Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== P. M. Szol. Ferenc (szerk.): A szegénység trubadúrja Nihil obstat. P. Bonaventura Scheirich, O.F.M. censor deputatus. Nr. 748/1926. Imprimatur. Budapest, die 23. Novembris, 1926. Fr. Valerianus Bendes, O.F.M. minister provincialis. Nihil obstat. Dr. Theophilus Klinda censorum praeses. Nr. 3.566/1926. Imprimatur. Strigonii, die 24. Novembris, 1926. Dr. Julius Machovich vic. gen. Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Szent Ferenc a költészetben P. M. Szol. Ferenc A Nap éneke Ford. Tormay Cecilia I. Születés és ifjúkor Umbria vándora Környey Paula Szent Ferenc születése Babik József Szent Ferenc születése Lányi Viktor Szent Ferenc ifjúkora Babik József Assisi Ferenc Lenkei Henrik Isten Szegénye Harsányi Lajos II. Megtérés után A pápa álma Babik József A szent szegénység bajnoka Rosty Kálmán S.J. A szegénység dicsérete Harsányi Lajos Poverello Kocsis László A Szegénység jegyese Cordisacer (P. Pesty Manó O.F.M.) Szent Ferenc lakodalma Babik József Szent Ferenc szegénnyé lesz Ankáné Dobay Mariska Assisi Szent Ferenc és a mi Dobay Olga Urunk Jézus Krisztus Az Úrnak alázatos szolgája szól Földes Zoltán Assisi Szentjérôl Dante-Babits Mihály Szent Ferenc a szultánnál Ankáné Dobay Mariska III. Szent Ferenc a természetben Szent Ferenc a természetben Radványi Kálmán Szeressétek Kocsis László Trecento Juhász Gyula Szeráf az erdôn Rosty Kálmán S.J. Szent Ferenc és a madarak Kemenes Ferenc Szent Ferenc és a tücsök Kemenes Ferenc Szent Ferenc prédikációja Longfellow-Szász Béla A két csudás szent Földes Zoltán Szeráf és a farkas Simon Gyula Farkasmonda Környey Paula Szent Ferenc legendája Anka Éva Szent Ferenc a madarak közt Lányi Viktor Szent Ferenc prédikációja Francis Grey-P. M. Szol. F. IV. A vígság apostola Ének Szent Ferencrôl Sajó Sándor Szent Ferenc szentbeszéde Kocsis László Mennyi öröm Harsányi Lajos Szent Ferenc misébe kezd P. Pál Ödön Tanítás az igazi boldogságról Ankáné Dobay Mariska Assisi Szent Ferenc kincse Schenk E.-Gyulai Ágost Ferenc a barázdában P. Jánosi Béla V. Stigmák Szent Ferenc sebhelyei Lányi Viktor Szent Ferenc sebrózsái Kemenes Ferenc Szent Ferenc áldozata Gaál Balázs Himnusz (I. Vecsernyére) Ford. P. Krämer Bonifác O.F.M. Corda pia inflammantur Ford. Bálint György VI. Halál testvér Addio, Addio, Monte Verna! Kocsis László Szeráfi Szent Ferenc halála Rosty Kálmán S.J. Szent Ferenc halála Babik József Szent Ferenc halála Lenkei Henrik Ferenc szól Bodicsi Ferenc Assisi Szent Ferenc búcsúja Pakocs Károly Szent Ferenc miséjébôl (III.) Kocsis László Szent Ferenc Officiumából Ford. P. Krämer Bonifác O.F.M. Szent Ferenc Officiumából Ford. P. Imets F. Jákó O.F.M. (In coelesti...) Szent Ferenc Officiumából Ford. P. Krämer B. (Decus morum...) Transitus-Október 4 Fráter Antal Sírfelirat Assisiben Gáspár Jenô Assisi Szent Ferenc bazilikája Ev. Bickmann-P. M. Szol. F. A két világhódító Cordon de Seda-P. M. Szol. F. VII. Sóhajok Assisi felé Sóhaj Assisi felé Kocsis László Menjünk Assisibe! Mécs László Szent Ferenc lelke járt ma én velem Vékony Pál A költözô fecskékhez Vargha Gyula Szent Ferenc-ének Sík Sándor Assisi, testvéred vagyok Keleti József Váci barátok temploma Paksy Gáspár Assisi Kozma Andor Szent Ferenc nyomában Ankáné Dobay Mariska Szent Ferenc munkája Dávodi Bakó Ádám Ferenc, hol a te lelked? Környey Paula Csak egy volt... Magyar Bálint Isten kertje Harsányi Lajos Imádkozz értünk Fráter Antal Szent Ferenc miséjébôl. (I.) Kocsis László Porciunkulára Paksy Gáspár (Fridrich Sándor) Assisi Szent Ferenc napjára Paksy Gáspár Assisi Szent Ferenc Magyar József Ferences harmadrendiek éneke Paksy Gáspár Ó, Assisi Gáspár Jenô Szent Ferenchez Timár Mária Himnusz Kocsis László Ferenc Mentes Mihály Az asszízi szegényhez Földes Zoltán Assisi völgyében Iváncsi Zoltán Assisi Cz. Bock Gizella Szent Ferencrôl R. M. Rilke-Kállay Miklós Umbria szegénye Simay Koldus szavakkal Kocsis László Legenda Vargha Gyula Ó, Szent Ferenc Szepessy LászLó Frate Francesco Carducci-Körösi Albin A hétszázados jel Földes Zoltán Szent Assisi földjén Dávodi Bakó Ádám Szent Ferenc ünnepére Vanyó Tihamér O.S.B. Szent Ferenchez P. Morovicz Szol. Ferenc O.F.M. Név- és forrásjegyzék Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1927-ben jelent meg Budapesten a Belvárosi Ferenciek Zárdájának kiadásában. ======================================================================== Szent Ferenc a költészetben Assisi Szent Ferenc, aki egykor ledobva magáról a bíbor-selymet, boldog volt a foltos darócruhában, megjelenik ez igénytelen kis kötetben fényesen, dalba öltözötten. Emléke hétszáz esztendô után is friss, maga köré gyűjti az emberiség legjobbjait: a tökéletesebb, Istennek tetszôbb élet után vágyókat, tudósokat, művészeket. Kiváltságos ember, ki csak Istent szereti s érette minden embert, minden teremtett lényt; az Isten viszont szereti; ,,a természet elveszti vele szemben vadságát, mintha a paradicsom virult volna fel nyomain,... fölvidul a teremtés elkomorult arca''[1]; történeti jelentôsége fölér egy hódítóéval, még a másvallású Harnack is a ,,szerzetesek legszeretetreméltóbbikát'' üdvözli benne. Életszentségének varázsa, csupa-báj, poétikusan szent élete, melyben a természetfölötti is olyan természetes s amely Krisztus Evangéliumának legtökéletesebb megvalósulása, a természetszeretete, szívének ujjongó vidámsága: mindezen tulajdonságai eredményezték, hogy Istentôl elnyerte a mennyek országát, emberek részérôl a szívek birodalmát s föllelhetjük ôt a költészet tündéri tájain is. A költészetnek amúgy is messze terjedô határai vele jobban kiszélesültek; ha költôink fel akarnak emelni minket magasabb régiókba, nem szükséges folytonosan visszakullognunk a görögök képzelt isteneihez. Olimposz helyett Umbria virágos völgyébe, erdôktôl borított, várromokkal s városkákkal koronázott halmaira vetve tekintetünket, csodálatos kép tárul elénk, meglátva benne Szent Ferenc alakját is, kirôl Dante -- tehát e téren a legilletékesebb -- mondja, hogy igazában csak a Mennyország dicsôségében lehetne megénekelni.[2] ,,Ha Szent Ferenc verset sohasem írt volna, akkor is költônek kellene tartanunk.''[3] Költô volt nemcsak passzív értelemben, hogy csodálatos életével, örökké termékenyítô eszméivel ihletôje lett a költôknek s új lendületet, irányt ad a szépirodalomnak; költô nemcsak azért, mert lelke rögtön rezonált a szépség legenyhébb érintésére, de volt benne alkotó erô is, minek tanújele a Nap éneke (helyesebben a Teremtmények éneke: Cantico delle creature). Szent Ferenc felsô iskolákat nem járt s bár magát idiótának, együgyűnek nevezi, azért nem volt tanulatlan. A tudomány, irodalom iránt tiszteletet érzett (szerzetes testvéreinek megparancsolja, hogy minden elhullatott írást szedjenek össze, mindegyikben van valami jó s minden jó Istentôl van). Ozanam szerint éppen azon műveltséggel rendelkezett, milyennel a korabeli költôi.[4] A Napének úttörô munka; nem a tudálékosság, vagy irodalmi siker vágya keltette életre, hanem az Isten nagy, határtalan szeretete. Ferenc érzi, hogy a próza gyenge Isten nagyságát, jóságát hirdetni, tehát énekelni kezd; énekben felhívja a Napot, Holdat, csillagokat, tüzet, vizet és minden teremtményt Isten dicséretére, mert mindnyájan testvér- teremtmények vagyunk. Döcögô ritmusa, gyenge asszonánsai, naiv nyelvezete dacára (a Szent utasítására Pacifico testvér némi simítást végzett rajta) világirodalmi érték, sem elôtte, sem utána ily fenséges költeményt nem alkottak.[5] A mélyen és tisztán érzô Szent Ferenc lángoló szelleme megtette azt, amit oly sok tanulás, tudás nem ér el: lendületet adott a lézengô népköltészetnek.[6] Nem latin nyelven énekelte, (mint a korabeli költôk, akik csak a műveltekhez szóltak), hanem a nép dallamos, de lenézett nyelvén. A szegények barátja volt, tehát az ô beszédükkel dicsérte az Istent.[7] Nagy ajándék ez Itália számára, a nemzet nyelve irodalmi magaslatra ekkor emelkedett s e költemény adta az impulzust Dantenak, hogy ne latinul, hanem olaszul írja meg Divina Commediáját.[8] Ozanam[9] még a Napének fennmaradt legrégibb forrásául pisai Bertalan 1385-bôl származó feljegyzéseit tartja, de újabban F. Burkitt angol tudós a 326. sz. assisi kódexet[10] tekinti legôsibb s hiteles lelôhelyének, mely véleménye szerint 1279-ben íródott. Ozanam felemlíti, hogy még két költeményt tulajdonítanak Szent Ferencnek. Szienai sz. Bernardin (+1444) hozta nyilvánosságra. Az egyik egyszerű szerkezetű, 10 szakaszos, szakaszonkint 7 soros; valószínű, egy hozzáértô javította át. Megtalálhatjuk benne Szent Ferenc merész szárnyalását. A másik nagyobb, 362 soros, mesterségesen kombinált rímekkel; némelyek Jacopone da Todi-nak tulajdonítják (+1306). Ozanam szerint lehet, hogy Jacopone Szent Ferenc egy kis költeményét bôvítette ki; nem található meg benne a Szent Ferencet jellemzô nemes egyszerűség és rövidség. * * * Szent Ferenc költôi missziója halála után csak jobban kibontakozik, szellemi hagyatékai örökké virágzó rózsatôk. Olaszországban szerzetének elsô fiai s kortársai között nemcsak az életszentségben, hanem a költôi megnyilatkozásban is a mester méltó tanítványára találunk. Elsô életrajzírói (mint Celanói Tamás, Szent Bonaventura, a Fioretti legendáinak összegyűjtôje, Speculum Perfectionis szerzôje) nem száraz krónikát adnak, hanem szándékukon kívül is nagy esztétikai élvezetet nyújtanak nekünk, amikor leírják Szent Ferenc bensôséges viszonyát Istenhez, a Megfeszítetthez s a Természethez. A kortársaitól szertelenségei miatt bomlott elméjűnek tartott Jacopone da Todi Stabat Mater (,,Álla a keserves Anya'') c. alkotása, a középkori sirámok gyöngye, ismeretes minden katolikus elôtt. Ebben is megnyilatkozik a szentferences felfogás és áhítat: Szent Ferenc is sokszor térdelt a kereszt alatt s mintegy együtt szít, együtt szenvedett Szűz Máriával.[11] Jacopone is kéri a szenvedô Szűz Anyát, hogy ossza meg vele szenvedését. A középkor e halhatatlan dalábann s egy Szent Ferencrôl szólóban, melyben a Szegénység úrnôvel való eljegyzését írja le (Dialogo tra San Francesco e la povertŕ), Jaeopone tele van gyengédséggel, bensôséggel, megtalálhatjuk bennök a népies dráma elemeit. Nem is ismerünk rá arra a Jacoponera, akár kortársainak gyengéit annyi ízléstelenséggel, durva hanggal korholja szatíráiban; szeráfi atyjának szelleme teljesen áthatotta. A Szegénység Lovagjának halála után nemsokára megszületik a franciskánus Énekek éneke[12] a Sacrum Commercium, e korszak remek misztikus allegóriája; mely majdnem minden, gondolatát a Szentírás nyelvén fejezi ki; tárgya a Szegénységet sóvárogva keresô Ferenc, aki végre fölleli, társaival meghívja szegényes lakomára s áldását nyeri a kitartásra. E rokonszenves prózai költemény a Fiorettivel együtt a leghívebben tükrözteti vissza Assisi szegényének derült lelkületét. Szerény véleményem szerint költôi szépségben itt-ott a Fioretti fölé is emelkedik, pl. a XXIII. fejezet: a Szegénység úrnô és a Testvérek lakomájáról, felejthetetlenül bájos; s tán szabad így jellemeznem e részletet: a derült és tiszta lélek angyali humora. Szerzôjének kilétérôl biztosat nem tudunk, de az elvitathatatlan, hogy Szent Ferenc elsô rendtársai közé tartozott s hogy a XIII. század végén már kész volt e művével. ,,A tizennegyedik század cicomátlan olasz prózájának sokat csodált remeke, bűbájos legendák gyűjteménye, aranykönyve:[13] a Fioretti.'' Celanói Tamás, Szent Bonaventura és az összes biográfusok nem tettek annyit Szent Ferenc kultuszának emelésére, megkedveltetésére, mint ez a világirodalmi érték.[14] E legendagyűjtemény virágai hétszáz év múlva sem hervadtak el, tartalma, stílusa jóval felülmúlja a korabeli széppróza minden termékét.[15] Egyesek prózában írt naiv époszt látnak benne, melynek fôhôse dicsôséges Szent Ferenc atya, kinek szellemét s az eredeti franciskánizmus lelkét, derűjét, vidámságát naivitását leheli. Pompázó képeket nem találunk benne, mégis oly kedvelt olvasmány, hogy ma is egymást érik a legtöbb művelt nyelven kiadásai. Áhítatos, egyszerű lelkekbôl úgy sarjadt ki, mint a népdal, mint a mezôk tarka vadvirágai; hogy ki gyűjtötte össze elôször s ki fordította vissza olaszra az elsô gyűjteményt, még meg nem oldott kérdés, csupán, annyi bizonyos, hogy ferences barátok voltak a névtelen szerzôk. Talán még a Fioretti fejezeteinek összegyűjtése elôtt írta Celanoi Tamás (latinul) csengô melódiájú himnuszát: a ,,Sanctitatis nova signa''-t[16]) s azóta Sequentia-ként belekerült a ferencesek misekönyvébe. Celanoinak van még egy halhatatlan költeménye: a ,,Dies irae''; a katolikus Egyház halottak napján s a gyászmisékben imádkoztatja. Szent Ferenc Napénekének egyik versszakát dolgozza fel: Jaj azoknak, akik halálos bűnben halnak meg! Fenséges, megrázó, sötét tónusú himnusz, melybôl szinte kimennydörög a világítélet félelmetessége.[17] A katolikus költôk, sôt minden idôk s irányzatok költôinek egyik legnagyobbja: Dante, Divina Commedia harmadik részének XI. énekét szenteli a szegénység jegyesének. Bár a Divina Commediában akvinói Szent Tamás (dominikánus) Summa theologicája lépett frigyre a művészettel, mégis nagy hatással volt rá Szent Ferenc szelleme is. Dante Alighieri (1265-1321) Szent Ferenc harmadik rendjének illusztris tagja, Ozanam szerint feltétlenül ismerte a Fiorettit, melyben gyakoriak az olyan történetek, melyekben a fráterek angyalokat, szellemeket, démonokat látnak. Különösen három ily történet inspirálta volna Dante fôművét: elsô az a történet, midôn Szent Ferenc elfárad s kéri az Istentôl, hogy mutatná meg neki a másvilág boldogságát; mire leszáll egy angyal és kibeszélhetetlen szépségű muzsikával gyönyörködteti Szent Ferencet. A második azon ifjú fráter látomása, aki le akarta tenni a szerzetes öltönyt, de álmában megjelentek neki az elhunyt fráterek és Ferenc, ragyogó öltözetben. A harmadik a rablóból lett szentéletű testvér látomása, aki halála elôtt hét nappal álmában megjárja a poklot és mennyországot. Azok közül, kik Szent Ferenc szellemében írtak ugyan, de életével, személyével foglalkozó költeményük nem maradt ránk, szabadjon felemlítenem Pacifico testvért, a ,,versek királyát'' és Szent Bonaventurát. Itália minden idôben hódolt kedves, fülbemászóan dallamos versekkel nagy fiának, az óriási választékból még csak a következôket sorolom fel. Torquato Tasso, La liberata Gerusalemme szerzôje egy szellemes szonettel kedveskedett a szeráfi szentnek. Értékes ,,Franciscias''-t írt Francesco Mauri (1500-1572), aki elôször hadi babérokra áhítozott, majd a békés assisi Szegény rendjébe lépett, tanulmányozva életét, elôhaladott korban megkezdi (latin nyelven) nagy epikus költeményét róla. Nagy tekintélyt szerzett magának művével, korának legnagyobb tudósai lettek barátai s Cosimo de Medici költôi babérral koszorúzza meg (a Firenzei Laurenziana lépcsôházában még látható e jelenetet ábrázoló kép). 1833-ban Fanoban jelent meg a Franciscias ötödik kiadása. A Mediciek uralma alatt az irodalom, művészet, tudomány föllendült és velük együtt az érdeklôdés és szeretet is Szent Ferenc iránt; soha annyi dal nem termett róla, mint azt egy korukbeli ferences anthologia bizonyítja[18], melyben tekintélyes nevek találhatók, mint pl.: Benedetto Varchi, Lucrezia Marinella költônô, stb. Társadalmi állásukat tekintve a legkülönfélébb osztályokból verôdtek össze Szent Ferenc dalosai e korból: köztük van a régi, elôkelô családból származott Giambattista da Pesaro ferences, Caterina Ubaldini Gabrielli primadonna. (1540-ben jelent meg Velencében 18 énekbôl álló hôskölteménye Szent Ferencrôl. A legendák, ódák mellett számos Vergiliust, Torquatot, Dantet utánzó hosszú lélekzetű éposz is jelent meg az említett Maurién kívül (rendesen latin nyelven). Újabb idôben Geremia Brunelli szentelte költôi munkásságát Szent Ferencnek (Franciscalia. Prose e Versi di Geremia Brunelli, Pistoja 1883). * * * A francia irodalom, mely századokon keresztül vezetô szerepet tölt be s melybôl táplálkoznak a többi európai irodalmak, Szent Ferenc- kultuszban a vezetést átengedte az olaszoknak, sôt meg sem közelítette ôket. Említésre érdemesek a párisi Bibliotčque Nationale-ban ôrzött négy hatalmas munka (értékes nyelvemlékek), melyek Celanoi Tamás Életrajzának költôi feldolgozásai; a legrégibb 1240 körül látott napvilágot. Azután egy nagy pauza következik, melyet nem törték meg Bossuet fenséges szárnyalású szentbeszédei sem a Krisztusáért esztelenné lett szeráfi szentrôl. Végre Segur gróf lantja zengi újra Assisi szegényének csodás életét. Strófai kedveltek lettek Frankhonban, Nicolas Couturier zenésítette meg oratorium alakjában. Legújabb idôben egy ismeretlen nevű kapucinus atya ,,Harpe Seraphique'' címen adta ki legendáit, dalait Szent Ferencrôl. A Szent halálának hétszázadik évfordulója felkeltette az érdeklôdést a Poverello iránt.[19] Felhívta a figyelmüket az a tény, hogy Szent Ferenc, valahányszor lelke csordultig telt a boldogság érzetével, francia nótákban öntötte ki örömét; apjának kedves üzleti kiránduló helyei Provence vidékei (azért adta fiának is a Francesco nevet), anyja is provencei származású. Így hát jogot formálnak Szent Ferenchez s a francia költészet védôszentjének tartják. * * * A harmadik román állam, Spanyolország irodalmában eléggé otthonos Szent Ferenc alakja. A hôskölteményekben gazdag középkorban Gabriel de Mata feddhetetlen, merész lovagnak mutatja ôt be, ki hôsi küzdelmeivel nem új földet, hanem a mennyek országát foglalta el. Lope de Vega, (+1635-ben, mint Szent Ferenc III. rendjének tagja) a spanyolok legnagyobb költôinek egyike szintén felajánlotta költôi termékeinek néhány legszebb s legbensôségesebbikét Szent Ferencnek: mindegyikben az alázatos, koldussá lett férfit látja, aki elnyerte azt a fényes trónt, melyet a gôgös Lucifer egykor elveszített. 1664-ben Toledoban, jelent meg Andreas de Abreu több kiadást megért epikus műve, mely a legmonumentálisabb költemény Szent Ferencrôl spanyol nyelven. Vezérgondolata a nagy szeráf szeretete, mely ôt a szaracénokhoz küldi. A szerzô képzett ferences teológiai tanár, aki sokat működött a Kanári szigeteken is. Újabb idôben a Filippi szigeteken élô Patrizio Panadero (szintén ferences) írt vonzó hatású költeményt rendalapítójáról; könnyed és csengô strójáit Crivelli olaszra is átültette. A katalánok büszkesége, körülrajongott költôje: Jacinto Verdaguer 1888-ban ajánl Szent Ferencnek egy románcbokrétát; bár távol áll fôművének: az Atlantis-nak jelentôségétôl, de jele, hogy a Szenttôl néhányszor megjárt spanyol földön nem halt ki a szeretet iránta s az ô költôket ihletô szelleme. * * * Bekalandozva az északi ködös, germán országok szépirodalmát, ha nem is oly nagy tömegét, mint Olaszországban, de a szentferences költészet nem egy elévülhetetlen darabját gyűjthetjük össze. Valószínűleg Anglia tekintheti fiának Burfordi Henriket; klasszikusan képzett ferencrendi, aki 156 fejezetre osztott terjedelmes költeményében felöleli a Szent egész életét, bölcsôjétôl a sírig. Mint a Divina Commedia, az ô munkája is át van szôve szerzôjének tudományos nézeteivel, kora mozgalmainak, erkölcsének bírálgatásával. Latinul, hexameterekben írt költeménye (mint sok más költôé) Celanoi Életrajza után készült; végighúzódik rajta a nagy rajongás a szeráfi szellem iránt. A mélyen érzô H. Longfellow (amerikai), Charles F. O'Malley és Francis Grey kedves legendákat költöttek Szent Ferenc meleg vonzalmáról a természet, nevezetesen a madarak iránt. Flamand nyelven L. de Koninck írt Tinel Edgár ,,Szent Ferenc'' oratóriumához szöveget s ezzel ismertté lett Belgium határán túl is. Mintha langyos, illatterhes tavaszi umbriai szellô vándorolt volna néha a skandináv államokba és Szent Ferencrôl susogott volna a költészet kiválasztottaihoz: még e hideg országokban is felmelegednek a szívek Szent Ferenc iránt (bár nagyon gyéren, ami érthetô is a katolikus Egyháztól való zárkózottságból). Dr. Bernard Hansen adott ki (1899-ben) Szent Ferencrôl legenda- és versgyűjteményt, latin, német és dán nyelvűeket vegyesen. Könyvét szeráfi Szent Ferencnek ajánlja, ,,kinek derék rendi testvérei Dániában törhetetlen munkásságukkal dicséretet szereztek.'' * * * A német tartományokban Isten, szegénykéjét halála után hamarosan a dal szárnyaira vették. Lamprecht von Regensburg 5049 soros versben énekli meg rendjének dicsô alapítóját; ez a legrégibb németnyelvű Szent Ferenc-költemény. Egy névtelen, mint Burfordi Henrik s korában sokan mások Celanoi Tamás Életrajzát szedi versbe. Julian von Speier[20] (+1250), a legjelentôsebb liturgikus költô lett Szent Ferenc és Szent Antal ünnepére rendelt zsolozsma-imádság antifonáinak szerzôje; elôkelô stílusú, szellemes versek, rövid, dallamos sorokban örökítik meg a két Szent életének fôbb mozzanatait. Ijféli idôben, mikor ünnepi hangulatban elfoglalták helyüket a barátok durván ácsolt stallumaikban, gyéren égô faggyúgyertya mellett szinte ropogósan, fürgén perdültek az antifonák (Szent Ferenc ujjongó lelkülete szólt belôlük) s a nehézkes középkori orgona alig volt képes kísérni, melynek vaskos billentyűit ököllel, vagy könyökkel nyomkodták le. J. Gottfried v. Herder (1774-1803) a reformáció zivataros századai után, esztétikai érzékét követve tanulmányozza a középkor szépirodalmi alkotásait, figyelmét nem kerüli el a 13. század legkimagaslóbb egyénisége; Fioretti néhány legendáját feldolgozza kötött beszédben. A középkorral szemben élesztett gyűlölet oszladozik, az irodalomban, felülkerekedik a romantikus irány, a lovagkori életet túlzásig dédelgetik. Ezen irodalmi termékek közül mint igaz csengésű ezüst harang csendül ki Kosegarten, Brentano lelkesedése Szent Ferenc iránt. Eredményes hatást ért el Görres ,,Franz v. Assisi ein Troubadour'' c. könyve; megmutatja Németországnak, hogy mennyi égi szépségű költészet rejlik Szentünk életében. Az érdeklôdést csak fokozta Ozanam könyve a 13. századbeli ferences költôkrôl, melyet 1853-ban fordítottak le elôször. Azóta a Szent Ferenc-költemények számának fejlôdési vonala meredek irányban halad felfelé, A. Groeteken 1912-ben érdemesnek tartotta nagy értéket képviselô antológiáját kiadni[21], mely majdnem az összes nevezetesebb európai irodalomból hoz szemelvényt, de természetesen legtöbbet a németébôl. A Szent halálának hétszázadik évfordulóján P. Siegfried Schneider O.F.M. hódol dicsô rendalapítójának, ,,akihez hasonlót alig találunk'', egy szépkiállítású verskötettel[22]; P. Erwin Schripowsky, O.F.M. szigorúan irodalmi értékű szentferences kisebb költeményeket, balladákat, legendákat s elbeszéléseket gyűjt össze a mai költôktôl[23] * * * Hogy igazságosak legyünk, nem hagyhatjuk el a tôlünk elzárkózó szláv nemzeteket sem; a lengyeleknél Sienkiewicz H., a híres műfordító: Odyniec Ede, a horvátoknál Martics Gergely írtak figyelemre méltó költôi apróságokat Szent Ferencrôl. __ __ __ __ __ __ __ __ __ __ __ __ __ __ Végig szemléltettem a művelt nemzetek irodalmát, hivatkoztam alig ismert, vagy számottevô nevekre (jóval több, kiket elhallgattam), kik arról tanúskodnak, hogy megvalósult boldog Szent Ferenc végsô óhaja:[24] rendi testvérei nemcsak prédikáltak, hanem sokan költôi erôt érezve, ,,Isten komédiásai'' lettek, ,,hogy felvillanyozzák az emberek szívét és lelki vidámságra indítsák''.