Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 778-4263 e-mail: felso@home.com A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.katolikus.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Kenneth F. Weaver A tudomány a Lepel rejtélyének megoldását keresi Fordította: dr. Sziráki István Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A cikk elektronikus változata Bevezetés Az ereklye egy keresztes lovag hadizsákmánya? Képek a Lepelrôl A Lepel anatómiája Egy biológus elôterjeszti a pára-elméletet Egy detektiv Palesztinából származó virágport talál Háromdimenziós leolvasás A kutatók elkezdik az adatok elemzését Elfogadható magyarázat nélkül Sok a kérdés, kevés a válasz A Turini Lepel Kutatási Programban résztvevô tudósok neve ======================================================================== A cikk elektronikus változata Ez a program az azonos című cikk elektronikus változata. A cikk a National Geographic című magazinban jelent meg 1980 júniusában (vol. 157., No. 6). A fordítás és az elektronikus változat Robert L. Booth, a magazine szerkesztôsége vezetôjének engedélyével készült. A cikk képeinek közléséhez nem kaptuk meg a National Geographic engedélyét. A program illusztrációi más forrásokból származnak, de vagy azonosak a cikk illusztrációival vagy teljes értékű helyettesítôi. A fényképeket Barrie M. Schwortz-tól kaptuk, aki tagja volt a Turini Lepel Kutatási Programnak 1978-ban és aki gazdája a Turini Lepellel foglalkozó legtartalmasabb honlapnak: http://www.shroud.com. A programban szereplô ábrákat Pándi Erzsébet készítette a National Geographicban megjelentek nyomán. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a National Geographic magaziné, Barrie M. Schwortzé és Pándi Erzsébeté. Az itt közölt cikk 1980-ban jelent meg, és azóta számtalan vizsgálatot végeztek a Leplen, vele kapcsolatban, és azokról mégtöbb beszámoló, könyv, cikk jelent meg. Ez a cikk azonban mérföldkô a Lepellel kapcsolatos irodalomban, mert ez a nagy olvasottságú, tekintélyes, angol nyelvű, tudományos/ismeretterjesztô magazin ezzel a cikkel mindenkivel megismertette a Turini Leplet. Ezért jelentetjük meg a cikket a Pázmány Péter Eletkronikus Könyvtárban, méghozza magyarul elôször itt. A tervek szerint a jövôben újabb anyagokat fogunk közreadni a Turini Lepelrôl a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban. +--------------------------------------------------------------------+ | A program képei és ábrái csak megfelelô színbeállítás (24 bites | | színes) és képernyôfelbontás (800 x 600) mellett torzításmentesek. | +--------------------------------------------------------------------+ ======================================================================== Bevezetés Turini Lepelnek nevezik. Talán még hírét sem hallotta az olvasó, hiszen a legutóbbi évekig Olaszország határain kívül csak nagyon kevesen tudtak létezésérôl. Ez a kincsként ôrzött vászondarab, amely milliók tiszteletének tárgya, a modern idôk egyik legbonyolultabb rejtélye. A Lepel nagy erôket felvonultató tudományos vizsgálat tárgya, amely vizsgálat eredményei egy detektívregény izgalmaival vetekszenek. A történeti valóság és legenda különös keverékét képviselô történet szereplôi királyok, hercegek, keresztes vitézek, pápák, és esetleg egy különlegesen okos hamisító. A rejtélyt vizsgáló modern nyomkeresôk között vannak művészettörténészek, patológusok, nyelvészek, bibliakutatók, textilszakértôk, vegyészek, fizikusok és különleges képzettségű fényképészek. A rejtély nyitját jelenthetô tárgyak között olyan bizarr elemek vannak, mint egy római korbács, összeszáradt virágpor-szemcsék, egy jeruzsálemi temetôbôl származó csontok, a Hold és Mars tanulmányozására tervezett űrkorszakbeli eszközökkel nagyított fényképfelvételek. Azonban az a meghatározó jellemzô, amely fontossága mellett minden egyéb eltörpül, az maga a Leplen található kép -- egy szakállas, hosszúhajú, ruhátlan férfi életnagyságú, szellemszerű képe. A halál fájdalmas nyugalmát tükrözô arc akár műalkotás is lehetne. Az anatómiailag hibátlan test korbácsolás, keresztrefeszítés és valószínűleg lándzsa és tövisek okozta szúrások félelmetes nyomait viseli. Az egész a Szentírás Názáreti Jézusról szóló leírásának hátborzongatóan pontos képi másának tűnik. És valóban, sokan hiszik, hogy ez az elefántcsontszínű vászondarab azonos azzal a kelmével, amelyet mintegy kétezer évvel ezelôtt arimathiai József helyezett Jézus teste alá és fölé a Golgotához közeli sziklasírban. {Kép} Csoda, hamisítás, vagy természetes jelenség? A Lepel a XIV-ik században Fraanciaországban történt elsô feljegyzett nyilvános bemutatása óta vitát provokál. A Lepel elsô kiállítását megelôzô történetére vonatkozóan csak feltételezések állnak rendelkezésre. Krisztus keresztrefeszítésére vonatkozó újszövetségi részek említést tesznek egy lenvászon anyagról, amelybe a testét tekerték. Egy Giovanni Battista della Rovere-nek tulajdonított XVI-ik századbeli festmény (lásd fent) azt ábrázolja, hogy az anyag milyen módon fedhette be a testet ahhoz, hogy annak mindkét oldalán lenyomat képzôdjék. A Leplet 1578 óta az olaszországi Torinóban ôrzik. ======================================================================== Az