Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Hermann Schalück OFM minister generalis A ferences evangelizáció ,,Betöltötte az egész földkerekséget Krisztus Evangéliumával'' (1C 97) Hagyományôrzés és prófétaság: gondolatok a ferences evangelizációról Fordította Várnai Jakab OFM Lektorálta Hidász Ferenc OFM Szecsôdi Leó OFM Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Bevezetés I. A történelem új szakasza: valóság és kihívások 1. Az ,,ész'' és a ,,termelés'' korában a) Az individuum felemelkedése, aki ,,szubjektuma saját magának és a történelemnek'' b) Egy pluralista / policentrikus világ c) A szekularizáció folyamata d) Új nemzetközi rend 2. Az élet minôségének válsága a) Egyensúlyvesztés az ,,élet alapjaiban'' b) Az érzések és a szellem válsága 3. Rendünk e kihívások elôtt a) Testvéri közösségünk célja b) Nehéz, de döntô pillanat Kérdések a reflexióhoz, Olvasmány, Imádság II. Evangelizáló testvéri közösség 1. Hivatásunk a) Evangéliumi élet b) A szemlélôdés tapasztalata c) Élet a testvéri közösségben 2. A testvéri közösség: az evangelizáció szíve a) Olyan közösség, amely önmagát evangelizálja b) Evangéliumi zarándokok a világban c) Evangelizáció: az egész testvéri közösség kötelezettsége 3. Közösségben az egyházzal a) Szent Ferenc egyháziassága b) Szabadság saját életformájának kidolgozásában c) Az egyház küld minket III. A Kisebb Testvérek az evangelizáció szolgálatában 1. Elôfeltételek a) Isten tanúi vagyunk b) Testvéri élet c) Kiállás az élet érdekében d) Nevelés és tanulmányok 2. Prioritások a cselekvésben a) Inkulturáció b) ,,Ad gentes'' misszió c) Döntés a szegények mellett d) Igazságosság, béke, a teremtés megôrzése e) Ökumenikus lelkiség és vallásközi párbeszéd f) Új Areopágoszok 3. A szellemek állandó megkülönböztetése a) Evangelizációnk struktúrái b) Szolidaritás és individualizmus között c) Életünk minôsége Záró megjegyzések Rövidítések Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány kiadásában megjelent könyv szöveghű, elektronikus változata. Az elektronikus kiadás engedélyét a Kapisztrán Ferences Provincia Tartományfônöke adta meg. A programot a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár elvei szerint korlátlanul lehet lelkipásztori célokra használni. Minden más jog a Kapisztrán Ferences Provincia tulajdonában marad. ======================================================================== Bevezetés 1 Isten szemében mindegyik korszak a kegyelem ideje. Mint kisebb testvérek, meg vagyunk gyôzôdve arról, hogy ez arra a korfordulóra is érvényes, amelyet most élünk át. Hisszük, hogy ma is és holnap is Szent Ferenc karizmáját váltjuk valóra, amikor követjük ,,a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát'' és ,,engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban''[1] élünk. Mivel Isten Lelke szeretetre gyújt minket az evangélium szavai iránt, ezért Ferenc testvérrel együtt így kiáltunk: ,,Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívembôl tenni kívánok!''[2] És ezért ismét rendelkezésre állunk, hogy ,,a benne lakozó készséges, alázatos és lángoló buzgóságú lélek (…) mindenütt Isten igéjének a magvait hintegesse. Az egész földkerekséget betöltötte Krisztus Evangéliumával, … mindenütt serényen hirdette az Isten országát, s példájával ugyanúgy épülésére szolgált hallgatóinak, mint beszédével. Egész testébôl nyelvet csinált.''[3] 2 Amikor az a kívánság mozgat minket, hogy az evangélium, amely ,,lélek és élet''[4], testet ölthessen bennünk, érezzük, hogy hivatásunk legmélyebb gyökerei Jézus Krisztus nyomdokainak követéséhez érnek le[5]. Ebbôl ered a feladatunk, hogy hirdessük az evangéliumot. Ez jelenti Rendünk életének alapját[6]. Így válik ez a feladat, amely Jézusnak, az Atya küldöttének feladatát viszi tovább, hivatásunk alapjává. Küldetést kaptunk, hogy éljük és hirdessük az evangéliumot. A Szentlélek erejében részt kapunk abból a feladatból, amelyet az egyház egésze kapott. 3 Ezért bárhol is vagyunk, szenteljük magunkat az evangelizációnak, mint akiket a Szentírás szelleme éltet[7]. Életformánk megköveteli, hogy tekintettel legyünk néhány lényeges és különösen jelentôs dologra, amelyrôl az alábbiakban bôvebben szeretnék írni. Az a szándékom, hogy buzdítsam közösségünket evangelizációs munkájában, és új prófétai erôket szabadítsak föl benne. 4 Szem elôtt tartom azt a hosszú utat, amelyet Rendünk az utóbbi idôben bejárt: a San Diegó-i nagykáptalan (1991) megbizatását, a nemzetközi bizottság hosszadalmas és fáradságos munkáját, amellyel a máltai consilium plenariumra elkészítették az evangelizációról szóló ,,Instrumentum Laboris''-t, a consilium értékes javaslatait[8] és a dokumentumon végzett késôbbi szerkesztôi munkát. 5 Úgy gondolom, eljött az idô, hogy ezt a munkát az egész Rend elé tárjam. Ennek során a következôkre szeretnék kitérni: 1.) Az idôk jeleire éberen figyelve meg kell találnunk helyünket a mai történelemben. Korunk kulcsfogalmai az ,,ész'' és a ,,termelés'', és ez a kor ma az élet minôségének válságát mutatja. Ilyen körülmények között kapja a Rend a kihívást, hogy az új helyzet fényében új utakat keressen, melyre ,,az Úr Lelke és az ô szent működése''[9] vezeti. 2.) Közösségi élet. Testvéri közösségben élünk. Ez evangelizációnk sajátos eredeti formája. Egyre inkább evangelizáló testvéri közösséggé kell válnunk. Ezen felül az egyháznak is tagjai vagyunk. Részt veszünk missziós elkötelezettségében ,,a Lélek örömében''. Az egyház olyan evangelizációt bíz ránk, amely ,,lendületében, módszereiben és kifejezési módjában új''[10]. 3.) Az evangelizáció szolgálata a jövôben megkövetel bizonyos elôfeltételeket, prioritásokat, döntési kritériumokat és szemléletmódot. Az evangelizációt mélységes reménynek kell hordoznia, hogy az emberek szívét és a különbözô kultúrákat mélységükben érinthesse és szólíthassa meg. Csak így válhat a végsô Ország eljövetelének szolgálatává. 6 Az evangelizáció Isten Országának hirdetése, ami Jézus örömhírének és küldetésének magja. Ez az igehirdetés határozza meg a legmélyebben az egyház lényegét is identitása az evangelizációs feladatban mutatkozik meg. Jézus kezdettôl fogva konkrét tettekkel és szavával gyűjti maga köré tanítványait és elküldi ôket, hogy hirdessék az Isten Országát[11]. 7 Ha tehát ,,az evangelizáció valójában az egyház kegyelme, sajátos küldetése és legmélyebb identitása''[12], akkor az egyház ,,az élet forrása'' a Rend számára[13]. Mint evangelizáló testvéri közösség, mi, kisebb testvérek, hivatást érzünk arra, hogy életünkkel és szavunkkal tanúságot tegyünk a köztünk már jelen lévô Isten Országáról, és így megvalósulásán munkálkodjunk. Így követjük a mi Urunk Jézus Krisztust az ô útján. Mert mindenekelôtt az a hivatásunk, hogy Jézus küldetését és ,,az ô evangelizációs szolgálatát'' folytassuk[14]. 8 Korunk kihívásait tekintve ez az igehirdetés abból áll, hogy Istenrôl eleven tanúságot teszünk a szemlélôdésben. Erôs kritikus beleérzô képességre van szükségünk, de komoly prófétai erôre is. Tisztelettel és szolidárisan együtt kell lennünk a ,,másikkal'', meg kell tudnunk látni Isten Országának magvait a különbözô kultúrákban. Igehirdetésünk ereje és inkulturációnk hatékonysága végsô soron abból fakad, hogy érzékenyen hallgatunk Istenre, az emberekre és a teremtésre. 9 Új történelmi szakaszt élünk[15]: ennek ma mind jobban tudatában vagyunk. Küldetésünk teljesítéséhez törekednünk kell az emberek mindennapjainak megismerésére. Eközben azt is tudjuk, hogy meg kell nyílnunk a Szentlélek működésére, ha belülrôl akarunk élni. Assisi Szent Ferenc újból és újból sürgetôen kérlelte testvéreit, hogy mindenekelôtt vágyakozzanak ,,az Úr Lelkének és szent működésének birtoklására''[16]. 10 Az Úr Lelkének birtoklása azt jelenti, hogy abban a korban, amelyben élünk, Isten jelenlétébe helyezzük magunkat és éberen figyelünk jeleire. Egész evangelizációnknak összefüggésben kell lennie az idôk jeleivel. Nem történhet idôn és téren kívül. Az idôk jeleire figyelni annyi, mint a jelen történelmi pillanatra és annak sajátos helyzetére mint ,,teológiai helyre'' és mint ,,Isten meghívására'' figyelni. Más szóval, az egyház sajátos küldetését a hit felôl kell meghatározni, amelyben alapvetô az Istennel való találkozás tapasztalata, és amely kiterjed mindenre, amit egy adott korban és adott helyen Isten fényében szemlélünk. Ekkor ismerjük fel a kegyelem jeleit, de a kudarc és bűn jeleit is. Arról van tehát szó, hogy a történelem közepette verjünk gyökeret Istenben[17]. 11 Ma gyakran beszélünk ,,válságról''. Korunkat szemlélve nyugtalanságot észlelünk, mert az átalakulások régi, szentként érvényesülô életformákat gyöngítettek meg vagy hagytak pótlás nélkül eltűnni. Néha úgy tűnik, mintha tökéletes meglepetés ért volna minket. Ez az új rend az emberi tevékenység legkülönbözôbb területein emberi létezésünk alapjait érinti és változtatja meg. ======================================================================== I. A történelem új szakasza: valóság és kihívások 12 A történelem olyan korszakában élünk, amelyet a változás jellemez. Ilyenkor az ember mindig ürességet érez, hiányzik a dolgok értelme, eltűnnek a normák, bizonytalanságot és szűnni nem akaró válságot élünk át. Mégis olyan pillanat ez, amelyben a Szentlélek felszólítása mindenki felé elhangzik. Így lesz Istennek ez az ,,órája'', amelyben élnünk adatott, a kegyelem idejévé. 13 A hit tapasztalata az Istennel való misztikus találkozásban és a Jézus Krisztussal mint Isten szeretetteljes cselekvésének középpontjával való találkozás arra késztet, hogy minden ,,dolgot'' Isten fényében nézzünk. Abban bízva, hogy ,,Isten arcának világossága teljes szépségében ragyog föl Jézus Krisztus arcán''[18], nincs jogunk kibújni a kötelesség alól, hogy ,,vizsgáljuk és az evangélium fényénél értelmezzük az idôk jeleit, azért, hogy minden nemzedéknek megfelelô módon tudjunk választ adni az emberek örök kérdéseire a jelen és az eljövendô élet értelmérôl és e kettô összefüggéseirôl''[19]. ======================================================================== 1. Az ,,ész'' és a ,,termelés'' korában Valóság és kihívások 14 Itt a modernitás sajátos kontextusával kerülünk szembe. A nyugati és ma már a keleti társadalmakat egyre inkább átható világ- és emberkép alapelemei akkor alakulnak ki, amikor a felvilágosodással kezdetét veszi az ész kora, a 18. és 19. századi ipari forradalommal pedig a termelés kora. a) Az individuum felemelkedése, aki ,,szubjektuma saját magának és a történelemnek'' 15 A modernitás beköszöntével az ember mint autonómiára törô ,,szubjektum'' lép elô, és a ,,nép'' saját történelmének szubjektumává lesz. Az ember szabadnak nyilvánította magát minden külsô fórumtól (vallás, hagyomány, tekintély…), vagy, másként kifejezve, minden külsô irányítástól. Megpróbálta a maga terét mint individuumot meghatározni, amikor elutasította mindazt, ami szemben állt lelkiismeretével és önmeghatározó szabadságával. Az ember, eszére hagyatkozva, szabadon és öntörvényűen úgy fogja fel magát, mint aki önmaga meghatározásának szubjektuma és ura. 16 A jelenkor történelmét az állandó fejlôdés, a szüntelen változás és a folyamatos átalakulás jellemzi. Minden mozgásban van, minden újjászervezôdik pillanatról pillanatra, és úgy tűnik, ma már a múlté a társadalom statikus felfogása, de az a hit is, hogy a történelmet a sors irányítja. A kritikai ész használata a modern emberben azt az igényt kelti fel, hogy ô maga lásson, ítéljen és döntsön. 17 A megszerzett ismeretek, a mindent megvizsgáló tapasztalás és a mindent manipuláló, uraló és megváltoztató technika alkotják a modern ember tudományának és önigazolásának alapját. A paradigmák (modellek, minták és vonatkozási adatok) változnak, a tudás bôvül, az ember élettere újjáteremtôdik. Ô pedig, mint individuum, saját történelmének teremtôje lesz, a modern kor sarokköve, vonatkozási pont és mérték nemcsak önmaga, hanem az ôt meghaladó valóságok számára is. b) Egy pluralista / policentrikus világ 18 Az embert egyre inkább a ,,differenciálódás'' folyamata határozza meg. Többé már nem lehetséges azokban az összefüggésekben és abban az egységes valóságban gondolkodni, amely az újkor elôtti korszakra jellemzô volt és amelyben kultúra, vallás, gazdaság, politika és mindennapi élet mélyen összefonódott egymással. Ma egy pluralista és/vagy policentrikus világban találjuk magunkat. Másként kifejezve: a valóság különbözô középpontok és/vagy pólusok körül szervezôdik, melyek gyakran ellentétben állnak egymással. Mindez arra látszik haladni, hogy ,,alrendszerek'' alakuljanak ki, pl. ,,mikrovilágok'', amelyek öntörvényűek, saját magukra vonatkoznak, és nincsenek szükségképpen kapcsolatban a vallással vagy az etikával. 19 Még ha vannak is az egész világra kiterjedô ,,rendszerek'', mint pl. a ,,piac'' esetében, napjainkban a kulturális pluralizmus terjedését figyelhetjük meg. Még a nemrég egységes képet mutató társadalmakban is etnikai, regionális vagy nyelvi széttagolódás jelenik meg vagy ébred újra. Ide tartozik a nacionalizmus és a rasszizmus fellángolása. Azt éljük át, hogy a kulturális univerzum ,,életterek'' miriádjaira esik szét, melyek némelyikét ma ,,új családi és törzsi kultúrának'' nevezik. 20 Ugyanakkor egyfajta tudományos-technikai pluralizmust is átélünk. Ezt az a tény magyarázza, hogy a tudomány és a technika differenciálja a valóságot, besorolja az ismeretek mindenkori sajátos területére, saját szabályai szerint osztja fel és szakszerű kísérletekkel alapozza meg. Ezért egy differenciált, sokarcú, saját szabályok szerint működô világgal találjuk magunkat szemben. Ami pl. érvényes a csillagászatban, az egyáltalán nem áll a pszichológiában. Az ismeretek a tudás egy sajátos területére korlátozódnak. Így válik a vallás is viszonylagossá. c) A szekularizáció folyamata 21 A modernitás elsô követelménye, hogy korlátlanul érvényesülhessen az észhasználattal megáldott, autonóm, szabad individuum, amely jogainak birtokosa, önmaga és a történelem szubjektuma. Ennek közvetlen következménye volt a szabadság, az individualitáshoz való jog, a személyes megítélés elsôbbsége, a részvétel a gazdaságban és a politikában, valamint az etikai és erkölcsi tudat autonómiája. Miközben minden külsô kényszertôl meg akart szabadulni, az ember egy sor olyan külsô hatástól is függetleníteni kívánja magát, amely évezredek óta irányította életét, mint pl. a természetfölötti, a vallások, a hagyományok, a rítusok stb. Ez a szekularizáció egyre erôsödô és ma már az egész világra kiterjedô folyamata. 22 A társadalomra is ugyanaz áll, ami az individuumra. A modern államok többé nem tűrik el, hogy egy vallási fórum gyámkodjon fölöttük. Megpróbálják magukat szuverén módon megszervezni, élesen elválasztva egymástól egyházat és államot. A vallást egyre inkább kitiltották a nyilvános életbôl, és a magánszférába száműzték. És mint ahogy egy bizonyos fajta tudás csak egy bizonyos tudományterületre érvényes, és a megfelelô szabályok, módszerek és kísérletek tárgya, úgy a vallás is viszonylagossá vált. Itt is egy differenciált és sokarcú valósággal állunk szemben, amely egy pluralista és policentrikus ,,világban'' keresi helyét. A tudományok tudományának eszménye -- ami egykor a teológiának azt a célt adta, hogy minden ismeret summáját adja -- egyre inkább veszít jelentôségébôl. 23 Ez a tény arra indította a II. vatikáni zsinatot, hogy két tudásterület létezését ismerje el: a hit és az argumentatív megismerô képesség területét. Ügyelt tehát a tudásterületek saját alapelvek szerinti differenciálódására. Ezen felül a zsinat hangsúlyozta, hogy ezeket a tudásterületeket az emberi és társadalmi élet szervezésének javára tovább kell kutatni és mélyíteni[20]. A földi dolgok ,,autonómiájának'' elismerésével azonban a zsinat e kettôt nem tekintette egymástól függetlennek, még kevésbé egymástól elszakadtnak. Odáig ment, hogy a hit és a mindennapi élet elszakítását korunk egyik legnagyobb hibájának nevezte[21]. d) Új nemzetközi rend 24 A világ fejlôdése az utóbbi évszázadokban egy olyan folyamatnak vetette meg az alapjait, amelyet ma a kapcsolatok globalizálódásának nevezünk. Minden dolog egyre jobban függ a többitôl és benne van azokban. Erre a jelenségre a legjobb példa a gazdaság. Ereje, valamint az emberi élet különbözô területein kifejtett hatása ennek a gyorsan zajló folyamatnak a motorjává tette. 