Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Teológiai tanulmányok Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék Elôszó az elektronikus változathoz 1. Válóczy József ,,Minden csak mindnyájan lehetünk.'' Walter Kasper egyházszemlélete 2. Regyep János A halál, mint a bűn következménye ======================================================================== Elôszó az elektronikus változathoz Ez a program különféle teológiai tanulmányokat közöl. Ebben a második változatában Válóczy József licencia dolgozatát és Regyep János szakdolgozatát tartalmazza. A programot szabadon lehet lelkipásztori célokra használni a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint. Minden más szerzôi jog a dolgozatok szerzôié. A címoldal grafikája Pantokratort, a világon uralkodó Krisztust ábrázolja, ahogy a magyar szent koronán látható. Csomor Lajos rajza. ======================================================================== Tartalomjegyzék Címoldal Walter Kasper egyházszemlélete ,,Minden csak mindnyájan lehetünk'' Walter Kasper egyházszemlélete Licencia-dolgozat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán Készítette: Válóczy József, Budapest, 1997 Konzulens: Dr. Fila Béla Bevezetés A szellemi horizont A Tübingeni Iskola A történelmiség problematikája A II. Vatikáni zsinat Teológiatörténeti meghatározottság Az Egyház misztérium Az Egyház mint az üdvösség egyetemes szentsége Az Egyház mint konkrét történelmi valóság Az Egyház communio Az Egyház egysége Az Egyház mint karizmák egysége Az egyházi hivatal értelmezése Az Egyház küldetése a jelenben Elvi megfontolások Konkrét reform-javaslatok Befejezés Felhasznált irodalom Jegyzetek ======================================================================== Bevezetés Válóczy József: Walter Kasper Walter Kasper századunk második felének meghatározó teológusai közé tartozik. Nem alkotott eredeti, merôben új teológiai rendszert, mint K. Rahner vagy H. U. von Balthasar, nem mutatott föl új perspektívákat nyitó teológiatörténeti kutatási eredményeket, mint H. de Lubac vagy Y. Congar -- mindezeket maga is átveszi és fölhasználja. Mégis figyelemreméltó az a teológiai szintézis, amely a nevéhez fűzôdik, mindenekelôtt aktualitása (realizmusa) és megalapozottsága miatt. Mindenképpen szükséges és hasznos egy átfogó kép gondolkodásának sajátságairól, mielôtt egy konkrét témával, az Egyházzal kapcsolatos nézeteit vizsgáljuk, hiszen egy ilyen áttekintés egyúttal lehetôséget ad a téma feldolgozásával adódó módszertani nehézségek vázolására is. Kasper gondolkodásának talán leglényegesebb jellemzôje a pasztorális elkötelezettsége, ami néhány további jellegzetességet is megmagyaráz. Újra és újra visszatér a pasztorális kifejezés jelentésének tisztázására, fôleg a II. Vatikáni zsinat értelmezése kapcsán[1]: ez nem a dogmatikus tanítással, hanem csak az absztrakt, merô logikává vált dogmatikus spekulációval áll szemben. Az ,,utolsó zsinat'' célja, miként a dogmatikus teológiáé is, az, hogy a tanítást alkalmazza a jelen konkrét valóságra, hogy az üdvösség befogadása itt és most megvalósulhasson: ,,Mit használ a puszta igazhitűség, ha nem lesz termékennyé a konkrét életben!''[2]. Ez az elkötelezettség azt kívánja, hogy a teológus figyeljen a világra, amelyben él[3], próbálja meg megérteni a nyelvét, a szempontjait, és próbálja meg a hite igazságát is az így megismert súlypontok figyelembe vételével megfogalmazni. Kasper művében mindez példaértékű módon megvalósul: szinte minden írásában ill. elôadásában az aktuális helyzet elemzésébôl indul ki, a felfedezett jelenségeket, problémákat igyekszik egy nagyobb (kultúrtörténeti, filozófia- vagy teológiatörténeti) összefüggésbe állítani, és az így felismert valódi kérdésekre választ találni. Pasztorális elkötelezettségébôl következik az a meggyôzôdése is, hogy a mai teológiának és igehirdetésnek a lényegre, hitünk alapjára, középpontjára kell koncentrálnia, hiszen a tétje ma nem egyik vagy másik dogma vagy részkérdés, hanem maga a hit[4]. Ebbôl adódóan teológiai munkásságának középpontja az istenkérdés[5], vagyis az, mit jelent és hogyan közvetíthetô ma a Jézusban kinyilatkoztatott és beteljesedett üdvösség. Ez a kérdés az a horizont, amelyen belül az egyéb teológiai témákat is tárgyalja, nagyobb lélegzetű írásai (önálló könyvei) is nagyrészt ezzel foglalkoznak. Másrészt adódik a pasztorális beállítottságból, hogy írásai gyakran alkalmi írások, olykor elôadások szövegei, amelyek egy- egy adott, gyakorlati jelentôségű kérdésre reflektálnak; és viszonylag kevés a szisztematikus mű[6], sôt az egyháztan területén egyáltalán nem létezik. Ennek ellenére kiolvashatók a műveibôl világos és határozott vonalak, nemcsak azért, mert bizonyos kérdések többször is elôkerülnek a különbözô írásokban, hanem azért is, mert szervesen és logikusan következnek az alapokból, amelyeket olyan gonddal rak le. A jelen dolgozat Kasper Egyházzal kapcsolatos nézeteit szeretné bemutatni: a rendelkezésre álló irodalmat nagyrészt 1962-1987 között született cikkek ill. elôadások szövegei alkotják, amelyek megközelítôen Kasper teológusi pályáját fedik; vagyis nem dolgozza föl a püspökké szentelése óta megjelent írásokat. A dolgozat célja Kasper egyházszemléletének bemutatása: az elsôdleges irodalomból kiolvasható témák és kérdések elôadására, rendszerezésére és nagyobb összefüggésbe állítására szorítkozik, de nem vállalkozik ennek a bemutatásnak a szembesítésére más Kasperrel foglalkozó szerzôk véleményével; ez további kutatásokat igényelne[7]. Mivel Kasper nem tárgyal szisztematikusan az Egyházról, a jelen írás sem próbál egy ilyen egyháztant ,,rekonstruálni'' Kasper szövegeibôl, hanem csak néhány, súlyponti témát[8] igyekszik feldolgozni. Legelôször azonban szükséges annak a szellemi horizontnak -- forrásoknak és problémaköröknek -- a vázolása, amely alapvetôen meghatározza Kasper teológiai gondolkodását és különösen az Egyházról alkotott felfogását. ======================================================================== A szellemi horizont: Válóczy József: A Tübingeni Iskola Walter Kasper Kasper 1952-56 között Tübingenben volt teológiai hallgató, és késôbb nagy lelkesedéssel mesél ezeknek az éveknek a szellemi ,,felfedezéseirôl'', amelyek egy életre meghatározták Istenhez és a teológiához való viszonyát[9]. 1967-ben azután münsteri professzorként tesz hitet a katolikus Tübingeni Iskola mellett. Az Iskola 150 éves fennállása alkalmából kiadott emlékkönyvben megjelent írásában arról beszél, hogy a tübingeniek által már az elôzô évszázadban boncolgatott problematika ma is aktuális[10]. Azonosul az Iskola szellemi hagyományával; különösen egyházfelfogásában többször épít ill. hivatkozik J. A. Möhlerre, aki a múlt században meghatározó alakja volt a tübingeni teológiának és az egyházkép megújulásának[11]. A Tübingeni Iskola ,,máig az osztatlan egyháziasság és a jól értelmezett teológiai szabadság szoros összekapcsolásával tűnik ki''[12]. Már a múlt században nyitottság jellemezte korának szellemi áramlataival szemben: nemcsak az apologetika védekezô magatartásával közeledett hozzájuk, hanem vállalta a párbeszédet, és megkísérelte a ,,kreatív kritikát'', az érdemi szembesülést, esetleg a saját meggyôzôdésébe való integrálást. Ez a ,,teológiai szabadság'' egyházfelfogásából is következik. Az Egyházat a Krisztus-esemény folytatódásának tekinti, a közvetítônek, amely által Krisztus konkrétan jelenvaló lehet a történelemben. Ez a gondolat a ,,Corpus Mysticum''-teológia fölelevenedését jelenti, és helyesen értelmezve nemcsak a túlzottan merev jogi-intézményes gondolkodást ellensúlyozza, hanem kiemeli az Egyház lényegi Krisztusra vonatkoztatottságát: ennek értelmében az Egyház, és következésképpen az egyháziasság mércéje Krisztus ill. a Szentírás. A teológia ebben az összefüggésben kritikai szerepet tölthet be: a Krisztusnak való mind teljesebb megfelelés követelményére emlékeztetve és annak megvalósulását vizsgálva. Ehhez kapcsolódik Kasper megjegyzése, amely a II. Vatikáni zsinatra hivatkozva a teológia missziós küldetésérôl szól[13]: ebbôl az következik, hogy szakszerűségének igazi kritériuma nem az, hogy a hívôk elfogadják-e, hanem az, hogy a még vagy már nem hívôk megérthetik-e[14]. A Tübingeni Iskola tartalmilag legjelentôsebb kezdeményezése a történelmiség problematikájának a felvetése, ami a múlt században a kor filozófiai gondolkodásával való párbeszédet jelentette, de ma is a teológia központi kérdése[15]. Kasper nagy jelentôséget tulajdonít a kérdéskörnek, sôt ô maga állítja ebbe a horizontba az egyháztant is. ======================================================================== A szellemi horizont: Válóczy József: A történelmiség problematikája[16] Walter Kasper Bár a történelem kategóriája a zsidó-keresztény világszemlélet ,,újdonságaként'' jelent meg az emberi gondolkodásban, ténylegesen mégis a ,,profán'' filozófia közvetítésével nyert teret és jutott a köztudatba. Míg a ,,klasszikus'' keresztény filozófia is (a görög hagyományt átvéve) a kozmosz sztatikus szemléletére, és a szubsztancia, vagyis a változások változatlan hordozója kategóriájára épült, a XIX. században fokozatosan a cselekvés, a mozgás, a ,,valamivé alakulás'' (Werden) kerül a gondolkodás középpontjába mint a valóság végsô alapja (ld. Hegel)[17]. Ez azt jelenti, hogy a történések nem pusztán járulékos, és összefüggés nélkül, véletlenszerűen egymás mellett álló mozzanatai az önmagában és lényegileg örök világrendnek, hanem történelmet alkotnak, olyan folyamatot, amely egy végsô cél, beteljesedés felé tart, és amelynek mint folyamatnak kérdéses az értelme. Az ember lényegileg történelmi lény, vagyis önmagának és a világnak megismerése és megvalósítása nem egyszerűen egy eleve adott, ,,kész'' igazságnak a felismerését és magáévá tételét jelenti, hanem fokozatosan kibontakozó folyamat, állandó ,,úton-levés''. Két dolog következik ebbôl: egyrészt az egyes konkrét történelmi pillanat -- a végsô célhoz viszonyítva -- mindig esetleges, vagyis nem tarthat igényt abszolút érvényre, másrészt valódi értelmet csak a tudatosan a végsô célra vonatkoztatása, irányulása adhat neki. Az Egyház számára kihívást jelentett és jelent ma is ez a felfedezés: nemcsak a gyakorlati élet szintjén, ahol meg kell barátkoznia a valóságnak, sôt a saját külsô formájának gyors átalakulásával (amelyet pedig változatlannak gondolt), és így válaszolnia kell arra a kérdésre, mi a maradandó magja, tartalma a hitének és a világszemléletének, hanem elméleti szinten is, ahol az a tét, hogyan tudja beépíteni tanításába a történelem kategóriáját, sikerül-e a közvetítés abszolút és esetleges, örök és ,,valamivé alakuló'' között. A II. Vatikáni zsinat elvileg választ adott erre a kérdésre: tudatosította azt, hogy ,,a történelem a hit legeredetibb dimenziója''[18], hiszen a kinyilatkoztatás éppen azt igyekszik megragadni ill. megjeleníteni, hogyan történik Isten és ember találkozása, és hogyan ad ez a találkozás irányt és távlatot az emberi történelemnek. Azóta az üdvtörténet az a ,,magátólértetôdô'' horizont, amelyben a teológiai kijelentések állnak. A teológia feladata ma az, hogy ennek a meggyôzôdésnek az egyes rész-kérdéseket érintô implikációit kibontsa és érvényesítse az adott területeken. A történelmiség egyházképet érintô összefüggéseit a késôbbiekben fogjuk részletesen kifejteni. ======================================================================== A szellemi horizont: Válóczy József: A II. Vatikáni zsinat Walter Kasper Bár Kasper magán a zsinaton még nem vállalt aktív szerepet, késôbb teljes meggyôzôdéssel azonosult annak szellemével és kiállt tanítása mellett; többször hangoztatta, hogy ma az Egyház számára az egyetlen lehetséges út a zsinat egyre teljesebb megvalósítása[19]. ,,Kegyelem és ajándék'' volt a zsinat, a ,,Lélek eseménye''[20], az Egyház történelmének egyik legjelentôsebb pillanata (,,a konstantini korszak hivatalos lezárása''[21]), de hogy érdemben és végérvényesen az egyháztörténelem fénypontjává válik-e, azoktól az emberektôl függ, akik megvalósítani hivatottak[22]. Kasper a zsinat óta eltelt idôt három korszakra osztja: a lelkesedés, a csalódás és a realizmus korszakára[23]. 20 évvel a zsinat befejezése után, az erre reflektáló rendkívüli püspöki szinodus kapcsán az elfogadás, az ,,áttörés'' mellett a krízis jeleit állapítja meg, amely egyfelôl érthetô, hiszen a zsinat is sok kérdésben csak nehezen megtalált kompromisszumokat[24] mutatott fel, másrészt viszont a külsô körülmények, az általános légkör megváltozása és bizonyos ,,kuriális ügyetlenségek'' is hátráltatták szándékainak megvalósulását[25]. A legvitásabb, legfélreértettebb kérdés éppen az egyházképe[26]: oly fontos eszményei, mint a ,,communio-teológia'' és a kollegialitás, még nem igazán váltak valósággá az Egyházban[27]. 20 év után úgy látja Kasper, hogy a zsinat megvalósítása, sôt megértése-elfogadása is csak a kezdeteknél tart[28]. A továbblépés a zsinat tanításának helyes értelmezésétôl függ[29], amely túl tud lépni a zsinat szellemének és betűjének erôltetett szembeállításán[30] és a zsinati szövegek betűjéhez való merev ragaszkodáson is[31]. Maga Kasper a reformerek közé sorolja önmagát, akik a zsinat alapján új távlatokat keresnek a teológiában, ebbe integrálva az Egyház hagyományos tanítását[32]. A zsinat kétségkívül legnagyobb és legmaradandóbb ,,vívmánya'' a megújított egyházkép: az Egyház önértelmezésének elsô ,,hivatalos'' és tudatos megfogalmazása[33]. Mégis félreértették -- és félreérthették ezt a tanítását, többek között azért, mert bár tartalmilag egy nagyobb összefüggésbe helyezte az Egyházat, mégis az maradt figyelmének középpontjában[34], ami azt sugallhatja, hogy az Egyház önmagában álló, önmagáért való valóság. Kasper, miként az 1985-ös szinodus is, igyekszik ebben a kérdésben helyreállítani az egyensúlyt, hangsúlyozva az Egyház misztérium ill. szentség voltát. Ezzel együtt ez a ,,nagyobb összefüggés'' is fölvet kérdéseket Kasper számára: a zsinat az Egyház krisztológiai ill. szentháromságos megalapozására fordít figyelmet[35], de elhanyagolja a Szentlélek vonatkozását, amit az ortodox teológia is fölró a zsinatnak[36]. ======================================================================== A szellemi horizont: Válóczy József: Teológiatörténeti keret: a Lélek ,,elfelejtése'' Walter Kasper Fokozatosan kristályosodott ki Kasper írásaiban az a meggyôzôdés, hogy a teológiatörténet nagy vesztesége az a folyamat, amelynek során a pneumatológia ,,elfelejtôdött'' az Egyházban (,,Geistvergessenheit''). Már a II. században elkezdôdött ez a tendencia, amely az egyházképet is kedvezôtlenül érintette (,,a Lélek intézményesítése''), és a karizmatikus elem háttérbe szorítását eredményezte[37]. Történelmi indítéka ennek a folyamatnak a szélsôséges rajongók visszaszorításának szándéka, teológiai igazolása pedig az Egyház krisztológiai megalapozása (Kasper ,,Christomonismus''-ról beszél), valamint a szentháromságtan (nyugati) alakulása: így a Szentlélek a Szentháromság egyik ,,mozzanatává'' és az Egyház ,,funkcionáriusává'' fokozódott le. Pedig a Szentírás tanúsága szerint az üdvtörténetben központi szerepet játszik a Lélek. A történeti Jézus alapító akarata egymagában nem is magyarázza az Egyház létrejöttét: az csak akkor lépett életbe, amikor Jézus tanítványaiban megszületett a hit és az eszkatológikus küldetés tudata. ,,Az Egyház tehát eredetétôl fogva mindkettô: Jézus Krisztus alapítása és annak megvalósulása a Lélekben.''[38] A Szentlélek közvetítése által lesz jelenvaló és egyetemes Jézus Krisztus valósága az Egyházban[39], így -- amint azt pl. az Apostoli Hitvallás struktúrája is kifejezésre juttatja -- tulajdonképpen az Egyházat lehet a Szentlélek ,,funkciójának'' nevezni[40]. Az egyháztanban a maga korában kedvezô áttörést jelentett a ,,Corpus- Mysticum'' gondolat, amely az Egyházat a megtestesülés ,,meghosszabbításaként'' értelmezte[41], a II. Vatikáni zsinat azonban már megpróbálta árnyalni ezt a hangsúlyosan krisztológiai megközelítést (amely az Egyház bizonyos ,,abszolutizálására'' indíthat), pl. a szentség fogalmának alkalmazásával[42]. Kasper az egyháztan megújulásának egyik feltételét éppen abban látja, hogy felfedezi és jobban érvényre juttatja az Egyház pneumatikus dimenzióját[43]: erre épül a reformnak, a szüntelen megtisztulásnak a keresése, és meghatározó szerepe van még az Egyház szerkezetét érintô kérdésekben is (mint pl. karizmák megítélése), amelyekre majd részletesen kitérünk. ======================================================================== Az Egyház misztérium: Válóczy József: Az Egyház mint az üdvösség egyetemes szentsége Walter Kasper A II. Vatikáni zsinat, bár nem fogalmazott meg kizárólagos és végérvényes definíciót, hanem egy sor bibliai képpel igyekezett leírni az Egyházat (LG 6-7)[44], mégis kiemelkedô hangsúllyal ezek élére helyezi a ,,szentség'' kategóriáját: az Egyház ,,Krisztusban mintegy szakramentuma, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensôséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének'' (LG 1)[45]. Kasper, ennek a hangsúlynak megfelelôen, nagy jelentôséget tulajdonít ezen meghatározás helyes értelmezésének, annál is inkább, mert szerinte ez a kulcsa az Egyház látható alakja és rejtett, csak a hitben megragadható lényege közötti viszony kérdésének, amelynek megoldása az ökumenikus párbeszéd szempontjából is fontos. Kasper az Egyház szentségi mivoltának értelmét ill. ennek implikációit magának a zsinatnak a tanításából ill. a zsinati szövegek (mindenekelôtt a Lumen Gentium) keletkezéstörténetébôl igyekszik kiolvasni[46]. A ,,szentség''-fogalom nem szerepelt kezdettôl a Lumen Gentium szövegtervezetében, amelyre elôször a Mystici Corporis szemlélete, a hagyományos skolasztikus teológia ,,triumfalizmusa, klerikalizmusa és juridizmusa'' nyomta rá a bélyegét. Csak amikor ezt a tervezetet 1962 decemberében elvetették, erôsödtek fel olyan hangok (Döpfner, Suenens, König, Montini), amelyek az Egyház szentségi megközelítését kívánták. Volt ennek is hagyománya a katolikus teológiában: a XIX. században a Tübingeni Iskola (pl. M. J. Scheeben), majd a mi századunkban többek között H. de Lubac[47], O. Semmelroth, K. Rahner, E. Schillebeeckx elevenítették fel az egyházatyák kifejezését. A zsinati szövegbe tulajdonképpen a német teológusok által készített tervezetbôl került, egy jelentéktelennek tűnô, de lényeges kiegészítéssel: a német változat egyszerűen ,,szentségnek'' nevezte az Egyházat, míg a zsinati bizottság által elfogadott szövegben szerepel a ,,szentség''-fogalom kifejtése (,,signum et instrumentum'') ill. a ,,mintegy'' módosítószó is (,,veluti sacramentum'') -- ez a pontosítás jelzi, hogy a zsinat tudatában volt annak, hogy a ,,szentség''-fogalomnak az Egyházra vonatkoztatása ma nem feltétlenül érthetô minden további nélkül és ezért értelmezésre szorul[48]. A ,,mintegy'' szó jelzi, hogy a ,,szentség''-fogalom csak analóg értelemben alkalmazható az Egyházra, legalább is ez érvényes a hét szentség összefüggésében használt és csak a XII. században kidolgozott fogalomra. A zsinat azonban tulajdonképpen visszatér az eredeti (patrisztikus) ,,szentség''-fogalomhoz, amely a bibliai ,,müszterion'' fordítása[49]. A ,,misztérium'' bibliai értelemben nem valami megismerhetetlen, homályos valóságot jelent, hanem az üdvösség titkát, amely Jézus Krisztusban látható módon megjelent[50]. Ennek a fogalomnak az Egyházra alkalmazása arra hívja fel a figyelmet, hogy az Egyház igazi természete a látható alakja mögött el van rejtve, de a külsô alak valójában nemcsak elrejti, hanem jelzi, ki is fejezi a belsô tartalmat: ,,Az Egyház szentségi struktúrája eszerint azt jelenti, hogy az Egyház látható alakja az Isten által a világnak készített, Jézus Krisztusban megjelent eszkatológikus üdvösség megjelenítô és hatékony jele, vagyis reálszimbóluma.''