ereklye egy keresztes lovag hadizsákmánya? Kétségbevonhatatlan feljegyzések azonban megközelítôen sem annyira régiek. Történelmi hitelességű feljegyzések a Leplet elôször a XIV. század közepén említik, mégpedig a franciaországi Lirey városában. Tulajdonosa egy hírneves lovag, Geoffrey de Charny, Lirey ura volt. Senki sem tudja biztosan, hol és hogyan jutott az ereklyéhez, bár az akkori szóbeszéd szerint ,,hadizsákmány'' lehetett. A Negyedik Kereszteshadjárat krónikása, Robert de Clari beszámolt arról, hogy Konstantinápolyban 1203-ban látott egy sydoine-t (lepel), amelyen ,,Urunk képmása'' volt. A következô évben, amint késôbbi beszámolójából megtudjuk, a Lepel eltűnt, amikor a kereszteslovagok a bizánci fôvárost kifosztották. Ha a Lirey városában ôrzött vászon és a konstantinápolyi lepel egy és ugyanaz volt, akkor a titkot de Charny magával vitte a sírba. A brit író, Ian Wilson úgy véli, hogy nyomon tudja követni a Lepel vándorlását Jeruzsálembôl Edessáig (ma Urfa városa Törökországban), ahol a képmást ábrázoló vászon híressé vált, majd onnan Konstantinápolyba és végül Lirey városába. Azonban, amint Wilson maga is beismeri, egyes kapcsolatok rendkívül bizonytalanok és közvetettek. Évek során tucatnyi lepel -- egyesek képmással, mások anélkül -- bukkant fel eredetiként. A XIV. század bôvelkedett csalókban, szemfényvesztôkben és különösen hirhedt volt az ereklyehamisításról. Így nem meglepô, hogy Troyes püspöke a Lirey-i leplet hamisnak nyilvánította, amikor azt 1385-ben kiállították. A püspök egyik elôdjének vádjára hivatkozott, aki ,,részletekbe menô kivizsgálás és tanulmányozás'' után arra a meggyôzôdésre jutott, hogy a kelmét ,,a munkát végzô művész tanúskodása alapján fortélyos eljárással festették meg''. Ez az ítélet a késôbbiek során érvül szolgált azok számára, akik a Lepel eredetiségét kétségbe vonták. De az avignoni pápa, VII. Kelemen elrendelte, hogy az anyag továbbra is tisztelet és zarándoklat tárgya legyen, feltéve ha az úgy szerepel a kiállításokon, mint az eredeti lepel ,,reprezentánsa''. Bizonyos nem egészen világos meggondolásból de Charny unokája, Marguerite a megtisztelô tulajdonjogot l453-ban átruházta Lajosra, Szavoja hercegére. Egy XVI. századi feljegyzés szerint, amely David Sox A Lepel Dosszié cimű kiváló könyvében olvasható, Marguerite ,,azért adta a vásznat Lajos hercegnek, mert amikor Burgundiába indult vissza, az ereklyét vivô öszvér megállt Chambéry kapujában (Szavoja akkori fôvárosa), és egy tapodtat sem mozdult.'' A magyarázat, írja Sox, éppen annyira kétes hitelességű, mint amilyen bájos. Bármi is volt az ok, a Lepel attól kezdve a szavojai uralkodóházhoz tulajdonában volt. Lajos herceg külön templomot építtetett Chambéryben -- a Sainte Chapelle-t -- ahol pápai és zarándoki tiszteletadás mellett helyezték ereklyetartóba. Egy esemény, amely 1532-ben történt Chambéryben, napjainkban kap különös jelentôséget. Tűz ütött ki a Sainte Chapelle sekrestyéjében, és még mielôtt a Leplet kimenthették volna, megolvadt ezüst cseppent rá az ereklyetartóból s a cseppek az összehajtogatott Leplet egyes helyeken súlyos mértékben kiégették. Az oltásra használt víz csúnya foltokat hagyott az anyagon. A foltokkal részben eltakart sérülés szembeszökô, de szerencsére a képmás majdnem teljesen épségben maradt. Mint késôbb kiderült, a tűz okozta sérülés értékes adatokat szolgáltatott, amelyeket a tudósok most értelmeznek. 1578-ban Szavoja hercege a Leplet az Alpokon keresztül új székhelyére Turinba (Torinóba) szállította, mely Olaszország északnyugati részén, Piedmontban fekszik. A II. világháború alatti idôszaktól eltekintve azóta folyamatosan ott ôrzik. Négy évszázad telt el és az ereklyét 1978-ban a nyilvánosság számára kiállították, a Lepel Turinba való átkerülésének évfordulóját megünneplendô. A Lepel akkor már 45 éve nem volt hozzáférhetô a nagyközönség számára, amely a Leplet a XX-ik században ezt megelôzôen csak egyszer, 1931-ben láthatta. Több mint 3 millió zarándok látogatott Torinóba a hathetes kiállítás alatt. Közöttük többszáz lepelkutató és rajongó volt, akik szindológusnak nevezik magukat (a görög ,,sindon'' szó után, amely finom vásznat jelent). Tapasztalataikat egy ,,A Lepel és a tudomány'' címen rendezett kétnapos nemzetközi kongresszuson cserélték ki. Hosszú ideje érdekel a műkincshamisítás és a bámulatosan leleményes módszerek, amelyekkel a tudósok azonosítják a hamisítványokat. Ez az érdeklôdés vezetett Torinóba, hogy a kongresszuson résztvegyek, és hogy közvetlenül szemügyre vehessem a kereszténység talán legfontosabb ereklyéjét. Szintén Torinóba érkezett egy három tucat amerikaiból álló kutatócsoport, amely 72 ládányi bonyolult műszert és elektronikus készüléket hozott, abban a reményben, hogy ezek segítségével sikerül megfejteni a Lepel titkait. Amikor beléptem, a Keresztelô Szent János székesegyház reneszánsz épülete fényárban úszott. Magasan az oltár fölött, golyóálló üveg mögött, a több mint négy méter hosszú antik-elefántcsont színű vászon olyan fényesen ragyogott, hogy elôször semmiféle jelet nem fedeztem fel rajta. Amint felkapaszkodtam a rámpára és ráfordultam a ,,Santa Sindone'' elé épített emelvényre, kezdett kirajzolódni elôttem a képmás, amely annyi