25 Az egyetemessé válás folyamatában ma már nem jelentenek akadályt a nemzeti, kulturális és törzsi különbségek. Minden kapcsolatban áll mindennel és egy globális, mindent átfogó kapcsolatrendszerbe fonódik össze. Az állam, amely századunk közepéig a nemzeti integrációs folyamatokban játszott döntô szerepet, ma ennek a globalizálódásnak a fényében a nemzet és az odatartozó népek integrációjára törekszik. Ez a ,,neo-liberalizmus'' kimondott célja is. 26 Az életszínvonal több helyen növekszik. Az élet sokak számára könnyebb lett. A gazdagság azonban még mindig kevesek kezében van, aminek az a következménye, hogy a szegények száma abszolút értékben tovább növekszik. Az a törekvés, hogy mindenkit egy végsô soron egyetemes rendszerbe foglaljanak, azzal a paradoxonnal jár együtt, hogy a szegényeket ebbôl kizárják. Köztük is az öregek és a gyermekek szenvednek a legtöbbet. A nemzetközi kapcsolatok reális és nehéz kérdése adódik ebbôl, amit ma már nem a kelet-nyugati konfliktus árnyékában, hanem az észak-dél egyenlôtlenség fényében kell néznünk. 27 Az állítólag mindenkit magába foglaló ,,inklúziót'' végül a tények leplezik le: ezek egy acsarkodó, vad versenyt mutatnak, agresszivitást, amely majd azokat zárja ki és áldozza fel, akik ezzel a logikával szemben nem tudnak fellépni és ellenállni. A szegények kirekesztésének gyakorlata, amely más kizárások sorába lép, mint pl. a rasszizmus, a nemek szerinti diszkrimináció, az emberi jogok megsértése, az etnocentrizmus különbözô formái stb., így rendszerré válik, amelynek sajátos ,,logikája'' és ,,igazolása'' van. ======================================================================== 2. Az élet minôségének válsága Valóság és kihívások 28 A ma megfigyelhetô folyamatok közepette azt kell mondanunk, hogy az ember kimozdította egyensúlyából az alapokat, amelyek az emberi életet hordozzák és védik. Ha némelyik vívmány vagy lehetôség az emberi élet kedvéért alakult is ki, az embert gyengítô, kényszerítô, megalázó és fenyegetô veszélyek is megnôttek. a) Egyensúlyvesztés az ,,élet alapjaiban'' 29 Az embergyűlölô ,,kirekesztés logikája'' az élet alapjaiban bekövetkezett egyensúlyvesztés egyik legjobb példája. Ez ugyanígy érvényesül az ember és a természet viszonyában is. A birtoklási vágy, amely a nyereség, a többletszerzés és a felhalmozás érdekében a természetbôl tôkét akar kovácsolni, egy újabb logikát hozott létre, a pazarlásét. Az eredmény egy olyan fejlôdés, amely hosszú távon tarthatatlan. Az élet minôségének romlása napjainkban a fogyasztás logikájának ,,civilizációs válságát'' mutatja. Az anyagi javak nyerészkedéstôl indított, gyorsuló fölhalmozása olyan egyensúlyvesztéshez vezet, amely végzetes méreteket ölt és az élet egyensúlyára nézve visszafordíthatatlanná válhat. A fajok számának csökkenési ütemét gyakran idézik e megbomlott egyensúly példájaként. 30 Ez az egyensúlyvesztés valójában az embernek azt a -- fôleg etikai jellegű -- válságát mutatja, hogy értékeit és kapcsolatait nem tudja egy méltó és igaz élet jegyében rendezni. A szellemi valóságok így tartalmatlanná válnak számára. Értékeket, prioritásokat és létfontosságú dolgokat cserél össze. Elmerül a mesterséges és felszínes világban. Gyengül a képessége, hogy életének elemi alapjait megújítsa, új életstílust határozzon meg, és fôleg gyengül benne a vágy, hogy az ôt körülhömpölygô lehetôségek és kívánságok sokaságában szabad legyen és kreatív módon alkosson. 31 Az embert gyakran készületlenül érik a mai kor kihívásai. A hagyományok, a vallási alap és a kapott nevelés a maga értékskálájával együtt nagyon gyakran kevés, sôt olykor elavult a mai kihívásokkal szemben. Az ember így összeroppan és vereséget szenved, és könnyen válik rendszerek és ideológiák rabjává. b) Az érzések és a szellem válsága 32 Világos, hogy a fent leírt folyamatok fokozatosan az emberi és vallási-szellemi síkokon is kifejtették hatásukat. Új valóság elé állítanak minket a mélyreható és gyors változások, az individuum ébredése, a pluralizmus, a szekularizáció, a globalizálódás és annak érzékelése, hogy elveszíthetjük életünk egyensúlyát. A válság kellôs közepén vagyunk. Nyilvánvaló, hogy a reakció többféle lehet. Marad azonban néhány kérdés, amely világossá teszi, hogy a kivezetô utat még nem találtuk meg. 33 Amilyen mértékben az újkor megerôsítette az egyént, olyan mértékben be is állította a termelés folyamatába. Elsô helyre sorolta a lehetôséget, hogy a földet átalakítsuk és magunknak alávessük. Ezzel összefügg a birtoklás prioritása, az embert körülvevô dolgok hasznosságuk szerinti alkalmazása. A fô törekvés az emberi szükségletek kielégítése lett, aminek a boldogságot, a beteljesülést és az örömet kellene szavatolnia. Lassanként mindent felvált a technika, egy állandóan kalkuláló mentalitás, amely a kiszámított profitot és az anyagilag mérhetô eredményt tekinti a legfôbb értéknek. 34 Az egyén azonban elveszítette a támogatást, amit azelôtt környezetétôl kapott. Gyakorlatilag ma az embernek egészen egyedül kell elindulni, válogatni, dönteni, ,,megélni''. Nagy a követelmény tudásával és képességeivel szemben. Éppen ez az egyén leplezôdik le úgy ma, mint aki rendkívül törékeny, ténylegesen alig képes identitást találni és gyakran képtelen tartós kapcsolatokat kialakítani és tartós elkötelezettségre lépni. A nyilvánosság nyomása, a divat, a neki felkínált sokféle példakép és a média gyakran felszínes kapcsolatokba hajtja az egyént. A kiutat olyan fogyasztásban keresi, amelyben hatalmat és gazdagságot akar önmaga számára gyűjteni. Álmát, hogy önmaga meghatározója legyen, szétfoszlatja számtalan függôség. Mi több: az emberre kívülrôl rászakadó kínálatok manipuláló és ellenôrzô hatása. A válság így állandósul. 35 Az egyén végül tudatára ébred, hogy a technológia ritmusa nem tölti ki világát, hogy a valóság több, mint a tudás szétforgácsolódása, hogy az igazság nem szűkíthetô le tudományos kísérletekre, hogy a birtoklás nem szavatolja az örömöt, hogy a javak, sôt személyek használata nem váltja valóra az emberi önmegvalósítás álmát. Az egyén nagy ürességet érez, amelynek ma érzelmi és szellemi téren mutatkozik a hatása. Az érzések és a szellem igazi válságáról beszélhetünk, mivel a termelés folyamata foglalja el az elsô helyet, és az érzések és a lelkiség szorul vissza. 36 Ugyanakkor sokan vallják és rendszerint túl is hangsúlyozzák a szubjektivitást. Az ilyen érzelmi vonásokban szerintem a lelki tapasztalat utáni vágy fejezôdik ki. A ,,tapasztalat terének keresése'' ma egy olyan jelenséget hozott létre, amelyet némelyek ,,élménytársadalomnak'' neveznek. Ez a hétköznapi élet elemeit, mint pl. a ruházatot, a szórakozást, az autót teszi meg az élet minôségének fokmérôjévé. Látjuk, hogyan keresi az egyén a biztonságot. Másrészt látjuk azt is, hogy az élet és az emberi kapcsolatok iránya egyre erôsebben individualista, stabil kötôdések és felelôsségvállalás nélkül marad. 37 Ennek a jelenségnek a vallási felépítménye az ún. ,,új vallásosság'' sokféle megnyilvánulása. Ezeket nem jellemzi szükségképpen az istenkeresés, hanem inkább új vallási formák keresése, amelyek feleslegessé teszik a közösséget, elszigetelve maradnak a társadalmi-szociális valóságtól és az egyént megerôsítik lezártságában. Amikor az egyén ezekre az érzelmi-spirituális elemekre támaszkodik, akkor fôleg az egyéni értelem és a transzcendencia tapasztalata a fontos. ======================================================================== 3. Rendünk e kihívások elôtt Valóság és kihívások 38 Rendünk nem kerülheti ki ezeket a jelenségeket. Sôt, érezzük, hogy köztünk is éreztetik hatásukat. Mint kisebb testvérek, nem semleges térben mozgunk. Ezeknek a fejleményeknek a közepén találjuk magunkat, azok következményeivel, ellentmondásaival, de kihívásaival és reményeivel együtt. Gazdag hagyományunk tudatában és az ,,idôk jeleinek'' láttán nem szabad félnünk, hogy ,,új és merész indításokkal''[22] lépjünk elô, amelyek a fantázia és a kreativitás alapján segítenek, hogy az új helyzetben új utakat találjunk és azokon elinduljunk. a) Testvéri közösségünk célja 39 Az utóbbi évtizedekben a Rend nagyon igyekezett, hogy kritikus, becsületes és nyílt hűséggel válaszoljon az idôk jeleire, különösen a nagy átalakulások és gyors változások idején. Mivel új korszakot élünk, amely élesen különbözik a kozmosz régi, Assisi Szt. Ferenc idejére jellemzô statikus szemléletétôl, közösségünk érzi, mennyire sürgetô, hogy újra átgondoljuk a dolgokat. 40 Az 1987-es Általános Konstitúciók mellett ebbôl a szempontból fontos a medellíni (1971) és a madridi (1975) nagykáptalan, az utóbbi dokumentuma: ,,A Rend mai hivatása'', az assisi káptalanok (1967, 1976, 1979, 1985) és a San Diegó-i nagykáptalan (1991), a bahiai (1983) és bangalore-i (1988) consilium plenarium. Ezek a dokumentumok továbbra is iránymutatóak a testvérek mai életéhez. 41 A provinciák számának növekedése Rendünkben[23], a nehéz körülmények között élô és szolgáló testvérek (Albánia, Kína, a volt Szovjetúnió két állama), valamint az Afrika-terv megszilárdulása több más kezdeményezés mellett mutatja azt az életerôt, amelybôl táplálkozunk, fôleg akkor, ha azok nemzetközi együttműködésbôl erednek. 42 A mostani korszak a maga fényeivel és árnyaival[24] azt az igényt támasztja velünk szemben, hogy életmódunkat az új szükségletekre és kihívásokra való tekintettel mélyítsük el és gondoljuk át. Ezért egyfelôl érezzük, mennyi erôt adott nekünk a testvériségnek mint identitásunk alapvonásának felfedezése, az evangéliumhoz és a regulához való visszatérés, az opciók egyértelműsége, a provinciák intenzív együttműködése, a nagy ,,művektôl'' való függetlenedés és a zarándok-lét és az emberek közé való beilleszkedés újra-felfedezése. Jobban részt tudunk venni a nép életében. Másfelôl viszont marad néhány kihívás, amelyre válaszolnunk kell: némely testvér közönyössé vált a saját hivatásának követelményeivel szemben, a túlzott aktivizmusból túlterheltség fakad, némely provincia elöregedett. b) Nehéz, de döntô pillanat 43 Rendünk életében mindenütt érezhetô, milyen erôs a hatása sorainkban az új történelmi korszaknak. A szerzetesi életrôl tartott szinodus azt mondta a jelenlegi válságról, hogy úgy látszik, némelyek számára halálos veszély, mások számára esély a történelem Urába és hűséges jelenlétébe vetett hit felülvizsgálatára. Tény, hogy minden válság lehetôségeket is hoz magával: megtisztít, eddig kihasználatlan lehetôségekre provokál és feltárja a jövô, az újrakezdés, a feltámadás jeleit. 44 A helyzet, amilyen nehéz, annyira döntô is. Evangelizációnk minôsége nagymértékben attól függ majd, hogyan tudunk bánni a sokféle új kihívással. Amikor Jézus Krisztus személyére összpontosítunk, és fôleg amikor megpróbáljuk élni az evangéliumot: Isten Országát és annak igazságosságát[25], akkor azt a meggyôzôdést szeretnénk magunkban erôsíteni, hogy Jézus Krisztus követése szemünket új látásmódra, új értékekre, új prioritásokra és új méretekre nyitja meg. Tetteink mindig messze elmaradnak Isten Országa nagyságától és hatalmától. 45 Ugyanezt mondhatjuk struktúráinkról is. Bármilyen kidolgozottak is, nem merítik ki teljesen az evangélium lehetôségeit. Legfeljebb átmeneti támaszként szolgálhatnak, mivel az evangelizáció képessége, ahogy látjuk, egészen más elemektôl függ. Ugyanez áll a lelkipásztori programokra és tervekre. Bármennyire szükséges és értelmes is az egyik vagy a másik, a jelen órában, amelyet az Úr nekünk mint igazi kairósz-t adott, ismét a mindent éltetô középpontra kell figyelnünk: Jézus Krisztus követésére, testvériségben, az evangéliumhoz való szüntelen megtérésben. Ez a mi életformánk az emberek között. 46 Jézus Krisztus küldetése, amely Isten Országának hirdetésére épül, maga is olyan evangelizációra utal, amely a történelem útjain valósul meg. Az evangelizációra szóló feladatunk Jézusnak ebbôl a küldetésébôl fakad, hivatásunkkal ezt folytatjuk[26]. Mint kisebb testvérek, arra érzünk hivatást, hogy Jézus Krisztust a történelem útjain kövessük, a hit és az élet szüntelen összekapcsolásában, mert az egyház küld minket, amely II. János Pál pápa szavaival ma így szól hozzánk: ,,Ti, akik a nép testvérei vagytok, jussatok el a tömegek szívébe, azokhoz az eltévedt és elcsigázott emberekhez, akik olyanok, mint a pásztor nélküli juhok, és akiken Jézusnak megesik a szíve … Menjetek el oda is, ahol korunk emberei összejönnek! Ne várjátok, hogy ôk jöjjenek hozzátok! Ti próbáljatok odamenni és közelükbe férkôzni! A szeretet sürget minket … és az egész egyház hálás lesz ezért nektek!''[27] ======================================================================== Kérdések a reflexióhoz, Olvasmány, Imádság Valóság és kihívások Kérdések a reflexióhoz: a) A történelemnek ebben a korszakában és a magunk sajátos élethelyzetében mik az idôk jelei, amelyek a legnagyobb kihívást jelentik számunkra? Hogyan tükrözôdnek ezek bennünk és közösségeinkben? b) Az ,,Úr Lelke és az ô szent működése'' milyen felhívást intéz hozzánk? c) Hogyan viselkedünk a sokak számára áttekinthetetlen ,,idôk jeleinek'' számtalan követelményével szemben? Olvasmány: ,,Isten Lelke mindig a történelemben cselekszik, még akkor is, ha azt nem vesszük észre. Van-e napjainkban fontosabb annál, mint hogy ismét megkérdezzük önmagunktól: lényünk legmélyén mi mozgat minket? Mit látunk magunk körül: a rezignáció jeleit vagy egy megújuló Pünkösd jeleit? Vagy mindkettôt? Lehetséges-e ma az új Pünkösd bennünk és közösségeinkben? … Miniszteri szolgálatom éveiben sok jelet láthattam, nyugtalanítóakat és bátorítóakat. Biztos vagyok, hogy ha ezeket a jeleket hitben olvassuk és elgondolkodunk róluk, sokat felfedezhetünk az élet nyomaiból, Isten és az ô éltetô Lelke nyomaiból, és még az is megtörténhet, hogy a válság jelei egy újrakezdésre szólító felhívássá és egy új élet hírnökeivé válnak'' (H. Schalück, Zeichen der Zeit - Spuren des Lebens. Pfingstbrief 1993). További olvasmányok: GS 11. 44. 54-56. 63-66, SRS 11-26, CL 3-6, VS 2c. Imádság: Kérjük Tôled, Urunk, ma is a Lelket. Legyen számunkra világos, ragyogó tűz, amely bevilágítja sötétségünket és lángra lobbantja szeretetünket. Legyen hűsítô fuvallat, amely vigasztal és a jövônkért való kishitű aggódásunkat enyhíti. Legyen erôs szél, amelyben bátran vitorlát bonthatunk és új horizontok felé haladhatunk. Legyen mint a zápor, amely megtisztítja a levegôt. Legyen a víz, amely a szárazság után új hajtásokat fakaszt. Életünk Ura, történelmünk Ura: ezt a Lelket mutasd nekünk, aki által régi feladatunkat, amelyet valóban Te adtál nekünk, ebben a korban valóra tudjuk váltani. (H. Schalück, Zeichen der Zeit - Spuren des Lebens. Pfingstbrief 1993, Vita Seraphica 74 (1993)49). ======================================================================== II. Evangelizáló testvéri közösség 47 Általános Konstitúciónkban ez áll: ,,A Kisebb Testvérek Rendje, amelyet Assisi Szent Ferenc alapított, testvéri közösség''[28]. A San Diegó-i nagykáptalan dokumentuma, ,,A Rend és az evangelizáció napjainkban'' (1991) ezt így mondja: ,,Mi egy evangelizáló testvéri közösség vagyunk''[29]. Ezzel az evangelizációt Rendünk lényegi jellemzôjévé teszi, amely magából hivatásunkból fakad. ======================================================================== 1. Hivatásunk Evangelizáló testvéri közösség 48 Most nézzük meg közelebbrôl hivatásunk lényegét, amely az evangéliumon alapul, a szemlélôdô tapasztalat táplálja és a testvéri közösségben ölt formát. Ezzel az evangelizáció magját állítjuk magunk elé. a) Evangéliumi élet 49 Hivatásunk, amelyet az Úr nyilatkoztatott ki[30], és amelyrôl Assisi Szt. Ferenc tanúskodik, nem más, mint a szent evangélium szerinti élet[31]. Ebben találjuk meg hivatásunk magját. Ebben olyan életmódra találunk utalást, amelyet Ferenc nagy odaadással akart követni[32], mert az a kívánság hajtotta, hogy testvérei az ,,evangélium tanítványai''[33] legyenek. 