[51] Ez a meghatározás a zsinat által használt ,,szentség''-fogalomnak számos lényeges implikációját tartalmazza, amelyeket a továbbiakban részletesen ki kell fejteni. Mindenekelôtt figyelemreméltó, hogy a fogalmat eredetileg Jézusra alkalmazva használták, vagyis a kifejezni akart összefüggés elsôsorban és tulajdonképpeni értelemben Jézusra érvényes. Ez megmutatkozik közvetetten a zsinat szövegében azáltal is, hogy az Egyház szentségi struktúrájának leírása kifejezetten krisztológiai kontextusban található. Jézus maga az Isten országának ,,misztériuma'', amely feltárult a hívôk elôtt; Kasper szerint ezért csak Krisztus nevezhetô ,,ôs-szentségnek'' (,,Ursakrament''), az Egyház azonban nem (mint ahogyan a zsinat is kerülte ezt a megnevezést)[52]. ,,Egyedül Isten a végsô válasz arra a kérdésre, amely az ember önmaga számára (GS 21). Az Egyház kérdése ezért alá van rendelve az istenkérdésnek.''[53] Az Egyház nem ,,folytatja'', ,,beteljesíti'' az Isten országa Jézus által elkezdett művét, hanem csak közvetíti, megjeleníti, és ez a megkülönböztetés még akkor is érvényes, ha az Egyház szerepe is lényegi mozzanata az üdvösség megvalósulásának: Kasper Rahnert idézi, aki szerint az Egyház ,,Isten önközlésének célbaérkezettsége''[54]. Az Egyháznak az üdvösség jeleként, szentségeként való értelmezése egy további fontos szempontra hívja fel a figyelmet: az Egyház nem azonos az üdvösséggel. Isten üdvözítô terve nem pusztán az Egyházra, hanem az egész teremtett valóságra irányul; az Egyház nem végcélja, hanem csak közvetítôje Isten művének[55]. Éppen ez a küldetés alapozza meg az Egyház létét, és ezért az Egyházat csak ebbôl a küldetésébôl, sôt a világgal való viszonyából kiindulva lehet megérteni és meghatározni[56]. Ez ugyancsak kifejezôdésre jut közvetve a zsinat szövegében azáltal, hogy az Egyház leírása eszkatológikus összefüggésbe kerül: valamire utal az Egyház, ami nem ô maga, amelynek megvalósulása fölött nem rendelkezik. Ezért tapasztalja, hogy valójában több, mint látható alakja, intézménye, önmagát a Lélek működésének eseményeként tapasztalja meg: Kasper találó kifejezéssel a ,,Lélek szentségének'' nevezi[57]. Ezért nyitottnak kell lennie a jövôre, a Lélek irányítására. Az Egyháznak mind krisztológiai, mind eszkatológikus vonatkozása ill. küldetése alapján Kasper határozottan és visszatérôen hangsúlyozza, hogy az Egyház nem önmagáért létezik (igazi természetét jól kifejezi a Kasper által is idézett patrisztikus kép a holdnak a naphoz való viszonyáról[58]), és ezért a saját léte és belsô élete nem állhat sem reflexióinak, sem igehirdetésének középpontjában: ,,Az igehirdetést kevésbé az Egyház szükségletei, befolyásának vagy akár ortodoxiájának gondja kell mozgassák, inkább az emberek szükségletei.''[59] Sokkal inkább akkor felel meg lényegének, ha lemondva minden triumfalizmusról, a szolgai alak, a kenózis jellemzi[60]. ======================================================================== Az Egyház misztérium: Válóczy József: Az Egyház mint konkrét történelmi valóság Walter Kasper A ,,szentség''-fogalom teológiai tartalma mindenekelôtt az Egyháznak Krisztushoz való viszonyát világította meg. A mai szentség-teológia antropológiai megalapozásából ezzel szemben az Egyháznak a világhoz, a teremtett valósághoz való viszonyát ill. ennek további összefüggéseit bonthatjuk ki. Az új antropológia[61], túlhaladva a test-lélek dualizmuson, abból a meggyôzôdésbôl-tételbôl indul ki, hogy az ember létének lényegi alkotóeleme a ,,világban-való-léte'', az ember nem eredetileg csak szellem, bensôségesség, amely csak egy következô lépésben nyilvánul meg, ,,ölt testet'', hanem éppen csak annyiban ill. azáltal lesz ember, hogy már eleve a teste közvetítésével a dolgokhoz viszonyul, vagyis a test nem a szellem ,,járuléka'', hanem az egész ember megjelenési ill. végsô soron létezési módja, az ember szimbóluma. Az, hogy a ,,világban-való-léte'' az ember lényegéhez tartozik, abban is megragadható, hogy nem ,,légüres'' térbe lép, amikor világra jön, hanem eleve egy meghatározott történelmi-társadalmi kontextusba illeszkedik, amit mindenekelôtt az ettôl a háttértôl való nyelvi ,,függés'' fejez ki[62]. A történelmi kontextus nyelvi közvetítettsége nem pusztán azt jelenti, hogy a nyelv az adott szituáció megismerésének és közlésének (elvileg) idôtlen eszköze, hanem a nyelv szerves egységben, eleven kölcsönhatásban van a valósággal: valódi tartalommal, erôvel csak a konkrét helyzet töltheti meg a szót, de a konkrét helyzet is csak a szó által válhat tudatos tapasztalattá[63]. Az erre a megalapozásra épülô szentség-értelmezés a szentséget olyan történésnek tekinti, amely a szentségi jel és szó kölcsönhatása által a világ dolgait, elemeit alakítja át úgy, hogy azok maguk legyenek ,,megtestesülése'', konkrét, megtapasztalható megjelenése, ,,szimbóluma'' a Krisztusban megvalósult üdvösségnek: ,,...a szentségek az ember és a világ profán valósága szentségének és megváltottságának megjelenései.''[64] Ebben a megközelítésben a szentségi struktúrának tehát lényeges eleme a konkrét tapasztalati valóságba illeszkedés és a történés-mozzanat: ezeknek döntô jelentôsége van akkor is, amikor a szentség-fogalmat az Egyházra alkalmazzuk. Az Egyház lényege szerint konkrét történeti valóság: ott van jelen, ott valóságos, ahol konkrét emberek hisznek és szeretnek[65], hiszen épp így válhat a hirdetett üdvösség megjelenítésévé, szimbólumává[66]; Kasper találó kifejezéssel ,,a valóság titka nyilvánosságának''[67] nevezi az Egyházat. A konkrétság követelménye két további mozzanatot foglal magába. Egyrészt az Egyház konkrét, látható közösségként szükségképpen mindig intézményesen szervezett (is) lesz[68]; Kasper következetesen a konkrét helyi közösséget (,,Gemeinde'') tekinti az Egyház igazi, valóságos alapformájának[69], ha az Egyházról beszél, mindig az a ,,vonatkoztatási pontja''. Másrészt a konkrét Egyház sohasem lesz csak a kiválasztottak ,,elit'' egyháza, hanem a szegények, az üldözöttek, a bűnösök egyháza; ebben az értelemben beszélhetünk ,,a konkrét Egyház botrányáról''[70]. Hogy a konkrétsághoz hozzátartozik az esetlegesség, a töredékesség, sôt a múltban elkövetett bűnök tudatosítása és vállalása, az következik a szentségi struktúra egy másik mozzanatából, a történés- mozzanatból is. Miként a szentségek, az Egyház sem egyszerűen adottság, ,,kész'', statikus valóság, hanem esemény: Kasper feltűnôen sokszor használja ebben az összefüggésben a ,,történik'' (,,sie geschieht, ereignet sich''), ,,válik'' (,,sie wird'') kifejezéseket[71]. Az Egyház küldetése, az igehirdetés csakúgy, mint a személyes hit alakulása hosszabb idôre kiterjedô folyamat, fokozatos kibontakozás, amelynek kimenetele sohasem eleve biztos, hiszen alá van vetve az emberi szabadsággal együtt járó kiszámíthatatlanságnak[72]. Ezért nem tekinthetô az Egyház konkrét formája sohasem mindenestôl végérvényesnek, hanem csak egy lehetséges történelmi alaknak[73], ezért van értelme annak az erôfeszítésnek, amely a szükségszerűen maradandó elemeket megkülönböztetni és megôrizni, az esetlegeseket pedig megtisztítani igyekszik[74], ezért nem lehet zárt rendszer, hanem nyitottnak kell lennie az adott pillanat konkrét szükségletei[75], kihívásai és lehetôségei ill. a Lélek indításai, ,,Isten mindig nagyobb jövôje'' számára[76]. A konkrétság követelménye végül azt is jelenti, hogy az Egyház küldetése a konkrét valóság, a világ megszólítására, átformálására, megszentelésére irányul[77]: a ,,misszió'' (amelynek szükségessége ugyancsak az Egyház szentségi mivoltából következik[78]) nem pusztán információközlés az Isten országáról, hanem annak valóságos megjelenítése, ,,eszkatológikus elôvételezése''[79]. ,,Az evangélium csak ott érte el a célját, ahol úgy hirdetik, hogy a konkrét szituációt megvilágítja és a maga legsajátabb bensô lehetôségeihez segíti. Az igehirdetés mindig csak az adott szituációra irányulva történhet''[80]. Ez a cél megkívánja az Egyháztól egyrészt egy olyan kölcsönös viszony, dialógus kialakítását ill. elfogadását a világgal, amelyben az Egyház nemcsak felkínál és ad, hanem kap és elfogadni is kész[81], másrészt egészen konkrét elkötelezôdést követel az Egyháztól, a valóságos élet konkrét problémáival való törôdést, ami nem kifejezett politikai, de mindenképpen társadalmi szerepvállalást[82] jelent, pl. ,,prófétai kritikát'' az elnyomás, a totalitarizmus minden formájával szemben, a valódi szabadság védelmében[83], ill. a szegényekkel való közösség-vállalást[84]. Hogy ez az általános alapelv hogyan konkretizálható ma, vagyis milyen feladatok elé állítja a mai Egyházat, az a befejezô rész témája lesz. ======================================================================== Az Egyház communio: Válóczy József: Az Egyház egysége Walter Kasper Az Egyház misztérium ill. szentség-voltának jelentôségét gyakran hangsúlyozza Kasper: nemcsak azért sulykolja, mert kulcsfogalomnak tartja az Egyház lényegének megértéséhez, hanem azért is, mert benyomása szerint a zsinatot követô idôben háttérbe szorult, elfelejtôdött ez a dimenzió is. Ehelyett (önmagában érthetô módon) az Egyház közösségi volta került a középpontba, a zsinat által is kiemelt ,,Isten népe''-fogalom leegyszerűsített alkalmazásával[85]. A kifejezés (jóhiszemű) félreértése, amely pusztán emberi szervezetként kezeli az Egyházat[86], még az Egyházon belüli reform-törekvésekben is megnyilvánult, amelyek pusztán az Egyház intézményi rendjének megváltoztatásától ill. az Egyházat alakító emberi erôfeszítéstôl remélték a belsô megújulást[87]. Ennek a félreértésnek a felfedezése arra figyelmeztet, hogy az Egyház belsô felépítésének tárgyalásánál is folyamatosan reflektálni kell a szentségi mivoltára, vagyis a Krisztusra utaltságára ill. hogy szükség van az ,,Isten népe''-fogalom helyes értelmezésének kidolgozására is. Az Egyház szentség-volta utal arra, hogy létét és jelentôségét nem önmagának, hanem Krisztusnak köszönheti. Ez az isteni eredete az alapja belsô egységének is: elsôsorban nem abban az értelemben, hogy Jézus Krisztus alapító akarata egy meghatározott, kötelezô erejű rendet állított fel az Egyházban, hanem úgy, hogy az Egyház belsô rendje valamiképpen az isteni valóság ,,tükrözôdése''. Ezt az összefüggést bontja ki Kasper a ,,communio'' szóból, amely a II. Vatikáni zsinat egyházképének is alap-motívuma[88], bár magának a zsinatnak a szóhasználata nem kiforrott ill. egységes a ,,communio'' tartalmának kifejezésében[89]. A ,,communio'' kifejezés eredeti jelentése nem ,,közösség'' vagy ,,egység'', hanem ,,részesedés'' (,,participatio''); részesedés ,,az üdvösség Isten által ajándékozott javaiban: a Szentlélekben, az új életben, a szeretetben, az evangéliumban, mindenekelôtt azonban az Eukarisztiában''[90]. Leginkább az Eukarisztiában való részesedés által az Egyház magában a Szentháromság életében részesedik, a Szentháromság belsô egységét jeleníti meg, ,,mintegy az Atya, a Fiú és a Szentlélek háromságos közösségének ikonja''[91]. Ez a részesedés, egység a Szentlélek műve: ahogyan Lelke a Szentháromság személyei közötti egységnek, úgy alapja az Atya, a Fiú és az emberek közötti közösségnek is, amennyiben elevenen hatóvá, jelenvalóvá teszi a Fiú megtestesülésében már megvalósult egységet[92]. Az Egyház egysége tehát teológiai és nem szociológiai adottság: nem a szétszórtat összegyűjteni igyekvô emberi erôfeszítés az alapja, nem ,,alulról'' jön létre, hanem Isten kezdeményezésére, kegyelem és ajándék[93]. Ez a mozzanat hozzátartozik az ,,Isten népe''-fogalom eredeti bibliai értelméhez is[94]. A Lélek szerepének kiemelése -- mint már más összefüggésben látható volt -- sajátos Kasper-i hangsúly. ,,A Szentlélek a látható Egyház létalapja, lelke... az Egyházban minden külsô valóságnak egyetlen feladata, hogy a Lélek ajándékára-befogadására elôkészítsen.''[95] Az Egyház egységének pneumatikus megalapozása[96] újabb szempontokkal gazdagítja, tágabb összefüggésbe állítja a téma tárgyalását. A Lélek az extázisnak, a szabadságnak, az újdonságnak, a kezdeményezésnek a lelke[97], amely nem tűr semmiféle sematizálást[98], így nem uniformizált, zárt, egyetlen pontból levezetett egységet, hanem nyitott közösséget hoz létre[99]. A Lélek a sokféleségben megvalósuló egység lelke[100]: a sokféleség (,,Vielfalt'', ,,Pluriformität'') gazdagság, teljesség kifejezôje, amely olyan nagy, hogy nem lehet összefoglalni egyetlen fogalomban és nem lehet kimondani egyetlen mondatban[101]. Kasper ugyanakkor ezt a ,,sokféleséget'' szembeállítja a ,,pluralizmussal'', amelyben az akár egymással ellentétes irányok egymás mellett létezése nem gazdagságot, hanem távlatnélküliséget, szintézisre való képtelenséget jelez[102]. Az Egyház sokféleségben megvalósuló egységének ,,mintapéldája'' az Egyház egésze és a helyi egyházak[103] közötti viszony, amit a zsinat tanításából emel ki (és magának a Szentírásnak, mindenekelôtt Szt. Pálnak a szóhasználatával támaszt alá[104]) Kasper: a helyi egyház nemcsak ,,fiókintézménye'' egy homogén rendszernek, hanem önálló egység, mert teljes mértékben, minden lényegi elemével jelen van és megvalósul benne Krisztus egyháza[105]. Az egyetemes Egyház ugyanakkor, bár csak az ,,eukarisztikusan megalapozott'' helyi egyházakban áll fenn[106], nem egyszerűen a helyi egyházak ,,matematikai'' összege. Az egyetemes Egyház és a helyi egyház így egyaránt eredendôen egyház, ezért találóan hasonlítható az Egyház egy ellipszishez, amelynek két fókusza a(z egyetemes egyházat átfogó) pápai, és a (helyi egyházat jelképezô) püspöki egység-alap[107]. Hogy a communio az egyes helyi egyházak valódi közösségét-egységét jelenti, az kifejezôdik abban is, hogy nem pusztán az egyes egyházaknak a középponthoz (a pápai primátushoz) való lazább kötôdésérôl, vagyis viszonylag nagyobb önállóságáról van itt szó, hanem az egyes helyi egyházak sokszínű egymás közötti kapcsolatairól is, mint pl. a kölcsönös segítségnyújtás, az egyeztetés az egyházi élet fontos kérdéseiben, a kölcsönös megemlékezés az Eukarisztiában[108]; ebbe az összefüggésbe illeszkedik a mai teológiában a szubszidiaritás elvének hangsúlyozása[109]. Az egység mint teológiai adottság átfogja az Egyház minden tagját, minden megkereszteltet, ezért elsôdleges minden megkülönböztetéssel szemben[110]: ennek hangsúlyozása már a zsinat vívmánya a korábbi egyoldalú, a klerikusokat és laikusokat élesen elválasztó és az Egyházat gyakorlatilag a hierarchiával, a hivatalviselôkkel azonosító egyházkép ellenében[111]. Az Egyház tagjainak ilyen egyenlôségét, közösségét fejezi ki az ,,Isten népe''-fogalom: ,,Isten népe az Egyház lényegének legátfogóbb és legalapvetôbb meghatározása.''[112], annak a tudatosulása, hogy mindnyájan együtt alkotjuk az Egyházat[113]. Ennek a tudata, bár komoly hangsúlyt kapott a zsinaton, nem jutott még annyira érvényre, hogy az egyházi struktúrákat és gyakorlatot átalakíthatta volna[114]. Kasper érdeme, hogy rámutat ezekre a következetlenségekre és igyekszik az alapelvet ,,végigvinni'' és annak szükségszerű következményeit megfogalmazni. ======================================================================== Az Egyház communio: Válóczy József: Az Egyház mint karizmák egysége Walter Kasper Az Egyház alapvetô, minden megkereszteltet átfogó egységébôl következik, hogy az Egyház mint egész a Krisztustól kapott küldetés hordozója, minden keresztény közös felelôssége az Isten országáról való tanúskodás[115]. Ez a küldetés közvetlenül Krisztustól származik, vagyis a ,,laikusok'' nem a hivatali papságban részesednek, hanem magának Krisztusnak a tanítói, pásztori és papi hivatalában[116] ill. az Egyház szentségi jel-szerepében[117]. Az egyenlô részesedés azonban nem jelentheti azt, hogy mindenkinek mindenben egyformán kell tudnia szerepet vállalni, teljesíteni, vagyis hogy bárki bárkivel ,,felcserélhetô'' lenne[118]. A részesedés konkrét formája a karizmák sokfélesége. Ez a téma, a pneumatikus összefüggése miatt is, és mert a szellemi háttér vázolásakor említett okok miatt nagyon sokáig háttérbe szorult[119], különösen fontos Kaspernek: hangsúlyozza, hogy az Egyház alapvetô struktúrája ,,karizmatikus''[120]. Ez nemcsak azt jelenti, hogy éppen a Lélek kezdeményezése, működése tartja létben és így éppen a Lélek megújító, kezdeményezô működésének, K. Rahner szavával ,,rögtönzésének'' terepe[121], hanem azt is, hogy lényegileg a tagjai karizmáira épül, vagyis arra, hogy mindenki egyformán hozzájárul a küldetéséhez a maga karizmája által. A karizma tulajdonképpen az Újszövetség alapfogalma: elsôsorban és általában nem rendkívüli és feltűnô képességet jelent, hanem a közösség szolgálatára irányuló ,,képesítést'' (,,Dienstfunktion''); szinte a hivatal újszövetségi szinonimájának tekinthetô[122]. A karizmák a Lélek ajándékai, vagyis közvetlenül Istentôl származnak, és nem a vezetôi hivatal közvetítésével, nem annak küldetésében való részesedés által születnek: ,,Saját küldetésük és saját felelôsségük van. Mintegy saját jogúak az Egyházban és nem szükséges ôket az egyházi hivatal kitagozódásaként értelmezni.''[123]. Az Egyházat a karizmák sokfélesége jellemzi: mindenki rendelkezik valamilyen adománnyal, sajátos feladattal, amely általában összefügg a természetes adottságaival[124]. Mindenkinek a karizmájára szükség is van az Isten országa építésében: rászorulnak egymásra, kölcsönösen kiegészítik egymást[125], mert senki sem birtokol(hat)ja egyedül az összes (Egyház számára lényeges) karizmát, ,,senki sem akarhat az Egyházban minden lenni''[126]. Ezt fogalmazza meg szépen és frappánsan Möhler Kasper által többször idézett és ezen dolgozat címéül-mottójául is választott mondata: ,,Minden csak mindnyájan lehetünk, s mindenki egysége alkothatja az egészet. Ez a katolikus egyház eszméje.''[127] Ennek értelmében Kasper visszatérôen ,,végzetes fejlôdési tendenciának'' nevezi az Egyház történelmében azt a folyamatot, amelynek során a vezetôi hivatal, a hierarchia magához ragadott, kisajátított, monopolizált több más, elvileg ugyanolyan önálló karizmát[128]. Hogy az Egyház alapvetôen karizmatikus jellegű, ez azt is jelenti, hogy nem lehet zárt rendszer, amely egészében egyetlen pontból manipulálható, levezethetô és mértékadó módon meghatározható: ,,Az Egyháznak egy egyoldalúan hierarchikus felfogása, amely minden hivatalt nagyobb vagy kisebb mértékben a pápai teljhatalom kiáradásaként és minden karizmát a hivatal kitagozódásaként és segédszerveként értelmezne, egy ilyen zárt rendszer lenne.''