz Ágoston: 267. beszéd) + Ima a Szentlélekhez, aki az Egyház élete Imádlak téged, Úristen, a legszentebb Szentháromságnak harmadik Személye, aki oly messze világító hegyi fényességet állítottál fel e bűnös világ számára. Te alapítottad, te rendezted be, te tartod meg az Egyházat. Te töltöd el állandóan ajándékaiddal, hogy az emberek lássák, közelítsenek hozzá, belépjenek kebelébe és éljenek benne. Bizonyos értelemben mintegy földre hoztad az eget és csodálatos közösséget alapítottál, amelyben, mint Jákob létráján, fel- és lejárnak az angyalok. Jelenléteddel helyreállítottad a közösséget Isten és az ember között. Megadtad az embernek a kegyelem fényességét, amelynek egykor át kell majd mennie a dicsôség fényességébe. Dicsérlek és áldlak téged hozzánk, bűnösökhöz való határtalan irgalmasságodért. Különösképpen imádlak azonban isteni Vigasztaló, hogy végtelen jóságodban fölvettél engem ebbe az Egyházba, természetfeletti mindenhatóságod e művébe. Semmiféle jogom nem volt hozzá, hogy kívánhassam tôled ezt a csodálatos kegyelmet, amely a világ minden javainál több. Sok ember volt akik természettôl jobbak voltak nálam, akiket kedvesebb természeti adományok ékesítenek és kevesebb bűn szennyez, és te mégis engem választottál ki kifürkészhetetlen szeretetedben és elvezettél nyájadba. Amit te cselekszel, annak megvan a maga alapja, és én tudom, hogy az én meghivatásomban is végtelenül bölcs elhatározás rejlik, ha szabad emberi módon szólnom, -- de jól tudom azt is, hogy ez az alap nem énbennem van. Én semmit sem tettem érte, hanem mindent csak ellene. Én mindent megtettem, hogy akadályozzam terveidet, azért mindent csak a te kegyelmednek köszönhetek. A te hozzám való megfoghatatlan szereteted nélkül bűnben és homályban kellett volna élnem és halnom, egyre rosszabb és rosszabb lettem volna, végre talán az istentagadásig és az istengyűlöletig jutottam volna és végül is a pokol örök tüzébe hullottam volna. Csak te mentettél meg engem ettôl, én Istenem, én gyôzelmes szerelmem! Van-e istentelenebb élet, mint az én életem egy része? Nem ingereltelek-e a végsôkig? Hogyan küzdöttem és harcoltam, csakhogy megszabadulhassak tôled! Ámde te erôsebb voltál nálam és gyôztél. Számomra nincs más hátra, mint alázatosságban és imádásban porig hajolni szeretetednek és irgalmasságodnak mélysége elôtt. Ám kegyelmed végül is egyházadba vezetett. Most már csak azt a kegyelmet add meg nekem, hogy ezt a hivatást egészen kihasználjam és üdvösségemre fordítsam. Vezess engem és vonj engem szüntelenül magad felé, végtelen irgalmasságod mélységes forrásai felé, élô, égô imádással töltekezô lélekkel. Mélyen oltsd lelkembe igaz szeretetet szentségeid és intézményeid iránt. Taníts meg, hogy helyesen értékeljem a bűnbocsánatot, amelyet mindig újra megadsz nekem és az oltáron való fölséges jelenlétedet, ezeket a megbecsülhetetlen értékeket. Semmit sem tehetek nélküled, és te ott vársz rám egyházadban és az ô szentségeiben. Engedd, hogy mindig bennük találjam támaszomat, amíg csak be nem teljesednek kimondhatatlanul az örökkévaló élet glóriájával. Amen. (Newman bíboros imája, Sík: DB, 157) ======================================================================== A ÉV PÜNKÖSD UTÁNI ELSÔ VASÁRNAP SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA 1: Az Úr irgalmas és kegyes Isten. S: Krisztus által részesülünk az Atya szeretetében és a Szentlélek erejében. E: Isten üdvözíti azokat, akik hisznek az Ô Egyszülött Fiában. A szentháromságos Isten: az Atya, Fiú és Szentlélek Hármas Egysége nem valami távoli, megközelíthetetlen titok. Titok is, mindenestül az; de egyben oly Isten is, aki ,,leszáll'', megnyílik, közli magát. ,,Láttuk az Ô fönségét'' -- írja Sz János: a Fiú dicsôségét, amely azonos az Atyáéval; szentsége ragyogását, szeretete hatalmát. Isten fölfoghatatlan titkához tartozik az Ô sosem fáradó, fölülmúlhatatlan érdeklôdése az ember iránt. Gondol ránk, mindannyiunkra; nem mond le rólunk, nem ,,ad föl minket'', inkább a Fiát adja értünk: áldozatul, ajándékul... Elsô olvasmányhoz / 2Mz 34,4-6.8-9 A Sínai hegynél Isten Mózesnek és az egész népnek élô és jelenlévô Istenként mutatkozott meg. Magában sokféle vonást egyesít: szent és meg nem közelíthetô; de mégis: közeli és irgalmas Isten. Az Ô irgalmához, hosszú tűréséhez és hűségéhez újra meg újra kiáltanak segélyt- és bocsánatot kérô imák az Ószövetségben. Megbocsát és segíti hűtlen népét, kíséri híven ôt pusztai útján és a történelem folyamán. (2Mz 33,18-23; 4Mz 14,17-18; Zsolt 86,15; 103,3-4; Jo 2,13; Jón 4,2; 2Mz 32,11-14; 4Mz 14,14) Válaszos zsoltár / Dán 3,52.53.54.55.56 Dicsérô ének Szentleckéhez / 2Kor 13,11-13 A szentlecke örömmel kezdôdik, és a kegyelem, szeretet, egység hármasával végzôdik. Jézusnak és Egyházának valódi mivolta csak a Szentháromság tanából érthetô. ,,Isten szeretete'' nyilvánult meg ,,az Úr Jézus Krisztus kegyelmében'', és mutatja erejét az Egyházban, ,,a Szentlélek közösségében''. Ahol e közösség él, ahol a keresztényeknek egy a szívük-lelkük és békében élnek (2Kor 13,11), ott az öröm oly öröm, amit sosem ,,unni meg'': új mindig, nagy mindig adásban is, kérésben is. Ebbe a levélzáradékba beletette Pál az egész evangéliumot... Neki a Szentháromság nem távoli, megközelíthetetlen titok. Jézus Krisztusban a rejtett Isten látható Istenné lett, a mi jelenünk és jövônk Istenévé. (Fil 3,1; 4,4; Róm 16,16; 2Kor 6,11; Fil 2,1-2; Ef 4,4-6) Evangéliumhoz / Jn 3,16-18 Isten, a Fiú, a Szeretet: ez a Háromság, melyrôl ez az evangélium szól. A Fiú megváltói művét Isten és a Szeretet hordozza: az Atya és a Szentlélek. Tanúskodhat róla az evangélista, mert tudja, mert látta (3,11). Jézus személyében lett az Atya láthatóvá és az Ô valóságos szeretete érezhetôvé (Jn 14,9). A Szeretet kilép Istenbôl és a világnak ,,adatik'' a Fiúban. Megváltani, nem megvádolni jön. A világ nem tehet mást: hagyja magát megváltatni, elfogadván Isten ajándékát. A hit annyi, mint megnyílni Isten elôtt, átengedi magunkat! Aki az Igazság és Isten Szeretete elôl bezárul, annak nem kell többé vád vagy ítélet: önmaga zárta ki magát Isten életébôl. (Mt 21,37; Róm 8,32; 1Jn 4,9-10; Jn 4,42; 12,47; 2Kor 5,19; Jn 5,24) Szentségre várva Jézus az ,,Ô Atyjáról'' és a ,,Mi Atyánkról'' beszél. De szavát csak akkor értjük, ha Lelke bennünk lakik. Az emberek is csak úgy értik szavunkat és kél bennük válasz, ha él bennünk az Atya Lelke, ki föltámasztotta Jézust (Róm 8,11). Az a Lélek, akit minden szentmisén újra fogadunk. Elmélkedés Óh Isten, magadért teremtettél engem, hogy a magam módján szolgáljak neked. Hivatásos életművet gondoltál ki számomra, különbözôt mindattól, amit mások elé tűztél. Csak egy kis szeme vagyok a láncnak, egy kis tagja a szellemi lények nagy közösségének, de nem semmiért teremtettél engem: tennem kell a jót. Munkálkodnom kell műveden. Így akarom magamat átadni teneked egészen. Akárhol vagyok, akármi vagyok, ettôl el nem szabad tántoríttatnom magam. Ha megpróbáltatás ér, szolgáljon neked megpróbáltatásom. Ha hosszú életet adsz, ha rövidet: te tudod, miért. Te mindig, mindenrôl tudod, hogy mire jó. Isteni Megváltóm, azért jöttél erre a világra, hogy Atyádnak akaratát cselekedd, nem a magadét. Óh add meg nekem is, hogy tökéletes gyermeki egyszerűséggel vessem alá magam az isteni akaratnak, a tiednek és Atyádénak! Nem kívánhatok jobbat, mint követni akarlak, akárhová mégy, nem a magam okosságára. Azért megígérem neked, Uram, kegyelmed segítségével: követni akarlak akárhová mégy, nem magam akarom megszabni utamat. Nem akarok türelmetlen lenni. Ha egyszer homályban és kétségben hagysz, ha szükség vagy megpróbáltatás ér, nem akarok panaszkodni, morgolódni. Tudom, hogy nem hagyod el soha azt, aki Téged keres, hogy sohasem csalatkozhatik, aki benned bízik. Hozzád kiáltok, hozzád könyörgök: mindenek elôtt védelmezz meg önmagamtól, hogy más akaratot ne kövessek a tiéd helyett! Átadom magam neked és rád bízom magam egészen. Te bölcsebb vagy nálam és jobban szeretsz, mint én magamat. Teljesítsd rajtam kegyelmesen felséges szándékodat, akármi legyen az! Cselekedjél bennem és általam! Azért vagyok a világon, hogy neked szolgáljak, hozzád tartozzam, a Te szerszámod legyek. Hadd legyek vak eszközöd! Nem kérem, hogy lássak, nem kérem, hogy tudjak, csak hogy szerszámod lehessek. Óh megfoghatatlan Teremtô, imádlak. Olyan vagyok elôtted, mint egy porszem, a tegnap jószága, a most elmúlt óra teremtménye. Egy-két évre kell csak visszanéznem, és nem voltam. Én nem voltam, és a dolgok mentek a maguk útján nélkülem is. Te azonban öröktôl fogva vagy. Óh nagy Isten, Te elég voltál magadnak öröktôl fogva. Az Atya elég volt a Fiúnak és a Fiú az Atyának. Hát ne lennél elég nekem, szegény teremtményednek: Te, aki oly nagy vagy, nekem, aki oly kicsiny vagyok! Benned megtalálok mindent, amit óhajthatok. Elég nekem, ha Te az enyém vagy. Ez bôségesen, kicsordulón betölti minden vágyamat. Add hát nekem magad, mint én neked adom magamat, én Istenem! Magadat add nekem! Kegyelmednek mennyei munkája szívemben oly bensôséges, olyan jelenvaló, oly mindent átjáró, amilyen munkálkodásod az egész világon. Benne vagy minden képességemben, minden hajlamomban, minden tervemben, minden művemben. Erôsíts hát, óh hatalmas Isten bensôséges erôddel, vigasztalj állandó békéddel, tölts arcod szépségével, világosíts meg teremtetlen fényességeddel, tisztíts meg kimondhatatlan szentséged illatával. Engedd, hogy elmerüljek benned, adj innom kegyelmed árjából, amennyire egy halandó ember ezt kívánhatja, -- abból az áradatból, amely az Atyából és a Fiúból forrásozik, a valódat tükrözô örökkévaló Szeretet kegyelmébôl. Amen. (Newman bíboros imája, Sík: DB, 37) + Szentháromság Himnusza (Oxyrhynchusi papyrus) Hajnal fényérôl nem zengeni senkise merjen! Tündök-csillagokat mert illeti zengve dicséret. Mind a folyók forrási zúgó szent dallamuk ontsák: Szent Atya és Fia és Lélek, hódolva imádtán! Földnek minden erôi kiáltva kiáltsanak Áment! Tisztelet és hatalom, s dicséret az Isteni Úrnak, minden jót egyedül aki ád! Ámen! Örök Ámen! (Egyiptomi ismeretlen) ======================================================================== A ÉV SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA UTÁNI VASÁRNAP KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE ÜNNEPE: ÚRNAPJA 1: Az Úr kenyeret adott a pusztában éhezô népének. S: Akik az egy Kenyérbôl táplálkozunk, egy testet alkotunk Krisztusban. E: Jézus Teste valóban étel, Jézus Vére valóban ital. Mikor az Egyház az Oltári Szentséget ünnepli, arra a nagy üdvözítô műre emlékezik, amelybôl él: Jézus keresztáldozatára és föltámadására. Az ünneplô gyülekezetben nemcsak emlékben és hitben van jelen Krisztus, hanem személyesen is. A vatikáni zsinat többféle igazi jelenlétrôl szól: a pap személyében, aki a misét bemutatja; az Isten igéjében; az imádkozó-éneklô közösségben; s fôként testi-lelki emberségében és istenségében a Kenyér és Bor színe alatt. Maga a közösség is ,,Krisztus teste'' lesz az Eucharisztia által, és az marad a szentségi közösségben Krisztussal és mindazokkal, akik ugyanazt a Kenyeret veszik. Elsô olvasmányhoz / 5Mz 8,2-3.14-16 Pusztai útján Isten népe sokat tapasztalt, és olyan ismeretekre tett szert, melyek további évszázadokon át tartó útján is érvényesnek bizonyultak, kiváltképp azt, hogy teljes egészében Istentôl függnek. E függés jelképe, -- egyben Isten szeretô gondoskodásának bizonyítéka -- volt a manna. A fölszólítás: ,,Gondoljatok rá...'' (5Mz 8, 2), ,,ne felejtsétek'' (8,14) múltra és jövôre utal. A pusztai vándorlás során felkészültek a történelem megpróbáltatásaira. Isten neveli, kipróbálja népét, hogy javakban részesíthesse (8,16). Mózes 5. könyvében már egy jólétben élô néphez szól: tudnia kell, hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Az igaz mannát, ,,melyet nem ismertél és atyáid sem ismertek'' (5Mz 8,3), Jézus adja majd Isten új népének. (8,2-3: 5Mz 2,7; Ám 8,11; 2Mz 16; Mt 4,4; Jn 4,34 # 8,14-16: Jer 2,6; 4Mz 21,6; 2Mz 17,1-7; 4Mz 11,7-9; 20,1-13) Válaszos zsoltár / Zsolt 147(146-147),12-13.14-15.19-20 Isten jósága az Ô népéhez Szentleckéhez / 1Kor 10,16-17 A szentségi lakoma részesülés Krisztus vérében, a húsvéti Bárány kiontott vérében, és részesülés az Ô testében, mely ,,értünk adatott'' helyettesítô és engesztelô áldozatul. Krisztus Teste egy, ezért mi, a sokaság, akik az egy Testet vesszük, egységet alkotunk: Krisztus Testét. Egy vagyunk, a Fôn keresztül. Ez nem hasonlat, nem is egyszerű szókép, hanem fontos tény, és sokféle következménye van. Aki ,,nem különbözteti meg'' Krisztus testét (1Kor 11,29), aki Isten Egyházát és minden tagját Krisztus Testeként nem tiszteli, ,,az ítéletet eszik és iszik magára''. (Az Egyház a halálos bűnben áldozóra érti, de ez ugyanaz, mert minden bűn a Test ellen vét: a Fôben, a testvér- tagokban, a maga tagjában.) E tannak más következménye Sz Pálnál: aki Krisztussal egy, nem tarthat közösséget démonokkal is: fussatok a bálványimádástól! (10,14). Mit jelent ez ma? Legalábbis annyit, hogy hívô keresztény nem lehet ,,mindenben benne''; nem érthet egyet mindennel, nem cselekedhet úgy, mint a világ. Ez nem korlátozza szabadságát, ez életének alaptörvénye, és inkább fölszabadítja lehetôségeit a végtelenbe. (1Kor 11,23-26; Mt 26,26-28; 1Kor 12,12-13; Ef 4,4; 2Kor 5,14-15) Evangéliumhoz / Jn 6,51-58 Jézus megalapítja az Eucharisztiát. Nemcsak a maga személyében való hitet követeli, hanem valóságos vételét a Kenyérnek, amely Ômaga. Még nyersebben megmondja: Ahhoz, hogy éljünk, szükséges ennünk az Emberfia testét, innunk az Ô vérét. Lehetséges ez? Ha ,,testileg'', biológiailag értjük: nem; a Lélek tesz élôvé (Jn 6,63). Vagy csak szellemileg értsük, csak az Ôbenne való hitre? Hallgatói jól értették, hogy valami mást mondott, azért is a fölindulás közöttük, mikor a ,,magyarázat'' elmarad, és csak ismétli a Teste fizikai vételének szüségességét. Csak az utolsó vacsorán értik majd meg a tanítványok Jézus szavainak jelentését. Távozta után ünneplik majd az ,,Úr vacsoráját'' (1Kor 11,20), amely az egy Testet vevô sokból is Krisztus egyetlen Testét formálja. (Mt 26,26-27; Lk 22,19; 1Kor 11,24; Jn 15,4- 5; 5,26; 14,19) Szentségre várva Jézus szeretetre tanított minket. Mikor megosztjuk egymás közt az Ô Kenyerét, a mi saját kenyerünket is, ketten-hárman, többen, Ô köztünk van. De neki, a végtelennek, mindegyikünk: egyetlenje. Ma jobban átélem az Ô jelenlétét! Elmélkedés Mindenek üdvösségére A keresztoltárán Jézus a Testét engesztelô áldozatul adta Atyjának: váltságdíjul és tisztító fürdônkül kiontotta a vérét. Nyomorult rabszolgaságból akart kiváltani, és bűnünk adósságából tisztára mosni. -- E nagy kegyelem-művére tartós emlékezésül hagyta híveinek a maga Testét ételül, a maga Vérét italul, a kenyér és bor színe alatt. -- Mit lehetne drágábbat adni ennél az asztalközösségnél?! Nincs szentség oly üdvhozó, mint ez: mert itt eltörlôdik a bűnadósság, sokasodnak az erények, s a lélek eltelik minden égi adománnyal. -- Az Egyház élôkért és holtakért bemutatja a Szentséget, hogy mindenek javára tegyen, hiszen mindnyájunk üdvösségére alapíttatott. Nyelv nem képes kifejezni e Szentség drága értékét. Emlékét idézzük benne a mindent meghaladó szeretetnek, melyet szenvedésében mutat Krisztus mi irántunk. -- Hogy a hívôk szívébe e nagyszerű szeretetet tartósabban belevésse: azért rendelte ezt a Szentséget a végvacsorán, miután a régi húsvéti bárány szertartását befejezte tanítványaival és e világból az Atyához átmenôben volt. Kínszenvedése állandó emlékéül akarta, ôsi elôképek beteljesüléséül, minden csodái legnagyobbjának. Hátrahagyott ezzel tanítványainak -- kik búslakodtak az Ô eltávozásán, -- egy egyedülálló Vigaszt, Önmagát. (Aquinói Sz Tamás) + Oltári Szentség titka Ha nem érted és fel nem fogod, ami alattad van, hogy érheted fel eszeddel, ami fölötted van? -- Hódolj meg Istennek, hajtsd meg értelmedet a hitnek és Isten megáld a tudomány világosságával, amennyire neked hasznos és szükséges lesz. -- Némelyek kemény kísértéseket szenvednek a hitre és e szentségre nézve; de ezt nem nekik, hanem az ellenségnek kell betudni. -- Ne gondolj és ne vitatkozzál efféle gondolatokkal, se ne felelj az ördögsúgta kérdésekre, hanem higgy Isten szavának, az ô szentjeinek és prófétáinak és elfut tôled a gonosz ellenség. -- Sokszor nagyon hasznos, hogy effélét szenved az Isten szolgája. -- Mert a hitetleneket és gonoszokat nemigen kísérti, hiszen már amúgy is hatalmában vannak; de a jámbor hívôket sokféleképpen kísérti és háborgatja. -- Maradj meg tehát egyszerű és tántoríthatatlan hitedben és imádó tisztelettel járulj e nagy szentséghez. -- És amit fel nem érsz eszeddel, bármi is az, bízvást hagyd a mindenható Istenre. -- Meg nem csal az Isten; csalatkozik pedig, aki önmagának sokat hisz. -- Isten az egyszerűekkel jár, az alázatosaknak jelenti ki magát, a kisdedeknek ad értelmet, a tisztaszívűek szemét nyitja meg; de elrejti kegyelmét a kíváncsiak és a kevélyek elôtt. -- Az emberi ész nagyon gyarló és könnyen csalatkozik, de az igaz hit nem csalatkozhatik. -- Minden ész és természetes vizsgálat követni köteles a hitet, nem pedig megelôzni vagy megrontani. -- A hit és szeretet ugyanis ebben a legszentebb és legfelségesebb szentségben az elsô helyet foglalja el és titkos módon munkálkodik. -- Az örökkévaló, megmérhetetlen és véghetetlen hatalmas Isten nagy és kifürkészhetetlen dolgokat művel az égben és a földön, nincs is az a teremtmény, aki végére járhatna csodálatos művének. -- Ha Isten művei olyanok volnának, hogy az emberi ész könnyen felfoghatná, nem volnának már csodálatosak, nem is lehetne ôket kimondhatatlannak nevezni. (Kempis: KK, 4:18) + Oltári Szentség: Krisztus teste két módon: kenyér színében, Egyházközösségben! Amit látsz, az kenyér, kehely: ezt szemed útján vallod. De mit a hit kötelez elfogadnod: hogy e kenyér a Krisztus teste, hogy Krisztus Vére van kehelybe'. A Tan röviden hangzik itt, de oktatást keres a Hit. Hogyan: Ô Teste a kenyér? A kehely -- vagyis mi benn' piroslik, miként a Vére? Testvérek, ím ez ,,elemek'' hordozzák nagy Szentség nevét. Szentség: Titok! Más, amit látsz, más, mit mögötte értesz. A látható-,,nyitott'': a testi ,,szín'' [species], a jelenség; az értendô: lélek gyümölcse, a tápláló. Tehát ha vágyol átal érteni a Krisztus Testét, az Apostolt halld, hívôkhöz hogyan beszélt: ,,Ti, mindenképp, ti vagytok Krisztus [teljes] Teste, a Testnek tagjai'' (1Kor 12,27). Ezért ha Teste vagytok, ha tagjai: timagatoknak titka van Úrasztalán elénk állítva! ,,Úr teste'' -- ezzel osztják [áldozási rítus], a szád meg ily választ ad: hogy ,,Ámen!'' Aláírád e válasszal! Hallod: ,,Úr Teste''; hited szól: ,,Úgy vagyon!'' (Sz Ágoston: 272. beszéd) Ezüst kivált téged barbárok kezébôl, pénzed vált meg elsô halálos veszélybôl. Urunk Vére vált meg második haláltól... Volt Ôneki vére, hogy téged kiváltson! Testté lôn, hogy legyen Vére, mit kiöntsön! Vér: ha elfogadod, éretted adatott. Ha nem tetszik, nem lesz tiéd: megtagadod. De szólhatsz: ,,Istennek volt megváltó Vére, de már rég kiszenvedt, elfolyt a keresztfa tövébe. Mit hagyott rám mára, mit adhatna értem?''... Ez a nagy Titok itt: adta egyszer régen s örök marad, újul, minden Tôle éljen! Krisztus Vére üdv az Ôt akaróknak; s kiknek nem kell, átok, az Ôt tagadóknak [Sanguis Christi volenti salus, nolenti supplícium]. (Sz Ágoston: 344. beszéd) ======================================================================== A ÉV PÜNKÖSD MÁSODIK VASÁRNAPJA UTÁNI PÉNTEK JÉZUS SZENT SZÍVE ÜNNEPE 1: Nem a magatok érdemébôl, hanem Isten irgalmából lettetek az Ô választott népe. Tartsátok meg szövetségét hűségesen! S: Isten a szeretet: szeretetbôl küldte el Szent Fiát. E: Istent és az Ô igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg. Isten megnyilatkozása fokozatos, és okvetlenül az emberi fölfogó erôhöz van mérve. Nem jelenti ez azt, hogy az ember egyre jobban fölfogja Istent, épp ellenkezôleg, egyre inkább be kell látnia, mily fölfoghatatlan, és hogy a legillôbb megszólalás Istenrôl voltaképp a - - hallgatás lenne... Az Ótörvény prófétái Isten legnagyobb titkának az Ô szeretetét tartották, mégpedig ,,szerelmét'' a népéhez, amely viszont egyre szökött e szerelem elôl. Jézusban az isteni szeretet emberi alakot öltött, hallható szót; és ,,a kereszten balgasággá'' lett. Ellentmondás jele, de egyszersmind az ínségtôl és szorongástól kínzott ember egyetlen reménye. Elsô olvasmányhoz / 5Mz 7,6-11 Ha Isten népe a maga történelmét és helyzetét a népek között számba vette, tisztán látta, hogy az gyökeresen más, mint a többié. Úgy látta, hogy ô Isten népe, és az Isten vezeti ôt. Miért szemelte ki Isten épp ôket? Erre a kérdésre csak egy a válasz, akkor is és most is; ennek az ,,érthetetlennek'' a neve: szeretet. Az isteni szeretet elôzménye nem az, hogy egy nép vagy ember ,,szeretetre méltó''; a Szeretet maga teszi azzá a választottját -- azzal, hogy magához vonja. Isten adakozó-hívó szeretetéhez képest az emberi szeretet csak nyomorúságos kis ügy. Mégis azon áll életünk, vajon tudunk-e hűséggel és engedelmességgel válaszolni a hozzánk hajló isteni szeretetre (5Mz 7,11). Egyetlen Embernek, az Isten-ember Jézusnak Szíve volt képes tökéletes választ adni. (7,6: 2Mz 19,6; 5Mz 14,2; 62,12; Jer 2,3; Ám 3,2 # 7,7-9: 1Kor 1,26-29; 1Jn 4,10; 5Mz 4,35; 2Mz 34,6-7; Ez 14,12- 23) Válaszos zsoltár / Zsolt 103(102),1-2.3-4.6-7.8 és 10 A jóságos, megbocsátó Isten Szentleckéhez / 1Jn 4,7-16 A Krisztusban felénk áradó szeretet egészen más, mint amit emberben szeretetnek szoktunk nevezni. Az övé eredetében és módjában isteni. Mégsem szorítja ki az emberit, nem zúzza össze, hanem a tiszta izzás parazsát és az abszolútumnak, az öröknek pecsétjét adja rá. Hogy befogadjuk-e Isten szeretetét, az abból látszik majd meg igazán, hogy testvérként befogadjuk-e életünkbe embertársunkat. Ha idegenként hagyjuk ,,kint állani'', Isten szeretetét lökjük vissza. Isten Fia emberré lett, Ôbenne mondta Isten mindnyájunkra szeretetének szent Igen-jét. Jézusban hinni: a szeretetben hinni. Valójában csak az tud hinni, aki szeret. (4,7-10: 1Tesz 4,9; Jn 3,16-17; Róm 8,31-32; 5,8; 1Jn 2,2 # 4,11-16: Mt 18,33; Jn 4,42; 17,6) Evangéliumhoz / Mt 11,25-30 Jézusnak az a megnyilatkozása, amellyel az Atyához fordul ,,ujjongó kiáltással'', a Máté evangéliumban különlegesen magasztos jelenet. Mint Fia, Jézus mindent megkapott Atyjától: Isten ismeretét, a hatalmából való részesedést. Okoskodó ,,bölcsek'', kik Istenrôl- világról kész véleménnyel jönnek, ezt a megdöbbentô üzenetet sosem fogják érteni. Jézus mindeneknél jobban ismeri Atyja titkát, és azokkal közli, akik képesek felfogni (11,28-29): a szegényekkel, az éhes, fáradt emberekkel... Nekik szól Jézus meghívása és ígérete. (11,25-27: Lk 10,21-22; 1Kor 1,26-29; Mt 28,18; Jn 3,35; 17,2; 10,15 # 11,28-30: Jer 31,25; 6,16; Iz 28,12; 1Jn 5,3) Szentségre várva Krisztus, mikor még gyöngék, bűnös istentelenek voltunk, meghalt értünk. Benne kaptunk kiengesztelôdést Istennel (Róm 5,6-11). Elmélkedés Óh mily mély bepillantást engednek az Úr Jézus fájdalmas Szívébe a szentségtörésektôl romban heverô oltárok, az eldugult kegyelemforrások... a régi erény füstölgô szilánkjai. Egy rettenetes átok pusztít a szent helyen, a tisztátlanság kísértete... hallani a kitombolt, de ki nem elégített szenvedély tördelt panaszát... Elsuhognak gyászos árnyak gyanánt az elcsábított fiatal, gyenge lelkek... Halotti sápadtságban lézengenek a hajdan erôteljes eszmények... Óh élet, hová lettél? Hova lett lelkesülésed; mily fertôbe estek rózsáid; mily szennybe fúlt bele lelked?! A tisztaság, a szüzesség védangyala az Eucharisztiának, ôrszelleme az oltároknak... a liliom címere valamennyi áldozatos műnek. Mitto vos sicut oves inter lupos [Küldelek titeket mint juhokat farkasok közé]. Új hadakozás... lélek ereje. Csakis az! Sokszor nem tudjuk, mit képzeljünk az alatt ,,sicut oves'' [mint juhokat], de hozzá kell gondolni Jézus Szívébôl kivált lelkeket, s minden érthetô. A lélek Istennel telt, s akkor mert nagy, csak ,,ovis'' [juh] lehet. A nagyság nem erôszakos, csak hódító, nem éri be, ha szétmarcangolja ellenét, hanem ha szívét meghódítja; s meghódítani szíveket csak az Istenbôl kiinduló s Istenért lelkesülô szeretet, a lelkek üdvét munkáló, rugalmas türelem képes. Hisz ez csupa szellem, csupa élet: ha az erôszak ôt sziklához csapja, mint gyöngyözô hullámtaréj törik meg, pezseg, hűs leheletet, harmatos párázatot lehel s tovább siklik; ha sebet ütsz rajta, nem seb az, hanem édes hasadás, melybôl illat, az erény illata árad! Alakokat támaszt benne minden ütés, csapás... legszebbeket a nagy szenvedés! Óh tehát valóságos harc; de milyen! Amilyennel az esti csillag harcol a tobzódó ellen, a csillagos ég a kétkedô ellen, a virág a bús lélek ellen, a gyermekszem és arc a bukott lélek ellen! (Prohászka: ÖM, 23:156) + Jézus Szíve tisztelet Hogy a Jézus Szíve-ájtatosságnak meglegyen a kívánt hatása, két lényeges cselekedetbôl kell állania; ezek: a szeretet és a jóvátétel. -- A szeretet az elsô és fôkötelesség, és pedig mind Alacoque Sz Margit, mind Eudes Sz János szerint. Az elôbbi a következôképpen számol be P. Croiset-nek a második nagy jelenésrôl: ,,Kijelentette, hogy az a nagy óhajtása, hogy az emberektôl szeretve legyen és visszahúzza ôket a pusztulás útjáról, ösztönözte arra az elhatározásra, hogy kinyilvánítsa szívét az embereknek, a szeretetnek, az irgalmasságnak, a kegyelemnek, a megszentelésnek és az üdvösségnek minden kincseivel egyetemben, hogy mindazokat, akik megadják neki és elômozdítják a tiszteletet, gazdagítsa az Isten Szívének.'' És egy levélben ezeket írja: ,,Szeressük tehát lelkünknek eme egyetlen szerelmét, mert ô elôbb szeretett minket és még mindig szeret folyton égô szeretettel a legméltóságosabb Oltári Szentségben. Csak szeretni kell ezt a Szentek Szentjét, és ez elég ahhoz, hogy magunk is szentté legyünk. Ki akadályozhat meg tehát abban, hogy azzá legyünk, hiszen van szívünk, hogy szeressen, és van testünk, hogy szenvedjen... Csakis az ô tiszta szeretete az, amely megtéteti velünk mindazt, ami neki tetszik, csakis ez a tökéletes szeretet az, amely olyan módon téteti meg velünk, ahogyan neki tetszik; és csakis ez a tökéletes szeretet tétethet meg velünk minden dolgot akkor, amikor neki tetszik. -- Másik kötelességünk a jóvátétel. Mert Jézus szeretetét megbántotta az emberek hálátlansága, amint maga az Úr Jézus jelentette ki harmadik nagy megjelenésekor: ,,Nézd e Szívet, mely az embereket annyira szerette, hogy semmit sem kímélt, hanem magát kimerítette és feláldozta, hogy irántuk való szeretetét kimutassa, és hála gyanánt a legnagyobb részüktôl csak hálátlanságot nyerek, mert tiszteletlenséggel, szentségtöréssel, hidegséggel és megvetéssel illetnek a szeretet ilyen nagy szentségében.'' (Tanquerey: Aszkétika és misztika, 801) + Így szeretett az Isten Az élet küzdelmeibe bele kell világítania az öntudatnak, hogy szeret az Isten; kell ez, mert meleg, nagy szívre van szükségünk s a nagy szívnek temperamentuma az Istenszeretet öntudata. Ez ad türelmet, örömet és erôt; ez támaszt hitet és lelkesülést; ez indít áldozatra. - - Isten egyre hirdeti, hogy szeret. A próféták kemény emberek, de e kemény arcok közt is az isteni szeretet mint jegyes mutatkozik be s az ,,énekek énekét'' énekli. Az örök bölcsesség [sapientia] utánunk kiált s kér: ,,Add nekem, fiam, szívedet.'' (Péld 23,26) S a régi ,,Sapientia'' azután köztünk megjelent, belenézett szemünkbe mint gyermek s nálunk lakott, s a szomszédság közelségét élvezte, azután föllépett s beszélt, s szavai, mint a szeretô lélek dalai, s parabolázott s praeludált [példázott], az irgalmas szamaritánusban, a tékozló fiú atyjában, a jó pásztorban; sejtették, hogy nagy szeretet lakik benne s kitört belôlük ez a tudat, mikor Lázár sírjánál sírni látták: s mondták ,,Íme, mennyire szerette ôt!'' Nekem ez mind ének és vröm! Azután az ,,excessusra'', a szeretet kihágására készült. Arról beszélt elragadtatásában a Táboron is. Koszorút font, ,,diadémát'' s mirrhás csokrot kötött magának; odatűzette magát is a fához, mint a szôlôtövet a karóhoz s öt gerezdbôl csepegett aztán Vére; megtört a szíve s illatárban áradt szét lelke. -- Ez lett a szeretet revelációja; így szeret az Isten! Aki fölnéz, annak szívébôl kienged a fagy s mindenki azt hajtogatja: dilexit, dilexit [szeretett]. Magdolna, Péter, János, Pál apostol, Assisi Sz Ferenc, Sziénai Katalin szeráfokká válnak s szárnyaikkal a keresztet keretezik. -- Ránk is árad ez ismeret, ez érzelem, ez elragadtatás... dilexit, dilexit: szeretett! S ez ,,excessusban'' tönkrement. Mint ahogy sötétben tűzzel adnak jelt; úgy itt is, a világ éjszakájában, a kétely homályában a kereszt tűzoszlopát állította föl az Úr. Szeretett-e, kérdem én is; igen, úgy, hogy fölemésztette magát: ,,szeretett s odaadta magát értem.'' Égett és elégett; de belém is égett. A kereszt alatt a legmélyebb érzés az, hogy Krisztus értem halt meg; ne bánkódjam ott a fölött, hogy a világ ilyen, olyan; ott az én gyötrôdésem nem más, mint az én saját lelkem s az a megsemmisítô öntudat, hogy Krisztus meghalt értem. Elfelejtek mást, csak az én lelkem sebeire gondolok, hiúságomra, kevélységemre, kényeimre; ezeket siratom, mert szeretek. (Prohászka: ÖM, 7:349; 96) + ,,Az én igám édes.'' A rabbik írásai a törvény betartását igához hasonlították. A hívô zsidónak vállalnia kellett a törvény ,,igáját''. De célzást találhatunk arra is, hogy az írástudók aprólékos magyarázataikkal a törvényt szinte teljesíthetetlenné tették. Jézus ezzel állítja szembe a maga igáját. Ô nem azért jött, hogy fölösleges terhet rakjon az élet küzdelmeiben elfáradt emberre, hanem azért, hogy megváltást, szabadulást, enyhületet hozzon. Az ô igája az Isten országának elfogadása. De ez nem jelent újabb megterhelést, hanem inkább könnyebbé teszi az életet. Idézi Jer 6,16-ot, amely lelki nyugalmat ígér azoknak, akik az ,,ôsi utat'' követik, vagyis kitartanak a hagyományos istenes élet mellett. De a kijelentés Jézus messiási küldetésére is vonatkozik. A történelembôl nem ismerünk olyan embert, aki hasonló enyhületet ígért volna az emberiségnek. Ezt csak olyan valaki tehette meg, akinek az Atya valóban mindent átadott, s aki azért jött, hogy megmentse a világot, nem elveszítse. Ô valóban úgy áll elôttünk az evangéliumban, mint vonzó egyéniség. Olyat ígér, amit csak Isten adhat. Ezért követelményei is egyúttal ígéretek. Az egyház igehirdetésének ezt a hangot nem szabad szem elôl tévesztenie. (Jakubinyi: Máté evangéliuma, 143) + Mindenünk Krisztus Mindenünk Krisztus minekünk. Ha sebre vágyol gyógyulást, Ôbenne orvost találsz. Ha láz hevít, Forrás Ô, és üdít. Ha bűnöd súlya fojt: Ô igazulásod. Ha kell segítség: Ô erôsség. Halál rettegtet: Ô az Élet! Az égbe hív vágy: Ô az Út, -- hogy járjad! Sötéttôl félô: nézd, a Fény Ô. Ha kínoz éhed, Ô az Étked. Ízleljétek tehát és lássátok, mily édes a ti uratok! (Sz Ambrus) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP 1: Az eljövendô Megváltó a nemzetek világossága és az egész világ üdvössége lesz. S: Krisztus mindnyájunkat meghívott az üdvösségre. E: Keresztelô János tanúsítja, hogy Jézus az Isten Báránya! A mi világunk nem a legjobb. Sosem is volt! Segíthetünk-e rajta? -- Az Ószövetség látnokai beszéltek egy eljövendô üdvözítôrôl. Keresztelô Sz János Ôrá mutat, aki már megjött: ,,Láttam Ôt, tanúskodom: Ô az!'' -- A Bárány, aki elveszi a világ bűneit: válasz-e ez a mi sokféle ínségünkre, igazi válasz-e? Csak akkor, ha ráébredünk igazi bajunkra! Meg vagyunk-e váltva, üdvözítve? Így is kérdezhetné valaki: Tudunk-e szívbôl énekelni? Imádkozni, imádni? Ilyesfélék az igazi kérdések! Elsô olvasmányhoz / Iz 49,3.5-6 Az ,,Isten-szolgáról'' szóló második éneket egészében (Iz 49,1-6) nagyhét keddjén olvassuk. A mai evangéliumi szakasz is ehhez kapcsolódik: A Keresztelô elismeri Jézust Isten Bárányának, ,,Isten (vezeklô) Szolgájának'' -- mert e kettô az ô nyelvén és bemutatásában egyet jelent. Isten a ,,pogányok világosságává'' tette szolgáját (Iz 49,6), üdvösségszerzônek a föld minden népe számára. János pedig azért jött, ,,hogy tanúságot tegyen a világosságról'' (Jn 1,7-8). (49,3: Iz 42,1-4 # 49,5: Fil 2,8-11; Zsolt 18,2-3 # 49,6: Lk 2,32; ApCsel 13,47) Válaszos zsoltár / Zsolt 40(39),2 és 4.7-8.8-9.10 Öröm Isten akaratán Szentleckéhez / 1Kor 1,1-3 Rövid, súlyos nyitánnyal kezdôdik az elsô korintusi levél olvasmánya, mely a következô vasárnapokon folytatódik (a 8. vasárnapig). Sz Pál figyelmezteti az általa alapított egyházközséget, hogy ô Jézus Krisztus apostola, ugyanazon Isten akaratából és hívására, akinek a korintusi hívôk Isten szent népévé való meghívatásukat köszönhetik. ,,Szentek, megszenteltek'' ôk, mert Isten magához hívta ôket Krisztus halála és föltámadása által. Az apostol és a közösség szintén elválaszthatatlan Isten akaratából. Pál apostoli tekintélye és a hívekkel való mély együttérzése ad e levél olykor kemény kitételeinek súlyt és építô erôt. (1Kor 6,11; ApCsel 2,21) Evangéliumhoz / Jn 1,29-34 Három fontos kijelentés hangzik egymás mellett: 1. Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit; 2. leszállt rá a Szentlélek és Vele maradt; 3. Ô Isten választottja (Isten Fia). E három tétel elválaszthatatlan János Messiás-képében. Mindhárom az Izajástól megjövendölt ,,Isten-Szolgájára'' (Ebed-Jahve) utal. Iz 53 szól a mások bűneiért szenvedô szolgáról, ki szelíd bárányként megnémul kínzói elôtt; Isten pedig választottjának hívja ôt, akire Lelkét küldi (Iz 42,1). Egy bensô hang mondja a Keresztelônek: Ez az! E felismerés hatóerejét csak akkor sejthetjük, ha volt valaha hasonló rádöbbenésünk. (1,29-30: Iz 53,6-7; 1Pt 1,18-19 # 1,32-33: Iz 11,2; Mt 3,16; Jn 3,5; Iz 42,1) Szentségre várva A Keresztelô tanúságot tesz Isten Szolgájáról, Bárányáról és a Lélekrôl, ki leszállt Jézusra, Vele maradt, és áldozatul szentelte föl. E Bárány lakomájára vagyunk most hivatalosak (Jel 19,9). Mi is tanúskodunk: Ô a választott, Ô az Isten Fia... aki minket, engem választott most (,,Én választottalak titeket.'' -- Jn 15,16). Elmélkedés A Szentlélekhez, aki a szeretet forrása Imádlak téged, harmadik isteni Személy, mint aki maga vagy a szeretet. Te vagy az Atyának és a Fiúnak élô szeretete és minden természetfölötti szeretet szerzôje szívünkben: Fons vivus, ignis, caritas, -- eleven kútfô, tűz, szeretet. Tűz alakjában szállottál le pünkösd napján, és te vagy a tűz, amely kiégeti szívünkbôl a bűn és hiúság salakját és felgyújtja bennünk az imádásnak és az odaadó szeretetnek tiszta lángját. Te az eget egyesíted a földdel, amikor megmutatod nekünk az isteni természet dicsôségét és szépségét. Imádlak téged, örök, teremtetlen tűz, amely által a lelkek élnek, és amelyben egyedül válnak méltókká a mennyországra. Isteni vigasztaló, megismerem benned a természetfölötti szeretetnek a szerzôjét, amely egyetlen menedékünk. Az ember természettôl vak és keményszívű minden dolog iránt. Hogy érhetné el magától a mennyet! Csak a te kegyelmed tüze újítja meg teljességgel és teszi fogékonnyá, hogy örülni tudjon annak, amiben nélküled nem lelné kedvét. Te, ó mindenható Vigasztaló, te maga a teremtô erô, te vagy a vértanúk számára fájdalmaik közepette az erô és a kitartás. Te vagy hitvallóidnak támasza, egy rejtett élet hosszú, egyhangú és alacsony munkáin át. Te vagy a tűz, amellyel az igehirdetôk megnyerik a lelkeket és a hittérítôk munkájuk közben elfelejtkeznek önmagukról. Te általad ébredünk fel a bűnnek halálából, hogy a teremtmények alacsony cselédi szolgálatát felcseréljük a Teremtônek tiszta szeretetével. Általad ébresztjük fel magunkban a hitet, a reményt, a szeretetet és bánatot. Általad élhetünk ennek a földnek mérgezett levegôjében és maradunk mégis mentek a fertôzéstôl. Általad tudjuk magunkat a szent szolgálatnak szentelni és teljesíteni felséges kötelességeinket. Te gyújtottad meg lelkünkben a tüzet, amely által imádkozunk, elmélkedünk, bűnt bánunk. Ha te elhagysz bennünket, éppoly kevéssé tudunk élni, mint ahogy nem élhetne a test, ha kialszik a nap fényessége. Óh én szentséges és szenttétevô Uram! Ami jó van bennem, csak tôled származik, nélküled évrôl-évre rosszabbá lennék és végül is valóságos ördög válna belôlem. Ha valamiképpen különbözöm a világtól, csak azért van, mert te választottál el tôle és szívembe oltottad az Isten iránti szeretetet. Ha még olyan nagyon különbözöm a szentektôl, onnan van, hogy az élet különbözô helyzeteiben nem elég állhatatosan imádkozom kegyelmeidért, és azokat a kegyelmeket, amelyeket juttattál nekem, nem használom fel eléggé. Sokasítsd meg bennem méltatlanságom ellenére is a szeretet kegyelmét. Drágább kincs az a világ minden javánál, és én lemondok érette mindenrôl, amit a világ nyújthat. Add meg nekem ezt a szeretetet, ó Istenem, mert ez a szeretet az életem. Amen. (Newman bíboros imája, Sík: DB, 160) + A keresztségi fogadalom felújítása Uram, Jézus Krisztus! Méltatlan, szegény bűnös vagyok ugyan, de azért hívô szívvel-lélekkel vallom a szent katolikus hitet, annak minden egyes tételét, úgy amint szeretett anyánk, a római, szent, katolikus és apostoli Egyház hirdeti, tanítja és vallja. De mivel az élet alkonyán oly sok a veszély és a kísértés, kijelentem most mindenkorra, a te szent Fölséged elôtt, a dicsôséges Szűz Mária elôtt, ôrzôangyalom és minden szentek elôtt: még ha a végsô alkalommal elmémnek valamilyen zavara miatt el is találnék távolodni ettôl a szent hittôl, mindenkor ebben a szent katolikus hitben akarok élni és halni a szentegyháznak ölében, mely nem zárja el szívét egy megtérô elôtt sem, és szándékosan egyetlen vétket sem akarok elkövetni. Amen. (Ferreri Sz Vince, Sík: DB, 470) + Szentlélek [Lélek] betöltötte, s az üldözôt a Nemzetek Apostolává tette! Betöltötte a vámszedôt, Jóhírszerzôvé tette ôt! Óh mily nagy Művész az a Szentlélek! A szívet alighogy érinti, s már tanítja, -- csak érintett, s az már tanítva, Tanító lett. (Nagy Sz Gergely) Akiket a Szentlélek vezérel, jó eszmékkel, igaz hitben élnek. Ezért van sok tanulatlan ember, aki bölcsebb, mint tudós személyek. Ki bennük él: Szentlélek, világosság, erô, élet. (Vianney Sz János) + Szentlélekhez fohász Lehelj reám, óh Szentlélek, hogy gondolatom mind szentté legyen! Működj bennem, óh Szentlélek, hogy minden munkám szentté legyen! Vonj szívedre, óh Szentlélek, csak azt szeressem, ami szent, mindenekben! Erôsíts meg, óh Szentlélek, hogy mind ami szent, megvédjem! Ôrizz engem, óh Szentlélek, hogy mindig szent legyen a lelkem! (Sz Ágoston) + Emberi szív Óh szégyene az emberi szívnek! A teherhordó barom leroskad és mindig jut irgalmas kéz neki, hogy föltámogassa. És egy lélek, -- nem, hanem lelkek milliói hullanak bűnbe, hullnak kárhozatra minden nap! -- is senki sem szán rájuk egy gondolatot! (Sz Bernát) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP 1: Az eljövendô Messiás fényességet, örömet és szabadulást hoz népének. S: Az apostol egyetértésre buzdít. E: Jézus Kafarnaumban hirdeti, hogy beteljesedett az Írás szava: közel a mennyek országa. Az evangélium ,,jó hír'', de még több: örvendetes üzenet annak, aki szívére veszi, magába engedi az igét, helyet ád neki életében. -- Jézus ,,megtérést'' vár el tôlünk, hogy megváltozzunk, végre igazi magunkká legyünk, tiszta, egész emberré, -- Isten emberévé. Jézusban ez az emberi eszmény lett láthatóvá. Elsô olvasmányhoz / Iz 8,23-9,3 A zsidó föld északi nagy részét Kr.e. 732-ben az asszír birodalom hódította meg és Galilea (Zabulon és Neftali törzsek) lakosságát elhurcolta. De a vigasztalan sötétbe belevilágít egy fénysugár (l. karácsonyéji mise 1. olvasmány): van remény, mert Gyermek született, aki Dávid trónját foglalja majd el. Neve, Emmanu-El (,,Velünk az Isten''), Isten segítô jelenlétét ígéri. Sz Máté evangéliuma az ígéret beteljesedését látja abban, hogy Jézus épp e vidékrôl, Galileából jön, Isten uralmát hirdeti és megtérésre szólít. (8,23: Mt 4,15-16 # 9,1-2: Zsolt 112,4; Jn 8,12; Zsolt 126 # 9,3: Iz 10,25-26; Bír 7,15-25) Válaszos zsoltár / Zsolt 27(26),1.4.13-14 Bizalom Istenben Szentleckéhez / 1Kor 1,10-13.17 A korintusi egyház meghasonlott, bár még nem bomlott föl, -- hisz Pál még az egész közösséghez szól. Vetélkedés dúl csoportok, köröcskék, ,,klikkek'' között, melyek más-más igehirdetôre vagy tanítóra hivatkoznak (melybe személyes rajongás is vegyül). Három kérdéssel mutat rá Sz Pál, mily oktalan emberekre esküdni: vele Krisztust osztják meg, s az evangélium eszközét, útját dúlják föl. Ez az eszköz nem egyes prédikátorok személyes kiváltsága (karizmája), hanem Jézus Krisztus keresztje. Csak ebbôl él az egyház. És ez ma is szól nékünk, a ,,mi Urunk Jézus Krisztus nevében!'' (1Kor 3,4.21-23) Evangéliumhoz / Mt 4,12-23 vagy Mt 4,12-17 Jézus nyilvános működését épp akkor kezdi, mikor János visszalép attól. Keresztelô Sz János bebörtönzésérôl Sz Máté szól (14,3-12). Jézust is majd ,,kiszolgáltatják'': ez a próféta-sors. Annak, hogy a Messiás Galileában lép föl és nem Judeában -- ahogy azt várni lehetett -- kettôs az oka: a Keresztelô elfogatása Judeában és Izajás jövendölése (Iz 8,23-9,1; 1. olvasmány). E szakasz vége összegezi Jézus működését: meghirdeti Isten királyságát és gyógyítja a betegeket. Így kétféleképp hoz világosságot a sötét földre: ige és csoda együttesen lesznek hatékony jelei a jövendô üdvnek. -- De mindenek elôtt Máté elbeszéli az elsô tanítványok meghívását (4,18- 22); ezek Péter és András, Jakab és János, két-két testvér. Hallják a hívást és szívükkel értik meg, mielôtt eszük tudná, mit hoz számukra Krisztus követése, megaláztatásban és nagyságban. (4,12-17: Mk 1,14- 15; Lk 4,14-15; Jn 4,43; Iz 8,23; 9,1-2 # 4,18-22: Mk 1,16-20; Lk 5,1- 11; Jn 1,35-42) Szentségre várva A világosság -- az öröm és a remény -- Jézus evangéliuma és keresztje által jön e világra. A ,,kereszt balgaságában'' lett láthatóvá Isten bölcsessége: az Ô szeretete és szentsége. Elmélkedés ,,Térjetek meg!'' Szörnyű volt e belsô küzdelem. Elszántan vívtam lelkemmel, szívem volt közös csataterünk. Arcomon, lelkemen a küzdelem nyomaival nekirontok Alypiusnak. ,,Hát lehet ezt tűrni? -- kiáltom. -- Mit szólsz ahhoz, amit hallottunk? Műveletlen emberek talpra állnak és elragadják a mennyországot, mi meg minden tudományunkkal együtt itt fetrengünk test-vér-mivoltunkban! Talán szégyen követni ôket, mert megelôztek? Nem kell-e inkább szégyenkeznünk, hogy még követni sem tudjuk ôket!?'' Nem tudom, mi mindent mondtam még neki ilyen értelemben. Ijedten, szó nélkül nézett rám, engem meg kihajtott mellôle izgatottságom. Lelkem mélyéig megrendültem s iszonyú haraggal támadtam magamra azért, hogy nem lépek szövetségre veled, Istenem. Akarok-e menni, akarok-e erôsen és egészen? S nem csak ide-oda kapkodni derékontört akarattal, s engedni, hogy az akarás a nemakarással erôlködve küszködjék! Különben meg e kínos határozatlanságom folyamán is nem végeztem-e testemmel temérdek olyan dolgot, amit az emberek akarnak ugyan néha, de nem tudnak végrehajtani, mert vagy tagjaik hiányoznak, vagy bilincsekben vannak, vagy betegség miatt erôtlenek, vagy bármi más akasztja ôket. Hajamat téptem, homlokon ütöttem magamat, összekulcsoltam kezeimet és átöleltem térdeimet. Mindezt azért tettem, mert akartam. Ha tagjaim mozgékonyság híján nem engedelmeskedtek volna, akarhattam, de nem cselekedhettem volna. Sok mindent tettem tehát, amiben az akarás és képesség nem volt egy és ugyanaz. Micsoda ellenmondás ez! S mi a magyarázata? A lélek parancsol, s a test huzakodás nélkül engedelmeskedik. Parancsol önmagának, s kész az ellenállás! Mik tartóztattak? Értéktelen csecsebecsék, páváskodó hiábavalóságok: régi barátnôim. Rángatták testemet, mint a köpenyt, s fülembe sugdostak: Igazán elküldesz minket? De ez a hang már erôtlen volt. Onnan ugyanis, amerre arcomat fordítottam, s ahova féltem átpártolni, elém tűnt az önmegtartóztatás tiszta fönsége. Derült volt illetlen vidámság nélkül. Kedves mosollyal hívogatott, hogy csak menjek, ne kételkedjek. Felém nyújtotta szent kezeit, hogy elfogadjon és magához vonjon. Óh, a gyönyörű példáknak micsoda teljességét mutatta nekem! Temérdek fiú és leánygyermek, a nagyszámú ifjúsággal együtt minden kor, tisztes özvegyek, pártás aggok, valamennyien a szent tisztasággal ékesen, amely semmiképpen sem volt gyümölcstelen bennük, mert termékeny méhébôl s tôled, jegyesétôl, Uram, gazdagon fakadtak örömeik. Rám mosolygott, s mosolya buzdítás volt, mintha mondta volna: S te nem tudnád megtenni, amit ezek a férfiak és nôk megtettek? Azt hiszed talán, hogy ezek maguktól erôsek, s nem Uruk Istenüktôl? Támaszkodjál egészen az Úrra! Ne félj, nem tér ki elôled, nem enged elesni! Tedd bizalommal s meglátod, felkarol és meggyógyít. Felugrottam Alypius mellôl és elmentem olyan messze, hogy jelenléte immár nem lehetett terhemre. Úgyis észrevett már valamit rajtam; azt hiszem ugyanis, hogy mondottam neki valamit, s hangom rezgése megmutatta neki, hogy tele vagyok könnyekkel. Eltávoztam tehát mellôle, ô meg ottmaradt ülôhelyünkön s mérték nélkül csudálkozott. Leroskadtam, azt sem tudom, hogyan, az egyik fügefa alá, s szabadon eresztettem könnyeimet. Mert éreztem, hogy bűneim rabja vagyok, és panaszos szóval kiáltoztam: Mikor lesz vége ennek az örökös holnapra hagyatkozásnak? Miért nem most mindjárt? Miért nem szakajtja meg ez az óra életem gyalázatosságát? -- Így sóhajtoztam, s szívem a legkeserűbb bánat könnyeit sírta. Egyszercsak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt s ezt ismételgette: Tolle, lege! Tolle, lege! Vedd, olvasd! Vedd, olvasd! Arcom pillanat alatt megváltozott s lázasan kutattam emlékezetemben, van-e valami olyan játékfajta, amelyben a gyermekek ehhez hasonló éneket szoktak énekelni, de nem emlékeztem, hogy bármikor hallottam volna. Visszanyomtam könnyeim áradatát s felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást s olvassam el a szemembe ötlô legelsô fejezetet. Visszasiettem oda, ahol Alypius ült, mert odatettem az Apostol könyvét, mikor fölkeltem onnan. Fölkaptam, kinyitottam s egyetlen hang nélkül olvastam azt, amire tekintetem legelôször esett: ,,Nem tobzódásokban és részegeskedésekben, hanem öltözzetek az Úr Jézus Krisztusba.'' (Róm 13,13) Nem akartam tovább olvasni. Nem is volt szükséges. Amint ugyanis a mondat végére értem, mintha a biztos megnyugvás fénye árasztotta volna el szívemet, a kételkedésnek utolsó árnyéka is eloszlott belôlem. Ujjamat vagy egyéb valami jelet odatéve betettem a könyvet, s immár egész nyugodtan mindent elmondtam Alypiusnak. Azt, hogy ôbenne mi ment végbe, -- nekem sejtelmem sem volt róla, -- a következô módon közölte velem. Elôször is látni akarta, mit olvastam. Megmutattam. Elolvasta, de tovább, mint én. Nem is tudtam, mi a mondat folytatása. Ez volt: ,,A hitben erôtlent pedig karoljátok fel.'' Ô meg ezt a mondást vonatkoztatta magára, s ezt meg is mondta nekem. Onnan anyámhoz siettünk. Jelentjük a dolgot. Örül. Elmondjuk, hogyan történt. Ujjong örömében, gyôzelmet emleget s áldást mond Neked, ki ,,mindent megtehetsz bôven azon túl is, amit kérünk vagy értünk'' (Ef 3,20). Mert látta, hogy sokkal többet megadtál bennem, mint amennyit panaszos könnyeivel és sóhajtásaival kérni szokott tôled részemre. (Sz Ágoston: Vallomások, 8:9) + Mit kertelsz-hümmögsz? Szólott az Isten! Az Ô szava nekem az érvek érve. (Kasszián) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP 1: Megtéréssel készüljünk az ítéletre, amellyel az alázatosakat megdicsôíti az Úr. S: Isten a világ szemében gyengéket választotta ki, hogy ,,aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!'' E: Jézus a hegyi beszédben meghirdeti az eszményi keresztény életet. Igaz-e, hogy Isten jobban szereti a szegényt, mint a gazdagot, jobban az éhezôt a jóllakottnál? Isten mindegyikét szereti, még a bűnöst is, bűne ellenére. De a gazdag úgy hiszi -- ô ,,nem szorul Isten szeretetére''. Nem meri elfogadni a szeretetet, attól fél, kemény szíve talán megpuhul tôle, s vagyona elolvad... -- De aki józanul elgondolkodik, ráeszmél, igazánban milyen szegény. Bankbetétje hiába ámítja. Nem az boldog, akinek pénze van, hanem az, akit szeretnek és szeret; végül is: aki tudja, hogy Isten ,,igent'' mond neki. Elsô olvasmányhoz / Szof 2,3;3,12-13 Itt a próféta a jámborokhoz fordul: ,,Keressétek az Urat!'' Ez érthetôbb a következôbôl: ,,Keressétek az igazságosságot, az alázatot.'' Ez annyi, mint lemondani az önkényességrôl, az önigazolásról, önteltségrôl Isten felé. Ha a nép megfogadja az intést, reménye lehet, hogy elkerüli az összeomlást. Ennél többet nem mondhat a próféta. Mindenképp köteles az ember Istent tisztelni, az Ô szavát megfogadni, -- még ha az ítéletet nem kerüli is el. Tán kell a vész tisztító tüze. ,,Szegény és alázatos'' népnek reményt ígér a próféta (Szof 3,12-13). A ,,szegénység'' a próféták és zsoltárok nyelvén majdnem egy az alázattal! Ez azok lelkülete, akik Isten színe elôtt tudják, hogy ôk semmik és semmire se képesek. (2,3: Ám 5,4; Iz 57,15; Jer 13,15-16 # 3,12-13: Iz 53,9; Jel 14,5; 1Pt 1,19) Válaszos zsoltár / Zsolt 146(145),7.8-9.9-10 Isten: Úr és segítô Szentleckéhez / 1Kor 1,26-31 Az emberi bölcsesség számára a kereszt üzenete ostoba és bosszantó. De Isten semmibe veszi az ilyen ,,bölcsességet''. Sz Pál ezt mondja az egyházhoz írt levélben (1Kor 1,26): Ugyan hány elôkelô, hatalmas vagy tanult ember van azok közt, akik kereszténnyé lettek? Isten új népe, akárcsak a régi: Ô a semmibôl alkot magának népet (1,28). Isten a gyöngékhez, a megvetettekhez fordul, ezeket választja. Így Isten elôtt semmi gôg nem kérkedhet, csak alázatos hálát rebeghet megsemmisülve. (1,26-27: Mt 11,25; Jak 2,5; 2Kor 4,7 # 1,29: Róm 3,27; Ef 2,9 # 1,31: Jer 9,22-23; 2Kor 10,17) Evangéliumhoz / Mt 5,1-12 A hegyi beszédben új Mózesként lép föl Jézus, új igazságot hirdetve (5,20). A boldogságok fölsorolása egyszerre óhajt, kívánságot fejez ki, s az Isten országába való bejutás föltételeit. Talán a rövidebb, Sz Lukácsnál rögzített alak az eredetibb (6,20), a Máté-féle hosszabb, már magyarázatot fűz hozzá, a következô mondanivalójához képest. A ,,szegények és éhezôk'' nemcsak egy társadalmi, gazdasági réteg, hanem olyanok, akik (,,Isten színe elôtt'') tudják és vallják, hogy semmijük sincs, semmit se tudnak, egészen Ôrá szorulnak! De nem a tétlen, magukat elhagyókat érti, hanem azokat, akik kiállnak igazság és béke mellett. Mindez nem csupán a tanítványoknak szól, hanem Isten jövendô népének (5,1). (5,3-6: Iz 61,2-3; Zsolt 37,11 # 5,7-10: Mt 18,33; Jak 2,13; 3,18; 1Pt 3,14 # 5,11-12: Mt 10,22; 1Pt 4,14) Szentségre várva Isten elôtt koldusszegények vagyunk. Amink van, azt az Ô bôségébôl kaptuk. Többet is ad, ha szegénységünkbôl mi is készséggel adunk. A kenyérszegésben megleljük Istenünket és tulajdon boldogságunkat. Elmélkedés ,,Boldogok...'' ,,Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ôk megelégíttetnek.'' Nem szereti azokat, kik magukkal s tökéletességükkel beérik, kiknek nincsen vágyuk a több, a jobb után; ezek hullák. Ki érheti be Krisztus szerint a már elért lelkiséggel? Ki lehet vágyak s törekvések nélkül? Mily hegyek emelkednek elôttünk? A valóság, a fölség, az ismeret, a fennköltség hegyei! Ez az éhség a lelki egészség jele, az erônek szimptómája, mely feszül, dolgozik s újra töltekezik; ez a mi utunk. Hiszek abban, hogy mindig jobb lehetek. ,,Boldogok az irgalmasok, mert ôk irgalmasságot nyernek.'' Az irgalomnak mindig találunk helyet. Összetört szíveket, hajótörötteket, a bűn tudatában szenvedô embereket föl kell emelnünk. ,,Az Úr irgalmasságának nincs határa.'' Nála találok otthont én magam, ki tudom, hogy jó föltételek dacára mi a bűntudat s a nyomorúság, nála tanulok irgalmat a testi-lelki szenvedôk iránt. E néven fölismerem a koldusban is az Isten-gyermeket; misszióm lesz az irgalmasság balzsamát csepegtetni mások szívébe s az élet bölcsessége, a türelem követi lépteimet. ,,Boldogok a tisztaszívűek, mert ôk meglátják az Istent.'' Van sokféle szem; egyik keveset lát, másik többet; van, akinek szemében színpompássá, csodássá, mélységessé, műremekké válik bokor, hegy, erdô, táj; lelke van hozzá. A tisztaszívűnek szeme ily mélyreható, ily kinézô szem; csodálatos, finom orgánum: látja az Istent; ráismer; másképp fest neki a világ, virág, tövis, csillag; ahol más ködöt lát, ô azon át napot lát, s ahol más csak sötétséget, ô ott csillagot is; látja az Urat: Dominus est...! Ne tompítsuk el lelkünk szemét porral, sárral, földdel; az állati ember nem látja az isteni vonást! Mily élvezet látni az istenit s majd egykor az Istent. ,,Boldogok a békességesek, mert Isten fiainak hivatnak.'' Jézus mindig a fölényes lelkiséget s nem a bamba passzivitást magasztalja: a békességet, mely a jóakarat gyümölcse, az erôs, türelmes, okos, mérsékelt jóakaraté s nem a támadó, erôszakoskodó hatalmaskodásé. E békességért sokat kell küzdenünk, ez a béke is egyik kezében kardot, másikban pálmát lenget. Legyen békém elôször Istennel, vagyis legyen tiszta szívem; legyek békében embertársaimmal. Kár az idegeskedésért; minden veszekedés után belátom, hogy jobb lett volna abba bele nem menni. (Prohászka: ÖM, 6:145; 186) + Alázat A választottságnak nagy jele a szent alázat, a gôg elvetettségbe zuhanásnak. -- A szent alázat igaz ,,pénz'': az Isten országában csak ez a pénznem járja. -- Legbiztosabb ösvény a szent alázat útja: az Úr ajándoka és malasztja rajta szívünkbe érkezik! Minden más út hiú veszôdés, lelket vesztébe hajtja. Csöndes alázat az, mely viszi lelket elôbbre, tökélyre: végül az égbe! -- Az önkeresôknek azonban a gôgje ellanyhít itt lenn s végre pokolra taszít. Sokra magát aki tartja, alázattól aki fázik, békét itt sose lát, sem maga ismeretét! -- Jobb alázatos egyszerű konyhacselédnek lenni, mintsem gôgteli nagyszerű papnak. -- Csekély alázat: önmagába bízás, a nagy bűnöknek lejtôjére vonszol. -- Önszeretet kitaszítja alázatot emberi szívbôl; csak neve ,,szerzetes'', enélkül csak csal, neve álnév. -- Jobb, ha szakácsinasul éltél, mintsem önbecsülô, öntelt papként, csodája a népnek... -- Egyetlen út az égbe a szent alázaté! Jó szívbe vésni: mind, ki itt magát meg nem veté, a büszke ott túl semmi lesz; kiszórják, szent kapuk elé... -- Isten szent szeretetére csak mély alázat ér el, önnön-nyomorának ismeretével. -- Nem visz az égbe egyéb, csak a hű szeretet; ki-ki mily nagy szívvel jön föl oda, ,,akkora'' mennybe talál. -- Szorgos gonddal ügyeljünk rá, nehogy bárki terhére legyünk; hogy a testvért szeretve szolgáljuk, mitse törôdve azzal, hogy valamit veszítünk a magunkéból; még kevésbé jusson eszünkbe, máséra epedni... -- Tettén, nem szaván ismerszik, kibe ki-s-mi leledzik! -- Egyre nagyobb békén s türelemmel imádjad az Istent: itt amit eltűrünk, rövid az, de jutalma örök lesz! (Kalazanci Sz József) Roppant orvosszer, mely fönntart üdvösségre: az alázat! (Sz Atanáz) + Egyszerűség Térjünk, térjünk vissza a mi egyszerűségünkre ünneplésben, fussunk a hiúságtól, zenétôl, költekezô pompától, melyekben több az evilági fényelgés, mintsem áhítat és elmélyedés! (Kalazanci Sz József) + Sokat elhagyott, ki magának semmit meg nem tartott. Mi bizonnyal: amink van, ragaszkodva birtokoljuk, amink meg éppen nincs, mohó vággyal hajszoljuk. Sokat elhagyott, ki bármi keveset, de teljesen föladott. (Nagy Sz Gergely) + A Szentírás kimondja, hogy nem juthatunk örök életbe a parancsok megtartása nélkül. Ne hidd, hogy igaz voltod csak abból áll, hogy kerülöd a gonoszt; mert nem tenni a jót már maga is gonosz, és a törvényt megszegheted mindkét módon [tettel s mulasztással]. (Sz Atanáz) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 5. VASÁRNAP 1: Az irgalmasság gyakorlása tesz kedvessé az Úr elôtt. S: Szent Pál, amikor az evangéliumot hirdeti, a megfeszített Krisztusról tesz tanúságot. E: Krisztus hívei példás életükkel tegyenek tanúságot a világ elôtt! Istent úgy tiszteljük, hogy komolyan vesszük a szavát: megtesszük, amit kíván, hisszük, amit ígér. A tett számít, nem a szó. A szó elhangzik, de a tettek világítanak és világot újítanak. ,,Amit ma teszünk, az dönti el, hogy milyen lesz holnap a világ.'' (Boris Pasternak) -- Nem okvetlen nagyok e tettek. Isten alkotja a nagy műveket kisemberek kis tetteivel. Ha miattam valaki megérzi Isten közelségét, akkor Isten általam tett nagyot. Elsô olvasmányhoz / Iz 58,7-10 Izajás szava intés és ígéret a néphez, amely a számkivetésbôl való visszatérés után (Kr.e. 537 körül) azon kesereg, hogy semmire sem jutnak, és Isten segítsége is elmaradt. Minden böjt és ima hasztalannak látszik, míg nem teljesítik elsô kötelességüket a gyöngék, szegények, éhezôk iránt. Isten kívánsága: igazság az elnyomottnak, kenyér az éhezônek, szabadság a honfitársnak, akik ínségükben talán szolgaságra jutottak (58,6). Ez tiszteli Istent, nem ,,jámbor gyakorlatok'', melyek üresek, ha tett nem követi ôket. Csak így épül Isten közössége (vö. hívások és válaszok) -- akkor is, mindig is. (Tób 4,16; Mt 25,35-36; Zsolt 85,14; 145,18; Iz 52,12) Válaszos zsoltár / Zsolt 112(111),4-5.6-7.8-9 Az istenfélelem áldásai Szentleckéhez / 1Kor 2,1-5 A kereszt üzenete az evangélium. Meglátszik ez azon, ahogy Krisztus kiválogatja hírnökeit és munkatársait. Gyöngeség, félelem, félszegség (1Kor 2,3): így lép-e föl Isten hírnöke, tanúja? Pál korintusi föllépése mutatja: Isten szegényes eszközökkel dolgozik (vö. 4. vasárnap, 1,26-31), csakhogy kitessék, az evangélium ereje Isten tulajdon hatalma. A mai Egyházról is elmondhatni ezt: sem műszaki felszerelés, sem ragyogó ,,szakértelem'', sem hatásos föllépés nem teszi az evangéliumot hihetôvé, csakis Isten Lelke és ereje. (2,1-2: 1Kor 1,17; 2Kor 11,6; Gal 6,14 # 2,3-5: ApCsel 1,8; 1Tesz 1,5; Róm 1,16; 2Kor 12,12) Evangéliumhoz / Mt 5,13-16 A ,,föld sója'', a ,,világ világossága'' szavak jelzik a tanítványok felelôsségét, feladatát e világban. A fény világítson, a só ízt adjon! A tanítványok dolga, hogy Isten országa megvalósul-e. A keresztények jó cselekedeteiért az emberek dicsôítik majd a mennyei Atyát -- ez persze csak az egyik lehetôség, a másik (5,11-12) a gúny és üldözés. A tanítvány osztozik a Mester sorsában, aki maga volt a világ Világossága (Jn 8,12). (5,13: Mk 9,50; Lk 14,34-35 # 5,14-15: Mk 4,21; Lk 8,16; 11,33 # 5,16: Jn 3,21; Ef 5,8-9) Szentségre várva Uram, óvj engem tespedéstôl és sorvadástól! Hogy lehetnék máskülönben a föld sója? Élj bennem, ragyogj belôlem, tégy átlátszóvá a Te fényeddel, izzóvá a Te melegedtôl! Elmélkedés Világosság fiai: megigazulás A mi földünk is puszta és üres vala, s a tudatlanság borúja ködlött rajta, mielôtt a kinyilatkoztatás formája ékesítette. Mert ,,a gonoszságért dorgálod az embert'', s ,,a te ítéleteid nagy mélység''; íme azonban lelked a vizek fölött lebeg vala, s irgalmasságod nem hagyta el nyavalyás mivoltunkat, hanem azt mondtad: legyen világosság. Legyen világosság, -- vagyis: ,,tartsatok bűnbánatot, mert elközelgetett a mennyek országa''. És mivel ,,lelkünk megháborodott bennünk, megemlékeztünk rólad, Uram, Jordán földérôl'', a hegy lábánál, amely veled egyenlô, de alázatos lett miérettünk, -- s elbúsultuk magunkat sötétségünk miatt, megtértünk hozzád, s íme: meglett a világosság! ,,Sötétség voltunk valamikor, s íme, így lettünk világosság az Úrban!'' Világosság vagyunk, nem ugyan a színrôl-színre való látás útján, hanem hitünk által. ,,Mert a reménység által tartatunk meg. A reménység pedig, mihelyt látjuk, nem reménység.'' Most még olyan az életünk, hogy egyik leselkedô örvény zúgása beleszakad a másikéba, de már túlharsogja ôket a te vízeséseid hangja. Itt a földön még az Apostol is, ki így panaszkodik; ,,nem szólhattam nektek mint lelkieknek, hanem mint testieknek'', mondom, ô is óvakodik azt gondolni, hogy immár célhoz jutott, hanem elfeledvén, amik mögötte vannak, s azokra terjeszkedvén, amik elôtte vannak, ugyan sóhajtozik terhei alatt és szomjúhozó lélekkel vágyakozik az élô Istenhez, valamint a szarvas a vízforrásokhoz: ,,mikor jutok el oda?'' Mennyei lakóházába óhajt átköltözni, s a még mélyebb örvényben lakókat hívogató szóval bíztatja: ,,Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti értelmetek megújulása által. Ne legyetek, atyámfiai, gyermekek értelemre nézve, a gonoszságra nézve lehettek ugyan gyermekek, de az értelem dolgában tökéletesek legyetek.'' (Sz Ágoston: Vallomások, 13:12) + Ima munkás életért Mindenható Isten, hallgasd meg mindennapi, minden órai imámat. Töltsd be szívemet angyali tiszta szeretettel irántad s hazám, embertársaim s honfitársaim iránt. Világosíts fel engem egy kerub lángszellemével, erôs eszével. Engedj a jövôbe pillantanom s megkülönböztetni a jónak magvát a gonosztól. Add tudtomra, mit tegyek s miként kezdjem, hogy Neked egykor a reám bízott tôkérôl beszámolhassak. Gondolkodni akarok és dolgozni, éjjel és nappal, egész életemen át. Segítsd sikerre azt, ami jó, tipord el csirájában azt, aminek rossz gyümölcse lehetne. Nyújtsd segélyedet, hogy minden heves indulatot elnyomhassak magamban. Engedd, hogy igazi lelki alázattal tekintsek mindent a világon, s úgy fogjak hozzá akármihez. Egész imám pedig nemcsak szóval legyen elmondva, hanem tetteimben nyilvánuljon s legyen szüntelen az éghez bocsátva. (Széchenyi imája, Sík: DB, 303) + Független lélek csak az igazé Ha bárki jelen dicsôségre tör, valóban retteg megvetésektôl! Ha ki haszonra folyton leskél, mindig a kártól ijedez, fél! Mert ha valamit kap, vigaszát annak érzi, s az: elveszítve, biztos sebbel vérzi! Kit, változóhoz kötve, veszendô jó leláncol, van messzi mélybe lenn a biztonságos Vártól! Viszont akit csak öröklét vonz s vágya ihlet, azt sem siker, sem balsor nem rendít meg! Míg semmije sincs idelenn, -- mik vágyakkal lefognák, földtôl nem fél a boldog ,,idegen'', nem tartja itten semmi fogság... (Nagy Sz Gergely) + Igaz alázat ha gyaláznak... Ki-ki milyen, önmagunknak rejtve az! Ér gyalázat és kiderül, hogy mi igaz. Mint kevélyek bűne, sajna, rangba nô, úgy a hű alázat: víg, gyalázat rá ha jô. Hogy ,,silány'' ô más szemében; jól esik! Aminek hitték önmagukat: azzal ,,egyezik''! Más becsmérli, s úgy ítéli, rászolgált, Istennél is, jaj, így látja önmagát! (Nagy Sz Gergely) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP 1: Ha megtartjuk a parancsokat, azok is megtartanak minket. S: Isten a világ szemében oktalannak látszó igehirdetéssel akarja üdvözíteni a hívôket. E: Jézus tökéletessé teszi az Ószövetség tanításait és parancsait. Cselekedeteinkben döntenünk kell jó vagy rossz között. Nincs közömbös dolog. A szabadság abban áll, hogy képesek vagyunk (külsô vagy belsô korlát nélkül) a jót tenni és jól megtenni. -- Nem ölni, nem házasságot törni, nem hamisan esküdni: e törvények csak egy sövényt, keretet jelentettek és jelentenek ma is. Aki épp a határig elmegy, az át-átlépi: a lelkiismeret ôrszemei fogynak és álmosodnak. Szükséges a jót magáért fölösen is tenni, hogy a rossztól távolodjunk. A szeretet, hűség, szolgálat, igazlelkűség, önfegyelem szükséges és hasznos. Elsô olvasmányhoz / Sir 15,15-20 Két tévedés ellen szól a bölcsességíró, Sirák-fia. Az egyik: állítani, hogy a bűn elkerülhetetlen, sôt hogy Isten az oka; a másik: hinni, hogy Isten mitsem törôdik az emberekkel és a bűneikkel. Így beszélnek az ,,esztelenek'', azaz a bűnösök. A szakasz kijelenti: az ember szabadon választ jó és rossz, élet és halál között. De Isten mégsem hagyja magára az embert, azt akarja, hogy az élet útját válassza. (15,16-17: 5Mz 11,26-28; 30,15-20; Jer 21,8 # 15,18-19: Zsolt 33,13-15; 34,16; Péld 15,3) Válaszos zsoltár / Zsolt 119(118),1-2.4-5.17-18.33-34 Öröm Isten szaván Szentleckéhez / 1Kor 2,6-10 Emberi gyöngeség jellemzi a korintusi egyház kezdeteit, az apostol és az új keresztények részérôl egyaránt. Így kell lennie. Pál ezt mondja az igényes szellemű korintusiaknak: Igen, van bölcsesség, világosság, hatalom az evangéliumban, de csak a ,,tökéletes'' (2,6): az érett és kipróbált lelki ember képes fölfogni Isten bölcsességét. (2,7: Róm 16,25; Kol 1,26 # 2,8: Ef 3,10; 1Pt 1,12 # 2,9-10: 5Mz 29,28; Iz 64,3; 52,15; Mt 13,11) Evangéliumhoz / Mt 5,17-37 vagy Mt 5,20-22.27-28.33-34.37 E szakaszból tisztán látni, hogyan viszonyul Jézus az ószövetségi törvényhez. A ,,Törvényt és a prófétákat'' egységnek és az isteni akarat kinyilatkoztatásának tekinti. Beteljesíti a Törvényt és a prófétákat, azaz megvalósítja és tökéletesíti ôket. Isten eredeti, hamisítatlan akarata mindenestül teljesedjék. Aztán hatszoros szembeállításban mutatja e fölemelt igazságot: a gyilkosságtól az ellenség szeretetéig (vö. 7. vasárnap). Nem a külsô tett a mérvadó, a belsô a fô: a ,,szív'', a szándék. (5,17-19: Lk 16,17; Jak 2,10 # 5,21- 26: 2Mz 20,13; Ef 4,26; 1Jn 3,15; Lk 12,58-59 # 5,27-30: 2Mz 20,14; Mt 18,8-9 # 5,31-32: 5Mz 24,1; Mt 19,7-9; Mk 10,11-12; Lk 16,18; 1Kor 7,10-11) Szentségre várva Igazi szabadságunk nem abban áll, hogy rosszat tehetünk, hanem hogy képesek vagyunk tenni a jót, igazi valónk és Isten szándéka szerint. ,,Jöttem, hogy betöltsem a Te akaratodat.'' (Zsid 10,7) -- Ez volt Jézus lelkülete, áldozata, mely megváltott és elkötelezett bennünket. Elmélkedés A harag minden gonoszságokkal teli tölti az embert! Mert a haragos minden bűnökre hajlandó... Nem ok nélkül mondja a Bölcs, hogy a harag bűnökre és veszedelmekre dönti az indulatos embereket. Mint, amely követ a hegy tetején elindítnak, meg nem tarthatni: úgy akit harag elragad, minden gonoszságon átalmégyen, valamíg a veszedelmek fenekét nem érzi. Nem is volt az emberi nemzetnek károsabb döge a haragnál, mely annyi vért ontott, annyi városokat rontott, országokat pusztított, nemzeteket fogyatott... A többi vétkek késztetnek és taszigálnak a gonoszra: a harag nyakra-fôre taszít; a többi vétkek ellenkeznek az okossággal, a harag megfoszt tôle... A Szentírás a csöndesen tűrô embert csodáltatja, hirdeti, hogy böcsületesebb, aki magát meggyôzi, mintsem ki ellenségét földhöz veri és erôs városokat megvészen. A haragosak barátságát és vélük, mint ragályosakkal, az együttjárást tilalmazza!... Julius császárban inkább csudálták a bölcsek, hogy gyôzedelme után a legyôzött Pompejus leveles ládáját megégette, nem akarván tudni, kik voltak ellenkezôi, hogysem harcokon való bátorságát... Azért ha valaki háborgat és rágalmaz, Istenhez emeljük szívünket: Édes Teremtôm, én elébb vétettem Te ellened!... Mint a labda annál feljebb ugrik, mennél keményebben földhöz ütik, úgy az emberektôl szenvedett kevés bosszúság is fölemel engem! (Pázmány: Pünkösd után 5. vasárnap) + Testvéri szeretet Óh tűz, mely mindig lángolsz és soha ki nem alszol! Óh szeretet, mely szüntelen lobogsz és soha el nem hamvadsz! Gyullassz föl engem, s lángolni fogok! Gyullassz, óh gyullassz föl, hogy csakis Érted égjek mindenestôl! -- Mit nem a hit s szeretet szült, az nem jó! Ketten egyedül, egyedül ôk szülei az erénynek! -- A hit az Isten házát alapozza, remény a falát húzza föl magosra, a szeretet tetôzi s lesz lakosa. -- A világ és önmaga megvetésével gyarapszik a lélek Isten és felebarát szeretetében. -- Szeretet a lélek szépsége: minél inkább nô a szeretet, annál jobban szépül a lelked. -- Rövid törvény az, mely eléd van szabva: Szeress és tégy, amit akarsz! -- Ahol megvan a szeretet, ugyan mi is hiányzik onnét? Ahol nincs, ugyan mit is ér nélküle minden egyéb? -- Az igazi szeretet nem fér össze érzékiséggel; ha ezt tövestül ki nem irtjuk, azt szívünkbe be nem gyökerezhetjük. (Sz Ágoston műveibôl) + Édesdeden tudnak ôk beszélni, kik megtanultak ôszintén szeretni. (Nagy Sz Gergely) + Imádság szeretetért Uram Jézus Krisztus, esengek: olvasszon föl magába Szerelmed lángoló, édes mézzel-folyó nagy hatalma! Hogy szerelmed szerelmébe haljak bele; mert szeretô szereteted értem kínhalált szenvede. (Assisi Sz Ferenc) + Szeretet himnusz Uram, tégy engem békéd eszközévé! Hol gyűlölet az úr, hadd vessek ott szeretetet! Ahol a háborúság dúl és düh és bántás, ott békét, megbocsátást! Ahol a kétség, ott hitet! Hol vak reménytelenség, ott reményt; hol sötét bú, ott vidámságot, fényt... Jó Mesterem, add meg nekem, ne azt keressem: vigasztaljanak, hanem, hogy vigaszt én adjak! Ne azt, hogy engem értsenek, hanem, hogy mást én értsek meg! Ne azt, hogy ôk szeressenek, hanem, hogy ôket (s Téged) én szeresselek! Mert csak az adás, amiben kapunk, a megbocsátás, ahol megbocsáttatunk, s csak meghalván, elvesztve életünk, leszen, hogy öröklétre születünk. Amen. (Assisi Sz Ferenc) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 7. VASÁRNAP 1: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! S: Minden a miénk, mi Krisztuséi vagyunk, Krisztus pedig az Istené! E: A rosszindulatot ne viszonozd rosszindulattal! Az embernek alapvetô joga, hogy védekezzék az igazságtalanság ellen. De hogy a megtorlás a védelemnek hatásos vagy egyáltalán jó eszköze-e, az más kérdés. Talán csak az elôzô jogtalansághoz ad újabbat és mindenképp gyűlöletet szít. -- Jézus dicséri azt, aki kerüli az erôszakot (Mt 5,5), és Sz Pál int: Ne gyôzesd le magad a gonosztól, de gyôzz rajta a jó által. -- Nem a legjobb az, ha jogainkat mindenáron ,,kivívjuk''. Aki odáig jut, hogy jogáról keserűség nélkül lemond, az nagy sikert aratott: békét és belsô szabadságot. De persze csak saját egyéni jogunkról mondhatunk le, nem embertestvérünkérôl, az elnyomottakéról. Elsô olvasmányhoz / 3Mz 19,1-2.17-18 Mózes 3. könyve 17--25. fejezete törvények gyűjteménye, ,,szentségi törvények'' néven. Isten szentséget követel a népétôl! A követelés alapja ennyi: ,,Én vagyok az Isten (Jahve)'', vagy: ,, Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kihoztalak Egyiptom földjérôl'' (3Mz 19,18; 19,36). Isten népe szent, mert Isten megszentelte, és szívén viseli ôt. Ebbôl folynak az együttélés szabályai a ,,testvérek'', e nép tagjai számára. Az Ószövetség sehol sem parancsolja az ellenség gyűlöletét, csak abból következtette ezt a nép, hogy a szeretet törvénye szó szerint a ,,felebarátok'', a ,,testvérek'' közt érvényes. Jézus nem tesz különbséget ,,felebarát'' és ,,ellenség'' között. ,,Minden ember felebarátunk, akár jóakarónk, akár ellenségünk!'' (Kiskatekizmus) (19,2: 3Mz 11,44 # 19,17: Ez 33,1-9; Mt 18,15 # 19,18: Mt 5,43; Róm 13,9; Gal 5,14) Válaszos zsoltár / Zsolt 103(102),1-2.3-4.8 és 10.12-13 A jóságos, megbocsátó Isten Szentleckéhez / 1Kor 3,16-23 Az ültetés és házépítés képével magyarázza Pál, hogy kell érteni és végezni az apostoli szolgálatot. Az egész egyházközösség ,,Isten temploma'', melyet szentté tesz a benne lakó Szentlélek. Aki megrontja az egységet, azt Isten is meg fogja rontani (3,17). Ahol a Szentlélek van jelen, ott nem lehet embereket bálványozni, vagy egymás ellen kijátszani. Egyedül Krisztus ura a közösségnek, amely Ôbelôle veszi Isten bölcsességét és hatalmát, Ôáltala maga is isteni valóság e világon. (3,16: 1Kor 6,19; 2Kor 6,16; Ef 2,20-22 # Jób 5,13; Zsolt 94,11) Evangéliumhoz / Mt 5,38-48 E szakasz az elôzô vasárnapinak a befejezése. -- Hasonlót hasonlóval megtorolni ésszerűnek látszik, és egykor teljes igazságnak számított. Ez megengedhetô volt a múltban egy keményszívű népnek (Mt 19,8), de többé nem mondhatjuk Isten akaratának. Minden önkeresés, önigénylés ellen Jézus új követelményt támaszt: ,,Engedd át... Menj együtt... Add oda...'' Adj, ha a másik kölcsön sem ad (5,40-42). A csúcsa mindennek a parancs: ,,Szeressétek ellenségeiteket'' (5,44). Ez a felebaráti szeretet radikális, mindent fölülmúló értelme és végsô oka, Isten saját lénye és magatartása. (5,38-42: 2Mz 21,24; Lk 6,29- 30; 1Pt 3,9 # 5,43-48: 3Mz 19,18; Lk 6,32-33; Róm 12,14.20) Szentségre várva A viselkedésünk oly mértékben lesz igazán keresztényi, amennyire Jézus lelkületébe éljük magunkat. Úgy szeressek, ahogy Ô szeretett -- ezt nem tudom megtenni. De ha példáját tekintem, lassanként Hozzá hasonulok. Ô nemcsak tanította a szeretetet, hanem le is gyôzte a gonoszt mindent fölülmúló szeretetével. Elmélkedés Szeretni, nem disputálni Azokat az erényhôsöket becsülje-e Isten, kik nagyokat mondanak, vagy azokat-e, kik nagyot tesznek? A szép szavak, a nagy mondások tehetetlenek; a magasröptű tanok hidegek; melegítsétek föl ezeknek a szegény, szenvedô embereknek szívét, gyújtsatok bennük tudományotok tűzoszlopaival, frázisaitok zsarátnokaival csak egy szikra reménységet, melyet a szenvedés fenékhulláma el nem olt, s a halál éje el nem nyel. A szavak tehetetlenek; ha tehetségesek volnának, akkor a pogányok erkölcse gyönyörűen pompáznék, s az újkor hitetlensége fölvirágoztatná az erényt. De a pogány erkölcs csütörtököt mondott, s az újkor erkölcstelensége példabeszéddé lesz! Mi nem disputálunk sokat; nem fogadkozunk, hogy mi mindent akarunk tenni; mi igénytelenségben, alázatban akarunk élni; másoknak engedjük át a nagy mondásokat, magunknak csak azt az egyet kívánjuk, hogy amit a régi keresztényekrôl mondtak, azt rólunk ismételjék: ,,Nézzétek, mennyire szeretik egymást!'' Az új szavak s új tanok helyett keressük s idézzük föl a régi tetteket; mindenekelôtt azt a nagy tettet: ,,Nézzétek, mennyire szeretik egymást'', s e nagy tettnél még azt a nagyobbat, mely minden nagynak alapja és tetôzete, gyökere és virága: nézzétek, mennyire szeretik az Istent! Nézzétek, mennyire szeretik Jézust, lelkük vôlegényét; mennyire szeretik s hogyan szeretik! Mily bizalmasan, mily alázatosan; kebelén sírják el bajaikat; szívébe öntik keservüket; sebeibôl szívják az áldozatot! Csoda-e, ha nem lankadnak, ha nem hátrálnak? A legfölségesebb, megfeszített szeretet, ez lelküknek vôlegénye! (Prohászka: ÖM, 17:280) + Én [Isten], vagyok a bíró, én ismerem a titkos gondolatokat, én tudom, hogy történt a dolog; én látom, ki az, aki bánt és ki az, aki a bántott. -- Tôlem eredt a szó, az én engedelmemmel történt, hogy napfényre jöjjenek sok szív gondolatai. -- Én ítélem meg majd a bűnöst is, az ártatlant is; de elôbb mindkettôt titkos ítélet által próbára akartam tenni. -- Az ember tanúbizonysága gyakran csal; az én ítéletem pedig igaz, mindig fönnmarad és soha meg nem dönthetô. -- Azért minden ítéletben hozzám kell folyamodnod és tulajdon véleményedre nem kell támaszkodnod. -- Mert az igaz fel nem háborodik, akármit bocsát rá az Isten. Ha szinte hamisan ráfognak is valamit, nem sokat törôdik vele. -- De azon sem örül kérkedve, ha mások ôt helyes okokkal mentegetik. - - Mert meggondolja azt, hogy én vagyok, aki a veséket és szíveket vizsgálom és nem ítélek a külsô szín és emberi látszat szerint. -- Mert az én szemem sokszor kivetnivalót talál abban, amit az emberek ítélete dicséretesnek tart. -- [Lélek:] Úristen, igaz, hatalmas, türelmes bíró, aki ismered az emberek gyarlóságát és gonoszságát, légy az én erôsségem és teljes bizodalmam; mert lelkiismeretem nem nyugtat meg tökéletesen. -- Te tudod, amit én nem tudok, azért meg kellett volna magamat aláznom és szelíden tűrnöm. -- Bocsásd meg kegyelmesen, valahányszor nem így cselekedtem, s adj új malasztot nagyobb béketűrésre. (Kempis: KK, 3:46) + Szeretet, irgalom Jézus a gyűlölettel szembehelyezi a szeretetet, és semmiféle különbséget nem tesz zsidó és pogány között. Mindenkit szeretni kell, még az ellenséget is. Ellenségen olyanokat ért, akik üldözik a tanítványokat. Isten a maga gondviselésében nem tesz különbséget jók és rosszak között, amikor napsütést vagy esôt ad. A tanítványnak is ilyen egyformán kell kiárasztania szeretetét. Ha így viselkedik, akkor úgy jár el, mint Isten gyermeke. Ez a kijelentés összhangban van az egész evangéliummal. Semmi annyiszor nem fordul elô, mint az Atya irgalma. Isten valóban atyaságát, elkötelezettségét akarta kinyilvánítani az ember elôtt. Viszont ha atyaságának fô vonása a megbocsátás és az irgalom, akkor az embernek is elsôsorban ezt kell utánozni. Ezáltal ölti magára az isteni vonásokat. (Jakubinyi: Máté evangéliuma, 70) + (Egy óvilágból itt maradtnak jellemzése:) Az, aki még emlékszik rá, mikor a jótékonyság erény volt, nem pedig (állam)szervezet. (Angol ismeretlen) + Könnyű a szegénynek válla; téged, dús, lehúz a málha. Adj hát neki a terhedbül és mindkettô megkönnyebbül... -- Isten elébe jön nem- akarónak, hogy akarjon, s követi ôt, az akarót, hogy hasztalan ne akarjon. (Sz Ágoston) + Nem vesznek el tetteink, e magvak, s az öröklétre majd kihajtnak. (Sz Bernát) + Végítélet: Isten lesz a bírád ott, önlelked lesz tanú ott! (Sz Ágoston) + Szeretet nélkül senki sincsen! Világot szeretsz vagy az Istent! (Nagy Sz Leó) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 8. VASÁRNAP 1: Isten senkirôl sem feledkezik el. S: Istené az ítélkezés, mert Ô ismeri a szívek szándékait. E: Bízzunk mennyei Atyánk gondviselô jóságában! Komolyan számba vesszük-e, hogy Istennek gondja van ránk ma és holnap és azután? Az az Isten, akirôl Jézus azt mondotta, hogy Atyánk? Talán csak a keresztény népek Atyja Ô, talán csak a gazdagoké? Vagy azt, amit úgy hívnak, ,,Isteni Gondviselés'', ma már helyettesítette a Haladás, Technika, Szervezés? A látszat nem kedvez a Gondviselésbe vetett rendíthetetlen hitnek. S ha kedvezne, miféle Gondviselés, milyen Isten lenne az? A mi hitünk Istene, Jézus Krisztus Atyja és a mi Atyánk nem kenyérosztogató. Ô az Úr! És Ô mondja mindegyikünknek: Tedd meg a magadét! Segítsd testvéredet!... (A Gondviselés titka még ezentúl is titok, csak messzi távlatból fogjuk megérteni.) Elsô olvasmányhoz / Iz 49,14-15 Nem könnyű a prófétának elhitetnie a néppel a babiloni fogságban, hogy Isten majd megszabadítja és hazavezeti ôket. Ezzel hatalmát bizonyítja (Iz 45 és 46): a világ Alkotójának, a történelem Urának nincs lehetetlen. De most a panaszkodó nép példálózva vitatja, hogy Isten nem is akar segíteni, elhagyta és elfelejtette ôket (49,14). Az üdv meghirdetôje felel rá (49,15-20, a vita elejét olvassuk itt): miért nem felejtheti Isten a népét, miért fog segíteni. A szeretet oka megmagyarázhatatlan, csak tapasztalni lehet és beszélni róla. Az Ószövetség meglep bennünket azt mondván, hogy Isten nemcsak atyailag szeret, hanem szeretete egy anyáéhoz is hasonló (vö. evangélium). (Iz 40,27; 54,6.8; Zsolt 77,10; Jer 31,20; Oz 11,8-9) Válaszos zsoltár / Zsolt 62(61),2-3.6-7.8-9 Isteni menedékhely Szentleckéhez / 1Kor 4,1-5 Az apostol és munkatársai nem urai a közösségnek, hanem szolgái; azt adják tovább, amit maguk is kaptak: Isten igazságát és szeretetét. Pál mindig így értette küldetését. A szolgálatáról szóló végérvényes ítélet azonban nem az ô vagy más ember dolga. Kitűnik majd az ítéletkor, ki végezte szolgálatát tisztább szándékkal. Feltűnô, mily tartózkodással nézi Sz Pál saját lelkiismerete ,,felmentô'' ítéletét. (Lk 12,42-44; 2Kor 5,10-11; Róm 2,16; Jn 5,44; Lk 12,2-3) Evangéliumhoz / Mt 6,24-34 A szegénység alapkövetelése (Mt 5,3) megfelel annak, hogy a napi kenyérért könyörgünk (6,11) és az intésnek: Ne aggódjatok! (6,19-34) Aki szívével Istenre irányul és igazán számít Isten szeretetére, nem lesz rabszolgája a gondjainak. -- A mai szakasz két egyenlôtlen részbôl áll: a ,,két úr: Isten és Mammon'' kijelentése és a példasor az ég madarairól meg a mezôk liliomairól. Mammon a bálványzott vagyon, az imádott pénz. Nem szolgálhatunk Istennek és Mammonnak: ez a tény, ma éppúgy, mint egykor, nyilvánvaló. Isten is, a vagyon is egész embert követel, bár más módon. Mammon a rabszolgájává tesz, Isten fölszabadít -- úgy is, hogy ésszerűen éljünk a vagyonnal. (6,24: Lk 16,9.13; Mt 19,21 # 6,25-33: Lk 12,22-31; Fil 4,6; 1Kir 10; Iz 51,1 # 6,34: Jak 4,13-14) Szentségre várva A keresztény imádkozik mindennapi kenyeréért: a pillanatnyi és az örök élet kenyeréért. Nemcsak magának kéri, azt mondja: Add meg nekünk! De az imával a testvére kenyere gondját nem hárítja Istenre, ,,együtt felelôs'' a szegényért: testi és lelki kenyérben! Ezzel az imával épp ô lesz a Gondviselés eszközévé, ha hűséggel veszi a Kenyeret... Elmélkedés ,,Ne aggódjatok azért életetekrôl.'' (Mt 6,25) ,,Azért'': mi ez, mire vonatkozik? A súlyos büntetésre: hogy nem tudtok majd szolgálni Istennek és Mammonnak; s károtok a halálos seb, amit a kapzsiság ejt, és üdvösségtek életét veszélyezteti. ,,Azért mondom ne aggódjatok, mert aggódván elszakadtok Istenetektôl!'' -- ,,Nézzétek az ég madarait!'' Adhatott volna példát emberekrôl is: Illésrôl, kit holló táplált, Mózesrôl és Jánosról a pusztában, sok másról, kik nem aggódtak élelmükrôl... De akkor azt felelnétek, ti még nem vagytok olyan nagy szentek! Jézus tehát hallgat a szentekrôl, csak a madarakról beszél, hogy ne legyen mentségtek... ,,Nem szônek, nem fonnak, csűrbe nem hordanak.'' Mondaná valamelyiktek: hát akkor ne szôjünk, ne dolgozzunk? Ô, a mester azonban nem a munka, hanem az aggódás, gyötrôdés ellen szól. Dolgozzunk, de ne kislelkűen, mintha minden tôlünk függene; ne nyűjük el magunkat a gondban! Parancsolta, hogy együnk, de ne módfeletti érdeklôdéssel: lesz-e, mi lesz? A hajdani Dávid titokzatosan mondta: ,,Megnyitod kezedet, Isten, és minden élôt betöltesz áldással'' (Zsolt 144,16), és ismét: ,,Ô ad enni a baromnak, a Hozzá kiáltozó hollófiókáknak.'' (Zsolt 146,9) Ez a hit volt az apostolokban, mikor mindent odahagytak, ez volt az ötezerben, a háromezerben (ApCsel 2,45; 4,4). -- De ha mindezt hallván, mégsem tudtok szabadulni a gond fojtogató kötelétôl, csak gondoljátok meg, mily hiábavaló öngyötrés ez! ,,Melyiktek vethet gondjai által termetéhez csak egy könyöknyit is?'' (Mt 6,27) Táplálkoztok, de aki növeszt, az az Isten. Még élelmet sem gyűjtesz nélküle, bár másképp hiszed. Nem a mi törôdésünk visz sikerre, hanem a Gondviselés, még azokban is, amiken dolgozunk... Nélküle sem gond, sem töprengés, sem munka nem ér sikert, minden erôlködésünk semmibe veszne... (Aranyszájú Sz János, 21. homília) + Gondviselés Legfôbb balgaságnak vélem, ha dolgozván Isten szent nevében, -- ahogy mi dolgozunk(!), -- várunk rá jutalmat, hogy majd tán itt lenn kapunk... Még hozzá földiektül! Mert amily fajta munkánk: lelki és rejtett, -- tudom-hiszem szilárdan, szentül: ez a Gondviselésre nagy sértés is egybe! Ki égi madarakra visel gondot, hogy abban annyira se bíznánk! -- Pedig sok éve érezzük, hogy hozzánk mily külön jó volt és velünk mennyit gondolt! (Kalazanci Sz József leveleibôl) + Világi javak gondja A világ javairúl azt mondja a Szentlélek, hogy annyit használnak kívánságink enyhítésére, amennyi haszna vagyon az éh embernek, mikor álmában jól lakik, de üres a gyomra: Mert soha ezekkel annyira nem töltözhetik ember, hogy kívánságát megelégítse, hanem örökké éhezteti és fárasztja. Erre nézve Szent János, mikor azt írja, hogy egyéb nincs a világon, hanem testnek, szemnek kívánsága és életnek kevélysége (1Jn 2,16); nem mondja, hogy e világon testi gyönyörűségek, gazdag birodalmok, felséges méltóságok vannak: hanem, hogy ezeknek kívánságival teljes a világ; és egyéb nincs e világon, hanem olthatatlan szomjúság, telhetetlen éhezés, végetlen vágyódás. Mert a világ, nem elégíthetvén embert javaival, azoknak kívánásával kínozza és nyughatatlan fáradsággal pusztítja. Ezért mondja Szent Dávid, a világ-szeretôkrül, hogy ,,mint az ebek, mindenkor koplalnak és kerengenek'', hogy eledelt találjanak, mellyel engeszteljék ugató gyomrukat, valamit kapnak, azt semminek tartják; hanem, amihez nem juthatnak, azután szakad kívánságok nyughatatlansága. Azért, a kívánságok állhatatlan változása, ,,fel- s aláforgatja ôket'' (Bölcs 4,12). Ezt a világi kívánságok nyughatatlan és állhatatlan forgását, két szép hasonlatossággal adja elônkbe a Szentlélek: elôször azt mondja; hogy aki Istentűl elszakad és a világ útjain jár, Pascit ventos, szelek pásztora (Oz 12,2) és azokat ôrzi. A széllel emberi erô nem bír; senki azt bé nem rekesztheti; kedve szerint nem forgathatja: hanem ,,ott fúj, ahol akarja: nem tudja senki, honnan jô s hová mégyen'' (Jn 3,8). Azért, aki szelet ôriz, szükség, hogy szünetlen és állhatatlanul, hol ide, hol amoda forduljon; hol egy-, hol másfelé fusson és soha ne nyugodjék. Ilyen, aki világi kívánságok után jár. Másodszor, azt mondja Szent Dávid, hogy a világszeretôi olyanok, ut rota, mint a kerék (Zsolt 82,14), melynek minden része fel s alá forog mindenkor és csak az állhatatlan változásokban állhatatos; azaz; ,,oly kerengôben járnak, melynek mindenkor az elein, vagy fején vannak'' (Zsolt 139, 10). Sehol vége nincsen a kerengônek: azért, aki kerengôben végig akar menni, munkáját munka követi, fáradság újítva: aki kerengôben jár, mégyen és fárad, de elég nem mégyen, hanem ugyanott marad. És noha igen megfárad a gonoszság kerengôjében: de ,,semmi nyugodalom nem adatik néki'': hanem, mint a Sísifus kínjában, a munka munkához ragad; és akkor kezdôdik elôl, mikor gondolnád, hogy vége vagyon. Ilyen a világ fáradsága; ilyenek a világ javai. Mégis ezekért az emberek ennyit munkálkodnak és soha fáradságoktúl meg nem szűnnek: hanem egynéhány pénzért és kevés fizetésért; valami rossz nyereségért; egy kis tisztességért; valami rút gyönyörűségért, éjet nappá tésznek, hevet, hideget szenvednek, veszedelemtôl és haláltúl nem félnek. Ah, mennyivel illendôbb nékünk a tiszta, valóságos jókért, az örökké-maradó jókért, a mennyei boldogságnak elnyeréséért, az Isten kedvéért, a tökéletes jóságokért; melyek ,,megelégítik a lelket'': szünetlen munkálkodnunk és az Isten terhének viseléséhez naponként vastagodnunk. (Pázmány: VM, 2:188) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 9. VASÁRNAP 1: Isten áldása kísér benneteket, ha megtartjátok törvényeit, de átok, ha nem engedelmeskedtek Neki. S: A hit által nyerjük el a megigazulást, vagyis a kegyelmi állapotot. E: Aki Jézus tanítását követi, biztos alapra épít. Csak akinek ,,szíve'' van, az tud teljesen odafigyelni, ha szólnak valamirôl neki. A ,,szív'' az Írásban az ember legbelseje, az a ,,hely'' ahol igazán megérti, belátja az igazságot és ahol a hit terem; a ,,hely'', ahol az életre szóló döntések történnek. -- Jézus szavát akkor halljuk meg igazán, ha szívünket ragadja meg. Akkor a hallás hitre vezet, és a hit tettre. A hallás bizalmat tételez föl és bizalmat eredményez. Jó ,,kritikusan'' hallgatni, de bíráljunk csak mindkét irányban: a hallottak felé és a magunk elôítéletei felé is. Elsô olvasmányhoz / 5Mz 11,18.26-28 Egyiptomból való kivonulása óta Isten népének történelmét a Sínai szövetségkötés irányítja. Isten megmutatta népének merre menjen, a pusztai utat is az Ígéret Földjéig, de a hűség belsô útját is, a szövetség és a törvény felé. Isten az Ô népét többé el nem ereszti, el nem hagyja. A nép hűség és elpártolás közt csapong majd, mondhatni: áldás és átok közt. Megmondja Mózes 5. könyve (11,16-17; 22-25, még részletesebben 5Mz 27-28) mit jelent e kettô: életet és halált. A törvény Isten iránti hűséggel való olvasása -- és a történelmi helyzet is -- minden nemzedéket újra döntés elé állít. (11,18: 5Mz 6,6-9; 2Mz 13,9.16; Mt 23,5 # 11,26-28: 5Mz 30,15-20) Válaszos zsoltár / Zsolt 31(30),2-3.3-4.17 és 25 Istenbe rejtôzve Szentleckéhez / Róm 3,21-25.28 Minden ember, zsidó vagy pogány, adósság terhével áll Isten elôtt. Sz Pál a római levél elején hatásosan megmutatta ezt. Adós, bűnös, tehát elítélt: ez lenne a logikus következés. ,,De most'' egész más jön (3,21): az adós, a bűnös igazzá lesz, fölmentést kap. E fölmentés több mint futni-hagyás Isten részérôl: ez az isteni fönség visszaállítása az emberben (3,23)! Mindenkiben, aki a Jézus Krisztusban való megváltást hiszi. A levél folytatása rámutat, hogy ez korántsem ,,olcsó'' megoldás, sem Isten, sem ember részérôl. (3,21-22: ApCsel 10,43; Róm 1,17 # 3,24-25: Ef 1,7; 2,8 # 3,28: Gal 2,16; 5,6; Róm 8,2) Evangéliumhoz / Mt 7,21-27 Jézus nemcsak tanító, úgy beszél Ô, mint akinek hatalma van. Szava is személye elôtt az ember dönteni kénytelen, nem jámbor szavakkal, hanem tettel, élettel. De könnyen összekeverjük a tettet a sikerrel, teljesítménnyel. Némely siker-fiának, karrieristának -- még az Egyházban is -- Jézus bíróként eljôve azt fogja mondani: Nem ismerlek! Csak az Jézus tanítványa, aki úgy teszi Isten akaratát, ahogy Jézus a hegyibeszédben (Mt 5-7) elénk adta. -- A záró hasonlat a két házról ezt ismétli meg. Itt Jézus a próféta és bölcsesség-író nyelvén szól (vö. Ez 33,31; Péld 10,8). Az ember okosságát és oktalanságát az isteni Bíró aszerint ítéli majd meg, vajon ,,e szavaimat meghallgatta- e és követte-e''! (7,21-23: Lk 6,46; 13,26-27; Mt 25,11-12 # 7,24-27: Lk 6,47-49; Péld 10,25; Ez 13,10-14) Szentségre várva Isten igéje eledelünk, amely éltet; ha ezt nem fogadjuk be, a szentségi Kenyér sem lesz élô Kenyér számunkra. Jézus ,,kenyere'' is ez volt: Atyja akaratát tenni; és meghalt ezért! Elmélkedés Krisztus kegyelmében kell élni ,,Nem minden, aki mondja nekem: Uram, Uram! megyen be mennyeknek országába, hanem, aki Atyám akaratát cselekszi, az megyen be mennyeknek országába'' (Mt 7,21). Jézust szeretjük, ha kegyelmében élünk. A kegyelem a ,,semen Dei'', Isten-csíra; isteni élet lekötött erôképpen; istenülés kikezdésképpen! Ez a lekötött erô föl-fölszabadul; ez a csíra csírázik s bontogatja szikeit, kialakul az Isten-csírából a természetfölötti ember, kialakul termete, arca: a Krisztus-arc. Ez a reális természetfölötti erôkészlet Jézus kincse bennünk, ô adja; ahol az nincs, ott neki sincs része, nincs otthona. Ezek a lekötött, természetfölötti erôk öntudatunkba lépnek a hit gondolataiban, a meggyôzôdés erejében, az érzések nagylelkűségében, vonzalmakban, vágyakban, ragaszkodásban. A kegyelembôl való a kegyelmes, vagyis isteni érzület. Azért sürgeti Jézus a kegyelmet. Mit akarunk tehát kegyelem nélkül? Hogyan fejlôdjünk, ha az Isten-csíra, ha Jézus ereje nincs bennünk? Mit dolgozunk, ha levegôt faragunk? Füst, levegô, köd, illúzió lesz életünk! Járjon át ez érzés! Kegyelem szeretete s a bűn gyűlölete Jézus szívverése bennünk! A komoly keresztény öntudatnak mindenekelôtt arra van gondja, hogy a megszentelô malaszt állapotában legyen. Jézust szeretjük, ha e kegyelmi életet öntudatos, ôszinte barátsággá fejlesztjük. Jézus a mi barátunk, s nemcsak hogy el nem szakadunk tôle, hanem még megszomorítani sem akarjuk, oly közel áll hozzánk. E hűséges, édes barátságban könnyű pontosan teljesíteni kötelességeinket, jóindulattal lenni, nem hazudni, elnézônek, okosnak, kíméletesnek lenni; az egész életet a reggeli mosakodástól az esti lefekvésig krisztusilag stilizálni; családot, hivatást, munkát isteni színvonalra emelni érzéseink révén, s az élet apró követelményeinek fölényes s meleg lélekkel megfelelni. Püspök, próféta, csodatevô elveszhet, ha csak a hivatás s a hivatal kegyeire támaszkodik; mindenkinek a megszentesülést, a tökéletesbülést kell magában fokoznia. Mily nagy baj s botrány az, ha a ,,hivatalosak'' nem szentek; hiábavaló az Uram-Uram szó ajkukon, s az Isten szimbóluma ruháikon; a fölséges Úr az isteni értéket keresi a fényes takarók alatt. Mindenkinek szól az is, hogy ne bízzunk az ahítat lelkesülésében, mikor tetteinkkel nem szolgáljuk az Urat. Isten akaratát tedd, tökéletességedet azon mérd; úgy leszesz reális ember; önámítás az, ha könnyekben, megindulásokban, elérzékenyülésekben keresünk tökéletességet s a tetteket mellôzzük. (Prohászka: ÖM, 6:164; 211) + Bölcsesség Isten szerint Boldog mindaz, aki Isten szemében bölcs! Boldog életű, ki Istennel ismerôs. Ismeri az Istent, aki jótettben erényes, Jótett gyümölcsözik boldog örökléthez. Ki világ szerint bölcs, Istennél oktalan, Tudomány elseje: Istent fontoló tan! Aztán tisztes éltet ártatlanul élni! Úrban nem teljes bölcs, föld búját ki féli. Nem veszi semmibe a földiek gondját ég fele tart útja, isteniek vonzzák. Nem kis tudás várát vítta ki a lélek, ha megérti: Isten titkához nem férhet! Jól ismered Ôt, ha vallod: ismeretjén tökélyre sohasem juthat a teremtmény. Hasznos: sokat tudni és igazul élni. Kinek sok a kettô, jobb: éltet igényli! Életre jó-igaz a nagytudás helyett az örökléthez nem a sok ismeret; az se vezet: hogy tudsz mekkora élvezet! Nagy dolog, boldog csak: hogy Istent élheted! (Szevillai Sz Izidor: Sententiae [Mondások könyve], II. 1.) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 10. VASÁRNAP 1: Attól függ örök sorsunk, hogy az ítéletkor irgalmas szívet talál-e bennünk az Úr. S: Ábrahám a hitbôl merített erôt, és ezért bízott Isten ígéretének teljesülésében. E: Jézus azért jött, hogy megmentse a bűnösöket. Az irgalmasság a mai nyelvben nehézkes szó, a mai életben nehéz gyakorlat! Amit merô irgalomból teszünk, azt nem érezzük kötelezônek, és alkalmasint épp e szerint tesszük is vagy nem... ,,Irgalom'' helyett mondjunk ,,megértést'' rászorulók iránt, tevékeny részvétet, segítô szeretetet; mindenképp olyasmi ez, ami a szívbôl fakad, s amit jól csak teljes szívvel lehet tenni. Törvény és elôírások nem tudnak erre indítani. De Jézus újra mondja, amit a régi próféták megmondtak: irgalom nélkül (vagy bármint hívjuk), szeretet nélkül, amely a gyönge, esett rászorulót gondjába veszi -- minden szertartás és istentisztelet semmi. Elsô olvasmányhoz / Oz 6,3-6 Isten népe történelmében megtapasztalta a távoli, nem-mutatkozó Istent is, épp akkor, mikor futott tôle és homlokegyenest mást tett, mint kellett volna. Ozeás bánat-énekében (6,1-3) az Istenhez való visszatérésrôl szól és az üdvösségrôl, melyet a nép remél vezeklô istentisztelete gyümölcséül. De oly szertartás nem érdekli Istent, amelyben valójában mi sem történik és ami lehetôleg kíméli a megtérés megerôltetésétôl híveit. Nem kell Neki véres áldozat, hanem szeretet, vagyis hűség az isteni szövetséghez. ,,Isten ismerete'' itt (6,6) élô ismeretet jelent a jelenlevô, követelô és ajándékozó Istenrôl. (6,3-5: Zsolt 72,6; 143,6; Oz 13,3; Jer 1,10; 5,14 # 6,6: Oz 2,21-22; 8,13; 1Sám 15,22; Ám 5,21-27; Mt 9,13; 12,7) Válaszos zsoltár / Zsolt 50(49),1 és 8.12-13.14-15 A helyes istentisztelet Szentleckéhez / Róm 4,18-25 Nem a mózesi szertartástörvények betöltése tesz igazzá Isten elôtt, hanem a hit Jézusban (Róm 3,22). Mi a ,,hit''? Nyilván nem egy tannak ésszerű belátáson nyugvó igenlése, vagy csak valami múlt esemény elfogadása. Több ennél! Ábrahámnak nem volt egyebe, mint az Istentôl kapott ígérete, és minden földi oka megvolt rá, hogy bizonytalanság töltse el. De ,,tisztelte Istent'', és olyannak ismerte el, aki holtat tud támasztani, aki igazzá teheti szavát. A bízó hit: magunkat az élô, kiszámíthatatlan, de mégis hű Isten kezébe adni. Aki így mond igent Istennek, az az ,,igaz'', a megigazult. (4,18-22: 1Mz 15,5-6; 17,17; Zsid 11,11-12 # 4,25: 1Kor 15,17; Iz 53,4-6) Evangéliumhoz / Mt 9,9-13 Jézus nem jámbor-tekintélyes férfiakat hív követésére. Meghívja a vámos Mátét; asztalhoz ül vámosokkal és bűnösökkel. A törvénytartó farizeusok ezen megbotránkoznak és bosszankodnak. Jézus igazolását három szópár foglalja össze: egészséges és beteg; igaz és bűnös; irgalom és áldozat. Orvosul jön a beteghez, megváltóként a bűnöshöz; így van Márknál is. E mellett Máténál Jézus még Ozeásra hivatkozik a farizeusokkal szemben: a szeretet és a hűség fontosabb, mint a törvény szabályainak betartása. Tettei és szavai által Jézus teljhatalommal értelmezi és érvényesíti Isten akaratát. (9,9-13: Mk 2,13-17; Lk 5,27- 32 # 9,10-11: Mt 11,19; Lk 15,1-2 # 9,13: Oz 6,6; Mt 12,7) Szentségre várva Akkor is, ma is, ,,vámosokkal'' és bűnösökkel eszik együtt Jézus. De leül a ,,jámborokkal'' is, ha ezek odaülnek a bűnös mellé és együtt mondják: ,,Uram, nem vagyok méltó!'' Ki méltó? S ki inkább vagy kevésbé az? -- Te tudod, Uram! Elmélkedés Ima bűnösökért, lelki halottakért Lázár nem kérte Tôled, hogy támaszd életre. Megtetted Uram, egy volt bűnösért; íme, Istenem, itt látsz magad elôtt egy annál rosszabbat: ragyogtasd újra irgalmadat. Akármilyen nyomorult legyek is, ezt kérem Tôled azok nevében, akik nem akarnak kérésükkel Hozzád fordulni. Hiszen látod, én Királyom, nekem kimondhatatlanul fáj, hogy ôk annyira nem törôdnek azokkal a rettenetes gyötrelmekkel, amelyeket örökké szenvedni fognak, ha nem térnek vissza hozzád. Óh ti, akik annyira megszoktátok az örömöket és élvezeteket, a kényelmet és azt, hogy mindenben a magatok feje szerint járjatok el, könyörüljetek meg magatokon! Vegyétek fontolóra, hogy az a bíró fordul most hozzátok kérésével, aki majdan el fog ítélni benneteket, és hogy éltetek egy pillanatra sem biztos. Miért nem akartok örökké élni? Óh milyen kemények ez emberi szívek! Lágyítsa meg ôket a Te végtelen jóságod, Istenem. Óh én Istenem, Ó én Istenem! micsoda rettenetes gondolat nekem, ha elképzelem, mit fog majd érezni az a lélek, akit itt a földön tiszteltek, szerettek, nagyrabecsültek és kényeztettek, mikor a halál pillanatában egyszerre csak azt látja, hogy mindörökre el van veszve és világosan megérti, hogy kínjainak sohasem lesz vége. Ott nem fogja azt megtehetni, hogy nem törôdik a vallással, mint ahogyan a földön szokta, s ott majd úgy fog elôtte feltűnni, mintha csak éppen elkezdte a földi örömök élvezetét és már el is kellett volna azokat hagynia. És ez csakugyan így is van, mert hiszen a földi élet villámsebesen múlt el és most ott találja magát abban a rettenetes és kegyetlen társaságban, amellyel mindörökké kell szenvednie; a nyomorúságos sötétségben, amelyben nem látni mást, mint ami kínt és fájdalmat okoz és ahol nincs más világosság, mint a pokoli tűznek sötét lángjai. Óh milyen gyönge vázlat ez a valósághoz képest! Óh én Uram, vajon ki homályosítja el az ilyen lélek szemeit annyira, hogy mindezt ne lássa elôre mindaddig, amíg idekerül? Uram, vajon ki dugta be füleit, hogy ne hallja, amit annyiszor hangoztattak elôtte ezekrôl az örökkétartó kínokról. Óh élet, amely sohasem fog véget érni! Óh végnélküli gyötrelem! Óh végnélküli gyötrelem! Hogyan lehetséges az, hogy tetôled nem félnek azok, akik nem mernének kemény ágyba feküdni, nehogy testüknek egy kis fájdalmat okozzanak. (Nagy Sz Teréz: A lélek fohászai Istenhez, ÖM, 3:452) + Jézus és a bűnösök Sokszor hangoztatják: könnyű az embereket szeretni, amíg nem ismerjük ôket, amíg távol vannak tôlünk. Viszont ismerni az embereket és mégis szeretni ôket: a legnagyobb heroizmus. Nos, az Úr Jézus félelmetesen ismeri az embert. Tudja, mik fakadnak az ember szívében, ismeri a rossz gondolatok és bűnök egész vészes, szörnyű tenyészetét. Nincsenek illúziói az emberekrôl, még tanítványairól sem. Két példa rávilágít, mennyire ismeri az Úr az embert. Az egyik a búzáról és konkolyról szóló példabeszéd, amelyben rámutat arra a mélységes, döbbenetes valóságra, hogy az ember jó és rossz tulajdonságai közös gyökérbôl fakadnak. Nem olyan könnyű kitépni a konkolyt anélkül, hogy a búzát is el ne pusztítanánk. A másik a Hegyi Beszéd ,,túlzásai'', amikor a gondolati bűnök mélyére tapint. Ô mélyebben lát, mint azok a félpszichológusok, félpedagógusok, akik ezen megbotránkoztak. Egyedül Krisztus illetékes arra, hogy morált adjon az emberiségnek -- mert Ô ismeri az embert legjobban. Igen, az Úr Jézusnak nincsenek illúziói az emberekrôl, és mégis úgy szeret, hogy ,,életét adja barátaiért''. Tudja, hogy bűnösök vagyunk, ,,gonosz és házasságtörô nemzedék''; még tanítványait is megrója: ,,Ó hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? meddig tűrjelek titeket?'' (Mk 9,19). De tisztában van azzal is, hogy gyöngék vagyunk. A lélek kész lehet, de a test erôtlen. Milyen megható, amikor a Getszemáni kertben azt mondja tanítványainak: ,,Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.'' Ô tudja, mi az emberi gyengeség, átélte a kísértés idején a pusztában és átélte a szenvedésben, lélekben már a getszemáni éjszakán. Nincs illúziója: amikor hozsannáznak, nagyon jól tudja, mit fognak rá ugyanezek az emberek kiabálni néhány nap múlva; tudja, hogy Júdás elárulja, Péter megtagadja -- de Ô nem szűnik meg szeretni. Ez a krisztusi szeretet egészen más, mint a romantikus, szentimentális emberek elgondolják. Nem ítél, és nekünk is azt mondja, hogy ne ítéljünk. Amikor az apostolok tüzet akarnak kérni a városra, amely nem akarja ôket befogadni, megrója ôket. Azt mondja: ,,Az Emberfia nem jött lelkeket elveszteni, hanem megmenteni'' (Lk 9,52-56). Amikor pedig Péter kérdi, hányszor bocsásson meg vétkezô atyjafiának, hétszer-e? -- ,,Nem hétszer, -- hangzik a válasz, -- hanem hetvenhétszer'' (Mt 18,22). Utolsó szava a keresztfán: ,,Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.'' Hogy a szeretetnek milyen tapintata és milyen emberismeret lakozik benne, arról a legékesebben az evangéliumnak a házasságtörô asszonnyal való jelenete beszél. Az Úr még csak rá sem néz, nem akarja megszégyeníteni; lehajtja fejét és a homokba ír. Vádlóinak pedig nem mond mást, mint hogy: az vessen rá követ, aki ártatlan. És amikor feltekint, már csak azt mondja az asszonynak: ,,Én sem ítéllek el'' (Jn 8). Ha pedig azt kérdezzük, kiket részesít elônyben az Úr Jézusnak ez a paradox szeretete: kétségtelen, hogy elsôsorban a kisembert, a kivetettet, a szegényt, a lenézetteket, elnyomottakat, betegeket, bűnösöket. Ezek vannak szívéhez legközelebb. Ezekkel érintkezik fôképp, ezekkel barátkozik, mint ahogy a farizeusok és írástudók szemére vetik. (Sík: A kettôs végtelen, 2:32) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 11. VASÁRNAP 1: Ha megtartjátok szövetségemet, ti lesztek az én papi királyságom és szent népem. S: Krisztus kiengesztelte halálával a mennyei Atyát és az örök élet részesévé tett bennünket. E: Jézus irgalmas, és segít a nép nyomorán. A szent Isten nem tartogatja magának a szentséget, nem él megközelíthetetlen távol. Megosztja szentségét teremtményeivel, kinek- kinek a maga mértéke szerint. Isten ószövetségi neve, Jahve épp ezt jelenti, Isten az emberért van jelen, együtt jár vele, segíti. -- Mikor valakit szolgálatába fogad, nem állítja azt valamilyen kiváltságos helyzetbe. A meghívottnak felelôssége van mások iránt. Minden megkeresztelt világos küldetést kap egy elvégzendô feladatra. Minden keresztényben Krisztus jelen akar lenni az emberek számára. Elsô olvasmányhoz / 2Mz 19,2-6 Sínainál a nép Isten birtoka lett, az Ô szent népe, papi nemzet. Így Isten népe az a föld népei számára, ami a papság Isten népének. Minden nép, minden törzs Istené, de Ô kiválasztott egyet a többi közül e feladatra. Amit Isten népe kapott Istentôl: szövetség, törvény, kultusz, ígéretek (Róm 9,4-5), mind e papi hivatást szolgálja. Isten népe és annak történelme által legyen Isten nagysága és közelsége minden nép számára érzékelhetô; ez volt az Ô terve a régi Izraellel, ez a maival: az Ô Egyházával. (19,4: 5Mz 4,34; 29,2; 32,11 # 19,5-6: 5Mz 10,14-15; 1Pt 2,9; Jel 5,10) Válaszos zsoltár / Zsolt 100(99),2.3.5 Dicsének Szentleckéhez / Róm 5,6-11 A keresztények jelenjét a múlt nagy eseményei határozzák meg, és a nagy jövô irányítja. ,,Most'', a jelenben ,,igazulunk meg'' (Róm 5,9). Nemcsak a jóhír, de a belsô lelki szó is megmondja a hívônek, hogy Isten szereti ôt. Mindig szeretett bennünket, csakhogy amint voltunk, nem tudott magához fogadni. Ezért nyújtott segítséget. A Fiú áldozatában az apostol fölismeri az Atya szeretetét, annyira Egység számára az Atya és a Fiú. ,,A harag ítélete'' már mögöttünk van. Krisztus vére, vagyis halála, igazzá tett minket, elfogadhatóvá Istennél. Többé nem a félelem uralkodik életünkön, hanem a remény. (5,6: Róm 3,26; 1Pt 3,18 # 5,8: Róm 8,32; Jn 3,16; 15,13; 1Jn 4,10.19 # 5,10: 2Kor 5,18-19) Evangéliumhoz / Mt 9,36-10,8 A gazdátlan nyáj iránti szánalom: ez Jézus egész működésének és a tanítványok küldetésének is fômozgatója (Mt 9,36-38). -- ,,Az aratás'' az eljövendô ítélet képe. Isten a csűrébe gyűjti búzáját, ebbe az aratásba hívja övéit -- munkásul. A küldô beszéd (10,5-42) elején Jézus csak Izraelre szorítja küldöttjei feladatát, de föltámadása után már minden néphez küldi ôket (28,19). Isten országa eljöttét kell hirdetniök, és az Ország jeleit kitűzni: gyógyulások, holtak föltámadása, ördögök kiűzése jeleit. Ahol az igét hirdetik, ott üdvösségre is hívnak, de ez egyben már az aratás ideje is. A világ az evangélium ítélete alatt áll, nemcsak az ,,utolsó napon'', hanem már ma is. (9,36-38: Mk 6,34; 8,2; Lk 10,2; Jn 4,35-38 # 10,1-4: Mt 3,13- 19; Lk 9,1; 6,12-16; ApCsel 1,13 # 10,5: Mt 15,24; Lk 9,52-53 # 10,6- 8: Mt 3,2; 4,17; Lk 10,9.11) Szentségre várva ,,Nagy erôvel'' tanúsítják az apostolok a föltámadást (ApCsel 4,33). Nemcsak saját meggyôzôdésük viszi ôket: mögöttük állt az egyház, Isten papi népe, melynek küldetése, hogy a világban láthatóvá, hallhatóvá lett üdvösségrôl tanúskodjék: jön Isten és üdvözít. Elmélkedés Munkásokat az Úr aratásába! ,,Ezek után pedig rendele az Úr más hetvenkettôt is, és elküldé ôket kettônként maga elôtt s mondá nekik: Az aratás nagyon sok, de a munkás kevés.'' (Lk 10,2) A mezôk fehérlenek, az aratás nagy. Jézus végignéz lélekben a világon. Beletekint nyomorába, bűneinek, szenvedélyeinek sötétségébe; élénken átérzi bajait; rokonérzô, nagylelkű szívvel segíteni akar, azért arra utal, amire legnagyobb szükség van: kérjétek, hogy az Isten apostoli férfiakat küldjön; jelzi is, hogy milyeneket: erôszak és érdek nélkül, tisztalelkű embereket, kiknek a ragadozó, kegyetlen, önzô világ temperamentumában nincsen részük; mezítlábú, békés embereket, kikbôl sugárzik a lélek, kiknek a világgal szemben csak egy tényük van, hogy vegye a békét, melyet ôk adnak, s adjon viszont kenyeret. -- Jézus lelkébôl való a kereszténység; terjesztésére, fönntartására szintén hasonlelkű, ,,kongeniális'' emberek kellenek. -- Nézd e Krisztus-típust; tekints kristályos mélyeibe; töltsön el téged is ez a lélek; ha ez van benned, akkor nézz bizalommal a nagy aratásra, s suttogd magadban: Isten küld, lelke űz: megyek. ,,Kérjétek azért az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az ô aratásába.'' Kérjétek az ilyen munkásokat. A ,,kongeniális'' lelkek, a krisztusi rokonság nagy kegyelem, azt kérni kell. -- Néha e géniuszból valami jelenik meg köztetek, s máris elragad; gondolhatjátok, ha a típus nem sötéten, nem egyoldalúan, nem tolsztoji passzivitásban, nem ibseni ködben, hanem az ,,Emberfia'' eredeti szépségében köszönt be hozzátok, mennyire hódítja meg majd szíveteket. Szentjeink e típus variációi. Kérjetek, kérjetek apostolokat, szenteket, s necsak kérjetek, hanem neveljetek. Hátha gyermekeitek arcán, ha Krisztusnak nevelitek, kiverôdik a krisztusi hasonlóság! (Prohászka: ÖM, 6:218; 279) + Apostolkodás A lélek értékéhez semmisem hasonlítható, az egész világ sem! Osszad bár szét a szegényeknek nagy tömeg pénzed, mégsem tettél annyit, mint ha egyetlen lelket megtérítettél. -- Azt emészti buzgalom az Isten házáért, ki javít minden rosszakon, amikhez hozzáfért; s ha erre nem képes, gyötrôdik, szenved, elvérez. -- Az tökélyesebb Isten-szeretô, ki több lelket tett Isten-szeretôvé: mert az Istennek legtetszôbb áldozat, mely lelkek üdvéért elhamvad. (Sz Ágoston) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP 1: Megszabadít minket az Úr a gonoszok kezébôl. S: A bűn halált okoz, a kegyelem azonban örök életet ad. E: Krisztus követôi bátran nézzenek szembe az üldözésekkel! Félni kell Istent vagy szeretni inkább? Nincs válasz erre, mert nem lehet így fölvetni a kérdést. Nem teljesen igaz, hogy az Ótörvényben a félelem volt az úr, a szeretet csak az Újban érvényesült. Mindig a szeretet volt a fô. De hogyan szerethetné valaki az olyan Istent, akitôl semmi félni való nincs? Aki ,,féli'' Ôt, -- vagyis Istenül elismeri, -- az tudja igazán szeretni is. Hasonló a gyermeki félô- rajongó szeretet egy kedves atya iránt. És a szeretet csodálatosan fölszabadít: nincs földi hatalom, nincs rém, amitôl félnie kellene. Elsô olvasmányhoz / Jer 20,10-13 A próféta Isten hírnöke. Sokszor el kell ismételni az emberek fülébe, amit nem akarnak hallani, hinni. Jeremiásnak hirdetnie kell Jeruzsálem pusztulását, a babiloni fogságot. Mint a nép ellenségét és fölségárulót ezért el akarják ítélni! Maga is szenved az üzenet miatt, melyet mégis hirdetnie kell, és áll egymaga mindenek ellen. Olykor maga is kételkedhetett Istenében, aki küldi. A mai szakasz elôtti versek ilyen kínos hivatási válságról szólnak (20,7-9). De aztán újra érzi a mentô isteni közelséget, az ígéretet elsô hívása órájában (1,9). Képes tovább járni magános útját. (Zsolt 31,14; 41,6; 109,29; Jer 11,20) Válaszos zsoltár / Zsolt 69(68),8-10.14 és 17.33-35 Segélykiáltás Szentleckéhez / Róm 5,12-15 Krisztussal új emberiség kezdôdik. Megváltó műve valóban ,,mindenekért'' való, mint ahogy Ádám bukása mindnyájunkra súlyosan hatott. Ez egyszerűen hangzik, de az ember történetének egész tragédiája rejlik e mondatban. Nehéz e szakasz fejtegetéseit követni; még Pálnak is munkájába kerül, hogy eszméit rendbe szedje és kifejezze. Világos, hogy kezdettôl kín és halál uralkodik az emberiségen. Ezt az ember nem veheti ,,természet adta ténynek'', ahogy az állat veszi. Igazi bűntudata van és megváltásért kiált. Krisztus új kezdés, Ô új ember-nemet alkot. A keresztény egy ugyan minden emberrel a régi világ halálos esettségében, de sokkal fontosabb az, hogy ,,egy Embernek, Jézus Krisztusnak kegyelmi művével'' a bűn alapjában le van gyôzve, s a halál elvesztette hatalmát. (1Mz 3,19; Bölcs 2,24; 1Kor 15,21-22.45-49; Róm 3,21-26; 6,23; 8,20-23; 4,15; 7,7) Evangéliumhoz / Mt 10,26-33 A küldetési, missziós beszéd folytatásaként Máté Jézus bíztatását üzeni: ,,Ne féljetek!'' Az elôbbi részben szólt az emberek üldözésérôl (10,17-25). Ezekrôl az ,,emberekrôl'' beszél a 32. vers is: nemcsak Izraelben, hanem mindenütt, ahová eljut az Ember Fiának üzenete, ellenkezésbe és elutasításba ütközik. De ne aggódjanak sem az üzenetért, sem a maguk életéért a tanítványok! Az igét mégis befogadja majd a világ (10,28-31). A végén ígéret hangzik az igehirdetônek is, a hallgatóinak is: Aki megvallja Jézust, azt Jézus is meg fogja vallani! Magáénak fogja vallani! (Lk 12,2-9 # 10,26-27: Mk 4,22; Lk 8,17 # 10,28: 1Pt 3,14; Jel 2,10 # 10,33: Mk 8,38; Lk 9,26; 2Tim 2,12; Jel 3,5) Szentségre várva Áldozatával Jézus utat nyitott nekünk Isten szentélyébe (Zsid 10,19- 20). De emberek felé sincs más út, csak az áldozaté. Csak az az evangélium jó hírnöke, aki ôszinte szívvel, félelem és hamis várakozások nélkül adja tovább, amit kapott, s ami magának is élete tartalma lett. Elmélkedés ,,Én gyôztem a világon.'' Jézus ítél! ,,Fenségesnek és imádandónak hirdeti magát, s íme én nem hódolok Neki; bölcsnek tartja magát, és én fittyet hányok bölcsességének s tudományának s magam esze s kénye szerint teszek''. -- Így szabadul ki a világ az Isten kezébôl s magárahagyja a parancsoló, fenyegetô, bűnt bocsátó Isten! De végre üt az óra! A hosszantűrô Isten fölkel, hogy kipótolja dicsôségének veszteségeit, jóvátegye a világ ballépéseit, helyrehozza a bűn förtelmeit, szóval, hogy kimutassa azt; hogy ô az Úr! Ego Dominus! Ezeket a szavakat adja Izajás az Úr ajkaira: ,,elégtételt veszek magamnak s megbosszulom magamat ellenségeimen!'' Ez az elégtétel s ez a bosszú nem a szenvedély kitörése, hanem az örökkévaló rendnek követelménye, melynél fogva elengedhetlen szükségesség, hogy Isten legyen az Úr, s neki ellent ne állhasson hatalom! Az Isten pedig ezt az ô legfôbb hatalmát kimutatja azáltal, hogy összetöri ellenségeit, a dacoló s meg nem térô bűnöst, s hogy tűzben megtisztítja ezt a földet, melyet a bűn taposott s összezúzza s kioltja a napot, holdat és csillagokat, hogy azontúl új legyen minden. Ez lesz a világ temetése, melyet maga az Isten fog végezni. Mikor meghalt XIV. Lajos, a királyi udvar fölkérte Bossuet-t, hogy tartson a király fölött gyászbeszédet. És Bossuet a fontos pillanatban, mikor rajta függtek mindenek szemei, megütötte pásztorbotjával a koporsót s így szólott: ,,Nagy az Isten és senki más''. A közönség megrendült, mert hatalmasabb szót mondani nem lehetett. Nézzétek, hogy mi a leghatalmasabb francia király? Por és hamu; e por és hamu fölött fölragyog az Isten nagysága. Éppenúgy: nézzétek, mi a világ, a ragyogó nap s a csillogó csillagok, a föld s az ember hatalma? Rájuk üt az Úr, s porba hullnak az ítélet napján, mert nagy az Isten, és senki más! Nézzétek, mi lett színházaitokból, palotáitokból? Hová lettek a kertek és mulatóhelyek? Mivé olvadtak kincseitek? Hová veszett jövedelmetek? Mindennek vége van; nem maradt belôlük más, mint rom és hamu. Íme akkor fölocsúdnak álmaikból a hívságos lelkek, azok, kikrôl az Írás mondja: ,,Emberek fiai, miért szeretitek a hiúságot és keresitek a hazudságot?'' (Zsolt 4,3) Íme akkor világos lesz a világ elôtt, hogy nagy az Isten és senki más! De van az ítélet leírásában valami, ami azt még borzalmasabbá s az Isten haragját még rettenetesebbé teszi, s ez az, hogy a kereszt jele tűnik föl az égen. A kereszt annak a Megváltó Istennek, annak az irgalmas Istennek címere; a kereszt annak a Bírónak botja, aki, hogy ítélni ne kényszerüljön, szenvedett, vérét ontotta, meghalt; a kereszt annak a vándor-intônek, Tanítónak botja, ki, hogy Isten haragjától megóvjon, járt utánunk, fölajánlta nekünk szeretetét, hívogatott magához. Mit jelent most az a kereszt az égen? Mit olvas le róla a bűnös, aki az Úr szeretetét megvetette, könnyeit nevette, vérét taposta? Mi villámlik a keresztfáról szerteszéjjel az Istent, Krisztust, az egyházat, a szentségeket megvetô világba? Vajon a vigasz s a remény mécsének sugarai-e azok, melyek leolvadnak abban a végleges éjben a keresztrôl, vagy a haragvó Isten szemének villámai? Nincs kétségünk eziránt, kedves hívek! A szeretet, melyet megvetünk, gyűlöletté, a vér, melyet szívünkbe föl nem fogadunk, méreggé változik; Krisztus vére is, ha azt tapossuk, fejünkre hull átok gyanánt, s a kereszt, ha útmutatónak el nem fogadtuk, vasvesszôvé válik, hogy összetörjön. Ne gondoljuk, hogy így csak az ember gondolkozik; nem, nem; ez az isteni szívnek s igazságosságnak is törvénye, s a Szentírás biztosít róla, mert a zsidókról mondja a Szentlélek: ,,És mint azelôtt örvendezett az Úr rajtatok, jól tévén veletek: úgy fog örvendezni, midôn eltöröl titeket és kiirt, hogy elvesszetek a földrôl'' (5Mz 28,63). Halljátok: azelôtt örvendezett az Úr rajtatok, jól tévén veletek; annyira szeretett, hogy meghalt értetek, s most miután megvetettétek ôt, most ismét örvendez, midôn eltöröl titeket. Sôt a Szentírás az Isten végtelen haragját még erôsebben fejezi ki, midôn mondja: ,,az Úr kineveti ôket'' (Bölcs 4,18); ,,nevetni fogok veszteteken'', mondja másutt, és Ezekiel az Urat úgy mutatja be, mint aki tapsol örömében: ,,Én is összecsapom kezeimet és kitöltöm bosszúságomat; én, az Úr, szólottam ezt'' (21,17). Fájni fog a kárhozottak lelke, hogy Isten összetöri ôket; de mennyivel inkább fog nekik fájni az, hogy annak az irgalmas Istennek szívében számukra már nincs hely, s hogy megveti s kineveti haszontalan, céltalan, de rémséges fájdalmukat. Ebben a fájdalomban kiáltják majd a szerencsétlenek: hegyek boruljatok reánk, dombok, halmok temessetek el. Íme kedves hívek! a haragvó Isten képe! Nem a képzeletbôl merítettük e vonásokat, hanem a Szentírásból s magának az Úr Jézusnak szavaiból. Ez az isteni harag borong minden bűnös feje fölött s végsô enyészettel fenyegeti ôt. Az idô múlik, s mi sietünk az utolsó ítélet nagy napja felé. (Prohászka: ÖM, 17:326) + Mondom teljes meggyôzôdve, nem élsz a jámbor igaz hitbe', ha üldözést keveset tűrsz te. (Nagy Sz Gergely) + A Jónak gyôzni kell Nehéz dolgozni Isten dolgain. Kiállni küzdve oldalán, e földi csatatért megállani s itt-ott nem ingani talán... Rejtôzik oly csodásan földitôl, nem volna mintha Isten Ô! Ha minden gonosz feltör, szertedúl: Ô legkevésbé lelhetô! Vagy, cserbehagy a válság perciben, mikor tusánk már épp veszít. Úgy látszik, önerônkre hagy, míg harc legjobban forr, s Ô kéne itt! Rossz: gyôz a jón! Jó (látszat ez?) átvált gonoszra; romlik könnyedén... S mi legrosszabb: jó jónak ellenáll; ütköznek célok, vélemény!... Jaj, Isten más, mint magunk gondolnánk, Magasban járnak útjai. Eszünk sövényin túl, fölül! Hová csak gyermek-szívvel juthatni!... Isten munkása! mégse csüggedezz! Tanuld meg, milyen Istened! S a legvadabb tusád közt majd tudod, csapásid hova üssenek! Háromszor áldott, kinek adatott jó ösztön; s érzi: ott van Ô a harc sűrűjén, Isten! szemnek míg leginkább: nincs! oly rejtezô! És boldog az, ki Jót megsejtheti: mely ,,párton'', ügyben merre van? S merészen oly félen kiáll, ami ,,veszett, rossz'', -- nézve vaksian... Mert: jó a Jó! Isten, ki Istened! S a jó küzdelme végül gyôz! Kétkedni ebben hűtlenséggel egy! S ki hátrál: hitszegô bűnös. (Frederick W. Faber) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 13. VASÁRNAP 1: Isten megjutalmazza a sunemi asszonyt, aki segíti az Isten emberét. S: A keresztség által meghaltunk a bűn számára, éljünk új életet Krisztusban! E: Krisztus követése súlyos áldozatokat is követelhet. Aki komolyan Jézus mellé áll, azt is vállalja és kapja, hogy sokan, talán legközelebbi hozzátartozói is elidegenülnek. Megesik ez ma hagyományos keresztény vidékeken is, katolikus családokban, közösségekben is! Nem szeretik a nyugtalanítót, a ,,fanatikust''. -- Jézus tanítványa nem fanatikus, nem rajongó. Boldog, hogy Jézusra talált, és nem tud arról hallgatni, akivel tele a szíve. Nem lép föl igényekkel: de aki jó hozzá, annak maga az Isten hálás. Elsô olvasmányhoz / 2Kir 4,8-11.14-16 Elizeus próféta nagy csodatévô, mindenki tiszteli és féli is, akárcsak elôdjét, Illést. A sunemi asszony szívesen szállást ad neki, mert Isten szentemberét látja benne. Hogy a gyermektelen nô valamiképp anyai szeretettel kezeli, az természetes és még rokonszenvesebb elôttünk. Elizeus hálás a vendégszeretetért (a próféták is emberek!); és Isten is megáldja érte az asszonyt és a férjét: teljesül legforróbb vágyuk. Jézus evangéliumi igéje: Aki prófétát fogad be, a próféta jutalmát kapja, -- igaz volt az Ószövetségben is. (1Mz 18,10; Mt 10,40- 41) Válaszos zsoltár / Zsolt 89(88),2-3.16-17.18-19 Hódolat és hűség Istenhez Szentleckéhez / Róm 6,3-4.8-11 Isten újra visszafogad magához. A bűn arra szolgált, hogy Isten irgalmát jobban fölragyogtassa. A keresztség Jézus halálába való alámerülés volt és az Ô életére való ébredés. Mai állapotunk hasonló a föltámadottéhoz, de nem teljesen azonos vele. Új valóságba kerültünk ugyan, Krisztusban és Krisztus által Isten mindent megadott, de a kapottakat a hit és engedelmesség igenjével kell megerôsítenünk. Élnünk kell az elnyert lelki szabadsággal, bele kell tanulnunk az új életbe. Halál és megdicsôülés közt feszül ki jelen életünk. (6,3-4: Gal 3,27; Kol 2,12 # 6,8-11: ApCsel 13,34; 1Kor 15,26; Zsid 2,14-15; Róm 3,7-8; 5,20; 2Kor 5,17-19) Evangéliumhoz / Mt 10,37-42 Nem minden tanítványra vár vértanúság, erôszakos halál a hitért. De Jézus követése mindazoknak, akik Ôt komolyan veszik, állandó elszakadások sora, mintegy halálon átmenô élet. Ez nemcsak szerzetesekre igaz. A küldetés-beszéd vége (Mt 10, 40-42) a kezdéshez tér vissza: a tanítványok küldetése Jézus küldetésének folytatása, sem több, sem kevesebb. ,,Próféták és az igazak'' Máté evangéliumában az Ótörvény isteni emberei. Hozzájuk hasonlítja az Úr a tanítványokat: aki ôket befogadja, annak Isten maga lesz hálás. (Próféták és igazak: Mt 13,17; 23,29-35) (10,37-39: Lk 14,26-27; Mt 16,24-25; Mk 8,34-35; Lk 9,23-24; 17,33; Jn 12,25 # 10,40-42: Lk 10,16; Mk 9,37; Jn 12,44; Mk 9,41) Szentségre várva A befogadott vendég Isten hírnöke, akár Isten gazdagságáról szól, akár az ember szegénységérôl. Boldog vagy, ha nem tudja megfizetni, amit neki Isten kedvéért teszel. Akkor téged is úgy fogad be Isten -- ingyen. Elmélkedés Kereszthordozás ,,Ki nem veszi föl keresztjét, nem méltó Hozzám.'' ,,Mi okáért ment Krisztus ily nagy pompával szenvedésére Jeruzsálembe?'' -- Botránkozások juthatnak eszünkbe Krisztus keresztibôl, kínszenvedésébôl... Krisztus mindenek láttára vígan ment hóhéri közé. És hogy megértenôk, mily nagy örömmel ment a halálra, kínszenvedése napját királyi koronázásának és mennyegzôje napjának nevezte... Szenvedése elôtt is megmondta, hogy ,,kívánva kívánta'' ezt a napot: szorongatással várta eljövetelét és szorgalmazta Júdást, hogy hamar bánjék dolgával. Óh csodálatos szeretet!... Ha világi dicsôségre jönne és ily örömmel jönne hozzánk a mi Istenünk, úgy is kimondhatatlan kegyesség volna. Ha pedig szenvedésre ily vígan jô érettünk, meggyôzi irgalmasságával minden hálaadásunkat... -- Megtanít, hogy minden világi dicsôséges állapot keserűségekkel elegyedik mindenkor; minden nevetség: fájdalommal elegy, és az öröm vége: sírás. Hamis csaplár e világ, vízzel elegyíti, ha bort ád is... Necsak kincseidet, de saját testi ruhádat se kíméljed Krisztustól, lába elé terítsed, szolgálatára fordítsad! -- De még inkább feslett erkölcsökbôl, a ,,régi embernek'' belsô öltözékeibôl vetkôzôdjünk -- vessük lába alá, ôvéle tapodtassuk régi rossz erkölcseinket; mert méltó, hogy akik e szent napokban igaz penitencia által Krisztusba öltözünk, ezt a drága penitencia-öltözetet tiszta szeretettel viseljük. (Pázmány: Virágvasárnapi 1. beszéd) + Hordozni a keresztet: harc ez Urunk kínszenvedése mindezen világ végéig eltart, amint Ôt tisztelik a szentjeiben, s Ôt szeretik. Szegényben Ôt ruházzák, Ôt is táplálják -- úgy mindegyikben, igazságért aki szenved, Ôt bántják! ,,Mert mind, aki jámborul Krisztusban élni vágyik, mind üldözést az szenved!'' (2Tim 3,12) -- eljut keresztfáig... Kimondják e szavak, hogy mindaz tunya-lagymatag, akit nem bánt semmi üldözés, bár béke avagy harc alatt... Csak evilágnak szeretôi tudnak véle vígan évelôdni... A jogtalanság és igazság között nincs semmi ,,jó barátság''. Nincs igaz szónak és hazugnak sem ,,kiegyezése''. Sötétség, Világosság alkuvásra hogy is lépne? Bár jóknak jámborsága a rosszat téríteni vágyja és általuk a Kegyelem sok gonoszat megszánna: de Gonosz Lélek nem szűnik a jóra leskelôdni, titkos cselekben, nyílt harcterekben vad rohamokkal mélyekbôl a sötét angyalok rátörnek, gyötrik szent apostolt és jóakarót... Mert minden, ami helyes, -- ônekik: ,,ellenség'', és minden szent a pokolnak ijedség! Ám nem árthatnak, csak addig, míg Ég azt hagyja, s az igazságot megpróbálja, hogy fegyelmezze, megjavítsa, hogy türelemre megtanítsa... De Gonosz legravaszabb cselszövénye árthat úgy, hogy nem ,,büntet'': hogy ,,kímél''! ,,Keggyel'' jön az ön-fajának! Jaj sokakat a Hízelgô olyannyira elámít, hogy félik vad dühét, hogy keresik kegyét, hogy sokjuk véle ,,békét'' áhít... Pedig a démon legsimább kegye legártóbb mérgű; s az ôrült vágy, hogy démon ,,hű csókját'' vegye: -- tüzes sebet kap: égetôt örökre... Ezerszer biztosabb, ha ördög gyűlöl minket, mint békét kötni, míg ô készíti vesztünket. ,,Kereszted vedd föl!'' annyi ez: hogy öld ki kéjre vágyod, hogy irtsad ki a becézett hibádat, hogy törd le hiú dölyfödet, s tagadd meg minden tévelyed! (Nagy Sz Leó 58. és 37. beszédébôl) + Krisztus követése: kereszthordozás A kereszt itt szerepel elôször a Máté evangéliumban. Krisztus követése esetleg többet is kíván, mint elszakadást a földi kötelékektôl. Az apostoli igehirdetés a teljes és odaadó követést már azzal foglalta képbe, hogy fel kell tudni venni az ô keresztjét. Az evangélium örömhír, és az üdvösség ígéretét hozza, s minden hívô így fogadja azt el, nem pedig úgy, mint nekikeseredett vállalkozást. Attól tehát óvakodnunk kell, hogy a hit melletti döntést sötét színekbe állítsuk be. Inkább arról van itt szó, hogy akkor sem szabad visszariadni és akkor is ki kell tartani, ha a követés áldozatba kerül. Akkor is van vigasztalás: éppen az, hogy Krisztus keresztjét vettük magunkra. Annak hordozása pedig érték, hiszen része a megváltás megvalósulásának. Ha pedig az ô keresztjét vesszük magunkra, akkor erôt ad annak hordozására is. (Jakubinyi: Máté evangéliuma, 132) + Vezeklés Mi zordonságot illeti, félek, hogy nemigen öltök vezeklô ingeket, nem alszom puszta földön, nem élek vízen és kenyéren, stb., -- mert sietek már 60-ik évemhöz, és testi jólétem is letörôben. Nem hiszem, efféli kemény módokat sokáig állnék. Mégis, ha egy bölcs lelki ember ajánlaná ôket, úgy vélem -- hacsak önszeretet nem áltat el, -- elég készséggel venném föl az ilyen ,,önfenyítôt''. (Bellarmin Sz Róbert) Sz Ignácot fölhatalmazás nélküli, utcai prédikálásaiért a salamancai hatóság bebörtönzi, bilincsek közé! Mendoza -- utóbb bíboros -- meglátogatja ott, és sajnálkozik rajta. Ignác: ,,Önnek is mondom, amit épp elôbb egy szánakozó hölgynek: Úgy látszik nagyon kevés a Krisztushoz való szeretet szívében, különben nem vélné oly nehéznek e pár bilincset Ôérte! Kijelentem önnek: egész Salamancának nincs annyi bilincse, lánca és kötele, amennyit én viselni vágyom Isten szerelméért.'' + Szentek: Utánozni ne szégyelljük, mit örömmel megünneplünk. (Sz Ágoston) + Történelmen csak azon ügyek-eszmék gyöngék s halnak, -- mikért halandók halni nem akarnak. (Sheen) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP 1: Az eljövendô Megváltó egészen szegényen jön hozzánk: a béke fejedelme lesz, aki a boldog jövôt hozza. S: Ne a test szerint éljünk! Isten Lelke irányítson bennünket! E: Istent és az Ô igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg. A politikában és a magánéletben is csak a keményeknek van reményük sikerre; az egyszerű, egyenes lélek ,,naivnak'' számít. A jólelkűt és önzetlent pedig kihasználják. -- Jézus lemondott a hatalom fitogtatásáról és az erôszak alkalmazásáról. Tudós vagy költô gyanánt sem csodáltatta magát. Szava hatalmas volt, Ô mégsem a siker fia. Jólelkű, önzetlen volt, és így jelölte ki a mi utunkat is -- nem a siker, hanem a béke felé. A keresztény hordja belül a békét, és sugározza azt kifelé. Elsô olvasmányhoz / Zak 9,9-10 Zakariás próféta idején már nem volt király Izraelben. Mikor a korábbi prófétákat követvén a Messiást királynak mutatja be, ennek fölléptét egészen másnak írja le, mint a föld hatalmasainak jelentkezését és sikerre törését. Ezt a mi királyunkat még el is vetik és népe megöli: -- a nép, melyért Ô meghal. Hasonlót mond a ,,Másod- Izajás'' az Isten-szolgáról (Iz 42,1-4; 53). Mivel alázatos és igaz, Isten gyôzelemre segíti Ôt a halálon keresztül és megváltójává teszi a nép maradékának és minden népnek. -- Zakariás jövendölését az Újszövetség több helyütt is Krisztusra érti. Vajon készek a keresztények és ,,keresztény népek'' elfogadni egy alázatos, szegény Messiást? Messiást, aki erôszak nélkül hoz békét? (9,9: Szof 3,12- 13.14-18; 1Mz 49,11; Mt 21,5; Jn 12,15 # 9,10: Mik 5,9; Iz 11,6-9; Oz 2,20; Zsolt 72,8; Ef 2,17) Válaszos zsoltár / Zsolt 145(144),1-2.8-9.10-11.13-14 Isten nagy jósága Szentleckéhez / Róm 8,9.11-13 Sz Pál nyelvén az oly ember, aki Isten elôl elrejtôzik és elzárkózik, mint Ádám, -- ,,test''. Korántsem azonos e szó az anyagi testtel. Lehet, hogy a mai embernek a ,,test cselekedetei'' (Róm 8,13) inkább érhetô, mintsem a ,,test''; és ezeket jellemük szerint bálványozzák vagy elkárhoztatják. Pál szerint azonban az ember lelke is éppúgy lehet ,,test, testi'', mint a ,,halandó teste'' (8,11): ha nem kész befogadni Krisztus szellemét és hagyni, hogy ez átváltoztassa (8,9); -- a test és lélek különbsége megfelel a halál- és életének. A jelen emberében feszültség van test és lélek, élet s halál közt. A lélek Isten életereje; s a feszültség a ,,halandó test'' és a megújult lélek közt nem azzal oldódik meg, hogy a lélek megszabadul a testtôl, hanem, hogy Isten Lelke a halandó testet is élôvé és szellemivé teszi. (8,9: Róm 7,5-6; Zsolt 51,13; Jn 3,5-6 # 8,11-13: Róm 6,4.8-11; Gal 6,8; Ef 4,22-24) Evangéliumhoz / Mt 11,25-30 Az ,,ujjongó kiáltás'', mellyel Jézus Atyjához fordul, Jézus föltárulása, amely a Máté evangéliumban különleges magasztos pillanat. Mint Fia, Jézus mindent megkapott Atyjától: Isten ismeretét, hatalmában való részesedést. Okoskodó ,,bölcsek'', kik Istenrôl- világról kész véleménnyel vannak, ezt a megdöbbentô üzenetet sosem fogják érteni. Jézus mindeneknél jobban ismeri Atyja titkát és azokkal közli, akik képesek felfogni (11,28-29): a szegényekkel, éhes, fáradt emberekkel... Nekik szól Jézus meghívása és ígérete. (11,25-27: Lk 10,21-22; 1Kor 1,26-29; Mt 28,18; Jn 3,35; 17,2; 10,15 # 11,28-30: Jer 31,25; 6,16; Iz 28,12; 1Jn 5,3) Szentségre várva A test mitsem ér, a lélek az, mely elevenít. -- A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, béke, hosszú tűrés, nyájasság, jóság, hűség, önzetlenség. Elmélkedés Kinevetik az igaznak egyszerű voltát Kigúnyolják a jámbornak együgyűségét! E világ bölcsessége: cselfogásokkal takarni a szívet; szavakkal leplezni érzéseket; a hamisat igaznak föltüntetni, az igazat hamisnak. Effajta okosságot nagy gyakorlattal űznek az ifjak, pénzért tanulnak a gyermekek. Aki ért ehhez, a többit megvetve pöffeszkedik; aki nem ért hozzá, azt mint esetlen-félénket bámulja a többség; mert ezek szeretik a kétszínű álnokságot szép névbe takargatni: a szív elvetemültségét ugyanis városias ,,csiszoltságnak'' hívják. Ez a hódolóinak azt parancsolja, hogy tisztség polcaira törjenek; ha elérik a múló dicsôség hívságát, örvendjenek; ha másoktól sérelmet szenvednek, sokszorosan torolják vissza! Ha gyôzik erôvel, senki ellenállót ne tűrjenek! erejük fogytán, ha mit ádázan nem tudtak elérni, békés nyájasságot színlelve kíséreljék meg. -- Az igazak bölcsessége viszont ez: semmit sem játszanak meg ,,affektálva''; föltárják szavuk, ahogy éreznek; szeretik, ahogy van, a valódi dolgot; kerülik a hamisat; inkább tűrik, mintsem teszik a rosszat; sérelemért nem állnak bosszút; és az igazságért gyaláztatni: -- nyereségnek tartják... De ezt az együgyűségét a jámbornak gúnyolja a világ, mert bölcsei azt hiszik: az erényes tisztaság: -- bambaság! Szemükben minden ártatlan tett: nyilvánvaló butaság... Mi is ostobább e világnak, mint ôszintén szólni, nem színlelni, sôt rágalmazókért imádkozni, szegénységet szeretni, vagyont odahagyni, erôszaknak ellen nem állani; s az arcul verônek másik orcánkat odafordítani? (Nagy Sz Gergely: Moralia, 10:16) + Keresztények élete A keresztények egyetlen Istent ismernek: mindenek Teremtô- alkotóját, vele egy Isten egyszülött Fiát s a Szentlelket. Kívüle más isteneket nem imádnak. Parancsokat követnek; az Úr Jézus Krisztus maga véste a szívükbe s ôk híven tartják, várván a holtak föltámadását és egy jövendô örök életet. Házasságot sose törnek, se fajtalanná le nem züllenek, hamis tanúként sose szólnak, másoktól nem kívánják el a jókat. Tisztelik atyjukat-anyjukat, szeretik feletársukat és igazsággal ítélnek. Mit önmaguknak ôk tétetni nem kívánnak, azt ôk se teszik senki másnak. Megkérlelik, ha ki ôket bántja, szert tesznek benne jó barátra! Mohón jót tesznek ellenüknek; jó indulattal válaszolnak. Törvénytelen üzlettôl távol állnak, minden tisztátlan dolgokat utálnak. Nem nézik le az özvegyet, nyomorgó árvát. De akinek van, bôkezű azokhoz, akiknek nincsen semmijük. Jövevényt ha látnak: a födél alá bébocsátnak, úgy örvendezve rajta, mintha testvérük volna. És Krisztusuk nevéért az életük átadni készek. (Athéni Arisztides hitvédô művébôl) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP 1: Az isteni szó újjáteremtô erô, amely üdvösségre vezet. Minden beteljesedik. S: Az egész teremtett világ a végsô megdicsôülést várja. E: Isten igéje csak készséges lélekben hozza meg termését. Isten embereken keresztül és emberi nyelven szól az emberekhez. De a mi nyelvünk emberi; csak a teremtmény igazságát mondhatja. Kimondható-e egyáltalán Szóval az Isten igazsága? -- Csak egy Ige van, ami Isten igazságát valóban képes kimondani, az örök és megtestesült Ige: a Fiú. Minden más csak hasonlat. Minden szóról és jelrôl kérdeznünk kell, mit jelent voltaképp. Az igazságot, melyet Jézus hasonlataival és szavaival kinyilatkoztatott, olyan mértékben fogjuk megérteni, amennyire egyetértünk velük és Ôvele... Elsô olvasmányhoz / Iz 55,10-11 Izajás 55,10-11 versei: mindannak végsô értelme és alapja, amit Isten tett népéért történelme folyamán. A második rész végén állva, visszanyúlnak a kezdetnek fölséges témájába: ,,a mi Istenünk igéje pedig örökre megmarad'' (40,8). Isten Igéje: ez az Ô örök gondolata és akarata, amely meghatározott idôben kilépett Isten csöndjébôl és ellenállhatatlanul ,,elvégzi azt, amire Én küldöm'' (55,11). A szent szöveg esôhöz hasonlítja az igét: itatja és termékenyíti a földet. -- A mai evangéliumban Isten igéje maga a mag, mely földbe hull, és termést hoz, ha jó talajba esett. (5Mz 32,2; Iz 9,7; 45,8; 2Kor 9,10; Bölcs 18,14-15; Jn 1,1-4) Válaszos zsoltár / Zsolt 65(64),10.10-11.12-13.14 Hála és dicsének Szentleckéhez / Róm 8,18-23 A szenvedés jelen van életünkben. Nem enyhül azzal, hogy az emberen kívül is föllelhetô. Sôt az ember az, aki meghallja a természet ,,nyögését, sóhaját'', tudja, hogy ô a felelôs, ezért a szabadító választ is ô neki kell adnia -- és adós marad. Korunk emberérôl talán még azt is elmondhatni; bedugta fülét, hogy ne halljon, és hogy durván érvényesítse magát még a természeten is! De az ember azzal nem tökéletesedik, ha pusztítója ennek, csak ha papja, szószólója és közbenjárója. Az ember által kell az egész teremtésnek Isten öröklétében részesülnie, azzal, hogy ,,megváltja testét'' Isten gyermekeinek szabadságára és dicsôségére (Róm 8,21.23). Az ember és a teremtés közös szenvedése: ez az új teremtés vajúdási kínja. (8,18-19: Róm 5,2-5; 2Kor 4,17; Kol 3,3-4; 1Jn 3,2 # 8,20-23: 1Mz 3,17; Oz 4,1- 3; 2Pt 3,11-13; Jel 21,1; 2Kor 5,2-5) Evangéliumhoz / Mt 13,1-23 vagy Mt 13,1-9 Sz Máté 13. fejezetében hét hasonlat szól a mennyek országáról, azaz Isten királyságáról. Az elsô a magvetôrôl szóló példabeszéd (13,3- 9) és annak magyarázata. Közben a példákban való szólás céljáról is beszél (13,10-17). A magvetô és a konkoly példabeszédét megmagyarázza az Úr övéinek. Miért? És miért szól rejtvényekben? Máténál kevésbé keményen indokolja Jézus, mint Márknál (4,11-12). Abból indul ki, mint a fenti Izajás szöveg, hogy az emberek igazában nem hallanak. Nem tudnak hinni, mert nem készek engedelmeskedni, a ,,szót megfogadni''. A ,,mennyek országa titkai'', vagyis Jézus tanítása Isten igényérôl és ígéretérôl csak annak érthetô, aki Jézusban hisz, és Ôbenne találkozik a titkosan megnyilatkozó Istennel. (13,1-9: Mk 4,1-9; Lk 8,4-8 # 13,9: Mt 11,15; Jel 2,7 # 13,10-17: Mk 4,10-12; Lk 8,9-10; Mt 25,29; Lk 8,18; Iz 6,9-10; Jn 12,40 # 13,18-23: Mk 4,13-20; Lk 8,11-15; Jn 15,16; Gal 5,22) Szentségre várva A példabeszédben több igazság van, mintsem a szavak közvetlen értelme: így van a Szentséggel is. A szentségi jelekben (kenyér és bor) rejtôzik az istenemberi jelenlét titka, de csak hívô szem láthatja. Isten országa és dicsôsége ebben is kinyilvánul és valóság lesz. Elmélkedés Konkolyhintô (és zavar-keltése) ma Egyház és a ,,kor''. Hogy viselkedik ma a világ a háború közepén [II. világháború]?! Hogyan megváltozott! Ötven éve folyton azt hangoztatta: Nem kell a lelki tekintély! Ne szóljon bele ügyeinkbe! -- Az utóbbi években [és mind azóta] azt nyögi: ,,Miért nem hat nagyobb tekintéllyel a lelki hatalom?!'' Jó 150 évig azon volt a világ, hogy kiűzze a hit erejét a közéletbôl; most azon dühöng: a hit miért nem csinál békét a ,,házban'', -- ott, ahonnan ôt kiverte! Épp ôk, kik 20 éve mindent elkövettek Ôt gyengíteni, most nyöszörögnek, hogy hol hát az Ô ereje? -- Érték ma azonosult a mértékkel; ezért jutottak oda, hogy ami nem mérhetô, számokra nem szedhetô, az meg sem ismerhetô! Így ônáluk az ilyen ismeretlen annyi, mint valótlan! -- Azt hiszi a nép, a Gonosz okvetlen kórcsíra, baktérium, bomba, légitámadás, robbanás, vonatroncsok, vagy csôdvallott bankok jelmezében állít be. Felejtik, hogy a legfôbb baj emberre -- jöhet bizony és jön bizonnyal ember- eszmék öltönyében. -- Mihelyt a Rossz világba lépett, a halál áldásnak tűnt föl, mert ha ez nem jönne, a Rossz vég nélkül nyomorítana! Ezért állított az Úr lángpallosú angyalt az Éden kapujába, nehogy az esett ember a ,,Halhatatlanság fájáról gyümölcsöt éve'', gonosz-voltát örökéltűvé tegye! De a halál miatt a gonosz nem folytathatja vég nélkül az ô átkos művét. Krédónkat életünk módjához igazítjuk inkább, semhogy a Krédóhoz életünket! Hitünket tetteinkhez szabjuk, nem pedig tetteinket a hit mércéjéhez. ,,Elméleti síkon'' még tartanánk a vallásunkat, nehogy ez szemünkre hányja erkölcsünket! De ott ülünk az élet zongorája elôtt és dühödten valljuk, hogy minden hang amit leütünk, helyes, dallamos, csak azért, mert mi ütöttük le. Hitünk hiányát is igazolhatjuk. -- ,,Nem járok templomba, de jobb vagyok azoknál, akik odajárnak!'' -- Kényelmes szülôk nagy tévhite, hogy gyermekeik nevelése az iskolától függ! De az iskola nem fô nevelô, csak másodlagos, csak hozzá pótol. Tanítói tekintélyt is a szülô ruházott rája, delegált korlátolt jogot, az apa-anya alapvetô jogából töredéket [amit ezek vissza is vehetnek]. Nincs oly iskola, mely szülôket helyettesíthet. Világ sosincs válságok: krízis nélkül; mert a krízis az ,,ítélet'' (vö. kritika), ítélet azon, ahogyan él, ahogy vélekszik, ahogy másokkal cselekszik. Minden ítélô krízis fôpróba a Végítélethez! -- A ,,félreutak'': juttatás, csúsztatás, egyéb kilengés mentsége két fajta. Elsô: Mindenki így tesz! Az a feltevés itt, hogy a jó vagy rossz kérdését a tömeg dönti el, nem pedig egy örök mérték. Pedig ami helyes, akkor is helyes, ha senki sem követi, senki sem ,,helyesli'', a rossz meg rossz, ha mindenki abban leledzik is! -- A jövô ütközetje az Istenben hívôk és az államban hívôk között fog lezajlani, Krisztus és Antikrisztus közt, a politika álarcában. (Sheen püspök több szövegébôl) + A magvetô ,,Íme a magvetô kiméne vetni és midôn vetett, némely mag az útfélre esék, és eljövén az égi madarak, megevék azt. Némely pedig köves helyekre esék, hol nem vala sok földe és hamar kikele, mert nem vala mélyen a földben; de a nap hôségében kiége... és némely a tövisek közé esék és felnövén, a tövisek elfojták azt... és némely jó földbe esék és kikelvén, termést adott és terme némely harminc-, némely hatvan- és némely százannyit'' (Mk 4,3). A magvetô vet; magva az Isten igéje s a kegyelmi benyomások, a hitbôl való gondolatok s indulatok. Kezébôl a mag ki nem fogy; kegyelme reng a lelken, mint csendes esôben a fa ágain a cseppek; fénylik, reszket, mint az ôszi réten a pókháló szálai. ,,Lélekkel van telítve minden'' a belsô világban, mint spórákkal, magvakkal a természetben; csupa életcsíra; pálmák, füvek, fenyôk, borókák lesznek belôlük; erô és gyöngeség, vagy szépség és kórság. Függ az égtôl, a melegtôl, a rátermettségtôl; függ a készségtôl, a pihentségtôl, az üdeségtôl, az odaadástól. Jaj, Istenem, lelkem a föld, s te vagy magvetôje; szánts fel, öntözz meg, boronálj föl; menj végig rajtam imádságos gondolataiddal, kegyelmed napsugarával, elérzékenyülésed harmatával, vágyaid szellôjével; add ezt mind, s mondd; földem, édes szántóföldem, nem csalsz meg! ,,Némely útfélre esik''... az út is föl van törve, de keréknyom s nem barázda van rajta. Tapossa buta talp, sarok, pata, csülök; jön- megy rajta a világ. -- Van ilyen lélek is, melyben ki-be jár sok oktalan, sáros gondolat, melyre rávetôdik a hír és benyomás. Vannak lelkek, melyek olyanok, mint a korcsmák vagy a cigánysátrak az útfélen; ott elmélyedést, elmerülést, magábatérést hiába keresünk; ott nem gyökeresedik meg semmi. A madarak, melyek az Isten magvait megeszik, a könnyelmű, szárnyaló, elrebbenô indulatok. A napnak tarkasága, a szeszély és rossz (vagy) jó kedv csipkedik el a szemet. Össze kell magamat szednem, magamba kell térnem, ha akarom, hogy az Isten kegyelme gyümölcsöt hozzon. ,,Némely pedig köves helyekre esék''... ,,Ez az, ki az igét hallja és mindjárt örömmel fogadja, de nincs gyökere'': ha van készség a jóra, de kitartás, belsô izzás nélkül; ha tudunk lelkesülni, de ha a lelkesülésnek nincs tüze. ,,Humusz'' kell a termékenységhez s ,,humor'' is. Be kell vennünk Isten igéit s erôit, s magunkévá tennünk, s az ellenkezô behatások ellen élénk ellentállást kell kifejtenünk. Legyen örömünk az erôs s kitartó akaratban! ,,Ami pedig tövisek közé vettetett, az, ki az igét hallja, de e világi szorgoskodás és a gazdagság csalárdsága elfojtja az igét és gyümölcstelenné leszen'' (Mt 13,22). Ó tövises lelkek, hol a gazdagság s az élvezet gondjai éktelenkednek vagy ahol az izgalmas életharc, a kapkodó munka s a keserű szegénység ijeszt. A gazdagság küzdeni elfelejt; az élvezet alacsony, nemtelen lelkületet nevel; a keserű szegénység pedig elzsibbasztja a szívet. Ezek mind akadályai a szerencsés lelki fejlôdésnek. Ne adj, Uram, gazdagságot, de a szegénységtôl is óvj meg engem; tövis mind a kettô, mely könnyen széthasítja a lélek lombját s virágát. Ami pedig jó földbe esett s eltemetkezett s fölszívta magába a föld nedvét s fölébredt az ég melegétôl s kibontotta szikeit s fölegyenesedett s kinyújtotta szárát s földolgozta az energiát, az 30- és 60- és 100-szoros gyümölcsöt hozott a belsô képesség s a külsô segítség szerint. S az mind jó volt. Isten várja a gyümölcsöt tôlem is; sokat adott; abban a tudatban kell élnem, hogy hitvány ember volnék, ha minden erômbôl nem gyümölcsöztetném kegyelmeit. Tekintsek lelkembe: tehetnék-e még 30-, 60-, 100-szor annyit, mint amennyit most teszek? nem a sokféleséget, de a hitbôl vett lelkületet, a nemes érzést, a buzgalmat s a szeretetet véve. Bizonyosan van még fokozat erre bennem! (Prohászka: ÖM, 6:174; 224) + ,,A mennyek országa titkai'' Az evangéliumokban a görög ,,müszterion'' (titok) szó csak itt fordul elô (vö. Mk 4,11; Lk 8,10). Jánosnál nem szerepel. A szó maga mély titkot jelent, amelyet nem lehet egészen felfogni, csak meglepôdve szemlélni. Isten országának titka: az ország megérkezése, ahogy azt a próféták megjövendölték. Az ország Jézussal érkezik el, ô tárja fel titkait, amelyek el voltak rejtve a világ teremtése óta (13,35). Ezért ô a kinyilatkoztatás záróköve, benne mentek teljesedésbe az ígéretek. Ettôl kezdve beáll az elkülönülés: a tanítványok elfogadják, azért meg is értik a példabeszédek tanítását. Nem saját erejükbôl, hanem kegyelmi ajándékként (,,adatik''). A kívülállók (,,nekik'') ezt az ajándékot utasítják el, ezért ôk a példabeszédekben rejlô tanítást sem akarják megérteni vagyis elfogadni. (Jakubinyi: Máté evangéliuma, 160) + Annyira munkál mibennünk Isten, amennyire mi bízunk Ôbenne. (Nagy Sz Vazul) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP 1: Isten bölcs mérséklettel kormányozza a világot, és reménnyel tölti el a bűnbánó embert. S: Az Istennek tetszô imádságot a Szentlélek sugalmazza bennünk. E: A jók és rosszak szétválasztása az ítélet napján következik be. A mezôn búza és konkoly keveredik. Így van az Egyházban is: mindig bűnösökbôl és szentekbôl állott. Hol e kettô közt a határ? Ki dönthet errôl? Túlbuzgók nekiesnének minden konkolyt azonnal kigyomlálni, ôk oly jól tudják, hol a konkoly! De Isten nagyobb, Ô ráér, várhat. Mindenkit hagy, járja végig a maga útját, nôjön a konkoly is. Csak aratás napján fogjuk tudni, mi volt konkoly és mi búza. Az aztán jó nagy meglepetés lesz! Elsô olvasmányhoz / Bölcs 12,13.16-19 Sok módon lett láthatóvá Isten bölcsessége népe történetében: hatalmas segítségben, ítéletben, irgalomban. Legnehezebb érteni, ha az Úr éppoly türelmes és belátó a rosszhoz, mint a jóhoz. Gyöngeség az vagy közöny, hogy Isten kíméli ellenségét? De hát ki az Ô ellensége? A jámbor zsidó (s alkalmasint a jámbor keresztény is) hajlandó jókra és rosszakra osztani az emberséget. S a ,,rossz'', az mindig a másik! Isten jobban tudja. Bölcsessége és hatalma éppúgy megnyilvánul türelmes kivárásban, mint büntetô ítéletben. És ,,az igazak'' is rászorulnak az isteni irgalomra! (12,13: 5Mz 32,39; Jób 34,12-15 # 12,18-19: Zsolt 115,3; 135,6; Bölcs 11,23) Válaszos zsoltár / Zsolt 86(85),5-6.9-10.15-16 Az irgalmas Isten Szentleckéhez / Róm 8,26-27 ,,Hit'' helyett Sz Pál ,,reményt'' is mondhatna (Róm 8,24). Ez jelzi, hogy földi keresztény életünk még tökéletlen, nem kész. Nônie, érnie kell, mint egy gyermeknek. A Szentlélek új életet adott, és tanít ez életnek kezdô lépéseire, alapműveleteire. A Háromságban Ô a ,,lélegzet'', Ô tanít minket is lélegzeni: imádkozni! Ismeri az Istenség mélységét és az emberszív titkait is, jobban, mint mi magunk. Mivel még nem jutottunk Isten szabadságára és végtelenségébe, imánk is életünk szűk voltától, ellentmondásaitól, visszásságaitól szenved. Csak nyögdel és sóhajt a szabadulás és a beteljesülés utáni vágytól. A ,,szentek'', vagyis a hívôk gyöngék, azért ,,akadozik bennük a Szentlélek munkája''. De a Lélek velük marad, hiszen Ôtôle ,,szentek''. (Zsid 11,1; Róm 5,5; 8,15; 1Kor 2,10; Gal 4,6; Jer 11,20) Evangéliumhoz / Mt 13,24-43 vagy Mt 13,24-30 Ahogy a magvetôét, úgy itt a konkoly példáját is magyarázat követi. Mindkét példázat vetés-aratás körül forog. A jelen idô az Egyházban a vetésé és a növekedésé. Az aratás az ítélet napja, amely szétválasztja a jókat és gonoszokat. Nem mindenki, aki az Egyházban él és virul, kiválasztott és örök életre született. Ugyanezt mondja majd a halfogás példája (13,47-50) is. Amennyiben e hasonlatok Isten igéjérôl szólnak és Isten országának történelembeli sikerérôl és kudarcáról, annyiban magáról Istenrôl és világkormányzó eljárásáról is nyilatkoznak. Türelemmel, belátással működik, de egyben ellenállhatatlan erôvel hat az igéje. Ezt mutatja a mustármag és a kovász közbeiktatott példája. (13,30: Mt 3,12; Jn 15,6 # 13,31-32: Mk 4,30-32; Lk 13,18-19; Ez 17,23; Dán 4,9.18 # 13,33: Lk 13,20-21; # 13,34-35: Mk 4,33-34; Zsolt 78,2 # 13,36-43: 1Jn 3,10; Dán 3,6; 12,3) Szentségre várva A Jó e világon nem tenyészik ,,zárt kultúrában'', üvegházban, sem a magánéletünkben, sem a közösségben. Együtt létezik a rosszal. ,,Jó és rossz ember'' felôl ítélni nem mi vagyunk illetékesek. Isten elfogad minket és ,,adományainkat'', nem mert jók vagyunk, hanem mert Ô jó, s mert Jézus meghalt miértünk, mindnyájunkért. Elmélkedés Ítélni lélek szerint A lelki ember mindent meg tud ítélni, vagyis tudja, hogy (nem alattvalója e világnak, hanem) hatalma vagyon (uralkodni) a tenger halai, az ég madarai, a földkerekség barmai, vadjai és csúszómászói fölött, valamennyi csak mozog a föld hátán. Ez tisztára értelmi munka eredménye, amellyel fölismeri Isten gondolatait a világban, viszont ennek híján az ember értetlenül viseli ember-méltóságát, ,,olyan, mint az oktalan állatok és hasonló azokhoz'' (Zsolt 48,13). Mivel azért alkottál minket, Uram, hogy jót cselekedjünk, bôséges kegyelmet adtál Egyházadnak. E kegyelem erejében a lélek szerint elöljárók is, meg a lélek szerint nekik alárendeltek is természetfölötti módon, lélek szerint ítélnek. Mire vonatkozik ez a lelki ítélni-tudás? a) Nem vonatkozik a kinyilatkoztatott igazságokra, amelyek firmamentumunkon ragyognak, mert sem okunk, sem jogunk nincs arra, hogy a legmagasabb tekintély felôl ítélkezzünk. b) Nem vonatkozik Szentírásodra sem. Lehet ugyan, hogy egy és más nem világos benne, de mivel értelmünket alávetjük neki, rendületlenül hisszük, hogy az is, amibe pillantásunk be nem hatolhat, biztos és csalhatatlan igazság. S különben is az ember, jóllehet immár lélek szerint él és ,,meg is újhodott Isten ismerete és annak képmása szerint, aki ôt teremtette'' (Kol 3,10), ne akarjon ,,ítélôje lenni a törvénynek, hanem legyen teljesítôje'' (Jak 4,11). c) Nem vonatkozik arra a különbségtételre sem, hogy kik a lelki, és kik a testi emberek, hacsak a te pillantásod ismeri ôket, a mi szemünk láttára pedig még semmi olyant nem műveltek, hogy gyümölcseikbôl megismerhetnôk mivoltukat. Te ellenben ismered a tieidet, különválasztottad és titkos terved szerint meghívtad ôket, mielôtt megvolt volna az egek erôssége. d) Nem vonatkozik végül, akármennyire lelki ember is valaki, a világban nyughatatlankodó embertömegek örök sorsára sem. ,,Mi köze azokhoz, akik kívül vannak?'' (1Kor 5,12) Úgysem tudja, ki jut el közülük kegyelmed boldogságába s ki öröködik meg az Istentôl való elrugaszkodás keserű állapotában! Az ember tehát, akit kegyelmed hasonlatosságodra újjáalkotott, nem kapott hatalmat az egünkön világoskodó (a) alapigazságokra; sem (b) az Ég titkainak könyvére; sem (c) arra, hogy megállapítsa, kik a te ôsmeghívásod szerint a világosság és sötétség fiai; sem (d) az ember- tengerek örök sorsának fürkészésére; -- ellenben kapott hatalmat a tenger halaira, az ég madaraira, a földkerekség barmaira és csúszómászóira, valamennyi csak mozog a föld hátán. Ezen a téren ítél. Helyesli, ami jót, elveti, ami rosszat talál. Ítélôképességének forrásai ezek: a) A szentségekben való részesedés. Ezekkel avatod föl mindazokat, akiket könyörülô kezed a ,,nagy vizekbôl'' partra segít. b) A hal lakomája. A mélységekbôl felmagasztalt halat szokta ugyanis a föld (az Egyház) nagy áhítattal fogyasztani. c) Az igék értelme és ama beszédek, amelyek Írásod tekintélye és mintegy annak firmamentuma alatt elhangzanak. Mik ezek? Igehirdetés, igemagyarázat, fejtegetés, bizonyítás, hálaadás és könyörgés, amelyek szolgáid ajkairól eleven beszédben elhangzanak úgy, hogy a hívek gyülekezete rámondhatja: Amen. Az ok, ami miatt e temérdek beszédet érzékekkel jól felfogható módon elô kell adni, az, hogy örvény a világ és vak a test: nem tud gondolatokkal foglalkozni, hanem valósággal bele kell az igazságot a fülekbe harsonázni. Íme tehát a szárnyasok, ámbár eredetük a tenger, csakugyan a szárazföldön sokasodnak. A lelki ember ítél, helyeselvén, ami jót, elvetvén, ami rosszat talál, a hívek cselekedeteirôl, erkölcseirôl és alamizsnáiról is, mert ezek a föld (Egyház) gyümölcsei. Ítél az eleven lélek dolgairól, amelynek indulatait tisztaság, böjt, jámbor elmélkedések fegyelmezik. Ítél mindenrôl, amit érzékei útján felfoghat. Egy szóval: azt akarom mondani, hogy mindenbe van beleszólása, amiben ereje és módja vagyon javítani. (Sz Ágoston: Vallomások, 13:23) + Aratás napja: ítélet napja Nagy munkára, folytonos éberségre van szükségünk, hogy e világi szellem káros befolyását ítéleteinkre s hajlamainkra ellensúlyozzuk! Ôserdôvel állunk szemben, mely kipusztítva újra hajt, mert csupa eleven gyökérszál a földje. Aki letöri s a világ ítéletét megveti, bizalommal áll majd meg az Isten ítélôszéke elôtt. -- Ez aztán az ítélôszék! Micsoda leleplezések lesznek itt, s mily ürességek s kiábrándulások foglalnak majd tért épp ott, ahol az ember sokat várt. Az Isten ítélete a szolid, az önzetlen erényt keresi s illeti, s nem a lármát. A földi dicsôségbôl nem kérek. Inkább a félelemhez szegôdöm. Mint bôsz tengert, mely mindent szétmos és elsöpör, úgy tekintem a végtelen Istent, úgy félek ítéletétôl, melyet nem tudok elviselni. Dávid zsoltárai egyre ezt a félelmet hangoztatják: ,,beláttam Uram, igazság minden ítéleted, igazságodban megaláztál engem!'' Dávid zsoltárai óta ezredek múltak, de helyzetünk az Isten ítéleteivel szemben nem változott. Aki az Isten ítéleteitôl nem fél, az istenesen nem fél; az nem sejti, hogy mily végzetes baj az, ha az egész élet kapkodásnak, szappanbuborék-eregetésnek bizonyul. Ugyanezt az Isten-félelmet lehelik a középkor fenséges szentjei, fôleg az a két jó barát, egyik koldustarisznyával nyakában, a másik Franciaország trónján, két rokon: Szent Lajos az egyik, Assisi Szent Ferenc a másik. Félelemrôl, rettegésrôl, ítéletrôl suttog mindkettô még haldokolva is, hogy lelkét mély alázatba és alázatos bizodalomba ringassa. Ne tartsuk ezen érzületeket extravaganciáknak, ne túlzásoknak; az örökkévalóság örvényei fölött állni, a végtelen szentség közeledtét érezni és saját öntudatunkba pillantani önmegsemmisülés nélkül nem lehet. Aki nem tud félni Istentôl, azt még az örökkévalóság szele sem csapta meg, az még vad lélek, a természetfelettinek még küszöbét sem érte el. Hanem aki bizalmatlankodik önmagában, aki tudja, hogy folyton csalja magát, abban kezd mozogni a lélek, mert közelebb van hozzá az Isten. Három ítélôszék elôtt jelenik meg az ember. A két elsôt, földieket, nevetheti; a harmadikat ne nevesse; komoly az, mint maga az örökkévalóság. Akarunk dolgozni a világban, józan, igaz erényre törekedni s önmagunkban bizalmatlankodni. Szent alázatban akarom rostálni az önzés polyvájától az én vetésemet, aratásomat; gyanakodva akarok vigyázni lelkem mozdulataira, hogy ne az ideigvalónak, hanem az örökkévalónak szolgáljanak. Akkor életemen kifejlik az Isten gondolata, s megnyerem a kegyelmet, hogy szerencsés kézzel dolgozzam megtestesülésén. Gondolatait utána gondolom, -- érzelmeit átérzem, életét átélem, hogy ítéletét kiálljam s örvendjek fölötte. (Prohászka: ÖM, 17:332) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP 1: Salamon trónraléptekor bölcsességet kér népe javára. S: Isten öröktôl fogva meghívott minket az üdvösségre: legyünk hasonlóvá Fiához! E: Isten országa többet ér minden földi kincsnél. A mai világ kevésre becsüli a bölcsességet és ,,nem fizeti meg''. Nem is tudják, mi az; talán tapasztalattal és öregséggel járó valami. Több az ,,életművészetnél''! A bölcsesség: járni tudni az Isten és ember útját öröm és szenvedés közt és megérteni önmagunkat. Ez nem életkor kérdése. Nem is tehetségé vagy jóakaraté. A bölcsesség Isten ajándéka, szükséges ajándéka, ahhoz, hogy sikeresen éljünk. Megkapja az, aki ôszintén keresi és alázattal kéri. Elsô olvasmányhoz / 1Kir 3,5.7-12 Salamon a történelem bölcs királya. Trónra lépve elzarándokol Gibeonba és bölcsességet kér Istentôl, értve ezen fôleg azt, hogy nehéz körülményekben helyesen ítéljen, okos legyen a kormányzásban. Már az jele a bölcsességének, hogy nem mást kért, csak ,,figyelô fület'', mellyel észreveszi a jó és rossz közti különbséget és jól tud bíráskodni. Isten teljesíti nagy kérését, de még hozzáad néhány apróságot: gazdagságot, hosszú életet (1Kir 3,13-14). (2Krón 1,3-12; Bölcs 9,1-18 # 3,9: Zsolt 72,1-2; Péld 2,6-9; Bölcs 7,7; Jak 1,5) Válaszos zsoltár / Zsolt 119(118),57 és 72.76-77.127-128.129-130 Öröm Isten igéjén Szentleckéhez / Róm 8,28-30 Mint aranylánc, úgy függ össze ez a gondolatsor, amely üdvösségünk kezdetét és végét írja le: Isten eleve elismert bennünket, kiválasztott, elrendelt, hívott, megigazulttá tett, megdicsôített. Életünk nem szorul össze születés és halál közé, örök kezdete (terve) és örök célja van. Eleve elrendeltettünk, hogy részesei legyünk a Fiú ,,teljes lényének és alakjának''. Ez a megdicsôülésünk, melyrôl Pál azt mondja, hogy máris megtörtént: mert a bennünk lakó Lélek Isten fiaivá tett, s Ô befejezi, amit megkezdett. ,,Tudjuk'' -- így kezdi ez a szakasz. Hitünk és szeretetünk mértéke szerint tudjuk, hogy Isten céljához tereli életünket a szenvedésen és a halálon keresztül. (Ef 1,3-14; Jak 1,12; Jer 1,5; 1Kor 15,49; 2Kor 3,18; Fil 3,21; Kol 1,18; 1Jn 3,2) Evangéliumhoz / Mt 13,44-52 vagy Mt 13,44-46 Példabeszéd-sorozata végén Jézus kérdi: Mind megértettétek? Övéitôl kérdi, de Máté szerint övéi mindazok, akik Isten országa tanát meghallják és szívükbe fogadják: értik. Ez a szív dolga, a készségé, hogy az igének helyt adjunk, vele nôjünk és gyümölcsét megteremjük. -- Az utolsó példa a halfogásé, a búza és a konkoly parabolájához hasonló. Isten nem fog mindent elismerni, amit a mezô terem, vagy a háló begyűjt az Egyházba. -- A két elsô példa szorosan egybetartozik: a földbe rejtett kincs, az értékes gyöngy megtalálója úgy elveszti a fejét, hogy mindent odaad értük. Az evangéliumi ,,jó hír'' öröme és követelése tisztán áll elôttünk e példákból. (13,44-46: Péld 2,1-5; Mt 19,21; Péld 4,7 # 13,50: Mt 8,12; 13,42) Szentségre várva Keresztény az, aki ,,megtaláltatja'' magát Jézussal, vagy -- ami ugyanaz -- akit Jézus megtalál. E fölfedezés ujjongása mellett elhalványul minden valótlan érték, és a valódi új fénnyel ragyog föl. Az elsô keresztények alapélménye az öröm volt. Örömtelen hit, örömtelen istentisztelet nem lenne hit, sem Isten megtisztelése. S az öröm központja e Szentség! Elmélkedés Apostoli buzgóság A buzgósághoz mindenekelôtt a bajt mélyen átértô lélek kell; melybe másnak nyomorúsága szinte belevette magát, úgyhogy ahol jár-kel, magával viszi s nem tudja feledni. Vannak lelkek, melyekre rávetôdnek a benyomások mint hideg tükrökre, melyek oly simák is, mint a tükrök s a benyomást fölfogják ugyan, de magukévá nem teszik. Ezekben az egyik gondolat kiszorítja a másikat, s a benyomások kölcsönösen eltörlik egymást. De vannak lelkek, melyekbe a gondolat beleég, s úgy követi s kíséri ôket, hogy eleven darabjává lesz lelki életüknek, s elmondhatják róla: ez az én gondolatom. Valamint fölértik a bajt s a nyomorúságot, úgy át is érzik azt, s ez második eleme a buzgóságnak. A gondolatból érzelem lesz, s a szív lesz betegje. Az ily betegség áldás és szerencse; érzékenység, lágyság, gyengédség kell hozzá, s körülmények, tapasztalatok, benyomások nevelik ki ôszinte, igaz részvétté. E részvét éget és gyötör, sôt emészt: maga az Úr mondja: Zelus domus tuae comedit me [Házad buzgalma fölemészt]. E részvét teher, hiszen mondjuk, hogy ez meg az szívemen fekszik, s a lélek olyan, mint az irgalmas szamaritánus, ki a maga hátán viszi nyomorult felebarátját. Ha tehát buzgók akarunk lenni, ereszkedjünk le a mélybe, az emberi lélek veszedelmeinek s szenvedéseinek mélységébe. Az apostoli lélek hasonlít az evangélium rossz szelleméhez, ambulans per loca inaquosa, quaerens requiem et non inveniens [járva puszta helyeken, nem talál nyugalmat]; jár vigasztalan régiókban, hol a bűn s a gond lakik s nem talál tôlük nyugalmat; de azért nem fut, nem menekszik elôlük, sôt inkább beleéli magát, s a veszedelem lépten-nyomon kiált felé: figyelmezz rám s segíts! Akár a ruténeken akar segíteni, akár a tuberkulózison, a buzgó ember egy gondolatnak él. Ez a gondolat az ô rögeszméje, belerögzik és szenved tôle. Így szenvedett az Úr, így az apostolok, így a szentek, kik sírva, epedve, szenvedve jártak körül. De van a buzgóság lelkének még egy érzelme, melyet kifelejteni nem szabad. A buzgóság erô s a részvét, a szenvedés az inkább gyöngeség. Részvétbôl lehet buzgóság, de a részvét önmagában véve még nem az. Erô, ellentállás, visszahatás kell a nyomorúság ellen; reakció kell hozzá s elszántság, mely mondja: ezt nem tűröm, ezt le akarom gyôzni! Ez elszánt, törekvô, küszködô részvét érdemli meg a buzgóság nevét. A buzgó lelkek a veszedelemnek mennek neki, hogy azt föltartóztassák; a sötét gondok éjében vigaszra derítik a bánkódó, csüggedô lelket; a támadó nyomorúságnak testükön át lehet csak diadalútját folytatnia s le kell gyôznie a buzgóságot, mely hirdeti: él az Úr, nem engedek; gyôzni vágyom, hiszen erôsebb vagyok! Ez a fegyver a lélekben, amelyet buzgalomnak hívunk. Ettôl lángoltak a buzgó emberek, kik a lelkeket szerették s az emberi nyomor ellen hôsiesen küzdöttek. Nézzük Szent Bernátot, Amiensi Pétert, mikor keresztes hadat hirdetnek. Nézzük Illést és Szent Pált, nézzük a Makkabeusokat; a négereknek, árváknak, a szegényeknek apostolait! Égetô, emésztô gondolatok hajtják ôket: az Isten dicsôsége s szenvedô testvéreik emléke. E gondolatokat élesztik a jóindulat, a testvériség, a nagy, fölséges emberi tekintetek, de kivált az isteni szeretet s a bizalom, mely azt súgja: rajta, segíts, Isten is úgy akarja. Szemük elôtt lebegnek testvéreiknek szenvedései, de fôleg az epedô Krisztus-arc, melynek ajkairól hangzik a szó: amit egynek a legkisebbek közül tettetek, azt Nekem tettétek. S ez arc s e szó nagy bizalmat inspirál, s a buzgóságba bizalmat, lelkesülést ont. Nincs buzgóság remény nélkül. Hiszen elsorvadna, ha félne, gyôznie nem lehet. Kevesen vannak a buzgók, tengernyi pedig a léha, lanyha lélek, s a buzgók mégsem csüggednek; tudják ôk, hogy a buzgóság kegyelem, s hogyha a géniusz csókja is ritka homlokon csattan el, ritkák azok is, kiket a kegyelem a nagy tömegbôl isteni érzelmeknek hordozóivá szemel ki. Így akarta ezt az Úr! Talán ki akarta vele mutatni, hogy nem a tömeg teszi, hanem a kegyelem; talán ki akarta tüntetni, hogy ajándékait választott lelkeknek adja, akinek akarja; talán gyönyörködik a titáni harcban, mit a szellem vív a névtelen ezrekkel; nem tudom, mit akart, de azt látom, hogy a buzgó lelkeknek sorsa egyrészt a jótett a nyomorulttal, másrészt a bajvívás a léháknak érzéketlenségével. Küzdenek Kinizsiképpen két karddal; az egyik oldalról a nyomorúsággal, a másik oldalon a lélek terhével: az érzéketlenséggel, lanyhasággal és saját lelkük szomorúságával. (Prohászka: ÖM, 17:266) + Hôsi elszántság Krisztus szerelmébôl ,,Örömében eladja mindenét...'' Akiben Krisztus tüze fölcsapott, olyanná lészen, mint az elhagyott, ki él itt földön egymaga: ügyet se vet az apróságokra! Dicsô vagy dicstelen: az egy neki. Ki valóban csak maga élne, kit is félne, kit is dicsérne? Kísértés, börtön, ostor, -- oly külsôleg hat, mint hogyha érne másokat... Vagy teste lenne gyémánt- vasból. Föld kényeit csak neveti, oly hűvösen veszi, mintha halottnak osztanák, vagy álommá foszolna mánk. Oly távol attól, bármi rája hasson; mint színarany, a tűzben edzett, s szennyet, bármit lök ki, elvet! Lásd, akiben ég e fönti Láng, miként érez mind föld iránt: ,,Nekem a világ megfeszíttetett.'' (Gal 6,14) És én mindennek, ami a világ! E nagy világ holt nékem, s én is holt a világnak szemében! Ismét: ,,Még élek én, de már nem én! Mert él a Krisztus bennem.'' (Gal 2, 20) Csak Pál mondhatta ezt! De mi kicsik, oly távol esve tôle, mint földiek az égtôl, -- mi bújjunk megsemmisülve egy zugba, szájunkat se merjük nyitni! (Aranyszájú Sz János: 52. homília) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP 1: Vegyetek és egyetek! S: Semmi sem választhat el bennünket Isten szeretetétôl, amely Jézus Krisztusban egészen a miénk lett. E: Jézust könyörületre indítja az emberek lelki és testi ínsége. Akik Jézust szólni hallották, még inkább vágytak Rá. Utána vándoroltak. Mert szava s kedvessége minden mást elfeledtetett velük, még a betevô kenyér gondját is. -- Boldogok az éhezôk, mert kielégíttetnek: ez nem népjóléti szabály, ez ígéret, hogy Isten a szegények oldalán áll! S ez feladat a mindig jóllakottaknak, kik igazán még sosem éheztek. Vajon megérzi-e egyszer szívük az éhét egy nagyobb adománynak: az isteni Igének, az Élet Kenyerének? Megtanulnak- e valaha köszönetet mondani? Elgondolkodunk-e egyáltalán a szavakon, mikor a misében elhangzanak: ,,Adjunk hálát Urunknak -- Istenünknek!''