érdeklôdést, hódolatot és vitát váltott ki századokon át. Az 1532-es tűzvész nyomán keletkezett sérülés kettôs vonala és a vízfoltok domináltak. Maga a képmás -- egy elmosódó, szépia színű lenyomat -- beleolvadni látszott az anyagba amint közelebb kerültem. Hátrább kelett lépnem, hogy a szemem a részleteket ki tudja venni. A ,,vér'' sötétebb volt, mint a test és élesebben rajzolódott ki; a fejen és a karokon sugarakban, a test baloldalán, a csuklón és a lábakon foltokban, és rengeteg, korbácsütésnek látszó vérnyom. A korbácsütések végén olyan sérülések nyomai voltak, melyeket egy flagrumnak nevezett római korbács okozhatott, amelynek szíjai ólom vagy csontdarabokban végzôdtek. Nyílvánvaló volt, hogy a Leplen látható alak kegyetlen, megszégyenítô elbánásban részesült. Az én helyzetembôl nem tudtam megítélni, hogy a vászon ókori volt-e vagy csak régi, hogyan képzôdhetett a lenyomat, vajon a ,,vér'' tényleg vér volt-e és hogy a Lepel eredeti-e vagy hamisítvány. A tudósok ezeket a kérdéseket szándékoztak megválaszolni. A Lepel nem most találkozott elsô ízben a tudománnyal. Az nyolcvan évvel korábban -- 1898-ban -- történt, amikor az elsô fényképfelvételek készültek az ereklyérôl. Azok a képek hívták fel a figyelmet a Lepel sok titka közül a legmeglepôbbre. Amikor a fényképész, Secondo Pia megvizsgálta az elsô üveglap- negatívot, amint az kibontakozott az elôhívó folyadékban, majdnem elejtette izgalmában és megdöbbenésében. Nem a szokásosan valószerűtlen és nehezen kivehetô fénykép-negatív volt a szeme elôtt, hanem egy tiszta, pozitív kép. A vásznon látható fények és árnyékok felcserélôdve jelentek meg, sokkal életszerűbben és realisztikusabban. Ezen túlmenôen olyan részletek tárultak fel, melyek a Leplen soha nem látszottak. A Lepel lenyomatát attól kezdôdôen negatív képnek tekintették. Negatív kép? Évszázadokkal a fényképezés feltalálása elôtt? A feltevés, hogy a Lepel hamisítvány lehet, egyszerre sokkal valószínűtlenebbnek tűnt, hiszen hogyan készíthetett volna egy középkori művész negatív képet és vajon mi okból tette volna. Torinó kincse ekkor még fokozottabb érdeklôdés és még hevesebb viták tárgya lett. Ugyanebben az idôben indított támadást ellene a kiváló klerikus és történész, Ulysse Chevalier, akit ,,Franciaország és talán az egész világ legtanultabb emberének'' mondtak. Miután kb. ötven feljegyzést átvizsgált a Lepellel kapcsolatban, Chevalier egész tekintélyét latbavetve ellene fordult, és az ereklyét hamisnak nyilvánította. {Kép} © 1978, Barrie M. Schwortz A tudomány zarándokai kesztyűs kézzel bánva rögzítették a Leplet a forgatható kerethez, amelyet ehhez a minden részletre kiterjedô vizsgálatsorozathoz terveztek. A Turini Lepel Kutatási Program keretében több mint harminc amerikai kutató és olasz kollégái dolgoztak együtt öt napon keresztül megszakítás nélkül. Egy korai felfedezés: A ,,vér''-lenyomatok, a testrészek lenyomatával ellentétben, áthatolnak a Lepel anyagán és elég intenzívek ahhoz, hogy alulról megvilágítva az anyagot, láthatóak legyenek (fenti kép). De valóban vér az? A Lepel parányi rostjait vizsgáló John Heller biofizikus a rost-mintát kémiai és spektroszkópiai vizsgálatnak vetette alá s azt a következtetést vonta le, hogy ,,az hemoglobint tartalmaz''. De ô is és a csoport más tagjai is további vizsgálatokat terveznek. {Kép} © 1978, Barrie M. Schwortz A nem mindennapos bepillantás a Lepel alá lehetôvé tette a torinói Giovanni Riggi, a kísérlet igazgatója, Samuel Pellicori, az amerikai csoport tagja, és Luigi Gonella, az érseket képviselô tudós számára azt, hogy a ,,vér'' beivódását vizsgálják (fenti kép). {Kép} © 1978, Barrie M. Schwortz Fotófeltétes mikroszkóp segítségével néhány milliméteres fókusztávolsággal készítette Mark Evans (fenti kép) az elsô mikrofelvételeket az égés, a ,,vér'', és a test képének közelrôl való tanulmányozása céljából. A nyomokban talált rozsda valószínűleg az 1931- es kiállításon használt rajzszögrôl maradt az anyagon. Amíg a ,,vér'' a fonalakon keresztül terjedt, és összegyűlt a hasadásokban, a test képének sárga színezôdése csak a fonal darabok felszíni rostjain található. Ha a képmás olyan hamisítvány, hogy vásznat egy felhevített szoborhoz nyomtak, akkor a kiemelkedô részeken, mint pl az orrhegy, a perzselôdés mélyebb rétegben mutatkozna. A Leplen minden elszínezôdött rost azonos árnyalatú; a sötétebb részeken csak az elszínezôdött rostok száma nagyobb. Semmi nem utal arra, hogy az elszínezôdés a rostokba hatoló gáz vagy folyadék volna, és semmi nyoma pigment lerakódásnak. A tudósok közül néhányan úgy vélekednek, hogy a test és a lepel között csaknem tökéletesen érintkezés volt, és azt feltételezik, hogy a képmást izzadság, és a test-olaj hozta létre meghatározatlan hosszúságú periódus alatt. Mások szerint annak a feltételezésnek van több alapja, hogy a képmás gyenge perzselôdés következménye, de hogy mi eredményezhette, azt nem lehet tudni. ======================================================================== Képek a Lepelrôl A Lepel elülsô oldala A Lepel hátulsó oldala A Lepel arca A Lepel elülsô oldalának pozitív képe negatív képe {Kép} {Kép} © 1978, Barrie M. Schwortz © 1978, Barrie M. Schwortz A Lepel hátulsó oldalának pozitív képe