Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Shvoy Lajos: Önéletrajz Források a Székesfehérvári Egyházmegye történetébôl I. Szerkesztette, a bevezetôt írta, jegyzetekkel ellátta és a mutatókat összeállította: Mózessy Gergely Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Shvoy püspök fényképe Bevezetés A forrásközlés szempontjai Rövidítések jegyzéke Kezdetek Család Hivatás, példák, nevelôk Hittanári évek Papszentelés A Regnum Marianum Cserkészet A Tanácsköztársaság Esztergomi János A plébánia megszervezése Káplánok Ház- és utcamegbízottak Bizottságok, Képviselôtestület, Egyesületek Templomépítés A székesfehérvári egyházmegye élén Püspöki kinevezésem Püspökszentelés A székfoglalás A javadalom A papság Rómában Bérmakörutak Egyházközségi szervezkedés Sajtó Filia-látogatások, templom- és plébániaépítések Esperesek, fôesperesek A megye Ad limina látogatások Amerikában A szent istván év eseményei A háború évei Mindszenty József hercegprímás A diktatúra nyomása alatt Egyházügyi elôadók Évrôl-évre 1945-1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 A szabadságharc 1957 1958 1959 Azóta történt A II. Vatikáni Zsinat Üldözöttjeink Bebörtönözték Kényszer-dispozíciót kapott Kongrua-elvonásban részesült Működési engedély megvonásban részesült Életrajzi adattár I. Fôpapok II. Fehéregyházmegyés papok Jegyzet ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár által 2002-ben kiadott, ISBN 963 202 676 4 azonosítójú könyvének elektronikus változata. Az elektronikus változat a könyv szerkesztôje, Mózessy Gergely engedélyével készült. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a szerkesztôé. A program tartalmazza Shvoy püspök fényképet, amely csak 256 színű képernyôbeállítás mellett jelenik meg torzítás nélkül. Ha ennél kevesebb szín van definiálva, állítsa át a képernyôt legalább 256 színre és indítsa újra a programot. ======================================================================== Bevezetés Székesfehérvár tizennyolcadik püspöke, Shvoy Lajos 1879. március 9-én született Budapesten. Anyagilag megrokkant egyházmegyét vett át Prohászka Ottokár utódjaként 1927-ben, melyet néhány hónap híján negyvenegy esztendeig kormányozott. Nagy idôk tanúja volt: megélte a székváros fényes átalakulását hozó Csitáry-korszakot, a háború borzalmait, a kommunista diktatúra kiépülését, melynek markáns ellenfele volt. 1968. január 21-én hunyt el. A püspök 1964-ben fogott bele emlékeinek papírra vetésébe néhány régi munkatársa -- elsôsorban dr. Németh László egykori titkára, akkori ráckeresztúri plébános -- szakadatlan unszolására. Az önéletrajz az ismert politikai viszonyok miatt kifejezetten az asztalfiók számára készült, kiadásában sem szerzôje, sem a sürgetôk nem reménykedhettek. A vázlatot, így a születô mű hangsúlyait is készen kapta a püspök a munkatársaktól: nevelôire, a Regnum Marianum történetére, római és amerikai útjaira, Mindszenty József hercegprímás személyére, az egyházügyi elôadók ténykedésére és az 1956-os forradalomra vonatkozó emlékek megfogalmazása kifejezetten Németh László kérése volt. Az idôs, a visszaemlékezés készültekor nyolcvanöt esztendôs fôpásztor elôször ezeket a részeket diktálta le; majd ráérezvén a munka ízére évrôl-évre kezdte tárgyalni az egyházmegye háború utáni éveinek történetét. Az önéletrajz szerkezete ezért tér el a memoár-irodalomban megszokottól: Shvoy Lajos ugyanis nem emlékezik meg külön gyermekkoráról, szüleirôl - - akikhez pedig hagyatéka tanúsága szerint is mély és bensôséges kapcsolat fűzte --, de Budán és Esztergomban folytatott tanulmányairól is csak érintôlegesen tesz említést. A mű születésérôl csak kevesen tudtak. Olyan pap is van, aki 1964-ben a püspöki palotában lakott aulistaként, de nem tudott arról, miért látogat egy nyugalmazott tanítónô Budapestrôl hetenként-kéthetenként Fehérvárra a püspökhöz! A gépelést ugyanis Shvoy püspök egy régi hívére, egykori tanítványára bízta, neki diktálta emlékeit ilyen idôközönként. Sajnos a hölgy nevét nem ôrizte meg a fehérvári emlékezet. A gépelt szövegben terjedelmes gépírásos kiegészítéseket is találunk (külön lapokon ill. hátoldalakon), de a lapszéleken Shvoy Lajos kéziratos megjegyzései, kiegészítései is olvashatóak. Mindez arra utal, hogy az egyes sessio-k között -- ha erre alkalma volt -- maga a püspök javítgatta a szöveget; ha nem, akkor a diktálás a régebbi részek visszaolvasásával kezdôdött. Megzavart alkalmakra utal, hogy a gépírónônek a püspök néha dokumentumokat adott ki másolásra -- és nem feltétlenül akkor, amikor azok a szövegbe kronologikusan illeszkedtek volna. Az önéletrajz kéziratát a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár kézirattára No.1684 -- IV/1. szám alatt ôrzi. Bizalmas jellege miatt nem készültek feljegyzések arról, hogy ki mindenki kutathatta azt 1990 elôtt. Egyetlen kivétel Szántó Konrád OFM egyháztörténész, akinek a korábbi levéltároshoz intézett köszönôsorai a kézirat mellett találhatóak. A kilencvenes években azután többen hozzáférhettek már, több egyházi központba is fénymásolatban eljutott a teljes szöveg. Régi adósságát törleszti a püspöki levéltár, amikor most az önéletrajzot a nagyközönség számára is hozzáférhetôvé teszi. A forrásközlés szempontjai A szöveg kiadásánál elsôdleges célunk volt a kézirat minél pontosabb közlése. Az önéletrajz -- ismertetett keletkezési körülményei miatt -- messzemenôen nem koherens alkotás. Egyes elemei, részletei más és más megfogalmazásban kétszer, néha háromszor is felbukkannak -- ám csak olyan esetben változtattunk egyes szövegrészletek elhelyezésén, amikor az már az értelmezhetôség kárára ment volna. Így például az 1952 és 1953. év eseményeinek közlésében fennálló kavarodásokat számoltuk fel. Szintén a szöveg keletkezési körülményeibôl fakadnak a stílusbéli egyenetlenségek: jelen és múlt idô keveredése, vagy az a tény, hogy Shvoy Lajos hol egyes szám elsô, hol egyes szám harmadik személyben beszél önmagáról. Ezeket -- mivel csak kis mértékben rontják a szöveg élvezhetôségét -- változatlan formában közöljük. A helyesírási, nyelvhelyességi, egyeztetési és gépelési hibákat a mai magyar nyelvtan szabályai szerint kijavítottuk. A tévesen írt, többnyire elhallott tulajdonneveket ma elfogadottnak számító alakjukban közöljük -- kritikai lábjegyzetben elsô téves elôfordulásukkor jelezve a kéziratbéli hibás alakokat. A névmutatóba már csak a javított alakok kerültek be. Az értelmetlen mondatokat lehetôség szerint igyekeztünk olvashatóvá tenni. Az ehhez szükséges kihagyásokat [...]-jellel, a betoldásokat kapcsos zárójel[lel] jeleztük. A rövidítéseket következetlenül alkalmazza az eredeti szöveg: ezt igyekeztünk egységesíteni. A néhol feloldott alakokat következetesen feloldottuk a szövegben, a többit külön táblázatban közöljük. A felderített tárgyi tévedéseket minden esetben jeleztük lábjegyzetben. Ahol ez egyetlen szó cseréjével megoldható volt, és a téves alak komolyabb értelmezési problémát jelentett volna, mindjárt a szövegben javítottuk a hibát, és csak lábjegyzetben jelöltük az eredeti alakot. A püspök gyakran diktált sokszorosan összetett mondatokat. A központozást úgy igyekeztünk a mai elvekhez közelíteni, hogy e stíluselemet se veszítsük el teljesen. A szöveg bekezdésekre, fejezetekre tagolása a kiadás során történt. Mózessy Gergely A rövidítések jegyzéke A.A.S. Acta Apostolicae Sedis A.C. Actio Catholica ÁEH Állami Egyházügyi Hivatal ApCsel Apostolok Cselekedetei ÁVH Államvédelmi Hatóság ÁVÓ Államvédelmi Osztály CM Congregatio Missionis (lazarista szerzetesrend) db darab dkg dekagramm dl deciliter dr. doktor etc. et cetera (satöbbi) ill. illetve (ad) int. (ad) intentio(nem) kat. kataszteri kg kilogramm kat. h. katasztrális hold K.J. központi járulék MÁV Magyar Államvasutak Msgr. Monsignore ny.r. nyilvános rendes O.Cist. Ordo Cisterciensisum (cisztercita szerzetesrend) OFMCap. Ordo Fratrum Minorum Capucinorum (kapucinus szerzetesrend) OSB Ordo Sancti Benedicti (bencés szerzetesrend) OTP Országos Takarékpénztár P. páter pl. például R.I.P. Requiestat In Pace! (Nyugodjék békében!) r. k. római katolikus s. k. saját kezűleg SJ Societas Jesu (Jézus Társasága, jezsuita rend) stb. satöbbi sz. szám, számú SzfvPL Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár tc. törvénycikk Tim Timóteushoz írt levél theol. theologus (teológus, kispap) tsz termelôszövetkezet tszcs termelôszövetkezeti csoport tvr. törvényerejű rendelet VKM Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium vö. vesd össze ======================================================================== Kezdetek Család Családom történetét bátyám, Shvoy István írta meg egy könyvben, mely a székesfehérvári püspöki levéltárban van elhelyezve[1]. Ezek szerint ük-ük-nagyapánk a harmincéves háború alatt (1618-1648) egy idegen hatalom szolgálatában állott. Nagyapám és Édesapám elbeszélése szerint ez ôsünk Gusztáv Károly hadseregében szolgált, s vagy Svédországból, vagy Skóciából származott. A háború után Fulnecken, Morvaországban telepedett le, és ott is halt meg. A legrégibb adat, amit sikerült fölkutatni, Shvoy János Ferenc házasságlevele 1657. július 27-rôl szól. Bátyám bámulatos szorgalommal, igen tetemes költséggel és óriási levelezéssel szedte össze az adatokat, s munkáját forrásmunkának nyugodtan elfogadhatják. Hivatás, példák, nevelôk Papi hivatásomat dr. Pokorny Emánuel hittanárom példájának köszönöm, aki a II. kerületi katolikus egyetemi fôgimnáziumban -- ahová jártam -- tanított. Szigorú, komoly hittanár volt, akinek tekintélye még a nem katolikus diákok elôtt is igen nagy volt. A VI. gimnázium után kerültem Esztergomba a Papnevelô Intézetbe. Lelkiatyámnak Prohászka Ottokár spirituális urat választottam, mert a kispapok zöme ôt választotta. De csakhamar éreztem szellemének s vezetésének elementáris erejét, s lelkiatyám maradt 6 éven keresztül. Neki köszönök legtöbbet papi életemben. Katonás egyénisége, fegyelmezett, komoly és mégis kedves, leereszkedô modora egészen hatalmába kerített. Eleinte -- mint gimnazista kispap -- hetenkint nála gyóntam, a teológián azután mint tanárom -- mint a dogmatica specialis tanára -- éppen úgy megfogta és lenyűgözte lelkemet. Ez az idôszak volt életem legboldogabb szakasza. Elôadásai magával ragadtak, elbűvöltek. Épp akkor írta az ,,Ég és Föld''[2] című könyvét, magyarázatai de Deo et Trino[3] olyan érdekesek voltak, hogy elfelejtettünk jegyezni, csak ittuk a nagyszerű gondolatokat és eszméket. Punktái pedig -- amelyeket esténkint adott --, és vasárnapi exhortációi -- amiket tartott -- oly gyönyörűek voltak, hogy nem egyszer álmélkodva hallgattuk a Szellemóriásnak csodálatos szavait és elôadásait. Senki se akart elmenni Pestre a Centráléba[4], vagy Bécsbe a Pazmaneumba. Elégséges tanulókat kellett odaküldeni. Pedig engem is fenyegetett a veszedelem. Ez a lelki kapcsolat a szentelés után is fennmaradt. Én hamarosan a Regnum Marianumba kerültem, ahová Ô is sokszor bejött, velünk ebédelt és sziporkázott. Nagyon szerette a szellemes vicceket és tréfákat. Ezután felkértük, hogy tartson konferencia-beszédeket nekünk, végzett növendékeinek, amit szívesen tartott. Ebbôl lettek a férfiak konferencia-beszédei az egyetemi templomban. Mikor a Regnum Marianum Egyesület 1903-ban megalakult, egy pár atya fölment Hozzá Esztergomba és fölkérte, hogy legyen a fônök, jöjjön le Pestre és álljon a papság élére. Tréfára fogta a dolgot: -- Mi? ebrii sunt et musto pleni![5] -- mondta nagy kacagva. Múltak az évek, kinevezték egyetemi tanárnak, s most Ô jött lakást keresni. A Regnum Marianum házfônöke lett és maradt egyetemi tanársága alatt[6]. A másik, akinek igen sokat köszönök papi életemben, kedves, aranyszívű prefektusom volt gimnazista koromban. Majláth Gusztáv Károly gróf, a késôbbi erdélyi püspök. Mint hetedikes gimnazista kerültem keze alá. Csodálatos jósággal, kifogyhatatlan szeretettel nevelt minket. Kimondhatatlanul szerettük ezt a csupa jóság és csupa szív embert. Közben erdélyi püspök lett és meghívott magához Gyulafehérvárra. Lementem látogatóba, s ettôl kezdve életem egybeforrt a jó püspök úrral. Szorosabb viszonyba akkor kerültem vele, mikor 1904-ben súlyos tüdôvérzést kaptam, s az orvosok elküldtek Pestrôl. Ô finanszírozta utamat Meránba, majd Sterzingbe, a Brenner-hágón az Achensee-re, a Kreuzhofba, Jankovich grófnéhoz és végül Weitwörth-be Auersperg hercegékhez Hofkaplannak[7]. Mikor a rákövetkezô tavasszal mellhártya- gyulladást kaptam, levitt magához és két telet Gyulafehérvárott töltöttem. Ez a két tél valóságos lelkigyakorlat volt. Látni egy jóságos embert ôrlôdni meg nem értô, idegen gondolkodású és rosszindulatú emberek között, s mindenkihez jónak, kedvesnek lenni -- nem egyszerű dolog. Engem ,,tekergô magyarnak'', a püspök urat ,,Vácon felülinek'' nevezték el, s ha nem volt itthon, összeálltak a székelyek és csepülték a magyart. Náluk a székelyeknél kezdôdött az ember. Nagyon rosszul éreztem magam, de a püspök nem engedett el. A nyáron elvitt magával Bad Reichenhallba a Kreuzhofba, ahol teljesen kikúráltatott. S ettôl kezdve 1917-ig minden évben Reichenhallba kísértem a püspök atyát, s ott pihentem ki az év fáradalmait. A nyári pihenôt egy-egy szép utazás fejezte be: a kölni Eucharisztikus kongresszusra, Ohemmergauba a Passió-játékokra, a bécsi eucharisztikus kongresszusra, Svájcba[8], Németországba... Az ifjúság szeretete elkísérte mindenhová, mert csodálatosan tudott bánni a fiatalsággal, azt megtanultam tôle. A csodálatos egyszerűsége -- mely lelki nagyágának volt legbiztosabb jele -- mindenütt feltűnt és meghódította a lelkeket. Súlyos betegen került évek múlva a Vöröskereszt-kórházba, ahol nagyfokú érelmeszesedéssel kezelték vagy két évig. Személyesen temettem el a Regnum Marianum kápolna szentélyébe. Egy szép szarkofág ôrizte emlékét. Egy amerikai szônyegbombázás elpusztította a kápolnát, s akkor egy éjjel szállíttattuk át az egyetemi templom kriptájába. Ott várja a feltámadást. Ha Ottokár püspök az ész zsenije volt, Majláth püspök a szív zsenije. Ez a két, egymást kiegészítô ember volt a Regnum Marianum alapítója és fönntartója. A harmadik legnagyobb hatású pap Kanter Károly, késôbbi várplébános volt. Ô volt gyóntatóm, mikor mint absolutus teologus Budapestre kerültem. Itt volt alkalmam megcsodálni ezt a nagystílű papi életet. Naponkint 10 óráig gyóntatott, hetenkint két délután konvertitákat[9] oktatott, 20-30 konvertita mindig volt nála. Nagyon sokat járt betegekhez. Prédikációira az egész városból rengetegen jártak. Csak úgy feketéllett a Várba vezetô lépcsô a beszédeire iparkodóktól, mert az Oltáriszentségrôl senki sem prédikált olyan tűzzel, olyan átszellemülten, mint Ô. A királyi vár tisztviselôinek, 60 embernek volt a lelkésze, de egész Budapestnek lelkiatyja és apostola volt. Sokat voltam vele, nála mutattam be elsô szentmisémet. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy egy igazi apostoli papnak lehettem tanítványa. Késôbb Esztergomba került protonotárius kanonoknak. Akkor járta az országot, mint az Örökimádás igazgatója, az Örökimádás templom építôje és az Oltáregyletek országos igazgatója. Súlyos betegen feküdt Budapesten a Fasori szanatóriumban, ahol végbélrákkal operálták. Így került a plébániámra és gondozásom alá. Az operáció után azt mondotta, hogy az Zr Jézus csodálatosan visszafizette neki mindazt, amit Ôérette tett. Kezeim között halt meg éjjel 1/4 3-kor[10]. Halála percében valami csodás boldogság sugárzott jóságos arcán. Eljött érte az Úr, hogy magához vegye örökre. Rendkívül megható temetése volt. Sírját széles körben térdelték körül lelki gyermekei, egy hatalmas csoport, akik sokáig imádkoztak térden állva Érte. Késôbb az Örökimádás templomban temették el, ott várja a dicsô feltámadását. Ez a három apostol volt nevelôm. Amit tanultam, tôlük tanultam. Legyen érte hála az Úr Jézusnak! Hittanári évek Mint absolutus teologus kerültem Budapestre 1900. év júniusában. Egy évig kellett várnom a pápai dispensatióra[11]. Vencell Antal kanonok, igen derék rektor úr azt tanácsolta, hogy vagy a budapesti teológiai fakulásra járjak, vagy hitoktató legyek. Elmentem a teológiai fakultásra, de Prohászka Ottokár, Kremmer György, Horváth Ferenc elôadásai után sehogyan sem tetszett a pesti teológiai fakultás jórészt öreg tanáraival. Így inkább hitoktatónak mentem. A hitoktatás akkor nagyon mostoha kezelésben részesült. Elmentem Kanovich Mór esperes úrhoz. Kopogtatásomra semmi válasz. Még egyszer kopogtattam, s beléptem. Az ajtóval szemben ült az esperes. Belépésemre és köszönésemre fölkelt, a szomszéd szobába ment és bevágta az ajtót. -- Hát ez jól kezdôdött -- gondoltam. Kisvártatva kijött és kérdezte, mit akarok. -- Hitoktatni szeretnék. -- Keressen magának egy iskolát, és ott tanítson. Ezzel kiszédelegtem, és szomorúan bandukoltam a Nagykörúton, azt sem tudtam hová forduljak. Találkoztam Bednár Róbert osztálytársam nôvérével. Érdeklôdésére elmondtam helyzetemet, ô rögtön invitált a maga iskolájába, a Bajnok utcába, ahol még nem volt hitoktató. Bemutatkoztam Létay Péter -- igen derék -- igazgatónál. Szeretettel fogadott, arra kért, tanítsam ezeknek a szegény gyerekeknek a hittant, mert ezeknek ha hitük nem lesz, semmijük sem lesz. Megkezdtem a tanítást nagy szeretettel, de kevés hozzáértéssel. Szerencsémre pár évvel ezelôtt Gábriel Antal tanított itt, s a gyerekek egyre kérdezték, hogy úgy lesz-e, mint Gábriel tisztelendô Úrnál volt? Persze hogy azt feleltem: úgy lesz. A leckét óráról órára beosztva házi nyomdával lenyomattam, s azt a hittankönyvbe beletettük. Ezzel a leckefeladás tortúrája egyszer s mindenkorra megszűnt. Ha valaki beteg volt, akkor is tudta, mi van leckére. Nagyszerű volt a felelési rendszere. Mindenki minden órán felelt. -- Elôször, ki tudja kitűnôen? -- Erre felállt 15 tanuló. -- Aki nem tudja kitűnôen közületek, két ötöst[12] kap. -- Rögtön leült 5. -- Ki nem tudja a leckét? -- Fölállt 5. -- Akit rajtakapok, hogy nem tudja, két ötöst kap. -- Rögtön fölállt még 10. Ugyanez a jó rendűeknél és evvel kész volt az egész osztály. Egy-két hónap alatt tisztában voltam minden osztállyal. A felelés 1/4 óránál többet késôbben sem vett el. -- Lesz idén is vezérfia? -- kérdezték. -- Lesz. -- feleltem. Aki kitűnôre felelt, egyszerű képet kapott. ,,A tizedik kitűnô emlékére''-felírással. Ha húsz kitűnôje volt, egy szebb képre cseréltem, mely emlék volt a húszadik kitűnô emlékére. És így tovább. Akinek 20-nál több kitűnôje volt, az volt a Vezérfiú és Vezérlány. Kapott egy képet ,,Emlékül Vezérfiamnak'' fölírással, s a szentmisére vonulásnál az osztálya szélén ment és mindenre vigyázott. Milyen büszkén és boldogan mentünk végig az Andrássy úton a nagykörúti keresztez[ôd]ésnél át a Terézvárosi templomba! Imakönyv még nem volt, de az éneket házinyomdával kinyomtattuk, s mindenkinek kiosztottuk. Az elemisták miséje mindig élmény volt. Kovács Kálmán káplán úr gyönyörűen beszélt a kicsinyeknek, akik teljesen betöltötték a templomot s csak úgy harsogott az énekük. Elszaladt az év, pedig nem volt könnyű, mert 6 órakor szaladtam a Lovas útról, sokszor én vágtam utat a nagy hóban. A bazilikában hallgattam szentmisét, s 3/4 8-kor a Bajnok utcában voltam. Vasárnap délután a szobám tele volt gyerekkel. Átjöttek a Városliget szélérôl Budára, hogy segítsenek nyomtatni az énekeket, képeket, amit csak kellett. Gábriel Antal itt pihen a székesfehérvári temetôben. Nagy hálával tartozom neki, hogy bevezetett ezekkel az ügyes fogásokkal a fegyelmezésbe, és egész közel hozta hozzám kis növendékeimet. Még ma is találkozom Remetén, vagy Makkoson[13] [olyanokkal, akik] mint szent emléket ôrzik a szentképeket 50 év után. Papszentelés 1901. július 13-án szentelt pappá a jó Boltizár József nagyszombati vikárius az esztergomi bazilikában a Szent István oltárnál, ahol a kassai vértanúk szobra van az óriási oltárkép alatt. Egyedül szentelt föl engem. Édesanyám és nôvérem voltak egyedül a templomban. Július 16- án, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén mondtam az elsô szentmisémet a királyi várkápolnában a jó Kanter Károly plébános kézvezetésével és Pokorny Emmánuel dr. hittanárom buzdító beszédje mellett. Ott volt az egész Vár, csupa ismerôs, jó barát, osztálytárs. Meghatva osztottam ki primíciás áldásomat. Két hétre reá, augusztus 1-jén már beálltam szolgálatba: nyaraltatni vittem 20 szegény diákot Dömösre a Damjanich utcai kongregációból. ======================================================================== A Regnum Marianum Már az elsô évben szerdán[ként] Pesten kellett ebédelnem, mert délelôtt és délután is volt órám. A Damjanich utca 28/a. szám alatt béreltek lakást és tartottak fenn egy kápolnát Philippineum név alatt. Itt kértem, és kaptam is igen jutányosan nagyon jó ebédet. Itt ismertem meg Solymos Oszkár, Krywald Ottó, Izsóf Alajos, Baumann Károly, Wiedermann Károly urakat, a Philippineum tagjait. Ôk vezették a kongregációt. Solymos Oszkár rendezett Kanter Károly plébános úrral egy jótékony diáknyaraltatást, s arra kért föl engem. Nosza hangos lett a dömösi erdô a kis diákok énekétôl, játékától. Énekszóval masíroztunk, longát, métát, rotát és a cserkészjátékok ôsét, a számjátékot játszottuk. A gimnázium négy alsó osztálya volt képviselve napossal, ôrsparancsnokkal. A húsz fiú közül három lett csak pap, de a többi is szent emlékkel távozott, mikor szeptember elején búcsút vettünk a plébános úrtól, s kedves tanyánktól: a katolikus iskolától és a templomtól. Szeptember elején megindult a Mária Kongregáció internátusa, amely 1903-ban vette föl a Regnum Marianum nevet, ennek lettem a prefektusa. 45 fiúból álló internátus volt, ahová jómódú, de tanulni nem akaró ifjak kerültek. Ezeknek testi-lelki gondozása, minden anyagi és lelki ügye, és fôleg tanulása volt a gondjaimra bízva. Amellett vezetnem kellett egy vagy két kongregációt, és mellékesen a Dohány utcai polgáriban is tanítottam hittant... Szegény kis polgáristák! Mire én 12 órakor kiértem a Dohány utcába, az egész osztály térdelt. Senki sem törôdött velük, és én sem értem rá foglalkozni velük. 1903-ban elkészült a kápolna, s az épület átalakítása a Damjanich utca 50. számú házban. Az elsô emeleten a válaszfalak kivételével egy nagy terem (díszterem) jött létre, ugyanott volt az internátusi ebédlô, a másik oldalon egy korrepetáló szoba és az én szobám. A II. emelet a hittanárok lakása és atyák ebédlôje, a III. emeleten a választó falak kivételével 2 nagy hálóterem, mosdó és betegszoba volt. Azelôtt 8 lakás volt benne, Schiller Rezsô tulajdona volt, attól vette meg Solymos Oszkár 80.000.- koronáért, amelybôl Vaszary Kolos hercegprímás 40.000.- koronát ajándékozott a Regnum Marianumnak. A többit Majláth püspök úr rokonai és ismerôsei adományozták, s magunk gyűjtöttük és takarítottuk meg. Nagyon egyszerűen és nagyon szegényen éltünk. Nekem évekig lakásberendezésem egy szalmazsák és két szék volt. Élelmünk nagyon egyszerű és frugális[14] volt, csakhogy jusson a házra, törlesztésre. Nem egyszer hozattunk egy pohár kávét és egy zselét a kaféchankból -- és ez volt a vacsoránk. Pedig dolgoztunk rogyásig. Solymos Oszkár volt az igazgató, Krywald Ottó a gondnok, jómagam a prefektus. Nagy nehézség volt, hogy I. osztálytól VIII. osztályig vegyesen voltak a fiúk. Ha egy léha nagyfiú, vagy bukott diák került be, megfertôzte a kisebbeket. Viszont anyagi érdekbôl kellett fölvenni ilyen laklikat is. Egyikrôl meglepetve olvastam az asztalán felejtett naplójából, hogy lovagolni jár a Stefánia útra -- holott német különórára jelentkezett. A másikról egy kis elsôs jelentette, ha nem engedem ki a szeretôjéhez, lelô engem. Természetesen mind a kettôt eltávolítottam. Egy évben nyolcat kellett hasonló dolgok miatt elküldenem. De ez már az internátus létét fenyegette. Pedig iparkodtam a fiúknak annyi kedvezményt adni, amennyit csak lehetett. Bevezettem a napos rendszert. Én nem foglalkoztam vele, de a napos megvizsgálta az asztalát, könyvszekrényét, ruhaszekrényét, hogy tanul, hogy viselkedik. Lefekvés elôtt volt a napos beszámolója. Aki háromszor szerepelt, abban a hónapban nem volt látogatója, vagy nem mehetett ki. Persze a napos is vigyázott, mert mindennap más felsôs volt a napos -- és így könnyen visszafelé sült el a dolog. Voltak külön ellenôrök a csomagoknál. Amit az iskolában csúsztattak csomagot a szülôk, joguk volt elvenni és megenni. Ezek voltak a legveszedelmesebbek, mert legjobb rendôr a betörô. Szemfüles és minden hájjal megkent fiúk gyakorolták ezt a tisztséget, és a Gerbeau-k, karamella cukrok és más finom falatok az övék voltak. Az édesanyák kényeztetését és majomszeretetét így bírtuk ellensúlyozni, ami meg is szűnt ez intézkedéssel. Egy-két évi kísérletezés után bevezettük az amerikai rendszert. Aki 16 éves volt, annak szabad volt dohányoznia. De ha egy fiatalabbat rajtakaptam, az egész internátus elvesztette e jogát. Így az idôsebbek vigyáztak a kisebbekre. Nem is dohányozott egy se, mert a bátor kezdeményezôket ôk maguk tanították móresre. 16 évtôl szabad volt frizurát hordani, de ha pomádét, vagy hajkenôcsöt használt valaki, s fekete lett a vánkoshuzat, nullás géppel vágták le az elegáns frizurát. A legnagyobb szenzáció volt a stúdiumok redukálása, vagy megszüntetése. 5-6 lusta és ostoba gyerek miatt egész nap stúdium volt. Hogy ezen könnyítsek, egy Clubot alakítottam, s aki a leckéjével kész volt, kiment a Clubba. Ott olvastak, játszottak, s Club-ülésére dolgozatokat írtak. Volt elnöke a Clubnak és gondnoka, akik az ügyeket intézték. Azonkívül -- ha elég korán elkészültek -- kimentek egy megbízható fiú felügyeletével a rákosi repülôtérre, vagy a Rákos-patakhoz tarajos gôtét fogni, vagy másfelé a városban, vagy éppen lementek az udvarra játszani. Az ötlet pompásan bevált. Három legmegbízhatóbb fiúból megalakult az ,,Élô lelkiismeret'', azok intézték, ellenôrizték a fiúkat. Szépen ment is minden. Az 5-6 gyenge tanuló persze egész délután a tanteremben ült és ismételte a stúdiumot. De az ifjúság élte a maga szép diákéletét. Közben egy súlyos influenzát kaptam, hetekig távol voltam fiaimtól, s a rendszer pompásan bevált; és emellett nem is voltak gyönge tanulók fiaim -- egy pár kivétellel. Bár mindent elkövettünk, hogy komoly ifjakat neveljünk a ránk bízottakból, mégis úgy határoztunk 1910-ben, hogy az internátust megszüntetjük. Nem volt érdemes ennyi energiát pazarolni 40 fiú nevelésére, amikor a kongregációkban az ifjúság színe-java tömörült. Hosszas tanakodás után úgy határoztunk, hogy az internátust becsukjuk, a fölszabadult helyiségeket átadjuk a Mária Kongregációnak, amit a fiúk kedveskedve ,,kongi''-nak becéztek. 1910-ben a Zászlónk toborzó szavára már az ország minden részén megalakultak és lelkesen működtek a Mária Kongregációk. Csaknem minden vidéki gimnáziumban volt lelkes vezetô és lelkes kongregáció. Budapesten pedig a Regnum Marianum mellett a budai ifjúság Sebôk Imre vezetése mellett megalapította a budai kongregációt, amelybôl a Rákócziánum nôtt ki szinte csodálatosan. Ekkor már a Regnum Marianum is megtalálta a maga formáját. Eleinte Solymos Oszkár egy új rendet vagy kongregációt akart alakítani. Papjelöltjei piros reverendában jártak otthon és az iskolában is, ami persze nagy föltűnést keltett. Mikor arra került a sor, hogy nekünk papoknak is választanunk kellett, hogy kongregáció vagy világi papság legyünk -- mind a világi papság mellett döntöttünk. Erre Solymos Oszkár kivált a Regnumból. Kanadába vonult vissza. Ott is halt meg. Solymos távozása után Krywald Ottó lett a fônök. Az új formáját a Regnumnak ô adta meg. Az ifjúság nevelésére alkalmas hittanárokat toborzott össze, akik mind közösen laktak a Regnumban, s az ifjúság színe-javát küldték be a kongregációba. Volt, amikor 400-500 fiú jött össze hetenkint kongi- gyűlésre. A Regnumba csak olyan papot vittek be, aki egész életét az ifjúságnak szentelte, semmi más munkát nem vállalt (még misézést sem!) az atyák hozzájárulása nélkül. Ezt írásban kellett beadni a fölvételkor. Mindenki egyévi próbaidôt töltött egy atya vezetése alatt, s csak ha az alkalmasnak találta ôt, kérhette felvételét. A felvétel titkos szavazással történt: aki egy fekete golyót [is] kapott, nem lehetett tagja a háznak. Kötelessége volt minden atyának a Regnum szellemében tanítani, magát állandóan művelni, s a keddi házi gyűlésen pontosan és aktíve részt venni. A Regnum szelleme a Prohászka Ottokár-féle ,,Diadalmas világnézet'', vagyis a vallásnak s a hit kérdéseinek átélt, diadalmas valósága, s annak a diadalmas világnézetnek az ifjúsággal oly módon való közlése, hogy az ôket fölvillanyozza, lelkesítse. Komoly eucharisztikus élet, gyakori szentáldozás volt ennek megvalósítója. Ehhez természetes nagy műveltség, önnevelés, szent odaadás és az ifjúsággal minél szorosabb együttélés volt szükséges. A keddi házigyűlések éppen erre valók voltak, hogy megkeressük és megtaláljuk a kapcsolatot az iskolai hitoktatás és a mi nevelô munkánk között. Csak aki erre vállalkozik és önfeláldozóan ezirányban dolgozik, az lehet tagja a Regnumnak. Egy darabig ez a selectio nehezen ment. Esztergomban a dispozícióknál valósággal harcolni kellett, hogy megfelelô embert behozzanak. A hittanárok kiválogatása könnyebb és sikerültebb volt, s nagyon értékes és elit ifjúságot küldtek a Regnumba, de az atyák kiválasztása csak Drahos János és Mészáros János vikárius urakkal sikerült teljesen. A Regnum Marianum Prohászka püspök szerint egy egészen egyedülálló, eredeti és páratlan intézmény, tele apostoli szellemmel és egészen eredeti invenciókkal. És ez adja meg az érdekességét, értékét. Nincs ehhez hasonló intézmény. Munkáját fiatalos, szent lelkesedéssel és hozzáértéssel végzi. Papjainak száma 14, de mind válogatott emberek; ha valaki nem az, hamarosan távozik. [A Regnum papjai voltak:] -- Krywald Ottó, -- Izsóf Alajos, a Zászlónk szerkesztôje, -- Kristóf Á. József, a polihisztor, -- Nagy Lajos, a filozófus, -- Marczell Mihály, az invenciók és a diákkollégiumok mestere, -- Németh László, a nagy zenész, -- Koszterszitsz József, az író, -- Witz Béla, a nagy diplomata (akit Majláth püspök úr szeretett mindig meginterpellálni az európai helyzetrôl), -- Bárdos István, a regnumi cserkészzenekar megalapítója és vezére, -- Halász Pál, akinek tanítványai és kongreganistái mind ,,gyöngyök'' a többihez képest (a Markó utcai gimnázium ugyanis, ahol tanított, az egyik legutolsó gimnázium volt...), -- Jandik József, életbölcsész, elsôrendű szpíker[15] és liturgikus, -- Korompai József, a nagy linguista és a liturgikus mozgalom ôsi apostola, késôbb a bécsi Pazmaneum spirituálisa, -- Almásy József, a politikus, késôbb a budapesti Központi Szeminárium vicerektora, -- Werner Alajos, a Schola Sabariensis mestere, -- Kosztolányi István, a biblikus. S a fiatalok: -- a jó Szép atya, -- Endrôdi atya, a buzogány, -- Tompa atya, a nagy fiúk barátja, -- Schmidt Gyula, a kültag. Eleinte bedolgozta magát az ember egy csoport vezetésébe. Én sokáig az Ôrangyal és a Szent Szaniszló kongregáció vezetôje voltam -- az I. és II. osztályé --, de azután jobbnak bizonyult, hogy egy atya átvett egy csapatot és azt végigvezette mind a nyolc osztályon. Így a nevelés egységesebb és közvetlenebb lett. Cserkészet Épp áttértünk az új rendszerre, hogy egy atya egy évfolyamot kap, és azt végigvezeti nyolc éven át, amikor Szabó János egy könyvet kapott Amerikából, amelyben Baden Paul pedagógiai elvei, vagyis a cserkészmozgalom elsô szárnypróbálgatásai voltak leírva. Elámulva olvastuk a könyvet, s pár nap alatt megszületett a terv: megalakítjuk a cserkészetet. Akkor még csak a KIE -- a Keresztyén Ifjak Egyesülete -- foglalkozott hasonló tervvel. Megtaláltuk és megcsináltuk azt, hogy a természetfölötti élet alapjait kidolgozzuk az ifjúságnak is kedves és szimpatikus formában. A fiúkat hatalmas láz fogta el a hír hallatára. Megindultak a vizsgák, a próbák. Mindenki tanult és vizsgázott. Az öreg kongreganisták segítettek, annyi volt a vizsgázó. A kertben folytak a gyakorlatok, a termekben a vizsgák: boldog, aki vizsgázhatott. Lassan megindultak a kirándulások cserkészkalappal, cserkészbottal. Egész forrongás vett erôt a házon. Pláne, mikor Berger János egyetemi tanár fölajánlotta villáját és kertjét, hogy ott fôzni, szerelni tanuljanak a kis cserkészek. A Széchenyi-hegyen, az Isteni Szeretet Leányai rétjein folytak a rendgyakorlatok, az elsôsegély, a sátorverés, a műszaki munkák. Csodálatosan sokoldalúnak és rendkívül ügyesnek bizonyult az ifjúság. Meglévén az erkölcsi alap, a lelki fegyelem, nagyszerűen beváltak mint cserkészek a fiúk. Azután megalakultak a csapatok. Mi madárneveket választottunk: Sólyom, Sas, Sárgarigó, Galamb, Harkály, Sirály csapatok alakultak. Az elsô tavaszi szemlén már tekintélyes együttes volt a csapat. Fölavatásra azok kerültek, akik letették az I. osztályú vizsgát. Mert III., II. és I. osztályú vizsgák voltak. Az én fiaim, a Galambok, 1912-ben akkor I. osztályos gimnazisták, csak nagy szemekkel nézték az öregebbek szemléjét, stramm, fegyelmezett felvonulását, a szép fogadalomtételt. Amikor letették a cserkész fogadalmat, elénekelték a cserkész indulót, amit Radványi Kálmán írt és Thury Peregrin, a Regnum akkori karnagya zenésítette meg: Fiúk föl a fejjel, a harsona zeng, Álljunk csatasorba vidáman. Ránk vár a világ, ez a harc a mienk, Katonái legyünk valahányan. Jó fegyverünk izmos karunk, Égô szemünk, vidám dalunk. Amerre járunk, megterem a gyôzelem. A cserkészmozgalom ünnepélyes bemutatkozása a Zászlónk által rendezett tutajkirándulás volt a Vágon. Óriási izgalom, lázas érdeklôdés és pontos, precíz elôkészítés elôzte meg. Pontosan kidolgozták az útitervet: indulás Kralovánból, hol áll meg a tutajflotta, hol vesz föl élelmet, kenyeret, postát, hol tart bemutatót. Izsóf Alajos, a Zászlónk szerkesztôje az utat elôre végigjárta, mindenütt megállapodott, vett hízott sertést, annak a húsát a flotta állomáshelyeire küldte. Egy vezérkari fônök sem vezényelhette volna jobban a dolgot, a legnehezebb részt, a menázsi pontos megérkezését. A vezértutajon ott lógott 5 oldal szalonna, egy nagy hordó finom túró és kenyér. Aki éhes volt, ehetett. A hét tutajból álló flotta büszkén úszott le Kralovántól egész Komáromig. (Én nem vettem részt, mert még nem hevertem ki az 1904-1906. évi tüdôvérzésemet és mellhártya-gyulladásomat. A nappali erôs elfoglaltságom mellett tanári vizsgára készültem -- és ez csak éjjel volt lehetséges. Sokszor 2-ig tanultam s 5-kor keltem, és bizony alaposan megfáztam. Az alapvizsgát letettem, de pár napra rá elöntött a vér, ágynak dôltem. Április végén Meránba küldött Majláth püspök úr, onnan Sterzingbe mentem a Brenner-hágón, majd Achensee-be, Jankovich grófékhoz és végül Weitwörthbe, Auersperg hercegékhez kerültem Schlosshofkaplan-ul[16] és tanítottam a hercegfiókákat. Hazakerülve tanítani kezdtem, de korán volt, mert megfáztam, és mellhártyagyulladást kaptam, amivel aztán Gyulafehérvárt kötöttem ki Majláth püspök úrnál. Két telet ott töltöttem, míg teljesen fölszívódott a betegség.) A tutajexpedíciót Pöstyénben fogadtam a fürdôigazgatóval és nagy vendégsereggel. Ott egy szép bemutatót tartottak sátorveréssel, fôzéssel, elsôsegéllyel, morse-vel és cserkészek minden leleményességével. Az ünnepi banketten meg is köszönte az igazgató, hogy bemutatták, mi mindenre képes az ifjúság, ha ügyes kezekbe kerül. Azután nagykorú lett a cserkészet. Már nemcsak lelkes fölvonulás, hanem életstílus lett. Megalakult az Öregcserkészek testülete, akiknél már nem a próbák és a vizsgák voltak a fontosak, hanem maga a cserkész- szellemű élet, egy sokoldalú, mindenhez értô, testvéries szellemű, megbízható, edzett és fegyelmezett, körültekintô, praktikus élet, mely minden körülmények között fölismeri és föltalálja önmagát, mindig vidám, mindig szolgálatkész, hisz mindenben és mindennel Istennek szolgál, s nem a maga érdekeit, hanem Isten dicsôségét keresi. Galamb cserkészcsapatommal minden évben Kisoroszi mellett, a Szentendrei-sziget északi csúcsán levô külön kis szigeten, a Galamb- szigeten táboroztunk három-négy hétig. Már kipróbált helye volt a konyhának, a kútnak, a latrinának, a sátornak. A táborozás úgy ment, mint a karikacsapás. Éléstárunk a kisoroszi plébánián volt, Prágai József plébános úrnál, aki nagy szeretettel volt mindenben szolgálatunkra. Legérdekesebb táborozásunk volt, mikor a Duna megáradt, s a sziget 2/3 részét elöntötte. Kemény tábor volt, de megérte, mert fegyelemben, igaz testvéri szeretetben nagyot nôtt csapatunk, s mindenkinek a legnagyobb erôfeszítéssel kellett kötelességét teljesítenie a nagy vízárban. Szerencsénk volt, hogy a vízügyi hivatallal állandó összeköttetésben álltunk, aki mindenrôl elôre tájékoztatott. Az I. világháború alatt a cserkészet kiállotta a történelmi próbát, nagykorúvá lett, s beállott a hadikórházban, a pályaudvarokon a komoly szolgálatba. Pótolhatatlan szolgálatot tett. Megható volt, hogy a kis cserkészek milyen lelkesen látták el a szolgálatot telefonnál, kórházban, inspectiókon. Meg is volt a becsületük. De 1919-ben, mikor a frontról hazaözönlô katonákat kellett eligazítaniok, egy-két nap után útba[n] lettek. Én voltam a Nyugati pályaudvaron szolgálatot teljesítô cserkészcsapatok parancsnoka. A fiúk kimondhatatlan kedvességgel vezették a katonákat étkezdébe, vagy más pályaudvarokra, hogy továbbutazzanak. Egyik nap egy úr jött hozzám a kultuszminisztériumból, s tudomásomra hozta, hogy a katonák gondozását más szerv veszi át. Átvették zsidók, azok vezették ôket. Ellátták ôket forradalmi írásokkal s elcsavarták a fejüket. Hasztalan jártunk utána, kerestünk orvoslást: a cserkészeknek át kellett adni helyüket... Rövidesen kitört az ôszirózsás forradalom, s március 21-én Kun Béla átvette a kormányt, kezdôdött a kommün. A Tanácsköztársaság A Regnumot Fábián Oszkár, egy aposztata pap kommunizálta. Egy Hoffmann Nándor névre hallgató kommunista lett a házbizalmi, akit a Damjanich utca 49. [számú] házból -- ahol bizalmi volt, de a vöröskatonák részére rekvirált fehérneműket ellopta -- tettek át mihozzánk, ahol folytatta működését elemelve mindent, ami elemelhetô. A tele pince tüzelôt, varrógépet, belsô ajtókat, ablakokat, a színház ruhagardróbját, kulisszáit, a Romeo másológépet, 518 könyvet és 10 széket mind ô ,,kommunizálta el'', ahogy akkor mondták. A Regnum diákszínpada dicsô napokra nézett vissza. Radványi Kálmán nagyszerű darabja, a ,,Mind hôsök ôk'', ,,A szívkirály karácsonya'', ,,A gelencei fényjelek'', ,,A kis Lord'', ,,Iglói diákok'' és mások heteken át mentek -- és most elpusztult minden. 1919. március 19-én, Jandik József névnapi köszöntése után nem éreztem jól magamat, a szobámba mentem, s mikor lefeküdtem, kiújult a tüdôvérzésem. Orvosom tanácsára szüleim lakására költöztem. Épp a legjobbkor. A Regnum Marianumot kinevezték a VII. kerületi ifjúmunkások lélekkutató állomásának. A kerület minden inasát ide csôdítették, felvilágosító elôadásokat tartottak, rengeteg pornográf iratot hoztak, s azokat kiosztották köztük. Elnökséget választottak, de az csaknem minden héten megújult, s mikor megbukott a kommün egy szobányi törött széket találtunk: a választási harcok emlékét... Az atyák szertementek. Krywald Budára költözött; Kristóf, Nagy Lajos, Berger plébániát kaptak; csak Witz Béla, Halász Pál, Radványi Kálmán maradtak a házban. Én szüleimnél feküdtem jó két hónapot. Izsóf Alajos akkor aposztatált és fenn maradt a III. emeleten. Három különbözô toborzó irodát helyeztek el: orosz toborzó iroda, ukrán toborzó iroda... A gyanús alakok együtt étkeztek az atyákkal, s lefoglalták az üresen maradt szobákat. A kongregációk gyűléseit bár nehezen, de megtartották nagyobb fiúk vezetésével. Hiába volt vörös ôr a kapunál, a fiúk ügyesen bejöttek, s a gyűlést a kertben tartották. A külpolitikai helyzet szerint az irodák eltűntek -- s ilyenkor rengeteg ,,kék pénzt'' kaptak, majd ismét visszatértek, mikor a veszély megszűnt. Esztergomi János Álljon itt Esztergomi János, az én szerencsétlen szolgám története. Mély bepillantást enged a kommunisták lelkivilágába. Szeptemberben vettem ôt fel szolgának. Csendes, jó szolga volt. Az atyák szobáit takarította és az ebédlôt, ô szolgált fel az ebédnél is. Nagyon rendes fiú volt. Március 20-án bejött hozzám -- én tüdôvérzéssel feküdtem a szobámban --, s csendes hangon ezt mondja nekem: -- Tisztelendô úr, nagy dolgok vannak folyamatban. Holnap Kun Béla nevű osztálytársam veszi át a kormányt. -- Hát te ezt honnan tudod? -- kérdeztem. -- Tudom. -- válaszolta. -- Ha ezüstje, aranya van, vagy ékszere: rejtse jól el, mert azt elveszik. Mindig jó volt hozzám, hát azért ezt magának megsúgom. -- Azzal távozott. Másnap Kun Béla tényleg megalakította a Tanácsköztársaság kormányát, és átvette az uralmat. Esztergomi János megjelent katonauniformisban, vörös gallérral, vörös sapkával. Azt mondta, hogy neki Kun Béla jó barátja, és most ô vidékre megy. Elôbb azonban a legjobb leányunkat, Irént elvette feleségül -- a szegény csacsi leány bedôlt neki. A III. emeleten lefoglaltak egy üres szobát. Azután sokáig nem hallottam Esztergomi Jánosról semmit. Az atyák mesélték, hogy egy este bekopogott Jandik atyához, aki a földszinten lakott. Kissé be volt állítva. A kabátja zsebébôl két üveg bort vett elô, és azt mondta: -- Jandik elvtárs, Esztergomi János hazajött, hívja össze az urakat, iszunk egyet. -- De János, nem olvasta a plakátot -- felelte Jandik --, hogy a kommunisták a szeszt megölték? -- Az csak a buta népnek szól, nem nekünk. Esztergomi János hazajött, ez elég ok arra, hogy igyunk. Szegény János be is csiccsentett alaposan. Én késôbb találkoztam vele. Nagyon panaszkodott, hogy milyen nehéz dolga volt Fehérvárott: -- Én nem ítélnék el egy papot sem -- mondotta --, de a Bilkei esperest halálra ítélném. Bilkei nagyon sok kellemetlenséget okozott neki. Bejelentette, hogy ô most elmegy Szabolcsba, mert oda küldötték ki. -- Azután, ha egyszer hallom, hogy Esztergomi János meghalt, mondjak érte egy szentmisét. -- búcsúzott. Megbukott a Tanácsköztársaság. Bejöttek a románok. Szigorúan meghagyták, hogy aki tud valahol egy kommunistát, azt jelentse fel. Egyszer csak megjelent váratlanul Esztergomi János. Be kellett ôt jelenteni. Megjött a patrul[17], elvitték a Jánost. Legalább megszabadultunk tôle, reméltük. De 10 perc múlva visszajött. -- Mi az, János? -- kérdeztem. -- Engem akarnak lefogni... Igazoltam, hogy a kommün alatt börtönben voltam. -- s megmutatta, tényleg volt ilyen igazolványa. Azután elment, és soha többé nem láttam ôt. Évek múlva kérdez az unokaöcsém: -- Te, Lajos, igaz, hogy te Esztergomi Jánossal pertu barátságban voltál? -- Én igen -- feleltem --, letegeztem ôt, de ô nem tegezett vissza, mert hiszen a szolgám volt. -- A székesfehérvári huszároknál -- ahol százados voltam -- politikai megbízott volt, s mindenáron pertuba akart velünk kerülni, tisztekkel. Reád hivatkozott, hogy Ti is pertuban vagytok vele... Nagyon részeges ember lett. Állandóan be volt csípve. Egyszer lent járt Pogány József, a miniszter[18]; azt majdnem lelôtte részegen. Ezért lecsukták ôt, az egész kommün alatt ült. Így menekült meg a románoktól. A plébánia megszervezése Pár nappal a Regnum kommunizálása után megjelent három zsidó férfiú föltett kalappal, égô szivarral. Bementek a kápolnába, s a meglepett atyáknak (miután megnézték a kápolnát) azt mondták, hogy vitessék ki az oltárokat, szobrokat: ,,itt nem lesz többé hókusz-pókusz'', mert lefoglalják és a VII. kerületi cipôfelsôrész-készítôk kultúrterme és dalcsarnoka lesz, mert igen szép orgonája volt. Ezt jelentették Krywald Ottónak, aki rögtön elutazott Esztergomba, jelentette Ôeminenciájának. Csernoch János igen bátran viselkedett, rögtön plébánia rangra emelte a kápolnát, hogy ne foglalhassák el, mert a plébániatemplomot nem bántották. Krywaldot elküldötte hozzám, hogy vállaljam a plébániát, amit én vállaltam és azt mondtam: -- Még ha négykézláb kell is átmennem, szíves-örömest vállalom. Így lettem súlyos betegen plébános. Halász Pált kértem (és meg is kaptam) káplánnak. Utána még jó pár hétig nem mehettem át. Csak május 4- én, Jó Pásztor vasárnapján engedte meg az orvos, hogy átmenjek. Csendes misét mondtam, majd letettem a hitvallást Mészáros János vikárius úr kezébe, s Ô beiktatott. Énekelnem, beszélnem még nem volt szabad, így a Vikárius Úr beszélt. Meghatva láttam, hogy a templom tele van ismerôs hívôvel, akiknek jó része nálam végezte szentgyónását, mivel délután tanítottam, és ezért egyedül én értem rá éveken át reggel gyóntatni. Mise végén Kiss Dezsô MÁV-fôtisztviselô engedélyt kért, hogy szólhasson. A Vikárius Úr megengedte. Erre Ô a következôket mondotta: -- Testvéreim, beiktattuk új plébánosunkat, akinek nincs semmi jövedelme; plébánia rangra emelték ezt a kis kápolnát, ennek sincs semmi vagyona. Vállaljátok-e, hogy úgy a plébános urat, mint ezt a templomot fönntartjuk és ellátjuk? -- Vállaljuk! -- zúgott a hívek serege. -- Akkor esküdjünk meg! S a hívek fölálltak és esküre emelt kézzel megesküdtek Kiss Dezsô vezetésével: -- Esküszünk az élô Istenre, a Boldogságos Szűz Máriára, hogy a Regnum Marianum plébánosát és plébániatemplomát fönntartjuk. Isten minket úgy segéljen! Mélyen meghatva hallgattuk ezt a szép hitvallást, akkor még nem is sejtettük, hogy milyen hôsiesen fogják ezt megvalósítani derek jó híveim. Mindenekelôtt össze kellett írni híveinket. De hol és hogyan kezdjük el? Természetesen ez nehéz és komoly munka volt. Míg én beteg voltam, Tabódy Tibor -- aki már megkezdte -- vezette ezt a munkát, de bizony ez gyenge volt. Pedig segítségben, munkaerôben nem volt hiány. Néha 30 ember is segített, alig fértünk el a kis szobában. Közben megbukott a kommün, bevonultak a románok. Visszaadták a házat. Egy bizottság jött ki, és végigjártuk a házat, végignéztük a pusztítást. Volt egy szoba, ott két kommunista nô lakott. Azok nem jártak a WC-re, ott a szobában végezték el kis és nagy dolgaikat. Az urak meghökkentek a bűztôl, amiben ez a két nô lakott. Rengeteg törött szék, üres gardróbok, leszerelt színpad szomorú kép volt. A kultuszminisztériumból jött urak szomorúan adták vissza a házat. Akkor jött még a java. Ciánozták a szobákat. Egy szobában szemétlapátra való poloska került elô, ahogy az ágyakat végigsöpörték. És így ment végig a szobákon. Szent István ünnepére nagyjából rendbe szedtük a házat. Én egy kétszobás lakást, Halász atya egy szép, nagy szobát kapott. Szent István elôtt egy hétig misszió[19] volt a Domonkosoknál. Zadravecz páter[20] tartotta. Gyönyörűen beszélt és szép közös áldozás zárta be a missziót. Káplánok Dr. Halász Pál atyáról külön is illik megemlékeznem. Ô volt leghűségesebb és legtehetségesebb káplánom, ki fényes szervezô képességét teljesen az egyházközség szolgálatába állította. Kitűnô szónok volt. Móravárosi fiú volt Szegedrôl. Móra Ferenc stílusát, azt a jóízű, magyaros, népies zamatot nagyszerűen belevitte beszédjeibe. Messze földrôl jártak beszédjeire, olyan nagy örömmel, élvezettel hallgatták szép magyar beszédét. Viszont, ha egy ,,elvtárs'' temetésére kérték fel, olyan pompásan tudta a hivatalos beszéd stílusát és gondolatmenetét utánozni, hogy a hivatalos szónok elôször beszédje alatt törülközni kezdett, majd legtöbbször elállt a szónoklattól, mert már nem volt mit mondania. Amellett hűséges és áldozatosan szolgálatkész káplán volt. Sokszor éjfél után fejezte be a munkáját, mert a fiatalok táncolni akartak, de reggel hat órakor már gyóntatnia kellett, azt soha sem hagyta el. Nagyszerű szervezôerô volt. Két képviselôválasztást vezetett le fényes sikerrel. Ilyenkor felmentettem ôt minden alól, csak a hittanórákat kellett megtartania. S ô beledolgozta magát ebbe a különleges munkakörbe hat-nyolc gépíró kisasszonnyal; tartotta a gyűléseket, felvonulásokat szervezett, tartott kortes-beszédeket, olyan jóízűeket, hogy a hallgatói oda voltak. Kongregációját lelkesen vezette, s -- ami nagy dolog volt -- ügyesen és okosan kiházasította ôket. Sirály csapatát a rajongásig szerette, s azok is teljesen vele és neki éltek. Én hozzá hasonló káplánt azóta sem találtam sehol, aki annyi tehetséget, annyi hozzáértést, annyi hűséget vitt bele káplánkodásába, mint dr. Halász Pál. Sajnos Ôeminenciája, Serédi kardinális[21] félreismerte ôt, s nemcsak utódomnak nem akarta, de egyáltalán Budapestre plébánosnak nem engedte. Erre ô az esztergomi egyházmegyébôl elbocsátását kérte és Szegeden kérte felvételét, amit a csanádi püspök úr, Glattfelder Gyula nagy örömmel teljesített. Móravárosi plébános lett, rövid idô alatt templomot, kultúrházat épített. Érdemei alapján a szegedi dóm plébánosa, majd apátkanonok lett. Ebben a beosztásában fosztotta meg ôt a működési lehetôségtôl az Állami Egyházügyi Hivatal, és azt követôen néhány év múlva be is fejezte értékes és sokoldalú papi életét. R.I.P. Még három igen kedves káplánom volt. Takács János egykori kongreganistám, az iparos ifjak nagy barátja, komoly vezetôje és a taxisofôrök patrónusa. Éppen forrongott a Szent Imre Kör, amikor János munkába állott. Kevés kivétellel a forrongó ifjakat mind meggyóntatta, s új alapokra helyezve egy nagyszerű kört alapított és vezetett. Végül is az egész VII. kerület ifjúságának lett a vezére. A másik két káplánom Veszprém megyébôl jött 1-1 évre tanulni hozzám. Rott püspök úr[22], egykori prefektusom küldte hozzám Gubicza Antalt, aki finom modorával, kedves szeretetreméltó egyéniségével az egész Regnum ,,Gubicza atyja'' lett. A másik veszprémi káplánom Kakas Aladár, akinek neve ugyan igen vicces volt eleinte a fiúk elôtt, de csakhamar megszerette ôt mindenki, s ma is szeretettel gondolnak rájuk, akik ismerték ôket. Ház- és utcamegbízottak Az ünnep után[23] megkezdtük Isten nevében a munkát. A hívek összeírása volt az elsô teendô. Eleinte nehezen ment, mert a házbizalmiak akadályozták ezt. Volt utca, ahol nem tudtuk összeírni a híveket, pl. a Murányi utcában. Egy nap Hudecz Hugó bádogos- és szerelômester -- aki 60 segéddel dolgozott -- fölkeresett, és nagy bizalmasan jelezte, hogy az ô házában lakó Pogány József festôművész- utcabizalmi akadályozza az összeírást, amit a házfelügyelôknél legszigorúbban megtiltott. Együtt elmentünk hozzá és kérdôre vontam. Mire azt mondta, hogy ô mindent megtilt, amit Tabódy Tibor rendel el. Ezt is Ô és a plébános aláírásával rendelték el. -- Ezért feljelentem a vésztörvényszéknél, mert ehhez nincs joga! -- mondtam neki, avval ott hagytam. Utánam jött és kijelentette, hogy kiadja a rendeletet, hogy ne akadályozzák a összeírást. Ebbôl levontuk a konzekvenciát: minden házban kell a bizalmin kívül egy házimegbízottat kinevezni; és minden utcában kell egy utcamegbízottat kinevezni. Egy hét múlva már megtartottuk az elsô házmegbízott-gyűlést, s kiadtuk a munkát. Sokáig tartott, míg megtanítottuk ôket, hogy mi apostolok vagyunk, nekünk kell az Úr Jézus ügyéért megnyernünk az embereket. A házmegbízott a ház apostola, aki ismeri a katolikusokat -- ez ment legnehezebben --, s mindenrôl jelent a plébánián, s a plébánia híreit közli a katolikus hívekkel. Rendkívül érdekesek voltak a házimegbízottak gyűlései. Eleinte meglehetôs szedett-vedett társaság volt, akiket elôször nagy türelemre, apostoli buzgóságra és okosságra kellett megtanítani. Eleinte mindegyik tele volt panasszal, mert a hívek nem voltak hajlandók ôket elismerni és nekik engedelmeskedni. Mennyit kellett magyarázni, hogy mi nem vagyunk sem levélhordók, sem elôfizetés-gyűjtôk, hanem elsôsorban és kizárólag háziapostolok. Meg kell értetni az emberekkel, hogy mi az Úr Jézus nevében hozunk üzenetet a plébániáról, és csak önkéntes felajánlásokat, adományokat fogadunk el attól, aki az Úr Jézus ügyét szívesen támogatja. Mert nálunk az egyházközségi adót is a házi megbízottak gyűjtötték be és adták le a plébánosnak meghatározott pénztári órák alatt. Természetesen ehhez lelkileg művelt, fegyelmezett, és fôleg szelíd, jóságos emberek kellettek. Lassan ki is alakult ez a társaság. Velük minden hónap elsô szerdáján tartottunk gyűlést, amelyen megbeszéltük a problémákat. Öröm volt nézni, mint alakultak át ezek a jó lelkek, s lassan mennyi épületes, szép esetrôl számoltak be. A vizsgát Horthy Miklós, a fehér hadsereg parancsnokának bevonulásakor tették le. Köröztettem egy hirdetményt, a Vikárius Úr telefonkérésére, hogy másnap reggel 8 órakor vonulunk a parlament elé. A hirdetményt minden házmegbízott továbbadta a maga területén [...], és két órán belül mindenki tudta a dolgot plébániánkon. A házmegbízottak segítségével sikerült összeírni a híveket. Eleinte, 1919. szeptember 2-án 4636 tagot sikerült összeírni. Ez mind templomba járó ember volt. Ez a szám 1926 decemberében 7985-re rúgott, holott a Statisztikai Hivatal szerint a plébániámon 13.000 katolikus lakó volt. Tehát 5000 katolikus hívô volt, aki nem volt hajlandó hitével törôdni is katolikus életet élni. De ez még csak a kezdet kezdete volt. Hogy híveinkkel szorosabb kapcsolatba kerüljünk, elôször utcánkint meghívtuk ôket vasárnap délutáni istentiszteletre. Ez hatott, még az aposztata pap is eljött meghallgatni, hogy mit akarunk. Bemutatkoztam, és elôadtam az egyházközség mibenlétét, hitéleti, kulturális és szociális programját plébániánknak. Akik eljöttek, azoknak lett valami fogalmuk, de a nagy zöme még semmit se tudott. Nem maradt más hátra, mint elmenni a házakba, és ott házigyűlésre meghívni egy lakásban a híveket, bemutatkozni, mindenkivel kezet fogni és programunkat elôadni. Sorba vettük az utcákat: Elemér, Dembinszky, Peterdy utca és az István út. Nagyböjtben, Adventben ez volt a program. 9 órakor összejöttünk, néha konyhában, a kötélen száradt a ruha, mert kisgyerek volt a családban, a sparherton rotyogott a finom töltöttkáposzta, a hívek behozták székeiket és hallgatták a plébános bemutatkozó szavait. 18 utcában, 138 házban látogattuk meg híveinket a káplán úrral, [...] ahogy ezt a templomban meghirdettük. Voltak megható, megrázó jelenetek, mint az egyik házban: a beszédem végén fölállt egy munkás és elmondta, hogy kisgyerek korában a hitoktató valamiért elkapta a fejét, a két lába közé szorította és elpáholta. Ott akkor megesküdött, hogy soha többé templomba nem megy. Esküjét mind a mai napig megtartotta. Most a plébános úr beszéde annyira meghatotta, hogy bejelenti, vasárnap eljön a templomba. Máskor azzal állt fel valaki: -- Szegény suszter vagyok, de hetenkint egy szegény gyerek cipôjének megtalpalását vállalom. Vagy: -- Én nem akartam eljönni a gyűlésre, mert kommunista vagyok, de a tanárnô olyan kedvesen meghívott, hogy eljöttem és nem bántam meg. Megéljeneztük ezt a derék kommunistát. Voltak szomorú esetek is. Volt ház, ahol 26 lakó közül 25-nek nem volt rendezett házassága, mert elváltak voltak. Egy másik házban kisült, hogy az I. emelet lakói -- nyolc házaspár -- csak polgári kötésben élnek. Mikor másnap meglátogattam a házat, az elsô asszony azt mondta, hogy a házasságnak oly magas a stólája, hogy ôk azt nem tudják kifizetni. Mikor megmondtam, hogy 20 pengô a stóla, bejelentette, hogy akkor ôk megesküdnek. Így volt mind a nyolc házaspárnál. S mikor egyszerre megeskette ôket Pál atya, a férfiak sírtak a meghatottságtól. Érdekes tapasztalatunk volt az úri családoknál: a Damjanich utcától nyugatra sokkal nehezebb volt házigyűlést tartani. Nehéz volt a meghívás, mikor összejöttek, bemutatkoztak, végig idegenek maradtak, a gyűlésnek nem volt olyan meleg visszhangja. Ott volt másképp, ahol a háziasszony nagyon kedves volt, s a kimértséget megtörve kis teát szervírozott -- ott fölengedtek a szívek. A házigyűléseket folytatták a családlátogatások, fôleg a jó katolikus házban. Volt ház, ahol 50 család lakott. Bizony ezek látogatása, a kartotékok adatainak összeírása sok idôt vett el. Egy ház végiglátogatása két-három-négy napot is igénybe vett. De akkor már összebarátkoztunk, s az illetôk ettôl kezdve lelkes hívek lettek. De még ez a nagy munka is csak szóbeszéd maradt volna, ha nem kíséri azt az Egyházközségi Értesítô. Az elsô számok még a román parancsnok cenzúrája alatt jelentek meg. Inkább az új plébánia rendjét, tudnivalókat közölt. 1920 októberétôl havonkint jelent meg, benne a plébános vezetôcikke mellett (amely mindig aktuális témáról szólt) minden hírt és tudnivalót közölt. Igen kedvelt lapja lett a regnumi családoknak. Bizottságok, Képviselôtestület, Egyesületek Eleinte egy Templomgondozó Hölgybizottság alakult a templom gondozására és rendben tartására. Évekig a regnumi hölgyek gondozták a kápolnát. Olyan is volt. Orsenigo nuncius mondotta, hogy olyan tiszta, olyan szépen díszített templomot, mint a Regnum Marianum nem talált sehol Budapesten. Melléje egy Szervezô Bizottságot választottunk leghűségesebb híveinkbôl, akik a szervezés munkáját irányították. 1920. október 21-én közölte Mészáros János érseki helynök, hogy a Budapesti Egyházközségek Igazgatási Szabályzatát Ôeminenciája jóváhagyta, s így egy képviselôtestület választandó. 