? Elsô olvasmányhoz / Iz 55,1-3 Izajás üdv-üzenetébôl (55,1-5) csak az elsô részt hozza az olvasmány. (Teljességben lásd húsvét-éji 5. olvasmány.) -- A száműzetés népe éhezik és szomjazik. Talán volt elég élelmük, de más éhség gyötörte ôket (kellett volna gyötörnie ôket!), amit a záró vers mutat: az élô Isten közelének éhe-szomja. Az lehet a veszély (55,2), hogy valami pótlékkal beérik, amely mégsem elégíti ki ôket, mint például a babiloni bálvány-kultusz. Minden kornak megvannak a maga bálványai, amik csak arra jók, hogy az élô Isten utáni éhünket és szomjunkat eltompítsák. (Iz 12,3; Zsolt 36,10; Mt 10,8; Jn 4,10-14; 7,37-39; Jel 21,6; 22,17; Zsolt 81,9; Péld 9,1-6; Sir 24,19-22; Jn 6,35; Jer 32,40) Válaszos zsoltár / Zsolt 145(144),8-9.15-16.17-18 Isten nagy jósága Szentleckéhez / Róm 8,35.37-39 A hívô maradandó életet kapott Jézusban: Istennel való közösséget. A római levél (5--8. fejezet) fôtémája volt ez. Lezárva ezt, Sz Pál még egyszer visszanéz olyan erôkre, melyek veszélyeztetik minden nyereségünk. Kétszer is sorbaszedi mindazt, ami elválaszthat Krisztustól és az Isten szerelmétôl, de sikerre nem vezetnek. Mert Pál olyanokhoz szól, akik hisznek Krisztusban. Mások számára az elmondottak és ami jön még: értelmetlen. De a rárontó szükségektôl és erôktôl, melyek magasból és mélységbôl fenyegetik, a hívô is meginoghat: vajon Isten szeretetében áll-e, megmarad-e ô? Nem segít ilyenkor sem szentírási szöveg, sem lelkesítô eszme. Pál maga felel a 31--35. vers kérdéseire, s nem érvekkel, hanem, ami több, magasztalással. Mert a hit élménye erôsebb földi tényeknél, ,,realitásoknál''. (Jn 16,33; Ef 1,21; 3,18) Evangéliumhoz / Mt 14,13-21 ,,Kenyér'' ezen szakaszok (Mt 14,13-16,12) fô témája: kezdôdik kenyérszaporítással (14,13-21), azzal is folytatódik (15,32-39), a vége pedig utal a két csodára (16,9-12). Jézus ,,szánja a sereget'', ezért oktatja (Mt 6,34), betegeket gyógyít (Mt 14,14), s ezért nem küldi el ôket éhesen. De nemcsak az éhezô tömegre gondol; tanítványaira is, kiknek meg kell érteniök, ki Jézus, és meg kell tanulniok, hogy mi a teendôjük. Nem szabad nekik sem elküldeniök a testi-lelki éhezôket, hanem adjanak, amíg telik, és higgyék, hogy telik majd mindenre. A szentíró a maga kora egyházának (és a miénknek) helyzetét nézi. Jézus hívei nem lesznek szegényebbek, ha nagylelkűen szétosztják, amit kaptak: a test kenyerét, az ige kenyerét és a Szentséget. (Mk 6,32-44; Lk 9,10-17; Jn 6,1-15; Zsolt 78,29; Bölcs 16,20-21) Szentségre várva Jézus gyógyítja bajainkat, kielégíti éhségünket. Csak miután meggyógyított, akkor kezdünk az élô Kenyérre éhezni, az élô Istenre szomjazni. Elmélkedés A kenyérszaporítás Jézusnak ezt a csodáját mind a négy evangélium elbeszéli, sôt Márk s ôt követve Máté kétszer is. Az apostoli Egyház különös jelentôséget tulajdonított ennek a csodának. Ôsrégi festmények azt bizonyítják, hogy ez az érdeklôdés késôbb sem lankadt: a hal és kenyér vagy késôbb maga a kenyérszaporítás jelenete gyakran megjelenik a katakombák falán vagy késôbb a templomokban. Vajon miért jutott ennyire központi szerephez épp ennek a csodának a története? Hiszen az elbeszélés hallatlanul szerény. Igaz, sok embert vendégel meg benne az Üdvözítô, de még a csoda részesei közt is lehettek elegen, akik jóllaktak anélkül, hogy egyáltalán észrevették volna, mi történik velük, körülöttük. (Amint a kánai menyegzôn is csak a beavatottak tudták, hogy csoda történt.) Vagy igaza volna a negyedik evangélium szerzôjének, aki arról számol be, hogy a jóllakott sokaság nagyon is tudta, mi történt, s királlyá akarta tenni Jézust (Jn 6,1- 15)? De ha mindenki odafigyelt is; milyen szegényes csoda kenyeret s halat adni az éhes tömegnek! A mesékben ilyenkor asztal terül válogatott ételekkel, mindennel, ami szemnek, szájnak ingere. A kenyérszaporítás jelentôségét nem annyira az esemény látványos volta, természet rendjét megtörô csodálatossága adta, hanem inkább Jézus tettének gesztus-értéke. Aki kenyeret ad, az uralkodói módon viselkedik. Ennyiben a kenyérszaporítás hasonlít a jeruzsálemi ünnepélyes bevonuláshoz, s csaknem zászlóbontás-értékű messiási tett. Úgy látszik, valami igazság mégiscsak van a negyedik evangélium beállításában. Az elbeszélés bevezetô mondatai: ,,Amikor (Jézus) ... látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok.'' (Mk 6,34) Az elbeszélés megfogalmazói Jézus tettét pásztori tettnek tekintik, s ez már nagyon közel vezet ahhoz, amit megint csak Jánosnál olvashatunk, hogy a kenyérszaporításkor szétosztott s megsokasított kenyér a mannát, a pusztai vándorlás csodálatos kenyerét idézi. Lehet, hogy késôbb, évtizedek múlva el is homályosult a kenyérszaporításról szóló elbeszélésnek ez a legôsibb jelentése. Akkor azonban elôtérbe lépett egy másik hasonlóság, s az újra aláhúzta ennek a történetnek sajátos jelentôségét. Az evangéliumi elbeszélés szövege nemcsak ószövetségi emlékeket villant föl, hanem elôre is utal az utolsó vacsora történetére. Figyeljük csak meg! Kenyérrôl s halról esik szó, de a kettô közül mindvégig a kenyérre irányul a figyelmünk, Jézusnak vele kapcsolatos mozdulatait látjuk magunk elôtt. ,,Fogta..., hálát adott (eucharisztészasz)..., megtörte..., odaadta...'' ezek az igék mind fontos szerepet játszanak majd az utolsó vacsorán, az Oltáriszentség alapításakor. Az elbeszélô olyan szavakkal idézi föl a kenyérszaporítás csodáját, amelyekben keresztény olvasó ráismer a szentmise kulcsszavaira. A csodálatosan megsokasított kenyér fölidézte a manna-csoda emléket. De maga mégsem Jézus igazi, végleges ajándéka, mint a jóllakottak hiszik, hanem megint csak elôkép. Elôreutal arra a kenyérre, amelyet azóta is tör s oszt az apostoli Egyház Jézus nevében és Jézus megbízásából, s amely valóban táplálja Isten népét a történelem sivatagi útján. Érdemes figyelnünk a csoda apró, emberi mozzanataira. Ilyen az például, hogy Jézus csodatettének kiindulópontja egy önként odakínált adomány: az a néhány hal és árpakenyér. Ha beleképzeljük magunkat a névtelen adakozó helyzetébe, egészen elámulunk. Ô maga jóllakhatott volna azzal az élelemmel, még néhány barátját is megvendégelhette volna. De milyen reménnyel adta közre ezt a keveset; neki se lesz, másnak meg mi jut belôle? Provokálni akarta a csodát? Ha valami, hát az áldozatkész szeretet bátor s nagylelkű gesztusai provokálhatják ma is Isten csodatevô kedvét. (Jelenits: Betű és lélek, 45) + Oltári Szentség: folytonos életadás Sokan álltak Leonardo da Vinci Utolsó-vacsorájának lassan-lassan tönkremenô freskója elôtt, s úgy érezték, mintha igazán este volna, amikor leáldozóban van egy műremeke a százados civilizációnak, s mintha ez a leáldozó napsugaras műremek szimbólumául szolgálna magának a civilizáció leáldozásának, mely a műremeket megrepesztette. Minden leáldozik majd annak idején s még a szellem kreálásai és nyomai is, amennyiben anyagon vannak megörökítve. Jó, hogy az az igazi utolsó vacsora, melyet az Úr szerzett, nem kép; s jó, hogy azt az Úr nem a coenaculum [ebédlô] falaira festette. Azok a falak látták ugyan, rájuk vetôdtek az Úr s az apostolok árnyai, de amit az Úr itt szerzett, azt nem vonalak, gesztusok és színek ôrzik, hanem az egy folytonos akció, az misztérium, mely nem kövekhez s nem is helyekhez tapad, hanem élet és szellem, olyan friss és lüktetô, mint Krisztus misztikus testének szíve dobbanása, olyan jelenvaló s most fakadó, mint az egyház érzelmi, liturgikus élete. Ott kezdôdött, azon az estéjén a Nisan hónapnak, mikor a teli hold tavaszi fénye elömlött Judeán, hogy lámpául szolgáljon az utolsó érvényes zsidó húsvétnak, amelynek most kellett leáldoznia, mint ahogy megszűnik a jelképezés, a szimbolizálás, mikor megjelenik a valóság. Ezt a mi húsvéti vacsoránkat szerzi az Úr. Elképzelhetjük Leonardo da Vinci gyönyörű fejét, félig lehunyt, a kenyérre s kehelyre szegzett szemét s az egész coenaculumot betöltô fényeit az isteni elgondolásnak s lángjait a szeretet lángadozásának s kiáradását az önmagát- odaadásnak, melynek nem egyszer és itt kell megtörténnie, hanem mindvégig: Ezt cselekedjétek..., ezt, ezt az odaadást fogadjátok, ettôl a kigyúlástól gyulladjatok ki. És így lesz köztetek, ez lesz ételetek s italotok, ez forrása és sodra a krisztusi életáramnak. Ez az a nagy keresztény húsvéti misztérium, a nagy ajándék s a nagy vigasz, a legmélyebb intimitás, a misztérium homályából kivillanó fényesség s egy letakart, de ki-kitörô enthuziazmus, mely mindent gyôz, harcot és munkát, árulót és zivatart és ragadozót és erôt és halált s a lapos, szürke hétköznapiságban is az aszcenziót, az utat a csillagokba. De van-e egyáltalában a világon valami, amit ez utolsó vacsorához mélység, bensôséges erô, méltóság, emelkedettség és átszellemülés tekintetében hozzáhasonlíthatni? Távlatai a szentségnek, a lelki erônek, színeváltozásai a léleknek, az inkarnáció misztikus megismétlése... a nagy transitus Domini [az Úr átváltozása] folytonossága -- hisz ez a Pascha. (Prohászka: ÖM, 24:8; 276) + Oltári Szentség Ha bárhol is kiomlik Krisztus Vére, a bűnök bocsánatára omlik, -- én, ki annyit vétkeztem, -- épp én kell, hogy gyakran Ôt vegyem! Oly szükségem van gyakorta orvosságra. -- E Kenyérrôl mondatott: ,,Mind, ki Tôled távolra megy, az elvész!'' (Zsolt 72,27) Ha távol tartod Tôle magadat, te is majd el fogsz veszni. -- Az elveszôket önhanyagságuk veszti el! (Sz Ambrus) Az Úrnak kelyhe úgy mámorítja azt, ki issza, hogy józanítja; elméjét a lelki bölcsességre igazítja. -- Nem emberfaj szokását kell követnünk, hanem az Isten igazságát! (Sz Ciprián) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP 1: Illés prófétának csendes szellô suttogásában jelenik meg az Isten. S: Izrael népe -- Isten nagy ajándékai ellenére is elutasította Krisztust. Az apostol szívesen vállalna mindent népe üdvösségéért. E: Jézus a vízen járva tanúságot tesz isteni hatalmáról. Talán minden rendben levônek és jónak látszik nekünk, amíg egybegyűlve, közös imával, énekkel ünnepeljük a Szentséget; de aztán magunkra maradunk, a védô közösség nélkül, s vihar tör ránk: kétely, baj, veszély, még tán gyűlölet és ellenzés is. -- Az istenközelség talán csak látszat volt, az együttlét hazugság, hitünk csalódás? Nem kielégítô válasz erre az egyszerű ,,igen'' vagy ,,nem''. Meg kell vizsgálnunk magunkat, befelé nézve. S mint Péter, Jézustól várni a szót: ,,Jöjj!'' Ha nagy az ínség, nem Tôle el, hanem Hozzá fussunk. Elsô olvasmányhoz / 1Kir 19,9.11-13 Illés legyôzte a bálványpapokat a Kármelen, hagyta leöletésüket. Bűn és bűnös azonos volt elôtte buzgalma izzásában; nem irgalmazhatott. De aztán éreztette Isten vele, mily gyönge ô egyedül, ha múlik a lelkesedése. A hórebi istenjelenés megmutatta, hogy nem vihar, földrengés, tűz mondja ki az Isten legmélyét: a szellô halk suttogásában is megjelenik az Úr. ,,Szívesebben föltűnik Isten a szív meleg leheletében, mintsem tűzben és viharban dúlva.'' (A. Deissler) (2Mz 33,18-23; 13,22; 19,16; 1Mz 3,8; Jób 4,16; 2Mz 3,6) Válaszos zsoltár / Zsolt 85(84),9-10.11-12.13-14 Üdvösségre könyörgés Szentleckéhez / Róm 9,1-5 ,,Az evangélium Isten ereje, s üdvözít minden hívôt, a zsidót elôbb, aztán a görögöt (pogányt) is.'' (Róm 1,16) Pál hitt a rangsorban, hogy a zsidóság Isten üdvözítô tervében elöl jár. E levél más helyén (Róm 3,1) abban látja népe kiválasztottságát, hogy Isten igéje rájuk volt bízva: az ígéret, a törvény és a próféták kinyilatkoztatásai. Itt felsorolja, miket kapott e nép Istentôl, s a legnagyobb a végsô kegy: a Messiás. Mindezért hálát ad a nemzetéhez hű Pál. De Izrael sok kedvezményére gondolva, szomorúság gyűl szívére népe miatt, hogy ez mégsem ismerte el Jézust Messiásnak. Három nagy fejezetet (9--11.) e levélben úgy hívhatnánk: ,,Izrael problémája''. (9,3: 2Mz 32,32 # 9,4: Róm 3,1-2; Ef 2,12; 2Mz 4,22; 40,34-35; 1Mz 15,17; 17,2; 2Mz 24,7-8; 2Sám 7,12-16) Evangéliumhoz / Mt 14,22-33 Máté kevesebbet szól a tanítványok értetlenségérôl, hitük hiányáról, mint Márk. Látni, hallani, érteni és hinni: ez tesz tanítvánnyá, e nélkül nincs keresztény közösség, Egyház. De ismerik ôk a kételyt is, a gyöngeséget is. Csónakjukat elég gyakran ide-oda hányja a szél. A kenyérosztás utáni viharról Márk és János is szól, mindegyikük más tanulságot von le belôle. Mindnél Jézus a csónakhoz jön: Márknál rémüldöznek és nem értik (6,51-52), Jánosnál örömmel fölveszik (6,21), Máténál ez is ott van: térdre hullanak és vallják: Te az Isten Fia vagy! (Márk, aki Péter tanítványa s annak emlékezését közli, a legrövidebb, s kihagyja Péter szerepét!) (Mk 6,45-52; Jn 6,16- 22 # 14,23: Lk 6,12; Jn 6,15 # 14,26: Lk 24,37 # 14,29: Jn 21,7 # 14,30-31: Mt 8,25-26 # 14,32-33: Mk 4,39; Mt 16,16; 26,63; 27,54; Jn 1,49) Szentségre várva Hányódó hajón tanítványok: ezek vagyunk mi. Mikor vihar támad, és vadul dobál, kiszállni nem lehet, és nem is segítene. Csak az Úr közelségében való hit segít. Itt van, egyre újra megjön. Tartsuk éberen szívünket, hogy fölismerje Ôt! Elmélkedés Jézus, a magányos, a hegyi imádkozó Jézusnak a gondoskodó, meleg, emberi szeretete nyilvánul meg akkor is, amikor elfogják és azt mondja: ,,Én vagyok! Ha engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni.'' Még az utolsó percben is meg akarja menteni barátait. Ebben a szeretetben nincsen semmi rossz értelemben ösztönös, testies, semmi, ami gyanús volna; csak úgy csillog benne a tisztaság. Nincs benne semmi üzemszerű; egyenként foglalkozik mindenkivel. Nincs semmi szentimentális, cukrosvíz-szerű, semmi rajongás, semmi exaltáció, semmi idealizmus a szónak abban az értelmében, hogy idealizálni akarná az embert. Mert mindezek ellenére ne felejtsük el, hogy az Úr Jézus valójában magányos ember. Szereti a magányt. Amikor igazán önmaga akar lenni, akkor felmegy a hegyre, vagy ki a tó partjára, egyedül. De nemcsak külsôleg, hanem lélekben is egyedül van. Elszakad családjától, édesanyjától, atyjafiaitól. Voltaképpen senkije sincs, aki egészen közel volna hozzá. Legközelebb van hozzá János és Péter. Együtt él a tizenkettôvel éveken át, de sehol sem látjuk, hogy tanácsukat kérné, hogy szüksége volna rájuk, vagy vigasztalásukat óhajtaná. Egyszer hívta ôket a Getszemáni kertben, akkor is hiába. Az emberek között van, de egyedül van köztük. Az elôbb azt mondtam, hogy az Úr Jézus szeret magában lenni. Csak emberileg igaz ez, valójában nem. Ô maga mondja: ,,Nem vagyok egyedül, mert az én Atyám, aki küldött, velem van mindig'' (Jn 8,16). ,,Én semmit sem cselekszem magamtól, hanem azt mondom, amire Atyám tanított. Aki küldött engem, velem van. Nem hagyott magamra, mert én mindenkor azt teszem, ami neki kedves'' (Jn 8,28-29). Ez a ,,velem van'' és ,,nem hagyott magamra'' az elsô, ami az Úr Jézusnak Istenhez való viszonyát jellemzi. Valami teljes bensôség ez. Az imádság levegôjében él. Az evangélium huszonhat helyen említi, hogy imádkozik. Imádkozott a kereszteléskor, imádkozott a tanítványok választása elôtt, imádkozott, amikor szétküldte tanítványait, amikor visszajöttek, amikor elbúcsúzott tôlük, imádkozott sok csodatétele elôtt... Hogy milyen bensôséggel tud imádkozni: olvassuk el János 17. fejezetét, a fôpapi imádságot. Ezt a teljes bensôséget voltaképpen ô teremtette meg. Meglátjuk ezt, ha Jézus imáját összehasonlítjuk a legnagyszerűbb zsoltárokkal. -- Van azután ebben az imádságban valami megható férfias szemérem. Az Úr Jézus nem szeret a tömegben imádkozni. Amikor úgy szíve szerint imádkozni akar, akkor félrevonul. Nekünk is azt mondja: ,,Te pedig, amikor imádkozol, menj be a kamrádba, zárd be az ajtót...'' (Mt 6,6). Valami roppant közvetlenség is van benne. ,,Isten nem úgy beszél hozzá, mint valaki rajta kívülálló, Isten benne van; szívébôl veszi, amit Atyja mond neki. Isten keblében él minden pillanatban, teljes közösségben.'' (Renan) Tulajdonképpeni imája és Istenhez való viszonya azonban nem szavakban mutatkozik meg, hanem abban a tökéletes átadásban, ahogyan az Atyának odaadja magát. ,,Az én eledelem, hogy annak akaratát cselekedjem, aki engem küldött'' (Jn 4,34). A tizenkét éves Jézus megkezdi ezt, és a kereszten utolsó szava: ,,Beteljesedett!'' Teljesítettem Atyám akaratát. ,,Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.'' (Sík: A kettôs végtelen, 2:32--35) + ,,Hányódó hajón'': a viszontagságok haszna Javunkra szolgál, hogy néha bajaink, kellemetlenségeink vannak, mert ezek az embert gyakran észretérítik, hogy megismerje számkivetett voltát s ne helyezze reményét e világon semmibe. -- Javunkra van az is, hogy néha ellentmondások támadnak s rólunk helytelenül és gonoszul ítélnek, még ha jó is a szándékunk és jót is cselekszünk. -- Ezek minket gyakran alázatosságra segítenek és a hiú nagyravágyástól megoltalmaznak. -- Mert hamarabb folyamodunk akkor belsô tanúnkhoz, Istenhez, amikor külsôképpen csekélybe vesznek az emberek és nem jót gondolnak rólunk. -- Azért úgy kellene az embernek Istenre támaszkodnia, hogy ne legyen kénytelen sok emberi vigasztalást keresgélni. -- Mikor a jólelkű embert sanyargatás éri, vagy kísértések ostromolják, vagy gonosz gondolatok kínozzák, akkor érti, hogy Istenre leginkább szüksége van, aki nélkül semmi jót sem tehet. -- Akkor szomorkodik, sóhajt, esedezik a rajta esett nyomorúság miatt. -- Akkor megunja további életét és halálát kívánja, hogy feloszolhasson és Krisztussal lehessen. -- Akkor az is világos elôtte, hogy tökéletes biztonság és teljes békesség e világon nem lehet. (Kempis: KK, 1:12) + Egyház: legyôzhetetlen Párja az Egyháznak nincsen; fegyvert, falat emlegetél-e? Dönt falat ám az Idô! s meg nem öregszik Anyánk! Barbár is falat elzúz; Rajta pokol dühe sem gyôz. Nem gôgnek szava ez! bizonyítja a Múlt, a valóság! Szembe ki Véle szegült, végül a porba merült. Túl az egeknek egén ér Istenig, oly nagy az Egyház! Támadják s diadalt ül; felröpül, át cseleken! Szidja-gyalázza világ, s ragyogóbban áll ki elébük. Ütnek mély sebeket; s edzve, üdébb-virulóbb! Hányja dühös tajték, sose tudja süllyeszteni mélybe. Döngeti tenger, vész; s nem törik égi Hajónk. Küszködik és nem inog-dôl; vívatik: s áll, halad épen. -- S Jézusa révibe fut nép, a Halász, -- a Hajó... (Aranyszájú Sz János költôi beszéde Eutrópius üldözô bukásakor) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP 1: Övéit maga köré gyűjti az Úr. S: Isten megadja kegyelmi ajándékait minden nép és minden kor számára. E: Jézus meggyógyítja egy kánaáni pogány asszony leányát. Szent Pál, a zsidó gondolkozást követve, két csoportba osztja az emberiséget: zsidókra és pogányokra; másként: Izraelre és más népekre. Reméli, hogy hamarosan minden pogány s aztán a zsidók is Krisztushoz térnek. Ma, mintegy 2000 év múltán, nem úgy tűnik, mintha a világ hamarosan kereszténnyé válna. (Talán 30, 40 éve több remény ígérkezett!) S mi, akik kereszténynek hívjuk magunkat? Családunk, közösségünk, istentiszteletünk: meghívás-e a nem keresztényeknek, példa-e arra, hogy Ôt keressék és Benne higgyenek? Elsô olvasmányhoz / Iz 56,1.6-7 Izajás utolsó tizenegy fejezete (56--66.) különféle prófétai szövegeket tartalmaz. Legrégebbije (talán Kr.e. 530-ból való) a fogságból megtért zsidóság helyzetét elég sötéten festi. A templom újraépítése nem halad, a szociális és vallási helyzet siralmas (vö. 56,9-12; 58,1-5). Ekkor szól a néphez, hogy közel az üdvösség! Hogy Isten segít, mert ,,igaz'' Ô; de csak úgy számíthattok segítségére, ha ti is igazak vagytok. Isten igaz volta azoknak válik üdvükre, akik igazak embertársaikhoz. -- A második szakasz lazán kapcsolódik az elôbbihez. Itt hangzik el a mondat, melyet Jézus a templom- tisztításkor idéz: ,,Az Én házam imádság háza minden népnek!'' (Mk 11,17). Minden népnek, tehát már nem a származás dönti el, ki Isten népe, hanem az egy Istenben való hit és a törvényéhez való hűség (vö. evangélium). (56,1: Iz 46,13; 51,6.8 # 56,6-7: 1Kir 8,41-43; Mk 11,17) Válaszos zsoltár / Zsolt 67(66),2-3.5.6 és 8 Hála és áldáskérés Szentleckéhez / Róm 11,13-15.29-32 Miután Istennek minden ígérete teljesedett, Izrael, az ígéretek letéteményese, most félreáll! Helyébe Krisztus a pogányokat hívja, és a hit által üdvözíti ôket. Kirekedt tehát Izrael az ígéretekbôl és az üdvösségbôl? ,,Elvetette Isten a népét?'' Korántsem, feleli az apostol (Róm 11,1). Isten nem válhat hűtlenné, még ha Izrael azzá lesz is! Már most van a népnek egy töredéke, mely nem vettetett el, Pál is ehhez tartozik. Bár Izrael elutasította a Jézusról, mint Messiásról szóló hírt, ez tovább terjed a pogányok közé, s így Izrael ideiglenes elvetettsége a többi nép üdvére válik. S mindenek elôtt -- ezt a bizonyosságot kapta a Pogányok Apostola: Izrael az ,,Isten szeretettje'' és az is marad (11,28). Ô is üdvözül, miután a pogányság belépett Isten országába, mégpedig az ,,egész nép'' (11,26) nem kiváltság vagy igény alapján, hanem csakis Istennek irgalmából, akárcsak a pogányok. (11,15: Lk 15,24.32 # 11,29-32: 4Mz 23,19; Ez 18,23; Róm 9,6; Gal 3,22; 1Tim 2,4) Evangéliumhoz / Mt 15,21-28 Ez a szakasz is ,,kenyérrôl'' szól. A kenyérszaporításkor azt mondták a tanítványok Jézusnak: ,,Küldd el a népet!''; éppúgy most is mondják: ,,Küldjed el ôt!'' -- mármint az asszonyt, aki leányának koldul segítséget. Már-már úgy látszik, hogy Jézus igazat ad nekik: a ,,kenyér a gyermekeknek való, nem a kutyáknak''. De a nagyhitű asszony sejti, hogy a kenyérosztónál még van ,,maradék kenyér'' (Mt 14, 20). A szentíró tudja és üzeni nekünk: A pogányokra is kiterjed Isten irgalma, ôk is kapnak az üdv kenyerébôl. Míg az Úr asztala köré gyűlô Egyházban egyeseket másodrangúnak számítunk, nem értjük meg Isten akaratát. (Mk 7,24-30 # 15,22: Mt 9,27; 20,30; Mk 10,47 # 15,24: Mt 10,6 # 15,28: Mt 8,10.13) Szentségre várva Még keresztények közt is van keményszívűség, megvetés máshitű, más arcszínű, más gondolkodású, másnyelvű iránt. Úgy fogad be minket Krisztus, ahogy mi egymást. Mind idegenek és hontalanok vagyunk e világon: Ô ad Otthont és Kenyeret... Elmélkedés Egy pogány nô kezd könyörögni leánya egészségéért, és az Úr süket fülre veszi! Úgy látszik, mintha megvetné, csakhogy kitűnjék ennek hite. Nézd, hogy halogat; amit mégis adandó, hogyan rejtegeti tôle! -- csakhogy kicsalja szívébôl az igét, amely méltóvá teszi a kegyre. A tanítványok sürgetik: ,,Küldjed már el, mert jelenetet csapva kiáltozik!'' S mondja az Úr: ,,Nem jó a fiak kenyerét az ebeknek odavetni!'' Lám, hogyan egyezik ez a paranccsal: ,,Ne vessétek a szent dolgot ebeknek, sem a gyöngyöket sertések elé!'' -- Mert Én csak Izrael elveszett juhai után járok! A nô pedig pogány. Majd egyszer eljön az idô, hogy a jóhírt a pogányoknak is hirdetik, eljön majd Pál a nemzetekhez, de csak az Úr kínszenvedése és föltámadása után. Jönnek szerte a bálványoktól s az ,,elvetett kô szögletkôvé leszen.''... S íme itt egy asszony, aki elôre siet, elôképe a nemzetek egyházának! Kér és válaszul azt kapja: ,,Nem jó a fiak kenyerét az ebeknek odavetni.'' Tolakodva, kiáltozva kért, megkapta az eb nevet. És a nô, -- ha gyalázó igéül fogadja azt, ami az Igazság szájából jött, -- megharagszik és sértôdve távozik, szívében zúgolódva: ,,Én csak kegyét kértem, ha akarja adja meg; nem akarja: miért vagyok azért kutya? Mi rosszat tettem a kéréssel, mi rosszat azzal, hogy kegyéért jöttem?'' De tudta, Kit kért; s amit szóban kapott, -- elfogadja, lázongás nélkül, és tovább, sürgetôbben esdekel! Elismeri azt, aminek mondják: ,,Igen Uram, jól mondtad, csak kutya vagyok'', s mivel fiak kenyerérôl volt szó, nem csak kutyának ismeri el magát, hanem gazdáiul azokat, akik a ,,fiak''. ,,De ugye a kutyák is ehetnek gazdáik asztala hulladékából?...'' Mit láttok testvérek? Hevesen kért, vadul esdekelt, nagyon zörgetett! S mivel nagyon kérni tudott, már nem ,,kutya''. Nem veti az Úr ,,kutyák elé a szent dolgot''. Mert szívvel esdekelt, zörgetett, az Úr megmutatja, nem az már, akinek nem vetendô oda a szent dolog... Tartja szavát: ,,Kérjetek, esdjetek, zörgessetek és kaptok!'' (Mt 7,7) Nem sértôdött ez meg a sértésen, alázattal mindennek vallja magát, az Úr tehát levette gyalázatát... Az alázatos vámos is elismerte magáról, amivel a farizeus vádolta: aki ,,nem volt olyan bűnös, mint ez a vámos itt!'' S mert elismerte, hogy bűnös, már nem volt bűnös: ,,megigazultan távozott''. -- A pogány asszony mit hall az Úrtól? Már nem kutya, hanem mi? ,,Nagyhitű asszony!'' -- Nagy a te hited, asszony! Legyen neked, ahogy kívánod! Ne legyünk testvérek, rágalmakkal ugató ebek, kiknek nem juthat szent dolog, sem testi kéjek posványában fetrengô sertések. Alázatos bevallással, bízó zörgetéssel gyôzzük le az Úr szívét, mint a kananeus nô! (Sz Ágoston: 26. beszéd) + Alázat fokai 1. Alázatnak elsô foka az Isteni Félelem. Mindig ezt szem elôtt tartja, nem felejti sohasem. Mindig tudja, mit parancsol néki Istene-Ura! Szeret félve, meg ne sértse, kire szíve tárula. S örök élet -- akik félnek Urat, -- vár fönn, égbe hív. Ezt fontolja, folyton gondja, minden órán ôrizvén, bűn vagy hiba ne rútítsa, lelkét szennyel fertôzvén: Gondolat, szó, keze lába, önakarat, testi vágy! Érzi tudja: nézi Ura, égbôl Aki földig lát! Mindenhol és minden tette, Tekintete alatt van: Atyás hű Szem néz, s angyalnép, róla üzen untalan!... 2. Második fok nem keresi önszándékit, óhajit. ,,Nem a magam akaratját tenni jöttem, de Azét Aki küldött!''1: Atyjáét... S én hogy' tehetném magamét?!... 3. Harmadik mindenekben engedelmes, Ura nyomán; mint igét ád Apostol: ,,Engedelmes lôn, mégpedig: halálig!''2 4. Negyedik ha oktalan-sértô dolgok jönnek, tartja: ,,övé! ez kijár!'' a buzgalma nem lankad el, munkájában meg sem áll... 5. Ötödik: mind rossz gondolat, belül s úton rátorladt, s titkon esett ha vétkes tett: megvallja gyóntatónak. 6. Hatodik fok: mind mi silány kisebbítés: legalja munka-nyűgben: ez kijár a ,,rossz és hitvány szolgának''... 7. Hetedik, ha mindenkinél nemcsak nyelve, -- szíve is silányabbnak vallja magát, meggyôzôdve érvvel is!... 8. Nyolcadik, hogy nem fog másba, csak Szabálya szent szaván, vagy mi példát nagy ôsatyák adtak -- híven másolván... 9. Kilencedik: nyelvet fékez, hallgatag lesz, mást hallgat (belül is!), csak szólítván szól, szelíd-csöndes szavakat... 10. Tizedik, hogy nem egykönnyen nevet; sosem üt kacajt. Nem tűnik föl furcsa-különc módon, mozgón, csapva zajt... 11. Tizenegy: ha ajkát nyitja, esnek komoly és halk szók, s alázattal, kevés-jelentôs, mit mond -- s nem harsogó!... 12. Tizenkettedik: alázat nemcsak szívben, de testén szintén lássék: egyszerűnek. Ülve-állva: fejhajtva meghúzódjék. Higgye: bűnös minden órán, szem elé nem kerülhet! Higgye: már itt vár Ítélet, szegény fejen -- ,,tort ülnek!''... Mind e tucat lépcsôfoknak megjárván a lépteit, hívô majdnem az Isteni Szeretethez érkezik: tökélyeshez, mely kiűzi mind a szegény Félelmet3, melybe mindazt, amit némi félelem közt végezett, kín-baj nélkül, jószokásból, önként gyakorolni kezd! Nem ,,pokol-félsz'' hajt, de Krisztus tüze, s öröm a Kereszt! (Sz Benedek regulái) ( 1 Jn 6,38; 2 Fil 2,8; 3 1Jn 4,18) + Szentek az alázatról Sokat hangoztatjuk, hogy ,,semmik vagyunk''. De nagyon rosszul esne, ha szavunkon fognának! Megjátsszuk, hogy elhúzódunk, hogy rejtôzünk, hogy a világ hozzánk fusson, hogy szeressen... Igazi alázat nem mutatkozik, nem alázkodik szóban sem, mert rejti nemcsak mind erényit, hanem fôleg önmagát. (Szalézi Sz Ferenc) Tökély az, ha lélek legyalázást úgy vesz, mint magasztalást. (Lajtorjás Sz János) Hidd, hogy mások jobbak nálad lelkük mélyén, bár kívül tán te jobbnak látszol. -- Van valami az alázatban, ami különös módon fölmagasztalja szívünk. -- Büszkeség a fölmagasztalás kiferdült vágya..., hogy maga magának legyen oka és alapja. -- Isten Városának, míg e világon zarándokol, legajánlatosabb az alázat. -- Fölfuvalkodás lefelé húz, alázkodás fölfelé. (Sz Ágoston) Aki nagyobb alázatban, az tökéletesebben, aki kisebb abban, az kevésbé tökéletesen fogja Ôt bírni... Nem képzelhetô alázatosság szeretet nélkül, sem szeretet alázat nélkül. (Nagy Sz Teréz) + Kegyelem A kegyelem esô: völgyét vájjátok ki, az esôt felfogni! Az alacsonyja [alázatos] megtelik, fölvigaszik [gyógyul], magassa halott kô, mely kiaszik. (Sz Ágoston) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 21. VASÁRNAP 1: Az eljövendô Messiás lesz Dávid házának -- Isten népének -- teljhatalmú Ura. S: Minden Istentôl, Isten által és Istenért van! E: Péter hitvallásáért ígéretet kap arra, hogy ô lesz az Egyház sziklaalapja. Krisztus Egyháza misztérium, isteni -- pontosabban: istenemberi -- valóság e világon. Minél jobban megértjük a titkát, annál érthetetlenebbnek, sôt ellentmondásosnak látszik. Lényegére és küldetésére sok képes kifejezés utal: Isten háza, Isten népe, s ami több jelképnél: Krisztus Teste. Az, ami szilárdan áll és otthont ád. ,,Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok?'' -- az egyes ember is, az Egyház is! A ház szilárdságát falai adják, s fôleg alapja, a szegletkô. Az igaz Egyház apostoli: az apostolok alapkövén, a Sziklán épül, az apostoli hiten és tanításon, de végsô fokon magán Krisztuson. Ô maga a Szikla. Elsô olvasmányhoz / Iz 22,19-23 A pogány szomszéd népek elleni fenyegetô jóslatok közé iktatva áll Izajás 22. fejezete panasz és elítélô szavakkal a könnyelmű, javíthatatlan Jeruzsálem, valamint az egy ideig mindenható palota- fônök, Sebna ellen. Errôl nagyjából csak annyit tudunk, amit e szakasz (és a rákövetkezô két vers: 22,24-25) mond. A próféta udvariasan figyelmezteti Sebnát: teljhatalmat adott neki Isten, de Jeruzsálem és Juda érdekében! A ,,mennyek országa kulcsairól'' (Mt 16,19) Jézus is beszél, amikor megadja Simon Péternek a kötés és oltás (,,nyitás és zárás'') hatalmát. (2Kir 18,18; Jel 3,7; Jób 12,14) Válaszos zsoltár / Zsolt 138(137),1-2.2-3.6 és 8 Bizalom Isten segítségében Szentleckéhez / Róm 11,33-36 Isten a pogányokat hívta meg ,,Isten népe'', a zsidóság helyébe, melynek pedig az ígéreteit adta és ahonnan a Messiás jött. De a zsidók nincsenek végleg kizárva. Isten irgalma éppúgy kiterjed az egyikre, mint a másikra. Az üdvtörténetnek ez a menete oly gyökeresen különbözik mindentôl, amit emberi ész elképzel, hogy az apostol bámulva, dadogva áll meg elôtte. Persze mindez intésül szól a pogányoknak is (,,a nemzeteknek''), akikbôl Isten új népe áll: rájuk is hasonló ítélet vár, ha megtagadják a hit engedelmességét (Róm 1,5). Pedig Isten minden embert üdvözíteni akar. (11,33: Iz 55,8; Zsolt 139,6 # 11,34-35: Iz 40,13; Jób 15,8; Jer 23,18; 1Kor 2,16 # 11,36: Kol 1,16-17) Evangéliumhoz / Mt 16,13-20 A Jézus kérdésére -- mit tartanak Róla az emberek -- adott válaszok (a népéé, a tanítványoké és Péteré) a hit három fokát tárják elénk. (A hitetlenségrôl a 12,24-25 vers szól.) Jézus Emberfiának nevezi magát, ami voltaképp ugyanaz, mint ,,ember'', de Ezekiel és Dániel óta nem akármi ember. Ha a tanítványok megértették Jézus tanítását (16,12), akkor az Ô személyét is tisztán kell látniok. Jézus azért kérdez, hogy e tisztánlátást megteremtse: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?'' A választól függ minden. Sz Márk evangéliumában csak Péter apostol válasza hangzik: ,,Te vagy a Messiás!'' (ez az evangélium Péter tanításán alapul!); Máténál a teljes mondat: ,,A Messiás, az élô Isten Fia!'' Amit a tanítványok az éjnek egy hirtelen világosságában vallottak (Mt 14,33), azt most Simon Péter fényes nappal hirdeti. Jézus helyben hagyja e hitét, és Péter lesz a Szikla, akiben az Egyház alapja és erôssége áll az Úr újra-jöveteléig. ,,Az Én Egyházam'' -- mondja az ,,Élô Isten Fia'': Ômagán sem lesz többé a halálnak hatalma (Róm 6,9), s Egyházát sem döntik meg a halálos erôk rohamai, viharárak és szorongattatások, amelyek megelôzik az Emberfia jöttét. Az evangéliumi szakasz folytatása Jézus szenvedésének megjövendölésérôl szól. (Mk 8,27-30; Lk 9,18-21 # 16,14: Mk 6,14-15; Lk 9,7-8 # 16,16: Mt 14,33; 27,54; Jn 1,49 # 16,17-19: Jn 1,42; Ef 2,20; Mt 18,18; Jn 20,23; Iz 22,22; Jel 3,7) Szentségre várva Jézus imádkozott Péterért, hogy meg ne fogyatkozzék Péter hite (Lk 22,32). Minden szentmisén imádkozunk Péter utódjáért és mindazokért, kik felelôsek az Egyházban hitért, erkölcsért. Tudatában vagyunk-e a magunk felelôsségének az Egyházban? Fôleg a helyi egyházközösségben, amelyben a Szentséget ünnepeljük, vesszük, -- éljük?... Elmélkedés ,,E kôszálon fogom építeni anyaszentegyházamat.'' ,,Én is mondom neked, hogy te Péter vagy és e kôszálon fogom építeni anyaszentegyházamat és a pokol kapui nem vesznek erôt rajta. És neked adom a mennyek országa kulcsait.'' (Mt 16,18-19) Én is mondom neked s úgy mondom, hogy megteszem, sziklává teszlek. Krisztus háza sziklán épült ház. A szikla erôt jelent, melyet ki nem forgatnak, kemény ellentállást jelent, melyet meg nem puhítnak. A hitet, evangéliumát, tanát, szellemét, kegyelmét akarta biztosítani számunkra az Úr; azokat nem betűre bízta, mely öl; nem könyvre, melyet széttépnek; nem tudományra, melyet emberi gondolat kiforgat; hanem intézményre, az egyházra s hogy ez erôs legyen, sziklává teszi fejét; erôssé, csalhatatlanná a hitben, a tanításban. Íme lelkem háza és otthona; az igazság édes mécse ki nem alszik benne; elsô kiválósága az, hogy alapja szirt. Innen nézem a tenger hullámzását, a nézetek káoszát, a szellemek harcát. E házban jó lennem! Szeretem, tisztelem e sziklát; csókolom a lábát. E szikla szentséges Atyánk, kiben Péter él, akin az egyház, lelkem otthona áll. E házban vannak többi kincseink letéve. Itt születünk újjá; itt nevelnek s kennek föl hôssé; itt van asztala az angyali Kenyérrel; itt leng lehelete, mellyel apostolaira lehelt, mondván: vegyétek a Szentlelket; itt gyógyul meg lelkünk sebeitôl; szóval ez a ház az Isten gyermekeinek háza. E házban környékez minket Jézus láthatlanul; aldása reng szentelt vízen, tömjénfüstön, gyertyán, pálmaágon; hullámzik harangszóban. S íme a ház alapja, feje és sáfárja Péter. Jézus az ô kezeire bízta kincseit s neki adta kulcsait s e kulcsok az ég kapuit nyitják. Az apostoli küldetés, mellyel püspököket s papokat küld, a hatalom, mellyel bűnös lelkeket old, mind reá van bízva. Ô nyit és csuk, ô köt és old. Ô kapcsa a soknyelvű és fajú kereszténységnek, eleven központja a hitéletnek. Hogyne védenôk s ne segítenôk tôlünk telhetôleg! ,,Én mondom: Te kôszál vagy.'' Erôs vagy kegyelmembôl s nem önerôdbôl; erôs vagy imám áldásából, mert Simon, Simon, az ördög kikért titeket, hogy megrostáljon s elszakítson tôlem, de én érted imádkoztam, hogy ne fogyatkozzék meg a te hited s általad kapcsolódjanak hozzám testvéreid. (Prohászka: ÖM, 6:202; 258) + XII. Pius az Egyházról Az Egyház látható, mert ,,test''. Ezért elkóvályognak az isteni igazságtól, kik úgy képzelik, hogy az Egyház olyas valami, ami foghatatlan-láthatatlan, valami merôben ,,szellemi'' -- ahogy mondjuk -- oly Egyház, melyhez sok más keresztény közösség is tartozhat, bár hitben egymástól különböznek, összekötve állhatnak együtt egy nem- érzékelhetô kötelék révén. Mily szörnyen tévednek, akik egy rejtett, láthatatlan Egyházat képzelnek önnön tervezésükben... Amint Krisztus az Egyház feje, úgy a Szentlélek annak lelke... Csak azok valódi tagjai az Egyháznak, akik megkeresztelkedtek és az igaz hitet vallják, akik szerencsétlenként el nem hagyták a Testet, vagy súlyos bűnükkel törvény szerint ki nem zárattak... Ebbôl következik, hogy akik hitben vagy kormányzatban el vannak választva, nem élhetnek a Testben és élhetik az egy, isteni Lélek életét. + Egyház és állam A katolikus Egyház jelenléte a világ polgári hatalmai közt megváltoztatta a világnak egész politikai rendjét. Oly törvényhozást, bírói és végrehajtó fórumot állított a földre, melyek függetlenek minden emberi tekintélytôl. Kivonta emberi törvények kezébôl a hitnek és lelkiismeretnek egész ,,tartományát''. Csak Istentôl függenek ezek! Ô a maga hatósága alá vetette mindezt, ráruházta e hatóságot a Tôle irányított Egyházra. Itt a probléma megoldása, melyet a föld el nem végezhet. Egyház elôtt meghajlani: szabadság; és azért szabadság, mert az nem tévedhet, s félre nem vezethet sem egyest, sem népeket. Ha nem lehetne tévedhetetlen, akkor a neki engedelmesség legfojtóbb rabság lenne. Ez ,,ultramontánság'' [pápapártiság -- az ellenfél nevezte így], vagyis az igaz Egyháztól istenileg biztosított lélek szabad volta! Az a valódi mérséklés, fék a cézarizmus fölött, mint ahogy a cézarizmus [állam, vagy király abszolút fôsége lelkeken is, amilyen az angol királyé egyháza fölött] a valódi ellenfele Isten fönségének. Mi a különbség pogány és keresztény cézarizmus között? 1. Az elsô önmaga művének nézi államát, a második Isten művének! -- 2. Az elsô föltétlen s egyetlen úr, fôpap, király minden test, lélek fölött; a második a lélek minden dolgán az Isten törvénye és Jézusnak Egyháza alatt áll. -- 3. Elsônél a vallás is az állam szerve, ügyosztálya; a másodiknál a vallás az államhatalom korlátja, emberszabadság oltalmára. -- 4. Az elsô az Egyházat maga alattvalójának tekinti; a második polgári államát is Isten és égi törvény alattvalójának, -- amely törvénynek ôre és értelmezôje az Egyház. -- 5. Az elsônél: ,,minden hatalom, civil s vallási, a néptôl származik; a második szerint a civil hatalom is forma(tartalom)ban Istentôl van [nép csak kijelölheti, ki hordozná ezt!], a lelki fôség kizárólag Istentôl -- és csakis Istentôl -- függ és neki felelôs. -- Ez hát az ún. ,,ultramontánság'': a lényege, hogy az Egyház isteni intézmény, Isten óvja tévelyektôl, hatáskörében független a földi úrtól. Isteni törvényt ôriz, tolmácsol s bírói joghatalma van a lelken, nemzeten azokban amik a hitet-erkölcsöt illetik. Ultramontanizmust gúnyul mondanak ránk, de nem egyéb ez, mint hű katolicizmus -- és teljes kereszténység. (Henry E. Manning: Egyház és állam) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 22. VASÁRNAP 1: A prófétai sors nem könnyű: Isten igéje emésztô tűzként égeti szívét. S: Éljünk úgy, hogy életünk áldozata kedves legyen Isten elôtt! E: Aki követni akarja Jézust, vegye fel keresztjét! Akit Isten a szolgálatába fogad, azt iskolájába is fölveszi, s akinek sokat adott, attól sokat is követel. Tanítványainak meg kell tanulniok, hogy vállalva értsék a rájuk bízott munkát, a fáradozást, kínt és kudarcot. -- Ehhez mindenkinek idô kell, és szívének minden energiájára szüksége van. Hagynia kell, hogy szívét átizzítsa, megtisztítsa, átalakítsa Istennek Lelke, a Szentlélek. Elsô olvasmányhoz / Jer 20,7-9 Jeremiás szabadkozik prófétai meghívása ellen (1,6), de aztán enged Isten világos parancsának. Természete mintha nem a hivatásra szánná: lágy kedélyű volt és majdnem összeroppant Isten terhe alatt. Tiltakoznia kellett kora vallási és szociális visszaélései ellen, hirdetnie a közelgô katasztrófát. Bár ez váratott magára, nem maradt el viszont a gúny és üldözés. Jeremiás keserű órákat élt át, mikor Istennek tett szemrehányást, és önmagát elátkozta (15,10-21). Másoknak is, kiket Isten a szolgálatára hív, vannak hasonló élményeik, ôk is átélnek hasonló válságokat, és csak úgy gyôzik le azokat, ha nem futnak el Isten elôl, hanem Jeremiásként Hozzá menekülnek. (Jer 1,4- 10; 17,14-18; 23,29; Ám 3,8; 1Kor 9,16) Válaszos zsoltár / Zsolt 63(62),2.3-4.5-6.8-9 Istenre várva Szentleckéhez / Róm 12,1-2 Jézus jóhírében Isten végleg meghirdette üdvözítô akaratát és uralkodói jogát. Errôl Pál oly részletesen szól (Róm 1-11), mint sehol máshol az Újszövetség. Záradékul Pál megfogalmazza az ember teendôit, melyek Isten irgalmából következnek. Az új követelmény röviden: ,,igazi, lelketekhez szabott istentisztelet''. Ez nem egy közönséges adomány: önmagunkat kell fölajánlanunk testestül-lelkestül! Ez az a dicsôítés, melyben az egész teremtés betölti értelmét és megleli üdvét. A második vers kifejti az elsôt: minden igaz áldozat az adomány átváltozásában áll; az ember legbelseje, gondolkozása és akarata megújul, Krisztuséhoz hasonul. Így lesz képes a keresztény ítélettel vizsgálni és dönteni, s nem hull vissza többé e világ hatalmi köreibe. E helyett inkább fölemeli azt, ami jó a világban, és bevonja a maga lelkiessé átalakult életszintjébe. Így folytatódik e világon Krisztus megváltói műve a keresztény életében. (12,1: Róm 1,9; 15,16; 1Pt 2,5 # 12,2: Róm 8,5; Ef 4,22-24; 5,10.17; Fil 1,9-10) Evangéliumhoz / Mt 16,21-27 Péter vallomásához (21. vasárnap) szorosan hozzátartozik mindhárom szentírónál (Mt, Mk, Lk) a kínszenvedés megjövendölése és a kereszt követésére szóló felhívás. Jézus tudja, hogy mint Messiásra szenvedés vár, és ezt tanítványainak is tudniuk kell. Ismét Péter az, aki elôlép, most azonban Jézus megbotránkozik szavain. Hogy Jézusnak -- aki Krisztus, az Isten Fia, és Isten-szolgája is -- szenvednie kelljen, nemcsak Péternek megfoghatatlan. De Jézus az Egyházát is nagy határozottsággal a szenvedés törvénye alá veti! Nem a földön diadalmaskodó Egyházat alapított. (Az Ô és övéi diadala máshol van: ,,Az Én országom nem e világból való.'' -- Jn 18, 36) (Mk 8,31-38; Lk 9,22-26 # 16,21-23: Mt 17,22-23; 20,17-19; Lk 9,44; 18,31-33; 24,7.44- 46 # 16,24-26: Lk 14,27; 17,33; Jn 12,25-26 # 16,27: Mt 25,31; 2Tesz 1,7) Szentségre várva Mivel Krisztus él, itt, most is, azért él Péter, azért él az Egyháza. Rátok bízta Krisztus az igéit, szentségeit, küldi nektek Szentlelkét. Jézus mindenható imája szólt Péterért és Péteren keresztül az Egyházért, hogy meg ne fogyatkozzék hite (Lk 22,32), s hogy élô hit fogadja az élô Kenyeret. Elmélkedés A Szent Kereszt királyi útja Sok ember elôtt keménynek látszik ez a szó: ,,Tagadd meg magad, vedd föl keresztedet és kövesd Jézust! (Mt 16,24) -- De sokkal keményebb lesz amaz utolsó szót hallani: ,,Távozzatok tôlem, átkozottak, az örök tűzre!'' (Mt 25,41) -- Akik most örömest hallják és követik a kereszt szavát, akkor nem félnek az örök kárhozat hallásától. -- Ez a keresztjel lesz az égen, mikor az Úr eljön az ítéletre. -- Akkor majd a kereszt szolgái, kik a keresztrefeszített Krisztushoz szabták életüket, nagy bizalommal járulnak az ítélô Krisztushoz. -- Miért rettegsz hát a kereszt elvállalásától; hisz ezen az úton mégy a mennyországba? -- A keresztben van az üdvösség, a keresztben az élet, a keresztben oltalom az ellenségtôl; a keresztben a mennyei édességnek áradása, a keresztben lelkünk ereje, a keresztben szívünk öröme, a keresztben az erény színe-java; a keresztben a szentség tökéletessége. -- Nincs lelki üdvösség, sem az örök élethez remény, csak a keresztben. -- Vedd fel tehát a keresztedet, kövesd Jézust és bemégy az örök életre. -- Ô elôl ment, vállán hordozta keresztjét és meghalt éretted a keresztfán, hogy te is viseld a magad keresztjét és a keresztfán meghalni kívánj. -- Mert ha vele meghalsz, vele együtt élsz is; és ha a kínszenvedésben társa vagy, a dicsôségben is az leszel. -- Íme, a kereszten fordul meg minden, és az a lényeges, hogy magunknak meghaljunk. Nincs is más út az életre és az igazi belsô békére, mint csak a szent kereszt és a mindennapi önmegtagadás útja. (Kempis: KK, 2:12) + Szenvedés Istentôl küldve Láttátok-e, mint bánnak az orvosok a betegekkel? -- Akinek életét meg akarják tartani, vassal, tűzzel kínozzák, éhséggel, szomjúsággal fárasztják, csontjokat szedik, tagokat metélik, keserű italokkal kérôdtetik, egy szóval úgy bánnak a szegény beteggel, mintha szegôdségük arra volna, hogy kínozzák ôtet. De mikor látják, hogy a betegség meggyôzte a természetet és nincs reménység a felgyógyulásban: nemhogy nehéz itallal erôltetnék, vagy kedves eledeltôl tilalmaznák a beteget; de sôt valamit kíván, mindenben kedvét töltik és kétségbe esvén gyógyulásáról, néki vetik a zabolát. Nagy dolog ez! Senki sem csudálja, hogy e világi orvos tűzzel és vassal, éhséggel és szomjúsággal orvosol; azon pedig annyin csodálkozunk, törôdünk, hogy Isten itt égeti, vagdalja az igazakat, hogy meggyógyítsa és örökké megtartsa; a gonoszokat pedig kedvekre bocsátja, de boldogságából kirekeszti. (Pázmány) + Rázzák, tépázzák, fosztják... Rázzák, tépázzák, fosztják a gyümölcstermô lombos fát, gyümölcstelent meg hagyják békén, míg ki nem vágják a legvégén. Jármozzák, űzik hajtják az életre szánt marhát, a leölendô meg hason hever a hűvös hidason, amíg halálra nem hízlalják... A reménytelen nagybeteggel finom sok csemegét etetnek, s gyógyíthatónak: orvos rendel keserű szörpöt, füvet, retket. Gonoszok is a szerencsének minden javában fürdenek; balsorsban, meghajszoltan élnek a hű és igaz emberek... Ki értelmes, az ért belôle, csak hangoskodjék még a dôre. (Nagy Sz Gergely példázata) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 23. VASÁRNAP 1: A próféta nem hallgatja el az Úr szavát, különben az elpusztultakért is ô felelôs. S: A törvény tökéletes teljesítése: a szeretet. E: Testvéri szeretettel intsük azt, aki minket megbántott. A hamis tanok is veszélyeztetik az Egyház lelkiségét, életét, de még gyakrabban a hamis tett és a jótett elhanyagolása. Tudjuk-e, hogy mind felelôsek vagyunk, ha egyikünk rossz útra téved? ,,Az ô dolga'' - - mondjuk talán, -- vagy: ,,Tiszteljük mindenki szabadságát!'' Ez igaz, de valaki szabadsága és magára hagyottsága két különbözô dolog. Egy jóságos, de egyenes szót szólni ahhoz, aki hibázott, együttérezni vele, utat mutatni, egyengetni neki, -- mindez nagy alázatot, szelíd szeretetet kíván tôlünk. De ezzel tartozunk egymásnak -- hisz testvérnek hívjuk egymást! Elsô olvasmányhoz / Ez 33,7-9 Ezekielnek intenie kellet Izrael házát, mint elôbb Jeremiásnak is. A nép nem hallgatott a prófétára és lehanyatlott. De maradékai még élnek, számkivetésben és otthon. Isten nem váltja be fenyegetéseit, viszont újra inti a népet, de a prófétát is: ha hallgat ez, mint a néma eb, maga is bűnös! Saját életét csak azzal menti meg, ha hű hivatásához és megbízatásához. (Ez 3,17-21; 33,11; Jer 6,17; 25,3-4; Mt 18,15) Válaszos zsoltár / Zsolt 95(94),1-2.6-7.8-9 Felhívás Isten dicséretére; intés Szentleckéhez / Róm 13,8-10 Az igazságosság követelménye: kinek-kinek a magáét, senkinek ne maradj adósa! Ezzel az elvvel egyértelmű és világos rendet lehet teremteni, de Isten törvényét ez még nem tölti be. Hegyi beszédében Jézus a törvény ,,szívéül'' a szeretetet hirdette meg. Ez csak akkor lett érthetô, mikor látható lett Ôbenne. Azért jött, hogy a törvényt beteljesítse és tökéletesítse. S mióta kiáradt szívünkre a Szentlélek által Isten szeretete (Róm 5,5), már nem számít, zsidó vagy pogány származású-e valaki, egyik vagy másik fajhoz, társadalmi csoporthoz tartozik-e, csak az számít, hogy hisz, hogy tevékeny a szeretetben (Gal 5,6). (13,8: Jn 13,34; Gal 5,14 # 13,9-10: 2Mz 20,13-14; 5Mz 5,17; 3Mz 19,18; 1Kor 13,4-7) Evangéliumhoz / Mt 18,15-20 Az Egyház nem a tökéletes, szent emberek közössége: bűn is akad a kebelében. De a bűnöst testvérül kell kezelni; ,,a te testvéred'' -- ez szól mindenkihez az Egyházban. A bűnös testvér megtérítése mindnyájunk felelôssége és föladata. Elôfordulhat, hogy sem az egyes hívônek, sem az ,,egyháznak'' (helyi közösségnek) nem sikerül ôt visszahívnia. -- Nemcsak Péter (Mt 16,19), de a hívôk egyháza is a kötés és oldás hatalmával bír, s e kettôs hatalmával élnie kell. Nincs itt szó arról, vajon a közösség döntése végleges-e, de e szakasz és az egész evangélium célzata világos: a büntetés az utolsó kísérlet a bűnös észre térítésére! Ugyanakkor kötelessége az egyházi közösségnek, hogy a megtévedt, kizárt testvérért imádkozzék, ha egyebet már nem is tehet érte! (18,15-18: 3Mz 19,17; Lk 17,3; 5Mz 19,15; Mt 16,19; Jn 20,23 # 18,19-20: Mt 7,7; Jn 15,7.16; Mt 28,20) Szentségre várva Csak szabad lélek ünnepelheti a Szentséget: akinek megbocsátottak és aki meg tud bocsátani. A Kenyér közössége csak ott igaz szentségi egység, ahol a Lélek élteti: a béke, s a szeretet Lelke. Elmélkedés Nemcsak a hivatalban levôk kötelessége, hogy mind szelíd feddéssel, mind kemény dorgálással eltiltsák a rájuk bízottakat a bűnöktôl, hanem minden embereket kötelezett Isten, hogy mikor intéssel-feddéssel a bűnök távoztatására vagy bűnbôl felkelésre segíthetnek, -- el ne mulasszák! Tanítja Krisztus: ha felebarátod vétkezik ellened, elôször magát intsed. Ha megjavul, ördög torkából kinyerted atyádfiát és... Istennek áldása gerjed a dorgálóra is. De ha kétségünk támad, hogy csak fát rakunk a tűzre, és nemcsak reánk dühödik, hanem inkább elátalkodik, akit intünk, nem kell arra vesztegetnünk haszontalan szókat,... békét hagyjunk az olyan dorgálásnak, mely csak idegenséget szerez; mert az intésnek célja felebarátunk jobbulása!... Vajha jól meggondolnók, mily drága az ember lelke, melyért Krisztus életét adta! Vajha szívünkben volna az isteni szeretetnek tüze! Nem elégednénk bezzeg azzal, hogy magunk szolgálnánk Istennek, hanem mindeneknek kiáltanánk: ,,Jertek ti is, szolgáljatok Istennek!'' Mert miképpen a tűz mindent megéget és soha meg nem elégszik, miképpen a mágnes vonzza a vasat és soha el nem fárad: úgy az Isten szeretetének tüze, ahol vagyon, meg nem szűnik a lelkek segítésének kívánásától. Kérem az Úr Istent, gerjessze mindnyájunk szívében ezt a buzgó indulatot, hogy a lelkekért életünket is készséggel letégyük! (Pázmány: A lelki irgalmasságrúl és lelkek nyerésének kívánásárúl) + Testvéri feddés E szavakra: ,,Hol van testvéred, Ábel?'' (1Mz 4,9), megértette Gertrúd, hogy az Úr minden szerzetestôl számonkéri azt, amit társa a rendszabály ellen vétett, ha módjában állt neki valami módon megakadályozni, akár olyképpen, hogy ôt magát figyelmeztette, akár pedig azáltal, hogy az elüljáróval közölte. Megértette, hogy az a mentegetôdzés, mellyel némelyek elôhozakodnak: nincs rám bízva mások megfeddése, azután meg: én magam rosszabb vagyok nála -- éppoly keveset használ neki Isten elôtt, mint Kainnak, aki azt mondta: ,,Talán bizony ôrzôje vagyok én az öcsémnek?'' (1Mz 4,9) Mert mindenki köteles Isten elôtt testvérét a gonosztól visszatartani s a jóra segíteni. Ha ezt lelkiismerete ellenére elhanyagolja, Isten ellen vétkezik. Nem használ neki semmit az a kifogás, hogy nincs rábízva, mert valójában rábízta Isten, mint ahogy lelkiismerete is mutatja neki. És ha elhanyagolja, az ô lelkétôl kéri számon majd az Úr és pedig néha még jobban, mint az elüljáró lelkétôl, aki talán nincs jelen, vagy ha jelen van, nem veszi észre a dolgot. Azért mondja az Írás ezeket a fenyegetô szavakat: ,,Jaj annak, aki cselekszi, s kétszeresen jaj annak, aki beleegyezik.'' Beleegyezéssel az követi el a bűnt, aki eltitkolja, holott kinyilvánítva Isten dicsôségét szolgálná. Egyszer meg azt kérdezte Gertrúd az Úrtól, mit használ barátainak, hogy annyiszor imádkozik értük, holott nem veszi észre rajtuk az imádságnak semmi eredményét. Erre az Úr a következô hasonlattal oktatta Gertrúdot: ,,Ha egy kisgyermeket mérhetetlen birtokkal megajándékozva visznek el a császártól, a nézôk közül senki sem látja azonnal az adományozásnak valami gyümölcsét a gyermek alakján. A tanúk elôtt azonban nem titok, mily hatalmassá lesz, ha felnô a nyert gazdagság következtében. Ne csodálkozzál tehát, hogy testi szemeiddel nem látod imádságaid gyümölcsét azokon, amelyben én ôket örök bölcsességem szerint nagyobb hasznukra részesítem. Mert minél többször imádkoznak valakiért, annál nagyobb lesz a boldogsága, mivel a hitbôl származó imádság sohasem marad gyümölcs nélkül, jólehet, a módja sokszor rejtett az emberek elôtt. (Nagy Sz Gertrúd: Az isteni szeretet követe, 3:26; 196) + Az Egyház hűtlen fiaiért Jézus Krisztus, én Megváltóm, tekints le rám irgalommal felséged trónjáról! Hiszen te váltottál meg bennünket az örök életre drága véred árán. A te mennyei Atyád nekünk is atyánk. Test szerint testvérünk vagy. Menjen-e tönkre lelkünk? Te megmenthetsz bennünket. Tekints a szent Egyháznak, a te jegyesednek könnyeire, és engedd, hogy mi, tagjai, mindig egyességben legyünk vele. Vezesd vissza hozzá azokat a gyermekeit is, akik elhagyták: áraszd ki minden tévelygôre a hitnek világosságát, amely üdvösségünk és életünk. És ha én nem vagyok rá érdemes, hogy meghallgass, mert bűnös vagyok, akkor hallgasd meg Máriának, az irgalmasság hatalmas Anyjának értünk való könyörgéseit. Ô könyörögjön értünk, hogy mindenki megtérjen hozzád, és mindenki téged dicsérjen és áldjon. Amen. (Hofbauer Sz Kelemen imája, Sík: DB, 681) + Bármikor meglátva vétkezôt, vonjuk ki bűnök mély vermébül ôt, nehogy mi bűnözvén, bűnhôdjünk másnak vesztén. (Aranyszájú Sz János) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 24. VASÁRNAP 1: Csak az nyer bocsánatot Istentôl, aki maga is megbocsát megbántóinak. S: Életünkben és halálunkban egyaránt az Úré vagyunk. E: Jézus tanítása szerint újból és újból meg kell bocsátanunk az ellenünk vétôknek. A bölcseket talán rá lehet venni, hogy lemondjanak bosszúról; beláttatni, hogy az ütés és visszaütés végzetes láncát egyszer meg kell szakítani, ha élni akarunk. De mennyi a bölcs ma? Sajnos semmi jogunk, hogy nevessünk a régi szabályon, amely korlátozni próbálta a bosszúvágyat: szemet szemért, fogat fogért... Jézus nemcsak a minden bosszúról való lemondást sürgeti, hanem éppen a megbocsátást, mégpedig a mérték és határ nélkülit. Ki teszi ezt? Ki képes rá? Azoktól követeli, akik maguk is várják, hogy Isten megbocsásson nekik, akik tudják, hogy rászorulnak bocsánatára. Akik ezt sem tudják, -- azokon nehéz segíteni... Elsô olvasmányhoz / Sir 27,30-28,7 Sirák könyve számos utasítást ad arra, hogy ne nehezteljünk embertársainkra és ne éljünk bosszúvággyal irántuk. A bölcsesség-író annyiban még hű az Ótörvény eszméihez, hogy nem veti el a megtorlást. Számol a bosszú bevett módjával a maga életében. Annál meglepôbb, amit a bosszúszomjról mond: ,,Csak a bűnös ragaszkodik ehhez'' (27,30), ugyanaz, ,,aki elvárja, hogy Isten megbocsásson neki.'' (28,3) Az intés: ,,Bocsáss meg, s te is bocsánatot kapsz!'' -- már evangéliumi. A Miatyánkot idézi eszünkbe. Az Ószövetség hívének is elég oka volt, hogy megbocsásson felebarátjának. ,,Gondolj a halálra, a parancsokra, a Legfenségesebb szövetségre!'' (Sir 28,6-7) Az isteni megtorlás visszatarthatja a bosszúszomjast, de a hála és Isten követése is lehet indíték. A ,,szövetség'' története az isteni türelemnek és megbocsátásnak hosszú sora. (2Mz 21,24; 3Mz 24,19-20; Mt 5,23-24; 6,12.14-15; 3Mz 19,17-18) Válaszos zsoltár / Zsolt 103(102),1-2.3-4.8 és 10.12-13 A jóságos, megbocsátó Isten Szentleckéhez / Róm 14,7-9 Itt nincs intés, csak ritmusszerű kijelentések; mint régi liturgikus szöveg-töredékek. E mondatok azonban élô helyzetrôl szólnak. A római egyháznak voltak ,,gyöngéi és erôsei''. A magukat ,,erôsnek'' érzô többség olyanokat hívott ,,gyöngének'', akik kötelességüknek hitték a hústól és bortól való tartózkodást, és ragaszkodtak jó pár hagyományos zsidó szokáshoz. Pál nem helyesli ezeket, de a meghasonlást sem, vagy az egyformaság kényszerét sem. Magát az ,,erôsekhez'' sorolja, és szabadnak érzi a ,,gyöngék'' aggályaitól. De a lényegtelen véleménykülönbségeknél fontosabb a tény, hogy Krisztus mindenkit egyformán szeret, mindenkiért meghalt, mindenkit magához fogad. Mindenki az Ô halálába és föltámadásába keresztelkedett: Ô az Egyház élô középpontja. (Róm 6,8-11; Gal 2,19; 2Kor 5,15; 5,10; ApCsel 10,42) Evangéliumhoz / Mt 18,21-35 E szakasz egyetlen parancsa a határtalan megbocsátás. A szabályt az irgalmatlan adós példája alapozza meg. Péter kérdi a megbocsátás mértékét, meddig mehet ez, hisz neki jutott az oldás-kötés hatalma. Nos, nincs mérték, határ! Mind abból élünk, hogy Isten folyton, ,,szívbôl'' megbocsát! (Az ,,ôszintén'' szó gyönge fordítás a görög eredetire, kifejezôbb a ,,szívbôl''.) Ahogy Isten szíve merô irgalom, úgy kell az emberszívnek is, nemcsak a szájnak, megbocsátania: teljesen, ôszintén. Az Istentôl kapott bocsánat kötelez, felelôsséget jelent. Az irgalmas Isten eltaszítja magától azt, aki nem irgalmaz, társának meg nem bocsát. (18,21-22: Lk 17,3-4; Mt 6,12.14-15; 2Kor 5,18-20; Kol 3,13; 1Mz 4,24) Szentségre várva ,,Ha ajándékod az oltárra viszed, s ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékod az oltár elôtt, siess elôbb megbékélni atyádfiával, és akkor jöjj és ajánld föl áldozatodat!'' (Mt 5,23-24: az Úr nem nézi, hogy te, avagy ô az ,,oka''... S hogy ki a ,,testvér''. Ômaga is az!) Elmélkedés Mi is megbocsátunk... Megbocsátani többféleképpen lehet. Nagyvonalúan, fölényesen: ,,Ugyan kérem, szót sem érdemel!'' Vértanú-képpel, szenvelegve: ,,Lám, ekkora kárt, fájdalmat okoztál. Nem, nem haragszom, de a sebeim véreznek.'' Gôgösen: ,,Nem veszlek annyiba, hogy képes volnék haragudni rád. Mindig tudtam, mi lakik benned, most végre te is rájöhetsz arra, hogy ki vagyok én.'' Bakafántosan: ,,Megbocsátok, de kérj bocsánatot!'' Vagy hajszoltan, kényszeredetten: ,,Megbocsátok, mert ez a kötelességem. De felejteni, azt nem tudok.'' És mohón: ,,Megbocsátok, de számítok arra, hogy mindent sokszorosan jóváteszel.'' A megbocsátásnak ezek a formái torzképek, egy alapvetô keresztény ,,erénynek'' -- a valóságban sajnos nagyon gyakran elôforduló -- torz és kompromittáló utánzatai. ,,Kegyetlen kegyelem'' az ilyenfajta megbocsátás, még ha jóindulatból fakad is, sosem építô, boldogító nagylelkűség, igen sokszor egyenest a kegyetlenségnek valamiféle perverz változata. A bűnöst nemhogy kiemelné a nyomorúságából, inkább még mélyebbre taszítja. Aki a ,,megbocsátásnak'' csak efféle változataival találkozott, annak könnyen elmehet a kedve attól is, hogy ,,megbocsásson'', attól is, hogy mások bocsánatára számot tartson. Az ilyen ember szokta mondogatni: ,,Jobb egy tisztességes ellenség tucatnyi hazug jó barátnál. Egészségesebb a harag és a megtorlást igénylô szemet szemért, fogat fogért metszô hideg szele ennek a megbocsátásnak miazmás, köhögtetô légkörénél.'' Az evangélium-olvasó ember mégsem feledheti, hogy Jézusnak alapkövetelése volt, majdnem az egyetlen, amelybôl soha semmi áron nem engedett, hogy az, aki tanítványának mondja magát, hajlandó legyen megbocsátani az ellene vétkezônek. ,,Hétszer?'' -- kérdezte Péter. ,,Hetvenszer hétszer'' -- hangzott Jézus felelete. De a parancshoz Jézus példát és motivációt is adott. Mikor a tékozló fiú atyjáról beszélt, vagy amikor maga fordult a házasságtörô asszonyhoz: ,,Én sem ítéllek el. Menj, és többé ne vétkezzél!" A krisztusi megbocsátás nem a rossznak udvarias hallatlanra vétele vagy éppen kimosdatása. A bűn bűn, a sértés, kár, ártalom megoldásra vár, nem arra, hogy egyszerűen fátylat borítsanak rá. A krisztusi megbocsátás Istenre nyílik, még ha nem emlegeti is ezt föltétlenül. Arra, aki ,,nagyobb a mi szívünknél'', és eléggé hatalmas ahhoz, hogy jóvátegye a bűn-okozta roncsolásokat -- a megsértettben és a sértés szerzôjében egyaránt. És a krisztusi megbocsátás testvéri mozdulat. A testvér a kegyelem egét úgy nyitja az esemény és a benne részesek fölé, mint maga is kegyelemre szoruló. ,,Szolgatárs'', aki az evangéliumi példabeszéd szerint maga is adósság-elengedésre szorul, az irgalom erôterében él, hogyne igyekeznék tehát irgalmasnak bizonyulni. A testvér testvére bűnében mindig bűnrészes is. ,,Mi bűnösök'' nemcsak hasonlítunk egymáshoz abban, hogy irgalomra szorulunk, hanem felelôsek is vagyunk egymásért. Valamelyest az én vétkem az a vétek is, amely ellenem irányul. A megbocsátásnak ez a krisztusi módja elsôsorban lelkület kérdése. Nem a külsôségeit kell ellesni, lehet megtanulni, hanem a belsô tartalmát. De azt tanulni kell, mert senki sem születik rá. A hit, az élet megrendüléseit Istenhez emelô, imádságos-elmélkedô gyakorlat alakíthatja ki. S ha valaki úgy érzi, hogy képtelen rá? Igyekeznie kell, és kérnie a hozzá szükségeseket. A külsô formát azután -- nagyon- nagyon változatosan -- magától teremti meg ez a belsô tartalom. Talán ügyetlenül, tapogatózva, de nemegyszer váratlan zsenialitással is. Néha szavak nélkül kell megbocsátani. Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvô szándék apró jeleit, s jelekkel felelni a jelekre. Felejteni ott, ahol feledésre van szükség, megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra. Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában, intelligens és leleményes. És alázatos is, legfôképpen talán alázatos. (Jelenits István: Élet és evangélium, 49) + Megbocsátás Kimenvén pedig a szolga szolgatársai közé, a nagy, Fölséges Úrnak magaslatairól leszállván az alacsony érzések régiójába, hol szolga-, kufárlelkek gyötrik egymást, kegyetlen lett s megfeledkezett az irgalomról. Íme a szolgalélek nyomai a sárban! Jézus lelke a legnagyobb hivatás fölségével, az isteni érzések áldásával jön felénk. Lelkében szenvedéllyé fejlett az örök halál veszedelmének aggodalma s az örök élet közlésének vágya: Jön átkot eloszlatni, poklot zárni, végtelen adósságot elengedni; jön az élet legsötétebb gondját eloszlatni; jön erôvel s hatalommal; gyôzi. Lélekkiáradással, pünkösdi tűzzel szemében, karácsonyéj mézével ajkán, a megtestesülés áhítatával szívében jön felénk; könnyeket, irgalmat, könyörületet, tisztaságot, erôt, halhatatlanságot hozott s a szolgaember mindezt felejti s 100 pénzért fojtogat, keserít, üldöz, öl... s pokolba jut! Az az Istengyermek, ez a szolgatípus! ,,Látván pedig szolgatársai a történteket, igen megszomorodának...'' A szolgatársak, kiket a kegyetlen önzés el nem állatiasított, szomorkodnak; a világ az ô kínjuk, az az alacsony, mellén kúszó, földet érô kígyóvilág. Ôk tesznek ellene, dolgoznak, küzdenek és sírnak, de nem szabad elernyedniök s nem szabad a sasok magaslatairól a kígyók csapásaira térniök. Menjenek csak bízvást Krisztus után, még ha könnyes szemmel is. Menjenek s érvényesítsék tôlük telhetôen a szeretet harmonizáló erejét; foglalják énekekbe, himnuszokba az élet diszharmóniáit; sugározzák ki lelküket; a lélek sugarai az igazság, jóság, szentség, szépség, erô, öröm, élet. Tegyék széppé a világot; rongyokba, vityillókba hozzák magukkal a tündérmeséket elhalaványító krisztusi világosságot; árasszanak ki tájékra, mezôre, szérűre redves kerti palánkokra, líceumbokrokra poézist; járjon velük utcákon, folyosókon, szalonokban, kapuk alatt, pince- és padláslakásokban az élet lelkesülése s azért, mert szomorkodniok kell, ne felejtsék, hogy ôk voltaképp a lét s az élet ittas élvezôi. Ez nem filozófia, hanem kereszténység. (Prohászka: ÖM, 6:217; 278) + Bocsánatkérés Mondd, mi ketten hogy nézünk majd az Ítélet nappal szembe? A Nap is tanúja, hogy lement, nem is egyszer a haragunk fölött és hogy sok éven át! Jaj nekem, undok roncsnak! És mondjam-e, hogy tenéked is?! Most újra kérlek, mint egy éve a levelemben. Hamarosan, hamarosan a helyreállott béke, -- vagy a megtört és elvetett, a Szék elôtt áll, és jutalmat kap vagy elvettetést! Hát jó, ha most kinyújtott kezem ellököd, a bűn súlya nem az én fejem fölött lesz. Mihelyt elolvastad e levelem, add bűnömre a fölmentésedet! (Sz Jeromos levele sértôdött rokonához) + Isten irgalma elsôsorban a megváltásban mutatkozott meg. Jézus Krisztus elégtételét elfogadta a világ bűneiért. Azért hangoztatja az apostol is, hogy ,,bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek'' (Ef 4,32). Aki nem így tesz, az kizárja magát Isten irgalmából, s eléri a ,,harag'', vagyis az ítélet. Az isteni irgalom megtapasztalása kell, hogy átalakítson bennünket. (Jakubinyi: Máté evangéliuma, 212) + A szentek nem hordoztak gyűlöletet vagy keserűséget. Ôk mindent megbocsátottak, és úgy hitték, a vétkeik miatt Istennél több bocsánatra szorulnak. (Vianney Sz János) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP 1: A mi gondolataink nem az Úr gondolatai. S: Életünk és halálunk egyaránt Krisztusé legyen! E: Isten ingyen kínálja fel kegyelmét mindnyájunknak. Mondd meg, milyennek látod Istenedet, s megmondom, ki vagy! Az Isten képére alkotott ember hajlamos Istent a maga képére formálni: hamis istenné! Ilyesmit mondtak az ógörögök az istenek irigységérôl: nem adnak ezek embernek jót, nem sokat! Hogy jutottak ilyen eszmére? - - Jézus Krisztus Istene áradó jóságú: ad és megbocsát. Az Írás tanítja, hogy Ô jutalmaz és büntet, de ezt isteni módon teszi. Isten igazságosságában is ott a ,,jó hír''. Isten busásan tudja azt is jutalmazni, aki nemigen érdemli. Ez pedig fôleg életünk alkonyán a vigaszunk! Elsô olvasmányhoz / Iz 55,6-9 (Vö. húsvétéj 5. olvasmány.) ,,Keressétek az Urat'': ez örök érvényű felszólítás, bár egy történelmi helyzetben hangzik el. Végét járják a fogság évei, és a nép egész jövôje attól függ, hogy fölfogja- e az óra nagyságát és sürgôsségét. Nem külsô fejlemények, nem Cirus perzsa király sikere vagy kegye menti meg a népet. A hazatérés föltétele: visszatérés Istenhez! Ô valósítja meg terveit a világ történéseiben, s nyilatkoztatja ki nagyságát (Sir 36,4). Csak az tapasztalja ezt, aki lerázza a maga szűkre mért ,,bölcsességét'', és így felismeri Isten nagyságát és végtelen hatalmát. (55,6-7: Zsolt 145,18; Jer 29,13; Jn 7,34; Zak 1,3-4; Lk 15,20 # 55,8-9: 1Sám 16,7; Mik 4,12; Zsolt 103,10-11) Válaszos zsoltár / Zsolt 145(144),2-3.8-9.17-18 Isten nagy jósága Szentleckéhez / Fil 1,20-24.27 Pál fogságban sínylôdik, számol a halállal. Kétféle vágy gyötri: ,,feloldódjék-e'', vagyis meghaljon, hogy Krisztussal legyen, vagy élve maradjon, hogy az Egyházzal legyen. Krisztusért dolgozni vagy Krisztussal lenni -- hiszen ez nem ellentét. Ô az út, Ô a cél is. A vértanúság mintegy rövid, egyenes út Ôhozzá, ezért Pálnak ,,nyereség'' (Fil 1,21). De Pál reméli, semmiképp sem éri szégyen (1,20), mert akár a továbbélésben és munkában, akár a halálban, Krisztus fénye ragyog. Egyetlen gondja ebben csendül ki: az Egyház életében is látható legyen az evangélium és Krisztus ereje, érezhetô Krisztus békéje. (1,20-22: 1Pt 4,16; 1Kor 6,20; Gal 2,20; Kol 3,3-4 # 1,23-24: 2Kor 5,6-9; Róm 14,8 # 1,27: Ef 4,1; Kol 1,10; 1Tesz 2,14) Evangéliumhoz / Mt 20,1-16 A szôlôművesek példája Isten országáról szól. Isten szíve tárul föl ebben, de az emberi szív is, mely jogok és számítások gondolataival van tele, mint az írástudók, farizeusok és némely tanítvány szíve is. Igazság-e egyenlôen bánni utolsóval és elsôvel? Igazság-e kaput tárni vámosoknak, utcai nôknek, pogányoknak? A példázat vége megismétli az elsôkrôl és utolsókról szóló kijelentést (Mt 19,30). Mint ahogy a tékozló fiú példájában, bátyja bezárkózik atyjuk öröme elôl, úgy a koránjött munkások teljesítményük fitogtatásával és szűkkeblűségükkel elvesztik igazukat, és lesznek ,,utolsóvá''. Isten a maga isteni mércéje szerint igazságos. Az emberi irigység és önkeresés szembeszegül Isten határtalan jóságával. (20,8: 3Mz 19,13; 5Mz 24,14- 15 # 20,13-14: Lk 17,10; Róm 9,19-21 # 20,16: Mt 19,30; Mk 10,31; Lk 13,30) Szentségre várva Ha érdemeinkkel kérkedünk és igényekkel tolakszunk, Istent meggátoljuk abban, hogy nagy titkát kinyilatkoztassa nekünk; telve vagyunk önmagunkkal, ám Ô csak az éhesen üres lelket táplálhatja! Kegyelembôl választott minket, ,,nem műveink alapján, különben az ingyenes kegy nem volna kegy többé'' (Róm 11,6). Elmélkedés Munka Istenért. A szôlômíveseket fogadó családos ember ,,Hasonló mennyeknek országa a családos emberhez, ki jókor reggel kiment míveseket fogadni szôlôjébe...'' (Mt 20,1) Az Isten országa munkakedv és tevékenység, melyre Isten lelkesít s melyért ô fizet. Akarja, hogy dolgozzunk, hogy erôinket munkában kiváltsuk; ahhoz erô és lélek kell; egészség és jókedv. A lélek és jókedv visz, kitartást ad s jó fogást biztosít. Nélküle iga s nyögés az élet. A munkában fejlik ki erônkkel egyéniségünk is; szóval munka által az élet kinccsé lesz, s a világ is körülöttünk jobb lesz. Fájdalmas és szomorú a dologtalanok sorsa: Mit álltok itt egész nap hivalkodva? Az erôk s energiák Istene méltán veti a renyhék szemére a dologtalanságot; Isten ments, hogy ez nekem is szóljon. De soknak szól! Fôleg a jobbmódú asszonyoknak és a magasabb társadalmi rétegekbôl való leányoknak, kik munkátlanul töltik vagy dilettantizmussal rontják életüket; unatkoznak, idegesek, keserűek lesznek. Álljunk ki érzô szívvel a világ piacára; érezzük át felebarátaink sokféle baját, s megcsendül az Isten szava, mely munkát jelöl ki majd nekünk is. ,,Menjetek ti is szôlômbe.'' Szôlôjébe küld. Az Isten szôlôje az élet a maga sokféle hivatásaival s örök céljával. Itt dolgozik mindenki a maga helyén, a társadalom, hivatal, család, intézmények keretében. Dolgozunk Isten gondolatain, dolgozunk a jobb világon. Tegyük ezt öntudattal; bármit teszünk, tegyük a krisztusi egyéniségnek tisztult, nemes, emelkedett fölfogásával. -- Van sok munkánk, sok dolgunk s vállalatunk, melyet az idô folyása talán üresnek s látszat szerint hiábavalónak tüntet föl; de csak iparkodjunk azon, hogy erônket jól fölhasználjuk, s hogy ne inspiráljon minket soha önzés, makacsság, szűkkeblűség, elfogultság. Állítsuk bele a nemes egyéniséget mindenbe, hogy szórakozásunk is erkölcsi tett legyen. Tegyünk jót s tegyük a jót jól, s a jó alatt ne csak böjtöt, imát, alamizsnát értsünk, hanem mindent, amit öntudattal végzünk. Kérdezzük gyakran: mit tegyek most legjobb tudásom s legnemesebb indulatom szerint?! (Prohászka: ÖM, 6:263; 334) + ,,Jutalmazd meg a szolgádat!'' Nem különös, nem is tolakodó, ha bért Dávid Urától kér a nagy munkáiért. A hit, igazság elôjoga egyedül: jutalmat kérni s Isten kegyelmét. Ezért kapott megrovást Péter, mikor a vízen járni kezdve bizalom helyett kétség környékezte! Bizalom hajtson apostolt és ne kétely! Írás tanít, hogy higgyünk vissza nem riadva, oly föladatról, mely halandó erôt meghaladna! Nem hetyke gôg ez, de ártatlan szívtudat: mely hagyatkozik Arra, s Attól kér jutalmat, ki munkáin a hű szolgát futtatja... Hadd csüggedjen a léha lomha! Remél a hű munka, és vár a jutalomra! (Sz Ambrus kommentára a 118. zsoltárhoz) [NB: Vád a keresztény hívôre, hogy jutalomért szolgál, nem szeretetbôl. De jó hívô szeretetbôl szolgál és Akit szeret: jutalma az lesz! -- ,,Kötelességbôl kell szolgálni!'' -- a bölcselônél! Ki kötelez? Valaki-valami kiszabja kötelmünket. Teszed, mert félsz tôle? jutalmat vársz? szeretsz? A kanti bölcs kibújt nagyhangú jeligével a válasz alól. A hívô mindháromra nagy Igennel felel] + Idôfecsérlés: fecsegés Valami gyönyör van a társalgásban, hogy csak idôt ölünk vele! Idôt ölni! Fecsérelni órákat fecsegve! Nézd ez órát megadta Isten, hogy bűneid bánjad, bocsánatát esdjed, erényt szerezz, az eljövendô dicsôséget érdemeljed! Ezt a mostani órát arra fordítsad, hogy Isten erejét kikönyörögd, siess az angyali társasághoz, sóhajtozz vesztett örökséged után, tunya akaratodat fölrázd, sírj a bűneiden!... S mire vesztegetjük földi életünk? Henye-üres fecsegésre! És hányszor ezen vész el tán egész örök életünk! (Nagy Sz Bernát) + Egyetlen buzgó, munkás hívô sokkal többet ér, mint langyos, kényelmes had, mely fecseg és henyél. (Kalazanci Sz József) + Munkátlanság A tétlenségen összetorlanak: minden kísértés, romlott gondolat. Tétlenség minden bűn csírája, szív vétke, léleknek halála. -- A tétlenség az ördög kapuja, min bűnre késztô csábítással lapulva legtisztább lelkekbe is besurran. -- Miként gödörben álló víz megposhad, nyúlós hínárral, békanyállal fűlik: úgy tétlen test, mely álomkórba roskad, tenyészi ösztönök és kéjvágy bűnit. (Sz Bernát) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP 1: Az Úr ítéletei igazságosak: megbocsát a megtérô bűnösnek, de megbünteti a bűnbeesô igazat. S: Ugyanaz a lelkület legyen bennünk, amely Krisztusban volt. E: Ne szavakkal, hanem tettekkel szeressük az Istent. Mindenki valamiképp öröklötten visel valamilyen terhet, és csak részben szabad a cselekedeteiben. Jó környezet, jó nevelés, saját erôfeszítése és fôleg a kegyelem nagyobb szabadságra segítheti, de a belsôleg megszabott korlátok megmaradnak. Mennyire felelôs tetteiért? Saját lelkiismerete, s még inkább: Isten tudja, senki más! Várható-e ésszerűen, hogy megjavul? A próféták megtérést sürgettek. Jézus nagy, új lehetôségként hirdeti a megtérést. Újra Istenhez fordulhatunk, mert Ô Jézusban új módon fordult hozzánk. Nem lesz okvetlenül könnyű a megtérés, de Isten türelmes hozzánk, segít minket. Elsô olvasmányhoz / Ez 18,25-28 ,,Az Úr eljárása nem helyes'' -- ily gonosz vélemény keringett Izraelben. -- ,,Atyáink ették a zöld szôlôt s a fiaknak foga vásott meg belé.'' (Ez 18,2) A próféta válasza: Isten igazságos. Nem a halált akarja, hanem az életet. Nem bünteti a fiakat atyáik bűnéért (18,1- 20). Még az egyén által tett jó vagy rossz sem hat gépiesen tovább az ember egész életében. Isten ítél és kegyelmez a szerint, ami az ember most, nem ami talán azelôtt volt (18,21-29). Nem puszta tárgyi kijelentésként hangzik ez, hanem okulásunkra és bátorításunkra szolgál: ,,Térjetek meg, akkor megmenekültök!'' (Vö. 18,30-32) (Ez 33,11; Oz 11,9; Mt 4,17) Válaszos zsoltár / Zsolt 25(24),4-5.6-7.8-9 Kérelem az Úr irányításáért Szentleckéhez / Fil 2,1-11 vagy Fil 2,1-5 Az apostol intése a Krisztus-élménybôl kapja a súlyát: ,,Ahogy Krisztus evangéliumához illô'' -- int egységre (Fil 1,27-30). Egyetértésre, megértô tiszteletre való felhívását ez okolja meg és összegezi: ,,Legyetek oly érzülettel, amilyent a Krisztus Jézusban való élet megkíván!'' Értelmileg így is fordítható: ,,Ahogy azokhoz illik, akik Krisztus uralma alatt állnak.'' -- A szentlecke második fele Krisztusról szóló himnusz: nagy vonalakban mutatkozik az új valóság, amely Jézus megalázódása és megdicsôülése által jött létre. Az ember Jézusban a láthatatlan Isten jött hozzánk közel, lett látható. Isten hatalmat adott Neki minden ember, minden világ, minden idôk fölött. Új rendet kapott a világ és új szabadságot, mely csak ott tapasztalható meg, ahol Krisztust követik megalázottságban, és ahol Ôt urukként, királyukként magasztalják. (2,1-4: 1Kor 1,10; Gal 5,26 # 2,6- 7: Jn 1,1-2; 17,5; Kol 1,15-20; Zsid 1,3-4; 2Kor 8,9; Iz 53; Róm 8,3 # 2,8-9: Róm 5,19; Zsid 5,8; Jn 10,17-18; Róm 1,4; Ef 1,20-23 # 2,10-11: Iz 45,23; ApCsel 5,3; Róm 10,9; 1Kor 12,3) Evangéliumhoz / Mt 21,28-32 A két különbözô fiú példája a gonosz szôlôművesek és a királyi mennyegzô sorozatába tartozik (Mt 21,33-43; 22,1-16). E három kiegészíti, és magyarázza egymást. A mai példa (az igen-t és a nem-et mondó fiakról) nincs teljesen befejezve, Jézus megszakítja azt ezzel a kérdéssel: Melyik tette az atyja akaratát? A válasz világos: nem az igent mondás, hanem az ,,igent cselekvés'' a döntô! Vámosok és bűnösök végül megértik ezt, és az ,,igazság útjára'' lépnek. A hit ,,hivatalosainak'' akkor is, késôbb is, nehezükre esett, hogy saját igaz voltukat kétségbe vonják! A ,,késôbb'' szóval az evangélista a korabeli zsidóságra utal, de a példa minden korra szól. (Lk 15,11-32; 7,29-30; 18,9-14; 19,1-12; 3,12) Szentségre várva Mikor Krisztus testét vesszük, azt mondjuk: Amen. Igen-t mondunk, de minden attól függ, tudjuk-e, mit mondunk ezzel, és mit teszünk utána! Elmélkedés Tenni és áldozatot hozni: ,,Igen'' szavam a Szentséghez (egy csöpp víz) Gondoljuk el, mily édes, vigaszos műve és fogása és adása az irgalmas providenciának, mely közénk áll, köztünk él s szinte belénk sziporkázza, s lehetetlen, hogy elhagyjon minket. Egy nagy protestációja a Krisztus szeretetének a világ desperát hiedelme ellen, hogy ô elhagyott; az érzéstelenség s a szárazság sivatagja ellen, mikor annyi az oázis ahány szentségház; a gyöngeség, a tikkadás, az elhalás kútkiszáradása ellen, mikor élô vizek forrásai fakadnak nyomában. Gondoljunk hívásaira. Itt hív Isten! Nézz föl az oltárra: itt! Néhány lépésnyire tôled... itt! Nemde lángolt a mi szívünk, mikor az úton így együtt megyünk, saját kis énünk s torzonborz lelkivilágunk kietlenségében, s mikor ezek az igék öntudatunkban, jelentésben, súlyban testesülnek meg? Jelentenek, elôbb nem jelentettek... Súlyuk van... ah, a hegyek súlya... a montes Dei, az Isten nagy műveinek súlya nehezedik ránk. De ettôl a súlytól mi is s a lelkünk s az életünk tartalmasabb lesz, a semmitmondás, a fölületesség súlytalanságának rettenetes terhétôl fölszabadulunk s emelkedünk. Évek elôtt egy papot kísértem meredek úton egy magasan fekvô kápolnához, ott akart misézni. Az ostyát s a bort hátizsákba tettük, s mentünk hallgatagon, csak az erdô zúgott egy-egy szélrohamtól meghajtva. Most egy erdôtisztáson álltunk meg, melyre a kopasz szirttetôk reggeli napsugarai jókedvükben néztek le. Akkor eszünkbe jutott, hogy vizet nem hoztunk, s le kellett mennem jó darabon, ahol az erdei forrásból merítettem egy kis vizet. Igazán kevés kellett, hiszen egy-két csepp elég. Egy-két csepp víz -- s anélkül nincs szentmise! De hát a mi szívünk odaadása is nem-e csak egy vízcsepp az Úristen vére kelyhében? Mi semmik sem vagyunk, csak vízcsepp, -- ô minden. De ô akarja, hogy szeretetünk az ô nagy közbenjárásának művében résztvegyen, hogy az Atyához együtt menjünk, mi vele s ô velünk. Mikor az áldozár a csepp vizet a kehely borába önti, azt mondja: Ó, Isten, aki az emberi természet méltóságát csodálatosan megalkottad, s még csodálatosabban megújítottad, add meg nekünk e kenyér s bor titka által, hogy annak istenségében legyünk részesek, aki kegyes volt emberségünk részesévé lenni, Jézus Krisztus, a te Fiad, a mi Urunk... Ó, adjuk oda Jézusnak a mi gyarló emberi voltunkat, újítsuk meg naponkint a mi csendes, de hű felajánlásainkat, -- az odaadást szent akaratának. Naggyá lesz életünk, ha az örök fôpap áldozatával egyesítjük! Néha panaszkodunk, s szárazságban tengôdünk, hogy nem tudunk mit csinálni. Azt mondja erre: forgasd a meglátások e lapjait, a szeretet apokalipszisét... nézd a távlatokat, e nagyszerű kinyilatkoztatásokat... Úgy-e kicsiny vagy? No lám s mégis szeretned kell, mert te ide való vagy, s ez mind érted, s ez a te sorsod s nem szabadulsz... Akkor elôtörnek az érzések s akkor elváltozik a világ; az idô eltűnik s a lélek beszél, és beszél és elmond és imád és kér és nagyon szeret... S elôáll az a lelki állapot, amelynek természetes, hogy szívbôl szeretjük az Urat... Ségur megvakult... röstelte, hogy nem tarthat szentséglátogatást. Elkerült IX. Piushoz: három kegyelemért hálát akarok adni; kettôt már kaptam, a harmadikat kérem. A kettô: pap, azután vak lettem. Most a harmadikat kérem, hogy az Oltáriszentséget tarthassam. A pápa azt mondta: az sok, az rendkívüli kegy, nem lehet. Ségur mélyen szomorú lett. Ekkor a pápának megesett a szíve s mondá: megadom -- ad consolationem tuam [a vigasztalásodra]. Ségur azt behímeztette a tabernakulum vélumára [leplére]: ad consolationem tuam. Mily óriási tudat s mily közvetlen nagy adat: ad consolationem nostram [a vigasztalásunkra] van itt. (Prohászka: ÖM, 24; 383) + Engedelmesség Alázatnak elsô fokán áll, ki rögtön szótfogad. Illik ahhoz, Krisztusnál ki semmit többre sose tart! Hajta azt a szolgálat, ki Érte mindent vállalt; hajtja a kárhozattól félelem; Öröklétbe szent vágyódás ösztönzi a lelkeket. Alig hangzott el parancs-szó: mintha Úrtól hangzana, teljesítik; semmi késést nem tűr hű szív buzgalma! Mindeneket rögtön hagyva, önakaratot elejtve, kezük ott hagy, amit fogott, marad munka is félbe. Lábuk fut a parancs útra; akként teljesítenek, mintha azon percbe lenne szó kiadva s téve meg! Így tanítvány, tanúsítván, siettén Úr-félelmét, szó s betölte egyidôbe adja egymásnak értelmét... Így siet sok szeretô szív öröklétre Urához, szűk, de rövid út kell nekik, nem öntetszés határoz. Nem önvágyuk, sem élv-vágyuk hajtja ôket s élteti. Más döntésin, Úrnak fényin járnak Isten népei. Kérik s vallják: nékik Apát mondja Úr akaratját. (Sz Benedek bencés alapító Regulái kezdete) + Engedelmesség Joggal fölébb teszi az engedelmességet a Szentírás az áldozatnál. Mert áldozatban mást éget hívô! -- a szóra hajtván pedig önakaratját, az önlelküket áldozzák, kik maguk ott átadják! Tetszôbb az Istennek, engesztelôbb Égnek, ki akaratját megtöri, gôgöt, dacot fölégeti, Szent parancs kardjával -- mintegy magát döfi átal. (Nagy Sz Gergely: Morália, 35:12) Az engedelmesség alázat és béke szülôje. -- Krisztus ,,anyja'' vagyunk, ha szívünkben hordjuk Ôt, szeretetben és tiszta ôszinte lelkitudatban. Életet adunk Neki szent munkáinkban, melyek másokra jó példa fényit ontják. (Assisi Sz Ferenc) Kutatás az elüljárók dolga, engedelmesség az alattvalóké! -- Igazán engedelmes nem húz és halaszt teendôt, hanem füle kész hallásra, nyelve szóra, lába útra, kezei munkára. Összeszedi bensejét, hogy minden parancsot pontosan betöltsön. (Sz Bernát) + Engedetlenség Engedetlennek büntetése az, hogy majd önmagának sem engedelmeskedik. -- Ha ember Istennek nem szolgál, a lelke sem lesz úr a testén, az értelem sem bűnökön! -- Akarod, hogy tested szolgáljon a lelkednek? Szolgáljon hát lelked is az Istennek! Szolgálj, hogy uralkodhassál! (Sz Ágoston) + Jóakarat Gazdagabb ajándék Istennek nem adható a jóakaratnál! Mert forrása ez minden jónak bennünk, ez anyja mind az erénynek. Akiben fölkél ez a jóakarat, minden segítôt megnyert, hogy jól lefolyjon élete. (Nagy Sz Albert) Mentsd legalább szándékát, tettét menteni hogyha nem tudod is! (Nagy Sz Gergely) Amennyire haladsz a jóban, majd annyi jót lelsz másokban! (Nagy Sz Gergely) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 1: Választott népét jelképes menyasszonyának tekinti az Úr; a földjüket pedig szôlôskertjeként gondozza. S: Mindig azt tegyük, ami kedves Isten elôtt, és az Ô békéje mindenkor velünk lesz! E: A választott nép hűtlenségével méltatlanná lett az Isten országára. Századokon át vezette és nevelte Isten a ,,választott népét'', s mit ért el? Rossz nevelô volt? Másik kérdés: Mit ért el új népével, melyet pogányból és zsidóból alkotott? Jobb a kereszténység, mint a régi zsidóság? Az új nép is, akárcsak a régi, Isten ítélôszéke elôtt áll! -- Mi hát a különbség régi és új közt? Semmi, ha nem jött volna, nem lenne köztünk Krisztus, a Fiú. Most Isten igazán velünk van, de ezzel nagyobb a felelôsségünk is. A szeretet kötelez. Örökre adósai vagyunk, jobban, mint bárki más, bármelyik nép! Elsô olvasmányhoz / Iz 5,1-7 A szôlôskertnek ez az éneke szerelmi dalként kezdôdik: a próféta, mint késôbb Keresztelô János, a vôlegény barátjaként lép föl (Jn 3,29). Barátja viszonzatlan szerelmérôl dalol, aki odaadóan gondozta szôlejét, de csak hűtlenséget, hálátlanságot kapott érte. A fenyegetés és a megelôzô feddés (Iz 5,5-6) még képben van leplezve, és csak a végén halljuk meghökkenve, mirôl, kirôl van szó. A jó barát, kit megénekel a próféta, maga Isten; és az Ô kertje, hűtlen szerelmese: az Ô népe (Oz 10,1; Jer 2,21; Ez 15,1-8). Izrael nem törôdött Isten ajándékaival, gondoskodásával, nem tanult igaz voltot. Társadalmi visszásságok, jogok tiprása több a látnok szemében, mintsem emberi kapcsolatok feldúlása. Maga Isten érzi magát sebezve általuk. (5,1-2: Iz 27,2-5; Mt 21,33; Jn 15,1-2 # 5,4-7: Jer 5,10-11; Zsolt 80; Ez 19,10-14; Iz 3,14) Válaszos zsoltár / Zsolt 80(79),9 és 12.13-14.15-16.19-20 Isten népe: Isten szôleje Szentleckéhez / Fil 4,6-9 A keresztény napi gondjai hasonlóak a többi emberéhez, de ugyanakkor Isten meghívottjaként kell élnie a világban. ,,Ne aggódjatok'' -- szól Sz Pál. Ha aggodalmainkat és gondjainkat imában Isten elé terjesztjük, eláraszt Isten békéje és a Krisztussal való folytonos együttlét bizonyossága (Fil 4,5-7). ,,Közel az Úr!'' -- az egész vasárnapi olvasmány ennek fényében él; még a 8. vers intései is, melyeknek nincs különleges keresztény vonatkozásuk. A természetes értékek és erények a Krisztussal való együttlétben megôrzôdnek, megnemesülnek, mint Kánában a borrá változott víz. (4,6-7: Mt 6,25-34; 1Pt 5,7; Kol 4,2; 3,15; Jn 14,27 # 4,9: 1Tesz 2,13; 1Kor 11,1) Evangéliumhoz / Mt 21,33-43 A két fiú példáját a gonosz vincelléreké követi. Izajásnál (l. fentebb) a szôlôskert Isten népe, melyet Ô ültet, gondoz, és nem kap gyümölcsöt tôle. Máténál ez Isten országa, melyet elvesz a gonosz művesektôl és oly népnek adja, amelyik jó termést érlel. Oly átlátszó a példa, hogy a fôpapok és farizeusok is azonnal fölfogják, kire vonatkozik. Isten elküldte szolgáit, a prófétákat, és egyre királyi jogait követelte, végül Fiát küldte. De a szôlô bérlôi megölték Ôt is. Most az Úr új népet alkot magának a bűnösökbôl, vámosokból, pogányokból (akik szintén ,,bűnösök'': Gal 2,15). Az új néptôl is hasonló igaz lelket vár el, mint a régitôl, de ez megtermi gyümölcsét: Isten törvényeit befogadják, és teljesítik akaratát. (Mk 12,1-12; Lk 20,9-19 # 21,33-41: Iz 5; Jer 7,24-26; Mt 23,34-36; Jn 3,16-17 # 21,42- 43: Zsolt 118,22-23; ApCsel 4,11; Iz 28,16; 1Pt 2,4-7; Róm 11,11) Szentségre várva Jézus az igaz Szôlôtô. Aki Ôbenne marad, szavára hallgat és benne él, az jó termést terem, amilyent a szôlô ura elvár. ,,Ezzel dicsôül meg az Én Atyám.'' (Jn 15, 8) -- ,,Isten örök életet adott nékünk; aki a Fiúhoz tartozik, annak élete van!'' (1Jn 5,12) Elmélkedés Érdemszerzô tettek Jézusban Jézus érdekeit keressük, a lelkek javát, Isten dicsôségét. Látjuk a munkák, teendôk tömegét; és hogy mily kevés az idônk rá, mily kicsi az erônk hozzá! Mohón kell vágyni kegyelemre, s amit benne végezhetünk. Édes Urunk, hiszen Érted kell, és akarunk dolgozni, ezért megállás nélkül keményen meg kell fognunk a munkát. Elkezdjük; aztán -- lelohad minden! Pedig ha összeszedettséggel tennénk, Jézussal együtt, Neki ajánlva (minden reggel legalább is!) akkor kedves, éltetô lesz. Isten végtelen erejével Ôbenne! Ki az a fösvény, aki nem jártatná egész nap aranypénzverdéjét, ha tudná? Pedig épp ez az, amit mi tehetünk a Megtestesülés elkábító titka által legreálisabban. Minden legkisebb jótettünk: Jézus tette (a Szôlôtô termése!), és végtelen értékű. A nagy Sz Tamás tanítja, hogy Krisztus a kettôs áldozat oltára: a holokausztumé (egész-elégôé) és a tömjénáldozaté: maga által ajánlja föl a mi erényeinket, önmegtagadásainkat -- elégô áldozatul; és lelkünk sóvárgásait -- tömjénként. Sz Ignác kívánja, hogy Isten fiai