negatív képe {Kép} {Kép} © 1978, Barrie M. Schwortz © 1978, Barrie M. Schwortz A Lepel arcának pozitív képe negatív képe {Kép} {Kép} © 1978, Barrie M. Schwortz © 1978, Barrie M. Schwortz Pozitív kép fotonegatívon? A világos és sötét területek most úgy helyezkednek el, ahogyan a szemünk azt megszokta, és így a Lepel képe megdöbbentôen életszerűvé válik. Amint ez a jelenség az 1898-ban készült elsô fényképfelvétel során ismertté vált, az máig sem csökkent érdeklôdést váltott ki. De a lenyomat keletkezési módja azóta sincs feltárva. Az egy-egy kérdésre talált felelet újabb és újabb kérdést vet fel. ======================================================================== A Lepel anatómiája A Leplen látható férfi, bárki is legyen, keresztrefeszítésbôl eredô sebek nyilvánvaló nyomait viseli. (A Római Birodalomban a keresztrefeszítés alkalmazását Krisztus után a negyedik században betiltották.) A fejet körülvevô ,,vér'' erek, a test oldalán a vastag patak a bibliai töviskoronát és azt a döfést idézik, amelyet keresztrefeszítés alatt a százados lándzsája okozott. Az életnagyságú lenyomat, amelyet fototechnikailag tesznek intezzívvé, valójában szellemszerűen halovány. A testet befedô korbácsnyomok a flagrumnak nevezett sok fonatú római ostorral -- a fonatok végén csont, vagy ólom darabok -- ejtett sebek mintázatára emlékeztetnek. Feltétlenül meg kell említeni a csuklón lévô sebet, amelyet szög okozott. Amikor egy francia orvos az 1930-as években holttesteket használva rekonstruálni akarta a Leplen látható kézsebeket, felismerte, hogy a tenyércsontok a függô test súlyát megtartani nem tudják. A Lepel szakértôk úgy érvelnek, hogy egy középkori hamisító az akkor ismert művészeti tradíciókat követve a szöget a tenyérben helyezte volna el. Bár az evangéliumok a kézsebeket nem határozzák meg közelebbrôl; a ,,kéz'' a görög ,,cheir'' fordítása, amely szó jelenthet csuklót és alkart is. A tükörképszerű égési foltok és vízfoltok az 1532-es templomi tűzbôl származnak, amikor az ereklyetartó megolvadt ezüstje az összehajtogatott anyag sarkaira csöppent. A legsúlyosabban sérült részekre háromszög alakú foltokat, s az anyag visszájára vászonanyagot varrtak. A nagy tüzet megelôzô idôbôl származó kör alakú égések eredete ismeretlen. A halszálka szövésű Lepel 14 láb 3 hüvelyk (428 cm) hosszú, és 3 láb 7 hüvelyk (108 cm) széles. Az anyag bal oldalához varrt sáv lényegében azonos szövésű. Az erre irányuló kutatások szerint az anyag nyilvánvalóan kézzel font rostjai és a szövése összeegyeztethetô az ôsi Közép-Kelet textil technológiájával. Ha a radiokarbonos kormeghatározási vizsgálatot engedélyezik, az az anyag korát 150 éves hibahatárral állapítaná meg. A Krisztus utáni elsô századi eredet nem zárná ki a lehetôségét annak, hogy a hamisításhoz korabeli anyagot is használhattak. A tudomány jelenlegi állása szerint azonban ilyen hamisítás mikéntjére magyarázat nincs. A nagybetűs jegyzetek a keresztrefeszítéssel összefüggô sebekre utalnak. {Kép} {Kép} {Kép} Az oldalseb körüli halvány udvar élesebben látszódik az ultraibolya sugarakkal elôidézett fluoreszkálásról készített felvételen. Többen a csoportban feltételezik, hogy az a szérum, amely a halál beálltakor a vértôl elkülönül. A fluoreszkálás a kémiai összetétel egyik jellemzôje. Sugárzásnak alávetett elektronok energiát adnak le, de nem minden vegyület bocsát ki energiát fluorszkálás formájában. A teljes vér nem fluoreszkál, ezért figyelmet érdemel, hogy sem a korbács nyomok, sem a ,,vér'' lenyomatok nem fluoreszkálnak. {Kép} {Kép} Lepel szakértôk valószínűtlennek tartják, hogy egy hamisító feltételezte volna, hogy az oldalsebbôl a test esetleges elmozdulása esetén ,,vér'' folyt volna át a hátoldalra. Az elôbbi fényképezési technikát alkalmazva az 1532-es tűztôl származó perzselôdés vöröses fluoreszkálást mutat, de a test lenyomata nem. A kutatócsoport néhány tagja szerint ez az eredmény kétségessé teszi a perzselôdési elméletet. Más vizsgálatokban azonban a test lenyomata és a tűz okozta perzselôdés hasonló rekciót mutat. {Kép} {Kép} {Kép} {Kép} A hüvelykujjak látszólagos hiánya a kezeken a szög a csuklón való keresztülhatolásával függhet össze. Az ilyen átszúrás izgathatja a középsô ideget, ami a hűvelykujj nem akaratlagos behajlítását eredményezheti. A csuklókon és az egyik lábon a ,,vér'' körüli halvány udvar egyesek szerint szintén szérum jelenlétére vezethetô vissza. A megalvadó vérbôl vízszerű szérum válik külön. Finom, átlós karcolások mutatkoznak az ultraibolya sugárzásnak kitett Lepelrôl készített képeken. Ezek a láb hátoldalán a legerôsebbek. ======================================================================== Egy biológus elôterjeszti a pára-elméletet A sors iróniája, hogy egy tudós -- és ráadásul agnosztikus -- kelt a Lepel védelmére. Yves Delage-rôl, a nemzetközileg ismert zoológusról van szó. Fiatal biológus munkatársával, Paul Joseph Vignonnal alapos vizsgálatnak vetette alá Pia fényképéit és azon töprengett, hogyan keletkezhetett a képmás. Festmény lett volna? Ô és munkatársa mepróbálták olajfestékkel, majd vízfestékkel reprodukálni. Nem sikerült. Ezután Vignon egy másik megközelítéssel próbálkozott. Feltételezte, hogy a mirrha és aloé -- amelyeket olajjal használtak az ókori temetési szertartásoknál -- érzékennyé tették a halotti leplet. Tudta, hogy a megkínzott test verejtékezés közben ureát termel, amely idôvel ammónia kipárolgást eredményez. A kipárolgás -- érvelt -- az impregnált anyag megbarnulását okozhatta. Elvégzett egy kísérletet, amely egy képmás-szerűséget eredményezett. A ,,vaporográf'' elmélet megszületett és a két férfi meg volt arról gyôzôdve, hogy ismerik a képmás képzôdésének mikéntjét. 