1921. február hó 7- én volt a választás. Elkészült a választási névjegyzék, megszervezték a választást, és megvolt a választás. Érdekes, mekkora ünnepélyességgel ültek össze a szavazatszedô bizottságok, milyen komolyan és kedvesen választottak. Estére lezárult a választás. Kiállították közszemlére, s 1921. április 11-én megtartotta az új képviselôtestület alakuló gyűlését. A Vikárius Úr 1921. május 20-án hagyta jóvá. Nagyon komoly, intelligens, csupa hithű emberbôl állt, akik között volt tisztviselô, egyetemi tanár, postás, munkás; férfi és nô. Elnöknek Tabódy Tibort választották meg, alelnök[ök] Góczán Sándor levélhordó és Hanauer Jenôné lett[ek]. Idôközben a Székesfôváros is foglalkozott az új plébániák kérdésével, és 1922. február 1-[jé]tôl a Regnumot is elismerte plébániának 1 plébánossal és 2 káplánnal. Az 1923. december 5-i törvényhatósági gyűlésen pedig a Székesfôváros mint kegyúr Shvoy Lajost Ôeminenciája javaslatára plébánosul ismerte el. Csernoch János Ôeminenciája akciója így kedvezô befejezést nyert, aki az eddigi 10 plébánia mellé most 30 új plébánia erigálását ismertette el, sok tárgyalás és okoskodás után. Így került a VII. kerületi 80.000 lelkes behemót plébánia -- amely a Kossuth Lajos utcától Rákosszentmihályig terjedt -- fölosztás alá: a Rókus, a Regnum Marianum, a Domonkosok, Herminamezô, Zugló és Rákos plébániákkal tűrhetôbb lett a helyzet. Az elsô évforduló alkalmából, 1920. május 4-én még csak a Szervezô Bizottság és a Templomgondozó Hölgybizottság számolt be munkájáról olyan sikerrel, hogy a Vikárus Úr, aki elnökölt a gyűlésen, 25.000 pengôt adományozott. Ekkor határoztuk el, hogy az Egyházközségi Értesítô ezentúl havonkint jelenik meg. És ekkor jelentkezett elôször a Szociális Bizottság, persze kezdetleges formájában, de amely nagyszerű és alapvetô munkát végzett, és megadta a súlyt az Evangélium hirdetéséhez. Jung Miklós és neje 1919. október 5-én egy kedves Szent Antal szobrot ajándékozott a templomnak. Október 7-én áldottuk meg. Október 2-án megalakult a Szociális Bizottság. Mezey Lajos dr. lett az elnök, Csemez Paula a titkár, és még 7 tag volt. Elsô dolga volt 15 diáknak szerezni ebédet, mert átlag[24] nem ettek szegények. Azután megindult a készülôdés a küszöbön álló karácsonyra. Az elsô karácsonyon 30 pár új cipô, l5 pár papucs, 160 db mákos kalács, 60 kg liszt, 40 kg mák, 30 kg gyümölcs, 15 kg dara, és vagy 200 db játék, könyv került kiosztásra 16 felnôtt és 70 gyermek között. Ez jórészt mind a hívek ajándéka volt. Rövidesen nyilvánvaló lett, hogy az élelemhiány a legnagyobb baj. Bizony akkor sokat éheztünk. Elsô szerves munkája a Bizottságnak az étkeztetés volt. A szobámban breviáriumoztam egy délután, amikor megdöbbenve láttam, hogy egy fáskocsi jön megrakva fával, s utána sompolyogtak az én dicsô tanítványaim. Egy közülük felugrott hátulról a kocsira és szórta le a fát a társainak. Az értékes zsákmánnyal berohantak a Weisz zsidó cukorboltjába, aki olcsó cukorral megváltotta a drága fát. Másnapra már pár tanítónôt hívtam a szobámba, hogy olyant fognak látni, hogy eláll a szemük-szájuk. Tényleg megjött a fáskocsi, s a jelenet megismétlôdött. -- Nézd a Laci! -- szörnyülködtek a tanítónôk. -- Meg a Jóska! -- Ezek a szegény gyerekek -- mondtam -- nem csak csínytevésbôl teszik, hanem mert ezek éhesek. Enni kell adni nekik. Máskor megyek breviáriumozni a ligetbe. A sarki kávéházból a pincér 3 gyereket kerget ki. Az én dicsô tanítványaim. -- Hát ti mit csináltok itt? -- Zsemlét akartak lopni. -- feleli a pincér helyettük. A kérdést a Szociális Bizottság elé kellett vinnem, s ott elhatároztuk, hogy a külföldi missziók segítségével -- mert csak azoknak volt élelmiszere -- megkezdjük az ebédeltetést. A svéd misszió napköziotthonába 150 gyereket ajánlott a bizottság. Azután a Pedlov- akció segítségével maga a bizottság adott ebédet eleinte 150, majd idôvel 500 gyermek részére. A fôzést jó lelkek végezték ingyen. Ha tészta volt, 6 órától gyúrták a tésztát, délig egész hegyek alakultak, amit aztán a gyerekek egy óra alatt elpusztítottak. A diákmenza is már 26 diákra szaporodott 100 családnál. A gyűjtés is folyt, s 1920. január 1-jétôl 31.365.- korona gyűlt össze, amihez a Szentatya 25.000.- koronás ajándéka járult. Külön gyűjtés folyt karácsonyra. A hívôk 8.618.- koronát gyűjtöttek össze, Tabódy elnök és Shvoy plébános gyűjtése összesen 30.583.- korona volt. Karácsonykor szép bazárt rendezett Blaskovich Irén iparművésznô. Schiopa Lôrinc pápai nuncius[25] 1000.- koronát adott. Horthy Miklósné, a kormány, a kerület és Fôváros képviselôi is megjelentek. A bazár 104.822.- koronát jövedelmezett. Vígan folyt az ebédeltetés 400 gyermekkel, és az állapotos anyák reggeliztetése. Ôk 10 dkg fehér kenyeret kaptak 1/2 liter kakaóval, a gyermekek 5 dkg fehérkenyeret és 2 1/2 dl finom tejet. Közben a gyermekek napközi foglalkoztatása megindult. Elkértük Csernoch János hercegprímás úrtól a Kasselik-alapítvány hatalmas kertjét, amely a Damjanich utca 42. szám alatt volt. A megnyitásra összehordtak az asszonyok rengeteg élelmet, kakaót, kalácsot, vurstot[26], süteményt, cukrot. Összetoboroztuk a gyermekeket válogatás nélkül. Persze hamar híre ment, és lassan jöttek a gyermekek. Két idegen fiú is bejött. Megmondták, hogy uzsonna lesz, s megmutatták a rengeteg élelmet a nagy asztalokon. Azt kérdezték, hogy ez mind kié lesz? A feleletre, hogy a tiétek, az egyik a másikat úgy pofonvágta, hogy csak úgy csattant. Uzsonna után sorakoztatták a tanító nénik a gyerekeket. Csakhamar harsogott az ének: ,,Icike-picike a Damjanich utca, valami a szívemet haj de oda húzza.'' Ettôl kezdve itt gyűltek össze az Ôrangyal Otthon gyermekei csoportokba osztva. Önfeláldozó tanítónôk: az áldott Bakonyi mama[27], Aranka néni, Teri néni, Sári néni, és a többi névtelen hôs, akik minden szabad idejüket ezeknek a szegény gyermekeknek szentelték. A ,,kaszli'' -- ahogy a gyermekek nevezték a Kasselik-kertet -- a regnumi gyermek alma és boldogsága, és a hívek büszkesége lett. Egy nagyjelentôségű kezdeményezés volt, mikor dr. Gerô Leóné, az újpesti gyermekkórház fôorvosa fölajánlotta -- látva a tanítónôk és a bizottság lelkes munkáját --, hogy ingyen orvosi vizsgálatot tart és rendelôt állít fel az egyházközség irodájában. Nemsokára már 30 betege volt, akiket látogatott segítôtársaival, Vándorffy Kálmánné és Weidl Gyuláné segítségével. A szegény gyerekek csukamájolajat és ingyen gyógyszert kaptak a népjóléti miniszter[28] jóvoltából. Nagyon sok gyermeknél az orvosi vizsgálat szervi szívbajt, tüdôbajt, szemgyöngeséget állapított meg, amikrôl szüleik mit sem tudtak. Annyi csenevész, legyöngült szervezetű kis gyermek akadt, hogy fölmerült a nyári gyermeknyaraltatás gondolata. Sok töprengés és tárgyalás után Czigány Gyula magyarszombathelyi plébános révén sikerült elhelyezni 25 gyermeket Magyarszombathelyen, 25 gyermeket Rédén, Esterházy Erzsébet grófnô jóvoltából. Bánkon, Keréktelekin és Hántán ezeket a telepeket pedig magunk láttuk el. A gyermekeket mindenfelé elkísérték kiváló tanítónôk (Bakonyi mama, Aranka néni, Teri néni, Sári néni, Etelka néni, Dorner Gabi, Boda Ilonka etc.), s mindegyik mellé ment egy fôzômama és egy tanítónôképzôs növendék. A missziók élelmiszersegítségével, a népjóléti miniszter, a vikárius, a tehetôsebb szülôk segítségével indul az elsô expedíció. Az elsô nyaraltatás 59.700.- koronába került. Lassan egyre jobban kialakult a nyaraltatás. 10 telep számára sikerült edényeket, szalmazsákot, a népjóléti minisztertôl kis gyógyszertárt, az amerikai és holland misszióktól ruhaneműt, élelmet, tejport, rizst, cukrot és rengeteg ruhaanyagot kapni. Az így szerzett nagyon kedves, világoskék egyenruhába öltöztek a nyaraló gyermekek, s így lettek ôk a ,,jó Isten kék bogárkái''. Az állandó nyaralóhelyek lettek: Magyarszombathely, Kerékteleki, Réde, Bakonybánk, Hánta, Zalaszentmihály, Zalaapáti, Zirc, Pacsa, Ászár, Pápateszér, Nagykapornak, Bakonyszentlászló, Kôröshegy, Mozsgó, Sásd, Lengyeltóti, Dusnok, Hajós, Karancskeszi, Csákvár. Rengeteg utánjárással, gonddal, küzdelemmel járt ez, de sok [volt] a segítség is. A népjóléti miniszter 1-1 milliót, a Vikárius 200 ezer koronát, a Weiss Manfréd Gyár vasedényt, Horthy Miklósné 150 ezer koronát, a Szociális Misszió morzsagyűjtésébôl 700 ezer koronát kaptunk -- hogy csak a nagyobbakat említsem. Úgyhogy a gyermekek ellátása kitűnô volt, és 6 hétig tartott. Minden évben tavasszal nagy kerti ünnepélyt rendeztünk, ezer mókával, huncutsággal, fagylalttal -- melynek elkészítésére az egyházközség minden fagylaltverô gépe mozgósítva lett --, virslivel, sörrel, vacsorával, amelynek minden jövedelme a nyaralást szolgálta. A falu népe eleinte idegenkedve fogadta a pesti gyermekeket, de amikor az ablakon át megleste, hogy milyen rendesen élnek, milyen kedvesen énekelnek, és fôleg hogy reggelenkint szentmisére jártak, s a szentmise alatt legtöbbször áldoztak -- maga a falu népe hozott nekik élelmet, és meghívta ôket finom uzsonnára. Esterházy Erzsébet grófnôn kívül még Esterházy László gróf, Bosnyák Gézáné fôispánné Pacsán, Kapornakon Kroller Miksa, a kékbogarak ,,apátbácsija'', Czigány Gyula és Novák Lajos rédei plébánosok voltak a fô mecénások. A nyaralás Veni Sancte-val kezdôdött indulás elôtt, és esti Te Deummal zárult, mikor a kis barnára sült gyerekek a Keletinél gyülekeztek, és énekszóval vonultak a Regnumba megköszönni a sok vett jót. S érdekes: mikor arról beszéltem, hogy ,,térden állva adjatok hálát a jó Istennek, hogy akadtak földbirtokosok, akik a ti sápadt gyermekeiteket táplálták, gondozták'' -- az egész templom térdre borult. Természetesen a szociális munka mellett a szervezés munkája is folytatódott. 1920-ban megalakult a Leánykör. A kommün alatt a férfiak nemigen dolgozhattak nyíltan, tanítónôk, nagyobb leányok segítettek. Ezeknek viszonzásul megalakítottuk a Leánykört. 1921-ben megalakult az Ágnes-kör a kisebb leányok részére. 1923-ban a Férfi Liga, 1925-ben a Szent Imre Kör iparos ifjak részére. A Szent Ágnes Kört Etelka néni vezette. A Férfi Liga tagjainak száma is örvendetes: 223, Keszler Károly az elnök. A liga tagjainak kötelessége vasárnap szentmisét hallgatni és húsvét táján lelkigyakorlaton részt venni. Példásan teljesítették kötelességüket. S mivel évközben is kellett Ôket foglalkoztatni, minden kedden 1/2 6-kor a nôknek, este 1/2 9-kor a férfiaknak volt kulturális elôadás. Kiváló elôadók tartják meg elôadásaikat, a szabadegyetem nívóján mozogva világosítják föl a hallgatókat. Zadravecz István tábori püspök, dr. Mester János, dr. Marczell Mihály, Ernszt Sándor, dr. Czettler Jenô, dr. Schandl Károly, dr. Angyal Pál, dr. Schirilla Achilles, dr. Radványi Kálmán, dr. Brisits Frigyes, dr. Wolff Károly, dr. Vass József, Thury Béla, dr. Morvay László, Hudyma Emil, Grieger Miklós, dr. Schütz Antal, dr. Pataky Arnold, Huszár Károly és Prohászka Ottokár tartanak elôadásokat aktuális kérdésekrôl, s bemutatják a katolikus felfogást az élet minden kérdésében. A MÉMOSZ -- amelynek az Aréna úton van négyemeletes bérháza, ahol a magyar építômunkások szakszervezete is tart helyiséget és összejöveteleket -- felfigyel, mikor 200 férfi hetenkint tart összejöveteleket és elôadásokat, elsô vasárnap pedig vitaestéket, ahol egy pohár bor mellett megbeszélik a hallottakat. Templomépítés Ilyen szervezômunka mellett természetesen a kápolna szűknek bizonyult. 500 résztvevôvel és öt szentmisével a 13.000 hivôbôl csak 2.500 hallgathatott szentmisét. Az évi lelkigyakorlatok (férfiak, nôk, leánykör, iparostanoncok, villanyváltó-kezelôk -- akik a plébánia területén laktak internátusban --, és cselédleányok részére) még növelték az igényeket. Az évenkint más és más utcán való föltámadási és úrnapi körmenet, az évi Sarlós Boldogasszonykor rendezett besnyôi zarándoklat is alaposan fölkeltette az érdeklôdést az egyházközség irányában, s ez mind többeket vonzott a templomba. Ôeminenciája kétszer bérmált a templomunkban, s a templomban nem lévén elég hely, az utcára álltak fel a hívek. Csak úgy feketéllett a Damjanich utca a hívek seregétôl, akik legalább látni akarták a prímást. Még a villamosforgalom is megállt. 1921. június 9-én határozta el az egyházközség a templomépítést. Skerlecz Iván bárót kérte föl elnökül, s ettôl kezdve ez a gondolat volt az egyházközség legfôbb vágya. Kézenfekvô gondolat volt a templomot a Kasselik-alapítvány üres, Damjanich utca 42. számú telkén fölépíteni. Ezt azonban pénzhiány miatt a Hercegprímás nem támogatja. Pedig a hívek kezdenek egymás közt önkéntes fölajánlással négyszögöleket jegyezni. Egy négyszögöl 1000.- korona és amellett egy- két nap alatt 300.000.- korona gyűlt egybe. Még nem alakult ki a gondolat, de megkezdôdött a fölkészülés a nagy műre. Elôször is megrendeztünk minden évben egy templomépítô hangversenyt a Zeneakadémián. Prohászka Ottokár volt az elsô hangverseny szónoka. A Zeneakadémia megtelik regnumi hívekkel. Csodálatos kép, mert mindenki ismerôs. A legkiválóbb művészek szerepelnek, mint Medek Anna, Marschalkó Rózsi, Székelyhidy Ferenc, Puszta Sándor, Basilides Mária, Schmidthauer Lajos, Zsámboki Miklós, Moshammer Ottó, Walter Rózsi, Fráter Lóránt, Ákom Lajos, Waldbauer-quartett, Laurisin Lajos, Ferencsik János, a Cecília-kórus, a Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium és a Regnum Marianum énekkara. Kimondhatatlan, mit fáradt[ak] ebben Tabódy nagymama és kiváló társai. Egy hangverseny kb. 300.000.- koronát jövedelmezett. Ekkor merült fel, hogy menjen ki a plébános Amerikába, s ott próbálja összegyűjteni az összeg nagy részét. 1922 júniusában a plébános Marczell Mihály dr., egyetemi tanár társaságában Amerikába megy, s hoz onnét 20.000.000.- koronát, amit a népjóléti miniszter 5 millióval, a Vallásalap 2 millióval gyarapít. A pénzt, hogy el ne vesszen, elôször értékpapírba, majd késôbb a Damjanich utca 43. számú házba fektették, amely[nek] ára 20 millió korona volt. Milyen csodálatosak a Gondviselés útjai! Az Amerikából hozott pénzt a Pesti Kereskedelmi Bankba helyeztem el, ahol egy kedves kongreganistám dolgozott akkor. Az értékpapír-osztályon volt, s ott látta, hogy Weiss Samu[29], a vezér[igazgató] minduntalan Horthyné és Bethlen Istvánné részére bizonyos papírokat vásárolt, amelyeknek az értéke hamarosan felment. Erre ô nekem telefonált, bementem hozzá, és mi is megvettük ugyanazon papírokat. Igen értékes és szép értékpapír-kollekciónk lett. Egy szép napon Weiss Samu kiadta a parancsot, hogy a papírokat el kell adni. Frey Ottó ezt is megtelefonálta. Közben a Regnummal szembenálló házat eladásra kínálta Beniczky grófné, a vértanú 48-as miniszterelnök lánya; de úgy, hogy még azon hét csütörtökén kellett neki készpénzben kifizetni a vételárat. El kellett tehát adni a papírokat, és kölcsönt kérni a Pénzintézeti Központtól, mert az értékpapírokért a Bank csak 14 nap múlva adta ki a pénzt. Ocskay Rudolf hívem jól ismerte a vele egy házban lakó tôzsde-disponenst, annak segítségét kértük. Bementem a Pénzintézeti Központba, a vezér még nem jött be. A folyosón megállít egy úr és megkérdezi, hogy mi járatban vagyok, elmondom. Bíztat, hogy csak kérjem a vezért, majd ô is segít. Végre megjön a vezér. Óriási izgalom az elôszobában. Bemegyek. Egy hatalmas szivarral a szájában fogad a vezér. Elôadom a kérésemet. Mire ô felháborodva utasítja vissza a kérésemet. Erre egy tapétaajtó kinyílik, s bejön az az úr, akivel a folyosón beszéltem. Érdeklôdik, hogy mirôl van szó. A vezér felháborodva elmeséli. Erre ô azt feleli: -- De hát tegnapelôtt adtunk a Chevra Cadisának egy nagyobb kölcsönt. Ez ugyanaz, mert a fôtisztelendô úr nem magának, hanem az egyházközségnek kér kölcsönt. -- Ja, így gondolod, akkor adjunk neki, minél kedvezôbb feltétellel. Rohantam a tôzsde-disponenshez. 12 elôtt 5 perccel leadta a parancsot, ezeket és ezeket a papírokat a lehetô legjobb áron eladni. A tôzsdén Szalkay Lajos kongreganistám volt a Bank képviselôje. Azt hitték, hogy valami nagy zsidó érdek óriási akciót fejtett ki, és ô igen jó áron eladta a papírokat. Siettem le a pénztárhoz, hogy ott bejelentsem a papírok eladását. Az úr, aki a pénztárnál ült, lebocsátotta az üvegablakot, kijött, félrevont engem, és kérdezi, hogy miért adom el a papírokat, hiszen gyönyörű és pompás kollekcióm van. -- Házat veszünk -- mondottam. -- Nagyon helyes -- mondta és visszament. Eladásra kiadta a papírokat, amelyekkel siettem az értékpapír osztályra, s beadtam Frey Ottónak a nagy köteget. Aznap az esti tôzsdén megkezdôdött a nagy bessz, a papírok ára óriásit zuhant, de már nem a mi kárunkra. A ház ára 20 millió volt, de nem volt annyi pénzünk, pár százezer hiányzott. Elmentem Vass József miniszterhez, s Tabódy tanácsára 5 milliót kértem tôle. -- Majd megnézem azt a házat, hogy megéri-e a 20 milliót. -- válaszolta. Hazamentem. Ebédelünk, amikor kihívják Mester Jánost. Vass miniszter kereste ôt. Hívatott engem is, s megkérdezte, melyik az a ház. Megmutattuk, megnézte és megadta a kért segélyt. Másnap fel is vettem, s a házat készpénzben kifizetve megvettük. Egy harmadrész a Regnumé, két harmadrész az Egyházközségé lett. A Kasselik-telek lassan fölparcellázódott hat házra, az egyházközség -- összefogva az új egyházközségekkel -- a fôvárostól (mint kegyúrtól) kér telket. Kap is a Damjanich utca tengelyében, a Városliget szélén. Erre az Építô Bizottság zártkörű pályázatot hirdet tíz építész között avval, hogy a gyôztes megkapja a kivitelezést, a rajzokért pedig 2 millió koronát térít. A nyolc pályázó közül Kotsis Iván műegyetemi ny. r. tanár lett a nyertes, akinek pályázata a XI. században uralkodó olasz és dél-francia román stílusú templomot ábrázol, amelybôl még négy ma is megvan Francia- és Olaszországban. Óriási a lelkesedés! Mindenki a templomra gyűjt: kézimunkák mennek Amerikába, a Leánykör 1924-ben 10 milliót, 1925-ben 9 milliót, 1926-ban 5 milliót gyűjt, a Palestrina-kórus hangversenye tiszta jövedelmének 50%-át, a Szent Ôrangyal Otthon gyermekújsága 2.200.000.- koronát ad. Így érkezünk el az 1925. évhez, mely az egyházközségnek szent év, mert az alapkôletétel éve. 1925. október 10-én volt az alapkô megáldása, amit Csernoch János bíboros, hercegprímás végzett. Megjelent ezen az ünnepen Horthy Miklós kormányzó, Izabella és Gabriella fôhercegnôk, Albrecht fôherceg, Klebersberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter, Ripka Ferenc fôpolgármester és Sipôcz Jenô polgármester (nagy jótevônk), Buzáth János alpolgármester és az egész Regnum Marianum egyházközség. Elôször az alapító oklevelet írták alá a Regnum- kápolnában, amelyet erre az alkalomra díszteremmé [...] átépítettek, ahol a vendégeket a képviselôtestület fogadta, s onnan vonult[ak] át ünnepi menetben a Városligetbe, ahol az egyházközség, a Regnum Marianum cserkészei és a rengeteg ünneplô [...] gyűlt egybe. Itt elôször Ôeminenciája megáldotta a követ, a templom kiásott fundamentumát, azután Tabódy Tibor és a plébános mondtak köszönetet és vázolták az alapkôletétel jelentôségét. Rövidesen országos gyűjtés indul meg, amely 485 millió koronát hozott össze. A szombathelyi üzletvezetôség MÁV-tisztviselôi 585.000.- koronát adnak, a Székesfôváros vállalja a kôburkolását a templomnak 2 milliárd koronával, a Vallásalap 100 milliót ad, a pénzügyminiszter 200.000 db téglát, Pallavicini Alfonz ôrgróf a szükséges meszet ajánlja föl. A hívek minden alkalmat felhasználnak, hogy a templom javára pénzt szerezzenek, s maguk is bôségesen adakoznak. Legmeghatóbb egy szegény asszony, aki 10 db 20 koronás aranyat ad elô a zsebkendôje sarkából. A temetésére gyűjtötte, de ,,majd eltemet a jó Isten'' -- mondja. A nevét nem mondta meg, se a lakását. ,,Az nem fontos, tudja azt a jó Isten.'' Nagy ünnepi hangversenyt rendezett a Százas Hölgybizottság, amely külön e célra alakult, melyen az ünnepi beszédet Berzeviczy Albert, a MTA elnöke mondta. 1926. július 8-án a Székesfôváros elfogadja Kotsis Iván tanár tervét, és az építési engedélyt megadja. Idôközben a templom telkén próbafúrásokat végeztek, és akkor derült ki, hogy 5 méter mélységben 2 méter széles tôzegréteg húzódik meg, elszenesedett növények maradéka, annak az idônek emléke, amikor még a vidéket is beltenger borította... A próbafúrások megállapítása szerint kb. 700 vasbeton pilótát[30] kell a földbe beverni, hogy az elbírja a nagy súlyt, amit a templom jelent. Rövidesen megjelent egy német társaság, és elkezdte egy elmés szerkezettel a pilótákat a földbe verni. Heteken át folyt a munka. Minden pilótáról grafikont készítettek, hogy mily gyorsan és milyen mélyen ment be a földbe, s ebbôl állapították meg a föld keménységét. A nagyszerű munkát Csernoch János bíboros, hercegprímás is végignézte, s nagyon örült, hogy ennyire haladt a munka. 1926. július 11-én, a plébános ezüstmiséjével kapcsolatban volt az elsô kapavágás ünnepe. A gyönyörűen feldíszített és zászlókkal ékes helyen magasan állt az ezüstmisés oltár, s körülötte a Regnum híveinek sok ezres tömege. Vass József dr., az egyházközség nagy jótevôje mondta az ünnepi beszédet Krisztus papjáról. Fôleg a Csikágó népének beszélt, ami magával ragadta a híveket. A szentmise után a plébános közös áldást adott, s megkezdôdött a kapavágás. Elôször Albrecht királyi fôherceg, a templomépítés díszelnöke, utána Sipôcz Jenô polgármester, Vass József miniszter, Breyer István Ôeminenciája nevében és megbízásából, Buzáth János alpolgármester, Scitovszky Béla belügyminiszter, az építôbizottság elnöke, Skerlecz Iván báró, a másik elnök és a hívek beláthatatlan serege. 125 milliót gyűjtöttek ez alkalomból a hívek. Végre 1926. augusztus 11-én megindult a munka. Dávid János és Fia építési vállalkozó kapott megbízatást, s Kotsis Iván tanár vezetésével folyt az építés. Az építést részletekben adták ki. Elsô rész az alagsor volt. Ide került az ünnepi nagy terem 500 ülôhellyel, a Szociális Bizottság, a Férfi Liga, a Leánykör, a Szent Ôrangyal Otthon helyiségei, s egy nagy ülésterem. Az elsô rész költsége 143.887,17 pengôbe került. Ennek befejezésével a munkások prémiumot kaptak a költségvetésbôl megtakarított összegbôl, s egy jó villásreggelit. A második rész volt az oldalfalak fölhúzása téglából, s azok kôvel borítása. Ez 340.489,30 pengôbe került. Érdekes volt: a kôfaragók elôször a Marseilles fütyülésével fogadtak köszönés helyett. Beszervezett munkások voltak. De mikor kezdett kialakulni a munka, s látták a hatalmas kôfalat, szépen köszöntek, sôt ,,Dicsértessék!''-kel is köszöntek. Mikor már a földbôl kezdett kialakulni a templom, vasárnaponkint a nagymise után kivonult a hívôk serege, s ott hallgatta Kotsis Iván magyarázatát a templomról, s az énekkar pár énekkel mutatta be, hogy fog hangzani az ének a templomban. Bár a gyűjtés az egész vonalon csodálatos leleményességgel folyt, az Építô Bizottság mégis pótadó kivetését határozta el, sôt a Pesti Magyar Kereskedelmi banktól 160.000.- pengô kölcsön fölvételét is elhatározta. 1927 szeptemberéig elkészült a kupola, meg lehet tartani a bokrétaünnepet, de ezt már a plébános nem érte meg, mert 1927. június 20-án Ôszentsége XI. Pius pápa[31] kinevezte ôt fehérvári püspökké, az 1927. április 2-án örök dicsôségbe költözött Ottokár püspök utódjává. ======================================================================== A székesfehérvári egyházmegye élén Püspöki kinevezésem Pallavicini Ede ôrgróf neje[32] hívott meg Jakabházára pihenni pár hétre. S mivel már 2 éve nem volt egy nap szabadságom sem, és holtfáradt voltam, a meghívást elfogadtam. Június 16-án utaztam el Jakabházára. Másnap sürgöny érkezett címemre a Nunciustól[33], hogy fontos ügyben mielôbb jelentkezzem nála. Kedvetlenül jöttem föl Pestre. Az Ôrgrófnô a sürgöny átvételekor azonnal azt mondta: ,,fehérvári püspök lesz'', de én nem hittem. Hiába siettem, a Nuncius vasárnap vidéken volt, és én csak 20-án mehettem hozzá. Avval fogadott, hogy azt kérdezte: -- Mit csinálna, ha Ôszentsége fehérvári püspökké kinevezné? Azt feleltem: -- Mit csinálhatok? A Szentatyának engedelmeskednék, de nem tartom magamat alkalmasnak e megbízatásra. Bíztatott, ha megjelenik a kinevezés, fogadjam el. Elmentem a Mátyás- templomba, ahova mint kispap hat évig jártam; az Úr Jézusnak fölajánlottam életemet. Lementem a Lánchídhoz és villamosra ültem, a velem szemben ülô férfi kezében az Új Nemzedék, s benne óriási betűkkel: ,,A SZENTATYA KINEVEZTE SHVOY LAJOST SZÉKESFEHÉRVÁRI PÜSPÖKKÉ.'' Majd' leszédültem, mikor ezt elolvastam. Hazamentem. Otthon az atyák nagy örömmel fogadtak, de én nem tudtam örülni. Ebéd után a lakásomra mentem. Egyszerre csöngetnek, egy szikár ember jön be, és kérdezi, hogy itthon van-e a püspök úr. Igenlô válaszomra belép egy magas sovány úr, egészen feketében, fél szeme bekötve. Bemutatkozik: -- Cziráky gróf vagyok. Olvastam az újságban, hogy kinevezték püspökömmé. Most vették ki a szememet, de nem mulaszthatom el, hogy eljöjjek kezet csókolni -- és megcsókolta a kezemet. Azután ajánlotta magát és elment. Akkor éreztem elôször, hogy püspöknek lenni nagy dolog. Ettôl kezdve ha otthon voltam, egymásnak adták az ajtót a regnumi hívek. Annyi szeretetet, annyi jóságot kaptam tôlük, s most oly kedvesen búcsúztak, hogy nagyon nehéz volt a szívem. Másnap fáklyás menetet rendeztek a lakásom elé a cserkészek teljes díszben, zenekarral és a hívôk beláthatatlan serege, a kongreganisták, és volt diákjaim. Elbúcsúztattak. Tabódy Tibor, a világi elnök -- aki mindenben hűséges és áldozatos támogatóm volt és mindenben a plébánost helyezte elôtérbe -- most sírva búcsúzott, és vele sírt az egész egyházközség. Én bíztattam ôket, hogy nem hagyom el ôket, s ha el is megyek, itt hagyom a templomot, amit annyi szeretettel építettünk közösen. Közben jöttek a riporterek, jött a fôtisztelendô Székeskáptalan. Én kezdtem vizitelni a hivatalos helyeken, minisztereknél, államtitkároknál, letettem az esküt a Kormányzó úrnál. De közben iszonyú fáradt voltam, mint alvajáró végeztem dolgaimat. A plébánia-átadás is sorra került. Halász Pálnak adtam át mindent, nagyon nehéz szívvel. Lezártuk és átadtam neki a templomépítést és annak számadásait. Az eredmény megdöbbentô volt. 1925- tôl 1927 augusztusáig kiadtunk 690.000. -- azaz hatszázkilencven-ezer pengôt. 320.000. -- pengô terhelte a házat, amit az amerikai gyűjtésbôl hoztunk. Ezt az összeget Witz Béla házfônök, utódom (akkor már általános érseki helytartó) fizette vissza, ahogy Ô mondta, egy gyufaskatulya árából. A templom épülete nyersen készen állott és a kereszt föltétele volt már hátra, amit Halász Pát atya és Roeszler Ernô templomatya tétetett föl egy kedves kerti ünnep keretében, melyben az építésrôl beszámoltak. A templomban sok érdekesség volt. A fôoltár a szentély közepén állt, mögötte elegáns függöny, amögött emelkedett az énekkar, és oda került volna az orgona. Megszűrt, áhítatos volt így az ének. A kórus helyén hatalmas karzat volt 150 ülôhellyel és pompás rálátással az oltárra. A templom belülrôl egy hatalmas kereszt alakú templom volt, középen kupolával. A fôoltár magasan kiemelkedett a Magna Hungarorum Domina[34] szobrával. Jobbról-balról egy-egy oltárfülke Jézus Szíve és Szent József oltárral. Hátul oldalt nagy mellékkápolna Szent Antal, Kis Szent Teréz és Szent Ôrangyal oltárral. Mindezek a hívek adományából, Feszty Masa[35] szép képeivel. A templom maga egyemelet magasságú épület, 30 tágas lépcsô vezetett föl egy széles elôcsarnokhoz, mely ünnepélyek tartására igen alkalmas helyiség volt a széles lépcsôkkel. Persze akkor még nem álmodtuk, hogy a templomot a kommunisták lerontják. Püspökszentelés A püspökszentelést augusztus 1-jére tűztük ki. Consecratornak Orsenigo Cesare nuncius urat, conconsecratornak Rott Nándor dr., veszprémi püspököt, volt teológiai tanáromat és Kohl Medárd fölszentelt püspököt kértem föl -- mint bencés diák a Szent Benedek iránti tiszteletbôl. A szentelés helyéül a budapesti bazilikát választottam, ahol megfelelô hely állott rendelkezésre. A szentelés szertartását Korompai Józsi rendezte, a templomi rendezésért az öregcserkészek voltak felelôsek, akik Achtzener Józseffel az élen példás munkát végeztek. Az utolsó héten lelkigyakorlatra vonultam Kroller Miksa zalavári apát úrhoz Zalaapátiba, ahol épp nyaraltak kis leányaink Bakonyi mama és Potoczky Teréz vezetése alatt. Egy hetet töltöttem csendben imádkozva, holtfáradtan. A szentelés példás rendben folyt. Pokorny Emánuel, volt hittanárom volt a presbiter asszisztens, Korompai József és Jandik József diakónusok, a regnumi atyák adták az asszisztenciát. Elôzô este még a consecratorokkal is próbát tartottunk római rítus szerint. A cserkészek pedig jegyeket adtak, s akinek jegye volt, helye is volt, mert minden helyet kipróbáltak maguk a cserkészek. Nem is volt semmi fönnakadás. Az éneket a Regnum Marianum énekkara szolgáltatta Pöschl Vilmos karnagy vezetésével, csodálatos finomsággal. Híveim még nem láttak püspökszentelést, és így a szentelés és a koncelebráció igen nagy hatással volt. Mikor végigmentem a templomon, hogy megáldjam elôször is jó szüleimet, testvéreimet, rokonaimat (akik a szentélyben kaptak helyet) és drága híveimet -- bizony sírtunk valamennyien. Felejthetetlen szép ünnep volt. Az 52. szám alatt levô kultúrteremben rendezett ünnepi ebéden, mit Gundel étterme adott, Orsenigo Cesare mondott beszédet, amelyen bevallotta, hogy Ô szorgalmazta kinevezésemet ,,mert ilyen szép tiszta és szépen díszített templomot és ilyen buzgó híveket, ilyen bensôséges áhítatot nem talált sehol sem''. Székfoglalás Augusztus 7-én indultam Székesfehérvárra, mert a Nuncius nagyon sürgetett. A Délivasúton külön vonat várt és vitt le. 1500 kedves regnumi hívem kísért le. A MÁV egy különtermes kocsit adatott, itt helyezkedtem el jó Szüleimmel, testvéreimmel, Tabódy elnök, Roeszler templomgondnok [urakkal] és Skerlecz Iván báróval, a Templomépítô Bizottság elnökével. Milyen furcsa volt, hogy az egyes állomásokon a hívek kijöttek zászlóval, körmenetben köszönteni a fôpásztort... Fehérvár óriási ünnepséggel fogadott. Széchenyi Viktor[36] fôispán, Havranek József alispán, Zavaros Aladár polgármester, a Székeskáptalan Klaucz György nagyprépost, Scheirich Antal, Streit Ferenc, Magdics István[37], Viszota Alajos, Krécsy Károly és Zettner Sebô. Gyönyörű, négylovas hintón vonultunk be a fôispán úrral a cserkészek és diákok sorfala között a bazilikába, oda vonultak a regnumi hívek is, akik szentmisét hallgattak, amit Halász Pál mondott. Szentmise után a Regnum Marianum hivatalosan elbúcsúzott -- a Székváros [pedig] a Városház téren fogadott, óriási hôségben. Nehéz szívvel búcsúztam kedves híveimtôl. Ebédre a Laczkovits-féle vendéglôben gyűlt össze a regnumi sereg, s itt már ex abundantia cordis[38] folyt a sok dictió -- míg eljött az elválás ideje. Délután indult vissza a különvonat. Egypáran ittmaradtak végignézni az installációt. Tabódy, Roeszler és Skerlecz is itt maradtak. A regnumi híveknek borzasztóan fájt, hogy én beszédemben azt mondtam, hogy ,,elhoztam hozzátok egész szívemet''. Persze ôk szegények nem értették, hogy milyen nagy tud lenni egy papi szív, amelynek szeretete minél jobban tágul, annál jobban mélyül. Szobámat a Regnum Marianumban megtartottam, [késôbb többszor] ott szálltam meg, és sok kedves, meleg ünnepen vettem részt. A vonatra indulókat kikísértem, minden vagonba beszálltam, s egyenkint elbúcsúztam a sok kedves, régi ismerôstôl -- mosolygó arccal, de vérzô szívvel. Azután elindult a vonat, s én ott álltam a peronon integetve, míg el nem tűnt az utolsó ablak. Az installáció[39] napjának elôestéjén összesereglett a püspöki palota elé új híveimnek, a székesfehérváriaknak hatalmas serege. Amerre csak látni lehetett ember-ember hátán. Bilkei Ferenc felsôvárosi plébános gyönyörű, messze csengô hangján -- amire nagyon büszke volt és lehetett is -- mondotta az ünnepi beszédet, amelynek lényege az volt, hogy itt a koronázó városban holnap koronázás lesz, és méltatta a beiktatás jelentôségét. A káptalan tagjai, a fôispán, a polgármester, jó Szüleim, Nôvérem, Fivéreim, Tabódy, Roeszler és Skerlecz az erkélyrôl és az ablakokból néztük a felemelô látványt. Én feleltem néhány szóban, megismételve a délelôttit: elhoztam a szívemet és az egészen Fehérváré és az Egyházmegyéé. Rettenetes forrósság volt. Egész éjjel senki sem tudott aludni. Másnap, augusztus 8-án volt a beiktatás. Elsô pontifikális mise, a forróságtól szinte kibírhatatlan melegben, reggel 8-kor. Elôször Klaucz György[40] nagyprépost köszöntött a Káptalan élén a templomot betöltô igazán ünneplô és illusztris közönség elôtt; mert hiszen az összes kegyurak: a Széchenyi, Esterházy, Zichy, Wimpfen, Károlyi, Hunyadi, Gyôri, Pappenheim, Karátsony, Meszlényi, Cziráky, Szluha, Lamberg, Batthyány, Merán, Nádasdy, Trautenberg, Dreher, Sennyei, Rudnyánszky családok képviselôi, valamint Hagyó-Kovács Gyula[41], a Vallásalap és József fôherceg képviselôje is jelen voltak; továbbá az összes plébánosok és lelkészek. Röviden felelve a hosszú köszöntésre fogadtam a papság oboedientalis[42] kézcsókját. Utána mutattam be elôször Székesfehérvárott a szentmiseáldozatot, s mondtam szentbeszédet az összegyűlt híveknek. Egy órakor ünnepi ebéd volt a püspökségen 64 résztvevôvel. A káptalan, a hivatalfônökök, kegyurak, jó Szüleim, testvéreim és a Regnum Marianum képviselôi. Az ebédet Potyondy Imre irodaigazgató rendezte ügyesen és elegánsan. Sok beszéd hangzott el, amelyekre feleltem. Az installáció után még néhány napig itt maradtak jó Szüleim, azután ôk is eltávoztak -- s én egyedül itt maradtam, holtfáradtan, mint egy alvajáró. Tisztelegtem mindenfelé: a hivatalokban, a kegyuraknál; átnéztem a javadalmat, s megkezdtük a tárgyalást a miniszteri biztossal a javadalomról -- de én mindezt mint egy alvajáró végeztem. Holtfáradt voltam, s az elsô idôkre abszolúte nem emlékszem vissza, annyira fáradt és kimerült voltam. Arra emlékszem csupán, hogy a következô év májusában kezdtem dolgozni tervszerűen, s örömöm volt a munkában. Eleinte teljesen az aulistákra voltam hagyatva. Ôk referáltak, s ahogyan referáltak, úgy ment a hivatalos válasz is. Közben tisztelegtem a püspök uraknál. Elôször az egri érseknél, Szmrecsányi Lajosnál; utána Zichy Gyula gróf kalocsai érseknél; Hanauer István váci; Rott Nándor veszprémi; Mikes János gróf szombathelyi; Fetser Antal gyôri; Glattfelder Gyula csanádi és Virág Ferenc[43] pécsi püspököknél. Közben bemutatkoztam a püspöki konferencián, s így kezdett lassan felmelegedni a lelkem. A javadalom Az elsô nagy nehézség volt a javadalom, és annak átvétele. Boldogult elôdöm siralmas állapotban hagyta hátra a javadalmat, rengeteg adósság terhelte, fôleg adóhátralék és egyéb apró-cseprô adósságok, akiknek képviselôi most mind kérték a számla kiegyenlítését. Arra emlékszem, hogy az elsô jövedelmet, 40.000.- pengôt adóra fizettem be, s az adóhivatal jelezte, hogy a befizetett összeg még a késedelmi kamatokat sem fedezte teljesen. Beláttam, hogy ezt így nem lehet elintézni, hanem rábíztam a szanálást a miniszteri biztosra, aki azonban nagyon lassan dolgozott. Hosszas, keserves tárgyalások után végre tisztán állt elôttem, hogy az uradalom lerongyolt állapotában nem képes megbirkózni a nagy teherrel. A kötvények, értékpapírok, hadikölcsönbe lefoglaltattak -- komoly segély nélkül a püspökség anyagi helyzete nem orvosolható. Így bejelentettem, hogy nem vagyok hajlandó a javadalmat átvenni. Növelte a veszedelmet, hogy a boldogult a ,,Magyar Jövô''[44] szanálása kapcsán kapott segélyt a Szociális Misszió székháza építésére adományozta, s ez mint dollár-kölcsön volt a püspökség terhére írva. Klebersberg Kunó kultuszminiszter személyesen felkeresett és kapacitált, hogy vegyem át a javadalmat -- majd meglátom milyen jóakaró segítôm lesz ô nekem. A miniszteri bíztatásra átvettem a javadalmat, de bizony semmit sem tapasztaltam a miniszter jóakaratából. Végre is Hóman Bálint[45], késôbbi kultuszminiszter segített (sok és keserves kínlódás, vergôdés és végsôkig menô takarékosság után) egy vallásalapi kölcsönnel és a nyírádi uradalom átkapcsolásával a veszprémi püspökségtôl. Mivel a minisztériumban az a hír járta, hogy színésznôkre költöttem el a pénzt (és azért keveredtem olyan súlyos adósságba), Hóman Bálinttól egyidejűleg miniszteri biztos kiküldését kértem, aki ellenôrizze, hogy mire költök és iparkodjék szanálni a püspöki uradalmakat. Uher Károly vallásalapi számvevôszéki tisztviselôt küldte ki a minisztérium, s ezután lassan belátták a minisztériumi urak is, hogy nem színésznôkre ment a jövedelem, hanem a rendkívüli terhek fedezésére és az uradalom invesztálására, mert teljesen lerongyolódott. Mindjárt az elsô ôsszel Sárkeresztúron leégett egy cselédház tíz lakással. Ezt azonnal fel kellett építeni az uradalom kôműveseivel. Azután jöttek sorba az istállók. Sárkeresztúron és Ôsiben a tehénistállókhoz vízvezeték, élelemraktár és élelem-elôkészítô építése. Az ökör- és lóistálló modernizálása, majd a tejhűtô helyiség építése itt is, ott is; a sertésfiaztató és hizlaló átépítése és külön modern juhistálló kiképzése. Meller Rezsô halála óta nem épült semmi, s bizony nagyon lerongyolódott minden. Az ôsi birkaistálló is beomlott, ezt is át kellett építeni. Krisztián Lajos intézô nagy szakértelemmel és kiváló kereskedelmi érzékkel betöltötte a nagy istállókat. 70-70 tehenet szerzett, új york hizlaldát állított be nyolc gyönyörű anyadisznóval, mely egy év alatt nyolcvanra szaporodott. Fajbikákat állított be a különbözô gazdaságokból. Az ôsi ménest, cirka 70 csikót, Szolga és Nónius keveréket igen jó áron eladta a kincstárnak, miután bekapcsolta a fehérvári méntelep vezetôjét a lóállomány revíziójára és irányítására. A nyírádi gazdaság átvétele újabb gondot jelentett. Ott csak egy 150 darabból álló magyar rideg gulya volt, amit nem lehetett elhajtani, de az istállók üresek voltak, oda is Ôsibôl és Fehérvárról kellett vinni állatokat. Itt a cselédség helyzete még siralmasabb volt, adtunk is házhelyet és kis telket a cselédeknek. Egy szép utca épült így be új házakkal. Mindez rengeteg pénzt emésztett fel. Ami bevétel volt, az el is ment beruházásra. Csak Tés a 2600 holdas erdôbirtokával építette át istállóit a saját jövedelmébôl. Máshol mindenhol pénz kellett, és bizony nagyon gyengén álltunk nagyon sokáig. Sokat koplaltunk és nélkülöztünk, amíg mindez a sok újjáépítés végbement, és [a gazdaság] működôképes állapotba jött. Uher Károly miniszteri biztos nem sokat segített. Krisztián tempóját fékezte, ez volt minden érdeme. De az uradalom a maga útján és saját erejébôl állt talpra. A mezôgazdasági vásárokon york disznóink, mangalicáink mindig szerepeltek. Juhaink az 1940., az 1941. és az 1942. évben is díjakat nyertek és egy szálig mind elkeltek, s már mindenfelé vitték tenyészállatainkat. Sajnos az Egyházmegye nemigen élvezte az uradalom jövedelmét, mert az sokáig nem is volt. Vajmi keveset tudtam áldozni, mert a mutatkozó jövedelem mindig kellett a javadalom fejlesztésére. Éppen csak megéltünk, és ki tudtuk fizetni az alkalmazottakat. Végre 1944-ben a költségvetésben már 400.000.- pengô jövedelem szerepelt. Nagy várakozással néztünk az aratás elé. 40 vagon zöldborsó, ennél még több vagon gabona várt eladásra. Jól állt a cukorrépa, és Ôsi specialitása, a len -- amikor egyre közeledett a front. Az állatok javát Nyírádra mentettük, de rövidesen meglépett a sárkeresztúri intézô két igás kocsival, elmenekült az ôsi intézô, maga Krisztián is a püspöki hintóval és két lóval Németországba menekült. A tési gazdatiszt pedig az összes edényeket, háztartási berendezést magával vitte és elmenekült. Krisztián a front letörése után visszakerült kocsistul-lovastul, de ez uradalom -- a teli magtárakkal, az istállók a teli állatokkal -- a cselédség martalékává lett. A Nyírádra kimenekített állatokat pedig a visszavonuló németek elpusztították, kiirtották. A nyírádi rideg marha pásztora zokogva nézte végig a gulya pusztulását és a Kormos nevű bika halálát. A papság Az anyagi gondok mellett is legelsô és legnehezebb feladat volt az Egyházmegye megismerése és a helyzet felmérése. Eleinte teljesen az aulistákra voltam utalva. Tényleg ôk kormányozták az Egyházmegyét. Meg kellett hát ismernem a papságot, mert anélkül légüres térben mozogtam. Legalkalmasabbnak látszott részt venni a koronákon, ahol minden kerület minden papja megjelenik. Akkor 13 espereskerület volt, 13 koronán kellett részt vennem. Elmentem minden koronára és ugyanaznap délutánra berendeltem a kántorokat. Érdekes kép tárult elém a koronákon. Az idôsebb papok még Steiner Fülöp püspök úr neveltjei és szenteltjei voltak. Komoly és kemény papság, még a Néppárt idejébôl. A nagyobbik rész azonban már Prohászka püspök atya nevelése és szentelése volt, aki 22 évig volt Alba Regia angyala. Ez modernebb papság volt már. Az egyházközségi életrôl fogalmuk sem volt. Érdekes jelenség volt, amelyet sokáig nem tudtam megérteni, hogy a pestkörnyéki papok sem értették meg: milyen hatalmas eszköz a modern pasztorációban az egyházközség -- fôleg, ha ez egy eucharisztikus és liturgikus közösség! Eleinte ez nem tűnt fel, de csakhamar rájöttem, hogy ezt a príma papságot be kell állítani az egyházközségi életbe, ott nagyszerű dolgot fog produkálni. Voltak addig is kitűnô lelkipásztorai, nagyszerű szervezôi -- de elszórva, szervezetlenül. Mintaszerű volt Csöngedy Gyula adonyi esperesplébános, képviselô, aki keddtôl péntekig Pesten volt, péntektôl hétfôig gyóntatott és olyan tekintély volt, hogy válóper például nem volt a plébánián, pedig három ügyvéd is volt Adonyban. Amellett pontos és pedáns plébános volt. Grieger Miklós sóskúti plébános, a másik képviselô-pap, a nagy szociális apostol, akinek beszédjeit még a szociáldemokraták is megcsodálták és megtapsolták, s akinek vasárnapi szentbeszédjei eseményszámba mentek. Weicher Miklós[46] törökbálinti plébános, a harmadik képviselô-papom, akinek félelmetes volt a memóriája, mert amit elolvasott, elmondta utána szóról-szóra. Ô volt a megye hivatalos ünnepi szónoka. Vagy a jó Tôke István velencei plébános, Fejér megye ünnepi szónoka, akinek vasárnap a környék földesurai álltak be kocsijaikkal plébániáján, hogy meghallgassák tüzes, magyar beszédjét. Vagy Ferschich János[47] nagytétényi plébános, akinek saját katekizmusa volt, s már a II. osztály oly precízül felelt a szentségekrôl és a kegyelemrôl, hogy az egészen egyedülálló jelenség volt. Miller József budakeszi plébános, aki abban az idôben 100 szegénynek adott naponként meleg ételt. Saját kiadású hittankönyve volt még Bardon Istvánnak, Holeksy Ágostonnak és Róbl Jánosnak. A papok között rendkívül érdekes egyéniségek voltak, mint Látics György, Radnich Imre, Hufnágel Ferenc[48], Preiner István, Felber Viktor, Lattyák Nándor, Viszota Alajos, Kisteleki István. Rómában Végiglátogatva így a koronákat megismertem ezt a kiváló Egyházmegyét, s el is határoztam, hogy át kell szerveznem ezt a ritka tehetségű Egyházmegyét az egyházközségi alapra. Ekkor, az 1927. év vége felé nevezték ki nagy várakozások után Serédi Jusztiniánt esztergomi érsekké és bíborossá. December végén volt a szentelés, ez kiváló alkalom volt, hogy Ôszentségénél tisztelegjek s bemutatkozzam. Miután a püspöki kar is megbízott, hogy Ôt a szentelésen képviseljem, december vége felé Rómába utaztam Viszota Alajos kanonok, pápai kamarás kíséretében. Útközben találkoztunk Károlyi József gróf úrral, aki szintén a szentelésre utazott. Rómában találkoztunk még Zichy Aladár gróf úrral, ô is leutazott a szentelésre. Rómában a Keresztes Nôvérek szállodájában szálltam meg a ,,Qui si sana'' nevű modern, fűtésre berendezett szállodában. Mindjárt másnap felkerestük Serédi kardinálist és tisztelegtünk nála. 29-én volt a szentelése a Sixtina kápolnában, ahol maga a Szentatya, XI. Pius pápa szentelte fel Jusztinián kardinálist. Meghívót kaptam a szentelésre és az azt követô ebédre. A szentelésen megjelent Bárdos Remig fôapát úr, egykori magyar tanárom és Kohl Medárd felszentelt püspök, aki ott szerzett betegségében meghalt. A szentelés igen bensôséges, áhítatos szertartás volt. Látszott, hogy a Szentatya nagyon szerette Jusztinián kardinális urat. A Szentatya igen áhítatosan végezte a szertartást és Serédi kardinális is nagyon meg volt hatva. A sixtusi kápolna énekkara Perosi[49] vezetésével remekül kísérte a szentelést. Mikor az ebédre gyülekeztünk (ott volt Serédi, az államtitkár Gasparri bíboros, a két konkonszekrátor, Barcza Károly magyar követ és mi, magyarok), a belépô Szentatya, akinél még nem tisztelegtem, egyenesen felém tartott, s szeretettel üdvözölt. A Szentatyának trónus volt készítve baldachinnal az asztalfôn, s Ô magasabban ült és étkezett, mi pedig az asztalnál helyezkedtünk el, amely alacsonyabb volt a Szentatyáénál. Az asztalon arany tányérok, arany evôeszközök, s vagy öt csiszolt, különféle méretű pohár mindenki elôtt. A Szentatya rövid imát mondott és nagyon keveset evett, nekünk azonban szervíroztak egy csuda érdekes ebédet. Bouillon után egy sós és egy édes étel következett, azután még egyszer ugyanígy, és harmadszor is sós és édes étel váltakozott; és mindegyik után más-más bor: olasz, francia és a végén magyar tokaji bor. Mindjárt a leves után a Szentatya megajándékozta Serédi kardinálist egy gyönyörű mellkereszttel és nyomban fel is vétette vele. Az ebéd meglehetôs soká tartott, és a Szentatya és Serédi kardinális közben mindig egymással beszéltek. Mi álmélkodva ettünk az arany tányérokból és arany evôeszközökkel, amelyeket annak idején Napóleon elvitetett a Vatikánból, de késôbb visszaszerezték. Én Barcza követ mellett ültem, s az ô vezetése mellett vettem részt a szokatlan elegáns és ugyanakkor meghitt ebéden. Barcza beszéd közben figyelmeztetett, hogy Rómában egy veszedelem van: a tüdôgyulladás. Azt meg ne kapjam, mert az halálos. Két-három napon át tisztelegtem a kardinálisoknál. Télikabátban voltam, mert reggel hideg volt, de délre felmelegedett, s én a kabátban megizzadtam -- így a kardinálisok fűtetlen lakásában kabát nélkül a tisztelgések közben meghűltem. A harmadik nap este már lázam lett. Megvizsgált az orvos, és igen komolyan jelentette, hogy tüdôgyulladásom van. Szúrt a mellem és éreztem, hogy igen magas lázam van. Szegény jó Mutter Aniceta, a volt kétszeres általános fônöknô, egész éjjel ott térdelt az ágyam mellett és imádkozott. Egy svájci orvost hívott, aki nagyon ügyes orvos volt, az termofort tetetett a mellemre s azt mondta, hogy melegítsem ameddig csak bírom, ettôl a láznak hamar vége lesz. Tényleg: egy nap alatt már szörtyögött a mellem, elkezdtem köhögni és a gyulladás megszűnt. Mikor a lázam alább szállt, azt tanácsolta az orvos, hogy menjek azonnal haza. Haza is utaztam, amilyen gyorsan csak tudtam, de idehaza még jó pár hétig igen gyenge voltam. A szentelés utáni napon fogadott magánkihallgatáson a pápa. Igen kedves és atyai jóságú volt hozzám. A magyar ügyekrôl nagyon jól volt informálva: -- Mit csinálnak a liberális urak? -- kérdezte. -- A férfiak még mindig fáztak a templomtól? S mi van a sajtóval, még mindig zsidó kezekben van? Ilyen kérdéseket tett fel. Az audiencia folyamán azt mondta: -- Te fiatal, kezdô püspök vagy, fogadj el tôlem, az öregebbtôl néhány jó tanácsot. Készséges válaszomra azt mondta: -- Nevelj buzgó lelkipásztorokat, ne tudósokat. Nézd, itt Rómában van vagy 2000 pap, és ebbôl a két kezem ujjain meg tudom számolni hány a lelkipásztor. Hát egészséges állapot ez? Megköszöntem a jó tanácsot és megígértem, hogy megfogadom. Azután azt mondotta: -- Látogasd azokat a helyeket, ahol nincs templom és pap. Meg fogod látni, milyen óriási hatással lesz ezeken a helyeken látogatásod. Ezt is megígértem, bár még nem tudtam és nem értettem akkor, hogy mit jelent [...]. De szívembe zártam és emlékét magammal hoztam. Bérmakörutak Tavasszal megkezdtem a bérmakörutamat. A bérmálást Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök úr példájára tartottam. Elôzôleg lemegy egy praecursor[50] és tart egy triduumot[51]. A jó Szentiványi Károly, rátóti prépost úr volt szíves vállalni csaknem az egész elsô bérmakörúton ezt a tisztséget, és gyönyörűen végezte el. A bérmáláskor a köszöntések után a püspök beszél röviden, megköszönve az üdvözlést és megadva a nap gondolatát a liturgia szerint. A szentmise után a praecursor beszél 10-15 percig a gyermekekhez. A bérmálás mindig kint a szabadban, egy árnyékos helyen van. A bérmálás után -- melyet a püspök buzdító szavai fejeznek be -- rögtön megtartják az egyházközségi beszámolót az utolsó bérmálás óta eltelt idôrôl. A gyűlés után a képviselôtestület tiszteleg a püspöknél, majd a püspök levizitel a jegyzônél, a kegyúrnál, a kántornál. Egy órakor közös ebéd a hívekkel, ebéd után hittanvizsga és a vizsga után ünnepélyes körmenet a temetôbe, ahol ismét a praecursor beszél, absolutio[52], majd a püspök elbúcsúzik és eltávozik. Ennek jelentôsége, hogy az egyházközség került a középpontba. A hittanvizsga nyilvános és óriási hatással volt mindig. A hívek a temetô- látogatás hatására rendbe hozzák a temetôt, a kerítést, a kapuját vagy éppen a keresztjét, s a felelôsség mindezekért a híveken, a közösségen nyugszik. Milyen élvezettel hallgatták a szülôk a gyermekeik vizsgáit és feleleteit, vagy éppen baklövéseit! Például: -- Mit tud az Isten? -- kérdeztem. A kis szemfüles feleli: -- Isten mindent tud, tudja azt, ami volt, ami van és ami lesz. Sôt azt is tudja, amit gondolunk, vagy a tik-ólban cselekszünk. -- Jóízű hahota kíséri a megszeppent szavait. Egy másik helyen nagyon ráijesztett a plébános a gyerekekre, hogy majd a püspök bácsi eljön, mi lesz akkor. Ilyen helyen felhívom az egyik gyereket: -- Hány Isten van? Hangos sírással válaszol a kérdezett. Ugyanígy a második, a harmadik. Erre azt mondtam: -- Na, fiúk, ki van itt, aki nem fél? Elôáll egy mindenre elszánt kisfiú és jelentkezik. -- Hát akkor most mond olyan hangosan, ahogyan csak tudod, hány Isten van? A fiú nagyon kiáltja: -- Három! A hangos hahota alaposan lehűtötte, de meg volt törve a jég, [...] szépen ment a vizsga tovább sírás nélkül. -- Szabad-e verekedni? -- kérdezem az egyiket. Összevissza kiáltoznak, hogy igen, nem. -- És ha a szomszédod elveszi a sapkádat, akkor mit csinálsz? -- kérdezem az egyik kis szemfüles fiút, mire azt feleli: -- Lekenek neki egyet! -- Miért? -- kérdezem tovább, mire a végén kihozzuk, hogy csak önvédelembôl szabad verekedni. -- Hát ha rossz vagy, és Édesapád megver? -- Annak szabad -- hangzik a válasz. -- Miért? -- és egy kisegítô kérdéssel kisegítettem: -- Hát ki helyett ver meg édesapád? A feleletet szépen mondják: -- A Jóisten helyett. -- És ha édesapád megüt, te visszaütheted? -- Nem, mert ô erôsebb. -- hangzik a válasz, nagy nevetés kíséri. Kiigazítom a nevetés után: -- Nem azért, mert ô erôsebb, hanem mert ki helyett üt ô meg téged? - - és most már jön rá a helyes válasz: -- A jó Isten helyett. Gyermekek és felnôttek is érdeklôdéssel hallgatják a hittanvizsgát. S néha olyan magas színvonalon ment a hittanvizsga, hogy elálmélkodtak a szülôk, például a nagytétényi hittanvizsgán Ferschich esperesnél, egy a hercegfalvi vizsgán Orsovay Fülöpnél[53], vagy Pázmándon Papp Lajos vizsgáján. A temetôi körmenet pedig arra volt alkalmas, hogy megtanuljuk, hogyan kell körmenetben menni. Elôl a gyermekek, fiúk, leányok, azután nagyfiúk, nagyleányok, utána a férfiak, a papság és végül az asszonyok. Négyes vagy hatos sorokban szépen az olvasót imádkozva és egy-egy tized után énekelve egy-két verset. Megtanulták késôbb a hívek, [...] azután már maguktól elrendezték a menetet. Egy ügyes beszéd de ultimis[54] a temetô hangulatában, szép absolutio, igazán ünnepi, szép befejezése a bérmálásnak. A temetôt is mindig rendbe hozták, úgyhogy nem akadt Egyházmegyémben rendetlen vagy elhanyagolt temetô. Egy-egy ilyen bérmálás -- fôleg ha a plébános ügyes volt, és elôadta a pasztorális nehézségeit, amelyekre azután a püspök is megadta a maga véleményét -- óriási hatással volt a hívekre. És közben a püspök kiismerhette papjait és megismerte a hívôket is. Egy-egy bérmálásról egy évig is beszélgettek az emberek. Természetesen ez az új rendszer a plébánosokat is [...] komoly munkába állította. Mikor a szigeti espereskerületben befejeztem az elsô bérmálást, a kerületi esperes[55] a legutolsó képviselôtestületi gyűlés után kérte, hogy fogadjam a kerület papjait. Bejöttek elém, félkörbe állította ôket a plébános, és azt mondta: -- Püspök Úr, nekünk is van szavunk a Praesulhoz[56]. Elôször is az új bérmálási rend tôrdöfés volt a szívünkbe. Igaz, Urak? -- s a papok felé fordult, akik a hirtelen kérdésre reflexszerűen felelték: -- Igaz. -- Másodszor, ezen a héten senki sem aludt többet 32 óránál. Igaz, Urak?! Ugyanúgy, mint elôbb, az urak felé fordult, akik rámondták, hogy igen. -- Harmadszor, mert látjuk, mit akar Püspök atyánk, megpróbáljuk, hogy megfeleljünk neki. Másnap hazament pihenni Dunapentelére. Elment a plébánoshoz, Mészáros Istvánhoz. -- Na, Gyuri, megvolt a bérmálás? -- kérdezi tôle Mészáros. -- Meg. -- felelte Látics. -- Hogy sikerült? -- kérdezte amaz tovább. -- Sehogy! -- Sehogy? -- Bizony sehogy! Ennek a Püspöknek semmi se jó! -- Semmi? -- Semmi! -- Na, most legalább láttátok Gyuri, hogy mit akar ez a püspök, és ha majd öt év múlva újra bérmál, tudni fogjátok, mit kell csinálni. -- Öt év múlva?! -- feleli Látics György -- Hol lesz már akkor! 1937-ben ünnepeltük a tízéves püspöki jubileumot. A tavaszi lelkipásztori konferencia után a ,,Három veréb'' vendéglô különtermében ebédeltünk, Látics volt a senior[57]. Ebéd alatt Látics egy nagy beszédet mondott, és egekig magasztalta a püspököt. Utána én álltam fel és elmondtam az egész történetét a szigeti bérmálásnak. Az öregúr nagyot nézett. -- Hát ezt is tudja? -- mondogatta -- Ezt is tudja?! S én azt feleltem neki: -- A püspök mindent tud és mindent megért. Azóta minden másodnap bérmáltam, közben egy napot pihentünk, s lassan a papok is megtanulták, hogy mi az a canonica visitatio[58], s mit kell rendbehozni a plébánián. Az elsô öt év után már nem volt semmi nehézég. Maga Látics esperes is boldogan és büszkén vezette kerületét. Nagyon érdekes eset történt a szigeti esperesi kerület második bérmálási turnusán, Szigetcsépen. A praecursor jelenti, hogy egy férfi sem gyónt meg. Megérkezvén este meghallgattam a praecursor beszédét, és utána kijelentettem, hogy most elvégezzük a szentgyónást. Én a sekrestyében csak férfiakat gyóntatok. A többi atya a mellékoltároknál gyóntat, s addig nem megyünk el, amíg a szentgyónást mindenki el nem végzi. Tanácstalanul néztek a férfiak. A jegyzô, jóravaló ember lévén, azt mondta: -- Én megyek elsônek a püspök úrhoz, utánam a bíró úr, azután a képviselôtestület, s azalatt hívjátok össze a többi katolikus férfit a faluból. Este fél 8-tól éjjel fél 12-ig gyóntattunk valami heten. Meggyónt az egész falu. Mikor fél 12-kor felkelek a gyóntatószékbôl, hogy valamit együnk éjfél elôtt, elôáll a bíró és arra kér, engedjem meg, hogy hálából éjjeli zenét adhassanak azért, hogy így meggyónt az egész falu. Hamar tábortüzet raktak a tágas udvaron, és eljátszották fúvós zenekarukkal a hálaadást a jó Istennek. Ezen a bérmakörúton egy másik érdekes dolog történt. Szigetszentmárton Szigetújfalu fíliája. Ott program szerint régen nem volt külön bérmálás, hanem a szigetszentmártoniak bejöttek bérmálkozni Szigetújfaluba. Azzal a kéréssel járultak hozzám, hogy nem lehetne-e szerdán, a pihenônapon bérmálás Szigetszentmártonban. Megengedtem. Másnap fél 9-kor egész kocsisor jött értem, feldíszített lovakkal, magyar ruhás legényekkel és leányokkal. Valóságos diadalmenetben mentünk be a faluba, hogy megtartsuk az elsô bérmálást. Egy jóravaló gazda, akinek gyönyörű gyümölcsöse volt, egy nagy, virágzó almafának letördelte a virágzó ágait, és az ebéden a vendéglô különtermét azzal díszítették fel csudaszépen. Egész hatalmas ágak borították a falakat, tele almavirággal, s a falu tényleg ünnepelt boldog örömmel. Ehhez hasonló eset történt egy misszió alkalmával Nagytétényben. Átutaztam Nagytétényen, és kérdeztem az atyát, hogy hogyan megy a misszió. Azt mondja: -- A férfiak nem jönnek. -- Majd segítek a bajon, szombaton délután jövök segíteni. -- mondom. Szombaton délután megérkezem. A plébánia körül álldogál egy csomó leány. -- Kit vártok? -- kérdezem. -- A püspök bácsit. Maga az? Amikor bemutatkozom nekik, elkezdenek cirógatni a karomon, kabátomon. -- Hát gyerekek, most segítsetek. Hozzátok el szentgyónásra a papát, keresztapát, nagyapát, de a bátyátokat se felejtsétek ki. Elrohantak a kis IV. osztályos leányok. Beültünk a gyóntatószékbe. Hát egyszer csak egy kis kócos hozza az édesapját, és betuszkolja a gyóntatószékbe. És ez így ment egész este. A kisleányok sok száz férfit hoztak, hogy elvégezzék szentgyónásukat. Vasárnap én mondtam a férfiak miséjét, és megdicsértem ôket, hogy ilyen aranyos kis gyermekeket nevelnek, akik így viszonozzák a nevelés nagy jótéteményét. Mikor a szentmise végén elbúcsúztunk, nagyon meg voltunk hatva és ôk is. Nem egy édesapa kiérve a templomból felemelte kis ôrangyalát, és megcsókolta a kis segítôtársát. A bérmakörút rendszeresen folyt ötéves turnusokban. Az elsô turnus végén már ismertem a megyémet, annak problémáit, megismertem papjaimat, lassan híveimmel is megismerkedtem és összemelegedtem, amit a bérmálásnak ez a módja igen nagymértékben elômozdított. A harmadik és negyedik turnusnál már régi ismerôsök voltunk, és mint ilyenek találkoztunk. Egyházközségi szervezkedés A papság teljes megismeréséhez vezettek azok a gyűlések és megbeszélések, amelyet Egyházmegyémben már boldogult Ottokár püspök úr alatt szokásba hoztak. Ilyenek voltak az ôszi és tavaszi lelkipásztori konferenciák, a hitoktatói megbeszélések és más alkalomkor rendezett gyűlések. Ezeken a gyűléseken a kölcsönös bizalom és egyetértés hangján megbeszéltük az aktuális kérdéseket. Elsôsorban az egyházközség szervezésének alapvetô kérdését, hogy az élô, működô, a plébánosokat segítô szervezet legyen. Kidolgoztuk az eucharisztikus élet programját. Érdekes, eleinte azt mondták komoly papok, hogy nem lehet elsôpénteket falun bevezetni, a hívek nem jönnek a szentáldozáshoz. Lassan azonban kezdett szokásba jönni az elsôpénteki áldozás, s egyáltalán: a gyakori szentáldozás. A körlevél is nyomósította[59] és sürgette azt. Teljes és tökéletes kifejlôdése, vagy inkább kivirágzása volt ennek a Szent Liturgia, és a liturgikus mozgalom éltetô vizének[60] rábocsátása a pasztorációs buzgóságra. Mikor pedig 1933-ban a megjelent a ,,Magyarországi katolikus egyházközségek igazgatási és adózási szabályzata'' a püspöki kar approbációjával, lassan megkezdtük szervezni az espereskerületi tanácsokat és az Egyházmegyei Tanácsot, s ezek hatalmas lendülettel az egyházközségek hitbuzgalmi, szociális, kulturális, sajtó és gazdasági szakosztályának egységes és tervszerű munkáját. Ezek a gyűlések -- amelyek az egyes plébániák jelentéseibôl készítettek összefoglaló jelentést, és azt nyomtatásban is kiadtuk -- nagyban támogatták az egyházközségek munkáját és egységét. Az egyházközségek egymás példáján okulva megfeszítették erejüket. Végzetes kár, hogy a székesfehérvári egyházmegyén kívül egyetlen egyházmegye sem kísérelte meg ezt a komoly és kemény szervezkedést. Azt mondták, hogy a városok ellenezték azokat. Érdekes eset, hogy a szabályzat készítésére kiküldött bizottságban Hanauer Á. István váci püspök és Virág Ferenc pécsi püspök voltak kiküldve, akik nem akarták és nem is szervezték meg az egyházmegyéjükben. Mikor pedig a püspöki konferencián a javaslatomat beterjeszteni akartam, Szmrecsányi egri érsek még az ajánlatom elôtt elvetette [azt]. Én csak azt kértem, hogy fogadják el. Elfogadták, elrendelték, de csak papíron volt meg -- egészen a kommunisták uralomra jutásáig. Akkor kezdtek kapkodni, de bizony már késô volt. In magnis voluisse sat est.