Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 778-4263 e-mail: felso@home.com A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.katolikus.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Cserháti Ferenc Szívélyes lelkipásztori üdvözlettel Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Bevezetô A fordulat elôtt Jövônk szolgálatában Vasárnap -- az Úr napja Itt született Ma is él Párbeszéd Istennel Elsôsorban Ôt keressétek Köztünk jár Otthonunk az Egyház Közös küldetésben István öröksége Utat mutat Jelentôs fordulat Az újrakezdés után Kibékülés Istennel Püspökségünk 1250 éves Öt év után Hogyan utasítsuk el a szektás tévtanítókat? Várjuk együttműködésüket Zarándokúton Gyôzzön a szeretet In memoriam P. dr. Kozma György SJ Testvérkezet nyújtok Vissza a gyökerekhez Kiáltó szó a magyar pusztában Kell-e gyónni? Válás egyházi módra? Reizer Pál püspök Münchenben Miklósházy Attila püspökünk ,,ad limina'' látogatása a Vatikánban Házunk modernizálásánál fontosabb a Lélek templomának építése Új otthonban új lélekkel ,,Minden szabad, de nem minden használ'' Magyar egyházi énekkarok Münchenben, 1947-1994 A program 10 év után is változatlan Kiváltságos korúak az Egyházban Építsünk a lerakott alapokra A nagy jubileumra készülve Jubileumi megemlékezések Jeruzsálem kapuinál Összefogunk vagy elveszünk Együtt ünnepeltünk Friedrich Wetter bíborosunkkal A magyar honfoglalás 1100 évfordulója... és ahogyan arra a plébános emlékeztetni szeretne Tárt karokkal várjuk Irány Krisztussal a harmadik évezredbe Arcom a Napba tartom Szentek nyomdokain Ellesett pillanat Krisztus bácsi Új pünkösd az evangélium igaz tanításával Elôszó kétezerre Kada Lajos nuncius érsek aranymiséje Münchenben A müncheni magyar lelkipásztori szolgálat rövid története Az Atya felé vezetô úton II. János Pál pápa megválasztásának 20. évfordulójára ÉRTESÍTÔnk ügyében Legyen minden család asztalán! Mindszenty Münchenben int -- kér -- fedd és buzdít Mi Atyánk Leszállott a mennybôl Lesz-e világ vége és mikor? Hogyan ünnepeljük a Nagy Jubileumot? A család nyolc boldogsága Az isteni élet forrása ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című mű elektronikus változata. A könyvet 2000- ben jelentette meg a Szent István Társulat az ISBN 963 361 186 5 azonosítóval. Az elektronikus kiadás a szerzô és a Szent István Társulat engedélyével készült. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a szerzô tulajdonában van. ======================================================================== Bevezetô Az új évezred hajnalán mindenek elôtt szeretett Híveimet szeretném megajándékozni ezzel a kötettel, a Münchenben és környékén élô magyarokat, idegenbe szakadt honfitársaimat és mindazokat, akik társaim a hitben, Isten és útjának keresésében. A könyv lelkipásztori leveleim gyűjteménye, szeretett Híveimnek írt levelek ,,ÉRTESÍTÔ'' című, évek óta rendszeresen megjelenô, egyházközségi tájékoztatónkból, amelynek kibôvített karácsonyi, húsvéti és ôszi számait, az elmúlt években mintegy ötezer címre postáztam rendszeresen, hogy ezáltal, nagy szétszórtságban élô Híveimmel, legalább ilyen formán kezet foghassak, kapcsolatot tartsak, Nekik szolgálataimat felajánljam, Ôket közösségi életünkrôl tájékoztassam, a magyarságnak, Krisztusnak és az Ô egyházának megnyerjem. A levelek tatalma sokszínű, mint az élet, az adott idôk és körülmények ihletésébôl, elvárásaiból és szükségleteibôl fakadtak, azzal a szándékkal, hogy segítsenek az Úr akaratának megismerésében és teljesesítésében. Sokszínűségüket gyűjteményemben sem akartam megbontani, ezért meghagytam azokat megjelenésük idôrendi sorrendjében, csupán az áttekinthetôség kedvéért osztottam korszakokra utaló fejezetekbe. A hitébresztés szándéka mellett így legalább magyar egyházközségi életünk folyamatába, történelmébe is bepillantást kínálnak. Ezúton is hálásan köszönöm lelkipásztori kisegítô munkatársaim segítségét az elektronikus szöveg elôállításában és néhai Held- Zsivkovics Katalin Anna (1931--1998) müncheni grafikus testamentumában megjelölt anyagi hozzájárulását gyűjteményem kiadásához. Adja Isten, hogy ez a gyűjtemény is hozzájáruljon mindannyiunk, egész magyar népünk, különösen felnövekvô ifjúságunk magyarság tudatának és keresztény hitének megszilárdításához, bárhol is éljünk. Szívélyes lelkipásztori üdvözlettel Cserháti Ferenc ======================================================================== Jövônk szolgálatában Van föltámadás! Nincs föltámadás! Egyik így. Másik úgy. Tény, hogy mindig voltak emberek, akik abban a szent meggyôzôdésben éltek, hogy a halállal nincs mindennek vége, utána jön még egy másik élet. Ezek gyakran Jézus Krisztusra hivatkoztak, aki, hiteles tanúbizonyságok szerint, bár meghalt, de halála után érdekes módon mégiscsak élônek bizonyult. Egy korabeli tanú errôl így ír: ,,Elsôsorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az Írás is mondja. Eltemették és harmadnapon föltámadt. Ez is az Írás szerint. Megjelent Péternek, aztán a tizenkettônek. Majd egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, akik közül a legtöbb még ma is él, néhány pedig már meghalt. Azután Jakabnak jelent meg, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig, mint idétlennek, nekem is megjelent'' (1 Kor 15, 3--8). E kihívó tudósítás ma is sokakat foglalkoztat. Mi is közibük tartozunk. Sokadmagunkkal. Hiteltérdemlônek tartjuk és ezért még olyan életformával is kísérletezünk, amely valónknak, isteni ígéretek alapján, megnyithatja majd az Ember-Krisztus által kitaposott végtelen jövôt. Missziónk azonban nemcsak ezen a távlaton, de valamennyiünk földi jólétén, a közöttünk megvalósuló Isten Országán is fáradozik. Ehhez ajánljuk fel szolgálatainkat. Egyben várjuk, hogy az egykor otthonától elszakadt sok jóakaratú magyar ember közös életünkbôl, imáinkból és szórakozásainkból részt vállaljon és ezekben örömet találjon. (1985. március 25.) ======================================================================== Vasárnap -- az Úr napja Dolgozunk. Bevásárolunk. Ügyeket intézünk. Arcunk verejtékével keressük mindennapi kenyerünket. Veszôdünk a munkatársakkal és bosszankodunk az autók torlódása, a járókelôk tolongása és az utcai zaj miatt. A legtöbb ember ideges, fáradt robotnak érzi magát, elfelejt élni. Így telik el egyik hét a másik után, így múlnak el a hónapok, így rohan el az élet. Azonban az is elképzelhetô, hogy a mai ember korunk átalakulásával járó embertelen tünetek és a szürke hétköznapok ellenére is megtalálja a szebb, teljesebb életre vivô utat. Ehhez a vasárnap keresztény megünneplése lényegesen hozzájárulhat. Ezért újra fel kell fedeznünk az Úr napját, amelyet akarata szerint a pihenés mellett még meg is kell szentelnünk. Néhány gondolattal szeretném itt a kedves hívek figyelmét felhívni, hogy miként szenteljük meg a vasárnapot: 1. Kezdjük a vasárnapot szombat este! Sokszor már az este eldönti a következô nap kimenetelét. Ezért jobb, ha már szombat este pontot teszünk minden hétköznapi munka végére és például közös ünnepi vacsorával vezetjük be a vasárnapot. Egy ilyen vacsorának lényegesen különböznie kell a futtában bekapott többi étkezéstôl. Egyébként, a késô éjszakába nyúló tévézés megmérgezi sok család egész vasárnapját. 2. Gyújtsunk gyertyát! Minden vasárnap egy kicsit húsvét is. Az égô gyertya a feltámadt Krisztus jelképe, és ennek otthonunkban sajátos helye is lehet, vagy díszítheti asztalunkat. 3. Öltözzünk másképp! Miért ne lehetne ismét ,,vasárnapi'' ruhánk? Ez a ruha nem kell, hogy rendkívüli legyen, de ki kell fejeznie, hogy ma ünnep van. Ez a nap más, mint a többi, ezért ,,kicsípem'' magam. Egyébként, aki vasárnap hanyagul öltözik, elárulja, hogy ez a nap csak pihenésre, esetleg lôdörgésre, semmittevésre való. A vasárnap ennél sokkal több! 4. Legyen a szentmise a vasárnap csúcspontja! Szentmise nélkül nincs igazi vasárnap, mert az csak a feltámadt Krisztus dicsôségétôl nyerhet fényt. Itt árad az új élet éltetô vize, amelybôl merítenünk kell. Ezért nincs semmi értelme a pusztán KÖTELEZÔ szentmise-HALLGATÁSNAK! Menjünk oda örömmel és hagyjuk a krisztusi öröm szikráját szívünkben fellobbanni. Szép, ha a család együtt megy misére és utána családi körben még a prédikációról is elbeszélgetnek. Szenteljünk erre idôt, és vigyünk át a szentmisébôl a hétköznapokra valamit. 5. Ne kritizáljunk! A vasárnap azt jelenti, hogy Isten elfogad bennünket. Jó lehet a kritika hét közben, de vasárnap le kellene mondanunk a zsörtölôdésrôl, megszólásról és a folytonos elégedetlenségrôl... 6. Szakítsunk idôt barátságra és csendre! Hagyjuk el hétköznapi teendôinket és minden érdek nélkül legyünk egymás javára! Legyen az idô az egyik legszebb vasárnapi ajándék, amelyet közös beszélgetéssel, játékkal, zenéléssel vagy sétával is eltölthetünk. Jusson idônk vasárnap olvasásra, csendre, elmélkedésre... 7. Gyakoroljuk a vendégszeretetet! Jó egymást elfogadni, úgy, amint Isten is elfogadott bennünket. Baráti összejöveteleken általában jól érezzük magunkat, örvendünk egymásnak, az életnek, az igazi életnek. Adja Isten, hogy magyar testvéreim megértsék az Úr napja megszentelésének fontosságát és ezáltal örömük és életük teljes legyen. (1985. szeptember 25.) ======================================================================== Itt született Betlehem fôterén erôdítményhez hasonló monumentális bazilika áll. Nagy Konstantin császár idejébôl való, a 4. századból. Fôkapuját idôközben befalazták, de meghagytak belôle egy kis alacsony nyílást, így csak kétrét hajolva lehet azon áthaladni. A bazilika belsejét hatalmas oszlopok díszítik. A látogatókat ezek alig érdeklik. Ôk mást keresnek. A szentély jobb oldalán lévô lépcsôk felé igyekeznek, onnan hamarosan a szentély alatti barlangba jutnak. Itt elôbb sok függômécses, majd ékes kis márványoltár ragadja meg a látogatók figyelmét. De a fürkészô pillantások csakhamar az oltár márványtalapzatába rögzített, ezüstbôl készült csillag latin nyelvű feliratára szegzôdnek, amelyet egyszer csak valaki a megilletôdött csendben olvasni kezd: Hic de Virgine Maria Jesus Christus natus est -- azaz: Itt született Szűz Máriától Jézus Krisztus. A hírre sokan elméláznak, mások összerezzennek vagy térdre hullanak, mert érzik, hogy itt egykor Isten valóban meglátogatta az ô népét. Mindenesetre, aki egyszer már Betlehemben járt, nehezen fogja azt elfelejteni. Mert sehol a világon nem érezheti az ember jobban, mint ott, hogy Jézus Krisztus születése nem mese, nem kitalált rege, hanem történelmi tény. Itt az ember felismeri, hogy a kereszténységnek szoros kapcsolata van a történelemmel, mert a lábunk alatt érezzük ugyanazt a talajt, amelyen Jézus is járt. Ô itt járt, és ezt nemcsak a keresztény, de a nem-keresztény hagyományok is éppen úgy bizonyítják, mint a korabeli történelmi tudósítások és leírások, a legújabb kori ásatások vagy leletek. Akinek nem elég az evangéliumok beszámolója, azoknak elmondható, hogy már az elsô század elején Jusztin beszámol arról, hogy Jézus ebben a betlehemi barlangban született (Dialogus, 78). A 2. sz. elején Origenesz helyszíni utazásai és kutató munkája eredményeként szűri le: ,,Ha valaki Jézus Betlehemben való születésének tényéhez Mikeás jövendölésén és Jézus tanítványainak az evangéliumokban megírt történetén kívül még más bizonyítékokat is akar, az tudja meg, hogy a születésrôl szóló evangéliumi történettel összhangban megmutatjuk neki a betlehemi barlangot, ahol született és a barlangban lévô jászlat: ebben feküdt és itt takarták pólyába. A környéken mindenki tudja, amit itt mutatnak. A pogányok ismételten elmondják az érdeklôdôknek, hogy az említett barlangban egy bizonyos Jézus született, akit a keresztények tisztelnek és imádnak'' (Contra Cels. I., 51). Ezekbôl láthatjuk, hogy kereszténységünk élô történelem: Isten története az emberrel. Kívánom, hogy ez a történelem a mi életünkben is megvalósuljon. Így karácsonykor sokan megérzik majd közöttünk Isten közellétét, kevesebb lesz a magányos és veszekedô ember, az erôszak és durvaság, otthonunkba betér a szeretet és a béke. (1985. december 21.) ======================================================================== Ma is él Karl Rahner, századunk egyik legnagyobb teológusa szerint ,,a Föld telhetetlen szívű embereket szül''. Ez így igaz is, mert születésünk pillanatától epeszt bennünket a vágy: szeretnénk boldogok lenni, szeretnénk, ha szeretnének és megértenének bennünket, ha szerencsében és jólétben részesülnénk. És mivé lesznek álmaink? -- Környezetünk addig nevel és idomít bennünket, míg feladjuk telhetetlen sóvárgásunkat és kevesebbel is beérjük: a mindennapok kis örömeivel, egy kis nyugalommal... békével... Szívünk azonban így sem lesz nyugodt és nem elégszik meg a szürke hétköznapok elcsent kis ,,virágaival''. Tovább lázong és vágyódik reményeink beteljesedéséért. Sokan ezt pályafutásuk sikerétôl, az élvezetektôl és nem ritkán szexuális kalandoktól remélik. Az emberi szívet azonban ezek sem képesek maradéktalanul kielégíteni. Ezért sokan nemtörôdömségbe temetkeznek vagy bágyadtan bandukolnak a síri enyészet felé. Nem így az igaz keresztény! Hite azt mondja, hogy az Isten az embert életre, teljes életre teremtette. Ugyanakkor azt is vallja, hogy világunkban nem az enyészeté az utolsó szó, hanem a Krisztusban kibontakozó örök életé. Ez az Istenbe vetett hit képessé teszi ôt arra, hogy telhetetlen szíve vágyainak beteljesedését a sír felett diadalmaskodó Krisztustól várja. Mert nem a síré az utolsó szó: Krisztus ugyanis föltámadt, nincs itt (Mk 16, 6). Ô meghalt, de mégis él: Tamás még sebeit is megérinthette! De kívüle még nagyon sokan mások is megtapasztalhatták, hogy Jézus halála után valóban él. Így mindazok, akik vele tartanak, élni fognak: ,,Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen'' (Jn 3, 16). Isten telhetetlen szívet adott nekünk. Ezzel azt akarta, hogy ne elégedjünk meg csábos világunk cseppnyi kis örömeivel, mert ezek csak elôlegei és elôképei az igazi, örök boldogságnak, amelyet csak a Jézus Krisztussal való bensôséges és végleges közösség képes megteremteni. Dietrich Bonhoeffer kivégzése elôtt ezeket a szavakat rótta börtöncellája falára: ,,Aki megértette húsvét titkát, az nem eshet kétségbe''. Ha már most ,,allelujás'' húsvéti ünnepeket kívánok, akkor erre a szilárd meggyôzôdésre utalok. Aki ismeri húsvét titkát, az megérti, hogy az élet mindennél erôsebb: ,,Meghalván az Élet, a halálon Úr lett''! (1986. március 15.) ======================================================================== Párbeszéd Istennel Keresztény életünk nélkülözhetetlen kelléke az imádság. Ez azt jelenti, hogy nem nevezheti magát igazi kereszténynek, aki nem imádkozik. Hinni ugyanis sokkal többet jelent, mint egyszerűen valamilyen igazságot elfogadni, vagy egy múltbeli eseményt valónak tartani. A hit Istennel való kapcsolat, élet. Az imában is ez jut kifejezésre. Ezért továbbra is az ima legszebb meghatározása: beszélgetés Istennel. Hitünk legôsibb dokumentuma a Szentírás nemcsak történetek gyűjteménye, hanem valóságos imádságos könyv is, sôt sok tekintetben imádság. A zsoltárokban Isten elé terjesztett kérések, dicsôítések és hálaadások jutnak kifejezésre. Jézus Krisztus pedig az imádság embere és tanítója. Az evangéliumok beszámolnak róla, hogy ô maga is keresett egy-egy csendes helyet, ahol aztán atyjával beszélgetett. Így Jézus követôi sem élhetnek imádság nélkül. Hiszen Jézus figyelmeztet bennünket: ,,Szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni'' (Lk 18, 1). Közismert, hogy sok embernek problémái vannak az imával. Kifogásolják, hogy az imádság menekülés a felelôsség elôl, amolyan álmodozás, önámítás. A keresztény imának mindezekhez semmi köze. Nem lehet menekülés a valóság elôl. Ellenkezôleg: a látszat és önámítás leleplezése. Aki ôszintén imádkozik, meztelenül áll Isten elé és nem hazudik. Aki helyesen imádkozik, kész kell legyen önmaga elfogadására és így Isten elôtt nincs már többé szüksége látszatra. Az ilyen imádkozó feltétlenül megbízhat Istenben, mert Ô azt akarja, hogy életünk teljes legyen. Éppen ezért a keresztény imádság -- ha valóban az -- nem hasztalan. Eredménye mindenképpen egy kiválóbb élet. Az imádságra vonatkozóan csak kevés elôírást találunk, mert ahány ember, annyi féle. Jézus csak a ,,pogányok szószátyárkodását'' kifogásolja (Mt 6, 7), egy-egy ima külsôséges felmondását. Az imádság ôsi formája és iskolája a Miatyánk. Benne foglaltatik az ember minden imája. Végül, aki imádkozik, Istennel társalogva jut el a vele folytatott örök párbeszédhez. (1986. szeptember 21.) ======================================================================== Elsôsorban Ôt keressétek Adventben telve vagyunk lázas készülôdésekkel. Jön az ünnep: elôtte be kell vásárolnunk, elô kell készítenünk az ajándékokat, gondoskodnunk kell arról, hogy legyen mit enni-inni a karácsonyi szünidô alatt. Ezzel szemben az adventnek egészen más a rendeltetése. Arra hivatott, hogy rohanó és zajos életünkben egy kis nyugalmat, csendet teremtsen, hogy ráirányítsa figyelmünket Jézus Krisztusra és tanítására, hogy hitének fényében újra megkérdezzük magunktól: miért ez a nyugtalan hajsza, azaz honnan, hová és miért? Napjaink adventje nemhogy e kérdések megválaszolására, de még csak felvetésére sem enged elégséges idôt. Amerre csak járunk, nyugtalan és ideges emberekkel találkozunk. A nyugodt, békés, imádságos adventi áhítatból környezetünkben semmit sem találunk. Pedig már az adventi várakozás idején is éreznünk kellene a remélt karácsonyi örömök elôízét. Ennek legkisebb nyomát sem leljük, mert -- és ezt hittel vallom -- legtöbbször figyelmen kívül hagyjuk Karácsony egyik nagyon lényeges tanítását, amely szerint elôbb Istennek kell megadni a dicsôséget, és csak azután tölti be béke s öröm a lelkünket: ,,Dicsôség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek'' (Lk 2, 14)! Mi azonban ezt fordítva tesszük: elôször önmagunkra gondolunk, Isten nélkül magunk akarjuk kicsikarni boldogságunkat és ezért elsôsorban a földi kincsekben leljük örömünket, a nagy áruházak és élelmiszerüzletek szemkápráztató cikkeiben. Pedig hogy igyekezett Krisztus Urunk a szívünkre kötni: ,,Ti keressétek elsôsorban Isten országát és annak igazságát, és ezeket is mind megkapjátok'' (Mt 6, 33). Missziónk azon fáradozik, hogy ezt a krisztusi tanítást az idegenbe szakadt magyar testvérekkel is megérttesse és általa hozzájáruljon igazi boldogságunkhoz. Mert hit nélkül nincs üdvösség, azaz sem igazi öröm, sem igazi boldogság (vö. Jn 20, 31). Ezt a magyar testvérek közül sokan értik, keresztény közösségi életünkben részt vállalnak és így missziónkon hamarosan otthonra találnak, elsôsorban a vasárnapi szentmiséken s a házunkban tevékenykedô különféle csoportokban. Örömmel tapasztaljuk, hogy körünkben egyre jobban fokozódik az összetartás, egymás kölcsönös megbecsülése és támogatása. Sokan hatalmas erôfeszítéssel dolgoznak, hogy gyermekeinknek, fiataljainknak, a felnôttek minden korosztályának és érdeklôdési körének, a lehetôségekhez mérten, néhány örömteli órát szerezzenek. Az ô munkájuk révén nemcsak templomi istentiszteleteink szépsége gazdagodott -- ehhez elsôsorban az énekkar, ministránsok, asszisztálók és a lektorok járultak hozzá --, hanem a missziónkon működô csoportok, mint például a cserkészek, táncosok, ,,komámasszonyok'', értelmiségiek, szeniorok, újmenekültek és az egyházközségi képviselôk tevékenysége is. Egyházközségi életünk sok-sok önzetlen, lelkes és tevékeny tagját ezúton is külön köszöntöm. Köszönöm szíves közreműködésüket és Isten fizesse meg a vezetôk áldozatos és kitartó munkáját. Kívánom, hogy missziónkon továbbra is erôsödjék az összetartó szeretet és abban mindenki otthonra találjon. (1986. december 12.) ======================================================================== Köztünk jár ÉRTESÍTÔnk címoldalára a híres torinoi lepel Krisztus-arcképét másoltuk, mert úgy véltük, hogy ez a titokzatos módon keletkezett lenyomat hitbeli megerôsödésünkre szolgálhat a nagyböjti és húsvéti szent idôben. Jézus Krisztusra, a fölséges Isten képmására irányítja tekintetünket. Ami Torinóban kép, Pálnál dicshimnusz: ,,Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ô a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsôszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtett. Ô elôbb van mindennél, és minden benne áll fenn'' (Kol 1, 14--17). A nagyhéti liturgia drámai cselekményeinek idején, a feltámadás szertartásának éjszakáján, húsvét örömünnepén ismét csak Ô kopogtat szívünk ajtaján. ÉRTESÍTÔnk is ezt teszi az Ô nevében. Gyöngéden és halkan hívogat a Krisztussal való találkozásra. ,,Ezért mint a Szentlélek mondja: Ma..., ha meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor tettétek'' (Zsid 3, 7 illetve 15). Talán honfitársaink között is vannak néhányan, akik már annak idején Münchenben éltek és még jól emlékeznek Rupert Mayer atyára. Nemrégen itt élt még közöttünk, utcáinkat, tereinket és házainkat járta. De világvárosunk zaja és csillogása, sôt még az üldöztetések és szenvedések ellenére is meghallotta és készséggel követte az Úr hívó szavát. Ma pedig elérkezett az idô, amikor az Úr felmagasztalja hűséges szolgáját. Ezt jelzi II. János Pál látogatása Münchenben. 1987. május 3-án 10.45- kor pápai szentmisét mutat be az Olympia Stadionban. Ekkor boldoggá avatja azt a hű, derék és okos férfiút, akinek egész élete istendicséret volt az Úr és embertársai szolgálatában. Az ünnepségrôl a televízió egyenes adásban közvetít. De nem kell ahhoz Rupert Mayerhez hasonló szentéletű hôssé válnunk, hogy mi is meghallhassuk és követhessük az Urat. Errôl tanúskodik a Bajor Televízió harminc részes általában csütörtök estenként 20.45-kor sugárzott Credo című műsora is. Ebben kortársaink, olykor szomszédaink egyszerű, de ugyanakkor mégis nagyszerű mindennapi krisztusi tanúságtételérôl értesülhetünk. Hitbeli fejlôdésük érdekében szíves figyelmükbe ajánlom a műsort. Krisztus titokzatos arcát nemcsak a torinoi leplen fedezhetjük fel, hanem templomi istentiszteleteink cselekményeiben, embertársaink magatartásában vagy a televízió értékes műsoraiban is. Az élô Krisztus közöttünk jár, csak fel kell ismernünk vonásait. Tekintete rajtam is pihen. Válaszomat várja... (1987. április 3.) ======================================================================== Otthonunk az Egyház Oda a nyár. Oda a szabadság. Megkezdôdött a tanév. Folytatódik a munka. Missziónkon újra pezsdül az élet. Irodánkban már hetek óta égnek a telefondrótok. Készülnek a tervek. Elvállalod-e? Jöttök-e? Mikor küldöd az idôpontokat, hogy egyeztethessük azokat? Mit csináljunk? Hogyan csináljuk, hogy jobban megfeleljünk annak a küldetésnek, amelyre papjaitok Krisztus Urunktól eredô hivatásuk tudatában már a II. Világháború törmelékei között is vállalkoztak? Azóta sok minden megváltozott. Akkor a jelszó: talpra állni! Ma ennél több! A kilátogatóknak, a magyar vendégmunkásoknak -- otthonról vagy a szomszédságból -- de fôleg az idegenben gyökeret verô '45-ös, '56-os és a többi folyamatos évjáratok hazánkfiainak hont, otthont kell teremtenünk az Anyaszentegyház kebelén. Egykor jövevények voltunk, idegenek, ma csak rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e egyházmegyénk testvéri közösségében a felajánlott polgárjogot és megvalósítjuk azt az egyházi közösséget, amely ,,Krisztusban mintegy szakramentuma, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensôséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének'' (LG 1). Régen is mondották: az Egyház a népek otthona. Mi ezt most meg is tapasztalhatjuk: az idegenbe szakadt ember igazi otthona az egyház. Jövôre már tíz éve, hogy egyházmegyénk akkori fôpásztora, Joseph Ratzinger -- jelenleg a római Hittani Kongregáció bíboros-prefektusa -- hivatalos jogi alapot teremtett missziónk önálló apostoli tevékenységének. Ez azt jelenti, hogy olyan önálló egyházi közösséget kell létrehoznunk, amelynek munkája révén az idegenbe szakadt magyar úgy érezheti magát az istentiszteleten, a szentségek kiszolgáltatásánál, az igehirdetés alatt, a szeretetszolgálat és a közösségi szellemet erôsítô egyházi rendezvények terén, mintha csak hazája földjén, édes otthonában élne. Ez nem nosztalgia, egyházi valóság, amelynek kibontakoztatásához továbbra is három egymást kiegészítô vonalon keresem a segítséget: az evangelizáció, a diákónia és a ,,communio'' fokozásában. Az evangelizációt fôleg az istentiszteletek gyönyörű ,,isteni színjátékká'' tételében szeretném elérni. Ezért továbbra is jelentôs felelôsség hárul a ministránsokra, lektorokra, az énekkarra, amely állandóan keresi a csatlakozni kívánó új énekeseket. De nem idegenkednék egy fúvószenekar létrehozásától sem! Még helyet is biztosítanék a próbák számára! A diákónia szeretetszolgálatot jelent. A beteglátogatástól kezdve a kis adományokon, a tolmácsolásokon és ügyintézéseken keresztül, egészen a Szeniorok Klubjáig és a Katakomba Klubig, már eddig is sok minden történt. De a jótékonykodó rendezvények és a karitatív tevékenységek terén még lenne tennivaló bôven. A ,,communio'' közösséget jelent, amelyben ki-ki a szolidaritás, az egymás kölcsönös kisegítése és megsegítése elve alapján keresi a másik barátságát a továbbképzés, a szórakozás vagy csak egyszerűen a testvéri együttlét kedvéért. A meghitt közösség melegét még a felnôtteknél is jobban sóvárogják a gyerekek és fiatalok. Ezért idén a cserkészet mellett fokozottabb körültekintéssel és hatékonyabban szeretnénk az úgynevezett Hétvégi Magyar Iskola óráit és a tánccsoportokat is támogatni. A cserkészek szombat délutáni foglalkozása elôtt két órával, az elôzôktôl eltérôen, 13.00--15.00 óráig magyar nyelvoktatást és keresztény nevelést tartunk az óvodás és iskolás gyerekeknek, de a nagyobbak részére akár nyelvművelô irodalmi köröket is létrehívunk, ha ezt igénylik. A táncosok három csoportban is elsajátíthatják az ügyes tánclépéseket: az aprók Héjja Noémi vezetésével minden szerdán 17.30-- 19.00-ig, a serdülôk minden pénteken 17.30--19.00-ig, a Regösök is minden pénteken, de 19.00--22.00-ig. Az iskolai szünnapok, természetesen, nálunk is azok. Mindhárom csoportba örömmel várjuk a fiatalok jelentkezését. Az új bevándorlók részére nyelvtanfolyamokat indítunk. A beilleszkedés megkönnyítése érdekében október 1-tôl német nyelvet tanítunk kezdôknek minden kedden és csütörtökön 15.00--17.00-ig, a kivándorlásra várakozóknak pedig angolt, minden szerdán és pénteken 15.00--17.00-ig. Kedves Magyar Testvérek! Ez a gyönyörű apostoli munka sem megy az Önök erkölcsi támogatása nélkül. Kérem, segítsék missziónk egyházközségi életét, hogy általa idegenbe szakadt magyarságunk hontalansága ellenére is hont találjon. Hitünk és erkölcsös életünk révén legyünk népünk büszkesége! Így joggal remélhetjük, hogy környezetünk elismerését és megbecsülését is kiérdemeljük. (1987. szeptember 15.) ======================================================================== Közös küldetésben II. János Pál pápa 1987. november 13-án latin nyelven köszöntötte az ,,ad limina'' látogatás alkalmából Rómában tartózkodó magyarországi püspököket. Beszédében a pápa olyan lelkipásztori kérdésekre is kitért, amelyek nemcsak az otthoni egyházi élettel függnek össze, hanem az egész világegyház sorsával is. Így kijelentéseit az idegenbe szakadt magyar katolikusok közösségi életére is vonatkoztathatjuk és értékes útmutatásokat olvashatunk ki belôlük missziónk jövôjét illetôen. A pápa megerôsíti azt a lelkipásztori törekvést, amely egyre inkább hangsúlyozza a papok és világiak közös felelôsségét az egyházak és egyházi közösségek krisztusi küldetésének megvalósításában: ,,Mégis az egyháznak, amely 'különféle ízületekbôl' felépült test, számos, a szeretetben együttműködô tagra van szüksége (Ef 4, 16). Valójában napról-napra növekszik -- fôleg a II. Vatikáni Zsinat után -- azoknak a száma, akik a lelkipásztorokkal együttműködnek. Kell, hogy Isten népe saját soraiból tudjon felmutatni olyan apostolokat, akik a papszentelés szentségében részesültek -- csak a keresztség és a bérmálás szentségében, családi otthonaikban élnek, az emberi társadalomban polgári foglalkozást folytatnak, mégis az Úr szôlôjében munkálkodni akarnak. Ezek a világi hívek azok a testvéreink, akik egyrészt várják, hogy tôlünk tanulják meg az igazi evangéliumot és elvezessük ôket Isten országába, másrészt munkatársaink, akik a maguk módján velünk együtt hozzájárulnak Krisztus Testének építéséhez''. Következésképpen a helyi egyházak a jövôben nem lehetnek többé csupán benzinkúthoz hasonló lelki töltôállomások vagy anyagi ,,rövidzárlatok'' és ,,defektek'' állandóan nyitva tartott javítóműhelyei, ahol csak úgy futtában igénybe vesszük a szolgáltatásokat s aztán továbbállunk. Nem! A helyi egyházak közösségek és mintájukra missziónk is egyházi közösség! Küldetése krisztusi és apostoli! Minden megkeresztelt ember közös ügye! Közösségteremtô munkánkból már eddig is sokan kivették részüket. Ôk, és sokan általuk, missziónkon otthonra találtak és az anyaszentegyház kebelén megérezték az isteni szeretet melegét. Közreműködésüket ezúttal is hálásan köszönöm. Hiszem, hogy nevüket a Mindenható Isten is számon tartja. Az eddig távolmaradókat pedig csak bátorítani tudom. Álljunk fel bátran a duruzsoló cserépkályha melletti karosszékbôl és csatlakozzunk azokhoz, akik missziónk közösségében ôszinte odaadással és lelkesen küzdenek a nagy krisztusi kaland sikeres kimeneteléért, Isten országának megvalósításáért a Földön. A még elôttünk álló, gondokkal és teendôkkel zsúfolt adventi idôre kívánom, hogy a lázas karácsonyi készülôdés mellett megtalálják a lelki nyugalom Istenhez emelô és békét árasztó csendes óráit. (1987. december 8.) ======================================================================== István öröksége Országalapító királyunk és elsô világi apostolunk halálának 950. évfordulójára emlékezünk, Szent Istvánra, Krisztus egyházának megszervezôjére és kibontakoztatójára Magyarországon. Missziónk több jubileumi rendezvényéhez hasonlóan ezzel az ünnepi kiadványával is elsôsorban Szent István keresztény szellemi hagyatékára szeretné irányítani a figyelmet. Napjaink eszmei zűrzavarában és az elvilágiasodásnak ebben a korszakában különösen is szükségünk van olyan erôs, szilárd meggyôzôdésű, buzgó apostoli lelkületű, világító keresztény jellemekre és elragadó egyéniségekre, akik újra magasba emelik Krisztus evangéliumát és megmutatják az üdvösség útját. Szent István királyunk ilyen üstökösként ragyog a magyarság történelmének csillagos egén, és ma is arra inti népét, hogy Krisztus Urunk szellemével keresse biztos fennmaradását, jólétét és boldogságát. Gazdag a nép, melynek Istene van, mert Ôbenne mindent megtalálhat. Okos ember, aki sziklára építi házát, ostoba, ki víz szélén homokra rak alapot (vö. Mt 7, 24--27). Ezt István is tudta, és ezért Isten kezébe tette Vele teremtett művét, a hitre, a kereszténység szellemére alapozta országát, szétverhetetlen sziklára. Ezzel nemcsak igazi és elidegeníthetetlen hazát, de olyan bölcs szellemi örökséget is hagyott hátra, amely a kereszténység harmadik évezredében is népünk jólétének megingathatatlan alapja és kiapadhatatlan forrása. Mi itt Münchenben és környékén rögtön letelepedésünk után a II. világháborút követôen szerencsétlenségünkben is olyan szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy az Anyaszentegyház kebelén mindmáig zavartalanul ápolhattuk Szent István Krisztus Urunk evangéliumából táplálkozó szellemi hagyatékát. Már a nagy világégés romjai között létrehozhattuk azt a katolikus magyar központot, amelyet éppen 10 évvel ezelôtt Joseph Ratzinger, egyházmegyénk akkori fôpásztora és jelenleg a római Hittani Kongregáció bíboros prefektusa alapítólevelével plébániai rendeltetésű önálló egyházi közösség rangjára emelt ,,Magyar Katolikus Misszió'' néven. Ezzel jelezte, hogy az egyházban nem vagyunk idegenek, szabadon szervezkedhetünk és működhetünk hűen ápolva sajátos szokásainkat és hagyományainkat, anyanyelvünkön dicsérhetjük az Istent. Így hazánk meghitt világában érezhetjük magunkat istentiszteleteinken és a szentségek kiszolgáltatásánál, az igehirdetés alatt és a karitatív munka terén, de nemzeti és népi összejöveteleinken is, és megtapasztalhatjuk, hogy az idegenbe szakadt ember igazi otthona valóban az egyház, a népek otthona. István király az egyetlen szilárd szegletkôre alapozta országát: Jézus Krisztusra. A római pápa és a helyi püspök vezetése mellett Krisztusra épül missziónk egyházközségi élete is üdvösségünk szolgálatára. (1988. március 1.) ======================================================================== Utat mutat Ebben az évben, halálának 950. évfordulóján emlékezünk országalapító királyunkra és legnagyobb világi apostolunkra, Szent Istvánra, Krisztus egyházának megszervezôjére magyar hazánk földjén. Az elmúlt hónapok során müncheni magyar katolikus egyházi közösségünk az egyetemes magyarsággal a nemzeti összetartozás jegyében azon fáradozott, hogy Szent István elsô királyunk szellemi örökségére irányítsa figyelmünket. Jubileumi rendezvényeink elsôsorban személyes megújulásunkat akarták szolgálni: a tavaszi négynapos népmisszió, az ifjúság beierbachi lelkigyakorlata, de a bambergi, a Maria Eich-i és a passaui zarándoklatok is. A sorozatot az október elején esedékes római zarándoklattal folytatjuk. A személyes lelki megújulás mellett a közösségi szellem és az egyházközösségi öntudat elmélyítése is szerepelt jubileumi évünk célkitűzései között. Rá akartunk mutatni arra, hogy az idegenbe szakadt ember igazi otthona az egyház. Ezért krisztusi munkájának támogatása közérdek. Éreztetni kívántuk, hogy az egyházban nem vagyunk jövevények és idegenek, mert az egyházban mindig és mindenütt otthonra találhatunk, a római pápa és a helyi püspök oltalma alatt szabadon szervezkedhetünk, hűen ápolhatjuk anyanyelvünket, sajátos szokásainkat és hagyományainkat, magyarul dicsérhetjük Istent anélkül, hogy megfeledkeznénk tisztességes és becsületes állampolgárként élni befogadó országunk és új hazánk területén. Szent István örökségéhez és óhazánkhoz való ragaszkodásunk egyáltalán nem gátol bennünket a népek közötti barátság és testvériség ápolásában. Szent István európai távlatú keresztény szellemiségének megfelelôen ebben a jubileumi esztendôben különösen is igyekeztünk elkerülni a gettóba vonulás, a magába zárkózás, az elszigetelôdés veszélyét. A passaui zarándoklat idején felelevenítettük az ezeréves magyar- bajor barátságot, Boldog Gizellára, elsô királynénkra és fáradhatatlan buzgóságú apostolnônkre emlékeztünk, ugyanakkor testvérként öleltük át egymást a hazai zarándokokkal, a müncheni Kapisztrán Szent János Plébánia közösségével pedig német-magyar-latin szentmisén fejeztük ki együvé tartozásunkat bajor barátainkkal. Egy országban élünk velük, egy a városunk, ugyanazon egyházmegyéhez tartozunk és egy a püspökünk. Még ha különbözô nyelven is szólunk, de ugyanazt a nyelvet beszéljük mindannyian: az országhatárokon, a nemzeti és faji sorompókon túl is érthetô krisztusi hit és szeretet nyelvét, amelyre minket, magyarokat, maga Szent István tanított és tanít mind a mai napig. Szent István nem halt meg halálában! Lelkében és örökségében ma is él és működik mindenütt, ahol csak magyarok élnek a földön és eszméit képviselik. Szent Jobbja kereszténységünk 3. évezredének küszöbén is biztosan utat mutat korunk szellemi zűrzavarában nem csak Szent István feldarabolt országában, olykor félrevezetett és hitétôl megfosztott népének -- bárhol is éljen a földön -- hanem minden jóakaratú embernek is. Eszméi ma is hozzájárulnak a béke és egyetértés kibontakozásához, az egységes és az új keresztény Európa megteremtéséhez, a népek szabadságához és jólétéhez. Miként egykor Mózes a Sinai hegy magaslatán, az ezeréves távlatból is óva inti népét: ,,Halld hát, te, hívô magyar nép! Az Úr a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat Istenedet szíved, lelked mélyébôl, minden erôddel... Vigyázz, szabd hozzá tetteidet, hogy jól menjen sorod!'' (vö. 5 Móz 6, 3--9). A mi feladatunk ma az, hogy meghalljuk mennydörgô hangját, újra felfedezzük és magunkévá tegyük azokat az értékeket valamint krisztusi elveket, amelyek ezer éven át éltették népünket Európában a nyugati kereszténység valamint kultúra közösségében, és amelyek tapasztalatunk szerint minden idôben jólétünk, boldogságunk és üdvösségünk kiapadhatatlan forrását képezték. Szent István Krisztusra mutat. Krisztus útja pedig a jólétbe és az örök boldogságba vezet. (1988. szeptember 8.) ======================================================================== Jelentôs fordulat Magyar egyházi közösségünk megelégedéssel tekint vissza a végéhez közeledô szentistváni év gazdag és színes eseményeire Münchenben. Rendezvényeinkrôl folyamatosan beszámoltunk, és azok nagy népszerűségnek örvendtek. Sokan látogatták ünnepi megemlékezéseinket, néhányan az elôkészületi munkálatokból is kivették részüket és a műsorokban is lelkesen közreműködtek. Dicséret illeti ôket. Nemcsak a magam, de hívô egyházi közösségünk nevében is minden szíves és áldozatkész közreműködônek szeretetteljes és hálás köszönetünket tolmácsolom. Isten fizesse meg minden fáradozásukat. Az ôszi egyhetes római zarándoklat a két pápai fogadással sokak szívében hagyott maradandó emléket. Legutóbbi ökumenikus imaóránk és találkozónk pedig a müncheni magyarság Szent István-évi rendezvénysorozata záró összejövetelének is tekinthetô. Ezen reformátusok és katolikusok Szent István megkeresztelt egységes népeként elsô alkalommal imádkozhatták a Miatyánk és Hiszekegy közös magyar fordításának hivatalos ökumenikus szövegét. A jubileumi év a magyarországi keresztények számára is jelentôs fordulatot hozott. Olyan távlatokat nyitott, amelyekre már régóta gondolni sem mertünk. Míg korábban az állam a társadalom peremére száműzte az egyházat, addig most megpróbálja visszahelyezni az ôt megilletô közéleti helyére. Így az otthoni kereszténység életében lélegzetelállító folyamatok mennek végbe. Az elmúlt negyven év minden - - fojtogató -- nevelôi és adminisztratív intézkedése ellenére, a pusztító ideológiát átvészelt kitartó és bátor hívek tevékeny közreműködésével, az egyház hallatlan frissességgel ébredezik és tesz tanúságot életrevalóságáról valamint töretlen krisztusi hűségérôl. A hívek meglepô bátorsággal kérnek részt az egyház krisztusi küldetésébôl: nyilvánosság elé lépnek a bázisközösségek, iskolákat és cserkészcsapatokat alapítanak, feléled a KALOT, új katolikus lapokat hoznak létre, megalakult a Márton Áron Társaság, stb. Kedves Müncheni Magyar Keresztény Testvéreim! Elmúlt a szentistváni év. Mi maradt belôle? Elmélyültünk a hitben? Öntudatosabbak lettünk? Keresztényibb keresztények, netalán derekabb magyarok? Talán többet törôdünk egyházi közösségünkkel? Tevékenyebben kivesszük részünket életében? Van még bennünk kezdeményezô szellem és kitartás? Életképesebb lett-e közösségünk, egyáltalán életrevaló-e? Teszünk-e érte valamit? Évtizedeken át vallásszabadságot és emberi jogokat követeltünk az otthoniak számára. Ôk most élnek ezekkel. Számukra nagy értékek. Vajon a mi számunkra is azok? Csak éppen nem élünk velük? Az ô szentistváni örökségüket megtépázta a majd félévszázados szibériai vihar, de szívükbôl ki nem téphette azt. Körömszakadtáig ragaszkodtak hozzá és most kibontogatják rejtegetett kincseiket. Lehetséges, hogy mi idôközben elaludtunk? Keveset merítettünk Szent István keresztény szellemi hagyatékából? Nem sokat törôdtünk általa kapott kereszténységünkkel? Istennek hála, hogy ma már Magyarországon is lehetôségek kínálkoznak elsô királyunk keresztény szellemi örökségének újrafelfedezésére és kibontakoztatására. Az otthoni keresztények öntudata és vallásossága számunkra felhívás. Az ô újólag megadatott lehetôségük a mi számunkra eddig is megvolt és országunkban minden bizonnyal ezután is megmarad. Rajtunk áll, igyekezetünkön, hogy mit kezdünk vele. Egyházi közösségünk mindenesetre továbbra is Szent Istvánnak a krisztusi evangéliumból táplálkozó szellemi örökségének kibontakoztatásán fáradozik. Szeretettel várja minden jóakaratú ember tevékeny részvételét és közreműködését egyházközségi életünkben. (1988. december 8.) ======================================================================== Kibékülés Istennel Húshagyó keddel befejezôdtek a farsangi mulatozások, elhalkultak a zenekarok, és elnéptelenedtek a báltermek. Másnap, hamvazószerdán megkondultak a harangok, komoran búgtak az orgonák és hamvazkodásra siettek a jámbor halandók. Sokhelyütt megteltek a templomok. A papok a hívek fejére szórták a hamut, s közben idézték az egyház intelmét: ,,Emlékezzél, ember, mert porból vagy és porrá leszel! Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!'' Sokak számára megkezdôdött az évente visszatérô húsvéti elôkészület szent idôszaka, a negyvennapos nagyböjt. Mások errôl csak a televízióból értesültek. A sok dínom-dánom után nekik is feltűnt ugyan a közéleti mollra váltás, de az új idô fegyelmi rendjére már alig gondoltak. Böjti fegyelem? Létezik még ilyen? De mennyire! Íme néhány utalás. -- A nagyböjti idô hamvazószerdától nagycsütörtök estig tart. -- Elôkészületül szolgál Krisztus Urunk halálának és feltámadásának méltó megünneplésére. -- Gyónás és áldozás húsvét táján: Évente legalább egyszer, lehetôleg hamvazószerda és pünkösd között -- azaz a húsvéti idôben -- gyónjunk meg és járuljunk szentáldozáshoz. A vasárnapi szentmiséken pedig látható formában, részvételünkkel is fejezzük ki az egyház közösségéhez való tartozásunkat. A bűnbánat szentségében, ha megbánjuk és ôszintén megvalljuk bűneinket, Isten nevében bocsánatot nyerünk, kibékülünk égi Atyánkkal és az egyházzal. Ezért rendszeresen meg kell vizsgálnunk lekiismeretünket. Fel kell tennünk a kérdést: vajon tudva és akarva vétkeztünk-e valamilyen súlyos és fontos dologban; vétkeztünk-e az Isten és az egyház ellen, önmagunkkal és embertársainkkal szemben? Aki közülünk súlyos bűn tudatában él, bánja meg azt azonnal, gyónja meg hamarosan, de legalább egy éven belül húsvét táján. Mindezeken túl, erônkhöz képest helyre kell hoznunk, és jóvá kell tennünk az általunk okozott károkat. A gyakori szentgyónást a bűnbánati szellem és a lelki megújulás érdekében azoknak is ajánlja az egyház, akik nem követtek el súlyos bűnt, és csak bocsánatos bűnökkel, azaz kisebb vétkekkel vádolhatják magukat. A gyakori gyónás a megigazuláson túl fejleszti az önismeretet és a lelki érettséget. -- Pénteki áldozat és szigorú böjt: a péntekek bűnbánati napok Jézus halálának az emlékére. Tizennégy éves kortól a pénteki áldozat kötelezô. Ennek az egyházi parancsnak eleget tehetünk imádsággal, alamizsnálkodással, önmegtagadással, böjttel vagy a szeretet többi gyakorlatával. -- Szigorú böjt évente csak kétszer van: hamvazószerdán és nagypénteken. Ezeken a napokon a vallásos hívôk, akik 18. életévüket betöltötték és még nem kezdték meg a 60. életévüket, húst vagy húsfélét nem ehetnek és csak egyszer lakhatnak jól, de két esetben még fogyaszthatnak kevés ételt. -- Szent Atanáz (295--373) szerint: ,,A böjt gyógyítja a betegségeket, kiszárítja a szervezetbôl a fölösleges nedveket, kiűzi a gonosz szellemeket, elriasztja a rossz gondolatokat, megvilágosítja az értelmet, megtisztítja a szívet, megszenteli a testet és végül Isten trónjához vezérli az embert''. Szívbôl kívánom, hogy komoly nagyböjti lelki elôkészület után testben- lélekben megújulva vidám lelkendezéssel együtt ünnepelhessük Urunk Feltámadását. (1989. március 8.) ======================================================================== Püspökségünk 1250 éves Idén ünnepeljük püspökségünk alapításának 1250. évfordulóját, a mi püspökségünkét, amelyhez tartozunk és amelyet évek óta már a jog szerint is magunkénak vallhatunk. Kijelentésünk alapjául szolgál az Anyaszentegyház általános és nemzetek fölötti jellege, a Német Püspöki Kar ismételten közzétett és továbbfejlesztett rendelkezései, de fôleg az Egyházi Törvénykönyv 369. kánonja: ,,Az egyházmegye Isten népének egy része, mely a püspökre van bízva, hogy a papság közreműködésével lelkileg gondozza, hogy így pásztorához tartozva és általa az evangélium és az eucharisztia révén a Szentlélekben összegyűjtve részegyházat alkosson, melyben valóban jelen van és működik Krisztus egy, szent, katolikus és apostoli egyháza''. Így helyi püspökünk jogosan gondoskodik rólunk, és egyházmegyéje lelki otthonunk. Ezért nemcsak meggondolatlanul vagy színleg, mások tetszését keresve nevezhetjük a München-Freising-i Érsekséget a mi püspökségünknek, hanem valóban és igazán, a jog szerint is. Közel fél évszázada lakunk egyházmegyénk területén: néhányan csak idôleges és korlátozott tartózkodási engedéllyel, mint a turisták és általában a vendégmunkások Jugoszláviából és Magyarországról; mások bizonytalan idôre és hivatalosan megtűrve, mint a kivándorlásra és menedékre várakozók az egész Kárpát-medencébôl; de mindezeken túl sokan ma már véglegesen és nyugati útlevéllel, mint a hontalanok és menekültek, az NSZK és más szabadvilági állampolgárok, akik közül páran most vagy többen korábban érkeztek Közép-Európa valamelyik magyar vidékérôl. Valamennyiünket összeköt a közös múlt és nyelv, sokunkat a keresztény szellem és az egyetemes krisztusi hit, amelyet a helyi püspök oltalma alatt kezdettôl fogva szabadon ápolhattunk a hívôk közösségében. Így idegenben is hamarosan otthont találtunk a mi egyházmegyénk 1250. éves közösségében. Érdemes legalább nagy vonalakban átfutnunk történetét. Püspökségünk lelki ôsatyja Szent Korbinián (+730), akinek évente november 20-án visszatérô ünnepe és díszes ereklyéje mindig sok -- fôleg fiatal -- zarándokot vonz Freisingba, a freskóiról híres, ôsi székesegyházba. Püspökségünket mégsem ô, hanem Szent Bonifác alapította a Regensburgi, Salzburgi és Passaui Egyházmegyékkel együtt és azt ezekkel egyszerre hagyta jóvá III. Gergely pápa 739-ben Bonifáchoz intézett levelének következô soraival: ,,Jól tetted, hogy a bajorok országában megszervezted az egyházat, püspököket szenteltél és négy püspökséget létesítettél''. Egyházmegyénk központja 1100 éven át Freisingban volt, az Isar-kanyar várdombján, a környék legôsibb városában. A X. században vitézlô ôseink is elkalandoztak e vidékre és sok-sok gondot okoztak egyházmegyénk egykori fôpásztorának, Szent Lambert püspöknek (937--957). Pusztítottak és romboltak, kifosztották a kolostorokat (Fraueninsel-Chiemsee, Schäftlarn). Lambert imádságos ember hírében állt. Tisztelete mindmáig tart és a környékbeli lakosság buzgón látogatja sírját a freisingi székesegyház híres kriptájában. Szilárdan tartja magát a hír, hogy a püspöki székváros egykor csak a Szent Fôpap imáinak köszönhetôen menekült meg a magyarok támadásától. A középkori fejedelemségek villongásai Freisingot sem kímélték meg a harcoktól. Súlyos károkat okozott egyházmegyénk életében a nyugati egyházszakadás és a felvilágosodás. 