[25] És rámutattam sok névre, melyek tulajdonosai messze vannak a katolikus Egyháztól, de szabadulni akarnak a köznapiasság sóhajoktól remegô, miazmás levegôjébôl és jól érzik magukat Umbria fiának közelében, ahol a madarak koncertjének ô a karmestere, ahol megszelídül a farkas is s ahol gyöngyvirágillatú májusi szellô lengedez. Ha ô róla szólanak, még a Próza is kiemelkedik prózaiasságából, élete, Naphimnuszában megörökített szelleme ezer változatban és minden kor nyelvén, ritmusában újra éled. Nem adtam kimerítô, alapos tanulmányt, de (szabadjon remélnem) fölkeltettem a figyelmet, érdeklôdést e sajátságos irodalmi jelenség és nyereség iránt, mely után önkéntelenül is feltámad a kérdés lelkünkben: hát Magyarországon gyakorolt-e hatást Szent Ferenc a szépirodalomra? * * * Amikor A. Groeteken megszemlélteti velünk a kultúrnemzetek ferences szépirodalmát, cserben hagyja a németek közismert alapossága, ha rólunk van szó (ez már magyar sors!...), néhány szóval intéz el minket hogy mi is helyet foglalunk azon szláv (?) nemzetek között, kik Assisi szentjének énekkel, művészettel adóztak. Pedig abban az idôben ismert volt már Radványi Kálmán ,,Szent Ferenc a természetben'' című költeménye, elôtte is írtak néhány figyelemre méltót (mint Rosty Kálmán jezsuita-költô, Kemenes Ferenc), újabban pedig olyan lendületnek indult a ferences irodalom, hogy méltán fölkeltheti a külföld figyelmét is. Fiorettit három fordításban ismerjük (Erdôs R., Kaposy József, Tormay Cecilia), Erdôs Renée ,,Assisi zsoldosa'' címen misztérium-drámát ír Szent Ferencrôl, Kozma Andor, Juhász Gyula, Mécs László, Sík Sándor, Vargha Gyula és annyi más nagytekintélyű, nagyjelentôségű nevek szerepelnek a Szent Ferenc dalosai között. Kocsis László csipke-finom líráját teljesen Szent Ferencnek dedikálta, mintha csak a korabeli költôtestvérek egyike támadt volna fel s édes-bús dalokat zengedezne a mi nyelvünkön. Ez évben pedig feljegyzésre méltó művet alkotott Lányi Viktor a Beretvás Hugó Szent Ferenc-oratóriumához írt szöveggel. Minek köszönhetô e számottevô mozgalommá fejlôdött fellendülés? Mert szomorúan kell konstatálnunk, hogy a kódex-irodalomban még rátalálunk Szent Ferencre (Fioretti-átdolgozások), azután többszázados szünet áll be. Kaposy József, a híres magyar danteista elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar ferences irodalom felvirágoztatása körül. 1891-ben a Magyar Szemlében (51. sz.) felhívja a magyar írók figyelmét a szegénység bajnokára, kinek lábai elé rakják még a másvallásúak is elméjük legfényesebb szülötteit. Rámutat arra, hogy Szent Ferenc halála után mennyire foglalkoztatja a képzôművészetet s folytatja: ,,Bátran merem állítani, hogy Madonnát kivéve nincs földi lény, ki annyiszor szerepelne az olasz festményeken, mint Assisi szegénye.'' És így vagyunk az irodalommal is. Majd jóakaratú szemrehányással mondja: ,,Mi magyarok Szent Ferencrôl szóló irodalmi művek tekintetében valóságos szentferenci szegénységben sínylôdünk.'' Lelkesítô cikkére nem támad hamarosan visszhang. Rosty Kálmán, Kemenes Ferenc e felszólítástól függetlenül írták meg nekünk már régiesen hangzó, de kedves verseiket. A huszadik század legelején Lenkei Henrik kezdi meg drámaias, balladaszerű költeményével a jelentôsebb értékű szentferences költészetet. Kolozsváron megindul 1902- ben a Szent Ferenc Hirnöke, mely teret enged és szellemével indítást ad a ferences eszmék költôi feldolgozására. Egyenlôre csak szerény amatôrök próbálkoznak e hitbuzgalmi lapban, maradandót Ankáné Dobay Mariska alkotott ,,Szent Ferenc legendás könyvé''-vel. A század második tizedében megjelent két Fioretti- fordítás (fôleg Kaposyé, melynek Bevezetése, Jegyzetei felbecsülhetetlen értékűek lesznek mindig a magyar Szent Ferenc-kutatóknak), számtalan nagykoncepciójú tanulmány (pl. Prohászkáé a ,,Magasságok felé'' c. könyvében), tanulmányi kirándulások, zarándoklatok Olaszországba s fôleg Assisibe, az itáliai kép- és könyvtárakban, múzeumokban szerzett tapasztalatok: ezek voltak egyik fontos tényezôi, hogy ma már Magyarországon is világosan látják, hogy az anyagiakban való szegénység mily magas szellemi kincseknek, kultúrának lett bölcsôje és ápolója századokon keresztül. S ez az érdeklôdés, bámulat és lelkesedés e sajátságos mozgalom megindítója: Szent Ferenc iránt kedves hangokat csalt ki költôink lantjából is. De a szentferences költészetünk mai föllendülésének van mélyebben fekvô oka is. A magyar irodalom mennyboltozatának csodálatos tüneménye: Ady Endre új színt, új ritmust, új hangokat hozott a magyar lírába. Hatása szembetűnôen nagy és jótékony volt a vallásos költészetünkre is. De mint mondja magáról: ,,Egy beteg kornak dalosa, vergôdöm ellentétek közt'', ,,kiben benne van a kornak minden erénye és léhasága'' s mint ilyen, a perzselô örömöknek, perverz hedonizmusnak lett a hirdetôje. Ifjú költôink jelentôs része, ha tanult is Adytól, de nem akart a testet-lelket felôrlô dekadenciának prófétája lenni, az egészséges, magyar ôserô nem a romboló erkölcstelenség karjaiban, legfeljebb nagy eszmékért ,,nagyszerű halállal'' akar meghalni. A szimbolista irányuk nem a zolai naturalizmus erkölcsi mocsarának kavargatásából áll és nem hullnak térdre a ,,disznófejű Nagyúr'' elôtt, hogy felkínálják neki meglékelt fejük tartalmát a Vér és Arany imádatától sarkallva. Az Ady által meghonosított szimbolizmusuk, a sejtelmes iránti érdeklôdés elhozta ôket a vallás talajára, a modern ember vívódásai Krisztus tanításaihoz. Már Adynál is fel-felcsuklik a vágy Isten felé, a vallásos érzés, de groteszk formában. A 19. században inkább csak pap-költôk voltak művelôi a vallásos költészetnek, mely összevetve a profán költészettel, elég szegényes. Íróink óvakodtak színt vallani katolikus mivoltukról, mintha népszerűségüket, jó hírnevüket féltették volna tôle. Sokat kalandoztak a középkorban, de e kornak csak azon alakjai érdeklik inkább ôket, akikben a régi, barbár erkölcs nyilatkozik meg (A két szomszédvár). Romantikájukat nagyrészt a szabadság, hazafias érzés foglalja le, nem tűnik szemükbe (mint a németeknél Herdernek, protestáns létére) Szent Ferenc alakja; ami szörnyűség történt a középkorban, azt az Egyház terhére írják, melynek képviselôiben nem látnak mást, mint dühös, vérszomjas ,,keresztyén-cinikus barátsereg''-et, ,,meztelábas ronda csôcseléket, mely a bilincselt népet kárörömmel, hazudt alázat színével kíséri'' a máglyára, amint azt Lucifer láttatja velünk az Ember Tragédiájában. A legújabb idôben katolikus részrôl oszladozik a tudatlanság és öntudatlanság vallásunk iránt, elmúlóban a középkor egyoldalú megítélése is, ami nagyban meglátszik műveikben. S amikor megbecsülik saját tiszteletreméltó múltjukat, felkeltik az ellentétes világnézetű vagy másvallású íróink érdeklôdését a mi értékeink iránt, szeretetüket, sóhajukat, vágyakozásukat a középkor nagy reformálója: Szent Ferenc iránt is. Ezt bizonyítja, e kis kötet is, melyben annyi ellentétes életnézetű írónk egy szívvel hódol Isten szegénykéjének. * * * Fogadják is hálás köszönetemet nagyrabecsült íróink, akik egy-egy értékes költôi művükkel beléptek szeráfi atyánk negyedik rendjébe s készséggel bocsátották rendelkezésemre szívük Szent Ferenc lelkét áhítozó, vagy dicsôítô kincseit. Nekik köszönhetô Isten után elsôsorban, hogy a Szent halálának hétszázados évfordulóján megjelenhet egy elég változatos virágcsokor az utolsó harminc év feléledt magyar szentferences költészetébôl. És én sok utánjárással, de egyre fokozódó lelkesedéssel, szeráfi Atyánk iránti hálából gyűjtöttem össze a sok szerénydíszű, vagy pazarul sziporkázó, rövidebb és terjedelmesebb, sokféle muzsikájú és különféle költôi irányzatú álmodozó, vagy tüzes, elmés verseket (eredetieket és műfordításokat) s belôlük, mint változatos színpompájú mozaikszemecskékbôl Szent Ferencünk egész életét igyekeztem rekonstruálni. A Fioretti fejezeteinek ismert végsô szavaival fejezem be én is bevezetô írásomat: ,,Isteni dicséretére! Amen.'' Budapest, 1926. Mindszentek havában. P. M. Szol. Ferenc O.F.M. ======================================================================== A Nap éneke Magasságos, mindenható, jóságos Úr, tied a dicséret, a dicsôség és tisztelet és minden áldás. Csak téged illet, magasságos, kinek nevét említeni nincs ember, aki méltó. Dicsértessél, én Uram, dicsérjenek minden teremtményeid, kiváltképen testvérünk a Nap, ki a napokat számunkra megvilágítja; ô, a szép és nagy fényességgel ragyogó, ki tôled hoz jelentést, magasságos. Dicsérjenek, én Uram, Hold asszonytestvérünk s a csillagok, melyeket az égben tündöklôn drága szépnek alkotál. Dicsérjen, én Uram, mi testvérünk, a szél, a levegô, a felhô s a derűs és zord idô, mellyel teremtményeidet látogatod. Dicsérjen, én Uram, testvérhugunk a víz, mely dolgos és alázatos, drága és tiszta szűz. Dicsérjen, én Uram, testvérbátyánk a tűz, mely nevedben megvilágítja az éjszakát; és szép, játékos, hatalmas és erôs. Dicsérjen, én Uram, mi asszonytestvérünk az anyaföld, mely fenntart és kormányoz, és sokféle gyümölcsöt, színes virágokat és fűveket terem. Dicsérjenek, én Uram, akik megbocsájtanak a te szerelmedért és viselik a betegségek és háborúságok szenvedéseit; boldogok ôk, kik béketűréssel viselik; mert, magasságos, te koronázod meg ôket. Dicsérjen, én Uram, mi testvérünk a testi halál, mely elôl élô ember el nem menekülhet. Jaj azoknak, kik halálos bűnben halnak; de boldogok, kik szent akaratodban múlnak el, kiknek a második halál már nem fáj többé. Dicsérjétek és áldjátok én Uramat, és adjatok hálát neki és nagy alázatossággal szolgáljátok ôt. Tormay Cecilia fordítása ======================================================================== Umbria vándora (Mysterium 3 felvonásban) Írta: Környey Paula Elôjáték.[26] (Szín: Umbria legszebb völgye. Éjszaka. Csillagok ragyognak. Virágba borult fák. A fűben szentjánoskák világítanak. Május van.) I. Jelenet Szentjánosbogár (lámpással jön). Ébredj te álmos, lanyha völgy! A nagy mezôkön végigreszket Valami titkos éji láz, A kis csillagok énekelnek. Ébredjetek szendergô berkek! Álmos erdôk bús csalogánya hangosabban dalolj, hiába, Fel kell rázni a csöndességet! Csalogány: Harangvirág, harangvirág Menyasszonyom! nem hallanád Vôlegényed hívó szavát? Ébredj, ébredj álmos világ! Harangvirág: Ki költöget? aludni vágyom. Jánosbogarak: Mi történik a nagyvilágon? Csigabiga: Valami édes dal suhant át A hűs fűvön -- mi az? mi az hát? Csillagok: Odaadjuk magunkat Fejére koszorúnak, Ha eljô nemsokára. Almafák: Ki jô el? Ki jô el? Csillagok: Az még az Isten titka, De csodás, édes, ritka Sugárzó, szép, szelíd lesz. Almafák: Ez jó jel! Ez jó jel! Jánosbogár: A tücsök jóbarátom, A patak partján cirpelt S meséli, hogy kileste A pataktól egy este Amint az sugdolódzott Az aranyos kaviccsal, hogy lesz aki szeresse... Harangvirág: A kavicsot? Jánosbogár: Igen. A tücsök mondta. Ezen össze is vesztek, Tán még most is perelnek... Almavirág: Ti csillagok beszéljetek, Ha megszületnek emberek, A ti számotok egyre nô... Harangvirág: Ki az, ki jô? Ki az, ki jô? A Göncöl elsô csillaga: Azt suttogják a fellegek: Egy ember jön most a világra, Ki mindent egyformán szeret: emberszívet, falevelet. Zöld béka (elôugrik): Engem is fog szeretni -- brekeke? Vakond: Engem is? A Göncölcsillag: Eget és földet, minden állatot S a harmatot mely a fűvön ragyog, A lepkét mely a szűz virágra száll mindent, mindent. Tanúm a csalogány. Mind: A csalogány? Ô honnan tudja? Béka (a csalogánynak): Felelj! mit bámulsz a tejútra? Kitôl hallottad, ki beszélte? Csalogány: Az a hályogosszemű vércse. (Köréje gyűlnek.) Tegnap be akart kapni épen, Mikor nagy fény gyulladt az égen És a fényesség nôni kezdett S akkor... a szívem belereszket, Szózat hallatszott a magasból, A vércse lehullott a gallyról És bűnbánón zokogni kezdett Mert fennrôl hozzá énekeltek. Azt dalolták az égi ajkak, hogy meg kell szünni a haragnak; Minden állat békében éljen A többi állat-testvérével. Mert új világ kezdôdik nemsokára, Megszületett a Természet Királya! Egyszerű és szegényke szent lesz. Mind (izgatottan): Hogy fogják hívni ôt?... Csalogány: Ferencnek. Mind (álmélkodva): Ferencnek?... Csipkerózsa: Vajjon fog-e engem szeretni, Ki tüskémmel szoktam fizetni? Cincér: Hát engem, az erdô bohócát?... Már akkor inkább Csipkerózsát. Csalogány: Mindnyájunkat, ha jók leszünk, Legyen hát békés a szívünk. Falevelek: Mire mi ôsszel meghalunk, A lábaihoz hullhatunk... Kis angyal (a fák sudarán megjelen): A nagy Természetnek örömet jelentek, Állatkák, virágok jertek velem, jertek. Isten kegyelmébôl itt a boldog óra: Megszületett Ferenc egy kis istállóba'! (Az erdô népe ámulva követi az angyalt.) Függöny. ======================================================================== Szent Ferenc születése Assis városában, derűs Olaszhonban, Gazdag kalmár arcán sötét felhô, gond van; Az ékes rózsafa bimbaja nem sarjad, Bár a férj szemébôl hull rá a könnyharmat. ,,Jóságos, irgalmas, mindenható Isten, Ó, küldj szabadítót, ki nômön segítsen!'' Nemsoká ott van már egy zarándok-koldus, Kezében szent kereszt, öltözete foltdús. Mint mikor csillag kel koromsötét éjben, Reménysugár dereng a férj bús szívében: ,,Isten küldötte ez!'' Szavát úgy hallgatja Mintha szólna hozzá szent próféta ajka. ,,Jámbor kereskedô!'' Beszélt a zarándok, ,,Házadhoz csak úgy jô a drága ajándok, Kedves nôdnek, ha az istálló szalmája Lesz mély alázatból gyermekszülô ágya''. Babik József ======================================================================== Szent Ferenc születése 6. Leone: Egy assisi gazdag polgár Ájtatos hitvese Madonna Píka, Ki gyermekáldást várt, Egy napon érezvén, Hogy órája közelg, Imígyen szólítá Máriát: 7. Píka: Ó, éjszakáim hajnala, Ó, álmaim ôrangyala, Te könnyes szemmel nevetô, Te szűzi szívvel szeretô, Te mindig engem pártoló, Vigasztaló és ápoló, Te jó, te hű, te hű, te jó! Fordítsd felém szelíd szemed És szánd meg szenvedésemet. Ha éjbe tép a sikolyom, Légy nagy bajomban vígaszom. Ha kínos órám eljövend, Ó, légy velem, te jó, te szent. Fehér kezed omoljon rám Szűz Mária, édesanyám! 8. Leone: És meghallgatá Mária E bizakodó esdeklést, Megjelent Píka elôtt És ekként szóla hozzá: 9. Szűz Mária: Leányom ne félj, Kegyelmem veled van S amaz órán is veled leszen. Fiat szülsz majdan, Kiben az Úr lelke lakozik S ki nagy dolgokat viend véghez Isten dicsôségére. 10. Égi kar: Isten dicsôségére. 11. Leone: Nem sokkal azután Píka asszony találkozott Egy ismeretlen zarándokkal, Ki ígyen szólítá meg ôt: 12. Zarándok: Áll az udvarotok sarkán Egy düledezô istálló. Menj el oda, Píka És várd meg míg az Úr Kegyelme eljövend. 13. Leone: És Píka elméne oda, Hová a zarándok küldte ôt S az istálló padmalyán Megszülte fiát, Kiben az Úr lelke lakozik. Lányi Viktor ======================================================================== Szent Ferenc ifjúkora Kifakadt a rózsabimbó, Arca pirospozsgás, Édesanyja, édesapja Boldogan csókdossák. Összegyűl a rokonság is Szent keresztelôre; Súgnak-búgnak: ,,Nagy jövô vár E kis csecsemôre.'' Fejlett, nôtt a kis csemete, Bokor lett belôle, Melyre szállt a dalos madár S új kedvet nyert tôle. Kacagásra, éneklésre A kis Ferenc ajka, Víg tréfára szívesen nyílt S csengô-bongó dalra. * * * Szívében fellobbant a szerelem lángja, Övé lett a világ legegyszerűbb lánya... Nem gondolt ô azzal, barna-e vagy szôke? Neki legkedvesb volt: kis Hamupipôke. Ledobta magáról ékes öltözetét, Hogy befödje vele didergô jegyesét; Kezét megcsókolta és a fekély eltűnt, Magához ölelte s a gyötrô láz megszűnt. Tudjátok-e, ó, emberek, Ki az, aki ott didereg, Ki a világtól lenézve, Csókot nyert sebes kezére? Szegénység a becses neve, Ferenc arája ez leve. Babik József ======================================================================== Assisi Ferenc I. Éj borult Assisi fôterére, Umbriának bűvös, bájos éje. Ám az éjjelt nappallá csigázva Zúg a zajtól Bernardone háza. Ifjak serge mulat a terraszon... Pajkos öröm fénylik minden arcon. Mily merészen néz körül szemük, Hogy ragyog ruhájuk, fegyverük! De közöttük legszebb dalia Francesco, a gazdájok fia, Mily beszédes ajka, mily mokány, Akarat sugárzik homlokán. Nem csoda, hogy társi így kiáltnak: ,,Megválasztjuk ôt bolond-királynak!'' S hogy fejükbe szállt az ó falerni, Mennek a kis várost talpra verni. Élükön, mind közt legszilajabb, A csörgôsipkás király halad. Jobb kezében ékes kormánypálca, Lányokat hív víg éjféli táncra. És ki merne néki ellenállni? Kilopóznak Assisi leányi. És tüzétôl dévaj ifjú kedvnek Mámorító táncra kerekednek. Szól a duda, perdülnek a párok, Rámosolygnak nyájas holdsugárok... Tapsol a nép és Francesco apja Önmagában büszkén mondogatja: ,,Meglátjátok még mindannyian, Mily dicsôre termett a fiam!''. II. A hold fénye fellegek közt reszket, A leányok hazaszéledeztek. A legények forró dalba fognak; Zengve báját a hajadonoknak. Szerelemnek zengik üdvösségit, Mely fölemel s a pokolba szédít... S hirtelen megszólal egyikük: ,,Hej Francesco, hol van, merre tünt? Csak nem bujt még ágyba ô kegyelme, A bolondok fölkent fejedelme?'' Nosza rajta, a sikátorokban Viháncolva mind utána lobban. Ott lelik a sétakert egy padján A fejével mélán bólogatván. ,,Mi bajod van? -- Faggatják. -- Mi bántott? Tán a kehely lángbora megártott? Vagy Assisi egy tündéri szépe Lôtte nyílát szíved közepébe?'' És Francesco felel, mint a részeg: ,,Igen, igen! Egy szűz megigézett! Megszerettem egy csudás leányzót, Nincsen nála a földön sugárzóbb! Nincs szépségre nála gazdagabb, Nincs, ki nála igazb üdvöt ad. S íme, itt ráteszem a kezem, Holnap délben már eljegyezem!'' Tetszést rivall az ifjak csapatja És magában így mosolyog az atyja: ,,Holnap kéri és megkapja Klárát, A podesta milljomos leányát!'' III. Másnap délben -- a pajtási várják -- Fölveszi Francesco díszruháját. Nincsen annak Assisiben párja, Egy vagyon ment föl a paszományra, Másik vagyon hímzésére kellett, Harmadikból a sallangja tellett. Hát még kardja, bársonyköpenyegje, Pénzerszénye, bóbítás süvegje!... S Francesco elindult a piacra... Örül a nap, hogy legelhet rajta. Fut is a nép, hogy közelrôl lássa: ,,Mily levente! Be nemes tartás!'' Ám nem értik a tekintetét, Milyen földfeletti tűzben ég!... S ím, a templomhoz ért a menet, Hol a koldusok fetrengenek, Itt megáll az ifjú szótalan És levet mindent, mi rajta van: Díszt és fegyvert, pénzt és süveget -- Hüledezve nézi a tömeg -- S széjjelosztja a sorsüldözött Megvetettek, nyomorúk között, Majd szerényen térdire leroggyan S ezt rebegi jámborul, nyugodtan: ,,Ki után rég epedék sóvárgón: A szegénység lett a mátkapárom. Eddig mondám: Atyám, vezess engem! Most: Mi atyánk ki vagy a mennyekben!'' S a csôcselék kôvel megdobálta És fejére szállt az apa átka. (Folytatását lásd a 149. oldalon.) Lenkei Henrik ======================================================================== Isten szegénye Törékeny test volt, sötét olasz. Lovagnak készült tôrrel és karddal, Szórakoztatta bor, zene, kardal, Játékszere volt hol ez, hol az. De jókor még megállott egyszer: Szolgája legyen lovag lovagnak? Nem! Inkább lesz kis cselédje Annak, Aki örök s hatalma tenger. Levetette kék bársonyruháját, Magára vette sötét csuháját, Ámultak rajt a virágos völgyek. Egy nevet mondott a világba S amerre vitte gyönge lába, Nyomán megindultak a könnyek. Harsányi Lajos ======================================================================== A pápa álma Ince pápa szemét kerüli az álom, Nem tud megpihenni a puha nyugágyon; Nagy lelkét az egyház gondja háborgatja, Melynek kormányrudját mostan ô forgatja. Mint mikor hajó jár zajongó tengeren, Ellene esküszik fönn-lenn minden elem... Mennydörög, villámlik, bömböl a bôsz orkán, Tátong a hullámsír, a bárkát sodorván: Ily vész fenyegeti Szent Péter hajóját, A bűn és gonoszság villámukat szórják; Hitlenség, kéjelgés szennyes áradatja Az egyház hajóját örvénybe ragadja. ,,Alszol Uram? Kelj fel, különben itt a vég, Sötét fellegekkel van borítva az ég!'' Bús töprengés után Ince elszenderül, Mint az elfáradt nap, nyugalomba merül. Álma folytatása nappali gondjának, Behunyt szeme elôtt rémes egy kép támad... Inog, düledezik a Laterán egyház, Romjaira mindjárt leszáll a sötét gyász! De íme, feltűnik két hatalmas alak,[27] S nem inganak többé a megrendült falak; Egyik jobbról tartja Laterán egyházát, A másik meg balról veti neki hátát! Hang szól: ,,Kishitűek, vajjon mitôl féltek? Rémálmából Ince könnyebbülten ébred... Épen maradt a szép, fényes bazilika, Igy beszéli ezt el az öreg krónika. Babik József ======================================================================== A szent szegénység bajnoka Vatikánban szendereg a pápa Belefáradt, dologba, imába... Álom száll le rája: Látja, mintha dôlne lateráni János Nagy bazilikája. Látja... reszket, borzadály e szender... De ki jô ott? Egy szikárka ember, Umbria szegénye: Assisi Ferenc az a kereszttel ékes Inség vôlegénye. S mintha rögtön óriássá válna, Támogatja Atlasz-erôs válla Roskadozó várát; Ince pápa ébred, szívén az örömnek Napsugára jár át. Mert való lett álma tündérképe; Az a szegény trónja elé lépe Fény lebeg körüle... Fény, melyet borongós hat század nevérôl Még le nem törüle. ,,Ó, te vagy hát? -- szól vigadva Ince -- Jôjj szívemre, ne is térdelj itt le, Minap elűzélek... S most mi nagy, mi jó vagy, álomban sugallta Nékem a Szentlélek.'' ,,Vedd az áldást rendi reguládra, Vedd a nagy szót mennyíhlette szádra: Éljen a szegénység! A pazar puhultság rothadó korában Ez az egy reménység!'' Hangzik a szó jó Ferencnek ajkán: ,,Szent szegénység légy nevelô dajkám, Légy te harci zászlóm! Sárba fúlt a szellem, rab aranybilincsen Nyög a Sion gyászlón.'' ,,Szüld te újjá a keresztény lelket, Kinek a kincs ördöge hízelgett S lelöké a porba... S albigensek ajkán dörgi: vész az Egyház, Bűnbe van tiporva!'' ,,Lássa föld, ég: hogy a szeretetnek Hôs hadára hurkokat nem vetnek Kincsei a rögnek! Hogy a tiszta szívek a szabad szegénység Dús egére szöknek!'' Felszökének! Mint a nap sugára, Mely a földet tisztogatva járja, Elűzi a felhôt: Úgy a hôs szegényhad, szent Ferenc nyomában Intve, gyujtva feljött! S újra épül vára Vatikánnak, Oszlopokként mind alája állnak Szent Ferenc vitézi... Zeng Sion leánya s éltök példafényét Elbűvölve nézi. Leng a zászló, gyôz a korcsvilágon S mint a gerle száraz ôszi ágon Új tavasz-reményt költ: Úgy kel a szegénység hívó szózatára S virul a kemény föld. S már Ferencre vár gyôzelme bére, Szép szeráf leng Alverna hegyére Lángoló nyilával, Int az Úr! S hasonló lesz a föld szegénye szeretett Fiával! Mint a rózsa öt pirosló kelyhhel: A keresztrôl öt ragyogó sebhely Szórja rája lombját... Míg Ferencet égô égi szeretetnek Lankadási nyomják. Hej! Szegénység drágalátos kincse! Bajnokodra rózsabimbót hints le, Szállj le, szállj le rája! Hat nagy századára mosolyogj dicsôség Örök koronája. Rosty Kálmán S. J. ======================================================================== A szegénység dicsérete (Szent Ferenc tanítása) Ne legyen házad, szôllôd, földed, Az aranyat gurítsd el messze! Kincsek bilincseibe veszve Mindig bajok, gondok gyötörnek. Tested legyen csupán a házad, Benne lakója: tiszta lelked, Irass nevére égi telket, Leveled róla: az alázat! Boldog, akinek semmije sincs! Kit nem gyötör vagyon, rideg kincs, Minden vagyona: teste, lelke. A test kriptában szendereg majd, A lelke meg csodás rügyet hajt A rózsás mennyei ligetbe. Harsányi Lajos ======================================================================== Poverello Te vagy a hôs, ki kard nélkül gyôztél, Földi kincsrôl kezed leoldtad. Nagyobb vagy te