[61] Egyházmegyénk e kemény szervezômunka hatása alatt fegyelmezetté lett. Innen indult el a KALÁSZ-mozgalom a kápolnásnyéki Luczenbacher Rita vezetésével. Elôször csak Kápolnásnyék, Velence plébániái próbálkoztak, azután országos mozgalommá lett. Nagyon komoly, lelkileg kidolgozott és jól megalapozott szellemű mozgalommá lett. Talpraesett, minden irányban képzett és lelkileg is komolyan megalapozott leányok és asszonyok kerültek ki keze alól. Hasonló volt hozzájuk a KALOT, a katolikus legények országos szervezete, amely azonban politikai síkra tévedt és nem bírta megtalálni egyensúlyát. Sajtó A bérmakörutak egy nagyon kedves virága lett a ,,Kis Fehérvár''. A gyermekek annyi kedves és okos levelet írtak, hogy nem gyôztem felelni rájuk, így született meg a ,,Kis Fehérvár'', az Egyházmegye gyermekújságja -- és benne a püspök atya néhány sora. Nagyon nagy szolgálatot tett ez a kis lapocska, mert a levelezés mellett komoly cikkekben az eucharisztikus életet, az öntudatos lelki életet, az önnevelés ábécéjét, lelkesítô példákat is hozott -- így észrevétlenül formálta az ifjúságot. A ,,kopaszok'' és ,,kócosok'' fogalom lett; éspedig kedves, meleg fogalom. S micsoda nagy öröm volt, hogy kis tanyára, vagy eldugott faluba megjött a püspökatya levele egy kis ,,kopaszhoz'' vagy ,,kócoshoz''! S ha már a sajtónál vagyunk, álljon itt Egyházmegyénk nagy erôfeszítésének gyümölcse: a Vörösmarty Nyomda és Papírkereskedés, és a ,,Fehérvár'', majd ,,Új Fehérvár'' című lap. Egyházmegyénknek volt már egy lapja, a ,,Fejérmegyei Napló''. Ezt sajnos Prohászka püspök úr hamis információk alapján -- hogy nem életképes és rá kell fizetni -- eladta egy konzorciumnak. Minden kísérletünk, hogy visszaszerezzük, hasztalan volt. S ekkor megalapítottuk az új napilapot, a ,,Fehérvár''- t. Nehezen indult, mert a ciszterciek a ,,Fejérmegyei Napló'' mellett álltak, oda írtak, amellett harcoltak. Mezgár Lajos szerkesztésében, tollának súlyos cikkeivel, a szociális igazságosság mellett vívott harcaival egy kompakt tábort, de sok ellenséget is szerzett. Utóda a lapnál Neményi Lajos, Skorka Károly és a kereskedésben Müller Irén. A nyomda számára házat vásárolt, új -- és fehérvári viszonylatban -- verhetetlen nyomdai felszerelést, rotációs gépet, szedôgépet szereztek be, és ezzel az elsô helyre kerültek. Politikai függetlenségüket megôrizték, s emiatt a hatóságok, illetve a kormány exponenseinek szimpátiáját nem élvezték, de az Egyházmegyében óriási hatása és ereje volt. Mezgárt késôbb mint budafoki plébánost antiszemita váddal perbe fogta a ,,Fehérvári Hírek'' zsidó szerkesztôje, s bár maguk a zsidók álltak mellé és keltek védelmére, ô idegileg a csúnya hajszától összeroppanva, az országból ismeretlen helyre menekült. Filia-látogatások, templom- és plébániaépítések Újabb állomást jelentett a filia-látogatás, amely nem egyszerre, hanem lassan kezdett kialakulni annak jeléül, hogy nem éltem tudatában ennek a lelkipásztori szempontból igen fontos és nagyjelentôségű eszköznek. Nem is álmodtam, hogy milyen fontos lépés volt ez lelkipásztori szempontból! Elsô eset volt Baracska esete. Úgy volt tervezve, hogy Baracska bemegy Martonvásárra, és ott bérmálkoznak. Így volt az már régóta. A baracskaiak megkérdezték, nem lehetne-e nekik is külön bérmálkozni. Beleegyeztem. Olyan öröm volt ez, és olyan lelkes örömmel készültek a bérmálásra az iskola udvarán, annyi ember volt ott, hogy valóban meglepett. De még mindig nem gondoltam XI. Pius pápa tanácsára, hogy azokat a falvakat látogassam, ahol nincs pap és templom. Azután egy téli nap bejött Pethô József jegyzô Tácról két buzgó emberrel, és elôadták, hogy náluk még sohasem volt szentmise, nem lehetne-e egyszer náluk is szentmise. Ôk már beszéltek errôl az iskola igazgatójával, ô szívesen átengedi erre a célra az iskolát. Küldjek valakit, hogy az ott misézzen. Megnéztem a kalendáriumomat, vasárnap éppen szabad voltam. Azt feleltem nekik, hogy következô vasárnap magam jövök ki és misézem náluk. Mind a három ember térdre borult örömében, s meghatottan tördelték kezüket. Én felállítottam ôket és azt mondtam, a püspöki misének nagy ára van. Rögtön megkérdezték, mivel tartoznak? -- Azzal -- feleltem --, hogy a férfiak mind megáldoznak. -- Ott leszünk! Ott is voltak. Az egyik osztályban oltárt építettek, az oltár mellett gyóntattunk, a hívek addig a rózsafüzért imádkozták, így nem zavarták a szentgyónást. 8 órától gyóntattunk, s mikorra elvégeztük, következett a szentmise: milyen boldogan énekeltek szegények, s milyen büszkék voltak, hogy miséjük volt és a püspöknél gyóntak! Egy év múlva ismét meghívtak, mert a fejükben az motoszkált, hogy van Zichy János gróf úrnak egy üresen álló magtára, azt jó lenne megkapni templom céljára. Hívásukra kimentem. Ismét meggyóntattuk ôket. A szentmise végén jelezték, hogy egy férfi halálos beteg, ha nem esnék nehezemre, mennék el meggyóntatni ôt. [...] Elmentem és elláttam szegényt. Már régen beteg volt. Mikor meggyóntattam és megáldoztattam, a férfi kibújt a dunyha alól, s mikor bíztattam, hogy csak maradjon az ágyban, akkor nyugodtan azt felelte, hogy hagyjam ôt, mert végrendelkezni akar. Azután a fiaihoz fordult, és azt mondta: -- Fiaim, ha a jó Isten magához szólít, adjatok az új templomra 1000.- pengôt. Meg akarom hálálni, hogy a püspök úr eljött betegágyamahoz. Megértették? -- Meg, Édesapám! -- felelték fiai. Pár napra rá meg is halt. Ekkor már láttam, hogy mit jelent a filia- látogatás. Azután a másik filia, Fövenypuszta is megmozdult, azok is megkértek. Ott is ugyanaz volt a díja a püspöki misének: hogy a férfiak is eljöttek a szentgyónáshoz. Gyanútlanul indultunk Székesfehérvárról, autóval Tácra érünk, mikor Pethô fôjegyzô jelenti, hogy az éjjel nagy hófúvás volt, a pusztai utak tele vannak hóval, de ô gondoskodott arról, hogy továbbmehessünk. A régi parádés kocsist kérte meg, az biztosan kivisz minket. Elindultunk a szánon. Útközben a kocsis egyre csak veti magára a keresztet. -- Miért vet magára minduntalan keresztet, András bácsi? -- kérdi Pethô fôjegyzô, aki ugyancsak a bakon ült. -- Nagy szakadékon megyünk keresztül, nem látom az utat. -- felelte András bácsi. Egy jó háromnegyedórás szánkózás után érkeztünk be a filiára. Sehol senki. Mind az iskolában vártak. Egyesek fogadtak, hogy ilyen ítéletidôben nem jön a püspök, mások erôsítették, hogy majd meglátjátok: eljön. Megérkeztünk, elkezdtük a gyóntatást, ezalatt énekelték a miseénekeket, mondták a szentolvasót, ezalatt lassan elkészültünk. A szentmisén résztvett a bérlô Frey zsidó is családjával. Miséztem, prédikáltam, megvigasztaltam ôket és megerôsítettem állhatatosságukat. Azután elbúcsúztam tôlük, és lassan elindultunk megkeresni a szánt. Amint megyek, elôttem megy két atyafi. Azt mondja az egyik: -- Barátom, most már mi is vagyunk valakik az Egyházban. Ezt jól megjegyeztem magamnak. Ettôl kezdve már rendszeresen látogattuk a kerületek filiáit. Abban a kerületben, ahol bérmálás volt, az év folyamán végiglátogattam a filiákat. Az esperesnek kellett kerülete filiáit elôkészíteni, s az ô javasolt terve szerint látogattuk januártól áprilisig a filiákat. De ez sem történt egyszerűen. Leányfalu nyitja meg a sort 1933-ban. Akkor még Leányfalu Szigetmonostorhoz tartozott, s ha a Dunán zajlani kezdett a jég, megszűnt minden közlekedés. A hitoktatást a plébános rábízta a tanítóra, aki véletlenül mindig református volt. Hát ez mégsem járja. Hiába kértem katolikus tanítót, a kultuszminisztérium nem segített, sôt a javadalmi földeket is eladta. Wabrosch Bélával, az elnökkel megbeszélve a dolgot megalakítottuk az egyházközséget, késôbb a lelkészséget. Ezt követte 1934-ben Baracska, akik most már azt kérték, hogy önállóak lehessenek. Páty volt a következô. Ez Torbágy filiája volt. De a plébános csak akkor ment oda, ha temetés vagy gyászmise volt. Pedig a temetôkápolna arról volt híres, hogy Mária Terézia egy gyönyörű kis orgonát adott neki ezüst sípokkal.[62] A kápolna annyira elhanyagolt volt, hogy csak egy fekete miseruhája volt. Ez akkor sült ki, amikor Váradi Antal földbirtokos meghívta éjféli misére karácsonykor Madarász István kultuszminiszteri [...] tanácsost. Mekkora volt a meglepetés, amikor bementek éjféli misére, és nem volt fehér miseruha! Csak albában mondhatta el az éjféli misét. A Tanulmányi Alapnak volt itt birtoka. A vezetôjével Folláth Ádám[63] letárgyalta, s az Alap a plébános részére javadalmi földet ajánlott fel. Szabó Pál vágott neki a szervezésnek. Egy szép mozit épített, s maga fényképész lévén mozgó felvételeket készített. A mozija csakhamar igen népszerű lett, mert ô maga vett fel a családokról, a háztájáról kedves képeket. A tehetôs kálvinisták így lettek a mozi támogatói. Ebbôl a moziból lett késôbb a kápolna, amelyet egy angolkisasszony igen érdekes szimbolikus képekkel díszített. Feszty Masa[64] pedig egy szép triptichont festett Szent Imrérôl. A plébánia két éve készült el, jórészt lelkész építette fel saját erejébôl és az Egyházmegye támogatásával. Budafok filiája volt Kelenvölgy, Nagytéténynek pedig Baross Gábor- telep. Emlékszem: egy vasárnap Kelenvölgyön átvisz az utam. A jó Bergendy[65] volt a szervezôlelkész. Egy barakkiskola egyik termében misézett, a hívek zöme a szabadban ázott, mert szakadt az esô. Betértem. Nagy lett a riadalom. A misézô Bergendy nem tudta elképzelni, hogy mi történhetett. Bejelentettem ott helyben, hogy templomot kell építeni. Budafokot, amelynek III. kerülete volt Kelenvölgy, okos szóval rávettük, hogy az addigi onnan szedett adó fejében építsen templomot a Kiss-házaspártól ajándékba kapott telken. Fel is építette Poós Rezsô a templomot Weichinger építésszel, sajnos igen drágán. Istenem, micsoda öröm volt az, és milyen boldogok voltak a hívek, mikor a templomot felszenteltem! Baross Gábor-telep a maga emberségébôl építette fel templomát Irsy László tervei szerint, amit késôbb Lechner Ödön bôvített ki, és szép modern tornyot épített reá. Magdics Imre betege lett a nagy munkának, agyvérzést kapott, s nem tud beszélni. Csaknem egy idôben ezzel indult meg Albertfalván is a megoldás. Budafok filiája volt ez is, s a régi iskolának egy kis szobájában volt az Oltáriszentség és vasárnap a szentmise. Nagyon buzgó, hithű társaságot találtam itt. Nagyon hasonlított az én kedves regnumi plébániámhoz. Itt is külön bérmáltam, s a bérmálás utáni ebédnél kimondottuk, hogy templomot kell építeni. Elôbb a plébánia épült fel Weichinger építész tervei szerint: nagyon drága és elég szűk épület lett. Végre hosszas tanakodás és tárgyalás után az egyházközség megkapta a gazdag Thék Ede asztalos örökségét, és egy modern, gyönyörű templomot épített Lechner Ödön tervei szerint, amivel jóvátette hibáját. Az építtetô plébános Doroszlai Béla volt. Pusztaszabolcson egy kis barakkban volt a szentmise, amit a MÁV vezetôsége adott át, mikor még csak kis javítóműhelye volt ott. Paróczay Sándor dr., és Graffi Ferenc elnök a Foud Springer uradalom segítségével egy gyönyörű, tágas, modern templomot építettek az országút kellôs közepére, melléje Paróczay egy takaros kis plébániát épített, s így ez a filia is tetô alá került. Azóta az egyházközség legalább háromszor akkora lett. Legérdekesebb volt a Csepel II.[66] plébánia megalakítása. Markó Gyula plébános itt is az óvodában kezdte meg a szentmiséket. Azután vett egy harangot, azt ünnepélyesen felszenteltem. Éppen prédikáltam a szabadban, mikor egy század katona vonult arra. A századot vezetô tiszt ,,Jobbra át!''-ot vezényelt, én elhallgattam, és a kis század kemény díszlépésben vonult el elôttünk. Ez nagyon tetszett a népnek. Egész nap húzták a harangot. Egy párezer forint összejött ebbôl. Rövidesen felépítette Irsy László a templomot, amely nem pusztaszabolcsi... Hiába: olcsó húsnak híg a leve. A vasbeton templom plump, nem alkalmas bensôséges áhítatra. De ennek a templomnak a szentelésénél történt valami, amit meg kell örökíteni. Eljött a gyár dalárdája és beköszöntôül elénekelte szépen, áhítatosan Beethoventôl a ,,Dicsôít Téged, nagy égi Teremtô''-t. Utána szokás szerint hozzáláttunk a gyóntatáshoz. Én csak férfiakat gyóntattam. Beállít hozzám egy hórihorgas ember, s röviden bevallja, hogy ô nem gyónni jött. Csak azért jött be, mert azt mondták az énekesek, hogy ô nem mer bejönni. Hát ô igen is mert, hát csak ezért jött be. Azt mondtam neki szelíden: -- Hát ha már bejött, Fiam, akkor most gyónjék meg. El is kezdtem a kérdéseket. Szépen meggyónt, s hálálkodva távozott. De most már ôneki állt feljebb, az énekkart meggyóntatta, mondván: -- Olyan kedves volt a püspök úr, hogy élvezet volt gyónni. Az énekkar legnagyobb része szépen, komolyan meggyónt. Késôbb Koblinger László plébános épített egy szép, tágas, emeletes plébániát, s ezzel ez a filiája is önállóvá lett. A derék Weiss Jenô gyáros -- a nagy Weiss Manfréd fia -- adta ajándékba a telket a templomhoz, a plébánia céljára és a kultúrházra. Ezekhez csatlakozott még Szolgaegyháza. Itt egy kedves kongreganista fiamat, Kosaras Sándort találtam, aki nagyon megértette szándékomat. Ô lett az egyházközség elnöke, s nagynénjénél, Sztréda Jenônénél kieszközölte, hogy a javadalmi földeket 30 holdban megadja, s házát plébániának hagyományozza. Egy rokon építésszel építettek egy templomot ajándékba. Szegény Sztréda mama még megérte, hogy mindenét elvették, de a plébánia és templom megvan... A templom altemplomában pihennek Sztréda Jenô és neje, Kosaras Sándor és neje. Kápolnásnyéken állandó jellegű oltárt találtam az iskola egyik termében, amelyhez hozzányitottak két osztályt és az volt a kápolna. Persze ôk is templomot akartak. Haltenberger Samuval, az autótaxi megalapítójával és Bertha Pál plébánossal sokat tárgyaltunk. Haltenberger maga 40.000.- pengôt, egy Szűz Mária oltárt felajánlott, de a község nem volt hajlandó telket adni. Kápolnásnyék református községnek számított, noha lakossága nagyobb részt katolikus volt. Haltenberger engedélyt kért tôlem, hogy a református pappal beszélhessen. Megkérdezte tôle, hogy mennyit kér ahhoz, hogy a katolikus templom számára a telket megszavazzák. Ötezer forintot kért és kapott, és a következô héten megszavazták a templomtelket. A Fô utca legszebb pontján, egy hatalmas telken áll a templom, a plébánia és az iskola. Goszleth építész[67] terve szerint egy meseszép kis templom, modern plébániájával. Szegény Bertha Pál a szentelés elôtti megbeszélésre jött be a püspökségre, mikor egy autó elütötte motorkerékpárját, és ô a helyszínen szörnyethalt. Nélküle szenteltük fel a gyönyörű modern templomot és plébániát. A filiák történetében arany lapot érdemel Remetekertváros. Pesthidegkúthoz tartozott Máriaremete kegyhely és Remetekertváros, Széphalom és az Ófalu--Pesthidegkút[68]. Annyi villa épült már mindenfelé, hogy szét kellett osztani a nagy plébániát. Bejártuk az egész telepet, megállapítottuk a határokat. Utána arra kértem az egyházközségeket, amelyek már megalakultak, hogy írják össze: utcánként hány ház épült már be, mennyi lakóval és mennyi vár még beépítésre. Bozsik Pál, volt gyöngyösi prépost-plébános, remetekertvárosi lelkész rövidesen elkészült, s beadta tervét. Egyben engedélyt kért templomépítésre egy altemplommal, ahová az egyházközség halottait óhajtják eltemetni. A másik két egyházközség aludt, s ezalatt Bozsik Pál Lechner Ödön professzorral épített egy olyan szép modern templomot és altemplomot, hogy mindenkinek elállt a szeme-szája. S kapott ajándékba ebbe a gyönyörű templomba egy orgonát 60.000.- pengôért. Ezt csak ô tudta megtenni. Lechner professzor valóban remekelt. Szegény Bozsik Pált perbe fogták Grôsz érsek úrral és a börtönben meghalt. Másfél év múlva derült ki, amikor tanúnak megidézték. R.I.P. Hasonló volt a helyzet Érden. Károlyi Imre gróf birtoka volt Érd. Hogy kikerülje a földbirtok-reformot, teleültette a hatalmas területet barackfákkal. De végre is parcelláznia kellett. Az Angol-Magyar Bank parcellázta és adta bérbe kímélet nélkül. Eleinte Kudó József területe volt az egész. A fenyvesben, sub divo[69] mondott szentmiséknek igen nagy keletjük volt. Lassan kezdtek kialakulni az egyes egyházközségek, a késôbbi községek. Érd--Újfalu volt az elsô. Itt egy Kápolna Egyesületet alapítottak a jezsuita atyák, akik a volt Szapáry-kastélyt vették meg. Még nem fejezték be a templomot, amikor a Szapáry-kastélyt eladták a Vizitációs Nôvéreknek. Hosszú tárgyalások után sikerült csak a Templomépítô Bizottság kezébôl kivenni a hatalmat. A legszegényebb telep Érd--Parkváros volt, a legéletrevalóbb Érdliget, a legelôkelôbb Érd--Tusculanum. A szegény Parkváros ugrott ki legelôször. Juhász István, a Legfôbb Számvevôszék egyik tisztviselôje volt az elnök. Ez a parcellázó Angol-Magyar Banktól, miután már a vége felé járt a parcellázás, elkérte az istállót, amely valamikor a grófé volt, és ebbôl építettek elôször egy szerény, késôbb egész szép kis tornyos templomot. Vettek egy kis házat, amit késôbb megnagyobbítottak, s megvolt a plébánia. Érdliget a leggazdagabb és legnagyobb település volt. Az iskola, ahol eleinte miséztek, életveszélyes volt a tolakodás miatt, ezért építettek egy szükségkápolnát -- de bérelt ház a plébániájuk, és nem méltó Érdligethez a szükségkápolnájuk. Érd--Tusculanumban az elsô látogatáskor egy épülô házban miséztem, és bizony a nyakamba szakadt az esô: itt egy szükségkápolna van, s a telek tulajdonjoga körül is még bonyodalmak vannak. Szerencséje az egyházközségnek, hogy házat kapott, ahol a plébános lakhat. Valamikor ez volt a legelegánsabb telep, szép elegáns villákkal. Ma már lerongyolódott. A régi tulajdonosok elhaltak, vagy deklasszáltak lettek, elköltöztek -- s most bizonytalan egzisztenciák lakják. Ezekhez csatlakozott a fejlôdés során 1948-ban Érd-Postástelep. Megalapítója ennek Maczkó Margit posta-tisztviselônô. Csodálatos energiájával fogta össze az itt letelepedett postás nyugdíjasokat és tisztviselôket. Ez a jólelkű nô szorgalmazta, hogy alakuljon meg az egyházközség. Alkalmas telket szerzett a templom részére. Kár, hogy a régi sporttelep házát alakították át templommá. S nagy kár, hogy a plébános Mersei Antal nem tudott együtt dolgozni Maczkó Margittal. Késôbb vettek egy plébániát, ezt megfelelôen ki is bôvítették, szép kertjük is van, de a templom nem megfelelô. 1945-ben Hagyó-Kovács Gyula, a cisztercita-rend híres jószágkormányzója bejelentette, hogy honorálni kívánja a rend a filiák körüli munkámat, és ezért Apátszállást (a rend által alapított községet), valamint Nagykarácsonypusztát és Nagyvenyimet templommal látják el. Sajnos Apátszállás számára nem építettek plébániát, eleinte az apátság épületében lakott a plébános, utóbb az iskolát építették át plébániává. Nagykarácsonyra egy gyönyörű faburkolatos templomot s egy elegáns kis plébánia épületet, Nagyvenyimnek pedig egy hatalmas templomot és az apátsági épületben egy tágas plébániát adományoztak. Evvel jóvátette a rend abbéli mulasztását, hogy a 40.000 holdnyi birtokon csak a nagy ünnepek másodnapján volt szentmise, egyébként soha. El is szokott a szentmisérôl ez a nép, de alaposan. Ugyanebben az évben Tác régi vágya valóra vált: Zichy János gróftól megkapták a nagy emeletes magtár épületet. Az emeletet lebontották, értékesítették az anyagot, és egy takaros templomot alakítottak ki. Eleinte a plébánia albérletben volt, de Ternyák Géza ügyeskedésével sikerült egy szép kis plébánia épületet venni. Az alapításoknak igazi esztendeje az 1946. év volt. Ekkor alakult Adyliget, Budafok--Felsôváros, Csabdi, Csepel--Királyerdô, Csepel-- Szabó-telep, Kôszárhegy, Pilisliget, Székesfehérvár--Almássy-telep, Széphalom, Szigetszentmiklós, Tabajd, Tordas, Úrhida. Persze rengeteg tanácskozás, tárgyalás elôzte meg ezeket az alapításokat. Istenem, hány éven át jártam Csepelre, ahol egy plébániából négy új plébániát hasítottunk ki! Vagy Budafokra, ahol Albertfalva, Kelenvölgy és Budatétény mellé a hegy lakóinak új plébániát alapítottunk Budafok-- Felsôvároson! A csepeli alapítás könnyen ment. Csepel áldozatkész volt e kérdésben. A Szabótelepen már régen az iskolában folytak az istentiszteletek. Varró Anna hitoktatónô és édesanyja, a jó Varró mama már egészen felszerelték a kápolnát. Már megszerveztük az önálló lelkészséget, azonnal vettek egy házat, ott elhelyezték a plébániát, s meg is kezdték a csepeli munkások a kápolna építését. Már a gleichniig[70] értek, amikor a tanács leállíttatta az építkezést lefoglalva a félig kész házat munkáslakások céljára, s az iskolában is beszüntettették a misézést. Sarang Ferenc lazarista atya lelkes és szép munkája így egyelôre kárba veszett. Ugyanígy járt Csepel--Királyerdô, de kissé még cifrábban. A plébániát a lazaristákra bíztam, akik ott hat atyával egy feloszlott vendéglôben telepedtek le és elkezdtek igen szépen működni. Közben elkezdték az új, nagy templom építését is. Nagy rendház építését is tervezték, mert ide tervezték a rendi noviciátust is. Amikor az építkezés feléhez értek, kitört a második világháború. Az építés félbemaradt, szegény Márkus Sándor szomorúan látta sok év kemény munkáját romba dôlni. De a lélek nem halt meg, nem aludt ki. A királyerdei hívek addig erôlködtek, amíg kiverekedték az engedélyt egy új templom építésére. S a lelkész is megkapta az engedélyt a működésre, ha le tud telepedni. Szendi József dr. nagyon ügyesen megvett egy házat, szép nagy telekkel, oda telepedett le, és megkezdte nyomban az új kis templom építését. Közben azonban fondorlattal és kitalált ürügyekkel leállították az építkezést. A félig kész kis templom gleichniig felhúzott falakkal áll, és annak az elôcsarnokában folyik az istentisztelet épületes hűséggel és kitartással. A párt elvi kérdést csinált a kápolnaépítésbôl, és nem enged új katolikus templomot építeni, mert ,,nem felel meg a városképnek''. Ugyanakkor néhány száz méterre azóta egy zsidó imaházat építettek fel... Pilisliget maga építette fel csinos kis modern templomát Hír Antal lazarista atya működése idején. A jómódú, okos hívek összefogtak, s meglett a templom. Késôbb Zsolnay Béla egy ügyes fogással egy szép paróchiának való épületet vett, s így ez a plébánia is tetô alá került. Hosszú vajúdások után született meg a Székesfehérvár--Almássy-telepi templom-kápolna és plébánia. Berkényi Alajosé az érdem, hogy erélyes kézzel hozzálátott a kérdéshez. Az egyházközségnek elôször egy alkalmas plébániaépületet szerzett, azután a várossal történt hosszú sikertelen tárgyalások után -- mely kezdetben meg akarta építeni a templomot, de közben ezer más akadályba ütközött[71] -- kezébe vette az ügyet, és fokról-fokra elôbbre haladva kialakított egy igen kedves, bensôséges, kis templomot, mely ma már minden igényt kielégít. Szigetszentmiklós Szabó Ferenc volt tököli esperes-plébánosnak volt a műve. Ez egy gazdag református község volt. A község még egy harangláb felállításához sem akart engedélyt adni, olyan makacs és rosszindulatú falu volt. A község lelkületérôl az egyik gyűlésen az állomásfônök neje beszélt olyan katolikus meggyôzôdéssel és olyan élénk színekkel, hogy végre megszületett a gondolat a templomépítésre. A plébános telket vett és megkezdte az építést, és nagy örömmel megrendezték az alapkôletételt. Én miséztem. Ott volt a falu apraja-nagyja. Ott volt az egész református presbyterium is, az esperessel az élen. A szentmise alatt megeredt a záporesô, s a sub divo mise minden esernyô ellenére elázott, de a kántor annál inkább vezette az éneket, senki sem mozdult. Így a presbyterek sem. De nagyon csodálkoztak a hithűség hôsi példáján. Csak az ünnep után sült ki, hogy a terület rosszul volt kimérve, s egy méterrel a község területébôl többet vettek el. Emiatt a reformátusok nagy lármát csaptak. A plébános most a kultuszminisztériumban követelte, hogy a tanerôk a tanulók vallási megoszlása szerint oszoljanak meg. A községi képviselôtestület ellenállt és újra református tanítót választottak. A tököli esperesplébános megfellebbezte kétszer is, és végre sikerült katolikus tanerônek tanítania Szigetszentmiklóson. A harc a katolikusokat felébresztette, a reformátusokat elkedvetlenítette, de bele kellett törôdniük az igazságba, bármilyen keserű is volt az. Most azután nekiláttak az építésnek, és egy kis, kedves templomot építettek, amit ugyan késôbb egy földrengés erôsen kikezdett, úgyhogy a tornya is megbillent, de ezeket a hibákat azután rendbe hozták. Roszner Tibor lelkész pedig OTP- kölcsönnel egy szép kis plébániát épített, s most békésen élnek benne. Tabajd szerencsés volt. Már korábban volt temploma, de plébániája nem volt. Egy jólelkű híve -- Horváth Ferenc -- házát az egyházközségnek adományozta, s ezzel megoldódott a kérdés. Sajnos kevés a katolikusok száma, és nem nagyon hitvalló nép. Tordas Válnak volt a filiája. A falu evangélikus vallású volt nagyobbrészt, és esperesük a Hangya Szövetkezet nagy apostola. A jómódú evangélikusok révén iparkodtak minden vegyes házasságot a magukénak lefoglalni. Így lassan a katolikusok egyre jobban fogytak. A katolikus, kis templom -- egy gyönyörű szép empire templom -- a Dreher-kastély mellett állt. Ezt Dreher leányának adta a birtokkal együtt, aki Hardy református földbirtokoshoz ment férjhez. Eleinte bérelt lakásban élt a katolikus lelkész, s nagy lelkesedéssel megindult a katolikus hitélet. Több viszontagságos év után -- melyben egy aposztázia is rontotta a helyzetet, és nagy lelki károkkal járt -- végül Csupor Zoltánban a kis egyházközség egy jóravaló pásztorra talált. Csupor Tordas nagy szülöttjének, Sajnovich Jánosnak és az ô emlékének szentelte életét. Egy kedves kis múzeumot épített, mely egyben a plébániája is. S ezzel tetô alá hozta Tordas ügyét. A kis múzeumból idôvel komoly, szép gyűjtemény lett, és az Egyházmegye segítségével Csupor Zoltán a műgyűjtô szenvedélyével alakítja és bôvíti múzeumát. Széphalom a pesthidegkúti plébánia egyik filiája. Érdekes a története. Egy nyugalmazott villamosellenôr, Faragó Pál -- valamint felesége -- felajánlotta lakását -- amely egy tágas terem -- kápolnául, s ott volt a szentmise évek hosszú során át. Minél jobban beépült a telep, annál nagyobb szükség volt önálló kápolnára. Pödör László -- aki nagyon megszerette ezt a szép vidéket -- hamarosan épített is egy igen jó helyen egy kis kápolnát. Utóda Paróczay Sándor (aki úgy kívánkozott oda) annyira megnyerte a Faragó-házaspár tetszését, hogy az egész házát az egyházközségre hagyományozta. Halála után pedig az özvegy az egész lakásberendezést adományozta Paróczay Sándornak illetve az egyházközségnek. Bodajk filiája volt Söréd, 300 hívôjével. Temploma [a] szentélynél telitalálatot kapott és tornyát is lelôtték. Elhatározták, hogy lebontják és újat építenek. El is készült a terv, és a kis falu -- az Egyházmegye segítségével --egy szép és modern kis templomot épített magának Söveges Aladár, beosztott bencés lelkész működése idején. A plébánia építését csak megkezdte Söveges, azt már utóda, Schrôder Gyula fejezte be. Körültekintô munkával egy szép kis modern plébánia épült, is teljesen befejezést nyert a templom is. Külön lapra tartozik Csabdi, Bicske filiája. Boldogult Lakatos Frigyessel sokat beszélgettünk Csabdiról. Egyszer éppen virágvasárnap meghívtak, el is mentem. Szokás szerint gyóntatni kezdtünk. Gyóntatunk vagy négyen. Fél 12-kor beszól hozzám a kántor, hogy lassan dél lesz, jó lenne megkezdeni a szentmisét. Kihirdettük, hogy aki még hátra van, a szentmise után is végezhet szentgyónást és megáldoztatjuk. Persze mindez az iskolában történt, amely iskolát és telket az egyházközség minden kikötés nélkül átengedett az államnak, és az iskolában csupa protestáns tanító működött. A szentmise után összehívtam a gyóntatókat, mert feltűnt nekem, hogy senki sem járt szent misére a 6 km-re fekvô Bicskére. A gyóntatók is megerôsítettek ebben. Itt kell építeni templomot. Volt is már telke az egyházközségnek. Bicskére mentünk ebédelni. Csabdin igen derék református vallású fôjegyzô volt, aki mindig nagyon udvarias és készséges volt velünk szemben. Bicskén ebéd alatt a szakácsnô, a derék Juli néni odajön hozzám, és azt mondja: -- Püspök Úr, hallom, hogy templomot akar építeni Csabdin. Bizony az nagyon jó lesz. Van nekem megtakarított pénzem, 1000.- pengô, azt felajánlom. Fogadja el, induljon ezzel meg a templomépítés! -- és letett az asztalra ezer pengôt. Megköszöntem a jóságát. Azt mondja erre a plébános, aki helyi a Hitelszövetkezet igazgatója is volt egyben: -- Én is adok 1000.- pengôt! -- Még mit nem -- feleltem neki -- ha Juli néni ad 1000.- pengôt, akkor Tetôled, Frici[72], nem 1000.-, de legalább 5000.- pengô kell! Meg is adta. Közben megindult az építés. Egyszer kimentem megnézni. Nagy örömmel fogadtak. Egyszer csak elôáll egy kis angyal szárnyakkal, átöleli a térdemet, és azt mondja: -- Püspök Bácsi, Te tudsz templomot építeni, építs nekünk is templomot! Olyan aranyosan mondta, hogy könnyezve öleltem magamhoz a kis ártatlant. A templom hamarosan felépült: szép, kedves templom. Mikor pedig Langhammer Jánost ide száműzték, ô felépített a templom mögött egy igen rendes kis plébániaépületet. Mikor a legközelebbi bérmáláskor beszámoltak a csabdi-i templomépítésrôl, elôáll egy asszony, és haragosan kiáltotta: -- Tessék egyszer kijönni Vasztélyra, ott semmi sincs! Ott nem jár senki sem templomba! Vasztély Mánynak volt a filiája. A kocsiút Csabdiról vezetett Vasztélyra. Kitűztünk egy vasárnapot, amikor kimentem Vasztélyba. Nyaktörô út vezetett oda, lovaskocsival lehetett csak megközelíteni. Egy gyönyörű völgyben voltak a házak a hegyek között. Ott vártak a gyerekek rendbe állítva, a fiatalság mögöttük, azok mögött a szülôk. Elôállt az iskolaigazgató, egy igen jó pedagógus, és azt mondta: -- Itt még soha nem szólt a harang, itt még nem énekelték: ,,Áldozattal járul Hozzád!'' Elcsuklott a hangja, s a derék igazgató sírni kezdett. Megnyugtattam, hogy most értesültem róla, hogy milyenek az állapotok itt, lesz templom, lesz harangszó és fognak itt is énekelni. Meg is tartottuk nemsokára templomszentelést igen nagy öröm és boldogság közepette. A zsámbéki plébánost kértem meg, [hogy] építsék meg a templomocskát, az adonyi Oltáregyletet pedig felkértem, hogy szerelje fel a kis templomot templomi ruhákkal. A zsámbéki esperes is, az adonyi Oltáregylet vezetôje, Zichy Lívia grófnô is különös gonddal szerelték fel a kis templomot. 1947-ben Agárd, 1948-ban Gárdony lett önálló. Agárd akkor már önálló fürdôhely volt, felkapott nyaralóhely, nyáron rengeteg nyaralóval, ahol egymásután épültek a villák. Eredetileg Agárd Nádasdy gróféknak volt a birtoka. Egy kis kápolnájuk volt, ahová egy lelkész volt alkalmazva, aki az uradalomtól kapott rendes konvenciót. A fürdôhely fejlôdésével most már új templomról és plébániáról kellett gondoskodni. Egy Steiner Ferenc nevű agilis fürdôhely-titkár -- aki mellesleg FTC-titkár is volt -- vitte az ügyeket. Ez kérdezte,[73] hogy mikor fogadnám a küldöttséget, mely templomépítés ügyében akar felkeresni. Megadtam a következô szerdát a Regnumban. Hát még ilyen küldöttség sem keresett fel addig! Megérkeztem villamossal a Délivasútról, s látom, hogy vagy húsz autó áll a Regnum elôtt. Bementem, és ott bent egymásután bemutatkoztak a földbirtokosok, bankigazgatók, gyárigazgatók és hasonló állású urak. Elôadták, hogy ha elfogadom, ajándékba építenek egy kis templomot, a telekügyet már elintézték a fürdôigazgatósággal. Hát persze hogy elfogadtam. Meg is kértek a budai katolikus körben egy elôadásra, melyet a templomépítés javára rendeznek. Elfogadtam a meghívást, tartottam is elôadást a templomépítésrôl, s megismerkedtem a lelkészség embereivel és jótevôivel. Néhány év múlva, egy gyönyörű késô tavaszi napon szenteltem fel a kis templomot a hívek nagy örömére. Érdekes epizódja ennek az a közigazgatási per, amit a Nádasdy-birtok örököseivel folytattunk, amelynek a vége az lett, hogy egy konzorcium nagy gyümölcsösét jelölte meg és terhelte meg a Kultuszminisztérium a kegyúri terhekkel. Sokkal regényesebb és fordulatosabb volt Gárdony ügye. Ebben a kis faluban -- akárcsak Baracskán vagy Kápolnásnyéken -- az a hír járta, hogy az többségében református vallású. Utánanézvén megállapítottuk, hogy a lakosság 69%-a katolikus. Egy iskolája volt, az is református. Pedig a 90 tanuló közül több mint 60 katolikus volt. Nevelôs Lajos tanfelügyelô elnézte, hogy az iskolát bôvítették egy tanteremmel, holott katolikus iskolát kellett volna építeni a tanulók felekezeti megoszlása miatt, ahogy azt a törvény elôírta. Elindítottam az akciót, elmentem a kultuszminisztériumba, az államtitkárnak elôadtam az ügyet és kértem, hogy orvosolja panaszomat. Megígérte, hogy informáltatja magát, s ha igaz, orvosolni fogja. Erre katolikus iskolát hirdettünk, és Deres Istvánné vezetésével egy kis bérelt házban megkezdtük a tanítást. Volt nagy álmélkodás. Persze a jegyzô felesége ellen nem mertek nyíltan harcolni, annál kevésbé, mert elsôrendű tanerô volt. Múltak a hónapok, a kultusz nem mozgott. Elmentem újra az államtitkárhoz és érdeklôdtem nála. Kitérô választ adott. Megmondtam, ha egy hónapon belül nem intézi el, úgy, hogy nekem 46.000.- pengôt kifizet, akkor az ügyben interpellációt jelentek be a felsôházban. Pár hét múlva kifizette a 46.000.- pengôt. A Gárdonyi nevű földbirtokostól kaptunk ajándékba egy telket, megkezdtük az építést, és szépen tetô alá hoztuk az iskolát két tanteremmel és egy oltárfülkével. Közben bérmálás volt soron Gárdonyban. Igen ám, de hol [tartsuk meg]? A kis iskolakápolna erre elégtelen volt. Egy Simon nevű, jómódú gazda az udvarát ajánlotta fel erre a célra, ott tartottunk májusi litániát, utána volt a bérmálás, majd egyházközségi gyűlés. A bérmálásra kivonult a református esperes is, és az egész presbyterium hosszú kocsisorral. Szeretettel köszöntöttem ôket, nyilván az iskolaügy hozta ôket. Már véget ért a gyűlés, minden rendben lezajlott. Elôáll a bandérium egyik tagja, Simon gazda egyik fia, és elmondja, hogy a református esperes a templomban kihirdette, hogy a katolikusok ezentúl ne jöjjenek hozzájuk istentiszteletre, mert szűk a hely (bôven volt hely a tág templomukban), és ezért arra kért a fiú, hogy vegyem kezembe a templomépítés ügyét is. Megköszöntem az idôs esperes úrnak, hogy ezeket mondta, és figyelmeztettem híveimet, hogy Egyházunk szigorúan tiltja, hogy másvallású templomba járjunk istentiszteletre. Egyben bejelentettem, hogy mi is hozzálátunk a templomépítéshez. Nosza, volt nagy öröm. Összefogott a katolikusság, gyűjteni kezdett. De nem volt hova építeni. Kikerestünk egy szép helyet, és azt kértük a községtôl, de azt természetesen a tiszta református községi képviselôtestület nem fogadta el, nem hagyta jóvá, úgy mint Kápolnásnyéken. Thaisz Andor megyei fôjegyzô tudomására hozta a községnek: ha nem adja meg a kért telket, a község sem kap semmiféle engedélyt a jövôben a megyétôl. Így szereztük meg a telket, és felépült Dobosi Ferenc lelkes vezetésével a templom. Eleinte nem volt elôkelô hely, de ma már szép padokkal nagyon kedves kis temploma a Velence-tóparti kerületnek. A sok kudarcnak eredménye végeredményben az lett, hogy Gárdonyban is, Kápolnásnyéken is katolikusok is kerültek a községi képviselôtestületekbe, hasonlóképpen Szigetszentmiklóson is. Nagylók Hunyadi Ferenc gróf birtoka volt. Egy ritka tehetségű tanítónô működött itt, Csaja Jovanica, aki olyan színelôadásokat rendezett, hogy amikor egyszer a gróf feleségével ellátogatott az iskolába, bámulatba ejtette vele mindnyájunkat. Egy derék jószágigazgató volt ott, Tardi János és jóságos felesége, akik egy uradalmi épületet átengedtek kápolnának és lelkészlakásnak. Itt kezdôdött meg a lelkészség működése. Igen ám, de Nagylók telepes község lett, egyesült Szilfamajorral, Gardamajorral és Nagylókpusztával. Mindenki kapott telket, kapott -- ha kért -- kölcsönt házépítésre, és egymásután nyíltak meg a nagy széles utcák az új házakkal. Ide már kellett templomot is építeni. Szegény Mézes József lelkész is igényelt házhelyet, s fel is építette a plébániát. Templomot azonban sajnos a telep maga erejébôl nem tudott építeni. Így az Egyházmegye építette fel a templomot, melyhez az Állami Egyházügyi Hivatal is csak évek múlva adott engedélyt, s a gyémántmise alkalmából a templomot a nagylóki egyházközségnek ajándékoztuk. Nagyhörcsök is ilyen telepes hely, valamikor Zichy György gróf kedves birtoka, kápolnával, szerzetes nôvérekkel: ahogy azt nagynénjétôl, Zichy Gabriella grófnôtôl örökölte. A kastélyt teljesen lerombolták, a felhasználható anyagot az építésre felhasználták, és nagyon szegényesen tengôdtek eleinte. Mellette feküdt Hatvanpuszta, egyházmegyém egyik legjobban prosperáló birtoka. Mikor elôször látogattam el ide, az a hír járta, hogy P. Zsíros jezsuita atya[74] a misszió alkalmával kintjárt és gyóntatott, így nem vártunk komoly munkát. A pusztának volt egy gyönyörű temploma, de az csak a birtokos Sávozd Richárd fia emlékének szólt, aki öngyilkos lett. Csak halála évfordulóján volt benne gyászmise. Mi az iskolában gyóntattunk, és ott is miséztünk. Mekkora volt a meglepetésünk, amikor egymásután jöttek 20-25-30 éve nem gyónók! Kiderült, hogy a juhászok, kanászok, pásztorok és egyéb igen illatos emberek gyóntak, akiknek a földbirtokos parancsba adta, hogy meg kell gyónniuk, aznap kivételesen nem viszik ki a legelôre az állatokat. Egyébként egész évben az állatokkal együtt a legelôkön élnek. A földbirtokos maga nem gyónt -- de a fia, egy igen kedves, okos fiú igen. Ez az uradalom a legrendesebb uradalom volt. Itt a cselédség is jó, rendes ruhában járt, s látszott rajtuk a jólét. Sajnos az apa is, a fia is öngyilkos lett. Nagyhörcsököt késôbb a Hatvanpusztából lett Sárhatvannal egyesítették, s oda a szép kis templom mellé épített Maróthi Zoltán lelkész Ágnes nevű kedvesnôvér nôvérével egy igen szép kis plébániát. A plébános nem gyôzi dicsérni sárhatvani híveit és gyermekeit. Szigethalom, Szigetszentmiklós testvér-filiája. Mindkettô Tökölnek volt a filiája. Nyugalmazott vasutasok, postások nyaralótelepe, késôbb lakótelepe. Egy idôben kezdték a mozgolódást, Szigethalom talán elôbb is kezdte, mint amaz. Rendesebben dolgoztak, és egy gyönyörű helyen felépítették saját erejükbôl csinos kis templomukat. Füstös Antal volt az egyházközség egyik lelkes, alkotó plébánosa, aki sok szépet vitt be a templomba. Felépítôje Szabó Ferenc tököli esperesplébános volt, Füstös már csak a belsô kiképzését fejezte be. A plébánia ügye sokáig húzódott, amíg azután Sugár Mihály dr. megvett egy házat, ahol kényelmesen elfér a plébánia. A valamikor Horthy-liget, majd Szilágyi- telep nevű község most mint Szigethalom szerepel. Ami a Csepel-szigeten Szigethalom, az Budakalász és Pomáz között Szentistvántelep: tisztviselôtelep. Szép, kertes házak árnyas, szépen rendezett utakkal mutatják, hogy már lassan kiépült település. Nagyon sokáig húzódott a templomépítés ügye. Szegény nyugdíjasok hiába erôlködtek, sehogyan sem ment. Egy kis kápolnájuk volt, abban buzgólkodtak és búslakodtak. Tölgyes Kálmán -- mint a mater Pomáz plébánosa -- nekilátott, és hamarosan lerakta a templom alapját, azután megint abbamaradt minden, és csak a több méter magas kôfal mutatta, hogy itt templom készül. Végre az Egyházmegye sorra vehette ezt a templomépítést is, és megindította újra a megkezdett munkát. Ma már tetô alatt áll a templom és igen nagy a telep öröme, mert nagy, tágas templom vár reájuk. Tüneményes az a munka, amit Sós József lelkész vezetésével végeztek a hívek. Beszerezték a legnehezebben beszerezhetô anyagot, óriási emelôgépet, malterozó gépet és csodálatos gyorsasággal felhúzták a falakat és feltették a mennyezetet. Sokkal tragikusabb Sárkeresztúr filiájának, Sárszentágotának templomépítése. Már 1940-ben önálló lelkészség lett. Volt temploma, Gábor János szerzett plébánia épületet. De a front lerombolta a templomot. Gábor János nagygazda lévén, a dohány- és a gyógynövénytermelésbôl tervezte a templom felépítését. Készített egy szép tervet, de az építési engedély három évig késett. Herling Jakab elôadó zsebében maradt a kérvény, s mire megkapta és elkezdhette volna az építkezést -- tsz lett a falujából... A hívek sem adakozni, sem dolgozni nem tudtak. Végül is az Egyházmegyének kellett a templomot felépítenie 160.000.- forinttal. Befejezésül álljon itt a Székesfehérvár--maroshegyi és a székesfehérvári Prohászka Ottokár Emléktemplom építkezése, mint méltó epilógus. A maroshegyi Szent Kristóf templom Proity Márton dr. alkotása. Házilag maga építtette és vezette elejétôl végig az építkezést. Temploma tervét Zvinszky János építész készítette. Egy modern, szép, ízléses templom. A templom minden részérôl pompás a rálátás a fôoltárra. A templom 80.000.- pengôbe került, de voltaképpen 160.000.- pengô értékű társadalmi munka miatt, mert itt a szó szoros értelmében mindenki dolgozott. A templom mellett áll a szép, tágas plébániaépület: tanácsteremmel, két káplánszobával és egy vendégszobával. Ugyanúgy készült, mint a templom. A templom másik oldalán egy hatalmas kultúrterem egészíti ki a telepet, ugyanolyan módon felépítve. Bicskei Karle János festôművész festette ki a gyönyörű templomot egy szép Szent Kristófot ábrázoló hármas oltárképpel, és egy remekszép keresztúti stációval, amely kép folyamatosan festi a keresztutat gyönyörű perspektívával, szép jelenetekkel és csoportképekkel. A festés és a szép orgona Proity Márton utódjának, Nagy György plébánosnak érdeme és örök dicsôsége. A Prohászka Ottokár Emléktemplom Székesfehérvár áhítatának és a nagy püspök iránti kegyeletnek méltó emléke. Sok vita elôzte meg, hogy hová temessük a nagy püspököt, s én döntöttem el, hogy a Vasútvidékre, mert Kéri Nándor plébánosban és Vadász József akkori állomásfônök, világi elnökben garanciát láttam arra, hogy megoldják a nehéz kérdést. Bizony jó pár év ráment az elôkészítésre. Addig egy szükségkápolna oldotta meg a kérdést. Püspök Atyánk halála évfordulója körül emlékünnepet, hivatalos gyűlést tartottunk, s délután a sírjához zarándokoltunk a Szentháromság-temetôbe, s ott valaki megemlékezett róla. Ezek a gyűlések ébren tartották vagy felébresztették a nagy püspök emlékét és páratlan érdemeit. Vadász József jelentései ez alkalmakkor eseményszámba mentek. Meghirdettük a [terv]pályázatot, Fábián Gáspár lett a gyôztes. Az ô hatalmas kupolás temploma lett Ottokár Püspök Atyánk nyugvó helye. Azután a sírhelyre is pályázatot hirdettünk. Orbán Antal gyönyörű szobra -- amelyen a [püspök] budapesti egyetemi templom szószékén történt halálát örökíti meg -- lett a sírja, rajta a felírás, Glattfelder püspök jellemzése: ,,Ottocarus Prohászka, Apostolus et Praeceptor Hungariae.''[75] Wenckheim Ferenc gróf Gács várából elhozatta 48 ládában carrarai márványból faragott gyönyörű oltárát, s a templomnak adományozta. Ôeminenciája Serédi Jusztinián kardinális és a magyar püspöki kar kíséretében szállítottuk át koporsóját, s benne tetemét a város híveinek igazán impozáns részvéte mellett[76]. A második világháborúban egy légitámadás alkalmával kigyulladt a hatalmas kupola, s teljesen leégett. 26 belövés rútította a templom mennyezetét. Hamarosan begyógyultak a sebek, befödték a kupolát, de sajnos nem vörösrézzel. Így három év múlva újra kellett a kupolát burkolni, most már vörösrézzel, az Egyházmegye kölcsönébôl. Ezt dr. Molnár Gyula, akkori plébános kezdeményezte, de közbejött halála miatt már káplánja, Garda József fejezte be. XI. Pius pápa atyai tanácsa így vált valóra. Végiglátogattam[77] 1. a lelkészségeket, úgymint: Adyliget, Agárdfürdô, Alsószentiván, Balinka, Baracska, Budafok--Felsôváros, Csabdi, Csepel--Kertváros, Csepel--Királyerdô, Csepel--Szabótelep, Érd--Parkváros, Érd--Postástelep, Érdliget, Érd- -Tusculanum, Érd--Újfalu, Halásztelek, Hard, Inota, Iváncsa, Kôszárhegy, Nagyhörcsök, Nagykarácsony, Nagylók, Páty, Pesthidegkút- -Széphalom, Pilisliget, Pusztaegres, Pusztazámor, Sárszentágota, Sárszentmihály, Söréd, Sukoró, Székesfehérvár--Öreghegy, Szentistvántelep, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Tabajd, Tárnokliget, Tác, Tinnye, Tordas. Összesen: 40 [helyet][78]. 2. Ahol templomigazgatók működnek: Budakeszi--Makkosmária, Pesthidegkút--Remetekertváros (Szentlélek- kápolna), Pilisvörösvár--Bánya[telep], Polgárdi--Ipartelepek, Székesfehérvár--Almássy-telep, Székesfehérvár--Szárazrét, Székesfehérvár--[Szent György] Kórház, Székesfehérvár--Szent Imre konviktus, Székesfehérvár--Szent Imre templom, Székesfehérvár-- Szemináriumi templom. Összesen: 10. 3. Ahol a filia kápolnával, vagy templommal rendelkezik, úgymint: Agárdpuszta, Árkipuszta, Csordakút, Csôsz, Dinnyés, Ercsi-- Cukorgyár, Érd--Újtelep, Felsôalap, Felsôdobos, Felsôkörtvélyes, Galambospuszta, Guttamási, Herceghalom, Kisapostag, Kiscsér, Kisgyón, Kislók, Kôhányás, Kulcs, Lórév, Nagyveleg, Óbarok, Pettend, Réhpuszta, Sárhatvan, Seregélyes--Szôlôhegy, Surányitelep, Tükröspuszta, Újbarok, Újszár, Vasztély, Velence--Újtelep, Vereb. Összesen: 33. 4. Ahol csak portatile altare[79] volt, úgymint: Alsóbesnyô, Alsócikola, Bárányjárás, Belsôbáránd, Börgönd, Csala, Csirib, Dajapuszta, Daruhegy, Dobogókô, Farnapuszta, Felsôcikola, Felsôszentiván, Felsôtöbörzsök, Fövenypuszta, Franciska- major, Gánt--Bányatelep, Göböljárás, Gróftanya, Hatvanpuszta, Kajászószentpéter, Kajtor, Kisszentmiklós, Kisvenyim, Makád, Mecsérpuszta, Mélykútpuszta, Ménesmajor, Mesterberek, Moha, Németegyháza, Ödönpuszta, Parragpuszta, Rákhegy, Rétszilas, Róbertvölgy, Sáregres, Sárkeresztes, Simonpuszta, Sinatelep, Sövénykút, Tímárpuszta, Tükröspuszta, Újhegy. Összesen: 45.[80] Kemény, nehéz munka volt. Sokszor télen, hamar befújván a hó az utat, felültünk a szánra és a földeken toronyiránt mentünk kitűnô lovainkkal. Nagyon tanulságos és igen sokoldalú volt a nagy pápának tanácsára végzett, rendkívüli örömöket és lelkipásztori eredményeket jelentô körút. Új plébániák alakultak[81]: Szabadegyháza (1928), Székesfehérvár--Vasútvidék (1928), Székesfehérvár--Viziváros (1928), Baross Gábor-telep (1930), Kelenvölgy (1932), Albertfalva (1933), Leányfalu (1933), Kápolnásnyék (1936), Székesfehérvár--Maroshegy (1940), Budatétény (1948), Alcsút (1949), Cece (1949), Érdliget (1949), Gárdony (1949), Pilisszentiván (1949), Pusztaszabolcs (1949), Százhalombatta (1949), Szigetbecse (1949), Szigetszentmárton (1949), Úrhida (1950), Remetekertváros (1951), Budafok--Felsôváros (1952), Besnyô (1955), Baracska (1961), Balinka (1962), Érd--Parkváros (1962), Érd-- Postástelep (1962), Érd--Tusculanum (1962), Sárszentmihály (1962), Söréd (1962), Tinnye (1962), Alsószentiván (1963), [Pesthidegkút-- ]Széphalom (1963), Agárd (1964), Sukoró (1964), Tordas (1964). Új lelkészségek létesültek: Csepel II. (1929), Páty (1934), Sárszentágota (1940), Székesfehérvár- -Öreghegy (1940), Adyliget (1945), Máriaremete (1945), Nagykarácsony (1945), Nagyvenyim (1945), Pusztaegres (1945), Tác (1945), Csabdi (1946), Érd--Újfalu (1946), Hard (1946), Kôszárhegy (1946), Pilisliget (1946), [Pesthidegkút--]Széphalom (1946), Tabajd (1946), Nagyhörcsök (1947), Nagylók (1947), Inota (1948), Székesfehérvár-- Szárazrét (1948), Szentistvántelep (1948), Tárnokliget (1948), Érd-- Újtelep (1962). A vizitációk és a püspöklátogatások nyomán új templomok épültek: Adyliget, Albertfalva, [Székesfehérvár--]Almássy-telep, Alsószentiván, Agárd, Baracska, Baross Gábor-telep, Budafok-- Felsôváros, Csabdi, Csepel II, Csepel--Királyerdô, Felsôdobos, Galambospuszta, Gárdony, Halásztelek, Hard--Németkér, Kápolnásnyék, Kelenvölgy, Kisvelence, Kulcspuszta, Kôszárhegy, Érdliget, Érd-- Parkváros, Érd--Postástelep, Érd--Tusculanum, Érd--Újfalu, Érd-- Újtelep, Makkosmária, Mezôfalva, Moha, Nagyhörcsök, Nagykarácsony, Nagyláng, Nagylók, Nagyvenyim, Páty, Pilisliget, Polgárdi-- Ipartelepek, Pusztaegres, Pusztaszabolcs, Ráckeve--Újhegy, Remetekertváros, Sárszentágota, Seregélyes--Szôlôhegy, Söréd, Szabadegyháza, Székesfehérvár--Maroshegy, Székesfehérvár--Öreghegy, Székesfehérvár--Szárazrét, Székesfehérvár--Vasútvidék, Szentistvántelep, Széphalom, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Tác, Tárnokliget. Ez összesen: 58 új templom vagy kápolna.[82] Ezeket az új alapításokat jórészt a szükség diktálta. Legelôször Székesfehérvárott kellett új plébániákat alapítani, mert csupán két plébánia volt 40.000 hívôvel, a belvárosi és a felsôvárosi. Új plébániák létesültek az alábbi sorrendben: Viziváros, Vasútvidék, Maroshegy, Almássy-telep, és két lelkészség, Öreghegy és Szárazrét. Legutoljára a ciszterci plébánia. Szét kellett osztani a csepeli plébániát, mert ott csak egy plébánia volt 50.000 hívôvel. Így alakult Csepelen a Jézus Szíve plébánia, a Szabó-telepi, királyerdei és kertvárosi lelkészség. A Szabó-telepi és kertvárosi plébániákat kisajátították, a gleichniig elkészült templomokból munkáslakásokat építettek, de az egyházközségek ma is működnek. Az érdi plébánia is óriási módon megnövekedett a Károlyi Imre gróf birtokán az Angol-Magyar Bank útján végzett parcellázásával. Így lett az egy plébániából hét plébánia: Érd--Újfalu, Érdliget, Érd--Parkváros, Érd--Tusculanum, Érd-- Postástelep, Érd--Újtelep -- és az ôsi Érd--Ófalu-i plébánián csaknem kihal az élet. Szinte kezelhetetlen volt a pesthidegkúti plébánia, annyi új villa, ház épült Máriaremete környékén, a hegyes-völgyes nehéz terepen. Itt is új plébániák alakultak, Máriaremete, Remetekertváros, Széphalom. Egymásután elváltak a régi plébániától, Pesthidegkúttól, akinek plébánosa, Reichardt András készségesen beleegyezett a dismembrálásba[83]. Budafok is igen megnôtt. Belôle szakadt le Albertfalva, egy tekintélyes plébánia, majd Kelenvölgy és Budatétény. Protestáns községnek volt kikiáltva egynéhány filia, amelyekrôl kisült, hogy a katolikus lakosság már meghaladta a protestánsok számát. Ilyen volt Martonvásár filiája, Baracska, Velence filiája Kápolnásnyék, Agárd és Gárdony, Bicske filiája Csabdi. Hála Istennek, mindenütt sikerült plébániát szerezni és létesíteni! Most visszatekintve, mélységes hálával gondolok XI. Pius pápára, aki erre a munkára figyelmemet felhívta. A sok derék segítôtársra, buzgó, lelkes hívekre -- akik segítettek a nagyszerű munkában -- szintén hálásan gondolok, de legfôképpen a Jó Istenre, aki ebben a munkában erôt és kedvet, és Folláth Ádám személyében hôslelkű munkatársat adott. Esperesek, fôesperesek Ennek a nagy munkának a hátterében állott egy elsôrangú esperesi kar, aki nemcsak elômozdította ezt a munkát, de abból tényleg kivette a részét is. A régi esperesek részben meghaltak, vagy megöregedtek és egy új, lelkes, komoly esperesi gárda volt a segítségemre: Doroszlai, Preiner, Hajós, Szabó Ferenc, Hufnágel, Jászóvári, Horváth Imre, Ásguti Adám, Aradi Ignác, Mayer[84] és Szabó Jenô nagyszerű esperesi együttest képezett. Ezeket meghívtam egy-egy hétre Tésre, a püspöki nyaralóba, ahol azután az erdôben barangolva a kerület minden problémáját megbeszéltük. Egy kis vezérkari megbeszélés volt ez egy héten keresztül, ahol szépítés és tusolás nélkül elôkerült az Egyházmegye minden problémája. Nagyon sok nehéz dolgot sikerült megoldani ezzel az esperesi karral, mely a helyzet magaslatán állott és a párját ritkította. Így észrevétlenül kialakult egy közvetlen, meleg tónus az esperesek és a papság, a püspök és papjai között. A közös munkák, a közös gondok, a közös örömök és eredmények, sikerek és sikertelenségek családias hangot teremtettek az Egyházmegyében, amely a teljes összhangnak, a közösen végzett munkának és eredményeknek volt a természetes velejárója. Ebbôl a szellembôl fakadt azután az 1934. évi Egyházmegyei Zsinat, amelynek dekrétumaiban ez a szellem nyert rögzítést. A zsinat igen ünnepélyes és felemelô volt, az elôírásokat pontosan és lelkiismeretesen betartottuk. 1944-ben meg akartuk ismételni, az elômunkálatokat elô is készítettük, de a háború mindent megakasztott. Ebben az idôben még csak két fôesperes és 13 kerületi esperes volt az Egyházmegyében. Késôbb 1949-ben 4 fôesperesi és 22 esperesi kerületre osztottuk az Egyházmegyét a sok új plébánia miatt. Az új beosztás Potyondy Imre nagyprépost úr munkája. Igen jól sikerült, bevált. Eleinte az új esperesek is nagyon jók voltak, és a régi családias, közvetlen szellemet átvették -- meg is tartották az új aeráig. Voltaképpen rajtuk keresztül kormányoztam az Egyházmegyét, és nélkülük vajmi keveset tudtam volna elérni. Nagy hálával gondolok rájuk. A jó Isten áldja ôket a sok áldozatért, amit hoztak. A megye Meg kell emlékeznem itt a Fejérmegyei Törvényhatóságról és az ott végzett munkáról, mert az nagyon tanulságos és érdekes. Mikor megjelentem a törvényhatósági ülésen, érdekes képet láttam. Széchenyi Viktor gróf fôispán erélyes és határozott ember volt, meglátszott rajta a huszártiszt. De -- ahogy nekem mondták -- liberális volt, pedig gyakorló katolikus életet élt, és Sárpentelén, ahol a birtoka volt, nagyon kedves kis templomot tartott fenn, mint annak kegyura. Én éppen az alispán-választásnál kerültem a gyűlésre, s a papság -- elsôsorban Csöngedy adonyi plébános -- nem támogatta a kormány jelöltjét, Havranek Józsefet, aki katolikus volt ugyan, de tutyi-mutyi ember volt, s a katolikus szempontokkal nem törôdött. Ezzel a választással az én helyzetem is elromlott. A fôispán többször próbált kapacitálni, de nem kerülhettem szembe papságommal. Ezt meg is mondtam neki. Így jóban voltunk, nem egyszer volt nálam ebéden évente, én is nála, de nem tudtunk összemelegedni. Ô váltig azt hangoztatta, hogy nem jól, túl sötéten látjuk a helyzetet. Pedig a valóságban egy protestáns klikk irányította a háttérbôl az egész megyegyűlést: Szűcs Gedeon, a megyei fôügyész; Péter, a pénzügyek vezetôje és Halász Géza -- három öntudatos, elfogult és katolikusgyűlölô protestáns keverte állandóan a kártyát, s észrevétlenül adták be Széchenyinek a dolgokat. Érdekes eset volt például a szabadbattyáni iskola története. A község azt felajánlotta a szabadbattyáni egyházközségnek. Az elfogadta, de a megye nem hagyta jóvá. Megfellebbezték, az alispán is elutasította. A plébános -- a jó öreg Mici bácsi, Horváth Imre, [aki] valamikor a Széchenyi gróféknál nevelô volt -- megkért, vezessem a küldöttséget a belügyminiszterhez, aki akkor Scitovszky Béla volt, egykori regnumi hívem. Szívesen fogadott, rendkívül meglepte a bíró kérdése, hogy van-e még nekünk, katolikusoknak Magyarországon valami jogunk. Elfogadta a benyújtott fellebbezést és megígérte, hogy az ügynek utánajár. Múltak a hónapok, talán egy év is -- és semmi válasz. Végre egy régi derék osztálytársam -- akkor miniszteri tanácsos -- elárulta, hogy a fellebbezést a miniszterelnökség a kultuszból elkérte, és jelenleg Darányi Kálmán belügyminisztériumi asztalában fekszik. Egy ideig még vártam, majd írtam Károlyi Gyula igen derék akkori miniszterelnöknek, hogy mióta olyan országos érdekű ügy egy iskola felajánlása az egyházközségnek. Erre megjött az engedély, de Falubattyán kapott egy protestáns iskolát. Mindez lehetséges volt egy katolikus fôispán és alispán vezetése mellett! Közben eljegyezte Halász Géza Havranek alispán egyetlen, jólelkű leányát. Ez nyilvánvaló sakkhúzás volt, hogy biztosabban elôrehaladhasson. Eszes, okos ember lévén a tehetetlen katolikus tisztviselôket megelôzve fôjegyzô lett, s a lusta Havranek engedte, hogy tovább szôje hálóit. Szôtte is: kiment a községekbe, s ígérte is, adta is a segélyeket derűre-borúra. Közben megtörtént az esküvô Havranek leányával a fehérvári ciszterciták templomában Hagyó-Kovács Gyula esketése mellett. Havranek ideje lejárt, új alispánt kellett választani. Megkezdôdött a nagy pályázat. Pályázott Lászai Géza II. fôjegyzô, Halász Géza I. fôjegyzô és egy aufschneider[85]. A választás teljesen kilátástalan volt. Halász Géza állandóan járta a megyét és osztogatta a segélyeket, hogy a jegyzôket -- s azokon keresztül a képviselôket -- megnyerje magának. S ekkor történt a fordulat. Széchenyi Viktor fôispán felkeresett azzal, hogy Canossa-t járni jön, mert rájött, hogy Halász Géza neki ismételten hazudott. -- Ha mi összefogunk, Püspök Úr, és Thaisz Andor mellé állunk, akkor biztos a gyôzelem -- mondta. Beleegyeztem Thaisz Andor jelölésébe és megkezdtük a propagandát. Széchenyi fôispán többször felkeresett Tésen, megbeszéltünk minden haditervet, s a fôispán veszedelmes szervezôerônek bizonyult. Elérkezett a választás napja. Én magára a választásra mentem át. Olyan izgatott volt az egész város, hogy az utcán utánam kiáltottak az emberek. A megyeházán a hangulat igen izgatott volt. Leszavaztam Thaisz- re[86] és rögtön eljöttem. Késôbb pótválasztás kellett, mert nem volt meg az abszolút többség. Ismét átmentem szavazni. Thaisz Andor lett az alispán. Hagyó-Kovács Gyula ugyan azzal fogadott, hogy milyen szégyen, ha a püspököt leszavazzák -- de nemcsak hogy nem szavaztak le, hanem Halász Géza bukott meg csúfondárosan. Lefújták a terítékes bankettet, mely aznap estére volt megrendelve, s lassan Halász Géza is eltávozott a megyébôl. Ezzel véget ért a református uralom a megyeházán. Szegény Széchenyi Viktort késôbb a kommunisták lefogták, az Andrássy út 60. alá vitték. Borzasztóan megkínozták, s mikor kiszabadult gyalog kellett elmennie haza az Andrássy útról a Ferenc József hídon át a Hűvösvölgybe. Szegény a Krisztinavárosban összeesett, úgy vitték a lakására, ahol rövidesen meghalt. R.I.P. A Megyeháza ülésterme elôtti folyosón egy márványtábla ôrizte Károlyi József gróf, egykori fôispán emlékét, aki a kommün alatt egyedül tiltakozott a vármegyék közül a kommunista kormány ellen. Károlyi József gróf egyike volt Fejér megye legkiválóbb fôurainak. Nemcsak hithű katolikus férfiú volt, de egyúttal a legdemokratikusabb fôispán, akinek ajtaja mindenki számára mindig nyitva állott, ha jellegzetes magyar kocsija itt állt a püspökségen. Nagy úr volt, igen művelt ember -- és fôleg ôszinte, egyenes jellem. Kevesen tudták róla, hogy Károly királynak ,,per tu'' barátja volt, mert ezt sem nem éreztette, sem nem árulta el. A temetésén derült ki mindez, amikor emlékbeszédemben ezt róla elmondottam. Fiához intézett végrendelete tanúskodott fennkölt, nemes lelkérôl. Fehérvárcsurgón, ahol lakott, a plébániát és a zárdát ô tartotta fenn a kegyurakénál messze túlmenô gondossággal és elôkelôséggel. ======================================================================== Ad limina látogatások 1928-ban vele együtt mentem le Rómába Serédi Jusztinián bíbornok konszekrációjára és egyben bemutatkozó látogatásra. Errôl a látogatásról már részben beszámoltam. A ,,Qui si sana'' hotelben, a Keresztes Nôvérek Szállójában szálltam meg. Innen mentem a kardinális urakhoz tisztelegni, s a fűtetlen lakásokban levettem a télikabátot, megfáztam, és másnap tüdôgyulladásban megbetegedtem. Szegény Mutter Aniceta egész éjjel az ágyam mellett imádkozott, mert 40 fokos lázam volt. Az ottani svájci orvos termofort tétetett a mellemre, rövidesen megindult a köhögés és kilábaltam a bajból. Hazajöttem, de itthon még igen sokáig beteg voltam. Második ad limina látogatásom 1933-ban volt, ugyancsak XI. Pius pápa alatt. Viszota kanonok volt a vezetôm, és velem jött a bátyám is, aki akkor a honvédség fôparancsnoka volt. A Szentatyánál beszámoltam filia- látogatásaimról, amit az ô tanácsára elkezdtem. Örömmel fogadta jelentésemet. Viszota Alajos apátkanonok felülmúlta önmagát, olyan ügyes vezetô volt. A Damascus-udvarnál akartunk felmenni a liften, a svájci gárdista utunkat állotta, hogy tilos a feljárás. A kanonok úr eltűnt, s pár perc múlva nyílott a liftajtó és Viszota kanonok úr lép ki belôle, s felszólít: ,,Excellentia'' -- és máris visz fel a liften. Amint kiderült, adott a Cammerariusnak néhány lírát, s megvolt az engedély. Jártunk Firenzében, Velencében is. A harmadik ad limina látogatás 1938-ban volt. Akkor nem egyedül mentem, hanem magammal vittem az espereseket, néhány papot és híveket is. Voltunk vagy 50-60-an. Az espereseket magammal vittem a templomokba, melyeket meg kellett látogatnom. Ôk is aláírták a jegyzôkönyvet a sekrestyében a monsignore-ok[87] nagy örömére. Az utolsó nap fogadott XI. Pius pápa, aki akkor már nagyon beteg volt. Beszámoltam a filia-látogatásokról, a hitéletrôl, a papnevelésrôl és felajánlottam a Decreta Synodalia egy fehérbe kötött példányát. Rendkívül megörült neki: -- Látod, ennek igazán örülök. Ez egy nagyon kedves ajándék. Megkérdezte, hogy mi van benne, s mondta, hogy az elejét -- az Egyházmegye történetét -- majd lefordíttatja olaszra. Megkértem, hogy bemutathassam neki derék irodaigazgatómat, Bergendy Jánost. Becsöngette, és az elôtte térdre boruló irodaigazgatót egyre simogatta és kedvesen bíztatta, hogy legyen mindig hű fôpásztorához. A jó Jánosnak pedig csak ömlöttek a meghatódottságtól a könnyei. Megkértem, hogy fogadja a velem jött espereseimet is. -- Látod ez nagyszerű gondolat, hogy azokat is elhoztad. S kiadta a parancsot, hogy a magyarokat külön fogadja a trónteremben. Mikor kimentünk Bergendy Jánossal, nagy izgalommal fogadtak híveink, mert akkor terelték ôket a trónterembe, azután kinyílt az ajtó. -- Il Santo Padre![88] -- kiáltotta a szolgálatot tevô kamarás, és már hozták is a holtfáradt pápát. Nem ült a trónusra, hanem odavitette magát egészen közel a térdre borult magyar hívôk közé, akiknek a száma akkor már százra is felszökött. -- Herzlich willkommen, herzlich willkommen im Vaterlichen Hause.