1902-ben Delage megjelent a Francia Tudományos Akadémia fóruma elôtt és bemutatta a kísérlet részleteit. Hírnevét nagymértékben kockáztatva kijelentette: ,,a Leplen látható férfi Krisztus''. Ez a kijelentés az akadémiát oly mértékben felháborította, hogy a nyilatkozat kinyomtatását megtagadta. A vita még intenzívebbé vált. Mintegy harminc évvel késôbb a neves francia sebész, dr. Pierre Barbet látta a Leplet és felkeltette érdeklôdését az az új fényképsorozat, amelyet Giuseppe Enrie készített 1932-ben. Barbet a nyomok anatómiai hitelességét holttesteken kísérletezve próbálta igazolni. Hamarosan rájött, hogy a szöggel átszúrt tenyér nem bírja el az emberi testet. Ugyanakkor a csuklónál vagy az alsókarban elhelyezett szög nem szakad ki. Ez az ismeret erôsen a Lepel eredetisége mellett szólt. Ugyanis a Leplen a szögek nyoma nem a tenyéren (mint ahogyan a keresztrefeszítést ábrázoló festményeken hagyományosan látható), hanem a csukló környékén van. Egy középkori hamisító feltehetôen annak alapján készítette volna a képet, amit a festményeken látott, és amit a Szentírás mond, ahol is átszúrt kézrôl van szó. Valószínűleg nem lett volna arról tudomása, hogy a kezet jelentô görög szó, a cheir, jelenthet csuklót és alsókart is. Bár a rómaiak sokezer áldozatot feszítettek keresztre (a Spartacus- féle rabszolgalázadás után hatezret), 1968-ig, az egyik jeruzsálemi temetô feltárásáig ilyen áldozatok csontvázai nem kerültek elô. Egy csontkamrában a régészek rábukkantak egy Jehohanan nevű férfi csontjaira. Az alsó lábszárakat eltörték, amint ez a keresztrefeszítésnél szokásos volt, és egy szög még mindig a sarokcsontok között maradt, a keresztrôl származó olajfa darabbal együtt. De ami leginkább figyelemre méltó, a jobb karba vert szög, pontosan meghatározható nyomot hagyott az orsócsont belsô oldalán a csuklóhoz közel. Az archeológia megerôsítette az anatómiai bizonyítékot, miszerint a Leplen látható kép helytálló. A közelmúltig a Leplet szinte kizárólag az arról készült fényképek alapján tanulmányozták. (A jelen cikk 1980-ban íródott -- Ford.) Viszont 1969-ben, azt követôen pedig 1973-ban a szakértôk (fôleg olaszok) magát a Leplet vizsgálhatták meg. Az elsô csoport csak felületes vizsgálatot végzett és nem szolgáltatott új ismereteket. Az 1973-as csoport azonban számos meglepô felfedezést tett. Elôször is kiderítették, hogy a kép teljesen felszíni, a szálak legfelsô rostjain helyezkedik el, és mélyebbre egyáltalán nem hatol. Mi több, semmilyen festéknyomot nem találtak, még nagyítóval sem. ======================================================================== Egy detektiv Palesztinából származó virágport talál Egy másik felfedezés arra utal, hogy a Lepel valamikor a múltban volt a Szentföldön. Max Frei -- svájci kriminológus -- engedélyt kapott arra, hogy ragadós felületű szalaggal a Lepelrôl port es egyéb részecskéket távolítson el a laboratóriumi elemzés céljára. Frei mikrószkóp segítségével a mintában talált 48 féle pollent -- magvas növényekrôl származó parányi hím reproduktív szemcsék --, amelyek mostoha körülmények ellenére is évszázadokon keresztül fennmaradnak. A pollen szemcsék különbözôek -- egyesek bolyhosak, mások tüskések, ismét mások barázdáltak -- nincs két olyan fajta, amely teljesen egyforma lenne. Így sokféle növény nagy pontossággal azonosítható a róluk származó pollennek a virágpor-gyűjteménnyel való összehasonlítása alapján. Mint várható volt, az azonosított pollenek között Frei sok olyat talált, melyek francia és olasz földön termô növényekrôl származtak. A mintában volt hét, halofil (só-kedvelô) növényekrôl származó pollen, amely növények sós területeken élnek, mint pl. a Holt-tenger környéke, s további más pollen szemcsék, amelyek palesztinai és anatóliai növényekrôl származtak. Elsô pillanatra Frei eredményei arra utaltak, hogy a Lepel a története folyamán volt a Szentföldön. Azonban nem minden tudós volt hajlandó elfogadni ezt az érvelést kritika nélkül. Arra hivatkoztak, hogy a virágport a szél, a madarak, az utazók messzire vihetik, és köztudott, hogy az évszázadok során a Leplet alkalmanként szabad ég alatt állították ki, védelem nélkül. Újabb felismerések alapjául szolgált az a két kisméretű szövetminta és több szál, amelyet a Lepelbôl 1973-ban vettek ki abból a célból, hogy Gilbert Raesnek, egy nemzetközileg elismert textilszakértônek adják át, aki Belgiumban a Ghent-i egyetem professzora. Az anyag egyes jellegzetességei szentföldi eredetre utalnak, s arra vallanak, hogy az anyag valóban nagyon régi. A szövet lenvászon, s Palesztinában ilyen anyagot gyakran használtak halotti lepelként. Raes azt is kimutatta, hogy az anyag nyomokban tartalmaz egy közel-keleti gyapotfajtát is. A szövés halszálkamintás, amely mintázat nem volt