Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Michel Quoist: Itt vagyok, Uram! Mai ember imái Az eredeti mű címe: Prieres Egyházi jóváhagyással Fordította: Somogyi B. Gerô Fedôlapterv: Agnes Falkner Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Hogy tökéletesebben imádkozzuk végig e lapokat Ha hallgatni tudnánk Isten szavára... Szeretem a gyermekeket Legszebb alkotásom az Édesanyám Kérlek, kisfiam, ne aludj tovább Ha figyelni tudnánk az élet sodrára... Szeretnék nagyon magasra szállni ...Az egész élet egy nagy jellé válnék Telefon Zöld táblák Drótkerítés Tyúkszememre lépett Gumikötél Barátom A tégla A gyermek Plakátok A földalatti vasúton Hinta Zárt ajtó elôtt ...Az egész élet imádsággá válnék Ima egy százfrankos bankjegy elôtt Pornográf folyóirat A traktor Temetés A tenger A tekintet Szeretni -- A serdülô fiú imája Mártont egyedül találtam A tettes Köszönöm A pap vasárnap esti imája Felszólaltam, Uram Uram, gyötör ez az arc Az éhség A lakás Kórházban Az utca közepén állt Megöltek egy arabot Rabszolgák Szabadítsák ki! Kopasz fej Esti futballmérkôzés Ráérek, Uram Csak két szeretet van Teljes szívedbôl -- Mindent Állomások Krisztus és az emberek életében Szabadíts meg, Uram, önmagamtól Miért mondtad, Uram, hogy szeressek? Segíts, hogy igent mondhassak Semmi vagyok, semmi Haláltusa Kísértés Bűn Éjszaka van Megragadtál, Uram Uram, színed elôtt Imádságok a keresztúton I. Jézust halálra ítélik II. Jézus vállára veszi a keresztet III. Jézus elôször esik el a kereszt súlya alatt IV. Jézus találkozik fájdalmas anyjával V. Kyrenai Simon segíti Jézust a kereszt hordozásában VI. Egy asszony letörli Jézus verejtékes arcát VII. Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt VIII. Jézus megfeddi Jeruzsálem leányait IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt X. Jézust megfosztják ruháitól XI. Jézust a keresztre szegezik XII. Jézus meghal a kereszten XIII. Jézus testét visszaadják Anyjának XIV. Jézus testét kôsírba fektetik ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv szöveghű elektronikus változata. A könyv 1970-ben jelent meg az Opus Mystici Corporis kiadásában. Az elektronikus változat Valentiny Géza prelátus úr, az Opus Mystici Corporis vezetôje, engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog az Opus Mystici Corporis tulajdonában van. ======================================================================== Hogy tökéletesebben imádkozzuk végig e lapokat... Mielôtt e sorokat papírra vetettük volna, elimádkoztuk, átéltük azokat. Hívô, gyakorló keresztény emberek élete van összesűrítve bennük úgy, ahogyan azt naponta felajánlották Istennek. Ezt a felajánlást öltöztettük a szavak köntösébe, hogy bemutassuk másoknak is. A célunk az volt, segítségükre legyünk abban, hogy átmentsék életüket az imába, hogy életük maga is imádsággá váljék. A felsorolt események mind megtörténtek a valóságban. A szó hagyományos értelmében természetesen nem nevezhetjük ezeket a sorokat ,,ima-formuláknak''. Az életben és az életrôl végzett elmélkedések inkább segíthetik a keresztény embert abban, hogy létezésének mindennapi és gondviselésszerű eseményei révén megismerje az Isten-közelség bámulatos gazdagságát, de semmiképpen nem volt szándékunkban elfeledtetni a liturgia szent imáját és azokat a szavakat, amelyeket maga Krisztus, majd pedig az Anyaszentegyház adtak gyermekeik ajkára. Isten mindig párbeszédbe kezd az emberekkel. A könyv elején ezért próbáltuk meg mi is, hogy Charles Péguy nyomdokain járva, Istent szólaltassuk meg elôbb. A tevékeny keresztény azonban nem elégedhet meg pusztán annak elképzelésével, mit mondana neki az Isten? Valóban hallgatnia kell Ôrá, amikor saját életében vagy a külsô világ életének a sodrában szól hozzá. Mert mindabban, ami körülöttünk történik, még a legcsekélyebb eseményekben is, Isten szól hozzánk. Így kell érteni azokat a rövid imákat, melyeket példaként közöltünk, hogy segítsenek bennünket Isten keresésében az emberi utak minden lépése során. De nemcsak a feléje vezetô úton kell imádnunk ôt. Módját kell ejtenünk annak, hogy megálljunk szent színe elôtt, hogy életünkrôl hosszabban is elbeszélgessünk Vele, miképpen a gyermek is részletesen beszámol vándorlásairól atyjának, ha huzamosabb ideig távol maradt a családi háztól. Ezeket a baráti megnyilatkozásokat nagyobb lélegzetű imákban foglaltuk össze. Egy tárgyból, eseménybôl, személybôl indulva ki, minden ima a hit sajátos fényének sugarát veti a mindennapi élet egy meghatározott szektorára. Mindazok, akik majd ôszintén vállalják a fáradságot, hogy a dolgok mélyéig hatoljanak, bizonyára megérzik majd, ezekbôl az imákból állandóan felénk árad a felhívás, az ösztönzés, hogy életünket embertársaink, testvéreink szolgálatának szenteljük. Élnünk kell és harcolnunk ott, azon az ôrhelyen, ahová az Atya állított bennünket, hogy az Ô országa, az Igazság és a Szeretet országa valósuljon meg mindenütt! Nem tetszés szerinti idôtöltés vagy szórakozás ez, hanem keresztény életünk igazi értelme!... Egyik-másik imádság sokakat feszélyezni fog majd. Kérve kérjük ezeket, legyen bennük egy kis bátorság: ne fordítsanak gyorsan egyet a lapon, hogy ne hallják többé azokat a kérdéseket, amelyeket éppen ezeken a sorokon át intéz hozzájuk az Isten. Sokkal jobb hívó szavára hallgatni az életben, mint majd hallani büntetô és kárhoztató ítéletét a másvilágon... Az ima Krisztus iránti barátságunknak és embertársaink iránti szolgálatkészségünknek élô tanúbizonysága nagyon sok esetben. Ezeket az imákat tehát úgy csoportosítottuk, hogy azok e lelki fejlôdés tükörképét adják és így felvilágosítsák a küzdô keresztényt saját elôbbre haladásáról a teljes odaadás felé vezetô ösvényen. Krisztus követése a szenvedés útján különben is lényegbe vágó kérdés mindazok számára, akik igazán szeretik az értünk önmagát feláldozó Istenfiát. Túl sokat szenvedtünk vagy mosolyogtunk tisztes apáink keresztúti ájtatosságain ahhoz, hogy meg ne kíséreljük a köznapi élet szókincsével egy egészen újat összeállítani. Nagyon jól tudjuk, hogy ezek a szavak is csak tiszavirág életűek és mihamar kimúlnak a divatból. De számít ez? A frissen szakított virágok is elhervadnak. Helyükbe majd újak nyílnak -- melyeket mások szakítanak majd le... Ezt az ima-gyűjteményt természetesen nem úgy kell olvasni mint valami regényt... Szándékosan mutatjuk be ôket különbözô formákban, hogy a hívô keresztény életének megfeleljenek a legkülönbözôbb helyzetekben is, mindig segítségére sietve abban, hogy egész életét imádsággá szentesítse. Egyik-másik szöveget fel lehet használni különbözô ájtatossági gyakorlatok, virrasztások és elmélkedések vagy eszmecserék kezdô vagy befejezô részeként is. Végezetül: minden ima elôtt idézünk egy-két szentírási szöveget, serkentsék a tevékeny keresztényt arra, hogy ízelítôt kapva, tüzetesebben és gyakrabban olvassa az Evangélium szent könyveit, s megtalálja azokban mindennapi életének elengedhetetlen lelki táplálékát. Így találkozik, szorosan egybeforrva, egymásra támaszkodva az Evangélium és az élet, e kettôs fórum, ahol Isten szól hozzánk. Bárcsak meghallanák Isten hívó szavát és igenlôleg válaszolnának rá mindazok, akik ezeket a sorokat olvasni fogják. Egyetlen reménység ösztökélt, fűtött bennünket írás közben: az, hogy elindítsuk a nagy dialógust, a párbeszédet az ember és Isten között... Le Havre, 1954. június 18-án. Michel Quoist ======================================================================== Ha hallgatni tudnánk Isten szavára... Ha hallgatni tudnánk Istenre, meghallanánk hozzánk intézett szavait. Mert szól az Isten. Szólt már az Evangélium szent könyveiben. De szól az ,,Új Evangéliumon'', a mindennapi életen keresztül is, amelynek lapjait mi írjuk tele nap mint nap, de csak ritkán fogjuk fel, értjük meg üzenetét, mert hitünk gyönge és életünk túlságosan emberi Krisztussal való barátságunk kezdetén, hogy jobban megértsük ôt, képzeljük el, mit mondana nekünk, ha Ô maga alkalmazná Evangéliumát korunk emberének az életéhez... ======================================================================== Szeretem a gyermekeket ,,Akkor gyermekeket hoztak hozzá, hogy rájuk tegye a kezét. De a tanítványok elutasították ôket. Amikor Jézus ezt látta, megneheztelt rájuk és így szólt: »Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a gyermekek és ne tartsátok vissza ôket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki az Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, nem megy be oda«...'' (Mk 10,13-15). * * * Szeretem a gyermekeket -- mondja az Isten -- és azt akarom, hogy mindenki olyan legyen mint ôk. Nem szeretem az öregeket, ha csak lélekben meg nem maradtak gyermekeknek. Ezért tehát mindörökre elrendelem, hogy országomat csak gyermekek lakják! Nyomorékok, púposak, ráncos arcúak, hófehér szakállú gyermekek, mindenféle, mindenfajta gyermekek tetszéstek szerint, de csak gyermekek. Ez a kívánságom; nincs mit vitázni fölötte. Másnak ott helye nem lehet!... Szeretem a kisgyermekeket -- mondja az Isten -- mert bennük még nem tört meg arcom tükörképe. Nem rontotta meg még bennük semmi a hozzám való hasonlatosságot: tiszták, újak még, hibátlanok és feddhetetlenek. Így, amikor szelíden föléjük hajolok, önmagamra ismerek bennük. Szeretem a gyermekeket, mert növekvésük még nem ért véget; mert egyre felfelé emelkednek még. Útban vannak és a jó utat járják. De a felnôttekkel már nem akad dolgom -- mondja az Isten. Nem növekednek többé és magasabbra sem emelkednek már. Megálltak. Végzetes a sorsukban az -- mondja az Isten-- azt képzelik magukról, már beérkeztek!... Szeretem a nagy gyermekeket -- mondja az Isten -- mert folytatják a harcot és még bűnt és hibát is követnek el... Értsünk szót! -- mondja az Isten. Nem azért szeretem ôket, mert bűnt követnek el, hanem azért, mert tudják, hogy mit cselekszenek; azt meg is vallják és azon fáradoznak, hogy többé el ne essenek. De nem szeretem a felnôtteket -- mondja az Isten --, akik soha, senki ellen nem vétettek, akiknek semmit sem lehet a szemükre vetni. Mitsem tudok nekik megbocsátani, hiszen nem találnak magukban semmi kivetni valót. Szívfájdító érzés ez -- mondja az Isten -- szívfájdító, mert nem igaz! De leginkább mégis a tekintetük miatt szeretem a gyermekeket -- mondja az Isten. Ott látom, ott olvasom életkorukat. Országomat majd csak az ötéves gyermekek lakják, mert a tiszta gyermeki szemnél szebbet nem ismerek! Nincs mit csodálkozni ezen -- mondja az Isten. Én lakom szívük titkos belsejében és lelkük ablakán át én hajolok ki. Ha szemetek az élet útján tiszta tekintettel találkozik, Én mosolygok felétek azon keresztül. De nem ismerek szomorúbb látványt -- mondja az Isten -- mint az, amely egy gyermekarc megtört sugarú szemeiben bujkál... Tárva, nyitva mind az ablakok -- de a ház üres... Nincs többé fény, csak két sötét üreg; nincs többé tekintet, csak két szemgolyó. Az ajtó elôtt szomorúan állok, hidegtôl fázom... várok... kopogtatok... Sietve szeretnék belépni, Mert ô, a gyermek, egyedül maradt!... Lassan eltunyul, megkérgesedik, kiszárad: öregszik. Szegény vénember -- mondja az Isten... * * * Alleluja, Alleluja! Nyissatok ajtót mindnyájan, kis öregek! -- mondja az Isten. A ti Istenetek, a Feltámasztott Isten jön íme felétek, hogy életre támassza bennetek a gyermeket! Siessetek! Itt a pillanat! Kész vagyok új, szép gyermekarcot, gyermeki tekintetet adni mindnyájatoknak. Mert szeretem a gyermekeket -- mondja az Isten -- és azt akarom, hogy mindenki rájuk hasonlítson!... ======================================================================== Legszebb alkotásom az Édesanyám A Boldogságos Szűz testével együtt feljutott a mennyei boldogságba: ez Mária mennybevételének misztériuma. Korunknak jutott a dicsôség, hogy ezt a hittitkot dogmaként kihirdették. Van Valaki, emberi fajtánkból, aki Testvérünk és Istenünk egyúttal: Jézus Krisztus. Van ugyancsak egy Asszony is közülünk, Mária, aki Nôvérünk és egyúttal Istenanya. Fiú és Anya testileg és lelkileg egymásra találva szeretettel tekintenek reánk és várnak az Örök Boldogságba. * * * ,,Az (angyal) bement hozzá és így köszöntötte: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr veled van. Áldottabb vagy te minden asszonynál...'' (Lk 1,28) ,,... Erre Mária így szólt:'' ,,Magasztalja lelkem az Urat, És ujjongjon szívem üdvözítô Istenemben. Hiszen tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát: Lám, ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék. Mily nagy dolgot művelt velem Ô, a Hatalmas és a Szent! Irgalma az istenfélôkre száll Nemzedékrôl nemzedékre...'' (Lk 1,46-50) * * * Legszebb alkotásom az Édesanyám -- mondja az Isten. Hiányzott nagyon, hogy nem volt Anyám; így megtettem. Mielôtt a méhében hordozott volna, akkor teremtettem ôt. Biztosabb volt ez így. Most már valóban emberré lettem, olyan emberré mint a többi ember. Többé semmit sem kívánhatok el tôlük, mert nekem is van Édesanyám, igazi Édesanyám, Aki eddig hiányzott még. Édesanyám neve Mária -- mondja az Isten. Hótiszta a lelke és kegyelemmel teljes. Érintetlen, szűzi test a teste, s belôle csodás fény sugárzik. A földön soha bele nem fáradtam abba, hogy boldogan hallgassam, szemléljem, csodáljam. Olyan szép az én Édesanyám, hogy amikor elhagytam a mennyet, s minden ragyogását, mellette nem voltam hazátlan nincstelen soha. Azt is tudom, mit jelent az, ha angyalok serege kísér mindenüvé -- mondja Isten, -- de higgyétek el nekem: nem ér föl egy Édesanya ölelô karjával... Édesanyám, Mária, meghalt -- mondja az Isten. S mióta felszálltam a Mennyek Országába, hiányzott nekem és én is hiányoztam neki. Lelke a testével ezért szállt fel hozzám. Nem tehettem másképp. Így volt ez rendjén, így kellett lennie. Az ujjak, amelyek Istent érintették, nem merevedhettek meg, A szemek, amelyek Istent csodálták, nem csukódhattak le mindörökre. És nem hidegülhettek el az ajkak sem, amelyek Isten arcát csókolhatták. A legtisztább test, amely Isten Fiának adott földi testet, nem romolhatott meg, nem veszhetett el a föld porához keverten. Ezt nem engedhettem meg, nem, sehogysem; valóban igen nehezemre esett volna. Bár Isten vagyok, -- de az ô fia is. És én parancsolok. Ám, mindezen túl ezt is az emberek, a testvéreim miatt tettem -- mondja az Isten. Hogy nekik is legyen Édesanyjuk a Mennyben; igazi édesanyjuk, testestôl lelkestôl. A soraikból. Az enyém. Így lett. Halála pillanatától fogva velem van. Vagy mint az emberek mondják: a mennybemenetele óta. Az Anya újra viszont látta fiát és a Gyermek anyját. Testben és lélekben egymás mellett vannak immár mindörökre. Ó, ha az emberek csak sejteni is tudnák a titok szépségét!... Végre elismerték hivatalosan is. Földi helytartóm, a pápa, meghirdette ünnepélyesen. Mindig jólesik, ha elismerik vagy megköszönik az ajándékot -- mondja az Isten. Hiszen a nép, a keresztény nép már rég megsejtette testvéri s gyermeki szerelmem e mélységes titkát... Élvezzék ezentúl még jobban minden elônyét -- mondja az Isten. Édesanyjuk van fenn az egekben, aki szeretô szemmel figyeli ôket. Édesanyjuk van fenn az egekben, aki anyai szívvel szereti ôket. Édesanyjuk az én Anyám, aki ugyanúgy néz rám is és ugyanúgy szeret engem is. Ha okosabbak lennének az emberek, akkor jobban élnének az alkalommal. Tudnák, hogy Neki nem mondhatok nemet soha... Vagy tehetnék másképpen?... Hiszen az én Anyám. Így akartam. S hogy így akartam, ma sem bánom... Szemtôl szemben állnak... Test és Lélek... Anya és Fiú... Anya és Fia, mindörökre... ======================================================================== Kérlek, kisfiam, ne aludj tovább A Kálváriára induló Krisztus képe legyen ma elôttünk. Vele kell átélnünk a Keresztút minden állomását, hogy valóban átérezzük irántunk való végtelen szeretetét. Krisztus, magára vállalva az emberek minden bűnét és szenvedését, kétezer évvel ezelôtt járta végig ezt az utat, amely most apró részletekre osztva szerte az egész világon megtalálható és meg is marad a világ végezetéig. Krisztus titokzatos testének tagjaiban szenved tovább és hal meg újra a szemünk elôtt. A Keresztút átvezet ugyanis utcáinkon, városainkon, kórházainkon és gyáraink udvarán is. Átszeli a nyomorúság minden ösvényét a szenvedés minden formájában. Átmegy a harcmezôkön is... Eme állomások elôtt kell nekünk is megállnunk, elmélkednünk és imádkoznunk: öntsön erôt a lelkünkbe. Úgy szerethessük ôt, hogy végre cselekedni is tudjunk... * * * ,,Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedésébôl, Testének, az Egyháznak javára...'' (Kol 1,24). * * * Haláltusám eltart az idôk végéig -- mondja az Isten. Keresztre szegeznek az idôk végéig... Keresztény gyermekeimnek láthatólag fogalmuk sincs errôl. Megostoroznak, arcul ütnek, felnégyelnek, keresztrehúznak, a szemük láttára halok meg és ôk nem veszik észre. Mint a vakok, nem látnak semmit... Igaz: Keresztények sem lehetnek már, mert akkor nem merülnének el úgy az élet örömeiben, amíg én meghalok... Nem értem, Uram, nem, -- mondja az ember. Ezúttal mégis túlzol!... Ha támadnának, megvédenélek; Ha haldokolnál, oldaladra állnék! Uram, szeretlek!... Nem igaz szó ez, -- mondja az Isten. Csak önmagukat áltatják az emberek. Fennhangon hirdetik, hogy szeretnek. Hiszik is és gyakran egészen ôszintén, -- ezt elismerem. Mégis egyre jobban tévelyegnek, nem látnak és nem értenek semmit! Lassanként mindent eltorzítottak, kiüresítettek és kiszárítottak. Szentséges Szívemet megtisztelik imájukkal havonta egyszer és máris azt hiszik, hogy szeretnek engem. Mintha én is csak tizenkétszer szeretném ôket az esztendô folyamán. Úgy hiszik, hogy valóban szeretnek engem, mert napi imáikat szépen elmormolják, mert megjelennek az esti litániákon, mert böjtölnek minden pénteken, mert gyertyákat gyújtanak és elsuttogják titkos fohászaikat Szentséges Szívem töviskoszorús szobrai elôtt. De én nem gipszbôl vagyok -- mondja az Isten -- nem faragott kôbôl vagy kiöntött bronzból, Hanem élô test vagyok, eleven és szenvedô! Közöttük élek és nem ismernek fel. Rossz a fizetésem, munkanélküli vagyok, szállásom csak barakklakás, a hidak alatt éjszakázom, börtönben szenvedek, kiuzsoráznak minden nap és néha még atyáskodnak is fölöttem. Pedig elôre megmondtam nekik: ,,Amit a legkisebb atyámfiának tesztek, nekem teszitek...'' Ez elég világos. A legfájdalmasabb talán mégis az, jól tudják mindezt ôk is, csak éppen nem veszik komolyan. Megtörték a szívemet, mondja az Isten -- és vártam, hogy akad majd valaki, aki szánalmat érez felettem... de nem akadt! Éhes vagyok, ruhátlan -- mondja Isten. És fázom. Börtönbe zárnak, megcsúfolnak, a földig aláznak. De mindez csak egy kis rész szenvedéseimbôl... Hogy lassan megedzôdjem... Mert az emberek sokkal rafináltabb próbákat is kitalálnak már -- mondja az Isten. Szabadságukkal felvértezetten, félelmetesen felvértezetten, Még kitalálták... ,,Bocsáss meg nekik, Uram, mert nem tudják mit cselekszenek...'' ..Kitalálták az igazi háborút! Felfedezték a Passiót... az igazi Passiót... Mert mindenütt, hol emberek élnek, ott vagyok én is -- mondja az Isten. Attól a naptól kezdve, amikor közéjük surrantam, mert mindenkihez és mindenkiért jöttem küldetésbe, Attól a naptól kezdve végérvényesen elköteleztem magam, hogy egybegyűjtöm ôket. Gazdaggá lettem és szegénnyé, munkássá és munkaadóvá. Szakszervezeti taggá lettem, de azon kívül is dolgozom, lettem sztrájkoló munkás és sztrájktörô is, mert sajnos, mindenfajta munkát végeztetnek velem az emberek. A tüntetôk mellett állok, de ott vagyok a zsandárok között is, mert sajnos rendôrt és zsandárt is csinálnak belôlem az emberek. A baloldalon állok, de a jobb mellett is járok, sôt még középen is... Német vagyok és francia, majd amerikai és orosz. Észak-koreai vagyok, majd dél-koreai; délvietnámi és északvietnámi; Mert mindenütt ott vagyok, ahol emberek élnek -- mondja az Isten. Elfogadtak és becsaptak, ó, az árulók! Üdvözlégy, Mester!... Íme: velük vagyok, közöttük vagyok, egy vagyok a soraikból. Ôk vagyok!... Nézzétek: mivé tettek engem?... Megostoroznak, felnégyelnek, keresztre húznak; Egymást marcangolva engem tépnek széjjel, Egymást gyilkolva engem ölnek meg. A háborút az emberek találták ki... Én robbanok fel az aknákon, én hörgök végsôt a futóárkokban. Én nyögök keservesen a gránátszilánkok záporában és én esem el a gépfegyver-sorozatok alatt. Én hullatom az embervért minden harcmezôn, Az ütközetek éjszakáin én kiáltom az emberek jaját, És én halok meg emberi halállal a csaták elnémuló, sötét magányában is. Ó, harcok földje, óriás kereszt, melyre minden nap újra felszegeznek az emberek, Hát nem volt elég a Golgota fája? Valóban hiányzott még ez az óriási oltár a szeretet áldozatához? Miközben körülem kacagnak, dalolnak, táncolnak és mint az eszelôsök hatalmas röhej közt keserves keresztre feszítenek?... Légy irgalmas, Uram!... Legyen már elég... Nem akarom!... Nem ez vagyok én!... De bizony te vagy, ez, gyermekem... Te vagy és minden testvéred, mert sok kalapács-ütés kell ahhoz, hogy a szöget a fába verjék, mert sok korbács-ütés kell ahhoz, hogy felhasadjon a csupasz vállak bôre, mert sok tövis kell ahhoz, hagy koronába fonhassák ôket és te ahhoz az emberiséghez tartozol, mely most teljes egészében fölöttem ítél... Nem számít, hogy azok között vagy-e, akik ütnek és vernek, vagy azok között, akik szánalommal néznek; hogy azok között vagy-e, akik csak parancsot hajtanak végre, vagy azok között, akik szótlan hagyják, hogy mindez megtörténjék... Mind bűnösök vagytok: az aktív résztvevôk és a tétlen nézdegélôk: mindannyian!... Csak ne légy, Gyermekem, az alvók sorában, akik még így is, akik még most is tudnak ,,békésen aludni...'', Aludni!... Szörnyűség! Aludni?... Most?... ,,Hát egy órát sem tudtok virrasztani velem?...'' Térdre, Gyermekem, térdre!... Ugye hallod a harci lármát?... Harangszó kondul: Kezdôdik a szentmise... Érted hal meg az Isten, mert keresztre feszítik az emberek... ======================================================================== Ha figyelni tudnánk az élet sodrára... Ha Isten szemével figyelnénk az élet sodrára, észrevennôk, hogy a világban semmi sem egészen profán, sôt ellenkezôleg, valamilyen formában minden részt vesz Isten Országának építésében. Hinni számunkra nem jelentheti tehát pusztán azt, hogy szemünket Istenre szegezve, szemléletében elmerüljünk, hanem feltételezi azt is, hogy Krisztus szemeivel vizsgáljuk és értékeljük a földi életet is. Ha egész lényünket átjárta Krisztus lelkisége, szelleme, ha tekintetünk megtisztult az ô meglátásában, a Világ nem jelenthet akadályt lelki elôhaladásunkban, hanem egy örökké megújuló felhívássá lesz: Krisztusban, az Atya szándéka szerint dolgozzunk, fáradozzunk azon, hogy miképpen az Égben, azonképpen itt a Földön is megvalósuljon az ô országa. ======================================================================== Szeretnék nagyon magasra szállni ,,Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket! Benne választott ki a Világ teremtése elôtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk elôtte. Szeretetbôl eleve arra rendelt, hogy -- akaratának tetszése szerint -- Jézus Krisztus által fogadott fiaivá legyünk, magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában fölkarolt minket.'' (Ef 1,3-7) ,,Tudtunkra adta ugyanis jóságos tetszése szerint akaratának titkát, amellyel elhatározta, hogy az idôk teljességével Krisztusban, mint fôben foglaljon össze mindent, ami mennyben és földön van.'' (Ef 1,9-10). * * * Szeretnék nagyon magasra szállni, Uram, Felemelkedni a Város fölé, a Világ fölé, az Idô fölé. Szeretném látásomat kristálytisztára mosni és kölcsönvenni a te szemedet. * * * A Világmindenséget, az Emberiséget és a Történelmet akkor úgy látnám, mint az Atya látja Az anyag csodálatra méltó átalakulásában, Az élet örökös forrásában, Meglátnám nagy Tested, amely a Lélek lehelletére születik, Meglátnám Atyád Szeretetének örök Eszméjét, amely fokozatosan megvalósul, Egybefoglalnék Benned mindent, ami a Mennyben és a Földön végbemegy. Megérteném, hogy a mai nap, mint tegnap, minden apróságnak része van a Műben, Minden embernek a maga helyén, Minden csoportnak És minden tárgynak. Itt látnám a gyárat, ott a filmszínházat, A kollektív szerzôdés vitáját, a közös kút elsô fúrását, Látnám a kenyér kifüggesztett árát, s a táncba menô ifjak vidám csapatát, Azt a kisgyermeket, aki most születik és az aggot is, aki most haldoklik. Láthatnám az anyag legkisebb atomját, s a szunnyadó élet gyönge érverését, A gyűlöletet és a szeretetet, A bűnt és a kegyelmet. Megrettenve döbbennék arra, hogy a Világ hajnalán megkezdett nagy Szeretet-kalandod most játszódik le a szemeim elôtt; Megérteném a Szent Történelmet, amely a próféták szerint csak a feltámadása utáni dicsôségben fejezôdik majd be, Amikor megjelensz az Atya elôtt, szólván: ,,Elvégeztetett! Én vagyok az Alfa és az Omega, a Kezdet és a Vég.'' Megérteném, hogy minden egyet alkot, Hogy minden csak az Emberiség és a Világmindenség egyetlen mozgása a Szentháromság felé Általad és Benned, Uram. Megérteném, hogy a tárgyak, személyek és az események között semmisem