1803-tól 18 éven át fôpásztor nélkül maradt a nyáj, míg 1821-ben a Freisingi Püspökség örökébe nem lépett a München-Freising-i Érsekség bajor fôvárosba költözött székhelyével. Azóta 12 érsek állt már szolgálatunkra egyházmegyénk élén, köztük olyan világhírű személyiségek mint Faulhaber és Döpfner bíborosok -- ez utóbbi Mindszenty hercegprímásunk nagy tisztelôje --, vagy a legutóbbi idôkben Ratzinger bíboros (egyházmegyénk érseke 1977-tôl 1982-ig), a Hittani Kongregáció jelenlegi prefektusa Rómában és Friedrich Wetter bíboros, 1982-tôl egyházmegyénk érseke, aki Lékai bíborossal 1986. augusztus 20-án Budapesten a háború óta eltelt négy évtized után elsô ízben vitte Szent István Jobbját a Bazilika elôtti térre és osztotta áldását a szabadságot áhítozó nagyszámú tömegnek. 1980-ban és 1987-ben II. János Pál pápánk meglátogatta egyházmegyénket, ezzel kiemelve jelentôségét a világegyházban. Az ünneplô, mintegy százezres tömegben nagyszámú magyar csoportunk is ujjongó örömmel köszöntötte Szentatyánkat Münchenben és részt vett P. Rupert Mayer jezsuita atya boldoggá avatásán az Olympia- stadionban. Egyházmegyénket ma a világ legjelentôsebb püspökségei között tartják nyilván. * * * A München-Freising-i érsekség a számok tükrében 1989. március 1-én: Lakossága: 2.900.000 Katolikus: 2.150.000 Területe: 12.000 km2 Területi felosztása Lelkipásztori tartomány: 3 Esperesség: 46 Lelkipásztori központ: 755 Egyesített plébániai központ -- tervben: 182 Egyesített plébániai központ -- már létezô: 49 Templomok Plébániatemplom: 753 Filiális- és testvér-templom, kápolna: 1.368 Papok és diakónusok Világi pap: 1.190 Szerzetespap az egyházmegye szolgálatában: 217 Állandó (nôs) diakónus: 106 Szerzetesrendek Szerzetesnôvér: 4.728 Zárda: 348 Szerzetespap: 429 Szerzetestestvér: 183 Férfikolostor, rendház: 61 Világiak lelkipásztori szolgálatban és a hitoktatásban Pasztorálreferens: 136 Egyházközségi referens, lelkipásztori munkatárs és plébánián dolgozó szerzetesnôvér: 141 Gimnáziumi és reáliskolai hitoktató fôállásban: 501 Katekéta és hitoktató fôállásban a népi-, szak- és kereskedelmi iskolákban: 701 Egyháztanácsos: 10.262 Az egyházmegyei kimutatás nem tünteti fel külön az idegen nyelvű hívek és lelkigondozóik részarányát egyházmegyénk közösségében, ezzel is kifejezve, hogy egyházmegyénkben a krisztushívôk szerves egységet alkotnak még akkor is, ha különbözô nemzetiségekhez tartoznak. Az egyházjog nyomatékosan is felhívja erre a püspökök figyelmét: ,,Pásztori feladatának gyakorlása során a megyéspüspök gondoskodjék minden rábízott krisztushívôrôl, bármilyen korú, helyzetű, nemzetiségű legyen is, akár a területen lakjék az illetô, akár csak ideiglenesen tartózkodjék ott'' (383. kánon 1.). Idegenbôl származó hívei részére ezért egyházmegyénk püspökei már korábban plébániai jellegű egyházi közösségeket (missziókat) létesítettek és gondoskodtak ezek zavartalan működésérôl, a missziók lelki vezetôinek pedig meghagyták, hogy anyanyelven szervezzék és irányítsák honfitársaik lelki gondozását. Ma ez a lelki szolgálat jelentôsen hozzájárul egyházmegyénk vallásos életének elmélyítéséhez, a népek közötti barátság és testvériség fejlesztéséhez és Krisztus Urunk evangéliumának terjesztéséhez a Földön. Az érseki hivatal illetékes osztálya 1989. április 26-án ezeket az adatokat közölte kérésünkre egyházmegyénk idegen nyelvű lelkipásztorkodásáról: Külföldi katolikus egyházmegyénk területén: kb. 133.000 Katolikus misszió: 26 Nemzetiségek száma: 18 A nemzetiségek lelki gondozásában dolgozik: Világi pap: 22 Szerzetespap: 23 Állandó (nôs) diakónus: 2 Szerzetesnôvér: 15 Világi munkatársak: Hitoktató: 2 Pasztorálreferens: 1 Kisegítô lelkipásztori munkatárs: 14 Titkárnô: 12 Missziónk szívesen emlékezik püspökségünk alapításának 1250. évfordulójára és hálával gondol arra a sok-sok erkölcsi és anyagi támogatásra, amelyet fél évszázadon át fôpásztoraitól kapott. Atyai gondoskodásuk révén egyházi otthont kaptunk, amelyben minden megkötöttség nélkül, anyanyelvi alapon és szabadon szervezhetjük egyházközségi életünket és hazai nyelven gyakorolhatjuk vallásunkat, ugyanakkor híven ápolhatjuk sajátos nemzeti és népi hagyományainkat és buzgón fejleszthetjük magyar kultúránkat is. Püspökségünk még a nagy anyagi áldozatoktól sem riad vissza és már évek óta arra törekszik, hogy idôközben szűkössé vált házunknál jóval nagyobb otthonnal ajándékozza meg szépen fejlôdô magyar egyházi közösségünket. Ezért most az évforduló alkalmából a magyar hívek nevében ismételten is köszönetet mondok püspökségünk minden jótéteményéért. A jubileumi évben azonban ne csak sütkérezzünk régi dicsôségünk fényében. Wetter bíboros atyánk nagyböjti körlevelében erre nyomatékosan is kitért és az évforduló alkalmából komoly és buzgó vallásos életre szólított valamennyiünket. Erôsítsük meg hitünket és újítsuk meg a vallásos szellemet közösségünkben! ,,Hozzon mindenki legalább egy valakit magával'' -- adta ki a jelszót. Alkossunk élô szeretetközösséget Krisztusban! Missziónk nemcsak ezen Értesítônkkel támogatja bíboros atyánk jubileumi célkitűzéseit, hanem folytonosan arra törekszik, hogy müncheni magyar híveivel együtt bekapcsolódjék egyházmegyénk megújuló vallásos életébe. Sorsközösséget vállalva német keresztény testvéreinkkel osztozunk nemcsak dicsô múltjukban és a mindannyiunknak kijutó anyagi elônyökben, de velük együtt kivesszük részünket a nagyon küzdelmes és közös keresztény küldetésben: környezetünk újraevangelizálásában is. 1250. éves egyházmegyénk közösségében a német és magyar krisztushívôk közösen fáradoznak a krisztusi béke, a népek közötti testvériség és egyetértés megteremtésén. (1989. május 25.) ======================================================================== Öt év után Éppen öt éve annak, hogy szolgálatukra lehetek. Nem nagy idô. Talán még a kölcsönös megismerkedéshez sem elegendô, nem hogy olyan eleven egyházközség megteremtéséhez, amelyben céljainknak megfelelôen már mindenki Istenre talált és megtapasztalta a krisztusi szeretetközösség melegét. Mégis úgy érzem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz és sokan bekapcsolódtak missziónk közösségi életébe, sôt többen önkéntes munkájukkal is buzgón támogatják azt. Az elmúlt öt év alatt sikerült szilárd költségvetési alapot biztosítani az elkövetkezô évek munkájához. Korszerű és drága irodagépeket vásároltunk. Püspökségünk megbízásából pedig teljes létszámú lelkipásztori munkaközösség van segítségünkre. A már korábban megalakult vallásos és kultúrcsoportok mellett több kimondottan egyházi jellegű csoport keletkezett, ezek munkájának összehangolására pedig heti s negyedévi ÉRTESÍTÔ indult. Míg korábban fôleg a menekültek szociális gondozása állt missziónk tevékenységének elôterében, addig az utóbbi egy-két évben az igazi lelkipásztori feladatok megvalósítására tevôdött át a hangsúly. A korszerű lelkipásztorkodásnak megfelelô szemléletváltáson túl, ebben biztosan közrejátszottak a hazai átalakulások is. Ez év nyarára leállt a menekültek áradata. Több lett a látogató és turista, az eddigi magyar vendégmunkások serege -- Jugoszláviából -- pedig több száz magyarországi vendégdolgozóval gyarapodott. Az egyházi és világi hatóságok támogatása révén címtárunk a korábbi 2.500-zal szemben 5.000 címet tartalmaz és kb. 11.000 lelket számlál. Ez idô tájt nemcsak a hazaiak, de mi magunk is új körülmények és új feladatok elôtt állunk, még ha ezek részben nagyon is különböznek az otthoniak gondjaitól. Nekünk mindenek elôtt összetartó szilárd egyházi közösséget kell alkotnunk és fokozni kell az evangelizálást. Megvan a teljes plébániai keret, csak tôlünk függ, hogy igénybe vesszük-e és ezáltal biztosítjuk nemcsak fennmaradásunkat, de lelki gazdagodásunkat is. A hitélet elmélyítésének érdekében és II. János Pál pápánk ismételt felszólításainak megfelelôen az elkövetkezô években fôleg a családok lelki gondozására akarjuk tenni a hangsúlyt. Elôször is a felnôttek és családosok bérmálásához szeretnénk felkínálni segítségünket. Ezért sok szeretettel kérjük mindazokat a felnôtteket, az anyukákat és apukákat, akik még nem részesültek vagy a legkülönfélébb okok miatt eddig még nem részesülhettek a bérmálás szentségében, hogy a számukra legkedvezôbb idôben minél elôbb jelezzék bérmálkozási szándékukat. Az idôpontot és a bérmáló magyar püspök nevét missziónkon idôben közöljük. Ugyanakkor a szentségi házasságok megkötéséhez is szívesen felajánljuk segítségünket. Sokan élnek látszatházasságban vagy csak polgárilag kötöttek házasságot. Sok esetben az egyházi házasságnak semmi akadálya. Ôk minden nagyobb feltűnés és bonyodalom nélkül egyházilag is rendezhetnék házasságukat. Lelki szolgálatunk mindig díjtalan. Valóban nagy öröm számomra, ha lelki ügyekben segítségükre lehetek. Befejezésül kérem mindnyájukat, hogy imádkozzanak egymásért és értünk, hogy a jó Isten áldása kísérje lelkipásztori törekvéseinket és minden munkánkat. (1989. szeptember 14.) ======================================================================== Hogyan utasítsuk el a szektás tévtanítókat? A szekták erôszakos térítése és gyors terjedése különösen az elvándorlók és úton lévôk között, idén arra ösztönözte az illetékes Pápai Tanács lelkipásztori szakbizottságának képviselôit Rómában, hogy e riasztó jelenséget megvizsgálják és további térhódítását megfelelô pasztorális intézkedésekkel sürgôsen meggátolják az egyházban. Dél-Amerika hagyományosan katolikus népességének 20 %-a már szektás csoportokhoz tartozik, de hasonlóan nyugtalanító hírek érkeznek Afrikából és az Egyesült Államokból is. A szekták Európában ugyancsak tömegesen szedik hiszékeny áldozataikat és az utóbbi években még a kiszolgáltatott és szorult helyzetben lévô, hazájukat elhagyó honfitársainkra és gyanútlan magyar testvéreinkre is kivetették szellemi és lelki fogságba ejtô, harácsolásra szôtt hálóikat. Ki nem tapasztalta még zaklatásaikat az utcán vagy a küszöb elôtt otthon, a metró feljárónál vagy az utazások alatt a buszon és a villamoson? Ezért II. János Pál pápánk idén ôsszel ismét határozottan síkra szállt az elvándorlók és úton lévôk lelki gondozásáért a nekik megfelelô sajátos etnikai és kulturális közösségekben. Magárahagyottságuknál és elszigeteltségüknél fogva idegenben leginkább ôk vannak kitéve a lelkiekkel hazardírozó szekták befolyásának. Jól szervezett stratégiájukkal és betanult fellépésükkel még a jól felkészült krisztushívôket is bizonytalanná teszik. Ezért álljon itt néhány bevált gyakorlati útmutatás magatartásunkra vonatkozóan a szektásokkal szemben: 1. Legyünk mindig kedvesek és udvariasak velük, még akkor is, ha ez nehezünkre esik. Ugyanakkor adjuk mindig határozottan és nyomatékosan tudtukra, hogy többé nem óhajtjuk látogatásukat. 2. Ne vásároljunk tôlük semmiféle kiadványt, ajándékba se fogadjunk el semmit. Még csak azért se vegyük meg nyomtatványaikat, hogy szabadulhassunk tôlük. Minden vásárlás csak szervezeteiket gazdagítja, a szektásnak pedig alkalom a további reklámozásra a szomszédok elôtt: ,,X. Y. is vett már belôlük'' stb. 3. Tanításuk, módszerük és céljaik beható ismerete nélkül nincs értelme velük vitába szállni. A legtöbb esetben semmiféle biblikus, tudományos vagy logikai érveléssel sem gyôzhetôk meg. A vitába bocsátkozás csak azt eredményezi, hogy olyan kiszemelt ,,jóakaratú embert'' látnak bennünk, aki hamarosan megnyerhetô az általuk hirdetett ,,igazságnak''. 4. Tanúsítsunk következetesen elutasító magatartást és legfôképpen imádkozzunk értük. 5. Zaklatásuk ösztönözzön saját hitünk fokozottabb megismerésére, elmélyítésére és ôszinte hitbeli tanúságtételre. A szektások egyoldalú elkötelezettsége és buzgósága a vallásos élet terén legyen számunkra örökös kihívás és állandó ösztönzés a teljesebb és tökéletesebb hitéletre: Mennyire élünk hitbôl és reménybôl? Cselekedeteink irányítója valóban az Isten és emberek iránti szeretet? Vagy csak névlegesen viseljük a ,,krisztusi'' keresztény jelzôt? Az adventi és a karácsonyi ünnepkör legyen számunkra a hitbeli megújulás idôszaka. Foglalkozzunk többet a lelkiekkel és az imádsággal, látogassuk buzgóbban a vasár- és ünnepnapi szentmiséket, s legfôképpen gyakoroljuk mindig és mindenütt a felebaráti szeretetet. Ha így járunk el, mindannyian megtapasztaljuk Üdvözítô Istenünk emberszeretô jóságát. (1989. december 8.) ======================================================================== Várjuk együttműködésüket Ma már csak ügybuzgó, hívô és vallásos keresztényekkel teremthetô és tartható fenn igazi egyházközség. A mi müncheni magyar egyházi közösségünk is hamarosan felszívódik és eltűnik, ha nem lesz benne megfelelô számú hitvalló, bátor és derék keresztény, aki lelkipásztoraival együtt készségesen vállalja Krisztustól kapott küldetését és származásával együttjáró nemzeti felelôsségét az egyházban. Olyan közösségi szolgálatról van itt szó, amely mindenek elôtt Istenhez visz közelebb, üdvösségünk és jólétünk reményében közösséget teremt Istennel és embertársainkkal. Krisztusi küldetés ez, amelyre mindannyian meghívást kaptunk a keresztség és a többi szentség révén. Feladatunk, hogy Krisztus művét valóra váltsuk. Hiszen követségében járunk és a közjót szolgáljuk. I. Együtt és egymásért Világi hívek nélkül nincs egyház. Az egyház küldetéséért minden krisztushívô felelôs. Ezért a világi híveknek feltétlenül rendelkezniük kell az egyházban olyan szervezeti formával, amelyben nemcsak egyénileg, de hivatalos közösségi keretek között is kifejthetik apostoli küldetésüket a rájuk esô felelôsség tudatában. A közösség és a társadalmi élet problémáival elsôsorban a világi hívek találkoznak közvetlenül. Ezért az ô feladatuk, hogy társaik ügyes-bajos kérdéseit a közösség elé vigyék és itt azokra lelkipásztoraikkal együtt megfelelô megoldást keressenek. Ôk tarthatják leginkább szem elôtt a közösség sokrétű feladatait: az ifjúsági munka lehetôségeit, a felnôttek továbbképzését, a szociális és liturgikus teendôket, a hitoktatás és hitterjesztés módozatait, figyelemmel kísérhetik az egyházi könyvtár működését, de gondjuk lehet a tömegtájékoztatásra és egyebekre is az egyházközösségek életében. II. Szükségünk van az egyháztanács munkájára A hívek együttműködése és közös felelôsségvállalása leginkább az egyháztanács munkájában jut kifejezésre. Ez a munka csak keresztény elhivatottsággal, krisztusi hittel és az egyház útmutatásával a közösségen belül valósítható meg. Közös felelôsség az egyházban -- csak párbeszéd által lehetséges; -- közös munkában nyilvánul meg; -- közös döntések hozatalában és ezek melletti bátor kiállásban konkretizálódik; -- figyelembe veszi mindenki érdekét; -- feltételezi a teljes és kölcsönös tájékoztatást, szakismereteket igényel, az elkötelezett és egyéni együttműködés által növekszik. III. Mit várunk az egyháztanácstól? A kérdésre az Érsekségünk által 1977-ben jóváhagyott és kiadott ,,Egyháztanácsok Szabályzatában'' találunk választ. Az egyháztanácsosok feladatai (2. paragrafus -- kivonatosan): 1. Állandóan ébresztgetniük kell a közös felelôsséget a világiak apostoli küldetésének megvalósításáért és szüntelenül mozgósítaniuk kell ôket a különféle közösségi munkák elvégzésére. 2. Munkatársakat kell toborozniuk a hit továbbadására és gondoskodniuk kell megfelelô kiképzésükrôl. 3. Észrevételeket, javaslatokat kell elôterjeszteniük az istentiszteletekkel és a szentmisén való tevékeny részvétellel kapcsolatosan. 4. Szorgalmazzák a karitatív és szociális munkát. 5. Szemmel kell tartaniuk a csoportok működését, azok egyházias jellegét és keresniük kell a lelkipásztori szolgálat fokozásának lehetôségeit. 6. Figyelemmel kell kísérniük a társadalmi és politikai fejleményeket és ezekre megfelelô intézkedésekkel kell válaszolniuk. 7. Felelôsséget kell ébreszteniük a hitterjesztés, az elmaradott országok és a béke ügye iránt. 8. Keresniük kell az ökumenikus együttműködés lehetôségeit. 9. Szorgalmazniuk kell a katolikus szervezetek, intézmények és szabad kezdeményezések munkáját az egyházközségben és gondoskodniuk kell ezek feladatainak és szolgálatainak összehangolásáról. 10. Keresniük kell a kapcsolatot az egyháztól távol állókkal. 11. Írásban és szóban rendszeresen tájékoztatniuk kell a közösséget az egyházközség munkájáról és nehézségeirôl. 12. Fontossági sorrendet kell megállapítaniuk az elvégzendô feladatok között. 13. Megbízatásuk keretének megfelelô intézkedéseket kell hozniuk és adott esetben új intézményekrôl vagy megfelelô képviseletekrôl kell gondoskodniuk. 14. Alcsoportokat hozhatnak létre. 15. A lelkipásztori kinevezések elôtt értesíteniük kell a püspököt az egyházközség sajátos helyzetérôl illetve különleges igényeirôl. 16. Gondoskodniuk kell az esperességi és egyházmegyei tanácsok határozatainak valóra váltásáról. 1990. május 20-ra a bajor egyházmegyék egyháztanács választásokat hirdettek. Mottója: Miteinander Kirche sein -- Közös összefogással alkossunk egyházat! Vajon nem hozzánk szól leginkább? Nekünk igazán közösséggé kell válnunk. Ez fennmaradásunk záloga. Törôdjünk közösségünkkel. Vegyük ki részünket küldetésében. Missziónkon várjuk egyének és csoportok javaslatait és tevékeny részvételét az idei egyháztanács választásokon és az eljövendô évek apostoli munkájában. Kérjük egyházi közösségünk tagjait és csoportjait, hogy 1990. április 22-ig terjesszék elô jelöltjeiket az 1990-es egyháztanács-választásra a jelöltek írásbeli beleegyezésével és legalább hat szavazati joggal rendelkezô személy aláírásával. Elôterjesztéshez szükséges nyomtatványok missziónk irodáján. (1990. március 29.) ======================================================================== Zarándokúton Az elmúlt hónapok során, az elôre nem sejthetô gyors és nagy kelet- európai változások is beigazolták: minden változik, állandó és örökös mozgásban, folyamatban van. ,,Panta rhei'' (Hérakleitosz). Ezen törvényszerűség alól az egyház sem vonhatja ki magát. A mi egyházi közösségünk sem. Jellemzôje az átalakulás és dinamizmus. A II. vatikáni zsinat dokumentumai szerint ,,az egyház, vagyis Isten egyetlen nyája, mint a népek között felemelt zászló, a béke evangéliumát hirdeti az egész emberiségnek, miközben reménységgel telve vándorol égi hazája és célja felé'' (UR 2). ,,Vándorként él'' és ,,vándorolva járja útjait'' (LG 6 és 8), ahol Krisztus szüntelenül ,,örök reformációra'' hívja (UR 6). Egyházi közösségünk Krisztus egyházát igyekszik jelenvalóvá tenni és arra törekszik, hogy magához ölelje mindazokat a jóakaratú embereket, akik megértették és elfogadták Krisztus hívó szavát és most ebben a közösségben vándorolnak égi hazájuk és örök céljuk felé. Magyar zarándokcsoportról van itt szó, amelyet hármas kapocs köt össze: az emberség, az istenhit és a krisztusi élet. Az itt következô lapokon ennek az istenkeresô zarándokcsoportnak közösségi életébôl szeretnénk néhány részletet bemutatni. Azzal a nem titkolt evangelizációs célzattal, hogy -- Szent Pál gondolatait felidézve -- ezen gyarló sorok és képek által is ,,megnyerjem a gyöngéket'' és ,,mindenkit üdvözítsek'' (vö. 1 Kor 9, 22). A jövôt illetôleg fontos idôpontokat közöl ÉRTESÍTÔnk hátsó borítóján az elôzetes. Rövidesen személyi változásokra is sor kerül missziónkon. 1990. szeptember 30-án Kordé Edit titkárnônk megválik három éven át szakértelemmel ellátott hivatalától. Köszönjük minden lelkiismeretesen végzett munkáját és a jó Isten áldása kísérje életét az elkövetkezendô idôkben. 1990. október 15-tôl újévig missziónk vezetését München-Freising-i Érsekségünk megbízása alapján dr. Kozma György SJ, ifjúsági lelkészünk veszi át helyettes plébánosi címmel és joghatósággal (administrator parocialis). Kérem legyenek segítségére és mindenben támogassák lelkipásztori munkáját. Magam a jelzett idôben a gyulafehérvári teológia tanári karának és Bálint Lajos gyulafehérvári püspök úr meghívására, valamint a München- Freising-i Érsekség jóváhagyásával és nagylelkű anyagi támogatásával Erdélyben tartózkodom, és vendégelôadóként pasztorálist tanítok a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Fôiskolán. Ez a megbízatás segélynyújtás az erdélyi egyházaknak, számomra megtisztelô és komoly felelôsség. Kérem imádkozzanak értem és a rám bízott papnövendékekért, hogy a jó Isten áldása kísérje szellemi és lelki fáradozásaikat. A hitet ôrizzük, tartsunk ki a jóban és szeressük egymást! (1990. szeptember 20.) ======================================================================== Gyôzzön a szeretet Minden szentmisén felhangzik, de a húsvéti liturgia szent olvasmányaiban még gyakrabban halljuk Jézus kívánságát: ,,béke veletek''. Ez az isteni akarat napjainkban feltűnôen megegyezik az ember vágyaival. Az Öböl-háború és elharapódzásának veszélye sokakat arra ösztönzött, hogy felismerve az ember tehetetlenségét Istennél keressen oltalmat és menedéket, bátorítást és vigaszt. Az emberi képtelenség és nyomor Isten és akarata felismerésére kényszerítette az önmaga lehetôségeinek kiszolgáltatott embert. 1. A háború emberi ôrület Napjainkban az ember megdöbbenve és megrökönyödve észleli a békétlenséget és ennek következményeit: a rettenetes gyűlölködés borzalmait a Perzsa-öbölben és a felbomló Szovjetunió több tagállamában. A TV szobáinkba varázsolta a bombázások förtelmes pusztítását, az iszonyú kegyetlenkedéseket, a háború véres és megcsonkított áldozatait, a leforrázott, összeégett élô-halott katonákat, öregeket és fiatalokat, ártatlan asszonyokat és gyermekeket, a szénné égett és szétroncsolt hullákat. A képek láttán undorodva szemléli fajtája aljas művét és kimondja: ilyen égbekiáltó ocsmányságot egyetlen épeszű ember sem óhajthat. A háború nem csak emberi ôrület és bűncselekmény; bűn, olyan jogtalan cselekedet, amelyet Isten sohasem akar. Már a szent háború emlegetése is istenkáromlás. Isten iránti elkötelezettségbôl senki sem rombolhat, pusztíthat és gyilkolhat. Keresztes vagy szent háborút csak tévtanítók és tévhitűek viselhetnek egymással. A keresztes háború éppúgy ellenkezik Isten akaratával, mint a ,,dzsihád''. Akármennyire is bizonygatja valaki ellenkezôjét: a háború soha sincs Istentôl. Legjobban tennénk, ha ôt kihagynánk aljas emberi üzelmeinkbôl. A háború mindig emberi ôrület, Isten a Béke Fejedelme. A háború elsô áldozata az igazság -- mondják --, egy kissé talán az Isten, aki a Szeretet. A háború öldöklô ellenségeskedés, sátáni gyűlölet, istengyilkosság, a szeretet vérbe fojtása. Az egyház álláspontja a II. vatikáni zsinat tanítása szerint a totális háborúval kapcsolatosan egyértelmű és világos: ,,Minden olyan háborús cselekmény, amely egész városoknak vagy széles területeknek és lakosságuknak különbségtétel nélkül való elpusztítását eredményezheti, bűncselekmény, Isten és ember ellen egyaránt'' (GS 80). A korszerű fegyverekkel vívott háború ma elkerülhetetlen és förtelmes rombolással, iszonyú pusztítással, tömeges mészárlással és valóságos népirtással jár. Ilyen háborút az egyház semmiféle erkölcsi megfontolásból sem fogadhat el. Nincs Isten, akinek nevében ezek a háborús gaztettek igazolást nyerhetnek. 2. Az önvédelem erkölcsi imperatívusz A nemzetközi realitásokat azonban a hívô és békeszeretô keresztények sem hagyhatják figyelmen kívül. Az emberi gyöngeség és gonoszság miatt világszerte szüntelenül elôforduló viták, valós és vélt sérelmek láttán ôk sem vonhatják ki magukat a felelôs cselekvés alól és rejtôzködhetnek tétlenül fennkölt princípiumaik mögé. Az elkötelezett és hithű keresztényeknek olykor az elkerülhetetlen konfliktus-helyzetekben szükségszerűen cselekedniük kell, még akkor is, ha felelôs tetteik többek számára óhatatlan és fájdalmas következményekkel járnak. Az önvédelem érdekében adott körülmények között és végsô esetben olykor elkerülhetetlen a védekezô támadás. ,,Amíg a háború veszélye fennáll s nincs illetékes és megfelelô hatalommal ellátott nemzetközi tekintély, addig nem lehet megtagadni a kormányoktól az igazságos védekezés jogát, feltéve, hogy már kimerítették a békés megegyezés minden lehetôségét'' (GS 79). A terrort, az erôszakot, a diktatúrát és agressziót, az elnyomást és a kizsákmányolást még a békeszeretô keresztények sem nézhetik tétlenül, ha nem akarnak a szeretetlenség és a jó elmulasztásának bűnébe esni. Vagy talán hagyniuk kell a gonoszság féktelen garázdálkodását? Tétlenül nézhetik az ártatlanok pusztulását, népek kiirtását? A felelôsség alól kibújni, elvek mögé rejtôzni és tétlenül szemlélni a tomboló gazság fenyegetô közeledését és rombolását, talán nem égbekiáltó bűn? Nézheti az apa ölbetett kézzel a közeledô veszélyt, vagyona elkobzását, családja kiirtását, asszonya és leányai megbecstelenítését? Megvédheti-e ôket esetleges védekezô támadással? A II. vatikáni zsinat tanítása itt sem hagy kétséget: ,,Az államok vezetôi és mindazok, akik osztoznak velük a közügyekért vállalt felelôsségben, kötelesek tehát megvédeni a rájuk bízott népek létérdekeit és ezeket a komoly ügyeket valóban komolyan intézni. Más dolog azonban katonai erôt alkalmazni a népek igazságos védelmére, és más dolog nemzetek leigázására törekedni'' (GS 79). 3. A béke az Isten és emberszeretet gyümölcse A háború nem kitörése pillanatában, hanem sokkal korábban kezdôdik. Ezért megelôzését is még jóval kirobbanása elôtt kell elkezdenünk. A háború megakadályozásában nagy szerepe van az állandó békeszolgálatnak, amelyre a keresztények Isten akaratának megfelelôen és krisztusi küldetésük révén különösképpen is vállalkoztak. ,,Nyilvánvaló tehát'' - - hangoztatja az egyház hivatalos felszólítása a II. vatikáni zsinaton --, ,,hogy minden erônket megfeszítve elô kell készítenünk azt az idôt, amikor a nemzetek egyetértésével száműzhetô lesz minden háború (GS 82). A zsinat javaslatokkal is konkretizálta felszólítását: mindenek elôtt sürgeti a megtérést, ,,a lelkület megújítását'' és a szív, ,,az érzésvilág megváltoztatását'' valamint olyan és mindenki által elismert egyetemes hatalom létesítését, ,,amely kellô eréllyel képes megvalósítani az összes népekre vonatkozólag mind a biztonságot, mind az igazságosság gyakorlását, mind pedig a jogok tiszteletben tartását'' (uo.). Ezen emberfölötti feladat megvalósításához isteni segítség szükséges. Az ima jelentôsége felbecsülhetetlen a világbéke szempontjából, és ezen a téren az egyház nyomatékosan szorgalmazza mindenki közreműködését: ,,Kérve kérje mindenki az Istent, adjon erôt a vezetôknek, hogy állhatatosan dolgozzanak a csak elszánt akarattal felépíthetô békén, és segítsék bátran sikeres befejezéshez jutni a magasabbrendű emberszeretetnek ezt a művét'' (uo.). Súlyos tévedés lenne azt hinni, hogy a béke csak a nagyok és a hatalmasok, a kormányok és politikusok, a parancsnokok, a gazdasági szakemberek és tôkések, a pápa és a püspökök ügye. A világbéke az egyes országok társadalmi, gazdasági és szociális békéjének, valamint a polgárok lelki békéjének globális eredménye, amely a hétköznapok apró- cseprô tetteibôl tevôdik össze, s amelyen mindannyiunknak munkálkodnunk kell. A testvériség, a szolidaritás, az egység és emberszeretet legkisebb megnyilvánulásai és tanújelei segítik elô az áhított békét. Végeredményben az igazi vallásosság megvalósításáról, a szeretet parancsának állandó gyakorlásáról van itt szó. A legkisebb jótett is az emberiség javát szolgálja, és ennek mindannyian részesei vagyunk. Így az adott világpolitikai helyzetben húsvéti elôkészületünk fokozott jelentôséget nyer. Az egyéni megszentelôdésen túl elôsegíti a háború veszedelmének és borzalmának elhárítását, mindannyiunk, a béke és a közjó szolgálatát. (1991. március 15.) ======================================================================== In memoriam P. dr. Kozma György SJ 1990. december 14-én, pénteken 14 óra 25 perckor az innsbrucki Egyetemi Klinika Szívsebészeti Osztályán életének 52. évében, a betegek szentségével megerôsítve elhunyt P. dr. Kozma György SJ, a müncheni Magyar Katolikus Misszió ifjúsági lelkésze. Temetése 1990. december 18-án, kedden 15 órakor volt az innsbrucki Jezsuita-templomban bemutatott gyászmise után a templom kriptájában. A szertartásokat P. dr. Németh József SJ vezette tizennégy magyar és német paptestvér körében. Missziónkat a temetésen mintegy hetven- nyolcvan tagú fiatalokból és felnôttekbôl álló küldöttség képviselte, erdélyi küldetésem és akadályoztatásom miatt és megbízásomból Ft. Fehér István helyettes plébános vezetésével. A müncheni hívek 1990. december 20-án a Damenstift-templomban megtartott gyászmise keretében emlékeztek meg és búcsúztak el elhunyt szeretett lelkipásztoruktól. P. Kozma 1939. október 27-én született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait az esztergomi szemináriumban és a budapesti teológián folytatta. Esztergomban szentelték pappá 1963. június 16-án. Káplánként elôször 1964-1971-ig Nógrádmegyeren, 1971-1973-ig Érsekvadkerten, végül 1973-1975-ig a budapesti szentimrevárosi plébánián dolgozott. 1975-ben a sok zaklatás miatt Ausztriába menekült. Az innsbrucki egyetemen 1978-ban egyház-szociológiából doktori diplomát szerzett. 1978. október 1-jén Kanadában belépett a Jézus Társaságba, a montreáli egyetemen tömegtájékoztatás-tudományi diplomát kapott, 1981- ben lett kanadai állampolgár. 1982-1984 között a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztôje volt, 1984 októberétôl 1988 júliusáig az OMC bécsi szerkesztôségében dolgozott és mint jól képzett cserkésztiszt rendszeresen foglalkozott a cserkészfiatalokkal. A Jezsuita Rendben szokásos ,,Harmadik próbaév'' után, 1989. április 1-jétôl a müncheni Magyar Katolikus Misszió ifjúsági lelkészeként tevékenykedett és vezette a müncheni Szent Imre herceg cserkészcsapatot. Tagja volt az ,,Életünk'' c. katolikus lap szerkesztôbizottságának. Huszonhét éves lelkipásztori működésébôl kevés híján két évet töltött körünkben. Ifjúsági lelkész volt, melegszívű és nagy tudású lelkipásztor. ,,Ezért most túllátunk a koporsón'' -- hangsúlyozta Fehér István innsbrucki gyászbeszédében -- ,,és az oltár mellett látjuk ôt, amint a szentostyát felmutatja és kiosztja. Az ambónál, a szószék magaslatán látjuk, amint az életre és Isten örök igazságaira tanít. Látjuk a gyóntatószékben, amint megértéssel és határozott szóval segít megtalálni Isten bocsánatát, a lelki békét. Az ifjak között látjuk, amint megmondja nekik az igazságot. Rámutat az élet szépségére és értékére, amelyért érdemes küzdeni egy ifjúnak, egy cserkésznek. És ha sokat kért, magasra emelte is a mércét, meggyôzô egyénisége biztatott és magával ragadott. Lelki szemünkkel látjuk a szerzetest és papot, aki magányát megosztja Mesterével, hogy az imából új erôt nyerjen. Látjuk íróasztala mellett, amint komputerét vallatja és betáplálja. Ráillik a legkitűnôbb megállapítás: Krisztus küldötteként járt köztünk. Tanúi voltunk élete lángjának, mely nekünk világított is, melegített is." Szamosi Józseffel állíthatjuk: ,,Utolsó pillanatáig szakadatlanul dolgozott, végezte napi munkáját, megtartotta szokott életvitelét, még finoman ironikus humorát is''. Munkássága egy részét P. Németh foglalta össze: ,,P. Kozma évekig élt Észak-Magyarország egy kis eldugott falujában mint káplánkodó lelkipásztor és kerékpárral közlekedô hittanár, mert a rezsim távol akarta tartani a vonzó fiatal papot a budapesti ifjúságtól. A zaklatások miatt vett búcsút Magyarországtól és érkezett meg Ausztriába''. Innsbrucki és montreáli ,,tanulmányai befejeztével a Vatikáni Rádió magyar szekciójának lesz munkatársa, majd Bécsben fordít, fordíttat, szerkeszt és ad ki magyar nyelven vallásos könyveket, melyek hazájában nem jelenhetnek meg. Külföldrôl látja el Magyarországot azokkal a vallásos könyvekkel, melyek megelevenítik, gazdagítják és színesítik a vallási életet és épp ezért nem születhetnek meg magyar földön. Minden nehézség, gáncs és akadályoztatás ellenére kiadja magyar nyelven a breviáriumot. A megerôltetô munka sokszor készteti arra, hogy az éjszakai nyugalom óráiból jó néhányat a könyvkiadás idôt emésztô és igényes feladatainak áldozzon, majd az így nyert idôt az ifjúsági lelkipásztorkodásra fordítsa és a cserkészszövetség csalogató meghívásainak is eleget tegyen''. Gémes Istvánné kerületi cserkészparancsnok egyáltalán nem túlzott búcsúbeszédében: ,,A külföldön dolgozó Magyar Cserkészszövetség nevében búcsúzom most dr. Kozma György cserkésztiszttôl. Búcsúzom attól a vezetôtárstól, aki komoly tudásával és fáradhatatlan munkájával komoly segítsége volt Szövetségünknek a magyar ifjúságot nevelô munkájában. De ami még fontosabb: dr. Kozma Györggyel Szövetségűnk azt a vezetôt veszítette el, aki mint pap, mint cserkésztiszt és mint ember életével bizonyította, tényleg élte azt, amit hirdetett és tanított. Ezért szerették és tisztelték ôt cserkészeink, ezért lehet ôt példaképül állítani, ezért a meg nem alkuvó ôszinteségéért.'' ,,Szerénysége, szavahihetôsége és az ökuméne felé való törekvése tette ôt a fiatalok elôtt vonzóvá'' -- mondotta Köhler Zsanett Kozma atya müncheni csapatparancsnok társa. Megemlékezésében helyesen foglalja össze mindezt Farkas Júlia: ,,Az 'Ad majorem Dei gloriam' szellemében élô igazi szerzetes volt, aki mindig készen állt az engedelmességre -- a továbbélésre éppúgy, mint a halálra. Hogy ez mennyire mélyen élt benne, elég utalnom szellemi végrendeletére -- munkatársaitól, cserkészeitôl és híveitôl Szent Pál Filippiekhez írt levele 1, 21--2, 18 fejezetével búcsúzott -- vagy a saját maga által szerkesztett gyászjelentésre.'' Mint a legutóbbi idôkig a müncheni Magyar Katolikus Misszió szolgálatában mellém beosztott paptestvérrôl magam is elmondhatom P. Némethtel, hogy P. Kozma az önfeláldozásig dolgozott munkatársaival: ,,Hullafáradtan sem tudott kéréseket elutasítani; az ügyetlen célzások mögött is észrevette az igényt, a bizalmat, hogy számítanak rá. Egy-egy huncut mosollyal vett magára újabb és újabb terheket, újabb és újabb szeretetszolgálatokat. Az igazán öreg cserkész imájában, mély ragyogó tehetséggel és mély átéléssel fordítja le szentignáci lelkületét a cserkész mentalitás nyelvére, bepillanthatunk imaéletébe: ,,Csak azokat a pillanatokat sajnálom, amelyekben egyedül találtál. Amikor nyomaim nem vezettek senkihez, csak önmagamhoz. Kérlek, tedd rá ezekre az útjelzéseimre a 'rossz' út jelzést. Kíméljünk meg másokat a zsákutcától... P. Kozma gyakran váltott ki magatartásával ellentmondást, mely ellene való különféle vádaskodásokban nyilvánult meg. De mindig meg tudott bocsátani és mindig bocsánatot tudott kérni: élete utolsó lélegzetvételéig.'' Magam már október közepén elbúcsúztam tôle. Betegen is vállalta a helytállást és hallani sem akart róla, hogy miatta lemondjak erdélyi küldetésemrôl. Mindketten sejtettük, beszéltünk is róla, de valójában egyikünk se hitte, hogy már csak odaát találkozunk. (1991. március 15.) ======================================================================== Testvérkezet nyújtok Idén huszonöt éves fennállására emlékezik a müncheni 67. sz. Országh Ilona Leánycserkészcsapat. Huszonöt év egy ilyen ifjúsági mozgalom életében nem kis idô, negyed évszázad sok-sok munkával, fáradsággal, sok örömmel és maradandó élménnyel. Ezért most itt a müncheni magyar cserkészlányoknak állítunk emléket vitathatatlan helytállásukért, magyarságszolgálatukért, minden jóravaló fáradozásukért és tiszta erkölcsi tanúságtételükért a cserkésztörvények szellemében. Miközben köszöntjük a jubilánsokat és gratulálunk nekik, ÉRTESÍTÔnk alábbi lapjain, okulásunk érdekében, a múltat is faggatjuk. Honnan és mikor indultak? Kik voltak és hányan? Vajon most merre lehetnek az egykori cserkésztársak? Mit csinálnak a mostaniak? Hogyan tevékenykednek? Mik a terveik? Mi tagadás, a fiatalság jó nevelése érdekében mindannyian a cserkészmozgalom fokozottabb népszerűsítésére törekszünk. Missziónkon mindig várjuk a fiatal lányokat és fiúkat, az újakat, akik elôdeikhez hasonlóan, ezután is felöltik a cserkészinget, felkötik a cserkésznyakkendôt és a kibontakozó Egyesült Európában, sajátos keresztény és magyar öntudatuk ápolásával hídverôként beállnak Baden Powell nemzeteket összekötô és egy családdá formáló nemes célkitűzésű mozgalmába: Isten, haza, embertárs! II. János Pál pápánk többször fogadta a cserkészeket. A mieinket is. A cserkészideálok kibontakoztatására szólította ôket. Újabban a II. vatikáni zsinat szavaival ismét ,,az egyház reménységének'' nevezte az ifjúságot (GE 2), amely elôtt még hatalmas út áll (1 Kir 19, 7) és amelyre az egyház ,,bizalommal és szeretettel tekint''. Kiemelte kellemetlenül ösztönzô és világot erjesztô forradalmi erényeiket: ,,A fiatalok rendkívül fogékonyak az igazságosság, az erôszakmentesség és a béke értékeire. Szívük nyitott a testvériségre, a barátságra, szolidaritásra. A legnagyobb mértékben mozgósíthatók olyan ügyek érdekében, amelyek az élet minôségével, a természet megôrzésével kapcsolatosak''. Világos és bátor párbeszédet sürgetett a fiatalokkal, akik ,,tele vannak nyugtalansággal, kedveszegettséggel, félelemmel és rettegéssel, és ezen felül a saját állapotuknak megfelelô kísértésekkel'' (CL 46). Egyházi közösségünk szereti a fiatalokat, megérti ôket és látja problémáikat. Testvérkezet nyújt és segítô jobbot kínál abban a biztos tudatban, hogy Jézus Krisztussal és evangéliumával képes feleletet adni még legradikálisabb vágyaikra és legégetôbb problémáikra is. Az evangéliumi gyöngynél drágább kincs az egyházon kívül sehol sem található e szép kerek világon. Az egyház ideálja a fiatalok számára a krisztusibb ember: a hitükben erôs, erkölcsükben tiszta, nemzeti érzésükben öntudatos, az elkötelezett, szabadságában felelôs, személyiségét folytonosan építô, a felvilágosult, művelt és életvidám fiatal. Kedves Fiatalok! Testvérkezet nyújtok, segítô jobbot. Gyertek, keressük együtt vágyaink beteljesedését, létünk célját, a titkok titkát, a cserkészet szervezeti keretén belül vagy azon kívül a baráti közösségekben, tetszésetek szerint, müncheni magyar otthonunkban. Jézus szeretett tanítványának féltô aggodalmával tárom karom felétek: ,,Írtam nektek, ifjak, mert erôsek vagytok, az Isten tanítása bennetek van, és legyôztétek a gonoszt. Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége nem az Atyától van, hanem a világból. De a világ elmúlik a kívánságaival együtt. Csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre" (1 Jn 2, 14--17). Legyetek résen! Jó munkát! Gyertek, fogjunk kezet és alakítsuk együtt jövônket! (1991. június 21.) ======================================================================== Vissza a gyökerekhez Történelmi idôket élünk. A gyors, radikális és lélegzetelállító változások, olykor véres, de mégis ígéretes, izgalmas és szép korszakát. Történelmi esemény a ,,vasfüggöny'' és a berlini fal lebontása, az egykori kommunista diktatúrák megdöntése, a két német állam egyesítése, a Szovjetunió felbomlása és Európa keleti térségének demokratizálódása. De történelmi esemény a Magyar Köztársaság kikiáltása, az 1956-os forradalom és szabadságharc késôi gyôzelme, Mindszenty József hercegprímásunk holttestének hazaszállítása Máriacellbôl Esztergomba, II. János Pál pápánk lelkipásztori látogatása Magyarországon 1991. augusztus 16-tól 20-ig, találkozója a keresztény felekezetek képviselôivel a debreceni Nagytemplomban, a hitükért gályarabságra hurcolt protestáns lelkészek emlékoszlopának pápai megkoszorúzása a ,,kálvinista Rómában'' és a pápa kézszorítása az izraelita felekezetek vezetôivel Budapesten. Mind történelmi esemény. Egymástól merôben különbözô, de mégis az: mérföldkô, új kezdet, új idô, új éra új távlatokkal és új reményekkel, mindig újabb megrázkódtatásokkal és kihívásokkal, amelyek elôl senki sem menekülhet. A történelmi események minket is elkapnak, magukkal sodornak, kicsiket és nagyokat, egyéneket és közösségeket. Ki vonhatná ki magát hatásuk alól? Mégis úgy tűnik, mintha II. János Pál pápánk magyarországi látogatása csak távolról érintene bennünket, külföldi magyarokat. Nem élünk otthon, mégha olykor hazahúz is a szívünk! A nagy magyar történelmi esemény Münchenben és környékén már csak jelentéktelen napihír? Meghallottuk és hamar elfeledtük? Legfeljebb ezentúl büszkén vallhatjuk: megkeresztelkedésünk után ezer esztendôvel elôször járt pápa Magyarországon? A pápát nem ilyen feltűnési viszketegség vezette hazánkba. Ha látogatása csak a magyar büszkeség és a pápai dicsôség legyezgetésére szolgált volna, akkor Szentséges Atyánk minden bizonnyal szívesebben otthon marad és bezárkózik elôdeihez hasonlóan a Vatikánba és csendben tovább végzi teendôit. II. János Pál nem ezt tette. Apostoli küldetését teljesítette. Missziós tevékenységével szolgálatot vállalt népünk, nemcsak hazánk, sorsdöntô küzdelmében és történelmének egyik legkritikusabb pillanatában, amikor a Szovjetunióban puccsal kísérelték meg visszaállítani a lebukó totalitáris rendszert: ,,Kettôs cél vezetett, hogy ellátogassak hazátokba'' -- mondotta a pápa a Ferihegyi repülôtéren miután megcsókolta magyar hazánk földjét. ,,Részben azért jöttem, hogy megerôsítsem hitükben testvéreimet, akik az egyházhoz tartoznak. Részben pedig azért, hogy minden magyarnak föltárjam a keresztény világszemléletet, 'az emberi személy megmentése és az emberi társadalom felépítése' érdekében... és felkínáljam nektek a hit mérhetetlen erejét''. Életünk Krisztus Péter utóda eljött közénk, hogy gyökereire emlékeztesse a magyar népet, a szentistváni örökségre, a keresztény hitre és értékekre, amelyek nélkül nincs boldogulása. Pellengérre állította az elmúlt fél évszázad folyamán hazánkban meghonosodott materiális gondolkodást: ,,A reklámok azt a meggyôzôdést sugallják, hogy 'természetes' az, ha valaki pusztán a szórakozást, az egyéni érvényesülést, az ösztönös vágyak pillanatnyi kielégülését keresi, nem tiszteli a saját testét, és behunyja szemét embertársainak szükségletei elôtt. Olyan életstílust reklámoznak, amely nem törôdik Istennel, elhanyagolja a nemzeti öntudatot, és veszni hagyja azoknak az értékeknek csodálatos örökségét, amelyeknek világában egyet jelent magyarság és kereszténység s a keresztény Európához való tartozás''. A magyar nép éltetô gyökere a kereszténység. Ezáltal lett európai és nyugati. A jólét megteremtéséhez nem elég a kemény valuta, a nyugati csúcstechnológia beszerzése és a modern társadalmi struktúrák hazai meghonosítása, egy új alkotmány és törvénykönyv, a lázas emberi igyekezet. Annak elengedhetetlen elôfeltétele a komoly vallásos élet a társadalom minden szintjén. ,,Korunkban a bátorság és a merészség kiegészítésre szorul: szükség van tanulékonyságra és engedelmességre is az egyház, az élet tanítója iránt'' -- hangoztatta a pápa Budapesten a Hôsök terén és a vallásos élet gyakorlására buzdított: ,,De hogy le ne kerüljünk a hűség útjáról, hozzájárul ehhez a mindennapi imádság és a vasárnap megszentelése, a szentségekhez járulás és mindenek elôtt a szentmisén való részvétel, amikor az eucharisztikus kenyérrel együtt Isten Igéjébôl is részesedünk''. Valamikor európai felzárkózásunk keresztény tanúságtételünk által történt. Újrafelzárkózásunk Európához ma sem történhet másként, csak úgy, ha újra megtanulunk lekiismeretesen és becsületesen dolgozni, tisztességesen élni, újra elfogadjuk az evangéliumot és ennek értékeit. A jóléti Európához ma is a kereszténység által vezet a legbiztosabb út. Ezért újra meg kell ismernünk a krisztusi örömhírt és részt kell vállalnunk Európa újraevangelizálásában, amely számunkra magyar földön kezdôdik ôsi keresztény gyökereink felfedezésével. Robbantsunk határokat II. János Pál pápa magyarországi látogatása során nemcsak a hit erejével igyekezett támogatni a magyarságot, hanem a határok robbantásával is. A pápa az emberi értékek, a szeretet és hit szellemi fegyvereivel egész magyarországi útja során szüntelenül robbantotta a határokat: egységre szólította hazánk népét, a különbözôen gondolkodó politikai pártokat, vallási felekezeteket, hívôket és hitetleneket, a nemzetet, nemzetiségeket és nemzeti kisebbségeket, ,,mindazokat, akik lélekben ragaszkodnak Szent István koronájának közös országához''. Köszöntötte, toleranciára, békére és egységre szólította a szomszédos országok magyarjait és nem magyarjait: a szlovákokat és cseheket, az ukránokat és ruténeket, a románokat, a szerbeket, horvátokat, szlovénokat és az osztrákokat -- de meg sem említette a csángókat. Anyanyelvükön szólott hozzájuk magyar földön. Ötvenegy lelkipásztori látogatása során a világ különbözô országaiban volt-e rá példa, hogy ennyi sok nyelven szólott és ennyi sok nemzetiséggel találkozott egyetlen államban, mint éppen kis hazánk területén? Erre is felfigyelhetett a világ szomszédainkkal együtt. Krisztus földi helytartója néhány napig a hit egységébe tömörítette a Kárpát-medence népeit és magyarságát. A határok néhány, még mindig fanatikus rendôrkopója és zsarnoki ôre, kénytelen-kelletlen, szabad utat kellett, hogy biztosítson a krisztusi hitre szomjas együttélô népeknek és a magyar nemzet minden fiának. Látott-e valaha Magyarország ekkora határátkelést a szomszédos országokból? A hívôk jöttek, sorompókat döntöttek, Szentatyánkkal határokat robbantottak, jelezvén, hogy nem lehet szétszakítani azokat, akik együvé tartoznak, hiszen népünk nagy barátja és vendége szerint: ,,Ma mindnyájatoknak az a feladata, hogy az elnyert szabadságot a szeretet törvényeinek megfelelôen használjátok fel a keresztény élet megvalósítására, testvéri kapcsolatban az összes keresztényekkel és az összes nemzetekkel''. A határárkok fölött építenünk kell ,,a szeretet, az egység és a béke hídjait'', amelyeknek alapja eleven hitünk. Fogjunk kezet Amikor a pápa a Kárpát-medence népeit egységre és békére szólította, egy pillanatig sem feledkezett meg arról, hogy ez a sajátos régió teljes egészében Európa tartozéka és a benne élô népeknek újra fel kell zárkózniuk az európai népek nagy családjához. Ebben már igazán segíthetnek nekik a kitelepült magyarok és svábok. Ezen a téren a pápa különösen számít a kitelepült magyarországi svábokra és németországi magyarokra. Pécsett hangsúlyozta: ,,Kedves Testvérek, akik a Német Szövetségi Köztársaságból jöttetek! Szeretettel köszöntelek benneteket, akik azért jöttetek át ide Pécsre, ebbe az ôsi magyar és német hagyományú városba, hogy Péter utódjával találkozzatok. Újból arra szólítalak fel titeket, hogy a híd szerepét töltsétek be Közép- és Kelet-Európa népe között. Mindnyájan tudatában vagyunk annak, mennyire szükséges Európa lelki megújulása. Ragadjuk meg azt a lehetôséget, amelyet az ezekben az országokban bekövetkezett változások nyújtottak! Egy határok nélküli Európa legyen a kezdete annak, hogy újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek az emberi méltóságban és szabadságban való élethez szükségesek. Ebben a keresztény hagyományokban gazdag városban szívbôl köszöntelek titeket, magyar testvérek, akik külföldön éltek, és szabaddá lett hazátokban találkoztok Szent Péter utódjával, és imádságban egyesültök magyar honfitársaitokkal. Köszönöm, hogy hűek maradtatok hazátok lelki és szellemi örökségéhez. Ôrizzétek meg hiteteket! Isten áldása kísérje mindnyájatokat''. A pápa itt nemcsak hazánk keleti határait robbantgatta, hanem a nyugatiakat is. Látogatása során fôleg a ,,végeken'' járt. Miért? Nem véletlenül. Céltudatosan. Müncheni magyar egyházi közösségünk különösen is tudatában van annak, hogy a menekültek és kitelepültek sorsa sok tekintetben összefonódott. Sokan magyar és német gyökerekkel rendelkeznek. Mások hitvestársaik révén kerültek szorosabb kapcsolatba a két nemzettel. Ki vetheti szemükre, ha két nemzet fiai? Ôk igazi hídverôk. Egyházi közösségünkben azon fáradoznak, hogy egyengessék az egység, a szeretet és béke útjait idehaza és otthon, Kelet és Nyugat között. A pápa lelkipásztori látogatása Magyarországon kiemelkedô történelmi esemény és ennek mi is részesei vagyunk, ha magunkévá tesszük az evangélium és azon értékek csodálatos örökségét, ,,amelynek világában egyet jelent magyarság és kereszténység s a keresztény Európához való tartozás'' (II. János Pál). (1991. szeptember 25.) ======================================================================== Kiáltó szó a magyar pusztában II. János Pál pápánk saját bevallása szerint idén nyáron mindenekelôtt azért látogatott Magyarországra, hogy nemzeti újjászületésünk e nehéz korszakában megerôsítse Krisztusba vetett hitünket és keresztény elkötelezettségünket a világban. Magyarországi útja során minden alkalmat megragadott arra, hogy népünkkel megismertesse a krisztusi evangéliumot. Beszélt a hit gyógyító erejérôl, a krisztusi szellem felbecsülhetetlen és nélkülözhetetlen értékeirôl a társadalomban, a családban és az egyéni életben. Szentatyánk üzenetét a magyar nép lelkesen fogadta. Politikai, filozófiai és vallási hovatartozástól függetlenül a legtöbben felismerték abban azokat a nélkülözhetetlen keresztény szellemi értékeket, amelyek mindig csak javunkat szolgálják. Müncheni magyar egyházi közösségünkben az elmúlt hónapok során elôadásokból, videovetítésekbôl és a heti ÉRTESÍTÔnkbôl rendszeresen ismerkedhettünk Szentatyánk történelmi jelentôségű lelkipásztori látogatásával Magyarországon és magyar néphez szóló üzenetében hozzánk is intézett szózatával. Tanításából itt csak néhány vallásos életre szóló gyakorlati utalást ragadhatunk ki. Ezek képesek elmélyíteni és gyümölcsözôvé tenni adventi várakozásunk és karácsonyi elôkészületünk szent idejét. Valamikor Keresztelô János bejárta a Jordán egész környékét. A nép kitódult hozzá és hallgatta tanítását. Hozzá hasonlóan Szentatyánk a magyar pusztán járva megmondta, mitévôk legyünk (vö. Lk 3, 3--14). A magyar fiataloknak különösen figyelmébe ajánlotta a szentségek vételét és az imádkozást: ,,Az egyház hagyományai, a szentségek vétele és a rendszeres imaélet nem csupán teljesítendô kötelességek és elôírt szertartások, hanem elsôsorban a kegyelem kiapadhatatlan forrásai, amelyek az ifjúságot táplálják, és apostoli buzgósággal és örömmel töltik el''. ,,Hogyan is tudnánk pillanatnyi, kicsinyes, önzô érdekeinken túlemelkedve igazi javunkat és a közjót felismerni, ha nem imádjuk Istent'' -- fordult Ôszentsége a magyar nemzethez. Vallásos életünkbôl nem hiányozhat a vasárnap megszentelése: a szentmisén ,,felismerjük, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves elôtte és mi a tökéletes'' (Róm 12, 2). Nem feledkezhetünk meg a Szűzanya tiszteletérôl sem. Mária a keresztények nôvére és eszményképe. ,,Még hatékonyabbá vált Mária dicsérete akkor, amikor a zarándokok életüket is Máriához emelték. A társadalom Isten szolgálatát választotta, és következetes hittel járt a Szűz nyomában, tiszteletben tartotta Isten akaratát a vasárnap megszentelésében és a fölbonthatatlan házasság kérdésében, a gyermekáldást pedig úgy tekintette, mint az Úr ajándékát. A Szűzanya tisztelete tehát, ugyanúgy, mint a keresztény hit megtartása, nem csupán valamiféle hagyomány érzelmi része volt; olyan szilárd tájékozódást adott, amely mindennek középpontjába Istent, az örök üdvösség forrását helyezte, az egyházzal való állandó és hűséges közösségben''. Figyelmünkbe ajánlotta az Úrangyalát és a rózsafüzért. A keresztény családokat figyelmeztette a pápa, hogy ne hanyagolják el keresztény kötelezettségeiket és több idôt szenteljenek Istennek az egyéni és liturgikus imában: ,,fontos ugyan, hogy részt vegyetek a különbözô evilági teendôkben, de még sokkal fontosabb, hogy lélekben növekedjék kapcsolatotok Krisztussal, azáltal, hogy hallgattok az ô szavára és megtartjátok törvényét''. Igazi szeretetre buzdította ôket és gyermek vállalására: ,,A férfi és a nô Krisztus akarata szerint önmagát kölcsönösen és mindhalálig elkötelezi. A testi odaadás hazugság volna, ha nem annak a teljes, személyes odaadásnak volna a jele és gyümölcse, amelyben az egész személyiség a maga mulandó valóságában is jelen van: ha ugyanis az ember megtartana magából valamit -- még ha csak a lehetôséget is, hogy késôbb másképp határoz -- már nem adná teljes önmagát... Még az állam sem szakíthatja el a szeretet kötelékét... A házastársak kölcsönös szeretetébôl gyermekek élete fakad, házastársi egységük maradandó jeleként, atyaságuk és anyaságuk sajátos összefonódásában... 'Az abortusz' nem a szeretet élô titkának halála-e?'' A Szentatya szólott az idôsekhez, betegekhez és szenvedôkhöz. Izajás szavaival vigasztalta ôket: ,,Drága vagy szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek'' (Iz 43, 4). A szenvedés sajátos hivatás és feladat. Általa veszünk részt Krisztus szenvedésében és hasonulunk hozzá: ,,A beteg, aki elfogadja Isten akaratát és megpróbálja teljesíteni, értékesebb annál az egészségesnél, aki a világ csodálatától és irigykedésétôl kísértve csak a saját sikerét hajszolja''. A nemzetek közötti megbékélés feladatát többször is lelkünkre kötötte II. János Pál. A németországi magyarokat és kitelepült svábokat felszólította, hogy ,,a híd szerepét töltsék be Közép- és Kelet-Európa népe között'' és maradjanak hűek a hazánkból hozott lelki és szellemi örökséghez. Nekünk, itt Münchenben ez idô tájt különösen nagyfokú toleranciáról kell tanúságot tennünk. Keresnünk kell a kapcsolatot más népek fiaival, Krisztus Urunk tanításának szellemében, még azokkal is, akik nem szeretnek bennünket. Ôszinte, nyílt és különös szeretettel fogadjuk nemzetünk fiait bármely országból is jöttek közénk vagy üldözte el ôket a sors. Az egyéni -- turista és kereskedelmi -- utazásokat a közelmúltban felváltotta a kivándorlók és kitelepülôk, a vendégmunkások és szerencsét próbáló magyarok, a fiatalok, egyetemisták és tanulók, az üzletemberek, hivatalos magyar képviselôk, kulturális szakemberek és kutatók, különféle csoportok és együttesek rövidebb-hosszabb vagy éppen végleges tartózkodása körünkben. Közösségünk minden tagjának nyílt, ôszinte és segítôkész szeretettel kell közelednie a körünkben tartózkodó magyar vendégmunkásokhoz, tanulókhoz és vajdasági magyarokhoz. Keresnünk kell egyénileg és közösségileg a kapcsolatot velük. Missziónk háza és templomunk közös otthonunk, minden Münchenben és környékén tartózkodó magyaré. Kérem, érezzük mindannyian, mindenféle különbségtétel nélkül, valóban közös otthonunknak. A régiek ne vonuljanak gettóba, az újak se idegenkedjenek tôlünk! Tartsunk össze és segítsük egymást, ahol és ahogyan csak lehet. Karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe. Urunk születésével üdvözítô Istenünk jósága jelent meg a földön, Isten országa, amelynek építésében mindannyian részt vállaltunk. Isten és embertársaink iránti szeretetünk által Isten ügyét szolgáljuk, de ugyanakkor önmagunk javán, örömén, evilági és örök boldogságán is fáradozunk. Járjunk Isten útján és akkor mindannyian meglátjuk az Ô üdvösségét (vö. Lk 3, 6)! (1991. december 12.) ======================================================================== Kell-e gyónni? Valamikor a hit és keresztség által barátságot kötöttünk Istennel és arra vállalkoztunk, hogy az egyház közösségében szoros kapcsolatban fogunk élni Jézus Krisztussal, az ô életstílusát követve. Emberi gyarlóságaink miatt egy idô után mégis elhanyagoltuk a keresztségben vállalt kötelezettségeinket. A bűnök következtében nem egyszer hűtlenné váltunk Istennek tett ígéreteinkhez és tôle kapott keresztény küldetésünkhöz. Jézus egykori felhívása ezért mindig idôszerű: ,,Beteljesedett az idô, és már közel van az Isten Országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban'' (Mk 1, 15). E felhívást a keresztények mindig komolyan vették és évente többször idôt szenteltek a bűnbánatra. Rendszeresen bűnbánati idôket tartottak. Ilyenkor kerülték a mulatságot, a nagyvilági és zajos életet. Igyekeztek lelki összeszedettségben és nyugodtabban élni, meg többet imádkozni. A lemondás szellemében éltek és többet törôdtek egymással. Felidézték keresztségi ígéreteiket és visszaemlékeztek küldetésükre. Szívesen támogatták egymást és fokozottabban gyakorolták a felebaráti szeretetet. Így barátságuk újra elmélyült Istennel és embertársaikkal. Jézus Krisztus Isten végtelen irgalmát és emberszeretô jóságát hirdette, majd a kiengesztelôdés szolgálatát az egyházra bízta. Az egyház gyarlóságainak és bűneinek tudatában a kiengesztelôdés jele és eszköze: hirdeti az igét, engesztel, könyörög és feloldoz. Bűnbánati istentiszteletekre gyűjti össze az isteni megbékélést keresô embereket. Velük együtt közösen esdekel Isten irgalmáért és Jézus Krisztus nevében kéri a kiengesztelôdést Istennel és emberrel. A bűnbánati istentiszteleteken nem részesülünk szentségi feloldozásban és azokat a bűnbánat (gyónás) szentségével sem téveszthetjük össze. Mégis nagyon üdvös. A bűnbánati istentiszteleteken sok bűnünk bocsánatot nyer, ha igazán megtérünk és Isten iránti szeretetbôl ôszintén megbánjuk azokat. A súlyos bűnöket ellenben még ezek után is meg kell gyónnunk. A bűnbánat szentsége Isten adománya, amelyet az Úr emberszeretô jóságában alapított a keresztség után elkövetett bűnök megbocsátására és rábízta az egyházra. A gyónás a bűnbánó ember személyes találkozása a megbocsátó Istennel a bűnvallomás által. Benne a tékozló fiú hazatérése és atyjától kapott békecsókja jut kifejezésre. Bűneink tényleges megvallása komoly lelkiismeretvizsgálatot kíván. Ez hozzájárul hitünk növekedéséhez. Ilyenkor felülvizsgáljuk életfelfogásunkat és erkölcsi magatartásunkat. Kiderül téves beállítottságunk. A személyes bűnvallomás újra utat nyit Isten szeretetéhez, segít a bűntôl való elfordulásban és a lelki beszélgetésben. A pap mint a bűnbánat szentségének kiszolgáltatója ,,Jézus Krisztus személyében'' jár el. Hitünk arról biztosít, hogy a bűnbánó ember a feloldozás szavai által Isten hatalmával és irgalmával találkozott és elnyerte bűnei bocsánatát. Így barátságba került Istennel és kiengesztelôdött az egyház közösségével, amelyet bűneivel megsértett. A gyakori gyónás által erôsödik bennünk a hit, hogy nemcsak a súlyos bűnök, de a mindennapi bűnök is megsértik Istent és egyházát, Krisztus titokzatos testét. A gyónásban kapott kegyelem mindig gyógyír, olyan erô, amellyel még a bűnök gyökere is kiirtható. Mikor gyónjunk? Az egyházi év nagy ünnepei (különösen karácsony, húsvét, pünkösd), a bűnbánati idôk (advent és nagyböjt), ismétlôdô napok (Jézus Szíve péntek) vagy a különleges szertartások (keresztség, elsôáldozás, bérmálás, esküvô, temetés) kiváló alkalmul szolgálnak gyónásra. Ugyancsak ajánlatos gyónnunk az életünk nagy eseményeivel kapcsolatban (bizonyítványosztáskor, házassági évfordulókon, szolgálatba lépéskor) vagy mély élmények idején (hitbeli küzdelem, lelkigyakorlat, betegség, megfelelô hangulat). Aki súlyos bűnével elfordult Istentôl, annak minél hamarabb meg kell térnie és a gyónásban kell kiengesztelôdnie Istennel, még mielôtt szentáldozáshoz járulna. A szentgyónást idôrôl-idôre még azoknak is ajánlatos elvégezniük, akik nem vádolják magukat súlyos bűnnel. A bűnbánat különféle formái hozzásegítenek az önkény, az önzés, a szenvedélyek, a hűtlenség vagy az elkeseredés kísértésének legyôzéséhez, és hitünk megerôsödéséhez, Jézus Krisztussal való szoros barátságunk elmélyítéséhez, amelyre hitünk és keresztségünk által vállalkoztunk. A szentgyónásban a megbocsátó és irgalmas Isten hozzánk is úgy szól, mint egykor Izajáshoz: ,,Elsöpröm gonoszságaidat, mint a felhôt, és vétkeidet, mint a ködöt. Térj vissza hozzám: megváltottalak'' (Iz 44, 22). (1992. április 1.) ======================================================================== Válás egyházi módra? Nemrégiben a bulvár sajtó feltűnô módon megszellôztette a hírt: a Vatikán érvénytelennek és semmisnek nyilvánította Caroline monacói hercegnô elsô házasságát Philippe Junot francia kereskedelmi ügynökkel. Az ügy hatalmas port kavart világszerte és a házasság felbonthatatlanságának egyházi törvényére terelte a figyelmet. Sokan részrehajlással vádolták az egyházat. Mások úgy gondolták, hogy ma már az egyház sem tekinti minden körülmények között felbonthatatlannak a szentségi házasságot és engedve a kor divatjának, ,,megtűri'', megengedi a válást. Mit szól mindezekhez az egyház? I. Ahol még a pápa sem segíthet Napjainkban sokan megütköznek és megbotránkoznak az egyház bibliára alapozott és szigorú törvényén: ,,A megkötött és elhált házasságot semmiféle emberi hatalom és semmiféle ok nem bontja fel, kivéve a halált'' (Az Egyházi törvénykönyv, 1141. kán.). Ez Szentírás, katolikus törvényekre jellemzô, kemény, félreérthetetlen, világos és ellentmondást nem tűrô parancs, amelyen senki sem változtathat, még a pápa sem. Vagy mégis? A törvényben szembeötlô, hogy az egyházi házasság abszolút felbonthatatlanságához három elengedhetetlen elôfeltétel szükséges: 1. A házasságot érvényesen kell megkötni. Létrejöttéhez semmiféle kétség sem szabad, hogy férjen. Az annak rendje-módja szerint kell, hogy megtörténjen. 2. A házasságot ,,el kell hálni'', mert az csak így lesz valóban felbonthatatlan, ami azt jelenti, hogy a házasság (pápai intézkedéssel) felbontható, ha a házastársak azt még nem hálták el, vagyis nem ,,aludtak'' és nem ,,éltek együtt'', a házasságban nem léptek egymással nemi kapcsolatba. 3. Ez a házasság keresztények között kell, hogy létrejöjjön. Így lesz érvényes, szentségi házasság, amelynek felbonthatatlansága éppen ebbôl a szentségi jellegbôl származik. Hit és teológia nélkül ez már érthetetlen, és ezért ezt sokan nem képesek felfogni. Próbáljuk meg itt röviden mégis felvázolni a szentségi házasság lényegét. A szentségek által az egyházban Jézus ereje működik tovább, az az isteni erô, amely annak idején átalakította és megújította az Ôt körülvevô világot. A szentségi házasság révén a házastársak éppen ebben az isteni erôben, segítségben, kegyelemben részesülnek. Istentôl erôt és támogatást kapnak egymás kölcsönös gazdagításához, a személyes kiteljesüléshez, a gyermekneveléshez, az élet gondjainak elviseléséhez. Életüket általa ,,bekötik'' a természetfeletti örök élet vérkeringésébe és ezáltal az végtelen, örök távlatokat nyer. Ez a három követelmény azt mutatja, hogy a házasság felbonthatatlanságának igen magas a mércéje. Ha az említett elôfeltételek közül bármelyik hiányzik, már azt mondjuk, hogy a házasság nem jött létre. Ilyenkor segítségünkre siet az egyház és kijelenti: Az említett feltételek hiányosságának esetén minden kereszténynek jogában áll felülvizsgáltatni és, ha ezt kívánja, semmissé nyilváníttatni egyházi házasságát. Erre való az egyházi házasságjog. II. Szeretet helyett jog? Sokan gyanakodva vagy éppen bosszankodva veszik tudomásul ,,Az egyházi törvénykönyv'' létezését, az egyház jogi elôírásait vagy kódexét. Ôk elôszeretettel állítják egymással szembe ,,Krisztus szeretetközösségét'' a ,,jogok és törvények egyházi intézményével'' és élesen különbséget tesznek ,,az egyház mint szeretetközösség'' és ,,az egyház mint jogi intézmény'' között. Nem egyszer még a buzgó híveknek is joggal kiszalad a száján: Miféle egyház az, amely csak vaskos törvénykönyvekkel képes rendet tartani saját berkeiben? Csak egyedül az egyházi házasságjogot száztíz paragrafus -- a bennfentesek szóhasználata szerint -- kánon szabályozza! Vajon mi tartja össze az egyházat? A kényszerítô törvények? Vajon az egyház életét nem inkább a szeretet, a hűség és a hitbeli meggyôzôdés kell, hogy irányítsa? Az egyháznak vajon nem sokkal inkább a belsô és szabadabb döntéseket kell szorgalmaznia? Mi fontosabb, értékesebb az egyházban: a belsô hozzáállás vagy a holt betűk és parancsok precíz és könyörtelen megtartása? Ezeket a kérdéseket a keresztények is felteszik, de ugyanakkor azt is tudják, hogy az egyház még nem az Isten Országa. Az egyház gyarló, esendô emberekbôl álló földi közösség, amelyben világos szabályok szükségesek a jogrend kialakításának érdekében. E tekintetben az egyház sokat tanult a régi rómaiaktól, hiszen egykori jogrendszerük valamikor képes volt összetartani egy egész világbirodalmat. A törvényeknek mindig az igazságot kell szolgálni. Az igazság békét terem, a béke meg harmóniát és rendet. Emlékezzünk csak vissza a kelet- európai zsarnoki rendszerekre! Hiányzott belôlük az igazi jog, a törvény. Önkény és törvénytelenség uralkodott bennük és ez szolgaságra kárhoztatta az embereket. Szent Ágoston szerint a jog nélküli állam rablóbandához hasonlít. A tapasztalat azt mutatja, hogy a megkötöttségek és jogrend nélküli vallásos mozgalmakban csakhamar elburjánzik az emberi ôrület. Minden törvénynek az ember javát kell szolgálnia. Mennyivel inkább az egyházi törvénynek! Az embernek joga van arra, hogy igazságosan bánjanak vele. A keresztényeknek is! Ha már most a házasság felbonthatatlansága a biblia alapján, mégoly szigorú és kegyetlen törvénynek is tűnik, az mégis csak javunkat szolgálja. Ha Krisztina és Krisztián nem szabad elhatározásból, hanem a szülôk ,,unszolására'' vagy más ,,kényszerítô körülmények'' miatt kötötte meg házasságát, akkor az egyház jogtörvényeivel segítségükre siet és ha akarják, felülvizsgálja különös módon kötött házasságukat. Ha egy házasságszédelgô lépre csalt és úgymond boldogtalan házasságba kényszerített egy jóhiszemű, ifjúsága végéhez közeledô, hiszékeny és jámbor leánykát, és ôt, mindezek tetejében, még a házasság felbonthatatlanságával is ,,zsarolja'', csakhogy vagyonát tovább élvezhesse, akkor itt a legfôbb ideje annak, hogy az egyház jogtörvényeivel a ,,becsapott'' lány segítségére siessen. Az egyházi jog és ezen belül az egyházi házasságjog szükséges és az mindannyiunk javát szolgálja. III. Válás vagy érvénytelen szentségi házasság? A válás korunk divatos betegsége, amelyet szüntelenül gyógyítgatnunk kell. A polgári hatóságok a válságba került házasokon általában úgy igyekeznek segíteni, hogy sok házasságot törvényesen felbontanak. A polgári válásnak tulajdonképpen mindig elôfeltétele a már korábban megkötött és valóban kezdettôl fogva érvényes házasság. Megfelelô okok esetén az állami hatóságok ezt a korábban megkötött érvényes házasságot bontják fel. Ezáltal jön létre a válás. A törvényszéki válás elôfeltétele mindig az érvényes házasság és valamilyen -- ennek megkötése után jelentkezô -- súlyos válóok. Ilyen ok lehet például a hűtlenség, a házasságtörés, a tönkrement családi élet. Nem így áll a dolog az egyházban. A házasságkötés után elôállt okok a házasság érvénytelenségének egyházi kinyilvánításánál semmiféle szerepet sem játszanak. Ezen a téren teljesen elüt egymástól az egyházi és polgári szóhasználat és jogrend. Az egyházban nem beszélünk polgárjogi értelemben vett válásról, csupán a házasság kezdettôl fogva való érvénytelenségének bírói kinyilvánításáról. Ez nem válás, hanem, jogi nyelven, házassági semmisségi eljárás. Ennek során az egyházat nem a házasság megkötése után fellépô és már említett válóokok érdeklik, hanem egyes-egyedül csak ez a kérdés: vajon egyáltalán létre jött-e a szentségi házasság vagy már kezdettôl fogva érvénytelen és semmis volt? IV. Mikor érvénytelen az egyházi házasság? Mielôtt megválaszoljuk a kérdést, hogy mely okok miatt érvénytelen -- kezdettôl fogva -- a szentségi házasság, tisztázzuk az érvénytelenség fogalmát: érvénytelennek akkor mondjuk a házasságot, ha az érvényesség látszata fennáll, de valamilyen okból ez a látszat nem felel meg a valóságnak (Erdô Péter: Egyházjog). Lássunk néhány ilyen okot: Érvénytelenítô ok áll fenn azon házasok között, akik esküvôjük idején valamilyen okból egyáltalán nem akartak egymással házasságot kötni (kényszer, félelem, a belsô akarati beleegyezés hiánya). Az egyházjog ezen a téren is különbözik a polgári jogtól, amely szerint a külsôséges akarati beleegyezés révén is létrejön a házasság (a szerzôdést aláírták és kész!). Az egyházjog nem elégszik meg valamilyen külsôséges beleegyezés kinyilvánításával, hanem valóságos belsô akarati beleegyezést követel a szentségi házassághoz. Ha ez hiányzik, a házasság a látszat ellenére sem jött létre. Napjainkban a fiatalok gyakran korán ismerkednek össze, lesznek szerelmesek és kezdenek nemi életet egymással. Ha jön a gyerek, általában összeházasodnak. A szülôk sem ellenzik a dolgot. Így volt rendelve és csak meglesznek egymással -- mondogatják. Az ilyen házasságok legtöbbször mégsem úgy sikerülnek, ahogyan remélték. A fiatalok által korán elkezdett szexuális élet és ennek örömei nem segítették elô közöttük a kölcsönös megismerést és személyes kapcsolatuk megérlelôdését. Ezért sokszor csak addig maradnak együtt, amíg a kielégülésre törekvô szexuális vonzalmak és gyönyörök lebilincselik és egymáshoz kötik ôket. A szerelem szunnyadozásával és a nemi élet jelentôségének csökkenésével azonban hamarosan rájönnek arra, hogy tulajdonképpen nincs is mit mondaniuk egymásnak. Valójában nem is volt soha lényeges mondanivalójuk egymás számára, csak ezt korábban, vakká tevô szerelmük idején, még nem vették észre. Érvénytelenítô ok a személyes képtelenség a házasságra. Ez többet jelent valamiféle biológiai gyengeségnél, illetve nemi zavarnál a szexuális élet terén (impotencia, frigiditás, homoszexualitás). Hozzátartozik minden olyan emberi magatartás hiánya, amely az emberhez méltó házassághoz szükséges: képtelenség a házasság lényegi kötelezettségeinek és a közös terheknek a vállalására. ,,Maga a képtelenség ebben az esetben nem az értelmet, nem is annyira az akaratot, az ítélôképességet érinti, hanem inkább azt jelenti, hogy valaki pszichés okból eleve nem képes teljesíteni, amit a házasságkötéskor vállal. A római Rota ítéleteiben ennek a képtelenségnek a következô típusai szoktak elôfordulni: 1. Képtelenség a gyermekkel kapcsolatos lényegi kötelezettségek teljesítésére. 2. Képtelenség a hűség megtartására, például homoszexualitás vagy nimfománia miatt. 3. Képtelenség a felbonthatatlanság megtartására. 4. Képtelenség a felek javát szolgáló teljes életközösségre. Ide tartozik például ha valaki pszichés okból képtelen arra, hogy maga és házastársa szexuális javát a normális nemi élet keretei közt valósítsa meg, vagy arra, hogy létrehozza azt a szexualitáson túlmenô emberi kiteljesedést, amit az egész élet közössége jelent. Az egész élet ilyen közösségére és így a házasságra képtelennek minôsülnek például egyes hisztérikus, antiszociális, amorális személyiségek (uo.). Ezen a téren nagy segítségére szolgál az egyházjognak a modern pszichológia. Sok olyan komolyan veendô megbetegedést ismer, amely elsô látásra egyáltalán nem annak tűnik, de mégis képtelenné tesz a házasságra. A társadalmi-jogi követelmények mellett a szentségi házasság létrejöttéhez emberi-személyi adottságok is szükségesek. Ma ezeket az egyházi házasságperekben inkább figyelembe veszik, mint korábban. Érvénytelenítô ok a gyermek kizárása. A szentségi házasság lényegéhez tartozik a gyermek vállalása és nevelése. Aki tehát eleve kizárja a házasságból a gyermeket, érvénytelenül köt házasságot. Többen már a házasságkötéskor azt hangoztatják, hogy bizonytalan idôket élünk és felelôtlenség gyermeket hozni a világra. Ezért nem is akarnak gyereket. Aki ezzel a szándékkal köt házasságot, annak az egyházi jog szerint érvénytelen a házassága. Érvénytelenítô ok a házastársi hűségnek és a házasság felbonthatatlanságának kizárása, mert ezek is a házasság lényegi tulajdonságai közé tartoznak. Nem mindenki számára magától értetôdô, hogy az oltár elôtt megkötött házasság felbonthatatlan. Többen már templomi esküvôjük elôtt és eleve így beszélgetnek egymással: ha majd megértjük egymást, akkor örvendeni fogunk, ha nem, hát elválunk közös megegyezéssel, békében. Ilyen gondolkodással viszont sohasem kötnek szentségi házasságot. Érvénytelenítô ok a megtévesztés. ,,Ha valaki tudja, hogy nem lehet gyermeke, de az esküvô érdekében partnerének mégis azt hazudja, hogy lehet, vagy megtévesztô magatartással, például a közös gyermekekkel kapcsolatos tervezgetéssel téves elképzelést kelt benne, a házasság érvénytelen'' (uo.). A házasság érvénytelen lehet még nagyon sok más okból, köztük a házasságkötés formájának hiányosságai miatt is (formahiány). Ezekrôl még rengeteget olvashatunk az egyházi törvénykönyvben. De ez a rövid bepillantás is hozzásegíthet bennünket a házasság érvénytelenségére vonatkozó egyházi eljárások és döntések könnyebb megértéséhez. V. Mi az eljárás? 1. Hol érdeklôdjek? Aki saját házassága egyházi érvénytelenítésérôl szeretne tájékozódni, az elsôsorban a püspöki székhelyeken felállított egyházmegyei bírósághoz fordulhat. Címe minden plébánián megkapható. A plébánosok szívesen megteremtik a kapcsolatot az egyházmegyei bírósággal, de mindenki bátran fordulhat közvetlenül is az egyházi bíróságokon dolgozó lelkipásztori szakemberekhez. Ôk legtöbbször jól képzett és igazán megértô papok, de Németországban lehetnek világiak is. Feladatukat mindannyian lelkipásztori szolgálatként fogják fel. Lelkipásztori szellemben beszélgetnek el mindazokkal, akik tudni szeretnék, hogy saját esetükben pert indíthatnak-e házasságuk érvénytelenítésére. Ezeket a segítôkész személyeket az egyházi bíróságokon hivatalosan bírósági helynöknek (officiális) vagy helyettes bírósági helynöknek (viceofficiális) nevezzük. 2. Hol és hogyan kell elkezdeni? Ha valaki már kikérte az egyházmegyei bíróság véleményét és ott az elsô megbeszélés után azt tanácsolták neki, hogy pert indítson, akkor azt megteheti saját házassága megkötésének helyén, vagy hitvestársa lakóhelyén, illetve pótlakóhelyén. Ez talán szokatlan, de az egyház az igazságosságra törekszik és mindenképpen el akarja kerülni a részrehajlás veszélyét. Különleges esetekben ki-ki saját lakóhelyén is beindíthatja a peres eljárást, fôleg akkor, ha a legtöbb bizonyíték itt található. Az egyházmegyei bíróságok szívesen segítenek a vádirat (kereset) megszerkesztésében. Ennek tartalmaznia kell a másik fél (a hitvestárs) személyi adatait, jelenlegi lakhelyét, a polgári és egyházi házasságkötés idejét és helyét. A vádiratban -- mindenekelôtt -- meg kell okolni azt az állítást, miszerint a felperes (a vádló) egyházi házassága érvénytelen, és az iratban meg kell nevezni legalább két szavahihetô tanút, aki az érvénytelenség okát, illetve okait meggyôzôen igazolni tudja. 3. Mire számíthatok? Számíthat-e valaki teljes diszkrécióra és emberséges eljárásra? Vagy talán valamikor még a vallásos újságok is megszellôztetik ezeket a ,,szennyes ügyeket''? Az egyházi pervitel évszázados tapasztalatokkal, tapintattal és bölcsességgel rendelkezik. Mindig az emberi jogok védelmét szolgálja. Ennek érdekében meg kell hallgatnia a másik felet is. Írásos formában rögzítenie kell az egész eljárást minden részletében. Ilyenkor semmi sem kerülhet le a szônyegrôl. Ugyanakkor mindez a nyilvánosság kizárásával történik a legnagyobb titoktartás kötelezettsége mellett. A fennálló házasság ,,jogelônyt'' élvez, azaz érvényesnek tekintendô mindaddig, amíg annak ellenkezôje nincs tényként bebizonyítva. Mindkét félnek jogában áll helyettest és ügyvédet fogadni. Fontos tudnivaló, hogy minden peres eljárásban kötelékvédô is közreműködik. Neki amolyan ,,egyházi államügyész'' módjára az a feladata, hogy minden törvényes eszközzel megvédje a fennálló házassági köteléket. Mindent megragadva védenie kell a kétségbe vont házasság érvényességét. 4. Vajon ott kell-e ülni a bírósági tárgyalásokon? Nem. A per nagy része írásban folyik. A vádirat beérkezése után a bírósági helynök a per lefolytatására háromtagú úgynevezett társasbíróságot hoz létre, amely a feleket és tanúkat, egymástól elkülönítve és szóban kihallgatja. Ekkor természetesen személyesen kell megjelenniük. Elegendô bizonyíték összegyűjtése után a felek betekinthetnek az ügyiratokba és ezekkel kapcsolatosan megvan a lehetôségük, hogy állást foglaljanak. A kötelékvédô ekkor ugyancsak állást foglal az ügyben, amely ezután rövidesen a bírók elé kerül. Ôk közösen megbeszélik az ügyet és meghozzák elsô fokú bírói döntésüket, amelybe a felek újra betekinthetnek. Korai örömre azonban még akkor sincs ok, ha a vádló javára dôlt el az ügy. A házasság szentségérôl van szó és ezért az egyház biztosra akar menni! Az ügy még pozitív döntés esetén is másodfokú bíróság elé kerül. Negatív döntés esetén oda lehet fellebbezni. A felsôbb bíróság aztán megerôsíti vagy elveti az elsô fokon meghozott döntést. A házasság csak azután tekinthetô semmisnek, érvénytelennek, ha mindkét bíróság döntése a vádlott javára dôlt el. Ezután a szabad állapotúvá vált felek újra egyházi házasságot köthetnek. Ha az említett két törvényszék egymással ellentétes döntést hozott, akkor a pert harmadfokon újra lehet tárgyalni. Ez a Rota Romana, a Szentszék rendes fellebbviteli bírósága. Mégsem kell megijedni, mert az elsô fokú bíróság, akár takarékossági okok miatt is, segítségre siet és országhatáron belül is megnevezhet egy harmadfokú bíróságot. Ha az ügy itt sem jár sikerrel, még mindig fennáll a lehetôsége annak, hogy valaki a katolikus egyház legfelsôbb bíróságához, az Apostoli Signaturához forduljon. Egyébként kezdettôl fogva fennáll a lehetôsége annak, hogy valaki közvetlenül a Rota Romana-hoz forduljon ügyével. Ez nemcsak a koronás fôk, grófok és hercegek privilégiuma, amint ezt az újságok rosszmájúan állították Caroline, a monacói hercegnô esetével kapcsolatban. 5. Meddig tart? A lelkiismeretes munka, a kivizsgálás, a tanúk meghallgatása miatt az elsô fokú döntés meghozataláig legjobb esetben is legalább két évig tartó eljárással kell számolnia annak, aki házassága érvénytelenségének kimondását kérte. VI. Gazdagok kiváltsága? 1. Mennyibe kerül? Ez idô szerint Németországban az egyházi házasságok érvénytelenítési perének költsége mindössze 100 DM, amelyet rendszerint a vádló fedez. A másodfokú tárgyalás dekrétuma 35 DM. A harmadfokú tárgyalásért még 70 DM-et kell letenni. A különleges szakértôi vélemények, illetve a tanúk (útiköltség, munkakiesés) költségei ezekben az egyébként jelképes hozzájárulásokban természetesen nincsenek benne. Sôt, az egyház még nagyvonalúbb, ha valaki szűkös anyagi körülményei miatt még ezt a kis díjat sem képes megfizetni: teljesen elengedi a hozzájárulási költségeket. Az egyházat mégis sok rosszindulatú híresztelés és hamis vád éri: magas perköltségeket követel, csak a kiváltságos gazdagok házasságát érvényteleníti és a szegényeken nem segít, mert rajtuk nem kereshet! Láttuk: ezek kitalált mesék. Ellenséges emberek művei! Az egyház lejáratását célozzák. 2. Kiváltság? 1991-ben Németországban elsô fokon 796 új házassági semmisségi pert indítottak be, másodfokon 660-at és harmadfokon 38-at, összesen 1494- et. 1991. december 31-én elsô fokon folyamatban volt 1420, másodfokon 333 és harmadfokon 23. Az egyházi házasságok érvénytelenítését szolgáló kérvények 60-70 %-a pozitív elbírálást nyer (vö., Peter Bucher, Klarstellungen 2/92, Bergmoser & Höller Verlag GmbH, Aachen). A házasság érvénytelenítése az egyházban nem csak a monacói hercegnô és a koronás fôk kiváltsága, ahogyan ezt az utóbbi idôben az egyházat támadó lapok nemegyszer szívesen terjesztették. A házassági semmisségi eljárást az egyházban bárki igénybe veheti, szegény és gazdag, nem csak a katolikusok és a keresztények, de még a meg nem kereszteltek is, például ha arról van szó, hogy egy katolikussal érvényes házasságot köthessenek. Az egyházat erre kötelezi az ember személyi méltóságának tisztelete. Minden igyekezetével azon fáradozik, hogy az érvénytelen házasságok problémái a felek számára kedvezôen megoldódjanak és rendezôdjenek. (1993. március 25.) ======================================================================== Reizer Pál püspök Münchenben Reizer Pál szatmári püspök 1993. február közepén Rómában részt vett a világ püspökeinek lelkiségi konferenciáján. Hazatérôben Münchenben és Stuttgartban útját megszakítva ellátogatott a magyar egyházi közösségekbe. Az ünnepi szentmisék utáni fogadásokon elbeszélgetett a magyar hívekkel, válaszolt kérdéseikre és találkozott az egyházmegyéjébôl elszármazott hívekkel. Németországban és Svájcban lelkészkedô tizenkét papjával kétnapos eszmecserét folytatott a Steyler nôvérek Szent Teréz lelkigyakorlatos otthonában Eriskirch-Moos-ban, a Bodeni-tó partján. Münchenben gazdag program várta: az Egyháztanács, ministránsszülôk és lektorok farsangján találkozott magyar hazánk müncheni képviselôjével, Udvardy Jenô fôkonzullal, Fejôs Ottó fôlelkésszel és az ökumenikus szellemet ápolva Lázár József Csaba református lelkésszel. Hamvazószerdán püspöki miséjében az Erdélybôl származó és közelmúltban elhunyt dr. Fábián Károly lelki üdvéért imádkozott a Damenstift-templomban összegyűlt bűnbánó hívekkel. Nagyböjt 1. vasárnapján (február 28.) a magyar hívek zsúfolásig megtöltötték a templomot, hogy a nagyböjt kezdetén meghallgassák az Észak-Erdélybôl érkezett fôpapot. Beszédében a püspök egységre, Isten, egyház és népünk iránti hűségre, nagyböjti megtérésre buzdította a híveket. A koncelebrált szentmisén az egyházközség Patrona Hungariae Énekkara is közreműködött nagy sikerrel, majd egy székely ruhás kislány virágcsokorral és Ramsay Erzsébet Szent Pál apostol üvegfestményével fejezte ki az egyházközség köszönetét és háláját Pál püspökünk látogatásáért. Reizer Pál a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom -- Pax Romana Müncheni Csoportjának péntek esti összejövetelén, február 26-án a müncheni Magyar Katolikus Misszió nagytermében beszámolt a romániai magyarság és egyházak helyzetérôl a változások után és válaszolt a felszólalók kérdéseire. (1993. március 25.) ======================================================================== Miklósházy Attila püspökünk ,,ad limina'' látogatása a Vatikánban 1993. január 28-án II. János Pál pápánk a magyarországi püspökök idei ,,ad limina'' látogatása során a magyar fôpásztorokkal együtt a Vatikánban fogadta és elsô ,,ad limina'' látogatása alkalmából külön köszöntötte Miklósházy Attila püspök atyánkat: ,,ezenkívül köszöntöm Miklósházy Attila oltártestvérünket, aki a külföldön élô magyarok lelkipásztori szolgálatára nyert megbízatást''. A magyar püspökökhöz intézett beszédében a pápa többek között dicsérôleg nyilatkozott a magyar egyház embert embertôl meg nem különböztetô helyes magatartásáról és áldozatos segítôkészségérôl a rászoruló idegenek és a külföldiek iránt. ,,Híveitek beszédes jelét adták annak, hogy az egyház nem ismer sem külföldieket, sem idegeneket, az egyház egyetemes jelleggel rendelkezik és ezért minden embernek otthona akar lenni. Az egyház minden nemzetiség fölött áll; de ez nem jelenti azt, hogy nem kell különös figyelmet szentelnünk a kisebbségeknek és ezek jogainak. Az alapvetô kisebbségi jogok közé tartozik: ,,a kisebbségi létjog; a kisebbségeknek joguk van saját kultúrájuk megôrzéséhez, saját nyelvük használatához, joguk van a kapcsolatok ápolásához a közös kulturális és történelmi örökségekkel rendelkezô csoportokkal, még akkor is, ha ezek különbözô államok területén élnek'' (OR, német kiadás, 1993. február 5., 4. o.). Ezek a jogok nemcsak Magyarországon, de az egész világon, így Németországban is érvényesek. Az idegenben lehetôvé teszik magyar identitásunk megôrzését, egyházközségi életünk és krisztusi küldetésünk szabad kibontakoztatását. ,,A jövôben ismételten utaljatok az egyház közösségteremtô erejére, mert az új evangelizáció csak így lehet hatásos Európa békés együttélése számára'' -- bíztatta a pápa püspökeinket. Az egyház közösségteremtô erejére nekünk, idegenben élô magyaroknak különösen nagy szükségünk van és azt mi is megtapasztaljuk, ha megbecsülve egyházi közösségünket összefogunk és annak munkáját személyes közreműködésünkkel odaadóan támogatjuk. A hit hídverô erô. Összeköt Istennel és embertársainkkal. Egy családba, Isten népének nagy családi közösségébe tömöríti a nemzeteket, a hazaiakat és külföldieket, a jövevényeket és befogadóikat anélkül, hogy nyelvük vagy mivoltuk feladására ösztönözné ôket. (1993. március 25.) ======================================================================== Házunk modernizálásánál fontosabb a Lélek templomának építése Egyházi közösségünk Oberföhringer Straße 40. szám alatti otthonát München északi városnegyedében joggal nevezhetjük a mi házunknak, még akkor is, ha ez a München-Freising-i Érsekség tulajdona, és azt csak bérben lakjuk. Mint itt élô magyar ajkú katolikusok, a német hívekkel együtt egyházmegyénk bajor püspökének vezetésével egyetlen egyházat alkotunk és ugyanannak a hitbeli közösségnek vagyunk a tagjai, amely most a modernizálási munkálatokat 1992. áprilisa óta, a Németországban megszabott, fizetésünk adójával együtt automatikusan levont egyházi adónk összegébôl finanszírozza. Ugyanennek a München-Freising-i Egyházmegyének -- amelyhez a területén élô bajor katolikusokkal együtt tartozunk -- a megbízásából igazgatom mintegy szűk évtizede otthonunk ügyeit, és a mellém kinevezett paptestvéreimmel és kisegítô munkatársaimmal együtt, igyekszem teljesíteni lelkipásztori hivatásomat. Küldetésem elsôsorban lelkipásztori, de ez sohasem akadályozott meg a magyarságszolgálatában, amelyben a hit és erkölcs továbbadása mindig elsôszámú és létfontosságú feladat, amint erre Ratzinger bíboros is rámutatott: ,,Öngyilkosságot követ el az a kultúra és az a nemzet, mely megtagadja történelmének nagy vallási és erkölcsi erôvonalait'' (Mérleg 93/1. 19. o.). Lelkipásztori munkánk célja, hogy egyházi közösségünk ,,hitbeli meggyôzôdésen alapuló közösség legyen'' és ezáltal hathatósabban elômozdítsa földi boldogulásunkat és egyéni megszentelôdésünket. Bajor püspökségünk hathatós támogatásával, az elmúlt évek során missziónkon kiváló lehetôségeket teremtettünk a lelkipásztori munkára és a magyarság szolgálatára. Már korábban rendeztük, megszilárdítottuk és évekre elôre biztosítottuk munkánkhoz a megfelelô költségvetési alapot. Missziónkon sikerült betöltenünk minden személyi állást: plébánosunk mellett két pap, két kisegítô lelkipásztori munkatárs, egyik teljes heti munkaidôben, másik heti 30 munkaórában, egy titkárnô, heti 25 munkaórában, egy tisztasági felelôs, heti 20 munkaórában áll szolgálatunkra. Papjaink mindig készséggel állnak szolgálatunkra közös krisztusi küldetésünk megvalósításában és magyar egyházi közösségünk építésében: -- Cserháti Ferenc, plébános, a MKM vezetôje, 46 éves. Munkaideje: állandó készenléti szolgálat. Különleges illetve felelôs feladatköre: a magyar lelkipásztori munka (evangelizáció, liturgia, diakónia és communio) megszervezése, összehangolása és irányítása Münchenben és az egész München-Freising-i Érsekség területén, ezen lelkipásztori munka feltételeinek és lehetôségeinek megteremtése és biztosítása (személyzet, anyagi fedezet, eszközök), házunk üzemeltetése és karbantartása, a felnôttek pasztorációja, missziónk és egyházi közösségünk képviselete az egyházi és világi hatóságok elôtt. -- Merka János, ifjúsági lelkész, 32 éves. Munkaideje: állandó készenléti szolgálat. Különleges illetve felelôs feladatköre: a gyermekek és az ifjúság lelki nevelése, az ifjúsági munka megszervezése és irányítása. -- Fehér István, lelkész, 52 éves. Munkaideje: állandó készenléti szolgálat. Különleges illetve felelôs feladatköre: a rosenheimi magyar misék szervezése és irányítása, vidéki híveink lelki gondozása, müncheni magyar pasztorációnk segítése, misézés a St. Gabriel kolostorban. Világi alkalmazottak egyházi közösségünk szolgálatában: -- Mekker Árpád, lelkipásztori kisegítô, 44 éves, családos, 2 gyermek. Munkaideje: heti 38,5 óra. Különleges illetve felelôs feladatköre: nyilvántartás, szociális és karitatív szolgálat, rendezvények gyakorlati levezetése, házunk és irodai gépeink karbantartása. -- Nagy Márta, lelkipásztori kisegítô, 42 éves, családos. Munkaideje: heti 30 óra. Különleges illetve felelôs feladatköre: ÉRTESÍTÔnk, meghívók és köszöntôk nyomdai kivitelezése és terjesztése, Hétvégi Magyar Iskola szervezése, könyvtárunk karbantartása. -- Varga Katalin, titkárnô, 31 éves, családos, 2 gyermek. Munkaideje: heti 25 óra. Felelôs feladatköre: pénzügyi könyvelés, anyakönyvelés, az ÉLETÜNK terjesztése, adminisztrációja. -- Szelmenczi Katalin, tisztasági felelôs, 58 éves, özvegy. Munkaideje: heti 20 óra. Különleges, illetve felelôs feladatköre: házunk és udvarunk tisztán tartása, egyházi rendezvényeink konyhai vezetôje. Templomi szolgálatunk kisegítô alkalmazottai: -- Székely Szeréna, sekrestyés, 36 éves, 2 gyermek. Munkaideje: szükség szerint. Feladatköre: oltár elôkészítése, misézôk, ministránsok öltöztetése, egyházi ruhák és felszerelések karbantartása. -- Kovács Gabriella, orgonista, karvezetô, 26 éves, hajadon. Munkaideje: alkalomszerűen és megegyezés szerint. Feladatköre: orgonakíséret, liturgikus énekek, feleletek vezetése, énekkari próbák, karvezetés. -- Schneff János, orgonista, karvezetô, 60 éves, nyugdíjas. Munkaideje: alkalomszerűen és megegyezés szerint, feladatköre: orgonakíséret, liturgikus énekek, feleletek vezetése, énekkari próbák, karvezetés. Szolgálatunkra rendelt magyar egyházi megbízottak a Szentszék, a külföldön élô római katolikus magyarok püspöke és a Német Püspöki Konferencia részérôl: -- Dr. Miklósházy Attila, S. J., a külföldi magyarok püspöke, 62 éves. Hivatalát teológiai tanári állása mellett látja el. 1989-ben Szentatyánk, II. János Pál pápánk nevezte ki a külföldön élô (emigráns) magyarok lelkipásztori segítésére (assistentia spiritualis). Azóta látogatja a külföldi magyarokat a világ különbözô tájain. A Magyar Püspöki Kar tagja. Torontóban lakik. Hivatalának címe: St. Augustine's. Sem., 2661 Kingston Rd., Scarborough, Ont. M1M 1M3, Canada. -- P. Szôke János, a külföldi magyarok püspökének európai delegátusa, 66 éves. Hivatalát fôállása -- a Kirche in Not/Ostpriesterhilfe keleti osztályának vezetôje -- és sok más megbízatása mellett látja el. Különleges, illetve felelôs feladatköre: a külföldi magyarok püspökének képviselôje Európában az igényeknek és megbízatásoknak megfelelôen, az európai külföldi magyar (emigráns) lelkipásztorkodás koordinálása a fôlelkészekkel karöltve, a külföldi magyar lelkészek Európai Papi Konferenciájának megszervezése. Az ÉLETÜNK fôszerkesztôje. Hivatalának címe: Kirche in Not/Ostpriesterhilfe, Postfach 1209, D-61452 Königstein/TS. -- Fejôs Ottó, a németországi r. k. magyarok fôlelkésze (delegátus), 57 éves. Kinevezését a Német Püspöki Kartól kapta. Munkaterületei: látogatja a németországi magyar missziókat, az egyházmegyei (német) referenseket. Személyi ügyeket intéz a püspökségek és a lelkészek között Képviseli a magyar ügyeket a Német Püspöki Kar felé. Lelkipásztori konferenciát rendez, vezet Elôkészíti a külföldi magyarok püspökének németországi vizitációs útjait, megbeszéléseit a helyi megyéspüspököknél, és elkíséri útjain Németországban. Végzi a fôlelkészi adminisztrációt. Szerkeszti és adminisztrálja az ,,ÉLETÜNK'' c. katolikus lapot. Közíró. Hivatalának címe: Ungarische Katholische Delegatur, Landwehrstr. 