50 Ferenc hivatásának alapját az evangélium szerinti élet jelentette Jézus Krisztus követésében, és Rendünk kezdetei óta ez a mi identitásunk. Minden erre épül. Tudjuk, hogy Ferenc, aki egészen Jézus Krisztus személyére összpontosított, életét nagylelkű odaadássá alakította, amikor a szó és a tett összhangjában[34] mindent továbbadott, ami belülrôl eltöltötte és mozgatta ôt. 51 Mint ,,a nagy Király hírnöke''[35], Ferenc mindig arra törekedett, hogy a teljes odaadásban Krisztushoz hasonuljon, ami Szent Bonaventurát ezekre a szavakra indította: ,,Egész életén át csak a kereszt nyomdokait követte, csak a kereszt gyönyörét ízlelte, és csak a kereszt dicsôségét hirdette''[36]. Elsô életírója, Celanói Tamás írja: ,,mindenekfölött pedig kívánt feloszlani és Krisztussal lenni''[37]. 52 Ferencet ez az egzisztenciális odaadás éltette és mozgatta, amikor a kicsiny és egyszerű emberek életfeltételei mellett döntött, a minoritas és a minden teremtménynek való alávetettség jegyében[38]. Ragaszkodott ahhoz, hogy minden testvérét, kivétel nélkül, ,,kisebb testvérnek''[39] szólítsák. Annyira szorosan megmaradt az igazi minoritas eszménye mellett, hogy ezt ismerte el állandó kritériumnak, amely megmutatja, hogy valakit valóban az Úr Lelke ragadott-e meg[40]. 53 Ferencnek a szenvedô Krisztussal való találkozása legfönségesebb kifejezését a leprással való találkozásban nyeri el. Ez pedig egyáltalán nem volt olyan könnyű az ô számára. Ô maga számol be errôl: ,,Míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük és én irgalmasságot cselekedtem velük''[41]. Ebben a szemtôl-szembe való találkozásban indul el az alázat útján, amely önmaga legyôzésében áll, ahogy ô maga mondja: ,,az, ami elôbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére''[42]. 54 Ôszintén, örömmel és semmit vissza nem tartó, egészen Istenre hagyatkozó odaadással választja élete alapjául a radikális szegénységet és az egyszerűséget. ,,Ezért választottuk az ô és legszentebb édesanyjának példájára az igazi szegénység útját.''[43] Ez a magatartása nem jelent újdonságot, ,,mert az Úr is szegénnyé lett értünk ezen a földön''[44]. 55 Az Assisi Poverello életében a szegénység lényeges helyet foglal el: számára ez az a látószög, ahonnan nézi az életet. Szent Szegénység Úrnônek nevezi, ami nem puszta szófordulat, mert egészen konkrét létezési módot jelent a számára. A regulában írja: ,,A testvérek semmit se sajátítsanak ki, se házat, se földet, se más egyebet. És mint zarándokok és jövevények (vö. 1Pét 2,11), akik szegénységben és alázatosságban szolgálnak e világon az Úrnak …''[45] 56 Ferenc, attól a vágytól hajtva, hogy Isten akaratát megismerje és megvalósítsa, egészen megnyílik a Lélek működése elôtt. Inti testvéreit, hogy mindenekelôtt ,,az Úr Lelkét és szent működését''[46] kérjék a maguk számára. ,,Eltelt a Szentlélekkel'', ,,Isten Lelkével teljes ember'', ,,Isten Lelkétôl eltelve''[47] -- elsô életrajzírója gyakran használ ilyen kifejezéseket, amikor Ferencrôl beszél. 57 Amikor a népnek prédikált, Ferenc különösen is érezte, hogy az Úr Lelke tölti el. ,,Lángoló hévvel és túláradó örömmel kezdte hirdetni mindenkinek a bűnbánatot és egyszerű szóval, de áradó szívvel épülésére szolgált hallgatóinak. Szava, miként az égô tűz, behatolt a szívek rejtekébe, és mindenkit csodálkozásra indított. Egészen más embernek látszott, mint annak elôtte volt…''[48]. b) A szemlélôdés tapasztalata 58 Az Assisi Poverello azt prédikálta, amit átelmélkedett. Valójában nincs is jobb felkészülés a prédikálásra, mint a szemlélôdés, amely erôsen összefűz minket a megváltás titkával. Elôfeltételezi azonban, hogy tisztelettel befelé hallgassunk, mert így válunk alkalmassá a szemlélôdésre és így jutunk el Isten jeleinek, az Ige magvainak és Isten titokzatos jelenlétének megtapasztalására. Minderre szükségünk van, hogy megvalósíthassuk Isten akaratát, mert evangelizációnk minôsége és hatása közvetlen összefüggésben áll a szemlélôdésben szerzett tapasztalatunkkal. 59 A kisebb testvérek evangelizációs erôfeszítéseinek gyökere mindig Isten irgalmasságának mélységes átélése lesz. A bűnbánat útján felismerik, hogy Isten a ,,Fönséges'', és hogy egyedül ô a jó[49]. Ferenc, aki nem elméletbôl, hanem élettapasztalatból ismerte Isten szeretô irgalmasságát, csak akkor indult el feladatának teljesítésére, amikor biztos volt, hogy minden bűne bocsánatot nyert[50]. Isten szeretetétôl megerôsítve, a testvérek lángra gyulladnak a Lélek tüzétôl[51], aki az ô egyetlen mesterük, vezetôjük és legfôbb regulájuk[52]. 60 Egész létezésünknek a szemlélôdésben való otthonosságon kell nyugodnia, mondja ,,Az Úrhoz fordítva szívünk'' című dokumentum[53], amely a szemlélôdésnek a ferences életben betöltött szerepét tárgyalja. A szemlélôdés jelenti életformánk fô ismertetôjegyét. Abból kiindulva, hogy zarándokok és jövevények testvéri közössége[54] vagyunk, beszélhetünk a zarándok-lét szemlélôdésérôl is, mint közösségünkben a szemlélôdés sajátos formájáról. 61 Az alázat útja, önmagunk legyôzése, a radikális szegénység, az egyszerűség, az odaadás, egyszóval, a minoritas önmagunk teljes visszafogását jelenti, a lemondást minden büszkeségrôl és gôgrôl. Ez nyitja meg az élet lehetôségét a ,,másik'' számára, és ad teret a ,,nagy másiknak'' Istennek. Ebbôl fakad a megtestesülés ferences felfogása is, amely a Teremtô és teremtménye közötti közelség élményét nyújtja. 62 Ebbôl a közelségbôl tapasztalhatjuk meg Isten kinyilatkoztatását, a teremtmények ,,tükrében'', az Úr működésében és jeleiben a történelem során. Ezek olyan vonatkozások, amelyeket ferences hagyományunk a szemlélôdésben ápol. A legkülönbözôbb szálak futnak itt össze, hogy az egyetlen célt elérjék. Különleges helyet foglal el a belsô kegyelmi megvilágosítás iránti nyitottság, amely a hitbôl fakadó bölcsességen alapul. Ennek a belsô megvilágosításnak azonban feltétlenül össze kell kapcsolódnia az érzékszervek és az érzések hordozta szemlélôdéssel, az ésszel és az értelmi feldolgozással. Mindez az emberi elmét arra sarkallja, hogy a megismerés egyetlen aktusával a teremtéshez és az emberi történelemhez egyaránt odaforduljon. Ezekben tárul fel Isten kinyilatkoztatása, melyet szemlélünk, amikor megnyílunk az elmét átjáró és szívet melengetô isteni fény elôtt. 63 A szemlélôdésben mindig ott van a csodálkozó pillantás, amelybôl a ,,várakozás'' és a ,,kifürkészés'' magatartása ered. Ezek készítenek fel Isten kinyilatkoztatásának befogadására. Ebben minden összekapcsolódik, közössé, közösséggé, részesedéssé válik. Ez a látás hozza magával, hogy úgy érezzük magunkat, mint résztvevôi annak a nagy ,,koncertnek'', amelyet Isten a teremtésben és a történelemben rendez nekünk, szeretetbôl önmagát mutatva be csodálatos, egyedülálló elôadásában. Ez az ember egész lényét igénybe veszi, különösen emberi és érzelmi vonatkozásait. ,,Ô (az Úr) egészen akar téged'' -- mondja Páduai Szent Antal[55]. A ferences emberre ezért jellemzô a szeretetteljes pillantás és az érzékeny beállítottság, amely minden élôlény és az egész teremtés iránti rokonszenvben és tiszteletben fejezôdik ki. 64 Az univerzum, amelyet a kisebb testvér a kontemplációban szemlél, hallhatóan és láthatóan beszél hozzá. Szent Bonaventura, a doctor seraphicus, egyszerűen mondja ezt: ,,Akit a teremtmények ilyen ragyogása sem világosít meg, az vak akit ennyi kiáltás sem ébreszt fel, az süket aki mindezekben az alkotásokban nem dicséri az Istent, az néma aki ennyi jelbôl sem ismeri föl az Ôsokot, az oktalan. Nyisd meg hát szemedet, hajtsd ide füledet, oldjad meg ajkad és tárd föl szíved, hogy minden teremtményben csak Istenedet lássad, dicsérjed, szeresd és tiszteld, magasztald és imádd, nehogy az egész világ felkeljen ellened.''[56] 65 Minden az élet Istenéhez vezet minket. Tudjuk, hogy Ferenc és Klára a keresztény hagyománnyal bensôséges összhangban képes volt a végsô misztériumot felismerni a hasznosságon, a pillanatnyin és a felszínesen túl mindabban, ami létezik. Bizonyosak abban, hogy minden Isten ajándéka. Klára ,,Krisztus misztériumát hangsúlyozza, aki az Atya dicsôségének örök ragyogása (3Ágn 12), szegény, alázatos, szeretetbôl érettünk megfeszített, és mindig az Atyával és Lelkével együtt létezô. Krisztus, amikor misztériumának teljességében szemlélik és kiüresedését a szegénységben követik, a hívô léleknek, 'minden teremtmény legértékesebbjének' (3Ágn 21) mint jegyes kínálja magát''[57]. 66 A ferences szemlélôdésnek esztétikai, költôi, értelmi és szimbolikus vonatkozásai egyaránt vannak. Mindenféle dualista látásmódon felülemelkedve egy mindent ,,magában foglaló'' és az egészre vonatkozó szemléletet ad. A szeretet elve alapján közösségre lép és egyesül a Teremtôvel és a teremtéssel. Ferenc esetében ez a kapcsolatok olyan harmóniájához vezet, mint amit a Naphimnuszban látunk. Itt felismerhetô a belsô és a külsô világ összhangja. A psziché, a kozmosz és a történelem ugyanannak az erôtérnek a pólusaiként találkoznak. A szemlélôdésnek e mindent integráló, minden teremtményt magában foglaló felfogása tükrében különösen fontossá és kifejezôvé válnak a keleti, afrikai és indo-amerikai hagyományelemek, ellensúlyozva azt, hogy a nyugati ember gyakran megmarad a pusztán racionális felfogás talaján. 67 A kisebb testvér számára mindez rendkívül fontos. A szemlélôdés viszont nem egy egyszerű cselekvés, amelyet könnyen megérthetnénk. Két okból sem az: egyrészt mert odaadóan és szorgalmasan kell végezni. Másrészt pedig, mert az a valóság, amely a szemlélôdés tárgya vagy kiindulópontja, egyszerre jelenlét és távollét (,,visszavonultság'', Szt. Bonaventura szavával, ahol viszont nem a lét vagy még kevésbé Isten távollétérôl van szó). Emiatt ragadunk le megannyiszor a dolgok mellékes vagy felszínes vonásainál. A megértés mellé oda kell állítani az akarást, és mindkettôt támogatnia kell egy illô hallgatásnak, hogy pillantásunk tovább jusson a felszínnél. Az ember, az élet, a természet és az idôk jelei belsô lényegét csak így láthatjuk meg, ragadhatjuk meg, mérhetjük fel és mélyíthetjük el. 68 Nem gyôzzük eléggé hangsúlyozni, hogy hallgatnunk kell, oda kell figyelnünk és mindaz visszhangot kell hogy keltsen bennünk, amit mások mondanak. Meg kell szabadulnunk a lármától és a figyelmünket elvonó dolgoktól, hogy megragadjuk a kozmikus harmóniát, hogy felfedezzük, csodáljuk, lelkesen szemléljük és csodaként átéljük Isten jeleit. Az inkulturáció csak ebbôl az alapvetô magatartásból fakadóan válhat gyümölcsözôvé. Az idôk jeleinek olvasása csak így jelentheti, hogy élô tapasztalatot szerzünk hitünkrôl és Isten terveit valóban felismerjük a történelem szívében. Az evangelizáció így válik állandó erôfeszítéssé, hogy Isten szándékaival összhangban legyünk. ,,Mondjuk ki hangosan, erôs meggyôzôdéssel: Nem lehetséges semmiféle megújulás, társadalmi sem, ha annak kezdete nem a szemlélôdés''[58]. c) Élet a testvéri közösségben 69 Az evangélium szerinti élet, amely a szemlélôdésbôl meríti erejét, Ferencnél egy további jellemzôt ölt: testvéri közösségben való élet lesz. A Kisebb Testvérek Rendjének alapításával Ferenc nem egy már meglévô mintát akart utánozni. Ô maga mondja: ,,És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ô, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem''[59]. 70 Ferenc szándéka szerint a közösség a Lélektôl ered, amely szeretetre indít és egységet alkot[60]. Minden testvér Isten ajándéka a többi számára[61]. A közösség minden ember és az egész teremtés felé megnyílik, így eszkatológikus jellé válik, Isten Országának eljöttét hirdeti, amely már ott növekszik az emberek között ebben a világban. 71 Szegények közössége ez, akiket kisebb testvéreknek hívnak. A szegényekkel keresi a testvéri közösséget a teljes önkiüresítésben, hogy egyedül az Úr legyen a gazdagsága. A testvéri életet támogató erô (virtus) a szegénység felszabadító hatásából ered. Ez tesz képessé arra, hogy önmagunktól elszakadjunk. A szegénységben való élet arra indít, hogy egész lényünkkel rendelkezésre álljunk -- könnyű szívvel, oldottan, megtisztulva és nyitottan. Így érthetjük Szent Ferenc szavait, aki az Erények Üdvözlésében ezt mondja: ,,Nincs ember a földkerekségen, aki csak egyet is meg tudna közületek az erények közül magának szerezni, ha elôbb meg nem hal önmagának''[62]. Ferencnél minden összefügg a szegénységgel, belôle ered és megtartására irányul. 72 A testvéri közösség lesz ezért az a hely, ahol Szent Ferencnek ezt a karizmáját ,,művelik'', a hiteles, egyszerű és szegény élet helye, kétértelműségek nélkül, mindig nyitottan mások felé. A testvéri közösség ezért prófétai hellyé válik, eszkatológikus jellé. Olyan hellyé, ahol befogadják ,,a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az Atya igéjének szavait, és a Szentléleknek szavait, melyek lélek és élet''[63]. A közösség ezért érzi, hogy küldetése a világhoz szól, hogy evangelizáló közösség, amely éli és hirdeti az evangéliumot a szegénység által Jézus Krisztust követve, a Szentlélek vezetése alatt, egységben az egész teremtéssel. ======================================================================== 2. A testvéri közösség: az Evangelizáló testvéri közösség evangelizáció szíve 73 Az evangéliumtól ihletve evangelizáló testvéri közösséget alkotunk. Amikor hagyjuk magunkat evangelizálni, akkor az evangélium tanúivá válunk. Megérik bennünk az elhatározás, hogy a Jézus Krisztus igehirdetésében való részvételt mint feladatunkat vállaljuk. a) Olyan közösség, amely önmagát evangelizálja 74 Az 1985-ös assisi nagykáptalan egészen egyértelműen kimondja: ,,minden valódi evangelizáció elsô lépése az, hogy önmagunknál kezdjük''[64]. A Rend Konstitúciói még inkább aláhúzzák ezt: ,,senki se tud evangelizálni, ha elôbb nem engedi magát evangelizálni''[65]. Ezt szolgálja a nevelés egész folyamata, amelyen mindenkinek végig kell mennie, hogy ,,egyénenként és közösségben egyre inkább megtérjen az Úrhoz és az ô evangéliumához''[66]. A Ratio Formationis Franciscanae és a Folyamatos továbbképzés a Kisebb Testvérek Rendjében c. dokumentumok különösen értékes segítséget nyújtanak ehhez. 75 A megtérés és bűnbánat útján, a bűnök megbocsátásakor nem szabad felednünk Isten, a legfôbb jó irgalmasságának tapasztalatát. Ez fog megerôsíteni Isten szeretetében és lángra gyullasztani a Lélek tüzében[67]. Ô a mi egyetlen mesterünk[68]. Üdvhozó szavát az idôk jelei közepette csak úgy hallhatjuk meg, hogy megnyílunk működése elôtt, elszakadunk önmagunktól és teljes önátadásban élünk. Ez az állandó exodus tapasztalata lesz a számunkra, mert átéljük, hogy egy olyan nép tagjai vagyunk, amely a felszabadulás útján jár és a személyes és közösségi megtérés állandó folyamatát éli. 76 Ez a megtérés képessé tesz majd arra, hogy Istent a kontemplációban szemléljük, hangját a történelemben halljuk, ôt a szegényekben jelenvalónak tudjuk, teremtésének művében csodáljuk és húsvéti titkába belépjünk. Bizonyos vagyok benne, hogy így működni kezd bennünk ,,az Úr kegyelmének ideje''[69], amely szabaddá, tisztává, készségessé és képessé tesz, hogy átöleljük a ,,leprásokat'', korunk szegényeit és kirekesztettjeit. Más szóval: megtörténik bennünk is az, ami Szent Ferencben történt, amirôl ô maga számol be: ,,míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása … És amikor eltávoztam tôlük, az, ami elôbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére.''