lehet egyszerűen profán, Hanem Isten akaratából már kezdettôl fogva szent mindez, S hogy az Istentôl felemelt embernek is szentül kell bánnia mindennel; Megérteném, hogy az életem, e parányi lehelet a Nagy és Teljes Testben Maga is egy nélkülözhetetlen kincs az Atya Tervében. Ekkor térdre esve csodálnám ennek a Világnak a titkát, Uram, Amely Világ a bűn számtalan s fertelmes hibája ellenére is A szeretet hosszúra nyúló szívverése az örök Szeretet felé. Szeretnék nagyon magasra szállni, Uram, Felemelkedni a Városom fölé, a Világ fölé, az Idô fölé, Szeretném látásomat kristálytisztára mosni és kölcsönvenni a te szemedet. ======================================================================== ...Az egész élet egy nagy jellé válnék Ha Isten szemével néznénk az életet, az egész élet egy nagy Jellé válnék, amely mögött meglátnánk a Teremtô szeretetének megszámlálhatatlan megnyilatkozását csak azért, hogy megnyerje a teremtmény ôszinte ragaszkodását, szeretetét. Az Atya nem azzal a szándékkal állított bennünket e földi Világba, hogy földre szegezett szemmel járjunk, hanem hogy az ô nyomdokain haladjunk, ôt kövessük a földi dolgok, események és személyek múlékony jelképei mögött. Minden Isten jelenlétét hirdeti. Nincs szükség hosszúra nyúló imákra ahhoz, hogy a mindennapi élet apróságaiban is rámosolyoghassunk Krisztusra. A következô sorok célja az, hogy ennek az egyszerű, közvetlen szeretetnek néhány példáját bemutassák. ======================================================================== Telefon Visszaakasztom a kagylót... Miért telefonált?... Ah, már értem, Uram... Mert sokat beszéltem és keveset hallgattam azokra, akik hozzám szóltak. Bocsáss meg, ó, Uram, hogy párbeszéd helyett csak monológot mondtam, Eszmecsere helyett magam elvét védtem, És mert másra nem figyeltem, semmit sem értettem, Mivel másra nem hallgattam, semmit el nem értem, Mivel másra nem hallgattam, megtört lelki kapcsolatunk. Bocsáss meg, ó, Uram: megkaptam a vonalat s lám, Most újra szétkapcsoltak minket... ======================================================================== Zöld táblák Az iskola modern. Az igazgató részletesen, büszkén mutatja be az újításokat. A legszebb találmány, Uram, a zöldszínű tábla! Tisztes tudósok tanulmányozták, kísérletezték ki pontosan, S így tudtuk meg azt, hogy az ideális szín a zöld, mely nem bántja a szemet, sôt megnyugtat s pihentet. Én arra gondoltam ekkor, Uram, hogy Te nem várakoztál ennyi ideig arra, hogy a fákat, mezôket zöldre fesd. Kutató irodád jól működött. Hogy figyelmünk ne csökkenjen, egész sor színárnyalatot dolgoztál ki modern mezôid számára. Íme: az emberi felfedezések csak abban állnak, hogy megtalálják azt, amit Te már öröktôl fogva elgondoltál... Köszönjük, Urunk! Jó családatyához méltón meghagytad gyermekeid örömét, hogy a szeretet s a szellem kincseit maguk találják meg. De védj meg minket a kísértéstôl, azt ne higgyük egy napon, hogy azokat mi is találtuk fel... ======================================================================== Drótkerítés A kerítés dróthálói kezet fognak a lyukak körül, Hogy meg ne szakadjon a lánc, szilárdan tartják egymás csuklóját, És így a lyukakkal biztos gátat emelnek. Az életemben, Uram, felmérhetetlen a lyukak száma. De van legalább annyi a szomszédokéban is... Ám, ha úgy akarod, kezet nyújtunk most mi is, Szilárdan, keményen, eltökélten, És megfonjuk majd a nagy kerítést, hogy védelmében berendezzük a szent Éden-kertet. ======================================================================== Tyúkszememre lépett A tyúkszememre lépett! Haragosan néztem fel rá És zavartan nézett vissza ô. De aztán, Uram, úgy gondoltam, nem egészen ok nélkül léptünk ki mind a ketten közös kapunk küszöbére. Csöngetett... Én ajtót nyitottam Mosolyogva. Visszamosolygott, És szívélyesen kezet rázva váltunk el. Köszönöm, Uram, hogy találkoztam vele... ======================================================================== Gumikötél Két kézre kapta a gumikötelet, hogy batyuját a csomagtartóra kösse. Hármat húzott a gumikötélen, de az hirtelen szétszakadt. Kezefejét nyomogatta, mert a visszavágó kötéldarab hátrasuhintva ostorként csapott rá s mérgelôdött, mert fájt a nyoma. Új kötéllel mindent újra kellett kezdeni. Eképpen, Uram, vándorcsapatom erejét feszíthetem én is, de nem fokozhatom a szakadásig, Mert a többieket hátra vetné az erô s egyedül maradnék az ismeretlen úton. Így van ez, Uram, szent Egyházadban is, mely lassan, terhesen halad elôre. Parancsold meg, hogy néhányan teljes erôvel húzzák maguk mögött a hosszú menetoszlopot, Mert olyan ösvényt vágott nekünk az idô, amilyet eddig még soha senki lába nem tiport; De meg ne törjék az egybefűzött láncszemek sorát! Életed körébôl el-kivetve bizony sokan meghátrálhatnának, S mindent, mindent újra kellene kezdeni... ======================================================================== Barátom Jóbarátom kezét megszorítám, Uram. És ekkor hirtelen gondterhelt, szomorú arcát látva megrettentem. Uram: Mi történnék akkor, ha nem laknád szívét?... Zavarban vagyok, mint egy zárt szentségház elôtt, mert nem tudom, nem érzem: jelen vagy-e ott?... Hogyha nem vagy jelen, útjaink szétváltak. Kezem a kezében csak puszta test a testen, Szívem a szívében csak emberi húrt rezdít. Mint magamért, érte is életed úgy kérem, Hogy kegyelmed által, ki ma csak barátom, legyen a testvérem! ======================================================================== A tégla Cement ágyára fektette a téglát a kômíves. Lapos kanalával biztos kézzel habarcsot vágott rá, S új téglát fektetett föléje, meg sem várva a tégla véleményét. Szemlátomást nôtt, egyre nôtt a fal. Magasra emelkedhet a biztos falú ház: emberek otthona. A nagy bérház lábainál eltemetett névtelen téglára gondoltam, Uram. Senki sem látja, miképp vállalja a sorsát -- és a többiek is ôrá támaszkodnak. Mit számít az, Uram, hogy az alapfalban, vagy a ház homlokzatán van-e a helyem, Ha hűséggel állok posztomon a Te magasztos Építményedben?... ======================================================================== A gyermek A kis gyermekkocsit elhagyta egy percre az anya. Közelebb léptem, hogy a liliom lélek mélyén találkozzam az Élô Háromsággal. A gyermek alszik. Hímzett takaróján elhagyottan pihennek karjai... Melle csöndesen piheg és zárt pillái mögött befelé néznek szemei. Azt suttogja csöndesen az élet: lakó van a házban!... Uram, Te vagy jelen... Téged imádlak ebben a gyermekben, aki a képedet még nem rontotta meg. Uram, segíts, hogy újra gyermek legyek én is, Hogy megtalálhassam életed és képed, amely szívem mélyén eltemetve alszik... ======================================================================== Plakátok Nincsen bennük semmi szemérem. Érintés nélkül nem tudom még a tekintetem sem rájuk vetni: összesimulva olyan szorosan állnak egymás mellett, mint szövetségre lépett iker leánytestvérek, hogy érzékeimet felingereljék. Sértik a szememet rikítón éles színeik, S nevüket bevésik a felhasított sebbe, Mint a tetováló rajzolja képeit a felvágott, vérzô bôrre. Én is, Uram, sok helyütt, sokszor, plakátként rikítok... Adj erôt, hogy több alázat, több szerénység áradjon szerte belôlem. És legfôképp ôrizz attól, hogy erôltetett, hamis fényben tetszelegjek mások elôtt. A bennem élô, meghúzódó fényednek ereje kell, hogy felszítsa, felém vonzza embertársaim tekintetét... ======================================================================== A földalatti vasúton Pssssszt... Klakk... Az ajtó bezárult. A gépre járó kések levágtak egy részt a földalatti vasút perontömegébôl, de csak annyit, mint amennyi egy szerelvény feltöltéséhez éppen elég. Elindulunk. Moccanni sem tudok. Nem vagyok többé ,,egyén'', csak ,,tömeg''. Tömeg, amely csak Egy darabban mozdulhat, mint a fagyasztott pástétom egy nagyrasikerült konzervdobozban. Névtelen, érzéketlen tömeg, tôled talán messze vetve, Uram. Egy egészet alkotok vele és így értem, miért olyan nehéz néha ,,fölfelé szállnom''? Nehézkes a tömeg; ólomcsizmaként húzza amúgyis lassú lépteim. Túl sok az utas apró kis bárkámon. Mégsem feledkezhetek meg róluk Uram, hiszen testvéreim ôk! Egymagamban nem üdvözülhetek. Így hát az egész ,,földalattival'' keresem az üdvösségem, Uram, Mivel így akarod... ======================================================================== Hinta Két feszülô kötélvégen lanyhán ingott ide-oda. Becsukott szemekkel, szunnyadó akarattal hallgatta a szél csöndes fúvását, amely halkan bölcsôdalt dúdolt, amint meg-meglökte finom ujjaival. Csöndesen szálltak tova a percek a hinta ringó ingája felett. Úgy megyek át a városon, Uram, mint egy ôszi vásártéren, ahol az emberek az élet-hinta szeszélye szerint ringanak. Vannak, akik átadják magukat a percek örömének, Mások feszült, ideges arccal átkozzák a szelet, amely egyre rázza s néha összeveri ôket. Azt szeretném, Uram, ha fölemelkednének. Úgy szeretném, ha két kézre kapnák a kötelet, amit feléjük nyújtanak. Szeretném, ha megfeszítenék erôs testüket, ha megkeményítenék izmaikat és megadnák életüknek azt a lendületet, melyet maguknak megkívántak... Mert nem azt akarod Uram, hogy fiaid csak éldegéljenek, Hanem, hogy éljenek!... ======================================================================== Zárt ajtó elôtt A gyermek megbotlott a küszöbön. Az ajtó becsapódott. Büntetést kapott. Egy szempillantás alatt fölmérte megpróbáltatásának óriás nagyságát, s azt elfogadni nem tudván, dühösen az érzéketlen ajtónak rontott. Toporzékolva, ordítva verte, De az ajtó mozdulatlan fa-arcának egyetlen rostja sem rezdült. Ekkor a gyermek figyelme az ajtó gúnyos szemére, a kulcslyukra fordult. Ám lehajolva észrevette: ez a szem is zárva van. Elkeseredve leült és elsírta magát... Mosolyogva néztem Uram s arra gondoltam, én is sokszor ily csüggedten állok zárt ajtók elôtt. Bizonyítani, meggyôzni, igazolni szeretnék, Érvek zászlait lengetem a levegôben, beszélek; Hatalmas gesztusokat osztok szerteszéjjel, hogy az emberek figyelmét megragadjam, De ôk udvariasan -- máskor haragos indulattal! -- kitesznek az ajtón, s bármily büszke vagy kitartó legyek, csak erôm fecsérlem hasztalan. Önts szívembe, Uram, tisztelettudást és békés türelmet, Hogy tudjak csendesen kérni, szeretni. És várni a küszöb elôtt, hogy megnyissák az ajtót. ======================================================================== ...Az egész élet imádsággá válnék Ha hallgatni tudnánk Isten szavára, ha figyelni tudnánk az élet sodrára, az egész élet imádsággá válnék, mert egész életünk Isten szeme elôtt játszódik le és semmit sem szabad végig élnünk anélkül, hogy elôbb fel ne ajánlottuk volna Istennek, önszántunkból és szabadon. A mindennapi élet egyszerű szavai szolgálnak összekötô jelként Isten és közöttünk. S miképpen a meghámozott gyümölcs héját mihamar eldobjuk, ugyanúgy felhagyhatunk majd egyszer a szavakkal is, hiszen csak kifejezési eszközök, módok voltak. De a szavak kényszerű zubbonyából kiszabaduló csöndes vagy néma imádság sem különítheti el teljesen magát az élettôl, mivel éppen a hétköznapi élet az igazi imádság legelsô, ôsi alapanyaga. ======================================================================== Imádság egy százfrankos bankjegy elôtt Soha nem értékelhetjük eléggé a pénzt, mert a munka, amelyet képvisel, vérbe és verítékbe került. Ugyanakkor félelmetes: szolgánk lehet, de tönkretevônk is. * * * ,,Gazdagságtok megrothad, ruhátokat moly emészti! Aranyotok, ezüstötök megrozsdásodik! Rozsdája vád lesz ellenetek és megemészti testeteket, mint a tűz! Még az utolsó napokban is (ítéletet hozó) kincseket gyűjtöttetek magatoknak. Lám a munkabér, amelyet a földjeiteket learató munkásoktól visszatartottatok, az égre kiált, s az aratók jajszava a seregek Urának fülébe jut.'' (Jak 5,2-4). ,,Adjátok el amitek van és osszátok ki alamizsnaként. Készítsetek magatoknak ki nem merülô erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj hozzá nem fér és moly meg nem rágja. Ahol a kincsed, ott a szíved is.'' (Lk 12,33-34). * * * Vess egy pillantást e bankjegyre, Uram. Félelmet kelt bennem. Ismered a történetét és ismered titkát. Milyen súlyos az... Lenyűgöz, pedig nem beszél. Nem mondja el soha, miféle titkokat rejteget ráncai között... Nem árulja el soha, mennyi küszködést, fáradságot jelent. Emberi verejték itatja át, Megcsúfolt méltóság, csalódás és emberi vér foltjai szennyezik. Az ember munkájának súlyos terhe gazdagítja; azt hordja magában, az biztosítja értékét. Milyen nehéz, Uram, milyen súlyos... Hatalma alatt élek s félek tôle. Lelkiismeretét holtak emléke terheli: Annyi ,,szegény ördög'' pusztult el miatta, Hogy megszerezze, birtokolja bár csak pár órára is, Hogy általa némi boldogsághoz, örömhöz, gyönyörhöz: élethez jusson. Hány kézen mehetett keresztül, Uram? És mi mindent tehetett hosszú, néma útján? Fehér rózsával bókolt a boldog menyasszonynak. Vele fizették ki a keresztelési cukrot, s táplálták a rózsás arcú kisbabát, Vele vették a kenyeret a család asztalára. Óregek csöndes örömét, fiatalok vidám nevetését ô engedte meg. Az életmentô orvos tiszteletdíjára ôt használták fel, Tanuló diákok könyveit szintén ô fizette ki, S az eladó leányt ô ruházta fel. De küldtek árából búcsúlevelet is. S fizetett, ha kellett, azért, hogy megöljék még anyja méhében az élô magzatot. Érte mérték mindig a részeget nevelô szeszes italokat, Tiltott filmeket vetítettek gyermekek kárára; ízléstelen lemezt vele nyomattak. Tolvajokat nevelt a felnôttekbôl, s rossz útra vitte az ifjakat. Pár órás gyönyörre ô vette meg az utcalány testét... És koporsódeszkáért, gyilkoló fegyverért is vele fizettek... Örvendetes titkaiban És fájdalmas titkaiban. Felajánlom néked, Uram, e százfrankos bankót! Megköszönöm tisztelettel az örömöt s az életet, melyet eddig adott, S bocsánatod kérem a számtalan rosszért, amit okozhatott. De legfôképpen mégis felajánlom neked, Uram, minden emberi munka, minden emberi küszködés és fájó kínlódás fejében, aminek jelképe a földön és ami egy nap végül is megronthatatlan valutává válik, amelyet majd Te váltasz be az örökké való életre... ======================================================================== Pornográf folyóirat A test csak anyag, de Isten teremtménye és a halhatatlan lélek nemesíti meg. A keresztény szemében pedig a Szentlélek temploma és Krisztus misztikus testének tagja. Azért illeti meg a tisztelet. Az, aki megcsúfolja vagy meggyalázza, magát az Alkotót, Istent sérti és bántja meg. * * * ,,Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok és Isten Lelke lakik bennetek? Aki pedig Isten templomát lerontja, azt elpusztítja az Isten. Hiszen Isten temploma szent, és ti vagytok az'' (1Kor 3,16-17). ,,Ti Krisztus teste vagytok s egyenként tagjai.'' (1Kor 12,27) ,,Nézzétek, titokba avatlak titeket: Nem halunk meg ugyan mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, -- hirtelen egy szempillantás alatt, a végsô harsonaszóra... Ennek a romlandó testnek föl kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot.'' (1Kor 15,51-53) ,,Az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Láttuk dicsôségét, az Atya Egyszülöttének dicsôségét, akit kegyelem és igazság tölt be.'' (Jn 1,14) * * * Uram, szégyenlem magam e folyóirat miatt. Úgy érzem, végtelen tisztaságodban súlyosan megsértettelek Téged. Az irodai beosztottak úgy adták össze a pénzt, hogy megvegyék. Egy kölyök sietve szaladt, hogy megvásárolja És lopta, húzta az idôt, amíg hozta. Íme, itt van. Tükörpapíron mezítelen testek kínálják fel magukat ,,jutányos'' áron... Kézbôl kézbe, irodáról irodára kerülnek majd a képek. A szemek simogatására nevetést váltanak majd ki, felingerlik az érzékeket, felkorbácsolják a szenvedélyeket. Lélektôl elhagyott, eladó testek, Játékszerek bemocskolt, rút, hájas szívű ,,felnôttek'' számára. Pedig milyen szép az emberi test, Uram! Te, utolérhetetlen Művész, öröktôl fogva megálmodtad a mintát, gondolván, hogy egy nap tenmagad is emberi testet öltesz majd, amikor eljegyzed magad az emberi természettel. Önkezeddel formáltad Uram, lassan, óvatosan, kimeríthetetlen találékonysággal és éltetô lelket leheltél a még tehetetlen anyagba. Már ezután azt kívánod tôlünk, hogy tiszteljük a testet, mert az egész test a lélek hordozója És szükségünk van erre a gazdag, változatos erejű testre, hogy lelkünk megérezze testvéreink lelkének rezdüléseit. Szavaink a mondatok hosszú vonatoszlopán viszik lelkünket a testvér- lélek felé. Ajkunk szögletén a mosoly ezt a lelket sejti meg, Tekintetünk a test erkélyén ezt mutatja be, A baráti kézfogás is csak ezt adja át; A szerelmes csók ezt nyújtja a kedves felé, S a hitvesi ölelés ezért kapcsol egybe két lelket, hogy egy harmadik testnek ezt könyörögje ki. Számodra, Uram, nem volt még elég, hogy testünket a lélek tabernákulumává tetted, Szent kegyelmed által a hívô ember teste a Szentháromság templomává lett. Isten költözött lelkünkbe, Miképpen egész lelkünk áthatja testünket. A legnagyobb méltóság lett csodálatos testünk jutalma: Titokzatos Testének tagja, Istenének hordozója lett! * * * Íme, Uram! Tekints ma este az alvó emberek testére: A csecsemô tiszta testére, Az utcalány meggyalázott testére, Az atléta erôtôl feszülô testére, A munkáslány kimerült testére, A mulatozó érzékies testére, A gazdag jóltáplált testére, A szegény ember meggyötört testére, A megvert gyermek kékfoltos testére, A nagybeteg lázas testére, A balesetet szenvedô fájó testére, A megbénult sínylôdô testére, Minden testre, Uram és minden korú testre! Íme, a törékeny kisbaba teste, mely mint érett gyümölcs leszakadt az anyai ágról. Íme, a gondtalan gyermek teste, mely botlik, elesik s gyors mozdulattal nyalja le a friss vér piros zománcát. Íme, a serdülô fiú nyugtalan teste, mely nem tudja még, milyen szép az, amikor az ifjú növekszik. Íme, a felnôtt ember élettôl feszülô teste, amely büszke erejére. És íme, az aggastyán teste, mely lassan kihűl... Valamennyit felajánlom neked, Uram és kérlek: Áldd meg ôket, amint most hangtalan élnek, szent éjszakád leplébe burkolózva. Tieid ôk, mindannyian. Elaludt lelkükkel, magukra hagyottan magas színed elôtt. Holnap, kíméletlenül életre rázva, újra munkába állnak majd. Add, hogy jó szolgák legyenek és ne kényurak, Tárt kapujú házak és ne sötét börtönök, Az élô Isten templomai és ne hűvös sírkamrák. Add, Uram, hogy azok, akik magukra öltik, hordozzák majd, átformálják, megtisztítsák, tökéletesítsék ôket És hogy valamennyit hűséges útitársként lássák viszont az idôk végezetén, a lelkek szépségének ragyogó fényében... Szent színed elôtt, Uram és legszentebb Anyád színe elôtt, Hiszen mind a ketten közülünk is vagytok!... Ezenképpen minden ember teste szívesen fogadott vendég lesz majd a te örökkévaló, égi Országodban... ======================================================================== A traktor A haladás tagadhatatlan jele és eszköze a gép, amely megsokszorozza a munka lehetôségeit és az ember érdekét, javát szolgálja. Keserű tapasztalatok tanítottak azonban meg bennünket arra, hogy nagyon sokszor szinte kimeríthetetlen lehetôségeivel és iramával szolgájává alacsonyítja az embert; nem segítô társa lesz, hanem kíméletet nem ismerô kényura. Azért kell küzdenünk, hogy helyre állítsuk az eredeti, az egyedül helyes érték-rendet. Miközben a gép segítségével növekednek az emberi munka eredményei és lehetôségei, fejleszteni, gazdagítani kell az emberi lelket is, hogy mindig ura maradjon a gépnek; hogy azt is, munkáját is belefoglalhassa az élet fölajánlásába. * * * ,,Bármit szóltok és tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek s adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.'' (Kol 3,17). * * * Nem szeretem a traktorokat, Uram, nem én! Kint a mezôn épp most láttam egyet. Fellázított. A traktor gôgös. Egész erejével tipor az emberre. Rá sem tekint, csak megy elôre. De a földön mászva, csúszva megy, Uram s ennek örülök! Csúf a traktor. Súlyos vázán meg-megrázkódva, kínosan halad elôre. Orra ostobán mered az égnek. Liheg, köhög szabályos ritmusra, gépesített, tüdôbajos köhögéssel. És mégis erôsebb mint az ember! Zavartalanul, szabályosan húzza a terhét, Melyet ezer férfikéz sem bírna megmozdítani. Fölemeli rakományát, melyet ezer férfikar sem bírna fölemelni. Csúf a traktor nagyon, de erôs és szükségem van rá. Ám neki is szüksége van rám! Szüksége van az emberre, hogy létezhessen, mert ô alkotta. Szüksége van az emberre, hogy létezhessen, mert ô indítja be. Szüksége van az emberre, hogy járni tudjon, mert ô ül a kormánykerék mögött. Szüksége van az emberre, aki felajánlja, Mert a traktornak nincs lelke, Uram és az ember kölcsönzi neki a sajátját... Ma este, Uram, felajánlom néked ország és világ minden traktorának a művét. Felajánlom neked az összes gépek erôfeszítését, mert hiszen nincs lelkük, hogy felajánlhassák szegény önmagukat. Kérlek Uram, tedd, hogy szabad lélekkel állva, az ember legyen az úr felettük mindig, Hogy mindörökké dicsérjenek téged, Hogy idôkrôl-idôkre zengjék a neved A munkájuk által... Hogy így vegyenek részt az ünnepi misében, melyet e világon minden áldott nap énekel az emberek munkája, és énekelni fog az idôk végéig!... ======================================================================== Temetés A keresztény szemében a halál nem létezik. Pontosabban: a halál nem valami végsô, befejezô pont, végállomás, hanem az új élet kezdete. Az Egyház liturgiája is ezt énekli: ,,...híveid élete nem végzôdik be, Urunk, csak átváltozik és amikor a földi tartózkodás lakóháza összeomlik, a mennyben készen vár az örökkétartó hajlék'' (a gyászmise prefációjából) és a boldogok halálának évforduló napján is ,,mennyei születésnapról'' emlékezik meg. Kis Szent Teréz halálos ágyán ezt suttogta: ,,Nem halok meg, hanem most lépek az igaz élet küszöbére...'' A mi halottaink is élnek. Ha nem részesültek az örökkévaló nagy büntetésben, akkor viszontlátjuk ôket Isten színe elôtt. És ha velük akarunk maradni mindörökre, még itt a földön találkoznunk kell Krisztussal, hallgatni szavára, Vele egyesülni... * * * ,,Én vagyok a föltámadás és az élet: aki bennem hisz, mégha meg is halt, élni fog.'' (Jn 11,25). ,,Bizony, bizony mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem'' (Jn 8,51). ,,Én vagyok a mennybôl alászállott élô kenyér. Aki e kenyérbôl eszik, örökké él.'' (Jn 6,51). ,,Ha tehát azt hirdetjük, hogy Krisztus föltámadt halottaiból, hogyan állíthatják néhányan közületek hogy nincs föltámadás?... Ha pedig Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk, s hiábavaló a ti hitetek... Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél.'' (1Kor 15,12.14.19). * * * Jöttek az élôk, A gyászba öltözött élôk, akik sírtak; A gyászba öltözött élôk, akik utánozták a siratókat; Majd a színes ruhákba öltözött élôk, akik közül néhányan még sírtak. És más színes ruhákba öltözött élôk, akik csak unatkoztak, avagy beszélgettek. A temetôkapunál A gyászba öltözöttek még zokogtak: Vége mindennek... A gyászba öltözöttek végsoraiban még szipogtak: Bátorság, kedvesem, befejeztetett... A színes ruhákba öltözöttek elsô soraiban azt suttogták: ,,Ó, szegény... hát csak így végzi mindenki...'' És a többiek a színes ruhákba öltözöttek közül felsóhajtottak: ,,Nos, ennek is vége!...'' És én ekkor arra gondoltam, hogy csak most kezdôdik minden... Igen, vége az általános ismétlésnek, de most kezdôdik a nagy, az örök bemutató! Befejezte a tanoncéveket és megkezdôdött az örökre szóló mestermunka. Véget ért a terhesség ideje és most kezdôdik az örök élet. E percben született, Az Életre született, Amely ezúttal valóságban, Amely ezúttal igazában Az Örök Élet már!... Mintha a halottak létezni tudnának!... Nincsenek halottak, Uram, Csak élôk vannak itt, ezen a földön és a másvilágon. Tudom: A halál valóság, Uram, De csak egy pillanat az, Egy perc, egy másodperc, egy lépés Az átmenetbôl a véglegesbe, Az idôlegesbôl az örökkévalóba. Így hal meg a gyermek, ha a serdülôkorba lép, a hernyó, mikor szárnyra kél a lepke, és a búzaszem is, mikor csírát hajt a mag. Ó, halál, kisgyermekeknek réme, otromba madárijesztô, nemlétezô fantom, Kinevetlek És fellázadok ellened! Rémületben tartod a Világot, Becsapod és megijeszted az embereket, Pedig csak az Élet számára létezel és képtelen vagy elrabolni tôlünk azokat, akiket igazán szeretünk. De hol vannak, Uram, akiket életükben dédelgettem? Szentséges színed elôtt élnek rajongó szeretetben a Szentháromság örök ütemére? Vagy az éjszaka sötétjében szenvednek, mert az örök szeretet utáni vágy űzi, égeti ôket? Vagy kétségbe esve kínlódnak önmagukra hagyva, mert minden másról megfeledkeztek egykoron? Gyűlöletben emésztôdnek fel, mert soha többé nem szerethetnek?... A halottaim körülem vannak, Uram. Tudom, hogy itt élnek az árnyak mögött. El nem érhetem ôket szemem sugarával, mert testük öltönyét elhagyták, mint leveti az ember elnyűtt, kopott ruháit, S az álruhától megszabadult lelkük nem ád többé jelt. De Benned, Uram, meghallom hívó szavukat; Látom, hogy felém intenek, Hallom, ha tanácsot adnak, Mert most még közelebb jutottak hozzám. Hajdan a testünk egymást érinthette, de nem így a lelkünk! Míg most, amikor Veled találkozom, velük találkozom, Magamhoz fogadom ôket, amikor Téged fogadlak, Ôket is hordom, amikor Téged hordalak, És ôket is szeretem, amikor Téged szeretlek. Ó, halottaim, örökké élôk, akik bennem éltek, Jöjjetek a segítségemre, hogy e rövid földi élet során megtanuljam az örök élet titkát. Szeretlek, ó, Uram, és még jobban akarlak szeretni Téged, Mert Te adsz örökkévalóságot a szeretetnek, és én szeretni akarok mindörökké!... ======================================================================== A tenger Nem mindig a sikerekben gazdag élet a legvonzóbb. De nem lehet az a gôgös ember élete sem, aki szenvedélyesen vagy haraggal támad az elébe meredô akadályoknak anélkül, hogy azokat képes lenne valóban legyôzni... Ám az Isten elôtti alázatos, csöndes élet, melyet az ô szent kegyelme ragyog be és tesz csillogón hívogatóvá mások elôtt, ez az élet mindig eredményes és vonzó... * * * ,,A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gôgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.'' (1Kor 13,4-7). * * * Láttam, Uram, a sötét, haragos tengert, amint a parti sziklákat korbácsolta. A hullámok már messzirôl lódultak elôre, Büszkén tornyosodva, egymást tiporva, egymást megelôzve rohantak, hogy elsôkként csapjanak le a kövekre, Majd érintetlenül hagyva a sziklát, fehér habot tajtékozva, visszarohantak, hogy újult erôvel lendüljenek támadásba... Máskor csöndesen, megbékélten láttam a tengert. A messzi horizont felôl jöttek a fodrok simán, elfeküdve, hogy senki figyelmét fel ne hívják. Egymásba karoltak szelíden, hangtalanul csúsztak és terültek el a homok hosszában, hogy habcsipkés ujjaikkal érintsék a partot. A nap aranyos sugárral simogatta ôket, hogy köszönô hálával visszatükrözhessék, szerteosztogassák csillagokra foszló fényét. Add, Uram, a segítséged, hogy soha se adjak oktalanul osztott ütéseket, amelyek fárasztók, -- és megsebzik talán az ellenfelet, de soha meg nem gyôzik. Óvj meg a látványos, hangos haragkitöréstôl, amely a figyelmet felhívja talán, de fölösleges és gyöngít. Óvj attól is, hogy kemény gôggel akarjam fölülmúlni minden társamat, könyörtelenül eltaposva azokat, akik elôttem járnak az úton. Arcomról töröld le mindörökre a gyôzelmes viharok sötét fátyolát. Add, Uram, hogy miképpen a tenger lassan befödi az egész homokpartot, én is csöndben telítsem, gazdagítsam minden napomat. Tégy alázatossá, mint ahogy a tenger is alázatos, amikor észrevétlen közelít a parthoz. Adj erôt, hogy bevárjam mindig késlekedô testvéreimet, hogy léptemet az ô lépéseikhez szabjam, hogy együtt, egymás mellett járjunk mindig. Add nekem a hullámok gyôztes kitartását, Hogy minden visszaléptem is egy újabb elôrehaladás kezdetévé váljék. Add arcomnak a tiszta vizek átlátszó, ragyogó fényét; lelkemnek a habok fehérségét. Tedd világossá az életem, miképpen napodnak sugarait énekelteted és hirdeted a vizek sima tükrén. De legfôképpen add, ó, Uram, hogy Fényességedet kapzsi önzéssel ne tartsam vissza önmagam számára, hanem mindaz, aki közelembe eljut, úgy térjen majd vissza otthonába, hogy a lelke a Te örök kegyelmi fürdôdet megkívánja... ======================================================================== A tekintet Erôvel és hatalommal teljes az emberi tekintet, mert a lélek hordozója. És ha az Isten lakja a lelket, az emberi tekintet Istent hirdeti, adja tovább az embereknek. * * * ,,Amikor (Jézus) kilépett az utcára, odafutott hozzá valaki és térdre borulva megkérdezte ôt: Jó Mester, mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? Miért mondasz engem jónak -- válaszolta Jézus. Senkisem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, ne csalj, atyádat és anyádat tiszteld! Erre ô kijelentette: Mester, ezt mind megtartottam gyermekkorom óta. Jézus rátekintett, megszerette ôt és így szólt hozzá: Valami még hiányzik neked. Menj, add el, amid van és az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán jöjj és kövess engem.'' (Mk 10,17-21) ,,Egy cselédlány meglátta (Pétert), hogy ott ül a tűznél, szemügyre vette és megjegyezte: Ez is vele volt. De ô tagadta: Asszony, nem ismerem ôt! Röviddel ezután meglátta ôt egy másik. Te is közéjük tartozol, szólt rá. Ember -- tagadta Péter -- nem tartozom közéjük... Még beszélt, máris megszólalt a kakas. Az Úr erre megfordult és rátekintett Péterre. Péter ekkor visszaemlékezett hogyan mondta az Úr: Mielôtt ma a kakas szól, háromszor fogsz megtagadni engem. Kiment és keserves sírásra fakadt.'' (Lk 22,556-58.60-62) ,,Mikor közelebb érve megpillantotta a Várost, sírva fakadt. Aztán így szólt: Bárcsak fölismernéd te is legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál. De sajnos el van rejtve szemed elôl. Eljönnek majd a napok, amikor sáncokkal vesz körül, bekerít és mindenfelôl ostromol.'' (Lk 19,41-43) ,,Mihelyt (András) találkozott testvérével, Simonnal, elmondta neki: Megtaláltuk a Messiást, vagyis a Fölkentet és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett és így szólt hozzá: Te Simon vagy, János fia, Péter - - vagyis Kôszikla -- lesz a neved...'' (Jn 1,41-42) ,,A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világos lesz. De ha a szemed rossz, sötét lesz egész tested. Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?...'' (Mt 6,22- 23). * * * Most pedig lezárom, Uram, szempilláim, Szemeim befejezték a mai szolgálatot. Visszatér a lelkem mélyére tekintetem, Miután egész napon át az emberek virágoskertjét járta... Hálát adok, Uram, szemeimért, melyek nyitott ablakokként néznek a messzi horizont felé. Hálát adok a tekintetemért, amely úgy közvetíti a lelkem, mint a csodás sugarak napod fényét és melegét. És most az éjszaka sötétjében arra kérlek, hogy ha majd a hasadó hajnalra újra felnyitom szemeim, Készséggel szolgálják azok újra lelkemet és így Téged szolgáljanak, Istenem... Add, Uram, hogy a szemeim mindig tiszták legyenek. Hogy egyenes tekintetem mindig makulátlan tisztaságod vágyát keltse. Ne engedd soha, hogy nézésem csalódott, kiábrándult, kétségbeesett legyen, Hanem, hogy mindig tudjon Téged csodálva, elragadtatva szemlélni. Add szemeimnek az erôt, hogy tudjanak lecsukódni, hogy így jobban Reád találjanak, És hogy soha el ne forduljanak a Világtól félelembôl vagy gyávaságból. Legyenek mindig annyira mélyenlátók, Hogy a Világban megérezzék jelenlétedet, És hogy soha ne legyenek vakok az emberi nyomorúságok elôtt. Uram, legyen a tekintetem határozott, egyenes, kemény. De tudjon elérzékenyülni is. Tudjanak a szemeim sírni is... Add, Uram, kegyelmedet, Hogy a tekintetem soha ne szennyezze be azt, amin megpihen, Hogy ne ingereljen soha, de békítsen mindig, Hogy ne szomorítson el senkit, hanem örömre hangoljon mindenkit, Hogy senkit el ne csábítson, bilincsbe ne verjen, Hanem mindig magával ragadjon; jobbra, szebbre segítsen... Hozza zavarba a bűnöst, mert a te fényedet látja meg benne, De ne legyen csak szemrehányó és elítélô, hanem serkentô és buzdító. Legyen a tekintetem megrázó, mert Veled, az Istennel való találkozásra készít elô; Legyen hívó szó, Harsonaszó, Amely mindenkit háza küszöbére szólít, Nem miattam, Uram, Hanem temiattad, Aki ott állsz és vársz... Uram, hogy a tekintetem mindezt megtehesse, Újra neked ajánlom lelkemet, Neked ajánlom testemet, Neked adom a szememet, Hogy ember-testvéreimet látva Vele Te nézd és lásd meg ôket, S általam küldd feléjük hívó szent Jeled... ======================================================================== Szeretni -- A serdülô fiú imája A serdülô kor nem a sokat emlegetett ,,ostobácska'' vagy a ,,hálátlan kor'', hanem a nagyszerű ígéretekkel teli kor, amelyben az Isten a természet átalakulása, törvényeinek fejlôdése által az ifjú testben és a test mélyén szunnyadó szívben felébreszti egy másik test, egy másik szív hívását. Bárcsak találna ekkor az ifjú megértô társakra, igazán és helyesen szeretô szülôkre, akik nem sajátítják ki ôt önmaguknak valami önzô egoizmussal, hanem szeretettel irányítják az új, a napsugaras utak felé. Bárcsak találna ekkor az ifjú egy igazán megértô barátra, igazi testvérre aki segítené ôt elsô lépéseiben ezen az ismeretlen úton hogy meglássa és elfogadja embertársait, hogy önmagát ôszintén tudja adni és ne váljék saját vágyai rabszolgájává, mert akkor sohasem ismerheti, értheti meg igazán, hogy mit jelent az, szeretni... * * * ,,Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentôl van. Mindaz, aki szeret, Istentôl született és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet... Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kelt egymást... Ha szeretjük egymást, Isten bennünk él és szeretete tökéletes lesz bennünk.'' (1Jn 4,7-8.11-12) * * * Szeretni szeretnék, Uram. Szükségem van a szeretetre. Egész valóm egy égô vágy: Szívem, Testem az éjszakában egy szeretni való ismeretlen felé sóhajt. Karjaim a levegôt kavarják, de nem tudják megragadni szeretetem tárgyát. Egyedül vagyok, -- és kettesben szeretnék lenni, Beszélek, -- de senki sem figyel rám, Élek, -- és senki sem fogadja életem. Mire szolgál így, ha gazdag vagyok, ha senkit, senkit nem gazdagíthatok én? Honnét e szeretet? S milyen út felé vezet? Szeretni szeretnék, Uram! Szükségem van a szeretetre. Íme, ma este, egész szeretetvágyam felhasználatlan, Uram... * * * Figyelj reám, fiam. Állj meg, És zarándokolj el csöndben szíved legmélyére. Menj csak végig vadonatúj, szép szerelmed mentén, mint ahogy a vándor megy végig a fürge, tiszta patak partján, hogy végül eljusson a tiszta forrásig. És ott messze, távol, de végül biztosan a most még zavart lelked végtelen titkában reám találsz majd. Szeretet a nevem, fiam, És öröktôl fogva csak Szeretet vagyok, S ez a Szeretet van benned. Én alkottalak a szeretetre, Hogy mindörökké szeretni tudj. Szereteted egy megújult éneden át tör fel majd, S te ezt keresed máris. Bizalom, fiam, jó úton haladsz kezdettôl fogva: az én szerelmem útján. Csak várnod kell még a nagy találkozóra. De közeleg már és Feléje mész te is. Találkozni fogtok. Testedet számára én alkottam egykor mint ahogy az övét számodra alkottam; Szívedet számára én formáltam egy nap, mint ahogy az övét számodra formáltam; Egymást keresitek még a sötétségben, Az én éjszakámban, amely fényességgé válik, ha valóban bízni és hinni tudtok bennem. Érte ôrizd magad, fiam, Mint ahogy ôrzi magát ô is teérted, Én pedig ôrködök mindkettôtök felett. Szeretetre vágysz? Utadra vezetem minden szeretetre váró testvéredet. Hidd el, a szeretet tanuló éveit hosszú rôfben mérik... És nincsen, nem lehet százféle szeretet. Mit jelent szeretni?... Más felé sietni... hinni... közeledni... mindig... * * * Kérlek, Uram, segíts, hogy embertársaimért tudjak megfeledkezni önmagamról, S magamat adva, felajánlva, megtanuljak igazán szeretni. ======================================================================== Mártont egyedül találtam Nem könnyű szeretni. És ha szeretetünkkel oly gyakran kudarcot vallunk, vajon annak oka nem a mi tévedésünkben vagy a hibánkban keresendô-e?... Vajon nem a két egymásba ütközô önzés az oka, amelyról Maxence Van der Meersch írt a ,,Testestôl lelkestôl'' (Corps et Ames) c. könyvében? Valóban átléptük-e mindig az egoizmus magas kôkerítését??? Mert, ha az igazi szeretet mélységes boldogság forrása, annak az árát nagyon sokszor sok szenvedéssel kell megfizetnünk... * * * ,,Az ember ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik s a kettô testben egy lesz. Úgy, hogy már nem ketten vannak, hanem csak egy test.'' (Mk 10,7-9). ,,Kövessétek tehát Isten példáját, mint kedves gyermekei. Éljetek szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket és jóillatú áldozati adományként ajánlotta fel magát értünk Istennek... Így szeresse a férj is feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. Hiszen saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja és gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. Tagjai vagyunk ugyanis Testének, (húsából és csontjaiból). Ezért hagyja el az ember atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és a kettô testben egy lesz. Nagy ez a titok, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom. Szeresse tehát mindegyiktek feleségét, akárcsak önmagát; az asszony meg tisztelje férjét.'' (Ef 5,1-2.28-33). * * * Délre járt az idô, mikor az ajtón kopogtam. Mártont egyedül találtam s még az ágyban, amely számára hirtelen túl nagy lett. Elhagyta a felesége már jó néhány napja. Megsajdult a szívem, Uram, e levert férfi láttán s e félig üres házban. Hiányzott valami. A szeretet hiányzott. Nem volt virág a terebélyes kandalló felett, hiányzott a rúzs és a púderos doboz a fürdôszobában, a csipketerítô a kerek kis asztalon s a székek békés, szép családi rendje. Piszkos, gyűrött volt a lepedôje, akárcsak egy meglett, vén anyóka képe; a hamutartó tele volt, cipôk hevertek szanaszét a padlón, megoldott csomagok, mindenütt rendetlenség, portörlô pihent a karosszék hátán s az ablak zsaluit nem tárta ki senki. Szomorú, sötét és rossz szagú volt minden. Megsajdult a szívem. Úgy éreztem, Uram, hogy valami szétszakadt, s megbillent. Hibásan forogtak a gép kerekei, A megtört tagú ember kínos járásával. És arra gondoltam, hogy amit elôre láttál vagy terveztél, az jó, bizonyára, És, hogy a terveden kívül szépség és rend nem lehetséges; nem lehet szerelem, és nem lehet öröm. * * * Ma este, jó Uram, Mártonért könyörgök. Mártonért -- érte... Meg a másikért. És a másik asszonyáért. A gyermekekért, A küzdô családokért, A fecsegô szomszédokért, Az ítéletet mondó, kevély kollégákért. S bocsánatot kérek Minden szakításért, Minden vérzô sebért. Kiontott véredért, misztikus testednek égô sebeiért. Magamért is. Hozzád szól a szavam, Uram, s minden barátomért kérlek: Taníts meg bennünket a szent szeretetre!... * * * Nem könnyű, nem könnyű szeretni, fiam. Sokszor úgy vélitek, hogy immár szerettek, de csak önmagatokat szeretitek, -- s mindent elhibáztok, mindent összetörtök. Mit jelent: szeretni?... Egymásra találni. De hogy egymás kezét meg is találjátok, ki kell vetkôznötök büszke magatokból és elindulni a másik felé. Mit jelent: szeretni?... Mindig kiegyezni. De ehhez feledni kell a magatok ügyét; eltűnni, meghalni, a másik fél elôtt. Szeretni, jó fiam, néha fájdalmas is... Mert, -- figyelj a szómra! -- az ôsi vétek óta is szeretni, fiam, ez: a Kereszten meghalni -- és mindig a másikért!... ======================================================================== A tettes Egyedülálló az ember, hiszen egyetlen, bár élethivatása a Közösséghez köti. De a bűn megoszt és szétválaszt bennünket. Mégis egymásra kell találnunk, egymás terhét vállalnunk, hordoznunk. Engesztelnünk is kell, hogy a Nagy Egyetértés akadályait elhárítsuk. A magány nem szerepel az Atya nagy Tervében, ezért fájdalmas az. Végérvényesen pedig csak a Megváltó Szeretet képes legyôzni azt és ezzel megpecsételni, szentesíteni közös szövetségünket. * * * ,,Egy ember lement Jeruzsálembôl Jerikóba. Rablók kezére került, azok kifosztották, véresre verték és félholtan otthagyták. Egy pap jött lefelé az úton, észrevette, de továbbment. Késôbb egy levita jött arra, meglátta, de ô is elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire és bekötözte azokat. Aztán föltette teherhordó állatára, szállásra vitte és gondját viselte. Másnap reggel elôvett két dénárt és a gazdának adta e szavakkal: Viseld gondját. Amivel többet költesz rá, megadom neked, amikor visszatérek.'' (Lk 10,30-35) * * * Ismerem a titkát, Súlyos, Rettenetes titkát. Hogyan bírja el azt, Uram, ez a koravén nagy gyermek?.. Úgy szerettem volna, ha ô beszél majd róla, Hogy aztán így megosztva, már ketten hordjuk tovább. Hónapok óta próbálok segítô kezet nyújtani e roskadozó ifjúnak. Mohón kap feléje, megsimogatja, megcsókolja -- de csak a kettônket szétválasztó árok felett. Amikor szelíden magam felé próbálom vonni, meghátrál, mert a másik kezében még egyre ott a titok, mely súlyával megbénítja karját. Fájdalommal tölt el, Uram, Hogy csak messzirôl láthatom és megközelíteni már nem tudom. Ô is egyre felém néz, de felém jönni nem tud. Szenvedek, S ô is szenved. Nem bírom tovább a szenvedését elviselni, de a szeretetem oly kurta, Uram, hogy ahányszor hidat építek feléje, hogy elérjem egyedüllétét, a híd rövid és nem ér el a túlsó partig. Látom, hogy szenvedéseinek széles árka szélén miképp tétovázik. Megfeszül, nekilendül, majd megáll és meghátrál kétségbeesve, mert széles az árok és túl nehéz a terhe. Tegnap újra felém hajolt, Uram. Szólt néhány szót -- s meggondolta magát. Egész teste remegett a titok nehéz terhe alatt, már-már kitört -- majd újra csak magánya mélységes medrébe temetkezett. Nem sírt, de homlokáról súlyos verejték cseppeket töröltem le. Nem vehetem a vállaimra terhét, ha ô nem adja át!... Látom, de megragadni már nem tudom. Nem akarod, Uram, mivel ô nem akarja, És nincsen jogomban szenvedése titkán erôszakot venni... Uram, ma este az elszigeteltekre gondolok, Azokra, akik egyedül vannak, rettenetesen egyedül, Mert soha nem támaszkodtak senkire, Soha nem bízták magukat Rád, Uram. Azokra, akik megtudtak valamit, amit senki más nem ismerhet, Azokra, akiket megbántottak és nem vigasztal senki, Azokra, akik súlyos sebekbôl véreznek, amelyeket soha nem gyógyít meg senki, Azokra, akiket kemény csapások sújtottak, amelyeket még csak nem is gyanít soha senki, Azokra, akik szívük néma sírkamrájába a megaláztatás, a kétségbeesés, a gyűlölet egybekötött nagy kévéjét zárták, Azokra, akik a halál vétkét rejtették el önmagukban és hidegek, miképp a fehérre meszelt sírok... Elrettent az ember nagy magánya, Uram. Minden ember magányos, mert egyedüli lény. Szent ez a magány, amelyet egyedül csak ô törhet meg felfedve magát egy másik elôtt, vagy egy másikat fogadva be önnön magányába. Egyedül ô képes a magányból a közösségbe lépni. Ez a közösség a te akaratod, Uram; azt kívánod, hogy egyek legyünk mindnyájan. A bűn által egymás közé ásott széles árok ellenére is Azt kívánod, hogy egyek legyünk egymás közt, miképpen az Atya és Te egyek vagytok. Fájdalommal tölt el ez az ember, Uram, mint mindazok, akik egyedül vannak, hiszen a testvéreim! Adj erôt, hogy úgy szeressem ôket, hogy megtörhessem a magány bilincseit, Hogy a Világ elfogadja ma még üres, de vendéget váró házamat, Melynek kapui sarkig vannak tárva. Segíts, hogy jómagam visszavonultan éljek, és senkit se zavarjak; Hogy mindenki betérhessen hozzám minden ellenszolgáltatás nélkül, Hogy terhüket lerakva, látatlanul ott megpihenhessenek... S a beálló csöndes éjszakában én majd felkeresem ôket. Jöjj akkor, Uram, a segítségemre, hogy a terhüket vállalni és hordani tudjam... ======================================================================== Köszönöm Tudnunk kell köszönetet mondani is, hiszen életünk minden napján Isten ajándékaival gazdagodunk. Ha valamennyit sorra vennénk, a szemünk káprázna a boldogságtól, mint ahogy ünnepi bál után csillog a szépségkirálynô szeme, amikor késô este összeszámlálja a rengeteg ajándékot!... Akkor bizonyára hálásak lennénk Istennek és nagyobb bizalommal néznénk a jövô elé is, mert tudnánk, hogy Isten minden nap megmutatja bôkezűségét... Itt, a földön, minden Isten ajándéka. Még a legkisebb, a legapróbb mindennapi dolgok is. Mindezek együtt alkotják az életet, amely lehet verôfényes, ragyogó, avagy sötét, ólmos felhôktôl borús aszerint, hogy miképpen élünk ezekkel az ajándékokkal. * * * ,,...Ne tévedjetek tehát, szeretett testvéreim. Fölülrôl, a világosság Atyjától csak jó adomány, csak tökéletes ajándék származik. Nála nincsen változás, sem árnyéka a változandóságnak.'' (Jak 1,16-17) * * * Köszönöm, Uram, köszönöm. Köszönöm a mai nap megszámlálhatatlan ajándékát. Köszönet mindazért, amit láttam, hallottam, kaptam... Köszönöm a hideg vizet, amely felébresztett, az illatos szappant, és a friss fogkrémet. Köszönet a ruháért, amely testemet fedi; diszkrét színéért, jó szabásáért. A pontosan megjelenô mindennapi újságért, a reggeli mosolyt keltô Móricka-tréfáért, a továbbhúzódó fontos tárgyalásokért, a helyes igazságszolgáltatásért és a gyôztes futballmeccsért. Köszönet a motorizált szemétkocsiért, annak kísérôiért, füttyös kiáltásukért és az ébredô utca zajáért. Köszönet a munkámért, a szerszámaimért, a fáradozásaimért... Köszönöm a kezemben lévô fémet, amely hosszan feljajdul, amikor beléharap az acél olló, köszönöm a műhelyfônök elismerô tekintetét és a befejezett darabokat továbbvivô kiskocsit. Köszönet Béláért is, aki a reszelôjét kölcsönadta, Daniért, aki cigarettával kínált, és Karcsiért, aki ajtót nyitott elôttem... Köszönöm a hömpölygô utcát, mely magával sodor, a fénylô kirakatokat, a tovasurranó gépkocsikat, a sietô gyalogosokat, az egész életet, amely itt folyt ma le a házak csipkés szélei között. Köszönöm az ebédet, amely erôt adott, a pohár sört, amely oltotta szomjamat. Köszönet a motorért, amely gyorsan oda vitt, ahová éppen igyekeztem, a benzinért, amely hajtotta, a szélért, mely arcomat cirógatta és a fákért, amelyek utam mentén sorra köszöntöttek... Köszönet a gyermekért, akit játszani láttam a szemközti járdán, Köszönet a görkorcsolyájáért és a tréfás grimaszáért, amikor elesett. Köszönöm az útközben kapott számos ,,Adjonistent'', a kézfogásokat, melyeket adtam s a mosolyokat, melyeket röptében küldtek felém. Köszönöm anyámat, aki otthon vár engem, köszönöm diszkrét szeretetét, csöndes jelenlétét. Köszönöm e hajlékot, amely fölém borul s véd; a világító lámpafényt, a zenélô rádiót. Köszönöm az esti napi-krónikát, a szombatesti vidám műsort. Köszönöm a virágcsokrot az asztalom közepén: igazi remekmű!... Köszönöm a békés éjszakát, Köszönöm a fényes csillagokat, Köszönöm a csöndet. Köszönöm az idôt, melyet nekem adtál, Köszönöm az életet. Köszönöm kegyelmedet. Köszönöm Uram, jelenlétedet! Köszönöm, hogy hallgatsz a szómra figyelmesen, hogy a kezedbe veszed és elfogadod képességeim csokrát, hogy átadd Atyádnak. Köszönöm, Uram. Köszönöm. ======================================================================== A pap vasárnap esti imája Az aktív életet élô keresztények sokat várnak sôt követelnek a paptól, s igazuk is van. De tudniok kell azt is, hogy kemény a papi élet! Az, aki ifjú lelkesedéssel egész életét ajánlotta fel Isten oltárán, ember marad továbbra is és ez az emberi rész gyakran visszaköveteli a maga jussát. A pap sorsa így mindennapi küzdelem, hogy Krisztusért mindenki számára szabad maradhasson. Nincs szüksége a papnak bókra vagy raffinált ajándékokra. Azt kéri csak, hogy a gondjaira bízott keresztények nap mint nap igazolják a felebaráti szeretet gyakorlásával, hogy áldozata nem volt hiábavaló. De mert ember a pap, neki is jól esik néha, ha az önzetlen baráti szeretet megnyilvánulásával találkozik egy vasárnap este, amikor egyedül van... * * * ,,Jézus felszólította ôket: Jöjjetek utánam! Én emberhalászokká teszlek titeket.'' (Mk 1,17). ,,Most már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek amit Atyámtól hallottam. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket és arra rendeltelek, hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt.'' (Jn 15,15-16). ,,Felejtem ami mögöttem van, s az elôttem lévô után rugaszkodom. Futok a kitűzött cél felé, annak a hivatásnak a jutalmáért, amelyre Isten fölülrôl hívott meg Krisztus Jézus által.'' (Fil 3,13-14). * * * Uram, ma este egyedül vagyok. A templomban lassan elült a zaj. Mindenki hazatért; Én is hazajöttem, Egyedül. Menet közben találkoztam a délutáni sétálókkal. Egy mozi elôtt haladtam el, honnét a tömeg kifelé özönlött. Majd utam a kávéház elôtt vitt el, amelynek teraszán a vasárnap estét próbálták fáradtan még megtoldani páran. A járdán játszadozó gyermekekbe botlottam, Virgonc kis kölykökbe; Mások gyermekei. Az enyéim nem lehetnek soha. Íme, elôtted állok, Uram, Egyedül. Terhes a csönd, És nehéz a magány. . . . . . . . . . . . Harmincöt éves vagyok, Uram. A testem éppen olyan, mint másé. Két kezem van a kemény munkára, S a szívem szeretet után vágyik, De én mindezt neked adtam, Mert szükséged volt rám. Mindent neked adtam... De ma mindez nehéz... Nehéz neked megôrizni a testet, amely ma más testnek kínálná fel magát. Nehéz mindenkit szeretni, és önmagamnak senkit meg nem tartani. Nehéz melegen megfogni egy kezet, anélkül, hogy azt önmagamnak örökre megtartanám. Nehéz felébreszteni a szeretetet, -- és mégis teljesen csak a tiéd maradni... Nehéz mindenkinek mindene lenni, -- és önmagam számára csak semmi és senki. Nehéz olyannak lenni mint a többiek, -- és a többiek közt mégis más maradni. Nehéz mindig csak adni, és soha nem kapni senkitôl semmit. Nehéz mindig máshoz közeledni, ha nem közeledik felém soha senki. Nehéz mindig mások bűnét, terhét hordani, amikor nemet mondani nem szabad soha. Nehéz örökké mások titkát ôrizni, ha a magunkét nem oszthatjuk meg soha senkivel. Nehéz mindig mást bátorítani, segíteni, ha mi magunk soha nem lassíthatjuk le a lépteinket. Nehéz mindig a gyöngéket támogatni, ha önmagunk senki vállára nem támaszkodhatunk. Nehéz egyedül lenni, Egyedül mindenki elôtt. Egyedül a Világ színe elôtt, a szenvedés elôtt, a halál elôtt, és a bűn elôtt. * * * Nem vagy egyedül, fiam. Én veled vagyok, Mert Én te vagyok. Szükségem volt a te emberségedre, hogy Megtestesülésemet és Megváltásomat tovább folytathassam. Öröktôl fogva választottalak, Mert szükségem van rád. Szükségem van a kezedre, hogy továbbra is áldhassak, Szükségem van az ajkadra, hogy tanításomat hirdethessem, Szükségem van a testedre, hogy szenvedjek továbbra is, Szükségem van a szívedre, hogy szerethessek továbbra is, Szükségem van rád, hogy üdvözítô munkámat tovább folytathassam. Maradj velem, fiam... * * * Elôtted állok, íme, Uram. Íme, a testem, Íme, a szívem, Íme, a lelkem! Tégy elég naggyá, hogy felérjek a Világ magasáig, Erôssé, hogy terhét bizton hordozhassam, Tisztává, hogy ölelhessem anélkül, hogy lekötném önmagamnak. Tégy találkozások helyévé, de csak átmenetileg; Végeláthatatlan úttá, amelyen senki meg nem áll, hol emberit nem talál, s Feléd siet tovább. Uram, ma este, amikor már minden csöndes és csak a szívemben érzem a magány keserű marását, Amikor az emberek gondja emészti lelkemet és én képtelen vagyok kielégíteni ôket, Amikor az egész Világ nyomorúsága és bűne nehezedik a vállamra teljes súlyával, Újra IGENT mondok Neked. Nem könnyű kacagással, hanem csöndes, alázatos, tudatos elhatározással, Színed elôtt egyedül, Uram, A békés esti csöndben. ======================================================================== Felszólaltam, Uram A beszéd Isten adománya, amelyrôl egyszer számot kell adnunk. A beszéd által érintkezik a lélek egy más lélekkel; általa ismernek meg bennünket az emberek. Nincs jogunk tehát hallgatásba burkolóznunk, de azt se feledjük, hogy minden kimondott szónak súlya van és Isten színe elôtt élve-járva, mérlegelnünk kell minden kiejtett szavunkat. * * * ,,Mondom nektek: Minden fölöslegesen kimondott szóról számot adnak majd az emberek az ítélet napján. Szavaid alapján fognak igaznak ítélni téged, s szavaid alapján fognak elmarasztalni.'' (Mt 12,36-37). ,,Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! -- jut be a mennyek országába. Csak (az jut be a mennyek országába), aki mennyei Atyám akaratát teljesíti. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram! Nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? Én akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket. Takarodjatok elôlem, ti gonosztevôk!'' (Mt 7,21-23). * * * Felszólaltam, Uram, -- és dühödt vagyok. Bôszült vagyok, mert sokat ágáltam, kézzel, hanggal erôsködtem. Egész bensômet szavakba öntöttem, mondatokba fontam. És attól tartok mégis, hogy a lényeg elveszett. Mert a lényeg, Uram, nincs a hatalmamban és a szavak túl szűkreszabottak ahhoz, hogy magukba zárják azt. Felszólaltam, Uram, -- és nyugtalan vagyok. Félek beszélni, mert súlyos ügy ez; Komoly ügy, bizony, másokat megzavarni nyugalmukban; otthonukból a küszöbre csalni ôket, hogy mozdulatlan álljanak meg ajtaik elôtt. Felelôsséggel jár hosszú tárt karokkal, feszült szívvel visszatartani ôket, amint fényt koldulnak, avagy némi bátorságot ahhoz, hogy tetteikben tovább éljenek. Jaj, ha üres kézzel bocsátanám el ôket, Uram! És mégis: beszélnem kell! Néhány esztendôre nékem adtad a szót, élnem kell jogommal. A lelkemmel másoknak tartozom; ajkam szélén várnak a szavak, hogy hosszú, szoros sorba fűzôdve átnyújthassák azt. Mert a lelkem nem fedheti fel magát, csak a szavak által. Apró kicsi testébe zártan mitsem tudunk a kisbabáról. De az egész család diadalmas ünnepre készül, amint a kiejtett egyes szavak, képzett mondatok útján lelkünk elôtt nyiladozik, bomladozik a lelke. És a család kétségbe esve állja körül a haldokló ágyát, ájtatos rettegéssel lesve utolsó elhangzó szavait. Csendbe zárkózva távozik; és a rokonság nem juthat többé lelke közelébe, ha már megrendülten szemét lezárták, állát felkötötték. Nagy kegyelem a szó, Uram, és éppen ezért nincs jogom hallgatni gôgbôl, gyávaságból, hanyagságból vagy az áldozattól való félelembôl. A többieknek -- a másoknak -- joguk van szómhoz, joguk a lelkemhez. A te üzenetedet kell továbbadnom. Amit senki más nem mondhat el nekik, csak én, Uram! Csak egy mondatot kell kiejtenem, amely talán rövid, de sűrítve egész életem benne van. Nem állhatok félre gyáván. És csak igaz igéket ejthetnek ki majd ajkaim. Mert visszaélnék a bizalmával annak, akinek minden figyelmét lekötöttem, s a szavak külsô kérge alatt nem adnám át neki lelkem ôszinte igazát. Legyenek élôk a szavak, melyeket magam körül hangoztatni fogok; élôk és gazdagok mindabban, amit egyetlen lelkem megragadott a Világ és az ember misztériumából. Minden kiejtett szóm Istent hirdesse mindenütt! Mert az ajkak, amelyeket adtál, csak azért léteznek, hogy lelkem titkáról tanúságot tegyenek, Uram. És a lelkem ismer Téged, hiszen Téged ölel át, Istenem. * * * Bocsáss meg, Uram, hogy ilyen gyatrán szóltam. Bocsáss meg, ha gyakran hiába beszéltem. Bocsásd meg minden napomat, amikor a nyelvem meggyaláztam üres szavakkal hamis szavakkal, gyáva szavakkal, olyan szavakkal, melyekben nem volt számodra hely. Légy az én erôsségem, ha nyilvános ülésen szót kell majd kérnem, vitába kell szállnom -- vagy csak párbeszédbe fognom egyik testvéremmel. Fôképpen pedig add meg, Uram, hogy elvetett mag legyen a szavam, És hogy azok, akik hallgatnak majd szómra, bôséges aratást remélhessenek. ======================================================================== Uram, gyötör ez az arc Ha minden erônkbôl nem küzdünk a Világ igazságtalanságai ellen, ott, ahová az Atya akarata állított bennünket, akkor nem vagyunk igazi, hívô keresztények. Nem szeretjük igazán Istent. Ô mondotta szent János apostol által: ,,Aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, Istent, akit nem lát, hogyan szerethetné?'' (1Jn 4,20). És: ,,Gyermekeim, ne szeressünk szóval, hanem tettel és igazsággal!'' (1Jn 3,18). A keresztény lelkiismeret nem elégedhet meg azzal, hogy, egy arcot tisztára mos, vagy redôit ráhintett porral tünteti el; ama súlyos erkölcsi és társadalmi bajok gyökerét kell keresni, okait orvosolni, amelyek ilyen rúttá tették ezt az emberi arcot. Mert a szegények majd ítélni fognak felettünk... * * * ,,Erre azok is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesnek vagy szomjasnak, vándornak vagy mezítelenül, betegen vagy börtönben, és nem szolgáltunk neked? Ô azonban így felel: Bizony mondom nektek: Amit nem tettetek eggyel is e legkisebbek közül, velem nem tettétek!'' (Mt 25,44- 46). * * * Egész este gyötört ez az arc, Uram! Élô szemrehányás, Hosszú segélykiáltás, mely megrázta nyugalmamat. Még ifjú ez az arc, Uram, és az emberek vétkei máris rája szabadultak vadul, Míg ô állt védtelenül a csapásaik alatt. Minden oldalról ellene rohantak: Jött a nyomor, A barakklakás, A rozzant ágy, A bűzös levegô, Az alkohol, A füst, Az éhség És a kórház: A szanatórium. A kimerítô munka, A megalázó munka, A munkanélküliség, A gazdasági válság, A háború. Elcsábító bálok, Az ízléstelen dalok, A vérlázító filmek, A bódító zenék, Mocskos, hazug csókok. Harc az életért; A lázadás, A verekedés, A segélysikoltások, Az ütések, S a gyűlölet. Jöttek mindenfelôl: Ezerarcú elrettentô és fertelmes emberi önzések piszkos görbe ujjaikkal, Felszakadt koszos körmeikkel, bűzlô páráikkal. Összefutottak a Világ legszélsô határaitól az Idôk kezdetétôl, mindenfelôl és minden idôbôl, És lassan, alattomosan, egymás után, Vagy hirtelen, összerohanva mint a barmok, S ütöttek, korbácsoltak, suhintottak, dolgoztak, gyúrtak, elnyomtak, vertek, véstek, cserzettek. És íme az Arc, ez a szegény arc. Tizennyolc év után, végre bemutatják; de évszázadokba került, amíg megalkották. Ecce Homo: Íme az ember... Íme ez a szegény emberi arc, mint egy nyitott könyv. A nyomorúság és az emberi vétek nyitott könyve. Az önzés, a gôg, a gyávaság könyve, A kapzsiság könyve; az érzékiség, a megalkuvások, a lemondások könyve. Íme itt van, mint egy siralom-ének, lázadó kiáltás, és egy lélekbe vágó segélykérés. Mert e fájdalmas, ez eltorzított arc mögött, E zavaros szemek mélyén, Mint a sötét medence vizében elsüllyedô fuldokló felfelé tárt hófehér és összekulcsolt könyörgô kezei, Mint egy fény, egy láng, egy tragikus könyörgés; Egy lélek kiolthatatlan kívánsága, amely túl szeretné élni szennyezett sarát. Gyötör ez az arc, Uram, megrémít és megítél. Mert a többiekkel együtt én tettem ezt vele; hagytam, hogy ezt tegyék vele! Arra gondoltam, Uram, hogy ez az ifjú ember a testvérem -- de a te testvéred is! Ó, mit is tettünk Családod egyik tagjával?! Uram, félek ítélô szavadtól. Attól tartok, hogy az utolsó napon elvonultatod majd elôttem emberi testvéreim arcát, fôképpen majd azokét, akik városomban, az én utcámban laktak, akik velem dolgoztak. És könyörtelen fényed mellett majd meglátom ezeken az arcokon a ráncokat, amelyeket én szántottam, a szájat, amelynek keserű vonását én véstem, a ferde fintort, amelyet én faragtam, a kialvó tekintetet, amelyet én homályosítottam el és oltottam ki mindörökre. Jönnek, majd könyörtelenül jönnek, hogy megmutassák magukat, a nyomor és a bűn bosszúálló, riasztó példáit. Jönnek, akiket ismertem és azok is akiket sohasem láttam; jönnek kortársaim és a többiek, mind, akik a Világ e rettenetes műhelyében ôket követték. És én elborzadva, csendben, mozdulatlan maradok. S ekkor, Uram, Te majd így szólsz hozzám: ,,...ÉN VOLTAM...'' . . . . . . . . . . Bocsáss meg, Uram, ezért az arcért, amely elítélt. Köszönöm, Uram, az arcot, amely felébresztett. ======================================================================== Az éhség Minden ember testvérünk. Krisztus vére valamennyiünket ugyanannak az Atyának gyermekeivé avatott. Ha egy családban valaki szenved, vagy meghal, mindenki fájdalmat érez. Tudjuk azt is, hogy ma, szerte a világon minden esztendôben ezrek és ezrek halnak éhen. Nem élhetünk mi sem úgy tovább, mint régen. Még akkor sem, ha anyagi lehetôségeink megengedik, hogy a közepesnél sokkal jobban éljünk, még akkor sem állhatunk ölbetett kezekkel e probléma elôtt. Újra csak kihangsúlyozzuk: ha nem küzdünk teljes erônkkel egy jobb és igazságosabb, egy emberibb világért, súlyos bűnt követünk el! * * * ,,Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözött és dúsan lakmározott mindennap. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja elôtt, fekélyekkel tele. Szívesen jóllakott volna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal is, de senkisem adott neki. Csak a kutyák jöttek és nyalogatták sebeit.'' (Lk 16,19-21). ,,Akkor (Jézus) meghagyta tanítványainak: Telepítsétek le ôket csoportonkint ötvenével. Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre és megáldotta azokat. Majd megtörte és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.'' (Lk 9,14-17). * * * Ettem, Túl sokat ettem. Ettem, mert mások is ettek. Mert vendégül hívtak, Mert társaságban voltam és ez a társaság nem értette volna meg, De minden fogás, Minden falat, Minden harapásnyi étel csak nagy nehezen ment le. Túl sokat ettem, Uram, Míg ugyanabban a pillanatban a saját városunkban, üres konzervdobozzal a kézben ezerötszáz személy várt, és állt sorban az ingyenes népkonyha elôtt az üres levesért, Míg egy asszony a lépcsôház alatti vackában ette, amit kora reggel összekaparászott a hulladékos ládák fenekén, Míg az utcakölykök blokkház tanyájukon az aggok menhelyérôl kapott hideg maradékokon osztozkodtak, Míg szerte a világon, tíz, száz, ezer szerencsétlen ember vonaglott kínzó fájdalmak közepette és halt éhen kétségbeesetten a tehetetlen rokonok elôtt. Fertelmes látvány ez, Uram, tudom. És az emberek is tudják ma már ezt mindnyájan. Tudják, hogy nemcsak néhány szerencsétlen éhezik a házuk körül, de akár százával mérhetik számukat! Tudják, hogy nemcsak ez a néhány száz szerencsétlen létezik, de az országhatárokon túl ezrek éheznek már! És tudják, hogy nemcsak ezrével vannak éhezô emberek, akik koplalnak mindennap, de a világon milliókra ugrik már a számuk! Megrajzolták precízen már az éhezôk atlaszát is, Melyrôl döbbenetes képpel merednek felénk a halálos zónák. Irgalmat nem ismerô erôvel beszélnek a számok. A nyolcszázmilliós embertömegben a francia havi legkisebb átlagfizetés másutt a legnagyobb évi átlagot jelenti. Az emberiség egyharmada nem eszik eleget. Egyetlen éhínség idején több millió ember pusztul éhen Indiában, És egy hindu átlag életkora alig éri el a huszonhat esztendôt. Látod, Uram, a térképet és olvasod a számokat. Nem mint egy statisztikus olvasná klimatizált irodájában, Hanem mint egy népes család atyja, aki gyermekei feje fölé hajol. Látod, Uram, a térképet és ezeket a számokat is ismered régidôktôl fogva. Ez a térkép lebegett elôtted, amikor elmondtad a szegény Lázár és az asztalához ülô dúsgazdag ember történetét. Ez a kép volt elôtted akkor is, amikor számomra említetted föl az Utolsó Ítélet napjait. ,,...Éhes voltam...'' Könyörtelen vagy, Uram! Te állsz sort az olcsó népkonyhák elôtt, Te eszel a szemétládákban talált hulladékokból, Te haldokolsz az éhínség gyötrelmei közepett, S Te halsz meg huszonhat éves fejjel, egyedül, egy csendes sarokban, Amíg a világ nagy dísztermének egy másik szögletében -- a család néhány tagjának társaságában -- ímmel-ámmal, kelletlenül eszem meg azt, ami neked kellene, hogy egyszerűen életben maradhass. ,,...Éhes voltam...'' Eszembe idézheted ezt Uram, ha majd egyszer megállnék szolgálatod teljesítése közepett. Mert hogyan, miképpen állhatnék meg egy percre is az étel kiosztásában, amikor testvéreim száma végtelen. S mindig akad olyan, akinek kevés jut. Testvéreim jussáért küzdeni sohasem szűnhetek meg! Nem kis dolog, Uram, ételt adni a Világnak. Jobban szeretek csendben imádkozni, Jobban szeretek pénteki napon böjtölni, Jobban szeretem a szegényeket látogatni, Jobban szeretek ajándékot adni az árvaházak szeretetvására számára, Igaz, de mindez nem elég! Mindez csak semmiség, ha egy napon mégis azt mondhatod majd nekem is: ,,Éhes voltam...'' . . . . . . . . Nem vagyok többé éhes, Uram. Nem akarok többé éhes lenni, Uram! Csak annyit akarok enni ezután, mint amennyi ahhoz szükséges, Uram, hogy Téged híven szolgálhassalak és küzdhessek minden testvéremért. Mert Te éhezel, Uram, Mert Te szenvedsz éhhalált, amíg én torkig ettem magam... ======================================================================== A lakás A világ minden nagyobb városában tragikus méreteket öltött a lakás- gond. Elsô kötelességünk, hogy errôl is tudomást vegyünk. Sokan vannak ugyanis azok, akik, mert maguk jól berendelkezhettek, sohasem fordultak meg városuk szegényebb negyedében. A nagy nyilvánosság elé kell tárni ezt a problémát, mert a közvélemény igen nagy hatalom és mi valamennyien alkotjuk és formáljuk azt. Számos szervezet várja közreműködésünket vagy legalábbis jószándékú megértésünket és támogatásunkat. Ha valóban és igazán szeretjük testvéreinket, akkor bizonyára megtaláljuk a módját annak, hogy valamit tegyünk az érdekükben ott, azon a helyen, ahová az élet állított bennünket. * * * ,,Mondjuk, hogy egy testvérnek vagy nôvérnek nincs ruhája, s a mindennapi élelemben szükséget szenved. Ha mármost egyiktek azt mondja: Menjetek békével! Melegedjetek! Lakjatok jól! -- de nem adja meg nekik, amire életük fönntartására szükségük van: ugyan mit használ az nekik?'' (Jak 2,15-16). * * * Nem tudtam elaludni, Uram, s fölkeltem, hogy jobban imádhassalak. Kint éjszaka van; fúj a szél és esik az esô. A város fényei áttörik a sötétség fátyolát és hirdetik, hogy ott élôk laknak. Miért gyújtottad fel e fényeket, Uram? Sugaraik bántják a szememet. Elkapták figyelmemet és most fogva tartanak, miközben a fülembe zúg a város elbűvölôn tragikus rimánkodása. Nem tudok tôle szabadulni, hiszem magam is jól ismerem szenvedéseit, Uram! Felelevenednek a szemeim elôtt: Hallom ôket, amint hozzám szólnak, Érzem, amint arcul ütnek, Valamennyit ismerem, Uram, Valamennyit, -- és mégis aludni akartam. Tudom, hogy ,,ebben'' az egyetlen szobában hét egymás hegyén-hátán heverô bomlott lehelete keveredik,[1] Tudom, hogy egy anya az asztalát és a székeket a mennyezetbe vert szögre akasztja, hogy a földre teríthesse szalmazsákjait. Tudom, hogy patkányok ólálkodnak a földrehullt morzsák után és harapással fenyegetik az alvó kisbabákat. Tudom, hogy éjjel az apának fel kell kellnie, hogy viaszkos vásznat terítsen még alvó gyermeke fölé, ha megered az esô. Tudom, hogy egy anyának egész éjjel állva kell maradnia, mert csak egy számára van hely és a két gyermek beteg. Tudom, hogy egy részeges apa a mellette fekvô kisfiára hány majd ma éjszaka. Tudom, hogy egy serdülô fiú megszökik hazúlról ma éjjel, egyedül, mert már nem bírja tovább a nyomort. Tudom, hogy az egyetlen padlás-szobában, ahol három ember-pár lakik, a férfiak verekedni fognak a nôkért. Tudom, hogy a feleség elhúzódik a férje mellôl, mert nincs több hely a házban egy újabb gyermek számára. Tudom, hogy ma este, csendben haldoklik egy kisfiú, hogy némán négy testvére után távozzék ô is... Tudom. Többet is tudnék, Száznál több hasonló példát ismerek és mégis nyugodtan tértem ágyba, aludni mentem a tiszta fehér lepedôk közé. Jobb szeretném mindezt nem tudni, Szeretném, ha mindez csak üres mendemonda lenne, Szeretném magammal elhitetni, hogy mindez csak rossz álom. Szeretném, ha azzal vádolhatnának, hogy erôsen túlozok mindent, Szeretném, ha valaki bebizonyítaná nékem, hogy mindezért ezek az emberek a hibásak, hogy ôk maguk az okai nagy szegénységüknek. Szeretném magam megvigasztalni -- de nem tudom. Már késô. Túl sokat láttam, Túl sokat hallottam, Túl sokat számláltam; Mindent jól összeszámláltam, Uram, és azt hiszem, hogy a könyörtelen számjegyek mindörökre elűzték a lelkembôl a megelégedettség ártatlan nyugalmát[2] * * * Így van helyén, Fiam! Mert Én, a ti Istenetek és Atyátok, neheztelek rátok! Az idôk kezdetétôl fogva nektek adtam a hatalmamban lévô egész Világmindenséget, és azt akartam, hogy minden gyermekemnek a feje fölött Atyjához méltó födél legyen. Megbíztam bennetek, de a ti önzéstek mindent elrontott. Ez az egyik legnagyobb bűnötök, s érte a közös felelôsséget sokan hordozzátok. Mert jaj nektek, ha a mulasztástok miatt egyetlen egy gyermekemnek is meg kell halnia testben vagy lélekben! Mondom nektek: Örök Otthonomban ezeknek juttatom majd a legjobb helyeket. A gond nélkül élôk, a hanyagok, az önzôk, akik a földön kényelmesen berendezkedhettek és megfeledkeztek minden másról, ezek elnyerték jutalmukat. Nálam már nem lesz számukra hely... Kérj bocsánatot, Fiam, ma este, tenmagadért és a többiekért is. De holnap majd harcolj teljes erôdbôl, mert mennyei Atyád fájdalmasan látja újra, hogy szent Fia számára ma sincsen hely az emberek szálláshelyén... _______________ 1 Valamennyi itt felhozott példa szigorúan pontos és létezô. Száz hasonló eset közül válogattuk ôket össze. 2 Egy nagy francia városról van itt szó. Az 1946-os népszámlálási adatok szerint 31.737 családból 10.952 lakott egyszobás lakásban és 12.557 kétszobásban. Ám a 100.000-nél több lakost számláló nagy városok közül ez a város a lakásínséget szenvedôk listájának csak a közepén foglalt helyet! ======================================================================== Kórházban Nagy titok a szenvedés, amelyet csak a hit fényénél érthetünk meg igazán. Nem az Isten akarta a Rosszat a Világban. De az emberek megvetették a Tervét (...a bűn...), megbontották az ember és a világmindenség egyensúlyát és elôidézték a szenvedést. De Krisztus eljött közénk, hogy rendet teremtsen e nagy összevisszaságban. És a céltalan szenvedés így lett a Megváltás eszközévé. * * * ,,A mi szenvedéseinket viselte és a mi fájdalmaink nehezedtek a vállaira. Mi pedig úgy éreztük, hogy az Isten keze sújt bennünket, az büntet és aláz meg bennünket. A bűneink miatt szegeztetett által és a vétkeink miatt kellett meghalnia. Megváltó büntetésünk immár rajta pihen és az ô sebei által gyógyultunk meg mindnyájan.'' (Iz 53,4-5). * * * Ma délután meglátogattam egy beteget a kórházban. Osztályról osztályra menve, végigjártam a szenvedés Városának utcáit megsejtve mindazokat a tragédiákat, amelyek a virágos pázsitos utak és fehér falak mögött húzódnak meg. Elôbb át kellett mennem az elsô kórtermen; Lábujjhegyen járva kerestem az én betegemet. Tekintetem úgy siklott végig a fekvôkön, mint a betegápoló könnyű keze, amikor nyílt sebet gondoz és arra vigyáz, hogy újabb fájdalmat ne okozzon. Félszegen éreztem magam. Mint amikor egy tájékozatlan látogató a titkok templomába téved, Mint egy hitetlen pogány, egy ôsi bazilikában. A második kórterem túlsó sarkában akadtam rá az én betegemre. Az ágya mellett megálltam, s dadogtam nem tudván, hogy mit is mondjak köszöntésül. Zavarba hoz a szenvedés, Uram, rámnehezedik és eltipor. Nem érthetem, hogy miért engeded meg? Miért, Uram? Miért nyöszörög borzalmas égési sebei miatt ez az ártatlan kisgyermek? Miért haldoklik három nap és három éjen át ez a meglett férfi, szüntelen anyja nevét emlegetve? Miért öregedett egy hónap alatt tíz esztendôt ez a rák-beteg asszony? És ez az alig húszéves munkás, aki az építôállványról zuhant le, és úgy összetört, mint egy gyermeki játékszer? S ez a szegény, idegen, elszigetelt, hazátlan roncs, kinek a teste egyetlen nagy, gennyedô seb csupán? Vagy ez a lány, aki immár harminc éve fekszik gipszbeöntve a csupasz kemény deszkán? Miért mindez, Uram? Nem értem! Miért van a Világban ez a sok szenvedés, mely bánt, elzár, fellázít és megtör? Miért ez a sok ijesztô és fertelmes szenvedés, amely látható ok nélkül, vakon szakad a világra, Igazságtalanul veri a jót és megkíméli a rosszat. A tudomány láttán néha meghátrál ugyan, de más szín alatt sokkal erôsebben és ravaszabbul jön vissza újra. Nem értem. Gyűlöletes a szenvedés és félelmet kelt bennem, Mert miért sújt egyeseket -- és másokat miért kímél meg? Miért ezeket éri és miért nem engem sújt? * * * Gyermekem, a szenvedést nem Én -- a te Istened -- akartam, hanem az emberek! Ôk iktatták bele a világ rendjébe, amikor becsempészték oda a bűnt. Mert rendellenesség a bűn és a rendellenesség fájdalmat szül. Nézd: a Világban és az Idôben a bűnnek mindig megfelel valahol egy szenvedés; De eljöttem én és mindent magamra vállaltam: a bűneiteket is, és a szenvedéseiteket is. Vállaimra vettem mind és végig szenvedtem valamennyit még elôttetek. Átváltottam és átváltoztattam ôket. Kincstárat alkottam belôlük. A szenvedések még a rossz elemei, de ez a rossz is hasznos már, Mert a ti szenvedéseitekbôl alkottam én a Megváltást!... ======================================================================== Az utca közepén állt Annyira meggabalyodott már ez a Világ, hogy nagyon sok ember, csak azért, hogy élni tudjon, közvetve vagy közvetlenül olyan munkákban is részt vesz, amelyek testvéreik testi vagy erkölcsi halálát készítik elô. Bűn állapotában élô gazdasági rendszerek foglyaiként sokan már lopni és hazudni kénytelenek. E tragikus helyzet következtében mindannyiónknak szenvednünk kell. Szolidárisak a Világ sorsában, melybôl egyedül nem menekülhetnek, fel kell ismerniök környezetük bűnét és azt nyíltan meg is kell vallanunk. De amint nincs igazi bűnbánat, ha nem párosul az az élet megjavításának erôs szándékával, azonképpen nincsen igazi szenvedés sem e környezeten belül, ha ugyanakkor nem fáradoznak az embertelen rendszer struktúrájának a megjavításán is. Ez ellenvetést nem tűrô kötelesség, amely alól semmi sem mentheti fel a keresztényt. * * * ,,Ti vagytok a világ világossága. A hegyre épült város el nem rejthetô. És ha világosságot gyújtanak, nem teszik véka alá, hanem a tartóra, hogy világítson a ház minden lakójának. Így világítson világosságtok az emberek elôtt...'' (Mt 5,14-16). * * * Állt az utca közepén; Tántorogva, a megrögzött részegek rezes hangján, torka szakadtából dalolt. A járókelôk meg-megálltak, megfordultak utána és megnevették. Háta mögött csendben egy rendôr közeledett. Gorombán vállon ragadta és bekísérte az ôrszobára. Ô dalolt tovább S a nézôk nevettek. Én nem nevettem. A feleségére gondoltam, Uram, aki ma este majd hiába várja haza. Városunk minden iszákosára gondoltam, a bárokra és a kiskocsmákra, a szalonokra és a házi-bálokra is. Arra gondoltam, hogy este milyen állapotban mennek majd haza. A megrettent gyermekekre, az üres pénztárcákra, a verésekre, a kiáltozásokra, a sírásokra, -- s a gyermekekre, akik majd e bűzlô ölelések után születnek... * * * Éjszakád fátyolát kiterítetted a város fölölt, Uram, S miközben az emberi drámák szálai fűzôdnek vagy szertehullnak, Azok akik az alkoholt betiltották, gyártották, eladták vagy továbbadták, Ugyanabban az éjszakában alszanak el békén. Mindannyiójukra gondolok és szánom valamennyit, mert nyomort gyártottak s adtak el, mert bűnt gyártottak és adtak el! De gondolok a többiekre is, azokra is, akik nem azon fáradoznak hogy építsenek, hanem hogy romboljanak, hogy mindent szebbé tegyenek, hanem hogy bemocskoljanak. Akik nem azon fáradoznak, hogy mindent kivirágoztassanak, hanem hogy elrontsanak, hogy mindent jobbá tegyenek, hanem hogy