minden férfi hôsnél Az örök harcban herold vagy. Lángokba dobtad cifra címered, Derékba törted tested ciprusát. Mi másnak mámor olcsó színe lett, Neked mulandó, béna hiúság. A völgyeket vígan elkerülve Szíved a dalt égre hegedülte, Hogy visszazengjen bűnön, borún át. Ó, tiszta hôs, naívság szegénye, Vezesse ma is kordád szegélye E földnek minden vándorló juhát. Kocsis László ======================================================================== A Szegénység jegyese Búsong a Szegénység, arcán könnyözön; Sötét fátyol fedi szánalmas alakját, Bárhova tekint is, mindenütt közöny És részvétlen arcok környezik, fogadják... Nincs sehol tanyája; egy maroknyi tér, Ahová fáradtan megpihenni térne, Még annyija sincsen; mindenki kitér, Mindenki fut tôle borzalommal félre... Hogyha vigaszt óhajt, a multba tekint, Valami kedveset, örvendetest lát ott, Hogyha azt szemléli, feledi megint A hideg, közömbös, részvétlen világot. A multnak emlékén újra földerül: A messze távolban egy kicsinyke jászol, Benne egy ártatlan, kedves kisded ül, Ki Isten létére e helyrôl országol. Gondos édesanyja, nevelôje is, Mosolyogva állják körül szalmaágyát, Akit hívô lelkük Istenüknek hisz, Mint gyenge csecsemôt, a jászolban látják. Ott a szegénység is derült arccal áll, Felé a kis Jézus kacsóit kitárja, Ölelni óhajtja: ajka néma bár, De beszél helyette ragyogó szempárja. A bölcsôtôl távol, üdvözölve int Az égi Kisdednek a gazdagság, pompa, De megveti ôket, rájuk sem tekint, Csak a Szegénységre irányul a gondja. Az árva Szegénység boldogan nevet, Az isteni jóság láttára ellágyul, Ajki ezt susogják: Fogadd szívemet, Szűzi szerelmemnek bizonyításául. Az isteni gyermek lelkendez, repes Örömmel fogadja az átadott szívet; Boldogságban úszik a szegény jegyes, Jegyese e percben az isteni szív lett. Ah! De ezen éden nem tartott soká! Egyetlen egy kincsét elleni megölték... A bús Szegénységet bôsz kín mardosá, Mardossa még most is, kínja nem enyhült még. Elhagyott lett s árva, mert nincs senkisem, Aki elfogadná szűzies szerelmét; Aki, valamint ô, mindent elvisel, Ki édessé tenné a Szegénység terhét. Kinek, ha az élet búterhel te bár, Oldalán mindenkor föltalálná üdvét S boldogok lennének, mint a gerlepár... Ó, e boldog óra valamikor üt még? Több, mint ezer éve a fátyola gyász, De úgy látszik, senki sem törôdik véle! Csak az ég reménye, nincs, nincs semmi más, Csak ott remél gyógyírt sajogó sebére. Epedve óhajtja: te édes halál, Kedves, boldogító, szabadító angyal, Ó, vígy Jegyesemhez, ô ölelve vár. Ó, vígy Jegyesemhez, kérlek, vígy magaddal! Amíg így sóhajtoz, álomba merül... Feltűnik elôtte egy ifjúnak képe, Ki a bűn zajától hozzá menekül És ôt átkarolja szűzi lángtól égve. Fölébredve, többé nem keserge már, Ezen kép beléje erôt, vigaszt önte, Szeme a jövôn csüng; epekedve vár, Várja: e boldogság vaj' mikor köszönt be? Nem várja sokáig; álma teljesült, Napvilágra jött az édes, kicsi gyermek; Valamint az Elsô szalmácskán feküdt: Ô is istállóban, szalmán született meg. Ô az, ki megvetve a világ zaját, Fut a Szegénységhez szerelemmel telve, Epedôn, szeretve, hűn karolja át S üdvét, boldogságát mindkettô föllelte. Cordisacer ======================================================================== Szent Ferenc lakodalma Mennyegzôs ruhát ölt darócból magára, Hogy ráismerhessen szeretett arája; Derekát öv gyanánt kötéllel szorítja, Mezítláb van, fejét föveg nem borítja. Igy jár egyik helyrôl másikra boldogan, Hirdeti örömmel: mily szép arája van. És ha szavaira válasz: gúny, nevetség, Lelkesedve mondja: ,,Neve szent Szegénység!'' Jámbor szerzetesek adnak neki telket, Ahol jegyesével csöndet, nyugtot lelhet: Nem is hívja máskép, csak: ,,Én kis részecském, Porciunkula te! Legdrágább kincsecském''. Babik József ======================================================================== Szent Ferenc legendás könyvébôl II. (Szent Ferenc szegénnyé lesz) Assisi utcáit koldulva bejárja, És fillért kér attól, akinek nincs kincse -- Hisz ô reá bízta az ég-föld királya, Hogy megrongált házát újra felépítse. De ô neki nincsen, ô koldus, ô szegény, Adjon, akinek a jó Isten is adott -- És könnyek csillognak két éjsötét szemén, Látva a szívtelen szegényt és gazdagot. Egy-egy fillérkét is alig vetnek oda, Hanem a szitokból kijut neki szépen. Hiszen csak egy bolond, ki tehetne róla, Hogyha ütleget kap alamizsnaképen? Amelyet, mint a jót, mosolyogva fogad És mennyei öröm sugárzik arcárul -- Mikor a lármára egy kissé távolabb Gazdag Bernardone ajtaja kitárul. ,,Mi zaj van itt, -- kérdi -- honnan ez a lárma? Nem állhatom tovább, megtudni kijöttem''. -- Egy bolondot ütnek, annak rovására Mulatnak úgy uram -- felelik rá többen. -- Próbáltam védeni ezt a nyomorultat, -- Szólt egy hang -- de magam nem segíthettem meg. Pedig menekvésre nem talált ô utat, Olyan tehetetlen, akárcsak egy gyermek, ,,Menjünk tehát együtt, -- szól a gazdag ember -- Akinek szíve van, az mind jôjjön velem, Hisz az a nyomorult nyugodalmat nem nyer, Nem tud védekezni a sokaság ellen. Hej! Félre az útból! Mit műveltek itten? Korbáccsal verlek szét, hitvány, jöttment-népe, Akarjátok, hogy az igazságos Isten Hatalmas ostorát tireátok mérje?'' De többet nem mondhat, elcsuklik a hangja S az arca egyszerre fakó lesz -- elkékül, És a szegény koldus, térdére roskadva, Felkiált: ,,Ó atyám!'' -- míg könny hull szemébül. -- A körülte állók elosonnak lassan, Gazdag Bernardone haragjától félve, Aki rájuk se néz, de szava megharsan, Míg ádáz gyűlölet lobog a szemébe': ,,Légy átkozott ember, aki fiam voltál, S megszüntél az lenni e pillanat óta -- Aki nevemre ily gyalázatot hoztál, Amelyet lemosni nem fog semmi róla! Takarodjál innen, ne lássalak többet! S ne mondd, hogy fiam vagy, mert nem vagyok atyád, Szakadjon meg minden kapocs köztem -- közted'' -- Kiáltja, messzirôl hallatva még szavát. Szent Ferenc csak néz, néz, könnyes a pillája És meglát egy koldust ott az utcaszélen, S a bámész tömeget otthagyva magára, A szegény emberhez járul ilyenképen: ,,Atyám kitagadott, légy helyette atyám -- S megátkozott engem, ó, áldj meg helyébe.'' Mély fájdalom rezg át minden egyes szaván, Amellyel a koldust ezekkel megkérte. És gyüjtik a fillért, most már együtt, ketten S szent Dömjén temploma lassacskán fölépül, S megáldja a várost a Szent hálatelten, Áldás, magasztalás sugárzik szemébül. -- És belopódzik az Isten hajlékába A nép, mely gyalázta, míg fillérét kérte, És balzsamot talál szíve fájdalmára, Míg szentséges szentje tovább szenved érte. Ankáné Dobay Mariska ======================================================================== Assisi Szent Ferenc és a mi Urunk Jézus Krisztus I. Lenn Rivotorto hallgatag völgyében, Hol a folyócska délre kanyarul, Az omladékos, sziklás part felett Magános ember nézi az eget. Magános ember, szegény szerzetes, Durvaszövésű, nehéz szôrcsuhába'; Ámde vonásin s nemes homlokán Szent ihletés s az Eszme lángsugára... Hűs illat kél a babérerdô árnyán. Halvány ködök imbolygnak szerteszét; A szellô halkan, meglapulva lépked, S egy távol harang küldi zengzetét... Távoli harang ritmikus zenéje A párás légben zsongva-bongva hull. Távoli harang ritmikus zenéjén Térdre omlik... míg lassan alkonyul. II. ,,Uram! Ma késve érkezett a nap, Az ébredésnél sötét árnyakat Üzött szemünk... ma fényt alig lelénk, Uram, ma búsan, Nagyon búsan ébredénk! És jaj, az alkony se hozott vigaszt! Úgy szomjúhoztuk s késett a malaszt, Mely lelkünk mélyén szent lángokban égve... Madárként szállt el szívünk szép reménye! A fészken sivár, sivár némaság... Uram, küszöbünk kétely lépte át! S nem egyedül jött, ó, nem egymagában, Csábos nézésű szépséges leánya: A bűn kísérte, parancsait lesve. -- -- -- -- -- -- -- -- -- Sötétedik, ím, közeleg az este S a csüggedés, lásd erôt vesz rajtam: Uram, a vészben, a létviharban Félek, elbukik szolgád, a gyönge ember; Uram, ha lehet, most, most még emelj fel, Emelj fel, segíts, hallgasd meg imám!'' ,,Dehát miért félsz, mondd mi háborít? Nem láttad-e már, hogy az éjszaka Nem öröklét... csak a múló idô; És ha a nap a horizontra feljô S leküldi lángzó, tüzes nyilát: Csodásabb lesz a holnap, mint a ma! S a Kétely mért bánt, a Bűn mért kísért? Régebb is mondtam, hogy ki harcba tért Vértjét, fegyverét ne feledje el És nézzen szembe bátran ellenével: A gyáva megfut, a hôs harcba száll: A törpe létnél szebb a dícshalál!'' Igen Uram, akartad, így leszen! Aranylik is már ott, a fellegen Egy pillantásod íme, ráesett... -- -- -- -- -- -- -- -- -- De ó, emeld fel azokért kezed, Akiknek sorsa kínos és nehéz: Kiknek hajóján vad viharok szállnak S kik árbóctörten a Holnapra várnak És a holnappal új hajóra tán, Mely révbe vinné... hallgasd meg imám! Könyörgök értük, bár igaz, sokan Tévúton járnak. Alázatosan Kevés, kevés, ki meghajtja fejét: De ha a tölgyet villám sujtja szét, az gyökerében mégis tölgy marad... -- -- -- -- -- -- -- -- -- Uram, ha küldesz még napsugarat, Ne figyelmezz a megcsonkított törzsre, De tövében a bontakozó zöldre, Az ifjú, zsenge hajtásokra nézz! Uram, ne sujtson fájóbban a Kéz, Mely mindörökké velünk volt, velünk; S ha bűnbánatban némán könnyezünk: Fordítsd felénk egy pillanatra arcod, Hogy megvívhassuk a szomorú harcot És önszívünkön leljünk gyôzedelmet! Ajándékképen adj még egy kegyelmet, A legnagyobbat, mit jóságod adhat: Gyújtsd fel a fáklyát, gyújtsd fel mindazoknak, Akiknek lelke sötét és sivár, Mint barlang mélye, hová nem talál A sugaras ég enyhet adó kékje: Vezesd ki ôket a tavaszi fénybe, Hol a megértés hajnala ragyog!'' Ferenc, Ferenc! Én fénylô szárnyakat És párázó mély sebeket kínálok, Ha majd éltednek zenitjét átlépted: Addig ráeszmélsz; a jól tudom, megérted Célod és küldetésed voltát... S most jer közel és két karral karolj át: Igy... hajtsd szívemre gondterhes fejed... -- -- -- -- -- -- -- -- -- A ködbelátszó jövendôk felett Majd jönni fog még sujtott nemzedék, (Milyenrôl te is beszéltél elôbb) Ezeknek sorsát én terád bizom, Te vezesd ôket majd a nagy úton, Te és ,,Testvéreid'', kik öröködbe lépnek, Oszlopául a ,,Ferenc szellemének''! -- -- -- -- -- -- -- -- -- A ködbelátszó Jövendôk felett Lángolni fog majd a Te szellemed S mint fénykéve az óceáni éjbe', Hajót és Hajóst majd bizton vezet a Révbe! III. Lenn Rivortoro hallgatag völgyébe', Hol a folyócska délre kanyarul, Az omladékos, sziklás part felett Az Úr Ferenccel így beszélgetett... ...Hűs illat kél a babérerdô árnyán, Halvány ködök imbolygnak szerteszét, A szellô halkan, meglapulva lépked S egy távol harang küldi zengzetét. Távoli harang ritmikus zenéje, A párás légben zsongva-bongva hull S az alkonyégnek kéklô, mély ölébe' Egy tiszta csillag reszketôn kigyúl... Dobay Olga ======================================================================== Az Úrnak alázatos szolgája szól Felséges Nap, dícsérjed Ôt, Amíg haladsz az ég ívén! Dícsérem én is, áldom Ôt És nem szűnöm szeretni én: ,,Deus meus et omnia!'' Dícsérjed Ôt szép, szende Hold, Amint az égen átvonulsz; Te Föld is, himnuszod dalold, Ha megvirradsz, ha alkonyulsz! ,,Deus meus et omnia!'' Te kis sereg bohó madár, Vállamra szálló kedvesek, Felém csapongó sok madár, Urunkról énekeljetek. ,,Deus meus et omnia!'' Dicsérjed Ôt Alverna, te, Ezernyi lomb s ezer virág, Magasztalóan zengjenek Tömör szirtek és karcsú fák! ,,Deus meus et omnia!'' Én is zengem, szegény Ferenc, Neked meghódoló dalom. Édes szavad, -- míg zengedez -- Uram, gyönyörrel hallgatom: ,,Deus meus et omnia!'' Földes Zoltán ======================================================================== Assisi Szentjérôl Tupino s ama víz közt, mely lezajlik a dombról, melyet választott Ubaldo,[28] magas hegynek termékeny háta hajlik, Honnan Perugia felé száll az ártó hô s fagy a Nagykapun; s mögötte renyhül súlyos igában Nocera meg Gualdo. E lejtôn, ott hol némileg megenyhül meredeke, egy nap jött e világra, egy nap, minôt a Ganges partja nem szül. Azért, ki e helyrôl beszélni vágyna, ne mondja Ascesi,[29] mert nem igazság, mert Napkelet név illik ily csodákra. Ez embereknek-adott új vígasság alig hogy felkelt, már érezni kezdte az egész föld, erénye nagy vigasszát. Mert ifjan már, oly hölgy kegyét kereste atyja ellen, kinek, mint a halálnak, nem szoktunk ajtót nyitni örvendezve.[30] S a lelki törvényszék elôtt e párnak et coram patre[31] meglett esküvôje; s mindjobban egyek s többet el se válnak. Megfosztva elsô férjétôl,[32] e nôre ezerszáz év vak megvetése várt, míg ez,[33] hivatlan, kimenté belôle. Mit ért, hogy hallották, mily bizton állt Amyclas[34] mellett, annak hangját hallván, kitôl a föld is rengett, merre járt? Mit ért, hogy hűven, mikor még a halvány Mária is megmaradt lenn a földön, ô ott fenn sírt Krisztussal a cudar fán? De több szómat homályba már nem öltöm s Ferencet most a szeretôk helyébe és a hű Szegénységet visszaköltöm. Boldog békéjük édes bájú képe, csodás szerelmük és a szent vidámság szent vágyat szórt a szemlélôk szívébe, úgy hogy elôbb Bernát követni társát a nagy békébe, saruját levetve futott s lassúnak vélte szent futását. Óh boldog bôség földünkön feledve! Sarut Egid és sarut old Szilveszter, menyasszonyért a vôlegényt követve. Új útnak így az atya és e mester, és hölgye és újdon családja mégyen, övül egy hitvány kötelet se restel. S ím mégsem verte le szemét a szégyen, bár Pietro Bernardone csak az atyja s bármily csodás szegényes színe légyen. Mint egy király Incének[35] tudtul adja kemény szándékát s elsô szent pecsétjét rendjének tôle nyomban elfogadja. Aztán, hogy nôttön nôtt a szent szegénység csapatja a mögött, kinek erényét méltóbban égi glóriák dícsérnék: második koronának nyerte fényét, mert Honorius[36] Égi Sugalomra másodszor is megáldta szent merényét. Aztán, midôn a mártirpálma szomja Krisztust, kiben hitt annyi szent tanítvány, vad szultán elôtt prédikálni vonja, látva, hogy nyers még s megtérésre hitvány e nép, nem ült hiába: felkereste az olasz fű gyümölcsét, gyámolítván. Tiberis és Arno között szerezte egy zord sziklán az utolsó pecsétet Krisztustól és két évig hordta teste. Midôn Annak, ki annyi célja végett szemelte ki, tetszett felhívni díjra, mint akit alázata dicsôvé tett: testvérörököseit összehíjja, nekik ajánlva édes asszonyát s hogy szeressék, híven, szívükbe írja. És karjaikból igaz otthonát keresve elszállott drága a szellem, tiltván koporsók cifra lim-lomát. Gondold el most, ki volt, micsoda jellem, méltó társ Péterként vezetni bárkánk a biztos jel felé mély tenger ellen. Ô volt az épen, a mi pátriárkánk s most már megértheted, hogy ôt követve jó árut vittünk s jó nyereség várt ránk. (Dante Paradicsomából, XI. ének 43-123. verssorai.) Babits Mihály fordítása ======================================================================== Szent Ferenc Legendás könyvébôl VII. (Szent Ferenc a szultánnál) Elpihent a csata, csönd van a vidéken, Hol a vér patakzott nem is olyan régen. Csak a tenger mélye, a tenger hulláma Morajlik, míg ott is elhal majd a lárma, De akkor is zúg még ha nyugalomra tér, Amíg kibeszéli a csata rémségit Fű, fa, ér... Assisi szegénye tenger partja mellett, Lelkében átéli az egész küzdelmet: Látja a sok rendet mit a halál vágott, Azt a romba döntött pusztuló országot S eltemeti arcát aszott két kezébe, De lelkében ott van a pusztulás képe; A lelkével lát ô, a szívével érez S a nyomorultakat szorítja szívéhez, Bár csak képzeletben. És érzi és hallja, Ott cseng fülében a legyôzöttek jajja, Kik szabadulásért tekintnek az égre, Hogy a vérontásnak legyen már határa, Legyen egyszer vége! S amint ô ezt hallja, amint ô ezt látja: Egy gondolat támad gondterhes agyába; Hátha engem küldött az Úr ezen népnek Szabadítására? * * * Az arab táborban nagyon vígan vannak, Ünnepet szentelnek a nagy diadalnak. Ma még ôk a gyôzôk, holnap tán az ellen S Mohamed népe kell rabigát viseljen. De nem! Inkább meghal ott a csatatéren, Mert úgy befogadja a hetedik éden Mostan, legelôször oly sok idô multán Elhozott nôivel mulatoz a szultán. De nincsen is párja Halila szemének, Nincsen oly csillaga a sugaras égnek. És nem olyan édes a bülbül danája, Mint a szép Aisah csengô kacagása. S milyen üde, rózsás az Eminha arca... A nagy szultán szeme úgy elmereng rajta. És a többi mind, mind egy-egy édes húri, Aki földre szállott, Hogy bűvös édenné varázsolja ezt a Gondterhes világot. De mi az? Egyszerre halk kopogás zaja, A nagy úr nyugalmát durván megzavarja; Valami baj van tán? És egy intésére A szép odaliszkok elvonulnak félre. Mert a szultán kedvelt hölgyei arcára Rá nem tekinthet más férfiszem sugára. De ím, a sátornak függönye szétlebben És belép egy alak, sötét, durva mezben S fejét köszöntésül könnyedén meghajtva, Vakmerôen ilyen szóra nyílik ajka: ,,Eljöttem tehozzád arabok szultánja, Az Isten nevébe', Ki neked -- általam -- a szemedre hányja Azt a nyomort, melyet rázúdítsz e népre. Ki adott hatalmat élet s halál fölött Rendelkezni neked? Hogy a sors könyvébe a sorok közé még Vérrel írd be neved. Mondd, leszel-e apja azon sok árvának, Akiknek apáit mind leöletted? S hallva az özvegyek panaszos sírását Nyugton hagy-e lelked?'' ,,-- Elég, elég, hitvány, vakmerô gyaurja, Vagy összetiporlak, mint egy szennyes férget, Mely a rögöt túrja. Porba omoljon, ki színem elé járul!'' -- És glóriás derű ragyog a szultánra Szent Ferenc arcárul. Határtalan harag villáma cikázik A nagy úr szemébe' Midôn intésére a földig hajolva Egy eunuch lép be. -- ,,Bakót, bakót elô!'' Az ott terem menten. ,,Itt a gyaur kutya, üssed le a fejét, Hadd gyönyörködtessen!'' ,,Uram, nem! Én félek, nem nyúlhatok hozzá, Hisz a korán tiltja, fejét ne üssük le! Kegyelmes, hôs szultán, eszelôs ez ember, Nem hozna szerencsét gyôzô fegyverünkre!'' Elfakul e szóra a nagy szultán arca S babonásan, félve mondja a bakónak: ,,Hagyj ezzel magamra!'' ,,Ki vagy, mi vagy, mondd hát!'' Igy kezdi a nagy úr Feleletet várva. ,,A legnagyobb Úrnak vagyok én ó, uram, Legkisebb szolgája.'' ,,És ki a te urad, hogy nála kiválóbb E világon nincsen?'' Fejét áhitattal meghajtva Ferenc szól: -- Az egy igaz Isten. Az az Isten, aki jutalmat ad annak, Kinek jótettei hozzája fölhatnak. De megveri százszor, de lesujt a bűnre És nem lesz oly zsarnok, ki megmenekülne! Megver tégedet is az az Isten, érzem, Hogyha még tovább is sanyargatod népem...'' * * * Újra zaj hallatszik. Honnan van a lárma? Szól a parancs: ,,Rögtön nézzenek utána.'' Be is lép egy vitéz kevés idô mulva, A nagy szultán elôtt földig leborulva. ,,Én hatalmas uram, gyôzhetetlen szultán...'' -- ,,Gyorsan a dologra!'' -- mond a nagy úr kurtán Mi zaj van odakint? Az a lárma honnan? S feleli a vitéz: ,,Én uram, halott van, A csatatért magam mindenütt megjártam, Mikor e halottra -- fiadra találtam. Allah legyen vele, ez az én kérésem S fogadja keblébe a hetedik égben''... Nem felel a szultán, csak bámul, csak bámul, Mérhetetlen bánat tükrözik arcárul. Hiába a vigasz, beszélhetnek tôle, Szíve majd megszakad s mégse pereg könnye; Amikor Szent Ferenc e fájdalmat látja; Odalép hozzája. ,,Látod uram, -- így szól -- Isten keze rajtad, Hogy ez így legyen, azt tenmagad akartad. Hánynak vetted el te apját, férjét, fiát? És azoknak, mondd hát, vigasztalást ki ád? Az az Isten, kinek sujtó keze rajtad, Meg is vigasztalhat! Ne hívjad hát ki az Úr haragját újra, Hogy majd ostorával az ártatlant sújtsa. Vezesd vissza néped a te szép hazádba, Hogy ne legyen annyi elhagyatott árva; Hisz azt a fájdalmat, amely tôrt forgatott Szíved közepében, Ki tudja, hogy hányan érezik így épen?'' A szultán csak néz, néz fájdalommal telve, Majd zokogva borul reá szent Ferencre S elcsuklik a hangja: -- Legyen, ahogy a te Istened akarja!''... Ankáné Dobay Mariska ======================================================================== Szent Ferenc a természetben Széttárt palásttal, mint egy fejdelem, A méltóságos hajnal megjelen: Vörös sugárt szór izzó koronája A violaszín égre és a tájra; Bíborban ég a felhôk tört szegélye: Dereng az erdô csendes, tarka mélye, A napsugár a gyöngyharmatra téved: -- Elszáll az álom, visszatér az élet. Ébred a jázmin, tiszta fehéren, Messzire díszeleg szerte a réten; Az oleander piros-halaványan Fürdik az elsô hajnali sugárban; Kúszik az örökzöld: ágrafutó repkény A piros gránátfát zöldre beszegvén; Myrtus alatt liliom illatot ontva... Mind az egész természet ragyogó pompa, Az örök, szent béke varázsa van itten, A természetben mosolyog az -- Isten. És jô a Szent. Derékon átkötött Sötét darócruhába öltözött. Ruhája durva, lelke mint lehellet, Mezébe' jár a tisztult érzelemnek. -- Karját kitárva áll meg ott a réten, Arcán mosoly van és öröm szemében, A tiszta léget szívja, keble tágul A friss tavasznak szűzi illatátul És érzi azt a lüktetô erôt, Mely élni késztet erdôt és mezôt, Mely dalt fakaszt a madárajkakon, Eget-földet pezsgô sugárba von. Lelkére ihlet szent varázsa száll, Gyönyör, mely szót az ajkon nem talál: Fölérti Isten nagy gondolatát, Mely fát, virágot lélekkel hat át. -- Szívében él az izzó szeretet, Mely átöleli a természetet, Mely lebbenô lepét, dalló madárt, Hűs árnyas erdôt, zöldelô határt, Feslô virágot, szálló illatot, Királyi fénnyel a büszke napot Testvérnek nézi. Lelke szent hevével Az illatos, virágos rétre térdel És úgy imádja ôt, ki éltet ád S a nagyvilágba ily harmóniát. Versenyre hívja a zengô madárdal És együtt sír a harmatos virággal; Kezére száll a kis tücsök s a Szent Megérti a dalát, hogy mit jelent. -- És látva ezt a pompát, fényt, derűt, Mely rátekint itt szerte mindenütt, Kiöl szívébôl minden kapzsi vágyat, Eldobja pénzét -- s örül a virágnak, Önméltósága emelt homlokán van: Értékét érzi, amit hord magában; És nem hajol meg zsarnok gôg elôtt, De fölkarolja a más szenvedôt. Mit néki kincs, ha lelke halhatatlan! Boldog szegényen is e szent tudatban. -- És kél utána egy új nemzedék, Magába szívja az ô szellemét S a szent szegénység ezrek kincse lesz, Mint új, üdítô forrás csörgedez. Merít belôle, kit a gond üzött -- S aki koldús volt kincsei között. Az öntudatra ébredt szív repes, Nem űzik el, ha hű testvért keres. A krisztusi eszme ragyog, vezet, Alkotni kezd a tiszta szeretet, Mely eltöröl nyomort és büszkeséget S földre hozza a -- szent testvériséget. Toll, vésô, költô lantja és ecset: Ilyennek állítsunk emlékeket! Radványi Kálmán ======================================================================== Szeressétek Szeressétek Ferencet, a szegényt. A földi kincs varázsa véget ért. Szeressétek Ferencet, a jámbort. Mit vártok itt? Mulandó vidám tort? Szeressétek Ferencet, ô szelíd. Utáljátok az élet cseleit. Szeressétek, ô a naiv zenész, Opera, koncert neki mind kevés. Szeressétek benne az örömet, Mit földi zaj sohase ôröl meg. Szeressétek rajta az égi bájt, Ô még a felhôknek is muzsikált. Szeressétek érte a vadakat, A bárányt, ki bozótban fennakadt. Szeressétek a fáradt falombot, Az embert, ki a sírig bolyongott. Szeressétek, ô is úgy szerette, Kinek szívén csüngött vágya, terhe. Szeressétek az égi csudákat, Az eget, mely ránk arany ruhát ad. Szeressétek, ki szerény szolga itt S a mennynek szánja kisded dolgait. Ki szánt, vet, hogy angyalok arassák, Kiknek hazája a kék magasság. Ki mint Ferenc, eme törpe korban Megmutatja: tartományunk hol van? Mikor szívünk már mindent elzenélt... Szeressétek Ferencet, a szegényt. Kocsis László ======================================================================== Trecento Vörös fáklyák lobogtak, Mint üstökösfarok S fényes máglyák omoltak S harsogtak harcdalok S véres