ismeretlen az ókorban, bár a síma szövés sokkal elterjedtebb volt abban az idôben. A szálat kézzel sodorták, ez ôsi technika; Krisztus után 1200-ban Európában már rokkával fontak. Végül a szálakat kifehérítették a szövés elôtt, ez szintén ókori gyakorlat volt. {Kép} © 1978, Barrie M. Schwortz Mikroszkópikus nyomravezetô jelek tapadnak a ragasztószalaghoz, amelyet Max Frei svájci kriminológus helyezett a Lepelre. Az 1973-as vizsgálat során Frei által gyűjtött minták palesztin területen honos növények pollenjét tartalmazták. Ezt egyesek bizonyítékként kezelték arra nézve, hogy a Lepel valamikor a Közel-Keleten volt. De az ereklyét többször is védelem nélkül, a szabad ég alatt állították ki. Ezért könnyen elôfordulhat, hogy levegôáramlatokkal messzirôl érkezô pollen került a Lepelre. Ray Rogers vegyész -- balra -- az amerikai csoport számára 36 ragasztószalaggal nyert mintát vitt. Textiliák történetét tanulmányozva Ray Rogers rábukkant egy ôsi ruhamosási gyakorlatra, amely szappangyökérbôl -- Saponaria officinalis -- nyert mosószer használatára épült. Kísérletek azt igazolják, hogy a szaponariával kezelt vászon könnyebben perzselôdik. A szaponaria ismert fungicid, ami magyarázatot adhat arra, hogy a Lepel se nem dohos, se nem penészes. ======================================================================== Háromdimenziós leolvasás Az Egyesült Államokban a Lepel iránt megnyílvánuló jelenlegi tudományos érdeklôdést a Légierô két fiatal tudósa, John Jackson és Eric Jumper indította el. Már 1974-ben elkezdték behatóan tanulmányozni Enrie fényképfelvételeit. Vignonhoz hasonlóan ôk is megfigyelték, hogy a kép minden egyes részének erôssége, vagy intenzitása arányosan változik az adott testrésznek a lepeltôl való távolságától. A legsötétebb részek helyezkedhettek el a legközelebb, a legvilágosabbak pedig legtávolabb. Azt a következtetést vonták le, hogy bármi is idézte elô a kép keletkezését, az a tényezô nemcsak közvetlen kontaktussal tudott hatni, hanem távolabbról is. Hogy elméletüket demonstrálják, a Lepelrôl készült képeket VP-8 képanalizátorral tanulmányozták. A VP-8 olyan bonyolult berendezés, ami a képek intenzitásbeli különbségeit vertikális jelekké átalakítva a képbôl háromdimenziós domborművet hoz létre. Megdöbbenve tapasztalták, hogy a Lepel részletes háromdimenziós adathalmazzal rendelkezik, amely tulajdonság a közönséges fényképeknél és festményeknél nem fordul elô. A komputeres információ segítségével a képmásról háromdimenziós modellt tudtak készíteni. Ez a munka más magas képzettségű szaktudósok figyelmét is felkeltette. Egy csoportjuk l977 márciusában a New Mexico-i Albuquerque- ben találkozót rendezett, amelyre számos európai lepelkutatót is meghívtak. A találkozón megszületett az a terv, amely a Lepel tudományos eszközökkel való vizsgálatát tűzte ki célul a következô évben esedékes torinói nyilvános kiállítással egyidôben. A tudósok két egyházi személy közvetítésével hivatalos engedélyért folyamodtak. Egyikük Adam J. Otterbein atya volt, aki az amerikai lepel- mozgalom vezetôje hosszú idô óta, a másikuk az olasz Peter Rinaldi atya, aki évekig állt egy amerikai egyházközség szolgálatában, Torinóba való visszatérését megelôzôen. II. Umberto, volt olasz király, és mint a szavojai uralkodóház feje, a Lepel törvényes tulajdonosa, már évek óta támogatta a vizsgálatra vonatkozó elképzeléseket. Portugáliából, ahol száműzetésben él, megküldte beleegyezését. Torinó érseke, Anastasio Ballestrero, aki az ereklye ôrizetének felelôse, szintén hozzájárult a vizsgálathoz. A tudósok szabad kezet kaptak bármiféle, a Lepel állagát nem károsító vizsgálatra. 1978 október 8-án, vasárnap este a torinói kiállítás bezárta kapuit. Amint az utolsó zarándok is elhagyta a katedrálist, a Leplet óvatosan kiemelték nitrogénnal töltött vitrinébôl és a templommal egybeépített Királyi Palotába vitték. A palota egyik aranyozástól és kristálytól pompázó csarnoka, amely valamikor királyi vendégek fogadására szolgált, lett az ötnapos vizsgálat helyszíne. A tudósok, közöttük az amerikaiakon kívül olasz csoportok és egy svájci szakértô, éjt nappallá téve dolgoztak. Hosszú, billenthetô asztalt állítottak be, amelyre a vásznat csíptetôkkel és mágnesekkel rögzítették. Amint a kelmét kisimították, a tudósoknak feltűnt, hogy az anyag mennyire ép és meglepôen rugalmas; bár az idôk során megsárgult, meggyűrôdött és sok hajtogatás nyomát viseli. Művészeti vagy régészeti tárgyat addig ilyen kimerítô alapossággal talán soha nem vizsgálták még. A tudósok ultraibolya és röntgen sugarakkal bombázták az ereklyét, és a fluoreszcenciát mérték. Az elektromágneses spektrum széles skáláját alkalmazva mérték a képmás, a ,,vér'', és a háttér által kisugározott, vagy visszavert energia váltakozásait. Infravörös, látható és ultraibolya tartományban, illetve röntgen sugarak segítségével kutattak a szövet vegyi összetételérôl árulkodó ,,ujjlenyomatok után''. A röntgensugár fluoreszcencia például vasat és káliumot mutat ki a vérben, vagy nehézfémeket, melyek általában a festékekben találhatók. Más szakértôk a vászon minden négyzetcentiméterét részletesen lefényképezték, mintegy 500 felvételt készítettek különbözô hullámhosszú megvilágítást