egyre újítsák meg helyes szándékukat, egy-egy tevékenységen belül is. ,,A fölajánlás, megújulás lehet csak egy szó is: 'akarom; átadom; Teérted Atyám!', amit váltogathatunk'' -- tanítja Boldog Faber Péter, -- aszerint, hogyan lelkel és éltet jobban minket. Így dolgozva a jón, Jézussal együtt egy kicsiség is többet ér, mint a hosszú elmélkedések! (Frederick W. Faber: Mindent Jézusért, 192) + A tizenkét apostol tanai Két út vagyon: egy életé a másik halálé! És nagy a különbség kettejük közt. Az élet útja ím ez: Elôször szeressed az Istent, aki alkotott; másodszor szeressed felebarátodat, mint tenmagadat! Mit nem akarsz, hogy néked tégyenek, ne tedd azt másnak. Ezen igék így tanítanak: Áldjad ôket, kik átkoznak, imádkozz ellenségeidért! Böjtölj az üldözôidért! (2§) A Tan parancsai: Ne ölj! Házasságot ne törj! Ifjakat el ne csábíts! Ne paráználkodj! Ne lopj! Ne űzz varázslatot! Ne élj bűvitalokkal! Részed ne legyen magzat elhajtásban! Sem újszülött megöltében. (3§) Kettôs ne légyen se elméd, se szavaid: mert kétszínű nyelv a halálnak tôre! Ne légy hamis vagy hívságos, hiú szavú; de szódat tettel váltsad be! (4§) Valljad be vétkeid az Egyházban! Ne menj imára rossz lélektudattal! Ez ím az Élet útja! (18§) Imádság. És miként a megtörött kenyér elvetteték elôbb a halmokon, majd egybegyűjteték és eggyé lôn: -- úgy Te az Egyházad is gyűjtsed össze idôk végzetén az Országodba! Emlékezz, Uram, Egyházadról! Minden gonosztól óvjad meg! Tökélyesítsd a szeretetben! A négy széltájról gyűjtsed egybe, az Országodra fölszenteld! Mindarra, amit Akaratod ôneki rendelt! Mert tiéd a hatalom és dicsôség mindörökre! Jöjjön már el a Kegyelem, és múljék el már evilág! Ha szent valaki, jöjjön föl; ha ki nem szent, bánattal térjen bűnibôl. Marana Tha [,,Jöjj Uram'' -- ôskeresztény arámi nyelven]. Amen! (Ez az imánk!) De a ,,Lélek-prófétálók'', hálát hadd adjanak, a saját szívük akaratján! (16§) A végnapokban a hamis próféták és rontók megsokasodnak. A nyáj farkascsordává fordul, a szeretet gyűlöletbe. Amint a törvénytiprás megnô, emberfiak gyűlölködnek, egymást üldözik és elárulják. És akkor megjelenik a nagy világcsaló, mint egy ,,Isten- fia''. Tesz jeleket és csodákat, és kezére adatik mindezen világ! És végül is: föltűnik majd az Igazság Jele! (Ôskeresztény írás ismeretlen szerzôtôl) + Keresztények (5§) Minden idegen föld nekik hazájuk; hazájuk is csak átmenô tanyájuk. Mint bárki más, ôk is házasodnak, de nem vetik ki, gondját veszik magzatuknak! Asztaluk bárkivel megosztják, de senkivel a nyoszolyájuk. Sorsuk ôket testbe rendelé, de nem élnek a test szerint. Itt köztünk földön élnek, de polgárai már az égnek. Megtartják a kiszabott törvényeket, de életük túlszárnyal törvények felett. (11§) Ôk mindenkit szeretnek, és mindjüktôl üldözést szenvednek. Kik ôket nem ismerik, tudatlan elítélik. Halálra hurcoltatnak, s örök életre jutnak. Semmitlenek, s megosztják a kincseiket. Oly nyomorultak, és mindenben dúsak! Nincs becsületjük, s e hiány nekik csak dicséretjük! Gyaláztatnak, de (egyszer) fölmentést kapnak. Átok becsmérli ôket, ôk áldással felelnek. Kik ôket sértegetik, azokat tisztelettel visszafizetik. Ha bár jók-szelídek, de bűnhôdnek mint gonosztevôk! Míg így halállal bűnhôdnek, vígak, mint akik életbe megjöttek. Háborút visznek a zsidók rájuk, idegen gyanánt a görög üldözi fajtájuk, bár okot nem talált! Mert íme, mind, kik üldözik, fennakadnak, ha okát kérdezik. (6§) Röviden: ami testben a lélek, világban az: a keresztények. Betölti az a testnek minden részit, keresztény is Föld városit- vidékit. A lélek testben lakozik, de mégsem ô a test; keresztény is itt él a világon, de nem világ az, ahol él. A lélek láthatatlan, s a testbe rejlik. Keresztényt látni: itt vannak közöttünk, de hitük láthatatlan, mint lélek leng fölöttünk... (Diognétus-levél, ôskeresztény névtelentôl) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP 1: Isten bôséges lakomát készít népének, és letöröl szemérôl minden könnyet. S: Isten erejében mindent elviselhetünk és megtehetünk. E: Isten mindenkit hív az Egyházba és az örök üdvösségre. ,,Szürke hétköznap'', mondják. A szürke nem ünnepi szín. A mai embernek egyre nehezebb igazán ünnepelni. A szükséges kellékek: képzelôerô, szabad kedv, derű és fôleg: közös öröm. Anyagi szegénység itt épp nem akadály, sôt -- a vagyon az! Ifjak, fiatal keresztények is sóvárognak ünnep után, és ezerszer igazuk van! Oly Egyházról álmodnak, amely lehet talán szegény és erôtlen, de befogad mindenkit, és egy nagy, hívogató közösség minden ember számára. Ez volna az ünnep! Nos, a meghívás elhangzott, miért ne mennénk, miért ne azonnal? Elsô olvasmányhoz / Iz 25,6-10 Izajás 24--27. fejezete (láthatóan különbözô idôkbôl származó) ,,apokaliptikus'' szöveg. Isten a végsô idôkrôl és az örök országáról beszél. Ítélet lesz ég és föld erôi fölött, utána Isten ,,kinyilvánítja dicsôségét'' a választottaknak, és összehívja a népeket a ,,koronázó-lakomára'' (vö. evangélium). Lelki vakságuktól megszabadulnak, a halál vereséget szenved. De Isten végsô szava nem ítélet lesz az emberi történelem fölött, hanem üdvösség és ujjongás (vö. Jel 21). (Mt 8,11; Jn 6,51.54; Oz 13,14; 1Kor 15,26.54-55; Jel 7,17; 21,4; Iz 35,10) Válaszos zsoltár / Zsolt 23(22),1-3.3-4.5.6 Az Úr az én Pásztorom Szentleckéhez / Fil 4,12-14.19-20 A szentlecke központja a Filippi-levél 4,13 verse: ,,Mindent elviselek Abban, aki erôt ád.'' A minden: bôség és ínség, szabadság és fogság, élet és halál. A fogoly Pál ajándékot kapott filippibeli híveitôl, el is fogadta, noha igyekezett, hogy senkitôl se függjön. Köszönete az ajándékozóhoz inkább hálája Istenhez, aki annak megengedte a kegyelmet, hogy adhat! A jövôben is Ô ad majd neki minden szükségest. ,,Az én Istenem'' -- mondja itt Pál, mert jobban, mint bármikor, a fogságban egy ô az Istenével, és szeretné, hogy a filippibeli testvérek tudják ezt a titkát. (Zsid 13,5; 2Kor 12,9-10; Kol 1,29) Evangéliumhoz / Mt 22,1-14 vagy Mt 22,1-10 Sz Máté evangéliuma hangsúlyozza legerôsebben az ítéletre várást, az intéssel együtt, hogy tegyük Isten akaratát! Az Egyházhoz való gépies odatartozás nem ad biztonságot az Ítéletkor! A királyi menyegzô példázatának két fôpontja: az új vendégek meghívása, miután az elsôk vonakodtak jönni, és a menyegzôs ruha nélküliek kiutasítása. A Fiú, kinek a király -- a mennyei Atya -- menyegzôt rendez, ugyanaz, akit az elôzô példa vincellérei megölnek. A király tehát nemcsak gyümölcsöt követel szôlôjébôl, hanem meghívót is küld vendégségére. Annál súlyosabban számít a meghívottak elmaradása! Az ítélet: Jeruzsálem lerombolása (l. 22,7 a példa közvetlen alkalmazásaként). Aztán sok mást meghívnak a föld minden népébôl. Hogy e meghívottakból, ,,hivatalosakból'' hány lesz választott, azt az ünneplô köntös (megszentelô kegyelem) dönti el; ahogy a szôlôművesek példájában a gyümölcs: megtették-e az Atya akaratát? (Lk 14,16-24; Péld 9,1-6; Mt 8,11-12; 21,34-35; Jel 19,7-9) Szentségre várva Bűnösöket, pogányokat hív meg Isten. Ha túlságosan aggódunk, ,,jó társaságban vagyunk-e'', megeshet, hogy utolsóvá csúszunk le, sôt észrevétlen, már nem is ,,benn'', hanem ,,kinn'' vagyunk... (Ha ez vagy az jó az Istennek, miért ne lenne jó nekem?!) Elmélkedés ,,A hivatalosak meghívást kaptak és visszautasították.'' Olvasták a prófétákat, írásokat, és megölték Krisztust (a kereszten ott; lelkükben ma). De mikor megölték, öntudatlan is, vacsorát szereztek. Íme kész a vacsora, föláldozva a Bárány! Krisztus föltámadása után -- mint tudják a hívôk -- fölajánlva az Úr vacsorája, a Maga kezével készítve, szájával erôsítve; és küldetnek az apostolok, kikhez még elôbb a próféták jöttek: ,,Jertek vacsorámra!'' Ugye, e három ürügy alá esik minden magakimentés, mely távol tart lelkeket a lakomától!? Vizsgáljuk csak, és vegyük észre, azért hogy elkerülhessük! A telek vételében uralom van; a gôgöt feddi az Úr. Birtokolni, parancsolgatni alattvalóknak, hatalmon lenni, ez élvezet! Gonosz hiba! Az elsô ember is uralkodni akart (,,lenni mint az Isten''), nem akart Urat maga fölött. Mi más uralkodni, mint hatalmon örvendeni? De van magasabb Hatalom, vessük alá magunkat, hogy bizton lehessünk... ,,Telket vettem, ments ki!'' Belebonyolódott a gôgbe, nem akart menni. ,,Öt iga ökröt kipróbálni'': a test öt érzékének jelképe, mellyel beletapodunk e világba földi kíváncsiság, érdek, lekötöttség, birtoklás által... Tamás tapogatott így öt ujjával: Lássak, érintsek, ujjaim belébocsássam. ,,De érted haltam, Tamás, hogy megmentselek: Íme az Én oldalamba bocsásd ujjaidat, öt Sebemet próbáld, és ne légy hitetlen, földbe tapodó!'' A Vérem folyt el azon át, amit tapintani akarsz, hogy mentselek! Mit kétkedel még? ,,Hacsak nem érintesz!? Ezt is megkapod: érints és higgy; -- gyógyulj ki Sebeimmel e világból.'' ,,Feleséget vettem!'' De csak a test kívánságából. Benne van mind a föld élvezete: ,,Együnk, igyunk, lagzit üljünk, holnap úgyis meghalunk!'' Hatalomra jutottál; birtokolsz; szeretsz e földön! Pedig: szeretete e világnak, lépvesszeje lelki szárnynak! Elfogott a kívánság, és leragadtál. ,,Ki ad már neked szárnyakat, mint a galambnak? Mikor röpülsz oda, hol igazán megpihenj?'' (Zsolt 54,7) Lám itt megragadtál, gonoszul-ferdén nyugodni akartál. ,,Mert mind, ami evilágé: a test kívánsága, a szemek kívánsága s e világ kevélysége!'' (1Jn 2,15-17) Feleséget vettem, ökröket vásároltam, földesúr lettem... Jöjjenek hát a koldusok ahhoz, aki értük lett szegény; jöjjenek a betegek, hisz ôk szorulnak orvosra, nem az élvezô egészséges; jöjjenek a sánták, hogy ,,lépteiket igaz ösvényre igazítsa'' (Zsolt 16,5), és a vakok, esdeklôn: ,,Világosítsd meg szemeim, hogy halálba ne szunnyadjak!'' (Zsolt 12,4) (Sz Ágoston: 112. beszéd) + Hívás Jézustól Jézushoz fut az ifjú telve szeretettel s lelkesüléssel -- Jézus pedig buzdítja, hívja: jöjj közelebb és egyre közelebb, és ha helyén van szíved, szegôdjél hozzám egészen... Hitben kötöm magam az Úrhoz; nem mint fogalomhoz, hanem mint a lét forrásához és az érthetôség kulcsához. Ez alapon van létemben egység és termékenység. Ez alapon szívesen tartom meg a parancsokat; itt kikerülöm a veszedelmet: ,,lenni egy folyton nôni hivatott óriás, ki szűk börtönbe zárva korccsá nyomorodik''. Ez alapon tovább akarok nôni s fejlôdni, Jézushoz hasonulni. Aki feléje halad, az tagadások, lemondások, korlatozások, csupa ,,nem'', ,,nem'' közt mozog, de e ,,nem''-ben erôteljes ,,igen'' rejlik; e korlátozások a szépségnek körvonalai; mikor tagadok, akkor letörök egy-egy darab természetet a szellemi szépségért és erôért. Ez a megtagadásnak filozófiája. ,,Ezeket mind megtartottam ifjúságomtól.'' Nagy kegyelem, mikor Isten hív ,,a juventute mea'' [fiatalságomtól] s valaki megérti. Ez az öntudat földi mennyország. Tiszteljük, szeressük s tartsuk meg a parancsolatokat. Tartalmat a lélek nem a külsô parancsoktól s törvényektôl nyer, hanem törvény, parancs igazítja, öntudatra segíti életnyilvánulásait; kialakítani segíti belsô szépségét. A törvény csak akkor érvényesül, mikor önakaratomban megtestesül. Így lesz a törvény s a morális az én tulajdonom, valami, amit akarok s átélek. Így lesz az eszmény az én javam, mely kitölt, gazdagít s boldogít. Ha akarsz erôt s boldogságot, teljesítsd az isteni akaratot. Jézus reád fog tekinteni kedvteléssel, s megszeret. ,,Amaz, hallván ezeket, megszomorodék...'' Megszomorodék, mert csak a lemondást nézte. Aki a krisztusi életben csak a lemondást s a törvény békóját érzi, az még nem élte át az azokban rejlô szépséget; az a formában még csak korlátot és a körvonalakban csak tagadást lát. De hát tagadás-e a madonna-arc körvonala? Az is korlát, határ, de ez a határ és korlát a harmónia sugallatából, egy belsô törvényességbôl való. Minden formának és törvénynek akaratomból, szeretetembôl kell fakadnia, akkor válik morálisommá; hajlamaimmal, szenvedélyeimmel -- melyek vakok, formátlanok, immorálisok -- ütközhetik; de az nem baj. Bízó szeretettel fogom át a szép formát, értékemmé s szépségemmé változtatom. Ezáltal tartalmat s erôt érzek, átélvezem s örülök neki; úrrá, királlyá, krisztusivá leszek. ,,Ki bennem hisz, annak szívében élô vizek folyamai, erôk s örömök fakadnak.'' (Jn 4,14) (Prohászka: ÖM, 6:261; 331) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP 1: Az Úr legyôzhetetlen erôt ad Círusnak, hogy felszabadítsa Isten népét. S: Az apostol állandó gondja, hogy a keresztények gyarapodjanak a hitben, a reményben és a szeretetben. E: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené! Krisztus nem magánszemély, az egyház nem ,,egyesület''. A keresztnek sem csak magán és lelki életünkben van helye, hanem ott áll kint örökre Jeruzsálem kapui elôtt mint botrány s mint ígéret. Éppúgy köze van a politikai, állami világhoz, mint mindegyikünk személyes döntéseihez. Ahol Jézus üzenete elhangzik, ott szükségszerűen szembekerül a társadalmi, politikai tényezôkkel. -- A keresztény nincs gépiesen ,,megelégedve'' állami és társadalmi megoldásokkal. Tudja, hogy mily átmeneti és elégtelen minden. Ennek folyománya nem tagadás, okvetetlen forradalmiság, hanem bíráló elemzés a lelkiismeret felelôs együttműködésével. Elsô olvasmányhoz / Iz 45,1.4-6 E szakasz fôalakja Círus (Kűrosz) perzsa király. Pogány, s csak hallomásból tud az igaz Istenrôl. De Isten ismeri ôt és szolgálatába vonja. ,,Kézen ragadja'', hatalmat ad neki a népek fölött. A próféta meg éppen ,,az Úr fölkentjének'' nevezi, oly címmel, mely a Dávid-háza királyainak jár ki. A babiloni fogság végén vagyunk, Isten népének reménye most (Kr.e. 538) a gyôzhetetlen Círusban van, aki meghódítja Babilont, és a fogoly zsidóságnak szabadulást hoz. De mint Nebukadnezár, úgy Círus is csak báb Isten nagy ,,játékában'', mely Isten népéért és végül is az Ô nevéért folyik: hogy kelet és nyugat ismerje és tisztelje Ôt! (Iz 41,1-5; Zsolt 105,6; 2Mz 15,11; Iz 44,6; 2Sám 7,22) Válaszos zsoltár / Zsolt 96(95),1 és 3.4-5.7-8.9-10 A világ királya és bírája Szentleckéhez / 1Tesz 1,1-5 Az elsô tesszalonikai levelet Sz Pál Korintusból írja (Kr.u. 51), kb. 20 évvel Jézus halála után. Ez Pálnak s talán az egész Újszövetségnek elsô írása. -- Sz Pálnak oka van köszönetre és csodálkozásra. Csak pár hete volt Tesszalonikában Jézust hirdetve. Igéje hitet keltett, s ez, az ô hirtelen távozása után, életképes maradt. Isten ereje kezdettôl működött e közösségben, s Pál ebben látja a jelét, ,,hogy választottak vagytok''. Az elsô három fejezet emlékezés és hála, mert csak a hálás szív fogja föl a kapott kegyelem nagyságát. A hálás emlékezés azt is megmutatja, hogy mi legyen a keresztények és az egyházközség útja: a hit műve, a szeretet erôfeszítése és helytállás a reményben: várva az Úr eljövetelét. (1,1- 3: ApCsel 17,1-9; Fil 1,3; 1Kor 13,13 # 1,5: 1Kor 2,4) Evangéliumhoz / Mt 22,15-21 Aki kérdést intéz Jézushoz, kiteszi magát annak, hogy többet kap válaszul a vártnál. A Kr.u. 6. évtôl a rómaiak fölemelték a fejadót. Volt-e joga a császárnak ilyen adót egyáltalán kivetni Isten népére? A kérdés teli politikai és vallási töltettel. Mint oly gyakran teszi, Jézus nem kijelentéssel, hanem fölszólítással válaszol: ,,Adjátok a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami Istené!'' Ez csak látszatra két parancs, mert egész súlya a másodikban van. Nem császár, nem adó a fontos, hanem hogy mit vár el Isten! Az Ô uralma nemcsak az ember adományát kívánja, hanem magát az embert is. Minden más ebbôl következik... (Mk 12,13-17; Lk 20,20-26; Mk 3,6; Jer 18,18; Lk 11,53- 54; Róm 13,1-7) Szentségre várva ,,Istennek, ami Istené'', csak azt jelenti: mindent Neki adni! Neki, akivel naponta, óránkint találkozunk. S ezzel megadjuk a világnak is (,,a császárnak''), amire az leginkább rászorul: Isten hatásos jelenlétét. Istennel találkozunk embertársainkban, ez felelôsség. Ôvele a Szentségben, ez erôforrás... Elmélkedés Állam-hatalom ma Kitekintések. Bizonyára más választék is lesz, mint a világias ,,újkonzervatizmus'' a politikára, és ez felel meg a kérdésekre. A kultúra integritása természetfölötti felelôsségen épül. E nélkül, politikai ,,jobboldal és baloldal'' csak egyazon romboló áramnak váltogató megjelenései. A 60-as évek ,,Isten halála'' mozgalom egyik vezére a halála elôtt meggyôzôdött, hogy Krisztus Turini Sírleple hiteles: megtért! S egy hittudós, aki 1965-ban ,,dicsôíté'' a ,,Világi Várost'' (Secular City), most könyvet írt, melyben arra számít, hogy a világi város hullását a vallás majd túléli. Azoké a legmeggyôzôbb szó, kik rég mondják: az élet oly fontos, hogy megéri föláldozását is, csakhogy biztosítsuk! A spanyol polgárháborúban (1938--39) több pap halt vértanúként az oltár elôtt, mint Néró és Décius alatt... 1981--84 közt két albán püspököt halálra kínoztak. Az utolsó 30 évben Kína keresztény vértanúi száma megszámlálhatatlan: sok millió! Majdnem tíz millió örmény katolikust leöltek 1917 óta -- ezek a század legjobban eltitkolt tényei! [A ,,mindenható'' sajtóban.] Társadalmi intézményeink minden téren majdnem kényszerrel szorítanak rá, hogy középszerűek legyünk. Kevés kivétellel, vezetôink ,,arcnélküliek'', ,,hôseink'' antihérók: ellenhôsök, az útmutatók bizonytalanok, és a nagyokat lerágcsálják a törpék. A nagyság veszélyei nem újak, de az eláradt társadalmi megalkuvás: szövetség a silánysággal -- ez új jelenség! Ilyen környezetben a felnövô nemzedék nemigen találhat egyenes válaszokat. Törvény, jó és rossz. Minden politikai tett erkölcsi választás; azt mondani: ,,Állam nem hozhat törvényt erkölcsre'', ugyanazt mondja, mint: ,,nem hozhatsz törvényt'': nem lehet törvény! Ez oly szembetűnô tény, mint az ember orra! De erre mondhatod: sosem láttam az orrom! Egyetlen ismeretségemet vele tükrön át, ,,visszásan'' kötöttem, tehát nem látok meg képtelent, ha az az én képtelenem. Reflexióban (tükrözve), teljesen értelmes. Az ötlet, hogy nem lehet törvény erkölcsre, sült képtelenség... ,,Egy értelmes'' következés épülhet a teljes képtelenség futóhomokjára, hogy némely erkölcsi törvényhozás nem tanácsos, tehát egy sem tanácsos... Az egyénieskedô amerikai fôbíró, Douglas így kente el az Alkotmányt: ,,Ezen jogokat az elsô póttörvény [amendment] védi, és szerintem, ezek abszolút jogok, kivételt nem tűrnek.'' De ez egy nézet, nem is okvetlen gondolat; s ha döntéssé válik, széttördeli az egyetemes erkölcs normáit önkényúri különcségekre. Ami ma a bírói gyakorlat ragálya... A bírónak ,,jóindulatú semlegessége'' voltaképp finoman kendôzött erkölcsi despotizmus. A jogszolgáltatás jóindulatú semlegessége lenézi a természet föllebbezô fórumát. A promiszkuitás és pornográfia nem abban egy, hogy pôrék, hanem hogy észtiprók. Nem kell több törvény nékünk, de több a Törvénybôl, ahogy a puhánynak nem több csont kell, hanem egyetlen kemény gerinc! Ezt jelenti, hogy értjük a természetet. Ha valaki így szól: ,,Törvény kéne rája!'' -- már nagyobb erôvel hatott, mint amire a politikus képes lenne... A természeti törvény kizárása végül szolipszizmusra vezet [,,csak én vagyok!''] -- a mindenség tagadására. A modern szekularista az, aki tagadja a természettörvény ésszerű voltát. Nem azért, mert távollátásban szenved, s megveti a láthatatlan Istent, hanem mert közellátásban megveti a látható embert. Jogi pozitivizmust termel [jogos, amit annak hisz a ,,tömeg'' = a bírói kar], mert nem becsüli az emberi természetet. (George W. Rutler: Beyond modernity) + Az egyházi és világi elôljárókért Mindenható Úristen! ki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfôbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselôit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat. Te, ki minden híveidnek fôpásztora és kormányzója vagy, tekints kegyelmesen fölkent szolgádra, kit anyaszentegyházad látható fejévé, Krisztus Jézus földi helytartójává rendeltél; add ôt szóval és példával alattvalóinak áldásává lenni; tartsd meg vele egyességben; támogasd és vezéreld többi egyházi elöljáróinkat is: hogy keresztény nyájad, mely általok kormányoztatik, az igaz hit érdemében folyvást növekedvén, az örök boldogságot velök együtt elnyerhesse. Áraszd ki kegyelmed áldását világi elôljáróinkra is, hogy a te szent törvényeddel megegyezôleg kormányozhassák földi ügyeinket. Lebegtesd elôttök szüntelen hivatásuk fönségét, hogy ahhoz méltólag, lelkiismeretesen teljesítsék kötelmeiket az emberiség boldogítására. Világosítsd föl ôket Szentlelkeddel, hogy az igazat megismervén, azt mint csalhatatlan vezérfényt híven kövessék, attól semmi emberi tekintet miatt el ne távozzanak, hanem azt részrehajlás nélkül szolgáltassák ki egyaránt mindenkinek; hogy midôn majd igazságos ítélôszéked elôtt meg kell jelenniök, ne az elnyomott igaz ügy kérjen tôled bosszút az ô kárhoztatásukra: hanem a védett ártatlanság esdekeljen tôled irgalmat az ô üdvözítésökre. Segíts meg, Uram! hogy a tekintély és engedelmesség, az igazság és szeretet karöltve működvén, magasztalja e földön isteni bölcsességedet. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. (Tárkányi: Vezércsillag, 417) + Világi álnokság ,,Akkor elmenvén a farizeusok, tanácsot tartának, hogy megfogják ôt beszédében. És hozzája küldék tanítványaikat a heródiánusokkal'' (Mt 22,15). Mennyi torzalak nyüzsög Krisztus körül; mily fölfogások, ítéletek, ellenszenvek! Lehet, mert az egyén veszi a benyomást, s az alakítja ki magában a maga képére: így az imádandó Jézust meg lehet vetni, a szép Jézus eltorzulhat, Ô, az életteljes, gyönge, beteges alakká válhatik. Mit nem tud a lélek csinálni és elcsinálni! Ó Jézusom, fájdalmas érzéssel nézek rád e lehetôségek szomorú környezetébôl. Én is tükör vagyok, majd domború, majd homorú; én is eltorzítom a te nagy gondolataidat és megbénítom kegyelmeidet. Mennyire kell fegyelmeznem egyéni érzéseimet s benyomásaimat; mennyire kell tisztítanom, áthevítenem, átalakítanom azokat! ,,Mondván: Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy, és az Isten útját igazságban tanítod és nem törôdöl senkivel, mert nem tekinted az emberek személyét. Mondd meg tehát nekünk, mit állítasz: Szabad-e adót adni a császárnak, vagy sem?'' (Mt 22,16). Hurok minden szó, verem minden kérdés... álarc és cselszövény. A szó hazug, a szándék gonosz, az ember álarcban jár. A száj édes, de a szív mérges. A szó hímes, de fullánkot rejt. ,,Mester!'' ó igen, mester, te tudod, hogy mennyire nem tartanak téged mesternek; ,,tudjuk, hogy igazmondó vagy'', ó igen, te tudod, hogy álprófétának, népámítónak néznek, de hízelegnek. -- Hogyan állja körül a lelket a világ cselvetéssel, illúzióval, rémítgetéssel, hazugsággal, csábos szóval, altató példával, ernyesztô lanyhasággal, rosszindulattal, és meg akarja fogni. S mily könnyen fog meg, könnyen botlunk, bukunk, nem félünk tôle eléggé! Fôleg az ifjúság hisz és csalódik. Nevelôje a léha társaság, ott hallja a nyomorúság igéit. Vesd meg és kerüld, mint a sima, ragyogó, de utálatos kígyót. ,,Az Isten útját igazságban tanítod''. Te nem teóriát adsz, hanem valóságot mutatsz s arra vezetsz rá. Teória van sok, program untig elég; de nekünk az ,,Isten útja'' kell, a reális, erényes életút. Mily erô ez a lehetetlenséggel szemben, a szóvirágos, nagyképűsködô, erôtlen életbölcsességgel szemben, ahol érvényesül ,,die Melancholie des Besserwollens und des Schlechtermachens'' [jobb szándék és rosszabb cselekvés mélabúja]. Komolyan kell vennem az evangéliumot, s okosan kell azt életembe átültetnem. Híven, önmegtagadással, fegyelmezetten és türelemmel. ,,Tudván pedig Jézus az ô álnokságukat, mondá: Mit kísértetek engem? Képmutatók! Mutassátok meg nekem az adópénzt. Azok pedig elôhozának neki egy tizest. És mondá nekik Jézus: Kié ez a kép és e fölírás? Felelék neki: A császáré. Akkor mondá nekik: Adjátok meg tehát, ami a császáré, a császárnak, és ami Istené, az Istennek''. Jézus nem jött nekünk törvényeket adni gazdasági problémáinkban, sem irányt adni politikánkban. Jézus nem felel a kérdésre, hogy a zsidó nép iparkodjék-e vagy sem Rómától függetleníteni magát; ô magasabb törvényeket hirdet. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré; a politikai, a gazdasági fejlôdést én nem szabom meg evangéliumomban, hanem a hullámzó élet tengere fölé emelem ki a törekvô lelket; lelki függetlenségre, szabadságra, Isten-hűségre nevelem ôket. A világfejlôdés a maga útján jár; de akár klasszikus korszak, akár középkor, reneszánsz, vagy újkor jár fölöttünk, legyünk az Isten gyermekei; hordozzuk lelkünkön az ô képét. Nem változtathatunk egykönnyen a világon, de mint Isten-gyermekek járjunk benne! (Prohászka: ÖM, 7:281; 15) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP 1: Ne légy irgalmatlan embertársaddal szemben, mert te is rászorulsz Isten irgalmára! S: A keresztény nem a bálványoknak, hanem az élô Istennek szolgál, mert várja Urunk Jézus Krisztus dicsôséges eljöttét. E: Legfontosabb dolgunk a földön: szeretni Istent és embertársainkat. Volt idô, mikor odamutattak a keresztényekre, s mondták: Nézzétek, hogyan szeretik egymást! Ezek a keresztények nem ültek a világ befolyásos állásaiban, és hatalomban. Szegények voltak, de hitüknek toborzó ereje volt, mert szeretetben mutatkozott meg. A hit és szeretet örömében valósul meg Isten országa e földön. Aki Istenhez fordul, az ,,Orcája Fényéhez''; aki Ôt önmagáért keresi, az már meg is találta. S nem tarthatja csak a maga számára, viszi az emberekhez, képes lesz felebarátot, szomszédot szeretni, hisz ôt is szereti Isten! Elsô olvasmányhoz / 2Mz 22,20-26 Mózes második könyve (2Mz 20,22-23,33) különféle jogi döntések gyűjteménye. Mégsem ,,polgári törvénykönyv'' ez, e szabályok mind isteni követelmények a néphez, és Isten meg a nép közti szövetségben gyökereznek. Ezért iktatták ôket ide, a Sínai események közé. Szólnak a szegények oltalmáról (22,20-23,9). A mai szakasz egyszerű, inkább földműves, mintsem városi helyzetre utal, de idôszerűségük máig fennáll. Az idegent (ma talán ,,vendégmunkást'') kihasználják, megcsalják, ami szomorú valóság. Özvegyek, árvák az Ószövetség szegényei és hátralököttjei, s ezek Isten különös oltalma alatt vannak (akkor is, most is!). Aki a szegény jogait megveti, annak Istennel lesz számadása. (22,20-23: 2Mz 23,9; 3Mz 19,33-34; 5Mz 10,18-19; 24,17- 22; 27,19; Zsolt 146,9; Iz 1,17 # 22,24-26: 3Mz 25,35-38; 5Mz 23,20- 21; 24,10-13.17) Válaszos zsoltár / Zsolt 18(17),2-3.3-4.47 és 51 Háladal Szentleckéhez / 1Tesz 1,5-10 Aki megnyílik az evangéliumra, az Isten örömét élvezi. Oly szabadságot nyer, melyet elôbb nem is sejtett. Az eddig szolgált bálványok elhalványulnak, és ha az ember az ,,igaz és élô Istent'' imádja, maga is igaz, élô lesz. Csak az élô Isten üdvözíti, juttatja elôre az embert. Ott fecsegnek csak ,,halott Istenrôl, Isten haláláról'', ahol az ember visszautasítja, hogy üdvözítse, elôre vigye ôt Isten. Így az Isten-ellenes világban a keresztények az ínség és szorongatás napjait élik, de a hitét is, reményét is, az új híveket vonzó örömét is... (1,6-7: 2Tesz 3,7-8; ApCsel 17,5-9 # 1,9-10: ApCsel 14,15; 17,31; Gal 4,8-9; 2Tesz 1,6-8; Tit 2,13; 1Tesz 5,9) Evangéliumhoz / Mt 22,34-40 Hogy ,,próbára tegye'', vagyis hogy tôrbe csalja, a törvénytudós megkérdi Jézust a legfôbb parancs felôl. A rabbik 248 parancsot és 365 tilalmat tartottak számon. Egyforma-e mind, van-e köztük elsô helyre való? Jézus válasza vitathatatlanul helyes. Elôbb is az volt, de most mindörökre a tudatunkba vésôdik. Nemcsak, hogy ez a legfôbb parancs, de mind a többit is magában hordja. Istenszeretet nélkül semmi más parancsot igazában nem teljesítünk, azok ,,üresen'' maradnak. Csak a szeretet tölti be ôket. A szeretet parancsa egybeöleli Isten- és a felebarát-szeretetet. Megvolt mindkettô az Ótörvényben, de egymástól távol. Jézus összekapcsolja ôket -- szavaival is, tetteivel is. (Mk 12,28-31; Lk 10,25-28; 5Mz 6,5; 3Mz 19,18; Jn 13,34-35; Mt 5,43) Szentségre várva A nagyparancs nekünk is ,,próbakérdés''. Ha a testvérben nem Krisztussal találkozunk, hogyan találkozhatunk Ôvele a Szentségben? ,,Nemde az evilágon szegényeket választotta ki Isten, hogy gazdagok legyenek a hitben és örökösei amaz országnak, melyet Isten az Ôt szeretôknek ígért?'' (Jak 2,5) Elmélkedés A fôparancsolat ,,És kérdé ôt egy törvénytudó, kísértvén ôt: Mester, melyik a fôparancsolat a törvényben? Mondá neki Jézus: Szeressed a te Uradat, Istenedet teljes szívedbôl és teljes lelkedbôl és teljes elmédbôl'' (Mt 22,35). Szeresd a te Uradat; amit szeretsz s szerethetsz, az mind belôle való; szíved is a szeretet ösztönével, a viszontszeretet igényével s boldogításával belôle való. Szeresd, benne találsz mindent; azért önmagáért szeretheted csak igazán. ,,Istenem, mindenem'' -- hajtogatta Assisi Sz Ferenc. ,,Isten a szeretet'', mondotta Szent János evangélista. Boldogsága a végtelen, tevékeny szeretet; parancsai szeretetbôl valók; -- mikor büntet s próbára vet, akkor is szeret. -- Parancsa nagyon egyszerű: szeress teljes szívbôl s lélekbôl, melegen, bensôséggel, érzéssel; szeress engem s minden embert értem. Szeress minden erôdbôl; ne csak szóval, ne csak érzelegve, hanem tettel. -- Tégy minél többet a szeretet indító- okából, így: Szeretlek Uram, azért teszem vagy tűröm ezt, járok el így vagy úgy. Nem emberi tekintetbôl, önzésbôl, haszonért, dicséretvágyból; hanem érted, feléd fordítva, azonnal rád vetve mindkét szememet. ,,A második pedig hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint tennenmagadat''. Boldog volna a világ, ha ezt a törvényt ismernôk s átélnôk; de nagyon távol vagyunk tôle. A világ tele van kegyetlenséggel. Lesz-e ez másképp valamikor?! Nem filozofálok, de az én körömben a szeretet lángját élesztem; s tegye ezt mindenki tôle telhetôleg. ,,Ha minden orosz egy-egy fát ültetne életében, Oroszországból kert válnék, s ha minden ember csak egy valakit boldogítana életében, a világból paradicsom volna'' (Dosztojevszkij). Ez evangéliumi gondolat. Kevés ember osztja; a többi gyűlölködik. De akik értik, azok tudják, hogy ez a világ boldogulásának útja. -- Szeress minden embert, tekintet nélkül országra, fajra, vallásra; szeresd ôket: 1. viseltessél jóindulattal irántuk; 2. a polgári élet egész vonalán; 3. ha miniszter, orvos, bíró, tanító, hivatalnok vagy, hivatalod jól betöltése által; 4. szeresd az egyest, a társadalmat s a hazát. ,,E két parancsolaton függ az egész törvény s a próféták''. Ez a két parancsolat magában foglal minden egyebet. Aki tehát szeret, az magában hordja a törvénykönyvet, s érzi, hogy mit kell tennie. Senkinek sincs szüksége sok tudományra, sem könyvtárakra, hogy jó ember legyen. Pedig ez az én hivatásom s földi célom. Szeretek tehát, s ezáltal leszek jó ember; s minél több türelemmel s önzetlenebbül szeretek, annál jobb ember leszek s jobban hasonlítok az Úrhoz, aki szeretett s elviselt engem, hálátlan bűnöst. Jól kell szeretni. Felebarátunknak teste s lelke van; elsôsorban lelkére van tekintetem; nevelem gondolkozását s érzületét, vezetem igazságra, megszerettetem vele az erényt, vigasztalom, meglátogatom s a testi irgalmasság gyakorlatait is végzem. -- Senkit sem tartok rossznak, kirôl biztosan nem tudom; de mindenkit úgy kezelek, mint aki többé-kevésbé rosszra is hajlandó; mindenkit okosan, kímélettel, óvatosan kezelek. -- Nem szabad jóindulatommal fukarkodnom és bizalmatlankodnom, hogy megérdemli-e ez vagy az szeretetemet s nem csal-e meg. Hisz Istenért szeretek embert! Aki sokat okoskodik, az keveset szeret. -- Okosnak kell lennem, alamizsna helyett inkább munkát adnom, -- az emberek bizalmát megnyernem, -- nekik kedvet csinálnom az élethez, akadályaikat, nehézségeiket elhárítanom. (Prohászka: ÖM, 7:282; 16) + Szeretetrôl a szentek Nem mondatott az tinektek: Keleten vándorolva kutassátok a Szeretetet! Hajózzatok avagy Nyugatra, a szeretetet felkutatva! Belül, a szívben vár az itt, kihez betérni ki-ki hívatik! (Sz Jeromos: Máté evangélium) Nem kell törôdnünk egyenlôséggel, de azt hiszem, a szeretet vértanúsága nem tehetô második helyre, mert a ,,Szeretet erôs, miként a halál'' (Én 8,6). A szeretet-mártírok sokkal többet szenvednek, itt lenn életbe' maradván, hogy Istenért tehessenek, mintsem ha ezerszer halnának hitük, szívük, hűségük tanúságául. (Chantal Sz Franciska) Minél jobban megismerjük az embert, annál kevésbe szerethetjük. Istennel homlokegyenest más a dolog, ha egyre jobban ismered, mind forróban szereted. (Vianney Sz János) Testvéri szeretetünk' e három képezi: mind több jót kívánni mindeneknek, művelni jót, mikor lehet és tehetjük, és elviselni, mentegetni, rejtegetni más hibáit. (Vianney Sz János) A szeretet szokás, nem ötlet, nem ,,érzemény''. A szeretet az erény, nem kedvek vagy szeszély percnyi műve; az léleknek tulajdona inkább, semmint egy elszigetelt jótett. (Sheen) A ,,Szeplôtelen Lovagja'' nem korlátozza szívét önmagára, sem családra, rokonságra, szomszédra, jó barátra, honfitársra, de magához öleli egész világot, mindegyes lelket, mert kivétel nélkül, mind Jézusának Vérén váltattak meg. Mind a mi vértestvéreink! E lovag igaz boldogságot kíván bárkinek; a hitnek fényét, a bűntôl tisztulást, szívük föllángolását Istennek szerelmén és testvéri átölelô szeretetet, senkit ki nem zárva. (Kolbe Sz Miksa) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 31. VASÁRNAP 1: Tiszta áldozatot és tisztaszívű papokat kíván az Isten. S: Az apostol nemcsak Isten evangéliumát, hanem a saját életét is híveinek adja. E: Aki fölmagasztalja magát, azt megalázzák. Ma sokat emlegetik a ,,hihetôséget, hitelt érdemlést'', talán mert kevés van belôle a közéletben, sajtóban, magánéletben. Kinek-kinek megvan a kicsi vagy nagy szerepe, játssza, ahogy tudja: államférfi, üzletember, művész -- és pap is. Mind igaznak mondja, amit mond. Sokan úgy is hiszik, sokaknál igaz is. Jézus elnézi a kis emberek kis hibáit. De ha valaki Isten (vagy a nép) nevében lép föl, akár kegyes beszéddel, igazat szólva is, -- de meggyôzôdés nélkül, magára nem alkalmazva, -- az ilyen a legszigorúbb ítélet alá esik. Elsô olvasmányhoz / Mal 1,14-2,2.8-10 Malakiás próféta idején újra fölépült a Templom (Kr.e. 515), de az istentisztelet benne nem tisztelet volt, inkább gyalázás. A próféta feddi, fenyegeti a papokat, hogy megvetik Jahve nevét, feldúlják Lévi szövetségét, s tanaikkal sok hívô bukását okozzák. A papság Lévi- szövetsége hű szolgálatot, megbízható, hithű tanítást követel. Ha a papság ezt elhanyagolja, a népben sem lesz többé tisztelet és hűség. Mai értékű olvasmány! (Zsolt 102,16; Oz 4,6; 5Mz 28,15; Mt 23,3.13; Ef 4,6) Válaszos zsoltár / Zsolt 131(130),1.2.3 Béke Istenben Szentleckéhez / 1Tesz 2,7-9.13 Isten igéjét emberek hirdetik. Hogyan ismerhetni meg, hogy Istentôl ered? Hogy hallja ki ember a hirdetésbôl Isten hangját? Sz Pál válasza: maga az ige oly élô és hatalmas, hogy behatol a szellem és lélek határáig (Zsid 4,12). Az egyszer befogadott ige hatóerejérôl szól ez a levél is. De nagy részben függ az igehirdetôtôl is, hogy az igét Istentôl származónak ismerjék föl. Pál éjjel-nappal dolgozott: nappal sátorkészítéssel kereste kenyerét, este, éjjel az Igét szolgálta. A hithirdetés igéje munka, és munkája igévé lesz, ha hűséges szolgálatban végzi. (1Kor 3,2; Gal 4,19; 2,20; 1Tesz 4,11; ApCsel 18,3; 2Tesz 3,7-9; Róm 1,16) Evangéliumhoz / Mt 23,1-12 Hegyi beszédében Jézus meghirdette a valódi ,,igaz voltot'', jámborságot és boldogságot. E fejezetben leszámol a hamis ,,igaz volttal'', melyet hét jaj-kiáltás követ (23,13-36). A farizeusokat és írástudókat feddi, majd a tanítványoknak ad életszabályokat. A farizeusok elleni vád lényegében a ,,képmutatás'' vádja. Tanításuk kiáltó ellentétben van tetteikkel. A ,,képmutató'' szó a színpadi, vásári nyelvbôl ered. -- Az ilyen ember szerepet játszik, s a farizeus is ezt teszi. Álarc, kép mögé rejti igazi lényét, szándékait, gondolatait -- ,,Isten elôl'', emberektôl, tán önmagától is! Nyilván voltak derék farizeusok is Jézus idejében, kik becsületes, egyenes utat jártak. Jézus vádjai és ,,jajai'' pedig nemcsak kortársainak szólnak; minden idôkre az áljámborság tükrét tartja Ô a tanítványai elé. (23,1-7: Lk 11,46; Mt 6,1-18; Mk 12,37-40; Lk 20,45-47; 2Mz 13,9; 4Mz 15,38-39; Lk 11,43; 14,7 # 23,8-12: Jn 13,13; Mt 20,26-27; Lk 14,11; 1,52-53) Szentségre várva ,,Tegyetek le minden rosszindulatot, álnokságot és képmutatást, minden irigységet és rágalmazást! Mint most született kisdedek, az Ige hamisítatlan tejére vágyódjatok, hogy az Ige által növekedjetek az üdvösségben. Hisz megízleltétek, mily édes az Úr!'' (1Pt 2,1-3) Elmélkedés Farizeus lélek Te farizeus-lélek, kívülre valaminek látszol, tiszteletet követelsz, becsületet színlelsz, de belül alávaló vagy! Ti fehérre meszelt sírok... mondotta Krisztus: rothadás s undokság van bennetek; érzitek ti ezt jól, mert bensôtök piszkos és alávaló, s kívül akartok érvényesülni. Ne keressétek az élet értékét külsô művekben, foglalkozásban, szereplésben, hivatalban. Az élet értéke a motívum átélt szépsége és melege. Jézus mondotta az özvegyrôl, hogy két fillérjében több, nagyobb érték rejlik, mint a farizeusok aranyaiban. Ezeknek arany az adományuk, annak arany, erô, szépség a szíve. Ezek nem élték át az adományozás erkölcsiségét, az átélte; ezek hidegen adták, az melegen. ,,Jaj nektek, mert tisztogatjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vagytok ragadmánnyal és tisztátlansággal.'' Ha szép világot, ha kultúrát teremtenék iparkodásommal, ha kiáradnék szóban, vállalatokban, ha tömeget mozgatnék, de magamnak, lelkem szeretetének nem élnék, a lét céljára rá nem nyitottam. Istenem, hát magamban kell élnem; cselekvéseim jóságának, nemességének, tisztaságának öntudatában kell élnem; annak az öntudatnak telinek kell lennie fénnyel, nemes, meleg motívumokkal, önzetlen jóindulattal, szándékokkal! Csak akkor élek igazán. E nélkül automata, a külsô világ kényszerzubbonyába szorított rab vagyok. Egyszóval éljek azért, hogy mindennap jobb legyek. ,,Jaj nektek, kik bezárjátok mennyeknek országát az emberek elôtt. Mert ti nem mentek be s a bemenôket sem hagyjátok bejutni.'' Nem mentek be, hanem kerülgetitek. Per avia et devia... úttalan utakon, zsákutcában jártok és vezettek másokat. Törvényt, parancsot, hagyományt, szokást akartatok... és annak teljesítésére unszoljátok az embert, de a mechanikus elvégzésére szorítkoztok e dolognak, s a behatolásra, átélésre és átélvezésre idôt nem adtok. Formalizmussá válik így törvénytek és vallástok, s a sok lim-lom elrekeszti elôttetek az utat. Mert zsidóvá teszitek a prozelitát, de nem teszitek bensôségessé; a tömegben, a számban dicsekedhettek, de több-lelket nem neveltek. Külsô összetartást, hatalmat sürgettek, de öntudatot, akaratot, bensôséget, érzést nem gondoztok. Többet mondok: magatok buzgólkodtok, prozelitálkodtok s önmagatok édes bensôségét élvezni rá nem értek. Nem elég, hogy meg vagyok keresztelve: a krisztusi életet is át kell élnem. Mit használ, ha csak keresztelek, de a belsô embert ki nem nevelem. Igazán rám illik: magam nem megyek a mennyországba s másokat be nem vezetek. Tehát élni s átélvezni a legkisebb cselekedetet öntudatos moralitásában, ez a titok. Örülni annak, hogy tiszta vagyok s Isten van bennem; szívvel dolgozni erkölcsi tisztulásomon, ha bűnös vagyok; jót tenni átélvezett jóindulattal; örülni a hitnek, a jóakaratnak, a kísértések fölött való gyôzelemnek. Örülni, hogy Jézus van itt az Oltáriszentségben, úgy menni hozzá, mint a nyílt paradicsomba. Örülök, ha azt mondom: Jézusom, szívbôl szeretlek téged. Beteghez, gyermekhez, emberhez öntudatos jóindulattal közeledem. Ily lelkek nyomában elváltozik a világ! (Prohászka: ÖM, 7:283; 18) + Önkereséstôl menekülj (Öncsaló jámborság!) Istenre bízlak, s kívánom, te is Reája bízva magad átaladjad! Vársz- e máshol Ôrajta kívül nyugalmat? Ôneki zárod a szíved, ellökve Irgalmat magadtól? De: ,,Ki az, ki ellenállott Istennek s élt volna békén?'' (Jób 9,4) Útra kell hát kelned, a tékozlónak útján. Add föl már magad! Rohanj Feléje! Késésben minden pillanat egy új kis árulás... Szívem szorong fölötted, távol állsz, -- pedig reméltem, megvigasztal visszajöttöd... Tanácsot másnak osztogatsz, s magad megragadsz a semmikbe! Fölizgat minden; folyton félsz, hogy ,,vétkezel'', vagy öntudatlan ,,bajt okozol''. Vad-élénk képzelôdésbe túlzol, sok kis silány ügy egyre kétségbe hajt. Kész vagy: ,,másoknak áldozni magad'', de ebbôl is bálványodat faragod! Innen a rejtett önbálványozás, mit Isten majd letapos, megaláz! Erôszakos lesz ez, de szükséges! Járj világ végig: lesd a szíved elégülését: csak kórságod gyarapul -- vigasz helyett! Kínodnak oka tenszíved: ellökted konokul az Isten Kezét! Csak önszerelmed, amire hallgatsz, így mérget hordasz és mérgezésbe halsz bele. Nos menj, amerre kedved tartja! Elér mindenhol Istened haragja! (Fénelon) + Más a színe a dolognak, más a szándéka. Nem kerülik a rút bűnt, hanem csak a rút színét. Nyilván szabad nálatok, aki felebarátját talpig legyalázza, csak hímesíthesse, hogy jobbítani akart rajta; szabad valakit véresíteni, megölni, csak oly színt adhasson gyilkosságának, hogy azzal magát akarta védelmezni; a bírák kegyetlenkedhetnek az igazság folytatása színével, a fösvények a takarékosság örvével mentegethetik magokat. (Faludi Ferenc: Leander álma) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP 1: Az igazi bölcsesség elébe megy annak, aki a szeretet útján vágyva keresi, és a keresôt boldoggá teszi. S: Isten föltámasztja azokat, akik Jézusban hunytak el. E: A keresztényeknek éberen kell Krisztust eljövetelét várniuk. Életünk és történelmünk értelme: várakozás az Istennel való találkozásra. Kereszténynek ez így hangzik: Krisztus-várás. Eljön az idôk végén, s jön minden nap. Jön, mikor nem is várjuk, s jön úgy, ahogy Ô akar. -- Találkozunk Vele a közös szentmisén is. Isten szent népeként ,,hallgatjuk szavát, vesszük'' Ôt a Szentségben. Kiáltjuk: ,,Kyrie eleison! Uram, irgalmazz!'' -- Ôhozzá, aki köztünk van, s aki naponta sokféleképp találkozik majd velünk. Elsô olvasmányhoz / Bölcs 6,12-16 Aki bölcsességet keres, vagyis Istenben gyökerezô igazságot, az bizonyosan rátalál, ,,mert a Bölcsesség emberszeretô lélek'' (Bölcs 1,6). Mindenben, amit gondolunk és felfedezünk, az isteni Igazság nyomait kutatja; Ô áll minden teremtés kezdetén. A János evangélium azonosnak jelenti ki ez isteni Bölcsességet az Igével, ki által minden lett. Ez az Ige ,,testté lôn'': ily közel jött hozzánk Isten Bölcsessége! (6,12-14: Jer 29,13-14; Péld 8,17; Sir 6,27.36 # 6,15-16: Péld 1,20-21; 8,2-3; Sir 15,2; Iz 65,1-2.24; 1Kor 1,30; Kol 2,2-3) Válaszos zsoltár / Zsolt 63(62),2.3-4.5-6.7-8 Isten-várás Szentleckéhez / 1Tesz 4,13-18 vagy 1Tesz 4,13-14 Az Úr jöttérôl (parúzia, megjelenés), ötször szól Sz Pál e levelében. Föltámadása és újrajötte közt folyik le az Egyház földi élete, de a történelmet is e két esemény határozza meg, akár tudomásul veszik, akár nem. Újrajövetele az ,,Úr napján'' történik (1Tesz 5,2), ,,bármi napon'' (2Tesz 1,10). E nagy nap leírásában különbség teendô a hittény kijelentése és a jelképes-szellemi, ,,apokaliptus'' ábrázolás közt (az arkangyal kiáltása, Isten harsonái, felhôkbe elragadás). A hit ténye: Jézus meghalt, és föltámadott. Mikor újra eljön, elébe járulnak azok, akik ,,Krisztusban'' (megkeresztelve) haltak meg és akik hitükkel Ôbenne éltek, -- hogy örökre Vele maradjanak. Ez a mi reményünk, ezért lehetetlen nekünk szomorkodnunk. A ,,többieknek'' nincs reményük, mert nem ismerik Isten hatalmát, és nem hallgatnak az Evangéliumra (2Tesz 1,8). Heroizmussal (vagy heroinnal, kábítószerrel) kísérleteznek, s ez csak egyik alakja a kétségbeesésnek... (4,13-14: Ef 2,12; Kol 1,27; Róm 1,4; 8,11; 10,9; 1Kor 15 # 4,15-17: Mt 24,30- 31; 2Tesz 1,7-8; Jn 14,2-3; 17,24) Evangéliumhoz / Mt 25,1-13 Nem szüzekrôl, hanem Isten országáról és várakozó éberségrôl, illetve nagyobb összefüggésben a világvégrôl, az ítéletrôl és a beteljesedésrôl szól ez a szakasz. Azt kérdezték a tanítványok: ,,Mikor lesz mindez, mik a jelei jöttödnek s a világ végének?'' (Mt 24,3) Erre válaszol Jézus beszéde végén, éberségre intve. Az éberek okosak, a szunnyadozók ,,balgák''. A példában az okosak is egyaránt elalszanak, mivel elhúzódik az Úr érkezése. Mindkét csoportnak hirtelen, váratlanul jön el Ô. De míg a balgák üres lámpással, üres kézzel állnak, az okosak lámpása töltve olajjal. Készen állnak, mert hallgattak az evangéliumra, és szerinte éltek. Az oktalanoknak nem használ az üres ,,Uram, Uram'' kiáltozás. (Lk 12,35-38; Mt 7,22; Lk 13,25; Mt 24,42; Mk 13,33-37) Szentségre várva Nem várunk semmit -- talán azért nem is találkozunk semmivel és senkivel. Mire várunk, mikor a Szentség ünneplésére egybejövünk? Kire várunk? Elmélkedés A tíz szűz, -- azt mondja nekünk Isten sugallata, -- nem bármi lélek jelképe, hanem a katolikus hívôé, aki méghozzá jócselekedetekben is gazdag. ,,Szüzek'', mert tiltott érzékiességtôl tartózkodtak, ,,lámpásaik vannak'', azaz jótetteik; mert ezekrôl mondja az Úr: ,,Úgy világoskodjék cselekedettek az embereknél, hogy lássák jó műveiteket!'' (Mt 5,16) Ha tehát szüzek is, jótettek lámpását is hordozzák, és mégis többjük nem juthat be a Mennyegzôre: jaj, hol találja magát az, aki nem ôrizte magát szűzen a bűnös testiségtôl, és sötétben jár, nem lévén gondja jótettekre!? -- ,,Jöjjetek Ô elébe!'' A vôlegény elé menni: szívvel futni, várni a jöttét. -- ,,És Ô késett'', és ezalatt mind elszunnyadtak. Mind? Igen, okos és balga egyaránt! Mi ez az alvás? Bizony, mikor késik Ô, akkor ,,elárad a gonoszság, meghűl sokakban a szeretet'' (Mt 24,12). -- Jézus hozzátette azonban: ,,Aki pedig mindvégig állhatatos, az üdvözül.'' Hova tegyük az okosakat? Ugye a mindvégig helytállókhoz. Semmi másért, semmi másért be nem engednek, csak a mindvégig helytállásért! Az okosakban nem hűlt meg a szeretet, hanem izzik mindvégig. -- De azoknak ,,olajuk nincs'', csak lámpásuk, akik embereknek akarnak tetszeni, és azért végeznek dicsô tetteket: nincs azonban belül olajuk. Elszunnyadáskor kialszik az ilyen lámpás. Az okosaké ég a belsô olajtól, a lelkiismeret biztos hevén, belsô szeretettôl... Égett ugyan egy darabig a balgáké is, mert dicsérték ezeket az embereket, de az ébredés, a föltámadás óráján üres a lámpásuk. ,,Menjetek, vásároljatok!'' -- azért voltatok jók, mert mások dicsértek, ,,eladtak olajat'' nektek; dicséreteket! Vegyetek hát most is! ,,Mert tán nekünk se elég!'' -- mondják az okosak józan és szent alázattal, hisz még ôk is félnek a nagy órától. ,,Magunkról sem tudjuk, elég-e, hogy tudhatnánk rólatok''... Veszôdünk ma szelekben, lobog lámpásunk; de izzón égjen belsô szeretettôl! A szélroham, kísértés akkor csak növeli, s nem oltja ki a tüzet!'' (Sz Ágoston: 93. beszéd) + Istenben-élés Minden szeretet, minden vágyódás, minden tanulmány, minden igyekezet, mind, ami ismeret, bennünk minden, mit megélünk, amit mondunk és lehelünk -- Isten lesz [ha él Ô bennünk]. (Kasszián) + Mindig készen! Újulva naponta Mélyre sülyed, ki tetôhöz nem tör, újulva naponta, Mint aki víz sodrán evezôt hajt, fölfelé szembe: folyton karja feszül, árt veri, visszahúzót! Azt ki kezet lógat: viszi vissza, sodorja a hármas: Test, e-világ, ördög!... Tartsd karomat, te Uram! (Kasszián) + Istenhez ragaszkodjál! Mózes: ,,Az Istenhez folyton tapadás, a szivedben szemlélés, tudatos Vele-lét!'' Ez testbe kötöttnek nem lehet! Ám tudnunk lehet azt: szándék hova tartson, Célra szögezve, mig útba' futunk, -- ezt egyre figyeljük -- fel-felújult vággyal. Ha szivünk ide eljut, -- örüljünk! Hogyha felejti, s az elme csapong, szomorodva siessen vissza, föl égre sohajtva! ,,Lehullt'' -- érezze -- a legjobb Jótul, ahányszor veszti szemébül Urát, -- ugy ítélje már így ,,adulter'': násza-törô, hűtlen Jegyeséhöz, percekig is ha csak Istent nem szemlélte szivében! (Kasszián: Lelki társalgások) + ,,Íme, jô a Jegyes'' Öröklét szüntelen nagy jelenlét: fogyhatatlan Mában látja magát és Istenét! Óriási folyam, melynek forrása nincsen. Öröktôl árad, ömlik a folyása. Torkolat sincs: a tenger, melybe suhanna, az parttalan: S mindig éppen ,,indulóban'' leszünk benne valahol, az öröklétben, évtelen. ,,Idôk'' sora, sok százezernyi ezreden sosem múlik... Perc ott boldog pihenés és fogyhatatlan! Ôbenne nyugszunk, aki sohasem enyész! (Szvorényi Józseftôl, átszövegezve) + Imádság keresztény erényekért Engedd, irgalmas Isten, hogy mindazt, ami Neked tetszik, hôn óhajtsam, okosan keressem, igazán megismerjem, tökéletesen megtegyem Neved dicséretére és dicsôségére. Rendezd, óh Istenem, állapotomat és add tudnom, amit tôlem kívánsz, hogy megcselekedjem, és add, hogy véghez is vihessem úgy, amint kell és lelkemnek hasznára válik. Add, Uram, hogy jó- vagy balsorsban egyaránt megállhassam helyemet, hogy abban el ne bizakodjam, ebben el ne csüggedjek. Semmin se örüljek, vagy sajnálkozzam, csak azon, ami Hozzád vezet, vagy Tôled elszakít. Senkinek se kívánjak tetszeni, se ne féljek nemtetszeni, csak Neked. Legyen elôttem, Uram, silány minden, ami mulandó, legyen kedves nekem, ami örökkétartó. Legyen unalmas az öröm, mely Kívüled vár, semmit ne kívánjak, ami Nélküled van. Teljék örömöm a munkában, mely Érted van, legyen unalmas minden pihenés, mely Nélküled van. Add, Uram, hogy szívemet Hozzád irányítsam, és ha lankadnék és botlanék, a javulás szent föltételével állandóan tápláljam. Tégy engem, Uram, engedelmessé minden ellenmondás nélkül; tedd, hogy szegény legyek minden levertség nélkül; tiszta legyek sérelem nélkül, türelmes zúgolódás nélkül; alázatos színlelés nélkül, vidám pajkosság nélkül, megfontolt nehézség nélkül; féljek tôled kétségbeesés nélkül; igazmondó legyek kétszínűség nélkül; jót cselekvô elbizakodás nélkül; felebarátomat megintsem büszkeség nélkül; épülésére szolgáljak szóval és példával, képmutatás nélkül. Adj, Uram, igen éber szívet, hogy annak figyelmét semmi kíváncsi gondolat Tôled el ne terelje; adj nemes szívet, hogy azt semmi hitvány érzelem földre ne teperje; adj egyenes szívet, hogy azt semmiféle mellékszándék el ne görbítse, maga felé ne hajlítsa, adj erôs szívet, hogy azt semmi viszontagság meg ne törje; adj szabad szívet, hogy azt semmiféle erôszakos érzelem magához ne fűzhesse. Adj, Uram, Istenem, Téged megismerô értelmet, Téged keresô buzgalmat, Téged megtaláló bölcsességet; add, hogy életem Elôtted kedves legyen, állhatatosságom téged bízvást várjon; és adj bizodalmat, mely Téged végtére átkarolhasson. Add, hogy büntetéseidet itt a bűnbánat szellemében fogadjam, jótéteményeidet földi zarándoklásomban kegyelmeddel jól felhasználjam, és örömeidet élvezhessem az örök hazában. Amen. (Aquinói Sz Tamás) + Örök sorsunkkal, az élet céljával nem lehet megalkudni. A lehetôség viszont megvan, hogy magunkkal hordozzuk a ,,kegyelmi élet olaját''. (Jakubinyi: Máté evangéliuma, 277) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP 1: A hűség, a szorgalmas munka és az istenfélelem teszi az asszonyt igazán értékessé. S: Legyünk állandóan készenlétben, mert váratlanul jön el az Úr! E: Isten ránkbízott adományairól számadással tartozunk. Eszeveszett lenne, ha az óceánt egy pohárba akarnók önteni. Az emberi képességek különböznek, és így van ez jól! Mindnyájunk számára azonban van egy fölsô határ, ameddig tanulásban, tettben, érzésben eljuthatunk. Azon túl erôlködni buta gôg, de a határig menni kötelesség, amit egyszer számon kérnek! Nem tudjuk, hogy mikor jön az Úr napja, a vég és a teljesedés napja. De eljön minden ember számára, talán gyorsabban is, mint ahogy gondoljuk. Addig pedig hűségesen kell munkálkodnunk. A hűség: nemcsak megtartani azt, amit kaptunk, hanem munkálkodni, nôni és érni általa; felkészülni, hogy minél többre jussunk Isten-adta képességeinkkel. Elsô olvasmányhoz / Péld 31,10-13.19-20.30-31 A Példabeszédek könyvének vége a nôi eszményrôl szól. Olyan ez, mint emberi megvalósítása a ,,Bölcsesség úrnônek'', akirôl a könyv elôbb szólt. Az ilyen asszony drága hitves, gondos háziasszony, igazi kincs, a ház szerencséje, ,,üdvöskéje''. Övé a valódi bölcsesség, ahogy e könyv érti: az istenfélelem! Isten nagyságának s közelvoltának félô-tisztelô tudatában él. Nemcsak övéinek dolgozik, bôkezű a szegényekhez is. Boldog, ha adhat, segíthet, így tehát Istenhez hasonlít. (Péld 9,1-6; 12,4; Sir 26,1-18) Válaszos zsoltár / Zsolt 128(127),1-2.3.4-5 Az istenfélelem áldása Szentleckéhez / 1Tesz 5,1-6 A kereszténynek jövôje és reménye van. A jövô fénye, mely megvilágítja a jelent is: az ,,Úr napja'' (1Tesz 5,2). Sz Pált kérdezik a ,,napja és órája'' felôl, s ô úgy felel, mint Jézus. Nem az idôpont a fontos, hanem a tény: maga az Úr! Jön mint Bíró és Üdvözítô, vádló és megváltó. Azok számára, kiknek nincs reményük, az Úr jötte ,,hirtelen romlás'' lesz. Jelen világunkban együtt van ,,fény és sötétség'', de az Úr napja kinyilvánítja, ki tartozik a világossághoz. ,,Ti mind'', szól Pál a megkereszteltekhez, már ,,nem vagytok az éjszakáé, hanem a nappalé, aki Krisztus''. De ezeknek is szól a figyelmeztetés: Legyetek éberek, józanok! Hit, szeretet, remény kell, hogy el ne pusztuljon a világ (keresztényekkel együtt) részeg kábultságban, önáltató hamis biztonságban. (5,1-3: Lk 12,39-40; Mt 24,36.42-44; 2Pt 3,10; Jel 3,3; Jer 6,14; Lk 21,36; Jer 4,31 # 5,4-6: Ef 5,8-9; Róm 13,12-13; 1Pt 1,13; 4,7; 5,8) Evangéliumhoz / Mt 25,14-30 vagy Mt 25,14-15.19-21 Mint az okos és balga szüzek hasonlatában a késôn érkezô vôlegény, úgy itt a talentumok példájában is, az Úr csak hosszú idô után jön vissza. Mindkét példa felteszi, hogy az Úr érkezése elhúzódik. De egyszercsak váratlan megjön, s mindenkit tettei szerint ítél. A szolgákra képességeik arányában több vagy kevesebb talentum volt bízva (egy arany talentum = 6.000 drachma = kb. 4.000 dollár). Mindenkinek a maga küldetését kell járnia, de jutalmat nem a kapott talentum, hanem a hűség arányában nyer. ,,Jó és hű'' az okos szolga, aki nem fárad bele az Úr várásába, és nemcsak a jövôrôl ábrándozik, hanem a jelen feladatai közt él, és hasznosítja talentumait. Nincs itt ,,érdem'', mindig ,,haszontalan szolgák'' maradunk. Az Úr jutalmaz, mert egyedül Ô a jó, s a jutalom Ô maga. A lakoma az Ô boldogító társasága. (Lk 19,11-27; Mk 13,34; Mt 24,45-51; 18,23; 2Kor 5,10; Lk 16,10; Jn 15,11; 17,24; Mt 13,12; Lk 8,18) Szentségre várva Mindenki megkapja Istentôl a magáét, nem ,,érdem'' szerint, hanem hogy mit képes befogadni. A Szentség lakomáján mind az élô Kenyeret vesszük, de élôvé és éltetôvé kinek-kinek hite és szeretete szerint válik. Elmélkedés A talentumok Talentum sokféle van; egyiknek öt, másiknak kettô, vagy egy. Ezek természetes s természetfölötti erôk és adatok, melyekkel szemben állok ,,én'', akinek e talentumokat egyéni, szép életemmé kell földolgoznom; dolgozzatok, szerezzetek, alkossatok, -- mondja az Úr, -- senki sem megy be ,,Ura örömébe'' azért, mert öt, vagy két talentuma van, valamint az egy talentum nem akadály abban, hogy valaki az örömbe bemenjen. Isten ide állított, így szerelt föl, s bármilyen legyek, van erôm hozzá, hogy bemenjek örömébe. Az ,,én'', a lélek a fô; ez a lélek a maga öntudatában szemben áll saját maga tehetségeivel is, melyek nem tôle vannak, s boldogsága attól függ, hogy föleszmél és mondja: Íme Uram, itt vagyok; hálát adok és örülök, hogy vagyok, fölhasználom tehetségeimet s szolgálok neked! Azért sem ment be senki ,,Ura örömébe'', mert öt új, vagy két új talentumot szerzett, ha ezalatt külsô műveket, vagy sikert értünk, pl. tudományos műveket, szónoki sikereket, gazdagságot, hírt, találmányokat. A rajtam kívül álló mű, a tudomány, vagy külsô érvényesülés nem az én egyéniségem, hanem inkább csak egy-egy funkcióm. Mindez több oly föltételtôl és kelléktôl függ, ami nem én. - - Ha a mű, a siker volna az érték, akkor nem az ember volna a cél, hanem a mű, és az ember eszköz volna hozzá. -- Azután meg, kielégít-e valakit a külsô mű, a siker? ,,Nem igen volt nagy szellem, ki a szándék és teljesítés közti szakadékot kínzón ne érezte volna, ki nem akart sokkal többet mondani, mint amit tudott.'' -- A művek csak tükrözései, csak csipetei a belsô világnak. Ne szolgáljak tehát sikernek, hírnek és ne bántson, ha e részben szerencsés nem vagyok. A lét súlypontja nincs a talentumokban, sem a sikerben; nem azért élünk, hogy tudósok, művészek, technikusok, kultúremberek legyünk; ezek mind a nagy világfejlôdés relatív adatai; hanem a lét értéke maga az Isten dicsôségére folytatott, tehetségeinknek megfelelô munka. Az in értékem nem az, hogy öt talentumom van, s értéktelenségem sem az, hogy egy talentumom van, hanem az, hogy kötelességet s szolgálatot híven teljesítek, s várom az Úr örömét. Tudom, hogy Isten adta, amim van; tudom, hogy hasonulnom kell hozzá erôim kialakításában, gondolatban, akaratban, érzésben, hitben, szeretetben; tudom, hogy az életnek végtelen jelentôsége van; erre felé járok bízó, munkás életben. ,,Vegyétek el tehát tôle a talentumot, és adjátok annak, kinek tíz talentuma vagyon... Mert mindannak, kinek vagyon, adatik, attól pedig, akinek nincs, amivel bírni látszik is, elvétetik tôle''. Aki fölhasználja a tehetséget az isteni, szép, belsô világ kialakítására, az egyre bôvelkedik; egyre több, mélyebb, tisztább öröme lesz; aki pedig a világért, az utcáért, az ingerért dolgozik, egyre szegényebb lesz; minél öregebb, annál szomorúbb lesz, ,,s míg (reményeid) lepkeszárnyát kergeted, lezúg hiába életed, és állasz pályád szélén'' [Kölcsey]. (Prohászka: ÖM, 7:292; 30) + Jóban-restség A jóba-restség lélek-lazulása, ész elpetyhüdése, szívnek bénulása; hit dolgával mitsem-törôdés, csak önkeresô felôrlôdés. Gyűlölve néz már hivatásra, föld hívságát nézi magasztalással... Az Úr ügyének ócsárlása jön, hogy mily ,,nehéz, könyörtelen''? Úgy beleunt a zsoltárlásba... Vidám napot csak Föld terem... Szolgálatban ô rozsdás vas, kérgesült, de kül-dolgokban érdeke feszült. Kívül nyüzsög, belül megáporul. Törvénynek hajlad, de csak látszatbul. Ki híven szótfogad, nem tudja, mi a renyheség! Kül-tettein is: tökélyes, hogy Urának tessék! Mert tunya szív és hívô-lélek egymással össze sose férnek. Magánost ámde egyre kísért röstség; holtáig kell, hogy ezzel elküszködjék! A tunyának tetszik vendégeskedés, víg cimborákkal kedélyeskedés. ,,Röst-ördög'' sürgeti, hogy gyűjtsön ,,eztet-aztat'' ,,alamizsnára'' (s inni) jó, ha kissé gazdag. De önzetlen szív éleszthet halódó lelket, míg önzô lusta, gyáván kárhozatba veszhet... (Lajtorjás Sz János: Paradicsom lajtorjája) + Lelkiismeret Dicséret éppúgy nem gyógyíthat rossz beltudatot, mint gyalázás sem sebezheti a jót. -- Ítélôszék van tebenned: Isten a bíró felôled, lelked vádló, bensô rettegés a büntetô bitó (57. zs.). -- Bűnnek rabja hova fusson? Önmagával hordja magát, bármi rejtekbe is jusson. Rossz beltudat meg nem futhat: nincs menedék, magát űzi! Múlik gyönyör és letűn', egy marad meg, csak a bűn! (Sz Ágoston) Elmúlt korábbi, s nem lett múlt; kisiklott kézbôl, szívbôl el nem hullt. A megtörténtbôl nem lesz meg nem történt! A szív rá késôn döbben: mi tétetett idôben, az tett marad, míg tart öröklét! -- Ugyan mit adhat Ô jobbat magánál? -- Isten leszen mindennek mindene; az értelme fénynek telije; akaratra béke, végtelen: emlékezetre folytonos jelen! (Sz Bernát) Ráruházva minden erkölcsi mérlegelést az egyéni ,,magán'' lelkiismeretre, mely féltékenyen magát befalazta önmagába és föltétlen bírájává tette önnön döntésinek, -- az ,,Új Morális'' majd végleg elfordul Krisztustól. (XII. Pius, 1952-ben) Lelkiismeret a szabad lélek jó kalauza, de ez korlátlanul nem szabad. Isten segít, hogy valódi szabadságra jussunk az igazság által. Nem szolgálja az ,,üres szabadságot'' -- mondhatnám, a csak létezô (exisztenciális) eszméjét -- hanem a lelket igazsághoz kötelezi. A lelkiismeret kétségkívül felelôs -- Istennek és a Tôle állított tekintélynek! (Frank Morriss) + Gonoszság nyolc szelleme Tudod testvér, nyolc gonosz elme-kísértet, mely tör, lerántja, zaklatja a bűnre! Beszéltek szentatyák régóta róla, hogyan támad a silány nyolc! Egy a torokra jön: unszolja: nyalakodna! -- Sikamlós undok kéjvágy folyton les rád. Harmadik: a fukar kincs szomja: sose telt be! -- Négy: a ferde szem irigye, bús gondja a máson! Ötös: harag, önszívébe aki harap s a testvérbe! Hat: a restség, tömi testét, s lopja napját henyélve... Hetes: hiú dicsvágy, magát bárki fölé föltoló, Nyolcas: gôg, ki megvet mindent, s Ég föld néki hódoljon! Hogy az ôrült gyalázatos vágyaktól megszabadulj; fékezz testet, megtörj lelket! Virrassz és kegyelmet koldulj! Imádság a lelke ennek! Óvd szemérmet: szád és szemed'! S ne ítélj, ne firtass: ,,álló féljen, még eleshet!'' Hát követ ne vess másra, bukott embertársra! Halált fontold s bús véget! Tűrj szívesen fáradtságot, szomjakat és éhségeket. Mitse tégy, hiú dicsôség hogyha hajszol, titkon tedd a jó tettedet, csak az Úrnak láttán! Vigyázz, ne vonzzon dicséret, emberek közt tisztelet: díszruhák és elsô helyek, kamasz-lázát kiheverd! Sôt a legdrágább kincsnek azt vedd: gyaláz gonosz, támad és fedd! Rágalom ér, vétkell vádlón: mint a Mester, ,,függsz Fádon...'' Sôt: magad hidd: bűnös vétkit a magadé meghaladja! (Kaptál, ugye, benn több kegyelmet! S hogy feleltél a malasztra!?) (Damaszkuszi Sz János tanítása ritmizálva) ======================================================================== A ÉV ÉVKÖZI 34. (UTOLSÓ) VASÁRNAP KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPE 1: Az eljövendô Megváltó jó Pásztora lesz Isten népének, de ítélô bírája is. S: Isten az egész világot átadta a megdicsôült Krisztusnak. E: Valahányszor jót teszünk csak eggyel is a segítségre szoruló embertársaink közül, azt Jézussal tesszük. A ,,Krisztus királysága'' kifejezés csak részben fedi a valódi értelmet: ,,abszolút királyság'' ez, Krisztusnak, az örök Fiúnak korlátlan uralma az egész teremtésen. Minden teremtés Ôáltala létesült és Ôbenne áll fenn. Ô az erô, mely mindenben hat, Ô a szíve és központja a teremtett valóságnak, mely Tôle kapja egységét, értelmét. És ez a Krisztus emberré lett, meghalt, föltámadott. Benne látható e világ értelme és célja. Ô hozta vissza, fôleg a maga személyében, az emberiséget Isten rendjébe. Mikor e visszatérés, ez Istenbe térés, egyszer majd teljessé lesz, akkor teljes fényében ragyog Krisztus Királysága, üdvözítô ereje, és Ôt magát elismeri a mindenség hatalmas megváltójául. Elsô olvasmányhoz / Ez 34,11-12.15-17 Izrael ,,pásztorai'': királyai s egész vezetése csôdbe jutott. Ahelyett, hogy a szegények és gyöngék gondját viselték volna, magukat hízlalták (Ez 34,1-6). Eljött ezért rájuk az ítéletnap, a ,,sötét, komor nap'', vagyis Jeruzsálem feldúlása (Kr.e. 587). Most Isten maga lesz a nép pásztora. Veszett népét újra összegyűjti, földjére visszahozza. S fôleg a gyöngére, a tévelygôre lesz gondja. -- A 34,17 vers új szakaszt kezd és nem a pásztorokról, hanem a nyájról szól. A jó Pásztor a gyöngék jogával törôdik, amiket kihasználnak az erôsek. A következô rész jelzi: Isten egyetlen Pásztort ád majd, és Vele új szövetséget köt (34,23-25). Ennek idejét és módját a szentíró nem mondja meg; az ígéret beteljesedése Jézus személye. (Jer 23,1-6; Jn 10 # 34,16: Iz 40,11; Lk 15,4-7 # 34,17: Mt 25,32-34) Válaszos zsoltár / Zsolt 23(22),1-2.2-3.5-6 Az Úr az én pásztorom Szentleckéhez / 1Kor 15,20-26.28 Isten uralma annyit jelent, hogy Ô sokféleképp beleszól a történelembe, s utoljára szent Fia által, aki Isten ,,utolsó szava'': a testté lett és megfeszített Ige. Isten Ôt föltámasztotta halottaiból, és ,,mindent lábai alá vetett'' (ez régi politikai, hadi szólás). Királlyá tette, hatalomra, méltóságra emelte. Teljes lesz Krisztus gyôzelme, mikor ,,utolsó ellenségét'', a Halált is legyôzi a föltámadásban. A jelenben az Egyház a keresztséggel és az ebbôl nyert élettel gyôz a halálon. Végleges pedig Krisztus gyôzelme akkor lesz, mikor már nincs többé bűn, nincs halál. Akkor az Atya a Fiú királyságát magával egyenlôként magába öleli, hogy mindenkin és mindenben uralkodjanak; vagy: hogy mindenben Isten legyen minden. Ezzel a kijelentéssel Sz Pál elment az emberi értés, kimondhatás határáig. (15,20-23: Róm 8,11.20-21; Fil 3,20-21; Kol 1,18; 1Tesz 4,14; Róm 5,12-21; 1Kor 15,45-49; 1Tesz 4,16 # 15,25-26: Zsolt 110,1; Jel 20,14; 21,4; Zsolt 8,7 # 15,28: Kol 3,11) Evangéliumhoz / Mt 25,31-46 Az Emberfia megjelenik majd a Király, Pásztor és Bíró méltóságában, és összegyűjti a Föld népeit. Az ítélet a jókra is meglepetés, akárcsak a rosszakra, és nyilvánvaló lesz, hogy az elválasztás minden népet és csoportot érint. Nemcsak a hit helyességérôl lesz szó, hanem elsôsorban a szeretet tetteirôl. Az igazak egyenest megvallják, hogy nem ismerték meg Jézust a szegényben, betegben, s mégis azt mondja az Úr: ,,Nekem tettétek'', s jobbjára állítja ôket. Jónéhány, aki jámboran beszélt és még tán csodákat is művelt, a ,,fekete'' kecskék (bakok) közt leli magát. Hogy egyik és másik oldalon mennyi áll majd, arról nem szól az Írás. (25,31-33: Mt 16,27; Jel 3,21; Ez 34,17 # 25,34-40: Iz 58,7; Mt 10,40; 18,5 # 25,41-46: Mt 7,23; Jel 20,10; Dán 12,12; Jn 5,29) Szentségre várva Krisztus nem valami elnök vagy ,,fôtitkár''. Ami Ô: arra szegény a földi nyelv! Több Ô mint ,,Úr, Király'' -- ma már mit is mondana e két szó?! ,,Urunk'' Ô mégis, emberek Megváltója, ,,Királya''. Ô gyűjt oltára köré, ahol meghal értünk, és Ô küld a világba is, hogy általunk lássa az egész világ: Krisztus ,,él és uralkodik'' most és mindörökké. Elmélkedés Isten országa Isten országa? Uram, hol van a te országod, miután mi azt egyre esdjük: Jöjjön el a te országod. Hol van a te országod? Megmondta Krisztus: Az Isten országa nem kô, hegy, melyet mérni lehet; nem óceán, melyen hajózni lehet; az Isten országa bennetek van. Az Isten országa nincs a térben, hanem a lélekben. Ha kérdezed, hogy hol az Isten országa: én vagyok az, s ha ti az én életemet átviszitek lelketekbe, ti is az Isten országa lesztek. Mert az Isten országa, ismétlem, nem ezüst, nem arany, nem ágyú, nem kard, hanem szellem és élet. Az Isten országa az Isten gondolatai szerint alakított élet. De hát megcsodálni való dolog-e ez? Már a Bölcsesség könyve mondja, hogy a bölcsességet többre becsültem királyi székeknél és országoknál; tehát hogy a belsô világ hatalmasabb s gazdagabb ország, mint a királyságok. S Kornélia, a Gracchusok anyja, mikor Róma hölgyei kérdezték ôt: hol vannak a te kincseid, szintén ilyesmit mond, hogy az ô gyöngyei az ô fiai. Kérdezd meg az Istent: Hol van a te országod, a te hatalmad, hol van a te aranyad? S ô is az eleven életre mutat, a ,,gloriosum regnum''-ra [dicsôséges királyságra], a szentekre: ez az én országom! Az én országom Szent Pál: vas electionis [választott edény]; az én országom Szent Péter azon gyönyörű, fenséges jellemzésben, mellyel Sienkiewicz ôt elénk állítja: ez a szenvedô, s mégis törhetlen, ez az alázatos öreg ember, ez az Isten országa. Ez az ember, aki nyög Néró kegyetlenkedései alatt, de ugyanakkor úgy beszél a szenvedô keresztényeknek, hogy megnyugtatja ôket, s a háborgó tengerbôl sima tükör lesz, melyen tündöklik az örök remény. Ne beszélj nekem aranyról, hisz az gyerekjáték; nézd, ez a hatalmas élet az Isten országa; ez a felség, mely háborítatlanul megy át az életen, szenved, könnyez, de gyôz. Mondj még szebbet, tökéletesebbet, hatalmasabbat. Nézd Ágnest, azt a római klasszikus leányt, aki római hôsiességben lépteti fel a keresztény gondolatokat, aki beszél koszorúról, melyet Krisztus fűz homlokára, viruló pírról, melyet Krisztus vére fest arcára; gyűrűrôl, melyet Krisztus húz az ô ujjára; gyöngyökrôl, brokát- ezüst ruháról; s ezzel mind azt jelzi, hogy Krisztus szerelme elragadta ôt. Mit beszélsz nekem Kapitoliumról, hôsökrôl; mutass szebbet. Ez az Isten országa. Nézd meg Agathát, a szicíliai görög leányt; felbuzog benne a görög vér, s mondja a praetornak: én nemes leány vagyok, hogy mersz engem bántalmazni? Mit, nemes vagy? Hisz szolgáló vagy! Ne beszélj praetor -- feleli Agatha -- több büszkeség van bennem, mint benned, csakhogy az én büszkeségem az isteni élet önérzete, a te büszkeséged pedig fölfuvalkodottságod. Ah, ez nemes vér, görög. Hát mi ezzel szemben Themistokles, vagy más görög hôs; mutassatok nagyobbat! Ez az Isten országa. Vagy Carthágó-t említitek?... Szemeim elôtt feltűnik Perpétua fiatal házas asszony kis csecsemôjével kebelén, az a mosolygó, édes Perpétua, aki azután haza küldi gyermekét, mert azt mondja, ,,félek, hogy Krisztus szeretetében, most mikor az arénába készülök, akadályul szolgál nekem!'' Megcsókolja s mondja: Isten veled, gyermek. Mi pedig menjünk. ,,Hová menjünk?'' Az arénába. ,,Elôadásra?'' Igen. ,,A patricius páholyba?'' Nem, hanem le a küzdtérre. ,,S nem félsz a vad bikáktól?'' Majd én végzek velük. Ó, valóban ez az Isten országa. Igen, ez az Isten országa. Most már csak az a kérdés, hogyan lehessen megteremteni az Isten országát? Az Isten országa nem nô magától, hanem az kézmű: azt úgy kell kialakítani apró részletekig, mint ahogy Ráfael festi képeit s Michelangelo vési szobrait: minden vonás, minden kalapácsütés kézmű. Az Isten országát ki kell gyúrni, ki kell idomítani, mert az egy folytonos törekvés, folytonos munka; csupa elégedetlenség, de egyszersmind mély béke. Béke abban, amit bírok; elégedetlenség az iránt, amit akarok. Az Isten országa megpihenés az erényben, melyet bírok; s megfeszülés, kifeszülés az erény után, melyet óhajtok. Operor, dolgozom, ego... Munkában s harcban állok, s folyton küzdök, mert törvényt érzek magamban, mely hadakozik a lélek törvénye ellen. Pöröly és üllô közt üti ki az ötvös arany és réz lemezbôl a kelyhet, vagy tálcát; mikor elkészült művével, akkor gondolatot alakított ki rajta. Éppúgy az ember kiveri magán folytonos ütögetéssel, folytonos kalapácsolgatással az Isten gondolatát. Dolgozni kell! Aki az Isten országába hív minket, az azt is mondja: dolgozzál, törekedjél, törd magadat és ne röstelkedjél, s elsôsorban nem azért a mennyországért ott fenn, hanem azért itt lenn, mert az a fönt levô öledbe hull, ha megalakítod mennyországodat szívedben. Ha a mag kikel s szépen feslett szét levele, ne féltsd, annak meglesz a virága és a gyümölcse. Az örök dicsôség, az is: ,,cetera adjicientur vobis'' [a többi hozzáadatik nektek], azt megkapod ráadásul. Kant s mások kifogásolják, hogy mi bérért dolgozunk. Igen, de azért a mennyországért elsôsorban, amelyet magunkban hordozunk; a mennyországért, hogy az Isten gondolatai bennünk kiemelkedjenek, s a lélek ne nyögjön az érzékiség terhe alatt; a mennyországért, hogy a buzgóság, lelkesítés hevítsen, s ne cammogjunk egyre csak hóvízben, az ízetlen gondolatok hóvízében! (Prohászka: ÖM, 18:97) + Egyház: Krisztus országa itt lenn Beszél a lélek Úgy estem hited Törvény-tôrébe, mint kivont kardélbe. Átdöfte elmémet, agyam fényébe hasítóan mélyedt. Már nem járhatok többé a szemem csillagán, kezembe görcsös bottal ballagván... Elszaggattad a partomat, földet föltépted lábaim alatt. Hajóim tengered sodorta ki; te rángatád fel a kötélzetet, széttörtek gondolatom láncai, és himbálóznak mélységek felett... Sötétbe-vert madár, csapongok Atyám házánál, kutatva rést, hol furcsa fényed rám talál... De itt e földön semmise, csak lelkem mély sebe... Úgy estem hited Törvény-tôrébe, mint kivont kardélbe.... Töviseidbôl mégis mily erô sugárzik, mélységeidbôl mily zene visszhangzik? Árnyékaid, mint rózsabokrok, takarják szívem', ezt a bomlót... S mint mámoros bor: éjsötéted! Szeretni foglak akkor is, beléd szerelmem hogyha messze téved. Az Én ahol kezdôdik, ott én szűnök; s ahol Beléd szűnök, örökkön ott én megülök. Hol lábam kullog, s vinni nem akar, -- hol cserbe hagy kéz, -- csüngve kar, -- leszek ködpára ôsz dölyfös derébe és hó simája kételyek telébe. Mint hólepte sírokban, a félelmek nyugosznak holtan. Porrá leszek Tanod Sziklája alatt. Hamuba veszek, ha Parancsid lángja csap! Karomat eltöröm, ha árnya is utánad kap... S az Egyház felel Amit én török, az nem törött; mit porba hajítok, magasba, égig ért! Ha kegyelmetlen voltam hozzád: a Kegyelem kedviért! És irgalomból maradtam hozzád irgalmatlan. Kápráztatlak, vakítlak: veszíts korlátid, mert avittak! Sötétbe árnyékoltalak! Ne leljed védfalad! Mint tenger nyel be szigetet, elöntöm szívedet, hogy öröklétbe ellebegj... Gúny lettem értelmedre, erôszak ösztönödre: hogy bezárjalak börtönödbe, vonszoljalak kapudon ön-kívülre! Hová legbensôbb szomjad hajszolt: a földi forrási ott szárazok... Hol szürkén foszlik rég honvágyad: Idô órája mind megállott. ...