[129]. A karizmatikus egyházkép értelmében az Egyház (a helyi közösség) nem kizárólag a vezetôi hivatalra ill. a hivatal és a ,,hívek'' dualisztikus szembenállására épül, hanem ,,pluralisztikusan'' a karizmák sokféleségére[130]. Mivel a karizmák a Lélek ,,közvetlen'' ajándékai, a hitelességük és használatuk kritériuma nem a vezetôi hivatal iránti engedelmesség, hanem az egymásnak való kölcsönös alávetettség a szeretetben[131]. Mindez együtt alapozza meg azt az alapvetô jelentôségű állítást, hogy nemcsak a püspöki testületnek, hanem az egész Egyháznak meghatározó jellemzôje a kollegialitás[132]: a felelôsség közös hordozása- vállalása a (tanbeli ill. az egész Egyház életét érintô gyakorlati kérdésekkel kapcsolatos) döntésekben való közösséget is magában (kell) foglalja. Ez nem jelentheti azt, hogy az Egyháznak mindenestôl át kellene alakítania belsô szerkezetét a demokrácia társadalmi formájának mintájára; ezt nem is tehetné meg, hiszen isteni eredetű benne a hierarchikus szerkezet, a tekintélyi vezetés[133]. Ugyanakkor szükséges lenne ,,demokratikus formák analóg módon való alkalmazása''[134]: ,,sôt messze több jogot formálhatnának maguknak, mint hajdani feudális vagy monarchikus formák''[135]. Kasper emlékeztet arra, hogy van a demokratikus stílusnak is hagyománya az apostoli és középkori Egyházban[136], amit -- bár az utóbbi évszázadokban háttérbe szorult -- a zsinat igyekezett újra éleszteni. Kasper megállapítása szerint ugyanakkor a communio-egyházkép és az Egyház kollegialitásának tudata a zsinat óta eltelt idôben még nem jutott érvényre a várt és kellô módon a gyakorlatban[137], ezért fontos lenne a kollegialitás, a közös felelôsség struktúráinak, intézményes kereteinek megteremtése, hogy azután ne pusztán az egyén önkényére vagy jószándékára legyen bízva a megvalósulása[138]. A kollegiális-demokratikus stílus érvényesülésének módját ill. annak szempontjait jól szemlélteti a tanítóhivatal és az Egyház egészének viszonya, amit fontossága miatt külön és más összefüggésekben is tárgyal Kasper; itt most az adott témát megvilágító példaként elég néhány vonatkozására utalni[139]. Mivel az Evangélium az Egyház egészére van bízva, minden hivônek nemcsak a kinyilatkoztatás befogadása és a róla való tanúskodás a feladata-kötelessége, hanem karizmája az Isten Szavának megértésében-értelmezésében való aktív részvétel a személyes vallási tapasztalatai alapján. Ez nem azt jelenti, hogy a tanítóhivatal feladata pusztán az ,,alulról'' induló konszenzusképzôdés eredményének megállapítása és megerôsítése: az Isten igazságának megôrzésére kapott karizmája alapján lehet normatív, konkrétan eligazító a megnyilatkozása. De jelenti ez a küldetésben való közösség azt, hogy az igazságkeresésnek dialogikusnak kell lennie az Egyházban, hogy a tanítóhivatal feladata mindenekelôtt a konszenzusképzôdés szorgalmazása és segítése, vagyis a kritikus, közvetlen beavatkozás, a formális tekintélyre hivatkozás csak végsô szükséghelyzetben lehet indokolt[140]. ======================================================================== Az Egyház communio: Válóczy József: Az egyházi hivatal értelmezése Walter Kasper Az Egyház közösségi, kollegiális voltának a zsinat óta folyamatban lévô tudatosulása, valamint a világban, a társadalmakban ható erôs demokratizálódási tendenciák együttes következménye, hogy válságba jutott az egyházi hivatal hagyományos értelmezése, és szükségessé vált a megalapozásának újragondolása[141]. A bibliai ,,kezdetekhez'' való visszatérés lehetôvé tette Kasper számára, hogy a hivatalt beleállítsa az Egyház karizmatikus jellegének nagyobb összefüggésébe[142] és így föloldja az Egyház karizmatikus és intézményi oldala, vonatkozása közötti, az utóbbi idôben újra kiélezôdött ellentétet[143]. Az Újszövetség nem használ a hivatal megjelölésére sem (ószövetségi vagy pogány) kultikus kifejezéseket (mint pl. ,,hiereusz'', ,,sacerdos'', ,,pontifex''), sem a korabeli világi hatalomviselôket jelölô terminológiát (mint pl. ,,arkhé'', exuszia''), hanem a szolgáló ill. gondnoki szerepet kifejezô szavakat (,,diakonia'', ,,oikodomia'')[144]. Hivatalról mindig csak a konkrét közösséghez való viszonyában, az abban betöltött szerepe, feladata értelmében beszél: a hivatal nem önmagának való privilégium, hanem a közösség szolgálatára kapott megbízatás[145]. Sajátossága (minden más ,,foglalkozással'' szemben), hogy egészen lefoglalja a viselôjét: ,,a hivatal mindenestôl szolgálat, vagyis másokért-való-lét (Dasein-für-die-andern)'' -- éppen ezért kell és lehet teológiai szempontból ,,funkcionálisan'' meghatározni[146]. Az Újszövetség egyedül Jézus Krisztust nevezi papnak, mert benne látja egyszer s mindenkorra megvalósulva mindazt, ami az addigi papságban legitim elem volt, mert ô az egyetlen igazi közvetítô Isten és ember között[147]. Krisztus papsága nem szorul kiegészítésre, nem kell ,,folytatni'' és ezáltal beteljesíteni, hiszen benne végérvényesen megvalósult a kiengesztelôdés. Ugyanakkor a teljes érvényre jutásához szükséges, hogy az emberi tanúskodás elevenen közvetítse, ezért szervesen következik belôle a kiengesztelôdés maradandó szolgálata, amely mindenekelôtt az egész Egyházra bízatott[148]. Így az Egyház egészének a papsága részesedés Jézus Krisztus papságában, annak jelenvalóvá tétele[149]; ugyanez érvényes az egyes hivatalviselô papságáról, azzal a különbséggel, hogy az ô sajátos szerepe éppen az, hogy a közösséggel szemben jelenítse meg Krisztust mint annak ,,partnere'', vonatkoztatási pontja (,,als das Gegenüber der Gemeinde'')[150]. A hivatal mint Jézus papságában való részesedés sajátos tekintéllyel bír, amely Krisztus teljhatalmára épül[151], ugyanakkor Jézusnak a példája, aki maga volt a ,,megtestesült szolgálat''[152] (és az újszövetségi tisztségviselôk példája is), arra figyelmeztet, hogy az Újszövetségben a hivatal igazi szinonimája a szolgálat, hogy az egyházi hivatalt sohasem szabad ,,autokrata'' módon, hatalmi szóval gyakorolni[153]. A papi hivatal mint szolgálat, mint ,,funkció'' az egyházi közösségen belül, egy sajátos karizma a többi karizma között: feladata éppen a többi karizma szolgálata (,,...egy szolgálat a többi szolgálat között és a többi szolgálat szolgálata''), egyenként a közösség tagjai karizmáinak felfedezése, kibontakozásuk bátorítása-segítése, a karizmák együttműködésének ,,koordinálása'', egységük szolgálata[154] a szerepe. Ezzel Kasper kinyilvánítja azt az álláspontját, hogy a papi hivatal lényege a közösség vezetése: ,,...a hivatal lényegét elsôsorban nem a kultikus, szentségi és megszentelô funkciója alapján, hanem egységet szolgáló funkciója alapján kell értelmeznünk''[155]. Az Egyház (a helyi közösség) egysége, a communio nem pusztán adminisztratív, hanem teológiai valóság, hiszen Isten egységében való részesedés: ezért van szükség külön hivatalra a szolgálatához és ezért nem emberi eredetű ez a hivatal, hanem igazi karizma, a Lélek adománya (ezt fejezi ki a hagyományos teológiai terminológia ,,kitörölhetetlen jegy'' kifejezése)[156], ezért közvetítheti csak a papság szentsége, bár az egyházi közösségnek is el kell fogadnia ahhoz, hogy teljes értékű küldetés legyen[157]. ======================================================================== Az Egyház küldetése a jelenben: Válóczy József: Elvi megfontolások Walter Kasper Kasper bevezetôben említett pasztorális elkötelezettsége nemcsak abban mutatkozik meg, hogy a konkrét élet kérdéseibôl indulnak a reflexiói és ezekre érvényes válaszként igyekszik kifejteni az Egyház hitét, hanem abban is, hogy írásaiban kifejezetten nagy teret szentel olyan megfontolásoknak, amelyek a gyakorlat átalakításának, az elméleti alapok érvényesítésének lehetôségeit, útjait kutatják, egy konkrét igazabb egyház képe-álma lebeg a szemei elôtt. Követelményeket, feladatokat fogalmaz meg, amelyek a világ és a világban az Egyház jelen helyzetében kikerülhetetlen feltételei az értelmes és hiteles egyház-létnek -- és óvatosan konkrét javaslatokat is megfogalmaz, amivel legalább is impulzust szeretne adni, vitát indítani a megújulás megfelelô formáiról. Többször hangoztatja, hogy a teológia feladata, illetékessége a zsinat által lefektetett alapelvek alkalmazása, az elindított gondolatmenetek továbbgondolása[158], és minden megújulás alapfeltétele, a legsürgetôbb lépés ma is az Egyházon belüli párbeszéd helyreállítása[159]. Nemcsak a pusztán emberi közösségi szempont, hanem az Egyház alapvetô kollegialitásának tudata is megkívánná a nagyobb nyíltságot, áttetszôséget, a döntések nyilvánosságát és az információk szabad elérhetôségét[160]. A meglévô rend kritikus újraértékelése lényegileg összetartozik a szüntelen megújulás követelményével: maga Jézus a példa arra, hogy igazán éles, mert lényegbevágó és végül is így termékeny kritika csak egy adott rendszeren belülrôl lehetséges[161]. A vita, a feszültség pedig tudatosan fölvállalható, hiszen valamiképpen a valóságos élet jele -- az igazán tragikus a kommunikáció teljes hiánya volna -, és ugyanakkor tényleges és megvalósítható megoldások és ezen felül igazi egyetértés megtalálásának egyedülálló esélyét hordozza magában[162]. Az Egyház az üdvösség egyetemes szentségeként értelmezi önmagát, ugyanakkor a világ nagy részén kisebbségben, diaszpóra-szituációban élnek (és fognak élni) a keresztények[163]. Egyelôre (legalább is Európában) nem minden jelentôség nélküli kisebbséget jelent az Egyház, de tudomásul kell vennie, hogy a világ megváltozott körülötte, eltávolodott tôle, bizonyos szempontból tudatosan és szándékoltan elszakadt tôle[164]. A szekularizálódott és emancipálódott világ, bár már ,,saját lábára állt'', még nem ,,állapodott meg'', még keresi önnön értelmét -- az Egyház számára kisértés lehet ebben a helyzetben, hogy ezzel a világgal szemben az igazság birtoklásának tudatában önelégült ,,szent maradékként'', ,,ezoterikus szektaként'' önmagába zárkózzon[165]. Azonban éppen csak úgy lehet az üdvösség szentsége, vagyis felfogható és hatékony jele, ha ,,elébe megy'' a világnak, ha tudja azt a világ által értett nyelven és formában közvetíteni[166]. A szekularizáció sajátosan ,,kereszténység utáni jelenség'', így ,,a kereszténység ma gyakorlatilag elôször van abban a helyzetben, hogy olyan elôfeltételek mellett kell hirdetnie örömhírét, amelyet részben ô maga hozott létre''[167]. Ennek a helyzetnek a kihívására az Egyház megfelelô válasza mindenekelôtt a ,,történelmi vakmerôség''[168], a nyitottság a Lélek új inspirációi, kezdeményezései számára[169], és az a bátorság, amely vállalja új utak (kikutatásának és kitaposásának) kockázatát[170], azzal a bizalommal, hogy a Lélek vezeti ebben. Hogy az üdvösség felfogható és hatékony jele lehessen, az Egyháznak ma különös figyelmet kell fordítania arra, hogy emberibben: egyszerűbben (a lényegesre koncentrálva[171]), személyesebben, természetesebben, testvériesebben, ,,humort értôen'' (,,humorvoller'')[172] lépjen ,,üzenetével'' a világ elé; igehirdetése konkrétabb és közérthetôbb, a szentségek kiszolgáltatása valódi emberi kommunikációba ágyazott legyen[173]. Ez minden kereszténytôl, de különösen minden hivatalviselôtôl rugalmasságot kíván, a konkrét helyzetekhez és szükségekhez való alkalmazkodás képességét[174], ami pusztán emberi szinten is külön adottságot, alkalmasságot feltételez: ennek fontosságát is visszatérôen hangsúlyozza Kasper[175]. Az Egyház üdvösséget közvetítô küldetését ma leginkább talán a béke szolgálatában lehet megfogalmazni[176]. A béke (,,salom''), bár csak egy az üdvösség leírására használt bibliai kategóriák közül, mégis több szempontból a többinél gazdagabb tartalmúnak tűnik: a küldetés különbözô lényeges mozzanatait sűríti magába. Mint bibliai fogalom, egy olyan antropológiai szemléletet tud maga mögött, amely az embert egységként kezeli: az üdvösség az egész ember (,,testestôl-lelkestôl való'') célbaérkezése. Ezért az üdvösség közvetítése sem lehet sohasem pusztán lelki-gondozás, hanem az egész emberre tekintettel kell lennie, annak minden vonatkozásával, ,,világban-való-létével'' együtt[177]. A bibliai gondolkodás sajátja az is, hogy az üdvösséget sohasem pusztán túlvilági boldogságként, a jelenlegitôl független, azt mintegy hatályon kívül helyezô, elszigetelt új világ alkotásaként fogja fel, hanem a létezô teremtett valóság beteljesedéseként: ezt is magában foglalja a béke, amelynek igazi és teljes értelme a ,,világ épsége'' (,,die heile Ordnung der Welt'')[178]. Így az Egyház küldetésének a béke szolgálataként való megfogalmazása kifejezheti az Egyháznak a világért való, a zsinat által is szorgalmazott elkötelezôdését, és olyan program lehet, amely egybefoghatja a keresztények és nemhívôk erôfeszítéseit. Hogy az üdvösség felfogható és hatékony jele lehessen, az Egyháznak ma vállalnia kell a szegénység útját ill. a világ szegényeivel, kitaszítottjaival való szolidaritást. Nemcsak történelmi szükségszerűség ez (,,A diaszpóra-szituáció azt is jelenti, hogy az Egyház már nem lehet többé a gazdagok és hatalmasok által privilegizált nagyság és hogy a konstantini kor bizony végérvényesen lezárult.''[179]), hanem lényegi jele az Egyház eszkatológikus jellegének is: ,,csak hatalom és vagyon nélkül tarthat igényt Isten országának ígéretére, mert csak így tud szavahihetôen tanúságot tenni arról, hogy komolyan veszi a Lélek hatalmába vetett bizalmat''[180]. Végül, bár nem utolsó sorban, meg kell említeni az ökumenizmus szempontját, amelyet Kasper szinte minden kérdéssel kapcsolatban igyekszik mérlegelni: bár olykor valóban kritikusan elhatárolódik a nem-katolikus álláspontoktól, de mindig szinte ,,kötelezônek'' tekinti a saját hitbeli meggyôzôdésének velük való konfrontálását és lehetséges közös pontok ill. horizontok keresését[181]. ======================================================================== Az Egyház küldetése a jelenben: Válóczy József: Konkrét reform-javaslatok Walter Kasper Amennyire fontos a megújulás alapelveinek világos megfogalmazása, annyira hiábavaló is lehet, ha csak kivárás és látszat-intézkedések (,,Schönheitsoperationen'') következnek belôle[182]: egészen konkrét cselekvésre van szükség. Ezért van nagy jelentôsége annak, hogy maga Kasper is jó néhány konkrét javaslatot elôad; ezeknek a számbavétele is szervesen hozzátartozik egy Kasper egyházképét tárgyaló dolgozathoz. Összességében megállapítható, hogy az idôrendben késôbbi írásaiban óvatosabban, árnyaltabban veti fel a részben évszázados hagyományok megváltoztatásának lehetôségét, abban a tudatban, hogy nem várható pusztán egy-egy külsô forma vagy intézmény átalakításától önmagában igazi megújulás[183] -- de nem változik soha határozott álláspontja arról, hogy szükség van a problémák ôszinte néven nevezésére és a párbeszédre[184]. A legtöbb javaslata a kollegialitás konkrét, intézményes formáinak megtalálását célozza[185]: szükséges volna olyan testületek létrehozása, amelyben valóban az egész hivô közösség (tehát a laikusok is) képviselve van[186], és ezeknek (ill. a már meglévôknek, pl. szinodusoknak, pasztorális tanácsoknak) a valóságos döntési jogkörrel (és nemcsak tanácsadói szereppel) felruházása. Mindenképpen megvalósítható és megvalósítandó ez pl. az Egyház anyagi jellegű ügyeinek intézésében, de a püspöki és plébánosi helyek betöltéséhez is szükség volna valamilyen demokratikus (a laikusok részvételét is biztosító) eljárásmód kidolgozására[187]. A laikusok nagyobb részvételének szorgalmazásával függ össze a ,,hivatalok'' (feladatok) nagyobb differenciálásának szükségessége, ,,a hatalom megosztása'', ami az Egyház karizmatikus természetének megfelelô érvényre jutását is jelentené[188]. Ugyancsak a feladatok differenciálásának módja lehet, hogy ,,egyes helyi közösségek különbözô szerepeket vállalnak az egész Egyház javára''[189]: ennek alapjait már a zsinat lerakta, amennyiben a ,,helyi egyház'' (,,communitas localis'') kifejezést (kategóriát) nemcsak területileg értelmezte, hanem társadalmi csoportokra (pl. a családra) vonatkoztatva is. ,,...a mai élet növekvô differenciálódása mellett a területi plébániai elv nem tarthat többé igényt egyedüli érvényre. A differenciálásnak a jövôben bizonyára az eddiginél inkább élethelyzetek, foglalkozási csoportok, társadalmi rétegek stb. szerint kell történnie.''[190] A papi hivatal (fôleg a hivatal és a közösség viszonya) újraértelmezésének összefüggésében megfontolásra javasolja a hivatal jelenlegi formájának (amelynek kialakulása amúgy is egy hosszabb történelmi folyamat eredménye[191]) megváltoztatását is: indulatoktól mentes természetességgel és szabadsággal veti fel a cölibátus kötelezettsége föloldásának, valamint nôk ill. ,,viri probati'' pappá szentelésének kérdését, sôt elképzelhetônek tartja a ,,részmunkaidôben'', ,,mellékfoglalkozásként'' (,,Nebenberuf'') vállalt papi szolgálatot is[192]. A szentségek értelmezésének ill. ünneplésének összefüggésében felveti az ,,otthoni eukarisztia-ünneplés'' (,,Hauseucharistie'') kérdését: ,,Az Eukarisztiát azokon a helyeken és olyan módon kellene ünnepelni, ahol és ahogyan az emberek ma igazi közösségben és komoly együttműködésre találkoznak.''[193] -- ezzel jobban be lehetne vonni a hétköznapi életteret az Istennel való kapcsolat kifejezésébe. ======================================================================== Befejezés Válóczy József: Walter Kasper ,,Kell a valóságérzék, tehát érzék az iránt, ami itt és most széleskörű megegyezések során lehetséges, és ugyanakkor új lehetôségek megérzése, kitartás, türelem, de a fölismert igaznak és jónak szenvedélyes képviselete is. (...) ...a valóságos egyház iránti szeretetünket csak az adott egyházzal szemben érzett fájdalom érlelheti meg emberi és krisztusi értelemben egyaránt. Ez a fájdalommal együttjáró szenvedés -- a szó szoros értelmében -- szenvedélyes szeretet.''[194] -- Talán ezek a szavak fejezik ki a legtömörebb és legszebb módon azt a kiegyensúlyozott és józan, ugyankkor szenvedélyes elkötelezettséget, amelyet írásainak olvasója Kasper személyében felfedezhet; ez, még minden tartalmi kérdés értékelése elôtt, szimpatikussá és példaértékűvé teszi ôt. A teológia művelésének legszebb hagyományát követi ill. eleveníti fel, amennyiben az elmélet, a ,,szaktudományos részkérdések'' tárgyalása valóban a gyakorlati elkötelezôdés megalapozását, motiválását, az Istennel való személyes kapcsolat hitelessé tételét és elmélyítését szolgálja. A jelen dolgozat -- gyakorlati okokból -- tudatosan Kasper gondolatainak-tételeinek bemutatására szorítkozott. Ehhez nem tűnt szükségesnek más teológusok róla alkotott véleményének konzultálása ill. konkrét kérdésekben az ô tételeinek mások álláspontjával való konfrontálása. Természetesen ez kikerülhetetlen, mihelyt érdemben magukról ezekrôl a kérdésekrôl van szó: ez azonban semmiképpen nem lenne Kasper szándéka ellenére sem, hiszen ô éppen a kérdések fölvetésének, a vitaindításnak a szolgálatát tudja magáénak. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy szemben korunk kihívásaival és az Egyház mai helyzetében éppen ez a legfontosabb és leghasznosabb szolgálat, ha valaki azzal az elszántsággal és felelôsségtudattal teszi, mint Kasper. ======================================================================== Felhasznált irodalom Válóczy József: Walter Kasper 1. ''Az Egyház -- a Lélek szentsége'', in J. KREMER-W. KASPER, Alkotó -- Életadó -- Megszentelô, OMC, Bécs 1983, 77-103. 2. Die Heilssendung der Kirche in der Gegenwart, PASTORALE Einleitungsfaszikel, Matthias-Grünewald-Verlag, Mainz 1971. 3. Zukunft aus der Kraft des Konzils. Die außerordentliche Bischofssynode ‘85. Die Dokumente mit einem Kommentar, Herder, Freiburg-Basel-Wien 1986. 4. ''Verständnis der Theologie damals und heute'', in Glaube und Geschichte, Matthias-Grünewald-Verlag, Mainz 1970, 9- 32. 5. ''Kirche und Theologie unter dem Gesetz der Geschichte, in GG 49-66. 6. ''Warum noch Mission'', in GG 259-274. 7. ''Kirche und Gemeinde. Zur Vielheit und Vielfalt in der Kirche'', in GG 275-284. 8. Wort und Sakrament'', in GG 285-310. 9. ''Kollegiale Strukturen in der Kirche'', in GG 355-370. 10. ''Die Funktion des Priesters in der Kirche'', in GG 371- 387. 11. ''Amt und Gemeinde'', in GG 388-414. 12. ''Die Kirche als universales Sakrament des Heils'', in Theologie und Kirche, Matthias-Grünewald-Verlag, Mainz 1987, 237-254. 13. ''Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 255-271. 14. ''Kirche als Communio. Überlegungen zur ekklesiologischen Leitidee des II. Vatikanischen Konzils'', in ThK 272-289. 15. ''Die bleibende Herausforderung durch das II. Vatikanische Konzil. Zur Hermeneutik der Konzilsaussagen'', in ThK 290- 299. 16. ''Berufung und Sendung des Laien in Kirche und Welt. Geschichtliche und systematische Perspektiven'', in Stimmen der Zeit 9(1987) 579-593. 17. ''Die schädlichen Nebenwirkungen des Priestermangels'', in Stimmen der Zeit 2(1977) 129-135. 18. Jesus der Christus, Matthias-Grünewald-Verlag, Mainz 1975. 19. Der Gott Jesu Christi, Matthias-Grünewald-Verlag, Mainz 1982. 19. Kirche -- wohin gehst du? Die bleibende bedeutung des II. Vatikanischen Konzils, Verlag Bonifatius-Druckerei, Paderborn 1987. 20. ''Ein Grundgesetz der Kirche -- ein Grundgesetz der Restauration?'', in Kein Grundgesetz der Kirche ohne die Zustimmung der Christen, Matthias-Grünewald-verlag, Mainz 1971, 18-30. 21. Gegenwart des Geistes. Aspekte gegenwärtiger Pneumatologie (Hrsg.), Quaestiones Disputatae 85, Herder, Freiburg-Basel- Wien 1979, 7-22. 22. ''Die Funktion der Theologie in der Kirche'', in Die Zukunft der Kirche, 45-52. 23. ''Gott in der Geschichte'', in 15 Beiträge zur Gottesfrage, 139-152. ======================================================================== Jegyzetek Válóczy József: Walter Kasper 1. Vö. ,,Die bleibende Herausforderung durch das II. Vatikanische Konzil'', in Theologie und Kirche (továbbiakban rövidítve: ThK) 293-297; Kirche -- wohin gehst du? 18. 2. ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 296; vö. Zukunft aus der Kraft des Konzils 81; ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 268. 3. Vö. ,,Kollegiale Strukturen in der Kirche'', in Glaube und Geschichte (továbbiakban rövidítve: GG) 370. 4. Vö. Die Heilssendung... 41-42; ,,Wort und Sakrament'', in GG 308. 5. Vö. Die Heilssendung der Kirche in der Gegenwart 18; ,,Verständnis der Theologie damals und heute'', in GGe 27; ,,Kirche und Gemeinde'', in i.m. 275; ,,Wort und Sakrament'', in i.m. 290; ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 299; Kirche -- wohin gehst du? 41; valamint Jesus der Christus, Der Gott Jesu Christi, Die Gottesfrage heute stb. 6. Erre példa pl. a Szentháromságról szóló Der Gott Jesu Christi, míg a Jesus der Christus -- véleményem szerint -- már nem tekinthetô szisztematikus (vagyis a krisztológia minden kérdését tárgyaló) krisztológiának. 7. Megjegyzendô, hogy néhány véletlenszerűen kiválasztott egyháztani könyv konzultálása után valószínűnek látszik számomra, hogy a témának nincs jelentôs másodlagos irodalma; Kaspert legtöbbször saját nézetük alátámasztására idézik az általam tanulmányozott szerzôk, de érdemi állásfoglalás konkrét kérdésekben képviselt (esetleg a hagyományostól eltérô) véleményével kapcsolatban nem nagyon található; bizonyosan azért, mert ezek a nézetek nem kizárólag az ô nevéhez kapcsolhatók. 8. A tárgyalandó témák sorából hiányzik pl. a péteri primátus és a tanítóhivatal, vagy a nem katolikus közösségek egyházi mivoltának a kérdése; noha ezekkel kapcsolatban is nyilatkozott Kasper, ezeknek a tanulmányozása más irányba vitte volna a dolgozatot. [Vö. pl. ,,Primat und Episkopat nach dem Vatikanum I.'', in GG 415-441; ,,Dienst an der Einheit und Freiheit der Kirche. Zur gegenwärtigen Diskussion um das Petrusamt'', in BRANDENBURG-URBAN, Petrus und Papst II, Münster 1978; ,,Das Petrusamt als Dienst der Einheit'', in ARISTI, Das Papstamt, Regensburg 1985; ,,Zur Diskussion um das Problem der Unfehlbarkeit'', in KÜNG, Fehlbar? -- Eine Bilanz, 1973; ,,Der ekklesiologische Charakter der nichtkatholischen Kirchen'', in Theologische Quartalschrift 145(1965).] 9. Vö. Kirche -- wohin gehst du? 12-13. 10. Vö. ,,Verständnis der Theologie damals und heute'', in GG 9-32. 11. A Kasper által többször idézett mű: J. A. MÖHLER, Die Einheit der Kirche oder das Prinzip des Katholizismus. 12. ,,Verständnis der Theologie...'', in GG 26. 13. Vö. Kirche -- wohin gehst du? 20. 14. Ld. uo. 15. Kasper G. Krüger filozófust idézi: ,,Die Geschichte ist heute unser größtes Problem.'', ,,Kirche und Theologie unter dem Gesetz der Geschichte'', in i.m. 49. 16. Ld. uo. ill. Die Heilssendung.... 17. ,,Kirche und Theologie unter dem Gesetz...'', in GG 11-12. 18. Uo. 15. 19. ,,Es führt kein Weg hinter das Konzil zurück. Selbst wenn die oberste Leitung der Kirche dies wollte, sie könnte es gar nicht.'', ,,Kirche als Communio'', in ThK 289; vö. uo. 274; Zukunft... 50, 62. 20. Vö. ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 291; Kirche -- wohin gehst du? 21. 21. ,,Berufung und Sendung des Laien in Kirche und Welt'', in Stimmen der Zeit 9(1987) 584. 22. Vö. ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 292. 23. Vö. Zukunft... 50; ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 290; ,,Kirche als Communio'', in i.m. 274; Kirche - - wohin gehst du? 26-32. 24. Vö. ,,Die Funktion des Priesters in der Kirche'', in GG 378, 385; ,,Kirche als Communio...'', in ThK 282; ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 293-294. 25. Vö. ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 291; Zukunft... 52, 67. 26. Vö. Zukunft... 65-67. 27. Vö. uo. 291; ,,Amt und Gemeinde'', in i.m. 388; Zukunft... 50. 28. Vö. ,,Berufung und Sendung des Laien...'', in Stimmen der Zeit 9(1987) 579; Zukunft... 71, 87, 109; ,,Die Kirche als universales Sakrament des Heils'', in ThK 254; Kirche -- wohin gehst du? 21. 29. Vö. Zukunft... 62. 30. Vö. ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 295; Zukunft... 63. 31. Vö. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 366. 32. Vö. ,,Amt und Gemeinde'', in i.m. 389; az integrációról pl. a papsággal kapcsolatban ,,Die Funktion des Priesters in der Kirche'', in i.m. 373; Die Heilssendung... 62. 33. Vö. Kirche -- wohin gehst du? 38,46. 34. Vö. ,,Die bleibdende Herausforderung...'', in ThK 299. 35. Vö. ,,Wort und Sakrament'', in GG 295; Zukunft... 61. 36. Vö. ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', in Alkotó -- Életadó -- Megszentelô 80; Gegenwart des Geistes 19. 37. Vö. uo. 80-82; Der Gott Jesu Christi 256-257; Die Heilssendung... 54; ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 358. 38. ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', in Alkotó... 92; vö. Der Gott Jesu Christi 254. 39. Vö. ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', in Alkotó... 88- 89; ebben az összefüggésben idézi Iréneusztól: ,,Ahol az Egyház, ott a Szentlélek is.'', ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 264; valamint ld. Der Gott Jesu Christi 258; Jesus der Christus 306. 40. Vö. ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', in Alkotó... 80; Gegenwart des Geistes 19. 41. Vö. ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 242 ill. a dolgozat ,,Tübingeni Iskola'' szakasza, 4. o. 42. Vö. uo. ill. ,,Verständnis der Theologie...'', in GG 22- 23; valamint LG 8: ,,kitűnô analógia alapján a megtestesült Ige misztériumához szoktak hasonlítani...''. 43. Vö. uo. 83. 44. Vö. ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 241. 45. Ezen kívül is többször nevezi a Zsinat szentségnek az Egyházat, pl. LG 9; 48; 59; SC 5; 26; GS 42; 45; AG 1; 5. 46. Vö. ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 237-254; a szöveg keletkezéstörténete tanulmányozásának fontosságáról ill. hasznosságáról ld. még ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 294. 47. Kasper egy 1938-ban megfogalmazott mondatot idéz: ,,Wenn Jesus Christus das Sakrament Gottes genannt werden konnte, so ist für uns die Kirche das Sakrament Christi.'', i.m. 240. 48. ,,Wir haben es in den Konzilsdokumenten also mit einer sich erst herausbildenden Begrifflichkeit zu tun.'', ,,Kirche als Communio'', in ThK 275; vö. ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 249. 49. Kasper a ,,misztérium'' fogalmát az összes többi zsinati kijelentés értelmezési kulcsának nevezi, vö. Zukunft aus der Kraft des Konzils. Die außerordentliche Bischofssynode ‘85, 76; vö. uo. 71-76. 50. A ,,misztérium'' ezen eredeti értelmének újra feltárása ill. antropológiai megalapozása-kidolgozása nagyrészt K. Rahner érdeme. 51. I.m. 244. 52. Vö. i.m. 242, 245; ,,Eine einseitige Herausstellung der Kirche als Ursakrament führt zu einem Bild von der Kirche als einer quasi-mythologischen Hypostase, die völlig unkonkret und unfaßbar bleibt... dazu, daß man im Sprechen von der Kirche schwärmt und idealisiert...'', ,,Wort und Sakrament'', in GG 294. 53. ,,Jede Ekklesiologie, die auf der Höhe der Zeit sein will, muß sich dieser Herausforderung stellen.'', ,,Kirche als communio...'', in ThK 277; vö. ,,Kirche und Gemeinde'', in GG 275. 54. K. Rahner, ,,Das Grundwesen der Kirche'', idézi Kasper, ThK 247; vö. ,,Das Galubenszeugnis der Gemeinschaft der Glaubenden, d.h. der Kirche, ist .. ein wesentliches Element der Offenbarung selbst.'', Kasper, ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 464. 55. Vö. ,,Warum noch Mission?'', in GG 263; vö. Die Heissendung... 20, 37. 56. Vö. ,,Die Funktion des Priesters in der Kirche'', in GG 373; ,,Az egyház -- a Lélek szentsége'', in J. Kremer/W. Kasper, Alkotó -- Életadó -- Megszentelô, 94. 57. Vö. i.m. 92. 58. Vö. ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 242. 59. ,,Wort und Sakrament'', in GG 309; vö. u.o., GG 294; ,,Warum noch Mission?'', in GG 260; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 385; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 395; Zukunft... 61, 75, 98; ,,Az egyház -- a Lélek szentsége'', 94; Régi kérdések... 20; Der Gott Jesu Chrisiti 281; Die Heilssendung... 35, 38. 60. Vö. ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 243; ,,Wort und Sakrament'', in GG 309. 61. A gondolatmenet részletes kifejtését ld. ,,Wort und Sakrament'', in GG 299-302. 62. ,,Durch die Sprache ist der einzelne Mensch mindestens ebenso fundamental in das Ganze der Gemenischaft hineinverflochten wie seine biologische Herkunft.'', i.m. 301. 63. Vö. uo. 64. ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 252; vö. ,,Wort und Sakrament'', in GG 297-298. 65. ,,Überall dort also, wo einer dem andern das Zeugnis des Glaubens abnimmt, wo einer dem andern den Glauben durch Wort und Tat bezeugt, wo einer den andern im Glauben trägt, tröstet, stärkt... dort ist konkret Kirche.'', ,,Kirche und Gemeinde'', in GG 277; ,,Wo persönliche Liebe... sich ereignet, da ereignet sich Kirche'', Die Heilssendung... 84; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 391. 66. ,,Sie muß so gestaltet sein, daß sie in ihrer konkreten Existenz als Zeichen dafür verstanden werden kann...'', ,,Warum noch Mission'', in GG 263; vö. Die Heilssendung... 44, 78; ,,Die Berufung des Laien...'', Stimmen der Zeit 587; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 389; Kasper idézi Möhlert is, aki az Egyházat Krisztus ,,szüntelenül tartó megtestesüléseként'' értelmezi, vö. Jesus der Christus 37. 67. Vö. i.m. 224. 68. Vö. Heilssendung... 35, 44; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 372. 69. A konkrét helyi közösség a ,,vonatkoztatási pont'' a számára pl. az egyházi hivatal lényegének és szerepének meghatározásánál is, amit a késôbbiekben még részletesen tárgyalunk, vö. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 405-413; ,,Kirche und Gemeinde...'', in GG 276, 283; ,,Kirche als communio...'', in ThK 280; Die Heilssendung... 57; ,,Wort und Sakrament'', in GG 304. 70. Vö. ''Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 243; ,,Wort und Sakrament'', in GG 295; Jesus der Christus 232; ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 95; Die Heilssendung... 82. 71. "...ekklesia nich einfach ist; sie wird vielmehr, sie ereignet sich und geschieht...'', ,,Kirche und Gemeinde'', in GG 276; vö. Wort und Sakrament'', in GG 294. 72. ,,Es ist zunächst offen, in welcher Weise sich konkret Volk Gottes sammelt.'', ,,Warum noch Mission'', in GG 264; Die Heilssendung... 44. 73. Vö. általánosságban az Egyház hierarchikus felépítésével kapcsolatban ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 370; ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 98; Die Heilssendung... 62; a papság formájával kapcsolatban ,,Amt und Gemeinde'', in GG 409. 74. Vö. Die Heilssendung... 63. Kasper, pl. Joseph Ratzingerhez hasonlóan (ld. Theologische Prinzipienlehre. Bausteine zur Fundamentaltheologie, München 1982, 209), ebben az összefüggésben látja az ökumenikus közeledés (egyik) kulcsát: ,,Es ist... nicht zwingend notwendig, daß die anderen Kirchen sich alle Bekenntnisformeln der katholischen Kirche positiv zu eigen machen. Eine solche positive Rezeption ist nämlich dann unzumutban, wenn eine bestimmte Bekenntnisformel aus einer geschichtlichen Tradition heraus entstanden ist, die nicht die der anderen ist...'', ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 269. 75. Vö. Die Heilssendung..., 63, 85. 76. Vö. ,,Warum noch Mission'', in GG 264; Jesus der Christus 322. 77. Ezt a célkitűzést szorgalmazza (részleteiben azután egyoldalúan leszűkítve) a felszabadítás teológiája is, amikor a teológia szerepét újrafogalmazva a gyakorlat, a valóság megváltoztatásában jelöli meg feladatát -- ez részben jogos kritikája is az európai ,,intellektuálisan kitenyésztett, akadémiailag gettósitott'' teológiának, vö. ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit, in ThK 258-259; ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 365, 370. 78. Vö. Zukunft... 82, 98. 79. Vö. ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 267. Die Heilssendung... 32, 72; ,,Warum noch Mission'', in GG 260- 263. 80. ,,Warum noch Mission'', uo. 81. Vö. uo; ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 265; ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 243. 82. Vö. ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 386. 83. Vö. uo; Die Heilssendung... 103; ,,Warum noch Mission'', in GG 267, 273. 84. Vö. uo; ,,Warum noch Mission'', in GG 272-273; ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 95; Zukunft... 102; Die Heilssendung... 40. 85. Vö. ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 237-238. 86. Vö. ,,Kirche und Gemeinde...'', in GG 275; Zukunft... 66; ,,Kirche als communio...'', in ThK 286. 87. Vö. Zukunft... 68, 80. 88. Vö. ,,Kirche als communio...'', in ThK 273. 89. Vö. i.m. 275, 288. 90. I.m. 277-278. 91. Vö. i.m. 276, 279; Zukunft... 88; Der Gott Jesu Christi 301. 92. ,,Jesus Chrsitus ist also der Inbegriff aller communio zwischen Gott und dem Menschen.'', ,,Kirche als communio...'', in ThK 276. 93. Vö. i.m. 280; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 381; Zukunft.., 90. 94. Vö. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 356. 95. Der Gott Jesu Christi, 281. 96. Vö. i.m. 254-255, 264. 97. Vö. ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 86-89. 98. Vö. ,,Die Berufung des Laien...'', Stimmen der Zeit 588. 99. Vö. ,,Kirche als communio...'', in ThK 281, 284. 100. Vö. ,,Kirche und Gemeinde...'', in GG 279; ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'' 96; Zukunft... 90; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 384. 101. ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 269. 102. Vö. uo. 103. A ,,helyi egyház'' (,,Ortskirche'' vagy ,,Einzelkirche'') elnevezés elônyben részesítése ill. következetes alkalmazása Kasper részérôl igyekszik kizárni a ,,részegyház'' (,,Teilkirche'') kifejezésben rejlô félreértési lehetôséget, amennyiben az ,,beleférne'' egy uniformizált Egyház képébe is. 104. Vö. ,,Kirche und Gemeinde'', in GG 277. 105. ,,In jeder Einzelkirche ist die Kirche ganz anwesend. (...) Die Einzelkirche (Gemeinde) ist also eine Repräsentation und Realisation der Kirche als solcher; sie ist die Kirche am Ort.'', ,,Kirche und Gemeinde...'', in GG 278; vö. ,,Kirche als communio...'', in ThK 284; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 384; Die Heilssendung... 36. 106. Vö. ,,Kirche als communio'', in ThK 280. 107. Vö. i.m. 284. 108. Vö. ,,Kirche und Gemeinde'', in GG 278-279. 109. Vö. Zukunft..., 89; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 384. 110. Vö. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 399-400; ,,Die Berufung des Laien...'', Stimmen der Zeit 580; Die Heilssendung... 51; ,,Kirche als communio...'', in ThK 285. 111. Vö. ,,Die Berufung des Laien...'', Stimmen der Zeit 587; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 371. 112. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 356. 113. Vö. Zukunft... 64, 94. 114. A zsinat által használt ,,hierarchica communio'' kifejezés kompromisszumos megfogalmazás, amely a communio-egyházkép és a korábbi jogi (uniformizált) egység-értelmezés valódi szintézisben még nem feloldott egymás mellett létezését jelzi: ezért egyes teológusok a zsinaton belüli ,,két egyháztanról'' beszélnek; Kasper A. Acerbi Due ecclesiologie. Ecclesiologia giuridica ed ecclesiologia di comunione nella ,,Lumen gentium'' c. művére utal; vö. ,,Kirche als communio...'', in ThK 282; vö. ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 98. 115. Vö. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 357; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 377, 386; ,,Die Berufung des Laien...'', Stimmen der Zeit 581; ,,Priestermangel'', Stimmen der Zeit 132; ,,Wort und Sakrament'', in GG 304; Die Heilssendung... 50-51, 73. 116. Vö. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 357. 117. Vö. ,,Die Berufung des Laien...'', Stimmen der Zeit 587. 118. Vö. ,,Die fundamentale Gleichheit aller bedeutet indes nicht, daß in der Kirche alle alles tun können.'', ,,Amt und Gemeinde'', in GG 400; Die Heilssendung..., 53; ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 358. 