karddal robogtak Vészes arkangyalok S konok daccal zokogtak Eretnek kardalok S vetéseken tiportak Kegyetlenül s balog Az ércpáncélba horpadt Érclelkű lovagok. De jött Ferenc szelíden, Szemében kék virág, Lelkében boldog Isten, Szívében új világ És énekelt imígyen Profán litániát: ,,Szép hugaim, galambok, Nôvéreim, ti fák, Testvéreim, ti barmok, Legyetek jók ti hát.'' Juhász Gyula ======================================================================== Szeráf az erdôn (Frűrich képe) Ül Ferenc, a szeráf, kerek erdô mélyén, Szende szép alázat ömlik el személyén; Szeretik is egyben ember és vadállat... Mind örül, megenyhül, hogyha rátalálhat. Arca szent derűje, nyájas ajka méze Szíveket gyúlaszta, szemeket igéze; Boldog, aki látja, boldog, aki hallja, Baja, búja gyógyul, ha ô vigasztalja. Ül mohos fatuskón s im, csodák csodája! Udvarolva barmok nyája körülállja; Jön a gím s agancsa hajt elôtte bókot, ôz símul ölébe, mintha kérne csókot; Fürge mókus ugrál, int vidor szemével; Kis nyulacska sem fél, lágyan emelé fel, Pihen a csuháján puha, pici lába, Kedve volna szökni jó ura nyakába. Gólya úr is ôrt áll, karcsú nyaka görbül, Csôre kerepelve jár a nagy örömtül: ,,Messze földre mentem, tengeren átkeltem, De ilyen szeráfra csakis egyre leltem!'' Vállain, kezében hű galambok ülnek, A dalos pacsirták zengve ráröpülnek; Sólyom a sudar fán szól reá tekintve: ,,Égi sas! nem érek oly magasra, mint te!'' S jön a két baráttárs, nézi bámulattal, Hogy malasztos atyjuk ül a falka vaddal? Mint szakítja félbe mennybe szállt imáját; S temploma az erdô, itt keresi nyáját? Igy enyelg vadak közt ez a csoda-férfi, Isten atyahangját barmokon is érti! Vonz vadat és embert egyaránt magához: Mert szeráfi szíve égi lángot áldoz. Rosty Kálmán S.J. ======================================================================== Szent Ferenc és a madarak Hallga csak! Az erdôszélen Fáján, bokrán a ligetnek, Édes hangú kis madárkák Csicseregnek, énekelnek; Közbe-közbe vadgalamb búg És a fájó szavú csattog, Nyomba' rá az arany málu Hallatja a lágy síphangot. Szent Ferenc az úton hagyva Társait, fut a ligetbe: Aranyszájú kis madárkák! Üdvözöllek lelkesedve, Íme, látom, ti bevártok, Egy se röppen tova innen, Hallgassátok mit beszél az Üdvözítô Fiú-Isten. Szép igéje mondja, hogy van A világnak égi atyja, Akitôl van minden élet, Ki az áldást osztogatja, Kit imádni, áldani kell Tetteinkben, gondolatban És a jóért, mit velünk tesz, Hálát adni szakadatlan. Titeket is ô teremtett, Tollból szôtte a ruhátok, Sebes röptű szárnyat adva, Mellyel ide-oda szálltok, Ada édes arany hangot És lakást a tiszta légben S bár nem vettek, se arattok, Nem hagy veszni mégse éhen. Mondjatok hát ezer hálát A jóságos Istenkének, Kis szátokban egyre zengjen Az imádás, a dicséret; Áldjátok a Gondviselôt Csicseregve vagy dalolva S a szeretet piros lángját Szôjétek a dalotokba. Örül, örvend a madárság, A nyakát felnyujtva nézdel, ki-kibontja röpke szárnyát S verdesi lágy lebegéssel, Szája nyitva, mintha bele Az igébôl méz csepegne, Szeme lángol, mintha édes Titkos látás égne benne. A kegyes, jó szent kezével Meg-megérint egyet-egyet És megáldja a csoportot És reája keresztet vet S mond: A nap száll, társaimmal Tova kell már mennem innen, Kis madárkák, testvérkéim! Szálljatokn el! Áldjon Isten! Csoda egy szer az a szentség! Még a vadak is megérzik; Legkivált, ha a szeretet Szép igéit mondja nékik: Szelídekké lesznek akkor, Hódolat száll a szívükbe S nyíló kedves, lágy örömmel Állnak mintegy megbűvölve. Kemenes Ferenc ======================================================================== Szent Ferenc és a tücsök Fütyörész a kis tücsök a Zöld bokorban nagy vidáman, Ki-kijön és megfürödik Az aranyos napsugárban; Lágy fűvön jár, legelészget S megy megint a kis bokorba S égô szomját ott a hűsön Édes harmat-gyönggyel oltja. ,,Pici tücsköm üdvözöllek, Szállj ide a tenyeremre'', Nyájas hangú édes szóval Hívja a szent kedve-telve: ,,Jöszte és áldd az Úr Istent, Ki teremtett mennyet, földet...'' És az nyomban oda ugrik És erôsen énekelget. Ott fütyölget jó sokáig... ,,Szállj le testvér, szállj le mostan, Amint látom, a lakásod Abban a kis zöld bokorban; Szôtt levelek enyhe árnya...'' S az leszáll a zöld bokornak Hűs, homályos sátorába. Hívja másnap, hívja nyolc nap S mindig felszáll tenyerére, Kedv, öröm zeng a szavában, Csupa láng a füttyzenéje S akkor tér csak a bokorba, Mikor a szent mondja néki... Pörren a könny és csodálják Szent Ferenc és a testvéri. ,,Pici tücsköm, már nyolc napja, Hogy vidítasz énekeddel, Most már menj és más vidéki Embereknek zengedezd el; Ott dícsérd, áldd az Urat, ki Minden élô gondos atyja...'' Nem is látta senki többé, Bokor-sátrát oda hagyta. Ha az ihlô, a Szentlélek Lángja lobog, ég a szívben, Ha az ember igaz és szent S azt akarja, amit Isten: Megengedi az Úr olykor A meggyôzô csoda végett, Hogy az ilyen élô szentnek Meghódoljon a természet. Kemenes Ferenc ======================================================================== Szent Ferenc prédikációja A kis pacsirta fennen szárnyal, -- E szárnyas ima, nyíllá vált dal -- Mint lélek, mely kíntól megváltva Meg' visszaszáll égi honába. Szent Ferenc hallja, mintha épen Szeráf-dal csengene fülében, Mintha a tűz lobogna benne S a fény, a hô s szív vágya lenne. Assisi klastrom rostélyára Csoportba gyűl sok kis madárka; Mind, mind az Isten szegénykéi S mind, mind a rendes étkit kéri. S szól Szent Ferenc: ,,Madár-testvérek Hozzám ti kenyérért jövétek, De mostan ím, nemcsak kenyérrel Etetlek és bocsátlak én el.'' ,,Vegyétek most, boldog madárkák, Mennyei igék szent mannáját; Adom, mintha az enyém volna, Pedig nem az, bár ajkam szórja.'' ,,Titeket kettôs hála köt le Dícsérni az Urat örökre; Ô adta, hogy szátok dalolhat, A piros sapkát s puha tollat.'' ,,Repülnötök szárnyat növeszte, Hogy szállhassatok messze, messze; A boldog égi csarnokokhoz És mindenütt ô ápol, gondoz!'' Most az egész sereg madárka Vígan dalolva kele szárnyra És szétoszlik minden vidékre -- A Szent szívében égi béke. Nem tudta, hogy a testvér-tábor Értett-e valamit szavából; De, hogy megérté egyetlen fül: Azt tudta jól, azt hitte szentül. (Longfellow) Szász Béla fordítása ======================================================================== A két csudás szent I. Az Alvernán -- erdô között -- Kicsiny hajlékából kijött Jó Szent Ferenc és elmerül Isten dícséretébe', -- S csicsergô hang gyülöng körül Dalolva, énekelve. Rászállanak kezére, Egynémelyik vállára ül, A többi meg köréje. S Ferenc, íme, örömre gyúl S beszél nekik: mi szent az Úr!... És a dal egyre halkul... -- Híven hallgatja népe mind. Sok apró szem felé' tekint. S mikor a szónak vége van, Istent dicsérik hangosan... -- S Ferencnek könnye csordul... II. Antal hiába prédikál, A közöny általános! Nem hallgat rá, elzárkozik A tengerparti város. S íme, a víz szélére lép; Ajkán mézként foly a beszéd. S lám, egyetlen szavára Mozogni kezd a tengernek Ah, mindenik határa. A vízbe' kél csudás moraj. S jön íme, százezernyi hal, Kicsiny, nagyok s a bálna... S a Szent elé kerülnek, S fejüket felemelve jól, Hallgatnak és figyelnek. -- Midôn a szónak vége van, Zaj kél a víz hullámiban: Istent dícséri a csudás sereg, Buzgóbban tán, miként az emberek!... * * * A szent szerzetnek alkotóját Madársereg csudálta. Míg annak egyik nagy fiát A mély tenger világa. Bíz' ez csudálatos dolog, Ha néha rája gondolok. Hull könnyeimnek árja: -- Ki tett csodát már oly nagyot, Hogy minden vétket elhagyott? Aki legyôzte önmagát, Ó, az könnyen művel csudát!... Földes Zoltán ======================================================================== Szeráf és a farkas Nagy rémület uralg kies Gubbióban, Vélnéd, hogy elôtte ostromlók ezre van. Fegyveresen jár a város egész népe, Mintha menni kéne ellenség elébe. Vajh' mi okozhatta ezt a hadi lármát? Ellent nem látni s a kapuk mégis zárvák. Mi rémítette meg így e sokaságot, Hogy a rémülete ily nagy fokra hágott? Nem dühös ellenség feni rája kardját, Sem elemi vészek most nem háborgatják. Egy éhezett farkas, egy szörnyű bestia, Melyet legyôzni nem bír a vadász íjja, Rémíti a várost s ki vele síkra száll, Villogó torkában várja kínos halál. Ezért a rémület, ezért a mozgalom, Amely minden arcot sápadtsággal bevon. Hallja Ferenc atya hívei panaszát, Kik a segedelmet csak ô tôle várják. A jó Istent kérték, de bűneik telje Isten elôtt nincsen még levezekelve. ,,Kérjed Ôt jó Atyánk'', a nép így esedez, ,,A te tiszta lelked Isten elôtt kedves. Ha te nem segítesz, vajjon mi lesz velünk? Földjeink parlagon s bú emészti lelkünk.'' A jó szeráf szíve megesik a népen S kereszttel vértezve a farkashoz mégyen. Fogát csikorgatva rohan a vadállat, Bôsz ordításával betölti a tájat. Minden lélek reszket, mindnek arca sápadt; Csak Ferenc atyát nem rémíti az állat. S midôn az lihegve, vadul neki támad, A kereszt jelével vet feléje gátat. És íme, mi történt... Az elôbb bôszült vad Hízelegve Ferenc lábaihoz roskad; Farkcsóválva símul Szent Ferenc elébe, Mintha csak bűnéért bocsánatot kérne. Látja ezt a nép és hálahimnuszt zeng'dez, Mely harangbongástól kísérve Istenhez Repül és ünnepli a szelíd szeráfot, Kinek kérésére nyere boldogságot. Simon Gyula ======================================================================== Farkasmonda Zenél az éj, zenél a táj, Az égnek arca csupa báj, Szellô szelíd hulláma jár -- Felcseng az éjben száz madár... -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- Ez itt olasz föld, itt barangolt A föld legkedvesebb szegénye, Füvet, fát vidámságra hangolt S nem nézte van-e érte bére. Dala szebb volt, mint a madáré, Hallatára a vad megállt -- Igy fogadta barátságába Gubbio gyilkos farkasát. S a farkas karmos, durva talpa Belesímult szelíd kezébe, Szeme bánat könnyében égett, Letérdelt bűnbánón a rétre. Az embernek többé nem ártott, Kezes és hű szolgája lett, S a rege azt beszéli róla: hogy belôle támadt az eb. A hű kutya, legjobb barátunk, Gubbio erdejében élt -- S Ferenc keze nyomán, a farkas megváltozott, ösztönt cserélt. -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- Igy zeng a dal századok mulva, A farkas-monda most is él... S megszelídült lelkek képében Mindennap újra visszatér. Környey Paula ======================================================================== Szent Ferenc legendája A hajnal fénye ömlik szét a tájon S beragyogja az egész vidéket, A kis madárkák is dalba kezdnek, Dícséretet zengve az Isten nevének. A virágok széttárják szirmaik, Ujjongó vággyal nézik a napot, A nap pazarul ontja sugarát, Melyet neki az Isten adott... Assisi nagy szentje elmereng a képen, Nézi a lassan hullni kezd a könnye, Eszébe jut az Isten nagy jósága S az embereknek minden bűne, vétke... Sír az emberekért, kik nem tudnak sírni, Könnyei földre hullanak És ahol leérnek a sárba, porba: Mindenütt kis virág fakad. Megrendülve nézi a sok kis virágot S aztán megérti a nagy csodát: A könnyekbôl virágok fakadnak Az égi mezôkön fönn, odaát... Szíve ujjongva fellobog, De nem tud mást susogni ajka: ,,Te vagy Uram, mindennek Ura És a jóságos édes Atyja...'' Anka Éva ======================================================================== Szent Ferenc a madarak közt 85. Leone: Ferenc atyánk Tanítványaival egyedül maradván, Fölment Vernia hegyére, Hogy elmélkedjék Jézus öt sebérôl. 86. Basszus szóló: S ahogy ment az úton, Elôtte és körötte Zöld lombok bólogattak. 87. Szoprán szóló: És megzendült az erdô, Az ágakat belepték A madaraknak ezrei. 88. Nôi hármas: És édes énekük Betölté a leget, Búgott a gerlice, A rigó fuvolázott, A fürj sikongott: pitypalatty; És bűvös dallamába Önté szerelmes lelkét A páros csalogány. És minden fészek peremén Csupasznyakú fiókák Csipogva tátogattak. 89. Leone: De elhallgattak valamennyien, Midôn megszólalt Ferenc atyánk, Ki ígyen prédikált nekik: 90. Szent Ferenc: Hugocskáim madarak, Isten megáldott titeket Messzevivô szárnyakkal: Ellenség el ne érjen, Meleg pehelyköntössel: Tél foga meg ne marjon. Ô ruház fel titeket, Miként a mezôk liljomát Ôt dícsérjétek minden reggel És minden csöndes alkonyon Hangos dallal, háladallal, Övé legyen minden dicsôség, Istenhez szálljon a madárdal! (Beretvás-Lányi Szent Ferenc oratoriumából) Lányi Viktor ======================================================================== Szent Ferenc prédikációja Alverna hegy ujjongva Szegzi homlokát az égnek; büszke, mert keblén idôzik Assisi szeráfi szentje Krisztus öt szent sebhelyével s szívében mindent ölelô tüzes, égi szerelemmel. * * * Mosolygó Nap csókolgatja a bükkösnek sűrű lombját s beköszönt a kis cellába, hol Ferenc megittasodva szent szerelemtôl susogja: ,,Istenem, ki mindenem vagy!'' És a jámbor köszönésre így felel Ferenc a Napnak: ,,Nap testvér, ki bôkezűn adsz fényt és éltet minden lénynek, jer dicsérni a Teremtôt! Minden fényed és szépséged attól kaptad, aki téged égre helyzett, mint pecsétjét azon szentséges kötésnek, melyet Ô kötött velünk meg. Ô, ki fénye minden fénynek, Ô, ki léte minden létnek: lakomul a földet adta, míg téged az égre helyzett, hogy a fényes sugáridnak minden testvérkéd örvendjen. Utad, min jársz, Ô jelölte s Ô húzta meg ösvényemet, munkáinkat Ô szabta meg, így mutatván meg hatalmát. Nap testvérem, jôjj hát vélem dicsôségét zengedezni.'' * * * Este lesz már s halkan jönnek a Hold s csillagok az égre; pompájukba elmerülve a szeráfi ily beszédbe kezd: ,,Hold nôvérkém, köszöntlek! A Naptól kölcsönzött fényed bôven ontod rám; mi sokszor nézegettél kis cellámba s láttad éji virrasztásom! Kedvesen ömölt el fényed a falon függô kereszten, melyrôl Krisztus rám tekintett, részvéttel, mint testvérjére.'' * * * ,,Hallottad, mit mondott nékem, mikor szunnyadt minden élô s csak mi hárman voltunk ébren? Úgy-e, mint jött átkarolni engem s érzém szíve vérét, mint patakzott szent sebébôl? Balzsam volt az bús lelkemnek, fájdalmamnak enyhítôje''. * * * ,,Más nem látta, csak mi ketten el ne mondd e titkot, nôvér! Hisz te egyetlen tanuja voltál szörnyű gyötrelmének, mely ôt egykoron meglepte ôs olajfák árnyékában.'' * * * ,,Angyalok se tudták nézni a Megváltó vergôdését, arcukat befödték sírva. Csak te láttad, mint roskadt le. Ôrizd hát meg hűen én nagy titkomat is és jôjj vélem áldni a szenvedô Istent!'' * * * ,,Mérhetetlen számú csillag, nôvérkéim, üdv tinéktek! Jôjjetek ti is mivélünk dícsérô dalt zengedezni milljó nyelvként Alkotónknak. Nagy gyönyör mindig dalolni alkotásának csodáit. Áldjátok hát mindörökké Ôt, jósága nagyságáért!'' * * * Egykor égi szeretettôl lángra gyúlva, Szent Ferenc így prédikált a Nap testvérnek, csillag és Hold nôvérkéknek. (Francis Grey) P. M. Szol. Ferenc fordítása ======================================================================== Ének Szent Ferencrôl És megúnván a lakomák borát, Francesco Bernardone gyónni ment: És látta: lélek száll a tájon át S pacsírtát hallott zengedezni fent; És száz új szépség gyúlt a bús világra, Földön virágok, égen csillagok, -- S hogy két karját az ég felé kitárta, Krisztus szólt halkan: hívtál, itt vagyok. Alázatát nagy hittel megszerezve, Vidám koldusként jár-kel idelenn: Egy vígasság van: Krisztus bús keresztje, Attól vidámul minden gyötrelem; Lelkébe zsong a Mindenség nagy árja S e lélek ott ring Krisztus szent ölén, -- Farkas szelídül szeretô szavára S testvérül áll a keresztfa tövén... Egész világa: szentséges szegénység, Nem mankón jár ez, -- égi szárnyat ölt; Bizton tekintvén mennyei vetését, Ezer szépséget áraszt rá a föld; Meggyönyörödve dalban és virágban Magányossága zengô erdején, Két fadarabbal hegedül vidáman: Boldog vagyok, mert semmisem enyém! Istené minden: erdôk menedéke, Árnyas lomb, zöld ág, minden kicsi mag; Az ég jóságát szárnyaló beszédbe' Tanítja madárhugocskáinak; S a nagy érzést hogy kis szívükbe írta; Madárdal zengi: minden Istené! -- Rábólogat a bóbitás pacsírta S dalos vidáman röppen ég felé... Hegyet mozdít a kolduló barát: Zengô csodát hall, titkok ihletét, -- Fájós szemével mennyországba lát, -- S már keblén érzi Krisztus öt sebét; Az ô szemének nincs többé sötét, Már látja Krisztust s már csak ôt kívánja, -- Magára öltvén koldus-köntösét E földön ô a szeretet királya. Hitét hímezvén testi szenvedésre, Dalolva lakja Porciunkulát; És száll az est... s a szív fáradt verése A földrôl lassan égbe halkul át... A boldog lélek röppenôen sóhajt, Nyomán csillag gyúl kint az éjtszakában, Bogáncstövisbôl piros rózsa hajt, Pacsírta hangja hajnalt ver vidáman... Volt egyszer, volt egy nagy hit e világon, -- Vidám csodát lát, aki belenéz: Égbôl sugárzó legszebb földi álom, Megenyhül tôle minden szenvedés; E hit lángjától megszépült az élet: Nyílóbb a rózsa, zengôbb a madár, -- Az emberek közt egy nagy csodalélek Két fadarabbal muzsikálva jár... Égô hitedtôl hitre lángolón Dalt zengek rólad, Krisztus követôje! Két fadarab a hegedűm s vonóm, De mély áhítat áradoz belôle: Járj köztünk mindig jókedvvel megáldva, Legyen vigasság, ahol megjelensz, -- Ó, Poverello, szegénység barátja, Fenséges koldús, -- boldog szent Ferenc! Sajó Sándor ======================================================================== Szent Ferenc szentbeszéde Testvéreim, kik búban lakoztok S szívetekben viszontag földi súly, Kik eszitek e léha rabkosztot S híg szemetekben nincsen semmi új, Kik vágytok, de vágyatok reménytelen, Van reményetek, de nem végtelen, Van földetek, de nincs egetek S nincs örök kenyér, melybôl egyetek, Van folyótok, de nincs hídatok, S nincs víz, nincs tó, mibôl igyatok, Van korsótok, de eltört, meghasadt, Mint rejtett edény, mélyen a föld alatt, Melyet kiásott fürge emberkéz. Rabok vagytok, pedig nem állja gát Utatok égre törô vonalát S nem látjátok, hogy rátok tenger néz. S nem látjátok a csillagot, mely int: Emberek, ti vagytok a mi híveink. Nem látjátok a fát, felétek bókol: Gyógyuljatok ki sötét bánatokból. Nem látjátok a hajnalka-szirmot: Ember, az éj miatt nem szabad sírnod. Nem látjátok a felhôt, mindenike szán, E szürkülô vidékre értetek leszáll. Nem látjátok a napot, hű cseléd, Ô ôrzi Isten aranyserlegét. Nem látjátok a galambot, mely szelíd: Ôk az örök jóságot mímelik. Nem ébredtek a kék ég szelére, Ez nem vihar, Isten térzenéje, Ô, a karmester, aranytrónon áll, Hallgassátok: indulót intonál. Kocsis László ======================================================================== Mennyi öröm... Mennyi öröm a földi téren! Ó, nézz a boldog Szent Ferencre! Derűt, vidám mosolygást lelsz-e Nagyobbat, mint az ô szívében? Örülj, mint ô, a fényes napnak, Szeresd az ostyaszínű holdat, A szellôt, amely lombot bolygat S örülj a tarka madaraknak! Fű, fa, virág legyen barátod! Az aranyzöld gyíkot, ha látod, Állj meg elôtte s nézd sokáig! Szállj el a fénylô tengerekre S szívedben, mint remek ereklye, Boldog öröm ragyog halálig. Harsányi Lajos ======================================================================== Szent Ferenc misébe kezd ,,Tücsök hugunk hagyd abba bús dalod. Hold nénénk fenn az égen andalog, Testvéreink a kis virágok Illatba vonják a világot. Örül minden, csak a te bús dalod, Az fanyalog.'' Búban hallgatni, jaj, bizony nehéz, Mégis magába fúl a percegés -- Hold néne arca fényessé derül És fújja, fújja le szünetlenül A mák virága édes szirmait: Elandalít. Csak Péter testvér lelke nem pihen, Viaskodik a földbôl támadt vérivel: ,,Maga a jóság -- s mire megy vele? Hátán a háza, nincs is kenyere -- Beteg testében égô fájdalom: A jutalom. Mint megváltóra néz reá a nép, Hozsánna száll nyomán, amerre lép, Bár nincsen nála egy réz-poltura, Lehetne a nagy földkerek ura -- Szegényt dússá változtathatna át... Nem jó barát!'' Míg Péter testvér zordan így dohog, A virradat szerényen bekopog: És megcsókolja Szent Ferenc szemét S a fényt most már ez a szem hinti szét: Ujjongva kél erdô, virág, madár, Az éghatár. Míg minden zengô himnuszt énekel S processzió kel az ösvényeken, Hol diadallal vár a szent kereszt, Talapzatán Ferenc misébe kezd -- Mellette egy gyermek s egy ordas áll: És minisztrál... És szárnyal a himnusz s e fény lobog: És Péter testvér ajka nem dohog -- És szikra villan nagy fejében, Nappallá válik benn az éjjel; ,,A farkas és a gyermek összefér, Ô jó testvér.'' P. Pál Ödön ======================================================================== Szent Ferenc Legendás Könyvébôl. VI. (Tanítás az igazi boldogságról) Borús a mennybolt, fehér hóleplet Tereget végig a kihalt tájon Szemfedônek a halott világra, Mit a vész sirat szomorún, fájón. Majd keservében a fák gallyait Cibálja, szórja a hómezôre És végig száguld a kihalt tájon: Ôrült rohamban -- hajrá elôre! Bús hollócsapat szálldogál szárnyán Föl-le kerengve, ahogy akarja, Égig emeli, földre sujtja A tél fagyasztó, hideg viharja, Mely a világot megdermesztette S annyi életnek lett kora sírja És most keserve ezt az életet Mind visszakéri, mind visszasírja. * * * A hóborított úttalan-úton Két alak dacol viharral, vésszel, Míg könnyes szemmel nézik a várost, Mely lassan-lassan az éjbe vész el. Nagy messzi útra indultak ketten: Assisi szentje és hű testvére, Mitsem gondolva a szenvedésre, Csak a megváltott lelkek üdvére. Ó, Leó testvér -- szól Szent Ferenc szava, Amint havat szór a szél szemébe -- Ha minden testvér egy-egy szent volna: Nem az az igaz boldogság képe. Hogyha bénákat gyógyítanának És halottakat ébresztenének, Sátánt űznének egyetlen szóval: Nem ez a telje a szív örömének. Ha minden nyelven tudnának szólni És túlmennének minden tudáson Úgy, hogy közülök mind valamennyi A szívekbe, a jövôbe lásson. -- Ha az angyalok nyelvét beszélnék S tudnák titkait ezen életnek, Ó, Leó, tudd meg, nem ez az igaz Öröm, boldogság, mit elérhetnének. És Leó testvér szótlan hallgatta: Mi lesz a vége a szent szavainak S nem gyôzve várni, amíg megszólal -- Az ô ajkai ily szókra nyílnak: ,,Jó atyám, mondd meg az Úr nevében: Mi a valódi boldogság, öröm? Nagyon szeretném megtudni tôled, Mert fejem rajta hiába töröm.'' -- Ha célhoz érünk éhezve, fázva És bebocsátást kérünk a portán S a kapus durván reánk kiált majd, Goromba hangon ezeket mondván: ,,Mit kerestek itt és kik vagytok ti?'' S felelünk rája: a testvéreid. S ô hazugoknak, csalóknak tartva, Félelmes szóval majd elűz, leszid. S ha újra kérnôk, hogy bebocsásson: Földre tiporna roppant ereje S annyi kín után még volna erônk, Hogy szívünk mindezt békén elviselje És megbocsássuk a bántalmakat, -- Ez a valódi boldogságnak képe: Mikor az égnek öröme száll le A megbocsátó vérzô szívébe. Szavát elkapja a tél viharja És sírva, nyögve messze kiáltja. És betakarja megdermedt testünk A hózivatar fehér palástja. Derűs szemünkbe könnycseppet sajtol A vész, az élet korai sírja, Melynek keserve ezt az életet Mind visszakéri, mind visszasírja. Ankáné Dobay Mariska ======================================================================== Assisi Szent Ferenc kincse Assisi Ferenc korán kelve Egy nyári ragyogó reggelre Egy rendtársával elindula Páris felé nagy, hosszú útra; Megtudni hajtá ôt a lélek: Rendtársai ott miként élnek. Amint fáradtan gyalogoltak S hôtôl-szomjtól elalélva voltak, Im, csöndes-titkos völgy ölén, Árnyékos, lombos fák tövén, Egy órjás sziklafal alatt Hűvös kristály-forrás fakadt. A forrásnál magában álla Egy nagy, hatalmas sziklatábla S mellette másik kô-darab. Bevonva mohval fönt s alant. * * * Itt megpihent a két barát És letevé a kosarát, Egyetlen terhüket. Kemény Kenyérke volt a fenekén, Amelyet kunyhók s palotánknak Küszöbjén összekoldulának. Majd a forrásból merítének És a hűvösben leülének A mohos sziklapad hátára, Ételük, italuk megáldva. * * * És szent Ferenc csöndesen űle A völgy bájában elmerülve, Majd így szólt és szomorún intett: ,,Nem érdemeljük ezt a kincset!'' * * * ,,Hogy szólhatsz kincsrôl énnekem?'' -- Szólott rá társa hirtelen -- ,,Szegénység van itt körülünk, Magunk is nyomorban ülünk. Hol fínom étel és ital? Hol szolgahad, hol zene, dal? Hol ragyogó aranyedények? ...Kenyér, víz s kövek, jó kemények!'' * * * ,,S én újra mondom, -- ez vala A Szentnek rá a válasza -- A színaranynál is nagyobb Kincs az, mely elôtted ragyog. Nem emberkéz, Isten faragta E sziklát lábadnak alatta; Ô tôle van e mohapárna; Ez asztalt is ô maga vágta Sziklából; s a föld mélyibül Forrást ô hozhat egyedül; E lombsátort fejünk felett, Kezedben ezt a kenyeret, Ajándokát a szegény népnek, Isten kegyelme küldte néked, Hiszen az ô nevében kérted! Joggal mondom hát, hogy nekünk Valódi kincsünk mindenünk. (Schenk Eduárd) Gyulai Ágost fordítása ======================================================================== Ferenc a barázdában ,,-- Áldás az ékes napsugárnak, Mely éri görnyedt, barna vállad, Ki földanyánk keblébe vágván Ekéddel, -- járhatsz friss barázdán! Meleg barázda friss sebébe Elhull a magvak gyöngye-éke, Az áldott, tiszta búzaszem: Testvérem, kérlek, ó, szerezd meg Ez örömet szegény Ferencnek, Szemét ki kérôn rád veti: Ekédet engedd át neki! Az arcom nem bronz, aminô tiéd, De Nap-testvér tüzében majd kiég; Karom nem izmos, mint karod, S tenyerem, mint a tenyered, De add ekédet. Akarod? Hadd érdemeljem meg a kenyeret!'' Néz a szántóvetô, a jámbor, S szótlan kiáll a munka-hámból, Mert látja, hogy Ferenc szemén Ott leng az ég-üzente fény... Ferenc köszönte-hála hangján, S vidám szívvel legott ragadván Iromba szarvát az ekének, Dalos ajkán felcseng az ének: ,,Jó földanyánk, nyisd kebledet, -- Telt magnak boldog szállás -- Ki fáradt s verejtékezett, Munkáját lepje áldás! A fent mosolygó kék azúr, Dús tükre a reménynek Ezerszer áldja azt az Úr, Ki juttat a szegénynek...!'' S míg kurtul a nap égi vászna, Eke alatt gyűl a barázda, Két jámbor állat: fújva járják A munka dallal mért igáját. S kit nem lankaszt a munka, hôség, Kicsiny pacsirta: ismerôsét Dallal köszönti a magasban, Kedve telik a szentnek abban. Virgonc madárraj száll körűle, A kövér pondrókon örülve, Miket ekéje vasa felvet, -- S ad a ,,nôvérkéknek'' élelmet... A munka s fáradság nyomán Verejték csillog homlokán, De dallal csordultig szívében, Csak szánt tovább a nap hevében. Menny kékje titkon szétreped, Bôségét pompázón lerázza, S mit Ferenc verejtékezett: Áldással terhes a barázda... P. Jánossy Béla ======================================================================== Szent Ferenc sebhelyei -- -- -- -- -- -- -- -- -- 91. Öreg szerzetes: Min töprengsz jó Leó testvérünk, Bús hallgatásba mért merülsz? 