[89] -- mondta a pápa s az aznapi [szent]leckére célozva mondta: ,,dies sunt mali''[90], annál jobban esik neki a mi hűségünk és nagy szeretettel üdvözölte az espereseket. Már vinni akarták, de kértem, hogy elénekelhessük a pápai himnuszt. Leállította a vivôket, s ô maga dirigálta a ,,legszebb pápai himnuszt'', ahogyan mondta. Azután megcsókolt jobbról és balról, és kivitték a szobából. Híveim és papjaim még mindig térden állva nevettek és sírtak a megható jelenet hatása alatt. Elmaradt az Assisi-i kirándulás, de helyette egy olyan pápai kihallgatáson vehettünk részt, amely elkísér életünk végéig. Megéreztük, micsoda óriási lelki hatalom a pápa, az Egyház feje és fundamentuma, amelyen a pokol kapui sem vesznek erôt. XI. Pius pápa két hónapra rá befejezte életét. Bergendy Jánosnak pedig, amikor késôbb szó esett Rómáról, mindig könnybe lábadt a szeme. ======================================================================== Amerikában 1938-ban volt Budapesten a XXXIV. Eucharisztikus Kongresszus. A Kongresszust megelôzôen a püspöki kar felkért, hogy hívjam meg az amerikai püspöki kart, a papságot és a híveket a Kongresszusra. A megbízatást elvállaltam, miután már jártam az USA-ban, s 1937. március 29-én Szabó János egykori trentoni és gróf Wenckheim Frigyes egykori suthbendi plébános kíséretében kimentünk Amerikába. Az A.C. meleg ajánlása alapján ingyen utaztunk, mint az American Express Company vendégei. Annak embere fogadott a pályaudvarokon, annak vendégei voltunk Milánóban, Genovában, és kaptunk I. osztályú szabadjegyet a hajón. Utazásunk az 51.000 tonnás Rexen, az olaszok büszkeségén káprázatos fényben és elôkelô környezetben nyolc napig tartott. Egész idô alatt vihar volt. Amerikában Ghika fôkonzul és a Vezetôség fogadott Eördögh Elemér prelátussal, valamint Tanos Árpád és Cserniczky István plébánosokkal az élen, akik amerikai utazásunkat irányították. Bejártuk egész Amerikát New York-tól San Francisco-ig. Tengeri utunk 15.908,68 km volt, Amerikában 29.780 km-t tettünk meg, tehát összesen 45.668,68 km-t utaztunk. Huszonnégy államban jártunk, tizenkét államot csaknem teljesen bejártunk autón. Három bíborosnál, hét érseknél, tizennégy megyés püspöknél és az apostoli delegátusnál tisztelegtünk. Ezeken kívül még nyolc püspököt hívtunk meg személyesen. Huszonhárom egyházmegyében látogattuk meg a magyarokat; éspedig negyvenkilenc római katolikus és tíz görög katolikus egyházközséget. Meglátogattunk még hat anyaházat, huszonkilenc zárdát, tizennégy szemináriumot, három katolikus és két állami egyetemet, két katolikus kollégiumot. Ezeken a helyeken 103 magyar és 30 angol beszédet tartottam. Szabó és Wenckheim atyák 5-5 triduumot tartottak. A látogatás kapcsán volt hat pontifikális mise, négy bérmálás, egy templom-, egy iskola- és egy orgonaszentelés, harmincnyolc szentséges litánia, három szentségimádás, egy úrnapi körmenet, egy szentségi körmenet, tíz görög katolikus istentisztelet, egy temetés, huszonhat ünnepély, hat papi gyűlés, egy katolikus nap Lényi Vincénél Woodbridge-ben, három teaest és huszonöt bankett. Kemény, nagy munka volt. Rengeteget mentünk autón, vonaton tüneményes kényelemben a ,,Train of tomorrow''-n, a holnap vonatán, amely 120 mérföldes sebességgel robogott, fürdôvel, mozival, gyönyörű szalonkocsival, ahol kis asztalok mellett ülve nem is éreztük, hogy utazunk. Los Angelesbe a Santa Fé (Sancta fides) vonatján mentünk 2.000 méter magasságig felkapaszkodva, majd onnan leereszkedve két és fél napig. Megnéztük a Grand Canyon -- a nagy szakadék -- vadregényes világát és átmentünk a Gold[en] Gate Bridge-n, az arany öböl hídján, sétáltunk a Josemity-völgy 4.000 éves fenyôóriásai között -- és mindenütt csodáltuk a gyönyörű, rendezett világot. A sok csomagolás és utazás következtében tönkrement egy lila és egy fekete reverendám, egy felöltôm, egy nadrágom -- de megérte, mert csaknem minden magyar plébániát meglátogattunk. Láttuk a magyar papság hatalmas erôfeszítését, hogy megtartsa a kivándorolt magyarságot ôsi hitében és a magyar haza szeretetében. Holtfáradtan és teljesen kimerülten értünk haza, és hálát adtunk a jó Istennek, hogy ezt a nagy utat megtettük. ======================================================================== A Szent István év eseményei 1938-ban azután megvolt az Eucharisztikus Kongresszus, amelyen Magyarország hitet tett Krisztus mellett. Egyházmegyénk alaposan kihasználta ezt a kiváló alkalmat, komolyan készültünk rá, missziókkal, triduumokkal és a Kongresszus emlékére bevezetett 40 órás szentségimádással, amely azóta is megvan. Az ájtatosságokon pedig -- különösen a gyermekek szentmiséjén és közös szentáldozásán, valamint a férfiak éjszakai szentségimádásán és a nagy dunai körmeneten -- minden egyházközség részt vett. Felejthetetlen volt a szentségi körmenet a Dunán. Az összekötô vasúti hídtól egész az újpesti hídig a parton végig térdelô milliós tömeg a bazilika felerôsített orgonája nyomán énekelte az ôsrégi gyönyörű szentségi énekeket. Utána való vasárnap[91] pedig Mészáros János kísérete mellett a Szent Jobb jött le Székesfehérvárra, a koronázó városba, amelyet ez alkalomból Csitáry G. Emil polgármester a jó Sándor bácsi[92] segítségével gyönyörűen restaurált és feldíszített. Egy város sem fogadta úgy a Szent Király Jobbját, mint az ôsi koronázó város. A fölbirtokosok a rendezôség rendelkezésére bocsátották négyes fogataikat, s a gyönyörű, festôi menet Széchenyi Viktor gróf nagyszerű vezetése mellett a mezôhegyesi lovaszenekar kíséretében vonult a Simor térre, amely tele volt emberekkel, s ahol a díszemelvényen a püspöki kar helyezkedett el, és Angelo Rotta nuncius[93] mutatta be a szentmisét. Gyönyörű látvány volt a közösen imádkozó és éneklô hatalmas tömeg, amely áhítattal borult le az átváltoztatás alatt a Szentségi Úr Jézus elôtt. Ugyanaznap délután szállítottuk át Prohászka Ottokár püspök atyánk földi maradványait az emlékére épült fogadalmi templomba, Orbán Antal szobrászművész által készített művészi síremléke alá, amely a püspököt az egyetemi templom szószékén ábrázolja, amint az angyal ôt invitálja az örök dicsôségbe. ======================================================================== A háború évei 1939. szeptember 1-[jé]re Hermenegilda fônöknô, a St. Mary's Home fônöknôje repülôjegyet ígért nekem az USA-ba, a woodbridge-i katolikus napra -- ugyanis felvetettem a gondolatot, hogy rendkívül szomorúan láttam a csehek gimnáziumát és kollégiumát egyetemi hallgatók részére, ugyanakkor kb. 100.000 magyarnak még egy High school-ja[94] sincs. Össze kellene fogni és megszervezni a magyarságot, hogy legalább egy High school-unk legyen. A papság húzódozott a tehertôl, de beismerték, hogy ez egy pótolhatatlan hiány. Ennek a megszervezésére akartam visszamenni Amerikába, s erre ígérte Hermenegilda fônöknô a repülôjegyet. Sajnos az idô közben nagyon bizonytalanná vált, amióta Hitler átvette Németországban az uralmat, és egy káprázatos Anschlussal Ausztriát és Csehországot Németországhoz csatolta. Ebben a nagy zűrzavarban lemondtam a jegyrôl -- s valóban: 1939. szeptember l-jén megindult a második világháború, Hitler lerohanta Lengyelországot. 1940- ben megindult a nagy nyugati offenzíva, Belgium, Hollandia, Franciaország s Anglia ellen, amely ugyan csak Dünkirchenig jutott el. Angliát már nem tudta Hitler meghódítani. Ezalatt feltűnt Magyarországon a Szálasi-kormány, s bár maga Szálasi sem volt alkalmas ember a vezetésre, sem pártja nem rendelkezett megfelelô emberekkel, német protektúra alatt s a németek erôszakosságával hatalomra jutottak. Ürömben bérmáltam egy vasárnap, s ebéd után a fôbíróval sétáltunk az országúton, amikor német gépkocsik közeledtek gépfegyverrel, s igen marcona alakokkal. A fôbíró maga nyugtalankodott, hazasiettünk, ô a községházára sietett, s ott megtudta, hogy németek szállták meg a falut. Én Zsámbékra siettem a programom szerint, de az országúton már közlekedtek a német csapatok, s engem minduntalan igazoltattak. Másnap tudtuk meg, hogy Horthy Miklóst lemondatták és Szálasi Ferenc nemzetvezetô vette át a kormányt. Pár napra rá meghívót kaptam a felsôházba a felsôház elnökétôl, hogy szeretne a helyzetrôl tájékoztatni, jelenjek meg a felsôház elnöki szobájában. Mindszentyvel[95] utaztunk Pestre. Megérkezés után ô [...] értesült, hogy mi készül, üzent nekem a Regnumba, de már nem lévén ott, gyanútlanul mentem el a felsôházba. Még csak egypáran voltunk ott. József fôherceg kapacitált, hogy vállaljam az ülésen az elnökséget, de nem vállaltam. A szegény Zadravecz vállalta -- meg is fizetett érte busásan. Egyszer csak nyílik az ajtó, s belép rajta Szálasi, bemutatkozik, és bejelenti, hogy ô kívánja tájékoztatni a felsôházat. Borzasztó meglepetés volt ez, mert senki sem volt elkészülve rá. Mielôtt tárgyaltunk volna, felállt Kaas Fülöp báró, és szót kért. Felvetette a kérdést, hogy szabadon beszélhetünk-e, s nem vonnak-e késôbb kérdôre szavaiért valakit. Szálasi megnyugtatta, hogy nem, és Szôllôsi miniszterelnöknek[96] ki is adta a parancsot, hogy nem szabad senkit itteni szavaiért molesztálni. Kaas Fülöp báró azt kérdezte tovább, hogy van-e a felsôház tagjai közül valaki letartóztatva, mert addig nem tárgyalhatunk. Szôllôsi miniszterelnök megnyugtatta a felszólalót, hogy ma reggel minden felsôházi tag kiszabadult a letartóztatásból. Kaas további kérdése volt, hogy milyen címen nevezi a Szálasi-kormány falragaszában Horthy kormányzó urat szavahihetetlen embernek. Erre Szálasi hosszú mesében elmondotta, hogy ô ismételten felajánlotta szolgálatait Horthynak, de ô nem fogadta el. A nagy lármába -- amit ez a bejelentése kiváltott -- beleszólt a nagy riadó szirénája is, levonultunk az óvóhelyre. Itt kezdték Szálasit interpellálni a legkülönbözôbb kérdésekkel, de ez már nem volt parlamentáris tárgyalás: se hangjában, se a kérdésekben. Én így otthagytam a gyűlést és megállapítottam, hogy egy operett-kormány vette át a hatalmat a legkomolyabb idôkben, a legválságosabb helyzetben. Ezekben a napokban levizitelt nálam a nyilas fôispán, Pintér József. Arról beszélt, hogy ô nem nézi a múltat, tiszta lapot fektet fel mindenkirôl, s majd meglátja, hogy ki mit ír fel erre a lapra. Közben letartóztattak 10-15 embert, köztük Csikós Andort, Kaltenecker Viktort, Czike Gábort, Bilkei Ferenc felsôvárosi plébánost, Neményi Lajost, az ,,Új Fehérvár'' szerkesztôjét, és még másokat. Átmentem a Gestapo parancsnokához, aki hosszú várakoztatás után és szaladgálások, hosszú tanakodás után fogadott, de semmit sem tudott a dologról, pedig a házból vitték el a letartóztatottakat. Neki még nem jelentették -- mondotta --, ha jelentést kap, azonnal értesít. Mind a mai napig nem értesített. Majd átmentem az ügyészségre, beszéltem az ott letartóztatásban lévô szegény emberekkel és felkerestem a városi rendôrkapitányt, hogy segítsünk. A rendôrkapitány egy igen derék ember volt, ha jól emlékszem Bartha-nak hívták, késôbb felkeresett és elmondotta, hogy beadta lemondását, nyugdíjba vonul. Tôle azt követelte a nyilas fôispán, hogy azt a néhány túszt vigye a város szélére és lövesse ôket agyon. -- Ezt bírósági tárgyalás és bírói ítélet nélkül nem lehet végrehajtani, fôispán úr! -- felelte neki akkor a rendôrkapitány. Mire a fôispán azt mondta: -- Akkor elmehetsz, majd én elintézem. El is intézte. Komáromba, majd Dachauba hajtotta ôket. Akik nem szabadultak ki útközben, vagy nem haltak meg -- mint Csikós Andor bankigazgató, aki Velencén a Gschvind-kastélyban[97] halt meg -- mind ott pusztultak Dachauban, a földi pokolban. Czike Gábort, Neményi Lajost és Bilkei Ferencet sikerült kikönyörögni véres kezeibôl. Székesfehérvár december elejétôl [kezdve] az oroszoktól körülzárt és ostromolt város lett. De a háborús események már korábban kezdôdtek. Megszervezték a légót, légó gyakorlatokat tartottak. Kijelölték az óvóhelyeket, a megyeháza, a városháza, a püspökség, a szeminárium és a törvényszék pincéi lettek a hivatalos városi óvóhelyek. Eleinte üresek voltak, egészen szeptember 19-ig. Akkor volt Székesfehérvár elsô bombázása. A vasútállomást és az állomástól a Deák Ferenc utcát bombázták. A palotáig nem jutott el a szônyegbombázás, kis tetôtűz ütött ki ugyan a palotában, de nem volt súlyos. Annál borzalmasabb volt a tűz a Deák Ferenc utcában és annak a környékén. A hozzánk legközelebbi bomba a mozi melletti házat ütötte szét. Rémes volt hallani a bombák zuhanását, mely belesüvített az éjszakába és utána a szétvetett háztetôk recsegését, ropogását. Ekkor gyulladt ki az Ottokár- templom teteje és égett az egész Deák Ferenc utca. Mi, papok siettünk menteni az égô házból a holmit, mert a lakók a bunkerban lapultak, holtra váltan. De azért senki sem tudta, hogy milyen veszedelem fenyegette Fehérvárt. Én másnap elmentem az állomásfônökhöz, mert hallottam, milyen hôsiesen helytállt. De a valóságot ott tudtam meg a még akkor is halottsápadt állomásfônöktôl. Napokon át jeleztek egy ekrazit-vonatot, s ez a vonat a bombázás estéjén beérkezett Fehérvárra három más[ik] töltény-vonattal együtt. Persze [mindez] a legszigorúbb titoktartás mellett történt. Este tíz óra után hallja az állomásfônök a rádión, hogy az amerikai bombázók a Balaton felett gyülekeznek és elindultak Székesfehérvár irányába. Ész nélkül rohant ki az irodába, lázas izgalomban elôször az ekrazit vonatot tolatta ki távol a pályaudvartól, azután a lövedéket tartalmazó szerelvényeket. Kettôt ki tudott még tolatni, de a harmadik töltény-vonatot nem sikerült kivontatni [...], mert már Fehérvár felett voltak a repülôgépek, és elkezdték bombázni a pályaudvart, azután a Deák Ferenc utcát. A lövedékkel megrakott és a pályaudvaron rekedt szerelvény az egész éjjel pattogott-lôdözött úgy, ahogyan az egyes ládák meggyulladtak. Én megköszöntem ennek a hôs állomásfônöknek nagyszerű tettét, mert ha az ekrazit-vonat bent maradt volna és bombatalálatot kap -- az egész Fehérvár is befejezte volna életét. Felejthetetlenül szomorú látványt nyújtottak az égô, füstölgô házak között szaladgáló, szüleit keresô gyermekek, vagy gyermeküket keresô kétségbeesett szülôk. Sokan vesztették el ekkor életüket. Másodszor október 13-án támadták meg Fehérvárt az ellenséges gépek. Ezek gyújtóbombákat dobtak le, és mindenfelé tüzeket idéztek elô. A püspökségre magára csak 130 gyújtóbomba esett, és 7 ízben keletkezett tűz a palota padlásán. Szerencsére jól megszerveztük a védelmet, s így, hála Istennek, csírájában elfojtottuk a tüzet. Bergendy János a földszint, én az I. emelet, Bejczy Gyula a padlás felügyelôje volt. Mindenütt volt víz, homok, balta, lapát, ásó, hogy a tüzet azonnal lokalizálni lehessen. Szerencsére akkor egy német híradó század lakott itt nálunk, ezek hamar eloltották úgy a gazdasági udvarban, mint a padláson a tüzet. Így nagyobb kár nem történt. A gyújtóbombák nagy sistergéssel égtek az egész kertben. December 8-án a nyilasok nagygyűlést hirdettek a városház elôtti térre. A hallgatóság részére kijelölt helyen középen egy nagy karosszék volt téve a katolikus püspök részére, jobbra tôle egy hely a kálvinista, balra az evangélikus lelkész részére. Természetesen nem mentem el. A gyűlés elôtt egy lövés dördült el és egy akna robbant a téren. Természetesen lefújták a gyűlést a szabadban, de a fôispán éktelen haragra gerjedt, hogy nem mentem el. De egyelôre jobbnak látta székhelyét áttenni Veszprémbe, ahová a városháza és a megyeháza is mindenestül átvonult. Szegény Thaisz Andor egy autószerencsétlenség áldozata lett, a gyôri kórházban feküdt súlyos agysérüléssel. December 23-án reggel fél ötkor jött az elsô orosz járôr a városba, s utána jöttek a fegyveres csapatok, s ,,stoj''-kiáltással[98] vakon lövöldöztek össze-vissza. Az óvóhelyek foglaltak lévén mi -- Németh László, Bejczy Gyula és én -- az ablak nélküli irodában aludtunk, ki az asztalon, ki egy széken, ki a kályha mellett a sarokban. Természetesen a zajra felriadtunk, s megtudtuk, hogy december 23-án Fehérvár háromhetes hôsi védelem után elesett. A végén már csak hat tank védte a várost, melyek végül Celldömölk felé elmenekültek. Az elsô városparancsnok egy igen elôkelô úr volt, állítólag egyetemi tanár. Magához kéretett és közölte, hogy a papságot semmi sérelem sem éri, harangozzanak, és még aznap tartsunk istentiszteletet. Megmagyaráztam, hogy ez teljesen lehetetlen, mert senki sem fog templomba jönni. Majd lassan módját ejtem, hogy legyen istentisztelet. Felajánlotta, hogy szívesen segít, ha valahol baj volna. Mikor jeleztem, hogy a ciszterciták, a ferencesek és a szatmári nôvérek rendházában fosztogatnak, egy tisztet küldött velem és megmentettem a házakat. Mindenhova egy-egy tisztet szállásolt be és így megszűnt minden atrocitás. Egy hét múlva egy orosz ôrnagy keresett fel. Azt mondta, hogy Moszkvából jött, és azt szeretné tudni, nincs-e valami kellemetlenség. Megmondtam, hogy Bilkei Ferencet és Berzsenyi Jenôt az oroszok kitették a lakásukból, tolmácsával -- aki Vass Zoltán volt orosz százados uniformisban --, felíratta, s még aznap visszaadatta a lakásokat. Igaz, hogy mikor elment, az oroszok ismét elvették a lakást. Az óvóhelyen -- éppen a karácsonyi éjféli misén! -- egy részeg orosz tiszt Németh Lászlót inzultálta, és revolverével fejbe verte. Ezt is elmondtam neki. Kérdezte, meg tudom-e mondani, hogy ki volt az, mert ezért halálbüntetés jár. Persze nem tudtuk, hogy milyen beosztású volt. Hallottam, hogy a zámolyi templomot az oroszok megbecstelenítették, felíratta és megígérte, hogy intézkedik. Én mindennap az óvóhelyen miséztem, ahol egy külön kis kápolnát rendeztünk be tabernákulummal s Oltáriszentséggel. Mekkora vigasztalás volt! A közös óvóhelyen is volt oltár, ott az aulisták miséztek. A ház óvóhelyén eleinte csak a nôvérek és néhány ismerôs volt, de utóbb annyian kérték a befogadásukat, hogy a végén már magunknak nem maradt hely. Heteken át -- amíg az élelem tartott -- 30 vendég volt az asztalnál, de azután kifogyott az élelem. Szentmise után rendesen végigjártam a városon -- a Széchenyi utca végétôl a felsôvárosig --, hogy lássák, hogy itt vagyok, s meghallgassam az emberek panaszait, bajait. Maroshegyet hamar kiürítették, mert onnan jöttek az oroszok. Egy vasárnap reggel minden fánál tehenet találtam kikötve, s mindenfelé síró, kesergô gazdákat láttam. Megtudtam, hogy a felsôvárost az éjjel kiürítették. Felmentem a városparancsnokhoz és interveniáltam a szegény gazdák és az állatok érdekében. Kaptak is haladékot, és a mellékutcákon járhattak, mert csak a fôutcát lôtték az oroszok. Azután hallottam, hogy a várost a Zita királyné útig kiürítik, akkor nagyon komolyan kértem a parancsnokot, hogy ne engedje, mert az végzetes pánikot idézne elô. A parancsnok le is fújta a tervet. Kerekes polgármesternél[99] idônként megbeszélés volt, ahol megtudtuk a valóságot. [...][100] Az oroszok nem sokat molesztáltak. Egyszer forogtunk veszedelemben, amikor három orosz katona állított be és német katonát keresett. Feljöttek az emeletre Bergendyvel, a vezetôjük panyókára vetett kabátja alatt puskát hordott, a másik kettô vad ázsiai nép fia... Bergendy bemutatott, mire az végigtapogatott -- és ellopta az órámat. Nagy lármát csaptam, erre visszaadta. -- Menjünk át a városparancsnokhoz -- mondtam, s kalapért, kabátért a hálószobába mentem. Ôk is ott termettek, és amit láttak, elemelték: a téli kesztyűmet, egy üveg alkoholt, villanylámpát. A helyzet kezdett kellemetlen lenni, mikor beállított a városparancsnok csendôre, akit Neményi Lajos kiosonva a szobából avizált. Rájuk mordult és kiparancsolta ôket, s vitte ôket át a városparancsnokhoz. Az utcán megtagadták az engedelmességet. A csendôr odahívta az útjelzô barisnyát, s az rögtön revolverét vette elô -- erre szó nélkül engedelmeskedtek. Másnap megtudtuk, hogy büntetésül fegyver nélkül kidobták ôket a frontra. Egyik vasárnap sétámat végeztem, mikor a Széchenyi utca felôl nagy tömeg orosz vonult eszeveszetten a Budai út felé. Kocsi, autó, teherautó, gyalogos egy nagy gomolyagban rohant. Szabadbattyán felôl pedig állandóan lôttek és fejünk felett fütyültek a golyók. Mi történt? Hazasiettem, és az öcsémet kérdeztem: -- Mi ez? -- Az oroszok valamit éreznek. Délután kimentem: üres volt a város, az egész Széchenyi út. Késôbb megtudtam, hogy a németek Siófok és a Balaton felôl öt irányban támadtak olyan erôvel, hogy felbomlott az orosz fegyelem. Másnap reggel megjelentek a magyarok Székesfehérvárott. Január 21-én felszabadították a várost. Óriási volt az öröm. A harangok zúgtak. A ferencrendieknél hálaadó mise volt, énekelték a Te Deumot. Az utcán a tömeg éljenzett, mikor bevonult a fehérbe öltözött magyar csapat. Látszott rajtuk, hogy igen fáradtak. Egy darabig még folyt az embervadászás. Eltévedt, elmaradt oroszokat lôttek agyon. Délután ökrös szekérre dobták a hullákat és vitték elásni. Azután visszajöttek a nyilasok Veszprémbôl, és megjött Pintér fôispán is február 2-án. Hideg, szeles nap volt. A hangszórók bömbölték, hogy Várpalotán nyolc fűtött vonat várja az utasokat, aki el akarja hagyni Fehérvárt, menjen. Délután már pánikszerű izgatottság vett erôt az embereken. Nekivágtak sokan gyalog, vagy felkéredzkedtek német autókra. Azok kivitték ôket a városból, ott letették ôket, holmijukat pedig elvitték, és mehettek amerre akartak. Persze fűtött vonatról szó sem volt. Mi lett a sorsuk a menekülôknek, ki tudná megmondani... Február 8-án délután 4 órakor beállított a püspökségre Kozma alhadnagy és a Nemzeti Számonkérôszék 14 csendôre. Engem kerestek. Mikor megtaláltak, Kozma alhadnagy letartóztatott. Hiába hivatkoztam rá, hogy felsôházi tag vagyok, hiába kértem írást, azt felelte: -- Háború van, és ez mindent megmond. Attól kezdve egy csendôr állandóan mögöttem állt. Csomagolni kezdtem. Letartóztatták az öcsémet, Shvoy Kálmán altábornagyot, Büttner Ferenc kanonokot és a szegény ,,USA'' becenévre hallgató Fülöp Ferenc, kedves amerikai kispapunkat. A csendôrök minden ajtót elálltak, s mi a kapu alatt gyülekeztünk, várva az autóbuszt. Közben a nôvérek megkínáltak uzsonnával. Végre fél hétkor egy üveg nélküli autóbuszra szálltunk mi négyen, a tizennégy csendôr és az alhadnagy, és száguld[ot]tunk a fagyos télben. Egyszer álltunk meg, egy autó állított le minket, Pintér fôispán érdeklôdött, hogy minden rendben van-e. A péti csendôrôrsnél leszálltunk, bevittek egy terembe s ott az asztalnál letelepítettek. Vacsoráztunk pörköltet nokedlival. Utána elôkerült a parancsnok -- kissé pityókásan --, Botond százados. Az öcsém számomra pihenôhelyet kért. Erre elôhoztak egy priccset, azon feküdtem, fejem felett egy kétszázas égô égett. Az urak a lócákon heveredtek le. Közben hoztak be mindenféle elôállított embereket, egy-két cigányt, egy asszonyt, aki az oroszoknak besúgta, hol találhatnak nôket, és egy orosz katonát. Azok a kövezeten töltötték az éjszakát. Nem aludtunk semmit. Reggel misézni mentem, mert követeltem, hogy nekem miséznem kell. Egy csendôrrel mentünk át a telep templomába, ott miséztünk Büttnerrel. Egyszer hallgattak ki egy rövid kihallgatáson mindegyikünket, s a rávaló szerdán vonattal átmentünk Veszprémbe. Ott bevittek a városházára, ott találtam az egész fehérvári városházát. Az Angolkisasszonyok zárdájában egy szép tágas vendégszobában helyeztek el mind a négyünket. Egy csendôr ült az ajtónál. Nem volt szabad kimenni a kápolnába, nem volt szabad sétálni, a szobában beszélni, elvitték a rádiót. Egész nap olvastunk. Én elolvastam Ward Mária életrajzát rossz német fordításban. Azután a fôispán rendeletére a kosztot egyszerűsítették. Egytálétel volt megengedve, abba azonban a jó nôvérek mindent beletetettek. Nem volt szabad minket látogatni. Bejczy Gyula utánunk jött, de nem sikerült bejutnia. A zirci apát[101] egyszer a folyósón végigment, s az ajtón át beszólt. A Skorka ismételten közbenjárt, de sikermentesen. Evvel engem teljesen elzárt egyházmegyémtôl. Megírtam Pintér fôispánnak, hogy ezzel a Szentatyának fenntartott kiközösítést vonta magára. A kiközösített nem járulhat szentségekhez; érvényesen nem gyónhatik; nem kaphat egyházi temetést, ha meghalt stb. Szereztünk egy Codexet, abból magyarul kiírtam a törvényt, s ezt a csendôrrel elküldtem Pintérnek. Skorkának megmutatta, s mondta, hogy ezért lógni fogok. És szegényt ôt akasztották föl. Bajorországban egy istállóban elfogták, ahol stallpürsch[102] volt, hazahozták. Itt egy monstre pöre volt, mert a pincében 8 hullát ásattak ki vele, köztük szegény ártatlan Deák Toryt, aki munkaszázadban szolgált, fölszaladt a szülei lakására, ami akkor már Gestapo-szállás volt, letartóztatták, átadták Pintérnek, ez pedig a pincében agyonlövette. Ezért a 8 halottért és a 18 cigányért, akiket az apáti erdôben fölkoncoltatott, halálra ítélték. Halála elôtt édesanyját küldte hozzám, hogy oldozzam föl az exkommunikáció alól. Meg is tettem szegénynek, akit Pesten a Gyűjtôfogházban fölakasztottak. Letartóztatták [volna] Neményi Lajost is, annak azonban már annyira elég volt a börtönbôl, hogy a püspöki palotában egy kaminlyukba felmászott, s ott a magasban egy kiálló szögön megállt, és megvárta, amíg a csendôrök elmentek, s a sötétség leple alatt a vasútvidéki plébániára menekült Horváth Kálmánhoz, aki ott elrejtette. A csendôrök minket váltig faggattak, hogy hol lehet, mert parancsuk van: ha meglátják, lôjék agyon. De a dologról senki sem tudott semmit, csak Bergendy János és Németh László. Végre befejezôdött a vizsgálati fogság, megjött Ulehla Frigyes, a fônyilas és meghozta a végzést. A végzés szerint Shvoy Lajos ,,métely a nemzet testén'', s azért el kellett attól különíteni. ,,Nem érzett együtt a nemzettel és ezért nem akart eltávozni, s evvel sokan ittmaradtak, és áldozatai lettek az oroszoknak. Nem akarta elrendelni, hogy papjai prédikáljanak az oroszok ellen...'' -- Mikor az írást átvettem, élesen tiltakoztam ellene. Öcsém végzése az volt, hogy oly szoros kapcsolatot tart fenn a fôvádlottal, és semmi remény sincs rá, hogy ez a viszony megváltozzék. Öcsém is tiltakozott ellene, ekkor Ulehla könyörgô hangon arra kért, hogy ne kíséreljünk meg szökést, mert akkor neki lônie kell. Átmentünk a városházára, ott magunkhoz vettük a jó öreg Héjj Károlyt, lementünk Jutasra, s ismét vonattal Szombathelyre utaztunk, majd egy átvirrasztott riadós éjszaka után Sopronba, a városházára mentünk. Kôhidára, ahová küldött minket Pintér fôispán, nem fogadtak be, így a Megváltós Nôvérek Anyaházába vittek, s ott átadtak a gondnoknônek, s rendôri felügyelet alá helyeztek. Március 9-én érkeztünk Sopronba, s a Megváltós Nôvéreknél május 17-ig voltunk internálva, amikor végre hazajöhettünk. Ott találtuk Mindszenty József veszprémi püspök urat papjaival, aki Kôhidáról jött oda, és Bauer Ottó bonyhádi plébánost. Rendôr ült a szobánk elôtt, de szabadon jártunk-keltünk a házban és a szép kertben. Én egész nap kertészkedtem. Itt éltük át másodszor az orosz megszállást. Tanultunk a fehérvári megszállásból, megszerveztük a ház védelmét, és simán átestünk rajta. Délután Mindszenty magához kéretett, és azt mondta, hogy ô megszökik, de mivel ez nekem is kellemetlen, hát közli velem, legjobb lenne, ha én is megszöknék vele. Öcsém bevonásával tanácskoztunk és megállapítottuk, hogy ez egyenlô a halállal. Mindszenty aznap éjjel egy kocsival feltűnés nélkül kiszökött és a városban körüljárt, de visszajött. Pár napra rá levelet kaptunk mind a ketten Vajna belügyminisztertôl[103], hogy Szálasi szálláshelyén egyházi konferenciát tart, s a gyôri püspököt, a pannonhalmi fôapátot[104] és mi kettônket meghív arra. Autó jön értünk és elvisz. Én megköszöntem a meghívást, s tudattam a belügyminiszterrel, hogy mint internált nem vehetek részt a tárgyaláson, csak ha elôbb szabadlábra helyeznek. Nem jött rá válasz, ellenben mire a tárgyalás napja elérkezett, Szálasi és egész kormánya már messze külföldön járt... Az oroszok Húsvéthétfôn elfoglalták Sopront és rohantak Bécs felé. Húsvéthétfôn hivattak az orosz parancsnokságra. A kép ugyanaz volt, mint Fehérvár[ot]t: rengeteg ember vörös szalaggal a karján ténfereg a folyosókon. Csupa ágrólszakadt, aki mind felajánlotta szolgálatát az orosznak. Szomorú és leverô kép volt. A parancsnokságon egy orosz tiszt fogadott azzal, hogy készüljünk, visszavisznek Fehérvárra, ez a fehérvári kispipás parancsnok üzenete, aki tiszteletét küldi. Bármily kedvezô volt látszólag az üzenet, nem fogadhattuk el, nem akartuk magára hagyni a jó nôvéreket, de meg az út is bizonytalannak ígérkezett még. Megvártuk, amíg a város lecsendesedett és szabad lett a forgalom. Egy szép napon betoppant Horváth Kálmán és Visy Rafael. Invitáltak, hogy jöjjek haza. Kérdeztük, mi újság Fehérvárott. -- Semmi különös. -- Mikor ôk eljöttek, még oroszok voltak a palotában. Ott mindent kifosztottak, szegény Bergendy Jánost lelôtték, lelôtték még Gáspár Jánost, meghalt Baumgartner Károly... -- Nem történt ,,semmi különös''. Felkészültünk az útra. Kimentünk a pályaudvarra és reggel 8 órától délután 5 óráig vártunk, amikor beállított a vonat, tele zsidó menekülttel. Ehhez kapcsolták hozzá a marhakocsinkat, s indulhattunk haza. A kalauz bíztatott, hogy reggelre Fehérvárt leszünk, de már a második állomáson csôrepedés volt a mozdony kazánházán. Kellett várni, amíg jött egy másik vonat, akkor minket ahhoz átkapcsoltak, de az meg félnapokat állt, mert közben a mozdonyt mindig elvitték a benzint szállító vonatok kisegítésére. Így szerda estétôl szombat reggelig utaztunk, mire Fehérvárra érkeztünk. Mindszenty püspök úr Pápán leszállt és gyalog vágott neki az útnak, mi pedig valóságos diadalmenettel jöttünk be az állomásról a püspöki palotába, ahol a palotát teljesen kifosztva találtuk. Nagy volt az öröm a kedves nôvérek között. Augustina, Paulina, a kis hôs nôvér, Sebastiana -- aki a legnagyobb lövöldözés alatt hidegvérrel nyitogatta velem az ablakokat az emeleten -- szeretettel fogadtak. Egy hét múlva Pestre mentem egy teherautón az öcsémmel bátyámhoz és nôvéremhez, akik azt a hírt kapták, hogy engem az oroszok agyonlôttek. Nagy volt az öröm és boldogság, hogy túléltük a jó Isten kegyelmébôl ezt a szörnyű idôt, s a sok ima -- mondották -- nem veszett kárba. Székesfehérvár ostromának végérôl csak késôbb értesültem. 4-5 napig rémesen lôtték a várost az oroszok. Ekkor lôtték le a zirci templom tornyát és felgyújtották a templomtetôt, és a felsôvárosi templomtornyot is ekkor lôtték le. A szokatlan lövöldözés már annyira fokozódott, hogy már szinte kívánták a fehérváriak, bár jönnének be az oroszok. Be is jöttek március 21-én[105] szörnyű ordítozás és lövöldözések között. Nagyon durvák voltak. Késôbb tudtuk meg, hogy egy fegyenczászlóaljat uszítottak Fehérvárra. Legelôször összeszedték a papokat, és a református lelkész kertjébe gyűjtötték ôket. Este 6 óra volt, amire kiszabadultak a bizonytalan fogságból, hol semmi ételt, italt nem kaptak. De közben az öreg Kovács Jánost faggatták, hogy ki volt a papok közül nyilas, vagy ki volt jóban a nyilasokkal. Milyen jó, hogy nem rendeltem el, hogy beszéljenek papjaim az oroszok ellen, ahogyan pedig azt a nyilas fôispán kívánta! Az oroszok bejövetelét követô reggel nagy felfordulás volt a püspökségen. Idejött a frontparancsnokság, s aki papot találtak, azt ütötték-verték. Szegény Bergendy azt hangoztatta, hogy a városparancsnok nélkül itt a házba senki sem jöhet be. Elôször ütlegelni kezdték, majd az egyik orosz tarkón lôtte az irodában, és ott halt meg. Németh Lászlót is elfogták, összeverték, egy nagy fahusánggal ütötték, s elvették a pénzét. Ezen összevesztek az oroszok, ezalatt Németh László egérutat nyerve megfutamodott elôlük és átment a városparancsnokságra. A kispipás parancsnok átjött és beszélt a frontparancsnokkal, de végül is azt mondta, hogy Bergendy holttestét tüntessék el azonnal, és mindenki hagyja el a palotát, ha kedves az élete. Ekkor Bergendy holttestét átvitték a bazilikába, a káptalani sekrestyébe. Ott volt másnapig s akkor eltemették ôt az altemplomba. Azután kezdtek menteni a palotából, amit lehetett. A bôröndöket kocsira rakták, s a szemináriumba vitték, ahonnan másnapra egy másik orosz alakulat katonái ellopták, csaknem valamennyit. Attól kezdve mindennap lesték, Németh László is, és a portás Hornyák Mihály is, hogy mikor lesz üres a palota. Végre eltávozott a frontparancsnokság, s Németh László a városparancsnokkal és kíséretével átjött. Egy nagy teherautót találtak a kapu alatt, amelyre orosz barisnyák már rakták a bútort, s mindent, amit még találtak. A városparancsnok nagy veszekedések között mindent lerakatott velük, és az itt is maradt. A palotát átnézve megdöbbenve látták a szörnyű piszkot, szemetet, sok undokságot, mert az oroszok nem használtak WC-t, hanem a szobába piszkítottak és mindent úgy hagytak. Szegény kedvesnôvérek sírva tisztították el az orosz kultúra maradványait. A szônyegek, fehérneműk, az ágyruhák, a függönyök, a teljes gardrób szoba eltűnt. Az evôeszközök egy része is, a másik részét a városparancsnok mentette meg, s hagyatta itt. Ez egy kis ízelítô az oroszok garázdálkodásáról. Amikor visszatértem Fehérvárra, és már egy kissé kipihentem magam (nyár és az ôsz folyamán) bejártam az Egyházmegyét és végignéztem a sok pusztulást. Mentem amivel lehetett, ökrös szekérrel, lovas kocsival, már nem is tudom még hogyan, de azt tudom, hogy egy reverendám teljesen elpusztult a sok utazásban. Ami elém tárult, az rémes volt. Idézem az akkori körlevelet: ,,Gyönyörűen restaurált bazilikánk erôsen megsérült, az Ottokár- templom kupolája húsz belövést kapott, a sekrestyéje és a kultúrház leégett, a felsôvárosi templom mindkét tornya csonka, ledôlt a cisztercita templom egyik tornya, leégett a másik, és a templom teteje súlyosan megrongálódott. Megsérült a vízivárosi templom, teljesen eltűnt a Donát-kápolna, gránátot kapott a szemináriumi templom és teljesen elpusztult Csepel I. és Csókakô temploma, mind a kettô leégett. Németek felrobbantották Aba, Kisláng, Tököl templomát. Elpusztult templomaink: Alcsút-kastélykápolna, Bodpuszta, Börgönd, Csajág, Csala, Ercsi--Göböljárás, Lovasberény- kastélykápolna, Martonvásár óvodakápolna, Pusztazámor, Sárkeresztúr, Szilfamajorpuszta és a gyönyörű verebi templom. Súlyosan megsérült: Adony, Alap, Albertfalva, Bakonykúti, Balinka, Baracs, Bicske, Bodajk, Budafok, Budakeszi, Cece, Csákberény, Csepel II., Csobánka, Csór, Dunapentele, Elôszállás, Ercsi, Etyek, Érd--Ófalu, Fehérvárcsurgó, Füle, Galambospuszta, Guttamási, Hatvanpuszta, Hercegfalva, Horthy-liget, Inota, Iszkaszentgyörgy, Isztimér, Iváncsa, Káloz, Kápolnásnyék, Kelenvölgy, Lovasberény, Martonvásár, Magyaralmás, Mány, Mór, Nadap, Nagyhantos, Nagykarácsony, Pákozd, Pátka, Páty, Pázmánd, Perbál, Perkáta, Pilisvörösvár, Polgárdi, Polgárdi--Ipartelepek, Pusztaszabolcs, Pusztavám, Rácalmás, Ráckeresztúr, Sárbogárd, Sáregres, Sárosd, Sárpentele, Sárszentágota, Sárszentmihály, Sárszentmiklós, Seregélyes, Solymár, Szabadbattyán, Szár, Százhalombatta, Szigetcsép, Szigetújfalu, Szilfamajor, Szolgaegyháza, Tabajd, Tárnok, Tinnye, Úrhida, Vál, Ürményi-mauzóleum, Velence, Vértesacsa, Vérteskozma, Zámoly, Zsámbék -- csupa rom mindenfelé és szörnyű pusztulás. Elpusztult még ezenkívül 60 iskola, 56 plébánia, 34 katolikus intézmény és zárda, kifosztottak 107 templomot, 70 iskolát, 68 plébániát. Megszentségtelenítettek 17 templomot.'' Sorra látogattam a szomorú egyházközségeket. Mindenütt zokogó hívek, csodálatos hithűség és megható áldozatkészség fogadott. Megható kis ünnepségeket rendeztek mindenütt, és lassan megkezdtük mindenütt a romok eltakarítását. Végiglátogattam a Vikárius Úrral a koronákat, hogy vigasztaljam és bátorítsam papjaimat, s lelket öntsek beléjük. Nem volt szükség reá. Büszkén állapítottam meg, hogy papjaim mind -- az egy Kônig Simon kivételével -- helyükön maradtak és hôsiesen teljesítették kötelességüket. Nem egy életével tett bizonyságot hűsége mellett. Legkedvesebb halottunk a szegény Bergendy János irodaigazgató, akit az oroszok lôttek agyon. Követte ôt Gáspár János iszkaszentgyörgyi plébános; majd bombalövés áldozata lett Baumgartner Károly, a vértesacsaiak hôslelkű plébánosa, aki betegeket látogatott. Orvos híján meghalt Bakody Ernô százhalombattai plébános; Sándi János szívszélhűdésben[106]; Gáger József; tífuszban Stermeczky Vince; és egy kézigránát vigyázatlan kezelése ölte meg Kemény Józsefet, Seregélyes hôs plébánosát. Ezek Egyházmegyénk háborús halott papjai.[107] Sajnos a háború püspökök sorában is nagy rendet vágott. Legelôször Bubnics Mihály rozsnyói püspök, barátom halt meg szívtrombózisban. Ugyanez vitte el Serédi Jusztinián bíboros hercegprímást, és ugyancsak gyenge szíve vitte el Mikes János gróf szombathelyi püspököt, akinek számos rokon vendége volt, és amikor hallotta, hogy a répceszentgyörgyi püspöki nyaralóba oroszok jöttek be, eléjük ment, hogy vendégeit megvédje. Ott a lépcsôn összeesett és meghalt. Legtragikusabb volt Apor Vilmos báró, gyôri püspök halála, aki az óvóhelyre nem engedte be az orosz katonát, s az keresztüllôtte. Még mindig a karmeliták altemplomában nyugszik, szép és művészi sírhelyére nem engedték eddig átvitetni. Adj Uram örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik! ======================================================================== Mindszenty József hercegprímás 1944. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén teljesen csendben püspökké szentelte Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás -- a váci megyés püspök[108] és az én segédletemmel -- Mindszenty József veszprémi és Hamvas Endre csanádi, valamint Kovács Sándor szombathelyi püspököket. A szentelésen részt vett Mindszenty püspök édesanyja is. Akkor ismertem meg ezt az okos, intelligens és mélyen vallásos asszonyt. 1945 novemberében Ôszentsége a megboldogult Serédi Jusztinián utódjául Mindszenty Józsefet nevezte ki hercegprímássá és esztergomi érsekké. Kimondhatatlan öröm és boldogság töltötte el a hithű katolikusokat. Ôeminenciája a nála megszokott lendülettel és komolysággal vette át egyházmegyéje gondozását. 1947. Nagyboldogasszony ünnepén a magyar püspöki kar jelenlétében meghirdette a Nagyboldogasszony-évet Esztergomban. Kiadta a programot, hogy az ország a Szűzanya közbenjárását eszközölje ki porba sújtott szegény hazánk felszabadulásáért. Esztergom akkor példát adott egy gyönyörű éjszakai szentségimádással és egy hatalmas eucharisztikus körmenettel, melyen megmozdult az egész város és környéke. Ilyen áhítatos, bensôséges imába merült hívô sereget régen nem látott az esztergomi öreg bazilika. 1947-ben a jó Isten kegyelmébôl a 20. évet töltöttem be a püspöki székben. Ez alkalommal lejött a prímás, és személyesen adta át a pápai trónállói kinevezést. Az Egyházmegye ifjúsága Székesfehérvárott egy gyönyörű kerti ünnepély keretében -- melyen Bánáss László veszprémi püspök úr is részt vett -- köszöntötte a fôpásztort, és elhozta az akácfaillatos falvak lelkét. Az egyházközségek elnökei egy testvéri tüneményesen jól rendezett 200 terítékes ebéd keretében köszöntötték a fôpásztort, amely ebédet a Székesfehérvári ügyes és találékony asszonyok tüneményes gyorsasággal és közvetlen szeretettel szolgáltak fel.[109] 1947. szeptember 7-8-án Szombathelyen tartott a prímás az újonnan felépített székesegyház felszentelése kapcsán hatalmas nagy ünnepélyt a magyar püspöki kar jelenlétében és bevonásával. Ôeminenciája nálam ebédelt, s utána együtt indultunk Szombathelyre. A megye határa felé jártunk, amikor Szakos Gyula robogott elénk és jelentette, hogy a fôispán, az alispán és a polgármester fogadni óhajtják ôt a megye határánál. Mindszenty nem akart kiszállni a kocsiból. Nagy kapacitálásra kiszállt az autóból, a fôispán pedig nagy remegés közepette elmondta mondókáját, s arra a prímás fölényesen azt felelte: -- Magyarország hercegprímása már ezer éve járja az országot, s mindenfelé terjeszti a békét. Nagy asszisztenciával történt a székesegyház szentelése. Kora reggel óta gyülekeztek az egyházközségek hangos énekszóval, s a nagy székesegyház és az elôtte lévô tér tele volt emberrel. Délután nagy körmenet volt a városban s a székesegyház terén gyülekezett a tömeg. A püspöki kar és a vezetôség egy emelvényen helyezkedett el, s ott Czapik egri érsek[110] és a prímás beszéltek. Elérzékenyülve beszélt a prímás. Ezen a téren járt mint kisdiák, késôbb mint kispap. Itt készült, ebben a városban papi pályájára. Felhívta a szülôknek figyelmét az ifjúság lelkigondozására. Azután beszélt a mai helyzetrôl, hogy túl gyorsan kisöpörték a tízparancsolatot. Pedig kár ezzel sietni. Óvta a híveket a sötétben bujkáló alakoktól, és egy [...][111] fotográfusra mutatott, aki rémülten szaladt el akkor elôle. 1948-ban, Nagyboldogasszony évében Celldömölkre zarándokoltunk. Akkor nem fogadta ôt senki: érzett már, hogy puskaporos a levegô. Az országutat mindenfelôl lezárták, mert hirtelen száj- és körömfájás lépett fel. A zarándokok a kukoricások között vonultak be Celldömölkre, ahol elôször a rendôrség, majd késôbb a katonaság vont kordont, s a hangszóró állandóan harsogta, hogy akinek nincs dolga Celldömölkön, távozzék. A hívek a templomba[112] menekültek, s ott is aludtak. A templom körül pedig állandóan sárga lével locsoltak... Éjjel szentségimádás volt. Másnap nagymisét mondott a prímás és beszédében arra kérte a híveket, hogy minden bajukat-bánatukat adják át neki, nem baj, ha leroskad a nagy súly alatt, de ô mindazt a sok keserűséget, ami ma a katolikusok lelkét nyomja, felajánlja a Szűzanyának, legyen irgalmas Patrónánk és kegyes közbenjárónk Szent Fiánál. Nem maradt szem szárazon a megrázó beszéd alatt. A szentmise alatt is folyton locsoltak sárga lével, s mikor a prímás kivonult, egy teherautó közeledett felé, tele katonákkal. A hangulat igen feszült lett egy perc alatt. Az emberek ordítozására megállt az autó két-három lépésre a prímástól, aki nyugodtan ment tovább, semmit sem törôdve az autóval. Ebéd alatt már zúgtak a hangszórók, hogy a száj- és körömfájás megszűnt, a katonai kordon megszűnt. Gyáva, gyalázatos támadás volt ez a prímás ellen, s hogy nem került vérontásra a sor, az a rendezôség komolyságát dicséri. De súlyosan elmarasztalja azt az eljárást, amely még a katonaságot is felhasználja ilyen aljas akcióra. Ez év szeptemberében eljött a prímás Bodajkra, az Egyházmegyei zarándoklatra. A háború elôtt a bodajki zarándoklat az Egyházmegye nagy napja volt, katolikus nagygyűléssel, a katolikus lelkiismeret, öntudat komoly ébresztésével. Most is rengeteg zarándok sereglett össze. A program szerint a prímás 5 órakor érkezett volna, de mi már 4 órakor kerülô úton Bodajkra értünk. Telefonon a plébániát ismételten hívták, hogy mikor jön már a prímás. 5 óra után azután megtudták nagy meglepetéssel, hogy már 4 óra óta itt van. Nyilván valamire készültek. Vasárnap reggel a helybeli posta vezetôjét szabadságolták, egy központi kiküldött jött le Pestrôl, akinek idônként Pestet kellett informálnia a történtekrôl. A prímás szentmisét mondott, és evangélium után egy gyönyörű beszédet [tartott] a magyar búcsújárásokról és búcsújáró helyekrôl. Beszédében sem politika, sem dialektika nem volt. Áhítattal hallgatták a hívek, s a rendôrség sem talált benne kivetni valót. Annál jobban dühöngtek. Még egyszer találkoztunk a hercegprímással, a szokásos katolikus nagygyűlést pótló, Nagyboldogasszony évet befejezô nagygyűlés alkalmából a budapesti bazilika elôtti téren. Kemény beszédet mondott arról, hogy neki nincs mitôl félnie, nem fél sem a haláltól, sem a börtöntôl. És 1948. december 28-án -- miután elôtte néhány héttel konferenciát tartott, s ott megtette intézkedéseit -- Ôeminenciáját este letartóztatták, és Budapestre szállították. A prímás liquidálására egy ötös bizottságot választottak, Révai József, Gerô Ernô, Ortutay Gyula, Farkas Mihály és Boldizsár Iván személyében. A kihallgatások során eddig a rekord 77 óra volt, amit egy vádlott kibírt állva egyfolytában. Ezt a rekordot Mindszenty most megdöntötte, mert ôt 85 óra hosszat hallatták ki állva, csak akkor esett össze -- amint azt egy amerikai lap írta. Szörnyű tortúrák, kínzások és injekciók után bírósági tárgyalásra került a sor, amelyen már nem lehetett a régi Mindszentyre ismerni, annyira tönkretették ôt. Vallott, és saját vallomása alapján életfogytiglani börtönre ítélték. Ez volt Rákosi Mátyásnak és cinkostársainak legnagyobb diadala, s egyben legnagyobb szégyene. A per világszerte nagy felháborodást váltott ki a művelt emberek körében, amely az ilyen cseka-rendszert nem ismerte magáénak és éppen ezért mélyen elítélte nem a prímást, hanem a kormányt. Mindszenty a lelkiismereti szabadság rettenthetetlen hôse és áldozata lett. [...][113] ======================================================================== A diktatúra nyomása alatt 1950-re XII. Pius pápa jubileumi Szentévet hirdetett az egész Egyház részére, s ugyanezt kiterjesztette 1951-ben az egész világra. Ennek az évnek november 1-jén pedig 600 püspök, sok bíboros és rendfônök jelenlétében kihirdette a dogmát a Boldogságos Szűzanya testi és lelki menybevételérôl.[114] Mi, szegény kizárt magyarok persze itthon ünnepelhettük csak e páratlan nagy eseményt: 1950. december 31-én áldottam meg a Szent Szűz fatimai gyönyörű szobrát zokogó hívek sokasága elôtt Alsószentivánon. A szobrot a leirai püspök úr[115] különös kegyképpen adományozta nekünk, magyaroknak. A szobor, melynek párját a Szentatyának adományozta a leiriai püspök, most ott díszeleg a szükségkápolna falán Kovács Géza akkori lelkész buzgóságának örök tanújaként, s várja a megfelelô helyét az ott építendô templomban. 1951. április 20-án Szentatyánk kinevezte Kisberk Imre székesfehérvári belvárosi plébánost christianapolisi püspökké és meggyengült egészségem támogatására mellém rendelte -- kérésemre -- segédpüspökké; akadályoztatásom esetére apostoli adminisztrátorrá. Május 3-án szenteltem ôt fel püspökké, a váci és veszprémi megyés püspök urak segítségével.[116] A felejthetetlen szép szertartást lélegzetvisszafojtva nézte és imádkozta végig Székesfehérvár és az Egyházmegye hívô népe. Idôközben Grôsz József kalocsai érseket, Endrédy Vendel zirci apátot, Hagyó-Kovács Gyula elôszállási zirci jószágkormányzót, Bozsik Pál volt gyöngyösi plébánost és remetekertvárosi lelkészt -- aki Remetekertvárost gyönyörű templomával és altemplomával megajándékozta - - letartóztatták. A per kapcsán 1951. június 21-én délután Varga József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese letartóztatott és háziôrizetbe helyezett, mint akit szintén gyanúsítottak, hogy a Grôsz- perben aktív részem volt Bozsik Pál révén. Lakásomat nem volt szabad elhagynom és négy államvédelmista, ávós legény és egy százados ôrködtek testi épségem felett. Még aznap este házkutatást rendeztek nálam és az irodában, és koffer számra vitték el a könyveket és az iratokat. Akadályoztatva lévén Kisberk Imre segédpüspök úr vette át az Egyházmegye kormányzását. De ebbôl hamarosan pünkösdi királyság lett, mert ôt is letartoztatták, ô is az ávósok ôrizete alá került a püspöki palotában. Az Állami Egyházügyi Hivatal emberei egymást váltották. Kruzslák László, majd Rudas Ede péksegéd, Nagy László, Hevesi Ferenc, Horváth István váltogatták egymást és Tökölyi István[117] lett az irodaigazgató, aki rövidesen megszabadult az aulistáktól, Németh Lászlótól és Zsolnay Bélától, akik áthelyezésüket kérték. A három hónap alatt, amelyet a szentmise és egy órás kerti séta kivételével íróasztalomnál töltöttem, sokat olvastam. Közben Grôsz érseket és társait súlyos büntetéssel elítélték. Szobafogságom idejére esett az aranymisém: július 16-án. Az ávós százados kegyes volt, mert az aulistáknak, a ház népének, édes nôvéremnek és a nôvéreknek megengedte, hogy részt vehessenek azon. Nagy meghatódottsággal adtam nekik aranymisés áldásomat. Az ávósok, mint minden szentmisén, az aranymisén is résztvettek. Kettô a sekrestyeajtóban, kettô a hátsó padban szokott elhelyezkedni, és feltűnôen lapozgatták a napi újságokat -- jelezve ezzel, hogy nekik mindehhez semmi közük. 1951 augusztus vége felé Horváth János, a késôbbi ÁEH elnök lejött, s egy levelet gépeltetett az akkori elnökhöz, a villamoskocsi vezetôbôl lett Kossa Istvánhoz, hogy a püspökök következô eskütételénél az én eskümet is vegye ki. Ennek alapján az addigi szobafogságot, háziôrizetet minden kihallgatás és bírói ítélet nélkül feloldották. A jelzett napon Potyondy Imre kíséretében egy vasúti termes kocsiban vittek fel Budapestre eskütételre. Horváth István akkori elôadó is felszállt a termes kocsiba, de ôt hamarosan kitessékelték onnan. Útközben reggelit szolgáltak fel és finoman megreggeliztünk. Kelenföldön már várt Kruzslák egy hatalmas autóval, az Elnöki Tanács kocsijával, azon vittek elôször a Központi Szemináriumba, majd onnan a parlamentbe palliumba öltöztetve minden püspököt. Az elnöki szobában letettük -- irtó nagy lámpafény mellett, amitôl a szemem egészen elhomályosodott -- az esküt. Engem erôsen az elsô sorba toltak, de sehogy sem éreztem jól magam, nagy volt a hôség is. Az eskütétel után egy nagy tízórai következett, az evésbôl kimentettem magam és a hűvös folyosóra mentem, mert nagyon fájt a szívem. A pécsi püspök úrral[118] és titkárával jöttünk haza, ugyanazon termes kocsiban, ahol tejeskávét kínáltak. Sajnos, a szívem nagyon tönkrement. Megviselte a háziôrizet is, a házkutatás, a durva ávósok viselkedése, de különösen kiváltotta Rudas elôadó közönséges, durva káromkodása és ordináré beszéde, amelyet a Grôsz-per kapcsán tett püspökkari nyilatkozatról, az Egyházról és a pápáról mondott. Ilyen aljas káromkodást még nem hallottam. Ennek hatása alatt kezdett a szívem komolyan nyugtalankodni, úgyhogy a Széher útra kellett mennem négy hétre. Ezalatt itthon Csáki-szalmája lett minden. A kosztpénzt már elôbb Rudasék 1000.- forinttal felemelték, az elôadónak egy szobát rendeztek be (az irodaigazgatóit), vettek egy drága rádiót az Egyházmegye számlájára, derűre-borúra használták az autót, amely végül egy egri útjuk alkalmával összeütközött egy kocsival. Amikor fôleg ez utóbbi miatt panaszt emeltem Kossa elnöknél, azt felelte: -- Úgy kell, minek adja oda az autót az elôadóknak. Megmondtam már, hogy az elôadók nem használhatják a püspöki autót. Ezt megjegyeztem magamnak, s az én autómat -- amely a nevemen is szerepel, és magam fizettem ki -- sem elôadó, sem aulista nem használhatja. Egyházügyi elôadók Horváth István nevű elôadó egy neveletlen kocsis volt. Hosszú kaftánszerű kabátban, csizmával és sapkával járt, azt az irodában sem vette le. Ha bejött az irodába nem köszönt, és olyan durva káromkodó volt, hogy annak elviseléséhez gyomor kellett. Velem is nagy hangon kezdett beszélni, mire én épp oly hangon feleltem neki vissza. Erre ô megjegyezte, hogy nem tartom tiszteletben az államhatalmat, hogy ilyen hangon beszélek vele. -- Csak úgy beszélek -- feleltem --, ahogyan maga beszél velem. Erre észbekapott és csendesebb lett. Sokat tárgyalt a papokkal -- akkor még nem békepapokkal -- Potyondyval, Hajóssal, Mórásszal, Varga Lajossal és Tökölyivel. Fôleg Hajós került erôsen az Egyházmegyei Hatósággal szembe, az a Hajós, aki a front alatt a legádázabb angol- amerikai barát volt, s hangosan korpoltálta híreit. A bepanaszolt papokat behívattam magamhoz és Horváth és Tökölyi elôtt kihallgattam ôket. A legtöbb ügyesen kivágta magát, és Horváth s Tökölyi visszakozott a vádakkal. Az tény, hogy Horváth István elôadó minden durvasága és gorombasága mellett igazságszeretô ember volt. Tragédiája az volt, hogy a maroshegyi templomban egy szombat délután a gyónásra várakozó fiúkat elkergette, a kóruson énekpróbát tartó gyerekek nevét felírta és az igazgatónôvel -- egykor nagy kongreganista, most hangos kommunista -- és a gyerekekkel megígértette, hogy többé nem mennek énekre. S mindezt feltett sapkával. Viselkedése már az ÁEH-nak is sok volt, és kérésemre felmentette. Helyette Molnár Gusztáv, akkor képviselôt, azelôtt uradalmi gépészt küldték hozzánk elôadónak. Molnár Gusztáv műveltebb, jobb modorú ember volt -- de rendkívül gyanakvó és elfogult, fôleg a papsággal szemben. Mindent rejtegetni kellett elôle, mert minden gyanús volt neki. Ebben az idôben folytak a békekölcsön-jegyzések. Tökölyi egyszer megsúgta neki, hogy a gazdasági gyűlésen hallotta, hogy a Vizivárosban, a Vasútvidéken, Pusztaszabolcson, Alapon nagyobb pénzkészletek vannak. Rögtön kérte az autót, hogy neki sürgôsen körül kell járni néhány plébániát. Nem adtam oda az autót. Ekkor máshonnan szerzett. Hosszú orral jött vissza, mert kézpénz sehol sem volt, a pénztármaradvány értékérôen be volt fektetve. Erôsen ráfeküdt a koronákra, minden koronán ott volt, és próbálta a papságot beszervezni, de vajmi kevés sikerrel. Egy közös koronán, emlékszem, a Központi Szemináriumban, ahol a budai kerületek közös koronája volt, én beszéltem Szent Pálnak a Timóteushoz írt levelét idézve: ,,Praedica verbum opportune importune, argue, obsecra, increpa in omni patientia et doctrina, ministerium tuum imple.''