lealjasítsanak!... Ama megszámlálhatatlan ember-tömegre gondolok, Uram, amely a háború javára dolgozik. Emberek, akik, hogy megkeressék a kenyeret a család asztalára, más családok vesztén fáradoznak; akik, hogy élni tudjanak, mások halálát készítik elô. Nem kérem Tôled, hogy vedd ki a kezükbôl a munkát, hiszen ez csaknem lehetetlen, De add meg, Uram, hogy végre önmagukra döbbenjenek, hogy ne tudjanak többé békésen aludni, hogy küzdjenek már e megbomlott Világ ellen, hogy élesztô kovásszá legyenek a megváltás jegyében... * * * A lélek és a test minden sérültjéhez, testvérkezek munkájának áldozataihoz, Minden megholt miatt, akiknek gyászos végét emberek ezrei készítették elô, E szegény részeg, az utca torz bohóca miatt, Feleségének megaláztatása és a könnyei miatt, Gyermekeinek a sírása és a jajgatása miatt Uram, légy irgalmas!... Légy irgalmas hozzám, ki gyakran elszundítok, És légy kegyelmes mindazokhoz, akik még most is mélyen alszanak és bűntársaivá lesznek ennek a bódult világnak, ahol a mindennapi kenyérért testvér testvére gyilkosává süllyed!... ======================================================================== Megöltek egy arabot A kereszténység kétezer éves történelme és tanítása ellenére is fennállnak még ma is a faji megkülönböztetések. Ez valóságos botrány kellene hogy legyen minden keresztény szemében; ennek ellenére azt látjuk, hogy sokan nemcsak elfogadják ezt az állapotot, de egyenesen védik, pártfogolják vagy támogatják azt. De ezeket a megkülönböztetéseket elfogadva egyszerre megszűnnek a keresztény testvériség közösségének a tagjai lenni s magától Krisztustól különítik, zárják el magukat. Sajnos, mi magunkat is megfertôzött már ez a pogány életfelfogás és így kisebb-nagyobb részben ugyan, de magunk is cinkosai vagyunk ennek az általános emberi testvériség ellen elkövetett bűnnek... és ez a cinkosság néha egészen a gyilkosságban való résztvételig súlyosbodhat... Sok, nagyon sok szeretetre van szükség, hogy vezekeljünk... és engeszteljünk. * * * ,,Jáhvé akkor így szólt Káinhoz: Hol van a te testvéred, Ábel? Az így felelt: Nem tudom. És vajon ôrzôje vagyok én testvéremnek?... Mit cselekedtél? -- folytatta Jáhvé. Hallod, hogy testvéred kihullott vére hozzám kiált fel? Átkozott légy és száműzött arról a termékeny földrôl, amely felitta a kezed által kiontott testvéri vért...'' (Ter 4,9-11). ,,Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nô, mert ti mindnyájan egy személy vagytok Jézus Krisztusban!'' (Gal 3,28). * * * Támadtak és ütöttek... A kurta rendôr-botok a roham ütemére suhogtak, míg a könnyfakasztó bombák füstölögtek mint falusi ünnepen a meghívott vendégek pipái; Mikor az utolsó tüntetôk is megfutamodtak, összeszedték a sebesülteket. A rendôr-kocsik ajtajai zárva csapódtak le a megrettent, elképedt vagy lázongó letartóztatottakra. Egymás után csukódtak be a házak ablakai. A fájdalmas arcok megkeményedtek, S apró csoportokra foszlott a tömeg, miközben futótűzként terjedt el a hír: megöltek egy arabot! ,,Miért vertek?...'' Megtépett ruhájában fekszik a földön, a feje fölé, a járdára, vörös glóriát festett a vér. Rámmeredeznek testi szemei, Míg elröppent lelke már Téged néz, lát, csodálkozva a váratlan találkozás felett. Visszataszító mindez, Uram. E családból vagytok ti is -- mondták nekik, Úgy jöttek felénk, mint igaz szabadítóik felé. Ott állították ôket munkába, ahová senki sem akart önszántából menni. S ott, saját tévedéseik foglyai gyanánt, barmokként szállásolták el ôket, Kihasználták, Megvetették, Megalázták, És most, amikor lázadásuk és elégedetlenségük tüzében tüntetni akartak, Bottal a kézben várták ôket az utca sarkán, miként a ,,tisztes polgárok'' is gyülekeznek, hogy agyon verjék a megveszett ebet... Más színű a bôrük, mint a miénk, Uram, Erkölcseik és szokásaik is mások; Nagyon messzirôl jöttek, Uram... A megváltásod ôket már nem érte volna el? Még most is rámnéz, Uram. Hideg, megüvegesedett szemekkel, mozdulatlanul, aggodalmas utolsó kérdésével: Avagy csak a te fiaid nem ismerték még fel az igazságot, hogy immár mindannyian testvérek vagyunk? Hogy mindannyian megkeresztelkedtek, mindannyian megtisztultak ugyanabban a szent vérben, ISTEN vérében, -- a te véredben, Uram?... Ma is vannak még határok, gátak és sorompók, Uram. Vannak fehérek és feketék, Gazdagok és proletárok, Kizsákmányolók és kizsákmányoltak, Oroszok, amerikaiak és franciák... Bizonyos számú gyermeked még elfogadja a sorompókat, Mintha rendjén való lenne az, hogy a családban az egyik gyermek csak a konyha hulladékjait kapja, míg a másik a teli asztalnál tömje tele a gyomrát. Mintha rendjén való lenne az, hogy vannak, akik csak szolgálnak, és mások, akiket kiszolgálnak. Mintha rendjén való lenne az, hogy az egyiket szigorúbban büntetik mint a másikat; Mintha rendjén volna az, hogy egyesek mások ellen törhessenek, azokat megalázzák, megítéljék vagy megöljék!... Egybegyűjt-e majd bennünket egy és nagy, szent szeretetben mihamar a véred, Uram? Egyetlen Atyánk szeretetében? Szét tudjuk-e törni a gátakat, amelyek ma még szétválasztanak? Elfogadjuk-e valaha is, hogy a köztünk fennálló különbség csak a Tôled ingyen kapott tulajdonokban gyökerezik és nem az általunk szerzett vagyonban? * * * Gyermekem. Testvéred kihulló vére felém kiált. Zengô, diadalmas szeretet-himnuszra van ma szükség, hogy felülmúlja a testvérkéz által megölt halott utolsó szavait... ======================================================================== Rabszolgák A munka igazában nem büntetés, hanem Isten által az embereknek adományozott megbecsülô bizalom. Az Atya nem akarta Teremtését egyedül befejezni, ezért hívja teremtményét segítségül, ôszinte közreműködésre. De szolgálat is a munka, szolgálat, amit egyik ember a másiknak tehet. És ha meg is nehezedett az eredeti bűn következtében, igazi nagyságából semmit sem veszített. A munka által válik termékennyé a föld, gazdaggá és gyümölcsözôvé. Ám a kapzsi, a harácsoló emberek azért veszekednek, arra törekednek, hogy önmaguknak sajátítsák ki mind, az így nyert javakat. Ezért a földi építô-udvar nagyon sokszor szomorú, gyászos fogoly-táborrá alakul át, ahol néhányan önmaguk kizárólagos javára használják ki mások kényszermunkájának az eredményeit. Nagyon sok szeretetre van szükség ahhoz, hogy le tudjuk rázni magunkról a rabszolgaság bilincseit; de nem a gyűlölet, hanem az igazi szeretet erejével... * * * ,,Rajta, ti gazdagok, zokogjatok és jajgassatok a rátok törô nyomorúság miatt! Gazdagságtok megrothad, ruhátokat moly emészti... Lám a munkabér, amelyet a földjeiteket learató munkásoktól megvontatok, az égre kiált s az aratók jajszava a seregek Urának fülébe jut... Elítéltétek és megöltétek az igazit!...'' (Jak 5,1-6). ,,A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak megnyilvánulását várja. Hiszen a természet is hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem a miatt, aki alávetette. De megmarad az a reménye, hogy a mulandóság szolgai állapotából felszabadul Isten fiainak dicsôséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet együtt sóhajtozik és vajúdik mind-addig...'' (Róm 8,19-22). * * * Ismerek rabszolgákat, Uram, és ma este értük akarok Hozzád imádkozni!... Éppen felvették volna szakmunkásnak, Amikor egy névtelen hang telefonon beárulta, hogy szakszervezeti megbízott volt elôbbi munkahelyén, S a rabszolga mehetett újra a népkonyhára... Légy irgalmas hozzá, Uram. Azt mondták neki, hogy hétfôtôl kezdve a munka félhétkor kezdôdik. A rabszolganô már reggel hatkor megmosdatta gyermekeit, még mielôtt a munkába ment volna. Légy irgalmas hozzá, Uram. Ha mégegyszer beszélgetni mer az üzemben, úgy kivágom innét... ordított a bôsz tulajdonos, S a rabszolganô ajkába harapva elhallgatott. Légy irgalmas hozzá, Uram. Este nem mert haza menni, mert a háziasszony tovább dolgoztatta volna; De pénze nincs s a rabszolganô ezen az estén nem vacsorázott. Légy irgalmas hozzá, Uram. Így szólt hozzá a művezetô: Emlékezzék csak a tegnapelôtti munkaleállásra! Ma három órával tovább marad bent... S a rabszolga szégyentôl s haragtól vörösen fejet hajtott, mert otthon lévô három gyermekére gondolt. Légy irgalmas hozzá, Uram. Három helyett ma négy szövôszékre ügyel! -- mondotta a műhelyfônök. S a rabszolganô még gyorsabban dolgozott, hogy a gépnek engedelmeskedjék. Légy irgalmas hozzá, Uram. Mint minden héten, a gazdái ezúttal is vendéget fogadtak; De mert a szalonban kell hálnia, hajnali háromig: az utolsó vendég távozásáig várakozott. És a rabszolganô négy óra múltán újra talpon volt, hogy munkába álljon. Légy irgalmas hozzá, Uram. Önzô emberek így vetették rabszolgasorba saját testvéreiket. Uram, nem így akartad te ezt, amikor azért hívtál munkára bennünket, hogy befejezzük teremtô művedet. Azt akartad, hogy az egész Föld egy végeláthatatlan nagy műtelep legyen, ahol az ember legkisebb kézmozdulata is a közös alkotás befejezésére törekszik. Mint egy test sejtjeit, úgy akartad egybekapcsolni a bevetett mezôket s a füstölgô gyárakat, az irodákat és az ipartelepeket; A meleg otthonokat, ahol az édesanyák fáradoznak és a föld mélyét, ahol a bányász csákánya suhog, A tudósok laboratóriumait és a művészek műtermeit. Azt akartad, hogy a munkában minden ember naggyá nôjjön, tehetsége kibontakozzék, Hogy az idôk végén, egymásra találva, az átalakított, megszépített, befejezett földi munkára büszkén, Benned és Általad munkájuk szép gyümölcsét Atyádnak ajánlják fel!... . . . . . . . . . De elcsúfítottuk, Uram, a földi munka képét, Tönkretettük a Teremtés szent misztériumát. * * * Uram, ma este, Neked ajánlom fel a munka rabszolgáinak, a lázongó embereknek hosszúra nyúló kiáltását. Neked ajánlom mindegyikük kínját, megaláztatását, Neked ajánlom harcukat, Neked ajánlom mindazokat, akiket megvernek, bebörtönöznek, akikre lônek, s akiket megölnek. A dolgozók ez óriás seregét, akik szenvedéseikkel harcolnak, hogy felszabadítsák végre testvéreiket. Világosítsd fel ôket a te Fényeddel, Hogy józanok legyenek a viszályban, Hogy igazságosak legyenek a harcban, Hogy bôkezűek az önfeláldozásban, És hogy megértsék igazán, hogy Atyád szeme az épülô Új Világon pihen. Tisztítsd meg a szívüket, Uram, hogy a szeretet vezesse ôket a harcban, hogy az idôk végén szabadon és büszkén ajánlják fel Atyádnak azt az Éden-kertet, amelyet önkezükkel és Veled építettek fel. ======================================================================== Szabadítsák ki! A börtönöket emberek építették más emberek számára. Nemcsak látható szikla-börtönöket, de láthatatlan börtönöket is, amelyek még az elôbbieknél is kegyetlenebbek. Olyan szigorú társadalmi, gazdasági és politikai struktúrában élnek körülöttünk az emberek, amelyek a szó szoros értelmében rabszolgaságba vetik ôket. Eme embertelen társadalmi rend súlya nemcsak külsô, de legbelsôbb, lelki szabadságukra is ránehezedik. Személyüket, saját énüket is igába kénytelenek hajtani, hogy enni és élni tudjanak. Ám minden szabadság ellen elkövetett merénylet egyúttal az Isten elleni gyalázatos tett is. A keresztény kötelessége az ember felszabadításáért harcolni; kereszténységének ez lényeges és elengedhetetlen megnyilatkozási módja. * * * ,,A tiszt csapata élén és vele a zsidó ôrség elfogta Jézust és megkötözte.'' (Jn 18,12). ,,Testvérek, ti szabadságra vagytok elhivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Az egész törvény ugyanis ebben az egy mondatban teljesedik be: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!«'' (Gal 5,13-14). * * * A Város falain, A plakátokon, És a röpcédulákon, Mindenütt csak ezt olvastam: ,,Szabadítsák ki...'' Az egész világon vannak börtönök, de jól tudom, Uram, hogy nem telik bennük kedved!... Vannak börtönök, melyeket nem is rejtegetnek, De vannak álcázott börtönök is, pót-börtönök és szükség-börtönök, mert a valódiakban nincs már elég hely mindenki számára. Vannak kemény, nehéz rácsokkal ellátott börtönök, melyeket látni lehet és alkalomadtán elfűrészelni is. De vannak láthatatlan rácsok is, melyeket nem lehet megfogni, haragosan megrázni, míg mosolyogva ezt mondják: ,,De önök szabadok! Nyitva áll az ajtó, kimehetnek rajta...'' -- Holott jól tudja mindenki, hogy onnét szabadulni többé nem lehet. Vannak börtönök, ahol a börtönôrök állati dühvel sürögnek-forognak; akiket meg lehet ragadni, akik megfogják a rabot és megkínozzák; S vannak börtönök, ahol a börtönôrök tisztességes emberek képében, járnak-kelnek, akik ezer sebet ejtenek a rabon anélkül, hogy bántó kezüket még csak látni is lehetne. Vannak börtönök, amelyek száz és egy nevet viselnek, hogy illúziót keltsenek. Vannak börtönök, melyeket ôszintén, kurtán, szépítgetés nélkül valóban börtönöknek hívnak. S vannak börtönök, melyeket nyomortanyáknak hívnak; ,,városoknak'', gyáraknak, báloknak és lebujoknak neveznek; Börtönök, miket politikai rendszereknek, gazdasági berendezkedéseknek, részvénytársaságoknak, munka-szerzôdéseknek, törvényeknek és szabályoknak hívnak, Börtönök, miket a földkerekség minden országában és minden idôkben mindenféle néven neveztek. De, Uram, Tudom, hogy nem Te találtad fel ôket. Szabadoknak teremtettél bennünket, hogy szabadon szeressünk, vagy szabadon tagadjunk meg Téged. Mert mire való a szeretet a kényszer béklyója alatt? A börtönöket ember építette más emberek számára; Mogorva, hűvös sziklabörtönöket, ahová másokat zárnak be mert másképpen gondolkodnak, mert másképpen beszélnek, mert másképpen cselekszenek. Vannak láthatatlan börtönök, amelyeket lassan, alattomban az önzés, a gôg, és a kapzsiság építettek. Uram! -- Az emberiség fele a másik felét már börtönbe vetette! * * * Gyermekem! Nem annyira a kôbörtönök nyugtalanítják az én szívemet... Bizonyára szükség van rájuk, mióta a rendellenességet beiktatták a Világ életébe. Amikor azokat arra használják fel, hogy azokba zárják be mindazokat, akik másképpen gondolkodnak, szenvedek én is, mert saját Gondolatomat sértik meg, de tudom, hogy a lélek szabad marad; nem lehet azt megakadályozni, hogy továbbra is másképpen ne gondolkozzék. Értsd és lásd: legtöbb fájdalmat nekem a láthatatlan börtönök okoznak. Számuk a Világban megmérhetetlen, és nagyon sok gyermekem börtönfalak mögött születik, növekedik és ott is hal meg. Legfôképpen: Olyan szűkek, olyan magasak, olyan súlyosak és olyan kínosak ezek a börtönök, Hogy összetörik a testet és egészen a lélek mélyéig hatnak. Igen súlyos és fájdalmas mindez, mert az igazi szabadságra támadnak, Azt bénítják meg, Azt verik láncra, Azt törik meg, És semmisítik meg magát az embert. Rajta, Gyermekem, Írj alá, vonulj fel, tüntess, harcolj, hogy szabadítsák ki X-et! De méginkább: Szabaduljon ki minden láthatatlan börtön bilincsbe vert rabja, Mert Én, a ti Istenetek, mindenkit szabadnak teremtettem, s azt akarom, hogy továbbra is szabadok maradjatok!... ======================================================================== Kopasz fej Isten örök és teremtô szeretetében kezdettôl fogva elgondolt bennünket és figyelmét azóta sem fordította el rólunk. Testvéreinkben is meg kell találnunk és tiszteletben tartanunk Isten Képét és Gondolatát. Úgy keli ügyelnünk reájuk is, miképpen a Nagy Figyelô néz ránk... * * * ,,Benne (Krisztusban) teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat,... Mindent általa és érte teremtett. Ô elôbb van mindennél, s minden benne áll fönn.'' (Kol 1,16-17) ,,De egy hajszál sem vész el fejetekrôl.'' (Lk 21,18). ,,Öt verebet ugye két fillérért adnak. De Isten egyrôl sem feledkezik meg közülük. Nektek viszont minden szál hajatok számon van tartva. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti a verebeknél.'' (Lk 12,6-7) * * * Egy óra hosszat, az egész konferencia ideje alatt A szemem elôtt volt. Gyönyörű volt e kopasz fej, Uram! Sima, ragyogó; lópatkóra emlékeztetô hajkoszorúja gondosan elfésülve és figyelmesen felsorakoztatva a mezôny szélére... Untatott az elôadás, Volt idôm az elmélkedésre. És arra gondoltam, Uram, hogy Te jól ismerheted azt a fôt. Évek óta nem téveszted szem elôl és minden nap, amikor természet-anyánk engedelmet kér arra, hogy újra learasson néhány hajszálat eme ritkuló mezôben, Te igent mondasz. Evangéliumodban is megmondottad volt: ,,Egy hajszálatok sem veszik el a tudtom nélkül!...'' Ez az igazság, Uram: Te szüntelenül gondolsz ránk. Öröktôl fogva igaz ez. Még mielôtt lettünk, már így volt ez. Még a Világ születése elôtt Gondolsz rám, Megálmodsz engem, Szeretsz. Igaz, hogy a szereteted Egyetlen példánynak s nem sorozat-példánynak alkotott, Elsônek és utolsónak, Elengedhetetlennek az Emberiség történetében. Így van, Uram. Életemnek eredeti rendeltetést adtál, Számomra egyéni és örök irányt szabtál meg, Csodálatos rendeltetést, melyet az idôk kezdetétôl a szívedbe zárva hordoztál, miképpen egy atya is elôre megálmodja szeretett gyermeke életének minden apró részletét. Szüntelen fölém hajolva, mint vándorutam Világossága és Erô a lelkem mélyén, Te vezetsz, hogy azt megvalósítsam. Szomorú vagy, ha gyáván menekülök, vagy letérek a kiszabott útról és a segítségemre sietsz, ha botladozok avagy elesek. Uram, aki a kopasz fejeket és a szépen elrendezett életeket alkottad, Te, az isteni Figyelô, az isteni Türelmes, az isteni Mindig-jelenlévô, Add, hogy sohase feledkezzek meg szent jelenlétedrôl. Nem azt kérem tôled, hogy áldd meg azt, amit én határoztam el az életemben, Hanem, hogy adj erôt, hogy felismerjem és éljem mindig azt, amit Te álmodtál meg rólam. Add meg, Uram, hogy kegyelmed szent erejével a felebarátaim iránti figyelmességben szívembe zárjam a te nagy irántunk való Figyelmedet, Hogy térdre esve imádjam bennük a te Teremtô Szereteted Végtelen Misztériumát, Hogy tiszteletben tartsam bennük a Te Gondolatodat az enyém erôszakolása nélkül, Hogy az általad kiszabott ösvényen hagyjam járni ôket anélkül, hogy a magaméra kényszeríteném ôket, Hogy valóban felismerjem, hogy ôk is szükségesek a Világban, s a legkisebbjüket sem szabad elhanyagolnom. Hogy a látásukba soha bele ne fáradjak, és a kincsekben, melyeket rájuk hagytál örökségül, én is részesedjek. Segíts, hogy élet-útjukban is Téged dicsérjelek s a létükben Téged felismerjelek. Hogy életük egyetlen perce el ne múljon, Hogy a fejükrôl egyetlen hajszál le ne hulljon Anélkül, hogy Veled együtt erre fel ne figyeljek!... ======================================================================== Esti futballmérkôzés Az emberek idôben és helyben sokszor ,,máshol'' szeretnének lenni, mint ahol éppenséggel a valóságban vannak. Veszedelmes és illuzórikus vágy ez. Mert az Atya akarata szabta meg, állapította meg mindenki helyét a Világban, s hogy önmaga életét sikerrel vezesse, kormányozza, hogy haszonnal és eredménnyel működjék közre a Világ sorsának formálásában, ezt a helyet kell a legtökéletesebben betöltenie. Isteni mű ugyanis az élete. * * * ,,Ô (Krisztus) egyeseket apostolokká, másokat prófétákká, ismét másokat evangélistákká, pásztorokká és tanítókká tett, hogy istenszolgálatra neveljék a szenteket és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutnak a hitnek és Isten fia megismerésének egységére és meglett emberré nem leszünk, Krisztus teljességének mértékében. Akkor nem leszünk többé éretlenek, akiket a megtévesztô emberi tanítás és a tévedésbe ejtô álnokság minden szele ide-oda hány és tovasodor. Inkább igazságban fogunk élni és szeretetben teljesen egybe fogunk nôni a fôvel: Krisztussal. Ô az, aki az egész testet egybekapcsolja és összetartja, a különbözô ízek segítségével és minden tag arányos együttműködésével. Így növekszik a test és építi föl önmagát a szeretetben (Ef 4,11-16). * * * Tízezer árnyék rezgett, remegett a sportstadionban ma este. És amikor a fényszórók bársonyos zöldre festették a hatalmas pályát, Tízezer hangú énekkar kezdte meg mesés kórusát. A szertartás-mester jelt adott a különös ünnepségre. Az impozáns szertartás zökkenô nélkül zajlott le. A fehér labda felszolgálótól szolgálóig szállott kényes, elôre megszabott pontossággal. Egyik féltôl a másikhoz röppent gyephegyet súrolva vagy a fejek fölött repülve. Posztján állott mindenki, hogy simán vegye és maga is kimért rúgással továbbítsa a harmadik felé, ki már várta, s fogadta. És mert mindenki jól végezte dolgát ott, ahol éppen állnia kellett, Mert a szükséges törekvése megvolt, S mivel tudta, hogy rászorul a többiekre, Lassan de biztosan haladt a mezônyben a labda. És amikor mindegyik tagja megkapta munkája érdemét, Amikor egybefogta mind a tizenegy játékos szívét, A csapat megkaparintotta a labdát -- s berúgta a gyôztes gólt. * * * Mikor a mérkôzés végeztével a hatalmas tömeg kifelé hullámzott a hirtelen szűkké vált utcákon át, Arra gondoltam, Uram, hogy az emberiség története, amely számunkra olyan hosszúranyúló összecsapás, számodra -- talán -- ilyen nagy ünnepi mérkôzés, Csodálatra méltó szertartás, amely az idôk hajnalán kezdôdött és csak akkor ér majd véget, mikor az utolsó játékos is befejezte végsô erôfeszítését. Ebben a világban, Uram, mindegyikünk szerepe eleve meg van szabva Ott, ahová bennünket Te, Legfelsôbb Edzônk, helyeztél bennünket. Szükséged van ránk, testvéreinknek is szüksége van ránk és nekünk szükségünk van mindenkire. Nem annyira a hely a fontos, Uram, amelyre kijelöltél bennünket, mint a jelenlétem és az összjátékom tökéletes pontossága. Mit számít az, hogy csatár vagyok-e, avagy hátvéd, ha a formám teljességének csúcsfokát adom. . . . . . . . Íme elôttem van a mai napom, Uram. Nem menekültem-e túl gyakran a taccs-vonal mögé, hogy két kezemet zsebre vágva bíráljam a többiek erôfeszítését? Jól megálltam-e a helyemet, amikor te végignéztél a pályán és megakadt rajtam a szemed? Jól vettem-e szomszédom ügyes átadását, avagy a túlsó szélrôl beadott keresztezô labdát? Jól szolgáltam-e labdával társaimat? Nem kerestem-e egyéni törekvéssel a magam dicsôségét? Részt vettem-e a játék felépítésében, a támadás elôkészítésében, a közös gyôzelem érdekében? Küzdöttem-e bátran a félidô végéig, hibák, rúgások és sebesülések ellenére is? Nem zavarodtam-e meg a nézôközönség vagy játékos társaim viselkedése láttán? Nem keseredtem-e el a szemrehányások és a megnemértés miatt? Nem pöffeszkedtem-e a vastapsok hallatára? Gondoltam-e arra, hogy imádságképpen játsszam le e mérkôzést, nem feledkezve meg arról, hogy Isten szemében az emberek eme játéka is lehet a legbensôségesebb vallásos ünneplés? Visszatérek az öltözôbe pihenni én is, Uram. De holnap -- ha megadod a kezdô rúgást -- újabb félidôbe kezdek... És ezenképpen minden napon. Add, hogy ez a mérkôzés, amelyet minden testvéremmel együtt játszom majd le, olyan fenséges szertartás legyen, amilyet igazán vársz is tôlünk; Hogy amikor majd bírói sípoddal ,,lefújod'' az életünket, Valamennyien bejussunk az Égi Kupa válogatott csapatába... ======================================================================== Ráérek, Uram Mindenki arról panaszkodik, hogy nincs ideje. Ennek az az oka, hogy az életünket túlságosan emberi szemmel nézzük. Mindig van ugyanis elég idônk elvégezni azt amit feladatul szabott ránk az Úristen. Igaz: minden rendelkezésünkre álló percet tudatos jelenléttel kell felhasználnunk. * * * ,,Nagyon vigyázzatok tehát testvérek arra, hogyan éltek: ne oktalanul, hanem bölcsen. Használjátok föl az idôt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek oktalanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.'' (Ef 5,15-17). * * * Sétára mentem, Uram, És sétára indultak az emberek. Jöttek, Mentek, Igyekeztek, Rohantak. A kerékpárok futottak, A gépkocsik futottak, A teherautók futottak, Az utca futott, Az egész város futott, Mindenki rohant. Mindenki szaladt, hogy idôt ne veszítsen, Mindenki szaladt az idô után, hogy behozza az elveszett idôt, vagy hogy idôt nyerjen. A viszontlátásra, uram... Bocsánat: nincs idôm. Majd visszajövök, nem várhatok tovább, nincs idôm. Gyorsan befejezem a levelet, mert kifogytam az idôbôl. Szerettem volna segíteni, de sajnos nincs több idôm. Idô hiányában nem fogadhatom el. Nem tudok gondolkodni, olvasni; tehetetlen vagyok, mert nincs idôm. Szeretnék imádkozni -- de nincs idôm... Megértem, Uram, nincs idejük... A gyermek játszik, nem ér rá azonnal... majd késôbb. Az elemistára házi feladatai várnak, nem ér rá... majd késôbb. A középiskolásnak még órái vannak, nem ér rá... majd késôbb. A fiatalember éppen sportol; nem ér rá... majd késôbb. Az új házas pedig új lakását rendezi, nem ér rá... majd késôbb. A családapának gyermekei vannak, most éppen nincs ideje... majd késôbb. A nagyszülônek unokáik vannak, nem érnek rá... majd késôbb. Betegek, s így ápolni kell ôket. Nem érnek rá... majd késôbb. Már késô!... Soha többé nem lesz már idejük... Íme, Uram, így futnak az emberek az idô után. Földi idejüket rohanásban töltik el, sietve, egymást lökdösve, megterhelten, megriadtan, elsodortan S idô hiányában célba sosem érve!... Minden erôsködés ellenére sem lesz idejük, Nagyon, nagyon sok idô hiányzik majd még nékik... Hiba csúszott valahol, Uram, nagy pénztárkönyvedbe. Általános a tévedés: Az órákat túl rövidre faragták, A napokat rövidre szabták És az életeket kurtára mérték... Te