66., 80336 München. A korábbi nyomorúságos, sötét, szűkös és zsúfolt irodákkal szemben mára már olyan munkánkhoz és emberhez méltó helyiségeket alakítottunk ki, amelyekben örömmel lehet dolgozni. Modern és drága irodafelszereléseket vásároltunk: írógépeket és komputereket, új telefont és fénymásolót. Néhány irodába új bútorberendezést szereztünk. A hosszas kérvényezések és nyomatékos sürgetések után 1992 tavaszán püspökségünk megkezdte otthonunk sok gonddal, utánjárással, viszontagsággal, állandó küzdelemmel és veszôdséggel járó belsô átépítését és teljes tataroztatását. A falakba új vezetékek kerültek és korszerűsítették az egész világítást. Új bejáratot, lépcsôházat kaptunk. Megépült az eddig nagyon hiányzó, otthonunk jellegét még inkább hangsúlyozó és sokak által igényelt házi-kápolnánk az alagsorban. Ez a kápolna fôleg az otthonunkban működô csoportok szentélye kíván lenni, az Istennel való találkozás csendes fészke, Isten és ember kegyelmi kapcsolatának jelképe és színhelye, ahonnan krisztusi fény árad minden munkánkra és összejövetelünkre házunkban. Klubhelyiségeink néhány hiányzó berendezésének beszerzése, illetve felújítása is (TV, video, szekrények) folyamatban van és rövidesen megtörténik. Mindezek a keretek azonban a Szentlélek templomának építésére szolgálnak. Missziónk modernizálásánál és tatarozásánál sokkal fontosabb Isten templomának állandó restaurálása. Ha errôl megfeledkezünk, az elôbbi célját tévesztette, amint erre a két apostolfejedelem beszédes hasonlata és párhuzama is rávilágít: ,,Isten temploma vagytok s az Isten lelke lakik bennetek. Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent és ti vagytok az a templom'' -- mondja Szent Pál az 1 Kor 3, 16--17-ben. Vajon milyen állapotban van ez a templom körünkben? Nem kellene-e azt is folyton restaurálnunk, illetve helyreállítanunk Péter indítványa szerint: ,,Mint élô kövek épüljetek Krisztusra, hogy lélekbôl való templom, szent papság legyetek'' (1 Pt 2, 5)? Egyaránt vonatkozik ez egyéni és közösségi életünk megújulására: az elkötelezett keresztény tanúságtételre közösségünkben, a szíves közreműködésre benne, az összefogásra, az egységre, a magyar unióra Münchenben. Külsô és anyagi természetű kereteinknél fontosabb belsô hozzáállásunk és kötôdésünk közösségünkhöz, hitünkhöz és ezzel együtt magyarságunkhoz, mindenek elôtt Krisztushoz és az Ô egyházához, amelynek megvalósítására törekszünk egyházi közösségünkben. Csak rajtunk áll, közös hozzáállásunkon, felzárkózásunkon és együttműködésünkön, hogy magyar egyházi közösségünk azzá váljon, amire hivatott: a szétszórtságban megmaradásunk, Istennel és emberrel való közösségünk, földi boldogulásunk és örök üdvösségünk hathatós jele és eszköze. Szeretettel hívok és várok minden, bajor egyházmegyénk területén állandóan vagy átmenetileg élô jóakaratú magyar vagy más érdeklôdô testvért magyar egyházi közösségünkbe, otthonunk összejöveteleire és magyar szentmiséinkre. (1993. szeptember 21.) ======================================================================== Új otthonban új lélekkel Missziónkon befejezôdtek az 1992 tavasza óta tartó, sok küzdelemmel, utánjárással, veszôdséggel és szenvedéssel járó átépítési, felújítási és korszerűsítési munkálatok, amelyek következtében ma kívül-belül újjászületett, szép és tiszta otthon várja magyar híveink és barátaink látogatását, közösségépítô tevékenységét. A München-Freising-i Érsekség jóvoltából most szép, tiszta, kertes udvaron világos és meleg otthon hívogat: szülôföldünktôl távol is hazavár és kényelmes otthont kínál az idegenben. Egyházi közösségünk fennállása óta ennél szebb otthon még nem várta magyar híveinket Münchenben. Kereken húsz esztendôvel ezelôtt 1973. március 31-én kaptuk bérbe az Oberföhringer Str. 40. sz. alatti, eredetileg családi háznak épült otthonunkat a München-Freising-i Érsekségtôl. 1977 ôszétôl 1982 nyaráig elôbb dr. Ádám György, majd fôleg dr. Bácsváry Róbert SJ fôlelkész szorgoskodása révén püspökségünk bôvíttette házunkat. 1986-ban belsô tatarozásra került sor. 1992 tavaszától 1993 november utolsó napjaiig azonban teljesen újjászületett, házi kápolnával, sekrestyével bôvült és kívül-belül megújult otthonunk. Szakemberek szerint az építészek ebbôl a házból most ,,kihozták'' a lehetô legtöbbet! A falakat nemcsak bevakolták, befestették, hanem radikális vágásokkal, törésekkel és kalapácsütésekkel újrarakták, újrarendezték és a közösségi munka céljainak megfelelôen újjáalakították. Radikális felújítás történt a hiányosságok gyökeres orvoslására és nem csupán elkenése, befedése, elrejtése, vagy egyszerűen befestése, szem elôl való eltüntetése a hibáknak. Értünk történt, (egyház)közösségi életünk szolgálatában. Új otthon várja az új lelkeket! Új otthonba új lelkeket, új magyar közösséget, hitben, szeretetben, tiszteletben, egyetértésben, egymás kölcsönös megbecsülésében és elviselésében, a szolidaritás és szubszidiaritás szellemében! Ez az újjáépítés nem két évig tart, és nem is most kezdôdik! Már rég megkezdôdött és még nagyon sokáig fog tartani. Otthonunk újjászületése sok por, zaj, idegölés, nehézség, vajúdás, erôfeszítés és erôlködés közepette zajlott. Eredménye most látható. Egyházi közösségünk megújulása sem jár kevesebb vajúdással. Sôt! Ezen a téren nem érsekségünk dolgoztat helyettünk, hanem magunknak kell vésôt és kalapácsot ragadnunk. Müncheni magyar egyházi közösségünk csak mindannyiunk személyes hozzáállásával, felzárkózásával, verejtékes és kemény munkájával valósítható meg. Müncheni magyarságszolgálatunk és krisztusi küldetésünk megvalósítása egyházi közösségünkben szorosan összefügg, egyik sem hanyagolható el a másik rovására. Közösségteremtô munkánk óriási feladat és ezt sohasem fogják helyettünk mások elvégezni, sem a német, sem a magyar hatóságok, sem az egyházi, sem a világi szervek. Papjaink is kitehetik a lelküket értünk, mindhiába, ha mi magunk, egyenként és személyesen nem veszünk részt a közösségépítô munkában. Nekünk egyenként és személyesen kell felelôsséget vállalnunk a müncheni magyarságért és ezen belül egyházi közösségünk jövôjéért. Ezt a közösséget mi alkotjuk, alakítjuk, formáljuk mindenek elôtt azáltal, hogy részt veszünk annak életében, a vasár- és ünnepnapi szentmiséken, találkozóinkon és összejöveteleinken, segítünk ezek lebonyolításában és szívesen vállalunk részt mások szolgálatában. Otthont lehet építtetni másokkal, de közösséget soha! A közösséget mindig magunknak kell kialakítanunk egymással összefogva, egymásért felelôsséget és áldozatot vállalva. Újjászületett házba újjászületett, eleven, szép és virágzó (egyház)közösséget akarunk! Akarjuk-e ezt egyáltalán? Van-e rá szükségünk? Missziónk közössége és otthonunk sohasem lehet csak töltôállomás, ahol, ha úgy adódik lelkileg és testileg ,,feltankolunk'' és csakhamar továbbállunk. Missziónk közösségépítô műhely, amelyben a néhány hivatalos dolgozó mellett mindenkinek vállalni kell a ráesô feladatot. Missziónk nem bevásárló központ, ahol hébe-korba feltöltjük ,,készleteinket'', hanem Isten Münchenben zarándokló magyar népének családi otthona, amelyben mindenki szívesen elvégzi a ráesô feladatot a családi közösség szolgálatában. Ez lehet vízió, de sohasem álom! Kezdjük el a vésést, a faragást, a felújítást és ezt az építést elsôsorban önmagunkon. Fôleg azáltal, hogy magyar közösségünkhöz való társulásunkkal, benne való felelôs közreműködésünkkel és szerepvállalásunkkal alkotó módon hozzájárulunk egyházi közösségünk megszilárdításához, fejlôdéséhez, a II. vatikáni zsinat szellemében történô megújulásához, földi és örök céljaink együttes megvalósításához. Miért ne lehetne ez adventi programunk? Vagy éppen jövôre szóló, amikor új otthonban új lélekkel, új esztendôben új szívekkel dicsérjük Jézust életünkkel!? Bárcsak újjal mutogatnának ránk a jövôben: Nézzétek! Ezek a müncheni magyarok, mennyire összetartanak és hogy szeretik egymást! Adja Isten, hogy karácsonykor és életük minden napján megtapasztalhassák közösségünkben üdvözítô Istenünk emberszeretô jóságát. (1993. december 15.) ======================================================================== ,,Minden szabad, de nem minden használ'' Ha mások még nem is vették volna észre, mi azért tudjuk, hogy szabadságszeretô nép vagyunk. Szeretjük a szabadságot és a vele járó egyénieskedést. Bármely pillanatban feljogosítva érezzük magunkat a megszólásra, a kritikára, a hôbörgésre. Úgymond: mi találtuk föl a ,,spanyolviaszt'' és még a jó Istennek is tudtunk volna tanácsot adni a világ teremtésekor. Néha úgy tűnik, mintha csak becsiccsentettünk volna a nagy szabadságtól. Példa rá napjainkban a sok politikai acsarkodás hazánkban és annak hozzánk is átcsapó hullámverése idekint. Ahány magyar, annyi párt s talán még több vélemény! Az egyéni szabadság és autonómia óriási kincs, és ez közösségünkben is nagy becsben áll, ami szükségszerűen konfliktusokhoz vezet, ha nem bánunk vele helyesen. A Szentírás tanúsága szerint a keresztények a legigazibb szabadságra hivatott emberek, akiknek ,,Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden szolgál javu(n)kra'' (1 Kor 10, 23). Szent Pál apostol az általa alapított egyházközségekben nyomatékosan hangsúlyozza a keresztények személyi szabadságát és autonómiáját, de ugyanakkor arra is figyelmezteti híveit, hogy úgy éljenek szabadságukkal, hogy az a közösség épülését és ne szétrombolását szolgálja. Emlékezteti ôket: ,,A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket'' (Gal 5, 1). ,,Nem vagy többé szolga, hanem fiú (Gal 4, 7). ,,Mi tehát testvérek nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi'' (Gal 4, 31). Teremtô Atya házigazdánk udvarán és egész portáján teljes egészében élvezzük a törvényes gyermekek szabadságát. De: ,,Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak'' (Gal 5, 13). Szent Pál a korintusi hívek elôtt konkrét példával szemlélteti a helyes magatartás irányelveit (vö. 1 Kor 14). Ha a közösségben mindenki az ,,elragadtatás nyelvén'' beszél, azaz egymás számára teljesen érthetetlen módon, ez lehet, hogy valakinek az épülésére szolgál, de az egész közösség ebbôl még alig fog hasznot húzni. Ennél sokkal jobb a ,,prófétai beszéd'': ,,Aki viszont prófétál, az emberek épülésére, buzdítására és vigasztalására beszél'' (1 Kor 14, 3). Az egyház közösségének építésében szükséges a dialógus, a vele járó és szabadon kifejtett kritika, de ennek a Szent Pál-i értelemben mindig az egyház teljességét és épülését kell szem elôtt tartania. Így senki sem beszél el a másik feje fölött. Így nem válik a vélemény és ellenvélemény ártó és gyilkos beszéddé, valóságos fegyverré, amely arra irányul, hogy a másikat véglegesen félreállítsa. A párbeszéd csökönyös és konok megtagadása diszkvalifikáló hatású. Az egyházi közösségekben a kritika és dialógus a közösség épülésére és nem lerombolására kell szolgáljon. Aki beszédével az emberek között szakadékokat teremt, hidakat rombol vagy válaszfalakat emel, az egyúttal már a közösséget is bomlasztja, és egyáltalán nem szolgálja az egyház építését. A közösség csak egyetértéssel épül. Ez a keresztény egyetértés viszont nem uniformizmus, de megkívánja, hogy mindannyian, akik szabadon gondolkodunk, ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, amely Krisztus Jézusban volt (vö. Fil 2, 5). Szabadságunk Krisztus példáját követi: ,,Semmit se tegyetek vetélkedésbôl vagy hiú dicsôségvágyból. Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ô mint Isten az Istennel való egyenlôséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette magát, és hasonló lett az emberekhez... Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta...'' (Fil 2, 3--9 stb.). Pál ismerte a véleménykülönbségeket és tudta, hogy a közösségeken belül sok vitás kérdés is felmerül. Nem ezek elhallgattatását óhajtja. Antióchiában ô maga is hevesen szembeszállt Péterrel és megrótta kétszínű magatartását a közösség elôtt (vö. Gal 2, 11 stb.), de ugyanakkor mégis egységre törekedett vele, ,,nehogy hiába fáradozzam s addigi fáradozásom is hiábavaló legyen'' -- mondja (Gal 2, 2). Egyházi közösségünkben még ugyancsak sok lehetôség kínálkozik a fejlôdésre. Müncheni közösségünkben és a világegyházban is sok a hiányosság. Helyesen járunk el, ha a Szent Pál-i egyházkritika alapelveit megszívleljük és magunkévá tesszük. Ezzel az egyházkritikus beállítottsággal valóban hozzájárulunk egyházunk és egyházi közösségünk életének gazdagodásához, fejlôdéséhez, közösségünk megszilárdulásához és további kiépüléséhez. A lelkiismereti szabadság, a véleménynyilvánítás és kritika szabadsága az egyházban hozzá kell járuljon az egyház fejlôdéséhez. Minden hôbörgésünk és heves felháborodásunk csak úgy lesz gyümölcsözô, ha kritikus szavainkkal és keresztény elkötelezettségbôl fakadó tetteinkkel hozzájárulunk Krisztus viszontagságokkal küzdô és emberi hibák terhei alatt görnyedô egyházának megerôsödéséhez és megszilárdulásához a Földön. Emberi szabadságunkkal meg kell tanulnunk úgy élni, hogy azáltal müncheni közösségünk még inkább egyházi közösséggé, Jézus Krisztus valódi egyházává váljék. Továbbra is kérem ehhez segítségüket és várom szíves közreműködésüket. Fogjunk össze és építsük egyetértésben Isten országát körünkben mindannyiunk javára és üdvösségére. (1994. március 25.) ======================================================================== Magyar egyházi énekkarok Münchenben, 1947-1994 Münchenben már az 1945-ös összeomlás idején magyarul zengett az egyházi ének azokon a szentmiséken, amelyeket a magyar (fôleg tábori) lelkészek szerveztek a II. világháború végén ide sodródott magyar menekültek, illetve hadifoglyok részére. 1945 ôszétôl dr. Rozsály Ferenc piarista paptanár a Simmern-Schule-ban (Rheinstr. 2/II), illetve a Magyar Iroda helységeiben (Maria Theresia Str. 19) és Vincze Mihály lelkész a Funk Kaserne-ben (Frankfurter Ring) vasár- és ünnepnapokon már rendszeresen tartott szentmiséket, amelyeken a hinni képes táborlakók és menekültek, nagy számkivetettségükben, kilátástalanságukban és nyomorúságukban nemcsak Isten éltetô Igéjében kerestek erôt, bátorítást és vigaszt, hanem az elhagyott otthon emlékét idézô vallásos énekeink szövegeiben és dalaiban is. A templomi ének azóta mind a mai napig szakadatlanul ôrzi és ápolja Münchenben az itt élô magyarok krisztusi hitét, szellemét és lelkét, ôsi öntudatát, nyelvét és nemzeti kultúráját. Az ének közösségformáló és megtartó erô. 1947. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén a szentmise után a St. Ursula-templom altemplomában dr. Rozsály Ferenc vezetésével a jelenlévô hívek, a katonai, civil és egyházi hatóságok elôzetes engedélyével Münchenben megalapították a Patrona Hungariae Római Katolikus Egyházközséget a magyar Actio Catholica mintájára. A hívek nagy része ekkor még mindig az említett fogolytáborokban élt és a legtöbben Amerikába szerettek volna kivándorolni. A nehéz körülmények közepette és felismerve az egyházi ének közösségformáló erejét, röviddel az egyházközség megalakulása után, 1947 szeptemberében- októberében dr. Stoll Gábor vezetésével megalakult a müncheni Patrona Hungariae Egyházközség énekkara, amely ebben az idôben hetente kétszer, csütörtökön délután 3/4 6-kor és vasárnap délelôtt 3/4 9-kor tartotta próbáit (Katolikus Élet, 1947. október -- november, I. évf. 1. sz., 10. o.). Ez az énekkar dr. Stoll Gábor vezetésével 1947 Karácsony ünnepén és 1948 Újév napján mutatkozott be elôször és nagy sikerrel a hívek elôtt (Katolikus Élet, 1948. január, II. évf. 1. sz., 10. o.). 1948. február 18-án Rozsály utóda, Vincze Mihály müncheni lelkész az egyházközség tanácsülésén méltatta az énekkar szerepét az istentiszteleteken és megköszönte közreműködéseit azokon. Kiemelte, hogy az énekkar emeli a szentmisék fényét és a híveket is vonzza a templomba: ,,Köszöni az énekkar tagjainak fáradozásait, akik munkájukkal emelik az istentiszteletek fényét''. Ugyanakkor szorgalmazta az énekkar további fejlesztését. Dr. Stoll Gábor tanácstag és kórusvezetô erre jelezte, hogy ,,az énekkar férfi szólamai teljesek, a nôi szólamok azonban hiányosak. Az egyetemi hallgatókra számítani nem lehet'' a vizsgák és szigorlatok miatt és a próbák is sok idôt vesznek igénybe (Jegyzôkönyv a müncheni magyar Patrona Hungariae Római Katolikus Egyházközség 1948. február 18-án 18 órakor tartott tanácsülésérôl). A nehézségek ellenére ez az énekkar mégis nagy sikerrel szerepelt nemcsak 1948. március 15-én a magyar szabadságharc emlékünnepén a St. Ursula-templomban tartott istentiszteleten, hanem 1948. május 30-án a München melletti (Maria Eich) Planeggben is, ahová az egyházközség ezen a napon, Hôsök Vasárnapján zarándoklatot szervezett: A délelôtti ünnepi szentmisén és a délutáni ájtatosságon az Egyházközség ,,pompásan fejlôdô'' kórusa énekelt dr. Stoll Gábor karnagy vezetésével (Katolikus Élet, 1948. március, II. évf. 3. sz., 14. o. és Katolikus Élet, 1948. június, II. évf. 6. sz., 14. o.). Ugyancsak a müncheni Patrona Hungariae Egyházközség énekkara énekelt 1949. december 8-án 11 órakor Münchenben a jezsuiták kollégiumának kápolnájában azon az ünnepségen, amelyet a Magyar Katolikus Diákszövetség rendezett Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére. A szentmisét v. dr. Koráni Elemér pápai kamarás celebrálta, a szentbeszédet dr. Szölgyémy József mondta. ,,A szentmise alatt a müncheni Patrona Hungariae Egyházközség énekkara énekelt, amikor azonban felcsendült a Boldogasszony Anyánk kezdetű ôsi magyar Mária- ének, a sokszáz fônyi magyar hívôsereg egy emberként kapcsolódott bele az énekbe és szem nem maradt szárazon, ahogy ez a fájdalmas, gyönyörű Mária-ének zengett az oltár elôtt'' -- áradozik a korabeli krónikás. Délután az énekkar a Németországi Magyar Actio Catholica elsô kultúrdélutánján a müncheni városháza nagytermében, Vincze Mihály müncheni magyar lelkész bevezetô szavai után, az egyébként ma is Münchenben élô és tevékenykedô 82 éves Farkas László diplomás énekmester vezényletével elôadta Beethoven: Isten dicsôsége és Halmos: Minden földek Istent dicsérjétek című kórusművét (Iránytű, 1949. december 10., III. évf. 97. sz., 4. o. és lásd Műsor a Németországi Magyar Actio Catholica elsô kultúrdélutánja 1949. december 8-án a müncheni városháza nagytermében címmel). A müncheni magyar egyházközség tájékoztatójából arról értesülünk, hogy Szent István ünnepe alkalmából 1952. augusztus 24-én 3/4 12-kor a St. Ursula-templomban a magyar szentmisén és délután 4-kor a Kaulbach Str. 29. sz. alatti Newmann Haus dísztermében a Szent István dalkör énekel a már említett Farkas László karnagy vezetésével és a délutáni ünnepségen elôadja a Magyar szentek himnuszát, a Minden földek és Glória szálljon című kórusműveket (Patrona Hungariae Római Katolikus Egyházközség Tájékoztatója, München, 1952. VIII. 20., 1. o.). A dalkör több tagja késôbb a müncheni Szabad Európa Rádió épületében létrejött kamarakórusban folytatta éneklését (Farkas László szóbeli vallomása). Ez a kórus éveken át a SZER egyik stúdiójában rendszeresen próbákat tartott, professzionális szinten énekelt, kitűnô énekesekkel rendelkezett (Hallstein Ingeborg, Várhelyi Katalin) és mintegy évtizeden át működött. Többször közreműködött a müncheni magyarok szentmiséin a Kaulbach Str-i jezsuiták kápolnájában, ahol ilyenkor általában Jánosi József SJ, Vecsey József és majd dr. Fábián Károly rádiós papok miséztek. Énekelt Szent István ünnepségeinken Augsburgban, Scheyern és Andechs kolostortemplomaiban. A kórusnak német tagjai is voltak. A kamarakórus többször énekelt március 15-iki ünnepségeinken a Vier Jahreszeiten dísztermében és a Sophiensaalban. Fellépett a Bajor Rádió ,,So klingt es bei den anderen'' műsorában, közreműködött Kurt Hoffmann ,,Ich denke oft an Piroska'' című filmjében és a SZER kvíz- adásaiban. A SZER a kórus gazdag repertoárját hangszalagra vette és a kórus megszűnése után is éveken át használta (Várhelyi Katalin és Várhelyi Marika valamint Ramsay Gyôzô, Szamosi József és dr. Kováts Carlo egybehangzó szóbeli vallomásai). A Pannonia Sacra tudósításából megtudjuk, hogy 1955-ben Szent István ünnepe alkalmából 8.45-kor az augsburgi St. Ulrich-templomban dr. Freundorfer József püspök celebrál fôpapi szentmisét és mond szentbeszédet, amelyben a Szabad Európa Rádión keresztül az otthoni magyarsághoz is szól. A szentmisén valamint a 16 órakor kezdôdô ünnepi gyűlésen a Ludwigsbauban a müncheni Magyar Kamarakórus énekel Pálos Marcell vezényletével (Pannonia Sacra, 1955. augusztus, I. évf. 6. sz., 9. o.). A Müncheni Eucharisztikus Világkongresszuson, 1960. augusztus 5-én és 6-án, ,,pénteken és szombaton a rádió sugározta hazafelé az ének és beszéd hangját. Kodály mester onnan is hallhatta gyönyörű miséjét, amelyet a müncheni énekkarunk adott elô'' (Magyar Papi Egység, 1960, 14. sz., 51. o.). A müncheni és környékbeli magyarság Szent István ünnepségén Fürstenfeldbruckban a Mária mennybemenetelérôl elnevezett templomban 1961. augusztus 20-án, vasárnap 11-kor a szentmisén a Szabad Európa Rádió kamarakórusa énekel(t) Pálos Marcell vezetésével (Müncheni magyar egyházközségi Meghívó az 1961. évi Fürstenfeldbruck-i Szent István ünnepélyre). Ez a müncheni kórus a hatvanas évek dereka táján szűnhetett meg. Kereteim e helyen túl szűkösek ahhoz, hogy a müncheni egyházi kórusok, énekkarok és dalkörök, papok és karvezetôk törekvéseit és sikereit a közös éneklés terén az elmúlt mintegy félévszázad során méltóképpen felvázoljam, illetve bemutassam. Mégis utalni akartam arra a sok jó szándékra és erôlködésre, amellyel a müncheni magyarok közül többen, a nagy távolságok és szétszórtság ellenére, a múltban is megtalálták annak módját, hogy összefogva, Istentôl kapott muzikális adottságaikkal és hatalmas áldozatok árán is eljárjanak az énekkari próbákra és közös fellépéseikkel szentmiséinken és ünnepeinken, mindannyiunk örömére emeljék azok fényét és segítségünkre sietve velünk együtt zengedezzék Isten dicsôségét. 1984 óta a müncheni Magyar Katolikus Misszió Patrona Hungariae énekkara immár kerek évtizede rendszeresen és megszakítások nélkül, folyamatosan működik. Miután a magyar egyházi énekkar -- valószínűleg a hatvanas évek közepétôl a nyolcvanas évekig -- huzamosabb idôn át hiányzott Münchenben Füstös Antal magyar lelkész, a Szabad Európa Rádió és missziónk papja 1979. október 3-án meghívót adott ki, és kísérletet tett egy müncheni Nagyboldogasszony Kórus összeállítására azzal a céllal, hogy a kórus fellépjen az 1979. október 21-iki házszentelésen az Oberföhringerstr. 40. sz. a. A meghívó szerint ekkor már 20 személy ígérte részvételét egyházi kórusunkban, amely több nekifutás után végül a németek 88. Katolikus Nagygyűlését (Münchenben 1984. július 4--8-ig) megelôzôen állt össze. 1984. július 6-án lépett fel az oberföhringeni St. Lorenz-templomban. Másnap, július 7-én a Westparkban (IGA) énekelt ugyancsak a müncheni Katolikus Nagygyűlés keretében rendezett Nemzetek miséjén Jussel Ottó, korábban szatmári székesegyházi karnagy vezetésével és nagy sikerrel. A Westparkban ma is kereszt jelzi a Katolikus Napok alkalmából ideiglenesen felállított imasátor, illetve énekkarunk elsô nagy sikeres fellépésének helyét. Ezen szép kezdet után Füstös atya, késôbb halálát is okozó betegsége miatt, ôszre leesett a lábáról. Emiatt át kellett vennem az énekkar szervezését. Rögtön arra törekedtem, hogy megteremtsem a rendszeres heti próbák lehetôségét és biztosítsam az énekkar folyamatos működését. Elsôsorban énekeseink áldozatos hozzáállása, szorgalmas kitartása és becsületes helytállása, de nem utolsó sorban a következetes, állandó és kitartó szervezés és toborzás következtében ma énekkarunk tíz éves állandó és folyamatosan tartó működésére tekinthet vissza. Ez a kis füzet Patrona Hungariae énekkarunk tíz éve tartó működésérôl igyekszik beszámolni. Ugyanakkor gyarló köszönet gyanánt emléket kíván allítani mindazoknak az énekeseknek és karvezetôknek, akik odaadó, hűséges, türelmes és áldozatkész munkájukkal és becsületes helytállásukkal hozzájárultak egyházi kórusunk sok szép sikeréhez ünnepi szentmiséinken és többi egyházi összejöveteleinken, amelyeken mindig buzgón és lelkesen zengedezték Isten dicséretét. Énekeseink közül az idôk folyamán többen kivándoroltak vagy szétszéledtek a nagyvilágban, néhányan meg Istennél célba érve zenghetik az Ô dicséretét. Emléküket hálásan ôrizzük. Patrona Hungariae énekkarunk fennállásának 10 éves megemlékezését 1994. július 17-én együtt ünnepeljük dr. Miklósházy Attila SJ püspök atyánkkal. Ez az ünnep és kerek évforduló alkalom a visszapillantásra, a nehéz küzdelmek árán szerzett szép eredmények felidézésére, a jól végzett munka feltárására és elismerésére, kórusunk tagjainak megbecsülésére, egész egyházi közösségünk hálájának és köszönetének ünnepélyes tolmácsolására. Egyházi közösségünk és a magam nevében hálásan köszönöm énekeseink, orgonistáink és kórusvezetôink minden fáradozását a szent éneklés terén. Isten fizesse meg minden nemes szolgálatukat magyar közösségünkben. Ez az évforduló azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy énekeseink ezentúl nyugalomba vonulnak és abbahagyják eddig végzett, minden elismerésünket kiváltó, érdemes, Istennek és embernek tetszô szent szolgálatukat. Ez az évforduló sokkal inkább új lendületet kíván adni énekeseink munkájának és egyben ünnepélyes kezdet, szelíd hívogató és toborzó mindazok számára, akik nemcsak külsô szemlélôi, de hozzánk való csatlakozásukkal tevékeny alkotói is akarnak lenni népünk Szent István nyomdokán haladó krisztusi közösségének Münchenben. (1994. július 6.) ======================================================================== A program 10 év után is változatlan Szeptember 1-jén elmúlt 10 éve, hogy a München-Freising-i Érsekség megbízásából átvettem magyar egyházi közösségünk lelkipásztori szolgálatát és irányítását. Annak idején ünnepélyes beiktatásom alkalmával, 1984. szeptember 30-án a Damenstift-templomban rövid programbeszédben igyekeztem összefoglalni elkövetkezendô lelkipásztori munkálkodásom irányelveit. Ezeket igyekeztem szem elôtt tartani és megvalósítani az elmúlt tíz esztendôben. Ezt a kis programbeszédet az elmúlt hetekben többször is újraolvastam. Mit sikerült belôle megvalósítanom? Mit nem? Igyekeztem lelkiismeretvizsgálatot is tartani. Helyes volt-e ez a program? Vajon lehet-e irányadó további lelkipásztori szolgálatomban? Szükség van-e benne pályamódosításra? Mivel kellene kiegészítenem? A hatékonyabb lelkipásztori munka érdekében teljesen újra kellene fogalmaznom ezt? Sok töprengés után arra a következtetésre jutottam, hogy ez a lelkipásztori program lesz jövô munkálkodásom meghatározója is. Ha akarják, és erre kérem kedves Mindannyiukat, olvassák velem együtt újra ezt a programot és segítsenek annak megvalósításában: A mai szentmisében két céltudatosan kiválasztott szentírási olvasmányt hallottunk. A szentlecke (1 Kor 2, 1--5): ,,Én is, amikor nálatok jártam, testvérek, nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni Isten misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettrôl. Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erô bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja.'' * * * Jövendô munkálkodásom irányelvére akar rámutatni: ,,... nem akarok másról tudni köztetek'' -- vallom a Nemzetek Apostolával, Szent Pállal -- ,,csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettrôl'' (1 Kor 2, 2). Tudatában vagyok annak, hogy minden más feladatom nagyon fontos lehet ugyan, de ezen célkitűzés mellett mégis csak másodrangú. Az evangéliumi szakaszban (Jn 15, 1--13): ,,Én vagyok a szôlôtô s Atyám a szôlôműves: Minden szôlôvesszôt, amely nem hoz gyümölcsöt; lemetsz rólam, azt pedig amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás áltál, amelyet, hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szôlôvesszô nem teremhet maga, csak ha a szôlôtôn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szôlôtô, ti a szôlôvesszôk. Aki bennem marad, s én benne, az bô termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szôlôvesszôt és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsôül meg Atyám, hogy bô termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben; amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én vrömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.'' * * * Maga Jézus szól hozzánk és rámutat arra az isteni célra, amelyet Isten örök idôktôl fogva az emberrel és világával kapcsolatosan elhatározott. Isten örök boldogságra szánta az embert, és ezt csak közös egységben Vele és embertársainkkal érhetjük el. Más szóval ez azt jelenti, hogy boldogok itt a Földön és majd odaát csak úgy lehetünk, ha megteremtjük a közösséget Istennel és egymással. Ezt az Isten és ember közötti egységet közösségben, mégpedig az egyház közösségén belül kell megvalósítanunk, mert, amint ezt a II. vatikáni zsinat megfogalmazta, az egyház jele és eszköze mind az Istennel való bensôséges egyesülésnek, mind az egész emberiség egységének (LG 1). Az eljövendôkben mindenképpen azon szeretnék fáradozni, hogy a mi konkrét müncheni magyar közösségünk valóban jele és eszköze legyen az örök isteni célkitűzésnek. Szeretném, ha az emberek miránk is ujjal mutogatnának, akárcsak egykor az ôskeresztényekre: Nézzétek, hogy szeretik egymást! Jézus is erre szólított fel bennünket a mai evangéliumban: ,,Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket'' (Jn 15, 12). Éppen ezért 'gyűljünk hát össze, és hagyjunk fel a veszekedésekkel' -- mint ahogyan ezt egykor XXIII. János pápa mondotta (Träume, 204). Ha ebben a szellemben valamennyien közösen és együtt fogunk dolgozni, akkor remélhetjük, hogy közösségünkben meleg otthont, hazát találunk a hontalanságban. Hiszem, hogy ezt meg is fogjuk találni, ha lesz bátorságunk a közösségi életre, ha lesz bátorságunk együtt imádkozni, együtt ünnepelni és szórakozni. Tudatában vagyok a nehézségeknek is. Azt is tudom, hogy e nagy célkitűzés megvalósításához óriási türelem és higgadtság, keresztény elkötelezettség és bátor keresztény tanúságtétel, de még nagyobb Isten- és emberszeretet szükségeltetik. Kedves Hívek! Én bízom az Önök jóakaratában, szíves és készséges hozzáállásukban, és hiszem, hogy ha valamennyien szépen akarunk élni, akkor ez sikerülni is fog nekünk. Örömmel értesültem róla, hogy missziónkon már eddig is több csoportban szép munka folyt és az esetleges nehézségek ellenére is, mozgalmas élet folyik. Remélem, hogy missziónk minden csoportjához megtalálom a megfelelô utat és egymást bátorítva, gazdagítva, közösen és együtt haladhatunk az isteni Mesterrel boldog birodalma felé. Ô a mi vezetônk, aki csak egyedül mondhatta magáról: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Missziónk jövendô életében nagy jelentôséget tulajdonítok minden keresztény szellembôl fakadó csoportmegmozdulásnak. Ez a csoportokra alapozott egyházi szolgálat napjainkban messzemenôen megfelel a mai lelkipásztori elgondolásoknak. A mai lelkipásztori szolgálatban nem annyira a látványos tömegmegmozdulásokon van a hangsúly, hanem a tevékeny, evangéliumi szellemtôl sugárzó és vonzó életen és közösségi munkán. Szép lenne, ha eljövendô csoportmunkáinkból mindenki kivenné részét, csoportjainkban otthonra találna és megtalálná mindazt, ami után vágyakozik: a gyerekek és az egyetemisták, a fiatalok és az öregek, a férfiak és a nôk, a betegek, a magányosak, stb. De, és ezt szeretném hangsúlyozni, az egyes csoportoknak létjogosultsága missziónkon csak a közösségen belül és a közösségért van. Nálunk nincs helye a szeparatizmusnak és a szektarianizmusnak. Mi, itt Münchenben, hála Istennek szerencsés helyzetben vagyunk, és korlátlan lehetôségekkel rendelkezünk emberséges és keresztény életünk kibontakoztatására. Ezért tisztelet és hála annak az országnak, amely a hontalanságban hont adott és lehetôvé teszi, hogy az emberi jogok számunkra valósággá váljanak, idegenben szabad magyar világnézeti és vallási életet élhetünk, szabadon szervezkedhetünk és fejlôdhetünk, büszkén vallva magyar múltunkat és jelenünket. Ezzel a hitvallással hangsúlyozni szeretném azt is, hogy a müncheni Magyar Katolikus Misszió nem politikai, hanem egyházi közösség, amelynek feje, Jézus Krisztus után, a helyi püspök és a római pápa. Befejezésül tisztelettel kérek és felszólítok minden jóakaratú embert a keresztény együttműködésre. Szeretném, ha tudatosítanánk: az egyház nem a pap, nem a püspök, még csak nem is a pápa -- az egyház mi vagyunk! Hiszem azt, hogyha valamennyien Krisztus szellemében együttműködünk, akkor ebben az egyházban, amely a müncheni Magyar Katolikus Misszió egyházi közösségében megvalósul, valamennyien jól érezzük majd magunkat. Adja Isten, hogy úgy legyen! (1994. szeptember 21.) ======================================================================== Kiváltságos korúak az Egyházban Október 25-én elmúlt 10 éve annak, hogy missziónkon elôször találkoztunk egyházi közösségünk Szeniorok Klubjában. Ennek megszervezése elsô lelkipásztori ténykedéseim közé tartozott a müncheni Magyar Katolikus Misszió egyházi közössége szolgálatára szóló megbízatásom ünnepélyes átvétele után. A szervezôi munkában nagy segítségemre volt Palágyi Andrea testvér, akivel egyetértésben azon fáradoztunk, hogy a hatvanon felüliek számára missziónkon olyan keretet teremtsünk, amely bizonyos rendszerességgel, legalább pár órára, szépen megterített asztalok, tea, kávé és sütemények mellett lehetôséget kínál a másokkal való találkozásra, barátkozásra és szórakozásra, a megfelelô szellemi és lelki művelôdésre. Ugyanakkor azt is meg akartuk éreztetni nyugdíjas korú híveinkkel, hogy egyházi közösségünkben mindig megbecsüljük, tiszteljük ôket és nagyonis számítunk értékes közreműködésükre. Szerettük volna kihangsúlyozni, hogy mi mindig örülünk a velük való találkozásnak, nekik mindig helyük van körünkben és munkahelyi nyugdíjazásuk után is teljesjogú tagjai közösségünknek, amelynek már puszta jelenlétükkel is nagy hasznára vannak, de fejlôdéséhez is mindig hozzájárulhatnak keresztény hitvallásukkal és bátor tanúságtételükkel, csendes imáikkal, meg az erejükbôl telô tevékeny segítségükkel és munkájukkal. Közösségünkben még a legjelentéktelenebbnek tűnô közreműködés is nagyon értékes és mi mindig megbecsüljük azt: ,,Az idôsebbekhez szólva, akiket gyakran és nagyon igazságtalanul már hasznot nem hozóknak tartanak, és ez tűrhetetlen teher, emlékezetükbe idézzük, hogy az Egyház kéri és várja tôlük apostoli és missziós küldetésük folytatását, ami az ô korukban is lehetséges és szükséges, sôt éppen a magas korban valami módon sajátossá és eredetivé válik'' (II. János Pál, CL 48). Az idôsebbek mindig sokat adhatnak a fiataloknak. A Biblia is figyelmeztet: ,,Szegôdj szívesen az öregekhez, és ahhoz csatlakozz, akit bölcsnek ítélsz'' (Sír 6, 34). Úgy beszél róluk, mint a bölcsesség és istenfélelem példaképeirôl: ,,Az aggok koszorúja a gazdag tapasztalat, dicsôségük pedig az Úrnak félelme'' (Sír 25, 6). Az idôs ember valóságos ajándék a közösség számára. A Szentírás szerint a hit átadásának tanúja az Egyházban és a társadalomban: ,,Atyáink beszéltek nekünk a tettekrôl'', amelyeket Isten keze végbevitt (Zsolt 44, 2). Az idôsek az élet mesterei: ,,Ne vesd meg, amit az öregektôl hallasz, ... mert így tudásra teszel szert és alkalomadtán meg tudsz majd felelni'' (Sír 8, 9). A jó nagymamák és nagyapák sokszor a szeretet valóságos megtestesítôi. Jézus az evangéliumban ugyancsak megismétli az ószövetségi törvényt: ,,Tiszteld apádat és anyádat és: Aki gyalázza apját és anyját, az halállal lakoljon'' (Mk 7, 10). Ugyanakkor tiltakozik azok ellen, akik megpróbálják elhanyagolni és kijátszani az öregeket (vö. Mk 7, 9--13). Közösségünk mindenképpen azon fáradozik, hogy megbecsülje az idôsebbeket, az egyházközség ékességének és Isten kiváltságos ajándékainak tekinti ôket, és számít együttműködésükre, bölcs meglátásaikra és tapasztalataikra, hitbeli tanúságtételükre és segítségükre, mindig körülményeiknek és állapotuknak megfelelôen. Ma gyakran elôfordul, hogy az idôsebbek jó egészségnek örvendenek és azt könnyebben visszanyerik, mint egykor. Vannak ,,örök ifjak'', akik hatvan, hetven vagy nyolcvan évük ellenére, esetleg ezen túl is, munkabírásukkal még a fiatalokon is túltesznek és a nyugállomány helyett a fiatal tenniakarás lázának ,,aktív korszakát'' élvezik, illetve legtermékenyebb korukat élik; nyugdíjasok, de egyáltalán nem ,,nyögdíjasok''! Nyugdíjas koruk nem akadályozza ôket abban, hogy a közösség javát szolgálják például azzal, hogy résztvesznek és közreműködnek a szentmiséken vagy az egyházközségi összejöveteleken, betegeket látogatnak vagy karitatív téren szervezkednek és tevékenykednek. Rájuk igazán illik a zsoltár: ,,Még öregkorukban is gyümölcsöt teremnek, tele vannak nedvvel és élettel, hogy hirdessék: az Úr igazságos; Ô az én sziklám, igazságtalanság nincs benne'' (Zsolt 92, 15--16). Ha valaki ma hatvan-hatvanöt esztendejével nyugdíjba vonul, a statisztikai felmérések szerint átlagosan még mintegy másfél évtizednyi életre számíthat (a férfi 14, 6, a nô 15, 5 évre), és ez az idô még igen termékeny szakasza lehet életének: ,,A harmadik korba lépést úgy kell szemlélni, mint kiváltságot; nem csupán azért, mert nem mindenki éri meg ezt a kort, hanem különösen azért, mert ez az az idô, amikor ténylegesen jobban meg lehet vizsgálni a múltat, jobban megismerni és mélyebben átélni a húsvéti misztériumot, és az Egyházban Isten egész népe számára példaképpé válni... A megoldandó nehézségek bonyolultsága, az erôk fokozott csökkenése, a társadalmi szervek elégtelensége, a hivatalos törvényhozás akadálya, az önzô társadalom értetlensége ellenére az idôsek nem szorulnak az Egyház peremére. Nem szabad azt gondolni, hogy az idôsek passzív szemlélôi a túlzottan felgyorsult világnak, hanem ellenkezôleg, tevékeny alanyai az emberi létezés lelkileg és emberileg termékeny szakaszának'' (II. János Pál, CL 48). A statisztikák szerint azonban minden harmadik nyolcvanon felüli öregnek azzal kell számolnia, hogy tehetetlenné válik és ápolásra szorul: korlátoznia, vagy teljes egészében fel kell adnia tevékenységét. Élete viszont még így sem válik hasztalanná. A keresztény ember ilyenkor imádságával, az öregkor gyengeségeinek és szenvedéseinek Isten kezébôl és iránta való szeretetbôl elfogadott és türelmes elviselésével teljesíti hivatását és szolgálja a közösség javát. A magas kor ellenére Istent még mindig lehet szólongatni, hozzá fohászkodni és sóhajtozva áldani: ,,Küldd el világosságodat és hűségedet, hogy vezetôim legyenek, hogy vezessenek szent hegyedre, hajlékodba. Akkor odalépek Isten oltárához, örömöm Istenéhez... Miért vagy szomorú lelkem és miért háborogsz? Remélj Istenben és majd újra dicsôítem, mint arcom felderítôjét és Istenemet'' (Zsolt 43, 3--5). Egyházi közösségünk Szeniorok Klubjának 10 éves működését igyekszik felvázolni ez a kis füzet, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy újabb lendületet adjon további együttműködésünknek, szolgálatunknak és szeretetünknek. Köszönöm, hogy összejöveteleinken aktív részvételükkel elevenebbé tették egyházközségi életünket, és mindenki elôtt példásan tanúságot tettek közösségformáló akaratukról, a magyar keresztények összefogásáról és összetartásáról missziónkon. Köszönöm az elôadók szíves, készséges és mindig ingyenes közreműködését, a szervezôk felbecsülhetetlen áldozatát és mindig ügyes munkáját, meg azok sok-sok fáradságát, akik 10 éven át hónapról-hónapra sütögették számunkra titokban, és még csak köszönetet sem várva, a finomabbnál finomabb házi süteményeket és egyéb finomságokat. Isten fizesse meg minden jótéteményüket. Sok sikert a Szeniorok Klubjának további működéséhez! Isten áldása kísérje találkozóinkat testvéri egyetértésben és szeretetben! Adja Isten, hogy sokszor és még nagyon hosszú idôn át találkozhassunk jó erôben és egészségben! (1994. november 10.) ======================================================================== Építsünk a lerakott alapokra Vincze Mihály müncheni magyar lelkész 1948. februárjában a Katolikus Élet-nek (II. évf. 2. sz., 5. o.), a müncheni Patrona Hungáriae Egyházközség kéziratos értesítôjének, kinevezése után adott interjújában közölte: ,,A Patrona Hungariae Egyházközségben egy már készen álló nagyszabású keretet kaptam, amelyet megfelelô tartalommal kell megtöltenünk. A munka elvégzéséhez az isteni kegyelmeken kívül a legnagyobb segítséget a világi apostolok, férfiak és nôk munkájában látom. A hűséges és állhatatos hívek szent elszántsága, építeni akarása és példája, hiszem, hogy elhozza majd közénk a hideg és közönyös lelkeket is. Nem fogunk nyugodni, amíg templomunk meg nem telik imádkozó, éneklô gyermekekkel, szentségekhez járuló ifjúsággal, kegyhelyekhez zarándoktó felnôttekkel, és a hitélet iránt érdeklôdô magyar hívekkel. Elmélyülô hitéletet szeretnék teremteni a müncheni katolikus magyarok között. Mert a hitélet a modern katolikus irányzat alapja. Itt az ideje, hogy a lerakott alapokra ráépítsük a falakat. A sok életrevaló kezdeményezés sürgôs folytatás után kiált. Egyházközségi lapunk, énekkarunk: egy-egy biztató jel, mely a katolikus magyarság élniakarását biztosítja. (...) A miénk a munka, Istené az áldás. És ha minden önzô gondolat és szándék nélkül az Ô dicsôségére és számkivetésben sínylôdô minden magyar testvér lelki felemelésére dolgozunk, biztosra veszem, hogy az áldás nem marad el. Amit tiszteletreméltó elôdöm (dr. Rozsály Ferenc müncheni magyar lelkész, 1945 nyarától 1948. január végéig -- szerk. megj.) megkezdett, nekünk kell bevégeznünk...'' Közel fél évszázad távlatából -- mint mostani magyar plébános és utód -- mit fűzhetnék még ehhez?! Jövôre, 1995-ben müncheni magyar egyházi közösségünk megalakulásának 50. évfordulójára emlékezünk. Miért jelzem ezt most, az adventi szent idôben? Azért, hogy gyümölcsözôvé tehessük: hogy ez az évforduló valóban advent -- Úrjövet -- lehessen számunkra és így közösségünkben megerôsödjék a krisztusi hit, tökéletesedjék a szeretet és fokozódjék az összetartás, a közösségi szellem, az európai szupranacionalitásnak és szubszidiaritásnak megfelelô ragaszkodás keresztény és magyar múltunkhoz. Egyházi közösségünk az Úr érkezését igyekszik elôsegíteni körünkben, 50 év óta az Úrra való várakozására ösztönöz, igyekszik ébren tartani, felrázni olykor szunnyadó vagy éppen haldokló hitünket, és elôkészíteni bennünket a végsô találkozásra az embertársainkban és Igéjében folyton felénk közeledô Úrral, mindig szem elôtt tartva Szent István királyunk magyar és keresztény szellemi örökségét. Ez figyelemre méltó adventi program, amelynek égi és földi javunkat szolgáló megvalósítása csak közös erôfeszítéssel lehetséges. Évfordulós megemlékezésünk a folytonos adventi várakozás jegyében csak akkor lesz sikeres, ha jubileumi megemlékezésünk elôkészítéséhez és megünnepléséhez, fáradságot és áldozatot nem kímélve, mindannyian tevékenyen hozzájárulunk és így keresztény és magyar közösségi életünket Münchenben krisztusibbá, értékesebbé, elevenebbé, pezsgôbbé tesszük. Megemlékezésünk eléri célját, ha általa megerôsödik keresztény magyar közösségünk Krisztus és egymás szeretetében. Ennek a megújulást szolgáló visszaemlékezésnek méltó elôkészítése irdekében szeretettel várom javaslataikat és közreműködésüket. Mindazok segítségét is, akik tevékeny tagjai egyházi közösségünknek, ehhez lélekben közel vagy éppen távol állnak. Tisztelettel hívom és szeretettel várom mindazokat, akik tôlünk eltávolodtak vagy akiket akaratlanul is megsértettünk vagy éppen helytelen magatartásunkkal közösségünkbôl száműztünk. Mint plébános a magam részérôl mindenképpen elnézést és bocsánatot kérek tôlük gyarlóságaimért, elkövetett hibáimért és mulasztásaimért: kapuink tárva, szívünk méginkább (porta patet -- cor magis). Mindenek elôtt számítok csoportjaink és egyesületeink ötleteire és javaslataira, készséges együttműködésére és segítségére. A félévszázados jubileumi megemlékezés elôkészítésének jegyében 1994. november 15-re Botond Károly festô önzetlen munkája révén elkészült missziónk házi kápolnájának oltárképe, mely a Magyarok és Bajorok Nagyasszonyát -- karján Szent Fiával --, Szent István királyunkat és Árpád-házi Szent Erzsébet asszonyunkat ábrázolja. Ezt a megnyerô és szép alkotást -- a gondviselés kegyelmébôl -- Kohl kancellárunk újraválasztásával egyidôben már helyére is tehettük. A jubileumi várakozás jegyében készül kápolnánk oltárának és a tabernákulumunk díszállványa is. Berend Iván festô és grafikus ugyancsak önzetlen munkája révén elkészült egyházközségi jubileumi zászlónk tervezete is. November 17-én megrendeltük, bár kivitelezéséhez még további adományok szükségesek, de -- remélhetôleg -- ezekben sem lesz hiány és így pünkösdre az is elkészül, és ezzel Miklósházy Attila püspök atyánk látogatásakor jövôre ünnepélyes zászlóavatásra is sor kerülhet. Ugyancsak egyházi közösségünk megalakulásának 50. évfordulója jegyében rendezzük 1995. május 5-tôl 14-ig tíznapos, keresztény megújulásunkat szolgáló, szentföldi zarándoklatunkat, amelyre negyvennégyen jelentkeztek, elôleget fizettek és végérvényesen helyet foglaltattak. Miért ne tarthatnánk ismét népmissziót, mint 1988-ban? Elôadásokat? Lelkinapokat, jubileumi majálist? Kérem ötleteiket és ezek kivitelezéséhez segítségüket. Advent -- éber és tevékeny, egyáltalán nem unalmas várakozás, az Úr jövetelére. Adja Isten, hogy egyházi közösségünk 50. éves jubileumi esztendeje jövôre valóban az Úr érkezésének ideje legyen körünkben: igazi találkozás az Úrral és egymással magyar és keresztény közösségünkben. Miklósházy püspök atyánk üdvözlô szavaihoz társulva szívbôl kívánom: a mi Urunk szeretete és jósága árassza el mindnyájukat karácsonyra és az új évre: annak minden napján. (1994. december 14.) ======================================================================== Jubileumi megemlékezések 1994 végén II. János Pál pápa a 2000. év Nagy Jubileumának elôkészítésére szólította az egyházat. ,,A harmadik évezred közeledtével'' kezdetű apostoli levelében többek között ezt írja: ,,Szenteljétek meg az 50. évet, és az elengedésnek hívjátok az ország minden lakója számára, ez ugyanis jubileumi év (vö. Lev 25, 10--11) ... Az évfordulók némelyikét világi körökben is megülik, a keresztények azonban mindig vallásos jelleget szoktak neki adni. A keresztények számára ugyanis minden jubileum -- a huszonöt éves ezüst-, az ötven éves arany- és a hatvan éves gyémántmenyegzô vagy mise -- az érintettek számára a kegyelem különleges esztendejét jelentik. Ugyanez alkalmazható közösségek vagy intézmények jubileumaira is. Ezért ünneplik egy város vagy község alapításának száz vagy ezeréves évfordulóját, centenáriumát vagy millenniumát. Az Egyházban szintén megtartják a plébániák és az egyházmegyék ilyen jubileumát. S mindezek a személyes vagy közösségi jubileumok nagy jelentôségűek mind a személyes, mind a közösségi életben'' (TMA, 12, illetve 15). Egyházi közösségünk idén több ünnepségen emlékezik megalakulásának 50. évfordulójára. Felhasználva az alkalmat egyházi közösségünk valamennyi tagjának, Istennek és embernek tetszô lelki megújulását és gyümölcsözô együttműködését kívánja elômozdítani, hiszen -- amint II. János Pál pápánk írja a 2000. év Jubileumával kapcsolatosan -- a keresztények számára minden jubileum ,,a kegyelem különleges esztendejét jelenti'' (TMA, 15), amelynek ,,növelnie kell a mai keresztényekben a hitet az önmagát Krisztusban kinyilatkoztató Istenben, erôsítenie kell a reményt az örök élet várásában, és tökéletesítenie kell a szeretetet, hogy tevékeny legyen a testvérek szolgálatában'' (TMA, 31). Egyházi közösségünk születésének 50. évfordulója alkalmából a müncheni Damenstift-templomban ezért rendeztünk az elmúlt hetekben nagyböjti beszédsorozatot ,,Új evangelizáció'' címmel, amelynek során dr. Seregély István egri érsek, a MKPK elnöke és az EPK alelnöke mellett Fejôs Ottó németországi fôlelkészünk, Valentiny Géza prelátus és dr. Bácsváry Róbert SJ egykori fôlelkész is meglátogatott bennünket, hirdette az Igét és együtt örvendezett velünk. Március 9-iki ökumenikus találkozónkon református testvéreinkkel közösen emlékeztünk a müncheni magyar egyházi szolgálat elindulására. Szentföldi tíznapos zarándoklatunkat május 5-tôl 14-ig ugyancsak jubileumi évfordulónk célkitűzéseinek jegyében szervezzük. Jézus földi életének nyomdokain akarunk járni, nyomában. Úrnapján, június 15-én 8-kor a Marienplatzon idén különösen sokan akarunk részt venni München városának hagyományos és színes úrnapi körmenetén német hittestvéreinkkel, Friedrich Wetter bíborosunkkal, bajor fôvárosunk és kormányunk vezetôivel. Részvételünk a körmeneten legyen idén bátor keresztény tanúságtétel, de egyben jubileumi évfordulónk alkalmából a tisztelet és hála kifejezése annak az országnak, amely befogadott, új hazát és otthont adott nekünk. Reméljük, hogy népi viseletbe öltözött leányaink és asszonyaink idén is kitesznek magukért, és még a tavalyinál is nagyobb elismerést és sikert aratnak. Készülô és avatásra váró jubileumi, magyar és bajor színekkel ékeskedô, müncheni identitásunkra utaló, egyházközségi máriás zászlónkkal is ekkor szeretnénk elôször megjelenni München lakossága elôtt. Ezért most különös tisztelettel és szeretettel hívok mindenkit az idei úrnapi körmenetre a Marienplatzon és a Ludwigstrassen. 