[119] Ô is ott volt Tökölyivel az elsô sorban és figyelt, de a végén meg volt elégedve -- de csak azért, mert az állammal szembeni állampolgári kötelességeket is hangoztattam. Molnár Gusztáv után elôadónk Fülöp Ferenc lett, régi szociáldemokrata, cukrász, aki a munkásság szociális jólétéért harcolt. Amint ô maga mesélte, ô nagyon sokat köszönhet az apácáknak. Lovasberényben nôtt fel, az apácákhoz járt iskolába, egy elôadáson ôt mint kis kocsist felöltöztették és szerepét olyan jól játszotta, hogy a darab végén az öreg Cziráky gróf felemelte és megcsókolta. Mint elôadó nagyon igazságos és emberséges volt. Ha valakit feljelentettek nála, nemcsak a helyi elnököt és párttitkárt, hanem a plébánost is kihallgatta. Sokszor elmesélte, hogy milyen igazságtalanul vádolták meg a plébánosokat forrófejű párttitkárok és elnökök, de ô mindig igazságot teremtett. Dispozicióknál még ô adott tanácsot, mit vegyek komolyan, mit ne. Sajnos [csak] rövid ideig hagyták nálunk, nem tartották ide valónak, mert sokszor kiállt a papok oldalán. El kellett tűnnie. Nekem úgy üzente meg, hogy azért nem köszönt el, mert attól expressis verbis[120] eltiltották. Utána Herling Jakab lett az elôadó. Egy felettébb gyanakvó, rosszindulatú ember, aki mindent kiforgatott. Bevezetô volt a bodajki eset. A Mária-évre készültünk és a bodajki plébános összehívta a búcsújáróhelyek plébánosait, hogy programot készítsenek. Halász titkárt[121] én küldöttem ki, menjen kissé ki, fújja ki magát, s majd referáljon a dologról. A gyűlés után Ormai Gusztáv máriaremetei plébános itt járván bement Herlinghez és elpötyögte, hogy mi volt Bodajkon. Nosza ment a jelentés Budapestre, hogy Bodajkon illegális összejövetelt tartott Halász titkár -- és Halász titkárt eltiltották a működéstôl. Megengedték, hogy Pécelen telepedjék le a bátyjánál, de az Egyházmegyében eltiltották a működéstôl. Két esztendeig nem volt szabad nálunk működnie. Ilyen elôadó mellett vajmi nehéz volt az Egyházmegyét kormányozni. Herling minden szúnyogot elefántnak nézett, és azonnal félreverette a harangot. Rövidesen elvitték Pestre magasabb beosztásba. Utóda Gálik István lett. Nem volt olyan gyanakvó, nem is csinált a szúnyogból elefántot -- de mégis nagyon sok baj volt vele. Hetenként egyszer-kétszer felkeresett, és az egyházkormányzat ügyeirôl tárgyalt. Gálik valamikor cserkésztiszt volt, s a pedagógiában teljesen járatos volt. Vele lehetett is beszélni, és többször sikerült ôt jobb belátásra vezetni. Egyszer különös, egészen vad dispozíciós tervvel állt elô. Ez 1956 ôszén volt. Fogtam a tervezetét, felvittem az ÁEH-ba, és ott Miklós Imrének -- Gálik István jelenlétében -- visszaadtam az egész tervet azzal, hogy csinálják meg, ha akarják, de én nem adom a nevemet ilyen gyászos tervhez. Halász Ervin kivételével minden más követelésükrôl lemondtak. Azután jött az 1956-os forradalom. Eljutott ide is a híre az egyetemi hallgatók felvonulásának és fegyelmezettségének. Majd a Stúdiónál[122] történt provokációnak és a véres eseményeknek. Érdekes, Székesfehérvárott nem történt semmi. Csak este 6 órára hívták össze a város lakosságát október 24-én, és síri csendben hallgatta az egész Szabadság teret betöltô hatalmas tömeg a beszámolót a Pesten történtekrôl. A Himnusz, a Boldogasszony Anyánk eléneklése, majd a Talpra magyar elszavalása után szétoszlott a tömeg. [Október] 25-ére hívták össze újra a lakosságot. Ez már nem az elôzô napi ünnepi közönség volt. Kisteleki Antal nagy nemzeti zászlóval és egy kisebb csoport felsôvárosi gazdával jelent meg, sok volt a katona és a fegyelmet nem ismerô nép. Engem a prímás Budára kéretett, reggel útra is keltem. Bár látszott a felfordulás, a nemzetôrök igazoltattak mindenfelé, de azért szerencsésen felértünk. A prímást kiszabadították Nógrádheténybôl, ahová enyhítésképpen szállították, és ahol már nem volt rabruhában. Horváth János, az ÁEH elnöke -- ahogyan a prímás elmesélte -- felkereste és jelezte, hogy nincs biztonságban, és ezért el fogják onnan szállítani. A prímás kijelentette, hogy nem megy. Bejött két ávós katona és azzal dulakodott életre-halálra, már összevissza tépték a reverendáját-ingét, de megvetve a lábát az ajtófélfának, nem volt hajlandó menni egy tapodtat sem. Ekkor érkezett meg a felmentô csapat, a prímást kiszabadította a parancsnok, Pálinkás (Pallavicini) Antal[123]; Horváth Jánost pedig lefogta. Egymás melletti szobában töltötték az éjszakát a rétsági katonai parancsnokságon. Reggel korán útra kelt a prímás egy tankon, de bizony este lett, mire Budapestre ért, mert mindenütt feltartóztatták és beszédet kértek tôle, és ô beszélt. A budai prímási palotában az egyik küldöttség a másikat érte, a prímást -- amíg beszélgettünk -- minduntalan kihívták, úgyhogy tárgyalásról szó sem lehetett. Megérkezett közben Grôsz József kalocsai érsek és Pétery József váci püspök. A prímás felolvasta rádióbeszédét, amin korrigáltam, éppen a késôbb kifogásolt részt. A prímás viszont kötötte magát ahhoz, hogy az idegen papokat Budapestrôl azonnal kitiltsa, az A.C.-t feloszlassa[124]. A váci püspök úr fôleg a békepapokkal való kíméletes bánásmódot ajánlotta. A rádióbeszédjének általam javasolt korrigálását[125] a prímás bevezette a beszédjébe, de végül is kihagyta a javítást, nyilván a nagy izgalmak közepette. Még végigmentem a Nagykörúton, hogy lássam a pusztulást, amit a forradalom maga után hagyott, s jöttem sietve vissza Székesfehérvárra. Komolyan sajnos nem lehetett tárgyalni. A prímás nagyon megviseltnek, kimerültnek látszott, arca megnyúlt és beesett, és rendkívül izgatott volt. Nem csoda! Másnap reggel 1/2 6-kor ágyúlövésre ébredtem. Az ablakból láttam, hogy egy orosz tank lövi a városháza kapuját, s a városháza ki van világítva. Azután az ágyú, mikor belôtte a kaput, a palotával szembe állt, és ha valaki megmozdult, abba belelôtt. Ez tartott estig. Az orosz tankok leverték a forradalmat. Mindszenty prímás az amerikai követségre ment. Rengeteg fiatalembert vittek Oroszországba. A parancsnokot meghívták béketárgyalásra, és ott agyonlôtték. A forradalom alatt Gálik István eltűnt és jó két-három hónapig nem mutatkozott. Akkor borzasztóan összetörten beállított. -- Hol volt ilyen hosszú ideig? -- kérdeztem. -- Már a rendôrség is kereste. Nagyon megijedt. Elmondta, hogy otthon volt a családjánál. Sok mindent egészen másképp lát most, mint ezelôtt. De csak egy vagy két napig látta így... Akkor Pestrôl ukázt kapott, és még a réginél is rámenôsebb lett. Majd váratlanul Budapestre került elôadónak. Késôbb azután hallani lehetett, hogy ,,lebukott'', mert papokat kilakoltatott a lakásukból, s azt drága pénzért másoknak eladta. A kapucinus zárda eladásába belebukott, és az ÁEH-ból elbocsátották. De puhára esett, mert valamelyik kerületi tanács lakáshivatalának elôadója lett. Bay László volt a következô elôadó. Fodrászsegédnek indult, majd a Kolorit gyárnak lett közkedvelt Lacija, mint mindenes, majd ott lett személyzeti elôadó. Innen avanzsált az ÁEH-hoz elôadónak. Eleinte jó modorával hódított, sokakat megtévesztett, idôvel azonban egyre nyersebb és durvább lett. Gyűlölte az Egyházmegye jóravaló papjait és püspökét. Alatta vezették be újra a cenzúrát: minden levelet -- személyi postát éppúgy, mint a hivatalos postát -- ô bontotta fel. Néha egy hétig se volt levélbontás, állt minden. Ez a tortúra éveken át tartott. Másfél éven keresztül be kellett jelenteni neki, hogyha valahová menni akartam. Vendégeket, szállóvendégeket nem fogadhattam, csak akkor, ha bejelentettem volna neki. Még testvéröcsém itt tartózkodását is be kellett jelenteni! Idônként bejárt Bay az irodába, berendelt ide papokat, azokkal gorombáskodott, megfenyegette ôket, többtôl elvonatta a hitoktatási engedélyt, a kongruát egyszerre nyolctól, majd újra négytôl -- ezek még ma sem kapnak kongruát. Ôalatta folyt a szegény Hidvégi Ervin pere, akit állásvesztésre és börtönbüntetésre ítéltek, azóta sincs működési engedélye; a Vajk elleni hajsza, aki a Historia Domusban megírta az oroszok garázdálkodását, ôt három évre minden papi munkától eltiltották, de két év múlva ôk maguk visszaengedték. Bay alatt történt szegény Felnémeti Ferenc elleni eljárás, akit azzal vádoltak, hogy az ÁEH elnököt ,,Ön''-nek szólította levélben. Ôt is eltiltották a papi működéstôl Szente Imrével együtt, akit homoszexuális üzelmekkel vádolnak -- ami bebizonyítást nem nyert. A működési engedélyt még mindig nem kapták vissza. Miután Bay László Budapestre a központba avanzsált, utódja lett Lovrek Károly, aki végre egy tanult ember, tanító volt, az egyik székesfehérvári kollégium igazgatója. Az ô keze azonban mindenben kötve volt. Mindent köteles jelenteni az ÁEH-nak, vagyis Bay Lászlónak -- aki csoportvezetô lett --, s annak utasítása szerint kell eljárnia. Egy jellegzetes eset fűzôdik nevéhez: a tordasi eset. Megígértem a tordasi lelkésznek, hogy a Sajnovich-múzeumot -- amelyet igen szépen kifejlesztett -- megnézem. Halász titkár úrral mindent megbeszéltek a jövetelre vonatkozóan, de nem vele, hanem Pásthy gondnok úrral mentem ki, mert további építkezésrôl is volt szó. Megérkezve Tordasra két külföldi rendszámú autó volt már ott. A finn kulturális attasé és felesége, és annak egy holland követségi barátja és családja, akik délben jelentkeztek be táviratilag, hogy búcsúlátogatásra jönnek a lelkészhez. Bemenve a plébániára, még be sem mutatkoztunk, amikor megjelenik Lovrek Károly és kíséri Miklós Imrét, az ÁEH elnökhelyettesét. A [...] közeli cukrászdában várták a püspöki autó megérkezését, ahogyan azt Lovrek késôbb elmondta. Bemutatkozás után rögtön ajánlták magukat, és arra való hivatkozással, hogy nem akarnak zavarni [...], távoztak. A külföldiek rögtön érezték, hogy ebbôl baj lesz. Meg is jegyezték rögtön a lelkésznek. Teázás után a külföldiek is távoztak, s mi azután futólag megtartottuk a ház szemléjét. Néhány napra rá Bay László megjelenik nálam azzal, hogy ô azt hitte, Fehérvár a székhelyem, de most tapasztalta, hogy Tordas is az, ahol külföldi követségi emberekkel találkozom. Élesen és ingerülten tiltakoztam ellene. Majd késôbb felkeresett Bay László -- most már Herling Jakab és Lovrek Károly társaságában --, s bejelentette, hogy Prantner elnök[126] ôket küldötte ki vizsgálatot tartani az ügyben. Herling Jakab elnöklete alatt végezték a kivizsgálást. Két hónapi vizsgálat alatt, miközben Pásthy Antalt, Halász Ervint és a tordasi lelkészt is kihallgatták, akit késôbb még ávósokkal is vegzálták, kihallgatták sofôrömet is, de engem hála Istennek ki sem hallgattak. Végül meghozták az ítéletüket. Pásthyt minôsítették fôbűnösnek, mondván, hogy ô összejátszott a tordasi lelkésszel, ezért az ô áthelyezését követelték. Halász titkárt -- akinek a kivizsgálás alatt már visszavonták működési engedélyét -- arra ítélték, hogy kitiltották az irodából, közigazgatási munkát nem végezhet, csupán személyi titkáromként tarthattam meg. Rólam megállapították, hogy jóhiszeműen jártam el, nem terhel felelôsség. 1962. január 2-án egy elnöki ukázt olvasott fel Bay László Lovrek társaságában, melyre odarendelték Kisberk segédpüspök urat, Potyondyt és Mórászt. Eszerint még az eddiginél is szigorúbb cenzúrát vezettek be. Sehová sem mehettem Székesfehérvárról az ÁEH-elôadónak teendô külön bejelentés nélkül. Megerôsítették, hogy Halász titkár csak személyi titkár maradhatott, engem kísérhet, de az irodába nem léphet be. Így festett a tordasi ügyben az én állítólagos jóhiszemű ártatlanságom jutalmazása, amelyet pedig az általuk lefolytatott vizsgálatban megállapítottak. ======================================================================== Évrôl-évre Még Sopronban jelent meg egy nagy plakát [1945.] március 15-én, amelyet az Ideiglenes Nemzeti Kormány adott ki mint rendeletet ,,a nagy- birtokrendszer megszüntetésérôl és a földművesnép földhöz juttatásáról''. E rendelet szerint teljes egészében igénybe kell venni 1000 kat holdat meghaladó minden mezôgazdasági földbirtokot, továbbá terjedelmükre való tekintet nélkül a törvényhatóságok, községek és egyházak birtokait. Az 50.§. biztosítja, hogy ,,amennyiben az elkobzott vagy megváltott birtok egy része kegyúri jog alapján, vagy mint egyházi javadalmi birtok egyházi célokat szolgál, úgy erre a célra az egyházi fôhatóság földingatlant igényelhet'' -- de ebbôl nem lett semmi sem. Mire hazaértem, az Ôsi cirka 2600 hold, a sárkeresztúri 2400 hold, a tési 2500 hold erdôbirtok és a nyírádi 2400 hold birtok felosztásra került. A termését szétkapkodták ,,honi kozákok'', az állatokat pedig a cselédség ,,gondviselésébe vette''. Nem sokára rá, hogy hazakerültem, a képviselôház a 15.§. alapján mint ,,a németellenes harcban kimagasló érdemeket szerzett'' állampolgárnak 200 holdat adományozott. Ezt a földet Nagyvenyim mellett ki is mérték, de egy ,,néphatározattal'' az ottani földigénylôk lefoglalták és el is vették. Ez a kimagasló érdem az volt, hogy Mindszenty -- akkori veszprémi püspök -- vezetésével egy memorandumot dolgoztunk ki az öcsém bevonásával, amelyben azt kértük, hogy a magyar hadsereg vonuljon vissza és védje a Dunántúlt, és az ott összehajtott rengeteg állatot. A memorandumot magam vittem fel Szálasihoz, és leadtam sok nehézség után Szôllôsi miniszterelnöknek, aki elolvasván azt éktelen dühös lett. De menjünk idôrendben. Foglaljuk össze évrôl-évre a történteket. ======================================================================== 1945-1946 Romegyházmegye lettünk. Legfôbb gond a romok eltakarítása volt. 1946- ban lassan magukhoz térnek az egyházközségek. A romok eltakarításában az ifjúság vezet. Mindenütt ott vannak, ahol dolgozni kell. De a lelkieket sem hagyják el. A férfi ifjúság csoportjának bodajki zarándoklata még az ellenôrzô orosz tiszt ajkára is a meghatott elismerés szavait adta. A perkátai, vértesacsai, lovasberényi, bodajki, adonyi legénynapokon a környék lakói tartottak toborzó gyűléseket. A leányok Szigetmonostoron, Velencén, Ercsiben, Szabadbattyánban, Sárosdon, Alapon, Máriaremetén [és] Bodajkon rendeztek zarándoklatot, melyeken több ezer szülô kísérte körmenetben a leányokat. Székesfehérvár, Mór, Csákvár, Ercsi menyasszonyiskolát, Lovasberény, Csákvár, Dunapentele, Alap, Bodajk vezetôtanfolyamot rendez. Az események reakciójaként 1948 elején Székesfehérvárott több mint 800 résztvevôvel szabadegyetemi elôadásokat rendeztünk derék teológiai tanáraink közreműködésével. A siker óriási volt. Csepelen a bencés tanárok vezetésével 400-500 hallgatóval, Budafokon hasonlóképpen rendeztünk szabadegyetemet idôszerű világnézeti kérdésekrôl, ugyancsak nagy sikerrel. Kivirágzása volt ennek 1946 ôszén a Hittudományi Akadémia Székesfehérvárott dr. Varga János teológiai tanár vezetése alatt. 50 férfi és nôi hallgatója volt. Hat féléven át tárgyalta az egész teológiát világiak részére. Nagyon szép sikerrel, egy nagy dogmatikus disputa keretében. A romok takarítása emberfeletti munka volt. Legelsôk között a csepeli templomot hozta rendbe és alakította át a munkásság, amely teljesen kiégett. Az újjáépítéshez a Weiss Manfréd Gyár nagylelkű támogatást nyújtott. Nem tehetett mást, a munkásság akarata volt. Ezt követte Pomáz, mely megrongált templomát két mellékhajóval növelte, az egyházközség lelkes apraja-nagyja páratlan összefogásával. Dunapentele is hamarosan rendbe hozta borzalmasan összelôtt templomát, ugyanúgy Szabadbattyán, Ercsi, Zámoly. Csak aki látta a romtemplomokat, az érti meg ezt a hôsi munkát. Kétévi szünetelés után megtartottuk újra az egyházmegyei zarándoklatokat, sôt beiktattuk a makkosmáriai zarándoklatot, ahol a Fogolykiváltó Szűzanya képe van.[127] Szent István napjára nagy sereg nép zarándokolt Fehérvárra, sajnos a körmenetet az utolsó percben lefújták. Az egyházköz-ségi jelentések mindenfelôl gyermekek étkeztetésérôl jelentenek az amerikai National Catholic Welfaire Conference jóvoltából, amely 40 népkonyhát állított fel. Lényi Vince Woodbridge-i plébános, egyházmegyés papunk 52 babakelengyés csomagot és rengeteg ruhát küld mindenfelé a plébániáknak. Ez év végére esik Róbl János elítélése 5 éves börtönbüntetésre. Tomecz József kegyetlen kínzások után kiszabadul, miután egy szélhámos nô bevádolta nyilas szervezéssel. Karácsony másnapján két férfi Bejczy Gyulát az utcán fogta le, s egy autóba kényszerítve elvitték, fogalmunk sem volt, hogy miért. Mikor Schönfeld amerikai nagykövetnél érdeklôdtem, azt felelte, hogy Pesten ezekben a napokban százával fogják le így az embereket. ======================================================================== 1947 Az 1947. év még erôsen a romeltakarítás jegyében folyik, úgy testi, mint lelki értelemben. Újjáalakultak az espereskerületi tanácsok. Legtöbbön vikáriusommal magam is részt vettem és átbeszéltük az évi programot. A leánykörök 56 egyházközségbôl 582 leánnyal vettek részt 5 napos tanfolyamon. Két vezetôtanfolyam és egy mennyasszony iskola volt Székesfehérvárott. 37 új legénycsoport alakult az egyházmegyében. Fényes megmozdulás volt a bodajki legény zarándoklat, amelyen 2000 fiatal legény és férfi vett részt gyönyörű magyar ruhákban. A fehérvári hittudományi akadémia, a budafoki és a csepeli szabadegyetem folytatta nagyszerű munkáját. Megalakult a székesfehérvári katolikus tanoncotthon, 50 tanonccal és a diákmenzán 100 ott étkezô bejáró tanulóval Mezgár Lajos buzgóságából. Az amerikai élelmiszercsomagokhoz [és] hatalmas ruhaszállítmányok[hoz] a Szentatya tejport, A-vitamint [adott], belga és ír katolikusok élelmiszer csomagjaikkal csatlakoztak, úgyhogy 60 katolikus intézményünket és 140 egyházközséget bôven el tudtunk látni ruhaneművel és élelemmel. A hitélet is fellendült: misszió 80 plébánián, triduum 103 [helyen] volt. [Zárt lelkigyakorlatot tartott] a Manrézában 31 plébánia 358 résztvevôvel, Székesfehérvárott 310 résztvevôvel. 19 egyházközségben félig zárt lelkigyakorlat[ot rendezett] 824 résztvevôvel. Összesen 1692 hívô vett részt ezeken.[128] Az 1947. évet Ôeminenciája ,,Boldogasszony év''-nek deklarálta és felkérte a híveket, hogy kérjék az Ô hathatós anyai pártfogását. Egyházmegyénk ezeken a zarándoklatokon legalább 150.000 hívôvel vett részt, melyeknek kimagasló pontja volt a székesfehérvári zarándoklat, amikor a magyar püspöki kar és Ôeminenciája jelenlétében Prohászka Ottokár holttestét átvittük ünnepélyes körmenetben az Ottokár emléktemplomba.[129] Ezen a lélekemelô aktuson legalább 50.000 ember vett részt. Egyházmegyénk Pest-környéki része részt vett a pesti ünnepélyeken és gyűléseken. Egyházközségeink egyházi és világi elnökei csaknem mind részt vettek a Sportcsarnokban tartott Egyházközségek Országos nagygyűlésén. A lelki megújulás nagyszerű eszközeinek bizonyultak az úgynevezett Eucharisztikus Napok. Budafok nyitotta meg a sort egy nagyszabású ünneppel Mezgár Lajos ügyes rendezésében, amelyen Ôeminenciája is részt vett, ezt Ráckeve, Vértesboglár, Káloz, Polgárdi, Sárszentmiklós és Ercsi követték. Templomrestaurálást 109 egyházközség jelent, 1.301.256,83 forint értékben. Katolikus iskolát 70 egyházközség restaurált 414.408,05 forint értékben és 58 új tanítói állást szerveztek. A kultúrházépítés is nekilendült: 47 egyházközség jelent 221.632.- forint értékben. Szociális célokra 684.803,24 forintot fordítottak. Plébánia- restaurálásra 241.502,32 forintot, új templom építésére 498.480.- forintot költöttünk. Összes egyházi, szociális és kulturális kiadás: 3.375.653,24 forint. Egyházközségeink tehát -- és ezt büszke öntudattal örökíthetjük meg az utókor számára -- három és fél millióval álltak bele, mikor úgyszólván mindenük elveszett. ======================================================================== 1948 Az 1948. esztendô nagyon szomorú év. 1948. június 16-án a törvényhozás törvénybe iktatta az iskolák államosítását az 1948. évi XXXIII. törvénycikkben. Egyházmegyénkben 58 r. k. népiskolát és 98 r. k. általános iskolát államosítottak, amelyekben 446 tanító és 21.234 tanuló volt. Ezenkívül 3 szerzetes gimnáziumot és 2 szerzetes tanítónôképzôt, 21 r. k. óvodát 28 óvónôvel. Államosítottak 6 r. k. diákotthont 850 bentlakóval és egy tanoncotthont 50 bentlakóval. Híveink is, tanítóink is hôsies fegyelmezettséggel viselték el és tanítóink közül nem egy hôsiesen kiállt az igazság mellett. Megtartottuk az espereskerületi tanácsüléseket Budafokon és Csepelen, lelkipásztori konferenciát Székesfehérvárott és Budapesten, a Központi Tanács ülését Székesfehérvárott. Megható tanítógyűléseket tartottunk az államosítás kapcsán. Minden koronán részt vettem és kiadtam utasításaimat. 1948. július 6-án volt az Egyházmegyei ministránsnap, amikor a bazilikában összejöttek az Egyházmegye ministránsai, s egy szép liturgikus mise keretében felajánlották szolgálatukat a Szentségi Úr Jézusnak.[130] A mozgalmi élet érthetôen elhalkult, de nem szűnt meg. 82 egyházközség fiúcsoportja élt komoly életet 2800 ifjúval és 112 leánycsoport 4119 leánnyal. 53 egyházközség rendezett ünnepélyt, 22 helyen szerveztek egyházközségi énekkart. Év elején mennyasszony-iskola volt Bicskén, Hatvanpusztán, Hercegfalván, Martonvásáron, Nagylángon, Úrhidán, Velencén és Székesfehérvárott 311 résztvevôvel. Mikor ez lehetetlenné vált, a vezetôk részére lelkigyakorlatot tartottunk Zsámbékon, Nagyhantoson és Székesfehérvárott 93 résztvevôvel. Kisleány- lelkigyakorlat volt Szabadbattyánban, Gárdonyban, Gánton, Pázmándon 99 résztvevôvel. Erôsen megindult a kisleányokkal való foglalkozás 34 egyházközségben. Sárszentmiklóson, Kálozon és Velencén volt legénynap. Zárt lelkigyakorlaton 317 ifjú és 87 leány vett részt. Misszió 38 plébánián volt, 159 triduum[ot tartottak], a Manrézában 63 egyházközségbôl 556 férfi volt [lelkigyakorlaton]. Székesfehérvárott 385 Oltáregyleti tag végzett kisebb csoportokban zárt lelkigyakorlatot. Összesen 2295 személy végzett zárt lelkigyakorlatot. A meggyötört lelkek nagy szomjúságának a jele ez. A Boldogasszony éve erre az évre is áthúzódik. Kiemelkedik ez évben a bodajki zarándoklat, amelyen Ôeminenciája felszentelte a helyreállított zarándokudvart és szép szabadtéri oltárát. A komoly lelki romok eltakarítása mellett a templomromokat is restaurálják 1.215.025,03 forint értékben. Plébánia-restaurálás 242.340,40 forint értékben [történt]. Iskolákat az utolsó félévben 347.737,96 forint értékben restauráltak, kultúrházat 26 egyházközség 197.194,47 forint értékben épített. Napközi Otthont 260 gyerek számára láttak el 71.232,96 forint értékben. 3415 gyermek részesült segélyben 92.196.- forint értékben, 3213 felnôtt és 457 gyermekes család 156.689,95 forint értékű segítséget kapott. Összesen egyházi célokra fordítottak 2.809.773,41 forintot, kulturális célokra 386.056,23 forintot, szociális célokra 328.035,58 forintot. Összesen: 3.523.865,22 forintot. Vége fele járt már az év, amikor december 27-én este Mindszenty József hercegprímást az ávósok a prímási palotában letartóztatták, és Zakar András titkárral együtt a budapesti gyűjtôfogházba szállították. Az egész ország, de az egész világ katolikus hívei megdöbbenve értesültek errôl a merényletrôl. ======================================================================== 1949 Az 1949. évet ünnepi fénybe vonta Szentséges atyánk XII. Pius pápa aranymiséjének ritka jubileuma, amelyet április 2-án és 3-án imádságos bensôséggel ült meg az egész katolikus világ. E napon minden pap binált, felajánlva a második misét a pápa szándékára: ,,pro remissione peccatorum.''[131] Egész Egyházmegyénk bensôséges lélekkel ülte meg ezt a napot. Lélekemelô volt a székesfehérvári bazilikában tartott szentmise, amelyen a fehérvári egyházközségek, hitbuzgalmi egyesületek, fiú- és leányifjúság nagy számmal vett részt. A templom zsúfolásig megtelt, nagyon sokan járultak szentáldozáshoz. A papság 1949-ben egy szentmisét vállalt havonta a Szentatya szándékára, majd késôbb 1950-ben is havi egy szentmisét ajánlottak fel a Szentatya szándékára. Az aranymisére készülôdô örömöt szomorú árnyékba vonta az a megdöbbentô tény, hogy a népbíróság Mindszenty József bíboros hercegprímást február elején életfogytiglani börtönre ítélte. Az ítélet nemcsak Magyarországot, de az egész világot megrázta. Februárban a kormány minden indoklás és magyarázat nélkül beszüntette a püspökök, a káptalan tagjai és az aula részére az államsegélyt. Az egyre nehezedô gazdasági helyzet ellensúlyozására Gazdasági Tanácsot állítottunk fel, megfelelô szakemberekbôl, akik az Egyházmegye gazdasági ügyeiben tanácsadói a püspöknek. 1949. nyarán a ,,demokratikus'' kormányzat ismételten ellenkezô ígérete ellenére kimondotta a fakultatív hitoktatás bevezetését. A szülôknek az iskolaév elején nyilatkozniuk kellett arról, hogy akarják- e hittanra járatni gyermekeiket. Egyházmegyénkben a szülôk 95%-ban a hitoktatás mellett foglaltak állást, s kívánták gyermekeik hitoktatását, mely nyílt szavazás volt a hitoktatás mellett. Az iskolaigazgatók felsôbb utasításra mindent elkövettek ennek megakadályozására, de híveink és a gyermekek csodálatos hűségrôl tettek tanúságot ebben az évben a hitoktatás mellett. A változott körülmények gyorsabb és pontosabb közigazgatást és szorosabb kapcsolatot igényeltek, ezért átszerveztük az espereskerületi beosztást. 13 helyett 22 espereskerület lett. A kerületek elnevezésében felújítottuk Egyházmegyénk múltját. Az új espereskerületek koronáján személyesen vettem részt. Az új fôesperesekkel vizitációt tartottunk, s utána egy közös esperesi gyűlést. A hitélet a nagy nyomás következtében elmélyült. 312 triduumot tartottak. A Manrézában 34 egyházközségbôl 218 férfi vett részt [lelkigyakorlaton]. Pécelen 18 egyházközségbôl 188 nô végzett zárt lelkigyakorlatot. Zsámbékon a 7 egyházközségbôl 113-an végeztek zárt lelkigyakorlatot. Otthon tartott félig zárt lelkigyakorlatot 24 egyházközségbôl 1691 hívô. Vigasztaló, hogy 48 plébánián működik komoly ministránsgárda. 5 helyen vezettek be egész napos szentségimádást, 6 plébánián van este szentségimádás, 1 plébánián havonta egyszer szentségimádást tartottak éjfélig. 4 plébánián bevezették a közös reggeli és esti imát. 2 plébánián tartanak Biblia-órát. A zarándoklatok száma erôsen megnövekedett. Egyes egyházközségek maguk is rendeznek zarándoklatokat. Érdekes, hogy ezekben a nehéz, komoly idôkben hogy fellendültek a zarándoklatok. 100 egyházközség vett részt a két egyházmegyei zarándoklaton Bodajkon és Máriaremetén kb. 20-20 ezer résztvevôvel. Az egyházi éneket ,,Mediator Dei''[132] szellemében művelik. 39 plébánián éneklik a gregorián énekeket, 65 plébánián éneklik a hívek a responsoriumokat. A Schola Albensis is szerepel Kósa Ferenc karnagy vezetésével igen nívósan, Cece, Dunapentele, Sárbogárd, Seregélyes, Rácalmás, Sárszentágota, Budafok-Belváros, Budafok-Felsôváros, Csepel II., Székesfehérvár-Vasútvidék [is] rendeztek szép templomi hangversenyt. Az iskolák államosításával kántoraink bizalmas utasítás alapján lemondanak állásaikról, s a helyüket legtöbb helyen kedvesnôvérek veszik át. December 17-én éjjel a rendôrség erôszakkal behatolt a lovasberényi zárda hálótermébe és a 70 éve ott működô keresztes nôvéreket, mint hajléktalan csavargókat kitiltotta a községbôl, és teherautón még az éjjel behozta Székesfehérvárra, a püspökségre. -- Gondoskodjék róluk a püspök! -- mondta a rendôrhadnagy, s 3 évre kitiltották ôket Fejér és Veszprém megye területérôl. 70 éves kultúrmunkát így fizet meg a ,,demokrácia''. Az újjáépítô munkát összegezve: Új templom építés: 302.000.- forint Templomrestaurálás: 1.068.358.- forint Temetôre: 24.864.- forint Kultúrházra: 5.381.- forint Plébániára: 280.000.- forint Összesen: 1.680.603.- forint Az egész vonalon keresztülerôszakolt államosítás és a kíméletlen kulákharc, s az azzal járó anyagi összeomlás és elvérzés idején valóban tiszteletreméltó eredmény ez a hôsies áldozatkészség. Különálló kimagasló esemény Egyházmegyénk történetében a szeminárium második emeletének a felépítése Kuthy István rektorsága alatt. Pásthy Antal dr. szívós energiája, a papság és a kispapok hathatós segítsége hozta létre a nagy munkát 220.000.- forint értékben. A körülmények is kényszerítettek rá, mert a 38 gimnazista[133] állami gimnáziumba járása teljesen lehetetlenné vált, s így [...] a cisztercita tanárok vezetése alatt itt végezték gimnáziumi tanulmányaikat. ======================================================================== 1950 Az 1950. év a jó Isten kegyelmébôl jubileumi Szentév volt, 1949 karácsonyán a Szentatya megnyitotta a jubileumi kaput és ezzel megkezdôdött a Szentév. Egyházmegyénket az ebbôl áradó kegyelem erôsen átjárta. A kiküldött Szentévi Bizottság kidolgozta a Szentév egyházmegyei programját, amely nyomán az eucharisztikus élet komolyan elmélyült. A szakbizottság kidolgozta az egész év szentbeszéd- vázlatait, s abban feldolgoztuk a természetfeletti élet egész teológiáját. Különbözô ájtatosságokat vezettünk be, zarándoklatokat a templomok látogatására, böjtöt, önmegtagadást a búcsúk elnyerésére. Budafok--Belváros például Krisztus Király ünnepén lemondott a húsételrôl, és annak az árát, 1700.- forintot templomépítés céljaira adta. Egyházközségi napot, szentévi lelki napot vezettek be, hetenként egy napot, amelynek idején önmegtagadással, böjttel engesztelték az Urat és nyerték el a búcsút. A Szentévnek kimagasló ünnepe volt 1950. november 1-je, amikor a pápa mint az Egyház csalatkozhatatlan tanítója kimondotta, hogy a Szent Szűz testestôl a mennybe vétetett. Egyházmegyénkben december 7-én, 8-án, 9- én triduumot tartottunk és december 10-én kihirdettük a dogmát, a hívek épülésére és örömére. A Szentév emelkedett hangulatát fájdalmas események zavarták. A demokratikus kormány 1950. évi XXXIV. sz. törvényerejű rendeletével szeptember 7-én azonnali hatállyal felfüggesztette a férfi és nôi szerzetesrendek magyarországi működését, megszüntette-megtiltotta azok közös életét, és a rendházakat, valamint a szerzetesrendek vagyonát lefoglalta. A püspöki kar minden lehetséges és megengedett eszközt igénybe vett, hogy ezt az embertelen eljárást megakadályozza. Augusztusban megegyezést kötött a kormánnyal[134], ez azonban természetes[en] nem változtatott a kormány egyházellenes magatartásán, s csak kis részben módosította a súlyos csapást. A rendelet értelmében Egyházmegyénkben 10 férfi szerzetesház szűnt meg 88 szerzetessel, és 57 nôi szerzetesház 664 szerzetesnôvérrel. Eltűntek a ciszterciták, a ferencesek, a kapucinusok, a lazaristák, a szerviták, a verbiták; valamint a keresztesnôvérek, a vincésnôvérek, a szatmári irgalmasnôvérek, az Isteni Megváltó Leányai, a Szalvátor nôvérek, a Szociális Misszió [Társulat] és a Szociális Testvérek leányai, a szervita nôvérek, az Oltáriszentség Legkisebb Szolgálói stb.... Maga a feloszlatás eleinte éjnek idején rendôri kitoloncoltatással történt. A szerzeteseket teherautóra tették, és rendôri felügyelettel -- mint valami gonosztevôket -- gyűjtôtáborokba vitték, s valamennyi házukat felszereléseikkel együtt lefoglalták. Eleinte Zircen, Jászberényben, Máriabesnyôn, Pásztón, Vácott és Elôszálláson voltak összegyűjtve táborokban, azután ezeket is feloszlatták és Állami Szociális Otthonokba helyezték el ôket. A betegek és öregek sem találtak irgalomra. Így vitték el a pilisligeti kórház 100 betegét, akik közül 4 útközben meghalt. Szegény szerzeteseink a hivatásukért nagyon sokat szenvedtek. Másik fájdalmas esemény a fakultatív hittanoktatás keretében a hitoktatásra jelentkezô tanulók mesterséges lemorzsolása. Miniszteri rendelet értelmében csak az járhat hittanra, aki év elején jelentkezik szüleivel. Sok helyen nem jelezték a pontos jelentkezési idôt, máshol az iskolaigazgató eltűnt, [...] a szülôket vagy a gyermekeket lebeszélni iparkodtak különféle rémisztésekkel, vagy egyszerűen nem írták be a jelentkezôt. A panaszokat a tanügyi hatóság beismerte, elfogadta -- de nem orvosolta. Az eredmény ilyen körülmények között is kiváló. Espereskerületenként: a csákvári 87, a bakonyvidéki 83, az alsóbesenyôföldi (sárbogárdi) 80, a polgárdi 78, a sárréti 73, a szigeti 70, a zsámbéki 67, a martonvásári 62, a velencetóparti 65, a budai-középsô 64, a bicskei 64, a bodajki 60, a pomázi 58, a dunapentelei 57, a váli 54, az adonyi 51 beíratást jelentett. Összesen az Egyházmegyében 50.9%-ban jelentkeztek hittanra a tavalyi 90%-kal szemben. A lemorzsolás 30%, a valóság pedig 67%. Sokkal szomorúbb tény a hittanórák számára kijelölt hely: folyosó, raktár, elôszoba... Ideje: az ütközések, külön foglalkozások... A hitoktató helyzete: nem mehet be a tanári szobába, de még az iskolába sem az órája megkezdése elôtt, nem beszélhet a növendékekkel az osztályon kívül... Akadnak tanítók, akik kiviszik az utcára a gyerekeket, és a hitoktatónak ott kell összeszedni ôket. Örök szégyene a magyar kormánynak, ahogy a hitoktatást lehetetlenné tette. Hogy ezek után a gyerekek templomba nem járnak, hogy helyük egyre inkább üres, az természetes. Az Egyházmegyei Gazdasági Tanács egyre komolyabban végzi feladatát. Minthogy a kongrua egyre bizonytalanabbá vált, miden hónap elsô vasárnapján a papság ellátására gyűjtést rendeltem el, amelybôl a kongruát pótoltuk és a szegény rászoruló egyházközségeket segítettük. A Gazdasági Tanács javaslatának figyelembevételével egyházközségeknek 73.000.- forinton felül adtunk kölcsönt, 79.518.- forint segélyt; egyes papoknak pedig segélyképpen 72.691.- forintot. A hitélet emelésére átvettük a váci egyházmegyében jól bevált ,,Eucharisztikus hét'' megtartását. Egyházmegyénkben 20 pap vállalta annak végzését. A szegény kidobott nôvérek pedig imával, böjttel, virrasztással segítettek a kegyelem kieszközlésében. 64 eucharisztikus hetet és 110 triduumot jelentettek a plébániák. Persze ebbe is beleszólt a rendôrség. Ercsi, Káloz, Csákvár, Vál, Sárkeresztúr, Sárszentágota, Sárosd, Mezôfalva, Sóskút, Tárnokliget Eucharisztikus hetét megzavarta a rendôrség, kitoloncolva -- vagy be sem engedve -- a szónokot a községbe. De a szentáldozások száma és a misehallgatás 100%- ban emelkedett. A Manrézát az ÁVÓ lefoglalta a szerzetesrendek feloszlatásakor, és íme: 199 férfi és 615 nô végzett zárt lelkigyakorlatot otthon; 1080 férfi és 1071 nô, 216 legény és 757 leány végzett otthon félig zárt lelkigyakorlatot. Milyen szomjas a lélek az Isten kegyelme után! Az Oltáregylet működése kibôvült. Az Egyházmegyénkben 121 Oltáregylet működik. A szükségnek megfelelôen egyre inkább a Szentlélek templomát kezdik építeni. 1948 és 1949-ben 32 háromnapos lelkigyakorlat volt 1518 résztvevôvel. 1950-ben 24 háromnapos lelkigyakorlat volt ugyanígy, akkora létszámmal. 1948-49-ben 15 egynapos lelkigyakorlat volt 1790 résztvevôvel, 1950-ben 48 egynapos lelkigyakorlaton 4980 hívô vett részt. Összesen tehát 60 háromnapos lelkigyakorlaton 2568 hívô, 87 egynapos lelkigyakorlaton 8270 tag vett részt. Összesen tehát 10.858 hívô ment át eucharisztikus lelki nevelésen. Alamizsna begyűlt szegény templomokra 1949-ben 12.545.- forint, 1950-ben 14.522.- forint, [sôt] 1951-re beküldtek elôre 4.037.- forintot. A Budapesti Központi Oltáregyletnek 15.723.- forintot küldtek és 148 szegény templomot ajándékoztak meg 38.000.- forint értékben. 22 elnöknô és több buzgó tag meglátogatta 2 hónapon át az összes Oltáregyletet. A hitoktatás brutális megakadályozásának volt reakciója, hogy a templomi katekézis egyre több templomban indult meg. Az óvodások elsôáldozásán 1059 kis ártatlan óvodás járult megható ájtatossággal elsô szentáldozáshoz és 129 plébánián virágzott a ministránsgárda 2598 taggal. A feloszlatott szerzetesrendekbôl a kispapok nálunk is kopogtattak, és velük teológusaink száma 58-ra megugrott. Középiskolás kispapjaink száma 47 volt, így kispapjaink száma elérte a 100-at. Ugyanakkor 20 általános iskolást, a Tarziciusokat el kellett bocsátani, mert a VKM nem járult hozzá ahhoz, hogy szüleiktôl távol tanuljanak. Szép liturgikus élet indult meg Egyházmegyénkben. 119 helyrôl jelentik, hogy közösen imádkozzák a szentmisét. Nôvér, [...] kántor, vagy egy nagyobb diák vezeti azt. Bérmálás alkalmával elrendeltem, hogy a praecursor vezesse a missa explicatát, ami lassan megindul, 32 plébánia jelenti, hogy van náluk missa explicata. A Musica Sacra bár nagyon visszaesett, kedves kikezdést[135] mutat: 38 helyen működik egyházi énekkar, és 22 helyen van schola. 88 helyen respondeálnak a hívek, s 40 helyen művelik a gregorián éneket, és 21 egyházi hangverseny volt ebben az évben Egyházmegyénkben. Az Apostoli Szentszék az elsôpénteki esti szentmisét és szentáldozást ez évben megengedte. Egyházmegyénkben szentmisét hallgat a misekötelesek 61.2%-a. Húsvéti gyónását és áldozását elvégezte a kötelesek 90.3%-a. Összes áldozás: 3.008.681, ebbôl havi áldozó 27%, heti áldozó 10.3%, napi áldozó 2.2%, tehát híveink 39.5%-a járul gyakran szentáldozáshoz, az eucharisztikus hetek hatása alatt. Újjáépítésre Egyházmegyénk 1950-ben 1.355.198.- forintot fordított. Az év a fatimai szobor megható megáldásával zárult. A szobrot a fatimai püspök úr[136] volt szíves Kovács Géza címére az Egyházmegyének megküldeni. Ennek is épületes története van. Kovács Géza elküldte levelét a püspök úrnak, akihez számtalan hasonló kérelem érkezett, így nem figyelt fel rá. De dolgozott mellette egy nôvér, aki fehérvári származású volt, és innen a front után kért ruhasegélyt rokonainak, amit bôségesen meg is kapott. Ez a nôvér kérte a püspök urat, tegyen kivételt a fehérvári kéréssel. Meg is történt. A szobrot szakszerűen becsomagolták és a postára adták. Kovács Géza megkapja az értesítést, hogy a csomag a vámhivatalban átvehetô. Rohan Pestre és könyörög, hogy nincs pénze a vámra. Beküldik a fônökhöz. Megkérdezi, mirôl van szó. Elmondja. -- Hol van az alsószentiváni kegyhely? -- kérdezi a fônök. -- Fejér megyében. -- Melyik püspök úrhoz tartozik az? -- Shvoy püspökhöz. -- Akkor vámmentesen kiutalom. -- mondja a vámhivatal fônöke. A fônök, ahogy elmondta késôbb, egy régi kongreganistám volt. Kovács Géza boldogan taxit fogadott és drága kincsével boldogan ment haza Alsószentivánra, ahol december 30-án nagyon bensôséges ünnepség keretében, könnyek között avattam fel a gyönyörű kis szobrot. Ez volt az év méltó epilógusa. ======================================================================== 1951 Az 1951. év legfontosabb eseménye az Állami Egyházügyi Hivatal felállítása. A május 19-i hivatalos lap közli, hogy ,,az állam és a vallásfelekezetek között az ügyek intézésére, így különösen az egyes vallásfelekezetek[kel] kötött egyezmények és megállapodások végrehajtására és a vallásfelekezetek állami támogatása céljából, Állami Egyházügyi Hivatalt kell felállítani.'' Ellenôrzése a minisztertanács egyik tagja által. Rendelkezéseket a minisztertanács ad, s költségeirôl is az gondoskodik. Hatáskörébe tartozik, az 1951. évi I. tc. végrehajtási rendelete szerint: ,,az egyezmények és megállapodások végrehajtása, az állami támogatással járó személyi és dologi ügyek intézése, az egyházi gimnáziumok személyi és dologi államsegély[én]ek folyósítása, az iskolai hitoktatás költségeinek biztosítása, egyházi alapítványok és egyéb egyházi vagyonjogi ügyeknek intézése, a lelkiismereti szabadsággal és a vallás szabadgyakorlás biztosításával járó ügyek, az egyházi funkciók zavartalan vezetésének biztosítása, a minisztertanácsnak az egyházi ügyekben tett intézkedéseinek végrehajtása és ellenôrzése.'' Ezzel a rendelettel az Egyház az Állam gyámsága alá került. Minden aulába egy elôadó vagy fôelôadó került, aki utasítása alapján a püspök minden lépését ellenôrizte, s a papságot is ellenôrizte, illetve sokszor munkájában akadályozta. Hosszú és keserves tárgyalás indult meg ezen kérdésekrôl a paritásos bizottság elôtt, amely végre is egy -- Rákosi Mátyás által diktált és erôszakkal keresztülhajtott -- megállapodáshoz vezetett. Végzetes volt, hogy a protestánsok Ordass és Ravasz[137] félreállításával teljesen behódoltak az államnak, s mindent aláírtak Bereczky Albert református [illetve] Vetô Miklós evengélikus superintendens vezetésével. Végzetes volt az is, hogy Grôsz érseket és társait (Endrédy Vendelt, Hagyó-Kovács Gyulát, Bozsik Pált) épp ebben az idôben fogták le és ítélték el. A Grôsz-perrel kapcsolatban a püspöki kar nyilatkozata, amelyet 1951. július 3-án adtak ki -- én ekkor háziôrizetben voltam -- így hangzik: ,,A magyar püspöki kar -- a katolikus hitnek elveit követve és engedelmeskedve Isten parancsainak; mely szerint annak az államnak, ahol élünk, kötelességteljesítô polgárai legyünk, annak törvényeit tartsuk be, mert azok Isten törvényeinek megtagadására nem köteleznek -- a következô nyilatkozatot teszi: 1./ Kijelentjük, hogy a magyar államot, a Magyar Népköztársaságot szeretett hazánknak ismerjük, törvényeit megtartjuk és megtartatjuk. 2./ Ugyanezen elvet követve elítélünk a Népköztársaság és annak biztonsága ellen bármiféle és bárki által vezetett minden erôszakos és törvénytelen eszközöket igénybevevô törekvést és cselekedetet; különösen elítéljük és megbélyegezzük azokat az egyházi személyeket, akiknek bűnös működésére a legutóbbi napok folyamán fény derült. 3./ Kijelentjük, hogy a Magyar Népköztársasággal kötött megállapodást fokozott mértékben betartjuk, és ennek értelmében az egyházi törvényeink szerint fegyelmi úton eljárunk mindazon egyháziakkal szemben, akik a Népköztársaság törvényei áthágásában bűnösnek találtatnak. Támogatjuk a magyar kormány törekvéseit, amelyekkel békénket védi, hazánkat a háborútól megóvni törekszik. Ezért hivatásunknak megfelelôen elômozdítjuk a békét, helyeseljük egyházunk szellemében a katolikus papok békemozgalmát. Ünnepélyesen kérünk mindenkit, hogy megnyilatkozásunkat tegye magáévá és annak megvalósításában legyen segítségünkre. Budapest, 1951. július 3. A Magyar Püspöki Kar'' A szomorú ,,Megállapodás''[138] szövege pedig a következô: ,,A Magyar Népköztársaság kormánya és a magyar püspöki kar attól az óhajtól vezérelve, hogy az állam és a katolikus Egyház békés együttélését biztosítsák és ezzel a magyar nép egységét, építô munkáját, hazánk békés fejlôdését elômozdítsák, tárgyalásokat folytattak és a következô megállapodást kötötték: 1./ A püspöki kar elismeri és állampolgári kötelességének megfelelôen támogatja a Magyar Népköztársaság államrendjét és alkotmányát. Kijelenti, hogy az egyház törvényei szerint eljár azok ellen az egyházi személyek ellen, akik a Magyar Népköztársaság törvényes rendje és kormányának építô munkája ellen fellépnek. 2./ A püspöki kar határozottan elítél minden, bárhonnan jövô, a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendje ellen irányuló felforgató tevékenységet. Kijelenti, hogy nem engedi a hívôk vallásos érzületének, valamint a katolikus egyháznak államellenes politikai célokra való felhasználását. 3./ A püspöki kar felhívja a katolikus hivôket, hogy mint állampolgárok és hazafiak, minden erejükkel vegyék ki részüket abból a nagy munkából, amelyet a Népköztársaság Kormányának vezetésével a magyar nép egésze végez, az ötéves terv megvalósításával, az életszínvonal emeléséért és a szociális igazságosság érvényesítéséért. A püspöki kar különösen arra hívja fel a papságot, hogy ne fejtsen ki ellenállást a mezôgazdasági termelôszövetkezeti mozgalommal szemben, mert az, mint önkéntes szövetkezés, az emberi szolidaritás erkölcsi elvén alapszik. 4./ A püspöki kar támogatja a békéért folyó mozgalmat. Helyesli a magyar népnek, a Magyar Népköztársaság kormányának a béke megvédésére irányuló törekvéseit, elítél minden háborús uszítást, elítéli az atomfegyver használatát, és ezért az emberiség ellen elkövetett bűncselekményben bűnösnek tekinti azt a kormányt, amely elôször használja az atombombát. II. 1./ A Magyar Népköztársaság kormánya a népköztársaság alkotmányának értelmében biztosítja a katolikus hívek számára a teljes vallásszabadságot, ugyancsak biztosítja a katolikus egyház számára a működési szabadságot. 2./ A Magyar Népköztársaság kormánya hozzájárul nyolc katolikus egyházi iskola (6 fiú és 2 leányiskola) visszaadásához, valamint ahhoz, hogy a katolikus egyházi iskolákban a tanítás ellátására szükséges megfelelô számú férfi és nôi tanítórend működjék. 3./ A Magyar Népköztársaság kormánya a többi vallásfelekezettel már megkötött megegyezés szellemében kész gondoskodni a katolikus egyház anyagi szükségleteinek fedezésérôl oly módon, hogy 18 éven át, tehát addig, amíg a katolikus egyház saját forrásaira támaszkodva maga tudja fedezni anyagi szükségleteit, három, illetve ötévenként arányosan csökkenô mértékben megfelelô összeget utal ki katolikus egyházi célokra. A Magyar Népköztársaság kormánya az anyagi gondoskodás keretén belül külön súlyt helyez a lelkészkedô papság megfelelô létminimumának biztosítására. Fenti megállapodás gyakorlati végrehajtására paritásos bizottságot kell alakítani a Magyar Népköztársaság kormányának és a püspöki karnak megbízottaiból. Budapest, 1950. augusztus 30. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa nevében: Darvas József s. k. vallás- és közoktatásügyi miniszter. A magyar Püspöki Kar nevében: Grôsz József s. k. kalocsai érsek.'' Az ÁEH ezután a javadalmi földek felajánlását követelte, hogy elômozdítsa azzal a tsz munkáját. Szeptember 20-án volt az utolsó terminus, mire a javadalmi földeket a községi tanácsoknál be kellett jelenteni felajánlásra. Az Végzést ad a felajánlásról, azt felértékeli és átveszi a földeket. Ennek az évnek a keretébe tartozik a fôpásztor ôrizetbe vétele a Grôsz-per kapcsán, és minden kihallgatás és ítélet nélküli szobafogságra ítélése, Kisberk Imre segédpüspökkel együtt. Négy ávós -- civilben -- tartott ôrizet alatt június 21-tôl augusztus 6-ig. Akkor felmentettek a szobafogság alól és termes kocsin Budapestre vittek, és azon is hoztak vissza a parlamentbôl, ahol letették az esküt. Rudas Ede, az ÁEH egyik megbízottja felolvasta nekem a kertben a püspökkari nyilatkozatot, amit elôzô nap adott ki a püspöki kar, és oly éktelen káromkodásba kezdett, amilyet még életemben nem hallottam. Erôs szívdobogást kaptam, rosszul lettem. Orvost hívattak, Rudast hamarosan leváltották. Kisberk püspök urat kényszerrel lemondatták a kanonoki rangjáról [és] a székesfehérvári plébánosságáról, és megígértették vele, hogy apostoli adminisztrátori jogát nem fogja gyakorolni. Dunabogdányba küldették adminisztrátornak. Itthon pedig Horváth István ÁEH elôadó széles alapokra helyezte működését. Vegzálta a papokat, aljas, csirkefogó gazembernek titulálta ôket, azonnal áthelyezéssel, kongrua elvonással fenyegette ôket. Sajnos ebben a közönséges munkában a békepapok támogatták. Rettenetesen dühös volt a búcsújárásokra és a 40 órás szentségimádások ellen is mindent elkövetett, hogy megakadályozza azok megtartását. Látva, hogy célt nem ér el, cikket tetetett a ,,Keresztbe'', a békepapok hírhedt lapjába, majd a Fejérmegyei Néplapba, amelyben az egész fejérmegyei papságot, majd egyeseket erôsen meghurcolt. Ezzel szembekerült az Egyházmegyével, és ez lett a bukásának fô oka. Áthelyezték a megyei tanácshoz, [...] Molnár Gusztáv lett az utóda. Horváth áthívatta magához káderezésre a papokat vagy kiszállt a környékre, és valósággal a papság ellen izgatta a tanácsokat. ,,Rohadt dög'', ,,csatornatöltelék'', ,,utolsó szemét'' és hasonló szép jelzôk kíséretében kijelentette, hogy ,,maga még lógni fog''. Bocsánat ezekért a nem udvarképes kifejezésekért, de ilyen emberekkel kellet állandóan tárgyalni. Egymásután kiigényelte a plébániák üres szobáit azzal, hogy a lakás nincs kellôképpen kihasználva. S bizony nem egyszerű dolog volt a ,,Közelbir'' (Közületi bíróság) igénybevételével kiparírozni mesterkedéseit. Az ÁEH azonban ezúttal igazságos volt. A bérmálásokat is erôsen megzavartatta. Bodajkon egy hangszórón át a rádiót bömböltette, Csókakôn egy katonazenekar hangversenyezett a templom elôtt, Pusztavámon két katonai megafon lármázott és egy traktor járt állandóan a templom körül. Isztiméren megtiltatta az elnökkel, hogy ünnepélyesen fogadjanak. Mindenütt túljártunk az eszükön. A Maroshegyen gyónásra váró gyerekek durva elkergetése feltett kalappal betetôzte a mértéket, s elvitték. tsz-elnök lett Vértesbogláron. Ott meg Ohmüllner Mártonról, az Egyházmegye köztiszteletben álló papjáról, a volt spirituálisról akart egy hanglemezt felvétetni, amelyben a plébánost erkölcstelenséggel vádolta. Öten utasították vissza, hogy a szöveget beolvassák a felvevôbe, végre akadt egy nô, aki amikor a vádaskodó passzushoz ért, az asztalra csapott ,,ez nem igaz!'' -- felkiáltással, és ezzel a lemez- trükk felsült. ======================================================================== 1952[139] Az 1952. évnek kimagasló eseménye volt a XXV. éves püspöki jubileum. Augusztus 8-án ünnepelt a papság, Pétery, Badalik[140], Szabó Imre püspök és Sárközy Pál pannonhalmi fôapát vezetésével. Az Egyházmegye papsága 40 kivételével [jelen volt]. Betöltötték a bazilikát. Így mutattam be a hálaadó szentmisét. Az Egyházmegye papsága, akik az aranymisémre[141] megfestették portrémat Kontuly festôművésszel[142] és gyönyörű pectoralét és pásztor gyűrűt ajándékozott (Kittlinger Kálmán ötvösművész alkotása), most egy remekbe készült pásztorbottal, a ,,Baculum Albensae''-vel ajándékozott meg, amely -- úgy mint a pectorale és a gyűrű -- Barth Ferenc tervei szerint, Kittlinger Kálmán kivitelezésében készült. A püspöki palota I. emeleti folyosóján volt az ünnepi ebéd, amely a testvéri szeretetnek volt valóban a kivirágzása. Külön fájdalom, hogy nôi hitoktatók működési engedélyét az állam megvonta. Kiváló hitoktatónôink, mint Rudolf Gizella, Koleszár Anna, Mihalovics Margit kerültek ki az iskolai hitoktatásból. Csak egy notórius személyt engedtek: Dobos Máriát, aki egy csapnivaló hitoktatónô volt. Új trükk volt a hitoktatásban a 30-as csoport bevezetése. Volt olyan iskola, ahol I-VIII. osztályig kerültek egy csoportba a tanulók, a délelôtt járókat délután, a délutániakat délelôtt lehetett csak hitoktatni. Jó volt, ha a délutáni órákon volt világítás, mert sok pusztai iskolában az sem volt. Az órák ütközése, kirándulás, iskolai ünnepély-próba mind-mind ürügy volt a hitoktatás elmaradására. Hitokatóink sok embertelen megalázásnak voltak kitéve, de a gyerekekkel együtt legtöbben hôsiesen kitartottak. Újabb meglepetés: az eddigi 22 hitoktatói felügyelônkbôl az ÁEH elfogadott nyolc, azaz 8 felügyelôt. Egy egész megyét kell végigrohannia annak, aki tisztjét be akarja tölteni. Így például a Baross Gábor-telepi plébános volt a hitoktatási felügyelôje a máriaremetei, budai-keleti, budai-alsó és felsô kerületeknek, összesen 34 iskolában. A martonvásári plébános a martoni, a váli, a velencetóparti kerület 24 községében ellenôrizne. Mindez a pedagógia érdekében! Ellensúlyozásképpen a templomi hitoktatás, a ministráns csoportok hatalmasan megnövekedtek. Nosza jön az új vád: ,,illegitim hitoktatást'' végeznek, ez a ,,ministráns- brigád'' vádja. A szülôknek pedig van mit hallgatniuk az üzemekben, pártgyűlésen, de még ôk is és gyermekeik is kitartanak. Ugyanakkor a templomépítés, templomfestés (Pomáz, Dunabogdány), templomrestaurálás, plébániaépítés és restaurálás gyönyörűen halad elôre. A hívek a központi terhekre, papnevelésre, központi intézmények fenntartására 584.628,32 forinttal járultak hozzá. A Gazdasági Tanács ajánlatára 37.595.- forint segélyt és 141.173,69 forint kölcsönt tudtunk adni. Ugyanakkor -- és ezt mélyen meghatva közlöm, -- az egyházközségi pénztárak évi bevétele 2.417.714,72 forint, a templompénztárnál az évi bevétel 1.958.574.- forint volt. 1952-ben tehát derék híveink egyházi célokra áldoztak 4.960.917,92 forintot. Pedig aszályos esztendô volt, erôs beszolgáltatási kötelezettségekkel és lefoglalásokkal. ======================================================================== 1953 Az 1953. év egy döbbenetes eseménnyel kezdôdött. Pétery József váci püspököt -- miután nem volt hajlandó az arra érdemtelen papokat az ÁEH kívánságára kitűntetni -- házi ôrizetbe vették. Három hónapig hálószobájában volt kénytelen tartózkodni 4 ávós ôrizete alatt, akik erôsen dohányoztak, 28°-ra fűtötték a szobát, a püspöktôl mindent (breviáriumot, olvasót) elvettek, ôt nem engedték a szomszéd szobába még misézni sem, nem engedték hozzá szolgáját bemenni, maga végzett mindent... Végül háromhónapos embertelen bánásmód után Hejcére vitték ôt Czapik érsek úr intervenciójára. Az eset országszerte a hívek körében természetesen nagy megbotránkozást váltott ki. Egyházmegyénk egy nagyon derék elôadót kapott Fülöp Ferenc személyében, aki azelôtt cukrász és igen igazságos, megértô, jó ember volt. Ô is elôadta az ÁEH rendeleteit és kérte annak végrehajtását, de emberségesen, [...] Horváth István minden gorombasága és durvasága nélkül. A móri plébániát egy felelôtlen ôrmester lefoglalta, mikor a Kapucinus zárdából kiment a katonaság, s az 5 papnak csak 2 szobát hagyott. Szegény Fülöp elôadó elég sokat fáradozott, de a községi tanácselnök rosszindulatán minden jóindulatú próbálkozása hajótörést szenvedett. Késôbb visszakapta a móri plébánia az elvett emeletet, és így el tudtak helyezkedni már a papok. Pusztaszabolcson az adószedô asszonytól, Móri Bélánétól egy Németh nevű MÁV-felügyelô fondorlatosan elvette az adókönyvet azzal, hogy majd ô beküldi a püspökségre. Az adókönyvben szereplôket felelôsségre vonták, többet, aki védte alkotmány adta jogát-igazát, alacsonyabb beosztásba helyeztek át. Fülöp elôadó is sokat szaladgált ebben az ügyben. Fel is jelentettük a MÁV Igazgatóságnál az ügyet, de nem kaptuk vissza sem az adókönyvet, sem Némethet nem vonták felelôsségre brutális eljárása miatt, s a panaszt válasz nélkül hagyták. Valószínű, hogy valami felsôbb parancsra tette Németh ezt a törvénytelenséget. Horváth István még próbált bosszút állni. Legderekabb fehérvári papjainkat kívánta áthelyeztetni, de az ÁEH elnöke nem fedezte igaztalan vádaskodását. Ellenben az ÁEH elnöke felkéretett, hogy Kisberk Imre segédpüspök urat azonnal helyezzem el Dunabogdányból, mert Varga József inkognitóban ott járt; s úgy a tanácsnál, mint a bányaszakszervezeténél jelezték neki, hogy nem dísze a falunak és nem kívánják ott maradását. A fôpásztor jelentette, hogy majd kivizsgálja az esetet. De az ÁEH idôközben telefonált Kisberk püspökért a helyi tanácshoz, hogy menjen fel az ÁEH központba. Ennek híre ment a bányában, a bányászok letették a szerszámokat, és nem voltak hajlandóak dolgozni addig, amíg meg nem ígérték, hogy Kisberk püspök Dunabogdányban marad. A helyi MNSZ elnöknôje kijelentette, hogy vagy a püspök, vagy ô megy a faluból. Erre olyan kavarodás lett, hogy a tanács takarodót fújt, a népnevelôk mindenfelé röpgyűlést tartottak és hangoztatták, hogy nekik semmi kifogásuk a püspök ellen, akár haláláig is ott maradhat. S az ÁEH a fôpásztornak bejelentette, hogy a kérdés már tárgytalan. A kormány ebben az évben végérvényesen eltörölte a parancsolt ünnepeket. Húsvét és Karácsony maradt két nappal, Pünkösd egy nappal, a többit eltörölték. Kötelezô munkaszüneti nap lett [ellenben] április 4. -- a felszabadulás ünnepe; május 1. -- a munka ünnepe; november 7. -- az orosz szabadságharc emlékünnepe; valamint megmaradt az ünnepek közül augusztus 20. -- mint az alkotmány ünnepe. Ezzel teljesen pogányok lettünk. Az év júniusi konferenciáján az egri érsek bejelentette, hogy a kormány a pesti Központi Szemináriumon kívül csak négy szemináriumot enged működni, ezek: Esztergom, Eger, Gyôr és Szeged. Bevezetôje és elôzménye volt ennek, hogy négy ávóst bevezényeltek a veszprémi szemináriumba, s azok Mindszenty-emlékünnepségre bírták a kispapokat. Éjjel betörtek a szemináriumba, nagy vizsgálat, házkutatás, a tanárokat, kispapokat szélnek eresztették, majd az ávósok mentek tovább más munkára... A mi kispapjainkat Esztergomba irányították, egy-két kivétellel azonban mind kiléptek a szemináriumból megbotránkozva Hajós József szemináriumi rektor ügyetlen kijelentései miatt. A plébániákon a nôvéreket kezdték zaklatni, elôször Pest, késôbb Fejér megyében. Az 1923-as csavargási törvény alapján kitoloncolták ôket. [...][143] Egy kellemetlen incidens kapcsán -- amikor Tökölyi István az ÁEH által kineveztetett irodaigazgató kissé boros fôvel elvette a Ketter- étterem cigányprímásának hegedűjét, s maga hegedült tovább -- a püspök kérte elhelyezését. Az ÁEH elnöke azonnal teljesítette kérését, s Mórász Pál lett az irodaigazgató. A nyár folyamán Nagy Imre vette át a kormányt. A parlamentben tartott beszédében bejelentette, hogy az elôzô kormány hibákat követett el, túlméretezte a nehézipart, elhanyagolta a kisipart, elhibázta a mezôgazdasági programot is, így nem tudta teljes egészében végrehajtani az 5 éves tervet. Bár Rákosi Mátyás pártvonalon kontrázott, mégis a kormány leállította a nehézipar további fejlesztését, kisipari engedélyeket adott, fôleg a tszcs bomlását mindenféle kedvezményekkel leállítani és a kuláküldözést megszűntetni igyekezett. Ebben a papság segítségét kérte. Megszüntette az ávót és az internáló táborokat, beszüntette a kitelepítéseket. Sok pap is kiszabadult a börtönökbôl. A püspöki kar tárgyalást kezdett a miniszterelnökkel, és 45 pontból 35 pontot a miniszterelnök elfogadott. Szó volt hittanról (a miniszterelnök ígérte az anomáliák megszüntetését); [elôkerült a] ministráns kérdés, énekkar, istentisztelet rendje (mentes [legyen] a tanácstól); imakönyvek, énekeskönyvek, hittankönyvek kiadását engedélyezte; visszaadták a levéltárat és a könyvtárat saját kezelésbe, és annak elvett anyagát visszaadták. Visszaadták a gyógyfürdôk házait; az internált papok lakását, ingóságait; államosított, vagy lefoglalt lakásokat, stb., stb. Az ÁEH több kérdést nem engedett tárgyalni, így Kisberk püspök úr ügyét sem engedte (a nagybeteg püspök helyettesítésére). Szimbolikus jele volt a változásnak, hogy a pecséteket -- amelyeket eddig az elôadó ôrzött -- visszaadták. A kongruának 1954. január 1-jén 25%-kal kellett volna csökkennie. Nagy Imre az államnak felajánlott javadalmi földek árát átadta Czapik érsek úrnak, hogy ebbôl pótolja a kongrua 25%-át. Azt eddig az ÁEH kezelte, mint vallásfelekezeti alapot. Megkaptuk a kimutatást a felajánlott javadalmi földekrôl, s azok értékelésérôl. Megdöbbentô, hogy mekkora hozzá nem értéssel és lelkiismeretlenséggel kezelték ezt a kérdést a helyi tanácsok. Elôírás szerint 71 plébánia földjét vették át, éspedig 29.504 aranykorona tiszta jövedelemmel, a szemináriumtól pedig 1.395,75 aranykorona tiszta jövedelemmel. Véghatározattal, de a vételár feltüntetése nélkül 34 plébániától 9.553,61 aranykorona tiszta jövedelemmel. Véghatározat nélkül és a vételár megjelölése nélkül 38 plébániától 15.240,57 aranykorona, a püspökségtôl 2.835,95 aranykorona jövedelmű földet vettek át. Az elsô csoportnál meghatározták a kataszteri tiszta jövedelmet, s a vételárat 1.437.752,80 forintban állapították meg. De ez is hibás volt, mert a kataszteri tiszta jövedelem hatvanszorosa -- ami a megállapodás szerint az átvételi ár volt -- 1.845.967,40 forint! Egyházmegyénk összes javadalmi földjeinek vételára 3.501.728,40 forint volt. Ijesztô az a hozzá nem értés, és a felületesség, ahogyan ezt a komoly ügyet intézték! Szomorú tény, hogy a nyugdíj kérdésében a papokat kizárták a nyugdíjjogosultságból. Bármennyi ideig dolgozik is, nem kaphat állami nyugdíjat. Minden dolgozó kap öregségi ellátást, csak a pap nem. Ezen Nagy Imre sem tudott változtatni. Az Apostoli Szentszék nagymértékben enyhítette a szentségi böjtöt. A víz nem szegi meg a böjtöt, s a szentáldozás elôtt három órával ehetnek még szilárd ételt. Ebédnél, vacsoránál a szokásos bort, sört lehet fogyasztani, de tömény alkoholt nem. Megengedték az esti áldozást [ott], ahol istentiszteletet tartanak. Ez a gyakori szentáldozást nagyban fellendítette. Egyházmegyénkben még az elsôpénteki binálást[144] is külön kegyként megengedte a Szentszék. A bérmálás kiszolgáltatásánál annyi akadály merült fel, hogy a vasárnap délelôtti és délutáni bérmálást kellett bevezetni. Szabó Imre püspök úr volt szíves segíteni, mert én szívrohammal kórházba kerültem. A demokráciához éppen nem illô trükkel akadályozta a hittanra jelentkezést a párt. A püspöki kar kérésére az ÁEH megígérte, hogy idejében közölni fogja a beíratás dátumát. A párt nem tette meg. Csak két nappal a beiratás elôtt jelent meg az újságban egy hír. A jelentkezés módozata hivatalos titok volt. Az ÁEH az utolsó percben értesítette az egri érseket s az körsürgönnyel adta tudtul, hogy egy szülônek kell megjelennie a beíratásnál és egy nyilatkozatot kell bemutatni, melyet mindkét szülô írjon alá. Ezenfelül még hármas és ötös szűrôbizottságok gyötörték a szülôket, halogatva a beírást, hogy húzzák az idôt. Annyi botrány és a szülôk részérôl annyi panasz volt, hogy az ÁEH a püspöki kar közbelépésére új beíratást rendelt el augusztus 24- re, hogy a kimaradtak beiratkozhassanak. Most azután munkába állt a párt. A legpiszkosabb jelzôkkel illeték a papokat s ,,felvilágosították'' a szülôket, mekkora kár származik a beíratásból. A fehérvári vasútvidéki iskolánál az állomásfônök küldött ki vasutasokat, máshol a Vendéglátóipar, a textilipar küldött dísztagokat az agitáció végzésére, akik a legbrutálisabb módon agitáltak a párt nevében. A kint várakozók pedig hallották, amint telefonáltak itt is, ott is a pártközpontba, hogy küldjenek még segítséget, mert akkora a tömeg, és nem bírnak velük. A segéderôkhöz méltóan viselkedtek az igazgatók és a beosztott pedagógusok. Volt olyan hely, ahol egész délelôtt a szülôi nyilatkozat szövegén ment a vita, és senkit sem írtak be. Csákvárott például a 60%-ban jelentkezôket az igazgató csak 15%-nak írta be. Az ÁEH a panaszt egy tessék-lássék vizsgálattal lezárta, és ezzel az ügyet elintézettnek vette a demokrácia nagy szégyenére. Az ôszi Gazdasági Tanácsülés szomorúan állapította meg, hogy az idén elôször került deficitbe a rendelkezési keret. Az Alapítványi Hivatal nem tudta fizetni a szemináriumot, a központi intézményeket és a kongruát. A Tanács az október 14-én tartott gyűlésen kezébe vette az ügyet és rendet teremtett. A rendes és pontos egyházközségeknek prémiumot adott, az 1000.