Ím szárnyaim hozzák a Minden-más fehérlô árnyait. Homlokra fú túlpartok lehe-illata... Igen, ezért kell, hogy legyek vadon és vad az elméddel! Legyek: -- a Semmi ajkadon! De lelkednek én Induló vagyok, az Út haza! Az Úr szivárványán Békéd ragyog, a felhôid felett. (Gertrud von Le Fort: Vissza az Egyházba) + Napóleon Montholon grófhoz: Sándor, Cézár, Nagy Károly, meg én, nagy birodalmat alapítottunk. De min alapult tehetségünknek ilyen alkotása? Csupán erôszakon! Jézus az Ô birodalmát szereteten, csak szereteten alapozta; és mindmáig milliók készek halni Érte!... Gondolom, értek valamelyest az emberi természethez; én mondom önnek, mindazok csak emberek voltak, ahogy én is ember vagyok, semmi más. Jézus Krisztus azonban több volt, mint csak ember! ...1800 évnek szakadékán át Jézus Krisztus küld egy igényt ránk, aminek mindennél nehezebb megfelelni... Mert Ô az embernek a szívét kívánja, kívánja teljesen, föltételek nélkül, és íme az igénye rögtön teljesítve van!... Ez a tény bizonyítja nékem tiszta meggyôzôen az Úr Jézus Krisztus istenségét. (Liddon Bumpton levelei: Napoleon beszélgetései, III, 147) + Jézus Krisztus mindenkiben Szabad és kell keresnünk Krisztust mindenkiben! És az Óban az Újszövetség szerint Ôt föllelnem! Ádámban álom ráborul, hogy Éva keljen ki az álmibul! Krisztusra ráhull kereszt kínhalála, hogy Egyházát szent oldalából megformálja. Mint Éva kél az alvó oldalábul, -- úgy kél az Egyház, hol Krisztus oldalán amíg a kéz titkos lándzsát fúr! A Szentség titkai ott folynak ki a Szívbôl, amíg az Egyház születik: tisztító víz és éltetô Vér ahogy kiömlik. Akad-e hát még valaki, hogy kétségbe vonja: a múltban ott rejlik Jövô, az Ótörvény lett az Újért! Mert vallja Apostol maga: Ádám az Eljövendô elôképe: ,,Ô volt képe annak, Akinek jönnie kell'' (Róm 5,14). (Sz Ágoston: 124. beszéd) ======================================================================== B ÉV ADVENT VAGY ÚRJÖVET Krisztus elôtti idôk Három visszapillantás a szent éjbe. Lelkemben visszaszállok a múltba, s szemlélem ennek az én szülôföldemnek határát, mikor az elsô karácsonyest ereszkedett a világra. Ez a nagy Duna úgy folyt akkor, mint most; Garam völgyének mocsarai az alkony elhaló világosságát tükröztették; a márianosztrai csúcsos hegyek, a Pilis, a Duna trachitszegélye részvétlenül merültek el a homályban; a Lázkereszt sziklája alatt zsongott a hullám, de keresztet még nem látott csúcsán; vadludak gágogó csataélei vonultak el fölötte, a római legionárius megitatta lovát s nyugalomra készült; túl a Dunán kigyúltak a barbár táborok tüzei. Mily világ! S most a bazilika nagyharangja zúg, s elnémítja a Garam hídján robogó gyorsvonat zörgését; a lakóházakban kigyúlnak a karácsonyfák illatos gyertyái; városok és faluk életébe bele van szôve annak az elsô karácsonynak áldása... Ezt mind a betlehemi gyermek tette; elváltoztatta a világot. Mint vízben a cukor s tűzben a vas s napsugárban a jég megolvad; úgy olvad el kezei közt s szeme édes tekintetétôl a kemény, a jeges, a vasas világ... Óh Uram, folytasd művedet... bennem s körülöttem! Nézem, szemlélem azt a másik világot, azt a darab mennyországot, melyet a szent Szűz hordozott az elsô karácsonyestén lelkében. Mély, szép, meleg, édes! Elmélyed az Isten gondolataiban, s végtelen szerelmét élvezi. Lelke a környezetbôl kiemelkedik, s Fiának heroizmusa szállja meg az anyát. -- Világ, intézmények, környezet, szokások, mind-mind elváltoznak, nem szabad hozzájuk tapadnunk, úgy, hogy lekössenek. Lelkemnek nem szabad szenvednie tôlük! Óh te édes, szomnambul [alvajáró] idegen, te lélek, ébredj; akkor ébredsz, ha meglátod magadat, páratlan, szinte idegenszerű voltodat, melynek a világ csak fészek, fészek arra, hogy mennyország fejlôdjék ki minden lélekben!... Vetek egy tekintetet magamra is. A szent Szűz nekem nyújtja gyermekét. Barlang, istálló, jászol, szalma, elhagyatottság, szegénység a kerete ez isteni adománynak. Mindenkinek lehet isteni édessége, még ha istállóban lakik is. Ne lakjék ott; helyes; de mivel a világ fejlôdését parancsszóra megcsinálni s kínt és nélkülözést egy legyintéssel száműzni nem lehet, állítsuk bele minden állásba s életembe az Isten erkölcsi erôit; mert mi nem gazdagságtól várjuk a jót, hanem jók akarunk lenni szegénységben s gazdagságban, betegségben s egészségben egyaránt. Ah, bennünk van a jóság forrása, bennünk fakad a jó, az isteni akarat. Ez kell mindenek elôtt! (Prohászka: ÖM, 6:60; 81) ======================================================================== B ÉV ADVENT 1. VASÁRNAPJA 1: Az alázatos lélek imája: bárcsak megnyílna az ég, és mennyei Atyánk elküldené az üdvösséget. S: A mi Urunk Jézus Krisztus dicsôséges eljövetelére készülünk. E: Mindig készen kell állnunk, mert nem tudhatjuk, hogy Urunk mikor érkezik. Nem kell szégyenkeznünk, ha advent szokatlan érzéseket és reményeket kelt bennünk. Jelenünk sötét, nyomasztó, majdnem kilátástalan, de az advent jövôrôl beszél: a történelemnek még nincs vége, nem marad minden úgy, ahogy most van, még valami új vár ránk. Hát akkor meneküljünk a zord jelenbôl egy szebb jövôbe? Krisztus nem arra bíztat, hogy napjainkból meneküljünk, sem arra, hogy egy szebb jövôrôl ábrándozzunk, hanem hogy éberek legyünk: munkára, amelytôl a jelen földerül, emberibb s egyben istenibb lesz. Ezzel készüljünk Krisztus napjára! Elsô olvasmányhoz / Iz 63,16-17.19;64,3-8 Az imádság Izajásnál (63,15-64,11) zsoltár, az imádkozó népe nevében Istenhez fordul panasszal, bűnei megvallásával, bizalommal, könyörgéssel. Jeruzsálem pusztulása, a Templom feldúlása (Kr.e. 587), a nép ínsége a babiloni fogságban: ezek nyomasztják a lelket. Isten -- úgy látszik -- elfordult népétôl, de valójában Ô az Úr, aki bűnt megbocsát, és jövôt ád (Jer 29,11). ,,Mi Atyánknak'' szólítjuk; Neki népe elsôszülöttje (2Mz 4,22), kivezette népét Egyiptomból, s Ô a ,,mi Megváltónk'' mindörökre. Az ôsatyák, Ábrahám és Jákob (Izrael) nem segíthetnek már, de él az Isten, s meghallja népe segélykiáltását. (63,16-17: 5Mz 1,31; 32,9; Jer 31,9; Oz 11,1 # 63,19: Zsolt 18,10; 144,5 # 64,3-7: 1Kor 2,9) Válaszos zsoltár / Zsolt 80(79),2-3.15-16.18-19 Segítség és oltalom-kérés Szentleckéhez / 1Kor 1,3-9 Az Ószövetség jámborai sem sejtették, hogy mennyire közel van Isten azokhoz, akik keresik Ôt. S fôleg azokhoz, akik hisznek Jézusban, és e hit szerint élnek. Ezt köszöni meg az apostol a levele kezdetén, amelyben különben kemény igazságokat kell mondania a korintusiaknak: életük botrányos, nem keresztényi, és nem gyakorolják a testvéri szeretetet. Értsék végre meg hivatásuk nagyságát, ami életük kezdete, közepe és végcélja! Minden napjukon máris ott van Krisztus végsô megjelenésének jegye és követelménye. (1,5: 2Kor 8,7-9 # 1,6-7: 2Kor 6,10; 1Tesz 3,13; 1Jn 2,28 # 1,8-9: 1Kor 3,13; 2Kor 1,21-22; Fil 1,6.10; 1Jn 1,3) Evangéliumhoz / Mk 13,33-37 A végidôk leírásában Sz Márk célja éberségre intés. A kezdés rövid hasonlata hangsúlyozza: Vigyázzatok! Vannak oly ôrök, kiknek méginkább dolguk a vigyázás: a ,,kapuôrzô'' az apostol és utódjai; de mindenegyes hívô felelôs a rábízott munkáért. -- Várni az Úrra, az Eljövendôre -- ez nem élettelen jövôbe meredés. Az órát, amelybe Isten beállított minket, arra adta, hogy felelôsségtudattal éljünk benne és vele. (Mt 25,13-15; 24,42; Lk 19,12-13; 12,38-40) Szentségre várva Az a parancsunk, hogy éberen virrasszunk: tisztán lássuk a valóságot, amiben élünk, és a tényeket, melyek felé haladunk. A nagy valóságot úgy hívják: Jézus Krisztus. S Ô máris velünk van, igéjében, Szentségében, testvérünkben. Elmélkedés Adventi várás Az Advent várakozásteljes, sejtelmes idô. Jól illik hozzá az a novemberi, decemberi reggel, mely nem tud kibontakozni ködbôl s sötétségbôl; elnyújtja a lélek vágyát is. E hosszú elnyújtott keltegetés egyszersmind kikezdés; az egyházi év Adventtel kezdôdik. Kópiázza a Krisztus elôtti évek borongós homályát. Tehát várakozás, keltegetés, kikezdés, ezek az Advent jellegei, melyeket Szent Pál is említett: Nox praecessit, dies appropinquavit... tűnik az éj, hasad a nap; ébredjünk erôteljes, szent életre, mely Krisztus felé siet. Várakozunk, mert az Úr jön; boldog a szolga, ki Urát várja. Vigília az élet, szent virrasztás; virrasztó éje az evangéliumi jegyeseknek: ,,Olajjal telt lámpák velünk, Jézus elé siethetünk''. Virrasztó éje a nagy ünnepeknek, mikor Krisztust tényleg meglátjuk. Gót dómnak kapuzatában állunk; próféták, apostolok s az evangélium kerubjai várnak ránk; de a kapu még zárva van; az élet izgalma fut végig rajtunk. Expectantes beatam spem [várván a boldog reményt]... várakozunk, reménykedünk, szemünk az örök világosság kapuin függ... Jöjj el Úr Jézus. Készülünk. Elôször is egy szent, kedves ünnepre, a kegyelmek, az ajándékok ünnepére, a szent Karácsonyra. Három gyakorlatra lesz gondunk: a) penitenciára, hogy tiszta legyen a szívünk; b) összeszedettségre, hogy valamint a természet most magába vonul és készül új tavaszra: mi is magunkbatérve jobban lássunk s erôsebben akarjunk; c) a természetfölötti élet vágyainak ébresztésére: harmatozzatok égi magasok... Isten, én Istenem, hozzád ébredek... nem felejtlek. Különösen pedig ismét kezdôk akarunk lenni. Jézus buzdít: kezdj! Mint ahogy a napsugár sziporkázik a zúzmarás fák bóbitáin s ingerkedve süt be jégvirágos ablaktáblákon át szobánkba, mintha fölszólítana: kezdjünk hát élni; úgy Krisztus. Kezdjünk sokszor! Furcsa kívánság, de rendkívül fontos. A kezdetnek sajátlagos mozgalma s lendülete van. Még nem ismer fáradtságot s csalódást. Van kedve. Gondolj a kikelet kezdetére; hajt a százéves tölgy és bükk is: puhul, fakad a kenettôl. Nem hajtana, ha kemény és száraz maradna. Az Isten keni föl a lelket... ,,propterea unxit te Deus...'' a jó kedv kenetével ,,oleo laetitiae''. Nagy a föladatunk; a kezdet kezdetén állunk. Szent Pállal, amik elôttünk vannak, azok után törekszünk! (Prohászka: ÖM, 6:6; 14) ======================================================================== B ÉV ADVENT 2. VASÁRNAPJA 1: Készítsük az Úr útját a magunk és embertársaink szívében! S: Várjuk az új eget és új földet, amely Krisztus végsô eljövetelekor valósul meg! E: Bűnbánattal készüljünk a Megváltó eljövetelére! Krisztus újra-jövetelét s a világ végét dús képzelettel ki lehet színezni, de oly nehéz elgondolni. A fizikai világ a maga törvényei szerint járja az útját. Az emberiség tán hallott valamit Krisztus elsô eljöttérôl, de az Ô hatalmából és fönségébôl mitse látni: hogy is lehetne az másképp? A mai keresztényt nem kevésbé faggatják, kérdezik, mint az elsô századit (Péter máodik levele). Milyen fölvilágosítást ad Ô hitérôl és reményérôl? Nem kell semmit sem mondania, amit nem tud. De tudnia kell, hogy e világ történelme Isten története; hogy Isten fogja befejezni a világot, tökéletesítve, nem elpusztítva; és hogy Isten fönségének kinyilvánítását az ember készíti elô, oly emberek, kik Istenhez fordulnak és a jövô felé haladnak. Elsô olvasmányhoz / Iz 40,1-5.9-11 Jahve, a választott nép Istene gondol népére, és nemcsak szavakkal vigasztalja a babiloni száműzetés ínségében, hanem újra hazavezeti ôket, ahogy valaha Egyiptomból. Ô maga vonul majd népével, innen a felszólítás: készítsetek utat az Úrnak! (Iz 40,3-4) A fölszólítás az égi hatalmakhoz szól, mert maga a nép nem képes rá. Isten kimutatja azzal szeretetét, hogy népének minden bűnét megbocsátja. Megmutatja hatalmát azzal, hogy otthonába visszaviszi. Sion, vagyis Jeruzsálem ne essék kétségbe, higgyen az örömhírben, és hirdesse azt tovább. (40,1- 2: Iz 52,7-12; 2Mz 6,7; Jer 31,33; Iz 43,25 # 40,3-5: Iz 43,1-7; 45,2; Mt 3,3; Jn 1,23; 2Mz 24,16; Jn 1,14 # 49,10-11: Iz 35,4; 62,11; Mik 2,12-13; Ez 34,11-16; Jn 10,11-18) Válaszos zsoltár / Zsolt 85(84),9-10.11-12.13-14 Az ígért üdvösség kérése Szentleckéhez / 2Pt 3,8-14 A korai keresztények az Úr visszatértét várták (1Tesz 4,17), de az váratott magára. Az elsô keresztény nemzedék, de talán már a második is (,,atyák'') kihalt, és mégsem történt meg. Alkalom ez gúnyra és Krisztus visszatértének sommás tagadására (2Pt 3,4). Mások nyugtalanul kérdezik, miért késlekedik, és mit jelent ez a keresztények életére. A válasz: a késés csak látszólagos, és oka Isten türelme, hogy mindenkinek idôt adjon megtérésre, mert mindenkit üdvözíteni akar. De az idô korlátolt, s a keresztényre már most érvényes a jövendô új világ törvénye, mely lelkületünk és cselekedeteink tisztaságát sürgeti. Béke és igazságosság töltse el életünket. (3,8-10: Zsolt 90,4; Lk 18,7-8; 2Pt 1,3-4; 1Tesz 5,2 # 3,11-14: Iz 34,4; Jel 6,13-17; 21,1.27) Evangéliumhoz / Mk 1,1-8 ,,Evangélium'': Jó Hír, az örvendetes üzenet maga Jézus személye! Igéjében és tettében Isten szól az emberhez. De az ,,evangélium'' jelenti egyben a Jézusról szóló keresztény üzenetet is. Az alapvetô kijelentés Róla pedig ez: Ô a Krisztus, az ígért Szabadító és Megváltó, és Ô az Isten Fia. Az evangélium, mint élmény és üzenet, Keresztelô Szent János fölléptével kezdôdik. Ô az útkészítô, aki mindenkitôl ôszinte megtérést és Istenhez fordulást követel: a keresztség és a bűnbocsánat elôfeltételeit. Jézusra mutat, a nála Erôsebbre, aki utána jön. (Mt 3,1-6.11-12; Lk 3,3-6.15-17; Jn 1,19-28 # ,,Isten Fia'', 1,1: Mk 1,11; 3,11; 9,7; 14,61; 15,39 # 1,2-3: Mal 3,1; Iz 40,3 # 1,8: Jn 1,26.33; ApCsel 1,5; 11,16) Szentségre várva Jézus megígérte nekünk az üdvösséget: Isten szeretetét és az Istennel való együttlétet. Reményt adott a jövôre, de ez a jövô a hívônek már megkezdôdött: a Szentség újra meg újra megpecsételi Istennel való egységünket a Szentlélekben. Elmélkedés Nem az ember ád elégtételt bűnéért, bárhogyan vezekeljen is, hanem Isten az, aki elegendônek ítéli azt a büntetés fejében. Nem az ember készít Istenének utat, hanem Isten maga épít magának utat az emberhez. Nem az ember tudja saját fáradozásaival megismerni az Istent, hanem Isten kinyilatkozva fönségében, szabad ajándékából ismerteti magát az emberrel. Nem az ember teszi hatékonnyá Isten igéjét, hanem Isten igéje hat és érvényesíti magát az emberi vonakodás dacára. Nem ember megy el Istenhez, hanem Isten jön le az emberhez. (Notker Füglister) + Keresztelô Szent János független, hatalmas lélek. Királyi paloták, puha, csipkés ruhák, szônyeg, kerevetek nem imponálnak neki; sôt ellenszenve van ellenük; kevés lelket lát a puha életben. Teveszôrruhájának érdességében hirdeti a lélek szabadságharcát. Királyának ruhája ez; annak az Úr szôlôjében kapáló erôteljes munkásnak zubbonya. Penitenciát tartsatok; feszüljön meg a lélek bennetek, mert a mennyek országa erôszakot szenved! Segítsük magunkat a lélek magaslataira penitenciánk s önmegtagadásunk által. Követeljük az önmegtagadásban a szellem adóját a túltengô testtôl! S tegyünk mindent a mi szép, szebb, erôsebb egyéniségünkért. Pro libertate! Szemünk, képzeletünk, ösztöneink, ínyünk fegyelmezettségében teljék örömünk! Ó, nyíljék meg szemünk, hogy lássunk, lássuk öntudatunk nemes, bűntelen, tiszta, korrekt tartalmában Istenünket, kincsünket, mindenségünket. Dolgozzunk rajta, hogy ez öntudat tisztult, kristályos, mélységes, fényes, bűvös tengerszem legyen, virágzó partoktól, titokzatos erdôktôl, az örökkévalóság hegyeitôl környékezve, s ne csak tükrözzék rajta, hanem merüljön el benne a mennyország! Szószerint igaz, hogy a hívô s szeretô lélek szépségében s erejében nyilatkozik meg az Isten-közelség. Az ilyen lélek szükségképpen Istennel teljes, Istentôl lelkesített, vagyis próféta. Az örökkévalóság hegyvidéke az ô hazája, s mikor onnan lejön, megérzik rajta, hogy a magasból való, az Isten angyala. ,,Ez az, kirôl írva vagyon: Íme én elküldöm angyalomat színed elôtt, ki elkészíti elôtted a te utadat'' (Lk 7,27). Az Isten kegyelme kíséri, s számtalan lelket boldogít. Az Isten jár nyomaiban, s az Úrjövet jellemzô alakja lesz, ,,készíti az Úr útját''. Minden prófétai lélek Adventen, Úrjöveten dolgozik. Buzdítja, inti, emeli az embereket, hogy Istenhez közeledjenek. A próféta olyan, mint a hegy, kiemelkedô ember; a nagy gondolatok, a lelkesülés embere. Rajta pihen az Isten gondolatainak napsugara; ô állítja meg a szellemi világ felhôit, s megindítja az ég áldását a földre... folyamok szakadnak belôle... hűs, erdôs illatot lehel. -- Hogy készül a próféta? Izajás leírta a 4. és 5. fejezetben. Tisztulnia kell; az Isten igéje s kegyelme égeti, s az Isten lelke tölti el bátorsággal! Tisztulok, bátor leszek, prófétai nyomokon járok... S ha szenved körülöttem a kételkedô s kislelkű világ, azt mondom: így járnak az Isten, a mélység, a bensôség aposztatái [hitehagyottjai]; annál inkább akarok ragaszkodni én hozzád, hogy próféta, vagyis az Isten embere legyek. Óh Uram, édes kincsem, szólj hozzám, beszélj velem. Sôt, prófétánál is nagyobb Szent János, mert az ,,Isten angyala''; tehát Isten követe; ki az ô ügyének él, s önérdek nem vezeti; hű szolga mindenben, ki egész életét e szolgálatba fekteti; szárnyai vannak, vagyis lelki készsége van Ura akaratának teljesítésére. S mindez mint erô és szépség jelentkezik benne és rajta. -- A lelki értékeket tényleg így kell átélnünk; van erônk, Isten adja, s ebben percig sem kételkedünk; ezt az erôt éreznünk kell. Ugyancsak legszebb a világon az Istenben megnyugodott s megtisztult lélek; ezt a szépséget és harmóniát élveznünk kell. (Prohászka: ÖM, 6:170; 220) + Loyola Sz Ignác két imádsága Uram, taníts nagylelkűségre! Taníts, hogy úgy szolgáljalak erôm szerint, amint Te megérdemled! Hogy adjak, nem számolgatván, mibe kerül! Harcoljak, mitse törôdvén sebekkel! Hogy törjem magam, nyugalmat nem keresve! Dolgozzam, bért-jutalmat sose kérve; csak azt az egyet: hogy tudjam, teszem a Te szent akaratod'. Vedd át, Uram, mind szabadságom! Fogadd minden emlékezetem, értelmem és minden akaratom'! Bármim van s mit birtokolnék: Tôled kaptam, visszaadom teljesen ma Néked, amint tetszik, akaratod rendelkezzék vélük! Egyet adj csak: szerelmedet malasztoddal együtt, s gazdag leszek mindeléggé, semmi többet nem kívánok! + Egy hű lélek jóvátehet, irgalmat nyerhet sok-sok hűtlennek. Minden lélek eszköz lehet ilyen fönséges jóvátevô műveletben. Semmi nagyra nincs szükség, elég a legapróbb tett, egy lépés, egy fölvett szalmaszál, egy megfékezett kíváncsi tekintet, egy kis segítség, egy szíves mosoly... Mindez a Szeretetnek ajánlva: valójában nagy nyereség, haszon a lelkeknek, a kegyelmek áradatát hívja le számukra! (Josefa Menéndez) + Mert folyton bukdosom, legyen állandó orvosom [bűnbánat szentségben]. (Sz Ambrus) ======================================================================== B ÉV ADVENT 3. VASÁRNAPJA 1: Egyedül a Megváltó hozza meg az igazi boldogságot. S: Testben- lélekben felkészülten várjuk az Úr érkezését! E: A Megváltó máris köztünk van, de sokan nem ismerik föl. Keresztelô Szent János szemében Jézus volt a ,,nagyobb'', aki elôtte volt és ôt követi, a várva várt Megváltó, az Úr! A jeruzsálemi vezetôknek Jézus a nagy ismeretlen volt, és annak is maradt. A világ nem ismerte föl Jézust Messiásnak, hanem megölte Ôt. Mi tudjuk-e ki Jézus? Mit felelnénk, ha minket, esetleg éppen minket kérdeznének? Meg tudnánk-e felelni hitünkért? A kérdezôsködôk nemcsak azt akarják tudni, amit ,,hivatalosan'' hiszünk, hanem azt is, mit érzünk igazán a szívünkben Jézusról. A kérdés az, életünk fogható, konkrét megélésében számít-e Jézus: az, aki már eljött, az, aki van, itt van, s az, aki újra eljô? Elsô olvasmányhoz / Iz 61,1-2.10-11 Az elsô részben (Iz 61,1-2) a próféta a meghívatásáról és lélek- élményérôl szól. Nyilván egyben az isteni igére utal (Iz 42,1): ,,Íme, az Én szolgám, kézen tartom ôt... neki adtam az Én Lelkemet!'' Isten felfogadta ôt szolgálatába: királyi, papi, prófétai feladatot rótt rá (61,4-9, nincs a mai szövegben). Jézus a názáreti zsinagógában e szakaszt magára alkalmazza (Lk 4,18), Ô az, aki jóhírt hoz a szegénynek, és általa értik majd meg azt. Az olvasmány második felét az ószövetségi Magnificatnak nevezhetnôk. Mint Mária dicsôítô himnuszát, ezt is a ,,szegények'' zengik, akik Isten irgalmazó szeretetét megtapasztalták. (61,1-2: Iz 42,1; 11,2-4; Zsolt 72,13-14; Mt 11,28-30; Iz 49,8 # 61,10-11: 1Sám 2,1; Lk 1,46-47; Jel 21,2; Iz 42,9; 55,10-11; 5Mz 26,19) Válaszos zsoltár / Lk 1,46-48.49-50.53-54 Magnificat Szentleckéhez / 1Tesz 5,16-24 ,,A mi Urunk, Jézus Krisztus eljövetele'' irányítja és alakítja a keresztények életét. A közösségben és az egyes emberekben élô Lélek megnyilvánulásai az öröm, a mindig érvényes ima, az Isten iránti hála és a többi ember tulajdonságainak és szokásainak tiszteletben tartása. Még a közösség dolgainak bírálata is a Lélek ajándéka. Aki bírálni, javítani akar, annak Isten Lelkével kell azt tennie, s Isten a béke Istene. Csak mikor lényünk minden rétegét és ízét (szellemünket, lelkünket, testünket) átjárja és megvilágosítja a Lélek, akkor tudunk megállni Krisztus elôtt. Akkor majd minden nyilvánvaló lesz számunkra... (5,16-19: Róm 12,12; Ef 6,18; 1Jn 4,1-3; Gal 5,22-23 # 5,23-24: 1Tesz 3,13; 1Kor 1,9; 2Tesz 3,3) Evangéliumhoz / Jn 1,6-8.19-28 Keresztelô Szent János bizonyságot tett a világosságról, amely Jézusban, az emberré lett Igében teljesedett be. A zsidó hatóság kérdezi: ,,Ki vagy te?'' János elôbb tagadólag felel: Nem én vagyok; nem vagyok sem az Úr Fölkentje, sem Illés, sem a várt próféta (l. 5Mz 18,15; Jn 6,14). Az ezt követô igenlô válasz arra mutat, aki már ott van, de az emberek nem ismerik föl. Ott volt Ô János elôtt is, és Ô jön János után is: az Úr, akinek János egyengeti az útját. Keresztelô János nagysága elôször azon meghívásában rejlik, hogy rámutasson a Megváltóra, de aztán abban a tökéletes hűségben is, amellyel betölti szent föladatát. (1,8: Jn 1,15.19-34; Mk 1,7 # ,,zsidók'', 1,19: Jn 5,10.18; 7,1 # 1,21: Mal 3,22-23; Mt 17,10-13; 16,14; 5Mz 18,15 # 1,23: Iz 40,3) Szentségre várva Oly soká nem ismertük föl Krisztusunkat, mintha nem értettük volna meg, hogy hiszen itt van miközöttünk: akik az oltár köré gyűlünk, akik vesszük Ôt; de itt van életünk napi veszôdségei, munkái közt is. Elmélkedés ,,Ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét.'' (Ef 4,30) Megragadja a lelkemet a gondolat, hogy megszomoríthatjuk ôt. Ha megszomoríthatjuk, akkor hát szeret, törôdik velünk. S valóban, mily mélyek megszomorodásai! Elsô a pokol, az ô ,,elbúsult haragja''; második a halál, mely a szép életre akarata ellenére szállt; harmadik a bűn, mert a ,,fegyelem Szentlelke elriasztatik az érkezô hamisságtól'' (Bölcs 1,4). Ha ôt megszomorítjuk, akkor voltaképp magunk szomorodunk el; elvesznek lassanként igazi örömeink, melyek az Istennel telt lelkekben fakadnak; érzékünk, hajlamaink földízűek lesznek. Lélek, szellem, kegyelem átlátszó ködképekké válnak, s kiverôdnek rajtunk az unalom s az öregség vonásai; meghasonlunk. Isten ments! Szolgáljunk az Úrnak ,,in laetitia'' [örömben]. ,,A lelket el ne oltsátok'' (1Tesz 5,19). A Szentlélek tűzláng, de a tüzet is ki lehet oltani; ki lehet ölni a lelket. A bocsánatos vétkek gyakori s könnyelmű elkövetése ki-kioltja a bensôség s ragaszkodás érzetét, lehűti ezt a finom, kényes lelket; ,,res delicata Spiritus'' [kényes valami a Lélek]. Nem csoda, ha a könnyelmű lélek, mely kis bűnökkel nem törôdik, halálos bűnbe is esik. Azért vigyázok, s minden készakaratos istenmegbántást kerülök; kényesnek kell lennem életemre. El ne riasszátok a lelket... alacsony, nemtelen viselkedéstek által. Átérzem, hogy a Szentlélek figyelmet, készséget, elôzékenységet érdemel, s nekem mindig az elôkelô érzés e magaslatán kell állnom. A lélek is eldurvulhat, elvesztheti az érintetlenség méltóságát s a korrektség szépségét, s a Lélek indításait alig érzi meg. Íme, érzékenységem által a Szentlélek orgánuma lehetek, s ô bennem lakik, eszköze lehetek, s ô általam dolgozik; de lehetek tört lant s eliszaposodott laguna is. Figyelek tehát a Szentlélek indítására s sugallataira! (Prohászka: ÖM, 7:405; 163) + A mi Otthonunk a Mennyország. Úgy vagyunk e földön, mint általutazók valami szállodában. Ha valaki távol jár-kél, mindig a hazatérést, otthonát forgatja szívében. (Vianney Sz János) ======================================================================== B ÉV ADVENT 4. VASÁRNAPJA 1: Dávid királysága a családjából származó Messiás révén szilárdan áll mindörökké. S: Krisztusban nyilvánvalóvá lett, és beteljesedett Isten üdvözítô szándéka. E: Isten megígéri a Megváltó születését, aki Király mindörökké. Sok embernek Isten a ,,Mindenható'' és semmi más. A Szentírás is Isten végtelen hatalmáról, nagyságáról és fönségérôl szól. De e mellett ott van sok más nyilatkozat, s fôleg azt ne feledjük, hogy a biblia a földi ember gondolkodásmódját követi, és a hallgatóság nyelvét használja. Kezdetben ez a hatalom úgy jelentkezik, mint ami megkülönbözteti az Istenséget a ,,gyönge, halandó'' embertôl. Késôbb Isten hatalmát és nagyságát gyöngeségben nyilvánította ki: Jézusunk születésében, életében és szenvedésében. Ha Isten titkához közelebb akarunk jutni, gyökeresen meg kell változtatnunk elképzelésünket hatalomról és nagyságról. Át kell alakítanunk eszméinket, az erôszakot mint ,,erôt'' elvetni, hogy a tehetetlenségben, mintegy a szeretet apró tényeiben ismerhessük meg Isten hatalmát. Elsô olvasmányhoz / 2Sám 7,1-5.8-11.16 Isten, ki Egyiptomból kihozta a népét, és a Sínainál szövetséget kötött vele (2Mz 20,2;24,3-8), Dávidot népe királyává tette. Dávid az Ô választottja, az Ô kedves ,,szolgája'' (2Sám 7,5), az, aki más módon, de Mózes feladatát folytatja. Dávid épít majd templomot a frigyládának, amely jele Isten üdvözítô jelenlétének népe közt. Isten nem szorul kôtemplomra; Ô jelen van minden helyen és minden embernek. Maga Isten fog Dávidnak ,,házat'' építeni, vagyis családját fönntartani az idôk beteljesüléséig, addig, míg Szűz Mária világra hozza Dávid igazi trónörökösét. (1Krón 17,1-15 # 7,1-3: 5Mz 12,9-10; Zsolt 132,1-5 # 7,8-11: 1Sám 16,11; Zsolt 78,70-71; 89,4.28-30 # 7,16: 2Sám 23,5; Lk 1,32-33) Válaszos zsoltár / Zsolt 89(88),2-3.4-5.27 és 29 Dávid házának kiválasztása Szentleckéhez / Róm 16,25-27 A rómaiakhoz írt levél Istent dicsôítô himnusszal zárul, Istentôl egyedül kapja az evangélium meggyôzô és megváltó erejét. Isten hozta létre a szent közösséget, Ô ad erôt neki, hogy értse a jóhírt és aszerint éljen. Az Ószövetségben csak utalás volt Isten szándékaira, de az evangéliumban a titok kinyilvánult. Fia elküldésével Isten belenyúlt a történelembe; most minden nép az Ô népe, kiket a hitre meghívott. Nyilván, Isten az emberiség problémáit nem iktatta ki a világból, nem mutatott külsô, látható hatalmat. De képessé tett bennünket, a ,,kereszt dôresége által'', hogy ezután nyomorúságunkat megértsük és legyôzzük. (Ef 3,20-21; 1Kor 1,8; Kol 2,7; 1,26-27; Ef 3,3-12) Evangéliumhoz / Lk 1,26-38 Isten a Dávid királynak adott ígéretét, -- túl minden emberi hűtlenségen, -- beteljesítette. Végérvényesen betöltötte Jézusban, Dávid fiában. Nem kellett ehhez Istennek semmilyen hatalmi eszköz, csak egy kellett, a Szűz beleegyezése, kit Ô szemelt ki arra, hogy a Megváltó Anyja legyen. És Mária, képviselve az egész emberi nemet, kimondotta az Igen-t. (1,26-28: Mt 1,18; Szof 3,14-15; Zak 2,14 # 1,31- 33: Iz 7,14; 2Sám 7; Iz 9,6 # 1,35: 2Mz 24,15-16; Lk 9,34 # 1,37: 1Mz 18,14; Jer 32,17) Szentségre várva Mária hite lehetôvé tette, hogy Isten örök Igéje emberré legyen, és közöttünk lakozzék. ,,Íme, ez Isten hajléka az emberek közt! Ô közöttük fog lakozni, és azok az Ô népévé lesznek!'' (Jel 21,3) Elmélkedés ,,Küldeték... Istentôl'' (Lk 1,26). Isten akart édesanyától születni, hogy mindnyájunkkal közölje önmagát. -- Az Ige emberré lévén, azt az emberi természetet, azt a páratlan, krisztusi lelket fölemelte magához... Anyától születvén, az édes Szent Szüzet istenanyai méltóságra emelte... Közülünk való lévén, mindnyájunkat testvéreinek ismert el, Isten-testvéri méltóságra emelt. Mily dicsôség, mily öröm: Isten, Isten-anya, Isten-testvérek együtt! E vérbôl serkentünk, kunyhókból emelkedtünk ily méltóságra. Ezt is át kell élni s át kell élvezni. ,,Üdvözlégy malaszttal teljes.'' Éva a paradicsomban találkozik a sötét angyallal, a Szent Szüzet szobájában keresi föl a világosság angyala. Az nem fél, ez óvatos és tartózkodó; ott a kígyó zörög, itt angyali szépség hódít mély tisztelettel. -- Nézd a Szent Szűznek áhítatba merült arcát, harmatos, csillogó szemét; tekints lelkének elzárt kertjébe; szebb ,,paradisus'' az, mint ahol a kíváncsi Éva áll; az Isten gyermekének mélysége, együgyűsége. E kedves vonásokat kópiázom, mikor az örvendetes olvasót imádkozom, elmerülök beléjük, s átviszem lelkembe. ,,Ne félj Mária''... mondja az angyal. Bizalmatlankodni jó, mert sokféle szellem jár ki-be az ember lelkében, s jónak látszik, ami rossz, s természetesnek, ami bűn, mert egyoldalúan nézzük, szuggesztiók alatt állunk. De mikor alázatos és erôs vagy, akkor ne félj, hogy csalódol. Ez a lelkület kizárja a kaprict, a szeszélyt, az erôszakos, ösztönös lelket; ugyancsak kizárja a félelmet. Az Isten angyalával szemben légy bizalmas, mint Jákob; a sötétségével szemben bizalmatlan, mint Jób. Alázódjunk meg úgy bűnösségünk s gyarlóságunk fölött, hogy az Isten segélyére való tekintetbôl ugyanakkor bátrabbak, lelkesebbek legyünk. Ami az embert élettelenné s gyávává teszi, az nem az Isten szelleme. ,,Kegyelmet találtál az Úrnál.'' Tetszettél neki; ô teremtett úgy, hogy megnyugodhassék benned, s te élvezed e mennyországot. Nem lépsz ki belôle soha. -- Nekem keresnem kell ez elásott kincset; sokszor kerülô utakon jutok el csak ismeretére; -- akkor fogom föl, hogy mily jó, mily édes, mikor hiányát érzem. Szeress, Uram, engem is; add, hogy megtaláljalak téged. Szeress úgy, hogy ne oltsa ki hideg lelkem szeretetedet. Szeress és vonzz hathatósan. (Prohászka: ÖM, 6:44; 64) + ,,Malaszttal teljes'' ,,Üdvözlégy, malaszttal teljes!'' Haragszunk a malaszt szóra, s helyébe rakjuk a kegyelmet: mintha ezzel érthetôvé tettük volna a titkot! A kegyelem épp azért félrevezetô, mert van köznyelvi jelentése is: de milyen szegényes! Az a kegyelem vagy malaszt, amelyben Mária részesült, nem a bűn és a büntetés elengedése, hanem sokkal több annál. Az a Lélek vezette, nevelte fogantatásának pillanata óta, aki most egészen árnyékába veszi, s teremtô hatalmával elindítja benne Jézus életét. Sokan sokféle embert megtapsolnak, dobogóra állítanak. Rendszerint a teljesítményükért: tudósokat, művészeket, űrutasokat, sportolókat. Mi keresztények Gábor angyal köszöntô szavát ismételgetjük, s legmelegebb gratulációnkat Máriának tartjuk fönn, aki nem teljesítményével szárnyalta túl a többi embert, hanem kegyelembôl kapott többet mindenki másnál. Milyen alázatos elsôség ez! (Jelenits: Betű és lélek, 17) + Óh bűnös, el ne csüggedj, minden bajodban Máriához menekedj! Hívd Ôt segélyül, mert ez az Isteni Akarat, hogy Ô (Jézusa kezibül), minden szükségben legyen oltalmad. (Nagy Sz Vazul) + Tisztaság A sértetlen szüzesség angyali ajándék, rothandó testben az Örök Romolhatatlan mása. -- Ki tagadná: a szűzi élet mennyei, e földön csak azóta lelhetni, mióta Isten embertestbe szállott le. -- Szüzek: értetek angyalok küzdenek, mert angyalok erkölcsével vitézkedtek. -- Illô, hogy minél szűzibb a leány, annál alázatosabb. Alázatnak legyen mesternôje, ki a szűziségnek hirdetôje. (Sz Ambrus) + Tisztátalanság Mihelyt elkezd valaki buján élni, igaz hitét is lassan elfecsérli. (Sz Ambrus) ======================================================================== B ÉV NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA 1: Isten a vízözön után szövetséget köt Noéval és utódaival. S: A vízözön elôképe a keresztségnek, mert a keresztség vize megadja nekünk a bűnök eltörlését. E: Keresztsége után Jézus hirdetni kezdi az üdvösség jó hírét. A tudomány és a technika haladása az ember hatalmát soha nem sejtett mértékben megnövelte, de az ember maga sem jobbá, sem boldogabbá nem vált. Az ember életében szorongás uralkodik. Rettegés a végcsapástól, melyrôl nem tudni, mikor és hogyan szakad ránk. Az Isten üzenetében való hit nem oldja meg a világ problémáit, amelyektôl szenvedünk. De annál jóval többet tesz: más emberré változtat minket. Oly emberré, aki többé már nem retteg, mert tudjuk, hogy szeret az Isten és hűséges. Elsô olvasmányhoz / 1Mz 9,8-15 A paradicsomi világ, melyben nincs halál, nincs szenvedés, nem tartozik a történelem idejébe. Itt csak egy rendje-bomlott és sokféle veszély közt hánykódó világ létezik. És e világ kerül Isten ítélete alá, amelynek ôsmintája az özönvíz; de Isten hűsége és irgalmas szeretete is kiterjed a világra. A Genezis 9. fejezetének olvasmánya az ,,örök idôkre szóló szövetségrôl'' beszél (9,12), melyet Isten Noénak és utódainak (az egész emberiségnek) ígért az özönvíz után. Bár a gonosz a jövôben is tényezô marad, Isten nem pusztítja el a világot újra. Ebbôl hitet és reményt meríthetünk, annak elenére, hogy a pusztulás jelei vesznek körül. Még a végcsapásban is érvényes az isteni hűség üzenete. (9,8-11: 1Mz 6,18; Oz 2,20; Iz 11,5-9; 54,9-10; Sir 44,18; Róm 11,29 # 9,12-15: Ez 1,28; Jel 4,3) Válaszos zsoltár / Zsolt 25(24),4-5.6-7.8-9 Könyörgés vezetésért Szentleckéhez / 1Pt 3,18-22 Szent Péter levelének e szakasza az ôsi hitvallás alapnyilatkozata: Krisztus meghalt, a halál birodalmába leszállott, és föltámadott; Isten jobbjára emeltetett, és ítélni fog élôket és holtakat. Miután Krisztus a halálig teljesen megjárta az ember útját, az ember már képes rá, hogy a keresztség által az élet útjára lépjen. A keresztség, mely itt a vízözön ellenképeként szerepel, tiszta lelkiismeretet biztosít nekünk, és odairányít, ahonnan Krisztus kiindult értünk. (3,18: Róm 5,6; 6,9-11; Iz 53,11; Róm 1,3-4 # 3,20: 1Mz 6,8-7,7; 2Pt 2,5 # 3,21: Róm 6,4; Kol 2,12-13 # 3,22: Ef 1,20-21; Kol 1,16-18) Evangéliumhoz / Mk 1,12-15 Krisztus megkeresztelésével, pusztai megkísértésével és Keresztelô János működésének végével bevégzôdik az elôkészítô idô, közel van az idôk nagy fordulata. Azzal jött közel, hogy Jézus föllép, és meghirdeti ,,Isten Evangéliumát (Jó Hírét)''. Azzal, hogy Krisztus a pusztában megállotta a kísértést, a szorongatás és a harc ideje ugyan még nem fejezôdött be, de Jézusnak, a második Ádámnak, az új embernek gyôzelmében már a mi gyôzelmünk is megadatott: többé már nem kell vereséget szenvednünk. A fölszólítás a megtérésre hitre és bizalomra is hív. (1,12-13: Mt 4,1-11; Lk 4,1-13; Iz 11,6-9; Zsolt 91,11-13 # 1,14-15: Mt 4,12-17; Lk 4,14-15; Gal 4,4; Róm 3,25-26) Szentségre várva Itt és most hirdettetik Isten evangéliuma, az a jó hír, hogy van számunkra jövô és menekvés. Az üdvözítés, akárcsak a jóhír, egyedül Istentôl jön, Jézus Krisztus által. Ô az új kezdet, Ôbenne kezdôdik a mi új életünk. Elmélkedés Önmegtagadás (aszkézis, böjt): a szeretet és öröm forrása Szükségünk van szeretetre. Krisztus azért jött, hogy megadja nekünk, mintául megélte nekünk e szeretetet. Ezért ölelt magához mindent a földön mérhetetlen mélységű szeretettel: Anyját és bennünket, testvéreit, hazáját s a világ minden lelkét; a napot az égen s a virágokat a mezôn; a tékozló fiút, Zakeust, Mártát, Máriát. A szeretet tüzét hozta a földre, hogy az egész világ, az egész emberi nem felgyulladjon. Értsük meg ezt jól. Ha csak tépelôdünk, okoskodnunk, mindig szörnyű gondterheltek vagyunk, és ezt soha fel nem fogjuk. Itt nemcsak érteni kell. Itt égni kell, itt a lángnak belénk kell kapnia. A kultúra, mely ebbôl a lángból támad, végtelenül magasabb minden értelmi kultúránál. Ez a kultúra aszkézist és örömet mond egyszerre. Az igazi keresztény aszkézis az öröm formája, a lét rendetlenségét szabályozó, körülrajzoló, mérsékelô, arányosító tevékenység. A léleknek a maga teljesedését keresô kiömlései az örömök rendetlen állóvízeivé pocsolyásodnának, az aszkézis pedig a maga megállító, terelô, elfordító, kényszerítô hatalmaival ezt a kiáradást útválasztó, tengerkeresô mederbe gyűjti. Az aszkézis a lélek eleven vizeinek bölcs folyószabályozása, s a legmagasabb értelemben vett örömgyűjtés, örömvezetés a nagy célok felé. Alaphangja, hogy a gyötrôdés, a nyomorgás nem cél, hogy a gátak, a fékek, a tilalmak nem önmagukért kellenek, hogy a szenvedés nem a vergôdésért van, melyen átvonszol, hanem a diadalért, mellyel a lélekerô leigázza. Az aszkézis a lélekmintázó vésô, mely sebezve formál, de célja nem romboló sebzés, hanem a diadalmas forma. A tettek az aszkézis munkás műszerei. Semmi sem alakít bennünket más, mint a tett. Merengéssel idegpályákat ki nem járunk, tétlen örömmel öntudatos reflex-hidainkat meg nem építjük. Az aszkézis a cselekvés fegyelme, feladata a tettek hordozóját, a testet, a lélek szófogadó orgánumává tenni. A lélek emlékezik és teremt, mindkettôvel túlárad önmagán, s áradása öröm. Ez a habzó színtenger, ez az immateriális valóságfolyam eleven idegkészülékbe fogódzik, és részt vesz annak sorsában. Élô gépezete csalja, rontja, ô pedig míg egyrészt építi, másrészt bontja és emészti is saját szerkezetét. Ez a koncert magára hagyottan ösztönös tetteket, vagy tétlen álmodozást termelne. Az aszkézis e csodálatos együttesnek szabályozó készüléke. Munkaeszközei az örömök fegyelmezése és a szenvedések elvállalása. Eredménye a mérték, a harmónia fönsége, az a felsôbbrendű kultúra, mely a test és lélek összjátékát üresen pergô tengelyek szövedékébôl erkölcsi alkotó, termelô erôvé teszi. (Prohászka: ÖM, 7:25; 354) + A kísértések elviselése Amíg e világon élünk, nyomorúság és kísértés nélkül nem lehetünk. - - Innen van az írás szent Jóbnál: ,,Küzdelem az ember élete a földön.'' -- Azért mindenkinek kellene a kísértésekkel gondolnia és virrasztania az imádságban, hogy alkalmat ne találjon ámításra az ördög, ki sohasem alszik, hanem körüljár, keresve, kit nyeljen el. -- Senki sincs oly tökéletes és szent, hogy valamikor kísértései ne lennének, teljesen kísértések nélkül nem maradhatunk. -- De azért a kísértések gyakran igen hasznosak, noha terhesek és kellemetlenek; mert az ember a kísértésben megalázódik, megtisztul és tanul. -- A szentek mindnyájan sok mindenféle nyomorúságon és kísértésen mentek keresztül, de növekedtek is a jóban. -- Akik pedig ki nem állották a kísértéseket, megromlottak és végképp elpártoltak. -- Nincs olyan szent szerzet, sem oly titkos rejtek, ahol kísértések és kedvünk ellen való dolgok ne volnának. -- Nincs az az ember, aki teljesen biztos a kísértésektôl, míg e földön él. -- Elôször puszta gondolat tűnik elmédbe, aztán erôs képzelet, erre gyönyörködés és tán beleegyezés. -- Mindjárt elején kell tehát küzdeni ellene. Minél tovább késlekedik valaki, annál erôtlenebb lesz. -- Sokan elég gyönge kísértéseket éreznek, Isten bölcs és kegyes gondviselése szerint, ki az emberek állapotát és érdemeit nézi és mindent választottainak üdvösségére rendel. -- Azért nem kell kétségbe esnünk, mikor kísértés ér, hanem annál buzgóbban könyörögjünk Istenhez, hogy minden szenvedésünkben rajtunk segíteni méltóztassék, aki Szent Pál szaval szerint a ,,kísértésekkel együtt kegyelmet is ad'', hogy azokat elviselhessük (1Kor 10,13). -- Alázzuk meg tehát lelkünket Isten keze alatt minden kísértésben és háborúságban; mert az alázatos szívűeket megszabadítja és felmagasztalja. -- A kísértések és háborúságok próbálják meg az embert, mennyire halad; ezek által növekszik érdeme és világosabban kitűnik az erénye. -- Nem nagy dolog, ha ájtatos és buzgó az ember, mikor semmi sem bántja, de ha a háborúság idején békével tűr, nagy a remény elômeneteléhez. -- Némelyek megmenekednek a nagy kísértésektôl, de mindennapi apróságokban gyakran megbotlanak, hogy megalázódjanak és nagy dolgoknál magukban ne bízzanak, mikor már apróságokban oly gyöngék. (Kempis: KK, 1:13) + Az élet kevélysége ,,A kevélység -- mondja Bossuet* -- mélyreható rendetlenség: aki benne leledzik, az önelégült ember; önszeretetének túlzásában a maga istenének nézi magát.'' Elfelejti, hogy Isten az ô létrehozója és végsô célja, magát túlértékeli, igazi, vagy vélt kiválóságait Isten kizárásával egészen magának tulajdonítja. Innen származik a függetlenségnek és önrendelkezésnek az a szelleme, amely szereti kivonni magát Istennek, vagy Isten helyetteseinek felsôbbsége alól, az az önzés, amely mindent kizárólag önmagáért tesz, mintha ô volna a maga végsô célja, az a hiú tetszelgés, amely gyönyörködik kiválóságaiban, mintha nem Isten volna valamennyinek a szerzôje; amely kéjeleg jó cselekedeteiben, mintha azokat elsôsorban nem a bennünk dolgozó isteni kegyelem művelné. Innen az a hajlama az embernek, hogy jó tulajdonságait túlozza, nem létezôket is tulajdonítson magának, magát mások elébe helyezze, sôt nem egyszer, hogy másokat lenézzen, mint a farizeus is tette. Ehhez a kevélységhez hozzájárul a hiúság, amely rendetlen módon keresi a mások jó véleményét, dicséretét, magasztalását. Ezt nevezik hiú dicsôségnek. Mert amint Bossuet megjegyzi, ,,ha ezek a dicséretek hazugok, vagy túlzottak, milyen eltévelyedés bennük tetszelegni! Ha pedig igazak, honnét az a másik eltévelyedésem, hogy kevésbé örülök az igazságnak, mint az emberek tanúságtételének, mellyel azt elismerik?'' Valóban különös dolog: az ember jobban örül az emberek jó véleményének, mint magának az erénynek, és az ember jobban szégyenkezik egy nyilvános, mint egy titkos hiba miatt. Ha úrrá hagyjuk lenni magunk fölött ezt a hibát, nemsokára másokat hív létre: a dicsekvést, amely szeret beszélni önmagáról, sikereirôl, a feltűnési viszketegséget, amely pompával, cifrasággal magára szereti terelni a közfigyelmet, a képmutatást, amely szeret olyan erények színében tündökölni, amelyeket esze ágában sincs gyakorolni. A kevélység orvossága Bossuet-nál: ,,Ne bízzatok semmit magatokban, mert innen kezdôdik minden bűn... Ne keressetek dicsôséget az embereknél, mert ezzel már elveszitek jutalmatokat; úgy, hogy ezentúl csak büntetés vár reátok. Ne dicsekedjetek: mert mindazt, amit jócselekedetetek érdemébôl magatoknak tulajdoníttok, Istentôl lopjátok el, aki azok szerzôje, és magatokat állítjátok az ô helyébe. Ne rázzátok le az Úr igáját, ne mondjátok magatokban, mint a megátalkodott kevély: Nem szolgálok. Mert ha nem szolgáljátok az erényt, szolgái lesztek a bűnnek és fiai a halálnak.'' (Tanquerey: A tökéletes élet; * Bossuet francia hitszónok Tanquerey művében) ======================================================================== B ÉV NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA 1: Ábrahám Isten parancsára kész feláldozni fiát, az ígéret gyermekét. S: Isten egyszülött Fiát adta áldozatul értünk. E: A kereszthalál elôtt az Atya tanúskodik arról, hogy Jézus az Ô szeretett Fia. Mikor azt mondjuk valamire, hogy ,,emberi'', elsôsorban emberi gyöngeséget értünk, amit számba kell venni és megbocsátani. Ilyen kicsinyre becsüljük az embert! De Krisztus által nyilvánvaló lett, hogy mi valóban az ember és mivé lehet, mivé kell lennie Teremtôje akaratából. Krisztus tökéletes ember volt, az igazi ember, akiben Isten kedvét lelte. Ugyanakkor kinyilvánult Benne az Ô saját lénye, szentsége és fönsége is. Elsô olvasmányhoz / 1Mz 22,1-2.9.10-13.15-18 Ábrahám hitének ,,szakító próbája'' volt a parancs: egyetlen fiát áldozza föl. Ezzel Isten látszólag saját ígéretét és Ábrahám jövôjét is kérdésessé tette. Ilyen kiszámíthatatlan, hataloméhes, kegyetlen hát az Isten? Szüksége van-e ilyen próbákra, hogy tudja, mi lakozik az emberben? Istennek nincs szüksége rá, sokkal inkább az embernek kell megsejtenie, hogy Isten ijesztôen hatalmas, felfoghatatlanul más! Kín és lemondás által kell az embernek bensôleg nônie, s elérnie azt a belsô szabadságot, mely voltaképp egyedül teszi ôt emberré. (Sir 44,20; Zsid 11,17-19; Jak 2,21-22; Jn 3,16; Róm 8,32) Válaszos zsoltár / Zsolt 116(114-115),10.15.16-17.18-19 Hála a megmentésért Szentleckéhez / Róm 8,31-34 Isten népe Ábrahámban látta a hívô ember mintaképét. Az iszlám hívei számára is ô az elsô és ,,tökéletes muzulmán'', -- mert teljesen ráhagyatkozott Isten akaratára. De a keresztény hit emellett Izsákban, az egyetlen Fiúban, aki föláldoztatására megy, Krisztus képét ismeri föl. Izsák valójában nem lett áldozat, az ô helyébe és miértünk, mindnyájunkért Isten egyetlen Fiát adta át. Szemünkben ez érthetetlen titok, mert nincs sem Isten szentségérôl, sem igazságosságáról, sem az Ô végtelen szeretetérôl eléggé beható fogalmunk. Csak azt ,,tudjuk'' (Róm 8,28), hogy Istennek minden tette az Ô szeretetébôl folyik, és elég hatalmas arra, hogy megmentsen mindenkit, aki Benne bízik. (8,32: 1Mz 22,16; Róm 5,6-11; 1Jn 4,10; Jn 3,16 # 8,33-34: Iz 50,8-9; Zsid 7,25) Evangéliumhoz / Mk 9,2-10 Jézus táborhegyi megdicsôülésének leírását megelôzi Péter vallomása az Ô Messiás voltáról (Mk 8,29), de Jézus kínszenvedésének elôrejelzése és keresztjének követésére szóló meghívás is! A Jézusról szóló teljes kijelentéshez mindkettô hozzátartozik: a Kereszt és a Megdicsôülés. A felhôbôl hangzó szózat Jézust Messiásnak jelenti ki, akárcsak a keresztelésekor (Mk 9,7; 1,11). Jézus a Mózes jövendölte próféta (Mk 9,7; 5Mz 18,15): Ô nagyobb Mózesnél és Illésnél. De csak föltámadása után értik meg majd tanítványai, hogy voltaképp ki Ô, és csak akkor lesznek képesek szólni Ôróla és mindenrôl, ami történt és amit hallottak Tôle. (9,2-8: Mt 17,1-8; Lk 9,28-36; 2Mz 24,16-18; Mk 16,5; 2Pt 1,16-18; 2Kor 3,18 # 9,9-10: Mt 17,9-13) Szentségre várva A hit képes rá, hogy Istennek a kenyér és bor színe alatt rejtôzô fönségét fölragyogni lássa. Krisztussal egységben a mi testünk is, a mi egész lényünk át fog változni, és Ôhozzá leszünk hasonlóvá. Elmélkedés Urunk színe-változása ,,Fénylék orcája mint a nap, ruhái pedig fehérek lônek, mint a hó. Felelvén pedig Péter, mondá Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lennünk!'' (Mt 17,1-10). Lelkétôl, imában áthevült lelkétôl változott el színe, ,,s midôn imádkozott, ábrázata más színű lôn'' (Lk 9,29). Ez az Isten- egyesülésben boldogított lélek színeváltozása; a test és vér, a földi lét nehézsége és sötétsége lélekbe öltözik. Egyre azon dolgozunk, hogy több lélek áradjon ki a testre, az ösztönre, több lélek a munkára, társadalmi intézményekre. A léleknek testet, ösztönt természetfölötti szépségbe s fénybe öltöztetô munkáját imának hívjuk; imáinkban dolgozunk azon, hogy átformálódjunk s tisztábbak, nemesebbek, lelkiebbek legyünk. Az erkölcsi erôkifejtés elsô lépése a színeváltozás felé az alázatos, meleg, erôs ima! Mikor e meleg áramlat a lélekben megindul, s felsôbb, édes világosság szűrönközik életünkbe, akkor Péterrel kiáltjuk: Uram, jó nekünk itt lennünk, itt a lelki emelkedettség magas hegyén, itt az isteni fölvilágosítások régiójában, itt az imádság fényes felhôjében, itt a világtól messze s közel az Istenhez; jó, jó nekünk itt lenni, s használjuk is föl a vigaszok e tavaszi virágfakadását, de tartsuk szem elôtt, hogy a hegyrôl le kell jönnünk a poros, lapos világba. Jöjjünk úgy le, mint kiknek fényes a lelkük s telítve van lelkük a magaslatok fűszeres levegôjével. S a másik színeváltozás? ,,és maga mellé vévén Pétert és Zebedeus két fiát, kezde bánkódni és szomorkodni s orcájára borula imdákozván: Atyám, ha lehetséges, múljék el a pohár tôlem; és méne tanítványaihoz és alva találá ôket'' (Mt 26,36-40). Itt a vérrel verejtékezô ,,facies'' [arc]; ez a szomorú lélek kiáradása a testre; a vigasztalanság és elsötétülés állapota. A földi ember irtózik tôle s alszik; boldog, ha magát felejti. Krisztus itt is imádkozik, küzd, s az Isten szent akaratán megnyugszik. Te akarod, Uram, kezedbôl veszem e kelyhet; ha vigaszt nem is érzek, mindegy; öntudatomba zárom a dicsôség biztosítékát, hogy a vigasztalanságban teljesített isteni akarat az örök életnek s minden kegyelemnek magva. (Prohászka: ÖM, 6:208; 267) + Bűnbánó ima Megborzad a lelkem, Uram, ha visszagondolok mindarra, amit a Te kegyelmednél fogva be kell vallanom, és félek azokra gondolni, mikben egykor gyönyörködtem. Igaz, Uram, mennél jobban megszeretteted magad velem, annál inkább fájlalom gyalázatosságokban elmúlt életemet. De hisz igazságos dolog, hogy féljek Tôled, mert én ember vagyok, és irgalmadnak kincseit fölötte törékeny cserépedényben hordozom; meg nem is szabadítottál meg ellenségeimtôl. Nincs-e körülöttem a szánalmas hús, a férgeknek eledele? Tudom is, igen sokszor érzem, mert minden pillanatban leselkedik rám a rossz lélek, hogy csak egyedül néked vagyok adós én Megváltóm, azért, hogy megzabolázod bennem a testnek ösztönét azon idôtôl fogva, amióta elsô vallomásomat tettem; de még most sem távozott el tôlem; élek, és ezért félelemben és rettegésben kell cselekednem. Látom, Uram, hogy jobban nem vesz körül egy alattomos ellenség sem, mint a hatalmas önszeretet, melynek igája alatt az eszem használata óta sóhajtozom, és az érzéki bűnök terhe, súlya. De mire való a bűnök összehasonlítása! Mind egyenlô volt, mert legkisebbikük is sokkal többet nyomott, mint szeretetem súlya. Adj, Uram, nekem könnyeket, hogy megsirassam ôket, érzem ugyanis, hogy még nem bántam meg eddig eléggé. Óh, végtelen a Te jóságod bűneimmel szemben, Uram! Felteszem magamban, hogy a Te támogató kegyelmeddel életemnek minden napján megbánom ôket. Óh hányszor csalt ki szemembôl akaratom ellenére is könnyeket hazám iránti szeretetem gyöngédsége, vagy más dolgok iránti bűnös indulat. Hát most miért száradtok ki, könnyek, midôn a Megváltó Istennek kell megmutatnom szívem töredelmességét? Ha emberi és bűnös indulatoknak bizonyságai voltatok, miért álltok ellen a megbánás indulatának? Tekints lelkembe, Uram, lásd, méltán félek-e, hiszen még máig is, akaratom ellenére, ellened lázonganak tagjaim. Védj meg engem, én lelkemnek Üdvössége, minden hiú képzelgéstôl és tetszelgéstôl! Rajtad függök, és egyedül csak tebenned bízom! Amen. (II. Rákóczi Ferenc imája, Sík: DB, 509) + Valóban, ki olyan erôs, hogy sosem tántorodhat meg a kísértésben? Ha jól végiggondolod, az igaz is csak éppenhogy üdvözül. (Sz Ambrus) ======================================================================== B ÉV NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA 1: Isten a Sínai hegyen kihirdeti a tízparancsolatot. S: A megfeszített Krisztus minden népnek üdvösséget szerzett. E: Jézus isteni küldetésének legfôbb bizonyítéka, hogy harmadnapra föltámadt. ,,Mit kell tennünk?'' Ezt a kérdést mindig megelôzi egy másik: Mik vagyunk? A teremtett világban az ember az a lény, akit Isten különösképp magáénak kíván és egyre újra igényel. És ez nemcsak a keresztényekre áll. Hogy ez a ránk tartott igény közlés, ígéret vagy követelés formáját ölti-e, az nem sok különbséget jelent. Az ígéret is fölszólítás, a fölszólítás egyben kinyilatkoztatás és ígéret. Nem szeretjük, ha parancsokra figyelmeztetnek, mert az az érzésünk, hogy valamit kívülrôl ránk kényszerítenek. De Isten belülrôl szól, és meg kell értenünk, hogy Istennek minden parancsa fölszólítás s egyben nagyszerű fölkínálás is. Elsô olvasmányhoz / 2Mz 20,1-17 vagy 2Mz 20,1-3.7-8.12-17 A tízparancs kihirdetésének a Sínai-élmény évenkénti ünneplésében volt meg a kultusza: a szövetségkötésrôl és a törvényadásról való emlékünnepben. Isten kivezette a népét Egyiptomból, a Sínai hegyi szövetségben önnön népévé tette, és mint élethez szükséges rendet, a parancsokat adta neki. Eredeti alakjában a tízparancsolat valószínűleg kissé rövidebb volt a mai szövegénél, és mind ezzel kezdôdött: Ne... Az alapvetô követelés az, hogy a nép álljon egészen Isten, Jahve mellé, és csakis Ôt tisztelje. A többi parancsolat tisztázza, hogyan kell Isten népének szolgálnia Istent, hogyan éljen békében, rendben, mint Isten népe. A parancsokat úgy kell tekinteni, mint a legkülsôbb korlátokat; ezeken belül azonban oly tág tér nyílik a Jóra, hogy benne az Újszövetségnek szorosabban Istenhez ölelô törvénye is helyet talál. (2Mz 34,14-26; 5Mz 5,6-21; 2Mz 20,22-23,19; 5Mz 27,15-26 # Mk 12,29- 34; Róm 13,8-10; Gal 5,14) Válaszos zsoltár / Zsolt 19(18),8.9.10.11 Öröm Isten törvényén Szentleckéhez / 1Kor 1,22-25 Krisztus keresztje nem valami kiagyalt tan, hanem életélmény: Jézus kereszthalála Isten üdvözítô akaratát tette láthatóvá és váltotta tettre. Ehhez a döbbenetes tényhez nincs elôkészítés a zsidók messiási várakozásaiban, mert ezek egy tündöklô, diadalmas Messiást reméltek, és ezért az Írás utalásait a szenvedô Messiásra nem értették, mellôzték. De a pogányok bölcselô tanai sem sejtettek ilyent; semmilyen filozófiai kérdésünk, eszmélésünk és kutatásunk nem hatolhat el a kereszt titkáig. Nagy az Isten, és legnagyobb művét gyöngeségben és megalázkodásban tette teljessé. De azt csak a hit fogja föl és fogadja el! Az út nem az értéstôl visz a hit felé, hanem a hittôl az értés felé. Sz Ágoston mondja: ,,Higgy, akkor majd értesz!'' (Mk 8,11- 12; Jn 4,48; 6,30; Gal 3,1; 1Kor 1,18-25; Jn 6,35; 2Kor 12,10; 13,4) Evangéliumhoz / Jn 2,13-25 Jézus alapvetôen nincs ellene az istentisztelet külsô formájának. Szereti Jeruzsálem templomát, Atyja házának hívja. De épp ezért Ô, a Fiú, nem tűrheti e templom megszentségtelenítését, profanizálását. ,,Templomtisztító'' haragja kifejezi Atyja iránti szenvedélyes szeretetét. S mikor fölhatalmazását firtatják, leplezett utalással felel haláláról és harmadnapon való föltámadásáról szólva. Ezt a tanítványok is csak akkor értették meg, mikor Jézus halottaiból föltámadt és a Szentlélek emlékeztette ôket. (Mt 21,12-13; Mk 11,11.15- 17; Lk 19,45-46 # 2,13-18: Mal 3,1-4; Zsolt 69,10 # 2,19-22: Jn 4,48; 6,30; Jn 1,14; 4,21; 7,37-39) Szentségre várva Ott az igazi templom, Isten szentélye, ahol Istent lélekben és igazságban imádják. Jézus maga az igazi, élô Templom, Ô az igazi imádó is. Ôáltala és Ôvele imádkozunk mi is az Atyához. Elmélkedés ,,A megfeszített... a meghívottaknak Isten ereje és Isten bölcsessége'' (1Kor 1,24). Tulajdon cselekedete Istennek az irgalmazás. Mikor pedig igazsága kívánja, hogy valakit ostorozzon, mint idegen munkát és nem a maga indulatjából, hanem az emberi gonoszság kényszerébôl,... szívfájdalommal cselekszi azt... Ezek mind igazak és bátorítanak, hogy bűneinkre nézve reménységünk ne habozzon, és kétségbeeséssel az ördög meg ne tántorítson, hanem Krisztus kínszenvedésének gondolatjával erôsítse szent reménységünket. Isten nem kedvezett tulajdon Fiának, hanem váltságul keserves kínszenvedésekkel és gyalázatokkal tetézett halálra adta Ôtet! Hogy gondolhatunk hát arra, hogy Ôvéle együtt nem részesített minket is minden javaiban? És ha akkor, mikor ellenségei voltunk, mikor halált és büntetést érdemeltünk, mikor Ô ellene tusakodtunk: Ô szent Fiát adta értünk, és könyörületes szemét ránk vetette; nem sokkal inkább üdvözít-e szent Fiának haláláért minket most, mikor fiaivá fogadott? Mikor elfutottunk elôle, mikor szép intéseivel tusakodtunk, mikor parancsolataival ellenkeztünk: akkor felkeresett, magához szólított, megszabadított! Mivel szent Fiának vérével s halálával kellett végbe menni szabadulásunknak, most, mikor Ôt keressük és szomjúhozzuk, eltaszigál-e szent Fiának keresztfájától!? Nem fér az Isten kegyelméhez, nem illik a Krisztus érdeméhez, hogy ezt gondoljuk! Hanem inkább nagy bizodalommal járuljunk az Ô kegyelmességének királyi székihez! És kiáltsuk a Krisztus jegyesével: Ha világi jóknak telhetetlensége gyújtogat, ha az ördög kísértetinek lángja perzsel, ha bűneimnek sokasága rettegtet: nem futok a világ árnyékába, hogy ott hűvösödjem, mert az csak olyan, mint a Jónás árnyéktartó borostyánja, mely egy nap tartott és ottan elszáradott..., hanem a megfeszített Krisztus árnyéka alá futok, hogy ott megnyugodjék fáradtságom, megszáradjon izzadásom... Ha Krisztus szárnyának árnyéka nem oltalmazna, ki állhatna ellene az ördög csalogatásinak, a test kívánságinak, a sok különbözô kísérteteknek? De a Krisztus keresztjében gyôzedelmes oltalmunk vagyon. (Pázmány: Nagypénteki 2. beszéd) + A Kereszt Himnusza Most minden földi szenvedés dicsérje az Urat: Dicsérje Ôt szegénység és száműzetés, Dicsérje Ôt csalódás, kitagadtság, hontalanság, Dicsérje Ôt oltatlan szomj és nyugtalanság. Dicsérje Ôt fénnyel tusázó kincs elme, Dicsérje Ôt a Természet sötét gyötrelme... Dicsérje Ôt szeretet kínja: szent és drága. Dicsérje Ôt a lélek árvasága. Dicsérje Ôt a lelki börtön, szellemek fogsága. Dicsérje Ôt a bűnnek mardosása. Dicsérje Ôt a bűnbánóknak sóhaja. Dicsérje Ôt múlások vontatott jaja. Dicsérje Ôt halál keserves végcsapása is... Mert boldog lett a földi kín: beléje szeretett a Szeretet... Íme a Kereszt fája, min a világ Üdve megfeszíttetett... (Gertrud von Le Fort) + Feddés Ha látod: ô javulni nem akar, kerüld, ahogy tudod! Ez legjobb mindkettôtökre. -- Oly alázattal ints másokat, hogy magadat tekintsed bennük, kiket javítasz! (Nagy Sz Gergely) Ki vétkes társát nem dorgálja, a bűnre bátorítja! (Sz Ambrus) Hallgatni beleegyezés, mikor dorgálnod kell; tudod, egyazon büntetés vár vétkesre és a beleegyezôre! -- A dorgálónak tanúja légyen igazság, atyja szelídség, bírája igazságosság! (Sz Bernát) + Kapzsiság Aszályt, éhínséget panaszolsz föl, mintha nagyobb éhséget okozna szárazság, mint a kapzsiság. Panaszod, hogy eget bezárják fellegek; a földön ezért zárva csűrök s üresek! Panaszod, hogy kevés a terméstek, -- mintha ami terem is, jutna az ínségnek! (Sz Ciprián) + Nagy, igen nagy baj bizony: A bűnösök jobban sóvárognak veszélyes dolgokra, -- mintsem mi hasznosakra: ôk gyorsabban sietnek a halál fele, mintsem mi az életre. (Sz Bernát) ======================================================================== B ÉV NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA 1: Isten igazságos haragját és irgalmát mutatja a választott nép száműzetése és megszabadulása. S: Isten kegyelme feltámaszt minket a lelki halálból. E: Isten a mi üdvösségünkért küldte el egyszülött Fiát a világba. Élni annyi, mint továbbb haladni: egyik ismeretrôl a másikra, egyik döntéstôl a másikig. Amin túlmentünk -- döntés, tett, késlekedés, mulasztás -- azt hátra hagytuk, elmúlt. A cél, a feladat elôttünk áll. Tovább haladni annyi, mint fölszabadítani magunkat a nyűgöktôl. Az élet a ,,régi ember'' szakadatlan meghalása, hogy az új ember létre jöhessen. Élni annyi, mint emberré válni, krisztusivá válni. Annyi, mint nôni a hitben, szeretetben, hűségben. Sose jutunk célhoz itt lenn, sosem állunk a végnél. Ha szívünk éber, nincsen nyugta, amíg meg nem nyugszik Abban, akitôl minden nyugtalansága származott, -- a Hívóban és reá Váróban. Elsô olvasmányhoz / 2Krón 36,14-16.19-23 A Krónikák 2. könyvének záró fejezete Isten népének történetét visszatekintô teológiával értelmezi. Ez a történelem Jeruzsálem büntetô elítélésével ér véget (Kr.e. 581). A krónikaíró azonosul Jeremiás és Ezekiel próféták ítéletével. Isten a prófétái által egyre intett és óvott. De a királyok és papok nem hallgattak a prófétákra, s övék a fô felelôsség a nép bukásáért. Végül jött az ítélet: Jeruzsálemet feldúlták, s a nép nagy részét száműzetésbe vetették. De Isten utolsó szava a bűnös fölött nem ítélet, hanem irgalom. Ezt tapasztalta Izrael történelme folyamán gyakorta, mint Istennek e nagy büntetô ítéletében is. Ha Isten büntet, nem pusztítani akar, hanem eszmélésre és megtérésre hív. (1Krón 28,9; Jer 7,25-26; 29,19; Ez 33,30-33; 2Kir 25,9-10; 1Kor 10,11) Válaszos zsoltár / Zsolt 137(136),1-2.3.4-5.6 Vágyakozás Jeruzsálem után Szentleckéhez / Ef 2,4-10 Az ember eltávolodott az Istentôl, s ezért közelebb áll a halálhoz, mint az élethez (Ef 2,1-3). Ehhez a kijelentéshez csatlakozik a mai olvasmány: ,,De Isten föltámasztott minket Krisztussal, és a mennyben Ô mellette helyet adott nekünk''. Halott az ember, ki elfordult Istentôl, és a maga Én-jébe zuhant. Az ilyennek megszabadításához nagyobb csoda kell, mint a világ teremtése volt. Csak szeretet művelheti ezt a csodát -- és meg is tette. A megváltottakban ez a szeretet láthatóvá lesz, megnyilvánul abban, ami jót cselekszünk; ez az Úristen örök szándéka, s napi feladatunk. (2,4-6: Róm 6,3-5; Kol 2,12-13; 3,1-4; Róm 8,11 # 2,7-10: Róm 9,23-24; 1,16; 1Kor 1,28-30; 2Kor 5,17-18) Evangéliumhoz / Jn 3,14-21 A János evangélium szerint Jézus keresztre feszítése egyszersmind az Ô isteni fönségre való magasztalása (Jn 12,32; 17,1-2). Halála órája az Ô fölmagasztaltatása. Ami pedig Jézussal történt, az közvetlen velünk is történik: a hívô Ôáltala az örök élet részese. Ezt az életet ember semmiképp nem érdemelheti ki, mert a szeretetet nem lehet ,,kiérdemelni''. De tárulkozzék föl, határozza el, akarja-e befogadni az életet és művelni az igazságot. Az örök élet nem a földi élet valamilyen meghosszabbítása; az az egész embernek Isten igazságába és valóságába fordulása. Annak az Istennek, ki Jézusban megnyilatkozott. Az ilyen megújult ember ,,nem ítéltetik meg'', mert már nem áll szemben Istennel, benne él Istenben, már átment halálból az életbe. (3,14-17: 4Mz 21,4-9; Jn 1,4; 5,24.26 # 3,18-21: Jn 12,47; 1Jn 2,2; Jn 8,12) Szentségre várva ,,Isten úgy szerette a világot, hogy Egyszülöttjét adta oda, hogy mindenki, aki hiszen benne... az örök élet részese legyen.'' (Jn 3,16) Ezek az igék magukban hordozzák az egész evangéliumot. Elmélkedés Jézusban végzett tettek: Jézus érdekei e világon Nézzük Jézus Jegyesét: az Ô Egyházát! Nézzük elsônek a diadalmas, égi Egyházat. ,,Érdeke'' ott Jézusnak, hogy a legszentebb Háromság dicsôsége minden lehetô módon növekedjék, éj és nap minden óráján. És e dicsôség (úgy hívják: Isten ,,járulékos dicsôsége'') növekszik minden jótettel, jó szóval, jó gondolattal, minden kegyelemre válaszoló ,,igennel'', minden kísértésre mondott ,,nemmel'', minden imádással; minden szentség helyes kiszolgáltatásával és alázatos vételével; a szeretet és hűség minden Mária iránti megnyilvánulásával; szentek segélyül hívásával, minden szentolvasó szemmel; minden keresztvetéssel, minden türelmesen viselt kínnal, szelíden tűrt sértéssel, jó kívánsággal -- bár tán csak kívánság marad és sosem jut kivitelre -- föltéve, ha mindezt a mi édes Urunk érdemeivel egyesülve végezzük!... Nézzük a Szenvedô Egyházat! Minden Istennek ajánlott elégtétel, ima, misehallgatás értük, szentáldozás fölajánlása, önkéntes áldozat, búcsúima, ,,De Profundis'' [a mélységbôl kiáltok...] sóhaja, alamizsna értük. Jézus végtelen érdemei, Máriáé, a mártíroké, szenteké: mily hálás a mi Urunk ezek fölajánlásáért! És a földön küzdô Egyház! Óh itt elég bôségesek Jézus érdekei. Teendôk és elhagyandók! Szívek meggyôzésre és lebeszélésre! Annyi a tennivaló, azt se tudni, mivel kezdjük, mi legyen az elsô! Haldoklók, percenként köröskörül a világban! A halálos ágyakon a mi Urunknak mily drága érdekei forognak veszélyben! Hogy leskel a gonosz: a kísértések sűrűbbek a nagy havazásnál; az egyre dúló harc a lelkekért; s Jézus vagy az Ellenség gyôz, egy-egy lélekre ez végleges! Nincs harcújítás. Nagy, súlyos bűnök, egyre vadabbul! Isten felejtve teljesen, kitörölve a szótárból, szívbôl, az emberiség óriási többségében! Nem is lázadnak már. Csak vállvonva továbbállnak, semmibe veszik. ,,Kellemetlenkedik'' Ô a saját világában, tolakodó tulajdon teremtményeinél. Tehát gyorsan félrelökik: idejétmúlt bálvány lett! Tudomány, politika, üzlet -- legillôbb itt hallgatni Róla, neveletlenség Ôt szóba is hozni... És a ,,lelkiemberek''?! A ,,jámborok''! Akik egy percre se gondolják magukról mily szégyeneid ôk neked, Uram!... (Frederick W. Faber: Mindent Jézusért, 18) + Gondold meg Gondold meg, míg haragra gerjednél, hogy Ô: Isten s legszentebb ember föld hátán, -- ott áll, a gúnyolt, korbácsolt, a csupa-vér! S latorként, két lator közt, függ a fán... Szidalmak, szégyen zúdul rá. És függ némán, -- Haragnak, vádnak jele nincs, -- szaván-szívén a Minden-kínját, terhét tűrin viselvén! Gondold az Elhagyottat, tépô gyötrelmén! Szánalmas Fán elvérzô Uradat! Kiárad vér egy-csöppig minden tört erén... A Szívét gondold: megszakad bűnök terhén. Gondold: megváltásodra mindez áldozat. Tán elveszítsen? míg érted mindent átal ad?! (Mirandola) + Nagy balgaság nem hinni evangéliumnak, melynek igazát vértanúk vére hirdeti, apostolok szava zengi, tanúsítják a sok csodák, megerôsíti értelem, bizonyítja minden elem, a démonok hiszik s ostromolják! De még nagyobb balgaság, hogy nem is kétkedel, de hiszel: s mégis úgy élsz, cselekedel, mint hogyha tudnád szentül: a Jó Hír téves mindenestül! (Mirandola) ======================================================================== B ÉV NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA 1: Az Úr szövetséget köt népével; az új törvényt a szívekbe írja. S: Krisztus kereszthalálát az engedelmesség tette üdvösségszerzô áldozattá. E: Jézus meghirdeti, hogy a halálon keresztül dicsôül meg. A kiengesztelôdés annyi, mint Isten gyermekeivé válni. Elveszett gyermekei voltunk, talán most is azok vagyunk. De ott van egy Atya, aki vár ránk, ott van egy Fiú, ,,minden teremtés elsôszülöttje'', ki hozza nekünk a kiengesztelôdés hírét és üdvajándékát. Ô maga fizette meg az árát, Ô maga vette magára adósságunkat. Jézus az Ószövetség fôpapja, Ô egyben az áldozat, amely megszentel minket. Ô a búzamag, mely a földbe hullott és meghalt. E halál gyümölcse a miénk, sôt mi magunk vagyunk a gyümölcse, az új emberségünk. Mivel Ô meghalt, nekünk életünk van. Elsô olvasmányhoz / Jer 31,31-34 Egy új szövetség ígérete Jeremiásnál (31. fejezet): üdvösség igéje a vallási megújulás idejébôl Juda királyságában (Kr.e. 622-tôl), Józsiás király alatt. Isten népének története a Sínai szövetséggel kezdôdik. ,,Én vagyok a ti Istenetek, ti az Én népem!'', ez volt röviden a szövetség formája. Többet nem adhatni még a jövôben sem. De ezt az ó szövetséget már százszorta megszegték; csak Isten képes új kezdetet adni. Így az új szövetség mindenek elôtt a megbocsátó szeretet szövetsége Isten részérôl. Az ember részérôl gyökeres megtérés és bensô megújulás az új szövetség föltétele; de ez is az Ô adománya, az Ô kegye. A szövetség: ,,Én, Jahve vagyok a ti Istenetek, a te Istened -- ti (és te) az Én népem'' egy új, sokkal nagyobb módon válik valóvá. (Zsid 8,8-12 # 31,31-32: 2Mz 24,3-8; Lk 22,20 # 31,33: Zsid 10,16; Jer 32,39-40; Ez 11,19; 36,26; Zsolt 51,8-12; 2Kor 3,3 # 31,34: Oz 2,22; 6,6; 1Jn 2,27; Zsid 10,17) Válaszos zsoltár / Zsolt 51(50),3-4.12-13.14-15 Könyörgés megbocsátásért Szentleckéhez / Zsid 5,7-9 Mivel Jézus a tökéletes Fôpap, Isten Fia, közvetítô lehet Isten és ember közt (Zsid 4,14; 9,15; 1Tim 2,5). Noha Isten Fia, ,,szenvedése által engedelmességet tanult''. Imádsága meghallgattatott. Ereje volt, hogy megtegye Isten akaratát és meghaljon a kereszten a ,,sokaság bűneiért''. Áldozata elfogadtatásra talált, az Ô számára fölmagasztalása útja lett ez, nekünk pedig meghozta az ,,üdvösséget'': bűnbocsánatot és Isten-közösséget. (5,7-8: Mk 14,32-42; Jn 4,34; Zsid 10,5-7; Fil 2,6-8 # 5,9: Zsid 2,10; 1Kor 8,6; Jn 17,19) Evangéliumhoz / Jn 12,20-33 Néhány görög, egyben a pogány világ képviselôi, meg akarta ismerni Jézust. Olyan választ kaptak, amely messze túlszárnyalt kérdésük láthatárán. Jézus az Ô ,,órájáról'' szól, a ,,fölemeltetés'' órájáról: egybefogva kínszenvedést, halált és föltámadást. A kánai mennyegzô óta mind egyre errôl az ,,órájáról'' beszél, ezért él. És most, hogy maga elôtt látja, megrendül. János evangéliuma nem az Olajfák hegyi óráról beszél. De ebben a kifejezésben: ,,most megrendült az én lelkem'', -- megsejtünk valamit az Ô útja nehéz voltáról, engedelmessége nagyságáról. A pogányok, igen, ,,látni fogják Jézust'', az ô órájuk is közel vagyon. A kereszten Fölmagasztosult, a megdicsôült Emberfia mindeneket magához fog ölelni. A tanítványok Jézussal való közössége nem bomlik föl az Ô halálával, hanem tökéletessé válik. (12,21: Jn 12,32 # az ,,óra'', 12,23: Jn 2,4; 7,30; 8,20; 12,23.27; 13,1; 17,1 # 12,24-26: Iz 53,10-12; Mk 8,35; Mt 16,24-25 # 12,27-28: Mk 14,33-36; Zsid 5,7-8; Jn 18,11; 17,6) Szentségre várva Jézust látni! Most erre itt az óra, a hit órája, az imádás és a Vele való egyesülés órája. Mikor Vele és egymással közösségben vagyunk, akkor miénk Isten élete és öröme. Elmélkedés ,,Látni akarjuk Jézust''. Kortársaink is vágyakoznak rá, hogy találkozzanak ma az élô Krisztussal. Szemükkel akarják látni, kezükkel érinteni. Ahogy a görög származású zarándokok, kik Jeruzsálembe fölmentek, Fülöp apostolhoz fordultak kérésükkel: ,,Látni akarjuk Jézust!'' -- úgy akarnak kortársaink is közvetlen Ôvele szembenállni. Nyugtalanító lehet ránk, keresztényekre nézve, hogy ôk Krisztust mindannyiunkban látni kívánják: s nekünk úgy kell átragyogtatni Ôt magunkon, ahogy a színes templomablak a ragyogó napot. -- Nem azt veti szemünkre a hitetlen, hogy keresztények vagyunk, hanem hogy nem vagyunk eléggé azok, nem krisztusiak -- és ebben van a tragédia. Mikor Gandhi olvasta az evangéliumot, megrendült, és már-már kereszténnyé lett. De visszatartotta a ,,keresztények'' szemlélete, és lassan visszahúzódott. Ebben rejlik, valóban, a mi legnagyobb felelôsségünk. (Leon J. Suenens) + Milyen a Krisztus fölmagasztaltatása e földrôl? S mivel azt hallotta Heródes, hogy magát királynak nevezte: régi rongyos bársonyköntösbe öltözteté Ôtet, mint valami farsangos királykát, és nagy-sok nevetséges tréfákkal visszaküldé Pilátushoz... Nézzétek, keresztyének a ti Uratokat bolond ruhában! Ki tudná elôszámlálni, mennyi süvöltést, hajigálást, taszigálást szenvedett ebben a bolond öltözetben az Isten Bölcsessége? Az ünnepekre felgyülekezett sokaság csudájára futott, mikor az utcákon bolond- ruhában hordozták Üdvözítônket,... ki orrát pattogtatta, ki taszigálta, ki illetlen tréfákkal csúfolta. Óh szent Isten, mennyire megaláztad magad! Így kellett a mi kevélységünket megrontani; így kellett a mi balgatagságunkat észre hozni. [Ostorozás:] Aztán a nagy fájdalmak és vérontások miatt lábai nem bírván bágyadtan a földre dôle, s mindaddig szent vérében úsza, míg a kegyetlen hóhérok felrángatván, imígy-amúgy ruháját reája veték. Mivel pedig Krisztus szerelme telhetetlen volt az érettünk való szenvedésben, nem azt írták az Ô oszlopára, amit a Herkules oszlopira (Gibraltárnál): ,,Non plus ultra: Elég eddig, ne menjünk tovább!'' -- hanem: Tovább menjünk! Mert tovább: ott vár a nagy Oltár, a szent Kereszt. [Keresztfán:] Dicsôséges Jézus! Óh én lelkem szeretôje, mily nagy változást látok benned! Akinek mennyben angyalok udvarolnak: most a Kálvárián latrok közt függesz! A bűnösök helyén, bűnösök között, bűnösök kínjával gyaláztatol! Elvesztéd lelkedet, hogy mi éljünk; elvesztéd emberek elôtt tisztességedet, hogy megnyerjed Isten elôtt a mi böcsülletünket. Óh áldott kereszt, azelôtt gyalázatos voltál, latrok vállán hordoztattál, de azóta, hogy Krisztus testét illetéd, királyok koronáján és minden szentek homlokán fényeskedel. Igazán te vagy ama drága fa, melynek magassága felséges, levele szépséges, gyümölcse édességes... Óh keresztfára magasztaltatott áldott Jézus, mivel azt fogadád, hogy mindeneket hozzád vonzasz, mikor felemeltetel a földtűl, vond hozzád a mi akaratunkat, hogy kiálthassuk Szent Pállal: Én is Krisztussal megfeszültem a világi kívánságoknak. (Pázmány: Nagypénteki 1. beszéd) + Lelki élet Ha erényrôl hallasz, testvér, ne féld nevét, s ne csudáld! Nem valami távoli! Belül hordod magad, csiráját. Könnyen kihajt, csak te akard: add neki át magadat! Görög bejár tengert: tanul tudományt, csillagokat. Nem kell messze menni neked, belül van a Mennyország. Erényt se kell túl keresned: eljött rég ô tehozzád! (Sz Atanáz) ======================================================================== B ÉV HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA (FEHÉRVASÁRNAP) 1: Az igazi keresztények egy szívvel, egy lélekkel szeretik egymást. S: A keresztség kegyelme által gyôzelmet aratunk a bűn fölött. E: A feltámadt Jézus bűnbocsátó hatalmat ad az apostoloknak, és megjelenik a hitetlenkedô Tamásnak. Nincs hit, még kevésbé húsvéti hit, amely egyben öröm is ne lenne, egyre újabb elámulás azon, hogy igen, ez az igaz: Krisztus él, és itt van. Krisztus, az Ô átvert kezeivel és lábaival, az Ô megsebzett Szívével! Az Istenség teljessége Ôbenne lakozik, és megosztja azokkal, akik hozzája jönnek. ,,Jézushoz jönni'' annyi, mint hinni, hogy Ôbenne az Isten jön hozzánk. Aki nem hisz, az nem lát. Aki pedig szeret, az mindent fölfog. Elsô olvasmányhoz / ApCsel 4,32-35 Az Egyház egysége a Krisztusban, a Föltámadottban való közös hiten alapul. Az Egyház közös imádságban fejezi ki magát (ApCsel 4,24-31), de segítô készségében is a közösség szegényebb tagjai felé (4,32-34). Belsô hajtó ereje az így megélt hitnek a Szentlélek: Ô emlékezteti az Egyházat felelôsségére is a világ felé, vagyis a nem-keresztények irányában, akik Krisztustól nemcsak az Ige üzenetét várják, hanem az egység és egyesség példáját is! (ApCsel 2,42-47; 5,12-16 # 4,32: Jn 17,21.23 # 4,33: ApCsel 1,8; 10,38-39 # 4,34-35: 5Mz 15,4-5; Lk 12,33) Válaszos zsoltár / Zsolt 118(117),2-4.16-18.22-24 Hála és dicséret Szentleckéhez / 1Jn 5,1-6 A szeretet, melyrôl János apostol szól, nem holmi érzelgés, jó érzés, hanem életforma és élethatalom. Aki Atyjaként szereti Istent, az szereti embertársait is, mert ezek Isten teremtményei, gyermekei. Ezzel a szeretettel áll szemben a ,,világ'', mely kívánságaival, mohóságával, gôgjével össze akarja zúzni az emberek szabadságát. Aki azonban hisz Jézusban, mint a Megváltó Krisztusban és Isten Fiában, az erôsebb a világnál és ennek minden démoni hatalom-szervezeténél. Az meggyôzi, legyôzi a világot, azon nincs a világnak hatalma, kifelé viszont Krisztus szeretetének hatalmát tanúsítja. E világ hatalma megtört azóta, hogy Jézus oldalából vér és víz áradott ki. (5,1-4: 1Jn 1,3; 3,14-19; 4,20; Róm 13,9; 5Mz 30,11; Mt 11,30; Jn 16,33 # 5,5-6: Jn 19,34; 14,26) Evangéliumhoz / Jn 20,19-31 Sok van egybezsúfolva ebbe az evangéliumi szakaszba. Azzal, hogy a Föltámadott a hét elsô napján jelent meg többször is, ez a nap mindörökre ,,az Úr napja'', a hit napja, az örömé, a közösségé. A tanítványok látják Jézust. Megismerik: Ô az, aki a kereszten meghalt, és hisznek. Az öröm ismertetô jele bensô hitüknek. Tamás is, a ,,Hitetlen'' -- hisz! Az ô hitvallása és Jézus ígérete számunkra szól, akik szemeinkkel nem látjuk a Föltámadottat, és mégis hiszünk a lélek erejében, amelyet Ô ad nekünk. (L. A év, húsvét utáni 2. vasárnap evangéliuma.) Szentségre várva Jeruzsálem keresztényei ,,egy szív és egy lélek voltak''. Bizonyára megvoltak nekik is a nehézségeik, de egy volt a hitük, amely húsvéti örömmel telítette ôket, és egy volt a szent Kenyér, Jézusuk, aki Krisztus egy Testévé forrasztotta ôket. Elmélkedés ,,Mondá neki Tamás: Én Uram s én Istenem!'' (Jn 20,28) Tamás átélte e pillanatban azt, amit a latin úgy mond, hogy ,,Deum pati'', Istent átélni. Nagy az Isten; világomnak kis méreteibôl nézem a végtelent. Korlátoltságom bizonyítja ôt. Világról beszélek ugyan, de nem bírok vele. Kis mozaikdarabka az én világom. Mily keveset foglalok le a valóságból képzeteimmel, fogalmaim tartalmával... Ez a nagyság rám borul; értelmem, érzésem, kedélyem, akaratom reagál, és ami e reakcióban lesz gondolattá, lelkületté, imádássá, lendületté, odaadássá, azt vallásnak hívjuk. Ezt Ô, a végtelen tapogatja ki bennem; ez az ô érintése, közlekedése, behatása... És ha a lét mélységeibe ereszkedem, nem tartom ki nélküle; íme átfog, lefoglal, vonz... Deum pati! S mikor magamba veszem gondolatait, akkor tisztulok, akkor bűnt bánok s hódolok. Annyira nagy, hogy egyedül önmagában való; a világ szétfoszlik vele szemben. Mint ahogy ,,a nap a jó Isten árnyéka'', úgy az egész mindenség ily árny, ily nyom; valami a végtelennel szemben, ami szinte nem esik latba. ,,Tu solus sanctus, tu solus Dominus, tu solus Altissimus'' [Egyedül Te vagy szent, egyedül Te vagy az Úr, Te vagy a fenséges]... Rám erôszakolja magát, még pedig joggal, minél mélyebb s lelkibb vagyok, annál inkább. Uralkodik értelmemen, szívemen, akaratomon, és én azt mondom: Uram, Istenem, te vagy az egyedüli, igazi valóság, jóság, szépség, szentség. Így lesznek a próféták, kik belenéznek, s csakis bele; apostolok, kik róla beszélnek, és csakis róla; szentek, kik neki élnek, és csakis neki; nagy lelkek, kiket ô szerencsésen lefoglalt magának. S ha Uram és Istenem vagy, akkor legyen meg a te akaratod. Mi a te akaratod? Ez a fôkérdés, fôérdek, fôkötelesség. Mi az Isten akarata állásomban, hivatásomban, életem jelen körülményei közt? Mi az Isten akarata kísértéseimben, csábítások, nehézségek közt? Csak ez nyom a latban! Aki magát odaadja az Istennek, azt az Isten visszaadja önmagának, életének, tevékenységének. Annak lelke erôforrás lesz. Add oda magadat és visszakapod magad csordultig örömmel, erôvel! Azért vagy szegény, mert keveset adsz az Úrnak! (Prohászka: ÖM, 7:376; 132) + Öröm (földi és égi öröm óriási különbsége) Mily másfajta öröm: e-világé s más a szivünké! Földi öröm távol kívánatos, húzza az embert, míg ha betölt: untat, szád keserítve gyötör! Távol, szívbelit unsz neve-hallva, de bírva-- oly édes! Nôl éhséged evén, többhöz jutsz, s többre esengel! Ott csak a vágy, ami vonz, élvezet egybe taszít! Kisded a vágy itten. Hogy bételik: nem fogy az étvágy! Mert ha belép Szeretet, mást nem lát többet a szem már! Istentűz kigyullad, s gyújtogat új tüzeket... (Nagy Sz Gergely) + Senki sem élhet meg örömnek híján; ezért a lelki örömök nélkül való a testi gyönyörhöz és kéjhez fordul. (Aquinói Sz Tamás) + Szomorúságról S mondta a Pásztor: ,,Űzd ki szívedbül a Bút, aki húga Kételynek s Haragoknak!'' -- ,,Nôvér, hogy lehet ez mind?! -- kérdem -- Nem más-más a Harag, Kétely, Szomorúság?'' -- Oktalan ember vagy, szent titkokat érteni lomha! Leggonoszabb minden rosszlelkek közt szomorúság! Isten híveinek ki legártóbb, és ki leginkább öldösi hű embert, üldözve szivébül a Lelket! Ölts fel azért örömet, mert szent derü tetszik Urunknak! Szív, ha vidám, jót tesz; jó indulat alkot, elűzve mind tunya Bút. Aki bús, gonoszúl tesz. Megszomorítja Szentlelket, ki örömmel szállt a szivünkbe! Imádság s elmarad Úr-megvallás. Jön bünös élet, a vesztünk... Mert szomorú szívbôl nem kél ima tiszta erôvel, S nem röpül el bizalommal Urunk oltára tüzére. (Hermás: Pásztor) ======================================================================== B ÉV HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA 1: Megöltétek az élet szerzôjét, de Isten föltámasztotta Ôt a halálból. S: Jézus engesztelô áldozata elegendô az egész világ bűneinek eltörlésére. E: Jézusnak Isten örök tervei szerint kellett meghalnia és feltámadnia. Kell-e egy kereszténynek megtérnie Krisztushoz? -- ez valami különös, de nagyon szükséges kérdés. ,,Megtérni'' ez esetben mégis azt jelenti: hinni Krisztusban és általa Istenhez fordulni. Oly elhatározás ez, amely már mögöttünk van a múltban -- gondolnánk. De azt mondottuk: ,,Hiszek!'' És kimondtuk ezt újra a húsvét éjjelén. Mégis minden nap újra elhatározás elôtt állunk. A keresztségi fogadalom ígéret volt a jövôre, és azon iparkodunk, hogy életünk naponkénti tetteivel az ,,elôre küldött'' szót, ígéretet utolérjük! A megtérés annyit tesz, mint jobbá válni. Szükségünk van-e rá?... Elsô olvasmányhoz / ApCsel 3,13-15.17-19 A béna koldus meggyógyítása és Péter rákövetkezô beszéde (ApCsel 3,1-10 és 3,11-26) az elsô összeütközést vonta maga után az apostolok és a jeruzsálemi nagytanács között. ,,Jézus nevében'' gyógyította meg Péter a bénát, és most kijelenti a sokaság elôtt: Isten vitte végbe ezt a csodát, hogy vele megdicsôítse Jézust, olyannak bizonyítsa Ôt, aki él, és olyan nevet szerezzen Neki, amely fölülmúl minden más nevet (vö. Fil 2,9-11). Sz Péter az összesereglett zsidók elé tárja bűnüket, de aztán arról beszél, hogy ôk most is Isten népe! Ha föleszmélnek és Jézushoz térnek, számukra is kész a megbocsátás és megváltás. (3,13- 15: 2Mz 3,6; Iz 52,13; Lk 23,17-25 # 3,17-19: Lk 23,34; 1Tim 1,13; Mt 3,2; ApCsel 2,38) Válaszos zsoltár / Zsolt 4,2.4.7-8.9 Isten oltalmazó közelsége Szentleckéhez / 1Jn 2,1-5 A Sz János elsô levelébôl vett szakasz figyelmeztetés és fölvilágosító óvás. Figyelmeztet, hogy szakítsunk a bűnnel, biztat egyszersmind a vigasszal, hogy van közbenjárónk és szószólónk Istennél: Ô, aki a világ bűnét magára vette és megbűnhôdte. Ezután a fölvilágosítás: az egész kereszténység lényege Krisztus megismerése. De mit jelent az, hogy megismerni? Sem tudományos kutatás, sem hideg okoskodás nem vezet célra, hanem egyedül a Jézusba és az Ô megváltó tettébe vetett hit. A hit a Krisztus igéjéhez való hűségben nyilvánul meg, s mindenek elôtt a testvéri szeretetben -- ezzel behatóbban foglalkozik majd a fejezet folytatása. (2,1-2: 1Jn 3,6; Róm 8,34; Zsid 7,25; 1Pt 3,18 # 2,3-5: Oz 2,2; Jn 14,20-21; 17,3) Evangéliumhoz / Lk 24,35-48 Az üres sírról való hírhozás nem volt elég, hogy a tanítványokat meggyôzze Jézus föltámadásáról. Személyes jelenléte és segítô szavai kellettek, hogy szemeik megnyíljanak és szívük a hitre kész legyen. A Föltámadt Jézusban való hit csak magának a Föltámadottnak és az Ô Lelkének ajándékaképp lehetséges. E hit része az is, hogy az Írás mélyebb értelmét, vagyis Isten szándékát megértjük. Jézus föltámadásával nem végzôdik ,,Isten története az emberek számára'', hanem ez a közepe. Mostantól fogva meghív Isten mindenkit a bűnbocsánatra, kiengesztelôdésre ,,Jézus nevében''. (Jn 20,19-23 # 24,36-43: Lk 24,16; Jn 21,5-10; ApCsel 10,40 # 24,44-48: Lk 9,22; 24,26-27; Mt 28,19-20) Szentségre várva Isten szolgája, Élet szerzôje, Közbenjáró az Atyánál, Bűnhôdés a bűneinkért: Én vagyok mindez! -- mondja Jézus. A kenyérszegésben fölismerték Jézust a tanítványok. ,,Én vagyok az!'' -- Szól hozzánk is, mikor maga adja át nekünk az Élet Kenyerét! Elmélkedés Hit A hit nem menhely, az örökkévalóság nem pótlék a történelmi világ helyett a diszgusztált emberek részére, kik az életet elviselni s a történeten dolgozni nem bírnak. A hit nem cella, nem kolostorkert magas falak közt, hanem egy fölségesen konstruált nagy világ, melyben poklok izznak, tisztító tüzek világítanak s utak szaladnak, ösvények s via Appiá-k fölfelé s lefelé. A hit nemcsak viaskodás az anyag, ösztön s erôszak, a bűn s az ész problémáival, hanem felsôbb erôk hatalmában alakítás úgyis, hogy alakítja az alacsonyt szebbé (görög művészet), úgyis hogy a szelleminek formát igyekszik adni (kereszténység). Ott a természet ölt szebb alakot, itt a megtestesülés gondolata világít. A kereszténység szellem s lélekáradás, a Szentlélek kiáradása. Azért a motívumok ,,Verbum ex alto'' [égbôl alászállt Ige]. Itt nem a finomodó természet s a lumen naturae [természet fénye] tapogatózik forma után, hanem a lélek teljessége vívódik alakítás után. Ez a különbség a Parthenon s a kölni dóm közt. Ez a földbôl nô ki, s lent marad, Erdengeist [földi szellem]; itt az égbôl ereszkedik a Himmelsgeist [égi szellem]. A hit ez a kész, teljes gazdag világ, mely inspirációit küldi. Úgyis mondhatom, mint ahogy az ásványvíz fenekérôl fölfelé gyöngyöznek a léggyöngyök, úgy a kereszténység inspirációi mint a napsugarak felülrôl jönnek. Ez nem ellenkezik azzal, hogy szívünkben jelentkeznek. A hit munka és tevékenység. Nem ölbe tett, nemcsak kulcsoló kezek, hanem erôk. Kell foglalniok, nagyot tenniök. Iramban, rohamban, hódító s térfoglaló lendületben vannak. A hit nagy gravitáció el a világtól, amennyiben korlát, látóhatár, vég akar lenni. Mi ezeket törjük s tördeljük. Mi tagadjuk a korlátot, a látóhatárt, a véget. Túlsúlyban van bennünk az örökkévaló, de le van kötve, paralizálva a természeti lét által, a természeti feladatok által; de a hívôben, bárki legyen az, e túlsúly jelentkezik. Valahogy ki kell nôni a szomatikus világból a pneumába. (Prohászka: ÖM, 24:17; 312) + Sz Ágoston az imáról Igaz imája kulcs: a mennyet tárja. Fölszáll ima, leszáll az Isten irgalma. -- Magasan fönt az ég, s mélyen a föld alant; eléri Istennek fülét a gyönge emberhang. -- Isten jobban sóvárog, hogy kiöntse áldásait, mintsem mi, hogy ránk áradjanak. -- Ki jól tud élni, jól tud imádkozni. -- Úgy akarod: röpüljön imád. Két szárnyra szereljed. Böjt és alamizsna a szárny. S az Úr szívéig száll imád. -- Jó az ismételgetés, hogy szívünkbôl el ne mossa feledés! ======================================================================== B ÉV HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA 1: Jézus az üdvösség egyetlen forrása. S: Isten gyermekei majd színrôl színre látják a mennyei Atyát. E: A jó Pásztor életét adja juhaiért. Csodáljuk azt, aki életét odaadja, hogy mást megmentsen, talán egy szerettét, vagy bárkit, aki veszélyben forog. Ilyen ember több van, mintsem gondolnánk. A nagy óra meghozza a hôsiség lelkét. A nagy órának megvan a maga hôsi lelke, beszélnek róla az emberek. De van hôsiesség a kis segítségekben és szolgálatokban is, a csöndes, mentô tettekben, melyeknek maga a megmentett sincs tudatában. Jézus odaadta életét, vállalta a halált, keserves, súlyos halált. Többet tett értünk, mint a pásztor tehet nyájáért. Ismeri szükségleteinket, ismer bennünket, szeret minket. Elsô olvasmányhoz / ApCsel 4,8-12 Pétert és Jánost kihallgatják egy béna meggyógyításáért. Ismét (már harmadszor pünkösd óta) Péter az, aki beszél. Nemcsak bíráihoz fordul, hanem ,,Izrael egész népéhez'' (ApCsel 3,2: húsvét 3. vasárnapja). Inkább missziós beszéd az, amit mond, mintsem védekezés. Középpontja Jézusnak, a Megfeszítettnek és a Föltámadottnak a hirdetése. Csak az Ô nevében és az Ôbenne gyökerezô hit által van számunkra gyógyulás és üdvösség. (ApCsel 3,6.16; Zsolt 118,22; Iz 28,16; Mt 21,42) Válaszos zsoltár / Zsolt 118(117),1 és 8-9.21-23.26 és 28-29 Hála és dicséret Szentleckéhez / 1Jn 3,1-2 Aki nem hisz Istenben, aki nem ismeri Krisztust, az sosem érti meg, hogy mi az: Isten gyermekei vagyunk. De még mi, hívôk is sokszor nehezen fogjuk ezt föl. Csak amikor megéljük, akkor fogjuk föl lassan, hogy igazság ez, nem csupán szép kifejezés. Azért ne legyünk világtól elszakadt álmodozók; e világ lakóiként meg kell ismernünk kötelességünket és vállalnunk felelôsségünket. Csak így remélhetjük, hogy istengyermekségünk valaha Krisztus ragyogásában kiteljesül. (3,1: Róm 8,14-17; Jn 1,12; Ef 1,5; Jn 15,21; 17,25 # 3,2: Kol 3,4; Fil 3,21) Evangéliumhoz / Jn 10,11-18 A népek királyai, fejedelmei az ókorban ,,pásztornak'' nevezték magukat (vö. Ez 34). Jézus a Jó Pásztora Izraelnek, minden népnek: hűséges övéihez egészen élete odaadásáig. Csak a húsvét fényében (halála és föltámadása által) tárja föl a Jó Pásztor példabeszéde egész mélységét és igazságát: az egységet Jézus és Atyja és azon közösség közt, amely tanítványaihoz köti. Két komoly intés a Jó Pásztor példázata: intés mindenkihez hit- és szeretet-egységre; intés a pásztorokhoz, hogy kövessék a Jó Pásztor példáját a rájuk bízott ,,nyáj'' odaadó szolgálatában. Szolgálni másoknak annyi, mint értük lenni, dolgozni, élni és szenvedni. Szentségre várva Halljuk a hangját, és jól tudjuk, Ô az! Itt van! Mikor befogadjuk a Szentségben, akkor fölemel bennünket közösségébe, tulajdon életébe. Elmélkedés Jó Pásztor! Ki a jó pásztor, ki a béres? Látjátok, testvéreim, a mi Fejünknek irántunk való szeretetét! Már a mennyben van, és íme itt szenved, valahányszor az Egyháza és tagjai itt szenvednek. Itt éhezik Krisztus, itt szomjúhozik, ruhátlan és jövevény, beteg és börtönben sínylôdô. Mert bármit szenved itt az Ô teste, Ô maga szenvedi; és a végén, jobb oldalra állítva az Ô testét és balra a többit, akik ma tapossák, azt mondja majd: ,,Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek a nektek készített országot... Mert éheztem és ennem adtatok''... És mind a többit. A nem értôknek pedig felel: ,,Amit a legkisebbnek tettetek, Nekem tettétek''. S mikor az Úr sürgette Pétert: ,,Szeretsz-e engem?'' -- mintha mondta volna: Mit adsz nekem, mi jelét adod, hogy szeretsz? Ugyan mit adhatott szegény Péter a Föltámadott Úrnak, a mennybe szállottnak, az Atya jobbján ülônek?! Jézus pedig mintegy mondá: azt adod jelül, ha szeretsz, hogy legelteted az én juhaimat; hogy az akol ajtaján lépsz be s nem csalárd módra, másunnan osonsz be! Hallottátok imént az evangélium olvasásában: ,,Aki az Ajtón keresztül lép be, az a pásztor; aki pedig másfelôl lopódzik be, az tolvaj és rabló. Az szétszórni akar és széleszteni és ragadozni.'' Ki lép be az Ajtón át? Aki Krisztus által lép be. És ki az ilyen? Aki Krisztus szenvedését ölti föl, aki megtanulja alázatát annak a Krisztusnak, ki Isten létére emberré lett érettünk. Nem az hangzik neked: Légy kevesebb annál, ami vagy, -- hanem: Ismerd meg, mi vagy! Ismerd meg, hogy beteg, gyönge ember vagy, hogy bűnös vagy. -- A pásztor aki felfuvalkodik, az másfelôl kapaszkodik a karámba, aki pedig megalázkodik, az Ajtón át lép be, fejét meghajtva. Azért errôl azt mondja: belép, arról meg, hogy: kapaszkodik. Aki kapaszkodik, látjátok, az fölfelé tör, nem lép be, hanem beesik. Aki pedig mélyre hajol, hogy a kisajtón bejusson, nem esik el, -- ô a pásztor. Három személyrôl szól az Úr: a pásztorról, a béresrôl és a tolvajról. Ha fölismeritek e hármat, megtaláljátok egyszersmind azokat, akiket szeressetek, akiket eltűrjetek, akiket kerüljetek. Szeretni kell a pásztort, tűrni a bérest, óvakodni a tolvajtól. Vannak olyanok az Egyházban, az apostol szavával: akiknek alkalom az igehirdetés, a maguk javát keresik a hívektôl, akár pénzben, akár méltóságban vagy emberi dicséretben. Bármiképp csak elônyre vágyva hirdetik az evangéliumot, és nem azoknak üdvét keresik, akikhez szólnak, hanem a maguk javát. De az üdvösséget hallgató, az üdvtelen béres hírnökre figyelvén, annak fog hinni, akit a béres hirdet, s nem abba veti reményét, aki hirdeti, s így a hirdetô kárát vallja és akinek meg hirdeti, hasznát. (Sz Ágoston: 157. beszéd) ======================================================================== B ÉV HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA 1: Sault Krisztus megjelenése alakította üldözôbôl apostollá. S: Isten azt kívánja tôlünk, hogy hitben és szeretetben éljünk. E: Jézus az igazi szôlôtô. Kegyelmi életünk a vele való közösségbôl fakad. Sokan, keresztények és nem-keresztények nehezen tudnak hinni Krisztus föltámadásában, nem is annyira maga az esemény miatt, hanem mert látszólag oly hatástalan. Megváltoztak-e az emberek? Javult-e a világ? Többet ér-e a húsvéti, megváltott emberrôl szóló üzenet, mint az élet minôségérôl szóló beszéd? Ilyen kérdésekre mi elsôsorban Krisztusnak, a Föltámadottnak tartozunk válasszal! De felelnünk kell az embereknek is, hisz a kérdés nem rossz akaratból ered, és alapjában véve saját magunknak is ez a kérdésünk. Igazságot csak igazsággal lehet bizonyítani. Jézus maga az Isten Igazsága, Isten tette, ténye mindnyájunk számára. Aki teszi az Ô igazságát, aki megtisztul, fölvilágosul az Ô igéje által, az tiszteli Istent és segíti az Isten-keresôket. Elsô olvasmányhoz / ApCsel 9,26-31 Szent Pál (Saul) megtérése utáni elsô évérôl ô maga másként számol be (Gal 1, 16-24), mint Sz Lukács az Apostolok Cselekedeteiben (9,26- 30). Lukács szempontjából az a fontos, hogy Pál összeköttetést keresett a jeruzsálemi egyházzal és Barnabás útján talált is végül: az apostolok hittestvérükül fogadják, és a hit hírnökéül ismerik el. A testvéri egység azáltal is lehetséges volt az ôsegyházban, hogy hagyták érvényesülni egyesek más-más eljárását és hivatását, továbbá az egységes hit és erkölcs megôrzésén túl is bíztak a Szentlélek működésében. Saullal Jeruzsálemben olyan csoport állt szemben, amelyik (Saul beleegyezésével) megkövezte István vértanút. Egész életében ezután Pálnak számolnia kell e ,,buzgó'' zsidókkal. Üldöztetés lesz általában az Egyház sorsa; a béke idôi (ApCsel 9,31) csak föllélegzés- szünetek, nem arra valók, hogy a világba beleilleszkedjünk vagy viszályokban szétforgácsolódjunk. (9,27: ApCsel 4,36-37; 9,1-9.19-22 # 9,31: ApCsel 4,32-35; 5,12-16) Válaszos zsoltár / Zsolt 22(21),26-27.28 és 30.31-32 Hála a szabadításért Szentleckéhez / 1Jn 3,18-24 Hogy csakugyan miénk-e Isten Igazsága, tényleg és tényezôként és nemcsak szavakkal, azt testvéri szeretetünkrôl ismerjük meg és a békérôl, amely bennünk lakik és melyet másokra árasztunk. A béke az egész embert követeli, idejét és erejét, de többet ád, mint amennyit követel. Megadja a léleknek a bizonyosságot, hogy egységben van Istennel és számíthat Ôreá, még akkor is, mikor bocsánatát kell kérnie. ,,Nagyobb az Isten a mi szívünknél!'' (3,18: Mt 7,21; Jak 2,15- 16 # 3,22: Mt 7,7-11; 21,22; Jn 14,13-14; 16,23-24 # 3,23-24: Jn 13,34; 15,12.17; 1Jn 4,13) Evangéliumhoz / Jn 15,1-8 Jézus az igazi manna, a Jó Pásztor, Ô az igaz Szôlôtô. A szôlôtô kifejezésnek az Ószövetségben van a gyökere. A szövetség népe, Isten népe: a szôlôskert, melyet Isten sok szeretettel ültetett, amelyben azonban kevés örömét lelte (Iz 5,1-7; Jer 2,21). -- A