11. egyházközségi Majálisunkat Grünwaldban, június 25-én ugyancsak egyházközségünk fennállásának ötvenéves jegyében akarjuk megtartani, nagy örömmel és még színesebben mint eddig. Majálisunk legyen valóságos magyar népünnepély, a szórakozás és vidámság örvendetes napja, amelyen testvérként fog kezet minden müncheni és itt élô magyar, bárhonnan is jött közénk és bármilyen világnézetet is vallott, de magyarnak érzi magát vagy csak rokonszenvez velünk. Július 9-én Kiss Ulrich SJ primíciája a müncheni Damenstift- templomban, egy héttel késôbb pedig, július 16-án jubileumi évünk legkiemelkedôbb ünnepsége: dr. Miklósházy Attila SJ, a külföldön élô magyar katolikusok püspökének látogatása, bérmálás és zászlóavatás missziónkon. Nagy hálaadás. Jubileumi évünk azonban csak akkor lesz ,,a kegyelem különleges esztendeje'' számunkra, ha abba bekapcsolódunk és az ünnepségeken tevékenyen közreműködünk. Mindenkit szeretettel hívok és mindenkire számítunk: gyerekekre, fiatalokra, felnôttekre és idôsekre! Együttműködésünkkel mindenképpen hozzájárulunk a hôn óhajtott müncheni magyar unió és egyházi közösségünk megszilárdulásához és fejlôdéséhez: a II. vatikáni zsinat szellemében a kommúnio-egyháztan (LG) számunkra is ,,teret ad a karizmáknak, a szolgálatoknak, Isten népe változatos részvételének, anélkül, hogy demokratizmusnak vagy szociologizmusnak engedne'' (TMA, 36). Jubileumunk célja és feladata mindent megújítani Krisztusban, az örvendezés, de a számvetés, a lelkiismeret-vizsgálat, a hálaadás és az emlékezés is. Nekünk ebben az évben, még inkább, mint máskor, egyenként is föl kell tennünk a kérdést az Úr színe elôtt, hogy mennyiben vagyunk felelôsek itt, Münchenben egymásért, magyar testvéreinkért és közösségünkért, magyarjaink vallási közömbösségéért, amely sokakat arra késztet, ,,hogy úgy éljen, mintha Isten nem volna, vagy megelégedjék egy olyan felszínes vallásossággal, amely összeegyeztethetetlen az igazsággal és az erkölcsi kötelességekkel''. Nekünk ugyancsak meg kell vizsgálnunk, mennyire érint bennünket az etikai relativizmus és az elvilágiasodás légköre? ,,És mennyiben kell önmagunkat felelôsnek tartanunk a terjedô vallástalanságért'', esetleg egyházi közösségünk hiányosságaiért és magyarságunk elvesztéséért, ,,amiatt, hogy 'saját vallásos, erkölcsi és társadalmi életünk fogyatkozásai következtében' nem tudtuk megmutatni Isten igazi arcát'' (vö. uo.). Ebben az évben emlékezni szeretnénk azok helytállására, akik elôttünk jártak. A lehetôségekhez képest ezért megpróbálom, az utóbbi években folytatott műkedvelô kutatásaim alapján, folytatásokban felidézni (lásd alább!) azok küzdelmeit és fáradozásait, akik müncheni magyar egyházi közösségünk keretében kezdettôl fogva ápolták és szolgálták nem csak saját, de mások magyar és keresztény öntudatát is; akik dr. Seregély István érsek megfogalmazása szerint Münchenben megpróbáltak ,,magyarnak lenni keresztény módon és kereszténynek lenni magyar módon''. Ez az emlékezés mindenképpen összhangban áll II. János Pál pápánk felszólításával: ,,a tanúságtételt nem szabad elfelejteni'', azok tanúságtételét sem, akik éppen közöttünk voltak Isten nagy ügyének, ha nem is szent, de emberséges és szorgos, nem egyszer gyarló és sok nehézségekkel küzdô, értünk verejtékezô katonái: papok és világiak (vö. TMA, 37). Aki tud, kérem segítsen a szükséges dokumentációk, bárhol fellelhetô, müncheni egyházi közösségünk múltjára vonatkozó régi adatok (feljegyzések, beszámolók, cikkek, értesítôk, meghívók stb) összegyűjtésében. Segítségüket elôre is hálásan köszönöm. (1995. április 5.) ======================================================================== Jeruzsálem kapuinál Müncheni magyar egyházi közösségünk fennállásának 50. évfordulója alkalmából zarándoklatot szerveztünk Izraelbe, arra a földre, amelyet az Úr egykor Ábrahám és utódai számára kijelölt: ,,Vonulj ki földedrôl, rokonságod körébôl és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége'' (Ter 12, 1--3). 1995. május 5-én délben zarándokcsoportunk felszállt az ELAL gépének fedélzetére, amellyel elindult a müncheni Franz Josef Strauß repülôtérrôl arra a földre, amelyen Jézus született, élt, tanított és az Úr Ábrahámnak tett ígéretei alapján, ,,áldása'' lett a föld minden nemzetségének. Negyvennégyen elindultunk, hogy megismerjük a Szentföldet, azokat a szent helyeket, amelyeken üdvösségünk történelmének nagy eseményei zajlottak és amelyekrôl már korábban is többször olvastunk a Bibliában. Bibliát olvasva, imádkozva és elmélkedve akartuk végigjárni a szent helyeket. Tanulni akartunk és hitünkben megerôsödni. Istent kerestük és Jézus nyomdokait, azt az utat, amelyen járni érdemes Vele, hiszen Ô az Út, az Igazság és az Élet. Tíz napos utunk során sok szép élményben volt részünk. Valóra vált régi álmunk: megláttuk a Szentföldet mai valóságában. Jézus kora óta a szent helyeken sok minden megváltozott, de a vidék, a kövek, a barlangok, a sziklák és a dombok, a galileai lankás hegyek, a Genezáreti tó környéke és a Jordán mente, a názáreti ház és kút, a jeruzsálemi Szent Sír, a Kálvária, a betlehemi sziklás üregek beszédes emlékei megmaradtak. Megmaradt Jézus tanításának környezete, az a miliô, amelyben keresztény hitünk Jézus tanítása alapján kibontakozott. Szentmiséink színhelyéül igyekeztünk mindig a leghitelesebb, ôsi, szent helyeket választani. A Szentföldrôl különbözô egyéni és sajátos benyomásokkal tértünk haza. Lelkében mindenki magával hozta saját élményeit, hitének zilált, bomladozó vagy éppen megerôsített birodalmát avagy saját ,,Galileáját'' és ,,Jeruzsálemét''. Ebben a kis emlékfüzetben összefoglaltam zarándoklatunk történetét. Zarándokutunk napi krónikásai beszámolóikban felidézik utunk állomásait és eseményeit, és ezzel hozzásegítenek bennünket közös szentföldi élményeink megôrzéséhez. Beszámolóikat ezúttal is hálásan köszönöm. Zarándoklatunk során utunkról sok fénykép és videofelvétel készült. Dr. Juhász László, illetve Fehér István készülô ,,filmösszeállításának'' közös megtekintését tervezzük. (1995. július 11.) ======================================================================== Összefogunk vagy elveszünk Egyházi közösségünk kialakulásának 50. évfordulójáról idén már eddig is többször megemlékeztünk. Nagyböjt folyamán ,,Új evangelizáció'' címmel vasárnapi beszédsorozatot indítottunk a Damenstift-templomban, missziónkon ökumenikus istentiszteletet tartottunk, szentföldi zarándoklatot szerveztünk, Úrnapján új egyházközségi zászlónk alatt közösen vonultunk német testvéreinkkel a körmeneten, egyházi közösségünk 5 évtizedes történelmét, munkáját képekkel illusztráltuk a ,,Bennofest''-en, aztán jött a Majális, bérmálás és zászlóavatás Miklósházy püspök atyánkkal és Udvardy Jenô fôkonzul úrral. Missziónk életérôl negyvenkét perces filmet készített a Duna TV. (Adás: 1995. október 8., vasárnap 8.05-kor). Mindez lelki megújulásunk, egyházközségi életünk megszilárdítása, magyar közösségünk fejlôdése érdekében történt a ,,mindent megújítani Krisztusban'' jelszónak megfelelôen. Ebben az Értesítôben krónikásaink röviden beszámolnak jubileumi évünk rendezvényeirôl, újabb fejezetet olvashatunk egyházi közösségünk történetérôl, jelzem a misszión működô csoportok idôrendi beosztását és fontosabb rendezvényeink dátumát. Nagy örömünkre szolgál és kitüntetés számunkra, hogy Friedrich Wetter bíborosunk, elfogadva egyházközségünk jubileumi megemlékezésre szóló meghívását, 1995. október 29-én, vasárnap 10.30-kor a Damenstift- templomban meglátogat bennünket és fôpapi szentmisét celebrál. Mise után bíborosunk tiszteletére ünnepi fogadást rendezünk missziónkon, megköszönjük atyai és fôpapi gondoskodását rólunk, megköszönjük a München-Freising-i Érsekség minden segítségét, anyagi támogatását és jótéteményét az elmúlt ötven év során: megköszönjük missziónk otthonát, amelyben összejöhetünk, magyarul szórakozhatunk, dolgozhatunk és imádkozhatunk; megköszönjük házunk fenntartását, üzemeltetését és teljes költségeinek fedezését. Wetter bíborosunk és a München-Freising- i Érsekség iránti tiszteletünket, köszönetünket és hálánkat fôleg azzal fejezzük ki, hogy erre a fôpapi szentmisére és a fogadásra mindannyian eljövünk. November 19-re szép meghívót kaptunk közös német-magyar istentiszteletre a müncheni St. Rita plébánosától, aki Árpád-házi Szent Erzsébetre szeretne közösségében velünk együtt emlékezni. A találkozó elôkészítése folyamatban. Szép, élményekben gazdag, háromhetes dél-amerikai útról tértem haza. Nyári szabadságom idején és utazásom során bepillantást szerezhettem Argentínában a Buenos Aires-i, Brazíliában a Sao Pauló-i és Rio de Janeiró-i magyar közösségek életébe. Tizennyolc társammal együtt napokon át élvezhettük az itt élô magyarok vendégszeretetét, törôdését velünk és gondoskodását rólunk. Ott tartózkodásunk egész ideje alatt éreztük, hogy összetartozunk, egy család vagyunk, összeköt bennünket a hazánkból és az egész Kárpát-medencébôl magunkkal hozott és születésünktôl belénk oltott Szent István-i szellemi örökség, a közös múlt, a származás, ôseink egyazon nyelve, még akkor is, ha néhányan már csak törve beszélik azt. Buenos Aires-ben a Hungária, a Mindszentynum és a cserkészek (épülô) székháza, Sao Paulóban a Magyar Ház és a magyar bencések hatalmas iskolája (ezerhétszáz diák) hirdeti, hogy testvéri összefogással a hazától elszakadva és távol is ápolhatja és megôrizheti hitét és magyarságát mindenki, aki akarja; nagyot és maradandót alkot, megmarad, ha társaival összefog. Capiovyban, Missionesben, az ôserdô közepén, a német telepesek egy évszázad után is büszkén ôrzik ôsi nyelvüket, hitüket és kultúrájukat. Városuk tisztasága, rendezettsége a hazaiakkal vetekedik. P. Marx német papjukkal járva a helység tágas utcáinak szép házsorai között az volt a benyomásom, hogy az ôserdô szívében valamelyik igen rendes bajor városkába pottyantam. Közösséget alkottak és megmaradtak németnek és jó kereszténynek. Ugyanezt tapasztaltuk Rio de Janeiróban a németek ,,Bonifatiushaus''-ában, ahol laktunk. Müncheni magyar egyházi közösségünkben összefogva mindannyian megmaradhatunk, ha akarunk, annak, amik vagyunk: kereszténynek és jó magyarnak. Ehhez azonban szükséges, hogy a közösségért tegyünk valamit, vegyünk részt találkozóin, összejövetelein és szentmiséin. A közösség munkája csak úgy lesz eredményes, ha abból mindannyian kivesszük részünket. Szívélyes meghívással közösségi szentmiséinkre és összejöveteleinkre, szívélyes lelkipásztori üdvözletét küldi ... (1995. szeptember 20.) ======================================================================== Együtt ünnepeltünk Friedrich Wetter bíborosunkkal Dr. Friedrich Wetter bíboros magyar egyházi közösségünk fennállásának 50. évfordulója alkalmából 1995. október 29-én 10.30-kor fôpapi szentmisét celebrált a fogadására összesereglett és a müncheni Damenstift-templomot zsúfolásig megtöltô magyar híveknek, azután német és magyar vendégeink körében missziónkon részt vett a tiszteletére rendezett ünnepi fogadáson, amelyen megköszöntük fôpásztori gondoskodását, a tôle és elôdeitôl az elmúlt öt évtized során kapott összes támogatást és segítséget. Megköszöntük, hogy a müncheni egyházban, hazánktól távol is otthonra találtunk, a müncheni fôegyházmegye által létrehozott és fenntartott Oberföhringer Straße-i otthonunkban összegyűlhetünk és dolgozhatunk, magyarul imádkozhatunk és szórakozhatunk, ápolhatjuk krisztusi hitünket, anyanyelvünket, népi hagyományainkat és nemzeti kultúránkat. Ebben az ÉRTESÍTÔ-ben közöljük dr. Friedrich Wetter bíboros fôpásztorunk kitüntetô látogatásakor elhangzott beszédét a Damenstift- templomban, az elhangzott köszöntôket és köszönetnyilvánításokat a templomban és missziónkon. Képek segítségével felelevenítjük a látogatás élményeit beszámolunk egyházi életünk egyéb eseményeirôl, amelyek az elmúlt hónapok során történtek, s folytatjuk egyházi közösségünk kialakulásának történetét jubileumi megemlékezésünk III. (befejezô) részeként. Tesszük ezt abban a reményben, hogy ezek a beszámolók ünnepi eseményeinkrôl és az ezeken elhangzott beszédek hozzájárulnak egyházi közösségünk megerôsödéséhez, Istennel és egymással való kapcsolataink elmélyítéséhez. (1995. december 13.) ======================================================================== A magyar honfoglalás 1100. évfordulója ... és ahogyan arra a plébános emlékeztetni szeretne Sokat gondolkodtam azon, hogy a mi müncheni közösségünkben kell-e egyáltalán behatóbban foglalkoznom az Ausztriából induló és már Németországban is lezajlott, zajló egyházi népszavazás óhajaival, követelményeivel, témáival. Foglalkoztatja-e egyáltalán idegenbe szakadt, nem egyszer teljes gyökértelenségben, minden közösségen kívül, elszigetelten élô és olykor sehová sem tartozó, két szék, nemzet, illetve haza közé pottyant magyar híveinket az egyház közössége, élete, a mi sajátos müncheni egyházi közösségünk alakulása és sorsa? Keserves munkával és sok nehézséggel járó új egzisztenciánk felépítése új hazánkban enged-e még egyáltalán idôt nekünk arra, hogy lelki életünkkel, keresztény hitünkkel, egyházunk és nevezetesen müncheni magyar egyházi közösségünk alakulásával is foglalkozzunk. Vajon valóban foglalkoztatja magyar híveinket az egyház testvéri közösségének megvalósítása, a nôk teljes egyenjogúsága az egyházban, a papok nôtlensége, az egyház szexuális erkölcstana, az evangéliumi örömhír terjesztése és módozata, stb.? Vajon nemcsak külsô szemlélôi ôk, nézôi a környezetükben zajló folyamatoknak? Problémájuk-e környezetük problémája? Vagy csupán fogyasztó polgárai ennek a társadalomnak: szenzáció- és tévéfogyasztók? Érzik-e a müncheni és München környéki magyar hívek, hogy az egyház mi vagyunk, és az állandóan reformációra, átalakulásra és megújulásra szorul, azaz: mivel valóban mi vagyunk az egyház, felelôsek vagyunk érte, azért mindannyian -- állandóan -- megtérésre és megújulásra szorulunk. Vajon a hangos kritikák szenvedô, egyházzal együtt érzô alanyai, vagy csupán a hangoskodók felkorbácsolt áldozatai vagyunk? Áldozatai egy olyan folyamatnak, amely nem csak a keresztet akarja száműzni a társadalomból, hanem azzal együtt Krisztus Urunk éltetô, mindig teremtô Lelkét, a keresztény értékeket és a krisztusi szellemet, mely jólétünk alapja és biztosítéka. Érezzük-e, hogy megmaradásunk biztosítéka éppen ez az egyház, amely az idegenben is megpróbál összegyűjteni és üdvösségre vezetni bennünket. Az egyházi népszavazás gondolatához -- alkalom adtán -- már eddig is hozzászóltam, igehirdetéseimben a jövôben is helyet kap a téma, most azonban csak általánosságban érinthetem. Mint a reám bízott hívek lelki üdvéért és Isten ügyéért aggódó lelkipásztor, elôször is hadd ajánljam megfontolásra Ezekiel próféta ide vágó intelmeit: ,,Az Úr szózatot intézett hozzám: Emberfia, jövendölj Izrael prófétái ellen, jövendölj és mondd meg azoknak, akik maguktól jövendölnek: Halljátok az Úr szavát! Ezt mondja az Úr, az Isten: Jaj az esztelen prófétáknak, akik saját lelküket követik és semmit sem látnak! (...) Látomásuk csalás, jövendölésük hazugság, amikor ezt mondják: 'Az Úr mondja' hiszen az Úr nem küldte ôket, mégis azt remélik, hogy a szavuk beteljesedik. Nemde igaz, hogy hamisak látomásaitok és hazugságokat jövendöltök, amikor azt mondjátok: 'Az Úr mondja', noha nem szóltam? (...) Mert félrevezették népemet, amikor békét hirdettek, noha nincs béke. Amíg az falat épített, ezek bemeszelték. Mondd meg azoknak, akik bemeszelték: Hirtelen zápor támad, jégesô esik, viharos szél fog dühöngeni. S a fal leomlik. (...) Ezért ezt mondja az Úr, az Isten: Heves szélvihart támasztok haragomban, pusztító záport küldök bosszúmban és jégesôt indulatomban, hogy teljesen megsemmisítse. Ledöntöm a falat, amit bevakoltatok, egyenlôvé teszem a földdel, és alapjai napvilágra kerülnek. Összeomlik, és ti ott pusztultok el alatta -- akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Nekiszabadítom haragomat a falnak, s azoknak, akik bevakolták, és azt mondom nektek: a fal nincs többé, sem azok, akik bevakolták, Izrael prófétái, akik Jeruzsálembôl jövendölnek, és a béke látomását látják, noha nincs béke -- mondja az Úr, az Isten'' (Ez 13, 1--3; 6--7; 10--12; 13--16). Másrészrôl az öntudatos keresztény jellemzôje a felelôsségvállalás: és én erre továbbra is lehetôséget kínálok. Megvallom ôszintén, számomra nagy öröm lenne, ha a müncheni magyar katolikus hívek szívükön viselnék magyar egyházi közösségünk életét, alakulását, megújulását, öntudatos és lázas mozgalmat kezdenének annak testvériesebb és krisztusibb közösségi életéért még akkor is, ha ez számomra olykor nem kis kényelmetlenséggel járna. Lehetôséget kínálok müncheni magyar egyházi közösségünk együttes megreformálására, megújítására Krisztusban, megmaradásunk éltetô gyökereinek újra való felfedezésére és a magyar honfoglalás 1100. évfordulóján annak tudatosítására, hogy nemzetünk megmaradása az európai féltekén a múltban is csak a kereszténység felvétele és vállalása révén vált lehetôvé. Müncheni magyar egyházi közösségünk, a mi magyar közösségünk fennállása és megmaradása is ennek függvénye. Méltó megemlékezésünk a magyar honfoglalásról idén az lenne, ha Münchenben egyházi közösségünkben ôszintén és felnôtt öntudattal újra vállalnánk kereszténységünket, a krisztusi életformát, magyarságunk legszilárdabb biztosítékát. Mindig, de 1990-ben erdélyi misszióm során különösen hangoztattam, hogy öntudatos keresztények elkötelezett közreműködése nélkül nincs komoly egyházi és társadalmi kibontakozás. Engedjék meg, hogy felidézzem! Magyarországtól távol az egyház magyar megmaradásunkat éppúgy szolgálja, mint örök üdvösségünket. Az egyházat nemcsak a múltban érte sok bírálat, kívülrôl és belülrôl, Keleten és Nyugaton. Ma is több olyan kritikával találkozunk, amely az 1989-es hatalmas közép- és kelet-európai változásokat követôen sem veszített idôszerűségébôl. A legtöbb bírálat a krisztushívôk tanúságtételével kapcsolatosan éri az egyházat. Többen kifogásolják, hogy keresztény életünk messze elmarad a kívánalmaktól. Szemünkre vetik, hogy ajkunkkal hirdetjük az Igét és dicsôítjük Istent, de mindennapi magatartásunk mégis alig különbözik a pogányok és hitetlenek, az istentelenek és ateisták életmódjától. Sokan szemünkre vetik passzivitásunkat és közömbösségünket. Vajon nem ez jellemzi magyarsághoz való hozzáállásunkat is? Sokan csak szájukat jártatják és vajmi keveset tesznek magyarságukért és egyházukért. A kettô együtt jár. Nyugaton mindenképpen! E bírálatok nem valamelyik távoli ország Istentôl eltávolodott népe között hangzanak, hanem saját környezetünkben, legtöbbször a hozzánk hasonlóan megkeresztelt és egyazon valláshoz, közösséghez tartozó szomszédaink, rokonaink és ismerôseink ajkáról. Ilyenkor a legtöbben még csak nem is gondolunk arra, hogy az egyház mi vagyunk velük együtt, papok és hívek, a krisztushívôk mindannyian, mindenféle megkülönböztetés nélkül, akik keresztségünk, esetleg elsôáldozásunk és bérmálkozásunk alkalmával vállalt keresztény hivatásunkat és küldetésünket mind ez ideig csak vonakodva és meglehetôsen tökéletlenül teljesítettük, és ezért az egyházban sok még a hiányosság és a tennivaló. Jézus egykori ácsorgókhoz intézett szava ma sem veszített idôszerűségébôl. Nekünk is szól: ,,Menjetek ti is a szôlômbe'', azaz legyetek mindannyian munkatársak az egyház egyetlen apostoli küldetésében (vö. AA 33), és hozzáfűzném: magyarságszolgálatában, mert Nyugaton a magyar egyházi közösségek minden szolgálata egyben magyarságszolgálat is. Egy okkal több a felszólítás megfontolására! A felszólítás Jézus egyik közismert példabeszédében hangzott el: ,,A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szôlôjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte ôket a szôlôbe''. Majd így tett a harmadik, a hatodik és a kilencedik óra körül is. Kiment és mindannyiszor szôlôskertjébe küldte a piacon tétlenül ácsorgó munkanélkülieket: ,,Menjetek ti is a szôlômbe'' (vö. Mt 20,1--7). A példabeszéd mondanivalója kézenfekvô: Isten elküldi híveit az egész világra, hogy munkálkodjanak Országa és egyháza építésében. Azt várja tanítványaitól, hogy a föld sója és a világ világossága legyenek (vö. Mt 5, 13--14). Hiszen a hit, a keresztség és a bérmálás szentségei által valamennyien erre a munkára vállalkoztak, Krisztushoz hasonultak, az egyháznak tagjai és küldetésének részesei lettek. Ezért mindannyian felelôsek Isten ügyéért és Jézushoz hasonlóan az a feladatuk, hogy közösséget teremtsenek Istennel és embertársaikkal és ezáltal elômozdítsák az emberi jólétet és az üdvösséget környezetükben. Ezt a feladatot a papok egyedül sohasem lesznek képesek elvégezni. Ehhez az egyháznak szüksége van a világi hívek tevékeny közreműködésére. A közszellem alakítója ugyanis mindig a nép. Csak ha mindannyian összefogunk és papjainkkal együttműködünk érhetô el, hogy környezetünkben alábbhagy az egyház és benne vallásos életünk megszólása és helytelenítése. ,,Az új helyzet a világi hívôk tevékenységét egészen sajátos módon megköveteli mind az egyházi, mind a társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai élet terén'' -- hangsúlyozza II. János Pál pápánk az 1987-es szinódust követôen kiadott apostoli buzdításában és hozzáfűzi: ,,Bár az érdektelenség mindig helytelen volt, de most még nagyobb hiba lenne, mint valaha bármikor. Senki sem maradhat tétlen'' (CL 3). Ma az egyházban nincs hely a tétlenségre. A krisztushívôkre több teendô vár, mint valaha. Jézus hívó szava: ,,Menjetek ti is a szôlômbe'' minden megkeresztelt emberhez szól és mindenkit sürget: a pásztorokat, a papokat, a szerzeteseket és a szerzetesnôket éppúgy, mint a világi hívôket. Nagy Szent Gergely bölcsen emlékeztet erre, midôn a szôlôskert munkásairól szólva így magyarázza a példabeszédet: ,,Kedves testvérek, vizsgáljátok meg életmódotokat, és nézzetek utána vajon Isten munkásai vagytok-e? Mindenki gondolja át, mit tesz, és gondolkozzék el, vajon dolgozik-e az Úr szôlôskertjében?'' (uo. 2). Az Úr ma elkötelezett és felnôtt keresztény életet vár tôlünk az egyházban, a társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai élet terén. A keresztények felelôsek az állam demokratikus kiépítéséért, fenntartásáért és továbbfejlesztéséért -- emlékeztetik az osztrák püspökök híveiket. Evangéliumi kovásszá kell válniuk a közéletben. Olyan feladatokról van itt szó, amelyeknek megvalósítása minden krisztushívô kötelessége. Lássunk erre néhány konkrét lehetôséget! II. János Pál pápánk emlékeztet erre minket. Sürgeti korunk legjellemzôbb veszélyeinek elhárítását: 1. -- a szekularizált közszellem megváltoztatását, 2. -- a kizsákmányolás minden formájának felszámolását és 3. -- az ellenségeskedések békés feloldását. Mindezeket a krisztushívôk összefogása nélkül sohasem lehet elérni. 1. Vissza kell térnünk a társadalomba, vállalnunk kell a közéleti munkát. A nagy feladatok megvalósítása érdekében a krisztushívôknek joga és kötelessége a szervezkedés. Csak szoros összefogással juthatnak elôbbre. Krisztus szellemétôl áthatott csoportokat, közösségeket és intézményeket kell létrehozniuk, minél többet, mert ezek nélkül képtelenek lesznek a társadalmi és gazdasági élet, a kultúra és politika erjesztô kovászává válni. A keresztényeknek fel kell fedezniük helyüket az egyház közösségi életében és vissza kell térniük az ôket megilletô helyre a közéletben a társadalom minden szintjén. A társadalom perifériájára űzött keresztényeknek vissza kell térniük az egyházba és a közéletbe. A katolikus egyháznak, nekünk krisztushívôknek az elmúlt negyven év gyalázata miatt nincs mit szégyenkeznünk. Helytálltunk és most követeljük elrabolt helyünket az újjáépítésben. Ehhez elkötelezett világiak kellenek, akik nem rejtik véka alá hitüket és készek még áldozatot is hozni Istenért és embertársaikért, saját és közösségük jólétéért. Elkötelezett keresztények kellenek, akik munkát vállalnak az egyházi csoportokban és vallásos intézményekben, kezdeményeznek és szervezkednek, másokért is dolgoznak, és nemcsak önmaguknak élnek. 2. El kell végeznünk a ránk esô feladatokat. Nem tűrhetjük az igazságtalanságot és szembe kell szállnunk mindennemű kizsákmányolással. Hirdetnünk kell, hogy mindenkit megilletnek az alapvetô emberi jogok: jog az élethez és ennek sérthetetlenségéhez, ,,jog a politikai életben és közéletben való részvételhez, jog a lelkiismeret szabadságához és jog a vallás szabad gyakorlásához'' (CL 5). Nem feledjük: együttes munkánkat nem pótolhatja sem pap, sem püspök. Lehetôségeink és jogaink megvalósítása sem hull ölükbe. A munkát senki sem fogja elvégezni helyettük. Isten Országa erôszakot szenved és az Úr szôlôskertjét csak verejtékes munkával lehet megművelni. Kôbánya az, amelyben a krisztushívôk vértizzasztó munkával törik a követ: keresztény elkötelezettséggel. Ôk ezt vállalják, mert megkeresztelkedtek, Krisztushoz csatlakoztak, komolyan vették keresztény hivatásukat és ezért áldozatot hoznak. Tennivalónk van bôven. 3. Békés közösséget akarunk mindenkivel. Elkötelezett módon vállaljuk a közösségteremtés feladatát. Istenbôl akarunk élni és összetartásra serkentünk mindenkit, krisztusi szeretetre, egymás kölcsönös megsegítésére, megbecsülésére és támogatására, mert észrevettük, hogy az emberek hit és szeretet nélkül egymás farkasaivá válnak és csak vesztükbe rohannak. Ma az emberi nemet nap mint nap összeütközések sújtják, amelyek fôképpen az emberek, csoportok, társadalmi osztályok, nemzetek és nemzeti tömörülések végzetes ellentétében jutnak kifejezésre. ,,Ez a szembenállás az erôszak megnyilvánulásai felé hajlik, s a mindenfelé megjelenô terrorcselekményekben és a háborúban ölt testet. Az emberiség bizonyos csoportjai, mert meg akarják mutatni 'mindenhatóságukat',... felújítják a 'bábeli torony' ipítésének (vö. Ter 11, 1--9) ôrült tapasztalatát, amibôl csak tévelygés, harc, széthúzás és elnyomás származik'' (CL 6). A Béke Fejedelmének követségében akarunk járni és nemcsak hirdetjük: ,,Boldogok a békességszerzôk'' (Mt 5, 9), hanem magunk is azzá válunk: békességszerzôkké. Ezért dolgozunk, élünk és szenvedünk. Nemcsak szánkkal hirdetjük a keresztény megbékélés és összetartás elônyeit, hanem a küzdelmet is vállaljuk érte. II. János Pál pápánk ezzel kapcsolatosan rámutatott arra, hogy nincs járhatóbb út, ,,mint számtalan személy és csoport részvétele a társadalom életében. Ezen az úton manapság egyre többen járnak, hogy a béke a vágyakozásból valósággá váljék'' (uo.). Összetartás, szolidaritás, szubszidiaritás és közösségi élet nélkül nincs sem földi, sem örök jólét. Nincs nyugati magyar egyházi közösség! Üdvözítô Istenünk ma minden krisztushívôt munkára hív. Azt akarja, hogy elinduljunk mérhetetlenül nagy és rögös szôlôskertjébe és megműveljük azt. Elsôsorban minket sürget: Menjetek ti is a szôlômbe! Az 1989-es közép- és kelet-európai változások felnyitották a sorompókat és szabad utat teremtettek. A szôlôskerti munkát azonban senki sem fogja elvégezni helyettünk és a vele járó gondokat sem fogja senki levenni a vállunkról. Azt nekünk kell elvégeznünk közös összefogással. Együttműködésünkkel az egyházban alapozzuk meg magyar megmaradásunkat is. Az egyházban senki sem maradhat tétlenül. Össze kell fognunk és csatlakoznunk kell Krisztus Urunk üdvösségszerzô küldetéséhez, úgy, amint erre már nem egyszer vállalkoztunk a hit, a keresztség és a többi szentségek felvételének idején. Jézus ma elsôsorban minket küld mindazokba a városokba és falvakba, ahová Ô maga is készül (vö. Lk 10, 1). Nekünk elsôsorban Münchenben és környékén kell vállalnunk a feladatot: teljes jogokkal járó honosítást kell szereznünk az egyházban, el kell foglalnunk helyünket benne -- honfoglalás --, hogy megmaradhassunk Árpád és István idegenbe szakadt hűséges unokáinak. (1996. március 25.) ======================================================================== Tárt karokkal várjuk Tárt karokkal várjuk: még akkor is, ha az elmúlt évek, évtizedek során már eltávolodott, vagy ismételten s újra eltávolodott a hittôl, vallástól, egyházunktól vagy éppen magyar egyházi közösségünktôl. Tárt karokkal várjuk, még akkor is, ha idôközben kilépett az egyházból és még csak nem is gondol arra, hogy visszatérjen abba. Tárt karokkal várjuk, még akkor is, ha úgy gondolja, hogy ,,számomra nincs, vagy meghalt az Isten, s a hit, vallás sem jelent semmit, még kevésbé az egyház''. Tárt karokkal várjuk, még akkor is, ha elvált, újraházasodott, valakivel ,,együtt él'' és ,,gyereket sem vállal'' többé. Tárt karokkal várjuk, ha emberek közé vágyik, közösséget keres. Tárt karokkal várjuk, ha meg akar ismerni bennünket, egyszer már, vagy újra fel akarja venni velünk a kapcsolatot. Tárt karokkal várjuk, ha csak kíváncsiságból is, egyszer már meg akarja látogatni egyik-másik kis közösségünket, csoportunkat missziónkon, vagy csak úgy kíváncsiságból el akar látogatni vasárnapi magyar szentmisénkre a Damenstift-templomba, egyszer már, vagy éppen újra templomba szeretne járni és szeretne részt venni a vasárnapi szentmiséken. Miért írom ezeket? Miért jelzem, hogy szeretettel várjuk közösségünkbe? Elôször is azért, mert beszélgetéseim során többször tapasztalom -- például majálisunkon, társaságban, fogadásokon, farsangi mulatságokon, nem vallásos vagy egyéb összejöveteleken, hogy egyikünk-másikunk komoly gátlásokkal küzd, ha úgynevezett vallásos közösségbe hívják, vagy ilyenbe belebotlik. Nem ismeri a templomot, a missziót és valósággal lámpalázt kap, ha át kell lépnie annak ismeretlen küszöbét. ,,Minket nem fog ismerni'' -- mondják szabadkozva és hozzáfűzik: ,,Tudja, mi nem vagyunk jó templomba járók, nem járunk misékre. Mi csak olyan rom. kat.- ok [értsd: rom(lott)] katolikusok vagyunk, de egyszer már el akarunk menni a templomba'' -- jelzik némi öniróniával. De ezt tapasztalom néha a keresztelôi, esküvôi vagy éppen a temetés elôtti megbeszélések során is. Az egyháztól való eltávolodásnak mindenkiben megvannak a maga okai. Ugyanígy a templomtól való elmaradásnak vagy az egyházból való kilépésnek is. Természetesen a keresztények megszentelik a vasárnapot. Számunkra nagyon fontos a vasárnapi szentmisén való részvétel, legyen az német vagy magyar templomban. Sokan mégsem találják meg az utat a templomba. Az egyik dolgozik, beteg hozzátartozóját ápolja, gyermeket vár, vagy szült, a másik talán gyengélkedik, öreg és beteg, vagy éppen inkontinens. Néha még a szabadság alatt sem egyszerű eljutni a templomba, holott mások éppen ekkor teszik, vagy tették meg az elsô lépést Isten felé. Néhányan megelégszenek azzal, hogy csak a vakáció idején kukkantanak be valamelyik templomba, vagy néha karácsonykor, de húsvétkor már csak nagyon ritkán! Mások mindig betérnek a templomba, ha mellette visz el útjuk és ott keresztet is vetnek, gyertyát gyújtanak, s búcsúzóul térdet hajtanak a tabernákulum vagy a kereszt elôtt. Vajon ôk templomba járók? Vajon elszakadtak-e az egyháztól azok, akik nem járnak templomba, vagy csak nagyon ritkán, de vasárnaponként az ágyban fekve, vagy éppen a karosszékben ülve végighallgatják a szentmise közvetítést a rádióban, vagy megnézik az istentiszteletet a tévében, legyen az katolikus vagy evangélikus? Ôk legalább lélekben részt vesznek a közösség, az egyház istentiszteletén. Vajon ôk ezért templomba járó lelkek? Úgy gondolom, hogy lélekben azok, s jobb esetben talán még ,,lelki'' áldozók is. Szentmiséinken mi is imádkozunk értük: ,,Jóságos Atyánk, vond magadhoz irgalmasan a világon szétszóródott valamennyi gyermekedet (III. misekánon), vagy ,,Most pedig, Istenünk, emlékezzél meg mindazokról, akik ôszinte szívvel keresnek téged (IV. misekánon). Hozzánk tartozónak tudjuk ôket, még akkor is, ha nem járnak templomba, nem vesznek részt szentmiséinken, és, és ... mi mindig szeretettel és tárt karokkal várjuk ôket. Kiléptem az egyházból -- mondják, akik (Németországban) írásos nyilatkozattal elhagyták az egyházat és ezért úgy érzik, semmi keresnivalójuk a hívôk közösségében, a templomban, vagy összejöveteleinken a misszión. Mi ôket is tárt karokkal várjuk. A keresztség által ôk is az egyház tagjai lettek, és aki egyszer megkeresztelkedett, az visszavonhatatlanul Jézus Krisztus és azok közösségéhez tartozik, akik hisznek benne. Ebben az értelemben nincs ,,tagság-felmondás'' az egyházban, kilépés a krisztushívôk közösségébôl. Ezért nem lehet valakit még egyszer megkeresztelni az egyházba való visszatérés esetén. Németországban az egyházból való kilépés olyan közigazgatási (csupán társadalmi, közéleti) ténykedés, amellyel a keresztények az illetékes polgári hivatalban hivatalosan és írásban kinyilvánítják, hogy semmilyen vallási közösséghez nem tartoznak. A keresztvizet azonban senkirôl sem lehet ,,lekaparni'', még ilyen hivatalos papírral, nyilatkozattal sem. A ,,kilépésre'' mindenkinek meg lehet a maga oka és az egyház tiszteletben tartja mindenki szabad elhatározását és személyes döntését. Az egyház ugyanakkor önvizsgálatot is tart: hol hibázott, vétkezett, késztetett valakit botrányos életével erre a lépésre, a kilépésre az egyházból? Jobb esetben az egyházból való kilépés nem feltétlenül jelent elszakadást a keresztény hittôl vagy a vallásos élettôl. Mások viszont lelkileg már hamarabb kivándoroltak az egyházból, még mielôtt elhagyták volna azt és kiléptek volna belôle. Olykor a kilépés éppen csak annyit jelent, hogy valaki ezután már nem fizet egyházi adót. A szakértôk szerint nagy anyagi haszna senkinek sincs belôle! Annyit jelent, hogy valaki kilépett az egyház látható, hivatalos, közösségi, társadalmi keretébôl és -- ami nagyon fájdalmas, nem járulhat a szentségekhez. A kilépés által számukra mégsem csapódtak be az ajtók örökre mögöttük, még távolról sem! Nekik az egyház különösen felkínálja a többi kegyelmi eszközöket. Továbbra is Istenhez kapcsolódhatnak a felebaráti szeretet gyakorlása, mindennapi kötelességeik lelkiismeretes teljesítése, a szentmiséken való részvétel, a közösségi életben való közreműködés és részvétel, az imádság, a Szentírás olvasása és az Ige hallgatása által és még sok más módon. Kapuink tárva Elôfordulhat, hogy egy idô után valaki meggondolja magát és újra az egyházhoz szeretne tartozni, szeretne hivatalosan is visszatérni abba. Semmi probléma: az egyház kapui mindig és mindenki elôtt tárva-nyitva. Mégis: aki hivatalosan kilépett az egyházból és vissza kíván térni oda, annak elôbb számot kell vetnie önmagával. Ôszintén szembe kell néznie önmagával és meg kell kérdeznie önmagát: Mi volt kilépésem oka? Milyen megfontolások vezettek akkor? Milyen szerepet játszott életemben a hit és az egyház akkor? És milyen szerepet játszik ez ma? Miért akarok visszatérni az egyházba most? Visszalépek az egyházba Ha valaki komolyan foglalkozik az egyházba való visszalépés gondolatával, akkor tanácsos és mindenképpen segítségére lehet, ha elôbb beszél egy olyan pappal, aki iránt bizalmat érez. Keresse fel bátran! Magam is szívesen állok rendelkezésre. Münchenben a St. Michael-templomban szakavatott német lelkészek várják hívását és szívesen segítenek visszatalálni az egyházba (Glaubensorientierung in St. Michael, Maxburgstr. 1., 80333 München, tel.: 23 17 06 - 0 közvetve (fax: - 50), vagy közvetlenül: 23 17 06 - 35 Sr. Anneliese Herzig MSsR, 23 17 06 - 35 P. Wolfgang Bauer SJ.). Mi van, ha idôközben más hitre tért és más hívô közösséghez csatlakozott, és most vissza akar térni az egyházba? Erre is van lehetôség. Ebben az esetben -- elsô lépésként -- elôbb kilépési nyilatkozattal el kell hagynia tévesen választott közösségét és bensôleg is vissza kell térnie Krisztushoz és az ô egyházához. Meg kell térnie. A visszatérés az egyházba természetesen nem lehet csak külsôdleges, jogi lépés. Öntudatos újrakezdést kell, hogy jelentsen az egyház hívô közösségében. Ideális, ha ,,gyakorló'' kereszténnyé válik. Ezért történik az újrafelvétel az egyházba egyszerű vallási szertartás keretében, kívánsága és tetszése szerint, saját egyházközségében vagy valamelyik papnál, aki iránt bizalmat érez, s akinél aztán ,,leteszi a hitvallást'', elimádkozza a Hiszekegyet. Ezzel kifejezi akaratát, hogy újra a katolikus egyház tagja akar lenni, mire a pap kinyilvánítja, hogy az egyház nevében újra felvette az egyházba. Bárhogyan döntött, a mi egyházi közösségünkben tárt karokkal, szeretettel várjuk: a templomban magyar szentmiséinkre és missziónkon találkozóinkra, összejöveteleinkre. Szeretettel várunk minden jóakaratú embert, az egyházhoz közel és távol állókat egyaránt, abban a reményben, hogy Isten, aki egyedül látja szívünket, megteszi a magáét és üdvösséget ad mindenkinek. Hiszen azért küldte hozzánk Szent Fiát, hogy általa üdvözüljön a világ, és ,,azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön'' (1 Tim 2, 4): ,,mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak'' (Jn 3, 16-- 17). Igazi örömhír ez: evangélium a javából. Kedvezô kínálat, melyet kár lenne elszalasztanunk. (1996. szeptember 18.) ======================================================================== Irány Krisztussal a harmadik évezredbe Közeledik a harmadik évezred, az ezredforduló, a 2000. év, amelynek megünneplésére mindannyian hivatalosak vagyunk: hívôk és hitetlenek, vallásosak és nem vallásosak, közömbösek és zelóták. Közeledik 2000 jubileuma, a ritka és rendkívüli alkalom, amellyel kapcsolatosan némelyek már korszakváltásról, történelmi, kulturális és szellemi korfordulóról beszélnek. Az biztos, hogy 2000 valóban az a ,,kairos'', megfelelô és sorsdöntô pillanat lehet, az az Istentôl kapott kegyelmi idô, amelyben az emberiség elkerülhetetlenül üdvössége felismerésére kényszerül. Ez az idô mégsem jön hirtelenül, már most születik, formálódik és alakul mindannyiunk közreműködésével. II. János Pál pápánk ,,A harmadik évezred kezdetével'' kezdetű apostoli levelével már 1994-ben felszólította a világegyházat 2000. év megünneplésére, és mindenkit a tôle telhetô közreműködésre hívott: ,,Egy dolog kétségtelen'' -- hangsúlyozta: ,,mindenki arra hivatott, hogy a maga lehetôségei szerint ki ne térjen a 2000. év nagy kihívása elôl'' (TMA 55). Azt akarja, hogy ne csak emlékezzünk, hanem emlékeztessük is a mai világot arra, hogy az Isten Fiának megtestesülése, Jézus Krisztus rendkívüli módon forradalmasította az egész emberiség történelmét és megszentelte azt. A 2000. év és a pápa jubileumra hív bennünket. A nevezetes és örvendetes esemény kerek évfordulójának boldog megünneplésére, olyan jó kedvvel, vidáman és boldogan, mint ahogyan azt születésnapi, házassági vagy papi évfordulókon tesszük, vagy valamely intézmény, város vagy plébánia alapításának emlékünnepén -- jubilálva. A pápa 2000-re szentévet hirdetett meg, és ezzel beállt a nagy hagyományok sorába, kezdve a zsidó nép, szentírásból ismert szabbat, illetve jobel évétôl (Lev 25, 1--28) az Úr nagy kegyelmi esztendejéig (Lk 4, 16--30). Az elôbbit tülkök (jobel) zengése mellett kellett meghirdetni az 50. év elôtt, az utóbbit angyalok szózata vezette be a betlehemi pusztán a nagy öröm, Megváltónk, az Úr Krisztus születésének híradásával. Azóta a világegyház jubilál, 1300-tól elôbb százévenként, majd ötven és huszonöt évenként Jézus Krisztus megtestesülésére emlékezve és most Krisztus Urunk születésének 2000. évfordulójának ,,rendkívül nagy jubileumával''. A jubileumokkal együtt jár az öröm, ,,a kifelé is megnyilvánuló ujjongás'' az Istentôl jövô üdvösség felett, a dicséret és hála. ,,Az Egyház ugyanis érzékeli az idôt: az órákat, a napokat, az éveket és a századokat. Ezeken halad át minden egyes emberrel, tudatosítván, mennyire jelen van Isten és az Ô üdvözítô műve az idôben: az órákban, a napokban, az években, a századokban. Az Egyház ilyen lelkülettel örül, ad hálát, kér bocsánatot, s terjeszti könyörgéseit a történelem és az emberi lelkiismeretek Ura elé'' (TMA 16). A pápa ezért az egész világegyházat a 2000. év ,,Nagy Jubileumának'' elôkészítésére szólítja fel, a hithirdetés és bűnbánat zarándokútjára, a II. vatikáni zsinat tanításának leghűségesebb alkalmazására a krisztusi evangélium szellemének megfelelôen. Evangelizációt és újraevangelizációt sürget, megtérést és a keresztény élet új tavaszának kibontakoztatását, a ,,mindent megújítani Krisztusban'' jelige alapján. Ez az elôkészület igazi advent kell legyen, amely felkészít a találkozásra Ôvele, aki volt, aki van és aki állandóan eljön (Jel 4, 8); és amely bizonyos értelemben minden családot és otthont át kell, hogy hasson. Az új egyházi évvel az elôkészületek utolsó szakaszába léptünk és ez három évig, 1997-tôl 1999-ig fog tartani. Tartalmát tekintve a ,,Nagy Jubileum'' közvetlen elôkészülete, az áttekinthetôség kedvéért három évre beosztva, három nagy témakörhöz kapcsolódik, ami persze nem jelenti azt, hogy az ötletek megvalósításában kizárólag csak a megadott alaptémákat kell szem elôtt tartanunk: 1. Az elsô évet, 1997-et Krisztusnak, az Atya Igéjének szenteljük, aki a Szentlélek működése által emberré lett, és egyben kiemeljük: ,,Jézus Krisztus, a világ egyetlen Üdvözítôje tegnap, ma és mindörökké ugyanaz'' (Zsid 13, 8; TMA 40). 