- forintnál nagyobb összeggel tartozó egyházközségeknek gondnokság alá helyezését javasolta, az meg is történt. Az esperesi konferencia magáévá tette a javaslatot, a közel 200.000.- forintos kintlevôséget behajtotta. Szomorú eset fejezte be az évet. Debreczenyi Sixtust Egerben egy pártautó részeg sofôrje egy másik biciklistával együtt elütötte és ô a helyszínen szörnyethalt. Elôzôleg Nagykarácsonypusztán volt lelkész, ahol nagyon ügyesen gazdálkodott és sok szegény emberen segített. Mert szálka volt a párt szemében, egynéhány felbérelt legénnyel elverették. Azóta Egerben volt templomigazgató. A párt félt a felháborodástól, a nép haragjától, ezért rendôrautón Székesfehérvárra hozatta ,,itt kívánta eltemetni a család'' aposztrofálással. De a családtagok voltak a legjobban meglepetve, amikor Egerbe mentek a temetésre, és ott értesültek, hogy a halottat már Székesfehérvárra szállították ,,az ô kívánságukra.'' ======================================================================== 1954 Az 1954. évet különös fénybe vonta a ,,Fulgens corona gloriae'' kezdetű enciklika, mellyel [a pápa] a Mária-évet meghirdette a Szeplôtelen fogantatás dogmájának 100 éves évfordulóján. Ez az év lelkipásztori munkájának különös színt és lendületet adott. A püspöki kar kívánságára mindenütt volt misszió. A Mária-kegyhelyeket egy-egy Ordinárius látogatta meg a templom fôünnepe alkalmával, s tartott pontifikális nagymisét. Nálunk nagy lendületet vettek a zarándoklatok. Máriaremetén, Makkosmárián, Bodajkon, Ercsiben, Solymáron voltak nagyobb egyházi ünnepségek, zarándoklatok. Dömötör István elnöklete alatt egy Mária-évi bizottságot küldtünk ki, s ez a bizottság szép misztérium-játékokat, triduum- és beszédanyagot adott paptársai kezébe. A Mária-képek és szobrok restaurálása, Mária templomok újjáépítése volt programunk, s az Egyházmegye 1.250.000.- forintot fordított e célra, ebbôl az Egyházmegyei Központ 50.000.- forintot, az ÁEH ezenkívül 53.000.- forint segélyt nyújtott. A legnagyobb restaurálást az egyházmegye papsága vállalta, amikor Székesfehérvár híres Mária- templomát, a Szemináriumi templomot -- mely Maulbertsch híres freskóival díszített -- restauráltatta. A belsô restaurálás több mint 70.000.- forintot emésztett fel, ehhez még 52.000.- forint egyéb kiadás járult. Ezzel a szentélyt az utolsó pillanatban hoztuk rendbe, mert a mennyezet már leszakadás elôtt állt. 1954. január 5-én Fülöp Ferencet váratlanul Herling Jakab váltotta föl. Az autószerelôbôl lett elôadó a legnagyobb gyanakvás és bizalmatlanság szellemét hozta az Egyházmegyébe. Bemutatkozásakor hirdette a kooperációt. Ez úgy kezdôdött, hogy a Mária-évet meghirdetô körlevelet a legkülönbözôbb nehézségekkel addig húzta, amíg az idejét múlta már. Azután jött a ,,bodajki eset'', amirôl már írtam. Azután papokat idézett be magához. ,,Káderezése'' teljesen pártrecept szerint ment. A papság csakhamar tisztába jött vele. Ács Kajetán és Trimmer letartóztatása tette rá működésére a koronát. Nevezettek elfogatása elôtt ô vezette az ávósakat a Potyondy lakására, ahol Ács Kajetán lakott, s amikor az esetrôl információt kértem tôle, azt állította, hogy a rendôrség egy egészen más vonal, ôk arról semmit sem tudnak. Ezzel teljesen lejáratta magát a papság elôtt. Próbált az elôadó szóhoz jutni: jobb elômenetelt, jobb helyeket ígért. A dispozícióknál is próbálta embereit elôre tolni, a papságot békegyűlésre invitálta, mondván, hogy akkor lesz építési engedély... Mórász Pál közreműködésével a koronákat is lefoglalta mozgalmi kérdések tárgyalására, de az ügy mégsem ment, sehogyan sem ment. A koronán csak Mórász beszélt, a papság mélyen hallgatott és elfordult úgy az elôadó[tól], mint az ôt hűségesen kiszolgáló Mórász irodaigazgatótól. Már az elôzô évben megindult a tárgyalás az ÁEH-val az 1951. február 1-jével kötelezô javadalmi földek felajánlásának váltságdíja körül. A papság jelentése szerint 28 millió forinttal több a felajánlott földek értéke, mint amennyit -- 19 millió forint értékkel -- átadott az ÁEH Czapik érsek úrnak a kongrua kiegészítése alapjául. A püspöki kar hivatalos vizsgálatot rendelt el, s annak vezetésére Rogács Ferenc dr. pécsi püspököt kérte fel. Hiteles okmányokkal kellett igazolni mennyi és milyen értékű földet vett át véghatározattal a Megyei Tanács földbirtokrendezô csoportja, mennyi volt a közteher, mennyit vont le közteher címén a járási adóhivatal, és a föld ára fejében mekkora összeget utalt át a pénzügyminisztériumnak. Miután számítani lehetett rá, hogy perre megy a dolog, a legprecízebb adatokkal kellett dolgozni. Ágh Kálmán gyűjtötte össze az adatokat, s ô dolgozta fel azokat. Megdöbbentô, hogy a hatóságok felsôbb utasításra vagy hanyagságból, hozzá nem értésbôl, milyen botrányos hanyagsággal hajtották végre a kormányrendeletet. Az összesítés a következô: 1./ Az Egyházmegye 1951. szeptember 1-jén 3.307 kat. h., felajánlott: 1593 négyszög. javadalmi földet. Az állami hatóságok elismernek: 3.223 kat. h., 458 négyszög. javadalmi földet. Nem adtak Véghatározatot 35 helyen. 2./ Kataszteri tiszta jövedelem összege az állami számítások szerint: 39.047,72 aranykorona. Az Egyházmegyei revízió szerint: 40.750,35 aranykorona. 3./ Vételár az állami hatóságok szerint: 1.641.155,40 forint. Az egyházi revízió szerint: 2.450.021,00 forint. A kettô közötti különbség Egyház javára: 808.865,60 forint. 4./ Köztartozások állami hatóságok szerint: 283.070,00 forint. Egyház revíziós megállapítása szerint: 264.372,50 forint. A kettô különbsége az Egyház javára: 18.697,50 forint. A felajánlásnál tehát az Egyházmegyét megrövidítették összesen: 827.564,10 forinttal. A kormány a számadást szó nélkül elfogadta, s a pénzt Czapik érsek úrnak kiadta. Már a nyár elején felszólította az ÁEH elnöke a fôpásztort, hogy aktívan kapcsolódjék be a Hazafias Népfront munkájába. Amint elôzô évben a békepapok elnökségét nem fogadta el, úgy ezt sem vállalhatta, ragaszkodva régi elvi álláspontjához, hogy semmiféle politikai mozgalomban, amit a párt irányít, nem vesz részt. Mivel a Hazafias Népfront egy társadalmi szervezet, amit a párt irányít, ebben nem vehet részt, éspedig éppen fôpásztori hivatala miatt. Amikor augusztus 18-án a hitoktatói állások szervezése miatt felkereste az elnököt, az megismételte a kérést Varga József és Miklós Imre elnökhelyettesek jelenlétében. A fôpásztor elvi álláspontja után az elnök kijelentette, hogy a kormány a ,,do ut des''-elv[145] alapján áll és elzárkózott minden kérelem elôl. A tárgyalás olyan sértô és lefitymáló hangon ment, hogy a fôpásztor jobbnak látta nem is válaszolni. Az elnök az Egyházmegyét a legutolsónak mondotta, ahol a legnehezebben mennek a békepapok dolgai: -- Ez az egyházmegye a lelkipásztori munka területén a legagilisebb - - állapította meg az elnök helyetteseinek bólintása mellett -- s ugyanakkor a mozgalom terén a legpasszívabb egyházmegye. 1954. augusztus 18. fordulópont az Egyházmegye történetében. Ilyen bántó és sértô módon még nem tárgyalt az elnök a fôpásztorral. A fôpásztor el is határozta, hogy a személyes tárgyalást a minimumra redukálja. Megváltozott a belsô front is. Potyondy Imre -- aki eddig derekasan harcolt az Egyházmegyéért -- Ács Kajetán lefogatása óta, miután az ávóhoz behívatták, megváltozott. Attól kezdve amúgy is félénk természete egész bizonytalanná vált, lassan átevezett a másik oldalra. Ezt a papság lassan ugyancsak észrevette, és ô is megváltozott. 20 teológusunk Szegeden folytatta tanulmányait, miután egy évig gyárakban, üzemekben dolgoztak. Az ÁEH azt tanácsolta, hogy próbáljam ôket visszahívni Esztergomba, de ha oda nem mennek, menjenek Szegedre, ahová a csanádi püspök úr szívesen fogadta ôket. Így is történt. A Musica Sacra -- mely Egyházmegyénkben oly dicsô múltra tekinthet vissza, hiszen Máriaremetén, Csákváron, Sárbogárdon, Mórott, Budafokon gyönyörű egyházzenei ünnepségek zajlottak le, ahol 25-30 énekkar lépett fel a dobogóra és művészi gregorián és polifon énekekkel elragadta a hallgatóságot -- lassan a háború zaja után elnémult. Kedvesnôvérek, kántor-káplánok töltötték be a leköszönt kántorok helyét, hogy az éneket fenntartsuk templomainkban. A Mária-év folyamán az Országos Magyar Cecília Egyesület Máriaremetén tartotta meg évi összejövetelét, és erre meghívta a pesti és pestkörnyéki énekkarokat. Egy 1500 tagú énekkar verôdött össze megadott kottákkal Harmath Artúr, Bárdos Lajos, Werner Alajos vezetése alatt, és egy olyan tökéletes fegyelmezettségű, szépen iskolázott énekes áhítatot mutatott be a Szűzanyának, hogy a magyar Egyház valóban büszke lehet erre a nevelômunkára, és annak fényes eredményére. Azóta évrôl-évre összejön ez a hatalmas gyűlés november 22. körül a Szent István bazilikában, s a püspöki mise alatt és után mutatja be művészetét, májusban pedig valamelyik nagyobb budapesti templomban jönnek össze, és énekükkel valóban dicsérik az Urat. A Gazdasági Tanács munkája és ügyrendje már teljesen kialakult. Rendes évi költségvetéssel és számadással dolgozik a Tanács, melyben már rendszeres segélyek és kölcsönök, illetve kölcsön-visszatérítések is szerepelnek. [...][146] Szomorú hírrel zárult a különben is nehéz év. Az egész világ aggódó figyelemmel tekintett a Vatikán felé, ahol XII. Pius pápa tüneményes nagy alakja súlyos betegen vívódott a halállal. ======================================================================== 1955 Az 1955. év Herling Jakab sötét működésének ideje volt. Január elején új elôadó érkezett Gálik István személyében, aki Angeli Andrásnak és Ágh Kálmánnak volt növendéke a csepeli tanonciskolában, jó modorú embernek látszott, de természetesen a fôelôadó parancsait követte. Herling mindenekelôtt beszüntettette a püspökség borkimérési engedélyét. A rendôrség, a pénzügyôrség, az ügyészség mind pártolólag terjesztette tovább ügyünket, mint akinek eddig mindig volt engedélye és sohasem volt panasz ellene. Herling a pártbizottság elé vitte, s ott a személyes közreműködésével megvonatta az engedélyt. Azután jött egy heves harca. Békeíveket írattak alá, amelyek Németország lefegyverzését kívánták. Akkor divatos volt még az ilyen ívek aláírása. A fôpásztor nem írta alá, mert kórházban volt. Alig került haza, a helynök és irodaigazgató azzal verték fel a még rekonvalescens[147] fôpásztort, hogy Halász Ervin titkár egy órán belül hagyja el az irodát. Magántitkár lehet, de hivatalosan nem szerepelhet. Március 22-én az ÁEH elnöke magához kérette a vikáriusokat és irodaigazgatókat, s azok elôtt igaztalan és heves kirohanást rendezett a Székesfehérvári Egyházmegye, annak fôpásztora és a püspöki titkár ellen. Az irodaigazgató és Ásguti Ádám megvédte a püspököt, és annak meghallgatását kerték. A fôpásztor - - amikor értesült a történtekrôl -- azonnal jelentést tett az egri érseknek, és kérte, hogy tiltakozzék az elnöknél. Közben Gyôri, az ÁEH személyi elôadója egy csomó levelet hozott a fôpásztorhoz, amelyet Husvéth József akkori balinkai lelkész írt Amerikába vándorolt híveihez, és segítségüket kérte a temploma restaurálásához. Gyôri Halász püspöki titkárt és Vajk esperest marasztalta el a levelek írása miatt. Április 6-án az elnök a fôpásztort ismét magához kérette, és Varga, Gyôri valamint Herling jelenlétében kapacitálni próbálta, hogy lojális gesztussal mindent jóvá fordíthat. A fôpásztor azonban kijelentette, hogy a március 22-i igaztalan vesszôfutás után neki semmi szava nincs. Halász Ervin tikár személye körül másfél órás vita folyt, melynek végén az elnök kijelentette, hogy ha a fôpásztor nem távolítja el Halász Ervint, majd ôk rendôrileg távolíttatják el, s legalább 5 évet kap. Halász Ervinnek távoznia kellett. Az Egyházmegye papsága szomorúan vette tudomásul, és messzirôl elkerülte az aulát, ahol Potyondy és Mórász váltig erôsítgették, hogy itt volt egy másik vonal, amirôl ôk nem tudtak, és azt Halász vezette. Halász Pécelre ment fivéréhez, ahol késôbb -- 4 hónap múlva, júliusban -- megengedték, hogy kisegíthessen a templomban. Május elején a támadó vonal kiszélesedett. Az ÁEH elnöke magához kérette a püspöki kart, valamint Beresztóczyt, Horváth Richárdot és Mag Bélát. A békepap-vezetôk meghívása ellen Czapik elnök tiltakozott az ÁEH elnökénél, bejelentve, hogy máskor ilyen gyűlésen nem vesz részt. Az ÁEH elnöke felsorolta a nehézségeket, amelyek az Egyház és Állam békés együttműködését zavarják. Ezek e papságnak a demokrácia és a rendszer elleni kijelentései, a békemozgalommal és a hatóságokkal szembeni magatartása, és a hitoktatás körüli visszaélések. A püspöki kar meghallgatta, Czapik érsek mondott valamit -- és azzal vége volt a megbeszélésnek. A gyűlést az esperesekkel kellett közölni. Székesfehérvárra maga Horváth János elnök jött el. A fôpásztor szavai után alaposan megleckéztette a legrenitensebb egyházmegye papságát, zgyhogy az esperesek igen meglepôdtek, nem értették meg szavait. Persze fogalmuk sem volt az elôzményekrôl. S most, ezek után Herling egy végsô lerohanást készített elô. 53 változást kívánt a dispozíció kapcsán, 8 esperest akart leváltani 6 új békepap-esperessel, 14 plébánost 5 békepappal, 6 lelkészbôl 1 békepap, 6 hitoktatóból 1 békepap, 9 kápláni változásból 2 békepap szerepelt tervezetében. Hosszú tárgyalások után nem sikerült az egész terv, mert a békepapok nem voltak hajlandók helyet cserélni. A megyei békegyűlése a békepapoknak ezután persze nagyon gyászosan sikerült. Mint derült égbôl a villámcsapás érte a békepapokat a pápa június 28- án kelt rendelete, mely a ,,Kereszt'' című lapot elítélte és eltiltotta. Éppen egy nagy mozgalmat indítottak, hogy minden plébánia köteles megrendelni egy bizonyos mennyiségben a lapot, amikor a rendelet megjelent. Nem számított, hogy az ÁEH világi írókkal íratta a lapot, az nem kellett senkinek, s így egészen kimúlt. A koronán nóvum, hogy a mozgalmi témát az esperes adja elô. Sajnos ez volt Eger utasítása. Hasztalan jelent meg Gyôri és Gálik, hasztalan okították a koronákat az irodaigazgató Mórásszal együtt, csak annál erôsebb volt az ellenállás. Július végén Czapik érsek vállalkozott rá, hogy elmegy Helsinkibe a béke-világkonferencia gyűlésére, ha Mindszenty hercegprímást rabságából felszabadítják. Valóban: július 9-én Mindszenty prímás Püspökszentlászlóra került, rabruháját rendes civil ruhával cserélhette fel. Édesanyja látogathatta meg ôt egy évben négyszer. Czapik érsek intervenciójára a kalocsai érsek úr börtönbüntetését is megszakították, és emberségesebb körülmények között folytathatta életét. Késôbb a két fogoly Nógrádhetényben, az ottani kastélyban kapott szállást. Sajnos szegény Bozsik Pál ismeretlen körülmények között a börtönben meghalt. Herling Jakab a szemináriumokra is ráfeküdt, új rektor került mindenhová ex gente[148]. Halász György lépett Marczell Mihály örökébe, Hajós József Esztergomba és Várkonyi Imre Szegedre. Tabódy Istvánt, aki mint volt fôhadnagy jelentkezett kispapnak -- miután 3 évet Vácott, 4 és fél évet Recsken a kôbányában töltött -- a fôpásztor a központiba küldte. Mikor Herling ezt megtudta, kitiltotta a szemináriumból. Szegeden pedig az 5 felszentelendô diakónus ellen támadt kifogás azért, mert valamikor szerzetes-kispapok voltak. Gálik ment le kivizsgálni az ügyet és egyedül Kölley Györgyöt engedte a szenteléshez. De a szentelés után ôt a szemináriumból el akarták végleg távolíttatni. Hamvas püspök úr intervenciójára sikerült a négy volt szerzetes kispapot megmenteni, én pedig Gyôri úrnak felajánlottam Kölley György költségeit, mint akit az köteles élete végéig eltartani, mert szentelését megakadályozta. Ennek alapján ôt is felmentették. ======================================================================== 1956 Amitôl 1955. év elején tartottunk, hogy XII. Pius pápa rövidesen befejezi az életét, az nem történt meg. Nyelôcsôsérve volt állandó, erôs csuklással, ami szerencsére csodálatos módon meggyógyult. Az 1956. év XII. Pius pápa 80. születésnapjának ünneplésével kezdôdött, amely március 2-án volt, s mely nagy örömfénybe vonta az egész évet. A fôpásztor összeállította a Szentatya csodálatos életét a koronák számára, de Gálik akkori elôadó azt nem engedte elôadni. Április 25-én meghalt Czapik érsek. A kormány a saját halottjának tekintette és úgy temettette el. Szegény mást érdemelt volna. Halála siettette Grôsz érsek úr kiszabadulását. A pécsi és fehérvári püspökök nem voltak kívánatosak[149], így hamarosan kiszabadították Grôsz érsek urat és így ô látta el a püspöki konferenciák elnöki teendôit. Mindszenty hercegprímás rehabilitációja is szóba került, de azt az ÁEH elhárította. Az év elején, január 7-én hatalmas földrengés rázta meg Taksony és Haraszti[150] környékét. A földrengésnek részben a szigetszentmiklósi templom is áldozatául esett. A betegen fekvô fôpásztor egy körlevelet fogalmazott egyházmegyei gyűjtésre, de Gálik nem engedélyezte, mert -- amint említette -- országos gyűjtés lesz, abból kap majd Szigetszentmiklós. Természetes, hogy nem kapott semmit. A földlökések egy hétig tartottak. Utána árvíz zúdult reánk. Százhalombatta, Ercsi, Dunapentele alsó része erôsen víz alá került. Kisberk Imre püspök úr ellen panaszt emeltek, hogy a ,,Provida'' enciklika szellemében a fiatalságot szervezi Kertész Tivadar segítségével, akit a rendôrség lefogott. Kínjában mindenkit bemártani iparkodott, hogy magát mentse. Gálik folytatta a régi módszert: a papokat, épp a legbuzgóbbakat sorra kikezdte, ugyanakkor nem teljesítette papír szerinti kötelességét, mert egyáltalán nem védte az egyházmegye érdekeit. Ezért ôt a püspök írásban feljelentette. Ezután a püspökség megkapta a borkimérési engedélyt, elrendelték a szôlô ügyének felülvizsgálatát és az öreghegyi templomépítés ügyét. Gálik pedig orrot kapott. Tabódy István teológus visszavételét kérte a teológiára, de az ÁEH -- Herling Jakab tüzelésére -- azt nem engedélyezte. Erre Tabódy a miniszterelnökhöz írt egy folyamodványt, melyben leírja, hogy a bíróság felmentette az elsô tárgyalásakor, de az ávósok elfogták és 4 és fél évet internálásban töltött, miközben a leggyalázatosabban megkínozták. Óraszám függött talpánál felakasztva, fejjel lefelé, hétszámra feküdt gúzsbakötve az ajtó mellett, ahol minden bejövô ávós belérúgott. Ô mindezt megbocsátja. Négy évig dolgozott a recski kôbányában kényszermunkán. Kiszabadulva barátai -- akikkel együtt volt Recsken, és akik visszakapták állásukat -- neki is fényes helyeket kínáltak fel, de neki papi hivatása van, kéri, hogy a teológián tovább tanulhasson. Gyôri magához rendelte és másfélórás kihallgatás után közölték a püspökkel, hogy tévedtek, amikor Herling információja alapján Tabódyval szemben eljártak, mert Tabódy egy demokratikus felfogású férfiú. A teológiát folytathatja. A püspöki kar a kormány elnökénél ez évben panaszt emelt a vallásszabadság, a szentségek kiszolgáltatása, a szentmisehallgatás, a hitoktatás, valamint az egyházkormányzás terén tapasztal visszaélések miatt. Hegedűs András miniszterelnök panaszainkkal az ÁEH-hoz utalt. Nesze semmi, fogd meg jól! Több mint egy éve állandó problémája volt a konferenciáknak az Országos Papi Nyugdíjintézet ügye. A protestánsoknak igen elônyös és államilag szubvencionált intézményt állított fel az ÁEH. Grôsz érsek úr igen határozott hangú elôterjesztést tett e kérdésben. 1956 húsvétjára megjelent XII. Pius pápa konstitúciója, az ,,Ordo restitutus Hebdomodae Sanctae'', amelyben visszaállítja a régi rendet a liturgikus reformok során. Nagycsütörtök reggel nincs mise, csak a missa chrismalis[151], este van a hivatalos nagycsütörtöki mise közös szentáldozással. Nagypénteken ugyancsak este, belevonva a híveket is a kereszt adorációjába, s megengedve nekik is a szentáldozást ezen a napon is. A Szentsírnál nincs kitéve az Oltáriszentség, ellenben nagyszombat este éjfél felé tartható a szentmise. Persze nálunk ezeknek ilyen módon való megtartását megakadályozta, illetve megtiltotta az ÁEH, s ahol alkalma volt rá, kellemetlenkedett. A hívek mindenütt nagy áhítattal vettek részt a megújított gyönyörű szertartásokon. Ez évben az Országos Papi Nyugdíjotthon Márkus Lajos és Keller lelkiigazgató[152] vezetése alatt áldásos működést fejtett ki. Itt talált menedéket a börtön után Baranyai Jusztin, Horváth Sándor, a világhírű dogmatanár, Gábriel Antal, az inasok melegszívű atya. 1977-ben lesz 200 éve, hogy Egyházmegyénket megalapította Mária Terézia és Séllyei Nagy Ignácot[153] elsô fehérvári püspökké kinevezte. Kuthy István prépost-kanonok javaslatára egy történelmi munkaközösséget alapítottunk, amely a jubileumig összeállítja és kiadja az Egyházmegye történetét. Dr. Németh László, Marlok István, Fényi Ottó, Simay Kálmán, Sulyok Ignác, Lendvay Zoltán, Horváth Kálmán, Gacs Béla, Pásthy Antal, Csupor Zoltán és néhány fiatal historikus munkájával immár évek óta bújják a levéltárakat, s írják a püspökök történetét. A hitoktatást a szokott módon akadályozták: minden lehetséges és lehetetlen módon. A megyei oktatási osztálytól bizalmas rendelet ment ki, hogy a hitoktató óra elôtt és után nem tartózkodhat az iskolában, nem beszélhet a gyerekekkel a hittanórán kívül, osztályzatot nem adhat, szentképeket nem osztogathat, és ha öt-hat ministránsnál több van egy templomnál, már feljelentendô. Az éppen a fôpásztornál járó Gyôri személyi elôadót kérdôre vonta a püspök a rendelet felôl. Az hebegett- dadogott, s a végén azt mondta, hogy ez egyéni túlzás. Ilyen gyáva eszközökkel dolgozott a párt a hitoktatás ellen. A Gazdasági Tanács komoly revízió alá vette az eddigi munkáját. Örvendetesen állapította meg, hogy templomrestauráláshoz és plébánia- renoválásokhoz és építésekhez segélyképpen 257.701.-, kölcsönképpen 95.464.- forintot, összesen: 333.165.- forintot adtunk; új templomokra és plébániákra segélyképpen 271.250.- forintot, kölcsönként pedig 243.509.- forintot, összesen pedig: 514.700.- forintot utalhatunk ki. A kiadott segély és kölcsön együttes összege: 84.865.- forint volt. Ugyanakkor személyi kölcsönt adtunk 76.300.-, segélyt 71.953.-, összesen: 148.233.- forint értékben. Az elmúlt 8 év alatt országos célokra adtunk 1.115.969,55 forintot, összesen tehát 2.110.117,55 forintot. Az építések egységes irányítására az Egyházművészeti Tanács keretében Építési Bizottságot nevezett ki a fôpásztor Horváth Kálmán vezetése alatt. A szabadságharc 1956. október 23. aranybetűkkel fog mindig ragyogni a magyar történelemben. Néma tűntetést rendezett a budapesti egyetemi ifjúság. Egy lelkes gyűlés után tüntetô felvonulást rendezett Bem apó szobrához, majd követeléseit átadta a miniszterelnöknek, s azután a stúdióhoz vonult, hogy a rádióba bemondassa a diákság követeléseinek pontjait. A stúdiónál fegyveres ávósok fogadták ôket, s azok fegyverüket használva, többet a némán tüntetô ifjak közül agyonlôttek. Az egyetemi ifjak az egyik kaszárnyából fegyvert szereztek, s most már fegyveresen akartak behatolni a stúdióba és azt lefoglalni. Valóságos közelharc fejlôdött ki a stúdió épületében és annak környékén, melynek során a Nemzeti Múzeum hátsó traktusa is kigyulladt. Még tartott a stúdió elôtti tüntetés, amikor Gerô Ernô durva hangon megbélyegezte az egyetemi ifjúságot és követeléseit. A szokatlanul durva hang olaj volt a tűzre, szinte varázsütésre az egyetemi ifjúság mellé állt a munkásifjúság és a munkásság. Szerdára már az egyetemi ifjúság mögött állt az egész ország. Elementáris erôvel tört ki a tizenkét éves durva, lelketlen elnyomás ellenhatásaképpen a szabadságharc az egész országban. A kommunisták reszketve menekültek és elbujdostak. Megállt a termelômunka az egész vonalon: leálltak a gyárak, a bányák, megállt a vasútforgalom. Székesfehérvárra szerdára, 24-re érkezett a hír, s egyszerre talpon volt és az utcára vonult a város ifjúsága, munkássága, az értelmiség. Érdekes, hogy a parasztság távol tartotta magát a szabadságharctól. Az ifjúság szerdán Székesfehérvárott is néma tüntetést rendezett, s nem véletlen, hogy a Szabó-palotánál, az ávósok elôtt orosz tank lôtt a tüntetôk közé és 7 tüntetôt megölt. 25-én este 6 órára hívták össze az egyetemi ifjak a város lakóit a Szabadság térre, hogy tájékoztassák ôket a szabadságharc állásáról. A püspökség és a városháza elôtti teret az oda betorkolló utcákat ellepte a város ifjúsága és munkássága. Lehetett vagy 30 ezer ember a téren, mely a legnagyobb fegyelemmel szorongott [...]. Elénekelték a Boldogasszony Anyánkat, döbbenetes síri csendben meghallgatták a beszámolót, elszavalta valaki a Talpra magyart. A refrént a tömeg mondta. Majd ,,ruszki ki!'' volt a tömeg mottója, az hangzott minduntalan innen-onnan ütemes kiáltásban. 26-án lekerültek a vörös csillagok az épületek tetejérôl. Délelôtt a politikai foglyokat szabadította ki az ifjúság. A munkásság pedig a város és az ügyek vezetését egy Nemzeti Bizottságra bízta. Este már ez tartotta meg a gyűlést. Határtalan volt az öröm, amikor a tüntetések hatása alatt Nagy Imre miniszterelnök rádióbeszédben a szabadságharcosok mellé állt. Bejelentette Magyarország semlegességét és bejelentette, hogy Magyarország kilép a varsói szövetségbôl; önálló, független ország akar lenni; maga dönti el, hogy milyen kormányformát óhajt; kéri a[z Egyesült] Nemzetek Szövetségének segítségét. Csodálatos, lelkes öröm töltötte be a lelkeket. Ifjú nemzetôrök vették át a rend fenntartását. A szerdai tüntetés után elfogták az ávósokat. A Nemzeti Bizottság nem engedte, hogy bosszút álljanak rajtuk, ôrizetbe vette ôket, hogy majd bíróság vizsgálja ki ügyüket. Mint villámcsapás jött a híre, hogy Mindszenty hercegprímás urat a rétsági helyôrség kiszabadította fogságából épp akkor, amikor az oroszok ôt el akarták hurcolni az ÁEH elnökének segítségével. Nem ilyen csendesen folyt le a forradalom Budapesten, ott az orosz tankok is beleszóltak. Bizony a Rákóczi utat, a Nagykörutat alaposan elintézték. Mindenki boldog reménykedéssel várta a szabadság rég várt óráját, mikor november 4-én, vasárnap hajnali 3/4 4 órakor megszólaltak Székesfehérvárott az orosz tankok. Részben riasztólövéseket adtak, részben pedig a városházát, a megyeházát, a postát, a tiszti klubot lôtték. Itt, az utóbbi helyen 6 szabadságharcost le is lôttek. Síri, dermesztô csend borult a városra. Aki kilépett az utcára, azt lelôtték az oroszok. Hétfôn este vonult el a városház elôl a tank, de még sokáig nem jártak az utcákon az emberek. A hét közepén kezdett élénkülni a város. Azután egy ôrült vásárlási láz tört ki, attól félve, hogy leromlik a pénz értéke, mindenki vásárolt mindenfélét. Lassan elôkerültek a kommunista vezetôk. Megjelent ötheti távollét után az elôadó is nagyban mentegetve magát távollétéért, és erôsítgetve, hogy ô soha nem volt ávós. A fogságból több pap is kiszabadult. Az orosz megszálló csapatok Budapesten borzasztó mészárlást végeztek. Lôtték a védtelen embereket, asszonyokat, gyerekeket. Szemtanúk mondják, hogy az orosz tankok ellen asszonyok is és gyermekek is csodálatos hôsiességgel harcoltak. Ahogy elcsitultak a harcok, megindult a deportálása az ifjú embereknek, leányoknak az oroszok részérôl az ávósok közreműködésével, s ugyanakkor a fiatalság özönlése Ausztria felé, a szabad világ felé. Decemberre már 130.000-nél többre tették a nyugatra menekültek számát. Egyházmegyénket közelrôl is érintette a szabadságharc. Elôször a csepeli munkásság küldöttsége kérte vissza Ágh atyát plébánosnak a Belvárosba, mivel Csepel valamennyi számottevô katolikus munkásának ez a kívánsága. A munkástanács visszaállította a Szabó-telepi és Királyerdei lelkészségeket, amelyeket a rendôrség 1949-ben ,,saját hatáskörében'' felfüggesztett. Ugyanakkor az újpentelei munkástanács (Dunapentelén) Langhammer Jánost kívánta plébánosnak, s még 3 hitoktatót kért. Garda József, Lisinszky János és Salamon László OFMCap. atyát küldtem elsô apostolokként, akiket a munkásság határtalan lelkesedéssel fogadott. Tapolczai Jenô tanácselnök szemben a legnagyobb udvariassággal tárgyalt Langhammer Jánossal, de a háta mögött az orosz városparancsnokot [és] a megyei tanácselnököt megmozgatta, hogy a misézésre kiszemelt iskolát vagy kultúrtermet a lelkész ne kaphassa meg. A munkástanácsnak erélyes közbelépésére a kultuszminiszter magáévá tette a kérést s még az ÁEH- nál is keresztülvitték a misézés engedélyezését. December 30-án volt az elsô hivatalos szentmise Újpentelén. Az események hatása alatt Potyondy Imre helynök és Mórász Pál irodaigazgató a fôpásztor felszólítására lemondtak megbízatásukról. A fôpásztor Kisberk Imre segédpüspököt visszahelyezte régi helyére, a Székesfehérvár--belvárosi plébániára plébánosnak és egyben kinevezte vikáriusnak. Bejczy Gyula dr.-t pedig visszahelyezte irodaigazgatói állásába, ahonnan 1947. december 26-án emelte ki az ávó. Ugyancsak visszarendelte Halász Ervin püspöki titkárt Törökbálintról. Minthogy egyik kinevezést sem vonta vissza annak idején a fôpásztor, az egyházjog elôírásainak szerzett érvényt, amikor ôket régi állásukba visszahelyezte. S ezzel gyökerében orvosolta az aulát és az egyházmegye kormányzását. ======================================================================== 1957 1957. január 5-én a kiállott izgalmak következtében a fôpásztor újabb gyomorvérzést kapott. Január 7-én felszállították a Széher úti kórházba, ahonnan csak március 18-án került haza. Hat hétig kevés remény volt felgyógyulásához, de az Egyházmegye papjainak és híveinek buzgó imái, az orvosok áldozatkész és mintaszerű kezelése átsegítette - - ha nehezen is -- a krízisen. 1957. január 25-én Gálik István mint kormánybiztos megjelent Székesfehérvárott, a megyeházára hivatta Bejczy Gyulát és Halász Ervint, s közölte velük, hogy Bejczy Gyulát azonnali hatállyal kitiltja az irodából, de azt megengedi, hogy átmenetileg Halász Ervin ellássa az irodában a teendôket. Kisberk Imre segédpüspök-vikáriust pedig ugyanaznap este a székesfehérvári pályaudvarról -- ahová vidékrôl érkezett -- elôállították a rendôrkapitányságra, és ott közölték vele, hogy két órán belül hagyja el Székesfehérvárt, ahonnan 2 évre kitiltják. A kitiltás szól egész Fejér megye területére, és állandó tartózkodási helyéül Dunabogdányt jelölték meg, ahonnan csak a szentendrei járási rendôrkapitányság elôzetes engedélyével távozhat. A székesfehérvári egyházmegyében a legutoljára mentették fel a vikáriust és az irodaigazgatót, miután azt már minden egyházmegye végrehajtotta. Kormánybiztost más egyházmegye is kapott, de rendôri retorzióval csak Székesfehérvárral szemben jártak el. Sôt, ezen túlmenôen március 1- jétôl kezdôdôen az egész egyházmegyétôl megvonták a kongruát és azt június végéig visszatartották. Természetesen teljesen jogtalanul, minden törvényes alap nélkül. A fôpásztor ismételt erélyes sürgetésére utalta ki visszamenôleg a miniszter a jogtalanul visszatartott kongruát. Március 21-én a még gyengélkedô fôpásztornál jelentkezett Gálik István új minôségében, mint az egyházmegyéhez beosztott kormánybiztos. (1956 végén, november utolsó napjaiban, amikor másfél hónapos távollét után alázatosan elôkerült, még nagy hangon az oroszokat szidta, helytelenítve az ÁEH elôzô eljárását és hangoztatta a ,,forradalom'' jogosságát és igazságosságát. Most, március 21-én, mint az ,,ellenforradalmi'' visszaélések szigorú bírája és megtorlója mutatkozott be. Mutatta és igazolta ezt az az intézkedése is, amit már a fôpásztor távollétében foganatosított a segédpüspökkel és az irodaigazgatóval, valamint az egyházmegye kongruájával.) A retorziók újabb aktusa volt, hogy április 20-án, nagyszombat délután a rendôrség Büttner Ferenc provikáriust és Halász Ervin püspöki titkárt -- a két működô aulistát -- azonnali hatállyal (3 órán belül) kitiltotta Székesfehérvárról. A kitiltás náluk is Fejér megye egész területére és Budapest területére is vonatkozott. Ezzel az iroda két tisztviselônôvel a megyés püspökre maradt. A szentszéki bíróság és az alapítványi hivatal, melynek szintén a provikárius volt a vezetôje, beszüntette hosszú idôre működését. Csak 1957. júniusában oldotta fel a rendôrség a két aulista kitiltását. Mindezek hátterében az áll, hogy a római Sacra Congregatio Concilii 1957. január 21-én 20.504/D. szám alatt decretumot bocsátott ki, amelyben az ÁEH kívánságára kinevezett vikáriusokat, irodaigazgatókat - - azzal az indoklással, hogy ,,kinevezésük az egyházi törvényekkel nem volt megegyezô, működésük pedig nem az eddigi szokásos módon történt'' -- állásuk további gyakorlásától eltiltotta. Ôket a püspöki irodai, kanonoki, székesegyházi plébánosi, esperesi, teológiai tanári és elöljárói, valamint Budapesten és a püspöki székvárosokban plébánosi tisztségre alkalmatlanoknak (inhabilisnek) nyilvánította. Ezekre az állásokra a Szentszék elôzetes hozzájárulása nélkül nem nevezhetôk ki a jövôben. Ez a decretum -- mely az 1957. év nagy eseménye volt -- egyházmegyénkben Mórász Pált és Tökölyi Istvánt érintette személy-, illetve névszerint. Az ÁEH, illetve Gálik elôadó, kormánybiztos retorzióját ez váltotta ki. Mivel a legtöbb egyházmegyében a vikárius és irodaigazgató az ÁEH által odaerôltetett békepap volt, a decretum a békepapoknak csaknem teljes vezetôségét érintette. Mórász Pál a decretumnak alávetette magát, amikor a fôpásztor azt közölte vele. A decretum azt is kimondotta, hogy azok a papok, akik az ÁEH kívánságára más egyházmegyében vállaltak beosztást, haladéktalanul térjenek vissza saját egyházmegyéjükbe. Ugyanakkor ugyanez a Congregatio Horváth Richárd budapesti plébánost és Beresztóczy Miklós esztergomi vikáriust -- mivel ,,a törvényes egyházi hatóság ellen támadt és hatalmának gyakorlását megakadályozni törekedett'' -- név szerint az apostoli Szentszéknek különös módon fenntartott exkommunikációjával sújtotta. A Congregatio decretumát az Egyházmegyei Hatóságnak címezve az iroda február 15-én kapta meg postán a kalocsai érsek úrtól. Néhány napra rá Gálik egy Wyszynski-féle levelet[154] keresett az irodán. Ilyen levél nem jött irodánkba soha. Minthogy nem tudtunk ilyen levelet elôadni, Gálik elrendelte attól kezdve ismét a legszigorúbb levélcenzúrát. Utólag értesültünk róla, hogy Róma Wyszynski kardinális útján küldte Kalocsára a decretumot. A decretum a jó érzésű papok és hívek körében igen kedvezô fogadtatásra talált. A békepapok megrémülve Róma szigorú rendelkezésétôl alávetették magukat az intézkedésnek, de sajnos az ÁEH- tól biztatást és védelmet kaptak, egy küldöttségük még a miniszterelnöknél is járt védelmet kérni maguk számára, Rómával szemben... Az ÁEH elnöke[155] március 16-án meghívta a püspöki kart a művelôdésügyi minisztériumba, amelynek újabban egy osztálya lett az ÁEH. Az elnök egy hosszú filippikában leszögezte az ÁEH álláspontját a decretum tárgyában, azt egy idegen hatalom beavatkozásának minôsítette a magyar ügyekbe, és erôsen kifogásolta, hogy Szombathely, Vác, Veszprém és Székesfehérvár nem hajlandó az októberi események utáni kinevezéseket tárgyalások útján rendezni, és ezzel Mindszenty prímás törvénytelen politikáját követik. -- A püspöki kar -- mondotta az elnök -- a ,,székesfehérvári és veszprémi püspök eredményes befolyása alatt'' ezt az álláspontot helyeselte. Ezzel az Egyház és állam közötti jó viszony, mely 1956. október 1-jéig annyi sok elônyt jelentett az Egyház számára -- jelentette ki az elnök --, teljesen megromlott. Azt hangoztatta, hogy az elôadókat már vissza akarták vonni, de most súlyosabb intézkedéseket kénytelenek alkalmazni, sôt két egyházmegyétôl megvonták a kongruát is. -- Ilyen súlyos csapást a békepapi mozgalomra -- mondotta az elnök a decretumról -- nem tekinthetünk egyházi intézkedésnek. A Vatikán ilyen önkényesen nem avatkozhat bele a magyarországi egyházi állások személyi kérdéseibe. Éppen ezért a Vatikán ilyen jellegű beleszólását nem ismerhetjük el ilyen dolgokban -- jelentette ki Horváth János, az ÁEH elnöke. Bejelentette, hogy az elnöki tanács 1957. évi 22. törvényerejű rendeletében szabályozta az egyházi állások betöltéséhez a szükséges állami hozzájárulás módozatait. Amíg a protestánsoknál csak a püspöki, gondnoki, egyetemes és egyházkerületi felügyelôi állásokhoz kell a hozzájárulásuk, addig a katolikusoknál a püspöki, püspöki és káptalani helynöki, irodaigazgatói, esperesi, városi és járási székhelyek plébánosai, szemináriumi tanári és elöljárói állásokhoz kell az ÁEH elôzetes engedélyét kikérni. Grôsz érsek úr határozott hangon korrigálta az elnök téves állításait a püspöki kar magatartásáról és a Szentszék intézkedésérôl, és pontosan leszögezte a jogi álláspontot az elnök egyoldalú beállításával szemben. Rámutatott, hogy a fôkegyúri és kegyúri jog alapján soha így nem avatkozott bele a politikai hatalom az egyház belsô ügyeibe. Több erélyes felszólalás után végül is az ÁEH csak négy békepap visszahelyezését kívánta. A többi dispozíciók dolgában pedig személyes megbeszélést kért az érdekelt Ordináriusokkal. Április 2-án, 6-án, 15-én és május 8-án folytak a tárgyalások a csanádi, esztergomi, gyôri és székesfehérvári egyházmegyék ordináriusaival. Székesfehérvártól Potyondy Imre visszahelyezését kérték. Mórász Pál irodaigazgatói állásába való visszahelyezése érdekében pedig kérte az ÁEH a fôpásztort, hogy forduljon a Congregatiohoz. Ennek ellenében Kisberk Imre segédpüspök visszahelyezését helyezte az elnök kilátásba. Mórász Pál érdekében a kérés elment -- és június 22-én 24.802. szám alatt megjött a Congregatio-tól a válasz, hogy ,,az ottani rendkívüli helyzetre való tekintettel a kérést nem tartja a Congregatio teljesíthetônek.'' Ugyanezt a választ kapta Esztergom, Szeged és Gyôr is. Potyondy Imre visszahelyezésének irata nagy hullámzást váltott ki, mert az iratban hivatkozás történt az Elnöki Tanács rendeletére, az ÁEH kívánságára és megszorításokat tartalmazott. Büttner és Halász rendôri kitiltása azért történt, mert szerintük nyilván ôk sugalmazták az inkriminált szöveget a fôpásztornak. Kárpótlásul Potyondy Imrét az ÁEH a budapesti Központi Szeminárium rektorává nevezte ki, s nem sokkal késôbb kitüntették a Vörös Zászló érdemrend III. fokozatával. A tárgyalások természetesen az ügyek állása és kilátása szerint folytak: néha sordino-val, máskor a legdurvább fenyegetésekkel, hejcei internálás kilátásba helyezésével. Az ÁEH a decretummal sújtottakat mindenáron rehabilitáltatni akarta az ordináriusokkal. Minthogy ez sehogyan sem ment, most már az eredetileg [kívánt] négy békepap helyett már nyolc visszahelyezését követelték. Így lett templomigazgató Budapesten Beresztóczy, Horváth Richárd, Láng Alán, Halász György, Mag Béla; Szegeden Szécsi Antal és Székesfehérvárott Mórász Pál. Az ÁEH nem elégedett azonban már ezzel sem meg, tovább harcolt Horváth Richárdért, Mag Béláért és Mórász Pálért, amint mondották ,,presztízskérdésbôl''. Újabb kívánság volt Mórász címzetes préposti kinevezése, aminek fejében újra kilátásba helyezték Kisberk segédpüspök rehabilitását, Bejczy és Halász visszahelyezését, valamint az összes függô kérdések rendezését. A békesség és Kisberk püspök úr érdekében Mórász Pál préposti címet kapott, a függô ügyek rendezésébôl azonban nem lett semmi, mert utólag az ÁEH lekicsinyelte a préposti kinevezést -- nyilván azért, mert további támadásra készült. Ez meg is történt hamarosan. Miklós Imre, az ÁEH új elnökhelyettese július 13-án 8900-126/1957. szám alatt -- az ÁEH békepolitikájának és az Egyház és Állam közötti jó viszony magasztalása után -- megdöbbenéssel állapítja meg a püspöki kar késedelmeskedését az októberi események felszámolásában. S mivel ez ,,nagyon veszélyezteti a kialakulóban lévô kedvezô légkört'', Halász Ervin püspöki titkárt, Vajk Gyula bodajki esperest és Büttner Ferenc provikárius-kanonokot jelenlegi beosztásukból folyó évi július 22-i hatállyal visszavonja [...]. Ugyanilyen iratot kapott minden egyházmegye egy-két papjára vonatkozóan. A legtöbb helyen ezt a rendelkezést azonnal vagy egy hónapon belül visszavonta az ÁEH, de 1958 május havában Székesfehérvárott még mindig fennáll ez az állapot, mely ugyan törvényre hivatkozik, de egészen törvénytelen. Megkoszorúzása volt ennek a küzdelemnek, hogy Nagyboldogasszony ünnepén Badalik Bertalan veszprémi püspök úrtól megvonta az ÁEH a működési hozzájárulást. Errôl Grôsz érsek urat értesítették bejelentve, hogy ôt Hejcére szállítják. Az érsek úr a püspöki kar nevében tiltakozott az erôszakos eljárás ellen, de az ÁEH-t és a kormányt ez nem zavarta. Szeptemberben újabb pápai decretum jelent meg, mely Beresztóczy, Horváth Richárd és Máthé János képviselôket felszólította, hogy 30 napon belül mondjanak le exkommunikáció terhe alatt képviselôségükrôl. A decretumot a miniszterelnökség publikálta, minthogy az A.A.S.-t[156] nem kézbesítették a püspökségekre. Mivel egy hónapon belül nevezettek nem mondtak le, Endrey[157] esztergomi delegátus úr Beresztóczyt és Horváth Richárdot eltiltotta minden papi ténykedéstôl. A tárgyalások során az ÁEH elfogadta a püspöki kar kívánságát, hogy a békepapi mozgalom szűnjék meg -- de azt kérte, hogy helyette alakuljon meg egy katolikus békebizottság. A május 15-i püspöki konferencia létrehozta az Opus Pacis-t, mely a kívánt katolikus békebizottság lett volna. Elnöke Grôsz érsek úr lett, tagjai: Hamvas, Kovács Sándor, Papp, Endrey püspök urak, Kujáni kalocsai, Peisz budapesti, Potyondy székesfehérvári, Rajkovich hajdúdorogi vikáriusok;[158] Sík Sándor piarista rendfônök[159], a Hittudományi Akadémia mindenkori dékánja, valamint Beresztóczy, Mag, Miháczi[160] és Bády Ferenc -- vezetô volt békepapok. Nagy és hosszú vita elôzte meg az összeállítást. A püspöki kar kikötötte, hogy az Opus Pacis nem lehet végrehajtó szerve egy világnézetileg vegyes tanácsnak, és a pápai klauzulával sújtott papok nem lehetnek tagjai a katolikus bizottságnak. Sajnos a kiküldöttek -- bár keményen harcoltak egy darabig -- kifáradva a durva küzdelemben, végül is engedtek. Az Opus Pacis mellett működik az Országos Béketanács Katolikus Bizottsága. Ennek elnöke Hamvas püspök úr, tagjai: Kujáni, Beresztóczy, Peisz, Mag Béla, Zemplén[161] és Miháczi. Rövidesen a papi békemozgalom kimondotta feloszlását. Sajnos azonban az Opus Pacis vezetôsége csaknem teljesen békepapokból áll, akik most már püspöki tekintélyre támaszkodva folytatják az ÁEH szolgálatában munkájukat. Rehabilitálásukat az ÁEH nem tudta elérni a decretummal szemben, de sokkal szélesebb munkakörbe helyezve mégiscsak rehabilitálta ôket. Igen félô, hogy nem lesz mód ártalmas munkájuk megakadályozására. Az Opus Pacis június 7-én megtartotta alakuló gyűlését. A katolikus hívek és jóravaló papok bizalmatlanul és aggódva nézték ezt az újabb furcsa kikezdést. Amíg a tárgyalások mindig a ,,jó viszony'' hangoztatásának a jegyében folytak, az ÁEH nem szűnt meg ezt a ,,jó viszony'' tényekkel dokumentálni. Március 13-án a rendôrség kitiltotta Langhammer Jánost Sztalinvárosból. Egy hét múlva Tapolczai Jenô tanácselnök[162] felmondta a misézési helynek kibérelt barakkot, mert a barakktelepet -- amelyet a tanácselnök lepratelepnek aposztrofált -- sürgôsen le kell bontani. A kápolnának használt barakképületet csakugyan annak kiköltözése után nyomban lebontották -- bár idegenbôl hozott munkásokkal, mert a helybeliek nem vállalták, -- de a lepratelep, a valóban piszkos többi barakk továbbra is ottmaradt Sztalinváros ,,szociális szellemének'' dicsôségére. A fôpásztor Lisinszky Jánost helyezte be Ófaluba káplánnak az újtelepiek lelkigondo-zásának biztosítására. Március 14-én, a szabadságharc ünnepe elôtti napon nagy arányú letartóztatások voltak nemcsak nálunk, hanem országszerte. Nálunk Szendi József, Csontos Márton, Vajk Gyula, Németh László, Kelényi Ottó, Tóth István, Gyarmati István, Horváth Kálmán, Miklós Antal estek áldozatul. Egy-két-három hétig tartott ôrizetbe vételük. Embertelenül összezsúfolva egy szobában sínylôdtek. Késôbb P. Horváth Ferenc, Dobosi Ferenc és Füstös Antal következett. P. Horváth 9 hónapig volt a tököli internáló táborban, Dobosi 4 hónapot töltött vizsgálati fogságban. Év végén csak Füstös Antal maradt még letartóztatásban. Augusztus elején Gálik István megvált fehérvári beosztásától, utódja Bay László lett. Irodája a megyeházán volt, a postacenzúrát végezte mindig a püspökségen, nagy igyekezettel. Néha tíz napig is feküdt a kimenô illetve beérkezô posta! A legtöbb egyházmegyében már régen megszűnt a cenzúra, Székesfehérvárott és Pesten annál keményebben ment. A budapesti cenzúrának nyilván Gálik a magyarázata, aki fehérvári szokását nem tudja feladni, és Pesten is bevezette azt. Bár megszabadultunk Gáliktól, de nem teljesen, mert nagy befolyása lévén a központban még érezteti rosszindulatát az egyházmegyével szemben. Úgy látszik, mintha ô lenne az elnök székesfehérvári szakértôje. A sok megaláztatás közben két látszólagos segítséget nyújtott az ÁEH a papságnak. Az egyik a kongrua pótlása. Az 1950-es megállapodások szerint a kongruának az év elején 25%-kal csökkenni kellett volna. A püspöki kar kérésére az ÁEH rendkívüli államsegéllyel pótolja 1958. december 31-ig a hiányt, és ezzel az eredeti összeget folyósítják a papságnak, a ,,jó viszony'' elômozdítására. A másik segítség ugyancsak anyagi természetű, a nyugdíjas papoknak szól. Grôsz érsek úr indítványát elfogadta az ÁEH, hogy ne állítsunk fel egy országos nyugdíjintézetet, hanem az egyházmegyék maguk gondoskodjanak nyugdíjas papjaikról. Az országos nyugdíjtörvény alapján minden pap fizet jövedelme után 3%-t, a munkáltató egyházközség pedig 4%-t az egyházmegyei nyugdíjpénztárba. Ebbôl fedezi minden ordinárius nyugdíjas papjainak nyugdíját. A püspöki karnak március 5-én határozata alapján az egész országban egységes elvek szerint gondoskodik minden ordinárius nyugdíjas, megrokkant papjairól, az egyházmegyei költségvetés keretében. Ez életbe lépett 1957. július l-jével. 1957. augusztus 1-jén volt 30 éves évfordulója a fôpásztor püspökké szentelésének. Augusztus 1-jén hálaadó szentmisével köszöntük meg az egyházmegye papságával és 5-9-ig Pannonhalmán tartottunk nagy számmal lelkigyakorlatot. Az Egyházmegye papságának nagy asszisztenciája mellett szeptember 29-én délután szenteltem fel Baracskán a terméskôbôl épült templomot és plébániát, melyet a papság, a baracskai hívek és az egyházmegye hívei ajándékoztak a püspöki jubileum emlékére. Az ez alkalommal már internálásából felszabadult Kisberk Imre segédpüspök úr segítségével szentelte fel a fôpásztor a templomot, az alcsúti templomból való gyönyörű márvány oltárt a fôpásztor konszekrálta, a szentmisét a segédpüspök úr mutatta be. Az éneket 7 egyházközség 250 tagú énekkara biztosította. Horváth Kálmán, Bejczy Gyula és Langhammer János helybeli lelkész vezették az építkezést. A papság és a hívek 300.000.- forintot [adtak össze], a másik 300.000.- forint az egyházmegyébôl gyűlt össze kölcsönképpen, 125.000.- forintot pedig a baracskai hívek adtak munkájukkal. A templom és a plébánia összesen 798.521.- forintba került. A kormány rendeletet adott ki a hitoktatásról[163]. A rendelet a vallásoktatást a polgárok magánügyének mondja, az azon való részvételt, vagy rész nem vételt mindenkinek szabadon biztosítani kell, azt befolyásolni vagy megakadályozni senkinek nincs joga. Ám az atrocitások, akadályozások, az erôszakosságok és lemorzsolások a régi módon és keretben tovább folytak. A hittanóra beosztása, a helyiség, az ütközések, a rendszeres zavarása a hittannak napirenden vannak továbbra is. Hiába, kutyából nem lesz szalonna. Július 8-án a kalocsai érsek úr felhívást intézett az ordináriusokhoz egy szociális alap megteremtésére. A 10.000-nél nagyobb lélekszámú egyházközségek 100.- forintot, a kisebb lelkészségek és plébánosok 50.- forintot ajánljanak fel. Ebbôl 100.000.- forintos alap jönne össze, melyet a székesfehérvári, mátraszentimrei, a hajdúböszörményi, és hévízi otthonok céljaira fordítanánk Peisz Lajos budapesti vikárius, Petróczy Sándor ceglédi plébános és Pásthy Antal dr. gondnok ellenôrzése mellett. A Gazdasági Tanács egyre jobban, szervezettebben végzi munkáját, és abba belekapcsolja az espereseket is. [...][164] Már végére jártunk. az évnek, amikor Werner Alajos a párizsi egyházzenei kongresszusról azzal a hírrel tért haza, hogy Msgr. Theas M. Péter lourdesi püspök egy gyönyörű szobrot ajándékozott a magyaroknak, mert nem tudtak résztvenni a 100 éves lourdes-i ünnepségen. A szobor Máriaremetére került. Ez a küzdelmes nehéz év a Szent Szűz ily vigasztalásával végzôdött. ======================================================================== 1958 Az 1958. év legnagyobb eseménye volt XII. Pius pápa halála. Október 8- án halt meg, 83 éves korában. 29 évig kormányozta az Egyházat a második világháború alatti és az után következô idôkben, amikor a Róma megmentôje nevet kapta, mert megóvta Rómát a bombázástól. Ritka értelmet, csodálatos bölcsességet és rendkívüli nyelvtudást adott neki a Gondviselés, amely elôtt a legnagyobb tudósok hódolattal hajlottak meg. Már diákkorában annyira feltűnt, hogy a középiskolái végeztével az érettségit elengedték neki, háromszoros doktor lett. Kiváló hegedűművész és kiváló lovas volt. Nagyapja kapta meg IX. Piustól a hercegi címet, s bár vérbeli ,,Romanus''[165] volt annak minden elôkelôségével, ô maga szerény és aszketikus életet élt haláláig. Utóda az október 28-án, 7. menetben megválasztott Giuseppe Angeli Roncalli bíboros, velencei pátriárka lett, aki a XXIII. János nevet vette fel. Az új pápa jóságos egyéniségével, diplomata pályája alatt szerzett nagy tapasztalatával és finomságával, egyszerű közvetlenségével, s a pápai udvartartás leegyszerűsítésével egyszerre megnyerte az egész világ tiszteletét és szeretetét. Február 11-én vonult be ünnepélyesen a Lourdes-ból kapott, hatalmas méretű Mária-szobor Máriaremetére, s ezáltal mi is belekapcsolódhattunk a lourdes-i centenáriumi szentévbe. Egy művészi grottát építtetett Neményi Lajos Bardon Alfréd egyetemi tanár tervei szerint a kegyszobornak, s egész éven át a zarándokok serege járult a gyönyörű szobor elé. Október 10-én volt Prohászka Ottokár püspök atyánk születésének 100. évfordulója. Erre az idôre elkészült az emléktemplom belsô restaurációja Horváth Kálmán ügyes vezetésével, és a templom külsejét is gyönyörűen kiképezték, közel 700.000.- forintos költséggel. Ekkor konszekrálta a fôpásztor Legányi Norbert pannonhalmi fôapát és Kisberk Imre segédpüspök urakkal a hatalmas templomot, október 12-én pedig Grôsz érsek úr mondott hálaadó szentmisét, amelyet Halász Pius atya vezetett be egyhetes misszióval. Prohászka-megemlékezések voltak minden esperesi koronán; sôt a budapesti, gyôri és szegedi szemináriumban is, ahol a fôpásztor mondotta az emlékbeszédet Prohászkáról. Március 2-án, 89 éves korában Virág Ferenc, a pécsi egyházmegye jóságos püspök atyja az örök hazába költözött. A hű szomszéd igaz részvétével vettünk részt a temetésén. Legányi Norbert perjelt az Apostoli Szentszék kinevezte fôapáttá, a rend nagy örömére. Installálásán és szentelésén az egyházmegye papi küldöttsége élén a fôpásztor maga is részt vett. Az ÁEH közben fennhangon hirdette a kooperációt az Egyház és az állam között, de közben mindent elkövetett, hogy ez a ,,jó viszony'' minél inkább megnehezítse az Egyház működését. Az elsô lépés volt az Opus Pacis révén zavart kelteni. Az Opus Pacis alakuló gyűlését megtartottuk több mint 100 pap részvételével, az ordinárius elnöklete alatt, hogy a béke-világmozgalomban hangot adjunk a katolikus gondolatnak és XII. Pius pápa nagy jelentôségű nyilatkozatának. A fôpásztor, Potyondy vikárius beszéltek, Vass Péter -- a Vegyvizsgáló Állomás vezetôje -- [pedig] érdekes atomfizikai elôadást tartott. Ez a konstruktív szellemű gyűlés nem volt jó az ÁEH-nak. Azt kívánta: legyen minden egyházmegyében 5-6 papból álló bizottság a püspök elnöklete alatt, s ez küldjön ki egy tagot a megyei bizottságba. Természetesen ez mind békepap legyen, mert csak így lesz mozgalom. A püspöki konferencia ezt a tervet ab ovo[166] elvetette, mert kikötötte, hogy az Opus Pacison kívül nem lesz sem megyei, sem egyházmegyei szervezete, sôt az Opus Pacis megalakulásakor a békepapi mozgalom megszűnését kötötték ki. Csupán egy összekötô személyt engedélyeztünk, aki egyházmegyénkben Mórász Pál lett volna. Az ÁEH a megegyezés ellenére puccsszerűen Egerben és Veszprémben -- állítólag a két vikárius háta mögött -- összehívott vagy 40 papot, és megalakították a katolikus megyei bizottságait. A kalocsai érsek úr tiltakozott ez ellen, de az ÁEH ugyanakkor Pécsett és Kaposvárott is összehívott ilyen gyűlést az Ordinárius háta mögött. A püspöki kar a május 13-i ülésén a kalocsai érseket fedezte, és 6 szavazattal 4 ellenében feloszlatta a megyei bizottságokat is, Horváth Richárdnak a ,,Katolikus Szó''-ban megjelent fölényeskedô cikke ellenére. Az ÁEH az érsek úrtól a határozat publikálásának halasztását kérte, közben egyre szervezte a megyei gyűléseket. Sôt az érseket és Hamvas püspököt ravaszul rávette, hogy a békemozgalom 10 éves évfordulóján az Opus Pacis díszgyűlést tartson. A gyűlést megtartották. Ez a kettôség azután a forrása a továbbiakban is minden bajnak, amit a fôpásztor egy püspökkari gyűlésen szóvá is tett, de hiába, eredmény nélkül. A közeledô országgyűlési választások elôtt az ÁEH elnöke esperesi konferencia tartását kérte. Hozzánk maga az elnök jött le, és egy nagyon konciliáns beszédet mondott, amelynek lényege, hogy a materializmus és spiritualizmus kérdését egyedül a történelem hivatott eldönteni. Nem kell tehát a különbségeket kiélezni, hanem a világnézeti különbségek mellett keressük, hogy miben tudunk egymás mellett dolgozni a nagy nemzeti közös kérdésekben. De ez csak választás elôtti trükk volt. Egyébként Bay László folytatta elôdei taktikáját, káderezett minduntalan és a békegyűlésekre agitált. Hála Isten nem sok eredménnyel. Közel két havi távollét után Halász Ervint hazaengedték, s mivel nem volt aulista senki, megengedték, hogy ô titkári, Bejczy pedig irodaigazgatói teendôket lásson el -- kongrua nélkül, teljesen gratis[167]. Nagy huzavona volt a pápai decretummal sújtott és elmozdított papok rehabilitációja körül. Nálunk elôször Mórász Pál számára préposti címet sürgettek, mert akkor minden függô kérdés rendezôdik. Azután telefon jött azzal, hogy irodaigazgatóvá nevezzük ki. Ezt nem lehetett megtenni, végül a sok fenyegetés és repressaliák után végül provikáriusnak neveztük ki a püspöki konferencia határozata alapján, mely szerint a pápai decretummal sújtott papoknál, ha ,,grave damnum dioecesis''[168] fennáll, az Ordinariusok a 81. Canon lehetôségével ,,kényszer hatása alatt az illetô felelôsségére'' cselekedhetnek. Így lett Mórász Pál provikárius, kanonok, címzetes prépost -- a maga saját felelôsségére. Nem élt egy ideig egyik rangjával sem. Bejczy Gyulát az ÁEH elôadó azonnali hatállyal kitiltotta az irodából. Az irodaigazgatói állás sok jelölés után üresen maradt. Több mint két éve nincs irodaigazgató, a 80 éves fôpásztor vezeti az irodát Halász Ervin titkárral. A dispozíciós tárgyalások során felkereste a fôpásztort Juhász nyomozó százados és egy magát megnevezni nem akaró civilruhás nyomozó[169]. Tájékoztatni jöttek Ács Kajetán, Csontos Márton, Dobosi Ferenc, Horváth Kálmán, Miklós Antal, Szente Imre, Galamb Imre, Lendvay Zoltán ügyében, s ezekrôl informálták a fôpásztort. Horváth Kálmán és Miklós Antal kérte elhelyezését, ellenben P. Horváth Ferenc és Csontos Márton nem voltak hajlandóak távozni. Erre P. Horváthot Nagyhörcsökre, Csontos Mártont Pannonhalmára internálták. Ugyanakkor az 56-os eseményekkel kapcsolatosan Füstös Antalt 15 évre, Koblinger Lászlót 3 évre, Németh Lászlót 1 évre, Orbán Györgyöt 8 hónapra ítélte a Népbíróság, a két utóbbi büntetését a bíróság 3 évre felfüggesztette. Kisberk Imre segédpüspök urat 7 évi száműzetés után visszaengedték a belvárosi plébániára, hogy az ,,idôs püspöknek a segítségére legyen''. A kongruacsökkentést az ÁEH 1 évre elhalasztotta. Augusztus 26-án a püspöki kart az ÁEH elnöke Budapestre hívta, és ott ,,leleplezte'' a kar elôtt Papp Kálmán gyôri püspök úr [és] Lányi János gyôri kanonok ,,üzelmeit''. Lányi kanonok bécsi és burgenlandi küldeményekbôl 1956- ban Gyôrött népkonyhát állított fel, és nagyszerűen vezetett. Ez bosszantotta fel ellene a kormányt. Két Megváltós nôvér pedig egy árvaházat építtetett a Balaton mellett, külföldi adományokból, engedély nélkül. A szegény gyôri püspök úr -- aki egy félórával a gyűlés elôtt értesült a dolgokról -- nem is védekezett, Lányit és a két nôvért elítélték. Az ÁEH elnöke szerint a püspököt nem akarták a Népbíróság elé állítani, de nem is lehetett, mert az egész eljárás a püspök urat - - aki Lányi szerint teljesen ártatlan mindenben -- egészségileg egészen tönkretette. Lányi nem volt hajlandó a kanonokságról lemondani Zágon Istvánnal együtt, akit ugyancsak felszólítottak erre. Lányi kanonok esetét követte Endrey püspök úr, esztergomi delegátus ügye. Miután Gálik hiába iparkodott ôt napi vegzatúráival kihozni a sodrából, most megkísérelték erkölcsileg lehetetlenné tenni. Október 1- jén sürgôs megbeszélésre hívta a püspöki kart az ÁEH elnöke, s ott bejelentette, hogy az 1956-os események kapcsán Endrey püspök úrral [szemben] súlyos szabálytalanságok gyanúja merült fel, és ezért működéséhez hozzájárulását az Elnöki Tanács megvonta, s ôt Vámosmikolára internálta. Az elnök jelentette, hogy Endrey püspök úr hajlandó Grôsz érsek úrnak vagy a püspöki karnak elszámolni, de másnak nem, mert ô az adományokat személyesen kapta és legjobb belátása szerint osztotta szét. Elsôsorban Esztergomnak, de az egész országnak küldött ruhaneműt és élelmet vagonszámra. Grôsz érsek úr eleve védekezett e módszer ellen, és védelmébe vette a távollevô püspök urat. (Az A.C.