tulajdonképpeni jó Szôlôtô maga Jézus, az Újszövetség közvetítôje, az új isteni nép kezdete. Isten és népe: ez volt az Ószövetség. Az Atya, a Fiú és tanítványai -- ez az új valóság. A Fiú áll a középpontban; aki egy Vele, annak élete van. Így Jézus a kinyilatkoztató beszédben, melyben megmondja, hogy ki és mi Ô számunkra, közvetlenül az ígéret szavaihoz csatlakozik: aki Ôbenne marad, annak gyümölcshozó lesz élete. A Benne-maradásnak egy az eszköze, mely egyúttal biztos ismertetôjele is: hallgatni az Ô szavára. (15,1-2: Mt 20,1-8; 21,28-31.33-41; 26,29; Jn 15,12-17 # ,,maradni'', 15,4-6: Jn 6,56; 8,31; 15,9-10; továbbá: 6,35.47; 8,12 # 15,7-8: Jn 14,13; 1Jn 5,14; Róm 7,4) Szentségre várva Jézushoz jönni annyi, mint Jézusban hinni. Ôbenne maradni nem érzelem dolga, nem hangulat, hanem élô tevékenység: élni a hitet, tenni a szeretetet! Elmélkedés Ha valaki szeret... Nem kíván Ô mást, mint ezt az elszántságot, amely Ôt úrrá teszi szabad akaratunk fölött, mert hiszen a mi saját erôlködésünkre egyáltalában nem szorul rá. Sôt ellenkezôleg, Ô Szent Felsége éppen a gyöngékben szereti ragyogtatni hatalmát, mert ilyenekben az jobban érvényesül, és Ô nagyobb mértékben elégítheti ki abbeli hô vágyát, hogy nekünk kegyelmeket osztogathasson. Azok az erények, amelyeket Istentôl kaptatok, szolgáljanak arra, hogy elszántan cselekedjetek; hogy vessétek meg értelmetek okoskodásait és ne törôdjetek gyöngeségtekkel. Ne növeljétek ez utóbbit azzal a fontolgatással, hogy vajon a dolgotok sikerül-e, vagy sem. Ne engedjetek helyet ilyenféle csüggeteg gondolatoknak, hogy mivel ilyen meg olyan bűnösök vagytok, nem érdemlitek meg, hogy az Úr nektek is adjon erôt, amiként adott másoknak. Ha valami nagyon megtisztelô dolgot akarnának nektek adni; ha az ördög biztatna benneteket kényelmes életre vagy más hasonló dolgokra: akkor igen, jussanak eszetekbe bűneitek, és gondoljátok meg, hogy azok miatt mindez nem nektek való. Ellenben, ha arra nyílik alkalom, hogy a mi Urunkért, vagy embertársunkért szenvedjünk valamit, akkor sose féljünk a bűneink miatt. Egyetlenegy ilyen dolgot akkora szeretettel lehet megtenni, hogy az Úr megbocsátja érte összes bűneiteket, és éppen ettôl fél az ördög, s azért igyekszik azokat ilyenkor eszetekbe juttatni. Legyetek arról meggyôzôdve, hogy az Úr sohasem fogja cserbehagyni azokat, akik Ôt szeretik, olyankor, amidôn az Ô kedvéért teszik ki magukat veszedelemnek. Ha egyéb céljaik vannak; ha a maguk érdekére dolgoznak: az egészen más; azonban itt én csak azokról beszélek, akik a lehetô legtökéletesebben igyekeznek az Úrnak kedvére tenni. Ismertem egyet, akibe az Úr ilyen rendkívüli szeretetet öntött. Sokat sírt szegény, mert nem akarták neki megengedni, hogy egy fogoly helyett rabságba menjen. Sarutlan ferencrendi szerzetes volt, Alcantarai Péter testvér reformjából. Azért jött hozzám, hogy megbeszélje velem ezt a dolgot. Végre sok könyörgés után sikerült megszereznie rendfônökének engedélyét, s el is indult, hogy tervét végrehajtsa, azonban Algiernál az Úr magához vette. Egy bizonyos, hogy gazdag jutalmat kapott! Pedig hány okos ember mondhatta neki, hogy vállalkozása dôreség. Holott mennyivel nagyobb dôreség, ha valaki e földi élet álmát túlzott okossággal végzi be! (Nagy Sz Teréz: Gondolatok az Énekek Énekérôl, ÖM, 3:358) + Ti vagytok a szôlôvesszôk... Én vagyok a szôlôtô, ti vagytok a szôlôvesszôk... A szebbnél-szebb példabeszédekbôl kiemelkedik a szôlôtô és a szôlôvesszô példabeszéde. Szép a jó pásztor és a juhoknak a kapcsolata, de azért a pásztor és a juh mégis két külön létezô. És vannak eltévedt juhok... Az atya, anya és gyermek kapcsolatában is van tékozló fiú, jóllehet a gyermek az atyának, anyának a nyelve szerint csont az ô csontjából és vér az ô vérébôl, és mondhatja azt is, amit a fiatal Toldi Miklósnak mondott találkozásukkor édesanyja: ,,Lelkembôl lelkezett gyönyörű magzatom. Csakhogy szép orcádat még egyszer láthatom! Be szép vagy, be nagyon illesz leventének, Isten se teremtett tégedet egyébnek.'' Ezt a közeli gyermeket, ezt is elveszi elôször az iskola. Utána jönnek a vôlegények és a menyasszonyok, azok is elveszik a szülôktôl a gyermeket. De más a szôlôtô és a szôlôvesszô kapcsolata! Persze ehhez érteni kell a szôlôművesek életét és elfoglaltságát. A szôlôművelés ôsi dolog. Már ott van az emberiség életének a kezdetén. Noé szôlôt ültet a vízözön után, de még nem ismerte a szôlô termésének erejét, és megártott neki a szôlôbôl származó bor. S aztán látjuk azt, hogy ennek a bornak mi a jelentôsége: mikor Ábrahám gyôzedelmeskedik, és megmenti Lótot, találkozik Melkizedek fôpappal, aki nemcsak kenyeret, hanem bort is ajánlott fel a gyôzelemért a Mindenhatónak. Mert a szôlôtôn fakad az Oltáriszentség egyik alapeleme, a bor, amibôl Krisztus vére lesz. És a hívô szôlôművesek a maguk büszkeségének tartják, hogy kezüknek munkájával, szorgalmával ôk adják a szent áldozathoz, Krisztus véréhez az áldozat alapanyagát, a bort. Nincs foglalkozás, amit az Úr így kitüntetett volna, mint a szôlôművesekét és persze a föld népéét, a kenyértermelôkét. Ôsszel, amikor a természet téli álomra készül, akkor az együtt lévô szôlôtôt és rajta a szôlôvesszôt gondozásba veszi a szôlôműves. Felkapált földdel takarja be a szôlôtôt, hogy a gyökerek el ne fagyjanak. A szôlôvesszôk maradnak takaratlanul. A szôlôtôn keresztül van meg a védelme a szôlôvesszônek. Tavasszal aztán nyitják a szôlôt, jön a szôlôműves a metszôollóval. És akkor történik a szôlômetszés: a satnya szôlôvesszôket levágják. Ettôl kezdve már ezt nem szôlôvesszônek, hanem venyigének hívják. A venyige száraz, haszontalan, gyepűt csinálnak belôle, vagy pedig kemencébe vetik, elégetik haszontalan volta miatt. Pedig de nagy érték volt, amíg rajta volt a szôlôtôn! Aztán permetezik a szôlôt, hogy megvédjék a sok kártékony elemtôl. Aztán úgy nyaranta megjelenik a szôlôvesszôkön egy- egy szôlôfürt. Amelyiken nincs szôlôfürt, az haszontalan és a szôlôműves már elhatározza: Na, te se fogsz több esztendôt itt élni a szôlôtôn! És azután permetezik, óvják. Kánikulában és még inkább a vénasszonyok nyarában megjelennek a darazsak, és eszik, pusztítják a szôlôfürtöt. És aztán eljön a szüret, a munkának az öröme, amikor sajtolják ki a szôlôszemekbôl a bort, a családnak éltetô erejét. A bor fogyasztása magában nem alkoholizmus, a bor rendkívül nagy érték a természet rendjében, de persze mértékkel, mert minden túlzás, minden mértéken-túl-lépés ártalmas és romboló. Ilyen a szôlônek a gondozása. A szôlôtô és a szôlôvesszô együtt vannak. Jaj annak a szôlôvesszônek, amelyikbôl venyige lesz! Elvesztette értelmét, célját, rendeltetését Isten országában. Vigyázzunk, hogy soha venyige ne legyen belôlünk. Nekünk meg kell maradnunk szôlôvesszônek a szôlôtôn. Az Úr Jézus azt mondja: ,,Maradjatok énbennem, mint ahogy a szôlôvesszô rajtmarad a szôlôtôn; nálam nélkül semmit sem tehettek.'' (Jn 15,4) Hogyan van az együttes élete a szôlôtônek és a szôlôvesszônek? Egyszerű dolog: hittel, reménnyel, szeretettel, azután az erényeknek a szôlôfürtjével, hitvallással, tíz- és öt parancsolattal és a hét szentséggel: különösen, mint megkereszteltek, immár bűnbánattal és azzal, ami a szôlôtô termésébôl átváltozással érkezett: Krisztus vérével! Ha ez így van, akkor nyugodtak lehetünk a szôlôtônek és a szôlôvesszônek, már mint mi magunknak az együttesérôl; akkor nyugodtan mehetünk a halál elé, és megérkezünk az örökkévalóság kapujába. Nagyon fontos ez az egység. Ha 1944--45-ben nem lett volna egység mibennünk a szôlôtôvel, akkor, amikor közel 1.000.000 tisztességes édesanyát, érintetlen leányt részeg mongolok, kirgizek letepertek itt, akkor ôrjöngés és öngyilkosság lett volna magyar földön. De együtt volt, Istennek hála, a szôlôtô és a szôlôvesszô. És ez a világ földi életében a legnagyobb érték: együtt a szôlôtô és a szôlôvesszô; és a világ fiai, akik ezt nem ismerik, azok mind venyigék, azok mind értéktelenek Krisztus szemében. Vigyázzunk a darazsakra, amelyek eszik, rágják, pusztítják, elôre megszedik a szôlôszemeket! A világ szelleme folyton küzd ez ellen az egység ellen, és nekünk akarnunk kell, hogy a tört remények után is megmaradjon a jövôbe vetett reményünk, és teljesítsük azt, amit az Üdvözítô meghagy nekünk a mai evangéliumi részlettel: Maradjatok bennem és én tibennetek maradok. Amen. (Mindszenty József szentbeszédébôl, amit a bécsi Pázmáneumban tartott, 1973. május 20-án) + Amely percben ráeszméltem, hogy van, igen van Isten, már tudtam, nincs más dolgom nekem, csak egy: egészen Néki élnem! (Foucauld Károly) ======================================================================== B ÉV HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA 1: Isten minden népet meghívott az Egyházba. S: Isten a szeretet. E: Az önfeláldozás a legnagyobb szeretet tanújele. Jézus parancsai nem egy törvény paragrafusai. Jézus utat és lehetôségeket mutat, megmondja, hogy mire vagyunk képesek és mit vár tôlünk Isten. Jézus által tudjuk, mi a szeretet; benne a szeretet, az Istentôl származó szeretet, emberi alakot öltött. Jézus nem kérdezi, ki érdemli legjobban az Ô szeretetét, vagy ki lesz hálás érte. A szeretet semmit sem vár magának. Szabad és tágszívű és fölszabadít, azt is, aki szeret, azt is, akit szeretnek. Errôl ismerni meg a szeretetet! Elsô olvasmányhoz / ApCsel 10,25-26.34-35.44-48 Nem véletlen, hogy Kornélius megtérésének a leírása a leghosszabb történet az Apostolok Cselekedeteiben. A római százados keresztségével döntô lépést tesz a keresztény Egyház a pogány népek világába. Leszáll a pünkösd Lelke, csodálatot és ijedséget hozva a jámbor zsidó- keresztényeknek a pogány Kornélius és családja megtérésével. Ami akkor történt, folytonosan történik. Isten ott van minden nép, minden társadalmi osztály és minden vallásfelekezet olyan tagjai közt, akik ôszintén keresik Ôt. Egység, vagyis közösség Isten szava meghallásában, Jézus Krisztusban, a Benne való hitben és az imádságban: mindez a Szentlélek műve és ismérve. Ezt nemcsak a múlt eseményeire visszatekintve kell megállapítanunk, hanem a jelenre és a jövôre is hinnünk kell. (10,34-35: 5Mz 10,17; Róm 2,1; 1Pt 1,17 # 10,44-48: ApCsel 2,33; 8,16; 2,4; 11,17) Válaszos zsoltár / Zsolt 98(97),1.2-3.3-4 Hódolat és hűség Istenhez Szentleckéhez / 1Jn 4,7-10 A szeretet, mely Krisztusban felénk árad, gyökeresen különbözik attól, amit általában szeretetnek hívnak. Mégsem foglalja el az emberi szeretet helyét, nem rombolja szét, hanem fölgyújtja benne a tisztán izzást, és ráüti a bevégzettség pecsétjét. Azon látszik meg, befogadtuk-e Isten szeretetét, hogy embertársunkat életünkbe fogadjuk- e testvérül, felebarátul. Ha kívül hagyjuk ácsorogni, mint ,,mást'', mint idegent, azzal visszautasítjuk az Isten szeretetét. (4,7-8: 1Tesz 4,9; 1Jn 4,16 # 4,9-10: Iz 54,7-8; Jn 3,16) Evangéliumhoz / Jn 15,9-17 A mai szakasz folytatja az igaz Szôlôtôrôl szóló példabeszédet (Jn 15,1-8; húsvét 5. vasárnapja). Szôlôtô és szôlôvesszô eleven egységben van, így árad az élet is: a szeretet az Atyától a Fiúig, a Fiútól a tanítványokba. Ez egységben, melyet a keresztségben kapunk ajándékba, meg kell maradnunk. Ennek jelei: hűség a hithez és az engedelmességhez. Gyümölcse a tanítványok közössége az öröm és bizalom légkörében. (15,9-10: Jn 3,35; 10,14-15; 1Jn 2,5; 5,3 # 15,12-13: Jn 13,34; 1Jn 3,11.16; Róm 5,6-8 # 15,16: 5Mz 7,6-8; Róm 6,20-23; Jn 15,2) Szentségre várva Fogyhatatlanul ég a szeretet, mellyel az Atya a Fiát szereti és azokat is, akik Fiával egységben vannak. Egyetlen határa a mi képességünk, hogy ezt a szeretetet elfogadjuk és fölfogjuk. A képesség pedig oly arányban nô, ahogy mi egymás közti egységben és szeretetben növekszünk. Az oltáriszentségi Lakoma bensôsége így próbaköve Krisztussal való egységünknek és Krisztusban egymással való közösségünknek. Elmélkedés Szeressétek egymást Mire vélekedjünk, édes testvéreim? Vajon csak arról szól a parancs, hogy egymást szeressük? Ugye, hogy ott az még fôbb, hogy Istent szeressük! Vagy csak azt adta parancsul, hogy Istent szeressük, hogy mással ne törôdjünk? Három dolgot köt lelkünkre az Apostol, mondván: ,,Megmarad most a hit, a remény és a szeretet, a három, közülük pedig legnagyobb a szeretet'' (1Kor 13,13). És ha magában a szeretetben a két másik bennfoglaltatik, nagyobbnak nevezi az Írás, de nem egyedülinek. Mert mennyi parancsunk szól a hitre, mennyi a reményre? Ki számolhatná össze a parancsokat? De ugyanaz az Apostol íme mit mond: ,,A törvények beteljesítése a szeretet''. Ahol szeretet van, ott minek érezhetni hiányát? Ahol pedig nincsen, ott ugyan minek vehetni hasznát? Az ördög hisz, de nem szeret; és senki sem szeret, aki nem hisz. És bár hiába remélhet bocsánatot az, aki nem szeret; de senki nem vesztheti el reményét, aki szeret. Tehát ahol a szeretet, ott szükségképpen megvan a hit és a remény. Ahol a felebarát szeretete megvan, szükségképpen jelen van Isten szeretete is. Mert aki nem szeretné Istent, hogy tudná szeretni úgy a felebarátját, mint önnön magát? Mert hiszen az ilyen voltaképp magát sem szereti. Gonosz és istentelen ugyanis, márpedig: ,,Aki szereti a gonoszságot, az gyűlöli önnön lelkét'', nem hogy szeretné. -- Csak aki azért és úgy szereti magát, hogy Istenhez jusson, az szereti magát. Tehát márcsak önszeretet érdekébôl is szereti Istent... Ez a szeretet nincs meg minden lélekben, kevesen szeretik úgy és azért magukat, hogy Isten legyen mindenben minden! (Sz Ágoston: 83. beszéd) + Homo Dei Azt mondta Montforti Simon az albigi harcokban, mikor nyolcszáz lovagja élén állt tízezer emberrel szemben s biztatták, hogy okvetlenül vonuljon vissza: ,,Az egész Egyház imádkozik értem, nem hátrálhatok. Tiltja lovagias becsületem, hogy mikor tudom, hogy az egész Egyház imádkozik értem, kételkedjem a gyôzelemben.'' Harcból a mi korunkban is van elég; oly harcok, amelyekben még az albii harcoknak arányát is fölülmúlja a hadfelek egyenlôtlen száma; nos, és imádság nincs? Imádkozunk széles e földön; az egész egyház imádkozik értünk. A kántorböjtben az egyház imádkozik és böjtöl. Hol van tehát a hiba; min múlik, hogy nincs meg az a szellem, mely nem fél, mely hôsi, mely lovagias, mely hátrálni nem tud? Az rajtunk múlik. Fel kell szítanunk az öntudatot, hogy mik vagyunk, vagy ha még nem vagyunk, hogy miknek kell lennünk. Mindenkinek be kell telnie bátorsággal, meggyôzôdéssel és hôsies lélekkel. És én ez alkalommal tisztelettel félreteszem a szentatyákat és konciliumokat és becsapom a fóliánsokat, és csak közvetlen benyomásokból akarok beszélni, melyeket az evangéliumból és a világ gondolkozásából veszek; öntudatukra akarom hozni, hogy minek kell lennie a buzgó papnak (Isten bármilyen választottjának). Nekem egy vezetô gondolatom van, mely a szentírás régi és új lapjain egyaránt tündöklik, ez a gondolat az, hogy Isten választott ki: electus, quem elegi. ,,Én választottalak ki titeket'' (Jn 15,16), következôleg nektek választott embereknek kell lennetek. Mikor az Isten választ, követi szíve vágyát; szíve vágyát csak fölséges, mély gondolatok vezetik. Ami az Úrnak tetszik, azt választja. ,,Ostende, mondja a község, quem elegeris'', mutasd meg nekünk azt, hogy kit választottál ki. Mikor az Úr Jézus apostolokat akar maga mellé venni, akkor választ; mikor kiválasztotta és apostolságukra figyelmezteti, választásra hivatkozik: ,,Én választottalak titeket''. Mintha mondaná, gondolhatjátok, hogy milyeneknek kell lennetek, mikor én választottalak ki titeket. Júdás helyett kell más valakit állítani; ki állítsa oda? Azt csak az Úr teheti: ,,Mutasd meg, kit választottál!'' Mert hiszen tôled függ, te választasz. És valóban Szent Pálnál megint elôfordul a jellemzô szó, mely megmondja, mi ô: vas electionis [kiválasztott edény, eszköz]. Itt is az Úr választott: Segregate mihi Saulum et Barnabam [Szemeljétek ki nekem Sault és Barnabást]. Következôleg a Szentírás hirdeti, hogy minek kell lennie a választottnak, minek kell magát éreznie, és ha még nem az, hogy mire kell törekednie. Ezt hirdeti a neve is ,,clericus''; mi annyit jelent, mint pars haereditas, az Úrnak része. Már most azt gondolom, hogy az Istent a kiválasztásban kiváltképpen két jellemvonás vezeti és vonzza: a tisztaság s az elôkelôség, s hogy az Úr csak ilyeneket választhat ki. (Prohászka: ÖM, 17:272) ======================================================================== B ÉV HÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA 1: Az apostolok Júdás helyébe tizenkettediknek Mátyást választják, hogy ô is tanúságot tegyen a föltámadásról. S: Aki szeretetben él, Istenben él. E: Jézus tanítványai egyek legyenek, amint Ô is egy az Atyával. A szeretet s egyszersmind az öröm is oly tényekhez kapcsolódik, amelyek ,,megmaradnak''. Ezt Sz János evangéliuma és levelei ismételten megállapítják. Saját tapasztalatunk talán ellenkezôjérôl szól. S így kérdeznünk kell, van-e a szeretetrôl és az örömrôl helyes fogalmunk. Érzelmek, hangulatok, szenvedélyek -- mindez múlékony. Egyáltalán, mi ,,maradandó''? Minek van tartama, maradása, életünk egész idejére s azon is túl? Mikor Isten szeret, igényel és magához von minket, akkor azt Ô komolyan veszi! Szeret, igényel isteni, örökre elszánt komolysággal, isteni, ujjongó örömmel. Az örök Szeretettôl igényelt, vágyott, befogadott lelkek vagyunk -- mindörökre! Elsô olvasmányhoz / ApCsel 1,15-17.20-26 Az elsô hívôk száma, amellyel a jeruzsálemi egyház a történelembe lép, mintegy 120, tízszerese az apostolokénak. Az apostolok 12-es száma megfelel Izrael 12 törzsének, mert az Újszövetség elôképe és kezdete az Ószövetség; az Ó az Újban teljesedik ki. Hogy ezt kifejezzék, helyre kell állítani a 12-t Júdás kiesése után; csak utóbb a pogány népek jelentkezésével marad el a 12-es szám. A tizenegyhez hozzáválasztott apostolnak tehát föltétele, hogy tanúja volt Jézus életének keresztelkedésétôl mennybemenetéig. S az apostolság alapvetô teendôje, ,,hogy velünk együtt tanúja legyen a Föltámadásnak!'' Az apostoli tanúságtételen épül az Egyház hite. (1,16: Lk 22,47 # 1,20: Zsolt 109,8 # 1,26: 1Sám 14,41; Mk 3,14-19) Válaszos zsoltár / Zsolt 103(102),1-2.11-12.19-20 A jóságos, a megbocsátó Isten Szentleckéhez / 1Jn 4,11-16 Honnan tudjuk, hogy Istennel egységben vagyunk, hogy Istenben élünk és Ô mibennünk? Nem gondolkodás és okoskodás által; jámbor, érzelgô hangulatok, még rendkívüli lelki tapasztalatok is megcsalhatnak. Sz János két ismertetô jellel szolgál, hogy Isten Lelke lakozik bennünk: hiszünk Jézusban, mint Isten Fiában, és testvérként szeretjük embertársainkat. Isten szeretete sötét titok marad számunkra, még a krisztusi történet után is; sok-sok kifogásunkra a ,,szeretô Isten'' ellen nem jön válasz, csak ez az egy: Isten Jézusban odaállt a szegény bűnös, a szerencsétlen, az elesett oldalára, s a világ megmentésére tulajdon Fiát küldte. Láttuk mi ezt tulajdon szemünkkel, és tanúsítjuk -- hirdeti János. Mi magunk? Attól függ ez, vajon a befogadott szeretetet megtartjuk-e, és tovább árasztjuk-e másokra. (4,11-13: Mt 18,33; Jn 1,18; 5,37; 1Jn 4,17; Róm 5,5 # 4,16: Jn 17,6; 1Jn 4,7-8) Evangéliumhoz / Jn 17,11-19 Nagy búcsúimájában Jézus a tanítványaiért könyörög, megadja nekik az Atya a hit és szeretet egységét (Jn 17,6-19). Az Egyház félreismerhetetlen jegye az öröm kell, hogy legyen; nélküle nincs sem hit, sem szeretet. ,,Az Én örömöm'' -- mondja Jézus. Azon életteljesség kitörése ez, amelyet az Atyával való egysége ad. A Fiúnak az Atyával való ilyen egysége a tanítványokat is magába vonja. Még e világban élnek, amely azonban merôen másként gondolkozik és cselekszik. De meg vannak szentelve, Isten tulajdonába vonva, s onnan árad ki küldetésük a világba, hogy tanúságot tegyenek az igazságról és Isten örömérôl. (17,11-13: Jn 3,35; 10,28-20; 6,39; 13,18; Zsolt 41,10; Jn 15,11 # 17,14-16: Jn 15,18-19; 8,23 # 17,17-19: 1Pt 1,22; Jn 20,21; Zsid 10,9-10.12-14) Szentségre várva Krisztus Igéje és az Ô áldozata mindnyájunkat megszentelt. Isten ismer minket, Ôvéi vagyunk. Az emberek nem is oly igazságtalanok, ha szokatlanul magas színvonalat várnak el attól, aki Krisztusénak vallja magát. Elmélkedés ,,Nem e világból!'' ,,Ôk nem e világból valók, amint én sem vagyok e világból.'' (Jn 17,16) Mit nyújt a világ? Ámít, s nem enged a valóságra rányitnunk. Szóval tart, frázissal; beszél s belénk nevel érzéseket. Beszél odaadásról, hűségrôl, tiszta becsületrôl, beszél, és a szó mögött rejlô semmiségbe pillantani nem enged. Ámít, és mire kiábrándulunk, látjuk, hogy csalódtunk. Nincs tartalom, nincs érték a mi csinált világunkban. Fölfogásunkat, érzületünket ránk kényszerítette, megcsalt; nagyítóüveget és kaleidoszkópot használt, és mutogatta azt, ami üres, hitvány, kicsiny, lapos, s úgy mutatta azt, hogy mi azt mind nagynak, szépnek és bűvösnek néztük. Lelkek, félre a csalfa pápaszemmel! Az evangélium mondja: legyen a te szemed egyszerű, az legyen egészséges, jó, erôs érzék, lásson keresztül a szemfényvesztésen, a tükrözésen, a délibábokon át; lásd, hogy az élet célratörekvés, még pedig örök életcélra; lásd, hogy az út oda Isten- s emberszeretet, szeretet tettben s nem szóban; szeretni Istenért embert, életet, munkát, és szeretni az emberben, a hitvesben, a gyermekben, a jó barátban, a felebarátban az Istent. Konkrétan szeretni; szeretni itt és most, ma; és szeretni, vagyis szívességet tenni, elviselni, jóindulattal megítélni, megérteni; híven, lovagiasan, nemesen érezni s viselkedni szemben is, meg az ember háta mögött is. Bűvös itallal kínál; az élvezet mámorával szokott hódítani. Édes dalokkal lefog, de méregkeverô, mint Kirké [a homéroszi mondák varázslónôje]. Szítja bennünk a rossz irányt a nemi élet téves fölfogása által, melynek hatalma alá hajt gondolatot, művészetet; a képzeletet és az érzést beteggé teszi. Idealizálja téves irányban a nôt, csakhogy ingerelje ösztöneinket. Ez az egész ideológia színpadias, mesterkélt és értéktelen alkotás. Tűzijáték, mely a lelkeknek lepörköli szárnyát, s megnyomorítva tenyészéletre kárhoztatja ôket; ha ugyan nem asznak össze csontvázakká, vagy nem pusztulnak el a métely gombáitól. Íme a bálványozás vége. ,,Es stirbt der Mensch an seinen Göttern.'' [Az ember belehal isteneibe.] Szeplôtelen, erôs érzést mindenbe, nemi viszonyainkba is. Fegyelmezni magát, nem prüdériával, de erôs önmegtagadással... (Prohászka: ÖM, 7:316; 58) ======================================================================== B ÉV PÜNKÖSD UTÁNI ELSÔ VASÁRNAP SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA 1: Csak egy Isten van, az ég és föld ura. S: A mennyei Atya a bennünk lakó Szentlélek által fiaivá fogadott, és országának örököseivé tett. E: Jézus egyetemes küldetést ad apostolainak, és megígéri, hogy velük marad a világ végéig. A Szentháromság nem valami örökre önmagában nyugvó titok. Isten a kezdetek óta kinyilvánítja igéjét a teremtett világnak. Az Igében Lelkének ereje lakozik. És az idô végezetéig a háromságos Isten erejében hirdettetni fog az Evangélium és kiosztatni a szent keresztség. A misszió nemcsak parancs az Egyház számára, hanem belsô törvénye is, amint Jézus élettörvénye is volt. A világ a termôföld, mely gyümölcsöt terem az Ige vetômagjából. Elsô olvasmányhoz / 5Mz 4,32-34.39-40 Jahve, az egyetlen Isten, kivezette a népét Egyiptomból, szólt hozzá Sínainál, s tulajdonába adta Kánaán földjét. Ezek a hagyomány szerinti nagy üdv-tettek, amelyek örökre rányomták a népre bélyegüket. Isten oly törvényt adott népének, amilyent akkor az fölfoghatott; de az ajándék, amit igazában adni fog, az Ô Szent Lelke, aki belülrôl újítja meg, tanítja és vezeti az embert. Isten nemcsak a választott nép Istene. Az egész világon közel van az Ôt keresôkhöz, azokhoz, akik megváltó jelenlétére föltárulkoznak. -- A mai olvasmány ihletést árasztó tan és intés, amely többszörösen rokon szellemű Izajás műve második felével. (4,32-34: 5Mz 4,7; 2Mz 33,20; 5Mz 5,24-26; 7,6 # 4,39- 40: 5Mz 6,4; Zsolt 83,19; Iz 43,10) Válaszos zsoltár / Zsolt 33(32),4-5.6 és 9.18-19.20 és 22 Hű és jóságos Isten Szentleckéhez / Róm 8,14-17 Jézus Istent Atyjának nevezte, másként, mint minden teremtmény. Ô Istennek Fia, egészen Atyjából és Atyjának él. Az Atyából kiáradó Lélek eltölti Ôt, vezeti és megdicsôíti (vö. Mt 4,1; Zsid 9,14; Jn 16,14). Ugyanezt a Lelket fogadja a hívô a keresztségben, bevonja ez az Atyja és Fiú közti életáramba, s a Fiúban hasonlóképp ô is Isten fia lesz. Mibôl tudjuk meg, hogy Isten fiaivá lettünk? Abból, hogy hagyjuk magunkat mozgatni és vezettetni a Lélektôl, mint Jézus, és a bizalomból, amellyel máris mondani tudjuk Istennek: ,,Abba, kedves Atyám!'' Mint gyermekei, szabadok vagyunk, nincs okunk félelemre. Mint gyermekei, ,,örökösei'' is vagyunk Istennek. Ez az ,,örökség'' igazában az, amit az Ószövetség Ígéret földjének hív, az Újszövetség pedig Isten uralmának, országának: a Vele való életközösség. (8,14-15: Jn 1,12; Gal 5,18; 4,4-7; Jn 15,15 # 8,17: Gal 3,26-29; Fil 3,10-11; 1Pt 4,13) Evangéliumhoz / Mt 28,16-20 Galileában, végsô megjelenésében a hegyen a Föltámadott kinyilatkoztatja magát: Ô az Emberfia, akinek minden hatalom átadatott (vö. Dán 7,14; Róm 1,4). -- E teljhatalmából kifolyólag adja tanítványainak a missziós parancsot, és ígéri meg maradandó, segítô jelenlétét, a közelségét. A tanítványok feladata: 1. mindenkit tanítvánnyá tenni, a Krisztussal való találkozásra vezetni és a közösségbe bevonni; 2. keresztelniök kell az embereket és 3. Jézus parancsaira megtanítani ôket. A korábbi, Izraelre korlátozott küldetéssel szemben (Mt 10,5-6; 15,24), most a föltámadott Krisztus egyetemességének megfelelôen a küldetés, a missziós parancs tér és idô szerint korlátlan, határtalan. A keresztség szavai -- ,,Az Atyának, Fiúnak és Szent Léleknek nevében'' -- nyilvánvalóvá teszik, hogy a keresztség nemcsak személyes közösséget, egységet teremt Krisztussal az Ô halálában és föltámadásában, hanem egyben közösséget és egyesülést a háromságos egy Istennel. (Mt 26,32; Jn 3,35; 17,2; Mt 18,20; Jn 14,23) Szentségre várva A megdicsôült Krisztus által, ki jelen van az Eucharisztiában, egységben vagyunk az Atyával és a Szentlélekkel. Megragad bennünket a szeretet hatalma, amely maga a háromságos Isten élete. Isten gyermekei vagyunk, ha Lelke szabad működésének magunkban tért adunk, ha átengedjük Neki magunkat. Elmélkedés Ima az Atyaistenhez Életünk célja az Atya. Minden Tôle jön. Minden Ôhozzá megy. Hozzá akar bennünket vezetni a Megváltó. ,,Én vagyok az Út'' -- mondotta, az út, amely odavezet az Atyához, aki véghetetlen magasságban trónol és mindent átölel szeretetében. Ôhozzá igazodjék életünk, mint ahogyan az úton arra a csúcsra szegezzük tekintetünket, amelyre eljutni akarunk. Nála van a végsô beteljesülés, a béke. Örök Atya, minden Tôled jön, minden Hozzád megy. Atyám, szívem legbelsejében Hozzád kapaszkodom fel, a Te magasságodba, minden alacsonyság fölé. Hívj engem, ebbôl a sokféle mulandó dologból a Te örökkévalóságod felé. Nálad van a világosság, az élet beteljesülése, az otthon. Atyám, minden a Te kezedben van. Bízom benned. A Te gondviselésednek adom át enyéimet és munkámat. Hatalmas, örök Király, teljesedjék a Te akaratod, növekedjék a Te országod, általam is. Ami vagyok, amit e napon teszek, ami velem történik, Téged dicsôítsen és szolgálja a Te országodat. A Szentháromságot akarjuk imádni, a hármas-egy Istent. Ez a titkok titka, minden dicsôség foglalatja. Szentséges Szentháromság, Te fölötte vagy minden értelemnek és tudománynak. Az igazság összessége, a szeretet kútfeje, a végtelen szépség. Te vagy az élet, Te a közösség, a boldog hármas Egység. Meghajlok elôtted, imádlak. Tied a hatalom, a dicsôség és az uralkodás. Amen. (Guardini imája, Sík: DB, 34). + Isten hatalma és gondviselése Istennek hatalmassága nyilván kitetszik a világnak megtartásából. Mert miképpen a világosság függ a nap és gyertya erejétűl, úgy, hogy mihelyt a nap elenyészik vagy kivitetik a gyertya, ottan mindjárt elvész a házban való világosság is: hasonlóképpen Istentôl függnek minden állatok, létezôk, hogy mindjárt semmivé lésznek, miként tôle nem tartatnak... Hogyha csak orcáját elfordítja vagy ,,szemét béhunyja'' is az Isten, mindjárt porrá lészen és elvész e világ. Ugyanezent jelentgeti másutt is a Szentírás, midôn azt mondja: mindeneket az Ô hatalmas szavával (Igéjével) hordoz az Isten; mindeneket tenyerében tart és a Földet három ujján viseli... Ha tenyerünkben egy nagy követ fenntartunk, miként elvonjuk kezünket a kô alól, magától mindjárt leesik a kô, -- ugyanúgy, ha az Isten keze nem tartaná e világot, ottan semmivé lenne! -- Ez okon nevezték a bölcsek az Istent ,,e világ lelkének'', amint Sz Ágoston írása magyarázza: olyan a világ Isten nélkül, mint a test lélek nélkül... Ezekbôl pedig két szép tanulságot vegyünk: Elsôt azt: hogy mikor az isteni cselekedetekrôl szólunk, ne fontoljuk, ne mérsékeljük ezeket a mi rövid értelmünkkel. Ne alítsuk [véljük], hogy amit föl nem érünk a mi kurta gondolatunkkal, azt az Istennek mindenható ereje véghez nem viheti... Mikor cselekedetit fel nem érjük, szükség, hogy fejet hajtsunk, és a mi okoskodásinknak erôtlen szárnyát lebocsássuk az Isten szavára. -- Második tanulságot azt vegyük: hogyha ennek a mindenható Úrnak kedvesen szolgálunk, nagy bátorságos bizodalommal lehetünk minden veszedelmes ügyünkben és szükségünkben... Azt is meggondoljuk, mily nagy szemtelen vakságban leledzik a bűnös ember, midôn az ô Istenétôl vett erôvel az ô jótevô Ura ellen viaskodik! és azt bosszantja, akinek kezétôl függ mind élete s mind örök veszedelme! Bizony ha egy magas toronynak tetejérôl egy kötélen leeresztene valaki engemet, és úgy tartana csüggôben: meggondolván, hogy ha elereszt, ottan szörnyű halállal kell vesznem, nemcsak nem haragítanám, bosszantanám és rágalmaznám, akinek kezétűl függ életem, hanem inkább alázatos kéréssel, sok kedves ígéretekkel és minden tehetségemmel engesztelném ôtet. Ha azért a gyarló embert... haragra nem merem indítani, minemű magafeledett bolondság lészen, ha az ellen törekedem és bűneimmel azt bosszantom, akinek segítsége nélkül még csak lélegzetet sem vehetek! (Pázmány: Kalauz, 1:5; Az Isten mindenható) ======================================================================== B ÉV SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA UTÁNI VASÁRNAP KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE ÜNNEPE: ÚRNAPJA 1: Ez annak a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött veletek. S: Az új szövetséget Jézus kötötte saját Vére által a megváltott emberiséggel. E: Jézus az utolsó vacsorán saját Testét és Vérét adja apostolainak. Isten emberré válása nem végzôdött be Jézus életével; a szentségekben folytatódik. És mindenek fölött ott áll egyetlen Szentség, amelyben az Isten minden embernek a legközelebbi, a lelki felebarátja akar lenni. Isten jön szembe velünk, szeretete megalázódásában: lelkünk számára az Élet Kenyerévé tette magát. Itt van Krisztus. Ô a középpont, Isten nagy ,,Igen'' szava az emberhez, s Ô az ember válasza és ,,Ámen''-je a kinyilvánult örök szeretetre. Mind, akik kimondják ezt az Áment, igent mondanak az új és örök szövetségre is. Ez a szentségi Lakoma egységre és hűségre kötelez. Elsô olvasmányhoz / 2Mz 24,3-8 A Sínai hegyi Isten-megjelenés célja a szövetségkötés volt Isten és a népe közt. Isten ajánlja föl e szövetséget, s a nép elfogadja, hogy az ,,Úr szavait és jogi szabályait'' kövesse. Záradékul, a szövetség- okmány fölolvasása elôtt (2Mz 24,7) elôbb az oltárt, mint Isten képviselôjét, meghintik az áldozati állat vérével, és az olvasás után Mózes meghinti a vér másik felével az egész népet. Mózes szavára: ,,Ez a szövetség vére'' -- hivatkozott Jézus, mikor az Új Szövetséget saját vérével pecsételte meg (Mt 26,28; Lk 22,20). A Sínai szövetség a nép állandó közösségét jelentette Istennel, aki ezt a szövetséget fölajánlotta nekik. A szövetség egyúttal a nép tagjainak mélyebb és szorosabb közösségét is jelentette. (24,3: Józs 24,16-24; 2Mz 34,27- 28; Zsolt 50,5; Zsid 9,18-20) Válaszos zsoltár / Zsolt 116(114-115),12-13.15-16.17-18 Hála a megmentésért Szentleckéhez / Zsid 9,11-15 A zsidókhoz írt levél az ószövetségi papságot, istentiszteletet az égi valóságok utánzatainak tekinti, érzékelhetô utalásnak a ,,jelen idôkre'' (Zsid 9,9). Mióta Krisztus belépett a mennyei Szentélybe, és Vérét, vagyis önmagát föláldozta az ,,örök Lélek erejébôl'', a Szentlélek által (9,14), -- lezárult az ószövetségi papi szolgálat és az áldozat-kultusz ideje. Áldozata által Krisztus megtisztított minket, képessé tett arra, hogy az Újszövetség igazi áldozatát bemutassuk. (9,11-12: 3Mz 16; Zsid 7,26-27; 4,14; Mt 26,28 # 9,13: 4Mz 19,2-10.17-20 # 9,14-15: Róm 1,4; 8,11; 1Pt 1,18-19; Zsid 10,10; 8,6) Evangéliumhoz / Mk 14,12-16.22-26 A szentíró Jézus utolsó vacsoráját tanítványaival húsvéti lakomának nevezi, melyet Jézus a közeljövô tiszta elôrelátásával ünnepel. A vacsora lefolyásából csak a páratlan új eseményt mondja el. A tudósítás oly szűkszavú, hogy megértéséhez a többi beszámolót is olvasnunk kell: Mt 26,26-29; Lk 22,15-20; 1Kor 11,23-26. Mindezeket Jézus föltámadása után írták, amikor a keresztény közösségben a szentségi lakomát (szentmisét) már meg-megülték. Hogyan kell az ilyen lakomát és magát az utolsó vacsorát értenünk, az mindenek elôtt Jézus szavából adódik: ,,Ez (itt) az Én Testem, ez az Én Vérem...'' A bibliai szóhasználatból tudjuk, hogy a ,,testen'' az egész személyt kell érteni. ,,Az Én Vérem'' kifejezés ,,a szövetség Vére, mely sokakért kiontatik'' hozzáadással világossá teszi, hogy a föláldozott Testrôl, Vérrôl van szó, tehát a föláldozott és áldozati átadásával megdicsôült Úrról! Nem áldozati állatok vére által, hanem magának Krisztusnak vérével pecsételôdik meg az Újszövetség (vö. elsô olvasmány és szentlecke). Szentségre várva ,,Az áldás kelyhe, melyet megáldunk, nemde Krisztus Vérében való részesülés? És a kenyér, melyet megtörünk, nemde az Úr testében való részesülés és közösség? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, mindnyájan, kik egy testben részesülünk.'' (1Kor 10,16-17) Elmélkedés Hálaadás a szentáldozás után Elsô érzelmem mélységes hódolatom: Jön a király, a Fölség! Dobog a szívem s csuklik a térdem. A Mekkából jövô zarándokjáratok elé borulnak a mozlimok, hogy lovak, tevék menjenek el rajtok. Bevonuló királyom elé terjesztem ki érzelmeim szônyegét; eléje szórom virágaimat. -- Por vagyok, tehát lábaid alá való. -- Majd ismét a trónon, szívem trónján ülô királyt látom, ki szeretettel nézi törekvésemet. Mily vízió! Mily hegyek, ,,montes Dei''! -- De végre is az emberséges Úr elôtt állok, és hajlékomba vezetem; tiszta a házam, muskátli és szekfű van ablakaimban. Üdvözlégy! Leborulok elôtted, mint Ábrahám, mint Judit, mint Szalome,... mint Szűz Mária. Azután kitör lelkembôl a dicséret; mert itt a mennyország, kell tehát angyalének, a ,,Szent, Szent, Szent''. S hol vannak az angyalok? Ah Uram, még próféta sem vagyok, hanem gyarlószívű szolgád csak. De azért a tilinkót meg nem veted. Angyalok énekeltek fönt, pásztorok tilinkóztak lent. Szívemben is visszhangzik a Glória... A szeretet kemencéjében vagyok, és a három ifjúval énekelek! Nem fojtom el dalaimat! Megnyugszom, megpihenek e keblen, egyesülök vele szeretetben. Minden szeretô így tesz, átkarol, átölel, csókot ad, s te is vártad azt Simon farizeustól s nem kifogásoltad Júdásban sem. ,,Haec requies mea.'': Itt megnyugszom. Érzem, hogy szeretsz, változhatatlan, örök szeretettel. S te eltűrsz, sôt mondod: Ne keltsétek föl szívem szerelmesét, hadd pihenjen nálam. Óh szívem, hát elszakadhatnám valamikor Jézustól?! Még a gondolat is bánt; gondol-e a jegyes válásra az oltár elôtt? Hát én sem gondolok, beleélem magamat Jézus szeretetébe, és boldogságom lesz öntudatlan föltétele hűségemnek. (Prohászka: ÖM, 7:304; 43) + Az áldozás A misézô pap fölébe hajlik Krisztus szent testének, végsô elôkészület gyanánt az áldozás elôtt még három imádságot mond, és azután mély tisztelettel magához veszi az Urat, majd kiosztja a keresztény híveknek is. Az ôskeresztény idôkben aki jelen volt a szentmisén, egyben áldozott is. Ki is mert volna Krisztus testének erôsítése nélkül maradni, mikor nem tudta, hogy nem kell-e aznap szembenéznie az üldözéssel, nem kell-e aznap vértanúhalált halnia? A pap áldozása után tehát megindult az oltár felé a hívek második processziója, hogy amit az offertóriumban felajánlottak, most mint az Isten Fia testét vegyék magukhoz. Az Eucharisztiát a misézô a hívek kitárt tenyerére helyezte e szavakkal: ,,Corpus Christi'', ,,Krisztus teste'', ôk pedig fejüket alázatosan meghajtva, felelték: ,,Amen''. És magukhoz vették az Urat. Hála Istennek, napjainkban megint kezd visszatérni az ôskeresztények gyakori áldozása! Mikor a misézô pap megáldozott, halk neszezés és mozgás támad a hívek között. Eddig néma csendben imádkozott mindenki, most egyszerre mozgolódás észlelhetô: szent menet indul el az áldoztató rács felé. Megindító nézni ezt a menetet. Kicsinyek és nagyok, férfiak és nôk, szegények és gazdagok, tanultak és tudatlanok, mennek... mennek... meghajtott fôvel, kimért lépéssel. Ahány megy, annyi eleven tabernaculum, annyi élô oltárszekrény. Tiszta, fehér, bűnnélküli, tündöklôen fényes oltárszekrények indulnak befogadni magukba az Oltáriszentséget. Letérdelnek, és fölemelik arcukat az áldoztató pap felé. De micsoda arcok! Micsoda tekintetek! Ilyen sugárzó szemet, ilyen átszellemült nézést, ilyen boldogságban úszó arcot nem lát sehol soha máskor a föld: az apostolok arca fénylett így a Tábor hegyén. Olyanok mint a virág, mikor kelyhét bontja az elsô hajnali napsugárra. Olyanok, mint a hegycsúcs, mikor ég rajtuk az alpesi nap lángja. Olyanok, mint az esthajnali csillag szelíd fénye. Olyanok, mint... de mit hozzak újabb hasonlatokat?... olyanok, mint az Istenére talált ember, mikor Isten arca újra felfénylik az emberi arcon. Áldozás után a misézô rövid hálaadó imát mond, majd a hívek felé fordulva, elbocsátja ôket ezekkel a szavakkal: Ite, missa est! Menjetek, vége van a misének! (Tóth Tihamér: Üdvözlégy, Oltári Szentség!, 131) ======================================================================== B ÉV PÜNKÖSD MÁSODIK VASÁRNAPJA UTÁNI PÉNTEK JÉZUS SZENT SZÍVE ÜNNEPE 1: Isten megbocsátó irgalma népe iránt való elsô -- és egyben örök -- szeretetébôl fakad. S: Krisztus szeretete felmérhetetlen. E: A katona lándzsája megnyitja Jézus oldalát, hogy Szíve örök menedékünk legyen. Rossz, ha mindenünk megvan, ami szükséges! Csak nézzük a mi jóléti társadalmunkat, amely kapzsi vágy és rettegés közt rángatózva, legjobb úton van, hogy a csömör társadalma legyen. (Talán hamarosan ezt a mondatot nem is értik majd meg.) Akinek pénze van, elérhet valamit magának. Senkihez sem kell könyörögnie. Istenre sincs szüksége... Istennek ,,nincs pénze''. Sokkal jobbja van: van Szíve, szeretô és szeretetre szomjas Szíve. Ez Jézusban lett láthatóvá. Ôbenne Isten Szíve jelent meg, a megsebzett és örökre szeretô Szív. Elsô olvasmányhoz / Oz 11,1.3-4.8-9 Isten kivezette népét Egyiptomból a szabadságba, és Sínainál szövetséget kötött vele (2Mz 24: úrnapi 1. olvasmány). Ez a szövetség sokkal több merô szerzôdésnél, amely törvényes viszonyokat szabályoz. Ozeás próféta szemében személyes kapcsolat, amilyen az atya és fia, sôt az anya és gyermeke közt áll fenn. Isten népének elsô élménye Istennek gondoskodó szeretete. De már régóta a népe nem hűséggel válaszolt, hanem zúgolódással és gyakran elpártolással. Isten büntette népét, de csak azért, hogy bűnbánatot tartson és Ôt kövesse. Minden fáradsága hiába volt (Oz 11,4-7). Az a megfoghatatlan, hogy mindennek dacára Isten mégsem hagyja végleg magára népét, újra meg újra feléje fordítja örök szívét, vagyis az Ô mélységes, megfoghatatlan, fölmérhetetlen szeretetét. (11,1: Jer 2,1-3; 5Mz 4,37; 7,7-9 # 11,3-4: 5Mz 1,31; 32,6 # 11,8-9: Jer 31,20; Iz 54,8; 6,3) Válaszos zsoltár / Iz 12,2-3.4.5-6 Háladal Szentleckéhez / Ef 3,8-12.14-19 Isten titka, misztériuma Krisztusban kinyilvánult, és Sz Pálnak hivatása, hogy a pogányoknak hirdesse. Isten szeretetének örök tervérôl van szó, hogy meghívja a pogányokat is, akárcsak a zsidókat, a hitre és az Istennel való egyesülésre. A mindenség Teremtôje egyben Megváltó is, és csak a megváltott teremtésben lesz majd nyilvánvaló a Teremtô ragyogása. -- Az olvasmány második felében (Ef 3, 14-19) az apostol kijelentései imádságba emelkednek: az egyházak számára oly megismerést kér, mely az Istenség mélyeibe hatol. Ilyen tudás egyszerre hit is és szeretet is. Általa Krisztus lakik az emberi szívekben és Vele az Istenség teljessége. Így lesz képes az Egyház, mint egység, hogy átadja a világnak Isten végtelen szeretetének |zenetét. (3,8-9: 1Kor 15,8-10; Kol 1,26-29; Gal 1,15-16; Ef 1,7; Róm 16,25 # 3,10-12: 1Pt 1,12; 1Kor 2,7-9 # 3,16-19: Róm 5,5; Jn 14,23; Kol 2,7) Evangéliumhoz / Jn 19,31-37 A három elsô evangélista a rendkívüli jelekrôl szól, melyek Jézus halálakor történtek. János ezek helyett egy jelenségrôl szól, melynek értelmét csak az eszmélôdô hit fogja meglátni: ,,Egy katona lándzsával megnyitá oldalát és legottan vér és víz jöve ki.'' Készületi idô volt, ugyanezen órán ölték le a templomban a húsvéti bárányokat (vö. 2Mz 12), mikor Isten Báránya, ki elveszi a világ bűneit, a kereszten meghalt. Jézus szívének átdöfésében Sz János két szentírási szöveg beteljesülését látja. Jézus a húsvéti bárány, kinek csontjait nem szabad megtörni (2Mz 12,46), és Ô a pásztor, kirôl Zakariás Izajáshoz hasonlóan mint Isten szenvedô Szolgájáról szól (Zak 12,10), akit a kínszenvedésében fölismert: ,,Látni fogják, kit vertenek által.'' A Jézus oldalából kifolyó vér és víz Krisztus kiáradó szeretetérôl beszél, amely a kereszten ragyog föl legtündöklôbben, s megváltja mindazokat, akik hívôn, bízón föltekintenek hozzá, a Fölmagasultra. (19,31: 5Mz 21,22-23; Gal 3,13 # 19,34: Ez 47,1; Jn 7,37-39; 1Jn 5,6-8 # 19,36-37: 2Mz 12,46; 4Mz 9,12; Zak 12,10; Jel 1,7) Szentségre várva Jézus Szíve ünnepe tulajdonképp nem különleges titok ünnepe: napról napra megüljük, valahányszor hitben és az Úr Szentségében találkozunk Vele, és az Ô teljességébôl életet merítünk. Elmélkedés Értelemmel nem tudja az ember fölfogni Istent, de szeretettel oly mélyen és teljesen bírhatja, hogy Avilai (Nagy) Szent Teréz igazán szólhatott így: Isten egymaga elegendô! + Óh tűz, mely folyvást lobog és soha ki nem alszik! Óh örökkön égô izzás, mely sosem hűl le; gyújts föl engem is, hogy a Te szeretetedben, csak Téged magadat szeresselek! (Sz Ágoston) + Jézus Szíve és az Egyház Hogy az új Ádám, a kereszten alvó Krisztus oldalából kikeljen az Egyház, és beteljesüljön az Írás: ,,Látják majd azt, akit átaldöftek'', -- megengedte az isteni rendelés, hogy egy a katonák közül lándzsával azt a szent mellet átdöfje, megnyissa és így vízzel keverve a szent Vér, a mi üdvösségünk ára kiömöljék. Ez pedig kitörvén a Forrásból, vagyis a Szív rejtekébôl, erôt sugározzon az Egyház szentségeibe, hogy az élet kegyelmét árasszák, hogy legyen már a Krisztusból élôk számára kelyhe élô vizeknek, melyek örök életbe szökellenek. Kelj föl azért, lélek, Krisztus szent jegyese, ébren ôrködni ne szűnjél! Tedd ajkad oda, hogy ,,fölüdülj az Üdvözítô forrásaiból.'' (Sz Bonaventura: Élet fájának könyve) + Mivel egyszer már végre eljutottunk Urunk Jézus édességes Szívéhez, és jó nekünk itt lennünk, -- ne szakadjunk el egykönnyen tôle! Óh milyen jó és kedves ebben a Szívben lakni! Jó kincs, drága gyöngy a Te Szíved, jóságos Jézus, gyöngy, amit megleltünk Tested földjébe szántva. Ki vetné el ezt a gyöngyöt? Sôt inkább elcserélek minden más gyöngyöt, minden gondolatom és érzelmeim átváltom, és megveszem ezt magamnak, belevetvén minden gondolatom és gondom a jóságos Jézus Szívébe, és a Szív hűségesen eltart engem. Így megtalálván a Te Szívedet és a magamét, édes Jézus, én Istenem, kérni foglak, bocsásd be könyörgésemet meghallgatásod szentélyébe, sôt egész valómat vond be a Szívedbe! Mert a végre döfték át a Te oldalad, hogy bejuthatás táruljon minekünk. Ezért sebzôdött meg a Szíved, hogy külsô háborgatásoktól mentve, ott benn lakhassunk. Bizonyára azért is megsebzôdött, hogy a látható seben át szerelmed láthatatlan sebét meglássuk... A testi seb a lélek sebét mutatja. Ki ne szeretné az így megsebzett szívet? Viszontszeretni ki ne tudná az ennyire szeretôt? Ki ne ölelné át az ennyire tisztát?... Mi tehát könyörögjünk, hogy szívünket, ezt az oly kemény és konok szívet méltóztassék szerelme kötelékével magához láncolni, tüzes dárdájával megsebezni. (Sz Bonaventura: A titkos szôlôtô) + Szeretet Mármost a hű szeretet, a tartós barátság egyféle alkalmasságot kíván; az Urunk részérôl tudjuk, ez teljes, tökéletes. De minálunk: ádáz, érzéki, hálátlan a lélek -- így nem tudjuk elérni, hogy úgy szeressük Ôt, ahogy Ô minket -- mi: én, te, meg amaz -- nem vagyunk rá képesek. (Nagy Sz Teréz) + Az isteni szeretet lehajló nagysága ,,Világ leggyöngébbjeit választotta'' (1Kor 1,27). Ez itt szillogizmus. Szeretet (igazi, nem az önszeretet, sem az, mely kitűnôt, vonzót, gyönyörködtetôt szeret, vagyis, mely önszeretet szintén!), -- a szeretet fordítva arányos a tárgya nagyságával, a ,,kiváló'' voltával. Tehát ha végtelen, de végtelen kicsiny vagyok és jelentéktelen, maga a nyomorúság, -- aminek érzem is magam: az emberfaj legalja, -- akkor az örökre-örökre bizonyos, hogy Isten szeretni fog! Krisztus mondja: Veréb se hullhat le Ô akaratja nélkül. Én még alábbra ,,licitálnék'': ha Isten szemében kevesebb vagyok verébnél, akkor az Ô gondja-szeretete még sokkal biztosabb! [Embernyomor: a bűn maga alább vet minden állat s anyag voltnál!] Hiszem, az érvelés és folyománya is elég szilárd. Az orosz cár úgy érzi tán, hogy Isten ,,átnéz'' fölötte, kinek oly sokra kell gondolnia, ügyeljen csak e ,,legfôbbre''? Veréb nem érzi, bár szeretet rá is száll. De fontos egy cár mégis, ha nem veréb is! Isten: Szeretet. A szeretet fordított arányában áll a tárgya nagy becsült voltával! Elveszettnek látod magad nagy nyomorodban! ,,Veled senki nem törôdik!'' S jaj rád tolul, hogy szív vergôdik: ,,Isten se gondol énvelem!'' Bolond! Te kábolygó bolond! -- ha így szólnál Uradhoz... Nem, nem! Ha van valaki, kirôl szó szerint áll, hogy legesettebb, legfeledtebb, s ha csöpp vigasz még élne benne, s az is füstbe menne, elrabolnák: -- azon szent pillanatban megjelenne legbiztosabb bizonyság, hogy ráragyog most Isten végtelen szerelme! (Kierkegaard) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP 1: Szólj, Uram, mert hallja a Te szolgád! S: A megkeresztelt ember Krisztus tagja és a Szentlélek temploma. E: Boldog, aki Jézus nyomába szegôdik, és Nála marad. Aki manapság érvényesülni akar, annak egész életén keresztül tanulnia kell. Képesnek kell lennie, hogy halljon, lásson, értsen és aztán megfelelôen cselekedjen. Ki megszűnik tanulni, elkezd haldokolni. Addig vagyunk ember, amíg készségesek vagyunk azzá lenni. A keresztények emberré válását nem szabad elválasztani kereszténnyé válásuktól. Tulajdonképpen egyik folyamat sem fejezôdhet be. Az élet hajt, Krisztus hív! Nem kell rendkívüli hivatásnak lennie. Az lenne nagyszerű, ha minden nap, minden órában tudnánk: Íme, itt ez az én feladatom, ez az én utam, amelyen Krisztus szembejön velem, -- most vagy soha! Elsô olvasmányhoz / 1Sám 3,3-10.19 Sámuel Isten választottja és meghívottja. Anyja már korán a silói szentély szolgálatára ajánlotta föl, ahogy megígérte (1Sám 1,21-28). Még mielôtt a gyermek Sámuel megérthette, Isten nehéz prófétai föladattal küldte ôt Héli fôpaphoz. Sámuel szíve egész összeszedettségével és erejével hallja a szót, melyet Isten mond neki. Élete hosszat mást se tesz majd, csak hallgatja a szót és híven továbbadja, akár alkalmas, kellô az, akár kelletlen. (2Mz 25,22; Iz 6) Válaszos zsoltár / Zsolt 40(39),2 és 4.7-8.8-9.10 Öröm Isten akaratán Szentleckéhez / 1Kor 6,13-15.17-20 Sz Pál nem vitatja el a korintusi keresztényektôl szabadságukat. Hiszem maga prédikált nekik errôl! De jól tudja, hogy mennyire veszélyeztetik a szabadságot a nemi élet kicsapongásai! A keresztény se meg ne vesse a testét, se bálványává ne tegye. A test, vagyis az egész ember a jelen fogható létében meg van váltva Krisztus vére árán, és fölvéve megdicsôült Urunk életszintjébe. A kéjvágy rabszolgájává lenni annyi, mint Krisztust meggyalázni magunkban. Viszont Istent, Krisztust tisztelni annyi, mint nagyságát és jelenlétét elismerni minden következményével. (6,13: 1Tesz 4,3-5; 1Kor 10,31 # 6,14: 1Kor 15,12-15; 2Kor 4,14; Róm 8,11 # 6,15: Róm 12,5; 1Kor 12,27) Evangéliumhoz / Jn 1,35-42 Keresztelô János tanítványai hallják az igét Isten Bárányáról (Jn 1,36), és követik Jézust. Ô feléjük fordul, rájuk tekint, s meghívja ôket: jöjjetek, lássatok! Nem elég, hogy Jézusról és az Ô útjáról tudomást szerzünk, vele kell járni, nála kell maradni. Akkor látja meg az ember, hol lakik és ki Ô. Egy napfényes délután szerezte Jézus elsô tanítványait. A Keresztelô rámutatott: Ô az! És aztán a meghívások története tovább folyik: testvérek és jó barátok, egyike mondja a másikának. És így történnek, folynak ma is a meghívások. (Mt 4,18-22; Mk 1,16-20; Lk 5,1-11 # 1,35-36: Jn 1,6-8; 1Pt 1,19; Iz 53,7) Szentségre várva A Bárány, ki elveszi a világ bűneit (Jn 1,29), Jézus az, aki hozzánk fordul, ránk tekint és meghív: maradj nálam. Mindebbôl annyit értünk, amennyire készek vagyunk Vele járni, követni a Bárányt, ,,bárhová megyen'' (Jel 14,4). Elmélkedés Uram, égi Atya! Örök szereteted által, mely az emberi természethez hajlik, hajolj le hozzám! Uram Jézus Krisztus! A hűség által, mellyel elvégezted művedet Atyád dicséretére és tiszteletére, tedd bennem is Atyád dicséretét tökéletessé! Uram Jézus Krisztus! Szent Anyád tisztelete és kínhalálod ereje által ölj ki belôlem minden istentelent és ültesd belém isteni képmásodat a Te dicséretedre! (Eckhart János) + Jézus egyénisége Kétségtelen, hogy az Úr Jézus mindenkire, aki találkozott Vele, -- nem aki úgy ment el mellette, mint nyilván a legtöbb ember ma is, hanem aki igazán találkozott Vele, -- óriási benyomást tett. Olyat, ami egyszer s mindenkorra szól. Tanítványaira rájuk néz: Kövess! -- és azok otthagynak mindent: otthont, családot, munkát, és mennek utána. Ilyen benyomást tesz másokra is: a szamaritánus nôre, Magdolnára, még Pilátusra is; érezzük ezt a szavakon keresztül, amelyek a megörökített párbeszédben elhangzanak. Úgy tanítja ôket, ,,mint akinek hatalma van'' (Mt 7,29). Márk, aki a legközvetlenebb benyomás-visszaadó, nemegyszer megjegyzi egy-egy nagyobb jelentôségű mondat elôtt, hogy az Úr Jézus rájuk tekintett és úgy mondta. Mi lehet e mögött a ,,rájuk tekintett'' mögött? Nemcsak a tekintet, ami elég volt Péternek, hogy sírjon és megbánja tagadását. Úgy szokás mondani, ,,édes Jézus''. Valami melegség, vonzás, ami belamarkol az ember szívébe és a szívet fogja meg. Ha végiggondoljuk a nagy képeket, amelyek az evangéliumból maradtak ránk, azok többé- kevésbé ezt lehelik. A kis Jézus, amint gyermekmosolya mögül ránk néz, Isten arca, amint a család körében látjuk, amint az emberek között szelíden tanít, betegeket gyógyít, jót tesz, halottakat támaszt, amint tanítványainak lábát mossa és elrendeli az Eucharisztiát... A keresztrôl is, amint ölelésre tárja ki karját, valahogyan ez szól felénk. Nem utasíthatjuk vissza ezt a benyomást. Maga mondja: ,,Tanuljatok tôlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű'' (Mt 11,29). Ugyancsak magára alkalmazza Izajás szavait: ,,A megroppant nádat nem töri össze, és a füstölgô mécset nem oltja ki'' (Mt 12,20). Igen, ô az, a szelíd és alázatosszívű Jézus, aki hív bennünket, fáradt és megterhelt embereket, hogy megenyhítsen. De legalább ugyanilyen benyomásuknak kellett lenni a tanítványoknak az ellenkezôjérôl is. Van az Úr Jézus jellemében valami nagyon kemény, határozott, férfias, könyörtelenül egyenes is. Nem véletlen és nem érdektelen, hogy amikor kérdezi, kinek tartják ôt az emberek, csupa kemény jellemet emlegetnek. Keresztelô Szent Jánosnak, Illésnek, Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül -- akik éppen nem szelíd, kedves és kellemes emberek. Megmutatkozik ez hivatástudatának nagy határozottságában is. Elsô ismert szava, tizenkétéves korában a templomban, szinte kegyetlenül határozott: ,,Nem tudjátok-e, hogy abban kell lennem, ami Atyámé?'' -- mondja az érte aggódó, féltô szülôknek. Kemény, határozott céltudatosság: ,,Nem békét jöttem hozni a földre, hanem kardot'' (Mt 10,34). ,,Tüzet jöttem bocsátani a földre'' (Lk 12,49). ,,Ne gondoljátok, hogy fölbontani jöttem a törvényt; nem fölbontani jöttem, hanem beteljesíteni'' (Mt 5,17). Tele van az evangélium ilyenekkel. Amikor kifejti tanítását, az ószövetségi törvény ismertetése után (,,hallottátok, hogy mondatott a régieknek'') egyszerűen kijelenti: ,,Én pedig mondom nektek...'' Semmi ingadozás, semmi kételkedés vagy tapogatózás, hanem a legteljesebb határozottság... De legjobban a szeretet jellemzi. A szeretet, amely egyetemes, kivételt nem ismerô, amely bensôséges, amely heroikus mint ellenségszeretet, a fôparancs, az egyetlen nagy, mindent magába foglaló követelmény. Tanítja és megteszi. Amint Szent Pál mondja: ,,A mi Istenünk jósága és emberszeretete jelent meg Krisztus Jézusban'' (Tit 3,4). ,,Körüljárt jót cselekedvén'' -- így foglalják össze életét a tanítványok. Minden, amit tesz, a szeretet cselekedete, egészen odáig, hogy ,,nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja oda barátaiért'' (Jn 15,13). Milyen az Úr Jézus szeretete? Cselekvô szeretet; hiszen nyugalma sincs a szeretet cselekedeteitôl, se éjjele, se nappala, fáradhatatlan a jótettekben. Emberien meleg. Szinte valami ösztönös jóság is van benne. Ahogyan rámosolyog a gyermekekre, ahogyan sír Lázár sírja elôtt! Kétszer is mondja az evangélium, hogy ,,megrendült'', amikor barátja sírjához ment. Szinte látjuk a részvétet az arcán, amikor elmegy Jairushoz, és az édesanya szíve nyilatkozik meg benne, amikor a naimi özveggyel találkozik. Végigvehetnénk az ismert jeleneteket: amikor ,,szánja a tömeget''... Egyik legmeghatóbb mondata az evangéliumnak -- talán nem is a mondat értelme, hanem már a kifejezésmód is mutatja a meleg szeretetet -- amikor felsóhajt: ,,Jeruzsálem, Jeruzsálem! hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint ahogyan a kotlóstyúk gyűjti össze csibéit szárnyai alá, de te nem akartad!'' (Mt 23,37). Ha van hasonlat a világon, amelybôl csak úgy árad az anyai szív melege, akkor ez az. (Sík: A kettôs végtelen, 2:26- -31) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP 1: Ninive lakói megtérnek Jónás szavára. S: Minden földi érték mulandó. E: Jézus meghívja elsô tanítványait; övéitôl hitet és megtérést kíván. Jézus tanítványai megérezték a Jézusból áradó erôt, de nehezebb volt nekik megérteniök küldetését. Messiási reményeikben egyre csalódtak. Jézus nem a hatalom és fönség Messiása volt, nem olyan, akire vártak. Krisztus Egyházában és minden közösségében valami hasonló történik. A felelôsek kiábrándulnak, mikor évekig tartó veszôdségüknek oly kevés a látszatja. És a közösség minden tagjának oka van elégedetlenségre. De kettôt kell megfontolni: ,,Siker -- e név nincs Isten nevei közt!'' (Buber), és aztán: mennyire hagytuk életünkbe mélyedni a megtérés fölhívását, a tevékeny hit hajtóerejét? Elsô olvasmányhoz / Jón 3,1-5.10 Jónás kis könyve tanulságos elbeszélés, amely teljes egészében vallási mondanivalójáért hangzik el. Isten nemcsak Izraelnek Istene, Ô minden nép üdvösségét akarja. Egy nép, egy lélek sincs kizárva irgalmazó, megbocsátó szeretetébôl. Ninive itt általában a pogány népeket jelképezi. Jónás prédikálására az egész város bűnbánatot tart, ezzel szemben Jeremiás jeruzsálemi bűnbánati fölhívása nem termett gyümölcsöt (Jer 36,25). A megtérés maga: a kegyelem ajándéka. Aki megkapja és megtér Istenhez, tudja majd, hogy Isten szeretete öröktôl fogva várt reája. (3,1-5: Mt 12,41; Lk 11,32 # 3,10: 1Mz 6,6; Jer 26,3) Válaszos zsoltár / Zsolt 25(24),4-5.6-7.8-9 Kérés vezetésért Szentleckéhez / 1Kor 7,29-31 Sz Pál e szakaszban nem értekezést ír a házasságról, hanem a korintusiak konkrét alkalmi kérdéseire felel. A házasság rangja, állása az egyik kérdés. Az apostol visszautasítja a testnek és a nemiségnek bármi megvetését. Ha nem teljesen mond ,,igent'' a házasságra, ennek oka nem a házasságban rejlik, hanem abban a helyzetben, amely a keresztényeké Krisztus elsô és második (világvégi) eljövetele közt. ,,Az idô rövid.'' E rövid idônkben házasság és szüzesség: gyász és öröm, vagyon és vagyontalanság -- minden relatív, viszonylagos. A keresztény szüzesség (amennyiben igazán keresztény) nem menekülés önzô, egyéni biztonságba, hanem a ránk közelgô végidôknek, az örök életnek nyugtalanító jele. Értelme az, hogy az ember szabadon rendelkezésére áll ,,Krisztus ügyének'', egészen átadva önmagát Krisztusnak. (7,29: Róm 13,11; 2Kor 6,2.8-10 # 7,31: 1Jn 2,16-17) Evangéliumhoz / Mk 1,14-20 Majdnem minden B évi vasárnap Sz Márk evangéliumát olvassuk. Ez az evangélium a Jézus szavairól és tetteirôl szóló ôskeresztény hagyománynak legôsibb tanúsága. Az evangéliumban úgy szól és tesz Krisztus, mint ,,akinek hatalma van'' (Mk 1,22). Három kimagasló helyen ,,Isten Fia'' a neve (1,1; 9,7; 15,39), de egyik tanítvány sem hívja így; egész haláláig szemünk elôtt rejtve maradt az Ô titka. Márk Jézus egész igehirdetését az ,,evangélium'' szóval foglalja össze. Azonban maga Jézus személye, a Megfeszített és Föltámadott is tartalma az evangéliumnak: Ô maga az ,,Isten evangéliuma'' (örömhíre), a jó üzenet, amelyet Isten küldött nekünk az eleve-megszabott idôben (,,az idô teljességében''). Jézus föllépésével, szavaival és tetteivel az Isten országa, Isten uralma, elérkezett. Jézus maga vezeti be. Megtérésre, bűnbánatra szóló fölhívása úgy hangzik, mintha a régi prófétákat követné. De az Ô fölhívása ,,jó hír'', a megtérés annyi, mint hinni az evangéliumban, s e hit a kegyelem erôit, az istengyermekség új életét hozza, amiket a régi próféták a végsô napokra ígértek. A hit maga tett, de Isten kegyelme is, ha az ember meghallja a hívást, és fenntartás nélkül követi. (1,14-15: Mt 4,12-17; Lk 4,14-15; Mk 6,17-18; Dán 7,22; Gal 4,4 # 1,16-20: Mt 4,18-22; Lk 5,1-11) Szentségre várva Az evangéliumban hinni ugyanaz, mint Jézusban hinni: Abban, aki eljött és hozzám egyre jön. E hit hajtóereje a remény, és lelke a szeretet az iránt, aki közösségébe, követésére hív, lelki egyesülésre. Elmélkedés ,,Íme, mi mindent elhagytunk.'' ,,Akkor felelvén Péter, mondá neki: Íme, mi mindent elhagytunk, és téged követtünk; mi lesz hát velünk?'' (Mt 19,27). ,,Mindent elhagytunk'' -- mondja Péter -- halászkunyhót, hálót, sajkát, mindent. Nem gazdagságot, állást, rangot, de azt, ami szabadságunkban, hozzád való közeledésünkben, veled való egyesülésünkben akadályozhatott volna. Mi lesz tehát velünk? Királyok lesztek, és világot ítéltek! Mindenrôl lemondani nagy tett; aki ezt megteszi, megdicsôül, megítéli s megszégyeníti a röghöz, ingerekhez, élvezetekhez tapadt világot. -- Le kell mondanom 1. mindarról, ami bűnre visz és csábít; 2. az önmegtagadást azzal a szándékkal kell gyakorolnom, hogy az a lelkiséget, a szabadságot, az Istenhez való közeledést mozdítsa elô bennem. Az önmegtagadás fokain közeledünk Istenhez, ezek a mi királyi székünknek lépcsôi. Menjünk bízvást föl rajtuk. ,,Jézus pedig mondá: Bizony mondom nektek, hogy ti, kik engem követtetek... és mindaz, ki elhagyja házát, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy fiát, vagy szántóföldjét az én nevemért, százannyit nyer, és az örök életet fogja bírni.'' Nemcsak apostoloknál, hanem mindenkinél sürgeti az evangélium a lemondást s az odaadást Istenért. -- Jó a lemondás; a szakítás a földdel a nagy lelkek útja; ezt ki nem törülhetjük az evangéliumból. -- Szülô, férj, feleség, tán zokon veszik, kíméletleneknek nézik Krisztus e kijelentéseit, de ne ütközzenek meg ezen; testben hozunk áldozatot lélekért; életben, egészségben, vagyonért, tudásért, tehát ugyancsak a tökéletességért. -- Ne higgyünk a lágymeleg csitítóknak, kik elidegenítenek az áldozatos iránytól; ne hallgassunk a szirénekre, szentimentális idealistákra, kik arra buzdítanak, hogy ,,éljük ki magunkat''. Nincs lelki műveltség erô s áldozat nélkül. Az élvezetvágy a népek elfajulását vonja maga után. Elsôsorban tehát ennek letörésére nevelem magamat. A szebb, nemesebb élet még inkább sürget áldozatokat. Hozzuk meg ezeket mély átérzésével annak, hogy Istenért hozzuk, a Fölség kedvéért. Ez a mi dicsôségünk, ha dicsôségére valamit adhatunk, vagy tehetünk; nagy a mi tartozásunk; örüljünk, ha hálából neki valamit fölajánlhatunk; rémes a mi adósságunk; érezzük magunkat boldogoknak, ha engesztelésül valamirôl lemondhatunk. Mit nem tennék én is Krisztus véréért, a kegyelemért, Krisztusnak hasonlóságáért?! (Prohászka: ÖM, 6:262; 333) + Micsoda szív Jézus Szíve! A szeretetnek micsoda óceánja van benne és, ömlik ki belôle az egész földkerekségre! Óh minden szeretetnek bôséges és kiapadhatatlan forrása! Óh minden istentiszteletnek mély és kimeríthetetlen kútfeje! Óh minden szívnek isteni központja!... Óh Jézus, engedd meg, hogy imádhassalak téged lényed belsejében, hogy imádhassalak áldott lelkedben, hogy imádhassam Szívedet, amelyet ma reggel is láttam. Szeretném leírni, de nem tudom, annyira elragadó. Úgy láttam, mint egy eget, amely telve van világossággal, szeretettel, hálával, dicséretekkel. Magasztalta Istent, dicsérve emlegette nagyságát és felségét. (Olier atya, Tanquerey Aszkétika és misztika c. művébôl, 800) + Semmi ne bántson, jaj ne riasszon. Minden itt elmúl, Isten sose másul! Jó türelemmel mindent gyôz ember. Ki hordja Istenét: az hiányt sose lát. S csak az Isten elég! (Nagy Sz Teréz ,,jelmondata'') + A szegénység Szegénynek lenni, magában üdvös eligazítás megszentülésünk útján a sok belopódzó és makacs akadály közt. Gazdagság megrészegíti a szívet; a rendes lüktetését magasabbra fokozza, az elme vágyait fölszítja, lázba hozza. Még a hibátlan és derék gazdagok is teli vannak mesterkélt érzelmekkel, hamis részvéttel, a szükségletek, az illem és a helyes valótlan fölmérésével. A vagyon eltávolítja ôket a közösségbôl, s úgy neveli, hogy kóros és torzult módon elszigetelôdnek az emberiség valódi igényeitôl, gondjaitól, fájdalmai, félelmei és reményei átélésétôl. A vagyon kétségkívül elzárja tôlük a megalázódás szokott észrevétlen gyakorlatát, az önmegtagadást, a maga- fegyelmezést, pedig ezek nélkül a szentségben sosem jutnak magasabbra. Nemcsak a kényeztetett és fényűzô, hanem a könnyen-élô és mindent bíró is sok furcsa vágyat ápolgat, túlzó aggodalmak, rendetlen óhajok, bolondos gondok közt él. Hát a szegénység minderre nagyon hasznos orvosság: maró valóban és durva az ínyünkre, de teli hatékony erôkkel. Egyfajta jó fegyelem az! Isteni Gondviselésünk aszketikus regulája. (Henry E. Manning) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP 1: Hallgass a próféták szavára, akiket Isten küld hozzád! S: Aki Isten országáért lemond a családi életrôl, az szabadabb lélekkel szolgálhat az Úrnak. E: Jézus tanításában megmutatkozik isteni hatalma. Minduntalan találkozunk ma azzal a fölfogással, hogy fontosabb megtenni, amit Jézus mond, mintsem azon vitatkozni, ki volt Ô. Ez még féligazságnak is kevés! Számomra pontosan azért kötelezô Jézus tanítása, mert Ô nem akárki, valami próféta vagy egy bölcs, egy jóakaratú ember. A démonok megremegnek Jézus elôtt, ôk tudják -- a gyűlölet és rossz lelkiismeret szimatjával --, kicsoda Ô: ,,Istennek Szentje''. Isten az, aki itt jár, beszél, működik. Épp ezért nekünk az Ô tana nemcsak bámulatos, hanem erô van e tanban megmentésünkre. Elsô olvasmányhoz / 5Mz 18,15-20 Isten az emberekhez emberek által szól. Sínainál Mózes közölte Isten szavait a néppel. Utána a próféták voltak Izrael számára ,,Isten szája''. Ôáltaluk adja tudtul minden nemzedéknek, ki Ô, mit tesz és mit vár el népétôl. Ezekre a prófétákra hallgasson Isten népe, ne jelmagyarázókra, álomfejtôkre és jósokra. Nem kíváncsisággal jutunk közelebb Istenhez, hanem azzal az erôfeszítéssel, amivel az Ô akaratát megértjük és megtesszük. Mózes szavát: ,,hozzám hasonló próféta'', a késôbbi zsidóság mindig egy egészen különleges prófétára értette, magára a Messiásra. (5Mz 12,30-31; 4Mz 12,6; 23,23; 5Mz 34,10; Iz 42,1- 4; 49,2; 50,4) Válaszos zsoltár / Zsolt 95(94),1-2.6-7.8-9 Fölhívás Isten-dicsôítésre; intés Szentleckéhez / 1Kor 7,32-35 A következô szakasz a múlt vasárnapi olvasmány folytatása, és ezzel összefüggésben kell megérteni. Az a kérdés, amire Pál felel a korintusiaknak, közben voltaképp már nem kérdés: a házasság meg van engedve, még az Úr közelgô újrajövetelét tekintve is. A szüzesség értékesebb, mert jele a keresztény reménynek és az Egyház szolgálatát segíti. Napjainkban Pálnak a házasságról egy más kérdésre is válaszolnia kellene, és bizonyára gyakrabban mondaná: Erre nincs megbízásom az Úrtól, de a magam véleményét megmondom. Néhány alapigazságból kiindulva, mi keresztények Krisztusban Isten irgalmát éreztük, az Ô Lelke lakik bennünk; Krisztus szabaddá tett bennünket, és nem járja, hogy ezt a krisztusi szabadságot ürügyül használjuk önkényességünk és felelôtlenségünk takargatására. Evangéliumhoz / Mk 1,21-28 Jézus igéje esemény és tett. Sz Márk semmit sem mond Jézus kafarnaumi beszédének tartalmáról, csak a hatását írja le: ámulat és megbotránkozás. Hallgatói érzik beszéde erejét, de nem jutnak el a hithez. A démonok elismerik Ôt ,,Isten Szentjének'', még parancsára is hajlanak, de engedelmességük csak menekülés a sötétségbe. A hit szófogadása viszont a világosságra visszatérés, Isten igazságában és szentségében való részesedés. (Lk 4,31-37 # 1,22: Mt 7,28-29 # 1,24: Iz 6,3; Lk 1,35; Jn 6,69) Szentségre várva Teljes hatalommal szól Jézus, akkor is, ma is. Ma és itt érezzük igéje hatalmát, megtisztítja azt, aki hallgat az igére, egységbe fogja össze magával és mindenkivel, aki befogadja. Elmélkedés ,,Isten''. Minden emberi szó közt a legtöbb terhet viseli. Nincs más, annyira bemocskolt, annyira ronggyá tépett. És épp ezért nem szabad lemondanom róla! Az emberi nemzetségek szorongatott életük miden terhét erre a szóra gördítették rá, földig lenyomták, porban hever, és minden nyűgös terhüket hordja... De majd ha minden ôrület és ámítás szertehull, és mikor Ôvele állnak szemben a legmagányosabb sötétben, és ha nem azt mondják majd: ,,Ô, Ô,'' -- hanem azt sóhajtják: ,,Te, óh Te!'' -- és kiáltják azt, hogy ,,Te'', mind-mind ôk azt az Egyet; és ha majd hozzáteszik megtörten: ,,Isten!'' -- vajon nem az igazi Isten lesz, akit hívnak, az egyetlen Élô, az Ô halandó gyermekeinek Istene? Nem Ô az, aki hallgatja ôket? Nem Ô, aki meghallgat? És nem épp ezzel szenteltetik meg az a szó ,,Isten'', a kiáltó hívás szava, a Névvé lett szó, minden emberi nyelven, minden idôkre nem a hívással lett-e ,,szentté''?! (Martin Buber) + Jézus szerénysége: ,,Tudom, ki vagy Te. Istennek szentje!'' Jézus pedig megfeddé ôt: ,,Hallgass!'' + Az alázatosság kegyelméért Uram, Jézus Krisztus, élô Istennek szent Fia, igaz Isten, minden élôlénynek teremtôje és táplálója, ki az alázatosságnak példáját akarván hagyni, égbôl alászálltál; megaláztad és megüresítetted magadat, szolgai ábrázatba öltöztél, elvetett rongyunkat és nyomorúságos állapotunkat magadra vetted, istállóban születtél, a bűnösökkel megkereszteltettél, tanítványaid lábát megmostad, Barabás latornál alábbvalónak ítéltettél, megpökdöstettél, megostoroztattál; s végre mint gonosztevô, a latrok között a királyi városban iszonyú gyalázattal megfeszítettél. Kérlek téged, Uram, világosítsd meg az én lelki szemeimet, hogy megismerjem testemnek undok gyarlóságát, lelkemnek fogyatkozásait, bűneim sokaságát, e világi szépségnek, becsületnek, gazdagságnak hiúságát, mely mint az álom és árnyék, mulandó. Adjad, hogy tiszta szívbôl megalázzam magamat. Mert ugyanis miben kevélykedhetik a föld és hamu te elôtted? Ki nem szégyenli az ô fölfuvalkodott dagályát, ha megtekinti a te alázatosságodat, én megváltó Istenem? Ha valami jó bennem vagyon, a te ajándékodból vagyon; és mindenekért csak téged illik becsülni és tisztelni, ki a kevélyeket távol nézed és ellenük állasz, az alázatosakat pedig megáldod, és a szemétbôl fölemeled. Tudom, én Istenem! hogy aki fölfuvalkodik, megaláztatik, mert a kevélység minden veszedelemnek kezdete, és ezért könyörgök Fölségednek, adj Szentlelket nekem, hogy tiszta szívbôl megalázzam magamat; örömmel szenvedjem, mikor érdemem szerint gyaláztatom: mert nincs olyan megalázás, melyet bűneimmel meg nem érdemlettem volna. Ôrizz meg engem minden hiábavaló dicsekedéstôl és tisztesség-kívánástól. Adjad, hogy magamat igazán megismerjem, s ami jó bennem vagyon, azt csak neked tulajdonítsam, ajándékaidban fel ne fuvalkodjam, se magamat ne mutogassam; senkit meg ne ítéljek, se meg ne utáljak, hanem a te szent és hatalmas kezed alatt, mint a por és hamu megalázzam magamat mindenekben. Amen. (Pázmány imája, Sík: DB, 245) + Kevély Vond meg a hivatalt azoktól, kik keresik, ajánld azoknak, kik kerülik. -- Soványul böjtbe testünk, de fölfuvalkodott a lelkünk; testet rongyokba burkoljuk, lelkünknek gôgjét ám bíborban hordjuk. Szánkon önalázás, szívünkön fennhéjázás. Jaj, farkasfogakat rejt bárány-arculat! (Nagy Sz Gergely) Önismeret hiánya visz elbizakodásra, Isten ismeretének hiánya kétségbeesésre. -- Apró hiba szemre ugyan a nagyravágyás, de titkon ölô méreg, bujkáló, rút ragály; hízelgésnek anyja, áskálódás atyja, bűnök szülôoka; gaztett szomjazója, erénynek rozsdája, életszentség molya, szív tántorítója -- mely az orvosságtul betegebbé fordul. -- Zordonság és arc, a bútól árnyazott, jele: szerénység a szívtôl távozott. -- Ha gôgre kísért a jótett, mondjad: Nem miattad kezdtem hozzá, nem is fogom miattad abbahagyni. (Sz Bernát) + Gôg Gôgös barát nem szorul más démonra, önmagának démonja, megrontója. -- Gôg, önteltség: a lélek végsô nyomora. -- A büszke minden erénytôl idegen. Mint tolvaj kerüli a napfényt, úgy gôgös megveti a szelídet, szerényt. (Lajtorjás Sz János) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 5. VASÁRNAP 1: Isten nélkül az élet csak értelmetlen küszködés. S: Isten apostola önzetlenül fáradozik embertársai üdvösségéért. E: Jézus betegeket gyógyít, és mindenkinek hirdeti az evangéliumot. Jézus együtt imádkozott szüleivel, mint bármelyik gyermek egy hívô zsidó családban. Késôbb együtt imádkozott tanítványaival, barátaival. De újra meg újra csak a magányba vonul imájával. A földi Jézus ezzel teljesíti azt, ami Isten örök Fiának az élete: a tökéletes Atyjához fordulás. Mindegyikünket igénybe vesz az élet. ,,Nem érünk rá'' -- mondjuk. Igaz: nem érünk rá, nincs vesztegetni való idônk! De vajon elvesztegetett idô-e az, ha egyre ahhoz a forráshoz térünk vissza, Akibôl élünk? Elsô olvasmányhoz / Jób 7,1-4.6-7 Jóbot súlyosan megpróbálta Isten. Jönnek barátai, hogy vigasztalják (Jób 2,11), de nem tudnak vigaszszót. Szemére vetik Jóbnak, hogy bizonyára bűneiért kell szenvednie. Magának Jóbnak is megoldhatatlan a kérdés, hogy miért sújtja ôt az Isten. Olvasmányunk egy részlet Jób válaszbeszédébôl. Keserűséggel szól általában az emberélet nyomorú voltáról és különösképpen a maga sorsáról. Végül imával próbálkozik: Ne kísértse ôt Isten túl keményen, hagyjon néki egy kis békességet még! -- A szenvedés értelmének kérdésére az Ószövetség még nem ad elégséges választ. Az embernek csak a hit válasza marad -- ha képes rá. Az, hogy Isten igazságos és irgalmas! (7,1-4: Sir 40,1-2; 30,17; 40,5; 5Mz 28,67 # 7,6-7: Zsolt 39,5-6; Iz 38,12; Zsolt 78,39; 89,48) Válaszos zsoltár / Zsolt 147(146-147),1-2.3-4.5-6 Isten nagysága és jósága Szentleckéhez / 1Kor 9,16-19.22-23 Voltak Korintusban és Rómában is (mindenhol akadnak) oly keresztények, akik körültekintés nélkül sürgetik jogaikat, hogy szabadon érvényesítsék saját lelkiismeretük szerint. Hogyan adjuk értésükre, jobban tennék, ha olykor lemondanának jogaikról (ami talán csakugyan létezik)? Pál a saját példájára utal: Ô apostol, minden idejét és erejét az evangéliumnak szenteli, joga volna, hogy ebbôl a munkájából meg is éljen. De ehhez a joghoz olyannyira nem ragaszkodik, hogy még a látszatát is elkerüli, hogy pénzért hirdeti az igét! Egyetlen célja, hogy a küldetés megôrizze hitelességét és megtalálja útját a szívekbe! (9,16-17: Jer 20,9; ApCsel 9,15-16; 22,14-15 # 9,19: Mt 20,26-27) Evangéliumhoz / Mk 1,29-39 Jézus tettei beszédesek: megmondják, ki Ô és mit kíván. Péter anyósa, a Márk evangéliumban szereplô elsô nô, megtapasztalja Jézus gyógyító erejét, és szolgálni kezd neki és tanítványainak. A szolgálatban fejezi ki hitét, így követi Krisztust. Este Jézus újra betegeket gyógyít és ördögöket űz. A démonok elismerik Ôt, de Jézus nem akar vallomást tôlük. Az ember érdekli Ôt, az emberhez ,,jött Ô ki'' (Mk 1, 38). És újra meg újra visszatér a csöndbe, az Ô csöndjébe; -- az ember Jézus igényli a magányos imádság óráit, a legmélyebb egységet Atyjával. Aztán újra visszatérhet az emberekhez. A tanítványok ezt látták és megtanulták. (1,29-31: Mt 8,14-15; Lk 4,38- 39 # 1,32-34: Mt 8,16; Lk 4,40-41 # 1,35-39: Lk 4,42-44; Mt 14,23; Lk 6,12; 9,18; Jn 13,3; 16,27-28) Szentségre várva Szüntelenül azon munkál Isten, hogy gyógyítsa a megsebzett teremtést. Ahová Jézus jön, onnan tágulnak a sötét hatalmak. -- Gyógyíts, Uram, és ép, erôs leszek; segíts meg, és megleszen igaz segítségem. Mert Te vagy az én Reményem. (Jer 17, 13-14) Elmélkedés ,,És egy magános helyre vonult imádkozni.'' Mit csináljunk az imádság és a szentségimádás percei alatt? Két egészen egyszerű, könnyű dolgot: Csukjuk be a lelket és nyissuk ki a lelket, -- ennyi az egész. Hogy kell ezt értenünk? a) Csukjuk be a lelket. Egy úr megy az utcán. Hirtelen eszébe jut, hogy valamit sürgôsen közölnie kell távollevô barátjával. Bemegy a nyilvános távbeszélô fülkébe és felhívja. Beszélnek, beszélnek, de nem értik egymás szavát. Végre is a barátja jön rá az okára és beleszól a telefonba: ,,Te, csukd be magad mögött az ajtót. Azért nem értjük egymást!'' Csakugyan: mihelyt kizárta az utca lármáját, mindjárt jól megértették egymást. Vannak, akik panaszkodnak, hogy ,,nem tudnak imádkozni az Oltáriszentség elôtt'', ,,hogy mindjárt elkalandozik az eszük'', hogy nem ,,hallják meg Krisztus szavát''. Nem az-e a baj, hogy emberi hangok, emberi vágyak, tervek szólnak bele az Istennel folytatott beszélgetésükbe? Nem az-e a baj, hogy mielôtt imádkozni kezdenek, elfelejtik becsukni az ajtót? Testvérek! Csukjuk be az ajtót: a lelkünket minden földi zavar és lárma elôl. b) És nyissuk ki a lelket! Mit csináljak én az Oltáriszentség elôtt, mit mondjak, mit imádkozzam? Úgy irigylem azokat az embereket, akik olyan szépen gördülô mondatokban tudják kifejezni érzelmeiket, akik olyan szépen tudnak imádkozni! De én nem tudok... Így hallunk néha panaszkodni egyeseket. Pedig, Testvér, ne felejtsd el, hogy az Úr Jézus nem a szép szavakat várja tôled, hanem a lelkedet. És ha még egyetlen egy mondatot sem tudnál összehozni a tabernákulum elôtt, azt csak te is meg tudod tenni, amit az arsi földműves megtett. Hosszú-hosszú órákon át imádkozott egy egyszerű földműves az Oltáriszentség elôtt. Az arsi szent plébános végül is megkérdezte: -- Mit csinálsz ez alatt az idô alatt? -- Je le vis, il me vis -- volt a naiv felelet. Én nézem Ôt, Ô néz engem. Ennyi az egész. Tehát mit csinálsz te egy negyedórát, félórát ott a Szentség elôtt, vagy lelkedben ,,távolról'' vele? Nézed és folyton csak nézed?... -- Igen: nézem és mintázom Krisztust a lelkemen. Ugye, ha valakit lefestenek vagy szoborba mintáznak, a művész százszor meg százszor tekint az illetôre: és minél tovább tekint és minél többször, annál jobban sikerül a kép. Nos, így mintázom én az Úr Jézus áldott képét a saját lelkemre, mialatt csendben, némán, szótlanul nézek Reá. (Tóth Tihamér: Üdvözlégy, Oltári Szentség!, 214) + Oltári Szentségrôl Amint Isten Igéje, Üdvözítônk Jézus Krisztus testté lôn és vált Testté-Vérré, üdvösségünkért: -- úgy a Kenyér is [és a Bor], az Általa rendelt imádság igéjével áldva, a megtestesült Jézusnak Teste-Vére lesz! (Sz Jusztin, a Vértanú hitvédô írása, valószínűleg Antoninus Pius császárhoz intézve) + Imáról Aki keveset szeret, keveset imádkozik; sokat imádkozik, aki sokat szeret. (Sz Ciprián) Ne képzelôdj, hogy ha sok idôd lenne, többet fordítanál imára. Hagyd ezt az eszmét! Isten minduntalan többet ád egy pillanatban, mintsem hosszú idôkön át, mert az Ô műveit nem mérheti idô. (Nagy Sz Teréz) Isten mindig többet ád, mint amennyit kért imád. (Sz Ambrus) Szükség embernek szüntelen imádság, hogy a mennybe juthasson. -- Jobban kinyilvánul Istenrôl nekünk, hogy mi nem Ô, mintsem, hogy mi! - - Egyazon tűz gyötri a kárhozottakat pokolban s az igazakat tisztulat- helyén. (Aquinói Sz Tamás) Ne szűnjél te se, testvér, mígnem megkapod, amiért esdél! A kérelemnek véghatára az Úr kegyének megadása! (Aranyszájú Sz János) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP 1: A leprást ki kellett vetni az emberi társadalomból. S: Kövessük Pál apostol példáját, mert ô Krisztus követôje! E: Jézus egyetlen szavával meggyógyít egy leprást. A részvét erény, amelyen a magasabb rendű ember, az ,,Übermensch'' csak gúnyolódik. S valóban, a részvét nem ,,jövedelmez''. Jézusnak sem volt belôle haszna. De épp ebben rejlik ennek az erénynek emberi nagysága! ,,Együttérzés'': ezt már szívesebben halljuk. De így vagy úgy, az a kérdés, hajlandók vagyunk-e arra, hogy embertársainkat komolyan vegyük ínségükben, nyomorúságukban, hogy megértéssel legyünk feléjük, hogy segítsünk valamiben nekik. ,,Boldogok az irgalmasok...'' Elsô olvasmányhoz / 3Mz 13,1-2.44-46 A régi idôkben nehezen különböztették meg a bélpoklosságot, leprát a többi betegségtôl, mert soknak hasonló kórjelei voltak. A törvényhozó fôleg az érintési fertôzést akarta elhárítani, azért szigorúan elkülönítették a leprásokat. Tehetetlenül állottak a betegséggel szemben. A mai orvostudomány képes ugyan legyôzni a leprát, mégis sok millió leprás van még. Kevés a pénzbeli segítség, s kevés a hôsi lélek, aki vállalja a lepra-veszélyt. (5Mz 24,8-9; 4Mz 12,10-15) Válaszos zsoltár / Zsolt 32(31),1-2.5.11 Köszönet a bocsánatért Szentleckéhez / 1Kor 10,31-11,1 Az elôbbi fejezetekben (1Kor 8-10), Sz Pál a felmerült gyakorlati kérdésekre felelt a korintusi egyháznak. A mai olvasmány lezárja azt a kérdést, hogy szabad-e olyan húst enni, amit elôbb áldozatul ajánlottak föl pogány bálványoknak. Ilyen összefüggésben mondja Sz Pál: ,,Minden szabad, de nem minden szolgál javunkra'' (10,23). A kereszténynek legyen szabad, de világosan látó lelkiismerete. Nem használ neki, ha másoknak talán aggályos lelkületét veszi mértékül. De még a maga ,,szabadságával'' szemben is szabad legyen, hogy le tudjon mondani róla, ha másokra kell tekintettel lennie! A szabályt, ,,Tégy mindent Isten dicsôségére'' kiegészíti, megvilágítja a másik szabály: Kövesd Krisztust, s ne csak a magad hasznára gondolj, hanem inkább szolgáld mindenki javát. (10,31-32: Kol 3,17; 1Pt 4,11; 1Kor 9,20-22; Róm 15,2 # 10,33-11,1: 1Kor 4,16; Fil 3,17) Evangéliumhoz / Mk 1,40-45 Jézus csodái a hatalmát és a közelgô Isten-országát jelzik. De ne felejtsük el közben az emberi és személyes vonatkozásait sem. Jézus melegszívű ember, és ahol emberi nyomort lát, elfogja a részvét, és kötelességének érzi, hogy segítsen. A leprások, a kiközösítettek is közelébe kerülvén megérzik emberi jóságát és a gyógyítás isteni erejét. Miért viselkedik hát keményebben Jézus a mai evangélium kiközösítettjeivel szemben? Ez titok. Az is föltűnô, hogy Jézus megtiltja a csoda hirdetését (gyakran elôfordul a Márk evangéliumban)! Mitsem használ az embereknek, ha Jézus csodáiról kíváncsiságukat legeltetve hallanak, sôt ha éppen magukon tapasztalják a csodát -- amíg Jézus személyének titkához el nem jutnak. (Mt 8,2-4; Lk 5,12-16 # 3Mz 14,1-32) Szentségre várva Jézusé a hatalom, Ô pedig teli van részvéttel. Hozzá tódulnak mind, akik nyomorúságukkal senki máshoz nem mehetnek. Nekem is szabad az utam Ôhozzá, a Szentségében magát tárja elém. Vajon nyomoruk terhével hozzám jöhetnek-e szerencsétlen felebarátaim? Elmélkedés Isten megértô szeretete ,,Jézus részvétre indult iránta, kinyújtá kezét és megérinté.'' ,,Oh Uram, én a te szolgád, a te szolgád és szolgálód fia vagyok. Szétszakasztottad bilincseimet: dicsérô áldozatot áldozok neked. Szívem is, nyelvem is téged dicsérjen, s minden csontom ezt kiáltsa: Uram, ki hasonló hozzád? Szóljanak, Te pedig felelj és mondd, kérlek, lelkemnek: Én vagyok üdvösséged.'' Mi voltam, és jaj, milyen voltam én? Van-e bűn, amit cselekedettel, vagy ha nem: beszéddel, vagy, ha ezzel sem, gondolattal, vagy legalább szándékkal el nem követtem? Te azonban Uram, jó voltál hozzám, megkönyörültél rajtam. Megmérted halálig leromlásomat, s jobbod fenékig kiürítette szívembôl örvénylô gonoszságomat. S mi volt e változás? Az, hogy immár teljességgel elszakadtam mindentôl, amihez azelôtt ragaszkodtam, s arra igazítottam akaratomat, amit Te akartál. Jaj, hol volt annyi idôn keresztül akaratom szabadsága? Micsoda mély és titkos rejtekbôl került most egy pillanat alatt elô, hogy belehajtsa nyakamat szelíd igádba s hátamra rakja könnyű terhedet, én Krisztus Jézusom, segítôm és megváltóm?! (Sz Ágoston: Vallomások, 9:1) + Jézusnak hatalma van Az a leprás, aki Jézusnál gyógyulást keresett, megszegte a szabályokat: egészen közel merészkedett Jézushoz. De aztán letérdelt elôtte, s bizakodó szavával hitvallást tett Jézus isteni hatalmáról. Amikor -- a Királyok könyve szerint -- a szíriai Naamán keresett leprájára orvoslást Izraelben, s megérkezett királya levelével Izrael királyához, az így kiáltott: ,,Hát Isten vagyok én, hogy halált vagy életet tudjak osztogatni?'' (2Kir 5,7) Ez az evangéliumi leprás hitte, hogy Jézusnak van hatalma erre, csak akaratán múlik, hogy meggyógyítsa ôt. (Jelenits: Betű és lélek, 42) + Bűnbánat Vétkeztél? Siess, mosd le bűnödet a szentegyházba'! Ahányszor elcsúsznál a piacon, tán újra nem állsz lábra? Éppúgy: bűnöztél -- bánd meg mielôbb hát, és ne csüggedj! Remény hajt! Újra bűn ha jön, új bánatoddal űzzed! Ne ess közönybe! Hív erény! Az örök jók még várnak! Bukdácsolsz, -- Mester orvosol; gyógyít bűnvalló bánat! Vagy görnyedt vén, s még vétkezvén? Fuss Hozzá, szívbôl bánva! Mert vár rád itt az Orvos Ház, nem rideg börtön zára! Nem törvényszék, hogy életed elveszejtsék, de kegyelem, bocsánat: rád örök Jóság árad! Mondd bűnöd el: az Úr az, aki rád figyel. Mondd: ,,Csak Elôtted vétkezém, Gonoszat orcádba vetém!''