92. Leone: Emlékezem: Látok titokzatos csodákat, Minôk még nem voltak a földön. Látom Ferenc atyánk Fájdalmas megdicsôülését. Látom és elnémít a gyász. 93. Öreg szerzetes: Beszélj Leone, hallgatjuk szavad Szentséges döbbenettel. 94. Leone: Fölérvén Vernia hegyére, Ferenc atyánk búcsút vett mitôlünk, Hűséges tanítványaitól, Elvonult S elmélkedésbe merült. Egy este utána lopództam S keresgéltem a fák között, Míg nagysokára rátaláltam. Ott térdepelt kitárt karokkal És mondá gerjedelmesen: 95. Szent Ferenc: Ki vagy te, édes Istenem? Ki vagyok én, hitvány féreg, A te haszontalan szolgád? 96. Leone: Én akkor az égre nézve Hatalmas tűzcsóvát láttam, Mely lefelé jött az égbôl S Ferenc atyánk fejére szállt. És zengô szózat tört elô belôle. 97. Alt szóló: Készülj Ferenc, hogy elviseljed, Mit Isten fog majd tenni véled. 98. Kar: Készülj Ferenc, hogy elviseljed, Mit Isten fog majd tenni véled. 99. Szent Ferenc: Kész vagyok Uram Istenem, Tégy te akármit énvelem. Örökké tied maradok, Legyen a te akaratod. Add, hogy valóm veled beteljen, Gyötrelmidet engedd viselnem Add, hogy megszállja lelkemet Az üdvözítô szeretet, Melynek nevében hajdanán Értünk haltál a Golgotán. 100. Leone: És leborulva így maradt, Ott érte ôt a virradat. 101. Szoprán szóló: S mikor az elsô napsugár Az éj ködét megtörte már, Kelet felôl a boltozat Sötét kárpitja meghasadt. 102. Alt szóló: S miként a zúgó szélvihar Megzendült most az égi kar. 103. Égi kar: Készülj Ferenc, hogy elviseljed, Mit Isten fog majd tenni véled. 104. Leone: S vakító lángok közepett Egy jelenés következett. 106. Alt szóló: Hatalmas, tündöklô szeráf Szállt lefelé az égen át. 106. Szoprán szóló: Tüzes hat szárnya csattogott S körülötte tüzet fogott A hegy a völgy, a levegô. 107. Alt szóló: A szárnyaló, a lebegô Csoda jött egyre közelebb S lôn belôle feszület És sápadtan derengett rajta A Megváltó fájdalmas arca. 108. Szoprán szóló: Fején a tövis korona Tépett, sebzett a homloka, Ruhája rongyokban lefoszlott, Testén öt véres seb piroslott. 109. Leone: Ferenc fölé ô lehajolt És szelíden suttogva szólt: 110. Jézus: Ferenc fiam, eljöttem hozzád, Hogy eljegyezzelek Az örök szeretet jegyével, Megbélyegezzelek A megváltás bélyegével. Békesség veled! 111. Alt szóló: Kábultából midôn felébredt, Ferenc öt égô sebbôl vérzett. 112. Égi kar: Ó, boldog rettenet, Ó, isteni csoda Melledbôl vér pereg Hitünk apostola. Ó, üdvösséges élet, Ó, földöntúli bélyeg, Mely seb, de mégse fáj, Ó, szépséges halál! Lányi Viktor ======================================================================== Szent Ferenc sebrózsái A hegyek közt Szent Ferenc, a Mély alázat hôsi szentje, Igy könyörög Szent Mihálynak Áhitattal térdre esve: Ó, ajánlj be minket annak, Aki meghalt egykor értünk, Vér hullása öt szent sebe Legyen a mi menedékünk. * * * Szent Mihálynak rebegése, Mint a virágnyílás olyan; Hallja Jézus, int s egy szárnyas Égi szellem oda lobban: Szállj Ferenchez ihletem te, Világító fényű angyal, Szeretetem zálogául Illesd ôt e sugarakkal. * * * Száll az angyal fönn a légben, Ott lebeg nem messze tôle S öt ragyogó sugarat vet A kôszálon térdelôre; Minden sugár egy sebet vág, Öt piros seb ég a testén... Jézus öt szent sebe mása, Amit vágott az a szent fény. * * * -- Piros, égô sebrózsájú, Aranyos szép lelkű szentem! Ó, szabad-e pártfogásért -- Szabad azért esedeznem, Hogy egy piros rózsaszálat, Mely ott nyilik rég az égben, Adj s ajánld fel üdvözítô Jézusomnak majdan értem. Kemenes Ferenc ======================================================================== Szent Ferenc áldozata Sejtelmes csend honol a néma tájon, Kies Alvernán minden szendereg; A hegy fölött mint egy mosolygó álom, Bíbor mezében tündököl a regg. Hűs éji szellô leng körül a fákon: A levelekkel édesen cseveg... S a tarka színben pompázó virágon, Mint tiszta gyémánt, harmatcsepp remeg. A hajnalpírban égô csúcs tövében Egy férfi térdel és imát rebeg... Alakja vézna, színe olyan épen, Mint aki szenved és soká beteg. A szent keresztet jobb kezébe' tartja, Merôn tapadnak rá a tűz-szemek... S míg ájtatos imákat mormol ajka, Hulló könnye arcán végig pereg. ,,Te vagy Uram az én világom! Te vagy én éltem, üdvöm, mindenem! Téged bírhatni hôn, epedve vágyom, Kívüled nem kell, nem kell semmi sem! -- Elhagytam érted szülôt, el barátot, Nem szántam érted testvért s jó rokont; Magának hagytam a csalárd világot -- S a világ rólam azt mondá: bolond!... Én érted mindent, mindent odahagytam, Te nékem mégis egyet nem adál! -- Pedig szívemben a vágy olthatatlan: Keresztedért a vértanu-halál... Hisz értem mentél fel a Golgotára -- Vedd tôlem hát e földi életet! A bűnösök, testvéreim javára Keresztedért meghalni nem lehet?! ...Még szólana, még folytatná imáját -- De ím, felette meghasadt az ég, S a menny csodásan megnyílt ajtaján Egy fény-alak hozzá közeledék. -- Az Üdvözítô szeráfok mezében, A megfeszített tiszta szeretet -- S míg édes érzés kél Ferenc szívében, Kezén, lábán sajognak a sebek. ,,Téged dícsérni igét hol találok? Kegyed felfogni, hol az értelem? Ti testemen kinôtt piros virágok, Ti súgjatok imádó dalt nekem! Most értelek. Te azért nem akartad, Hogy éretted kiontsam véremet, Mert a világon több sikert arathat, Aki mindvégig szenved és szeret!'' Gaál Balázs ======================================================================== Himnusz Szent Ferenc atyánk sebhelyeinek ünnepére I. Vecsernyére (Crucis Christi mons Alvernae) Üdv Alverna szent hegyének, Hol történt az új csoda: Hogy Ferencnek, a szegénynek Megjelent az Úr maga, Mint a jövô üdv-létének Vigasztaló záloga. Alverna-hegy barlangjában Lakott Ferenc egyedül S itt, ahol oly szent magány van, Hová a zaj nem kerül, Böjtöl, virraszt egymagában S szíve egyre ég, hevül. Elmerülve fontolgatja Szent keresztnek titkait; Szíve, lelke, szent valója Érzi Jézus kínjait, Sírva kéri hô imája A kereszt malasztjait. Im, az égen szeráf-alak Tűnik fel nagy hirtelen! Szép szárnyai ráomlanak A keresztre, amelyen Az, kit ég föld imádanak, Fölfeszítve megjelen. Látván Ferenc Megváltóját: Út -- igazság -- életet, Hallván annak szent szózatát, Aki értünk szenvedett, Lelkét olyan kéj járja át, Mit kimondni nem lehet. Láng borítja be a hegyet, Fénye eljut messzire, Hirdetve, hogy a szeretet Ferencen csodát teve: Kezén, lábán, szíve felett Virul Krisztus öt sebe. Megfeszített Fiú-Isten, Szívbôl áldunk Tégedet Miként áldott az, ki itten Hordta öt szent sebhelyed, Mintha csak a szent kereszten Függött volna Teveled. P. Krämer Bonifác O.F.M. fordítása ======================================================================== Corda pia inflammantur Minden hű szív örül, vigad Szent Ferenc öt sebe miatt, Mikor azt tisztelheti. Mi szeretjük a keresztet, Mely ránk annyi jót eresztett, Mint tanítja Szent Ferenc. Mikor a Szent hegyen álla, Elmerülve hô imába Egyre sóhajt és zokog, Szívét elönti a bánat Szenvedô Jézus, utánad. Látva mennyit szenvedél. Ekkor Urunk, ott Szent Ferenc Elôtt keresztfán megjelensz, Nyájasan tekintve rá. A szolga is immár látja, Mit szenved az ég Királya, Üdvözítô Istenünk. E látványtól úgy megrendül, Hogy szívét járja keresztül S megkapja az öt sebet. Szent Ferencnek ettôl fogva Az volt élte legfôbb gondja, Hogy Jézus mit szenvedett. Tanusítja az az öt seb, Hogy mikép szerette ôtet, Mily forrón és lángolón. Édes Jézus, szent kegyelmed Segélyével kérünk, engedd, Hogy térjünk meg igazán. Hogy az örök fény honában, Hol csupa fény s boldogság van, Áldhassuk keresztedet. A keresztfán meghalt Jézust Áldja a keresztény nép most És Ferencet ô vele. Amen. Bálint György fordítása ======================================================================== Addio, Addio Monte Verna! Már búcsúzhatott ajkán égi szóval, Testén öt sebbel -- gyönyörű pecsét -- Vágyát nem üldözte hitvány földi sóhaj S óhaja is csak angyali beszéd. Díszként hordozhatja, mitôl szárnya nô. Ez már a fényes, gyôzelmi jelvény, Öt seb, öt rubin, öt pompás drágakô, Mint szűzi korona, megcsillog életén. Istenhozzádot így nem mondott senki Földi dolgoknak, süket világnak S a világ ma is búcsúzóját zengi. Ma is orvosa hitetlen s hívôknek, Kik elgyötörve földi stigmáknak Rút sebétôl e tájon sínylôdnek. Kocsis László ======================================================================== Szeráfi Szent Ferenc halála (Egy hasonló tárgyú festményhez) Leteszik a gyászsaraglyát; rajta Szent Ferenc a végfohászt sóhajtja... Ide hozták, szíve ide vágyott, Itt hagyja el a gonosz világot. ,,Angyaloknak fényes Máriája! -- Igy rebegett hattyú áriája, -- Templomod volt lelki dajkám, bölcsôm, Az örök fény lábaidnál költsön.'' ,,Itt az oltár, zsámolyára hulltam, Szűz szemedtôl szeretetre gyúltam, Itt nyílott meg nékem a mennyország, Bűn s világ azt tôlem el nem orzák.'' ,,Itt jegyeztem el örökre szívem, A szegénység Istenének híven, S a szeráftól sebesülve, házad Rejtekén itt védett az alázat.'' ,,Ide, ide vigyetek el társak... Bárcsak itten lenne végem, bárcsak! Ó, ha testem láncait letépem, Szép a halál Szűz Anyám ölében.'' Lehajolnak... viszik a saraglyát... De mi fény az, amit a szent agg lát? Im, leszáll az Isten glóriája S dícssugára koronát fon rája... Föllobog az esti hajnal pírja S csillaginak betűivel írja, Irja fönn a tiszta mennyezetre: ,,Drága kincs vár a szegény Ferencre!'' Zeng az ének, mosolyogva hallja... ,,Ó mi édes a szeretet dalja! Vígy hazámba szent reményem szárnya: Már az ajtót Mária kitárja!'' És elalszik Umbria szegénye, Sápadt arcán ég az ihlet fénye... Sír mindenki, édes könnyet hullat S Márja trónján új kis csillag gyullad. Rosty Kálmán, S.J. ======================================================================== Szent Ferenc halála Megfutá a pályát a hűséges szolga, Két éven át testén szent sebeket hordva; Emészti már a vágy: szárnyalni ég felé, Szent színét, hogy lássa, jutni az Úr elé... Elhaló szemeit az égre emeli, Szederjes ajaka halkan énekeli: ,,Szómmal az Úrhoz kiáltok, Szómmal az Úrnak könyörgök: Vidd ki a tömlöcbôl lelkemet, Hogy dícsérjem a te nevedet! Az igazak várnak reám, Míg jót teszesz velem.'' -- -- -- -- -- -- -- -- -- Elhalt a hang, bezárult az ajak, Testvérszemekbôl könnyek hullanak... A menny honában Angyalok éneke zeng, Hogy megérkezett Társuk: Assisi Ferenc. Babik József ======================================================================== Szent Ferenc halála (Assisi Ferenc c. költemény IV. része. Lásd 42. old.) Bernardone roskadó lakába, Hol konokul élt a vén magába', Hír jött: menjen, még talán nem késô, Végóráját váró gyermekéhô. És az öreg haragját lefojtva Elsiet a gyűlölt kolostorba. Ó, mi látvány tárul itt elébe: Összegyűlt egész Assisi népe S messzi tájról gazdag és szegény Ott zokog a tornác lépcsején. S hogy elôtte nyílnak a sorok, Fia cellájába tántorog. Durva lócán ott a gyermeke, Körülötte rendje, püspöke, Mily rongyok közt fekszik drága teste, Melle milyen rettentôn beesve. Ámde arcán csodafény sugárzik S ajka körül üdv mosolya játszik S ép e percben így szól társihoz: ,,Szívem egy örömet áhitoz: Melyet szerzett egykor hév sugalmam, Azt a dalt, ó, hadd még egyszer halljam!'' ...És felcsendült a magasztos ének A világ hatalmas Istenének: ,,Téged áld a Nap, dicsô testvérünk, Ki világít s meleget ád nékünk, Ki ragyog a mennyek közepébe', Szereteted és jóságod képe!''... S mikor a dal a szabadban hangzott, Az ablakra szálltak a galambok, Hogy a szentnek elröppenô lelkét Enyhe szárnnyal az égbe emeljék... S Bernardone suttog boldogan: ,,Mit ígértél, beváltád fiam!'' Lenkei Henrik ======================================================================== Ferenc szól Amerre jár Ferenc, a szent, A béke csend Mögötte leng. A fák alatt Eláll a szél, Ezer kicsiny madárajak Ma nem beszél. Mert szól a szent: ,,Amerre járok én, Arcomba zúg a fény. Krisztus vérével felmosott úton Oly boldog járni, boldog, jól tudom. Krisztus keresztje reng a vállamon, A Krisztus kínját kell kiállanom, Hordoznom kell a Krisztus öt sebét, Igét hirdetni kellek szerteszét. * * * Az én utam a Végtelen, Sietni kell -- elérhetem. Amerre járok én, Öngyôzedelmek erdején: Nincsen szitok, Szívet nyitok. A szenvedélyt elaltatom, Szeráfzenét elhallgatom. Már intenek Örök hegyek, Örök gyönyörbe átmegyek. Jövel velem Testvér-felem.'' * * * Amerre ment Ferenc, a szent, A béke, csend Ott megjelent. Bodicsi Ferenc ======================================================================== Assisi Szent Ferenc búcsúja a Földtôl A földnek alig vala már kívánni valója Ferencen. Hogy elrepült az év, szelíd szegénység szerelmes, édes éve, fölmosolyogta vágyát az égre Szent Ferenc: -- Atyám, ki oldasz és kötsz élteket s irgalmasan teremtsz ôs semmiségbôl határtalan csodát, tekints e fiad szívére. Szerelme tele már, mint mikor teli-arcú a hold; nincs ellene többé se tövis, sem ember, se' hiéna, sem ordas; eljött az óra, a csordultszerelmű óra, hosszan ne latolgass; dagadt-sebesre sírta két szemét, vágya mindeneket bedalolt. A tenger, a völgy, a hegyek, Umbria útjai, csörgô patakok a minden-szerelem szerenádját itták szomjas ajakkal Ferenc-fiaid égô ajakáról és betelének szent akarattal: miért ne lehetne asszonya már a menyasszony, ha Te úgy akarod?... Alig vala már a földnek valami kívánnivalója Ferencen: teste törôdött, szeme vakra-dagadt, füle földi szavakra süket. Mindenek így járnak, akik égnek emésztik el életüket, hogy rajtok a Golgota-arc a világnak újra jelenjen. A földnek alig vala már kívánnivalója Ferencen. -- Tegyetek mégis édesanyám kebelére hanyatt, hadd citerázza ki lelkem az éjbe ma végszavamat. Ez legyen a végsô: szívemben a földnek dal több ne teremjen... És letevék a testvérek a föld kebelére a Szentet A rög remegett, mint mikor villámot csókol ajakára az ég s támad utána szívszakadás, sóhajteli vágyszakadék. Ferenc szeme a teljesedésen gyönyörögve pihent meg. -- Áldott legyen anyánk, a Föld, hitvese az erôteli égnek; ô szüli a rétet, méhébôl kelnek életre az erdôk, ô terít árnyat a vándorutakra, az ô könnyei a felhôk és a mély-tüzek az ô szíve rostjaiból való szövétnek. Áldott legyen anyánk, a Föld, minden élôk szeretet-pelikánja, ki patakokra hasgatja édestejű szent anyakeblét, hogy jajunkat vigalomra üdítse és az élet felnevelkedjék: a fű-élet, állati élet, emberi élet; ki-ki hogyan kívánja. Áldott legyen anyánk, a Föld, mert testruhába öltözteti lelkünk s a rongyra-kopott lélektakarót Haláltestvértôl visszafogadja, hogy az új-születéskor fehérarany palásttal a Sors akaratja lelkünket felcicomázza, ha a nagy napon irgalomra leltünk. Föld, ki a kertek szelíd madarát s erdô közepében a farkast egy-szerelemmel eteti s melengeti égô anyakeblen; ki a jóra-rosszra egykép ragyogó Nap sugarát issza szünetlen s ajakunkra -- madárfiókok csôre hegyére -- öntözi: hallgasd: búcsúszavam'. Köszönöm virágaid', a gyümölcsöt, a pázsitot, a párnát, madárdalodat, bárányaid bús bégetését, patakid csobogását; a nélkülözést, jajokat, testem sanyarát, mik beleássák a mennyet a testbe, ha a lelkek sziklás utaid' örömteli járják. Alig vala már kívánni valója Ferencen a földnek; Hallgatagon hallá a Szentnek ajakáról kibuzogni a hálát. Minden hosszú idôre való anyaszíven a jaj szava jár át. Csendbe csuklik a kín, ha szerelmet a búcsú gyötör meg. -- Jôjjetek édeseim, madarak, lakodalmi zenészek! Frate Giacoma e napra könnyel teleszôtte lakodalmi ruhámat. Megnôttek bennem a vágyak s körülöttem egek illata támadt: integet új-szerelem, örök-égô; pihenôre vár puha fészek... És odaszálltak a messze-hegyekbôl mind a pacsirták (a földön az ég szavai); az egek alján hajnalodott, bár a ház tetején még lángszemű éji bagoly huhogott; s a bús anyaföld búcsújával, az ég gyönyörével az éjt telesírták. Velük zokogott a hegy szíve, rét, az ordas az erdôn, Campagna, Assisi, Rieti, Firenze, San Damiano, Róma; Angelo, Bernardo, Clara, Rufino, Leona, frate Giacoma: csak a Szent mosolyog nyoszolyáján, lelkét az égbe felejtôn. Ferenc kebelérôl tovaszállt a Jegyes titokbeli csendben. Igy jô kirabolni Haláltestvér kincsteli rozoga testet esthajnali csókkal s a váró szíveken az Ég lehe reszket. És a földnek nem vala többé kívánni valója Ferencen. Pakocs Károly ======================================================================== Szent Ferenc miséjébôl III. lectio Ki tiszta maradt, boldog az a férfi S nem övezte ágyékát arannyal. Egy örömet ismert: örök lángolást S tolvaj földi tűzre csillagot lopott, Soha ki nem húnyó égi parazsat. Ó, szent parázs, boldog, aki fölfedezte, Nem kardban, dalban, provánszi mezôkön Ügetve lován, ezüstsisakjában, Oldalán gyilokkal, kezében dárdával, Hogy nyársra hányja kis alvó emberek Kurtácska álmait. Ó, szent parázs, téged megtalált, kit most kidicsérek, Az igaz férfi, szegényke lovas, Kinek lovát az Isten kipányvázta, Hogy földi rétrôl égi legelôre Vágtasson kacagva: Örök örömfűvet kaszálni kazalba, Minden utána loholó lovasnak s rosszul harcolónak. Ó, boldog férfi, ki gazdagsága mennyei selymével Betakart avart, kiégett lelkeket, lelketlen világot S lelke házára szôrruhát rakott. Ó, boldog ember, Isten szegénykéje, Tied az aratás aranyos kévéje. Téged por be nem lep, gazdag Poverello, Felhô el nem takar, nap ki nem éget, Vihar ki nem dönthet, tenger el nem sülyeszt, Város nem lesz károd, falu ki nem hamvaszt, Nem hervaszt asszú föld, század el nem fáraszt S prédikáló szádból ki nem fogy a szó, Ó, igaz ember, glóriától lángzó, Mert lecke vagy, örök lectio, Te szent, te békés, Istennek áldott ôs fia. Kocsis László ======================================================================== Szent Ferenc officiumából Az elsô vecsernye himnusza (Proles de coelo prodiit) Az égnek új szülötte van, Ki új csodákkal tündököl, Az élet vészes tengerén Vakot vezetve égbe föl. Kijátsza a pokol vezérét: Az égbe dúsan érkezett, Mert a szegénység ellen itt A földön mit se vétkezett. Apostolunk volt Szent Ferenc Egy új világ Tábor hegyén, Hogy rá szegénységet hagyott Örökbe Krisztus, a szegény. Péter apostol nyomdokán Haladva mindent elhagyott S a szent szegénység ormain. Emelt csínos, három lakot. Betölti híven, mit malaszt, Próféta, törvény sürgetett S a hármas-egy Istennek ül Ez által fényes ünnepet. Építve három templomot Az angyaloknak lakhelyül S három szabályt alkotva meg A lelki bajra gyógyszerül. Mi, Éva síró gyermeki, Kik bűnhalálban tespedünk, Csak arra kérünk jó Atyánk: Élet-, halálban légy velünk. P. Krämer Bonifác O.F.M. fordítása ======================================================================== Szent Ferenc officiumából A matutinum himnusza (In coelesti collegio) Égieknek dicskarába Új tagot vesz be az Éden, A szenteknek új virága Díszlik a szép rózsakertben. Ferenc keggyel illatozván, Lôn alázat mintaképe; S most az égnek fénylik ormán, Mint nagyoknak büszkesége. Jól művelvén a barázdát, Dús kalászú markokat hajt, S horda gyarló, földi álcát, Rászedi az üdv-irígy fajt. Hirdetvén a lelki törvényt, Megtöré a testi gôgöt A világon s bűnös önkényt: Önmagát legyôzve, gyôzött. Nemcsak a szó, szent példája Mutatá az égi útat; S íme, mennyi század áldja Ezt a tettben élô új tant! A szegénység telkén ültet Szôllôt ô a kisebb nyájnak; S kiket maga mellé gyüjthet, Életükre szent szabályt ad. Maradandó gazdagsághoz Édesget ô szegény nyájat, Melyet égi lakomákhoz Tettek nyelve által járat. Fénylik élte, tanítása, Tündökölnek nagy csodái; Lámpa ô, hogy bárki lássa: Melyik úton üdvös járni. Nagy királynak fénylakába Vedd be Mester, tanítványid, És erôsítsd üdv-jogába Az Úr Krisztus hű szolgáit. Kik nyomorgunk e sötétbe', Hát kövessük csillagunkat S a kegyelmek Atyját kérve, Minket is dics-körbe juttat. P. Imets F. Jákó O.F.M. ======================================================================== Szent Ferenc officiumából Második vecsernyére (Decus morum, dux Minorum) Rendünk éke, büszkesége: Ferenc! Kinek jutalma lett, Hogy Te érted és Te véled: Urunk, nyert égi életet. Félre könnyel, könnyözönnel, Szívünk öröm-lángokban ég, Hogy Ferencben, a nagy szentben Újabb lakót kapott az ég. Nincsen itt lenn, Ô már ott fönn Mennyekben él szentek között, Földi éltet, múló létet Elhagyva, égbe költözött. Kinek telve volt a lelke Erénnyel, míg velünk lakott, Most az égben, dicsôségben Szerzett magának fénylakot. Ôt keressék, ôt kövessék Tökélyre kik törekszenek, Mert kezében -- ó, mi szépen! -- Királyi zászlók lengenek! Mint vezérjel ég a sebhely Lábán, kezén és oldalán. Éjet űz el, égô tűzzel Mindjárt, új élte hajnalán. Nincsen eset, ô ha vezet, Hogy árthasson pokol nekünk. Életútat, ô ha mutat Örök hazába