2. 1998-at, a Szentléleknek, és az Ô megszentelô jelenlétének szenteljük Krisztus tanítványai közösségének körében. A jubileumi elôkészület elsôrangú teendôi közé tartozik a Szentlélek jelenlétének és tevékenységének újrafelfedezése (TMA 44--45), amikor a hívôknek külön is figyelniük kell az egyházon belüli egységre (uo. 47). 3. 1999-nek, a közvetlen elôkészület harmadik, utolsó évének az lesz a feladata, hogy a hívô ember távlatait tágítsa ki Krisztus mértékére, amely ,,a mennyei Atya mértéke'' (Mt 5, 45), Aki Ôt küldte, s akihez visszatért (Jn 16, 28), hiszen: ,,Az örök élet az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust'' (Jn 17, 3; TMA 49). A három éves közvetlen elôkészületet követi 2000-ben a ,,Nagy Jubileum'' ünneplése maga, mely egyidejűleg történik majd a Szentföldön, Rómában és a helyi egyházakban szerte a világon. Ebben az ünneplésben cél a Szentháromság megdicsôítése, akitôl minden származik, s akire a világban és a történelemben minden irányul (TMA 55). A három éves elôkészület és a ,,Nagy Jubileum'' hitünk központi témájára, Isten kérdésére és benne a vallásos hitre akarják irányítani figyelmünket, annak átélésére és megvallására ösztönöz, hogy Isten Jézus Krisztusban mint a világ megváltója és üdvözítôje végérvényesen, egyedülálló és felülmúlhatatlan módon megtapasztalhatóvá vált az emberiség történelmében és Isten Lelke betölti földünket, s amely hit arra készteti a keresztényeket, hogy Isten országának megvalósításán fáradozzanak. Éppen ezért az elkövetkezô években különös figyelmet kell szentelnünk a szentségeknek, mert a hívek fôleg a szentségek által élik át, tapasztalják meg és ünnepelik azt a hitvalóságot, hogy Isten az Ô megtestesült Fiában, kézzelfogható módon állt az ember mellé és sietett segítségére. Hasonlóképpen tudatosítanunk kell, hogy Isten Szent Fia megtestesülésével az embert mint egyszülötte embertársait és testvéreit a mindenség középpontjába állította. Ez arra kötelez, hogy szolidáris közösséget vállaljunk egymással és síkra szálljunk az ember elidegeníthetetlen méltóságáért minden téren. Ennek megfelelôen az elkövetkezô idôkben nagy jelentôsége kell legyen a párbeszédnek és az ökumenének. A pápa ezért párbeszédet sürget minden emberrel, azokkal, akik nem hisznek Istenben vagy Jézus Krisztusban éppúgy, mint elszakadt keresztény testvéreinkkel. Ez azt jelenti, hogy további konkrét lépéseket kell tennünk a keresztények egységének helyreállításáért, a hitegység és az egy közösség megteremtéséért, például közös teológiai, történelmi és egyéb kutatásokkal, megemlékezésekkel, valamint közös imádságok, ájtatosságok, bibliaolvasások, zarándoklatok, társasutazások stb. által. Az egyház jubileumi elôkészület során az evangélium üdvözítô örömhírével bátorítani akarja a változó világot megbicsaklott optimizmusában és fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy az értékek, a szociális magatartás, a hit továbbadása komoly válságának ebben a korában is van jövô Jézus Krisztusban. Visszapillantva a kereszténység kétezeréves történelmére rá kell irányítanunk a figyelmet arra, hogy Krisztus követôi az egyháztörténelem minden fény- és árnyoldala mellett, olyan pozitív értékekkel és eredményekkel rendelkeznek, amelyeket -- minden szépítgetô apologetikát kerülve -- ma is megnézhetünk és hasznosíthatunk jövô feladataink megoldásában, mindannyiunk boldogulására és üdvösségére, a teljes élet kibontakoztatásában. Mindennek a legnagyobb emberi nyíltsággal kell történnie. A keresztények ebben a világban élnek és arra hívatottak, hogy a társadalmi élet alakításában, formálásában tevékenyen közreműködjenek, abból kivegyék részüket és a teremtô Istentôl kapott rend segítségével, igazságossággal és szolidaritással áthassák a gazdasági és társadalmi rendet, a kultúrát és a politikát, az emberek együttélését egymás között és más népekkel. A II. vatikáni zsinat ,,Az egyház a mai világban'' pasztorális konstitúciójának megfelelôen felelôsség-, sors-, kortársközösséget kell vállalnunk minden embertársunkkal, párbeszédünkben a világgal mindig tiszteletben kell tartanunk az emberi személy méltóságát, de ugyanakkor -- elkerülve a triumfalizmus minden formáját, öntudatosan vállalnunk kell hitbeli meggyôzôdésünket, ,,akár alkalmas, akár alkalmatlan'' (2 Tim 4, 2). Magyar egyházi közösségünk sem él légüres térben, a világegyház szerves része vagyunk a müncheni egyházban, ahol Friedrich Wetter bíborosunk Miklósházy Attila püspökünkkel minket is az elôkészületek mezejére hív: a ,,Nagy Jubileum'' elôkészítésére. Magam is mindenkit kérek, hogy hite tevékeny tanúságával és átgondolt ötleteivel járuljon hozzá az ezredforduló nagy jubileumi akciójának sikeréhez: közösségünk minden tagja, a Münchenben működô összes magyar csoportok és egyesületek tagjai és vezetôi. Közös összefogással, élni akarással megerôsödik és megújul közösségünk, megerôsödik krisztusi hitében és magyarsághoz való ragaszkodásában, az ezredforduló elôtti vészjósló próféciák és hamis hiedelmek ellenére is, Krisztussal, Szent István királyunk egykori rendíthetetlen bizalmával tekint elôre, és lép át a kereszténység új, harmadik évezredébe. (1996. december 17.) ======================================================================== Arcom a Napba tartom Amire ezt az ÉRTESÍTÔ-t kézhez kapják, a ragyogó tavaszi napsütés mindenütt érezteti meleg és éltetô, új életet fakasztó hatását. Sötét, téli dermedtségébôl ébred a határ, ismét zöldül a mezô, rügyeznek a fák, sarjadnak a virágok, hangosan csiripelnek a madarak, fészkükbôl elôbújnak a kis mókusok és a többi állatok. Aki teheti, otthonából kisétál az éltetô tavaszi melegre és keresi a Napot, a Napot, a Napot. Januárban még hó borította a harlachingi tájat, amikor az egyik szép napon, megunva többhetes szobafogságom, és gipsszel a karomon kisétáltam az Isar partjára. A drótsövényen át bekukucskáltam az állatkertbe, örömmel bámultam a tespedt alkatú, lomha fókák vidám táncát a nyitott medencében. Láthatóan produkálták magukat, és zsíros szôrméjük feketén csillogott a verôfényes, tavaszinak tűnô meleg napsütésben. Arra sétált egy fiatal kismama két kisgyermekével. Egyiket a gyerekkocsiban tolta, másikat kézen vezette. Egyszer csak megállt. A Nap felé fordult, kitárta karjait, arcát a Napba tartotta és úgy állt meredten, boldogan. Angyali arca ragyogott. Szemmel láthatóan élvezte a Nap melegét és így szívta, szívta magába annak éltetô erejét. Míg egyik kicsinye édesen pihent a kocsiban, a másik elôbb csak nézte, nézte anyját, szép, ártatlan, nagy szemekkel. Csodálkozott anyja különleges viselkedésén, majd ô is a Nap felé fordult, feszesen megállt, becsukta ragyogó szemeit, pici karjait kitárta, gyönyörű arcát a Napba tartotta és sütkérezett benne, mint egy kis bájos angyal. Titkon leselkedô pillantásokat vetettem a két magasztos, egyre istenibbé váló, égi tüneményre, majd továbbállva magam is megálltam, arcomat a Napba tartottam, még gyógyulásra váró gipszes kezemet is felé tártam, önfeledten ittam, valósággal bódultan szürcsöltem magamba kiáradó melegét, éltetô erejét és boldogító gyönyörét, az élet teljét! Amikor új életre kapva továbbmentem, megpróbáltam derekasan kihúzni magam, délcegen és könnyedén lépkedni, egyenesen járni, feltartott tiszta tekintettel és könnyedén szállni, mint a madár, az ég felé! Nem ment könnyen. Nehezemre esett. A téli hónapok során hozzászoktam ahhoz, hogy összehúzzam magam kabátomban, behúzott nyakkal és meghajlott vállal járjak, a földre nézzek, a lábam alá. Sokszor kellett síkos és jeges úton haladnom. És még sok más oka is volt annak, hogy ne járjak felemelt fôvel és délcegen, vagy önfeledten. Télen ez amúgy sem tanácsos. Aztán mit láttam körülöttem? A hó eltakarodóban volt és mindent könyörtelenül befedô takarója alól kezdett elôbukkanni a sok szemét, alig sejtetve, hogy rövidesen kibújik alóla és közte a hóvirág és kökörcsin. Amíg sétámból hazaértem, sok minden megfordult a fejemben. Elgondolkodtam azon, hogy sokak számára az elsô tavaszi napsütés még egyáltalán nem jelenti a szürke és ködös, a hűvös és hideg, a havas, deres, a jeges, fagyos és rideg téli hónapok végét. Vannak, akiknek nem könnyű felegyenesedni és egyenesen járni, felemelt fôvel a Nap felé tekinteni és arcukat a Napban sütkéreztetni. Mit jelent a Nap annak, aki hiába várja embertársai szeretetét és melegét? Mit jelent egy kis tavaszi napsütés annak, akivel igazságtalanul elbántak vagy akit csalárdul becsaptak? A kiábrándult és kétségbeesett embereknek? A betegeknek és szenvedôknek? Hogyan fordítsák arcukat a Nap felé? Mit várhatnának tôle? Hogyan fordítsa a Nap felé arcát az, aki csak a rosszat és gonoszságot látja a világban? A piszkot, mocskot, a szemetet a társadalomban és környezetében, és nem veszi észre az elô-elô bukkanó kökörcsint és hóvirágot? Vajon az ilyen ember észrevétlenül halad el a szép, a jó mellett, amely itt is, ott is, fel-felüti fejét és ismételten új tavaszt hirdet? Az évente visszatérô húsvéti idôszak gyakorlatai és bibliai szövegei segítenek bennünket, erôsítik látásunkat, hogy észrevegyük a környezetünkben és a nemegyszer önmagunkban is fellelhetô rosszat és gonoszt, de ugyanakkor a jót és szépet is, amely mindannyiunkban fellelhetô és kibontakozásra vár. ,,Mert ôbenne választott ki bennünket a világ teremtése elôtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk elôtte. Szeretetbôl eleve arra rendelt, hogy Jézus Krisztus által -- akarata tetszése szerint -- gyermekeivé legyünk'' (Ef 1, 4--5). Ô a mi éltetô Napunk. ,,Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen'' (Róm 13, 13--14). Ahol lehet, ott nekünk is rózsát kell oltanunk a vadócban, hogy szebb legyen a Föld. Szabadulnunk kell a nyomasztó terhektôl, a bűntôl, a bűnbánat, az ima, az önmegtagadás, a jócselekedetek által, hogy megkönnyebbülten felegyenesedhessünk és felemelt fôvel, délcegen járhassunk az éltetô napsütésben. ,,Erôsödjetek meg az Úrban, az Ô mindenható erejébôl'' (Ef 6, 10). A mi Napunk fénylô lángja száműzi vétkünket, lemossa minden bűnünket, a bűnbánóknak ártatlan szívet ad, a szomorkodóknak vigaszt kínál (Exsultet). Csak arra vár, hogy feléje fordítsuk arcunkat. Szívünkben csak úgy lesz tavasz, világosság és szeretet, húsvéti feltámadás, ha a Napba tartjuk arcunkat. Nincs az a napozó stúdió, amely Napunk éltetô melegét pótolni tudná, sôt, még a legszebb és legmelegebb tavaszi napsütés is csak gyenge hasonlat lehet az Igazság Napja, a mi Legyôzhetetlen Napunk, a Sol invictus, Jézus Krisztus mellett. Ô egyedül, a keresztre feszített és feltámadt Jézus Krisztus képes elárasztani sötétségtôl és magánytól kínzott életünket éltetô fénnyel, világossággal és melegséggel. Ehhez azonban idônként meg kell állnunk Isten elôtt, önmagunkba szállva és kitárulkozva, a felénk ragyogó Nap irányába kell fordítanunk tekintetünket, lehetôleg naponta. Jézus Krisztus szüntelenül reánk árasztja fényét és világosságát. Ragyogásában angyali szépséget ölt tekintetünk, az isteni Élet ereje árad belénk, örömmel telik meg szívünk, magasztos lesz járásunk és istenivé válik életünk, mint ama kismamáé és gyermeké, akinek még követôje is akadt! Idei húsvéti kívánságom: Krisztus-napunk éltetô melege, gyógyító ereje, világossága és tiszta fénye ragyogja be és tegye istenivé egész életünket. Legyôzhetetlen Napunkból életerô árad, igazi öröm és tartós boldogság. (1997. március 19.) ======================================================================== Szentek nyomdokain Valóban. Valamennyien zarándokok vagyunk, akik bölcsônktôl a sírig úton vagyunk. Útban az elôttünk álló és jövô ismeretlen felé. Bár ,,szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik ôt szeretik'' (1 Kor 2, 9), mindazt, ami ránk vár, vándorlásunk azért mégsem céltalan. Jézus Krisztussal mindig biztosan haladunk örök célunk, az ember teljessége, teljes kibontakozása, a teljes és örök élet, az örök boldogság felé, hiszen egyedül csak Ô mondhatta el önmagáról: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet'' (Jn 14, 6). Minden zarándoklat ennek a földi vándorlásnak jelképe, arra emlékeztet, hogy Isten vándorló népe vagyunk a földön: ,,Amíg pedig a földön az Úrtól távol -- vándorként él az egyház (vö. 2 Kor 5, 6), addig számkivetettnek érzi magát; ezért a fentvalókra törekszik, és odairányítja gondolatait, ahol Krisztus Isten jobbján ül és ahol az egyház élete el van rejtve Krisztussal Istenben, amíg Vôlegényével meg nem jelenik dicsôségesen (vö. Kol 3, 1--4)'' -- olvassuk a II. vatikáni zsinat dogmatikai konstitúciójában az egyházról (LG 6). Ez az egyház mi vagyunk, adott esetben az az ötven krisztushívô, aki május 8-án Münchenbôl elindult autóbusszal, hogy felkeresse Szent Zeno sírját Veronában, Szent Antalét Páduában és Szent Gellértét Velencében, azoknak a hitbeli elôdeinknek sírját, akik Krisztussal járták életük zarándokútját és Vele már célba is értek, az örök dicsôségbe. Utunk során elsôsorban mi is a fennvalókra törekedtünk és odairányítottuk gondolatainkat, ahol Krisztus Isten jobbján ül, de ugyanakkor sok szépet is láttunk, hallottunk, gyönyörű élményekben is volt részünk. Napi krónikásaink az itt következô néhány oldalon röviden ezekrôl számolnak be, közös zarándoklatunkról, a látottakról és élményeinkrôl. Arról, hogy négy napon át közösen és együtt vándoroltunk Krisztussal közös hazánk felé. Adja Isten, hogy Vele mindannyian célba is érjünk, megtaláljuk evilági és örök boldogságunkat. (1997. június 13.) ======================================================================== Ellesett pillanat Amire levelemmel otthonaikba bekopogok, már rég elkezdôdött a visszaszámlálás az ezredforduló elôtt, már 850 nap sincs hátra és itt a 2000. esztendô, Jézus Krisztus születésének kerek évfordulója, a Nagy Jubileum, amely elôtt mi keresztények világszerte három éves elôkészületet tartunk. 1997-ben Jézus Krisztus személyére irányítjuk figyelmüket, 1998-ban a Szent Lélek mélyebb megértésére törekszünk, míg 1999-ben az Atya rejtett valóságát igyekszünk hívô módon átelmélkedni. Ha akarják és az Úr megengedi, akkor e pár száz nap során elôttünk is ,,széles és sokat ígérô kapu'' tárulhat fel, még ha addig, Pálhoz hasonlóan, nekünk is sok ellenféllel kell megküzdenünk (1 Kor 16, 8-- 9). Ez a kapu mindenki elôtt nyitva áll az Úrban (2 Kor 2, 12). Jézus maga mondotta: ,,Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelôt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bôségben legyen'' (Jn 10, 9--10). Azt akarja, hogy a századvégi álpróféták és kalandorok értékrabló támadásainak ellenálljunk, evangéliumi kincseinket féltve ôrizzük, mind Vele és közös barátságban lépjünk a XXI. századba és a 3. évezredbe, szilárd meggyôzôdéssel vallva: ,,Jézus Krisztus, a világ egyetlen Üdvözítôje tegnap, ma és mindörökké ugyanaz'' (TMA, 40). Jézus Krisztussal biztos jövô vár reánk, és én annak építéséhez felajánlom egyházi közösségünk minden szolgálatát. Az Úr mégsem erôszakolja rá magát senkire se tűzzel-vassal, sziklákat sodró szélviharral, iszonyatos égzengéssel vagy földindulással. Úgy közeledik felénk mint az enyhe szellô rezdülése (1 Kir 9, 12). A mai világ sodró forgatagában is csak szelíden és csendesen hívogat -- leheletfinomam -- a Föld bármely sarkán és nemcsak Kaplonyban, ahogyan ezt a tündéri gyermeket, aki örökre szívembe lopta magát még valamikor kápláni éveim kezdetén és akit azóta sem feledek. Szép, meleg, nyári napos idô volt. A Nap magasan tűzött. A széles kaplonyi utca közepén csillogtak a sárba ágyazott, nagy, faragatlan macskakövek, két oldalán égett a térdig érô por és homok. Az öreg sekrestyés tágra nyitotta a templom kapuit, kitámasztotta ablakainak feltárható szárnyait. Hadd szellôzzön az Isten háza, gondolta, majd nagy kulcsait rázogatva beballagott a sekrestyébe azzal a jólesô, jámbor tudattal, hogy talán az áporodott szagú, hideg templom csendes mélyén s a virágoktól borított oltár rejtekén még a jó Istennek se árt egy kis friss levegô és melegség. Aztán mit sem félve tolvajtól, betörôtôl, mint aki jól végezte dolgát, haza andalgott, tárva-nyitva hagyva az Úr otthonát. Napközben úgysem jár e napon erre senki! A cinterem körül csend volt, egy fűszál se rezdült, elhallgattak a verebek, a galambok se turbékoltak, sehol egy jótét lélek. Már rég kiment mindenki a határba, hogy ott arca verejtékével keresse mindennapi kenyerét. Az utcán se traktor, se szekér, autó meg amúgy is csak ritkán járt erre. A kiszáradt árok partján árván kókadozott egy- egy sás- és kákabokor, a járda szélén búzavirág, pipacs, ökörszem és kanna virított. A mirtusz, spirea, orgona és jázmin bokrok árnyékos tövén pihegve bóbiskoltak a serdülô kislibák, rucák és csirkék, a magas fűben cicák heverésztek, néhol mozdulatlan, elnyúlt kutyák. Még csak szellô se rebbent. Csupán az alvó tájból égbe szökô nagy templom integetett már messzirôl két hatalmas tornyával, lélegzett csendesen, alig érzékelhetôen tátongó ajtóin és ablakain át, rejtett magában eleven és titokzatos életet. Ekkor a kihalt utca végén hirtelen feltűnt egy délibáb, egy kis ártatlan angyali teremtés, nem is járva, inkább csak lassan, csendesen és simán úszva közeledett a föld felett, valóságos tündéri tünemény lenge kis ruhában. Vizet hozott a kútról, a néki majdhogy nyakig érô zománcos kannában. Csoda, hogy bírta és nem szakadt bele. Békésen és nagy odaadással cipelte, ahogy tudta, a széles utca kellôs közepén. A templom elé érve megállt. Sóvárgó tekintete a kitárt ajtó mélységét fürkészte. Úgy tűnt, mintha odabent csalogatná valaki. Látszott rajta, hogy tépelôdik, szívesen bemenne és ott megpihenne, meglátogatná a gyermekek legszeretôbb barátját, leborulna oltára elôtt, mint szokta vasárnaponként sok-sok társával, jó szüleivel és testvéreivel. De a kapu messzire volt, az oltár lépcsôje még messzebb, és aztán ez a teher -- odavinni nehéz, az utcán sem hagyhatja a család egyetlen vizes kannáját. Hirtelen mozdulattal letette, maga mellé, és aztán az utca kellôs közepén, az otromba köveken, a homályba veszô, távoli oltár elôtt két térdre borult, kis kacsóit szépen összetette, keresztet vetett és imádkozott, imádkozott önmagába szállva, imádkozott mélységes nagy hittel, olyan igazi és valóságos hittel, amilyenre csak egy ártatlan gyermek képes, amíg el nem rontják a felnôttek. Imádkozott rózsás, piros és átszellemült arccal. Ahogyan ott imádkozott hosszasan és angyali áhítattal talán nem is volt már többé földi teremtés ez a kislány, csak egekben járó és megistenült tiszta lény, akinek csupán törékeny kis teste ragadt itt és térdelt az utca porában. Egy idô után aztán csak felállt és tisztességesen köszönt, mint szokta a jó Istennek, ismét keresztet vetett, mint máskor a kereszt elôtt, ha elment, és térdet hajtott, ahogyan az templomban illik az Úr elôtt. Majd felvette nehéz terhét, napi keresztjét, és mintha mi sem történt volna, csendesen továbbállt, mint aki jól végezte dolgát. Magam meg csak álltam, álltam szótlanul, gyönyörtôl telten és földbe gyökerezett lábakkal az öreg kolostor eldugott sarkán és tűnôdve bámultam az égi tünemény után. Felocsúdva a Mester szavai jutottak eszembe: ,,Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda'' (Lk 18, 17). Majd hallani véltem isteni hangját: ,,Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában'' (Mt 18, 3--4). A szózat sokáig foglalkoztatott és ma sem hagy nyugton. Ismételten fülemben cseng: Ha nem változtok meg? Ha nem lesztek olyanok? Aki megalázza magát, mint ez a gyerek! Aki úgy fogadja, mint a gyermek! Az a legnagyobb a mennyek országában! Az Isten háza mindannyiunk elôtt tárva-nyitva. Hányszor elsétálunk, elhaladunk, elszáguldunk elôtte, anélkül, hogy észrevennénk azt és betérnénk oda, pedig abban igazán megragadhatnánk életünk nagy szerencséjét és lehetôségét. Benne az Úr, az örök üdvösség kapuja, Jézus Krisztus mindig asztalához hív, asztaltársaságába, barátai körébe és közösségébe, ... a mennyek országába, hiszen azért jött, hogy életünk legyen, méghozzá teljében, most és mindörökké. (1997. szeptember 15.) ======================================================================== Krisztus bácsi Éppen leérettségiztem és Márton Áron felvett a gyulafehérvári teológiára. Nyári vakációmat Tiszaszalkán, pap nagybátyámnál töltöttem, a plébánián. Itt szólítottak elôször Feri bácsinak. Mindössze tizennyolc éves voltam. Jól emlékszem, esti rózsalocsolgatás közben, méghozzá egy kis kamaszodó csitri, alig tizenéves! Nagyot nyeltem. Talán lélegzetem is elállt, úgy meglepôdtem. Eltelt néhány év. Pappá szentelésem után Kaplonyba kerültem káplánnak. Huszonnégyévesen. A falu apraja-nagyja pap bácsinak szólított, még a fiatal lányok is. Ôszintén, kedvesen, szépen. Akkor még hízelgônek találtam, bár kissé furcsálltam a dolgot, de tetszett és jólesett. Ekkor és itt hallottam életem legszebb megszólítását is, egy ártatlan gyermek ajkáról. Igazi gyermekszáj volt, okos és bölcs, prófétai szózat, már s még nem! Fejbe kólintott. Ki feledné? Emlékszem. Szép vasárnap délután volt. A templom elôtt litániára gyülekezett a nép, amikor fiatal anyja ölén megpillantott egy édes kis karonülô gyermek, aki torka szakadtából rivallni kezdte felém, tiszta csengô, örömtôl repesô hangon: Krisztus bácsi! Krisztus bácsi! Anyja szégyenkezve csitítgatta, de a gyermek annál lelkesebben harsogta: Krisztus bácsi! Krisztus bácsi! A nép derült rajta, magam meg pirongtam, fejbe vágott a tisztes megszólítás! Rögtön tudtam: ennél szebb kitüntetésben sohasem lesz részem. A tiszta gyermeki képzelet nyilván az oltárnál álló papot és reverendáját elegyítette össze Krisztus Urunk templomi freskókon látott képével és hosszú ingével, és hozta létre ezt a kihívó képzettársítást. A gyermekszáj nem is sejtette, mekkora bölcsességet hirdetett, még ha nem is mondott rám nézve igazat. Vajon nem az a feladata minden kereszténynek, hogy Krisztus bácsi, illetve Krisztus néni legyen? Szentlélektôl felkent fiú és lány, néni és bácsi, Krisztus, azaz a láthatatlan Isten képmása a földön, ,,alter Christus'', sôt, ,,ipse Christus'', mint ahogyan ezt korábban mondogatták, valóban istenarcú ember, aki felkenve Szentlélekkel és hatalommal, körüljár jót cselekedvén, meggyógyítva minden betegséget és ördögtôl megszállottat, mert vele az Isten. A gyermekszáj öntudatlanul bár, de okosan fogalmazta meg az ember legszebb kitüntetô címét, és mondta ki azt, amit a tudós apostol emberi méltóságunk érdekében sohasem szűnt meg hangoztatni: ,,Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény'' (Ef 4, 23--24). ,,Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket...'' (Róm 13, 14). Akkor újra emberré válunk, új emberré, akinek arcán újra felragyog a földön a láthatatlan Isten. ,,A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsôségébôl feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk'' (Róm 6, 4). Megkeresztelkedésünk után velünk is ez történt: ,,Mindazok, akik Krisztus követésére vállalkoznak, az élet teljességét kapják ajándékul: helyreáll, megújul és tökéletessé válik bennük az isteni képmás. Isten terve ugyanis az emberrel az, hogy hasonlók legyenek «Fiának képmásához» (Róm 8, 29). Az ember csak ennek a képmásnak ragyogásában szabadulhat meg a bálványimádás rabszolgaságából, állíthatja helyre az elveszített testvériséget és találhatja meg a maga identitását'' (II. János Pál, EV 36). A láthatatlan Isten ma általunk jelenik meg -- közöttünk, a Krisztus bácsik és Krisztus nénik által, ha akarjuk, ha akarjuk... Krisztus mindig újra eljön, testet ölt, újra megszületik, ha akarjuk, ha akarjuk... általunk. Legyen ez a Karácsony, és ha elmúlik Karácsony, az egész új év, körünkben, otthonunkban és családunkban -- az egész világon, az istenarcú emberek, igazi Krisztus bácsik és Krisztus nénik békés és boldog találkozója Isten- és emberszeretetben! (1997. december 15.) ======================================================================== Új pünkösd az evangélium igaz tanításával Nem vagyok dadogós, de nagyon sokszor dadogtam már, fôleg ha olyan titkokról kellett szólnom, mint a Lélek misztériuma, melynek mélyére magam is -- még a legnagyobb hittudós sem tehet másként -- csak botorkálva, csoszogva jutottam el, vakon vaklálva, sötétben tapogatózva, tehetetlenül kiszolgáltatva korlátolt emberi képességeimnek, bensô nyugtalanságtól űzve és ráhagyatkozva a szomjas vágyra, a kifürkészhetetlent fürkészve, sohasem kielégülve, csupán valamicskét sejtve, tükörben s homályosan látva. Ki Ô? Így dadogok most is, amikor a háromszemélyű egy Isten legismeretlenebbikére szeretném irányítani szíves figyelmüket, a Lélekre, akirôl azt állítjuk, hogy az Atyával és a Fiúval egylényegű, azaz aki a Szentháromság egy Isten abszolút misztériumában maga a Szeretet személye, mindannyiunk teremtetlen és nagy ajándéka, a világban Isten ajándékainak örök forrása, Isten önközlésének megnyilvánulása, amely Jézus Krisztus megtestesülésének misztériumában érte el csúcspontját. Mit művel? Bármennyire is nehezemre esik, de dadognom kell róla, elôre látva és vállalva a gúnyt, kacajt, megvetést, mert amint a Szentlélek által egybegyűjtött és megkeresztelt hívek lelki kormányzója jelzi: ,,A 2000. évre az Egyház nem készülhet másként, csak a Szentlélekben. Amit ugyanis az idô teljességében a Szentlélek tett, arra az Egyház csak az Ô segítségével emlékezhet'' (TMA 44). S mi készülni akarunk a Messiás eljövetelének nagy évfordulójára, és emlékezni kívánunk Isten nagy tetteire, mert érezzük, hogy nélküle lelketlenné válik életünk, környezetünk, egész társadalmunk. Ha esetlenül, dadogva is, de az ezredforduló közeledtével Isten Lelkére kell irányítanunk tekintetünket és készülnünk kell Krisztusban való kiáradásának 2000. évfordulójára, mert ,,az Egyházban (...) a Krisztus által hozott egyetlen kinyilatkoztatást a Szentlélek jeleníti meg mindig és mindenütt, hogy elevenné és hatékonnyá tegye az egyes lelkekben: »A Vigasztaló, a Szentlélek, akit az Atya az én nevemben küld megtanít majd titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek« (Jn 14, 26)''. A küszöbön álló új korszak kezdetén, s végén egy tévelygésekkel teli századnak, elevenné és hatékonnyá kell tennünk mindazt, ami új pünkösdöt ígér, életünknek új irányt szab, elôsegíti földi boldogulásunkat és üdvösségünkre szolgál. A jubileumi elôkészület elsôrangú teendôi közé tartozik a Szentlélek jelenlétének és tevékenységének újrafelfedezése. Hol? Minden botrány, híresztelés, propaganda, rágalom és támadás ellenére, ma is az egyházban él tovább és tevékenykedik az újjászületés, a jó tanács és az erôsség Lelke, Krisztus Lelke, a Vigasztaló Szentlélek, a bölcs eligazító, az igazi tudás, értelem, nem utolsó sorban a helyes önismeret és magatartás, az istenfélelem és jámborság Lelke, amint ezt korábban emlegettük. Az egyház Isten Igéjével és Krisztus evangéliumával él, elevenen hat és alakítja a föld színét. Egyház ellen heccelt és emberi értékeitôl megfosztott társadalmunkban van-e más szószólója a humán céloknak? Életünk fonákságaira, a csupán materialista piaci érdekek, a profit- és konzumôrület önpusztító következményeire, az emberi élet minôségének romlására, ki figyelmeztet, ha nem a jó tanács Lelke, amikor egyházán keresztül és ennek etikai és társadalmi tanításával felhívja figyelmünket az emberi jogokra, Isten szavára, a Tízparancsolatra, Jézus Krisztus örömhírére, az evangéliumi élet szép kilátásaira? Kivel? Könnyű kritizálni az áldatlan állapotokat környezetünkben, az egyházban és a világi társadalomban, kívülrôl szemlélni azokat, karosszékbôl és ölbe tett kézzel csodára várva, mintha semmi közünk sem lenne az egészhez. Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett és újjáteremtett ember által alakítja át a föld színét, építi országát, Veled és velem: ,,Ô működik az egyházban szentségileg, elsôsorban a bérmálás által és a sokféle karizma, feladat és szolgálat által, melyeket Ô támaszt az Egyház javára: »Egy a Lélek, aki a maga gazdagsága és a szolgálatok szüksége szerint sokféle adományát osztja szét az Egyház hasznára« (vö. 1 Kor 12, 1--11). Az adományok közül kimagaslik az apostoloknak juttatott kegyelem: az ô tekintélyük alá helyezi maga a Szentlélek még a karizmák hordozóit is (vö. 1 Kor 14). Ugyanaz a Lélek személyesen, tulajdon erejével és a tagok belsô kapcsolódásával egyesíti a testet, s hozza létre és sürgeti a szeretetet a hívôk között'' (TMA 45). Mi hasznunk belôle? A Lélek mindig a mi javunkra osztogatja ajándékait az egyházban. Sugallatai az ember javát szolgálják. Ahol az emberek követik a Lélek indításait és a Názáreti Jézushoz hasonlóan gondolkodnak, élnek és cselekednek, ott hamarosan tapasztalhatóvá válnak a Lélek gyümölcsei: ,,szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás'' (Gal 5, 22--23). A Lélek működése és sok gyümölcse egyházi közösségünkben is megtalálható és érezhetô ott, ahol az emberek, képességeiknek és adottságaiknak megfelelôen, együttműködnek Vele. Az egyház hasznára körünkben, a mi hasznunkra, egyházi közösségeinkben is van feladat és szolgálat bôven: itt gondját viselhetjük a betegeknek, öregeknek, támogathatjuk a szegényeket, taníthatjuk, nevelhetjük evangéliumi szellemben gyermekeinket és fiataljainkat, közreműködhetünk közösségünk formálásában, mint lektorok, ministránsok, csoportvezetôk és egyháztanácsosok, énekkari tagok, imádkozók és résztvevôk szentmiséinken, találkozóinkon stb., mindannyiunk javára, úgy, ahogyan a Lélek ,,belülrôl indítja az embereket, s mindennapi életükben kicsíráztatja annak a végsô üdvösségnek magvait, mely az idôk végén jön el'' (TMA 45). Egyházi közösségeink lelkipásztorai bizonyára még további ötletekkel is szolgálnak. Saját maga hasznára mindenki megtalálhatja a neki való kínálatot közösségeinkben. Vajon várható-e a jövôben egyházi közösségeinkben a vallási élet és az etikai normák reneszánsza, a Lélek erejének és örömének újrafelfedezése? Ez attól függ, hogy hajlandók leszünk-e újra felfigyelni a már bennünk lakó Lélek sugallataira és együttműködni Vele. Ezt kívánja közös érdekünk! (1998. április 1.) ======================================================================== Elôszó kétezerre Közeledik az ezredforduló, a 2000. év nagy jubileuma. A magyarság számára kettôs évforduló: ekkor lép 2000. évébe a kereszténység és ekkor lesz 1000 éves a magyar állam. Mindkettôre készülnünk kell. Hazánkban, illetve óhazánkban elôszeretettel használjuk a Magyar Millennium elnevezést, amellyel egyszerre utalunk mindkét évfordulóra: az MM -- római számként -- megváltásunk 2000. évét jelenti, de a Magyar Millenniumot is, amellyel a keresztény Európához való csatlakozásunkra és kötôdésünkre emlékezünk, az 1083. augusztus 20-án szentté avatott I. István királyunk megkoronázására 1000 karácsonyán a II. Szilveszter pápa által küldött koronával. 2000-ben mégsem a kerek évszámokat ünnepeljük. Ennél sokkal fontosabb, hogy felidézzük az örökséget, amelyre utalnak, ápoljuk és gyarapítsuk keresztény és nemzeti értékeinket, szellemi és kulturális kincseinket, fokozzuk keresztény tanúságtételünket, amellyel még adósai vagyunk a világnak. Ezek a jubileumok alkalmak arra, hogy ôseinkhez hasonlóan bátran kiálljunk hitünk és Istenünk mellett, aki az idôk teljességében, kétezer évvel ezelôtt Jézus Krisztusban emberré lett és polgártársunk a világban, felülmúlhatatlanul megszentelve mindeneket. A keresztény idôszámítás hitvallás és a keresztény hit történelmi jellegzetességére utal, arra, hogy Isten, az ég és föld Teremtôje hozta létre a teret és az idôt, amelyben élünk, mozgunk és vagyunk. Nekünk nem a kerek évszámok a fontosak, hanem a hitvallás, amelyre utalnak, az alkalom, amelynek kapcsán Jézus Krisztusra, a világ egyetlen üdvözítôjére irányítjuk a közélet figyelmét, és tanúságot teszünk hitünkrôl, üdvösségünk és jólétünk reményében. Jézus Krisztust hirdetjük és ünnepeljük, hálát adunk Istennek, az egész világ és a történelem egyetlen Urának, -- aki semmibôl teremtette a világot -- a zsidó idôszámítás szerint 5759 évvel ezelôtt; -- aki az idôk teljességében emberré lett -- ezzel kezdôdik a keresztény idôszámítás; -- aki Szent Lelke által a gyarló emberekbôl létre hozta az egyházat a világ üdvösségéért -- az idôk végezetéig, amikor újra eljön -- ez az egyháztörténelem kezdete. Az iszlám idôszámítás Kr. u. 622-ben kezdôdik, Mohamed futásával Mekkából Medinába, így idén 1376-ot írnak követôi. Keresztény idôszámításunk nem egyedülálló a világon, nemzetközileg mégis ez vált általánosan elfogadottá. ,,Krisztus elôtt és után'' idôszámításunkkal minden idôszámítás egy nevezôre jutott. Jézus Krisztussal számolunk és Ô utána igazodunk, s nem cézárok vagy önkényeskedôk, nem forradalmak vagy politikai események után. Számunkra Jézus Krisztus az űrben száguldó világmindenség összetartó és legyôzhetetlen Napja -- a ,,Sol invictus'', ahogyan a rómaiak mondták, az idôk tengelye, az emberi történelem középpontja, az a bizonyos ,,fix pont'', amely után minden hívô keresztény igazodik, a Világ Világossága, Aki egészen sajátos módon meghatározza minden politikai, szociális és kulturális elkötelezettségünket, egyéni magatartásunkat éppúgy, mint közéleti tevékenységeinket. A keresztény idôszámítás azt jelenti, hogy keresztény hitünknek közéleti, társadalmi, történelmet formáló jelentôsége van. A kereszténység nem magánügy, hiszen Istene a történelem ura, az ,,egyháztörténelem'' pedig ugyancsak a ,,világtörténelemben'' zajlik, még akkor is, ha ennek negatív oldalával, a sok zsarnoksággal, kegyetlenkedéssel és jogtiprással ugyancsak számolnunk kell. Egyházunkat joggal nevezzük történelmi egyháznak, mert az, és keresztény hitünk is történelmi jellegű, érintkezik a konkrét politikával és ezért az elkötelezett keresztények soha sem vonhatják ki magukat a közéleti felelôsség és cselekvés alól. Szemben a régi és új keletű, divatos és pótvallási szektákkal, amelyek tagjai általában és világot megvetô dualisztikus szemléletükben megpróbálják magukat ,,tisztáknak és makulátlanoknak'' tekinteni és igyekeznek magukat távol tartani a világ ,,szennyes'' folyásától, az egyház soha sem értelmezte önmagát csupán a ,,tiszták'' és ,,ártatlanok'' közösségének, Isten Szent Lelkével pedig mindig igyekezett megújítani a föld színét. Az ezredfordulóra készül a világ! A bajor fôváros templomaiban elôkészületül 2000-re szentségimádási mozgalom indult, a fôegyházmegyében kiállításokat és zarándoklatokat szerveznek, elôadásokat tartanak. Vajon mi milyen erôfeszítéseket teszünk méltó megünneplésére, keresztény és nemzeti örökségünk ápolása, megbecsülése, továbbadása érdekében? Gondolunk gyökereinkre? Merítünk-e ôseink hitébôl, nemzeti és keresztény örökségünk múlhatatlan kincseibôl? Mindenkit hívok! Segítsen ötletével, közreműködésével, hogy méltóan készüljünk a Magyar Millenniumra és a kereszténység nagy jubileumára. (1998. szeptember 12.) ======================================================================== Kada Lajos nuncius érsek aranymiséje Münchenben Augusztus 23-án dr. Kada Lajos érsek, madridi nuncius, legnagyobb nemzeti ünnepünk, Szent István király ünnepe alkalmából fôpapi szentmisét celebrált a müncheni Damenstift-templomban. Az ünnepélyes bevonulás után a helyi plébános köszöntötte az ünneplô közösséget és egyházi közösségünk jeles vendégeit, köztük Püspök László müncheni magyar fôkonzult, a misézô fôpásztor aranymisés germanikus társait: P. Tóth Miklós limai magyar misszionáriust Peruból és msgr. Wilhelm Havers ny. plébánost Dél-Tirolból valamint az együtt misézô papokat: Fejôs Ottó németországi magyar fôlelkészt, dr. Frank Miklóst, a Magyar Karitász Münchenben élô elnökét, Gustavo Watson Rómában tanuló fiatal misszionárius papot Mexikóból, Merka János lelkészt, és mindenekelôtt egyházi közösségünk legmagasabb rangú vendégét, magyar hazánk kiemelkedô és jeles egyházi személyiségét, dr. Kada Lajos aranymisés nuncius érseket, a kiemelkedô magyar vatikáni diplomata fôpapot Madridból. Az aranymisés fôpásztor szentbeszédében rámutatott Szent István királyunk keresztény elvekhez és törvényekhez való hűségére, szavahihetôségére, hiteles keresztény életmódjára, és kihangsúlyozta: ,,Valóban egy új honalapításra van szükség minden téren, a gazdasági, a szociális, a kulturális, az anyagi és szellemi élet minden terén, különösen fontos a közerkölcsök javítása, az erkölcsi és vallási értékek újrafelfedezése, az azokra való tudatos és következetes nevelés és azoknak ôrzése és erôsítése.'' Szent István egyéni és családi életének utánzására, állapotbeli kötelességeik hűséges teljesítésére szólította a külföldön élô magyarokat: ,,Legfontosabb talán állapotbeli kötelességeinknek oly hűséges teljesítése, hogy ezáltal megbecsülést szerezzünk a magyar névnek. Miért segítenék külföldi közületek és egyének az otthoniakat, amikor az itt élô magyarok nem tudták magukat megbecsültetni?'' Mise végén a templomot zsúfolásig megtöltô magyar hívek lelkes imája szállt az ég felé: Isten áldd meg a magyart. Dr. Kada Lajos érsek atyát és madridi apostoli nuncius urat aranymiséje alkalmából ezúton is tisztelettel köszöntjük és a jó Isten bôséges áldását kérjük további fôpásztori életére. (1998. szeptember 12.) ======================================================================== A müncheni magyar lelkipásztori szolgálat rövid története A XIX. század második felétôl egyre több magyar érkezett Münchenbe: festôk, művészek, iparosok, kereskedôk, munkát keresôk, akik aztán egy korábbi asztaltársaságból 1886-ban megalapították a müncheni Magyar Egyletet, amely átélte az elsô és a második világháborút. 1938 elôtt a magyarok száma a bajor fôvárosban pár százra tehetô. A II. világháború vége másfél milliónyi magyar menekültet ért Ausztria és Németország területén. A menekültek egy része Bajorországba került, sokan közülük a feldúlt és szétbombázott Münchenbe, ahol a Bajor Vöröskereszt oltalma alatt a Simmern Schuleban, illetve a Funk kaszárnyában hamarosan úgynevezett magyar tábort létesítettek. A katonai és polgári menekülôkkel papok is érkeztek, fôleg tábori lelkészek, akiket dr. Hász István tábori püspök 1945 áprilisában azzal az általános felszólítással eresztett szélnek Németországban, hogy mindenkori tartózkodási helyükön jelentkezzenek a helyi püspöknél és környezetükben próbálják megszervezni a magyarok lelkipásztori gondozását. A müncheni Funk kaszárnyában Vincze Mihály, váci egyházmegyés pap ,,az összeomlás óta'' látta el a környékbeli katolikus magyarság lelki gondozását. 1945. augusztus 26-án dr. Rozsály Ferenc piarista tanár a müncheni Allerseelen plébánia könyvtárában ,,lefoglalt'' egy helyiséget, és az idôközben létrejött landshuti irodával együttmunkálkodva, egy magyar papi hivatal, ,,quasi ordinariatus'' felállításán fáradozott. 1945. szeptember 1-ig hetvennégy római katolikus magyar pap címére bukkant, miközben járta a környéket, és papi teendôit is végezte. 1946 elejétôl maga is a Simmern Schule táborban lakott, januártól júniusig a tábor egyik folyosóján volt kénytelen tartani a szentmiséket a menekült magyaroknak, majd a láger területén lévô cipész- és szabóműhelyben, szeptembertôl a Maria- Theresia-Str. 19. szám alatti Magyar Iroda egyik helyiségében is, amíg 1946 decemberétôl lehetôséget kapott arra, hogy a müncheni St. Ursula altemplomban misézhessen a magyaroknak. 1947. június 29-én Rozsály Ferenc szorgoskodása révén a St. Ursula altemplomban megalakult a Patrona Hungariae Római Katolikus Egyházközség az Actio Catholica mintájára. Megalakulását Michael von Faulhaber bíboros, müncheni érsek jóváhagyólag elismerte és Mindszenty József hercegprímásunk levélben köszöntötte. 1947 ôszén Rozsály Ferenc a müncheni Patrona Hungariae római katolikus egyházközség részére ,,Katolikus Élet'' címen lapot indított. 1948 január végén Tomek Vincze piarista generális dr. Rozsály Ferencet Rómába rendelte. 1948 februártól Vincze Mihály lett az utóda és müncheni magyar lelkész, aki már kezdettôl fogva a Funk kaszárnyában dolgozott és eddig is Rozsály segítségére volt. A Kótai Zoltán vatikáni magyar delegátus Buenos Airesbe történt kivándorlása után, 1950 elején Szölgyémy József jó féléves fôlelkészsége idején, az 1945-ben XII. Pius pápa által felállított III. Vatikáni Misszió 1946 elején létesített magyar delegátusának landshuti irodája is Münchenbe került és 1950 decemberétôl dr. Ádám György fôlelkész vezetésével a Patrona Hungariae Egyházközség, illetve a már 1947 elején alapított Magyar Caritas Szolgálat Prinzregentenplatz 14. szám alatti irodájába költözött. Ettôl kezdve Münchenben egy tetô alatt működtek a németországi fôlelkész, a müncheni lelkész és München környékének lelkészei, valamint a müncheni Magyar Caritas Szolgálat hatóságilag bejegyzett egyesület, amely gyakran a müncheni magyar lelkipásztori szolgálat jogi keretéül is szolgált. 1950 nyarán rövid idôre, alig egy évig, dr. Koráni Elemér kalocsai egyházmegyés pap lett a müncheni lelkész, Vincze Mihály ismét a környék lelkésze, mint korábban 1948. elôtt, amíg 1951 ôszén kivándorolt Amerikába. Koráni Elemér és Vincze Mihály távozása után, 1951 októberétôl Hajdú István lett a müncheni lelkész. 1955 elején bekövetkezett távozásáig nagy odaadással és lelkesedéssel működött és dolgozott az 1948--1952 közötti, a tengeren túlra való kivándorlások miatt szétesô-félben lévô, müncheni Patrona Hungariae római katolikus magyar egyházi közösség újjászervezésén. A magyar lelkipásztori szolgálatban segítségére volt Marczell Tibor és dr. Eperjes Ernô, aki 1952. október 2-án érkezett Münchenbe és 1955-tôl 1984-ig látta el a müncheni magyar lelkészi szolgálatot. Az 1952 december 30-án érvénybe lépett és XII. Pius pápa által kiadott ,,Exsul familia'', majd az 1969. augusztus 22-én nyilvánosságra hozott, máig is érvényes ,,Instructio de pastorali migratorum cura'' vatikáni rendelkezések alapján és szellemében munkálkodott. Az 1956-os szabadságharc és forradalom leverése után Münchenbe is sok magyar menekült érkezett, fôleg fiatalok, tanulók és egyetemisták. Németországban ebben az idôben indult az idegen nyelvű lelkipásztori szolgálat beolvasztásának folyamata a helyi egyházba: a Vatikán közvetlen felügyelete alól fokozatosan átkerült a helyi egyházmegyék gondozásába, ami egyfelôl a németországi magyar lelkipásztori szolgálat önállóságának elvesztésével járt, másfelôl a lelkészek eddig rendezetlen anyagi helyzetének és a lelkipásztori szolgálat anyagi hátterének komoly javulását eredményezte. Így Münchenben is megélénkülhetett a magyar egyházközségi élet: újjászervezôdött az egyházközségi tanács, még mindig szem elôtt tartva a Patrona Hungariae Egyházközség szabályzatát, a hétvégi magyar oktatáson résztvevô gyermekeknek és a cserkészeknek nyári táborokat szerveztek, a fiataloknak és a felnôtteknek elôadásokat tartottak, egyházi támogatással szervezték a Pax Romana mozgalmat. A magyarok továbbra is fôleg a St. Ursula altemplomban gyűltek össze, bár emellett, amint korábban, úgy késôbb is, sokszor tartottak Münchenben, több templomban is, rendszeresen magyar szentmiséket. 1958. május 25-tôl, pünkösdvasárnaptól a dr. Ádám György odaadó szorgoskodásával létesített Paulinum diákotthon kápolnájában tartották a müncheni magyar szentmiséket, majd 1966. február 27-tôl napjainkig ezek helye is állandósult a müncheni Damenstift-templomban. A müncheni papok mindig kijártak többfelé vidékre misézni a szórványban élô magyaroknak. Idôközben az egy fedél alatt működô fôlelkészi, lelkészi és karitász iroda címe is többször megváltozott: 1952. július 1-én a Prinzregentenplatz 14. szám alól a Gabelsbergerstraße 23. szám alá, majd 1964. február 15-én a Trogerstraße 48. szám alatti házba költözött, míg a misszió 1973. március 31-tôl napjainkig az Oberföhringer Straße 40. szám alatt kapott kulturális, egyesületi és csoportmunkára is alkalmas, akkor még kiépítésre váró otthont. Az ,,Instructio de pastorali migratorum cura'' szellemében 1970-tôl a müncheni magyar egyházi közösség fokozott önállóságra törekedett, ,,személyi'', ,,quasi plébánia'' felállítását szorgalmazta. Így az 1947- tôl fennálló müncheni Patrona Hungariae Római Katolikus Egyházközség neve 1970-tôl fokozatosan Magyar Katolikus Misszióra változott, majd aztán Joseph Ratzinger bíboros, müncheni érsek 1978. október 24-én kiadott alapítólevelével az egyházi közösséget ,,missio cum cura animarum'' plébánia jellegű, önálló lelkipásztori központtá nyilvánította, és ezzel egy idôben hivatalosan felállította a müncheni Magyar Katolikus Missziót. Az alapítólevél értelmében a misszió megbízatása kiterjed a München-Freising-i Fôegyházmegye területén lakó vagy tartózkodó magyar katolikusokra, vezetôjének joghatósága azonos a plébánosokéval, és a nevezett hívekre vonatkozólag egyszerre áll fenn a helyi plébánosoké mellett. A misszióhoz tartozó hívek szabadon vehetik igénybe mind a magyar misszió papjainak, mind a helyi (német) plébánosoknak lelkipásztori szolgálatait. A misszió nem alapítvány; javai, javadalmai nincsenek. Személyi és tárgyi kiadásainak fedezése érdekében az egyházi adókból származó egyházmegyei alaptôkébôl arányosan részesül mindenkori költségvetésének megfelelôen. A német állami jog szerint a misszió nem jogi személy. Az általános egyházi és egyházmegyei elôírások alapján működik. Az egyházi közösség jogi keretének és anyagi feltételeinek biztosításával együtt járt közösségi életének fokozatos kibontakozása. 1984 szeptemberében dr. Eperjes Ernô plébános, érseki tanácsos, a müncheni Magyar Katolikus Misszió vezetôje nyugdíjba vonult. Több mint 30 éves müncheni szolgálatában kiemelkedô helyet foglalt el a menekültek, a rászorulók, az elesettek, a szegények támogatása, segítése, fôleg Münchenben és odahaza. Utódjául a München-Freising-i Fôegyházmegye illetékes hivatala dr. Cserháti Ferenc szatmári egyházmegyés papot, a müncheni St. Margaret Plébánia káplánját nevezte ki a müncheni Magyar Katolikus Misszió vezetôjének plébánosi címmel. Hivatalát 1984. szeptember 30-án a Damenstift-templomban ünnepélyes keretek között vette át. Programadó beszédében az evangelizáció, diakónia és kommúnió erôsítését tűzte ki célul. Ennek érdekében átszervezte a misszió életét, új munkatársakat, modern irodai gépeket szerzett. A már meglévô csoportok mellett több újat létesített és rendszeresítette működésüket. Szorgalmazta a közösségi, vallásos és liturgikus élet megújulását a II. vatikáni zsinat szellemében. Kiépítette az ökumenikus kapcsolatokat és rendszeresítette az ökumenikus istentiszteleteket, párbeszédet kezdett a más vallásúakkal és másként gondolkodókkal, jó kapcsolatokra törekedett a befogadó ország, majd magyar hazánk egyházi és világi képviselôivel, s a Münchenben élô többi nemzet vezetôivel. A kimondottan vallási jellegű rendezvények: zarándoklatok, lelkinapok, imakörök, Rózsafüzér Társulat, bibliakörök mellett, a közösség építését hivatottak szolgálni missziónkon a népünnepélyekhez hasonló egyházközségi majálisok, a nyári szalonnasütések, szilveszteri és farsangi mulatságok. 1984. október 14-tôl jelenik meg az ÉRTESÍTÔ, a müncheni magyar egyházi közösség heti tájékoztatója, amely most éppen 15. évfolyama 20. (illetve 600.) számánál tart. A müncheni Magyar Katolikus Misszió egyházjogi fennállásának 10. évfordulóján, 1988 tavaszán az egyházi közösség német- és magyarnyelvű jubileumi ÉRTESÍTÔ-t bocsájtott ki, és ebben igyekezett felmérni helyzetét. 1988-ban Szent István király halálának 950. évfordulójára emlékeztünk, népmissziót is tartottunk és Rómába zarándokoltunk. A megélénkült egyházközségi élet következtében a misszió otthona egyre szűkebbnek bizonyult. 1991-ben a fôlelkészi iroda a müncheni fôegyházmegyétôl új és tágabb helyiségeket kapott a Landwehrstraße 66. szám alatt. Az egyházközséggel továbbra is egy fedél alatt maradt az Oberföhringer Straßén, a vele egybeolvadt Magyar Caritas Szolgálat és a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom -- Pax Romana közösségi és névleges központja. Ennek helyi csoportja színvonalas rendezvényeivel gazdagítja egyházközségi életünket. 1993 ôszén befejezôdött missziónk otthonának 1992 áprilisában megkezdett átépítése, modernizálása és 1993. október 1-én megtarthattuk elsô szentmisénket missziónk ekkor létesített alagsori házi kápolnájában, amelynek hivatalos megáldására 1994. március 6-án került sor a fôegyházmegyei hatóság engedélye alapján, amely az Eucharisztia állandó ôrzésére is jogot biztosít ,,Patrona Hungariae et Bavariae'' névre keresztelt házi kápolnánkban. 1995-ben, egyházi közösségünk fennállásának 50. évfordulójára, közadakozásból gyűjtött pénzen, szép magyar-bajor nemzeti színű és címeres egyházközségi, identitásunkra utaló zászlót készíttettünk, amelynek egyik oldalára a müncheni Schatzkammerban ôrzött Gizella- kereszt mását, másik oldalára Magyarok Nagyasszonyának képét hímeztettük. Dr. Miklósházy Attila SJ, a külföldi római katolikus magyarok püspöke áldotta meg 1995. július 16-án, Udvardy Jenô müncheni magyar fôkonzul közreműködésével missziónk udvarának amfiteátrumában. Ennek a jubileumi évnek kiemelkedô eseménye volt egyházi közösségünk szentföldi zarándoklata május 5. és 14. között, továbbá dr. Friedrich Wetter bíboros, müncheni érsek fôpapi szentmiséje híveinkkel 1995. október 29-én a Damenstift-templomban és ezt követô látogatása missziónkon ünnepi fogadás keretében. A lelki élet elmélyítését szolgálták a nagyböjti szentbeszédek meghívott neves szónokok elôadásában és a lelkinapok. A jubileumi év alkalmából, 1995 nyarán missziónk életérôl negyvenkét perces filmet készített a Duna TV. A müncheni magyar lelkipásztori munkát 1950-tôl segítették a Szabad Európa Rádiónál dolgozó lelkészek: dr. Jánosi József SJ, dr. Vecsey József, dr. Fábián Károly, Füstös Antal, dr. Frank Miklós, illetve a müncheni Paulinum lelkészei: dr. Közi Horváth József, Szabó János SJ, Tarnay Brúnó OSB, és a magyar egyházi közösség vezetôi mellett dolgozó lelkipásztorok, közöttük: Fekete Géza OFM, Ambrus Szaniszló, dr. Morel Gyula SJ, Vecsey István OFM, Kölley György, Fejôs Ottó, dr. Kozma György SJ, és segítik ma is: Merka János és Fehér István. Lelkipásztori kisegítôként missziónkon dolgozott korábban dr. Jóskay Katalin 1960-tól 1963-ig és Babik Ibolya, mindketten a Szűz Mária Társasága tagja, majd Palágyi Andrea nôvér, a Szociális Testvérek Társaságának tagja 1978-tól 1985-ig, aztán a világiak: Perge Ágnes 1985- tôl 1986-ig, Pataky Tamás 1987-ben, Nagy Márta 1987-tôl 1997-ig. Titkárnôként dolgozott missziónkon: Csizmadia Mária 1972-tôl 1987-ig, Kordé Edit 1987-tôl 1990-ig és Farkas-Bartos Júlia 1990-tôl 1992-ig. Napjainkban két fizetett lelkipásztori kisegítô és egy titkárnô, valamint sok önkéntes világi hívô -- lektor, ministráns, énekes, egyháztanácsos, csoportvezetô, közreműködô és résztvevô -- segíti lelkipásztori munkánkat, amint erre az alábbi aktuális ,,Tájékoztató'' is utal, az 1998. június 1-i állapotnak megfelelôen. Tájékoztató a müncheni Magyar Katolikus Misszióról -- 1998. június 1. Illetékességi területe: a München--Freising--i Fôegyházmegye Híveinek száma: kb. 10.000--11.000. Ebbôl 8.000--9.000 magyar katolikus él Münchenben és környékén, a többi a fôegyházmegye területén szétszórtan. Címlistánk 4.800 címet tartalmaz, ebbôl 3.600 müncheni, 1.200 vidéki. Egyházi közösségünk dolgozói Lelkipásztorok: dr. Cserháti Ferenc plébános, a Magyar Katolikus Misszió vezetôje Merka János ifjúsági lelkész Fehér István lelkész Lelkipásztori kisegítôk: Mekker Árpád Varga Péter János Irodai dolgozó: Varga Katalin titkárnô, könyvelô Munkájával nagy segítségünkre van: Szenes Anikó Rozália tisztasági felelôs Balogh András sekrestyés Kovács Gabriella orgonista Sneff János orgonista Jussel Ottó karvezetô Rendelkezésünkre bocsátott épületek Magyar Katolikus Misszió: 81925 München, Oberföhringer Straße 40. T.: 982637, 982638; Fax: 985419. Damenstift--templom: 80331 München, Damenstiftstraße 1. St. Peter Altenklub: 80337 München, Thalkirchner Straße 11. St. Josef--templom: 83022 Rosenheim, Innstraße 4. Altötting-i kápolna: 85354 Freising, Brunnhausgasse 2-4. Hatóságilag bejegyzett egyesületek missziónkon Magyar Caritas Szolgálat -- Ungarischer Caritas Dienst e. V. Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom -- Pax Romana -- Bewegung Katholisch-Ungarischer Intellektueller Pax Romana e.V. Hivatalunkban történik a München--Freising--i Fôegyházmegye területén élô újság-elôfizetôk számára az ÉLETÜNK, az európai magyar katolikusok havi lapjának adminisztrációja és postázása; az ÉRTESÍTÔ, egyházi közösségünk heti tájékoztatójának szerkesztése. Itt látja el feladatát a külföldi római katolikus magyarok püspökének európai delegátusa. Egyházi közösségünk csoportjai Eucharisztikus közösség (résztvevôk a szentmisén) Ministránsok (Miniklub) Lektorok Rózsafüzér Társulat Patrona Hungariae Énekkar Ifjúsági Ének- és Zene-együttes Imakör Elsôáldozásra készülôk Bérmálásra készülôk Lelkinapokon résztvevôk Ökumenikus imaközösség Bibliakör Ifjúsági szentírásóra Fiatalok fóruma Taizéi közösség Ökumenikus bizottság Egyháztanács Családok fóruma Szeniorok Klubja Hétvégi Magyar Iskola Cserkészek Magyar Klub Német nyelvtanfolyam Fôzôcske Bébi-mami Kör Asztaliteniszezôk Könyvtárlátogatók Missziónk otthonában tartják táncpróbáikat: Regösök Komámasszonyok Hétvégi Magyar Iskolánk gyermek táncosai (1998. szeptember 12.) ======================================================================== Az Atya felé vezetô úton Bizonyára gyakran imádkozza a Miatyánkot, az Úr imáját, azt a legtökéletesebb imát, amelyre Jézus tanított minket és amelyben hittel és bizalommal fordulunk teremtô Istenünkhöz, jóságos mennyei Atyánkhoz, akinek irántunk való atyai szeretetérôl gyönyörűen olvasunk a tékozló fiú bibliai történetében. Ez a példabeszéd melegszívű, megbocsátó, jóságos és gyermekét mindennél jobban szeretô apaként állítja elénk Istent, aki ölelésre tárja karját, és akinek ölelô karjai közt mindig békés megnyugvást, erôs oltalmat talál a Hozzá térô, olykor rakoncátlan és tékozló, sokat szenvedô gyermek. Remélem, hogy imádkozza a Miatyánkot még akkor is, ha napjainkra krízisbe került a szeretô Atya képe és már a nótával sem ért egyet: ,,Az én jó apámnál, nincs jobb a világon / Bármerre keresem párját nem találom / Mikor rá gondolok, mintha érte szólna / Szívemben egy szép dal, egy gyönyörű nóta'', mert apa nélkül kellett felnônie, apai oltalom helyett szeretetlenséget, megnemértést, üldözést tapasztalt. A jóságos és szeretô pátriárkát idézô ôsi képet napjainkra alaposan kikezdte az idô vasfoga és a rátelepülô, társadalmi együttélést romboló erkölcsi környezetszennyezôdés. Így többen inkább azoknak az apáknak a képével találkoznak, akik irgalmatlanul és kegyetlenül bánnak gyermekeikkel, elutasítják vagy egyenesen égbe kiáltó módon meggyalázzák ôket. Mit jelenthet az ilyen gyermeknek az ,,édesapám, atyám, apukám, vagy én édes Mennyei Atyám, Mi Atyánk'' megszólítás? Keresztény életünkbôl mégsem törölhetô ki ez a fogalom, mert az nem más, mint közeledés, vándorlás, visszatérés, hazatérés, ,,zarándoklat az Atya háza felé'', a mi Atyánkhoz, aki végtelenül szeret minden embert és akinek föltétlen szeretete mindennap megnyilvánul, fôleg ,,tékozló gyermekei'', a tékozló fiúk és tékozló lányok iránt, irántam, ismételten és mindig újra. Ez az atyai szeretet minden embert átölel, oltalmaz és örök lakomára vár: engem, közösségemet, környezetemet és az egész világot, a szívünkben lakó és belôle áradó isteni szeretet által. Hogyne imádkoznánk a Miatyánkot és dicsôítenénk az Atyát, különösen ebben az évben, amelyet Neki szentelünk és amelyben a 2000. év nagy jubileumára készülünk. Ez a Jubileum, melynek középpontja Krisztus, nagy hálaadás kell legyen az Atya felé: ,,Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket fönn az égben. Mert Ôbenne választott ki bennünket a világ teremtése elôtt, hogy szentek és szeplôtelenek legyünk elôtte a szeretetben'' (Ef 1, 3--4). II. János Pál pápánk ,,A harmadik évezred közeledtével'' című apostoli levelében ezekkel a szavakkal irányítja figyelmünket az Atyaistenre és arra szólít, hogy az 1999-es esztendôt mennyei Atyánknak szenteljük, a legszeretôbb Atyának, amint errôl az Úr imája és a tékozló fiú története is tanúskodik, a szeretô Atyának, akinél oltalmat, szilárd alapot, sugárzó és egyenes tartást nyer egész életünk. Hiszen ,,Jézus Krisztusban Isten nemcsak megszólítja az embert, hanem keresi is'' (TMA, 7). A hívô ember távlatait kitágítja ,,Krisztus mértékére, amely a »mennyei Atya mértéke« (vö. Mt 5, 45)'', és Ôbenne örök életet ígér. Ezért az egész keresztény élet olyan, mint egy nagy zarándoklat Krisztussal az Atya háza felé -- jelzi a pápa és hozzáfűzi: ,,Ebben a harmadik évben »az Atya felé vezetô út« érzésének mindenkit arra kell indítania, hogy Krisztushoz, az ember Megváltójához ragaszkodva rálépjen az igaz megtérés útjára... A mai társadalomban, ahol gyakran mellôzik a legalapvetôbb erkölcsi értékeket, nagyon fontos hirdetni, hogy a megtérés a keresztény szeretet mellôzhetetlen föltétele'' (TMA 50). 2000 nagy jubileuma nem csupán a Megtestesülés egyedülálló eseményének és kerek történelmi évfordulójának megünneplése, hanem alkalom ,,Isten nagy tetteinek'' lelkes felidézésére, kifejtésére és tanúsítására, amint ezt az Anyaszentegyház kétezer éve, korokon és tereken át szüntelenül igyekszik tenni. Bátorítani akar az istenes életre, fel akarja rázni megfáradt és bűntôl ,,megtört'' szívünket (Iz 61, 1). Újra tudatosítani akarja bennünk, hogy Jézus Krisztus a világ egyetlen Üdvözítôje, ,,aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön'' (1 Tim 2, 4). Hirdetnünk kell a megtérést és a szeretet parancsának gyakorlását, mert erre ugyancsak nagy szükségünk van. Nemrégiben házunk táját elemezve emlékeztettek a magyar püspökök: ,,Veszedelmesen terjed a durva, faragatlan, önzô viselkedés, sôt a másokat vagy a közjót súlyosan károsító, szándékosan pusztító, brutális magatartás. A vandál rombolás nem kíméli a templomok megszentelt terét sem'' (ITV 88). A pápa igazságosabb és testvériesebb világot óhajt, amelyet nekünk kell kialakítani ôszinte megtéréssel, szolidaritással a szegények iránt és a szeretet civilizációjának megvalósításával. Szembe kell néznünk a szekularizmus kihívásaival, és keresnünk kell a békét a másként gondolkodókkal, elsôsorban a zsidókkal és muzulmánokkal, még ha ügyelnünk is kell arra, hogy ne okozzunk veszedelmes félreértéseket, ,,és óvakodnunk kell a szinkretizmus és könnyelmű irenizmus veszedelmétôl'' -- int a pápa. Ugyancsak a magyar püspökök írják: ,,Veszedelmesen meggyöngült a másik ember megbecsülése, tisztelete, az egymáshoz való alkalmazkodás képessége, szándéka... Mélyen gyökerezô, nem ritkán rasszista elôítéletek élnek sokakban, a másvallásúakkal vagy másnemzetiségűekkel, a kisebbségekkel, végsô soron minden idegennel szemben'' (ITV, 85). Mindez összeegyeztethetetlen krisztusi hivatásunkkal, az ember nagyszerű hivatásával. Jézus Krisztusban Isten kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, Benne ragyog az Istenség, Ô az Atya képmása (Zsid 1, 3), bôséggel árasztja ránk a Szent Lelket, ,,hogy kegyelmével igaz életet éljünk, és az örök élet legyen osztályrészünk'' (Tit 3, 7). Nyomdokán járva és Ôt követve minden ember meglátja Urunk, Istenünk dicsôségét. Ez az ember nagyszerű hivatása: ,,Szeretet az Isten, és aki megmarad a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten ôbenne'' (1 Jn 4, 16). Az elôttünk álló feladat óriási, és azzal csak úgy birkózhatunk meg, ha ôszinte bűnbánatot tartunk, rátérünk az Atya felé vezetô útra és engedjük, hogy szeretete átölelje egész lényünket, hogy aztán bensônkbôl kiáradva átalakítson minket, hívô közösségünket és az egész emberiséget. Mária egykori felhívása a kánai mennyegzôn ma Isten összes gyermeke felé szóló, sürgetô, szeretetteljes felhívás: ,,Tegyétek meg, amit Krisztus mond nektek'' (vö. Jn 2, 5), azaz térjetek vissza a korábban meggondolatlanul elhagyott atyai házba, ahol mindannyiunk szeretô Istenatyja mindig bôséges és vidám lakomával várja gyermekeit: teljes életre. (1998. december 15.) ======================================================================== II. János Pál pápa megválasztásának 20. évfordulójára Karol Wojtyla 1920. május 18-án született Wadowicében, Krakkóvia- tartományban, Lengyelországban. Nyolcéves korában elveszítette édesanyját, húsz évesen édesapját is. 1946. november 1-én szentelték pappá, aztán filozófiai, majd teológiai doktorátust szerzett. 1958. szeptember 28-án lett püspök, 1964. január 13-án krakkói érsek, három évvel késôbb bíboros. 1978. október 16-án 17 óra körül, kétnapos konklávé után a bíborosok pápává választották és Szent Péter 264. utódja lett. Közvetlen elôdei iránti tiszteletbôl és szellemi örökségük iránti szeretetbôl a II. János Pál nevet választotta magának. 1981. május 13-án Rómában, a Szent Péter téren Ali Agca merényletet követett el ellene, és súlyosan megsebesült. Húsz éve a népek fáradhatatlan apostolaként kormányozza az egyházat. Sok híres pápai körlevelet (enciklikát) adott ki, jóváhagyta az új egyházi törvénykönyvet és a Katolikus Egyház Katekizmusát. Püspököket, bíborosokat nevezett ki, szinódusokat vezetett, találkozott a legtöbb vallás és állam legfôbb vezetôivel. Elôsegítette a kommunizmus bukását Kelet-Európában. Merénylet következtében megrokkant egészségi állapota ellenére fáradhatatlanul járja a világot: 83 külföldi lelkipásztori látogatást, pápai körutat végzett, felkeresett 117 országot, megtett mintegy 1.100.000 km-t, ami megfelel a Föld-Hold közötti távolság háromszorosának. Magyar hazánkba is ellátogatott 1991-ben és 1996-ban. Sok boldogot és szentet avatott, köztük Apor Vilmos püspökünket, a szeretet vértanúját. Írásai, könyvei is nagy feltűnést keltettek. Töretlenül vezeti az Egyházat a harmadik évezred felé. A ,,messzirôl jött'' és a földön velünk együtt zarándokló pápa, akinek néhányan ,,restaurációs szándékot'' és ,,a zsinati újításokkal szemben ellenkezést'' tulajdonítottak, a hit hűséges ôre és tanúja, a bátor kiállás és a bensôséges ima embere, a szenvedô Krisztus valóban keresztet hordozó, hűséges földi helytartója. Szent Ágostonnal vallja: ,,Vobis sum episcopus, vobiscum christianus -- Számotokra püspök, veletek együtt keresztény vagyok'', és kiegészítve hozzáfűzi: ,,Ha belegondolok, sokkal többet jelent a christianus (keresztény), mint az episcopus (püspök), még ha Róma püspökérôl van is szó''. Pápaságának 20. évfordulóján a jó Isten áldását kérjük szenvedésekkel teli életére és fáradhatatlan munkásságára, fokozott buzgósággal imádkozzuk és zengjük: Tartsd meg Isten Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját! (1998. december 15.) ======================================================================== ÉRTESÍTÔnk ügyében ÉRTESÍTÔnk a sajtóapostolkodás eszköze. A krisztusi örömhír, magyar egyházi közösségünk és életünk szolgálatában áll. Közösségünk szócsöve. Tudósít és tájékoztat. Elôsegíti a közösségi és testvéri kapcsolatok ápolását. Idén nyáron jelent meg 600. száma. Bôvített számait szívélyes lelkipásztori üdvözletünkkel évente legalább háromszor eljuttatjuk otthonaikba, ezzel is ápolva és szorosabbra fűzve testvéri és honfitársi kapcsolatainkat. ÉRTESÍTÔnket az elmúlt 15 év során ingyen postáztuk és a jövôben is mindenkinek postázzuk. ÉRTESÍTÔnk megnövekedett postázási költségeire viszont áldozatkész támogatásukat köszönettel fogadjuk, fôleg azoktól, akik ezt megtehetik és szívesen teszik. Erre szolgál a mellékelt utalvány ÉRTESÍTÔnkben. Bízunk szíves megértésükben és hálásan köszönjük még legkisebb adományukat is ÉRTESÍTÔnk postázási költségeire. Az ÉRTESÍTÔ mindannyiunk lapja. Kérjük, támogassa, segítse, esetleg ötleteivel, írásaival, szerkesztôi közreműködésével is, és terjessze ismerôsei körében, hogy azoknak is küldhessünk, akik eddig nem szerepeltek névsorunkban. Kérjük kedves Híveinket, hogy címváltozásaikat missziónk hivatalával közölni szíveskedjenek. Elôre is hálásan köszönjük. (1998. december 15.) ======================================================================== Legyen minden család asztalán! Az ÉLETÜNK az európai magyar katolikusok lapja. Nyugaton a legnagyobb példányszámban megjelenô magyar kiadvány, a nyugat-európai magyar katolikus sajtóapostolkodás és magyarságszolgálat egyik legjelentôsebb, szinte egyedüli eszköze, amely odakívánkozik minden keresztény család asztalára. Havonta megjelenô lapunk idén lépett 31. évfolyamába. Eljut Európa valamennyi országába, az Egyesült Államokba, Magyarországra és az egész Kárpát-medencébe. Tudósít és tájékoztat az otthoni és a nyugati magyarság életérôl. Összekötô az idegenben, ahol szorosabbra fűzi testvéri és honfitársi kapcsolatainkat, egyengeti utunkat a magyar közösség és a magyar templom felé. Útjelzô Isten felé. Védi és ápolja ôseink szellemi és kulturális örökségét, egyetemes keresztény és nemzeti értékeinket, elsôsorban katolikus hitünket, magyar öntudatunkat és édes anyanyelvünket. Magyarságszolgálata révén ez az ökumenikus szellemű újság már rég túlnôtte hitbuzgalmi jellegét. Nagy megôrzô erô és óriási lehetôség mindannyiunk számára, ha megszeretjük és bánni tudunk vele. Az elôfizetôk és a hirdetések tartják életben. Terjesztik a magyar lelkészek. Ezért kizárólag csak a magyar papokon és a magyar híveken múlik jövôje. Ha magukénak tartják, befogadják és olvassák az ÉLETÜNKet, akkor valóban egyetemes keresztény és nemzeti értékeink legfôbb szolgálója lehet, valamennyiünk közös magyarságszolgálata az idegenben. Természetesen annak örvendenénk a leginkább, ha az ÉLETÜNK megnyerné minden magyar tetszését, azt sokan megismernék, megszeretnék, megrendelnék és olvasnák. Ezért tisztelettel kérem, hogy segítsék közös magyarságszolgálatunkat, lapunk további fennmaradását és terjesztését, fôleg azzal, hogy az ÉLETÜNKet megrendelik. Erre szolgál a mellékelt utalvány ÉRTESÍTÔnkben. Legkisebb támogatását is köszönettel fogadjuk. Az ÉLETÜNK megrendelhetô évi díja (30 DM) átutalásával a mellékelt utalványon, neve és pontos címe megjelölésével, telefonon, illetve személyesen hivatalunkban vagy papjainknál misék után. Ez a megrendelés még azzal az elônnyel is jár, hogy az ÉLETÜNKkel együtt havonta és ingyen postázhatjuk egyházi közösségünk ÉRTESÍTÔjét (amelyet egyébként a templomból, illetve missziónkról vihetnek mindig ingyen magukkal az érdeklôdô látogatók), és így gyakrabban tájékozódhat egyházközségi találkozóink, ünnepi szentmiséink és egyéb rendezvényeink (kirándulások, zarándoklatok, ifjúsági találkozók, összejövetelek, lelkigyakorlatok, kiemelkedô látogatások, majális, farsangi és szüreti bálok, stb.) pontos idejérôl és helyérôl. Bízva keresztény és honfitársi megértésükben és együttérzésükben, elôre is hálásan köszönöm minden áldozatos jóságukat közös ügyünk érdekében. (1999. március 25.) ======================================================================== Mindszenty Münchenben int -- kér -- fedd és buzdít Idén 50 éve annak, hogy Mindszenty József bíboros hercegprímásunkat zsarnoki módon és igazságtalanul életfogytiglani börtönre ítélte a kommunista diktatúra népbírósága. A bíboros huszonöt éve járt Münchenben. Illô, hogy megemlékezzünk róla. I. A II. világháború után a hazájuk elhagyására kényszerült és Münchenbe menekült magyar lelkészek, egyházi közösségünk kialakulásának kezdetétôl kapcsolatban álltak a népéért szüntelenül aggódó, nagy magyar fôpappal. Beszámoltak neki helyzetükrôl és működésükrôl, irányítását és szervezkedô lelkipásztori munkájuk jóváhagyását kérték. Mindszenty József bíboros hercegprímás gondos figyelemmel kísérte a müncheni magyar menekültek sorsát. Elismerô, jóváhagyó, bátorító és közbenjáró leveleivel, erkölcsileg és anyagilag egyaránt támogatta idegenbe sodródott, nélkülözô híveit, segítette a magyar lelkipásztori szolgálat és közösségi élet kibontakozását Münchenben és az egész szabad nyugati világban. Érdekükben szót emelt a Vatikánban és a nagy nyugati és amerikai segélyszervezeteknél, amint ez az akkori müncheni Magyar Caritas Szolgálat elnökéhez írt 5697/1948. sz. levelébôl is kitűnik: ,,Tisztelendô Elnök Úr! Augusztus 13-án kelt és ma vett jelentését a Magyar Caritas Szolgálat 1948. elsô felében végzett áldásos munkájáról köszönettel vettem. Nehéz viszonyok közt 21.440 hontalan katolikus magyarért dolgozott a Caritas igen fontos három mezôn. Mindháromért köszönetet mondok. Most a valutareform súlyos csapást mér tevékenységükre. Helyeslem, hogy annyi fontos cél között is a katolikus magyar iskolázást helyezik elsô helyre. Az itthon máról holnapra hatalmi szóval megsemmisített katolikus iskolázás utolsó és egyetlen iskoláit fenntartják a legszegényebbek, akiknek azonban az iskolajoguk megvan. Némi, tôlem telô segélyt egyidejűleg utalok fontos céljaikra és a Vatikán további segítsége mellett az itthon elakasztott amerikai segélyt is odaszorgalmazom. Erre vonatkozólag Dér fômegbízott úr útján P. Fleen delegátus úr propozícióját várom. Fontos munkájukra és összes gondozottaikra áldását küldi -- Esztergom, 1948. augusztus 17-én -- Mindszenty József (s. k.) bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Magyar Caritas Szolgálat Tisztelendô Elnökségének, München, 8. Prinzregentenplatz 14/III.'' Annak idején Mindszenty bíboros már a Magyar Caritas Szolgálat 1947-ben történt megalakulásáról szóló jelentést is kitüntetô válasszal méltatta: ,,Az egyesületre nagy feladatok várnak. A szomorúságban és nélkülözésben élô magyarokat vigasztalni és segíteni. Legyen Isten bôséges áldása munkájukon. Munkájukról jelentést idônként szívesen várok''. Hasonló szavakkal méltatta a müncheni egyházi közösség -- késôbb misszió -- megalakulásának hírét 5271/1947. sz. levelében: ,,Tisztelendô Elnök Úr! A Patrona Hungariae Egyházközség megalakulásának hírét örömmel vettem. Isten áldását kérem Nagyasszonyunk oltalma alatti munkálkodásukra. Imáiba ajánlottan vagyok áldásommal -- Esztergom, 1947. augusztus 11. -- jóakarója +József (s. k.) hercegprímás. Tisztelendô Dr. Rozsály Ferenc úrnak, O. S. P., egyházi elnök, München, Prinzregentenplatz 14., Ung. Kirchengemeinde.'' II. Mindszenty József bíborost, hercegprímást nem sokára elhallgattatta a magyar kommunista diktatúra. 1948. december 26-án koholt vádak alapján, igazságtalanul és ártatlanul letartóztatta az esztergomi prímási palotában. Budapestre hurcolta, ahol azonnal elkezdôdött a bíboros életének nagy kálváriája, és hamarosan beteljesült XII. Piusz pápának 1946. február 21-én, Mindszenty bíborosi kinevezésekor elhangzott balsejtelme: ,,Az új kardinálisok közül Te leszel az elsô, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!'' Mindszenty vállalta. Budapesten a politikai rendôrség Andrássy út 60. sz. alatti központjában, hírhedt börtönében a magyar és szovjet kommunisták kegyetlenül megkínozták. A bíboros maga írta le keresztútját. ,,Emlékiratai''-ban olvassuk: Az ôrnagy ,,elôveszi kihallgató szerszámait: egyik kezében van a gumibot, a másikban kinyitott hosszú, éles kést tart. Parancsokat ad, nagyot kiált és mint lovardában a lovat, ügetésre fog. Hátamra és lágyékomra hullnak a gumibot-ütései. Hatalmában van egész testem; kerget, űz. Percekig szünetet tart s így fenyeget: -- Szétverlek, felaprítalak reggelig. Hulládat darabokban a kutyáknak vetem és a csatornába dobom. Most mi vagyunk az urak''. A legmegalázóbb testi és lelki kínzatásokat kellett elviselnie, majd aljas kirakatperben ártatlanul életfogytiglani börtönre ítélték. A szabad világ megrettenve vett tudomást az egyre erôsödô kommunizmus ezen túlkapásairól és kegyetlenkedéseirôl a magyar bíborossal szemben. Michael von Faulhaber müncheni kardinális 1949. január 16-án, vasárnap délután rózsafüzér ájtatosságot rendelt el az üldözött és megkínzott magyar hercegprímásért. Az ájtatosság elôkészítésével a müncheni katolikus magyar diákok szövetségét bízta meg. Megszervezésére huszonnégy óra állt rendelkezésre. Ennek ellenére az ájtatosság napján, nem csak a diákok és az egész müncheni magyarság, hanem elsôsorban maguk a németek zsúfolásig megtöltötték a St. Michael-templomot -- mások szerint a Bürgersaal-templomot, ahol az ájtatosságot Faulhaber kardinális vezette, és mondott beszédet arról a lelki kapocsról, amely ezekben a szomorú napokban összeköti a magyarokat Patrona Bavariae népével. Egyébként a müncheni magyar katolikus diákok szövetsége már korábban, 1947. december 6-án Mindszenty bíborosnak jelentést küldött a szövetség megalakulásáról, és a hercegprímás véleményét kérte annak tervezett Pax Romana tagsági kérelmét illetôen. 1955. július 17-én Mindszenty hercegprímást fegyházi börtönébôl Püspökszentlászlóra internálták. Az 1956-os forradalom és szabadságharc utolsó napjaiban pár napra innen kiszabadították a szabadságharcosok. A szabadságharc vérbefojtása idején, az orosz katonák inváziója és megtorlása elôl a budapesti amerikai nagykövetség épületébe menekült, ahol Eisenhower amerikai elnök oltalmat biztosított számára. Itt közel 15 évet töltött ,,önkéntes és szabad szobafogságban''. A budapesti amerikai nagykövetség épületét 1971-ben hagyta el, amikor nyugati száműzetésbe kényszerült. Ettôl kezdve 1975. május 6-án bekövetkezett haláláig a Nyugatra menekült magyarok lelkipásztori szolgálatának szentelte életét. III. Elsô lelkipásztori körútja 1972. május 20. és 23. között Németországba vezetett. Az ,,Emlékirataim'' végén Mindszenty bíboros maga jegyezte fel: ,,Elsô utam 1972. május 20-án Németországba vezetett. Münchenben Döpfner bíboros-társam vendége voltam, akinek kifejeztem a magyar nép nevében hálámat azért a nagyszabású és nagylelkű támogatásért, amelyben a német katolicizmus a rászorult magyarokat -- otthoniakat és emigránsokat -- a háború utáni évektôl kezdve részesítette és részesíti.'' Útját Ádám György fôlelkész szervezte. Dr. Vecsey József püspöki titkár gépkocsin hozta el a hercegprímást Bécsbôl a bajor fôvárosba. A müncheni érseki palotában Magyarország fôpapja kettôjük kíséretében fogadta a magyar emigráció szervezeteinek küldötteit, élen az Európai Szabad Magyar Kongresszus delegációjával, amelyet annak elnöke Dálnoki Veress Lajos tábornok, Közi Horváth József prelátus, elsô elnökhelyettes és dr. v. Czanik Géza, a Németországi Szervezetek Központi Szövetségének elnöke vezetett. Másnap a bíboros Scheyernben meglátogatta a bencés apátságot, ahol egykor István király eljegyezte Gizellát, majd folytatta útját Bambergbe. Itt, a németországi magyarok Szent István millenniumi ünnepségén tartotta elsô külföldi seregszemléjét, amelyen vallomása szerint 3.500 magyar zarándok vett részt, köztük mintegy 120--150 müncheni, akik közül az egyházközségi csoporttal harmincan, a cserkészcsoporttal harmincketten, magánkocsikkal kb. ötvenen érkeztek a találkozóra. A legtöbb müncheni magyar itt találkozott elôször a nagy tiszteletben álló, az ekkor éppen nyolcvan éves és a korábban kegyetlen kínzatásokat elszenvedett mártír fôpappal, aki Bambergben arra kérte ôket és valamennyiüket, ,,hogy ôrizzék meg idegenben is a magyarság keresztény erkölcsi és kulturális hagyományait''. Az ,,Emlékirataim''- ban a bíboros külön kiemeli, hogy a cserkészek gyűlése a találkozón ,,vigasszal és reménységgel'' töltötte el. A bambergi találkozó után, még aznap Königsteinba utazott. Másnap, az Ackermann Gemeinde felkérésére, a frankfurti dómban mondott szentmisét és szentbeszédet; innen visszatérve Münchenbe, útközben, meglátogatta a würzburgi megyéspüspököt. Vallomása szerint a München melletti Oberhachingba is ellátogatott: ,,Az utolsó napon, május 23-án Münchenben egy magyar szerzetesnôk által vezetett aggmenhelyet tekintettem meg'', a volt soproni apácák, az Isteni Megváltó Leányai által vezetett Szent Rita Karitász Öregotthont. Itt misézett és beszédében kifejezte, hogy mindig nagyra értékelte a kedvesnôvérek irgalmas munkáját. Aztán köszönetet mondott Franz Xaver Müller karitász-igazgatónak, Közi Horváth Józsefnek, az öregotthon házi lelkészének és a nôvéreknek, akik olyan munkát végeznek a megrokkantak között, amelyre egyre kevesebben vállalkoznak. A nôvérek ebben az otthonban ápolták késôbb dr. Fábián Károly atyát, a SZER egyházi adásainak volt szerkesztôjét is, jó másfél évtizeden át, megbetegedésétôl haláláig. 1973. június 30. és július 1. között Mindszenty bíboros Augsburgba látogatott, és átmenôben felkereste a müncheni magyar misszió új otthonát az Oberföhringer Str. 40. szám alatt: ,,A magyar prímás június 29-én gépkocsin indult el Bécsbôl, ahol elôzôleg még részt vett délután öt órakor az ünnepélyes tedeumon, amelyet VI. Pál pápa koronázásának 10. évfordulóján König bíboros celebrált. Mindszenty prímás az éjszakát Münchenben töltötte a Jó Pásztor apácák zárdájában. Másnap délelôtt megtekintette a magyar lelkészség ottani épületét, amelyet éppen az ô kérésére április 1-én (és nem május 1-én! -- szerk. megj.) bocsátott a magyarok rendelkezésére Döpfner kardinális. Az adományozót is fel akarta keresni, hogy személyesen megköszönje a magyar hívekkel szemben tanúsított kivételes nagylelkűségét. A müncheni kardinális azonban kórházban tartózkodott, s így Mindszenty prímás csak táviratban tudta kifejezni háláját'' -- adja hírül a korabeli krónikás. A müncheni magyarok egy évvel a bambergi találkozó után ismét találkozhattak a hercegprímással Augsburgban, az Ulrichsmünster oltáránál, ahol 1973. június 30-án 1.300--1.500 magyar dicsôítette Istent a Szent Ulrich, illetve a Szent István magyar millenniumi ünnepségek alkalmából, amelyekre dr. Eperjes Ernô Münchenbôl zarándoklatot szervezett. A templom elôtt Bafile érsek, bonni nuncius fogadta és köszöntötte Magyarország prímását, bent a templomban Müller segédpüspök az egyházmegye és Stimpfle megyéspüspök nevében. Mise után a hercegprímás részt vett a Szent István ünnepélyen a Kongress-Halle- ben, este a Szent Ulrich emlékünnepélyen Suenens brüsszeli bíboros érsek, pápai legátus elnökletével a városi stadionban. Az esti órákban tért vissza müncheni szállására, ahonnan másnap, vasárnap délelôtt érkezett vissza repülôgépen az osztrák fôvárosba. Mindszenty bíboros letartóztatásának 25. évfordulóján arról értesült, hogy VI. Pál pápa az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította. Ezt 1974. február 5-én, kirakatperének 25. évfordulóján a Vatikán és Budapest egyidejűleg nyilvánosságra is hozta, ami szinte az egész keresztény világban egyhangú megütközést keltett. Így volt ez Münchenben is, ahol a magyarság 1974. február 17-én Mindszenty bíboros mellett tüntetett. A mintegy 250 fôs tüntetô közösség, felekezetre való tekintet nélkül ,,Gerechtigkeit für Mindszenty'' feliratú nagy transzparenssel fegyelmezetten vonult a városháza elé, ahol a himnusz eléneklése után a cserkészek ,,Igazságot Mindszentynek'' felírással koszorút helyeztek el a Mária-szobor talapzatára. A tüntetésen részt vettek a rabnemzetek képviselôi. A német lakosság mindenütt rokonszenvvel kísérte a felvonulást, és érdeklôdve olvasta a Szabad Sajtószövetség német nyelvű röplapját és a pápának címzett tiltakozó levelezôlapokat. Az eseményrôl fényképpel együtt beszámolt a ,,Süddeutsche Zeitung'' és a müncheni ,,Katholische Kirchenzeitung''. A tüntetést a müncheni Magyar Katolikus Misszió nevében dr. Eperjes Ernô lelkész rendezte. Mindszenty bíborost a méltánytalan elbánás még inkább az eltiport magyar szabadság bajnokává avatta világszerte. Lelkipásztori útjai ezentúl valóságos diadalúttá változtak. Müncheni látogatását 1974. július 1. és 3. között a német televíziónak adott hosszú interjúja elôzte meg. Münchenben fogadta az Európai Szabad Magyar Kongresszus népes küldöttségét. Dr. Közi Horváth József elnök köszöntése után további munkára buzdította a hat európai országból megjelent kongresszusi tagokat. Kiemelte a világmagyarság egységének fontosságát és dicsérte a Szabad Magyarok Világszövetségének létrehozását. 1974. július 3-án Döpfner bíborossal ellátogatott a müncheni ,,Haus der Begegnung''-ba -- a Találkozások Házába, itt beszédet mondott és megáldotta azt. Este 6 órakor Mindszenty József és Julius Döpfner bíboros (fenti képünkön) ünnepi szentmisét celebrált a müncheni dómban, amelyet zsúfolásig megtöltött a magyar és német hívôk serege. A szentmise kezdetén Julius Döpfner müncheni bíboros, a Német Püspöki Kar elnöke üdvözölte az amerikai útja után ismét európai földre lépett és esztergomi székérôl nemrég elmozdított hitvalló fôpapot: ,,Azt kívánjuk, hogy életútjának minden szenvedése, az a kereszt is, amelyet ennek az évnek elején raktak vállára, legyen áldás forrása a kommunista országokban elnyomott Egyház, különösen pedig Magyarország, szeretett hazája számára''. A szentmise keretében Mindszenty bíboros elôbb a pártállam embertelen elnyomásáról szólt, majd megbérmált negyvenhét gyermeket és felnôttet (pár nappal korábban Stuttgartban nyolcvanötöt!). Szentmise után a müncheni magyar egyházközség a cserkészek közreműködésével fogadást rendezett tiszteletére a belvárosi központi Kolping-ház dísztermében (Adolf-Kolping-Str. 1.), ahol mintegy hat- hétszáz résztvevô jelent meg a két egyházfejedelem köszöntésére. A cserkészek műsora után Pogány Ede, az Egyházközségi Tanács elnöke méltatta Mindszenty bíboros látogatásának jelentôségét, majd dr. Eperjes Ernô lelkész mondott köszönetet a hercegprímás kiemelkedô szolgálatáért és Döpfner bíboros nagylelkű támogatásáért. Az ünnepség végén mindkét bíboros felszólalt. A himnusz eléneklése után büfé következett, amelyet asszonyaink és leányaink készítettek nagy fáradsággal és bôséges választékban. Münchenben az Ackermann Gemeinde -- a Menekült Szudétanémetek Egyesülete -- elôtt Mindszenty József a szabadságért való küzdelemre hívta fel a figyelmet. Alfons Goppel bajor miniszterelnök müncheni rezidenciájában fogadást adott tiszteletére, köszöntötte a magyar fôpapot és kijelentette: ,,Nagy egyházfejedelem ô, a hit szabadságának bátran küzdô bajnoka, barátja mindazoknak, akik ma is vívják szabadságukért folyó harcukat. Mindszenty József -- az emberi jogok védôje''. A német sajtó politikai pártoktól függetlenül hasábos cikkekben méltatta a helytállásával mindenütt tiszteletet keltett magyar bíborost. IV. Mindszenty József bíboros, hercegprímás ,,aggastyánként lett a világban szétszórt magyarság hű pásztora és igaz atyja'' (sírfelirat), míg 1975. május 6-án, a bécsi irgalmasok kórházában, Istenért, egyházért és hazáért, a Szent Pannóniáért lüktetô szíve utolsót dobbant. Élettelen teste -- végakaratának megfelelôen -- elôbb, átmenetileg, Máriacellben pihent, majd miután ,,Mária és Szent István országa felett lehullt a moszkvai hitetlenség csillaga'', 1991. május 3- án véglegesen örök nyugalomra tért az esztergomi bazilika sírboltjában. Az igazság világraszóló hangját azonban mindmáig szüntelenül hallatja, amint ez egykori sírja súlyos márványfedelén is olvasható: Vixit et vivat Pannoniae Sacrae. Útjának nincs vége. A küzdelmet folytatja és a harcot vele együtt mindvégig folytatnunk kell ... Egész élete Isten és az egyház, hazája és nemzete szolgálatában állt és áll. Magyarországnak szentelte életét és szenteli ma is haló poraiban: hirdeti az Igét, int, kér, fedd, buzdít nagy türelemmel és hozzáértéssel, mitsem törôdve azzal, hogy sokan nem szívesen hallgatják a józan tanítást, hanem seregszámra keresnek maguknak tanítókat, csiklandoztatják fülüket, elfordulnak az igazság meghallgatásától és mesékre hajlanak. Mindszenty bíboros a Nemzetek Apostolához hasonlóan, gondolataival ma is bejárja a világot, felkeresi övéit, és ugyanarról beszél, mint korábban életében, köztünk járva. Elôáll, akár alkalmas, akár alkalmatlan, Istenért, egyházért és szenvedô népéért, határainkon belül és kívül, Münchenben éppúgy, mint másutt. Teszi, amit eddig is tett: igyekszik ,,megtartani magyarságában s hitében népünket, különösen felnövekvô ifjúságunkat'' (végrendelet). Ma is ezt hirdeti: Lelki megújulás nélkül nincs nemzeti fennmaradás, nincs üdvösséges jövô! Ezt hirdeti, erre inti és buzdítja szétszórtságban élô honfitársait: ,,Isten fiatal. Övé a jövô. Ô nem csak a múlt, a hagyományok, a valamikori nagyságok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az elôhívója egyénekben és népekben, akik nem adják fel magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek. A mi szívünk megremeghet a nehéztôl, az ismeretlentôl, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövôjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el: nekünk kell nekilátnunk, hogy azt elôhozzuk... Ez végrendeletem'' -- írja élete végén -- ,,azoknak, akikkel találkoztam, akik hallottak rólam vagy akik elkerültek. Tegyétek félre a versengést, a mértéktelen személyi nagyravágyást, a ki-ha-én-nem magatartást. Nem nézve se jobbra, se balra, mindenki ott tegye meg a magáét, ahova az élet állította. Teremtsünk keresztény hitre épülô egyházi közösséget. Legyen a családban gyermek Isten akarata szerint. Ez áldás és jövô, bármit mond a világ. A gyermek kapjon a családban, a hétvégi iskolában, ha mindennapira sehogy sincs lehetôség, krisztusi hitet magyar nyelven, magyar öntudatot. Fiatalságunk lelkében tegyük izzóvá a magyar Ígéret földjének megszerzését. Mindezt gyűlölet és ellenséges érzés nélkül, csak munkával, hitben és áldozatban. Tanuljuk meg és használjuk idegen népek gazdag tapasztalatát'' -- buzdítja nagyvilágban szétszórt híveit -- ,,és fordítsuk ezt a nagy célra. Csak az a lelkesedés helyénvaló, amelyet a munka nehézsége, a szenvedés hosszantartósága mindig újraéleszt: amelyet kiolt, az ártalmas és megront bennünket''... Üzenete nekünk szóló, mindmáig érvényes, szüntelenül visszhangzó végrendelkezés, amelyet maga szavatol: ,,Amit e sorokkal lelketekre akarok kötni, ezért éltem, ezért élek és imádkozom itt és az örökkévalóságban''. Az üldözött bíboros egyetemes keresztény gondolkodás híve. Szomszédaink és más népek megbecsülésére, értékeik elsajátítására, szubszidiaritásra és szupranacionalitásra, úgynevezett európai normáknak megfelelô gondolkodásra buzdít, amikor hangsúlyozza: ,,Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni ... a többi népek között ... A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képezô kultúrértékek területén. Így az egyik ország haladása a másikat is elôre viszi ...'' NATO-ba való belépésünk ezen napjaiban (1999. március 12.) különösen idôszerű felidéznünk: ,,Mi magyarok, az európai népek családi, bensôséges békéjének zászlóvivôiként akarunk élni és cselekedni. Nem mesterségesen hirdetett, de valódi barátsággal mindegyikkel'', zavartalan, békés, kölcsönös megbecsülésben az USA-val és az oroszokkal, Pozsonnyal, Kievvel, Bukaresttel, Belgráddal... Mindszenty bíboros emléke tettrehívás, felhívás a küzdelemre, azon egyetemes keresztény és nemzeti értékek megvalósítására, amelyeket ôseink megbecsültek és nagyra értékeltek, amelyekért felkeltek és életüket áldozták. Felhívás az értékek megbecsülésére, amelyek ma is üdvünket szolgálják, bárhol is éljünk széles e világon. (1999. március 25.) ======================================================================== Mi Atyánk Megszólítás: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, Elsô kérés: Szenteltessék meg a te neved; Második kérés: Jöjjön el a te országod, Harmadik kérés: Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Negyedik kérés: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; Ötödik kérés: És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek; Hatodik kérés: És ne vigy minket kísértésbe, Hetedik kérés: De szabadíts meg a gonosztól. Az elsô keresztények napjában háromszor imádkozták a Mi Atyánkot, az Úr imádságát, az Egyház igazi imáját, amely Tertullianus, egyházi író és apologéta (160--220) szerint ,,összefoglalja az egész evangéliumot''. Hagyományosan az Úr imádságának nevezzük, mert ezt a mi Atyánkhoz intézett imádságot az Úr Jézus tanította és adta nekünk. Tôle származik, ezért valóban egyedülálló imádság: az Úré. Teljesen új, Isten újszövetségi népének imádsága, amely Isten ószövetségi népétôl éppúgy megkülönböztet minket, mint a ,,pogányoktól'' és a többi nem keresztény népektôl -- ,,ne utánozzátok ôket'' (Mt 6, 5--7). Minden keresztény közös imája. Valóban imádkozhatjuk egy lélekkel, egységben és egyetértésben. Jézus, a mi imánk Mestere nem egy gépiesen ismétlôdô formulát adott nekünk a Mi Atyánkban, hanem istengyermeki imádságának szavait adta át, és a Lelket, aki által ezek a szavak bennünk ,,lélek és élet'' (Jn 6, 63) lesznek. Megfogalmazzák a keresztény hitélet és ima legfontosabb alapját. Miután a fiúság Lelke minket Isten, a mi Atyánk jelenlétébe helyezett, hogy imádjuk, szeressük és áldjuk ôt, hét kérést, hét áldást kelt fel a szívünkbôl. Az elsô három az Atya dicsôsége felé vonz bennünket -- a Te neved..., a Te országod..., a Te akaratod..., a másik négy, mint a feléje vezetô út, nyomorúságunkat ajánlja kegyelmébe: add meg nekünk..., bocsásd meg nekünk..., ne vigy minket..., szabadíts meg minket. Az elsô három kérés megerôsít minket a hitben, eltölt reménységgel és áttüzesít szeretettel, míg a többi az itt és most, minket érintô várakozásaink és küzdelmeink felajánlása Istennek (KEK 2803 kk.). ,,Amikor az Úr örökségül ránk hagyta az imádságának ezt a formuláját, hozzátette: »Kérjetek és kaptok« (Lk 11, 9). Mindegyikünk küldhet tehát az égbe szükségeinek megfelelôen kéréseket, de mindig az Úr imádságával kezdve, mely alapvetô imádság marad'' -- bátorít imára Tertullianus. 