* Törôdött szívvel míg a bűnit vallja bánat: Jön Égbôl mindig új kegy, új bocsánat... (Aranyszájú Sz János: Bűnbánatról, 3. homília) (* Zsolt 50,6) + Új teremtmény A mulandókat nem szeretni; szívünkkel, legmélyébôl, alázattal Istenünk és testvérünk elé borulni; a nyomorgóknak magunkét széjjelosztani; másét korántsem megóhajtani; barátainkat Istenben szeretni -- ez amaz Új Teremtmény! (Nagy Sz Gergely) + Szabad vagy nemszabad akarat? Az egyszerű szó: ,,Köszönöm'' mindig tüntetôn kiáll, mint a determinizmus cáfolata. Azt sugallja: tettek valamit nekünk, amit hagyhattak volna meg nem téve. (Sheen) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 7. VASÁRNAP 1: Isten eltörli bűneinket, mert irgalmas. S: Isten valóra váltotta bennünk minden ígéretét Jézus Krisztus által. E: Jézus csodával bizonyítja bűnbocsátó hatalmát. Az adósságot meg kell fizetni: ez elég világos tény. Akinek bűn- adóssága van, annak büntetés jár: ezzel az adósság ,,letudódik'', az adós föl van mentve, adóssága jóvá van téve. Legalábbis ez a büntetés célja az emberek között. Isten igazságossága ennél nagyobb: végtelen. Ô azzal menti föl az embereket, hogy megbocsátja ,,adósságukat'', a bűnüket. Mindnyájunknak megbocsát. Ezt sose feledjük! Nem szabad, hogy bántson, nyugtalanítson ez a tény, hanem épp ellenkezôleg: tegyen szabaddá és jólelkűvé a felé, aki a mi megbocsátásunkra szorul. Elsô olvasmányhoz / Iz 43,18-19.21-22.24-25 Izrael sorsán látjuk Isten ítéletének súlyosságát, de egyben hűségének hatalmát is. Az üdv meghirdetése Izajásnál a népnek szól, amely a babiloni fogságban, számkivetésben él, és nem tudja, van-e jövôje. Isten maga fog beleavatkozni népe sorsába, ahogy tette a hajdani idôkben, mikor kivezette ôket az egyiptomi fogságból. Isten újra népéhez fordul majd, és megbocsátja bűneit. Ez az ,,újdonság'' a régihez képest, a tulajdonképpeni megszabadítás. Elôször belsô megtérésre indítja a népet, s csak aztán lehetséges a külsô hazatérés a fogságból. (43,18-19: Iz 65,17; 2Kor 5,17; Jel 21,5 # 43,21: 1Pt 2,9- 10) Válaszos zsoltár / Zsolt 41(40),2-3.4-5.13-14 Könyörgés gyógyulásért és megôrzésért Szentleckéhez / 2Kor 1,18-22 Az apostolnak oka van, hogy a korintusiakkal szemben hivatkozzék a maga kifogástalan életmódjára és szavai egyenességére. A meghirdetett látogatás elmaradt, és ezért ellenségei megbízhatatlannak nevezték. Az ilyen vád nemcsak Pált érinti, hanem az evangéliumot is, amelynek ô a hírnöke. Pál nem olyan ember, aki igent mond és nemet gondol. Isten követein kell, hogy áttündököljön Istennek saját igazsága és egyenessége. Isten a tökéletes Igen: biztosít errôl megtestesült Fia, akiben Isten ígéretei megvalósultak, biztosít minket a Szentlélek is, akit a keresztségben befogadtunk. Most hát oly világosnak, tisztának kell lennie életünknek, mint az ámen, melyet a liturgia ünneplésében, a Szentség vételekor mondunk ugyanazon Léleknek erejében. (1,19: ApCsel 18,5; 16,1; Mt 5,37 # 1,20: Jel 3,14 # 1,21-22: 1Jn 2,20.27; Ef 1,13-14; 4,30; Róm 5,5; 8,16) Evangéliumhoz / Mk 2,1-12 A mai szent szakasz közepén ott a bűnbocsánat kijelentése. Jézusnak tehát nemcsak tanításra van hatalma, nemcsak ördögűzésre és betegek gyógyítására (Mk 1, 21-45). Jogot tulajdonít magának a bűnök megbocsátására, s ez nemcsak szokatlan, hanem az írástudók szemében istenkáromlás is! És igazuk van: senki sem bocsáthat meg bűnt, csak maga az Isten. Jézus nem vitatja ezt. Nem javítja ki ôket, de a beteg meggyógyításával isteni teljhatalmát bizonyítja nekik. Elôször jelennek meg itt Sz Márknál az írástudók, és rögvest kitűnik ádáz, makacs ellenkezésük. (Mt 9,1-8; Lk 5,17-36 # 2,5: Iz 33,24; Jer 31,34; Mt 1,21; 26,28; 16,19; 18,18) Szentségre várva Jézusban miénk a bűnbocsánat, az Ô szava és vére által, ,,mely értetek és sokakért kiontatik''. Ez a Vér köt egységbe minket Ôvele és rajta keresztül egymással, hogy mindig tudatában legyünk, mindnyájan bocsánatot nyertünk és bocsánatot kell adnunk. Elmélkedés ,,Megbocsáttatnak a te bűneid.'' Jézus szíve, bűnösök menedéke Óh e szívbôl források törtek elô, hogy a világot minden bűntôl tisztára mossák. Az áldozati bárány szívébôl imádat és fönséges dicséret szállott a Legmagasabbnak trónusához, mint a bűntelen, a szent Istenfiúnak hatalmas válasza a bűnös ember lázadására. A lelkek hajójának szédítô erejű kormánycsavarodása ez, végleges elfordulás a bűn miazmás szigeteitôl, és szent beirányulás a tisztaság és világosság örök kontinensei felé. A Getszemaniban Jézus mindnyájunkért gyászol nagy engesztelô fájdalommal. Melyik szív maradna itt hideg? Isten értünk reszket, értünk szomorú, értünk zokog, mert szeret. Odaadja magát, mert szeret. Mélységes fájdalom ül Isten-arcán, szépséges vonásait mint gyászfátyol borítja. Ajkán engesztelô panasz; hallom, -- óh nekem szól, egyenesen nekem, senki másnak, mint nekem. ,,Te is megterheltél engem; te is fájdalmammá lettél, keserű, szomorú színjátékká nekem. Nézd, téged is visellek; nézd, átölellek, felemellek, kiveszlek a bűn nyomorából. Tudod, hogy honnan mentelek? Tudod, hogy merre vitt sok szörnyű elesésed? Most fogom a kezed, most tiszta vagy, mert áldozat lettem helyetted, mert nagyon szerettelek. És tudod, hogy a szeretetem erôsebb, mint a vágyad: Tudod, hogy a szívemnek kiszökkenô szikrája életfogytiglan éget? Tudod, hogy az én áldozatos szívem, a boldogságos szenvedések- és gyötrelmes örömöknek szánt kohója téged vár, téged keres? Gondolj, óh gondolj erre mindig.'' Ez a fényesség megremegtet engem. Lelkemnek legmélyén eszmélek rá, milyen számlálhatatlanok a bűneim, a botlásaim, mennyi szeretetlenség vádol, mennyi közönyösség tompítja Isten-szolgálatomat, mennyi hanyagság, elfeledkezés, mennyi lélektelenség szűrôdik tetteim közé, mily tévedtek a gondolataim, milyen szétszórt az áhítatom. Ó beh szomorú, beh szomorú színjáték vagyok neked Uram! De te eljöttél, a bűneimért jöttél. Értem jöttél, s hogy tiszta legyek, elviszed a bűneimet. Óh, mi vérharmatos szôlôtôkénk! Óh mi verítékes magvetônk! Óh hogy bűneink emléke izzítsa ki szeretetünket, és minden ízünkben reszketve érezzük meg alázatos függôségünket, és örökké kielégíthetetlenül tudhassuk, hogy tüzesebben kell szeretnünk, forróbban ölelnünk téged, hogy minden lángunk halvány mécsvilág a te szívednek sugárzó napkorongja mellett. A Szív mellett, melynek lobogó tiszta vérét az értünk való gyötrelem verítékcseppekben sajtolta ki arcodon! (Prohászka: ÖM, 7:11; 286) + Kérdezhetjük: hol a helyünk ebben az evangéliumi történetben. Talán a négy tanítvány között, s a barátunkat kell Jézus elé vinnünk -- leleményes és bátor hittel. Akár úgy, hogy helyette is mi higgyünk. Vagy mi magunk vagyunk bénák, s mások cipelnének elébe. De az sem lehetetlen, hogy csak tanúi lehetnénk efféle találkozásoknak, ha éberebbek volnánk. Az elbeszélést mindenesetre élô, jelenre villanó figyelemmel olvassuk. Jézus hatalma azóta sem kisebb, s ha tetôt megnyitó hittel találkozik, mosolyogva teszi a legnagyobbat is. (Jelenits: Betű és lélek, 39) + Bűnbánatról Könyörgôn kérlek, kedves, jó testvérek, mindnyájatok vallja be bűnét, amíg tart éltetek, s amíg még gyónástokat végezhetitek s penitenciátok; és a paptól nyert föloldozás még tetszô az Úr elôtt! (Sz Ciprián) Vétkezett Dávid, mint királyok szokták, de bűnbánatot tartott, mit nem szoktak királyok! (Sz Ambrus) Akikre Jézus rátekint, fakad a sírásra mind [miként Péter]. (Sz Ambrus) Tedd szentté magad, és szentté lesz a közösség. -- Ha magadat mentegeted, Isten vádol téged. Ha vádolod magad, Isten lesz mentséged. (Assisi Sz Ferenc) Mégha egyetlen ,,kicsi bűnt'' követtem volna is, -- bôséges okom volna, hogy életen át sírjak rajta. (Assisi Sz Ferenc) Bűnbánatban keresztségünk megújítjuk. Bűnbánat Istennel szerzôdés szívünkben, új életre kezdôn. -- A bűnbánat [szentsége] remény leánya, reményvesztés lerázása. Bűnbánat: minden csapásunknak önkéntes, hű elviselése. (Lajtorjás Sz János) + Ha bűnözôt látsz, bűnre indulót, hullj térdre ô elôtte: a lábait ölelve rimánkodj, sírj, hogy megmentsd ôt. (Aranyszájú Sz János) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 8. VASÁRNAP 1: Isten úgy szereti népét, mint jegyesét a vôlegény. S: A keresztény hívek életükkel tanúskodnak az apostol megbízható tanítása mellett. E: Jézus az Újszövetség szerzôje: övéit már nem kötelezik a régi elôírások. Ünnephez öröm illik, böjthöz bánat. A menyegzôn nem lehet böjtölni. De hát van-e egyáltalán értelme a böjtnek számunkra, keresztényeknek? Jézus és tanítványai nem böjtöltek a farizeusok módján. Hiszen ez az öröm ideje volt, mert ahol Jézus, ott az öröm -- még a fájdalomban is. De már korán az ôskeresztények péntekenként böjtölni kezdtek, azon a napon, amikor a ,,Vôlegény elvétetett''. Nem kell a böjt szolgáivá lennünk, éppannyira nem, mint a szombat rabszolgáivá sem. A böjtöt azonban nem szabad elhagynunk. Az ember böjtölhet szeretetbôl, hiúságból, engedelmességbôl is. Elsô olvasmányhoz / Oz 2,16.17.21-22 Az Egyiptomból való kivonulás óta Jahve Izrael Istene (Oz 12,10; 13,4). A nép ifjúkora az Istenhez való töretlen hűség és szeretet kora is volt. A nép nem ismert más istent, nem akart tudni más istenrôl. Ragaszkodásuk az Úrhoz alapvetôen megváltozott Kánaán földjén. Itt Isten gazdaggá tette a népet (Oz 2,10), és a jólét eltérítette ôket Istentôl: a kultúra javai váltak az isteneikké. Isten nem halott, él, és egyre szereti a népét, a ,,hűtlen hitvest''. Próféták által intéseket küld neki, hívogatást, ígéretet. Hogy megszabadítsa népét a jólét szolgaságából, újra kivezeti majd a ,,pusztába'', akkor a nép majd elfelejti bálványait. Újra tanulja a szeretetet és a hűséget, és visszatalál Istenéhez. (2,16-17: Oz 12,10; 13,4; 5Mz 5,6-7; Zsolt 136 # 2,21-22: Jer 31,31-34; Ez 36,26-27; Oz 6,6) Válaszos zsoltár / Zsolt 103(102),1-2.3-4.8 és 10.12-13 A jóságos, megbocsátó Isten Szentleckéhez / 2Kor 3,1-6 Némelyek Korintusban kétségbe vonták Sz Pál apostolságát, és mikor védekezett, fontoskodást hánytak a szemére. Erre különösen szeretetre méltóan felel: ,,Semmi okom, hogy kérkedjek, ti magatok vagytok az én dicsôségem az egész világ elôtt, ti a hitetekkel élô tanúság vagytok, hogy énbennem Isten Lelke működik.'' És ezzel az apostol már egy másik olyan kérdésre is megfelel, amely tulajdon szívébôl támad, s mindmáig nem vesztette el idôszerűségét: Ki képes egyáltalán ilyen szolgálatra? Senki, hacsak Isten Lelke nem képesíti rá! (3,3: 2Mz 24,12; Ez 36,26; Jer 31,33 # 3,6: Ef 3,7; Kol 1,25) Evangéliumhoz / Mk 2,18-22 A bűnök megbocsátása után (l. a legutóbbi vasárnap evangéliuma) most a böjt kérdését fejtegeti a szent szakasz. A menyegzô képe ószövetségi (vö. 1. olvasmány). Isten szövetségre lépett a népével, ezt a próféták házassághoz hasonlítják. A ,,hitves'': Isten népe, százszor is megszegte a szövetséget, de Isten új szövetséget köt majd. Mikor Jézus azt állítja, most van a menyegzô napja, ugyanazt a hatalmat gyakorolja, mint mikor bűnt bocsát meg. Ezt csak Isten teheti, és Isten a ,,vôlegénye, férje'' is új népének. -- A menyegzô képéhez két másik csatlakozik: a régi ruhára vetett folté és az ó tömlôkbe öntött új boré. Mindezekbôl forradalmi derűlátás árad: Isten lehetségesnek, sôt szükségesnek tartja, hogy a világot és emberiséget alapjában megújítsa. (Mt 9,14-17; Lk 5,33-38 # 2,19-20: Jn 3,29) Szentségre várva Az Eucharisztia, az Oltáriszentség öröm, hála és dicsôítés. Krisztus itt van köztünk. Rajta keresztül és együtt Ôvele mondunk köszönetet Istennek, az Atyának, hogy mindenünnen összehozott minket ide, magához. Elmélkedés ,,Nem töltenek új bort ó tömlôkbe!'' Az igazi, mindig-új élet Valami újat kellene már írni az Eucharisztiáról! Újat, nem mint fogalmat s tant; azt nem lehet, hanem újat, mint meglátást, mint finom megérzéstôl s tapintattól inspirált élményt! Rá kellene találni titkos utakra, az örök szeretetnek új megkörnyékezésére, utakra, melyeken elfogódva s elérzékenyülve, csakúgy lábujjhegyen közeledünk a szent helyhez. Valami olyan karikára nyílt két szemmel való nézéseket kellene eltanulnunk, mint ahogy néznek a szentek az égô csipkebokrokra s mint ahogy megrögzôdnek nem-szentek is erdôk sziklapadja alatt fakadó forrásoknál! Igen, jó volna valami újat mondani; de lehet-e azt egyáltalában? Nemcsak lehet, hanem annyira lehet, hogy régit, avittat mondani amúgy igazában egyáltalában nem lehet. Ahogy nem lehet a tegnapi életet ma élni, -- az volt s nincs, -- s ahogy nem lehet a tegnapi énekeket énekelni, úgy nem lehet az Oltáriszentségrôl tegnapit s régit mondani, hogy az igazán mondás, vagyis lélekkifejezés s lélekkiáramlás legyen. Az ének, ha igazán ének, akkor érzelemfakadás, s ha most énekelünk, hát most fakadunk; az egészen új lélekáramlás. ,,Énekeljetek új éneket'', mondja a zsoltár, azt a mindig új, mert ma és most fakadó éneket, -- fakadjatok a forrásnak azzal a most kibuggyanó bugyborékolásával, -- folyjatok a pataknak azzal a most lendülô iramlásával; -- a fakadás, a forrás, a folyás mindig új. A mindig új s mindig folyamatos szellemi életben én is ott úszom, sôt én is lejtô hulláma vagyok. Az óriási természetfölötti életáram a kereszténység folyamágyában végighömpölyög a földön. Az is mindig új s mindig más. Azután ez oly folyam is, melynek tükrén a vérnek s a liliomos fehérségnek, a tűznek s izzásnak reflexei váltakoznak. Sziénai Sz Katalin szemeivel nézem s önfeledve s elmélázva vele ismételgetem: vér és tűz, tüzes vér, véres tűz. S nemcsak ez, hanem víz és tűz; hullámzó lángok s lángoló hullámok. Mi is ez áramban úszunk. Senki se mondja, hogy nem lehet olyan, mint azok a temperamentumos hullámok s lángadozások. Igaz; senki; csak az lehet olyan, kinek Isten ezt a mértéket szánta; de hogy az áramban mi is lendüljünk, s hogy lelkünk, ha nem a ,,felices ignes'' közé -- Dante nevezi a ,,boldog tüzeknek'' az ég lakóit -- legalább a ,,felices scintillae'', a ,,boldog szikrák'' közé tartozzék, hogy izzék és égjen, azt igen, azt az Úr akarta s akarja. Szabad-e néhányra rámutatnom, kikrôl az élet, az akció, a tűz és lendület ingerét vennünk lehetne, -- azokra az égô csipkebokrokra, kik végig a történelmen égnek s el nem égnek, s kiktôl világos a világ?! Szabad-e rámutatnom a fölséges görög lányra, Agathára, a szentre, a hôsi naivára, aki ilyen lelke szerint, de nem a színpadon, hanem a martiriumban. Hogy tud édesen odasimulni az ôt segítô Istenhez s az ôt börtönében meglátogató Szent Péterhez, -- hogy tud félénken s aztán alázattal nekibátorodva imádkozni... ,,Agonem suum Domino commendavit'', alázattal ajánlotta Isten kegyelmébe s ôt megerôsíteni tudó erejébe az ô küzdelmét, a szenvedését. Hány ily lángoló hullám csapott föl a magasba a 300 éves keresztény martiriumból! (Prohászka: ÖM, 24:1; 243) + Senki szentté nem lett egy csapásra: fokról-fokra hágva jutsz el létra legcsúcsára, nem ugorva, szállva. -- Az igaz sosem véli, hogy célhoz már elért. A buzgó sose mondja, hogy: elég! Ô folyton éhezi és szomjúhozza nagyobb igazság vételét! (Sz Bernát) + E mai nap... Egy viszályt békíts el! Egy elfelejtett jóbarátot keress fel! Egy gyanút oszlass; bizalomra változtasd! Írj levelet neki, mert oly régen hiányol! Egy ifjút bátoríts, ki hitet vesztett! Mit rég ígértél, végre tedd meg! Egy vén neheztelést ma ejts el! Mit másoktól kívánsz, azt nézd át és rövidítsd a ,,listát''! Egy igaz elvért síkra szállj! Egy jóért hálás szót találj! A régi félszed gyôzd le! Két percet szánj a szép természet arcán gyönyörködve! Mondd néki meg, hogy szereted! És mondd megint, megint s megint... (Amerikai ismeretlen) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 9. VASÁRNAP 1: Ne feledkezzél meg az Úr jótéteményeirôl, és tartsd meg a parancsait! S: Testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk szüntelen, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. E: Jézus ura a szombatnak is. Isten népe számára a szombat volt (s a zsidóságnak ma is az) a szabadulás és az Istennel való szövetség jele. Nekünk, keresztényeknek Krisztus, maga az Istenfia és az Emberfia a jele annak, hogy Isten megszabadított, és a maga szent népévé tett minket. Ezért helyettesíti a vasárnap, az Úr föltámadása napja, a régi szombatot. Nemcsak azzal szenteljük meg a vasárnapot, hogy semmi munkát nem végzünk ezen a napon. A nem-dolgozás értelme, hogy ez ünnep: találkozás Krisztussal. Vele találkozunk az igében és a Szentségben, de embertársainkban is, akik talán épp most, vasárnap szorulnak rá segítségünkre. Elsô olvasmányhoz / 5Mz 5,12-15 A szombati nyugalom parancsa az Ószövetség minden törvénygyűjteményében ott van (2Mz 23,12; 31,12-17; 34,21 stb.), s már a legrégibb próféták említik (Ám 8,5; Oz 2,13). Vannak helyek, tárgyak, emberek, amiket és akiket különös módon Istennek szentelünk. Ugyanígy Isten is az idô folytonosságából úgyszólván ,,kivett'' bizonyos napokat, hogy ezeket Neki kell szentelni, fönntartani. A szombat parancsa ebben a szakaszban még fôleg az Egyiptomból való szabaduláson alapszik (hasonlóképp a Húsvét is). Csak szabad nép és szabad lelkek ülhetnek ünnepet. És csak úgy jó ez a pihenô és ünneplés, ha a társadalom minden rétege részesül benne. Az Úr iránti elkötelezettségen kívül mély szociális érzés is árad Mózes könyvének e törvényébôl, ahogy a többi elôírásból is. (5,12: 2Mz 35,2.3; 4Mz 15,32- 36; 2Mz 20,10-11 # 5,13-14: 1Mz 2,2; 2Mz 23,12; 35,2-3; 3Mz 23,3 # 5,15: 5Mz 6,21) Válaszos zsoltár / Zsolt 81(80),3-4.5-6.6-8.10-11 Egyedül Isten a mi segítônk Szentleckéhez / 2Kor 4,6-11 Az apostol létének alapja Krisztus, és az apostoli igehirdetés mondanivalója és célja is maga Krisztus. Sz Pál Krisztusban látta fölragyogni Isten világosságát (ApCsel 9,3), és attól fogva életét Krisztus világosságának tündöklése tölti el. Nyilván, ilyen nagy kincshez minden edény túl szűk: kínosan érzi ezt az emberi gyöngeség és korlátozottság. De a ,,gyönge edény'' repedésein átragyog az evangélium isteni fénye. Végül is össze kell roppannia az edénynek, s csak a halálban nyilvánul majd meg az új élet ereje. (4,6: 1Mz 1,3; 2Kor 3,18; Ef 1,18 # 4,8-9: 2Kor 1,8; 6,4-10; 1Kor 4,9-13 # 4,10-11: Kol 1,24; 1Kor 15,31) Evangéliumhoz / Mk 2,23-3,6 vagy Mk 2,23-28 A mai evangélium elôször egy vitát idéz a szombatról, annak kapcsán, hogy a tanítványok kalászt szaggattak. Utána beszámol egy szombati gyógyításról, amely ugyanúgy a szombati munka kérdését hozza elô. De e konkrét esetek mögött ott áll a nyugtalanító kérdés: ki Jézus, honnan a hatalma? -- A törvénytanítók a szombati nyugalom parancsát kicsinyes szabályokkal fogták körül, amelyeket a legaprólékosabban meg kellett tartani. Jézus e törvényt értelmezi. Nyugtalanít a kérdése, mert könnyebb a betűhöz ragaszkodni, mintsem egyre az értelmet kérdezni, és saját felelôsségünkkel dönteni. -- E viták végén (Mk 2,1-3,6) a farizeusoknak kétségtelen: ettôl az embertôl szabadulni kell! Jézus pedig tele van haraggal és szomorúsággal: bűnösöket meg tud menteni, de a ,,jámborok'' öntelt ,,igazságtudatával'' szemben ,,erôtlen'' még Ô is. (2,23-28: Mt 12,1- 8; Lk 6,1-5; 5Mz 23,26; 2Mz 31,14; 1Sám 21,7 # 3,1-6: Mt 12,9-14; Lk 6,6-11; 3Mz 24,9) Szentségre várva Krisztust befogadhatjuk vagy elutasíthatjuk, de nem oszthatjuk részekre. Az egész Krisztussal mindenestül találkozni akarok: Igéjével és személyével, istenségével és emberségével... Elmélkedés Szombat, vasárnap Az ószövetségi törvény szombatnapra igen szigorú munkaszünetet írt elô. Természetesen tilos volt szombaton aratni. Jézus korára a törvény elôírásait aggályos törvénymagyarázók pontosították. A szombatnapi aratás tilalmát például odáig, hogy tilalmasnak állították a kalászoknak kézzel való leszaggatását is, azt is aratásszámba vették. Jézus tanítványai éhesek: így hát a gabonatáblák között haladva -- szombatnapon -- mégis kalászt szaggatnak, s rágcsálják az érett magvakat. A farizeusok nyomban szemrehányást tesznek a Mesternek. Jézus megfelel nekik, mégpedig azzal, hogy saját személyének rendbontó fontosságára mutat rá. Ezek az emberek miatta éheztek meg. Ô pedig fontosabb a szombatnapi nyugalmat védô szabályoknál. Ura a szombatnak is. Jézus halála s föltámadása után a kereszténység egykettôre kiszakadt Izrael vallási közösségébôl, s Jézus szavára emlékezve nem tartotta kötelezônek magára nézve a szombat megülését. Szombat helyett mi a vasárnapot ünnepeljük meg, azt a napot, amelyen Jézus föltámadt a halálból, elsôszülöttként a halottak közül, hogy minden ember fölé odanyissa az örök üdvösség égboltját. A szombat a hatnapos teremtéstörténet szerint a világteremtés zárónapja. Az, hogy Jézus ura a szombatnak, azt jelenti, hogy ô nemcsak a teremtést teljesíti be, hanem újat, minden teremtett jónál nagyobb jót ad nekünk: épp Istent magát. A szombat a visszatekintés napja, a vasárnapból elôre nyílik kilátás: az új égre s új földre, amelyeknek megalkotása húsvét hajnalban kezdôdött s most is folyik. Az Egyház szabályokkal vette körül a vasárnap keresztény megünneplését is, majdnem ugyanúgy, mint valamikor Izrael a szombatnapét. A szentmisén való részvétel, a munkaszünet megtartása minden katolikust kötelez. De a mi vasárnapra vonatkozó elôírásaink mégsem merevedhetnek úgy meg, mint az izraeliták szombatnapi törvényei. Mert vasárnapunk középpontjában Jézus áll, s az elôírásokat mind ô magyarázza, a feledhetetlen elvvel is: ,,a szombat van az emberért, nem az ember a szombatért''. Nem jelenti ez azt, hogy szabad az út minden lustaságra, megalkuvásra. De azt mindenképpen, hogy a törvény betűje nem válhatik embertelenné, nem fordulhat a törvényhozó szándéka s a törvénytôl szabályozott élet ellen. (Jelenits: Betű és lélek, 128) + ,,Krisztus kínszenvedését mindig magunkkal hordjuk testünkben'' (2Kor 4,10). Részvét és szánalom A szenvedô Jézus legmegindítóbb érzelme a mély részvét volt irántunk. ,,Menj és segíts rajtuk'', ez volt missziója, és e missziótól hôsies érzelmekkel telt el lelke. A szenvedélyes, áldozatos vágyak útjain járt vele; ment, könnyét, verejtékét el-elkapta a szél. Lelke kigyulladt a nagy könyörület órájában. Oly könyörületes volt, mint a nagy szamaritán, ki szirtes utakon jön segíteni a haldokló emberiségen; olyan volt, mint az a nagy segítô, kire mérhetlen idôkön át várt az inaszakadt ember. ,,Ha akarod, megmented ôket'', ez isteni meghagyás zsongott lelkében; ,,különben elvesznek''; más nem szeretheti ôket úgy, hogy üdvözüljenek; nélküled ,,kiég a szívük, elvész a lelkük.'' Ettôl gyulladt ki a ,,caritas patiens Christi'' [Krisztus gyötrôdô szeretete]; kompasszív [együttérzô] lett. Jézus szenvedése nekünk is a szánakozó szeretet iskolája. ,,Szeretsz-e?'' -- kérdi az Úr -- ,,ó, ha szeretsz, szánj meg''. S íme, a szeretô lelkek a szánakozás élô szobrai lettek. Elsô a szűz, kinek lelkét átjárja a tôr! Mellette Szent János, Szent Magdolna! Szent Pál érti, hogy azt ,,kell éreznünk, amit Krisztus érzett'', kompasszív lélekké kell válnunk; hogy szereti, hogy engeszteli, hogy szánja föl magát érte! Szent Péter, a könnyes arcú ember, Assisi Sz Ferenc és a szánalom szent jegyesei telve vannak részvéttel a szenvedô Úr Jézus iránt. Boldog Varánó Kamillával én is legalább egy könnyet sírok naponként az Úrnak. -- Ez az út az Isten-szeretetnek legkönnyebb, legtermészetesebb útja; szánni a szenvedôt, ez természetes szenvedélyünk. Jézus akarja, hogy megszánjuk; azért szenved, hogy az Isten-szeretet a legkönnyebb szeretet legyen; hogy ne legyen szív, mely elzárkózzék szeretete elôl. Kereszteden tanítasz szeretni, mert késztetsz szánakozni. S ez tetszik Jézusnak. A szív keménységét fölpanaszolja: ,,És vártam, ki szánakozzék, és nem volt; és ki megvigasztaljon, és nem találtam'' (Zsolt 68,21). Kéri a neki édes részvétet: ,,Emlékezzél meg ínségemrôl, az ürömrôl és epérôl'' (Sir 3,19). Óh bár felelhetném: ,,Megemlékezve megemlékezem errôl, és lelkem eleped bennem'' (3,20). Folignói Angelának mondja Krisztus: Áldjon meg Atyám azért, hogy szánakoztál fájdalmaimon. Szent Ferenc kérdezi, mit tiszteljen és szeressen mindenekelôtt, és háromszor hallja: ,,Passio Domini nostri Jesu Christi'' [A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése]. -- Végezzük a keresztutat. Térdeljünk le mind a 14 állomásnál külön-külön; ibresszük magunkba Krisztus érzelmeit! (Prohászka: ÖM, 7:323; 67) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 10. VASÁRNAP 1: Isten megváltót ígér a bűnbeesett embernek. S: Isten, aki Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is feltámaszt. E: Krisztus megtörte a sátán hatalmát. Sokszor nehéz megértenünk Jézus kortársait. Még hagyján, hogy nem értik meg Ôt; bizonyára mi sem vagyunk különbek ebben. De hogy ôrültnek nevezik, ördöngösnek bélyegzik, ez szinte hihetetlennek tűnik. Jézust ez nem lepte meg. Ismerte az embereket, és ismerte a vén ,,Ellentmondót'' (diabolus = az ellenkezô, a sátán). Jézus számításba vette a Gonoszt, a butaság ördögét, a tisztátlanság és a hazugság démonát, a gyűlölet sátánját. Mi is jól tesszük, ha számításba veszünk ilyen erôket. De tudjuk, tudnunk kell, hogy a mi Jézusunk az erôsebb, s Ô szabaddá tesz bennünket. Elsô olvasmányhoz / 1Mz 3,9-15 A bűnbeesés bibliai története elmondja, hogy mi történt, és mi történik egyre ma is. Szűkszavú mondatokban írja le az ember szörnyű útját ártatlanságból a bűnbe, bűnbôl a rettegésbe. Nemcsak egy egykori esemény leírásáról van szó: az ember újra meg újra a tiltott gyümölcs felé nyúl. Szerez tudást, szerez hatalmat, de szabaddá, boldoggá, vagy épp Istenhez hasonlóvá nem lesz általa. Isten azonban szelíd bíró, nem az embert átkozza meg, hanem a kígyót (akit az Írás máshol az ördöggel azonosít: Bölcs 2,24). Az eredendô bűn tana nem folyik közvetlenül a bűnbeesés itteni leírásából (1Mz 3), hanem a kinyilatkoztatás összefüggéseibôl (Sz Pálnál: Róm 5,12). E szakasz messiási jövendölése (az asszony ivadéka: a Messiás) legalábbis az Újszövetségben beteljesedett. A gonoszság (és a Gonosz) elleni harcot azonban nemcsak egyetlen határozott ember fogja vívni, föladata ez az asszony (Éva) minden ivadékának. (3,13: Jel 12,9 # 3,14: Iz 65,25; Mik 7,17 # 3,15: 1Jn 3,8) Válaszos zsoltár / Zsolt 130(129),1-2.3-4.4-6.7-8 Mélységbôl kiáltás Szentleckéhez / 2Kor 4,13-5,1 Sz Pál tisztában van az apostoli hivatás nagyszerűségével, de ismeri terhét és keserűségét is, a kifáradás és csüggedés vele járó veszélyeit is. A ,,Hit Lelke'' az, ami helytállást ad neki. Ez itt nem a ,,hívô lelkületet'' jelenti, hanem Isten erejét és sugalmazását. Ez teszi képessé a hitre és a ,,beszédre'', vagyis hogy tanúskodjon arról és hirdesse azt, amit hisz. A hittel jön a remény, hogy találkozunk az Úrral újrajövetelén. Akkor az, amit most a kegyelem terheként szenvedünk, mint az isteni fönség ,,örök súlya'' nyilvánul majd ki. S amit az apostol és egyháza kegyelemben és ismeretben ajándékul kapott, az visszatér majd Ôsforrásához a fönséget dicsérô hálaénekben. (4,13- 15: Zsolt 116,10; Róm 6,5; 8,11; 1Kor 6,14; 2Kor 3,6 # 4,16-18: Ef 3,16; Róm 8,17-18.24-25 # 5,1: Jób 4,19; 2Kor 4,7) Evangéliumhoz / Mk 3,20-35 A mai evangélium három részre oszlik: Mk 3,20-21: Jézus és hozzátartozói; Mk 3,22-30: Jézus és az írástudók; Mk 3,31-35: Jézus és rokonai (,,testvérei''= atyjafiai). ,,Hozzátartozói'' (övéi) lehetnek rokonai is, de talán néhány a követôi közül is. Idônként övéi is megzavarodnak tettei láttán, és azt mondják, nem beszámítható. Az írástudók egyenesen kimondják, az ördög szállotta meg. Jézus példabeszédben válaszol a vádra. Ez a példa csak annak érthetô, aki kész tanulni és Ôt követni. Beszédének mélyebb jelentése van, és hallgatóitól az értelem és a szív válaszát várja. Csak az ôszinte hallgató érti meg, hogy az ,,erôsebb'' maga Jézus, neki van hatalma a Gonosz fölött és az emberben rejlô gonoszságon. És az az igazi rokona Jézusnak, aki Isten szavát meghallja és akaratát megteszi. Mária méltósága ezzel nem kisebbedik: ô mindkét módon, testiekben és lelkiekben is legközelebb van Jézushoz. (3,20-21: Mk 6,31; Jn 7,5 # 3,22-30: Mt 12,24-32; Lk 11,15-23 # 3,31-35: Mt 12,46-50; Lk 8,19-21) Szentségre várva Lehetséges-e az, hogy hiszünk Krisztus valóságos jelenlétében a szentségi színek alatt, és mégsem vonunk le semmi következtetést belôle? Hogyan lehet ez? Egyszer okvetlen végig kell ezt gondolnunk -- az Ô jelenlétében. Elmélkedés Elutasítják Istent azzal, hogy korlátozza az embert és nem veszik észre, hogy az ember éppen Istenbe kapcsolódva a végtelenbôl valamit magába fogad. Elutasítják Istent azzal, hogy az embert szolgává teszi, és nem veszik észre, hogy épp Istenbe kapcsolódva szabadul minden szolgaságtól. Elutasítják Istent azzal, hogy kényszeríti az embert, mondjon mindenre Igent, és nem veszik észre, hogy az ember újra meg újra épp ezzel az Istenhez kapcsolódással kap korlátlan képességet arra, hogy Nem-et mondhasson. (Henri de Lubac) + Önkéntes engedelmesség Az engedelmességnek két neme vagyon, egyik szükséges, a másik önkéntes. Szükséges engedelmességgel tartozunk az egyházi és világi hatóságnak. Önkéntes engedelmességgel pedig mindazoknak, kiket önnönmagunk választottunk kormányzásunkra. (Aki szeretetbôl hódol meg Istennek, ilyen önkéntes engedelmességgel adja át a maga akaratát.) -- Általában minden elöljárónak engedelmeskednünk kell, de mindeniknek csak abban a dologban, melyben fônökünk és fölénk rendeltetett. -- Boldogok az engedelmesek, nem engedi az Isten ôket megbotlani, vagy elesni. (Szalézi Sz Ferenc: Filótea, 3:11) Aki arra tör, hogy magát kivonja az engedelmesség alól, az kivonja magát Isten kegyelme alól. -- Aki nem örömest és önként veti magát alá följebbvalójának, jele, hogy a természet indulatjai még nincsenek egészen hatalmában, hanem gyakran ellene kelnek és zúdulnak. -- Tanulj tehát elöljáródnak gyors engedelmességgel hódolni, ha magad indulatján erôt akarsz venni. (Kempis: KK, 3:13) + Parancs és engedelmesség Minden nehéz, ami akaratunk ellen parancsoltatik. Majdnem minden isteni igének megvan a maga versenytársa. Ahány féle parancs van, annyiféle az ellenkezés. Ha bôkezűséget parancsol az Úr, haragszik a fösvény; ha takarékosságot kíván, káromkodik a pazarló; a szentbeszédeket a gonoszok ellenségül tartják; a rablók iszonyodnak mindentôl, ami az igazságról íratik; a kevélyek ki nem állhatják, amit az alázat parancsol; ahol szűzi tisztaságot parancsolnak, ott a fajtalanok mondanak ellen. Tehát vagy semmit sem kell mondanunk, vagy akármit mondjunk, a most említett emberek valamelyikének nem fog tetszeni. Minden gonosz ember inkább szidja a törvényt, hogysem megjavítsa magát, inkább gyűlöli a parancsokat, hogysem a vétkeket. E szerint mit tegyenek, kiknek Krisztus parancsa szerint kötelességök szólani? Nem tetszenek az Istennek, ha hallgatnak, nem az embereknek, ha szólnak. Hanem inkább kell engedelmeskedni Istennek, mintsem az embereknek! (Marseille-i Salvianus: A fösvénység ellen) + Gonosz a jó álruhájában Még föltéve is, hogy rossz, erkölcstelen könyvek irodalmilag jól vannak megírva, hadd kérdezzem: meginnál-e olyan italt, amelyrôl tudod, hogy mérgezett, mégha jóízűen, aranypohárban készítenék is neked? (Bosco Sz János) + Béke Mindenki a hadviseléssel békét akar elérni, de senki háborút békeszerzéssel. -- A halandó ember és az Isten békéje: hitben szabályozott engedelmesség az örök törvény alatt. -- Értelmes lélek békéje: jól tudás és jól tevés összhangja. -- Az állam békéje: a polgárnak parancsadásban és megfogadásában rendezett összhangja. -- A béke a lélek vidámsága és nyugalma, szívnek egyszerűsége, szeretet köteléke. -- A béke a rend nyugalma. -- A béke a tiszta kedély látható jele. (Sz Ágoston) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 11. VASÁRNAP 1: Az Úr megalázza a magas cédrusokat, de fölmagasztalja a sarjadó gyenge ágacskát. S: Földi életünk a vándorlás ideje, amelynek folyamán kiérdemeljük örök otthonunkat Istennél. E: Isten országa parányi magból fejlôdik hatalmas fává. Mikor azt hisszük, hogy megértettük Jézus hasonlatát, mikor minden oly világosnak látszik, akkor majdnem bizonyos, hogy igazában nem értettük meg. Jézus nem mond magától értôdôt, nyilvánvalót. Ô váratlant mond, sôt földiek számára szavai nem is érthetôk tökéletesen. Meg kell értenünk, hogy Isten más, másként jár el, mint az emberek. Egyben azonban oly emberi, hogy az, aki valamit is megértett, kénytelen azt mondani: Igen, így van! Így kell lennie! Ez nekem szól, ezt meg kell tanulnom! Elsô olvasmányhoz / Ez 17,22-24 Ezekiel üdvhirdetése Juda királya elleni ítélettel zárul (17,1-21). A döntô szó teljesült, Jeruzsálem és a Templom elpusztult (Kr.e. 587), a lakosság nagy részét Babilonba hurcolták. Most kapja a próféta az üdv igéjét (amely a könyvben egyenest az ítélet-mondásra következik). Az üdvösség teljesen Istentôl jön; majd Ô újra betelepíti népét hazai talajába, mint ahogy egy facsemetét, egy magas cédrust talán, beültetnek földjébe. A fa nô és virul majd, úgy, hogy Izrael határain túl is a népek megismerik Isten hatalmát és nagyságát. Az ígéret a messiási végidôkre szól: e vasárnap Jézusnak a mustármagról mondott példájához illeszkedik. (Iz 2,2-4; Zsolt 113,7-13; Lk 1,51-53) Válaszos zsoltár / Zsolt 92(91),2-3.13-14.15-16 Isten hűségének dicsôítô éneke Szentleckéhez / 2Kor 5,6-10 Mint bárki, az apostol is feszültséggel, nem éppen félelem nélkül várja a maga halálát. A hit fényében nézve az hazatérés lesz az idegenbôl, a távolból a közellétbe; másrészt az elválás ettôl az ,,idegentôl'', kiszakadás jelen testünkbôl és számadás Krisztus ítélôszéke elôtt. Mindez még a hívônek is sötét és félelmetes esemény. Pál nem kísérli meg, hogy a halál gondolatát elfojtsa tudatában, józanul beleillesztette az életébe. És épp ez ád életének határozott irányt, nagy hajtóerôt. (1Kor 13,12; Róm 5,1-5; 8,20-24; Fil 1,21-23; 1Tim 4,8) Evangéliumhoz / Mk 4,26-34 Az a tény, hogy Jézus az igét hasonlatokban hirdeti (Mk 4,33), az evangélistának éppoly fontos, mint a hasonlatok tartalma maga. A tartalom: Isten országának titka -- ha megértenénk is -- egyre felülmúlja az emberi képzeletet. De már a hirdetésnek ilyen módja is kétfelé választja az embereket: lesznek, akik ,,kívül'', és lesznek, akik ,,belül'' vannak. Mert a megértés nem a nagyobb eszességen, hanem a nagyobb hiten múlik. -- A növekvô vetés hasonlatát csak Sz Márknál találjuk (de vö. Mt 13, 24-30). A vetés az evangéliumi ige. A maga erejébôl nô titokzatosan, kiszámíthatatlanul, de biztosan az aratás napjáig, az ítélet napjáig. -- A mustármag hasonlatából kitűnik az isteni hatalom óriási ereje a látszólag oly gyönge evangéliumi ige által. (4,26-29: Jo 4,13; Jel 14,15-16 # 4,30-32: Mt 13,31-32; Lk 13,18-19 # 4,33-34: Mt 13,34-35) Szentségre várva Jézust ismerni annyi, mint folyton úton lenni Ôfelé, úton befelé abba a misztériumba, amely Ô maga. Ô a kulcsa is ennek a titoknak: csak aki ,,belülre'' jut, az leli meg Ôt. Puszta kíváncsiság hiába fürkészik. Elmélkedés A hit fölénye Valami világ- s létfölényes erô, mely nem hallgat a felületek csacskaságára, hanem a mélységbe fúr bele. A szemek, színek, az érzékek nyelve, hangja, zsivaja neki vásár; ô a mélységek nyelvét, a szilenciumot érti, az mond neki sokat, újat... Ô más világok vonzásaiban áll, s azoknak fényét hordozza lelkében. S azért meg nem ütközik, hogy ebben a materiális világban, e burokban, e hüvelyekben sok mindenféle el van rejtve -- nem látni... Amit pedig lát, azon nem botránkozik. Vegyük a három királyt. Óriási hegyei a meggyôzôdésnek s Messiás- keresésnek emelkednek lelkükben... az ezeket fénnyel besugárzó csillag az éjtszakát nappallá, a sivatagot kertektôl szegélyzett úttá varázsolja... Mennek vakondtúrások közt... oda se néznek a jeruzsálemi közönynek, a heródesi huncutságnak és alamusziságnak... a papok papiroson- és betűn-rágódásának s annak, hogy azok zsidók és papok, és ott gubbasztanak és magyaráznak. De hát lehet-e másképp annak tenni, kinek a csillag világít... égi jelekben beszél... fölszántja fénysugár- ekével a hosszú várakozás és epedés porondját. Tehet-e az másképp, ki más világok fénypostáját, híradását veszi, s ki látja, hogy igen, a végtelen, ki e földet, e világot igazítja, az még más hatókkal is dolgozik. Van neki még mondanivalója, van neki más világa, s azt a világtörténelembe beleállítja s tud szántani, ébreszteni, meglelkesíteni... Azért a hegyek, a belsô nagy világ adottsága mozognak tovább... A csillag fölragyog s fölkapja s kiemeli a közöny, az intrika, a politika, a gôg, a fásultság világából s viszi nagy örömben. S ôk megint meg nem ütköznek Betlehemben istállón, jászolon -- ezek hüvelyek és szimbólumok; s meg nem botránkoznak, hogy (a Messiás) síró gyermek, és szopik és tehetetlen s az édesanya szeretetére van bízva. S át kell szúrnia a hit villámló szemének a szenvedésen... ezt a jeget, ezt a sziklakérget is át kell törnie. Hiszen e törpítô színek a szellemi valóságot mindenek fölé emelik: a gyermekben Istent, a szenvedésben a megváltót, az áldozatban a váltságot. Ez az atértékelése az értékeknek: a világi lét s erô lehanyatlásában az isteni akarat s szeretet útirányát látni. -- A lélek diadala... (Prohászka: ÖM, 24:21; 324) + ,,Magától'' -- bizalom Istenben A jóra törekvô ember sokszor érzi úgy, hogy az ô életére is érvényes a balladabeli kôművesek tapasztalata: ,,Amit reggel raktak, az délre leomlott, amit délben raktak, estére leomlott.'' Milyen gyönge és tünékeny a jó, amit nagy fáradsággal próbálunk fölépíteni, s mekkora hatalma van a rossznak, amit nem hívunk, nem keresünk, mégis minduntalan megjelenik, mintha mindegyre kikacagná buzgólkodásunkat. Az efféle tapasztalatok között élô ember meglepve, majdnem hitetlenkedve olvassa az Isten országáról szóló példabeszédek között azt, amelyik a magától növekedô vetéshez mondja hasonlónak az Isten országát. ,,A föld magától terem'' -- jelenti ki Jézus, görögül számunkra is ismerôs szóval: automaté, automatikusan. Mit tegyünk mást, Jézusnak mégis el kell hinnünk, hogy életünk igazán fontos története nem a mi vergôdô, kudarcokkal teli, nemegyszer kétségbeesett küzdelmünk a gyönge, tünékeny jóért, hanem Isten kegyelmének, szavának meggyökerezése, szárba szökése, termôre fordulása bennünk. Miért mondta el Jézus ezt a példabeszédet? Talán a cselekvés lázában élô embereket akarta csöndre, békességre inteni. De még valószínűbb, hogy egyszerűen bizakodást akart ébreszteni bennünk. Magunkban annyiszor csalódtunk, de nem is magunkban kell bizakodnunk, hanem Ôbenne! (Jelenits: Betű és lélek, 66) + Az egész élet nem más, mint egy rossz vendégfogadóban töltött éjtszaka. -- Minden bűn a hit hiányából ered. -- Mind, aki akar, megtalálhat Téged, én Uram, de aki nem keres, az nem talál. -- Bánat gyötört oly sok lélekért, kik pokolra taszítják magukat, az újhitűek fôleg. Láttam özönnel hullni lelkeket pokolra, mint hópelyheket. (Nagy Sz Teréz) + Ha le akarják rombolni a vallást, támadni a papokkal kezdik; mert ha nincs pap, akkor nincs szent áldozat [Kereszthalál a szentmisével], és ha áldozat nincs, vallás sincsen. (Vianney Sz János) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP 1: Isten a teremtés Ura; Ô az, aki mindennek határt szab. S: Isten -- Jézus Krisztus által -- mindent megújít. E: Jézusnak a háborgó tenger is engedelmeskedik. Jézus nemcsak hasonlatokban szólott, hasonlatokban is cselekedett. Amit csodának hívunk az egyben jel is, és csak akkor éri el célját, ha a jelet meglátják, és a mögötte rejlô jelentést felfogják. Ha csak azt kérdezzük Jézus csodáiról, valóban megtörténtek-e -- nem fogtuk föl teljes értelmüket, amely a valóságos történeti eseményen túlnyúlik; a történeti valóság okvetlen megvan, de csak alapjául egy nagyobb titoknak. A csodák igazsága sokkal mélyebb a történeti múltnál: Isten mélységébe nyúlnak, és a magunk életének mélyébe. Elsô olvasmányhoz / Jób 38,1.8-11 A megpróbált Jób panaszai nem maradnak válaszolatlan. Jönnek barátai, hogy vigasztalják, de nem találnak vigasztaló szót. Isten válaszol (Jób 38,1-42,6). Itt még nincs szó arról, hogy a szenvedés kérdését megoldják. De aki láthatja Isten nagyságát és hatalmát, és érezheti a Vele való közösséget, az új fényben látja a kérdést, és ki tud békülni a szenvedéssel. Az Ószövetség nem adta meg a végleges választ; Krisztus saját kínszenvedésében teljesen új feleletet hoz majd. Jób könyvének e részletének felolvasását a mai evangéliumi passzus támasztja alá, melyben Jézus kimondja hatalmát tenger és vihar fölött, és mindezek urának bizonyítja magát. (Zsolt 104,6-9; Jer 5,22) Válaszos zsoltár / Zsolt 107(106),23-24.25-26.28-29.30-31 A megszabadultak hálaéneke Szentleckéhez / 2Kor 5,14-17 A Krisztus ítélôszékétôl való félelem bizonyára jelent valamit Sz Pál életében (2Kor 5,9-10); de az apostolt voltaképp a szeretete hajtja-űzi, ez nem hagy neki nyugtot. Ha Jézus mindenekért meghalt és mindenekért föltámadott, akkor ez az ,,élôknek'', vagyis azoknak, akik Jézus halála által megmenekültek, egy egészen új helyzetet teremt. A világ is egészen mássá lett. Krisztussal közösségben, tehát hit és keresztség révén, ,,új teremtéssé'' lettünk, s mint ilyenek, már többé nem élhetünk önmagunknak, ahogy addig tettük. A szeretet választ, viszonzást vár! (5,14-15: Jn 15,13; Róm 6,4-11 # 5,16-17: Gal 6,15; Ef 2,10.15-16; Iz 43,18-19) Evangéliumhoz / Mk 4,35-41 A hasonlatok után a negyedik fejezetben Márk Jézus csodáiról tudósít. A csodák magukban még nem kényszerítô bizonyítékok istensége mellett; a mai bíráló és ,,tudományosan gondolkodó'' ember nem okvetlen úgy tekint rájuk; és mint a történet vége mutatja, Jézus kortársai szemében sem voltak véglegesen döntôk. Nincs kétség afelôl, hogy Jézus csodákat művelt. A csoda lényege számunkra nem az, hogy valami különös vagy ,,lehetetlen'' történt, hanem az, hogy Isten szól az emberhez a megtörtént jelben. A szó nem hat, ahol senki sem hallja, és így ahol nincs hit, ott Jézus nem tesz csodát. ,,Hát nektek sincs hitetek?'' -- kérdi Jézus a tanítványait, miután nyugalmat parancsolt a tengerre. Aggodalmaskodtak, mert gyönge volt hitük. De megvolt a csíra, a kezdés, és ez fejezôdik ki kérdésükben: ,,Kicsoda ez az ember?'' (Mt 8,18.23-27; Lk 8,22-25; Jn 1,3-16) Szentségre várva Jézus nem magának élt. Élete minden pillanata ajándék volt, áldozati fölajánlás, fölkészülés, elôgyakorlat a nagy áldozathoz, a Keresztfához... Az én életemnek is fölkészülésnek, elôgyakorlatnak kell lennie; s minden gyakorlat állandó ismétlést jelent! Elmélkedés A hétköznapi dolgok is csodák, megszokott csodák; ezek is, a rendkívüliek is Isten akaratától függenek. (Sz Ágoston) + Csoda és a modern mániákus ,,tudós''; a csodálkozó gyermek és a valóság A pápaszemes tudósok azokat a valóságos dolgokat, amelyek a világon történnek -- mint például alkonyat, halál stb. -- mindig úgy tárgyalják, mintha azok ésszerűek és kikerülhetetlenek volnának. Mindig úgy beszélnek, mintha az a tény, hogy a fa gyümölcsöt hoz, éppen olyan szükségszerű volna, mint az a tény, hogy kettô meg egy az három. Csakhogy ez nem úgy van! A kettô között óriási a különbség, amit éppen ,,Tündérország'' bizonyít, vagyis amit a képzelet bizonyít. Nem lehet elképzelni azt, hogy kettô meg egy nem három. De nagyon könnyen el lehet képzelni, hogy a fa nem hoz gyümölcsöt; el lehet képzelni, hogy arany gyertyatartók nônek rajta, vagy tigrisek, amelyek a farkuknál fogva lógnak a gallyon. Azok a pápaszemes tudós urak sokat beszélnek egy Newton nevezetű emberrôl, akit eltalált egy alma s aki feltalált egy törvényt. De a világért sem tudták belátni, hogy mi a különbség egy igazi törvény, egy ésszerű törvény s a között a puszta tény között, hogy az alma lehull a fáról. A mi tündérmeséinkben mindig megtalálhatjuk az éles megkülönböztetést egyrészt a tisztán elmebeli tudományok között, ahol igazán vannak törvények, másrészt a természeti tények tudománya között, ahol nincsenek törvények, csakis különös ismétlôdések. Hiszünk testi csodákban, de nem elmebeli képtelenségekben. Hiszünk a borsószárban, amely fölkapaszkodott az égig; de ez egyáltalán nem ingatja meg arról a filozófiai kérdésrôl való meggyôzôdésünket, hogy hány borsót kell összeadnunk, hogy öt legyen. És ebben rejlik a dajkamesék igézetének és igazságának csodálatos tökéletessége. A tudomány embere azt mondja, ,,Mesd el az ágat és az alma lehull'': de ezt olyan nyugodtan mondja, mintha az egyik gondolat igazán hozzákapcsolódnék a másikhoz. A tündérmese azt mondja: ,,Fújd meg a kürtöt és az óriás vára összeomlik''; de azt nem úgy mondja, mintha itt az eredmény nyilvánvalóan következnék az okból. Nem mond le sem a józan észrôl, sem a csudáról. Sohasem kótyagoskodik meg a feje annyira, hogy szükségszerű észbeli kapcsolatot találjon a kürt és a várösszeomlás között. De a tudós embereknek annyira megkótyagosodik a fejük, hogy végül már szükségszerű észbeli kapcsolatot fedeznek föl a fáról lehulló és a földre ütôdô alma között. Igazán úgy beszélnek, mintha nemcsak egy csudálatos ténysorozatot találtak volna, hanem egy igazságot is, mely azokat a tényeket összefűzi. Úgy beszélnek, mintha két különös tény fizikai összetartozósága magával hozná filozófiai összetartozóságukat. És mert egy érthetetlen dolog állandóan nyomában jár egy másik érthetetlen dolognak, úgy érzik, hogy a kettô együttvéve valahogy mégis érthetô. (Chesterton: A mániákus ember) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 13. VASÁRNAP 1: A halál a sátán irigységének műve: a bűn következménye. S: A testvéri szeretet egyenlôséget teremt. E: Jézusból erô árad, amely legyôzi a betegséget és a halált. ,,Csodák mindig történnek -- csak észre kell venned, mikor találkozol velük!'' Ma is történnek csodák (Lourdes, Padre Pio, Lanciano...), csak ne ott keressük ôket, ahol nagy a lárma és a hírverés; ne ott, ahol van ugyan valami bámulni való, de semmi hinni való. Mire hát a csoda, ha nincs semmi mondanivalója? Isten semmit sem tesz hiába! A mai világban is vannak emberek, akik hisznek Krisztusban minden üres filozófiák és teológiák dacára; emberek, akik szeretik Krisztust izzó szívvel, minden körüláradó jeges fagyvilág dacára; emberek, akik másokért föláldozzák magukat, anélkül, hogy beszélnének róla... Elsô olvasmányhoz / Bölcs 1,13-15;2,23-24 A Bölcsesség Könyvének elsô fejezete az igazságosságról szól, minden uralkodónak lelkére kötve; de tágabb értelemben, mint amit ma igazságosságon értünk. Abban áll ez, hogy az ember ôszinte szívvel keresi Istent (Mt 6,33). Ha valaki egyszerűen Istennek rója föl a szenvedést, betegséget, halált -- megrágalmazza Ôt, és nem találta még meg az igazságot, vagyis az igazi bölcsességet. Isten arra teremtette az embert, hogy boldog legyen és halhatalan. A halál ,,az ördög irigysége folytán'' jött a világba; s a Szentírás szerzôje ezt a kígyó alakjában mutatja be a bűnbeesés történetében. Az emberen múlik, vajon az egyik vagy másik utat választja-e élete útjául. (1,13-15: Bölcs 11,24-26; 12,1; Ez 33,11 # 2,23-24: 1Mz 1,26; 3,4; Jn 8,44; Róm 5,12) Válaszos zsoltár / Zsolt 30(29),2 és 4.5-6.11-13 Hála a szabadulásért Szentleckéhez / 2Kor 8,7.9.13-15 A 2. korintusi levél második felében elég sok helyet foglal el a szegény jeruzsálemi egyházközség javára való gyűjtés. A korintusiak már rég elhatároztak egy ilyen gyűjtést, ahogy mai közösségek is szoktak. Pál lekötelezettje a jeruzsálemi ôsi egyházközségnek, és azt akarja, hogy a tervezett gyűjtést halogatás nélkül folytassák le. Pénzrôl van itt szó, de Sz Pál nem pénzrôl beszél, hanem ,,szeretetműrôl'', ,,szeretettényrôl'', ,,szolgálatról, közösségrôl, áldásról''. Ezek a kifejezések nem az apostol zavarát leplezik. Nekünk is így kell értenünk; a gyűjtést nem terhes zaklatásnak kell vennünk, hanem szent alkalomnak, hogy az adás, elfogadás csodálatos szép körforgásába jussunk, amelynek forrása, mozgatója maga Isten, és amelyben Jézusnak adhatunk valamit. Aki ad, testvéri közösséget teremt, és Istenhez válik hasonlóvá, mert Isten lénye az ajándékozó szeretet. (1Kor 16,1-6; Mt 8,20; Fil 2,6-7; 2Mz 16,18) Evangéliumhoz / Mk 5,21-43 vagy Mk 5,21-24.35-43 Itt Sz Márknál két csoda története van egybefoglalva: egy gyógyítás és egy halott leányka föltámasztása. A gyógyításban a hangsúly az asszony hitén van. A lányka atyjának is ezt mondja az Úr: ,,Ne félj, csak higgy!'' De itt a csodán van a hangsúly: Jézusnak hatalma van a halálon is. Az olyan ember, aki a halálnak is parancsol, majdnem ijesztôbb, mint maga a halál! A szentíró arról tudósít, hogy a nép megrémült. Hogy hitre tértek-e, arról nincs szó. És a tanítványok, úgy látszik, éppúgy reagáltak, mint a ,,népség''. Csakúgy, mint a vihar lecsendesítése után, itt sem jutnak tovább a kérdésnél: Miféle ember ez?! (Mt 9,18-26; Lk 8,40-56) Szentségre várva Oly jó az, hogy Istennek mindig és mindenért hálát adunk. Köszönetet mondani, csak mondani, magában nem elég. ,,Tennünk'' is kell a hálát, igen, el kell érkeznünk idáig. Ujjongó hálában élni: ez az Eucharisztia (,,jó hálaadás''), a Szentség Krisztusban és Krisztussal! Elmélkedés A rendkívüli csoda és a mindennapi csoda 1. Ha megengedjük, hogy történnek bizonyos átváltozások, akkor az a fontos, hogy a ,,tündérmesék'' filozófiai módszerével, nem pedig a tudománynak és a ,,természeti törvényeknek'' filozófiátlan módszerével közeledjünk hozzájuk. Ha megkérdezik tôlünk, hogy miért lesz a tojásból madár s miért hull a gyümölcs ôsszel, szakasztott úgy kell felelnünk, mint a jó tündér felelne: ,,hogy ez csoda''. Nem ,,törvény'', mert hiszen általános formuláját nem értjük. Nem szükségszerűség, mert ámbár valósággal mindenkor számíthatunk rája, még sincsen jogunk azt állítani, hogy mindig így kell történnie. De, hogy mindenkor számítunk a dolgok rendes menetére, ez nem bizonyít a változhatatlan törvényszerűség mellett, ahogy a materialista Huxley képzelte. Mi nem is számítunk rája; mi fogadunk rája. De mindig kitesszük magunkat egy távoli lehetôségnek; egy csodának, mint ahogy lehetséges a mérgezett palacsinta és a világpusztító üstökös. Mi ezt számításon kívül hagyjuk, nem azért, mert csoda, ennélfogva lehetetlenség, hanem mert csoda, ennélfogva kivétel. Mindazok a kifejezések, amelyek tudományos munkákban használatosak, ,,törvény'', ,,szükségszerűség'', ,,szabály'', ,,irány'' és így tovább, igazán nem logikusak, mert olyan belsô szintézist tételeznek föl, amellyel nem rendelkezünk. A Természetrôl szóló leírásokban engem mindig is csak az ilyen szavak tudtak kielégíteni: ,,báj'', ,,igézet'', ,,varázs''. Mert ezek igazán kifejezik a ténynek önkényes voltát és egyben misztériumát. A fa azért hoz gyümölcsöt, mert bűvös fa. A víz azért rohan le a lejtôn, mert meg van babonázva. A nap is azért süt, mert meg van babonázva. Kereken tagadom, hogy mindez fantasztikus, vagy éppen misztikus. Majd késôbb egy kis miszticizmussal is lesz dolgunk; de a ,,tündérmese'' nyelve, amikor a dolgokról beszél, teljesen ésszerű és agnosztikus. (Chesterton: A mániákus tudós, 264) 2. Valamennyien szeretjük a csudálatos históriákat, mert a csudálkozás ôsi ösztönének húrját hozzák rezgésbe. Bizonysága ennek az a tény, hogy nagyon kicsi korunkban nem kívánjuk a tündéries történeteket, csakis történeteket kívánunk. A mindennapi élet is tud érdekelni bennünket. A hétéves gyermeket izgatja, ha elmondják neki, hogy Tomi benyitott egy ajtón és meglátta a sárkányt. De a hároméves gyermeket már az is izgatja, ha elmondják neki, hogy Tomi benyitott egy ajtón. A fiúk szeretik a regényes történeteket; de a kis gyermekek szeretik a való történeteket, -- mert regényesnek találják. Igazán, egy kis gyermek körülbelül az egyetlen emberi lény, aki halálos unalom nélkül tudna végighallgatni egy modern realisztikus regényt. Ez bizonyítja, hogy még a dajkamese is csak visszhangja az álmélkodás és érdeklôdés szinte prenatális ösztönének. Ezek a mesék csak azért emlegetnek aranyalmákat, hogy fölújítsák bennünk azt az elfelejtett pillanatot, amikor elôször fedeztük föl, hogy az alma zöld. A mese bort folyat a folyó medrében csak azért, hogy egy fantasztikus pillanatban ráeszmélhessünk, hogy víz folyik benne. Mondottam, hogy mindez teljesen ésszerű, sôt agnosztikus. És ebben az egy pontban a magasabbrendű agnoszticizmus mellett vagyok; a jobbik nevén Tudományosságnak hívják. Tudományos munkákban, sôt regényekben is valamennyien olvastuk annak az embernek a történetét, aki elfelejtette saját nevét. Nos hát minden ember olyan, mint ez az egyszeri ember. Minden ember elfelejtette azt, hogy ô kicsoda. Valaki nagyon jól megértheti a kozmoszt, de sohasem értheti az ,,én''-t; az ,,én'' sokkal távolabb van tôlünk, mint bármely csillag. Szeresd az Urat, a te Istenedet; de sohase ismerhessed meg tenmagadat. Mindnyájan ugyanegy szellemi balsors alatt nyögünk; valamennyien elfelejtettük, hogy mik vagyunk igazán. Mindaz, amit józan észnek és ésszerűségnek és gyakorlatiasságnak és pozitivizmusnak mondanak, csakis annyit jelent, hogy életünknek bizonyos holt területén elfelejtjük azt, hogy felejtettünk. S mindaz, amit szellemnek és művészetnek és extázisnak nevezünk, annyit jelent, hogy egy-egy nagyszerű pillanatban ráeszmélünk arra, hogy felejtünk. Bár (mint az az egyszeri ember, akinek nincs emlékezôtehetsége) félig eszméletlen csudálkozással járunk az utcán, ez mégis csak csudálkozás... A gyermeki lélek: csodálkozás, hála, meghódolás. (Chesterton: ,,Tündérország'' etikája) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP 1: A választott nép ellenszegül a kegyelemnek, de az Úr irgalmas, és prófétákat küld megmentésükre. S: A kegyelem erejével minden kísértést legyôzhetünk. E: A názáretiek nem ismerik fel Jézusban a Megváltót, mert nincs hitük. Könnyebb messzirôl hinni és szeretni, mint közelrôl. Közelrôl minden és mindenki valóságos, és állandóan összeütközésbe kerülünk velük. Könnyebb Jézusban hinni nekünk, mint a názáretieknek az Ô idejében, legalábbis addig, míg távolról hiszünk Benne. Közelrôl nehezebb! Áldozáskor Áment mondani még tudunk, de Áment mondani a mellettem állóra, a velem együtt élôre itt a templomban, otthon, a munkahelyen, és abban hinni, hogy ô Krisztus számomra, -- az már sokkal nehezebb! Elsô olvasmányhoz / Ez 2,2-5 Meghívása órájában Ezekielt ,,emberfia'' névvel illetik, s ez csak ,,embert'' jelent, szegény kis emberkét, akit mégis követjének, szóvivôjének hív az Isten. Az Úr Izrael maradékához küldi, amely részint számkivetésben él, részint a Szentföldön. Ezekielnek ugyanazon tapasztalatai lesznek, mint az elôtte járt és az utána jövô prófétáknak -- és Jézusnak sem lesz más sorsa! Az ,,atyák napjai óta'', vagyis az Egyiptomból való kivonulás óta Isten minduntalan szól az emberekhez, de azok nem hallgatnak rá. Hallgatni Rá annyi lenne, mint szavát befogadni és aszerint élni. Ha Isten hallgat, nem azért teszi, mert halott lenne, hanem azért, mert üzenetére nem figyelnek; azért, mert az emberek -- a szöveg szerint -- orcátlanok és megrögzöttek (,,keményszívűek''), és így képtelenek meghallani Ôt. (2,3: 5Mz 9,7.24; Zsolt 81,12-13 # 2,5: Ez 33,33; 5Mz 18,15-20) Válaszos zsoltár / Zsolt 123(122),1-2.2.3-4 Istenre föltekintés Szentleckéhez / 2Kor 12,7-10 Sz Pál hivatkozhat, és kell is hivatkoznia elônyeire, teljesítményeire, eredményeire. Azért teszi, hogy a gyöngeség vádjától védje magát. És mégis épp e gyöngeség az oka, hogy vidám és ,,dicsekszik''. Magától gyönge és esendô, és ezért tudja, hogy egyes- egyedül Isten kegyelmének és erejének köszönhet mindent. -- A ,,sátán követjén'' (12,7) talán valami betegséget ért, amirôl semmi bizonyosat nem tudunk; valamit, ami az apostolt különösen megalázza és munkáját nehezíti. Meghívottjait, választottjait Isten nem szabadítja meg minden gyöngeségtôl vagy tehertôl. Hagyja azt is, hogy a meghívottja reményvesztve lemondjon munkája folytatásáról. Isten műveit nem emberi erô vagy nagyság tartja fönn. (2Kor 4,7; Iz 40,28-29; Kol 1,24.29; Fil 4,13) Evangéliumhoz / Mk 6,1-6 Jézus názáreti, otthoni föllépésével zárja le Sz Márk a csodatételek egy csoportját. A végeredmény: Jézust elutasítják. Földijei csodálkoznak ugyan tanain, hallottak is rendkívüli tetteirôl, de -- mondják -- ez mégis csak az az iparosfiú, akit ismerünk; ismerjük rokonságát is, mi különösebb lenne ô? Sôt épp szemére hányják bölcsességét és csodáit! Mit képzel magáról?! És itt Jézus egyetlen csodát sem tehet, csodái nem érnék el tulajdonképpeni céljukat, hogy nyugtalanítsák az embert, és kérdeztessék: Ki ez az ember? A názáretiek pedig már készek a felelettel. Megütköznek azon, hogy Jézus közülük való, ,,csak'' a názáretiek egyike! Zátonyra jutnak azon, hogy Isten nem úgy lép föl, ahogy ôk elgondolják. (Mt 13,53-58; Lk 4,16-30 # Jn 7,15; 6,42; Mt 8,10) Szentségre várva Isten hatalma, segítô szeretete a mindennapi dolgokban jön elénk. A kenyér és bor színe alatt is a ,,hit titka'' történik, a hétköznapok Istene vesz át föltűnés nélkül minket, s mi Ôt. Dolgainkban és embertársainkban, akikben éppen nem számítunk Rá, Vele találkozunk. Elmélkedés Sz Pál: ,,Örömest dicsekszem erôtlenségeimmel, hogy Krisztus ereje lakjék bennem'' (2Kor 12,9). + Betegségünk fölajánlása ,,Érzem, hogy kezdem hivatásomat betölteni, hogy úgy szerettessem meg másokkal a jó Istent, ahogy én szerettem Ôt, hogy megmutassam a lelkeknek az én kicsi ösvényemet. Ha vágyaim teljesülnek, akkor az én mennyországom a világ végéig a földön lesz. Igen, azzal akarom tölteni mennyországomat, hogy jót tegyek a földön. És ez nem is lehetetlen, hisz az angyalok is a boldogító szemlélôdés párnáin pihenve ôrködnek fölöttünk.'' ,,Nem, nem tudok pihenni a világ végéig: ameddig csak lehet, lelkeket menteni. Csak ha majd az angyal megjelenik és hirdetni fogja, hogy idô nem leszen többé (Jel 10,6), akkor fogok nyugodni és örvendeni, mert teljes lesz a választottak száma, az örömbe és békébe mindnyájan bementek. Szívem reszket az örömtôl erre a gondolatra...'' Kértem, magyarázza meg, melyik az az út, melyet halála után meg akar a lelkekkel ismertetni. ,,Anyám, a lelki gyermekség útja ez, a bizalom és a teljes odaadás ösvénye. Meg akarom velük ismertetni azokat az apró eszközöket, melyek oly tökéletesen beváltak nálam; meg akarom nekik mondani, hogy csak egy dolgunk van itt lent a földön: apró áldozataink virágait hinteni Jézus lábai elé, hogy kedveskedéseinkkel megnyerjük Ôt, én is így hódítottam meg Ôt, és ezért fogad majd olyan szeretettel engem.'' ,,Lelki életem mint beteg? Hát ez nem jelent mást, mint szenvedni és ez az egész!... Nem vagyok képes magamat megkötni, és azt mondani: Istenem, ezt most az Egyházért, Istenem, ezt most a hazáért ajánlom fel stb... A jó Isten jól tudja, hova fordítsa érdemeimet: mindent odaadtam, hogy örömöt szerezzek neki. Aztán ki is fárasztana, ha minden pillanatban azt mondanám neki: Juttasd ezt Péternek, juttasd ezt Pálnak! Csak akkor teszem ezt meg hamarosan, ha valamelyik nôvér megkér, és utána már nem is gondolok rá. Ha misszionárius testvéreimért imádkozom, nem ajánlom fel értük szenvedéseimet, egyszerűen csak azt mondom: Istenem, add meg nekik mindazt, amit magamnak is kívánok... (Egy szent végsô szavai: Liziôi Kis Sz Teréz utolsó hónapjaiból [1897], 68, 96) + Otthonaink Jézus sokféle emberi örömrôl lemondott, amikor a világba lépett, de gyermekkorában nem akart otthontalanul nevelkedni. A názáreti házat otthonának ismerte, Máriát, Józsefet apja-anyjaként tisztelte- szerette, beilleszkedett a rokonság körébe, és szűkebb hazájaként ismerte-becsülte Galileát. Amikor azonban fölnôtt, vállalta a közmondásos próféta-sorsot. Elhagyta Mária házát, szembekerült a rokonaival, a názáretiek, akiknek addig talán házát-padlását építgette, kiutasították maguk közül, hazájában nem talált elegendô hitre. Ez is hozzátartozott ahhoz az áldozathoz, amelyet értünk magára vállalt. Hogy mi is megtaláljuk otthonunkkal azt a kapcsolatot, amely Istennek legjobban tetszik, és éljen bennünk annak az otthonnak vágya- szeretete, amelyet Ô készít nekünk az Atyánál. (Jelenits: Betű és lélek, 168) + Isten erôsebb jelenvoltára leghívebb bizonyság a bôségesebb kegyelemre epedés! (Sz Bernát) + Jámborság A valódi jámborság együtt szenved, a hamis, megjátszott, méltatlankodva megvet! -- Az igaz jámborok is olykor ,,üldözést'' indítanak, de szeretetbôl, szívük belsejét szelíden tartva. Jobbnak vélik maguknál azokat, akiket megbírálnak. (Nagy Sz Gergely) + Ítélet másokon Rút, visszás, máson ha bíróként olyan tolakszik, ki nem állhat törvényt! -- Bírótól bújik, s bírót játszik, míg tette nem tűr napfényt! -- Istentelen, ha bírószékbe ül oly ember, ki bírószéket magán nem tűr, állni nem mer! (Nagy Sz Gergely) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP 1: A prófétákat Isten küldi népe tanítására. S: Isten választottai vagyunk: fogadott fiai Krisztusban. E: Az apostolok Krisztustól gyógyító hatalmat kapnak és küldetést az evangélium hirdetésére. Világunkat, melyben élünk, úgy telibeszélik, agyonfecsegik, mint még soha. Minden úton-módon szók és szózatok áradnak a fogyasztók fülébe. Az ,,ige'' pénzzé lett... Jó annak, aki gyôzi szóval. Milyen alakot öltsön Isten országának Igéje, ha meg akar érkezni, ,,befutni'' e világba? Igaz legyen teljes egyszerűségében! De hát nem ilyen magától is? Csak az átélt ige az igazi! Ha a megélt valóság, a tényleges életünk ellentmond a kimondott szónak, akkor a szót, még Isten igéjét is, a kimondója hazugságnak bélyegzi. Elsô olvasmányhoz / Ám 7,12-15 Prófétává nem szakmai tanulás, nem is valami családhoz, csoporthoz való tartozás tesz, nem is saját akaratból történô elhatározás, hanem meghívás és küldetés. A próféta Isten szóvivôje, meghívott Hívó- Kiáltó. Már Ámosz, a legrégibb író-próféta is így érti a maga prófétai működését. Nem kenyérkeresetül, nem valami magán-meggondolásból lett ô próféta. A nyáj mellôl ragadta el a Hang, és bízta meg, legyen Istennek irányító, eligazító szava. Az Újszövetségben a prófétaság szorosan a papsághoz van kötve, de Isten minden rendbôl és állásból támaszthat hívókat és feddôket: próféta küldöttjeit. (7,12-13: 1Sám 9,9; 1Kir 12,28-30 # 7,14-15: Ám 3,3-8; 2Sám 7,8) Válaszos zsoltár / Zsolt 85(84),9-10.11-12.13-14 Könyörgés a megígért üdvösségért Szentleckéhez / Ef 1,3-14 vagy Ef 1,3-10 Az efezusi levél eszméltetni akar az alapokra, a gyökérvesztés és bomlás olyan korában, amely nem sokban különbözött a maitól. Mi a legmélyebb alapja a keresztény létnek, és milyen felelôsséget hordoz ez? A levél ünnepi dicsôítéssel indul, ez Isten minden művét az ,,áldás'' szóban foglalja össze. Isten minden embernek ki akarja jelenteni az Ô örök szeretetét, és akaratának végül is csak egy a célja, hogy ,,kegyelmének fönsége megdicsôüljön'' (1,6.12.14). E szeretet ajándékai egyenként: gyermekévé fogadás, bűnbocsánat, akarata titkába való betekintés, bizonyosság választott voltunkról, valamint részesülésünk Isten országában és fönségében. Mindezt Krisztus által valósítja meg Isten, mert Krisztus a középpontja és feje az egész teremtésnek. Megváltásunk záloga, Istenhez tartozásunk megpecsételôje pedig a Szentlélek, akit a keresztségben kaptunk. (1,3-6: Gal 3,14; Jn 17,24; 1Pt 1,20; Róm 8,29 # 1,7-12: Kol 1,13-14; Róm 16,25; Gal 4,4; Kol 1,16.20 # 1,13-14: Kol 1,5; Ef 4,30; Róm 5,5; 2Kor 1,22; 1Pt 2,9) Evangéliumhoz / Mk 6,7-13 Jézus megsokszorozza működését azzal, hogy tanítványokat küld a világba. A ,,tizenkettô'' a szűkebb tanítványi, apostoli kör neve. Kiválasztotta, és aztán kiküldte ôket a világba (Mk 3,14). Jézus küldetését kell tovább vinniök, az embereket megtérésre bírniuk, oly lelkületre, amely megfelel az új valóságnak, a Jézus fellépésével kezdôdô Isten-uralomnak. A küldetési beszédet Sz Máté bôvebben közli (10,5-14), ez egyezik az ôsegyház missziós rendjével. Az Egyház hithirdetô működése folytatja azt, amit Jézus az apostolokra bízott. A hithirdetô (misszionárius), mint Jézus, prédikál szóval és segítô tettel. Így az evangélium Isten erejévé lesz, azok megmentôjévé, akik hisznek (Róm 1,16). (Mt 10,1.9-14; Lk 9,1-6 # 6,7: Mk 3,13-19; 6,30 # 6,13: Jak 5,14) Szentségre várva Jézus Krisztus által köszönetet mondunk Istennek azért, hogy kinyilatkoztatta nekünk az Ô örök titkát, szeretetének szándékát, és hogy fölvett bennünket szolgálatába. Legyen a mi életünk ,,fönségének dicsôítése''! Elmélkedés ,,Ebben van számunkra a megváltás: az Ô Vére által, a bűnbocsánat kegyelmének gazdagságában.'' (Ef 1,7) + Sponsus sanguinum [Vér jegyese] Az Úr Jézus a bűnbe merült, érzékies világban az új, a tiszta, az isteni embert szolgálja. Ez az ô gondja, melyet szívében hordoz, mint a művész ideálját, mint az anya gyermekét. E gond beszédes lesz ajkán; beszél Istengyermekrôl s Isten országáról. Ez új világ megteremtésére küldte ôt az Úr: az Úr lelke rajta. A próféta is biztatja: Csak ezt keresd. Apostolait erre oktatta; a lelket jegyesének tartotta; Szent Pál tanú rá, hogy úgy szerette a lelkeket, mint a jegyes jegyesét. Éjjeli imái, hegycsúcsok és erdôk tanúi e vágyódó szeretetnek: bűnt irtani, embert nemesíteni. Ez kegyetlen, nehéz, szomorú napszám; elhervadunk, megôszülünk, vérrel verejtékezünk tôle. Ment-e sokra vele? Óh mesterem és vigaszom! De neki gyôzelmesen kellett a világgal megküzdenie; az éjbe fényözönt, a mocsárba kristályforrást árasztania; föl kellett ráznia az érzékies, a nehézkes világot; öntudatára kellett hoznia, hogy mi a bűn, s azért fájdalomba öltözött. Szétszaggatva, megtörve, sebekkel tetézve, fölszántva áll elénk: olvassátok le rólam, -- mondja -- mi a bűn! Ostorozzák, tövissel koszorúzzák. Nézzétek lelketek e fáradt munkását a keresztfán! S áll e szent jel az érzékies, a szabados, az élvezetvágyó, a szabadszerelemrôl félrebeszélô, orgiákat ülô, színházaiban, művészetében megmételyezett világ szemei elôtt; áll az út mellett a bűnnek sikamlós országútjai mellett; támolyog mellette a bódult, rohan el mellette a sóvár világ; áll a városok bulevárjai mellett, a prostitúció éjjeli ösvényei mellett, hol a bűn már tüdôvészbe, infekcióba öltözködött. E bódulatban, e kábulatban, ez élvezeti mámorban áll a kereszt, az Isten gyűlöletét s szeretetét, a bűn büntetését és bocsánatát hirdetô szent jel. Óh ti mindnyájan, kik általmentek..., figyeljetek, tekintsetek föl rám! Azután leemeli sebzett kezeit s lábait az Úr Jézus a szegekrôl, lelép a keresztrôl, s elindul a bódult világba, melyre oly nehéz a szíve, s véres kezeivel borogatja az ifjúság fölhevült homlokát, meghinti a tiszta leánylelkek liliomait, a rothadó világ fekélyeire ráborítja lázas sebeit, s mint Elizeus hajdan a halott fiúra, úgy borul rá a szenvedô Krisztus sebzett testével a világra. Végigmegy a családok szentélyein, parketten és taposott földön; a családi otthonok falára fölakasztja töviskoszorús arcának képét. Elmegy a múzeumok, színházak, tánctermek, klinikák, szanatóriumok, tébolydák mellett; megrendül és sír, mint egykor Jeruzsálem fölött. Óh jöjjetek utánam s küzdjetek; jöjjetek közelebb, ha gyöngék vagytok; érezzétek meleg szívem s vérem lehét. Küzdjetek a vérontásig, s kérjétek a kegyelmet szenvedésemre való tekintettel, gyôzni fogtok! (Prohászka: ÖM, 7:357; 108) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP 1: Az Úr összegyűjti országába a választott nép szétszórt fiait, mint a jó pásztor az elszéledt juhokat. S: Krisztus békét szerzett nekünk Vére ontásával, és mindnyájunkat meghív országába. E: Jézus megértô szeretettel fordul az emberekhez, mert olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. A mi jelen társadalmunkban minden ember annyit ér, amennyit elér, teljesít, sôt: annyit ér, amennyi pénzt keres. De még a sokat keresô ,,boldogok'' is -- milyen boldogok ôk igazában? Átizgulják az életet, és izgatják magukat minden és mindenki miatt. És magukban élnek mindvégig. Sajnálatra méltók! Isten szabadnak teremtett minket, nem rabszolgának. Komolyan kell dolgoznunk, de szabadnak kell maradnunk, hogy olyasmit is tegyünk, tehessünk, ami ,,semmit sem jövedelmez'', például: hallgassuk a csönd üzenetét... Elsô olvasmányhoz / Jer 23,1-6 Jeruzsálem királyai rossz pásztorok voltak, nem törôdtek nyájukkal, ezért büntetés fenyegeti ôket (Iz 23,1-2). De a népek közt szétszórt nyájnak hazatérésre és üdvösségre szól az ígéret. Jahve maga fog népérôl gondoskodni, és jó pásztorokat küldeni. A szakasz vége üdvrôl szóló jövendölés: Dávidnak egy ivadéka jogot hoz, és igazságot tesz az országban. Uralkodói neve: ,,Az Úr (Jahve) a mi igazságtételünk'', magába foglalja egész uralmi programját (mint uralmi név vö. Iz 9,5). Igazi király lesz, általa valósítja meg Jahve a királyságát. (23,1-4: Jer 33,12; Ez 34,1-31; Iz 3,14-15 # 23,5-6: Jer 33,14-17; Lk 15,3-7; Jn 10,1-18) Válaszos zsoltár / Zsolt 23(22),1-3.3-4.5.6 Az Úr az én Pásztorom Szentleckéhez / Ef 2,13-18 Istenhez való viszonyunk mint távolság és közelség jellemezhetô, Isten-megismerésünk és Istenhez kötöttségünk foka szerint. A pogányok valaha, a zsidóságból nézve, ,,távol'' voltak, de Krisztus ,,közelbe'' hozta ôket a megváltás tettével. Ô általa Isten minden embert meghívott az üdvösségre. A válaszfal ledôlt zsidók és pogányok közt. Isten többé nem tesz különbséget: zsidókat és pogányokat egyaránt az üdvösségre hív Krisztus; mindenkiért ontotta vérét, és mindenkit ,,új emberré'' tett. (2,13: Ef 2,11-12; 1,10; Kol 1,20 # 2,14-16: Iz 9,5-6; Gal 3,28; Kol 2,14; 2Kor 5,17; Ef 4,4; Kol 1,22 # 2,17: Iz 57,19) Evangéliumhoz / Mk 6,30-34 A tizenkettôt, kiket Jézus szétküld a világba (Mk 6,7), e szakasz apostoloknak nevezi. Ez annyit jelent, ,,követek''. Követségüket tettben és szóban végezték (6, 30). Most visszatérnek lelkesen és fáradtan. Magányra és pihenôre van szükségük. Jézus tanítványainak azt is meg kell tanulniok, hogy a megfeszített munka után kell a nyugalom s a belsô csönd. Missziós munkája után a tizenkettô újra tanítvánnyá, tanulóvá lesz (6,34-35). -- Az utolsó mondatok a kenyérszaporításhoz vezetnek át (Mt 6,35-44). A szerzôtôl megtudjuk, Jézus együtt érez a tömeggel, és tanítja ôket. Ez lesz a tanítványok dolga is: az ige és a szentségek kenyerét osszák, és egyben tehetségük szerint s fôfeladatukat sosem feledve a testi éhséget is csillapítsák. (6,32-34: Mt 14,13-14; Lk 9,10-11; Jn 6,1-2 # 6,34: Mt 9,36; 4Mz 27,17; Jer 23,2; Ez 34,5) Szentségre várva Amit tegnap tettem és mondtam talán jó volt, de szívesen javítanék ma rajta, ha lehetne. De egyet megtehetek: a múltat és jövendôt a jelenem fényébe állítom, s azzal megszentelem. Elmélkedés A lélek békéje és szabadsága -- Négy dolog szerez nagy lelki békét. Fiam, most már megtanítlak a béke és az igazi szabadság útjára. -- Tedd meg, Uram, amit mondasz, mert szíves-örömest hallgatom. -- Igyekezzél, fiam, inkább más akaratát tenni, mint a magadét. Válaszd mindig a kevesebbet, ne a többet. Törekedjél mindig az utolsó helyre jutni és mindenkinek alárendelve lenni. Kívánd és kérd szüntelen, hogy benned Isten akarata egészen teljesedjék. Íme, az ilyen ember jut el a béke és a nyugalom földjére. -- Uram, rövid a beszéded, de nagy tökéletességet foglal magában. Rövid a szava, de mélységes az értelme és bôséges a gyümölcse. Mert ha híven megtartanám, nem egykönnyen keletkeznék bennem nyugtalanság. Mert valahányszor érzem, hogy nyugtalan és levert vagyok, azt találom, hogy a tanítástól eltértem. De Te, aki mindent megtehetsz és a lélek elômenetelét mindig szereted, növeld bennem kegyelmedet, hogy végrehajthassam tanításodat és üdvösségemet munkálhassam! Úristen, a szegényeket, alázatosakat és a világtól megvetetteket választottad meghitt barátaiddá és házad lakóivá. Bizonyságok erre apostolaid, kiket az ,,egész földkerekség fejedelmévé tettél'' (Zsolt 44,17). Mégis panasz nélkül éltek e földön, oly alázatosan és egyszerűen, minden álnokság és csalárdság nélkül, hogy még örültek, mikor nevedért gyalázatot szenvedtek, és amitôl a nagy világ irtózik, kívánsággal fogadták. Azért aki téged szeret és jótéteményeidet elismeri, semminek sem örvendez annyira, mint a te akaratodnak és örök végzésed tetszésének. Ezzel pedig annyira be kell érnie és megvigasztalódnia, hogy éppoly örömest akar a legkisebb, mint más a legnagyobb lenni. Éppoly nyugodt és megelégedett az utolsó helyen, mint a legelsôn, és szintoly jónéven veszi, ha ócsárolják és megvetik, ha sem híre, sem neve, mintha másoknál nagyobb tiszteletben és méltóságban állna a világ elôtt. Mert szükséges, hogy a te akaratod és a te dicsôséged szeretete mindent fölülmúljon, és hogy ez nagyobb örömére és nagyobb vigasztalására szolgáljon, mint minden jótétemény, amelyben részesült vagy részesülni fog. (Kempis: KK, 3:23) + Modern napjainkon uralkodó a Sátán, s még inkább így lesz a jövôben! E harcot a pokollal ember meg nem vívja, bármily tanult, eszes legyen. (Kolbe Sz Miksa) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP 1: Elizeus próféta húsz árpakenyérrel jóllakatja a népet, sôt még marad is belôle. S: Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség azok számára, akik egybetartoznak Krisztusban. E: Jézus hirdeti az evangéliumot, és csodálatosan megszaporított kenyérrel táplálja az embereket. Akinek megvan a mindennapi betevô falat kenyere, az megélhet. De akinek folyton azon kell aggódnia, hogy meglesz-e, az nem szegénységben él, hanem nyomorban. A szegénységet alapkövetelményül állítja Jézus, a nyomor azonban szégyen -- a gazdagokra. Azok, akiket Jézus csodásan megvendégelt, nem voltak nyomorgók: de hogy Jézust hallhassák, kockáztattak, és vállaltak egynapi éhezést is. Nem voltak szentek, mégcsak hívôk sem. Jézus jóllakatta ôket: legyen ez számukra jel, emlékeztetô, követésre hívó, hitre segítô. Elsô olvasmányhoz / 2Kir 4,42-44 Elizeus próféta Illés után az egyik legnagyobb csodatevô az Ószövetségben. Úgy látszik, megismétlôdnek az Egyiptomból való kivonulás csodái. A kenyérszaporítás csodája a pusztai mannára emlékeztet (2Mz 16), s egyben elôképe Jézus kenyérszaporításának is. A fölösleg túláradás, -- a kenyér adománya ennek a jele, -- a messiási idô ismertetôje; nem olyan bôség, melybe belefúl az ember, hanem a béke, a gondtalanság és az öröm bôsége. (Mk 6,31-44; Jn 6,1-13) Válaszos zsoltár / Zsolt 145(144),10-11.15-16.17-18 Isten nagy jósága Szentleckéhez / Ef 4,1-6 Milyen legyen azok élete, akik meghívást kaptak a hitre és a Krisztussal való közösségre? Elsô helyen Sz Pál az egységet parancsolja. Ez egyenest lényegi törvénye az Egyháznak. Kétszeri említése ezt csak megerôsíti. Egy test, egy Lélek, egy reménység -- ez Krisztus Egyháza; egy szív, egy hit, egy keresztség -- ez az a forrás, amelybôl folyton újjászületik. Egységet minden különbözôség és ellentéten túl úgy lehet elérni, hogy mind ,,elviselik egymást szeretetben''. (4,1-3: Kol 3,12-15; Fil 1,27 # 4,4-6: Róm 12,5; Ef 2,16.18; 1Kor 1,13; 8,6; 12,4-6) Evangéliumhoz / Jn 6,1-15 A mai és a következô négy vasárnapon Sz János 6. fejezete az olvasmány: Jézus kenyérszaporítása, vízen járása, nagy kafarnaumi beszéde, s végül válság a tanítványok közt. -- A kenyérszaporítást a szentíró húsvét és az eucharisztikus vacsora közelébe helyezi (6,4 és 6,11). Ahogy korábbi csodái, úgy ez is jel Jézus személyének titkára (Istenemberség). A jelet mindenki látja; egy pillanatra készek Jézust azon prófétának elismerni, ki ,,a világra eljövendô'', a Messiás. De a Messiásról és az üdvösségrôl való elképzeléseik még messze elmaradnak Jézus küldetésének igazi megértésétôl. (14,13-21; Mk 6,32-44; Lk 9,10- 17 # 6,2: Jn 2,23; 3,2 # 6,5-9: 4Mz 11,13.22; 2Kir 4,42-44 # 6,14: 5Mz 18,15.18; Jn 1,21) Szentségre várva Isten csak azokat elégítheti ki és tarthatja jól, akik éhesek. A megelégedettek, önmagukba zárultak mitsem kaphatnak Tôle. A csoda az lesz, ha éhséget kelt bennük. Uram, add, hogy éhezzelek és szomjúhozzalak Téged, az élô Istent! Elmélkedés A földi kenyér és élô Kenyér Nagy csoda a kenyérszaporítás. De nem nagyon csodáljuk a tettet, ha a megtevôjét nézzük. Az sokasította meg a kenyértördelôk kezén az öt kenyeret, aki a föld ölén a sarjadó magvakat sokasítja, hogy kevéske mag széthulljon, és a téli csűr gazdaguljon. De mivel ezt Ô minden évben megteszi, senki sem csodálkozik. Ámulatunkat feledteti nem a tett csekélysége, hanem folytonos visszatérése... Nézzük Azt, aki véghez vitte. Ô maga az élô Kenyér, ki az égbôl szállott alá, de olyan, aki életet ád, s maga nem veszít; Kenyér, akit lehet fogyasztani, de sosem elfogyasztani. Ezért írva van: ,,Égi kenyeret adott nekik, angyalok kenyerét ette az ember'' (Zsolt 77,24). Ki más az égi kenyér, mint Krisztus! De hogy angyalok kenyerét ehesse az ember, az angyalok Ura emberré lett; ha nem lett volna köztünk testében, nem vennôk ôt oltárunkról kenyér színében... Testvérem, vágyakozzunk Krisztus életére, hiszen ma zálogul kaptuk Krisztus halálát. Hogy ne adná nekünk a maga javait, aki elszenvedte a mi bajaink?! Ezen a földön, e romlott világon mi más van bôven, mint bajra születés, küszködés és halál? Vizsgáljátok földi sorunkat, s mondjátok, hogy nincs igazam!? Nézzetek minden embert, van-e más e világon, mint születni küszködésre és halálra?! Ezek a mi tájaink ,,termékei'', ezekbôl van itt bôven. És ezekhez az árukhoz szállott le az a Kalmár hozzánk. S mert minden kalmár vesz és elad, adja, amije van, veszi, amije nincs, Krisztus is ezen a mi piacunkon adott és vett. Mit vett? Ami bôviben van itt: bajra születni, kínnal küszködni, halállal halni. És mit adott? Újjászületést, föltámadást és örökre uralmat. Óh jóságos Kalmárunk, végy meg minket! Mit mondok, végy meg? Hiszen hálát kell adnunk: már megvettél! Megfizeted árunkat, isszuk a Te véred, megadod nekünk a mi vételárunk. Már tied vagyunk, szolgáid, teremtményeid, teremtettél és megvettél... Nagy áron megvett Ô minket, nehogy örökre foglyok maradjunk. Mert e világ fejedelmének kezébe estünk, az elcsábította Ádámot, rabbá tette, s kezdett minket rabszolgáiként kihasználni. De eljött a Megváltó és legyôzetett az Ámító... Szeressük hát Megváltónkat, mert jóságos és édes. ,,Ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr!'' Féljétek is, de még inkább: szeressétek! Szinte nehéz hinni, hogy erre a nyomorra született ember eljusson amaz életre, hol sosincs többé halál. Ez az, amit szívünket fölrázva, hiszünk, fölrázva, igen s lerázva e világ porát, hogy ne lepje por a hit szemét! Mert képes ,,angyallá tenni'' az embert az az Isten, aki földi, silány magvakból emberré tette. Mivé leszünk? Angyalokká! Mik voltunk? Szégyen csak ráemlékezni is: de kénytelen vagyok és pirulok kimondani. Mik voltunk? Mibôl alkotta Isten az embert? És mik voltunk, mikor még egyáltalán lettünk volna? Semmi, semmi. S most éltek; de füvek, fák is élnek. Ti éreztek is; de lelketlen barmok is éreznek. Ti emberek vagytok, több a földi állatnál, fölöttük vagytok, mert megértitek, mennyit adott Ô nekünk! Éltek, éreztek, értetek: ember vagytok! És ezt a nagy adományt mi múlhatja fölül? Az, hogy keresztények vagytok! És ha ezt meg nem kaptuk volna, mit érne nékünk embernek lennünk? De keresztények vagyunk és Krisztushoz tartozunk! Dühönghet e világ, meg nem tör minket, mert Krisztushoz tartozunk! Hízeleghet a világ, el nem csábít, mert Krisztushoz tartozunk. S jönnek majd az elmúlhatatlan javak, küszködéseken, bajokon át jutunk hozzájuk. S mikor majd megérkeztünk, senki onnan el nem szakíthat. Bezárulnak kapui Jeruzsálemnek... Kapu-zárva, reteszeit lebocsátva, senki barátja onnan ki nem jô, senki ellensége be nem jô. Ott lesz igaz és bizonyos biztonságunk, ha itt el nem vesztegetjük a mi Igazságunk. (Sz Ágoston: 130. beszéd) + Oltáriszentség Ez a mi ,,mindennapi Kenyerünk''. Vegyed naponkint, hogy naponkint használjon neked! Élj úgy, hogy méltó légy naponta befogadni Ôt! (Sz Ágoston) Mikor a mi Urunk látja, tiszta lelkek hogyan jönnek-sietnek, hogy látogassák Ôt az Áldott Szentségében, rájuk mosolyog. Oly egyenes egyszerűséggel járulnak Ôhozzá, hogy (kicsiny voltukban) nagy örömét leli. (Vianney Sz János) A távoztán elszomorultaknak egyedülálló nagy vigaszt hagy hátra. -- A kegyelem ajándéka nagyobb javunk, mint egész világmindenség java. (Aquinói Sz Tamás) + Tanítás Ha tanítás, prédikálás a te dolgod, elôbb buzgón tanulj, mindent megtégy: forgódj, hogy munkálkodj majd ügyesen, Isten szerint. Úgy hirdessed az igét, hogy elôbb te azt megéld! Ha nem teszed, nép azt látja! A szavával ezt hirdeti, életében amazt teszi! Szavad bizony gúnyt, nevetést kelt közöttük, nép fejet ráz, megvet: s igéd légbe zendült. (Borromei Sz Károly) Mind, aki tanításra vállalkozik, kell, hogy eltöltve légyen mély szeretettel, legnagyobb türelemmel és legfôként: mélységes alázattal! Munkájuk' végezzék legodaadóbb buzgalommal. És így, alázatos imáik altal, az Úr méltónak leli ôket, hogy munkatársai legyenek Ôneki az Igazság és lelkek ügyében. (Kalazanci Sz József) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP 1: Isten az éhezô népnek kenyeret ad a mennybôl. S: Legyünk új emberekké Krisztusban! E: Jézus a testet tápláló kenyérrôl a lelki kenyér fontosságára hívja fel az emberek figyelmét. Hírverés adja tudtunkra naponta, mi mindent kell ,,okvetlen'' összevásárolnunk, csak hogy több jusson az életbôl, egészségünk megmaradjon, vagy egyszerűen ,,modernek'' legyünk. De azt nem mondja meg, mi kell ahhoz, hogy ,,emberek'' legyünk, hogy igazán azzá váljunk. A ,,modern'' ember -- ha megkérdeznôk Sz Pált -- már rég nem az az ,,új'' ember, akinek Isten akarja ôt. Az új ember nem zárja be magát sem a jelen, sem a jövô korlátai közé, neki az öröklét kell! Nem elégszik meg azzal, hogy ,,még'' él, tudja, hogy ,,már'' él. Ô már elkezdte élni az örök életet. Mert azt mondja Jézus: ,,Én vagyok az Élet Kenyere''. Elsô olvasmányhoz / 2Mz 16,2-4.12-15 Izrael pusztai vándorlása során (ahogy Isten népének útján az évszázadokon át) ott van a nép zúgolódása, zűrzavar és viszály; de ott van Isten irányítása és hatalmas gondoskodása is! A zúgolódás elégedetlenséget, szemrehányást és kéréseket is tartalmaz. A kérés csak közvetve és durván kerül elô, de Isten így is meghallgatja és teljesíti. ,,Égbôl szállott kenyeret'' (Zsolt 78,24) adott nekik: ez költôi szólás. A manna nem égbôl hullott, csak fentrôl (vö. Jn 6,32). Isten úgy is művel csodát, hogy a földi valóságot veszi igénybe (a szentségekben is így működik). Épp ezzel mutatja ki, hogy a teremtésnek Ura Ô. (16,2-4: 2Mz 5,20-21; 14,11-12; 15,24; 16,2-3; 4Mz 11,4-9; 5Mz 8,3.16 # 16,15: Zsolt 147,16; Sir 43,19) Válaszos zsoltár / Zsolt 78(77),3-4.23-24.25 és 54 Emlékezés Isten nagy téteményeire Szentleckéhez / Ef 4,17.20-24 Krisztus az új, isteni ember, benne teljesen