érkezünk. Ki legyôzted, összetörted Az álnok ellen tôreit, Ó vezesd be, fényes mennybe Bárány-ebédre gyermekid! P. Krämer Bonifác O.F.M. fordítása ======================================================================== Transitus -- Október 4. La Vernia hegyén bíborparázs, utolsót lobban az ôsz-esti nap. Francesco testvér, halld, az Úr hivat; halld, menni int a Végtelen-varázs. Mert százszor boldog az, ki menni kész; még boldogabb, kinek halála áldott. Ha ôszi este elmúlásban állok, vaj', int-e értem áldott égi kéz? Francesco testvér, vígy minket veled, ördögsereggel harcra kelni merni Örök-ferences harcokban leverni, lezúzni minden bálvány-képeket. Legyünk mi is magunknak halni készek, Krisztus vérével vértezett vitézek. Fráter Antal ======================================================================== Sírfelirat Assisiben Mert meg kell halni, aki jó volt S az élte zengô ének, Sírboltja mélyén nefelejcsként Gyulnak ki gazdag fények. Harangok ezre kongat himnuszt Kelettôl napnyugtáig, Észak és Dél egyenlô lázban Lángol, hódolni áhít. Útra kél Nizza és az Alpes. S amennyi pálma, bokra, Virágjával a virág-ember Virág-sírjára hozza. Vándormadár most korán indul, Mert mágnes húzza Délre, S madár-kórus ezüst koncertje Lobog a kéklô égre. A Nap, amelyrôl zengô dalban Szólott megáldott szája, Ma aranyat hint, merre egykor Járt Ferenc fáradt lába. S az embert, aki benne látja Mindazt, mit tenni nem mer, Mellverve az Idôt irígyli, Amelyben élt ez Ember!... Gáspár Jenô ======================================================================== Assisi Szent Ferenc bazilikája Mondjátok: mért épült e csoda dóm, Mely kétszeresen szökken fel az égre? S ki az, ki itt él annyi pompás képbe' Körös-körül e roppant falakon? Egy koldús sírja ez -- bámulj dalom! -- Ki a szegénységgel járt jegyességbe', A földet megvetônek síremléke, Melyet körülsusog az ôsvadon. Hogy nyerjen tartós, fenséges szép házat A hírt és kincset gyűlölô alázat, A művészet serényen fáradott. Itt teljesült a szent ige: ,,Mit megvetsz Nevemben, érte százszor jobb kincsed lesz S az égbe magasít alázatod!'' (Evarist Bickmann) P. M. Szol. Ferenc fordítása ======================================================================== A két világhódító Az Appenin hágóin átmegy -- Ah, látom én is! -- két híres vezér; Bár céljuk más, az útirány egy, Hol les reájuk millió veszély. Caesar siet, gyilkolni készen, Romok, halottak jelzik, merre lép; A Rubiconnak hűs vizében Megmossa vérben fürdött fegyverét. Ferenc is jô, koldús-szegényen, Erszényt, botot magátul elhajít; A Rubiconnak hűs vizében Megmossa véres, feltört lábait. Útjának célja: Róma. Angyalok Harcolni készek érte mindig; Meggyógyulnak a lázas századok, Ha áldott újjai érintik. Magának mindkét hódító szerez Babért, jogart s övék a pálma; De míg Caesar letűnt, addig Ferenc Fején az élet koronája! (Cordon de Seda) P. M. Szol. Ferenc fordítása ======================================================================== Sóhaj Assisi felé Itt halok meg e barbár vidéken, Hol tölgyek zúgnak véres avaron, Fogoly szívem keserű igéken Fakóra száradt s beteg lett nagyon. Már nem látom Assisi szűz tornyát. Arany tornyom, de búsan, barnán égsz! Itt nem kell más: vitézi víg tornák Vad szeszélye s magad is barbár lész. Festhetek kékkel, kárminnal, arannyal, Szívekbe eget lophat hét arkangyal S felmutathat a boldog égi rögre. Szavam felbúghat, mint Ferenc imája, Vagy mint a költô arany terzinája, a barbár zaj túlzúgja mennydörögve. Kocsis László ======================================================================== Menjünk Assisibe Testvér! így élni nem lehet: szivaccsal járni szív helyett, mely telve gennyel, förtelemmel. Fertôzött lábad lépni nem mer! Testvér, tisztulni izibe Menjünk Assisibe! Ma minden út vériszapos, új ösvényt senki nem tapos, minden hidat, mely innen átvisz Tavaszországba: véres árvíz alámosott... Jôjj sebtibe, menjünk Assisibe! Nem léphetsz át a hidakon, mert mázsás szörny ül hátadon, szíved kivájta undok lába, léket vert koponyád falába: vagy nincs velôd, vagy nincs íze -- menjünk Assisibe! A Kincsvágy, Gôg ül hátadon, nem léphetsz át a hidakon. Angyalkönnyűvé fínomulni kell most: s repülni! Vagy lehullni Ma válogatnod nincs mibe: Menjünk Assisibe! Assisibe egy éjjelen csodát dobott a Végtelen: piros szívet, szép muzsikásat, táncolt virág, fű, embertársak s patakzott az örömvize... Menjünk Assisibe! Hallgasd meg ezt a szent zenét: s lelkedben minden gaz, szemét virulni kezd és mennydörögve pokolba fut a Szörny örökre... Vedd fel a jóság köpenyét, menjünk Assisibe! Szegény leszel s alázatos: élet, halál el nem tapos, hidat versz bánat-óceánon, sziklán forrást fakaszt a lábnyom: s ez az öröm zengô vize... Menjünk Assisibe! Testvéred lesz egész világ: a farkas vígan rádkiált, fecskék, virágok rád nevetnek s fôkép: minden emberszíveknek rejtélyes kulcsát megleled, aranyló kulcsát megleled... Igy indulunk Assisibôl, nem félünk, hogy egy híd kidôl, szárnyas vidámság, frissült vérünk visz, míg Tavaszországba térünk... S mikor megérkezünk oda, virágnak plántál egy Csoda... Ott nem nô csendôr, katona, sem akasztófa, babona, se mankó, se kötélnek kender: virágnak áll ott minden ember... Csupán virág lesz, illat-áldott. -- Uram, jôjjön el már országod! Mécs László ======================================================================== Szent Ferenc lelke járt ma én velem... Virágos tavasz suhanj a szívemhez És kopogtass be kicsiny ablakán, Hadd legyek ifjú, ki elôször lép be A szellem bűbájos kapuján. Távozz ma tôlem gond és szomorúság; Gyúljon ki piros öröm szívemen... Legyek ma ember, ki szeretni tud csak... Szent Ferenc lelke légy ma énvelem... Aranyló fényben, boldogan, vidáman A hegyi úton fölfelé megyek. Vár már az erdô smaragdos ruhában S a messze kéklô távoli hegyek. S mikor lihegve az ormot elérem, Rég tűnt multak illatát érezem: Igy járt ô is, derűvel szívében... Szent Ferenc lelke légy ma énvelem. Gigászi hangon, jaj, ma úgy szeretném Teleharsogni mind a völgyeket: Szünjön meg végre a sok-sok gonoszság... Szeressétek már egymást emberek! Ne tiporja el az erôs a gyengét... Legyen a jóság úr a szíveken. Öröm rózsája gyúljon minden arcon... Szent Ferenc lelke légy ma énvelem... És zengô erdô: hálaadó zsoltár Hangzik fel piciny madárajkakon... Most minden bokor ott bent egy-egy oltár... Kis gyöngyvirágok csengetyűje szól, De ím, egyszerre, mily csodás igézet! Mint rubincseppek, sok-sok ághegyen Harmatos rózsák kezdenek virulni... Szent Ferenc lelke itt van már velem!... Valahol kis harang Ávéra csendül, Leszáll az este. Fent a csillagok Kiragyognak. A messze tájon csend ül S én lassan hazaballagok. S ahogy a völgybe mindjobban leérek, Szívemen erôt vesz a félelem: Szodomás karjával ott vár a város... Szent Ferenc lelke légy tovább velem!... Vékony Pál ======================================================================== A költözô fecskékhez Ti fecskék, hát már gyülekeztek! Látszik, hogy készülôdni kezdtek, Összeverôdve nagy csapatban Szálltok, kerengtek nyughatatlan. Amennyi fészek, mind kirajzott, S mint görbe íjj, a jól felajzott, Két szárnyatok úgy hajlik össze, Tollas nyílvesszôt fogva közre. Egyszerre majd, mint tünde álom, Elenyésztek a láthatáron, Repülve, szállva, tünve délnek... Elôbb hozzátok hadd beszélek. Veletek tart, köddé enyészve Erdônk, mezônk minden zenésze, Kit hajt a vágy s a szárny emelhet, Magukkal víve dalt, szerelmet. Értek a fényes Adriához, Arany ott a vitorla árboc, Hullám reng, hullámhoz símulva S százféle színt vált kék azúrja. S ha szárnyatok már lankadóban, Új part köszönt: part, part valóban, Egy tündérkert, virágmezt öltve, Itália mosolygó földje. Mindenfelé ezer s ezerszám Kúszó borág karcsú szederfán, Bús ciprusok, szelíd olajfák, Kik illatlelköket sóhajtják. És van-e ég mosolygóbb, kékebb, Mint kékje Umbria egének? Ott ég és föld nevet a fénytôl, Tán Szent Ferenc arany-szívétôl. Fecskék, ha sírján megpihentek, Mondjátok az assisi szentnek, Ki ott pihen koporsajában: Nem prédikált nektek hiában. Csicsergjetek Istent dicsérve; Dehogy fog megdorgálni érte, Mint hétszáz éve, mikor épen Zavartátok a szentbeszédben. Az ô mézajka néma lett rég, Nem zengi hálatelt szerelmét, Daloljatok helyette hát ti, Madárkák, az ô hugócskái! A szent zsolozsmát hű baráttok, A jó Assisi bízta rátok S kis szívetekbôl dalra válva Buggyan fel az öröm s a hála. Hála az ég s föld Istenének, Örültök a nappalnak, éjnek, Tűznek, víznek, fűnek, virágnak, Az egész teremtett világnak. Csak egyszer prédikált tinéktek, S lám szent tüzétôl most is égtek. ...Dehát az ember, kire mindég Özönnel önté lelke kincsét? Fájó kérdés, felelni félek; Ne tudja az a tiszta lélek. Ki ne fecsegd, te fecsketábor, Vérkönny fakadna szent porából. Vargha Gyula ======================================================================== Szent Ferenc-ének (A magyar harmadik rendnek szeretettel) Kinek szaván minden dalol Az ég és föld határán S testvér-dallal Istent dicsér A farkas és a bárány. Boldog Szegényke, Szent Ferenc, Nagy testvér, egy a vágyunk: Hogy minden kis testvéreid Az életünkkel áldjunk. Mint Mózes bokra Hóreben, Élô tűz volt a lelked S a Krisztus áldott öt sebét Tagjaidon viselted. A boldogságos tűznyilak Testeden átszegeztek: Add, hordozzuk hűségesen A gyôzelmes keresztet. Ki szétragyogtad, szent követ, A Krisztus arca-fényét S alázat járt a jobbodon S úrnôd a szent szegénység, Ki legszebb mester-mása vagy A Krisztus életének: Add, hogy Krisztusban éljenek, Akik nyomodba lépnek. Sík Sándor ======================================================================== Assisi, testvéred vagyok A tisztaságos égi magasban tán néha nem látsz s nem is ismersz! Pedig tevéled én rokon vagyok s mit majd árva-emléknek itt hagyok, rád figyelmeztet minden embert, aki, míg éltem, ápolt, vagy vert, de közömbös nékik sohse voltam, se irígyelten, se gúnyoltan, mert feléd futottam, ó, mindig, mindig csak feléd futottam! Te ismered, hogy mi az elbukás, te ismered az égô piros rózsát, szívemet, ezt a piros rózsát! Assisi Szentje, szeress engem: bukásaimban is a piros rózsát, szívemet, ezt a piros rózsacsokrot viszem, csak viszem az Isten felé. Vittél már te is tűzpiros rózsákat, szíved ezernyi szeretet-sebét: megérted, hogyha megcsuklik a lábam. Ily nehéz teherrel én még sohse jártam. De meg ne gyógyítsd ezt a sok sebet! Mert máskép halaványak lesznek a rózsák, mert máskép illatukat sohse szórnák! Assisi Szentje, testvéred vagyok, ím az Istennek, a te Istenednek szagos, sötét rózsacsokrot adok... Keleti József ======================================================================== Váci barátok temploma Áhítatnak csöndes fészke Édesgetve hív magához, Ott szokott e lázadó szív A szelíd, nagy boldogsághoz. Hova a világ zajából Nem jutott egy szisszenés se, Ott volt Jézusé a lelkem És szívem minden verése. Lobogott az öröklámpa. Nagy csöndesség fehér szárnya Jézus szavát hozta hozzám És lelkembe rezdült áldva. Talapjáról nagy Assisi Leszállt gyakran s mellettem ült. Beszelt a szent szegénységrôl S szavaira szívem enyhült. Szívem egy fehér lapjára Nevét jegyzé fel a Mester, Aranyszavat írt reája szent Assisi nem is egyszer: ,,Boldog, aki Jézussal tart, Kinek szíve érte dobban, Csak szerelme boldogíthat Végiglen a földi útban.'' Paksy Gáspár ======================================================================== Assisi Assisiban rejtôzöm néha nyáron, Hűs csarnokokban s tüzes napsugáron, Amott elnézem Giotto képeit, A Tiberis szép dús völgyét emitt. S amint bolyongok ide, amoda, Mindenha kísér valami csoda, Mely mint valóság nincs idôben, térben, De melyet érzek álmodozva ébren. Fehér, holdfényes, langyos éjeken Magasból zengnek muzsikák nekem S ezüst fátylakból képzelt köd ölén Rajzó rejtelmek ringanak felém. Nem írott vallás, nem könyv, nem beszéd Áraszt varázst e bűvös helyre szét, Az itt a rögbôl, fűbôl, fából árad, Szellôsóhajból, dalából madárnak, Vízcsobogásból, város vén kövébül, Hogy mint sugallat megigézzen végül Engem az ész s a kétség emberét, Ki idejönni hit nélkül merék. Gyöngéd sugallat, nincs benn' semmi kényszer S ereje mégis megkapott elégszer. Halk fínoman símulva és mosolygva, Minthogyha csak az üdv illatja volna, Belém lopózott ellenállhatatlan S én a varázsnak lelkem általadtam. Itt, a Tupino s Tiberis közén Csupa legendán éledek bíz' én. Bárányfelhôkben, mik felettem úsznak, Gomolyg tömjéne a Seraphicusnak, Ki innen-onnan nyolcszáz év elôtt Lengette égnek itt a füstölôt. Itt fedte ifjan ôt bíbor-selyem S itt dobta azt el egy nap, e helyen, Hogy nyers darócban jusson égi fénybe, Mint a szegénység boldog vôlegénye. S ah, mily híven szerette az arát S mint emelé fel jó Ferenc barát! ,,Hamupipôkém, én szerelmesem'', -- Igy szóla hozzá vígan, kedvesen -- ,,Ne bándd a rongyod' e siralomvölgyben, Mégis te vagy az én királyi hölgyem. Lásd, itt lenn én is koldulásból élek, Bár bennem szent az Isten-adta lélek, Mely hogyha majd a mennybe visszaröppen S az Úr trónjához ér a fénykörökben: Ott rád világít, téged felmagasztal És üdvözítô végtelen vigasszal Letörli forró földi könnyeid, Rád szórja égi drága gyöngyeit -- S te mennyei szépségben díszesen, Ott lész örökre az én hitvesem.'' S ím, a Szegénység, Szent Ferenc arája, Mosolyg a lelkes vôlegény szavára S zord földi sorsát, reménnyel teli Enyhébbnek érzi s bátran viseli. Hát nem csodatevô, nem szent, nem áldott, Ki így derít fel bús, szegény világot? * * * Arája egy volt, de szíve szerint, Aki csak él, neki testvére mind. Az emberek, ha jók, ha gonoszok, Közöttük finnyáskodni nem szokott. Örült a jóknak, úgy szerette ôket, De pártul fogta a gonosztevôket, Hogy ôket ezzel jobbakká tegye S az üdvbe végül szintén bevigye. És testvér minden állat is neki, Ezeknek is az Istent hirdeti. S hogy Róla prédikált a madaraknak, Azok a cserjén, lombon ottmaradtak S szelíd lelkének szent sugallatát Nem csevetelve, végighallgaták: ,,Testvéreim, madárkák, boldogok! Igy szónokolt -- beh jó a dolgotok! Mindnyájunk Atyja íme, titeket A repüléssel is kitüntetett. Tiétek földön az árnyas vadon S az ég ívén is szálltok szabadon, Gyönyörű sors ez, zengjen hát az ének Kis torkotokból az ég Istenének!...' És a madárhad a szót értve, hallva, Egyszerre kezd felséges háladalba, Mely vígan Isten trónjáig hatott -- S az angyalkák is mosolyogtak ott. Hanem a szentnek még ez sem elég, Még többnek adja szíve melegét; Az áthat minden részet és egészet S testvérisége végül: a természet. S mindenhez mennyi nyájas szava volt! ,,Bátyám a hô Nap, szép hugom a Hold, Mennybolt díszítô fényes Csillag-tábor Jó- s Rosszidô, Szélvész, leömlô Zápor -- Minden, mi van e gyönyörű világon: Az én kiterjedt nagy atyafiságom.'' S mindent szeretvén, ôt minden szerette: Fű, fa, virág mind hajlongott körötte -- S bolygása közt, ha bárhol megpihent, Takarva, védve alhatott a Szent. Bátyja, a Nap sugárral megkereste És Hold huga gondjára bízta este. Ez pedig így szólt: ,,Még távol vagyok, Ti ôrizzétek, édes csillagok!'' Jó- s Rosszidô kedvére váltakoztak; A Szél hozá a Jót, vivé a Rosszat -- S ha tikkasztá a hô az úti por: Segített rajt' a Zápor bármikor. Kell csoda több? -- Hiszen már ennyi rávall: Csodát tudott ô tenni önmagával. Koldusbarát volt, álmodozva bolygott S mindig elégedett volt, víg és boldog, Mert ôt világéltében bármi érte. Azt jónak érze s Istent áldá érte. Egyéb csodái csodaszép mesék, Legszebb csoda az életbölcseség. Egyéb csodáit is kedvtelve hallom, De ezt a legnagyobbat hiszem, vallom -- S csak azt esengem éjen napon át: Bár tudnék tenni én is ily csodát! A völgy felett, a szirt-hegyoldalon Ül a Középkor a városfalon. A bástyák, tornyok hallgatag kövén Zöld bársonyos moh és kúszó-növény. A néma utcák zeg-zugát ha járom, Azt álmodom, hogy ez csak furcsa álom És magam is csak multból itt hagyott Szelíden lengô álomkép vagyok. De künn, a város kapuján kivül Eremben a vér életté hevül S vidám rohammal robogok a völgybe, Amelynek él, mosolyg olajfa-zöldje. Barnult latin parasztok sürgnek itt, A fákra a szôlôt kötözgetik -- És legszebb nyelvén a kerek világnak Nekem derülten bon giorno-t kívánnak. Kihez csak szólok, mind beszédbe kezd, Elmondja a jó szentrôl azt, meg ezt - S kézlendülettel magyarázza, Hol volt Francesco elsô imaháza. S Subasio hegyére felmutat: ,,Látja signor' fenn a kígyó-utat? S ott egy kivájt kôszikla volt az ágya. Bogyót evett, rá harmatot ivott -- És légió ördöggel megvivott S gyôzött dicsôn; csak puszta két tenyérrel, De melyre Krisztus sebeit nyeré el. S míg ô ott fenn, az éghez közelebb, Látott, megértett sok csodát, jelet, Itt lenn a völgyben mind az ô nyomán Járt-kelt Chiara, a szép szent leány. Francesco volt a hang -- visszhangja ô Chiara volt, a szűzi, tiszta nô, Amannak mása, Égtôl ihletetten -- Itt éltek ôk és szentek mind a ketten. S ott, Tupino és Tiberis között Ha a két szentrôl szót űzött-fűzött, Minden paraszt oly közvetlen tevé, Mint aki tudja: e két szent övé! S úgy adta mind, mint hogyha nem csodás Ódon regékbôl rászállt hallomás, Hanem valóság volna, hogy e szentek E szép vidéken éltek, jöttek-mentek -- S még látta volna ezelôtt pár évvel Mindkettôt ô is a saját szemével! Hány nemzedékre szemfedôt terítnek És mindig él csodája itt a hitnek! Él a Tupino s Tiberis között Két szent, ki régesrég elköltözött. Magam is érzém: lelkük az, mely itt Mindent betölt, megszépít, melegít. Még élnek itt ôk, ez nem hült helyük, Mindenki s minden tele van velük. Ha meghalnának, elgondolni fáj, Minô üressé válna ez a táj! De még ma élnek és varázst lehelnek, -- Bár álltam mind a kettô sírja mellett. A férfi szenté hűvös kripta-mélyben, Egy-egy mécsfénytôl áttört örök éjben. Nehéz, hatalmas kôlap fedi ôt, Felette múlnak, tűnnek az idôk És óriási kettôs templom áll, -- A lélek él, a testé a halál! -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- A nôi szentnek is van temploma, Mikor belépek, zúg az orgona, A kripta-ajtó szélesen kitárva, Minthogyha már feltámadásra várna. Néhány lépcsôfok... a sír boltja tág És csupa gyertyafény s csupa virág. Márványból a magas ravatal ott S kristályüveg alatt a szép halott. Alszik arannyal dúsan hímezett Selyem és bársony puha dísz között. Nem bánt el Nyolcszáz esztendô se véle, Fínom, nemes még ma is az arcéle, Tova csupán az életszíne sorvadt S beillenék már ébenfa-szobornak. De ép, hogy e csodától meghatottan A napra értem, -- nagy zenét hallottam, Mely a kis város csöndjét fölveré S egy fordulóból sok nép tört elé. Nem hittem volna, hogy itt is lehet Piros zászlókat lengetô menet. Elôl a nagy dob s harsány zenebanda -- Processzió ez? -- kérdezém magamba'. De oly egyházi indulót ki hall, Amelybe folyton éles hang rivall Keserűséggel, vadsággal tele? Mindig abasso! -- mindig le vele! Le ezzel, azzal!... Isten és haza, Szentség s a többi: mind nem igaz a'! Urak, papok, polgárok -- zúg a nagy szó -- Mind vesszenek, mind le velük, abasso! Le a királlyal s a katonasággal, Le porba, romba az egész világgal! Vagyonos osztály vesszen a pokolba! Hogy aztán könny, rongy s drágaság ne volna. E zűrzavartól megdöbbenve, szótlan, A templom árnyán csöndben meghúzódtam, Míg zeneszóval s mégis komoran Odább hömpölygött a zajos roham. Az, még ma, eltünt, mitsem döntve le, Mint nagy viharnak az elôszele, Mely megjelenti, ami nem titok, Hogy a vihar gyűl, készül -- s jönni fog. S gyűl, készül itt is, ahol a szegénység Szentségét példák a szívekbe vésék; Hol ég, föld, fű, fa, kô hitet lehel S a glóriát a koldus nyerte el; Hol még a kincs is Lázárt illeti S a dús is hódol s térdet hajt neki; Hol azt ünneplik, mint bölcs boldogot, Ki földi jót vidáman eldobott S így könnyebbülve útját meglelé A magasabb, szebb, jobb világ felé. Hogy rég elzúgott már a zaj tovább, Félteni kezdtem a sok szép csodát S ábrándomat, mely bolyganom űzött A Tupino és Tiberis között. S aggódva kérdém, bár kétkedni vétek: Holt szentjeim, vajjon még meddig éltek?... Kozma Andor ======================================================================== Szent Ferenc nyomában Nem volt hová fejét lehajtsa -- A régi írás így jegyezte fel. Hideg volt. A hó két nap óta hullott S a földet befödte, mint egy hablepel. Fázóan bujt össze az erdô vadja, A szél a havat szórta szerteszét, Umbria szegénye kinn a hideg éjben, Nem volt, ahová lehajtsa fejét... Leült egy fa alá és reggelre kelve, Csodák csodája, a tájon égi csend. Tavasz ragyogott ott a fa alatt, Ahol a szegény Szent Ferenc pihent; Gyep ütközött ki zölden, ibolya nyílott, Mosolygón, kéken emelve fejét; Balzsamos, üde, tavaszi illat Áradt a légben szerteszét... * * * Itt jártál most is Umbria szegénye, Érzem... Csupa derű lett a szenvedésem. Nem voltam a sors édes gyermeke: Lelkem, hajh! gazdag kincsesbánya volt, Most itt állok szegényen, összetörve, Az élet engem durván megrabolt... Minden drága kincsem Aprópénzként vesztegette el: Már nincsen semmi se, ami ideköt, Ami porból áldón fölemel... Kétség ejtett meg a sok küzdés után, Árnyba borítá hívô lelkemet; Szomorúan kérdem: lesz-e idô végre, Mikor megnyugszik, aki szenvedett? És rád gondoltam, Umbria szegénye És az egész tavasz rám szakadt: Egy egész élet eredményeképen Megértettem egy szavadat... Itt jártál, érzem, lelkem zord telében Virágok nyílnak, Szárnyat növesztettél Derűs álmaimnak. Csüggedt leányod a te nyomodban Égi magasok csúcsára hágott... Szemembôl forró könny fakad -- Megbocsátom a bántalmakat: Érzem az igaz boldogságot... Ankáné Dobay Mariska ======================================================================== Szent Ferenc munkája A kincseit rongyért adván cserébe, Itáliában, messze, rég, Az ,,Assisi'', Krisztus kordás szegénye, A szent magány csendjébe lép. Szobrász e férfiú; márványa: lelke, Vésôje: önsanyargatás, Töviskoszorús Krisztus: a modellje, A szenvedô, a golgotás! És lám, mily gyorsan készül alkotása A lázas művészkéz alatt! Testén már ott piroslik folydogálva Az öt kicsiny kis vérpatak!... Majd más bűnén fakad fájó sírásra S a krisztusi munkába kap: Új lelket önt az elfajult világba, Amerre könnyével halad! Hét század óta jársz Krisztus Szegénye Immár e bűnös földtekén És formálsz, hármas szerzetedben élve, A földnek romlott gyermekén! S mind több műtermet lelsz az alkotásra: Mind több szent otthont nyit neked E szertetépett bús magyar hazába' Nyomodba lépô sok híved! Ó, itt is! E kis otthonunk szavában Te oktatsz minket lelkesen, Hogy merre tartson a vak éjszakában Sajkánk az élettengeren!... Te gyujtasz fényt a zátonyos sötétben, Hogy pusztulás ne érje ôt, Míg horgonyt nem vet fenn az égi révben Örök dalú hazánk elôtt!... Kis otthonunknak bűbájos szavában Atyánk! az ajkad hirdeti: Hogyan lehet e földnek vándorában A test s a lélek -- isteni! A tisztaság és önkénytes szegénység S a láncra vert önakarat Nyomják reánk az Istenség pecsétjét A csillagos mennybolt alatt!... E kedves otthon annyi szent szavában Te kéred harmadrendedet, Hogy a kerek, kis, hófehér ostyában Krisztussal gyakran éljenek! S hogy a szegény szülôk kis magzatának Télen varrjon ruhát kezük, Akik hideg, kis viskóikban fáznak, Mert nincs parázsló tűzhelyük! Ó, minden, minden égi, szent munkában Ott dolgozik erôs karod! Az ifjú lányokat a patronázsban Szent Franceskónk, Te oktatod! És ôk a hűség, szorgalom, alázat Kincsével kelnek szárnyra mind, Midôn csengôje a nôpatronázsnak Kenyéradó állásba int!... Kis otthonunknak szent, tüzes szavában Te szítod lelkünk lángjait, Hogy