1999-ben az ezredforduló Nagy Jubileumára készülünk. A Szentatya tervei szerint ez az Atyaistennek szentelt év istengyermekségünk elmélyítését hívatott szolgálni, gyermeki szeretetünk elmélyítését teremtô Istenünk iránt, akinek ,,atyai gyengédsége (irántunk) az anyaság hasonlatában is kifejezést nyerhet'', bár Ô fölötte áll minden emberi atyaságnak és anyaságnak, hiszen mindkettônek Ô az eredete és mércéje. A 2000-re meghirdetett Szentév elôkészítésének ebben a harmadik, utolsó szakaszában ,,az Atya felé vezetô út érzésének'' mindenkit arra kell indítania, ,,hogy Krisztushoz, az ember Megváltójához ragaszkodva rálépjen az igaz megtérés útjára, mely magával hoz egy »tagadást«, tudniillik a bűntôl való szabadulást, és egy »állítást«, azaz a jó választását; ezt a jót az evangélium által megerôsített természettörvénybôl eredô erkölcsök és parancsok fejezik ki'' (TMA 50). Az Úr imádsága a legtökéletesebb imádság'' -- írja Aquinói Szent Tamás, majd hozzáfűzi: ,,Benne nemcsak kérjük mindazt, amire igaz lélekkel vágyakozhatunk, hanem még parancsot is kaptunk arra, hogyan illik azt kérni, úgyhogy az az imádság nem csak kérni tanít, hanem egész érzelmi világunkat is kiműveli''. Az Úr imádságának szavaival Jézus az új életet tanítja nekünk, de ugyanakkor arra is oktat, hogy azt imádságban kérjük. Miért ne kérhetnénk mi is? Miért ne lehetne ez a mi jó feltételünk is elôkészületül a Szentévre? Buzgón és gyakran akarjuk imádkozni a Mi Atyánkot. Mindennap -- reggel és este! (1999. szeptember 8.) ======================================================================== Leszállott a mennybôl Elérkezett a 2000. év Nagy Jubileuma, Urunk Jézus Krisztus születésének 2000. évfordulója, rohamosan közeledik az ezredforduló, egy millennium vége s egy újabb korszak kezdete, amikor átlépjük egy új évezred küszöbét. Közeledtével sok mendemonda is napvilágot látott. Most egyáltalán nem akarunk foglalkozni a sok szenzációvadász, firkász, jövendômondó és vészjós próféta végsô idôkrôl szóló, nem egyszer ostoba és borúlátó fenyegetôdzéseivel, de mégsem hunyhatunk szemet a bennük rejlô szemernyi igazság felett: a világ vége biztos; az Úr ezt elôre megjövendölte, sôt még azt is elôre megmondta, hogy milyen jelek elôzik meg, de azt már senki sem tudja, hogy hogyan, mikor és miként jön el. Advent és a nagy évforduló közeledtével számunkra nem is ez a fontos, hanem az örömhír, az Isten Fia megtestesülésének misztériuma, a végtelen Szeretet azon gyôzelme, hogy ,,értünk emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennybôl, megtestesült a Szentlélek erejébôl Szűz Máriától, és emberré lett'', éppen mintegy 2000 évvel ezelôtt. Ezt egyszerűen hisszük és valljuk, erôs hittel. Ez a Nagy Jubileum alapja és motivációja. A világ végének Szentírásban jelzett kozmikus katasztrófái csupán intések a hitre. Szó sincs azokban valamiféle pánikkeltésrôl. Mindez szektás találmány. A század végén újraébredô álpróféták meg is próbáltak maguknak tôkét kovácsolni az emberi félelmekbôl, nem egyszer szítottak katasztrófahangulatot. Nem hirdették Krisztus megváltó örömhírét. Az egyház egyáltalán nem foglalkozik buta jóslásokkal, pánikot sem kelt, de az Úr tanítása alapján, meggyôzôdéssel hirdeti mint krisztusi örömhírt, hogy eljön a vég: ,,A világ az idô dimenziójában teremtetett, idôben zajlik az üdvösség története, melynek csúcsa a Megtestesülés »idejének teljessége«, s vége Isten Fiának dicsôséges visszatérése. Jézus Krisztusban, a megtestesült Igében az idô Isten dimenziója lesz, aki önmagában örökkévaló. Krisztus eljövetelével kezdôdtek az »utolsó napok« (vö. Zsid 1, 2), kezdôdött az »utolsó óra« (vö. 1 Jn 2, 18), az Egyház ideje, mely a parúziáig fog tartani. ,,Az idônek Istennel való kapcsolatából következik megszentelésének kötelezettsége'' (TMA, 10). A végítéletrôl szóló keresztény tanítás felelevenítésével célunk csakis az lehet, hogy emlékezzünk Isten Fia megtestesülésének nagy titkára, és így megújuljunk a hitben, elinduljunk a megtérés útján és várjuk az örök üdvösséget. ,,Jézus születése Betlehemben nem a régmúlthoz kötött esemény. Hiszen az Ô színe elôtt zajlik az egész emberi történelem: jelenünket és a világ jövôjét az Ô jelenléte világítja meg''. Leszállott a mennybôl, Ô az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. ,,Ô az »élô« (Jel 1, 18), »aki van, aki volt és aki eljön« (1, 4). Elôtte meg kell hajolnia minden térdnek a mennyben, a Földön és az alvilágban, és minden szájnak meg kell vallania, hogy Ô az Úr (vö. Fil 2, 10--11). A Krisztusban való találkozásban fedezi fel minden ember saját életének misztériumát'' (IM, 1). János Pál pápánk szavaival szívbôl kívánom, hogy ,,1999 karácsonya legyen mindenki számára fénylô ünnepnap -- az isteni kegyelem és irgalmasság mély megtapasztalásának elôjátéka --, melynek a Jubileumi Év lezárásáig kell tartania: 2001. január 6-ig, Urunk megjelenésének (Vízkereszt) ünnepéig. Minden hívô fogadja el az angyalok meghívását, akik szüntelenül hirdetik: »Dicsôség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek« (Lk 2, 14). Így a karácsonyi idô a Szentév lüktetô szíve lesz, mely szétküldi az egyház életébe a Lélek ajándékainak teljességét az új evangelizáció javára'' (IM, 6). (1999. december 14.) ======================================================================== Lesz-e világ vége és mikor? Napjainkban elszaporodtak a különleges és furcsa események. Rettenetes földrajzi, ipari, gazdasági és más katasztrófák sújtják, rázkódtatják meg a világot: földrengések és vulkánkitörések, repülôszerencsétlenségek és atomrobbanások, gazdasági válságok, társadalmi összeütközések és háborúk, klimatikus változások ... Sokan a világ végére gondolnak. Az ezredforduló is megteszi a magáét. Az idô múlására emlékeztet: az ember és világa könyörtelen mulandóságára, a végre, az elmúlásra ... Többen aggódva kérdezik: Mi lesz kétezerben? Megbosszulják-e magukat a komputerek? Egyáltalán mit hoz a jövô? Mikor és hogyan jön el a világ vége? Sok esztelen találgatás lát napvilágot. A népbutítók kihasználják az emberi félelmeket, burjánznak a szekták és terjednek a hamis próféciák, újra elôkerülnek Nostradamus és Malachias jövendölései. Az ilyen, legtöbbször lesújtó mendemondák és esztelen találgatások mellett azonban egészen más jövendölésekkel is találkozunk, bibliai próféciákkal, amelyek a félelem és a kétségbeesés helyett elsôsorban reményt ébresztenek. Izajás könyvében ezt olvassuk: ,,Egyedül én vagyok az Úr, / rajtam kívül nincsen szabadító. / Én hirdettem elôre és hoztam szabadulást, / én nyilatkoztattam ki'' (Iz 43, 11--12). S aztán meg ez áll benne: ,,Én hiúsítom meg a jósok jeleit, / és a jövendômondók hamisságát feltárom; / én kényszerítem meghátrálásra a bölcseket, / és én mutatom meg: tudományuk mily haszontalan. / Én teljesítem be szolgám szavát, / én valósítom meg hírnököm tervét '' (Iz 44, 25--26). Isten hírnökének jövendölései lényegében azt mondják, hogy eljött közénk az Isten országa, nincs mitôl félnünk, mert velünk az Úr, aki mindig elôttünk halad és mint gyôzedelmes Krisztus visszajön az idôk végén. Ô az, aki számunkra saját házában, otthonában készített helyet. ,,Így a prófétai jövendöléseket még jobban hisszük'' -- olvassuk Szent Péter második levelében: ,,Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben'' (1, 19). Ezek a jövendölések merôben különböznek és egészen távol állnak a mai kalandorok és vészjósló prédikátorok üzenetétôl. Az isteni kinyilatkoztatás örömhírét közvetítik, hirdetik a végleges találkozást Jézus Krisztussal és ,,a szabadulás napját'' a világ végén, amikor eljön ítélni eleveneket és holtakat. Hirdetik annak a Jézus Krisztusnak eljövetelét, Aki minden kétséget kizáróan kijelentette: ,,Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, még az ég angyalai sem, csak az Atya'' (Mt 24, 36). Valamikor az apostolok mégis kíváncsiak voltak arra a napra. Megkérdezték Jézust, amikor Jeruzsálem pusztulásáról beszélt: ,,s mi lesz a jel eljöveteled és a világ vége elôtt?'' (Mt 24, 3). Jézus hét jelrôl tett említést nekik. A világ végének elôjelei Ezekkel két evangélista is foglalkozik: Máté és Márk. Mindketten egybehangzóan jegyezték fel Jézus szavait: 1. ,,Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek'' (Mk 13, 6). ,,Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek'' (Mt 24, 11). Tudjuk, hogy álkeresztények és hamis próféták sokszor felléptek már a történelem folyamán. De a vég még várat magára. 2. ,,Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni'' (Mt 24, 6). Ezekrôl értesülünk, amióta csak ember él a földön, újra és újra. Napjainkban is háborúk dúlnak. Nem szűnnek. A 2. világháború óta több mint 150 helyi háborúról tudunk ... 3. ,,Némely vidéken földrengés és éhínség támad'' (Mk 13, 8). Az archeológiai ásatások és történelmi dokumentumok azt igazolják, hogy ez a csapás is kezdettôl sújtotta, és úgy látszik, hogy továbbra is gyötörni fogja az emberiséget. 4. ,,Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket'' (Mt 24, 9). A Jelenések könyve bizonyítja, hogy a kereszténységet kezdettôl fogva üldözték. Még sincs itt a vég! 5. ,,A gonoszság elhatalmasodásával sokakban kihűl a szeretet'' (Mt 24, 12). Nem csak napjaink jellegzetessége. Az erkölcsi nevelôk és vallási vezetôk minden korban azon siránkoztak, hogy elhatalmasodott a gonoszság, bármennyire is korholták azt. A vég mégsem jött el! 6. ,,Az Isten országának ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek. Csak akkor jön el a vég'' (Mt 24, 14). Határozott jelnek tűnik. De ki tudja pontosan megmondani, hogy valójában eljutott-e már mindenhova az evangéliumi örömhír és mikor mondható, hogy már mindenhová eljutott? 7. ,,Mindjárt e gyötrelmes idôk után a nap elhomályosul, a hold nem világít, a csillagok lehullanak az égrôl, s a világmindenséget összetartó erôk megrendülnek. Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele'' (Mt 24, 24--30). A leírásban felismerhetô az apokaliptikus stílus és nyelvezet. Olyan szimbolikus elképzelésekkel találkozunk benne, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy elközelgett az Isten országa. Nem jelölik meg a világ végének sem dátumát, sem helyét, sem körülményeit. Így a tesszalonikai híveket és velük együtt a késôbbi hiszékeny embereket is már nagyon korán óvni kellett azoktól a hamis prófétáktól, akik azt hirdették, hogy küszöbön áll Krisztus második eljövetele és a világ vége is hamarosan bekövetkezik. Alig néhány évvel Jézus halála után Pál apostolnak már helyre kellett igazítani téves gondolkodásukat: ,,Van még egy kérésünk'' -- írja az Apostol: ,,Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetôen ne veszítsétek el rögtön józanságtokat, és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tôlünk eredô mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket'' (2 Tesz 2, 1--3). Ez az evangéliumi prófécia! Az ezredfordulón is! Mi következik az elôrejelzésekbôl A világ végére készülni kell. Arra mindig készen kell állni! Minden pillanatban! Hiszen senki sem tudja, hogy mikor jön el az a nap és óra. Az Úr maga sürgeti ezt: ,,Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura (...)! Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik'' (Mk 13, 35--36)! Számunkra a végsô idôk már rég elkezdôdtek. Már elérkezett az Isten országa. Közöttünk van, de beteljesedéséig még sokat kell fáradoznunk. Addig kell építgetnünk, míg gyôzedelmeskedik, s az igazság, szeretet és béke uralkodik az emberek között. Valóban bekövetkezik a világ végsô pusztulása, a kozmikus katasztrófa? Mégha ezt nem is érjük meg, és valamiféle végsô katasztrófában sem lesz részünk, azért az mindenképpen igaz, hogy saját halálunkkal számunkra befejezôdik a földi élet és elérkezik a világ vége. A halál elkerülhetetlen. Ezért feltétlenül készülnünk kell rá. Szó se lehet itt valamiféle pánikkeltésrôl. Számunkra mindig idôszerű az Úr figyelmeztetése: ,,legyetek éberek''! Napjainkban a nukleáris katasztrófa vagy valamiféle atomháború esélye már nem csupán puszta feltételezés. Ha jól belegondolunk, technikailag egyáltalán nem lehetetlen, és mindig ajtónk elôtt fenyegetôdzik. Humanista gondolkodóink, a filozófusok és tudósok nem egyszer megkongatták már a vészharangokat. Feltárták a veszélyeket és jelezték, hogy napjainkban elérkezett az idô, amikor az emberiség nagyon könnyen vesztébe rohan, ha nem mond le az erôszakról, vagyis a kollektív öngyilkosság felé halad, ha nem tér vissza az evangélium szelleméhez. Az emberiség komoly választás elôtt áll: vagy közösen halad Isten országa felé, vagy elpusztul. Hitünk viszont mindig felkínálja a nagy lehetôséget, hogy visszatérjünk a Credo-hoz, a Hiszekegyhez, és hittel valljuk: ,,várom a holtak föltámadását és az eljövendô örök életet''. Új ég és új föld A világ végérôl szóló keresztény tanítás egészen pontosan jelzi, amint ezt már említettük, hogy 1. az egyén számára a világ vége jelenlegi élete utolsó pillanatában, a halállal következik be, amikor kapcsolata véglegesen megszakad másokkal és a világgal -- amikor véget ér földi élete és átlép az örökkévalóságba. 2. Az egész emberiség és a világmindenség számára az idôk végezetével érkezik el a világ vége. Az anyagi világ ugyanis valamikor, tehát idôben keletkezett, nem feltétlenül szükségszerű és nem is tart örökké, amint ezt a panteisták vallják. Ez a világ valamikor véget ér, átalakul: ,,új ég és új föld'' váltja fel világunkat. Az idô csupán a számunkra kiszabott határidôt méri, azt az idôszakot, amely földi létünket elválasztja túlvilági létezésünktôl Istenben: ,,Belépni »az idô teljességébe« tehát azt jelenti, hogy elérjük az idô végét és kilépünk korlátaiból, hogy megtaláljuk a tökéletességet Isten örökkévalóságában'' (TMA, 9). Ez a folyó és világ végétôl elválasztó, valójában rövid idôszak nem csak az éber várakozás, hanem a tevékeny cselekvés és működés ideje is. Isten szüntelenül munkálkodik. Ezért nekünk is szüntelenül munkálkodnunk kell a világban Isten eljövendô országán, amely részben mindig olyan a Földön, amilyenné mi formáljuk. Jézus ismételten mondogatta, hogy a végítélet vizsgáján nem elégségesek csupán a szép szavak és jámbor jószándékok. Csupán ezekkel még nem lehet belépni Isten országába. Kell hozzá a tettekben megnyilvánuló szeretet (Mt 25). Az Úr végsô gyôzelme A világ végének leírásában az evangéliumok Isten országának hasonlataiból merítenek. Érkezése küszöbön áll, bármely pillanatban eljöhet, sôt, már itt is van a megújulás és halhatatlanság magvaként. Jézus Krisztus szerezte meg nekünk az Ô feltámadásával. Beteljesedését akkor éri el, amikor Jézus Krisztus újra eljön. Így számunkra a világ vége mindenek elôtt Urunk eljövetelét jelenti, a nagy találkozást Vele, az öröm és gyôzelem napját. Ezért hívogatjuk a Jelenések könyvének szavaival: ,,Jöjj el, Urunk Jézus''. Nem várakozhatunk ölbe tett kézzel. ,,Legyünk hát éberek'' (Mk 13, 35), ,,hiszen nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendô hazánkat keressük'' (Zsid 13, 14). Közös feladatunk, hogy szentségben és igazságban építsük az új eget és új földet, az igazságosság, a béke és szeretet birodalmát, amíg el nem jön. (1999. december 14.) ======================================================================== Hogyan ünnepeljük a Nagy Jubileumot? 2000-ben a magyarság két nagy jubileumot ünnepel: az Isten Fia megtestesülésének, a kereszténységnek 2000. és Szent István királyunk megkoronázásának, a magyar államalapításnak 1000. évfordulóját. A kettôs jubileumról mindenütt megemlékeznek, ahol keresztények és magyarok élnek. Mindkettô magyar keresztény létünk meghatározó gyökereire és egy új értékrend felvételére emlékeztet, a kettônek újragondolására. Gyönyörűen írja a Magyar Tudományos Akadémia elnöke: ,,A kereszténység: társadalmi modernizáció volt. Nem egyszerűen az »egyén« és a »földöntúli«, ember és Isten, ember és természet viszonyának átértékelését jelentette, hanem egy új életrend felvételét. Keresztény egyházainknak elgondolkodtató kérdés: vajon az újkori társadalmi-politikai harcok nem fedik-e el teljesen a kereszténység nagy -- máig érvényesíthetô -- társadalomszervezô erejét? Az ateisták és hívôk, az egyházi és civil szervezetek közötti harcok zajában elvész a tanítás történelmi alapja: az élet, az utódnevelés biztosítása szent, a kölcsönösség, a szeretet, a szociális kegyesség, a türelem elsôrendű parancs; s hogy az ember nemcsak termelô, harcoló, de egyben lelki életet élô lény! Feledésbe merül, hogy a tízparancsolat tulajdon-, család-, és életvédelme kemény modernizációs alapelvek voltak! S hogy az egyházszervezet az európai kultúra bábája volt. A szerzetesek nemcsak hittételekre, imádságokra tanították a helyi társadalmat, de gazdálkodni, szôlôt, növényt nemesíteni, sôt vízvezetéket építeni. Az egyházi hiteles helyek a jogszerűség biztosítói, az írásbeliség műhelyei voltak. A hitélet pedig a közösségi viselkedés, gondolkodás, éneklési szokásrendek kerete. Mennyi félelem él a mai nem-hívô társadalomban attól, hogy a kereszténység eme érdemérôl beszéljünk! És általában attól, hogy elismeréssel szóljanak a vallások ... közösségnevelô erejérôl'' (Glatz Ferenc, Az ezeréves magyar államról, in: História, 1999, XXI. évf. 9--10. sz., 3--4. o.). A magyar keresztények számára a kettôs évforduló egy: Magyar Millennium, azaz MM = Anno Domini 2000, az Úr kedves esztendeje; valóban a modernizáció, a társadalmi és személyes megújulás éve, azon értékes lelki, szellemi kincseink felidézése, amelyek már eddig is naggyá tették és a jövôben is naggyá teszik az embert, népünket, országunkat és egész nemzetünket, bárhol is éljünk széles e világon. Magyarán: az Istenhez fordulásról van itt szó, az új életrend alapjáról és gyökerérôl, a visszatérésrôl Istenhez, a bűnbocsánat és a bűnökért járó büntetés elengedésérôl, a perlekedôk közti kiengesztelôdésrôl, a sokféle megtérésrôl, a gyónásról és vezeklésrôl, az igazság és igazságosság helyreállításáról, a szabadságról, a békérôl és a szeretetrôl, amely mindig megnyitja szemünket és pénztárcánkat mások nyomorúságára, akik szegénységben a társadalom peremén élnek. ,,Meg kell szüntetni az elnyomás minden formáját, melyek az egyesek uralmát jelentik mások fölött: ilyen esetekben az igazságtalanság bűnérôl van szó. Aki csak arra törekszik, hogy itt a földön gyűjtsön kincseket (vö. Mt 6, 19), nem Istenben gazdagodik (vö. Lk 12, 21). Ezenkívül meg kell teremtenünk a nemzetközi szolidaritás és együttműködés új kultúráját, melyben mindenki -- fôleg a gazdag országok és a magánvállalkozók -- felelôsséget vállal egy olyan gazdasági modellért, mely minden embernek javára szolgál'' (IM 12). A Magyar Millennium tehát felhívás a szív megtérésére az életmód megváltoztatása által, amint ezt megkeresztelkedésünk idején vállaltuk, és Szent István királyunktól születésünk jogán szellemi-lelki örökségként megkaptuk. A szívbeli megtérés gyakorlati módozatai között elsô helyen áll a gyónás: ,,A bűnbánat szentsége a bűnösnek új lehetôséget nyújt a megtérésre és a megigazulás kegyelmének visszanyerésére, amit Krisztus áldozata tesz lehetôvé. Így újra visszatérhet Isten életébe, s részesévé válik az Egyház életének. Amikor a hívô megvallja bűneit, valóban bocsánatot nyer, s az Atyával és az Ô Egyházával való közösség visszanyerésének jeleként újra járulhat szentáldozáshoz'' (IM 9). Ajánlatos a búcsúk elnyerése, sôt, II. János Pál pápa egyenesen elrendelte, hogy minden hívô, ha megfelelôen felkészült, az egész Jubileumi Év folyamán vegye igénybe ,,a búcsúk ajándéka'' elnyerésének lehetôségét, a megfelelô rendelkezések értelmében. Mi a búcsú? ,,A búcsú Isten színe elôtt, a már megbocsátott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése részben vagy teljesen, melyet a katolikus hívô, aki megfelelôen felkészült, és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli, és abban részesítheti tagjait''. A búcsúk imakönyve, 11. o. ,,A jubileum csúcspontja az Atyaistennel való találkozás a megváltó Jézus Krisztus által, aki Egyházában, fôleg a szentségekben van jelen. Ezért a Jubileumi Év egész útjának -- amit a zarándoklat készít elô -- kiinduló- és végpontja a szentgyónás és az Eucharisztia, Krisztus húsvéti misztériumának ünneplése, aki a mi békénk és kiengesztelésünk. Ez az az átalakító találkozás, mely az önmaga és mások számára elnyert búcsú ajándékára lehetôséget ad. A szentségi gyónás elvégzése után, amelynek ... személyesnek és teljesnek kell lennie, a hívô a búcsú feltételének teljesítésével elnyerheti a teljes búcsú ajándékát, megfelelô idôszakban naponta is, akár önmaga, akár más számára, anélkül, hogy naponta gyónnia kellene. A szentáldozásnak, mely minden búcsúhoz szükséges, ugyanazon a napon kell történnie, melyen az elôírt cselekményt elvégzik. E két kiemelkedô mozzanathoz kapcsolódnia kell az Egyházzal való közösség tanúsításának, ami a Szentatya szándékára végzett imádsággal történik, továbbá a felebaráti szeretet cselekedetének, valamint a vezeklésnek meghatározott módon. Az elôbbi általános feltételek mellett, amelyek minden teljes búcsú elnyeréséhez szükségesek, a hívôk a következô feltételek mellett, amelyek között választhatnak, nyerhetik el a teljes búcsút: Rómában, ha elzarándokolnak az egyik patriarkális bazilikába -- a Vatikáni Szent Péter-, a Lateráni Szentséges Megváltó-, a Santa Maria Maggiore-, vagy a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikába --, és ott áhítattal részt vesznek a szentmisén vagy más liturgikus szertartáson, például laudesen vagy vesperáson, vagy egyéb jámborsági gyakorlaton (például keresztút, rózsafüzér, Akatisztosz-himnusz); ezenkívül, ha csoportosan vagy egyenként meglátogatják a négy patriarkális bazilika egyikét, és ott megfelelô ideig szentségimádást végeznek és áhítattal imádkoznak, majd elimádkozzák a Miatyánkot, az Üdvözlégyet és a Hiszekegyet. A nagy jubileum alkalmával a négy patriarkális bazilikához kapcsoljuk azonos föltételek mellett a következô helyeket: Santa Croce in Gerusalemme-, San Lorenzo al Verrano-bazilikákat, a Madonna del Divino Amore-szentélyt és a keresztény katakombákat. A Szentföldön. Ha azonos feltételek mellett meglátogatják a jeruzsálemi Szent Sír-, a betlehemi Születés-templomokat vagy a názáreti Angyali üdvözlet-bazilikát. Egyéb egyházkormányzati területeken. Ha elzarándokolnak a székesegyházba vagy a megyéspüspök által meghatározott templomokba vagy helyekre, s ott áhítattal részt vesznek liturgikus szertartáson vagy más ájtatossági gyakorlaton, mint fentebb, Róma városánál mondtuk. Ezenkívül, ha csoportosan vagy egyénileg meglátogatják a székesegyházat vagy a megyéspüspök által meghatározott szentélyt, és ott megfelelô idôt töltenek áhítatos imádságban, majd elimádkozzák a Miatyánkot, az Üdvözlégyet és a Hiszekegyet. A München-Freising-i Fôegyházmegye területén jubileumi búcsú nyerhetô a müncheni Nagyboldogasszony dómban, a Maria Eich-i, a Ramersdorf-i és a Thalkirchen-i Mária-kegytemplomokban; aztán a Freising-i dómban, a Gars-i és Scheyern-i kolostortemplomokban, a Thuntenhausen-i zarándokbazilikában, a Landshut-i orsolyiták templomban; érsekségünk déli részében pedig a Birkenstein-i kegytemplomban, az Ettal-i kolostortemplomban, a Maria Eck-i és Maria Gern-i zarándoktemplomban. Bárhol, ha megfelelô idôben szükségben vagy nehéz körülmények között lévô testvéreket és nôvéreket (betegek, foglyok, egyedülálló öregek, mozgáskorlátozottak stb.) meglátogatnak, és lélekben Krisztushoz zarándokolnak, aki ezekben az emberekben jelen van (vö. Mt 25, 34--36), és az egyéb lelki és szentségi föltételeknek, beleértve az elôírt imádságokat is, eleget tesznek. A hívôk a Szentév folyamán bizonyára gyakran tesznek ilyen látogatásokat; minden ilyen látogatással teljes búcsút nyerhetnek, de naponta természetesen csak egyszer. A jubileumi teljes búcsú olyan önkéntes vállalásokkal is elnyerhetô, melyek a jubileum lényegét jelentô bűnbánatot foghatóan és nagylelkűen kifejezik. Például, ha a hívôk legalább egy napig tartózkodnak a fölösleges fogyasztástól (nem dohányoznak, nem fogyasztanak alkoholos italt, az általános egyházi szabályok és a Püspöki Konferenciák helyi rendelkezései szerint böjtölnek vagy megtartóztatják magukat), és egy arányos pénzösszeget a szegények javára fordítnak; ha tekintélyes módon támogatnak vallási vagy szociális kezdeményezést (fôként árva gyermekek, nehéz helyzetben élô fiatalok, rászoruló öregek, bevándorlók életkörülményeinek javításával); ha szabad idejükbôl megfelelô részt olyan tevékenységre fordítnak, ami a közösség javára szolgál, vagy hasonló formákban személyes áldozatokat vállalnak'' (A jubileumi búcsú elnyerésének szabályai, IM 26--29. o.). * * * Egyházi községünkben, szokásos liturgikus és egyéb vallásos, valamint kulturális rendezvényeink mellett, több különleges lehetôséget is kínálunk a Nagy Jubileum és a Magyar Millennium üzenetének átgondolására: Elsô helyen említem Szent István királyunk és Boldog Gizella millenniumi domborművének felavatását és dr. Orbán Viktor miniszterelnök úr látogatását a müncheni Damenstift-templomban, ahol Püspök László fôkonzul úr kezdeményezésére, szombaton, április 8-án 10.30-kor elôbb köszöntjük a Magyar Köztársaság miniszterelnökét, feleségét és a kíséretéhez tartozó magas rangú magyar és bajor vendégeinket, ökumenikus jellegű szentmisét celebrálunk, aztán a miniszterelnök beszédet intéz a müncheni magyarokhoz, leleplezi és felavatja Szent István király és Boldog Gizella domborművét a Damenstift-templom bejáratának jobboldali külsô falán, miután azt papjaink megáldották katolikus és református könyörgéssel. Szeretettel várunk minden érdeklôdôt. A kettôs jubileumra emlékezünk az év elején elkezdett és már eddig is sikeres rendezvénysorozatunkkal missziónkon: az úgynevezett Magyar estéken, mindig a hó 2. péntekén 19.30 órai kezdettel, ápr. 14-én Molnár József, május 12-én András Károly, június 9-én Csernohorszky Vilmos, július 14-én Máté Imre, október 13-án Borbándi Gyula, november 10-én Boór János és dec. 8-án Halász Péter elôadásaival, valamint a Magyar Klub összejövetelein május 13-án és július 22-én, mindig szombaton 18.00 órakor a ,,Századunk műhelyébôl'' című sikeres dokumentumfilm sorozat vetítésével. Egyházi közösségünk Patrona Hungariae Énekkarának kitüntetô és jeles fellépésére kerül sor vasárnap, május 28-án 19.00 órakor a müncheni Marienplatzon, ahol dr. Friedrich Wetter bíboros ünnepélyes májusi ájtatosságot tart, amelyre szeretettel várja a bajor fôváros minden Szűzanyát tisztelô, hívô tagját. Egyházi közösségünk kiemelkedô szentévi és millenniumi megemlékezésére kerül sor vasárnap, június 4-én, amikor dr. Miklósházy Attila, a külföldön élô r. k. magyarok püspöke meglátogatja közösségünket, 10.30-kor a Damenstift-templomban fôpapi szentmisét celebrál és bérmál, majd ünnepi fogadáson vesz részt missziónkon. Idei egyházközségi Majálisunkat, vasárnap, július 9-én Grünwaldban (Hubertusstr. 22.) ugyancsak a kettôs jubileum jegyében szervezzük. A kereszténység 2000. és a magyar államalapítás 1000. évfordulóján azonban nem csak helyi egyházközségi rendezvényeinkkel, befogadó bajor egyházunkkal és hazánkkal ünnepelünk együtt, hanem összmagyarsághoz való tartozásunknak is jelét adjuk, amikor csatlakozunk a Magyar Millennium néhány országos hazai jubileumi rendezvényéhez is: Július 1-én és 2-án részt veszünk a budapesti Katolikus Nagygyűlésen, amelyre mintegy 10.000 meghívott fôt várnak a rendezôk, lehetôleg 30-- 65 év közötti hívôket, fôleg papokat, szerzeteseket, képviselôtestületi tagokat, karitász csoportok tagjait, katolikus pedagógusokat, hitoktatókat, lelkiség és mozgalmak vezetôit, összességében az aktív és elkötelezett híveket hazánk minden részébôl, a határainkon kívül esô vidékekrôl és az egész világról, ahol magyarok élnek. A határon túliaknak, amennyiben maguk nem tudják megoldani, a rendezôk június 30- tól kezdôdôen három éjszakára szállást biztosítanak, a találkozó ebédjét a magyar püspöki kar biztosítja. Az utazást minden meghívott maga fizeti és intézi. Az érdeklôdôk mielôbb jelentkezzenek nálam, legkésôbb május 1-ig, hogy megfelelô meghívókat biztosíthassak számukra. Vasárnap, augusztus 20-án Szent István király ünnepén mindenkit szeretettel várunk Budapesten a millenniumi Szent Jobb-körmenetre, amelynek meghatározott helyén, a számunkra kijelölt helyen, ,,München'' feliratú egyházközségi zászlónk alatt gyülekezünk. Gondolom, hogy ez idô tájt, a nyári vakáció miatt, amúgy is sok müncheni magyar tartózkodik Budapesten és környékén. Tegyünk ki magunkért. Vegyünk részt testületileg a millenniumi Szent Jobb-körmeneten, ezzel is jelét adva egy nemzethez való tartozásunknak. Ôsszel, október 5--11. között Rómába zarándokolunk és ott csatlakozunk a nagy szentévi magyar nemzeti zarándoklathoz, október 8- án részt veszünk a pápai szentmisén a Szent Péter téren, másnap a Szentatya külön kihallgatáson -- audiencián fogadja a magyar zarándokokat, aztán Rómában fellép egyházi közösségünk Patrona Hungariae Énekkara Jussel Ottó vezetésével, meglátogatjuk a fô bazilikákat, az Örök Város fô nevezetességeit dr. Zsurkai János atya -- köztudottan -- kiváló vezetésével. Szállásunk 2--5 ágyas szobákban a római Szent István zarándokházban. Utazás, szállás olasz reggelivel, idegenforgalmi adó, belépôk és idegenvezetés 480--606 DM-ig, szobáktól függôen. Ebédrôl és vacsoráról mindenki maga gondoskodik. Indulás csütörtökön, október 5-én 6.00 órakor a Neptun szökôkúttól, a ,,Straub Reisen'' autóbusszal. A jelentkezôk létszáma betelt. A jelentkezés véglegesítése a teljes összeg befizetésével, legkésôbb július 1-ig missziónkon plébánosunknál, ezután minden fenntartott helyet kiadunk a további jelentkezôknek. A 2000. év Nagy Jubileuma és a Magyar Millennium alkalmából, egyházi közösségünk, szokásos rendezvényei mellett, színes és változatos jubileumi programmal várja híveit. Megannyi alkalom a kettôs jubileum üzenetének átgondolására. Használjuk fel egyházi közösségünk megszilárdítására, testi, lelki, szellemi megújulásunkra, földi és túlvilági üdvösségünk elômozdítására. ,,E Jubileumi Évben senki ki ne zárja magát az atyai ölelésbôl. Senki ne viselkedjen úgy, mint az idôsebb testvér az evangéliumi példázatban, aki nem akart bemenni a házba, hogy részt vegyen az ünneplésben (vö. Lk 15, 25--30)''. Így hívogatok én is mindenkit Péter apostol utódával, Krisztus Urunk földi helytartójával. Ünnepeljünk együtt hitben, reményben, nemzeti egyetértésben és szeretetben. Áldjuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, a Szentháromság egy Istent, aki minden égi s földi jóval elhalmoz minket, akik belé vetjük bizalmunkat. Áldjuk a történelem Urát, az emberi üdvösség egyetlen szilárd alapját. Segítségünk az Úr nevében: ,,Ha az Úr nem építi a házat, / az építôk hiába fáradnak. / Hogyha az Úr nem ôrzi a várost, / az ôr hiába ôrködik fölötte. / Hiába keltek hajnalban / és fáradoztok késô éjjelig: / a kemény fáradság kenyerét eszitek. / Ám akiket szeret, ô azokat elhalmozza, jóllehet alszanak'' (Zsolt 127, 1--2.) (2000. április 5.) ======================================================================== A család nyolc boldogsága Az olaszok körében kiváló népszerűségnek örvend egy kapucinus szerzetes. Frate Indovino -- ,,fejtegetô'', sejtelmes, jós barát álnéven irogat. Évente megjelenô kalendáriumában kis érdekes, okos elbeszélésekkel, anekdotákkal, hasznos tanácsokkal, bölcs jóslatokkal és népi bölcsességekkel látja el nagy olvasóközösségét. Legutóbb magam is élvezettel olvastam népszerű kiadványát. Érdekes ,,nyolc boldogságot'' és ,,12 parancsot'' találtam benne az olasz családok, illetve férfiak számára. Az ilyen boldogságok és parancsok megismerése azonban a magyar családoknak és férfiaknak is hasznára lehet. Elgondolkodni mindenképpen érdemes ezeken: 1. Boldog a család, amelyben közösen imádkoznak a szülôk és gyermekek, mert ott az Úr. 2. Boldog a család, amelyben megszentelik a vasárnapot és az ünnepeket, mert annak tagjai eljutnak az égi lakomára. 3. Boldog a család, amelynek tagjai nem hagyják el a családi fészek melegét, hogy aztán másutt keressenek rossz szórakozásokat, mert az ilyen családot keresztény öröm és boldogság ragyogja be. 4. Boldog a család, amelyben nincs káromkodás, se ocsmány beszéd, se szennyes sajtó, sem mértéktelenség, mert abban áldás és béke honol. 5. Boldog a család, amelyben az újszülöttet hamarosan megkeresztelik, mert ebben nevelkednek az égnek polgárai. 6. Boldog a család, amelyben idejében hívják a papot beteghez, mert a betegség üdvére lesz, és tagjai elnyerik a jó halál kegyelmét. 7. Boldog a család, amelyben megismerik és szeretik a keresztény igazságokat, mert abban felragyog a hit és az elnyeri az örök életet. 8. Boldog a család, amelyben a szülô örömét leli engedelmes, szeretô és jó gyermekeiben, a gyermek pedig az istenfélelem példaképeit ismeri meg szüleiben, mert ez a család békességben él, az erények szépségeivel tündököl és az üdvösség tabernákuluma. A jó férj 12 parancsolata 1. Ez a furcsa barát elôször is azt ajánlja, hogy minden férj ôszintén vizsgálja meg önmagát és ha ezen tíz tulajdonság közül -- agresszív, arrogáns, önkényeskedô, hazudozó, perlekedô, önzô, impulzív (indulatos, lobbanékony), zsarnokoskodó, másokat megalázó vagy erôszakoskodó -- akár egyet is felismer önmagában, akkor már nem nevezheti magát jó férjnek. Ebben az esetben sürgôsen meg kell szabadulnia rossz tulajdonságától, mert csak így válhat jó hitvestárssá. 2. Aztán senki se gyanúsítsa már eleve feleségét; a férj úgy higgyen neki, tisztelje és szeresse, mintha a világ legbájosabb, legszebb és legszeretôbb egyénisége lenne, hiszen tudnia kell, hogy nem véletlenül kapta feleségül, ajándékba, hanem maga választotta élete leghűségesebb társául. 3. És ha valamelyik férj úgy érzi, hogy felesége már nem a régi, akkor nagyon jól és ôszintén vizsgálja meg önmagát, vajon nem éppen ô az, aki alaposan megváltozott. 4. A férj legyen mindig a család feje: úgy törôdjön felesége és gyermekei fizikai, szellemi és erkölcsi jólétével, mint a saját magáéval. Ne engedje, hogy felesége fuldokoljon a munkában és összeroskadjon a súlyos gondok terhe alatt. 5. Minden gondját ossza meg feleségével, de osztozzék felesége sajátos gondjaiban is, amikor neki erre szüksége van. 6. A házastársi kötelék szent, és ezért vigyáznia kell arra, hogy még a hűtlenség legkisebb gyanúja se férkôzzék hozzá. 7. Tévedései esetén ismerje el férfiasan hibáit: a legjobban akkor számíthat felesége bocsánatára, ha elnézést kér tôle. 8. A gyermekek nevelésében a házastársak egyenlô jogokkal és kötelességekkel rendelkeznek, de ha a férfi mégis azt tapasztalja, hogy felesége a gyermeknevelés bizonyos területén kiválóbb adottságokkal rendelkezik mint ô, akkor azon a téren szerényen és férfiasan engedje át neki az elsôbbséget. 9. A férj emlékezzék arra, hogy a család gazdasági ügyeinek intézésében az asszonynak majdnem mindig kiválóbb érzéke van, mint a férfinek. Ezért legyen bizalma hozzá. 10. A férj soha se guruljon dühbe és ne próbálja erôszakkal megjavítani feleségét. Az asszonyt virággal lehet leginkább megnyerni. 11. A vitában soha se hozakodjon elô a múlt feledésbe ment tévedéseivel. 12. Soha se szégyenítse meg feleségét idegenek, illetve gyermekei elôtt. Így mindent elrontana s talán mindörökre! Így a furcsa kapucinus barát! De vajon mit szólnak hozzá a magyar férfiak? A magyar családok ...? Széljegyzet: Soha se fukarkodjunk a gyengédség gesztusaival, még a nyilvánosság elôtt sem: kicsi simogatásokkal vagy pici figyelmességekkel majdnem minden sérelmet feledtetni tudunk. (2000. április 5.) ======================================================================== Az isteni élet forrása Az Eucharisztia a jóság szentsége, az egység jele, a szeretet kapcsa. Aki élni akar, van honnan merítenie. Közeledjék Jézus Krisztushoz hittel, és megtöltôdik élettel -- Szent Ágoston. Áradj belénk hát, óh örök igazság és szent szeretet! Oldozd meg a bilincseket amikkel törzs és vér leköt, hogy szellem és ne hús tegyen magyarrá, s nôjünk ég felé, testvér-népek közt, mint a fák, kiket mennybôl táplál a Nap. (Babits Mihály, Eucharistia) Rómában a nyár legkiemelkedôbb eseménye a 47. Eucharisztikus Világkongresszus volt, a 2000. év Nagy Jubileumának vallási és teológiai csúcspontja. Az Eucharisztiára irányította a világ figyelmét, az Oltáriszentségre, amelyet halála elôtti estén Jézus Krisztus alapított és hagyott ránk Jeruzsálemben, az utolsó vacsora termében. A kongresszus az Úr jelenlétére mutatott közöttünk, az Eucharisztiában köztünk lakó Istenre, az egyház központi tanítására és legsajátosabb hitvallására. Az Úr testamentuma alapján az egyház szilárd meggyôzôdéssel vallja, hogy Jézus Krisztus valóban jelen van az Oltáriszentségben, vezérünk és útitársunk földi életünk zarándokútján, vándorlásunk társa lett örök célunk és hazánk felé. Ez a Nagy Jubileum célja is: ,,a Szentháromság megdicsôítése, akitôl minden származik, s akire a világban és a történelemben minden irányul''. A hároméves közvetlen elôkészület során az egyház ugyancsak erre irányította tekintetünket: ,,Krisztustól és Krisztus által a Szentlélekben az Atyához''. Mivel Krisztus az egyetlen út, amely az Atyához vezet, különösen fontos annak hangsúlyozása, hogy Ô elevenen és üdvözítô módon jelen van az Egyházban és a világban. Az Eucharisztikus Világkongresszus éppen ezt tette. Arra buzdított, hogy megújítsuk hitünket a velünk lakó és vándorló Istenben, a világ egyetlen Üdvözítôjében, aki húsz évszázaddal ezelôtt testet öltött Mária méhében, közöttünk élt, kínhalált szenvedett, majd föltámadt, és végrendelete szerint mindmáig az Eucharisztia szentségében folyamatosan az isteni élet forrásaként adja magát az emberiségnek (TMA 55). Jézus Krisztus a világ egyetlen Üdvözítôje, az Út, az Igazság, az örök Élet Kapuja és az új Élet Kenyere. Ez hitünk nagy titka. Ezt ünnepeljük az Eucharisztiában, a titkos kenyér színében, a Nagy Szentségben, a legméltóságosabb Oltáriszentségben, az istenség teljességét. Az Úr jelenlétét hirdetjük általa a világban. Küldetésünk szentsége II. János Pál pápa június 21-én Rómában, az általános kihallgatáson, az Eucharisztikus Világkongresszus témájáról tartott katekézisében különösen kidomborította az Eucharisztia missziós jellegét: ,,Az egyház is minden hívô az Oltáriszentségbôl meríti a nélkülözhetetlen erôt ahhoz, hogy hirdesse mindenkinek az üdvösség evangéliumát és tanúskodjék róla. Az Eucharisztia ünneplése, Urunk húsvétjának szentsége önmagában véve missziós esemény, amely bevezeti a világba az új élet termékeny csíráját''. Aztán így folytatta: ,,Szent Pál a korintusiakhoz írt levelében kifejezetten emlékeztet az Eucharisztiának erre a missziós vonására: »Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, s e kehelybôl isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön«. Az egyház ezeket a szavakat ismétli minden szentmisében az átváltoztatás után. Az Eucharisztia »missziós« szentség nemcsak azért, mert belôle fakad a küldetés kegyelme, hanem azért is, mert magába foglalja minden ember üdvösségének örökös kezdetét és forrását. Az eucharisztikus áldozat ünneplése tehát a leghatásosabb missziós cselekedet, amelyet az egyházi közösség a világ történelmébe bevezethet. Minden szentmise a missziós küldetéssel zárul, amely felszólítja a híveket, hogy vigyék el a feltámadt Úr hírét a családokba, a munkahelyekre, a társadalomba, az egész világra, hogy azonnal megosszák minden testvérükkel az Úrral való találkozás örömét. A »megtört kenyér« megnyitja minden keresztény és az egész közösség életét az osztozásra, az önátadásra a világ életéért'' (Új Ember, 2000. július 2., 5. o.). Az Élet Kenyere Az Eucharisztia ünneplése tehát a leghatásosabb missziós cselekedet, az evangelizálás forrása és csúcspontja, erôforrás az örök élet felé vezetô úton. Ezért nélkülözhetetlen a keresztény élet szempontjából. Jézus maga mondotta: ,,Én vagyok a mennybôl alászállott élô kenyér. Aki e kenyérbôl eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért'' (Jn 6, 51). Örök üdvösségünk nagy titka ez: Krisztus, az egyetlen Úr, tegnap, ma és mindörökké az isteni élet forrásaként adja magát az Eucharisztiában. Mennybôl alászállott élô kenyérként adja magát, hogy miközben táplálkozunk Vele, átjárja életünket, isteni életet árasszon belénk, istenivé tegyen minket. Szükségünk van erre a Kenyérre, a csodálatos mannára, az Úr ajándékára, földi, pusztai vándorlásunk során, mert nélküle felkopik az álunk! Mint keresztények, a többi emberhez hasonlóan testbôl és lélekbôl állunk. Ezért szükségünk van a testi és a lelki táplálékra: kenyérre éhezô gyomrunknak és felüdülésre szoruló lelkünknek. Keresztény mivoltunk ezeken túl mégis olyan valóság után epedez, amely felülmúl minden evilági, természetes valóságot. Jézus megkísértése alkalmával ezt így fejezte ki: ,,Meg van írva: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik'' (Mt 4, 4), azaz Szeretetének Lelkébôl. Szeretet nélkül csak földies emberek vagyunk és nem keresztények. Csak aki szeret, kel új életre, különben halott. A Szeretet Lelkébôl, a természetfölötti kenyérbôl kell táplálkoznunk, hogy életben maradhassunk. Bár teljesen különbözünk egymástól, különbözô korúak, neműek vagyunk, különbözünk egymástól szociális helyzetünk és vérmérsékletünk tekintetében, stb., de egy dologban mindannyian egyformák vagyunk: mindannyian egyformán ugyanarra az éltetô kenyérre szorulunk; mindannyiunknak ugyanabból a kenyérbôl kell ennünk, ha ,,érezni'' akarjuk magunk között a krisztusi élet lüktetését, a szôlôtô vesszôkbe áramló éltetô nedvét, életét, hiszen mindannyian egyazon testet alkotunk, Krisztus titokzatos testét, mégpedig azért, mert ugyanabból az éltetô kenyérbôl részesülünk. ,,És a kenyér, amelyet megtörünk, nemde Krisztus testében való részesedés. Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mert mindnyájan egy kenyérbôl részesülünk'' (1 Kor 10, 16--17). Vajon ma valóban az élet ezen természetfeletti kenyerével táplálkozunk? Ez a kenyér éltet bennünket? Az erkölcsi viselkedés szempontjából mindebbôl az következik, hogy a szeretet lelkébôl kell táplálkoznunk és a szeretet egységében kell élnünk, úgy, amint Jézus nekünk ezt az utolsó vacsorán a Szentháromság belsô életére utalva meghagyta: ,,Szent Atyám, tartsd meg ôket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi'' (Jn 17, 11 stb.). Ki ne érezné itt, hogy kemény dolog kereszténynek lenni és megdöbbentô valósággal szembesülünk? Ezt Jézus egykori kafarnaumi hallgatói is megérezték, amikor megdöbbenve hallották: ,,Én vagyok a mennybôl alászállott, élô kenyér... Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért...'' (Jn 6, 51). Ki csodálkozhat rajta, hogy Jézus kijelentésének hallatára zúgolódni kezdtek és vitatkozva kérdezgették: ,,Hogyan adhatja ez a testét eledelül'' (Jn 6, 52)? ,,Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennybôl szálltam alá'' (Jn 6, 42)? Ki ez a Jézus, aki emberfeletti áldozatul adja testét, feláldozva önmagát az emberiség kenyereként? Ki ez, aki ekkora merészséggel áldozza fel önmagát és így valóban az emberiség kenyerévé válik? Talán mi is megbotránkozunk, mint egykor tanítványai, akik kétkedve mondogatták: ,,Kemény beszéd. Ki hallgatja''... Talán mi is méltatlankodunk miatta és visszahúzódunk, nem járunk vele többé, mert úgy véljük, hogy tanítása érthetetlen (vö. Jn 6, 60. 66). Vándorutunk erôssége Péter apostol egykori válasza mégis gondolkodóba ejthet: ,,Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök élet tanítása. Mi hittünk és tudjuk, hogy Te vagy az Isten Szentje'' (Jn 6, 68--69). Ezért meghajtjuk elôtte homlokunkat és térdünket. Az Oltáriszentségben köztünk lakozó Istennel idônként kivonulunk az utcákra és terekre, elhaladunk azon helyeken és helyek elôtt, ahol egyébként élünk és dolgozunk, bevásárolunk és szórakozunk; és ezzel a menettel azt hirdetjük, hogy egész életünk csak egy vándorlás, amelynek végén nincs maradandó hazánk a Földön. Azt hirdetjük, hogy csak vándorok vagyunk a Földön, sehol sincs rajta maradandó lakhelyünk, mert földi vándorlásunk végén lelkünket csak az égben várja örök otthon. Itt a Földön mindig csak útközben és zarándokok vagyunk, mert célunk és rendeltetésünk túlvilági és örök életre szóló. Övé az elsôbbség Amikor Eucharisztikus Világkongresszust szervezünk, azt jelezzük, hogy ,,Krisztust nem zárhatjuk rácsok mögé, mint ahogyan ezt többen szeretnék: visszaszorítani ismét, mint a kommunista idôkben, a privát szférákba, a templomokba, a temetôk kápolnáiba. Krisztus a közéletbe tartozik! Istennek helye van, elsô helye kell legyen társadalmunkban! Ezért vonulunk az Oltáriszentségben köztünk lakozó Istenséggel az utcákra és terekre, mint legutóbb a budapesti Kisstadionban is, júliusban, a Katolikus Nagygyűlésen. Neki helye van közöttünk, a közéletben és nem csak privát életünkben. Rászegezzük tekintetünket és hirdetjük: Jézus Krisztus velünk halad, együtt vándorol velünk, az új évezredben is, egész életünk során, amíg csak célba nem érünk. Velünk az Úr. Szépen mondja egyházi énekünk (SzVU 137, 5) az eucharisztikus Krisztusról: ,,Itt az oltáron út, igazság, élet, / Ki nélkül ember igazán nem élhet, / Sem igaz békét földön nem ismerhet, / Úr Krisztus Jézus''. Könyörögve kérjük: ,,Kegyes pásztor, igaz étek, édes Jézus, kérünk Téged, te legeltesd, védd a népet, te mutasd meg kegyességed fönn az élôk közepett. Mindenható fejedelmünk, étkünk, éltetônk, szerelmünk, engedj asztalodra lelnünk, testvérül engedd ölelnünk odafönn a szenteket''. (2000. szeptember 8.)