idôn kívül állsz, Uram, s mosolyogva nézed, hogy mi miképpen küzdünk ellene. Te tudod, hogy mit cselekszel. Nem tévedsz soha, amikor az idôt megszabod az embereknek: Mindegyiknek kimérsz annyit, hogy akaratodat teljesíteni tudja. De nem szabad ezt az idôt elvesztegetni, elpazarolni, vagy éppen ellopni, Mert az idô csak a te ajándékod, S romlandó ajándék az: Nem lehet sokáig ôrizgetni... Uram, van idôm, Bôséges idô áll még elôttem. Mindaz amit adtál: Életem évei, Éveim napjai, Napjaim órái, Mind az enyémek még. Rajtam áll, hogy nyugodtan és békén Színültig töltsem meg ôket. Néked ajánlom fel valamennyit, hogy a puszta vizet Tüzes borrá változtasd, mint hajdan Kánának egyszerű emberi menyegzôjén. Uram, ma este, nem azt kérem Tôled, hogy még így tehessek, vagy úgy, Ma csak a kegyelmedet kérem, hogy a rámszabott idôben lelkiismeretesen, jól végezhessem el azt, amit elvársz tôlem. ======================================================================== Csak két szeretet van A szeretet által és szeretetre születtünk. Földi pályafutásunk alatt a szeretetet kell megtanulnunk és a halálunk óráján szeretetbôl fogunk majd vizsgázni. Ha elégséges haladást mutatunk fel idelent, akkor a Szeretetben fogunk majd élni mindörökre. Ám valahányszor csak önmagunkat szeretjük az egoizmus szerint, hibát követünk el saját célunk -- végzetünk -- ellen és a Világ sorsa ellen is. Csak két szeretet van ugyanis: önmagunk szeretete és mások szeretete Istenben. Élni annyit jelent, mint választani e két szeretet között. * * * ,,Senki két úrnak nem szolgálhat: vagy gyűlöli az egyiket s szereti a másikat, vagy egyikhez ragaszkodik s a másikat megveti (Mt 6,24). ,,Aki szereti testvérét, az világosságban él és abban nincs megbotránkozni való. Aki viszont gyűlöli testvérét, az a sötétségben él és sötétben jár. Nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította a szemét.'' (1Jn 2,10-11). * * * Uram, csak két szeretet van: Az önszeretet, valamint a mások és a te szereteted. Valahányszor áldozok az önszeretnek, megfogyatkozik az irántad való szeretetem és a felebaráti szeretetem is. Szeretet-pazarlás ez, Szeretet-veszteség. A szeretet arra született, hogy kisugározzék önmagunkból és mások felé áradjon, Mert valahányszor önmagamra hárul vissza, foszlik, romlik és a halálba hull... Kártékony méreg az önszeret Uram, amelyet naponta szívok magamba. Az önszeretet csak magamnak gyújtja meg a cigarettát, anélkül, hogy a szomszédra is gondolna. Önszeretet unszol a legelsô hely kiválasztására és a legjobb rész birtoklására is. Az önszeretet érzékeim kedvében jár és képes ellopni még az ételt is mások asztaláról. Az önszeret késztet arra, hogy szüntelen önmagamról beszéljek, süketen hallgatva mások szavaira. Az önszeretet késztet választásra, s arra, hogy ezt kényszerítsem jóbarátomra is. Álarc mögé bujtat az önszeretet, álruhába öltöztet, csillogtatja és villogtatja szerepem mások hátrányára. Az önszeretet csak önmagamon sajnálkozik és lenézi mások szenvedéseit. Az önszeretet kürtöli világgá gondolataimat, mellôzve mindig a másokét. Az önszeret mindenben erényesnek mutat be engem, kiváló egyénnek tart. Az önszeretet hajt a pénzszerzésre; a pénzszórásra is puszta kedvtelésbôl, vagy vagyongyűjtésre a jövendô napokra hivatkozva. Az önszeretet buzdít ajándékosztásra is, hogy a szegényeknek adva elaltassam, megnyugtassam lelkiismeretem szavát. Az önszeret késztet arra, hogy lábamat a házi papucs melegébe dugjam, hogy kényelmes karosszékbe üljek: Az önszeretetem teljesen megelégedett önmagammal s elringat, elaltat csendesen... S ez a legsúlyosabb, Uram: az önszeret a valójában csak elorozott szeretet! Mások javára rendeltetett a szeretet, hogy élni tudjanak, s virulni. Tôlük cseleztem el! Így lett emberi szenvedéssé az önszeretetem. De hasonlóképpen lesz az emberek önzô szeretetébôl is emberi nyomorúság; Minden ember nyomorúsága, És minden ember szenvedése... Egy kis kölyök szenvedése, akit ok nélkül ütött arcul az anyja és a férfi szenvedése is, akit a munkások elôtt szid le a tulajdonos. A csúnya kislány szenvedése, aki petrezselymet árul a táncmulatságon és a feleség szenvedése, akit a férje már nem ölel többé. A gyermek szenvedése, akit azért hagynak otthon, hogy ne lábatlankodjék és a nagyapa szenvedése, akit azért gúnyolnak ki, mert már nagyon öreg. Az aggályos szenvedése, aki senkinek sem mesélheti el belsô bajait és a nyugtalan serdülô fiú szenvedése is, akit kinevetnek zavara miatt. A kétségbeesett szenvedése, aki a Csatorna vizébe veti magát és az elítélt szenvedése, aki megindul a nyaktiló felé. A munkanélküli szenvedése, aki dolgozni szeretne s a munkás szenvedése, aki éhbérért töri magát. Az apa szenvedése, aki az üres villa mellett egyszobás lakásba költözik nagyszámú családjával, akinek a fiai éheznek, amíg mások a szemétbe dobják dús lakomájuk zsíros hulladékait. Annak a szenvedése, aki egyedül haldoklik, miközben a család a szomszéd szobában forró feketét szürcsölve várja a végsô pillanatot... . . . . . . . . Minden szenvedés, Minden igazságtalanság, keserűség, megaláztatás, bánat, gyűlölet és kétségbeesés, Minden-minden szenvedés forrása csak egy kielégítetlen éhség: A szeretet éhsége. Lassan, önzésbôl önzésbe hullva így építették meg az emberek ezt a természetet megcsúfoló világot, amely eltiporja az embert. Így, elhervasztott önszeretetük habzsolásával vesztegetik az idejüket, Amíg köröttük, feléjük széttárt karokkal, szeretetéhségben pusztulnak el az emberek. Megcsúfolták a szeretetet, S én a te szeretetedet csúfoltam meg, Uram... Ma este, kérlek, segíts szeretni. Segíts meg Uram, hogy az igaz szeretetet terjesszem az egész Világon. Add, hogy általam s a te gyermekeid munkája nyomán minden társadalmi osztályba behatoljon, minden gazdasági és politikai rendbe, minden törvénybe, minden szabályba és minden munkaszerzôdésbe. Add, hogy létjogot kapjon az irodákban, a gyárakban, a lakónegyedekben, a bérházakban, a mozikban és a bálokon is. Add, hogy az emberek szíve mélyéig hatoljon, hogy soha ne feledjem, hogy a jobb Világért folytatott harc a szeretet szolgálatába állított hadjárat. Uram, segíts szeretni, segíts, hogy a szeretet erejét hiába el ne fecséreljem, hogy önmagamat mind kevesbé szeressem, mind nagyobb szeretettel véve körül embertársaimat. Hogy köröttem senki se szenvedjen szükséget a szeretetben; hogy senki meg ne haljon azért, mert én loptam el tôle az életet adó szeretetet. * * * Gyermekem, soha nem leszel te képes elégséges szeretetet sugározni a Világba és az emberek szívébe, Mert a Világ és benne az ember végtelenül szomjas a szeretetre, És egyedül Isten szeretete az, amely valóban nem ismer határt. De ha kívánod, édes Gyermekem, néked adom az Én Életemet; Azt vedd s zárd magadba. Neked adom a Szívemet; Gyermekeimnek adom. Szeress te is az én Szívemmel, És így, valamennyien együtt majd kielégíthetitek a Világot és megmentitek azt!... ======================================================================== Teljes szívedbôl -- Mindent A maga tiszta valóságában meghirdetett Evangélium lelkesít, megdöbbent vagy megbotránkoztat. Mivel homlok egyenest ellenkezik a Világ és az okoskodó, a beszédes ember felfogásával, szenvedélyes hatást vált ki. Ha az Evangélium valóban megérint egy embert, és ha ez az ember egyenes jellemű, akkor egész életére rányomja eltörölhetetlen bélyegét. Krisztus kívánsága, követelése ugyanis nem éri be félmunkával... * * * ,,Boldogok vagytok, ha miattam szidalmaznak és üldöznek titeket és hazudozva minden rosszat fognak rátok. Örüljetek és ujjongjatok: nagy lesz jutalmatok a mennyben.'' (Mt, 5,11-12) ,,Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem, hogy kardot.'' (Mt 10,34). ,,Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: Engem elôbb gyűlölt nálatok. Ha a világból volnátok, a világ, mint övéit, szeretne titeket. De mivel nem vagytok e világból valók -- hiszen kiválasztottalak titeket a világból -- gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek vissza a tôlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.'' (Jn 15,18-20). * * * Egy, az Evangéliumot igazán élô papot hallottam az Evangéliumról prédikálni. A szegények s a kicsinyek lelkesedve hallgatták szavait, S megbotránkoztak rajta a nagyok és a gazdagok. Ekkor jutott az eszembe, hogy így nem kellene sokáig hirdetni az Evangéliumot azért, hogy a mai templomlátogatók közül sokan elmaradjanak és a templomkerülôk közül számosan visszajöjjenek. Arra gondoltam még, hogy rossz jel az, bizony, ha valakit ma ,,derék embernek'' neveznek el... Jobb volna, ha ujjal mutogatnának ránk és újítóknak, vagy forradalmároknak neveznének. Jobb volna, gondolom, ha kellemetlenségeket akarnának nekünk okozni, ha feljelentgetnének... ha a vesztünkre törnének... Uram, ma este félek. Félek, mert félelmetes az Evangéliumod. Könnyű azt hallgatni, amikor szépen hirdetik, Viszonylag könnyű elkerülni a botránkozás veszélyeit is, De nehéz aszerint élni!... Félek, Uram, a megtévelyedéstôl. Félek beérni egy közönséges, szürke, mindennapi élettel, Félek attól, hogy a megszokottság monoton tetteit erényeknek nézzem egy napon, Félek attól, hogy apró kis erôfeszítéseimet mindjárt nagy lelki elôhaladásoknak tartom... Attól félek, hogy sürgésem-forgásom azt a benyomást kelti majd bennem, hogy valóban adok, Attól félek, hogy a komplikált szervezkedéseket máris kész eredményeknek veszem. Félek személyes befolyásomtól, sikeremtôl is, mely azt kelthetné bennem, hogy már az életeket is én formálom át. Félek attól, amit adok, mert eltakarhatja mindazt, amit még nem adok. Félek, Uram, hogy nálam még sokkal szegényebbek is vannak, kevésbé iskolázottak, elmaradottabbak, rosszabb lakásban élôk; akik többet fáznak, kevesebbet keresnek, többször éheznek. Kiket nem dédelget senki, s kiket nem szeretnek... Félek, Uram, mert érzem: nem teszek értük még mindig eleget, Mert nem teszek meg értük Mindent. Mindent oda kellene adnom, Mindent oda kellene vetnem, hogy ne legyen többé semmi szenvedés, semmi nyomor; egyetlen bűn ne legyen e világon! És ekkor Uram, mindig mindenemet odaadva, Életemet kellene odaadnom... De Uram, ez így mégsem lehetséges?! Nem lehet ez igaz mindenkire! Bizonyára túlzás! Mindenben be kell tartani a mértéket... * * * Gyermekem, a parancsolat csak egy És mindenkinek szól: ,,Szeress TELJES szívedbôl TELJES lelkedbôl, MINDEN erôdbôl.'' ======================================================================== Állomások Krisztus és az emberek életében Ne keresse senki ezekben az imákban a keresztény ember lelki életének szigorú, rideg alapszabályait. Csak útjelzôk ezek az imák, vagy még inkább: útszakaszok, amelyek szemeink elé ötlöttek számos aktív keresztény életet élô hívô esetében és arra késztettek bennünket, hogy szavakba, gondolatcsokrokba fűzzük ôket. Hogy megvilágosítsák lelki átalakulásuk folyamatát, segítve ôket az Istenhez való végsô igazodásban. Viszonylag könnyű megérteni az elsô imákat; de ne keressük az észbeli átlátást, a szellemi meggyôzést a végsôk olvasása közben. Csak az életen át értjük meg igazán azokat. Azok, akik nem mentek még át ezeken az állomásokon, mosolyogni fognak a szavak egyszerű, szürke szegénysége felett, de azok, akik Isten segítségével már megtették az Út eme részét, azok a legegyszerűbb szavak mögött is megérzik majd az élet lüktetô zsongását. És egymásra találnak majd. Még más, újabb imákat és elmélkedéseket is felsorakoztathattunk volna, de azok már csak kevesek javát szolgálták volna így. Legyen elég tudnunk azt, hogy amikor az ember elhatározza, hogy elfogadja Istent és embertársait, az Úr soha nem szűnik meg többé ôt nevelni, tökéletesebbé tenni és arra ösztönözni, serkenteni, hogy a legvégsô fokon adja önmagát... ======================================================================== Szabadíts meg, Uram, önmagamtól Vannak, élnek olyan emberek, akik önmaguk áldozataivá lesznek. A képzelet határait is meghaladja néha boldogtalanságuk, mert kizárólag önmaguk szeretetére ítéltettek. Meg kell elôbb érteni szenvedésüket, hogy azután eredményesen dolgozhassunk a kiszabadításukon, mert a szenvedésük igazában már a pokol tüzének elôre való megérzése. Így, ekkor egy baráttal való találkozás könnyen válhat az üdvözülés kezdô mozzanatává, ha ez a barát képes megértetni az így szenvedôvel azt az alapvetô igazságot, hogy önmaguk kínvallatói, hóhérai. Különösen nagy áldás az, ha egy gyakorló, tevékeny katolikusra bukkannak környezetükben, aki képes ôket kiragadni mérgezô és megmérgezett magányukból és a Fény és az Öröm felé irányítani s vezetni. Ekkor majd -- talán! -- az ajkukra jön a következô imádság valamilyen formában. És ha ôszintén kérik Istentôl az önmaguk hálójából való szabadulás kegyelmét, akkor megmenekülnek. Mert ez a legelsô lépés! De valamennyien elmondhatjuk ezt az imát azokon az estéken, amikor otthonunkba menekülünk, hogy megszabaduljunk a külvilágtól -- vagy talán Istentôl... * * * ,,Amikor kilépett az utcára, odafutott hozzá valaki és térdre borulva kérdezte tôle: »Jó Mester, mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?«... Jézus rátekintett, megszerette ôt és így szólt hozzá: »Valami még hiányzik neked: Menj, add el, amid van, és az árát oszd szét a szegények közt, így kincsed leszen a mennyben. Aztán jöjj, vedd fel a keresztet és kövess engem«. E szavak hallatára elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.'' (Mk 10,17-22) * * * Uram, hallod-e a szómat? Kegyetlenül szenvedek Ónmagamba zártan, Magam foglyaként. Csak a saját hangomat hallom, Már csak önmagam sorsát látom, És csak a szenvedés kísér utamon. Uram, hallod-e a szómat? Szabadíts meg a testemtôl, amely csupa vágy, csupa éhség; amit csak meglát megszámlálhatatlan szemeivel, amit csak széttárt karjaival megérinthet avagy átölelhet, mindazt birtokba szeretné venni, hogy mértéktelen étvágyát kielégítse. Uram, hallod-e a szómat? Szabadíts meg a szívemtôl, amelyet duzzadásig feszít a szeretet, -- de amikor úgy vélem, hogy már határtalanul izzik bennem a szeretet lángja, akkor veszem észre tehetetlen dühvel, hogy másokon át is csak önmagamat szeretem. Uram, hallod-e a szómat? Szabadíts meg az eszmémtôl, amely megmámorosodott önmagamtól, egyéni ötleteimtôl, új meglátásaimtól, és nem tud párbeszédbe kezdeni senkivel, mert csak a saját hangjára figyel fel. Egyedül unatkozom; fárasztom, megvetem és megutálom magam Mióta rút, szennyes bôrömben fetrengek, mint egy beteg ágyának égetô lepedôi között s menekülni szeretnék. Minden silánynak, csúfnak, fénytelennek látszik... Mert önmagamon által igazán semmit sem láthatok meg. Kész vagyok gyűlölni minden embert s az egész világot... Dacból... mert nem tudok szeretni senkit. Szeretnék járni, szeretnék útrakelni egy más ország felé... Tudom, hogy létezik az ÖRÖM: láttam felragyogni mások arcán; Tudom, hogy csillog a FÉNY: láttam felcsillanni mások szemében. De még nem szabadulhatok, Uram, mert szeretem, s egyben gyűlölöm börtönömet, Mert önmagam börtöne vagyok, S szeretem önmagamat. Szeretem, Uram, s egyben utálom... Saját otthonom kapujára nem találok már, Uram. Megvakultan húzom-vonom magam, A kezeimmel emelt meredek falakba: határaimba ütközöm, Megsebzem magam, Fáj ez a seb, Nagyon fáj, de igazában senki sem tudhatja ezt, mert senki nem tért be hozzám. Egyedül vagyok, egészen egyedül. Uram, hallod-e a szómat? Mutasd meg házad kapuját, fogj kézen, tárd ki a két szárnyat. Mutass az Útra, Az ÖRÖM és a Fényesség ösvényére... ... De... De, Uram, hallod-e a szómat? Meghallottam kiáltásodat, Gyermekem, És szánlak szívembôl. Már olyan régóta lesem lezárt zsaluidat, nyisd ki, tárd ki azokat: a Fényem majd megvilágosít. Már olyan régóta állok tehetetlen, lelakatolt ajtaid elôtt. Nyisd ki azokat, s ott találsz a küszöbön. Várlak és a többiek is várnak, De neked kell ajtót nyitnod; Ki kell lépned házad küszöbén. Miért akarsz önmagad foglya maradni? Szabad vagy! Nem Én zártam rád az ajtót, Így nem is nyithatom azt ki... Te tartod egyre bereteszelve még mindig... ======================================================================== Miért mondtad, Uram, hogy szeressek? Aki kész magát másokért felajánlani, az üdvözül. Felebarátját hajlékába befogadva Istent fogadja be és megszabadul önmaga terhétôl. Mert önmagunk leghalálosabb ellenségei mi vagyunk. Emberileg csak szenvedést okozunk magunknak és természetfeletti síkon az Isten felé vezetô utat zárjuk le magunk elôtt. Vannak, akik felbuzdulva dolgoznak önmaguk csiszolásán, finomításán. Szorgalmasan vizsgálják, ellenôrzik magukat, egész idejüket a ,,hibák elleni küzdelemnek'' szentelik, de soha nem gyôzik le igazán önmagukat és nem jutnak tovább néhány csenevész egyéni ,,kis- erény'' üvegházi ápolásánál. Eltévelyednek. De akadnak még nevelôk is, akik buzdítják ôket ezen az úton, s nem veszik észre, hogy miközben azt magyarázgatják, hogy mifajta hibákat kell még kigyomlálniok s milyen erényeket plántálniok, egészen önmaguk és csak önmaguk szemléletére idôzítik be, s ezzel örökös egyhelyben tipródásra kárhoztatják ôket. Az ellentétes módszer ajánlatosabb. Ha önmaguk vizsgálatába menekülnek, ezt az energiát arra kell felhasználni, hogy meglássák végre nem azt, ami rossz, hanem azt, ami jó, vagyis ami erejüket, gazdagságukat jelenti. Jobban kell megismerni életkörülményeiket s azt a miliôt, környezetet, amelyben forognak, mozognak; arra kell ôket elsegíteni, hogy itt legyenek majd magabiztosabbak, öntudatosabbak -- s mások szolgálatára is gondoljanak. Mert mindenki képes adni, s köteles is adni: közreműködni azzal a talentummal -- minden képességgel! -- amellyel rendelkezik. És ha tíz talentumunk van, mind a tizet fel kell használni! Ezért: Csak adva lehet igazán kapni is... Aki pedig egyszer megkezdte ezt az adakozó munkát, az mihamar meglátja -- ha ôszinte! -- hogy számára nincs már többé visszaút!... Ha pedig fél a felismeréstôl, akkor bátorítani kell ôt, megmutatván elôtte, megértetvén véle azt, hogy csak úgy valósul meg igazán a maga teljes virágzásában az élete, csak úgy ismeri meg majd igazán Isten tiszta és boldog ÖRÖMÉT, ha önmagát mások szolgálatának szenteli. * * * ,,Hosszú idô múlva megjött a szolgák ura és számadást tartott velük. Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot. Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. Jól van, te hűséges szolga! -- mondta neki ura, mivel kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.'' (Mt 25,19-21). ,,Arról ismertük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta értünk. Tehát nekünk is oda kell adnunk életünket testvéreinkért. Aki birtokolja a világ javait, és látja, hogy testvére szükséget szenved, de mégis elzárja tôle szívét: Hogyan él abban Isten szeretete? Gyermekeim, ne szeressünk szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!'' (1Jn 3,16-19). * * * Miért mondtad, Uram, hogy szeressem minden embertestvéremet? Megpróbáltam -- s íme megrettenve hozzád menekülök... Olyan békés nyugalomban éltem eddig, Uram; szépen berendezkedtem, napomat jól beosztottam. Lakásomat bebútoroztam és végre jól éreztem magam. Egyedül éltem csendben, megbékélten. Esôtôl, széltôl, sártól megkímélten, Zártkapus tornyomban tisztán megmaradtam volna. De megtaláltad Uram, erôsségem falán, a parányi rést, S arra kényszerítettél, hogy megnyissam a kaput. Az emberek kiáltó szava felébresztett, mint a nyílt arcba vágódó jéghideg esô sugára, Mint hirtelen szélroham úgy ingatott meg a barátság, Mint a szökve besurranó napsugár, úgy kapta meg figyelmemet a te kegyelmed, S elôvigyázatlanul nyitva hagytam az ajtót. Így vesztem el Uram. Mert kívül már lestek rám az emberek. Nem tudtam, hogy ilyen közel vannak hozzám, ebben az utcában, ebben a házban, irodában; szomszéd, munkatárs vagy jóbarát... S amint az ajtót megnyitottam, megláttam ôket, amint reám vártak, felajánlott kézzel, rámszegezett tekintettel, feszült várakozással, szinte könyörögve, mint a templomi lépcsôk rongyos koldusai... Az elsô sorban állók betértek hozzám, Uram. Akadt még számukra hely a szívemben. Befogadtam ôket, készen arra, hogy gondozzam, dédelgessem, fésülgessem kedves báránykáim, kicsiny, kedves nyájam... S Te meg lettél volna elégedve, Uram, mivel udvariasan, tisztán, megtiszteltetéssel kaptál szolgálatot... Mindeddig minden mértékkel és okosan történt... De az utánuk jövôket, Uram, a többieket nem láttam, mert mindeddig szerényen meghúzódva, eltakartan várakoztak. Ôk sokkal többen voltak, nyomorultabbak is, és minden figyelmeztetés nélkül rohantak meg. Tömörebbé kellett nyomni sorainkat, mert helyet kellett szorítani mindenkinek. Majd jöttek, egymást követô hullámokban, egyik a másik nyomában, szorongva és lökdösve az elülhaladókat. Minden irányból jöttek, az egész városból, az egész országból, az egész világról; megszámlálhatatlanul és kifogyhatatlanul. Nem egyenként, elszórtan, hanem csoportosan, hatalmas láncfüzérekben egymáshoz kötve, forrasztva, keverve, mint az emberiség apró szertehulló morzsái. Nem is jöttek már egyedül, hanem súlyos terhek alatt roskadozva; az igazságtalanság, a gyűlölet, a bosszúálló harag, a szenvedés és a bűn terhei alatt görnyedezve. Az egész Világot vonszolták maguk mögött minden megrozsdásodott, elavult, megcsorbult roncsaival, vagy elhamarkodott, rosszul kiagyalt, balul alkalmazott újításaival. Fájdalmat szülnek bennem, Uram; a terhemre vannak és alkalmatlankodnak, zavarnak mindenben. Mértéktelen éhség gyötri ôket, s engem marcangolnak, szednek szét. Mit sem vagyok képes tenni ellenük; minél többen jönnek hozzám, annál szélesebbre tárják a kaput, annál többen tülekednek a küszöbön... Óh, Uram, a sarkáig tárva áll már az én kapum! Nem bírom már tovább... Ez már igazán sok. S az életem nem élet többé!... S az állásom, A családom, A nyugalmam, A szabadságom És jómagam?.. Mindent, mindent elveszítettem már, Uram. Nem vagyok többé a magam ura. S nincs többé számomra hely a saját portámon... * * * Ne félj semmitôl -- szól az Isten -- MINDENT elnyertél már, Mert miközben az emberek betértek hozzád, Én, a te Atyád, Én, a te Istened, A soraik között besurrantam magam is. ======================================================================== Segíts, hogy igent mondhassak Az elsô lelki gyôzelem örömének jegyében az aktív keresztény nem hátrálhat többé. Lelkesedése ekképen felajzottan az összes akadályok legyôzéséhez segítette. Így halad elôre a többiek által ,,húzva- tuszkolva'', akik mind nagyobb és nagyobb követelésekkel állnak majd elô. Végre Isten is megjelenik, nem a többiek mögé rejtôzötten, hanem teljes Fényében. Bebocsátását kéri, de Ôt már nem lehet akárhová ültetni... Az egész embert magának kívánja és minden tevékenységét. Amint az aktív keresztény felismeri Ôt -- sokszor! -- menekülni próbál. Szabadulni szeretne tôle, mert tudja, hogy Isten teljes megadást, totális szolgálatot követel... Megállás nélkül, szünet nélkül zörget az aktív keresztény ajtaján mindaddig, amíg csak meg nem hallja a végérvényes ,,igent'', amely egész életét felmagasztalja majd. Csak az érti meg igazán ezt az imát, aki már ,,megvívta a harcát az Istennel''. Nevelônek, jóbarátnak meg kell értenie, hogy fájdalommal teli életszakasz ez. Legyen diszkrét, hogy ne zavarja Istent, aki kezébe fogta gyermeke sorsának alakítását; és legyen mégis helytálló a hit megvilágosítására. Segítsen Isten felismerésében, tolmácsolja fáradhatatlanul a szeretet nagy kérdéseit, amelyeket az életben és az élet által lát meg, felismerve az általa kijelölt találkozó pontokat, közbenjárásokat; kötelessége segíteni az aktív életre törô keresztényt abban, hogy eljusson az ,,igen'' bátor kimondásáig. És ha fájdalmat érez, ellentállásával idézi fel ezt a fájdalmat; erre is rá kell vezetni, errôl is meg kell gyôzni ôt. Mert csak veszíthet az, aki Isten ellen küzd és harcol. Mindig ô lesz az erôsebb fél, mert nagyobb a SZERETETE. * * * ,,A szűz egy Dávid családjából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese és Máriának hívták. Az angyal bement hozzá és így köszöntötte: »Üdvözlégy kegyelemmel teljes! Az Úr veled van. Áldottabb vagy te minden asszonynál«. E szavak hallatára zavarba jött és gondolkodni kezdett a köszöntés értelmén. Az angyal így folytatta: »Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Méhedben fogansz és Fiat szülsz. Jézusnak fogod hívni. Nagy lesz ô: a Magasságbelinek a Fia... Istennél semmi sem lehetetlen. Mária erre így válaszolt: »Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint. A serdülô fiú imája«'' (Lk 1,26-38). * * * Uram, úgy félek igent mondani... Hová vezetsz engem? Félek, hogy én húzom majd a rosszabbik végét... Félek, hogy ismeretlen fehér lapot írok csak alá; Félek igent mondani, amely esetleg számos más igent követel még... S mégsem érzem magam békén, megnyugodtan, Mert Te üldözöl, Uram, és Te veszel körül engem. Keresem a zajt, mert félem meghallani a szavad; de te besurransz a csönd fátyolán át is. Elmenekülök az útról, hogy ne találkozhassak veled, de Te vársz rám az ösvény végén, amint oda érek. Hová rejtôzzem el? Rámtalálsz mindenütt. Szabadulni Tôled nem