vassá izmosítsuk szép hazánkban Keresztény sajtónk szárnyait! Hogy a pogány írók sötét kezétôl Elpusztított színes mezô: Legyen megint a toll fehér hevétôl Újból virágot termelô! E szent helyünk vigasztaló szavában Te szólsz szívünkhöz édesen! Te adsz vigaszt a sok csapásban, gyászban Álmatlan átsírt éjeken! Az élet tengerén alábocsátva A hit aranyköteleit: A szent megnyugvás zöldelô partjára Vonod hajótörötteit! ...Itália csodás, dicsô Szegényé! A lelkünk Rád rajóngva vár, Mint egykoron a messze mult ködébe' A sok kicsiny dalos madár! Ó, jöjj a rendünk e kis otthonába S maradj a fejfánkig velünk! S mint kis madárkáidnak hajdanába' Beszélgess Krisztusról nekünk! Dávodi Bakó Ádám ======================================================================== Ferenc, hol a te lelked? A bús világ falanszter-útján jártam, Kerestem lelket -- s egyet sem találtam. Kerestem a Jóság-folyónak partját, De gyilkos szelek medrébôl kimarták. Kerestem az Önzetlenség-országot -- S míg mentem, lábam kigyófejre hágott. Kerestem a festetlen szépség boltját, De a boltot zsiványok kirabolták. Kerestem a nem-pénzen-szerzett Álmot, Kerestem ingyen-szerelmet s virágot... Az Utca kancsitott reám röhögve, Álom, szerelem -- belefúlt a Rögbe. Szegényen álltam, koldúsan egészen Mezítlenebbül, mint a fű a réten. Csillagfényt lestem -- napsugárra vágytam, De csillag és nap megfúlt a Hinárban. Romlást hozott ránk Ádám régi fája, S az új Édent az ôs-kígyó elállta. A gyermek -- vén, mire a fényre bukkan -- Az agg -- eladja lelkét is, haszonnal. Zenénk lehervadt és összhangjavesztett, Mélysége nincs már se dalnak, se versnek. Meghalt a szent, az igazi Öröm -- Átok hörög helyette, s Káröröm! Hol a te lelked, kedves, tiszta Szent? S a világ-káosz mondd meg mit jelent? Hol a te békés, szép egyszerűséged... Hol a te angyalian vonzó lényed? Hol a szív, mely egy virágnak örül... Mely a fecskét elnézi, hogy röpül? Mely a lomboknak zöldjét is megáldja, S a szabad erdô pázsítján a sátra? Hol az Isten-imádás, tisztelet, Hol az egymás-iránti szeretet? Hol a megértés -- hol a béke, csönd, Hol az igazság? -- nálad, odafönt? S ha fönt van nálad, tiszta égi Szent -- Oszd el közöttünk kérlek, idelent Sietve mentsd meg a világ szívét -- Mert különben a pokol veti szét! Környey Paula ======================================================================== Csak egy volt... Testvéreim! Hatalmas Bennünk a vakmerôség! Egy fejszével kezünkben Kikezdünk szálfaerdôt; Vésôvel, újnyi rúddal Repesztünk szörnyű sziklát, Vesszôkkel állunk ellen Hömpölygô rémes árnak... Testvéreim, hatalmas Bennünk a vakmerôség! Ki merne mégis mindent Eldobni, mindent, mindent, S úgy menni szálfaerdôt Kivágni: büszke tölgyfát?! Ki menne sziklatömböt -- Mammont -- szétzúzni kézzel, Ki állna ki egyetlen Vesszôvel minden ellen, Mi ránk tör...? Egy vesszôvel, Mellyel titokban ver csak, Ösztönzi, sujtja testét?!... Testvéreim! Még egy nagy Van bennünk: hiúságunk! Az apró fényt lenézzük, Inkább megyünk sötétben! A jó öreg ösvényrôl Letérünk kábult-dôrén, Csak új úton haladjunk, Ahol tán ércbe vésik Nevünk szerelmes titkát!... Testvéreim! Ilyen nagy A hiúság mibennünk. Ki merne mégis -- mégis A rongyra lenni büszke?! S a legsötétebb sírra?... Arra, hogy ô míg itt jár: A bűnösök testvére S a farkasok kullognak Utána, mert oly égi Szelíd és jó és csendes...? Testvéreim: Kinek van Ilyen szent hiúsága?... Testvéreim! Az ember Fitogtat éles elmét, Fájdalmat és részvétet, Nagyképű művésztitkot! Hogy ô megérti azt a Másik csapongó embert És így teremnek színes Papírra írt malasztok, Melyek között a lélek Sötét, fagyos, kegyetlen. Testvéreim! Mi köztünk Egy volt csak, ama koldus, Bolond, áldott Ferencünk, Az Umbria szegénye, Ki tudta, hogy az elmét, És mindent: művésztitkot És minden átalértést, Mint követ, amely ércet Tartalmaz, úgy tekintsük S bevessük az egyetlen Megolvasztó kohóba, Mely szívünk... szívünk... szívünk, Szeretô, égô szívünk... S ami csak abba hullik, Mint gyémántszikra száll fel. A fájdalom s a részvét Mint égi láng, örök fény, A vakmerôség -- áldás, A hiúság, mint élet, Mind, kiknek égô szíve Van és szívében ég fel Minden, amit bír. Minden: Aranyfolyóvá válik Egyetlen önthetô szent Dallá... fénnyé... és lánggá... Aranyfolyammá válik S abból aranyharangja Lehet a hétszer szent s szent Embertestvériségnek A nagy Isten-családban... Teremtô szóvá válik: Az Isten szent szavává! Testvéreim! Csak egy volt, Kinek erôs, hatalmas, Egész kohóvá lesz és Égô, még most is égô Kohó az áldott szíve!... Magyar Bálint ======================================================================== Isten kertje Test, hír, kincs: omlatag cserép-fazék. Ó, összetörni s út porába ülni És Istenrôl naphimnuszt hegedülni, Ezért küldött egy vad kornak az ég. Isten szegénye, drága égi szent, Lábadhoz hajlott a bűnös világ És égre törtek új litániák, Miktôl a baj s a romlás elpihent. A nagy Benedek mocsarakat irtott. A te kezedtôl leggyönyörűbb birtok: Isten kertje lett a bűn mocsarából. Stigmás kezed azóta egyre ápol Aranygyümölcsöt termô kerteket S kik bennük élnek: boldog emberek. Harsányi Lajos ======================================================================== Imádkozz értünk Szent Ferenc atyánk! Szelíd galambok prédikátora, Isten kertjének bókoló virága, Tekinteted fényesebb, mint a Nap, Te vagy a lelkünk bíboros királya. Te vagy a hajnal élet-éjszakánkon. A csöndes este vagy, ha meghalunk, Lemondó, enyheszínű ôszirózsa, Amit akarsz: a mi akaratunk. Titkok tudója, boldogságadó, Gyönyörben égô, öt piros sebű, Szeráfi hangok csillogó vonója, Isten szerszáma, áldott hegedű. Vadak barátja, fák testvére vagy; Te vagy az út, amely a mennybe húz. Ha kell, galamb vagy, szentek glóriája S a bűneinken rajtütô hiúz. Legkisebb apród Isten trónusánál, Szeretet-lángod mégis legnagyobb. Ó, Szent Ferenc atyánk, imádkozz értünk! -- Igy esdekel esendô harcosod. Fráter Antal ======================================================================== Szent Ferenc miséjébôl 1. A harangszó Pusztaságon, derűs tájon Zenélj nyelvem ezüstszálon S át ormokon, völgyeken Tiszta hangod röppenjen. Nyitogass, hol szíven rozsda Virágzott és bekormozta Élet-korma homlokuk' S életútjuk homokút. Hivogasd a kis tanyáról, Kiknek lába gondban lábol S elfeledték mi az ég, Ki a boldog, ki a szép. Paloták közt gingalangozz, Nyugodalmat nem arany hoz, Kinek bársony párnája, Az a földnek árvája. Ki a búnak proletárja S messiását másutt várja, Áldás légy a tíz újjon, Hogy imára símuljon. Kis harangom, nyelved kongasd Útra hívd a zsibongó kast, Szerelmesen zengedezz, Hadd jôjjenek Ferenchez. Jôjjenek a bénák, sánták, Kik az eget megkívánták, Seregestôl sereglô Jámboroknak légy csengô. Szólj tudósnak, szólj a jósnak, Mert misére harangoznak. Bölcs a könyvét cserélje, Siessen a misére. Földi zsivajt túlharangozz S aki gôgös, aki gangos, Alázatra csituljon S elinduljon az úton. A madárt is invitáljad, Gerle, farkas s minden állat Hódolatra hív legyen S hódolatuk híd legyen. Naptestvér te, holdhugocskám, Aranyozd be, ami ocsmány S gyertyaszálnak oltárra Virág szirmát föltárja. Kripta köve kit eltakar, S kit rejteget hideg avar, Mozduljon meg ott alant, Mozdítsa meg ez a hang. S világ szíve, görnyedezô, Hangom hallja s mint gyöngyesô Öltözzék a misére S Ferenc testvért dícsérje. Kocsis László ======================================================================== Porciunkulára Kicsi hajlék, áldott szentély, Ki legdicsôbb szívet rejtél. Benned lakott az alázat, Ki galambként égbe szárnyalt. Angyaloknak szeme nézte, Szolgált nekik épülésre. Szent Ferenc légy áldott, Térítsd a világot! Elfeledte a világot, Ott fönn tudott boldogságot, Minden vágyát éghez fűzte, Földi fény itt semmisülve. Itt pihent az Úrnak keblén, Örök jókról elmerengvén. Szent Ferenc légy áldott, Térítsd a világot. Isten arcát itten látta Üdvözültek közé szállva. Megcsendült az égi szózat, Melyet a szív forrón óhajt. Égi kárpitok szakadtak, Vigalmára az igaznak. Szent Ferenc légy áldott, Térítsd a világot. Itten gyüjtött égi mézet, Szent hajnalra itten ébredt. Imádkozó csönd nevelte, Apostollá lett a lelke. Összeforrván Krisztusával Szíve a kereszt után hal. Szent Ferenc légy áldott, Térítsd a világot. Paksy Gáspár ======================================================================== Assisi Szent Ferenc napjára Édes atyám, eszményképeim E mulandó küzködésben, Assis' fénye, Szent Ferenc! Ha a pokol ellenem tör, Békét rabolni lelkembôl, Vigasztalva megjelensz. Színarany a bölcseséged, Angyali a kedvességed, Szegénységed isteni, Isten volt a lelked célja, Nem is volt az soha préda, Nem érték bűn láncai. Ahol egyedül lehettél, Elmerültél a tengermély Áhitatba boldogan, Isteneddel összeforrva, Életednek áldott sorsa Ottan folyt szép álmokban. Aki téged buzgón követ, Hiúságot, pompát megvet, Az lel üdvöt idelent, Szíve az Isten lakása S eljut olyan boldogságra, Melyet csak az ég teremt. Nagy vezérem, példaképem, Kísérj engem jóban, vészben, Minden földi útamon, Ragyogd rám a bölcseséged, Szerelmeddel porrá égesd Minden hiú bánatom. Arcomról a halvány bánat, Mely hívságos gôgtôl támad, Derűs fényben múljon el, Fában, kôben, kis csalitban, Melyrôl Isten képe villan, Kedvet leljen e kebel. Örvendezve, lángadozva, Folyton dicsérô dalokra Gyúljon ajkam és szívem. Mosolyogva járjak itt lent, Félve és szeretve Istent, Ferenc atyámhoz híven. Paksy Gáspár ======================================================================== Assisi Szent Ferenc Hétszáz esztendônek világmissiója -- Lelkek millióit vezéreli -- óvja: Szent Ferenc szelleme! Új világok nyílnak, amerre ô vezet: Szegénység mosolyg ott, szenvedés -- élvezet... Kinek nem kellene!? Amerre ô vezet, rózsás hajnal pirul S boldogság dala száll édesen ajkirul, Száll... míg eget érhet... Sötétség siralma alatta jár mélyen, Sivár világától mit reméljen -- féljen: Nap! a te testvéred!? Krisztusban testté lett az örök Szeretet -- Szent Ferenc jósága, mely vele született: Krisztus tükörképe... Szegénység -- Úrnôje, dúsgazdag Arája, Kiben lelke földi gyönyörét találja: Vele frigyre lépe. Hétszázadra nyúl ki híres menyegzôje... S hogy hívei élet-útjait átszôjje: Nincsen vége-hossza... E nagy menyegzôre mindenkit elvárnak S legfôbb vágya is az örök-ifjú párnak, Hogy üdvét megossza. Amerre Assisi új Napja világít, Ott látni a lelkek csodaszép virágit: Szentek egész sorát... Szakadatlan szól a mennyegzôi ének, Égig ér a hada három nagy rendjének S mindent Lelke fon át. Lelkének ereje felér minden kinccsel, Erdô vadját, embert -- mindent lebilincsel Az Isten embere... Fácán, sólyom, farkas, nyúl... együtt kísérik -- S csodálatos, mégsem marják egymást vérig! -- Forduljon bármerre. Megcsodálni való oly sok minden van itt, Mi hinni, remélni... új életre tanít, -- Atyánk segíts rajtunk! Vágyaink követnek, már is égig nônek... Részesévé lenni a nagy menyegzônek Ott fenn úgy -- óhajtunk. Éltünk ôserdei párducbôrös vadja: A kéj, a szenvedély lelkünk ha ragadja, Add hamar a kordád! Kötelet sebtibe a megbôszült vadnak! Bátorító példát szent Fiaid adnak, Magad is ezt hordád... S hogy mennyei jussát kiki megtarthassa S ne legyünk egymásnak vérengzô farkasa, Segíts, nagyon kérünk! Mert borul felettünk, gonosz idôk járnak, Hogy ellenállhassunk az elnyelô árnak: Légy Napunk -- Testvérünk! Kit hódoló szívvel, buzgón ünnepelünk, Szeráfi szent Atyánk, maradj mindig velünk És add megértenünk: Egyedül üdvhozó biztos életelved, Mely csak egyet ismer, és minden mást elvet -- ,,Istenünk -- Mindenünk!'' Magyar József ======================================================================== Ferences harmadrendiek éneke Szent Ferenc hív, jôjjetek mind, Éljetek nagy lelke szerint. Darócrongyban, angyalszívvel, A világon áldást hint el. Kövessétek, Jók, szegények És nyomában égbe értek. Nem keres ô senkit, semmit, Csak ami a lelken könnyít, Drága gyöngye a szegénység, Alázatban minden szépség. Jertek, jertek Üdvre leltek, Ha példáján lelkesedtek. Krisztusnak él mindenestül Szerelmébe gyakran merül, Krisztusi lett szíve, lelke, Szent sebét is hordja teste. Hô fohásza Égbe szálla S malaszt-özön szállt reája. Jôjjetek mind Ferenc után, Útjain a legszebb virány, Erény ragyog minden rögön, Örömrózsa minden tövön. Ó, Szent Ferenc, Ha te vezetsz, Lelkünk az ég lakója lesz! Paksy Gáspár ======================================================================== Ó, Assisi... Valahová csak futni kell... Az ember rabszolgájává lett e zord idônek, kínok kövével rakva életútunk, s szélén kövérre hízott rémek nônek; ó, mily áldás, hogy rózsafa is nyílik bojtorján közt s megállhat fáradt lábunk köveidnél, ó, Assisi, te messze felénk mosolygó csendes lélek-várunk... Hét század az, ami tebenned alszik, mint örök álma összetépett szívnek, e század az, mi keserűség nékünk, megtört hitűnek s bukdácsoló hívnek. Tövist terem a diadalmas század, míg benned rózsát olt a szelíd Mester, ember helyett virágok nyelvén suttog, mikor a holdfény küzd a lomha esttel... Mi cipeljük a Mammon vas igáját, s arany-nyelven tanul a bimbó-gyermek, Ferenc pacsirták hangját, nyelvét érti, és nincsenek e beszédben orv-vermek. Mi földrehuzva rabszolga énekkel túrjuk a kincsét, mely cserép, rongy, talmi... Assisi orma naphimnusztól hangos: csak égre törni, csak nagyot akarni. Ó Assisi, az idônk most is rabló, s farkas-szíve van sok ezer kebelnek, vad hajnalán riasztó álmainknak, ó, most is tépô indulatok kelnek... Állj ott a lejtôn s szép szelíd szavakkal fordítsd vissza, ha ordít benn a farkas szívünk helyén, s mondd: ,,Atyámfia, mondom, légy testvérré, s te vad torok elhallgass. Légy testvérré... Mily jó, hogy van még egy hang. amely ismétli, amit Krisztus mondott, mert e varázsban eltünnek a harcok, és eltünnek a búk, a könnyek, gondok; s mert gyarló vagy és olyan hosszú az út, s vesztôiben mégis ha tán elesnél... szeráfszárnyakkal áll a hegy lábánál és felemel halk szavával a Testvér. Valahová csak futni kell... Ôhozzá, akinek szava hit és hite élet, s a vállait tartotta támasztékul a bomló templom omló pillérének. Míg ô tartja a lelkünk kis szentélyét, cibálhatja a szél, a tépô orkán, örökké zeng a szívünk kis harangja, s fehér galambok fészkelnek a tornyán. Te tornyok tornya, ó, Assis'... Az ember rabszolgájává lett e zord idônek, kínok kövével rakva életútunk, s szélén kövérre hízott rémek nônek: ó, mily áldás, hogy harangjaid szólnak, s zenéjükre megállhat fáradt lábunk meghallgatni, mit köveid beszélnek, felénk mosolygó csendes lélek-várunk. Gáspár Jenô ======================================================================== Szent Ferenchez A csendes magányban, ha bú száll lelkemre, Ráhajtom fejemet Szent Ferenc, képedre; És elnézlek hosszan, hosszan elmerengve... Sebeidre hullik bánatomnak könnye, Vétkemet siratva. Szenvedélyek láza, mikor kínoz, gyötör, Oltalmad érezni, ó, milyen nagy gyönyör! Világi örömben, mikor elmerülök, Csak reád tekintek és megszégyenülök, Hibáimat látva. Ó, szeráfi Atya, világ megvetôje, Segíts, hogy lehessek Jézus követôje. Könyörögj érettem kedves eszményképem, Hogy rended szelleme legyen a vezérem Földi életemben. Timár Mária ======================================================================== Himnusz Porban és gondban Szürkülô világ, Dalold újjonnan A Ferenc-imát S e bomlott korban Zengj harmóniát! A föld robotban Nélküle mit ád? Ha érckarod van, Az is múlni hágy S vár roskadottan Süket, síri ágy. Fejedrôl hol van Égi glóriád? Szűzi csillagokban Új hazát ki lát? E balga honban Hontalan kiált S balga mámorban Üdvöt itt mit várt, Kit rögön, rongyban Hurcolt földi vágy? Hiába lobban Égre törpe láng, Ember, dalodban Az örök virág Már elmúlóban Holtan hull reád. Öröm csak ott van, Hol ô prédikált S boldog otthonban Mond litániát, Kiben megfogan A Ferenc-virág. Új otthonom van! De így ki kiált? S mondák: karomban Pihen a világ S kék-virágosan Égi mágiák Várnak boldogan, Mint Ferenc fiát? Ó, porban, gondban Szürkülô világ! Dalomban gong van, Szűz harmóniák S e bomlott korban Mégis, ó, világ, Túlzeng hangosan Tört harmonikád. Kocsis László ======================================================================== Ferenc Szeretnék olykor csilingelni Klastromok kis csengetyüjével, Hűs cella mélyén megpihenni, Hová a kába zaj nem ér el. Nézegetni ó fóliánsok Cirádás, ékes sok betűjét, Inni a forgatásban vásott Jámbor könyvek békés derűjét. Betakarni a mostat ódon, Régmult történet illatába S járni tömjénes folyosókon. Mosolyogni, mint tiszta szentek S a békés, fehér éjszakába' Könnyes szemmel várni Ferencet. Mentes Mihály ======================================================================== Az asszízi szegényhez Mikor már a lelkem elhalóba' volt, Szívemre bú ült, jött a foltra folt, El, messze földre mentem céltalan, Eltékozolni glóriás javam: Terád tekintett könnytelen szemem S zokogni kezdtem fájón, csendesen. Nem volt az élet gondtalan, vidám, Holott a kedvet most is áhitám; Lelkem borúja fájt keservesen, Nem volt szívemnek kedves semmisem; Ott benn egy zsarnok ült, mogorva, zord, Vádolt az ajka, hogyha néha szólt... Lihegve vontam szörnyű terhemet, Önön-magamtól lettem megvetett; De könnyűk árja nem zavarta szét Borult egemnek barna fellegét; Dacolt a lelkem, mint a sziklavár, Amely a hegyrôl völgybe sohse száll. Féltem, -- dacoltam. Száz sötét napon A lelki vádat bűnbe altatom... -- Történt pedig: hogy mint a villanat, Megtért a vétkes egy szentkép alatt; Egy koldust látott fénytelen szemem: Királyt nem láttam oly fenségesen! Zokogni kezdtem, fájdalommal, ott; A sziklasírban mozdult a halott. Ó, mindörökre áldom ôt ezért: Isten kinyujtja hófehér kezét; Nevetett, fénylett, széltiben mi van... És átölelve így szólott: ,,Fiam!'' Mikor már lelkem elhalóba' volt, Szívemre bú ült, jött a foltra folt, El, messze földre mentem céltalan, Eltékozolni glóriás javam: Terád tekintett könnytelen szemem S zokogni kezdtem, fájón, csendesen... Földes Zoltán ======================================================================== Assisi völgyében Már ide csillog a biztató kék ég S felragyog a tarolt, ôszutói táj. A kispap látja vágya szűz vidékét, Mely színes derűben virul s muzsikál. Vándorként kíséri a nagy Assisi, Ô biztos vezetô, bölcs arany-barát... A kispap sorsát már súlytalan viszi S át ködön és földön víg világba lát. Ó, Perúgia, szentek gazdag völgye, Engedd, a kispap lejtôdön köszöntse Egykor ôszbe horpadt fiatal egét. Ó, áldott Assisi, dús völgyeden át, -- Míg a kispap az ég kék csendjébe lép, Énekeld ékes, érces, új legendád. Ivánczi Zoltán ======================================================================== Szent Ferencrôl Bíborsebek titkos láza, sárgult levél álomtánca, égi álmok maradása, bűnbánatnak borongása, hulló virág alázata, ringó lombok halk bánata, tarka erdôk csöndessége, kék egeknek tág mélysége, ôszi napfény enyhesége, megbocsátók szelídsége, narancsvirág édes méze, friss fűszálak selymessége, husvétbárány fehérsége, citerának ezüst húrja, szűzörömök örök lángja, pacsirtáknak pehelyszárnya mért nincs mind az én lelkembe'! Hogy szállhatnék messze-messze, ahol pihen drága teste, pihen hétszáz tavasz óta, hol csattog a madárének himnuszokat szent nevének, dalolgatnék én is Róla, szent gyönyörben ringatózva, lennék lelke hordozója! Cz. Bock Gizzella ======================================================================== Szent Ferencrôl Ó hol van az, kit kor s szent sejtelem A szegényt látva oly naggyá varázsolt, Hogy önként elhányt dús ruhát, palástot És a püspökhöz járult meztelen. Úgy jött és élt, mint ifjú évek élnek, A legbensôbb, legtisztább mind között, Testvére szürke kis fülemiléknek, Kiben földünkre bűvös, égi lélek, Gyönyör s megittasulás költözött. Nem volt a mindig fáradtak fajából, Kiket lassan' mindig több kedv kerül. Testvérként rózsákat nyalábol, S igékkel járt a réteken körül, S szólt életérôl és beszélt magáról, Kibôl mindenre boldogság fakadt, S míg tiszta szíve végtelen kitárul, Megcsókolatlan semmi sem maradt. A fénybôl jött mind mélyebb fényre folyvást, S vidámságlakta volt a sátora, És ajkain növelte a mosolygást, Az állandót, de nôve-nôttön oly mást, Míg úgy megérett mint a hegy bora. S ha énekelt, múlt költözött a mába S a régfeledt járt vissza énekén. A fészkeket halálos csönd elállta, Csak a testvérek szíve szólt kiáltva, Melyekhez úgy nyúlt, mint a vôlegény. S dalának hímporával gyöngyszemekben Buggyant az ének bíborajkon át, Szerelmes szívek árján szerte rebben, Megfürdött sok kitárt virágkehelyben S megöntözé a rétek bársonyát. S a testvérek titkon lélekberingó Testükbe szívták ôt s szűz énekét, Szemük lezárult, mint a rózsabimbó, Hajuk szerelmes éjtôl volt setét, S ô szállt kicsinyhez, nagyhoz, fentre, lentre S jött sok csodás tündérzománcú lepke... S mindent megárnyékolt a lelke, Gyümölcsözôvé érlelt szent idô. S hogy -- szinte névtelen -- kihunyt a napja, Mint hímpor szállt a földön szerteszét, Fákban, vizekben vert csirát a magja S rásírta bimbónyílás halk neszét. Zengett s pihent. S a testvérek csapatja Jött s elsiratta kedves emberét. Hová csendült el ô, a szűz, a tiszta? Hogy várja ôt ifjún, ujjongva vissza A sok szegény reménykedô hada! Mért nem kel s éjüket fel mért nem issza A szegénység nagy hajnalcsillaga? (Rainer M. Rilke) Kállay Miklós fordítása ======================================================================== Umbria szegénye Ó, szép Itália halhatatlan fénye, Assisi szülöttje, -- ,,Umbria szegénye!'' Századokon át, ki annyi csodát tettél, Eltévedt lelkekbôl szenteket neveltél; Te, ki fölmutattad a romlott világnak Titkát enyészthetlen, örök boldogságnak; Szellemeddel áraszd el ismét a földet, Önfeláldozásra, jer, taníts meg minket!... És ne hagyj elesni, estünkben emelj föl, Örökre ragadj ki a vészes örvénybôl; Végsô küzdelemnek, mit halandók vívnak, Tedd, hogy bizalommal nézhessünk elébe. S majd, ha tragédiánk egykor véget ére, Tedd, hogy örök élet legyen pályabére: Ó, Egek szeráfja, földiek reménye, Ó, áldott Szent Ferenc -- Umbria szegénye! Simay ======================================================================== Koldus szavakkal Ó, Ferenc, a honi tartomány Hideg földjén elhal énekem. Mint kis fráter -- szavamon kámzsa -- Bandukolok a magyar végeken. Virágos kertem virágait Mulandó magyar rög fogadja. Ferenc itt eltünt, ó, elveszett A te derűd örök aranya. Nincs itt ma már magyar kolostor És nincsenek vidám fráterek, Jóságot itt koldulni szégyen S a jóság is fáj e táj felett. Ferenc, a te égi hegedűd Ezüst zenéjét nincs ki hallja, Szelíd szavadtól nem visszhangos Rónák mélysége, dombok alja. Városokban a kôkupolák Túlnônek dómod homlokán. Magános lett az Isten csarnoka S kapuján nem zörget új pogány. Ferenc, hol vannak gazdag mezôid? Pedig volt itt magyar Umbria S virágos kerted hogy szerette A téres rónák szomorú fia. Hol van művészed, ki vásznára Ecsettel írja szent legendád S képeiden ki rajzolgat ma Magyar muskátlit, fodorméntát? Hol az a fráter, ki kódexbe Iniciálét fest nevedre? Szívekbe nôtt Ferenc-virágok: A magyar közöny eltemette. Ó, Ferenc, késô unokád is Már árvaságban nézi kék eged S koldusként koldus szavakkal Most járja be a magyar végeket. Kocsis László ======================================================================== Legenda Antonio, ifjú nemes lovag A Malatesták udvarában egyszer Egy hölgyön ejtett sérelem miatt A gyáva Ordealtót megfenyíté. Késôbb, amint