alkalmazva. Mikroszkopikusan is megvizsgálták és mikrofelvételeket is készítettek. Ragasztós felületű szalaggal és vákuumos eljárással port, virágport és mikroméretű szövetszálakat, valamint egyéb részecskéket tartalmazó mintákat vettek elemzés céljára. Fellazították a Lepel visszájára a XVI-ik században apácák által varrt anyagot, hogy megnézzék a Lepel másik oldalát. Giovanni Riggi, egy torinói biológus a Lepel másik oldaláról száloptikát alkalmazva felvételeket készített, és mikro-részecskéket gyűjtött. Számos további szövetszál mintát is vettek. ======================================================================== A kutatók elkezdik az adatok elemzését A lelkes, de kimerült csoport péntek estére fejezte be a munkát. A Leplet vörös selyembe tekerték, visszahelyezték az ezüstpántos ereklyetartóba és visszavitték a díszes kápolnába, ahol évszázadokon át volt nyugalomban. Magasan a márvány oltár fölött, üvegablak és vasrács védelmezi. Otthoni laboratóriumaikba visszatérve, a hat tonnányi felszerelést hazaszállítva, a kutatócsoport tagjai[*] nekiláttak a munkaigényes feladatnak, amit az adatok, fényképek, minták feldolgozása és analizálása jelentett. A munka lassan haladt, mivel a kutatók csak szabadidejükben dolgoztak rajta. Több mint másfél év elteltével a munka nagyobbik hányadán még dolgoznak; néha kiábrándító és ellentmondó eredményektôl kísérve, de rengeteg új információt nyerve, amelyek egyre közelebb visznek a rejtély megoldásához. Mik a lenyomat sajátosságai? A nagyítók alatti vizsgálat eredményeirôl beszámolva a tudósok megállapították, hogy a képmás területén lévô szálak halvány, sárgás elszínezôdést mutatnak, amely azonban csak a szálak legfelsô rétegét érinti. Az elszínezôdés nem terjedt vagy ivódott a szálakba, nem futott le az oldalukon, és nem hagyott lerakódást közöttük, mint ahogyan az várható lenne, ha színezôanyagot vittek volna fel akár festéssel vagy bedörzsöléssel. Ennél a pontnál az 1532-es tűz támpontot szolgáltathat. Egyes tudósok véleménye szerint olyan hô, amely elegendô az anyag elszenesítéséhez, elegendô lenne ahhoz is, hogy elváltoztassa a szerves festékek vagy oldószerek színét, és a színváltozás az égett részek közelében lenne a legnagyobb mértékű. Ezzel szemben a sárga elszínezôdés a képen figyelemreméltóan egyenletes egészen a kiégések széléig; elváltozást nem mutatva. Továbbá a tűzoltáshoz használt víz a festéket szétfolyatta volna. Ez azonban nyilvánvalóan nem következett be. Ezen tények birtokában a vizsgálatban résztvevô tudósok testületileg messzemenô következtetést vontak le. Ray Rogers a Los Alamos-i Nemzeti Tudományos Laboratórium vegyésze ezt így foglalja össze: ,,Mostmár csaknem valamennyiünk meggyôzôdése, hogy a képmás nem festmény. Kismennyiségű vasoxidtól eltekintve festékanyagot nem találtunk. Nem tartjuk valószínűnek, hogy a képet, amelyet látunk, akár folyadék, akár pára hozta volna létre. A csoport egyik tagja, a chicagói mikroszkópszakértô Walter C. McCrone, kidolgozott egy hipotézist. Ezt arra a megfigyelésére alapozta, hogy sok sárga szálra mikroszkóppal látható vörös vasoxid tapadt. A finom eloszlású anyagot hasonlónak véli a festôk vasban gazdag földfestékeihez, mint pl. a vörös okker. Elképzelése szerint valamikor ezt az anyagot a kép kiemelésére használták. A többi kutató közül sokan azonban kétségesnek tekintik ezt a feltételezést. A kutatócsoport másik tagja, Samuel Pellicori, a Santa Barbara-i kutatóközpont spektroszkóp szakértôje egy másik hipotézist állított föl. Szerinte a képmás úgy keletkezett, hogy idôvel a testolaj, a verejték és az illatosító szerek, mint pl. a mirrha, megsötédedtek. Ezt elfogadva a kép közvetlen érintkezéssel jött volna létre. A színképelemzés eredményei alátámasztják ezt a feltételezést, de -- mint a kutatócsoport más tagjai rámutatnak -- egy ilyen képnek nem lennének háromdimenziós tulajdonságai. Továbbá a kép az arc azon részleteit is abrázolja, amelyekkel az anyag nem érintkezett. ======================================================================== Elfogadható magyarázat nélkül Maradt még egyáltalán valami, ami a kép keletkezését megmagyarázná? Esetleg az, hogy különbözô műszerekkel végzett vizsgálatok eredményei utalnak arra, hogy a kép az anyag kisfokú megperzselôdésére révén keletkezhetett. Valóban, a képmás a vizsgálatok során hasonló tulajdonságokat mutatott, mint azok a részek, amelyek a XVI. századi tűzvész során csak kismértékben égtek meg. Festékanyagokkal ellentétben a perzselôdés nem változtatta volna meg a színét a tűz következtében. Mi több, víz sem okozott volna sem halványodást, sem szétfolyást. De még mindig nem tudjuk, milyen perzselôdési mechanizmus hozhatta létre a Leplen látható részletekben gazdag képet. A perzselôdés elméletéhez érdekes adalékot szolgáltatnak Ray Hopers és munkatársának, Diane Sorannak kutatásai. Könyveket fésültek át olyan adatokat keresve, amelyek segíthetnek a kép keletkezésének megértésében. Pliniusz, római történész tollából találtak utalást egy struthion nevű anyagra, amelyet textiliák mosásához és öblítéséhez használtak. Struthion a szappanfűnek (Saponaria officinalis) volt az ókori neve. Egyes forrásokból kiderül, hogy a szövôk keményítôt használtak, hogy a láncfonalakat