119. Vö. a ,,Teológiatörténeti keret...'' c. fejezetet, 13. old. ill. Die Heilssendung..., 54; Kollegiale Strukturen...'', uo. 120. Vö. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 401; ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 360; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 379, 387. 121. Vö. ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 96. A Lélek megújító -- és olykor az ,,intézményes'' Egyház ellenében érvényesülni kénytelen -- kezdeményezésének példájaként Kasper Assisi Szt. Ferencet és századunk biblikus- liturgikus mozgalmát, majd váratlanul a reformációt említi: ,,Die große Frage des ökumenischen Gesprächs aber scheint mir zu sein, ob nicht auch die Reformation von uns Katholiken als solcher charismatisch-pneumatischer Neuaufbruch verstanden werden kann...'', ,,Amt und Gemeinde'', in GG 402. 122. Vö. ,,Amt und Gemeinde'', uo; ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 358-359. 123. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 359; vö. Die Heilssendung..., 55; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 401. 124. Vö. ,,Kollegiale Strukturen...'', uo. 125. Vö. Die Heilssendung..., 55; ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 360. 126. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 401; vö. ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 379-380; Die Heilssendung..., 56. 127. ,,Alles können nur alle sein und die Einheit aller nur ein Ganzes. Das ist die Idee der katholischen Kirche.'', J. A. Möhler, Die Einheit in der Kirche oder das Prinzip des Katholizismus, idézi ,,Kirche als comunio...'', in ThK 287; ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 99; ,,Die Berufung des Laien...'', Stimmen der Zeit 581. 128. ,,Im Laufe der Kirchengeschichte hat ja die fatale Entwichkung stattgefunden, daß ein Charisma, das Leitungcharisma, alle anderen Charismen an sich gezogen und aufgesogen hat. (...) das Ideal war lange Zeit das eines all-round-man, der alles macht, Liturgie und Verwaltung, Bauplanung und Einzelseelsorge, Lehrtätigkeit und Vereinsmanager.'', ,,Amt und Gemeinde'', in GG 402- 403; vö. ,,Kollegiale Strukruren...'', in GG 359. Kasper kritikusan mutat rá a 20 évvel a zsinat után még ill. újra tapasztalható ,,tanítóhivatali monopolizáló törekvésekre'' (,,Lehramtsmonopolismus'') is, vö. ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 267. 129. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 401. 130. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 402. 131. Vö. ,,Gehorsam und Unterordnung können sich in der Kirche nie einbahnig von unten nach ober vollziehen; die Unterordnung ist immer eine gegenseitige.'', ,,Amt und Gemeinde'', in GG 401; ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 359-360. 132. Vö. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 357; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 400, 403; Zukunft... 92; Die Heilssendung... 62. 133. Vö. Die Heilssendung... 37. 134. Vö. i.m. 51; ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 355, 357; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 390, 403; ,,Kirche und Gemeinde...'', in GG 283; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 372. 135. I.m. 378. 136. ,,Es sei nur erinnert an den alten Rechtsgrundsatz: Was alle angeht, muß auch von allen entschieden werden.'', uo; ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 358. 137. Vö. ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 291; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 388. 138. Vö. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 370; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 379; Die Heilssendung... 52. 139. A továbbiakhoz ld. ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 267-268. 140. Vö. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 396, 408. 141. Vö. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 361; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 372. 142. Vö. ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 380. 143. Vö. Der Gott Jesu Christi, 254. 144. Vö. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 362; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 376; Die Heilssendung... 50. 145. Vö. Die Heilssendung... 62; ,,Wort und Sakrament'', in GG 305; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 380, 382. 146. Vö. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 397. 147. Vö. ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 375; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 395. 148. Ez magyarázza azt, hogy a papi ,,titulusokat'' egyes emberekre, hivatalviselôkre sohasem, viszont az Egyház egészére alkalmazza az Újszövetség, vö. ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 377; Die Heilssendung..., 50. 149. Vö. uo. 150. ,,...das Amt freilich zeichenhaft die Vorgegebenheit der Gnade und das Gegenüber Christi zur Gemeinde darstellt...'', ,,Amt und Gemeinde'', in GG 407, 413. 151. Vö. Die Heilssendung..., 37. 152. ,,Seine Person ist als leibhaftig gewordener Gehorsam zugleich leibhaftig gewordener Dienst...'', ,,Amt und Gemeinde'', in GG 394. 153. ,,...unter seinen Jüngern soll es keine Meister (Mt 23,8), also keine Eminenzen, Exzellenzen, Hochwürden, sondern nur Brüder geben. Jesus bringt vielmehr die Umwertung aller Werte: die ersten sollen die letzten und die letzten die ersten sein (Mk 9,34). Man kann sich den Jüngerkreis Jesu nicht anders denn als herrschaftsfrei denken.'', ,,Amt und Gemeinde'', in GG 393; vö. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 363; Die Heilssendung..., 65. 154. Vö. ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 380; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 413; Die Heilssendung..., 56. 155. ,,Die Funktion des Priesters...'', uo; ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 363. 156. Vö. ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 381-382; Die Heilssendung..., 58. 157. Vö. Die Heilssendung..., 59. 158. Vö. ,,Kirche als communio...'', in ThK 282; ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 294; ,,Wort und Sakrament'', in GG 291. 159. Vö. ,,Kirche als communio...'', in ThK 287. 160. Vö. ,,Amt und Gemeinde, in GG 403; ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 243; ,,Kirche als communio...'', in ThK 285. 161. Vö. ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 371; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 393, 398. Külön figyelemre méltó ebben az összefüggésben, hogy maga Kasper mennyire komolyan veszi a kritikus szerepét: mindig megalapozottan, de szókimondóan gyakorolja, feltűnôen sokszor használva szándékoltan súlyos, olykor provokatív kifejezéseket ill. megfogalmazásokat (pl. a ,,radikal'', a ,,revolutionär'', a ,,liberal'' szavakat alkalmazva Jézusra vagy a hiteles keresztény magatartásra -- ld. pl. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 393-394; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 375; ,,Warum noch Mission'', in GG 274). 162. ,,Alles Leben bewegt sich, wie J. A. Möhler gezeigt hat, in Spannungen; wo die Spannungen aufhören, da herrscht der Tod. Wir wollen aber keine tote, sondern eine lebendige Kirche!'', ,,Kirche als communio...'', in ThK 287; vö. ,,Kirche und Gemeinde...'', in GG 283; ,,Die bleibende Herausforderung...'', in ThK 292; Zukunft..., 97; ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 97. 163. Vö. ,,Warum noch Mission'', in GG 271; Die Heilssendung..., 38. 164. Vö. Die Heilssendung..., 45. 165. ,,Man darf aus der faktischen Diasporasituation deshalb nicht die Ideologie der kleinen Herde oder eines sektenhaft mißverstandenen heiligen Restes machen.'', ,,Warum noch Mission'', in GG 271; vö. Die Heilssendung..., 39; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 393; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 385. 166. Konkrét példaként hivatkozhatunk a tanítás területére: ,,Die Wahrheitsfindung in der Kirche muß dialogisch geschehen. (...) Anders ist Wahrheit heute nicht rezeptions- und konsensfähig.'', ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 268. 167. ,,Warum noch Mission'', in GG 269-270. 168. Régi kérdések..., 22; vö. ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 97; Zukunft..., 109. 169. Vö. ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 82; Die Heilssendung..., 23; ,,Die Berufung des Laien...'', Stimmen der Zeit 589; Der Gott Jesu Christi, 282. 170. Vö. ,,Priestermangel...'', Stimmen der Zeit 134. 171. Vö. Die Heilssendung..., 41; ,,Wort und Sakrament'', in GG 308. 172. Vö. Die Heilssendung..., 38; ,,Wort und Sakrament'', in GG 310. 173. Vö. Die Heilssendung..., 75, 80. 174. Vö. Die Heilssendung..., 57. 175. Vö. ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 363; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 413; Die Heilssendung..., 58. 176. A következôkhöz ld. ,,Warum noch Mission'', in GG 259-266; Die Heilssendung..., 28-35. 177. ,,Der kirchliche Heilsdienst ist nie bloße Seelsorge. (...) Als Heilssorge ist der Dienst der Kirche Sorge um den einen und ganzen Menschen und um die eine und ganze Welt... (...) Die Kirche muß sich also dort engagieren, wo es um die Freiheit und die Gerechtigkeit geht. Sie darf sich in den großen gesellschaftlichen Auseinandersetzungen nicht abseits halten.'', ,,Warum noch Mission'', in GG 266; vö. Die Heilssendung..., 31. 178. Vö. ,,Warum noch Mission'', in GG 259-261; Die Heilssendung..., 28. 179. ,,Warum noch Mission'', in GG 272. 180. ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 95; vö. ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 243; Zukunft..., 102; Die Heilssendung..., 40. 181. Vö. ,,Kirche als communio...'', in ThK 280; ,,Die Kirche als universales Sakrament...'', in ThK 238; ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 93; ,,Die Kirche als Ort der Wahrheit'', in ThK 269-270; Zukunft..., 96-97; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 405, 413. 182. Vö. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 392; Zukunft..., 87. 183. Vö. Zukunft..., 108. 184. Vö. Die Heilssendung..., 24. 185. A továbbiakhoz általánosságban ld. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 403; Die Heilssendung..., 52; ,,Kollegiale Strukturen...'', in GG 358. 186. Vö. ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 378. 187. Vö. ,,Kirche und Gemeinde...'', in GG 283; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 385; ,,Amt und Gemeinde'', in GG 403. 188. Vö. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 403; ,,Die Funktion des Priesters...'', in GG 384; Die Heilssendung..., 64; ,,Priestermangel...'', Stimmen der Zeit 132. 189. ,,Kirche und Gemeinde...'', in GG 281. 190. I.m. 280. 191. Vö. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 409. 192. Vö. ,,Amt und Gemeinde'', in GG 410; ,,Priestermangel...'', Stimmen der Zeit 132; Die Heilssendung..., 63, 67. 193. ,,Wort und Sakrament'', in GG 309. 194. ,,Az Egyház -- a Lélek szentsége'', 99. ======================================================================== ======================================================================== Tartalomjegyzék Címoldal A halál, mint a bűn következménye A halál, mint a bűn következménye Szakdolgozat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán Írta: Regyep János, Budapest, 1997 1. fejezet Bevezetés A bűn végsô következménye A büntetés lényege 2. fejezet A halál élményének szükségessége 3. fejezet Az emberi test és lélek viszonya 4. fejezet A halál nem Isten akarata Milyen volt eredetileg az ember? 5. fejezet A halál az ôsbűn következménye 6. fejezet Az ószövetségi Szentírás a bűnrôl és következményeirôl 7. fejezet Az ókeresztény irodalom a bűnrôl és következményeirôl 8. fejezet A rossz problémája 9. fejezet A halál, mint átalakulás, mint átmenet Krisztus megváltó halála 10. fejezet Befejezés Isten igazságossága Irodalomjegyzék ======================================================================== 1. fejezet Regyep János: Bevezetés. A bűn végsô következménye. A büntetés lényege A halál A következôképpen is megfogalmazhattuk volna a címet: A halál, mint a bűn büntetése. Hittétel ui., hogy a jelen üdvrendben a halál a bűn büntetése. A büntetés következmény tehát, de nem az egyedüli következmény. Elöljáróban érdemes lesz megvizsgálnunk, hogy mi a bűn végsô következménye. A másik tisztázandó kérdés pedig, hogy mi a büntetés lényege. A kereszténység világos tanítása, hogy a bűn, mely az Istentôl, mint végsô céltól, a teremtmény, mint végsô cél felé való fordulás, az Istennel való mindennemű közösség teljes megszűnésére, a kárhozatra juttatja elkövetôjét. ,,Az igazak életére gondja van az Úrnak, örökségük megmarad örökre. ... Ám a gonoszoknak el kell pusztulniuk, az Úr ellenségei, mint a mezôk virága, elhervadnak, s eltűnnek, akár a füst. ... Hagyd el a rosszat és tedd a jót, akkor megmaradsz mindörökre. Mert az Úr az igazságosságot szereti, és nem hagyja el soha szentjeit. Az álnokok örökre megsemmisülnek, a gonoszok nemzetsége elpusztul. Ám az igazak birtokolják a földet, és ott laknak mindörökre. ... Nézd az ártatlant, tekints az igazra, a békesség emberének új nemzedéke támad! A bűnösök ellenben elpusztulnak, a gonoszok hada elenyészik. Az igazaknak az Úr ad szabadulást, ô a védelmük a szükség idején. Segítôjük az Úr és szabadítójuk, és fenntartja éltüket, mivel nála keresnek menedéket.'' (Zsolt 38,18.20.27-29.37-40) ,,Szándékod szerint vezetsz majd engem, s végül fölveszel a dicsôségbe. Különben kim lenne a mennyben? De ha nálad vagyok, nem kívánok semmit sem a földön. Testem és szívem elenyészik, de sziklám és osztályrészem örökre az Isten. Lám, elvesznek, akik elszakadnak tôled, megsemmisíted mind, akik hűtlenül elhagynak. Nekem jó az Istenhez tartozni: Az Úrban találok menedéket, hogy hirdessem minden tettedet.'' (Zsolt 73,24-28). ,,Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta ôket égôáldozatul. Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak, s az Úr lesz a királyuk mindörökre. Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrészük. Az istentelenek meg a lelkületük szerint bűnhôdnek majd, azok, akik megvetették az igazat, és elpártoltak az Úrtól.'' (Bölcs 3,6-10) A jónak alkotott emberek ,,noha felismerték az Istent, mégsem dicsôítették Istenként, érteni nem akaró szívük elhomályosult, és inkább a teremtménynek szolgáltak, mint a Teremtônek. ... Az ember gyakran nem hajlandó elismerni Istent alkotójának, ezzel megtagadja létének a végsô célra való irányulását, egyúttal szétrombolja saját belsô rendjét s a többi emberhez meg az egész teremtett világhoz fűzôdô rendezett kapcsolatát is. Az eredmény: az ember meghasonlott önmagában.'' (Gaudium et spes, 13) Az ember ezáltal célt tévesztett, letért arról a pályáról, amelyen haladva elérhette volna végsô célját, az Istent. Boros László Megváltott lét című munkáját többször elôvesszük még dolgozatunk elsô részében. Szerinte a bűnbeesés nemcsak az emberiség katasztrófája volt, hanem az egész kozmoszé, melynek így megszakadt az Isten felé irányultsága. A bűn végsô következménye tehát a kárhozat. ,,Konokságodban és szíved megrögzöttségében csak büntetést halmozol magadra, a haragnak és az Isten igazságos ítélete megnyilvánulásának napjára. Ô kinek-kinek tettei szerint fizet : örök élettel annak, aki a jótettekben kitartva dicsôségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik, haraggal és megtorlással annak, aki haszonlesô, s nem hajlik az igazságra, hanem a gonoszsággal tart.'' (Róm 2,5-8) A bukott angyalokról szóló keresztény tanítás igazolni látszik, hogy a bűn végsô következménye a kárhozat. A bukott angyalok ui. minden átmenet nélkül, a bűn elkövetése után visszavonhatatlanul a kárhozatra jutottak. (vö. 2Pt 2,4 , Jud 6 , Mt 25,41-46 , Lk 10,18) A halál tehát nem csak nem a végsô következménye a bűnnek, hanem annak nem is abszolút szükségszerű következménye, hiszen az angyalok bűne nem vonta maga után. Igaz ugyan, hogy az angyalok, mint szellemi valók, természettôl halhatatlanok, ellentétben az emberrel, aki természetfeletti isteni ajándék révén rendelkezett a halhatatlansággal. (Természetesen az angyalok halhatatlansága sem függetleníthetô Istentôl, és nem magától való abszolút halhatatlanság, miként Istené.) Ezek után foglalkozzunk a másik bevezetônkben felvetett kérdésünkkel, amely a büntetés lényegére vonatkozott! A büntetés elsôsorban az igazságosság érvényesülése. Márpedig az igazságosság megköveteli, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel. A bűnös a bűnt akarta, vagyis az Istentôl való elfordulást, ezért osztályrésze nem lehet más, csak az Istentôl való elfordultság. Utalhatunk itt a már idézett 38. és 73. zsoltárra, valamint több más szentírási helyre: ,,Aki vétkezett, az hal meg, a fiú nem viseli az apja vétkét, és az apa nem viseli fia vétkét. Az igaznak az igazsága, a bűnösnek meg a bűne számít.'' (Ez 18,20) ,,Ne törekedjetek a halálba életetek elhibázott útján, ne siettessétek romlásotokat kezetek tetteivel! Mert a halált nem Isten alkotta, ô nem leli örömét az élôk pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Mert az igazságosság halhatatlan. Az istentelenek azonban kezükkel és szavukkal hívják (a halált), emésztôdnek az utána való vágyakozásban, mintha a barátjuk volna, és szövetséget kötnek vele, mert méltók rá, hogy az osztályrészévé legyenek.'' (Bölcs 1,12- 16) Ugyanezen szentírási könyvbôl már idéztük a 3. fejezet 6-10. verseit. Erre a szakaszra utalunk ismét. ,,Az igazságos ember eljut az életre, a gonosz követése a halálba vezet. '' (Péld 11,19) ,,Mert csak az igazak lakják majd a földet, csak az ártatlanok maradnak meg rajta. A gonoszok kivesznek a földrôl, és a hűtleneket kitépik belôle.'' (Péld 2,21.22) ,,A belátás útjáról letérô ember a holt lelkek közt fog megpihenni.'' (Péld 21,16) Szent Pál apostol is egyértelműen fogalmaz: ,,Vagy nem tudjátok, hogy annak a szolgái vagytok, és annak kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat? Vagy a bűnnek, ami a halálba vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulást eredményez.'' (Róm 6,16) Valamivel alább pedig ezt találjuk: ,,De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke. A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sôt nem is képes rá. Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését.'' (Róm 8,6-8) Utalhatunk a már idézett 2. fejezet 5-8. verseire is. A korintusiaknak írt második levelében mindannyiunkat Krisztussal szembesít: ,,Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélôszéke elôtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett- e.'' (2Kor 5,10) Másrészt viszont lehetnek bizonyos pedagógiai célzatú büntetések, melyek arra szolgálnak, hogy a jó útra visszataláljon a bűnös. Pszichológiai büntetést is el tudunk képzelni, mely tudatosítja bennünk a bűn súlyát, ráébreszt bűnös helyzetünk tragikumára. Ilyen pszicho-pedagógiai büntetés lehet a szenvedés és a testi halál. A Bölcsesség könyve szerint az igazak ,,kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette, és magához méltónak találta ôket''. (Bölcs 3,5) A szakasz már idézett folytatását ebben az értelemben is átgondolhatjuk. Legkifejezôbb pedig a 16. fejezet 13. verse: ,,Mert hiszen neked hatalmad van élet és halál fölött, levezetsz az alvilág kapujához, és újra felhozol onnét.'' Antiochiai Szent Theophilosz Autolükoszhoz intézett második könyvében így ír: ,,Ugye, ha egy edénybe a készítésekor valami hiba csúszott, átgyúrják és újra megformálják, hogy új és tökéletes legyen? Ugyanez történik meg az emberrel is halálakor : úgyszólván szétroncsolódik, hogy föltámadásakor épségben jelenjen meg, vagyis szeplôtelen, igaz és halhatatlan lényként.'' (8./482.) Ugyanezt szemlélteti Nüsszai Szent Gergely Nagy kateketikus beszédében az agyagedénnyel, ,,melyet valaki ármánykodó módon ólommal töltött meg''. ,,A beleöntött ólom megkeményedett és nem lehet már kiönteni. A tulajdonos azonban igényt tart edényére, s mivel ért a fazekas mesterséghez, az ólomról körbe letöri az agyagedényt, megszabadítja a beleöntött anyagtól, majd ismét elkészíti saját használatára. A mi edényünk alkotója is -- edényen értem az érzéki testet -- ugyanígy oldja ki az érzéki részhez vegyült rosszat, szétoszlatja a gonoszságot magába fogadó anyagot, a feltámadás által az idegen elemtôl megtisztítva, eredeti szépségében állítja helyre az edényt.'' (6./520.) Ilyen pozitív megközelítésben tárgyalja a halált a Ter 3,21 értelmezésekor is: ,,Miután az elsô ember a tilosba tévedt, elvesztette a boldogságot és az Úr bôrruhába öltöztette. ... mivel az élôlényrôl leválasztott bôr valami holt dolog, a halandóság lehetôségét -- mely az állati természet sajátossága volt -- a rossz gyógyítására gondosságból adta Isten ezek után természetünkbe, nehogy az mindörökre megmaradjon a rossz állapotában.'' (6./519.) A lélekrôl és feltámadásról szóló művében szintén ezt a gondolatot találjuk a kalász hasonlatban: ,,A Szentírásból -- a Teremtés könyvébôl -- azt tudjuk meg, hogy a föld elôször növényeket termett, ezek magja késôbb a földre hullott, s újra kifejlôdött az eredeti növény. A sugalmazott apostol is azt mondja, ilyen lesz a feltámadás is. Nemcsak azt tudjuk meg tôle, hogy az ember igen fenséges lénnyé alakul át, hanem azt is, hogy amit remélünk, az nem azonos a jelenlegi állapottal. Kezdetben nem a magból lett a kalász, hanem a kalászból lett a mag, utána kezd a magból fejlôdni a kalász, és a példa logikusan és világosan mutatja, hogy a feltámadás által bennünk kisarjadó boldogság az eredeti kegyelemhez való visszatérés lesz. Eredetileg mi is kalászok voltunk, a bűn tüze késôbb kiszárított minket, a halálban valamiképpen magába fogad a föld -- melyben elbomlunk -- s a mezítelen test magját újra kisarjasztja a feltámadás tavaszán, hatalmas, karcsú, égig érô kalásszá, mely a szár és a bütykök helyett a halhatatlansággal és a többi Istenhez illô ismertetôjegyekkel ékeskedik. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romolhatatlanságot -- mondja az apostol. A romolhatatlanságot, dicsôséget, tiszteletet és erôt az isteni természet tulajdonságainak tartjuk, ezek a képmássá lett ember jellegzetességei voltak, s reméljük, hogy a jövôben megvalósuló képmásnak is vonásai lesznek. Az elsô kalász az elsô ember, Ádám volt. Amikor azonban a rossz betört közénk, a természet sok részre darabolódott, mint a mag a kalászban. Mi is megváltunk a kalászformától, egyesülünk a földdel, aztán a feltámadáskor eredeti szépségünkben sarjadunk ki újra, az elsô és egyetlen kalász helyett búzatáblák megszámlálhatatlan ezreivé sokasodva.'' (6./641.642) Mózes (Ádám) apokalipszisze is ilyen értelemben tartja elengedhetetlenül szükségesnek a halálon való átmenetet: ,,Az Úr pedig Ádámhoz fordulva azt mondta: -- Mostantól kezdve nem engedem, hogy a paradicsomban légy. Ádám azt válaszolta és mondta: -- Uram, adj nekem az élet fájáról, hogy éljek, mielôtt kiűzöl a paradicsomból. Az Úr akkor azt mondta Ádámnak: -- Nem veszel most róla! A keruboknak elrendeltem és kétélű tüzes karddal ôrzik azt miattad, nehogy megízleld és halhatatlan légy mindörökké, miközben még harc dúl benned, melyet ellenséged ültetett beléd. Miután kimentél a paradicsomból és ha megtartóztattad magad minden rossztól, így akarván meghalni, amikor majd itt lesz a feltámadás, feltámasztalak és akkor kapsz az élet fájáról, és halhatatlan leszel mindörökké.'' (2./153.) Szent Ágoston is érinti ezt a kérdést a Szentháromságról írt műve XIII. könyvének 16. fejezetében: ,,A testi halál az elsô ember bűnébôl ered, és annak a jó felhasználása adta a dicsôséges vértanúkat. Ezért nemcsak ez, hanem az életnek minden baja, az emberek fájdalma és fáradsága, ami a bűnnek a folyománya, amely az életet elkötelezi a halállal, a bűn megbocsátása után is megmarad, hogy az ember ezeken keresztül küzdjön az igazságért, és hogy a hívôk erényei általuk kipróbálttá váljanak.'' (10./384.) ======================================================================== 2. fejezet Regyep János: A halál élményének szükségessége A halál Többek között ezek a gondolatok ösztönözhették a 'végsô döntés' elméletének kidolgozóit. Magyarországon ez fôként Boros László révén ismeretes, aki a végsô dolgokra vonatkozó tanítás újragondolását szorgalmazta. Megváltott lét című munkájában sok érdekeset találunk. Szerinte a különbözô teológusok próbálkozásait úgy lehet összefoglalni, hogy a halálban nyilik elôször lehetôsége az embernek teljes személyiségével cselekedni. Ezáltal a halál a tudatraébredés, a szabadság, az Istennel való találkozás és az örök sorsunk feletti döntés helye. E tetszetôs elmélet azonban több problémát rejt magában. Legnagyobb hibája ennek az elképzelésnek, hogy amennyiben valóban teljesen szabadon, önmagunk teljes birtokában 'minden idegszálunkkal' Krisztussal tudnánk találkozni a halálban, akkor korábbi döntéseinknek üdvösségünk szempontjából semmi jelentôsége nem volt. Feltehetjük a kérdést, hogy érdemes-e törekednünk arra, hogy életünk a megszentelô kegyelem állapotában folyjék. Tudunk-e érdemként betudható tettet halálunkat megelôzôen végrehajtani? Mintha egész életünk feleslegessé válna, hiszen a halálban lenne még egy döntési lehetôségünk. Látszólag problémás lehet a 'halálban' kifejezés is. Maga Boros élesen megkülönbözteti a halál elôtti állapottól. Jól látja, hogy valóban nem feltételezhetô az, hogy valaki az agónia kínjai közepette, ebben a tompultságban hozza meg élete legelsô, teljesértékű döntését. Ehhez még hozzátehetjük, hogy vannak olyan esetek, amelyekben az illetônek -- ahogy látjuk -- még csak tudomása sincs a saját haláláról. Például álmában hal meg valaki. Meg kellene próbálni ezt a 'halálban' kifejezést pontosan értelmezni. Ez az, amit viszont nem tudunk megtenni, hiszen nincs róla sem tapasztalásunk (A klinikai halál állapota ui. még nem a halál.), sem a kinyilatkoztatás nem ad erre vonatkozó információt. Nem tudjuk, melyik az a pont, amikor a lélek elhagyja a testet. (A test és lélek viszonyára most nem térünk ki, késôbb próbálkozunk az értelmezésével.) Boros elméletének fô gyöngéje tehát az a bizonyos döntés. Ehelyett az aktív részvétel helyett az ember sokkal inkább passzív hozzáállásáról kell beszélnünk, amely azonban nem kevésbé elementáris. Döntés helyett inkább élmény ez. A halálban éljük át a teljes megsemmisülést. Átéljük azt, ami jár a bűnért. A teljes összetöretést, mint az ólommal teli agyagedény. De egyben az újjáteremtést is. Nem döntésrôl, nem igazán a mi tettünkrôl van szó. Ez velünk megtörténik. A tettünk annyi benne, hogy a lehetô legintenzívebben átéljük. Átéljük a halálunkat. Érdekes módon Boros is érzi ezt, mégsem javítja a döntésre kihegyezett elméletét. Megváltott lét című könyvében így ír: ,,... felmerül bennünk az ôsi keresztény szimbólum, a születés képe. A születés során a gyermek mintegy erôszakkal szakad ki az anyaöl zártságából, a megszokott védelmezô biztonságból. Teljesen alá kell szállnia, de egyúttal megnyílik elôtte egy tágas, új világ, egy új viszonylat: a fény, a színek, a jelentések, az együttlét és a szeretet világa. A halálban hasonló történik az emberrel : erôszakkal ragadják ki eddigi szűkös világából, de egyúttal egy új, az egész világmindenséget átható új, lényegi viszonylatba kerül. A halálban az ember egyrészt valóban elpusztul, abban az értelemben, hogy megsemmisül testi valója, de ugyanakkor alámerül a világ gyökeréig, és megkapja a teljes világban való jelenlétet.'' A halál élményére tehát szükségünk van a bűn miatt. De nem itt döntünk 'teljesen szabadon', 'Krisztusra nézve' örök sorsunkról, hanem itt éljük át igazán korábbi döntésünk (döntéseink) súlyát. Itt lesz nyilvánvaló a kegyelmi állapotunk szerint nekünk járó helyünk az örökkévalóságban. Ezt valóban átéljük, még ha tompultak is voltunk elôtte, még ha álmunkban ért is a halál. Ilyen pozitív büntetés tehát a testi halál Isten kezében, mely a mi javunkra válik (válhat). Nazianzoszi Szent Gergely A szent húsvétra című művében írja az emberrôl a következôket: ,,Amikor a bűn következtében az élet fájától, a paradicsomtól és Istentôl is elszakadt, s felölti a bôrruhát, azaz a nehézkes és halandó, utálatos testet, legelôször ismeri fel saját szégyenét, és elrejtôzik Isten elôl. Megnyeri itt a halált, s a bűn útjának elvágását, nehogy halhatatlan legyen a rossz is. A büntetés emberszeretetre változott, úgy gondolom, Isten így büntet.'' (6./426.427.) Bolberitz Pál -- csakúgy, mint Boros -- Rahner nyomdokain haladva azt mondja, hogy a 'halál-történésben' az ember eljut a teljes interiorizáció állapotába. Abba az állapotba, melybe egész életünk során törekszünk. Egész életünk ui. az elbensôségesedés fárasztó folyamata, melyet állandóan visszafog a kifelé-fordulás (exteriorizáció) ereje. A halál felszabadítja az embert ettôl a visszahúzó erôtôl, hiszen megfoszt a testtôl. A halál tehát az interiorizáció csúcspontja, amelyben lehetôség nyilik az Isten és az ember közötti tökéletes megfelelôség kialakulására. (Isten Ember Vallás -- 278. oldal) ======================================================================== 3. fejezet Regyep János: Az emberi test és lélek viszonya A halál Témánk tárgyalását némileg megszakítva szükségesnek látjuk az emberi test és lélek egymáshoz való viszonyát meghatározni. Sajnálatos, hogy az Egyház elsô teológiájára egy filozófiai irányzat, nevezetesen a platonizmus nagyon erôsen rányomta a bélyegét. Márpedig a platonista antropológia egyáltalán nem bibliai. Platón szerint a test -- görög szójátékkal élve -- a lélek börtöne. A platonizmus élesen megkülönbözteti az emberben a két alkotórészt, a testet és a lelket. Ezt a felfogást megtaláljuk már az apokrif irodalomban, az apostoli atyáknál, a II. századi apologétáknál is. Aztán a kappadókiai atyák, Szent Atanáz, de folytathatnánk a sort, mind-mind bizonyos mértékben rabjai a kor uralkodó filozófiai irányzatának. Az Egyiptomiak szerinti evangélium éppen a kinyilatkoztatott iratokat értelmezi a fenti szellemben: ,,Az Írás magát az embert kettôsnek tartja, látható résznek és léleknek, majd másutt annak, ami meg van váltva, és annak, ami nincsen.'' (2./295.) A második századi görög apologéták közül Tatianosz szerint az anyag a lélek korlátozására törekszik. Beszéd a görögök ellen című művében ír errôl. (8./330.) A Diognétosz -levél szerzôje valószínűleg a harmadik század elsô harmadában írja a következôket: ,,A lélek ugyan a testbe van zárva, de a lélek tartja össze a testet.'' (3./372.) Korántsem egyedi példákat soroltam fel. Ez a gondolat teljesen beleivódott a keresztény teológiába. Az V. lateráni zsinat pedig, amikor definiálta a halhatatlanságot, nem az egész emberre, hanem csak az eszes lélekre vonatkoztatta azt. A test tehát minden szempontból háttérbe szorult a lélekhez képest. A középkorban aztán sokszor nehéz volt felfedezni a határvonalat a test megvetését ugyanúgy zászlajukra tűzô aszkéták és a rajongó szektások között, akik már a házasságot is elítélték, hiszen abban testek szaporodnak. Lássuk ezek után, hogy mit mond a Biblia az emberrôl! ,,Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét. így lett az ember élôlénnyé.'' (Ter 2,7) ,,Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amibôl lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.'' (Ter 3,19) ,,Hol van egy élô is, aki nem lát halált, aki az alvilág markától megmenthetné lelkét?'' (Zsolt 89,49) Ugyanakkor: ,,Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette.'' (Bölcs 2,23) ,,Ha visszavonná a fuvallatát, és ha visszaszívná leheletét, akkor minden élô rögtön elpusztulna, és az ember is visszatérne a porba.'' (Jób 34,14.15) ,,és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltetô lehelet meg az Istenhez, aki adta.'' (Préd 12,7) ,,Rád vár minden élô ... De ha elrejted arcodat, félelem szállja meg ôket. Ha megvonod éltetô erôdet, elpusztulnak és a porba térnek. Ám ha kiárasztod lelkedet, fölébrednek, és megújítod a föld színét.'' (Zsolt 104,27a.29.30.) A 'hús', 'életlehelet' szavak mindig a teljes embert jelölik. A látszattal ellentétben a következô igeszakasz sem a különbséget kívánja hangsúlyozni, inkább árnyaltan több oldalról közeliti a teljes embert. ,,Mindig szemem elôtt lebeg az Úr, ô áll jobbomon, hogy meg ne inogjak. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, s testem is békében fog majd nyugodni. Nem adod lelkemet a holtak országának, s nem hagyod, hogy szented meglássa a sírt. Az élet útjára tanítasz engem. Színed elôtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké.'' (Zsolt 16,8-11) Igazán teljes egységnek a Prédikátor írja le az embert: ,,Mert hiszen az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa egy és ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az éltetô lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak. Igen, mindkettô hiábavalóság! Mindkettô ugyanarra a helyre jut. Mindkettô porból lett, és minden visszatér a porba. És ki tudja, vajon az emberek fiainak éltetô lehelete fölfelé száll-e, és vajon az állatok éltetô lehelete lefelé, a földbe száll-e?'' (Préd 3,19-21) És, hogy az Ószövetség mennyire nem a platonista megkülönböztetést alkalmazza, álljon itt egy igazán kifejezô példa: ,,Csak arra ügyeljetek, hogy vért ne fogyasszatok, mert a vér a lélek, s nem szabad a hússal a lelket is elfogyasztanod.'' (MTörv 12,23) A zavar valószínűleg Szent Pál írásai nyomán keletkezett, aki gyakran különböztette meg a testet a lélektôl. A rómaiaknak írt levelébôl idézünk: ,,Amíg ugyanis testi emberként éltünk, a törvény fölébresztette bűnös szenvedélyek működtek tagjainkban, hogy a halálnak érleljünk gyümölcsöt. ... A belsô ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levô bűn törvényének rabjává tesz. Én boldogtalan! Ki vált meg e halálra szánt testtôl? ... Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétôl. Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erôtlenné vált, azt Isten véghezvitte : elküldte tulajdon Fiát a bűn miatt a bűnös testhez hasonló alakban, hogy elítélje a testben levô bűnt, és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek szerint élünk. ... a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke. A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sôt nem is képes rá. Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését. De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ô aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által. Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.'' (Róm 7,5, 7,22-24 , 8,1- 4.6-15) Azonban Szent Pál a testet nem a 'szarx', hanem a 'szóma' szóval jelöli, amely az egész embert jelenti nála. Ez most ugyan alá van vetve a bűnnek és a halálnak, de arra rendeltetett, hogy a pneuma átváltoztassa. Aquinoi Szent Tamás megpróbálta antropológiájába beépíteni Arisztotelész elképzelését, miszerint a lélek a test szubsztanciális formája, oly módon, hogy a bibliai antropológiával összhangba kerüljön. Szerinte a test és a lélek olyannyira feltételezik egymást, hogy egymás nélkül nem beszélhetünk róluk. A következôkben a testet és a lelket olyan értelemben veszem, hogy az ember egyrészt testi, vagyis az anyagvilághoz tartozó -- és mint ilyen, múlandó --, másrészt lelki, vagyis az Istenhez tartozó -- és mint ilyen, az örök életre meghívott személy. Az Újszövetség egyéb írásait is vizsgálva, ez a szemlélet sokkal közelebb áll az emberre vonatkozó bibliai tanításhoz. ,,Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt.'' (1Pét 3,18.19) ,,számot adnak majd annak, aki készen áll rá, hogy ítélkezzék élôk s holtak fölött. Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által.'' (1Pét 4,5.6) ,,Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!'' (Mt 10,28) A filozófia nyelvén nevezhetjük a lelket lételvnek, amely nem önmagáért való és önálló létezô. Az anyaggal való egysége nem esetleges. Jobb is volna a 'testi' helyett anyagi voltunkról beszélni, és visszatérni a bibliai szemlélethez, mely szerint a test az, ami a lélekbôl és az anyagból, mint lételvekbôl létrejön. A lélek szubsztancialitása, önállósága, egyszerűsége stb. mind ennek szellemében értelmezendôk. ,,Mert ahogy a lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül.'' (Jak 2,26) A szellemi lélek nem az anyag terméke. Filozófiai nyelven az ember lelke nem függ belsôleg a testtôl. Ez igaz. De a lélek olyan szoros egységben van a testtel, hogy a testtôl elválasztva nem képes létezni. És itt visszatérünk Karl Rahnerhez és az elôzô fejezetben emlegetett interiorizációs folyamathoz. Rahner szerint a halál nem jelent teljes elszakadást az anyagi világtól. A halálban csak testünktôl, pontosabban ettôl a konkrét anyaghalmaztól szabadulunk meg. Ez azonban nem bezárulást jelent az anyagi világ elôtt, sokkal inkább a teljes megnyílást teszi lehetôvé. A lélek kapcsolatban kell, hogy maradjon az anyaggal, bár egészen más módon. A lélek nem lesz -- egyszerűen nem lehet -- 'akosmisch', hanem 'allkosmisch'. Kozmikus vonatkozásban marad a világgal. Az interiorizáció lehetôsége kinyílik, hiszen a nyitott tér és idô a minimumra csökkenti az exteriorizáció visszahúzó erejét. A föltámadásban valósul meg aztán az ember teljes önazonossága, teljes interiorizációja. Mivel pedig a föltámadt test mintegy magába szívja az egész világot, így benne az egész világ is interiorizálódik. ,,Új ég és új föld'' lesz. (l.: Bolberitz Pál: Isten Ember Vallás, 278/9. o.) Tulajdonképpen ezt mondja már Nüsszai Szent Gergely a lélekrôl és feltámadásról szóló művében, csak ô természettudományos szempontból tarthatatlan nézetet vall: ,,az egyesülô elemek csoportosulásában is észrevehetô a lélek szellemi természete, ha pedig szétoszlanak, a lélek nem válik el tôlük, hanem velük marad, semmi sem akadályozza, hogy az elemek eltávolodásának mértékében terjedjen ki, s ne osztódjon szét. Ez ugyanis a téri és testi dolgok sajátossága. A szellemi és kiterjedés nélküli természetet nem érintik a térbeliségbôl származó hatások. A lélek jelen van azokban az elemekben, melyekkel egyszer már egyesült, és semmiféle szükségszerűség nem szakítja ki egységükbôl. ... megismerô képessége révén a lélek a sajátjával marad és nem szakad el tôle, amíg csak a szétvált elemek újra nem egyesülnek ugyanannak a testnek a létrehozására, ami sajátos értelemben a feltámadás, és annak is nevezzük. '' (6./589.,603.) ======================================================================== 4. fejezet Regyep János: A halál nem Isten akarata. Milyen volt az ember eredetileg? A halál Vizsgáljuk tovább a halál eredetét! Legelôször is a Biblia egyértelmű állásfoglalása alapján azt kijelenthetjük, hogy a halál nem az Isten akarata. ,,Nem lelem én örömömet a halálban -- mondja az Úr, az Isten. Térjetek hát meg, és éljetek!'' (Ez 18,32) ,,Amint igaz, hogy élek -- mondja az Úr, az Isten --, nem lelem kedvemet az istentelen halálában. Inkább annak örülök, ha az istentelen letér útjáról, és él. Térjetek meg, térjetek le gonosz utatokról! Miért akartok meghalni, Izrael háza?'' (Ez 33,11) ,,Ne törekedjetek a halálba életetek elhibázott útján, ne siettessétek romlásotokat kezetek tetteivel! Mert a halált nem Isten alkotta, ô nem leli örömét az élôk pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Mert az igazságosság halhatatlan.'' (Bölcs 1,12-14) ,,Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette.'' (Bölcs 2,23) Ellenkezô esetben a megváltás sem lenne indokolt. ,,Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet.'' (1Tessz 5,9.10) Isten nem azért alkotta meg az embert, az ô képére és hasonlatosságára, hogy elpusztítsa. Arra hívott meg, hogy részesedjünk az ô örök életében. Antiochiai Szent Theophilosz Autolükoszhoz írt II. könyvében írja a következôket: ,,Isten átköltöztette ôt azon földrôl, amelybôl létrejött, a paradicsomba, megadván számára az elôhaladás lehetôségét, mellyel ô növekedhet s tökéletesedhet, sôt istenivé nyilvánítva, örök életet nyervén még a mennybe is följuthat.'' (8./480.) A halottak feltámadásáról szóló művében Athénagorasz szerint Teremtônk ,,halhatatlan lélekbôl és testbôl alkotta az embert, ellátta értelemmel, üdvösségére törvényt is adott bele, hogy megtartson mindent, amit Ô adott bele, ami az eszes életmódnak és értelmes létnek megfelel, jól tudván, hogy nem alkotta volna ilyennek az élôlényt, és nem díszítette volna mindazzal, ami megmaradásához szükséges, ha nem akarta volna teremtménye fennmaradását. Ha tehát ennek a világmindenségnek a Teremtôje azért alkotta meg az embert, hogy az értelmes élet legyen a része, az Ô fenségét szemlélje, megmaradjon mindent felülmúló bölcsességének szemléletében -- szándékának megfelelôen --, ennek megfelelô természetet kapott az ember. Az ember teremtésének oka biztosítja örök fennmaradását, a fennmaradásba vetett hitet, a fennmaradás pedig a feltámadást, mely nélkül az ember nem maradna meg.'' (8./422.423.) Nüsszai Szent Gergely szerint pedig valami isteni dolog volt az emberi természet mielôtt a rosszra hajlott volna. (6./637.) Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Isten terveiben nem szerepelhetett a halál, hiszen a pusztulás, a pusztítás ellentétben áll a teremtô jósággal. Igaz ugyan, hogy ha a világegyetem fejlôdését vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy ahhoz, hogy létrejöjjön az elôzôhöz képest valami minôségileg jobb, nagyon gyakran a már meglévô pusztulására van szükség. Ez igaz, de az evolúció, a teremtés csúcsa az ember. Az ember halálára már nincs szükség. Az ember halálának oka az emberben keresendô. A többi esetben pedig nem maradandó érték pusztulásáról van szó. Ezek pusztulása tehát nem rossz, mivel jobbra irányul. Érzelmi síkon persze ezt sokszor nem tudjuk belátni Milyen is volt eredetileg az ember? Azon túl, hogy Isten az elsô embert testi-lelki természettel ajándékozta meg, még a kiváló szentség és épség állapotába is helyezte. A bölcsesség könyve szerint Isten az embert igaznak teremtette (7,30). Az ôsszülôk a megszentelô kegyelem állapotában voltak. Ennek elválaszthatatlan velejáróit, a természetfeletti erényeket és a Szentlélek ajándékait is birtokolták. Ezeken kívül az elsô emberpár ún. természetkívüli adományokkal is rendelkezett. És ezek az épség adományai. Majdnem hittétel a pelágiánusokkal szemben, hogy az elsô emberpár a bűnbeesés elôtt ment volt a rendetlen kívánságtól is. Biztos teológiai igazság, hogy ebben az állapotában a szenvedéstôl is mentes volt. Az pedig általános nézet, hogy az ôsszülôk rendeltetésüknek megfelelô kiváló tudással rendelkeztek. A Bölcsesség könyve úgy fogalmaz, hogy Isten betöltötte ôket az értelmesség tudományával (17,5-13). Szintén általános nézet, hogy az elsô ember könnyen és biztosan uralma alá hajtotta a természetet. Témánk szempontjából pedig a legfontosabb hittétel, hogy az elsô emberpár ment volt a meghalás szükségétôl. Szent Ágoston szerint Isten az embernek módot adott nem meghalni (posse non mori). A tényleges halhatatlanság (non posse mori) Isten és angyalai mellett a feltámadottak kiválósága. A meg nem halás gyökerét pedig az élet fájában kell keresnünk. Az pedig biztos teológiai következtetés, hogy az eredeti szentség és épség adományait Ádám nemcsak a maga számára kapta, hanem összes utódai számára is. Ilyen volt és ilyen lett volna tehát az ember eredetileg. Azonban Isten az ôsszülôket az eredeti szentségben való véglegesítés elôtt próbára tette. A próbát nem állták ki, Isten parancsának megszegésével súlyosan vétkeztek. A trienti zsinat szerint: ,,ki van közösítve az, aki nem vallja, hogy Ádám, az elsô ember, midôn Isten parancsát a paradicsomban áthágta, nyomban elvesztette a szentséget és igazságot, melybe helyezve volt, s e bűnös hűtlenség miatt magára vonta Isten haragját és méltatlankodását, és vele együtt a halált, melyet Isten neki elôbb kilátásba helyezett volt, s a halállal együtt a halál urának, az ördögnek hatalmába és fogságába került, s eme súlyos hűtlenség következtében az egész Ádám test és lélek szerint rosszabbá vált.'' ======================================================================== 5. fejezet Regyep János: A halál az ôsbűn következménye A halál A halál tehát egyértelműen az ember számlájára írandó. A halál az ôsbűn következményeinek egyike. Az eredeti szentség és épség állapotából való kiesés természetszerű velejárója. Ebbôl az állapotból nemcsak Ádám esett ki személy szerint, hanem minden ember. Sarkalatos hittétel, hogy Ádám bűne a következményeivel együtt átszállott az összes emberre. A trienti zsinat szerint: ,,Ki van közösítve az, aki azt állítja, hogy Ádám bűnös hűtlensége csak neki magának ártott és ivadékának nem, s az Isten adta szentséget és igazultságot, melyet elveszített, nemcsak a maga számára vesztette el, és nem egyúttal nekünk is, vagy az engedetlenség bűnétôl fertôzötten csak a halált és a testi büntetést származtatta át az egész emberi nemre, nem pedig a bűnt is, mely a lélek halála.'' A 3. kánon kimondja, hogy ,,Ádám bűne, mely eredet szerint egy, átszármazás és nem utánzás útján (propagatione et non imitatione) átáramlik, és mindenkiben benne van kinek-kinek sajátjaként.'' A Szentírás legegyértelműbben a rómaiaknak írt levélben fejti ki ezt a tanítást. ,,Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek ... Bűn volt a világon azelôtt is, hogy a törvény adatott, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek. Mindamellett a halál Ádámtól Mózesig úrrá lett azokon is, akik nem vétkeztek a törvényt megszegve, mint Ádám, az Eljövendônek elôképe. A kegyelemmel azonban nem úgy áll a dolog, mint a bűnbeeséssel. Mert ha egynek bűnbeesése miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme, s az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. A kegyelemmel tehát másképpen van, mint az egy ember bűnével. Az ítélet ugyanis egynek bűnéért rótt ki büntetést, a kegyelem pedig sok vétekbôl megigazulásra vezet. Mert ha egynek bűnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és a megigazulás bôséges ajándékát kapják. Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerzô tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást. Ahogy egy embernek engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért meg is igazultak. Közben adatott a törvény, és vele szaporodott a bűn. Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint halált hozóan uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulással a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által.'' (Róm 5,12-21) A trienti zsinat is erre a szakaszra építi fel a dogmát. A népszerű ellenvetésnek nem sok értelme van -- miszerint a dogma az 'ef hó' kifejezést a Vulgata nyomán 'akiben'-nek értelmezi a nyelvtanilag valószínűbb 'mert' helyett --, ui. pl. a személyes bűnre képtelen újszülöttek halálát csak az elôbbi értelemben tarthatjuk helyénvalónak. Ezt már Ciprián is világosan látja. A keresztséggel összefüggésben beszél errôl. A gyermekkeresztelés ôsi hagyománya egyébként liturgia-történeti bizonyítéka az eredeti bűnrôl való egyetemes meggyôzôdésnek. Témánk további szabatos tárgyalása érdekében fontosnak tartottam a Schütz-dogmatika alapján az Egyház eredeti szentségrôl, épségrôl és ôsbűnrôl szóló tanítását röviden összefoglalni. De mint annyi más, Istennel, az Örökkévalóval összefüggô kérdés, az áteredô bűn igazsága is végsô soron titok marad számunkra. Tény, hogy az emberiség nagy családja fejének, Ádámnak tudható be, hogy mindnyájan bűnös állapotban születünk. Saját hibánkon kívül részesei lettünk Ádám bűnének. Az is igaz azonban, hogy saját érdemünk nélkül részesei lettünk Jézus Krisztus megváltásának is. Mi hát a testi halál oka? Azt már mondtuk, hogy a halál nem Isten akarata. Találunk ugyan néhány érdekes megjegyzést a Szentírásban ezzel kapcsolatban. ,,Ne ijedj meg, amikor álljt kiált a halál, ez minden elôdödnek s utódodnak vége. Úr adta sorsa ez minden élônek, miért ócsárolnád a Magasságbeli végzését, hogy ezer év vagy száz vagy talán csak tíz? Nincs az alvilágban panasz az életért.'' (Sir 41,3.4) ,,Mint ahogy a hegy összeomlik, ahogy elmozdul helyérôl a kôtömb, vagy a vízcsepp kivájja a sziklát, a felhôszakadás meg elmossa a földet, nem hagysz semmi reményt az embernek. Végleg földre vered, ott leli halálát, arcát elmásítod, aztán elbocsátod.'' (Jób 14,19.20) ,,Te a halandót ismét porrá teszed. így szólsz: 'Emberek fiai, térjetek oda vissza!''' (Zsolt 90,3) Ezeken a helyeken azonban nem az okot, hanem a tényt írja le a szentíró, és mivel semmi sem működhet a teremtett világban Isten nélkül, ezért vele hozza összefüggésbe. Teljesen egyértelmű, hogy minden ember sorsa Isten kezében van. Most nem is az egyes ember pusztulásának okát, hanem egyáltalán a testi halál voltának okát. Ezt fejti ki Szent Pál a már idézett Róm 12-21-ben vagy a 1Kor 15,21.22-ben: ,,Mivel egy ember idézte elô a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel.'' Ádám bűne juttatta uralomra a halált. Amikor a Biblia más bűnöket említ a halállal kapcsolatban, akkor azokon a helyeken létünknek ezt a meghatározottságát figyelembe véve az örök halálról beszél, melyet saját magunk 'érdemelhetünk ki '. (l.: Róm 6,16 , 7,5.7-13.22-24 , 8,6.10-17 , Jak 1,15 stb.) Ehhez hasonlóan a megváltás is létünk meghatározottsága, de személyes üdvözülésünket ebben kell kiérdemelnünk. Érdekes kérdés lehet, hogy csupán az eredeti bűn eredményezheti-e -- mint minden emberben meglévô bűn -- az örök halált az egyes embernek. A válasz egyértelmű igen. Hittétel, hogy az eredeti bűnért a kárhozat jár. A firenzei zsinat szerint: ,,akik személyes halálos bűnben, vagy csak eredeti bűnben halnak meg, azoknak lelkei nyomban a kárhozatra szállnak''. Ám a mondat így folytatódik: ,,ahol azonban nem egyenlô büntetések várják.'' Általános nézet, hogy az eredeti bűnért magáért nem jár a kin büntetése. Szent Ágoston megállt annál a gondolatnál, hogy a merôben eredeti bűnben meghaltaknak érzéki szenvedései a lehetô legcsekélyebbek. Nagyon jól látta, hogy egyfajta 'limbus puerorum' -- a késôbbi teológusok által alkotott műszó -- igencsak pelágiánus tanításnak tűnhet. A janzenisták meg is vádolták ezzel a kisdedek másvilági állapotáról szóló tanítást, az Egyház azonban védelmébe vette azt. Hasonlóan a II. vatikáni zsinat anonim keresztényekrôl kifejtett tanításához, ezt is csak Isten különleges irgalmának tudhatjuk be, amellyel ebben az esetben feloldja a bűn végsô következményét. ,, Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. '' (Róm 6,23) ======================================================================== 6. fejezet Regyep János: Az ószövetségi Szentírás a bűnrôl és következményeirôl A halál A szentírási szövegeket olvasva gyakran állunk nehéz helyzet elôtt, amikor a halált említik. Nem mindig derül ui. ki, mikor beszélnek a testi halálról vagy az örök (második) halálról, a kárhozatról. Az okot elemezve pedig sokszor összekeveredik Ádám bűne személyes bűneinkkel. Az Ószövetség a katolikus értelemben vett eredeti bűnt nem ismeri. A Teremtés könyvének 3. fejezetében leírtakat tulajdonképpen lehet csak Ádám személyes bűne és annak következményeként értelmezni. ,,És az Úristen a földbôl mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas, azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és rossz tudásának fáját. ... Az Úristen parancsot adott az embernek: 'A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.' ...Azután így szólt az Úristen: 'Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!' Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjébôl, hogy művelje a földet, amelybôl lett.'' (Ter 3,9.16.17.22.23) Annál is inkább, hiszen a héber nyelvben az Ádám név jelentése ember. Az Ószövetség a végtelenül szent Istent és a vele szemben álló bűnös embert illetve a bűnt ismeri. ,,Valóban semmivé leszünk haragod elôtt, megzavarodunk neheztelésedtôl. A szemed elé állítottad bűneinket, arcod világosságában látod vétkeinket. Minden napunk haragodban múlt el, éveinket egyetlen sóhajként éltük át.'' (Zsolt 90,7-9) A 38. zsoltár szerint az élet útja a jó tevése, a bűnösök viszont elpusztulnak. A Bölcsesség könyve szerint az igazságosság halhatatlan, az istentelenek osztályrésze pedig a halál. Létezik tehát igaz ember, az aki az igazságossághoz igazítja életét. A Példabeszédek könyvének 10. fejezetében olvashatjuk, hogy ez az igazságosság megment a haláltól (2. vers). Nyilvánvalóan nem a testi haláltól, hanem az örök haláltól. Az iménti és a már korábban idézett példákból, úgy gondolom, világos, hogy az Ószövetség hogyan viszonyul az örök halálhoz. Személyes életünk minôségével hozza összefüggésbe, nem utal Ádám bűnére. A testi halált pedig egyszerűen elfogadja, nem keresi a kezdetekkel való kapcsolatát. Ebben a szemléletben állítja szembe az üdvösséggel a bűn végsô következményét a Bölcsesség könyvének írója is: ,,Akkor hullává lesznek, megvetetté, és gúnynak tárgyává a holtak közt örökre. Mert letaszítja ôket, úgyhogy meg sem mukkannak, velejükig megrendíti ôket, végsô pusztulásra jutnak, gyötrôdniük kell, és elenyészik az emlékük. Reszketve jelennek meg számot adni bűneikrôl, és gaztetteik vádlóként lépnek fel ellenük. Akkor az igaz teljes biztonsággal áll szemben azokkal, akik sanyargatták, és lebecsülték a fáradozását. Amikor ezt látják, iszonyú félelem fogja el ôket, és nem tudnak hová lenni annak nem várt üdvössége miatt. Bánkódva szólnak egymáshoz, és sóhajtoznak lelkük félelmében: 'Ez az, akit egykor kinevettünk, és akibôl gúnyt űztünk. Mi esztelenek! Életmódját ôrültségnek tartottuk és halálát dicstelennek. Hogy lehet az, hogy Isten fiai közé sorolták, és a szentek között van az osztályrésze? ... mi is, alighogy megszülettünk, máris meghaltunk, és az erénynek semmi jelét nem tudtuk felmutatni, a gonoszságunkban pusztultunk el.' Igen, az istentelenek reménye olyan, mint a szél forgatta pelyva, mint a könnyű hab, amit a vihar kerget, mint a füst, amit eloszlat a szél, mint a megszálló vendég emléke, aki csak egy napig maradt. Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. így elnyerik az Úr kezébôl a dicsôség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi ôket. Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein.'' (Bölcs 4,19 -- 5,5.13-17) A bűn végsô következményének felismeréséhez nagy mértékben hozzájárult az a tapasztalat, melyet a Prédikátor könyve így fogalmaz meg: ,,Mindent láttam hiábavaló napjaimban : vannak igazak, akik bár igazak, elpusztulnak, és vannak gonoszok, akik gonoszságuk ellenére is sokáig élnek.'' (Préd 7,15) Mivel azonban a kinyilatkoztatást nem egyszeri eseménynek, hanem fokozatosnak képzelte el Isten, az igazság fokozatos megismerése teljesen természetes folyamat. ======================================================================== 7. fejezet Regyep János: Az ókeresztény irodalom a bűnrôl és következményeirôl A halál Nézzük, mit találunk ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban az ókeresztény irodalomban! Szent Jusztinosz Trifónnal vitatkozva csodálatosan beszél az eredeti bűnrôl, meg sem próbálva racionális, logikus magyarázatát adni. ,, (az emberi nem) Ádámtól fogva a kígyó okozta halálba és tévedésbe bukott, és akaratlanul is minden ember gonosszá lett. Az Isten ugyanis azt akarta, hogy ôk szabadon döntsenek, legyen szabadakaratuk, mind az angyaloknak, mind az embereknek, hogy mindegyik tehesse azt, amit akar, ha a jócselekedetet választja, akkor halhatatlan lesz, és a büntetést elkerüli, de ha gonoszságot művelnek, megbünteti mindegyiküket úgy, ahogyan ô akarja.'' (8./249.250.) A II. századi görög apologéták közül talán Antiochiai Szent Theophilosz érti leginkább az eredeti bűnt. ,,az ember valami közbülsôként jött létre, nem is egészen halandó, nem is teljesen halhatatlan, hanem mindkettôt befogadhatja. ... Az a szó pedig, hogy 'munkálkodnia' kell, nem másféle munkát jelent, minthogy be kell tartania Isten parancsát, nehogy engedetlensége folytán a halálba rohanjon, mint ahogy tényleg el is pusztult aztán a bűne miatt. A tudás fája önmagában jó volt, s termése úgyszintén. Nem a fa hozta magával a halált, hanem az engedetlenség. Gyümölcsében semmi más nem volt, csakis tudás. A tudás pedig jó, amennyiben helyesen használják. ... tulajdon engedetlensége miatt kellett az embernek fáradozást, gyötrelmet és fájdalmat elszenvednie, végül meg a halál uralma alá jutnia.'' (8./480.481.) Nagyon jól látja, hogy miben is állt az eredeti bűn lényege. Az engedetlenségben. Egyértelműen ezt teszi felelôssé a testi halálért. De, mivel bűnrôl van szó, az örök halál is jár érte. A következôkben ezt világossá teszi. Gondolkodásának gyöngéje pedig jellemzô korára, Isten könyörülô jóságát nem hozza összefüggésbe a megváltással. ,,Isten nagy jótéteményként biztosította azt (a halál uralmát) az embernek, hogy bűnben lévén nem kellett neki örökre ott maradnia, hanem száműzetésszerűen kiűzte ôt a paradicsomból, hogy vétkéért a büntetéssel bizonyos idô alatt megbűnhôdhessen, s majd megjavulva újra meghívást kaphasson. ... Engedetlenségével a halált édesgette magához az ember, ám ha Isten akaratát igyekszik megfogadni, ugyanúgy megszerezheti magának az örök életet. Mert Isten törvényt és szent parancsokat adott számukra, hogy ezt betartván mindenki