-ban tartott vizsgálatok során jelen sem volt Endrey püspök úr, ott alattvalói, elsôsorban Esthy Miklós szolgáltatott adatokat az ÁEH embereinek.) Ugyanakkor Szabó Imre püspök urat, budapesti érseki helytartót, krisztinavárosi plébánost a rendôrség kitiltotta Budapestrôl és rendôri felügyelet alá helyezve Hugyagra internálta. Egy paptestvér fúrta ôt ki a plébániájáról, amelyrôl nem volt hajlandó lemondani. Ezek voltak Gálik István utolsó szereplései, utána hamarosan lebukott. Plébánosokat kitelepített lakásukból és a plébániaépülete[ke]t jó pénzért eladta. A kapucinusok házánál rajtavesztett, s azonnali hatállyal elbocsátották. A fôpásztor érdeklôdésére csak azt felelték: ,,ô már nem dolgozik a mi cégünknél.'' -- Isten nem ver bottal! Még Endrey püspök úr összehívott egy országos liturgikus bizottságot s ez elôtt a bizottság elôtt bemutatta a bilingvis Rituale-tervezetet, amely nagyon nehézkes, hosszú mondatokban fordította a Szentírás szövegeit és kevés újítást tartalmazott. Itt került elôször szóba a Rituale-tervezet, amelyet Székesfehérvár már két éve benyújtott a Ritus Kongregációhoz, s amely már jóváhagyás elôtt állott. Ezt a tervezetet Kisberk Imre, Neményi Lajos, Kósa Ferenc, Palágyi Sándor és Perjés Béla szerkesztették nagy lelkesedéssel a német bilingvis Rituale nyomán, Kisberk püspök úr vezetése mellett. A többség a fehérvári Rituale mellett döntött, s a május 13-i konferencián egy országos bizottságot nevezett ki a püspöki kar, és elfogadva a fehérvári Rituale-tervezetet azt végleges formában való kidolgozásra adta ki. Ez a bizottság átdolgozta, majd végleges formában jóváhagyásra felterjesztette a fehérvári tervezetet, mint a közös magyar Rituale-tervezetet. A Gazdasági Tanács okos indítványaival intézményesen gondoskodik a szükséges fedezetek elôteremtésérôl. Ásguti Ádám indítványozza, hogy emeljük fel 10%-kal a K.J.-t és ezt tegyük Kölcsön Alappá. Tíz év alatt legalább 10%-kal növekedett a hívek száma. Továbbá javasolja, hogy a kegyhelyek és az olyan templomok, melyekhez nem tartozik egyházközség 20%-kal járuljanak hozzá a Kölcsön Alaphoz. A visszafizetett kölcsönök és az év végi pénztármaradvány is a Kölcsön Alap fedezete legyen. Ugyanakkor az ,,ad Int. Ordinarii'' misék[170] képezzék a Segély Alapot. A megyés püspök ehhez hozzájárul és bejelenti, hogy az Apostoli Szentszék elengedte a ,,pro populo'' miséket[171], havonként csak egy ,,pro populo'' misét kell bemutatni, a többi ,,ad int. Ordinarii'' szándékra megy. [...][172] Az Építési Bizottság jelenti, hogy kb. 50 esetben működött közre, 95 szakbírálatot adott. Az építésre fordított összeg ebben az évben: 2.900.000.- forint. Hatalmas építési kampány! Ennek ellenôrzésére vagyonôrök kiküldését javasolta a Gazdasági Tanács Vajk Gyula és Mayer József személyében. Ôk minden építkezést és minden számadást revideáltak számszerűleg. A papság komoly része örömmel veszi ezt az ellenôrzést, mely igazságos és egészséges. Ez évben indítja meg Kósa Ferenc karnagyunk az Egyházmegyei Kántorképzô kurzust, mely 15 résztvevôvel indul. Gloria pro omnibus Deo![173] ======================================================================== 1959 Az 1959. év egy kedves, megható meglepetéssel kezdôdött. XXIII. János pápa megküldte saját dedikált arcképét ezzel az aláírással: ,,Gratia, benedictio et pax, super omnia autem charitatem habete. Joannes XXIII.''[174] Ugyanakkor meghívta a püspököket Rómába. Az ÁEH a kiutazást megtagadta: ,,Népköztársaságunk kormánya ez idô szerint nem biztosítja a magyar egyházi vezetôknek Rómába utazását.'' 22 éve szünetelt Rómával a személyes érintkezés lehetôsége! Ôszentsége a június 17-i püspöki konferencia jelentése szerint Kovács Vince püspök-vikáriust a váci, Schwarz-Eggenhofer Artúr vikáriust az esztergomi, Klempa Sándor vikáriust a veszprémi egyházmegyék apostoli kormányzójává, Brezanóczy Pál káptalani helynököt az egri egyházmegyre apostoli kormányzójává nevezte ki. Az 1959. esztendô a régi keretek között mozgott Bay László fôelôadó vezetésével. Cél a fôpásztor elvágása a papságtól. Nemigen kereste a fôpásztorral a kapcsolatot, Mórász Pállal intézett el mindent, de valójában semmit sem intézett. A postai cenzúra két éve tart, az érkezô levelek legtöbbször 10 nappal késôbb bontatnak, s válaszok ugyancsak tíz nap késéssel indulnak el. Ad cautelam[175] meg kellett adnom a dispensatio-s fakultást[176] papjaimnak. A körlevelek hónapokat késnek. Az advent elsô vasárnapjára terezett körlevél karácsonyra nagy nehezen megjelent. Bejczy Gyulát még 1958-ban eltávolította az iroda élérôl, azóta Halász titkár van egyedül az irodán. Inkább a papságot látogatja a fôelôadó, és szép szóval, ígéretekkel, fenyegetéssel próbálja a békepapok közé -- vagy legalább a gyűlésre -- bevinni ôket. Sajnos van kis eredménye agitációs útjának. A dispozíciók ez évben június 27-tôl november 19-ig húzódtak. Csúnyán viselkednek a pesti, Pest megyei és fehérvári elôadók, de még csúnyábban a békepapok, akikkel tárgyalnak, s akik a különbözô ideákat adják nekik. Egyre több és több még meglévô egyházi objektumra fáj a foguk. Szabadbattyánban a plébánia kertjébôl, Sárbogárdon, Torbágyon, Nagyhörcsökön a plébános háztáji kertjébôl igényelnek területet, Fehérvárcsurgón a plébánia nagy kertjét, Csórott ugyancsak a kert nagy részét sajátítják ki a vízművek. Legbántóbb a csepeli temetô, amelyet a Szabadkikötô foglalt le, nagy olajtartályokat épített a sírok közé, és semmit sem térített érte. Mivel az ÁEH nem volt hajlandó semmit sem tenni ez ügyben, a fôpásztor panasszal fordult az ügyészséghez, amely hosszú pereskedés után közel 100.000.- forint [megfizetésére] ítélte a Szabadkikötôt a csepeli plébániával szemben. Az ÁEH nagy akciója volt ez évben a budapesti Központi Szeminárium felrobbantása. A békemozgalom 10 éves évfordulója alkalmából a teológusokat is meghívták a pesti békegyűlésre. Bár volt már határozat, hogy a kispapok nem mennek ki a házból békegyűlésre, most az ÁEH követelte, hogy a teológusok is vegyenek részt a gyűlésen. Állítólag a csanádi püspök és az egri vikárius szavain felháborodtak a kispapok és nem voltak hajlandók a gyűlésre menni, dacára Tabódy István minden igyekezetének. Az ÁEH a szeminárium elöljáróit és az Akadémia tanárait tette felelôssé, és tôlük kért propositio-t a megtorlásra. A rektor igen szerény, az akadémia igen vad megtorlást javasolt tanulmányi téren. Az ÁEH elnöke azonban Artner[177] és Bánk[178] professzorok azonnali leváltását kívánta, 3 presbyter, 7 diakónus, 4 teológus eltávolítását és az összes szemináriumokból való kitiltását, s a gyűlésen résztvett néhány teológus minden kedvezményben részesítését a vizsgák, séták stb. terén. A drákói szigornak oka indoklásuk szerint, hogy itt földalatti összeesküvésrôl van szó. A gyűlésen csak a csanádi és a fehérvári püspökök és Potyondy védték a kispapokat; Szörényi professzor, az egri vikárius, s a Pilátusként odarendelt A.C. országos igazgatója, Várkonyi Imre csúnyán cserbenhagyták a kispapokat. A visszamaradt teológusoktól az Ordináriusok aláírást kértek, hogy alávetik magukat az új rendnek és új elöljáróknak. A 80 teológus közül 60 távozott és kb. 20 volt hajlandó aláírni. Ezzel a 20 teológussal indult meg az új tanév. A szeminárium néma volt, mint egy siralomház. Az új elöljárók -- valamennyi notórius békepap: Horváth Richárd, Beresztóczy Miklós... -- otthonosan jártak-keltek, és iparkodtak átgyúrni a bentmaradtak[at] egészen a békepapi szellemben. Erre az évre esik a tsz megszervezése országszerte. Ennek a különben evangéliumi gondolatnak teljes paródiája volt az a szervezkedés, amelyet ávósok, rendôrök, munkásôrök fedezete alatt a legdurvább terrorral, brutális eszközökkel kényszeríttettek rá a gazdákra. Elvették állataikat, felszerelésüket, a gépeket; megterhelték nagy adósággal, a közös istállók építésével, mezôgazdasági nagyüzemi gépek beszerzésével, és (ami a legnagyobb baj és tragédia volt) hozzá nem értô [...] vezetôkkel. De hiszen nem is a szövetkezeti gondolat keresztülvitele volt a fô cél, hanem a falu beszervezése a pártba, és a párton keresztül az istentelen életfelfogásba. S ma a falvakban nincs kedv, nincs öröm, a fiatalság menekül, pár év alatt meghalt a falu. A püspöki konferencia június 17-i ülésén tiltakozott az 1957. évi. XXII. számú tvr. kiadása, a pápa jogkörének korlátozása ellen. Az ÁEH iparkodott Grôsz érseket meggyôzni, hogy ezzel ôk sohasem óhajtanak élni, a püspöki kar mégsem nyugodott meg, hanem elhatározta, hogy testületileg a kormányhoz fordul, ott tiltakozik és adja majd elô kifogásait a püspöki joghatóság korlátozása ellen is. A hitoktatás körüli visszaélések és a szentségek kiszolgáltatása körüli nehézségek is a panasz tárgyát képeznék. A konferencia végül azt határozta, hogy Grôsz érsek szorgalmazza ezt a tárgyalást. A szorgalmazásban nem volt hiány, de a kormány nem ért rá, folyton halogatta a terminust, végül fogadta Grôsz érseket és Hamvas püspököt, és azokat megnyugtatta. A kalocsai érsek utána kijelentette: -- Lényegében semmit sem végeztünk! A Gazdasági Tanács az új rend szerint most már számba vette: -- Új plébánia 19, ezeken 13 új templom és 16 új plébánia épült. -- Új lelkészségek száma 30, ezeken 27 új templom (kápolna), és 28 új plébánia épült. -- Új helyi káplánságok száma 3, ezeken 2 új kápolna és 3 lelkészlakás épült. -- 61 új plébánia és lelkészség alakult az egyházmegyében. -- 42 új templom és 47 új lelkészlak épül. -- Jelenleg még 8 lelkészségnek nincs megfelelô temploma, kápolnája. -- Tavaly még 12 plébániának nem volt plébániaháza, már folyamatban van 10 plébánia-építés vagy vétel, tehát marad 2 plébánia lelkészlak nélkül. Boldog örömmel vette tudomásul a Gazdasági Tanács a rohamos fejlôdést és a helyzetet. [...][179] Az Építési Bizottság még 20 építkezést jelent, közülük a püspökségen a központi fűtés szerelését 200.000.- forintért, a beszerelés másik fele jövôre marad.[180] ======================================================================== Azóta történt 1961. január 1-jével életbe lépett a status-fizetés. Hosszú évek munkája elôzte meg az Egyházmegye életében ezt a lépést. Sok számítás, helyesbítés, megfontolás eredménye lett az, hogy a papi status megfelelô, igazságos és szociális megoldást nyerjen. Az vitán felül állt, hogy a káplánok, lelkészek kongruájukból és a csekély helyi hozzájárulásból nem tudnak megélni. Az is nyilvánvaló volt, hogy nem tudnak magukon segíteni. Így éppen az új lelkészségek, a 300-500 lelkes új egyházközségek a pusztulásának, vagy éppen a megszűnésének veszélye elôtt álltunk. A status-fizetés fô mozgatója és értelmi szerzôje Pásthy Antal dr. gondnok volt. Az ô lelkében fogamzott meg ez a gondolat, ô is dolgozta ki a tervezetet. Mellette állt a Status Bizottság Kisberk Imre segédpüspök elnöklete alatt, akik praktikus gondolatokkal és indítványokkal segítették a gondolatnak életrevaló és tervszerű keresztülvitelét. Szabályzata a következô: 1./ 1961. január 1-jén életbe lép az Egyházmegye egész területén az egységes papi fizetés. 2./ A papság fizetése mindenkor a fôiskolát végzett tanárok fizetésével azonos. 3./ Mindenki szentelése évei szerint kapja fizetését. Kezdô status fizetés havi 1.200.- forint. A fizetés háromévenként emelkedik 62 forinttal. A legmagasabb status fizetés 45 szolgálati év után 2.130.- forint. 4./ A papi működés elsô éve a szentelést követô év január 1-jével kezdôdô év. 5./ Az Egyházmegyei Status Bizottság évrôl-évre, az egyházközségi költségvetés elôtt közli a kerületi esperesekkel a kerület papjainak a folyó költségvetési évre járó status szerinti fizetését. 6./ A status szerinti fizetés a kongruából, az egyházközségi kiegészítésbôl és -- szükség szerint -- az Egyházmegyei fizetés kiegészítésbôl tevôdik össze. Az egyházközségi hozzájárulás lelkenként legfeljebb 80 fillér. Amennyiben a kongrua és a lelkenkénti 80 filléres hozzájárulás együttesen nem fedezi a status szerinti fizetést, az illetô a különbözetet fizetés-kiegészítés címén az Egyházmegyei Status Alapból kapja. 7./ Az Egyházmegyei Hatóság a fizetés-kiegészítés fedezetére fizetés- kiegészítési alapot (korábbiakban status-alapot) létesített, melynek bevételi forrásai: 1. az új lélekszám megállapítás alapján befolyt K.J. többlet, 2. minden templompénztár lelkenként 1 forintos évi hozzájárulása. 8./ A káplánok fizetése szintén a status alapján történik. Mégis azzal a különbséggel, hogy a káplán megkapja a status szerinti fizetésének felét, másik fele pedig egyöntetűen 800.- forint, mely összeget a plébános kapja káplántartás fejében. Ezért a káplánnak jár lakástakarítás, mosás, fűtés, világítás és napi háromszori étkezés: reggeli, ebéd, vacsora. 9./ Ha egy káplán fizetésének fele kevesebb, mint 800.- forint, azt az egyházközség pénztára 800.- forintra kiegészíti a plébános részére. Ha a káplán fizetésének fele több mint 800.- forint (idôsebb káplán esetén), a plébános ilyen káplán után is csak 800.- forintot kap a káplán ellátásának fejében. 10./ A plébánosnak, mint önálló háztartásvezetônek az Egyházmegyei Hatóság engedélyezi, amennyiben az egyházközségi keret elbírja, hogy a./ plébánia fűtésére havi 300.- forintot, tehát évi 3.600 forintot, b./ irodafenntartás címen évi 2000.- forintot, állíthat be az egyházközségi költségvetésbe. Ha valahol két káplán van, vagy egy káplán van, de a plébános kerületi esperes, az egyházközségi költségvetésbe 2 x 2.000.- forint irodai átalányt állíthat be. 11./ A plébános (lelkész) javadalmát képezi a fentieken kívül még a háztáji ingatlan jövedelme és a stoláris jövedelem -- a korábbi rendelkezésekkel ellentétben -- teljes egészében. 12./ A mise stipendiumok felett természetesen ki-ki szabadon rendelkezik, kivéve az ,,ad int. Ordinarii'' illetve ,,pro populo'' mondandó miséket. A binált misék mindig ,,ad int. Ordinarii'' mondandók, a trinált misét pedig lehet bármely szándékra végezni, de értük stipendium nem fogadható el. 13./ Az egységes papi fizetés bevezetése folytán 1961. januártól a párbér az egész egyházmegye területén megszűnt. 14./ Úgyszintén megszüntetendô az egész egyházmegye területén a stólaváltság is. 15./ A kerület papsága fizetését a kerületi esperes, az esperes fizetését a fôesperes utalványozza, minden negyedévben havi részletezés szerint. 16./ Az Egyházmegyei Hatóságtól fizetés-kiegészítésben részesülôk csak olyan %-ban kaphatnak fizetés-kiegészítést, amilyen %-ban helyi járandóságukat felveszik. Ezt a kerületi esperes, szükség esetén a Status Bizottság ellenôrzi. Ezzel a statusrendezéssel nemcsak papjainak juttatott tisztességes megélhetést és fizetést az Egyházmegye, de egyúttal megszűnt a nagy aránytalanság az egyes plébániák között, szolidáris közösségben az erôsebb segíti a gyengébbet és megóvja a kis lelkészségeket a pusztulástól. Egyházmegyénkben ez a rendezés immár három éve folyik. Jelenleg 95 plébánia kap statuskiegészítést a központtól. Egyúttal megelôzi ez a rendszer azt az idôpontot, amikor már egyáltalán nem lesz kongrua, és az egyházközségek a maguk erejébôl fedezik papjaik statusfizetését. Hála Egyházmegyénk családias szellemének és papjaink fegyelmezettségének, az új rendszer pompásan bevált és simán átment a gyakorlatba, és köztudatba. Február 6-ról 7-re virradóra mindenfelé az országban nagy házkutatások és letartóztatások voltak. Voltak, akik 90 papról beszéltek, akiknél mind házkutatás volt. Egyházmegyénkben Sulyok János, Bejczy Gyula, Ács Kajetán, Vajk Gyula, Németh László, Kölley György, Tabódy István, Marlok István -- és a plébánián lévô két káplán: Lauber Benedek és Tarnóczy János --, Tamás János, Söveges Aladár, Palos Bernardin volt kitéve zaklatásnak. Egy nagy monstre per készült, Havas Géza (szegedi volt püspöki titkár, akkor számvevô) és társai címen folyt, amelybe sok regnumi atyát és másokat -- fôleg egyetemistákat -- is belekevertek, s amely per egyházmegyéseink közül Tabódy Istvánt 13 évre, Kölley Györgyöt 3 évre ítélte. A többieknél megelégedtek Gyorskocsi utcai kihallgatással és napokig tartó tortúrákkal. A letartóztatásokat és házkutatásokat követô napon, február 7-én a püspöki kart Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes[181] összehívta a parlamentbe, s élénk szemrehányást tett mondván, hogy a püspökök tudtával és fedezésével folytak a szervezkedések a demokrácia ellen. Hivatkozott rá, hogy adataik vannak, hogy egyes püspökök biztatásával történtek az esetek. Egyelôre nem óhajtja nyilvánosságra hozni azt, mert tiszteletben tartják püspöki méltóságát s az illetôk korát. 1961. február 18-án halt meg Rogács Ferenc dr. pécsi megyés püspök. 1961. július 16-án volt 60 éve, hogy felszenteltek. Az Egyházmegye papsága ezt az ünnepet bensôséges családi ünneppel akarta megünnepelni, s arról értesítette az Ordináriusokat. Valamennyi bejelentette részvételét Grôsz érsek úr kivételével, aki azokban a napokban ünnepelte aranymiséjét. A családi ünnepbôl hivatalos ünneplés lett. A bazilikában tartottuk meg a 60 éves hálaadó szentmisét, amelyen Hamvas Endre, Dudás Miklós, Kovács Sándor, Kovács Vince, Papp Kálmán, Brezanóczy Pál, Legányi Norbert, Klempa Sándor, Schwarz-Eggenhofer Artúr és Cserháti József ordináriusok vettek részt az Egyházmegye papságával. Meghatóan szép látvány volt a székesegyház telve karinges papokkal, a szentélyben a dignitásokkal. A szentmise alatt Ohmüllner Márton, vértesboglári plébános atya -- volt spirituális -- mondott kemény beszédet. A templomi rendezés mintaszerű volt. Délben a régi rend szerint -- talán ünnepélyesebb formában az elôzôknél -- a folyosón volt gyönyörűen felterítve az ünnepi asztal, és az összes résztvevôk finom, meleg ebéden vendégeim voltak. Az ebéden a püspöki kar nevében Dudás Miklós, az egyházmegye nevében Kisberk Imre, az öregek nevében Bardon István, Puszta Sándor az egyházmegye pap-költôje, Bajor Jenô a kispapok nevében és maga a gyémántmisés szólaltak fel. A kedves, családias szellem, a papság fegyelmezett, mégis spontán szeretete, és a püspöki kar részvétele tette igazán felejthetetlenné a szép ünnepséget. A jó Isten kifürkészhetetlen végzése, hogy Grôsz József kalocsai érsek úr 1961. október 3-án a szentmiséje közben rosszul lett, a szentmise után a szobájába vonult, ott összeesett és rövidesen befejezte sokat szenvedett földi életét. A hír megdöbbentette az egész országot. (Elôzôleg az ÁEH elnöke járt nála, s prezentálta neki az állam elismerését kifejezô ingyen repülôjegyet a Szovjetunióba. Az érsek urat ez erôsen felháborította, és erélyesen visszautasította az ajándékot.) Az érsek úr temetésén történt, hogy megérkezésemkor Dudás püspök úr azzal fordult hozzám, hogy nála járt Cserháti József, Legányi Norbert, Brezanóczy Pál, és megkérték ôt, hogy ne vállalja az elnökséget, s engem is kérjen meg ugyanerre. Eszem ágában sem volt, hogy vállaljam a [püspöki] konferenciák elnökségét, s azt Dudás püspök úrnak is megmondtam. Az absolutio után Várkonyi Imre arra kért minden ordináriust, hogy mielôtt távozunk, egy percre menjünk az ô szobájába. A jelenlévô püspöki kar elôtt Várkonyi Imre felkérte Hamvas püspök urat, hogy vállalja a konferenciák elnöki tisztjét, amit ô -- engedve a püspöki kar óhajának -- elvállalt. Érdekes volt a káptalani helynök választása. A káptalan egyhangúlag megválasztotta helynöknek a segédpüspököt, Bárd Jánost. A Kalocsán tartózkodó Miklós Imre ezt nem fogadta el, és újabb választást kért. Megválasztották Kujáni Ferenc érseki helynök, nagyprépostot. Miklós Imre azt sem fogadta el. S most már ô jelölt hármat: Szilas Józsefet, Rozsály Menyhértet és Várkonyi Imrét. A káptalan a három rossz közül a legkisebbet választotta megválasztván a három közül a megyés Várkonyi Imrét. Várkonyi sürgönyileg jelentette Rómába megválasztását. Erre Róma kinevezte apostoli adminisztrátorrá Bárd János segédpüspököt, és Várkonyi Imre sürgönyére külön nem válaszolt. Az ÁEH bosszúból Bárd püspököt kitiltotta Kalocsáról és Kerekegyházára internálta -- Tökölyi István vigilanciája alá. Az ÁEH nem változtatott taktikáján. Még mindig a Sztálin- és Rákosi- éra szellemében dolgozik. Három igen derék teológusunk hagyta abba tanulmányait Pesten, amikor a kispapok többsége elhagyta a szemináriumot. A kalocsai érsek úr bejelentette, hogy akik aláírták a kívánt nyilatkozatot (hogy alávetik magukat az új rendnek és engedelmeskednek elöljáróiknak), azokat ordináriusaik tovább taníttathatják. Bohus Péter, Illyés Dénes és Mecséri István teológusaink jelentkeztek, és ôket Esztergomba küldtem, hogy ne kerüljenek a régi központisták közé. Egy félévi boldog ott tartózkodás után az ÁEH azonnali hatállyal eltávolíttatta ôket a szemináriumból más megyés kispapokkal együtt. A más megyéseket csaknem mind visszaengedték valamelyik szemináriumba tanulmányaik folytatására, a mieinket nem engedték vissza. Illyés Dénes a mentôknél teljesített szolgálatot, s a mentôszolgálat biztatására az elnökhöz fordult -- [így] megengedték neki tanulmányai folytatását a Centraléban. Bohus Péter -- hosszú, heves harc után -- mint veszprémi egyházmegyés folytathatta tanulmányait, akit szintén a Centráléba küldhetett vissza Veszprém. Mecséri Istvánt egy évvel késôbb Pécsnek engedték felvétetni, és Gyôrben folytathatta -- mint pécsi megyés kispap -- tanulmányait. Az elôadói tisztet Lovrek Károly kollégiumi igazgató vette át, de szinte minden intézkedési jog nélkül. Mindent jelentenie kellett Pestre; s ott Bay László mindent ellenez, ami tôlünk származó kívánság, propozíció. Amit a püspök akar, azt akadályozni kell -- ez Bay László elve, mert nem szolgálhat semmi sem az Egyházmegye javára. Az elôadó nem tárgyal a püspökkel, csak nagyritkán, hanem a kanonokká kineveztetett és irodaigazgatóvá elôléptetett békepappal, Mátyás Kálmánnal és Mórász Pállal tárgyal. Csak dispozíciós tárgyalások alkalmával keresi fel az elôadó a püspököt, de azt is elôre megbeszélik vele a békepapok, s egy-egy dispozíció két-három hónapig elhúzódik. S ha megjelenik a végén a dispozíció, nem ismer rá az ember az eredeti tervére, mert a tervezetbe beleszól Bay László fôelôadó, Turay István pesti, Udvardy János pestmegyei és Lovrek Károly fehérvári elôadó... A háttérben azonban mindig a békepapok szerepelnek écáikkal, alattomos árulásaikkal és kétkulacsosságukkal. Bay László műve az is, hogy Vajk Gyulát -- aki a Historia Domusban az oroszokról megírta a valóságot, ami történt -- [meghurcolták], miután az írást átadta az ÁEH-nak. Mert [az] nem talált benne bűntényt, Bay viszont úgy véleményezte, hogy 3 évre eltiltandó a működéstôl. Ugyancsak eltiltatta Felnémeti Ferencet, mondván, hogy az akkori elnöknek, Olt Károlynak goromba levelet írt. A levélben úgy szólította meg az elnököt, hogy ,,Ön''... De legbotrányosabb eset a ,,tordasi eset''. Bejelentkeztem Tordasra a plébániabôvítés megtekintésére és természetesen Pásthy Antalt vittem magammal. Ugyanerre a délutánra sürgönyileg bejelentkezett aznap a finn attasé feleségével [és] egy holland barátjával. Alig mutatkoztunk be az idegeneknek odaérkezésünk alkalmával, amikor megjelenik Miklós Imre elnökhelyettes is Lovrekkel, ôk is bemutatkoznak, azonnal távoznak, mondván: nem akarnak zavarni. Késôbbi napokban Lovrek elszólta magát, amikor kijelentette, hogy ,,majdnem korán érkeztünk''. A cukrászdából figyelték [ugyanis], hogy mikor jövünk. Az idegen diplomaták megérezték és rögtön mondták, hogy ebbôl ugye baja lesz a püspök úrnak. Az elnökhelyettes nem jött el ok nélkül. S valóban: ebbôl nagy cirkusz lett. Megbízták Herling Jakab, Bay László és Lovrek Károly elôadókat, hogy vizsgálják ki hivatalosan az esetet. Két hónapig tartott a vizsgálat, azalatt Halász Ervintôl megvonták a működési engedélyt. Szegény tordasi lelkészt nagyon megkínozták, hosszú hónapokon át gyötörték az ávósok, berendelve Pestre. Végre két hónap után döntött a vizsgáló bizottság: kijelentették, hogy ,,jóhiszeműleg'' jártam el, ellenben az egész ügyet Pásthy készítette elô a tordasi pappal, s ezért ôt a gondnokságtól azonnali hatállyal elbocsátásra és Csabdiba való áthelyezésre ítélték. A gondnokságtól felmentettem, de nem küldtem Csabdiba, hanem Polgárdiba helyeztem plébánosnak. Halász Ervint eltiltották az irodától és minden közigazgatási munkától, csupán mint magántitkárt, illetve személyi titkárt tarthattam vissza. Ellenben 1963. január 2-án az elnök üzenetét olvasta fel Kisberk, Potyondy és Mórász elôtt, melyben elítéli magatartásomat, a legszigorúbb cenzúrát és bejelentési kötelezettséget írja elô, ha valahová távozom. Azután egy fél év múlva felhívatott az ÁEH elnöke, s XXIII. János pápa körlevelére hivatkozva felszólított, hogy ne akarjak pápább lenni a pápánál. Miklós Imre pedig szememre vetette, hogy nekem azt tudnom kellett volna, hogy egy diplomatának nem szabad tárgyalnia valakivel anélkül, hogy azt be ne jelentené a külügyminisztériumban. Ezt én nem tudtam és nem is tartozik ez reám, hanem a diplomatára, aki Tordasra elköszönni ment a lelkésztôl, mert áthelyezték. ======================================================================== A II. Vatikáni Zsinat XXIII. János pápa -- aki maga volt a krisztusi jóság és kedvesség -- meghirdette a bíborosok -- s fôleg Tardini államtitkár[182] -- nagy megrökönyödésére a II. Vatikáni zsinatot. Senkinek sem beszélt róla, hanem egyszer Szent Pál bazilikájában misézett, s mise alatt mintegy isteni sugallatra bejelentette, hogy zsinatot fog összehívni. 1962. október 11-ére hívta össze kemény elôkészítô munka után a II. Vatikáni Zsinatot. Azt mondják, hogy amikor a hosszú infulás és pluvialés püspökök és bíborosok sora után a Szentatya belépett a Szent Péter bazilikába, s ott eléje tárult a zsinati atyák emelvényén felsorakozott 2400[183] zsinati atya látványos képe és a Veni Creator éneke, a pápa elsápadt, szemébôl ömlöttek a könnyek, s igen meghatva vonult el a püspökök között a katedrára, hogy megnyissa ezt a tüneményes zsinatot. Csodálatos és megható volt, amint elmondotta egyedül a Credo-t, utána dübörgött a zsinati atyák Credo-ja. Majd kedves, meleg hangon, közvetlen módon -- ahogyan ô szokta mindig -- megnyitotta a zsinatot. Itt látszott: mi az Egyház. Így együtt még sohasem jelentkezett ilyen lenyűgözô módon. Itt most erôsen szembetűnik az egy, szent, katolikus, apostoli Egyház. Összes résztvevô 2.908, ebbôl európai 1.089, amerikai 893, ázsiai 574, afrikai 296, óceáni 75, szerzetes 97. Magyarországból Hamvas Endre, Kovács Sándor, Kovács Vince püspökök vettek részt. Tizenegy püspöknek nem engedték meg a kiutazást, noha minden püspök a szenteléskor esküt tesz, hogy részt vesz a zsinaton. Amilyen fölényesen vezette a pápa a zsinatot -- sôt kivételes percben azt megmentette a szégyentôl --, olyan váratlanul és hirtelen leromlott a sok munkától meggyötört szervezete. [...] Három napos agónia után -- amelyet lélegzet visszafojtva figyelt egész világ -- 1963. június 3-án, felajánlva életét az Egyházért és a Zsinatért XXIII. János pápa meghalt. Édesatyját siratta és gyászolta benne minden hívô ember, keresztény és pogány egyaránt. Sírja azóta is a zarándokok seregétôl mindig körülvett és virággal borított sír. 1963. június 28-án nagyon rövid konklávé után Montini kardinális, milánói bíborost választották meg pápává, aki a VI. Pál nevet vette fel. XII. Pius pápának volt hosszú éveken át titkára, s mikor Pacelli kardinális legátusként itt járt az Eucharisztikus kongresszuson, ô volt a kísérôje, s ô hozta el a székesegyházunknak basilica minor rangra történt emelését.[184] Június 30-án koronázták meg, s nem sokkal utána egy lelkes és kedves, rövid szózatot intézett a magyar néphez, amelyben kitartásra buzdított. VI. Pál folytatta nagy elôdjének programját és 1963. szeptember 29-ére összehívta a II. Vatikáni Zsinat II. ülésszakát, amelyet egy komoly és igen ôszinte beszéddel nyitott meg. A zsinat elfogadta, a pápa jóváhagyta és kiadta a liturgiáról és a közlekedési eszközökrôl szóló konstitúciót. A II. ülésszakra kiment magyar püspökök között volt Hamvas, Kovács Sándor, Kovács Vince, Papp Kálmán és Szabó Imre. Több püspököt ismét nem engedtek. Ugyanekkor a Vatikán próbált szót érteni a Magyar Népköztársaság kormányával és Casaroli Ágoston, a rendkívüli ügyek Congregációjának másodtitkára személyében négyszer tárgyaltak az ügyekben. Végül 1964 szeptemberében megegyezést írtak alá a Szentszék és a magyar kormány között, mely szerint a kormány hozzájárul Hamvas püspöknek kalocsai érsekké, Brezanóczy Pál egri apostoli kormányzóvá és címzetes püspökké, Ijjas József bajai plébánosnak címzetes püspökké és csanádi apostoli kormányzóvá, Cserháti József címzetes püspökké és pécsi apostoli kormányzóvá, Bánk József címzetes püspökké és gyôri segédpüspökké, valamint Winkler József címzetes püspökké és szombathelyi segédpüspökké történô kinevezéséhez. A kormány tudomásul veszi, hogy a püspökök és a papok az esküt annak a fenntartásával teszik le ,,sicut mos est apud episcopos''[185]. Végül a kormány átveszi a római magyar intézetet, felmentik Mester Istvánt és Zágon Józsefet eddigi megbízatásaik alól. Majd a kormány tesz új javaslatot a kinevezendô személyre nézve, és minden egyházmegyébôl vállal 1-2 évre egy-egy papot tanulmányi ösztöndíjra. A Szentszék több kérdést felvetett, amit a kormány nem fogadott el, de mindent jegyzôkönyvbe foglaltak, s az egy nemzetközi protokollban lett rögzítve mindkét részrôl, amely a további tárgyalások alapját szolgálja majd. Ebben a protokollban szerepel a püspökök szabadsága (Hejce, Endrey, Bárd...), a püspökök szabad kormányzása az állam beleszólása nélkül, a papok szabadsága, a teljes vallásszabadság, a szentségek szabad kiszolgáltatása, a szabad érintkezés Rómával, a szabad hitoktatás, a szerzetesek szabad élete stb. Legutolsó pont Mindszenty hercegprímás úr ügye. Ezekkel kapcsolatos állásfoglalásaikat mindkét részrôl rögzítették, ünnepélyesen aláírták és megegyeztek abban, hogy a megbeszélést folytatják. A prelátus úr[186] magához kéretett engem, Dudás püspök urat és Schwarz-Eggenhofer Artúr apostoli adminisztrátor urat -- de csupán közölte velünk a tárgyalások eredményét, amit azután délután a püspöki konferencián nyilvánosan megismételt. A II. Vatikáni Zsinat 1964. szeptember 14-én megnyílt III. ülésszakára az újonnan kinevezett püspökök, valamint Legányi Norbert és Klempa Sándor veszprémi apostoli kormányzó -- akit elôzôleg kicsúsztattak nagy titokban Moszkvába a pátriárkához -- [utazhattak ki], és az elôzô ülésszakon részt vett püspök urak. Csak engem, Dudás megyés püspök urat, Kisberk, Endrey, Bárd segédpüspök urakat, valamint Badalik és Pétery püspök urakat és a hercegprímás urat nem engedték ki a zsinatra. 1964. október 28-án lesz az öt újonnan kinevezett püspök felszentelése a budapesti bazilikában, Hamvas érsek szenteli fel ôket a két Kovács püspök úr segédletével. ======================================================================== Üldözöttjeink Álljon itt végül azon papoknak a névsora, akik üldözést szenvedtek a demokrácia alatt:[187] Bebörtönözték Ács Antal dr. Horváth Kálmán Németh László dr. Bejczy Gyula dr. Horváth Mihály SHVOY LAJOS Csontos Ferenc Kassai József Szendi József dr. Dobosi Ferenc Kertész Tivadar Szente Imre Füstös Antal Koblinger László Tabódy István Füzy Sándor dr. Kölley György Tamás János Halász Ervin Mezgár Lajos dr. Tóth István, Hidvégi Ervin dr. Miklós Antal dr. Trimmer Elek P. Horváth Ferenc Németh János ifj. Vajk Gyula Kényszer-dispozíciót kapott Ács Antal dr. Gacs Béla dr. Nagy György Ágh Kálmán Gál Ferenc Nárai János Almásy Ferenc Gavora Béla Ohmüllner Márton Angeli Márton Gyarmati István Orbán György Arató Miklós dr. Halász Ervin Pásthy Antal dr. Bácskai Sándor Hegyi Károly Proity Márton dr. Barbély Pál Horváth Kálmán Purszki Géza Bélafalvy Imre dr. Horváth László id. Rajna Gyula Berecz Ferenc dr. Kéri Nándor Schrôder Gyula Csabai János KISBERK IMRE Söveges Aladár Debreczeni Miklós Kiss István Sulyok János Desits István Kovács Géza Szabadkai József dr. Dobosi Ferenc Kô Ferenc Szendi József dr. Dombi Ferenc Langhammer János Tomecz József Dózsa Márton Lisinszky János Tóth Tibor József Dömötör István Mézes József Ürge Antal dr. Duchovics Iván[188] Miklós Antal dr. Vajk Gyula Felnémeti Ferenc Mohai József Varga János dr. Füstös Antal Molnár Gyula dr. Zsolnay Béla Kongrua-elvonásban részesült Angeli András Gutbrod János Molnár István id. Ács Antal dr. Halász Ervin Molnár László Balázs Tibor Hidvégi Ervin dr. Nagy Ipoly Bejczy Gyula dr. P. Horváth Ferenc Nárai János Bélafalvy Imre dr Kassai József Németh László dr. Bolla Jenô KISBERK IMRE Orbán György Büttner Ferenc dr. Koblinger László Schrôder Gyula Csontos Ferenc Kovács Géza Steinmüller János Dobosi Ferenc Kovács Jenô Szente Imre Dolmány István Kölley György Tamás János Dózsa Márton Langhammer János Trimmer Elek Felnémeti Ferenc László Vince dr. Vajk Gyula Fóti János Lendvay Zoltán Varga János dr. Füstös Antal Lovas István Zsolnay Béla Füzy Sándor dr. Makk Ferenc Gavora Béla Merész Ferenc Működési engedély megvonásban részesült Balázs Tibor Halász Ervin Nárai János Bárdos Domokos Hidvégi Ervin dr. Rombai Ferenc theol. Bartoss Sándor theol. KISBERK IMRE Steinmüller János Büttner Ferenc dr. Kölley György Sulyok János Csontos Ferenc Langhammer János Szente Imre Dombi Ferenc theol. Lengyel Sándor theol. Trimmer Elek Felnémeti Ferenc Lisinszky János theol. Vajk Gyula Fóti János Lugosi Imre theol. Varga János dr. Füstös Antal Makó Dávid theol. Visy Rafael Garda József theol. Molnár Dezsô theol. A haldokló Chrysostomus[189] szavaival fejezem be írásomat: ,,GLORIA PRO OMNIBUS DEO!''[190] ======================================================================== Életrajzi adattár -- az önéletrajzban említett fôpapok és fehéregyházmegyés papok Az önéletrajz szövegében említett felszentelt püspökökön és fôapátokon túl azon személyeket is a fôpapok között közöljük, akik csak helynökként kormányoztak egyházmegyét. Nem voltunk tekintettel az egyházi méltóság megszerzésének idejére, így azok is itt szerepelnek, akik a kézirat születésekor, 1964-ben még nem emelkedtek püspöki méltóságba (pl. Bánk József, Szendi József, Szakos Gyula). A püspökké nem szentelt személyek neve dôlt betűvel szedve. A székesfehérvári egyházmegye említett papjai esetében -- terjedelmi okokból -- célunk a születési, szentelési, halálozási adatok, továbbá a fôbb működési helyek és fontosabb kitüntetések közlése volt. A kisebb kitüntetések, továbbá esperesi, tanfelügyelôi megbízások közlésétôl el kellett tekintenünk. Itt tüntettük fel azon szerzeteseket is, akik 1950 után az egyházmegye közösségébe inkarnálódtak.[191] I. Fôpapok: APOR VILMOS (1892, Segesvár -- 1945, Gyôr) Bárói család sarja. 1941-tôl gyôri püspök. Orosz katonák gyilkolták meg. Boldoggá avatta II. János Pál pápa 1997-ben. BADALIK BERTALAN SÁNDOR (1890, Hódmezôvásárhely -- 1965, Budapest) Domonkosrendi szerzetes. 1949-tôl veszprémi püspök. 1957. augusztus 15-én internálták: Hejcén, 1964 októberétôl Budapesten élt. BÁNÁSS LÁSZLÓ (1888, Pozsony -- 1949, Budapest) 1945-tôl a veszprémi egyházmegye apostoli kormányzója, 1946-tól püspöke. BÁNK JÓZSEF (1911, Adács -- ) 1943-tól a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán, 1950-tôl Rómában egyetemi tanár. Gyôri segédpüspök 1964-69 közt. 1969-74 és 1978-1987 közt váci püspök, közte egri érsek. Nyugállományban 1987-tôl. BÁRD JÁNOS (1908, Mérk -- 1982, Kalocsa) 1946-tól az A.C. fôtitkára, 1948-tól országos igazgatója. 1951-tôl ulpiai címzetes püspökként kalocsai segédpüspök. 1954-70 közt azonban nem engedik Kalocsán szolgálni. BÁRDOS REMIG SÁNDOR (1868, Ipolyság -- 1932, Balatonfüred) Bencés szerzetestanár, fôapát 1920-tól. BERESZTÓCZY [Bartmann] MIKLÓS (1905, Budapest -- 1973, Budapest) 1939- 47 közt a VKM katolikus ügyosztályának élén állt, A.C. igazgató. A Mindszenty-per idején bebörtönzik, majd gyors békepapi karriert fut be: 1950 nyarán egy hónapig káptalani helynökként az esztergomi fôegyházmegye élén, 1951-56 közt esztergomi általános helynök. 1953- tól képviselô, 1961-tôl az országgyűlés elnöke. 1956. november 5. - 1971. július 15. között exkommunikáció alatt. BOLTIZÁR JÓZSEF (1821, Szentjános -- 1905, Esztergom) Fölszentelt püspök, 1896-tól nagyszombati vikárius. BREYER ISTVÁN (1880, Budapest -- 1940, Gyôr) 1929-tôl esztergomi segédpüspök, 1933 decemberétôl haláláig gyôri megyés püspök. BREZANÓCZY PÁL (1912, Aknaszlatina -- 1972, Eger) 1956-tól káptalani helynökként, 1959-tôl apostoli kormányzóként, 1969-tôl haláláig érseki rangban az egri fôegyházmegye élén. BUBNICS MIHÁLY (1877, Borostyánkô -- 1945, Rozsnyó) 1925-tôl szcilliumi címzetes püspökként a rozsnyói egyházmegye apostoli kormányzója. 1939-tôl a reintergrált egyházmegye püspöke. CASAROLI, AUGUSTINO (1914, Castel San Giovanni -- 1998, Róma) Vatikáni diplomata 1940-tôl. 1951-tôl másodtitkári, 1967-tôl titkári beosztásban a Rendkívüli Ügyek Kongregációjánál. 1967-tôl címzetes érsek, 1979-tôl bíboros. 1979-1990 közt vatikáni államtitkár, 1991- tôl nyugállományban. A Vatikán keleti politikájának meghatározó személyisége. CZAPIK GYULA (1887, Szeged -- 1956, Budapest) 1939-43 között veszprémi püspök, 1943-tól egri érsek. 1945-56 közt az A.C. elnöke, Grôsz József letartóztatása után a püspöki kar elnöke. CSERHÁTI JÓZSEF (1914, Lengyel -- 1994, Pécs) 1961-tôl káptalani helynökként, 1964-tôl apostoli kormányzóként, 1969-tôl 1989-es lemondásáig megyés püspökként a pécsi egyházmegye élén. CSERNOCH JÁNOS (1852, Szakolca -- 1927, Esztergom) 1908-tól csanádi püspök, 1911-tôl kalocsai érsek, 1912-tôl esztergomi érsek. 1914-ben bíborossá kreálták. DRAHOS JÁNOS (1884, Berezova -- 1950, Budapest) 1945 márciusától októberéig káptalani helynökként, 1948 decemberétôl haláláig érseki általános helynökként az esztergomi fôegyházmegye élén. Halála elôtt 3 nappal kapott címzetes püspöki méltóságot, de már nem szentelték fel. DUDÁS MIKLÓS (1902, Máriapócs -- 1972, Nyíregyháza) Bazilita szerzetes, 1933-tól tartományfônök. 1939-tôl hajdúdorogi (görög katolikus) püspök. 1944-tôl a munkácsi egyházmegye, 1946-tól a miskolci apostoli exarchátus apostoli kormányzója. ENDRÉDY [Hadarits] VENDEL KÁLMÁN (1895, Fertôendréd -- 1981, Pannonhalma) Ciszterci szerzetes, 1939 márciusától zirci fôapát. A Grôsz-perben elítélték. 1957-tôl Pannonhalmán élt. ENDREY MIHÁLY (1905, Budapest -- 1977, Vác) 1950-tôl baratai címzetes püspökként egri segédpüspök, 1957 nyarától 1958 ôszéig az esztergomi fôegyházmegye élén speciális delegátusként. 1972-tôl pécsi segédpüspök, 1975-tôl váci megyés püspök. FETSER ANTAL (1862, Nagykároly -- 1933, Gyôr) 1906-tól segédpüspökként majd káptalani helynökként a váradi püspökség élén. 1914 decemberétôl gyôri püspök. GASPARRI, PIETRO (1852, Ussita -- 1934, Róma) 1898-tól címzetes érsekként apostoli delegátus Dél-Amerikában. 1901-tôl a rendkívüli ügyek kongregációjának élén áll. 1907-tôl bíboros, 1914-tôl államtitkár. GLATTFELDER GYULA (1874, Budapest -- 1943, Szeged) 1911-tôl csanádi püspök. Trianon után 1923-ig Temesváron maradt, majd Szegedre tette át székhelyét. 1942-ben betegsége miatt nem fogadja el kalocsai érseki kinevezését, de érsek-püspöki rangot kap. GRÔSZ JÓZSEF (1887, Féltorony -- 1961, Kalocsa) 1933-tôl gyôri segédpüspök majd káptalani helynök. 1936-tól apostoli adminisztrátorként, 1939-tôl megyés püspökként, 1943-tól ismét adminisztrátorként 1944-ig a szombathelyi egyházmegye élén. 1943-tól kalocsai érsek. 1945-46, 1948-51, 1956-61 közt a püspöki kar elnöke. 1951-ben koncepciós per fôvádlottjaként 15 évre ítélték HAMVAS ENDRE (1890, Piszke, -- 1970, Kalocsa) Szemináriumi tanár majd esztergomi aulista, 1940-tôl budapesti érseki helynök. 1943-tól csanádi püspök, 1951-56 közt az esztergomi fôegyházmegye apostoli adminisztrátora. 1961-tôl a püspöki kar elnöke, 1964-tôl kalocsai irsek 1968-ban történt visszavonulásáig. Részt vett a II. Vatikáni Zsinaton. HANAUER ÁRPÁD ISTVÁN (1869, Pápa -- 1942, Vác) 1919-tôl haláláig váci püspök. IJJAS JÓZSEF (1901, Baja -- 1989, Kalocsa) 1964-tôl tagaratai címzetes püspök és csanádi apostoli adminisztrátor, 1969-tôl megyés püspök. Részt vett a II. Vatikáni Zsinaton. 1976-ban pápai trónállói címet nyert. 1987-ben nyugalomba vonult. XXIII. JÁNOS PÁPA (1881, Sotto il Monte -- 1963, Róma) Polgári neve: Giuseppe Angeli Roncalli. 1925-tôl érseki rangban pápai diplomata a Balkánon. 1944-tôl párizsi nuncius, 1953-ban bíborosi rangot kap, és velencei pátriárka lesz. 1958-tól pápa, a II. Vatikáni Zsinat meghirdetôje. KELEMEN KRIZOSZTOM FERENC (1884, Hahót -- 1950, Pittsburg) Bencés szerzetes. 1929-tôl fôapáti koadjutor, 1933-tól fôapát. 1947-ben külföldre távozott. KISBERK IMRE (1906, Peresztegen -- 1982, Székesfehérvár) Pappá 1930- ban, püspökké 1951-ben szentelték. 1941-tôl Ráckeve plébánosa, 1949- tôl kanonok. 1951-tôl a székesfehérvári székesegyház vicarius oeconomicusa és segédpüspök. 1951-1958 között többször Dunabogdányba száműzik. 1969. januárjától székesfehérvári apostoli kormányzó, 1974- tôl megyés püspök. 1971-74 között az esztergomi fôegyházmegyének is apostoli kormányzója. Az Istentiszteleti Kongregáció tagja 1970-75 között, az Országos Liturgikus Tanács elnöke 1973-tól haláláig. KLEMPA KÁROLY SÁNDOR (1898, Graz -- 1985, Graz) 1957-tôl veszprémi püspöki általános helynök, 1959 nyarától 1972-ig apostoli kormányzó. KOHL MEDÁRD JÓZSEF (1859, Radafalva -- 1928, Esztergom) Bencés szerzetes. 1893-ban egy merénylôtôl megmenti Vaszary Kolos hercegprímást. 1900-tól samosatai c. püspök, esztergomi segédpüspök. KOVÁCS SÁNDOR (1893, Kecskemét -- 1972, Budapest) 1944-tôl szombathelyi püspök. 1972-ben lemondott tisztérôl, még ez évben elhunyt. KOVÁCS VINCE (1886, Galgamácsa -- 1974, Vác) 1940-tôl váci segédpüspök. 1953-tól püspöki általános helynök, 1959-1969 között apostoli kormányzó. KUJÁNI FERENC (1890, Géderlak -- 1964, Kalocsa) kalocsai egyházmegyés pap, kanonok. 1951-56 közt káptalani helynökként kormányozza a fôegyházmegyét. LEGÁNYI NORBERT BÉLA (1906, Budapest -- 1987, Pannonhalma) Bencés szerzetes. 1957-tôl 1968-as lemondásáig pannonhalmi fôapát. MAJLÁTH GUSZTÁV KÁROLY gróf (1864, Bakócza -- 1940, Budapest) 1897 januárjától utódlási joggal erdélyi segédpüspök, ugyanazon év nyarától 1938-ban történt lemondásáig megyés püspök. MIHÁCZI JÓZSEF (1914, Szelevény -- 1982, Budapest) Békepap, kanonok. 1977 nyarától 1978 márciusáig káptalani helynökként a váci egyházmegye élén. MIKES JÁNOS gróf (1876, Zabola -- 1945, Répceszentgyörgy) 1911-1935 között szombathelyi püspök. Lemondása után címzetes érsek. MINDSZENTY [Pehm] JÓZSEF (1892, Csehimindszent -- 1975, Bécs). 1944-tôl veszprémi püspök, 1945-tôl esztergomi érsek, 1946-ban bíborossá kreálták. 1948 decemberében bebörtönzik, koncepciós perben elítélik. 1956. okt. 30 - nov. 4. között gyakorolhatja prímási joghatóságát, majd az amerikai követségre menekül. 1971-ben Rómába, onnan Bécsbe távozott. 1972-ben székét a pápa üresedettnek nyilvánította. MONTINI, GIOVANNI BATTISTA lásd VI. Pál ORSENIGO, CESARE (1873, Olginate -- 1946, Eichstatt) 1922-tôl ptolemaisi címzetes püspök. Apostoli nuncius Magyarországon 1925- 1930 között, innen Berlinbe helyezik, ahol Pacelli helyét veszi át. Shvoy Lajos püspökké szentelésekor consecrator. PACELLI, EUGENIO lásd XII. Pius VI. PÁL PÁPA (1897, Concesio -- 1978, Castel Gandolfo) Polgári neve: Giovanni Battista Montini. 1924-tôl az államtitkárság alkalmazásában, Pacelli titkárja, 1944-tôl al-, majd helyettes államtitkár. 1954-tôl milánói érsek, de bíborossá csak 1958-ban kreálják. 1963-tól pápa, a II. Vatikáni Zsinat befejezôje. PAPP KÁLMÁN (1886, Sopronszentgyörgy -- 1966, Gyôr) 1946-tól haláláig gyôri megyés püspök. PÉTERY [Petró] JÓZSEF (1890, Miskolc-Mindszent -- 1967, Hejce) 1942-tôl váci püspök. 1953-ban Hejcére internálták. IX. PIUS PÁPA (1792 -- 1878, Róma) Polgári neve: Giovanni Maria Mastai Ferretti. 1827-tôl Spoleto püspöke, 1840-tôl bíboros. 1846-tól pápa. Uralma alatt veszti el területét a Pápai Állam, ám a pápaság lelki vezetô szerepét az I. Vatikáni Zsinat megerôsíti. XI. PIUS PÁPA (1857, Desio -- 1939, Róma) Polgári neve: Achille Ratti. Kiváló történész volt, 1918-tól lengyelországi nuncius. 1921-tôl milánói érsek. 1922-tôl pápa, Vatikánállam megteremtôje. XII. PIUS PÁPA (1876, Róma -- 1958, Castel Gandolfo) Polgári neve: Eugenio Pacelli. Bajor, majd német nuncius, 1930-tól államtitkár. Legátusként 1938-ban Magyarországon járt az Eucharisztikus Kongresszuson. 1939-tôl pápa. POTYONDY IMRE (1885, Söréd -- 1978, Székesfehérvár) Fehéregyházmegyés pap. Szentelték: 1908. Teológiai doktor. Káplánévei után 1911-tôl szemináriumi tanár, mellette püspöki titkár 1916-tól, irodaigazgató 1920-tól. 1930-ban kanonoki címet nyer s a szeminárium rektora lesz (1940-ig). Egyházmegyei A.C. igazgató 1926-48 között. A Központi Szeminárium rektora 1957-68 közt. Provikárius 1939-tôl, vikárius 1943-tól 1971-ig. Shvoy püspök halála után káptalani helynökként kormányozza az egyházmegyét (1968-69). Pápai kamarás 1925-tôl, pápai prelátus 1935-tôl, 1949-tôl nagyprépost. PROHÁSZKA OTTOKÁR (1858, Nyitra -- 1927, Budapest) Esztergomi spirituálisként Shvoy nevelôje, majd 1905-tôl közvetlen püspökelôdje. Nagy hatású szónok, filozófus, teológus, szociális apostol, a politikai katolicizmus markáns képviselôje -- ugyanakkor kivételesen puritán fôpapegyéniség volt. ROGÁCS FERENC (1880, Csendlak -- 1961, Pécs) 1948-tól utódlási joggal pécsi segédpüspök, 1958-tól megyés püspök. RONCALLI, GIUSEPPE ANGELI lásd: XXIII. János pápa ROTT NÁNDOR (1869, Bodenstadt -- 1939, Veszprém) 1917-tôl haláláig veszprémi püspök. ROTTA, ANGELO (1895, Milánó -- 1965, Róma) 1922-tôl thébai címzetes érsek. Apostoli nuncius Magyarországon 1930-tól. 1945-ben kiutasították az országból. SÁRKÖZY PÁL ENDRE (1884, Jánosháza -- 1957, Pannonhalma) Bencés szerzetes. 1947-tôl kormányzó apát, 1951-tôl pannonhalmi fôapát SÉLLYEI NAGY IGNÁC (1733, Székesfehérvár -- 1789, Pest) Az 1777-ben létrehozott székesfehérvári egyházmegye elsô püspöke. Kiváló jogász. SCHIOPPA, LORENZO (1871, Nápoly -- 1935, Hága) 1912-tôl a müncheni nunciatúra titkára, majd justinianopolisi címzetes érsekként 1920-25 között apostoli nuncius Magyarországon. Innen Hágába helyezték. SCHWARZ-EGGENHOFER ARTÚR (1890, Bécs -- 1969, Székesfehérvár) kanonok, 1958 szeptemberétôl általános érseki helynökként, 1959 nyarától haláláig apostoli kormányzóként az esztergomi fôegyházmegye élén. SERÉDI JUSZTINIÁN GYÖRGY (1884, Deáki -- 1945, Esztergom) Bencés jogtudós, római ágens. 1927-tôl esztergomi érsek, és bíboros. STEINER FÜLÖP (1830, Fehéregyháza -- 1900, Tés) püspök, egyházjogász. 1890-tôl székesfehérvári püspök, az egyházpolitikai küzdelmek idején különösen aktív. SZABÓ IMRE (1901, Sorokújfalu -- 1976, Budapest) 1951-tôl esztergomi segédpüspök. 1950-57 közt budapesti helynök. 1956-62 közt Hugyagra internálva, majd részt vehetett a II. Vatikáni Zsinat munkájában. 1969-71 közt apostoli kormányzó. SZAKOS GYULA (1916, Sótony -- 1992, Székesfehérvár) Szombathelyi egyházmegyés pap, aulista. 1982-tôl Shvoy Lajos második utóda a székesfehérvári püspöki székben. SZENDI JÓZSEF (1921, Székesfehérvár -- ) Fehéregyházmegyés pap, 1982- tôl apostoli kormányzóként, 1983-tól megyés püspökként, 1993-tól érsekként vezette a veszprémi egyházmegyét. Nyugállományban 1997 óta. SZMRECSÁNYI LAJOS (1851, Sárosdaróc -- 1943, Eger) 1904-tôl egri segédpüspök, 1912 tavaszától koadjutor, 1912 augusztusától egri érsek. TARDINI, DOMENICO (1888, Róma -- 1961, Róma) Vatikáni államtitikár a II. Vatikáni Zsinat meghirdetésekor. THEAS, PIETRO MARIA (1894, Barzun -- 1977) 1947-tôl lourdesi püspök. VÁRKONYI IMRE (1916, Budapest -- 1983, Budapest) kalocsai egyházmegyés pap, kanonok. 1961-64 közt káptalani helynökként kormányozza a fôegyházmegyét. VASZARY KOLOS FERENC (1832, Keszthely -- 1915, Balatonfüred) Bencés szerzetes 1885-1891 közt tartományfônök. 1891-tôl esztergomi érsek, 1893-tól bíboros. Lemondott 1912. december 31-én. VIRÁG FERENC (1869, Bonyhád -- 1958, Pécs) 1926-tól pécsi püspök. Pápai trónálló címmel kitüntetve. WINKLER JÓZSEF (1905, Nagyszentmihály -- 1981, Szombathely) Szombathelyi egyházmegyés pap, 1964-tôl dadimai címzetes püspök, szombathelyi segédpüspök. 1974-tôl a Vasvár--Szombathelyi Székeskáptalan nagyprépostja. WYSZYNSKI, STEFAN (1901, Zuzela -- 1981) Lublini püspök 1946-tól, varsói és gnieznói érsek, a lengyel püspöki kar elnöke 1948-tól. 1953-tól bíboros. WITZ BÉLA (1889, Zablya -- Budapest, 1962) kanonok, 1956. november 4. után 4 hónapig az esztergomi érsek általános helynökeként a fôegyházmegye élén. ZADRAVECZ ISTVÁN (1884, Csáktornya -- 1965, Zsámbék) Ferences szerzetes. 1920-27 között tábori püspök. ZEMPLÉN GYÖRGY (1905, Münden -- 1973). Ciszteci szerzetes. Egyetemi tanár, 1950-ben a Hittudományi Akadémia dékánja, 1965-tôl a Pápai Magyar Intézet rektora. 1969-tôl arenai címzetes püspök, esztergomi segédpüspök. ZICHY GYULA gróf (1871, Nagyláng -- 1942, Kalocsa) 1905-tôl pécsi püspök, 1925-tôl kalocsai érsek. 1926 márciusáig pécsi apostoli kormányzó is. II. Fehéregyházmegyés papok ÁCS ANTAL KAJETÁN O.Cist. (1919, Velence -- 2001, Székesfehérvár) Szentelték: Zirc, 1944. Teológiai doktor. Ciszterci szerzetes, 1950- tôl fehéregyházmegyés pap. A Székesfehérvár--Nagyboldogasszony templom plébánosa (1948-58), majd Kislángra, késôbb Pákozdra kerül. 1994-tôl haláláig az újjáalakuló Székesfehérvári ciszterci rendház házfônöke. 1954-ben négyhónapos vizsgálati fogságban illegális hitoktatás és röpiratterjesztés gyanújával. ÁGH KÁLMÁN (1916, Iván -- 1971, Martonvásár[192]) Szentelték: Székesfehérvár, 1940. 1943-tól Csepelen káplán, 1945-tôl Csepel-- Belvárosban plébános. 1949-ben Polgárdiba kerül, 1951-58 között Székesfehérvár--Belvárosban káplán, rövid ideig adminisztrátor is. 1958-tól Pilisborosjenôi, 1967-tôl tököli plébános. ANGELI ANDRÁS (1913, Isztimér -- 1983, Solymár) Szentelték: Székesfehérvár, 1937. 1938-48 között Csepelen hitoktató. 1948-tól Bián, 1971-tôl haláláig Piliszszentivánon plébános. ANGELI MÁRTON (1909, Isztimér -- 1962, Solymár) Szentelték: Székesfehérvár, 1933. Csepelen káplán, majd Érden hitoktató. Késôbb Szigetújfaluban, majd Pilisborosjenôn szolgál, 1946-tól Solymáron plébános. ARADI IGNÁC (1886, Székesfehérvár -- 1979). Szentelték: Székesfehérvár, 1910. Káplánévei után 1917-tôl 1960-ig Polgárdiban szolgál. 1938-ban címzetes apáti, 1963-ban kanonoki méltóságot kapott. ARATÓ MIKLÓS ORBÁN O.Cist. (1923, Pécs -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1951. Jogi doktor. Négy különbözô budapesti plébánián és Tökölön hitoktató ill. káplán, majd 1963-1990 között Baross Gábor-telepi plébános. Rendje újjáalakulása óta rendi közösségében Pécsett. ÁSGUTI [Folláth] ÁDÁM (1902, Budafok -- 1978, Budapest) Szentelték: Székesfehérvár, 1925. Teológiai doktor. Zsámbékon és Csepelen káplánkodik, majd 1928-1933-ig aulai szolgálatban áll. 1933-tól Zsámbék, 1953-tól Budafok--Belváros plébánosa. 1946 decemberében pápai kamarási, 1966-ban címzetes apáti, 1975-ben kanonoki méltóságot kapott. BÁCSKAI SÁNDOR KEVE O.Cist. (1927, Baja -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1951. Hat kápláni állomáshely után 1962-tôl Sárosdon szolgál, 1963-tól plébánosként. 1992-ben visszatért rendi közösségébe. BAJOR JENÔ (1939 Komárom -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1962. Káplánkodott Pilisszentivánon, Perkátán, Székesfehérvár-- Vizivárosban, Nagytétényben. 1974-tôl plébános Tárnokligeten. Püspöki tanácsos 1987, címzetes esperes 1997 óta. BAKODY ERNÔ (1897, Szárföld -- 1945, Százhalombatta). Szentelték: Székesfehérvár, 1926. Káplánkodott Perkátán, Baracson, Sárbogárdon, Nagytétényben, Tökölön, Székesfehérvár--Vizivárosban. 1936-tól lelkész Százhalombattán. Az orosz katonák által kényszermunkára fogott, legyengült szervezete okozta halálát 1945 februárjában. BALÁZS TIBOR (1936, Csíkszereda -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1959, de csak 1962-ben engedték szolgálatba. Káplánkodott Dunaújvárosban, Pilisvörösváron, Piliscsabán, Ráckevén, Törökbálinton, Elôszálláson, Nagytétényben, Budafok--Belvárosban. 1971-tôl Pátka, 1978-tól Lovasberény plébánosa. BARBÉLY PÁL (1913, Fertôszergény -- 1999, Sopron) Szentelték: Székesfehérvár, 1938. Rácalmási káplán, majd székesfehérvári hitoktató. A háború után lelkész Apátszálláson, adminisztrátor Budafok--Belvárosban 1949-tôl, lelkész Alsószentivánon. 1957-tôl plébános Elôszálláson majd Sárbogárdon, 1978-tól Budafok-- Belvárosban nyugállományba vonulásáig (1993). 1982-ben kanonoki címet nyert, melyrôl 1997-ben lemond, ekkortól címzetes prépost. BARDON ISTVÁN (1873, Székesfehérvár -- 1963, Pusztavám). Szentelték: 1895-ben. Káplánévei után 1909-tôl nyugdíjazásáig (1947) Pusztavámon szolgál. BARTOSS SÁNDOR (1928, Budapest -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1954. Káplán-kodott Pomázon, Pusztaszabolcson, Elôszálláson, Dunaújvárosban, Székesfehérvár--Belvárosban. 1965-tôl plébános Torbágyon. BAUMGARTNER KÁROLY (1904, Alsórönök -- 1945, Vértesacsa) Szentelték: 1929-ben. Káplánkodott Érden, Dunabogdányban, majd adminisztrátor Nadapon, késôbb Zámolyon. 1938-tól vértesacsai plébános. Német légitámadás során szerzett repeszsérülés okozta a beteghez induló pap halálát 1945. március 15-én. BEJCZY GYULA (1907, Gyöngyösfalva -- 1985, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1932. Teológiai doktor. Shvoy püspök egyik legközvetlenebb minkatársa: 1935-45 között püspöki titkár, 1945-46 között irodaigazgató. 1946-52 között börtönben. Szabadulása után a Székesfehérvár--Szemináriumi templomban teljesít szolgálatot, 1969- tôl nyugdíjazásáig (1982) ismét irodaigazgató. 1940-ben pápai kápláni, 1946-ban pápai kamarási címet nyert. BÉLAFALVY IMRE (1921, Cegléd -- 1995, Érd) Szentelték: Budapest, 1944. Teológiai doktor. Hét kápláni hely után kerül Érd--Tusculanumra lelkésznek 1959-ben, 1962-tôl plébános ugyanitt haláláig. BERECZ FERENC (1927, Tôrincs -- halálozási adata ismeretlen) Szentelték: 1953. Teológiai doktor, képzôművészeti tanulmányokat is folytatott. Érdligeten, Dunabogdányban, Bakonykútiban és Csóron szolgált. 1964-ben eltávozott az egyházmegye közösségébôl, 1970 táján az esztergomi Keresztény Múzeum restaurátora volt. BERGENDY JÁNOS (1892, Vágkirályfa -- 1945, Székesfehérvár) Szentelték: 1916. Káplán Adonyban, majd Dunapentelén, 1921-tôl csepeli, 1926-tól pilisvörösvári hitoktató. 1928-tól Albertfalván szervezi meg az egyházközséget, 1933-tól Székesfehérvár--Viziváros plébánosa, majd irodaigazgató. 1938-ban pápai kamarási címet nyert. Az Egyházmegyei Takarékpénztár Rt. megalapítója. 1945. március 22-én fosztogató orosz katonák lôtték le a püspöki palotában. BERKÉNYI ALAJOS (1914, Pereszteg -- 1976, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1940. Káplánkodott Budafokon és Székesfehérvár-- Vizivárosban, 1945-tôl haláláig Székesfehárvár--Almássy-telep lelkésze majd plébánosa. BERTHA PÁL (1909, Nemeskeresztúr -- 1949, Kápolnásnyék) Szentelték: Székesfehérvár, 1931. Káplánkodott Ráckevén és Vizivárosban, 1935- tôl haláláig kápolnásnyéki lelkész. BILKEI FERENC (1872, Sárszentmihály -- 1955, Székesfehérvár) Szentelték: 1896. Káplánévei után 1898-tól hitoktató Székesfehérvárott, 1912-tôl felsôvárosi plébános nyugállományba vonulásáig (1948). Lapszerkesztô, újságíró, hitbuzgalmi könyvek szerzôje. BOLLA JENÔ (1936, Gyôr -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1960. Kápláni szolgálati helyei: Elôszállás, Pilisvörösvár, Dunaújváros, Bodajk, Tököl, Káloz, Bicske. 1971-tôl Csabdi plébánosa, majd Balinkára, 1983-ban Sárszentmiklósra kerül. 1987 óta betegszabadságon van, Ausztriában él. BÜTTNER FERENC (1890, Budapest -- 1972, Székesfehérvár) Szentelték: Róma, 1914. Filozófiai és teológiai doktor. Szemináriumi prefektus és teológiai tanár 1916-18 között, majd tanár 1928-35 és 1950-53 közt is. Káplánkodott Ráckevén és Csepelen, hitoktató és lelkész Székesfehérvár--Búrtelepen 1920-tól. Aulai szolgálatban püspöki titkárként majd irodaigazgatóként 1927-35 között. 