sötétes éjszakán Antonio gyanutlanul haladt, Orozva a gaz tôrt döfött belé. Élet-halál között lebegve töltött Az ifjú hôs két hosszú hónapot. Midôn felépült, szívét a bosszú Elolthatatlan lángja marta föl. Csapázva, mint vadász a vad nyomát, Bebolyongta már az Abruzzók felét, Mert híre járt, hogy ott bujkál a gyilkos. Hiába fáradt, nyomra nem talált. Reményevesztve léptetett lován, Hát íme, lát nagy néptömeg között Egy prédikáló kámzsás szerzetest; Lovát kantáron fogva, odaáll S figyelni kezd. Lelkére a beszéd, Mint égi harmat hull, hull csöndesen. Bosszúja elszáll s néma nagy sóvárgás Fakad szívében. Bársony öltönyét Ledobja és felölti Szent Ferenc Fiainak goromba szôrcsuháját. Két évet tölte már Antonio A szent falak közt. Senkisem vala Imában, böjtben nála pontosabb. De, ami lelki szükség volt elôbb, Unott teherré kezdett válni lassan. Az elnyomott érzékek lázadoztak, Erében pártütôn pezsgett a vér; Hosszú, nehéz tusában önmagával Végtére megtört s elhatározá: Elhagyja éjjel titkon a kolostort. Szűk kis cellája küszöbét Szorongó szívvel lépte át; De, szinte öntudatlanul, A lába még szokott helyére vitte. Sötét volt a templom, csak egy örökmécs Derengô, gyönge fénye pislogott. Antonio belépett s térdre hullt az Oltár elôtt és felnyögött: ,,Uram! Szolgálatod nekem nagyon nehéz. Megfojt a zárda levegôje. Testem A durva szôrcsuhában összeég. Bársony köpeny s paripa kell nekem, Az oldalamra kard s szabad mezô.'' Gyöngéden egy kéz érintette vállát S mögötte ím, ott állt az Üdvözítô: ,,Ki vak valál verô napfényen is, Láss a homályban.'' Földermed a fráter, megdermed a vére, S mint hogyha köd ülne szemére, Fényes, lebegô, lila köd Oltárt, oszlopot egyszerre beföd; De a köd hamar eloszlik S a templom a semmibe foszlik. Zordon, hegyi úton a nagy koldusi had Megtépve, mezítláb, csüggedve halad S nem, mintha juhnyáj legelôre tolong S csak a vezetô ürün szól a kolomp, Kolomp zörög itt valamennyi nyakán, Visszhangzik a zajtul a bérci magány, Közben pedig ócska gitáron Cincog a húr, Ott gajdol sánta szamáron Egy trubadúr: ,,Átok, átok, átok, átok! Föld dicsôi kik valátok, Födve gyönggyel és arannyal, Fényesek, mint égi angyal; Éltetek nagyúri sorban, Jártatok kevély bíborban; Hogy bámult a nép reátok, Amint táncolt paripátok! Szebbet a szem, hogy ne lásson, Takarója selyem-bársony, Aranyos szerszáma, nyerge Drágakôvel volt kiverve, Most daróc-rongy a ruhátok. Átok, átok, átok, átok! Mily pazar volt lakomátok. Lányt ölelve, kockarázva Hogy, dôzsölt a sok parázna. Arcotokon buja vérnek Lángvörös rózsái égtek, Orrotok fennhordva garral, Úgy néztetek, mint a karvaly... Bélpoklosok, élveholtak, Karvaly-orrotok behorpadt, Kitaszítva, megtagadva Mentek most a kárhozatba, Az örök tűz vár reátok. Átok, átok, átok, átok! Megrontóim ti valátok. Én, ki tisztának születtem, Rút szeszélytek rabja lettem; Hol a szennyes lakma tobzott, Játszva vertem léha kobzot, Édes méreg volt dalomban, Magam is megittasodtam, Mámoros nap, lázas éjek, Engem is megölt a méreg, Kárhozatba ti csalátok. Átok, átok, átok, átok!'' Egy villanás S eltünt a kép, A látomás Helyére más Ragyogva lép. Szép déli táj, verôfényes, napos, Minden virág esôtôl harmatos. A gazdag föld, mint egy ifjú kebel Erôtôl duzzad s életet lehel. Pálmák között olajfák, ciprusok Babérerdôben langy szellô susog; Rózsáktól édes, illatos a lég, Csattogva zengnek boldog fülmilék, S a zöld gyepen, virágos fák alatt, Szemkápráztatva egy menet halad. Mind hófehér lovon ül. A lovak Szerszáma úgy ég, mint a nap, Hanem a fényes lovagok Ruhája még jobban ragyog, Király se hord ruhát ily fényeset, De arcuk még annál is fényesebb. S mintha ezüst húrt vonnak a kobozra, Ajkukon tisztán zendül a zsolozsma. ,,Mi boldog, boldog, boldogok, A szívünk háladalt dobog. Minden dicsôség a Tiéd, Ó, áldott a te szent igéd, Egy kis betűje sem csaló, Amit te ígérsz, mind való. Lenn porlad durva szôrcsuhánk, Fényedbôl adsz Te fényt reánk, Nardus csöpög sugárból szôtt ruhánkra. Hozsánna, hozsánna. Bolondok ajkán kél a vád, Hogy földünk búra alkotád. Ó, boldog az, ki nem henyél, Áldott az a falat kenyér, Melyet saját munkánk szerez, S verítékünk megfűszerez. Még boldogabb, ki elveszett Bárányt tehozzád elvezet S hívô sereg tolong utána. Hozsánna, Hozsánna. Ó, hála Néked, nagy király, Kinek csodás szerelme vár. Kegyelmed égi, balzsamos, Malasztja bűnt tisztára mos. Szemünket bárha felnyitod, Meg nem vakít a nagy titok, Megyünk, Uram, fényed felé, Gyönyörrel olvadunk belé, Nem tévedünk sohsem homályba. Hozsánna, hozsánna!'' Egy lobbanás, egy villanás S kihunyt a fényes látomás. Ott állt megint az Úr s a szerzetes Fejét megérinté: ,,Láttál, okulj.'' Szólt s eltünt egy szemrebbenés alatt. Kis cellájába tért Antonio S könnyek között virrasztá át az éjt. Reggel korán a gvárdián elôtt Zokogva térdre hullt: ,,Atyám bűnös, nagyon bűnös vagyok, E szent hajlékot, a hit és szegénység Dicsô hajlékát már-már elhagyám, De édes Üdvözítôm nagy kegyelme Megmente a gonosztól engemet. Látást adott és megmutatá nékem, Mi vár a földi fénytôl elvakult S hiú gyönyörben tobzódókra -- túl. De megmutatta azt is, mily jutalmat Nyerendenek, kik Szent Ferenc atyánk Nyomán haladva hűn kísérik Ôt... Ó, szent atyám, én nagy bűnös vagyok, Köttess ki a pellengérhez, csorogjon Szeges korbácstól vér a hátamon, Szabj rám kemény, nagy penitenciát, Ha évekig tart, azt se bánom én, Csak lelkem üdvössége kárt ne valljon!'' A tisztes ôsz, a jámbor gvárdián Kezét a térdelô fejére tette, S szelíden szólt: ,,Kelj föl, kelj föl fiam, Nem szabhatok rád penitenciát, Sem föl nem oldozhatlak tégedet, Kit maga Üdvözítônk oldozott fel. Áldd nagy kegyelmét s útjait kövesd, Amint követte Szent Ferenc atyánk. Szegénység asszony, Szent Ferenc arája Növelte naggyá rendünket. Ne légy Hozzája hűtlen s hirdesd Krisztusunk Örök igéit, hogyha majd az Úr teljes dícsében ül bírói széket, Jobbján minél nagyobb sereg legyen. Vargha Gyula ======================================================================== Ó, Szent Ferenc Ó, Szent Ferenc! ki fenn az égben, Angyalsereg között lakol, Szeretetünk tanujaképen Kérô szavunk feléd hatol: Vigyázzon ránk szemed sugára, Miként a pásztor csöndes nyájra, Hogy soha el ne tévedjünk! Ó, Szent Ferenc, ó, légy velünk! Ó, Szent Ferenc! kit bölcsejében, Miként Jézust, csoda köszönt, Istállóban születsz szegényen, Habár ma nagynak tart a föld. Taníts meg, hogy nyomor ölében, Erények rózsalevelére Örömmel mint pihenhetünk, Ó, Szent Ferenc, ó, légy velünk! Ó Szent Ferenc, kinek fejére Csoda hint szent keresztvizet, Kinek ártatlan kis szívébe Jó anya olt élô hitet. Adj, adj a földnek jó anyákat S erény nyer bűn felett csatákat És nyitva lesz a menny nekünk, Ó, Szent Ferenc, ó, légy velünk! Ó, Szent Ferenc! ifjak virága, Akit legszebb mén ékesít! Bíbor ruhádat szôrcsuhára Vígan cseréli tiszta hit. Taníts meg, hogy ne ejtsen lázba Vak külsô csalfa csillogása, Örök célt nézzen a szemünk, Ó, Szent Ferenc, ó, légy velünk! Ó, Szent Ferenc! kinek az élte Merô bűnbánat, hódolat, Kiben egy szebb világ reménye Tűrô lemondást oltogat, Kinek a gyötrelem öröm volt, Kinél nem tisztább a fehér hold, Tisztítsd meg bűnös életünk, Ó, Szent Ferenc, ó, légy velünk! Ó, Szent Ferenc! kinek halála A boldog élet kezdete, Kinek csodák közt hült porára Babért tetéz a föld kegye, Kinek erényeit hű rendje Ápolja szent tiszteletedre, Ha majd halálunk int nekünk, Ó, Szent Ferenc, ó, légy velünk! Szepessy László ======================================================================== Frate Francesco Mennyit fog át, Ferenc testvér, az égbül Vignola kupolája e helyen, Hányszor feküdt el minden zokszó nélkül Alázatod zord földjén meztelen! A földre július szeretetebédül Vetést terít. Ha hangoddal nekem Adnád a dalt, mely Umbriára készül És üdvöd fénye járná át egem: Kiállva e magas hegyek ormára, Hol fénybe' fürdô szent alakod állott, Nekem is jutna rész a boldogságból. Hisz látnám én is karjaid kitárva Istent dícsérni: Légy Uram, ó, áldott, Közös nénénktôl a testi haláltól! (Giouč Carducci) Kôrösi Albin fordítása ======================================================================== A hétszázados jel Óh, Assisi! a szép Perúgiában Feléd rajongva száll az énekünk, Sacro cnnvento! nálad egy világ van -- Hétszázados jel tornyosul nekünk. A szent tetem rég lent a sziklasírban, De Francesco él és ma is dalol, Mindenki lángol és ôt vallja nyíltan És nem menekszik a varázs alól. A lázas élet, lármás földi hajsza Csodás oromnál áll meg és figyel, Szeráfi lángba' tükrözôdik arca, S a Naphimnuszt Ferenccel zengi el. Az ôrületbôl, zagyva zűrzavarból Kibontakozva, boldog nép halad, Im, élet lüktet zsendülô avarból, Amint dalolnak víg zászlók alatt: ,,Ó, Isten nézz az új, sok énekesre, Azon csicsergôk alkotó Ura, Melyek Ferenchez jöttek szívrepesve, Midôn az ajkán szín-méz csordula: Ömlô szívének prédikációja... Ki fűnek-fának adtál életet, Óh, Isten, Isten! égi nap gyujtója! Ferenc testvérért áldunk tégedet! Ó, ,,Istenünk és Mindenünk!'' imádunk És Szent Ferencért szónk hálát rebeg, Szeráfi másodért, ó, Krisztus, áldunk, Ki a kelô napnak testvére lett. S áldjuk, dícsérjük Francescót, az édest, Kinek virág, fa, fű testvére volt. E repülô kor törpe hozzá képest, Hiszen szerette-húga lôn a hold... Igy zeng a himnusz mindenütt a földön. Az önzô ember önmagába száll, Tisztelt a kámzsa és a durva öltöny, A koldus-élet ismét drága szárny; A boldogságot ismét ott keressük, Ahol fehér út Umbriába visz -- És boldogok, akiknek van keresztjük, És nyolcszor boldog a szegény -- ha hisz. Igen. Szert tettünk már a bölcseségre, Királyi úton meg nem roskadunk: Tudjuk, mi rejlik minden szenvedésbe', Ó, fra Leone! bölcsek most vagyunk... Most, most vagyunk az Élet magvetôi: Szívünket édes stigma sebzi meg, Sejtjük, hogy üdvünk ebbôl fog kinôni, És üdvözít, lám, a szeráfi seb. Veled dalolni, Isten Trubadúrja, Kedvet kap újra minden szenvedô -- S a dús kezén is peng a hárfa húrja, Mert a jegyesnél nem lel szebbet ô. Fényes személyt is hódolásra késztet; A tarsolyért ez térden adja át A bírt jogart... mert fogja szent igézet. És lesz nagyúrból névtelen barát. Ó, mennyi élet visszafordulása A tiszta Széphez! mint tündérmese... Te tetted ezt, te, Krisztus földi mása, Szegénység Úrnô hű szerelmese! A századok szeretnek szenvedéllyel, A gyönge korda szirteket fog át; Jörgensenek kutatják szerteszéjjel Szent lépteidnek titkos nyomdokát... Ó, Assisi, a szép Perúgiában Ma is magasztos, nagy jel vagy nekünk. A hét százévnek áldott távlatában Ferenc atyánkon csüng tekintetünk! A szentegyháznak biztos támaszául Ma is közöttünk lángja, szelleme; Legyen mibennünk bájos, égi szárnyul Szeráfszívének éltetô heve! Földes Zoltán ======================================================================== Szent Assisi földjén A képzeletnek hattyúszárnyain A lelkem messze földre röppen el, Hol Alvernának tündér tájain Minden virág szent emléket lehel. Egy ifjú élt itt hétszáz év elôtt, Mint Krisztus kedves, csuklyás gyermeke, Ó, kell-e vajjon megneveznem ôt, Hiszen harangként zeng ma is neve! Meghatva állok én e szent helyen, Hol Francescó barlangcellája állt. A fészkek kis lakóit felverem S megkérek minden kis dalos madárt: Daloljatok ti róla énnekem, Hisz itten élt ô egykor köztetek! S az Égrôl Ô beszélt oly édesen, Hogy lombotokról ráröpködtetek!... A hangos éjek habzó serlegét Bűnbánó szívvel összezúzta Ô S ki selymes ágyon álmodott elébb, -- Kemény párnája lett -- a durva kô! Egy átdalolt, víg ifjúság után Szegények közt kiosztva mindenét, S a Krisztusért rajongva már csupán A zöld erdôs hegyek csendjébe lép! Franceskó -- lelkén itt gyúr, vés, farag, Krisztust mintázza nappal s éjszakán. S egyszerre íme, öt kis vérpatak Buggyan kezén, lábán és oldalán!... Krisztus -- sugárzó trónjáról lelép S kedves fiát forrón karolva át, -- Testére nyomja öt piros sebét, Mint szent tetszése bíbor zálogát! Az öt vérzô seb, mint öt mécses ég És szórja fényét a sötét uton, Melyrôl Ferene elzüllött nemzetét Téríti hozzád édes Jézusom! S csodás siker kíséri lábnyomát: Ott látjuk újból a kereszt elôtt Krisztust korbácsoló pogány korát, Mint vétkein szívébôl könnyezôt!... Munkában áll kezdettôl Szent Ferenc S munkál ma is, bár ajka néma rég! Kerek világon bárhol megjelensz, Ma is kihült szívének lángja ég! Az Ô kordás ruháját láthatod Az öt világrész annyi száz helyén, A lelke most -- szent rendjében ragyog, Mint legszebb csillag Isten kék egén! Az Ô hótiszta, égi szelleme Hazámban is -- zárdáiban lobog!... Hazám fény-árnyban összeforrt vele, Mit Isten is gyönyörrel alkotott! Ó, hogyha vész zúgott fejünk fölött S villáma verte ezt a szép hazát, -- Ott harcolt mindig vérzápor között A lángoló, szegény magyar barát!... Ott vérzett nemrég is a harcmezôn, Midôn lehullt hazámnak csillaga, Midôn nem gyôzhetett a túlerôn S reá borult a síri éjszaka! Most balsorsában sír együtt vele, Gyászolja szívbôl a magyar hazát És várja, hogy felvirrad reggele, A könnyezô, szegény, magyar barát! Ó, Szent Ferenc, könyörgve néz feléd, Vezérletedre vár a nagy világ, Amely az Isten ellen egyre vét És honszerelme csak hulló virág, -- Fehér kordáddal kössed össze Te E bűnös földet s csillagos eget! Legyen rendednek mindtöbb gyermeke, Ki nagy munkádban osztozik Veled! A képzeletnek hattyúszárnyain Röppent a lelkem e szent helyre el, Hol Assisi! kis cellád tájain A kis madár is Rólad énekel! De -- Tôled most már búcsút is veszek, Kriptádra ejtvén könnyem harmatát! Sírágyadon emeld fel csontkezed S ó, áldd meg -- kérlek, -- a magyar hazát! Dávodi Bakó Ádám ======================================================================== Szent Ferenc ünnepére Isten művei, teremtett világok, Zengjétek el ma minden hozsannátok! Dícsérjed Nap, mert ô szeretett téged, Dícsérjétek csillagai az égnek! Hányszor tekintett fel rátok, remélve, Hogy eljut ama örök féltekére! Dícsérjétek felhôk ködös sok fátyla, Mezôk dere, esôk és szelek szárnya: Hogy ázott-fázott értetek az Árva, S dallal felelt a sok-sok zaklatásra! Isten művei, teremtett világok, Magasztaljátok ma e jó Barátot! Dícsérd te Föld, melynek rögére lépett, Melyben pihen a drága porhüvely: Az ember-test, mely viselt angyal-képet. Dícsérjétek ôt szárnyasok a légben, Vadállatok az erdôk sűrűjében, Halak a vízben s földön csúszva-mászók, Hajtsatok fejet néki erdô fái, Virágok, kezdjetek ma vándorlásba, És menjetek sírjára búcsútjárni. Mert bár szegényen járta e világot, Mindnyájatokat gazdagon megáldott. És ünnepelj ma végül boldog Bárka, Péter sajkája, legszentebb Anya, Mert tôled s érted jött ô e világra. Szegény lett Ô, és gazdaggá tett téged, Szűzen maradt és lett termékenységed, Elhagyta atyját s atyja lett sok népnek, Nem volt hajléka és adott hajlékot Az oltárok elrejtett Istenének. Isten egyháza öltözz ünneplôbe, Ragyogjon gazdagságod minden fénye, Mert ünnepel a szeretet szent Hôse És a szegénység leghűbb vôlegénye! Vanyó Tihamér, O.S.B. ======================================================================== Szent Ferenchez Jôjj vissza hozzánk, jôjj a földre újra! Úgy örvendeznek majd -- meglásd -- a kék hegyek, a csendes völgyek, titkos-árnyas erdôk s a kis madárkák víg ,,salve''-kat zengenek! Csuklyádra szökken a bohó kis mókus, játékos lepkehad lebeg fejed körül, mennyit cseveg -- meglásd -- a fecske-nôvér, bárány s kis ôz hozzád szökellve hogy' örül ha megláthat -- hisz úgy szeretted mindet! Fehér kordádra kúsz' a zöldes, fürge gyík, tücsök zenél s a rózsa, szegfű, liljom és bókoló falomb: feléd int mindegyik! Jôjj vissza hát, ó, jôjj a földre újra! Himnuszba kezd a Föld csikorgó tengelye, meglásd, csak jôjj le Isten trubadurja! Mint fészekbôl kihullt pelyhes madárfiók, úgy vergôdünk a Föld hideg sarába'; ó, jôjj és énekeld e! szép Napéneked s e vidám dalnak mindenik szavára a boldogság lehel szívünkre meleget, megtört lelkünkben szent erôk feszülnek s az aranyajkadról mézként pergô igék bódult agyunkban új eszméket szülnek! Vígságunk színbora is méreggel vegyült, dölyfös szívünket bánat férge fúrja s most várunk, mint esôt a fonnyatag vetés. Te jó Újító, jôjj a földre újra! A ,,Szegénység nôvér'', e jó nagyasszonyunk könnyezve visszament a zord hegyekbe. Azóta, lásd, árvák és ernyedtek vagyunk! Míg köztünk járt, tündéri volt az éltünk. Mert kincse nincs, szegényt megverték, csúfolák, kis kunyhaját lerombolták egészen s helyén emeltenek nagy, cifra palotát, amelynek milljom ablakán kivillan az irígy gôg sápadt sugára. És alant e fényben támolyog egy más szegénység, melyet nem az erény: a gyötrô bűn fogant! Ó, jôjj s vezessed vissza jó arádat és lesz öröm, tavasz, lesz dús virágnyilás, ha lelkünk kertjét ketten ápoljátok! Jôjj vissza hát s te légy vezérünk, senki más! P. Morovicz Szol. Ferenc ======================================================================== Név- és forrásjegyzék Ankáné Dobay Mariska 60, 74, 119, 193. A Szeráfszárnyak (Kolozsvár, 1907.), Oázison (Kolozsvár, 1914.) c. versköteteiben s a Szent Ferenc Hirnökében jelent meg. Anka Éva 102. Ferences Közlöny 1925. jan. sz. Babik József 36, 40, 49, 59, 148. Magyar Állam 1901. 227. sz., 226. sz. s a Szent Ferenc Hirnöke több évfolyamában. Babits Mihály 70. Dante Paradicsomának fordítása XI. é., 43-123. verssorok. D. Bakó Ádám 195, 247. Az elsô a Ferences Naptárban (1927.), a másik kéziratban. Bálint György 140. Szent Ferenc Hirnöke 1910 okt. sz. Bickmann Evarist, O.F.M. (ford. P. M. Sz. F.) 169. +1910-ben, verse Schlichte Weisen, (A. Groeteken rendezte sajtó alá) 1907, Paderb. c. kötetében jelent meg. Carducci, Giosuč (ford. Kôrösi Albin) 243. Katholikus Szemle, 1926. május az. Cz. Bock Gizella 228. Új Lap 1926. aug. 2. sz. Bodicsi Ferenc 151. Terciárius Közlöny 1923. jan. sz. Cordisacer (P. Pesti Manó O.F.M.) 56. Szent Ferenc Hirnöke 1904. nov. sz. Cordon de Seda (ford. P. M. Sz. F.) 170. ,,Gott, Natur...'' c. kötetében, München 1894. és A. Groeteken: Die Goldene L. c. gyűjt. Dante, l. Babits M. Dobay Olga 63. ,,Emléksorok...'' c. díszműben, szerk. P. Szabó Pius O.F.M. 1921. Földes Zoltán 68, 225, 244. Szent Ferenc Hirnöke és ,,Harc és béke'' c. verskötetében (Kolozsvár, 1916.) s a Hirnök 1926. nov. 26. sz. Fráter Antal 166, 205. Terciárius Közlöny 1922. okt. és 1922. szept. sz. Gaál Balázs 136. Szent Ferenc Hirnöke 1906. okt. Gáspár Jenô 167, 218. Új Nemzedék, 1926. aug. 1.; a második a Nemzeti Újság okt. 11. számában. Grey, Francis (ford. P. M. Sz. F.) 105. A. Groeteken: ,,Die Goldene Legende'' c. kötetében jelent meg németül. Gyulai Ágost, l. Schenk E. Harsányi Lajos 46, 54, 116, 204. Megjelenendô verskötetébôl. P. Imets F Jákó O.F.M. 162. Szent Ferenc latin himnuszait Sz. F. H.-ének több számában s régebben ,,Áhítatossági Kalauz''-ban (Csík-Somlyó, 1886.) jelentette meg. Ivánczi Zoltán 227. Élet, 1914. febr. 22. sz. P. Jánosi Béla 125. A Hirnök 1926. nov. 26. sz. Juhász Gyula 86. Élet, 1913. 38. sz. Kállay Miklós l. R. M. Rilke. Keleti József 183. Kath. Szemle, 1925. okt. sz. Kemenes Ferenc 89, 92, 134. ,,Isten és az ember'' (Veszprém, 1901.) c. verskötetébôl. Kocsis László 55, 84, 114, 145, 158, 173, 206, 222, 232. Költészetének témái majdnem kizárólagosan Szent Ferenc körül mozognak; jelen versei ,,Kolostori csend'', ,,Ferenc virágos kertje'' s a Kath. Szemle, Ferences Közlöny egyes Számaiban jelentek meg. Kozma Andor 185. Az Újság 1912. 305. sz. Környey Paula 31, 100, 198. A színdarab és a ,,Farkasmonda'' eddig még kéziratban, a 198. old. levô vers az Új Nemzedék 1926. okt. sz. P. Krämer Bonifác O.F.M. 138, 160, 164. Szent Ferenc Hirnöke különbözô számaiban. Lányi Viktor 37, 103, 129. A Szent Ferenc Oratoriumából (1926). Lenkei Henrik 42, 149. Magyar Szemle 1905. jún. sz. Longfellow (ford. Szász Béla) 94. ,,Longfellow költeményeibôl'', Budapest, 1897. Magyar Bálint 200. A Hirnök, 1928. nov. 26. sz. Magyar József 213. Ferences közlöny, 1926. okt. sz. Mécs László 174. Élet, 1924. jan. sz. Mentes Mihály 224. Ferences Közlöny, 1923. szept. sz. Morovicz Szol. Ferenc 105, 169, 170, 252. Az utolsó a Terciárius Közlöny 1923. okt. sz. Pakocs Károly 153. Kath. Szemle, 1926. okt. sz. Paksy Gáspár (Fridrich Sándor) 184, 209, 211, 216. Egyházi énekek és himnuszok (1915., 1916. Eger) c. versköteteibôl. P. Pál Ödön 117. Élet, 1926. 20. sz. Radványi Kálmán 81. Zászlónk, ifj. folyóirat 1907-8. évfolyamában (195. l.). Rajner M. Rilke 229. ,,Imádságos könyv'', ford. Kállay Miklós (1921.) c. verskötetébôl. Rosty Kálmán S.J. 51, 87, 146. A ,,Magyarok Nagyasszonya'' c. verskötetében és a Sz. Ferenc Hirnöke számaiban. Sajó Sándor 111. Kézirat. Schenk Eduárd 122. (Szül. 1788, +1841.) Ford. Gyulai Ágost, megj. a Magyar Szemle 1903. 23. sz. Sík Sándor 182. Az ,,Emléksorokban'' (l. Dobay O.-nál). Simay 231. Szent Ferenc Hirnöke 1904. febr. sz. Simon Gyula 98. Szent Ferenc Hirnöke 1904. okt. sz. Szász Béla 94. (l. Longfellow). Szepessy László 241. ,,Hit és Haza'' c. verskötetében. Timár Mária 221. Szent Ferenc Hirnöke 1910. okt. sz. Tormay Cecilia 27. A Fioretti-fordításában (Assisi Szent Ferenc kis virágai, Budapest, 1926.). Vanyó Tihamér O.S.B. 250. Kézirat. Vargha Gyula 179, 234. Budapesti Szemle, 1914. 438. l.; a második ,,A végtelen felé'' c. verskötetébôl. Vékony Pál 177. Élet, 1924. ápr. ======================================================================== Jegyzetek 1 Prohászka O.: Magasságok felé (1911), 151. l. 2 Par. XI., 96. 3 Kaposy Bevezetésében a Fiorettihez X. 1. 4 Ozanam: ,,Les počtes franciscains en Italie au treizičme sičcle'', németül megj. Münsterben, 1853. 5 Holzapfel O.F.M.: Handbuch der Geschichte des Franziskanerordens. 16. l. 6 Prohászka i. m. 149. l. 7 Dr. Karl Wilk: Der moderne Heilge, Essen-Ruhr, 1911., 130. l. 8 A. Groeeken: Die Goldeno Legende, Einleitung, 7. l. 9 Ozanam i. m., vö. Dr. VI. Kyba: l Canticum fratris Solis, Franziskanische Studien (Quartalschrift), 1915., 3. füzet. 10 Revue Benedictine XXXIV. k., 1922, 1890-1208. old. The oldest M. S. of S. Francis's Writings. 11 Dr. Karl Wilk: Der Moderne Heilige, 129. l. 12 Lásd dr. Balanyi György bevezetését ,,Szent Ferenc mennyegzôje a Szegénység úrnôvel'' c. fordításához. 13 Kaposy József Bevezetése (XXIV. 1.): a Fioretti-fordításához. 14 Uo., XXV. 1. 15 A. Groeteken: Die Goldene Legende, 20. l. 16 H. Holzapfel i. m. 296. l. 17 Dr. Wilk i. m. 129. l. 18 Rime spirituali di Diversi Autori in Lode del Serafico Padre Francisco... Racolte da fra Silvestro Poppi de'Minori Osservanti. Firenze MDCVI. 19 Lásd: Élet, 1926. okt. 17., 430. l. 20 Holzapfel i. m. 296. l., H. Felder: Die liturgischen Reimoffizien Juliani v. Sp., Fr. in Sch. 1901., Analecta Franciscana 1887., Quaracchi II. k. 46. l. és IV. k. (1906.) 308. l. 21 Die Goldene Legende, Franz. v. Ass. in der Poesie der Völker. M.- Gladbach; úttörô bevezetése ez írásomhoz forrásul szolgált. 22 Gepriesen seist du, mein Herr. M.-Gladbach, 1926. 23 Gottes Spielmann. Ostdeutsche Verlagsanstalt, Breslau. 24 Jörgensen-Hirschler: Assisi Szent Ferenc. Kolozsvár, 295. l. 25 Speculum Perfectionis (ford. Balanyi György dr.) 100. fej. 26 Szemelvény 27 Szent Ferenc és Szent Domonkos 28 Ubaldo Baldassini gubbioi püspök az Asciano dombot választá remeteségül. 29 Ascesi, Assisi népies neve. 30 A Szegénység. 31 Et coram patre: ,,És atya elôtt.'' 32 Elsô férje: Krisztus. 33 Szent Ferenc. 34 Amyclas, szegény halász, nem félt Caesartól, mint a hatalmasok: tôle nem vehetett el semmit. 35 III. Ince pápa. 36 III. Honór pápa.