igaz az Írás szava, hogy az Ember Isten képére van teremtve. Az emberiség azonban ,,vakságban és bűnben'' élt. A ,,régi embert'' le kell vetnünk, mint egy ócska ruhát, és helyébe az új embert fölöltenünk. A levetés, fölöltés képe nekünk szokatlan, fölteszi, hogy az öltözködéshez hasonlóan jellemzô lesz az egész emberre. Az új ember létformája épp ellentéte a régi ,,ôrült ábrándnak, elvakultságnak és vágyakozásoknak'' -- tehát: igazság, világosság, fegyelem, rend és szentség. (4,17: Róm 1,21 # 4,22-24: Kol 2,6-7; 3,9-10; Gal 6,8; Ef 2,15; Gal 3,27; Róm 13,14) Evangéliumhoz / Jn 6,24-35 ,,Uram, add nekem ezt az élô vizet!'' -- mondta a szamaritán asszony (Jn 4,15). ,,Uram, add nekünk ezt a kenyeret!'' -- mondják most a zsidók. Jézus sugallta ezt a kérést, mikor oly életrôl beszélt nekik, amely nem romlik meg, mint a manna (vö. 1. olvasmány), és amely örök életet ad. A manna, amelyet a 78. zsoltár ,,mennyei kenyérnek'' hív, az Emberfiában való hitre készített elô, mert Ô az a kenyér, ki valóban a mennybôl szállt alá. Ezt a Kenyeret csak ajándékul kaphatjuk Istentôl, munkával ki nem érdemelhetjük. Ami egyedül szükséges: hívô lélekkel megnyílni Isten valósága elôtt, készen várni, hogy még a megfoghatatlant is befogadjuk. Némelyek rosszul teszik föl a kérdést, vajon Jézus az Igében való hitrôl szól-e, vagy a Szentség vételérôl (,,enni a Kenyeret''), -- mert beszéde folyamán egyre világosabb, hogy a kettô elválaszthatatlan. (6,27: 2Mz 16,20-21; Iz 55,2-3; Mt 3,16; Jn 1,32-34 # 6,30-31: Mt 12,38-39; 16,1-4; Zsolt 78,23-24; Bölcs 16,20- 22; 1Kor 10,3-4 # 6,35: Péld 9,5-6; Sir 24,19-22; Jn 4,10.14) Szentségre várva Isten jön szembe velünk, fölülmúlva emberi természetünket és értelmünket. A szomjazónak élô vizül, az éhezônek Igazi Kenyérül adja magát. ,,Valóban méltó és igazságos, illô és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk Néked!'' Elmélkedés Jeruzsálemi Sz Cirill (+387) oktatása az Oltári Szentségrôl: ,,Azáltal, hogy részt vettetek a szent misztériumban (szentmise és áldozás), Krisztussal lettetek egytestűvé és egyvérűvé...'' + Az ôsegyház és az Oltáriszentség ,,Valamikor a galileai Kánában isteni hatalmával borrá változtatta a vizet, és most ne hinnénk neki, midôn a bort vérré változtatja?... Ezért tehát biztonságos hittel vegyük az ô testét és vérét. Mert a kenyér jelében veszed az ô testét, a bor jelében veszed az ô vérét, és miután vetted a testet és a vért, Krisztussal lész egytestűvé és egyvérűvé. Így leszünk Krisztus-viselôkké (christophoroi), miután tagjainkba az ô teste és vére száll. Így leszünk Szent Péter szerint az isteni természet részeseivé''... Aranyszájú Szent János (+407) azt írja (In Matthaeum 26,26): ,,Krisztus nem azt mondta: Ez az én testem jelképe, hanem azt: Ez az én testem. Ezzel tanít arra, hogy mi nem a tárgy (kenyér, bor) természetét látjuk a szentségben, hanem az az eucharisztikus imádság által átváltozott Krisztus testévé és vérévé''. Ebbôl a hitbôl táplálkozott áhítatos viselkedésük az Oltáriszentséggel szemben. Tertullianus (+230) írja, hogy a hívek vigyáznak arra, nehogy valami is földre hulljon a szent kenyérbôl és borból. (De corona, 3.) Origenes (+254) is arról tanúskodik, hogy a hívek, midôn az Úr testét tenyerükre kapják, óvatosan és tisztelettel ôrzik, hogy még morzsája se essék le... Amit ma hiszünk, ugyanazt hitték az elsô század végének hívei, midôn az apostolok közül már csak Szent János volt életben. Ebben az idôben (Kr.u. 95k) gyűjtötték össze a ,,Tizenkét Apostol Tanítását'' egy kis könyvben (Didakhé) a hívek számára. Évszázadokig olvasták, használták ezt a Tanítást. A hívekhez szól, ôket oktatja. Szól az Eucharisztiáról is 9., 10. és 14. fejezetében, de nem közli az egész akkori szertartást (ezt a püspök, vagy megbízásából a pap úgy rögtönözte, ,,tehetsége szerint''), hanem -- mai hasonlattal élve -- ún. miseájtatosságot állít össze a hívek számára. Áldozás utáni imádságát ma is jó volna imádságos könyveinkbe foglalni: ,,Miután beteltetek (az áldozás után), így adjatok hálát: Hálát adunk neked, Szentséges Atya, a Te szent nevedért, melynek szívünkben helyet készítettél, a tudásért, hitért és halhatatlanságért, melyet Fiad, Jézus által nekünk kinyilatkoztattál. Dicsôség Neked mindörökké. Mindenható Úr, Te alkottál mindent a Te nevedért, ételt és italt adtál az embereknek, hogy ízleljék és Neked hálát adjanak. Nekünk azonban szellemi ételt és italt adtál és az örök életet szent Fiad, Jézus által. Hálát adunk neked mindenekelôtt, mert hatalmas vagy. Dicsôség Neked mindörökké. Emlékezzél meg Urunk, Egyházadról, védd meg minden bajtól, és szilárdítsd meg szeretetedben, gyűjtsd össze a négy világtáj felôl országodba, melyet számára készítettél. Mert tied a hatalom és dicsôség mindörökké. Jöjjön el a kegyelem és vesszen el a jelen világ! Hozsanna Dávid fiának.'' Az Eucharisztia szellemi étele és itala tudást, hitet, halhatatlanságot ád. Védi az Egyházat minden bajtól, megszilárdítja a szeretetben. Összegyűjti a négy világtájról az emberiséget az Isten országába. Napjainkban valósul meg az, amiért az I. század végén így imádkozott az Egyház (Didakhé, 9): ,,Mint ahogy ez a kenyér elôbb szét volt hintve a dombokon és a búzaszemek összegyűjtése után eggyé vált: úgy egyesüljön a Te Egyházad a föld széleirôl a Te országodba...'' (Kühár Flóris cikke, l. Bangha: Eucharisztia, 102) + Oltáriszentség Tegyük csak föl: eljött a Végnap, s a Fô-Szentségrôl tanításunk, -- kiderül, -- hamis volt és ,,abszurd''! Ha Urunk ottan szemrehányón kérdi: ,,Mért hitted mindezt Szentségemrôl? Mért imádtad a fehér Ostyát?'' -- nem válaszolhatnánk-e rá nyugodtan: ,,Igen! ám, Uram, de ha megcsalódtam s mind mi szent egységbe: Te vezettél félre! Hallottuk a szavad: ,,Ez az Én Testem'' -- a kenyér fölött; ki hitt Neked, hát bűnözött? E mondott ,,tévedésbe'' száz csoda és jel is kísérte, csoda, minô csak Tôled jöhet -- itt tündöklött! Egyházad egy szóval kiálta tanúságot nékünk, hogy helyes hitben élünk s a hitben, amit szentül hittünk, minden szentjeid és jámborid nyomát követtük!'' (Bellarmin Sz Róbert) Senki ne merjen közelítni e Szent Asztalhoz tisztelô, mély áhítat nélkül, igazi bánat nélkül, vagy eszébe ne idézné a megváltás drága titkát. (Aquinói Sz Tamás) Óh szeretet szent Titka! Óh Egységnek jele! Szívhűség köteléke! Ki életre áhítozik, valóban Életet lel itt, hogy benne éljen, Életet, hogy általa éljen. (Sz Ágoston) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP 1: Az angyali kenyér erôt ad Illés prófétának, hogy eljusson az Isten hegyére. S: Éljünk szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket! E: Maga Jézus a mi égbôl szállott kenyerünk. Ha az orvos azt mondja betegének: ,,Nem fog meghalni'', -- persze csak azt érti: ,,Nem ebben a bajban, nem most hal meg.'' S még ezért is hálás a beteg. Jézus mondja: ,,Aki ebbôl a Kenyérbôl eszik, nem hal meg, hanem örökké él''. -- Ezzel a testi halált nem szüntette meg, mégcsak nem is csökkentette fájdalmait. Biológiailag az ember, ez a mostani ember, nem számíthat örök jövôre. De az az ember, akire Isten rátekint, akihez Ô szólott, az, akinek élete eggyé vált az emberré lett Istenfia életével, az bejutott az Életbe, és megmarad örökre. Elsô olvasmányhoz / 1Kir 19,4-8 Illés a pusztába fut Jezabel királyné haragja elôl, hogy életét megmentse. Ott már a halált kívánja magára! Ismétlôdnek rajta Izrael pusztai vándorlásának élményei: fáradtság és csüggedés. Minden prófétának át kell mennie ezen a lelki éjen. De Isten nem hagyja el; Illés megérzi, hogy Isten közel van és segít. Eszi a kenyeret, melyet Isten követje hoz neki, és megteszi útját egészen a céljáig, Isten hegyéig, Hórebig (Sínai), ahol hajdan Isten megjelent Mózesnek. Illés visszafelé megjárja az utat Izrael és az istenhit forrásáig. (19,8: 2Mz 24,18; Mt 4,1) Válaszos zsoltár / Zsolt 34(33),2-3.4-5.6-7.8-9 Bizalom Istenben Szentleckéhez / Ef 4,30-5,2 Megváltásunk pecsétje és záloga a Szentlélek, a szeretet Lelke, aki Isten legbensô lényegébôl ered. Ezt a Lelket megszomoríthatjuk, sôt ki is olthatjuk, sok rút, kicsinyes embertelenséggel (felsorolja Ef 4,31). Isten egészen más, és csak Ô mérvadó azoknak az embereknek a megítélésében, akiket szeretett, gyermekeivé fogadott és Lelkével megbélyegzett. Kétféle norma szerint élni teljességgel lehetetlen. Vagy Istennel élünk, vagy kerüljük a közelségét, és messze Tôle elvesztjük önmagunkat. (4,30-32: Iz 63,10; Ef 1,13-14; 4,4; Kol 3,8.12- 13; Mt 6,14 # 5,1-2: Mt 5,48; Gal 2,20; Zsid 10,10; 1Jn 3,16) Evangéliumhoz / Jn 6,41-51 Jézus testével, lelkével, vérével teljes ember volt, ismerték Ôt és a családját (Mk 6,1-6: 14. vasárnap). Kortársainak ez nehezítette meg, hogy hallatlan üzenetét felismerjék. Hogy jöhetett ez az ember ,,a mennybôl''? Ki tudja ezt, ha nem is érteni, de legalább elhinni? Jézus azt feleli: ,,Senki, hacsak nem indítja rá az Atya, aki Engem küldött.'' Tehát hagynunk kell, hogy Ô indítson és vezessen minket. Ez az a nagy megtérés, mely nélkül nincs hit. A kafarnaumiak keményszívűek, mozdíthatatlanok voltak, akárcsak atyáik a pusztában. (6,44-45: Mt 16,17; Iz 54,13; Jer 31,33-34 # 6,46: 2Mz 33,20; Jn 1,18; 7,29 # 6,51: Lk 22,19; 1Kor 11,24) Szentségre várva Minden ember számára Jézus az Ember. Ô a szegények ínsége, az éhezôk reménye, a szeretôk öröme. Ô az élô Kenyér, akit nem az Ôt befogadó hasonít magához, hanem Ô vesz át minket, a tápláltakat, magába, titokzatos Testébe, hogy mindenki mindenben Krisztus legyen. Ô az Ámen. Ki Ôbenne bízik, az üdvözül. Elmélkedés Aberkiosz ôskeresztény püspök sírfölirata az Oltári Szentségrôl Mindenki elôtt, aki az ôskeresztények jelkép-kedvelô nyelvét ismeri, elsô olvasásra nyilvánvaló e fölirat keresztény jellege: Én, a kiválasztott Város polgára rakattam, még élvén, e követ, testem honaképp a jövôre. Névre: Aberkiosz én, kit a Pásztor, a Tiszta, tanított: Ô ki legelteti nyájait üde mezôn s a hegyekben. Nagy szeme van, s ellát vele mindenüvé a világon! Ô tanitott vala Élet igaz tudományira engem, Ô küldött Rómába, Királyság-látni szememmel, látni Királynôt ott, stólája, sarúja aranyból! Láttam a népet is ott: jelt minden homlokon, égôt! Jártam Szíria földjét s városait, Nizibiszt is. Keltem Eufraton át, s meghitteket szerte találtam. Pál utitársammal vitt mindenüvé a Hit útja, ételül adva igaz forrási Halat az a táj mind. Tiszta, hatalmas Hal, született ki a tiszta Szűzünktôl, mert ez adá a szerettinek Ôt, örök étekül adván. Legjava Bort is adott együtt készítve Kenyérrel. Mindezeket jelül én rendeltem, Aberkiosz, írni; most töltvén a koromnak hatvankettedik évét. Értsd ezeket s érezve velem mondd értem imádat! Senki pedig mást szót síromra rakatni ne merjen, mert ki mer, adnia kell kétezret a Rómaiknak, s drága hazámnak is, ád Szentvárnak (Hieropolis) is, ezret aranyban! (Kr.u. 200 körül; fölfedezte: W. Ramsay 1882-ben, Frigiában) A ,,kiválasztott városnak polgára'' több szentírási helyre emlékeztet, és a mennyország örökösét jelenti. Egyéb, vitán felüli keresztény föliratokon is elôfordul. A harmadik sor ,,tiszta Pásztor''- ában sem nehéz arra a Jó Pásztorra ráismerni, ,,aki életét adja bárányaiért''. A 6. sor Sz Péter szavait juttatja eszünkbe: ,,az örök élet igéi Nálad (Krisztus Urunknál) vannak''. A Pásztor (Krisztus) küldi Rómába, hogy a ,,Királyságot'' lássa, ami ismét nem egyéb, mint az Üdvözítô által annyiszor kiemelt ,,Isten országa''. -- A következô sorokban említett ,,Királynô'' csak megszemélyesítés lehet és az Egyházat jelenti... E szavak: ,,Nyújtott ételül mindenütt Halat... akit tiszta Szűz szült... legjobb Borral... Kenyérrel'' -- az Oltári Szentségnek egyik legrégibb és leghitelesebb ôskeresztény emlékét jelentik. (Artner Edgár cikke, l. Bangha: Eucharisztia, 126; a fölirat szövege itt versbe téve) + Mindennapi Kenyerünket... Mert vajon melyik Atya egyeznék abba bele, hogy a Fia -- hozzá egy olyan Fiú -- maradjon nálunk, s újabb sérelmeknek legyen kitéve, miután már egyszer ide adta ôt nekünk, mi pedig oly kegyetlenül bántunk vele? Bizonyára egy sem, Uram, a Tiedet kivéve. Nagyon jól tudod Te, hogy kihez intézed kérésedet! Óh Istenem, mekkora szeretet van a Fiúban, mekkora szeretet az Atyában! Az édes Jézus részérôl ez nem is lep meg annyira, mert ha egyszer kimondta azt, hogy ,,Legyen meg a Te akaratod'', akkor természetesen, amilyen Ô, nem hagyhatta teljesítés nélkül. Ellenben Te, örök Atya, hogyan tudtál ebbe beleegyezni? Hogyan nézheted, hogy a Te Fiad nap-nap után olyan hitvány kezekbe kerüljön? Hogy egyszer megengedted, még hagyján: de mindennap! Látod, akkor is hogyan bántak vele! Hogyan tűrheti a Te atyai szíved, hogy szüntelenül új sértésekkel illessék? Pedig mennyit követnek el ellene a legszentebb Oltárszentségben! Hányszor látja Ôt a mennyei Atya ellenséges kezekben! Mennyi tiszteletlenség éri ezen eretnekek részérôl. Óh örökké élô Úristen! Hogyan fogadhatod szívesen ezt a kérelmet? Hogyan hallgathatod meg? Nem látod az Ô végtelen szeretetét? Hiszen csupán azért, hogy tökéletesen teljesítse akaratodat és hogy mindent megtegyen értünk, azt is eltűrné, hogy naponkint darabokra szagassák! A Te dolgod, Uram, ezzel törôdni, ha már Ô maga nem gondol semmivel! Miért adja meg Ô az árát minden boldogságunknak? Miért hallgat mindenhez? Miért nem tudja felemelni a szavát a maga érdekében is, nemcsak a miénkben? De meg azután, hát senki se legyen, aki védelmére kel ennek a szeretô Báránynak? Sokat gondolkoztam azon, hogy miért fejezi ki ebben a kérelemben kétszer ugyanazt a gondolatot. Azt kéri ugyanis, hogy add meg nekünk a mindennapi kenyerünket, s azután meg azt mondja, hogy add meg azt nekünk ma. Mintha csak azt akarná kifejezni, hogy az Atya egyszer már odaadta Ôt nekünk s hogy most azután ne vegye el tôlünk a világ végéig, hanem adja nekünk naponként. Indítsa ez a szíveteket, leányaim, arra, hogy szeressétek Jegyeseteket. Hol van az a rabszolga, aki jókedvvel vallaná magát rabnak: az édes Jézus pedig úgy látszik, mintha dicsekednék vele. (Nagy Sz Teréz: A tökéletesség útja, ÖM, 1:189) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP 1: Az örök isteni Bölcsesség jelképes étellel és itallal várja meghívott vendégeit. S: A keresztény okosság abban áll, hogy mindenkor felismerjük Isten akaratát. E: Jézus Teste valóban étel, az Ô Vére valóban ital. Jézus beszéde egyszerű, nincsenek benne tudományos vagy idegen szavak, bonyolult körmondatok. Azt sem tehetjük föl, hogy szántszándékkal homályosan vagy kétértelműen beszélt. Ô az igazság, Ô az élet. Az Ô igazsága maga az élet. Ezért nem lehet Ôt csak oly egyszerűen tudomásul venni, mint valami közlést. Jézus igazsága, az Evangélium: Ô maga. Csak aki elfogadja Ôt, az érti meg. A Kenyér, melyet Ô ad, élô, életadó, ha kézségesen hagyjuk, hogy átalakítson minket. Elsô olvasmányhoz / Péld 9,1-6 Ki ez a ,,Bölcsesség'', aki lakomára hív? Drága erény ô (Péld 8,11), aki által az ember becsülethez és hosszú élethez jut (Péld 4,8- 10). Képzelhetni személynek is; e mai szakaszban oly asszony, aki nagy házat tart. A 8. fejezetben úgy látszik inkább az isteni, mintsem a teremtett világ tagja: mert már ,,kezdetben'' Istennél volt kísérôül, mint teremtô ereje (Péld 8,22). Hogy tulajdonképp isteni lény, azt az Ószövetség nem mondja ki egyenest, ahogy az Isten Igéjérôl sem beszél. A lakoma, melyre a Bölcsesség hív, önmaga: Isten és emberek ,,útjainak'' tudománya. Krisztus nagyobb lakomára hívott meg minket: Ôbenne testesült meg Isten örök Bölcsessége, az Ige, hogy az Élet Kenyere legyen számunkra. (Mt 22,1-14; Jn 6,51-58) Válaszos zsoltár / Zsolt 34(33),2-3.10-11.12-13.14-15 Bizalom Istenben Szentleckéhez / Ef 5,15-20 A keresztények evilági ,,okossága'' abban áll, hogy megérti az idôt és a helyzetet, amelyben él, és hogy Istennek tetszô módon cselekszik. A szakasz második fele konkrét és központi tényre mutat: a Szentlélek működésére az Egyházban. Isten Lelke nemcsak tisztánlátást és jó akaratot ád, hanem képessé is tesz, hogy szűk mivoltunkból kiemelkedjünk, hogy szívbôl hálát adjunk Istennek, és józan lelki ittassággal dicsôítsük Ôt. (5,16-17: Kol 4,5; Róm 12,2; Kol 1,9 # 5,18- 20: Péld 23,31; Kol 3,15-17; Zsolt 33,2-3; 1Tesz 5,18) Evangéliumhoz / Jn 6,51-58 A nagy oltáriszentségi, eucharisztiás beszéde utolsó részében Jézus nemcsak hitet sürget a maga személyében, hanem valóságos fogyasztását a Kenyérnek, amely Ômaga. Még nyersebben kimondja: Testét (,,húsát'') kell ennünk, és vérét kell innunk! De lehet ez? Nem, ha ,,test szerint'' értjük, mert a ,,Lélek éltet'' (6,63). Akkor hát tisztán szellemileg értsük, mint valami lakomát, amelyre a Bölcsesség hív és bölcsességgel tart jól (vö. 1. olvasmány)? Ilyen értelmezés sincs kizárva az eddigiek szerint, de Jézus tanítványai helyesen megérzik, hogy Ô többet akar mondani, épp ezért háborodnak föl. A folytatásból kitűnik, hogy Jézus valóban többet mond (l. a következô vasárnap evangéliuma). ,,Ti is el akartok menni'' megbotránkozva azon, hogy ételül adom magam? Ám menjen, aki nem hisz, és maradjon, aki nem értve is, de hisz! A súlyos oltáriszentségi beszéd teljes horderejét a tanítványok csak az utolsó vacsorán értik meg. És mennybemenetele után fognak össze-összegyűlni, hogy a szent Lakomát megüljék, ,,az Úr halálának és föltámadásának titkát'' (vagyis a meghalt és föltámadt Urat vegyék a misztériumban), amíg csak el nem jô. (6,51: Lk 22,19; 1Kor 11,24 # 6,54: Jn 1,14; 6,39-40; 11,25) Szentségre várva Jézus nagy ígérete az Élet: örök élet, isteni élet, úgy ahogy az Isten örök Fia bírja az életet Atyjától. Jézus az Atyja által és az Atyának él, örök közösségben, egységben Vele. És ezt az életet akarja nekünk is megadni! Elmélkedés Krisztus megígéri az Oltáriszentséget ,,Fáradozzatok, de ne olyan eledelért, mely veszendô, hanem azért, mely megmarad az örök életre, melyet majd az Emberfia ád nektek'' (Jn 6,27). Az emberek felfigyelnek: miféle eledelt fog nekünk adni, ha nem kenyeret? És Jézus most már nyíltan megmondja: ,,Én vagyok az élô kenyér... A kenyér, melyet majd én adok, az én testem a világ életéért'' (Jn 6,51-52). ,,A világ életéért!'' Vagyis a kenyér színe alatt azt a testet adom majd nektek, amely a keresztfán fog szenvedni a világ megváltásáért. Hallgatói szóról-szóra értették -- úgy, ahogy ma is érti az Egyház -- és éppen ezért nagy vita támadt köztük: ,,Hogyan adhatja ez nekünk az ô testét eledelül?'' (Jn 6,53). Akárcsak a mai hitetleneket hallanók: Ugyan, hogy képzeltek olyat, hogy az a mozdulatlan kis ostya az élô Krisztus legyen?... Az Úr látja a mozgolódást, hallja a vitatkozást, -- és mit csinál? Ha beszédét nem szóról-szóra akarta volna értetni, föltétlenül ki kellett volna javítania szavait: Ne vitatkozzatok, nem így értettem. De vajon kijavította-e? Annyira nem, hogy inkább még erôsebben megismétli, amit elsô ízben mondott. ,,Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ô vérét, nem leszen élet tibennetek.'' ...Egyenesen elképzelhetetlen, hogy Krisztus egy ennyire fontos, ennyire alapvetô kérdésben tévedésben hagyta volna apostolait és általuk a hívek százmillióit egész a világ végéig! Krisztus soha nem szedett rá minket; csak ebben a legfontosabb hittételben tette volna meg? Ha Krisztus nincs jelen az Oltáriszentségben, akkor bálványozás, a legszörnyűbb bálványozás, amit mi a misében, amit az áldozásnál csinálunk! És Krisztus mindezt elôre tudta, -- hát megengedte volna, szó nélkül elnézte volna ezt a tévedésünket? Pedig nézzük csak, mit tesz Krisztus? Nem javít ki semmit! Nem von vissza semmit! Ellenben odafordul a legbensôbb barátaihoz, a tizenkettôhöz: ,,Csak nem akartok ti is elmenni?'' (Jn 6,68) Mintha mondaná: Tudjátok, mennyire szeretlek titeket; ha azonban ti sem hiszitek, amit mondok, inkább menjetek el ti is, de szavaimból vissza nem vonok semmit! Az utolsó vacsorán eljött az alapítás ideje. Az Eucharisztiáról szóló egész katolikus hit, az egész eucharisztia- tan, az Úr Jézusnak három rövidke mondatán épül. Ez a három mondat: ,,Ez az én testem'', ,,ez az én vérem'', és ,,ezt cselekedjétek az én emlékezetemre''. Ez a három mondat egy egységbe olvad össze, és forrása mindannak, amit az Oltáriszentségrôl tanít a katolikus Egyház. És mit tanít? Valami egészen páratlan, egészen fölfoghatatlan, egészen megrendítô fönséges dolgot. ,,Ez az én testem'', ,,ez az én vérem''. A kenyér és bor külsô megjelenési formája, íze, illata, alakja, súlya, szóval a kenyér és bor színei megmaradtak, de nem maradt meg a kenyér lényege: átváltozott Krisztus testévé és vérévé. És hogy ez ne csak egyszer történt légyen, az utolsó vacsorán, errôl intézkedik az Úr parancsa: ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre''. A világ ilyen döntô fontosságú szavakat még nem hallott. Páratlanul fönséges szavak voltak azok is, amik a világ teremtésekor elhagyták a Teremtô ajkát: ,,Legyen világosság! És lôn világosság'' (1Mz 1,3); de ezek csak a világosságot hívták le a földre, míg amazok magát a világosság Teremtôjét hívják közénk. Nagyszerű szavak voltak azok, amiket Szűz Mária mondott az angyalnak: ,,Legyen nekem a te igéd szerint'' (Lk 1,38); nagyszerűek, mert lehívták Krisztust a földre; de csak egyszer hívták le. Ellenben e szavak óta: ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre'', bármikor közénk hívhatjuk, mintegy állandóan fogva tarthatjuk Krisztust a földön. (Tóth Tihamér: Üdvözlégy, Oltári Szentség!, 20) + Oltáriszentség Krisztus Teste és Vére vételével a lélek azzá változott, amit magához fogadott. -- Ne szabj határt a szeretetnek, ki Istent szereted, a legfôbb jót, a minden határokat fölülmúlót! (Nagy Sz Leó) Hogy jól végezz szentségimádást, észbe tartsd. E Szentség: Jézus Krisztus, múltjelen-jövô! A Szentség a Megtestesülés utolsó foka, Urunk földi életének végsô, végigtartó fázisa. Hogy e Szentségben minden kegyével eláraszt. Hogy minden hitigazság itt van, ide tart, ide torkollik. Hogy semmit nem kell hozzátennünk, míg mondjuk: Eucharisztia -- az Oltár Szentsége -- mert az maga Jézus Krisztus. (Eymard Sz Péter) Ha Szentségi Jézusnak szerelme nem nyeri meg szívünket, akkor Jézus legyôzve, vesztett! Hálátlanságunk nagyobb az Ô jóságánál; gonoszságunk hatalmasabb az Ô nagy szereteténél! Imádjad, látogasd a magános, az elhagyott Jézust, szerelmének e Szentségében a földiek meg se látják... Mindenre van idejük, csak Istenük-Uruk meglátogatni nincs! Itt vár, eped értünk Szentség házában. Utcákon, szórakozóhelyeken a nép nyüzsög. Istennek háza üres, elhagyott. (Eymard Sz Péter) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 21. VASÁRNAP 1: A választott nép megígéri, hogy az Úr lesz az Istene, és mindig Ôt fogják szolgálni. S: A házastársak látható egysége szent dolog, mert Krisztus és az Egyház láthatatlan kapcsolatát jelképezi. E: Jézus a legkiválóbb tanítómester: szavai az örök életre vezetnek. Egy erôs egyéniség mindig ellentmondást vált ki azokból, akik nem hajlandók mások véleménye és vezetése alá vetni magukat. Az ellenállásnak lehet tárgyi vagy személyes oka, és gyakran nehéz a kettôt megkülönböztetni. Jézus sok hallgatója ,,keménynek'' találta szavait, és otthagyták Ôt. Mások maradtak. Ki tudja, vajon ezek voltak-e a ,,jobbak'', hiszen Júdás is maradt -- legalábbis külsôleg. Maradjak vagy eltávozzam: e választás elé valójában nem valamilyen Egyházzal vagy közösséggel kapcsolatos probléma állít minket, hanem maga Jézus szava. Elsô olvasmányhoz / Józs 24,1-2.15-17.18 Isten meghívta Ábrahámot, kivezette Izrael népét Egyiptomból, és birtokukba adta Kánaán földjét (Józs 24,2-13). Búcsúbeszédében ezekre emlékezteti Izrael törzseit Józsué, Mózes utódja. Az emlékezés választásra hív föl. Mint minden nép és egyén, így Izrael is választhat, megvan a lehetôsége, hogy elfelejtse korábbi útjait, hagyományait, Istenét, és új utak, új istenek mellett döntsön. Izrael számára ott voltak akkor Kánaán pogány istenei, akik szerencsét, pénzt, jólétet ígértek tisztelôiknek, -- tulajdonképpen ugyanazok a bálványok, amelyek minden korban szolgaságba hajtják az embert. (5Mz 6,21-24; 26,5-9) Válaszos zsoltár / Zsolt 34(33),2-3.16-17.18-19.20-21.22-23 Bizalom Istenben Szentleckéhez / Ef 5,21-32 Mindenhol, ahol keresztények keresztény módon élnek, Isten titkából valami láthatóvá lesz a világban. Ez fôleg a hívô keresztény családra áll, amelyrôl az efezusi levél vége (5--6. fejezet) szól részletesen. Az alapszabály: ,,Vesse alá magát egyik a másiknak Krisztus félelmében''. A mai gondolkodásnak a nô alárendeltsége, amelyet a 22-- 24. vers látszólag egyoldalúan sürget, nem oly magától értôdô, mint a korabeli szentírónak és olvasónak. Az apostol nem támadja kora szociális helyzetét, hanem belülrôl, csöndben változtatja meg. A házasságot illetôleg mindent egy mélyebb titok fényébe állít, amelyet úgy hív: ,,Krisztus és az Ô Egyháza'' (5,32). Krisztus félelme és a Hozzá vonzó szeretet határozza meg a házastársak viszonyát, és teszi házasságukat annak a bensôséges kapcsolatnak a másává, mely Krisztus és ,,jegyese'', az Ô Egyháza közt fennáll. (5,21-24: Kol 3,18; 1Pt 3,1- 6; 1Kor 11,2-3 # 5,25-32: Kol 3,19; 1Pt 3,7; Róm 6,4; 2Kor 11,2; Jel 19,7-8; 1Mz 2,24) Evangéliumhoz / Jn 6,60-69 ,,Ki e kenyeret eszi, örökkön él'' (Jn 6,59). Ez ígéret, s egyben követelmény. A tanítványok megérzik, hogy választás elôtt állnak. Azonban számukra is ,,kemény beszéd ez'', nehéz felfogni, még nehezebb elfogadni. Jézus látja szorongó kétségüket, mégsem von vissza semmit. Sôt kiegészíti a megdicsôülésérôl szóló jövendöléssel. Ezzel a tanítványoknak aligha lett tisztább a kép. De nekünk értenünk kell, hogy Jézus emberré válása, keresztáldozata és mennybemenetele (megdicsôülése) egyetlen titok három állomása, és az Élet Kenyerében az egész testté lett, föláldozott és égbetért Krisztus van jelen: embersége, áldozata, fönsége. Hitbeli döntésünk a Szentség színe elôtt nem valami tannak szól, hanem Krisztus egész igazságának és valóságának. (6,62: Jn 6,33.38.51; 12,32 # 6,63: Jn 3,6) Szentségre várva Jézus nemcsak beszélt, hanem át is adta magát teljesen élete föláldozásáig, ezért nemcsak szavai ,,szellem és élet'', hanem valóságos Teste és Vére is ,,szellem és élet'' lett számunkra. Testének magunkhoz vétele azt jelenti, hogy éljük a szentmisét, mivel szava nekünk szellem, Isten ereje, mely indít, mozgat és átalakít minket. Elmélkedés Az Úr Teste és Vére Test, mely értetek adatik. Értetek, hogy ti ne menjetek tönkre; helyettetek állok én ki az Isten igazságossága elé; haragja engem zúz össze. Nem igazságtalanság ez, hanem az elegettevô s engesztelô szeretetnek tüzes kinyilatkoztatása. Szemléljétek e kápráztató színekben égô tüzet; én gyújtottam azt meg, hogy megmelegedjetek, s általam s bennem Istent új, tüzes szeretettel szeressétek. -- Ez áldozati érzelmekkel van jelen Krisztus a szentmisében, ezekkel lép Isten elé, közénk s közéje áll, és szeretetért s ragyogó sebeiért kérünk és remélünk Istentôl kegyelmet... Értünk adja oda magát Krisztus... milyen öröm, mily kincs ez nekünk, s mily áldozat a szentmise! Jézus vére végtelen kincs, ,,pretium magnum'', lelkünk nagy ára! Isten végtelen irgalma, e szent kehely keretje. Honnan e vér? Isten kegyelmébôl. Tekintsd a forrást; szent szíve dobogásával indult meg keringése, azután kifeccsent; azután kiömlött... Tekintsd sziklás útját, párázatában a Szentlélek kegyelmeinek szivárványát. Tekintsd örök erejét; a ,,pondus aeternitatis'', az örökkévalóság energiája dolgozik benne. Hogy nézik a szentek az égbôl és a szenvedô lelkek a tisztító tűzbôl e szent vérnek szivárgását lelkeinkre? Én is így nézem, áhítatos csodálattal és hálával. Vére rajtunk; megtisztít; ez lelkünk harmata, ki nem száradunk. Megpermetezzük vele szentáldozásainkban érzelmeinket, jó föltételeinket; áldását lekérjük mindenre, cselekedeteinkre és a szenvedô lelkekre. ,,Vér, vér olthatja ki csak a kínt'', mondotta Suso Henriknek [német domonkosrendi misztikus író, +1366] egy elhalt társa. Fölhasználom én is. Vére bennünk. ,,Én vagyok a szôlôtô, ti a vesszôk'', mintha mondotta volna: Vérembôl éltek. Meleg élete árad belénk; mi szívjuk. Vére ég ereinkben s hevül arcunk pírjában. Ágnes mondotta: ,,Vére piroslik arcomon''. Vérét kíméljük, ha a mienket nagylelkűen fölajánljuk; mert nem szeretet az, ha pazaroljuk Krisztus vérét s kíméljük a magunkét. (Prohászka: ÖM, 7:294,296; 34) + Az ôsegyház és az Oltáriszentség Az ôsegyház kultusza fôleg abban különbözött a középkoritól és a maitól, hogy bár istentiszteletének középpontja az Eucharisztia volt, de hiányoztak benne azok a cselekmények, melyekben -- mint a szentségkitétel, szentségi körmenetek stb. -- az imádás közvetlenül az Oltáriszentségre irányul. Hogy azonban az Eucharisztiában jelenlévô Jézust imádás illeti, azt az ôsegyház is felismerte. A 98. zsoltárhoz írt magyarázatában Szent Ágoston (+430) azt a sort akarja megvilágítani (Zsolt 98,5): ,,Magasztaljátok a mi Urunkat Istenünket, imádjátok lábai zsámolyát, mert szent az.'' Errôl így ír: ,,Tűnôdve fordulok Krisztushoz... és megtalálom azt, hogyan imádjuk istentelenség nélkül a földet, imádjuk az Úr lábainak zsámolyát. Mert hiszen a földbôl földet vett magára, hisz a test a földbôl vétetik. Mária testébôl ô is testet öltött. És mivel e testben járt a földön és a testet adta nekünk eledelül üdvösségünkre és senki sem eszi a testet a nélkül, hogy elôbb ne imádná: már könnyű belátni, hogyan ,,imádjuk a földet'', az Úr lábainak zsámolyát (a testté lett Igét: Krisztust!). Nemhogy imádásával vétkeznénk, hanem: nemimádásával követnénk el bűnt.'' Az ôsegyház pietása is imádta a szentségben jelenvaló Krisztust; imádták a hívek, mielôtt magukhoz vették. Ágoston ugyanazt a hitet vallja, mint elôdei, a nagy görög és latin szentatyák. Ôt azonban a szentáldozás hatásai érdeklik, és ezen a ponton ô ád legtöbb felvilágosítást a szentatyák közül. Az Úr szavaira (Jn 6,64) támaszkodva fejti ki az Eucharisztia szellemi gyümölcseit. Szent János evangéliumához írt magyarázatában (Tractatus in Joannem 26,13) így ír (Jn 6,51-hez): ,,Én vagyok az élô kenyér, amely az égbôl szálltam alá. Azért vagyok élô, mert az égbôl szálltam alá.'' Az égbôl szállt alá a manna is. Ám a manna árnyék volt, ez pedig igazság. Aki eszik ebbôl a kenyérbôl, örökké élni fog, s a kenyér, melyet én adandó vagyok, az én testem a világ életéért. Mikor foghatja fel a test, hogy Ô a kenyeret testnek mondja? Ettôl riadtak vissza a zsidók; erre mondták, hogy sok nekik; errôl hitték, hogy nem lehetséges. Az én testem -- úgymond -- a világ életéért. Megismerik a hívek Krisztus testét, ha szüntelenül Krisztus testévé lesznek. Legyenek Krisztus testévé, ha Krisztus lelkébôl akarnak élni. Krisztus lelkébôl csak Krisztus teste él. Értsétek meg testvéreim, mit mondok. Van láthatatlan lelked, és van látható tested. Mondd meg nekem, melyik él a másik által? Lelked él-e tested által, avagy tested él-e lelked által? Mindenki, aki él, úgy felel erre, -- és ha nem tud rá felelni, nem tudom él-e -- mit felel mindenki, aki él? Azt, hogy igenis: testem él lelkem által. Már most akarsz-e hát te is Krisztus által élni? Akkor légy Krisztus testében! De hát élhet-e az én lelkem a Te tested által? Hiszen az enyém az én lelkem által él, a tied meg a te lelked által. Krisztus teste pedig csak Krisztus lelke által élhet. Azért mondja Szent Pál apostol is ennek a kenyérnek magyarázataképpen: Egy kenyér, egy test vagyunk sokan (1Kor 10,17). Óh, szentsége a jámborságnak, titkos jele az egységnek, köteléke a szeretetnek! (O sacramentum pietatis, signum unitatis, vinculum caritatis!) Aki élni akar, már van, hol élhet, már van, mibôl élhet. Lépjen hozzá, higgyen benne, forradjon vele egybe egy testté, hogy életre támadjon. Ne riadjon vissza a tagok kötelékétôl; ne legyen rothadt tag, amely levágást érdemel, ne legyen torz tag, hogy szégyenkeznie kelljen miatta. Legyen szép, beleillô, egészséges tag, forrjon össze a testtel, éljen Istenbôl Istenben, és úgy fáradozzék a földön, hogy utóbb uralkodhassék az égben.'' (Kühár Flóris cikke, Bangha: Eucharisztia, 112) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 22. VASÁRNAP 1: Tartsátok meg pontosan és lelkiismeretesen az Isten parancsait! S: Jézus tanítását tettekre kell váltanunk. E: Isten parancsa fontosabb, mint az ôsök hagyománya. Aki nem vágyik sem vagyonra, sem hatalomra, aki sem embertôl, sem haláltól nem fél, az megtámadhatatlan, az szabad ember. Alávetheti magát törvényeknek, lehet másoknak engedelmes, mégis szabad és független. Jézus szabadsága függetlenség, világosság és jóság. Vannak olyanok, akik félnek, hogy éppen szabadságuk foglyává lesznek; inkább meglapulnak törvények és elôírások fedezékében, ott nem éri meglepetés ôket. Az ilyen engedelmesség sokszor önzés, mert önféltés és gyávaság. Aki szeretetbôl engedelmes, az szabad. Aki Jézushoz szegôdik tanítványul, szabadságot tanul. Elsô olvasmányhoz / 5Mz 4,1-2.6-8 Isten népe a törvényt nem súlyos teherként, hanem Isten ajándékaként fogadta, útjelzôül a népnek és egyénnek. Isten irányítását úgy akarja elismerni és követni, ahogy Isten adta. Semmit hozzá nem tenni, semmit el nem venni: ez ma is, akkor is érvényes, és nem rabszolgaság, hanem egyenesség és szabadság. Az 5Mz 4,6-8-hoz: Más népek (egyiptomiak, görögök) büszkék lehettek filozófusaik bölcsességére, Isten népének kiválósága viszont a Törvény. Benne Isten bölcsessége, igen, maga Isten van népe közt oly módon, amilyet csak Fiának emberré válása és a Szentlélek leszállása múlhatott fölül. Bennünket keresztényeket gondolkozóba ejthet, hogy a hívô zsidóság ma is még a ,,Törvény örömének ünnepét'' üli. (4,1-2: 5Mz 5,1; 6,1; 8,1; 11,8-9; 3Mz 18,5 # 4,6-8: Zsolt 19,8; Sir 1,14-16; 5Mz 4,32-34) Válaszos zsoltár / Zsolt 15(14),2-3.3-4.5 Lelkiismeret kérdései Szentleckéhez / Jak 1,17-18.21-22.27 Isten, mindenek teremtôje (,,a csillagzatok Atyja'': Jak 1,17) teljesen tiszta lényében, és egyértelmű működésében. Nem állít csapdát nekünk. Istentôl csak jót kapunk, ez a hit kijelentése. Ez olykor látszólag ellentétben áll tapasztalati tényekkel, de ezek helyes magyarázatát belátja az, aki megkapta Isten legnagyobb ajándékát, ,,az Igazság Igéjét'': Jézus Krisztus evangéliumát. A szentlecke második felében ehhez egy intés csatlakozik: A keresztény, aki eljutott a hitre, megkeresztelkedett, és vele ,,új teremtéssé'' lett, s a tetteivel igazolja azt. Mindig nyitott szívvel hallgassa az igét, és fordítsa tettekre! (1,17-18: Mt 7,11; 1Mz 1,14-18; Zsolt 136,7; Iz 55,11; 1Pt 1,23; Jn 1,12-13 # 1,21: 1Pt 2,1-2; 1Tesz 2,13; Mt 11,29 # 1,22: Mt 7,24-26; Róm 2,13 # 1,27: 2Mz 22,21-22; Iz 1,17) Evangéliumhoz / Mk 7,1-8.14-15.21-23 E szakaszban az evangélista vitabeszédbe foglalja össze Jézus igéit a tisztaság és tisztátalanság kérdésérôl; ehhez járul melléktárgyként, hogy mi a viszony Isten törvényei és az emberek szabályai, vagyis a ,,régiek hagyományai'' közt. Jézus elôször a farizeusokhoz és írástudókhoz szól, aztán a néphez s végül övéihez. Nemcsak Jézus kortársaira jellemzô, hogy Isten törvényeit félretéve lesik a kordivat gyakorlatát és szokásait, ez ma is fönnáll. Jézus a ,,tiszta és tisztátalan'' magyarázatával csatlakozik a próféták sorához, akik tiszta emberszíveket kerestek, nem pedig külsô tettekben fitogtatott tisztaságot! (7,1-8: Mt 15,1-9; Lk 11,38-39; Iz 29,13 # 7,14-15: Mt 15,10-11 # 7,21-23: Mt 15,19-20; Róm 1,29-31; Gal 5,19-21) Szentségre várva Isten, a végtelen Szent elôtt csak az állhat meg, aki szíve mélyéig ôszinte és jó. Ki merné ezt állítani magáról? -- ,,Tiszta szívet teremts belém, Istenem, adj belém új, állhatatos lelket!'' (Zsolt 51,12) Elmélkedés ,,Belül tele ragadománnyal''. Igazi realizmus lelkünk megítélésében Elsô érzésünk az legyen, hogy töméntelen sok a hibánk. Isten felé iparkodunk, de szórakozottságunk világosan mutatja, hogy a kezdet kezdeténél akadozunk; szeretetünknek iránta tettben s áldozatban kevés kifejezést adunk. Az érzékiség buján nô lelkünkben, és mint a vadrepce a búzatermést, úgy lepi el és teríti le a földre az érzékiség a lelket. Fontold meg, mily nehezen tűröd az ignorálást [semmibe vevést], mily idegen érzelem nálad a türelem, hiú és meg nem tagadott lélek vagy; kívánod, hogy mások kezeiken hordozzanak, s úgy jársz az erény, az alázat iskolájába, hogy prémiumot keresel. Tekintsd, mily nehézkes vagy a penitenciatartásban, mily szorgos az evésben, ivásban, alvásban, mily becézett babának nézed testedet, és ha ételed túlságosan sós vagy cukros, vagy száraz vagy kozmás, ha zsíros vagy kisült, elégiára hangolod lelked húrjait. Mily visszataszító vagy néha társalgásodban, megfontolatlan feleleteidben, nehézkes az engedelmességben, ellenkezô másokkal való engedékenységben, tervtelen és céltalan foglalkozásaidban, önzô számításaidban, dilettáns kötelességeid teljesítésében, szétszórt imáidban; hallgatni nem szeretsz, beszélni nem tudsz, világias vagy viselkedésedben, fegyelmezetlen gondolataidban; affektálsz, koldus vagy belsô életedben. Hányszor gyôz rajtunk a restség, és mily kevésszer szállunk ki ellene erélyesen síkra. Hányszor panaszkodol elöljáróidra! Hányszor hanyagolod el a jót emberi tekintetbôl! Mennyi pelyva és pozdorja, szemét, kóró, forgács... a tisztítótűz élesztésére! Csillagokba nézünk egy beláthatatlan nagy kórház tömkelegébôl, mely mindenestül egészen beleszorult lelkünkbe. De nemcsak hibáink, hanem bűneink is vannak; nemcsak kórházról, de hullaházról van itt szó. Bár ne volna rajtunk a halál szaga; de a múlt alighanem számtalan sötét emléket mutat, melyek mindegyike megérdemelte a poklot... Ne botránkozzunk meg ezen; a vértanúk is a pokolra gondolnak. Gondoltak örök dicsôségre, Krisztus szerelmére, a lelkiismeret tisztaságának fölségére, Isten kegyelmére; de gondoltak a pokolra is. Ne hidd, hogy csak nagy bűnösöknek való. Puha a pázsitos, mohos erdô, de sziklák a bordái. Ha csodákat művelnél is, akkor is vigyázz! Krisztus mondotta. Realizmusunk harmadik adata a szent kereszt, a kínszenvedés. Hogy bevilágít ez a puha, kislelkű lélekbe! Isten szereti fiát, de a kereszt felé tereli útját. Mi sem ágyazhatjuk meg úgy életünket, hogy házunk mestergerendája ne a kereszt legyen. Ne ijedezzünk tôle; nem erôs ház az, melynek hiányzik ez a mestergerendája. Gerenda is (kemény, durva), de mester is; tanít sokra; különösen pedig nevel szép, erôs, formás, életre. (Prohászka: ÖM, 7:284; 19) + Konokságról és képmutatásról Kérdezed, mi a kemény szív? Ha nem félsz e csapástól, a tiéd máris az! -- Ki becstelenebb? Az ki becstelen voltát bevallja? vagy aki életszentség színével takarja? (Nagy Sz Bernát) + Hagyomány Törvényszegés, csak egyetlen szóval is eltérni az evangéliumi- apostoli tantól; vagy másképp gondolkodni [hitrôl], mint ahogy az áldott apostolok s ahogy atyáink azt tanulták s tanították a Szentírás felôl! (Nagy Sz Leó: 82. levél -- Marciánus császárhoz) + Megváltás Óh ti zsidók! Hitetlenségtek üdvösségünket szolgálta. Krisztus halála fölszabadít bennünket, vádol titeket. Csak ti egyedül -- és jogosan -- vagytok híjával annak, ami egyébként mindenünknek elveszett kincs lett volna! (Nagy Sz Leó) + Üdvözülés Ha valaki meg akarja lelkét menteni, csak annyi a teendôje, hogy átvizsgálja lelkiismeretét, szembesítve az Egyház örök erkölcstanával. (XXIII. János pápa) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 23. VASÁRNAP 1: A messiási országban Isten orvosolja az emberi nyomorúságot. S: Isten a világ szemében szegényeket választotta ki, hogy gazdagokká tegye ôket a hitben. E: Jézus megnyitja a süketek fülét, és megoldja a némák nyelvét. Ha csak látunk valakit, talán van róla valami elképzelésünk, benyomásunk, de sokat még nem tudunk és könnyen csalódhatunk. Aztán ez az ember felém fordul, szól hozzám, hallom szavait, figyelem hanghordozását, -- s akkor történik valami: már nem vagyunk idegenek, már beszélgetünk, talán barátságot is kötünk majd. Nemélyikünk nem néma ugyan, de nehezen találja meg a szót, amely embertársához vezetné. Legalább kezdjük azzal, hogy hallgatunk a másikra, szavát beeresztjük bensônkbe, és választ keresünk rá. S még valami: hagyjuk hívô lélekkel, hogy Jézus megérintsen szavával és gyógyító kezével! Elsô olvasmányhoz / Iz 35,4-7 E szakasz Izajás próféta üdvösség-szózata, inkább ének, mintsem olvasmány. Tartalma jövendölés a végidôrôl, melyben Isten hatalma láthatóvá lesz, királysága beteljesül. Isten ,,bosszúja'' az, hogy végrehajtja ítéletét: ez szabadulás, üdvözülés Isten népe számára, s büntetô megtorlás ellenségeire. A jövendölések fényt vetnek Izajás idejére: most vak az emberiség, süket és béna, de: ,,Ne féljetek, él az Isten, itt az Isten, és segíteni fog''. Nekünk is szól ez az üzenet. (35,4: Iz 40,10 # 35,5-6: Iz 43,19-20; 48,21; Mt 11,5; 15,29- 31; Mk 7,37; ApCsel 3,8) Válaszos zsoltár / Zsolt 146(145),7.8-9.9-10 Isten: az Úr, a segítô Szentleckéhez / Jak 2,1-5 ,,Istennél nincs személyválogatás'' (Róm 2,11). A jognak Istene Ô; nincs nála pártosság, s fôleg nem a szegények rovására (Sir 35,15-17). Ott állnak a szegények üres kézzel Isten és az emberek elôtt, semmit sem mutathatnak föl -- ezért lesznek ôk részesei a mennyek országának. Isten adományát ugyanis csak ajándékként kaphatjuk, ezért nem jut azoknak belôle, akik vagyonukat és tekintélyüket fitogtatják. Az Egyház és minden közösség hite abban mutatkozik meg, hogy tiszteli-e, szereti-e a szegényeket. (2,1: 5Mz 1,17; 3Mz 19,15; Jak 2,9 # 2,5: 1Kor 1,26-29; Jak 1,9-10; Gal 3,26-29) Evangéliumhoz / Mk 7,31-37 E szakasz közepén ott az arámi szó ,,Effeta -- nyílj meg!'' E szóval működik Isten hatalma és bölcsessége (Bölcs 10,21). Jézus az idôk végén helyreállítja azt, ami kezdetben jónak, egészségesnek teremtôdött. Az ember beszélô és halló képessége természete teljességéhez tartozik. Az Isten és ember közötti kapcsolat abban áll, hogy az ember meghallja és megérti Isten szavát, felel Neki hittel és megvallással. De az emberek sem alkothatnak közösséget, ha nem beszélnek egymással, és nem hallgatják meg egymást. (Mt 15,29-31 # 7,32: Mk 5,23; 8,23-25; 1Tim 4,14 # 7,36: Mk 1,44-45; 5,43 # 7,37: Iz 35,5-6) Szentségre várva Tiszteljük Istent azzal, hogy nagy tetteit és adományait felidézzük, a jelenbe hozzuk. Ô maga jön akkor, életének gyógyító, megszentelô erejével. A Szentségben is ,,emlékét idézzük'' (,,Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre''), és akkor az élô, teljes, szeretô Krisztus valóságban megjelenik. Szól hozzánk, válaszol, segít, magába fogad. Elmélkedés Megszólás helyett magunk hibáit javítsuk! Az ördög úgy dolgozik, mint a nesztelen reszelô... Idejében kell lelepleznünk, nehogy baj legyen... Van, akiben túlbuzgóságot és nagy lelkesedést éleszt a tökéletesség iránt. Ez ellen nem lehet senkinek kifogása. De ha ez a lelkesedés odafajul, hogy az a jó lélek a többiek minden legkisebb hibájában súlyos törvényszegést lát; hogy mást sem tesz, mint megfigyeli ôket, és siet beárulni hibáikat az elöljárónak, ha hozzá még az is megtörténik, hogy neki magának is vannak hibái, s ezekkel szemben vak: a többi aligha fogja méltányolni buzgalmát, s valószínűleg nagyon rossz néven veszi akadékoskodását. Értsük meg végre, az igazi tökéletesség nem egyéb, mint az Isten és felebarátunk iránti szeretet. Minél tökéletesebben teljesítjük az erre vonatkozó két parancsot, annál tökéletesebbek vagyunk. Ôrizkedjünk tehát az oktalan túlbuzgóságtól, mert ezzel csak ártunk magunknak. Mindenki törôdjék saját magával. Errôl azonban másutt részletesen beszéltem, s így nem akarok róla itt többet mondani. A kölcsönös szeretet annyira lényeges, hogy ennek ápolásáról sohasem szabad megfeledkeznetek. Észrevenni másokon minden csekélységet -- sokszor olyan dolgot, ami nem is tökéletlenség, hanem csak azért szúr nekünk szemet, mert nem értjük meg -- ez nem helyes. Az ilyen eljárás aláássa lelkünk békességét és megzavarja a másokét. Mit ér azután az ilyen tökéletesség? Nagyon vigyázzunk arra, hogy a hibákat ne tárgyaljuk egymás között, mert különben csakugyan az ördögnek volna belôle haszna. Az ilyesmibôl származnak ugyanis a szokásos zúgolódások. Másnak hibáját csak annak mondjuk el, aki azon segíteni tud. Nálunk, tekintve, hogy oly pontosan megtartjuk az elôírt hallgatást, az ilyen megszólalásokra nem igen nyílik alkalom, de azért mindig jó, ha résen állunk. (Nagy Sz Teréz: A belsô várkastély, ÖM, 1:266) + Szeretet A szeretet Istenhez hasonulás, amennyire halandók képesek. A szeretet valami lelki ittasság. A szeretet forrása tűrés szakadékos mélye, az alázatnak tengere. (Lajtorjás Sz János) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 24. VASÁRNAP 1: A megígért Megváltó: Isten szolgája, a fájdalmak férfia. Szenvedése végül diadalt arat. S: Ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott a belôle fakadó jócselekedetek nélkül. E: A Messiás hivatása, hogy önként vállalt szenvedéssel váltsa meg a világot. Oly sokszor hallottuk Jézus szavait, hogy most, mikor fölolvassák nekünk, már alig halljuk. Többé már nem indítanak meg. Hová is jut az ember!... Jézus közvetlenül és egyenesen szól hozzánk. Azon fordul egész életünk, hogy mi is közvetlenül és egyenesen válaszolunk Neki. Elsô olvasmányhoz / Iz 50,5-9 Az Izajás-könyv második felében négy helyen van szó ,,Isten szolgájáról'' (Ebed-Jahve: a szenvedô Messiás). A mai szakaszban prófétaként lép elénk. Fülét és egész lényét kitárta Isten szavára, és a szolgálatába állt. Ez üldözést és durvaságot hozott fejére, és végül halálát okozta (a 29. vasárnap 1. olvasmánya). De Istennel egynek tudja magát, és így semmi sem ijeszti. A szöveg nem mondja, hogy ki az a ,,szenvedô szolga'', aki itt magáról beszél. Jézus tárja föl az értelmet, mikor ezt az ószövetségi szöveget magára vonatkoztatja; Ô fogja össze a maga személyében minden próféta küldetését és sorsát. Életét és fôleg szenvedését, halálát az emberek szolgálatának, megváltásának szenteli. (50,6: Mk 15,16-20 # 50,7: Ez 3,8-9 # 50,8: Róm 8,31-33) Válaszos zsoltár / Zsolt 116(114-115),1-2.3-4.5-6.8-9 Hála a megmentésért Szentleckéhez / Jak 2,14-18 A hit önmagában, tettek nélkül, csak halott hit és nem üdvözít. Jakab apostol tevékeny kereszténységet sürget. A helyes hit még nem ajánlólevél a mennyek országába. A hitnél is fontosabb az ember cselekedete, amely a hit alapjaira épül. Csak tetteinkben lesz láthatóvá, hitünk igaz-e és hatékony-e. Az apostol említette példa nem légbôl kapott. Még a mi szentmise-liturgiánkban is az elbocsátó mondat: ,,Menjetek békével'' -- hazugsággá lehet... Szegények nálunk is akadnak... (2,14: Róm 30,20-31; Gal 2,16; 5,6 # 2,15: Mt 25,41-45; 1Jn 3,17) Evangéliumhoz / Mk 8,27-35 Jézus e résztôl kezdve nem példabeszédekben szól, hanem legbensôbb titkait kezdi föltárni az apostoloknak. De ôk még most sem értik. A mai szakasz három részbôl áll: Sz Péter vallomása a Messiásról, a kínszenvedés elsô megjövendölése és fölhívás a kereszt követésére. A kijelentés, hogy az Emberfiának szenvednie kell, szükséges kiegészítése és kiigazítása Péter vallomásának: ,,Te vagy a Messiás''. A Messiás cím ,,Fölkent''-et jelent, ahogy olajjal felkenték a királyokat koronázás helyett. Jézus ritkán alkalmazza e címet magára, mert abban az idôben elferdült politikai-nacionalista elképzelések terhelték meg a címet. Ellenben a Szenvedô Isten-szolgáról szóló jövendölésben (1. olvasmány) látja a maga útját. És aki tanítványa akar lenni, az ezen a sötét, göröngyös úton kell, hogy kövesse, -- ahol az egyetlen fény az Isten szavában való szilárd hit. (8,27-30: Mt 16,13-20; Lk 9,18-21 # 8,31-33: Mt 16,21-23; Lk 9,22; Mt 21,42; Mk 9,31-32; 10,32-34 # 8,34-35: Mt 16,24-28; Lk 9,23-27) Szentségre várva Jézus az asztalának és útjának (keresztútjának) közösségébe hív bennünket. Csak a Szentség és a kereszt követôje tudja, ki Ô; s minél tovább jár Vele, annál inkább csak egyetlen nagy gondja és kérése van: Engedd, hogy örökre Veled maradhassak. Elmélkedés Lehet szeretni a szenvedést? Lehet-e a szenvedést szeretni?! Mert ez megoldás volna. És itt eszembe jut a szentek életének egy epizódja, amelyet nem lehet megrendülés nélkül olvasni. Amikor Chantal Szent Franciska még mint világi, gazdag nô, ott van a nagy vadászaton, amikor férje halálra sebesült, és nem lehet mozdítani a sebesültet, és ott látja a ragyogó szépségű, elôkelô, gazdag fôúri hölgy csorogni és folyni az ura vérét, akit olyan szenvedélyesen szeret; látja, hogy csak percek kérdése a halál, és kétségbeesik: akkor az ura rámosolyog és azt mondja -- mosolyogva! -- ,,Szeretni kell a jó Isten akaratát!'' A szenvedést, a keresztet: lehet szeretni?... Elsô pillantásra azt mondja bennem a lélek: nem lehet szeretni. Ami keserű, arra nem mondjuk, hogy édes. Semmi meg nem változtatja az emberi természetet és a szájíznek az érzékenységét: ami fáj, arra nem tudom mondani, hogy nem fáj, és nem öröm a fájdalom! De lehet szeretni a keserűt is talán, hogyha egy édes kéz nyújtja; ha az édesanyám keze nyújtja az orvosságot, akkor talán még valahogy jónak érzem; de ha nem érzem is jónak, mégis szívesen fogadom el, azért aki nyújtja. Egyetlenegy módon lehet fölébe kerekednünk a szenvedésnek, egy módon lehet szeretni a szenvedést, nincsen megoldás más semmi földi problémára: csak a szeretet segít! Szeretni lehet a szenvedést az okáért, szeretni lehet a céljáért, azért, amiért van; vagy legalább örömmel vállalni. Miért lehet szeretni? Szeretni a kézért, amely nyújtja: szeretô kéz nyújtja, Atyám keze nyújtja! Tudom, hogy az méri rám a szenvedést, aki engem a legjobban szeret, jobban mint én magamat. És látok még valakit, aki megédesítteti velem a szenvedést. A Nagy Szenvedôt, az Úr Jézus Krisztust látom szenvedni. Belénk döbben Szent Pálnak egy csodálatos mondata, amely talán hívatva van arra, hogy világosságot derítsen, mindennél nagyobb világosságot, a szenvedés problémájára. Azt írja: ,,Most örömest szenvedek értetek, és beteljesítem, kiegészítem testemben azt, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, az ô testének, az Egyháznak javára.'' Tehát Szent Pál szerint Krisztus megváltott bennünket, de hagyott valamit még nekünk is; mintegy -- vakmerô szó, de megérti mindenki, hogy mit akarok vele mondani -- részt hagyott még nekünk a megváltásban: mi is szenvedhetjük a Krisztus szenvedéseinek részét, a megváltó szenvedés részét. Miért? -- ,,értetek; az ô testének, az Egyháznak javára.'' Íme a szenvedésnek egy mérhetetlenül mély értelme! Engesztelés! -- a legnagyobb gondolat. Engesztelés: másokért szenvedni! És mennyire ideillik a Miatyánk utolsó szava: az Amen. ,,Amen'' annyit jelent, mint ,,úgy van'', elfogadom, igaz, úgy legyen! Annyit jelent, hogy ,,igen''. Micsoda nagyszerű dolog, hogy a keresztény Egyház igennel végzi imádságait! Nagyszerűen illik hozzá: minden ,,igen'' a kereszténységben, semmi sem ,,nem'', minden pozitívum, minden építô, semmi nem romboló, semmi nem negatívum! Pozitívum a szenvedés is, ha engeszteléssé válik. Ha nemcsak tűrés -- a tűrés még csak negatívum -- hanem ha szeretetbôl tesszük, ha engeszteléssé válik. Cselekvés, pozitívum, világmegváltó, világépítô erô! (Sík: A kettôs végtelen, 2:40) + Élô hit Mikor életrôl, szeretetrôl, lelkesülésrôl, odaadásról s egymásba olvadásról csak beszélnek, ott megvannak ezeknek a valóságoknak a fogalmaik, a neveik, mondjuk a szimbólumaik, de ôk maguk nincsenek. Éppenúgy míg én csak hiszek és térdet hajtok s a fénylô ostyát csak nézem, s áldozom is és recitálom imáimat, de a realitásig, az élô Krisztusig s annak fölszívásáig s ennek a nagy realitásnak a két karommal s forró ajkammal való lefoglalásáig nem jutok: addig többé- kevésbé a szimbólumnál tartok, a históriánál s az emlékezetnél; tudom, hogy ô ki volt s hol s hogyan járt; ismerem tanait, megvannak fogalmaim róla, ezek a képek s képletek, de ôt még nem bírom igazán. Úgy vagyok vele, mint az, kinek aranyat ígértek, s a csengô arany helyett papírszeletre írva az arany képletét adják neki; vagy az, akinek ígérték, hogy koncertbe vezetik s ahelyett zeneműkereskedésbe ültetik. Ah, a valóság nem fogalom, nem kép, nem képlet, nem szimbólum, hanem konkrét lét és konkrét akció. Az eucharisztia a krisztusi életközösségnek, az egységes életnek, az életnek róla reám- való s tôle belém-való ömlésének szimbóluma. Ezen szimbólum alatt a krisztusi élet folyama lüktet és vágtat, mint a Lánchíd alatt az eleven Duna. Nekünk nem a hidat, a szimbólumot kell néznünk, hanem le kell ereszkednünk az élô, a lejtô áramhoz. Minden szimbólum valami forma, valami, amit megcsináltak, megkonstruáltak, valami, ami szilárd keret s állandó jel; ilyenek az eucharisztiában is a kenyér és bor színei, melyek elôttünk állnak s melyeket látunk; de a krisztusi élet, a belénk ömlô s minket ragadó élet -- az más; az nem álló, merev forma, hanem akció. Az olyan, mint a vér. A vér addig vér, míg folyik és lüktet és kering; de mihelyt megállt, nem vér többé. Aludt vér nem vér. Az aludt vér megkérgesül s merev formát ölt, s már nem vér többé. Így vagyunk minden élettel, a szellemivel is. Élet csak élô élet lehet; élô élet pedig érzés, akció, élettudat és életirányulás, vágyak, akarások, lélek-reakciók mindenre, ami környékez! fogalmak, képek, keretek fölött él a megérzés. Ezt érti az apostol az élet alatt s erre hív föl, hogy érezzük azt meg s érezzük át s éljük meg, amit a Krisztus átérzett és átélt. S erre az átélésre s megérzésre akarunk iparkodni az eucharisztiával szemben is. Mi a fogalmakat szívesen vesszük róla, de nekünk e fogalmak csak szimbólumok s csak stimulánsok, mert azokon túl magát az életet s az érzést keressük, -- azt a meleg, bensôséges s áramló valóságot, mely a lelket kitölti s kiárad belôle. (Prohászka: ÖM, 24:22; 330) + Ha birtokom kívánod: viheted; ha testem elragadni -- készen engedek; ha vasra verni vágyol vagy megölni: az is jó nekem! Hívôknek, népnek oltalma alá nem futok, mentségül oltárt nem szorongatok. Sôt az kell nékem: áldoztassam föl oltárnak védelmében. (Sz Ambrus) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP 1: A gonoszok az igazak vesztére törnek. S: A békességszerzô ember az igazságosság magvetôje. E: Isten országában az az elsô, aki embertársait szolgálja. Ami történt az újra megtörténik -- mindig és mindenütt. Jézus nekünk is kortársunk. De hosszú, talán túl hosszú idôre van szükségünk, hogy felismerjük Ôt és megértsük útját. Meg kell találnunk helyünket, szerepünket, elhatározásra kell jutnunk. Amíg csak szemlélô és hallgató közönség vagyunk, addig nem értjük Jézus útját. Ô arra vár, hogy csatlakozzunk hozzá, együtt vigyük a keresztet, osztozzunk a szenvedésben. És akkor föltárul nekünk a titka. Elsô olvasmányhoz / Bölcs 2,12.17-20 Az ,,igaz'' a Bölcsesség könyvében olyan ember, aki komolyan veszi Istenét és hiszi, hogy Isten is komolyan veszi ôt. ,,Isten fia'' az Ószövetségben Isten népének a neve (Oz 11,1). Késôbb ebbôl azt következtették, hogy e népnek egy-egy tagja is Isten fiának tekinthetô, olyannak, akit Isten magáénak fogad és szeret. A hitetlenek, az ,,istentelenek'' szemében az ilyen igény tűrhetetlen és lehetetlen volt. De Jézus egészen különös értelemben hívja magát Isten Fiának, mert Ô eredete és lénye szerint isteni. A hitetlennek ismét egyszerűen képtelenség ez; a zsidó igazhitűség ôreinek szemében pedig halálbüntetést érdemlô káromlás. (2,12: Jer 11,19; Jn 5,16.18; Mk 14,1- 2; 9,31 # 2,18-19: Zsolt 22,9; Mt 27,43; 26,67-68; Iz 53,7) Válaszos zsoltár / Zsolt 54(53),3-4.5.6-8 Segítséghívás az ínségben Szentleckéhez / Jak 3,16-4,3 A becsvággyal és irigységgel szemben a ,,bölcsesség'' jó gyümölcseivel mutatja ki fölényét. Ez igaz akkor is, ha a hatalomért vívott harcban nem a bölcsesség, hanem a büszkeség gyôz. Megesik ez keresztény közösségekben is! A második rész hevesen kikel az egyházközségben elôforduló viszályok ellen. Ha mindenki vaktában törtet a maga célja felé, az nem keresztény élet, és nyilvánvalóan az imádság sem lehetséges többé. (3,17-18: Péld 2,6; Bölcs 7,22-23; Zsid 12,11; Mt 5,9 # 4,1-3: Róm 7,23; 1Pt 2,11; Zsolt 66,18; Mt 6,5-6.33) Evangéliumhoz / Mk 9,30-37 Már másodszor szól arról Jézus, hogy Ô, az Emberfia és Isten Szolgája, az ,,emberek kezére adatik''. Megölik majd, de Isten föltámasztja. Ez alkalommal nem tiltakoznak a tanítványok (vö. Mk 8,32), de most is éppúgy érthetetlen és idegen nekik az ilyen beszéd. -- Márk a következô részben Jézus több megnyilatkozását összefüggô tanításba fűzte (9,33-50). Jézus beszéde a tizenkettônek szól, de a jövendô tanítványokra is érvényes. A szakasz végén a hatalmi és érvényesülési harcról beszél, és ez bizony mindmáig idôszerű! Nem véletlen, hogy amit Jézus a szolgálatról és utolsó helyre való ülésrôl mond, többféle kapcsolatban és szövegösszefüggésben maradt ránk. A hatalmi törtetés és az ,,igazam van'' kórsága földúlja az egyházközösséget, és elhomályosítja még Krisztus képét is (ahogy ezt a történelem is tanúsítja). Ô azért jött, hogy szolgáljon. A kicsinynek, a gyöngének, az elnyomottnak oldalán áll. (9,30-32: Mt 17,22-23; Lk 9,44-45; Mk 8,31; 10,33-34 # 9,33-37: Mt 18,1-5; Lk 9,46-48 # 9,35: Mk 10,43; Lk 22,24-27) Szentségre várva Jézus szavai közelgô szenvedésérôl különösen csengenek. Nemcsak mondotta e szavakat, hanem élte és szenvedte is ôket. Szavaiban a nagy ,,Igen, Atyám!'' elszántsága és odaadása tör föl. Elmélkedés Alázat és szentség Csodálatos paradoxon, nehezen érthetô dolog. Aki szent és jámbor, vajon vak és bolond, hogy nem ismeri javait? És ha nem isméri, hogy adhat Istennek hálákat reája terjesztett javaiért? Ha pedig érti és tudja javait, miért ítéli a pogánynál és a cégéres gonosznál magát alábbvalónak? Keresztények! Az alázatosság sem vakká és bolonddá, sem háládatlanná nem tészi az embert; hanem arra viszi, amit a nagy szentek cselekedtek, és amit Isten parancsolt. Sz Pál azt tartja magáról, hogy az apostolok legkisebbje, legalacsonyabbja és nem méltó, hogy apostol nevet viseljen. Tovább mégyen, és azt hirdeti, hogy ô a keresztyének között utolsóbb és kisebb. Ez sem elég! Azt hirdeti, hogy ô a keresztyének között legutolsó... ô semmi... Sz Gergely attúl fél, hogy az ô bűneit országos romlással ne verje Isten! Hasonlóan Sz Bonaventura, a földi szerafin, kinek szentségét nem gyôzi csudálni a világ, nyíltan mondotta, hogy ô rosszabb és gonoszabb mindeneknél. Ezeket pedig nem hazugul és képmutatásból, hanem értelmük és ítéletük igazságával mondották! Az alázatos Sz Pál tudta és hálaadással értette, minemű nagy kincseket rakott Isten ôbelé: oly nagy tudományt, melyet senki a világi bölcsességnek fejedelmi közül nem tudott... De hozzátette, hogy nem ôtôle való, hanem Isten ajándékából. Azt írta-e, hogy nem kisebb a többi apostoloknál? Így mindjárt megorvosolta a kevélység ellen és mellé írta, hogy ô ugyancsak semmi. Négy oka vagyon, amelyért akárkiben akármennyi sok jó légyen, magát azokért mások eleibe nem teheti. Elôször: aki látja, mi ôbenne Istené és mi tulajdon magáé, az megérti, hogy csak az dicséretes ôbenne, ami Istené; ami pedig sajátja, az csak gyarlóság, fogyatkozás, vétek. Ami másé, azzal nem dicsekedhetünk... Másodszor: senki közülünk nem tudja mások szüve járását és bűneiben kitérését; senki nem láthatja, minemű ajándéki vannak az Istennek másokban. A maga vétkeit és fogyatkozásit viszont ki-ki látja s irzi... Harmadszor: mennél nagyobb szentségre emeltetik ember, annál nagyobb mennyei világossága vagyon: annál jobban érti bármely apró vétek rútságát, annál több fogyatkozást talál magában. Ha a verôfény sugára bé nem jô házunkba, port nem látunk; de ha egy kis lyukacskán befúrja magát a fényesség, sűrű por látszik!... Mi is akkor értjük fogyatkozásinkat, ha Isten elôtt forgunk, mikor az Ô szépsége mellé támasztja rútságunkat, mikor az Ô világosságával lelkünk setétsége megtisztíttatik. Negyedszer: azt gondolják a szent emberek, hogy ha Isten úgy megvonná tôlük kegyelmes segítségét, mint a gonoszoktúl, s olyan kísértéseket bocsátana rájuk, milyenekben a legnagyobb bűnösök vannak: talán olyan és annál is nagyobb vétkekbe esnének... Azt sem felejtik, hogy aki az egyik órában elesett, a másikban felkelhet! Ezért nem úgy jár, mint aki megutálá a vámszedôt és megítélé Mária Magdolnát, mert példájukból megtanulta, hogy másnál jobbnak ne vélje magát! Mert könnyű Istennek a kemény kövekbôl Ábrahám fiait szerezni!... Amely fának ágai terhesek gyümölccsel, alákonyulnak: az üres vesszôk mennek föl sudáran. Teli vagyunk alázás okaival, és ha Isten elôtt nincs utálatosabb, mint a szegény kevély, akkor méltán gyűlölséget érdemlünk, ha megismervén fogyatkozásainkat, mégis kevélykedünk. Kitűl oltalmazzon az Atya, Fiú, Szentlélek Isten. Amen. (Pázmány: Az alázatosságrúl, advent 3. vasárnap, 1. beszéd) + Vigasztalanság idején semmit sem szabad változtatni, tartsuk szilárd-makacsul elhatározásaink', melyek e bús napok elôtt vezettek; vagy döntéseket, miket követtünk korábbi vigasz idején. Mert épp ahogy a jó lélek irányít, fölvidít vigaszban, a gonosz úgy akar vezetni, ,,tanácsolni'' csüggedés alatt. (Loyola Sz Ignác) + Alázat annak fölismerése, kik és mik vagyunk. Csak ezt követheti az ôszinte kísérlet, hogy azzá váljunk, amivé válhatunk. -- Mások hibáinak megvallása nem szolgál lelki könnyebbségre. Kinek-kinek a maga hibáit kell megvallania! (Alcoholic Anonymous) + Adj, Uram, lelki békét, azt elfogadni, amin változtatni nem tudok; bátorságot, azon változtatni, amin tudok; és bölcsességet, felismerni a köztük levô különbséget! De a Te akaratod legyen, ne az enyém! (Assisi Sz Ferenc) + Engedelmesség: Ha akarod, hogy lelkednek szolgáljon test: úgy lelked' Istennek híven alája vesd! Kell, úr az Úr uralma alatt álljon, Isten király minden királyon! (Sz Ágoston) + Bôszavú ,,fônöklést'' senkin se tudok helyeselni: Tettekben, példában vezessen az, ki elöljár! -- Hogyha elöljáró hiszi, hogy ,,neki átadatott mind földön-egen hatalom'': megcsalja magát, s önimádó! (Kalazanci Sz József) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP 1: Józsue féltékenykedik azokra, akik rendkívüli úton kapták meg Isten kegyelmét. Mózes viszont annak örül, ha minél többen szolgálják Istent. S: Az apostol a gazdagság mulandóságára hívja fel a figyelmet, és sürgeti a jogtalanul visszatartott munkabér megfizetését. E: Mindenkit szeressünk, de határozottan forduljunk el attól, aki vagy ami bűnre visz! Nekünk, keresztényeknek sokszor nehezünkre esik keresztüllátnunk jámbor képzeteink ködén, és elismernünk, hogy másoknál is működhet a Szentlélek, olyanoknál, akik másként jámborok és másként hívôk. Sôt még azok sem tesznek mindent gonoszságból, akik éppenséggel támadják a kereszténységet. Talán csak azt támadják, amit mi jogtalanul tartunk és mutatunk a ,,kereszténység'' részének, vagy amit ôk hibásan hisznek ,,kereszténynek''. Ember és ember közt nemcsak a konokul merev ,,vagy-vagy'' lehetséges: ,,vagy barátom vagy, vagy ellenségem!'' Keresztény közösségben fontosabb a kérdés: Milyen kapcsolatban állsz Krisztussal? S még fontosabb: Hogyan lát minket Krisztus?! Ki is válaszolhat e kérdésekre? Elsô olvasmányhoz / 4Mz 11,25-29 Mózes küldetése Isten népének kiszabadítása, s ezt a föladatát csak azért tudta ellátni, mert Isten megadta neki a maga Lelkét és erejét (vö. Iz 63,11). Hetven segítôtársa is részesült a Léleknek ilyen adományában. Fölismeri ezt Mózes a prófétai lelkesülésben, mikor ujjongva táncolni kezdenek, és Istent magasztalják. Nincs fölháborodva, amikor jelentik, hogy két ,,kívülálló'' is ,,prófétál''. Mózes éppenséggel azt kívánja, hogy bár az egész népet elragadná Isten prófétai Lelke. Joel próféta késôbb ilyen általános lélekkiáradást hirdet a végsô messiási idôkre, és Sz Péter apostol a pünkösdi történésben látja ennek a jóslatnak teljesülését. (11,25: 4Mz 11,17; 5Mz 34,10; 1Sám 10,9-13; 19,20-24 # 11,28: Mk 9,38-39 # 11,29: Jo 3,1- 2; ApCsel 2,4.16-18) Válaszos zsoltár / Zsolt 19(18),8.10.12-13.14 Öröm Isten törvényén Szentleckéhez / Jak 5,1-6 E szakasz fenyegetô beszéd olyan gazdagok ellen, akik fölöslegüket nem akarják megosztani a szűkölködôkkel, még most sem, ,,az utolsó idôkben'' sem, Isten ítélete elôtt. Ezek a gazdagok vakok, nem látják sem a szegények nyomorát, sem az idôk jeleit! Mindezt Sz Jakab hozzánk intézi, akik többé-kevésbé jámbor keresztények vagyunk! Nem számít, hogy sok vagy kevés pénzünk van-e; a végítéleten az Emberfia azt kérdi majd tôlünk, hogyan bántunk a szegénnyel és a ,,legkisebbel'' az Ô testvérei közül. Ez a ,,legkisebb'' nem okvetlen a legkevesebb pénzű, hanem talán a meg se született, a legmegvetettebb, a legelfeledtebb, a legbűnösebb, a legüldözöttebb, a legutáltabb -- az Ô testvére! (5,1-3: Lk 6,24-25; Mt 6,19-20; Sir 29,10; Péld 11,4.28 # 5,4-6: Ám 8,4-8; 5Mz 24,14-15; Sir 34,21-22(25-26); 3Mz 19,13; Mal 3,5) Evangéliumhoz / Mk 9,38-43.45.47-48 A mai evangélium elsô felében különös szó hangzik el: ,,Aki nincs ellenünk, velünk van!'' Sz Máténál fordítva szól: ,,Aki nincs Énvelem, az ellenem van.'' (Mt 12,30 és hasonlóan Lk 11,23) Jézus elmondhatja mindkettôt, különféle helyzetre persze. Ô harcban áll a gonosszal, de ha emberekrôl van szó, akkor nincs szívében korlátolt fanatizmus. Ha valaki Jézusra hivatkozva valami jót tesz, hagyjuk érvényesülni, még ha az Egyházon kívül teszi is! Jézus beszél Isten irgalmáról azok iránt is, akik bár nem keresztények, de emberiességbôl jót tesznek Jézus bármelyik rászoruló hívével. -- A második rész vezérszava: megbotránkoztatás. Botrányt okozni itt annyi, mint valakinek megingatni a hitét, vagy általában, valakit rosszra vezetni. (Ez a ,,botrány'' evangéliumi értelme, nem pedig a mai: ,,fölháborodás, megütközés''.) (9,38-40: Lk 9,49-50; 4Mz 11,28; 1Kor 12,3 # 9,41: Mt 10,42; 1Kor 3,23 # 9,42-48: Mt 18,6-9; Lk 17,1-2 # 9,48: Iz 66,24) Szentségre várva Isten jöhet követeléssel hozzánk, hiszen Ô ajándékozó, jóságos és szeretô Isten. Az Ô útja mifelénk a legnagyobb áldozat: tulajdon Fiát adta halálra értünk. És ez a mi utunk Ô felé... Elmélkedés Isten irgalma és a pokol Éppen az irgalom és szeretet mélyebb pszichológiája külön kulcsot ád kezünkbe a kárhozat valóságának átértésére. Ha szabad egy egészen transzcendens [természettúli] igazságnak emberszabású fogalmazást adni: A kárhozatot éppen a megbántott, megcsúfolt, kárvallott szeretet teszi érthetôvé, sôt szükségessé. ,,Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érette.'' Ez az egyszülött Fiú úgy szerette a világot, hogy önmagát adta érette, mindenestül, egészen a kereszthalálig. Ebben a fönntartás nélküli odaadásban benne van az a nagy vallomás: az ember csakugyan sokféleképpen kísértve van a bűnre. Kísérti természete, gyarlósága, a világ csábítása, húzza az érzéki világnak hármas karja: a test kívánsága, a szemek kívánsága, az élet kevélysége; sodorja vészes oksággal a gonoszságnak már kialakult országa, mely félelmes, felsôbbséges hatalmát megmutatta már az elsô emberrel szemben (1Mz 3). De a bűnre-csábítás ezer szavát túlharsogja az ellentállásra való az a fölhívás és a hűségre való az az indítás, mely az Úr Krisztus megtestesülésének, életének, evangéliumának és kereszthalálának titkából szól. És ha mindennek dacára marad bűn, bűnös Isten-elvetés és megátalkodás: lehet-e a szeretetnek erre más felelete, ha igazán szeretet, véres, piros, tüzes, élô szeretet, és nem élettelen árnyék, mint ami minden megsértett és lábbal tiport szeretetnek felelete: Mit kellett volna még cselekednem az én szôlômmel, és nem cselekedtem vele? Talán mivel vártam, hogy szôlôt teremjen, és vadszôlôt termett? Most tehát megmutatom, mit cselekszem az én szôlômmel! Elhordom sövényét, hadd pusztítsák; lerontom kerítését, hadd tiporják. És parlaggá teszem: nem metszik és nem kapálják többé, és fölveri a burján és tövis. És a felhôknek megparancsolom, hogy esôt ne hullassanak reá (Iz 5,6). Így válik csak érthetôvé, hogy a pokol tüze végelemzésben nem más, mint annak az isteni szeretetnek tüze, mely a mennyország boldogsága. Ugyanaz a nappali világosság gyönyörűség az ép szemnek és kín a betegnek; ugyanaz a fagyos januári szél üdülés az ép szervezetnek és halál a sorvadtnak. Ugyanaz a szent, szeretô Isten szeretet, bizalom, boldogság az ôt szeretô léleknek; rettenet, folytonos szemrehányás és ítélet a kárhozottnak. Az ítéletben és mindenegyes elítéltnek lelkiismeretében kigyullad az ítélet megokolása: Nem Isten ítélt el engem, hanem magam; nem Isten irgalmán múlt, hanem az én igyekezetemen. Amikor tehát megkörnyékeznek a kárhozat kínos árnyai (,,circumdederunt me dolores inferni''), akkor van teljes okunk és jogunk összeszedni minden hitünket, minden reményünket és szeretni- tudásunkat, -- és rendületlenül bízni, amint ez a Tauler idézte koldus mély katolikus igazsággal mondta: -- Nekem két erôs karom van: az egyik az Isten akaratában való megnyugvás, a másik az ôszinte Istenkeresés. Ezzel a két karommal erôsen átölelem az Istent és nem engedem el, még ha a kárhozatra akarna is taszítani. S inkább volnék a pokolban Istennel, mint a mennyországban Isten nélkül. (Schütz: Örökkévalóság, 257) + Csak nézzük saját magunk fogyatkozásait, s hagyjuk békén a másokét. Mert azok bíz', kik gonddal rendben élnek, könnyen fölháborodnak bármiken. És nagyon fontos leckét vehetünk épp azoktól, akik fölháborítanak! (Nagy Sz Teréz) + Rossz a jó álruhájában Hogy vonzó legyen a rossz, a jónak alább is álruháját kell felöltenie. A poklot ,,égi arannyal'' kell kifényezni, másképp sosem kél el a gonosz! S ha a rosszat mindig tulajdon nevén neveznék, sokat veszítene vonzerejébôl! (Például ,,születésszabályozás'' = életfojtás, magzatölés; ,,új életmód'' = sodomásság; ,,ballépés'' = házasságtörés, hűtlenség; ,,hozzányúl'' = ellop, stb.) (Sheen) Erkölcsbe taposó undorító könyvekre azt mondják: ,,bátor''; amik morális renden dúlnak, azokat úgy hirdetik: ,,merész'' és jövôbe-nézô, ,,haladó''; Isten-támadók neve ,,progresszív'', ,,korszak-alkotó''. Rothadó nemzedéknek mindig szokása volt, hogy a pokol kapuit a paradicsom aranyszínére fesse! (Sheen) + Mind aki rágalmaz, mind aki hallgatja, az ördög hajléka! Annak a nyelvében, ennek a fülében ott ül vigyorogva. -- A fösvénység oly furcsa láz: annál kevésbé érzed, minél forróbban éget, minél vadabbul összeráz! (Szalézi Sz Ferenc) + Ha valami szeretetlen hangzik el a füled hallatára, szólalj föl rögtön a távollévô védelmére, vagy távozz, vagy ha megtehetni, szakítsad félbe társalgásuk! (Vianney Sz János) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 1: A házastársak Isten akarata szerint egy emberpárrá lesznek. S: Isten kegyelmébôl egy testet alkotunk Krisztussal. E: Jézus tanítja, hogy a házasság felbonthatatlan. Az Isten képére teremtett embernek hatalma és felelôssége van. Építhet, rombolhat. Az ember végzete a világnak, amelyben él. És azoknak, akikkel együtt él. A házasság több merô szerzôdésnél. Az emberi élet alapvetô rendje az. Benne az ember megpróbáltatik, benne az ember éretté válhat. A szeretet, szerelem szigorú iskolájában tanulja férj és feleség az emberi és isteni erényeket. Elsô olvasmányhoz / 1Mz 2,18-24 Kezdetben férfivá és asszonnyá teremté ôket Isten. Errôl a kezdetrôl szól Mózes 1. könyve (2--3. fejezet) kora képszerű tanításával. Célja, hogy megmagyarázza az ember mai helyzetét, fôleg a férfi és nô viszonyát. Minden teremtmény közül csak a nô a ,,férfi segítôje, aki hozzá való''. Egymás számára teremtôdtek és egymásra szorulnak. A házastársi szeretet erôsebb bármi más emberi kapocsnál és természeténél fogva egyszeri, egyetlen mindenki számára. Ebbôl pedig következik egysége és fölbonthatatlansága. (1Kor 11,8-9; 1Tim 2,13; Ef 5,31; 1Kor 6,16) Válaszos zsoltár / Zsolt 128(127),1-2.3.4-5.6 Az istenfélelem áldásai Szentleckéhez / Zsid 2,9-11 A zsidókhoz írt levél utasítás és intés oly keresztényeknek, akiknek hite vagy reménye az eltévelyedés veszélyében forog. A szentíró olvasói számára fôleg Jézus mindenek fölötti fontosságát és papságát emeli ki. A szakasz eleje (2,5-16) rámutat, hogy Jézus ugyan rövid idôre osztozott velünk az emberi szomorúságban, de magasan fölébe emelkedik az angyaloknak. Minden, amit a 8. zsoltár általában mondott az ember alacsony és magasztos voltáról, nem sejtett módon Krisztusban valóra vált. Testvérünkké lett, emberi természetünk és sorsunk részese, a halálban is, amelyet magára vállalt, azért, hogy megtörje a halál uralmát és ,,megszenteljen'' minket, azaz közvetlen közelébe vigyen az isteni valóságnak (a ,,fönségben''). (2,9: Zsolt 8,5-7; Fil 2,6-11 # 2,10: Róm 11,36; 1Kor 8,6; Zsid 4,15; 5,2-3.9-10 # 2,11: Jn 17,19; Zsid 2,17-18; Zsolt 22,23) Evangéliumhoz / Mk 10,2-16 vagy Mk 10,2-12 A mózesi törvény a házastársak elválását lehetségesnek tartja oly értelemben, hogy a férj elbocsáthatja feleségét, de elváló okiratot kell írnia a számára. Jézus nem elégszik meg a törvényben megengedettel, Ô erkölcsi parancsot akar, és ez megvan magának a teremtésnek a rendjében, ahogy Mózes I. elsô két fejezete bemutatja. Isten a férfit és a nôt egyenrangú társul személyi (nem pedig csak sexuális) közösségbe teremtette, és ez természete szerint megváltozhatatlan. Némelyek szerint Jézus nem szigorú paranccsal állítja, hogy a házasságot nem szabad fölbontani, hanem csak magasabb erkölcsi követelményül. Jézus azonban itt voltaképpen Isten eredeti akaratát jelenti ki, ez pedig keresztényekre szigorúan kötelezô. -- Az evangéliumi szakasz záradéka további részlet tanításából: ahogy a hegyi beszédben Isten országát a szegények, alázatosak, tisztaszívűek, az igazságot szomjazók, üldözöttek osztályrészéül jelenti ki, úgy itt Isten országa a kisdedeké; azoké, akik nem tudnak semmi ,,teljesítményre'' hivatkozni, csak üres kezüket tarthatják feléje, alázatos, gyermeki bizalommal. (10,2-12: Mt 19,1-9 # 10,4: 5Mz 24,1 # 10,6-8: 1Mz 1,27; 2,24 # 10,11: Mt 5,32; Lk 16,18 # 10,13-16: Mt 11,25; 18,3; 19,13-15; Mk 9,37; Lk 18,15-17) Szentségre várva Csak miután megismerkedett más személyekkel maga körül, akkor ébred rá a kisded, a fejlôdô ember önmagára; tanulja meg, hogyan birtokolja és ajándékozza meg önmagát. De minden emberi ,,te'' továbbmutat a végtelen nagy, örök ,,Te'' felé, aki viszont arcával, egész Szívével felénk fordul Krisztus által és Krisztusban. Elmélkedés Holtomiglan, holtáiglan. (A házasság alapjellege) Lehetetlen mélységes megilletôdés nélkül hallgatni a magyar házassági szertartásnak végét, az ,,esküvôt'': ,,Isten engem úgy segéljen, Nagyasszonyunk, a szeplôtelen Szűz Mária, Istennek minden szentjei, hogy a jelenlevô N-t szeretem, szeretetbôl magamhoz veszem feleségül (hozzámegyek feleségül), és hogy ôt el nem hagyom holtomiglan, holtáiglan, semminemű viszontagságában. Isten engem úgy segéljen!'' Akik ezt az esküt mondják, úgy érzik ott az oltár elôtt, hogy ez a szó híven kifejezi, ami lelküket akkor eltölti. S mégis, aki föleszmél, szinte megborzong, mikor az állhatatlan ember-ajakról, az idô ingatag gyermekétôl hallja az örökkévalóságnak ezt a beszédjét, melyet voltaképpen mégis az Egyház diktál, és a házasulók csak utána mondanak. Olyan formán vagyunk vele, mint Pizarróval, a conquistadorral, aki kiköt egy ismeretlen, vésszel és végzettel teli világnak partjain, és fölgyújtja hajóit: nincs többé vissza! S talán maguk az ifjú házasok is az elsô idôk mámora után úgy hallják tulajdon szavukat ,,holtomiglan, holtáiglan'', mint távoli zárcsikordulást: becsukódott egy ajtó és vele az egyéni szabadság és új életalakító lehetôség; holtomiglan, holtáiglan... Ezt a vegyes, szorongó hangulatot használja föl a modern naturalista, hédonista házassági reform és propaganda, mikor a válásnak teljes szabadságát követeli. Nincs a házasság problematikájának még egy pontja, ahol oly élesen ütköznek össze az ellentétek, mint itt. Nem túlzás, ha azt mondom: ezen a ponton dôl el a csata, hogy melyik szellem alakítja majd a házasság erkölcsét. Ezért mindenekelôtt rögzítjük a katolikus álláspontot és azután szemébe nézünk a naturalizmus érveinek. Az Üdvözítô beszédje éppen ebben a kérdésben rendkívül határozott és ebben a félre nem magyarázható szóban cseng ki: Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! S az Egyház példátlan következetességgel és elszántsággal járta az Alapítótól megjelölt utat... 1. S csakugyan, a házasság fölbonthatatlansága nyilván következik rendeltetésébôl. A gyermekben kézzelfoghatóan megjelenik a harmadikkal szemben való elkötelezettség, mely lényegesen kihív és kiutal az egyéni érdekkörbôl és a házasságot lényegesen énfölötti közösséggé teszi. A gyermek a szülôkre való utaltság megtestesítôje: nevelése a nemzésnek elutasíthatatlan folytatása. Elvált szülôk gyermekei bitang jószágként bolyonganak idegenben, küszöbrôl-küszöbre, az otthon áldott bensôsége s melege nélkül, és két versengô szülô kényeztetése közepett elkényesednek és gyökeresen elromlanak. 2. A házasság két személynek egészen intim és felelôs én-te- közössége. Az ilyen közösségek természetszerűen az egész személyt ölelik át annak egész tartalmával, minden felelôsségével és méltóságával. A személyiséghez pedig lényegesen hozzátartozik a tartama, minthogy a személyesség a halhatatlan szellemi léleknek kiválósága. Tárgyakat lehet használhatóságuk határidejéig birtokba venni, személyt csak örökre. (Schütz: A házasság, 134) + A házasságról Házasságot kötni annyi, mint elfogadni egymást, egyesülni egymással a lét három szintjén: a fizikai, érzelmi és lelki szinten. -- A hitvestársak testi egyesülése azt jelenti, hogy egymásnak tudatosan, önként, szerelembôl odaadják magukat, azért, hogy egymásnak és egy harmadiknak: a gyermeknek ajándékozzák önmagukat; ez tehát lényegében véve kizárja az önzô gyönyört. -- Egyesülni lelkileg annyi, mint bizalommal kicserélni egymással minden gondolatot, érzelmet, benyomást, kételyt, bánatot, tervet, álmot, örömöt, csüggedést... közössé tenni egész belsô világotokat egész fejlôdésében. -- Egyesülni lelkileg annyi, mint kölcsönösen megteremteni egymásban ugyanazt az akaratot, hogy befogadjátok és szeressétek testvéreiteket, hogy találkozzatok és egyesüljetek Istennel. -- Egyesülni lelkileg annyi, mint egymás számára lemeztelenítve és áttetszôen megjelenni együttesen Isten elôtt, mint két imára kulcsolt kéz. Ha csak egy testet jegyzel el, hamarosan megismered, és már másikat kívánsz meg. Ha csak egy szívet jegyzel el, hamarosan kimeríted, és egy másik szív fog vonzani. Ha egy embert jegyzel el, még többet mondok: Isten gyermekét, akkor, ha te is úgy akarod, szerelmed örök lesz. Mert a végtelen, amely túlmutat a férfin és nôn, lehetôvé teszi számukra, hogy örökkévalóvá tegyék szerelmüket. Nem az én hibám, megváltozott! Nem te változtál meg?... És ha megváltozott, miért csodálkozol? Élôvel kötöttél házasságot, nem pedig márványszoborral. A szerelem nem egy pillanatra szóló, hanem örökre szóló választás. -- Szeretni egy férfit, egy asszonyt annyi, mint egy tökéletlen lényt, egy beteget, egy gyengét, bűnöst szeretni. Ha valóban szereted, meggyógyítod, támogatod, megmented. -- Házasságunkat elfogadni annyi, mint hitvestársunkat elfogadni, -- de végsô fokon annyi is, mint Jézus Krisztust, a Megváltót elfogadni. (Michel Quoist: Így élni jó, 173) ======================================================================== B ÉV ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP 1: Az örök bölcsességhez képest a gazdagság semmiség. S: Isten igéje lelkünk mélyéig hatol. E: Az önkéntes szegénység az akadálytalan krisztuskövetés útja. Mikor egy bölcs, jóságos ember ránk néz, úgy érezzük, hogy vizsgázunk, keresztüllát rajtunk. És csak akkor tudjuk elviselni tekintetét, ha minden rendben van velünk. A gazdag érdeklôdik Jézusnál az örök életrôl, és ôszintén érti is, csakhogy ô nem szabad: rabja a gazdagságának. Ezért nem tud megállni Jézus áthatóan tiszta, szeretô tekintete elôtt. Elszomorodva megy el. A gazdagság nem szokta fölvidítani a birtokosát; megakadályozza abban, hogy szabadon saját maga tudjon lenni. Elsô olvasmányhoz / Bölcs 7,7-11 A bölcsesség dicséretét itt (és a bölcsességért való imát a 9. fejezetben) Salamon szájából halljuk. A szentíró becsülni tud hatalmat, gazdagságot, egészséget, szépséget, de egyik sem állandó, és bölcsesség nélkül mit sem érnek. A nap csak nappal ragyog, de a bölcsesség (amely Isten ismerete és közösség, egység Vele) ,,örök fényül'' megmarad az embernek, és még a halálon túl is világít. (7,7: 1Kir 3,6-9.12; Sir 47,12-17 # 7,10: Iz 60,19-20; Jel 21,23 # 7,11: 1Kir 3,13; Sir 47,18) Válaszos zsoltár / Zsolt 90(89),12-13.14-15.16-17 Az örök és jóságos Isten Szentleckéhez / Zsid 4,12-13 Isten igéjérôl szóló himnusszal (4,12-23) zárul a zsidókhoz írt levél e része. Elôbb próféták által szólt az Isten; a ,,napok végsô idején'' a saját Fia által, aki a maga volt isteni Igéje. Valójában a történelmet kezdettôl fogva Isten Igéje alakította és határozta meg. Élô és hatékony ige ez! Az ige az a mód, az az út, amellyel Isten belenyúl a történelembe. A kinyilatkoztatás igéje is, melyet az Egyház hirdet, nemcsak Istenrôl szóló tanítás. Az maga Isten, aki ebben az ,,eleven Igében'' közeledik hozzánk. Igéjével ajánlja föl nekünk az üdvösséget, de egyidejűleg már megkezdi ítélkezését is. Nem csupán a végítéleten, hanem már most, szakadatlanul számadást kell adnunk Neki (és számot ad az ige hirdetôje is)... (Zsolt 95,7-11; 1Pt 1,23; Ef 6,17; Jel 1,16; Jn 12,48; Jób 34,21-22; Zsolt 139,11-12) Evangéliumhoz / Mk 10,17-30 vagy Mk 10,17-27 Jézus a követésére szólít fel mindenkit, s ebbôl az ôsegyház minden hívônek szóló parancsot hall ki. Nem mindenkit hív egyformán a követésre: nem mindenkinek kell mindenét odaadnia, ahogy nem mindenki hívatik meg a vértanúságra sem. A gazdagnak, aki Jézustól az örök élet biztos útját kérdezte, minden vagyonáról le kellett volna mondania ahhoz, hogy Krisztust követhesse. Követni csak az képes, aki megérti, hogy egyedül Isten nagy, minden más kicsi, jelentéktelen, mulandó. De már az kegyelem, hogy ezt megértjük, nem pedig a saját teljesítményünk. A szakasz végén nyilvánvaló lenne a kérdés: mi a jutalma a követésnek? De, legalábbis Sz Márknál, a kérdés nem vetôdik föl. Jézus válasza nem annyira ígéret, inkább buzdítás, bátorítás: aki csatlakozik követôihez, az tapasztalni fogja, hogy Isten a nagylelkűvel szemben szintén nagylelkűnek bizonyul; nem gyôzhetô le nagylelkűségben. (Mt 19,16-29; Lk 18,15-30 # 10,19: 2Mz 20,12-16; 5Mz 5,16-20 # 10,27: 1Mz 18,14; Zak 8,6-7) Szentségre várva Az örök életrôl való kérdés magát az élô Istent kérdi, kutatja és a Vele való végleges együttlétet. Ônélküle az ,,örök élet'' inkább az örök halál nevét viselhetné. De az az élet, amit remélünk