1935-43 közt Budafok--Belváros plébánosa. Kitüntetései: pápai kamarás (1929), címzetes apát (1938), kanonok (1943). CSABAI JÁNOS (1917, Hatvan -- 1977, Lovasberény) Szentelték: Székesfehérvár, 1941. Káplánkodott Abán és Dunapentelén, hitoktató volt Bicskén. 1944/45-ben tábori lelkész. Késôbb Csabdiban, 1953-tól Lovasberényben szolgált. CSONTOS FERENC MÁRTON OFM (1906, Érsekújvár -- 1987, Székesfehérvár). Szentelték: Szombathely, 1930. A ferences rendben 1950-ig, majd egyházmegyésként Székesfehérváron és Adonyban káplánkodott. Lelkész Nagylókon 1962-tôl nyugállományba vonulásáig (1983). CSÖNGEDY GYULA (1868, Föveny -- 1929) Szentelték: 1891. Káplánéveit Isztiméren, Rácalmáson, Etyeken és Adonyban töltötte, 1898-tól haláláig ugyanitt plébános. 1922-tôl országgyűlési képviselô. CSUPOR ZOLTÁN MIHÁLY SDB (1919, Perenye -- 1995, Székesfehérvár) Szentelték: Budapest, 1947. A szalézi rendben 1950-ig. Egyházmegyénkben 1954-tôl haláláig Tordason szolgált. A Sajnovich- Gyűjtemény megalapítója és gondozója. DEBRECZENI MIKLÓS (1925, Székesfehérvár -- 1997, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár 1951. Kápláni állomáshelyei: Aba, Káloz, Székesfehérvár--Felsôváros, Elôszállás, Ráckeve. 1958-tól Máriaremetén szolgál 1997-ben történt nyugdíjazásáig. DESITS ISTVÁN (1907, Ölbô -- 1992, Sárvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1930. Káplánkodott Perkátán és Nagytétényben, 1932-tôl Székesfehérvárra kerül kollégiumi prefektusként majd kórházlelkészként. 1939-tôl 1975-ben történt nyugdíjazásáig Budatétényben szolgál. DOBOSI FERENC (1912, Csepel -- 1988, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1936. Érden és Tökölön töltött kápláni évek után Agárdi adminisztrátor, 1949-tôl Gárdony, 1958-tól 1986-ig Szigetújfalu plébánosa. Címzetes kanonoki címmel tüntették ki 1969- ben. DOLMÁNY ISTVÁN VENDEL O.Cist. (1920, Hercegfalva -- 1989, Dunaújváros) Szentelték: Zirc, 1944. Ciszterci szerzetes, 1950-tôl fehéregyházmegyés papként régi ciszterci településeken szolgál: elôszállási káplán, majd nagyvenyimi adminisztrátor. 1988-tól nyugállományban. DOMBI FERENC (1927, Szob -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1954. Káplánként illetve hitoktatóként szolgált Törökbálinton, Pilisvörösvárott, Székesfehérvár--Belvárosban, majd Tökölön. Önálló szolgálati helyei az egyházmegyében: Etyek, Halásztelek, Alsószentiván, Ercsi. 1978-tól nyugdíjazásáig (1987) Pátka plébánosa. DOROSZLAI [Morgenthal] BÉLA (1888, Huszt -- 1961, Budapest) Szentelték: 1912. Bodajkon, Adonyban, Székesfehérvárott és Budafokon eltöltött kápláni évek után 1926-tól Lovasberény, 1933-tól 1955-ig Albertfalva lelkipásztora. DÓZSA MÁRTON LÁSZLÓ O.Cist. (1914, Heves -- 1999, Székesfehérvár) Szentelték: Zirc, 1940. A ciszterci rendben 1950-ig. 1946-tól gazdasági vezetôként, 1950-tôl egyházmegyés plébánosként Elôszálláson, 1951-1986 között adminisztrátorként Apátszálláson szolgál. DÖMÖTÖR ISTVÁN (1891, Kóny -- 1969, Székesfehérvár) Szentelték: 1915. 1947-ig Ercsiben szolgál. 1947-tôl a püspökségi gondnoka, 1948-tól nyugdíjazásáig (1960) Székesfehérvár--Vizivárosi plébános. 1955-ben címzetes apáti kitüntetést kap. DUCHOVICS IVÁN (1894, Velka Lehota -- 1976, Székesfehérvár) Szentelték: 1916. Káplánkodott Pázmándon, Sóskúton, Érden, Ercsiben, Sóskúton, Székesfehérvár--Felsôvárosban, majd hitoktató ugyanott. 1939-tôl sóskúti adminisztrátor, 1951-tól Érd--Ófalu plébánosa 1964-ben történô nyugállományba vonulásáig. FELBER VIKTOR (1869, Vérteskozma -- 1936) Szentelték: 1892. Káplánévei után 1908-tól Nagykovácsi plébánosa. Egyházzenész, az Országos Magyar Cecília Egyesület tagja. FELNÉMETI FERENC (1920, Budakeszi -- 1987, Érd) Szentelték: Székesfehérvár, 1944. Korai beosztásai után 1947-49 között csepeli hitoktató, majd Szigetszentmártoni plébános. 1955-tôl Kálozon, 1957- tôl Besnyôn, 1958-tól Etyeken adminisztrátor. 1962-ben megvonják működési engedélyét. 1966-tól bicskei káplán, 1970-tôl kôszárhegyi adminisztrátor, 1978-tól haláláig diósdi plébános. FERSICH JÁNOS (1879, Völgyfalva -- 1938) Szentelték: 1903. Ercsiben káplán, majd érdi, késôbb martonvásári adminisztrátor. 1912-tôl haláláig Nagytétény lelkipásztora. FOLLÁTH ÁDÁM lásd: Ásguti Ádám FÓTI JÁNOS (1936, Pilisvörösvár -- ) Teológiai doktor. Szentelték: Székesfehérvár, 1959 -- de csak 1962-ben engedték szolgálatba. Káplánkodott Kelenvölgyben, Törökbálinton, Csepel--Belvárosban. 1974- tôl nyugdíjazásáig (1987) plébános Iváncsán. FÜLÖP FERENC (1918, Bridgeport -- 1957) Szentelték: 1946. Teológus még, amikor a nyilasok amerikai származása miatt bebörtönzik. Visszatért az USA-ba, ahol autóbalesetben vesztette életét. FÜSTÖS ANTAL JÓZSEF (1919, Ráckeve -- 1985, Berg am Starnberg) Szentelték: Székesfehérvár, 1943. Kápláni helyei: Bicske, Vál, Tököl, Csepel--Belváros, 1949-tôl szigethalmi plébános. 1957-ben 15 év börtönre ítélték, 1963-ban amnesztiával szabadult. Érd--Ófalu lelkipásztora lett, 1977-ben Németországba távozott: a Szabad Európa Rádió munkatársa, a Müncheni Magyar Katolikus Misszió segédlelkésze. Végakarata szerint Magyarországon temették el. FÜZY SÁNDOR (1915, Székesfehérvár -- 1987, Budapest) Szentelték: Budapest, 1938. Teológiai doktor. Sárbogárdi káplán, majd teológiai tanár. 1942-tôl Székesfehérvár--Öreghegy, majd Göböljárás, 1946-tól Szigetszentmárton lelkipásztora. 1952 nyarán börtönzik be, 1956-ban szabadul. Adminisztrátor Csepelen, majd Nagykovácsiban, 1967-tôl ismét Csepelen -- kápláni beosztásban. GÁBOR JÁNOS (1915, Rábakecskéd -- 1985, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1943. Rövid pomázi és sárbogárdi káplánkodás után 1945-tôl 1983-ban történt nyugdíjazásáig Sárszentágota lelkipásztora. GACS BÉLA EMILIÁN OSB. (1912, Edve -- 1988, Pannonhalma) Szentelték: Pannonhalma, 1938. Bencés tanár. 1948-tól Velencén káplán, 1959-tôl haláláig Vértesacsán szolgált. 1968-tól egyházmegyei szôlôgondnok. GÁGER JÓZSEF (1895, Sopronkeresztúr -- 1945, Pilisvörösvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1920. Tizenkét kápláni állomáshely után 1930-tól biai lelkész, 1939-tôl Pilisvörösvári adminisztrátor. GÁL FERENC GYÖRGY (1927, Káloz -- 1983, Soponya) Szentelték: Székesfehérvár, 1950. 1977-ig tíz (!) kápláni, két hitoktatói és egy adminisztrátori állomáshelye volt, majd egészségi állapota miatt nyugállományba kerül 1979-81 közt reaktiválja magát: ekkor felcsúti plébános. GALAMB IMRE (1915, Tolcsva -- 1985, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1941. Kápláni évei után 1945-tôl hardi adminisztrátor, majd 1947-tôl kislángi, 1958-tól sárbogárdi plébános. 1964-68 között az esztergomi fôegyházmegyében szolgál, majd Baracson nyugállományba vonulásáig (1970). GARDA JÓZSEF (1927, Baracs -- 1995, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1954. Rövid elôszállási és dunaújvárosi káplánkodás után kerül Székesfehérvár--Vasútvidékre, ahol káplán (1958-61, 1962- 63), adminisztrátor (1961-62), majd plébános (1975-79, 1982-tôl haláláig). Szolgált közben Csóron és a Szent Imre templomban is. 1979-tôl egyházmegyei gondnok. 1982-ben kanonoki kinevezést kap. GÁSPÁR JÁNOS (1906, Csécse -- 1945, Iszkaszentgyörgy) Szentelték: 1930. Szabadbattyánban, Érden, Kálozon, Perkátán és Székesfehérvár- Vizivárosban töltött káplánévek után, 1939-tôl Iszkaszentgyörgy plébánosa. 1945. március 18-án mulatozó orosz katonák lôtték le. GAVORA BÉLA (1915, Budapest -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1939. Káplánkodott Ráckevén, majd Székesfehérvár--Felsôvárosban. 1944/45- ben tábori lelkész. 1955-ig adminisztrátor a felsôvárosban, majd Máriaremetére kerül, 1957-tôl nyugdíjazásáig (1993) Ráckeve plébánosa. Címzetes apáti kitüntetést nyert 1980-ban. GRIEGER MIKLÓS (1880, Körmöcbánya -- 1938) Szentelték: 1903, 1910-ig a besztercebányai püspökség papja. Egyházmegyénkben Baracskán, Sóskúton, 1931-tôl haláláig Bicskén szolgál. 1920-tôl nemzetgyűlési, késôbb országgyűlési képviselô, legitimista érzelmű, elismert szónok. 1929-ben címzetes apáti méltóságot kap. GUTBROD JÁNOS (1938, Dunabogdány -- 1991) Szentelték: Székesfehérvár, 1963. Káplánkodott Adonyban és Ráckevén, 1965-ben nyugdíjazták. GYARMATI ISTVÁN (1914, Székesfehérvár -- 1976, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1937. Kápláni ill. hitoktatói szolgálati helyei: Dunapentele, Tököl, Budafok, Máriaremete. 1954-tôl perkátai adminisztrátor, 1956-tól plébános Nagykovácsiban, majd Tökölön, végül Szentistvántelepen. HAJÓS [Grünthal] JÓZSEF [Szaniszló] (1885, Dombóvár -- 1967, Székesfehérvár) 1904-tôl 1912-ig a karmelita rendben. Szentelték: Budapest, 1908. Bicskén és Székesfehérvárott töltött káplánévek után 1922-39 közt martonvásári plébános. 1939-tôl kanonok, szemináriumi rektor és teológiai tanár Fehérváron. 1952-54 közt az esztergomi szeminárium rektora. Pápai kamarási címet (1938) és címzetes préposti méltóságot nyert (1949) HALÁSZ ERVIN (1919, Budapest -- 2000) Szentelték: Ercsi, 1943. Káplánkodott Ercsiben és Csepelen, 1949-tôl Fehérváron hittanár, teológiai tanár, kisszemináriumi prefektus. 1951-tôl püspöki szertartó majd titkár, 1952-54 közt bebörtönzik. Shvoy püspök egyik legközvetlenebb munkatársa, személye ezért állandó alku tárgya volt az ÁEH-val. A helyzet lassan felôrölte, behódolt az ÁEH-nak, akik 1974-ben külföldre engedték. Helyzetének rendezése után a kölni egyházmegyébe exkardinálva. HEGYI KÁROLY CM (1916, Rábacsanak -- 1999, Székesfehérvár) Szentelték: Szob, 1944. A lazarista rendben 1950-ig, utána fehéregyházmegyés. 1946-1955 között Csepel--Királyerdôn szolgált, majd adminisztrátor Csabdin, 1962-tôl plébános Vérteskozmán, 1966-tól nyugdíjazásáig (1990) Csákberényben. HIDVÉGI ERVIN (1904, Budapest -- 1981, Karád) Szentelték: Székesfehérvár, 1952. Jogi doktor. Albertfalván, majd három különbözô fehérvári plébánián káplán, 1959-tôl a ciszterci templom adminisztrátora. 1960-ban bebörtönözték, papi működését nem folytathatta. HOLEKSY ÁGOSTON (1874, Bécs -- 1940) Szentelték: 1896. Kápláni évei után Martonvásáron, 1905-tôl Érden plébános. Az elsô világháború idején tábori lelkész, majd haláláig Bakonysárkány plébánosa. 1922- ben címzetes kanonoki kinevezést nyert. P[ajor]. HORVÁTH FERENC (1913, Székesfehérvár -- 1959, Nagyhörcsök) Szentelték: Székesfehérvár, 1936. Sárbogárdon és Székesfehérvár-- Vizivárosban káplánkodott, 1941-54 és 1956-58 közt Perkáta plébánosa. 1954-56 közt ,,szolgálaton kívül''. 1958-ban a rendôrség kitiltotta állomáshelyérôl, halálig Nagyhörcsök lelkésze. HORVÁTH IMRE (1867, Székesfehérvár -- 1942 Szabadbattyán) Szentelték: 1891. Káplánévei után 1904-1912 közt Sárpentele lelkipásztora, 1913- tól Szabadbattyán plébánosa. Címzetes apáti méltóságot nyert 1935- ben. HORVÁTH KÁLMÁN (1915, Zsira -- 1975, Székesfehérvár[193]) Szentelték: Székesfehérvár, 1941. Bicskei és fehérvári káplánévek után hitoktató és tanoncotthoni prefektus. 1949 után Alcsút, Cece, Székesfehérvár-- Vasútvidék, majd haláláig Vál lelkipásztora. HORVÁTH LÁSZLÓ [id.] (1920, Petôháza -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1945. Káplánkodott Ráckevén, közben hitoktató volt Csepelen (1947- 48). 1954-ben az ÁEH az egyházmegye legdélibb plébániájára, Cecére száműzette. Kanonok 1990 óta. HORVÁTH MIHÁLY (1905, Nemesgulács -- 1984, Tapolca) Szentelték: Székesfehérvár, 1936. Nyolc aktív papi éve alatt nyolc állomáshelye volt... Amúgy is beteges alkatát a két és fél évnyi börtön teljesen megtörte. 1954-tôl betegszabadságon, 1960-tól nyugállományban. HUFNÁGEL FERENC (1885, Vértesacsa -- 1956, Fehérvárcsurgó). Szentelték: 1908. Etyeken, Csepelen, Érden és Budakeszin töltött káplánévek után 1917-tôl Solymár, 1946-tól 1951-es nyugdíjazásáig Fehérvárcsurgó plébánosa. 1936-ban pápai kamarási címet nyert. HUSVÉTH JÓZSEF (1890, Veszprém -- 1977, Balinka) Szentelték: Székesfehérvár, 1913. Tíz kápláni állomáshely után 1928-tól balinkai lelkész nyugdíjazásáig, 1957-ig. JÁSZÓVÁRI [Schürger] ÖDÖN (1869, Nagyszôllôs -- 1949, Pomáz) Szentelték: 1893-ban. A szepesi egyházmegyébôl 1920-ban inkardinálva Fehérvárra. Adminisztrátor Zámolyban, 1921-tôl Pomázi plébános. 1935- ben pápai kamarási címet nyert. KASSAI JÓZSEF (1919, Székesfehérvár -- 1982, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1942. Seregélyesen, Szabadbattyánban és Pusztavámon káplánkodott, 1949-tôl 1959-ig Székesfehérváron hitoktató. Ekkor betegszabadságra, két évvel késôbb nyugállományba kerül. 1951-ben tiltott fényképezés miatt fél év fogházbüntetésre ítélve. KATONA PUSZTA SÁNDOR (1911, Görgeteg -- 1983, Budapest) Papköltô, esztétikai doktor. Szentelték: Pilisvörösvár, 1934. Pilisvörösváron, Ráckevén, Ercsiben és Leányfalun káplán, miközben Rómában folytat tanulmányokat (1936). 1946-tól leányfalusi lelkész majd plébános. Címzetes kanonoki kitüntetést kap 1963-ban. KELÉNYI OTTÓ (1915, Nagylózs -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1940. Kápláni helyei: Csákvár, Székesfehérvár--Belváros, Székesfehérvár-- Vasútvidék, Székesfehérvár--Viziváros. Plébános Bakonysárkányban 1947-tôl, Kápolnásnyéken 1949-60, Székesfehérvár--Vizivárosban 1960- 86 között, nyugállományba helyezéséig. 1975-tôl kanonok. KEMÉNY JÓZSEF (1910, Magyarszentmiklós -- 1945, Seregélyes) Szentelték: 1932. Csákváron, Ráckeresztúron, Törökbálinton és Érden töltött évek után 1943-tól seregélyesi plébános. 1945. július 28-án felrobbant kezében a templomkertben talált lövedék, sérüléseibe 4 nap múltán belehalt. KÉRI NÁNDOR (1889, Székesfehérvár -- 1968, Budapest) Szentelték: Innsbruck, 1912. Dunabogdányi, érdi, magyaralmási, pázmándi, székesfehérvári kápláni és adminisztrátori megbízások után 1919-tôl lelkész Százhalombattán, 1927-tôl nyugállományba vonulásáig (1951) Székesfehérvár--Vasútvidék templomépítô plébánosa. Címzetes préposti méltóságot kapott 1938-ban. 1948-ig országgyűlési képviselô. KERTÉSZ TIVADAR (1926, Budapest -- 1995 után) Szentelték: Székesfehérvár, 1949. Pomázi és adonyi káplánévek után 1955-ben elfogják, 10 év börtönre ítélik, de 1956-ban a forradalommal szabadul. Törökbálinton, Pomázon szolgál, majd 1958-tól Sárszentmihályi káplán. 1961-ben exkardinálását kérte a veszprémi egyházmegyébe, ám annak megtörténte elôtt ismét letartóztatják. Ekkor papi pályáját elhagyja. KISBERK IMRE lásd a fôpapok között. KISS ISTVÁN (1914, Kapuvár -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1941. Káplánévei után lelkész Baracskén 1946-tól, adminisztrátor Soponyán 1949-tôl. Mórra 1958-ban, Felcsútra 1962-ben, Bicskére 1977-ben kerül. Betegszabadságra megy 1987-ben, Nyugállományba 1989-ben, de késôbb is kisegít Bicskén ill. Pestújhelyen. Címzetes kanonoki kitüntetést kap 1986-ban. KISTELEKI ANTAL (1912, Székesfehérvár -- 1980, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1936. Szabadbattyáni és sárkeresztúri káplánévek után 1940-tôl Sárszentágota lelkésze, 1941-tôl a székesegyház káplánja, 1943-tól Székesfehérvár--Öreghegy lelkésze, majd Zámolyt, késôbb Székesfehérvár--Felsôvárost adminisztrálja. 1957-tôl itt plébános. Címzetes préposti méltóságot kapott. KISTELEKI ISTVÁN (1875, Székesfehérvár -- 1962, Székesfehérvár) Szentelték: 1898-ban. Kápláni évei után rendkívül fiatalon, 35 évesen lett a székesegyház plébánosa. Hivatalos nyugdíjazására 1955- ben került sor, de már 1950-tôl vicarius oeconomusként a tényleges ügyintézést Kisberk Imre végezte a plébánián. A segédpüspök eltávolításakor azonban 1951-ben rövid idôre reaktiválta magát. 1929- tôl címzetes, 1939-tôl valóságos kanonok és címzetes apát. KLAUCZ GYÖRGY (1860, Karád -- 1933, Székesfehérvár) Szentelték: 1884. Kápláni és hitoktatói évek után 1890-tôl püspöki aulában dolgozik: volt szertartó, jegyzô, 1901-1907 közt irodaigazgató. Szemináriumi tanár, 1907-12 közt rektor is. Pápai titkos kamarási címet nyert 1900-ban. 1907-tôl kanonok, 1926-ban nagyprépost lett. 1921-tôl címzetes apát. Shvoy Lajos székfoglalása elôtt káptalani helynök. KOBLINGER LÁSZLÓ (1903, Budapest -- 1976, Székesfehérvár) Szentelték: Esztergom, 1927. Kápláni évei után 1931-tôl Szigetújfalu, 1938-tól Csepel II., 1943-tól Fehérvárcsurgó. 1946-ban Pilisborosjenôre, 1959- ben Nagykarácsonyra, 1964-ben Elôszállásra kerül plébánosnak, 1970- ben innen megy nyugdíjba. KÓSA FERENC (1911, Budapest -- 1999, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1935. Ráckevén töltött két kápláni év után tanulmányi szabadságon: középiskolai ének- és zenetanár, elvégzi a Liszt Ferenc Zeneakadémia egyházzenei szakát, Rómában is tanul. 1941- tôl székesegyházi karnagy, majd egyházmegyei zeneigazgató nyugdíjazásáig, 1996-ig. Közben a székesfehérvári leánynevelô intézet lelkésze, a Székesfehérvár--Belvárosi plébánia káplánja majd, kisegítô lelkésze. Egyházmegyei Kántorképzô Tanfolyam megszervezôje és igazgatója 1994-ig. Az OMCE tagja, két ízben központi igazgatója is. Az Országos Nyári Kántortanfolyamok egyik szervezôje 1962-1974 között. 1950-ben pápai kamarássá, 1983-ban címzetes kanonokká nevezték ki. KOVÁCS GÉZA (1910, Balassagyarmat -- 1968, Budakeszi) Szentelték: Székesfehérvár, 1933. A második világháború végéig változatos pályaképe: Polgárdiban és Székesfehérváron káplánkodik, hitoktató, de kórházi és szanatóriumi lelkész is. 1946-52 közt Alsószentiván lelkésze, innen Vérteskozmára, majd Cecére száműzeti az ÁEH. 1954- tôl nyugdíjazásáig (1967) kisegítô lelkész Alapon. KOVÁCS JÁNOS (1878, Kóny -- 1963, Budapest) Szentelték: 1903. Káplánévei után 1908-22 közt a fehérvári Szent Imre konviktus prefektusa, mellette hitoktatóként működik. 1929-ben kamarási, 1948- ban prelátusi címet nyert. KOVÁCS JENÔ (1912, Balassagyarmat -- 1970, Budakeszi) Szentelték: Székesfehérvár, 1935. Váli és nagytétényi káplánkodás után 1938-tól Pilisvörösvár--Bányatelep lelkésze és hitoktatója, 1943-tól nyugdíjazásáig (1967) Alap plébánosa. KÔ FERENC BERTALAN O.Cist. (1923, Székesfehérvár -- 2000, Székesfehérvár) Szentelték: Zirc, 1946. A ciszterci rendben 1950-ig. Egyházmegyésként káplánkodott Székesfehérvár--Nagyboldogasszony templomban, Törökbálinton, Székesfehérvár--Felsôvárosban, Székesfehérvár--Vasútvidéken, Piliscsabán, Nagyhörcsökön, Adonyban, Bodajkon. 1965-68 közt lelkész Kôszárhegyen, majd ismét csak káplán Elôszálláson. 1969-tôl Füle, 1981-tôl Székesfehérvár--Almássy-telep plébánosa. KÖLLEY GYÖRGY (1919, Budapest -- ) Népszerű cserkészvezetô, 1946-ban elfogják, a Szovjetúnióban internálják, 1953-ban térhet haza. 1961- ben bebörtönzik: három évet kap. Pappá szentelték: Székesfehérvár, 1956. Dunabogdányban káplánkodott 1969-ig, majd külföldre távozott. KÔNIG SIMON (1910, Pusztavám -- 1949) Szentelték: Székesfehérvár, 1934. Etyeken, Csepelen majd Zsámbékon káplán, 1940-tôl gánti adminisztrátor. 1944-ben elhagyta állomáshelyét. KRÉCSY KÁROLY (1856, Székesfehérvár -- 1937) Szentelték: 1879. Kápláni és hitoktatói évei után 1887-tôl 1926-ig Lovasberény plébánosa. 1915- ben címzetes, 1926-ban valóságos kanonok lett. KUDÓ JÓZSEF (1885, Tököl -- 1967, Budapest) Szentelték: 1907. Káplánévei közben 1915-1918 között tábori lelkész. 1919-tôl Iváncsán lelkész, 1922-tôl Érd adminisztrátora majd plébánosa. 1946-tól Érd-- Újfalu plébánosa. KUTHY ISTVÁN (1889, Székesfehérvár -- 1966, Székesfehérvár) Teológiai doktor. Vegytant, természetrajzot és műszaki tanulmányokat folytatott Eötvös kollégistaként Pesten, majd Berlinben, majd Innsbruckban és Székesfehérvárott folytatott teológiai tanulmányokat. Szentelték: 1918. Káplánévei után 1920-tól püspöki irodai jegyzô és hittanár. 1926-30 közt teológiai tanár, spirituális. Betegsége után 1933-tól püspöki levéltáros és könyvtáros. Nevéhez fűzôdik a két intézmény rendezése és az Egyházmegyei Múzeum megszervezése. 1944-tôl szemináriumi rektor. 1945-ben kanonok, majd címzetes prépost lett. Kiváló művészettörténész volt. LAKATOS FRIGYES (1875, Zalaegerszeg, -- 1931, Bicske) Jogi doktor. Szentelték: 1898. Káplánévei után a székesegyházban oltár- majd sekrestyeigazgató, 1907-tôl szemináriumi prefektus. 1910-tôl haláláig Bicske plébánosa. Címzetes préposti méltóságot kapott. LANGHAMMER JÁNOS (1907, Nyitra -- 1986, Érd) Szentelték: 1931. Rácalmási és székesfehérvári kápláni-hittanári évek után 1954-tôl Csabdin adminisztrátor. 1955-ben bebörtönzik. 1956-ban Dunaújváros, 1957-ben Baracska adminisztrátora, 1962-tôl haláláig Érd--Újfalu lelkipásztora. 1980-ban címzetes apáti méltóságot kapott. LÁSZLÓ JÁNOS VINCE O.Cist. (1902, Hercegfalva -- 1977, Pannonhalma) Szentelték: Zirc, 1926. Ciszterci szerzetes, bölcsészdoktor, gimnáziumi tanár. 1951-tôl nyugdíjazásáig (1974) Mezôfalva plébánosa. LÁTICS GYÖRGY (1867, Dunapentele -- 1938) Szentelték: Székesfehérvár 1891. Káplánévei után a székesegyház adminisztrátora (1898), majd Alapon, Pázmándon, 1916-tól Ráckevén plébános. Címzetes apáti és címzetes kanonoki (1925) méltósággal tüntették ki. LATTYÁK NÁNDOR (1872, Chyzsne -- 1943) Szentelték: 1895. Káplánévei után 1903-tól nyugdíjazásáig (1940) Piliscsaba plébánosa. LAUBER BENEDEK (1932, Rákospalota -- ) Szentelték: Székesfehérvár 1957. Káplán majd hitoktató Pilisvörösváron. Aulai szolgálatban 1962-67 között. Ezután Rácalmás, majd Pilisborosjenô, 1977-tôl Csepel-- Belváros, 1992-tôl Székesfehérvár--Felsôváros plébánosa. Az Egyházmegyei Hitoktatóképzô igazgatója 1993-tól. C. prépost 1987- tôl, kanonok 1997-tôl. LENDVAY ZOLTÁN (1918, Budapest -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1942. Káplán Adonyban, majd kollégiumi prefektus és hittanár Székesfehérváron. Egy évig lelkész Csepel--Szabótelepen, 1951 óta Adony plébánosa. Címzetes apát lett 1986-ban. LENGYEL SÁNDOR (1925, Budapest -- ) Szentelték: Székesfehérvár 1954. Kántor-káplán Kápolnásnyéken, Elôszálláson, Nagylángon (Soponya), majd Perkátán. Hitoktató Tökölön 1962-66 között, 1966-tól plébános Pázmándon. 1990 óta címzetes kanonok. LISINSZKY JÁNOS (1923, Pesterzsébet -- 1981, Mór) Szentelték: Székesfehérvár 1954. Káplánévei után 1964-tôl Inotán adminisztrátor, 1969-tôl Soponyán, 1971-tôl Ráckeresztúron plébános. 1975-ben betegállományba kerül. LOVAS ISTVÁN (1910, Vértesboglár -- 1978) Szentelték: 1938. Kápláni évei után 1944-tôl Szigetbecsén, 1968-tól Diósdon szolgált. LUGOSI IMRE (1930, Ercsi -- 1980) Szentelték: Székesfehérvár, 1957. Polgárdiban, Pomázon és Solymáron töltött káplánévek után 1967-tôl Szigetmonostor plébánosa. MAGDICS IMRE (1910, Tárkány -- 1966, Budapest) Szentelték: 1935. Csepel két plébániáján töltött káplánévek után 1938-tól haláláig Baross Gábor-telep lelkésze ill. plébánosa, bár 1963-tól Arató Miklós végzi a tényleges munkát. MAGDICS ISTVÁN (1850, Ráckeve -- 1937, Székesfehérvár) Szentelték: 1873. Káplánévei után 1876-tól aulista: szertartó, iktató, ,,tollnok'', jegyzô, majd 1884-tôl püspöki titkár. 1892-tôl Etyek lelkipásztora. 1902-tôl címzetes, 1914-tôl valóságos kanonok. 1920- ban préposti, 1927-ben pápai prelátusi címet nyert. MAKK FERENC (1905, Budakeszi -- 1990, Székesfehérvár) Szentelték: 1930. Rövid szigetújfalui káplánkodás után hitoktató és lelkész Pilisvörösvár--Bányatelepen. 1936-tól nyugdíjazásáig (1983) Budakalász plébánosa. MAKÓ DÁVID (1926, Temesvár -- ) Szentelték: Székesfehérvár 1954. Perkátán, Csepelen és Albertfalván töltött kápláni évek után 1967- tôl Pátyon szolgál, 1978-tól Budapest--Remetekertváros plébánosa. Az egyházmegyei határrendezés során 1993-ban az Esztergom--Budapesti Fôegyházmegyébe került. Nyugállományban 2002-tôl. MARKÓ GYULA (1892, Röjtökmuzsaj -- 1972, Budapest) Szentelték: Pozsony, 1915. 1925-ig a ferences rend tagja. Seregélyesen káplán, 1927-tôl Csepelen hitoktató, 1930-35 között Csepel II. lelkésze, majd nyugállományba vonulásáig (1963) Nagytétény plébánosa. MARLOK ISTVÁN (1912, Pilisszentiván -- 1995) Szentelték: Székesfehérvár, 1937. Kápláni évei után 1943-tól hitoktató, 1945-tôl adminisztrátor, 1947-tôl plébános Pilisvörösváron nyugalomba vonulásáig (1987) MARÓTHI ZOLTÁN (1926, Budapest -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1951. Káplánkodott Ráckevén, Adonyban, Abán. 1962-tôl sárhatvani lelkész, 1981-tól 1993-ban történt nyugdíjazásáig fülei plébános. MÁTYÁS KÁLMÁN (1911, Korompa -- 1974, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1935. Dunabogdányi káplánévek után Pilisszentkereszten (1939/40-ben Érden) adminisztrátor, majd plébános. Székesfehérvár--Vasútvidék plébánosa és irodaigazgató 1962- tôl, kanonok 1963-tól. MAYER JÓZSEF (1891, Szentmárton -- 1969, Székesfehérvár) Szentelték: Eger, 1915. A ferences rend tagjaként tábori lelkész 1920-ig. Bakonykútiban, 1927-tôl Baracson, 1933-tól Sárbogárdon, 1958-tól nyugdíjazásáig (1962) Csóron szolgált. 1943-ban címzetes préposti méltóságot nyert. Évtizedekig vezette az egyházmegyei nyugdíjintézetet. MERÉSZ FERENC GÁSPÁR O.Cist. (1915, Detroit -- 1986, Székesfehérvár) Szentelték: Zirc, 1942. Ciszterci tanárként került Fehérvárra 1945- ben. 1948-tól haláláig Székesfehérvár--Szárazrét lelkésze. MERSEI ANTAL (1919, Törökbálint -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1942. Káplán Budakeszin, majd tábori lelkész. 1944-45. Hitoktató Nagytétényben. 1947-tôl nyugdíjazásáig (2000) Érd--Postástelep lelkipásztora. MÉSZÁROS ISTVÁN (1874, Peér -- 1952, Székesfehérvár) Szentelték: 1897. Káplánévei után 1901-tôl Fehérvárcsurgón lelkész, 1905-tôl Vajtai plébános. 1911-tôl a Keresztény Szövetkezetek központi igazgatója Budapesten. 1925-tôl dunapentelei plébános, 1933-tól kanonok. Címzetes apáti méltóságot nyert 1918-ban. MÉZES JÓZSEF (1913, Zsira -- 2000, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1940. Káplánéveit Tárnokon, Pilisvörösváron, Érden és Csákváron töltött, közben lelkész Érd--Tusculanumban (1944-45), majd hitoktató Érd--Újfalun. 1949-tôl lelkész Nagylókon, 1956-tól 1988-ban történt nyugdíjazásáig zámolyi plébános. MEZGÁR LAJOS (1891, Nagykanizsa -- 1970, Porto Alegre) Szentelték: Székesfehérvár, 1914. 1944. Teológiai doktor. 1927-ig, teológiai tanári kinevezéséig káplánként, hitoktatóként, kórház- ill. zárdalelkészként egyaránt működött. 1943-tól Budafok--Belváros plébánosa, 1951-ben külföldre távozik. Brazíliában hunyt el. Jó tollú újságíró, lapszerkesztô is volt. MIKLÓS ANTAL (1919, Nagymácséd -- ) Szentelték: Budapest, 1944. Teológiai doktor. Egyházmegyénkben lelkész Hardon, majd káplán és hittanár Székesfehérváron, 1958-tól káplán Érdligeten. Plébános Perbálon 1961-tôl, Tökölön 1971-tôl. Nyugállományban 1985-tôl. MILLER JÓZSEF (1866, Székesfehérvár -- 1943) Szentelték: 1888. Káplánévei után székesegyházi oltárigazgatóként a ,,Fejérmegyei Napló'' kiadója és szerkesztôje 1894-95-ben, majd az ,,Alkotmány'' szerkesztôje és nyomdaigazgató Budapesten 1898-ig. Balinkai és ürömi adminisztrátori évek után 1910-37 között budakeszi plébános. Címzetes préposti méltóságot nyert 1926-ban, pápai prelátusit 1933- ban, 1937-tôl kanonok. 1939-tôl az egyházmegyei nyomdaellenôrzô bizottság elnöke. MOHAI JÓZSEF (1923, Székesfehérvár -- 1977, Székesfehérvár) Szentelték: 1947. Kápláni és hitoktatói évek után 1957-tôl haláláig Sárpentele plébánosa. Polihisztor-alkat volt: teológia és zene mellett foglalkozott grafológiával, az íriszdiagnosztika elveinek lefektetôje. MOLNÁR DEZSÔ (1924, Nagylók -- 2000, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1956. Kápláni szolgálati helyei: Elôszállás, Sztalinváros, Velence, Dunaújváros, Perkáta, Rácalmás, Káloz, Dunaújváros. Plébánosként Bakonykútiban, Ráckeresztúron, Bakonykútiban és Isztiméren szolgált. 1985-ben szembetegsége miatt tartós betegszabadságra került MOLNÁR GYULA (1861, Csempeszkopács -- 1961, Székesfehérvár). Szentelték: Székesfehérvár, 1928. Teológiai doktor, okleveles hittanár. Káplánévei után szemináriumi tanár és prefektus 1930-tól, spirituális 1933-tól, vicerektor 1937-39 között és 1948-ban. Gimnáziumi hittanár 1937-1950 között. 1952-tôl Vál, 1958-tól Székesfehárvár--Vasútvidék adminisztrátora. 27 éven keresztül tagja, végül elnöke a szentszéki bíróságnak. 1952-ben pápai kamarási címet nyert. MOLNÁR ISTVÁN (1880, Vica -- 1944) Szentelték: 1904. 1905-tôl Iszkaszentgyörgyön szolgált, 1909-tôl plébánosként. 1921-tôl nyugdíjazásáig (1930) Vajta plébánosa. MOLNÁR LÁSZLÓ (1931, Székesfehérvár -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1957. Káplánkodott Kálozon, Sárbogárdon, Csepelen. 1967-ben külföldre távozott. MÓRÁSZ PÁL (1907, Budapesten -- 1982, Székesfehérvár). Szentelték: Székesfehérvár, 1931. Káplánkodott Dunapentelén, Baracson, majd Budafokon; 1936-tól Baracson adminisztrátor majd plébános, 1944-tôl Lovasberényben szolgált. 1953-ban püspöki irodaigazgató lett az ÁEH nyomására, ekkortól a volt ferences templom igazgatója is. 1952-ben címzetes, 1955-ben tényleges kanonok lett, 1979-tôl nagyprépost. 1957-ben címzetes prépost, 1959-ben provikárius, 1971-tôl általános helynök. NAGY GYÖRGY (1914, Rábatamási -- 1981, Csór) Szentelték: Székesfehérvár, 1941. Rácalmási káplánévek után 1941-tôl Szolgaegyháza (Szabadegyháza) lelkipásztora, 1952-tôl Székesfehérvár- -Maroshegy, 1960-tól Bakonysárkány, 1975-tôl Csór plébánosa. NAGY IPOLY (1882, Tóváros -- 1957, Pusztazámor) Szentelték: 1904. Kapucinus szerzetes, 1913-tól egyházmegyés pap. Kápláni és hitoktatói munkája mellett tábori lelkészként működött 1915-18, 1920- 21 folyamán. 1925-tôl pilisvörösvári adminisztrátor, 1929-tôl haláláig pusztazámori lelkész. NÁRAI JÁNOS (1921, Adony -- ) Szentelték: 1951. 14 évnyi kápláni működés után 1965-ben elhagyta a papi szolgálatot. NEMÉNYI LAJOS (1911, Budapest -- ) Szentelték: Székesfehérvár 1933. 1936-tól teológiai tanár Fehérvárott. Püspöki szertartó 1937-47 közt, püspöki személyi titkár 1947-50 közt. Ráckeve plébánosa 1950- tôl, majd Máriaremetén szolgált. Nyugállományba 1993-ban került. Pápai kamarási (1947) és címzetes préposti (1969) méltóságot nyert. NÉMETH JÁNOS (1941, Bodajk -- 1987, Sárszentmiklós) Szentelték: Székesfehérvár 1966. Ráckevén és Perkátán töltött káplánévek után 1946-tól Adonyban, 1950-tôl Érden hitoktató. Pátyi lelkész (1951- 53). 1953-ban kb. 9 hónapra börtönbe került. Szabadulása után káplán Nagytétényben. 1954-tôl Sárpentele, 1957-tôl Inota, 1964-tól Sárszentmiklós lelkipásztora. 1983-ban vonult nyugalomba. NÉMETH LÁSZLÓ (1917, Egyed -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1940. Teológiai doktor. Római tanulmányai után Shvoy püspök közeli munkatársa lett: püspöki káplán (1943-45), püspöki titkár (1945-49), helyettes püspöki irodaigazgató (1949-51). Az aulából történt eltávolíttatása után Ráckeresztúr, majd 1971-tôl Budakeszi plébánosa. Nyugállományba 2001-ben vonult. Pápai kápláni címet nyert 1947-ben. OHMÜLLNER MÁRTON (1897, Torbágy -- 1975, Budapest) Szentelték: Székesfehérvár, 1923. Káplánévei után 1931-tól Vértesacsa, 1934-tôl Pilisvörösvár plébánosa. 1939-51 között a szeminárium spirituálisa. 1951-tôl vértesboglári plébános 1964-ben történt nyugdíjazásáig. ORBÁN GYÖRGY (1905, Budapest -- 2000, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1935. Adonyban, Ercsiben és Pesthidegkúton töltött kápláni és hitoktatói évek után Ercsi plébánosa 1947-tôl. Csókakôn szolgál 1954-tôl, 1968-1994 közt Nagykovácsi plébánosa. ORMAI GUSZTÁV (1914, Salgótarján -- 1994, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1939. Káplánévei után 1944-tôl Baracs, 1951-tôl Máriaremete lelkipásztora, 1955-tôl nyugalomba vonulásáig (1985) Albertfalva plébánosa. Címzetes préposti méltóságot nyert 1969-ben. PALÁGYI SÁNDOR (1917, Budapest -- 1996, Budapest) Szentelték: Székesfehérvár, 1942. Remetekertvárosban, Budafokon és Érden káplán ill. hitoktató. 1958-tól Pesthidegkút--Ófalu, 1974-tôl nyugdíjazásáig (1977) Csepel--Belváros plébánosa. PALOS GYÖRGY BERNARDIN O.Cist. (1904, Budapest -- 1992, Székesfehérvár). Szentelték: Zirc, 1927. Bölcsészdoktor, egyetemi (1927-29), majd gimnáziumi tanár, iskolaigazgató. A ciszterci rend működésének megvonásakor, 1950-ben kerül Fehérvárra, a kisszeminárium tanára, 1952-tôl kisegítô lelkész a volt ciszterci templomban. 1968-ban vonult nyugdíjba. PAPP LAJOS (1887, Kecskemét -- 1944) Szentelték: 1910. Dunapentelén, Martonvásáron, Ráckeresztúron és a székesegyházban eltöltött káplánévek után 1916-tól Pázmánd plébánosa. PARÓCZAY SÁNDOR (1900, Feldebrô -- 1978, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1925. Teológiai doktor. Sóskúti és adonyi káplánévek után 1931-tôl Pusztaszabolcson káplán majd plébános. 1954-tôl nyugdíjazásáig (1973) Pesthidegkút--Széphalom plébánosa. PÁSTHY ANTAL (1916, Rum -- 1983, Pomáz) Szentelték: Bécs, 1940. Teológiai doktor. 1942-tôl szemináriumi tanár és gondnok, 1948-tól püspökségi gondnok is. 1962-ben eltávolítják Fehérvárról: Polgárdi, Nadap, majd 1969-tôl Pomáz plébánosa. Címzetes kanonoki méltóságot nyert 1963-ban. PERJÉS BÉLA (1918, Budapest -- 1971, Budapest) Szentelték: 1941. Kápláni és hitoktatói évei után 1945-tôl Százhalombatta lelkipásztora, 1966-tól haláláig Budakeszin plébános. POÓS REZSÔ (1877, Gyôr, -- 1935, Budafok) Szentelték: 1900. 1907-ig Budafokon káplán, majd 1921-ig Pesthidegkút lelkipásztora. 1922-tôl ismét Budafokon, immár plébánosként. 1926-ban címzetes apáti méltóságot nyert. POTYONDY IMRE káptalani helynöki működése miatt lásd a fôpapok közt. PÖDÖR LÁSZLÓ (1911, Vica -- 1962, Tököl) Szentelték: Székesfehérvár, 1937. Hitoktatói évek után 1947-tôl Pesthidegkút--Széphalom lelkésze, 1954-tôl pusztaszabolcsi, 1959-tôl haláláig tököli plébános. PREINER ISTVÁN (1886, Pápa -- 1960, Dunaújváros) Szentelték: 1910. Káplánévei után 1916-tól Vérteskozma, 1921-tôl Csór lelkipásztora. 1933-tól 1959-ig Dunapentele (Sztalinváros, Dunaújváros...) plébánosa. PROITY MÁRTON (1903, Buzsák -- 1973, Budapest) Szentelték: Székesfehérvár, 1908. Teológiai doktor. Káplánévei után 1936-tól Budatétényben, 1939-tôl Székesfehérvár--Maroshegyen lelkész majd plébános, 1952-tôl Szabadegyházán, 1963-tól Nagytétényben plébános. PURSZKI GÉZA BERNÁT O.Cist (1928, Eger -- 1998, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1951. Káplánévei után 1968-tól Balinka, 1975-tôl Tárnok, 1987-tôl Dunabogdány plébánosa nyugdíjazásáig (1973). PUSZTA SÁNDOR lásd Katona Puszta Sándor. RADNICH IMRE (1867, Szeged -- 1935) Szentelték: 1889. Káplánévei után 1891-tôl Kálozon adminisztrátor, majd plébános. 1909-tôl 1933-ig Zsámbék plébánosa. RAJNA GYULA (1910, Kisláng -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1933. Káplán Sárbogárdon 1935-ig, majd 1948-ig Csepelen szolgál hitoktatóként ill. helyettes lelkészként. Káplán Bicskén 1949-ben, hitoktató majd kórházlelkész Székesfehérváron. 1952-tôl plébános Fehérvárcsurgón, 1965 óta Szigetszentmártonban. REICHARDT ANDRÁS (1888, Isztimér -- 1970, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1912. Káplánkodott Martonvásáron, Rácalmáson, Etyeken és Pilisvörösvárott, közben 1915-1918 közt tábori lelkész. 1919-tôl Pilisszentivánon lelkész, 1922-tôl 1957-ben történt nyugdíjazásáig Pesthidegkút plébánosa. RÓBL JÁNOS (1877, Moson -- 1951, Budapest) Szentelték: 1900. Káplánévei után 1907-tôl Budakalászon, 1917-tôl Csepelen plébános. 1947-tôl nyugállományban, de a papi szolgálattal nem hagy fel: 1948-tól szanatóriumi lelkész Törökbálinton, 1950-tôl haláláig Hantoson plébános. 1924-ben címzetes kanonoki méltóságot nyert. ROMBAI FERENC (1931, Aba -- 2000, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1956. Káplánévei után 1964-tôl Csabdin lelkész majd plébános, 1972-tôl Perbálon, 1981-tôl Magyaralmáson, 1992-tôl Budafok--Felsôvárosban plébános. A határrendezéskor Esztergom-- Budapesti Fôegyházmegyébe kerül. Nyugállományban 1996 óta. ROSZNER TIBOR (1912, Tóváros -- 1976, Szigetszentmiklós). Szentelték: 1934. Ráckevén, Pilisvörösváron Adonyban és Etyeken eltöltött káplánévek után 1939-tôl biai lelkész, 1948-tól haláláig Szigetszentmiklóson szolgált. SÁNDI JÁNOS (1884, Székesfehérvár -- 1944, Székesfehérvár) Szentelték: 1908. Adonyban, Vajtán és Székesfehérvár--Felsôvárosban töltött kápláni-adminisztrátori évek után hitoktatóként, majd tábori lelkészként szolgált. 1920-tól Cecén lelkész, 1927-tôl Sárbogárdon adminisztrátor. 1930-tól Székesfehérváron él: öreghegyi lelkész (1933-ig) és hitoktató. SCHEIRICH ANTAL (1858, Etyek -- 1943, Székesfehérvár) Szentelték: 1881. 1883-tól szemináriumi tanár; 1897-ig spirituális, majd vicerektor, 1912-1915 és 1928-30 közt rektor is. 1900-ban pápai kamarási, 1912- ben kanonoki kinevezést kapott. 1916-ban címzetes apáti méltóságot nyert. 1933-tól nagyprépost. SCHRÔDER GYULA (1929, Budapest -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1951. Kápláni évei után 1959-tôl Söréden szolgál. 1965-67 között építkezései miatt az ÁEH megvonja működési engedélyét. Adminisztrátor Baracska 1967-68. Plébános Pusztaszabolcs 1968-76, Ráckeresztúr 1976-87, Martonvásár 1987-tôl. SIMAY KÁLMÁN (1911, Budafok -- 1968, Budapest) Szentelték: Innsbruck, 1935. Káplánkodott Etyeken és Szigetbecsén, zárdalelkész volt Törökbálinton és Velencén. 1945-tôl haláláig Gánt plébánosa. STEINMÜLLER JÁNOS (1925, Budapest -- 1987, Etyek) Szentelték: Székesfehérvár, 1948. Hitoktatói és kápláni évei után 1957-tôl Alsószentiván lelkipásztora, 1971-tôl haláláig Etyek plébánosa. STERMECZKY VINCE (1881, Székesfehérvár -- 1945, Székesfehérvár) Szentelték: 1904. Budafokon töltött káplánévek után Isztiméren adminisztrátor, 1921-tôl Alcsúton József királyi herceg udvari káplánja, 1926-tól Cecén lelkész. 1944-tôl a székesfehérvári Szent György kórház lelkésze. A betegektôl kapott hastífuszban hunyt el 1945. augusztus 25-én. STREIT FERENC (1868, Székesfehérvár -- 1949, Székesfehérvár) Szentelték: 1891. 1892-tôl aulista: szertartó, levéltáros, iktató, 1902-tôl püspöki titkár, 1907-tôl 1916-ig irodaigazgató. 1900-ban pápai kápláni, 1923-ban címzetes apáti címet nyert. 1916-tól kanonok, 1943-tól nagyprépost. SUGÁR MIHÁLY (1910, Gyarmat -- 1983, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1935. Teológiai és kánonjogi doktor. Hitoktatói és kápláni évei után Érd--Tusculanum lelkésze 1945-48 közt, majd 4 évre ,,betegszabadságra'' engedik. Kelenvölgyi káplán, 1958-tól 1978-ig Szigethalom lelkipásztora. SULYOK JÁNOS IGNÁC O.Cist (1911, Székesfehérvár -- ) Szentelték: Veszprém, 1935. június 29. A ciszterci rendben 1950-ig, majd kisszemináriumi ill. teológiai tanár és spirituális Székesfehérváron. Püspöki levéltáros 1952-tôl, könyvtáros is 1956- tól. Közben kisegítô lelkész Székesfehérváron a ciszterci ill. a maroshegyi templomban. A rend újjáalakulásakor az egyházmegyébôl nyugállományba vonul és zirci perjel lesz. Az Egyházmegyei Gyűjtemény társigazgatója 1998-tól. SZABADKAI JÓZSEF (1910, Gyarmat -- 1987, Solymár) Szentelték: Székesfehérvár, 1936. Bölcsészdoktor, teológiai baccalaureatus. Kápláni és hitoktatói évei után 1942-43-ban és 1944-46 folyamán tábori lelkészként szolgál. Egyházmegyei A.C. titkár 1946-tól, igazgató 1949-tôl. 1947-51 közt püspöki szertartó, 1948-51 közt teológiai tanár is. Érd--Tusculanum majd 1959-tôl Pusztaszabolcs, 1968-tól Solymár plébánosa. 1962-68 közt püspökségi gondnok. SZABÓ FERENC (1884, Sóskút -- 1960, Sóskút) Szentelték: 1907. Káplán- és hitoktatóévei után 1910-tôl Pilisvörösváron adminisztrátor, 1926- tól tököli adminisztrátor majd plébános. Pápai kamarási címet nyert 1935-ben. SZABÓ JENÔ (1878, Zalaszegvár -- 1949, Csákvár) Szentelték: 1891. Káplánévei után 1905-tôl Magyaralmáson szolgál, 1915-tôl Csákvár plébánosa. 1949-ben címzetes préposti méltóságot nyert. SZABÓ PÁL (1910, Csáktornya -- 1966, Budapest) Szentelték: 1934. Bicskén töltött káplánévek után 1936-tól Páty, 1943-tól Csepel II. lelkésze. 1948-tól Pázmánd plébánosa. SZENDI JÓZSEF lásd a fôpapok között. SZENTE IMRE (1914, Ercsi -- 1967, Ercsi) Szentelték: 1942. Válon és Tökölön töltött káplánévek után 1945-48 közt tordasi, 1948-57 közt besnyôi, 1957-62 közt pusztazámori lelkész. 1952-ben beszolgáltatás elmulasztása címén félévi fogházbüntetésre ítélve. SZENTIVÁNYI [Szauer] KÁROLY (1865, Perkáta -- 1947, Gyulafirátót) Szentelték: 1889. Bicskén és Perkátán káplán, 1891-tôl székesegyházi oltárigazgató. 1895-1905 közt Bodajk plébánosa. 1905-1910 közt az Országos Katolikus Szövetség igazgatója. 1909-tôl rátóti prépost -- ekként az egyetlen, aki ténylegesen Gyulafirátótra költözik. 1938- ban pápai prelátusi címet nyert. TABÓDY ISTVÁN (1921, Budapest -- 2000, Székesfehérvár). Katonatiszt, a háború után internálták (Kistarcsa, Recsk). Szabadulása után centralista. Szentelték: Székesfehérvár, 1958. Börtönben 1959-73 közt. Káplán Székesfehérvár--Belvárosban 1973-75 közt, majd plébános Csabdin, Kislángon, 1987-tôl nyugdíjazásáig (1996) Bicskén. Rehabilitálták 1991-ben, kanonoki méltóságot nyert 1992-ben. TAMÁS JÁNOS SJ (1915, Fót -- 1993, Székesfehérvár) Szentelték: Szeged, 1947. A jezsuita rend tagja. 1949-tôl szanatóriumi lelkész Budakeszin, majd Pesthidegkút--Remetekertvárosban, 1951-tôl nyugállományba vonulásáig (1985) Makkosmárián lelkész. TARNÓCZY JÁNOS KÁPLÁN (1931, Dorog -- 1986, Budapest) Szentelték: Székesfehérvár, 1960. Pilisvörösváron, Ráckevén, Kislángon, Csepelen, Sárbogárdon, Tökölön, Pomázon és Dunaújvárosban töltött káplánévek után Pesthidegkút--Széphalom plébánosa 1973-tól váratlanul bekövetkezett haláláig. TERNYÁK GÉZA (1918, Fertôszentmiklós -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1945. Bicskei káplánévek után 1947-tôl Tác lelkipásztora, 1975-tôl Budatétényi plébános. 1993-ban az egyházmegyei határrendezés során az Esztergom--Budapesti Fôegyházmegyébe került. TOMECZ JÓZSEF (1901, Érsekújvár -- 1981, Budapest) Szentelték: Székesfehérvár, 1926. Káplánévei után 1932-tôl Sóskút lelkipásztora, 1939-tôl Martonvásár, 1946-tól Érd--Ófalu, 1951-tôlismét Sóskút plébánosa. 1966-ban címzetes kanonoki méltóságot kapott. 1967-ben vonult nyugállományba. TÓTH ISTVÁN (1922, Celldömölk -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1947. Káplánként ill. hitoktatóként működött Budakeszin, Érden, Adonyban, Polgárdiban, Elôszálláson és Dunaújvárosban. 1960 óta Szabadbattyán lelkipásztora. Címzetes préposti méltóságot nyert 1997-ben. TÓTH TIBOR JÓZSEF CM (1915, Zombor, -- 1995) Szentelték: Budapest, 1943. A lazarista rend tagja. 1950 után egyházmegyénkben Polgárdiban, Sárszentmiklóson szolgál, majd 1951-59 és 1972-82 közt Nagykarácsony, közte Baracs lelkipásztora. 1982-tôl haláláig csókakôi plébános. TÔKE ISTVÁN (1884, Székesfehérvár -- 1961, Székesfehérvár) Szentelték: 1908. Kápláni, hitoktatói és tábori lelkészi évek után 1920-28 közt velencei, 1928-tól nyugdíjazásáig (1951) etyeki plébános. TÖLGYES KÁLMÁN (1912, Budapesten -- 1991, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1939. A bazilikában káplán, 1944-tôl Pomáz plébánosa, 1969-ben plébánosként került vissza a bazilikába. 1965-67 között a római San Anselmo Pápai Liturgikus Egyetemen folytatott tanulmányokat és szerzett magisteri és laureátusi fokozatot. 1966- ban címzetes préposti, 1969-ben kanonoki méltóságot nyert, 1982-tôl a káptalan nagyprépostja. 1979-1990 között püspöki általános helynök volt. TRIMMER ELEK IVÁN O.Cist. (1928, Pécs -- ) Szentelték: Székesfehérvár, 1951. A székesfehérvári ciszterci templom káplánjaként 1954-ben letartóztatják, koncepciós perben 2 év nyolc hónapra ítélik. Szabadulása után Pécsett él, ahonnan Tökölre internálják (1958-59), majd visszatérhet Pécsre -- rendôri felügyelet alá... 1962 után Solymáron, Ráckevén, majd Pomázon káplánkodik. Adminisztrátor Vajtán 1969-72 közt, majd beteg-, 1982-tôl nyugállományba kerül. ÜRGE ANTAL (1904, Galánta -- 1957, London-Wilhslow) Szentelték: 1930. Teológiai doktor. Kápláni és szanatóriumi lelkészi évek után 1934-36 közt püspöki titkár, majd Zsámbékon tanít. 1939-tôl a budapesti Szent Imre Kollégium prefektusa, 1943-tól teológiai tanár és szemináriumi prefektus. 1956 ôszén emigrált. VAJK GYULA (1908, Hegykô -- 1994, Székesfehérvár) Szentelték: Székesfehérvár, 1933. Albertfalvai és budafoki hitoktató évek után 1942-ben Bodajkra kerül. 1957-ben és 1961-ben rövid idôre letartóztatják, 1962-ben működési engedélyétôl fosztják meg. 1963- tól Úrhida plébánosa, 1968-ban nyugalomba vonult a zaklatások elôl. VARGA JÁNOS (1910, Polgárdi -- 1971, Pilisliget) Szentelték: Róma, 1934. Teológiai doktor. Római tanulmányai után 1936-tól teológiai tanár Székesfehérvárott. 1948-tól Cece plébánosa, 1952-ben Alcsútra, 1956-ban Bakonysárkányba, 1959-ben Sárkeresztúrra kerül. 1969-ben nyugállományba vonul. VARGA LAJOS (1913, Budapest -- 1995) Szentelték: Székesfehérvár, 1936. Káplánévei után Tabajdon lelkész 1942-1948 közt, majd Vértesacsára kerül. 1951-tôl Székesfehérvár--Vasútvidék, 1954-tôl nyugdíjazásáig (1989) Zsámbék plébánosa. 1986-ban címzetes préposti méltóságot nyert. VASS JÓZSEF (1877, Sárvár -- 1930, Budapest) Szentelték: Róma, 1904. Teológiai és bölcsészdoktor. 1907-tôl teológiai tanár és a székesfehérvári Szent Imre konviktus igazgatója. 1909-tôl a budapesti Szent Imre Kollégium igazgatója, pápai kamarás. 1919-tôl egyetemi tanár, 1920-tól képviselô és közélelmezési, 1922-tôl vallás- és közoktatási, késôbb népjóléti és munkaügyi miniszter. 1921-tôl apostoli protonotáriusi, 1924-tôl kalocsai nagypréposti címet nyert. VISY RAFAEL (1917, Rábapordány -- halálozási adatai ismeretlenek) Szentelték 1940-ben. Polgárdiban és Adonyban töltött káplánévek után 1946-1959-ig Úrhida plébánosa. Ekkor laicizálását kérte. VISZOTA ALAJOS (1872 -- 1938, Székesfehérvár) Szentelték: Róma, 1897. Rövid kápláni és kétévnyi szemináriumi tanári működés után 1900-tól püspöki szertartó, 1907-tôl Prohászka Ottokár titkára, 1916-20 közt irodaigazgatója. 1920-ban kanonoki, 1925-ben címzetes apáti méltóságot nyert. Pápai káplán 1903-tól, pápai kamarás 1912-tôl. WEICHER MIKLÓS (1867, Bodajk -- 1929) Szentelték: 1890. Káplánévei után kezdetben Ürömön szolgál. 1901-tôl törökbálinti plébános. Címzetes apáti és pápai titkos kápláni címeket nyert. Országgyűlési képviselô, 1924-tôl kormányfôtanácsos. ZETTNER SEBÔ (1851, Vértesboglár -- 1931, Székesfehérvár) Szentelték: 1878. Káplánévei után Budafokon, majd 1888-tól Csepelen plébános. 1917-tôl kanonok. ZSOLNAY BÉLA (1916, Párkány -- ) Szentelték: Ráckeve, 1947. Ráckevei káplánévek után 1950-51 között püspöki titkár. Az ÁEH eltávolítja az aulából, Piliscsaba--Klotildliget plébánosa lesz. Nyugdíjazása (1997) után elôbb Pilisjászfalu filiát, majd Pátyot adminisztrálja. Címzetes apáti méltóságot nyer 1996-ban. ======================================================================== Jegyzet 1 Shvoy István: Shvoy család leszármazási táblázatához összegyűjtött adatok 1657.-1939.; Budapest 1939; 43 p. Valóban megtalálható a SzfvPL -- No.5866 csomóban is. 2 A könyv címe helyesen: Föld és ég. 3 Az Istenrôl és a Szentháromságról -- latin. 4 Központi Szeminárium. 5 Engem? Megittasodtunk és elteltünk édes borral! -- latin, vö.: ApCsel. 2.13. 6 1904-1905. 7 Udvari káplán -- német. 8 Eredetiben: Svejzba 9 Áttérô vagy felnôtten megtérô - latin eredetű. 10 1920. november 20-án. 11 Engedély, hogy korhiánya ellenére pappá szentelhessék. 12 Ekkoriban a legrosszabb osztályzat. 13 Máriaremete ill. Makkosmária. 14 Takarékos -- latin. 15 Szónok -- angol eredet. 16 [Kastélybéli] udvari káplán -- német. 17 Ôrjárat - román. 18 Hivatalos titulusa: népbiztos. 19 Az eredeti kézirat következetesen missió alakot használ. 20 Zadravecz István ferences szerzetes, késôbbi tábori püspök. 21 Serédi Jusztinián esztergomi érsek. 22 Rott Nándor. 23 Értsd: augusztus 20. 24 Értsd: általában. 25 Az eredetiben tévesen ,,Schoppa''-alakban szerepel. 26 Wurst: kolbász -- német. 27 Bakonyi Ödönné tanítónô. 28 Vass József, eredetileg fehéregyházmegyés pap, egyetemi tanár. 29 A kéziratban többnyire a családnév Weisz-alakban fordul elô. 30 Értsd: pillért. 31 A kéziratban tévesen XII. Piusként szerepel. 32 Kéziratban: Pallavicini Ede ôrgrófné. 33 Cesare Orsenigo. 34 Magyarok Nagyasszonya -- latin. 35 A kéziratban tévesen Massa-alakban. 36 Az eredeti kézirat következetesen a helytelen Széchényi alakban írja a nevet. 37 A kéziratban tévesen József keresztnévvel. 38 A szív bôségébôl [szól a száj] -- latin, töredékesen idézett mondás. A kéziratban tévesen abendatum-alakban. 39 Beiktatás. 40 A kéziratban tévesen Klautz-alakban. 41 A ciszterci rend elôszállási uradalmának jószágkormányzója. 42 Engedelmességet fogadó -- latin. 43 Az eredeti kézirat ingadozik a Virág -- Virágh írásmód között. 44 Prohászka Ottokár által alapított ifjúsági kiadóvállalat, melynek 1920-as évek elején bekövetkezett csôdje a fehérvári püspökséget terhelte. 45 Székesfehérvár országgyűlési képviselôje. 46 A kézirat nevét tévesen ,,Weichert''-ként közli. 47 A kézirat nevét itt ,,Fercsik'' alakban adja meg. A közlésnél a korábban feltűnô, schematismusokban szereplô alakot használtuk (bár az 1940. éviben ,,Fersich''-verzió fordul elô). 48 A kézirat tévesen János keresztnévvel illeti. 49 Pier Luigi Lorenzo Perosi. A kéziratban tévesen Peroni alakban. 50 Elôhirnök -- latin. 51 Háromnapos lelkigyakorlat. 52 A halott(ak)ért végzett imádság. 53 Ciszterci szerzetes, 1929-tôl 1944-ig, (haláláig) Hercegfalva adminisztrátora. 54 A vég[sôk]rôl -- latin. 55 Látics György. 56 Elöljáró -- latin. 57 Korelnök -- latin. 58 Kánoni látogatás: a plébánia hivatalos püspöki (vagy fôesperesi, esperesi) ellenôrzése, melyrôl jegyzôkönyv is készül. 59 Értsd: nyomatékosította. 60 Utalás Prohászka Ottokár: Élô vizek forrása című, az Oltáriszentségrôl szóló művére. 61 Nagy dolgokban az akarás is elegendô -- latin. 62 Az orgona késôbb, a második világháború során megsemmisült. 63 Késôbb Ásgutira változtatta nevét. 64 Eredetiben tévesen Festy-alakban szerepel. 65 Bergendy János, késôbbi irodaigazgató. 66 Ma Csepel--Jézus Szíve templomként emlegetik inkább. 67 Goszleth Lajos. Tervezôtársa Frank Ágoston. 68 Késôbb inkább Pesthidegkút--Ófalu néven emlegették. 69 Isten [szabad ege] alatt -- latin. 70 Német kifejezés; értsd: a koszorúig a külsô falak készek, de tetôszerkezet nincsen rajta. 71 Kéziratban: merült. 72 Lakatos Frigyes plébános. 73 Eredetiben: jelentette. 74 Páter Zsíros Ferenc. 75 Prohászka Ottokár, Magyarország apostola és tanítómestere -- latin. 76 1938. június 1-jén. 77 A kézirat érezhetôen törekedett az ABC-rendben történô felsorolásra, ám tévedésekkel. Ezért ennek szellemében rendeztük a községsorokat. 78 Valójában a felsorolás 41 lelkészséget nevez meg... 79 Hordozható oltár -- latin. 80 Valójában csak 44 települést tartalmaz a felsorolás... 81 A kézirat e helyen érezhetôen törekedett az év-ABC-rend szerinti felsorolásra, ám tévedésekkel. Ennek szellemében rendeztük az adatsorokat. 82 Valójában csak 56 települést tartalmaz a felsorolás... 83 Elhatárolás, széttagolás -- latin. 84 Keresztnevekkel: Doroszlai Béla, Preiner István, Hajós József, Hufnágel Ferenc, Jászóvári Ödön, Mayer József. 85 Nagyzoló, fellengzôs alak -- német. 86 Az írásmódból következik, hogy Shvoy Lajos ,,Tejsz''-nek ejtette a nevet. 87 Fôpapokat, kúriai tisztviselôket illetô megszólítás. 88 A Szentatya! -- olasz. 89 Szívélyesen üdvözlünk, szívélyesen üdvözlünk az atyai házban! -- német. 90 Rossz napok járnak -- latin. 91 1938. június 1-jén, a Szent Jobb országjárásának második napján. 92 Farkas Sándor. 93 A kéziratban legátusként feltüntetve. 94 Az amerikai középiskola (a magyar gimnáziumnak felel meg) -- angol. 95 Az eredeti kézirat következetesen Mindszenthy-alakban írja a késôbbi prímás nevét. 96 Szôllôsi [Naszluhácz] Jenô. A kéziratban következetesen Szöllôsy-alakban. Valójában csak miniszterelnök-helyettes volt. 97 Vélhetôen a Wenckheim-kastélyról van szó. 98 Állj! -- orosz. 99 Kerekes Lajos. 100 Kronologikusan nem ideillô megjegyzés kihagyva (a város decemberi körülzárásáról). 101 Endrédy Vendel. 102 Istállófiú, istállótisztitó -- német. 103 Vajna Gábor. 104 Apor Vilmos ill. Kelemen Krizosztom. 105 Az eredeti kézirat itt tévesen január 21-i dátumot jelöl meg. 106 A kézirat helytelenül ,,Sándy'' alakban közli nevét. 107 1947 novemberében Mindszenty József felkérésére a hôsi halottakról életrajzok készültek. Ekkor már Sándi és Gáger sorsáról nem szólnak az iratok, viszont részletezik Németh Ferenc II. éves teológus mártíromságát, akit Székesfehérvárott, a Palotavárosban lôttek agyon. (SzfvPL -- No.7346 -- 3320/1947.) 108 Pétery József. 109 E bekezdést a fejezet végérôl helyeztük ide, ahol kronologikusan helye van. 110 Czapik Gyula. 111 Az eredeti kézirat is hiányos:,,egy (?) elôtt térdeplô fotográfusra mutatott...'' 112 Eredetiben tévesen székesegyházba. 113 E helyen a kéziratban 1947-1950 közti események felsorolása történt. E részeket más helyen közöljük. 114 Assumptio Mariae. 115 Giuseppe Alves Correia da Silva püspök. 116 A konkonszekrátorok: Pétery József és Papp Kálmán. A szentelés eredetileg tervezett dátuma május 1. volt, ám a hatóságok nem engedték a munkásünnepen történô megrendezését. [Németh László és Zsolnay Béla szíves szóbeli közlése.] 117 Váci egyházmegyés pap. A kézirat váltakozva használja a Thököli, Thökölyi, Tököli alakokat is, a közlésben azonban az 1955-ös egyházmegyei névtárban szereplô alakot tartottuk követendônek. 118 Virág Ferenc. 119 Hirdesd az evangéliumot, állj elô vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel [...] Töltsd be szolgálatodat. -- 2Tim 4,2 és 5b. 120 Szó szerint -- latin. 121 Halász Ervin. 122 Értsd: a Rádiónál. 123 Kéziratban György keresztnévvel. 124 Mindszenty maga úgy ír emlékirataiban, hogy saját hatáskörében csak a békepapi mozgalmat számolta fel. Valószínűleg e helyett került tévesen itt említésre az Actio Catholica. 125 Nagy valószínűséggel a birtokviszonyokra vonatkozó részrôl van szó. 126 Prantner József, 1961-71 közt az ÁEH elnöke. 127 A XVIII. században elpusztult fogolykiváltó trinitárius rend templomának újjáépítése 1947-51 közt történt. 128 A számok valós összege 1492. 129 Az átszállítás valójában 1938-ban történt. 1947. áprilisában Prohászka Ottokár halálának 20. évfordulójáról történt nagyszabású megemlékezés. 130 E bekezdés a Mindszenty Józsefrôl szóló fejezet végérôl helyezve ide. 131 A bűnök bocsánatára -- latin. 132 XII. Pius 1947 novemberében kiadott liturgikus tárgyú enciklikája. 133 Értsd: kiszeminárium hallgatója. 134 Ennek szövegét a kézirat az 1951-es évnél közli. 135 Értsd: kezdeményezést. 136 Ugyanaz a személy, akirôl korábban -- helyesen -- mint leirai püspökrôl beszél a szöveg. 137 Ordass Lajos evangélikus ill. Ravasz László református püspök. 138 Az 1950. évi megállapodás szövegének közlése zavaróan hat itt, hiszen aláírója ekkor már bebörtönzés sorsára jutott, a szöveg kronológikus rendje is felborul. A hűség miatt azonban eredeti rendben közöljük a forrásokat. 139 A kézirat itt az 1953-as év eseményeit kezdi sorolni, amelybe beleékelôdik az 1952-vel foglalkozó szakasz. A közlésnél az idôrendhez igazodva rendeztük a szöveget. 140 Badalik Bertalan. 141 1951-re. 142 Kontuly Béla. 143 Az 1952. évre vonatkozó szakasz innen kiemelve, és korábban közölve. 144 Egy napon kétszeri misézés. 145 Adj, hogy adjanak (valamit valamiért) -- latin. 146 A tételes költségvetés kihagyva. 147 Lábadozó, erôsödésre szoruló -- latin. 148 A népbôl -- latin. Értsd: a választott népbôl való, azaz zsidó származású. 149 A püspöki kar korelnökei. 150 Dunaharaszti. 151 Olajszentelési mise 152 Keller Lajos. 153 A kézirat tévesen felsôörsi elônévvel illeti. 154 Kéziratban ,,Visinszky''. A varsói bíboros érsekrôl van szó. 155 Horváth János 156 Acta Apostolicae Sedis - a Vatikán ,,hivatalos közlönye''. 157 Endrey Mihály 158 A korábban elô nem fordult személyek teljes nevei: Papp Kálmán, Kujáni Ferenc, Peisz Lajos, Rajkovich István. A kéziratban tévesen Rojkovich-alakban, keresztnév nélkül. 159 Helyesen: tartományfônök. 160 Miháczi József. 161 Zemplén György. A kéziratban tévesen Zempléni-alakban, keresztnév nélkül. 162 Kéziratban tévesen Tapolcai-alakban. 163 1957. évi 5. tvr. 164 A részletes költségvetés kihagyva. 165 Római -- latin. 166 Eleve -- latin. (Szó szerint: a tojástól -- mivel a római lakoma tojással kezdôdött). 167 Szeretetbôl (értsd: ingyen) -- latin. 168 Az egyházmegye súlyos kára -- latin. 169 Kézírásos betoldás: Kareszin a kishamis! 170 A Fôpásztor szándékára mondott misék. 171 A népért végzett misék. 172 A Kölcsön Alap elsô elszámolása kihagyva. 173 Dicsôség Istennek mindenért! -- latin. 174 Kegyelem, áldás és béke, de mindenekfelett szeretet! XXIII. János -- latin. 175 Elôvigyázatosságból -- latin. 176 Engedély püspöknek fenntartott feloldozás megadására. 177 Artner Edgár. 178 Bánk József. 179 A Kölcsön Alap és a vagyonôrök részletes elszámolása kihagyva. 180 A kézirat az 1960. év eseményeire nem tér ki. 181 Pontosan: a minisztertanács elsô elnökhelyettese. 182 Domenico Tardini. 183 A kéziratban tévesen 24000. 184 Értsd: annak okmányát. 185 Miként az püspökök elôtt szokás -- latin. 186 Értsd: Casaroli. 187 Az eredeti névsorok egyenetlenek voltak: a szemlátomást tervezett ABC-rend több helyen felborult. Ezeket a közlés során rendeztük. 188 Eredetiben János keresztnévvel. 189 Aranyszájú Szent János egyházatya. 190 Dicsôség mindenért Istennek! -- latin. 191 Az adatközléshez felhasznált források és irodalom: -- Annuario Pontificio -- Balogh Margit -- Gergely Jenô: Egyházak az újkori Magyarországon 1790-1992. Adattár; Budapest, 1996. -- Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vöröscsillag árnyékában, I. kötet; Abaliget, 1994. -- Hetényi Varga Károly: Szerzetesek a horogkereszt és a vöröscsillag árnyékában, I. kötet; Budapest, 2000. -- Magyar Katolikus Lexikon, I-VI. kötetek -- Szabó Csaba: Egyházügyi hangulatjelentések 1951, 1953; Budapest 2000. -- A székesfehérvári egyházmegye schematismusai és névtárai (1925, 1932, 1940, 1950, 1955, 1967, 1977, 1983, 1988, 1998, 2001.) -- Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár -- Cédulakatalógus, körlevelek, personalia 192 Kórházba szállítás közben Martonvásár közelében elszenvedett autóbaleset következtében. 193 Távolsági autóbuszon lett rosszul és hunyt el, Pákozdra menet