megmerevítsék, amelyet azután szaponáriával mostak ki a szövetbôl, amikor az elkészült. Diane Soran a Lepel anyagához hasonló vászonmintákat szerzett be. Egyrészüket szaponáriával mosta ki, másrészüket anélkül, majd valamennyi mintát rövid ideig tartó hôkezelésnek tett ki. A szaponariával kezelt szövetdarabok sokkal gyorsabban és nagyobb mélységben perzselôdtek meg, mint a kezeletlen minták. Így, ha a Leplet valaha is szaponáriával mosták, akkor az perzselôdésre érzékenyebb lehetett. A szappanfű más szempontból is érdekes. Hatóanyaga, a szaponária alacsonyabbrendű élôlények számára mérgezô hatású, gombaölô anyag. Ez adhat talán magyarázatot arra, miért nincs a Leplen penész vagy egyéb gombásodás, holott hosszú ideig nyirkos és dohos templomokban ôrizték. ======================================================================== Sok a kérdés, kevés a válasz A ,,vér'' valóban vér? Már régóta világos, hogy a ,,vér''-foltok és a képmás egészen különbözôek. Ezt Secondo Pia ismerte fel, amikor megnézte az által készített negatívokat. A ,,vér''-foltok fehéren jelentek meg a negatívon, igazolva azt, hogy azok a Leplen pozitívak, amíg a test képmása, amint már láttuk, a Leplen negatív. A Torinóban tevékenykedô kutatócsoport más jelentôs különbséget is talált a ,,vér'' és a képmás között. Amikor felfejtették a Lepel visszáját takaró anyagot, azt látták, hogy a sűrű folyadék a ,,vér''-es területen átjutott az anyag visszájára is. Ugyanakkor a test képmása a Lepel hátoldaláról nem látható. Nyilvánvaló, hogy a két egymástól különbözô terület teljesen különbözô módon jött létre. Ezidáig egyetlen vizsgálat eredménye sem támasztja alá, hogy a ,,vér'' nem vér. Ugyanakkor számos vizsgálat utal arra, hogy az lehet. A foltok röntgen illetve ultraibolya sugárnyalábra ugyanúgy reagálnak mint a vér. A röntgenvizsgálatok azt is igazolják, hogy a foltok ugyanolyan százalékban tartalmaznak vasat, mint a vér. Végül dr. John Heller a New England Institute-ból a ragasztószalagokra tapadt törmelékben apró kristályt talált, amelyet a hosszű idô alatt erôsen elváltozott hemoglobin módosulatának tart. Szerinte a kristály vér. A többi kutató véleménye megoszlik és újabb vizsgálatokat tartanak szükségesnek. Milyen régi a Lepel? Erre a legkézenfekvôbb kérdésre a kutatócsoport munkája nem terjedt ki. Radiokarbon vizsgálattal lehetne az anyag korát meghatározni, azonban erre ezidáig nincs engedély. A radiokarbon kormeghatározás céljára szánt minta megsemmisül és a hatóságok tartanak attól, hogy a vizsgálathoz a Lepelbôl nagyon nagy részt kell feláldozni. Egy új eljárás azonban eloszlatja ezeket az aggályokat. A gyors, nagy pontosságú eljárás tömegspektrométerként funkcionáló gyorsítóberendezést használ és csupán szemernyi anyagot igényel. Dr. Harry Gove a Rochester-i egyetemrôl azt állítja, hogy mindössze egy négyzetcentiméternyi textilbôl óvatos becslés szerint is 150 évnyi eltéréssel meg tudja határozni a kort. Az anyagminta tisztítása és az összes szennyezôdés eltávolítása után is elég szén maradna ahhoz, hogy a vizsgálatot töbszöri ismétléssel is el lehessen végezni. Torinóból olyan jelzések érkeztek, amelyek arra engednek következtetni, hogy az érsek végül is engedélyezni fogja a radiokarbonos kormeghatározást. Ha minden vizsgálat azt mutatná is, hogy a Lepel valóban antik és az elsô évszázadból származik, még akkor is több rejtély izgatna bennünket. Hogyan kódolódott háromdimenziós információ a képmásba? Amennyiben a kép perzselôdés eredeménye, mi okozta a létrejöttét? Valamennyi technikát figyelembe vettek-e a tudósok, amelyeket egy hamisító alkalmazhatott? Okozhatta-e a szálak megsárgulását vasoxid festékhez használt oldószer elöregedése? Mindezek megválaszolása után is maradna a kérdés: a Lepel valóban magáé Krisztusé? Mind a tudósok mind a teológusok azt mondják, hogy ez örökké a bizonyíthatóság határain kívül marad. ======================================================================== A Turini Lepel Kutatási Program (STURP: Shroud of Turin Research Project) résztvevôi A Turini Lepel Kutatási Programban (STURP: Shroud of Turin Research Project) a következô kutatók vettek részt: Joseph S. Acetta, Lockheed Corp; Steven Baumgart, John D. German, U. S. Air Force Weapons Lab; Ernest H. Brooks II, Mark Evans, Vernon D. Miller, Brooks Institute; Robert Bucklin, Harris County (Texas) Medical Examiner’s Office; Donald Devan, Oceanographic Services, Inc.; Rudolph J. Dichtl, University of Colorado; Robert Dinegar, Donald and Joan Janney, J. Ronald London, Roger A. Morris, Ray Rogers, Larry Schwalbe, Diane Soran, Los Alamos National Scientific Laboratory; Thomas F. D’Muhala, Nuclear Technology Corporation; Joseph Gambescia, St. Agnes Medical Center, Philadelphia; Roger and Maria Gilbert, Oriel Corporation; Thomas Haverty, Rocky Mountain Thermograph; John Heller, New England Institute; John P. Jackson, Eric J. Jumper, U. S. Air Force Academy; Jean Lorre, Donald J. Lynn, Jet Propulsion Laboratory; Walter C. McCrone, Walter C. McCrone Associates Inc.; Robert W. Mottern, Sandia Laboratories; Samuel Pellicori, Santa Barbara Research Center; Giovanni Riggi, Societá Progettazione Riggi; Barrie M. Schwortz, Barrie M. Schwortz Photography.