[70] 77 Mindazt, amit átélünk és amit szemlélünk, Isten jelenlétébe helyezzük minden ünneplés alkalmával, különösen az eukarisztiában, ,,az egész keresztény élet forrásában és csúcspontjában''[71]. Sok áhítatgyakorlat és ünneplési forma létezik, amely segíti, hogy ez a valóság elevenné váljék. A liturgia ,,az a csúcspont, mely felé az egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelybôl fakad minden ereje''[72], és amely az evangelizáció sajátos formájává teszi. Egyik forma sem hasonlítható azonban össze az eukarisztiával, amelynek központi helyét -- a II. vatikáni zsinat egyértelmű üzenetét -- Ferenc már eleven valóságként élte át és az egész Rendnek kifejezetten ajánlotta[73]. 78 Az eukarisztia megerôsít minket az evangéliumhoz való szüntelen megtérésben. Ebben a kiengesztelôdés szentségének is központi jelentôsége van. Krisztusban az egész teremtéssel kiengesztelôdünk. Gyümölcsözô, eleven valósággá teszi az emlékezést (memoria). Hozzásegít az egyetemes kiengesztelôdés tapasztalatához. Újra meg újra felszólít, hogy lényünk legbensejében válaszoljunk Isten hívó szavára: ,,Szentek legyetek, mert én, az Úr, szent vagyok.''[74]. b) Evangéliumi zarándokok a világban 79 Ahogy a megerôsített Regula tanúsítja, Ferenc a maga Rendjét zarándokoknak és jövevényeknek[75] is tekintette, akik békésen és alázatosan[76], minden tulajdon nélkül[77], odaadással és hűségesen[78] dolgoznak. Olyan testvéreket kívánt magának, akik ,,járják a világot, prédikálva és Istent dicsérve''[79]. Mindig Krisztusra mutatott, ,,aki az Út, az Igazság és az Élet''[80], és megkövetelte, hogy ,,valamennyi testvér iparkodjék követni a mi Urunk Jézus Krisztus alázatosságát és szegénységét''[81]. 80 Jacques de Vitry egy mondása szerint az egész világ lett a Rend tágas klauzúrája[82]. Így írhatjuk le a testvéri közösség zarándok jellegét. Az evangelizáció kitüntetett helye a világ, annak különféle valóságaival együtt, egy meghatározott korban és helyen. Itt egyértelművé válik az evangélium egyetemességének tudata. Ez kölcsönös kapcsolatot hoz létre a testvérek és nôvérek között, és az egész teremtést is magában foglalja. Ez az egyetemesség lényeges eleme az evangelizáció ferences módjának. 81 A ,,zarándoklat a világban'' korunk ,,leprásaihoz'' vezet minket. Szent Ferenc sugallata alapján ez a találkozás a mi számunkra is fontos erôforrás a krisztusi élethez. Ez a találkozás a megtérés jele lesz, de csak akkor, ha kibúvó nélkül felfedezzük korunk ,,leprásait'', bárhol is legyenek, és ha egész életünket rááldozzuk, hogy ôket a kirekesztéstôl megszabadítsuk. 82 Ez a találkozás abból táplálkozik, hogy figyelmesen hallgatunk a testvérek szükségleteire és teljes önátadásban élünk. A felebaráti szeretet kétségtelenül az elsô és elengedhetetlen feltétel ahhoz a párbeszédhez, amelyet mindenkivel folytatnunk kell. Arról a viselkedésrôl van itt szó, amellyel senki fölé, fôleg testvéreink fölé nem helyezzük magunkat[83]. A testvér, mondja nekünk Ferenc, ,,legyen mindenkinél kisebb és mindenkinek alárendeltje''[84], óvakodjon a fennhéjázástól[85], és a büszkeséget cserélje fel a szent alázatossággal[86]. c) Evangelizáció: az egész testvéri közösség kötelezettsége 83 Az eddig említett szempontok már önmaguknál fogva egy evangelizáló közösség ismertetôjegyei. Megadják alapját, megerôsítik identitását, és nélkülözhetetlen útmutatást nyújtanak az élethez egy olyan látásmóddal, ítélôerôvel és cselekvéssel, amely a személyt teljes egészében igénybe veszi. Az evangelizáló közösség ezáltal olyan valósággá válik, amely minden egyebet megelôz, még a vele összefonódó hivatalokat és feladatokat is. 84 Az evangelizáló közösség, amelyet ma is alkotunk -- ez felel meg hivatásunknak és ez jelenti életünk alapját, ahogy a San Diegó-i nagykáptalan[87] újólag hangsúlyozta. A testvéri közösség életével és cselekvésével evangelizálja önmagát és maga is a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának hirdetôjévé válik, amelyet eltölt a Szentlélek, a Rend voltaképpeni miniszter generálisa[88]. Így munkálkodik Isten Országának építésén és így válik az evangélium élô tanújává. 85 Evangéliumi életünk minôsége döntôen meghatározza, mennyire lesz hiteles az igehirdetésünk[89]. A szóbeli igehirdetésnek a megélt testvériségen kell alapulnia. Hivatásunk szempontjából ezért lényeges, hogy az élet tanúságtételével evangelizáljunk, bár a szóbeli igehirdetés ugyanúgy része életformánknak. 86 A testvériség tanúságtétele tehát az evangelizáció eredeti formája számunkra. A San Diegó-i nagykáptalan is hangsúlyozza: ,,Ez az evangéliumi tanúságtétel egyként kötelez klerikust és laikust, minden különbség nélkül, és erôfeszítéseink középpontjába az élet evangéliumi minôségét állítja, nem pedig a módszereket, intézményeket és lelkipásztori struktúrákat''[90]. 87 Kerülve mindenféle kényelmes kimagyarázást, tudatosítanunk kell magunkban, hogy ,,az Isten Országa meghirdetésének kezdete és az evangelizálás legelsô módszere: a tanúságtevô élet. Még akkor is, ha néma. Ezt a fajtát bármely testvér gyakorolhatja és gyakorolnia is kell. Ebben az értelemben mindegy, hogy klerikus, laikus, igehirdetô, szónok, munkás, fiatal vagy öreg, egészséges vagy beteg. Hiszen amikor a kicsinyek életét élik a testvéri közösségben, megvallják, hogy keresztények.''[91] A testvérek az evangelizáció feladatának egyrészt a testvéri közösségben és az emberi együttélésben szentelik magukat, másrészt pedig a papi hivatal gyakorlásában, az igehirdetésben és az egyszerű ferences jelenlét tanúságtételében[92]. Ezt mindig a többi testvérrel közösségben teszik, tôlük kapva küldetést a világ felé[93]. ======================================================================== 3. Közösségben az egyházzal Evangelizáló testvéri közösség 88 Rendünk kezdettôl fogva erôsen kapcsolódik az egyházhoz. Számunkra, mivel evangelizáló közösség vagyunk, ez a kapcsolódás -- karizmánk szerves alkotórésze -- életünk evangéliumi termékenységének és kiteljesedésének forrása. Az egyházban, vele és belôle kiindulva válik Jézus Krisztus követése és az evangélium megtartása az emberek közötti jelenlétünk módjává, amikor ,,minden emberi teremtménynek alávetve''[94] és mindenki szolgájaként hirdetjük az embereknek az Úr szavait[95]. a) Szent Ferenc egyháziassága 89 Amikor Ferenc arra kéri testvéreit, hogy az alázatot és Jézus Krisztus szent evangéliumát tartsák meg, hangsúlyozza, hogy ezt az egyház kebelén belül és a katolikus hitben meggyôzôdve tegyék[96]. Speyeri Julián Officium Rhytmicum sancti Francisci c. műve óta Ferencet a liturgia egyre csak úgy emlegeti, mint ,,katolikus és egészen apostoli férfiút, aki elküldetett, hogy utat készítsen a béke evangéliumának''[97]. A testvérek az egyházzal szembeni engedelmességet és alávetettséget Ferenc örökségeként, saját evangéliumi hűségük biztosítékaként fogadják el. 90 A kisebb testvérek közössége az egyházban éli evangéliumi hivatását, tôle kapja evangelizációs küldetését. ,,Hivatásunk számára egyaránt fontos az, amit az 'egyház' jelent, és a neki végzett szolgálat'', mondták az 1973-as madridi nagykáptalanra összegyűlt testvérek[98]. A Konstitúciók megerôsítik ezt: ,,A katolikus hit Isten ajándéka. Ezért nagyon becsüljék meg a testvérek. Tegyenek félre minden személyválogatást. Alázattal, férfiasan és vidám lélekkel vallják meg bárki elôtt hitüket.''[99] 91 Tudjuk, hogy a 12. és 13. században több olyan mozgalom is akadt, amelynek célja az evangélium szerinti megújulás volt, de az egyházban lejátszódó botrányok és problémák miatt inkább az egyházzal szemben foglaltak állást. Számukra úgy tűnt, hogy az egyház hűtlen az evangéliumhoz, amelyet ôk élni akartak. Bár Ferenc tudatában volt az egyház gyöngeségeinek, mégis teljes közösségben akart maradni azzal. Számára az egyház volt az a hely, ahol Isten igazi szava elhangzik és ahol Jézus szentségi módon mutatkozik meg. 92 Az evangélium[100] és az eukarisztia[101] iránti szeretete, a papok és fôpapok iránti tisztelete[102], életszentségre való buzdításuk[103], a bűnbánat szentségével szembeni figyelmessége[104], átadottsága a hitért, ,,ahogy azt a római szentegyház tanítja és tartja''[105], a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjének tisztelete[106] mind azt példázza, hogy Ferenc az egyházra bízta Rendjét[107], és tôle remélt szeretetet, védettséget és oltalmat[108]. b) Szabadság saját életformájának kidolgozásában 93 Ferenc, bár mindig hűségesen megôrizte az egyházban való hitet, mégis tudta a módját, hogyan tartsa meg szabadságát az evangéliumi életforma kidolgozásában és rögzítésében, melyet maga a Magasságbeli nyilatkoztatott ki neki[109]. Tudjuk, hogy volt bátorsága egy olyan szegény és alázatos életforma vállalására, amely a korabeli egyházi hatóságokból bizonyos elutasítást váltott ki. ,,Járhatóbb utat''[110] próbáltak neki mutatni. Még azt is felajánlották neki, hogy kolostori vagy remeteéletet éljen. Ferencnek sikerült ezeket a tanácsokat alázattal, de szilárdan és meggyôzôdéssel visszautasítania, is ehelyett inkább támogatást kért az egyháztól életformája számára. 94 Ferenc nem csupán azt utánozta, amit kora egyháza élt. Tudott új jelentést adni az élet evangelizációs elemeinek, és megmutatta, milyen gyümölcsözô életforma lehet a mi Urunk Jézus Krisztus nyomdokainak követése. A gazdagsággal, a biztonsággal és az intézmények terhével szemben Ferenc a szegénységet és az alázatot részesítette elônyben. Tudva, hogy korának egyháza a világ egy része fölött uralkodott és erôs világi hatalommal rendelkezett, Ferenc csupán arra áhítozott, hogy övé legyen a minoritas kiváltsága, és hatalomról csak akkor beszélt, amikor testvéreit intette, hogy soha ne akarják azt gyakorolni[111]. 95 A korabeli egyházat ,,patriarkális'' stílusú intézményes szervezet jellemezte. Ferenc viszont a testvériség eszméjére építette Rendjét. Szembeszegülve a szaracénok ellen keresztes hadjáratokat vezetô keresztény Nyugattal, Ferenc a keresztények és mohamedánok közti ádáz harcok kellôs közepén vette a bátorságot, hogy elmenjen a szultánhoz, tisztelettel meghallgassa és szóljon hozzá[112]. 96 Ferenc bizonyos ideig kísérte Klárát hosszú keresô útjának elején, amikor éveken át kellett tisztelettel és kitartóan küzdenie, hogy elnyerje és megtarthassa -- bíborosok és pápák tanácsa ellenére - - a ,,szegénység privilégiumát''. Ismeretes, hogyan kellett Klárának is szembeszegülnie hivatalos helyek akaratával, hogy saját Regulája lehessen. Sok fáradság és erôfeszítés után végül elérte célját. 97 Ferenc közbelépett, amikor Assisi püspöke és polgármestere között heves vita tört ki. Szemük elé tárta, milyen szégyenletes és nevetséges ez a vita, és, mivel e férfiak szívét alázattal és békével töltötte el, sikerült visszaállítania a régi barátságot és egyetértést[113]. c) Az egyház küld minket 98 A Kisebb Testvérek Rendjének keletkezése összefonódik azzal, hogy az egyház prédikálni küld minket. Ezzel a küldetéssel az egyház elismerte az evangélium szerinti életformánkat és egyúttal kérte, hogy ezzel gazdagítsuk az egyházat. Amikor Ferenc és elsô társai III. Ince pápához fordultak, eléje tárva a regulát, ô áldását adta rájuk és a következôt parancsolta: ,,Járjatok az Úrral, testvéreim, és amint az Úr jónak látja sugalmazni benneteket, hirdessétek mindenkinek a bűnbánatot''[114]. 99 Ferenc számára azonban még korántsem volt minden világos. Életírói elmondják, hogyan kérdezgette a regula elismerése után is, hogy az emberek között vagy a magányban éljen. Kis idô múlva nyilvánvalóvá lett a számára, hogy az ô feladata ,,a lelkek megnyerése'', hogy ,,mindenkiért éljen'', hogy ,,a népnek Isten Igéjét hirdesse'', ,,az örömüzenet hírnöke''[115] legyen. Ô pedig ,,sorra járta a városokat, helységeket és falvakat, s még a korábbinál is nagyobb hatással kezdett prédikálni''. Valódi prédikátornak bizonyult, mert ,,amit másoknak szóval hirdetett, azt elôbb kipróbálta magán cselekedettel''[116]. 100 II. János Pál pápa a San Diegó-i nagykáptalanhoz intézett üzenetében ezt erôsíti meg, miután emlékeztetett III. Ince szavaira: ,,A magam részérôl ma ismét kimondom és hozzátok intézem ezt a küldetést. Ahogy Rendetek ennek az elsô küldetésnek köszönheti a létezését, úgy adja meg ma is létjogosultságát a küldetés, amelyet a Rend az egyháztól Péter utódjának személyében kap. Egyetlen testvér sem önmagáért kap küldetést. A Rendnek, saját karizmájával összhangban, nincsen más küldetése, mint ami az egyházé.''[117] 101 Medellín (1971) óta a nagykáptalanok újra meg újra megpróbálták bátorítani a testvéreket, és leírni az evangelizáció alkotóelemeit karizmánk szerint. Megkísérelték, hogy elevenen tartsák a Lélek hívását a sok lehetôség fényében, amelyet hivatásunk alapvetô gazdagságaként hordozunk. Egy nagy, rejtett erôt kell újból és újból feltárnunk, egy kincset kell újra meg újra felszínre hoznunk. Ettôl függ a küldetés jövôje, amelyet Ferenc kapott és amelyet az egyház ránk bízott. 102 Mivel az evangéliumban az áll, hogy a tanítványoknak útra kell kelniük ,,Isten Országa és a bűnbánat'' hirdetésére, Isten Lelkétôl megragadva mi is felkiáltunk Ferenccel együtt: ,,Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívembôl tenni kívánok!''[118] 103 A minket evangelizációra küldô egyházban eleven ez a lelkesedés, amikor a II. vatikáni zsinat fontos üzenetét idézi fel nekünk. Ez magyarázza, hogy Rendünkben az utóbbi évtizedekben miért érvényesült olyan erôsen az evangelizáció, miközben összefonódott identitásunk, létjogosultságunk, alapjaink újrafelfedezésével. 104 Bizalommal tekintünk a minket evangelizációra küldô egyházra, amikor a harmadik évezredhez közeledünk. Meg vagyunk gyôzôdve arról, hogy a II. vatikáni zsinat ,,gondviselésszerű esemény'' volt, hogy a zsinattal valóban ,,megkezdôdött a 2000. év Nagy Jubileumának elôkészülete'', az egyház életének új korszaka. Mindez annak lesz az eredménye, hogy a ,,régi'' és az ,,új'' megfelelôen összefonódik az egyházban. A II. vatikáni zsinat révén az egyházban ,,új hang'' csendült fel, ,,új módon'' vagyunk egyház. Új korszak kezdôdött[119]. ======================================================================== Kérdések a reflexióhoz, Olvasmány, Evangelizáló testvéri közösség Imádság Kérdések a reflexióhoz: a) Hogyan tapasztaljuk meg, hogy evangelizáló közösség vagyunk? b) Hogyan ápolhatjuk az evangelizáció karizmáját, amelyet Ferenc Rendünknek és benne minden testvérnek adott? Hogyan éleszthetjük fel azt? c) Módunkban áll-e, hogy egyértelműen rámutassunk azokra az alapvetô magatartásformákra, célokra és kezdeményezésekre, amelyek Rendünket kell hogy jellemezzék a harmadik évezred felé haladva? Olvasmány: Ferenc sokszor beszélt arról társaival, hogy az emberek között vagy magányban éljenek. Ezért állhatatos imával kérte az Úrtól, hogy nyilatkoztassa ki az ô számára, mit kell tennie. Kinyilatkoztatást kapott és meggyôzôdött arról, hogy Isten küldi ôt a lelkek mentésére, akiket az ördög a pusztulásba akart ragadni. Így arra az elhatározásra jutott, hogy másokért, és ne kizárólag önmagáért éljen. Assisi közelében egy elhagyott kunyhóban megkezdte életét, ahol társaival szegénységben és szigorú szerzetesi fegyelemben élhetett, és a népnek Isten Igéjét hirdethette, amikor arra alkalmat talált. Az evangélium hírnöke lett, városról városra hirdette Isten Országát, nem az emberi bölcsesség tudós szavaival, hanem a Szentlélek erejébôl'' (Lm 2,5). További olvasmányok: -- Mt 5,13-16 Lk 10,1-20 ApCsel 2,42-48 Róm 10,14-18 -- Végr 14 1C 22 2C 130 3Társ 54 LP 25 -- Testvéri élet közösségben 10-20 -- CCGG 19-21.38-41.64-65.76.83-88 C Gen 1971, 13-15.17-18 C Gen 1973, 3.5.9.12-17.18-19.20-25 Cons Plen Bahia 1983, 12-15.18.19-23 Cons Plen 1988, 23-33.45-54 C Gen 1991, 2-9 Imádság: Fölséges és dicsôséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat. ======================================================================== III. A Kisebb Testvérek az evangelizáció szolgálatában 105 Az egész egyházzal együtt mi is tisztában vagyunk azzal, hogy egy termékeny megújulás folyamatában élünk. Mivel az evangelizáció életformánk alapjához tartozik hozzá, és mivel fel tudjuk fogni az idôk jeleit, úgy érezzük, ez az alkalmas pillanat, amikor az egyháznak és a világnak felkínálhatjuk a gyökereinkbôl fakadó közreműködést. Az egyháznak azt a kreatív, mással össze nem téveszthetô hozzájárulást nyújthatjuk, hogy a bennünk lélekké és életté váló evangéliumot hirdetjük a világnak. 106 Ha karizmánkra gondolok, ami az evangelizáló közösség, akkor elérkezettnek látom az idôt, hogy utaljak néhány dologra, amelynek soha nem szabad hiányozni evangelizációnkból. Elôször szeretnék megnevezni néhány elôfeltételt, amelyet nem feledhetünk, mert karizmánkhoz tartoznak. Azután megjelölök néhány prioritást. Ezek a különbözô helyek és helyzetek szerinti sürgôsséggel igénylik Rendünktôl az elkötelezôdést és a megfelelô kultúra kialakítását. Végül néhány olyan pontról beszélek majd, amelyekre érdemes újból és újból odafigyelnünk. Remélem, hogy ezek a pontok a Rend részérôl figyelemre, készségre és elkötelezôdésre találnak. 107 Az itt fölvetett témákat nem áll szándékomban a teljesség igényével tárgyalni, és azokra sem akarok kitérni, amelyek szerepelnek az Általános Konstitúciókban (fôleg az V. fejezetben), valamint az egyház evangelizációs dokumentumaiban. Evangelizációnk sajátos elemeivel akarok foglalkozni. 108 E szakasz elején szabadjon emlékeztetni arra, hogy evangelizációnknak a körülményekhez kell igazodnia[120]. Nem tudunk mindenben egyetlen mércéhez igazodni. Bizonyos megkülönböztetés ezért elfogadható, sokszor egyenesen kötelezô. Az evangelizáció olykor olyan körben történik, ahol Krisztus és az ô evangéliuma még teljesen ismeretlen, máskor olyan körben, ahol jól strukturált, hitben és keresztény életben példamutató közösségek élnek. Ismét más körvonala lesz az evangelizációnak, amikor olyan megkeresztelt emberek felé irányul, akik elveszítették a hit iránti érzéket, az egyházhoz tartozás tudatát és gyakorlatát, és eltávolodtak Krisztustól és üzenetétôl. 109 Az elsônek leírt körülmények között az evangelizáció ad gentes formájáról beszélünk. A második esetben az a lelkipásztorkodás termékeny támogatása lesz. A harmadik eset viszont ,,sürgetô feladattá teszi, hogy az európai férfiaknak és nôknek újra fölkínáljuk az evangélium szabadító üzenetét''[121]. ======================================================================== 1. Elôfeltételek Az evangelizáció szolgálata 110 Ismerjük az alapvetô ferences irányokat, amelyek evangéliumi életünk alapjait határozzák meg, és azt is, ami megvalósításukhoz szükséges. Itt most ezek néhány elôfeltételét emelném ki, amelyek, úgy érzem, napjainkban elengedhetetlenül hozzátartoznak evangelizációnkhoz. a) Isten tanúi vagyunk 111 Nekünk, mint szerzeteseknek, a sajátosságunkhoz tartozik, hogy Isten jelenlétét érzékeljük, Ôreá hallgassunk, életünkkel Ôt tanúsítsuk, szavunkkal Ôt hirdessük. Jövônk jórészt attól függ, mennyire vagyunk képesek tanúskodni Isten jelenlétérôl ebben a komplex világban, és életünkben kifejezni azt a tapasztalatot, amelyet Ôvele Assisi Szent Ferenc példájára a szegény Krisztus követésében szerzünk. Ebben az egyszerre szörnyű és szép világban, a harmadik évezred küszöbén, arra vagyunk hivatva, hogy Isten tanúiként éljünk ,,az Úrhoz fordítva szívünk''[122]. 112 Ezért fontos, hogy ebben a világban létrehozzuk az istentapasztalat helyeit, és egyszersmind hogy leleplezzük korunk ,,hamis isteneit''. Ez egy prófétai-kritikai feladat. Ennek hatékonyságához mindenekelôtt az Úr Lelkére van szükségünk, amely belülrôl alakít minket[123]. Ez a feltétele annak, hogy elmélkedhessünk a nagy titokról, amely az emberekben, az eseményekben, a történelemben, a teremtésben rejtôzik és amely az élô Istenre utal[124]. 113 Az ezen a téren lehetséges tapasztalatok sokfélesége ellenére életünkben ápolnunk kell a ,,közvetlenséget'' Istennel, amit mindennapjaink bizonyos ,,pillanatai'' és ,,helyei'' jeleznek. Meg tudjuk tartani az imádság, az elmélkedés, az eukarisztia és a csend idôszakait. Lelki életünket vallási helyek, pl. kápolnák, templomok és szentélyek ápolásával tápláljuk. Érzékelhetjük az Istent a teremtés és az emberi történelem ,,tükrében''. Ápolhatjuk a szemlélôdést. Egész életünket bele kell vinnünk az Istennel való kapcsolatba. El kell érnünk, hogy az érzelmek és a lelkiség találkozzon, gazdagítsa és erôsítse az Istennel és a testvérekkel átélt közösségünket, mert ennek a közösségnek lényünk egészében kell meggyökereznie[125]. 114 Az örömhír mindenfajta hirdetésekor, akár szóval, akár életünkkel tesszük, megpróbálunk erre az istentapasztalatra támaszkodni. Így tudjuk igazán azt hirdetni, ,,amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott''[126]. Ellenkezô esetben a beszédbe menekülünk és nem tanúskodunk, külsôségeknél maradunk és ,,nem a lélek bensejében keressük a vallásosságot és szentséget''[127]. Isten igazi megtapasztalása nélkül kitesszük magunkat a veszélynek, hogy elveszítjük az ajándékok iránti érzéket veszítünk emberiességünkbôl, kemények és kérlelhetetlenek leszünk, bezárulunk az önkritika elôtt. Sôt, ami még rosszabb, Isten nélkül csupán tehetetlenséget és esendôséget tapasztalunk. 115 Tudatosítanunk kell magunkban, hogy az Istennel való élet a testvéri közösségben valósul meg. Minden testvér, bármilyen korú, egészségi állapotú vagy bármilyen feladattal megbízott legyen is, itt talál teret az istentapasztalat ápolásához. Tanúságtétele így természetes, oldott és vidám lesz. A megfelelô pillanatban azt fogja hirdetni, amit él, és ,,szava, miként az égô tűz, behatol a szívek rejtekébe'', mert Isten Lelkével lesz teljes[128]. 116 Végül számunkra, Isten tanúi számára is eljön a pillanat, hogy hiteles igehirdetésben megvalljuk Jézus Krisztust, mint reményünk alapját[129]. Mert ,,az örömhírt, amit az élet tanúságtételével hirdetnek, elôbb vagy utóbb az élet szavával is hirdetni kell. Nincs igazi evangelizáció, ha nem hirdetik Jézus Krisztus, Isten Fia nevét, tanítását, életét, ígéreteit, országát és titkát''[130]. b) Testvéri élet 117 Mi a testvériséget visszük bele a történelembe és az egyházba. Jézus Krisztust ugyanis testvéri közösségben követjük. Az utóbbi évtizedekben ez volt a ,,nagy újdonság'', amit újra meg újra megpróbáltunk felfogni és kifejezésre juttatni. Úgy tűnik, ferences hivatásunkat már nem annyira individualista módon értelmezzük. A testvériség és a közösségi élet jelenti élet-kultúránkat, ad életünknek jelentést és mélységet. Ezzel azt szeretném mondani, hogy nemcsak útitársak, hanem testvérek vagyunk, és nem valami panzióban lakunk egy fedél alatt, hanem testvéri közösségben élünk együtt, ahol mindenki kész mindig újból megtanulni, mit jelent kisebb testvérnek lenni. 118 A testvéri közösséghez tartozás, ahol abban a kegyelemben részesülünk, hogy testvéreink lehetnek, életformánk egy alapvetô elemére utal. Életünkben minden a testvériségen alapul. Ebben jut ki nekünk Jézus keresztjének megtapasztalása. Itt lesz osztályrészünk az öröm, az ünnep, az éneklés, az ujjongás, a szépség, egyszóval az agapé. Megérezzük, hogy a testvériségbe életünk egésze befér. Itt az élet minôségét elsôsorban a szív határozza meg, amikor ugyanaz a lelkület van bennünk, mint Jézusban volt[131], és képesek vagyunk életünk odaadásáig szeretni a testvért. 119 Egyetlen kisebb testvérnek sem volna szabad egyedül élnie. Szükségünk van egymásra. A kölcsönös segítségben hivatásunkat éljük és a testvériség válik valóra. Ez a testvériség teszi lehetôvé az állandó érést. Ez a szemtôl szembe való kölcsönös kapcsolat többet jelent, mint a puszta együttlét. Eleven kölcsönösség, személyközi kapcsolatok kérdése ez, és a testvéri közösség ápolása az egységben és különbözôségben történik. 120 Ezt a testvériséget úgy éljük, mint kisebb testvérek ebben a világban, és nekünk is részünk van az élet és a halál jeleibôl, fôleg a szegények mellett. Ez a beletagozódás a világba állandó intés és emlékeztetô zarándok voltunkra. Ennek érdekében túl kell lépni a ,,zárt közösség'' gondolatán, amely csak önmagát nézi és visszahúzódik a világtól és annak kihívásaitól. Mint testvériség, az a hivatásunk, hogy ,,élô evangélium'' legyünk, reménnyel és szeretettel teli pillantást hordozva ebben a világban, ahol a konkrét tettek fontosabbak, mint a puszta szavak. A testvériség maga lesz tanúságtétel és az evangélium eleven és hiteles hirdetése. 121 Életformánkban minden testvér, laikus és klerikus ugyanúgy és egyenlô méltósággal alkotja az egy evangelizáló testvériséget. Sajnos be kell azonban vallanunk, hogy még le kell gyôznünk bizonyos ,,ellentétet'' a ,,fölszentelt testvérek'' és a ,,laikus testvérek'' között. Eközben magától értetôdô, hogy a kánoni elôírásoknak megfelelôen a megfelelô helyzetben a szolgálatok kötelezô megkülönböztetése megtörténik. Ennek azonban soha nem szabad veszélyeztetnie az alapvetô testvériséget. c) Kiállás az élet érdekében 122 Látva a halál számos jelét, amelyek a humánumot gyökereiben és lényegében akarják elfojtani és megalázni, magunkra vettük az ilet[132] védelmének és támogatásának feladatát. A halált célzó emberi struktúrák és tervek fényében jogosan beszélhetünk személyes bűnrôl és evangélium-ellenes gyökerű ,,bűnös struktúrákról''. Az ilyen helyzetekben érzünk elhivatottságot az állandó személyes és közösségi megtérésre, és a szükséges ,,változások'' és az integrális ,,felszabadítás'' melletti állandó kiállásra[133]. 123 Az emberre törô és a teremtést is fenyegetô erôszak nagyon sokféle. Az élet védelme ott kezdôdik, hogy tiszteletben tartjuk az emberi méltóságot és óvjuk az egész teremtés sértetlenségét. Minden további lehetôségnek ez a kiindulópontja. Enélkül nem lehetséges sem igazi emberi haladás, sem a szegények melletti döntés, sem a teremtés megóvása. Ez az alap jelenti az ember és a teremtés számára a lehetôséget, hogy a Teremtô szándékával összhangban fejlôdjék. 124 Különös figyelmet kell szentelnünk a családnak, mert az az élet szentélye[134]. Célul tűzzük ki az élet védelmét, fogantatásától annak természetes végéig. Síkra szállunk jelenlegi életünk értékének tisztelete mellett, hogy az az emberi méltóság tiszteletével együtt fejlôdjön. Harcolunk minden ellen, ami ezt az életet béníthatja, lefokozhatja, megfojthatja vagy megölheti[135]. A magunk részérôl keményen föl kell lépnünk az ember ember által való kizsákmányolása, illetve a kirekesztés és leigázás minden formája ellen. A teremtésnek pedig, amely ma halálosan sérült a maga egyensúlyában, szeretetteljes figyelmet szentelünk. 125 Hangsúlyozom annak fontosságát, hogy a létezô életet a maga egészében és méltóságában tiszteljük. Így tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy az életre leselkedô támadások egész skálája meghiúsuljon. Ma ezek a támadások rejtettek ott húzódnak meg a szegények kizárásában, a gyöngék fölötti uralkodásban, megmutatkoznak a többek között az abortuszban, az eutanáziában, a háborúkban, a terrorizmusban, a radikális fundamentalizmusokban és a személyes és strukturális erôszak számtalan formájában. 126 Mivelhogy Isten egészen belépett az emberi történelembe és Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta velünk való szolidaritását, elmondhatjuk, hogy a hit pillantását nem szabad elkerülnie semminek, ami az embert vagy az emberi világot érinti. Az életrôl és a halálról szerzett tapasztalataink nem Istentôl függetlenül léteznek[136]. Ha a valóságot nézzük, megérezzük, hogyan lüktet a mélyben magának Istennek a szíve. Ô adni akarja az életet, fôleg ott, ahol azt leginkább fenyegetik, elnyomják és végigszenvedik. d) Nevelés és tanulmányok 127 Az egész nevelésnek és minden tanulmánynak a vezérelve és végsô értelme mindig a kisebb testvéri élet marad, és az evangelizáló testvériségben való meggyökerezést szolgálják. Ez a kiindulópont a nevelés és a tanulmányok egészén át érvényesül, egységet, tartást és rendet adva azoknak. A ferences karizma lényegi elemei és azok mai megvalósulása ezért válik irányadó alappá a nevelés és a tanulmányok számára a Rendben[137]. 128 Amikor szüntelenül arra törekszünk, hogy gyökereinkhez hűek maradjunk, akkor szükségképpen a mai világ kihívásai nyomán haladunk, az idôk jeleire figyelünk és azokat az új utakat mérlegeljük, amelyekre a Lélek ma indít minket[138]. Ezért a világban, az egyházban és a rendben az utóbbi évtizedek során lejátszódott változások fényében törôdnünk kell azzal, hogy ,,kisebb testvéri identitásunkat egy új történelmi kontextusban mindig újból meghatározzuk és megteremtsük''[139]. A nevelés és a tanulmányok sem maradhatnak ki ebbôl a feladatból és ügyelniük kell arra, hogy ez a feladat az evangélium és a ferences karizma szellemében valósuljon meg[140]. 129 Fontos tudatosítani magunkban, hogy ,,a ferences nevelés testvéri közösségben és a valós világban játszódik le, ahol a kisebb testvér megtapasztalja a kegyelem erejét, szellemében és szívében megújul, és kibontakoztatja az evangelizációra szóló hivatását''[141]. A tanulmányok is elengedhetetlen támaszai a ferences nevelésnek, mert ,,az evangelizáció alapkövetelményét''[142] jelentik. 130 Tudatában vagyunk, hogy ,,a Rend épületét két oszlopra kell építeni, az életszentségre és a tudományra''[143]. Hogy ezeknek a kihívásoknak kellôen megfeleljünk, ,,ma minden eddiginél fontosabb, hogy Rendünkben elôsegítsük az intellektuális képzést. … Ez a fejlesztés mind a teológiai tudományok, mind pedig a filozófiai és humán tudományok területén fontos, mert ezek segítenek felfedezni az Úr igéit, amelyek lélek és élet, és segítenek megérteni a mai ember problémáit.''[144] 131 A mai ,,új Areopágoszok'' a misszió igazi területei. Korszerű és alapos készületet igényelnek részünkrôl, hogy alkalmas beszélgetôtársak lehessünk egy gyümölcsözô dialógusban. A gazdag és sokrétű kultúrákkal való dialógus hasonlóan jól felkészített beszélgetôtársakat követel meg. 132 A kezdeti nevelésnek és a folyamatos képzésnek elô kell segítenie, hogy a kisebb testvér ,,a jelen korban és környezetben elfoglalhassa helyét''[145], és ,,lehetôvé teszi a számára küldetésének valóra váltását, amelynek során szakmáját végzi vagy kvalifikált tevékenységet folytat a társadalomban, az egyházban és a Rendben''[146]. ======================================================================== 2. Prioritások a cselekvésben Az evangelizáció szolgálata 133 Amikor most néhány dolgot kiemelek, akkor ez nem jelenti azt, hogy másokat kizárok vagy csak korlátozott mértékben fogadok el. Az egyszerűség jegyében szeretnék az evangelizáló cselekvés néhány irányadó elemérôl szólni, melyeket nekünk, kisebb testvéreknek figyelembe kell vennünk, -- a helyek és helyzetek különbözôsége szerint. a) Inkulturáció 134 A Rend Általános Konstitúciói aláhúznak néhány dolgot, ami számunkra kiindulópontként kell hogy szolgáljon. Így pl. szó van arról, hogy igyekezzünk ,,tisztelettel meghallgatni másokat''[147]. Alapos tanulmányokra sarkall minket, hogy ,,az Ige magvai és Isten titokzatos jelenléte benn van a mai világban. Ezért legyenek fogékonyak a testvérek. Figyeljenek a más vallásokban és kultúrákban megtalálható isteni elemekre.''[148] Azt is olvassuk, hogy ,,a népek közt erôsödik a vágy arra, hogy sajátosságaikhoz alkalmazkodva élhessék és gyakorolhassák hitüket. Ezt vegyék tekintetbe a testvérek, és örömmel segítsenek nekik az inkulturációs törekvésükben''[149]. 135 Itt az a probléma adódik, hogy mit értünk ,,kultúrán''. Sokan az emberi szellem nagy alkotásait tartják kultúrának, és a művészek és értelmiségiek világára utalnak. Mások azt gondolják, hogy a ,,kultúra'' az az ideológiai felépítmény, amely elrejti vagy igazolja az elnyomást. Némelyek úgy kezelik, mint a társadalmi valóság különbözô kifejezôdéseinek egyikét a politika és a gazdaság mellett. Ismét mások civilizációnak fogják fel, az anyagi és technikai fejlettség bizonyos fokaként. Végül olyanok is vannak, akik a ,,kultúrát'' az egyetemes értékekkel azonosítják és a béke kultúrájáról, a szeretet kultúrájáról, egy demokratikus kultúráról stb. beszélnek. 136 A fenti megközelítések közül önmagában egyik sem elegendô ahhoz, hogy a ,,kultúra'' fogalmát valóban megragadja. Nem adják vissza azt a dinamikát, amely az élet rendszereként felfogott kultúrában él, amely otthonná teszi minden emberi érték számára, ahol elôször az identitás számít, és abból fakadóan a csoportok és népek közötti különbségek, ahol az élet nagy erôtartalékai és a halál erôivel szembeni ellenállás erednek. A kultúra ezért az éthosszal áll összefüggésben, mégpedig egy elsôdleges ,,példakép'' értelmében, amely kihozza az emberbôl sajátos értékeit és egy adott helyen és idôben az élet támaszaként szolgál. A ,,kultúra'' szóval így ,,azt a sajátos módot jelöljük, ahogyan egy nép körében az emberek a természettel, egymással és Istennel való kapcsolatukat ápolják''[150]. Csak ez az egészleges fogalom igazíthat el gondolkodásunkban. Ennek révén ismerjük fel mindannak sajátosságát, ami valamely társadalmi csoport identitását alkotja. 137 Egy másik döntô jelentôségű tényezô a ,,másság'', amely eljuttat minket oda, hogy a saját ,,énünk'' mellé a ,,másik'' is odalépjen. Más szóval, hozzásegít, hogy a másikat soha ne rendeljük alá magunknak, érdekeinknek, álmainknak és kultúránknak. A ,,másik'' soha nem lehet játékszer a kezünkben. Oda kell figyelnünk rá. Nem szabad a ,,másikat'' leértékelnünk csupán azért, mert más. Hogy jó szolgálatot tehessünk, elôször tudnunk kell másokat meghallgatni. Le kellene mondanunk arról, hogy az igazság abszolút urai akarjunk lenni, és hogy a magunk kulturális világához viszonyítva mindent egy sémába akarjunk beszorítani. 138 Ha mindezeket a tényezôket összefoglaljuk, azt látjuk, hogy az evangelizáció soha nem jelenti, illetve nem szabad jelentenie egy kultúra megváltoztatását, még annak elemeiben sem. Az evangélium nem lehet egyetlen kultúra foglya. Ez egy mindent leértékelô etnocentrizmushoz vezetne minket, és visszavinne az evangelizáció gyarmatosító félreértésébe. A zsinat ki is mondja, hogy ,,az Egyház küldetésénél és természeténél fogva nincs hozzákötve az emberi kultúra egyetlen konkrét formájához sem''[151]. VI. Pál pápa pedig ezt teszi hozzá: “Az evangélium és ezzel az evangelizáció természetesen nem azonosak a kultúrával és függetlenek minden kultúrától''[152]. 139 Ebbôl kiindulva az inkulturáció szükséges dolog. Elôször is azt tételezi fel, hogy az evangelizáció műve tovább folytatja Jézus Krisztus igehirdetésének megtestesülését a történelemben és a sok különbözô kultúrában. Ez a lényeg! A hit és az inkulturáció kapcsolatáról szólva a Nemzetközi Teológiai Bizottság nem hagy kétséget afelôl, hogy ,,minden helyi egyháznak a saját kultúrájába kell beilleszkednie'', hogy megfeleljen hivatásának, mely arra szól, hogy ,,a megfeszített és feltámadt Krisztust tanúsító szentség legyen'', aki Isten Fiaként ,,ember lett, és bizonyos értelemben egy fajt, egy országot és egy kort is magára vett''[153]. Amikor II. János Pál pápa a kinyilatkoztatás kulturális vetületérôl beszélt, megerôsítette, hogy ez a szükséges ,,inkulturáció egészen pontosan kifejezi a megtestesülés nagy misztériumának egy fontos elemét''[154]. 140 Jézus Krisztus követésében az inkulturáció kötelezô jellegű lesz az egész testvéri közösség számára. Nem olyasmirôl van szó, amit elhagyhatunk vagy elég volna csak félig-meddig valóra váltanunk. Evangelizáló zarándok-létünket egy szocio-kulturális szolidaritásnak kell jellemeznie, amely a másikkal szembeni tiszteletteljes közelségben mutatkozik meg. A kapcsolatok így a kölcsönösségre épülnek, a párbeszédre, a tiszteletre és a meghallgatásra. Ez az inkulturáció egyúttal tiszteletben tartja a másságot, mint ahogy meg akarja ôrizni az evangélium üzenetének identitását is. A hitbeli egység és a hit tanúságainak sokfélesége így különösen gyümölcsözô kifejezést nyerhet[155]. 141 Karizmánkból fakadóan arra érzünk hivatást, hogy Jézus Krisztust hirdessük, és ennek során mindig tudatában kell lennünk az inkulturáció kihívásának. Ez azt is jelenti, hogy szükséges ,,a saját, Istennek szentelt életünk inkulturációja, mind annak terjedése szempontjából, mind az evangéliumról szóló tanúságunk értéke szempontjából, mert az az egész világnak szól''[156]. Nem csupán arról van szó, hogy csupán értékeket és gazdagságot adjunk tovább, hanem arról, hogy a saját lelkiségünk gazdagságát nagylelkűen megosszuk, és figyelmesen, érzékenyen, ,,nyitott tenyérrel'' vállalkozzunk a szerzetesi élet mindig újabb megtestesítésére új intuíciók, lehetôségek és értékek formájában. 142 Az inkulturációban valósul meg, hogy ,,az evangéliumot beépítsék a helyi kultúrákba, egyúttal bevezessék e kultúrákat az Egyház életébe''[157]. Ez nem csupán alkalmazkodást jelent egy nép, egy térség vagy egy kultúra életmódjához, nyelvezetéhez, ruházkodási, lakási, táplálkozási szokásaihoz. Egy meggyökerezési folyamatot kell elindítanunk, amely egy helyi kultúrát az evangelizáció résztvevôjévé tesz, annak kulturális gyökereibôl, identitásából, éthoszából kiindulva. Ez azonban olyan folyamat, amely nem meríti ki teljesen Jézus Krisztus megismerését és az Isten Országa evangéliumának erejét. Mégis megengedi, hogy minden kultúra a maga módján hozzájáruljon az egyház felfedezéséhez, megértéséhez és felépítéséhez. b) ,,Ad gentes'' misszió 143 Az ad gentes misszió gondolata Rendünkben különleges visszhangra talál és elôkelô helyet foglal el. Az egyik legfontosabb feladat ez, amelynek mindig elsôbbséget kell biztosítani. Testvéri közösségünk missziós jellegű, a kezdetektôl fogva[158]. 144 Amikor ad gentes misszióról beszélünk, akkor elsôsorban Jézus Krisztus egyértelmű hirdetését értjük alatta olyan népek vagy csoportok körében, akik még soha nem fogadták be a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumát, vagy már nem érzik annak eredeti kifejezô erejét[159]. Ebben az esetben az a feladatunk, hogy a helyi egyházat nagykorúságra segítsük. 145 Folyamatos jelenlétünk az ad gentes misszió számtalan területén, valamint gyarapodó jelenlétünk Afrika, Albánia, Kína, a volt Szovjetunió területén világosan jelzik, hogy missziós testvériség vagyunk, amely az egyház küldetésében Ferenc példája és szándéka szerint vesz részt[160]. 146 Megpróbálunk mindig úgy lenni jelen, mint missziós testvériség. A testvéri közösségben folytatott élet tanúsága, amely sokszor különbözô országból érkezett testvéreket foglal magában, már önmagánál fogva evangelizáció. Ezekben a nemzetközi testvéri közösségekben különösen látható mindaz, amit az evangelizáló testvériségrôl mondtam. 147 Minden testvérnek egyre inkább ki kell fejlesztenie magában a missziós tudatot, mint karizmánk lényeges elemét. Ferenc ugyanis, aki engedelmeskedett Jézus Krisztus szavának: ,,Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!''[161], ezt írja Rendjének: ,,azért küldött benneteket (az Úr) az egész világra, hogy szóval és tettel tanúságot tegyetek hangjáról és tudtára adjátok mindeneknek, hogy kívüle nincsen más mindenható''[162]. 148 Evangéliumi zarándok-létünk az evangelizációt sokszínűvé teszi. A kisebb testvérek türelmesen, nagylelkűen és békésen dolgoznak pl. az inkulturáció, az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd terén. c) Döntés a szegények mellett 149 Evangelizációnk elôször is személyekre irányul. A struktúrákig és rendszerekig rajtuk keresztül jut el. Az evangelizáció nem ,,területeket'' vesz célba, hanem embereket, akik egy adott társadalomban élnek a maguk kultúráját követve. Ezért a munkást evangelizáljuk, és nem közvetlenül a munkát a népeket evangelizáljuk, és nem közvetlenül a kormányzati rendszereket a kisebb testvérek maguk is az evangelizáció befogadói az egyes közösségekben, nem pedig a provinciák vagy a Rend. Csak átvitt értelemben beszélhetünk arról, hogy rendszereket és struktúrákat ,,evangelizáljunk'', bár ezek átalakítása részét kell hogy alkossa evangelizációnknak. 150 Ezért érdemes engednünk, hogy a másik mint ember és mint személy kihívást intézzen hozzánk. Errôl a tôrôl fakad az inkulturáció helyes volta is, amelynek központi eleme a mássággal való találkozás. A szegények kérdése, amely néhány évtizede olyan elevenen van jelen, szintén a másik kérdése, a valódi személyé, még akkor is, ha az embertelen helyzeteket okozó vagy fenntartó kapcsolatokban és rendszerekben húzódik meg. A szolidaritás, amely méltányos bánásmódra szólít fel a más kulturális identitású másik iránt, egyúttal arra is indít minket, hogy megosszuk a másik életformáját a szegények között. 151 A szegény, alázatos és zarándok Jézus Krisztus[163] követésében ,,a testvérek a kicsinyek életét és állapotát valósítsák meg az emberek között, és közöttük mindig mint kisebbek tartózkodjanak'', anélkül, hogy elfelednék azokat, ,,akik szociálisan és rendszerint lelkileg is el vannak hanyagolva''[164]. Egészen konkrétan arról van szó, hogy részt veszünk életükben, nem feledve hivatásunkat, hogy ,,úgy éljünk ebben a világban, mint az igazságosság elômozdítói, a béke hírnökei és szolgálói''[165], mint ,,az elnyomottak jogainak''[166] védelmezôi, ,,teljes tudatában a szociális kérdések fontosságának''[167], állandóan azon fáradozva, ,,hogy minden ember joga és méltósága tiszteletben legyen tartva és meg legyen ôrizve''[168], ahogy a Konstitúciók fogalmaznak. 152 A szegények melletti döntés igazi gyökere az evangélium, mely áthatja életformánkat és arra hív, hogy felismerjük Krisztust a szegények által és a szegényekben. A magunk evangelizációja ugyanis úgy valósul meg, hogy ,,a szegényekkel élünk, mint minores, ugyanazt az életet éljük, mint ôk, szolidaritásban velük, mint kicsinyek, alacsonysorúak és hatalom nélküliek''[169]. 153 Megérezzük, hogy az evangélium erejébôl új szemmel nézzük a magunk szegénységben vállalt életét és a magunk személyes és közösségi döntéseit. Elôttünk áll a feladat, hogy a történelmet és a valóságot a szegények szemszögébôl nézzük, életmódjukat egyre inkább magunkra vegyük és mindig ôket válasszuk. Arra kapunk meghívást, hogy csak a legszükségesebbeket birtokolva, a megosztás, a szolidaritás és testvériség szellemében éljünk. Átérezzük, mennyire fontos ellenállnunk az igazságtalanság minden formájának, tudatosítanunk magunkban azokat a rendszereket, amelyek egy állítólagos ,,új világrend'' jegyében kizárnak másokat és az emberi életet saját ,,logikájuk'' oltárán ,,feláldozzák''. 154 A szegények panasza az evangélium bátor prófétái és hírnökei után kiált, akik melléjük állnak, hogy hitbôl és istentapasztalatból fakadó látásmódjukkal megerôsítsék a szegények erôfeszítéseit és szervezeteit, világos fejjel átlássák a ,,társadalmi bűn'' helyzeteit és gyökereit. Sürgetô követelmény, hogy próféták és az evangelizáció emberei legyünk, akik képesek a hitet életre váltani és a szegények melletti evangéliumi döntést valóssá tenni, mert az életformánkra és küldetésünkre nézve alapvetôen fontos. 155 Ahogy egyre jobban éljük kisebb testvéri karizmánkat, egyre kevésbé lesz szükség új megfogalmazásokat találnunk és új gondolatmeneteket végigvinnünk a szegények melletti döntésünk megszilárdítására. Elég, ha éljük ,,a minoritast, az evangéliumi szegénységet, ferences identitásunkat''[170]. 156 A szegények melletti döntés, amely evangélium szerinti életünk lényeges alkotóeleme, az igazságosság elômozdításának világméretű összefüggésébe is beleilleszkedik, és olyan magatartásban nyilvánul meg, amely a személyes és szociális etika, valamint a világgazdaság etikájának kérdéseit is érinti. A ferences hagyományban a népszónoklatok középpontjában gyakran ott voltak a szociális és gazdasági kérdések. Az idôk során a ferencesek sokszor egészen érdekes szociális kezdeményezésekkel álltak elô. Ma azonban arra van szükség, hogy megértsük a globális folyamatokat, hogy a szegénység és az ,,új szegénység'' kérdését világosabban lássuk, és fôleg azokat a mechanizmusokat ismerjük fel, amelyek az elszegényedéshez vezetnek. Fontos emlékeztetni arra, hogy a legkisebb konkrét tettekben való részvétel már a felebaráti szeretet aktusa és prófétai gesztus lehet. d) Igazságosság, béke, a teremtés megôrzése 157 Mindannak következményeként, amit eddig mondtam, kötelezônek érezzük a magunk számára, hogy életünkben, tetteinkben és szavainkban tevékenyen hozzájáruljunk az igazságosság és a béke elômozdításához, melynek során egészen konkrét helyzeteket tartunk szemünk elôtt. Ez viszont soha nem fog sikerülni úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk a teremtés megôrzésének kérdését. Egyre világosabb ugyanis, hogy a teremtés ma mennyire ,,halálosan sérült''. 158 Ismereteink szerint Ferenc különösen jelentôs szószólója volt a békének, az igazságosságnak és a teremtés megôrzésének. Az 1986. október 27-én Assisiben tartott imanap és böjt nyilvánvalóvá tette ezt. A jelenlegi nehéz helyzetben egyre inkább el kell sajátítanunk azt, ami a történelembe úgy vonult be, mint ,,Assisi szelleme''[171]. 159 Ebben a szellemben olyan látásmódot gyakorlunk, amely a teremtésben minden létezô testvéri viszonyát hangsúlyozza. Tudjuk, milyen tisztelettel viseltetett Ferenc az egész teremtés iránt. Tudjuk, hogyan próbált mindenkivel és mindennel egyesülni Isten dicséretében. Ez nem általános és elvont látásmód volt. Ferenc szerint minden élôlényt, minden állatot és minden dolgot úgy kell kezelni, hogy tiszteljük saját egyediségét, sajátos lényegét és a teremtésben elfoglalt sajátos helyét[172]. 160 Az igazságosságért, békéért és a teremtés megôrzéséért való kiállás azt jelenti, hogy nem feledjük: Istenben minden létezônek helye van és a világméretű testvériségre van hivatva, ami kezdettôl fogva az ô szándéka és ami Krisztusban megvalósult. Krisztus ,,a láthatatlan Isten képmása, az egész teremtés elsôszülöttje … Ô elôbb van mindennél, és benne áll fönn minden''[173]. Az eredeti ferences tapasztalatban az embereket, a természetet és Istent nagy szimpátia és szívélyesség köti össze, ami Assisi Szentjét az egész teremtésnek alávetett, magát annak fölébe nem helyezô emberré tette. 161 Úgy gondolom, egyre jobban tudatosítanunk kell magunkban, hogy ezt a gazdag hagyományt, karizmánk részét, ma új jelentôséggel kell élnünk, a mai történelmi kontextusban, az idôk mai jeleire hallgatva. Nem elegendô csupán a világban lenni. Hivatásunk arra szól, hogy együtt legyünk vele, szolidáris résztvevôi legyünk, mégpedig azáltal, hogy elôször magunk éljük a közösséget, az osztozást és a világméretű testvériséget. 162 Az igazságosság abban áll, hogy megvalósítjuk az egyetemes testvériséget. Láthatóvá teszi azt, amire eszményeinkben vágyakozunk. Felfogja a kitaszítottak kiáltását. Meghonosítja a világban a compassio-t és a szolidaritást. Áthatja az egész életet és mindig válaszol a pillanatnyi kihívásokra. Működni engedi az evangélium cselekvô és felszabadító erejét. Kiterjed a népek és csoportok életének minden vonatkozására. Az ember alapvetô jogaiban gyökerezik és a kisebbségek védelmére szólít fel a szociális, politikai és gazdasági struktúrákkal szemben. 163 Hasonlóképpen érezzük Ferenc felszólító sürgetését, hogy egyre inkább a béke hordozóivá és a kiengesztelôdés eszközeivé váljunk egy olyan világban, amelyre erôszak, háború, rasszizmus, széthúzás és szakadások a jellemzôek. Azoknál kell kezdenünk, akikkel élünk és akiket szolgálunk: a testvéri közösségben, népünk és nemzetünk körében, az egyházban. A kritikus mérlegelés szellemében és mindig az evangélium mércéjét alkalmazva meg kell próbálnunk együttműködni a különbözô helyi, nemzeti és nemzetközi békemozgalmakkal, hogy elôsegítsük a népek, törzsek, emberfajták, kultúrák és vallások közti békét. 164 Egyre fejlettebb az ökoszisztémák és azok kölcsönös összefüggéseinek tudományos vizsgálata. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a teremtés pusztítása már jövônket fenyegeti. Az ökológiai válság etikai és erkölcsi probléma. Mint testvéri közösség, hivatásunknak érezzük, hogy elôsegítsük a teremtés megôrzéséért kiálló számos mozgalom lelkiségét. Fontos, hogy a haladást mindig annak minôsége, és ne mennyisége szerint mérjük, és az élet minôségét többre tartsuk a javak halmozásánál. Azt sem szabad felednünk, hogy a kisebb testvér, ha Szent Ferenc szellemében egyszerűen és szegényen él, ezzel már válaszol az egyensúlyát vesztett teremtés problémájára. e) Ökumenikus lelkiség és vallásközi párbeszéd 165 Ma minden eddiginél jobban tudatában vagyunk az ökumenikus párbeszéd sürgetô szükségének. Sok fontos lépés történt, amely az egyházat nyíltabb és készségesebb ökumenikus párbeszédre vezette. Különösen említésre méltó: az Egyházak Világtanácsának megalakulása Amszterdamban 1948-ban az 1962 és 1965 között ülésezô II. vatikáni zsinat VI. Pál pápa találkozása Athenagorasz pátriárkával 1965 decemberében a ,,Limai Dokumentum'' a keresztség, az eukarisztia és az egyházi hivatal témájában 1984-bôl az 1989-ben Baselben és 1990-ben Szöulban tartott ökumenikus találkozó. 166 Elsô feladatunk, hogy a hit és vallás más irányainak lelki gazdagságát elismerjük. Ennek igényét már a II. vatikáni zsinat is elismerte. Elsôsorban az ökumenérôl szóló, Unitatis Redintegratio kezdetű határozatában, a missziókról szóló, Ad Gentes kezdetű határozatában és az egyház és a nem keresztény vallások viszonyáról szóló, Nostra Aetate kezdetű nyilatkozatában olvashatunk errôl. 167 A világvallások képviselôinek találkozója 1986. október 27- én Assisiben és az 1993. január 9-10-i imanapok -- melyek egészen Ferenc és Klára szellemében folytak le -- erôs kreatív ösztönzést adtak azoknak, akik békét és testvériséget akarnak a keresztények és más vallások követôi között. Ezek a találkozók az újból és újból fölélesztendô ,,Assisi szellemének'' jelei maradnak. 168 Ferenc az embereket arra ösztönzi, hogy a sokféleségben is egységre jussanak, és így reményük eleven maradjon, a közösség felé vezetô útjuk pedig ne záruljon be. Amikor a pápa különösképpen hangsúlyozni akarta a világ számára a vallásközi párbeszéd szükségességét, Assisi városát választotta a találkozó helyéül. Miért Assisit? II. János Pál pápa, aki a ferences családot és minden katolikust arra hívott fel, hogy ,,Assisi szellemét'' éljék és terjesszék, így indokolta döntését: ,,Assisi városát választottam imanapunk színhelyéül, mert különös jelentôsége van a szentnek, akit itt tisztelnek: Szent Ferencnek. Sokan ismerik ôt az egész világon és úgy tisztelik, mint a béke, a kiengesztelôdés és a testvériség szimbólumát''[174]. 169 Mint kisebb testvérek, szeretnénk részt vállalni a világegyháznak ebbôl a gondjából és küldetésébôl, és szeretnénk elômozdítani az egyház egységét ökumenikus cselekvés és gondolkodás révén. Az ökumenikus érzékenység ápolása -- még akkor is, ha egyes helyeken ez nagyon nehéznek tűnik -- fôleg a felebaráti szeretet gyakorlására buzdít. A moszkvai pátriárkánál tett 1993-as látogatásom és az isztambuli pátriárkánál tett 1995-ös látogatásom ennek az új érzékenységnek akarta szerény jelét adni. 170 Mindezeken túl a ferences hagyomány arra szólít fel minket, hogy a mohamedán nôvéreinkkel és testvéreinkkel folytatott párbeszédnek különös figyelmet szenteljünk, fôleg ott, ahol a fundamentalizmus nyugtalanító erôsödése mutatkozik. Ezekben az országokban a csöndes ferences jelenlét a párbeszéd útját jelzi, amelyet mindig szabadon akarunk tartani. f) Új Areopágoszok 171 ,,Miután Pál sok helyütt prédikált már, Athénba érkezett és az Areopágoszra ment; ott hirdette az evangéliumot annak a környezetnek sajátos nyelvén, ami számukra érthetô volt''[175]. Ma ,,a világban megismétlôdik az athéni Areopágosz esete''[176]. Ez játszódik le az elkereszténytelenedett és kereszténység utáni társadalmakban, valamint a nagy városi lakótelepeken. Észlelhetô a társadalmainkban feltűnô ,,alternatív'' projektekben, valamint sok olyan szituációban és összefüggésben, amelyben ma az emberi tevékenység folyik. 172 Látjuk, hogy pluralista és policentrikus társadalmainkban a feloldódás folyamatában van a régi kulturális- társadalmi- vallási hovatartozás és egység. Ezekben a társadalmakban a keresztény közösségek a feloszlás felé haladnak. Nagy népességcsoportok állnak ma elôttünk, amelyeket ,,kereszténység utáninak'' vagy ,,elkereszténytelenedettnek'' nevezhetnénk. A katolicizmus jó néhány országban megszűnt vallási modellként működni. Mindez ,,Európában sürgetô feladattá teszi, hogy az európai férfiaknak és nôknek újra fölkínáljuk az evangélium szabadító üzenetét''[177]. 173 Az utóbbi évtizedekben sok változás volt hatással arra a környezetre, amelyben a missziós tevékenység zajlik[178], és új Areopágoszoknak nevezhetô helyzetek alakultak ki. Utalok a városok növekedésére, az új médiák nagy számára, a népesség növekedésének nyomására. Ha a missziós munka a múltban fôleg távoli, elszigetelt, városoktól távol fekvô területekre korlátozódott, ma azt át kell gondolni a nagy városközpontok fényében. Nem kevés országban a lakosságnak már több mint a fele lakik ilyen sűrűn lakott negyedekben. 174 Az Areopágoszok, amelyeknek szinte mindig megvan a maguk sajátos nyelvezete, megtalálhatók a kortárs civilizációban és kultúrában is, a politikában és a gazdaságban. Ezek közül néhányat külön is említ a Redemptoris Missio enciklika, ahol különösen a média jelentôsége kap hangsúlyt és többek között arról olvasunk, hogy sok terület van, amelyet az evangélium fényével meg kellene világítani. A kiállásunkat igénylô területek közül említést nyer ,,a béke ügye, a népek fejlôdésének és felszabadításának kérdése, a személyi és kollektív jogok, mindenekelôtt a kisebbségi jogok, a nôk és gyermekek védelme, a teremtett világ védelme''[179]. Az új Areopágoszok között, amelyeknek ma nagyobb értéket kellene tulajdonítanunk, olyan alternatív projektek is találhatók, amelyek megpróbálják az emberi alapértékeket, az emberi élet szolgálatát, a társadalmi mozgalmakat és az etikai alapelvekhez való visszatérést támogatni és elôsegíteni. 175 Az Areopágoszok ezen felül -- a területek és körülmények szerint -- másfélék is lehetnek. Sok más hely mellett az egyetemek, a kutatási központok, a művészek munkája és a nyilvános vitákban való részvétel jelentenek olyan ,,helyeket'', ahol az evangéliumot hirdethetjük. Nem arról van szó, hogy úgy lépjünk fel, mint akik uralkodnak a különbözô Areopágoszok felett, hanem arról, hogy ezeken a helyeken érezhetôvé tegyük jelenlétünket és képesek legyünk az evangéliumot bölcsen és okosan belevinni a párbeszédbe. Erôfeszítéseink során elengedhetetlen az állandó reflexió a magunk vallási, etikai és erkölcsi alapjaira. ======================================================================== 3. A szellemek állandó megkülönböztetése Az evangelizáció szolgálata 176 Van a testvéri közösségben néhány kritikus pont, amelyre mindig figyelnünk kell. Olyan területekrôl van szó, amelyeken életünk prófétai jellege múlik. Készek vagyunk-e abban a tűzben megtisztulni, amely Ferencet is emésztette és amely nekünk is soha nem sejtett lehetôségeket nyújthat? a) Evangelizációnk struktúrái 177 A struktúrák szükséges, sôt olykor döntô közvetítést jelentenek egy testvéri közösség, egy csoport vagy egy egész nép túlélése számára. Még ha létjogosultságuk önmagukon kívülrôl ered is, azért állnak fenn, hogy lehetôvé tegyenek, fenntartsanak és támogassanak valamit, pl. egy ügyet, egy eszményt, egy munkát, egy értéket, egy karizmát. A karizma és a struktúra között feszültség alakul ki, mert bár nagyon közel állnak egymáshoz, az egyik nem oldódik fel a másikban. Ezért a közvetítô vagy a struktúra kicserélôdhet anélkül, hogy a karizma károsodna. 178 Az evangelizáció terén a Rend mindig konkrét struktúrákat és formákat alkalmazott, amelyek támaszt, vitalitást és hatékonyságot kölcsönöztek munkájának. Ebben a vonatkozásban az Általános Konstitúciók állandó mérlegelést és vizsgálatot írnak elô, hogy ,,vajon a Rend tevékenysége, a konkrét cselekvési formák megválasztása és a tanúságtétel erejét illetôen megfelel-e a mai kor, a ferences evangelizálási tevékenység követelményeinek''[180]. 179 Karizmánk értékesebb, mint a struktúrák, amelyek hordozzák. Bármilyen jelentôsek is legyenek provinciák, házak és tevékenységek, közvetítôi szerepük mégis kimerülhet. Ekkor találjuk magunkat nehéz helyzet elôtt, amikor is határozottan, kritikus ,,megkülönböztetéssel'' és prófétai egyértelműséggel kell cselekednünk. Ismétlem, a karizma fontosabb, mint a struktúrák. Fontosabbak a testvérek is, akikkel együtt haladunk az evangélium útján. A provinciák közti együttműködés és a strukturális átrendezés nehéz folyamata a ,,kegyelem'' megtapasztalását hozhatja magával. Venni kell a bátorságot, hogy feladjuk a kínosan ôrzött status quo fáradt gondnokainak szerepét, hogy ismét éljen bennünk Ferenc prófétai szelleme. 180 Ennek kapcsán arra szeretnék emlékeztetni és azt szeretném hangsúlyozni, hogy kevésbé a falakba és betonba kellene invesztálnunk, mint inkább saját testvéreink iránt elkötelezôdnünk. Erôfeszítéseink középpontjában a ferences nevelésnek, az emberi és szellemi érettségnek, az intellektuális és szakmai kompetenciának kell állnia. Soha nem szabad elhanyagolnunk testvéri közösségeink életének minôségét. Ezek jelentik a helyet, ahol életünket egymással megosztjuk és ahol emberi kapcsolatainkat ápoljuk, termékeny dinamikával megértetjük magunkat és változunk. A közösség, mint föntebb már mondtam, az evangelizáció elsôdleges helye. Mennyi sebre hozhat gyógyulást közöttünk az emberi közelség! Milyen sok lehetôséget tartogat a testvérrel való találkozás az újjászületésre és az Istennel való új találkozásra! 181 Evangélium szerinti életünk értéke és tanúságtételünk prófétai ereje nagymértékben attól fog függni, hogy Isten Lelke képes- e mozgatni minket, ô, aki minden struktúrán felül áll. Állandó követelmény, hogy ,,Isten Országát és annak igazságosságát''[181] keressük, az embert a szombat elé[182], a lelket a betű elé helyezzük[183], a bölcsességet a tudás elé, a létet a cselekvés elé, a nagylelkűséget a mérhetô és tervezhetô teljesítmény elé. Semmi nem fog sikerülni nekünk a kereszt bölcsessége nélkül, amely a végsô Ország elôvételezéseként termékennyé teszi szolgálatunkat. 182 Tisztában vagyunk-e azzal, hogy küldetésünk, az evangélium szerinti életünk, tanúságtételünk, az Örömhír hirdetése túllép a ma létezô struktúrákon? Nem szabad azokban bezárkóznunk, hanem ,,új távlatokat'' kell nyitnunk és jelen kell lennünk fôleg azok mellett, akik e struktúrák peremén élnek. Ez a merészség, úgy gondolom, ,,Isten Lelkének'' jele volna. 183 A tanulmányok és a kutatás szintén fontos helyet foglal el az evangelizációban. A lelkipásztorkodás és a más, egyházon belüli szolgálatok nem csökkentik eltökéltségünket más területeken. Hagyományunk azt mutatja, hogy -- ha karizmánkhoz hűségesek vagyunk -- életünk hidat verhet az emberekhez legmélyebb szükségleteikhez és szándékaikhoz. A tanulmányokban, a kutatásban, a tudományban -- nemcsak a teológiában -- újra meg újra meglepô utalásokat találunk a Teremtô nagyságára, aki minden élet forrása, akinek ereje az egész teremtést átfogja és élteti. b) Szolidaritás és individualizmus között 184 Végignéztük azokat a nagy kihívásokat, amelyek a ,,ráció'' és a ,,termelés'' mai korszakában elôttünk állnak. Ennek az ,,új világnak'' a fényében keressük helyünket a mai korban. Ennek során nem tudunk visszamenni ahhoz az imponáló zártsághoz, amely a 19. és 20. századot jellemezte. Az ma már nincs többé, örökre a múlté. Most az elmúlt évtizedek változásai állnak elôtérben és teljes erôbedobásunkat igénylik. 185 E peremfeltételek mellett sirathatnánk a múltat, amely nincs többé, és panaszkodhatnánk a jelenkor negatív jelenségei miatt. Egyrészt biztos, hogy megfigyelhetô a transzcendencia elhomályosulása, az individualizmus és materializmus erôsödése, a határtalan szubjektivizmus, a hedonizmus, az ateizmus. Másrészt az is igaz, hogy kortársaink pozitív módon élik át a felvilágosodás és a szekularizáció legfontosabb vívmányait -- mint pl. a szabadságot, az egyén jogait, a személyes lelkiismeret elsôbbségét, a beleszólást a politikába és a gazdaságba, és az etikai és erkölcsi alany önmeghatározását. 186 Zsákutcában volnánk? Biztos, hogy nem. És ezért nem szabad tétlenül állva maradnunk. Véleményem szerint a legfontosabb feladat az, hogy megmutassuk: az emberi szabadságvágy és a jövô kereszténységének abból eredô pluralitása sok pozitív lehetôséget nyit meg hogy az egyház továbbra is Jézus Krisztus egyháza marad és hogy Jézus Krisztus radikális követése a jövôben is megtartja jelentôségét és eszkatológikus jel marad. Bizonyos, hogy kevésbé leszünk egyformák. Viszont erôsebb szolidaritást vállalunk a történelemmel és abban érzékeljük ,,az Úr Lelkét és az ô szent működését''[184]. 187 Látnunk kell azonban, hogy korunk kevéssé tűnik nyitottnak olyan értékek iránt, amelyek az egyház számára jelentôsek, mint pl. a szolidaritás, az önkéntesség, a személyes hűség és a tartós kötöttségek. Csakugyan komoly veszélyben van az egyház és a szerzetesi élet, ha általánossá válik az a szellemi magatartás, hogy pénzzel mindent vagy legalábbis majdnem mindent meg lehet venni, mintha a boldogság csak áruk fogyasztásában, információk, vélemények, szabadidô, televízió és szexualitás konzumálásában rejlene. 188 Ilyen összefüggésben milyen jelentôsége van még pl. a fogadalmaknak, amelyek elôfeltételezik a bizalmat, az önátadást, az ingyenességet, a lemondást vállaló önkéntességet? Milyen helye és irtelme van ma annak, hogy ,,teljesen kiüresedjen'' valaki, és ,,huzamosan elidôzzön Krisztus sebeiben''[185]? Amikor ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, nem szabad felednünk, hogy sokan -- nemcsak keresztények -- kezdik érezni, hogy valahol mélységesen kevés, sôt üres a piac ,,logikája''. Vajon a vallásosság új formáinak, fôleg az ezoterikának a felemelkedése nem azt bizonyítja, hogy az emberben tartós a szomjúság a vallás és a transzcendencia iránt? És ez egyúttal nem mutat-e rá arra, hogy nem szabad mindenáron ragaszkodnunk a múlt formáihoz és formuláihoz? Ha így teszünk, azt kockáztatjuk, hogy nem számítunk a beszélgetôtársak közé az új Areopágoszokon. 189 Csakugyan: sok mindenben lelkiismeretvizsgálatot kell tartanunk. Felhívok erre minden helyi közösséget és provinciát, és személyesen minden testvért. A remény már a láthatáron van. A jelenlegi pillanat új lehetôségeket nyit meg. Nincsenek kész receptek, de megkaptuk az ígéretet, hogy az Úr Lelke velünk marad és hatékony marad és hogy ez a kor, amelyben élnünk adatott, a kegyelem ideje. Továbbra is érvényes a regula parancsa, hogy életünket az evangélium szerint éljük! c) Életünk minôsége 190 Az ember olyan válságot él át, amely végsô gyökereit és legmélyebb alapjait érinti. A lelki és vallási-spirituális téren ma átélt helyzetek veszteséget mutatnak az élet minôségét illetôen is. E folyamattal szemben senki sem élvez védelmet, a kisebb testvérek sem. A belsô egyensúly e megbomlása nézetem szerint olyan következmények oka, mint a kilépések és a fellazulás tendenciái közösségeinkben. Olykor átvesszük a ,,megcsinálhatóság logikáját'', a versenyét, amikor ,,sikerpolitikát'' alkalmazunk. Így viszont azokban a pillanatokban, amikor élni, megosztani, ünnepelni és magunkat a szemlélôdésnek szentelni kellene, sokszor lelkileg túlságosan törékenynek, túlságosan beszűkültnek bizonyulunk. 191 Elszakítottuk egymástól a tudomány és az élet világát. Elfogadtuk a modern technológia és a természet életritmusa közötti differenciát. Magától értetôdônek vesszük a valóság független részterületekre való szétforgácsolódását. Túlságosan gyakran hiszünk az ész primátusában. Így magunk is megerôsítjük, hogy csak az értékes, ami hasznos, hatékonyan működik és eredményt mutat fel. Életünk szétszakadt, megtört és ingataggá vált. Ideje tehát tenni valamit, hogy önmagunkkal, testvéreinkkel és a közösséggel ,,kitüntetett idôket'' éljünk át a beszélgetésben, az imádságban, az ünneplésben és a mindennapokban. 192 Hogyan akarjuk evangelizálni a világot, ha mi magunk is részekre szakadtunk? Önmagunknál és közösségeinknél kell kezdeni. Táplálnunk kell magunkban a vallási életet: összeilleszteni, ami szétesett és megoszlott nyitottan és tágasan gondolkodni megvalósítani a kicsinyt, a szerényet azt, ami lehetséges, magunkban és a közösségben! És továbbra is tudatában kell lennünk, hogy a ferences hagyomány mindent úgy szemlél, mint ami egymással kapcsolatban áll, és mindent az egyetemes testvériség szemével, Isten tekintetével néz. Ideje van most a megtérésnek, a bűnbánatnak, a sok bilincsbôl való szabadulásnak[186]. Melegítsük fel szívünket és találkozzunk testvéreinkkel! Istennel fogunk így találkozni, aki új életre hív minket. Nem szabad, hogy feledésbe merüljön az emberi közelség. Vagy csak gondnokok akarunk lenni? Akkor viszont a testvéri közösség élete minôségének viseljük gondját, amelynek tanúsága felhívó erejű: ,,Nézzétek, hogy szeretik egymást!'' És ez is evangelizáció. Jézus ugyanis azt mondja: ,,Arról ismernek meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást''[187]. 193 A ránk jellemzô sajátos látás és a tapasztalás lehetetlenné teszi, hogy elszigetelt, semleges módon nézzünk bármit is. Mindennel, ami körülvesz minket vagy bennünk lakik, kapcsolatot létesítünk, kezdve attól, amit gondolunk, érzünk, mondunk vagy teszünk, egészen az emberekig, dolgokig és eseményekig, amelyek látszólag rajtunk kívül állnak. Az ember lénye egy egészet alkot. Az egésszel, a bennünk lévô és rajtunk kívül álló egésszel való kapcsolatunkban pedig van valami, ami az egészet egybefogja, és amit beleérzô képességnek nevezünk. Ez benne van affektív kapcsolataink alapjában, és ,,értelmet'' ad mindennek, ami körülvesz minket. Az életünket kitevô legkülönbözôbb dolgokra ezért reagálunk szimpátiával vagy antipátiával, elfogadóan vagy elutasítóan. A testvéri élet és az emberi melegség értéke szempontjából ezt a dinamikát nem szabad felednünk. Levonhatjuk belôle, hogy emocionális és affektív fejlôdésünk legalább olyan fontos, mint testi és intellektuális fejlôdésünk[188]. 194 Az ,,életfontosságú humánum'' minôségének ápolása az elsô lépés azon az úton, hogy testvéri közösségeink az erôs hit, az örvendezô remény és a termékeny szeretet élô sejtjeivé váljanak. Minden további ,,tervünk'' így épül majd erôs sziklára, kiállja a nehézségeket és mindig nyitott lesz az Úr Lelke iránt. ======================================================================== Kérdések a reflexióhoz, Olvasmány, Imádság Az evangelizáció szolgálata Kérdések a reflexióhoz a) Mi alkotja ma identitásunkat? Mi mozgat minket? Mi az, ami ma különösen fontos a Krisztust követô élethez? b) Életformánknak megfelel-e életstílusunk, gondolkodásmódunk és terveink? Vagy inkább más értékek és mércék határozzák meg? c) ,,Ha a békét keresed, keresd a szegényeket'' -- így hangzott az 1993-as Béke Világnap jelszava. Meg vagyunk-e gyôzôdve arról, hogy az ,,evangélium szerinti szegénység'' a béke forrása? A béke szolgálataként éljük-e a szegénységet? Milyen hatással van életünkre, emberi kapcsolatainkra ,,Assisi szelleme''? Olvasmány ,,A ferencesség sokat mondhat a mai civilizációnak, különösen a fogyasztásra épülô ipari társadalomnak, amely alig figyel oda az egész világon éhezô milliók szenvedéseire. Sokan vannak, akik háborút szítanak béke helyett, pusztítják a természetet és nem védik. Elsôsorban a ti feladatotok, ferencesek, hogy a mai ember kérdéseire választ adjatok és ráneveljétek ôket, hogyan nézzék helyesen a dolgokat és ezáltal hogyan tegyenek szert világos lelkiismeretre és kiegyensúlyozott belsô hozzáállásra világunkkal szemben. Ha a valódi keresztény értékeket ismét életre hívjátok, nagyban hozzájárultok az emberiség békéjéhez és haladásához. Mivel fiai vagytok az evangéliumi szegénység szentjének, a békeszerzônek, a természet barátjának, így a legjobb kifejtôi lehettek az üzenetnek, amelyet Ferenc a maga korához intézett, és amely máig érvényes és ma is megújíthatja a társadalom lelkiismeretét.'' (II. János Pál pápa üzenete a minoriták nagykáptalanjához, 1989. V. 28.) Egyéb olvasmányok: Mt 5-7 10,7-14 Lk 10,3-37 Mk 16,15-20 Jn 13,1-20 15,1-17 1Kor 13,1-13 Gal 5,13-25 Ef 4,17-32 SRS 39-42 46-48 RM 33-40 42-44 EV 78-101 II. János Pál pápa beszéde az Antonianumban 1982. I. 16-án Assisiben 1986. X. 27-én és 1993 I. 9-10-én, Urbi et Orbi áldás 1986. XII. 25-én. CCGG 66-72 89-110 116-118 RFF 5-34 36-56 164-168 SA 29-36 C Gen 1971 24-34 43-61 62-70 C Gen 1971 Medellín 19-30 C Gen 1973 Madrid 31- 35 36-40 Bahiai CP 1983, 24-38 Bangalori CP 34-43 Maradandó örökség - új kihívások. Az európai szerzetesség identitásáról. H. Schalück elôadása 1995. XI. 29-én az UCESM konferenciáján. Imádság Szent Ferenc, te Alverna hegyén megkaptad a stigmákat. A világ vágyakozik utánad, mert a Megfeszített ikonjává lettél. Szüksége van szívedre, amely nyitott Isten és az ember felé, megsebzett lábadra, átfúrt és sajgó kezedre. Vágyakozik halk hangod után, amely az evangélium erejével szólt. Ferenc, segíts a mai embernek, hogy felismerje a bűn rossz voltát, és hogy megtéréssel elérhesse a belsô tisztaságot. Segítsd az embert, hogy megszabaduljon a bűn struktúráitól, amelyek társadalmunkat elnyomják. Ébreszd fel a népek vezetôinek lelkiismeretét, hogy békét teremtsenek a népek és nemzetek között. Ruházd rá a fiatalokra életed erejét, amely szabaddá teszi ôket a halál kultúrájának rájuk leselkedô sokféle veszedelmétôl. Ferenc, mutasd meg a megbocsátás békéjét mindenkinek, akit megsebzett a gonosz. Akiket keresztre feszít a szenvedés, az éhség és a háború, azoknak nyisd meg a remény kapuit. (II. János Pál pápa imádsága La Vernán, a Stigmák kápolnájában, 1992. IX. 17-én) ======================================================================== Záró megjegyzések 195 Napjainkban nem kevés azoknak a száma, akik pesszimistává és panaszkodóvá lesznek. Azok számára viszont, akik a történelem Urába vetett hit alapján állva megpróbálják megragadni és értelmezni a halál jeleit és a feltámadás jeleit, a jelen történelmi pillanat új lehetôséget jelent mégpedig azért, mert intenzív keresést és a beteljesülés utáni mélységes vágyat hozza magával. A kegyelem ideje ez, az Úr ajándéka. 196 Csakugyan vannak távlatai a reménynek. A hit olyan magatartásában fejezôdnek ki, amelyet a szolidaritásban élünk. A reményben vállalt szolidaritás alapján bátran útnak indulunk, meglátjuk az élet jeleit, és képesek leszünk másokat is bátorítani. Az evangélium szerinti élet közösségeinkbôl ismét élô sejteket formálhat, ahol a hit és a remény a határtalan szolidaritás táptalaja lesz. 197 Életünket és cselekvésünket a remény és a szolidaritás táplálja majd. Így válik kovásszá, sóvá és világossággá az emberiség szívében, és így lesz képes szembenézni korunk kihívásaival és szükségleteivel. Ha Krisztus követését, Ferenc módjára, következetesen és elkötelezetten éljük, akkor a jövôben is meg lesz a helyünk és küldetésünk az egyházban és a világban. 198 La Verna hegyén tett látogatásakor II. János Pál pápa a ferences közösségekhez intézett beszédében éppen erre hívott fel: ,,Rátok vár a feladat, Szent Ferenc testvérei és nôvérei, a remeteség visszavonultságát és az apostoli munkát átfogó és összhangba hozó különleges hivatásotok miatt, hogy az egyetemes testvériség magatartásával kortársainknak választ adjatok, amely megnyugvást hozhat vágyaikra. Klára személye, aki Ferenc 'elsô kis palántája' volt, példakép kell hogy legyen a minoritas jegyében élt élethez, amelyet egészen a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliuma megtartásának''[189] szenteltek. 199 Ma Ferenccel együtt mi is oda akarunk lépni a megfeszített Krisztus elé, hogy vele együtt ismét meghalljuk a San Damiano feszülete elôtt az Úr megbízatását: ,,Menj és építsd fel ismét házamat!''[190]. Mi is szeretnénk felkiáltani: ,,Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívembôl tenni kívánok!''[191]. A Krisztussal való találkozásból és a Megváltó anyjának jelenlétében így születik meg újra ma is a kisebb testvérek közössége. 200 Ferenc köszöntötte Máriát, ,,ki szűz lévén templommá lett''[192]. Azért imádkozott, hogy benne is menjen végbe a Szentlélekben való fogantatás és születés. Így Mária a Rend alapításánál is jelen volt. Szent Bonaventura írja: ,,Ferenc a Szűz Istenanyának szentélyében idôzve, állandó imádság közt azt kérte, hogy neki, szolgájának, pártfogója lenni kegyeskedjék az, aki méhébe fogadta a kegyelemmel és igazsággal teljes Igét. Az irgalmasság Anyjának érdemeire aztán magába fogadta és életre keltette az evangéliumi igazság szellemét.''[193] 201 Ahogy Ferenc és Klára, mi is -- Máriában, akiben ,,minden kegyelem teljessége és minden jóság lakozik'' -- befogadhatjuk az evangéliumi igazság szellemét és táplálhatjuk azt magunkban, hogy ,,betöltsük az egész földkerekséget Krisztus Evangéliumával''[194]. Hogy ez megtörténjen, bízzuk ügyeinket, gondjainkat és reményeinket Porciunkulai Miasszonyunkra: Mária, testvérünk és urunk, Jézus Krisztus anyja, a szegény és keresztre feszített Jézus anyja, családunk anyja, szegények anyja, halld meg bizalomból fakadó kéréseinket, amelyekkel ma hozzád fordulunk. Földünkön sok népnek nincs meg a fizikai és szellemi kenyere sokak fejében és szívében nincs meg az igazság és a szeretet kenyere sokaknak hiányzik az Ige kenyere és az Úr kenyere. Vedd el sokak szívébôl az önzést, amely szegénységet okoz. Tedd, hogy a világ népei képesek legyenek befogadni az igaz világosságot és a béke és igazságosság útján haladjanak, kölcsönös tiszteletben és olyan szolidaritásban, amely Istenünk emberségében gyökerezik. Porciunkulai Miasszonyunk, tedd reményünket világossá és erôssé, tisztítsd meg szemünket és szívünket, jöjj velünk az új evangelizáció útjain egy új, igazságosabb világ felé, amelyben mindenki szabad lesz. Ámen. Róma, 1996. május 26-án, Pünkösd napján ======================================================================== Rövidítések 1. Az egyház dokumentumai AG Ad Gentes CA Centesimus Annus CD Christus Dominus CL Christifideles Laici DH Dignitatis Humanae EN Evangelii Nuntiandi ES Ecclesiam Suam EV Evangelium Vitae FC Familiaris Consortio GS Gaudium et Spes LG Lumen Gentium NA Nostra Aetate OR L'Osservatore Romano PC Perfectae Caritatis PO Presbíterorum Ordinis RM Redemptoris Missio SA Slavorum Apostoli SC Sacrosanctum Concilium TMA Tertio Millenio Adveniente UR Unitatis Redintegratio VS Veritatis Splendor 2. A Rend dokumentumai 1C Vita Prima (Celanói) 1Reg Meg nem erôsített Regula 2C Vita Secunda (Celanói) 2Lhív Levél a Hívôkhöz, 2. változat 2Reg Megerôsített Regula 3Ágn Szent Klára 3. levele Prágai Ágneshez 3Társ A három társ legendája BSzÜdv A Boldogságos Szűz Üdvözlése CCGG Általános Konstitúciók C Gen 1973 Az 1973-as nagykáptalan dokumentumai, ,,Rendünk mai hivatása'' C Gen 1985 Az 1985-ös nagykáptalan dokumentumai, ,,Élni az evangéliumot'' C Gen 1991 Az 1991-es nagykáptalan dokumentumai, ,,Új szellem egy új korban'' ErÜdv Az Erények Üdvözlése Int Intelmek Itin Szent Bonaventura: A lélek zarándokútja Istenbe FP A folyamatos továbbképzés a ,,Kisebb Testvérek Rendjében'' ImKer Imádság a kereszt elôtt Lôr Levél az Ôrökhöz LM Szent Bonaventura: Legenda Maior Lm Szent Bonaventura: Legenda minor LP Szent Ferenc Perugiai legendája LRend Az egész Rendhez írt levél RFF Ratio Formationis Franciscanae Végr Szent Ferenc Végrendelete ======================================================================== Jegyzetek 1. 2Reg 1,1 2. 1C 22 3. 1C 97 4. Vö. Jn 6,63 5. Vö. 1Reg 1,1 6. Vö. II. János Pál pápa üzenete az 1991-es San Diegó-i nagykáptalanhoz. 7. Vö. Int 7,4 8. Vö. Acta Consilii plenari Ordinis Fratrum Minorum (Roma 1995). 9. 2Reg 10,8 10. II. János Pál pápa 1983-as közép-amerikai útja során mondott beszédébôl. 11. Vö. Mk 6,7-13 12. EN 14 13. II. János Pál pápa üzenete az 1991-es San Diegó-i nagykáptalanhoz. 14. EN 15 15. Vö. FC 4 CA 53 CCGG 102,1 GS 4 16. 1Reg 10,8 17. Vö. FC 4 18. Vö. VS 2 19. GS 4 20. Vö. GS 36 21. Vö. GS 43 22. RM 66 23. Az utóbbi két évtizedben több mint 20 új provincia alakult Rendünkben. 24. Vö. FP 12-18 25. Vö. Mt 6,33 26. Vö. EN 15 27. II. János Pál pápa beszéde a népmissziót tartó ferencesekhez, Róma, 1982, nov. 15. 28. CCGG 1,1 29. C Gen 1991, 2 30. Vö. Végr 14 31. Vö. 2Reg 1,1 32. Vö. 1C 84 33. Vö. LM 11,1 34. Vö. 1C 115 2C 130 35. 1C 16 36. LM, Csodák, X,8 37. 1C 71 38. Vö. 1Reg 7,2 16,6 ErÜdv 16 39. 1Reg 6,3 40. Vö. Int 12 41. Végr 1-3 1C 17 42. Végr 3 43. LP 3 44. 2Reg 6,3 45. 2Reg 6,1k 46. 2Reg 10,8 47. Vö. 1C 26 93 100 48. 1C 23 49. Vö. FID 3 50. Vö. LM 3,6k 51. Vö. Lrend 51 1C 47 52. Vö. 1Reg 22,35 LP 61 2C 193 53. 1,1 54. Vö. 2Reg 6,2 55. Vö. Páduai Szt. Antal: Prédikáció a Pünkösd utáni 13. vasárnapra. 56. Itinerarium mentis in Deum, I,15 57. ,,Az Úrhoz fordítva szívünk'' 58. II. János Pál pápa beszéde az olasz egyház harmadik kongresszusán Palermóban, 1995. XI. 23-án. 59. Vö. Végre 14 60. Vö. 2Reg 6,8 61. Vö. Végr 14 62. ErÜdv 5 63. 2LHív 3 vö. Int 7,4 Végr 13 64. C Gen 1985, 80 65. CCGG 86 vö. EN 24 66. C Gen 1985, 80 67. 1C 47 68. Vö. LP 61 69. Vö. Lk 4,19 70. Végr 1-3 71. LG 11 72. SC 10 73. Vö. 2C 201, LRend 12-33 74. Lev 19,2 vö. Mt 5,48 75. Vö. 2Reg 6,2 76. Vö. 2Reg 3,11 77. Vö. 6,1 78. Vö. 2Reg 5,1 79. LP 43 80. Int 1,1 vö. Jn 14,6 81. 1Reg 9,1 82. Vö. Jacques de Vitry, Historia Occidentalis 17. 83. Vö. 1Reg 5,12 84. 1Reg 7,2 85. Vö. 1Reg 17,10 86. Vö. ErÜdv 12 87. C Gen 1991, 55 88. 2C 193 89. Testvéri élet közösségben, 55 90. C Gen 1991, 56 91. CCGG 89 92. Vö. CCGG 84 93. Vö. J. Hamer bíboros beszédét a nagykáptalanon, C Gen 1991, 83 94. 2LHív 47 95. Vö. 2LHív 2 96. Vö. 2Reg 12,4 97. Vö. Szent Ferenc ünnepének elsô vecsernyéjét, 1. antifona 98. C Gen 1973, 6 99. CCGG 90 100. Vö. 1C 84 101. Vö. LRend 26-29 102. Vö. Int 26 3Társ 57 103. Vö. LRend 23 104. Vö. 2Reg 7,2 1Reg 20,2-6 105. LM 4,3 vö. 2Reg 2,2 106. Vö. 2C 203 107. Vö. 2Reg 1,2 108. Vö. 2C 25 109. Végr 14 110. 1C 33 111. Vö. 1Reg 5,9 112. Vö. 1C 57 113. Vö. LP 44 114. 1C 33 115. Lm 2,5 116. 3Társ 54 117. II. János Pál pápa üzenete az 1991-es San Diegó-i nagykáptalanhoz. C Gen 1991, 80 118. 1C 22 119. Vö. TMA 18 20 21 120. Vö. RM 33 CL 34 TMA 57 121. TMA 57 122. Vö. az azonos című dokumentumot, ill. 1Reg 22,19-25 123. Vö. 2Reg 10,8 EN 18 124. Vö. ,,Az Úrhoz fordítva szívünk'' 125. Vö. ,,Az Úrhoz fordítva szívünk'' 126. 1Jn 1,1 vö. RM 91 127. Vö. 1Reg 17,12 128. 1C 23 93 vö. 1C 100 129. Vö. 1Pét 3,15 130. EN 22 131. Vö. Fil 2,5 132. Vö. EV 2 133. Vö. C Gen 1991, 57 134. Vö. EV 5 135. Vö. EV 48 136. Vö. EV 102 137. Vö. RFF 4 138. Vö. FP 1.3 139. FP 2 140. Vö. GS 4 PC 2 141. FP 62 vö. RFF 43 142. II. János Pál pápa üzenete az 1991-es San Diegó-i nagykáptalanhoz, C Gen 1991, 80 143. Thomas of Eccleston, De adventu fratrum minorum in Angliam, 90 144. C Gen 1991, 57 145. RFF 169 146. RFF 160. 169 147. CCGG 93,1 148. CCGG 93,2 149. CCGG 92,2 150. CELAM III. Az evangelizáció Latin-Amerika jelenében és jövôjében. A latin-amerikai püspöki kar III. általános konferenciája Pueblában, 385. vö. GS 53 151. GS 42 152. EN 20 153. Nemzetközi Teológiai Bizottság: Hit és inkulturáció, 18.28 (1988. X. 8.), Enchr. Vat. 847-895. 154. II. János Pál pápa beszéde a pápai biblia bizottság elôtt, 1979. IV. 26. 155. Vö. GS 92 UR 4.11 156. 1994-es püspöki szinodus az Istennek szentelt életrôl, Propositiones 40a. 157. SA 21 158. Vö. 2Reg 12,1 159. Vö. CCGG 117,2 160. Vö. CCGG 116,1 161. Mk 16,15 162. LRend 9 163. Vö. 1Reg 9,1.5 164. CCGG 66,1 165. CCGG 68,1 166. CCGG 69,1 167. CCGG 96,1 168. CCGG 96,3 169. Consilium Plenarium, Bahía 1983, 29 170. Consilium Plenarium, Bahía 1983, 7 171. Vö. A ferences miniszter generális beszéde: ,,Assisi szellemében'' (Bologna 1987). 172. Vö. A ferences miniszter generálisok üzenete Assisi Szt. Ferenc születésének 800. évfordulójára, 43-45. 173. Kol 1,15.17 174. II. János Pál beszéde a Santa Maria degli Angeli-ben, 1986. okt. 27-én. 175. RM 37 vö. ApCsel 17,22-31 176. TMA 57 177. Uo. 178. Vö. RM 37 179. RM 37 180. CCGG 112,1 181. Mt 6,33 182. Vö. Mk 2,27k 183. Vö. 2Kor 3,6 184. 2Reg 10,8 185. 1C 71 186. Vö. FP 26 187. Jn 13,35 188. Vö. FP 20-22 43 49 57-58 62 189. 1993. IX. 17. 190. 2C 10 191. 1C 22 192. BSzÜdv 1 193. LM 3,1 (Burka Kelemen fordítása) 194. Vö. 1C 97