tudok... Mégis félek igent mondani, Uram. Félek a kezemet a kezedbe tenni, mert mindörökre ottfogod, Félek a szemedbe nézni, mert nagy kísértô vagy Te, Félek követelôzô hangodtól, mert Féltékeny Isten vagy Te, Uram. Elrejtem magam, mert üldözött vagyok. Fogoly vagyok már, de mégis ellentállok még, bár tudom: eleve elveszett harc az én harcom, Mert Te vagy az erôsebb, Uram. Kezedben van az egész Világ, és tôlem is elragadod azt. Amint a kezemet kinyújtom a személyek vagy a dolgok birtokba vételére, elenyésznek a szemeim elôl. Leverô érzés azt látni, Uram, hogy igazában nem jár nekem semmi! A leszakasztott virág elhervad az ujjaim között, Ajkaim peremén megfagy a kacagás, S a megkezdett keringô tántorgó dülöngéléssé foszlik, Hirtelen minden kongó Üressé válik... Sivatag homokjával vettél körül engem, Éhes és Szomjas vagyok; Az egész Világ nem lenne képes kielégíteni engem... Pedig szerettelek, Uram, -- mit vétettem néked? Érted dolgoztam; néked adtam mindenemet. Nagy és rettenetes Isten, mit kívánsz még tôlem? * * * Gyermekem! Még többet kívánok. A te javadra s a Világ javára. Azelôtt saját ügyeidet intézted; számomra ezeknek vajmi kevés értékük van. Kerested jóváhagyásomat, támogatásomat, jószándékú figyelmemet a terveid iránt. De értsd meg, Gyermekem, te felcserélted a szerepeket!... Figyelmes szemmel kísértelek, láttam jószándékodat, De most sokkal többet kívánok és várok tôled: Ezután már nem a saját munkádon fáradozol, hanem a te mennyei Atyád akaratát hajtod végre! Mondj igent, Gyermekem. Szükségem van a te igenlô szavadra, amint hajdan szükségem volt Mária szavára is, hogy leszállhassak a Földre. Mert nekem kell a munkahelyeden állnom, Nekem kell majd a családodban élnem, Nekem kell majd a városnegyeded utcáit járnom a te helyedben, Az én tekintetem lát át mindenen és nem a tiéd, Az én szavamnak lesz majd hatása és nem a tiédnek, Az én életem alakít, formál át és nem a tiéd. MINDENT hagyj el értem, MINDENT adj át nekem! Szükségem van a te igenlô szavadra, hogy vállaljalak és újra a Földre szálljak. Szükségem van a te igenlô szavadra, hogy folytassam a Világ megmentését!... * * * Uram, rettegéssel tölt el követelô szavad, de ki állhatna ellent? Hogy eljöjjön a te országod -- s nem az enyém, Hogy megvalósuljon a te akaratod -- s nem az enyém, Segíts IGENT mondani... ======================================================================== Semmi vagyok, semmi Nem ismeri önmagát az ember. Bármennyire is vizsgálja a lelkiismeretét, nem látja meg igazi nagy nyomorúságát. Alázatosnak sem mondható az ember. Bármennyire is igyekszik önmagáról rossz véleményt alkotni, igazában sohasem tudja megdönteni teljesen az eleve elképzelt jófelfogást. Kezdetben, amikor az aktív keresztény végre kiszabadul önmaga zárt világából és másoknak szenteli az életét, sikerrel indul akcióba. De nem tudja megállni azt, hogy arra ne gondoljon, hogy ebben a sikerben neki valóban oroszlán része van. Ám imígy hátráltatja Isten művét. Csak akkor kezdheti meg istenigazában teljes aktivitását, ha megértettük, átláttuk, hogy önmagunk erejébôl semmit sem tehetünk. Szerencsére azonban, amikor az ember teljesen a háttérbe szorítja önmagát testvérei érdekében, akkor fogadja be Istent, és Istent fogadva örökli a Fényt is. Lassan vagy hirtelen, de eláraszt mindent, az aktív keresztényt éppen úgy, mint munkálkodásának minden ágazatát, minden rostját. Fájdalmas felismerés ez. Ezután igazán fölöslegessé válik azt ismételgetni, hogy semmik sem vagyunk, hogy egyedül Isten irányítja aktivitásunkat, tôle származik minden eredményesség, a természetfeletti megvilágítás következtében ez az evidencia erejével látszik. Rá kell bírni az aktív keresztényt arra, hogy ne hunyja be a szemét, se el ne csüggedjen, mert különös kegyelmet kapott az Úrtól, amely nélkül soha még csak meg sem sejthette volna Isten mérhetetlen nagyságát, s az ember parányi voltát. Bárcsak soha, soha el ne felejtené ezt a leckét!... * * * ,,Én vagyok a szôlôtô, ti a szôlôvesszôk. Aki bennem marad és én ôbenne, az bô termést hoz. Hiszen nélkülen: semmit sem tehettek.'' (Jn 15,5) ,,Bizony, bizony mondom nektek: Aki bennem hisz, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amiket én magam cselekszem, sôt nagyobbakat is fog tenni azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsôüljön a Fiúban.'' (Jn 14,12-13) * * * Uram, Te akartad így: földre terítetten fekszem. Nincs bátorságom talpra állni, még rádnézni sem merek. Semmi vagyok, semmi, most tudom csak igazán... Elrettentô a Fényességed, Uram; szeretnék körébôl menekülni. Amióta lakomba fogadtalak, mindent elárasztott Fényed, Kíméletlen Világosságod ragyog mindennap, S látom, szemlélem, amit eddig soha meg nem láttam. Látom bűneim erdejét, amelyet egyetlen fa takart el eddig, Látom a megszámlálhatatlan s a megfoghatatlan gyökereket, Látom, hogy minden fellázad bensômben, s ellentáll, mint az anyag legkisebb parcellája is feltartja a napot és az éjszaka árnyékát szüli. Látom amint a gonosz bevehetetlennek hitt erôsségemet támadja, S amit eddig megingathatatlannak hittem, ingadozik, már-már megdôl! Látom tehetetlenségemet is, bár eddig úgy tudtam, hogy érted brilliáns tudok lenni. Látom, hogy minden össze-vissza kuszált a bensômben és egyetlen gesztusom sem kristálytiszta már. Látom Végtelen Szereteteddel szemben minden gyarlóságom felmérhetetlen sötétségét. Képtelennek érzem magam arra, hogy akár egyetlen egy lelket is megfogjak szavaim üres zajával, kezeim szélmalommozgásaival. Látom a Lélek fúvását, ahol semmit sem végeztem, s a mag csírázó feslését, ahol nem vetettem. Semmi vagyok, semmi. S most már tudom: semmit sem teszek. De Te fényt gyújtasz továbbra is, Uram, és mindent megvilágítasz: Életemben, lelkemben a legkisebb zug sem maradhat árnyékban. Könyörtelen vagy, Uram, és kemény! Hiába forgok, fordulok: a Fényed mindenütt átölel. Mezítelenül állok elôtted, Uram, s megrettenve. Fennhangon hirdettem azelôtt, hogy bűnös vagyok és méltatlan. Így hittem, Uram, de nem tudtam igazán. Színed elôtt keresve-kerestem néhány botlást, Mégis csak pár gyatra gyónásig jutottam el kínosan. Uram, most teljes valómmal borulok le elôtted. Én, a megtestesült bűn, kérek így bocsánatot. Köszönöm, Uram Fényességedet, amely nélkül ezt soha nem tudtam volna meg. De most már legyen elég, Uram. Esküszöm: megértettem! Nem vagyok én semmi, Mert Te vagy MINDEN... ======================================================================== Haláltusa Egyszer majd elérkezik a nap, amikor az aktív keresztény súlyosan beleütközik a Világon élô rosszba. Néhány óra alatt felismerheti annak szédítô mélységét vagy határt nem ismerô elterjedését. Titkát nem tudván megosztani másokkal, egyedül hordja annak terhét az éjszaka sötétjében, a csömör béklyóiban, szinte megsemmisülve a gonosz hatalma alatt, melyet ismerni vélt ugyan, de amelybôl eddig csak a rojtos, csüngô szél-rongyokat látta. A Világ sötétségében a rosszal, a bűnnel való elsô közvetlen érintkezés elengedhetetlen az aktív keresztény megtisztulásához és a megváltásban részesülô hivatásának az elmélyítéséhez. Késôbb éjszaka borul majd egész belsô, lelki világára is; de ez az éjszaka már a feltámadás hajnalának az elôhírnöke lesz! * * * ,,Ô a bűn hordozójává tette értünk azt, aki bűnt nem ismert, hogy általa Isten igazságának részesei legyünk.'' (2Kor 5,21) ,,Egyszerre csak remegni és gyötrôdni kezdett. »Halálosan szomorú a lelkem, mondta nekik, várjatok itt és virrasszatok.« Kicsit tovább ment és földre borulva imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el ez az óra. »Abba, Atyám, szólt, neked minden lehetséges: Vedd el tôlem ezt a kelyhet, de ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te.«'' (Mk 14,33- 36). ,,Most mélyen megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Hogy szabadíts meg attól az órától, Atyám? De hiszen éppen azért az óráért jöttem! Atyám, dicsôítsd meg nevedet!'' (Jn 12,27). * * * Ma este, Uram, megundorodtam, megsemmisültem. Visszataszító, Uram, a rossz, csúf és piszkos. A sárban tipródtam, utaztam, úsztam. Pocsolya az egész világ. Érzem: meg kell mosakodnom. Meg kell mosnom a kezemet, a szememet, a testemet, a szívemet, a lelkemet, Uram, mindenemet! Nem merek járni, Nem merek szerte nézni. Miért is mutattad meg mindezt, Uram? Miért érttetted meg velem? Soha többé nem tudom elfelejteni... Milyen idôsnek érzem magam ma este! Sokkal vénebbnek, mint hazug arcom ráncai mutatnák. Néhány óra alatt tíz évet öregedtem... Bocsáss meg, Uram, de nem tudtam. Bocsáss meg, Uram, de az emberek sem tudják; a boldogok nem tudják, a bűn nélkül élôk nem tudják, az ártatlanok nem tudják; sohasem fogják tudni, még csak nem is sejtik meg soha, Hogy milyen csúf ez, Uram... Szemem elôtt egy mosolygó kamasz fiú tiszta képe; megnyugtat -- és fellázít! Irigylem ártatlanságát, és haragszom rá békés nyugalmáért. Mosolyát kutatom, és az bánt. Megkívánom friss, vadonatúj tisztaságát -- és az megsebez. Uram! Miképpen lehet ismerni, tudni -- és tisztának megmaradni? Miképpen lehet megismerni a titkot, és megôrizni a belsô békét? Miképpen lehet elviselni a bűn végtelen szomorúságát, és megôrizni a te mélységes örömödet? * * * Gyermekem! El kell fogadni a rosszat is, sôt el is kell viselni azt. De állj meg utadon, csak kapd el menet közben, mert ezért indítottalak el ezen az ösvényen. Terhe alatt leroskadsz, mozdulni se tudsz, a sötét s a magány csömörében elterülsz a földön... Mindezt ismerem, Gyermekem, Mindezt végig éltem én is, Fiam. Haláltusám ez volt! Át kell rajta esni; ez a megváltásom rendje, szabálya. Meg kell elôbb halni, hogy föltámadhassunk; szenvedni kell, hogy meghalni tudjunk, s a szenvedés elôtt meg kell ismerkednünk a haláltusával is... Ne menekülj a rossz elôl. Fogadd el. Minél csúfabb, minél nehezebb, annál nagyobb erôvel vállald, S szenvedj, Halj meg! Az ÖRÖM csak utána jön... ======================================================================== Kísértés Ha az aktív keresztény életet élô hívô Isten és felebarátai táborát választotta már, a gonosz lélek elégedetlen. Megesik, hogy az élet bizonyos perceiben a kísértés zakatolása, amelyet eddig elnyomott a Szeretet Éneke, felülkerekedik és sokkal erôsebb lesz, sokkal csábítóbban hangzik fel mint valaha. Isten megengedi ezt a próbát, sôt sokszor úgy tűnik, mintha süket maradna gyermeke segítséget kérô hívására is, hogy lemérje bizalmát és még nagyobb ragaszkodásra késztesse. Mindaddig, amíg a hívô mindent nem Istentôl vár, mellôzve a saját maga erejét, nem ismeri meg a békét. Mert egészen kicsivé kell lenni ahhoz, hogy elférjünk Isten fenntartó tenyerén... * * * ,,Jézus bárkába szállt és tanítványai követték. Egyszerre csak heves vihar támadt a tavon, úgy hogy a hullámok elborították a bárkát. Ô azonban aludt. Tanítványai felkeltették és kérlelték: »Uram, ments meg minket, mert elveszünk!« Azután fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, mire nagy csend lett.'' (Mt 8,23-26) ,,Bizony mondom nektek: Ha meg nem változtok és olyanok nem lesztek, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába.'' (Mt 18,2- 3). * * * Uram, nem bírom tovább, Holtfáradt, Összetört vagyok. Reggel óta küzdök, hogy meneküljek a kísértés karjaiból, amely hol gyöngéd, hol meggyôzô, hol érzékeny, hol érzéki; libeg és táncol elôttem, mint egy csalogató lány a vásári bódék kapuiban. Mitévô legyek? Hová, merre menjek? Rám les, utánam jön, megrohan. Kiszököm a szobámból, s amint a másikba lépek, már ott ül és vár rám. Újságot veszek a kezembe; ott van, ott búvik meg egy jelentéktelen kis cikk sorai mögött. Sétára megyek, szembe jön velem és egy ismeretlen mosolyán át kacsint felém. Hátat fordítok és a falnak nézek; az egyik plakátról tekint le rám. Hazamegyek és a munkámba menekülök; a dossziék felett szunyókál, s felébresztem, amint kezembe veszem az elsô lapokat... Kétségbeesve, a fejemet két kézre fogva lezárom a szemeim, hogy ne lássak többé semmit, De újra csak belébotlok, mert életerôs és vidám: otthon érzi már magát zárt ajtóim mögött. Mert feltörte otthonom ajtaját, A bôröm mögé siklott, az ereimbe bújt, az ujjam hegyéig hatolt. Emlékezetem rései közé fészkelte magát, A képzelô erôm fülébe dalol sziréni hangon, Az idegeimen játszik, mint egy gitár felhangolt, feszített húrjain. Ki vagyok, mi vagyok, hol vagyok? Nem tudom. Nem tudom, hogy valóban kívánom-e ezt a felém integetô bűnt, Azt sem tudom már, hogy elôle futok-e vagy éppen utána? Szédület ragad meg, a mélység vonz maga felé, mint a vakmerô hegymászót hívja, csalja, s aki egyszerre azon veszi észre magát, hogy sem felfelé, sem lefelé nem mozdulhat tovább... Segítség, Uram, segítség !... Itt vagyok, Gyermekem. Nem hagytalak el. Milyen kishitű vagy!... Túl gôgös vagy: Még mindig magad erejében bízol. Ha sértetlenül akarsz kikerülni minden kísértésbôl, botlás nélkül, nyugodt és zavartalan lélekkel, minden gyengeség nélkül, akkor Teljesen kezeimre kell magad hagynod. Ismerd el, hogy sem elég nagy, sem elég erôs önmagadban nem lehetsz. El kell fogadnod, hogy vezesselek, Mint kisgyermeket: Az én gyermekemet! Nos, add a kezembe a kezed, s ne félj! Ha sáros az út, a karjaimba veszlek, és úgy viszlek tovább. De légy kicsi, egészen kicsi kis gyermek, Mert az Atya csak kis gyermekeit hordja karjaiban... ======================================================================== Bűn Nemcsak a kísértés teszi próbára az aktív keresztényt, hanem a bűn is. A súlyos botlás, amely eddig úgy vélte, teljesen kizárt dolog az ô esetében, hiszen olyan ôszintének és erôsnek látszott az Úr iránti szeretete. Az esés után fennáll az önfeladás, a gyáva lemondás és megadás veszélye. Soha nem meredt szemei elé ilyen fertelmes rútságában a bűn!... Mert jobban ismeri már Isten végtelen szeretetét. De minden lehet kegyelem. Ez az elesés is csak még jobban megérteti véle, hogy igazán nem számíthat önmaga erejére. Visszahelyezi hát igazi sorrendjébe: az utolsó helyre. De az önmaga iránti bizalmatlansággal párhuzamosan arra kell segíteni, hogy növelje Istenbe, az Atyába vetett bizalmát, hitét. * * * ,,De hogy a kinyilatkoztatások nagyszerűsége önhitté ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy szüntelenül zaklasson és el ne bízzam magamat. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szűnjék meg, de azt felelte: »Elég neked az én kegyelmem, mert az erô gyöngeségedben lesz teljessé«... Mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erôs'' (2Kor 12,7-10) ,,Mondom nektek: »Éppen így jobban örülnek a mennyben egy megtérô bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak, akinek nincs szüksége megtérésre.«'' (Lk 15,7) * * * Elestem, Uram, Újra. Nem bírom tovább... sohasem leszek képes... Szégyenlem magam... Rádnézni sem merek... Pedig küzdöttem, Uram, mert tudtam, hogy Te mellettem állsz, felém hajolsz, figyelsz. De a kísértés végigrohant rajtam, mint egy orkán, Egy pillanatra félrenéztem, Eltávolodtam, Míg Te ott maradtál csendben, fájdalmasan, Mint egy megvetett jegyes, aki kedvesét mások karjába kapaszkodva látja távozni. Mikor a szélvihar elült, mikor megszűnt éppen olyan hirtelen, mint ahogy feltámadt, Amikor kialudt a villám, miután kevélyen kettéhasította a tompa félhomályt, Egyetlen pillanat alatt önmagamra találtam, egyedül, kiábrándultan, szégyentôl terhesen és a kezemhez tapadó bűnnel. Mint bolti vásárló az árucikket, úgy választottam ki én is ezt a bűnt. Kifizettem, s még ha akarnám, akkor sem tudnám visszaadni, mert közben eltűnt az árusító. Szagtalan ez a bűn, És ízetlen, már Felfordítja a gyomromat. Hasznavehetetlenné lett a kezemben, s el szeretném dobni. Akartam ezt a bűnt, igaz, de már nem kell... Elképzeltem, kerestem, kerülgettem, simogattam ezt a bűnt már régóta, És végre elértem, Téged hidegen elhárítva utamból, Uram. Hason csúsztam feléje, a karjaimat, a kezemet, az ujjaimat, a tekintetemet, a szívemet is feléje tárva. Megragadtam a bűnt és mohón felfaltam... Végre a birtokomban van. Az enyém és én az övé vagyok; úgy fog át, úgy ölel, mint a pókháló az eltévedt legyecskét... Az enyém, A bôrömhöz tapad, Belém vájt. Ereimben patakzik, Elönti a szívemet, És szerteoszlott, betelepedett, mint a lehulló éjszaka beárad az erdô fái közé és színültig tölti meg a tisztások kihunyt fénytölcséreit... Nem tudok tôle szabadulni. Rohanok, de utánam fut mint egy rühes kutya, melyet gazdája szeretne lerázni magáról, de amely utoléri azt és viháncolva hozzá dörgölôzik. Úgy érzem: önmagát látja bennem. Szégyenlek talpra állni, s a tekintetek elôl menekülni szeretnék, Szégyenlek megállni egy jóbarát szemei elôtt, Szégyenlek elôtted megjelenni, Uram, Mert szerettél, és én elfelejtettelek. Megfeledkeztem rólad, mert csak önmagamra gondoltam. De nem lehet egy idôben több személyre is gondolni. Választani kell. -- És én választottam... De a hangod, A tekinteted, A szereteted fáj. Rám nehezednek súlyosan, Súlyosabban mint a bűnöm. Ne nézz így rám, Uram, Mert mezítelen vagyok És piszkos. A földre estem, Megtépázva; Nincs többé erôm, Semmit ígérni nem merek, Csak vagyok, maradok görnyedezve elôtted. * * * Gyerünk, Gyermekem, fel a fejjel! Nem-de a büszkeséged az, ami a legtöbbet szenved? Ha igazán szeretnél, fájlalnád ami történt, de bizakodnál! Vagy azt véled, hogy Isten szeretetét is lehet határok közé szorítani? Azt hiszed, hogy akár csak egy percig is megszűntem szeretni téged? Még most is mindent önmagadhoz mérsz, Gyermekem. Belém kell helyezned bizalmadat!... Kérj tôlem bocsánatot, S aztán állj talpra, gyorsan. Értsd meg végül azt, hogy nem az igazán súlyos, ha botlunk, elesünk, Hanem ha így: földre esve maradunk!... ======================================================================== Éjszaka van Csak a szeme világát veszített vak bízik teljesen jóindulatú vezetôje kezére hagyatkozva, hogy az úgy irányítsa lépteit, mint egy gyermek elsô próbálkozásait. Hogy az aktív keresztény még erôsen emberi jellegű törekvéseit megtisztítsa az Úr, néha megvonhatja tôle még megvilágosító fényét is. Ezek után csak Istenre számíthat. Eddig bízott a vallásos egyesületekben s most nem tud mit kezdeni velük. Remélt az összejövetelek hatásos eredményességében is, és bár alaposan elôkészítette ôket, mégis kudarcot vall velük. Mindenütt, ahol eddig sikert aratott, csak balsiker vagy csalódás várja most. És mintha csak tréfát űzne hirtelen teljessé vált tehetetlenségével, Isten tovább folytatja művét, de az eddigi szokásos kereten kívül, mellôzve ,,hasztalan szolgájának'' közreműködését. És amikor megszégyenülve, elkeseredve, zokogva Krisztus felé fordul, Ôt sem találja meg! Egyedül maradt az éjszakában. Kínos próbatétel ez. Mégsem kell megkerülni, de az aktív keresztényt meg kell nyugtatni. Miképpen a duzzasztó gát is ellenszegül a víz erejének, hogy emelve szintjét megtízszerezze annak ható erejét, azonképpen Isten sem akar megelégedni azzal, hogy aktív szolgája csak a föld szintjén mozogjon; külsôleg a sikertelenég felé sodorja, hogy elérjen a megtisztulásig és a hitben önmagán is túltegyen... * * * ,,A hatodik órában sötétség támadt az egész földön. A kilencedik óráig tartott. Kilenc óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éloi, Éloi, lámmá szábáktáni? vagyis: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?'' (Mk 15,33-35) * * * Uram, éjszaka van. Itt vagy-e, Uram, az éjszakámban? Fényed kihunyt, s az emberekre és a dolgokra vetett sugárzása eltűnt. Minden szürkébe öltözött, minden sötétnek látszik elôttem, mint a természetben, amikor a sűrű köd elnyeli a napot, és elterül a földön. Minden erôfeszítésbe kerül, minden nehéz, nyomott és lassú. Reggel már az ébredés is elnyom, mert elrejti az egész napot. Szeretnék eltűnni, elenyészni, s a halált kívánom, a feledés nagy kútját. Szeretnék messze távozni, Futni, Rohanni Akárhová, csak menekülni tudjak!... De mitôl menekülni?... Tôled, Uram, magamtól, másoktól; nem tudom, Csak menni, Menekülni szeretnék. Tántorogva megyek, mint egy részeg; A szokás hatalmától űzve, tudatlan. Minden nap megismételve ugyanazokat a gesztusokat, bár tudom, hogy hiába... Járok, bár tudom, hogy lépteim nem vezetnek sehová. Beszélek és a szavaim elrettentôen üresen konganak, mert tudom, hogy csak a testi fülek fogják fel, s nem érik el a messze, magasan húzó lelkeket. Eszméim megzavarodnak, fáj még a gondolat is. A szavaim kiszabadulnak medrükbôl, és nem szolgálnak semmire. Habozok, dadogok, pirulok. Nevetséges vagyok. Szégyenlem magam; mások is felfigyelnek rám... Uram, tán az eszemet vesztem így? Vagy valóban ezt is akarod? De mindez nem jelentene még semmit, ha nem volnék egészen egyedül. De egyedül vagyok. Messzire vezettél, Uram; bizalommal követtelek eddig, mert mellettem jártál szüntelen. De íme, hirtelen, a sötét éjben, az elhagyott pusztában eltűnsz mellôlem! Neveden nevezlek, de Te nem válaszolsz, Keresve kereslek, de nem talállak sehol. Mindenrôl lemondtam, egyedül maradtam. Távolléted lett a szenvedésem... Uram, éjszaka van. Itt vagy-e, Uram, az éjszakámban? Merre vagy, Uram? Szeretsz-e még engem? Még mindig nem untál rám?... Felelj, Uram, kérlek, Felelj!... Éjszaka van. ======================================================================== Megragadtál, Uram Az, aki az Úristen elôtt rakta le a fegyvert, teljesen reábízva magát végre ,,igent'' mondott, gyakran azonnal el is nyeri a jutalmát. Az Úr megízlelteti vele birtoklásának Örömét, Boldogságát. Az emberi szó gyönge eme isteni átkarolás boldogságának a kifejezésére. De megérti ezt az a fiatal ember, aki a nyílt utcán hirtelen megáll, leszáll kerékpárjáról, mert ,,megragadta'' ôt a Mester, s hirtelen képtelen tovább hajtani. Mint az a fiatal leány is, aki a gyárban egyszerre otthagyja munkaasztalát, hogy pár percre a magányba vonuljon és elrejtse társai elôl örömtôl ragyogó arcát. Mint az a másik ifjú, aki egy összejövetel után ártatlanul bevallja, hogy könyörögve arra kérte az Istent, hogy ,,hagyja egy kissé békén'', mert még barátai körében szeretne maradni egy kis ideig... Ha nem kell kutatni, keresni ezeket a rendkívüli kegyelmeket, legalább annyi igaz ôszinteséggel kell rendelkezni, hogy amikor fölkínálkoznak, élvezni tudjuk édes közvetlenségüket, felismerni tudjuk követelôen szilárd kizárólagosságukat és legfôképpen meg tudjuk azokat köszönni Istennek... * * * ,,Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne. Szeretet az Isten...''. ,,A szeretet ebben mutatkozik meg: Nem mi szerettük Istent, hanem ô szeretett minket és elküldte fiát engesztelô áldozatul bűneinkért.'' (1Jn 6,16 és 10) ,,Ám, amit egykor elônyömnek tekintettem, azt Krisztusért akadálynak tartom. Sôt Uramnak, Krisztus Jézusnak fölséges ismeretéhez mérten mindent akadálynak tartok. Érte mindent elvetettem, sôt szemétnek tartottam, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam... Nem mintha már elértem volna, s tökéletes volnék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, mert már Krisztus Jézus is magához ragadott, (Fil 3,7-9 és 12) * * * Megragadtál, Uram, két kezeddel és én nem tudtam néked ellentállni. Hosszú ideig futottam elôled, de Te tovább üldöztél. Kerülô utakat kerestem magamnak, de Te ismerted valamennyit, És utolértél. Ellent álltam, De Te gyôztél. Íme, Uram, igent mondottam, csaknem akaratom ellenére, kifáradva, kifulladva. Remegve álltam meg elôtted, mint a legyôzött gyôztese elôtt, De Te a Szeretet szemével néztél rám. Így van, Uram, nem tudlak többé felejteni. Egyetlen perc alatt megnyertél engem, Egyetlen pillanat alatt megragadtál engem, Elsöpörted minden kételyemet. Minden félelmem eltűnt, Mert felismertelek anélkül, hogy láttalak volna, Megéreztem a jelenléted anélkül, hogy a kezemmel érintettelek volna, Megértettelek anélkül, hogy a hangodat is hallottam volna. Szereteted tüzének bélyegével -- Így van, jó Uram! -- nem tudlak többé feledni. Tudom: most már mellettem maradsz és békén dolgozhatok tovább szeretô tekinteted védelme alatt. Nem kell tudnom ezután, hogy milyen erôfeszítésbe kerül az imádság; Elég csak lelkem pillantását reád vetnem és máris találkozom a te tekinteteddel, S megértjük egymást. Minden világos. És minden béke... Köszönöm, óh, Uram, hogy bizonyos percekben felém jössz, ellenállhatatlan erôd eláraszt, miképpen a tengeri hullám elfedi a parti homokot, Vagy hirtelen megragadsz, miképpen a szerelmes kapja ölébe hanyatló kedvesét. Fogoly vagyok, tehetetlen. Meg kell adnom magam. Megszédülten visszatartom lélekzetemet; eltűnik elôlem a világ, és Te felfüggeszted az idô folyamát. Úgy szeretném, ha ezek a percek hosszú órákig tartanának... S amint újra eltűnsz, elhagyva engem a mélységes öröm és boldogság tükrében, Nincs egy önálló gondolatom, de TUDOM, hogy Te csak még jobban a birtokodban tartasz. Bennem újabb szálakat, újabb belsô rostokat érintettél: Az égési seb megnôtt és Szereteted hatalmában a fogságom még teljesebb lett... Újra növelted a magányomat, Uram, de ezúttal egészen más formában. agy a te hatalmad, tudom, és minden mást elhomályosít a képed. Apró semmiségnek látszik, mit eddig szerettem, emberi vágyaim elolvadnak, mint a puha viasz a perzselô napon, Nagy Szereteted égô tüzében... Mit számít nekem a világ? Mit ér ezután a jólét? És maga az élet, mennyit ér?... Nincs más vágyam, csak Te, Nincs más akaratom, csak Te! Tudom, mások majd azt mondják rólam: ,,Ez ôrült!'' De, Uram, ôk vesztették el az eszüket! Téged nem ismernek, Istenrôl mit sem tudnak, hogyan tudnák, hogy neki ellenállni nem lehet? Mert megragadtál engem, Uram, és én bízom benned. Velem vagy és én ujjongok örömömben. Napsugár ragyog be mindent, és drágakôként csillog az életem. Minden egyszerű, minden fényben csillogó, Minden tiszta, Minden csupa dal!... Köszönöm, Uram, köszönöm. De miért választottál éppen engem?... Boldogság, öröm... Örömtôl könnyezek... ======================================================================== Uram, színed elôtt A kezdô hívô imájának gazdagítására szavakra, képekre, eszmékre szorul, azokra támaszkodik; de gyakorlat közben rájön arra, hogy mindezek a segítô eszközök, módozatok maguk is könnyen akadályokká válhatnak, amelyek megnehezítik az Istenig való tényleges eljutást. Krisztus, aki ,,megragadja'' az aktív keresztényt, mihamar megérteti véle, hogy fölösleges elmondani, elképzelni vagy elgondolni bármit is. Csak hagyja magát teljesen Istenre; elôtte mutassa be önmagát egyszerűen, minden közvetítô nélkül. Ez a legbiztosabb módja a Vele való találkozásnak. De az efajta passzivitás sohasem jelentheti azt, hogy megfeledkezünk embertársainkról. Sôt ellenkezôleg: az aktív keresztény, amikor Isten színe elé járul, szükségképpen magával viszi testvéri gonddal a ,,többieket'' is! Isten elôtt és az emberek közt is jelen lévén, így készíti elô igazán a nagy Találkozást... * * * ,,Te, amikor imádkozol, menj be szobádba, zárd be az ajtót és úgy imádkozzál a rejtekben lévô Atyádhoz. Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok.'' (Mt 6,6-7). ,,Én örömest hozok áldozatot, sôt magamat is teljesen föláldozom lelketekért.'' (2Kor 12,15). ,,Bár mint Krisztus apostolai érvényesíthettük volna tekintélyünket, mégis olyan gyöngédek voltunk hozzátok, mint az anya, aki gyermekét dajkálja. Úgy vonzódtunk hozzátok, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk titeket!'' (1Tessz 2,7-8) * * * Színed elôtt megállni, Uram csendesen; Testi szemeimet lezárni, Lelki szemeimet lehunyni, Megmaradni némán, mozdulatlan, Feléd kitárni egész valómat: Tiéd lenni Örök Jelen... Elfogadom, Uram, hogy semmit ne érezzek, semmit ne lássak, semmit ne halljak, Megszabadulva minden gondolattól, minden képtôl, képzelettôl... Egyszerűen elôtted állok Az éjszakában, Hogy akadály nélkül találkozzam Veled A Hit nagy csendjében. Uram, színed elôtt... De nem vagyok egyedül, Uram, Nem lehetek többé egyedül. Egész tömeg vagyok, Uram: Emberek ezrei laknak bennem! Találkoztam velük, s ôk betértek hozzám, szállást kaptak nálam; elôbb megkínoztak, aztán aggasztottak, végül egészen elfogyasztottak... És én hagytam ôket, Uram. Hagytam, hogy belôlem táplálkozzanak, hogy nálam megpihenjenek. Amint a színed elé járulok, íme, magammal hozom ôket. Miközben magam elôtted kitárom, ôket is bemutatom, Uram. Íme: itt vagyok, S ôk is Elôtted állnak, Uram!... ======================================================================== Imádságok a keresztúton Ma sincs még vége Krisztus haláltusájának. Amikor az emberek körülöttünk ma is szenvednek és meghalnak, rajtuk keresztül, szenvedéseik által ma is Ô ajánlja fel magát az Atyának a Világ megmentéséért. Mert a Keresztút az Élet útja is. Egy kereszténynek soha sem szabad errôl megfeledkeznie... I. Jézust halálra ítélik ------------------------------------------------------------------------ ,,Én is, mikor nálatok jártam, testvérek, nem kiváló beszéddel vagy bölcsességgel léptem föl, hogy hirdessem nektek Isten tanúságtételét. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettrôl. Gyöngeségem tudatában elfogódva s nagy izgalommal mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem bizony nem az emberi bölcsesség meggyôzô szavaiból állt, hanem a lélek és az erô bizonyításából, hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Isten erején alapuljon.'' (1Kor 2,1-5) * * * Uram, már késô, hogy a hallgatást válasszad: túl sokat mondtál; késô, hogy elhagyd magad, túl sokat harcoltál. Nem tudtál higgadt, ésszerű maradni; túlzásba vitted az ügyed védelmét. Mindennek tehát el kellett jönnie... Viperák fajzatának nevezted a köztiszteletben álló urakat, Azzal vádoltad ôket, hogy fényes külsô mögött a szívük csak sötét sírgödör, A fekélyekkel borított leprást megcsókoltad, A megvetett idegenekkel szóba elegyedtél, Nyilvános bűnösök asztalához ültél és azt mondtad, az utcalányok is lehetnek elsôk a te országodban. Jól érezted magad a szegények, a rongyosok és a nyomorékok társaságában is. Az írástudók szabályait nem mindig tartottad meg. Magad akartad magyarázni a Törvényt és egyetlen parancsra szűkítetted azt: ,,Szeretet!'' Most bosszút állnak rajtad. Ellened szövetkeztek. Feljelentettek a Törvényes Hatóságoknál és megindult az eljárás ellened... * * * Jól tudom, Uram, hogy engem is elítélnek majd, ha úgy akarok élni, amint te éltél. Félek. Már most is ujjal mutatnak rám. Egyesek mosolyognak rajtam, mások tréfát űznek velem. Néhányan botránkoznak fölöttem s a barátaim közül máris sokan készülnek, hogy eláruljanak. Félek, hogy megrekedek a félúton, Hogy végül mégis az emberi bölcsességre, okosságra hallgatok majd, Amely azt súgja, hogy óvatosan kell haladni az úton; mindent talán nem is kell szószerint érteni; jobb egyezkedni a körülményekkel, De mégis: Tudom, Uram, hogy neked van igazad! Segíts a küzdelmemben. Segíts jól felelnem, Segíts, hogy éljem hűséggel evangéliumodat Mindvégig, Az esztelenségig, A Kereszt esztelenségéig... II. Jézus vállára veszi a keresztet ------------------------------------------------------------------------ ,,Máskor így szólt a néphez: Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét mindennap és kövessen engem. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszti életét énérettem, megmenti azt.'' (Lk 9,23-24). * * * Íme Uram, íme a Kereszted. A te Kereszted... Mintha valóban csak a tiéd lenne!... Nem volt kereszted. A miénket jöttél keresni e földre és életednek útján, szenvedésed hosszú útján, egyenként a vállaidra vetted a Világ minden bűnét. Most járj. Roskadozz, Szenvedj, De járj! A keresztet hordozni kell. * * * Csöndesen, némán haladsz, Uram. Igaz tehát, hogy van ideje a szónak és van ideje a hallgatásnak is? Igaz, Uram, hogy ideje van a harcnak és ideje van a békességnek is, hogy csendben hordjuk önmagunk s a Világ minden bűnét? Jobb szeretnék harcolni, Uram, a te kereszteddel; de nehéz azt hordani és minél tovább megyek s látom a világ ezernyi vétkét, annál nehezebb a vállamon a kereszt. Értesd meg velem, Uram, hogy a leglelkesebb tett is apró semmiség csak, ha nem a csöndes megváltás jegyében történik, És mert Te kívántad úgy, hogy keresztutam ilyen hosszú legyen, Segíts, kérlek, minden reggel, hogy hűséggel útrakeljek... III. Jézus elôször esik el a kereszt súlya alatt ------------------------------------------------------------------------ ,,Amikor Jézus a galileai tenger mellett járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, hálót vetnek a vízbe. Jézus fölszólította ôket: »Jöjjetek utánam! Én emberhalászokká teszlek titeket.« Ôk mindjárt ott is hagyták a hálót és csatlakoztak hozzá.'' (Mk 1,16-17). ,,Jézus így válaszolt: »Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a kehelybôl, amelybôl én iszom? Vagy arra, hogy megkeresztelkedjetek azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?« »Készek vagyunk«, felelték...'' (Mk 10,38-39) ,,Közben a Getszemáni nevű majorba érkeztek. »Üljetek le itt, amíg én imádkozom«, mondotta tanítványainak. Csak Pétert, Jakabot és Jánost vitte magával. Egyszerre csak remegni és gyötrôdni kezdett. »Halálosan szomorú az én lelkem, mondta nekik, várjatok itt és virrasszatok«... Visszament, de alva találta ôket. Erre rászólt Péterre: »Simon, alszol? Egy órahosszat sem tudtál virrasztani velem?...«'' (Mk 14,32-37) * * * Elesett. Ingadozott, mint egy ittas és aztán csak elvágódott. Porba hullott, íme, az Isten... * * * Bizalommal én is nyomodba indultam -- s íme elestem. Azt hittem pedig, hogy magamat mindörökre néked adtam, de az út egy szűk mesgyéjén szép virágot láttam. Elhagytalak. S elhagytam a nehézzé vált nagy keresztet. Leléptem az útról s néhány fonnyadt virággal kezemben, várok. Mások is mennek az úton, Uram, gyötrôdve, megtörve. Újabb keresztek készülnek és újabb hátak görnyedeznek. De én nem leszek többé jelen a rossz elleni harcban, hogy társaim terhét segítsem tovább hordani. Az út szélére álltam... Adj erôt, Uram, hogy ne csak nyomodba lépjek, de ki is tartsak az utadon, Hogy elkerüljem a gyarló botlások csapdáját, és soha el ne hagyjam hűtlenül építô-udvarod, hol a jövô Világ készül!... IV. Jézus találkozik fájdalmas anyjával ------------------------------------------------------------------------ ,,Simeon megáldotta ôket és így szólt (a Gyermek anyjához) Máriához: »Sokak romlására és föltámadására lesz ô Izraelben: Jel, amelynek ellenszegülnek -- és a te lelkedet is tôr járja át! -- hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése«'' (Lk 2,33-35) * * * Szívem sajdul, Uram, szegény anyád láttán. Mögötted megy, Téged követ, És járja az emberiség hosszú keresztútját. Névtelenül halad a tömeg sorában, de a tekintete csak terajtad pihen. Nem idegen néki sem a sóhajtásod, sem vérzô sebed, sem a mozdulatod, sem a katonáknak reád mért ütése... Szenvedésed látja, Szenvedésed érzi. Meg nem közelíthet, Meg sem érinthet, Hozzád sem szólhat, S a Világot mégis ô menti meg Véled... * * * Az emberek közt élve kísérem ôket a Nagy Keresztúton, S a bűnök terhe alatt majd összeroppanok. Képtelennek érzem magam e sürgôs világmentésre. Túl nehéz, túl romlott lett az és nap mint nap csak újabb bajra, rosszra, igaztalan szennyre lelek a váratlan útfordulók mentén. Állítsd elém, Uram, jó anyádat, Máriát, Akit sokan szintén feleslegesnek véltek, de kit Isten a nagy átok megtörésére rendelt. Adj erôt, úgy járjak az emberek közt, hogy meglássam, megismerjem bajukat és bűneiket, Hogy a szemem soha be ne hunyjam És a szívem soha be ne zárjam; hogy a Világ ezer baját elfogadjam, elvállaljam, szenvedjek és engeszteljek, Mint Szent Anyád, Mária. V. Kyrenai Simon segíti Jézust a kereszt hordozásában ------------------------------------------------------------------------ ,, Azután elvezették, hogy keresztre feszítsék. Kényszerítettek egy arramenôt, kyrenai Simont, Sándor és Rufusz atyját, aki éppen a mezôrôl jött, hogy vigye a keresztet.'' (Mk 15,20-21). ,,Viseljétek el egymás gyöngéit, így teljesítitek Krisztus törvényét... Vizsgálja meg mindenki saját tetteit s tartsa meg dicsekvését önmagának, ahelyett hogy mások elé tárná. Hiszen mindenkinek a maga terhét kell hordania.'' (Gal 6,2-5) * * * Ballagott az úton És munkába fogták. Ismeretlen utas, senki fia volt csak. Segítségét, Uram, mégis elfogadtad. Nem kívántad, hogy a tette szívbôl jöjjön, mint fellobbanó, nagylelkű vagy hű barátnak áldozatos vállalása a kimerült és megcsúfolt testvér iránt. Parancsszóra, kényszerbôl és megrettenve jött csak ez az ember. S elfogadtad. Tehetetlen szegény ember segít Téged, Mindenhatót, Mert élni akartál az ember földi segélyével is. * * * Rászorulok én is, Uram, mások erejére. Hosszú és rögös az emberek útja, ha csak egyedül járjuk azt. Elhárítom a karokat, melyek felém tárulnak. Egyedül akarok tenni mindent, Egyedül harcolni És egyedül gyôzni. Bár mellettem halad talán egy jóbarát, egy hűséges hitves, egy szeretô testvér, egy jószándékú szomszéd vagy egy derék kartárs. Te állítottad mellém ôket és én mégis sokszor feléjük se nézek. Pedig a Világot csak közösen tudjuk megmenteni egy nap!... Add kegyelmed, Uram, hogy felismerjem és elfogadjam élet-útam minden Simon-társát, még akkor is, ha csak ,,rekviráltan'' jönnek... VI. Egy asszony letörli Jézus verejtékes arcát ------------------------------------------------------------------------ ,,Üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk, földre terítenek, de el nem pusztulunk, testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk szüntelen, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön.'' (2Kor 4,9-10) ,,Ma még csak tükörben, homályosan látunk, de akkor majd színrôl- színre.'' (1Kor 13,12). * * * Hosszan nézett, figyelt, Uram. Szenvedte a szenvedésed. És nem bírta tovább tétlenül. Áttörte az ôrök sorfalát és kendôjével letörölte verejtékes arcodat. Vérrel festett arcvonásod a kendôjén hagytad? Lehetséges. A szívében? Ez már biztos!... * * * Sokáig kell figyelmesen, önfeledten néznem és szemlélnem Téged. És csodálnom, mint csodálja édes bátyját is az öccs. Mert, ha hasonlítani akarok hozzád, meg kell figyelnem minden rezzenésed. Ha engeded, olyan szeretnék lenni mint Te vagy, Uram, hiszen ha a barát barátját igazán szereti, eggyé válik a lelkük is... Ám én sokszor gondtalanul megyek el a színed elôtt s ha megállok s reád nézek, rámborul az unalom, S társaimnak az Arcodról csak szomorú, hamis vagy torz képet adok. Bocsáss meg, hogy a szemem fénye megtört és nem látják benne ragyogásod. Bocsáss meg, hogy csak gyönyört les, keres testem és nem jelzi jelenléted. Bocsáss meg, hogy szívem terhelt, s benne nincs hely szent szeretetednek. Uram, mégis arra kérlek, térj be hozzám! Tárvanyitva már az ajtóm... VII. Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt ------------------------------------------------------------------------ ,,Mivel a vôlegény késett, valamennyi elálmosodott és elaludt.'' (Mt 25,5) ,,Vigyázzatok magatokra, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegségben és az evilági gondok között... Virrasszatok tehát szüntelenül és imádkozzatok; Így lesztek méltók arra, hogy megmeneküljetek mindattól, ami következik és hogy megálljatok az emberfia elôtt.'' (Lk 21,34-36) * * * Uram, nem bírod tovább. Íme: újra elestél. De ezúttal már nem csak a kereszt súlya tört meg, hanem a növekvô fáradtság és a kínos kimerültség. Az egyre ismétlôdô szenvedés eltompítja az akaratot. * * * Lelkiismeretem veszedelmes altatói, Uram, a bűneim. Olyan könnyű megszokni a rosszat: Nagylelkűség hiánya itt, Kis hűtlenség amott, Újabb vigyázatlanság távolabb... Tisztánlátásom így csökken. Nem figyelek többé az akadályokra, s azt sem veszem észre, hogy más is jár a közös úton, A füleim bedugulnak, nem hallom már többé társaimnak panaszos szavát S a puszta földön ébredek magamra, távol ösvényedtôl, amelyet számomra vágtál. Könyörögve kérlek, Uram, ôrizz meg engem fiatal erômben S távolítsd el tôlem a szokás hatalmát, amely elaltat s végül megöl... VIII. Jézus megfeddi Jeruzsálem leányait ------------------------------------------------------------------------ ,,Mit nézed a szálkát felebarátod szemében, a magad szemében pedig nem veszed észre a gerendát? Hogy mondhatod felebarátodnak: Testvér, hadd vegyem ki szemedbôl a szálkát! -- holott tulajdon szemedben nem látod meg a gerendát. Képmutató! Vesd ki elôbb a magad szemébôl a gerendát és csak aztán törôdjél azzal, hogy kivedd a szálkát felebarátod szemébôl.'' (Lk 6,41-42) * * * Sírnak az asszonyok, Zokognak. Van miért sírniok, hiszen csak Rá kell nézni, hogy lássuk, mit tettek véle... Segítni nem tudván, tehetetlen állnak; És csak sírnak, sírnak szánalomból... Uram, láttad ôket, láttad és hallottad: ,,Sirassátok elôbb saját bűneiteket...'' * * * Szenvedésed fölött, Uram s a világ romlásán én is tudok súlyos könnyeket hullatni. De bűneim siratni?... Ez bizony más kérdés!... És mennyivel könnyebb Búsan elborongni mások vétke fölött. Jól tudom ezt! Hiszen bírói székem színe elôtt minden áldott nap az egész világ elvonul már lassan. Bűnös felelôst is találtam eleget: politikát, rozzant lakást, munkát, filmet, alkoholt vagy gazdasági krízist, semmittevô lézengôket, keresztényt is, -- sôt még értelmetlen és érthetetlen papokat is... És még annyi számtalan mást, én jó Uram... S véges-végül: Mindenkit... Csak magamat nem!... Uram, értesd meg ma velem is, hogy bűnös vagyok. IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt ------------------------------------------------------------------------ ,,Jézus csak ennyit mondott: Bizony mondom neked, még ez éjjel, mielôtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.'' (Mt 26,34). ,,Péter elszomorodott, hogy harmadszor is kérdezte: szeretsz engem? És csak annyit mondott: Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.'' (Jn 21,17). * * * Újra elesett. Nem mozdul többé, mindhiába ütik-verik a katonák. Halott vagy már, Uram? Nem. Csak erôd van fogytán. Szívfájdító aggodalom perce ez. Fel kell állni s elindulni újra, tüstént, úgy ahogy vagy, szegény Uram, s menni, menni... egyet lépve, kettôt lépve... és így tovább... Harmadszor estél földre, de már közel a Golgota magasához! * * * Újra elestél. Én is egyre visszaesek. S oda föl, tán sose érek. Néha magam is ezt mondom, Uram, -- bocsáss meg ma érte! -- pedig te ott fent vársz reám, hogy megpróbáld bizodalmam. Ha csüggedek, úgy elveszek. De ha küzdök, mentve leszek. Mert harmadszor estél földre, -- de már közel a Golgota magasához!... X. Jézust megfosztják ruháitól ------------------------------------------------------------------------ ,,Eljött az óra, amikor megdicsôül az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: Ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad; de ha elhal, sok termést hoz.'' (Jn 12,23-24). * * * Nem maradt másod, csak a köntösöd, Uram; Ragaszkodtál hozzá, hiszen Anyád szôtte. És már ezt is soknak találták... Egyetlen dolog szükséges csak, Uram: a Te Kereszted. Ezúttal minden korlát leomlott már kettônk között. Felkészülhettek végre a misztikus nászra, Tragikus jegyesek, hogy a világot megmentsétek. * * * Ezenképpen, Uram, nekem is el kell hagynom parádés ruháim, amelyek gátolnak életemben és elrejtenek szemed elôl; Az utolsó tulajdont is el kell dobnom, mert elfojtja bennem is az ént és elkülönít a többiektôl. Ezenképpen, Uram, lassacskán mindent halálnak kell adnom, mindent, életembôl, ami nem a puszta hűség szent akaratodhoz. Nem szívlelem, Uram, nem, hogy szüntelenül meg kell halnom. Sokat kívánsz tôlem, Uram, sokat! Adok, -- és Te újra csak követelsz! Úgy szeretnék megôrizni néhány apróságot, Néhány semmiséget, amely még a bôrömhöz tapad, s amelytôl megválni olyan bús, nehéz... . . . . . . . . Ám, ha mindent megkívántál, Uram, végy el tôlem mindent! Tépd le rólam, tépd le utolsó ruhámat is! Mert tudom, hogy meg kell halnunk, hogy az Életet elnyerhessük, Amint a magnak is el kell pusztulnia, hogy arany kalásznak adjon életet... XI. Jézust a keresztre szegezik ------------------------------------------------------------------------ ,,Krisztussal keresztre vagyok feszítve. Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem. Amennyiben most testben élek, Isten Fiának a hitében élek, aki szeretett engem és önmagát adta értem.'' (Gal 2,20). * * * Tested teljes hosszával fekszel a keresztre, Uram. Íme: Jól van ez így. Nem vitás és nem kétes: számodra készült az. Teljes egészében elfoglalod s hogy még jobban eggyé lehess vele, megengeded, hogy nagy gonddal reászegezzenek. Jól végzett munka ez, Uram, lelkiismeretes. Kínos pontossággal úgy illesz a keresztre, mint gondosan mért, csiszolt és faragott munka egy mérnöki rajzra. Igen: szükséged volt erre a szorgos pontosságra. Most: Ne mozdulj többé!... * * * Ezenképpen kell nekem is testem, szívem s lelkem összeszednem. És teljes valómban a kereszten függnöm már e perctôl fogva. Szenvedésem fáját nem én választom meg. Készen áll keresztem, méretemre szabva. Minden nap minden percében te állítod elém s el kell fogadnom. De, Uram, jól tudod, nem könnyű az mindig. S oly rövid e perc is; nincs idô a kérdést hosszan mérlegelni. De másutt, Uram, ugyan hogyan találnék rád, Amikor te itt vársz?... És közös erôvel csak itt menthetjük meg majd testvéreinket!... XII. Jézus meghal a kereszten ------------------------------------------------------------------------ ,,Szolgai alakot felvéve kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan volt mint egy ember; megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.'' (Fil 2,7-8) ,,Arról ismertük meg Isten szeretetét, hogy életét adta értünk. Tehát nekünk is oda kell adnunk életünket testvéreinkért.'' (1Jn 3,16) * * * Még néhány óra, Még néhány perc Még néhány pillanat. Harminchárom hosszú éve Tart e vívódás. Harminchárom évet percrôl-percre komolyan leélve Nem szabadulsz többé. Itt vagy életednek végén, hosszú utadnak határkövénél. Itt állsz a mesgye végén, a szakadék szélén. De hátra van még az utolsó lépés, Az önfeláldozás utolsó tette, Az élet végsô mozdulata, mely a halálba visz. Ingadozol. Hosszú, hosszú ez a három óra, a haldoklás órája; Hosszabb mint az élet három órácskája, Vagy mint a létnek harminc hosszú éve. Határozz már, Uram, hisz minden készen áll! Készen! -- legalább külsôleg... Itt állsz mozdulatlan a magas kereszten, De te meghaltál már minden külsô tettnek; csak a keresztbeakasztott két ág ölel még, mert erre születtél. Az élet még kering e felszegezett testben, De mégis halj meg, immár halj meg, halandó test és Lépj az öröklét küszöbén át!... Az élet lángja lassan kialszik, fokonkint elhagyja a még fájó tagokat; Haláltól üldözve, sietve menekül a még dobogó szívbe; Szív, ó, Végtelen szív, Mint a világ, nehéz, hordozván annak nyomorát, bűnét... Uram! Még egy kis erôt! Megváltója utolsó szavára vár ismeretlen, tudattalan a nagy emberiség. Testvéreid várnak reád! Itt vannak mind! Atyád hajlik feléd és nyújtja a karját. Válts meg!... Nézzétek: Kezébe vette élete utolsó kis lángját, Kezébe vette súlyos, szentséges Szívét És Lassan, Fájdalmasan, Egyedül a Föld és az Ég között A kegyetlen éjszakában, Ôrülten, A Szeretet szent és nagy ôrületében Életét teszi, Az egész világ bűnének minden súlyát helyezi ajkára És a végsô kiáltásban MINDENT felajánlott: ,,...Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet!...'' * * * Krisztus meghalt értünk a magas kereszten. * * * Segíts, Uram, hogy én is meg tudjak halni érted, Érted -- és értük... XIII. Jézus testét visszaadjak anyjának ------------------------------------------------------------------------ ,,Akkor anyja így szólt hozzá: Fiam, miért tetted ezt velünk? Látod, atyád és én bánkódva kerestünk. Miért kerestetek? -- kérdezte. Nem tudjátok, hogy Atyám házában kell lennem?...'' (Lk 2,48-49) * * * Művedet befejezted, Az eszközeid leteheted, Leszállhatsz, hogy megpihenj, hisz megérdemelted. * * * Lassan ereszkedsz alá, mint a munkában megfáradt ember, akit az álom csendben levesz a lábáról. Édesanyád fogad karjaiba. ,,Milyen állapotban vagy, ó, Fiam; nem voltál okos, vigyázó: holttá nyűtt a fáradozás. Talán még Atyád sem várt tôled ennyit...'' Most már békésen pihensz. Elsimult, nyugodt arcodon a tiszta lelkiismeret visszfényeképpen mintha az öröm sugara ragyogna... Sok szenvedést okoztál Anyádnak, de ô büszke Rád: ,,Aludj már édes Kisfiam, jó Anyád szeme ôrködik feletted.'' * * * Napi munkám végeztével így alszom el én is, És néha milyen állapotban, én Uram! Sajnos, nem is mindig az Atya szolgálatában fáradtam el vagy lettem szennyessé... Mária, jó Anyám, befogadsz-e mégis védô palástod alá? Testem a piszoktól szeplôs és szennyes, de a szívem bocsánatért sóhajt; Emlékezz, Anyám! A bűnösök szószólója vagy!... Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozz érettem, szegény bűnösért. Esdd ki a kegyelmet, hogy Fiadnak érdemei által álomra ne térjek soha addig, amíg el nem nyertem Atyánk bocsánatát, Hogy minden este, karjaidban békésen pihenve, tanuljak meghalni... XIV. Jézus testét kôsírba fektetik ------------------------------------------------------------------------ ,,Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedésébôl, Testének, az Egyháznak javára.'' (Kol 1,24) ,,Amilyen bôven részesedünk Krisztus szenvedéseiben, olyan bôven árad ránk Krisztus által a vigasztalás is.'' (2Kor 1,5) * * * Több szó ne essék köztünk. Menjetek haza mindnyájan. Eltemették. S helyén áll a nagy kô. A család zokog s a barátok búsulnak. Ezúttal valóban mindennek vége. * * * De nincs vége, Uram! Jól tudom, hogy haláltusád az idôk végéig tart; A nagy keresztúton egymást váltják az emberek S a föltámadás csak a Világ Útjának a legvégén lesz teljes. Ez az én reményem, Uram és legyôzhetetlen bizodalmam. Nincs olyan parányi szenvedésem, amelyet Te ne éreztél volna és nem váltottál volna át a végtelen megváltás során. Ha hosszú az út és monoton, S ha ez az út a kôsírhoz vezet, Tudom, hogy a síron túl majd dicsôségedben vársz reám. Segíts, Uram, hogy hűséggel járjak Utamon, ott, ahol helyemet kijelölted az emberiség életében. Leginkább pedig arra segíts, hogy mindig felismerjelek és testvéreim hosszú zarándok útján mindig segítselek, Mert hazugság lenne csak sírni hideg képmásod elôtt, ha nem követnélek Téged, az Örökké Élôt, az emberi élet ösvényein...