üdvözülhessen és a föltámadásra eljutván részese legyen az enyészhetetlenségnek.'' (8./481-483.) Nagyon szépen fogalmaz Szárdeszi Melitón A Húsvétról című homíliájában. Nála viszont az eredeti bűn átörökítésével kapcsolatban vélünk hibás értelmezést felfedezni. ,,Az ember természeténél fogva képes jót és rosszat is befogadni, mint a föld röge a bárhonnan ráhulló magot, megfogadta az ember a gonosz és nyalánk sugallatot. Szakított a fáról, nem hallgatott Istenre, a parancsot megszegte. Kiűzetett onnan a világba, mint gonosztevô a börtönbe. Elszaporodott a földön és megért hosszú idôt, visszatért a földbe a fa termésének megismerése miatt, és ezt hagyta örökül utódainak. Örökségül gyermekeinek nem a szentséget, hanem a paráznaságot hagyta, a romlást és nem a romolhatatlanságot, nem a tisztességet, hanem a becstelenséget, a szolgaságot és nem a szabadságot, a halált az élet helyett, a kárhozatot az üdvösség helyett. Új és félelmetes lett az ember kárhozata a földön. Íme ez történt vele: elragadta a bűn zsarnoksága, elcsábította a vágyak területére, elöntötték a kielégíthetetlen ösztönök hullámai ... Diadalmaskodott rajtuk a bűn. Ez a halál segédje lévén, áthatotta a lelkeket, s eledelül a halottak testét készítette nekik. A bűn minden lélekben otthagyta nyomát, s ahol otthagyta nyomát, ott meg kellett halni. Minden test elhullt a bűn miatt, minden test a halál alatt volt, s minden lélek száműzetett a testi hajlékból, és a földbôl vétetett visszatért a földbe, az isteni adomány az alvilágba zuhant, felbomlott a szép harmónia, a szépséges test szétesett. Megosztotta ugyanis az embert a halál. Újabb csel, újabb háló fogta be. Fogságban tartotta a halál árnyéka, elhagyatott lett az Atya képmása. Ez az ok, amiért beteljesedik az Úr testében a húsvét misztériuma.'' (8./535- 537.) Az apokrifeket áttekintve, azt találjuk, hogy tudnak Ádám bűnének következményeirôl. Mózes (Ádám) apokalipszisze így fogalmaz: ,,Ádám pedig ezt mondta Évának: -- Mit tettem bennetek és mily nagy haragot hoztam rátok, ami nem más, mint a halál, mely uralkodik egész nemünkön! És szólt hozzá: -- Hívjad minden gyermekünket, és mondd el nekik törvényszegésünk történetét!'' (2./148.) Érdekes, hogy Ádám mintha Évától is elhatárolná magát, és egyedül vállalja a felelôsséget. A könyv egyébként tud a feltámadásról is. Hasonlóképpen a Nikodémus evangélium II. (Krisztus alvilágba való alászállása), melyben egy nagyon szép képet találunk: ,,a dicsôség Királya jobbját nyújtotta, és megfogta és feltámasztotta az ôsatyát, Ádámot. Majd megfordult, és a többiekhez szólt: 'Jöjjetek velem mind, kik azért haltatok meg, mert érintettétek a gyümölcsöt. Én mindannyiotokat most a kereszt fája által feltámasztalak'. Erre mindet kivezette onnan, és az ôsatya, Ádám hálával eltelve mondta: 'Hálát adok nagylelkűségedért Uram, mert kivezettél engem a legmélyebb alvilágból'. Ugyanígy szóltak a próféták és a szentek valamennyien: 'Hálát adunk neked Krisztus, világ megváltója, hogy a romlásból az életre vezettél minket'.''(2./280.281.) Az apostoli atyáknál a 'halál' kifejezés nagyon gyakran a krisztusi élet ellentéte. Ebbôl a szempontból nem olyan lényeges az eredeti bűn és egyéb személyes bűneink megkülönböztetése. Utóbbiak elmélyítik az elôbbi következményét. Római Szent Kelemen írja a korintusiakhoz: ,,mindenki, aki csak elhagyta az istenfélelmet, hitében vak módjára tapogatózik, nem az Isten parancsolatai és törvényei szerint jár, nem Krisztushoz méltó életet él, hanem mindegyik szíve gonoszságának vágyait követi, visszatér az istentelen és igazságtalan lázongásba, amely által a halál jött erre a világra.'' (3./107.) A Diognétoszhoz írt levélben ezt találjuk: ,,Miután pedig gonoszságunk betelt, s egészen nyilvánvalóvá lett, hogy annak béreként büntetést és halált lehet remélni, eljött az idô, amikor Isten elhatározta immár jóságának és hatalmának kinyilvánítását (Istennek micsoda túláradó szeretete és emberszeretete!), nem gyűlölt minket és nem törölt el, gonoszságainkat nem tartotta számon, hanem nagylelkű volt, eltűrte, irgalmasan magára vette bűneinket, ô maga adta oda saját Fiát váltságul bűneinkért, a romlatlant a romlottért, a halhatatlant a halandóért. Mi más fedhette volna be bűneinket, mint az ô igazságossága?'' (3./375.) Most idézzünk a kor nagyon nagy becsben tartott írásából, Hermasznak A Pásztor című művébôl: ,,... az ártalmas gyönyörök pedig, amelyeket az elôbbiekben felsoroltam, a szenvedést és a büntetést mélyítik el. Akik ezekben megmaradnak és nem térnek meg, saját halálukon munkálkodnak.'' (3./319.) Szent Ágoston A szabad akaratról című fiatalkori írásában hirdeti az eredeti bűn valóságát, egyértelműen annak tulajdonítva a testi halál szükségét (l.: 11./407.). A Szentháromságról írt művében a bűn következtében fellépô kettôs (testi-lelki) halálról beszél. ,,Egyetlen keresztény sem vonja kétségbe, hogy önmagunktól ki vagyunk téve a testi és lelki halálnak. A lélek halálát a bűn okozza, a test halálát a büntetés, s így végsô fokon a test is a bűn miatt hal meg. Ezért mind a test, mind a lélek oldaláról szükségünk volt orvoslásra és feltámadásra, hogy jóra forduljon, ami el volt rontva. A lélek halála a bűn, a test halála az enyészet, amelyben a lélek eltávozik a testbôl. A lélek akkor hal meg, amikor Isten elhagyja, a test pedig akkor, amikor a lélek elhagyja: a lélek balga lesz, a test élettelen.'' (10./141.) Majd valamivel alább szinte összefoglalását adja eddigi eszmélôdésünknek: ,,A halál útja Ádám bűnével nyílt meg elôttünk: Egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, s így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert ôbenne mindnyájan bűnbe estek (Róm 5,12). Ennek az útnak a közvetítôje az ördög volt, aki sugallta a bűnt és elhozta a halált. A mi kettôs halálunkat is saját egyetlen halálával készítette elô. Ô gonoszsága által lelkileg halt meg, mert teste nem volt, minket azonban a bűnbe is belerántott, és a bűn által a halál részesévé is tett. A lelki halált az ô kisértése folytán megkívántuk, a másikat az igazságos ítélet folyományaként kaptuk. Ezért van megírva: Isten nem teremtette a halált (Bölcs 1,13), és nem ô a halál oka, hanem a bűnös igazságos büntetésképpen kapja a halált. A bíró rója ki a büntetést a bűnösre, de a büntetés oka nem a bíró igazságossága, hanem a bűn megtorlása. Tehát ahová a halál közvetítôje betaszította, ô maga nem jött oda, tudniillik a testi halálba. Ellenben az Úr az isteni igazságosság rejtett és titokzatos rendelésével abból a halálból vette gyógyulásunk orvosságát, amelyben az ördög nem részesült. Ezért ahogy egy ember által jött a halál, úgy egy ember által jött a holtak feltámadása is (1Kor 15,21.22). Az emberek ugyanis jobban irtóztak attól, amit nem tudtak elkerülni, vagyis a testi haláltól, mint a lelki haláltól. Jobban féltek a büntetéstôl, mint a büntetés okától (az ember általában nem nagyon törekszik arra, hogy ne vétkezzék, vagy kevesebbet vétkezzék, de a halált mindenképpen szeretné elkerülni, pedig nem tudja). Az élet Közvetítôje azonban megmutatta, hogy nem kell félni attól a haláltól, amely már együtt jár emberi mivoltunkkal, hanem inkább kell félni a gonoszságtól, amelyet hittel legyôzhetünk. Ez a célt zárja el elôlünk, amely felé haladunk, nem az utat, amelyen megyünk. A halálhoz ugyanis a bűn által jutunk, a célhoz az igazság által, ezért mivel halálunk a bűn büntetése, az ô halála lett áldozat a bűnért.''(10./154.155.) Szent Atanáz összefoglalása pedig egy csodálatosan mély gondolatot tartalmaz: ,,(Isten) Tudta azonban, hogy az ember kétféleképpen választhat, ezért elhatározta, hogy hellyel és törvénnyel is biztosítja az adott kegyelmet. Kertjébe vezette ôket, törvényt adott nekik, hogy ha megôrzik a kegyelmet és jók maradnak, birtokolják a paradicsomi életet, amely mentes a szenvedésektôl és a fájdalomtól, amelyben nincs megosztottság, és mindezekhez járul még a mennyei romolhatatlanság ígérete. Ha azonban megszegik, elfordulnak tôle, és gonosszá válnak, halálukban ismerjék fel a természetüknek megfelelô romlást, amelynek alá vannak vetve, s attól kezdve ne a paradicsomi élet legyen osztályrészük, hanem abból kizárva halandókként a halálban és romlásban maradjanak. Az isteni írás is jelzi elôre, amikor Isten így szól: A kert minden fájáról ehetsz, a jó és rossz tudásnak fájáról azonban ne egyetek. Amely napon esztek róla, halállal haltok meg. (Ter 2,16.17). Mi más lehet a 'halállal halni', mint az, hogy nem csak meghalnak, hanem meg is maradnak a halál romlásában.'' (13./99.) A tudás fája tulajdonképpen emberi természetünk megismeréséhez vezetett, méghozzá nem elméleti fejtegetéseken keresztül, hanem keserves tapasztalaton át. A megsemmisülés romlása ui. szükségszerű következmény volt, hiszen valamikor a semmi volt természetünk, és csak Istenre vonatkoztatva lehetséges a létünk. ======================================================================== 8. fejezet Regyep János: A rossz problémája A halál Ha filozófiai síkon próbálunk a jó és a rossz kérdésérôl beszélni, elég most Nüsszai Szent Gergely Nagy kateketikus beszédének 7. fejezetére felhívnunk a figyelmet. Ebben világosan megfogalmazza, hogy a rosszat nem tekinthetjük önálló létezônek. A rossz önmagában nincsen, hanem csak a jó hiányával jellemezhetô. Tehát egy adott dolog akkor rossz, ha a természetébôl fakadó jóságban hiányt tapasztalunk. (Vagyis nem defectus, hanem privatio.) Ha tehát az ember bűnt követett el, ô maga rosszá lett, aminek egyenes következménye a megsemmisülés romlása. Idézzük újra Szent Atanáznak Az Ige emberré válásáról című művét: ,,Isten ugyanis nemcsak a semmibôl alkotott minket, de az Ige kegyelmével az Istennek megfelelô életet is nekünk ajándékozta. Az emberek azonban elfordultak az örökkévalóktól, az ördög sugallatára a romlandók felé fordultak, önmaguk halálos romlását okozva, mert természetük szerint romlandók voltak, ha azonban megmaradtak volna jóknak, az Igében való részesség által elkerülhették volna a természeti szükségszerűséget. Mert az ige velük volt, nem érintette volna ôket a természetes romlás, mint a Bölcsesség könyve mondja: Isten romlatlanságra teremtette az embert, és saját örökkévalóságának képére, a sátán irigysége által jött a világba a bűn (2,23.24). Azért haltak meg az emberek, mert ez történt, és ezentúl a romlás érvényesült rajtuk, az egész emberi nemen, s a természet erejénél is inkább érvényesült rajtuk, mert a törvényszegés miatt ez isteni büntetésként is érvényesült velük szemben.'' (13./101.) ======================================================================== 9. fejezet Regyep János: A halál, mint átalakulás, mint átmenet. A halál Krisztus megváltó halála Az elôzô filozófiai fejtegetés szerint a rossz a megsemmisülésbe, a nemlétbe taszítja az embert. Ezen a ponton viszont közbelép a teológia, mely az embert végtelenül szeretô Istenrôl beszél. Isten nem akarja teljes pusztulásunkat. Érdekes hasonlatot kínál az érzékelhetô világunkban tapasztalható jelenség, miszerint a fizikai létezôk nem szűnnek meg, csupán átalakulnak. Isten azt akarja -- kitágítva a dimenziókat --, hogy a szellemi lelki létezô soha ne szűnjön meg. Gondoljunk csak hitünknek arra a sokak által támadott és kétségbevont tanítására, hogy nem csak az örök boldogság, de az örök kárhozat is valóság. Az ember tehát, mint az anyagon minôségileg túlmutató létezô, soha nem szűnhet meg, csak átalakul. És ez az átalakulás a testi halál. ,,Ábrahám áldással teli korban, megöregedve és az életet megelégelve halt meg, és megtért nemzetségéhez.'' (Ter 25,8) ,,Izsák öreg korában, az életet megelégelve költözött el.'' (Ter 35,29) Stb. És ezért egyetemes a halál. Hitünk tanítja, hogy minden ember számára bekövetkezik a testnek olyan elváltozása, mely a földi élet végét jelenti. A halál egy számunkra tapasztalatilag teljesen ismeretlen történés, melyben átalakulunk. És -- visszautalva a test-lélek összefüggésérôl mondottakra -- gondoljunk itt a teljes emberre! ,,Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem ôt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is.'' (Fil 3,9-11) Nagyon félrevezetô lehet, ha ennek az átalakulásnak jelen üdvrendünkben megfigyelhetô büntetés jellegét a halál utálatosságával (a haláltusa keserves kínjával és a halált nyomon követô testi feloszlással) próbálja meg valaki alátámasztani. Gondoljunk akár Hénokra vagy Illésre, anélkül, hogy részletes elemzésbe bocsájtkoznánk (Sir 44,16 , 49,14 , Ter 5,21-24 , 2Kir 2,11 13 , Sir 48,9.10) Sokkal nagyvonalúbb bizonyíték Szent Pál tanítása, aki elsô korintusi ill. tesszalonikai levelében arról ír, hogy a halál nemcsak most tapasztalható formájában lehetséges. Szabad gondolni tehát egy a halállal egyenlô értékű átváltozásra, mely a földi élet végét jelenti. ,,Azt még hozzáfűzöm, testvérek, hogy a test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot. Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végsô harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A gyôzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te gyôzelmed? Halál, hol a te fullánkod?'' (1Kor 15,50-55) ,,Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el. Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi élôk, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem elôzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a fôangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennybôl. Elôször a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhôkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.'' (1Tessz 4,14-17) Az Úr Jézus megváltó halálával kapcsolatban gondoljunk hitünk egyik fontos tételére, miszerint az Ige az emberi természet fogantatása pillanatában vette fel és többé le nem teszi! Jézus istensége tehát szét nem választható emberségétôl. Mondhatjuk-e tehát, hogy Jézus halálakor meghalt az Ige, aki maga az Élet, vagy hogy meghalt az Ige, aki a második isteni személy? Logikailag mondanunk kell, és ez is bizonyítja, hogy a halál nem megsemmisülés. A halál átmenet. Átmenet az életbôl az életbe. Ezt az átmenetet szentelte meg az Úr a saját halálával, így adván értelmet a mi halálunknak. ,,Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa szólítjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Elôbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsôüljünk.'' (Róm 8,15-17) ,,Bizakodom és reménykedem, hogy semmiben sem vallok szégyent, sôt nyíltan megmondom, hogy Krisztus, mint mindig, most is megdicsôül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.'' (Fil 1,20.21) ,,Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy halottnak, élônek ura legyen.'' (Róm 14,7-9) A halálban lesz teljessé az, ami keresztségünkkor megkezdôdött bennünk. ,,Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne? Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ô halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsôségébôl feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk. Mert ha halálának hasonlóságában egybenôttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is. Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűnös test elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek. Aki így meghalt, megszabadult a bűntôl. Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is.'' (Róm 2b-8) ,,Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsôségesen.'' (Kol 3,3.4) ,,Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki ôt a halálból feltámasztotta. Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségetek következtében halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította, és a keresztre szegezte.'' (Kol 2,11-14) Szent János sem a testi halálra helyezi a hangsúlyt, amikor arról ír elsô levele 3. fejezetének 14. versében, hogy a halálból már át is mentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki viszont nem szeret, az a halálban marad. ======================================================================== 10. fejezet Regyep János: Befejezés. Isten igazságossága A halál Befejezésül gondolkozzunk el azon a nagy titkon, hogy a bűn legyôzése vajon miért pont ezen az úton történt, ti. az Isten megtestesülése és az Istenember halála útján! Azt szokták erre a kérdésre válaszolni, hogy Isten biztosan számtalan lehetôséget találhatott volna, egészen a legegyszerűbb esetig, amikor csupán kijelenti, hogy megbocsájt hűtlen teremtményeinek. Erre vágyakozik Jób is, amikor arról ábrándozik, hogy mi lenne, ha Isten bűneit egy zacskóban lepecsételné, gonosztette nyomát pedig bemeszelné. Igen ám, de ne felejtsük el azt az alapelvet, hogy olyan értelemben az Isten sem mindenható, hogy lényegével ellenkezôen tudna cselekedni. Márpedig ellentétben volna Isten igazságosságával, ha a bűnt, a legnagyobb igazságtalanságot el tudná viselni. Éppen ezért a 2Kor 5,21-ben találhatjuk meg a magyarázatot, arra, hogy miért pont ezt a módot választotta az Isten: ,,Ô azt, aki bűnt nem ismert, 'bűnné' tette értünk, hogy általa 'Isten igazságossága' legyünk.'' Isten igazságossága ugyanis nem érvényesülne, ha az embert bűnei ellenére is üdvözítené. Ezért ízlelte meg Jézus Isten irgalmából mindnyájunkért a halált. Szent Ágoston írja a következôket A Szentháromságról című művében: ,,Nemde be kellett következni Krisztus halálának? Vagy más szavakkal: Amikor a Mindenhatónak számtalan más lehetôsége lett volna megszabadításunkra, nemde éppen ezt a módot választotta, amelyben istensége nem lett kisebb, és nem szenvedett változást, és emberségünkbe beöltözve mérhetetlen javakat szerzett az embereknek, ezért földi és meg nem érdemelt halála annak, aki egyszerre volt az Isten Fia és az ember fia, megszabadított bennünket az örök haláltól, amit megérdemeltünk. Az ördög számontartotta bűneinket, és azokon keresztül joggal alávetett bennünket a halálnak. A bűnöket az bocsátotta meg, akinek nem volt bűne, s akit az ördög jogtalanul vitt halálba. A vére olyan értékes, hogy akik beöltöztek Krisztusba, azokat az örök halálban nem tarthatja fogva az, aki Krisztust igazságtalanul egy idôre a halálba vitte.'' (10./385.) A mi halálunk tehát csak Jézus Krisztus halálában feloldódva lehet valóban átmenet az örök életre, a mennyei uralomba. Így kívánta Isten végtelen igazságossága. Így lehetünk Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban Isten igazságossága. ======================================================================== Irodalomjegyzék Regyep János: A halál Szentírás (Az idézetek túlnyomó része a Szent István Társulat által legújabban kiadott teljes Bibliából való.) Schütz Antal: Dogmatika I--II., Budapest, Szent István Társulat, 1937. A Vanyó László által szerkesztett Ókeresztény írók sorozat 2.,3.,6.,8.,10.,11.és 13. kötete. Kiadja a Szent István Társulat. (Az idézetek helyének feltüntetésekor a kötet sorszámát és az oldalszámot alkalmaztam) Elôd István: Katolikus Dogmatika, Szent István Társulat, 1978. Gál Ferenc: Dogmatika, Budapest, 1990. Bolberitz Pál: Isten, Ember, Vallás , Ecclesia, 1981 Boros László: Megváltott lét, (magyarul kiadta az Új Ember kiadó) A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai