Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (201)338-4736 Fax: (201)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Prohászka Ottokár Elmélkedések az evangéliumról ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus kiadása Bevezetés Elôszó I. Advent. 1. Mi az advent? 2. Az advent homálya. 3. Az advent Krisztus-várás. 4. Adventi erôszak. 5. Adventi programm. 6. Az advent várakozásteljes, sejtelmes idô. 7. Isten-keresésem szenvedélyei. 8. Az Úr igéje Jánoshoz. 9. A puszta embere. 10. Tartsatok bűnbánatot. 11. Gyakori gyónás. 12. A bűnbánat magábatérés. 13. Az Isten országa. 14. Az ,,ország'' Ura. 15. Az Isten országa bennünk. 16. Az Isten országa a világban. 17. A bennünk való mennyország további kifejlôdést sürget. 18. Elôkelô, adventjáró szerénység. 19. ,,Viperák fajzati.'' 20. A modern lélek útjai Istenhez. 21. Mester, mit cselekedjünk? 22. Az erôs Isten. 23. Bűnmegvallás. 24. Keresztelô Szent János. 25. Prófétai lelkek. 26. ,,Ki vagy te?'' 27. S ki vagyok én? 28. Az eredeti bűn. 29. A diadalmas asszony. 30. Közeledik a mennyek országának újjáalakítója. 31. Elközelgett az Isten országa a Szeplôtelen Szűzben. 32. A Szent Szűz egyénisége. 33. A Szent Szűz pszichológiája. 34. A Szent Szűz arca. 35. Az érintetlen szépség. 36. Szűz Mária páratlan szeplôtelensége. 37. Hogy szereti Isten a Szent Szűzet? 38. Immaculata. 39. A ,,nagy jel'' az égen. 40. ,,Lábai alatt a hold.'' 41. A nagy jel az égen az asszony. 42. A szeplôtelen fogantatás kihatásai. 43. Gyümölcsoltó Boldogasszony. 44. ,,Küldeték... Istentôl'' (Luk. 1,26). 45. ,,Üdvözlégy malaszttal teljes.'' 46. Mária foganása. 47. Credo. 48. Jézus lelke. 49. Jézus lelkének mélysége. 50. Jézus elsô imádója a Szent Szűz. 51. Jézus lelke a vallásos lélek mintaképe. 52. Sarlós Boldogasszony. 53. Mária és Erzsébet. 54. Magnificat. 55. Szent József nyomában. 56. A várandós Szűz. II. Karácsony. 57. Az Úr Jézus jövetele. 58. A betlehemi barlangban. 59. A Szent Szűz karácsony-estéje. 60. Három visszapillantás a szent éjbe. 61. Kilátások a barlang szájából. 62. A Szent Szűz bölcsôdala. 63. Betlehem. 64. A Szent Szűz és a gyermek. 65. A karácsonyéj kerubja. 66. Jézusnak földre-lépése. 67. Jézus lelkének fôindulatai. 68. Jézus hármas szeretete. 69. Jézus lelkének élete. 70. Az Isten, a Szent Szűz s Jézus lelkének karácsonya. 71. Pásztorok éjtszakája. 72. ,,S ez lesz nektek a jel.'' 73. Miért hívja a pásztorokat? 74. Az angyali ének. 75. Mi által leszek boldog? 76. ,,Jesu, gaudium Angelorum!'' 77. A pásztorok hódolata. 78. Szent István vértanú napjára. 79. Az elsô diákonus. 80. Evangélista szent János ünnepe. 81. A legnemesebb imádság a halál imája. 82. Adjunk szívbôl hálát az Úrnak. 83. Újév. III. Jézus gyermekkora. 84. Kiskarácsony. 85. Jézus nevenapja. 86. Jézus szent neve hatalom. 87. Jézus neve hitem, reményem, szeretetem. 88. Jézus, a leghatalmasabb, a legszebb név. 89. A gyermek Jézus s a gyermekek iránti szeretet. 90. Gyertyaszentelô Boldogasszony áldozata. 91. Purificatio et oblatio. 92. Gyertyaszentelô -- tulajdonkép pedig Szűzszentelô. 93. Az agg Simeon. 94. Mi az áldozat? 95. Háromkirályok csillaga. 96. ,,Láttuk csillagát napkeleten'' (Máté 2,2). 97. Jeruzsálem elôtt eltűnik a csillag. 98. A mágusok és Heródes. 99. Bújdosó hit. 100. A mágusok hódolata. 101. A mágusok ajándékai. 102. Missziók. 103. Vízkereszt, az egyház katholicitásának ünnepe. 104. Aprószentek. 105. Gondviselés és igyekezet. 106. A tizenkétéves Jézus a templomban. 107. Jézust keresi anyja. 108. A názáreti ház szelleme. 109. A szentcsalád. 110. Éljünk mint a nagy családatya gyermekei. 111. Jézus rejtett élete Názáretben. 112. ,,Ecce fidelis servus.'' 113. Az ember munkája. IV. Jézus nyilvános működése: elôzmények. 114. Krisztus, hitem kútfôje. 115. Jézus megkeresztelkedése. 116. Teljesíteni minden igazságot! 117. Jézus bôjtöl a pusztában. 118. A világ kísértése. 119. A bálvány-imádás kísértése. 120. Krisztus hivatása. 121. A kánai mennyegzôn. V. Az elsô húsvéttôl a másodikig. 122. Nikodémus: Természetfölötti pszichológia. 123. A szép lélek kialakulása. 124. Szentlélek-járás. 125. Igy szerette Isten a világot! 126. Jákob kútjánál. 127. A kafarnaumi ,,királyi ember'' lelkülete. 128. Apostoli hit. 129. Az elsô apostolok hívása. 130. Jézus tanító ereje. 131. Jézus meggyógyítja Péter napát. 132. Miért keresik mindnyájan Jézust? 133. A hajóról való tanítás. 134. ,,Vidd a mélyre!'' 135. A halfogás. 136. Jézus megtisztít egy poklost. 137. Az inaszakadt. 138. Máté, a vámos. 139. Jézus a vámosok között. 140. Betű és szellem. VI. A második húsvéttôl a harmadikig. 141. A Betszaida-tavi beteg. 142. Imádságos lélekkel keresni az Istent! 143. Kontempláló, imádkozó lélek. 144. Az apostolok kiválasztása. 145. A nyolc boldogság. 146. ,,Boldogok, kik üldözést szenvednek az igazságért.'' 147. Ti vagytok a föld sava és a világ világossága. 148. Jézus nem felbontani, hanem teljesíteni jött a törvényt. 149. A törvényteljesítô nyomában. 150. Nem haragudni! 151. ,,Ne paráználkodjál!'' 152. Uram, tiszta szívet teremts belém! 153. Krisztusi lélek. 154. Szent rejtekben! 155. Ne szemre, hanem lélekkel! 156. Csendes művészek. 157. A Miatyánk. 158. A lelki emberrôl. 159. Szent igénytelenség. 160. A fölényes jóindulatról. 161. A mi vezérünk és mesterünk. 162. A keskeny út. 163. Hamis próféták, rossz fák. 164. Krisztus kegyelmében kell élni. 165. A kafarnaumi századossal. 166. Poklos-tisztulás, lélek-tisztulás. 167. A naimi ifjú föltámasztása. 168. Ker. sz. János Jézushoz küldi tanítványait. 169. Jézus példája a megtestesült evangélium. 170. Ker. sz. János az elvek hôse és apostola. 171. Ker. sz. János Isten prófétája és követe. 172. Magdolna Jézus lábainál. 173. A hivatás elszántsága. 174. A magvetô. 175. A konkolyhintô. 176. A mustármag. 177. A kovász. 178. A drágagyöngy. 179. A Krisztus-követéshez tettrekész, egész ember kell. 180. Viharban a tengeren. 181. A két ördöngös a gerazénusok földjén. 182. Jairus leánya. 183. A vérfolyásos asszony. 184. ,,Ki illet engem?'' 185. A názáreti zsinagógában. 186. Bizalom a Szentlélekben. 187. A két félelem. 188. Fegyvert hoztam. 189. János fôvétele. 190. Magányban Istennel. 191. Ötezer ember a pusztában Jézussal. 192. Jézus a tengeren jár. 193. Krisztus megígéri az Oltáriszentséget Kafarnaumban. 194. ,,Én vagyok az élô kenyér, ki mennybôl szállottam alá'' (Ján. 6,51). 195. Az eucharisztia elevenítô szellem. 196. ,,Aki eszik engem, ô is él énérettem'' (Ján. 6,58). VII. A harmadik húsvéttôl a negyedikig. 197. Szívünk világa. 198. A kananeai asszony. 199. Effeta! 200. Világossággal kell legyôzni a sötét lelket. 201. Péter tanusága Krisztusról. 202. ,,E kôszálon fogom építeni anyaszentegyházamat''. 203. ,,Építeni fogom anyaszentegyházamat...'' (Máté 16,18). 204. Krisztus követése. 205. A lélek értéke. 206. ,,Mit használ az embernek...'' 207. A lélek titokzatos valósága. 208. Urunk színe-változása. 209. A táborhegyi imádkozás. 210. A Táborhegy lábánál. 211. Buzgó papokat! 212. Tisztult fölényes lelket! 213. Gyermeki lelkület. 214. Mint a kisdedek! 215. Az ôrzôangyal. 216. Az adósságunkat elengedô irgalom. 217. Az álnok szolga. 218. Munkásokat az Úr aratásába! 219. ,,Szeressed a te Uradat... és felebarátodat.'' 220. Szeressed Uradat Istenedet! 221. Márta és Mária. 222. A házasságtörô asszony. 223. Krisztus önbizonysága. 224. A vakonszületett. 225. Istenies munka. 226. A hetvenkettô öröme. 227. Lumen Christi. 228. ,,Jöjjetek hozzám mindnyájan” 229. Jézus nevében imádkozni. 230. Uram, taníts minket imádkozni! 231. Torz és tiszta lelkület. 232. A lélek igazi nyugalma. 233. Kész és éber lélekkel! 234. Halálra készen! 235. Bűnösségem. 236. Az Isten s az ember szerepe a bűnben. 237. Több út, egy cél. 238. Jézus a farizeusokkal ebédel. 239. A nagyvacsorát szerzô ember. 240. A jó pásztor. 241. A tékozló fiú világgá megy. 242. A tékozló fiú hazatérése. 243. Az okos sáfár. 244. A hű szolga. 245. Nem lehet két úrnak szolgálni. 246. A dúsgazdag és a nyomorult Lázár. 247. A pokol. 248. A változhatatlan öröklét színe elôtt. 249. Remélni igen, vakmerôen bizakodni soha. 250. Lázár föltámasztása. 251. Lázár sírjánál. 252. A tíz poklos. 253. Hála. 254. Hálaadás a szentgyónás után. 255. A kemény bíró és az állhatatosan könyörgô özvegyasszony. 256. A farizeus és a vámos imádsága. 257. A keresztény házasság. 258. A szűzesség. 259. Jézus és a gyermekek. 260. Devóció. 261. A gazdag ifjú. 262. ,,Ime, mi mindent elhagytunk.'' 263. A szôlômíveseket fogadó családos ember. 264. Krisztusi szolgák. 265. A Zebedeus-fiak. 266. A jerikói vak. 267. Zakeus, a vámos. 268. A tíz gira. 269. Mária kenete. VIII. A nagy hét. 270. Jézus ünnepélyes bevonulása Jeruzsálembe. 271. Jézus könnyezik Jeruzsálem fölött. 272. A Krisztus-közösség nyitja. 273. Krisztus kiűzi a templomból a kufárokat. 274. Jézus ostorral is dolgozik. 275. ,,Legyen hitetek az Istenben.'' 276. A szôlô és a gyilkos szôlômívesek. 277. A szôlôbe küldött két fiú. 278. A fiának menyegzôt szerzô királyember. 279. A menyegzôs ruha. 280. A királyember menyegzôjének eledele. 281. Az adópénz. 282. A fôparancsolat. 283. A képmutató írástudók és farizeusok. 284. Igazi realizmus lelkünk megítélésében. 285. Megérteni a jelent és nagy érdekeit. 286. Az Olajfák hegyén, a templommal szemben. 287. A világ vége. 288. A világítélet. 289. ,,Béketűrésben bírjátok lelketeket'' (Luk. 21,19). 290. A remény. 291. A tíz szűz. 292. A talentumok. 293. Az utolsó vacsora hangulata. 294. ,,Ez az én testem.'' 295. ,,Ez az én vérem''. 296. A szentvér ereje. 297. Jézus áldozat-érzelmei az eucharisztiában. 298. ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.'' 299. Az Úrvacsora életközösség Krisztussal. 300. Az igazi Úrvacsora. 301. Kell áldozat, s Krisztus az. 302. A méltatlan áldozás. 303. Elôkészületek a szentáldozáshoz. 304. Hálaadás a szentáldozás után. 305. Más hálaadás a szentáldozás után. 306. Új parancsolat. 307. Higgyetek bennem! 308. Szeretet és békesség a Szentlélekben. 309. Az igaz szôlôtôke. 310. ,,Maradjatok az én szeretetemben'' (Ján. 15,9). 311. Az áldozatos szeretet. 312. A Vígasztaló küldései. 313. A lelki ember a búcsúzó Jézus nevelése alatt. 314. ,,Bízzatok, én meggyôztem a világot.'' 315. Ismerjenek meg téged, egyedül igaz Istent! 316. ,,Nem e világból!'' IX. Jézus kínszenvedése. 317. Jézus az Olajfák kertjében. 318. ,,Atyám, ha akarod, vedd el e pohárt tôlem!'' 319. ,,Kezde remegni és borzadni'' (Márk 14,33). 320. ,,Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!'' 321. Krisztus elhagyatottsága. 322. Krisztus kínszenvedése. 323. Részvét és szánalom. 324. Az áruló. 325. Jézust a tanács elé veszik. 326. Jézus a fôpap elôtt. 327. Péter Krisztus tagadása. 328. Péter bánata. 329. Jézust arcul verik. 330. ,,Király vagy te?'' 331. Heródes elôtt. 332. ,,Ime, a ti királytok!'' 333. Pilátus. 334. A meghurcolt Jézus türelme. 335. Jézust megostorozzák. 336. Jézust tövissel koronázzák. 337. ,,Ecce homo!'' 338. Fekete lelkek. 339. Jézus kereste és szerette a keresztet. 340. Jézus keresztútja. 341. A penitencia királya. 342. A penitencia útján. 343. A kereszt páthosza. 344. ,,Jeruzsálem leányai''. 345. Jézus háromféle bánatot sugalmaz nekem. 346. Jézus fölér a Kálváriára. 347. ,,...Ott megfeszíték ôt.'' 348. A keresztfa alatt. 349. Így szeretett Isten. 350. ,,Atyám, bocsáss meg nekik!'' 351. A két lator. 352. A fájdalmas anya. 353. A fájdalmas Szent Szűz. 354. ,,Beteljesedett''. 355. ,,Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet!'' 356. A szeretô lélek kínjai. 357. Sponsus sanguinum. 358. Jézus temetése. 359. Szálla alá a poklokra. X. Jézus föltámadása és mennybemenetele. 360. Kelj föl dicsôségem! 361. A lélek szerint való föltámadás. 362. Húsvéti öröm. 363. Krisztus a föltámadás és az élet. 364. Jézus megjelenik Szűz Anyjának. 365. ,,Alleluja.'' 366. ,,Föltámadott!'' 367. Krisztus megjelenik Máriának. 368. A föltámadt Krisztus gyôz a hitetlenségen. 369. Az emmausi úton. 370. ,,Maradj velünk, mert esteledik!'' 371. Jézus megjelenik a bezárkózott tanítványoknak. 372. ,,Küldelek titeket.'' 373. A bűnbocsánat szentsége. 374. A hitetlenkedô Tamás. 375. A megdicsôült Krisztus öt szent sebe. 376. Deum pati! 377. A hit mint odaadás, elmélyedés és átalakulás. 378. Isten országának apostolai. 379. A föltámadt Jézus a halászó apostoloknál. 380. ,,Szeretsz-e engem jobban ezeknél?'' 381. ,,Te kövess engem!'' 382. Jézus a tizeneggyel mennybemenetele elôtt. 383. ,,Ime, én veletek vagyok mindennap a világ végéig.'' 384. Krisztus velünkléte vigaszunk és erônk. 385. A mennybemenetel. 386. Mi az égbe-emelkedésnek értelme és érzelmi tartalma? 387. A mennybe-emelkedô Krisztus diadalmenete. 388. A mennybe ment Krisztus nyomán. 389. Égbe-nézésünk a mennybe-menetel után. 390. Krisztus más világba ment. XI. A Szentlélek eljövetele. 391. Szentlélek-váró imádság. 392. Csöndben kell várni a Szentlélek erejét. 393. Az Úr Jézus viszonya a Szentlélekhez. 394. ,,Veni Sancte Spiritus''. 395. Pünkösdök pünkösdje. 396. A Szentlélekben újjáteremtett ember. 397. Az apostoli Lélek. 398. Az apostolok tűzkeresztsége. 399. A pünkösdi tűznyelvek. 400. ,,S betölté az egész házat.'' 401. A Szentlélek világosság és tűz. 402. A három nagy pünkösdi kegyelem. 403. A tanító és bizonyságtevô Vigasztaló. 404. ,,Altissimi donum Dei.'' 405. ,,Ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét'' (Ef. 4,30). 406. ,,Szellem és élet''. 407. A Lélek elsô hatásai. 408. Keresztények csak az egyház által lehetünk. 409. A Pünkösd szelleme. 410. Az apostoli egyház lelki élete. 411. Paulus apostolus. 412. Az apostolság áldozata. XII. Különálló ünnepek. 413. Mindenszentek. 414. Hiszem a szentek közösségét. 415. A hadak útja. 416. A tisztító tűz lelkeirôl. 417. Regem, cui omnia vivunt, venite adoremus! 418. A tisztító tűz élete. 419. Alázatos hittel a másvilág zárt kapui elôtt. 420. A másvilág tüze. 421. A másvilági ôsz. 422. A tisztító tűzben élô lelkek pszichológiája. 423. A búcsúról. 424. A tisztítótűz szemléletében. 425. Úrnap. 426. Az Úrnap hangulata. 427. Az Oltáriszentség iránti áhítatunk négy követelménye. 428. Az Oltáriszentségbôl való a katholikus áhítat. 429. Hármas fényöv veszi körül az Oltáriszentséget. 430. Jézus velünk. 431. Isten velünk. 432. Az eucharisztiás Jézus Megváltónk, orvosunk, tanítónk. 433. Jézus az Oltáriszentségben a mi húsvétünk. 434. Az egyház kincse. 435. Belsô világom. 436. Megszentesülésem forrása. 437. Az Oltáriszentség szeretetünket neveli. 438. Az áldozatnak és az engesztelésnek szelleme. 439. Eucharisztia és engesztelés. 440. Az Úrvacsora hangulata. 441. Mire céloz a Szent Szív tisztelete? 442. Jézus szívének stílje. 443. Cor super cor... 444. Jézus buzgó szíve. 445. Jézus szívének jellegei. 446. Jézus szívének képe. 447. Jézus irgalmas Szíve. 448. Jézus Szíve Isten felé való eligazodásunk vezére. 449. Engeszteljük a Szent Szívet. 450. A Szent Szűz születése napja. 451. Mária neve. 452. A Szent Szűz bemutatása a templomban. 453. Mária-Mercedes. 454. Magyarok Nagyasszonya. 455. Olvasós Boldogasszony. 456. Nagyboldogasszony. 457. Szűz Mária mennybevitele. 458. Szent Mihály arkangyal ünnepe. 459. Szent István. 460. Szent Imre herceg. 461. Szent László. 462. Szent Erzsébet. 463. Szent Margit. 464. Hamvazószerdára. 465. Kereszt-felmagasztaltatás. A kiadó jegyzetei Függelék Betűrendes tárgymutató Prohászka Ottokár Pályája és személyisége naplójának tükrében Élete képekben Püspöki címere Aláírása ======================================================================== A könyv elektronikus kiadása Ez a program Prohászka Ottokár: Elmélkedések az Evangéliumról című világhírű könyvének elektronikus változata. Híven követi a Schütz Antal által sajtó alá rendezett 25 kötetes Prohászka Ottokár: Összegyüjtött munkái 6. és 7. kötetét (1928) -- a felfedezett sajtóhibák kijavításával. A helyesíráson nem változtattunk, megtartottuk az eredetit. A Betűrendes tárgymutatót az Összegyüjtött munkák utolsó, 25. kötetébôl vettük. Az elektronikus változat saját bôvítményei a következô részek: 1.Prohászka Ottokár pályája és személyisége naplójának tükrében (forrás:Prohászka Ottokár, Modern Katolicizmus, Szent István Társulat, Bp., 1990, ISBN 963-360-533-4, 15--43. oldal -- a kiadó engedélyével), 2.Prohászka Ottokár élete képekben (forrás: az Összegyüjtött munkák 25. kötete és az elôbb említett mű), 3.Prohászka Ottokár püspöki címere (forrás: az Összegyüjtött munkák 25. kötete), 4.Prohászka Ottokár aláírása (forrás: az Összegyüjtött munkák 25. kötete). A Prohászka Ottokár pályája és személyisége naplójának tükrében című rész szerzôi joga a Szent István Társulaté és Koncz Lajosé. ======================================================================== Bevezetés. Prohászka az elmélkedés embere volt. A mélységes lelki csendnek és az Istenben való elmerülésnek medencéibe gyülemlettek meg nap-nap után a kegyelemnek és buzgóságnak ama forrásvizei, melyekkel annyi lelket és a magyar életnek annyi területét folyton megtermékenyítette és üdeségben tartotta. Amit mint a Germanicum növendéke megtanult (l. Utak és állomások, Ö. M. XVI. 178. kk. ll.), az második természetévé vált: rendszeres, legalább félórás -- idôvel két-három óra is lett belôle -- elmélkedéssel kezdi a napot. Az elmélkedés ajánlása mindig lendületet adott tollának (l. Magasságok felé, Ö. M. VIII. 259. kk. ll.) és szárnyakat papnevelôi tevékenységének. Tizenkét évi esztergomi spirituálissága alatt fáradhatatlan volt az elmélkedés tanításában. Nap-nap mellett adta a ,,puncta''-t, melyeknek híre, mint az örökmécses világa az éj homályán át kiszüremkezik a vidékre, már akkor messze elhatott a haza ifjú levitái körében. Fôleg ennek az elmélkedés-mesteri tevékenységnek irodalmi leszűrôdése az ,,Elmélkedések az evangéliumról'', ma egyike a legelterjedtebb és leghasználtabb magyar könyveknek, mely alighanem hivatva van Prohászka nevét legmesszebb kivinni a haza határain kívül és megôrizni a jelen nemzedéken túl. Mi ad az Elmélkedéseknek ilyen kiváló értéket és biztosít nekik annyira különleges helyet a lelki irodalomban? Úgy tetszik, fôleg három mozzanat. P. Pourrat la spiritualité chrétienne című (eddig három kötetes) munkájában fölpanaszolja, hogy mindezideig nincs igazi aszketikánk világi hívôk számára. A klasszikus művek vagy szerzeteseknek vannak szánva, vagy pedig, mint a Filothea is, a kolostori élet ,,rövidített'' kiadását iparkodnak a világi hívekbe átplántálni. Ha Pourrat ismerné az Elmélkedéseket, másként ír. Itt megtalálta volna a világi híveknek való klasszikus aszketikát, mely tapodtat sem enged a régi katholikus aszketikai ideálból s mindamellett egyetemesebb, közvetlenebb, életszerűbb, mint a fogadalmas állapotban élôknek szánt művek. Az élet vásári forgatagában élô politikus és katona, a nyűgös munkában görnyedô hivatalnok és kalmár számára itt biztos irányítással és biztató távlatokkal nyílnak meg a Krisztus-követés útjai, akárcsak a pap vagy szerzetes számára. Aki elmélyed az Elmélkedésekbe, lassan arra a mélységes meggyôzôdésre jut, hogy Krisztus tökéletes követése végett nem kell kibujdosnia ebbôl a világból, s nem kell otthagynia életpályáját, fôként pedig -- s ebben látom az Elmélkedések másik sajátos értékét -- nem kell megtagadnia a természetnek és kultúrának amaz értékeléseit, melyeket az európai emberiség négyszázéves keserves vajúdásban helytállóknak talált. Prohászka miként egész életében és élete egész művében, úgy itt sem töri össze a természetnek, az életnek, a művészetnek nemesebb értékeit, hogy azok romjain építsen természetfölötti életet, hanem a teljesen megszentült lélek szuverén biztonságával mindezeket az értékeket megkereszteli és rákényszeríti, hogy a Krisztus-követésnek váljanak engedelmes szolgáivá. Mindamellett a hit világosságától teljesen átjárt lélek realizmusával az eredeti bűn sötét hátterébôl nézi és ismeri az emberi szívnek és életnek minden gyengéit, a szenvedélyek valamennyi útvesztôit, a vágyak összes szirtjeit, a modern életnek minden laposságát és hazugságát, s valami döbbenetes konkrétséggel és határozottsággal vezet rá, hogy ,,hoc genus non eicitur nisi in oratione et ieiunio''. Igy azután hódító szinthézisét adja a soha idejét nem múló régi, kemény veretű, önmegtagadó aszketikának és a való értékeket igenlô, e világban Isten országát diadalmas optimizmussal építô világfölényességnek, mely Prohászka késôbbi műveiben is páratlan gazdagsággal és elragadó erôvel buzog és eligazít minden lelki nehézségben, belevilágít a szív minden zugába és az örök csillagok alá állítja a modern élet minden megmozdulását. Ezáltal az Elmélkedések a Krisztusért vivódó modern lélek mentorává válnak. Sokan vannak úgy, mint az a svájci pap, aki Prohászka nevének hallatára elôhúzta az Elmélkedések egy egészen elnyűtt német példányát és azt mondta: ,,Ebbôl élek''. Még egyet: sok évvel ezelôtt Prohászka egy fiatal papnak, aki elmélkedési könyvet kért tôle, azt mondta többek között: ,,Az elmélkedés művészet; azt nem lehet megtanulni, abba bele kell találni''. Ehhez a művészethez Prohászka értett, mint alig valaki! Amit egy zseniális gondolkodó, fáradhatatlan szamaritánus, ôsi buzgóságú és látókörű apostol, nagyszabású lelkivezetô, misztikus tüzű imádkozó és Isten-áldotta alkotó tehetség a katholikumból mélységes hitének soha el nem boruló fényében megélt, az az Elmélkedésekben tökéletes harmóniájú dalba szövôdött; dalba, melynek minden egyes akkordjából tisztán kicsendül a vezérhang: a Krisztusból való élet fensôbbséges ereje és boldogsága, s a 465 canzone együtt aztán az evangélium szerinti katholikus életnek hatalmas cantico-jává fokozódik, mely okulást és egyben erôt és vígaszt bűvöl a lélekbe. Mert hát Prohászka nem akar tanítani olyant, amit nem lehet tanítani; hanem páratlan plasztikai tehetségével megcsinálja azt elôttünk; végig csinálja minden helyzetben és minden variációban, és akiben csak kevés jóakarat és fogékonyság is van, hova-tovább utána csinálja. Igy lett ô a mi imádságos életünknek is protagonistes-e. Az Élô vizek forrása ugyanezeket a kiválóságokat sajátos változatban mutatja be. Körülbelül úgy viszonylik az Elmélkedésekhez, mint Platon legérettebb dialógusai a virágkorbeliekhez, mint Faust második részének legjobb darabjai az elsô részhez. Itt egy leszűrôdött és sűrített misztikai bölcseség szól klasszikai érettségre emelkedett egyszerűségben és erôben. Az Élô vizek szerzôje, lap-lap után látni, ennek a földi életnek minden vonatkozását teljesen átjárta az evangélium szellemével, és eljutott a bölcseségnek arra a magaslatára, mikor a gondolatok, élmények és érzések beláthatatlan tarka sokasága egy gondolatnak, egy élménynek tiszta egységébe olvad, hogy onnan mint szűzi és mégis termékeny erôcentrumából folyton elôtörjön fogyhatatlan gazdagságban, -- mint a színek tarka világa betér a fehér napfény egységébe, hogy onnan folyton a szivárvány színgazdagságával bontakozzék ki. Budapest, 1928. július 16. Schütz Antal. ======================================================================== A Collegium Germanico-Hungaricumban (1887--88) Utak és állomások, Ö. M., XVI. kötet, 178-180. o. A Collegiumban nincs közös meditáció, valamint semmi társas ima. Nincs reggeli, nincs esti ima, csak a litániát szokás elmondani közösen a vacsora vagy az ebéd elôtt. Hanem a reggeli ima helyett van rövid szentséglátogatás, s azután mindenki hazasiet, szobájába vagy a múzeumba, s ott térden állva, háborítlan lélekkel elmélkedik egy félóráig azon pontok fölött, melyeket elôzô este, külön e célokra kitűzött negyedórában kijelölt s meghatározott. Ép így nincs esti ima, hanem ehelyett van negyedóráig tartó lelkiismeretvizsgálat, melyet mindenki szobája csendjében végez; a negyedóra végén szól a csengetyű, s néhány percre a kápolnába vagy a templom kórusára mennek üdvözölni Jézust az Oltáriszentségben. Látni ez intézkedésen, hogy mindenkit magamagára utalnak, késztetik bensejébe hatolni, gondolkozni, reflektálni, önmagát kiismerni, önmagát megtörni. Ismeretes dolog, hogy a szóbeli ima sokkal erôtlenebb s hatástalanabb, mint az elmélkedés. A szóbeli ima nem a mienk, legalább rendesen. Amit olvasunk, az másé; átérezve ugyan sajátunk lesz, de sohasem úgy s annyira, amint az elmélkedésben fakadó gondolat és érzelem. A szóbeli imák legjobb esetben átültetett növények, de ha meg is fogamzanak bennünk, mégis igaz marad, hogy nem belôlünk vannak; sok esetben ép azért meg sem fogamzanak, -- vagy ha az egyikben meggyökereznek, a másikban gyümölcstelen kórókként dísztelenkednek; -- ugyanazoknak a különbözô, egymástól eltérô természetek, jellemek, hangulatok talaján nincs sikeres fejlôdésük. Ehhez járul a megszokás mechanizmusa, melyben csak a száj jár, a szív már nem nyílik. Fôleg ha latin nyelven vannak az imák írva, némely ifjú sohasem fogja fel értelmüket, s a szokás szárazmalma késôbb sem ôrli meg a szót a gondolat lánglisztjévé. Végül a szóbeli ima szép gondolatokat adhat és érzelmeket is fakaszthat, de amint közönségesen recitálják, a behatolásra idôt nem enged. Pedig minden értelmi vagy érzelmi jelenség, mely lelkünkben feltűnik, erôt csak az által nyerhet, ha beléje hatolunk. Föl kell aprózni a gondolatot, az igazságot, a titkot, egy gomolyban ereje nincs. Épúgy áll a dolog az akarattal. Hogy valamit hevesen és szivósan megragadjon, fel kell hevülnie az érvek, az indító okok kereszttüzében; -- meg kell gyôzôdnie, meg kell törôdnie; enélkül feltételei csak a gyenge jóakarhatnámság mindenre kész, de tehetetlen kezében inognak. S hol marad a praktikus, a detailba ható s elkerülhetlenül szükséges megfontolás a szóbeli imában, -- hogy hatolhat a recitáló lélek lelki szükségletei tömkelegébe, hogy ott szemen szedje, kiválassza s kúra alá fogja az egyes hiányokat, melyeket a jóakarat nagyjában leönthet a mindenre való készség levével, rámondhatja rögtöni lelkesülésében ,,akarom, akarom''; de sikert csak úgy arat, ha a paréjos talajt mélyen felszántja, ha az egyes bűnöket, szenvedélyeket, szokásokat veszi üldözôbe. Az egyes fákat vágva, dôl az erdô. Az imák recitálásával nem lehet bensôséges életet teremteni. Mire valók tehát? Sok más jó célra; többi közt arra is szolgálnak, hogy az intézetekben a közösség kapcsát képezik. De akit nevelni akarunk a papságra, akinek szívében az apostoli buzgalom s az áldozat forrását akarjuk megnyitni, -- akit az önálló, bensôséges s a bensôbôl áldásosan kiható életre és működésre akarunk képesíteni, attól az önálló elmélkedést sohasem szabadna megvonnunk azon célból, hogy azt az idôt ima-recitálásra fordítsuk. A Collegiumban tehát semminemű társas ima nincs; a reggeli elmélkedés s az esti lelkiismeretvizsgálat két sarkát képezi a buzgó, bensôséges életnek. Ezenkívül mindenki köteles naponkint félóráig olvasni valamit az aszketikus irodalom műveibôl; elsô helyen szerepel Rodriguez, másodikon Rodriguez, harmadikon Rodriguez. S e belülre fordított életnek ôrangyala folyton virraszt, ôrzi lépteinket: a szilencium, -- űzd el e jótevôt, s nem rendkívüli lelkek közt ami tökélyessé válhatott volna, sekélyessé leszen. Legyen szabad állításomat az arsi-i plébános, M. Vianney szavaival nyomósítani: ,,Ce qui nous empęche d'ętre saints, nous autres prętres, c'est le manque de réflexion. On ne rentre pas en soimęme; on ne sait pas ce qu'on fait. C'est la réflexion, I'oraison, I'union a Dieu, qu'il nous faut!... Oh! que c'est malheureux un prętre, qui n'est pas interieur!... mais pour cela il faut la tranquillité, le silence, la retraite, mon ami, la retraite!... C'est dans la solitude, que Dieu parle... Je dis quelquefois ŕ Mgr. Devie: Si vous voulez convertir votre diocčse, il faut faire des saints de tous vos curés''. [A reflexió hiánya ez az, ami minket papokat akadályoz, hogy szentek legyünk. Nem térünk magunkba, nem tudjuk, hogy mit teszünk. A reflexió, az ima, az Istennel való egyesülés, ez kell nekünk. Ó, be szerencsétlen a pap, aki nem bensôséges!... De hogy valaki az legyen, a nyugalmat, hallgatást, a visszavonulást kell szeretnie. A magányban szól hozzánk az Isten. Néha azt mondom Monsignore Devie-nek (Belley diecézisnek, melyben Ars falu fekszik, püspöke): ,,Ha Ön meg akarja téríteni egyházmegyéjét, szentekké kell változtatnia valamennyi plébánosát''. Le Curé D'Ars. Par A. Monnin II. köt. 194. l.] Csakhogy ép e fejezet végén érzem, hogy hangoztatnom kell valamit, ami a leírásban nincs, de könnyen beleszövôdik a képzelet nyomán. Aki a sok szilenciumban és lelki törekvésben a világfájdalmas, komor, embergyűlölô érzület bacillusait keresné, az jobb adressz után nézzen. A barátságos, nyilt, vidám természet, melyet az ifjú szülôföldjérôl hozott magával, lassankint a férfiú nyugalmas, elszánt, de nem erôszakos, se nem elkeseredett tulajdonaival párosul. Derült marad, s hogy mindig derült maradjon, önállóvá fejlik. Békülékeny, szende marad, de erôteljességre is törekszik ítéletében és akaratában erôszakoskodás nélkül. S míg e belsô processzus az erény alapjait megveti s kitartó törekvésben építi s emeli falait, addig a komoly tanulmányok is fejlesztik a lélek erôit. Róma impozáns emlékei, a templomok remekei, a múzeumok élvezetei, a séták az Anio mentében elterülô síkság buja rétein, az andalgás a klasszikus szép formákban elnyúló Albáni lejtôkön -- a komoly életre gyönyörteljes varázst s mosolygó bájt hintenek, mely belemosolyog legelszántabb s legkomolyabb törekvéseidbe, még fájdalmaidba is. ======================================================================== Szent Ignác lelkigyakorlatainak szelleme. (1895) Magasságok felé, Ö. M., VIII. kötet, 259-261. o. A pozsonyi szôlôhegyek egyik legszebb pontján állok. Elôttem Magyarország Isten-áldotta rónája, melynek sárguló tarlói közé eleven zöld csík gyanánt a bodros Csallóköz ékelôdik. Nyárfái, fűzfái hol derültebb, hol sötétebb árnyakat szônek bele az aranyos szônyegbe, s közbe-közbe föl-fölcsillan a messze elnyúló pagonyban több magányos kis tó gyanánt a Dunának tükre. Ablakom alatt a gesztenyék kérges levelein is ragyognak finom aranyszálak, a pókhálók szálai, s a napsugár szivárványos színekben siklik el rajtuk, ha a reggeli fuvalomban kifeszülnek s ismét meglazulnak. Más fény és csillogás erre nincsen, hiszen a koronás tornyú dóm éleit is szerényen takargatja az idô szürke fátyola. De amikor az ingerkedô pókhálószálak szivárványos ragyogását látom, melyek mintegy kérkedve emlegetik, hogy nemcsak az a nagy Duna ott lenn, hanem ôk is itt fönn, a magány, a feledés csendjében tudnak ragyogni a napsugárban: eszembe jut, hogy minden lélek, ha még oly gyenge pókhálószál volna is, a kegyelem fényében úgy tud fölragyogni, mint azok a nagy szellemek, kik az igazság s a szentség világainak hatalmas lüktetô erei és széles közlekedési útjai, mindmegannyi nagy világfolyam, hasonlók ahhoz a nagy Dunához, mely lábaink alatt Európa szívébôl Ázsia partjaira siet. Jobbra tôlem a romladozó vár kívánkozik pihenôbe, melynek emlékei közül mint iskolás fiút leginkább megragadott a ,,búvár Kund'' alakja, aki a mélységbe bukik, hogy gyôzelmet hozzon. A nagy gyôzelemhez, mely után sírnak a lelkek, szintén búvárok kellenek: oly áldozatkészek, amily merészek, kik a mélységbe buknak s gyöngyöket halásznak, s elsôsorban lelkük gyöngyét emelik ki az élet folyamának veszedelmeibôl s befoglalják az örök emlékezet glóriájába. Szél zörög a gyümölcsös terhes gallyai közt; itt-ott leválik egy alma az ágról s nagyot koppanva a földön elgurul. A koppanást fölváltja két kis cinege édes sipogása; azután a ,,liget'' alján az a nagy, dübörgô gôzös veri föl a vidék s lelkem csendjét. Pehely-könnyűséggel izeg-mozog s forgatja emaillos fejecskéjét a cinke, nincs nótája, csak egy szava, mely édes, mint az élet itt fenn a gyümölcsös napsugaras lombjai alatt; lenn pedig oly nehéz és küzdelmes a lét; 3000 kilogrammos erôvel zúzza össze a kerék az ellenséges áramot, s pezsgô és zizegô hullámokon emelkedik a hajó fölfelé; vidékek gazdagsága az ô terhe s egyszersmind kincse. S bár kedves a cinke azon a rengô gallyon s küzdelmes a törtetés a Duna hullámaiban, mégis jobban tetszik nekem az a teher, az a küzdés és dübörgés, mint a pajzán, símán folyó édes élet, s erôt keresek lelkem számára, hogy a világias élet sikló, síma árját összetörjem s romjain emeljem föl azt az óriás terhet, amely küzködésünk s ugyanakkor dicsôségünk: a ,,pondus aeternitatis''-t. Messze a párás láthatáron le Gönyô felé füstöt kavar a légáram s azután ott hagyja lógni lomhán szétrongyolt, elviselt palást gyanánt, mintha mutogatná, hogy mi lett e koronázó város dicsôségébôl s a csallóközi régi magyar világ pezsgô iletébôl: rongyos mulandóság, melyet a ,,puszta lég'' nyakába akasztottak, s onnan is lefoszlik. A szorongatott zsidóság Judit könyvében panaszolja, hogy mikor városaikban és közéletükben az asszír zsarnok és a bálvány tört össze mindent, az egyik testüket, a másik lelküket: ,,ipsi montes noluerunt recipere fugam nostram'', még a hegyek magánya is kegyetlen volt velük szemben s nem vette fel ôket. A lelki harcok vívóival szemben a keresztény vidékek kegyelmesebbek; s míg Balmes bármely spanyol Sierrán fölüthette sátorát, hogy lelkigyakorlatokat tartson az erdô csendjében s az éjfél tiszta, csillagos égboltja alatt, addig a pozsonyi hegyek a jezsuiták villájában még kedves, derült hajlékot is nyitnak, melynek szent magányában, csendes környékében és amfitheatrális pompájú természetében föllendülhet magasra az örökkévalóságba törô lélek. A P. rektor kegyességébôl itt exerciciumokat tartok. Az idô kissé megfordult; szél zúg a gyümölcsös terhes ágai közt és sűrűn rázza a fákról a férges almát. Esôs felhôk vonulnak a Kárpátok felôl a Mátyus-földre s ködös keretbe zárják a szoruló láthatárt. Esik. A forróságtól elszáradt lombon szinte zörög az esô. Fehérlik már a zöld Csallóköz is; árnyalatai elenyésznek. Igy van ez jól; elszorult a világ: gyerünk a végtelenbe! Nagyszerű szó: törni a végtelenbe. Fölséges vállalat. Dicsôbb a Gottfriedek keresztes vállalatánál. Eszményi törekvés; eszményibb egy Jeanne d'Arc vagy egy Szkanderbég dicssugaras pályájánál; s másrészt boldog kötelesség, mely mindnyájunkat sürget, gyermeket is, aggot is, s oly velünk született, hogy egyenesen kimondja: te azért születtél, hogy örökké nagy, hatalmas, királyi lélek légy; hivatásod az istenülés. S hol nyílik az istenülésre, a mi hivatásunkra és célunkra világosabb kilátás, mint Szent Ignác exerciciumaiban? Hol ismerjük föl tüzetesebben az istenülés útját és módját, mint ezen gyakorlatokban, melyeket a Szent a manresai barlangban szervezett s szerkesztett, s melyekbôl a magyar katholikus egyháznak is kell lelket merítenie, s elsô sorban papjainak, hogy az Úr Jézus szándékait megértsék s szellemük üdeségében mind magasabbra szállni s a lelkeket az Istenhez vezetni képesek legyenek. Az exerciciumok mély csendjébe s az örökkévalóság ösvényei fölött el Jézus szívébe kell hatolnunk, hogy onnan merész, törekvô s szerencsés búvárok gyanánt a hôsies szentség gyöngyét kiemeljük s azt szívünk szeretetének aranyába s lelkes gondolataink glóriájába foglaljuk. Erôre van szükségünk, mely nem kilogramm-méterekkel, hanem az örökkévalóság súlyával zúzhassa a világ ragadó áramát; lelkes vágyra van szükségünk, mely nem cifraságokban, piros és viola cingulusokban leli örömét, hisz nem kisgyermek -- sem dús stallumokon, romokon meg nem nyugszik, hisz nem csuvik: hanem azon sasnak hivogató példája szerint tesz, mely az Irás szerint ,,aquila provocans ad volandum''. Igy lesznek majd nekünk is papjaink, igazi jellemek s nem bérencek; így lesz nekünk is egyházunk, mely a lelkek anyja s nem a pártok ütött-kopott szolgáló-leánya. De aki ezt a nagy eredményt célozza, annak az exerciciumok szellemét, követelményeit és módját kell jól megismernie -- s ezt az ismertetést tűztem ki e sorok céljául. ======================================================================== Elôszó Midôn e könyvet a világ útjaira bocsátom, Jézus szándékait osztom, aki mondotta: ,,azért jöttem, hogy életük legyen és bôvebben legyen''; én is azért jövök, hogy a lelkeket a krisztusi élet kifejlesztésében segítsem. Két világ környékez minket, természet s kegyelem, s mindkettôbôl élünk. A természet nagy tény; csillagai, erdôi, óceánjai, pálmái, fűszálai titokzatos, szép valóságok. Titokzatosak, mert telítve vannak gondolattal; szépek, mert a rithmus ünnepel színeikben, vonalaikban; sôt fölényeseknek is mondhatnám, mert végre is elemezhetlen valóságnak adatai. Elém állnak, imponálnak, lelkembe nyúlnak s belém öntik tartalmukat. Édes formáikon stilizálódik belsô világom; néma zenéjüktôl tanul énekelni lelkem, s valamint ez az erdôs, csillagos s hullámos világ, ez a szuverén megtestesülése az isteni gondolatnak fölemel s nevel engem: úgy elém lép a szellemi világ is ugyancsak telítve gondolattal, szépséggel és fölénnyel. Ott is vannak csillagok, holdak és napok, hegyek és óceánok, sasok és sirályok; ott is van gazdagság s bôség típusokban és alakokban; ott is van magasság és mélység, fölség és szépség, fény és sötétség; ott is van kifogyhatatlan termékenység s virágzás erôben s ifjúságban. Ott épül ki tudomány, művészet és ipar, társadalmi, gazdasági, politikai élet; de mindenekfölött ott nyílnak meg az Isten országának távlatai, ahol az Isten már nemcsak teremt s alakít, hanem ahová ô maga áll bele, s emberi gondolatban, érzésben, örömben s szenvedésben, vágyban s imában, könnyben s mosolyban, életben s halálban stilizálja s alakítja páratlan minta szerint a lelkeket. Ô Krisztus; művész s minta egyben; az ô páratlan kinyilatkoztatása s kiömlése pedig az evangélium. Boldogító föladatunk e kinyilatkozást fölérteni, e kiömlést szívünkbe zárni s az eszményképhez hozzáidomulni. Ezt a nagy célt szolgálja könyvem ; segítségére akar lenni a lelkeknek, hogy a krisztusi életet magukban kialakíthassák. Be akarja ôket vezetni a krisztusi élet tartalmába, s ráképesíteni, hogy ôk maguk hatolhassanak abba bele szívvel s kedéllyel, s kifeszített, fehér szárnyakon ráereszkedhessenek azokra a mélységekre, melyeket lét és élet, természet és kegyelem nyit. Ez a lélek világa; mint ahogy a sas nem fél, hogy elmerül, mikor az ég mélységében úszik, hiszen erejének érzetétôl ittas: úgy legyen a lélek, mikor az Istennek s belénk áradó erejének, a minket hivogató szeretetnek, a krisztusi élet heroikus sugallatainak, az örök, halhatatlan élet szenvedélyének öntudatára ébred s mélységeire ereszkedik. Félni nem félhet, hanem csak ujjonghat s élvezhet. Szabadítsuk föl ez élvezetre. Hisz ép az a baja, hogy a földi érzés, a kevélység s érzékiség szikláihoz van láncolva, s a vágyak viharja tépi keblét; kívánja, keresi a jobbat; keresi nyugalmát, mely a lélek hazája, de nem találja. Rá kell segítenünk a hazavezetô nyomra, az Isten nyomaira. Erre az útra utal Krisztus s biztat minket is; evezz ki a mélyre -- mondja -- s kievezesz, ha jössz s követsz engem. Krisztus maga az Isten emberi alakban, s nekem imádnom és élveznem kell ôt, ôt és fölséges szépségét, lelkének mélységét, pszichéjének eredetiségét, szellemének ôserejét, jellemének bűbáját s a belôle kiáradó életet. Ajkán függ lelkem; ô az én orákulumom. Benne mint keretben magát Istent látom; kezei közé hajtom le fejemet, s neki adom át szívemet. Ô lévén organuma az Istennek, ô majd stilizál s harmonizál engem. E hitre biztatok és e tettre sürgetek mindenkit. Ne kutassuk mindenfelé a jobb s nemesebb élet forrásait, ne boncolgassuk a lét szimbolumait, hanem forduljunk Krisztushoz, s nézzük s szemléljük ôt alázattal s szeretettel, s belénk szövôdik majd képe s szelleme. Aki ôt nézi, az megismeri Istent. E szemlélet ellenállhatatlanul vonz. Ahogy régen vonzott itt köztünk jártában vámosokat, bűnösöket, világias ifjakat, Pétereket, Magdolnákat, úgy vonz most is lelkeket. Erô árad ki belôle; tekintete, szava, érintése az élet illetései voltak. Életet adni jött; ereje volt hozzá. Gondolatot emberek is közöltek; Sokrates, Plato, Plotin gondolkozó fejek voltak, de életet nem adtak a világnak. Árnyékok voltak, fényes árnyékok, de nem volt vérük, sem édes tejük. Krisztussal nem így vagyunk. De hogy Krisztus elevenítô benyomásait bôségesen vehessük s lelkünk hasznára fordíthassuk, szükséges, hogy a kellô hangulattal, alkalmas lelki elôkészülettel s a mellett komoly, szent munkára felgyürkôzve lépjünk eléje; e nélkül csengô érc s pengô cimbalom az evangélium, s ereje nem érvényesül. A haladást és sikert a következô kellékek biztosítják: a) Minél szorosabb kapcsolatba kell az Úrral lépnünk, utána kell járnunk s ôt keresnünk. Szólnunk kell hozzá s szólítgatnunk a természet s kegyelem meleg érdeklôdésével, hogy aztán figyelmesen lessük magunkban feleleteit. Ehhez csend, béke, elmélyedés szükséges. Vonuljunk tehát félre a világtól s térjünk magunkba. Némelyiknek a templom, másnak az otthon, a kert, az erdô jó e célra. Az elmélkedés legjobb ideje a reggel, s elmélkedjünk térdenállva, ha erôlködés nélkül tehetjük. Lefekvés elôtt olvassunk át egy-két pontot -- ne többet -- s azontúl ne foglalkozzunk semmi mással. Ha éjjel vagy reggel felébredünk, fordítsuk gondolatunkat mindjárt az elmélkedés tárgyára, s már öltözködés közben is foglalkozzunk vele. b) Legfontosabb kellék a mély, föltétlen, térdenálló tisztelet az Úr iránt, melynek ábécéje a tiszta szív. Tisztult szívvel, bűneimet bánva kell az Úrhoz közelednem s gondoskodnom, hogy ne bántsa ôt bennem semmi, ami szemeinek visszatetszik s kegyelmes leereszkedésének bármikép útját állná. Azért tehát folytonos gondom, hogy lelkem tisztuljon s a bánat fölkeltése által Isten benyomásaira alkalmasabb legyen. Azután pedig kérem ôt, hívom ôt imám kezdetén épúgy, mint annak folyamán vagy bármikor napközben is, ha reá gondolok. c) Nagy vággyal kell Istenhez közeledni. Úgy vagyok vele, mint aki teli szívvel s szomjas ajkkal szívja az életet; mint aki igazi, ihletett művészettel átviszi magára, ami szépet, jót, nemeset észlel és lát. Szomjazza a több, a mélyebb életet a Bölcseség könyvének szavai szerint: ,,Óhajtottam s értelem adatott nekem, és könyörögtem, s belém jött a bölcseség lelke. És föllebb becsültem azt az országoknál s királyi székeknél, s a gazdagságot semminek tartottam ahhoz képest. Az egészség és szépség fölött szerettem azt, és eltökéltem világosság gyanánt tartani azt, mert elolthatatlan az ô világa'' (7,7). d) Értelmi munkával kell az elmélkedésbe elmerülnöm s jól fölfognom s átértenem azt a képet, jelenetet, eseményt vagy mondatot, amelyrôl elmélkedem. Érdeklôdéssel iparkodom belehatolni, s vonatkozásait s kapcsolatait szétszedni. Nézem, forgatom, összehasonlítom, más gondolatokkal kapcsolom össze, ellentétekkel illusztrálom, szóval belehatolok. Például, mikor Krisztus szaváról elmélkedem, hogy ,,evezz ki a mélységre'', elképzelem magamnak a kafarnaumi partot, melyrôl a hajót ellökik, a piszkos környezetet az ôgyelgô néppel s állattal s a kéklô tengert; a part sekélységét s a tenger mélységét, -- a port ott, a tiszta, áttetszô levegôt itt; azt a sós, mély vizet s örvényeit, hol gyöngyök teremnek, s viharjait s a vágyat, mely az embert feléje viszi; elképzelem azt is, hogy itt evezni kell, s ilyen tengerjáró s evezôslegény vagyok én is, s Krisztus az én mélységem, gyöngyöm s csillagom. Mennyi vonatkozás van mindebben! Épígy kell szétszednem minden más jelenetet vagy történést: Betlehemet, Názáretet, Golgotát. Ugyancsak így járok el Krisztus mondásaival; szétszedem, kibôvítem, alkalmazom, földolgozom azokat. Föl-fölvetem Szent Ignác kitűnô elmélkedési módjának egyes kérdéseit: mit kell itt megfontolnom; mily gyakorlati igazság folyik ebbôl; mily indítóokaim vannak erre, hogy azt tegyem, azt ne tegyem; mennyire illik hozzá, mennyire méltányos; mily hasznos, édes, könnyű és szükséges; mik voltak akadályaim eddig, mik lesznek eszközeim ezentúl. -- Az igazság nekem óceán, s passzióval kívánok elmerülni benne. e) Azt azonban csak érzéssel sikerül elérnem. Azért szívvel s nemcsak ésszel kell gondolkoznom s lépten-nyomon érzelmeket keltenem: hitet, reményt, bánatot, bizalmat, megnyugvást, bátorságot, harci kedvet, alázatot, odaadást, szeretetet. Hevülök, ragaszkodom, hódolok, tapadok, simulok, lendülök; így nyer a száraz gondolat vért, formát, erôt s lelket. A nehézkes, bár szükséges logikai műveleteket átjárja az eszmények világossága, mint a tavaszi napsugárban a smaragd-zöld fényesség a bükkerdôt; emeli a lelket. Mintha a tenger dagályát s apályát s a végtelennek lélekzését szemlélné s átélné a lélek: úgy magasztosul föl, hogy ismét megalázódjék; úgy vágyik, hogy ismét megpihenjen; kifeszíti szárnyait, mikor megcsapja a végtelenség árama, s ismét megnyugszik s eltelik mindezzel. Nem kételkedik abban, hogy az Isten szereti ôt, s föltétlenül bízik, hogy fölismeri biztató útmutatásait. Tudja, hogy a mennyország kapuja neki is nyitva áll, s ô nem ül le a kapu elôtt, hanem befut rajta s azon sem csodálkozik, hogy ôt ott várták s szívesen fogadják, hisz oda való. f) Azután szem elôtt kell tartanom, hogy aki sokat markol, keveset fog, s e célból a szétszedett gondolatokból csak egyet szemelek ki, mellyel foglalkozom s lelki életemet gazdagítom. Kérdezem magam, mi következik ebbôl meg abból rám nézve, nem egész lelki életemet, hanem annak egyes irányát, erényét, nehézségét, rossz vagy jó hajlamát tekintve, s azt külön gyúrom meg magamban. Itt a részletmunka a legfontosabb, s aki lelki világát ki akarja művelni, annak az egyes erényeket s azok részletes gyakorlását s épen úgy a hibák, bűnök s rosszra való hajlamok csalfa világát alaposan szét kell szednie s a jót részletekben kidolgoznia s a rosszat gyökérszálankint kitépnie. g) Továbbá a kontemplációnál nem szabad horgonyt vetnem, hanem a gyakorlatra kell átmennem; tudom, hogy az Isten szelleme erôs és tevékeny s az akció az ô legmélységesebb lényege. Tudom azt is, hogy ez a szellem a maga képére és hasonlatosságára alkot, s alkotása a lélekben nem teremtés, hanem alakítás: fejt, nyes, vág, simít, hajlít, tör, hevít, tisztít. Az isteni életnek bevezetése szent erôszakkal jár, s mindenkinek magának kell az önmegtagadásnak ez útjaira lépnie. Az ilyen igyekszik, fegyelmezi magát, megtagadja kényét, kitart lelki vigasztalanságában, elszenvedi pszichológiájának gyöngéit, bizvást halad lelki elsötétedéseken át, mert hisz, s mert már is megízlelte az édes, erôs élet ízét, ki tud tartani megpróbáltatást s nem fél az Isten érintéseitôl. Az ilyen lélek kezd reális lenni; szétszedi az öncsalódásnak fátyolát s folyton sürgeti magában a nemtelen ember áldozatait. Kitűz magának kis gyakorlatokat s reflektálva eddigi útjaira s fejlôdésének s csalódásainak fordulatjaira, egyre mélyebb igazabb s erôsebb lesz. h) Amit pedig az elmélkedésben átérzett s amit magában jól föltett, azt átviszi köznapi életébe; apró röpimákkal figyelmezteti magát jó föltételeire, s röviden visszaemlékszik a reggeli imalelkületre, hogy összeszedje, irányítsa s komoly törekvésre serkentse magát. Aki így dolgozza majd föl az elmélkedések anyagát, az szerencsésen kialakítja lelkében a természetfölötti világot, s hatalommá emeli magában az Istent s kegyelmét. Közel lesz hozzá az Úr, s érintéseit érzi. Hisz a lélek oly fogékony s a világ érintéseit is érzi. Veszi a Tátra völgyeinek, a tenger, a bűvös alkony benyomásait; érinti a lelket a hegyeken elömlô esti harangszó s a gót dómokban elnyujtott misztikus vágy, a csengô némaság s az elsô virágfakadás a fölhantolt síron. Mennyivel mélyebb s csodásabb az Isten érintése, ki a lelket majd keményen kezeli, mint a művész a márványt, majd lágyan, mint az anya gyermekét. A kegyelmi rendben az Isten érintése felülmulja az atyai, anyai, jegyesi szeretetnek örömeit, s tartalommal telíti a lelket, fénnyel, mely Krisztus arcáról sugárzik, bizalommal, melyet az átélt Istenközelség közvetlensége önt belénk, s tetterôs készséggel, mely nem kímél sem bálványokat, sem illuziókat, hanem egyet óhajt, egyet sürget: Istennel telt, Krisztushoz hasonló lelket. Ami az anyagbeosztást illeti, lehetôleg iparkodtam az evangélium idôrendjét követni, s nem osztottam be a hónapok napjai szerint a pontokat. Ezt mindenki maga tegye meg áhítata s szükségletei szerint. A könyv végére tűztem egyes ünnepekrôl vagy ájtatosságokról való elmélkedéseket, melyeknek máshol nem került helyük. Az elmélkedô ezeket is forgassa s alkalmasan szúrja be az egyházi év ünnepei közé. A szentáldozásról, Jézus szent Szívérôl, a Szent Szűz egyes, az evangéliumban elô nem forduló ünnepeirôl, a magyar szentekrôl, hamvazószerdáról, a megholtakról itt elegendô anyagot talál. Művem végére pontos tartalom-jegyzéket tűztem, mely az elmélkedések tárgyát s sorát mutatja be. Aki tehát alkalmas elmélkedést keres, az a tartalom-jegyzéket forgassa. A lélek nagy föladatainak szolgálatában indul meg e könyv; adja Isten hogy azokat sikerrel szolgálja. ======================================================================== 1. Mi az advent? Beléptünk az egyházi évnek sajátosan vonzó és kedves szakába: az adventbe. Az advent négy vasárnapját megüljük szokott hévvel s azután ránk köszönt a szent vigilia, a legszentebb glóriás éjfél s a karácsony hárommisés ünnepe. a) Mi ez az advent? ünnep; elmult idôk emléke; régi korok létét, reményét, vágyát ünnepeljük benne. Antifónákat énekelünk, melyekben évezredek szenvedélyes fájdalma s reménye sír föl. Emlékezünk prófétákról. Beleállunk a szent homályba, s letakarjuk lelkünket évezredes viziók fátyolával. S miért tesszük ezt? Hogy annál lángolóbban örvendezzünk azon, hogy íme, íme abból a multból édes jelen lett. Elgondoljuk, hogy mennyi izzó vágy hasogatta az eget, míg kinyílt; de végre is kinyílt, s nekünk ez a fô; mennyi könny melegítette a földet, hogy tavasza legyen; de hát végre tavasz lett. Hála az Égnek. Úgy teszünk, mint az ingerkedô édesanya: eltakarja gyermeke elôl arcát, azután ránéz, hogy mosolyra gyúljon. Mi vagyunk a ,,beati possidentes'' ; mi a vágyak gyümölcseinek boldog élvezôi! Nekünk megadta ezt az Úr! b) De ez az advent, mely volt, figyelmeztet arra az adventre, mely van, melyben az Úr jövôfélben van. Jön felénk az Úr! A mi egész életünk advent. Ennek az adventnek karácsonya a halál után Krisztus kegyes és irgalmas arcára vetett tekintetünk; az az elsô tekintet, melyet a kegyelem állapotában kimult lélek az Úrra vet, befejezi az élet adventjét. Ó hát csak így legyen! Mitis atque festivus Christi Jesu tibi aspectus appareat. Lásd meg lelkem Krisztus kegyes és diadalmas arcát! c) Míg meg nem halunk, életünk az advent jegyében áll! Mik a jegyei? 1. A homály. Az élet útjai a másik világba: homályos utak. Az ész éjben áll, a világnézetek bizonytalanok; kétség és haladás settenkednek körülöttünk. Ó, ki vezet el az éjben, biztos úton célunk felé?! Csakis az Anyaszentegyház. 2. Az advent második jegye a várakozás. Visszafojtott lélekzettel hallgatózunk, feszült figyelemmel nézünk széjjel s kérdezzük: hogyan vagyok lelkemmel s mikor halok meg? Nem nyughatunk meg végleg; ha elalszunk, errôl álmodunk; ha üdvünk esélyeire gondolunk, lázba esünk. Reményeink oly nagyok. Prófétáink annyit beszéltek nekünk; lelkesedéssé fokozták reményeinket. 3. Harmadik jellege az ,,üdvözítô Istenbe'' vetett hit és remény. ,,Deus ipse veniet.'' Elsôsorban ez nem a pokol, hanem a mennyország hite. Isten üdvözít! Ó bízzatok s vágyódjatok, imádkozzatok a vágyak háromezeréves imáival. Az advent lelke nem passzív, hanem agilis, sürgetô lélek; ,,öltsétek föl Krisztust'', hirdeti. Krisztusnak kell éltetekben, vagyis adventetekben kialakulnia! Az ember élete kifeszített kötél az allat s a szent közt; kötél az örvény fölött. Veszedelmes az átjutás. Az emberéletnek nagysága ép az, hogy nem cél, hanem csak híd! Feszüljön, lendüljön! Pszichológiája a törekvés, a munka s a küzdelem. A keresztény aszkézis sohase fajuljon restséggé és élhetetlenséggé. Ember küzdj és bízva bízzál. ======================================================================== 2. Az advent homálya. a) Két advent van, az egyiket ünnepeljük, a másikat éljük. Az egyik emlékünnepe a hálás kereszténységnek, mely beleéli magát a régi évezredek reményébe; a másik adventben mi magunk élünk, hogy megoldjuk a nagy jövendôség feladatát; e részben mi is homályban élünk, homályban, melyet a végesség, a földi lét, a gyarlóság vet szívre, észre s életre; e homály közös, benne élt Ádám, Ábrahám, Dávid, Izaiás, Ezechiel, Ker. sz. János, Szent Pál, Szent Gergely, Assisi sz. Ferenc, Szent Bernát, Szent Ignác és az utolsó jó lélek, mely tegnap elköltözött: mi is mindnyájan szabadulást keresünk; ,,Üdvözítôt várunk'' -- mondja Szent Pál --, ki elváltoztatja ez alacsony testi életet. Folyik a ,,salus''. A régiek várták a világosságot, s mi is várunk s imádkozunk: Lux perpetua luceat eis! A régiek keresték az Isten országát, hazájukat, s mi is mondjuk: nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendôt keressük. Úton vagyunk, keressük a jobbat, a megváltást. Ezért mondom: Advent van. b) A mi sűrű adventi homályunk a tévely, a rossz világnézet, a babona, a helytelen fogalmak életrôl, társadalomról. Gondolok azokra az oltárokra, melyek Isten nevében állottak a földön, Molochra és Dagonra; mily borzasztó sarcot sarcolt ki az emberiségen a babona, mennyi fájdalmába került; mit szenvedett az emberiség ,,papoktól'', kuruzslóktól, zsarnokoktól, királyoktól! Orvosok égették, vagdalták a tudomány, bírák öldösték az igazság nevében. A tévely és a bűn nehézségei közt folyik most is az élet; homályban vagyunk s törekszünk a homályból ki. c) Mily árnyékot vetett az emberi szívekre az eredeti bűn az érzékiség féktelenségében! Ezt az árnyékot nem oszlatta el rólunk senki. Ez ellenséges hatalom uralma alatt nyög Szent Pál s apostoli tekintélyével szerencsétlenségnek bélyegzi, mondván: Én szerencsétlen, ki szabadít meg e romlandó testtôl? Világ fölött uralkodó hatalmasról szól az Irás: tele van a világ a test s a szemek kívánságával s az élet kevélységével. Megnyilatkozásai különfélék. Megnyilatkozik mint büszkeség, kevélység, kegyetlenség, majd ismét mint önzés, kapzsiság s végül mint rothadás és testiség. Miféle béklyók azok, amelyek az erényre született szívet s lelket az alacsonyság gránitszikláihoz kovácsolják! Szent Pál az embert máshol ,,homo terrenus''-nak mondja. Ó de mennyire igaz, hogy földízű és sáros az ember. d) Az eredeti bűn legsötétebb árnyéka végül a halál; megváltás ettôl nincs. Ezen a kapun mindenkinek keresztül kell mennie s meg kell hódolnia az Isten zászlótartója, a halál elôtt. Az ember érzi, hogy a halál fölséges hatalom; nem is tesz az emberre akkora benyomást sem a háborgó tenger, sem a tűzhányó vulkán, mint a halál. Felszabadulásunk ettôl nincs. Ave Caesar, morituri te salutant! Mindenki ezzel lép a halál árnyékába, s ez a Caesar nem int soha, hogy kegyelmezzenek áldozatának. Igy vagyunk ezzel, s maga az Úr Jézus, a világ világossága sem vette le rólunk a sokféle homályt. Mégis kimondhatatlan nagy jót adott; világosságunk lett a sötétségben. Ha az Úr Jézus jászola elôtt térdelek, mily édes, mily kedves nekem az Isten! Milyen más Dávid király érzelmi világa! Milyen kemény az, mily bizalmas világ ez. Velünk van, köztünk van az Isten, az Emmanuel megjött. A meghitt boldogságnak végleges stádiumait még nem állította bele a világba, de a bizalomnak, szeretetnek, bensôségnek légkörét már megteremtette; testvérei közt van a filius hominis! Élek világosságából. ======================================================================== 3. Az advent Krisztus-várás. Krisztust várták régen, kívánták megtestesülését, s Krisztust várjuk mi is, kívánjuk lelkünkben való kialakulását; azonkívül várjuk eljövetelét a világ végén. a) A régi adventben Krisztust várták testben. A megtestesülés a legkegyelmesebb, a legnagyobb tény, nagy középpont a történelemben; az Isten végtelen jótéteménye. Elôtte megfagytak a szívek, hideg volt; elborultak a lelkek, sötét volt; fölemelte koronás fejét a bűn. Sikerült eltemetkezni éjbe, fagyba. Ez éjben dörgött a próféták szava s élesztette a jobb reményt. A sötét éj s az éjben virrasztó remény jellemzi az elsô adventet. A nyomorúság mértéke betelt; a hajnal pirkadt, s megjött ô, kit a lelkek vártak. Ó végtelenül elnyujtott, szent prófétai remény, te isteni erény, mely a nyomorúságban várod a boldogságot s gyöngeségben álmodol erôrôl, szálld meg lelkemet; hadd reméljek erôsen, lelkesen; gyöngeségem, nyomorom dacára bízom, hogy gyôzök. Advent van bennem is; édes, erôs, szent remény. Reményben van erôm, meg nem fogyatkozhatom. b) A mostani advent is Krisztust várja, megérkeztét s kialakulását lelkünkben, azután várja a világ végén való Úrjövetet. Ez utóbbit hiszem, az elôbbin dolgozom. Ez az én legfontosabb adventem. Ezt az én adventemet is éj, fagy, halál árnya elôzte meg; ebben is mély álom s hosszú éj van, de keltegetô, ébresztô szózat is hallatszik. A régi advent elmult; a mostani advent folytonos, s minden egyes lélekben ismétlôdik. A lélek alszik... téved... dermed; föl kell ébresztenünk. Némely lelket elfojtott a test; él benne az állat, alszik az ember. Mást elborított a káprázat, eltelt magával; él benne az öntelt ember, alszik az isteni ember. Minden ember többé-kevésbbé szomnambul az isteni világban; él, jár, de inkább csak alvajáró; le van borítva öntudata öntudatlansággal, elfogultsággal, gyöngeséggel, s az isteni élet kô- és jégkérgeken iparkodik áttörni. Bennem is mennyi egyoldalúság, hiba, hiány, kis-kaliber, idegesség, ellenszenv, -- mennyi pára, árny és homály, -- mennyi kitaposott útja az öntudatlan indulatjárásnak. Éjben állok valamikép; lelkiismeretem s isteni sugallatok mind megannyi prófétai szó; ébresztgetnek, fölráznak, iparkodnak fölszabadítani a káprázattól. Illumina oculos meos...! Látni akarok, látni önmagamat. Tisztulni akarok s alakulni. Minek járjam én az ösztön, az önszeretet, az impulzusok, a reakciók méltatlan marhacsapásait? Kérem az Istent, hogy fölvilágosítson; magamra reflektálok s összehasonlítom magamat másokkal, a jobbakkal, nemesebbekkel; tanulni akarok tôlük valamit, ami megtetszik rajtuk. Félre a lelki szomnambulizmussal; abnormális tünet az, betegség s gyengeség! Aki hibáit látni kezdi, az már ébredez, s aki erôs kézzel fog azok megjavításához, az már bele is állt az Isten napszámába. ======================================================================== 4. Adventi erôszak. A természetnek áprilisa a napsugár s a tavaszi fuvalom; a léleknek áprilisa a mély, bensôséges vágy. Az adventi vágy végigjárja a lelket, kitör indulataiban, elégedetlenkedik, sír és panaszkodik; epedô szemmel, félig nyílt ajkkal, lihegô mellel néz föl az égre s mondja: Rorate coeli desuper... Excita potentiam tuam ... Excita corda nostra! Ó jöjj, ébredj hatalom, járj át szíveket! A mi adventi vágyunk eke, mely hantot forgat... erôszak a mennyországért. Hármas irányban kell azt fokoznunk. a) A szubjektivizmus túltengései ellen. Elfogultság ítéletben, ízlésben gyakori betegség. Rokonszenv s ellenszenv pókhálóiba akadunk bele. Kicsinyeskedés, nevetséges ingerlékenység, apprehenziók, furcsa igények jelentkeznek bennünk elismerésre, kitüntetésre, megbecsültetésre. Belsô világunk hasonlít a parókás, copfos, harisnyás barokkhoz; csupa mesterkéltség, kényesség, finnyásság. Föl, természetesség s kegyelem lelke, adventi lélek! Ha savanyodom, ha érzékenykedem, ha elringatom magam beteges gondolataimban, föl, föl a hegyekre! Szétvetem elzárt gondolat- s érzelemköröm deszkafalait; fölpezsdítem aludt véremet, mely ily halavány érzéseket szuggerál! Utat nyitok az adventi léleknek... utinam coelum disrumperes...! b) Az érzékiség angolbetegsége ellen. Tele vagyunk érzékiséggel, mely ellepi a lelket. A szépség mint forma kápráztat, s megfeledkezünk a tartalomról... elborul lelki szemünk! Érzékiségünk olyan, mint a liciumbokor, kiirthatatlan... sok bennünk az édes érzés, az a cukros tapadás; az ilyen bornak sokat kell erjednie... lelkünk nyúlós mint a tészta, tapad mindenhez; jól kell meggyúrnunk, hogy szolgáljon az életnek. Adventi, erôs lélek kell, mely nem kényeztet, nem becéz! Nyúlós fantáziánkat ki kell józanítanunk; szuggesztiói alól ki kell szabadulnunk; a világtól nem szabad elbódulnunk. c) A lélek megöregedése ellen. A lélek öregszik, amikor elfárad s tétlenségre hajlik. Fizikai erônk mindenesetre hanyatlik, s amennyiben a lélek munkájához ilyen erô is kell, annyiban az elöregedés nem baj. De a fôdolog a lelki életben nem a fiziológia, hanem a belsô világosság, az akarat készsége, az erkölcsi motívumokra való eleven visszahatás! Kell, hogy a lelkünk a hit fényében éljen az élet öreg estéjen is, s hogy érzéseinek világa friss s üde legyen. Kell, hogy ne vegyen rajtunk erôt a lomhaság érzete, s hogy el ne borítsa lelkünk kilátásait lomha, sűrű fülledtség; kell, hogy ne legyünk laposak, hanem hogy hegyek váltakozzanak lelkünkben völgyekkel... szél zúgjon végig lelki világunkon; kell, hogy ne legyünk fásultak, hanem hogy hajlékonyságunkat megôrizzük. A lélek hajlékonysága az affektus, az indulat. Ime a derült, emelkedni s megindulni, lelkesülni s remélni tudó lélek fiatal, adventi lélek! Ébresszük föl gyakran az erényes indulatokat s neveljük magunkat ruganyosságra lelkileg s testileg is. Testgyakorlat, sport, a természet szeretete is eszköz a ruganyosságra. Isten szívén s a természet ölén mindig friss, erôs, eleven lesz lelkünk. ======================================================================== 5. Adventi programm. Magunkba térni és magunkból kilépni. a) Az eszmélôdô élet. Az eszmélôdô lélek Isten felé igazodik. Istennel rokonok lévén, jelentkezik bennünk a vágy feléje törni, hozzá közeledni, vele egyesülni, benne megnyugodni. Nem okoskodunk sokat azon, hogy ki ô, mi ô; nem ütôdünk meg azon, hogy el nem képzelhetjük; sebaj; a virág sem érti a napot, a gyökér sem a földet, s mégis neki való lévén, feléje fordul, beléje tör: így teszek én Istenemmel. 1. Elsô érzelmem, hogy mélyen megalázom magamat; leülök lábaihoz, s hozzá simulok s mondom; íme itt vagyok; veled vagyok; kezeid alkotása; itt vagyok, mert ide vonzottál, te... te, édes Úr! 2. Eltelek nagyságának, fölségének élvezetével, gondolatainak nagyságával, eszményeivel s teremtô, üdvözítô akaratával, s jól esik nekem arcraborulva tisztelni, dícsérni ôt. Ó édes tisztelet, mily finom érzéket adsz, hogy Isten szemébe nézhetek; ihletsz... s fölüdülök, mint magas hegyeiden. 3. Jobbágyi készséggel ajánlgatom föl magamat; tanácskozom: mit is akarhat tôlem Ô, az én nagy Uram? 4. Hallgatok rá; kíváncsi vagyok akcentusára: szólj Uram, hallja szolgád. Tanulmányozom gondolatait, ahol föl-fölcsillámlanak, természetben, evangéliumban, szent testvéreim lelkén. -- A hit világossága és fényei nekem oly tanulmány, mint a festônek az alkony színei. -- Kezdek látni lelki világot, azt, hogy az ember testvér, hogy az élet Istenszolgálat, nem tengôdés, hogy célom hivatás, nem sors, hogy segítség s kegyelem környékez s nem véletlen, s hogy az ember álca, míg a látszat s a világtörténés millió szálából font gubóból ki nem repül. 5. Hozom közelebb magamhoz... a lélek segít rá... ,,Implemini Spiritu sancto'', teljetek el Szentlélekkel, buzdít az apostol; foglaljátok le azáltal, hogy szívvel dolgoztok, így: hiszek, töltekezem Veled! Napsugaram vagy, és én magamba szôlek... szomorúságomban éj vagy, sötét és felséges, de lelkem denevérszárnyakon, a finom érzés tapogatódzásával eltalál hozzád. Remélek Uram, feszül a lelkem, te vagy a tavaszom! Növök, kitárom lelkem millió pórusát; én erôm! Szeretlek Isten, Jézus, édes testvér, édes gyermek! Te Isten s villámló, nagy emberi lélek, ki rám gondolsz s rám pazarolsz isteni életet. 6. S kópiázok. Átviszem lelkemre vonásait, az örökké tevékeny, a fejlôdô életnek vonásait; az egyre szebben kialakuló, tiszta öntudattá kristályosodott ösztönnek, hajlamnak, szenvedésnek s szenvedélynek vonásait. Én, én, én több, szebb, mélyebb, igazabb élet akarok lenni. Evangélium, szentmise, oltáriszentség, sugallatok, kegyelmek, mindezek eszközei az én életemnek, annak az életnek, melyben Krisztus az én eszményem, erôm és tüzem! b) A tevékeny élet. 1. A lélek, amely tenni akar, erôs kezét mindenekelôtt megérezteti alaktalan, torz, bűnös, belsô világával s azt mondja: itt rend legyen. Rend az Isten szent akarata. Ami vele ellenkezik, azt megtöröm, azzal szakítok. Elôször is a bűnre, a rendetlenségre teszem rá kezemet... vaskezemet, s kitisztítom, kisöpröm házamat. Törekvésem tehát elôször is arra irányul, hogy ne legyen rajtam bűn, hogy tiszta legyek; de ezzel be nem érem, hanem mindig a pozitív erényt sürgetem s gyakorlom. 2. Rendet teremt a szenvedély, a hajlam, az ösztön vásáros világában, s tágra nyitja szemét a fény felé. Teremt hitet; nem kételkedni, hanem élni. Baj, hogy nem élvezzük azt, amink van, nem éljük át. ,,Man philosophiert zu viel und lebt wenig aus der Wahrheit.'' Én tudást, hitet, reményt, mind arra használom, hogy melegen, nemesen éljek. Sokat akarok tudni, hogy sokat szeressek. -- Teremt reményt s hűséget. Kedélyhangulataink forgatnak, mint a tavaszi szél a szélkakast. A religió nem szélkakas, de isteni kötelékekkel lefogott lelkület. ,,Keine Gefühlsreligion'', mert az én igém szellem és lélek. Életemnek tartalma nem lehet változó hangulat, hanem jól megalapozott s hűségesen átélt erkölcsiség. Öntudatában akarok lenni annak, hogy amit érzek s teszek, azt mind én akarom, -- az mind belôlem való, -- én vagyok azért felelôs, mert én teszem, én alakítom, én teremtem erkölcsi világomat. 3. Rendet teremt világi életében. Kötelesség, munka, hivatal, foglalkozás, divat, illem, udvariasság, családi s társas élet, emberi érzés, ez nekem nem kikapcsolt világ, mely hittôl, Isten-tisztelettôl külön áll; dehogy, én ezt mind Krisztus gondolatai s szándékai szerint alakítom. Amit az ész követel, amit a tisztes élet sürget, milyenek a testápolás, kenyérkereset, szórakozás, érintkezés, mindezt erkölcsi világomba állítom bele. 4. Érzületemmel, tisztult öntudatommal iparkodom magam körül is hatni. Lelkem mécses, tehát világít; szívem tűzhely, tehát melegít. Energiákká váltódtak ki hitem s elveim; következôleg érvényesítem azokat, úgy hogy jót teszek másokkal, nemesítve, javítva, biztatva, segítve hatok rájuk. Mindenki, aki így él, higgye, hogy ô ,,a világ világossága''. Higgye; Krisztus mondta. ======================================================================== 6. Az advent várakozásteljes, sejtelmes idô. Jól illik hozzá az a novemberi, decemberi reggel, mely nem tud kibontakozni ködbôl s sötétségbôl; elnyujtja a lélek vágyát is. E hosszú, elnyujtott keltegetés egyszersmind kikezdés; az egyházi év adventtel kezdôdik. Kópiázza a Krisztus elôtti évek borongós homályát. Tehát várakozás, keltegetés, kikezdés, ezek az advent jellegei, melyeket Szent Pál is említett: Nox praecessit, dies appropinquavit... tűnik az éj, hasad a nap; ébredjünk erôteljes, szent életre, mely Krisztus felé siet. a) Várakozunk, mert az Úr jön; boldog a szolga, ki Urát várja. Vigilia az élet, szent virrasztás; virrasztó éje az evangéliumi jegyeseknek: ,,Olajjal telt lámpák velünk, Jézus elé siethetünk''. Virrasztó éje a nagy ünnepnek, mikor Krisztust tényleg meglátjuk. Gót dómnak kapuzatában állunk; próféták, apostolok s az evangélium kerubjai várnak ránk; de a kapu még zárva van; az élet izgalma fut végig rajtunk. Expectantes beatam spem... várakozunk, reménykedünk, szemünk az örök világosság kapuin függ... Jöjj el, Úr Jézus. b) Készülünk. Elôször is egy szent, kedves ünnepre, a kegyelmek, az ajándékok ünnepére, a szent karácsonyra. Átéljük az advent vágyait, izgalmait, reményeit, hogy a karácsonynak kegyeletes, gyertyafényes, fenyôillatos ünnepén a kis Jézust örvendezve fogadhassuk. Kivált három gyakorlatra lesz gondunk: a) penitenciára, hogy tiszta legyen a szívünk; b) összeszedettségre, hogy valamint a természet most magába vonul s készül új tavaszra: mi is magunkbatérve jobban lássunk s erôsebben akarjunk; c) a természetfölötti élet vágyainak ébresztésére: harmatozzatok égi magasok... Isten, én Istenem, hozzád ébredek... nem felejtlek. c) Különösen pedig ismét kezdôk akarunk lenni. Jézus buzdít: kezdj! Mint ahogy a napsugár sziporkázik a zuzmarás fák bóbitáin s ingerkedve süt be jégvirágos ablaktáblákon át szobánkba, mintha fölszólítana: kezdjünk hát élni; úgy Krisztus. Kezdjünk sokszor! Furcsa kívánság, de rendkívül fontos. A kezdetnek sajátlagos mozgalma s lendülete van. Még nem ismer fáradtságot s csalódást. Van kedve. Gondolj a kikelet kezdetére; hajt a százéves tölgy és bükk is; puhul, fakad a kenettôl. Nem hajtana, ha kemény és száraz maradna. Az Isten keni föl a lelket... ,,propterea unxit te Deus...'' a jó kedv kenetével, ,,oleo laetitiae''. Nagy a föladatunk; a kezdet kezdetén állunk. Szent Pállal, amik elôttünk vannak, azok után törekszünk! ======================================================================== 7. Isten-keresésem szenvedélyei. a) Az élet vágyával, a szebb, teljesebb, mélyebb élet vágyával közeledem az Úrhoz. Folyton keresem s folyton várom. Az ember a lelki élet bármily fokán álljon, várja mindig a jobb, a mélyebb életet; mélyebbet a hitben, az Istennel való érintkezésben s jobbat a szív s a lélek harmóniájában. Tudom, hogy beteg is vagyok, de várom áhítatom, indulatom, buzgalmam vizeinek fölpezsdítését angyali kéz által; tudom, hogy krisztusi érzést, nemes, szent gondolatokat kell lelki világom sötétségében meghonosítanom, de várom a dicsôséges, fényes Krisztusnak feltünését világias káprázatú szemeim elôtt. Elmélkedem, imádkozom, gondolkozom, idomítom, tisztítom öntudatomat. Ezt szenvedéllyel, igazi érdeklôdéssel teszem. b) Az örvendezô élet igényeinek kielégítését várom tôle. Örömöm mély; nem táncol, nem ficánkol, mint a lámpafény a hullámon; de nem is tűnik el s foszlik szét egyszerre. Örömöm a tiszta lelkiismeret, melyben harmóniába öntöttem mindazt, ami szépség s erô van a földön. Örömöm, hogy Isten van bennem, s a napvilágot s szivárványát látom. Örömöm, hogy imádkozni s énekelni tudok; énekelni az ifjúság s a szabadság énekeit. Örömöm, hogy tejet iszom... Isten gyermekének érzem magam. Örömöm egyre nô, minél jobban látom, hogy a tisztaság erô és élet. Ahol az nincs, ott pusztaság terjeng, s a puszta csunya s a halál jár benne. Die Wüste wächst; wehe dem, der Wüsten birgt! Stein knirscht an Stein; die Wüste schlingt und würgt. Der ungeheure Tod blickt glühend braun Und kaut! -- Sein Leben ist sein Kauen. Vergiss nicht Mensch, den Wohllust ausgeloht, Der Stein bist du, die Wüste ist der Tod. c) Hiszek a küzdelmes életben. Temperamentumom a küzdelem s a gyôzelem. Nem vagyunk édeskés romantikusok, kik andalognak s fuvoláznak; a tettnek s küzdelemnek nemzedékei vagyunk. Látunk a világban ellentéteket érzésünk, tapasztalataink s eszményeink közt; azokat föl kell érteni imában és studiumban, s ki kell egyenlíteni erényben s munkában. Ellentéteket látunk erény s ösztön, élvezet s kötelesség közt; ez ellentéteket lassan eltüntetjük azáltal, hogy kimossuk lelkünk ösztönös rétegeibôl az iszapot. Tudom, hogy sok állatias, érzéki, merôben fiziológiai elem foly bele erkölcsiségembe; tudom, hogy ötleteim, vágyaim inficiálva vannak erôszaktól s önzéstôl. Keresztül kell látnom a szitán, a bűvös párázaton... ,,Esto brachium nostrum'' -- mondom -- Te légy karom s erôs kezem. d) Hiszek a gyôzelmes életben. A földi élet kikezdés és gyökérzet; koronája, melybe kinôni vágyik, az örök élet. Más élet az, de összefügg ezzel; más elemben, más tengelyek közt fejlik ki. A gyökérnek más az élete s az eleme, s más a lombé s a virágé. Hiszek az örök életben. ,,Paradiso'' -- kiáltott föl Neri sz. Fülöp s földobta a levegôbe biretumát, mikor hírül hozták neki, hogy a pápa kardinálissá akarja kinevezni, -- paradiso, s nem bíbor kell nekem. Szívem telve van a halhatatlanság öntudatával; ezt ki nem ölöm; öngyilkos senki kedvéért nem leszek. Bölcsek, ti kritikus, örömtelen szellemek, ti kísértetek azurkék égbolt alatt, -- kacagok rajtatok. Végtelen égbolt szívja föl a gondolat, érzés, sejtelem, vágy, eszményiség, imádás, lelkesülés szivárványának erezetén át lelkemet; a lét ütemessége hitemben válik himnussá s zsoltárrá, ti pedig hörgô, tagozatlan hangokon beszéltek hozzám, s a halálfej szemüregei a ti szemfényetek. Ezzel elijeszteni igen, de meghódítani nem fogtok engem. Én az örök élet híve, vándora s énekese vagyok. ======================================================================== 8. Az Úr igéje Jánoshoz. ,,Tiberius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében... lôn az Úr igéje Jánoshoz, Zakariás fiához, a pusztában'' (Luk. 3,1). a) Keresztelô sz. János az Úr útjainak elôkészítôje. ,,Az Úr színe elôtt jársz majd'' (Luk. 1,76). ,,Angelus faciei''; világít az embereknek, hogy eltaláljanak az Úr útjaira. Ô maga kóválygó lángja az Isten megközelíthetlen tüzének; melegét érezzük beszédeiben, tetteiben és egyéniségében. Ilyen útkészítôk kellenek. -- Baj, nagy baj, ha az Úr útjai elôkészítôinek lámpája füstösen ég; ha nemcsak a világ, hanem ôk is fáradtak. Ha világosságuk olyan, mint az utcai ködben a reggelig nyitott kávéházak tűzfoltjai, vagy a halotti koporsógyertyák lángja. Uram, adj hívôket, kiknek kezükben van a virrasztó léleknek lámpája; az illési s pünkösdi tüzek melegét óhajtjuk. Csak így lehet az Úr útjait elôkészítenünk. Égjen a lelkünk mélysége, abból tör ki majd a lelkeket melegítô tűz! A lélek égô mélysége a vértanúi hit... A lelkünket átizzító Isten! b) De nemcsak mécs van az úttaposó kezében, hanem, napszámának szerszáma is, a csákány, hogy a sziklaszíveket fölszaggassa; van kalapács, hogy összetörje; van fejsze, melyet már a fa gyökerére illesztget, mert ,,minden fa, mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágatik s tűzre vettetik'' (Máté 3,10); van szórólapát, mellyel föl-fölszórja az életet, hogy a pelyvát az enyészet szele vigye s a magot a világbíró csűrébe takarítsa. E hatalmas úttörô prófétának ajkán hangzik el a kemény szózat: tartsatok penitenciát! Tudom, Krisztust várjátok, lelketek urát, eszményét s pásztorát... jöjjetek, vezetlek a töredelem útjaira... Isten útjai azok. c) S a próféta fölemeli mécsét s belevilágít álmos, fáradt lelkünkbe lelkes, eszményi, rendületlen hitének tüzével s szinte megvakít. Szétrebben a világias gondolkozás, a földhöz tapadt lelkület árnyvilága, melyet annyira szerettünk. Föl! dörzsöljétek ki szemetekbôl az álmot -- kiáltja --, ocsúdjatok föl tespedéstekbôl, hisz árnyékot öleltek, délibábot kergettek s lelketeket veszítitek el. Lelketeket bűnök kötelékei tartják fogva; szakítsatok rajtuk olyat, hogy szakadjanak; szakítsatok, még ha fáj is. Ó, föl, ki a fölburjánzott gazból, ki a posványból az élet dicsôséges útjaira! -- Igen, látni akarom lelkem nyomorát, látni bűnös voltomat s azután szakítani vele. Minden erényes önmeggyôzés egy-egy szakítás a bűn kötelékeivel! ======================================================================== 9. A puszta embere. ,,János öltözete pedig teveszôrbôl vala és bôröve ágyékai körül; eledele pedig sáska és erdei méz vala'' (Máté 3,4). a) Megjelenik a puszta embere. Csend van a lelkében s elmerülés. Hallgatott sokáig, most beszél. A hallgatás a szépen kijegecesedett lelkeknek anyaoldata. Hacsak egy-két napig fékezzük nyelvünket, mennyivel világosabban állnak elôttünk hitünk, eszményeink s kötelességeink. A beszéd nemcsak a gondolatok eltakarására, hanem elhajtására is jó! Ó hallgatásnak nagy országa, mélyebb, mint a halál stixi vizei, magasabb, mint a csillagok, beléd merülök; benned meghallom az Úr szózatát; szent homályban dolgozik a lelkem, mint méhek a sötétben! Szólj Uram, hallgatni akarok; ébredjen föl a lelkem: ,,Sobald die Lippen schlafen, erwachen die Seelen''. b) A puszta embere szigorú; komfort helyett vezeklésbe öltözik; missziója van kijózanítani, észretéríteni a lágy, érzékies, világot szeretô embert. Ezt a puha testet keményen kell fogni, ezt a lágy érzékiséget erôsen kell fegyelmezni, különben a test és érzékiség jut uralomra lélek és akarat fölött. Ezt a puha testet, mely annyiszor vétkezett, az erény s a lélek veszteségeiért meg kell fenyíteni s az Isten megbántásáért penitenciára kényszeríteni. -- Végül az érzékiség ösztönös világából is kell áldozataimat Istennek bemutatnom, hogy az egész ember ,,hostia sancta'' legyen! Ez a szigor fegyelem és erô, s nem akar porrá zúzni, hanem szobrot vésni, Krisztus-típust. c) A puszta emberének szava nem ének; szózata nem édes, nem hizeleg, de belevág a lélekbe. Inkább sivító tavaszi szélnek mondom, mely jeges, de tisztít; megmozgat minden ágat, letöri a korhadt gallyat; a halálra szántak meghalnak tôle, de akikben életrevalóság van, azok összeborzadva bár, de fölélednek. -- Penitencia, önmegtagadás, viperák fajzati, tűzre való pelyva, ez mind igaz rólam is; alázattal elfogadom. Ez a beszéd szétszedi a mámort, a fátyol szétfoszlik s megpillantom szegényes, kényes, erôtlen lelkemet; be jó ez a borzadás; az élet ereje borzong végig rajtam! S magáról is hogy' beszél: ô a puszta embere, s Urának saruszíját sem méltó megoldani. -- Van ott mélység, ahonnan ily erô és érzés emelkedik. ======================================================================== 10. Tartsatok bűnbánatot. ,,Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgetett mennyeknek országa'' (Máté 3,2). Kell, kell bánnunk a bűnt, kell penitenciát tartanunk. Ez az evangélium prológja. a) A bánat állandó; kíséri az embert, mint az árnyék; pedig el akarták oszlatni; ki akarták a vallást vetkôztetni hagyományos bánatosságából, föl akarták deríteni a szent homályt s a bánat helyébe örök derűt teremteni az ,,úr''-embernek, de hiába; a szem, mely az égre nézett, mely a Végtelen erején, szépségén fölragyogott, könnybe lábbadt mihelyt önmagára tekintett: érezte bűnösségét, de érezte a szabad, nemes akarat pszichológiájának sugallatát, hogy bűnét megbánhatja s hogy azt bánni is kell. Ó mily édes, hogy ezt tehetem! Fájdalmam édes könnyei! b) Ha a bánatot földeríteni akarjátok, némítsátok el elôbb az ész szavát, mely a jót a rossztól megkülönbözteti, -- csitítsátok el harcait az erénynek a bűnnel, emancipáljátok a felelôsség érzetétôl, fejezzétek ki az erkölcsi törvényt s az eszményeket kilogrammokban, s akkor a bánat forrása elapad; elfelejtünk sírni! De addig nem. Nem, nem, míg bűn lesz, míg vereség és szabadságvágy lesz, míg mámor és ébredés lesz, addig folynak a bánat könnyei. Szabadságom, küzdelmem könnyei! c) Az antagonizmus a tilos gyönyörérzetnek kielégítése s a kötelességérzet közt elementáris tény, s a kötelességérzetnek veresége bűnnek hivatik. Az akarat tehet, ami tetszik, de ha vétkezik, a fullánkot a lelkiismeret kárhoztató ítélete vágja bele; a lélek érzi: ,,vétkeztem''; érzi vereségét, szégyenkezik; érzi, hogy az igazság törhetetlen, hogy ô maga kizökkenhet az örök szükségesség vágányából, de csak saját rovására, hogy összezúzassék. Érzi, hogy az erényben, az örök szentségnek emberi lelken rezgô sugarában kell látnunk igazi dicsôségünket, s aki attól elfordul, maga-magát kárhoztatja rongyba! Csoda-e azután, ha kitör belôle a vágy, ha szomorúságának borújából elôvillan a vétek beismerésének villáma s magával ragadja a jó és szép felé? Szent bosszút áll önmagán, elégtételt ad a megsértett rendnek s a rend Urának, alázatban, szomorkodásban, utálatban, elfordulásban, vágyódásban; fölmagasztalja az erényt, s ha nem koszorúzhatja meg magát az elsô szeretet rózsáival s az ártatlanságnak elvesztett liliomával, ôszi krizanthemumokból fon magának koszorút; a rózsák elhervadtak, de a szenvedô erény s a magábaszállás ôszies hangulatának is vannak virágai. Nem választotta-e meg helyesen a modern világ is az ôszi krizanthemumot bánatos hangulatának szimbolumául? Ó igen: hagyjátok bánkódni és sírni az embereket: A lelkiismeret bánni akarja bűneit. ======================================================================== 11. Gyakori gyónás. a) ,,Teremjétek tehát a bűnbánat méltó gyümölcseit'' (Máté 3,8). Ehhez elôször is mély, igaz bánat kell; ezt a bánatot tökéletesbíti a gyakori gyónás. Megtérésünk vagy jobbulásunk kezdetén csak zavarosan ismerjük meg vétkeinket; késôbb azután tüzetesen kezdjük megismerni vétkeink sokaságát és nemtelenségét. E megismerés fokozata szerint nô bánatunk. Kezdetben általában szomorkodunk bűneink fölött, azután egyenként siratjuk azokat. Bár bírnók minél szenvedélyesebben! Pontosan és egyenkint, gonoszságainkat egész mezítelenségében csupán Jézus látta, midôn vért izzadott a kertben. A szent vér, melynek gyöngyei a földet öntözték, felszáradt, de bűneink emléke nem foszlott szét. A különítélet napján elénk fogja azokat terjeszteni. Amily fokban tünedeznek tehát elô vétkeink, azon mérvben nô bánatunk. Nagy vigasz a bánat; különösnek látszik, de igaz, mert a bánat által kiemelkedünk bánatunk tárgyából. b) A gyakori gyónás által több kegyelmet nyerünk; s a kegyelem meglágyítja lelkemet, mint az áztatás a kendert; hajlékonyabbá teszi. S az érzékenységtôl függ a bánat. Akiben ez megvan, az jobban tudja bánni a kisebb bűnt, mint más a nagyobbat. A kegyelem mértéke szerint bánkódik mindenki; a szentek legjobban bánkódtak, mert legtöbb kegyelmük volt. Kezdetben darabosan bánkódunk; durva az érzékünk, nyers a légkör, hideg a szív, még tél van. De csakhamar finomabb lesz észrevevésünk, lágyabb a levegô, melegebb fuvalmak járnak. A kegyelem eszközli, hogy valaki magát nagy bűnösnek lássa; Klára pestises betegnek tartja magát, Borgias szent Ferenc nem tud hová lenni bűnterhével; égeti, a pokolban sem talál magának való helyet! Kegyelem kell; ami a kegyelmet adja, az ad bánatot; a penitenciatartás szentsége maga is ad kegyelmet, tökéletesíti a bánatot. Ott bizonyosodunk meg arról, hogy még mikor bűnösök valánk, halt meg értünk, s meggyôzôdünk, hogy már akkor szeretett, mikor ellenségei voltunk: Úgy szerette Isten a világot. ,,Ebben áll a szeretet, nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mivel ô elôbb szeretett minket.'' Ó csak járjunk az élet, az érzékenység nyomain! A lélek durvasága akadályozza a bánatot. Nézzék a durva embert, a vadat: lelkére csak a vihar, a szélvész, az orkán, a dörgés és villám tesz benyomást; a bölcseség, a mélység, a szeretet, mely ki van öntve a teremtésre, ôt nem hatja meg. Épen úgy, míg szívünk durva s a föld érdekeit hajhássza, csak a halál, pokol, ítélet, a predesztináció félemlítik meg. Nem tud belemélyedni a kegyelem bensôségébe, az ima titkaiba, a búcsúk kincseibe. Aki nem hatol beléjük és szórakozott, azt csak az ítélet dörgése riasztja föl; de aki éber, az meghallja a nyári lég lebbenését a fák lombjaiban. c) A kegyelemmel jár a hasonulás; kezdünk mélyebben s bensôbben érezni Krisztussal; szenvedését szívünkre vesszük s mélyen meghat az a gondolat: ugyan, hogy néz reám a tövissel koszorúzott Jézus? E tekintettôl megrendülök s átszegezôdöm. E bánat indító okai kizárólag: véres verejtéke, öt szent sebe, szent arcának éktelensége és szent szívének búja. Szavai: ,,Egész nap kiterjesztettem kezemet a hitetlen és ellenszegülô néphez... mert megfeddett engem, amint mondotta az Úr, az ô elbúsult haragja napjain''. E bánat addig nô, míg életünk tart. Ilyen volt Szent Pál bánata, ki a bűnösök elsejének mondta magát: ilyen Mária Magdolnáé a farizeus házában; ilyen Folignói Angeláé, ki szégyenkezô bánaton kezdte, midôn eltitkolta bűneit a gyónásban; de aztán megolvadt szíve Jézus töviskoszorús lángjaiban. Szeretni az Istent! Praktikus értelme: gyűlölni a bűnt, repülni a gyónáshoz, érezni könnyebbülést, szentül vágyódni mind tisztább érzelmek s hangulatok után! ======================================================================== 12. A bűnbánat magábatérés. ,,Tartsatok bűnbánatot.'' a) A bűnbánat megtérés és magábatérés. Térj magadba, ott megtalálod az Istent. Lelkeden tükrözik halhatatlansága az örök élet vágyában, mérhetetlensége a gondolat határtalanságában, hatalma az akarat függetlenségében, szeretete az indulatban, szentsége a lelkiismeret szózatában, öröme a tiszta szív érzeteiben, tökéletessége a nemes, áldozatos lelkületben, békéje a lélek nyugalmában. Mily édes vele lenni, ôt élvezni; lelket máskép, mint e vonások szép kialakításában és szimmetriájában nemesíteni nem lehet. Azért biztat az Úr: térjetek magatokba... s a keresztény aszkézis ezt így fordítja: rendezzétek, szervezzétek lelki élteteket. Possidete animas vestras, hogy az érzéki benyomások szét ne szedjenek, az érzelmek és szenvedélyek össze ne zavarjanak, a vágyak és törekvések szét ne aprózzanak; az egész ember egybôl, Istenbôl, szeretetébôl kiindulva, egyre, Istenre irányuljon. Aki lelkét bírni s az erényben haladni kíván, annak háromféle egységesítést kell magában eszközölnie. b) Egységesítést az érzéki életben. Az érzéki élet gazdagsága a szellemi világ alapja; mindenünket onnan vesszük; a gondolat, tudomány, művészet onnan indul ki; mint a tenger hullámzása, mint a napnyugtakor kigyúladó s egymásba folyó színek, oly kifogyhatatlan az érzéki élet fakadása, a színek, hangok, ízek, illatok, a selymes, bársonyos érintések; s a lélek könnyen tapad hozzájuk s ha tapad, szétmegy. Ne hagyjam magam az érzékiség tarka játékában lefogni. Ha hullámos a tenger, iránytű kell reá; ha színjáték, eszme kell hozzá; ha termôföldje az életnek, életcsírák kellenek; vegyünk belôle annyit amennyit, de ne túlsokat; sôt mivel oly behizelgô, oly veszedelmesen édes, minél kevesebbet. Étkezzünk, öltözködjünk egyszerűen, éljünk igénytelenül, józanul, s ha kell, törjük le érzékiségünket szívesen, mert a szellemi élet édessége kipótolja az efféle áldozatot. c) Egységesítést a törekvésekben. Az élet sokféle és tarka, a sok foglalkozásban szétmegy a lélek, mint a tutaj, mikor sziklához vágódik; egységesíteni kell a sok akarást egy akarattá; Isten szent akaratát, lelkem üdvösségét kell néznem: ,,Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri'', e szigorú hangra a szív lelkesülésének hangján kell válaszolnom: ,,Unam petii a Domino''... Egyet kérek az Úrtól; közel hozzá, nála akarok élni, ôt felismerni, hozzá simulni, hogy törekvéseim, munkáim sodra az örökkévalóság felé tartson. Osztatlan emberek kellenek; nagyok lélekben, erôsek reményben, lelkesek hivatásban, kik letörnek minden irányt és törekvést, minden vágyat, mely reményükkel s hivatásukkal ellenkezik. Nem feledkezem meg soha arról, hogy az örökkévalóságért élek. d) Egységesítést az ész és akarat aktuális használatába, hogy az Isten tényleges ismeretére és szeretetére irányuljanak. Nemcsak irányzat, nemcsak habituális lelkület szerint, hanem gyakori megemlékezés és indulataink tényleges odafordítása szerint. Mártha, Mártha, -- mondja minden szétszedett léleknek az Úr -- sok a gondolatod, az indulatod... szét vagy szórva. Térj magadba s pihenj meg Istenedben, tiszta öntudatodban egységesítsd érzékeidet úgy, hogy vágyaid akaratodnak hódoljanak; egységesítsd törekvéseidet, visszavezetve azokat Istenre; egységesítsd gondjaidat s támaszd meg azokat reményeddel, hogy össze ne roskadj alattuk; egységesítsd szeretetedet: mert ,,mim vagyon az égben s tekívüled mit akartam a földön?'' (Zsolt. 72,25). Szeretettel gondolok gyakran Istenre. ======================================================================== 13. Az Isten országa. ,,Elközelgett a mennyek országa'' (Máté 3,2). Az Isten nagy s óriási mérvekben közli magát s építi föl országát. a) Elsô műve a természet; gyönyörű, gazdag, mély világ. Érintkezésben vele megtermékenyül lelkünk; tudomány, művészet, élvezet fakadnak belôle. Lefoglaljuk a természet erôit s uralomra törekszünk. De azért érzem, hogy a természet idegen s hideg az én érzelmeimmel szemben; mintha más, eltérô motívumokon épülne föl erkölcsi világom... az én világom. Mindegy, kifejtem tehetségeimet s a természet erôit, mert ez az Isten gondolata. Beleépítem házamat, templomomat, kultúrámat a természetbe; örülök az erôknek s tehetségeknek. Ugyanakkor tudom, hogy a természetet Isten folytonos aktusa tartja a létben, s az én lelkem is belôle nô ki; legmélyebb gyökérszálával van vele összekötve; isteni ez mind s folyton belôle való. Ne maradjunk hát távol tôle tiszteletbôl. Mily tisztelet az, mely nem érti a közelség titkát s a lélek s az Isten összefüggésének mélységeit! Örüljünk, hogy Istenbôl való folyton létünk. Legyen is olyan, erôs, hódolatos, örvendezô. b) Második műve a kegyelem, vagyis Istennek mint Úrnak, Atyának, Mesternek velünk való érintkezése. Ô vezet az Isten-ismeret s szeretet fokain föl; kinyilatkoztatja magát, bár lefátyolozza arcát; otthont akar köztünk. Ebben is sok a fokozat; különbözôk az érzékenyebb s kevésbbé meleg lelkek! Dolgozzunk vele való személyes összeköttetésünkön. Építsük az otthont; az otthon nem a kövek, falak, hanem az ember pszichéje s vetületei; az otthon a szeretet, bizalom, béke, figyelem, szülôk, testvérek s felénk mosolygó arcok. Ez az Isten- országának városa. Érezzük magunkat közel Istenhez e szent városban, ez otthonban; becsüljük ez otthon szellemét, a kegyelmet; éljünk halálos bűn nélkül. c) Harmadik műve az ô Fia s Fiának hasonmásai. Ah, ez az isteni világ fölséges, különálló kinyilatkoztatás; természet, kultúra, ószövetség fölött el új világ. A fölényes, isteni élet mindenek fölé emelve. Elôrevetett árnyékainak számtalan vonását tiszteljük az ószövetségben, de mik ezek vele szemben s mily világ nyílik meg utánzásában! Mily páthosz s temperamentum! Ráborul a lelkemre, uralkodóvá lesz; megnô mérhetetlenül, úgyhogy csak ô nagy s minden egyéb kicsiny lesz, -- csak az ô akarata dönt elôttem, más nem esik latba; csak az ô szavát hallom, másra nem reagálok, mást nem kérdezek. Igy lesznek prófétáink, kik csak ôt látják, apostolaink, kik csak róla beszélnek, -- vértanúink, kik mindent odaadnak érte. Nem csodálatos-e, hogy nem mindnyájan érzünk, gondolkozunk s élünk így? ======================================================================== 14. Az ,,ország'' Ura. a) Életünk sok jellege közül, milyeneket a szentírás sorol föl, mondván, hogy az élet ,,virág'', ,,álom'', ,,hiúság'', ,,hadiszolgálat'', fôleg kettô emelkedik ki: a függôség a végtelentôl, s letörhetlen bizalom e hatalom iránt; ez a két jegy a ,,Dominus'' s a ,,Salvator''. Az elsô a ,,Dominus''. Istené a hatalom; ô az Úr, a végtelenség, az elképzelhetetlen személyes szellemi, örök valóság. E gondolataink formák, melyekben több a sötétség mint a fény, de e sötétségben szívünk az iránytű; lelkünk ösztöne megnyugtatóan igazít el feléje; arcát nem látjuk, de jelenlétében megnyugszunk. -- ,,Nagy úr'' ô; senki sem emancipálhatja magát uralma alól, senki, s minden az elmúlás s a halál fölséges kultuszával tiszteli az ô nagyságát. Babilonból puszta lesz, a világból eljegesedett földgömb, vasból rozsda, gránitból por, tölgybôl redves fa, szépségekbôl fogatlan anyókák, demagógokból öreg gyerekek... az elmúlással hódol az örökifjú életnek, az Úrnak a lét. Mily páratlan kultusz! A ,,laus et jubilus'' a természet célja, mikor van, mikor virágzik s pompázik; mikor pedig virága hull s ereje porrá válik, akkor ez a ,,laus et jubilus'' a legmélyebb ,,adorációvá'' fokozódik. -- Én is dícsérek, imádok, akár élek, akár halok... Domine Deus, rex coelestis! b) Ez Úrnak szolgálnom kell. Akiben érzék van a végtelen iránt, abban jelentkezik a föltétlen szolgálat ösztöne. Mit akarsz te nagy Úr tôlem, ki tôled függök, általad élek, benned vagyok? Megindítóan imádkozik a zsoltáros a ,,szolgálat'' nagy kegyelméért s vigasztalódik vele. ,,A te szolgád vagyok én; adj értelmet nekem, hogy tudjam bizonyságaidat.'' ,,Jobban szeretem parancsaidat az aranynál és topáznál.'' Ezt becsüli: ,,És föllebb becsültem azt az országoknál s királyi székeknél és a gazdagságot semminek tartottam ahhoz képest'' (Bölcs. 7,7). Hogy becsülte Agatha, a görög leány, a szép Cataniában; ,,Az igazi nemesség -- mondja a prétornak -- a Krisztus-szolgálat''. Tehát Istennek szolgálni dicsôségem, örömöm, erôm! c) Ez az Úr nagy ellentéteken vezet keresztül, s az élet ellentmondássá s sötétséggé változik el, ha szent s fölséges akaratának fonalát elejtjük. Mit csináljunk nélküle az élet küzdelmeivel, a szenvedéssel? Hozhatunk-e különben harmóniát ez ôrjítô, lelket ôrlô khaoszba? Mit csináljon Frigyes császár öldöklô torokbajában, mit az ír leány, Alice rákfenével arcán? Segít-e rajtunk az, aki írja: ,,Wozu am hellen, blauen Tage diese düstern Gespenster, diese moralischen Gurgeltöne, diese tragische, rabenschwarze Musik?... Es wäre endlich Zeit, dass sich wieder ein Regenbogen über dies Land ausspannte, und dass uns jemand sanfte, tolle Lieder zu hören und Milch zu trinken gäbe.'' Honnan vegyünk az éjben szivárványt, s adhatnak-e csontvázak tejet? Egy segít rajtunk: az intézô, uralkodó, gyôzelmes isteni akarat. Ezt ragadom meg s el nem eresztem, bármerre vezessen; szolgája vagyok; áldozata is tudok lenni. Híven ragaszkodom hozzá bármely életkörülmények közt! d) Ennek a hatalmas s sokban érthetetlen Fölségnek, üdvözítômnek, boldogítómnak kell lennie. Tôle van szívem, tôle ösztönöm. Látom gondolatait az alakokban s érzéseit a formákban. Igazság és szépség, öröm és erô az ô nyomai. Öntudatomat is a lét örömével tölti, napsugárt hint rám s virágot elém. Ô célom s megnyugvásom, s ô utam is s segítôm is önmagához. Mindenféle életúton vezet, de boldogítani akar: egészség, betegség, gazdagság, szegénység, dicsôség s gyalázat, hosszú, jó élet vagy keserű áldozat, ezek mind útjai. Három kincsemnek kell lennie: a) legyen Istenem; ez derűt s fényt hint utaimra; b) legyen Krisztusom, eszményem s életforrásom; c) legyen az Úr barátom s jegyesem, hogy végre is mondhassam: ,,megtaláltam, kit lelkem szeret''; megnyugszom benne. ======================================================================== 15. Az Isten országa bennünk. a) ,,Elközelgett a mennyeknek országa'' (Máté 3,2). A mennyország az Istennel való, bízó, szeretô egyesülésben áll. Lelkem hozzá ragaszkodik s megnyugszik benne. E tudatot érvényesítenem kell mindenen át s mindennek dacára, ami letör, aggaszt, nyomorgat engem. Akkor úgy érzem, hogy alakítok lélekkel életet, mint ahogy a szobrász alakít szirtbôl szép alakot. Habozom néha, kislelkű vagyok, a világ rám zúdítja hullámait; meglep a kétség, hogy talán mégis csak semmiség az élet. Oly kicsinyek, gyöngék vagyunk, elsodor a hullám; de meg kell gyôzôdve lennünk, hogy a lélek gyôzi. Sei ein starker Ja-Sager! Jézus mondotta: Igen... van mennyország, van Atyánk... El van ugyan rejtve arca, de tudjuk, hogy nem medúza-arc. Érezzük. A világ nagy, de Jézus mondotta: Nagyobb a lélek. Öntudatra ébredek a nagy világgal szemben. Önmagamat állítom, azután átérzem s átélem a lelki erôt, mely az én világomat kialakítani képes. b) Ez öntudatra ébredt, derült lélek az evangéliumból két megnyugtató ismeretet merít; meggyôzôdik saját értékérôl s az Isten szeretetérôl. E meggyôzôdésbôl fakad ki benne a jóindulat s a kedv az élethez. Fényes és boldog; a karácsonyi éj glóriája veszi körül, ki van váltva már rajta a ,,pax hominibus bonae voluntatis''. Kifejti rajta az Úr, hogy mi a ,,bona voluntas''. Az a bízó, szeretô jóindulat! Ez nem háborodik meg; nem veszti el egyensúlyát s önmagát. Fölötte áll a bajnak. Felsô erô hordozza; leng, mint a sirály a hullámok fölött; ül, mint a madár a recsegô ágon (mulandóság); nem fél, hiszen szárnya van. Ez a tudat erôssé tesz megpróbáltatásokban, s mosolygóvá teszi a lelket nehézségek közt. Belôle valók azok a hôsies típusok, melyek a lélek tisztaságát s méltóságát az élet minden körülményei közt megóvják. c) Az Isten irántunk való szeretetének tudatával párhuzamos a lélek méltóságának tudata. Az Isten szeretete méltósággal övez. Aki azt mondja, hogy ,,Atyám'', az a végtelennel rokonnak érzi magát, fiának. Az Isten-fiúság pedig méltóság. Az erkölcsi élet tartalma és ereje elsôsorban a cselekvônek önmagáról való tudatától függ; másodsorban motívumainak energiájától; ez szárnyainak feszülése! Aki királyi, sôt isteni öntudatot nevel magában, az gyôz. Ezen öntudat óriási méretei alatt összetöpörödik az élet. Kicsiny lesz. Minden intézménynek alárendelt szerepe van. Tudománynál, királyságnál, államnál, egyháznál több, értékesebb az emberi lélek, mely végtelen értékű s értéket ad műveinek. Az evangélium eleven tudatban akarja ezt az arányt tartani s azt minden emberi életben, akár a kormány rúdja mellett, akár az eke szarva mögött érvényesíteni. Éljünk e tudatban s vigyük ezt magunkkal a közönséges életbe. Az evangélium ki nem emel minket a gazdasági munkából, a társadalmi viszonyokból; tisztel hatóságot; szentségnek hirdeti a házasságot, megszenteli a szerelmet, kötelez a munkára, nem sürget a pusztákba; embereknek ismer, embereknek hagy meg minket, de bízik az ,,erjesztôben'', az új világalakulásban e fölséges öntudat révén. Tegyem föl magamban reggelenként, hogy öntudatos, erkölcsi motivumokat viszek bele az életbe. Nemcsak veszem, amint jön, hanem teszek is. ======================================================================== 16. Az Isten országa a világban. Az Isten országa nemcsak belénk zárkózik, hanem a világban, a közintézményekben, a társadalomban is tért akar foglalni. Ez az Isten- ország, a több-igazság, nagyobb-jóság, boldogabb élet országa. Ennek is kell közelednie. Ezért kívánjuk, hogy a társadalomban s a közéletben is szélesebben s mélyebbre hatóan foglaljon tért az Isten országa. a) Szélesebb körben. Az Isten országa lassan terjed. Vannak korok, mikor az igazság s jóság alig férkôzik a nagy néprétegekhez, melyek a társadalom mélyében pihennek. Kevés fény és szépség hatol le hozzájuk. Azután pedig megjön az idô, mikor megmozdulnak, -- mikor élni akarnak erkölcsileg, társadalmilag; mikor szomjazzák a műveltséget s a fölvilágosodást; mikor a népművelôdés nagy érdek lesz, mely a világot mozgatja. Hogy festette a próféta a szép adventet? ,,Omnes enim cognoscent me'', ,,mindnyájan megismernek engem'' (Jer. 31,34). Hogyan az Úr Jézus? ,,A vakok látnak, a sánták járnak...''; tehát amikor látunk s a szerint járunk s mikor a kínzó rossz vész, akkor van adventünk. Ez az advent folyik a nagy világban, az iskolákban, a missziókban, az igaz népfölvilágosodásban. Ez adventi énekek hallatszanak, a jobb kor utáni vágyak és fohászok, egybekötve azzal az érzéssel: jön, jön,... messze már nem lehet. Most is mondogatják egymásnak a népek: ,,Jertek, menjünk az Úr hegyére, s ô megtanít minket utaira, s ösvényein fogunk járni'' (Jer. 2,3). Nekünk e népnevelô törekvéseket mindig Krisztushoz kell utalnunk s az ösztönös vágyat a haladás után mindig a hit útjaira terelnünk. b) A világjobbulás ez adventi mozgalma csak akkor boldogít igazán, ha a mélybe hat, lelkünkbe! A léleknek kell átszellemülnie, izzania és hevülnie. Ez a folyamat a tökéletesbülés műve. Krisztus javai rendelkezésünkre állnak, de teljesebben kell birtokunkba átmenniök, át kell élnünk a karácsonyi békét, a vérfolyásos asszony bizalmát, Magdolna bánatát; Jézust kell szívünkhöz szorítanunk, úgy mint Simeon, s a húsvétot s a pünkösdöt átélnünk, mint az apostolok. Szemeinket kell kinyitnunk, hogy az emberekben testvéreinkre ismerjünk s ôket szeressük! ,,Mir genügt der feste Ausblick in das keimende Adventsleben, (vágyaink s törekvéseink csiráztató melege), der feste Glaube, dass alles, was aus diesem Adventsgeiste geboren wird, die Welt überwindet.'' Ne kételkedjünk; bízzunk, küzdjünk! Tegyünk szert fölvilágosodott engedelmességre, mely az Isten akaratát látja és teszi; bensôségre, mely Krisztus életét éli összeszedettségben; ápoljuk forma-érzékünket, hogy az életnek egyszerű, erkölcsileg szép alakot tudjunk adni csip-csup dolgok, bajok, pletykák fölött is; érzékenységre az Isten benyomásai iránt; szociális érzésre testvéreink emelésében. Ó jöjj Úr Jézus. Testesülj meg bennem is. ======================================================================== 17. A bennünk való mennyország további kifejlôdést sürget. a) Tehetségeinkkel s ösztöneinkkel állunk a nagyvilágban s érvényesülnünk kell benne. Ki kell azokat fejlesztenünk, vagyis tudnunk kell sokat (tudomány), alakítanunk kell a világot gondolataink s eszményeink szerint (technika, művészet), jót kell tennünk s nemesen élnünk (erkölcs), Istennel, a Végtelennel viszonyba kell állnunk s isteni életét magunkban ki kell alakítanunk (vallás). Négy eleme a léleknek, négy szeráfszárnya. Mind a négy együttvéve alakítja ki gazdagon s hatalmasan az emberiség életét. Tudni kell az igazat, alakítani a szépet, gyakorolni a jót, félni s szeretni Istent. Nem szabad ezeket szétszakítani vagy egymástól elszigetelni; ha szétszakítjuk, életet rontunk, -- ha elszigeteljük, megbénítjuk. Tehát egyesíteni e fölséges irányokat! Művészet s erkölcs könnyen egyesíthetô a legmélyebb s a legbensôségesebb vallásossággal, sôt ez képezi termékenységük forrását, ez lendületességük s erejük alapját. A művészet, különösen a költészet elmélyed a végtelenségbe, hogy az örök igazság s szépség reális honából hozzon le tüzet s világosságot, s ugyancsak az erkölcs, a kötelesség s felelôsség érzetének nyomán, az eszmények kiolthatatlan verôfényében rátalál minden erkölcsi jónak s törvénynek örök forrására, s e csodálatos szellemi világ szemléletétôl kölcsönzi leghathatósabb motívumait, inspirációt, s lendületet merít az önzetlen cselekvésre. Használjuk föl ezt mind; isteni kincsek ezek; Isten adta az észbeli tehetségeket, hogy kifejlesszük, hogy erô s jobblét járjon nyomukban. Isten adta, hogy segítsünk magunkon; technikánkkal meg kell szüntetnünk az árvízveszedelmeket, higiénánk által a ragályokat, forgalmunk tökéletesbítése által az éhhalált. Balesetek ellen küzdenünk kell: villámcsapás ellen villámhárítóval, bacillus ellen szérummal. Kell; Isten is akarja! A gondviselés nehézségeit sok esetben gondviselésünk kifejlesztése által oldjuk meg. Ah, Uram, áraszd ki ránk tehetségeink kifejlesztése által is a te világosságodat, jóságodat, szépségedet; érvényesítsd erônk szárnyabontása által erôdet, hatalmadat! Elôbb e nagy lépéseket prometheuszi lázadásoknak nézték, mi pedig e haladásban a te gondolataidnak mélyebb felértését látjuk s azt hittel s szeretettel párosítjuk. Ôk az ész haladásában pártütést láttak; kicsiny volt a szívük e szellemi nagyságnak s hatalomnak helyes méltatására. Emancipálni akarjuk magunkat a tudatlanságtól, a nyomortól, a bajtól, de nem tôled! Tôled? ugyan hová emancipálnók magunkat? Ha tôled elszakadnánk, akkor abba az öntudatba emancipálnók magunkat, hogy bele vagyunk kovácsolva a nagy mindenség mechanizmusába, -- emancipálnók magunkat érthetetlen rabságunk öntudatára s szívünk titkos, olthatatlan kínjainak s aggodalmainak s belsô világunk viharos, haragos ürességének érzésére. Ah, ez igazán prometheuszi kín volna s nem boldogság, nem harmónia és szépség. Pedig ha ez a mindenség jellege, a harmónia s a szépség hiányozhatik-e akkor a mindenség koronájából, az öntudatból? Nem hiányozhatik, s nem fog hiányozni, ha hittel, szeretettel fordulok hozzád, Uram, ha meghódolok neked szívem legbensôbb sugallatából. Megteszem! b) Mily hatalmas eleme s ösztöne az emberi léleknek a vallásos, az isteni élet. A történelem leghatalmasabb s legmelegebb árama. Titáni s démoni harcokban akarták kipusztítani. Égették mint fekélyt s megvetették mint elmaradt szellemi inferioritást. A kritika s a gúny savaival akarták kiölni... Ó, vak filozófok s kontár kultúrférfiak! Hisz tévelyeiben s abnormitásaiban is fölismerhették volna a kipusztíthatlan ôserôt, mely benne érvényesül! Igaz, hogy tévely s homály kíséri; de az kikerülhetetlen, miután az élet problémáját legmélyebb gyökerén fogja meg s túlra mutatván, az emberi érzések s szenvedélyek világát is felkölti s azok behatása alól ki nem vonhatja magát. -- Nem félelem, nem kellem, nem szeretet teremtette meg a vallást, de félelem, kellem, szeretet, ész és szív működött közre, hogy megismerjük a lét s az élet ez örök s végtelen vonatkozását. Nem kellett ,,kitalálni'', hanem meg kellett találni; nem kellett ,,kikölteni'', hanem inspirált szívvel meg kellett látni. Ó Uram, látom, nem menekülhetünk meg tôled; annyi a szöktetônk, a kerítônk, s lelkünk még sem szabadulhat ki ölelésedbôl. Add kegyelmedet, hogy lázas álmainkat kidörzsölhessük szemeinkbôl s hogy rád vetve bízó s szeretô tekintetünket, örömmel mondhassuk: Atyám, Istenem, szeretsz, mert alkottál, ó vezess, hogy hozzád érjek s benned megnyugodhassam! c) Nekünk tehát vallásos életünket is kultúránknak megfelelôleg magas fokra kell emelnünk, s az akkor áll majd magasan, ha minél mélyebb, ha minél bensôségesebb s öntudatosabb lesz. Ha vallásos életünket ki nem műveljük s gyermekes érzésünk fokán hagyjuk, oktalanul cselekszünk; mert egyoldalú lesz lelki életünk; a reális világ felé fordított oldala ki lesz művelve, de a magaslatok s a mélységek világa el lesz felejtve; azért aztán száraz, únott, lendületlen lesz életünk; a mély érzések s a megindulások forrásai elapadnak. Ilyen átlag a mai intelligenciának világa. A kultúra ezen nem segít, az magában képtelen kiemelni s kielégíteni a több-embert, mert nem önt harmóniát s megnyugvást a létbe. Az ember lassan-lassan szkeptikus és örömtelen lesz. Ne vétkezzünk tehát természetünk ellen, hanem fejlesszük ki tehetségeit minden irányban; bontsuk ki szárnyát a legmélyebb s legerôsebb vágynak, mely Isten felé visz. Gyôzôdjünk meg, hogy fölületes irányzat az, mely a tudás nagy javait szíve odaadásának, illetôleg szíve elvesztésének árán vette meg. Az a nagymondás sem igaz: ,,Das Herz ist das einzig echte Surrogat für das Genie''; szó sincs róla; az elsô s legnélkülözhetlenebb kellékét a nagy, fenkölt s édes életnek sohasem lehet nevezni ,,Surrogat''-nak, akármilyen géniusszal állítsuk is szembe. Mit használ a géniusz, ha nincs szíve? Többet mondok, nincs géniusz szív nélkül. ======================================================================== 18. Elôkelô, adventjáró szerénység. ,,Az Úr közel vagyon... A ti szerénységtek ismeretes legyen minden ember elôtt'' (Filip. 4,5). Az apostol körülbelül így gondolkozik: Testvéreim, lássék meg rajtatok az örvendezô hit s a bízó remény. Éljetek úgy, mint akik teljesen a béke s a szent öröm csillagai alatt járnak, mert hisz tudjátok, hogy az Úr közel van. Ruhátok is, tartástok is szerény legyen, de nemes s elôkelô is; nézzétek meg, hová ültök, hogyan forgolódtok, kivel álltok szóba... mert idegen, elôkelô vendégek vagytok a világ szegény-házában... Érjétek be kevéssel; épen hogy; mert minek itt költekezni... Nagy fölháborodásba ne essetek... Minek? hiszen úton vagytok... Szembeszökô legyen elôkelô szerénységtek, mert minden igazán keresztény lélek szerény is, szerény a lét nagyságától s az ég csillagaitól... A szépség is szerény, mert harmonikus... nem rikít, nem rikácsol, nem tüntet. -- A fegyelem is szerény. Vannak művészi lelkek, kiknek minden jól áll: úgy a fegyelmezett elôkelô lelkeken is minden szép, a szerénység szépségével. Szerénnyé tesz minket: a) A hit. Öntudatunkra hozza létünk szerénységét, korlátoltságát. A végtelen lehel ránk. Mint a liliom az ég alatt s a csillag az éjben, olyan a lélek a végtelenben; mint a lótuszvirág az óceán végtelen tükrén. Ha reflektálunk s magunknak tüzet s világot gyujtani akarunk, csakhamar észrevesszük, hogy sötétben vagyunk. Akit a lét sötétsége vesz körül, az csak szerény lehet. Aki vak, az szerény; az éj szerény; a madár hallgat az éjben, szerény... Jézus is szerény... a szentek hierarchiája is szerény, felhôben lakik. Ó Istenem, világíts lelkemnek, hogy lássak, de mindig szerény s alázatos maradjak. b) Szerénnyé tesz az erkölcsi rend. Ó, itt a póz, a sarkantyú, a ropogós föllépés nincs helyén... Az erkölcsi rendnek sok a sebe s a gyöngéje. A földön az erkölcs foltos ruhában jár. Folt és rongy a ruhája. Azért szerény. Nem pózol, hanem meghúzza magát. Viharok járnak fölötte, s kövekkel kell megterhelnie a lapos háztetôt, mint az Alpesek szénagyüjtôit. Mennyi ok a szerénységre; szinte szégyenlôs leszek szerénységemben, mikor lelkem gyöngéire s az eszménytôl való elmaradásomra gondolok; de ez nem árt! c) Életünk kerete is szerény. Sok szenvedés és bánat környez; siralom-völgyében élünk, dacára az ész vívmányainak; már pedig ily környezetben csak a szerénység stílszerű. Mi az irgalom nyomaiban járunk s lelkünk könyörülettel hajlik le a gyengéhez s a szerencsétlenhez. A reális emberi élet is nagyon szerény; születünk, dolgozunk, szenvedünk, meghalunk. Aki ezt átérzi, az szerény lesz. A királyné is szerény, ha gyermeke van ölében, mert akkor már nem fölséges asszony, hanem gyönge, csecsemôt szoptató anya. Fogjuk föl, karoljuk át az Isten sok nyomorgó gyermekét; legyünk jóindulattal az emberek iránt s szerények leszünk. Ez a szerénység mint reális érzés s józan kötelességtudás jelentkezik bennünk. ======================================================================== 19. ,,Viperák fajzati.'' ,,Látván pedig sokakat jönni az ô keresztségére a farizeusok s szadduceusok közül, mondá nekik: Viperák fajzati'' (Máté 3,7). Az elôbbiek a tudomány, az utóbbiak a születés s a pénz arisztokráciáját képviselték; Szent János pedig ,,viperák fajzatinak'', elkorcsosult lelkeknek hívja ôket. Igyekeznünk kell elkerülni a rossz szellemi irányzatokat: a) A tétovázó, a szkeptikus, betűrágó lelkek, kik a nagyot nem látják s mindig kis dolgokba botlanak, az élet erôs kialakítására képtelenek. A szkepszis az észnek ideggyengesége, nagy munkára képtelen. Aki az erôs, szép élettel szemben is csak kételkedni tud, az természetesen élni elfelejt. Ellenben, aki hisz, az a legmélyebb élet tengerére száll; legmélyebbnek mondom, mert a hit az Isten végtelen leereszkedését mutatja be: a teremtésben, hogy a végtelen Úr szeretetben rám gondolt s szeretetbôl alkotott; a megváltásban, hogy utánam járt és fölkarolt; az eucharisztiában, hol titokzatos közelségben, ,,incognitó''-ban él mellettem. Legmélyebbnek mondom azért is, mert mérhetlenül fölmagasztal. Ha csak boldogítana, már az is diadalmas s koszorús élet volna; de nemcsak boldogít, hanem az Isten látásáig s az Isten-fiúságig emel föl; lesztek mint Ô, mert látni fogjátok ôt. Szó szerint igaz: megnyílnak szemeitek, s lesztek mint az Istenek. Tehát az isteni életbe emel föl a hit. Hiszek, hogy éljek; hiszek, mert már istenileg élni kezdtem. b) El kell kerülni a dekadenciát a szívben: a romlottságot, a durvát, a póriast, a bizalmatlanságot s a lemondást, mindent, ami ellen fölvilágosult lelkiismeretünk protestál. Aki ezt elkerüli, az erôs! A hitbôl való élet ily erôt inspirál; érezzük s éljük át s lelkesüljünk a szeplôtelen életű, krisztusi erkölcsért. Az Úr Jézusban való hit nem gyöngeség, hanem erô. Aki gyöngeségbôl akar hinni, az nem ismeri az Urat. A vallás nem póterô, vagyis nem az erô pótléka, hanem a természet-adta világból emancipálódó léleknek ténye s új erôk forrása. Bizalmat s hálát lehel Isten iránt, szeretetre tanít s alázatra. Fölismerjük, hogy mily gyöngék vagyunk, de általa erôsekké válunk. Valami szent, diadalmas érzés ömlik el lelkünkön, melynek imádkozni öröm és élvezet. Imádkozunk, könyörgünk, esdünk, de kimondhatlan bensôséggel meg is nyugszunk, mintha Isten töltene el minket. Az Isten eljár lelkünkhöz s kiönti lelkét ránk; megigérte s megteszi, s ez édes, isteni bensôségben a világ elváltozik színében; más fényben látjuk a virágot, a fát, a felhôt, az élet poros útjait, a szenvedést s a kísértést. Lelkünk szomjas lesz a formára; magasabb, szebb életformát sürget; szomjas lesz a szépségre, az erkölcsi tökélyre; ebben ismeri föl s szereti meg a vezetô, a nevelô, a boldogító lelket, az Istent. Jöjj el Teremtô-Szentlélek, leheld az érzékies, a világias, a beteges emberbe a legszebb élet lelkét, hogy elváltozzék színében, -- hogy hagyja el kislelkű gondolatát, kiskaliberű, nyárspolgári, stupid életmódját s éljen, mint Krisztus élt a földön. ======================================================================== 20. A modern lélek útjai Istenhez. ,,Látván pedig sokakat jönni az ô keresztségére a farizeusok s szadduceusok közül, mondá nekik: Viperák fajzati!'' (Máté 3,7). a) A modern ember lelke meg van mérgezve: nem tud erôsen hinni. A reformáció a nyugati kereszténység egységét megrendítette, s nyomában száz meg száz vallásfelekezet keletkezett. Kritikusok támadtak. Kritikájuk tetszett, s a ,,művelt világ'' elidegenedett a történelmi kereszténységtôl. Ezzel szemben az igazság, az út s az élet a régi, s mindenkinek Istenhez kell lépnie. Kezdet óta úgy voltál, hogy öntudatodban meglelted az Istent; régen is, most is; pedig régen is tagadták, most is tagadják; más-más ugyan a tagadás divatja, de a dolog ugyanaz, ugyanaz a régi kín és régi képtelenség. Azt mondták: nincs Isten; de te mégis Istent látod, érzed, akarod; egy végtelen világot hordozasz magadban, a legnagyobb tényeket; öntudatodat, osztatlan magadat, értékeket, melyek belsô világod tengelyei, s azokra emelkedel ki az anyag fölé, s uralod te, az osztatlan, idôn és téren fölülemelkedô kontemplátor, a világot. Mindenütt taposod, különbnek érzed magad, mert az vagy! Csak menj, haladj... Ez a lelki, isteni élet és lét; mit kérdeznél mást, hogy mi van benned, mikor tele vagy végtelenséggel s örökkévalósággal, tehát szellemmel! Imádd magadban Istenedet, mindenek ôsokát, hordozóját, célját; siess felé, vágyódjál felé; ô vár, s te nem lehetsz el nélküle. b) Te a világban élsz; a történelem nagy folyamának te vagy egyik hulláma. E történelem áramában kapod s élvezed kincseidet. Az Isten is itt lép feléd; s amint magadban rátaláltál, úgy rá fogsz találni az emberélet folyamán, mint aki tágítja, nemesíti s fölemeli öntudatod vallásos világát s tényekben közli magát veled. Ha kilépsz magadból a világba, megtalálod az Istent Jézusban. Miért benne? Mert ô úgy lépett be a világba, úgy állt bele, hogy isteni hatalmának jelei képezik címerét! Beállt, s maga után léptette föl híveit, kik éltek s meghaltak érte, -- kiket a genezáreti tó partjairól elhívott s a nerói paloták kertjeiben szurokkal leöntve meggyujtatott, s kik magukkal rántották a ,,moles imperii''-t, s a világba az alázatos, édes kereszténységet állították; beigazult a régi szózat: legyôztem a világot -- bizonyára nem a rabbi, nem a názáreti bölcs, hanem az imádott Istenember; nem az ember, a multnak embere, hanem az örökkévaló s most is élô! Én adok erôt, -- hoztam hitet, reményt... értéket, erôt, eszményt, odaadást... Mennyire tudom én szeretni ezt a Krisztust! c) A hitben gyakorlati átélés kell. Az evangélium s a történeti hagyomány vezetése mellett, melyet a kereszténység életében föltalálunk, fölszívjuk az élet forrásait, vizeit, bűvös motívumait. Rányitunk a keresztény községekre, a Krisztus-életnek tartályaira; a nagy Krisztus a történelemben a társadalmi, az egyházi foglalatot rendelte a lelkeknek. Az evangéliumnak fölséges Krisztusa kiváltja a tant a község öntudatában. Mindkét elem kell: evangélium és egyház, vagyis az evangéliumot a község kötelékében kell átélnünk. A vallás is szociális, mint minden nagy érdek, az ábécé-tôl kezdve a szentekig. A katholicizmus alapvetô parancsa, hogy akarataink Isten akaratával s egymásközt egyezzenek az igaz élet megnyerésére és birtoklására. Föl kell használnunk e szent közösség kincseit s eszközeit s azokat a vallásos élet nélkülözhetlen forrásaiul tekintenünk. A Szentlélek most is, ezelôtt is mindig élt az egyházban s csodálatos lelki életet fejlesztett; a mult élete nagy kincs, melyet kiemelünk s jelen életünk fejlesztésére fordítunk; mely kincs a szentek szelleme, a himnusok, a régi énekek inspirált áhítata. Istent, Jézust, az igazságot, az életet keressük a multnak életében épúgy, mint szubjektív szent sugallatainkban. A szentekkel, a tradicionális szent községgel álljon s éljen lelkünk. Minél mélyebb belsô életünk, annál harmonikusabban simul a jó és szent lelkek külsô kötelékéhez. Ami legmélyebb s legfölségesebb, annak történelmileg s társadalmilag szervezve kell lennie. Azért hinni s élni akarok az egyházban, s nemcsak a jogot s a törvényt, hanem az élet bensôségének e gazdagságát akarom szemlélni benne. Istenem, ez ellen senkinek sem lesz kifogása, s ez könnyűvé teszi az engedelmességet a tekintély iránt is! d) Megtanuljuk külön fogni a fejlôdési korszakok formáit a tartalomtól, mint a hüvelyt s a pelyvát az aranyos magtól. Nem ütközünk meg a történelem változatain, a rituson, a szokásokon, az egyházban is divatos s azután divatjukat mult fölfogásokon; hanem a krisztusi gondolatokat s a krisztusi kegyelmet földolgozzuk a mi kultúránk magaslatán. Isten nélkül erkölcsünk fej- és szívvesztett rendszer, s az isteni oly imponálóan lép elénk Krisztusban... s Krisztus oly szeretetreméltó szépségben adja elénk az életet; a haladás s gyôzelem összes perspektíváit nyitva tartva; miért hagynók tehát el ôt a keresztény századoknak bűnei és félreértései miatt?! Örüljünk azon, hogy a multnak gyöngeségein túlvagyunk, de ne vessük el a hagyomány kincseit. Meg-megnyúlunk gondolatainkban, de a megnyúlás nem rácáfolás a régire. A héj, ha leszárad, az nem a növény tévedése, hanem életének kelléke volt. Sok héj, sok szík van a lélek fejlôdésében; méltányoljuk azt is, ezt is, s szeressük a szép krisztusi életet. e) Ne kételkedjél! ,,Die Zweifel, die wir hegen, sind Verräter, und stehlen uns die Güter, die wir sonst gewinnen könnten, eben durch die Furcht sie zu verlieren.'' Élj, nézz körül; a valóság, az erô, a szépség ad értelmet a létnek; neked is az kell, neked is erô s öröm kell. Az az igaz, az a való, az az erôs, ami erôs, szép életet ad neked; ami pedig elhervaszt, az nem igaz, az nem lét! Ha materialista léssz, pesszimizmusba veszesz... Ha nincs hited szellemi világban, észszerűtlenség vesz körül, kételkedel... Épen úgy, ha gyöngének érzed magad s nem hiszesz az alakító, boldogító erôben, elpusztulsz. Mit mondjak neked? Karold át az Istent, Krisztust, a szentek községét, s erô száll beléd. Egyesülj vele, imádkozzál, mondd: Uram, lelkem abba a szellemi világba néz, mely tér, idô fölött el, a végtelenbe nyúlik, ez te vagy! Nem okoskodom; hódolok; átkarollak, mint minden erô forrását, titkát... Közel vagy hozzám, nálam vagy, bennem vagy. Ó oktalan, bamba vntudatlanság, mely az istenit nem ragadja meg, nem ragadja meg még ma, mindjárt most, mikor hív, indít, nógat, mikor mondja: aki engem szeret, azt Atyám szereti s hozzá megyünk s nála lakunk. ======================================================================== 21. Mester, mit cselekedjünk? ,,És kérdezé ôt a sereg, mondván; mit cselekedjünk!... Eljövének pedig a vámosok is és mondák neki: Mester, mit cselekedjünk!'' (Luk. 3,10). a) A felelet csak az lehetett: tegyétek meg, amit Isten akar. Mi ideális, parancsoló szükséglet alatt állunk, mely követeli: tedd ezt, ne tedd azt. Eszmények, erények csillagai alatt élünk, s ez az eszményi szépség s ez a kötelezô szükség végre is az isteni akarat, mely megtestesülve Krisztusban lép elénk. Ô akarja, hogy így tegyetek, s ô meg is teszi, hogy példám legyen. Ezt a fölséges isteni akaratot olvasom lelkemben s annak legmélyén, kiemelem azt értelmem világával, s azután megtoldva pozitív részletekkel, Krisztus ajkairól hallom s életében szemlélem. Törvény alatt állok, érzem, s a törvényt nem én diktálom: a természeti törvényt époly kevéssé diktálom én, mint ahogy nem diktálom az isteni akaratot. Istenem, mit diktáljak én?... nem diktálni, de megtenni az én föladatom. Megteszem tehát, meg, mert a Te akaratod. S amint érzem, hogy törvény alatt állok, s mint rész az egészben a helyem, úgy azt is érzem, hiszem és remélem, hogy e részszerűségemet, ez elégtelenségemet kiegészíti még az a parancsoló, hatalmas akarat. Az Úrból segítô lesz; a törvény kegyelemmel párosul; az eszmény leereszkedik s elôkészíti utaimat. Ez erkölcsi krédóm! Hiszem, hogy a legfelsôbb akaratnak engedelmeskednem kell, de tudom azt is, hogy ez engedelmességemben megsegít! b) Ezt az isteni akaratot az élet egész vonalán, az élet minden körülményei és viszonyai közt kell teljesítenem. Nem vagyok kerék a gépben, sem kavics az árban, sem sárgult levél a szélben; hanem föl kell léptetnem mindenütt az erkölcsi világ követelményeit, s gondatlanság, szokás, ösztönök, hajlamok, szenvedélyek, betegségek, nélkülözések közt érvényesítenem kell azokat. Azt a bennem jelentkezô s követelményeit bennem kinyilatkoztató eszményi világot nekem kell a külvilágba átültetnem, s ha törik, ha szakad, annak érvényt szereznem. Ahhoz erô, ahhoz fegyelem kell; rá kell magamat kényszerítenem, ha szenvedélyeim szembeszállnak velem, s ahol nincs is szenvedélyekkel bajom, ott is a nemes jóindulatot s az erkölcsi motívumokat kell életembe bevezetnem, hogy életem színvonala magas, nemesen erkölcsi legyen. Igen, hódolnom, engedelmeskednem kell s szigorúan kell megkövetelnem magamtól a hódolatot a Fölséges iránt. Nem szabad csélcsapnak, renyhének, tehetetlennek lennem; akarnom kell az isteni akaratot! Az engedelmesség kiváló, nemes, erôs akarat! Ez az erôs akarat érvényesül majd mint munkaszeretet, rend, tisztaság, fegyelem, pontosság, hűség, lelkiismeretesség, egyenesség, elnézés, könyörület, részvét, jóindulat, igazságosság, nemesség, hála, nagylelkűség, tisztelet, szerénység, illendôség, szelídség, alázat, mértékletesség, józanság, türelem, bátorság; mikor ez érzéseket keltem föl magamban, tudom, hogy Isten akaratát akarom. c) Ime a jócselekedetek. Nemcsak az ima, a bôjt, az alamizsna a mi jócselekedeteink; dehogy; hanem az én öntudatomnak egész tartalma; az, hogy hogyan érzek, hogyan gondolkodom, -- hogyan nézek világot, embert, -- hogyan taksálok Istent, életet, -- mily jó, türelmes, elnézô, szelíd, erôs, okos vagyok -- mily szándékkal dolgozom, beszélek, társalgok, szenvedek, -- szóval jócselekedet lehet az egész, egész élet! Erkölcs az a szép, nemes, kedves élet, melynek fegyelme, törvénye, ritmusa, harmóniája van. -- Erkölcs az az öntudatos, ideális akarat. Nem altruizmus csak, nemcsak önfeláldozás; nemcsak ember- és jogtisztelet, humanizmus és személybiztonság; nemcsak jótékonysági intézmények és szociális érzés. Ezek mind csak részei az erkölcsi életnek, s lehet belôlük több-kevesebb az átlagos, erkölcstelen emberben is, s az még nem dönt az erkölcsi színvonal fölött; hanem az erkölcsiség az én öntudatos, nemes akaratom és érzületem, ha remete vagyok is, ha koldus vagyok is; az erkölcsiség a lélek nagysága, ,,Seelengrösse'': az erkölcsiség a lélek szépsége és életereje. Ah, ez lelkem légköre, napsugara és erdei fuvalma; ez zónám! Ha kinyílik a názáreti ház ajtaja, megcsap az erkölcsiség fuvalma és illata, akárcsak a mennyország kapuját nyitottam volna meg! Ebbôl van oly kevés, s lehetne mindenütt sok! Mozduljon meg bennem ez a te Lelked! ======================================================================== 22. Az erôs Isten. ,,Kezében van szórólapátja és megtisztítja szérűjét és összegyüjti a búzát csűrébe, a polyvát pedig megégeti olthatlan tűzzel'' (Luk. 3,17). a) A próféta erre az erôs, hajthatatlan Istenre mutat, ki a rosszakat megégeti, mint a polyvát ,,olthatatlan tűzzel'', ,,ô mint az olvasztó tűz'' (Mal. 3,2), ,,és széthányja ôket szórólapáttal a föld kapuiban'' (Jer. 15,7). Van búza s van polyva az emberiségben, s a polyvát megégeti. Ez is a végtelen Istennek gondolata. A mi véges, lágy érzésünknek nem felel meg mindig az isteni erô; de látjuk, hogy az életen is mennyi a kemény, hajthatatlan vonás, s mennyire szükségesek azok. Nem ismerem tüzetesen az Isten pszichológiáját; bizonyára más az, mint az enyém, ki sem ôsok, sem végcél, sem abszolut lét nem vagyok. Ezért édeskés gondolataimmal visszavonulok az Úr fölsége elôl s mondom: igen, ô az abszolut érvényesülés; más akarat végleg nem állhat fönn az övével szemben; ô tör is, zúz is! b) A természet is az Isten gondolata, s az sem szentimentális; nevezetesen a harc az ô egyik eleme. Örök tendenciát rejtett az Isten a természetbe s fokozott igényeket. Sok életet adott s kevesebb élelmet; ami aztán harccal jár. Ha mindennek mindenütt mindenbôl elég jutna, akkor harc nem volna. Faji egyenlôtlenséget fektetett az egyedekbe, de a törekvés s az érvényesülés, a kiválasztás az ô törvénye. A természet nem nyujtja nekünk az érzelmes, a lágy atya képét. Tehát vigyázni! A kultúra sok tekintetben ellágyít s elgyöngít; de ne felejtsük el, hogy ez nem minden. Nemcsak lágy érzelmekkel dolgozunk, de erôvel is. Ezt érvényesítsük az erkölcs követelményeiben. Ne legyünk Dobzse-Lászlók jóval-rosszal szemben; a rossz embereket is erôsen fogjuk le a törvény útjaira; különben az édeskés szemhunyorgatás bűnnel s alávalósággal szemben aláássa az erényt. -- A bűnt utálom s elítélem föltétlenül, e részben általános amnesztiát nem ismerek. A ,,Tout compendre c'est tout pardonner'' nem igaz, mert a döntô tényezôk közt határozottan rosszakarat is van, s annak csak akkor lehet bocsánatot adni, ha megtér. c) A legérzelmesebb szeretet ez erôs alapon fejlik, s nem ellenkezik az abszolut, isteni akarattal s a pokollal. Ô fölemel kegyelmes szeretetben, s lelkünk simul hozzá, mint a rabszolganôbôl lett királyné urához. Hatalma nem feszélyezi, sôt hatalmasnak, ôserôsnek, szóval úrnak akarja maga fölött királyát s jegyesét. Én is így tekintek föl Istenhez: ô fölemel, ô szeret, ki másrészt a föltétlen hatalom! Nekem csak hozzá simulnom, reá omlanom lehet. -- Ellenkezésrôl, széthúzó hajlamról nem lehet szó. Ha nem szeretnélek, pusztuljak el; aki végtelen kegyelmes Urát, királyát, jegyesét nem szereti, az csak pokolra lehet méltó! ======================================================================== 23. Bűnmegvallás. ,,És megkereszteltetnek vala tôle a Jordánban, megvallván bűneiket'' (Máté 3,6). a) Fogjunk nagy szívvel lelkünk tisztításához; alázódjunk meg s gyónjunk meg alaposan. Ne mondjuk, hogy nem találunk bűnt. Lehet, hogy néha nincs nagyobb megzavarodásunk, de az nagyon néha van; mert az emberi szív, mint a víz a malomkerék alatt, egyre gyűrűzik, karikákat s fodrokat vet s ki nem fogy. A szívben gondolatok, mozdulatok egyre váltakoznak. Hullámzását nem is érezzük, mert megszoktuk. Gondolataink oly számosak, mint az ég csillagai; szívünk érzelmei oly számíthatatlanok, mint a tenger hullámai. ,,Csalárd a szív'', elrejti indító okait, hitegeti, szépítgeti, mert szereti önmagát; -- hízeleg magának, ábrándozik arról, hogy mily jó; hisz jóakaratában, bámulja ösztöneit. Csak lassan kezdünk felülemelkedni e káprázatokon; hidegen tekintünk magunkra, s akkor észreveszünk oly tüneteket, melyek mindjobban sürgetnek, hogy vigyázzunk magunkra; megrendítik önbizalmunkat; gyanakodva vizsgálgatjuk szívünk fodrait, redôit, s kezdjük látni, hogy kevélyek, hiúk, gyávák, jellemtelenek, röstek, szeszélyesek, kelletlenek, sértôk s merevek, zsarnokiak, összeférhetlenek vagyunk; -- hogy megalkudtunk sok apróságon s eladtuk szívünk aspirációit, hogy durvák és műveletlenek vagyunk, hogy vastag önzés a bundánk, hogy beteges, erôtlen föllépés jellemez, -- hogy nem tudunk erôsen akarni, s mint a kátyuba beleakadt szekér, dôlöngünk. Kár, hogy némely ember sohasem ébred, felöltözteti szívének fattyú érzelmeit az erény látszatos mezébe s elképzelt erkölcsi elôkelôségének kultúráját fölépíti, mint hajdan az asszírok városaikat -- sárból! A bűn a részben is kétféle, hogy vannak bűnök akaratból és vannak gyarlóságból; néha hidegen, öntudatosan számítva, máskor homályos tudattal, ösztönszerűen vétkezünk. A második osztály nyit a törekvéseknek óriás tért. Gyarlóságból vétkezünk, ha türelmetlenül kifakadunk, ha képzelôdünk, meggondolatlanul gyanakodunk, hirtelenkedve ítélünk, -- rossz kedvünket le nem gyôzzük, kelletlenül elhagyjuk magunkat, fegyelmezetlenül oly szavakat mondunk, melyek kisiklanak és sértenek, a szórakozottság ellen nem küzdünk, -- a lanyhaságnak engedünk, -- hűtlenül viselkedünk, -- különfélét gondolunk s nem ôrizzük önmagunkat, -- hiányzik a mérséklet, megfontolás. Megalkuszunk; bizonyos hibákat föl sem veszünk... Hány ilyen hiba van bennünk, melyet a fölvilágosult szem meglát s elkerülni iparkodik. Mea culpa! b) Ne röstelkedjünk gyónásainkban ugyanazokkal a bűnökkel elôállni. Ha szántszándékos a bűnünk, miért röstelnôk magunkat megalázni? -- Ha valaki hazudik, -- ha társát egyre kiméletlenül traktálja, -- ha úgy beszél, hogy mások is botránkoznak, akkor a röstelkedés a jóakarat hiánya volna. Ha nem igen szántszándékos a bűnünk, akkor meg nincs mit nagyon röstelni; a hiba megesett, de váltson ki törekvést is! Megismerjük magunkat s így gyónunk majd: én ezen hibám ellen nem küzdtem, vagy néha elhagytam magam, hibámmal szemben közönyös, nem-bánom voltam. Tehát fogjuk meg magunkat erôs, hozzáértô kézzel s terjeszkedjünk ki a) oly hibákra, melyeket szántszándékkal követtünk el, b) melyeket már többször szívünkre vettünk, c) melyek mások megütközésére szolgálnak, d) azokra, melyek visszalökhetnek, e) vagy melyek, ha csekélyek is, de nagy szenvedélyekre utalnak. c) Ne kicsinyeljük a gyakori gyónást. Meglehet, hogy még nem nyílt meg szemünk, s alapos lélekátdolgozás nélkül várunk jobb jövôt. Ezt csak akkor várhatjuk, ha részletekben kidolgozzuk lelkünket s legyôzzük hibáinkat; ellenkezô esetben neveletlenek leszünk. Sem fényes pálya, sem méltóság, sem siker nem ment föl ez alól. Ha kardinálisok s miniszterek is leszünk, akkor is úgy kell leküzdenünk szeszélyeinket, mint most; a királyi udvar ablakából oly unottan lehet nézni a Dunára, mint a szobi téglavetôbôl. Neveljük lelkünket kitartóan s ne kicsinyeljük hibáit! Figyeljük meg lelkünk moccanásait úgy, mintha másnak lelkét vizsgálnók, s ébresszük föl azokat az erényes érzéseket, melyek hiányával vagyunk. Nem lehetünk parancsszóra erényesek, de erényesekké nevelnünk kell magunkat. ======================================================================== 24. Keresztelô Szent János. ,,A zsidók Jeruzsálembôl papokat és levitákat küldöttek hozzája, hogy megkérdezzék ôt: Te ki vagy? Illés vagy-e te? és mondá: nem vagyok. Próféta vagy-e te ? és felelé: nem'' (Ján. 1,19). a) A zsinagóga ezt nem a Messiást váró hitnek vágyával s alázatával kérdi; de e kérdésben, hogy ,,ki vagy te'', mégis öntudatlanul fölsír a népek vágya, mely fölpanaszolja, hogy nincs prófétánk, nincs Illésünk, nincs Krisztusunk, pedig ez kellene nekünk; e nélkül elveszünk. -- Próféta, Istent szemlélô, Istennel töltekezô vezér kell nekünk; apostol s nem aposztata! Keressük a szellem embereit, kik a testiség sebeit gondozzák; keressük a lelki szabadság hôseit s hozzánk hasonló rabokat találunk; sasokról álmodunk és éji pillékbe ütközünk. Minden tiszta, krisztusi lélek közkegyelem; forrás a pusztában s tűzhely a hidegben. Mily hivatás szentnek, tündöklônek, világoskodónak lenni s a szív alázatában sokak támogatására szolgálni! Ez is a lelki élet s a küzdelmek szép motívuma s minden állásban érvényesíthetô. b) Tudja azt Keresztelô szent János, hogy mi a népek vágya, azért áll ott a Jordán partján, mintha vasból volna; áll mint az erô s a lelki épség szobra; a romlatlan s erényes élet ôserdei leheletét leheli a nyegle, gyáva, mondjuk, modern, városi népre, abba a fejetlen s szívtelen nyüzsgô sokadalomba, az élvezet, a pletyka, a léhaság vásárába. Tekintete biztos s megtéveszthetetlen, öntudata mint a bércek fölénye a mocsarak fölött. Jönnek hozzá a hivatalos zsidóság küldöttei; fényes ruhájuk neki a vipera zománcának tükrözése. Heródesek állnak a háttérben, inyenc, kéjenc házasságtörôk. Mily találkozás! Mint hideg északi szél csap le szelleme a mámorra, a káprázatra, mint földrengés vág bele a spanyolfalak és kártyavárak közé. Emberek, félre a pózzal! Hámozódjatok ki érzékiségtek, világiasságtok hüvelyeibôl... eszméljetek! A lélek sír bennetek; siratja bűnös öntudatát, kegyetlen vigasztalanságát, örök veszedelmét. Ne kegyetlenkedjetek önmagatokkal. Juttassátok magatoknak az Isten kegyelmét, békéjét, szeretetét. Józanodjatok s nyúljatok erôs kézzel a bűn s a szenvedély kötelékei közé. Az én fejemet holtan, torzan megkapja ugyan a táncosnô, de a ti öntudatos fejetekkel, hozzá még halhatatlan lelketekkel, játszik a világ, hogy végre is eldobja. Azért hangzik egyre az az erôs szava az evangéliumnak: tartsatok penitenciát... a fejsze már oda van illesztve a redves fa gyökeréhez... a szórólapát kezemben van, a szél elviszi a pelyvát a tűzbe. Emberek, az elsô erô a penitencia, az újjászületés ereje. Erôs bánatot kell éreznem bűnöm fölött; erôs, komoly akarat legyen bánatom. c) S jóllehet csupa vas és erô, mégis mélységesen alázatos. Csupa mélység a lelke, mely önmagát fölméri s hirdeti: próféta nem vagyok, Illés nem vagyok, hanem a kiáltó Istennek szava vagyok. Az ô lehelete vagyok; ô lehel belém tüzet, lelket, erôt, -- ô, csakis ô. E belátásom az én józanságom, de biztosítékom is. Tôle függök, de úgy függök, hogy elszakadni nem akarok, s míg el nem szakadok, gyôzhetetlen vagyok. -- Igy függök én is Istenemen. A halálos bűnnel szemben függésem radikális; megszentelô kegyelemben vagyok, vagyis Istenhez ragaszkodom úgy, hogy belôle élek s az ô fényes árnyéka a lelkem. -- A bocsánatos bűnnel szemben érzékeny szeretetben élek, vagyis Istenen függök úgy, hogy akaratomnak ne legyen más kilengése, mint az ô szent akarata. -- Egész életem a jegyes alázatos és féltékeny ragaszkodása urához s királyához; kebelén függök! Ó igen, az ô lehelete a lelkem, az ô kiáltó szava az én hűséges életem; mily függés, mily boldogság! Ez a függés erô és élet. ======================================================================== 25. Prófétai lelkek. a) ,,Miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem próféta?'' (Ján. 1,25). Úgy-e a keresztség újjászületés, s újjászülni s lelkeket ébreszteni csak isteni férfiak tudnak, s az vagy- e te? Hasonlóképen kérdezi a népek öntudata: Mit mégysz föl a szószékre, mit mégysz az oltárhoz? Illés vagy-e, próféta vagy-e? A szószéken prófétának s az oltárnál a szeretet áldozatának kellene állania. Mily programm papok számára! Senki sem bírja el e hivatást egymagában, csak az Úrral együtt: ,,Isten kegyelme velem.'' Istenben kell elmerülnie s Illés lelkével töltekeznie annak, ki maga égni köteles, hogy másokat gyujtson! ,,Fons vivus, ignis, caritas!'' Ó Uram, adj papokat, Illéseket, prófétákat. Ihless engem, hogy én is prófétai erôvel imádkozni tudjak prófétai papokért. A kántorbôjtöket azért tartjuk; testvérek, bôjtöljetek és imádkozzatok, hogy prófétáitok, buzgó papjaitok legyenek! Ezt teszem majd én is. b) Szent János nem védekezik, nem mondja, hogy Isten küldte, azért keresztel; hallgat róla; gyönge, szétfoszló eszköznek, kiáltó szónak mondja magát; de kiált, kiált tovább. A lelki erônek jellege, hogy tesz, szolgál, érvényesül, de nem sokat disputál. Ne kérdezd, hogy ki vagyok; látod, hogy jót teszek. Ez az a szolíd alázat: a szavak alázata értékes tettek mellett. Ez az alázat kell nekem: lenni, tenni, élni hatalmasan s nem törôdni, hogy X. Y. mit ad ehhez hozzá, vagy mit vesz el belôle. Igy magaslik ki az alázatos, s gáncsot, kifogást könnyen elvisel. c) ,,Felelé nekik János, mondván: Én vízzel keresztelek; közöttetek állott pedig az, kit ti nem ismertek'' (Ján. 1,26). Vízzel keresztelt János; Jézusnak keresztségét még ki nem oszthatta; erôs keze gyönge eszközt kezelt, vízkeresztséget, s mégis remekelt rajta és vele; épen azért, mert lelke volt hozzá. Nekünk Krisztus szentségei állnak rendelkezésünkre, életszervek, remeklô orgánumok; mit tehetünk ezekkel, ha lelkünk van hozzá?! Hogy lehet keresztelni Lélekkel, tűzzel, hogy lehet hôsöket fölkenni krizmával, hogy lehet szíveket egybekötni a szakramentum kötelékével, hogy lehet örök ifjúságot nevelni az élet kenyerével! Testvér, nézz föl, közöttünk áll Krisztus, s fakad az ô ereje, s mi nem ismerjük sem ôt, sem azt. ======================================================================== 26. ,,Ki vagy te?'' ,,Mondák azért neki: ki vagy, hogy választ vigyünk azoknak, kik minket küldöttek? mit mondasz magad felôl? Én a pusztában kiáltónak szava vagyok; Egyenesítsétek meg az Úr útját, amint megmondotta Izaiás próféta'' (Ján. 1,22). a) Ki vagy te? Mutasd meg nekem arcodat, te kemény, tüzes lélek! Ismertesd meg velem fensôbb természetedet, amely éltet, örvendeztet és célszerűen szomorít is? És János feleli: én a küzdelmek, a vágyak embere vagyok, amelyek a pusztában s szívetekben törnek az ég felé, vox clamantis in deserto. Kiáltok, hogy fölébredjetek, -- kiáltok, kiáltok, hogy csatakiáltásommal buzdítsalak s segélyért kiáltsak. -- A ti szívetekben is hangzik a kiáltás az élô Isten után, melyre felelet a bűnbocsátás, -- hangzik a kiáltás a végtelen után végességtek korlátaiból, midôn fuldokoltok atomokban s nem találjátok meg helyeteket sem szívetekben, sem a csillagos mindenségben. -- Hangzik a kiáltás a szebb, az isteni élet után földi, világias éltetek alacsonyságából. Ó ti néma kiáltók, hisz ti is kiáltoztok, de mily baj, hogy szívetek kiáltását nem halljátok; füleljetek, kiáltásomat saját szívetekben fogjátok meghallani. ,,Attendi et auscultavi!''... figyeltem és hallgatóztam; ezt kevesen teszik; kevesen ismerik föl szívük igaz természetét, melynek Isten, jóság, korrektség, hit, bizalom kell. b) ,,Egyenesítsétek meg az Úr útját!'' Az Úr útjai sziklák közt, mocsarakon, ôserdôkön, hegyeken át vezetnek. Az erkölcsi és szellemi világ útjai sokszor sziklás, járatlan utak, s szintén fehérlô csontok sövényezik azokat. Sebaj; ne gyôzzön a rossz; hajótörések dacára törik a gôzösök az óceán hullámait, s temetôk dacára nyílnak virágok s születnek gyermekek. A világ bozótja az erkölcsi elvadulás, ôserdeje pedig az Istentôl való elfordulás; ellenben az Isten útjai a szépség s a boldogság útjai. Jézus keresztjével töröm a sziklát s irtom az erdôt. Mindenekelôtt pedig gondom van önmagamban egyenesíteni az Úr útjait s félrelökni visszatetszésének botrányköveit. Mibe ütköznék az Úr szívembe való beléptekor? ======================================================================== 27. S ki vagyok én? a) ,,Homo Dei'', Isten embere, Istenbôl indultam ki s feléje küzködöm. Szeretnék az övé lenni. Ésszel s szívvel leszünk övéi. Fölfogással, hittel, s az odatartozásnak legmagasabb fokán azzal, hogy ô a mienk, s hogy bírjuk s éljük. Ez kultúra, vagyis életünkbe átvitt igazság s annak harmonikus kialakítása. Az ilyen lélek ,,lát''... látja Urát, célját, látja azt a más világot... ,,tamquam videns'' eligazodik s eligazít másokat. S nemcsak lát, de él abban, amit lát; ez a teljes ember! Ereje, lelke van, s megérzik azt mások is. ,,Isten embere, jöjj le'', mondják Illésnek; ,,ha Isten embere vagyok, szálljon le tűz rátok'', feleli. Tűz, tűz, lélek... ez az Isten emberének jellege...! Buzgalom és tevékenység fakad belôle. b) Krisztusé vagyok, ,,homo Christi''. Úgyis, hogy megvett, megváltott, úgyis, hogy tanítványa vagyok; hozzá járok iskolába; de kivált, hogy barátja vagyok: ,,nem mondalak már szolgáimnak, hanem barátaimnak nevezlek'', mondja ô. Kontempláló közelségbe jutottam s meghitt érzelmi közösségbe. Nincs más eszményem. Ô a ,,figura substantiae Dei'', az alakot, a testet öltött végtelen. ,,Figura'', igen; még pedig ideális, remek. Eltalált s belenyúlt szívembe; evangéliuma az én öntudatos filozófiám. Ó, hogy szeretem az Urat, az én Uramat... hogy szeretem szeretetének kitörésében épúgy, mint érzelmeinek mélyében... Evangélium, kereszt, eucharisztia képezik a krisztusi szeretet hármas motívumát; általuk lesz gyakorlati, áldozatos és bensôséges az én szeretetem. c) Az egyházé vagyok, ,,homo Ecclesiae''. Mint ,,filius'' s ,,servus'' vagyok e remek házban; ,,conversor in domo Dei, quae est columna et firmamentum veritatis''. Elnézem e fölséges háznak, az egyháznak alapjait, oszlopait, boltíveit, kertjeit; büszke vagyok e dómra, melyet Krisztus gondolt s verejtékezô munkában fölépített. Itt járok én ki-be. Továbbá itt polgártárs s testvér vagyok az érzés s az élet közösségében, hol a szentség örökség s a hôsiesség jó szokás. Szentek, hôsök, mily édes testvéreteknek lenni! Ilyesmit akarok én is; szép lélek kívánok lenni, mely az egyház dicsôsége, mely önmagán feltüntesse, hogy mily nagy, nemes, elôkelô házból való. ,,Christianus catholicus'' nemesi elônevem. ======================================================================== 28. Az eredeti bűn. Azt várjuk, ki ,,elveszi a világ bűnét'', az ôsbűnt. a) A föld az isteni embernek volt szánva, de ô nem érte be Istenével, hanem két rettenetes vendéget hívott ide, a bűnt és a halált; vétkezett. -- Mi az eredeti bűn? Annak a megtestesülése, hogy ,,el az Istentôl''. Az ember Istené volt, aki ôt örök gondolataiban hordozta; alkotta; kegyelemben magához vonzotta; gyermekévé tette s nevelte; járt vele, társalgott; ez volt az Istennek eredeti viszonya az emberhez. De az ember más sugallatokra hallgatott; a kevélység elkábította s az érzékiség megmérgezte. Istentôl elidegenedett s a bálványok, az illuziók, az önteltség útjain sötétségbe tévedt s elkezdte a tévedések szomorú játékait; az ember tragédiáját. -- Mily kár, mily rémes veszteség! Ellenkezzünk az eredeti bűn irányzatával! Csak Istenhez húzni; övé vagyok, övé érzületben, tiszteletben, engedelmességben; az ellenkezô érzések pártütések. b) S a pártütô embernek nemcsak a szelleme sötétült el, hanem parasztlázadás ütött ki benne is; vérében, ösztöneiben, hajlamaiban jelentkezett az állat. A szép lelkiségtôl elfordulva a szép test imádásába tévedt, s csörtetett utakon, kígyónyomokon s földet evett s állatbôrökbe öltözködött s erdôkben bujdosott, szóval elaljasodott. Ime, a lázas vérű, a szilaj, elvadult ember a décadence összes tüneteivel és szenvedéseivel. Igy lett gyönge s hervatag testben s lélekben, mert állatias lett. Wo Götter nicht regieren, dort spukken Gespenster. Erôs, egészséges testek csak erôs lelkek által lesznek. -- Fegyelmezem az egész embert; ezáltal öntök ki rá lelket vagyis gondolatot, formát, erôt. c) A bűn nyomaiban jött a halál; meghalsz, mert vétkeztél; az elsô halált a testvérgyilkos mutatta meg Ádámnak Ábelben. Mily csunya, hideg, kegyetlen, föltartóztathatlan hatalom; érintésére borzongunk, leheletétôl fázunk, megfagy a vérünk. Romlás az ô útja; elromlik vérünk, erezetünk, idegzetünk, széthullunk. Ó lélek, hogy nézesz te a halálra? Te a szépség s erô principiuma, te hoztad magadra pártütéseddel! Utálom a bűnt a halál utálatával, az életnek az enyészettôl való undorával! Élni akarok; élet a zeném; tehát erény és erô örömöm! ======================================================================== 29. A diadalmas asszony. a) ,,Ellenkezést vetek közötted és az asszony között'', (Gen. 3,15). Az ellenkezést Isten a lázadás s tagadás szelleme s a diadalmas asszony közé veti. Amaz bízott eszében s erejében s mondta: elég vagyok magamnak, nem szolgálok, nem hiszek, az ég csillagai fölé építem trónomat. Az ô ivadéka a kétkedô, tagadó, elsötétült ember. Az asszony pedig tulajdonképen az, aki mondotta: íme, az Úr szolgálóleánya, aki hitt s fölmagasztaltatott. -- Ellenkezés van az Isten iránti odaadás, a hit s a tagadás közt. Vigyázz, mikor a rossz és jó tudásának fája alatt elhaladsz s azt súgja neked valami: tudsz te is; mikor gondolat, vér, szenvedély az erôs öntudatosságot szakításra ingerli; mikor gladiátorok kardjai csattognak körülötted, nagy, üres nevek, melyek hitetlenségre vagy szabadosságra ingerelnek. Légy ellenkezésben mindezzel s állj az Asszony pártján. b) Ellenkezést vet az Úr a tagadás és rombolás szelleme s az Asszony közé. Amaz vitriollal, tűzzel dolgozik, fölforralja az ember vérét, fölszítja szenvedélyét s a sárba vonszolja. Olyan az ivadéka is, tisztátlan, élvsóvár, moslékkal él; megfertôzteti gondolatait s érzéseit. -- Ezzel szemben a Szent Szűz a szép, tiszta, fölséges asszony. Látókká tesz (boldogok a tisztaszívűek, ôk meglátják az Istent), erôsekké tesz, megedzi akaratunkat, -- oltalmunk, támaszunk lesz. S a levertség, a csüggedés, az életuntság nem kísért körülötte, mert az élet szép szeretetére megtanít. c) ,,Ô fejedet rontja meg, s te sarka után leselkedel.'' A fény és sötétség, az üdv s átok harcaiban Szűz Mária nemcsak a betlehemi édesanya, hanem az ,,erôs asszony''. A harcoló ész a Szeplôtelenben találja föl eszményét, ki a tévelyt, hazugságot s álfölvilágosultságot saját szépségével cáfolja meg. -- Az Anyaszentegyház benne látja az apokaliptikus asszonyt, ki a vörös sárkánnyal küzd, s kinek sasszárnyak adattak, hogy emelkedjék. Ezekkel fölemel minket is, s bennünk is összetöri rózsás lábával a sátán fejét. ,,Rontva rontsd el azt a sárkányt, ó de mentsd az árva népet; hisz tizenkét reménycsillag koszorúzza égi képed! Lássa a föld, te vagy szent szülôje, s csak öledben nyílik szebb jövôje''. -- Használjuk föl erényes törekvéseinkben a ,,szép szeretet'' motívumait. A ,,szép szeretet'' egyszersmind a szépség szeretete. Gondoljuk el, hogy az erény által szebb, üdébb, fénylôbb a lelkünk, s ez buzdítson az erény gyakorlatára. ======================================================================== 30. Közeledik a mennyek országának újjáalakítója. a) Elôször kilátásba helyezi ôt az Úr. A bukás után leereszkedett közénk s megfogta kezünket; romok közt éltünk, de szent vizióban megmutatta nekünk a ,,coelestis urbs''-ot; büntetést szabott ránk, de benne rejlett az Istenhez közeledésnek minden áldása. -- Zárt kapuja elôtt az elvesztett paradicsomnak ült Éva; szintén még zárt kapuja elôtt az Isten földi paradicsomának áll Mária. Két asszony, két ország! Az egyház tényleg oly dómhoz hasonlítható, melynek portáléja ,,Mi asszonyunk''. Liebfrauenkirche a kereszténység. -- A Szent Szűz e templomnak oltára is. Adventben ez a templom s oltár olyan, mint nagymise elôtt; le van terítve tiszta gyolccsal, meg van gyujtva minden gyertyája; csengetnek már, fölzúg az orgona s az ének: Harmatozzatok égi magasok! De Krisztus még nem jött el. Majd eljön! Az erôs asszony fia lesz. Anyjára már rámutatott az Úr; a fia is eljön! Ott kuporgok a Szent Szűz lábainál, a mennyei város kapujánál, mint a koldus; kopogok szent szívén, hogy nyissa meg az élet kapuit nekem is. b) A történelem készített elô rá sok rossz napon át, mikor ,,az átok és hazugság, a gyilkosság, lopás és házasságtörés eláradtak, és a vér a vért érte'' (Ozeás 4,2); mikor ,,sírt a föld és elerôtlenült mindenki, ki azon lakott'' (Oz. 4,3). Nézte az Úr fölülrôl; nézte az állathoz hasonult embert s mondá: legyen hát, lejövök s ,,magamnak eljegyezlek téged mindörökre, eljegyezlek igazságban s ítéletben, irgalomban és könyörületben'' (Oz. 2,19). Azóta vártuk, hogy mikor is lesz már köztünk s közel hozzánk az Úr! Ó ne felejtsük el e mérhetetlen kegyet, s zúgjanak harangjaink reggel, délben, este, s teljék meg lelkünk annak tudatával: itt van, köztünk van az Úr, akit oly soká vártak, s érezze meg az élet, a pogány, a hitetlen élet ez üdvözítô tudatnak áldását s vonzódjanak nyomainkban a lelkek püspökéhez. Nem sokat disputálni; hanem élni, élni diadalmasan! c) Azután eljött a mennyország, s az Krisztus volt, ki mennyországot hordozott magában, -- mennyországot nyitott meg nekünk keresztje által a halál utánra -- s mennyországot megalapítani tanított minket önmagunkban. Minderrôl természetesen tan is van, de mindez voltaképen tény és valóság: mennyország itt és ott. Aki csak a túlra néz, az gyümölcsöt akar virág nélkül s virágot gyökér nélkül. Az evangélium pedig egyben gyökér, virág és gyümölcs. Krisztus itt akar bibliás életet; hitben, szeretetben, reményben átélt földi mennyországot, melybôl kinô a földöntúli. -- Istenem, én is ezt az egész evangéliumot akarom, s fôgondom, hogy itt éljem át a krisztusi mennyországot. Mily kegyelem nekem Krisztus, ki ebbe bevezet. Nyomait szemlélem, csodálom, csókolom és követem. ======================================================================== 31. Elközelgett az Isten országa a Szeplôtelen Szűzben. Az advent homályában áll a Szent Szűz, ködébôl, mintha az emberiség összes századainak köde volna az, felénk ragyog alakja s hirdeti, hogy milyen volt az ôsi, az Isten kezeibôl kikerült, s milyen az elesett, a saját maga akaratjára hagyott ember. a) Az Isten gondolatai szerint való embernek Isten világosságában kellett volna járnia, melyet kinyilatkoztatásában árasztott rá. Ô fényt gyujtott neki; tanította; közlekedett vele s szellemében nevelte ôt. Az Isten világosságában járó s az ô szellemét élvezô ember: ez az Isten elsô gondolata az emberrôl. -- Ezzel szemben áll a kevély ember, ki az ördögre hallgat: ,,lesztek mint az Istenek, látók''. S úgy-e látunk? igen, látunk sötétséget, látunk problémákat. Egész tudásunk, hogy házat építünk testünknek; de nem nyugtathatjuk meg lelkünket; látásunk kín; meredés az éjbe! ,,Átkozott legyen -- kiált föl Gratry - - a terméketlen tudás, mely szeretni s boldogítani nem tud.'' Uram, a te világosságodat iszom; lelkem hozzád hasonul elôször is azáltal, hogy világnézetemet hitbôl veszem. b) Embert akart az Úr, kin az ô szépsége, a lelkiség, a romlatlanság tükrözôdjék; kin ne a szenvedély uralkodjék s a Kain-jegy ne sötétüljön. Embert, kiben a jó gyôz, s uralkodik az állat fölött az emberi méltóság. Hozzá ragaszkodó, szép Isten-gyermeket akart, a fegyelem s az erkölcsi harmónia szépségében. -- Ezzel szemben áll az állati, testi szenvedélyek hatalma alatt nyögô ember, aki úr akart lenni, s szolga lett önházában. Meleg vért adott neki az Úr, mely kiépítse testét s rózsát fakasszon arcán; asszonyt adott melléje, kihez tiszta, nemes szerelemben simulhatott s új paradicsomot alkothatott volna magának. De íme, mi lett a meleg vérbôl, az arc rózsáiból, a nemes szeretetbôl? fertô, orgia, pusztító tűz. Vissza, vissza az Isten-gyermek tipusához, akiben megdicsôült a szép, a nemes természet is. -- A természetet az erény fegyelmében nevelem és élvezem. c) Az Isten embert akart, ki hozzá simuljon, s kinek Ô legyen ura és Istene. Embert akart, ki nála lakjék, nála otthon legyen. Embert, ki szeretetben tisztelje testvéreit s az Isten családját alkossa meg velük a földön. Bízó, istenfélô, szeretô gyermeket akart. -- Ezzel szemben az ember istenítette önmagát. Elszakadt az Úrtól s a bűn útjain a független természet erejében akarta fölépíteni trónját. S a trón fölemelkedett, cézárok, fáraók ültek rajta; a hatalomból nyűg lett, s az ember lett igavonó barma. Hol vagy Ádám? Hol vagytok páriák, helóták, rabszolgák, szegények, szenvedôk s ti is kultúremberek, boulevard-okat építô, villámon járó ,,istenek'', ti szegény, szánalomraméltó istenek? Láncra vagytok verve, s nem májatokat, de szíveteket szaggatja föl a végtelen elégedetlenség héjája. Ah, Uram, én olyan akarok lenni, amilyennek te gondoltál, nem pedig amilyenné eltorzított a vak kevélység, féktelen érzékiség, állati önzés. Világosságodat szomjazom, szépségedre áhitozom, erôdet akarom átélni. Át is élem fegyelemben s önmegtagadásban, s átélvezem erkölcsi tisztaságban. Úr leszek, úrrá vérem, ösztönöm, romlásom fölött. S te szépségbe öltöztetsz s szeretetben magadhoz vonzasz, hogy legyen megint ember a földön az Isten szeretô gondolatai szerint. ======================================================================== 32. A Szent Szűz egyénisége. A Szent Szűz Krisztus után Istennek elsô gondolata; a ,,primogenita'' nagy hivatásának megfelelôleg, erôben, szépségben, az Isten-anyát megilletô nagy stílben van kialakítva. A szentírás csak azt mondja: ,,de qua natus est Jesus'', vagyis ez az asszony oly nagy, oly mély, oly fölényes és kegyelmes, hogy anyja lehetett, Isten-anya, ki az Igét vágyódó, ünneplô lélekkel fogadta, keblébe zárta, vele vérét megosztotta, ôt tejével táplálta, lágyságával, gyengédségével, szeretetével kielégítette. Várta s ajtót nyitott a jövevény Istennek s kezének mirrhás illatával elbájolta ôt. Aki Istent fogan és hord kilenc hónapig szíve alatt s csitít édes tejjel keblén: annak a lelki nagyság s mélység isteni igényeit kell kielégítenie. Az ilyen lélek létet, életet, tudást, művészetet, szellemi világot meghaladó fölényes nagyságban s méltóságban lép elénk. Mons super montes, lelki világa pedig a mélység s bensôség titokzatosságában feslik ki s öntudatosan átélt érzésekben s elragadtatásokban adja ki energiáját. E nagyságot jellemzi a) az Isten-közelség. Minden lélek annyiban nagy és szép, amennyiben Istenhez közel áll, s e közelségét érzi s élvezi. Senki sincs oly közel Istenhez elôször a test és vér kapcsán s azután ép ezért az érzület s a lelkület s isteni gondolat, érzés s elmélyedés révén, mint a Szent Szűz. Mózesnél közelebb, Illésnél s a viziós prófétáknál s az Istennel közlekedô szenteknél; oly közel van hozzá, mint saját gyermekéhez; azok dörgésben, villámlásban, ködben, füstben, szimbolumokban érintkeztek vele; míg ellenben a Szent Szűz gyermekének gôgicsélésében, édes tekintetében, mosolygó arcában vette kinyilatkoztatásait. b) Jellemzi ôt a természetfölötti világgal való páratlan érintkezés. Amica dei, sôt mater Dei. Az Isten benyomásait ô veszi legérzékenyebben, a lelke arra van teremtve; befolyásait ô nyeri legbôségesebben. Itt szívek ömlenek egymásba. Ô az elsô szôlôvesszeje annak a tôkének, -- elsô virágos vesszeje a megtestesülés titokzatos gyökerének; azért az isteni szeretet és élet benne adja ki legigézetesebben erejét. [...]; minden lélekkel telt benne; azért érzi az ember; Deum patitur... Istent bír el! c) Jellemzi páratlan hivatása. Amint vért és tejet szolgáltatott az Úrnak, s szépségét, kellemét Jézus belôle vette s általa lett ,,speciosus inter filios hominum''; úgy a kereszténységnek is a Szent Szűz kölcsönöz bájt, varázst, illatot. A betlehemi barlangnak ô a mécsese, a szent éjnek a legszebb csillaga, az ô fohásza a legédesebb ,,gloria''. Názáret nem lenne Jézus otthona, ha nincs az otthonnak édesanyja s angyala; a Golgota nem volna oly csodálatosan megrendítô, ha Jézus a kereszt mellé nem ülteti a gyöngyvirágot, melyet elsônek hint meg vérével, s ezt a rózsát, mely odatapad s felfut a keresztfán s kínos érzésében kivirágzik. -- A Szent Szűz eszközli ki az elsô csodát, -- ô járja az elsô keresztutat, -- ô zárja szívébe egymaga a kiszenvedett Krisztusba s művébe lefektetett hitet, ô csókolja meg elsônek az örök üdvösség vágyával, megnyugvásával Jézus sebeit; ô tartja egymaga az elsô feltámadás vigiliáját. Ô várta 33 év elôtt egymaga az Igét a Gyümölcsoltó Boldogasszonynap éjjelén; ô fogadta egymaga Betlehem karácsonyában; ô várta ôt egymaga a föltámadás hajnalán; ô, csak ô. Una est dilecta, amica, speciosa mea! E páratlanul fölséges léleknek részünkrôl lelkes és mély tisztelet jár. Elöl jár az Isten angyala a Szent Szűz köszöntésében, midôn mondja ,,Üdvözlégy Mária''; követi ôt Szent Erzsébet, aki a köszöntést szinte folytatja: ,,áldott vagy te az asszonyok között''; s a keresztény katholikus egyház, mely ezt a tiszteletet magától az elragadtatásban éneklô Szent Szűztôl mint szent kötelességet és parancsot vette: ,,Ime, ezentúl boldognak mond engem minden nemzetség''. -- Mondjuk ily érzésekkel az Üdvözletet. ======================================================================== 33. A Szent Szűz pszichológiája. Képünk nincs a Szent Szűz lelkérôl, de van néhány értékes, mindent mondó vonásunk, melyekbôl bensô lelki világát összeállíthatjuk s magunk elé varázsolhatjuk. a) Elsô jellege e bensôségnek az Istenben, a végtelenben, abban a fényes, mélységes, édes, erôs, kifejezhetetlen lelkiségben való elmélyedés. A szentírás a szeretô lélek viszonyát a jegyesnek jegyesével való egyesüléséhez hasonlítja. Egynek lenni vele, benne élni, ôt élvezni... ez a szeretet kegyelme, vele jár az elmélyedés az Úrban, az ima élete, a bizalmas közlekedés édessége, a béke, a megnyugvás varázsa. A lélek tényleg jegyes lesz, virágzó, üde, lelkes meleg, Istenhez simuló szellem lesz. A Szent Szűznek Istenben való elmerülését jelzi a szent éj, midôn az Ige testté lôn és ôbenne lakozék, a karácsonyéj s utána az istenanyai elragadtatásnak negyvennapi öröme, az édes magánynak negyvennapi álma, melybe Isten ringatta s mondá: ,,nolite suscitare dilectam, donec ipsa velit''. Azután jött Názáret a Szent Szűz imádkozó lelkének folytonos kontemplációjával, melynek napja a gyermek, a fiú, az ifjú Jézus arca; az igazság e napjának sugárzatát a szellemi világ tropusaiban, a názáreti magányban, a Szent Szűz fogadta lelkébe, s tôle nyílt ki varázsteljes szépségében s lett ,,speculum justitiae''. Elragadtatással szemlélte, imádta s utánozta Jézusát; tôle tanultunk mindnyájan; Szent Bernát, Katalin, Szent Ferenc, Teréz, mind-mind az ô nyomaiban járnak. b) Második jellege érintetlensége; ,,integerrima virginitas'', sértetlen tisztasága s ez érintetlenségben üdesége, ereje, lelkének virága. A mezôk lilioma ezt a két tulajdonságát tünteti föl: romlatlanságát s eredeti szépségét. A ,,myrrha et casia'', mit a zsoltár a szép lélekrôl emleget, eszünkbe juttatja egyszersmind az erôt s az erônek szépségét. Szép lélek, tiszta, sértetlen lélek csak erôs lélek lehet, s az erôs lélek örvendô lélek; koszorú van fején s ének hangzik ajkán. Azért az a Szűz, kinek homlokára tűzte Jézus a tisztaság csillagát s hajába fonta a tündöklô sértetlenség liliomát, az énekelni is tud; a Magnificat az ô éneke. c) Harmadik jellege nôisége, kelleme; e vonásokat az biztosítja, hogy van egy szerelmes gyermeke, egy s egyetlen. A boldog szeretet kedvessé s szelíddé tesz; a kellem, a grácia, a szelídség virága. Ahol Isten gyermekszemekbôl néz édesanyja szemeibe, ahol a Végtelen gyermekdadogásban szólal meg, ott az anya arca okvetlenül magán hordozza a legmélyebb boldogság s a legszebb kellem kinyomatát: édes lesz. Az egyház érzése ezt kitalálta; azért mondja: ,,illos tuos misericordes oculos...!'' d) Negyedik jellege igénytelensége s egyszerűsége. Az igénytelenség lelki szegénység s együgyűség lehet, származhatik tompultságból s érzéketlenségbôl, s akkor ugyancsak nem erény s nem erô; de származhatik fölemelkedettségbôl, szellemi emancipációból, mely a végtelen értéknek, saját lelkének öntudatos nagyrabecsülésébôl való. Elég vagyok magamnak, mert végtelen, isteni világot hordozok magamban, mást természetesen nem is igényelhetek. Érzem fölényemet anyagi lét s érzéki elhaló élet fölött, s mivel magam alatt látom az egész világot, természetesen nem becsülhetem többre magamnál, se nem igényelhetem valami nagyon. Annyit amennyit... A fának, a virágnak is annyi elég a földbôl, amennyi gyökerének való, azontúl nem igényel belôle többet, mert a napot keresi, feléje nyúlik, sugaraiban fürdik. A Szent Szűz is, ez a napsugaras Isten-anya, a földön élt, létének gyökere igényelt e földbôl maroknyit, de különben az Istenbe terjesztette ki lelkének minden ágát-bogát; igénytelen volt a világgal szemben, mert végtelen igényei voltak, s azokat ki is elégítette. -- Igénytelen leszek földi javak iránt, de annál nagyobb igényeket támasztok magammal szemben öntudatom világában. e) Ötödik jellege áldozatos, hôsies lelke. Fájdalom nélkül, szakadás és veszteség nélkül életet képzelni lehetetlen; kivált pedig annak kell áldozatra, s fájdalomra elkészülnie, ki istenanyai hivatással Krisztust kíséri útjain. Ez a hivatás maga is már mély, csendes, magábatért fájdalommal jár. A szentírás rámutat: a te lelkedet is általjárja a tôr; átszegezett lelked lesz. Mások Krisztus sebhelyeit testükben hordozzák, neked egy stigmád lesz; a szíved lesz átszegezve. Aki szívedbe lát, az ezt a stigmát már az angyali köszöntés óta látja rajtad. S te ezzel a sajgó sebbel jársz, s minél jobban szeretsz s minél édesebben szorítod szívedhez Jézust, annál jobban megérzed sebedet. A te szereteted van megsebezve; a megszentelt fájdalom átvonul életeden; ettôl lesz lelked kimondhatatlanul mély. -- A szenvedés akkor mélyíti ki lelkemet, ha jellemet, türelmet, bizalmat, hitet növel bennem. ======================================================================== 34. A Szent Szűz arca. ,,Ostende mihi faciem tuam'', mutasd meg arcodat,... ez az én vágyam; szeretném jobban megismerni az Isten elsôszülött, ,,praedilecta'' leányát. Lelkébe közvetlenül nem nézhetek, de mivel a lélek az Isten műve, az Isten műhelyében szeretném ellesni azokat a motívumokat, melyek a Szent Szűz arculatát jellemzik. Az elsô és fô motívum, mely a Szent Szűz lelki faciesén elömlik s mely alapszínezetét és hangulatát adja a) a teremtô Isten elôszeretete iránta, s következôleg teremtô alkotásában a több-erô s a több-szépség. A Szűz eszméje az Úr lelkesülése; a lelkesülô, inspirált szeretet mindenütt tud remekelni; ha pedig ez a lelkesülés isteni, akkor istenileg remekel; ha végtelen vonzalom és édesség inspirálja, akkor remeklésén is a bájnak s szépségnek tavaszi, zsenge ihlete ömlik el. Itt ez vezet; a Szent Szűzrôl elmondhatni: ,,primitiae amoris et praedilectionis divinae'', vagyis rajta pihen az isteni szeretetnek hajnali sugára; ô nemcsak az Úr hajléka, temploma... sokkal több: ,,sponsa ornata'', menyegzôs jegyese. Az a szeretet hat s alkot tehát itt, mellyel elsô szeretetét viszonozni tudó lelket alkot magának, amely szeretettôl elragadtatva, a hozzátartozás végtelen boldogságával nyomósíthatja a ,,praedilecta'': Dominus possedit me... az Övé vagyok! ,,Porta clausa'', zárt paradicsom kapuja a lelkem; csak Neki nyílik. ,,Hortus conclusus'', az Isten pihenôje a szívem; ,,Senki szigete'' vagyok, senkié, azaz csak az övé. E mély lelkiségnek lágy színei ömlenek el rajta, e szeretetnek finom motívumai rajzolódnak le alakján, melyeket a szentírás jelez, mikor mondja: ,,flos campi, lilium convallium, palma in Cades, rosa in Jericho'', melyeket az áhítat mint egy ôsi templom szerteszéjjel heverô díszleteit s ékítményeit kegyelettel egymáshoz rak s suttogja: aranyház, titkos értelmű rózsa, Dávid tornya, elefántcsont torony... b) A remeklô vonások e lelken a ,,primogenita'' kiváltságai. Hármat említek: 1. A szeplôtelen fogantatás... lelkének ez az átlátszó, kristályos szépsége. A mélység kristályos szépségének mondanám. Lelke mély, de átlátszó, tündöklô mélység. 2. Az annunciatio, a megtestesülés hirüladása... lelkének ez az isteni ébersége az istenfeledett s elnyomorodott világban. Neki érzéke van a közeledô Isten iránt. ,,Virga vigilans''... virágzó, elsônek ébredô tavaszi ág. A Szentlélek e lélekre száll s ereje benne érvényesül. 3. A mennybefölvétel: a föltámadás erôi Krisztus után a Szent Szűzben ülik ünnepüket. Nincs művész, aki e vonásokat szerencsésen elénk varázsolja; de a lelkesülô áhítat oly képeket alkot a Szent Szűzrôl, melyek mélységes tiszteletre s szeretetre gerjesztenek. Ily képét ôrzöm szívem oltárán; ôrzöm s tisztelem. c) Jellemzi a ,,primogenita'' lelkét, hogy eredeti szépség, s hogy semmiben sem kópia. Nincs hozzá hasonló. Neki az üdv rendjében teljesen különálló helye van, s ez az ô pszichológiájának páratlan bűbája. Valóban az ô Istene az ô gyermeke! Ez páratlan ,,Credo''. Az ô Megváltója nem vette le róla a bűn szennyét, hanem megakadályozta, hogy beszennyeztessék, tehát az ô megváltása páratlan megváltás! Az ô ünnepei kizárólag az övéi, összehasonlítást sem tűrnek a mieinkkel. Mit mond a megtestesülés ünnepe neki, mit nekünk? Milyen az ô karácsonyéje, milyen a mienk? A mienk is édes, glóriás, evangéliumos; de milyen az övé? Milyen a keresztút s a kereszt neki, s milyen nekünk? Hogy virraszt ô, s hogy én a föltámadás éjjelében? Hogyan ünnepelte ô, s hogyan én Krisztus kegyelmes bevonulásait a világba, a betlehemi barlangból épúgy, mint a szentsír barlangjából? Ezeket ô élvezte, ô egymaga összehasonlíthatlanul! Akkor csak az ô lámpája égett, csak az ô glóriája és allelujája zengett, csak az ô pálmája lengett! Ez érzelmeknek anyja s forrása ô. ,,Mel et lac in labiis ejus'', méz és tej csordul szívébôl, érzelmein nevekedünk mi krisztusi lelkekké! d) Ehhez képest ömlik el lényén valami mennyei derű, az Isten különös gondviselése, mely ,,scuto bonae voluntatis'' szeretetének fénybôl s napsugárból szôtt pajzsával oltalmazza ôt. Ô más klimának gyermeke; fölötte más csillagok járnak! Az elesett világ, még szentjeink világa is, egy rombadôlt mennyország árnyékában állnak. Felhôs fölöttünk az ég; az ô ege derült. Az ô üdesége nem a letört virág szépsége. Klima, fény, üdeség tekintetében neki különleges világa van. Amennyit el bír nyelni az Isten-szeretet hevébôl, amennyi napsugár kell a belefektetett energiáknak, annyit nyer. Benne a természet a maga meg nem szentségtelenített eredeti pompájában lép föl s kegyelmének mértékét a szentekéhez nem hasonlíthatni. Ezt a szép lelket különálló gondviselés vezeti, s az isteni remeklés ez új paradicsomának külön oltalmazó kerubja, külön ôrangyala van. Ki ne vágyódnék látni ôt? ki ne kérné forrón: ,,ostende mihi faciem tuam!'' mutasd meg nekem arcodat! ======================================================================== 35. Az érintetlen szépség. a) A Szűz a tökéletes ember, hol ész, szív, kedély a legteljesebb összhangban egyesül; az új ember, ki romlatlanságában szerencsésen kifejleszthette minden vonását. Belsô világa s külseje is olyan, mint az a gyönyörűséges dóm, melynek minden vonala a legszédítôbb magasságban is hűen van kihúzva, -- sehol rajzhiba, sehol zsugorodás rajta, tökéletes minden rózsája, ága-boga; az Isten gondolta, rajzolta, mintázta; -- ô a királyleány, ô isteni szűz; -- mint szivárványos angyalfej emelkedtél föl csillagaink közé, -- tekinteted mint a csillagok rezgô fénye, s aureolád zöldes, kékes, rubinos sugárzásban tündökölt! -- Ó szép, szép lélek; nézd e nyomorult, szegény állatembert, a porba lökve és a sárban bukdácsolva, lehet-e még nagyobb romlása? szerelmében ráismersz a vadállatra, önzésében a zsarnokra; mosolyért vagy langyos kis élvezetért odaadja Istenét. Ó, a te lelked az értelmi szépség, a szellemi fölény, a tudás s az ítélet örvényes világa, -- erôsség méltóságos hatalomban, új Isten- tiszteletnek, imádásnak, szeretetnek forrása... az Isten végtelenül jobban szeret téged, mint az egész világot. b) Ezt az isteni embert, a Szent Szűzet, vonta magához az Úr; tetszett neki, mert övé volt s lehajlott hozzája. Nem is lehetett ez máskép, hogy mikor kivirágzott az emberiség 4000 éves agávéja, pompásan és tündöklôen a mi kedves Szűzünkben, rászállt az erô, a bölcseség és szépség ,,Igéje'', mint a méhecske, és behatolt és szívta mézét s élvezte gyönyörű lelkét. Méhecske, mely csak virágot keres s mézet szív, lehetne-e azt neki rossz néven vennünk, hogy a tövisek közt szálldogálva, este a tiszta agávé virágára ne szálljon?! Legyen szívem, édes Jézusom, a te virágod, szállj rám s szívd ki szeretetem mézét; -- nem vagyok oly tündéri, oly fölséges lélek, -- lelkemben nem emelkedik a szellemi királyság trónja, -- szolga vagyok; nincs bennem nyoma a királyi vonásoknak; romok közt, az inkák romjai közt füstös lyukban lakom. Ó, szellemi fölség királyasszonya, tekints le reám! Ha szegény vagyok is, de mosdatlan, rongyos nem leszek. c) Ezt a szépséget élvezi a Szent Szűz maga, élvezi s örvend rajta; érzi erejét és énekbe tör ki lelkének gazdagsága. Jól jellemzi ezt a Szeplôtelen Fogantatás miséjének bekezdése: ,,Gaudens gaudebo in Domino et exultabit anima mea!'' Örvendezek, repes a szívem, mert látom magamat, látom, hogy választottja vagyok, páratlanul, egyetlenül szép menyasszonyi ruhában... tamquam sponsa ornata...! Azért kitört szívembôl a hála: ,,exaltabo te Domine, quoniam suscepisti me nec delectasti inimicos meos super me!'' Eltűnt az ellenség gyôzelmi mámora, káröröme, nem kacag, zsákmány helyett fut csúfos vereséggel. Ó csendes, édes, erôs, kedves Deborah... gyôztél! Magnificat-od az Isten hatalmának éneke, ki benned gyôzött! ,,Gloriose magnificatus est, equum et ascensorem ejus dejecit in mare...'' Megdicsôült benned az Zr, a lovast lovastul a tengerbe dobta. A szeplôtelen szív e bensôséges öröme, az értelmes teremtés e legragyogóbb glóriája az a tiszta sugár, mely Istenre verôdik vissza. ======================================================================== 36. Szűz Mária páratlan szeplôtelensége. Csak egy van, aki páratlan és szeplôtelen s kiben romlás nincsen. a) A többi mind megszentségtelenített lélek, -- nem kertek, de kiégetett hegyoldalak, -- nem források, de mocsarak, -- nem csillagok, hanem sötét barlangok. Vedd sorba az emberiség leányait, némelyek mélyen lenn állnak, lealacsonyítva, megszeplôsítve, mint a bűnnek leányai; mások jobb utakon járnak, de sok gyarlósággal; ilyenek a törekvôbb lelkek sorai; -- vannak, kik nagy hivatással bírnak, mint Ágnes, Limai Róza, Sziénai Katalin: de utóvégre is mind a bűnnek gyermekei, -- s ki tudja, hová kerülne egy Limai Róza, ha szívének örökölt hajlamait követve, Peru leányai közé vegyül s a világi öröm kelyheit szürcsöli, s nem koronázhatta-e magát Ágnes és Cecilia is a kicsapongó Róma koszorúival, ha a test hajlamait követi? Ó, mennyi rántotta le önmaga koszorúját, -- hány vesztette el koronáját, s aki elôbb szent s jó volt, mint az angyal, nemtelen és kitaposott lett, mint a boltok küszöbe. A Szent Szűz pedig szeplôtelen, vagyis kezdet óta az Isten szeretetének csókja van rajta. b) De nemcsak a szeretet alkotása a Bold. Szűz Mária, hanem az Isten méltóságának fénye, fölsége nyer benne kifejezést. Az isteni fölségnek méltósága kívánta, hogy legalább trónját föl ne dúlja a tévely, s hogy királyi székére ne üljön a bitorló; mert hol volna akkor az Isten uralma, ha még fellegvárából is kiszorulna, -- hol volna az Isten királysága a lelkek fölött, ha minden lélekben tábort ütött volna a gonosz? S tényleg volt még hely az Isten számára; a ,,bölcseség széke'' nem volt földúlva; -- oda szállhatott az Úr -- s onnan kiindult. Ôt tartotta meg magának a régi isteni teremtésbôl, -- mint ahogy a száműzött király tartana föl magának egyetlen virágos szigetet birodalmából. Elromlottunk; mert ,,szövetségre léptünk a halállal, és a pokollal kötést tettünk... a hazugságot tettük reménységünkké, és a csalárdság ad menedéket. Azért ezeket mondja az Úr: Ime, én követ teszek le Sion alapjába'' (Iz. 28,15,16). Isten az Úr, s a Szent Szűz az ô menedékköve, az ô trónja. Az Úr leszorult a természetben, de itt megóvta helyét és uralmát. A többi lélek mohos, szaggatott sziklája Moria hegyének, de a hegy temploma a Szent Szűz. c) S Isten e királyi székbôl indult ki országlani s uralkodni. A szeplôtelen fogantatás az Isten uralmának erôs vára; -- az elesett, elbukott lelkeknek rajta kell föléledniök, azt a kegyelembôl való tisztaságot kell magukba szívniok, melyet a Szent Szűz bír; -- csak a kegyelem fejezi ki az Isten méltóságát és fölségét; a lelkeket, kikben kegyelem nincs, halál, romlás pusztítja. Igy a szeplôtelen fogantatás nagy jel, -- az Isten hatalmának s uralmának jele. Isten fölemeli azt, akit akar, s akit felemel, az nem önmagában, hanem Benne áll. Kegyelemre van szükségünk, s azt önerônkbôl el nem érjük s meg nem teremthetjük, azt az Isten adja. Az egész Magnificat cseng a szeplôtelen fogantatásban, az Isten hatalmának himnusa s az ember alázatának éneke. ,,Magnificat anima mea Dominum, quia respexit humilitatem ancillae suae!'' ======================================================================== 37. Hogy szereti Isten a Szent Szűzet? a) Szereti azzal a kiáradással, mellyel minden gondolatát, kegyelmét, szándékát benne életté váltotta. Örvényt nyitott szívében, a bensôség mélységeit; édes, kedves, izzó szeretetet gyujtott lelkében, hogy ez a szeplôtelen szív tudja ôt viszont szeretni igazán. Neki adta legnagyobb ajándékait: a szeplôtelen fogantatást, a szűzesség páratlanságát, az Istenanyaság méltóságát. Ez szeretetének mindmegannyi új meg új árama! ,,Abyssus abyssum invocat''... Finommá, lelkivé tette ezt a lelket, hogy megkívánhassa s gyönyörködjék rajta. ,,Concupivit rex speciem tuam''. -- Érzem, hogy Isten nagyon szeret, ha nagyon tisztaszívű vagyok. b) Istennek öröme van a Szent Szűzön. Öröme az a mély, csendes öröm, melyet az Irás ,,laetitia''-, ,,deliciae''-nek nevez. A Szent Szűz lelke Isten gyönyörűségének kertje, ,,paradisus''. Ez az öröm mint dagadó folyam hömpölygött át lelkén: ,,fluminis impetus laetificat civitatem Dei''. Ez az öröme kifogyhatatlan. Öröm örömöt vált ki benne, ha Istenre gondol: gaudens gaudebo! Örül az Úrnak. A tiszta lélek örvendhet a sok gyôzelmen, melyet Isten kegyelme vív ki benne. Mily felséges, nemes öröm ez! c) Isten dicsôsége a Szent Szűz lelke. A művész koszorúja az ô műve; az apostolnak koszorúja s dicsôsége az ô tanítványa. -- Isten legnagyobb dicsôsége a teremtés s a kegyelem világában Jézus után a Szent Szűz virágos lelke. Ezt lefoglalta s lekötötte magának s róla mondhatja: dicsôségemet másnak nem adom. Érte teremtette elsôsorban a világot, érte testesült meg s szerezte az Oltáriszentséget. Ezt csak az érti, ki meg nem ütközik Szent Terézia kijelentéseiben Jézus szaván: ,,Ha nem teremtettem volna meg a világot, érted teremteném meg, Terézia!'' Tiszteljük e mélységeket, elvesznek bennük gondolataink pitykövei. ======================================================================== 38. Immaculata. a) Lélek az Isten; puha, gazdag, fényes, erôs, mély élet! a lelkiség s a tökély óceánja; s mint ilyen, magához való, gazdag, lelki lelket alkotott anyjában. Akarta, hogy övé legyen, hogy értse és szenvedéllyel szeresse ôt. Azért tehát bűntelen s szeplôtelen szépséggé teremtette. Kincse és galambja: ,,elegantissima anima!'' Lehet másokon szebb ruha, drágább kô, fehérlôbb gyöngy, de szépség ehhez fogható nincs. Ez a szépség a lelkiség; negatív tekintetben távol van tôle minden, ami elszegényít, elnyomorít lelket, s ezt jelezzük azzal, hogy ,,bűntelen''; de ez csak fényes árnyéka a gazdag valóságnak, csak pereme az örvénynek; pozitív értelemben a bűntelenség az élet, a lélek tartalmára mutat, az egészséges, napsugaras, virágzó, isteni lelkületre, mely tükrözik arcán, kivillan szemébôl, fölépül alakjában; mint aranyos fény veszi körül fejét, s mint frisseség, báj és kellem zománcozza egyéniségét. Ó, Szent Szűz, ,,lapis electus, pretiosus''; szépségedbe mint keretbe foglalta magát a megtestesült Isten! Én is nemcsak bűntelen, hanem positíve erényes akarok lenni. b) Gazdag az életre! Kimondhatatlan életenergiával telíti az Isten a természetet is; dagasztja, feszíti a levelek erezetét, szövi, festi virágszirmaikat. Hogy van az mind kidolgozva, kiszínezve, kipettyezve! A Boldogságos Szűz lelke ily finom, érzékeny, érzelmes, exsztatikus lélek. Teste, idegei, vére, lelke belenyúlnak az Isten végtelen életébe; egész lénye tapogató szervvé vált az Isten életének s szerelmének megközelítésére... az annunciatio éjében, a betlehemi szent éjben, Egyiptom csillagos s a puszta magányos éjjeleiben! De nem hogy révedezô, világfájdalmas s a nagy benyomások alatt szenvedô lélek lett volna, szó sincs róla, hanem az isteni gondolatok s a benyomások erôteljes életét élte; mély, fölséges érzések emelték. Vele nem kelhet versenyre az erôt s a szépséget illetôleg semmiféle műveltség, mint ahogy az ôsvilág pálmáival nem kelhetnek versenyre a lég- és vízfűtéssel nevelt harasztok s a sas vijjogó fölnyilalásával a gázzal megtöltött léghajók! Sértetlen, fölényes, lendületes élet az ô hozománya! Ó, csak enervált, elgyöngült ember ne legyek! A bűn, az érzékies, puha élet töri a friss, az illatos lelket, elhervasztja fakadását. c) Az ô kegyelmi állapota is más, mint a mienk. Az ô kegyelme az el nem esett lélek kegyelme! Az ô kedélyvilága kristályos, mély folyam, melyet fény és meleg jár át. Homlokán nem sötétlik az állatjegy árnyéka; ajkain az ártatlan szépség ömlik el; a lélek tüze és szemérme festi át arcát: ,,Verecundia lampas pudicae mentis, virtutis sedes, virtutum primitiae; rubor ipse genarum, quem forte invenerit pudor, quantum gratiae et decoris suffuso afferre vultui solet!'' (Bernard. in Cant. 86). Vagyis: a lélek szemérmes szépsége vmlik el rajta; pírja is, mint a virág kelleme és bája. -- A mi szívünk ezzel szemben a vulkán szenvedélyes, tüzes s füstös kráterja; vérünk gyakran tüzet fog s lelkünket elhervasztja. Tisztátlan képek, vágyak kísértetekké lesznek; járnak bennünk, mintha otthon volnának; levernek, megaláznak. -- Nyomódjék ezzel szemben lelkünkbe a Szent Szűz tiszta alakja; mosolyogjon felénk biztató, virágos, szép arca; leheljen ránk erôteljes lelkiséget, hogy az érzéki embert az ô gondolatai szerint idomíthassuk. Ne csüggedjünk; nálunk a lelki szépség ,,manufacture'', hosszú, lelkes munkánk terméke. ======================================================================== 39. A ,,nagy jel'' az égen. ,,És nagy jel tünék fel az égen: Egy asszony, kinek öltözete vala a nap, lábai alatt a hold, és fején tizenkét csillagú korona'' (Jel 12,1). a) A nagy jel a mi egünkön, ott, ahol a mi csillagaink járnak, s ahová reményeink irányulnak üdvözülésünk perspektíváiban: az asszony. A régi asszony a földön szintén jel volt, a bukás, a romlás szimboluma; szépsége elhervadt. Vele szemben áll az égi jel, a ,,mulier in coelo''. Mint ahogy van új, égi ember, ,,coelestis homo'', úgy van mennyei asszony. Ennek az embernek kezére s ennek az asszonynak szívére bízta Isten az emberiség javait. Föllépteti itt ismét a két elemet: az erôt és a kellemet, -- a Victor Rex-et s a Regina Dominá-t, s új világ, új nemzedék, új törekvés sarjad nyomukban. b) Ez a mennyei asszony szépségbe öltözött; a napsugár az ô kendôje; ami fény, szín, vonal, rajz kerül ki a napsugárból virágra, madártollakra, lepkeszárnyakra, alkonyizzásra, víztükrözésre, opálra, gyémántra, ebbôl van szôve kendôje; benne pedig, szívében rejlik a tüzes, isteni élet melege. Minden napsugaras s királyi rajta: szépsége, termete, koszorúja, hatalma; úgy válik ki a létbôl, mint a csillagkoszorú az éjbôl. Ô anyja egyszersmind a királyi nemzedéknek s szellemüknek, a szép szeretetnek. c) S ha e mennyei asszony szemeibe nézek, tekintetében az imádás, a hála, az alázat, a ragaszkodás bensôségét látom. Istenéhez, Urához, Fiához simul; lelke rajta függ, nyomaiban jár hűen. Mindig vele van, azért a romlás tôle mindig távol van. Éva kígyónyomokon hűtlenül járt. Szép életet s örömet keresett, s mint tanácsadó rossz szelleme, végre is földhöz, sárhoz tapadt; a ,,mulier coelestis'' másfelé jár. Az erôs élet csak az, mely a földbôl, az idôbôl, az érzékibôl szellembe, lélekbe, erénybe öltözik. ,,Mein Sinn ist ganz Dir zugewandt, Mein Leben liegt in Deiner Hand. Du form es gut, Du form es recht, zu einem Kunstwerk schön und echt, Dass es hinauf zur Höhe weise, Und selig seinen Schöpfer preise.'' ======================================================================== 40. ,,Lábai alatt a hold.'' a) Nagyságából folyik, hogy a világ hiúságát tapossa, s az igaz, szép, tartalmas élet útjaira vezet. A világélet üres, a külsôbe kiárasztott lélek hiú. Hiába festi bájos ecsettel jövôjét; mikor jelen lesz belôle, azt mondja róla: érdemes ezért élni? Ez a csendes ház zárja-e le nagyratörô reményeimet? Ez az egyhangúság s megpróbáltság legyen bilincsem és végzetem? Elfogy lelkesülésem s ürt érzek szívemben! Ki tud e lapos világba, ez üres életbe oly lelket állítani, mely elénekelje: Ime, ezentúl boldognak mondanak a nemzedékek? Hogy lesz az ács feleségébôl, a názáreti ház szerény lakójából nagy jel? Mikor kötötte a Szűz koszorúját, mikor szôtte napsugárból ruháját? Mikor bűvölte meg az angyalvilágot, hogy az égbôl a földre szálljanak le nézni, csodálni? Nem csodadolgokkal végezte ezt, hanem b) tiszta szívvel; szívvel, melyben Isten lakik. Ez a nagyság elsô titka s föltétele: ,,Est Deus in nobis''. Emberi nyelven akkor is ács feleségének hívták, isteni nyelven azonban isteninek kellett hivatnia; ház, ruha, munka nem változtat ezen. Isteni érzés, isteni öntudat, isteni közelség édes vigasza töltötte el. -- Az isteni élet elsôsorban is az érzületen fordul meg, s azt minden állásban s minden helyen ápolhatjuk magunkban. c) Isteni munkát végzett. Nem remekműveket a technikában, művészetben, hanem az erkölcsben, a szellemi világban. Isteni motívumokat dolgozott ki: szeretetet, hűséget, türelmet, áldozatot, kíméletet, elôzékenységet, alázatot, engedelmességet. ,,Ein reines Herz und treuer Sinn macht eine Magd zur Königin.'' d) S azt élvezte. Érezte, hogy gazdag, mélységes élete van, telve örökkévalósággal s végtelenséggel; a külvilág csak szimbolumok lánca volt neki, melyek titokzatos világot, a szellemit takarják; az ô érintésére ez a mély, szellemi világ mindenütt áttört; lélek és szellem lett neki minden. Mint aki selyempapírba göngyöl gyöngyöt, vagy mezítláb s fájós kézzel visz koronát: úgy a Szent Szűz végtelen kincseket birt az élet igénytelenségében. A lélek gyengédsége, mély érzelme, kelleme és szépsége környezte. ======================================================================== 41. A nagy jel az égen az asszony. a) Mily fölséges nap ez, az Immaculata napja. Mennyi lendület, mily páthosz lüktet ez örömben, mily édes és lelkes ünnep! Amit citerák és hárfák zengtek, misztikusok sejtettek, próféták hirdettek a gyôzedelmes jóról, a szeplôtelen gyôzelmes szépségrôl, az itt megvalósult. Ez az optimizmus s a pulcherizmus ünnepe. A rossz s a romlás fölött eljön az asszony, még pedig a kegyelmes, a szeplôtelen asszony. Sötét képet nyujt a világ a baj s nyomor miatt, de a kinyilatkoztatás még sötétebb színekben mutatja be azt; szerinte a koronás hatalom, mely az ég csillagainak harmadrészét lesöpri s pusztítja a világot, kiterjeszti föléje a ,,peccatum et mors'' denevérszárnyait, s ettôl minden fej fáradt lesz s elsorvad minden szív; romba dôl a kegyelem világa, s a romok közt kígyó kúszik, az ôsi kígyó s a ,,progenies viperarum'' lakik; végre azután üde, friss jelenség tűnik föl, egy leányarc... egy madonnafej. A bukott világnak elsô biztató látomása, elsô hitvallása, elsô oltárképe az ördög fejét taposó asszony. Az ôsvallás, az ôsremény szimboluma tehát ,,ha isa'', az asszony! Róla álmodott, énekelt, az ô képét szôtte ki a prófétai remény... s most is énekli: ,,vita, dulcedo et spes nostra, élet, édesség, reménység!'' b) Isten kellett nekünk. Nyomorúságunkat csak ô szüntetheti meg, vágyainkat s örök reményeinket csak reá bízhattuk; megváltásunkat bűntôl s haláltól csak az ô karja eszközölhette. Különös, hogy mikor Istent keresek, asszonyt találok; a kinyilatkoztatás a várvavárt erôt, az édes jót, a biztató kegyelmet az ô képében mutatja be. Aki sátánt tapos, annak édesanyai keble van, aki letöri a pokol hatalmát, annak anyai teje van; ah, hallgassatok el citerák, némuljatok el próféták, itt az Isten a költô, a szeretô, a teremtô. Isten mindig jó, az üdvözítô, a gyôzelmes. De hogy mélységesebb és teljesebb legyen gyôzelme, erejét édes anyaságba, fölséges szűzies szépségbe öltöztette, ez ragad el engem. Ez a művészete az üdvözítô hatalomnak. Mindenki végre is a szépség ideálja alá vonul; ott pihen meg. Mi végleg megpihenünk a Szent Szűz lábainál, az érintetlenség, bensôség, a tűz, az ihlet eszményénél! ======================================================================== 42. A szeplôtelen fogantatás kihatásai. a) A Szent Szűz e kiváltságán épül föl a mi gyermekded, kegyeletes lelkületünk iránta. Bár a Szent Szűz mint lelkünk anyja anyasága fájdalmait a kereszt alatt szenvedte el, de hivatása a szeplôtelen fogantatásban kezdôdik. Mint új Éva, mint az élet anyja itt ragyog felénk. Ha a vérét nem is osztjuk, osszuk mindenesetre lelkületét; de azt sem kapjuk készen, azt ki kell dolgoznunk érzéseink tisztázásában. -- Fohászkodjunk sokszor: tiszta szívet teremts belém, Uram! b) A Szent Szűz szeplôtelen fölsége öntudatunkra hozza a mi szeplôs nyomorúságunkat. A hegyek lábánál érezzük kicsiségünket; de magaslataik provokálnak; a tenger mondja: evezz a mélybe; a hegyek mondják: jöjj föl. Ne panaszkodjál; galambszárnyaid lesznek imádban s evezôcsapásod lesz önmegtagadásod gyakorlásában. Légy ruganyos testben s lélekben. c) Ugyancsak megtanuljuk nagyrabecsülni a kegyelmet. Kegyelem által lett ô naggyá. E kegyelemben gondozta az Urat, gondosan gondozta; lelke csupa érzék. Érzék kell nekem is; finomodnom kell; diszkrétnek kell lennem önmagammal, hajlamaimmal s szemérmemmel szemben; szemmel kell kísérnem lelkiismeretem följajdulásait, nemcsak abban, hogy ez vagy az bűn, hanem abban is, hogy mi vezet a bűnre. -- Az ilyen finomság biztosítja a kegyelmet; érzékem lesz az Isten illetései iránt. ======================================================================== 43. Gyümölcsoltó Boldogasszony. ,,A hatodik hónapban pedig küldeték Gábriel angyal az Istentôl Galileának városába, melynek neve Názáret'' (Luk. 1,26). a) A megtestesülés titka a Szent Szűz ünnepe, anyaságának s fölmagasztaltatásának nagy napja; március 25. és december 25. két nap, melyet az anyai elragadtatásnak kilenc édes hónapja választ el egymástól, de a karácsonyi örömnek, glóriának és paxnak kulcsa mégis csak március 25. A betlehemi angyalseregnek elôôrseül az arkangyal jelenik meg itt; a Gloria in excelsis helyett az Ave Maria csendül meg; az evangélium, a nagy örömhír helyett a titkos valóság, a ,,verbum caro factum'', ez a legtitokzatosabb s legédesebb ,,factum'' szólal meg néma himnusokban, melyek csak az arkangyalnak s a Szent Szűznek zenéje. Ime a szent tavaszi éj: éj, telve zsongással s epedô vággyal s isteni termékenységgel! Szent éj, néma éj, tavaszi éj..., mikor az ég megnyílt, hogy a legszebben megnyílt szűzi lélekbe szálljon le! Szent Szűz, hogy tiszteljelek? ,,Quibus te laudibus efferam, nescio'', nincs szavam, gondolataimat elsöpri az isteni, szenvedélyes élet szentéjjeli árja. Ó hogy szeretlek, ,,dulcis et cara, mollis et fortis, opaca et clara anima! Dilectione rapta, laetitia et passione inenarrabili circumfusa. Tu carmen et psalmus, tu melodia et hymnus. Te audio, cum aspicio: te fruor, cum intueor, Dulcis et sonora laetitia!'' b) Mily fölséges s ragyogó színben mutatja be ez a titok a Szent Szűzet. Jön az Úr s leereszkedésének korszakos lépcsôin ott áll ô egyedül, hogy fogadja s vegye az Urat. Az Istennel egyesült lelkeknek legtökéletesebb mintaképe, a názáreti leány! Hogy hogyan karol át az Isten szeretete exsztatikus lelkeket, azt rajta csodáljuk; az ,,Isten velünk'' s az ,,Isten köztünk'' páratlanul megvalósult benne; édes anyja lett. Ezt az anyát üdvözli az ünnep magyar neve, mikor kedves hasonlattal élve ,,Gyümölcsoltó Boldogasszonynak'' hívja; itt is oltás történt; az oltóág az Isten fia; beoltotta magát a Szent Szűzbe s általa az emberiségbe; három kegyelmi tényben összefoglalja e nap jelentôségét, melyekért hálát adunk, melyeket élvezünk. c) Önmagát oltotta elôször a Szent Szűzbe kegyelme által. Minden ember vadonc, bűnös, férges hajtása az ezredéves gyökérnek; de a Szent Szűz az Úr kegyelmébôl nem bűnös, férges hajtás, hanem ,,virga vigilans'', az a lélek, mely mikor ébredt, mindjárt virágos volt. -- A Szent Szűz eredeti bűn nélkül lévén, mint nemes természet jelent meg a földön, homlokán a szeplôtelen lélek méltósága, arcán az Isten leányának szemérme, ajkain a kegyelem szépsége, s mihelyt ily lélek megjelent e földön, mihelyt megnyílt az Isten régi gyönyörűségének ez új paradicsoma, lejött az Úr s miköztünk lakozott! Ime az Isten közeledésének titka; hozzám is ez utakon jön; a tiszta, nemes, szeplôtelen érzés útjain. Ez utakat készítsem elô. d) Minden annyiban szent, amennyiben Istené. -- A legnagyobb szentség is Isten- és lélek-egyesülés; az Úr megkívánja a lelkeket a szeretet egységében. Ez egységet jelenti Szent Katalin gyűrűje, melyet Krisztus húzott ujjára; ezt hirdeti Assisi sz. Ferenc szeráfja, ki szerelmének sebeit, tehát hasonlóságát, vagyis önmagát nyomja bele Szent Ferencbe; egységet akar az Úr, azt akarja, hogy egyek legyünk vele akaratban s érzésben. De a Szent Szűzzel még szorosabb egységbe lépett: édes fia lett. Ó, mily egyesülés, mily harmónia, mily jegyesi ének ez! Ha a földön a szentáldozások kegyelmeit felgyülemlítenôk, ha azt a sok meleg fohászt, azt az édes bensôséget, azt az illatos áhítatot, azt az elragadó elmélyedést mind egy lélekbe fektetnôk: mily világ tárulna elénk; de mi ez mind a Szent Szűznek e tavaszi megnyílásához képest, melyre az égnek hímpora hullott! Ime az isteni élet fakadása! Fölhasználom e gondolatokat, hogy lelkesülésemben Istennel egyesüljek, akaratát imádjam s magamat hozzá idomítsam. e) Beleoltotta magát úgy, hogy testével is közölte tisztaságát, s az siettette a Szent Szűz mennybe való fölvitelében testi halhatatlanságát is. Igy lett a Szent Szűz a legszebb, Isten-ihletett teremtmény! Bele van oltva az örök tavasz szépsége! -- Belénk is oltja magát Krisztus testének s lelkének közlésében, a szentáldozásban. Tavaszi nyiladozásoknak, márciusi éledezéseknek kell azoknak a szentáldozásoknak lenniök, s a Szent Szűz lelkes szépségét s anyaságának bensôségét visszatükröztetniök. A niceai zsinat a szentáldozást ,,symbolum resurrectionis''-nek nevezte; Szent Ignác ,,pharmacum immortalitatis''-nak; Szent Irén nem érti, hogy vannak, kik tagadják a föltámadást, jóllehet elismerik, hogy Krisztust vesszük magunkhoz. Ó ne kételkedjünk! Az élet van belénk oltva; az élet kihajt mindenen! Tavaszodik. Isten van otthon a földön! ,,Sub umbra illius'', a legszebb pálma árnyékában! Szép a Szűz, mint a sudárpálma, ,,sicut palma exaltata''. Isten bennünk is van; éljük át. ======================================================================== 44. ,,Küldeték... Istentôl'' (Luk. 1,26). a) Isten akart édesanyától születni, hogy mindnyájunkkal közölje önmagát. -- Az Ige emberré lévén, azt az emberi természetet, azt a páratlan, krisztusi lelket fölemelte magához... Anyától születvén, az édes Szent Szűzet istenanyai méltóságra emelte... Közülünk való lévén, mindnyájunkat testvéreinek ismert el, Isten-testvéri méltóságra emelt. Mily dicsôség, mily öröm: Isten, Isten-anya, Isten-testvérek együtt! E vérbôl serkentünk, kunyhókból emelkedtünk ily méltóságra. Ezt is át kell élni s át kell élvezni. b) Közénk ékelte magát anyja által; e kötelék nekünk szentség. ,,Nemde anyja s testvérei köztünk vannak?'' mondjuk mi is. Akart atyai házzal, bölcsôvel... akart szülôfölddel birni. A mi édes testvérünk. Mennyire kell hozzá hasonulnunk! Mily hasonlóság Jézus s édesanyja közt; nos és a többi testvér, az annyira elütne? ,,Vetkôzzetek ki az ó emberbôl s öltözzetek amaz újba... Vegyétek magatokra az irgalom indulatát, a kegyességet, alázatot, szerénységet, béketűrést'' (Kolossz. 2,9,12). Ezek Krisztus vonásai! c) Leereszkedik örömmel s belép a házba sugárzó lélekkel az Isten angyala. Éjjel van; márc. 25-ének éjféle. A régi sabbat csendje, melyben hajdan Ádámmal érintkezett az Úr, tölti el a názáreti ház kis szobáját. -- A Szent Szűz Istenben elmerült, reng rajta, mint a lotuszvirág az óceán tükrén. Érezte ô e perc közeledését. Isten érintette szívét s fölemelte lelkét az extázis magaslataira. S most belép az Isten angyala s tiszteletteljes szeretettel tekint királynéjára; látja feje fölött a szent Lélek szivárványos koszorúját s hódolattal köszönti: Üdvözlégy Mária! -- Gyakoroljuk a szerénységet érzületben s föllépésünkben. ======================================================================== 45. ,,Üdvözlégy malaszttal teljes.'' a) Éva a paradicsomban találkozik a sötét angyallal, a Szent Szűzet szobájában keresi föl a világosság angyala. Az nem fél, ez óvatos és tartózkodó; ott a kígyó zörög, itt angyali szépség hódít mély tisztelettel. -- Nézd a Szent Szűznek áhitatba merült arcát, harmatos, csillogó szemét; tekints lelkének elzárt kertjébe; szebb ,,paradisus'' az, mint ahol a kíváncsi Éva áll; az Isten gyermekének mélysége és szépsége a léleknek alázata, okossága, igénytelensége, együgyűsége. E kedves vonásokat kópiázom, mikor az örvendetes olvasót imádkozom, elmerülök beléjük s átviszem lelkembe. b) ,,Ne félj Mária''... mondja az angyal. Bizalmatlankodni jó, mert sokféle szellem jár ki-be az ember lelkében, s jónak látszik, ami rossz, s természetesnek, ami bűn, mert egyoldalúan nézzük, szuggesztiók alatt állunk. De mikor alázatos és erôs vagy, akkor ne félj, hogy csalódol. Ez a lelkület kizárja a kaprict, a szeszélyt, az erôszakos, ösztönös lelket, ugyancsak kizárja a félelmet. Az Isten angyalával szemben légy bizalmas, mint Jákob; a sötétségével szemben bizalmatlan, mint Jób. Alázódjunk meg úgy bűnösségünk s gyarlóságunk fölött, hogy az Isten segélyére való tekintetbôl ugyanakkor bátrabbak, lelkesebbek legyünk. Ami az embert élettelenné s gyávává teszi, az nem az Isten szelleme. c) ,,Kegyelmet találtál az Úrnál.'' Tetszettél neki; ô teremtett úgy, hogy megnyugodhassék benned, s te élvezed e mennyországot. Nem lépsz ki belôle soha. -- Nekem keresnem kell ez elásott kincset; sokszor kerülô utakon jutok el csak ismeretére; -- akkor fogom föl, hogy mily jó, mily édes, mikor hiányát érzem. Szeress, Uram, engem is; add, hogy megtaláljalak téged. Szeress úgy, hogy ne oltsa ki hideg lelkem szeretetedet. Szeress és vonzz hathatósan. ======================================================================== 46. Mária foganása. a) ,,Ime fogansz és fiat szülsz... ez nagy leszen'' (Luk 1,31). Ez nagy leszen... Megváltó leszen; rajta élednek a népek; királya lesz a világoknak, s ez a nagy a tied lesz; kimondhatatlanul! Te e nagyságnak s hatalomnak hierarchiájába tartozol, -- lelked a végtelenség szakadékainak búgó galambja, -- te hivod ôt, s ô meghallgat, s kebled lesz frigyszekrénye. Benned lesz, tied lesz; azután belôled kilép, hogy mindnyájunké legyen. Mit érzesz te tiszta, illatos, mély, alázatos lélek? Örülsz ugy-e, ,,primogenita''? S mi vagy nekünk te, te, az üdv forrása? Megváltónk arcod szépségét hordja magán, hangjában ráismerünk akcentusodra. Mennyire be vagy szôve üdvünkbe s reményeinkbe! Test és vér a szövetünk, egy vég. A te lelked, a te kegyelmed, a te édességed van érzéseinkbe belekeverve; nekünk a köd is világos, a felhô is fényes, az éj is csillagos a te nevedtôl, a te ,,irgalmas szemeidtôl''. b) ,,Miképen leszen ez, holott férfiút nem ismerek?'' Elolvad a szíved édes szeretettôl Istened iránt, kinek átadtad magadat, s ép ez átadás iránt tudakozódol. -- A szűzies szeretet kérdezi, hogy más szeretetnek útjaira küldi-e ôt az Úr? Elsô megnyilatkozása a szent tisztaság lehelete. Ezt a virágot szövi bele elsônek menyasszonyi fátyolába; liliommal lép bele istenanyai hivatásába! Az istenanyai fölséget nem képzelheti szüzesség nélkül. Lám, mily ösztönöd van, Szent Szűz! Te született Isten-anya vagy; elsô szavad elárulja hivatásodat. -- Nagy lelki tisztaság kell minden hivatásra; magas erkölcsi nivón álljon minden élet, akár a leányé, akár a hitvesé! c) ,,Mondá pedig Mária: Ime az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.'' ,,Fiat'', ,,fiat'', mondja a Szent Szűz; visszhangja ez a teremtô ,,fiat''-nak; azután lehajtja szép fejét, mint a megtermékenyült virág, mint Isten-anya. Jézus lelke, kivel az Istenség második személye egyesült, mély hatalmas lüktetéssel megkezdte a Szent Szűz szíve alatt az isteni életet, megkezdte azt kisérletezés, tapogatódzás, tévedezés nélkül. S ez élet a Szent Szűzbe zárkózott s az ô lelkére is kiáradt; e templomát eltöltötte fénnyel s nem köddel, eltöltötte örömmel, erôvel; ez volt a legfölségesebb templomszentelés. Meghitt bizalmasságba vonta ezt a legédesebb lelket, gondolatainak, terveinek, hivatásának közösségébe. Szűzies, leányos szemei elôtt nyíltak meg a legmélyebb perspektívák! Ezt az életet sejteni élvezet, kifejezni művészet, utánozni boldogság. Azért mélyednek a Szűz lelkébe szentek s művészek, s kiemelik belôle az ihlet s az elragadtatás karizmáit. De senki sem bir vele. Nem hiába halt el Michel-Angelo zsenije a Pietŕ kialakításában, mint egy fáradt villám az étheróceánban. Azért nem birta befejezni Tizian az ô utolsó művét, a fájdalmas anyát. Theológia, művészet, ihlet, géniusz tanít rá mélyen fölfogni a Szent Szűzet. ======================================================================== 47. Credo. ,,És az Ige testté lôn és miköztünk lakozék'' (Ján. 1,14). a) Credo. A hit a lélek teljes odaadását jelenti az isteni valóságba s annak üdvözítô tényeibe. Valóság és tény a hitnek alapja és gerince; a valóságon emelkedik föl hitem s száll fokról-fokra, mindig sziklatalajt érezve lábai alatt. Hitem nem ömlengés, nem érzelgés, nem szétfolyó, ködös hangulat, hanem a legnagyobb valóságról, Istenrôl s üdvözítô tényeirôl való meggyôzôdés. Isten, Jézus, a Szent Szűz, Betlehem, Názáret, Golgota, Tábor, a boldogságok hegye, nagypéntekeste s húsvétreggel, karácsonyi barlang és Olajfákhegye a mennybe menô Krisztussal, ez mind természetfölötti s ugyancsak történelmi valóság. ,,Dieser Glaube hat Wucht und Tiefe.'' Tartalma végtelen, hatalma igazság; azért ad pokoli s mennyei erôt a földi életbe, s elkerüli a bágyadtságot, a trivialitást, az unalmat; ,,Scio, cui credidi -- mondja Szent Pállal -- et certus sum''. Isteni a meggyôzôdésem is, mely áll, mint az Isten hegyei. Azért félre az olyan vallással, mely csak érzelem és hangulat, melynek nincs valósága, s legjobb esetben olyan, mint az a zene, mely szétfolyik és elernyeszt. Hiszen a művészet is elgyengül s tönkremegy, ha csak hangulatokkal s szubjektív érzelmekkel dolgozik, mint a modern művészet, s nem inspirálja azt az örök szépség realitásába vetett hit; mennyivel inkább menne tönkre a vallás, mely szubjektív érzéseket kultiválna, s ezzel illúzióknak hódolna. Ó Uram, te örök valóság; Jézus, te történeti Istenember, hitem erôs, merev, sziklaszilárd. Komolyba veszem az evangéliumot, tisztelem, meggyôzôdésteljesen ragaszkodom hozzá! Erôsítsd Uram hitemet; hiszem, amit kinyilatkoztattál. Nem hangulatokkal, hanem értelmes, ôszinte akarattal fogom át igazságaidat. Agyagból Alpesek nem épülnek, s hangulatokból nem lesz erkölcs s jellem. b) Credo. E sziklaalapon alakul lelkem egysége, jelleme, s életem következetessége, erényem. Két nélkülözhetetlen kelléke a lelki nagyságnak s szentségnek. Egység kell a meggyôzôdésbe s az akaratba. Egyet kell hinni s egyet akarni, s bár tudom, hogy mit mondott Renan, mit adott hozzá Strauss s mit vett el belôle Zola, de én nem akadok fönn e géniuszokon, kik oly termékenyek s mindig holtat szülnek. Hagyjátok a holtakat holtjaikat temetni, ,,mihi vivere Christus''. Az evangéliumokból felém sugárzik Krisztus képe, a kritika nyárspolgári betűbölcseségén átragyog az isteni fény, s senkitôl sem kérdezem, hogy a nap az égen nap-e vagy elektromos lámpa. Aki kapkod Krisztus s filozófok közt, az elgyengül eklekticizmusban; az élet emlôitôl elszakad, s a filozófiához, az emberi ész e gyönge leányához pártol, melynek nincs hivatása, hogy vérszegénységében erôs nemzedékeknek anyja legyen. Az ilyen lélekben ész, fantázia, szív, kedély harcban áll egymással s nagy tehetségek is kiapadnak s elsorvadnak filozófiában s művészetben, sôt még politikában is egyaránt. Nincs fiziognomiájuk; árny és folt a világnézetük, s rongy a kedélyük. Mély s kielégítô felfogás nélkül szurrogátumokkal tartják lelküket; ezt a kosztot el nem birják soká. Mi kellene nekik? ,,Praevenisti eum in benedictionibus dulcedinis, posuisti in capite ejus coronam'' (Ps. 20,3); az kellene, hogy lelkükbe öntsd a te édes, erôs kegyelmedet, s fölemeld s megkoszorúzd fáradt fejüket. S részünkrôl az kell, hogy alázatos s jó szívvel forduljunk Feléd s a piaci lármából fölnézzünk gót tornyaidra; necsak a kövezetet koptassuk, hanem lépjünk be a dómba, mely a piacon áll; lépjünk be s menjünk föl az oltárig; ott boruljunk le s mondjuk a prófétával: vizet kerestem, mert szomjas voltam, s elmentem a piszkos Nilushoz, onnan megint az Eufráthoz: kerestem lelkemnek szomját oltani tudománnyal, majd ismét a világ hatalmával s igézetével; de hiába; nekem az élet vizei kellenek, s azokat te fakasztod szívemben. Azokból lesz üde, friss, eleven, virágos a lelkem. Egységes lesz, tehát erôs s elszánt a meggyôzôdésében: ,,neked élek, neked halok, tied vagyok, Uram'', ez lesz imája. Egységes, tehát erôs s elszánt lesz akaratának érvényesítésében. Az eszményi élet szolgálatába állítja bele az önmegtagadás teljes mértékét; az örök élet hite s féltett érdeke uralkodik majd mindenen, s azt nem rövidíti meg semmivel a földön. Csak bűnt ne, csak bűnt ne... ez lesz vágya; erényt, erôteljes életet... ez lesz buzdulása, s minden kísértettel szembeszáll, ha a földi csábot s ingert az örökkévalósággal összeméri. ,,Quid hoc ad aeternitatem?'' Szóba sem állok kisértéssel, ha lelkem bemocskolása fenyeget! ======================================================================== 48. Jézus lelke. ,,És az ô teljességébôl vettünk mi mindnyájan malasztot malasztért'' (Ján. 1,16). a) Jézus lelke a leggazdagabb lélek. Szemlélet és szeretet, kontempláció és extázis, vágy és bizalom, öröm és páthosz, kín és élvezet tölti el. E léleknek van igazán világnézete, mely földet és eget s az egész világtörténelmi fejlôdést harmonikusan egybefoglalja: látja az Isten terveit s a predestináció örvényeit. Égbemeredô hegyei közt lakik a gondolatnak, párák s zúgó vízesések leheletétôl harmatos magányaiban az elmélyedésnek. Benne az érzelmek óceánjai járnak, érez s szenved páratlanul. Ráborul mint hónapos köd az Alpesek mély völgyeire az Istenség misztériuma; karjaiba zárja az Úr e lelket s viszi... ,,ferebatur super faciem abyssi...'' örvények fölött el. -- Azután ismét fölemeli a magasba, alázatának mély völgyei elmaradnak alatta; az óceánok rengô vízcseppekké zsugorodnak; fénylô gyöngyszemmé lesz a mélységben imbolygó ,,Terra'', az a föld, mely e csodálatos lélek predestinációjával van egybefűzve. Azért bármily magasra emelkedik is, de e föld hegyeirôl, völgyeirôl, zúgó erdôirôl, fűszeres hegyoldalairól, olajos erdôszéleirôl, áprilisi Tábor-hegyeirôl meg nem feledkezik. Ó édes, édes Jézus! b) A legérzelmesebb lélek. Az evangélium szépségeivel van telve, hisz' azok belôle szakadtak. Érzéke páratlan az isteni szépségnek mintázására. Elragadtatásokban él; a végtelennek nagysága megolvad lelkében s paraboláiban árad szét. Keze a csodák Istenének finom organuma; sziklákat kopogtat meg vele s éltetô forrásokat fakaszt elszáradt pusztákban; mézet ad és balzsamot; énekelni tud és imádkozni. Látatlanul környezik angyalok, s ô hallja éneküket. Szereti a pálmát s az olajfaágat, s egyetlen bevonulásakor ezekkel legyezgetteti magát. Szereti az erdôt s az éjjeli olajfákat, az ezüstös holdsugár táncát a bársonyos, fehérlô leveleken s szereti a pusztát, a csendet, Jordánt s a lengô nádat, a hegyeket s Genezáret tavának viharjait. Szereti a názáreti hegyi réteket; neki föld, tenger, hegy, Tábor és olajfák mint a szövôszék rúdjai, azokra köti rá gondolatainak s érzelmeinek szálait s kiszövi képeit s szívének világát. Az ég neki nem ólmos, hanem megnyílik fölötte, lehajlik születésében, keresztségében s a Táboron. Betlehem fölött van az elsô égnyiladozás, tavasz a mennyországban. Jézus szép lelkétôl lett ez a tavasz... ó, hát ki kell virágoznunk. c) Ez a lélek hódító lélek; meghódította Istent, ,,concupivit rex speciem tuam'', megkívánta szépségét az Úr! Meghódította az eget, megnyitotta kapuit s utat tört hozzájuk, utat viharos, küzdelmes, de fölséges utat. Kifeszíti szárnyait, a ,,gemitus inenarrabiles'', a vágyak szárnyait, s szárnyainak csattogására íme a sasszárnyú s a galambos lelkek hosszú sora szegôdik hozzá... Ó, hogy tündöklik ércszínű szárnyaik zománca, s hogy törnek napkelet felé... haza. Ez Jézus gyönyörűsége, ha követjük s törtetünk utána bizalommal. Megyünk, repülünk! ======================================================================== 49. Jézus lelkének mélysége. ,,Mert a törvény Mózes által adatott; a malaszt s igazság Jézus Krisztus által lett'' (Ján 1,17). Az isteni szeretet a legszebbet s legédesebbet Jézus lelkében teremtette. Ez az a mű, melyet le is foglalt magának egészen, mondván: enyém vagy lelkem, édes lelkem vagy, szeretlek s a lényeg egységében egyesülök veled. Kielégítem minden vágyaidat, fölkenlek, megkoronázlak. S ez irgalmas szándékait ki is vitte rajta s beállította a létbe Krisztus lelkét, imádásunk, elragadtatásunk karácsonyi vizióját. Tekintsünk e lélek mélységeibe. a) Ennek a léleknek is elsô vágya a végtelen, isteni élet: ,,Vitam petiit a te...'' életet kért tôled; s az Isten teljesítette e vágyát s beleöntötte Krisztus lelkébe a természetfölötti, örök élet boldogságát; fénybe, az isteni lényeg szemléletébe teremtette bele. Ez az elsô lélek, mely látta az Istent; az elsô, kiben az örök élet vágya kezdet óta örömben váltódott ki, s melyen az örök dicsôség sugara elôször gyulladt ki. Aki arcába néz, elragadtatással mondja: ó mily szép vagy, elsôszülött testvérünk! b) Kegyelmekkel koronázta meg e lelket; ,,posuit in capite ejus coronam'', font neki koszorút; mécset adott kezébe, melynek olaja ki nem fogyott, mert ,,telve van kegyelemmel és igazsággal''; lelke éjjel- nappal virrasztó, ,,látó'' lélek volt. Talentumokkal látta el ,,secundum propriam virtutem'', annyit nyert, amennyit elbirt; kiszórta e lélekre az örök igazság összes magvait, s egy konkolyszem sem esett reá; örök tavaszba állította, s a ,,flos campi'', a búzavirág s a ,,lilium convallium'', a liliom lett ösvényeinek útszéli virága. Benne élt az Isten-ország összes paraboláinak pszichéje. c) Képzelheted, hogy mily temperamentuma volt e léleknek, s hogy mily fölséges s örvényes pszichológiát élt át. E lélekben váltódott ki az egész teremtés szeretete Isten iránt; ide csorgott le a szentségnek s kegyelmeknek méze, melybôl mi mindnyájan részt nyertünk; átvonult rajta a Szentlélek úgy, hogy kiváltotta a legédesebb s a legillatosabb Istentisztelet érzelmeit a szentírás szavai szerint: ,,perfla hortum meum et fluent aromata ejus'', menj végig kertemen, s ébreszd föl a virágok illatos sóhaját. Mennyire kell hát szeretnem s mily énekekkel kópiáznom Jézus lelkét; elmerülök az evangélium olvasásába, hadd szóljon hozzám, hogy lássam; ,,sprich, damit ich dich sehe''. ======================================================================== 50. Jézus elsô imádója a Szent Szűz. Önmagában imádta ôt. Senki sem volt méltó ôt fogadni, csak a Szűz. ,,Innixus super dilectam.'' Csak egy támasza volt: anyjának bűntelen szépsége. Tehát: a) Fogadja a tiszta, a ,,purissima'', ki Isten elôtt több, mint a világ. A szám s a tömeg nem dönt. Az ô mélységes lelke a maga áttetszô kristályosságában a földön a legfôbb, az isteni érték. A többi nem isteni; tehát sötét és torz, semmiség. A szívtisztulás útján közeledünk Isten felé. Higgyük azt, hogy mikor tisztábbak s nemesebbek leszünk érzéseinkben s akaratunkban, hogy akkor Istenhez közelebb jutunk, b) Fogadja a legédesebb érzéssel, anyai szeretetével. Az legszebb virága, ez bája a természetnek. Ez tud édesen szólni: a leány s az anya kettôs bensôsége. Ez a lélek lüktet az imádásban, amellyel a Szűz Jézus elé borul. Ez a szeráfja a földnek, hogy feleljen az égi szeráfok énekeire. Szolgálója, s anyja az Úrnak. -- Gondoljunk szeretettel Istenre; soha hidegen, még bajainkban sem! c) Ez imádásban, mellyel a Szűz imádja keblében Jézust, van az Istennek egyik nem lényeges, de édes öröme, s bár ô öröktôl fogva változatlanul mély életöröm, szívesen árasztja ki a szellemi világra e ,,jövevény''-örömét, mint új természetfölötti kiáradást. Ettôl dagad szívünk, ettôl melegszik lelkünk; ô, ki a rózsalevél finom erecskéit szét nem repeszti s beléjük fér egészen, ô lelkünkben is ujjong s énekel, mikor lelkesít, buzdít és vigasztal. Lelkünk ilyenkor az Isten örömének szerve. Ó vonulj belém örömeiddel, a tiszta szív, a szeretet, a jóság, az áldozat, a szépség örömeivel. Hadd reszkessen lelkem ezektôl! -- Tudsz-e örülni Istenben s műveiben? ======================================================================== 51. Jézus lelke a vallásos lélek mintaképe. Mert a) Relígió annyit jelent, mint kötelék, kapcsolat, elôször is ember s Isten közt. Hozzá füzôdünk, hozzá simulunk, átkaroljuk ôt, a lét forrását, lelkünk atyját s törekvésünk célpontját. ,,Religion ist eine lebendige Gegenwart'', eleven átérzett jelenléte, velünkléte az Úrnak. Vallásos lélek az, aki az Isten közellétét és szeretetét átéli. Az ilyen lelken az Isten a fény; az ô gondolatai, az ô sugallatai az élet tengelyei. A hit emeli föl az élet nivóját s mindenestül belekapcsolja az örök élet perspektíváiba. Az ilyen lelkek látnak, lendülnek, vágyódnak, pihennek, küzdenek s ki nem fáradnak; motívumaikat a legmagasabb égbôl veszik. Lelkük telve van halhatatlansággal; végtelen kincseket látnak minden életnemben s élethivatásban, melyeket megszerezni vágynak. Ó Isten, lelkünk beléd van merítve, lényegedbe vagyunk beleágyazva, mint a föld a nap vonzásába és fényébe; a kô nem tud e vonzásokról, e bűvös fényrôl; ne legyen lelkem, szívem is kô, mely kapcsolatait, melyek hozzád fűznek, ne érezze. Add, hogy érezzem! Add, hogy vonzódjam hozzád, te forrása a fénynek, színnek, szépségnek. Add, hogy elnyeljem fénysugaraidat, te izzó nap, kinek csak árnyéka a mi ragyogó napunk. Nyisd meg lelki szemeimet, hogy lássalak mindenben s érezzelek szívemben s megnyugodjam benned. b) Relígió kapcsolat két világ közt. A relígió föltételez kétféle világot: egyet, melyet itt a térben s idôben megtapasztalunk, a másikat ott, hol e korlátolt lét, e korlátolt észszerűség, e korlátolt élet a maga befejezettségét s teljességét birja. De ez a két világ nincs egymástól elszakítva, hanem egymásba tolva, egymáshoz kötve; az a másik világ, az hat itt és most is, belenyúl életünkbe, s jobban mondva egyetlen, egységes életre képesít, melyet két világon átélünk, azaz, hogy itt kezdünk s ott végnélkül folytatjuk. A mi végnélküli életünkre nem esnek a pesszimizmus, a kétségbeesés árnyékai; van rajtunk bűn, van sok gyötrelmünk és kínunk, de éltet a gyôzelmes jóba fektetett hit és remény. Nem tartjuk azt, hogy itt minden rossz és átkozott; ellenkezôleg tudjuk, hogy isteni erôk vannak beleoltva emberbe s emberiségbe, s azokat ki kell fejlesztenünk. Gyermekszemmel nézünk betegség s halál elé is; tudjuk, hogy le nem gyôz minket, ha Istenhez ragaszkodunk. Van sok rossz a világon, de mi nem vádoljuk s még kevésbbé ítéljük el testvéreinket; nem járunk az ,,accusator fratrum'' nyomaiban, hanem szenvedve, szeretve, imádkozva, küzdve bízunk egy jobb, nemesebb, tisztább élet kialakulásában. Ime az Isten szelleme, a teremtô, éltetô, megújító lélek lehelete bennünk; törhetetlen reményt, energiát, üde friss ifjúságot áraszt a lelkünkbe. A mise-ima bekezdését hangoztatom gyakran: Introibo ad altare Dei, ad Deum, qui laetificat juventutem meam (Ps. 42,4). Oltáraidnál, szentségeidben, imáimban ezt keresem: bízó, friss, lendületes lelket, melyet le nem tör semmi, mert Isten van vele, s az örök élet lehelete csapdossa arcát! c) S ép ezért a relígió itt és most érvényesülô, isteni élet, melynek két szembetünô jellege van; elôször az, hogy bár a legmélyebb, mégis praktikus; pozitív, reális célokra tör, ma és itt akar isteni életet élni. Nemcsak a másvilágban, hanem ebben a világban is vannak problémái; családjában, hivatásában, munkáiban, foglalkozásaiban, barátkozásaiban, nehézségeiben, küzdelmeiben, gyarlóságaiban, törekvéseiben rejlenek az isteni életnek problémái, azokat kell megoldani. S meg fogjuk oldani, ha az isteni életnek második jellegét valósítjuk meg magunkban, mely nem egyéb, mint a meleg, jóindulatú, okos és fölényes érzület. Én jóindulattal viseltetem az emberek iránt, ismerem vérmérsékletüket s tudom, hogy egyéniek; különbözô hajlamokkal, ízléssel, neveléssel és tarka hibákkal indulnak a világba. Én a jót szívbôl szeretem s gyakorlom s az embereket elviselem. Nem akarok elfogult, ellenszenves, apprehenziv, türelmetlen lenni; nem akarok kifogyni a jó lélekbôl. Nem vagyok tupa, hogy ne lássak; látok, de lelket léptetek föl az élet apró ütközôpontjain; elnézem, hogy ez ide akar menni, az oda, -- hogy ez ilyenkor s így szeretne inkább enni, menni, venni, -- hogy ez az újságot ilyenkor szeretné olvasni, -- látom, hogy ezt mi bosszantja, az meg mit mulasztott, mit nem tett jól, amit én kijavíthatok, kipótolhatok, -- látom, hogy ez mitôl fortyan föl, hogy miféle indulatok járnak hiábavalóan benne, melyeket kár volna megjegyzéseimmel megtisztelni, s tudok hallgatni, elviselni; nem prédikálok, nem moralizálok, hanem teszek, élek s életemmel inficiálom jóra s jobbra a gyarló lelket. Az ilyen lélek meleg is, fölényes is, az ilyen lélek bizonyára vezet és emel. Az öntudatlan vallásos lelkek ily meleg, de vezetô lelkek is. ======================================================================== 52. Sarlós Boldogasszony. ,,Fölkelvén Mária ama napokban, sietve méne a hegyes tartományba, Juda városába'' (Luk. 1,39). a) Siet Hebronba a hegyek közé. Könnyen lépked, szárnyal. Túlboldog, extatikus lélek lendülete ez; ,,mit Höhensehnsucht'' jár. Öröm, boldogság, érdeklôdés, szeretet, hév, lelkesülés, harmónia tölti el lelkét. Hogy néz végig a virágzó vidéken, -- hogy énekel feléje patak, erdô, virág. ,,Rauschender Strom, brausender Wald, starrender Fels, mein Aufenthalt.'' Lendülete gyujt, éneklô lelke másokra is áthat, s íme, Zachariás is énekel, s Erzsébet szíve alatt a gyermek is ,,exultat'', örvendez. Ó igen, hiszen a lélek ragyogóbb és melegebb és szebb, mint a napsugár, hát hogyne hintene maga köré szépséget és örömöt. Ezt kell nekem is tennem. b) Jézus szeretete hevíti a Szűzet; ez a tűz ég benne; ez hevül lelkében, ez csillog szemében, ez érzik meg lényén, keblén, keze érintésén. Szava ettôl meleg, érintése ettôl lelki; erô áramlik belôle. Ime a járókelô Sacramentum! Bizalomra, szeretetre, megnyugvásra kell segítenünk az embereket. Higgyük, hogy a krisztusi lélek belôlünk is árad majd; higgyük s érvényesítsük! c) Isten gyönyörűsége ez a sietô Boldogasszony! Betlehemben barlangba rejtette s édes magányban akart vele lenni; most meg kivezeti s hegyeknek indítja: ,,surge, propera amica mea''... siess, siess. Isten viszi, ô meg magában viszi az Urat. Ez a mi erônk, ha Istent hordozzuk. ,,Deum pati'', Istent elbirni, ez a legnagyobb s legmélyebb akció. Isten szeretete vigyen el másokhoz, az ô szeretete vezessen ki magányunkból a családi, a társadalmi életbe. -- Kérdezzük magunktól gyakran, ez a tekintet mozgat-e? Mozgat akkor, ha nemes, okos, tiszta szándék vezet. ======================================================================== 53. Mária és Erzsébet. a) ,,És beméne Zakariás házába s köszönté Erzsébetet. És lôn, amint hallotta Erzsébet Mária köszöntését, repese méhében a magzat, és betelék Erzsébet Szentlélekkel'' (Luk. 1,40). Mint a nap kelte, olyan a Szent Szűz érkezése. Jön, siet, szíve dobog; a Magnificat már hangzik lelkében. Nézi lélekkel a kanyargó út szélén a virágot, az olajfát, a tamariszkust; most belép a házba s üdvözli Erzsébetet, -- szava, mint az ezüstharang; ily édes üdvözlet még nem hangzott Hebronban. E szózattól tisztul meg János, telik el Szentlélekkel Erzsébet. Ime az Isten illetései. Lelke tisztít s eltölt s a Szent Szűz által közli kegyelmeit; ô vezet közelebb Istenhez, hogy elteljünk s énekeljünk. De van ott valaki, aki még nem beszél, aki néma s félrevonultan áll; ez Zakariás, neki még nem jött meg ideje. -- Az életnek csomói, nehézségei, árnyai a kegyelemben is megvannak s nem tünnek el mindjárt. Néha már gyôzünk egy irányban, de más tekintetben még nyögünk. Tűrj és várj. Van homály a fény mellett, van némaság ének mellett; az ne zavarjon. b) ,,És nagy szóval fölkiálta és mondá: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. És honnét vagyon az nekem, hogy az én Uram anyja jöjjön hozzám?'' A Szent Szűz csengô hangú köszöntését Erzsébet alázattal viszonozza, mintha riasztaná Mária méltósága, de már a következô percben kitör belôle: boldog vagy, boldog vagy, aki hittél. Nem vagyok ugyan méltó, hogy hozzám jöjj, de engedd meg, hogy hozzátegyem: örülök, hogy itt vagy, maradj itt, ne menj el. -- Az érdemet, a jogot, méltó voltunkat Istennel szemben nem lehet tekintenünk, hiszen létünk, éltünk, képességünk, érdemünk, mindenünk vele szemben tiszta kegyelem. E napsugárban fürdöm én, nem akarok mást. c) ,,Beteljesednek mindazok, mik neked mondattak az Úrtól!'' Aki hisz, az megvalósít; annak gondolatai tavaszi erôk, életcsírák, s azok kihajtanak. A praktikus ideálok nem theóriák, hanem valósuló hatalmak. Boldog, ki hiszed, hogy Isten el nem hagy, hogy legyôzöd kísértéseidet, hogy közel az Úr -- hogy Isten gyermeke vagy -- hogy itt jelen van; beteljesedik. A valóságot nem azáltal bírjuk, hogy látjuk, hanem hogy tesszük. Az intellektualizmus az ô halálthozó illúzióival ott lappang az új filozófiában, mely szerint a fogalom a dolog, az élet fogalma az élet maga; szó sincs róla. ,,Fac et videbis''; a tettôl nyílik meg szemed. ======================================================================== 54. Magnificat. a) ,,És mondá Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én üdvözítô Istenemben'' (Luk. 1,46). Amit a művész befektet képébe s a harangöntô a harang ércébe s az orgonagyáros a sípok csodálatos vox-aiba, az azután kiárad belôlük, s ami mélységet, finomságot, örömöt, erôt, bensôséget fektetett az Isten a Szent Szűzbe, az most kitör belôle mint ihlet és ének. Szemléld e kigyúlladt arcot s ez énekes ajkat: hálát ad s ünnepel, ,,mert megtekintette szolgálójának alázatát az Úr'' s fölemelte s anyjává tette, s azért ,,íme mostantól boldognak hirdeti ôt minden nemzedék''. -- Minden lélek abban a mértékben tud örvendezni, amennyiben lelki, erôs és tiszta, amennyiben istenült. Van benne harmónia és lendület; azért tehát isteni gondolkozást az észbe, isteni érzést a szívbe s a cselekvésbe! fôleg szívbeli, mély alázatot Istennel szemben s nemes igénytelenséget embertársainkkal szemben! b) ,,Mert nagy dolgokat cselekedett nekem a Hatalmas, kinek szent az ô neve.'' Lefoglalta ôt teljesen a Hatalmas; érzi, hogy bírja ôt, hogy az övé. Érzi erejét, mely ,,levetette a hatalmasakat és fölemelte az alázatosakat karjával'', s most ugyanez a kar emeli és karolja át ôt; ,,balkeze fejem alatt és jobbja megölel engem'' (Ének. 2,6). A boldogság e magaslatairól ereszkedik le a Szent Szűz lelke virágosan, harmatosan, illatosan s biztat minket is, hogy örvendjünk a hatalomnak, mely az alázatost össze nem töri, hanem megsegíti. Annál inkább élvezem a hatalmat, minél alázatosabb leszek. Ez az alázat erôssé s öntudatossá tesz. Tudom, kire támaszkodom, s ép azért meg nem szégyenülök. c) ,,Oltalmába vette Izraelt, az ô szolgáját.'' Mély, csendes megnyugvásban hal el az öröm éneke, amilyen elömlik a májusi vasárnap reggelén kinn a mezôn; élet, erô, szépség vesz körül csendes harmóniában. A Szűz lelke is ezt leheli énekének végsô akkordjában, erôt, mely megnyugszik. Hogyne? Hisz benne már Jézus él; ô mintaképe lett a legédesebb oltalomnak; Istennel telve, érhetné-e baj? Az én oltalmam az én teltségem Istennel s kegyelmével. Minél több van bennem a széthúzó, békétlen, meghasonlott lelkületbôl, annál bizonytalanabb a helyzetem. Iparkodom, hogy a bajok ne nôjenek fejemre, vagyis, hogy ne legyek lehangolt s kedvetlen bajaimban. ======================================================================== 55. Szent József nyomában. a) ,,Eljegyezve lévén az ô anyja Mária Józsefnek, mielôtt egybekelének, úgy találtaték, hogy méhében fogant a Szentlélektôl'' (Máté 1,18). A karácsonyi misztériumnak édességében ez a keserű csepp, a színpompás tulipánnak ez a sötét foltja, József gyötrôdése, bánkódása, a félreértés, a megnemértés. Mily különös: József kínja a legédesebb Szűz; tövises neki a legaranyosabb rózsaszál. Nem érti. -- Mint ahogy az Alpesek kövei sima kavicsokká lapulnak, úgy surlódnak egymáson az emberek is; a legjobbak is néha szegletesek vagy érdesek; el kell egymást viselnünk; hiszen én nem vagyok te, sem ô; s mivel más vagyok, hát máskép is teszek, elütôen; bizony néha ütôen. b) ,,József pedig, az ô férje, igaz lévén és nem akarván ôt hírbe hozni, titkon akarta ôt elbocsátani.'' József szenved s tűr, de nem hamarkodik. Szűz Mária meg hallgat s bízik. Ezek passzív lelkületek, melyek az Istenre, a segítôre utalnak; az is tényezô; bizony ,,az is''. Akárhányszor nem rajtunk múlik az állapotokon változtatni, s akkor is az Isten szent akaratát kell tekintenünk s teljesítenünk. c) ,,Mikor pedig errôl gondolkodott, íme az Úr angyala megjelenék neki álmában, mondván: József, Dávid fia, ne félj elvenni Máriát, a te feleségedet; mert ami ô benne fogantatott, a Szentlélektôl vagyon.'' S íme az angyal leszáll s meginti Józsefet álmában, -- a felvilágosítás, az enyhítés, a vigasz, a kiegyenlítés angyala. Ez angyalhoz kell fordulnunk, ha a vigasz s a felvilágosítás késik, s kérni segítségét. Ne avasodjunk bele kelletlen érzésekbe, ne rögzítsük egyre csak éjféli oldalát életünknek; ez a helytelen szempont elszegényíti a lelket. Emelkedjünk ki a bénító behatásokból s ne csüggedjünk. ======================================================================== 56. A várandós Szűz. a) A Szent Szűz ez állapotában a bensôségnek s elmélyedésnek titka. Magában hordja a misztériumot; tudja, hogy van; tudja, hogy Isten benne van, de az Urat ô sem látta, s csak jelei s angyalai imbolyognak körülötte; érteni ôt nem lehet, csak hinni. Ó titokzatos, szent világ! Lelkünk is terhes Istentôl: Isten van bennünk, a mennyország, a kegyelem. az örök élet. Mindezt hordozzuk magunkban, de nem látjuk. Se baj; pesszimisták, hitetlenek mégsem lehetünk; mert ha az Urat nem is látjuk, mindenhonnan a szellemi világ nyomai ragyognak felénk. Angyalok járnak körülöttünk... virágok fakadnak s gyermekek születnek; misztériumban élünk; megoldása e problémának az, hogy hiszünk! E reflexióval kell gyakran tevékenységre s örömre hangolni kedvetlenségünket. b) A természet nyílik áprilisban, s az édesanya szíve vágyik gyermeke után, mint örömének tavasza után. A Szent Szűz is mondta: ,,Ki adja azt nekem, hogy... megcsókoljalak, (Én. 8,1), s mondta azt mennyei szenvedéllyel. Vágyott utána! Vannak beteges vágyak, vannak tehetetlen s épúgy egészséges, termékeny vágyak. Krisztust akarta adni nekünk. Nem maradhatott meddô. Minden léleknek és életnek szülnie kell tettet, sok tettet. A tett az édes, a szó a mostoha gyermek. Mi volna a természetbôl, ha meddô volna, s mi lesz a kegyelembôl, ha nem szül szép, meleg, nemes, erôs életet? A kegyelem cselekedetei szükségesek az élethez! ======================================================================== 57. Az Úr Jézus jövetele. ,,Lôn pedig ama napokban, parancs adaték ki Augusztus császártól, hogy irassék össze az egész világ. Fölméne pedig József is Galileából Judeába, Dávid városába, hogy bevallja magát Máriával, neki eljegyzett nehézkes feleségével'' (Luk. 2,1). a) Istennek is vannak nyomai s sajátos útjai; jó lesz meglesni s fölismerni azokat. Két vándor jön Betlehembe; a kényszerűség, az ,,edictum Caesaris'' készteti ôket, s ôk engedelmeskedni jönnek. Ime az engedelmesség az Isten nyoma és álruhája. A rendet szeretnem kell mint az Úr akaratát, s ez akaratot teljesítenem kell elüljáróim parancsaiban. Istennek akarok hódolni, mikor embereknek engedelmeskedem. b) Ki hitte volna, hogy így jön. Inkább villámlás s mennydörgés közt képzeltük volna eljövetelét. De miért gondoljuk, hogy az Isten erôszak, miért nem inkább, hogy alázat és szeretet? Hát ez kevesebb? Hisz az erôszak nem épít, hanem ront, míg ellenben az alkotáshoz csendes és szeretô erôk kellenek. Igy épül a tölgy a júniusi melegben, így a sziklarétegek az óceán mélyében, így a társadalom a család békéjében, így a nagy gondolat, a tudás, a művészet a lélek szentélyében. Szeretem a csendet, abban épülök föl magam is. c) S miért nem jött pompával? De minek pompával? A pompa külsôséges; ô magába-zárt mennyországgal jött. Hol van több fény és ragyogás, mint a tiszta lélekben, melyet el nem nyel a legsötétebb éj sem? Szépség, harmónia s egyszerű szellemiség kell nekünk. A mezei virág szebb, mint Salamon ,,pompája''. ,,Ein reines Herz und treuer Sinn macht eine Magd zur Königin'', olvastam Szent Nothburga sírjánál. ======================================================================== 58. A betlehemi barlangban. a) ,,Nem vala helyük a szálláson'' (Luk. 2,7). A barlang az elmélyedés titokzatos szent helye. Nincs Szent Tamásnak, nincs Szent Ágostonnak oly theológiája, amilyen a Szent Szűzé volt a szentéjben. Közel az Istenhez, közel állott, anyai közelségben s megfelelô kontemplációs mélységben. Lát, szemlél, néz s elragadtatva olvadozik. Itt lehet elrecitálni igazán a lorettói litániát: bölcseségnek széke, örömünknek oka, tiszteletes edény... könyörögj érettünk! Titokzatos értelmű rózsa, te fölfutó rózsa, kinôttél a szikla alján s fölfutottál s kinyíltál a barlang száján. Te édes, virágos kikelet! b) ,,Én galambom a kôszikla üregeiben, a kerítés hasadékaiban, mutasd meg nekem orcádat, zengjen szózatod füleimben, mert a te szavad édes és arcod ékes'' (Ének. 2,14). Itt hát az Isten galambja, itt búg; e barlangban van mézes érzelmeinek forrása. A sziklából méz fakad, a Szűz imájának méze. E barlangban hozta világra az oroszlánt... e hasadékban volt a sasnak fészke, ki a lelkek szárnyalásának vezére. -- Szabadon, függetlenül a kultúrától, háztól, várostól, görög, római világtól a hegység barlangjába tette le, hogy innen induljon ki hozzánk! Ó Uram, mily imádandó s magasztos a te végzésed, ,,a te parancsodra emelkedett föl a sas és rakja fészkét magas helyeken; sziklákon lakik és meredek kôsziklákon... fiai vért szívnak'' (Jób. 39,27). Mit szívjunk mi? Erôt, fegyelmet, kemény igénytelenséget. Ne legyünk puhák, kényesek. A szépség és erô mindig formás, a forma pedig fegyelem és arány. c) Mily fölséges a stílusa az alázatos lelki fölségnek, mely mint ellengôz csap bele a világ nagyzásának kis kaliberű gépezetébe. Kivetközôdik Krisztus mindenbôl, ami pompás, hízelgô, kápráztató; mindenbôl, ami érzéki, puha, s mint a havasok kristálytiszta patakja nekivág a sziklás völgyeknek, mélységekbe szökell, örvényekben kavarog, s az alázatot, mint fölényes lelkületet, mint gyôzelmes erôt mutatja be a világnak. Mily kisszerű stílusban dolgozunk mi; gyerekes, apprehenziókkal, éretlen gondolatokkal bajlódunk. Megakadunk sokszor másoknak hasonszôrű törpeségén, s azzal, hogy nem tudunk fölülemelkedni az emberek törpe világán, legjobban feltüntetjük saját alacsonyságunkat. Az alázat erôteljes igénytelensége sohasem téveszthetô össze tompa, mafla bambasággal. Gondolj a sasra s eltanulod a fölséges alázatot! ======================================================================== 59. A Szent Szűz karácsony-estéje. a) Mint ahogy a májusi erdô a csillagos mennybolt alatt telve van kéjes, illatos élettel, titkos, édes termékenységgel, néma zenével s lefátyolozott szépséggel, olyan volt a Szent Szűz karácsonyestéje. Finom, mély lelkén a próféták és költôk és szentek kedélyének villogásai lobbantak föl, az áhítat, bensôség, imádás, öröm elragadtatásai közt. Lelke átszellemült a leányos s az anyai érzések bájától; öntudata, mint egy ezüst tükrözésű mélység, melybôl a legszebb, legédesebb s legharmónikusabb életnek világítása áradt ki; ô is látta Betlehemet, a barlangot, a jászolt, a hívônek, a prófétának, a szentnek s végre az Isten-anyának szemeivel; ah, mily fényben látta! Saját édes, elragadó boldogságának fényében. -- Hát lelket adj, édes Szűz, lelket, vagyis nyiss fényforrást bennem, hogy lássak, hogy hittel, szeretettel lássak, hogy a szépséget, hogy az Istent lássam. Édes látnok, nyisd meg szemem karácsonyi vizióra! b) S nem veszik föl, mert telve volt Betlehem, telve idegennel, jövevénnyel, pletykával, lármával, vaksággal. Ott neki helye nincs. A szív ily Betlehem lehet; nincs benne helye Istennek. Fölfogad mindent, csak ôt nem; tele szívja magát állóvízzel, mint a pocsolyába esett szivacs! c) Tehát elvonul a barlangba, el a csendbe, el az Isten galambjainak sziklaréseibe. Ah, itt csend van, itt ünneplô magány van, itt hangosan beszél a szív, itt hallani az Isten léptét. Mily kedves ez neki. Mint az Úrnak kedves a szegény templom, hol egyszerű nép térden állva imádkozik. Szegénység és melegség. A barlang s benne a Szűz, az ,,arca Dei''; no lám, megkerült Jeremiás barlangja, hová az Isten szekrényét rejtette; itt a frigyszekrény, itt a kerubszárnyak... mindjárt meglátjátok az Isten dicsôségét! d) A Szent Szűz, mint várandós Isten-anya, készül fogadni s köszönteni az Urat; várja s hívja ôt. Tudja, hogy eljön, tud ô mindent... Látja leszállni az éjt, s tudja, hogy tündöklô lelke azért van ideállítva, hogy a közelgô Jézusnak világítson... Látja a barlang aljazott szalmáját s érzi, hogy lelke ki van terítve puha, illatos szônyegül a belépô Isten lábai elé... Néma az éj, s ô tudja, hogy a szférák zenéjének is el kell csitulnia az ô üdvözlô, szeretô csókjától. Ah igen, végtelenbe emelkedô dagály emeli a Szent Szűz érzelmi világát!... A természet s kegyelem elsô zsenge szeretete ül ünnepet benne. Szent, fölséges, dicsôséges Szűz! e) Künn énekeltek Gloriát; de ez csak gyönge visszhangja, csak elhaló lüktetése annak a himnusnak, annak az imádásnak, mely a Szűz lelkében kelt; hiszen e lélekben vált ki a legboldogságosabb anyának éneke, melyet Isten magának rendelt üdvözletül. Kívülre nem hangzott; nem baj. A szív dala öröm, hála, édes vigasz, virágos remény; lendületes, kotta nélküli, belsô énekek. ======================================================================== 60. Három visszapillantás a szent éjbe. a) Lelkemben visszaszállok a multba s szemlélem ennek az én szülôföldemnek határát, mikor az elsô karácsonyest ereszkedett a világra. Ez a nagy Duna úgy folyt akkor, mint most; a Garam völgyének mocsarai az alkony elhaló világosságát tükröztették; a márianosztrai csúcsos hegyek, a Pilis, a Duna trachitszegélye részvétlenül merültek el a homályban; a lázkereszt sziklája alatt zsongott a hullám, de keresztet még nem látott csúcsán; vadludak gágogó csataélei vonultak el fölötte, a római legionárius megitatta lovát s nyugalomra készült; túl a Dunán kigyúltak a barbár táborok tüzei. Mily világ! S most a bazilika nagyharangja zúg s elnémítja a Garam hídján robogó gyorsvonat zörgését; a lakóházakban kigyúlnak a karácsonyfák illatos gyertyái; városok és faluk életébe bele van szôve annak az elsô karácsonynak áldása... Ezt mind a betlehemi gyermek tette; elváltoztatta a világot. Mint vízben a cukor, s tűzben a vas, s napsugárban a jég megolvad: úgy olvad el kezei közt s szeme édes tekintetétôl a kemény, a jeges, a vasas világ.. . Ó Uram, folytasd művedet... bennem s körülöttem! b) Nézem, szemlélem azt a másik világot, azt a darab mennyországot, melyet a Szent Szűz hordozott az elsô karácsony-estén lelkében. Mély, szép, meleg, édes! Elmélyed az Isten gondolataiba s végtelen szerelmét élvezi. Lelke a környezetbôl kiemelkedik, s Fiának heroizmusa szállja meg az anyát. -- Világ, intézmények, környezet, szokások, mind-mind elváltoznak; nem szabad hozzájuk tapadnunk úgy, hogy lekössenek. Lelkemnek nem szabad szenvednie tôlük! Ó te édes, szomnambul idegen, te lélek, ébredj; akkor ébredsz, ha meglátod magadat, páratlan, szinte idegenszerű voltodat, melynek a világ csak fészek, fészek arra, hogy mennyország fejlôdjék ki minden lélekben! Lelkem, hadd lássam arcodat; hadd készítsem ki magamban mennyországodat! Betlehem, Betlehem, te bemutattad nekünk nemcsak az Istent, hanem az embert is; a te világosságodban meglátjuk önmagunkat. c) Vetek egy tekintetet magamra is. A Szent Szűz nekem nyujtja gyermekét. Barlang, istálló, jászol, szalma, elhagyatottság, szegénység a kerete ez isteni adománynak. Mindenkinek lehet isteni édessége, még ha istállóban lakik is. Ne lakjék ott; helyes; de mivel a világ fejlôdését parancsszóra megcsinálni s kínt és nélkülözést egy legyintéssel száműzni nem lehet, állítsuk bele minden állásba s életnembe az Isten erkölcsi erôit; mert mi nem gazdagságtól várjuk a jót, hanem jók akarunk lenni szegénységben s gazdagságban, betegségben s egészségben egyaránt. Ah, bennünk van a jóság forrása, bennünk fakad a jó, az isteni akarat. Ez kell mindenek elôtt. ======================================================================== 61. Kilátások a barlang szájából. a) A római világba, hol erô, jog és politika országol. E hatalomé az egész föld. Cséplôgépe a nemzeteknek; vasszerkezet, melynek karjai Herkules oszlopaitól Indiáig nyúlnak. Fehér, bíborszegélyű tógákban jár a gôg és a beteg lélek. -- ,,Edictum''-ot ad ki, különben pedig nem törôdik a kisdeddel. Késôbb apostolainak s híveinek csontjait töreti, de a kisded legyôzi. Ó szent, fölséges, imádandó erô, lélek ereje; nagyobb erô, mint jog és politika! Ez erônek tógájába öltözködünk. b) A görög világba, hol ész, elmésség, tarka gondolatok vezetnek; játékszerei a legyôzötteknek! Ah, édes Jézusom! Te több vagy Plátónál, praktikusabb Zenónál, mélyebb Heraklitnál; egy árnyékot azonban hordozasz magadon, mely a világot ijeszti, s ez az, hogy te félted a lelkeket a világ bűbájától. Sokan megtévednek, a ,,fascinatio nugacitatis'', az ékes szavak bűbája megzavarja hitüket. De te erôs úttörô és új világ-teremtô egyéniséged fölségével kijózanítasz, s azt mondod: Hát nem vagyok-e én több, mint mindezek? No hát kövess! c) A zsidó világba, hol megcsontosodott vallási formák alatt szenvednek a lelkek; megtört nemzet, mely a hitbôl politikát csinál. Nekik rómaiakat legyôzô Messiás kell. Olyan nem jött. Jött olyan Messiás, ki az egyéni, a családi, a nemzeti formák fölött érvényesülô, örök életre tanít. Azok elpusztulhatnak; ennek nem szabad elpusztulnia még romjaik közt sem. Ez is ének! d) A kínai, a hindu világba; ezekbe a régi kultúrákba, melyek zsákutcákat teremtettek az emberi szellemnek, fényes, pagódás, porcellán zsákutcákat, tele rezignációval s a haladás lehetetlenségével. Ezek a hangyaboly-, ezek a csorda-népek nem várnak Megváltót, mert bár érzik rabságukat, de nincs meg bennük a reménység páthosza. -- Mi pedig remélünk nyomorunkból folytonos szabadulást! e) A barbár világba, az erdôk, a harasztok közt bujdosó, kulibákban, cölöpépületekben lakó népségek világába. Erdôik, tavaik fölött végigsóhajt a karácsonyéj fuvalma. Észrevétlenül jött meg az Úr, de áldását küldi a barbároknak; ezek az ô sziklái, az ô törzsökei; ezekbôl farag ô majd dómokat, oltárokat és szenteket. -- Szent, szent éj; én, barbár atyák gyermeke, szívbôl köszöntlek; ó neveld lelkemet motívumaid szerint, hogy a barbár vérbôl kialakuljon a fölséges Krisztus-arc. ======================================================================== 62. A Szent Szűz bölcsôdala. ,,Lôn pedig, mikor ott valának, elérkezék az idô, hogy szüljön. És szülé az ô elsôszülött fiát'' (Luk. 2,6). a) Megérett s leszakadt a Szent Szűz szívérôl anyaságának gyümölcse, az édes, kis Jézus. A Szent Szűz lelkét ez a szakadás nem sebezte, hanem eltöltötte lágy, bensôséges, édes áhítattal. Imádkozó alázatban térdelt a földön fekvô gyermek elôtt, kinek szeretete új kegyelmekben parazsat hullatott lelkére; a gyermek tekintete ez alázatos szolgálóján pihent meg, aki érezte s elolvadt a tudattól, hogy tetszik Urának, hogy gyönyöre Istenének. Ezt a boldogságot énekelte el a Szent Szűz a gyermeknek bölcsôdalul, kizárólag neki. -- Az örök élet vágyát és örömét csakis az Úrnak énekelhetjük el; vannak a léleknek kapcsolatai, melyek kizárólag közte s Isten közt fűzôdnek; ezekben emelkedünk ki családból, barátságból... világból. Isten és én! b) A Szent Szűz pedig mit ad neki? Szívének melegét, puha karjait, édes csókjait; imádja, szereti. Csókot nyom lábacskáira, csókot kezecskéire, szemeire, arcára, s mindene lesz neki: temploma a barlangban, meleg boldogsága a hidegben, sötétben szemevilága, édes pihentetôje a jászolban. -- E reménységeken tisztul meg a mi földi szeretetünk is, mint gyaluforgácson a folyadék; akarunk tisztulni érzéki vonzalmainkban s Jézust szeretve e szeretetért eltűrni barlangot, hideget, kemény fekhelyt, lelki sötétséget; de mindezt csak azért, hogy mélyebben, igazán szeressünk. ======================================================================== 63. Betlehem. ,,És betakará ôt pólyákba és a jászolba fekteté'' (Luk 2,7). a) Az örök bölcseség megállapította az Üdvözítônek bevonulását és fogadtatását. Elrendezte a térben a nemzeteket s az idôben az eseményeket. Kijelölte a történelmi fejlôdésnek azt az örökké emlékezetes pontját; alkalmas geografiába foglalta a népeket s az államokat, hogy e földbôl a Fölségesnek zsámolya váljék, melyre a magas égbôl lelép, s az élet szövedéke a takaró legyen rajta. Fürkészô tekintete várak, házak, paloták közül kiválasztotta a legalkalmasabbat; a lakást berendezte, úgyhogy minden szeg és csap, minden szín és alak stílszerű legyen benne; s midôn elkészült vele, szétlebbentette az éjnek sötét, nehéz függönyét, s mennyei fényben, angyalszárnyak keretében bemutatta Betlehemet az ámuló világnak, bemutatta a gyermeket s anyját barlangban, jászolban, éjben! Az isteni gondolat ki volt itt dolgozva az utolsó pontig s vesszôig, a ,,Verbum Dei'' ki volt mondva a lehelet és lélekzet finomságával s a hangsúlyozásnak s elôadásnak művészetével. Kezei közt éj és fény, csend és angyalének, Isten-anya és rideg jászol, szeretô tekintet és tűzlehelet, anyai karok és fázós érintés, forró szív és szúró szalma az isteni inspirációt fölvevô, finom anyaggá lett, s az Isten azt teleitatta gondolataival s érzelmeivel; azóta ragyog szemeinkbe s nyúl ellenállhatatlanul szívünkbe a szent karácsonyéji Betlehem! b) Bámulatos kontrasztokat foglalt művészi egységbe az Úr e Betlehemnek kialakításában; az elsô ellentét, hogy ott minden érdes, durva és nyers a test s az érzék számára; ahová nézesz, borzongasz; amihez érsz, az szúr. A szalma mint a tövis, s a jászol mintha szegekkel, kiálló szegekkel volna kiverve, faragatlan és szálkás. A levegô nyirkos; a barlangon ajtó nincs. Itt lakatosnak, asztalosnak, kárpitosnak, cserepesnek, kályhásnak, festônek nem akadt munkája. Itt fukarkodott természet és művészet; a teve nem adott szôrt, a juh nem adott gyapjút, a lúd nem adott dunnát; csak érdes kenderszálakból szôttek egy kis pólyát. Itt minden meztelen, sziklafal, jászolfa és gyermek! Hátunk borzong; érzékeink irtóznak; kedvünk kerekedik elfutni innen. De ne fussatok! Fogjátok föl a csecsemônek programmját: ,,Ego memet in ardua fixi!'' Én a kemény életet választottam magamnak! Értsétek meg, hogy e sziklahasadékban ezt a kemény fészket az a sas rakta magának, kit az érzékiség meg nem közelít, kit a puhaság el nem kábít, kit a kellem le nem fog, hanem aki érzéken, káprázaton, mámoron, élvezeten s ittasságon mint sűrű, illatos felhôn keresztül vágja magát hôsies csapatjával, csupa sasfiókkal, kik a napba nézni vágynak! Itt semmi sincs bélelve testtel; itt a lélek lakik! Aki palotát akar nagyúri henyének, aki pihés-tollas fészket akar rakni csicsergôs kedélynek s abban végleg lakni, mikor már szárnyai megnôttek: az menjen másfelé, itt nem boldogul! E csecsemônek missziója van a lélekhez; azt szereti, azt kegyeli, azt jött fölszabadítani. Azért megragadta a lelket, csak ezt látta az emberben, ehhez szólt. E radikális irányzatával megszólaltatott sok panaszt: hogy az édes hangot, a finom arcélt, a szép termetet, a kultúra vívmányait, a természet édes élvezeteit ignorálja, -- hogy nem ért hozzá és barbár, -- hogy íme bujdosik barlangban s a trogloditákhoz téved; de ô csak mosolygott s nem engedett a programmból: nem test -- ismételte, -- nem test, lélek kell nektek! A kultúra nem ház, nem fórum, nem cimbalom, nem váza, nem elegancia és színház; a kultúra mindenekelôtt a lélek műveltsége! Borzongjatok, rázkódjatok össze itt a barlang nyirkos éjében: keményen foglak, hideg kézzel érintlek, hátha fölocsúdtok s szétfoszló érzéki mámorából fölébred bennetek a lélek. Szép, tiszta, nemes, uralkodni s teremteni hivatott lélek kell nektek; ez az igazi kultúra! Ha érzékiségtek lázad, hát csak rajta; kitűztem én már régen a programmot; ha nem hallottátok, hát lássátok; Betlehem azt kiáltja felétek: Hie Sinne -- hie Seele! c) A második kontraszt az a sötétség, mely az embernek látni s tudni vágyó lelkére borul, mikor a szentéjnek Betleheme elôtt letérdel. Sötétség fogja körül a jászolt s az embert. Kettôs éj; az égnek s a barlangnak éje. Az Istennek is az éj a palástja. Az Isten láthatatlan; reánk nézve tehát éjben áll. Az Isten titokzatos, mint az éj és érthetetlen; hogyan lehet tehát a mi világosságunk? A theológiának sok borzalmas és sötét zónája van, s ha valaki szemeit problémáira függeszti, elkábul s elborul a lelke. Itt csak egy menekülésünk van; meneküljünk Jézus szívéhez a kétség s a lét örvényeinek lehelete elôl, mely elhervaszt s megfagyaszt. Elhervasztja a szeretetet s szomorú kötelességet formál belôle; elhervasztja a bensôséget s janzenista szillogizmusokat állít helyébe, megfagyasztja a lelkesülést s tompa rezignációval váltja föl, megfagyasztja a törtetést s rabszolga-indolenciával cseréli föl. Ily környezetben tönkremegy minden: természet, ész, művészet és lélek... Testvéreim, meneküljünk! Meneküljünk s bújjunk el a betlehemi barlangba! A sötét, haragos Jehova s a reprobációnak Istene elôl meneküljünk az Isten-fiának jászolához! Szegôdjünk e Gyermek-Istenhez; arcocskájától szétfoszlik a létnek felhôs tekintete! Ha filozófiánk röstelkedik, ha theológiánk aggaszt, csókoljuk meg a gyermek kezét; az nem disputál, nem szédít, nem temet homályba, nem rémít. A gyermek egy szeretetreméltó, kedves, bájos valóság; tekintete gondot s kételyt feledtetô fény; mosolya bíztatás. S ez az isteni gyermek, higgyétek el, minden nekünk: báj, bíztatás, gondot s kételyt feledtetô fény! Eljött, hogy bízzatok benne, s hogy szeressétek ôt! Ki ne futna éjbôl, kételybôl, örvényekbôl feléje? Feléje: hitünk víziójához, reményünk otthonához, szeretetünknek karácsonyi Betleheméhez?! Ó Betlehem, Betlehem, örök szeretetnek naiv megnyilatkozása, hadd értsem meg suttogó szózatodat: szeress és ne kételkedjél. ======================================================================== 64. A Szent Szűz és a gyermek. A karácsonyéj a Szent Szűzet lelkének legszebb megnyilatkozásában mutatja be. Szív-nyílás van itt: tavasz a télben. Mennyország-nyílás van itt: Isten-látás, Isten-bírás földi életben. a) Adott-e az Isten nagyobb ajándékot, mint mikor Fiát adta; szeretetének kenetével, az irgalom illatával töltötte el a földet! Lépett-e valamikor oly közel az emberiséghez, mint mikor köztünk született? S fogadta-e ôt valamikor lélek oly bensôséggel, mint mikor édesanyja ölelte szívére? Nyílt-e valamikor virágkehely oly kéjjel s vett-e magába harmatot, mint a Szent Szűz anyai szíve? Úgy-e soha; nohát e Szűz elé állít a liturgia, -- imádsággá válik szeretete és lelkesülése. A Szent Szűz lelkében templomot csodál, mely tömjénfüsttel teljes, -- oltárt, melyen lobognak már a gyertyák s hirdetik, hogy leszállt az Úr... a többit pedig ránk bízza; boldogságát nekünk kell elgondolnunk mély tisztelettel s áhitattal! Nincs egyetlen lélek a világon, mely ily éjt virrasztott át, mint a Szent Szűz. Vele akar lenni egymagában az Úr; azért tereli el útját a barlangba, el a várostól, el Betlehembôl, ki a magányba; elhallgattat mindent, csak az ég csillagai reszketnek, ahol ,,peperit filium suum primogenitum'', szülte elsôszülöttjét. A szeretetben egyesülnek a lelkek, s ami kettô volt, eggyé lesz. Az anyai szeretetben, ami egy volt, ketté válik, de csak azért, hogy a két tűzláng annál hevesebben egymásba csaphasson. Az Isten most kezdi szeretni a Szent Szűzet mint anyját, s a Szent Szűz Istent mint gyermekét; ez új szeretetnek varázsa és boldogsága van az éjre kiöntve; az Isten-megközelítés elképzelhetlen foka. Ily édes nem volt még az ég: ,,hodie melliflui facti sunt coeli'', ma mézzelfolyó lett az ég. b) És a gyermek?: ,,Jöjjetek nemzetek s imádjuk az Urat''. -- E gyermeknek jár az imádás adója, mert ô az Isten-velünk, az Emmanuel! E gyermek a mienk! testvérünk... s íme itt kezdjük szeretni az Istent, mint testvérünket... de ez a nagy Isten végtelen nagy megaláztatásban csak végtelen nagy célokért jöhetett. Ezeket jelzik az éj s a fagy, melyeket meg kell törnie. A hitetlenség éje borzalmas hatalom, s a tél fagya a halált jelenti s a szívtelen elvadulást és hanyatlást. Örvények ezek; de a gyermek játszik az örvények fölött: kacsóit bedugja a vipera üregébe és szelídít vadállatokat. ======================================================================== 65. A karácsonyéj kerubja. Szent éj, melyet a Fölségesnek közeledtétôl öröm s borzalom jár át. Fény gyullad ki benne; e tűzön gyujtjuk meg karácsonyfáink gyertyáit, ebbôl való az a ragyogás, melytôl a gyermekek arca s a szeretô lelkek szeme kicsattan. Ez a szent fény ficánkol az éjféli misére sietôk lámpásaiban s vezeti irtásokról, pusztákról, majorokból az embereket Krisztus jászolához; ez gyúllad ki a kontyos kínaiak ágas- bogas házaiban, a Jangcekiang partjain épúgy, mint Birmában vagy Európa városaiban; különféle nyelveken ugyanaz az öröm gyujt rá az énekre: ,,Krisztus Jézus született, örvendezzünk''. a) De engem most a karácsonyéj kerubja érdekel; nem az, kinek ajkán csendült meg elôször az édes evangélium, hogy Krisztus született; hanem az, ki a teremtés hierarchiájában hozta s elsônek üdvözölte s megcsókolta Krisztust: a Szent Szűz. A teremtésnek s a kegyelemnek ez a legszebb angyala hajlik a csecsemô fölé, szeretetének s boldogságának szárnyaival beárnyékolja a jászolt; lelkén s arcán az az isteni szépség árad ki, mely az isteni gyermek elsô tekintetének pihenôje legyen, keble attól az édes tejtôl dagad, mely az Istennek elsô étele legyen, s ajkára az a méz van kiöntve, melynek csókja s mosolya a gyermek Jézus elsô élvezete legyen. Szent, szent éj, csendes, rejtelmes éj, a szeretô kerubnak szent éje! Szent éj, a legszebb látomásnak éje, mikor a megkerült paradicsom angyala világít lelkünkbe s elragad Istenhez! b) Ez a kerub adorál! A szentéj a Szent Szűz imaéje. Számítatlan ima-órákban imádta Jézust, tökéletesebben, mint az angyalok. Lelkén, e gyengéd, finom, hűséges médiumon vonultak el az Isten gondolatai; a próféták álmai, a druidák vágyai, a sibillák sejtelmei, a legszebb s a legmélyebb theológia. Extatikus imádással fogta át az Istent; megtehette, mert Krisztus lelkén kívül egy lélek sem közelítette meg úgy az Urat. Elborította ôt csodálatával, hódolatával, dícséretével, szeretetével, örömével, diadalával. Megközelítette végtelen, teremtetlen glóriáját. Tökéletességei elvonultak elôtte: mindenhatósága, örökkévalósága, végtelensége, teremtô ereje, méltósága, szépsége... azután teste, lelke, élete, szenvedése... Végigsurrant minden léptén, megcsókolta minden nyomát, követte a történelem hullámcsapásait, melyeket az Isten-ember indít meg, hogy végre is ítélôszékének zsámolyán törjenek meg, s törésük is dicsôségének véghimnusa legyen. Szent, szent éj, én is imádom benned az Urat, az Istent, a gyermeket; látom nagyságát, s hódolnom neki vágyam, vigaszom s örömöm! c) De e kerubot végre is a gyermek, a gyermek érdekelte, az ô gyermeke. Senki sem szerethetett így: gyermekében Istenét; fölemelte a csecsemôt s imádkozó bizalommal kebléhez s ajkaihoz szorította, s telt keblének édesanyai tejével saját lelke édességét s örömét öntötte beléje. Ez volt az Istenhez mért, illô köszöntés, ez az ô szimfóniája, ez a diadalmas, égre szökô öröm, melynek csak visszhangja volt a ,,Gloria in excelsis''. Hát fogadhatta volna-e a föld Istent melegebben, mint mikor az Isten-anya érzelmeivel fogadta? Fogadhatta volna-e forróbban, puhábban, édesebben s jöhetett volna-e Isten elragadóbban, mint mikor született, anyját átkarolta s pici ajkát a Szűz keblére illesztvén, szívta magába az életet? ,,Sitit sitiri'', szomjat szomjaz, lelkem vágyát, ragaszkodását, szeretetét, tapadását szomjazza. d) Ez a szép, kerubinos Betlehem nem mult el. Élete folytonos; folyik a történelemben, él a művészetben, a költészetben, de kiváltképen érvényesül az imádásban. Az Oltáriszentség körül, ez örök Betlehem körül folyik a szentéjnek imádása. Édesanyai s testvéri ragaszkodás, kerubinos lelkek hálája s öröme körítse Jézust az Oltáriszentség Betlehemében. Végtelen áldás, öröm, erô s szépség áramlik e Betlehembôl a lelki világ éjébe, melynek befolyása nagyobb, mint minden irodalomé vagy kultúráé, mert páratlan Istenközelségbe emel, s mert a lélek tisztulásának, alakulásának s örök ifjúságának titka ép ez: érezni s átélni s átélvezni az Isten-közelséget. E közelségben az úgynevezett közönséges élet is tiszta, nemes, szép, isteni életté lesz. Aki ezt érti, az szerencsés, isteni művész! ======================================================================== 66. Jézusnak földre-lépése. ,,A summo coelo egressio ejus'', a legmagasabb égbôl lelép a földre: a) A bűnös, elátkozott földre; mennyi bűn tapad ahhoz; lépten- nyomon meg van szentségtelenítve; ki mossa le? Mennyi átok s keserű könny száradt rajta: ,,maledicta terra in opere tuo''; ember, a te munkádon nincs áldás, s útjaid ,,nehéz'', ,,rossz utak''. De íme Jézus a földre lép, lépését megérzi a föld, ,,ingemiscit'', fölsóhajt, -- megérzi a pokol, megrendül a gyôzedelmes Isten-embernek léptétôl; föllélekzik a természet, s erdôn, mezôn, bokron, lombon lágy fuvalom leng végig, mintha mély sóhaj tört volna ki szívébôl. Jön az Üdvözítô, a Megszentelô; megszentel mindent. Izzó lelkét a gyermek gyöngeségének álruhájába öltözteti, de szívében lüktet az örök Üdv vágya és ereje. Jön a mi nagy Mentônk, Isten küldte. Isten hozott! b) Igen, Isten küldte; ô a mi Apostolunk. Elôtte hosszú sorban próféták jöttek hozzánk; közülük többen vonakodtak, féltek küldetésüktôl; ,,puer ego sum'' mondogatták; gyermek vagyok, ne küldj engem. Ez a gyermek itt nem szabadkozik; lelkendezô szívvel, lelkes szemmel néz a világon végig; Istent látja, s látja azt is, hogy ez Istennek szíve-vágya visszahódítani az embert! Ó, hogy lelkendez a mi kis Apostolunk. Lábacskáit csókoljuk, mondogatván: ,,mily ékesek, mily rózsásak ez édes békehirdetônek lábai'', ki jót ígér és jót hoz nekünk! c) Fölszerelve indul nagy munkájára; alázatos formát ölt magára, a kisded igézetével, az erény mosolygós bájával jön felénk. Nem rettent; mint testvérünk alázatra int; szívünket meghódítja ,,in funiculis Adam, in vinculis caritatis'', a szeretet kötelékeivel édes rabságba ejt. Tehát szeretni s mindent szeretetbôl tenni. Szeretetünk parazsát beledobjuk a hideg, a közönyös, ellenszenves lelkekbe. Necsak mi szenvedjünk tôlük; szenvedjenek ôk is tôlünk meleget. Igy legyôzzük ôket. ======================================================================== 67. Jézus lelkének fôindulatai. a) Az imádás. Van érzékünk a végtelen iránt; sokan tudnak behatolni a mélységbe s fölemelkedni a magasba. A Szentlélekrôl mondja Szent Pál, hogy fölkutatja az Istenség mélységeit; e kutató Szentlélek nyomait legszorosabban követi Krisztus lelke. Sem Plátó, sem Szent Pál, sem az extatikusok nem versenyezhetnek vele. Az ég s az óceán mély, de Jézus lelke mélyebb. -- Van sok áldott kontemplátorunk, van sok búvárja az Isten mélységeinek, de egy sem olyan, végtelenül messze esnek Krisztus lelkétôl. Szíve az imádás orgánuma. -- Veled imádkozom édes, imádkozó Jézusom; te törsz utat, én tipegek utánad! Te tömjénes lélek; te, a kontempláció hegylakója, ,,sziklákon lakol és meredek kôsziklákon tartózkodol és hozzáférhetetlen kôszirteken'' (Jób 39,28). b) A szeretet. A szeretet az egyesülés intimitásától s a bensôség kenetétôl függ. Jézus lelkénél intimebb, Istenhez közelebb lélek nincs. Övé. Mint Ádámot a paradicsomba, úgy Jézus lelkét önmagába teremtette bele. Azért ujjong az Istenfia lelke. Öntudatra-ébredése szeretet, s indulatainak dagálya az öröm. Ó szép lélekébredés, ó lélek- fakasztó kikelet! Az örök boldogság nála nem cél, mert elsô ébredése a boldogság öntudata volt; a szeretet nála nem fejlett ki, hanem kezdet óta teljes volt. Azt mondja a theológia, hogy Krisztus nem érdemelt ki, nem szerzett magának kegyelmet; kezdet óta mindene volt. -- Én pedig szerzek kegyelmet; minden öntudatos, Istenre irányuló vágyam, indulatom, akaratom a kegyelmet növeli bennem. Hű és buzgó leszek. c) Az engesztelés. E fölséges lelken egyszersmind a legmélyebb fájdalom árnyéka borong. A világ bűnével szemben iszony és irtózás tölti el lelkét; egyszer kiverôdött rajta Gethsemaneben; többször talán éji imáiban; mint sötét éj borult rá a keresztfán. -- Más szentek is tudtak sírni, s a bűnre való gondolat elvette álmukat; de milyen sírni s engesztelni tudó lelke volt Jézusnak! A világ terhe s átka ráborult; arra való volt, hogy azt vigye, ,,az Úr ôrá tette mindnyájunk gonoszságát'' (Izai. 53,6); az Istenhez való közelség úgy emésztette ôt, mint a tűz a pozdorját. Igy járt köztünk az ,,Isten báránya'', a járó-kelô, engesztelô áldozat. Ez áldozati bárány bégetése hallatszik a szentéjben! Vele engesztelek! ======================================================================== 68. Jézus hármas szeretete. a) Isten iránt. Midôn Jézus született, lelke természetfölötti módon fölujjongott, s elsô aktusa a szeretet végtelen föllángolása volt Isten iránt. ,,Adoramus te, glorificamus te, gratias agimus tibi''... mondotta: imádlak, dicsôítlek, hálásan köszöntlek Atyám! A ,,Gloria in excelsis'' ott rengett a kisded lelkében. ,,Mint a vôlegény az ô termébôl, úgy lép ki útjára, örömmel futja be pályáját, mint a hôs'' (Zsolt. 18,5). Ó az Isten legédesebb, leghôsiesebb, legáldozatosabb szeretôje. Vér még nem forrt föl így Isten- szeretettôl, Énekek-énekét így még nem énekeltek. Nemesítem, fokozom, szítom magamban e szeretetet; én is vôlegény, én is hôs leszek. b) Édesanyja, a ,,praedilecta'' iránt, ki a predestinációnak s összes gyengédségének s szorgosságának központja; az Úr legszebb s legédesebb műve. S mert szereti, el is tölti lelkét kegyelemmel, szívét élettel s örömmel. A szülés pillanatában az Isten-anya lelkét vigasz, vágy s ragaszkodás árasztja el; lelkület, melyet gyengéd érzéseink aranyos ecseteivel sem tudunk megközelíteni. Látszott rajta már elôbb, hogy mily ruganyos élet szállta meg Jézus hordozásában, -- hogy tud sietni Judea hegyei közé, -- hogy tud énekelni Magnificat-ot; hát mi feszítheti s mi hevítheti ôt, s hogyan énekelhet most, midôn az elhagyatott Isten feléje terjeszti ki karjait! Ó szeress úgy, hogy gyôzz, hogy felülkerekedjél alacsony vagy hideg környezeted fölé. c) Szeret minket. Ime szerelmesünk. Elhagyta az eget, s lejött, mert szeretett; úgy tett, mint a királyleány, ki jegyese kunyhójába vonul. Mit neki palota, hogyha csak szerethet. Jézus is így szeret, s szeretete hevével értékünknek, méltóságunknak, reményünknek öntudatára ébreszt. Szeretlek -- mondja -- mint Isten nemzedékét, mint testvéreimet s örököseimet. Szeretlek! Ébredjetek; nemes büszkeségre, öntudatra, önérzetre nevellek titeket... szeretetem lángját lehelem arcotokba. Ah, igen, ettôl elbódulhatunk! Szeret, szeret az Úr! Csüggedni, lealjasodni már nem tudok. ,,Excelsae cogitationes filiorum Dei'', az Isten fiainak fölényes lelkülete az én részem. Király vagyok, úr vagyok, -- nem, nem, ez kevés, hanem isteni vagyok. Megszentelem ez öntudattal érzelmeimet, gondolataimat, -- megszentelem életem mozzanatait, a helyet s az idôt! ======================================================================== 69. Jézus lelkének élete. a) Jézus élete kezdet óta a legmélyebb és legfönségesebb imádás. Lelkébôl szállt föl az Isten szívén gyôzedelmeskedô adoráció. Lelke volt az elsô dalos pacsirta, mely lihegve, pihegve belefúrta magát az égbe s himnusával elandalította az eget... Szíve volt a tömjénoltár, melyrôl fölemelkedett a ,,virgula fumi ex aromatibus'', az illatos füstszalag... ,,Odor suavitatis'', édes illat minden fohásza, s a föld most lett igazán virágos s illatos; a ,,spiritus humilitatis et animus contritus'', az alázat és megtörôdés lelkülete verôdik ki rajta! A karácsonyi éj e mély imádásnak, ez édes adorációnak éje; e nagy imádkozónak szárnyai alá vonulva imádjuk mi is az Urat. b) Jézus lelke a mélység életét éli, a mély bensôségét. Ide húz a lélek, mert itt zeng a létnek s a teltségnek zenéje, míg ellenben a zaj s zsivaj csak a felületen él. Mi az erdôk zúgása a fenyôk, tölgyek, bükkök, cserjék, moszatok életéhez képest. Az csak a felület, ez a mélység s a csend zenéje. Az isteni Fölséget mindenütt csend és mélység környezi; atmoszférája a csend. Az Isten s a lélek e luxusban él. ,,Silence and secrecy!'' Ime Jézus belsô világa: az ima csendje. Csak az a csend ér valamit, melyet a lélek elmélyedése s az Isten szava tölt ki; üresség a csendben is unalmas. Nem ezt sürgetjük, hanem a több, mélyebb életet, melyet csendben élünk. ======================================================================== 70. Az Isten, a Szent Szűz s Jézus lelkének karácsonya. Mindegyik egy különálló világ! öröm, mélység, bensôség... mindegyik csendes és magányos... mint a hegycsúcsok élete... zavartalan. Mézzel folyó a Szent Szűz karácsonya, s szívünkhöz legközelebb áll, értjük s tiszteljük. Gyönyörködünk e rózsás, liliomos lelken, mely egyedül dísze az istállónak; úgy nézzük ôt, mint a fölfutó rózsát, mely a barlangot díszíti... Gyönyörködünk e virrasztó szűzön... az Úr szolgálóján. -- Minden gondolatot meghalad az Isten karácsonya. Fia megtestesülésének örömére új csillagot tűz ki ragyogó egére; angyalai lágy, bársonyos szárnyakon ereszkednek le s glóriát énekelnek... S milyen Krisztus karácsonya? Ezt a belsô, mélységes világot az élet háromféle örvénye jellemzi: a) Az elsô az Istenlátás... ,,vidit lucem magnam''. Ádámnak álmokban, Mózesnek, Izaiásnak látomásokban szólt az Úr. A tudomány is látni akar, de csak elfödött arcot lát. Az elsô teremtmény, mely Isten- látó volt, Krisztus lelke. A végtelen neki nyílt meg, örvényes hullámait lábai elé gördítette. Ezt a látást, ezt a fényt, ezt a mennyországot élvezte Krisztus lelke az elsô karácsonyi éjben. Szent betlehemi éj, mely e nagy világosságot barlangodba rejted s kettôs sötétséggel födöd s takarod el, belôled kel majd a nap.... Szent éj, mely az élet éjét jelképezed s telve vagy néma kérdésekkel, mily hangos feleletet adsz nekünk, kik a ,,Napkeletet, az örök világosság sugárzatát'' keressük. b) Második vonása Krisztus karácsonyának a bűntelenség. Nevezhetem finomságnak, tisztaságnak, lelkiségnek a világ hiányos, torzult, zavaros életével szemben. Valami kristályos átlátszóság van e lelken, hol a homálynak nincs helye, csupa harmónia, leheletszerű szépség. Alacsonyra, kisszerűre, nemtelenre nem való. Napsugaras lélek, mely fényre van teremtve, azért leheli a szívtisztaságot Krisztus Jézus karácsonya. c) Harmadik jellege a szentség. Szent az, ami Istené... szent a kehely, az oltár.... Krisztus lelke az Istenségtôl szent. ,,Lelkem'', mondja neki az Isten, s elénekli az ,,Énekek-énekét''. Senkit sem szeret úgy, mint lelkét. Azért koszorút köt: ,,coronam gratiarum'', szivárványt lehel homlokára, szépséget arcára, ,,genae tuae sicut columbae'', mézet csepegtet ajkára, ,,et lac in ore ejus''; kenetessé teszi. Szent karácsonyéj, Krisztus öröme! Istentôl ittas a te lelked, -- az elsô boldog lélek! Testvérem s királyom! Hamuval behintett fejek fölé emeled koszorús homlokodat, s bíztatsz: ,,Levate capita vestra!'' Én Uram, én Istenem! Nemcsak a gyermek könnyeit nézem szemeidben, hanem az Istenlátás izzó napját is; nemcsak istállódat szemlélem, hanem mennyországodat is ragyogó lelkedben; jászolodban diadalszekérre ismerek! Megjelent a mi hôsünk! Rex regum, dicsôséges s erôs; ,,gloria unigeniti a Patre''... Eljött üdvözíteni. Képét lelkünkben hordozzuk s örömmel indulunk utána! ======================================================================== 71. Pásztorok éjtszakája. a) ,,És pásztorok valának azon tartományban virrasztván... és íme az Úr angyala megálla mellettük... és mondá: Ne féljetek, mert íme nagy örömet hirdetek nektek, mely leszen minden népnek, mert ma született nektek az Üdvözítô'' (Luk. 2,11). Nem az Istennek s a csillagok világának, nem is az angyaloknak, hanem nektek. Érdemei, erényei, kegyelmei a tieitek, örüljetek tehát, hogy gazdagok lettetek! Intézményei, szentségei s szentjei a tieitek; örüljetek, hogy hatalmasok lehettek. S ô maga... ô maga is a tietek! Nemcsak gazdagok tehát, nemcsak hatalmasok, de isteniek vagytok. Ó, Uram, add, hogy e jó hírt s mesés kincseit s égi erejét magamba fölszívjam; mert ah, nem fér belém, hogy az Úr nekem született; csak ha arra gondolok, hogy mily megváltásra szorulok, akkor lefoglalom ezt az egész mérhetetlenséget, mert mindent, mindent használhatok. b) ,,És ez lesz nektek a jel: találtok egy kisdedet pólyákba takarva, jászolba fektetve'' (Luk. 2,12). Ez lesz a jel, ez kijózanít majd titeket; ha címert, zászlót, kardot, koronát kerestek, nem találtok az Üdvözítôhöz; nektek egy édes gyermek, szent, szép, igénytelen élet kell. A külsôségekbôl ki kell hámozódnotok, a nagyzó gondolatokkal le kell szerelnetek; ,,in indepicto fundo cordis'', a meztelen öntudatban kell keresnetek isteni értéket s ott kell föltalálnotok Isteneteket. Hatoljunk a meggyôzôdésbe, hogy annyit ér életünk, amennyire tisztává s jóvá tehetjük azt s amennyi békét, szeretetet, alázatot önthetünk bele. Tehát ne azt hajtogassuk, hogy minél többet bírjunk, s minél többet dolgozzunk, hanem hogy okos, munkás élet mellett minél szabadabban s örvendezôbben éljünk Istennel. c) ,,És azonnal mennyei sereg sokasága jöve az angyalhoz'' (Luk. 2,13). Ezt a ,,militia coelestis''-t, mely imád, nem utálja a próféta, csak az ellen dörög, melyet imádtak emberek, bálványozván a csillagokat. A csillagos angyalok hódolnak Jézusnak; egy darab mennyország telepedik le bennük a betlehemi partokon, az Isten tábora, melynek éneke a ,,Gloria in excelsis Deo''; hazájuk éneke ez; a magasból jöttek; ott élvezték az Isten dicsôségét, s itt is azt éneklik. Magasból kell jönni, hogy Isten dicsôségét énekeljük; magasban kell otthon lenni, hogy szívünk, lelkünk, egyéniségünk Isten dicsôítô éneke legyen. ======================================================================== 72. ,,S ez lesz nektek a jel.'' a) ,,Találtok kisdedet'', kis ártatlant. Igazán ártatlant bűn és hiba nélkül. Csak róla igaz, hogy ,,ilyené a mennyek országa''. Az ártatlanság tekintete e szembôl villan ki! Nekem is újjá kell születnem, s Isten-fia leszek lelki tisztaság által. Ó gyermek, hogy tiszta lelkű legyek, hogy a bűnt szívbôl bánjam s gyónjam, hogy a te gyermekséged lelkébe öltözködjem, arra kérlek. b) ,,Pólyákba takarva''; keveset igényel a világból. Pedig ô teremtette a világot, de mint lelke remekét, nem mint szellemének megölôjét. Csak annyit a világból, amennyi szebbé, erôsebbé tesz, amennyi fejleszt; ami pedig sorvaszt, szárít és perzsel, abból minél kevesebbet. A kultúra s a modern élet e kérdést nem érti; sokat akar élni, mint a légy, mely légyvesztôre száll. Én akarok élni, azért erôs, mértéket s fegyelmet tartó életet nevelek magamban. c) ,,Jászolba fektetve''; maga számára az alacsonyt s igénytelent választotta, mint tiszta, estalkonyú eget, melybôl leemelkedjék finom rajza az igazán nemes emberi életnek. -- A világ pedig szereti a mámoros, homályos, nehéz atmoszférát, nem akar öntudatra ébredni, csúnya képet látna. Jézusom, én lehajtom fejemet barlangod nyirkos kövére; oszlasd szét az igézetet, törüld le szememrôl a káprázatot; látok magamban sok nyomorúságot, de az új ember képe, a te képed is ragyog felém s biztat, hogy magamra öltsem vonásait. ======================================================================== 73. Miért hívja a pásztorokat? a) Az angyalok kara fönt s a pásztoroké lent énekelte az elsô karácsonyi officiumot. Két kar: fölség és egyszerűség. Istenünk is ilyen itt; ragyog végtelenségének arculata, de el van takarva gyermekarccal. Mi abban a hitben, mely a végtelent egyszerűségben keresi, akadunk rá Istenre s mindenre; ráakadunk az Úrra Betlehemben... s az Oltáriszentségben; mily boldogító s vakmerô igénytelenség. Ráakadunk apró, közönséges cselekedeteink örök értékére; ignoráljuk a Végtelennek nehézségeit, az örvényeket s kinyitva szánkat, azt a vakmerô szót mondjuk, hogy ,,Atyánk''. -- De hisz nem Betlehemben ereszkedett le hozzánk elôször. Leereszkedett, mikor gondolt virágot, csigát-bigát, csacsogó hullámot, táncoló napsugárt; de mindenek fölött akkor, mikor gyermek lett, s ez együgyűségében isteni méltóságra s erôre emelte az emberiséget. -- Imádlak téged, együgyű kis gyermek, szólj hozzám, hozzám, kinek egy ügye, egy kincse van: halhatatlan lelke; taníts meg, kérlek, az Isten gyermekeinek azon merészségére, mely nem akad fönn azon, hogy közel van hozzá az Isten, hanem gyermekszívvel néz rá és gyermekajkkal szól hozzá: szólj, Uram, az együgyűhöz, kinek együgyűsége a legfölségesebb művészet, mindent Istennel kitölteni; kinek együgyűsége öröm, vidámság, boldogság! b) Azért hívja a pásztorokat, mert nincs lelkükön a világélet terheltsége... ôk nem letört, elcsigázott emberek, kiket megmérgez szívben, kedélyben a kultúrmunka s a gazdasági élet harca és gondja. Ôk nem fonnyadt, blazirt lelkek, kik belefáradtak s belekeseredtek az életbe; kiknek a hit, a vallás legföljebb ír és vigasz. Isten ments! Csakis írt és vigaszt keresni és jajgatni, az kórházi hangulat; a vallás nem beteges érzület, hanem lelkes szolgálata a mi Urunk Istenünknek. Ne legyünk mi lézengô rekonvaleszcensek, kik az Urat csak betegápolónak nézik. Érte s neki élünk s halunk! Erôteljes élet a mi Isten-szolgálatunk. Tehát bele ifjú erôkkel, nagy aspirációkkal, önzetlenül! c) Azért hívja a pásztorokat, mert nem elpuhultak. Esôben, szélben, csillagos, téli éjben virrasztanak nyájuk mellett. Különös szimpáthiája van a lelkek pásztorának az éjben virrasztó pásztorok iránt. -- A kényelem s a kényesség nem a lélek fészke; száraz, ropogós gallyból van az rakva, mint a vadgalambé. Nélkülözésekkel is neveljük a lelket; köves földet szeret. Sziklákat, melyeken lelki világ fejti ki pompáját, meg lehet szeretni. ,,I nostri benedetti sassi'', mondták a vegliaiak, mikor szép, termékeny vidékrôl vetôdtek haza; édes, áldott sziklák, a hit magaslatának s az önmegtagadásnak sziklái; áldott sziklák, ha édesebb, nemesebb, lelkibb élet fakad belôlük és rajtuk. ======================================================================== 74. Az angyali ének. a) ,,És azonnal mennyei sereg sokasága jöve az angyalhoz'' (Luk. 2,13). Ragyogó angyalok, tüzes lelkek, elragadtatással lebegnek a barlang fölött. Legédesebb éjük, ilyen még nem volt; lehúzza ôket vágyuk, leköltöznek a földre. S itt kiömlik harmoniás lelkük melódiákban, édes énekben. Agitato... agitato... Lágyan, imádva, epedve, forrón dagad ez a szent kantáte. S miért dícsérik a kisdedet? Megalázta magát. Itt is, a kereszten is. Ott az Isten felmagasztalta nevét, itt angyalokat küldött. Hol alázatos az Úr még? az Oltáriszentségben; igaz, igaz; ott meg én vagyok dícsérô, imádó angyala. ,,Lauda Sion Salvatorem''... Jönnek hódolni, mint a kardinálisok az új pápának... Jönnek némán; angyalfejekkel van tele a lég. Mily igézô látvány. b) ,,Dícsérvén és mondván: Dicsôség a magasságban Istennek.'' E gyermek dicsôsége a Magasságbelinek. Igen, az. Az ég nem úgy, a virágos föld nem úgy, mint ez az emberség. A legkedvesebb isteni vonások e lélekrôl váltak le... ó be jó. Tükrözés, ragyogás, meleg. Érte áldjuk leginkább az Urat! Dicsôség annyi, mint elismerni s hirdetni valakinek kiválóságát. Tehát dicsôség ott van, hol értelem lakik... a magasban. Ha örök, síri csend volna, mint a déli jegestenger ragyogó jéghegyei közt; ha csillagok s világok imbolyognának a mindenségben, mint körben járó füstölôk s thymiama s indiai füvek égnének bennük, de sem ember, sem angyali szellem nem élne a világban: akkor az Isten dicsôsége még ki nem gyulladt volna. Dicsôség abban van, mikor a lélek eltelik ámulattal, s ajkáról ellebben a fohász: Uram, én Uram, mily csodálatos a te neved az egész földön! Arra való a lelkem, hogy az Isten dicsôsége gyulladjon ki rajta, s az Isten dícsérete csengjen meg benne. Memnon szobra minden lélek, a napsugár rajta zenévé olvad. Kulcsa a létnek; értelmetlen nélküle a lét. Mily nagy a kötelessége Istent dícsérni, műveit csodálni, csillagain, virágain éldelegni s önmagában is Isten dicsôségévé válni! c) ,,S békesség a földön a jóakaratú embereknek.'' Nem halál, hanem harmónia. Békét kell teremtenem magamba, hogy vérem, ösztönöm, szenvedélyem engedelmeskedjenek jóakaratomnak. Jóakaratom akkor lesz, ha ész és hit világoskodik nekem, s e kettôs világosság nyomában erôsen s kitartóan akarok. Jóakarat nem annyi, mint lágy, engedékeny, cukorvizes akarat; jóakarat az, mely a célnak megfelel; tud kemény, tud lágy, tud édes, tud szigorú lenni, ahogy azt az Isten akarja. -- Akkor békém lesz Istennel, emberrel s önmagammal. Ó, mily nagy jó, de egyszersmind ritka jó a jóakarat, mely a bűnt kerüli, a rosszat legyôzi, a bajt elviseli! Kezdjek jót s jól akarni; ez a földi mennyország, az égi dicsôség. ======================================================================== 75. Mi által leszek boldog? Jóakarat által. ,,Pour le vrai bonheur moins de connaissance suffit avec plus de bonne volonté, de sorte que le plus grand idiot y peut parvenir aussi aisément que le plus docte et le plus habile'' (Leibniz, Nouv. Ess. II 21,67). a) Tehát jót akarni mindenekelôtt, az Isten szent akaratát mindenben, akár egészség, betegség, akár küzdelem, béke, akár kísértés, vigasztalanság, gyarlóság, vagy haladás legyen a sorsom. Amit ilyen körülmények közt az ész s a hit inspirál, azt igazán akarni. Mi a jó -- kérdezem -- itt és most? mi a jó e kellemetlen körülmények közt, e száraz, kelletlen hangulatomban, ez ellenszenves emberekkel szemben? S mivel tudom, hogy kedélyem elváltozik, könnyen színt cserél, azért lelkes s áldozatkész akaratra kell szert tennem, hogy tudjak mindig eligazodni az igazi jó iránt. Mit használ patvaroskodni, kibújni, csűrni-csavarni? Mitôl szabadulsz ezzel? legföljebb a jótól s belegabalyodol magadba. b) A jóakarat jót tesz, másnak hasznára válik, szolgál, megkönnyíti másnak az életet, s a több, jobb életet közvetíti. Iparkodom, hogy mások jól érezzék magukat, hogy boldogok legyenek. Mily fölséges indulat, ha valaki fölteszi magában, hogy ma másnak hasznára akar válni, jóindulattal közeledik az emberekhez, zsémbesség, nehézkesség, keserűség, kelletlenség nélkül. c) Ezt a lelkületet át kell élveznem. Kell, hogy a jót öntudattal cselekedjem, s lelkem e meleg s nemes vonásait észrevegyem s élvezzem. Ez élvezettôl örömmel telik el szívünk. Ha ugyanis egy szép vidék, vagy a tenger fölsége, vagy a flóra bája eltölti lelkünket élvezettel, mennyivel méltóbb dolog, hogy a lélek szépsége is így hasson reánk. Ne féljünk attól, hogy önhittek s büszkék leszünk, vagy hogy az Úr szavai ellen teszünk: ne tudja meg balkezed, amit jobbod művel; mindez nem akar minket eltiltani a szolíd, igaz jóság öntudatától. Öntudat nélkül jóság nincs, s ha megvan a jóság öntudata, akkor örülnöm is kell rajta. Ez az öröm lelkesítsen, buzdítson mennyei édességével a jónak további gyakorlására. A jónak élvezete lesz az erény igazi biztosítéka szívünkben. S ettôl az átélvezett jótól lesz majd kedvesebb s megnyerôbb egyéniségünk s még külsônk is. d) A jóakarat tiszta, harmonikus lelkületet teremt bennem. Kizárja belôlem azt, ami letöri az életet, ami diszgusztál s kedvemet veszi. Elsimít gondolatokat, melyek szétszednek, s kiédesít érzelmeket, melyek keserítenek. Szenvedélyeinket s rendetlen hajlamainkat túltengeni nem engedi, legyenek akár nemi, akár érvényesülési, rátartós, vagy kislelkű irányzatok. Az érzékit magában véve nem nézi rossznak s egységet teremt test és lélek közt. Hát nem bűbájos hatalom a jóakarat? ,,Ha akarsz az életbe bemenni'', mondja Jézus, ,,akarj, s bemégysz!'' ======================================================================== 76. ,,Jesu, gaudium Angelorum!'' a) Látni a végtelent, mily kicsiny lett..., a távoli csillagok urát s a betlehemi istálló csecsemôjét; ez is Ô, az is Ô. Isten született a földnek, tehát gyermek lett, s e gyermek szívébe, szemébe s ereibe belefért egészen! Ô szuverén hatalom, mely ,,minden''; nagyban s kicsinyben egyaránt! Ez angyaloknak való vízió, kerubimoknak való harmónia; ettôl megcsuklottak térdeik, lekonyultak szárnyaik, földreborultak arcaik, s teljesedett a prófétai szó: s imádják ôt Isten minden angyalai. Tették régóta ott fönt, háromszor ,,Sanctust'' énekeltek; teszik újra itt lent. Jákob létráján szállnak föl-le s csodálkozva nézik, hogy melyik hát a tulajdonképeni mennyország, az ott fönt, vagy ez itt lent? Akár fönt, akár lent, az mindegy; ahol Isten van, ahol a szeretô, édes, boldogító Isten van, ott van a mennyország. Ezt a mennyországot hordozd. b) Legnagyobb öröme van a karácsony angyalának. Oly áhítatos ô, mint az Annuntiatio angyala... oly vágyódó s küzdelmes, mint Dániel látomásának angyala... Talán ugyanaz a Gábor arkangyal a karácsony angyala is... fölvette a legszebb ruháját s lejött örömben; azért ,,nagy örömet hirdet''. -- A lélek ruhája az érzület... barlang, szalma, jászol körül is ,,nagy öröm'' lehet... Bennünk van az erkölcsi nagyság, szépség és öröm; fejlesszük s élvezzük azt. c) S vele örvendeznek társai... az angyali légiók! Mily viharja az örömnek a ,,coelestis militiá''-ban, mely nem ingerekkel dolgozik; életet fonnyasztó, lelket mocskító örömökben elfárad. Ó lelkem, tiszta örömökön nôj nagyra! Becsüld meg véredet s erôdet. Az igazi öröm az élet ereje s virága. ,,Coronemus nos rosis'', én is mondom, de erôs, vidám, egészséges arcunk rózsáival. Az örömhöz mindenekelôtt nagy lelkiismereti tisztaság kell; erre legyen gondunk. ======================================================================== 77. A pásztorok hódolata. ,,A pásztorok szólának egymáshoz: Menjünk el Betlehembe s lássuk meg e dolgot, melyet az Úr jelentett nekünk'' (Luk. 2,15). a) A pásztorok buzdítják egymást: gyerünk, gyerünk; szívük izgatott, az beszél. Lehetetlen ellenállniok az örvendezô vágynak. -- Isten indítja az embert sokszor; a kegyelmek árjában úszunk; impulzusokkal van telítve lelkünk. Az életnek is vannak ingerei, az ifjúságnak lelkesülése, a férfikornak kötelességtudása, de mindenekfölött az Isten-szeretetnek van tüze, van égbe nyúló vágya. Ez, ez indítson; ennek szolgáljunk; ez után járjunk! Mondjuk gyakran: érted teszem ezt meg azt; érted, Uram, mert szeretlek. b) Engedelmeskednek az angyali szónak; nem küldték ôket, de hívták; nem szóval, de lélekkel. Isten is hív így gyakran. Nem parancsol, de hív. Ó, Uram, legyen érzékem, hogy kiérezzem, hogy mit akarsz tôlem. Kész az én szívem minden tetszésedre. Tetszést kiváltani a végtelenben, az öröm visszhangját kelteni a fölségesben, derűt önteni e mérhetetlen óceánra, mily öröm és dicsôség. A zsoltáros mondja, hogy ránk derül az Isten arca, ha jót teszünk! Érezzük ezt át és örüljünk neki. c) A buzgóság, mihelyt megindulnak, föltartóztathatlanul ragadja ôket. A szeretô lélek szenvedélye a buzgalom. Csendes, de erôs, mint a Duna folyása; nem loccsan, nem csobog, de nincs az a hatalom, mely föltartóztassa. Úgy indulok, hogy haladjak; tenni, tenni akarok; jól tenni s minél többet s öntudatosan tenni, s nem akarok ebben kifáradni, mert nem ember kedvéért, nem színre, hanem az isteni értékért teszem, mely fölgyülemlik bennem jócselekedeteimben. ======================================================================== 78. Szent István vértanú napjára. Miért nô a karminpiros barátszegfű a köves lejtôkön? Az a helye. S miért nô a betlehemi barlang lejtôjén a vérpiros vértanúság, a jászol mellett Szent István véres pálmája? Az a helye; az a köves, sziklás meredek part. a) Krisztus szelleme erôben nyilatkozik meg; barlangjánál ôrt a vértanúság áll. A gyermekarcból az áldozatok lelke néz ránk; a világba bevonuló kisded jászolban fekszik, de véres pálmaágak suhognak fölötte; a Glória éneke békét emleget, de kardok, bárdok, vadállatok árnyai ijesztenek a sötétségben. Ah, itt lélek érvényesül, s az küzdelem s fájdalom nélkül nem esik meg. Nem félek áldozattól, hisz lelkemnek szól. Ó, véres kisded, ,,sponsus sanguinum'', vérrel van behintve utad. Jászolod körül fenevad módjára gázol kisdedek életében Heródes; utánad hinti a pusztába sietô nyomaidra az aprószentek vérét; az elsô virág, mely jászolodhoz simul, a vértanúság piros virága. Kisded Jézus, itt nyilatkozik meg szellemed! Neked vér és könny kell, s te eljöttél, hogy magadat átadd, s véredet értünk ontsd; de a mi vérünket is kívánod! Tartsuk ezt mindig szem elôtt, s ne idegenkedjünk soha könnytôl s áldozattól, s ha kell vértôl sem. Még vallásos, édes érzelmeink se tereljenek másfelé. Virágaink közt az elsô a ,,rosa martyrum''. Uram, itt vagyok áldozatra készen; józanítson ki önzésembôl a szent karácsony lelki fölértése. b) Gyönyörködjünk a lelkeknek érvényesülésén István vértanúban. Hit, kegyelem, lelkesülés, szépség, csodák, bölcseség, Isten-szeretet egész az elragadtatásig. A prófétai lelkesülés nagy argumentumaival lép elénk s az égbe néz. Lélek, mely arról beszél, mit az égrôl leolvas! S ezt a lelket kiüldözi a földrôl a csôcselék. Paradigmája a lelki küzdelmeknek. Agyonkövezték; tehát legyôzték? dehogy gyôzték le; ô gyôzött, de szenvedve! Hogy is ír Szent Pál a mi hôseinkrôl: ,,Megköveztettek, kettévágattak, megkísértettek, kardrahányatván meghaltak, kikre nem volt méltó e világ'' (Zsid. 11,37). S ezekbôl épül föl Krisztus egyháza; valamint a régi Rómához vezetô utak sírokkal voltak sövényezve, s az élôk kapuihoz a holtak városán kellett átjutni: úgy itt is a dicsôséges Isten-városhoz az út sírok közt vezet... Gyönyörű síremlékek; s valamint azok a sírok óvásul szolgáltak, hogy a pezsgô élet, az élvezet egyensúlyunkat tönkre ne tegye: úgy itt is ébresztik erkölcsi erônket. Legyünk kitartók küzdelmeinkben s tűrjünk el ellenkezést. Kell tűrni, de ne hagyjuk magunkat kettétörni; az oszlopnak nem szabad kettétörnie, -- a láncnak nem szabad kettészakadnia; az erények, a kötelmek mindmegannyi láncok s oszlopok az erkölcsi rendben. Engedelmességünk oszlop, szeretetünk lánc, türelmünk horgony, alázatunk sziklaalap. Ha feszül is, ha reng is, de ne szakadjon s ne roskadjon. ======================================================================== 79. Az elsô diákonus. Az Úr bölcsôjénél az egyházi évben áll: a) Az elsô diákonus, a szeretet szolgája; ezt a hű szolgát állították ide. Kommentárja a megváltó szeretetének, szíve az övé és vére. A szívét a gyöngék szolgálatára ajánlja. Te is ezt tedd! Telve van kegyelemmel. Ó legyetek szolgák, kik a jászol mellé vágytok, a szeretet praktikus kiszolgáltatói. Krisztus szeretetet hozott; ti meg kiszolgáltatjátok elôször testvéreiteknek, azután minden embernek. Az anya, a tanító, a szolgáló, a hivatalnok, a póstás, a kalauz mind Krisztus iránti szeretetbôl szolgáljon; akkor lesz öntudata édes és élete kincses. b) Az elsô vértanú Krisztus, a vértanúk feje; Szent István utána indult. Kenyeret adott s követ kapott, de a kô édes volt; ,,lapides torrentis illi dulces fuere'' s vére párázatában látjuk Saulus jelenetét Damaszkus elôtt. Szeretetet vetett s gyűlöletet aratott; de Stefanos a koszorút magasra tartja s a jászol elé teszi: ez a tied. Lelkem, ez a véresen piros, ez a kegyelemben ragyogó ,,sponsa sanguinum'' a tied! Aki vérrel dolgozik, az erôs kötelékeket szakít, ha gyilkos; s erôs kötelékeket fűz, ha szeret, erôs kötelékekkel fűzi magát az Úrhoz ,,in sanguine''. Mi is mindennap reggel vérben szerzôdünk. Ó, a vér melege olvassza föl szívünk jegét s Krisztus véres áldozata sugalmazza lelkünket. Mit ne tennék Krisztusért, ó édes, ó véres, vérbôl való, véredben lekötô, véreddel éltetô Jézusom! ======================================================================== 80. Evangélista szent János ünnepe. a) ,,A tanítvány, akit az Úr szeretett'', s ezért közel akarta magához Táboron épúgy, mint az Olajfák kertjében -- maga mellé ültette az utolsó vacsorán s keblén pihentette; keresztje mellé állította s anyját neki ajánlotta. S a tanítvány érzi e végtelen kegyet, szíve túlárad s hirdeti: én vagyok az, kit az Úr szeretett! Elbírja-e a pásztorleány a király szerelmét, ki koronáját osztja meg vele s trónjára ülteti; ha boldog is s büszke is, de a lelke tulajdonképen mindig ittas a szeretettôl s nem csoda, ha hajtogatja: én vagyok, kit az Úr szeretett. Nem száraz szó ez, nem elbeszélés és konstatálás, hanem páthosz, ének és boldogság. -- Krisztus szeret engem; ez kincs és dicsôség. Szeretetében növekedhetem, fokozhatom azt, barátsággá szellemesíthetem; ez legnagyobb ambicióm! Finomság, szívtisztaság, barátság, hűség vezet oda. b) Lelke e szeretettôl lett finom; megtanult szeretni; az evangéliumot ô írta meg a szeretet jegyében. Szíve tele van, ajka beszédes, szeme éles; a mester titkait ô tudja; tudja, hogy ki árulja el; a Genezáreti tavon ô ismeri meg; a parton ô megy utána, pedig a Mester nem ôt hívta, hanem Pétert. Sokáig él, hogy szeretni tanítsa az egyházat; nem vértanú, hogy a csendes, mély szeretetre utaljon, mely vérontás nélkül is egész szívet ad. Ez a mi szentünk; szerény, alázatos, hűséges, kitartó, igénytelen szeretetünk szentje. Ne álmodozzál vértanúságról; az talán csak álom; de szeress; azt kiválthatod. c) Szeressük Jézust érzelemmel is. Hisz az Oltáriszentségben pláne még a tért véve is, közel van; szônyeges, virágos az oltára, selymes a tabernákuluma. Legyen körülötte minden tiszta, fényes, kedves. Viseltessünk szeretetreméltóságával szemben természetes szivélyességgel; hiszen a szeretet érzelmes; vannak énekei s meleg tekintetei, vannak virágai s koszorúi. Aki mást szeret, az kellemes benyomásokat vesz tôle, mintha a tavasznak lehelete csapná meg arcát; ,,oleum effusum nomen tuum''. Jézus is akarja, hogy ragaszkodó szeretettel viseltessünk iránta, azért tetszett neki Mária kenete, s Simon farizeus ellen is azért van kifogása, mert nem volt iránta figyelmes, gyöngéd szeretettel; lábát meg nem mosta, csókot nem adott neki, haját meg nem kente. Krisztus nem stoikus; egyháza sem az; balzsammal keni meg kelyheit, hogy az Úrvacsora balzsamos, illatos legyen; s az Úrnapja virágos, koszorús ünnep. Ne kössük meg az emberi szívet; ,,diliges Dominum ex toto corde tuo''; corde, corde; szeresd az Istent a te érzô szíved szeretetével. ======================================================================== 81. A legnemesebb imádság a halál imája. a) Van ima, mely a szív ösztönébôl fakad, melyet végre is valamiféle önzés sugall. Roppant természetes, még ha természetfölötti is; érdek-ima. Nem dobunk rá követ. Az ember gyönge, tehát imádkozik, jól teszi; gyönge s belátja, hogy rászorul az Úrra; kér kegyelmet, liheg a lelke; hite rászorítja: ,,nélkülem semmit se tehettek'', s jóllehet az Isten folyton ad, mégis akarja, hogy kérjük. S a kérés vájja a kegyelmek árkát. -- A veszedelem is késztet imádkozni, hiszen a pokol örvénye fölött vezet az út, s a halál leselkedik ránk. ,,Uram, ments meg, mert elveszünk!'' kiáltották az apostolok, a nélkül, hogy elôbb mondták volna: ,,Uram, taníts meg imádkozni''; tudtak imádkozni, mert veszedelemben forogtak. Én is tudok imádkozni, ha nyomorúságom s szükségleteim öntudatára ébredek; az öntudatlan nem imádkozik, a kô, az állat, a bamba ember. b) Van ima, melyet nem érdek, nem haszon, hanem szeretet sugall, szeretet Isten, lélek, jegyes, gyermek, jóbarát iránt. Igy kiált Sámuel az Úrhoz, mert szeret; így az apostol a lelkekért, az anya a gyermekért. Kiérzik az imákból a szeretet, de az is, hogy még mindig keresnek, akarnak valamit; magukat még csak felejtenék, de azokat, kiknek üdvét szívükön hordozzák, el nem felejthetik. Mintha azt mondanák: ,,Ah Uram, lelkemet adom értük, de mentsd meg lelküket! Szeretem ôket, azért szenvedek!'' Szent, nemes imádság ez, de ez is keres valamit. c) De van végre ima, hol nem akarunk, nem keresünk semmit -- hol csak elismerünk, csak adunk; hol az önzetlen lelkiség úgy árad szívünkbôl, mint az illat az éjjel nyiladozó virágból; hol lelkét, köszönetét, szeretetét leheli ki a szív. Ez akkor van, amikor hálát ad: Gratias agimus Tibi! Confitemini Domino, quoniam bonus. A hála igaz szeretet. Ha kérdezed: mit kívánsz? feleli: semmit! Ha kérdezed: mit csinálsz, feleli: szeretek. Szeretem az Urat! Jó ô, jó, örökké jó, s kiárasztotta jóságát: akarta, hogy meleg legyen a világon -- meleg, s hogy érezzék melegét! Akarta, hogy érezzék, hogy tôle van minden: az élet, az ébredés, az erô, a mély világ bennünk s a nagy világ körülöttünk, mely arra való, hogy lelkünket színezze, hangolja, alakítsa, gazdagítsa, szépítse, emelje... tôle van ez mind, tôle, a szeretô Istentôl. S mennyit tesz értünk! virraszt, dolgozik, segít, éltet, mindezt értem! Ah igen, a hála édes érzetével megkoszorúzza irgalmait bennem! Gratias, Deo gratias! S boldogítani akar örök élettel s bevezetni magához, hol többé nem kell már küzdenem s kérnem, mert lesz mindenem; de hálát adnom ott is örökké kell; a hálátadó imádás ez, a mennyország Isten-tisztelete; a hála a boldogult lelkek imája, s nem vagyok-e én is boldogabb, ha szívbôl-lélekbôl imádva- áldva hálát adni tudok! Ó igen, hála, hála az Úrnak. ======================================================================== 82. Adjunk szívbôl hálát az Úrnak. a) Szilveszter estéjén elfogódott a szívünk, mintha egy édes valamitôl kellene búcsúznunk, mintha egy jótékony kezet kellene utoljára megcsókolnunk s könnyeinket ráhullatnunk! Visszanézünk a multba, s az Úr szeretetével szemben találjuk magunkat, aki kegyelmeivel árasztott el, mint esô szitált ránk, mint napsugár szóródott lelkünkre; izzó parazsat hullatott ránk! Fölhasználtuk-e az idôt, a kegyelmeket, a sugallatokat, lelkünk indulatait, szívünk gerjedelmeit, az élet nemes vágyait, a belsô és külsô világ erôit? Tisztábbak, nemesebbek, különb emberek lettünk-e? Vagy vétkeztünk tán nagyon, súlyosan és sokszor? S tán úgy éltünk Isten-feledésben és szívkeménységben? Mily szegény s örömtelen élet! Vagy Istenhez tértünk s megbántuk bűneinket s irgalmat élveztünk? Elmerengünk a napfényen, a jólét, az egészség, a siker napfényén -- borzongunk sok homályos, kínos árnyon, a keserűségek, kísértések, küzdelmek, betegségek, veszteségek éjszakáján; visszaemlékszünk a rózsákra, az öröm, a vigasz, a vígság virágaira, s egyszersmind a sok tövisre, mely nem lábunkat, hanem szívünket szúrta. S mégis, mégis forró, imádó szívvel borulok le elôtted, Uram, s mindenért, újra mondom, mindenért, a keresztért csakúgy, mint szereteted csókjaiért hálát adok. Szilveszter estéjén összes emlékeim, hitem, vágyam s reményem öntudata nem virulhat ki másba, mint forró, ôszinte, mély hálaadásba! b) A hála által fejlik ki bennem az Isten-szeretet. Jótéteményekkel akar meghódítani az Úr! De addig nem hódít meg, míg hálásak nem vagyunk; aki nem érzi, hogy az Úr jó neki, az nem lesz hálás, aki pedig érzi azt, az már szeret. Ezért ajánlja figyelmünkbe jótéteményeit, figyelmeztet szeretetére s barátságára; hálót fon kegyelmeibôl, s azt egyre szűkebbre húzza meg körülöttünk. Ah igen, be kell látnunk, hogy szeret, s hogy hálásaknak kell lennünk iránta. A finom lelkek mind hálásak; jóindulatért jóindulatot ajánlanak föl. Szent Pál szenvedélyesen hálás lélek. Szent János hallja az ég imáját s benne a hála akkordját. Az egyház hálás, Oltáriszentségét eucharisztiának vagyis hálaimának nevezte el. Hány Deo gratias lebben az égbe a szentmisékbôl! A szentmisét azzal a vigasztaló tudattal hallgassam, hogy Krisztus ad itt hálát értem is; egyesítem hálaimámat az övével. c) Aki nem hálás, az lanyha. Van a lanyhaságnak több jellege; az egyik bizonyára az érzéketlenség. Az érzéketlen lélek nem becsüli az Úr kegyelmeit, leereszkedéseit; nem tesz rá benyomást Jézus példája; nem forr fel szíve az ,,eucharisztiá''-tól. Ébressze föl azonban az ilyen lélek gyakran a hála érzelmét magában; tartson jó hálaadást nemcsak Szilveszterkor, de minden szentáldozás után; szorítsa rá magát e ,,noblesse''-re, s meglátja, hogy felmelegedik szíve. Viseltessünk érzékkel szívünk ez irányban való nevelése iránt az emberekkel szemben is; legyünk hálásak azok iránt is, kik külön nekünk szolgálnak, vagy közszolgálatban állnak: imádkozzunk vonatunk gépészeért, kalauzaiért, máskor ismét a cselédekért, a postásokért, stb. Ezzel is sokkal nemesebb lesz szívünk. d) A hála végre meghitt bizalmasságba vezet be. Az a nagy, komplikált, kuszált világ valahogy háttérbe lép, s én úgy érzem, hogy az Úr voltaképen mindent nekem tett; nekem, értem tette; a keresztet is értem állította föl, s a kereszt édes lesz, ha értem áll; az Isten édes lesz, ha enyém, ha az én kimondhatatlan jótevôm! Ime, ahol hála serken, ott Isten-szeretet, ott Isten-barátság virul ki belôle. Ezért követeli is a hálát az Úr, s kesereg, ha gyermekei háládatlanok: fiakat neveltem s ôk... megvetettek engem. Populus insipiens... ah az esztelen, érzéketlen nép! Utálom a hálátlanságot s reflektálok, hogy ki iránt nem róttam még le hálámat. ======================================================================== 83. Újév. A múlt évet azzal zártuk be, hogy hálát adtunk mindenért; hálát életért, öntudatért, egészségért, erôért, munkakedvért -- hálát barátságért, szülôi, hitvesi, testvéri, gyermeki szeretetért, hálát a természet s a kegyelem minden adományáért: az új évet pedig kezdjük meg a) hittel: hódoljunk meg Isten szent fölségének. Imádjuk ôt, az élet s halál urát s az idôk s az örökkévalóság Királyát. Ez év elsô napján adományainak új sorozata elôtt állunk. Ô adja nekünk az idôt s buzdít: ,,redimite tempus'', vegyétek meg az idôt: idôt adok, de csak akkor lesz tietek, ha jó, nemes élettel, ha krisztusi cselekedetekkel kitöltitek. Ô ad parancsolatokat s kiszabja kötelességeinket, s nekünk minden kötelességben az ô szent akaratát kell látnunk és teljesítenünk. Ô ad tehetséget és kegyelmet, hogy tiszta szívvel s öntudatos erkölcsi motívumokkal dolgozzunk. -- Uram, élet és erô forrása, én a csepp a vedren, épúgy kezeidbôl való vagyok, mint csillagos világaid: áldlak s örülök, hogy vagyok. Ez a szent öröm hajnalt fest az év elsô reggelébe, s e hajnalban lelkem a te pacsirtád. Kérlek, adj hitet, adj világosságot: nem tudom, mit hoz ez év, de bármit hozzon, ne sötétüljön el lelkem. b) Kezdjük meg az évet reménnyel. Tenger az idô, vihar és napsugár, szerencse és baj jár rajta; de bízzunk; Isten segít. Remélem, hogy megóv bűntôl, tévelytôl, bukástól, rossz példaadástól, szívkeménységtôl, ezek a lelki élet sötét oldalai. Ugyancsak remélem, hogy pozitív jóra s erényre megsegít, s kialakul ez év folyamán a lelkem. Neki ajánlom gyöngeségeimet, fôleg azt, mely jobban égeti öntudatomat; azt, melytôl legelôször kell szabadulnom. Legyen új élet az új év! Lefoglalom az Isten segítségét s áldását szüleimre, gyermekeimre, hitvestársamra, testvéreimre, barátaimra! c) Kezdjük meg az évet nagy szeretettel. Istené vagyok, ki szívet adott, hogy szeressek -- lelket adott az odaadás s bizalom érzéseire - - erôt, tehetséget sokféle tevékenységre. Szeretni akarom ôt mindenekelôtt azáltal, hogy parancsait teljesítem s gyakorlati kereszténységet űzök: a nyomorultat segítem, a mezítelent ruházom, a tévelygôt jó útra terelem; jószívű leszek cselédeimhez s alattvalóimhoz, gondját viselem háznépemnek. S hogy ez évet szent szeretettel megszenteljem, megbocsátok ellenségeimnek s jót teszek azokkal, kik rosszat tettek nekem; aki átkoz, azt áldom, aki gyűlöl, azt szeretem. Fölteszem, hogy másokat meg nem szólok, tetteiket félre nem magyarázom, jó példát adok, senkit meg nem károsítok, senkire sem irigykedem, fösvény nem leszek; szóval fölteszem, hogy szeretek. ======================================================================== 84. Kiskarácsony. ,,És minekutána eltelt a nyolcadnap, hogy körülmetéltessék a gyermek'' (Luk. 2,21). a) Jézus szent vérének elsô serkenése. Vérével festi az újév hajnalát; vérével kíván le rá áldást. Kezd fakadni; a Szent Szűz nézi, nézi pergô drágagyöngyeit, mennyországoknak, lelkeknek termékenyítô harmatát. Mennyi áhitat e tekintetben, mennyi édes rajongás ez arcon! Ez a vér -- suttogta a Szent Szűz -- titka, nyitja az én szeplôtlenségemnek is... ez a szent, szent, szent vér! Az Ô lelke van e vérben, ,,anima in sanguine''; e vérben van az ô piros, szeretô lelke, benne van az ô tündöklô, lángoló lelke; e vérben van a világot fölébresztô energia! Igy nézek én is a kehelyre szentmise közben; az ô vére, az ô vére -- mondogatom -- az ô lelke és ereje, s az mind az enyém. b) E vérontásban hódol meg a gyermek Jézus elôször a törvényeknek: véres, fájó hódolat. De a törvény, mely nagyságunk s hatalmunk útja, természetesen áldozatot kíván testben, vérben. Fáj sokszor valami, amit meg kell tennem, s meg akarom tenni szívesen. Hallom az Isten szózatát: ,,Vis spiritum?'' ,,Da sanguinem''. Akarsz lelket? adj vért, s ne kiméld! c) A körülmetélés jelezte a lélek fegyelmezését; szívünkben kell körülmetélkednünk. Mint ahogy metélik a követ, és oltár -- a márványt, és Madonna lesz belôle. Tele vagyunk durvasággal, darabossággal, érdességgel, alaktalansággal; törni, faragni, cizelálni kell a lelket, hogy szép kehely váljék belôle. -- Fôleg pedig engesztelésbôl a multért is kell magamat fegyelmeznem s úgy tennem, mint Heredia bűnbánó vésnöke: halálomban is kell még lelkemen, mint arany szentségtartón dolgoznom! ======================================================================== 85. Jézus nevenapja. a) ,,Hivaték az ô neve Jézusnak...'' (Luk. 2,21). Az Isten nevei milyenek a végtelen, a fölséges, a független, a csodálatos, az Úr, nem vonzották a népeket, nem voltak varázs-szavak füleiknek, mert nem érezték ki belôlük azt az akcentust, melyen szívesen elmereng graecus és barbarus, dominus és servus; -- nekünk mindnyájunknak üdvözítô Isten kell, s azt jelenti a szó: Jézus. Ime ilyen lett Jézus neve, nagy név, mely öt betűjében öt világrésznek volt szánva s kifejezte az üdvözülés édes reményét, mely borókák közt épúgy, mint pálmák alatt képes szíveket boldogítani. Jézus, vagyis hogy az Isten üdvözít: ez a név az, mely legtöbbször van kivésve grániton, márványon, mely ércszárnyakon röpül ki legtöbbször naponként a nyomdák gépei közül, melyrôl legtöbbet írtak, beszéltek, melyért harcoltak, vérzettek! Ez való nekünk, mert az üdvözítô s boldogító szeretetet jelenti -- kedvesen folyik angyalajkról... s erôteljes, mint az Isten ereje, melyet jelez az angyal: ,,mert ô üdvözíteni fogja népét''. Isten nevei közül Jézus a legkedvesebb nekem; zene a fülemnek, méz az ajkamnak, kincs s erô a szívemnek. b) Az egész istenség ég és forr e névben s e tényben: az üdvözítésben; az üdvözítés az Isten műve, mely mindent átfoglal és felölel, melynek alapzata az Isten teremtô mindenhatósága, koronája pedig az örök dicsôség, az istenült lelkek boldogságában. A teremtés s a megdicsôítés közt pedig az inkarnációnak titka fekszik összes színeivel és kellemével, lágy az érdes, mosolyog és véres változataival az egészre rá van írva: Jézus. Jézus neve izzott az Isten homlokán, mikor teremteni akart: Jézus vagyis üdvösség... mert hisz végre is boldogítani akart. A Fiúisten nemzése szükséges folyamat, a Szentlélek örök eredése hasonlóképen, ott a szabadakaratnak dolga nincs; de igenis szabadakaratból teremtette a világot, s ez a szabadakarat mindent, amit teremtett, boldogítani is akart. A világgal szemben tehát üdvözítô akarata van az Úrnak. Ó áldott és imádott legyen az Úr, aki boldogítani akar, aki éjjel-nappal teremt új lelkeket, s örök üdvösségre teremti ôket. A teremtés párkányához lépve szemléljük az örökkévalóság mélységeit, e mélységbôl látjuk kiemelkedni a világokat, onnan jött néhány évvel ezelôtt az én lelkem is! S mi emelte azt ki onnan? Az ô teremtô s engem boldogítani kívánó akarata. c) De az Isten sokféleképen boldogíthat. Boldogíthat úgy, hogy a világ végén megtisztult földön, fájdalmak nélkül, teljes életerôben halhatatlanul éljünk, de ôt nem látva; ez volna a természetes s boldog halhatatlanság. Ezt keveselte, s természetfölötti boldogságba, saját dicsôségébe, fényébe akart öltöztetni; a teremtett lélek istenülésébe fektette a teremtés célját! Ez aztán üdv... Jézus! Ezt a természetfölötti életet s dicsôséget jelenti a kegyelem s a megtestesülés. A megtestesülés hirdeti igazán, hogy ,,diligis omnia''. A megdicsôülés reményünk tárgya, s hogy isteni életünk lesz, azt Krisztusban jelképezve látjuk, ki ember és Isten is, hogy mi is, kik emberek vagyunk, egykor isteni boldogságban éljünk. Jézus által van mindehhez reményünk és jogunk, bizalmunk és erônk. Nemcsak nekünk, hanem minden nemzedéknek. Akibôl, mint szôlôtôbôl a venyige, életét szívja minden lélek; általa jár a bánatnak Isten irgalmas bocsánata, az imának meghallgatás, legcsekélyebb cselekedeteinknek örök bér. Ô varázsol földi életünk minden viszonyaiba áldást és boldogságot s halálunk síri éjében ô kelt ragyogó napot. d) Gondoljuk el, hogy percenként hány ezren támadnak lelki halálból életre. Pillanat alatt változik el a bűn sötétsége illatos, derűs pálmás kertté, s a lélek, melyet azelôtt az Isten haragja üldözött, ismét gyermekévé lesz. Akár a keresztség vizében, akár a penitenciatartásban minden éledés, minden fejlôdés, növekedés Jézusból való. S a lelkek e nemes vértôl belsô szépségbe öltöznek és isteni erôtôl duzzadnak, s bár külsôleg szolgálók, mesterlegények, hivatalnokok, tanítók, parasztok, inasok, munkások, belül menyegzôi ruhába öltöztetve, Isten kedvtelésének tárgyai. Ez éledés és ébredés, e fejlôdés és szellemi iparkodás Jézus neve alatt megy végbe! Nincs erkölcsi irányzat több ilyen! Mindenütt megy végbe: kórházakban, templomokban, fogházakban, hajókon, vérpadokon, utcákon és mezôn, a műhely zakatolása s a gyár zúgása közt... Gyermekajkon és vén gonosztevôk fogatlan állkapcsai közt zsong e név. Minél több érzéssel mondjuk, annál jobb; s a legjobb, ha a Jézus neve van homlokunkra (gondolataink világára), szívünkre (jószándékainkra), karunkra (tevékenységünkre) írva, s úgy írva, hogy következetesen át is éljük azt. ======================================================================== 86. Jézus szent neve hatalom. a) Nagyhatalom; eget hajlító, poklot záró, embert szabadító hatalom. -- A hatalmak, melyeknek színtere a piac, az utca, a színházak deszkái, az akadémiák, a trónok, a harcterek, e dicsôséges imádandó hatalomnak csak kereteit alkotják; legjobb esetben neki szolgálnak, különben efemerek, egy darabig vannak, azután letörnek. Egyiptom, Babilon Perzsia, Róma hatalma... az eszmék, az intézmények hatalma... a tudás, a művészet hatalma a fejlôdés hullámai; míg ellenben Jézus hatalma az égen: örök engesztelés; a poklon az, hogy bezárja kapuit; a földön az, hogy kegyelmet ad, örök értéket. Azért értem, hogy mennyire különb név nekem Jézus, mint Caesar, Pharao, Plato, Goethe, Napoleon! ,,Hajoljon meg neki minden térd''. b) Az erkölcsi világot mozgató hatalom. Bűnbôl kisegít, erényre indít; hitet gyujt, szeretetre nevel. Beláthatlan és szövevényes az útja, mint a napvilágnak az ôserdôben. Bejárja a városokat s falvakat ez a név, mint a harangszó, mindenütt zsong. Végighúzódik életen, gyermek-, fiú-, leány-, férfi-, nô-lelken. A néprétegeken áthat, mint a szivárgó víz a föld rétegein. Szent derűt és borút hoz, örömöt s bánatot; menyegzôkön emlegetik s betegágyak mellett, s bánata is életet teremt. A gyermek dadogja piros ajkkal, a haldokló vele indul a másvilágba, hogy meglássa Jézust. Jézus, a te neved ajkainkon hirdeti örök vágyunkat utánad! c) Jézus nevében állította lábra Péter és János a templom kapujának bénáját: kelj föl és járj. Igy állították lábra a világot az apostolok Jézus neve, vagyis Üdvözítô ereje által, így az egyes embert. Legyen ez a név erônk, melytôl lábra álljunk... s haladjunk fáradhatatlanul. Különben megbecstelenítjük az Úr nevét, ha erôtlennek bizonyítjuk. ,,Hordozzátok Jézus nevét'', véssétek ki éltetekben. Édes, édes Jézus, legyek dicsôségedre! Jézus, reád- emlékezés öröm, lendület, fölpezsdülés. ======================================================================== 87. Jézus neve hitem, reményem, szeretetem. a) A hit Jézus neve körül fonódik. Volt hit és babona azelôtt is, hit kevés, babona és tévhit sok; de Jézus neve jelzi a hit gyôzelmét s térfoglalását. Próbálkozott a hit azelôtt is; de nem volt napsugara. Sok apró, kis láng játszott prófétai lelkekben; de végre ránk hasadt Jézus napja. E név fény... isteni lelkek ébrednek hajnalában... hánynak lopódzik lelkébe, s földerülnek! Életünkben ô az út, az igazság és az élet; halálunkban megnyugvásunk. Hogy gyúlnak ki e hitnek tüzei végig a világon; a missziókban, a keresztelt gyermekek lelkén s az én lelkemen is. Végre is nincs más világosságom, mint Jézus... szent nevének erejében megyek Üdvözítôm s bírám felé. b) Jézus neve reményem. Remélek örök boldogságot, kegyelmet, érdemet. Ô megadja, mert hatalmas. ,,Jesu potentissime, miserere nobis''. Ô megadja, mert jóságos és hűséges. Nincs más név, mely által üdvözülhetnénk. Mikor Jézus nevét bizalommal kimondom, feszül a lelkem, szárnyait feszíti; belevág energiával az élet hullámaiba, mint a hajócsavar a tengerbe. Erôsnek kell lennem s hajthatlannak Jézus erkölcsi törvényének megtartásában s eszményeinek szolgálatában. A törvény s a szeszély, az erkölcs s a divatos eszmék konfliktusaiban mindig Jézus szerint igazodom, hogy ne járjak úgy, mint a pogányok járnak elméjük hiúságában (Efez. 4,17). c) Jézus nevében járok szeretô szívvel végig a világban. E név varázsa megszáll, finom illetésekkel érint, melegen és hathatósan kezel. Behatásai alatt megtanulok szeretni természetesen, közvetlenül, mesterkéletlenül, hôsiesen. E behatások elôl szétnézve a világban, minden, ami valaminek látszott, árnyékká vékonyul; a test, a vér, a szenvedély, a világ hatalmi szózatai hangot nem adnak e finom, étheri zónában, s másrészt az egész világ lesz áldozati fája e szerelmi lángnak. Legnagyobb kötelességünk és szükségünk e szent szeretetet bírni és élvezni. Élvezni is; sokan azért nem fejlôdnek a szeretetben, mert nem élvezik át magukban a szeretô jóindulatot, szolgálatot, arckifejezést, beszélgetést; át kell élvezni minden szemerjét az isteni szeretetnek. ======================================================================== 88. Jézus, a leghatalmasabb, a legszebb név. a) Jézus -- ez a név az ,,ember fia'', a legelsô ember neve. Jelzi a legnagyobb nagyságot, mely a földön megjelent. Lehet valaki nagy észben, tudásban, föltalálásban, művészetben, a beszéd, a nyelv, a kô, a festék, az érc kezelésében. Jézus nagy, de ô nem írt, nem faragott; kôre, lapra, vászonra gondolatait nem bízta, de élt, s életében kialakította a mennyországot, telve szépséggel, örömmel és csöndességgel, s aki lelkébe néz, akár csak bokor alatt heverve égbe nézne; az ég egyre lejjebb száll, mintha el akarná borítani az embert...! Nagy az Úr Jézus! Nem vonult végig a földön hadseregekkel, nem változtatta meg a politikai térképet, de új világot alkotott. Születése a történelem legnagyobb adata. Nincs geológiai, nincs históriai korszak, nincs csata és trónfoglalás, nincs fölfödözés és találmány, melyet össze lehetne hasonlítani Betlehemmel. Vele lép föl az új nemzedék, ,,qui non ex sanguinibus, sed ex Deo nati, kik nem test és vérbôl, hanem Istenbôl valók''. Ez ,,Isten-fiak'' fölismerik méltóságunkat, szabadságot igényelnek, ,,qua libertate Christus nos liberavit, krisztusi szabadságot''. Fáraók, satrapák, pagódák is jeleznek kultúrát, de az emberi történetnek morális nagyságát Jézus adja. Ó, Jézus, drága, nagy, fölséges név; szent, szent a te neved! Áhítattal mondom: dícsértessék az Úr Jézus Krisztus! b) Ez a név az Isten legszebb neve. Sok neve van: ,,csodálatos'', ,,erôs'', ,,jövendôség atyja''; a hatalom s könyörület neveivel tiszteljük. Jézus neve mindezeket fölülmúlja; erôt, hatalmat jelent, de üdvözítésre; rettenetes, rémületes, de az ördögnek; aggresszív, ellenséges, de a bűnnek; kérlelhetetlen, de a rossznak; nekünk pedig édes, mint a méz, erôs, mint az Isten hatalma, bűvös, mint az olaj illata. E szent név felé fordulunk hitünkkel! Amit keresünk, ô mutatja nekünk, ô ad irányt életünknek. Jézus szent nevével indul ki a hit. Apostolok a hírnökei, vértanúk a testôrei. E név erejében ébred a lélek, csillan meg a kegyelem; a vizek elevenek lesznek a keresztségben, a szavak életre támasztanak a penitenciában. A lelkek e szent név bűvkörében élnek s pihegnek. Az imádság általa nyer erôt... az engesztelés, az áldozat az ô nevében mutattatik be... Jézus, mink van nélküled? E szent név felé fordulunk reményünkkel! Ez gyôz gyöngeségeinken s a bűn hatalmán. Minden rossz ellen ô biztat: küzdjetek... Nem tennôk, ha ô nem mondaná, Kísérteteink, mint a tenger árja; elmerülünk; de az ô nevében a hullámokon is járunk. Confidite...! E névbe van beleszôve, amirôl a jászol, a kereszt, az Oltáriszentség suttog. E szent név öt betűjében az ô öt sebe ragyog felénk s biztat szenvedéseinkben s kínjainkban! ,,Adjutorium nostrum in nomine Domini'', mondja a szorongatott,... ,,sit nomen Domini benedictum'', mondja a hálás szív,... ,,oleum effusum nomen tuum'', mondja a sebzett lélek. Mennyi harcra indulunk ki e szent névvel! Jézus nevét adjuk ifjúságunk ajkaira; a tisztaság, az erkölcs e névvel áll ellent a rossznak; kísértéseinkben imádkozunk: Jézus segíts! E nevet suttogják szenvedôk... betegek... haldoklók! E szent név felé fordulunk szeretetünkkel! Az Isten végtelenül szeretetreméltó lett e névben. A szeretô Isten, az üdvözítô Isten e névre hallgat. A világ is az Isten szeretetének kifejezése, a kinyilatkoztatás is, a próféták, a szentek is; de legteljesebb s legsikerültebb kifejezése az édes Jézus. Barátságra, jegyesi szeretetre Jézus tanít... Mennyi jegyes jár nyomában! Szentjeink érzelmei Jézus neve iránt, mint a virágzó ôserdô illata. Mennyi epedés, vágy, fohász, utána... mily izzó, tapadó áhitat... mily lángoló, szenvedélyes szeretet a lelkekben iránta. ,,Pone me ut signaculum super cor tuum...'' ó te hódító, lefoglaló, féltékeny szeretet, hogy vésted nevedet karjainkra, mellünkre, szívünkbe! Dicsôségem is te léssz... ,,nomen scriptum in frontibus...'' te koszorúm, te koronám! ,,In nomine tuo transgrediar murum...'' mindent legyôzök veled! ======================================================================== 89. A gyermek Jézus s a gyermekek iránti szeretet. Kiváló vonása az evangéliumnak, hogy a gyermekek iránt való szeretetnek mindjárt kezdetben két forrást nyitott: az egyik az isteni kisdednek, az Úr Jézusnak szeme, a másik az Istenanyának szíve; az egyikbôl a gyermek könnye, a másikból az anya teje fakad; a keserű könnyet édes tejjel, a gyermek fájdalmát anyai szeretettel kell enyhítenünk. a) Igen, kell; mert a kinyilatkoztatásnak elsô bemutatkozása Jézusban a szalmán fekvô gyermek lett, ki kacsóit édesanyja felé nyujtja; vágyik az elhagyatott Isten a halandó anya keble után. Az evangélium elsô képe az elhagyatott gyermek, elsô érzése a gyermek fájdalma, elsô éhsége éhség az anyai tejre. Az Isten-országban tehát a fájdalom mint a gyermek fájdalma, éhsége mint a gyermek éhsége jelentkezik; a mezítlenség a csecsemô kisded ajkán panaszolja föl a pólyák hiányát; a hajléktalanság a született gyermek számkivetésében mutatkozik be. Az irgalmassági cselekedetek árnyékképen a betlehemi barlangból vetôdnek a világba s sürgetik a jóindulatot, mely békét hoz az embernek, hogy tegyen, segítsen a szenvedôkön, elsôsorban a kisdedeken. A gyermek Jézusért kell könyörülnünk a szegény gyermekeken. b) Ugyancsak e barlangból lép elô a kisdedet csillapító, könnyet törlô, meztelent ruházó könyörület a Boldogságos Szűz ideális, anyai szeretetében. Itt kanonizálta Isten saját anyjában az irgalmat s az anyai szeretetet. Anyjában tüntette föl az isteni szeretetnek a világban oly gyakran nélkülözött gyöngédségét. Kemény a világ sora, gyakran ugyancsak nem látni rajta a szeretô Isten nyomát; részvétlen s kegyetlen sokszor a természet, s nem vesszük észre rajta, hogy az Isten szeretetben alkotta meg törvényeit, de ne zavarodjunk meg az élet változatain; fény és árny, halál és élet váltakoznak útjain, s bármily kemény legyen is a természet rendje, beleállította abba is az Úr a szeretô lelket, az anyát, a legédesebb szeretetet. A Szent Szűz királyi nôisége s az Isten-anya érintetlen szépsége bájt kölcsönöz a rideg barlangnak s a kemény isteni akaratnak. Ez az asszony ünnep a világban. Arcától, mosolyától, tekintetétôl kedves lett a kemény és szigorú lelkiségnek megnyilatkozása, kedves lett az ôt körülvevô szegénység, nélkülözés és félreismerés. Ó, be jó, hogy ez isteni asszonyt s anyát adta nekünk, s hogy nem nyomta el, nem homályosította el rajta az asszonynak, az anyának kellemét, s hogy a szánakozó szeretet szépségét lehelte rá! Ez a legszebb theológia, a megkoronázott s fölmagasztalt szép természet. A Szent Szűz belenéz a megtestesült Isten szemeibe s meglátja benne az emberiségnek való viziót, hogy szeretet által lesz az ember isteni, s hogy könyörület s irgalom honoljon szívünkben egymás iránt, kivált a szenvedôk s gyengék iránt. Legyen karácsonyi szeretetünk elsôsorban a gyermekek iránt. Szeretetünkre vannak utalva, szeretetünk légkörében fejlôdhetnek csak szerencsésen. A Szent Szűz bája, szépsége és kelleme, az anyasággá nemesbült nôiség nevelik bennünk ez érzést. Hallgassunk e nemes, szent gondolatokra, s tisztelô szeretettel emeljük föl a szegény, szűkölködô gyermeket. Wer dies jemals hat empfunden, Ist den Kindern durch das Jesukind verbunden. (Brentano.) ======================================================================== 90. Gyertyaszentelô Boldogasszony áldozata. ,,És minekutána elérkeztek az ô tisztulásának napjai, Mózes törvénye szerint Jeruzsálembe vivék ôt, hogy bemutassák az Úrnak és hogy áldozatot adjanak...'' (Luk. 2,22). a) Annyi anya ment föl arra a szent hegyre Ábrahám nyomában, de mindegyik megváltotta gyermekét, s azon biztató öntudattal tért haza: gyermekem, enyém vagy. Csak egy anya találkozott, aki nem volt oly szerencsés, kitôl Isten a bemutatást elfogadta úgy, hogy annak a gyermeknek életét kívánta -- anya, ki úgy látszik, nem talált irgalmat -- aki úgy látszik, ki volt szemelve, hogy megfizessen valamennyiért, s hogy ránehezedjék az Úr keze. S ez az anya nem a legrosszabb, nem a leghitványabb, nem a legnemtelenebb volt, hanem a legszebb, a legédesebb, a legnemesebb: a Boldogságos Szűz Mária. Miért? mert ha áldozatot hozni minden léleknek ékessége és szépsége, nagy áldozatokat csak nagy lelkek képesek hozni: a legnagyobb áldozatot a legszebb lélek hozhatta. b) Az áldozat a lélek ékessége. Mert az áldozat szeretetbôl fakad. Amitôl elválsz azért, hogy ragaszkodjál máshoz, az mutatja szeretetedet; ez az elválás az áldozat. Elválunk pénzünktôl, mert szeretjük a szegényeket -- elválunk vagyonunktól a becsületért -- élvezeteinktôl a tiszta erkölcsért -- vigaszainktól az Isten dicsôségéért... életünktôl Krisztusért. A Szent Szűztôl Isten fiának életét kívánta, s a Szűz elszakadt tôle szívében mindjárt, az elsô percben, s ezt készséggel tette; bár nem volt, mi jobban fájt neki; s ezt titokban tette; csak ô tudja, meg még valaki... dícséret nélkül, önzés, hiúság nélkül... Az Isten a Szent Szűznek ezzel a tűzpiros szeretetével aranyozza be a jeruzsálemi templomot. Szegény a templom, mondták a zsidók, nincs rajta aranylemez, mint Salamon idejében; a pogányok nem veszik majd számba; de az Isten mondja: ne féljetek; aranynál, ezüstnél fényesebb díszt s a tenger gyöngyénél drágább ékességet adok rá, s ez az ékesség az áldozat szeretete. c) S ez a legszebb dísze a közönséges, apostoli szentegyháznak. Az Isten mintha keresné s különös kedvét lelné az áldozatos lelkeken, s azok a lelkek is mintha kiéreznék, hogy mi tetszik az Úrnak; észreveszik, hogy áldozatot akar; szívet, mely úgy szeret, hogy érte tűrni, nélkülözni, sírni, szenvedni tud. Az igaz keresztények házait ez dicsôíti és fényesíti. S kivált a keresztény nôk járuljanak a Boldogságos Szűzhöz, s mutassák be vele áldozataikat, ki fiát, mint a Szent Szűz, ha az Isten elviszi, -- ki egészségét, boldogságát, hitvesét, -- ki jószágát, becsületét, hírnevét, -- ki szerelmét és szívének hajlamait. Ezek az igazán tiszteletreméltó lelkek. A világ nem tud róluk, de az Isten tud róluk, s ez elég! Az áldozat fönségén, mely oly gyakori, vigasztalódhatik meg lelkünk, s az áldozat kereszténysége biztosítja igazán a világ számára a kereszténységet. d) S mit tesz az Úr Jézus a Szent Szűz karjaiban? Odaadja magát neki, hogy mutassa be ôt az Úrnak. Nekünk is odaadja magát. Mienk ô; mienk embersége, szíve és lelke, rejtett élete és tevékenysége, szenvedése és dicsôsége, szentséges anyja és angyalai, egyháza és a jó cselekedetek, a szentmisék, a purgatóriumban szenvedô lelkek keserve, a kegyelmek, melyek az elkárhozottaké voltak, a szentek szentsége és csodái, s fôleg Jézus szívének minden érzelme és érdeme. S az ember mindezt fölajánlja, ezzel kopogtat és közbenjár, mert ,,minden a tietek, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a következendôk'' (I Kor. 3,22). Ezzel ad hálát s bemutatja az Úrnak: Uram, nézd, mindez az enyém, s én felajánlom neked! Amit teszek, az ugyan kevés; ájtatosságaim, imáim sokszor hidegek! Szeretném dicsôségedet s felebarátaim testi-lelki javát elômozdítani, szeretném, de ha nem is sikerül, íme, még mindig gazdag vagyok. Téged mutatlak be az Úrnak fôleg a szentmisében. ======================================================================== 91. Purificatio et oblatio. Tisztulás és áldozat együtt jár a lélek élettörténetében. Két oldala az éremnek; két életnyilvánulása a törekvô szívnek. Az anya áldozata az asszony tisztulása, s nálunk is a tökéletesség az áldozat fokain jár föl-alá. a) Az elsô fok az engedelmesség a törvény iránt; az elsô áldozat, melyet meg kell hoznunk. Akár Isten-anya, akár koldusasszony, természeténél fogva Isten szolgálója. Istennel szemben mindnyájunknak, a Szent Szűzön kezdve végig, imádó hódolat a kötelmünk, hódolat a megsemmisülésig. Ez a teremtmény érzülete, de kivált a keresztényé, mert egyre hallja az Úr ajkán: áldozatot nem akartál testben, tűzben, de teremtettél, s akartad, hogy teljesítsem akaratodat. Engedelmeskednünk kell. Az engedelmesség a szabad lelki világ rendje; belôle való a szépség s a harmónia. A fizikai rendben van a szükségesség, az erkölcsi világban az engedelmesség. Nem emancipálhatjuk magunkat alóla; époly kevéssé, mint a fölség, a szépség az igazság alól. Szolgálok, Uram, engedelmességemben alakítasz engem; nem vagyok remek, de csak alakíts; készséggel fogadom minden illetésedet. b) A második fok a készség a jobbra. Jeligéje: éljen a jobb. Többet adni, minél többet; minél többet a testibôl, érzékibôl, állatiból a több-emberért, a több-lélek és szellemért. A test és vér ugyanis hadakozik a lélek ellen; hadakozik a lélek is a test ellen. De áldozatokra csak szeretetbôl a jobb s a különb élet iránt leszünk képesek; az késztet az erénynek robotjára, mely vérbe s verejtékbe kerül. De ki ne adná ezeket a szebb, a finomabb életért?! c) A harmadik fok a hôsies szeretet. Az már külön lapra tartozik. Magamat felejtem, mert Istent lelkesen szeretem. ,,Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint mikor életét adja oda valaki...'' Add oda életedet! Azt a Szent Szűz megértette. Megértette, hogy Fia áldozatával a magáét kell egyesítenie. Meghallotta, hogy tôr járja át szívét, s 33 boldog názáreti évnek kéklô fátyolán át látta a keresztet, s nem vesztette el lelke vigaszát s békéjét. Mit akarsz, Uram, tôlem? Mi vár rám a jövôben? Engedelmességet kívánsz-e, vagy vért s életet is? S mit adjak neked most, úgy-e valamit, ami áldozatomba kerülne, de amit üdvöm, haladásom követel tôlem? Ecce ego! ======================================================================== 92. Gyertyaszentelô -- tulajdonkép pedig Szűzszentelô. Elragadó látvány: a legtisztább s legnagyobb lélek a tisztulás törvénye alatt. Homlokán az érintetlenség méltóságának fénysugara, szemeiben a tiszta lélek ragyogása; liliom és mirrha-illat ruháiban; karjain az isteni gyermek, s ez a Szűz mégis tisztulni jön; érzi, mily szent s tiszta az Úr. A Szent Szűz nyomaiban járnak a lelkek, kivált a lelkek anyja, az egyház, Krisztus jegyese, a Szentlélek orgánuma, a kegyelem hordozója, az Isten galambja, csôrében az olajfaággal. Jellege a szentség! a) Megnyilatkozik ez hitvallásában, tanában, buzdításaiban, erkölcsi tevékenységében, erényeiben; ,,suspirat ad sanctitatem...'', vágyódik a szentség után. E vágyat Jézus szívébôl veszi. Jézus küldetésének virága az egyház szentsége. Érezte ezt Szent Pál: ,,Krisztus szerette az anyaszentegyházat és önmagát adta érte, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdôjével'' (Ef. 5,25). A látnok látja az egyházat mint szép, koszorús jegyest. Szép koszorút, gyönyörű koronát font Krisztus az egyház hajába. Nem akarom elékteleníteni életemmel az egyház szentségét; lássék meg erkölcseimen, hogy a szentegyháznak híve s fia vagyok. b) Nemcsak vágyik a szentség után az egyház, hanem leheli, neveli azt. Nevelt erényt s elbájolta vele a világot: angyali tisztaságot, Isten-tiszteletet, hűséget, ellenségszeretetet, kitartást, bátorságot. ,,Magis timent virgines nostrae si ad lenones, quam si ad leones damnantur'', leányaink inkább félnek a kerítôktôl, mint az oroszlánoktól -- mondotta Tertullián. Emelte a közerkölcsöt; szentsége eleven erô volt. Ah, ezen kell megismerni az egyházat; támasszon életre, mosson tisztára, alakítson, remekeljen. Célja, értéke, ereje, hivatása merô erkölcs. Ettôl lett virágos a föld; szent lett Kína, Japán, India is. S most is hány lélek nyitja ki az egyház keblén szemét az örök világosságnak -- hány emelkedik ki bűnbôl, homályból! Pedig most nehéz ez! Szerencsétlen hideg áramlatok járnak a világban, s nagy a hajsza! Ki irányítsa a lelkeket, ki nyissa ki szemeiket? c) S kire vár e részben a nagy föladat! ,,Ad vos, o sacerdotes'' -- mondja a próféta. Papok, nálatok a ,,magisterium'', az apostolság! Felétek nézünk elsôsorban! Mutassátok meg, mennyi önmegtagadásra s világmegvetésre, mily tisztaságra s türelemre képes a kereszténység. Ne kompromittáljuk az egyházat. Hibáinkkal, bűneinkkel útját álljuk Krisztus művének; mert nem hisznek az evangéliumnak sem, ha azt gyönge erkölcsök hirdetik. -- S végre a világ megveti a papságot, mely Krisztus szívébôl nem tud tüzet s eucharisztiájából világlegyôzést meríteni. Tisztelni s hinni fog, ha szentek leszünk. ======================================================================== 93. Az agg Simeon. a) ,,És íme egy ember vala Jeruzsálemben, Simeon nevű, igaz és istenfélô férfiú'' (Luk. 2,25). Öreg, ôszbeborult ember, nemcsak az évek dere van fején, de a tapasztalatok, küzdelmek, csalódások terhe a lelkén. Emberileg szólva, mondhatni: fáradt ember. Látta a világot, ismeri gonoszságát; szemei elôtt szenvedtek kis bűnösök s uralkodtak nagy gonosztevôk; látta a bűnt s az erényt bíborban s rongyokban; de ô maga ,,igaz s istenfélô'' volt, tehát értelmes is s kötelességtudó is volt. Értelmem is, hitem is, kötelességtudásom is azt mondja: ne a bűnt, hanem Istent nézd s a szerint tégy. Ha szemét van körülötted, sebaj, nyílj ki s légy virág rajta; ha felhôs s ködös a táj, sebaj, szárnyad van, lendülj a felhôk fölé! ,,Istent féld s tartsd meg az ô parancsait -- mert ez az egész ember'' (Eccl. 12,13). b) ,,Várván Izrael vigasztalását s a Szentlélek vala ôbenne.'' A szívtisztaság ad bizalmat s halhatatlan reményt a léleknek. A remény a lélek kizöldülése s tavasza. A remény az éber, a rugalmas lélek sajátsága. Szeme egy más világba néz s virraszt az éjben. Ösztöne, hogy akadályokon s nehézségeken át, mint a gyökér a föld rétegein keresztül, a gazdagabb, napsugaras életbe törjön. Óriási hatalom a reménylô ember; temperamentuma a küzdelem, s a legnagyobb hatalom az örök életbe törô ember. Credo... vitam aeternam! A hit akkordjai a reményben gyôzelmi énekké, a világítélet viharjává fokozódnak, s az isteni remény ekkor veszi el koszorúját. Ezt a reményt keltem föl magamban: remélek örök életet s isteni segítséget rá ma is! c) ,,És feleletet vôn a Szentlélektôl, hogy halált nem lát, mígnem elôbb meglátja az Úr Krisztusát.'' Nagy biztatás ez: nem halsz meg, míg meg nem látod Krisztust; azután pedig még kevésbbé halsz meg; mert aki ôt meglátta, nem hal meg örökké. -- Nem halok meg én sem, mert látom az Urat hitemben; a szkepszis éje nem borul rám. -- Nem halok meg, nem nézek nirvánába, hanem a valóságos, szubstanciális végtelenbe. -- Nem halok meg, nem öl meg az unalom; lelkem tele van értékkel s erôvel. Virágos, fűszeres, tavaszos a belsô világom; Isten lakik bennem, s én neki élek; reggeltôl estig mindent érte teszek. d) ,,És a Lélek által indíttatva a templomba jöve.'' Vágya Krisztus után volt nagy kegyelmekre való távolabbi elôkészülete; a Lélek indítása a jóra, a közvetlen ráképesítés. Lélektôl indíttatva, vagyis természetfölötti motívumból kell eljárnom, akár templomba, akár munkámra megyek. Lélekbôl, nem szokásból, nem gondolatlanul, fásultan. Lélekbôl, mely Krisztust megtalálja s fölismerje elsôsorban a templomban, az evangéliumban, szentmise-áldozatában, Oltáriszentségében. Ha lélekkel járok, akkor rátalálok s nem járok idegenben. e) Mily jól vezet a lélek... krisztusi találkákra. A mi önzô vagy érzékies lelkünk pedig el-elvezet tôle. Más örömök, más érdekek felé más-más lelkek vezetnek. Az önzés lelke a legfinomabb s legfortélyosabb, jócselekedetekben is dicsôséget hajhász, imáiban is önmagát keresi, az Isten szolgálatában is csak vigaszt szomjaz. Csoda- e, hogy nem találkozunk Krisztussal, ha ez vezet? f) ,,És amikor a gyermek Jézust bevitték szülôi, karjaira vevé ôt.'' Nem elég Jézust látni, nem elég nézni, hanem bírni, karjainkra venni, szívünkhöz kell szorítani ôt. Ki érné be a látással? Mi egy kedves gyermeket megcirógatunk s átkaroljuk: az Istent is nekünk-valóan nemcsak látni, de bírni, de átkarolni akarjuk áhitatunkban; ott akarunk lenni, ahol ô van; szólni hozzá, szívünkbe zárni ôt. Ezt akarta nyujtani nekünk az Oltáriszentségben. Az itt imádkozó lélek suttogása érthetôbb, mint az orkán szava, titokzatosabb s édesebb, mint az erdô zúgása; a kápolna csendje s bensôsége emberibb, mint a tengerpart s az erdôszél. Azért nekem az Oltáriszentség közelebb hozza az Urat, mint az erdô, a tenger, a csillagos ég. Emberi módon kell bírnom s élveznem az Istent. Nem elég az igazságot látni, azt vérünkké kell változtatni; azt élvezni, abból élni kell. Mit teszek érte? Keresem, kutatom, vágyódom utána, szegôdöm hozzá; szeretem, éneklem, olvasom, ízlelem, élvezem. Ehhez idô kell, s én szívesen szentelek rá idôt s munkát. Akik a külsô tevékenységet ennek rovására sürgetik, azok rosszul tesznek; erôs, bátor, kitartó, áldásos praxisra a lélek elmélyedése s megfeszülése s a szív lefoglalása nélkül szert nem tehetek. Erôm titka a mélység, szárnyalásom a magaslatoktól van. g) ,,És áldván az Istent, mondá: Most bocsásd el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te Üdvözítôdet.'' Most bocsásd el szolgádat e szolgálatból, a külsô, ködös, távol vidéken végzett szolgálatból, hol éjjel-nappal készségesen szolgáltalak; szolgáltalak télen, vagyis kedélyem elborulásaiban; szolgáltalak tavaszkor s nyáron, vagyis szívem vigaszaiban; küzdve, bízva szolgáltam neked. Szívesen megyek, mert te bocsátsz el; akaratodból jöttem, parancsodra megyek; éltet a remény, hogy jobb helyre bocsátsz el. Jobb jön ez után; hisz az Üdvözítô biztosít róla. Érzem a szasszafrasz illatot a keserű hullámok felett az új világ virányairól. Üdvözlégy örök javak biztosítója, Üdvözítô! -- Szívesen megválok földtôl s élettôl; mi tartson s mit szeressek rajtuk? Azért vannak, hogy lelkem az örök életre fejôdjék rajtuk, mint fészekben a madár a repülésre. Életem olyan, mint a télen kivágott fának tönkje, várja a tavaszt s az új fakadást. h) ,,Mert látták szemeim a te Üdvözítôdet, kit rendeltél minden népek színe elé, világosságul a pogányok megvilágosítására s dicsôségül a te népednek, Izraelnek.'' Mert téged láttalak, azért homályosultak el szemeim minden másra. Az a ,,más'' különben is csak fátyol, csak szimbolum; legtöbbször oly sűrűn szôve, hogy az arcot mögötte sehogy sem bírom kivenni. De a hit s az imádkozó vágy, a tiszta szív s az éles szem elôtt lassanként kibontakozik a ,,facies Christi''. Mily arc ez! Aki látta, nem kételkedik s nem retteg; testvérünk arca! ,,Quando veniam et apparebo ante faciem tuam!'' Mikor jövök már színed elé!? Ez az arc fölvilágosít nemzeteket. Nem mint a déli jeges sark vulkánjai, melyek hat hónapos éjben s örök télben csóválják a tüzes erupciók fáklyáját, de nem indul meg senki e fény után; te nem így; te világítsz s vonzasz. ,,És elmegyen sok nép és mondja: jertek, menjünk föl az Úr hegyére s ô megtanít minket útjaira és ösvényein fogunk járni'' (Izai. 2,3). i) ,,S mondá Máriának: Ime tétetett ez sokak romlására s föltámadására Izraelben s jelül, melynek ellene mondatik.'' Romlásunk is lehet az Úr! Nem hinnôk, ha életünk nem magyarázná meg, hogy eszményeink vádolóink s kegyelmeink terhünk lehetnek. Csalárd a szív... Mennyi romlás csak egy életben is, hát még a világban! Mennyi rom, ártatlanság, hűség, becsület, tisztaság, hit, remény romjai; romok közt élünk. Iszonyú hatalom a ,,mysterium iniquitatis!'' Krisztus szegletkô, de malomkô, sôt sírkô is lehet. Föltámadásunkra akar lenni; ez eleme; föltámaszt minden lelket: újjászül, elevenít, izzít, boldogít. Hány bűnös kel föl érintéseitôl! Szentségei az élet forrásai. Ahol ô van, akiben van, az él. Spiritus et vita! j) ,,A te lelkedet is tôr járja át.'' Figyelmezteti a Szent Szűzet Jézus keresztjére; ez a tudat a Szent Szűz szívének már most is tôre, melyet magában hord; életáldozata. Tôre fôleg az a tudat, hogy romlására is lesz szent Fia a lelkeknek. Szenved az ellentmondástól hitetlenségükben, ellentmondástól bűneinkben. Csupa ellentmondás egy- egy élet Krisztus ellen. Az ellentmondás szellemének fejét összetörte a Szent Szűz; ne szegôdjem hát e szellemhez, mely ellentmond irgalomnak, tisztaságnak, szeretetnek, nagylelkűségnek, áhítatnak, bizalomnak; tôrt döfnék ezzel a Szent Szűz szívébe. ======================================================================== 94. Mi az áldozat? A Szent Szűz az áldozat útjaira tért, Simeon áldozatról beszél és világosságról, melyet az áldozat gyujt. Uram, gyujtsd meg e világosságot, hadd tudjuk, mi az áldozat? a) Az áldozat nemcsak fájdalom, hisz fájdalom az állatvilágban is van elég, ahol áldozat nincs; áldozat csak az erkölcsi világban van. Az emberi élet is ismer sok fájdalmat, mely nem áldozat. Az áldozat ugyanis oly elválás és szakítás, oly fájdalom, amelyet az akarat gyôzelme jellemez; az áldozat veszteség nagyobb nyereségért, leszállás fölemelkedésért, elborulás nagyobb fény kigyulladásáért. A vértanú odaadja életét az örök életért -- a szenvedô eltűri a fájdalmat az erény dicsôségeért --, akinek meghalt valakije, megnyugtatja szenvedô akaratát felsôbb akarattal; íme fájdalmak, melyeket lélek és erény felsôbb javakká alakítanak, vonások, melyek torzképet adnak, ha magukra maradnak, de új szépség világosságában tünnek föl, mihelyest átvillan rajtuk a türelmes, a megnyugvó, a felsôbb jót szomjazó akarat. Igen, az áldozat a felsôbb jót és szépet keresi, azt szomjazza, azért jár a fájdalmak s lemondások útjain. b) De miért nem lehet az élvezet, a gyönyör útjain járni a jó után? Sokszor azokon is lehet; de nem mindig, sôt rendesen nem. Az élet ugyanis küzdelem, tisztulás, korlátlanságból, alacsonyságból való folytonos kiemelkedés; föladatunk legyôzni önmagunkat; a tiszta erény fölséges processzus; ezt kiemelni rombadöntés, lemondás nélkül nem lehet. Nézzünk önmagunkba. Tudatlanság és önzés a hozományunk; akaratunk tökéletlen, hiányzik világossága s tudja szeretni a sötétséget. Igen, szeretni tudja; jól esik neki: ,,az emberek szerették a sötétséget''; hiányzik szabadsága, szenvedélyek kötik le. Megmondta az Úr, hogy csak az igazság szabadít föl. De ez vérbe kerül! Érzem, Uram, gyakran véres verejtékbe! c) Hozzuk áldozatainkat szívesen, melyeket lelki szabadságunk követel. Az elsô nagy lépés feléje a hit, lelkünk térdrehullása a végtelen, felénk közeledô Úr elôtt. Szabadságunkat szolgálja továbbá minden erényes törekvés, mely által kilépünk a szenvedély bűvkörébôl, s azután az a sok kis lépés, mely által megközelítjük az Isten szent akaratát. Néha az áldozat szinte rémületbe ejt; oly nagy lépést kíván! halált; a halál nem cél, hanem a legnagyobb lépése a léleknek; ó, csak ez ne legyen félrelépés! ======================================================================== 95. Háromkirályok csillaga. ,,Mikor tehát született Jézus Juda Betlehemében, íme bölcsek jövének napkeletrôl Jeruzsálembe'' (Máté 2,1). a) Azt a csillagot az Isten gyujtotta ki; az Istentôl van az is, hogyan ragyogjon sugára bele az ember lelkébe. Hányan látták s meg nem indultak; a három király lelkébe úgy világított bele, hogy megindultak. -- Ez a kegyelem titka. Hány eszményi csillaga van a mi mennyországunknak is, mely nekünk sötét csillag; hány igazság, melyet ismerünk, de nem szeretünk; azután pedig kitüzesednek a mi lelkünkben is, s követjük örömmel. -- Nem értjük, hogyan lehettünk oly sokáig érzéketlenek, s íme most a lélek, az üdv, az Oltáriszentség meleg valóságok nekem. Ó, nyissuk meg szemeinket; tartsuk meg érzékenységben szívünket, hogy ,,lássuk csillagát''. b) Csak ôk indulnak; a többi ezer okot talál nem indulni; az önszeretet kibújik minden alól, ami terhes s kellemetlen s született prókátora a restségnek s önfejűségnek. Én pedig nem akarok nehézkessé, keserűvé, érzéketlenné válni; fölpezsdítem lelkemet; koporsószegekkel nem szegezem le magam a blazirt gondolkodás padjára. c) Csillag az értelem, a hit, a sugallat. Sötétben vagyunk, de a csillagok fénye pajzsot szô fejünk fölé. ,,Tempus stellae'', vannak a csillagoknak, a belátásnak, a fölbuzdulásnak, a megindulásnak szentelt percei, órái, vannak a jó, lelkes hangulatnak napsugaras napjai; ez a ,,tempus stellae'', használjuk föl; ne sokat aggódjunk, hogy mi lesz velünk? megálljuk-e helyünket? Int a csillag, sugárzik, vezet; gyerünk. ,,Ich trau dem Genius, der mir winkt.'' ======================================================================== 96. ,,Láttuk csillagát napkeleten'' (Máté 2,2). a) Érzéket a minket körülvevô anyagi és szellemi világ iránt; szemet, szemet! Ha követ dobok sziklára, az csattan, -- ha vízbe, az loccsan, -- ha a harangot megütöm, az hullámozva reng, -- ha Amati- hegedűn végighúzom a vonót, az a mélység hangjait ébreszti; az ideg is reng, a lélek is reng; s amilyen lesz a műszer, olyan lesz az érzés: amilyen mély, amilyen lágy, amilyen áradozó, amilyen erôs lesz; ahogy ki van feszítve, ahogy meg van hangolva; ahogy tud befogadni és hasonulni; ahogy tud a mélységekbôl reszonanciákat teremteni. Ezt léleknek s kegyelemnek hívjuk; ez az a fölkent, ez az a léleknek született lélek. Isten ihlet, Isten tüzesít át minket; ô hajlít, ô feszít, ô hat át. Hagyjatok szabad kezet ez idomító, hajlító, hangoló művésznek, e léleknél finomabb Léleknek. Lelkem kifeszített húr; szívem a te orgánumod; nyúlj bele, és isteni élet zeng, hevül, örül, virágzik benne! b) S hogy kell az érzéket nevelni? Az ég iránt úgy, hogy a föld nyirokját és terhét megérezzük, a fény iránt, hogy a sötétséget észrevegyük; a végtelen iránt, hogy a végesség nyomja a lelkünket, az örökkévaló iránt, hogy az idô hervadását átszenvedjük; a kegyelem iránt, hogy a bűn kínozzon; a Megváltó iránt, hogy rabságunk láncai tűrhetetlenek legyenek, a Fölséges iránt, hogy alacsonyságunk lelkünk mélyéig érjen.-- Ellenben ha csak napvilágot látunk az életben, akkor csillagot nem látunk, -- ha a föld paradisus, akkor ég után nem vágyunk, -- ha az ember minden, akkor az isteni nem vonz; ha elszorul belsô szemünk, s adelsbergi grottában élünk, akkor megvakulunk; -- ha szűk a látóhatárunk, elgyöngül a szárnyunk. Az élet nem mélység a pillangónak; az óceán sem a vízipóknak; az emberi nyomorúság nem probléma a játszó babának; a bogár a sziklaparton nem tudja, hogy szilurról júrába mászik át s hogy százezer évek mesgyéjét csápjával fogja össze. Ha lelkünk nem mély, akkor nem keletkezik benne új világ...! De mély lesz, ha az Isten gondolatait gyermekszívvel s imádkozva fogadja! c) Tehát látnunk kell az örökkévalót... az élet szűk kereteit... egy más világ sugárzatát... Éreznünk kell örök hivatást... az örök élet fuvalmait... foszladozni kell sötétségünknek az örök hajnal fényküllôitôl; lelkünkre kell borulnia a gondnak, a bánatnak, az ,,atra cura''-nak; éreznünk kell a tapogatódzást minden filozófia dacára, s azt, hogy a merô ész elégtelen vezetô; elszegényítést, laposságot, sivárságot kell látnunk mindenfelé a mélységnek inspirációi nélkül; aki földet eszik s hason csúszik, annak nem nô szárnya. Azért, aki Jézust mint csillagot látni akarja, annak a sötétség s tehetetlenség árnyait kell az emberi életen látnia, s ezzel szemben a csillagos, a ragyogó, vonzó, nagy tényt: ôt; nem szót, nem képet, hanem erôt, ,,virtus ex illo''; nem programmot s filozófiát, hanem valóságot s boldogságot; a sok pelyva közt rá kell találni a zsendülô magra... nobis Dei virtus... mely ,,megbizonyítja magát jelekkel és csodákkal, különféle erôkkel és a Szentlélek osztogatásával'' (Zsid. 2,4). A tényt akarjuk látni; azért a nem- tények közé ülünk, pl. a filozófiák közé, hogy Krisztus csillagos valóságát lássuk vagy tehetetlenségünk s ájuldozásunk árnyvilágába állunk, hogy Krisztus kegyelmének teremtô erejét szemléljük. Jézus élet, út, igazság... te egyetlen édes, meleg valóság! ======================================================================== 97. Jeruzsálem elôtt eltűnik a csillag. a) Eltünt idegen földön; aki nem járt nyomában, nem törôdik eltünésével, de mi lesz azokkal, kiknek vezetôjük volt, s most sötétségben járnak? Nem kételkednek-e majd? nem zúgolódnak-e? Eddig jártam a nyomában s most hagy el? Nem csalódtam-e benne is? igaz világosság volt-e? A lélek elsötétüléseit senki sem kerülheti ki, de ha sötét lesz körülötte, ne kételkedjék. Maradj velem, Uram, ha sötétedik; hozzád ragaszkodom még akkor is, ha éjjelemben még csillagaim is kialusznak. Szemedbe nézek s mondom: nem hátrálok. b) Azért tűnik el néha vigaszunk csillaga, hogy új erények fakadjanak lelkünkben: bánat, türelem, alázat, szelídség, Istenhez való ragaszkodás. A nyomor is arra való, amire a hűs völgy: ott fakad az ibolya; a szerencsétlenség is arra való, amire a napos, köves hegyoldal: ott izzik a karminvörös barátszegfű, ott szűrôdik a tüzes bor. Ha megaláznak, mily jól imádkozom; ha megsértenek, mily könnyen válom a világtól; ha üresnek találom a földet, mily édes lesz az ég; ha léhák az emberek, mily fönségesek a szentek; ha a nyegleséget látom, mily üde rózsa az érintetlen szív. Szenvedélyeim s szenvedéseim is tűzláng, benne gyullad ki lelkem érzelme csodaszínekben. Ó, Isten, hát csak vezess és gyúrj, mintázz és olvassz; művészetedben bízom s érintéseidet eltűröm, még ha fájnak is. c) A bölcsek a zsinagógához fordulnak s kérdik: hol van a zsidók született királya? Isten akarja így, hogy a hit kérdezze a hitetlenséget, a tisztaság az erkölcstelenséget, ha tényleg ez a hitetlenség s erkölcstelenség a kathedrán ül. Isten élesen fejezi ki ezzel azt, hogy a hivatalos tekintély elôtt meg kell hódolnia mindenkinek, még akkor is, ha ez hitetlen és erkölcstelen, mert rendet akar. Ez a megalázkodása a tisztaságnak a gonosz elôtt s ez az eligazodása a hitnek a látszatok közt, nagy érdeme az erénynek s bizonyára nem válik kárára. Isten áll jót. ======================================================================== 98. A mágusok és Heródes. a) ,,Hol vagyon, ki született, a zsidók királya?'' (Máté 2,2). Ez bátor kérdés, bátor, mert a közönség bosszankodik is s kacag is kórusban; hát még ha látná az istállót vagy épen a késôbb ott leboruló bölcseket; mily kacagó nevetés venne erôt rajta. S mégis mily ünnepélyes e kérdés megokolása: ,,mert láttuk napkeleten csillagát''. -- Fölséges hit, hit, melynek más világítása, más szeme van, mint a világnak! Fôvárosban, palotában, udvari pompában kérdik, hogy hol van a király? hát nem imponál nekik a környezô dicsôség? De ah, mi ez a dicsôség egy napkeleti csillaggal szemben!?... mi mást látunk; máskép ítélünk; a fölség, a világot porszemmé összezsugorító fölényesség benyomásai alatt állunk; ez az örök gondolatok stílusa s a halhatatlanság páthosza! Mi is kérdezzük: hol van az Isten, az Úr, a király? hol van a boldogság, az erô, az élet? hol van a bűnbocsánat és az örök világosság?... Kérdezzük mindezt hatalmas, virágzó kultúra ölében. S nincs-e igazunk? b) ,,Hallván pedig ezt Heródes király, megháborodék''. Megzavarodott Heródes király nem a Megváltó fölségétôl, hanem saját törpe gondolataitól s szívének titkos szenvedélyeitôl, melyek fölszisszentek, mint a kígyók a szétrúgott kígyófészekben: ármány, gyűlölet, félelem, féltékenység, vérszomj, cselszövény karikáznak undok lelkében, s szemben áll a három bölcs, ki Krisztust keres. Mily gyöngeség ott, mily erô itt! Itt biztosítva vannak megalázó megzavarodásoktól; s ez a mi alázatos büszkeségünk. Ott lépten-nyomon meginog a béke; a szegénység, a sorscsapás, betegség és halál, kegyvesztés és megalázás fölborzasztják a lelket; fáznak minden áldozattól, óvakodnak minden érdesebb érintéstôl, félnek szigorúbb igényektôl. A nagylelkű hit s áldozatkészség pedig békét élvez! Ime a jóakaratú emberek békéje! c) ,,És összegyüjtvén mind a papi fejedelmeket és a nép írástudóit, tudakozódik vala tôlük.'' S ôk igazat mondtak, Betlehemre utaltak. Ismeret volt, de a tett hiányzott; a gyöngy nyálkás csigában pihent; föl nem ragyogott. -- Mennyi most is a becsület erény nélkül, tisztesség tisztaság nélkül, lovagiasság következetesség nélkül; mennyi a tudás s mily kevés az élet. S mire való az ilyen tudás, mire való a lélek, ha nem szeret. ,,Scire amare est'', ezt tartom én; ,,tanto sa, quanto fa'', ezt vallom én; élni és szeretni, nemcsak tudni és nézni. ======================================================================== 99. Bújdosó hit. a) ,,S elküldvén Heródes a bölcseket Betlehembe, mondá: menjetek, kérdezkedjetek szorgalmasan a gyermek felôl'' (Máté 2,8). Meghallván a választ, hogy Krisztus Betlehemben születik, a napkeleti bölcsek elvonultak. Szívesen váltak; hitetlen környezetbôl a hit szívesen elbujdosik; kopár, fakó puszta neki az oly világ, hol nem szeretnek; száraz avar zörög ott, nincs tavaszi rügyezés. Bíbor lehet, pompa lehet, de az hideg fény; mi azzal szemben a lélek édes otthona, az Isten-közelség? Ahol Isten nem lakik, hol szívek nem szeretnek, hol az örök remény tavasza nem fakad, ott nincs szép világ, ott a napkeleti csillagok igazán letünnek. S nehéz-e ott elmondani a zsoltárossal: ,,Jobb egy nap a te tornácaidban, Uram, ezreknél. Inkább akarok utolsó lenni az én Istenem házában, mint lakni a bűnösök hajlékaiban'' (Zsolt. 83,11). b) ,,Meglátván pedig a csillagot, örülének igen nagy örömmel.'' Ime a palotán kívül, az úton, az éjben elárasztja lelküket ismét az öröm; az Isten bevilágít lelkükbe! Ez kell nekünk: élet és öröm! Nincs nagyobb, mint Istenben! Beleolvad abba minden édes élvezetnek s minden szépségnek bűbája; kárpótol mindenért. S ez kísérhet hegyen, erdôn, mezôn s eltölthet s kicsordulhat egyéniségünk összes megnyilatkozásaiban. Mi teremtünk, mi énekelünk, mi színezünk akkor, s ahol nincs szépség és öröm, mi visszük el oda! c) S mentek a maguk útján, mentek s felejtették Jeruzsálemet, Heródest, kritikát. Erôiket nem szóharcokra pazarolták, nem disputáltak. Az egész világ olyan, mint csicsergô s szökellô verebek zsinatja egy régi eresz alatt, s ez a zene nem lélekemelô. Egyre arról folyik a szó, hogy mi igaz, mi nem, s kinek van s kinek nincs igaza, s a legjobbra rá nem érnek: menjenek s örüljenek nagy örömmel. Ne rugdalják, ne tapossák egymást, hanem emeljék föl egymást; a világot nem gyôzzük meg ésszel; voltakép pedig mi nem gyôzni, hanem élni akarunk. Vivere festina! ======================================================================== 100. A mágusok hódolata. ,,És íme a csillag elôttük méne, mígnem oda eljutván, megállapodék a hely fölött, ahol a gyermek vala. És bemenvén a házba, megtalálták a gyermeket anyjával s leborulván, imádák ôt'' (Luk. 2,9). a) A mágusok imája az erôteljes hit kivirágzása s bódító illata. Nem szokásból, nem divatból imádkoznak. Ez az ima egy küzdelmes lélek munkája, mely utat tört magának sziklák közt s harcban áll egy világgal. -- Látnak gyermeket, édesanyát, tűzhelyet, gyékényt, üstöt, eperfabotot, zsákot, tömlôt, az orientális igénytelenség kultúráját... de a csillag elég nekik; imádják a misztériumot. Van-e nagyobb örvény, mint az, mely gyermek s Isten közt nyílik? Sebaj; örvények nyíladoznak körülöttünk; a homokszem a végtelenbôl, a pillanat az örökkévalóból, a virág s a gyermek az Isten szeretetébôl való. Nem nézünk-e mindenütt a végtelenbe? s a csillagokon túl nem a mérhetetlenség özönlik-e lelkünkbe? A végtelenség óceánján lótuszvirág a lelkünk! Igen, igen az, ha imádkozni, ha a tenger hullámain ringatózni, ha illatozni tud! Úgy legyen, jertek imádkozzunk az ég alatt, a holdsugárban, a tengeren, de még inkább e gyermek elôtt s az Oltáriszentség titka elôtt. b) Imádásuk alázatos, meghajolva térdelnek az Isten végzései elôtt; átérzik, hogy nagy kegyelem az, így imádkozhatni. S ez nem esett terhükre; hiszen az Úr gyermek lett; mily édes és egyszerű, mily kegyes és biztató. Beszélhetnek vele. -- A gyermek légkörében mindenki alázatos lesz. Különben az ember merev és büszke, felületes és léha; de a gyermekeknek köszönhetjük a mélyebb, az igazi életet. Különösen pedig e gyermeknek. -- Minél mélyebben hajlunk meg elôtte, annál jobban emel magához, mert az az alázatos, az a bölcs lélek tetszik neki. c) Imádásuk odaadó, tapadó volt. Nem is értem, hogy nem tört meg a szívük s nem lehelték hódolatban lelküket a gyermek arcába. Szívüket elvitték Jézus kegyelmével telve, aranyos, tömjénes, mirrhás kegyelmével. Aranyos lelket, tisztát, értékeset -- tömjénes szívet, imádkozó illatos, érzelmes szívet s mirrhás kezet adott nekik viszont ajándékba, kezet, mely nagyot teremt, mely áldozatot hoz. Ó, aranyos, tömjénes, mirrhás Jézusunk! ilyen vagy, ha kincsünk vagy, ha imádásunk s áldozataink féltett központja vagy! Ilyen vagy, ha mindent odaadunk érted, mindent, ami egy szemerrel is kiszoríthatna téged a lelkünkbôl, s ha édes emléked s titkos jelenléted úgy kiséri lépteinket, mint a füstoszlop a puszta népét. Te tűzoszlopunk vagy, te tömjénfüstünk vagy; s mirrhát szedünk sebzett kezeidbôl, mirrhát elernyedés, rothadás és hervadás ellen. Hát testvérek, ma aranyat, tömjént, mirrhát hozzatok Jézusnak! ======================================================================== 101. A mágusok ajándékai. A napkeleti bölcsek fölajánlanak Jézusnak: a) aranyat a királynak; nem nézik, hogy hol van a koronája; tudják, szív a trónja; nem nézik, hol van trónja; tudják hogy az új csillag sugarából van fonva; nem nézik, hol van udvara; látják, hogy a Szent Szűz hódolatos lelke mindent pótol. Ó, fölség, hogy hódolok neked. Térdhajtásom, imádásom, oltáraid elôtt imádkozó néped, ez káprázatos, mélységes hódolat; háttérbe szorul tôle udvar és trón; az áhítatos lélek ragyogó tekintete minden aranysugárzást homályba borít. b) Tömjént ajánlanak föl; hódolunk, mint Istennek. Istent itt se látni; de a csillag, az elég, hogy higgyük. Nekünk Jézus egyénisége s az ô műve elég, hogy higgyünk; elég nekünk ez a csillagos élet, ez a csillagos történet... ezek a virágos nyomok a földön, s a csillagos lelkek árama a történelemben; ez az árama az életnek, az ihletnek, a bensôségnek, a gyengédségnek; elég nekünk az a páratlan szép erkölcsi világ a maga motívumaival, eszményeivel; elég nekünk az erénynek, az individualitásoknak az az ôserdeje... elég nekünk az igazságoknak ez az óceánja; elég nekünk a kontemplációnak ez a csillagfényes, csendes, pusztai éje... Elég az a viziós lendület, mely lelkeket megittasított, elragadott, szerelmesekké tett égô, forró szeretettel. Áldozatról álmodoztak; ez volt egyetlen enyhülésük; e nélkül a szív kínlódott, de a permetezô vér lett gyógyító meleg borogatása! Ó lelkek, kik lázban égtek Krisztusért... ó szép anyaszentegyház ,,liliis virginum candida, Martyrum sanguine roseo rubea'', te kötsz minket Krisztushoz! c) Mirrhát ajánlanak föl; megtisztelik Jézusban a szenvedô embert, megsajnálják. Ez ad résztvevô gyengédséget érzelmeinknek... Ti finom, gyengéd, résztvevô lelkek, ti betegjei a résztvevô szeretetnek; Krisztus iránt való tiszteletetek hódolatosan alázatos, bensôséges és gyengéd. Igy tisztelnek, akik szeretnek. Ez a tisztelet szeretet. Olvassuk pl. Szent Juliána Falconieri érzelmeit az Oltáriszentség iránt (Faber, Das allerh. Altarsacrament 591). ======================================================================== 102. Missziók. Körülálljuk a kisded Jézus jászolát, ki magához hívja a nemzeteket s megvilágítani jött a népeket, s kérdezzük, honnan van az, hogy ez az epifánia nem lesz hódítóbb, hogy annyi millióhoz el nem jut? Kin múlik, s mit kell tenni, hogy Jézus legyen az Úr a földön? a) Az Ige megtestesült, tehát emberi igazság lett, s így emberi szív kell hozzá, mely befogadja -- emberi ész, melyben fészket rakjon -- emberi lelkesülés, mely küzdjön érte -- emberi szó, mely terjessze... következôleg elôször is sok-sok áldozatos, buzgalmas lélek kell, akik szócsövei, hordozói, hirdetôi legyenek. Kellenek buzgó lelkek, papok és laikusok; ez az epifánia suttogása! Ki ad nekem prófétai lelkeket, erôs és puritán keresztényeket, kik nem törôdve földi érdekekkel, elôléptetéssel, kitüntetéssel, küzdenek? Ki nevel apostoli szellemeket, kik keserű vizeken tudnak evezni illatos, fűszeres szigetek felé? Úgy-e buzgalom kell?! b) Mi kell még? Sok pénz kell; ez az Úristen adója; nincs kivetve, nincs adóhivatala, nincs végrehajtója; a buzgalom diktálja, az szedi be; minél többet adnak, akik tehetik, annál nagyobb mérveket ölt az Isten országa. Pogányok a missziókra nem adnak; minél szegényebbek lesznek a keresztény népek, annál kevésbbé terjed az Isten országa. De a szegénység terjed, ha pogány elvek teszik tönkre a népeket; s minél nagyobb a keresztény igazság uralma: annál nagyobb a gazdagsága. De ki ápolja a keresztény elveket? ki küzdjön értük minden téren? ki pártfogolja és védje a népet? -- buzgó papok és laikusok! Kellenek keresztény férfiak és nôk, kik a népet igazán szeretik s a pogányságot minden téren üldözik. c) Van-e nagyobb cél, mint a kereszténység által boldogítani a népeket? Került-e valami több fáradságba s áldozatba? Több vérbe s nemes szívdobbanásba? Megértjük, ha hármat tudunk: szeretni a halhatatlan lelkeket, gyűlölni a bűnt, becsülni a kegyelmet. Xav. sz. Ferenc nagy jellemét ez az izzó szeretet fejleszti, ez olvasztja rá az apostolok hôsies erényeit; a bűn gyűlölete foglalta le az apostoli férfiak nagy egyéniségeit, a bűn gyűlölete, mely megrontja a halhatatlan lelket. Mi más a kereszténység erélyének kifejezése és hômérôje, mint a szeretet a lélek iránt? Miért alakulnak a városok forgalmában egyházközségek s kezdenek viszontagságos, küzdelmes életet? A lélekért. S ezek a templomok és intézetek minek? Miért dolgozik napszámba tudomány és művészet, mire jók a pápa Szent Péter székén, a bíborosok az ô vértanúi ruhájukban, a püspökök és papok? Mire valók a zsinatok s elômunkálataik, a nagy pénzkiadások, a foliánsok és disputációk? A lélekért. S a kolostorok szigorú fegyelme, a halovány, kevés szavú férfiak és nôk penitenciája, imája, epedése, vérzése? A lélekért. Az Úr Jézus kegyelme és szeretete, szentséges lelkének elsô fohásza és utolsó sóhaja a szegény lelkekért van; Krisztus Jézus e világra jött üdvözíteni a bűnösöket, kik között elsô én vagyok, mindenki elsô, s minden lélek egymaga elég, hogy az Úr Jézus ráfordítsa szent vérét és minden keservét. Ruha, ostor, kötél, mely Krisztus vérében ázott, arra az utolsó szegény lélekre van rárakva, hogy el ne vigye azt a gonosz szellem; minden göröngy és porszem érte van véres verejtékkel öntözve! S az Oltáriszentségben érte idôz az Úr Jézus; ôt várja! Ó csodálatos jegyese a szegény, bűnös léleknek, Anyaszentegyház! ki ne tanulná meg tôled szeretni, nagyrabecsülni, meghódítani a lelket. A magunkét és a másét. Égjünk a vágytól: soha, soha halálos bűnt! ======================================================================== 103. Vízkereszt, az egyház katholicitásának ünnepe. a) Krisztus egyházat, ,,Isten-országot'' alapított s Péternek adta kulcsait. Az egyháznak katholikusnak, vagyis általánosnak kell lennie, általánosnak, mint az igazság s jóság térfoglalásának -- mint az Isten országának. A katholikum a Megváltó egyik jellemvonása, szemben a pogányság ziláltságával s a zsidóság elzárkózottságával. A pogányság is kiárad a népekre, de vele egyszersmind a tévely sokfélesége. Ezer helyi kultusza volt. A költészet volt theológusa, s költô volt mindenki. -- A zsidóság a faj, a vér, a nemzet vallását ismeri; apostolai nincsenek. Az egyház pedig katholikus, mint a napsugár, mint az igazság, mint az Isten-szeretet, mint Krisztus s az ô áldása. Szeressük az Isten-országot! Népek, fajok, nyelvek vannak benne, becsüljük meg ezeket is. Vannak egyedek, s azok a családban; vannak nemzetek s azok az egyházban. Izetlen dolog kérdezni: mik vagyunk inkább s elôbb, katholikusok vagy magyarok? Ne üssük agyon a lelket a testtel, de a testet sem a lélekkel. A nemzetiségi géniuszok béka-egérharcát ne vigyük a templomba. Prédikáljunk azon a nyelven, amelyen megértenek minket. Álljunk mindig az apostoli egyháznak színvonalán. Aki politikával elegyíti a vallást, az a barbárság felhôivel borítja az epifánia csillagát. Ó Isten-ország, jöjj le s neveld emberekké a barbárokat! b) Általánosnak kell lennie az egyháznak azért is, mert egybeforrasztó lelke az Isten kegyelme. Ecclesiának, vagyis összehívásnak nevezik. Az Isten hív ide, ,,qui vocavit nos...'' A hívó szózat organuma az egyház; belôle cseng az világgá; belôle indulnak ki az apostolok, a missziók. A három király képviselte a nemzeteket, de lélekben ugyancsak ott látom az apostolok ôrangyalait, Pétert és Pált... s a sok névtelent. Ott látom az európai nemzetek apostolait: Patrikot, Remiget, Bonifácot, Emmeránt, István, Olaf, Kanut királyt; a késôbbi hithirdetôket, Xav. sz. Ferencet, a kínai vértanúkat... közöttük az ima apostolait... Terézia izzó lelkét! Menni pihegés, vágy, kín, áldozat, mily nagyrabecsülése az emberi léleknek! Mennyi s milyen egyéniségek, jellemek, erôk s küzdelmek... ,,Dabo tibi gentes'', nemzeteket adok neked, mondod te Uram, s az apostoli lelkek azt nyögik rá: ,,da nobis animas'', lelkeket, Uram, lelkeket! Ó, epifánia bűvös csillaga, mily viziót szemlélek fényedben! Mily titkos erô szürönközik le sugaraidban, erô, mely szétrobbant klasszikus világokat, alkotmányokat, szervezeteket; ez az erô a lelkek egyenlôsége s végtelen becse Isten elôtt. Szállj meg, feszíts, indíts! Mindig új, szebb világok felé siettetsz! Megyek, megyek én is, keresek, buzdítok, mentek, mert szeretek! Mindenkinek apostolnak kell lennie saját körében; lehetetlen, hogy lelkünk legyen, s az ki ne sugározzék környezetünkre. Ébreszd föl magadban gyakran ez öntudatot, s gyakorold az intés, buzdítás, jóra való irányítás cselekedeteit. ======================================================================== 104. Aprószentek. ,,És feleletet vévén a bölcsek álmukban, hogy vissza ne menjenek Heródeshez, más úton tértek vissza tartományukba... Akkor Heródes látván, hogy kijátszatott, megöleti mind a gyermekeket, kik Bethlehemben és környékén valának'' (Luk.2,16). a) A ragyogó gyermekarcra Bethlehemben szenvedô kis arcok, véres fejecskék, a glóriás himnusra anyák siralma emlékeztet. Heródes dühöngött, s a kisdedek elvéreztek; de elvéreztek Krisztusért, Krisztus helyett. Nagy dicsôség! Ha fölfoghatnánk egy csapást is, melyet Krisztusra mér szentségtörô kar, mily boldogság az a kékség, az a seb; hátha még a halált hozó csapást fogtuk volna föl! Krisztus helyett szenvedni dicsôség. Az életnek nagyobb hivatása nem lehet, mint Istennel összeforrni hôs szeretetben. Rajta tehát, lelkendezzünk Krisztus helyett szenvedni, csapásait fölfogni... Krisztusért, nevéért áldozatot hozni! b) De a seb fáj s a könny keserű, s az ember érzi és nyögi. -- Az Isten nem akarja, hogy ne érezzük; hisz az nem függ tôlünk; nem akarja, hogy meg ne rendüljünk; nem akarja, hogy a szomorúság árnya soha se lebbenjen el fölöttünk. Nem, nem; mi emberek vagyunk; szívünk dobban, idegeink reszketnek; de akaratunk hű. Ez elég; aztán megint mosolyogni iparkodunk. c) S ki préseli e gyermekszívekbôl a vért? Heródes, vagyis a szenvedély; a bűn; vér csurog karmai közt... De mily különbség van a szenvedély áldozatai közt; lelket ölhet vagy vértanúkat avathat; degradált, prostituált lelkek vagy szentek lehetnek a szenvedély áldozatai. Minden attól függ, hogy ki milyen lelket állít ki a szenvedéllyel szemben. Én is lélekkel kezelem majd szenvedélyeimet. Nem bízom magamat ösztöneimre; állatnyomokon járnak. Mindig készen állok harcolni nemtelen érzéseim ellen, mert <így> mindig gyôzök, akkor is, ha küzdelmeimben tönkremennék. ======================================================================== 105. Gondviselés és igyekezet. a) ,,A napkeleti bölcsek elmenetele után íme az Úr angyala megjelenék Józsefnek álmában, mondván: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját és fuss Egyiptomba'' (Máté 2,12). Isten a megtestesülés által a történelem útjaira lépett, s életében is érvényesülnek a történelem tényezôi: gyöngeség, hatalom, szenvedély, bűn, igazságtalanság, szentség, türelem. Ô is fölhasználja a dolgok rendjét s menetét. Ahogy anyja van, úgy van gondviselô atyja, aki fölkel és fut vele. Isten gondunkat viseli, de föl kell használnunk a természet erôit s esetleg szembeszállnunk velük; mert a harc és ütközés a fejlôdésnek útja, s nehézségekkel küzdve alakul ki gondolat, tudomány, fejlik ki ipar és gazdaság; mindezt pedig Isten gondolta s rendezte el így. Mily megadással megy a Szent Szűz a pusztán át; kegyetlen utakon jár, de Jézust viszi; íme az élet problémájának megoldása. Jézust kell bírnunk, bármily harcokban s nehézségek közt éljünk is. Elôször ezt kérdezem: szívemben van-e Jézus? A többivel boldogulok. b) Heródes halála után ,,az Úr angyala megjelenék Józsefnek álmában Egyiptomban, mondván: Kelj föl, vedd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére... Hallván pedig József, hogy Arkelaus uralkodik Judeában, atyja, Heródes után, félt odamenni, s eltért Galilea részeire'' (Máté 2,19). József csendesen várt, kitartott Egyiptomban s nem okoskodott, hogy mint lesz, hogy lesz. Képviseli a ,,caritas fidelis''-t, a hűséges szeretetet, mely tűrni, várni, kitartani tud. Az ,,édes'' szeretet gyermekarc, a ,,hűséges'' szeretet angyalarc; az édes szeretet tej, a hűséges szeretet vér. Mikor a szeretet élvez, a hűség pihen; mikor a szeretet fáradt, a hűség virraszt. A hűség a szeretet ôrangyala. Csak akkor szeretek igazán, ha nehézségek s áldozatok közt tudok szeretni, vagyis ha hű vagyok. c) Angyal inti s József reflektál s megfontolva cselekszik. Közreműködik az angyali világossággal; hitet ésszel kombinál. Az isteni sugallat az egyik elem, a másik az én értelmes, érdeklôdô, közreműködô lelkem. Szívemen kell hordoznom ügyeimet, erôs kézzel munkálnom érdekeimet, bár hiszem s remélem, hogy az Úr megsegít. Igy ki lesz zárva a gépiesség. A szív nem gép. A jószándékban is lehet gépiesség, ha az ember megszokta; tehát lelket, öntudatot kell belevinnem jó, szent gyakorlataimba is. Az elsô, gondos érzület kisérjen mindenben, a ,,caritas prima''. ======================================================================== 106. A tizenkétéves Jézus a templomban. ,,És szülôi esztendônkint Jeruzsálembe járnak vala a húsvét ünnepére. S mikor Jézus tizenkétesztendôs lett, fölmenének ôk is Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint'' (Luk. 2,41). a) Jézus fölmegy a templomba örömmel, s áhítatának, bensôségének illatával tölti el azt. Volt már itt mint csecsemô, most itt van mint virágzó fiú. Megszenteli a templomot. Szenteli a templomot művészet, ima, áldozat, szépség, de mindenekfölött Jézus jelenléte s lelke. Az ô lelkét keresem s az imádság szellemét hozom magammal a templomba. Az imádó, hálátadó, engesztelô, kérô lélek sóhaja most is megszenteli a templomot. Hozzuk s kérjük ezt. Az imádkozó s áhítattól hevülô fiú- Jézus emléke kísérjen. b) Szeret a templomban lenni; lelke átélte, hogy ,,mily kellemesek a te hajlékid, erôk Ura! kívánkozik s eped lelkem az Úr tornácai után''. Örvend, szereti, átkarolja oltárait! Lelke itt van otthon, mert érzi: ,,boldogok, kik a te házadban laknak, Uram!'' Elmerül az Istenbe az áldozat s a várakozás e szent hegyén; látja az oltárral szemben a magáét; érzi, hogy az Isten várja az ô áldozatát. E lelkülettel térjünk be sokszor templomainkba; íme itt ,,Jézus a templomban'', mint ott hajdanában; merüljünk el bele s vele; az arsi plébánossal mondjuk: Je l'avise, il m'avise. Szeressünk, örvendjünk, áldozzunk vele! c) Jézus imádsága a templomban mint a tömjén; ilyen nem szállt még föl itt. Ideje volt, mert ,,áldozatot s ajándékot nem akartál, égô- s bűnáldozatot nem kívántál; akkor mondottam: íme jövök, hogy a te akaratodat cselekedjem'' (Zsolt. 39,7). Behozta az igaz kultuszt, mely az egész embernek, a gondolkozó, érzô, vágyódó, reménykedô embernek Isten-tisztelete, Isten-tisztelet ,,lélekben s igazságban''; ez a kultusz elveszhet racionalista gondolkozástól, puritán ridegségtôl s épúgy gondatlan, szentségtörô bizalmaskodástól. Mély Isten-félelmet hozott közénk az Úr; közelében érezzük, hogy ,,ez a hely szent'' s megtesszük, amit kíván tôlünk: ,,Féljetek az én szentélyeimnél. Én vagyok az Úr!'' (Levit. 16,2). De a félelemnél nem áll meg; kiönti szívét hálában, szeretetben. Koncentrálja szívében a világ imáját. A mi Isten-dicsôítésünknek gyönge sugarai szívében mint erôs lencsében kigyúlnak; ezer életet ajánl föl; elzeng minden dícséretet és kantikumot, mit próféták énekeltek. Majd mint sas emelkedik s vonz minket is föl, majd mint kotlóstyúk kiterjeszti szárnyait fölénk s engeszteli az Urat. Ezt teszi Jézus most is az Oltáriszentségben. Vessük le lelkünk darabosságát, hogy lássunk s hevüljünk. d) Jézus jelen van az áldozatnál; fölérti mély jelentését; lélekben látja Ábel, Ábrahám, Melchizedek áldozatát s a következô korok füstölgô oltárait; füst ez mind, szétoszlik; inkább jel mint valóság. A valóság Jézus szíve: oltár és áldozat; ,,Ime jövök...'' suttogja. A vértanúság vágya a szentekben csak árnyéka Krisztus áldozati vágyának. Belepirult a Fiú, s ragyogott a szeme. Ez a Megváltó Jézus életének hajnalpirja. Ily érzésekkel készüljünk az életre, a hivatásra; az áldozatos szeretet pirja a lélek tavaszának szépsége, s szép, munkabíró élet napjának biztosítéka! ======================================================================== 107. Jézust keresi anyja. a) ,,És elvégzôdvén az ünnepnapok, midôn visszatértek, a gyermek Jézus elmaradt Jeruzsálemben s nem vevék észre szülôi'' (Luk. 2,43). Három napig keresték Mária és József a gyermek Jézust; három nap három év, két álmatlan éj két kis örökkévalóság nekik. Hol maradt, hol van, miért maradt el tôlünk -- kérdezték -- büntet tán vagy megpróbál? Lelkük tiszta volt; szívükben az Isten szentjeinek legnagyobb kegyelme s mégis könny a szemben, fohász az ajkon. Jézust elvesztjük, ha halálosan vétkezünk; de elvesztjük úgyis, hogy elvonul tôlünk érzékelhetô, édes jelenlétével a vigasztalanság, a lelki szárazság óráiban. Néha tán rászolgálunk kislelkű, hűtelen, lanyha viselkedésünkkel; néha tisztára a megpróbáltatás órái ezek. Tartsunk ki ilyenkor s reformáljuk meg lelkünket. b) Mily lelkülettel keresik Jézust? 1. Alázattal. Nem vagyunk méltók az Isten leereszkedéseire; ô az Úr; amikor akar, jön s megy. Végtelen világokból jön felém; csoda-e, ha molyszerű lelkem néha elveszti fénysugarát. Néha meg önteltségbôl káprázik szemem vagy rossz irányban, önzésem, érzékiségem irányában keresem. 2. Türelemmel. Az élet talaja köves; véges természetünkben sok hibátlan hiba van, sok a széthúzás, akarat s érzelem; a psziché sem tűz mindig, néha langyos, fáradt. ,,Inspirata patientia''-ra van szükségünk. Tűrni kell önmagunkat lélekkel, öntudatos fölülemelkedéssel. 3. Szorgalommal keresték; gondolatuk, akaratuk, érzékük egy célra irányult: Jézus hol vagy? Keresték nyomait, jártak, kérdezôsködtek, ki nem fáradtak. Ime a megtérési s az apostoli Jézus-keresés. c) ,,És lôn, harmadnap mulva megtalálták ôt a templomban a tanítók között ülve, amint hallgatta s kérdezte ôket.'' A rokonság, a test és vér, az utca s a sürgés-forgás nem adja ôt nekünk, hanem a szent hely, a csend, a magány. Ott keresd! A bűnbánat, elmélyedés, elfordulás s magábatérés útjain közelítjük ôt meg. Megtaláljuk a templomban, az egyházban; üljünk le itt a szentek községében s merítsünk forrásaiból. Az erôsebb testvérek is, Szent Pál, Szent Ferenc, Szent Teréz... közelebb hoznak hozzá. Ezektôl el ne szakadjunk. Lesz az öröm, mikor megleljük! Mily édes rátalálni ismét az Úrra, örvendezni vele s elmerülni benne. Mily édes nézni azt a fiút is, amint hallgat és kérdez, s nézni az örvendezô anyát, amint megpillantja s nézi s megszólítja s viszi! d) ,,És anyja mondá neki: Fiam, miért cselekedtél így velünk...? És mondá nekik: Mi dolog az, hogy engem kerestetek? Nem tudjátok-e, hogy amik az én Atyáméi, azokban kell lennem?'' Ez a Jézus-típus; lelke Istennel egyesülve az élet minden útjain. Emberiség Istenséggel telve; azokban van, melyek Atyáéi. Ezt az egyesülést élvezi mint fiú Názáretben, mint férfiú Jeruzsálemben, a Táboron épúgy, mint a Golgotán; erre vonatkozik keserves áldozatában: Atyám, ne az én akaratom... Ez az egyesültség kíséri éji imáiban. Isten van vele. Ha anyját elvesztette, akkor sem magányos lélek. Vigaszunk elvész, sötétség tölt el, s csüggedünk, ha öntudatunkra jön, hogy magunk vagyunk, ,,solus''. Ó az ember nem elég önmagának; kell neki támasz s segély, e nélkül letörik; de Istennel falakat mászom meg s hegyeken kelek át. ======================================================================== 108. A názáreti ház szelleme. ,,És jöve Názáretbe és engedelmes vala nekik'' (Luk. 2,51). A közönséges életnek isteni kiadása. Zarándokhelye azoknak, kik istenileg élni szeretnének, de nagyot tenni nem bírnak. Menhelye az idealizmusnak, melyet megvisel a közönséges, hétköznapi élet. Oly zóna, hol a lélek nem öregszik. Kincsesház, örömház, aranyház... Mi a szelleme? a) Az otthon szelleme; légköre nem a jog, nem a törvény, hanem a szeretet s a készség, a figyelem, jóindulat s elôzékenység. Mi a különbség az otthon s a kaszárnya közt? Ez a kényszer háza; ha kinyitnák kapuit, lakói mind szétszaladnának; az otthonból meg ha ki is verik az embert, vissza-vissza bujdosik. Mi a különbség az otthon s a vendéglô közt? Itt a profit vezet; pénzért még mosolyognak is; az otthonban önzetlenség lakik. Mi a különbség az otthon s ismerôsünk vendéglátó háza közt? Egy-két napra fogad, mienk is meg nem is; az otthon a mienk, s az marad. Ezt a szellemet vigyük bele Istenhez való viszonyunkba; készséget, szeretetet, önzetlenséget, édes átkarolást. Éljük át, hogy nála s vele vagyunk. Értelmünk otthona az igazság, szívünk otthona a jóság, kedélyünké a sokarcú szépség, s igazságot, jóságot, szépséget mérhetetlen mértékben nála találunk; ah tehát ô a mi otthonunk. Édes otthon, hangulatos, illatos... jó nekem itt lennem. b) Jellemzi a názáreti házat sok dolog és csupa kis dolog. Munka kell; restségben, tunyaságban nem nyitunk rá a názáreti házra. Csupa kis dolog az élet; amilyen a szívdobbanás, lélek-ébredés, buzdulás, napi foglalkozás, jóindulat, mosoly, szeretet, készség, elnézés, segítés; csak az Isten nagy, minden egyéb kicsiny; s ami nagynak mutatkozik be, az is kicsinybôl áll. A nagynak művészete a kicsinynek formás, kedves kialakításában áll. A szép, nagy életnek tehát a sok kicsiny apróság nem ellensége; hiszen szép élet ép a kis dolgokban való ütemességbôl s azok harmóniájából való; dolgozzunk rajtuk a nagynak koncepciójával s ihletével. Imáink, hivatásos s polgári kötelességeink, belsô indulatunk, emberekkel való bánásmódunk, a szó s az akcentus rajta, az arckifejezés és testtartás, mindezek a kis dolgok a szép, nagy életnek ragyogó mozaikkövei. Művészük a názáreti ház szelleme. c) A názáreti ház szelleme a pietás lelke. A pietás gyermeki lelkület; Istenben atyát, szentekben testvéreket, szülôkben Istent, emberekben Krisztust lát; nem kemény, nem önös, nem frivol. Tud Istennel beszélni s közelében tartózkodni; szavai, cselekedetei, tekintete, testtartása, indulatai csupa apró, kedves módja az Istennel való érintkezésnek. Nincs tehetsége, melyet Isten át nem jár. Az apostol gáncsa, hogy az emberek ,,önszeretôk, kérkedôk, kevélyek, szeretetlenek, irgalmatlanok, kegyetlenek, inkább a gyönyörűségnek, mint Istennek szeretôi'', ôt nem éri. A kegyelet e szellemében akarok eljárni s az embereket Istenhez való viszonyukban szemlélni és a szerint kezelni, hogy az emberiben Isten gondolatait lássam. d) Jézus szereti Názáretet s szülôi házát, és kedves neki a fala, az udvara, a tája. Érti szomszédait, s jóindulattal van a falu gyermekei iránt. Ez is az ô pietása. A szentekben mély szimpáthia van a világ iránt; szinte gyermekdedek, s meleg, jóságos szívet visznek bele környezetükbe. Viseltessünk mi is pietással szüleink, testvéreink, szülôházunk, hazánk iránt; hisz nem vagyunk mostohák, hanem gyermekek. Szeressük az anyaszentegyházat. Oltáraira visszük virágainkat, énekeit énekeljük, ünnepeit megüljük, búcsút járunk, szolgáit tiszteljük, meg nem szóljuk. Harangszava, orgonabúgása, szenteltvize, szentolaja, relikviái kedvesek nekünk. A haza is nem rendôri fogalom, hanem nemes, emberi érzések szinthézise; tehát azt is Isten gondolta s én a szerint szeretem s szolgálom. ======================================================================== 109. A szentcsalád. ,,És Jézus növekedék bölcseségben és idôben és kedvességben Istennél és embereknél'' (Luk. 2,52). A természetfölötti élet hitbôl vett gondolkozás, érzés, akarás, cselekvés; a názáreti házban látok három ilyen izzított, lelkesített, mozgatott lelket: az isteni Megváltót, a Bold. Szűzet és Szent Józsefet. Vegyük fontolóra, hogy miben nyilvánult természetfölötti életük? a) A fölfogásban. A názáreti kis házban a napfényen kívül van más világosság, melynek fényénél a Bold. Szűznek és Szent Józsefnek, az ácsnak fiában mindenekelôtt az Istennek valóságos fiát látjuk, aki a legközönségesebb cselekvésbe is a legtitkosabb és legfelségesebb erényeket szövi bele; apró szolgálatai is örök érdeműek, a legkisebb is; mikor a kútra megy vízért, vagy segíti ácsoló atyját, cselekvéseiben örök értéket rejteget. Mindenütt kíséri a gyermeket isteni méltósága; amit tesz s amihez nyúl, azt mind az Isten fia illeti s kezeli. Nem hogy nagyot tesz, de hogy ô teszi; ez az érdem éltetô idege. Tudjuk ugyanis, hogy az erkölcsi cselekvésben az értéknek elsô tényezôje a cselekvô egyénisége. A gyermek mellett látjuk édesanyját. Mily fényben tünteti föl a hit ez asszonyt? A hit ugyanis nemcsak az ács feleségét, hanem az Isten anyját látja benne, akivel az augusta Rómában egy napon nem is említhetô, s erénye, élete, érdeme mégis le van borítva az ács feleségének igénytelenségével és egyszerűségével. Barbárság volna az állással azonosítani az erkölcsi értéket. b) Tekintsük meg továbbá e családnak sorsát s esélyeit. Az Isten szerette ezt a házat, úgy mint semmit égen és földön, de azért a munka és a gond nem kerüli el tájékát; a Gondviselés különösen ôrködik fölötte, és mégis meg kellett feszíteni inaikat, futniok, küzdeniök kellett az élet harcaiban. Nem élnek itt úgy, mint Szent Antal a pusztában, akinek holló hoz kenyeret; itt a kenyeret meg kell szerezni; az Isten nem állítja meg a futamodók elôtt a Nilus folyót, ha át akarnak menni; keresniök kell hajót vagy hidat. A pusztában éktelenkedik a sárga, vörhenyes homok, nem változik el édenkertté. Az egész élet szürke és köznapi, és ebben a szürke és köznapi életben rejtôzik a hit világa mellett a természetfölötti élet, mely a megszentelô malaszt állapotában hitbôl lett motívumok szerint dolgozik; akár esztek, akár isztok -- mondja Szent Pál -- mindent Istenért tegyetek. Ezt többször föl kell keltenünk! c) Az ilyen szívek melegek. Istennel, a szentekkel, az anyaszentegyházzal, embertársainkkal szemben máskép kezdünk érezni. Az emberi lélek, amelynek hite meleg érzéssé olvadt, odatapad az Istenhez, úgy érzi magát, mint a gyermek édesanyjának karjaiban. Bajaival, gondjaival, küzdelmeivel teljesen megnyugszik Istenben. Közellétét úgy érzi, hogy szóbaáll vele; gyakran és könnyen gondol reá, hozzá fohászkodik, vele vígasztalódik, rajta buzdul és lelkesül; ezt az állapotot az imádság szellemének hívják. E lelkület erôt és vigaszt nyujt. Azonkívül folytonos tisztelettel és Isten-félelemmel tölt el, s megértjük, amit Alacoque Margit életében olvasunk, hogy mindent térdenállva szeretett végezni, érezte az Istennek közelségét, bárhol is. Ne maradjunk tehát a természetnél; a természetben nagyon sok jó van, de csak kikezdéskép, s hozzá tömérdek harc és küzdelem; a természet vad gyökér, oltsuk be; ne érjük be a vackorral, hozzunk nemes gyümölcsöt! ======================================================================== 110. Éljünk mint a nagy családatya gyermekei. Nem lehetünk mindig gyermekek, de a gyermek arculatának néhány vonását meg kell ôriznünk; néhányat, melyek nem tesznek gyöngévé, hanem gyöngéddé, nem együgyűvé, de egyszerűvé, nem ügyefogyottá, hanem alázatossá. A gyermek pszichológiája a közvetlen, bízó, ragaszkodó, kételkedni nem tudó, meleg lélek. a) Ez a keresztény religió szelleme. Meleg lelkem szeretettel suttogja: ,,Miatyánk'', s örvendek, hogy nem talál bizalmamon kifogást, sôt ezt szereti: ,,ha nem lesztek olyanok, mint a kisdedek...'' Mi más a bálványok szentélye, sôt még Jehova temploma is! Szigorú vonásokban mutatkozik be a ,,Dominus''; sok a keménység, kevés a bensôség, s a Fölségtôl megmerevednek a szívek. A kereszténységben is sokan megfeledkeztek Jézus szívérôl; az Isten-háza hideg nekik, Krisztus vakító eszmény s a szentek héroszok. Ah, nem így érzett Magdolna... Az egyházat is mint igaz Isten-házat, a pietás lengi át. Ez ömlik el hittanán (nincsenek szívtelen dogmái), szentségein (velünk az Isten), templomain (lakályos, szônyeges, virágos szentélyek), áhítatán (Jézus szíve, engesztelés), híveinek otthonain (szentképeikkel, mécseseikkel, szenteltvíz-tartóikkal, pálmaágaikkal), ünnepein (Krisztust éli át bennük). Ó be jó itt lennünk! b) Ez érzület nagy elônyei. 1. Istent megtiszteljük vele. Különben ugyanis tele van a szívünk bizalmatlankodó, félénk, gyanakvó érzésekkel, s az Urat önzônek, kegyetlennek nézzük. Nincs kellô fogalmunk Istenrôl s azért a szívünk sem porhanyós, termô föld; nem tudunk szívbôl megalázódni s ügyeinket és gondjainkat reá vetni. Azzal aztán elvész lelkesülésünk s szíves készségünk is. A pietás meleg vérlüktetése mindezt eltünteti. 2. Hasznos felebarátunknak is, mert testvért látunk benne, s résztveszünk örömében s bánatában, s nemcsak bánkódni, de ami nehezebb, örvendezni tudunk vele. 3. Nekünk kimondhatatlanul jó, mert nem érezzük magunkat árván, hanem a legnagyobb s a legszeretôbb hatalom karjaiban. Vele közlekedünk s életét éljük. Bízunk, hogy boldogulunk s megfelelünk. Isten kezébôl fogadjuk áldozatainkat s könnyen felejtjük önmagunkat! Ó édes lélek, mely a félelmet kiűzöd s bizonyságot téssz róla, hogy Isten fia vagyok, én erôm, én büszkeségem, légy lelkem; belôled élek! ======================================================================== 111. Jézus rejtett élete Názáretben. ,,Lakék azon városban, mely Názáretnek neveztetik'' (Máté 2,23). Sokan nem értik, mit csinált Jézus 30 éven át Názáretben; gondolják, hogy Indiában élt s a braminok bölcseségét tanulmányozta. A szentírás megmondja, hogy mit tett: isteni életet élt, rámutatott az élet értelmére, tartalmára s mélységére. a) A csendes, tiszta, munkás élet tele van Istennel. Csendes az éj, s tele van pihenô hanggal s szunnyadó színnel; csendes a tél, s tele van alvó energiákkal; csendes az Úr-felmutatás alatt a templom, s tele van érzéssel. Ily csendes igénytelenségben élt Jézus, mely tele van élettel, öntudattal s érzelemmel. Higgyük ezt, s tapogatódzzunk Isten felé; tele van a világ Istennel; minden találmány s minden szép lélek az Isten arcának egy-egy leleplezése. Lelkünk vágyai, gondjai, imája, megtisztulásunk s megnyugvásunk Isten tükrözései. Hisz Isten szellem és élet, s mi egészen belôle vagyunk, s ha szívvel hozzáfordulunk, okvetlenül ráakadunk. E mélységeket járta Jézus 30 évig; járhatta volna az örökkévalóságig. b) Élt, mesterséget folytatva, örök hivatásnak. ,,Sub specie aeternitatis'', az örökkévalóság jegyében, járt-kelt, fűrészelt, faragott; felhôtlen égbolt domborodott fölötte, s ez égrôl lenézett rá Atyja arca, s lesugárzott Atyja akarata, melyet teljesített. Szabad kilátása nyílt lelkének, bűn, alacsony érzület nem homályosította; tiszta szándékok öntudata volt atmoszférája. Neki az élet nem volt zsibvásár, hol egymást csalják, sem cirkusz, hol erôt fitogtatnak; munka, kereset, ügyesség, tapasztalat egyet szolgált; az Istengyermek típusának kialakítását; ,,növekedett bölcseségben, korban s kegyelemben''. Higgyük el, hogy tudás, tanulás, küzdelem, kereset, karriér egyet szolgáljon; a szebb, tisztább, emancipáltabb lelket. ,,Nicht Karriere, sondern Charaktere!'' c) Ez a nagystílű élet a legédesebb s a legbensôségesebb. Otthona szent mint az Isten háza, s meleg mint a család; bensôséget, édes meghittséget, édesanyai szeretetet élvez. Atyja van, munkás, küszködô atyja, kinek munkájába beletanul az Úr, s mindkettônek fáradalmát s gondját enyhíti a Szent Szűz, a hitves s az anya. A lelki élet nagy stílje nem törte le az emberi lét e virágait. Ezt mind bele kell állítani az isteni életbe. Názáret kell az emberiségnek. Jézus életének 30 éve ezt nyomósítja. ,,Magna vixit, nihil dixit!'' Nagy élet s kevés szó! Assides nato pia mater almo, Assides sponso bona nupta. Felix, si potes, curas revelare fessis, Munere amico''; leül a Szent Szűz édes, isteni Fiához, leül mint jó hitves kedves férjéhez s jól esik neki fáradtságukat megenyhíteni. ======================================================================== 112. ,,Ecce fidelis servus.'' a) Szent József, az öreg, hű szolga. Szolga, ki másért tesz, másnak nevében s érdekében jár. Olyan ô itt a földön, mint az Atyaisten árnyéka; Isten tervein dolgozik, saját gondolata nincs. Mint Eliezer, Ábrahám szolgája, ura érdekében messze földön járt s teljesen megbízható volt. -- A szentírás semmit sem tud róla; a szent titkok hátterébe áll. A világ szintén semmit sem tud róla; csak az imádkozó lelkek érzik, hogy miféle szent, gazdag bensôség zárkózott lelkében. - - Nekem is kitartóan s hűen kell szolgálnom az Urat; ,,fidelis servus'', isteni címe az embernek. b) Belsô, külsô megfeszüléssel dolgozott a jó, öreg szolga; gondok, kételyek s aggályok jártak lelkében; de az Isten megvilágosította: ,,Ne félj elvenni Máriát feleségül'', ,,fuss Egyiptomba s maradj ott''; ,,ne Judeába, hanem Galileába menj''. S karja, keze megfeszülésével dolgozott a kenyérért; Istenért, Isten fia számára dolgozott. Ez a munka léleknemesítés volt, mely ôt egyre szorosabban fűzte Istenhez. Az ilyen munkáról istenes embereknek van fogalmuk, középkori művészeknek, trappistáknak, s lelkeknek, kik abban élnek, hogy mindent Istenért tesznek. Ezt mindenütt mindenki teheti. c) Ez öreg, hű szolgát csend, szerénység s megnyugvás jellemzi. Külre nincs hivatása; a közéletben nem jutott neki szerep; mindazonáltal teljes és gazdag az élete, mert isteni. Szent Bonaventura mondja: ,,vita Dei adipiscitur per fidem summae veritatis, per amorem summae dilectionis, per imitationem summae virtutis''; isteni életünk lesz a legfôbb igazságnak, a legédesebb szeretetnek s a legszebb példaképnek lelkes átkarolása által; ha hiszünk lelkesen s teszünk szívesen. ======================================================================== 113. Az ember munkája. Szent József megbecsülhetetlen Krisztus közelében; fölgyürkôzve, zörgô bôrkötényében, kérges kézzel képviseli a munkát, s nincs ellenkezésben a Mesterrel, ki imádkozik, kontemplál, tanít. Ez a két munka voltaképen egy: az ember munkája. a) A fizika mindenféle munkát ismer, melyet a szél, a víz, a villamosság, a gôz végez. A homokbuckák s a hegyek nagy erôknek munkái. Végez munkát a madár, mikor repül; a macska, mikor ugrik; méhek, hangyák, marhák dolgoznak. Az ember munkát végez, mikor kókuszt szed a Kongó partján; több munkát végez, mikor szánt, vet, arat; még többet, mikor zúgó, zakatoló gépeivel úrrá akar lenni. Igen, a munka az ember hatalma, ki a természetet akarja átalakítani az ô sajátos gondolatai szerint. Csinál magának világot, alkot. Míg nem alkot, addig nem egész ember. E munkában nyilatkozik meg önálló, alakító, öntudatos szelleme. ,,Die Kunst ist eine Arbeit, das Leben selbstbewusst zu gestalten. Die Natur hat nur Geschöpfe, die Kunst hat Menschen gemacht'' (Schiller). Ez alakítás erejében lett szabadabb az ember. Ez az Isten gondolata a munkáról. Megbecsülöm s kifejtem magamban; kifejtem összes tehetségeimet; tudom, hogy szabadabb s nemesebb leszek ezáltal. Életet, tartalmat szomjazok. b) Melyik a legnagyobb munka? Önmagunk kialakítása; hogy az ember ne legyen tárgy, hanem személy; hogy ne nehezedjék rá öntudatlan súllyal a természet, hogy ne zúzza ôt össze szenvedés. S ez öntudatot s egyéniséget kialakító munkában ideálkép áll elôttünk az Úr Jézus. Szemben érzi magát az ember anyaggal, világgal, rosszal, s érvényesülnie kell, mint mindezt legyôzô hatalomnak. Ez a mi nagy munkánk. Aki ezt nem teszi, az nem lélek. Ez a passzivitás az oka a sok sikertelen törekvésnek s a kevés lelki elôhaladásnak, nem dolgozunk lelkünkön öntudatosan és pszichológiánknak megfelelôleg. c) Mik e munka erôi? 1. A kegyelem, az Isten ad lelkes és meleg gondolatot. Inspirál, hogy törekedjünk ,,conformes fieri'', Krisztushoz hasonlókká lenni. 2. Egyéniségünk, melyben sok jó tulajdonság pihen, ezt föl kell ébresztenünk s a durva, nyers elfogult lelkületet leküzdenünk. 3. A természet, melynek ölén fölüdülünk, ruganyosságunkat s jókedvünket visszanyerjük. Egészségünkkel jókedvet is kapunk a lelki küzdelmekre. 4. A jó környezet, mely a maga jó lelkét, jóindulatát mintegy belénk sugározza. Viszont a rossz környezet lankasztólag hathat; nehéz vele szemben ideális irányban haladni. A rossz környezet ront; levegôje mételyez. Ha ilyenben vagyunk, énekeljünk, dúdoljunk magunkban buzdító éneket, ne ütközzünk bele a kislelkű okvetetlenkedôkbe. Menjünk másfelé, amikor csak lehet; dolgozzunk a ház körül, a kertben s mondjuk magunknak fölényesen: hej, ki nem fogsz rajtam, te szürke lelketlenség! Kevés a törekvô, ideális ember, s rengeteg sok a naplopó! Eszmények-, eszmék- és lelkiéletbôl édeskevés van. Ó, Szent József, taníts isteni életre nádfödeles igénytelenségben is; te sem laktál különben. ======================================================================== 114. Krisztus, hitem kútfôje. a) ,,És kiméne Keresztelô Jánoshoz egész Judea... és megkereszteltetnek vala tôle a Jordán folyó vizében...'' (Márk 1,5). Folyóvizek felé igazodunk, melyek partján lelkünk föléledne. Isten végigfolyik a világon; nem szabad elszáradnom; igazodom hát feléje. Véges világban állok térben s idôben; a váltakozó korok fölfogása fejlik, s világképünk is egyben-másban elváltozik. Kevés biztos s igaz ismeretem van; filozófok közt járok, kiktôl sokat nem tanulok; de bizonyos realizmus jellemzi természetemet, mely biztosít, hogy a valóság nem játék; értelmem a materializmusban nem lel nyugtot, s a pantheizmusban, mely az én-t tagadja, elveszti önmagát. Én tehát a filozófiák álló vizeitôl a hegyekbôl jövô folyóvizekhez menekülök; a történelmen végighömpölyög az isteni kinyilatkoztatás folyóvize. Ezek friss, erôteljes áramok; ide alázattal is járulok s bűneimtôl itt fürdöm meg tisztává. Itt haladok, itt fejlem is. Itt nem ülünk pocsolyák partján, hogy szomorú képünket nézzük. Ó, Uram vonzz hát, segíts, vezess, tisztíts! Te mondod: ha rám hallgatsz, mint a dagadó folyam, olyan lesz a te életed! Legyen, legyen. A mocsárlázt utálom s ha folyóidra nem térek, megkapom. b) ,,Megkereszteltetvén pedig Jézus azonnal feljöve a vízbôl... és íme szózat lôn mennyekbôl, mondván: Ez az én szerelmes fiam, kiben nekem kedvem telik'' (Máté 3,16). A történelemben fejlôdik ki az emberiség, s az Isten is ott lép hozzá. Hozzánk lépett Krisztusban; önmagát, a valóságot, igazságot, szépséget s kegyelmet benne mutatta meg nekünk; ,,plenus gratiae et veritatis, telve kegyelemmel és igazsággal''. Az ember Ôt nézze s Hozzá ragaszkodjék; ne csússzék le a mechanizmusba a történelem magaslatairól s ne az egyéni benyomások s bizonytalan alakulások kháoszába az isteni képmás verôfényébôl. Be jó nekünk, hogy spekulációnkon s nézeteinken kívűl van Krisztusunk, kibôl világot legyôzô bizonyosságot meríthetünk; általa s benne átvágja magát hitünk a tévely éjein s rebegi: tudom, kinek hittem; hitvallásom: hiszek Krisztusban! Ez az én világosságom s napsugaram; lelkem itt nô, kedélyem itt édesül; nem lesz sötét, nem is erôtlen! Lelkem elôtt Krisztus mint a magas Tátra; a magaslatok vágya visz feléje! A magaslatok vágya a mélységbôl. Bűneim vannak, s kegyelmet keresek. Jézus a Megváltó a bűntôl; ez a kereszténység. Általa s érte bocsát meg az Úr; ez az evangélium, mely sohse múlja idejét. c) Hitemmel átnyúlok a világon túlra s ezt a túlvilági valót Krisztusban találom meg; benne szállt le hozzám; szerinte építem hát ki életemet, szerinte alakítom ki hitemet. Nem disputálok, nem kételkedem, hanem élek. -- Sokat kételkedünk, mert keveset élünk. Karthauzi Dénesrôl írja Mougel: ,,Sokat akart tudni, hogy nagyon szeressen, a multnak azon szentjei közé tartozik, kiknek tudni annyi, mint szeretni''. Ugyanez a Dénes írja: ,,Olvassunk, tanuljunk hát, nem hogy az idôt agyonverjük, vagy hogy emlékezetünket terheljük, hanem hogy fölüdítsük szellemünket, s szívünket Isten-szeretetre gyullasszuk''. -- Sokat disputálunk, mert még nem élvezünk; aki élvez, vagyis mélyen él, az nem okoskodik sokat, akinek kincse van, az nem sopánkodik, hanem örül. Lelkemnek is kell levegô és napsugár; ezt hitem adja! Nem kételkedem, nem disputálok, hanem élek! ======================================================================== 115. Jézus megkeresztelkedése. ,,Lôn pedig, mikor megkereszteltetett az egész nép, Jézus is megkereszteltetvén és imádkozván, megnyílott az ég, és leszálla a Szentlélek testi alakban mint galamb ô reá, és e szózat lôn a mennybôl: Te vagy az én szerelmes fiam, te benned telik kedvem'' (Luk. 3,21). a) Mély alázattal, szent örömmel s a lélek izgalmaival közeledett Jézus a nagy keresztelônek táborához, a Messiást váró jordánparti csoportokhoz; megrendült a nyilvános bűnbánat e tüzes, alázatos áhitatától; ah, hisz mindezek ôt várták, ezek a tüzes vágyak, ez a szent izgatottság mind neki szólt. Missziójának öntudata eltölti ôt lelkesüléssel, oda lép János elé s alázatban megkeresztelteti magát tôle; de a keresztelônek megnyílik lelki szeme s vágyva vágyik a Jordán mélyeibe merülni elôtte; akarja, hogy Krisztus keresztelje meg ôt. ,,Hadd el -- mondja az Úr -- teljesítsük az Isten akaratát; keresztelj meg engem, de érezd, hogy nem vagy méltó sarum szíjait megoldani.'' -- A keresztelés Krisztus nyilvános életének kapuja; fölavatás. Alázatban kezdi, Keresztelô sz. János bűnbánatával. Ébresszük föl magunkban a keresztelésnek, mint új világba való elmerülésnek, mint új életre való felavatásnak, mint izgalmas, az egész lelket lefoglaló átadásnak érzéseit. Ó, mily kevés a keresztelt öntudat! b) ,,S imádkozván megnyílott az ég''; különben zárva volt. Ki megy föl az égbe? -- mondták csüggedve a régiek; mi már tudjuk, hogy ki nyitja meg nekünk az eget. Mások világutakat nyitnak, Jézus égi utat. Páratlan ez az úttörô s ez az út. ,,A te utaidat mutasd meg nekem s ösvényeidre taníts meg engem'' (Zsolt. 24,4). Hányan állnak kint s okoskodnak s kritizálnak s elfonnyadnak. Ah, ezek úgy látszik, a galamb szárnyasuhogását és sugallatát nem érzik. Akik érzik, azok mennek, a nyitott ajtón belépnek, Krisztus arcába néznek s fölélednek. ,,Ich trau dem Genius, der mir winkt.'' A mennyország lépcsôin ül egy ráncos, éles szemű vénasszony, a kritika. Zsémbes és meddô. Látják ülni, de nem erednek vele szóba a szeretô lelkek, a hôsök, művészek és szentek; követik szívüket! Én is! c) A megnyílt mennyország kapuja a szív; a tiszta szív, mely föl van kenve és fémjelezve igazi isteni érzésekkel. A tisztulás hosszú folyamat, önzés és erôszakból való kiszabadulás. Azután a mennyország kapuja a szeretô szív, mely szeretete erejében érzi, hogy az Isten gyermeke; ez az a lélek, ,,mely bizonyságot tesz lelkünknek, hogy Isten fiai vagyunk'' (Róm. 8,16); végül a baráti együttérzés szent közösségében élô szív, mely nem a törvény késztetésébôl, hanem az együttérzés közvetlenségébôl indul ki, s máskép ép azért nem tehet, mert Jézus a barátja. d) ,,S a Szentlélek mint galamb szállt rája.'' A galamb szárnyalása a sebes vágyat jelenti; mihelyt megnyílik az ég, lerepül a galamb. Ez a galamb talált pihenôt, Jézusban; virágos olajfaágat hozott neki; körülrepkedte s megcsókolta ôt. Ó fölséges Istenember, ,,filius columbae'', a galamb fia; vágyaid sebesek s isteni sugallatokból élsz; mindkettôt ápolom s élvezem: a vágyat s a sugallatot. e) ,,Te vagy az én szerelmes fiam'', te bűnösnek látszó, bűnbánatot tartó ember, te az igazi ember, az Isten-gyermek, te mintaképe s tanítója az igazi szentségnek; szerinted alakuljon mindenki. Érezze minden egyes ember a maga elégtelenségét s ragadja meg a te kegyelmedben az Istennek tetszô élet erejét. Mi Krisztus által, az általa szerzett kegyelem által leszünk egész emberek. Magunkból, önerônkbôl nem boldogulunk, de általa egész, erôs, boldog emberek leszünk. E Fiában szereti a képére alkotott Isten-gyermeket: Szeretem fiamat, szerelmes ô nekem, s szeretem, ki nyomaiban jár! Ez emeljen; ebbôl merítsek vigaszt s öntudatot, hogy soha el ne hagyjam magam. Hisz engem is jobban szeret, mint az egész világot; lelkét adta rám; én is ,,filius columbae'' vagyok. Az én keresztelésemben is megnyílt az ég, lejött a Szentlélek, s Isten fia lettem. Lelkemben azóta is sok lelki erô pihen, felsôbb érzések energiái, Isten fátyolos vonásai; ki kell ezeket fejlesztenem krisztusi életben. A keresztelt lélek olyan, mint a harmatos rét, friss, üde, pihent, tele alvó, bűbájos erôkkel, melyeket fölébreszt a kegyelem napsugara s fejleszt és tökéletesít a gyakorlat. ======================================================================== 116. Teljesíteni minden igazságot! ,,Jézus is Názáretbôl eljöve a Jordán mellé, hogy megkereszteltessék. János pedig ellenzé... Felelvén pedig Jézus, mondá: Hadd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságot'' (Máté 3,13). a) Minden élet programmja: teljesíteni minden igazságot, tehát átélni azt, amivel Istennek, embernek s önmagunknak tartozunk. Mi egyéb ez, mint a valóságnak megfelelô eligazodás Isten, önmagunk- s a világgal szemben. Abból ered az egyensúly, a harmónia, a béke s az öröm; ez az az érzületben, akaratban, életben kiváltott igazság. A ,,veritas'' önmagunknak, tehetségeinknek s bűneinknek fölismerése! a ,,justitia'' ez ismeret átvitele az érzületbe; a ,,veritas'' az Istennek s uralmának s fölségének fölismerése; a ,,justitia'' ez ismeret szerint való érzület. ,,Veritas'' a világnak s az életnek fölismerése; a ,,justitia'' a helyes elhelyezkedés benne! Váltsuk hát ki a ,,veritas'' készleteit égretörô ,,justitia''-ban; az átérzett igaz valóság, a harmóniában kialakított lét kell nekünk. Körülöttünk pihen a nagy valóság; érintsük meg a lelkek érintésével, s ,,pax'' és ,,gaudium'', béke és öröm lesz belôle. Mi legyünk alakítói a világunknak, teremtsünk bele erényünk által világosságot s napsugárt, harmóniát és szépséget. Ne várjuk ezt mástól, mert a lélek nem passzivitás, hanem aktív, alakító erô. b) Istennel szemben helyzetünk teljes, föltétlen hódolattá válik; észben hitet, szívben áldozatot, erôinkben könnyeink s verítékünk gyöngyeit s küzdelmeinket ajánljuk föl neki. Semmit sem igényelünk, de ôt bírni akarjuk. Szívbôl szolgálunk neki s nem képzelôdünk, hogy különös kegyelmeink s hivatásunk van; elég nekem Krisztus szeretete. Kinyilatkoztatásokat nem várok; mit várjak, mikor Ô néz szemembe, Ô, az én napom, kinek én mezei virága akarok lenni. Jelenéseket nem várok; minek? Hiszen Krisztus ragyogott föl lelkünkben, ,,illuxit in cordibus nostris''. Csupa lélek közé állít, melyek úgy ragyognak, mint kvarcszemek a fövényben; úgy kandikálnak ki a nagy világba, mint virágok az erdôszélrôl a pusztába. Tiszta, nyilt szemmel akarok kinézni a végtelenbe; tudom, hogy testet hordozok egy darabig, azután átsiklom más világokba. c) A világgal szemben ,,justus''-nak kell lennem; látnom kell benne az erôt s a jót is, hiszen isteni; de a rosszat s a veszedelmet is, mert fejlôdésre szánt, ütközô erôk rendszere. Nagy erôszisztéma a világ s arra való, hogy a halhatatlan lélek kicsiszolódjék rajta; föl kell tehát használnom az isteni világot erôim, tehetségeim kialakítására; de egyszersmind mértéket kell tartanom, hogy a föld termôföldem legyen s ne sírhantom! Erôm a világ, mint a fának a föld; lábam alá való, de lábam inkább gyökér; erôt szí! Necsak félni, necsak undorodni; hanem fölhasználni s a pelyvás földi létbôl az arany szemet kiszedni; különben a világ fiai okosabbak lesznek; az pedig kár! d) Önmagammal szemben ,,justus'' leszek, ha sem túlsokat, sem túlkeveset nem követelek magamtól. Mértéket kell tartanom mindenben, az önmagammal való elégedetlenségben is. Aki gyorsan akar valamit, akinek nincs türelme, aki nem veszi tekintetbe a természet folyását s fejlôdését, aki bizonyos hibák miatt, melyek természetébôl folynak, fönnakadást szenved tökéletesbülésében, s azért aztán tele panaszolja a világot, az nem érti a ,,justitiát''. Ide tartoznak azok is, akik a természetet a kegyelemmel s a kegyelmet a természettel ütik agyon: a szigorú, sötét, fanatikus zelóták, kiknek fáj, hogy testük van, jóllehet Isten is így akarta; vagy megfordítva: a kényes, tehetetlen, finnyás nyavalyások! Ó értsük meg magunkat! Érezünk mi sokat, de nem tehetünk róla. Valamint külsônk nem függ tôlünk, úgy belsônk is adva van bizonyos értelemben. Vannak bennünk hatalmak, melyek nem egyhamar hallgatnak ránk, s Isten is nem azt mondja: menj s parancsolj, hanem inkább azt: evezz és boldogulj! Ha ezt a hármas ,,justitiát'' eltaláltuk, rányitottunk az Isten gondolataira s azzal együtt a ,,pax et gaudium''-ra. Be jó ott; be jó meleg van ott; virágoznak a lelkek: ,,justus ut palma florebit''; ott erô van, ,,sicut cedrus Libani multiplicabitur'', az igaz úgy nô, mint a pálma s úgy erôsbül, mint a cédrus. Számtalan csalódástól, sok bajtól s vigasztalanságtól szabadulunk! ======================================================================== 117. Jézus bôjtöl a pusztában. ,,És hozzá járulván a kísértô, mondá neki: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek kenyerekké legyenek. Ki felelvén, mondá: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mely az Isten szájából származik'' (Máté 4,3). a) Egyél; foglald le a világot: élj. Legyen kenyered, az legyen fôgondod, szolgáljon e törekvésednek minden kô, minden porszem. Csinálj kenyeret s élj erôsen, hatalmad tudatában! -- Jézus óvást emel a kísértô ellen: kenyér kell, de nemcsak kenyérbôl, föld- és kôtörésbôl, tenger- és világfoglalásból él az ember; mindennél szükségesebb az isteni lehelet, a szép, tiszta, nemes élet, az öröm, a megnyugvás! A kultúrvilág nagy kísértése az embernek; elfelejti a szép földtôl a belsô világot, a produktív munkától mennyországát, az alkotástól lelki világának kiépítését. S hozzá még helytelen irányba terelôdik s a testet-lelket törô munkában életcélt lát. Szegény, az eszközt céllá emeli; igát farag magának. Ó Uram, a te leheletedet szívom, azzal térek magamba, a legfontosabb munkára; ez lesz lelkem kenyere és öröme. Dolgozom, de a munka nem cél, hanem eszköz nekem. Mennyire van ettôl az a kultúra, mely az ,,improbus labor'' igájába hajtotta az embert; legjobb esetben az csak átmenet lehet. Igy érzek a nagy világgal szemben s így rendezkedem saját világomban. b) Jézus az anyagi és szellemi szükségletek közt vezet el. Kell a tehetségeket kifejleszteni, kell dolgozni, de ne várjunk a munkától s kultúrától boldogságot. Ily lelkület a földhöz tapad; az Isten- gyermekbôl világfi lesz; a belsô elszárad a külsôtôl. Pedig Jézus ezt a királyi Isten-gyermeket, ezt a halhatatlanságra született Fölséget akarja érvényesülésre segíteni. Öntudatra ébreszti, fölényre neveli, mondván: ,,Mit használ az embernek ha az egész világot megnyeri s lelkének kárát vallja'' (Máté 17,26)! Azért tehát bátran, nagy föladatunk öntudatában követeljük magunktól, hogy lelkünket nagyra becsüljük s gondozzuk. c) Máshol is kevés bizalma van Krisztusnak a föld, a kultúra, a gazdagság iránt; ,,bizony mondom nektek, hogy nehéz a gazdagnak bejutni a mennyeknek országába'' (Máté 19,23). Nem mintha magában rossz volna, hanem mert átlag anyagiassá, világiassá tesz; rabbá teszi a lelket; lefogja s elfojtja. Jó a világ, a gazdagság, a hatalom, de csak akkor, ha a nagy céloknak szolgál. Ó Uram, ne fonnyadjon el lelkem se a gazdagságtól, se a szegénységtôl! Nem hagyom magam elhervasztani semmiféle gondtól. ======================================================================== 118. A világ kísértése. ,,Akkor fölvivé ôt az ördög a szent városba és a templom tetejére állítá ôt és mondá: Ha Isten Fia vagy, bocsásd le magadat, mert írva vagyon, hogy angyalainak parancsolt felôled, és kezeikben hordoznak téged, netalán kôbe üssed lábadat. Mondá neki Jézus: Ismét írva vagyon: Ne kísértsd a te Uradat, Istenedet'' (Máté 4,5,6). a) A második kísértés a világ; hadd lásson, hadd nézzen prófétának, szentnek! Hadd tiszteljen s hódoljon neked, ülj nyakára; úr kell neki. -- Igen, én is úr akarok lenni. Az én uralmam igazi, nem látszatos hatalom: lelkem szép kialakítása; itt vagyok én úr s tiszteletet nem hajhászok. Ne tereljen el a világ lelkem nagy missziójától; sem látszat, sem külszín; az csal is; kevésnek is jut. Az Isten országa a belsô valóság; ez az igazi szuverénitás és fölség. Világ fölött állni; weltüberlegen! De nem stoikusan, mert az is hazugság; hanem Szent Ferenc szellemében, ki szeret mindent s örül neki. b) Megyek bátran, emelt fôvel, nyílt szemmel elôre. Ne tereljen el semmiféle kísértés, sem édes, sem keserű. Bármily alakban jöjjön felém: szuverén lelkemet követem. Jézus állít ez útra, s itt néha még keménynek is látszik. Mint tizenkétéves fiú mondja panaszos édesanyjának: Mit kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyám akaratában járok? Mikor Kafarnaumban prédikál tevékenységének elsô tavaszán, ,,kimenének övéi, hogy megfogják ôt'', s késôbb ,,eljövének az ô anyja és atyjafiai és kinn állván, hozzája küldének, híván ôt'' (Márk 3,21,31). De ô kemény velük szemben, nem enged a test- és vérnek s megy nagy küldetése útján. Igy kell gyôznöm, s a lelket kiemelnem a sokféle befolyástól! Minél nagylelkűbb leszek, annál derültebb s erôsebb leszek. A tökéletes ember ne legyen verébijesztô, hanem igaz, nemes, bátor, egész ember, aki szeret gyermeket, szülôt, feleséget, de soha az isteni szeretet rovására. c) Ezért áldozatokat is kíván, melyeket csak e világításban tudunk helyesen értékelni; kívánja, hogy szembeszálljunk néha oly vonzalmakkal is, melyeket másutt parancsol: ,,Ha ki hozzám jô és nem gyűlöli atyját és anyját, feleségét és fiait,... sôt még önnön lelkét is, nem lehet az én tanítványom'' (Luk. 14,26). Lehet hivatásod a teljes odaadásra. Ha ezek szembeszállnak a te misszióddal, légy erôs; ne bántsd meg Istenedet félreértett pietásból. Az istenellenest törd le mindenütt. Az Isten országa megérdemli tôled. Azért ragaszkodjál jobban Istenhez, mint szülôk-, testvérek-, feleséghez, hisz nem szereted ôket, ha e szeretettel magadat téveszted s fokozod le. ======================================================================== 119. A bálvány-imádás kísértése. ,,Ismét felvivé ôt az ördög egy igen magas hegyre s megmutatá neki a világ minden országait s azok dicsôségét, és mondá neki: Ezeket mind neked adom, ha leborulván imádandasz engem. Akkor mondá neki Jézus: Távozzál sátán! mert írva vagyon: A te Uradat, Istenedet imádjad és csak neki szolgálj'' (Máté 4,8,9). a) Mindezt neked adom, ha leborulsz bálványok elôtt. A bálvány nem Isten, tehát nem igazság, nem élet. Vagy ha élet, hát csak úgy, mint ahogy az illuziók élnek fejünkben, melyeknek vége a keserű kiábrándulás. Ne tarts a bálványok felé. Keresed a világot, a több, jobb világot bálványok tiszteletében, milyenek a hatalom, az élvezet, a szépség, saját szenvedélyeid, s mikor mindent bírni akarsz, lefokozod önmagadat. Mit használ neked a világ, ha nincs élni, örvendezni tudó szíved? Mit ér a kert, ha ki van szúrva szemed? Ez a szép, dicsôséges világ kín és gyötrelem lesz szép és dicsôséges lélek nélkül. Élvezetei ki nem elégítenek s illuziókkal s csalódásokkal keserítenek. Megôrzöm s óvom szabadságomat, hogy igézetével le ne gyôzzön. ,,In libertate labor'', ez a szabadság munkát s küzdelmet kíván. b) Az ellenkezôje igaz; akkor bírsz mindent, ha e bálványok elôtt nem hajolsz meg, ha úri lélek vagy. Jézus egy más kísértésben is megmutatja, mily elszántaknak kell lennünk, hogy az Isten utait a dicsôség s nagyravágyás igézeteiért el ne hagyjuk. Egyik jeruzsálemi útján beszélte tanítványainak, hogy majd szenved és meghal; s akkor ,,fogván ôt Péter, kezdé feddeni'' (Márk 8,32), mondván: ,,Távol legyen ez tôled Uram, nem történik ez rajtad. Ki megfordulván, mondá Péternek: Hátra tôlem sátán, botránkozásul vagy nekem'' (Máté 16,22,23). Mily elszánt az Úr az ,,emberi gondolatok'' visszavetésében. Nem szabad kímélnie magát; aki itt kímél, az önmagát rontja meg. Tehát minden kísértésben mondom rögtön: hátra tôlem sátán, Isten útjain járok; erôsen, keményen akarok. A világ s a filozófia bármely igézetével szemben rögtön fölemelem az Isten uralmának zászlaját s az Isten-gyermek öntudatát érvényesítem! ======================================================================== 120. Krisztus hivatása. a) ,,És látván (Ker. János) Jézust ott járni, mondá: Ime az Isten báránya. És hallá ôt két tanítvány, és követék Jézust'' (Ján. 1,36). A hivatás bennünk érzék a Fölséges iránt, a lélek s a lelkiek iránt, még pedig az élet odaadásában. Kezdôdik azzal, hogy az isteni lelkünk elé lép, s imponál és vonz. Kísérjük Jézust gondolatainkban, kérdéseket intézünk hozzá felejtve magunkat; Mester -- mondjuk -- hol lakol? s elmegyünk s megnézzük, s nála maradunk ,,az napon''; de még nem végleg. Beszélünk róla másoknak, érdeklôdésünk tárgya lett: megtaláltuk a Messiást -- mondjuk -- Jézust, József fiát Názáretbôl. Ha mások ellenvetik: kerülhet-e valami jó Názáretbôl -- megvédjük, hevülünk, lelkesülünk. Ime az életodaadás, az apostolság hajnala; ezt szívtisztasággal, imával s munkakedvvel kell párosítani. Jézus pillant belénk! b) ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya'' (1,40). A természetfölötti érték kihámozódik az emberi fölfogás, a világias érzések hüvelyeibôl; Krisztus természetfölötti erô, behatásai természetfölötti hatások; e hatásoknak hordozói is vannak: egyének, egyház, szentségek; ez irányzatnak folyamágya van, melyben hömpölyög; visz hátán királyi gályákat, de sodor szemetet is. Már most a kegyelemnek, mint erônek hivatását a világban fölfogni s magát szolgálatára fölajánlani, -- erejében bízni s azt fölhasználni szent reakcióban a világias szellem ellen, ez krisztusi, apostoli hivatás. ,,Kegyelem, vagyis krisztusi lelki erô'', az én gondolatom; ezt el nem riasztom, alázatban kiérdemlem, nagyrabecsülöm... ez az apostoli hivatás érzéke. Vigyázok, hogy sehol se álljak útjába; alázatos vagyok, a szegényeket szeretem, a lelket mindenkiben nagyrabecsülöm. c) Isten részérôl pedig a hivatás hívás, vonzás, lelkesítô kényszer, szeretet. Senki sem jöhet hozzám, ha Atyám nem vonzza -- mondja Jézus. Finom lelkiség s természetfölötti érzék bizonyítják Isten összeköttetését a lélekkel; az ilyen léleknek érzéke s tüze, tehát Lelke van. Isten ad ily kegyelmet; Jézus föladataira s a Szentlélek kihatásainak szolgálatára s szentségei kiszolgáltatására kiválaszt lelkeket. Nem világraszóló küldetés ez, hanem buzgó, vágyó, Krisztus érdekeit szolgáló lelkület. Nagyrabecsülök minden ily hivatást; rögtön fölkelek s felelem: Uram, íme készen állok parancsodra. Szólj, hallom. ======================================================================== 121. A kánai mennyegzôn. a) ,,Harmadnapra menyegzô vala Galilea Kána nevű városában... s elfogyván a bor, mondá Jézus anyja neki: Nincs boruk'' (Ján. 2,1). A názáreti szerény viszonyokhoz szoktatott édesanya hamar észrevette, hogy zavarban vannak, s jóságos szíve ösztönözte a közbenjárásra. Mély, bensôséges tisztelettel közeledik szent Fiához, s neki, ki a násznép zavarát s az ô óhaját is egyaránt érti, elôadja kérését. Bármi lesz a felelet, az ôt nem bánthatja; ismeri Fia szívét s tudja, hogy meghallgattatik. -- A szeretô, Istenhez tapadó szívek tudják, hogy végre is meghallgattatnak, ha nem így, hát úgy. Jézus is mondja: ,,Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem'' (Ján. 11,42), mert bármit kérek, mindig csak a te szent akaratod teljesedéséért könyörgök. Ilyen volt a Szent Szűz. Igy imádkozom majd én is; minden kérésemen kiverôdik a vezetô gondolat... a te szent akaratod. b) ,,Vinum non habent, nincs boruk.'' Éltünk lakomája sokszor nagyon szomorú. Sok az étel; nehéz ételek, melyekkel tudomány s politika szolgál, de hiányzik borunk, mely a lelket földerítse s tiszta, nemes életörömmel eltöltse. Anyánk, járj közbe isteni Fiadnál, mutasd be neki szükségünket; mondd bizalommal: nincs boruk. Ô majd gondoskodik rólunk. c) ,,Ez volt Jézus csodatételeinek kezdete'' (Ján. 2,11). Igazán szerény kezdet; kedves körben kedves ajándék. Mások is hoztak ajándékot a násznépnek, ki ezt, ki azt; Jézus is hozott; az ,,ô kelyhét'' nyujtotta nekik: ,,calix inebrians'', ,,praeclarus''. Édes bort, tüzes bort nyújt az Úr Jézus menyegzôs lelkünknek; fölhevíti, fölmelegíti szívünket. Ah az elsô, forró szeretetnek, a mámoros, elsô buzgalomnak bora édes és világfeledtetô. Ezt a drágalátos kelyhet szomjazom én! d) ,,Minden ember elôször jó bort ad, azután azt, ami alábbvaló'' (Ján. 2,16). Itt megfordítva van. A lelki élet kezdetén Isten sok vigaszt ad, ami jól esik a könnyen csüggedô, tétovázó léleknek; gyöngeségét számon tartja az Úr, becézi, biztatja; késôbb keményebben fogja s akarja, hogy érzékelhetô vigasz nélkül is szolgáljon neki. Ah ez több s ez jobb; ez már erôs élet. Semmiben sem teszem függôvé az érzékelhetô vigaszoktól szolgálatomat. A kötelesség s az Isten- szeretet elôírja nekem, hogy mit tegyek, s azt föltétlenül megteszem, hisz nem vigaszomat, de az Isten akaratát keresem. ======================================================================== 122. Nikodémus: Természetfölötti pszichológia. ,,Vala pedig a farizeusok között egy Nikodémus nevű. Ez Jézushoz jöve éjjel és mondá neki: Rabbi, tudjuk, hogy Istentôl jöttél... Felelé Jézus: bizony, bizony mondom neked, hacsak valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát'' (Ján. 3,1). a) A belsô embernek újjá kell születnie, a krisztusi típust kell magára öltenie... mulhatatlanul, különben célt téveszt. Az új ember a kegyelem által ilyen. Kezdetben ez az alak tökéletlen, inkább csira és kikezdés. Az Isten vonásai, milyenek a hit, remény, szeretet, még fejletlenek. Természetfölötti pszichológiánk is a gyermek laza fogalmait és benyomásait utánozza; csak lassan lépnek be ezek öntudatunkba s a hasonulás Krisztushoz hosszú, lassú folyamat; errôl beszél Szent Pál: ,,Fiacskáim, kiket újra szülök, míglen Krisztus tibennetek kiképzôdik'' (Gal. 4,19). E stádiumban sok az öntudatlanság és tökéletlenség. Szűk s kiskörű a mi természetfölötti látókörünk. Sokat kínlódunk, méltatlankodunk, nyugtalankodunk. Isten, vallás inkább ijeszt, mint vonz. Hajlamaink az érzéki javak felé tartanak. Erényünk gyönge s megbízhatatlan. Ime a gyermek-típus gyermekbetegségei! Érdeklôdjünk, engedelmeskedjünk, hagyjuk magunkat vezettetni. b) Hogy törpévé ne váljam, fejlôdnöm kell. Öntudatosan kell felfognom a hit igazságait s azokból érzületemnek s tevékenységemnek motívumait kölcsönöznöm. Meg kell értenem magamat, fiziológiámat, pszichológiámat, hajlamaimat, ingereimet testemben épúgy, mint lelkemben; nem szabad bűnnek tartanom a természetes ingereket, kivált a nemi életet illetôleg; de ismernem kell az érzés hangulatait és színeit; ki kell tágítanom öntudatos világom sugarát s azt az akarat fönnhatósága alá szorítanom. Ebben a rendezett, okos, észszerű, belsô világban megközelítem Istent, az örökkévalóságot, Krisztust, az éltetô Szentlelket, s nem fogom az erényt nem tudom milyen szent ,,excessus''- okban keresni, hanem az élet minden körülményei közt napról-napra átélem azt. Nem a remeték pusztáiban, nem a bűnbánók barlangjaiban lakott az Úr, hanem a názáreti házban! (Jegyzet) c) Spiritus et vita... a hosszú szabadságharcban kivívott lelki függetlenség és béke! Sok vergôdésen kell átmennem, míg lelki szolídságra teszek szert s uralomra engedem a hitet világnézetemben s a krisztusi kegyelmet érzületemben. Átmegyek sok érzelgésen, de nem olvadok meg tôle; átesem a lelki serdülés egyoldalúságain, a vérmes, vakmerô vágyakon; kiábrándulok a szentségnek elragadtatásokkal, ostorozásokkal, viziókkal való azonosításából; be kezdem látni, hogy a kanonizált szentek életében is ne a csodálatost, hanem a mély, bensôséges életet szemléljem; meggyôzôdöm, hogy a keresztény tökéletesség az Isten szent akaratán megnyugvó, fegyelmezett, igénytelen, egyszerű, örök reménytôl ihletett élet. Keveset akarok az anyagból, sokat a lélekbôl, keveset a világból, sokat Krisztusból! Rajta, átadom magam e szellemnek. Megyek. Post Alpes Italia, Alpeseken át a szép Itáliába; s az elefántok átmentek az Alpeseken is. Cortez megégette óceánjáró hajóit, mikor reményei földjére ért. Én is szakítok alacsony, érdes, nyakas, kiskaliberű magammal. ======================================================================== 123. A szép lélek kialakulása. ,,Mi a testtôl születik, test az; és mi a lélektôl születik, lélek az'' (Ján. 3,6). a) A szép erkölcs a legszebb remekmű. Van különféle szép remek kôben, színben; ez a szépség pedig mind a lélekbôl áradt. Az magában véve mindezeknél szebb. Szép lélek, tiszta erkölcs, harmónikus élet, ez az igazi remekmű. Azért az Úristen a szobrokat, a képeket lenn hagyja, de az ég múzeumába a szép lelkeket viszi át. Mert a márvány- remekbôl meszet égethetnek, képbôl rongy lehet, de a lélek, mely az Úristen képére alakult, maradandó, örök emlék lesz; ezt a remekművet az Úristen is élvezi. Ellenben az erkölcstelen ember romlás és rothadás; nem alak, hanem alaktalanság; nem ritmus, nem arány. Ott a test túlteng a lelken; a gondolatot elöli a szenvedély, az egyik szenvedély a másikat; az erkölcstelen ember khaotikus, rendezetlen világ, hol erôk küzdenek s kialakulni még nem bírnak... Legyetek krisztusiak, legyetek Isten fiai, különb emberek... ezt sürgetik sugallataink; ezt imádkozzuk, hogy meg is tegyük. b) S hol teremnek a szép lelkek? Mindennek megvan a maga hazai földje; megvan a zónája. A régi világokban a zsurlók hatalmas erdôkké nôttek; azóta eltörpültek, mert lehűlt a föld; az oroszlán az állatseregletben ütött-kopott király, s nincs hazájában, ketrecben van; neki végtelen pusztaság kell. Hát a szent szeretetnek hol van hazai földje, zónája? Sehol annyira, mint az evangéliumban, s ha az áhitatnak életét tekintem, sehol úgy, mint az Oltáriszentség atmoszférájában. A tiszta, harmónikus, szép lelkeket s nekik való levegôt, vizet, napsugarat s gazdag energiát az eucharisztiában találjuk meg. Ott találunk nagy, széles látókört, boldogító szabadságot. Isten van veled, szabad vagy. Krisztus van veled, Krisztus van benned. Te Cézárnál, Napoleonnál nagyobb vagy; nem a hatalmat, nem a zsenialitást, hanem az élet szuverénitását véve. Te az Isten temploma vagy. A benned suttogó imát jobban becsüli az Isten, mint Szent Péter templomát, mint a katakombákat. És hol érzed azt inkább, hogy benned ily érték rejlik, mint a szentáldozásban?! Ott ébred az ember saját méltóságának, gazdagságának, Isten-fiúságának öntudatára. Ez jó neki. c) Kellenek a szent szeretetnek továbbá források, melyek tiszta vizet adnak; láz- és tifusz-bacillusmentes vizeket. Ezzel a szent tisztaságra célzok, mert a szent tisztaság a legüdébb, a legkedvesebb erkölcsösség. Az ember megvakul a szenvedélyektôl, kivált a hatodik parancs elleni vétkektôl; sűrű lesz vére s kiszárad veleje. Mi locsolja föl ezt a szárazságot? Az Oltáriszentség kegyelme; az nevel elôkelô nemzedéket. Ha vannak lelkek, melyeket a Pontificale Romanum sublimiores animae'', ,,fennkölt lelkek'' névvel jelez, ezek mind a szent tisztaság kedvelôi. Az Oltáriszentség a szeplôtelen érintetlenséget, a lelki világnak átlátszóságát teremti meg. Ahol ez nincs, ott az erkölcsnek ereje, szépsége, harmóniája hiányzik. d) Végül a szép lelkivilághoz meleg lendület kell. A meleg csupa energia, a lendület csupa erô. A nélkül nincs szabadság, kiindulás, lelkesülés és bátorság. Az eucharisztia imája az áldozat szelleme. A mi küzdelmes, szenvedô lelkünknek megnyugvása az Úr Jézus szíve. De a tűrés az áldozatnak alsóbb foka; a magasabb foka az önkéntes áldozat: ha testet, érzékiséget, világot, amennyiben ezek lépcsôi lehetnek a léleknek, lábbal tapos s azáltal fölemelkedik. Ez az áldozatkészség volt az egyház nagyszerű hozománya. Oh beatam Ecclesiam! -- kiált föl Szent Ciprián -- fuit quondam in operibus fratrum candida, nunc facta est in sanguine martyrum purpurea!'' Az Ecclesia ruhája fényes, ezüst és arany brokát volt, fuit quondam candida, a pünkösdi tűznek fényében; azután beleszôtte az Úr Isten abba az arany és ezüst brokátba a tüzes rózsákat, a vérpiros szálakat, et facta est purpurea! Minden lélek, amely az Úr Jézust szereti, az áldozatos jelleget hordozza homlokán, s ez a szentáldozásban verôdik ki rajta; áldozatra készségessé teszi! Itt teremnek a költô szavai szerint a ,,magnae animae prodigi'', kik pazarolják a lelket, az életet, de úgy, hogy azután százszorosan megtérül az bennük. ======================================================================== 124. Szentlélek-járás. Ne csodáld, hogy azt mondottam: szükség újonnan születnünk. ,,A szél, ahol akarja, ott fúj és zúgását hallod, de nem tudod honnét jô, vagy hová megy; így van mindaz, ki lélektôl születik'' (Ján. 3,7). a) Jön a lélek, amikor akar. Egy-egy szó a könyvben, érzés az imában, gondolat vagy ötlet az elmélkedésben megmelegít, fölbuzdít, megnyugtat. Bennem csillámlanak meg az Isten gondolatai, mint a fövény aranyszemecskéi a napsugárban. Mikor így jön hozzám, érzékkel s epedve fogadom s teszek szerinte. b) Ahogy akar, úgy jön, majd komolyan, majd vidáman; lesujt vagy fölemel; néha buzdít, máskor megszégyenít, néha megfélemlít, majd lelkesít; néha lábaihoz kuporodunk, máskor szívére borulunk. Néha messze van tôlünk, hogy vágyódjunk, máskor közel, hogy ne csüggedjünk. Néha mint köd, felhô... máskor mint ragyogó, napsugaras intuició borul a lelkünkre, s abban is akarata szerint tesz, hogy majd édes élvezetre, vigasztalásra, majd türelemre s áldozatra indít; néha megaláz, máskor a nagy tettek ingerével hat reánk. Mindent fölhasználunk! Ne mondja senki, minek élek s unatkozom. Ne mondja! Hát nem adhat-e egy pohár vizet a szomjazónak, jó szót, tanácsot, indulatot, szolgálatot a testvérnek? Élj, ne okoskodjál! hisz mennyországot élhetsz át. c) Más nem pótolhatja ajándékait, melyeknek neve: élet, életkedv, önérzet, bizalom, öröm, lelkesülés, béke, bátorság, boldogság... Isteni ajándékok ezek; Jézus is ilyeneket adott: vaknak világosságot, betegnek egészséget, halottnak életet; ez az isteni mód. Jöjj el Szentlélek, s adj életedbôl minél többet belém. ======================================================================== 125. Igy szerette Isten a világot! ,,Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adá...'' (Ján. 3,17). a) Fiában szeretett minket. Míg nem így szeretett, nem igen értettük. Végtelen ô s nincs emberi érzelme, a gerjedelmek változatai nem járnak benne; nem lélekzik, nem piheg, nincs vére; tiszta, végtelen szellem ô. A természetben kimutatta, hogy szeret. Ragyogó napot teremtett, de jeges tengert s jégmezôt is, -- virágillatot, de tűzhányót is, -- csobogó hullámot, de vihart is. Beszélt édesen, de csattogott villámaiban is; ah, Uram, nem értlek egészen! Az erkölcsöt illetôleg sem; az erény szépsége dagasztotta keblünket, de a gonoszság özönvize is végigszáguld rajtunk; a szent szeretet pírja s a bűn szégyenérzete váltakozott arcunkon, s elsötétült szereteted tudata. Szeret talán -- kérdeztük -- azzal az abszolút jóakarattal, a természet célszerűségével, a mindenhatósággal? S beéri-e ezzel emberi érzésünk? Ah, ez megtévesztô gondolat. Végre rátaláltunk s megtudtuk, hogy szeret Jézus szívével; ,,így szerette Isten a világot'', így szeret. Ezt értem s megnyugszom. b) Igy szeret, ily isteni szívvel szeret. Az emberek közt is vannak áldott szívek; a jegyesi, a szülôi, a baráti, a gyermeki szeretetnek, a szívnek s kedélynek csodavilágát nyitják meg; illatos, édes érzelmekkel hintik be az életet. Tovább, a szív a művészet világát sugalmazza. Azután jön a hit, az érzelmek új világával. Mit gondoltok, milyen világba vezet bele Jézus szíve, mellyel Isten akart szeretni s minket egy isteni, érzelmes világba bevezetni? ,,Igy szerette Isten a világot.'' c) E szeretet minden ponton remekelt. Szentlélektôl fogantatott s szűztôl született, romlás nélkül, azért lett ,,speciosus'', szép. A kellem megnyilatkozott vonásaiban, a szeretet csendült meg szavában; jelképeül a bárányt választotta. ,,Isten báránya.'' Szeretetreméltósága fátyolozta el a gyermeklélekben a ,,minden tudományok'' fényét, s szemeibôl csak a gyermek kedvessége s ártatlansága sugárzott. Férfikora a lélek hatalmának igézetében telt el; ,,kövess'' -- mondá -- s követték bűnösök s tömegek; nélküle az otthon puszta volt, s a pusztában vele elfelejtették az otthont. Az apostoli lelkek az ô árnyékai; Szent Domonkos az ô fehér gyapjúszövetében s Szalézi sz. Ferenc sajátos egyénisége egyaránt emlékeztet reá. Szereti az embereket, s vonzódnak hozzá; korán van a templomban, s mielôtt a napsugár az Olajfák-hegyére esett, már ô fái alatt imádkozott. Beszédbe ereszkedik, oktat, tanít, s eszmét s érzelmet cserél; nem hideg, nem sablónos. Van is, nincs is lakása; Nikodémus este jön hozzá, s ha nem jön senki, imádkozik; néha egész éjjeleken át; haja és ruhája nedves az éj harmatától, de ô nem érzi, oly mélyszívű ember. Egyszer-kétszer szó van a szentírásban szemeirôl; a gazdag ifjúra elragadó szeretettel, Péterre mély bánattal tekint! Milyen hatást tett Mátéra, Zachaeusra s Magdolnára! ,,Igy szerette Isten a világot.'' d) S ezzel a szeretettel ,,végig szeretett'', s azért szeretetet kér viszont. Szeressük mi is emberi, meleg, lelkes szeretettel. Caecilia s Ágnes szeretik ôt, mint jegyesüket; Néri sz. Fülöpnek kitágul két bordája a szeretet hevétôl; Szent Katalin szeret, s Jézus gyűrűt húz ujjára. Akarja, hogy érzelmesen szeressük ôt; ,,nézd e szívet -- mondja -- mely annyira szeretett!'' Ó Uram, viszontszeretünk téged tôlünk telhetôleg. Úgy szeretem Jézust, hogy magamat adom érte, s örvendezve teszem! ======================================================================== 126. Jákob kútjánál. a) ,,Jöve tehát Szamaria városába, mely Szikarnak neveztetik... Ott vala pedig Jákob kútja is. Jézus tehát elfáradván az úton, oda üle a kút fölé. Egy asszony jöve oda Szamariából vizet meríteni. Mondá neki Jézus: Adj innom'' (Ján. 4,5). Adj innom. Eltikkadt vándor vagyok, lelkeket keresek; voltakép ôk italom, s az Isten akarata ételem; de téged is kérlek, adj innom. ,,Sitio.'' -- Jézus lelkeket keres, üdvüket szomjazza; közeledik hozzájuk, szeretetüket kéri... azért ô kezdi a beszédet; a próféta álruhájában, de az alázatos, apostoli szeretet közvetlenségével lép az asszony lelkéhez; adj innom, annyit jelent: add nekem lelkedet. -- Igy kell a lelkek után járnom, hozzájuk szólnom; nem röstelkedem; s mint Loyola sz. Ignác mondja: az ô kapujokon akarok bemenni hozzájuk, hogy az én kapumon át vezessem ki ôket. b) ,,Mondá pedig néki az asszony: Hogyan kérsz te zsidó létedre tôlem italt, ki szamariai asszony vagyok? Holott a zsidók nem társalkodnak a szamariaiakkal.'' Az elfogult lélek mereven s hidegen áll a Mester útjába, visszautasítja; nem érzi ki hangjából a szeretet akcentusát, a szemébôl nem olvassa ki az apostol vágyát: ô más gondolatokban él. Igy viselkedünk mi is Istennel szemben; nem vagyunk finom, érzékeny lelkek, ugyancsak így viselkednek velünk szemben mások, kiknek más világnézetük, nevelésük, életük van. Ez ne rettentsen vissza. A buzgóság türelmes s kitartó. Türelem nélkül fanatizmus volna, mint ahogy a türelem buzgóság nélkül indifferentizmus; az láva, ez jég; egyik sem termô talaj. c) ,,Felele Jézus: Ha tudnád az Isten ajándékát, és ki az, ki neked mondja: Adj innom: talán te kértél volna tôle.'' Ha ismernéd ezt a két világot, azt, mely feléd jön, s azt, mely benned rejlik; ha tudnád, hogy mily lélek szól most hozzád, ó mennyire változnék érzületed! Te éj vagy, én napsugár, -- te élvsóvár, én örvendezô, -- te degradált, én dicsôséges, -- te virágát hullató, én sértetlen! Ha tudnád, hogy mily erôs vagyok én, s mily gyönge te, s hogy a kegyelem mire képes s mit teremt...! De ez az ,,Isten ajándéka.'' Ô teremt lelket, életet, szépséget, erôt, örömet, boldogságot; ezek Isten ajándékai. Ezeket várni s kérni kell. Menj felé, kérd; majd ad hathatós, teremtô, fölszabadító erôt. d) ,,Élô vizet adott volna neked.'' Élô víz, élet vize. Üdít frissít, erôssé, egészségessé tesz, jó vért csinál; tiszta víz, nem hináros, nem iszapos, nincs benne bacillus. -- A pusztában járónak elsôsorban víz kell, mely felüdítse; elfáradunk; élô vizekre szorulunk. Más vízforrások elapadnak vagy gyöngén, vékonyan csergedezô erekké silányulnak; ellenben ez az élô víz ragadó folyam! Az ifjú lelkesülés, az idealizmus is lassankint elapad; ellenben Krisztus kegyelme kiapadhatatlan ,,fluminis impetus''. -- Más víz elveszti erejét, állott, poshadt víz lesz; ellenben a lélek vizeit az imádság angyalai kavarják föl folyton, s meggyógyul, ki beléjük ereszkedik; ,,szökôkút vize ez az örök életre''. e) Mondá neki az asszony: ,,Uram, add nekem ezt a vizet, hogy ne szomjazzam s ne jöjjek ide meríteni. Mondá neki Jézus: Menj, hívd el férjedet''. Az élet vizét neked nem adhatom; tisztátlan vagy, hűtlen, csapodár vagy; esküszegô, hitszegô, házasságtörô vagy. -- A bűnös lélek is ilyen; amily nagy tisztelettel szól a szentírás az Isten- szeretô lélekrôl, oly megbélyegzô kifejezésekkel illeti a hűtelent. Nem kap élô vizet. Hogy eressze az Úr posványba a kristályeret? Templom vagyok-e, hogy Isten lakozzék bennem? Kicsiben is sok hűtlenség lehet; fegyelmezetlen vagyok talán imámban s különben is gondolataimban szeszélyes? Könnyelmű vagyok talán nézésben, érzésben, kényességben? S mily finom az Úr Jézus, épen hogy csak érinti a sebet. Igy kell! Ez neveli tisztességre az elvetemültet. Az orvos tartsa meg intranzigens állásfoglalását a rothadással szemben. Az apostol lehelje az erkölcsöt s az újjászületést. A gyónásban is így kell nyúlni a sebekhez; ah, hisz a megalázott szenvedô megérzi ez illetést! f) ,,Mondá neki az asszony: Uram, látom, hogy próféta vagy te. Atyáink e hegyen imádkoztak, s ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van a hely, ahol imádkozni kell. Mondá neki Jézus: Asszony, hidd el nekem, hogy eljön az óra, mikor sem a hegyen, sem Jeruzsálemben nem imádjátok az Atyát... Lélek az Isten és azoknak, kik ôt imádják, lélekben s igazságban kell imádniok.'' Asszony, ne nézd a hegyeket s a füstölgô oltárokat, hanem iparkodjál lélekben s imádságban, vagyis tiszta szívvel s odaadással Istenhez közeledni. Ez az elsô s ez a fô, azután jön a külsô Isten-tisztelet rituáléja. Oltárnál, áldozatnál szükségesebb a törôdöttség, bensôség, érzés; azután legyen gondod az oltár és áldozat. Lélek az Isten; tehát légy elôször lelki; a lelkiség inspirálja külsô vallásosságodat. Ez a szavak értelme. De azért formára, szép, kedélyt megragadó formára van szükség az Isten- tiszteletben is. Minek lenne az Istentisztelet puritán, mikor az Isten szívet, kedélyt, szépséget és érzést is teremtett? Bizonyára csak az imádkozik ,,lélekben és igazságban'', ki ôt egész természetével imádja. Tehát dícsérje az Istent a templomban is művészet, zene, ének, virágillat, tömjénfüst; segítse emberi természetünket lelkes imádásra. g) ,,Mondá neki az asszony: Tudom, hogy eljô a Messiás... Mondá neki Jézus: ,,Én vagyok az, ki veled szólok.'' Bemutatkozik s fölemeli magához. Máshol parabolákban sejteti kilétét, itt bemutatja nyiltan. Az asszony már csupa fény és tűz; egyet gondol, ôt. Korsót, vizet, forrást felejt; már tüzet fogott, fut, siet, hirdet! -- Jól alakít az Úr, fogékonyságra, odaadásra nevel, s a mellett meghagyja alázatában és szerénységében. Jöjjetek, ismerjétek meg a Messiást, ô megmondta bűneimet s megnyitotta szemeimet; én már látok, lássatok ti is! A természetfölötti élet a bűn megismerésén és bánatán kezdôdik. ======================================================================== 127. A kafarnaumi ,,királyi ember'' lelkülete. A kafarnaumi ,,királyi ember'' Jézushoz ment s kérte ôt, hogy jöjjön s ,,gyógyítsa meg az ô fiát, mert már halálán vala'' (Ján. 4,40). a) A ,,királyi'' embert hite vezeti Jézushoz; mutatja neki, hogy kihez menjen s mit gondoljon, mikor a természet már nem segített; hogy mit reméljen, mikor emberi erô már nem állt szolgálatára. Ime, a hit elborult lelkünknek derengô fénye; jó, erôs, édes tudás. Neveljük. Jézus is a hitre utal; hitre, mely örök életet keressen, mely megnyugodjék szeretteink koporsóján is. A ,,királyi'' ember ezt még nem érti; ô a hitet még át nem élte, még át nem érezte igazán; mert csak eszköznek nézi a földi bajok ellen. Pedig a hit felelet az egész létnek, idônek s örökkévalóságnak kérdéseire. Vágyam van az örök élet után s hitem mondja, hogy máris örök életet élek, melynek a halál csak pályaválasztója: boldogság vagy boldogtalanság felé. Ebben élek, e szerint érzek. Hit és érzés közt nagy különbség lehet. Mi hisszük például, hogy Isten jelen van, s hogy hajszálunk sem esik le tudta nélkül, s hogy lelkünk végtelen kincs; de ezek átérzésétôl még messze lehetünk. Hitünk, mint az évülô gyökér a fagyos földben; van benne erô, de nincs kifejlesztve. A hit isteni gyökerét a keresztségben mélyesztette belénk az Isten; a mi föladatunk az, hogy 1. öntudatunkra hozzuk azt, hogy a hit nem katekizmusi kérdések foglalatja, melyeket csak be kell tanulnunk; hanem valóságát át is kell élnünk. Istent s titkos benyúlásait kell tapasztalnunk. 2. Gyakorolni kell a hitet; Carlyle is mondja: akit kétely környékez, az tegyen; a tett elűzi a kételyt. 3. Támogassa imával törekvéseit: ,,unctio ejus docet'', kenetessé, ékessé, vonzóvá válik imáinkban hitünk. b) A ,,királyi embert'' vezeti szeretete. Meg akarja gyógyítani azt, akit szeret s aki szenved. Maga áll bele a mentô munkába; megy, jár, kér, rimánkodik, tűr, megalázódik. Ez a gond indítja útnak, ez kíséri; ez biztatja, hogy Jézus megérti majd s megsegíti. Szeretsz-e te is? Szereted a lelkedet? Jársz-e utána, ha beteg? S mit csinálsz, ha más beteg, ha a teste vagy a lelke beteg? Könnyítsz-e rajta? Van-e irgalmad? Észreveszed-e, hogy házbelid, cseléded nem törôdik lelkével, nem gyónik? Az irgalmas szeretet tud téríteni; nemcsak testi, de lelki gyógyítást igyekszik adni a szegény betegnek, mert a testi bajon túl a lelki bajt látja. Kérjük és sürgessük mindkét baj gyógyítását, eszközöljük áldozatainkkal is. c) ,,Mert már halálon vala'', fogyott életereje; hűlnek a tagok, gyöngül a szívverés, fáj a fej, a mell, hervad a szem. A léleknek életereje a hit, az odaadás, a szeretet, a bensôség, a lelkesülés, az öröm; ez az igazi szív- és vérlüktetés, melytôl a lélekben erô és tartalom van. Ó be jó ez! Ebbe állítom s gyakorlom bele magamat. Van hűlés a lélekben is; mikor hanyagok vagyunk s lanyhulunk; mikor imánk s áldozásaink hidegek; mikor messze idegenben érezzük magunkat az Úrtól. Ezt a haldoklást utálom s nem tűröm. Megvizsgálom, mi ez elhidegülés oka, s fölkeltem magamban ilyenkor a hűséges szeretetet. Mikor a lélek ép, erôs, s lelkesen indul meg eszményei felé, akkor nem igen jelentkeznek az ily lelkiállapotok; de nagyon is gazba nônek a lanyhaságban. Olyankor érzi az ember, hogy ha nincs is valami különös bűne, az egész lelki élete erôtlen s örömtelen. Rázza föl magát s vegye lelkére a buzdítást: ,,esto fidelis''; hűtelen vagy, azért nem mégysz semmire. A hűséget pedig kezdd meg a legegyszerűbb dolgokban: szemeid, nyelved, gondolataid fegyelmezésén, a készségen, jókedven stb. d) A bomlás útját a sok bocsánatos bűn jelzi. Az a sok kellôen nem méltatott félrelépés, hiba és sértés, melyet Isten ellen elkövetünk s föl sem veszünk. Jaj, ez a szeretettel ugyancsak meg nem fér. Aki hazudik, megszól, gyűlölködik, bántalmaz, érzékenykedik, türelmetlenkedik, idegeskedik, aki kötelességet könnyen vesz, embert nem tisztel, az mosdatlan, fésületlen, csunya arc s ugyancsak nem az Isten gyermeke. Szíve nem éber, nem az Isten szelleme lakik benne. Kell belénk éber erkölcsi eszthétika! ======================================================================== 128. Apostoli hit. ,,Mondá neki Jézus: hacsak jeleket s csodákat nem láttok, nem hisztek. Mondá neki a királyi ember: Uram, jöjj le, mielôtt meghal fiam'' (Ján. 4,48,49). Az ember eljár mindenütt, ahol szüksége, nyomorúsága jelentkezik; ha beteg, gyógyulni akar, ha veszedelem fenyegeti, Jézushoz fut; de az Úr azt akarná, hogy bajaink s szenvedéseink enyhítésére elsôsorban is mély, lelkes hitet szerezzünk magunknak. Hinni, Istenhez simulni, belôle élni, ez kell a léleknek. a) Az én hitem vonzó, lelkes lendület, tehát hatalom. Ami rideg, az nem vonz. Jézus pedig mondja, hogy az Atya lelke vonz, még pedig hatalmasan, tehát nem erôszakosan, hanem bizalommal, szeretettel, érzéssel. Az erôszak gyönge vonzóerô, a szeretet, az öröm, a kedv a legnagyobb. S hogy vonzóbb legyen hitünk, azért van Jézusunk, a Szent Szűz édes fia; azért van anyánk a szűzesség szépségében s az anyaság édességében. Más a Sinai hegy s más Betlehem... cikázó felhôk helyett gyermek- s madonna-arc! Más Illés hegye, hol tűz emészti az embereket, más a Golgota; ott piros tűz, itt a fájdalmak emberének s a fájdalmas anyának halaványsága! Ah Jézusom, ki oly édes emberi, oly anyás vagy, ki a kellemet, a gráciát, az unctiót csepegteted hitembe, ó vonzz és puhíts! A hitnek gyakorlata által tovább érek, mint okoskodással. Élek szerinted; akkor el nem nyelnek az értelmi nehézségek. b) Hitem bensôséges, meleg lelkület. Sokféle hit jár köztünk; hideg, sötét, bizalmatlan, száraz, ízetlen hit és hitetlenség. Némelyek nem gondolkoznak s hisznek, mások gondolkoznak s nem hisznek; mások ismét gondolkoznak, hisznek, s nem élnek. Ezek mind holtak, vagy eleven-holtak. Szívet bele az élettelenségbe, akkor lesz hit. A hit odaadás a vezetô Isten iránt; bízom szavában s vezérlô kezében; teljesen átadom magam, ahogy illik mindenek központja, célja, reménye iránt. Ha egész szívbôl hiszesz, akkor megkeresztellek, mondotta Fülöp az éthiopiainak. Nekem is ez kell; egész szívbôl kell hinnem. Panaszkodunk, hogy nem hiszünk; hát dolgoztunk-e teljes szívünkkel, jártunk-e utána jóakarattal, iparkodtunk-e gyermeki lélekkel feléje? Megértettük-e szívünket, vágyainkat; meghallgattuk-e panaszos vágyait a nemes, tiszta, napsugaras magaslatok után? c) Hitem erôs, kitartó lelkület. Az apostol szava adja meg pszichológiáját; ,,credidi et certus sum'', hiszek s nem ingok. Vannak nekem is nehéz perceim, sötétségem az észben s szenvedésem a szívben, de e sötétség s e szenvedés ellen odaállítom akaratomat. Akarok, Uram, megnyugodni benned! Veled a halálba is megyek; a te szavadra megvetem a hálót, s tudom, hogy gyöngyöket halászok majd vele. Ezzel az erôs, megnyugtató akarattal szabadítom föl magamat a kételyektôl, ingadozásoktól, bizonytalanságoktól. Kedves a gyermek hite, melynek nincs kételye, de szebb az apostol hite, ki a kételyekbôl fölszabadította hitét; ,,tudom, kinek hittem s megnyugodtam''. Az ilyen hitnek van húsvétja... pünkösdje... békéje. Legyôzi a világot. ======================================================================== 129. Az elsô apostolok hívása. ,, Jézus elmenvén a Galileai tenger mellett, láta két testvért, Simont és Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe s mondá nekik: Jöjjetek utánam és emberek halászaivá teszlek'' (Márk 1,16). a) Istent közvetlenül nem ismerjük, hanem közvetve, s ott is erdônél, óceánnál, égboltnál kimondhatatlanul jobban vezet az Isten önmagához a történelem által, elsôsorban s véglegesen Krisztus által. De hol van Krisztus maga? Ime ô kitárja kezeit Péterre, Andrásra, Jánosra s apostolaivá teszi, ezek ismét kezeiket teszik Pálra, Barnabásra, Pál ismét Timotheusra, s átadják a hatalmat a kézrátételben, a papszentelésben nemzedékrôl-nemzedékre. A rendi hatalom nyujtja nekünk Krisztus evangéliumát, Krisztus szentségeit s biztosítja kegyelmeit. Krisztust nézzük papjainkban; ,,úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és az Isten titkainak sáfárjait (1. Kor. 4,1). Ez a mi hitünk s örömünk. Tehát ha mondod pap- ismerôsödrôl: ezt ismerem, játszótársam volt, hidd azt is, hogy Isten küldöttje, mikor mondja: ez az én testem... én téged feloldozlak, s tiszteld úgy. b) ,,Emberek halászaivá teszlek'', de nektek is szívvel-lélekkel, egész élettel kell e munkába beleállnotok. Hatalmat adok; e hatalmat éltetekké kell változtatnotok. Küldetést adok; e küldetésben folyton kell járnotok. Magamhoz emellek; ez Isten-közelséget át kell élnetek; nem mechanikus eszközeim vagytok, hanem apostolok. Oltáriszentséget bízok rátok; éltetek az itt rejlô erônek kommentárja legyen; evangéliumot adok, mélységeiben kell laknotok. Szóval: én teszlek, de nektek is egész élteteket kell belefektetnetek. c) Úgy-e nagy dolog ez? De ha Isten akarja, s Jézus teszi meg, akkor már csak sikerül! Van itt erôforrás, az oltár; van tűzhely, Jézus szíve; van áldás, Jézus szeretete. S ha Gedeont küldte a szérűrôl, Dávidot a mezôrôl, Sault Efraim hegyeirôl, hôsnek, prófétának, királynak, s ha halászokat avatott föl apostoloknak: küld s avat ô most is papokat családokból, hol mély hit lakik, -- anyák mellôl, kik Sámuel anyjához hasonlítanak, -- szemináriumokban, melyek fölött a tisztaság, az ima, az elmélkedés, a buzgóság tűzoszlopa áll s jelzi az Isten legkedvesebb lakóhelyét s a Szentlélek kertjét: ,,seminarium''. ======================================================================== 130. Jézus tanító ereje. ,,Úgy tanítá ôket, mint akinek hatalma vagyon és nem, mint az írástudók'' (Márk 1,22). a) Jézus, mint ember a világnak az Istennel érintkezô pontja és kapcsolata, csupa élet és erô. Emberi lelke az Isten-fia lelke, mely látja az Istent, s bár véges lévén, föl nem fogja egészen, mégis Isten- látásában mérhetetlenül bölcsebb, mint a földön járó, indukcióval s szillogizmusokkal dolgozó géniuszok. Látja Istent s a világot, az élet végtelen áramát s dagályát, s ettôl lesz lelki világa szép, édes, mély, erôs, varázsos, s ezt árasztja ki magából az egyéniség üdeségében, a meg nem gyöngült erélyben; ez sugárzik szemeibôl; ez a hervadatlan kedély titokzatosan s ébresztôen érint lelkeket. Az élet ez üdesége és ereje párosul az isteni, természetfölötti behatásokkal, melyekrôl mondja: senki sem jöhet hozzám, ha Atyám nem vonzza ôt. Érints, Uram, hogy éledjek, hogy bensô világomban veled érintkezzem: lelkemet, szívemet, kedélyemet behatásaid alá helyezem. Jézusom, Mesterem! b) Jézus ereje a valósággal, igazsággal, intuicióval s meggyôzôdéssel telített gondolatok, az érzések heve s kristálytisztasága, az Istentôl áthatott kedélyvilág szépsége. Az ô gondolataiban tükrözik az Isten; az igazság az ô ajkán édes tejjé lett; amit élt és szólt, az mind életre emlékeztet; ,,panis vitae'', ,,fons vitae'', ,,lignum vitae'', csupa élet, s ezt a szép, erôs életet az Isten általa belénk tapogatta, rajtunk kimintázta kegyelmei vagyis benyúlásai által. Az ô szíve a hatalom s az ô vére a díj, melyen megvett. Vér köt össze vele, s mily vér! S mindez egyre ösztönöz és bátorít, hogy vegyük magunkba ezt a krisztusi erôt. Ha a kôbe belevéssük a szép formát, éljük bele magunkba a krisztusi típust. Emelkedjünk föl gyakran az ô gondolatainak, érzéseinek, vágyainak magaslatára s ereszkedjünk az ô imádkozó, Istenhez símuló lelkének mélységeibe, s érezni fogjuk, hogy emel is, vonz is, formál is. De ne tekintsük mindezt csak szép szónak, hanem eleven erônek; kisértsük meg átélni. c) Jézus hatása nemcsak a léleknek kisugárzása volt, hanem a kegyelem működött közre szavaival s példájával. Isten megérintette a lelkeket, s illetéseitôl elváltoztak. Sokan beszélnek szívbôl s mégis hatástalanul; kegyelem, vagyis Isten-benyúlás, isteni illetés kell, hogy legyen hatásuk. Az Istennel egyesült, Istennel telített lelkek, apostolok, próféták és szentek tudnak hatni igazán. Vele kell töltekeznem nekem is; általa leszek erôs! ======================================================================== 131. Jézus meggyógyítja Péter napát. ,, Jézus a zsinagógából Simon házába méne. Simon napa pedig nagy hideglelésben vala, és könyörgének neki érette'' (Luk. 4,38). a) A léleknek is vannak lázai, sôt a tisztulási folyamat is láz, mely nem esik meg fájdalom nélkül. Lesznek kínjaink, melyek tűzként égetnek, s hevükben bűnös hajlamaink s kívánságaink Istennek tetszô energiákká változnak el. -- A nyugtalan, kapkodó lélek is lázas. Az idegesen érdeklôdô, ambiciós lélek is az; a lágy, impressziós, érzelmes, szerelmes lélek szintén. -- A nevelés és tisztulás ilyenekre mindig fölszabadítólag s ne elkeserítôleg hasson, úgy, hogy kedvük s erélyük is legyen a szív darázsfészkébe belenyúlni. Greife nicht ins Wespennest, doch greifst du zu, so greife fest. Nekünk bele kell nyúlnunk; tegyük meg vaskézzel. b) Jézus odalép a beteg ágyához; megfogja kezét; erejével befolyásolja. Biztos, nyugodt tekintete a beteg lelkébe mélyed, megnyugtatja, vonzza. Fölséges, szép lelke rányit a bűnös, lázas, beteg szívek legnagyobb szükségletére, a legkevésbbé kielégített igényére: a szép, erôs, örvendezô élet vágyára. Úgy-e ez kell a lázas lelkeknek? S az orvos mondja: mit kapkodsz, mit sürögsz és rángatódzol? Légy nyugodt; itt vagyok én! S a tudományszomjban vagy élvezetvágyban egyensúlyát vesztett lélek érzi, hogy hozzája lépett az egészség erkölcsi korrektségben, s a derült szépség az istenes élet harmóniájában. Tetszik neki, megszereti, megkisérli s gyógyul. c) S fölkel s szolgál Jézusnak. Erôs lett; örülni tud, azért készséges. Testi, lelki erôit szolgálatába szegôdteti, mert szereti örömének s jókedvének forrását. S minél készségesebben szolgál, annál erôsebb lesz. Mily jó erôsnek lenni. ,,Ha nem hiszitek, meg nem értitek.'' Tettekben kell azt kitapasztalnotok. Itt és ma, mindjárt újjongnotok kell, hogy az Isten gyermekei vagytok, s hogy jót akartok s jót tesztek, s hogy lelketek ennyiben napsugár, melynek nem lehet elsötétülnie semmiféle éjtszakától; de igenis elsötétül, ha elfelejtitek, hogy mik vagytok s mily isteni élet fakadhat bennetek s áradhat ki belôletek. ======================================================================== 132. Miért keresik mindnyájan Jézust? ,,És korán reggel fölkelvén, kiméne egy puszta helyre és ott imádkozott. És mikor megtalálták ôt, mondák neki: Mindnyájan keresnek téged'' (Márk 1,35). a) Mindnyájan keressük ôt, mert elôször is megnyugvást ad nekünk az iránt, hogy bűneink megbocsáttatnak, s azután, hogy részünk lesz a diadalmas, isteni, örök életben. Lelkünk mindenekelôtt bűnbocsánatot sürget, mert az erkölcsi világrend fölségében észreveszi s imádja a boldogító vagy kárhoztató isteni akaratot. Értsük meg az emberi szívet: nem tudni, nem kérni, nem bízni, hanem lenni akar; nem akar tönkremenni. Sok a bűne... s a szív kiáltása a tisztaság s a szeplôtelenség, tehát bűnbocsánat után, ez a legôsibb, legmegrendítôbb zsoltár. Tiszta szívet adj Uram, különben elveszek... s Jézus jön s biztat: adok! Ez az a nagy tény, melyet nem a világ, ez az a fontos értesülés, melyet nem a tudomány, művészet, kultúra közvetít. Egy angol filológus beszéli, hogy a szegények városrészében, Dublinban, séta közben egy haldokló asszonyhoz került, ki szalmán feküdt a földön s mellette terült el gyermeke holtan, mintha viaszból lett volna. Kacsói össze voltak kulcsolva s ujjhegyei pirosak. Köröskörül a padló vizes volt; az apa ugyanis a haldokló anya utasításai szerint megkeresztelte a gyermekét. Az asszony a filológusra tekintve, halkan kérdezi: ,,Maga a doktor?'' ,,Nem, de az is eljön nemsokára!'' ,,Imádkozzék'' -- rebegte tovább --, ,,hogy Isten bűnben el ne vegye lelkemet.'' A filológ letérdelt, s az asszony olvasóján imádkozott, míg a pap is, meg a doktor is eljött. ,,Isten fizesse meg!'' -- mormogta a beteg -- ,,most megnyugszom.'' Képzeljétek el -- folytatja elbeszélését a filológ --, hogy mindent megmondtam volna neki, amit görög bölcsektôl s íróktól tudok, s amire a filozófia tömkelegében ráakadtam; mit használt volna mindez nekem s fôleg neki? Azt fogjátok erre mondani: no igen, nem használt volna, mert műveletlen volt a szegény asszony; dehát tegyük fel, hogy a művelt felsôbb osztályhoz tartozott volna, változtatna-e az a dolgon? Filozófia, műveltség jó dolog, de csak dísz; a pamlagon, a szalonban, párolgó tea mellett megjárja. Jó az embernek, ki a világban békésen él s egészségnek örvend; de életet, azt a tudatot, hogy kiemelte s boldogította s érvényesítette az embert, nem ad. Sôt a külvilágra irányuló műveltség legtöbbször felületessé tesz a belsô összefüggések- s értékekkel szemben, kívülrôl várja a több jót s a több életet; a belsô, erkölcsi világ pedig ellapul s elgyöngül a démoni hatalmakkal s sötétséggel szemben. A kultúrának nincs meg az öntudata, hogy segíteni tudna az emberen, ,,das Gefühl der Nichtigkeit spuckt überall''. Kiemelni az embert az ôt környékezô sötétségbôl s az ôt fenyegetô letörésbôl nem bírja! Ezt Krisztus teszi, azért reá támaszkodik az ember reménye, rajta emelkedik föl az élet s általa bírja értékét a tudás s a művészet is. b) Öntudatot s megnyugvást ad az iránt, hogy részünk van diadalmas, isteni, örök életben. Az élet a valóság... az örök élet a legnagyobb valóság, s ami ezt az örök életet adja, az az igazi, boldogító s üdvözítô erô. Jézus erôt ad az örök élet kialakítására. Minden emelkedô s haladó korszak az erôt imádja. A modern kultúrának eszménye szintén nagy erô. Megmozgatta s folyamatba hozta az egész természetet, fölébresztette erôit s azoktól várt boldogságot s jobb embereket. Végtelen életvágy, kiolthatatlan boldogságszomj verôdött ki rajta. De nagy komplikációk támadtak; az erô valahogyan elemelkedett az élettôl, önálló hatalom lett, mely az embert inkább szolgává, mint úrrá teszi az óriási munka révén, melyet tôle követel. S e munkában elfonnyad az ember; nem ér rá nemesbülni s az élet szellemi tartalmát kifejleszteni. Az erôfejlesztéssel járó öröm is elapadt, mert hisz csak az az erô okoz örömöt, amely emel, s nem az, amely lenyűgöz. Minek az erôt fölébreszteni, ha nyűg lesz belôle? Úr Jézus, a te erôd is munkát kíván, de ez a munka mindig emel; közreműködést kíván, de ez mindig szabadít, soha nem nyűgöz le. Ez az erô és munka a lelket, az öntudatot, az életet munkálja; több, szebb, erôsebb életet ad. Vashámorok, gôzpôrölyök, kohók, földrengetô gépek, füstös gyárkémények közt mindenütt azzal az öntudattal járok: Jézus! a te munkád különb, a te erôd fölségesebb, a te műved eszményesebb, te örök életet fejlesztesz, te uralkodó lelkeket nevelsz! A te erôid a mélység erôi, s mikor azok a magasba törnek, a lélek magasztosul föl általuk. Ó mester, taníts, mit tegyek, hogy örök életem legyen! c) Nemcsak örök életet ad, melyben a lélek éljen, hanem megújítja, s romlatlanságba s halhatatlanságba helyezi át ezt a mi életünket; nemcsak a léleknek, hanem az embernek is hervadhatlan megnyugvást biztosít. S nekünk tényleg az kell; az kell, hogy találjunk egy teremtô, restauráló kart, mely az ember világát a halál útján újjáteremtse, föltámadást várunk, restaurációt, megújulást! Ha meghaltam, nem kell életíró nekem, ki egy elmult életet holt papírra, holt betűkbe temessen; nem szobrász kell nekem, ki szétporlott alakomat érzéketlen kôben, vagy hideg vasban utánozza s kitegyen a piacra, vagy az útszélre, hogy ott álljak némán és vakon; hanem életmegújításra van szükségem; aki ahogy teremtett, úgy hívjon létbe ismét, de szebb, halhatatlan s mégis emberi létbe. Ezt ígéri nekem, ezt hozza majd meg egykor az én Uram, a föltámadás s az élet, ki önmagán kimutatta már tervét, s húsvétjának hajnalpirját vetette bele lelkünkbe. Ó jöjj, édes élet, föltámadt élet, téged várlak, érted lelkesülök! ======================================================================== 133. A hajóról való tanítás. ,,Lôn pedig, midôn a sereg rája tódult, és ô a Genezáret tava mellett állt, látott a tó szélén két hajót állni s bemenvén egyik hajóba, mely Simoné volt, kérte ôt, hogy a parttól vigye beljebb egy kevéssé és leülvén, tanítá a hajócskából a sereget'' (Luk. 5,1). a) Mily kedves kép! A tóduló tömeg s a magát elkülönzô Jézus; elkülönzi magát, de csak egy lépésnyire, ,,beljebb egy kevéssé''. A parton tolong a tömeg, a sekélyes vízben úszkál tört nád, szalma, rothadó levél, szemét; ott állanak a földi, a partszéli emberek, kik a tengerre néznek... Jézus e környezetbôl a tiszta elemre vágyik... nem mondja, hogy ,,odi profanum vulgus''; dehogy mondja, sôt szereti; ugyanakkor azonban azt is tudja, hogy az élet rettentô szegényes, pocsolyás, piszkos, szemetes; ellenben ô az igazság, s az ô kathedrája tiszta, szent. Ezt a szent különbséget evangélium és élet, igazság s világ közt láttatja az Úr Jézus: nem szakad el az emberektôl, de különb náluk, fölségesebb; egy más elembôl, más világból szól hozzánk. Ha parton, ha sekélyes vizekben állunk is, de nézzük a tengert s hallgassuk az Úr igéit... b) ,,Kérte Simont...'' Mily kedves és jóságos; teljesen, egészen közénk állt, s emberséges lett. Ô, az Úr akar valamit, de kéri. Az akarat nagy skálát játszik; a Fölség abszolut érvényesülésétôl a kegyelem lágy leheletéig; zúg és suttog, tör és enyeleg, ragad és vonz, parancsol és kér; szóval erôs és finom; lágy, édes, halk vonzalmai és indításai vannak. Kraft ohne Trotz, Weichheit ohne Schwäche! Engem is vonz az Úr, nógat, hivogat; kegyelme, mint a nyaldosó parti hullámzás. Ó induljunk a leglágyabb érintésre! c) Ez Péter hajója. A készségesen, sôt szenvedélyesen hódoló Péteré! Mit ne adna s mit ne tenne meg Urának! Jól indul, hogy necsak törékeny hajócskával szolgáljon az Úrnak, hanem rendületlen sziklaalapjává legyen az egyháznak. A hajócska is kép, a szikla is kép, a csodálatos halfogás is kép. Az elsô jelzi az evangélium sorsát az emberi akarat s szeszély tengerén, a másik kettô a föltétlen érvényesülést. Mindkét tekintetben ragaszkodjunk Péterhez s az anyaszentegyházhoz; hajócskája átvisz háborgáson s megzavarodáson, s sziklája biztonságot s ragaszkodást nyujt kételyek s harcok közt. Isten áldása van ez emberhalász kezén, mert Jézus szavára s az ô kegyelmével veti meg a hálót. Foglya vagyok én is. ======================================================================== 134. ,,Vidd a mélyre!'' ,,Amint pedig megszünt szólani, mondá Simonnak: vidd a mélyre...'' (Luk. 5,4). a) E mélységek saját lelkünkben nyílnak. Állunk a végtelen tornácaiban; e tornácok fölségesek; e tornácban üti fel trónját a tudomány, s beszél arról, ami igaz és való; a művészet itt tárja elénk a harmóniák játékát; az élet itt zsibong, az a mély ösztönű s mégis kimondhatatlanul felületes élet. Innen nézzük a csillagvilágot s megértjük, hogy ragyogó flottán evezünk; admirális hajónk a nap. Földünk, Merkurunk, Vénuszunk mint szerény gályák imbolyognak körülötte, s ez az egész csillagflotta az ég mély óceánján elôretör s megy, megy, hová? Bármerre menjen, bárhová törjön, a végtelenség tornácából ki nem kerül, ,,dans le vestibule de l'infini'' marad. Ime az ég földjei, íme a föld egei. Aki e tornácokban áll, akár P. Secchi refraktorjával, akár Flammarion csillagászatot népszerűsítô képzeletével, akár du Prel tapogatódzó titokzatosságával, akár Mädler költôi vénájával, s a végtelenbe néz, arra ráborul a végtelen lét titokzatos, borongós sejtelme!... Es gibt eine Metaphysik, mormogja... van végtelen... megszállja ôt az alázat, a függés érzete... borzalommá válik benne, melytôl haja égnek állhat; ugyanazt érzi, amit régen Jób ,,in terra Hus'' háromezer év elôtt. Azóta sem változott el lelkünk; mind Jóbnak s a prófétáknak testvérei vagyunk. A végtelennek partján letérdel az ember s Descartes-tal elmondja: érzem, hogy véges lény vagyok, mely egyre a jobb, a nagyobb, a tökéletesebb után vágyik. Ó csak rajta, vágyódjék szabadon; vágyódjék s ne féljen! Nézzen az égre vagy a virág kelyhébe s mondja: értlek, Uram, hisz oly közel vagy hozzám, hogy leheletedet érzem. Érezlek édes, hatalmas létforrásom! Érezlek s élvezlek! b) Az örökkévalóságban ismét más perspektíva nyílik meg a léleknek. Az idô más mélységre mutat, más tengelyt szúr a létbe, s azon hátrafelé a multba s elôre a jövôbe néz. Hátrafelé a történelem taposott nyomain, a prehistoria adatain nyomul elôre, azután a mese, a mithosz szederindái közt bizonytalan világba kúszik föl, végre elakad útja; de mikor a történelem elhallgat, mikor a mithosz mécsese kialszik, a tudás föltárja a föld szikláinak rétegeit s kövületek beszélnek régi világokról; és azután? és azután? Ó örökkévalóság! aeternitás! Idôbôl való vagyok, s mégis a te gyermeked vagyok. Nélküled nem lehetek, bár e csepp ésszel végtelen súlyod alatt roskadozom. Roskadozom, de ez a fölségesnek borzalma bennem, mely bevonul lelkembe s köddel s tömjénfüsttel tölti be szentélyét. Ez tehát az Isten; ez a szükséges, örök valóság értelmemmel s ez a végtelen, engem teremtô s édesen, lágyan vonzó hatalom akaratommal szemben. Ó az ôs-ok, die Ur-sache! Minden belôle s minden benne van; az ô gondolata poézise, szeretete s alkotása a világ. c) Ebben a teremtésben van az a csodálatosan befejezetlen s mégis végtelenül értékes mű: az ember. Aki sokat okoskodik s sokat kételkedik, de ebben is s még inkább szeretetében, lelkesülésében rámutat azokra az örök attrakciókra, melyek a szellemi világ központjai, mint a nap a bolygóké, s melyek mind Istenben futnak össze. Mily nagy baj, ha nem tud e nap felé bizalommal s örömmel fordulni, mikor látja hogy nélküle nem lehet s hogy ôserôk terelik feléje. Mily nagy baj, ha törpén, kicsinyesen gondolkozik a végtelenrôl s fölveti a kérdést, vajjon szeret-e az, vagy gyűlöl? Mily perverzitásai az emberi léleknek! Ezt okozza az a filozófia, mely a szellem-életet teljesen az én-be zárja s függetlennek tekinti az isteni befolyásoktól. Nem, nem; ez nem helyes: az élet, s a lélek s a világ Istennel telítve van! Azért tehát: 1. Keressük az Istent, [...], szeretô s vágyódó értelemmel! Alázzuk meg magunkat elôtte alázatos hitben, mert Matto č chi spera, che nostra ragione Possa percorrere la infinita via Che tiene una sostanza in tre persone. State contenti, umana gente, al quia. (Dante) 2. Fogadjuk készséges örömmel a leereszkedô Istent a kinyilatkoztatásban; ô az erkölcsi világ legnagyobb s legfölemelôbb ténye, a mi Urunk Jézus Krisztus. Mondhatjuk Thierry Amadéval: filozófiához nem értek, de a nagy tényt a történelemben látni s csodálni tudom; hozzá szegôdöm. 3. Ragaszkodjunk hozzá, ha nem is értjük. Sok filozofálásról lehet elmondani a Leibniz-i megjegyzést: ,,On peut dire des explications, ce que la reine de Sučde disait sur la couronne, qu'elle avait quitté: non mi bisogna, e non mi basta.'' 4. S szeressük az Urat s éljünk belôle, mondjuk Claude Janet-vel: ,,Je parle ŕ Dieu, je l'aime, je l'adore, je l'attende.'' ======================================================================== 135. A halfogás. a) ,,Eresszétek meg hálóitokat a halfogásra. Felelvén Simon, mondá neki: Mester, egész éjtszaka fáradozván, semmit sem fogtunk, de a te igéidre megeresztem a hálót'' (Luk. 5,4). Ha valahol, hát a lelkek körül igaz, hogy sokat fáradozván, keveset fogunk; óriási munkának kevés a látszatja. Saját lelkünk körül is ugyanezt tapasztaljuk. Nem szabad csüggednem; ,,nagy kötelesség s mély vonzalom kísér végig életemen''; Isten adta mindkettôt. Az eredménytelenség nagy kisértés ugyan, de e kettôvel legyôzöm. A buzgóság meg-megújuló intelmére én is azt felelem: ,,a te igédre megeresztem a hálót'', meg, ahol s amikor s ahányszor akarod. Tudom azt is, hogy sok fáradalomnak csak évek mulva van sikere. Jézus s apostolai keveset láttak fáradozásuk eredményeibôl, de tudták, hogy lesz a munkának gyümölcse. Istenért s Istennel dolgozva én is tudom ezt; tehát elôre! Kitűnô lelkület, ha a sikertelenség nem bénít, mert a ,,mély vonzalom'' Isten felé kísér. b) ,,És midôn ezt mívelték, a halaknak oly bô sokaságát rekeszték be, hogy szakadoz vala hálójuk.'' Jézus akarta így jutalmazni s biztatni híveit. Engedelmességüknek érdemét azonban ez a siker nem érintette. Lehetett volna, hogy Jézus szavára kivetve a hálót sem fognak semmit; Péter akkor nem buzdul, nem lelkesül föl, de erénye kifogástalan. Igy azonban Jézus segített, s Péter közvetlenül, mély meggyôzôdéssel tapasztalta Jézus segítségét. Isten keze nyúlt bele életébe, s e benyomástól megrendülve kiáltja: ,,Menj ki tôlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!'' Ah, oly közel jársz hozzám, benyúlsz lelkembe, segítsz, biztatsz... szeretsz s segítesz, ugyanakkor érdemtelenségem öntudatára ébresztesz. Nem vagyok méltó kezedre, segítségedre, hűséges szeretetedre. Isten jár közel hozzám, mily hatalmas indító-ok ez minden jóra. c) ,,És mondá Jézus Péternek: Ne félj, mostantól már embereket fogsz.'' Jézus érezteti velünk szeretetének hatalmát s irgalmát, s aki ezt egyszer átélte, az követôje, tanítványa s apostola lesz. Jézus vonz... ez az ô hatalma! Keresztelô János azzal biztatott: tartsatok penitenciát, mert közelget Isten ítélete; Jézus pedig azzal vonzott, hogy elközelgett a mennyek országa; s Szent János az egész evangéliumot így foglalja össze: szeressük az Urat, mert ô elôbb szeretett minket! Apostola csak az lehet Krisztusnak, aki fölértette s viszonozza szeretetét! ======================================================================== 136. Jézus megtisztít egy poklost. ,,És jöve hozzája egy poklos, kérvén ôt és térdhajtva mondá neki: ha akarod, megtisztíthatsz engem'' (Márk 1,46). a) Két ember szemben egymással: a poklos és Krisztus. A pokolvar fölszívja a vért s mint az élet penésze kiterjed a testre; összeaszik s eltorzul az ember. Vele szemben az Istenfia, mily fölséges Isten- arc! Ezt az Isten-képet elronthatom magamban; a bűn rontja el; elhomályosítja szememet, a fölismerést; összeszűkíti homlokomat, állatias típussá válok; megsüketít, tompítja az isteni iránt való érzékemet; bágyadt s szomorú leszek. Mennyi bélpoklosság van a lelkeken; de ha nem is pokolvar senyveszti, hol marad a szépség, az erô, az elôkelôség?! Ó dolgozzunk féltékenyen az Isten-képen! Hol zsugorodik, hol torzul el bennem? Ha találnék klasszikus szobrot elásva, vagy Rafael-képet lomtárban, megmosnám s örülnék szép vonásainak: így kell a lélekkel tennem! b) A poklos jön; a lélek lépései a vágy, törekvés, munka, áldozat... Azután térdet hajt; ez a legnagyobb lépés; a végtelent érjük el vele, ha hitben s alázatban tesszük. Aztán kér. Ha ezt értenôk! Térdeljünk le, boruljunk le s kérjünk, csak 3--4 percig, de lélekkel, mint a koldus kér kenyeret. Óriási erô ez. c) ,,Ha akarod, megtisztíthatsz engem.'' Undok dolog szennyben elsenyvedni, lelki szennyben. Pedig ez a lelkek rettenetes sorsa... 40, 50, 60 éves szennyben! ,,Ha akarod...'' ezt mondják a szentek s bűnösök egyaránt, megtisztíthatsz, vagyis erôteljesen ébredezô, reaktív lelket adhatsz. S az egyiknek oly lelket ad, hogy a legkisebb szennyet sem tűri magán: elegáns; ezek a szentek. Másokban a lélek folytonos, de lassú tisztulást eszközöl; ezek a gyöngébb, de törekvô lelkek. Mások a lelket nem becsülték; szokásos bűnösök, visszaesôk, kik gyönge, megrendült akarattal bukdácsolnak; az ilyeneknek kell mély hittel mondaniok: Ha akarod, ha akarod... a te akaratod erô. De az Úr viszont sürgeti ôket: csakhogy neked is ,,akarnod'' kell; kegyelmet adok, de én is mondom: ha akarod, megtisztulsz! ======================================================================== 137. Az inaszakadt. a) ,,És íme hozának neki egy ágyban fekvô inaszakadtat. És nem vihetvén ôt eléje a sereg miatt, fölbonták a tetôt és a nyíláson lebocsáták az ágyat'' (Márk 2,3). Jézus bement egy házba s odacsôdült a nép. Krisztus miatt jöttek, ô a központja a háznak, az egyháznak. Fölséges ház; nagyszerű a történelme, de minden kor végre is csak Krisztust keresi e házban; lélek s üdvösség, bűn és kegyelem képezi alapját s tartalmát minden theológiának, akár bazilikában, akár sátrak alatt imádkozunk. Belép a gót dómba a szegény kondás, ki nem ért művészethez s kultúrához, s belép az építômester, a művész is, s mindhárman letérdelnek; ez a fô; Krisztust keresik, ki elveszi bűneiket, s házában otthon akarnak lenni. Ezt keresem én is: Homér óta: [...], Isten után vágyódnak (tátják szájukat) az emberek. b) ,,Valának pedig ott némelyek az írástudók közül, ott ülvén és gondolván szívükben...'' Kik vannak Jézus körül? Kritizáló farizeusok s közönséges, jó vagy léha emberek, tehát a tömeg, s végül hitben erôs férfiak, kik a beteget hozzák s a ház tetôzetén át Jézus elé bocsátják; ôk nemcsak jönnek Jézushoz, ôk visznek is másokat. Hitük, szeretetük viszi az inaszakadtat. Krisztus az elsô, ki visz; ô az ,,aquila provocans'', vállain emel; az apostolok, a szentek visznek, hordanak nemzeteket szívükben s vállaikon; a tanítók, szülôk, jópéldát- adók szintén visznek fáradt, gyönge, gyáva lelkeket. Vigyük a gyengébbeket; öröm Krisztus elé hozni lelkeket. Vigyük elôbbre a tudatlanokat, bűnösöket, az érzésteleneket; vigyük a gyónáshoz, az Oltáriszentséghez! c) ,,Mi könnyebb, mondani-e az inaszakadtnak: megbocsáttatnak bűneid, vagy mondani: kelj föl és járj?'' ,,Megbocsáttatnak bűneid'' - - mondja Jézus. Hatalmas, teremtô, megváltó szózat. Léleknek ez a legnagyobb jótétemény. Ha csodát tennék s beteget egy szóval lábra állítanék, nem tettem annyit, mint ha Isten nevében bűnt bocsátanék. Átérzik ezt a mély lelkek, mialatt a világ az elôbbit becsüli, mialatt az ideiglenesen s a végesen függ s a lélek kegyelmeit föl nem érti. Jézus e fölületes vélekedést gáncsolja: ti a bűnt, a bocsánatot, az evangéliumot, a kegyelmet szóbeszédnek tartjátok, de a gyógyítást tettnek nézitek; jól van, hát tettet teszek, isteni tettet; meggyógyítom a beteget, de azt is csak azért, hogy a bűnbocsánat kegyelmét, melyet nektek hoztam, isteni kegyelemnek nézzétek. Higgyetek a bűnbocsánatban s szerezzétek meg magatoknak. Hiszem, hogy mikor mély bánattal meggyónom, nagyobb kegyelmet veszek, mint ha csodásan meggyógyulnék. ======================================================================== 138. Máté, a vámos. ,,És átmenôben látta Lévit, Alfeus fiát, a vámon ülni és mondá neki: Kövess engem'' (Márk 2,14). a) Lévi, azaz Szent Máté látta az Urat; tudta, ki az; érezte, mily távol van tôle; látta az Urat magas fölségben s önmagát itt a mélységben, a vámpadon. Itt nyúzta, csalta az embereket, s ezek ôt megvetették s gyűlölték, Jézust pedig szerették s követték. Jézus nem szedett senkitôl semmit, s mégis gazdag volt; gazdag annyira, hogy mindenkinek adott; hogyan nézhet hát rá ez a hatalmas gazdag Úr! Igen ránézett, a mély belátás és észretérítés tekintetével, s hívja, hívja a legmagasabbra: mást visszautasított, ezt apostollá teszi, mert látta érdeklôdését, vágyát, elégületlenségét. Minket is hív az Úr a kötelesség, fölismerés, jobb belátás, fölbuzdulás révén. b) ,,Kövess engem.'' Mily szózat, mily kinyilatkoztatás; a Krisztus-kép beleragyog a lelkébe s kitölti fénnyel s erôvel. ,,Átmenôben'' ugyan, de hódítólag. Eltörpül e hatalmas szózattal szemben érdek, elcsitul minden más hang, s könnyű lesz a szív, lendül s indul; ,,parancsaid útján futok, ha kitágítod szívemet.'' Ugyancsak teremtô szózat; új embert alkot. -- Ne kételkedjünk az erôben; sokat tehet, ha lelket talál. c) ,,És fölkelvén követé ôt.'' Fölkel; ez már más ember, nem az, aki régen ült itt. Fölkel s elválik, elszakad; szíve azért vágyik, fáj; de a nagy elhatározás gyôz. -- Mily rövidke szavak ezek: kivándorolt, meghalt, vagy ez: fölkelt; de mily világot takarnak; dúló, fájó érzésekkel, elhatározásokkal, megrendülésekkel teljes világot! Ezektôl nem kímél meg az Úr, de megsegít, hogy lépésekkel kövessük, melyek világból világba visznek át. Hacsak szebb, tisztább, mélyebb világba jutunk, szívesen megyünk! ======================================================================== 139. Jézus a vámosok között. a) ,,És lôn, hogy letelepedvén ennek házában, sok vámos és bűnös telepedék le együtt Jézussal és az ô tanítványaival'' (Márk 2,14). Jézus mély, édes kegyelmet juttatott Lévinek, vagyis Szent Máténak, mely meghódította ôt, s örömteljes követésre bírta. Azért vendégséget készít az Úrnak; örvend s háláját mutatja be neki. -- A lélek Istenhez való viszonyát gyakran vendégséghez hasonlítja a szentírás. Jó kedve van az Istent szeretô léleknek; ködben, fagyban is jól érzi magát az Úrért. Közel van, velem van az Úr; meleg szívén pihenek. Virágok, a szôlô illata, a bor zamatja, az ének kicsalja lelkem örömét. Illatnál, zamatnál több az Úr nekem. Miért volnál tehát szomorú, édes lelkem? Tiszta, átlátszó és mély az én örömöm, mint a hellbrunni források; csendes, édes a zeném, mint a virágkehelyé...! b) ,,Az írástudók és farizeusok látván, hogy a vámosokkal eszik, mondák az ô tanítványainak: Miért eszik és iszik a vámosokkal és bűnösökkel a ti mesteretek?'' Künt sötét, örömtelen alakok kullognak, az öntelt igazság és szentség hívei, mely taszít és nem vonz; nem érez mélyen és nem ítél helyesen. Kifogást emel az Üdvözítô ellen irígységbôl, a bűnösök ellen kevélységbôl, voltakép pedig lelki szegénységét s rideg terméketlenségét mutatja be az öntelt lelkületnek; magát nem nemesíti, másokat nem javít meg. Jaj, elfogultság, lélekbôl táplálkozol te is, de csak úgy, mint a gomba s a penész a fa nedveibôl! Vigyázzak ítéleteimre, hogy elfogultság, szűkkeblűség, szeretetlenség, rosszakarat ne szűrönközzék beléjük. c) ,,Ezt hallván Jézus, mondá nekik: Nem szükséges az orvos az egészségeseknek, hanem a betegeknek.'' Itt vagyok a helyemen az eltévelyedett emberek közt; nem tobzódni, hanem embereknek utat mutatni jöttem ide. Bôjt, ima, köménymag, menta, templomadó emberszeretet nélkül semmire sem jó; én szeretetre tanítom ôket. Úgy járok köztük, mint a jegyes, s akarok menyegzôs örömöt fölkelteni bennük. Érezzék, hogy jó az Isten s orvosa a beteg léleknek; érezzék, hogy vonzza ôket mint szeretô Atya és jegyes s hogy vele elintézhetik lelkük összes baját s búját. Ha ezt megtanulják, akkor bôjtölni is fognak, a törvényt is betartják. -- Szeretettel kell végeznem minden vallási gyakorlatot. ======================================================================== 140. Betű és szellem. a) ,,És sok vámos és bűnös telepedék le együtt Jézussal s az ô tanítványaival, és az írástudók és farizeusok látván, hogy ô a vámosokkal és bűnösökkel eszik, mondák az ô tanítványainak: Miért eszik s iszik a vámosokkal s bűnösökkel a ti mesteretek?'' (Márk 2,15). Jézus szereti az életet; nem fordul el tôle; az a lélek, melynek gyönyörűsége a virág s a gyermek, beleáll az életbe s fölemeli azt. Szerette az embereket s leült közéjök, hogy legyôzze, ami köztük Istentôl elfordult, ami elesett. S mint Elizeus próféta ráfeküdt a holt fiúra s a fiú éledni kezdett, úgy árasztotta ki Jézus az ô erôs, virágos, meleg lelkét rájuk, hogy ôk is érezzenek, hogy jobb vágyaik ébredjenek; tudta, hogy ezeket is csak egy oly élettel lehet gyógyítani, mely szebb, mint az övék; örömökkel, melyek ragyogóbbak, mint az övék; ôk érezték e fölényes lelket s gyógyultak tôle. E ragyogó májusi napkelet hátterében cirpelnek még nagy bôregerek s botránkoznak a világosság csodáin. Ó Jézus, mester, hozzám jöttél; most pedig én viszonzom jöttödet s utánad tartok...! b) ,,Most János és a farizeusok tanítványai, kik bôjtölnek vala, eljövén, mondák neki: Miért bôjtölnek János tanítványai, a te tanítványaid pedig nem bôjtölnek? És mondá nekik Jézus: Vajjon a násznép, míg a vôlegény velök van, bôjtölhet-e?... mikor elvétetik tôlük a vôlegény, akkor majd fognak bôjtölni'' (Márk 1,18). Jézus nekünk menyegzô, öröm, ének; a menyegzôn nem a bôjtrôl kell aggódni; ô nem azért jött, hogy elsôsorban bôjtre, hanem hogy örömre, isteni érzésre tanítson. Az elhervadt világot nem bôjttel kell elsôsorban föléleszteni. Bôjt, önmegtagadás önmagában nem cél, hanem csak eszköz; a cél itt ez: fejlesszétek ki magatokban az Istenhez ragaszkodó lelkületet, legyen ez erôtök s örömötök, s ennek fogtok majd tudni alárendelni testet, élvezetet, világot. Az üres formalizmus, az öröm s a lélek nélküli bôjtök farizeusi lim-lom, ez mind nem tökéletesség. Tudtok ti botránkozni Jánoson, aki bôjtöl, épúgy mint Jézuson, aki nem a bôjt szigorában, hanem az isteni érzés szépségében jött hozzátok. -- Én mindent e szempont alá foglalok; a bôjtöt is engedelmes lélekkel végzem, de csak a több lélekért, a tisztultabb, istenesebb lelkületért. c) ,,Senki sem varr új posztófoltot ócska ruhára, mert különben az új folt elválik az ócskától s a szakadás nagyobb lesz. És senki sem tölt új bort ó tömlôkbe; mert különben a bor szétszakítja a tömlôket, s a bor kifoly, s a tömlôk elromlanak; hanem az új bort új tömlôkbe kell tölteni'' (Márk 2,21). Ó ti foltozó vargák s foltozó szabók, vagyis emberek, koncepciók, nagy, meleg gondolatok, lelkes kiindulások nélkül; gondjaitok s gondolataitok egyre lyukak, szakadások, rongyok, foltok körül forgolódnak; vétkeztek és gyóntok, gyóntok s ismét vétkeztek; piszmogtok hibák s visszaesések körül; jártok lelki, testi orvosokhoz. Egyre van szükségtek, hogy Jézus nagy lelkének tavasza ereszkedjék belétek, a ,,novitas vitae'', az élet újdonsága, a nagy, bízó, örvendezô lelkület. Nem félek, Jézus van velem; arcába nézek az evangéliumban; megváltó kegyelmét veszem készséges, ragaszkodó hitemben; lelkét s életét osztom gyermeki szeretetemben, mely mindig derült, s ha sír is, a gyermek könnyeit ontja. Újat teremteni; újba, új életbe öltözködni; az már nem rongy, nem folt. d) ,,És lôn ismét, midôn az Úr szombaton a vetésekre ment át, az ô tanítványai elôre menvén, búzafejeket kezdének szaggatni. A farizeusok pedig mondák neki: Ime mit cselekszenek szombaton, ami nem szabad? És mondá nekik: a szombat az emberért rendeltetett, és nem az ember a szombatért. Annakokáért az ember fia ura a szombatnak is'' (Márk 2,23). A szombat az emberért van, hogy a lelke felüdüljön; szükségeit azonban szombaton is kielégítheti az ember. A szellem sohasem töri össze az embert, s intézményei szolgálják fejlôdését s boldogságát. A szombat is nem betű, hanem szellem legyen, s akkor az Isten szeretetében nemes szabadságra szert tett ember intézkedik benne s megteszi azt, amit az Isten gondolatai szerint való élet s annak szükségletei kívánnak. -- Mi is megüljük a vasárnapot s ünnepet, s bűnösöknek éreznôk magunkat, ha lustaságból, vagy valamely látogatás miatt, vagy egyéb csekély, haszontalan okból elmulasztanók a köteles Isten-tiszteletet; de ha szegénységbôl, vagy irgalomból egyszer- másszor nem mehetünk el a szentmisére, nem kell aggódnunk; Jézus nyomaiban járva, ilyenkor urai vagyunk a szombatnak. Jézus tehát megtanít a törvényt tökéletesebben felfogni s helyesebben magyarázni. ======================================================================== 141. A Betszaida-tavi beteg. a) ,,Vagyon pedig Jeruzsálemben egy fürdô-tó, mely zsidóul Betszaidának neveztetik... Vala pedig ott egy ember, ki harmincnyolc év óta betegeskedett'' (Ján. 5,2). Harmincnyolc évig betegnek lenni krisztusi lélekkel, égbenyúló lelki nagyság. Nagyot mondani könnyű; küzdelemben élni s munkában verejtékezni is könnyebb, mint betegen feküdni. Itt fekszem -- mondja az ilyen -- hiábavaló az életem; mások terhére esem! De mily nagy élet ez, ha lélek van benne, mely azt mondja: ne az én, hanem a te akaratod legyen. Azért nagyra kell tartanunk s jól föl kell használnunk a megpróbáltatás ez idejét. Nem az egészségen, nem a betegségen, nem a nagy tetteken fordul meg minden, hanem azon, hogy Isten szent akaratát teljesítsük. S van-e nagyobb tett, mint Istenrôl s gyôzhetetlen kegyelmérôl türelemben, jóságban tanúságot tenni s a lelkekre a szenvedés elviselésének jó benyomását vetni. Sok betegágy missziótelep. Az olyan szenvedônek arca, aki türelmes volt szenvedésében, legértékesebb emlékeink egyike; biztatólag s békéltetôleg világít bele lelkünkbe. b) ,,Ezt Jézus feküdni látván... mondá neki: akarsz-e meggyógyulni?'' Akarsz-e igazán? akarod-e az egészség összes feltételeit s következményeit s kötelességeit? Akarod-e azzal a munkával, önfegyelmezéssel, önmegtagadással? Akarsz-e meggyógyulni s dolgozni a szebb, erôsebb életért? Kevés emberben van ez az akarat, mert hisz ép ez a léha, gyönge, rest, fegyelmezetlen lelkület az ô lelki betegsége. De hogyan akarjunk? Kicsiben, egyszerű, konkrét esetekben neveljük azt magunkban: Akarom s megteszem ezt, vagy azt. Utálom a tétovázást, a határozatlanságot. Örülök, hogy akarhatok, tiszta, egyenes, egészséges lélekkel. Ez akarat lelkemnek mezei virága, melyet Uramnak fölajánlok. c) ,,Felelé neki a beteg: Uram, nincs emberem, ki, midôn a víz hullámzásba jô, engem a tóba bocsásson.'' Uram, nincs emberem... Emberem, ki erôsen, bátran s nagylelkűen karolja fel ügyemet. Tényleg ez panasza az egyháznak, a népnek, a közügynek! Hány beteg gyógyulna föl, ha volna embere. Hány emelkednék ki a nyomor s a sötétség mélyeibôl, ha volna embere, kiben lélek, tűz, erô van. ,,Homo sum'', mondja a gyönge ember, hogy magát kimentse; mondja hát az erôs, a hivatott ember is: ,,Homo sum'', ki nem vérbôl, nem a test kívánságából, sem ösztönös, kemény természetbôl, hanem Istenbôl való vagyok; szeretek s segítek. Jézus is panaszkodhatik, sok családra, intézetre, községre mutatva: nincs emberem, ki anya, tanító, pásztor és apostol legyen! Azért annyi a baj; kevés az ember! d) ,,Mondá neki Jézus: kelj föl, vedd ágyadat és járj.'' Ime az ember! Nem panaszkodhatunk, hogy nincs emberünk; Jézus a mi emberünk. Fölsegít, meggyógyít, teremtô igét ad, lelket s erôt. Aki föl akar kelni, ne várja a jövendô energiák, a titokzatos vizek fakadását; ne várjon a kultúra új eszményeire; ne a megindulás, fölbuzdulás perceire, ne az elérzékenyülés, az ihletés páthoszára... Jézus van itt s ô mondja: kelj föl. Mily esztelenség volna várni tovább s azt gondolni: nem birok! Erkölcsi hipochondria ez, mely káromkodás. Birok, fölkelek. ======================================================================== 142. Imádságos lélekkel keresni az Istent! ,,Lôn pedig ama napokban, kiméne imádkozni s az egész éjtszakát Isten imádásában tölté'' (Luk. 6,12). a) Imádkoznunk kell, hogy mélységesen megbizonyosodjunk Istenrôl s kegyelmérôl, hogy közelebb érjünk hozzá s mélyebben hatoljunk bele s lelkünkben fölüdüljünk, megtisztuljunk s kialakuljunk. E fölséges munkát végezzük imáinkban! Átéljük benne, hogy mily jó, mily kipusztíthatatlan nagy jó nekünk az Úr, szívünknek Istene, melege és öröme. Arcát nem látom, s bár fölfoghatatlannak tudom, de valónak érzem. Ha kérdezitek, hogy miért ragaszkodom hozzá, azt mondom nektek: ész, szív, érzelem, kedély, akarat, szóval lelkem, a lelkem fűz hozzá. Halljátok csak filozófok: a legmélyebb gondolkodás végre is az ismeretelméleti probléma rétegére bukkan, ,,a sötétség'', ,,a föltevések'' rétegére; ebbôl a sötétségbôl indulnak ki logikai okláncolataink, vele összefüggésben vannak a hit s a misztérium. Abból a mélységbôl, melynek neve ,,psyche'', való az ismeret s törvénye, a logika; belôle szól felém ugyancsak az erkölcsi törvény s az eszményi, törekvô irányzat. A nagy, csillagos, virágos világ Istenhez utasít; de ugyancsak hozzá utal belsônk, az értelmes, erkölcsi öntudat, az egyénnek inspirációkkal, vágyakkal, hajlandóságokkal telített világa. Mélyedjünk el szívünk szükségleteibe... Én, én... a szívem a vallás egyik mélységes forrása; szívembôl, lelki világomból indulok ki s megtalálom ôt. Te itt vagy Uram, bennem vagy... ha magamba nézek, öntudatom mintegy a barlang szája, s azon át s abból ki fölségesen szép, étheri, verôfényes világba nézek. Beléd nézek, téged látlak! b) Keressük az Istent lelkünknek ez értelmi, érzelmi, erkölcsi, kedélyi nyomain s gyôzôdjünk meg róla, mikor önmagunkba merülünk. A lélek csodálatos világa az Isten tükre; nézzünk beléje s gyúlladjunk föl szeretetére. Ne kicsinyeljük, hiszen az öntudat nekünk az elsô s fô valóság. A külvilágot is csak e belsô, titokzatos energia által látom. Azért amit ez a belsô világ igényel, az mind valóság lesz. Testi életünk igényel ételt, meleget, napfényt, nyugalmat, hogy el ne pusztuljon, s ez valóság és fizika. Épen úgy igényel lelki világunk Istent, erkölcsöt, eszményt, örök célt, boldogságot, ez is valóság s vallás s élet. Ah, Uram, adj gyermekszemet! Gyermekszemmel nézek lelkembe és beléd: kérdezlek folyton s hiszek feleleteidben, melyeket magamban hallok. A világ néha megzavar s szinte eltávolít tôled. Csodálatos nehéz függöny a világ, mely téged eltakar; bámulatos gazdag történés szálaiból van fonva, mely a figyelmet tôled eltereli s magában megakasztja; érzelmeinkkel is ellenkezik sokszor, mert törvénye a szükséges, mechanikai láncolat, s e nehéz lánc alatt nyögünk mindnyájan, de ha az erôs élet érzékével magamba fordulok, ott szellemre, lélekre, Istenre találok. Ezek az élet forrásai; itt fedezem föl az erôs, nemes élet derült, meleg, napsugaras atmoszféráját; itt szabadulok föl pesszimizmus vagy agnoszticizmus lidércnyomásaitól s emelkedem verôfényes magaslatokra; innen látom a hitetlen, meghasonlott világnak kimondhatatlan nyomorúságát. Innen nézem a pozitivizmus öncsonkított alakjait, kik mozgással s lökésekkel akarják azonosítani a lelket, a gondolatot s akaratot; innen sajnálom meg a nagyzás önkívületében dühöngô moderneket; innen szemlélem egyszersmind az élet napsugaras kertjeiben dôzsölô, valamint a szenvedés éjféli oldalain ténfergô, kétségbeesett emberiséget. Látom ezt a poklot s undorral fordulok el tôle! Mennyire szeretlek hát téged, édes, tiszta, isteni világom. ,,Signatum est super me lumen vultus tui.'' A te arcod ragyog rám, vagyis a végtelen, szellemi valóság, a szépség és jóság, az erô és boldogság... A ,,minden'', végtelen boldog életben kifejezve; az ragyog reám; belôle vagyok s feléje török; s ha szerinte élek, bizonnyal hozzá érek s benne élek majd. Az pedig annyit tesz, hogy az a csodás élet, az az életem, mely bennem jelentkezik s vágyaimban feszül s fejlik, valamikor vele telik el majd teljesen. Vele, a napfénynél végtelenszer szebb, színgazdagabb fénnyel; vele, minden édességnél s zamatnál édesebb s élvezetesebb ízléssel; vele, minden örömnél lendületesebb s erôsebb élettel. Isteni életre hív engem; ad erôket, kegyelmet, hogy arra képes legyek! Justificabit ipse justus servus meus multos (Isai. 53,11). Az én igaz szolgám sokat megigazulttá tesz. ======================================================================== 143. Kontempláló, imádkozó lélek. ,,Lôn pedig ama napokban, kiméne imádkozni s az egész éjtszakát Isten imádásában tölté'' (Luk. 6,12). a) Kontempláló lélek. Az ima valóságos szemlélet. Isten igéri, hogy ,,kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak majd fiaitok és leányaitok; a ti véneitek álmokat álmodnak, s ifjaitok látomásokat látnak'' (Joel 2,28); a lelkes lelkek látják ezeket. A mi víziónk a nagy valóság szemlélete. Közelebb jön hozzánk az Isten, sôt közel jön. Ez a helyes kifejezés. Leereszkedik 1. a természetben. A teremtés maga nagy leereszkedése a végtelennek. Lejön műveinek létráján hozzánk, hogy megillessen s fölébresszen, s akinek finom érzéke van, az érzi, hogy [...], lélekkel van telítve minden; Isten jár körülöttünk. 2. A történelemben, s mindenekfölött az isteni érintkezésnek, a kinyilatkoztatásnak történelmében. Ah, abban a lágy hangban, az édes szóban, ,,a testté lett szóban'' megértettük, hogy mily közel jött le hozzánk; vérünk közösségeig, a testvériségig. 3. Amint lenyúlt hozzánk a magasból, úgy föl is emelt magához s fölmagasztalt. Hacsak boldogságot adott volna... Istenem, azért is örök hálát kellene mondanunk, de Isten-fiúságot adott, isteni életet adott s kilátásba helyezte, hogy kontemplációnk színrôl-színre való látássá változik! Hát ezt a körülöttünk járó, minket hivogató Istent kell néznünk imánkban, elragadtatással kell szemlélnünk nyomait s eltöltenünk lelkünket vele. b) Imádkozó lélek. Mikor imádkoztok, beszéljen a szívetek. ,,Teljetek be Szentlélekkel... zengedezvén és énekelvén szíveitekben az Úrnak'' (Efez. 5,19). A szív beszéljen a benne levô s melegét kiárasztó Istentôl; ússzék érzelmeiben; csapkodja szárnyait; mert ,,animae lingua devotionis fervor est'', a lélek akkor beszél, ha megindult; ha megindult a mélység érzetétôl, vagy a Fölségesnek borzalmától, vagy saját érthetetlen ösztöneinek dagályától. Az ilyen lélekben zsoltár kél, a végtelennek fuvalmától, -- himnus hangzik a dicséret, az imádás motívumaival, -- dal kél az öröm, a vígság érzelmeitôl, hogy nagy az Úr s szent s a mienk, akit szeretni lehet és kell! Ily imádkozókat akar az apostol, kik zengedeznek ,,zsoltárokkal, dícséretekkel és lelki énekekkel'' (Efez. 5,19) s akik kérni is tudnak, hogy alázatukban meghajlítsák az isteni akaratot. Uram, adtál lelket, akarod, hogy akarjak; lefogtál a szükségesség láncaiba, a fizikának vaspántjaiba, de szükségesség s fizika fölé kiemelkedô akaratot adtál; tehát akarod, hogy kérjek, hogy elnyögjem, ami szívemben van. Te töltöd meg lelkemet, hogy kicsorduljon, íme lábaid elé öntöm érzelmeimet! Ó segíts; segíts s erôsíts! Lelkem még fejletlen, emelj föl magadhoz s adj erôt, hogy a belátás s a kötelesség útjain tele szívvel járjak s ne csak járjak, hanem szárnyaljak. A társadalmi állás s a hivatalbeli kötelességeknek irtelmetlen s száraz világába beleállítom a te illetéseidtôl fölmelegedett szívemet; lelkeddel akarok eltelni, hogy éltem poros útjainak széleit is isteni érzelmeknek flórája díszítse. Igy könnyebb is s igazabb is az élet. ======================================================================== 144. Az apostolok kiválasztása. ,,Lôn pedig ama napokban, kiméne imádkozni s az egész éjtszakát Isten-imádásban töltötte. És midôn megvirradott, hivá tanítványait, és választa tizenkettôt közülök, kiket apostoloknak is nevezett'' (Luk. 6,12). a) Jézus az égre nézô s Istennel töltekezô lélekkel, hegyen imádkozik egész éjjel! Ez az ô iránya, errefelé fordítja az emberiség tengelyét. Imádkozik nagyon, mert érzi, mily nagy dolog elôtt áll: választani akar apostolokat, kik ,,kalifái'', helytartói legyenek; helyette járjanak, tegyenek, kik az ô lelkét bírják. Mély lélek kell ahhoz, hogy az Úr követésében eljárjunk; elmélyedô lélek, mely kiemelkedik látszaton, fölületen, szűk tekinteteken. Puritanizmus, aszketizmus kell ahhoz, hogy a tömegbôl kialakuljon az erôs ember, az úr! Jézus imádkozik ily lelkekért! b) Magához hívja ôket... magához föl! A magasabb embert keresi; az egyház is ki akarja emelni papjait a tömegbôl, a nemi élet kötelékeibôl, az üzleti életbôl, hegyre hívja; ezt jelenti a ,,klérus''. Elôkelôbb, finomabb-lelkűségre neveli; Istenem, bár sikerülne! De Jézus egész éjjel imádkozik; mennyire kell tehát az egyháznak is könyörögnie, imádkoznia! Aki nevel, sokat imádkozzék lélekért, hogy tanítványainak fogékony, nagy lelket adjon az Úr! A hegyre kell föliparkodnunk, Jézushoz, igazságaihoz, példájához kell emelkednem; ,,Höhensehnsucht'' kell belém. c) S miféle emberek ezek? halászok? Hogy öltözködnek, hol hálnak, mit esznek? hogy lépnének be római szalónokba? verbéna-parfüm nincs rajtuk. Hogy néznek rájuk még a farizeusok is! De erôteljes, egyszerű nép; bükkök és sólymok. Töretlen szűzföld. ,,Infirma mundi'' a szó szoros értelmében, vagyis a világból kevés van rajtuk. Isten tett itt mindent; ez az ô szenvedélye: mindent tenni. ,,Én választottalak ki titeket''. Örülök ez abszolut, rendelkezô akaratnak, mint a szunyograj az esti napsugárnak. S mit csinált az Úr belôlük? lélekhalászokat, vértanúkat, szenteket; a római bazilikák az ô mauzoleumjaik! S mi lett volna belôlük, ha a Genezáreti tavon maradnak? Krisztus, te emelsz ki igazán lelkeket az örök dicsôségbe! ======================================================================== 145. A nyolc boldogság. a) ,,Látván pedig Jézus a sereget, fölméne a hegyre és miután leült, hozzája járulának az ô tanítványai és megnyitván száját, tanítá ôket'' (Máté 5,1). Az elnyomott, elcsüggedt néphez szól Jézus a könyörtelen, klasszikus, idegen uralom korában; a szenvedô népnek borús érzelmi világába, a római erôszakos politika s a farizeusi formalizmus korszakába beleállítja a maga szép, nagy lelkét. Irányt mutat, mely elsôsorban szükséges, de mely nem minden. Fölmegy a hegyre. A kultúra hegyei fölött emelkedik az ô hegye. Az ô isteni páratlan lelkületének, a nyolc boldogságnak napja e hegy fölött kel föl. Onnan ragyog felénk az ,,invictus sol''. Magas hegy, az új törvény, a nemes, fölényes, tökéletes akaratnak magaslata. Útban vagyunk e hegy felé; meredek utak, sziklák s örvények közt vezetnek a magasba; látom, hogyan iparkodnak a hívek e hegyre; némelyek fáradtan, terhelten, némelyek tétovázva, kislelkűen; én Krisztusra nézek, magaslata dacára közel érzem s megyek bátran elôre; ô segít. b) ,,Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa''. Minden embernek kincse a lelke, s föladatai elsôsorban e körül vannak, s nem jogai, állása, karriérje, gazdagsága körül. A helyzet magaslatán az áll, ki egyszerű szívvel, nagylelkűen munkálja lelke üdvét, s méltán boldognak mondható, kit a gazdasági érdek s földi vágy le nem bilincsel, ki kasztok, gazdasági keretek, történeti viszonyok s kulturális igények fölött áll az ô fölényes, örök boldogságot igénylô lelkével. Boldog az ilyen emancipált, szabad lélek! Az ilyen gazdag önmagában, s gazdagságából ad sok szegény gazdagnak. Lelki szegény az, ki a lenyűgözô, a lelket ölô, a szívet megkérgesítô gazdagságot nem ismeri. Ez a lelki szegénység nem koldusság, hanem elôkelôség. c) ,,Boldogok a szelídek, mert ôk bírják a földet''. Boldogok a szelídek, kik nem dolgoznak erôszakkal, keménységgel, elbizakodottsággal; kiknek szelleme nem arrogáns s nem ismerik az önhittséget, mely kevélységre vezet. Mit használ az az uralkodó erô, mely alattvalóinak boldogtalanságától szenved? Az evangélium irányzata egyéni; a tökéletességet az odaadáson méri. Az erônek, a hatalomnak arra kell törekednie, hogy minél több ethika s minél kevesebb erôszak legyen a világon. Ez nem annyit jelent, hogy málék s erôtlenek legyünk s hogy csak szeretettel akarjuk megoldani a világ problémáit; kell a világba erôs kéz, kell jogszolgáltatás és szigor is; de ez csak alárendelt jellege a rendnek s nem a lélek boldogsága. d) ,,Boldogok, akik sírnak, mert ôk megvigasztaltatnak.'' Az elgyötört, szegénységtôl, bajoktól elkínzott embernek Isten a vigasztalója; várja és keresse nála vigaszát; meg fogja találni. A sírás nem boldogság s azért sem kell sírni, hogy megvigasztaltassunk; de mikor ránk szakad a baj, higgyük, hogy van vigaszunk; van vigasza a bűnösnek, a bukottnak, az üldözöttnek, a betegnek. ,,Ne bánkódjatok, mint egyebek, kiknek nincs reményük'' (Thess. 4,12). e) ,,Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ôk megelégíttetnek.'' Nem szereti azokat, kik magukkal s tökéletességükkel beérik, kiknek nincsen vágyuk a több, a jobb után; ezek hullák. Ki érheti be Krisztus szerint a már elért lelkiséggel? Ki lehet vágyak s törekvések nélkül? Mily hegyek emelkednek elôttünk? A valóság, a fölség, az ismeret, a fennköltség hegyei! Ez az éhség a lelki egészség jele, az erônek szimptomája, mely feszül, dolgozik s újra töltekezik; ez a mi útunk. Hiszek abban, hogy mindig jobb lehetek. f) ,,Boldogok az irgalmasok, mert ôk irgalmasságot nyernek.'' Az irgalomnak mindig találunk helyet. Összetört szíveket, hajótörötteket, a bűn tudatában szenvedô embereket föl kell emelnünk. ,,Az Úr irgalmasságának nincs határa.'' Nála találok otthont én magam, ki tudom, hogy jó föltételek dacára mi a bűntudat s a nyomorúság, nála tanulok irgalmat a testi-lelki szenvedôk iránt. E néven fölismerem a koldusban is az Isten-gyermeket; misszióm lesz az irgalmasság balzsamát csepegtetni mások szívébe s az élet bölcsesége, a türelem követi lépteimet. g) ,,Boldogok a tisztaszívűek, mert ôk meglátják az Istent.'' Van sokféle szem; egyik keveset lát, másik többet; van, akinek szemében színpompássá, csodássá, mélységessé, műremekké válik bokor, hegy, erdô, táj; lelke van hozzá. A tisztaszívűnek szeme ily mélyreható, ily kinézô szem; csodálatos, finom orgánum: látja az Istent; ráismer; máskép fest neki a világ, virág, tövis, csillag; ahol más ködöt lát, ô azon át napot lát, s ahol más csak sötétséget, ô ott csillagot is; látja az Urat: Dominus est...! Ne tompítsuk el lelkünk szemét porral, sárral, földdel; az állati ember nem látja az isteni vonást! Mily élvezet látni az istenit s majd egykor az Istent. h) ,,Boldogok a békességesek, mert Isten fiainak hivatnak.'' Jézus mindig a fölényes lelkiséget s nem a bamba passzivitást magasztalja: a békességet, mely a jóakarat gyümölcse, az erôs, türelmes, okos, mérsékelt jóakaraté s nem a támadó, erôszakoskodó hatalmaskodásé. E békességért sokat kell küzdenünk, ez a béke is egyik kezében kardot, másikban pálmát lenget. Legyen békém elôször Istennel, vagyis legyen tiszta szívem; legyek békében embertársaimmal. Kár az idegeskedésért; minden veszekedés után belátom, hogy jobb lett volna abba bele nem menni. i) ,,Boldogok, kik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa.'' Kik az igazságot úgy szeretik, hogy szenvednek is érte; kik meggyôzôdésükbôl, hitükbôl, erényükbôl, az erôszakkal szemben nem engednek, hanem inkább mindent elveszítenek: kegyet, elômenetelt, tiszteletet, barátságot, vagyont, életet. Ezek az arisztokratikus lelkek, kiknek szemében a világ elvesztette értékét a vele szemben álló örök értékekkel szemben. Kis, nagy áldozataimban, melyeket az igazságért, erényért, Istenért hozok, pillanatig sem habozom. Nem kell vértanúnak lennem s mégis szenvedhetek igazságért, erényért mellôzést, neheztelést. Az ne zavarjon meg. De szenvedhetek az igazságért úgyis, hogy ártatlan lévén, megszólnak, elítélnek, börtönbe vetnek, megfosztanak állástól, jóléttôl. Gondoljunk a ,,bibliás ember'' vigaszára! Szenvedni az igazságért s csak Isten elôtt tisztának lenni, fölséges, isteni lelkület. E lelkek leleplezése lesz az utolsó ítélet fénypontja! ======================================================================== 146. ,,Boldogok, kik üldözést szenvednek az igazságért.'' a) Csodálatos világosságot áraszt ez a ,,boldogság'' az Isten műveire. Tehát az igazságért lehet üldözést szenvedni, s az isteni gondviselés ezt megengedi. Isten szereti a hôsi lelkeket s megengedi, hogy vértanúi legyenek; megengedi, hogy szívek vérezzenek, hogy szentek sorvadjanak, hogy Fia kereszten haljon meg. A gondviselés tehát elsôsorban a lelket nézi; életet, vagyont, egészséget nem biztosít mindig, de fájdalmon, veszteségen, szenvedésen át gondja van a lélekre. A gondviselés célja nem a világi boldogság -- a helyett gyötrelem s keserűség lehet részünk --, hanem lelki boldogság üldözésben és kínban is jogosan lehet. Szerencsében s rossz sorsban, betegségben s egészségben, gazdagságban s szegénységben mindig a lelket nézd, azt szeresd, azt óvd; ez a te szemed fénye s a gondviselésé is. b) Igazságért szenvedni annyit tesz, mint igazságtalanul, hibáján kívül szenvedni. Hány embert ítéltek el igazságtalanul a halálra, hány leányt becstelenítettek meg erôszakkal, hány ember ment tönkre hibáján kívül, hányat keserít sikertelenség s félreismerés. S az ember mondja: miért nem sujtja az Isten a gazt villámával, s hogyan engedheti meg e szörnyűségeket, hisz én nem engedném meg, ha rajtam állna! Ime a nagy nehézség a gondviselés ellen s Isten felelete rá: boldogok, kik az igazságért szenvednek. -- Életünk a fizikába van ágyazva s mások szabadakaratának befolyásai alatt áll; a fizika ôröl, s veszedelmei ellen Istentôl csodákat kívánni, rendesen nem észszerű gondolat; mások szabadakaratába pedig rögtöni büntetéssel vagy jutalommal belenyúlni, megszüntetné az erkölcsi rendet. Az paprikajancsi-színház s nem világrend volna. A világrendben a szabad erkölcsiségnek kell kialakulnia s nem szabad a bosszuló, isteni karnak elôtérben állnia. Nem a büntetésért kell a rosszat kerülni, sem a jutalomért a jót tenni; ez alacsony színvonal lenne. Nekünk pedig érvényesítenünk kell az erkölcsi rendet fizika s állatiasság dacára, s hinnünk kell, hogy veszteségeink nem fosztanak meg mennyországunktól. Szent Lucával mondja pl. minden ily szerencsétlen nô: ha erôszakot veszesz is rajtam, nem vesztem el becsületem. -- Fizikai csapások s kegyetlenségek közt is éltessen a tudat: végtelen kincset viszek: nem adom oda, nem veheti el tôlem senki s nem vesztem el semmiért. c) Imádjuk az Istent, mikor konfliktusaink közt csikorog a lelkünk. Érzelmeink s szenvedéseink csak kôdarabok a világrend dómjában. Az ô stílusa isteni, s ne csodáljuk, hogy az isteni nem egészen emberi, sôt...! Legfontosabb föladatunk a rendületlen, ragaszkodó kitartás; ne a lágy érzés vezessen, hanem az a szentpáli szenvedély: Ki szakít el minket Krisztustól? ======================================================================== 147. Ti vagytok a föld sava és a világ világossága. ,,Ti vagytok a föld sava: ha a só megromlik, mivel sóznak? Semmire sem való többé, hanem, hogy kivettessék és eltapodtassék'' (Máté 5,13). a) Sok a rossz a világban; augiászi istállóhoz hasonlít s lernai mocsárhoz; mocsár a korrupció; sötétség a léha, erkölcstelen népfölfogás; a jellemtelenséggel együttjár a komaság bűnnel s nyomorral. ,,Ti vagytok a föld sava''; álljatok a rossz világba, mint a bűn ellenesei, mert ellenkezést vetett közétek, lelketek, szellemetek, kegyelmetek s a bűn s rothadás közé az Úr; -- ez a ti dicsôségtek. Ellenkezzetek tehát azzal a szegénységgel, mely bűnre visz; a zsarnoksággal s önzéssel, mely elernyeszt néprétegeket; a tisztátlansággal, mely az ösztön uralmát s elfajulását szolgálja. -- Tudjátok, hogy az ördöggel küzködtök, aki kegyetlen, gyilkos, erkölcstelen, gonosz, gyűlölködô. Ne várjatok tôle s csatlósaitól mást. A rothadás hatalmán s szomorú művén meg ne botránkozzatok. Az evangéliumi só kifogyhatatlan. Dezinficiálja lelketeket s kiöli a métely gombáit, csak alkalmazzátok okosan s eréllyel. Mindnyájan küzdjünk minden rossz ellen, kivált a papok. Olvassuk Szent Pál leveleit s élvezzük át a legkisebb jót, mit tennünk sikerült s örüljünk neki. b) ,,Ti vagytok a világ világossága.'' Álljatok a sötétségben, mint tűzoszlopok. 1. Éljetek. Herkulesi munkához Herkulesek kellenek. Ne sokalljuk ezt. Többnek kell lennünk: krisztusiaknak. Egyéniségünk programm legyen, mely irányt mutat, mely gyöngéket bíztat, bátorít, támogat. 2. Tanítsatok. Krisztusi szellemmel eltelve vezessük be az embereket a kereszténységbe; nem hogy csak tudjanak katekizmust, hanem hogy belsô fölemelkedésre s megnyugvásra segítsük ôket. Istent kell tapasztalniok s csodálatos benyúlásait a szívbe átérezniök. A mi vallásosságunk akárhányszor babona s materializmus közt ingadozik. 3. Vezessétek az embereket észszerű, egyszerű életmódra s munkára, melyet nem mint barmok, hanem mint emberek végeznek, s fogjatok kezet oly törekvésekkel, melyek az érzékiségbôl s állatiasságból kiemelik ôket, akár művészet s tudomány, akár higiene vagy társadalmi akció neve alatt indulnak. Mily hivatás világoskodni; ez az igazi napsugár; Isten ereje s öröme; Krisztus dicsôsége! c) Ha pedig a só maga rothad, ha apostolok s papok maguk elernyednek, s ha a világosság kialszik s kettôs sötétség fedi a mennyország útjait, mily mély szomorúság ül ki Krisztus arcára, s mily új gyalázat s félreismerés száll evangéliumára. Ez a pusztulás utálatossága a szent helyen! Szentek nyomaiban a hitnek, a kegyelemnek, szentségeknek kompromittálói. Ilyenkor lesznek betegek egész népek, s az emberiség, megtévesztve a világias érzés hatalmától, idegen isteneknek áldoz. Légy te sava annak a körnek s világossága annak a háznak, melybe Isten állított; ne várd, hogy más legyen jó; légy te jó; ne várd, hogy más világítson s melegítsen, ,,világoskodjék a te világosságod''. Veszedelmes az a lelkület, mely mindig csak mástól vár minden jót; sónak, mécsnek kell lennem nekem ép, erôs, krisztusi lelkületem által. ======================================================================== 148. Jézus nem felbontani, hanem teljesíteni jött a törvényt. a) ,,Ne véljétek, hogy fölbontani jöttem a törvényt vagy a prófétákat; nem jöttem fölbontani, hanem beteljesíteni'' (Máté 5,17). Van törvény, de az nálatok betű és külsôség; ti azt a gondolatokra, érzületre, akaratra ki nem terjesztitek; be kell azt teljesítenem, vagyis arra kell tanítanom titeket, hogy jóindulat, tisztaság, igazság, egyenesség, ôszinteség, szépség legyen a lelki világotok. Isten áll velünk szemben, az igazság, jóság, szépség, erô; az érte való lelkesülés az engedelmesség útjain jár; az ideális élet vágya, az erô szenvedélye a fegyelmezés részletmunkáját kívánja; ezzel jön meg az igazi szabadság és egyéniség. Teljesíteni törvényt, azaz törvény szerint akarni, a szentimentalizmus féligazságait kijavítani; a kényszert nem tűrni, de az önkényt magunkban is üldözni. Kraft ohne Trotz, Weichheit ohne Schwäche! b) ,,Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre. Én pedig mondom nektek, hogy minden, aki atyjafiára haragszik, méltó az ítéletre.'' A harag is átlag erôszakos és igazságtalan; annak is többnyire patája s karma van; abba a tiszta, ethikai zónába ez állati erô nem való. Van bennünk indulat s szenvedély, vannak neveletlen hatalmak; fékezni, nevelni kell azokat; az erkölcsi törvénynek hódoljon minden temperamentum. Legyen erônk viharban is úrnak lenni. Akkor vétkezünk, amikor az indulat megszökik belátásunkkal, mérsékletünkkel, s degradál minket. c) ,,Ha jobbszemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt... ha jobbkezed megbotránkoztat téged, vágd le azt.'' A szellemnek kell saját természete ellen, a bukott természet ellen küzdenie; nagylelkűen kell ragaszkodással, édes érzéssel, életmóddal szakítani az üdvösségért. Ha nem teszi, élete halál; ha megteszi, halála is élet. Goethe mondta: ,,stirb und werde''; áldozz a több, szebb lélekért. Szemedet fékezd a lelki fényért; kezedet húzd vissza, hogy be ne szennyezd magadat. A napoleoni orosz háborúban egy muzsiknak karjára forrasztották Napoleon nevének kezdôbetűjét, az N-t; a muzsik levágta karját; nem akart Napoleoné lenni; szíve a cáré. Szívünk Istené; mindent e szerint rendezünk. ======================================================================== 149. A törvényteljesítô nyomában. a) ,,Ne véljétek, hogy fölbontani jöttem a törvényt, vagy a prófétákat; nem jöttem fölbontani, hanem teljesíteni'' (Máté 5,17). Nem bontja föl a törvényt, hanem teljesíti, vagyis kikezdései, szimbolumai helyébe a valóságot lépteti; a betűt, mely öl, szellemmel magyarázza. -- Azután nem vonja ki magát a törvény alól, mert a törvény a szép életért van; aki tehát azt élni akarja, a törvényt kell átélnie. A törvény nem külsôségesen ránk diktált valami, hanem az élet formája; értelmünk, szívünk, eszményi irányzatunk így nézi a törvényt, azonosítja magát vele s készséggel kívánja teljesíteni. Szeressük az isteni akaratot, hisz ez a mi helyesen fölismert s legmélyebb akaratunk. Az igaznak nincs törvénye, abban az értelemben, hogy teljesen magáévá teszi az isteni akaratot, s azért nem érzi a külsôséges korlátot s keretet. b) ,,Mert bizony mondom nektek, míg elmúlik az ég és föld, egy betű, vagy egy pont el nem marad a törvénybôl, míg mind meg nem lesz.'' Az egész embert állítom bele Krisztus törvényébe s morális életemben az utolsó jottáig megtartom azt. Ahol érezni, akarni, tűrni, szeretni kell, ott csak egy szempontot ismerek: a szent, keresztény morált. Azért tehát: 1. Az én életbölcseségemet nem filozófiai morzsák alkotják, hanem az örök élet elveinek hatalmas szisztémája. Mikor életrôl beszélek, egész lelkem telik meg credo-m, reményem öntudatával. Eszményem Krisztus; az evangélium nekem nem tan, hanem ,,Dei virtus''. 2. Az én kultúrám nem civilizáció, intézmények, tudás és művészet, hanem szín-erkölcs, tiszta Isten-gyermekség, -- ,,race'', -- ,,tertium genus''. 3. Nekem az erkölcs szabadság és fölszabadulás; fölszabadulás az ösztönös, állatias, érzéki, erôszakos, torz létbôl. Nekem az erkölcs lelkiség, tehát kiemelkedés a buta anyagból. Nekem az erkölcs erôs, egységes akarás; akarni, amit Isten akar. 4. Nekem a haladás nem filanthrópia és altruizmus, mely másnál s nem magánál keresi a tennivalót. Az ,,én'' magamnál kezdôdik s magamban végzôdik; én elsôsorban nem vagyok sem te, sem ô. Észszerűtlenül kevés tehát a haladást az altruizmusban keresni, mert ez máshoz, tehát a külsôhöz való viszonyomat illeti; mialatt az én erkölcsöm s tökéletességem az én tisztult, nemesbült, Isten akaratához simuló lelkiségemben rejlik, szupremáciával az állat, az érzék, az érdek s az önzés fölött. Ha nem volna más ember a világon, vagy remete volnék, ez alapon akkor is mélyen erkölcsös lehetnék. Tehát magamban kell mindenekelôtt kialakítani a tisztult, szép, nemes lelkiséget. c) ,,Aki tehát felbont egyet a legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, legkisebbnek fog hivatni mennyek országában; aki pedig megcselekszi és tanítja, az nagynak fog hivatni mennyek országában.'' E kettôt összefogni: eszményt és valót! Az én pedagógiám: átélni az istenit. Ez irányzat sokba kerül; nem cukros víz. Tudom, hogy sok nemtelen, rossz hajlam van bennem, azokat meg kell törnöm s nemesbítenem. Pszichológiám nem édenkert, hol szentek sétálnak; terhem a bűn s legnagyobb szükségletem a bűnbocsánat. Nem nézhetek az örökélet szemébe, ha lelkemben a halált hordozom, s attól nem szabadít föl sem tudás, sem zene, sem sport. Az én energiám nem öntelt optimizmus, hogy ,,tudok, bírok, csak akarnom kell''. Nem is tudok eleget s nem is bírok mindent. Igényeim a mélység igényei, azokat egyedül a hit elégíti ki; megváltásra s isteni erôkre van szükségem, vigaszokra van szükségem, melyeket ember s világ nem adhat. Az érthetetlen élettel és halállal szemben lelkemet az egyedül vigasztaló, mert az egyedül észszerű Isten-szeretetre s az általa fakadt reményre bízhatom! d) Ki tanít s nem tesz, az szomorú alak; szomorú az is, aki nem hisz s nem tanít egy emberélet odaadásával. Készül életet teremteni s a lét mélységét öntudattá kialakítani, s íme apró-cseprô minták után kapkod a nagy eszmény hűséges követése helyett s az isteni kegyelem mellett még idegingerekre s benyomásokra hallgat. Michelangelónak készül s csurgói fazekassá lesz, Beethovennek indul s verébcsiripelés imponál neki. Ó a szegényes kontárlélek! Istenem, föltétlenül utánad indulok s amit hiszek, azt élem. Elég vagy te nekem! Jézus az én stílusom; egyöntetűen szerinte alakítom életemet; így kikerülöm az Irás vádját, hogy foszlott ruhákra, sokratesi köpönyegekre, plátói tógákra, zenói palliumokra krisztusi foltokat varrogatok s végre is foltozó szabó vagyok. Nem, nem, én az ,,Isten magva'', Krisztus tanítványa vagyok; az ô szava s példája bennem szellem és élet. ======================================================================== 150. Nem haragudni! ,,Mondom nektek, hogy minden, aki atyjafiára haragszik, méltó az ítéletre. Aki pedig mondja atyjafiának: raka, méltó a fôtörvényszékre; aki pedig mondja: bolond, méltó a gehenna tüzére'' (Máté 5,22). a) Nem haragudni, pörlekedni, veszekedni, sértegetni, hanem jóindulattal viseltetni az emberek iránt. Éreznem kell, hogy szívembôl meleg áramlik, s hogy vonzok. Ki bírja azt? Nem a szépség, mely vonz, de felületesen; nem a tudás, mely ha pedanteriával, édességgel párosul, kiállhatatlan; nem is a fölényes, szigorú, követelôdzô erény; hanem az a lelkület, mely jót akar, mely javít, emel, -- mely a saját fölényét s a maga gyarlóságát nem érezteti, s mely mégis nevel és vezet. Ez az igazán fölényes s erkölcsi érzület. Ez az érzület tud alkalmazkodni, tud egy kissé ,,más'' lenni; nem parancsol, nem ellenkezik sokat, hanem megérteti a gyarlóval, hogy mit kell tennie, s szinte észrevétlenül jóváteszi, amit a másik elront, amit elhanyagol, vagy elfelejt. Ô a környezetnek az, ami a tavasz a természetnek; illatát, szépségét, melegét érezni erôszak nélkül! Ezt gyakorolni gyönyörűség! b) Az ellenkezés, veszekedés saját lelkünknek diszharmóniája; megzavarodásunk piszkos folyása ömlik ki benne, s mi szenvedünk alatta legtöbbet, akár durvaságunk- s faragatlanságunkból vagy korlátoltságunkból, akár kislelkűségünk- vagy ellenszenvünkbôl való. Mások is hibásak, a környezet is tűrhetetlen lehet, de bármint legyen, magamat elkeseríteni, eltorzítani, elmérgesíteni nem hagyom. Azért iparkodom másoknak szolgálatot tenni, vigaszára, segítségére lenni; ha valamit akarnak, s nem bűn, nem rossz, megteszem. Az ellenszenvet természetem sajátosságának nézem, mely végre is relatív s nem mérvadó. Szívesen meghozom e részben lemondásaim, önmegtagadásaim, a szíves közeledés áldozatait. Isten jár elôttem. c) A gazdasági s elvi harc az embereket elidegeníti egymástól, mert egyikben sincs szeretet. Csináljunk magunknak néha ünnepet s közeledjünk jó szívvel az emberek felé; felejtsük a harcot, a bántódást, a keservet, s akarjunk érteni s megbocsátani. Ezáltal kikorrigáljuk pszichológiánk egyoldalúságát s kizárjuk az ellenszenv s a meghidegülés elhatalmasodását. Mondjuk magunknak néha: ma megbocsátok, ma elfelejtek ismét mindent; ma megint szeretni akarok az egyenesség s ôszinteség naivságával. Jó lenni, hasznára akarok lenni ennek és mindenkinek. ,,Mindeneket azért, amiket akartok, hogy cselekedjenek nektek az emberek, ti is cselekedjétek nekik'' (Máté 7,12). ======================================================================== 151. ,,Ne paráználkodjál!'' ,,Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: ne paráználkodjál'' (Máté 5,27). a) E régi törvénnyel szemben gyönge a világ. Barbár módon töri a tisztaságnak finom érzékét. Virágában sorvasztja el s emészti föl az ifjúságnak erôit, kiapasztja ideális vonzalmainak forrásait, letöri poézisét. Elfogy a tiszta vérrel az életerô, s az ifjúságról panaszolhatjuk föl a legkeservesebb elegiát: cinis est cor ejus, hamu a szíve, nyál a vére. A tisztátlanság eltompít az eszmények iránt. Pedig mindennek oda kellene irányulnia, hogy az eszményi irányt szolgálja; természetnek, oktatásnak, művészetnek, gimnasztikának a vallással kezet kellene fognia, hogy a tiszta, erkölcsös életet segítsék kifejlôdni, hogy testben fegyelmezett, lélekben öntudatosan fölényes, ösztöneivel szemben uralkodó, parancsoló egyéniséggé fejlôdjék az Isten minden gyermeke. Erre iparkodom én, s ha törik- szakad, tettben akarom kiváltani egy néha csikorgó, de mindig gyôzelmes akaratnak érvényesülésében az Isten parancsát s az Isten kegyelmét. b) Parancs nincs kegyelem nélkül. Ha Isten parancsol, akkor erôt is ad hozzá, s nekünk elôször is mélységesen meg kell gyôzôdve lennünk, hogy valamint inkább meg kell halnunk, mint egy bűnös gondolatba öntudattal beleegyeznünk: úgy az Isten kegyelmet ad mindenkor, hogy minden kísértést legyôzzünk. Ez a meggyôzôdés imává magasztosul, valahányszor a tisztaságnak nagy kötelességére s tüzes harcaira gondolunk; s valahányszor e harcokba belekeveredünk, imádkozzunk, hogy elteljünk Isten-félelemmel s a bűn utálatával. Imádkozzunk, hogy erônk legyen legyôzni a kísértést. Süssük le szemeinket s magunkba térve mondjuk: Uram, segíts meg! Másodszor nevelnünk kell magunkat a tisztaság nagyrabecsülésére, úgy hogy az Isten szent akaratát lássuk benne, mely a tisztaságot mint a természet s az erô fejlôdésének kellékét s titkát köti a lelkünkre, úgyis, hogy a tisztaságért folytatott harcokban annak az akarati s jellembeli erônek érvényesülését lássuk, mely föltétele a nemes érzésnek s egy szép, fennkölt, boldog belsô világ kialakulásának. A tisztátlanság ugyanis alacsony, nemtelen érzést, a legmagasabb kultúrában is csak szemre való tisztességet nevel. A szentírás szerint ,,reprobus sensus'', alávaló, perverz érzés fejlik ki a tisztátalan lelkekben, mely ugyancsak bemutatkozik a modern szexuális túlingerültségben. Harmadszor ismerjük föl s ítéljük meg helyesen természeti ösztöneinket s mindazt, mi a tisztátlanságot élesztheti bennünk, s helyezkedjünk ezekkel szemben helyes álláspontra. Az alsóbb életnek két gyúpontja van: az önzés s az élvezetvágy. Az önzés megronthatja az érzelmeket, az élvezet megmérgezheti a testeket. Idomítani kell e természetes erôket, s az erény harmóniáját kell rájuk önteni a törvény formái által. Nem lehet az ösztönöket fölszabadítani, de le kell azokat gyôzni. A modern kor erôszak és erkölcsi tusák nélkül akar a szexualizmussal boldogulni, s lázas éjek álmaiban s az élvezeti mámor szenvedélyes kitöréseiben félrebeszél szabadszerelemrôl, új nemi viszonyokról, s ezáltal kielégítést akar önteni e mérhetlen vágyakba. Higgyünk ezzel szemben a krisztusi szónak: kardot hoztam s nem békét. Itt kard kell, itt vágni s gyôzni kell, azután lesz csak béke. c) Nemesítsük érzékeinket, nevezetesen szemeinket, úgyis, hogy ne nézzünk s ne olvassunk semmit, ami izgat, úgyis, hogy a szép formákban mindig az Isten gondolatait keressük föl, a lelket. Az igazi szépség nemcsak érzeteket, hanem gondolatokat is fakaszt. Hány betegje, hány bolondja van a szép testnek; a szépség kultusza gyöngít, ha csak a fölületen reng; nekünk az érzéki forma szépségében mindig a lelkileg jelentôséges, a megindító, a szívreható elemet kell tekintenünk. Gondoljunk továbbá arra, hogy a tisztátlanság tönkreteszi az igazi, szép szeretetet s szerelmet; profanálja a lelket, s lehúzza azt a vak, ôrjöngô szenvedély szégyenébe; degradálja önmagát s azt, akit szeret s megfosztja az önbecsülés s az észszerűség boldogító öntudatától. Testvéreim, szorítsuk az állatias, az ösztönös elemet az erény, a fegyelem formáiba. Harcoljunk, küzdjünk, s hogy harci kedvünk legyen, ihlessen az Isten-félelem s az Isten-szeretet. Imádkozzunk kísértéseinkben s járuljunk Jézushoz a szentségekben. A gyónás s a szentáldozás egymaga képes tiszta nemzedéket nevelni, ha azt nagy öntudatossággal s mély hittel végezzük. Ime, az angyalok kenyere, a küzdô vándorok eledele, angyaliakká lesznek általa az élet utasai! ======================================================================== 152. Uram, tiszta szívet teremts belém! ,,Én pedig mondom nektek, hogy mindaz, ki asszonyra néz, ôt megkívánván, már paráználkodott vele szívében'' (Máté 5,28). a) Jézus akart isteni embert nevelni s felsôbb szépségbe öltöztetni. S valamint a művészet formával töri meg a formátlanságot s szépséggel gyôzi le az anyagot: úgy kellett az Úr Jézusnak erkölccsel megtörnie az ösztönös embert, s elsôsorban is a nemi viszonyba szentséget, ihletet, szépséget s erôt teremtenie, hogy elôálljon a ,,tertium genus'', az isteni ember. Megteremti ezt azáltal, hogy ragyogó tiszta, egészséges atmoszférát biztosít neki. Ezt a léleknek az igazság, az eszményiség, az akaraterô s a harci kedv nyujtja. Kell, hogy gondolataink ne legyenek sötét, tehetetlen, vagy vad, merev gondolatok; kell, hogy érzésünk ne legyen beteges, lemondó, hisztérikus. A nemi élet tekintetében a modern kor fiai s leányai egészségtelen atmoszférában nônek föl, mely telítve van miazmával s gyöngítô ingerekkel. Fölfogásuk terhelt, egyoldalúan túlzott nemiségnek betegei. Azzal álmodnak, művészetük bolondja e problémának; életük egyre jobban hasonlít ahhoz az alsóbbrendű állatvilághoz, melynek fôfunkciója a megtermékenyülés. Ez az egyoldalúság helytelen, beteges irányba szorítja az érzést s a kedélyvilágot, egyre jobban arrafelé, melyet az apostol jellemez: ,,in ignominiam... in reprobum sensum... stulti facti sunt... digni morte'', dekadens, perverz népség. Ezzel szemben a tiszta, erkölcsös ember gondolatai a józan ész s a hit fényével vannak átjárva; a nôben embertársat lát s a nemi viszonytól csak annyi boldogságot vár, amennyit az erény révén nyerhet. Nem mámoros, nem neuraszténikus, s a szerelem virágait nem szaggatja, hanem Isten akarata szerint gondozza s élvezi! Ó ti, kik az emberiséget szeretitek, ti édes utopisták, kik napsugárt, erdei levegôt, kék eget követeltek a nagyvárosok népének, követeljetek elsôsorban napsugárt s üde leheletet lelkük számára, hogy el ne fonnyadjanak az erkölcstelenség egészségtelen atmoszférájában! Ó Ruskin, ki arra biztatod az embereket, hogy házaik ne lebújok legyenek, tanítsd meg ôket arra, hogy szívük-lelkük ne legyen undok gondolatok s rothasztó érzések s vágyak lebúja. Ó Kunovszky, te, ki az életet művészettel akarod megreformálni, térítsd észre az embereket, hogy belsô életükbe is, érzéseikbe s gondolataikba is vigyék bele az erény formáját, léptessék föl e csúnya kháoszban a fegyelem s az önmegtagadás hatalmát; akkor megértik majd jobban az Úr Jézust is, kinek elsô követelménye a tiszta szív, a tiszta lelki világ, mely informálja az egész embert s annak egész életét. Uram, tiszta szívet teremts belém; tiszta, nemes gondolatokat, erôteljes érzést adj lelkemnek, hogy el ne hervadjon lelkem. Küzdeni fogok minden erômbôl a tisztátalan gondolatok s vágyak ellen. b) Erôteljes, virágzó, tavaszias életerôt ad belénk. Ha a szépség s az erény helyébe állati ösztön lép, meglazul minden kötelék s megrothad a nép életerejének gyökere. A tisztátlanság tűz, mely az életet virágában emészti el; nemcsak a velôt, hanem azzal együtt az életkedvet, az energiát, a teremtô géniuszt. Sehol sem tapasztalni ezt úgy, mint az önfertôzésben; az önfertôzés tényleg fertôbe csapolja le az életerôket, s az ilyen nemzedék igazolja Bouffon orvos szavait, hogy az emberiség nagy része az oktalan s elsôsorban a tisztátalan élet révén nem hal meg, hanem megöli, meggyilkolja magát. Az erejében megszentségtelenített s életet adó hivatásában megbecstelenített természet azután maga föltámad ellenünk, s a bujakórban nem az élet, hanem a senyvedés s a halál forrásává válik. Az erôteljes természet, mely az erény határai s korlátai közt él, életet nemz, a megbecstelenített természet pedig nyomort terjeszt életképtelen gyermekeiben. A tisztátlanság a népek életének forrását mérgezi; a bordélyházak kapujánál is az ördög s a halál ül. Orvosok, kik tiszta vért, friss lelket, üde életkedvet akartok biztosítani az emberiségnek, nézzétek az élvezetvágy hekatombáit; mélyedjetek bele górcsöveitekkel a bujakór penészflórájába; elemezzétek ezt a vért, mely elgyöngült, megbecstelenített életerôt hagyományoz át a házasságokban! Küzdjetek bacillusok s prostitució ellen, de tartsátok szem elôtt, hogy az emberi élet lelke s ereje az erkölcs, s erkölcsi erôk nélkül, önmegtagadás, bánat, fegyelem, ima nélkül összes tudománytokkal részeg embert támogattok, ki egyre roskad, egyre csuklik térdeiben; nem ember az, hanem zsák; azt haladni, küzdeni, hódítani meg nem tanítjátok; aludja ki mámorát, s akarjon s küzdjön s áldozzon, akkor boldogul. Járuljon Jézushoz, az ô szíve élet, erô s lángoló szeretet. Éget, hogy gyujtson. Keresztje az élet jele; feszítsük rá a bennünk lakozó halált, a bűnt, a szenvedély pusztító, öldöklô kínját, s élni fogunk. Egyesüljünk vele az Oltáriszentségben; e szent symposion az ô isteni lelkének tiszta, ragyogó, életerôs, virágzó gondolat- s értelmi világát közli velünk; attól pusztul a halál s föléled az élet. ======================================================================== 153. Krisztusi lélek. a) ,,Hallottátok: Hamisan ne esküdjél... én pedig mondom nektek, hogy: teljességgel ne esküdjetek... Legyen a ti beszédetek: úgy, úgy; nem, nem; ami ezeken túl vagyon, a gonosztól vagyon'' (Máté 5,33). Jézus ôszinteséget s egyenességet akar. Az igazmondás az igazság szolgálata, melyet társainknak teszünk. A krisztusi lélek nem hazudik, sem mikor beszél, sem mikor hallgat. A titkot kell ôrizni; ügyetlenkedni, indiszkrétnek lenni, nem kereszténység; de úgy kell mindig eljárnom, mint ki az igazságot szolgálja. Ha többen leszünk, kik így érzünk, akkor mi köztünk sem bizonyságnak sem eskünek nem lesz helye; az igaz lelkek az erôsködést el nem viselik. -- S szeressük az igazságot bátran; bízzunk benne s tartsunk ki meggyôzôdésünk mellett. Könnyű dolog meggyôzôdéssel a rejtekben vagy egyetértô emberek közt élni, de nehéz ellenséges, széthúzó világban. Aki sokat okoskodik és sokfelé néz, gyáva s hazug lesz. Én pedig krisztusi lelket akarok. b) ,,Hallottátok: szemet szemért; fogat fogért. Én pedig mondom nektek: ne álljatok ellene a gonosznak; hanem aki megüti jobb orcádat, fordítsd neki a másikat is.'' Van jog a visszatorlásra, van jogom ehhez, ahhoz, van jogom mással szemben, melyet sérteni tilos. Igaz; a jog szükséges; az élet egyik sarka, de egyszersmind egyoldalú s kevésbbé boldogító tényezôje. Ne bízzatok benne nagyon éltetek gazdagítására s boldogítására nézve. A jogból van elég; de adjatok több jóindulatot, nemes érzést, testvériséget, elôzékenységet, szolgálatkészséget. A jog végre is személytelen erô; én pedig szeretô, nemes egyéniséget akarok. Legyetek nagylelkűek, fiai Atyátoknak, ki napját fölvirrasztja jókra és gonoszokra; szeressétek az embereket, ha ôk nem is igen szeretnek titeket, s neveljétek, becsüljétek meg, köszöntsétek, hogy fölemeljétek ôket. c) ,,Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek'' (Máté 7,1). Ne ítéljetek ellenséges indulattal, ne is szubjektív szempontokból; így sok-sok tévedésnek s igazságtalanságnak mentek eléje. A ti érzéstek s egyéniségtek szűrönközik bele ez ítéletetekbe; hogyan lehetnétek így igazságosak? Azért ha ítéltek, tegyetek elôbb szert nemes, emancipált, elfogulatlan lelkületre; akarjatok jót és jól. -- Ne ítéljetek szigorúan; emlékezzetek meg saját gyarlóságaitokról s arról, hogy mennyi kellett ahhoz, míg valamire jutottatok, ha ugyan jobbak vagytok másoknál! ,,Amily ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek meg.'' A szigorú, kemény ítéletek többnyire az önismeret hiányával járnak; legyen öntudatunk gyarlóságunkról s hibáinkról. ======================================================================== 154. Szent rejtekben! ,,Óvakodjatok, hogy igazságtokat, jócselekedeteiteket ne cselekedjétek az emberek elôtt, hogy láttassatok... Mikor imádkoztok, ne az utcák szegletein állva'' (Máté 6,5). a) Ne törôdjünk elsôsorban a külsôvel, a színnel, a látszattal; hisz a külsô a belsônek virága; a külsô a szívnek illata s melege. Ezt a belsôt gondozzátok, majd áttör aztán ereje s fénye rajtatok. Mit használ a külsô, ha nem a belsô szép világ kisugárzása? Mit használ a szép síremlék? Az áhítat s a képmutatás közt az a különbség, ami a tejes-rózsás arc s a festett lárva közt. Szegény üres lárva! Nekem erô, öröm, élet, bensôség kell; ez telít, ez képesít a külsô világ átalakítására. b) Tehát a belsôbe zárkózzatok. Az öntudat csendjében csendülnek meg a mélység akkordjai. E szent rejtekben van az Úr. ,,In indepicto fundo cordis'', a lélek átlátszó mélyében, ott, ahol látszatot, csalódást levetettem, ott, hol káprázat nélkül, tiszta gyermekszemmel önmagamat megláttam, ott találkozik Isten és én, a lélek és atyja. ,,Menj be kamrádba és ajtóbetéve imádd atyádat a rejtekben.'' Aki e kamrába benyitott, az nem sokat szórakozik. Minél jobban hatolsz magadba, annál jobban imádkozol. c) A művelt ember nem igen szeret külsô áhítatgyakorlatokban, körmeneteken stb. résztvenni. Ezt a hajlamot is korrigálni kell. A külsô Isten-tiszteletben részt kell venni; az Jézus akarata, miután Istent társasan, testvéries egyesülésben is kell imádnunk; de különben csak hatoljunk a mélybe. A külsô Isten-tiszteletben is a testvéri szeretet, az alázat s a hitmegvallás képezi az igazi belsô értékeket. ======================================================================== 155. Ne szemre, hanem lélekkel! a) ,,Mikor pedig bôjtöltök, ne legyetek szomorúak, mint a képmutatók. Te pedig mikor bôjtölsz, kend meg fejedet'' (Máté 6,16,17). Ne szemre, mire jó ez? Mindent csak a lélekért. A bôjt a lélek megsegítése a test ellen. A test nehézkes, laza, lusta, ösztönös és szertelen, s ezzel a súlyával s pszichológiájával ráül a lélekre s nyomja. Lelket bele, lelket, mely könnyed, formás, készséges, fegyelmes, ügyes, erôs, gyors, szívós; mely nem lapul, hanem feszül s lendül. Ha igazán bôjtölsz, szívesebben imádkozol; tisztultabb a lelki világod, nincs annyi gôz és köd lelkeden; ösztönöd nem oly tüzes és erôszakos, hanem isteniesebb. Azután a bôjt penitenciád is; mert bünteted magadat; azt mondod, amit a tanító a rossz gyermeknek: ma nem eszel; rászolgáltál. b) ,,Mikor alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad elôtt'' (Máté 6,2). Elvész a szemek szolgálatában a szív, a lélek. A balkéz ellopja a jót a jobbtól. Csupa tolvaj az emberi tekintet. Úgy tesznek itt, mint a kiállítási palackborokkal; a palack, a címke megvan, de különben víz lotyog bennük... víz, víz, állott, ízetlen víz. Az erkölcsi érték kiesett; üres a szív. A jóindulat, a szívnemesség az alamizsna értéke; e nélkül igazán utcára dobod pénzedet. c) Tele vagyunk formalizmussal; megvannak a jócselekedet hüvelyei, de magvaik kihulltak. Szívünk üres edény; lelkünk hideg tükrözés. Tehát ki kell tölteni érzéssel s élettel. Hogy ma húst eszem vagy nem, azzal a törvény betűjét követem, de induljak ki ebben is mély érzelmekbôl, bűneimnek, Krisztus szenvedésének átérzésébôl, mindent ki lehet szôni lélekké s érzéssé; a bôjtöt is engeszteléssé, hódolattá, alázattá, szóval isteni életté. E meleg életrôl feledkezik meg az ember; kevés benne a vallás, mint átérzett gondolat; vannak emóciói, de nem tud belôlük ,,Isten-országot'' alakítani; nem tud bennük örvendezni. Nem tud sem hinni, sem megnyugodni, sem lelkesülni, sem örülni. Örvendjen az alázatos hódolatnak, örüljön a lélektisztulásnak, mely által jegyesi szeretetre tesz szert. Ó igen, átérezni, fölemelkedni, örvendezni, mert különben ránk olvassa a középkori Eckhardt: ,,Was nützte es, ich wäre ein König und wüsste es nicht''. Lelkemet átélem. ======================================================================== 156. Csendes művészek. ,,Te pedig, mikor imádkozol, menj be kamrádba s ajtóbetéve imádd Atyádat a rejtekben'' (Máté 6,6). a) Imádkozni... lelkünket Isten felé kifeszíteni, mint ahogy a lepke kifeszíti szárnyát a napsugárban, s fölszívni az isteni benyomásokat, a fényt, az energiát s azután átélni azt. Ez csendes, folytonos ima és élet. Isten közli magát, s mi átéljük. Éljünk imádságosan magunknak. Jóllehet van a földön munkakörünk s hivatásunk, de ne felejtsük öntudatunkat, belsô lelki világunkat kialakítani. Sok energia feszül meg kenyérért, hatalomért, kultúráért, élvezetért; fektessünk sok erôt ebbe is. A természet is mindenütt az erôs alakot sürgeti, akár erôs oroszlánt, erôs sast, erôs liliomot. Önzésem is ezt sürgetné; fejtsem hát ki szépen, nemesen, erényesen öntudatomat; építsem ki krisztusi motívumok szerint. -- Voltak csendes művészek, kik egy kaput faragtak, egy rostélyt kovácsoltak, egy könyv iniciáléit festették életükön át; én is ily csendes művész vagyok, egész életen át életemen dolgozom. Igazi művészet, mely nem kenyérkereset. b) Mindent a több életért. Az élet súlypontja nem haszon, nem a kihatás vagy az érvényesülés; nem a mű, melyet valaki önmagán kívül alkot, hanem melyet magában alakít ki. Ha remekművet kôben, színben, fában, szóban, hangban alkotni nem tudok, az nem baj; csak tudjak alkotni önmagam érzületében. A létet kidolgozom érzéssé, bizalommá, reménnyé, nyugalommá, szeretetté, örömmé, harmóniává, szépséggé, zenévé; az ösztönös természetet szabadsággá, a szabadságot krisztusi egyéniséggé. Erre szentelek idôt s erôt! Nem gondolom elveszett idônek, melyben önmagamba tértem s önmagamat rendeztem, hogy ne ösztönök indításai szerint cselekedjem, hanem azokat szolgálatomba hajtsam. Tisztelem a misztikus lelkeket, mert életet lehelnek, mint az erdôk, békések, mint a völgyek; ezek élik át s írják meg ,,Krisztus követését''. ======================================================================== 157. A Miatyánk. ,,Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy mennyekben'' (Máté 6,9). a) Mi Atyánk... Te erôs, édes, személyes szellem... telve jósággal; mikor Atyánknak hívunk, akkor közelítünk meg téged legjobban. Szívünk sugallata kell hozzá; falábakon járó eszünk csetlik- botlik az Isten-keresés útjain. Az ,,Isten-fogalmak'' azért olyan vérszegény vagy épen torz képletek. Szellem és élet az Isten, s a fogalom halavány s a képzelet megtévesztô. -- Jézus e szóval ,,Atyánk'', mutatott rá az útra, melyen Isten felé mehetünk. Mással ne igen gyötörd magad: szeress s légy gyermek. Adjuk át magunkat Atyánknak, s akit küldött, Krisztusnak, mint ahogy az evangélium ösztönöz és tanít. Szeretô hittel menjünk feléje, alázatos, hódolatos, engesztelô, vágyódó akarattal. Ez érzületben a lélek finom érzékenységet mutat; e nélkül elsötétül s elszárad. Tehát föl az Isten- közelségbe, az ô oltalmazó, biztató, megnyugtató közelségébe. Atyám ô s erôm; erôt szívok belôle, csak úgy boldogulok; ô egészíti ki elégtelenségemet; ha átleng rajtam, föléledek. Egy csepp az ô édes szeretetébôl többet ér, mint a tudásnak óceánja. Ó szólj gyermekedhez; tölts el vigasszal s megnyugvással. Pater mi, pater mi! b) ,,Szenteltessék a te neved.'' Inspirált tiszteletre van szükségünk az örök, végtelen Fölséggel szemben: imádnunk kell ôt. Kicsiny, véges vagyok; te, Atyám, végtelen vagy; idôben élek, te örök vagy. Te a nagy Úr, én szolgád, s bennem lesz öntudattá a te nagyságod s a világ függése. Tisztellek s mély hódolattal tekintek föl rád, ki a mélység fölött tartasz, nem azért, hogy ledobj, hanem hogy üdvözíts. Azért tiszteletem szeretetbe csap át s örvendezve mondom: Szent, szent, szent a seregek Ura Istene. Teljes a föld s az ég az ô dicsôségével. Igen, teljes, akinek te betöltöd; teljes gondolattal, alakkal, erôvel, szépséggel annak, ki téged ismer; aki pedig nem ismer, annak teljes a föld érthetetlenséggel, kínnal, sötétséggel. Ó vonzz, hogy érezzelek, emelj, hogy dícsérjelek s dicsôítselek örökké. Iparkodlak megdicsôíteni magamban... mily kegyelem s boldogság, hogy ezt tehetem. c) ,,Jöjjön te országod'', a tied. Másoknak is vannak országai; a nemzeteknek, a tudománynak s kultúrának. Ezek az országok ki nem elégítenek; térben s idôben terjeszkednek, de a szív mélységeit s magaslatait meg nem közelítik. A te országod e mélységeket tölti ki s e magaslatokra vezet! a te országod erô, élet, öröm a lélekben; továbbá a te országod az igazságosabb, nemesebb, emberibb, földi lét; -- a te országod a lelkek nagy közössége, az anyaszentegyház s végre az örökkévalóság. Valami már van ez országodból bennünk s körülöttünk; kérünk, foglaljon tért jobban; fejlôdjék lelkünk, fejlôdjék a világ a te gondolataid szerint, fejlôdjék ki minden. Legyen kevesebb sötétség, kín, pusztulás, halál körülöttünk; ismerjünk rá műveidben a te végtelen jóságodra! Ez adventben, az Isten-ország terjedésének reményében élünk s dolgozunk... jöjjön el országod, azt sóhajtja minden imánk, minden munkánk s küzködésünk! d) ,,Legyen te akaratod, miképen mennyben, azonképen a földön is!'' Te a létben föltétlen s akaratodban szent s kifogástalan vagy! De a te akaratod nem emberi, s az emberi tervek, gondolatok s érzések méreteit végtelenül fölülmúlod. Te igazítsz el mindent, jót, rosszat. Rosszat is, abból ki nem menekülhetünk, mert a világ mechanikájának malmában ôrlôdünk, de te a rosszat is erkölcsi jóra rendeled. Nem szabad tehát a bajoktól s küzdelmektôl elernyednünk; ha át is csap rajtunk a keserűség hulláma, kérdezzük mindjárt: mit tegyünk, hogy az Isten akarata legyen? A tompa szenvedés nem az; a küzdô, tűrô, bízó szenvedés igen. -- Minden másban is azt teszem, amit az ész s a hit, a természet s a kegyelem javasol. Ez az Úr akarata. Mindig meglesz az Úr akarata ha a hívô, bízó lelket érvényesítem s világ, keserűség, munka, küzdelem fölé emelem. e) ,,Mindennapi kenyerünket adjad nekünk ma.'' Szükségleteink s igényeink vannak; kenyérre, ruhára, hajlékra szorulunk; egy darab világ kell nekünk, hogy rajta lelkünk szépen kifejlôdjék. Ne borítsa el a föld, a világ a lelket, de viszont ne sorvadjon el a lélek a világ hiányától. Adj nekünk annyit, amennyit az egyszerű, igénytelen, nemes élet kíván. -- Sok lélek nem a hiánytól, hanem a bôségtôl vagy a szükségletnek túlságos hajszolásától sorvad el. Minek a sok ideginger s élvezet, mely tönkreteszi az erôs életet? Igaz Bouffon szava: az emberek nem halnak meg, hanem megölik magukat... esztelen életmóddal. ,,Tedd, hogy a kövek kenyérré legyenek'', mondja a modern, lelket- testet ölô munka; de mi haszna, ha e sok kenyértôl meghalunk! A kenyér is kô lett nekünk. Becsüljük meg az egyszerű ételt, a jó vizet, levegôt, éji álmot; taníts minket élni, Uram! f) ,,És bocsásd meg nekünk a mi vétkeinket, mikép mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek.'' Ahogy élni akarunk testileg, úgy még inkább lelkileg. Ez a kívánság a szív legmélyebb s legizzóbb vágya, a lélek kiáltása: ,,Hallgasd meg Isten az én imádságomat és ne vesd meg könyörgésemet, figyelmezz rám és hallgass meg engem''. Bocsásd meg bűneimet... ezt kérem tôled. Ezt csak kérnem lehet, mert rám nézve sem érdemnek, sem küzdelemnek, csak kegyelemnek tárgya lehet. Te adhatod meg. Ha megadod, élek; ha nem adod, meghalok örökre. Szívesen megteszek mindent, amihez e kegyelmet kötötted; bánok, gyónom, eleget teszek, s még valamit: én is úgy teszek, amint hogy nekem tégy, remélem; én is megbocsátok szívbôl, igazán; megszólítom, kire neheztelek. Te mondtad máshol, hogy templom, oltár, áldozat nem segítenek rajtam, ha a testvérre haragszom. S valóban mit is kérek bocsánatot, vagyis könyörülô szeretetet, ha a szeretet, jóindulat s a közösség lelkét mással szemben nem érvényesítem. ,,Irgalmat akarok s nem áldozatot.'' g) ,,És ne vigy minket a kísértetbe.'' Az életben sok a sötétség, nehézség, küzdelem és érthetetlenség; ezek lelkemnek kísértései. Imádkozom s nem hallgat meg az Úr; szenvedek igazságtalanul; türelemre van szükségem természettel s emberrel szemben; lelkem egyensúlya meghibban; nem értem magamat s a világot; Istenem, ne vigy a kísértetbe; ne boríts rám sötétséget; ne éreztesd a lét s a küzdelmek kegyetlenségét. Kísértésem lesz, ösztöneim ellene mondanak lelkiismeretemnek; a test, a világ, az ördög nem némák; de add, hogy megálljam helyemet; adj a kísértésekben kitartó, el nem sötétedô, bátor, áldozatkész lelket. -- Legyen bátorságunk a jóhoz, a kötelességhez! De részünkrôl is tegyünk meg mindent, hogy a kísértetbe bele ne kerüljünk; óvakodjunk gondolatainkban, érzéseinkben, képzeletünkben a rossznak útjaitól. Bizalmatlankodjunk minden iránt, ami a lélek békéjét zavarja. A lelki egyensúly megzavarodását könnyen követi a hajótörés. h) ,,De szabadíts meg a gonosztól.'' A személyes gonosz az ördög. A szentírás rámutat; s nincs pszichológia, mely meg tudná magyarázni lelki életünk elsötétedéseit s keserves megzavarodásait; belôle való sokszor a kétely s bizalmatlanság; közelségének tulajdoníthatni a sötét, hideg gondolatokat Istenrôl s kegyelmérôl. -- Szabadíts meg a földön járó gonosztól, mely máris ily sötét s hideg s kiöli az életet, s még inkább a gonosztól a másvilágon; óvj meg, hogy ne essünk hatalmába! Ez az, mely testet s lelket a gehenna tüzére vet. Ments meg, Uram, minket az örök haláltól. -- Itt a ,,gonosz'' átka a bűn s a halál, ott túl pedig a kárhozat. ======================================================================== 158. A lelki emberrôl. ,,Tested világa szemed; ha szemed tiszta, egész tested világos leszen; ha pedig szemed álnok, egész tested sötétség leszen'' (Máté 6,22). a) Szemed a lelked; fénye ömlik ki rád. Tényleg testünkre ömlik lelkünk; lázba sodor és inficiál. A bűn, mely az akaratban van, megzavarja a testet is. A harag, irígység, búbánat, féltékenység, aggodalom mérgez; meghasonlás, rosszkedv inficiált atmoszféránál rosszabb. A dühös, fölindult ember verejtéke s nyála is mérges; megmérgezte azt a lélek a maga gondolataival, képzeleteivel, vágyaival. Ellenben a szeretet, az öröm, a lelkesülés friss erôt s ifjúságot ad; fölépíti s kialakítja a testet is. Ki kell tehát mosnunk lelkünkbôl minden zavaros, iszapos, petyhüdt, mérges, nemtelen érzést; szabad folyást kell biztosítanunk a lélek kristályáramainak. Ne mondja senki: nem birom; ne higgyen a rossznak, higgyen a jónak s erejének; gondolkozzék s szeressen Isten gondolataival s szeretetével. b) Sugározd ki ezt a világos, illatos lelket; a világ azt a színt ölti, melybe öltöztetted. ,,A lélek minden; amit gondolsz, az leszesz.'' ,,Tedd szép gondolatok otthonává lelkedet. Senki sem tudja, mert kora ifjúságától senki sem próbálta meg, hogy a boldogság mily tündérkastélyait építhetnôk föl jó gondolatokkal, melyekbe bizton megvonulhatnánk küzdelmeink közt'' (Ruskin). Szent igaz, hogy a lélek teremt világot; érzelmei magaslatain dacolhat alacsony viszontagságokkal, mert ,,Vor eines Dichters Blicken Wird jede Blüt' am Strauch zum Lied; Die Strasse wird zur Bühne Wenn Shakespeare's Auge auf sie sieht.'' Legyen hát lelkem fény- és hôforrás; hisz több van benne Istenbôl, mint az egész anyagi világban! ======================================================================== 159. Szent igénytelenség. a) ,,Ne aggódjatok éltetekrôl, mit egyetek, sem testetekrôl, mibe öltözzetek... Tekintsétek az égi madarakat; nem vetnek, nem aratnak... Nézzétek a mezei liliomokat... nem munkálkodnak és nem fonnak'' (Máté 6,25). Dolgozni, ez az elsô evangélium, melyet a Teremtô hirdetett. Ez nagyságunk s uraságunk útja, tévedéseink kiigazítója, kételyeink oldozója; s Krisztus ezzel nem ellenkezik, hanem elítéli azt a lázas, önzô, egoista kegyetlenséget, melyben az ember töri magát s tönkretesz mást; azt az aggódó, versenyzô, izgalmas gazdasági harcot; azt az esztelen gazdagodási vágyat, mely minél többet akar, s ezáltal szétszedi saját lelke szépségét s a világ harmóniáját. Minek fokozni az igényeket ételben, ruházatban? Van-e szebb élet, mint az egyszerű, énekes s virágos természet? Ha nagylábon éltek s mástól minél többet elragadtok, krízis lesz a vége. Ez a hajsza nem az evangélium programmja; ,,gazdagodjatok'', ez nem evangélium, hanem ,,dolgozzatok s lelkiek legyetek''. Nagylábon való életért az evangélium nem szavatol; a föld nincs arra berendezve, hogy milliomosok legyünk. b) Kivált apostolaitól kívánja ezt az Úr. Tudjatok morzsákból élni! ,,Wer von Brodsamen nicht leben und für ein Schwert nicht alles entbehren kann, ist nicht geschickt zum Dienst der Wahrheit''. Mi lesz az evangéliumból, ha az apostolok pénzt keresnek? Az egyszerű élet, az igénytelenség adja a ,,pondus Evangelii''-t, az erkölcsi komolyságot. Lesznek mindig, kik az evangéliumért minden egyebet odaadnak. Valamint a harcos, midôn a tárogató szól, kibontakozik nejének s gyermekeinek karjaiból, elhagyja házát s otthonát: úgy az apostoli ihletű lelkek is tudnak lemondani mindenrôl s tarisznya s bot nélkül nekiindulni a világnak. Ez Jézus gondolata s kívánsága! c) ,,Mondom pedig nektek, hogy Salamon minden dicsôségében sem volt így felöltözve, mint egy ezek közül.'' Elragadtatással nézi az Úr Jézus azt az isteni pompát, melybe a mezei virág van öltözve. Szereti s élvezi s dícséri a szépséget; van lelke hozzá, mely isteninek látja azt. ,,Ha pedig a mezei füvet, mely ma vagyon s holnap kemencébe vettetik (miután avar, kóró, pozdorja lett belôle), az Isten így ruházza, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűeket!'' Az Isten minket tehát szebben ruház; ad szép természetet, isteni vonásokat a kegyelemben, mintáz, alakít a segítô malaszt finom illetéseivel, fölséges érzéseket szô lelkünkbe: miért nem bízunk szeretô művészetében?! Ijeszt tán a környezet, a sokféle kudarc, az üres szépség? Igen, el lehet rontani a szép lelket s üressé tenni szépségét, de az ne zavarjon; kórók, avar dacára kifeslik a napsugárban a mezei virág! Hordozzam lelkemben kincsemet, az Istent, éljem át kegyelmét; lesz harmat, lesz virág, lesz olaj, lesz illat a lelkemen; de óvom is e virágot s lelkesülök érte jobban, mint Salamonnak s az egész történelemnek pompájáért, mert íme én több vagyok ezeknél! d) ,,Tekintsétek az égi madarakat... nem vetnek, nem aratnak.'' Ime a szárnyaló madár, a természetnek ünnepnapi köntösbe öltözött kegyeltje; földet, létet arra használ, hogy emelkedjék és szárnyaljon. Emelkedni... töltekezni... imádkozni. De az emelkedés s a repülés nagy energia. Mily fölséges látvány az ég mélyein úszó sas! Mi kell tehát nekünk? 1. Függetleníteni a lelket a lelkiek lángoló szeretete által. Úgy szeretni, hogy el ne hanyagoljuk magunkat, még ha gondok ostromolnak is. 2. Úgy nevelni magunkat s másokat, hogy kevés igényünk legyen. Jézus így nevelte apostolait, s mégis kérdezni merte: szenvedtetek-e hiányt valamiben? úgy-e nem? 3. Nagy bizalom és megnyugvás Istenben: többször átélvezni a 90. zsoltárt: ,,Aki a Fölséges segítségében lakik, a menny Istenének oltalmában marad''. ======================================================================== 160. A fölényes jóindulatról. a) ,,Imádkozzatok rágalmazóitokért; és aki egyik orcádat megüti, fordítsd neki a másikat is... Mert ha azokat szeretitek, kik titeket szeretnek, minô hálát érdemeltek? hisz a bűnösök is szeretik azokat, kik ôket kedvelik'' (Luk. 6,28). A fizikai világban vannak érôforrások; a morálisban is legyenek; ilyen az akarat, mely a jót, a helyeset, a nemeset akarja, mely célba tör, rendet és egyensúlyt teremt, akadályokat legyôz, ellentéteket elsimít, szóval jó erô-, fény- és hôforrás, gyógyforrás; tekintete, arckifejezése, kézszorítása is jót tesz. Ezt a teremtô, eligazító, rendet s egyensúlyt alkotó erôt hozzátok magatokkal; induljatok ki magatokból a jónak gyakorlatára; szeressetek, emeljetek, melegítsetek. Ha azokat szeretitek, kik titeket szeretnek, nem vagytok erkölcsiek, hanem az akció s reakció törvénye alatt álltok; azt a bűnösök is, ezek a nem szellemi emberek is teszik, ti szeressetek ott, hol titeket nem szeretnek; akkor lesztek napok, gyógyforrások, gyógynövények; akkor adtok valamit magatokból. Ime, mily érvényesülés ez: adj, tégy valamit, ami nemcsak reakció és mechanika. b) ,,És ha azokkal tesztek jót, kik veletek jót cselekszenek, minô hálát érdemeltek?'' Akkor ti csak anyag, súly, mennyiség vagytok; csak a passzió törvénye alatt álltok; a 2 x 2= 4 képlete vagytok; lélek nincs bennetek. Tehát necsak reagálni, hanem léleknek, vagyis kiinduló akciónak lenni. Jót tenni azokkal, kik ellenszenvesek, azért, hogy emeljük ôket; utánuk járni, megnyerni ôket. -- Akarok másoknak ma hasznára lenni, és pedig szívbôl; akarok nekik valami szolgálatot tenni, s ebben kedvemet lelem. c) ,,Ne ítéljetek s nem fogtok ítéltetni; ne kárhoztassatok s nem fogtok kárhoztattatni; bocsássatok meg s megbocsáttatik nektek.'' Mindezt az embernek, mint pozitív lelki erônek s alkotó jóakaratnak szempontjából! Ez nem a mafla együgyűségnek ajánlása, mely mindenre ament mond, hanem további jellemzése az intézkedô lelki erônek. Látom mások hibáit, de nem ütöm ôket agyon; ügyetlenségük, sértéseik ne legyenek csomó a lelkemben, melyektôl görcsös, gödrös lesz a belsô világom. Nem, én pozitív villamossággal vagyok telítve s fölülemelkedem, s tudom az embert elviselni s elôre vinni a jóban. Különben magam adnám meg az árát kelletlen, pesszimista, tehát szenvedô lelkületemnek. Szabadságot adj, Uram, a belsô torzalakulásokkal szemben. d) ,,Adjatok s adatik nektek, jó és tömött, megrázott és kifolyó mértéket öntenek a ti öletekbe.'' Akiben a lélek aktív s kezdeményezô, akiben pozitív kihatásokra van nevelve, aki a világban nemcsak szenvedni, nyögni, panaszkodni, sérülni akar, hanem napsugár akar lenni és hegyi patak és harmatos rét akar lenni s útszéli gyógyfű, annak adatik jó és tömött és kifolyó mértéke az életnek, bensôségnek, tartalmasságnak, vigasznak, örömnek. Próbáld meg; de légy lélek s ne vajcsomó. ======================================================================== 161. A mi vezérünk és mesterünk. a) ,,Azután monda nekik hasonlatosságot is: Vajjon a vak vezethet- e vakot? nemde mindketten a verembe esnek?'' (Luk. 6,39). A vak, vagyis aki nem hisz, nem remél, aki sötéten néz, akinek nincs nagsugara, az nem vezethet, nem nevelhet, nem emelhet. Hasonlókép, aki el van kápráztatva a közvetlen környezettôl, akit a szokás, a hagyomány, az emberi tekintet megfoszt a végtelen kilátásoktól, az sem vezethet. Ugyancsak kit a szép test s a szép föld megigézett, s aki ezzel a belsô világosságot elborítja s a lelket elfelejti, az sem vezethet. Vezessen, aki lát, aki nem ködbe néz, aki szabad, aki szellem és élet; ne a pesszimista, ne a farizeus, ne az epikureus, hanem ,,egy a ti mesteretek'', a látó, a fényes, az Istenfia, s amennyiben én is vezetni akarok, hozzá hasonlóvá kell lennem. b) ,,Nem föllebbvaló a tanítvány mesterénél; tökéletes lesz pedig mindenki, ha olyan, mint az ô mestere.'' Ha alacsony mestereket választotok s azok cselekedeteit veszitek zsinórmértékül, kontárok nyomában szögletesek lesztek. Ha életet s lelket alakítsz, akkor a legfölségesebbet vedd mintaképül; azért lett az Isten emberré. Jézus nem zsidótípus, nem klasszikus, nem elsôszázadbeli, Jézus örök, ,,tegnapi és mai''. A gondolkozó ember mindig valamiképen kiemelkedik az idôbôl; a szent is kora fölött áll s örökkévaló életet él. Tehát mesterem nem Kant, nem Goethe, nem Wagner, nem Nietzsche, hanem ,,excelsior'' a jelszavam. A léleknek végtelen látóhatár kell; azt Krisztus adja. c) ,,Mit nézed pedig a szálkát atyádfia szemében, a gerendát pedig, mely tenszemedben van, nem veszed észre?'' Ime az ösztönös, a külre ömlô s még nagyrészt öntudatlan ember képe; érzékei nyomán a külre figyel s emancipált öntudata, mely magát nézi s magát kezeli, még nincs. Még nem egyed, mely magát mint tárgyat észleli; belülre még nem lát, csak külre, tehát még nem igazi öntudat. Azért lát mindig mást s másban a szálkát is, magát nem látja, még ha gerenda, vagyis nagy hiba is van a lelkén. Mily szánandó bohóc, s ha komolyan adja, mily ügyetlen szôrszál- és szálkahasogató. Jézus látja az elnyomorodott lelki világot, ezt a liliputi, törpe, csúnya népséget s keltegeti, s ki akarja húzni a töpörödött alakokat, s ki akarja simítani a gyűrött, ráncos lelkeket. Nem szôrszálhasogató kisbíró, hanem szép, nemes, sugár lélek akarok lenni, s másokat elsôsorban magam értéke s erénye súlyával befolyásolni! ======================================================================== 162. A keskeny út. a) ,,A szoros kapun menjetek be: mert tágas a kapu és széles az út, mely a veszedelemre viszen s sokan vannak, kik azon bemennek'' (Máté 7,13). A széles úton sokan járnak; azok, kik magukat nem fegyelmezik s az ösztönös természetet követik. Nem kell ahhoz erô, küzdelem s törekvés. Aki piszkos, rendetlen, rest, kelletlen, barátságtalan, aki savanyú, keserű, rosszindulatú akar lenni, annak csak hagynia kell magát... széles az út. Aki ösztöneit követi s lelkiismeretét eltompítja, aki durvaságát nem fékezi, az is széles úton jár. Mily marhacsapás ez! Sehol az Úr Jézus nyomai; de nem is jár ezen az úton a mosolygó szépség; mocsarak s kiégett sziklafalak közt vezet az út, szélein sehol virág, sehol kereszt. -- Lélekben úgy látom s azt hallom, mintha láncravert emberek csordáit hajtaná maga elôtt az ördög; a széles úton rabok járnak. Mily utálatos, alávaló út ez, sötét, sáros, sírba s pokolba visz. b) ,,Mily szoros a kapu és keskeny az út, mely az életre viszen; és kevesen vannak, kik azt megtalálják.'' Az útjelzôn ez áll: Én vagyok az út. Ez az út keskeny, de fölséges; egyre emelkedik, s ha megindulunk, napsugár s friss szellôk járnak rajta; szélei tele vannak gyógyfüvekkel; fenyôerdôk, harmatos virágok s források szegélyezik. Sok málhával s komforttal nem lehet rajta járni, de frissen, üdén, lelkesen s énekszóval könnyű boldogulni. Nem jár rajta bűn, sem a gondoknak az a szomorú, sötét árnyéka, mely Atyát nem ismer. A szenvedôt, a beteget, a haldoklót az Isten ragyogó angyalai gondozzák ez úton. S jaj, e fölséges utat kevesen találják meg! Miért? Kell elszántság hozzá, hogy nekivágjunk az ,,Isten hegyeinek''; de ha megtettük, nem félünk többé és minél magasabbra érünk, annál inkább töltekezik szívünk örömmel. c) ,,Törekedjetek bemenni a szoros kapun'' (Luk. 13,24). A görögben az áll, hogy [...]; agonizáljatok e belépésért. Élet-halál harccal vágjatok utat. Nem mást kell legázolnotok, hanem magatokat keményen fognotok. -- Nem kimélek semmit, hogy a keskeny útra, a pontos törvénytartásra, szenvedélyeim, hajlamaim fegyelmezésére, önmegtagadásra, áldozatkészségre szorítsam magamat ,,corde magno et animo volenti'', lélekkel, mely akarni tud. Nem vagyok-e lusta reggel a felkelésben vagy nehézkes, piszmogó kötelességeim teljesítésében? ======================================================================== 163. Hamis próféták, rossz fák. a) ,,Óvakodjatok a hamis prófétáktól, kik juhok ruházatában jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok'' (Máté 7,15). Sok próféta jár köztünk. Vigyázzunk, hogy a külsô, a látszat meg ne tévesszen; az báránybôr, de lehet alatta farkas-lélek. -- Vannak, kiket tudomány, filozófia, műveltség, hírnév, irodalmi kiválóság fényköre övez; némelyek filozófus-nyugodtsággal ignorálnak Istent; vagy a nyelvezet s vakító ötletek vakmerô bravúrjával nevetik a hívôket; mások nagy emberszeretettel keresik a boldogság s érvényesülés új típusát s féligazságokkal árasztják el a világot; vannak, kik sötét rezignációt prédikálva az ,,igazi'' evangéliummal kínálják a világot (Spencer, Tolsztoj, Nietzsche, Ellen Key stb.). Tudomány, művészet, finomság, elegancia, elôkelôség, rang, állás ajánlják ôket; de vigyázzatok, aki Krisztust tagad, az lelketeket tépi szét. Ôk tépnek és szaggatnak, -- világot akarnak Isten nélkül, Krisztust csodák nélkül, evangéliumot egyház nélkül, egyházat pápa nélkül, embert lélek nélkül, lelket halhatatlanság nélkül... íme, a ragadozók! Mennyi finomság a vizitekben, zsurokban, s mily ignorálása templomnak, Oltáriszentségnek. Sok szellemesség, mindennel-törôdés, de sötét, szégyenletes tudatlanság hit s lelki élet körül. Lovagiasság, elôkelôség lépten-nyomon, de gyűlölet hittel, kegyelemmel szemben, mintha ördögi magnetizmus befolyása alatt állnának. Szeretnek, szerelmesek is, de a jegyest hitében lehűtik (vegyes házasság). Kevés jó, sok rossz; nekünk a minden-jó kell. b) ,,Az ô gyümölcseikrôl ismeritek meg ôket. Vajjon szednek-e a tövisekrôl szôlôt vagy a bojtorjánról fügéket? Igy minden jó fa jó gyümölcsöt terem.'' A tant gyümölcseirôl ítéljük meg. Az igaz lélek gyümölcse a fényes, meleg öntudat, a béke és megnyugvás, az öröm és szeretet, a bizalom és bátorság minden jóra, -- az ,,Isten velem'' s ,,Isten bennem''. Krisztus kegyelme e belsô szép világot adja, mely erôs, igazságos s áldozatos külre is. -- Ne kövessetek tant, melytôl elborul a végtelenbe nézô szemetek, -- vagy ahol a sötétségben bénul erôtök s nem éreztek hivatást megküzdeni minden rosszal, -- ahol lágy és szenvedô, vagy kemény és kegyetlen lesz lelkületetek. -- De a mi különféle irányzatainkról is e szerint ítéljünk, mert néha világias és könnyelmű vagy érzékies, vagy sötét s bizalmatlan szellem kerekedik fölül lelkünkben; gyümölcseikrôl ismerjük meg a jó vagy rossz szellemet. Nekem erôs, bátor, bízó, jóindulatú Isten-gyermeknek kell lennem; ami elsötétít s megzavar s lelki békémet veszi, azt élesen megfigyelem. c) ,,Minden fa, mely nem hoz jó gyümölcsöt, kivágatik és tűzre vettetik.'' A rossz gyökeret ki akarom vágni; utána járok, s azzal az érdeklôdéssel, mellyel kerti fáimat nyesegetem, akarom a lelkek rossz hajtásait letörni. Csakhogy itt fejszével s ollóval nem boldogulunk, hanem az elsötétült, szenvedô, elkeseredett, tapogatódzó lelkek elé az egy, igaz prófétának, Krisztusnak szellemét kell kitárnunk. Fényt, örömöt, édes erôt, biztos megnyugvást állítsunk a sötétséggel, szenvedéssel, elkeseredéssel szemben. A torzalakot a madonna-arc cáfolja legjobban; a tépelôdô lelket az édes, szent öröm. Ezt be kell mutatnunk önmagunkban idegen prófétákra hallgató testvéreinknek. -- Magamban is ki akarom vágni a rossz gyökeret: az érzékies, racionalista, kemény, önzô, sötét, blazirt irányzatot. Jó fa akarok lenni, Krisztus ültetett; szerinte akarok fejlôdni s virágozni s gyümölcsöt hozni; azért nem kímélem magamban a rossz, túltengô természetet. ======================================================================== 164. Krisztus kegyelmében kell élni. ,,Nem minden, aki mondja nekem: Uram, Uram! megyen be mennyeknek országába, hanem, aki Atyám akaratát cselekszi, az megyen be mennyeknek országába'' (Máté 7,21). a) Jézust szeretjük, ha kegyelmében élünk. A kegyelem a ,,semen Dei'', Isten-csíra; isteni élet lekötött erôképen; istenülés kikezdésképen! Ez a lekötött erô föl-fölszabadul; ez a csíra csírázik s bontogatja szikeit, kialakul az Isten-csírából a természetfölötti ember, kialakul termete, arca: a Krisztus-arc. Ez a reális természetfölötti erôkészlet Jézus kincse bennünk, ô adja; ahol az nincs, ott neki sincs része, nincs otthona. Ezek a lekötött, természetfölötti erôk öntudatunkba lépnek a hit gondolataiban, a meggyôzôdés erejében, az érzések nagylelkűségében, vonzalmakban, vágyakban, ragaszkodásban. A kegyelembôl való a kegyelmes, vagyis isteni érzület. Azért sürgeti Jézus a kegyelmet. Mit akarunk tehát kegyelem nélkül? Hogyan fejlôdjünk, ha az Isten-csíra, ha Jézus ereje nincs bennünk? Mit dolgozunk, ha levegôt faragunk? Füst, levegô, köd, illúzió lesz életünk! Járjon át ez érzés! Kegyelem szeretete s a bűn gyűlölete Jézus szívverése bennünk! Ne mondjátok, hogy értitek Jézust, ha nincs bennetek az Isten- csíra, ha a kegyelmet nem becsülitek. A komoly keresztény öntudatnak mindenekelôtt arra van gondja, hogy a megszentelô malaszt állapotában legyen. b) Jézust szeretjük, ha e kegyelmi életet öntudatos, ôszinte barátsággá fejlesztjük. Jézus a mi barátunk, s nemcsak hogy el nem szakadunk tôle, hanem még megszomorítani sem akarjuk, oly közel áll hozzánk; szemeinkben nálánál senki sem szebb, senki melegebb, ragyogóbb, bensôségesebb; az ô lénye átjár, lefog minket; csoda-e tehát, hogy a világ le nem hűt, el nem tántorít, csoda-e, hogy el nem felejtjük ôt, s e lélekegységben készakarva bocsánatos bűnt sem követünk el. Az ilyen fejlett, meghitt szeretet az alázat nyomain jár, mert odaadó, simuló, gyengéd érzés. A bárány szelídségével simul a jó pásztorhoz, mellette szorong, keze érintését, simulását lesi, háláját boldogságában mutatja ki. Hogy bántaná ôt meg?! Megbántani? minek? Hisz ez boldogtalanság, ez leggyengédebb érzelmeink elleni erôszak volna? Nem megbántani, hanem szeretni! Diliges Dominum Deum tuum! E hűséges, édes barátságban könnyű pontosan teljesíteni kötelességeinket, jóindulattal lenni, nem hazudni, elnézônek, okosnak, kiméletesnek lenni; az egész életet a reggeli mosakodástól az esti lefekvésig krisztusilag stilizálni; családot, hivatást, munkát isteni színvonalra emelni érzéseink révén, s az élet apró követelményeinek fölényes s meleg lélekkel megfelelni. c) Püspök, próféta, csodatevô elveszhet, ha csak a hivatás s a hivatal kegyeire támaszkodik; mindenkinek a megszentesülést, a tökéletesbülést kell magában fokoznia. Mily nagy baj s botrány az, ha a ,,hivatalosak'' nem szentek; hiábavaló az Uram-Uram szó ajkukon, s az Isten szimboluma ruháikon; a fölséges Úr az isteni értéket keresi a fényes takarók alatt. Mindenkinek szól az is, hogy ne bízzunk az áhítat lelkesülésében, mikor tetteinkkel nem szolgáljuk az Urat. Isten akaratát tedd, tökéletességedet azon mérd; úgy leszesz reális ember; önámítás az, ha könnyekben, megindulásokban, elérzékenyülésekben keresünk tökéletességet s a tetteket mellôzzük. ======================================================================== 165. A kafarnaumi századossal. ,,Mikor pedig bement Kafarnaumba, egy százados mene hozzá, kérvén ôt: Uram, szolgám házamban fekszik inaszakadtan. És mondá neki Jézus: én elmegyek és meggyógyítom ôt. És felelvén a százados, mondá: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj'' (Máté 8,5). a) A Fölség érzete átjárja a százados lelkét; érzi, hogy természetfölötti hatalommal áll szemben, mely teremt, gyógyít, gazdagít, boldogít. Vele szemben oly kicsivé törpül, azért hódol. Nagy boldogság s nagy gazdagság hódolni tudni, vagyis átérezni a Fölséget. Arra valók vagyunk, hogy lelkünket feléje kitárjuk, hogy nyomait keressük, hogy áhitattal észrevegyük. Lelkünk Istent érez, mint szemünk napsugárt. Sok tekintetben eldurvul s eltompul; ébresszük hát s nemesítsük. Hadd vegye észre, hogy az egész lét Isten megnyilatkozása, hogy Isten van elöntve természeten, virágon, alkonyon; fátyol ez mind, mely alól kinéz a szépség s lelkiség. Ó, én rokona vagyok, mert megérzem, megismerem s átkarolom. ,,Wär' nicht das Auge sonnenhaft, Wie könnten wir das Licht erblicken; Lebt' nicht in uns des Gottes eigne Kraft, Wie könnt' uns Göttliches entzücken?'' Bennem is jár az Úr; elrejtôzik gondolataim s érzelmeim lombjában, s én hívom az Urat, mint az Isten hívta a bujdosó embert: Istenem, hol vagy? Ugy-e közel vagy? Bennem vagy! b) Nem vagyok méltó, hogy bejöjj, de ha méltatsz és bejössz, szívem eltelik hódolattal, örömmel s boldogsággal. -- Jézus szívesen jön be. Az Isten beömlik lelkünkbe, mint a napsugár az erdôbe; minden szívbe akar jönni, ezt jelzi az Irás: íme, ajtódnál állok s kopogok. Jött; nem hívták. Tán koldus s kér kenyeret; tán szerelmes s kér szívet; tán szolga s szolgálni akar; tán gyermek s atyai házának küszöbén ül; tán vándor? Nem, nem; ô a nagy Úr, ki álruhában jár; ki lelket erôsíteni, gyógyítani, boldogítani jött. Nem tör be hozzánk, hanem bebocsáttatást kér; ha akarjuk, bejön. Isten nem kényszerít; nem tolja föl magát és kegyelmeit; de értsük meg: vágyódik utánunk, kopog szívünk kapuján; vár s áll ajtónk elôtt. S kitart s el nem megy! Ó édes, erôs szeretet! c) Ezt érteni s ajtót, kaput, ablakot nyitni, úgy-e együtt jár? Ez ajtó-ablak-nyitásban alázatos hitem, forró vágyam, finom érzékem legyen. A nemes lélek az isteni közellétet, együttlétet, az Istennel való egybeolvadást kultiválja; isteni akar lenni érzésben, szent akaratán való megnyugvásban; komolyan hozzálát az Úrnak hajlékot nyitni s kedves otthont készíteni szívében. Azért hozzálát s rendbeszedi belsô, lelki világát. Minél szorgosabb ebben, annál inkább érzi, hogy Isten van vele. S bármi éri: ha emberek közt jár, vagy ha a napszámtól kérges lesz a keze, de az isteni sugallat, a szeretet édes titokzatossága el nem hagyja. Használjuk föl híven Isten kegyelmeit s tapasztalni fogjuk, hogy Isten szívesen építi hajlékát bennünk. ======================================================================== 166. Poklos-tisztulás, lélek-tisztulás. a) ,,Mikor pedig lejött a hegyrôl, nagy sereg követé ôt, és íme egy poklos jövén, imádá ôt, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem'' (Máté 8,1). Jézus elé áll a bűn szimboluma, a bélpoklos, azzal a rettenetes bajjal, mondhatnám, hogy eleven halállal testében, mely kiszívja a betegnek életnedvét, elsorvasztja életkedvét s csúffá, utálatossá teszi. Ezzel szemben áll a ,,speciosus inter filios hominum'', az emberek legszebbje. Erôs, szép, fölséges az Úr, de nem veti meg a szerencsétlent, hanem megszánja; látja a nyomort s könyörül; lelkét nem szállja meg világfájdalom, hanem tetterô, mellyel életet s szépséget nyujt. Ez Krisztus! Mily ôrült képromboló tehát Nietzsche, ki e fölséges Krisztus-képet rabszolga-típusnak nézte. b) ,,És Jézus kinyujtván kezét, illeté ôt.'' Kinyujtván kezét, érinti. Érintései vannak, melyekkel tisztít s alakít; kegyelme egy-egy érintés. Képét kimintázza bennünk. Néha úgy érint, hogy összeszorul szívünk, máskor kitágítja keblünket, néha emel, néha megaláz. Isten karjának s kezének művei ezek. Nem fél a leprától, keze nem fekélyesedik. Mi is kórházban élünk; döghalálos levegôt szívunk; hitetlenség, erélytelenség, lemondás, gyávaság, önzés, kegyetlenség környékez. Mi is bűnnel érintkezünk; bűnös, torz lelkekkel van dolgunk. Jézus keze kell hozzá, tiszta kéz; erôs szellem kell hozzá, amely borzad a bűntôl. A tiszta, nemes érzések magaslatából le kell ereszkednünk, vagyis inkább abban a tiszta régióban kell maradnunk s lenyúlnunk, hogy emeljünk s gyógyítsunk. Csak az segít a világon, ki az érzések magasságaiból lenyúl utána, hogy fölemelje. c) ,,Akarom, tisztulj meg.'' Ez az abszolut, impozáns akarat; azzal szemben nincs akadály, nincs gát. Teremt, gyógyít. Ez csoda. A fizikában ez úri, isteni akarattal intézkedik; a morálisban ellenben tisztelettel áll meg a szabadakarat küszöbén s kérdezi: akarsz-e lelkedben megtisztulni, javulni, istenülni? Ha akarod, én is akarom. Szuverén vagy, de egy törvény alatt állsz: akarj. d) ,,S azonnal megtisztula az ô poklossága. S mondá neki Jézus: Meglásd, ezt senkinek se mondd.'' Tanít önzetlenségre, tiszta szándékra. Istenért dolgozzunk; ne hírért. Ne magunkhoz vezessük az embereket, hanem Istenhez. Mihelyt érdekeinket keressük, el-elhagy a kegyelem. Pedig vannak titkos érdekeink, személyes hiúságaink. Nagy tökéletesség a tiszta szándék; azért ne is bízzunk egyhamar magunkban, hogy szándékaink már tiszták. Aki hamar ,,tisztában'' van magával, annak nincs fogalma a lélek mélységeirôl, melyekbôl érzelmeink, hangulataink s hajlamaink fakadnak. A fegyelmezés s tisztulás e mélységekbe is elhat. e) ,,Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak s áldozd föl az ajándékot, melyet Mózes parancsol.'' Jézus nem zúzza össze a vallás pozitív kereteit s nem állít minket a szubjektív rendelkezés talajára; szem elôtt tartja a tekintély, a jogi viszonyok követelményeit s akarja, hogy azoknak hódoljunk. Jézus nem vetette el a vallásban a formát, hanem nem akart lelketlen, üres formát; ez a formalizmus. -- A szellem nem anarchista; tudja, hogy érvényesülése a lelkivilág végtelensége; nem áll ott útjában senki; fejlôdhetik, terjeszkedhetik szabadon. Mi is tiszteljük a jogot, megtartjuk a formát; de kitöltjük azt lélekkel és lelkesülünk a lelkiszabadságért. ======================================================================== 167. A naimi ifjú föltámasztása. ,,És lôn azután, egy városba méne, mely Naimnak neveztetik..., mikor pedig a város kapujához közelgett, íme egy halott viteték ki, egyetlen fia anyjának, ki özvegy vala...'' (Luk. 7,11). a) ,,Naim'' annyit jelent, mint ,,kedves''. Mily kontraszt a város neve s e szomorú menet közt. A világ, az élet egy-egy ,,Naim'', kedves helyeink vannak benne, de szomorú menetek vonulnak végig rajtuk; nemcsak menyasszonyokkal, de bánatos özvegyekkel is találkozunk. -- A hitnek világosságában még szomorúbb vonások ötlenek szemünkbe; holt lelkekkel találkozunk, kiknek sírja a kárhozat. Ez árnyaktól nekünk magunknak nem szabad elhervadnunk; a lélek bizalmát s erejét nem szabad elvesztenünk. Bármily árnyak essenek is ránk, a sötétségnek nem szabad gyôznie lelkünk fölött. A széthúzó erôknek nem szabad szétszakítaniok az én lelkem szimmetriáját. Központom az Isten; bízom benne, s tudom, hogy ô jó; tudom azt is, hogy lelkem fényforrás, égô mécs. Dosztojevszkij szavában is hiszek, ki a szibériai fogházakból azt írta: ,,itt is lehet ideális életet élni''. Minden jó nekem, Uram, ami neked jó; semmi sem késô nekem, semmi sem korán. A korán elhalt ifjú ideálisan halhat meg, s özvegy anyja gyászfátyolban is ideálisan élhet, ha benned s belôled él. b) Jézus megpillantja az özvegyet s ,,könyörülvén rajta, mondá neki: ne sírj.'' A lelkek szomorúságát át kell érezni, akkor bennünk is könyörület támad s mély szánalom. ,,Es ist in den Bekenntnissen der modernen Christlichkeit zu wenig von heimlichen Tränen zu spüren, zu wenig von der stummen, wortlosen Herzenspein um ein Todgeweihtes.'' A lélek nyomorát át nem érezzük, nem sírunk testvéreinken, pedig lelkük halott s viszik... Szent Péter is e mély szánalommal járt köztünk s buzdított: öltsétek magatokra az irgalmat, Jézus érzelmeit. Sírjatok testvéreiteken, imádkozzatok értük, s vonzzátok szelíden s vezessétek az Úrhoz. Mondjuk Ezdrással: ,,Leültem sírván és keseregvén, sok napig bôjtöltem és imádkoztam; kérlek, Uram, hallgasd meg szolgád imádságát, mellyel ma imádkozom szolgáid bűneiért melyekkel vétkeztek ellened...'' (2 Ezd. 1,4). c) ,,És odajárulván, illeté a koporsót.'' El kell mennünk a holtakhoz, bele kell állnunk a világmozgalomba. Nem szabad Kain nyomaiban járnunk, aki nem akart öccsének ôrzôje lenni, hanem Pálnak nyomaiban, ki a ,,világnak'' prédikált. Sohasem közelítjük meg annyira az Úr Jézust, mint mikor a hit napsugarait vetítjük az elborult lelkekbe. Inspiráljon nagy szeretet az emberek iránt, nagy bizalom a lélek természetes jóságában, energia, férfiasság, s iparkodjunk mindig fölemelni az embereket. d) ,,És fölüle, ki halott vala s szólani kezde.'' Lehulltak kötelékei, szeme kinyílt, az élet lelke járta át s rálehelte arcára a szeretet s az öröm pirját; megmozdult, aki rögbe fagyott, aki dekadens, sôt kadáver volt, s fölült s megmutatta hogy él. Élek... élek, koporsók s gyászmenetek, sírok dacára; élek, nem rothadok el! S hogy nézett maga körül; mennyi hála s öröm volt tekintetében Jézus iránt. Érezte az óriási ellentétet, mely a lét s a nemlét közt kiélesedik, a halál párkányán szemébe ragyogott az élet napja: lux orta est illi. Látta Krisztust, mint senki a körülállók közül. Ó, hogy nézte ezt a ,,dominust'', mily üde, erôteljes, isteni volt szemében az élet s a halál Ura! Vita, dulcedo, vis et fortitudo! Erôs volt ez az Úr, erejében él s ül most az ifjú; a halál gyönge ez erôvel szemben, s lelkébe vésôdik az Úrnak biztató tekintete: élj, miért halnál meg; ne félj, itt vagyok én! Igy vagyunk mi sokszor. Elernyed értelmünk; sötétség s halál környez. Minél többet ,,tanulunk'', annál sötétebb lesz világunk, mert kiutat nem találunk. A kiút az erôs élet, mely Istenbôl árad belénk, a ,,nagy tettek'' mezeje felôl, ahol Krisztus int felénk! e) ,,És szólani kezde.'' ,,Uram, nyisd meg ajakimat, és szám a te dícséretedet fogja hirdetni.'' Akit Jézus fölébreszt, annak az ajka megnyílik dícséretre, imádásra, hitvallásra. S mily édesen folyt e rögbefagyott szívbôl, e fölébredt ajakról az ima, mint az olajos illat a kinyílt virágból. Amit a néma ajak mondott, az halál, keserűség, aggodalom volt; amit ez a megnyílt ajak mond, az öröm és ének. -- Hány van, aki szólni nem tud, mert sötét, néma és keserű; ó bár megnyitná ez ajkakat az Úr. Keserű szívbôl kegyetlen szózat, szeretô lélekbôl édes ének fakad. f) ,,És visszaadá ôt anyjának.'' Aki szülte, táplálta, de a haláltól meg nem óvhatta; ahhoz nem elég az anyai szeretet, ahhoz isteni erô kellene; most Jézus visszaadja a föltámasztott fiút anyjának, aki úgy vette ôt, mint régen, mert fájdalommal szülte s fájdalom közt vette most is, hogy annál inkább övé legyen, s örüljön neki. Mily hálás tekintetet vethetett az Úrra: Ó nagy Úr, édes Úr -- mondhatta -- ki életet adsz a halálban; hála neked! -- Isteni erô kelti s adja vissza a megtérô lelket az egyháznak. Tudja ezt az a jó anya s hálás az apostoli lelkek iránt, kik életre segítik ébreszteni halottjait. ,,Nunc in isto cognovi, quoniam vir Dei es tu.'' Errôl ismeri föl fiaiban az apostoli lelket (3, Reg. 17,24). Dolgozzunk, hogy megörvendeztessük az anyaszentegyházat. Ô szült; ne keserítse szívét annyi halott. ======================================================================== 168. Ker. sz. János Jézushoz küldi tanítványait. ,,János pedig mikor meghallotta a fogságban Krisztus cselekedeteit, elküldvén kettôt tanítványai közül, mondá neki: Te vagy- e az eljövendô, vagy mást várunk?'' (Máté 11,2,3). a) Szent János Jézushoz küldi tanítványait, hogy higgyenek benne s ne idegenkedjenek tôle. Maga számára nem kér szabadulást. Krisztust szolgálja láncaiban s az Isten országának terhét viseli lelkén, meggyôzôdésteljesen iparkodik végére jutni feladatának. Tegye meg mindenki az Isten akaratát abban az állásban, s abban az állapotban, melybe ôt az életküzdelem hozta s ne várjon csodákat, hogyha fejét is veszti. Reám is küldhet az Isten sok mindenfélét, mialatt másoknak tán jobb dolguk van. Sebaj. Megyek utaimon s mondom: legyen meg a te akaratod, s dicsôülj meg bennem! b) Szent János Krisztushoz küldi tanítványait. Minden mesternek Krisztushoz kell küldenie tanítványait. Magam is feléje tartok, s másokat is hozzá küldök. Amennyi lesz belôlem szellemébôl, annyiban világoskodom majd másoknak is. Nekem Jézus tanítása föltétlen törvény; mihelyt beleállok teljesítésébe, mindjárt megérzem, hogy erô áramlik belém, s általa vagyok azután mások szerencsés tanítója. Kívánok minél többet Jézus szellemébôl, hogy így másoknak is javára szolgáljak. c) ,,Te vagy-e az eljövendô, vagy mást várunk?'' Akik Krisztust nem látták meg az örök élet s az üdvözítô szeretet világosságában, azok folyton ezt hajtogatják: te vagy-e, te vagy-e, akit várunk? Nem ragadják meg az istenit a legszebb s a legjobb alakításban, hanem kételyeikben erôtlenül szétfolynak. Kérdezôsködtem már én eleget, s a legnemesebbek, kiknek térdéig sem érek föl, mind azt mondták, hogy ô az, akit várunk. Ne várjunk hát tovább, hanem éljük ôt át. Én is azt mondom: Te vagy az, akit várok, te, a ,,legszebb az emberek fiai közt''; mit akarnék még? Most már tegyek és éljek szerinte. ======================================================================== 169. Jézus példája a megtestesült evangélium. ,,És felelvén Jézus, mondá nekik: Elmenvén, jelentsétek meg Jánosnak, amiket hallottatok és láttatok: a vakok látnak, a sánták járnak, a poklosok tisztulnak, a siketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik'' (Máté 11, 4,5). a) Az Úr Jézus bebizonyítja magát tettekkel; mintha mondaná: gyógyítom az embereket, jót teszek velük, mert szeretem ôket; jót hoztam s üldözöm vele a rosszat, ami az életet fojtja; de küldetésem nem a vakok, süketek, sánták gyógyítása; nem vagyok orvos; e csodákkal csak azt bizonyítom, hogy Isten küldött, hogy azután Isten nyomaira vezessem a népet. Nem a gyógyításokban, hanem a bennem való hitben van az igazi jó, s e hit által jut el hozzátok a mennyország. Nektek is nem azt kell tôlem tanulnotok, hogy vakokat, süketeket gyógyítsatok, hanem azt, hogy az Isten országát szívetekbe zárhassátok. Mindez a ti lelketek megnyugvásáért van, melyet bennem megtaláltok. Ragaszkodjatok hát hozzám a felgyógyult lélek hálájával s az egészségesnek üdeségével s erejével. b) Ô a nagy jótevô; maga is a legnagyobb jó s cselekedetei is jóságos szívének kiáradása. Tana jóság. Megszünteti a barbárságot s nemesebbé teszi az embereket. -- Isteni viszony magaslatára emeli a házasságot, fölbonthatatlanná teszi a szívek kötelékét. -- Isten gyermekeit neveli az iskolában s az ideális motívumok tiszteletére serkenti az embereket. Állapotbeli kötelességeik teljesítésére szorítja ôket és mindezt a szent szeretet áldásával tetôzi. Ó, be jó ez. Nagy bizalommal kell lennem az Úr Jézus tana iránt s iparkodnom, hogy magam is s mások is az evangélium természetfölötti indítóokaiból induljunk ki minden cselekedeteinkben. c) Mily nagy jóság Jézus példája, az a megtestesült evangélium, ahol a mélység, a fölség, a szükségesség, a vágy, a kín egy édes életbe öltözik, s felénk jön s szemeinkbe néz s mondja: testvér, itt vagyok, öltözzél belém; akkor te is remekelsz s másik Krisztus leszesz. A gondolat koldussága: nagyot mondani s kicsit élni. ,,Magna vivere, non magna dicere christianum est''; nagy élet a krisztusi érzés és tett. Olvass s elmélkedjél az evangélium fölött; járulj a szentségekhez; méltó vételük fényt derít elsötétült lelkekbe is s érzéket ébreszt a lelki élet finomságai iránt. Kerülj minden készakaratos bűnt, tisztítsd szándékaidat s légy azon, hogy minél öntudatosabb s nemesebb motívumokból indulj ki cselekvéseidben. ======================================================================== 170. Ker. sz. János az elvek hôse és apostola. Keresztelô János tanítványainak elmenetele után pedig ,,kezde Jézus szólani a seregnek Jánosról: Mit mentetek ki a pusztába látni? széltôl hányatott nádat-e?... lágy ruhákba öltözött embert-e? Tehát mit mentetek ki látni? prófétát-e? Sôt mondom nektek, prófétánál is nagyobbat'' (Máté 11,7,9). Megdöbbenve olvassuk e fölséges dícséretet. Jézus szíve kigyullad, mikor ily ragyogó lelket lát, szereti s lelkesülésének hevével megtiszteli. Mily dícsérô, s mily dícséret! A puszta embere nem sás, hanem tölgy, s a király pompája elfakul lelkének méltóságától. Ez a tölgyember királynál több, ha teveszôr-övet visel is! a) Tölgy, nem nád! Világ, emberi tekintet, divat, hangulat -- ez a lengô nádas -- az ô lelkében nem zizeg; benne elvek, jellem, következetesség, akaraterô uralkodnak. Hite, érzülete, buzgósága, eljárása nem benyomások szerint változnak. Keménynek s kegyetlennek látszik, de ez a keménység s kegyetlenség az elvek következetessége s lelkének édes s fölséges stílszerűsége. Az elvek kegyetlenek, amennyiben mindenben érvényesülni kívánnak; magasztosak s ugyanakkor lenyúlnak az élet s az érzés apróságaiba is; stílszerűséget sürgetnek, vagyis követelik, hogy az élet a legapróbb részletekig egységesen s harmonikusan legyen kidolgozva. Olyanok, mint a napsugár, mely a magas égbôl ragyog le hozzánk, de azután beleszövi magát minden levélkébe, minden fűszálba, s beleég a futonc s a gyík zománcába. Ah, ne kiméljük csapongó, lengô kedélyünk szeszélyességét, hangulataink zsarnokságát, lelkünk ködbe, apáthiába merülô nehézkességét; ettôl lesz csúnya, következetlen, megbízhatatlan lelki világunk; föl a napsugárhoz, a magas elvekhez; föl lelkünk értékének öntudatához, a minket környékezô, bennünk megnyilatkozó Istenhez, az evangélium fölségéhez, az Oltáriszentség hitéhez! Lent a szív érzelmeinek nádasa leng; tudjuk, hogy a nádas nem tölgyerdô, s hogy míg nádas, addig ide-oda leng is, de mi nem lengünk vele, hanem lelkünket s jellemünket rendületlen elvek szerint alakítjuk; ha nincs is hangulatunk, akkor is akarunk és teszünk, -- ha nincs is édes áhítatunk, akkor is erôsen hódolunk, -- ha elsötétül is lelkünk, akkor is erôsen megtartjuk irányunkat. Az ilyen lélekben az elvek oly hatalommá fejlôdnek, hogy az érzelmeket is megindítják, s hogy elvek, érzelmek s az akarat egységesen működnek. Az ilyen lélekrôl igazak az Irás szavai: ,,Termô, szép, gyümölcsözô olajfának mondta az Úr nevedet'' (Jer. 11,16); ,,oszlopul teszem ôt az én Istenem templomában''; ,,mert megtartottad az én tűrésem igéjét, én is megoltalmazlak téged a kísértet órájától'' (Jel. 3,12,10). b) Független, hatalmas lélek. Királyi paloták, puha, csipkés ruhák, szônyeg, kerevetek nem imponálnak neki; sôt ellenszenve van ellenük; kevés lelket lát a puha életben. Teveszôrruhájának érdességében hirdeti a lélek szabadságharcát. Királyának ruhája ez; annak az Úr szôlôjében kapáló erôteljes munkásnak zubbonya. Penitenciát tartsatok; feszüljön meg a lélek bennetek, mert a mennyek országa erôszakot szenved! Segítsük magunkat a lélek magaslataira penitenciánk s önmegtagadásunk által. Követeljük az önmegtagadásban a szellem adóját a túltengô testtôl! S tegyünk mindent a mi szép, szebb, erôsebb egyéniségünkért. Pro libertate! Szemünk, képzeletünk, ösztöneink, ínyünk fegyelmezettségében teljék örömünk! Ó, nyíljék meg szemünk, hogy lássunk, lássuk öntudatunk nemes, bűntelen, tiszta, korrekt tartalmában Istenünket, kincsünket, mindenségünket. Dolgozzunk rajta, hogy ez öntudat tisztult, kristályos, mélységes, fényes, bűvös tengerszem legyen, virágzó partoktól, titokzatos erdôktôl, az örökkévalóság hegyeitôl környékezve, s ne csak tükrözzék rajta, hanem merüljön el benne a mennyország! Szószerint igaz, hogy a hívô s szeretô lélek szépségében s erejében nyilatkozik meg az Isten- közelség. c) Az ilyen lélek szükségképen Istennel teljes, Istentôl lelkesített, vagyis próféta. Az örökkévalóság hegyvidéke az ô hazája, s mikor onnan lejön, megérzik rajta, hogy a magasból való, az Isten angyala. ,,Ez az, kirôl írva vagyon: Ime én elküldöm angyalomat színed elôtt, ki elkészíti elôtted a te utadat'' (Luk. 7,27). Az Isten kegyelme kiséri, s számtalan lelket boldogít. Az Isten jár nyomaiban, s az Úrjövet jellemzô alakja lesz, ,,készíti az Úr útját''. Minden prófétai lélek Adventen, Úrjöveten dolgozik. Buzdítja, inti, emeli az embereket, hogy Istenhez közeledjenek; egész egyénisége, buzgalma és szelleme e nagy szolgálatban áll, hogy öntudatunkban több legyen Istenbôl, vagyis több az Isten gondolataiból, több az ô világosságából, több a bizalomból, az élet erejébôl, a lelki szépségbôl, több a lélek ruganyosságából s ifjúságából; hogy többet s mélyebben tudjunk örülni, biztosabban megpihenni, Istennel közvetlenebbül érintkezni, magunkban reá találni. Lelkek, ezek az Isten érintései s -- legédesebb örömeink. ======================================================================== 171. Ker. sz. János Isten prófétája és követe. ,,Tehát mit mentetek ki látni? Prófétát-e? Sôt mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Mert ez az, kirôl írva vagyon: Ime én elküldöm angyalomat színed elôtt, ki elkészíti elôtted a te utadat'' (Máté 11,9). a) A próféta olyan, mint a hegy, kiemelkedô ember; a nagy gondolatok, a lelkesülés embere. Rajta pihen az Isten gondolatainak napsugara; ô állítja meg a szellemi világ felhôit s megindítja az ég áldását a földre... folyamok szakadnak belôle... hűs, erdôs illatot lehel. -- Hogy készül a próféta? Izaiás leírta a 4. és 5. fejezetben. Tisztulnia kell; az Isten igéje s kegyelme égeti s az Isten lelke tölti el bátorsággal! Tisztulok, bátor leszek, prófétai nyomokon járok... S ha szenved körülöttem a kételkedô s kislelkű világ, azt mondom: így járnak az Isten, a mélység, a bensôség aposztatái; annál inkább akarok ragaszkodni én hozzád, hogy próféta, vagyis az Isten embere legyek. Ó Uram, édes kincsem, szólj hozzám, beszélj velem. b) Sôt prófétánál is nagyobb Szent János, mert az ,,Isten angyala''; tehát Isten követe; ki az ô ügyének él s önérdek nem vezeti; hű szolga mindenben, ki egész életét e szolgálatba fekteti; szárnyai vannak, vagyis lelki készsége van Ura akaratának teljesítésére. S mindez mint erô és szépség jelentkezik benne és rajta. -- A lelki értékeket tényleg így kell átélnünk; van erônk, Isten adja, s ebben percig sem kételkedünk; ezt az erôt éreznünk kell. Ugyancsak legszebb a világon az Istenben megnyugodott s megtisztult lélek; ezt a szépséget és harmóniát élveznünk kell. Ez az érzet szükséges, s nem hogy nem tesz hiúvá, hanem ellenkezôleg megerôsít a jóban. c) Szent János végül az Isten embere, ki nagyon szeret, s szerelmétôl nem vet ügyet a nem-szeretô világra, hanem kiárasztja szíve melegét s másokat is ez utakra terel. A hajnalhasadás kegyelmét hozza nemzedékeknek, sok ily tüzes lélekrôl mondhatjuk: ,,Ki az, aki felénk jön, mint a hajnal?'' Assisi sz. Ferenc, Szent Erzsébet... hajnalhasadások! Új, csodálatos tavasz vonult be Itáliába Szent Ferenc nyomán, szép lett az erdô, a mezô; hangos lett a berek; napsugár és virág dalra ébresztette az embert. Miért? Mert máskép látták, más világításban, a szeretet párázatában látták a világot... hát lelket ébreszt a próféta lelke, lelki szemeket nyit, lelkeket tanít énekelni. Ó szép, édes lélek; miért légy köztünk idegen? Hisz gyáraink kormától mégis nyílik virág, s gépeink zakatolásától mégis énekel a pacsirta, s csak szívünk felejtse-e édes mélységeit? Lehetetlen! Emberek, szeressetek, s ne felejtsetek el élni gépek s gyárkémények dacára. ======================================================================== 172. Magdolna Jézus lábainál. ,,És íme egy asszony, ki bűnös vala a városban, amint megértette, hogy letelepedett a farizeus házában Jézus, kenetet hoza alabastrom edényben, és megállván hátul az ô lábainál, könnyhullatással kezdé áztatni lábait és fejének hajával törlé és csókolgatá lábait és a kenettel megkené'' (Luk. 7,37). a) Magdolnának sokan hódoltak, s lehet, hogy lábainál is térdeltek, de szíve ezekkel be nem érte; mert elôbb ugyan élveket szomjazott, most azonban tiszta erkölcsiséget, békét, Istent keres. Magdolna távol volt Istentôl, mikor ôt imádták, s neki ebben kedve telt; most azonban ô imádja az Urat, s ép azért érzi, hogy mily hitvány az ember s az ô testi, alacsony epedése. Most ô Jézusban meglátta a Fölséget, az erôt és szépséget; Jézus reá nézett, s e tekintettôl fölébredt, fölocsudott, megborzadott; Jézus reá árasztá kegyelmeit, s azok fényében ô csúnya, piszkos, utálatos volt; de ugyanaz a kegyelem vonzotta s késztette; megalázódni, sírni tanította. Ó tiszta, fölséges lelke Jézusnak, tekinteted, mint a nap, közeledésed, mint az erdôk lehellete, személyed, mint az örökkévalóság magaslatai, világosítsd meg, segítsd meg, emeld föl az alacsony, érzékies világot. b) Magdolna oda se néz a világnak, hanem megy; nem törôdik senkivel, hanem leborul Urának lábaihoz. Mennyire tudja ô megvetni a világot! Ha liliomtiszta volna is, akkor is tudná felejteni a világot a szívében lángoló isteni szeretettôl; hát még mikor ezt az elvesztett tisztaságot megbosszulni akarja! Ah, neki édes felejteni és megvetni, s édes sírni és bánkódni! A szeretet ignorál is, felejt is, megvet is, megveti a rosszat. -- Magdolna bár az alázat útján jár, de lépte elszánt; sír ugyan, de lelke erôs! Most áldoz szívének s szenvedélyes szeretetének igazán, mert leborul s könnyeivel áztatja s hajával törülgeti Jézus lábait, s tapossa s utálja a bűnös világot. Ez a legszentebb s legédesebb bosszú, mely a lelket s az elvesztett kegyelmet megbosszulja s mely elégtételt szerez Istennek s önmagának. Az elégtétel vágya hevítsen; ó, pótoljuk ki az Isten megvetését és sérelmeit. Szent, igazságos penitencia. c) S mit tesz Jézus? Szeretettel nézi Magdolna buzgalmát s élvezi bánatát. Sorba veszi érdemeit s külön kitünteti isteni tetszésével. ,,Látod ez asszonyt? Bejöttem házadba, vizet lábaimra nem adtál: ez pedig könnyhullatással áztatta lábaimat és hajával törölte meg.'' Ily alázatos, engesztelô szellem kell nekem. ,,Csókot nem adtál; ez pedig mióta bejött, nem szünt meg csókolgatni lábaimat.'' Nekem baráti, bizalmas fogadtatás kell. ,,Olajjal nem kented meg fejemet: ez pedig kenettel kente meg lábaimat'', kimutatta, hogy mennyire becsül meg engem. ,,Azért mondom neked: megbocsáttatnak neki sok bűnei, mert igen szeretett.'' Aki Jézust ôszinte szívvel, lelkesen szereti, az mindent megnyer tôle: bocsánatot, kegyelmet, barátságot. ======================================================================== 173. A hivatás elszántsága. a) ,,És eljövének az ô anyja s atyafiai, s kinn állván, hozzája küldének, híván ôt. És a sereg körüle ül vala és mondák neki: Ime anyád és atyádfiai ott kinn keresnek téged. És felelvén nekik, mondá: Ki az én anyám s kik az én atyámfiai?'' (Márk 3,31). Jézus prédikál, árad belôle lelkének ereje, hogy kielégítse testvérei éhségét. Akkor megzavarják, hogy menjen, mert kinn állnak anyja s rokonai; eljöttek érte, akarják hogy menjen velük. -- Jézus kemény; hivatásában nem ismer anyát, testvért, ki útjába álljon. Szeretik ôt ezek, tudja ô azt; de egy más, felsôbb, parancsoló szeretet int feléje; a szellem áll a testtel s vérrel szemben, s neki kell gyôznie. -- Vannak körülmények, hol engedékenységünk s túlhajtott kegyeletünk bűn a Szentlélek ellen. Nem személyekrôl van ilyenkor szó, hanem egy istenellenes elvrôl, mely a test és vér melegével kísértetbe hoz. -- Ha a lélek üdve forog veszélyben, el kell vágni minden köteléket. b) ,,És kezdé tanítani ôket, hogy az ember fiának sokat kell szenvedni... És fogván ôt Péter, kezdé feddeni. Ki megfordulván, megdorgálá Pétert, mondván: Hátra tôlem, ellenkezô, mert nem érted, mik az Istenéi'' (Márk 8,32). Mily élesen vág vissza az Úr; lelke felháborodásával felel. Jézus el van szánva áldozatát bemutatni; Jeruzsálembe akar menni s a halálba. De az emberi érzés Péterben kifogásolja ezt s rá akarja venni az Urat, hogy térjen ki az erôszaknak. Hátra tôlem -- volt a felelet -- mert akkor elvész az isteni föladat, s ellenségeinek meghódolva nem állná ki a tűz- és vérkeresztséget. Ha kimélné magát, elveszne minden. E kemény szóban: ,,hátra tôlem'' hangzik újra az, hogy ,,Isten fia vagyok''. Nálam is a rosszal való ellenkezés s a vele való megvívás nem baj, nem csapás, hanem isteni út s az erény feladata. c) ,,Aki megtalálja életét, elveszti azt, s aki életét elveszti érettem, megtalálja azt'' (Máté 10,39). Aki kényezteti magát s önkedvében jár el mindenütt, -- aki a test és vér sugallatait követi legfôbb norma gyanánt, az azt gondolja: kitöltöttem kedvemet, éltem; pedig csalódott; nem értette meg az igazi életösztönt; világnál, testnél jobban kell szeretni a lelket, s a lélek önfenntartási ösztöne erôsebb legyen, mint a világ s a test és vér szeretete. Ezek az erôs lelkek, kik a lélek önfenntartási ösztönét érvényesítik világ és test fölött. A többiek gyönge lelkek; az élet ösztöne fölületes bennük; legyeket fogdosnak s homokból építenek kis mólókat. Ó Uram, az erôs élet ösztöne, az örök élet fönntartásának vágya vigyen s emancipáljon engem; ez csillagom; e szerint igazodom, intézkedem s hozom áldozataimat! ======================================================================== 174. A magvetô. a) ,,Ime a magvetô kiméne vetni és midôn vetett, némely mag az útfélre esék, és eljövén az égi madarak, megevék azt. Némely pedig köves helyekre esék, hol nem vala sok földe és hamar kikele, mert nem vala mélyen a földben; de a nap hôségében kiége... és némely a tövisek közé esék és felnövén, a tövisek elfojták azt... és némely jó földbe esék és kikelvén, termést adott és terme némely harminc-, némely hatvan- és némely százannyit'' (Márk 4,3). A magvetô vet, magva az Isten igéje s a kegyelmi benyomások, a hitbôl való gondolatok s indulatok. Kezébôl a mag ki nem fogy; kegyelme reng a lelken, mint csendes esôben a fa ágain a cseppek; fénylik, reszket, mint az ôszi réten a pókháló szálai. ,,Lélekkel van telítve minden'' a belsô világban, mint spórákkal, kokkoszokkal, magvakkal a természetben; csupa életcsíra; pálmák, füvek, fenyôk, borókák lesznek belôlük; erô és gyöngeség, vagy szépség és kórság. Függ az égtôl, a melegtôl, a rátermettségtôl; függ a készségtôl, a pihentségtôl, az üdeségtôl, az odaadástól. Jaj, Istenem, lelkem a föld, s te vagy magvetôje; szánts fel, öntözz meg, boronálj föl; menj végig rajtam imádságos gondolataiddal, kegyelmed napsugarával, elérzékenyülésed harmatával, vágyaid szellôjével; add ezt mind, s mondd; földem, édes szántóföldem, nem csalsz meg! b) ,,Némely útfélre esik''... az út is föl van törve, de keréknyom s nem barázda van rajta. Tapossa buta talp, sarok, pata, csülök; jön-megy rajta a világ. -- Van ilyen lélek is, melyben ki-be jár sok oktalan, sáros gondolat, melyre rávetôdik a hír és benyomás. Vannak lelkek, melyek olyanok, mint a korcsmák vagy a cigánysátrak az útfélen; ott elmélyedést, elmerülést, magábatérést hiába keresünk; ott nem gyökeresedik meg semmi. A madarak, melyek az Isten magvait megeszik, a könnyelmű, szárnyaló, elrebbenô indulatok. A napnak tarkasága, a szeszély és rossz jó kedv csipkedik el a szemet. ,,Einkehr-Umkehr.'' Össze kell magamat szednem, magamba kell térnem, ha akarom, hogy az Isten kegyelme gyümölcsöt hozzon. c) ,,Némely pedig köves helyekre esék''... ,,Ez az, ki az igét hallja és mindjárt örömmel fogadja, de nincs gyökere'': ha van készség a jóra, de kitartás, belsô izzás nélkül; ha tudunk lelkesülni, de ha a lelkesülésnek nincs tüze. ,,Humus'' kell a termékenységhez s ,,humor'' is. Be kell vennünk Isten igéit s erôit, s magunkévá tennünk, s az ellenkezô behatások ellen élénk ellentállást kell kifejtenünk. Legyen örömünk az erôs s kitartó akaratban! d) ,,Ami pedig tövisek közé vettetett, az, ki az igét hallja, de e világi szorgoskodás és a gazdagság csalárdsága elfojtja az igét és gyümölcstelenné leszen'' (Máté 13,22). Ó tövises lelkek, hol a gazdagság s az élvezet gondjai éktelenkednek vagy ahol az izgalmas iletharc, a kapkodó munka s a keserű szegénység ijeszt. -- A gazdagság küzdeni elfelejt; az élvezet alacsony, nemtelen lelkületet nevel; a keserű szegénység pedig elzsibbasztja a szívet. Ezek mind akadályai a szerencsés lelki fejlôdésnek. Ne adj, Uram, gazdagságot, de a szegénységtôl is óvj meg engem; tövis mindakettô, mely könnyen széthasítja a lélek lombját s virágát. e) Ami pedig jó földbe esett s eltemetkezett s fölszívta magába a föld nedvét s fölébredt az ég melegétôl s kibontotta szíkeit s fölegyenesedett s kinyujtotta szárát s földolgozta az energiát, az 30- és 60- és 100-szoros gyümölcsöt hozott a belsô képesség s a külsô segítség szerint. S az mind jó volt. -- Isten várja a gyümölcsöt tôlem is; sokat adott; abban a tudatban kell élnem, hogy hitvány ember volnék, ha minden erômbôl nem gyümölcsöztetném kegyelmeit. Tekintsek lelkembe: tehetnék-e még 30-, 60-, 100-szor annyit, mint amennyit most teszek? nem a sokféleséget, de a hitbôl vett lelkületet, a nemes érzést, a buzgalmat s a szeretetet véve. Bizonyosan van még fokozat erre bennem! ======================================================================== 175. A konkolyhintô. a) ,,Más példabeszédet ada eléjük: hasonlóvá lett mennyeknek országa azon emberhez, ki jó magot vetett földjébe. Mikor pedig aludtak az emberek, eljöve az ô ellensége és fölül konkolyt vete... Mikor pedig felnôtt a vetés és termést hozott, akkor föltetszett a konkoly is'' (Máté 13,24). Isten az ,,ô földjébe jó magot vetett''; a lelkek az ,,ô földje''; szereti ezt a földet, mely fölött annyi esély vonult el; annyi felleg és árnyék, annyi áldás és átok. Csodálatos föld, a természet és kegyelem kimondhatlan sok energiájával. Ilyen föld vagyok én is, magamat mint számtalan adat szövedékét nézem; ,,Isten földje'' vagyok; életem szent föld, ha rendeltetését s kegyelmeit nézem; tehát termékeny föld is legyen; itt élnem-halnom kell; itt leszek szegény vagy gazdag; ez a földem lesz paradicsomkertem vagy számkivetésem pusztasága; az Isten földje az én földem. Mívelem, kapálom, gyomlálom, védem, óvom, szeretem; érdeklôdve lesem hajtásait, hisz az én földem! b) ,,Mikor pedig elaludtak... jött az ellenség.'' Az álom éjjel van s jellemzi itt a testi, az érzéki ember túltengését; álomképek, hiú árnyak közt elzsibbad a szellem; tereferél, babrál, piszmog, de erôs munkáról, hűséges törekvésrôl, bízó küzdelemrôl nincs öntudata. ,,Földjét'' s aranyos termését nem ôrzi. -- Mások is, kiknek ôrizniök kellene szent földeket, milyenek a szülôk, lelkipásztorok, tanítók, nevelôk, szintén aludhatnak. Az ellenség nem alszik, látatlanba jön. Összeborzadok, ha a lélek szent-földjén az ellenség lába- s kezenyomát látom. Ô is vet; szavak, benyomások, példák, botrányok, csábítások, erôszakoskodások, ingerek, vonzalmak, szokások, hajlamok az ô konkolya, s a fôbaj, hogy aluszunk s nem vesszük észre; nem állunk ellent, vagy épen megalkuszunk. Mily bolondság konkolyt búza közé keverni; a lelket mételyezô, bénító benyomásoknak kitenni! Ha már veszünk ily benyomást, vegyük ébren, de ne aluszékonyan! c) ,,Ekkor eljövén a családos ember szolgái, kérdezék ôt: Akarod- e, hogy elmenjünk s kiszedjük azokat? És mondá: nem, nehogy a konkolyt szedvén, kigyomláljátok a búzát is. Hagyjátok mindkettôt felnôni aratásig...'' Búza és konkoly együtt nô; érezzük. Érzékiesek vagyunk, nehézkesen engedelmeskedünk; nem vagyunk nagyon alkalmasak, hogy lelkileg szóljunk, tegyünk; büszke a modorunk, fegyelmezetlen a lelkünk. Gazba nô a világias, érzékies, kevély lelkület. Gyomláljuk ezt folyton, de ne szaggassuk ki ugyanakkor a jót; ne keseredjünk el, ne vádoljuk magunkat igazságtalanul. Erély és türelem kell. -- Az egyház s emberiség történetére vonatkoztatva e példabeszédet, látjuk az Isten gondolatainak s terveinek óriási stílusát. A rossz is tényezô; szép és édes az ô konkolyos virága; de az Isten nem zúz, nem tör; megadja majd a búza is s a konkoly is a maga termését, s a világítélet kimutatja, hogy az búza, ez meg konkoly volt, s az a csűrbe, az életre, ez meg tűzre kerül. Isten malmai lassan ôrölnek, de én gyorsan iparkodom ki kerekeik közül, s azért gyakran helytelenül ítélek. Ô ráér, én nem; ,,az idô rövid''. ======================================================================== 176. A mustármag. ,,Hasonló mennyeknek országa a mustármaghoz, mely kisebb ugyan minden magnál, mikor pedig felnô, nagyobb minden növénynél és fává leszen, úgyhogy az égi madarak laknak ágain'' (Máté 13,31). a) Az evangélium s Krisztus kegyelme mélységes, feszülô energia. Aki külrôl nézi, nem sokat lát rajta; de aki átéli, az csodálatos fejlôdést és földbôl s világból való kiemelkedést tapasztal magán. Nem a sok szón múlik, hanem az erôn; az erô pedig szellem és lélek. Tapasztalja ezt az egyes ember s tapasztalja a nagy világ. Ó evangélium, te igénytelen, titokzatos erô, hogy tisztellek s szeretlek! b) Mit kell tennem, hogy az Isten országa bennem kifejlôdjék? 1. Ki kell terjesztenem hitemet értelmi s erkölcsi világomra s uralkodóvá tennem azt. Jézus szemeivel nézek s nem a világ, a szokás és tradíciók s emberi tekintetek érzékével. A világ majd imperialista, majd kozmopolita; majd kemény és klasszikus, majd meg szentimentális; hitem nem ingadozhatik divat szerint. Ha néha nagy az ellenkezés egy pont körül, késôbb megint vész! Hiszek föltétlenül! 2. Érdeklôdés, törekvés, megfeszülés kell, hogy egyénileg sajátosan éljük át a hitet. Ugyanazt a kereszténységet frissen, üdén, aktuális eredetiséggel! Ne álljon utunkba kislelkűség, kényelem, mely bénítsa a szellemi elmélyedést. Ügyes-bajos dolgainkban, szociális vajúdásainkban, társadalmi érintkezésünkben lépten-nyomon akadunk föladatokra, melyeket a hit elvei szerint kell megoldanunk. Tegyük meg; gondolkozzunk, érezzünk erôsen, de a hit szerint. 3. Lelki világunk kifejlik, mert a törvény, a kegyelem, az isteni akarat igazsággá, tisztasággá, türelemmé, mérsékletté válik benne, s erôs, boldog élet öntudatában jelentkeznek. Fölszívom ezeket, mint az erdô a napsugárt s a harmatot. Azon idôpontról, midôn mélyebb Isten-hitre tett szert, mondotta Carlyle: azóta lettem ember. c) ,,Az égi madarak eljönnek s ágain laknak.'' Az anyaszentegyház a mi fészkünk, itt pihenünk; ha a világban repkedünk is s élelem után szétnézünk, szívünk mégis ide tér; itt van itthon. -- Minden szépen kialakult lélek egy-egy hajtása és ága az egyháznak s mindegyik vonz sok más lelket, úgyhogy mondhatjuk, hogy ez ágakon laknak s pihennek a lelkek. Mily vonzóerô van Assisi sz. Ferencben, Szent Ignácban, Szent Vincében! Apológiáknál vonzóbb, édesebb egy-egy szép, szent lélek. Ne sokat disputálni s kritizálni, hanem szépen, szentül, egyedileg élni! ======================================================================== 177. A kovász. ,,Hasonló mennyeknek országa a kovászhoz, melyet vévén az asszony, elvegyíté három véka lisztbe, míg meg nem kovászosodék'' (Máté 13,33). a) A mennyek országának van bevonulása s térfoglalása az emberben; hasonló a kovászhoz, mely a lelket erjedésbe hozza, elváltoztatja, átformálja. A kovász megtöri a liszt nyerseségét, ízessé teszi; ugyanez az erjedés a mustot tisztítja; cukrát erôvé, szesszé változtatja. Ily átjáró s átformáló hatalom az evangélium, Krisztus kegyelme s az Oltáriszentség. A lélek vad erejét, ösztönös természetét megtöri s Istennek s önmagának élvezetessé teszi. Alaposan teszi ezt; szétszedi az ember érzületének rostjait, belehat minden ízébe. Ez aztán igazán Istennek ereje, mely lelket is, testet is áthat, megnemesíti gondolatainkat, lenyúlik szívünk moccanásaiba, megérzik beszédünkön s uralkodik tetteinken. b) Az asszony három véka lisztbe elegyíti a kovászt; nekem is lelkem három irányát kell átváltoztatnom. Beleviszem Krisztus fényét s igazságát értelmembe; helyes filozófiai s theológiai fogalmakon építem föl lelki életemet, s azon vagyok, hogy csak észszerű, igaz s szent gondolatok járjanak bennem; a kapkodó, ötletes, észszerűtlen gondolatokat kizárom. -- Beleviszem az érzések gazdag világába, melybôl ki nem zárhatom ugyan öntudatlan, érzéki természetem indulatait, de ott ülök öntudatom küszöbén s távol tartom az utcát, a csordát... ,,limpidezza'', átlátszó érintetlenség után vágyódom. -- Beleviszem az evangéliumi kovászt akaratomba; korrekt akarok lenni. Nem ámítom, nem áltatom magam; legfôbb vágyam az, hogy akarjam, amit Isten akar, ha nem is tetszik nekem. Nem prókátor, hanem Isten fia vagyok; nem csűrök-csavarok, hanem készségesen hódolok. c) Lassan terjed a lelkekben az erjedés. Az apostoli kereszténység erôs kovász volt, gyorsan terjedt s fölséges átváltozást eszközölt; bennünk az isteni kegyelem lassan foglal tért. Sok talán a kóranyag, az a másik kovász, melyrôl az Úr mondta: ,,óvakodjatok a farizeusok kovászától''. Tele vagyunk alacsony, érzéki, önzô érzülettel; nagyzók, kényesek vagyunk, s nem törekszünk, hogy a bocsánatos bűnöket is kerüljük. ,,Tisztítsátok ki a régi kovászt'' (1 Kor. 5,7). Kerüljük a bocsánatos bűnt is; ettôl lesz friss s üde a lelkünk s egyre növekszik Isten iránti szeretetünk. ======================================================================== 178. A drágagyöngy. ,,Hasonló mennyeknek országa a szántóföldön elrejtett kincshez... Ismét hasonló a kereskedô emberhez, ki jó gyöngyöket keres. Találván pedig egy drágagyöngyöt, eladá minden vagyonát és megvevé azt'' (Máté 13,44). a) A drágagyöngy, melyre rá kell akadnunk, a mi lelkünknek a mindenségnél nagyobb értéke, ugyancsak a béke, a megnyugvás, a boldogság. Isten szeme akad meg e gyöngyön; szereti, ,,sic dilexit''; nagyrabecsüli s gondozza úgy, hogy ,,hajatok szála sem esik le a földre''. Fiát küldi keresésére, nyomában azután apostolokat és szenteket; s odaad érte mindent... Fiát, vérét, Lelkét. Aki e halhatatlan értéknek öntudatára ébred, nemkülönben, ki békét, megnyugvást s hitben és szeretetben lelki egyensúlyt talál, az rányit önmagában az ,,Isten országára'' s ez országban saját maga királyi méltóságára; drágagyöngyöt lel. b) Drágagyöngy a természetfölötti érték, melyet Isten fektet lelkünkbe kegyelmében. A kegyelem által Istenhez hasonló vagyok s a halál után az isteni élet a maga intenzitásával s istenileg boldogító szeretetével tölti el majd öntudatomat. ,,Isten magva'', ,,semen Dei'' vagyok itt; ott túl majd kivirágzom. Mily életet, mily szépséget, mily virágos tavaszt hordozok magamban! Ó lelkem, te titokzatos szántóföld, melyben a dicsôséges örökkévalóság kincse rejlik; te tengermélység drágagyöngyöddel, hogyne becsülnélek, hogyne szeretnélek! Azután meg az Isten gyermekeinek nagy öröksége is vár rád, boldog örökkévalóság; ezt a jogot sem adom oda semmiért, illetôleg minden áron akarom azt érvényesíteni. c) Drágagyöngy a bennem rejlô erô az isteni életnek itt és most való kialakítására. Isteni életem már itt folyik, ha tudatában vagyok, hogy a legkisebb cselekedettel Istentiszteletet s Isten-szolgálatot végzek. Nem gazdasági, nem kenyérharcot vívok csak, hanem az Isten dómján dolgozom, mely a világtörténelemben épül. -- Akár eszem, akár iszom, mindent Istenért teszek; tehát értékes s gazdag az életem. -- Az emberek, bár néha mélyen állnak, testvéreim; mindig föl akarom emelni ôket. -- Házasságom nem az asszony s a férfi fiziológiai viszonya, hanem krisztusi misztérium. -- Boldogságom ,,egészség és békesség''; örülök a napsugárnak s a mezei virágnak; ha szenvedés jön rám, keresztfát ölelek benne s mindig bizom! d) Drágagyöngy az is, ha a krisztusi élet tudatára ébredek; Krisztus velem van az evangéliumban, a kegyelemben s az Oltáriszentségben. Velem él s a legfölségesebb életre tanít; fölemel a szociális bajok fölé; nem azonosítja magát korával s intézményeivel, hanem fölöttük áll; e lelki szabadságra tanít, hogy ne merüljünk el az ilet hullámaiban, hanem járjunk rajtuk emancipált lélekkel. Nem szegezem le magamat sem a multnak, sem a jelennek változandóságához; szabad lélekkel nézem a világot s fejlôdöm. ,,Worte tun es nicht, sondern die Kraft der Persönlichkeit.'' ,,Bizzatok; én legyôztem a világot.'' Nézet, elmélet sok van, de Istennek tetszô élet a krisztusi. e) E drágagyöngyért mindent oda kell adni, azaz, hogy szívesen adunk oda mindent, miután megtaláltuk s bírjuk. Méltóságom öntudatában erôs a hitem s édes az örömöm! Mit kergessek lepkéket s minek bibelôdjem üres diókkal? Hogyne mondanék le szívesen bármirôl az Isten országáért, melyet átélek, s a királyságért, melyet várok? ,,Ki szakaszt el minket Krisztus szeretetétôl? háborúság-e? szorongatás-e? veszedelem-e? üldözés-e? Semmi sem szakaszthat el minket Isten szeretetétôl, mely a mi Urunk Jézus Krisztusban vagyon'' (Róm. 8,35). f) Léted, öntudatod szerény ugyan, de kincset rejt; az élet tengere keserű, kegyetlen ugyan, de gyöngyöt terem. A kincs el van ásva; por, kô, törmelék, érzéki, állati lét rétegei lepik; ki kell ásni. A gyöngy a mindennapi élet hányódásában, tengerben úszik... ki kell azt halászni. Idôk, szokások, divat, gondatlanság, bűn, dekadencia, fegyelmezetlenség feledtetik a kincset s a gyöngyöt. Csalódások, hajótörések, szenvedések viharjai elterelik a figyelmet; gazdasági harc, munka, műhely, kenyérgondok versenyporonddá változtatják a földet, kincset ott senki sem sejt. De Jézus mondja: ott van; ne akadjatok meg a látszaton, a köznapi szürkeségen, a rögön; a kincs a mélyben van; bennetek, ha azt érzitek s élitek, amit én. ======================================================================== 179. A Krisztus-követéshez tettrekész, egész ember kell. a) ,,És hozzá járulván egy írástudó, mondá neki: Mester, követlek téged, bárhová mégy. És monda neki Jézus: a rókáknak barlangjaik vannak s az égi madaraknak fészkeik; az ember fiának pedig nincs, hová fejét lehajtsa'' (Máté 8,9). Az írástudó felbuzdul, Jézus nagysága s fölsége ihleti. A lélek igazságból s szépségbôl él, s ahol ezekkel találkozik, okvetlen hódol. Imponál a tudós, a művész is, de leginkább vonz a szent. De a benyomással s az érzéssel be nem érhetjük; tennünk kell. Az írástudó is felbuzdult, de Jézus rámutatott a maga kemény életére: nincs házam, kényelmem, mások szolgája vagyok, s íme ettôl lelohadt az írástudó lelkesülése; a tettre nem szánta el magát. Nem bizom érzelmekben, melyek tettre nem segítenek; nem bizom áhitatban, fölbuzdulásban, mely az Isten parancsait tettben ki nem váltja; e nélkül párázat, hímes fátyol az érzés. Tetteket, jézusi életet akarok; az érzelem csak eszköz rá. b) ,,Más pedig tanítványai közül mondá neki: Uram, engedd meg nekem, hogy elôbb elmenjek s atyámat eltemessem. Jézus pedig mondá neki: Kövess engem, és hadd a holtaknak eltemetni halottjaikat.'' Vannak lélek szerint holtak, kik Isten szerint nem éreznek, kik Jézus evangéliumát el nem fogadják, hitünket, reményünket, lelkünket nem osztják. Csodálatos, hogy Jézus az ily holtak közt járt, kik az emberi szabadság szuverénítását vele szemben is érvényesítették. Szomorú függetlenség: holtnak lenni. ,,Hadd a holtakat, hadd temessék halottjaikat''; filozófiák, irányzatok, theóriák, morálisok egymás után hullnak. Ananiás sírásói már kocognak a pitvarban, hogy a még peroráló Zafirát csakhamar kivigyék; bátran lehetne róluk mondani: elvük temetni, hivatásuk meghalni. -- Vigyázok, hogy meg ne fertôztessem hullaméreggel, a ,,holtak'' kételyével, indifferentizmusával, blazirtságával, lanyhaságával; elvem éltetni, hivatásom örökké élni. c) ,,Ismét egy másik mondá: Uram, követlek, de engedd meg, hogy elôbb búcsút vegyek otthonvalóimtól. Mondá neki Jézus: Senki, aki kezét az ekére tévén hátranéz, nem alkalmas az Isten országára'' (Luk. 9,61). Aki az eke mellôl vissza-visszanéz, annak nincs ott a lelke, másfelé van a figyelme, azért nem is dolgozik kellô eréllyel s kedvvel, vagy pedig fáradt már s únja a dolgot. Az Isten országához is egész ember kell, aki odaadja magát, egész lelkét fekteti bele s nem néz másfelé, s azután kitartás kell. A félemberek félszegek s célt nem érnek, azután állhatatlanok is. Folyton, egész eréllyel s kitartóan kell dolgoznunk önmagunkban s a lelkeken. A folyam a csónakot rögtön elsodorja, mihelyt elôre nem tör; nekem is minden percben hűnek, tehát kitartónak kell lennem. Ne nézzünk hátra, hogy mit és mennyit tettünk már eddig, hanem tegyünk, dolgozzunk egyre tovább. Amik mögöttem vannak, azokat elfelejtem -- mondotta Szent Pál -- s amik elôttem vannak, azoknak nekifeszülök. S azt sem nézem, hogy még sok a dolgom, hanem itt és most teszek, amit tehetek. ,,Testvéreim -- mondotta Assisi sz. Ferenc -- kezdjük már egyszer szeretni Istent!'' Kezdjünk, kezdjünk folyton. A kezdôk pszichéje kedv, erô, megfeszülés; a kezdô nem az estét nézi, -- azt a fáradt nézi, hanem ég kezében a munka. Kicsiben, itt és most, annyit, amennyit lehet tenni: ez a nagyság titka. ======================================================================== 180. Viharban a tengeren. ,,És ô bemenvén a hajóba, követék ôt tanítványai. És íme, nagy háborgás lôn a tengeren, úgy hogy a hajócska elboríttaték a haboktól; ô pedig aluszik vala'' (Máté 8,23). a) Az egyház hajója az idôk tengerén, a nagy kincsek hordozója örvények fölött s viharok közt... Az emberiség legfôbb kincse a hit s a műveltség; a kettôt egymástól elszakítani nem szabad. Nem lehet azt mondani, hogy az emberiség szerencséje más hajón evez. Van sok önfejű, vakmerô hajós; sok kalóz; de nem szolgálják sem a közjót, sem önlelkük boldogságát. Mi az admirális hajón vagyunk; folyton új tengerekre evezünk, vállalkozó kedvvel, kifeszített vitorlákkal. Eleségünk ki nem fogy; az élet vizei el nem apadnak; irányt nem téveszthetünk. b) E hajón van Jézus; alszik, vagyis titokzatos az ô jelenléte; de a hajón vannak evezôs, küzdô nemzedékek, melyeknek meg kell fogniok az evezôt; szemmel kell kísérniök minden szélváltozást. Viharok járnak, csak küzdve boldogulnak. -- Az Isten az erkölcsöt a fizikába állította bele, az egyházat pedig a történelembe; még a hitszakadást sem zárta ki terveibôl. Ne zavarjon semmi. Ne kérdezzük: miért engedi meg az Úr ezt meg azt? Az Úr pihen köztünk; erôt ad, hitet, bizalmat. Eltűrte az árulást, s kínszenvedésen ment át; íme a példa; mi meg viharokon megyünk át, egyet higgyünk erôsen: Isten van lelkünkben, Krisztus az egyházban. c) ,,És hozzájárulván tanítványai, felkölték ôt, mondván: Uram, szabadíts meg minket, elveszünk.'' Kiáltani szabad, a kiáltás önként tör ki szívünkbôl; de kételkedni nem szabad. Kiáltsunk, imádkozzunk, de ne kételkedjünk; s ugyancsak kiáltsunk, de dolgozzunk is. Ez a reális idealizmus kell belénk. Az Úr Jézus is szívesen vette a kiáltást, csak a kételyt gáncsolta: ,,Mit féltek, kicsinyhitűek? Akkor fölkelvén, parancsola a szeleknek és tengernek, és nagy csendesség lôn''. Ha egyszer viharban tengeren mégysz, imádd Jézust abban a hatalomban, mely a tengereknek parancsol. ======================================================================== 181. A két ördöngös a gerazénusok földjén. a) ,,És midôn a tengeren átment, két ördöngös futa eléje, a sírboltokból jövén ki... és kiáltának: Mi közünk veled? Jézus, Isten fia, idô elôtt jöttél ide minket gyötörni'' (Máté 8,28). Vannak dühös, sötét, ôrjöngô szellemek s befolyásukat érvényesítik az emberre; a gyűlölet hevíti ôket, s szenvedélyük tönkre tenni az Isten műveit, elsôsorban az embert; meggyalázzák, megfertôzik, lealacsonyítják. Mily borzalmas, kegyetlen hatalom! Halottal nem akarunk egy szobában lenni, sem ôrülttel, sem mérges kígyókkal; megleszünk-e az ördöggel? Ô gyűlöl; ,,gyilkosnak'' nevezi a szentírás; tönkre tesz életet, lelket, műveltséget, házasságot. Gyűlöljük hát a bűnt; ne tűrjük, hogy az ördög lakjék szívünkben. Romokban, elátkozott helyen szokott az lakni; szívünk nem ilyen! Az ördöngös nem öltözött ruhába; a tisztátlanság ördöge nem tűr ruhát. Az élveteg mezítelenség éleszti vágyait, azon legel. Az erôteljes és fegyelmezett lélek elviseli a testet, mert a test szépsége is végelemzésben a léleknek erejébôl való. A ,,corpora plus quam humana'' ott lesznek, hol az ,,animae plus quam humanae'' neveltetnek. Test és lélek, necsak test és test! b) ,,Mi közünk hozzád?'' A kaini hideg szó lázadássá s átokká válik ez ajkakon! Nincs közük a Megváltóhoz s isteni szívéhez! Kimondhatatlan boldogtalanság ítélete! Merné-e ezt valaki közülünk ajkára venni: mi közünk hozzád, Krisztus? Nem sötétült volna-e el az ilyenben hit, remény, szeretet? Nem rendült volna-e már meg mélységesen a lelki egyensúly? Dehát a gyakorlatban, az életben, a hozzá való hasonlóságban, érdekeimben van-e közöm Krisztushoz? S kimutatom-e azt, hogy Krisztus vezet, s szerinte igazodom? Nem szakítok vele semmiben! c) ,,Idô elôtt jöttél!'' A bűnös mindig azt tartja, hogy még idô elôtt sürgeti ôt a kegyelem; nincs még itt az ideje a megtérésnek! Ez a tudat gyötrelem, mely kínoz, megaláz és megszégyenít! Azután elmúlik az idô, az ,,irreparabile tempus'', s ô kimondhatatlan szomorúsággal nézi szegénységét, mert ,,nem lesz már ideje''. -- Boldog ember, aki még idô elôtt áll, a kegyelmek, az érdemek, a szép, tiszta, nemes élet ideje elôtt, s aki azt fölhasználja. Mily lelkesüléssel nézhet az a jövôbe, mily öntudattal a jelenbe, mily hálával s örömmel fog nézni a multba! De bármi csepp idôm legyen is, vagy bármily öreg legyek is, sietek élni s az idôt felhasználni. d) ,,Az ördögök tehát kérék ôt, mondván: Ha kiűzesz minket, hagyj a sertésnyájba szállni. És mondá nekik: eredjetek.'' Ime, mire van vágya a hatalmas, de elsötétült szellemnek; aki a napba nem néz s akinek Krisztushoz köze nincs, az lassanként lejtôre kerül; az elsô allomás a kétely, a második a szkepszis, az utolsó a cinizmus; parfüm s parkett dacára. A műveltség nem erkölcsiség, mondotta Leroy- Beaulieu; lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy az állat kiverôdik az emberen, címek, méltóságok, csipkék, boák dacára. Aki lelkében Istennek nem hódol, az testének rabja lesz; ez erkölcsi hitvallásom; e) ,,Azok pedig kimenvén, a sertésekbe szállának, és íme az egész nyáj a tengerbe rohana.'' Kétezer sertés vágtatott az örvénybe; ott vesztek. A világ sokban hasonlít e vágtató csordához; a testiség ösztöne hajtja, nagy zajt csap, sok port ver föl, s azután rászakad a dicstelen vég! -- Azalatt a két meggyógyult ember csendben Jézus lábainál ül; lelke megszabadult, s hálát ad az Úrnak; a sertések gazdái pedig panaszkodnak a kár felett; nagy kár ez, kétezer sertés két lélekért! Jézus nem sokalja; ô tanított rá, hogy mindent el kell tűrni a lélek fölszabadulásáért, s ha neki drága volt a lélek, miért ne legyen nekünk is drága az Isten, s miért ne szenvednénk érte kárt?! A buzgóság sokszor károsítja önmagát vagy mást szellemi javakért! A gerazénok bölcsesége, mely sertést is s lelket is akar óvni, Krisztus szemében oktalanság. f) ,,És midôn bement a hajóba, kezdé ôt kérni, ki elôbb az ördögtôl gyötörtetett vala, hogy vele lehessen. De Jézus ezt nem engedé meg, hanem mondá neki: Menj haza tieidhez és hirdesd, mily nagy dolgot cselekedett az Úr veled.'' ,,Vele lenni'', vele, az élet s az erô, a gyógyulás és virágzás forrásával; vele lenni s oltalmát s üdítô, éltetô befolyását élvezni, ez kellene a meggyógyultnak, ez kell minden észretért léleknek; ezt nyerte meg Magdolna, ,,kibôl hét ördögöt űzött ki az Úr''; ez volt Pál apostol kegyelme, ki üldözôje volt s azután lelkes híve lett Krisztusnak. De Jézus haza küldi a megviselt embert; menj haza s szolgálj Istennek, az apostolság útjait hagyd másnak. Nem hív az Úr mindenkit az apostolságra, de igen az ördöngöst is a tiszta, nemes, krisztusi életre. Buzgó lehetek, lehetek névtelen szentje az Úrnak, ez elég nekem. ======================================================================== 182. Jairus leánya. a) ,,Ime, egy fejedelem járula hozzá és imádá ôt, mondván: Uram, leányom most halt meg, de jer, tedd rá kezedet s élni fog. És fölkelvén, követé ôt Jézus és az ô tanítványai'' (Máté, 9,18). Ez Isten udvarának etikettje; aki hozzá megy, az leborul, imád s kér. Az ember is úr, de csak a teljes függés alapján; mondva-csinált úr, mondva Isten szájával, a teremtô s fönntartó szóval. Csak e szó leheletétôl lehet úr. Ha fölemeli fejét kevélyen, beleüti azt a végesség mestergerendájába. Az élet mélysége, a hatalom fölsége, a halál titokzatossága szerénységre inti. Ha magunkba térünk, megértjük a kötelesség s az erkölcsiség egyszerű, nemes formáit; s azt az erôszakos, önfeledésre, verejtékezô s mégis haszontalan erôlködésre állított ,,Übermensch''-t, a modern óriást, aki nem hisz s nagyokat mond, szívbôl megsajnáljuk. -- Az Isten tesz minket naggyá, s ahányszor hozzá alázattal közeledünk, egyre nagyobbakká leszünk. b) ,,És imádá'' s ,,igen kéré...'' A halál megszokott képei imponáló, megrendítô hatalommá válnak, mikor azokat illetik, kiket szeretünk. Tehetetlenségünk s fájdalmunk érzete kiáltássá lesz... kiáltássá a mélységbôl. Mily szerény a halottját sirató király, épen úgy, mint a gyermekét szoptató királyné; élet-halál királyt, királynét nem ismer, csak epedô, vágyódó, imádkozó lelkeket. Ó jer s tedd rá kezedet... Gyönge még az a hit, mely kézráföltételt igényel, de tiszteletreméltó máris, mert imádkozik. A gyönge, a kísértetben élô lélek ne ütközzék meg azon, hogy gyönge; hanem imádkozzék, kérjen; majd erôsebb lesz. c) ,,Jövének a zsinagóga fejedelmétôl, mondván: Leányod már meghalt, minek fárasztod tovább a Mestert...? Jézus pedig mondá a zsinagóga fejedelmének: Ne félj, csak higgy!'' (Márk 5,35). Az ember hamar kimondja: elég; ne fáraszd a Mestert! De a Mester megy a ravatal s sír felé. Ne félj, csak higgy; élni fog! Ah, hogyne félnénk?! Félünk a haláltól; elszakadni, az fáj; lesiklani a zúgón ismeretlen mélységbe, borzasztó. Hogy találunk el ott haza? Ne félj, Jézus vezet. A víznek mindegy, akár éjjel, akár nappal folyik, húzza azt a mélység; minket a halálban is az Isten húz; bizton megyünk s eltalálunk, ha tiszta a szívünk. Ne félj, csak higgy és szeress. Halálod mély álomból varázsos ébredés lesz! d) ,,És elérkezének házába, és látá a tolongást, s mily nagyon sírnak... És bemenvén, mondá: Mit búsultok és sírtok? A leányzó nem halt meg, hanem aluszik. És kineveték ôt... És megfogván a leányzó kezét, mondá: Talita kumi... És azonnal fölkelt a leány és járt.'' A gyásznép sír, ruhákat varr, sípokat készítget, koszorúkat fon; temetésre készül; hervadó gondolatokkal, reménytelenül jár föl-alá. Az isteni Megváltó e tolongó, hervadt nép közé lép, mint az élet s az erô; ô mást gondol, mást lát; nem holtat, hanem alvót; a halálból, az örök élet portájából visszahívja a leány lelkét; int neki, s az engedelmeskedik. -- A világi gyász, mely a lélekkel nem gondol, üres diókat szed télre, virágokat gyüjt északsarki expediciókra s brüsszeli csipkéket dobál a hajótörött felé erôs kötél helyett! Mily silány érzület! Én Jézussal nézek halottat; temetômet berendezem a ,,föltámadásra''. Erre nevetni is lehet, de a Mestert ez nem hántotta, engem se bántson! ======================================================================== 183. A vérfolyásos asszony. ,,És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendeig és sokat szenvedett a sok orvostól, s elköltötte mindenét és mitsem használt, hanem még rosszabbul volt, amint Jézus felôl hallott, a seregben hátul méne és az ô ruháját illeté, mert azt mondá: hacsak ruházatát illetem is, meggyógyulok'' (Márk 5,25). a) A vérfolyásos asszony szerette életét, a napsugárt, a virágot; mindent megtett, de hiába, az édes élet elfolyt! Mi is szeretjük az életet, de az egészet kell szeretnünk, a virágot is s a mélységet is, a zord fönséget is s a szépséget is. Az élet nemcsak inger s mosoly, hanem esô, köd s vihar is; öröm is s kötelesség is; bátorság, erô és küzdelem, de gyermekség, tisztaság, alázat, bensôség is; ezt mind egybe kell olvasztani! A ,,blauer Himmel, rote Rosen, weisse Marmor, duftige Luft'' csak egy oldala a létnek! Hát az Alpesek szirtjei s örvényei... hát a kötelesség magaslatai, az áldozat mélységei... a nagy stílus... hol maradnak? Be kell illeszkednem teljes harmóniában a világba; ezt csak erôvel s fegyelemmel tehetem! b) Sok a fájdalom, a betegség s baj, s nehéz a jó Isten fogalmával az élet e keserűségeit megegyeztetnünk. De ne vádoljuk az Urat; ne haragudjunk a fájdalom Istenére; Krisztus nem mondja, hogy szenvedjetek minél többet, ez erény és tökéletesség; de a fájdalmat is fölveszi programmjába; mert -- úgymond -- probléma az, melyet meg kell oldani; mit csináljunk, ha azt meg nem oldjuk? Achilles a halál országában a napsugaras, szép világra gondol, s fohászkodik, hogy inkább lenne zsellér a földön, mint király az alvilágban. A panasz nem használ, a szép világ elmúlik, s segíteni kell az el nem múló szíven. Segítünk, ha Istenért s a szebb lélekért még szenvedünk is. c) Az asszony megismerte Jézust; jó fogalmat alkotott magának róla. Alkothatott volna rosszat is; szkeptikus lehetett volna. Ha pedig baja nincs, lehet, hogy Krisztussal nem törôdött volna. Mi minden szövôdik bele az ember fölfogásába, mennyi öntudatlan s öntudatos, jól ellenôrzött s becsempészett elem! A vámsorompót ôrzöm s fertôztelenítek mindent, ami lelkembe jut; piszkot, rongyot, mérget, gyilkot behozni tilos. Mennyi jut be mégis rossz példa, társalgás s olvasmány révén! Vigyázzatok a különféle befolyásokra is. Óvakodom egyoldalúságtól; mérséklet, igazságosság, méltányosság, alázat az óvszerem. Mily fogalma van Krisztusról Nietzschének? Ki csinálta azt? S mily szerencsétlenség az, ezt tovább adni s mérgezni a lelkeket! Ki felel ezért? d) Együgyű, gyermeki bizalma van az asszonynak: hacsak ruhája szegélyét érintem... Lelkünk ösztöne ez: közeledni, érinteni, vsszeköttetésbe jutni. Azért lett az Isten ember, azért jött közel hozzánk, hogy mindenütt ruhája szegélyéhez férkôzzünk. A természet is az ô virágos, csillagos, kalászos, csipkézett szegélye, de fôkép az Oltáriszentségben, a szentelményekben mintha csak érintenôk!... Hányszor megy el mellettem az Úr, ruhája meglegyint! Hányszor érzem ôt közel s magamban is, s átkarolom s megcsókolom. Kis gyakorlataim, milyenek az Oltáriszentség látogatása, a röpimák, szentelt víz használata, nagy ragaszkodást nevelnek bennem iránta. Érintem szegélyét. ======================================================================== 184. ,,Ki illet engem?'' a) ,,És azonnal megszünt az ô vérfolyása, és érzé testében, hogy meggyógyult; Jézus pedig azonnal észrevevén a belôle kiment erôt, a sereghez fordula, mondván: Ki illeté ruházatomat? És felelék neki tanítványai: Látod, hogy szorongat téged a sereg és azt kérded: Ki illetett engem?'' (Márk 5,29). Szinte összenyomják az Urat, de ez a testek érintése. Van lelki érintés is. Egymást érintjük szeretettel, bizalommal, kegyelettel, vagy gyűlölettel s hidegen; a meleg kéz, az érzelmes szem emberi érintés. S az Istent érintjük hittel, bizalommal, közeledéssel. Érintette Jézust Magdolna nemcsak kézzel, de lélekkel; érintette Veronika, érintette a vérfolyásos. A napsugár is érint virágbimbót, az esô érint rügyet... A szentáldozásban érintjük, ízleljük, élvezzük Krisztust: ,,mel et lac ex ore ejus accepi'', csókja tejes és mézes nekem. b) ,,És körültekinte, hogy lássa meg, ki azt cselekedte.'' Senki, senki. Mind hátrál és fél; érintették ôt sokan, s most talán félnek haragjától s mentegetôznek, talán tagadják is. -- Sokszor meggondolatlanul gyávák, kétszínűek vagyunk s hazudunk is; mentegetôdzünk, takaródzunk. E részben is fegyelemre kell nevelnünk magunkat az ösztönszerű gyávasággal szemben, s mindig egyenesen s nyiltan kell beszélnünk. Még szubjektív nézeteinket, elágazó vélekedésünket is ôszintén adjuk elô, ha kérdeznek. Olyan szép a nyilt, egyenes lelkület, bizonyára azért, mert tiszta és erôs. c) ,,Az asszony pedig félvén és reszketvén, mivel tudta, mi történt rajta, eléjöve és leborula elôtte, megmonda neki mindent igazán. Ô pedig mondá: Leányom, a te hited meggyógyított téged.'' Ott reszket a jó asszony; fél, mert merész volt, meg merte érinteni az Isten fiát, ô a tisztátlan. Mily kedves, alázatos lélek! Sokszor szentek félnek Jézushoz járulni, áldozni; keveslik érdemüket, hitványnak tartják öltözetüket, érzik gyarlóságaikat! Isten gyönyörűsége ez. Érezzem át mindezt én is, de menjek bizalommal hozzá dacára gyarlóságomnak; ô szeretettel fogad s biztat, hogy a hit gyógyító erô bennem is. ======================================================================== 185. A názáreti zsinagógában. a) ,,És jöve Názáretbe, hol felnövekedett, és bement szokása szerint szombatnapon a zsinagógába, és fölkele olvasni. És adaték neki Jeremiás próféta könyve. És föltárván a könyvet, azon helyre talála, hol írva vala: Az Úr lelke rajtam, azért kent föl engem és elküldött engem örömhírt vinni a szegényeknek, meggyógyítani a töredelmes szívűeket'' (Luk. 4,16). Jézusnak elsô, a szentírásban regisztrált föllépése! Bemutatja magát mint a Szentlélektôl fölkent s kegyelemtôl áradozó embert. ,,Ma teljesedett be ez az írás elôttetek.'' Ez az a nagy tény, hogy maga a megtestesült Isten állt a világba bele, mint kristályhegység, melyen villog a nap s oldalaiból források fakadnak. Ilyen legyen az evangélium hirdetôje... hittel, reménnyel, kegyelemmel fölkent; legyen ajkán édes az ige. Lássék meg rajta az evangélium tendenciája; örömhírt vinni, gyógyítani, segíteni... ezek a krisztusi nyomok. ,,És csodálkozának a kedves igéken...'' ezek a krisztusi igék; nem szidni, hanem emelni, melegíteni. b) ,,És mondák: nemde ez József fia?'' az ács fia! Ime az emberi gondolat, mely a véren, a ruhán, a látszaton fönnakad s elborítja az istenit, a lelkit. Ne azt nézd, hogy az ács fia, hanem, hogy Lélek árad belôle. Lélek volt a könyvkötô-inasban, Faradayban; lélek a lakatoslegényben, Fadruszban, s lélek nélkül nem ér semmit királyság és akadémia. Lelket adj, Jézusom, a gyaluhoz, a vályogfalak közé; lelket az evangéliumhoz s az oltárszekrény elé; lelket a köznapba, a közéletbe; akkor nem lesz üres az élet, bármily szolgálatban folyik; Szent Nothburga cseléd sírverse igazul be: Der himmlisch fromme Tugendsinn Macht eine Magd zur Königin. c) ,,Ô pedig mondá: bizony egy próféta sem kedves hazájában.'' Tisztelettel és alázattal kell közeledni a Fölségeshez. Nem szabad vele feleselni, sem pörbe szállni. Igy történt, hogy már Illés a pogány özvegyhez tért be, s Elizeus szintén a pogány Naamant s nem a zsidókat gyógyította. Aki szívet nyit, ahhoz szólok. Ajtót be nem török, csak kopogok: eressz be, testvér! Ah Istenem, hová kell menekülnie az Isten igéjének s kegyelmének a világ bölcseitôl, hová, kikhez? Szareptai özvegyekhez... Sôt az ember erôszakoskodik az Istennel ,,s kihurcolák ôt s fölvivék a hegyre... hogy onnan letaszítsák''; ilyenkor a próféta elnémul... s ,,átmenvén közöttük, eltávozik''. Uram, ajtót, kaput nyitok neked s térdenállva fogadlak, kérlek, szólj; engedelmeskedem, hű szolgád s szolgálód leszek. ======================================================================== 186. Bizalom a Szentlélekben. a) ,,Óvakodjatok pedig az emberektôl, mert föladnak titeket... és a helytartókhoz hurcoltattok majd énérettem... Mikor pedig átadnak titeket, ne gondolkodjatok, miképen és mit szóljatok'' (Máté 10,17). Ne aggódjatok sokat. Tegyétek meg azt, ami rajtatok áll, de ne sopánkodjatok, se a nehézségektôl ne féljetek. Nem ti intézitek a világot, azt az Úr teszi. S ô beállított titeket ide, hát álljatok. ,,Kik az Úrban biznak, olyanok, mint a Sion hegye; nem fog ingadozni mindörökké'' (Zsolt. 24,1). A vértanúk is emberek voltak s álltak. -- A bizalom az önerônek Isten erejével való tovaépítése; ami tôlem telik, azt teljesen nyujtom, Isten majd folytatja. Szent Ignác mondta: úgy bizzál, mintha mindent Isten tenne, s úgy tégy, mintha mindent magadnak kellene tenned. Szalézi sz. Ferenc pedig mondta: Ha még egyszer jönnék a világra, még jobban bíznám. b) ,,Mert megadatik nektek azon órában, mit szóljatok.'' Amikor kell, segít az Úr azon órában...! Most talán gyöngének érzem magam s gondolom, hogy ebben vagy abban a kísértésben elbuknám! Ez nem helyes pszichológia s még helytelenebb theológia; mert most nem kell a segítség; ha kell, majd lesz, s akkor máskép érzesz. Hányan lettek kitartók, nagyok, erôsek, hôsök azon órában... Furcsa órákon, gyenge pillanatokon kell átmennünk néha, de saját hibánkból; miért nem neveljük s nem fegyelmezzük magunkat, mondván: itt is, most is hôs, nagylelkű lehetsz, ha el nem hagyod magad... fogj hozzá s ne engedj. c) ,,Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem Atyátok lelke az, ki bennetek szól.'' Az a bölcs, találékony, bátor, sugalmazó Lélek, -- nem pedig ti, ti alantjáró, szeszélyes árnyak; a Lélek, aki vigasztalótok, tanítótok, kit én küldök helyembe, ki vádol, ítél világot. -- Atyátok Lelke, aki teremtett s el nem hagy titeket; azért Lélekkel gyámolít, s fölken vele ,,királyokat, prófétákat, papokat és vértanúkat''. Imádom a Szentlelket, ki sugalmaz és hevít és hűsít és vigasztal engem. Krisztussal az emberrel itt és most, úgy, hogy lássam, nem szólhatok; de Szentlelkével, e nálam ki-bejáró lélekkel, igen. ======================================================================== 187. A két félelem. a) ,,Ne féljetek azoktól, kik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik; hanem inkább féljetek attól, ki mind a lelket, mind a testet a gehennába vesztheti'' (Máté 10,28). Van rossz, betegség, kín, gyalázat, halál; de ez mind nem az igazi rossz; a rossz a kárhozat. Mélysége s örvényszerű méretei, tengernyi kínja oly nagy, hogy attól szétfoszlik lánc, tömlöc, rostély, halál. A végtelenség s örökkévalóság motívumai reszketnek Jézus e szavaiban s alkotó elemeivé lesznek annak a temperamentumnak, mely minden rosszat kevésbe vesz, s azáltal gyôzelmessé lesz fölötte. A lélek végtelen értéke s az örökkévalóság súlya kiváltja azt az energiát, mely mindent legyôz. Ellépteti elôttünk Szent Lôrincet, Ágnest, Ceciliát... Óriási erejük abban állt, hogy nem féltek lángtól, lánctól, kardtól, kíntól, haláltól! Csodálatos, szent, hôsies nemzedék, Krisztus nevelése. Minket is erre nevel: ne féljetek ezektôl; féljetek az egyetlen, a végtelen rossztól. b) Imádom e kijelentésben az Isten erôs, hajthatatlan, szent akaratát. Ô elém állítja a jót s a rosszat s mondja: itt vagyok én, ott van az... Az az élet óriási komolysága, hogy az Isten szeret, megtisztel, fölemel, de szeret erôsen; szeretete nem cukrosvíz, nem ömlengés; szeretete erô és alkotás és megfeszülés; szeretete hôsies temperamentumot s fölényességet inspirál; nevel nagystílű érzületre, és ez a nagyság ép abban áll, hogy le tudjunk gyôzni kínt, halált, s ne féljünk semmitôl. -- Az Isten a természetbe is a küzdelem, harc, mérkôzés folytonosságát fektette. Óriási ellentétek szerepelnek mindenütt: élet s halál, verôfény s éjtszaka, szépség s enyészet, s mindebben ô a szuverén fölség. Korrigáljuk ki tehát édeskés érzéseinket s emberi gondolatainkat Istenrôl s szeretetérôl. A mi korunk túlságosan lágy, azért téved; föladja az erô érvényesülésének harcait, elárulja az erény egyedüli jogosultságát. Ez nem isteni, hanem laposan s unalmasan emberi. Vigyázzatok, hogy ne tévedjetek. c) ,,Nemde két verebet egy filléren adnak s azokból egy sem esik a földre a ti Atyátok nélkül. Sôt a ti fejetek hajszálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek tehát...'' Az Isten gondunkat viseli, de az ô fölfogása szerint. Megmondta, hogy mitôl kell félni, mi az igazi rossz s mi jön kisebb rossz számba. Betegség, üldözés, kín, gyalázat, ez mind lehet részetek; a vértanúké is volt. Dánoson megölték a cigányok a korcsmárost s feleségét, leányát pedig megbecstelenítették s azután agyonverték; rémséges dolgok; de ne nézzünk erre sem a pesszimizmus, sem a kétségbeesés tekintetével. Minden bajban halljuk a szót: ne féljetek azoktól, kik a testet megölik s megbecstelenítik; s higgyük, hogy a gondviselés e bajokon is úgy átvezet, hogy az örök jót bírjuk. A gondviselés gyôzelme az, ha bajaimban arra a megnyugvásra küzdöm föl magam. Isten tud rólam, Isten vezet, Isten segít földi poklon át, ördögi lelkek közt el magához. Krisztus is így tett. Ô a mi példánk. Igy kell a rosszról gondolkoznom; így lesz belôle jó nekem, sôt dicsôségem! ======================================================================== 188. Fegyvert hoztam. ,,Ne véljétek, hogy békét jöttem hozni a földre; nem jöttem békét hozni, hanem fegyvert'' (Máté 10,34). a) Békét is, fegyvert is. ,,Békesség a földön a jóakaratú embereknek'' -- énekelték az angyalok; ,,békémet adom nektek'', mondja másutt; de fegyvert is hoz, hogy az ember harcban fejlôdjék jóakaratúvá s a békét élvezhesse. A jóakarat erôs akarat, s annak sokat kell küzdenie test, vér, világ ellen, míg a jóságot s az isteni akaratot önmagában gyôzelemre juttatja. Tehát mivel a békét szeretem s jóakaratú akarok lenni, azért fogok fegyvert s küzdök mindazzal, ami az igazán jó, korrekt, hű akarat ellen van. b) A haladás mindenütt törésföldön jár. Míg az ember nem töri meg s nem hódítja meg a természetet, addig nincs kultúrája; ez akkor lesz, mikor kôre, fára, vasra az ember ráönti gondolatát; s ehhez eke, kalapács, kard, tehát harc kell; abból áll elô a Parthenon s a kölni dóm. -- Mi az Isten gondolatait, Krisztus vonásait visszük át az ösztönös, durva, érzéki emberre. Akarjuk a szép, tiszta lelkivilágot - - ezt az igazi kultúrát -- megteremteni. Az ideál elôttünk ragyog; hát csak faragjunk, simítsunk, olvasszunk a térdenálló művészet áhítatával s szorgalmával. Örülök, hogy különb embert alakíthatok magamból. c) Tehát helytelen mondás az is, hogy ,,vissza a természethez'', ha az alatt a kultúra nélküli életet, az ösztönök s szenvedélyek féktelen világát értjük. ,,Fegyvert hoztam'', azaz elôre kell mennetek s nem visszafelé. Fektessetek bele természetetekbe sok munkát, de ne rontsátok el, hanem fejlesszétek. Az erôt ne gyengítsük, hanem adjunk neki formát. A kultúra sokszor kivetkôztet természetes erônkbôl, s az baj; de az erény tartsa meg az erôt s nemesítse azt. -- A tiszta, önfegyelmezett, mértékletes s okkal-móddal önmegtagadott élet nem gyöngíti, hanem erôsíti s egészségessé teszi az embert. A fegyver, melyet Jézus hozott, nem öl soha; ez a harc mindig a több-életért folyik. ======================================================================== 189. János fôvétele. a) ,,Heródes megfogatta vala Jánost és megkötöztette és tömlöcbe vettette Heródiásért, az ô testvérének feleségeért, mert János azt mondotta neki: nem szabad neked ôt birnod'' (Máté 14,3). ,,Nem szabad''; mily áldás az, ha biztosan tudom, hogy mi szabad, mi nem; ha tudom a fölséges, isteni akaratot. Ez a tudás ,,arcod fényessége''. -- Látom a modern világ amorális zűrzavarát; a szofisztika mindent kiforgat. Ha az emberek szabadon nyilatkoznának, hogy mi jó és rossz oldalai vannak a szeretetnek, tisztességnek, a gyilkosságnak, lopásnak és házasságtörésnek, a vélemények dantei ,,selva oscura''-jába jutnánk. -- Mily erôs vagyok ezzel szemben én, mert tudom, hogy ezt szabad, azt nem szabad. Nem iga ez nekem, hanem korlátfa az örvényes úton; -- virágos partja a dagadó folyónak. -- Nemcsak száraz imperativus, nem a káplárbot szellemi reflexe; hanem a tökéletesség, az eszményiség sugárzata, mely emel s melegít s könnyűvé teszi az engedelmességet. Édes iga, könnyű teher. b) ,,Heródes születése napján pedig Heródiás leánya táncolt közöttük, s tetszék Heródesnek. Azért esküvéssel igéri, hogy megadja neki, bármit kérjen tôle.'' A leány táncol s tetszik, s a szép test bája behálózza az érzéki embert; ittas lesz tôle s hódol neki, ráteszi a lelkét s önfeledve mondja: mindent odaadok érted... S a vége az, hogy látja, hová sodorja kegyetlen szerelme, mily állatiasságba, és ,,elszomorodik'', s kísértetek járnak körülötte s mondja: ,,Keresztelô János föltámadt halottaiból s csodaerôk munkálkodnak benne''. Bukás, szomorúság, félelem, ezek a tág útnak s a széles kapunak kísértetei; ez az élvezet poharának sepreje s a bűnös élet facitja. Szomorú fejlôdés. c) ,,Add nekem itt egy tálban Keresztelô János fejét... és elküldvén, fejét véteté Jánosnak a tömlöcben. És elhozaték feje egy tálban, és a leánynak adaték.'' Ime a szép, vidám táncosleány kegyetlen és csúnya kívánsága, s hogy torzul el lelki szemeink elôtt alakja, mily verem a szíve, melyben egy alávaló, üres lélek lakik. De most gyôz ez az állat, azaz, hogy öl, s véres fejet tálal föl a hitvány vendégnépnek, mely bamba borzalommal néz az áldozatra. S ez is hatalom és uraság! -- Az igazi ünnep pedig az, melyet a megdicsôült ül erejében s hűségében, melyet le nem gyôz a világon sem félelem, sem tömlöc, sem bárd. Születésnap van itt is, a szenté! -- A mi föladatunk: hűnek lenni mindvégig; kitartani, ha törik, ha szakad. Ez magasztalja föl az Istent, ez dicsôíti meg az embert s az emberiséget. Tömlöc, bárd ne szomorítson, hanem vigasztaljon hűségünk s odaadó szeretetünk. Igy illik eljárni az Isten szent akaratában! ======================================================================== 190. Magányban Istennel. ,,És mondá nekik: Jertek külön egy puszta helyre s pihenjetek meg egy kissé; s hajójába szállván, egy puszta helyre menének külön'' (Márk 6,31). a) Jézus vonzása: jertek, menjünk, ki a tengerre s ott túl a felénk intô csendes partokra, az Isten-közelségbe... jertek el a világ piacáról, a fölületes gondatlanságból, hol csupa bénult, szokások s emberi tekintetek láncát csörgetô szenvedôk járnak, -- jertek el e fáradt, hervadt, elvirágzott, elnyűtt arcú emberek körébôl, -- e folytonos érdekkeresésbôl s mégis általános önfeledésbôl, -- e heccbôl s a hiúságok vásárából... el, el e piszokból, e fülledt, miazmás légkörbôl; csattogjon az evezô, mélyedjenek tengerek közénk, menjünk! -- Isten hív, teremtônk, megváltónk, örök bíránk; hív a Mindenható, az irgalmas; mily kegyelem ez, s hogy kell szívrepesve indulnunk az elvonulásnak, a magánynak, a lelkigyakorlatoknak ünnepeire! b) ,,Külön gyertek''... Van egy világ, hol semmi sincs, csak Isten és én! Csak? Hisz Isten minden s végtelen világok ôs valósága! Tehát ô meg én! Ott van világossága, ereje, teremtô s újjáalkotó hatalma, tisztító, olvasztó, képét rám lehelô lelke, s ott lelkem ellágyul, megsemmisül s mégis végtelenbe nô; folytonos ébredéseim a reggel üdeségét s erejét hozzák rám; elhomályosul s elborul a lelkem öntudatom vádjaitól, de annál átlátszóbban s tisztultabban kel föl. -- Ez az Isten világa, az ô háza; itt fakadnak kegyelmi forrásai; e csendben hallatszanak léptei s hívó szava. Vesd le saruidat, ez az a szent föld; térdelj le, borulj arcra; ez az a föld, hol prófétákat és szenteket nevel az Isten. Legyen ez a te szülôfölded is. Becsüld, szeresd! c) ,,S pihenjetek.'' Ha megpihentek, s elcsendesül a lárma s izgalom lelketekben, akkor ébredtek majd éltetek titokzatos voltára s azon veszitek magatokat észre, hogy zárt, örök kapuk elôtt álltok, s nem gondoltatok rá, hogy azokat megnyissátok. Istent keresitek; s ô nem mutatkozik, de folyton elmegy mellettetek; ti arcot vártok, de az ô arca az élet tartalma hitben, reményben, szeretetben, tisztaságban; át kell éreznetek, hogy benne éltek s lélekzetek. Ezt a tudatot mélyítsétek ki, és szentek lesztek. Ébredjetek öntudatára, hogy ma és mindig halhatatlan életet éltek, s következôleg, hogy lépten-nyomon ti adtok ez érthetetlen világnak értelmet s lelket. -- Ébredjetek öntudatára a lélek elrejtett, belsô világának s fejlesszétek azt ki. Erre csak a hit s az alakító szeretet ôsereje képes. Itt elmélkedem, megtörôdöm, egyesülök Istennel; itt dolgozom ésszel, szívvel, érzéssel, akarattal. S fölhasználom ezt az ,,egy kevéssé''-t, ahogy a kárhozottak használnák, ha ez az ,,egy kevéssé'' megadatnék nekik, hogy jóvá tegyék az elvesztett életet. ======================================================================== 191. Ötezer ember a pusztában Jézussal. a) ,,Ama napokban, midôn ismét nagy sereg volt együtt, nem lévén mit enniök, egybehívá a tanítványokat, és mondá nekik: ,,Szánom a sereget, mert íme már harmadnapja vannak velem, és nincs mit enniök'' (Márk 8,1). Jézus körül gyülekezik a pusztában ötezer ember; követik ôt bizalommal s lelkesen, mert ô lelkük vezére s mestere. Ezt a sok lelkesülést éhség s puszta környezi. Lelkek ezek éhezô testekben; tehát kenyér is kell nekik; a puszta nem adja. Isten adja. Istenbôl valók a magvak, csirák, energiák; ezek az isteni titkok; belôle mint feneketlen mélységbôl való ez a duzzadó, dagadó élet. Mily titok ez mind; idegennek érzem magam a földön, ha erre gondolok; összeszorul a szívem, ha e mélységbe s e soha ki nem fáradó folyamba nézek... érthetetlen, szent folyó. -- ,,És kérdé ôket: hány kenyeretek vagyon? Azok mondák: hét''. Jézus kezébe veszi a hét kenyeret, megáldja s kiosztja, s mindnyájan esznek... ez is érthetetlen, isteni tény; ez közvetlenül isteni; a vetés pedig csak közvetve. Imádom az Urat mindkettôben. -- Adj kenyeret -- mondom -- te táplálod a madárfiókot, feléd tátja csôrét; táplálj engem is. -- Mély útálat fog el a mértéktelenséggel szemben, mellyel a fegyelmezetlen ember megzavarja az isteni rendet; visszaél az Isten titkaival, s nem életet, hanem halált merít belôlük. -- Tisztelem az élet isteni folyamát; nem zavarom, nem piszkítom; szent ez nekem; szent bennem az evés-ivás funkciója is. b) Látván a csodát a nép, királlyá akarja kikiáltani. Az isteni hódítólag lépett a nép öntudatába; azt észrevenni s érte lelkesülni egy. Jézusban lép az isteni így elénk, fölségesen s hódítólag. Az egész élet a maga mélységes kapcsolataival, a maga titokzatos értelmével s jelentôségével megszentelve, fölmagasztalva nemesbül meg; királysággá lesz a puszta, a buta lét, a harctér. Üdvözlégy hát, királyom, ki királlyá teszesz engem is. Ezt el nem kerülhetem, ha Krisztust követem. Legyen királyom az Úr Jézus; a szív királyságát elfogadja; mást nem. c) ,,Jézus, mivel észrevevé, hogy eljônek és megragadják ôt, hogy királlyá tegyék, ismét a hegyre futa maga egyedül''. Jézus otthagyja a tömeget, mely földi királyságot ajánl föl neki; gyönge királyság az; tömeg-királyság a fölött a nép fölött, mely testi jót keres s a szellemi jó iránt apathikus; mely az ô nagy terveit nem sejti, küzdelmeit alig érti; ily királyság után Jézus nem vágyik. Elmegy a hegyre imádkozni, s ezzel is az igazi értékek s a világ formáit legyôzô lelkesülésnek forrásaira mutat. Ott fönt felegyenesedik, felüdül a lelke. ,,A summo coelo'', a magas égbôl veszi mindig kiindulását, hogy a földet fölemelje; nem uralkodni s lenyomni, hanem emelni s uralkodókat nevelni jött ô. Értlek, Uram, s veled tartok, s ezzel az ambicióval töltekezem; ez megsegít, hogy elviseljek kudarcot is sikertelenséget is. ======================================================================== 192. Jézus a tengeren jár. a) ,,És kényszeríté tanítványait a hajóba szállni... és elbocsátván ôket, a hegyre méne imádkozni. És amint beesteledett, a hajó a tenger közepén vala, és ô egyedül a parton. És látván ôket küzködni az evezésben, mert ellenkezô szelök vala... hozzájuk méne, járván a tengeren'' (Márk 6,45). Küzködnek a tanítványok a hullámokkal; éj van s szélvész; nehéz, kelletlen s veszedelmes a hajózók élete, keserves a munkája. Lelkük is könnyen oly keserűvé válik, mint az a kegyetlen, ellenséges hullám; pedig Jézus tud róluk; sôt jár a tengeren; jár sötétben, elrejtôzve, de jó indulattal. -- Isten láthatlanul jár köztünk. Belôle fakad folyton a lét, a lelkek érintkeznek vele legmélyebb gyökerükkel; belenyúl, belefolyik életünkbe. Az erkölcsi világ, tehát az öntudatos emberi élet, bármennyire hullámozzék, Isten lábnyomainak útja. Titokzatos dolog, de tény! Könnyen mellôzzük e rejtôzô Istent, a műveiben megnyilatkozó, a természetben természetfölötti hatóként érvényesülô hatalmat. A természet fátyolától, az erkölcsi világ hullámzásától, a haladás viharzó tempójától ignoráljuk, sôt talán ellenszenvvel viseltetünk iránta. -- Iparkodjunk mélyebbre... szívünkben megleljük, s lépjünk vele érintkezésbe, miután úgy is benn vagyunk metafizikai kapcsolataiban. Ó Uram, szólj, nyúlj belém, vonzz erôsebben, hogy megismerjelek, hogy lássalak a világ s a kultúra káprázatában is. b) ,,Azok pedig látván ôt a tengeren járni, rémnek vélék és fölkiáltának''. Látják s megijednek. Idegenszerűen, szinte ijesztôen jelenik meg az Úr. Hallucinációnak, rémnek gondolják. Tudták, hogy a hegyen van s hogy imádkozik, de hogy itt legyen, hullámok, küzdelmek közt, s hogy a hullámokat s küzdelmeket el ne simítsa, azt nem hitték. -- Hisszük az Istent, hisszük, hogy templomainkban van, hogy szentségeinkben hat, de hogy itt legyen, itt a kegyetlen, lapos élet küzdelmeiben, s hogy azokba befolyjon, s hogy ez mind az ô territóriuma, melyen érvényesülni kíván; ez idegenszerűen hat ránk. -- Higgyük, hogy Jézus az egész kultúréletet lefoglalni kívánja; köztünk van; életünknek az egész vonalon krisztusinak kell lennie mesterségben, iparban, kereskedésben, közigazgatásban, társadalmi s családi összeköttetésekben. c) ,,De mindjárt szóla hozzájuk és mondá nekik: bízzatok, én vagyok, ne féljetek''. Jézus biztosítja tanítványait, hogy ô az, ne féljenek, s hogy neki köze van e hullámzáshoz s e fáradságos küzdelemhez, s egy nagy bizonyítéka van. Pétert magához szólítja s a tengeren járatja, mintha mondaná: én vagyok, itt vagyok s erôt adok nektek, hogy ti is gyôzelmesen járjatok. Igen, Uram, ez a te bizonyítékod: erôt adsz, s kitartunk s gyôzünk. Hisszük, hogy kegyelmed nélkül küzdelmeinket meg nem álljuk; de veled igen, még ha a világ le is szakad! Jézus bizonyítéka a tiszta, kegyelembôl való élet. Jézussal lehet az egész erkölcsi törvényt megtartani, nélküle nem. Minél inkább tartjuk azt, annál biztosabbak lehetünk, hogy ô van velünk. d) ,,Felelvén pedig Péter, mondá: Uram, ha te vagy, parancsold nekem, hogy hozzád menjek a vizen... És kiszállván Péter, a vizen jár vala... látván pedig az erôs szelet, megijede''. Látván Péter a hullámzást, ijedezik, bizalmatlankodik s süllyed. A feneketlen mélység, mely lábaink alatt tátong, a mi semmiségünk. Ha magamat nézem, egyre mélyebb és sötétebb örvényekre akadok, s vész a talaj lábaim alatt. Teremtmények vagyunk s Istentôl függünk, kegyelme nélkül érdemes jót nem tehetünk; vétkeink súlya, a pokol malomköve nyakunkban, s mily kegyesen jött az Úr felénk; az irgalomnak és kegyelemnek mily mélységeibe tekintünk, ha keresztjére vagy az Oltáriszentségre gondolunk! Ime, a mélységek lábaink alatt. Körülöttünk pedig a nehézségek mozgó s ránk ömlô hullámhegyei. De azért alávalóság volna tôlünk, ha kételkednénk. Ép ezért nem szabad bizalmatlankodnunk. Isten tart a mélységek fölött, ô emel a hullámhegyek fölé. Esztelenül elmerül, aki okoskodva s nem imádkozva, szkeptikusan s nem Istenbe bízva indul neki az életnek. Isten a mi filozófiánk s a mi erônk! e) ,,S midôn merülni kezdett, kiáltá: Uram, ments meg engem. S Jézus azonnal megfogá ôt''. Péter kételkedik s azért merül; de ösztöne fölrázza, s az élet szeretetével s az esztelen tönkrejutás lehetetlenségének átérzésével fölkiált: ,,Segíts, Uram...'' Szkepszis, bizalmatlanság, pesszimizmus... ez mind tévtan. A lét s az élet erôt s érvényesülést jelent; annak rendelkezésemre kell állnia, s ha nincs meg bennem, meglesz a közelemben élô, segítô, erôs Istenben. Hozzá kiáltok. ======================================================================== 193. Krisztus megígéri az Oltáriszentséget Kafarnaumban. a) ,,Midôn azért látta a sereg, hogy nincs ott Jézus, hajócskákra kelének s Kafarnaumba jutának... Jézus mondá: Bizony, bizony kerestetek engem... mivel ettetek a kenyérbôl s jóllaktatok. Munkálkodjatok, de nem oly eledelért, mely veszendô, hanem, mely megmarad az örök életre'' (Ján. 6,24). Keresik ôt s szóba állnak vele; föl vannak izgatva a ,,regnum mundi'' kiáltásaitól. A hegyre menekült s a hegyi imából lejött Krisztus ismét irányt mutat nekik. Kenyér kell, úgy-e; de én nem a földi élet kenyerét adni jöttem nektek, hanem lelki élteteket jöttem táplálni, s e részben szükségképen nem adok kenyeret, hanem én vagyok a kenyér. Az, ki éltet és hevít és gyujt, az az emberek kenyere, és pedig élô kenyér. Minden lélek, ki másokat felvilágosít s bátorít, kin sokan függnek s nagyra nônek, az ô élô kenyerük. Jézus a világ élô kenyere. Érzik ezt azok, kik végig éldelték a világot, annak mézét s ürömét; tudják ezt, kik lelküknek táplálékot kerestek s végig koldultak írókat, filozófokat; tapasztalják ezt, kik az élet éhségével mennek végig a világon, s nyalakodnak s kielégítést, erôt s egészséget keresnek: itt, itt az élet kenyere, az élô kenyér; akkor és most, a klasszikus jog és politika s a szociális modern átalakulások korában. Te vagy kenyerem, általad naggyá növök, erôs leszek. b) ,,Az én testem bizonnyal étel, az én vérem bizonnyal ital''. ,,Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ô vérét, nem leszen élet tibennetek''. Enni kell s inni, magunkhoz kell Jézust venni, belôle kell élni! Mily erôteljes, hatalmas kifejezése az emberi lélek örök vágyának Isten után. Homér szerint az ember kitátja lelkét, mint a madár csôrét, az Úr után; a zsoltárokban ki-kitör a lélek vágya, s a zsoltárok el nem évülnek; Descartes is így imádkozik s Nietzsche is mondja: ,,Wir halten es nicht länger aus...'' s Tolsztoj írja: mint a fészkébôl kiesett madárfiók, úgy sipog a lélek az Isten után. S Jézus ez erôs vágyat szentesíti s fokozza, s mondja: igen, igen, ennetek kell, innotok kell az Istent; azért is vettem testet, hogy necsak testvéretek, de testi-lelki tápláléktok legyek. Egyétek, igyátok; maradjon bennetek, egyesüljetek vele; a nemzedékek szenvedélyes éhsége s siralmas epedése lelketekben elsimul, s végtelen, édes, erôs érzés boldogít majd titeket. Mily kegyelem és hatalom ily éhséget csillapítani, ily vágyat kielégíteni! c) Mindegyik eszik, mindegyik egyesül s külön-külön Jézusban s Jézussal él. A nyilvánosság átlag fölületes; a mélység a bensôben van. Semmi sem mély, amit át nem érzünk s érzéseinktôl mélyedünk is, tisztulunk is. Tengermélység a bensôséges lélek, ide tart Jézus, mikor velünk egyesül. Kivált szentáldozásainkban ereszkedünk Jézussal érzelmeink és örömeink mélységeire. Ô és én. Csendben, napfényben; két kék mélység, a lélek tengere s az Isten kék ege vesz körül. Ilyenkor megnyugtat a) bűneink iránt; elcsitítja gondjainkat; szívén érezzük, hogy megbocsát; b) küzdelmeink iránt, melyeket nem sokallunk, ha azok árán ide juthattunk, keblére borulhattunk; c) jövendô harcaink iránt, mert ô segít. S erôt merítünk belôle, mert szabad ôt élveznem s benne megújulnom. ======================================================================== 194. ,,Én vagyok az élô kenyér, ki mennybôl szállottam alá'' (Ján. 6,51). a) Jó kenyér, ízlik; ,,pinguis panis Christi'', lelkek étele, angyalok kenyere. Minden íz van benne, a szerint, amilyen kinek-kinek az érzéke s a szüksége s kivált a halhatatlanság íze van benne. Aki alázat után vágyik, azt eszi; aki türelmet, tisztaságot keres, azt ízleli; akinek bátorság, kitartás, munkakedv kell, azt nyeri; akárcsak sziklából mézet, úgy ez igénytelen kenyérbôl lelket. Nem annyira hiszem ezt, mint inkább tapasztalom. b) Hevít, lelkesít, készségessé, frissé tesz. A Szent Szűz sietve indul Judea hegyére, miután magába vette az Urat; úgy mi is sietve indulunk az Oltáriszentség erejében, ha kell, nehézségek hegyeire is; ha kell, vértanúi küzdterekre is. Az Oltáriszentségbôl vett erôsödés nélkül senkit sem engedtek a vértanúság arénájára, mert féltek, hogy letörik! Ó szép, édes, liliomos egyház, ,,erat ante in operibus fratrum candida, nunc facta est in martyrum sanguine purpurea''; majd ragyog gyermekeinek erényeitôl, majd bíboros lesz vértanúinak vérétôl, de mindezt az Oltáriszentség erejében! c) A vendégség vidámsággal s jókedvvel jár; Jézus az Oltáriszentségben nem kíméli az ,,oleum laetitiae''-t; szent vigaszt önt a lelkünkbe; az áhítat meleg arcpírban, sugárzó tekintetben is jelentkezik. ,,O sacrum convivium''; kedvet adj a jóra; add élveznem a jót, amit teszek. d) A testre is hat. A lélek visszahat a testre, érzéseire s ösztöneire; az alsó természet finomodik s nemesbül a környezet elôkelôségétôl; a magas élvezet elfojtja az alacsony vágyakat; ebben az értelemben igaz, hogy ez a bor szűzi vért táplál, s ez a kenyér választott, különb nemzedéket nevel. Egyre halljuk, hogy a természet legyôzhetetlen; de árasszuk ki rá az öntudatos, alakítani akaró lelket, s meglátjuk, hogy a test is anyag, mely formát ölt! A kék-vér nem mese; de az isteni vér sem! ======================================================================== 195. Az eucharisztia elevenítô szellem. ,,A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit. Az igék, melyeket én nektek szólottam, szellem és élet'' (Ján. 6,64). a) Kételkednek a zsidók, sehogysem értik; megdöbbennek az apostolok; de Jézus szilárd, mint a szirt, s ha mind is elmennek, ô hangoztatja: igen, testem étel, azt eszitek majd, s ha már emberré lettem, odaadom magam még így is. Ez szívemnek, ez a ti szíveteknek is törvénye, mert a szeretet követelménye. Az akar elôször is jelenlétet: ,,vele lenni'', ez lételeme. Én magam -- mondja az Úr -- lélek módjára létezô, megdicsôült testemben, én leszek veletek. Szívünk ugyanezt kívánja; a szenvedés, a nyugtalanság óráiban csakúgy, mint a buzgalom hevében. Ó csakhogy ez megvan, csakhogy itt van, itt is, ott is, hol ember él s küzködik. Ô a mi nagy közösségünk s egyesülésünk! b) Jelenlét nem elég, a szeretet egyesülést akar. E célból a kenyér állaga eltűnik, s helyébe lép a megdicsôült Úr Jézus; az elváltozás révén megközelít, s kielégíti a szív legtitokzatosabb s legcsodálatosabb vágyainak egyikét, hogy ô bennem s én benne legyek. - - Nekem is el kell változnom, meg kell magam törnöm, tisztulnom kell; az áhitat melegével, Istenvággyal, Krisztus-szomjjal kell magam átjáratnom, s úgy vennem az Urat, s mikor elolvad bennem, szálljon meg az öntudat: ,,est Deus in nobis, agitante calescimus illo'', Isten van bennem, az hevít és éltet. c) Nemcsak egyesülni, hanem tevékenységemnek principiuma akar lenni. -- Semmi sincs annyira a végtelennek mélyeibe bele eresztve, mint a lélek. Minden folyton Istenbôl fakad, de a legmélyebb mélységébôl a lélek. Benne lüktet az erôsebb, öntudatosabb, fényesebb élet érverésével az Isten. E lüktetésbôl, ez élet s öntudat finomabb, lelkibb hullámzásából kell belém minél több. Jézus jön s biztosít: én élek bennetek, életemet közlöm veletek; mint ahogy én Istenbôl élek isteni életet, úgy ti belôlem; kifakad az életem bennetek, kivirágzik. Nekem tehát ideggé, érzéssé, szenzóriummá, vágyódó, elnyúlt médiummá kell válnom; lelkem hurokká feszül; elfogom az Isten érintéseit; így élek majd belôle istenileg. Deo gratias. ======================================================================== 196. ,,Aki eszik engem, ô is él énérettem'' (Ján. 6,58). a) A szebb, erôsebb életet keresi filozófia és kultúra; Jézus mondja: ezt adom én nektek az Oltáriszentségben. Ô alakította ki magában az istenemberi életet: Isten gondolatait emberi lélekben, Isten érzéseit, célzatait s lelkületét emberi szívben. Ahogy az orgona kiváltja a szél búgását zenévé, s a szem az éther rezgéseit színekké: úgy váltotta ki Jézus lelke az istenit szép, erôs emberi életté. Belôle kell az életet meríteni. Erre a jelszó: ,,egyesülés''. Fogékonyan hozzá símulni s uralkodó, meggyökeresedett gondolkodásra szert tenni, mely Jézusban megpihen. Az egyesülés képesít erre, mert bensôségessé tesz. Jegyes jegyessel, barát baráttal, anya gyermekével egyesülve, bensôséges, lágy, édes viszonyban él. Az Oltáriszentség is erre a bensôséges szeretetre nevel; tűzzel belénk égeti, könnyel belénk éteti Jézus gondolatait s érzelmeit. b) Az erôteljes, krisztusi szeretet derült, napsugaras légkörbe állít. Ha gyárak légkörébôl, hol kormot és port szívunk s napsugarat nem látunk, hol olajos a gép s az arc, s lármás a világ, fenyves erdôbe jutunk, tisztul tüdônk, pezsdül vérünk, kiegyenesedik a fáradt, görnyedt ember. Pedagógia, higiéné segíti ezt az új embert. Jézus is ezen dolgozik, kivált azáltal, hogy az önzô, ösztönös, állati, lelkiismeretlen, erôszakos, utópikus embert beállítja saját tiszta, erôteljes érzelmi világába; kiemeli gôgbôl s római imperializmusból, az erôszak állatiasságából, az érzékiség lágymeleg kábultságából. Faust is ezen okoskodik, Nietzsche is erôs embert sirat, Rousseau az erdei s réti emberek árnyai közt keresi az erôt, Tannhäuser is lejön a Venus-hegyrôl a szebb életért. Jézus a kiváló, különb, szebb élet mestere; szerinte érezek! c) Az erôteljes élet kitart és áldozatokat hoz; az erôteljes egyéniség küzdelme is; e részben is Jézussal való meleg egyesülésre van szükségünk. Megtanít résztvenni szenvedéseiben, s ugyancsak ô vesz részt a mienkben, mikor keblére borulunk. A tövis, mely minket szúr, az ô töviskoszorújából való; sôt az a töviskoszorú két fejet övez s a sebek két-két kezet, két-két szívet vernek át; az övét s az enyémet. - - Itt az áldozatos szeretet forrása; a kereszténység innen merít: ,,inter consolationes Dei et tribulationes mundi ambulat Ecclesia''. Isten vigasztal a tövises úton önmagával. Belôle való az áldozat szelleme, s az áldozat erejében alakulnak ki a ,,szép lelkek'', ,,animae sublimiores''. (Pontif. Rom.) Jézusom vérébôl merítem s csókjából szívom e lelkületet. ======================================================================== 197. Szívünk világa. ,,A szívbôl erednek a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések... ezek azok, mik megfertôztetik az embert'' (Máté, 15,19). a) Ne bízzunk magunkban, hanem nézzünk mély, kutató tekintettel szívünkbe; világot látunk ott, mely tele van vízmosásokkal, szakadékokkal; bizonytalan, állhatatlan, ,,rengô'' föld az. Azért, ha imádkozunk, melegszik ugyan szívünk, sôt tapadós lesz a kezünk, kellemes életmeleg szivárog át rajtunk s jól érezzük magunkat; de nem gondolunk arra a sok gonosz indulatra, a hideg, részvétlen irigység érzelmeire, melyek lelkünk mélyén pihennek, vagy mint kígyók virágos érzelmeink alatt lappanganak. Mily hamar van sokszor lelkünkben tavasz után tél s a virág helyén fakó, zörgô haraszt. Azért, ha imádkozom, ez öntudatom is kísér; ha a kereszt elôtt térdelek s az olvasót szorongatom, tudom, hogy ki vagyok, s áhitatomban is kötözgetem ciliciumomat. Ezáltal leszek objektív imádkozó, s imám által tényleg javulok. b) Vagy pedig csendes a lelkünk; gondolataink villanyosak, szívünk készségesnek látszik, de ez relatív és könnyen bomló egyensúly. Hány különbözô, ellenszenves s rokonszenves ember vesz körül; hányan, kik ujjat húznának, vagy majd húznak is velünk; nem baj; tudjuk azt, de nem zavarodunk meg. Ellenkezés, harc, küzdelem a sorsunk, eszmék, javak, jogok egyoldalúak; némelyikét le kell törni, hogy jobb foglalja el helyüket. Nagylelkű leszek, mert tudom, hogy nagy az elfogultság, ,,extra et intra muros''. Ha így imádkozom, kinövök környezetembôl, s fölényes s ép azért méltányos lélek leszek. c) Itéleteinkben sokszor önhittek vagyunk, s beleszeretünk egyik- másik eszménkbe. Tervezgetünk s álmodozunk! Hej, hány takács ül velünk ugyanannak az életnek szövôszékén, kik nem szerintünk igazodnak. Terveink így dugába dűlnek, álmaink eloszlanak s lelkünk elszontyolodik; leül, mint a rosszúl kelt tészta. -- Alázattal nézzünk felfogásunkra s kedvenc eszméinkre. Gondolat-revizió és restauráció kell sokszor. De aki jól imádkozik, abban lelki ruganyosság van, s tud megújulni s megifjúlni. A szentek ifjúsága, mint a mesebeli sasé, élet- reformáló imákban újul meg. d) Lelkesülésünkben gyakran a nehézségeket nem látjuk. Fiatalos erôvel indulunk neki az életnek, de kevés alázattal. Pedig mi az ember csak egy városban is, mi a történelemben, hát még a nagy természetben? Meg kell állnom a mechanizmus kerekei közt meg a századok zivatarában. Erre csak akkor leszek képes, ha hitben fölülemelkedem önmagamon, méternyi térfogatomon, arasznyi idômön túl s nézni tudom a világfejlôdés beláthatatlan perspektíváit. E szent ködben föltalálom magamat s egy lépésnyire tôlem az Urat. Tudom, hogy ô Isten, s én véges porszem, de szerencsém, hogy lábaihoz tudok tapadni s hozzá ragaszkodva bejárni az örökkévalóság útjait. Amen, Amen! ======================================================================== 198. A kananeai asszony. a) ,,Jézus eltért Tirus és Szidon környékére. És íme egy kananeai asszony ama határokból kijövén kiálta, mondván: könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! leányom gonoszul gyötörtetik az ördögtôl'' (Máté 15,21). Hiábavaló minden okoskodás, hogy az embert a természet erôinek s ösztöneinek acélsodronyszövedéke fogja le, s hogy azok ellen támadni s azokból kiemelkedni képtelen; hiábavaló ez okoskodás, mert a szíve kiált, öntudata mondja: hogyne emelkednél ki, hiszen szemben állsz a mechanikával, lenézesz rá s egy felsôbb hatalmat sürgetsz! Kiálts, kiálts, kell annak léteznie s rajtad segítenie. Ez a világ csak valami, s nem minden; a lelkem pedig a valamin túl ér; tehát imádkozom! Az asszony imája, a ,,könyörülj rajtam'', az Úr szuverén tettét kéri, melyet elôteremteni másnak nem lehet. Te Uram, te tégy; ereszkedjél le! könyörülj, akarj; ezt ki nem pótolja erôm, érdemem, törekvésem. Ez az ima pszichológiájának alázata; azért kiált az asszony egyre s leborul; visszautasíttatik s újra közeledik s imád, s imádkozó akarata gyôz! b) ,,De ô egy szót sem felelt neki. És hozzá járulván tanítványai, kérték ôt, mondván: Bocsásd el ôt, mert utánunk kiált. Ô pedig mondá: Nem küldettem, hanem csak Izrael házának elveszett juhaihoz!'' S ismét: ,,Nem jó elvenni a fiak kenyeret és az ebeknek vetni.'' Jézus keménysége majdnem megzavar; rideg, süket, visszautasít. A ,,pogány'' világ az Isten szeretetétôl elfordult, önfejűen saját útjain járt, s azért nehéz volt rá az Isten szíve. Rémesen áll elôttünk a ,,mysterium iniquitatis'' a halálban, kínban, szenvedésben, hanyatlásban, décadence-ban, elsötétedésben; az ember csinálja Isten ellen, s ,,ô egy szót sem szól neki''. Hogy nézte Jézus lélekben a pogány szellem pusztítását! Elszorult tôle a szíve, elnémult az ajka. Ebek lettek az Isten fiai; de mennyire igaz! De majd megjön az irgalom ideje, most még nincs itt. A mustármagnak földbe kell vettetnie elôbb, csak azután pihennek meg ágaiban az ég madarai, a lelkek különbség nélkül! Ne legyen bennem pogány szellem; az Isten iránt való hideg, tiszteletlen, pártütô, bizalmatlan lelkület. Ezzel szemben Isten süket is, néma is. c) ,,Amaz pedig mondá: Úgy van, Uram; csakhogy a kölykök is esznek a morzsákból, melyek lehullanak uraik asztaláról. Akkor felelvén Jézus, mondá neki: Ó asszony, nagy a te hited, legyen neked, amint kívánod. És leánya azon órától fogva meggyógyult''. Saját bűnösségünk s képtelenségünk ôszinte s egyenes beismerése az Úr üdvözítô s kegyelmezô akaratával szemben a mi üdvösségünk útja. Itt az önérzet, a becsület el van játszva, itt föltétlen hódolat kell; ennek felel meg a szuverén irgalom. -- Lovagias, hôsies, nagystílű lélek csak azután lehetsz, ha elôbb az Istennek szôrzsákban, porban, hamuban, életre-halálra meghódolsz. Bennünk az alap a ,,miseria'', s az Istenben a ,,misericordia''; ezentúl van azonban hôsiesség, szűzesség, vértanúság, istenülés számunkra is. El ne hibázd a keresztény pszichológiát. ======================================================================== 199. Effeta! ,,És ismét kimenvén Tirus határaiból, a Galileai tengerhez jöve, és hozának neki egy siketnémát és kérték ôt, hogy tegye rája kezét'' (Márk 7,31). Jézus lelkébe kell néznünk; szemben áll a siketnémával, a tompa, buta, állatias lét e szomorú alakjával, s szánalomra fakad; kérik ôt, hogy segítsen. Félrevezeti tehát, füleibe dugja ujját s nyálával érinti nyelvét; fölsóhajt s erôs akarattal, mintha a lelkét öntené ki rá, mondja: nyílj meg. a) Erôs, egészséges, szép lélekkel kell másokhoz közelednünk, s életünket s érzéseinket velük közölnünk. A nyál az élet s egészség egyik eleme; a dühös vagy fáradt embernek a nyála is mérges, inficiál; az egészségesé az életet szolgálja; Jézus nyálával érinti a beteg nyelvét, erôs életével. A gyönge, beteges kételkedô, sötét, bizalmatlan lelkek nem gyógyítanak; lelkületük inficiál; ellenben a széplelkű emberek befolyása a lélekre olyan, mint terebélyes, hatalmas fáknak, szép virágoknak vagy az égboltnak benyomása. A lelkek szépsége, jósága közjó, mint a napsugár s az erdôk lehellete. b) ,,És félrevivén ôt a seregtôl, füleibe bocsátá ujjait és köpvén, illeté nyelvét s föltekintvén az égre, fohászkodik''. Fölsóhajt; a lélek mély megindulásával segít; sírva, égve, vágyva emeli ki bambaságából a lelket. Energiák kellenek a léhaság s tompaság letörésére; forró lelket kell ráönteni az alélt lelkekre. -- Imádkozni, forrni kell; a mélységbôl kell kiindulni, ha hathatósan segíteni s embereket mozgatni akarunk. Önlelkünk megindítására is így kell törekednünk; föl kell sóhajtani elementáris erôvel; mélységekbôl kell kiáltani! Igy tett Elizeus, ráborult a halottra, ajakát ajakához, szívét szívéhez illesztette s fölsóhajtott: nyujtózkodjál, élj! c) ,,És mondá: Effeta, azaz nyilatkozzál meg. És azonnal megnyílának fülei s megoldaték nyelvének kötele.'' Nyílj meg; Jézus itt, ahol fizikai bajról van szó, parancsszavával letör minden akadályt; akar, és lesz. -- Néha a süket, néma lelken is így segít, fordít rajta egyet s elváltoztatja; kiált, s az is meghallja, aki hallani nem akarja; de az nem az ô rendes útja. Rendesen úgy szól, úgy indít s kopogtat, hogy részünkrôl is érdeklôdést, jóindulatot, figyelmet vár; akarja, hogy meghalljuk, megértsük s megfogadjuk szavát. ,,Nyiss ajtót nekem, testvérem, jegyesem -- mondja -- s fogadj be; nem török be, nem zúzok ajtót; jóindulatot, szeretetet kérek; azt rabolni nem lehet, azt kapni kell.'' Hallgassunk Jézus buzdító, ösztönzô, óvó, vonzó indításaira; ez az erô s élet jelentkezése bennünk; működjünk mindig közre a minket megelôzô s útbaigazító kegyelemmel. ======================================================================== 200. Világossággal kell legyôzni a sötét lelket. ,,Vigyázzatok és óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától'' (Máté 16,6). a) Sötétség és árny sok van a lelken, de nem szabad vele meggyöngíteni életünket; hanem világossággal kell legyôzni a sötétséget. Sötétségünk forrása gyarló jómagunk. A kicsinyeskedés fogyatékos mezében oly gyönge és fázékony, mint a pusztai gyermek télvíz idején. A betegszoba éji mécse az ô sajátos világossága. Az önzés beteges félhomálya borong benne, melytôl nehézkes, rest, kedvetlen lesz a lélek. Néha undorodik önmagától. Az undor a buzgó lelkeken is jelentkezik hébe-korba. Ima, szentségek szétmállnak kezeik közt. Sopánkodnak, akárcsak a Betheszda tónak tornácaiban laknának. Gyűlölik önmagukat, s nincs kedvük az élethez. Már most mi gyôzzön, a jó vagy a rossz? Elszontyolodjunk-e végleg vagy szakítsunk e tehetetlen ,,aszkétasággal''? Mondjuk-e, mirevaló e sötét, tehetetlen önlefokozás? mire a pinceélet? Nekem a Tátra magaslata kell; kedvem a friss levegô, napsugaras csúcsok, zúgó patakok, illatos fenyôk, harmatos páfrányok, kábító kakukfű; nem pedig ez a félôs, fázós, sopánkodó elégiázás. b) Az erôs természeteknek ösztönszerű ellenszenvük van az ilyen gyönge, elborult világnézet iránt s komornak nézik a kereszténységet is. Mi igazuk van a dologban? Az árnyakat el nem oszlathatjuk, természetünk anyajegyeit le nem kaparhatjuk; az eredeti bűnnel belénk van szôve sok nemtelen pozdorja és kóc. De ennél meg nem állapodhatunk, mert tudjuk, hogy nem a rossz, hanem a jó gyôz. Hiszen a rossz csak a jóban van; a jó mindig sokkal több, mint a rossz. A rossz csak árnyék, a végességnek árnya; de nem az élet kerete; a rossz tehát szolga-hatalom; mindig szolgál, mindig eszköz. Ez árnyékon át fénybe jutunk s világosságba állunk, hogy ott kifejlôdjünk. c) A lelki életnek fény s világosság kell; ezt a természetes észbôl s hitbôl meríti, mikor az Isten gondolatait látja a természetben is, melyet azonban nemesítenie kell; látja azokat az ösztönökben, hajlamokban, életszükségletekben, a fizikai életben is. Ne undorodjunk a természettôl; ez az undor nem igaz, nem reális, nem valószerű! Ne undorodjunk az emberiségtôl; különbeknek kell lennünk a világ fiainál, magasan kell állnunk, de senkit sem szabad lenéznünk. Aki megvet s lenéz, az sötét lélek. A sötétben nem fejlik semmi; még a békaporonty sem nô békává a sötétben, sok oldat a sötétben nem jegecesedik. Fényem, világosságom lesz, ha Isten gondolatait látom a természetben s a kegyelemben; ha Istenre s műveire szeretettel gondolok s azokban örvendek! d) Fény és világosság az Istennel való érzelmi közlekedés. Ha Isten gondolatait megismerjük, azáltal is közel állunk már Istenhez, de milyen más közelség a szeretet, az érzelmes vonzódás, nevezetesen pedig az Oltáriszentségbôl kisugárzó bizalmasság. Talán megszáll az érzés, hogy ez fölösleges; tán be akarnók érni az ismerettel; de akkor nem értenôk meg sem az Urat, sem önmagunkat. Ô hozzánk a szív szárnyain ereszkedett le; a gondolatot nem tagadta, de a gondolatnak meleg valóságot adott alapul s szolgálatába hajtotta az élet nélkülözhetlen erôit, hajlamait, ösztöneit, a szív érzelmeit, a valóságos jelenlét vigaszait. A hideg észbôl a meleg életbe vezeti szívünket, mely elakadt az értelmi, magas régióknak átlátszó, hideg légkörében; itt fölmelegszik; a közelség, közvetlenség, az együttlét, a valóságos egyesülés, ez a bűbájos, természetes viszony elragadja Jézus életébe, barátságába, a vele való érintkezésbe. Az ilyen lélek mondja azután igazán: mea nox obscurum non habet: éjtszakám nem sötét. ======================================================================== 201. Péter tanusága Krisztusról. a) ,,Jöve pedig Jézus Fülöp Cezareájának környékére s kérdé tanítványait: kinek tartják az emberek az ember Fiát? Ôk pedig mondák: némelyek Keresztelô Jánosnak, némelyek Illésnek, némelyek pedig Jeremiásnak vagy egynek a próféták közül'' (Máté 16,13). Kinek mondják az emberek az ember Fiát? Embernek, nagy, prófétai, tüzes lelkű embernek, szent, csodálatos embernek, de embernek. Hasonlónak Illéshez, Jeremiáshoz, Keresztelô Jánoshoz, a nagylelkű s nagyszívű emberekhez, amilyenek már voltak s lesznek; emberekhez, kik Istennel rokonok, kikben mélységek nyílnak, s kik a magaslatokat járják s másokat is odasegítenek, kik produktívek, alkotnak, teremtenek, kik az emberiség áldása és szemefénye, de csont az ô csontjukból, s vér az ô vérükbôl. Az ember emberre ismer Krisztusban. De van egy más ismeret, mely magasabból való s mélyebbre hat, mely az empirikus, hisztórikus alakban más valót ismer; ez a hit. Ezt nem az ember inspirálja, hanem az Isten; nem emberi utakon indul, hanem az Isten ujja nyomán. -- Ember vagyok, de Istenre is hallgatok: hiszek; lelki világom vele érintkezik, benyomásait veszi s gazdagodik. b) ,,Ti pedig kinek tartotok engem? Felelvén Simon Péter: te vagy Krisztus, az élô Isten Fia.'' Te hisztorikus, empirikus ember, te Isten vagy. Lelked, szemed, szád van, de a lelked legmélyén egyesítve vagy az Isten fiával; te vagy az! Lelked látja a végtelent, de nem fogja föl egész lényét, mert véges; látja azt a fényes, teljes valóságot, az egységes végtelen aktust; látja, hogy a világ hogyan hajt ki belôle; elragadtatással szemléli a létnek dagályát, s emeli ôt a végtelennek harmonikus lélekzete; e szemléletben látja azt a titkot is, hogy egyesítve van az Isten Fiával. Ez öntudattól s az örök élet áramaitól lesz üde, bűbájos, mély, varázsos, erôs, örvendezô Jézus lelke. Érintkezô pontja lesz az Istennek s a világnak! Ez életteljességének megfelel a teste s a vére. Fogantaték Szentlélektôl, szeplôtelen az eredete, királyi a vére; ,,Christus'', vagyis fölkent, s a Szentlélek kegyelmeinek szivárványos koszorúja van a fején. Nagy, szeretetreméltó s rettenthetetlen. Az Istent imádom benne, a nagyot csodálom, a szeretetreméltón fölbátorodom, a rettenthetetlenben megnyugszom. Jézusom, Uram, élet kenyere, élet teje, élet forrása! c) ,,Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert a test és vér nem jelentette ki ezt neked, hanem Atyám, ki mennyekben vagyon''. Simon, te ember fia vagy, s ez a hit emel, erôsít, igazít s üdvözít majd téged. E nélkül nincs boldogság. Már csak azért sincs, mert nélküle nincs világnézet s nincs remény és kedv. Bizonytalanul tapogatózunk Krisztus nélkül, s bűneink terhe megváltás nélkül sírkô, mely alatt élve halunk. A tudomány a lelket nem boldogítja, a művészet s a szerelem ki nem tölti; nekünk erôs, gazdag, halhatatlan, boldog lét kell; az empiriában erre rá nem akadunk. A szkeptikus nem boldog, a kételkedô nem boldog, a dekadens blazirt sem az. Hiszek Krisztusnak, hogy Jónás fiával én is az erôs, bátor hitben leszek boldog. Azért ebbôl nem engedek. Ha átélem, nem kételkedem. Nem nézem hát s nem kritizálom a hitet kívülrôl, aminthogy nem nézem a gót dóm üvegfestményeit kívülrôl, hanem átélem belülrôl; szemlélem pompáját s átélvezem erejét magamban; így boldog leszek. ======================================================================== 202. ,,E kôszálon fogom építeni anyaszentegyházamat''. ,,Én is mondom neked, hogy te Péter vagy és e kôszalon fogom építeni anyaszentegyházamat és a pokol kapui nem vesznek erôt rajta. És neked adom a mennyek országa kulcsait s amit megkötendesz a földön, meg leszen kötve mennyekben is; és amit föloldandasz a földön, föl leszen oldva a mennyekben is'' (Máté 16,18,19). a) Én is mondom neked s úgy mondom, hogy megteszem, sziklává teszlek. Krisztus háza sziklán épült ház. A szikla erôt jelent, melyet ki nem forgatnak, kemény ellentállást jelent, melyet meg nem puhítnak. A hitet, evangéliumát, tanát, szellemét, kegyelmét akarta biztosítani számunkra az Úr; azokat nem betűre bízta, mely öl; nem könyvre, melyet széttépnek; nem tudományra, melyet emberi gondolat kiforgat; hanem intézményre, az egyházra s hogy ez erôs legyen, sziklává teszi fejét; erôssé, csalhatatlanná a hitben, a tanításban. Ime lelkem háza és otthona; az igazság édes mécse ki nem alszik benne; elsô kiválósága az, hogy alapja szirt. Innen nézem a tenger hullámzását, a nézetek kháoszát, a szellemek harcát. E házban jó lennem! Szeretem, tisztelem e sziklát; csókolom a lábát. E szikla szentséges Atyánk, kiben Péter él, akin az egyház, lelkem otthona áll. b) E házban vannak többi kincseink letéve. Itt születünk újjá; itt nevelnek s kennek föl hôssé; itt van asztala az angyali kenyérrel; itt leng lehellete, mellyel apostolaira lehelt, mondván: vegyétek a Szentlelket; itt gyógyul meg lelkünk sebeitôl; szóval ez a ház az Isten gyermekeinek háza. E házban környékez minket Jézus láthatlanul; áldása reng szentelt vízen, tömjénfüstön, gyertyán, pálmaágon; hullámzik harangszóban. S íme a ház alapja, feje és sáfárja Péter. Jézus az ô kezeire bízta kincseit s neki adta kulcsait s e kulcsok az ég kapuit nyitják. Az apostoli küldetés, mellyel püspököket s papokat küld, a hatalom, mellyel bűnös lelkeket old, mind reá van bízva. Ô nyit és csuk, ô köt és old. Ô kapcsa a soknyelvű és fajú kereszténységnek, eleven központja a hitéletnek. Hogyne védenôk s ne segítenôk tôlünk telhetôleg! c) ,,Én mondom: Te kôszál vagy.'' Erôs vagy kegyelmembôl s nem önerôdbôl; erôs vagy imám áldásából, mert Simon, Simon, az ördög kikért titeket, hogy megrostáljon s elszakítson tôlem, de én érted imádkoztam, hogy ne fogyatkozzék meg a te hited s általad kapcsolódjanak hozzám testvéreid. -- Krisztus gondoskodik egyházáról s annak szirtalapjáról, hogy meg ne inogjon s össze ne rogyjon. Ez Krisztus ambiciója. Ô úgy intézi a dolgokat, hogy a pápa ne tévedjen, mikor tanít. Mily kegyelem a jó pásztor gondoskodása rólam; akár vállaira vesz, akár e sziklaházba terel, mindegy. Köszönöm, édes pásztorom. Imádat én is élvezem; belôle élek! Lám, Krisztus láthatatlan alakjával s áldásával találkozunk lépten-nyomon ez édes, szent házban. ======================================================================== 203. ,,Építeni fogom anyaszentegyházamat...'' (Máté 16,18). a) A nagy ház. Minden népnek szánva s nyitva, nem szorítkozik Rómára, nem egy országra vagy világrészre. Ahol az apostoli hitvallást mondják, s az anyaszentegyházat emlegetik, ott az úgy van otthon, mint a hívek maguk. Ott a pápa sem idegen, ahogy nem idegen a hit s az örök remény, mely a szívekben él. Ô az ô alapjuk, szirtjük, az ô sáfárjuk s fejük. Ez a hit hódoltatja meg a népeket e háznak, s a ragaszkodást hozzá nem csökkenti sem tér, sem idô, sem a kultúra változatos fokozata; nemzeti ellenszenvek fölött áll ez az egyetlen nagy ház, a lelkek otthona. A nemzetek létük alapjait is e ház sziklájához illesztették; királyaiknak koronákat e ház sáfárjától kértek; viszont tiszteletet, hatalmat, jogot, gazdagságot juttattak neki. E ház volt bástyája az erkölcsnek s eszménynek erôszak s barbárság ellen. b) Szent ház. Leheli s neveli a szentséget. E lélekzete Jézus szívébôl való. Célja, értéke, hivatása merô erkölcs; anya- és atyajegye a szentség. Értékét az erkölcsi kihatások mérlegén méri a szentírás és kultúrtörténet. Dicsôsége s ereje az volt, hogy az erkölcsöt kereste, szerette, nevelte. Tertullián mondotta, hogy a börtönökben keresztények csak hitükért találhatók, de soha erkölcsükért, s hogy leányaik ,,magis timent, si ad lenones, quam si ad leones damnantur'': inkább félnek kerítôktôl, mint oroszlánoktól. Ez a koszorú volt az egyház fején Amerikában, Indiában, Kínában, Japánban; errôl kell ôt megismerni most is. -- Mily kötelességem van e címen is, hogy szentségre törjek, s mily hanyatláson dolgozom, ha kompromittálom erkölcsömmel e szent házat. Lelkesülök s áldozom Krisztus jegyesének szeplôtelenségeért. c) Fölséges ház. Isteni az organizmusa, Krisztus alkotta; isteni tekintélyt állított föl benne, s az gyôzelmesen áll korszakok-, kultúrák-, problémák-, konfliktusokkal szemben. Szeressük s bízzunk e tekintélyben, ugyanakkor pedig töltsük ki az egyházi életet ideális tartalommal. Vegyünk részt a jelenkor, a köznapi élet föladataiban, s alkalmazzuk azokra a mi energiánkat. Ne féljünk, hogy nem teszünk eleget a hitnek, ha a földdel foglalkozunk; a szellemnek az anyag fejlôdésén kell kialakulnia. A mai problémák a latrok kezébe esett ember sebeinek új kiadásai, de a szamaritán a régi legyen, a krisztusi szellem, a katholikus buzgalom. d) Közönséges ház. Krisztus folytatása a földön az egyház; jellege, hogy az egész emberiségnek adatott, szemben a filozófiával, mely keveseké; ez mindnyájunké; bölcsek, gazdagok, erôsek, okosak leszünk általa mindnyájan. Ha pedig sok a gyarló gyermeke, ne botránkozzunk azon. A nap nem veszített semmit ragyogásából, szépségébôl s energiájából, mióta az emberek tudják hogy foltjai is vannak; úgy van az egyház; szeressük s hagyjuk kifejlôdni magunkban édes, erôs energiáját. e) Apostoli ház. A jogutódlás folytán minden sejtje az apostolokkal s általuk az Úrral van összekötve. Vajjon a második vagy hatodik, vagy huszadik században élek, az mindegy; az apostoli küldetés, az apostoli tan, az apostoli hatalom és szellem lüktet e fölséges, szép testnek minden erében. Nem vénül; komolyodik, de mindig szép. A primiciáns miséje olyan, mint Szent Pál vagy Szent János miséje, s a kolduló barát föloldozásában Szent Péter hatalmára ismerek. Ezzel a hittel járok-kelek; apostoli tant veszek, apostoli vigaszt nyerek, ma is az apostoli egyház szépségének vonásaira ismerek. ======================================================================== 204. Krisztus követése. ,,Ha ki utánam akar jôni, tagadja meg magát és vegye föl keresztjét, és kövessen engem'' (Máté 16,24). a) Jézus int; akarja, hogy kövessük, hogy vegyük föl keresztünket s kövessük. Az a gondolatom jön: akarja-e, hogy vele menjünk. Kérdem ezt, mert látom, hogy mennyire szereti a magányos utakat. Egymaga jött, csendes éjben jött a világba; magányosan járt, lelkének mélyeit senki sem ismerte; magányosan vitte föl keresztjét a Golgotára; magányosan támadt föl, szálla alá a poklokra, fölment a mennyekbe. S kellett is e nagy utakat magányosan megjárnia; hiszen a nagy lelkek útjai magányos utak. Nem értik meg ôket. De meg a mi lelki életünk útjai is magányosak; mások szerethetnek, gyámolíthatnak, buzdíthatnak, de az én öntudatom világában, mélységeiben vagy pusztáin végre is magam járok. Csak az Isten, kit lelkem mélyén látok, kibôl én magam vagyok, csak ô van velem; ô lelkem lelke; ô bennem, én benne! Benne kell elmélyednem, hogy elôre haladhassak; belé nônöm, hogy kifejlôdhessek; erejét, kegyelmét fölszívnom magamban, hogy isteni életet éljek. Ó igen, ide be, erre a magányos útra, ide a mélybe int az Úr. Itt szülessél újjá, itt szenvedj kereszthalált érzékiségedben, itt szállj alá poklokra lelki üdvöd aggodalmaiban, itt támadj föl sírból; itt menj föl a mennybe. Deus meus et omnia! Istenem, te gazdag világom; Istenem, te mély, erôteljes, fölséges életem; Istenem, te mindenem! b) Ezek a belsô mélységek borzalmasak is; az élet oly nagy rejtély, hogy el nem bírjuk, s valami mélységes bizalmatlanság vesz erôt rajtunk, kivált ha a lelkeknek tévedéseit s abnormitásait is szemléljük. Az élet mélységei a szubjektivizmus csalódásaival telvék. Szükségünk van tehát külsô útmutatásra, mely az isteni életet objektív kiadásban állítja elénk s ez Krisztus példája, érzése, lelkülete, kedélye, indulata, bensôsége, imája, szava, beszéde, vágyai, küzdelmei... Ime az isteni élet mintája; jöjj, e nyomokon kövess engem. Nem értenéd meg jól az isteni életet; passzív intuiciókba vagy dionysosi erôszakoskodásba bonyolódnál, ha rá nem mutatnék az édes és erôs isteni életre. E probléma körül elvesznek filozófusaitok, mint a legyek a légyvesztôn; Prometheusaitok megôrülnek, Don Juanjaitok megrothadnak, de életre nem tanítanak. Az élet adója s alakítója én vagyok; én adtam az eszményt is belétek: Krisztust. Ô a ti született közvetítôtök: splendor gloriae, figura substantiae, kialakulása az isteni életnek. Ó Jézus, lelkem az örök élet hivatásával fordul feléd; lelkesülök érted! Szétmorzsolom édes neved öt betűjét mint a cukrot, s ízlelem; édes vagy nekem, ki nekem születtél, hozzám jöttél. Hogy kötôdöm, hogy fűzôdöm hozzád, te erôs cédrusom, pálmám, olajfám; porban kúsznék lelkem indája, s letaposnák a világ útjain, ha te nem állnál elém s mellém, s ha nem mondanád: karolj át, én vagyok a te Urad, eszményed és erôd. c) Erôs és hatalmas mintázóm és mintám, utam és úttörôm, Úr Jézus: ,,qui factus est mihi sapientia a Deo et justitia, et sanctificatio et redemptio'' (I Cor. 1,30), ki lefogod a lelkeket s a hadak útjára állítod, hogy haladjanak elôre. Te a lelkek királyi útja; mások szisztémái tévutak, úttalan sivatagutak, csörgôkígyók csörögnek rajtuk nagy zajjal s megbűvölnek kolibriket s pintyeket. Te vagy az élet útja! Máshol azt mondod, hogy keskeny az üdv útja, de engedd meg, hogy lelkesen valljam: a te utad igazán a hadak útja, lelkek seregei vonulnak rajta, s egy se szorítja le a másikat, egy se! Nem keskeny a lelkeknek; de értlek már, keskeny a testeknek, ,,wo hart im Raume sich die Dinge stossen''. Milliók férnek el rajta, de málhás szekerek nélkül! Te vagy a nemzeteknek is útja, ,,via nationum'', a népek haladásának s boldogulásának útja! S különös dolog, hogy ez utat sok koldus, béna és vak szegélyezi, ülnek az útszélen s kritizálnak; kritizálják az út irányát, kövezetét, nyergeit, hidait; kritizálják a járókelôket; hóbortosoknak, terhelteknek, betegeseknek mondják, de nem is mozdulnak, s összes bölcseségükkel elôbbre nem jutnak. Hadd a koldust, s menj elôre. Jézus int: sequere me! ======================================================================== 205. A lélek értéke. ,,Mert aki életét meg akarja tartani, elveszti azt; aki pedig életét elveszti érettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja?'' (Máté 16,25--26). a) Ez a mi fôérdekünk: rátalálni az életre, arra a qualitative örök életre, melyet az ember már itt a földön él. Hiszen örök életet élünk; már itt kezdtük meg az örök életet; kérdés, hogyan éljünk, hogy erôsen s boldogan éljük? -- Elôször is találjunk rá lelkünkre! Az asztronómia a világ központját a napba, a filozófia az ,,én''-be helyezte; mennyivel inkább van az ,,én világomnak'', erkölcsi életemnek s összes értékeimnek középpontja és súlypontja lelkemben. Lelkem a mindenség gyöngye; a mindenség is szűk neki; sírjának elég, szárnyai kifeszítésének kevés; az idô elhanyagolható kis mennyiség, kapocs két végtelenség közt! Istenem, mily fölség a lélek, ez az idôbe s térbe mint álruhába öltözködött végtelenség s örökkévalóság. Tudom, hogy nem végtelen, de rokona, fia, odavaló; azért kevés neki világ és mindenség. Tisztelem a lelket! Mikor önmagamba nézek, eltelek sejtelemmel; örök kapuk elôtt állok, s más élet dobbanásától lesz hangos a lelkem. Erô s vágy száll meg engem. b) Ebbôl kifolyólag végtelenül becsülöm a lelket, s nem adom oda semmiért; bűnt el nem követek, mert ôrület volna, s bűntôl szabadulni szenvedélyem s élvezetem! Odakötöm magam hitemben Istenhez mint Atyámhoz... a szépséghez, az erôhöz, a boldogsághoz. Odakötöm magam reményemben, hogy ô segít s én bízom. Odakötöm magam szeretetemben, s ez több, mint ha angyalok nyelvén szólnék... s próféta volnék... s mindent tudnék; ez több, mert ez az ,,Isten bennem'', ,,Istennel telve''; ez az az édes s erôs odaadás s megnyugvás... Mennyire áll ily isteni lélek fölötte minden tudománynak, kultúrának s hatalomnak, e személytelen nagyságoknak. c) A lélek végtelen értékének hitébôl lettek a szentek s kultúránk. E végtelen értéket érvényesítették intézményekben, jogokban, szabadságokban. Hódító erô az a világot tipró öntudat, hogy én több vagyok, mint minden... Ez az az eke, mely a zsarnokság szikláit termôfölddé szántotta; ez az a lávafolyam, mely az elnyomás s a milliók északsarki telét leolvasztotta a történelemrôl. -- Ez az öntudat fejleszti s építi föl majd az én lelkivilágomat is: nemes, tiszta, erôs, lovagias leszek lelkemért! ======================================================================== 206. ,,Mit használ az embernek...'' ,,Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja?'' (Máté 16,26). a) Az ember értéke nem a tudás, nem a művészet, nem a kultúra, nem a politikai hatalom. -- Az ember öntudattal lépett a világba, önerejét érezte a természettel szemben. ,,Én -- mondotta magában -- vagyok, tudok, birok, akarok, teszek'', s rátette kezét a világra s érvényesült a tudásban, -- szép világot teremtett Graeciában, hatalmasat a despota államokban s Rómában, nagy lett; de ez a nagyság nem elég, ha művei nem szabadítják föl, hanem ellenkezôleg elnyomorítják; ha a tudásból kín s az emberbôl Prometheus válik, -- ha a szép föld börtöne lesz, mely korlátozza s bezárja ôt, -- ha a hatalom kisajátítja az individuumot s rabjává teszi; szóval, ha az ember kevesebb lesz, mint műve, s ha ez a mű teher neki s sötét fal; az ember függvény lesz; dolgozik a kultúra mérhetetlen művén, míg kôszene s vasérce ki nem fogy; dolgozik, de a fölértett s a kimintázott s a megkovácsolt világból értékét nem veheti; hiszen ô ad annak értéket, az ô esze, szíve, karja, keze. Ime, tehát nem a földolgozott világ (tudás, művészet, kultúra) ad nekem értéket, hanem annak az értéke belôlem s általam van: mennyivel inkább lesz az én értékem magamban! b) Az evangélium rámutat a lélekre, mint végtelen értékre: Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri... mintha mondaná: mit ér az egész világ veletek szemben? Semmit. Óriási öntudatot nevel bennünk, melytôl eltöpörödik a világ; keressétek az Isten-országát; ,,et haec omnia'', s a többi mind, az a bizonyos ,,s a többi'', melyet megnevezni sem érdemes, hozzáadatik nektek. Az lesz a ti ,,ráadástok''. Óriási igényeket léptet föl bennünk: legyetek tökéletesek... Ne féljetek, mert az Isten fölvilágosít s megsegít: sicut lucerna fulgoris illuminabit te... Nagy, kiegyenlíthetlen ellentéteket érvényesít: ,,Senki sem szolgálhat két úrnak''; mintha mondaná: vagy-vagy, de az egész lelket add oda, az egészet; morzsányit sem engedek belôle. -- Kívánja, hogy erôs, lendületes életet éljünk s össze ne zsugorodjunk; menjünk végig a világon isteni önérzettel: ,,considerate volucres coeli: nézzétek az égi madarakat..'' szabadságot kívánok nektek. Liebe dich und dein Leben! c) Ó édes, erôs, boldogító érzés; érzése, öntudata a végtelen értéknek. Ez tôled van bennem, Jézusom. Te emelted föl fejemet, te koszorúztad meg. Te sürgettél s kérdezted: felelj, ki vagy te? s én dadogtam: ember vagyok. Te azt mondtad: nem eleget mondtál, mondj többet. S én azt mondtam: testvéred vagyok. S azzal sem érted be: többet kellett mondanom, s mertem mondani: én isteni vagyok! Igen, igen, ezt nem tudták sem Rómában, sem Graeciában, sem Babilonban, ezt nem tudták sokan Európában! Keresnek, találgatnak; Prometheusokká, Oedipusokká, Caesarokká, Borgiákká lenni áhítoznak! De mit ér a fény a kínban, s mit nyujt a szép Antigoné a vaknak, s mily boldogság az, ha élvezni akarnók mások terméketlen könnyeit? Én ezt utálom, én krisztusi vagyok. Tudást is, művészetet is, kultúrát is szeretek, de Jézus szemeivel nézem ezt, s szívével emelkedem rajtuk is mint lépcsôkön a teljesebb, istenibb léthez! ======================================================================== 207. A lélek titokzatos valósága. ,,Mit használ..., ha lelkének kárát vallja.'' (Máté 16,26). a) Lelkemet nem szabad elveszítenem, mert az a világnál többet érô, halhatatlan lény; az én magam vagyok. Én, ki öntudatomban öntudatára ébredek magamnak s világnak, erônek, törvénynek, szükségességnek, szabadságnak, s ezáltal a ,,minden'' fölött állok. Én és ,,minden'' -- mondogatom magamban -- én vagyok a több, a ,,minden'' pedig az csupa valami. Ez a világ csupa valami, töméntelen sokaság, egymásnak idegen, egymás mellett álló, futó, tolakodó sokadalom. Ez idegen más, és mással szemben pedig vagyok én; én is lét és valóság vagyok, mint az a sok töméntelen apróság, de az én valóságom valóság szellemi kiadásban, átszellemült lét; egység vagyok, mely a sokadalmat összefoglalja, mely az idegen sok mást és másban az idôt s a tért észreveszi, de tér és idô fölé emelkedik, mint osztatlan egy a térben s mint halhatatlan ugyanaz az idôben. Ime az erôs, a fölényes lét és valóság... a lélek. Valósága, természete szerint átszellemült lét, a ,,más világ''. Funkcióit látásnak, tudásnak, akaratnak nevezik, de a funkciók nem egyebek, mint funkciók; akármilyen gondolatláncokról legyen szó, én, a lelkem tartja s kovácsolja azokat; akármily erônyilvánulások legyenek, a lelkem hordozza azokat. Nem gondolat a lélek, hanem ô gondolja a gondolatot; nem szemlélet a lélek, hanem ô szemlél. A gondolatok váltakoznak, sorakoznak, aki pedig gondolja a gondolatokat, az én vagyok. Lélek; ó gyôzhetetlen lélek, hányan tagadtak! Bele akartak olvasztani a végtelenbe, bele akartak meríteni a gondolatfolyamba (Spinoza); azonosítani akartak magával a gondolattal, s a gondolatok, érzések metszôpontjának mondtak (Mach); de az mind kevés. Örülök a titokzatos, mély valóságnak; a végtelenség és örökkévalóság e földi kiadásának; örülök; hálát adok neked Istenem, hogy ilyennek teremtettél, különbnek az egész világnál..., halhatatlannak. Öntudatosan, fölényesen, diadalmasan nézek a világra, melyben élek s mely fölé egyre kiemelkedni kényszerülök; más a fajsúlyom! Más ösztönök, más vonzalmak ébrednek bennem, a halhatatlanságnak, az örök életnek vágyai. Fölkeltem magamban többször az örömet halhatatlanságomon, s hálát adok érte Istennek. Ô az én napom, feléje fordulok. Ugyancsak ôszinte tisztelettel tekintek minden egyes emberre; lelkem nagyrabecsülése tanít erre. Minél többre becsülöm lelkemet, annál nagyobb tisztelettel viseltetem az ember iránt, s annál nagyobb gyűlölettel minden iránt, mi az embert degradálja, az egyest úgy, mint a társadalmat (hitetlenség, pauperizmus, prostitució, háború, alkoholizmus stb.). b) Látom a szükségszerű egymásutánt, -- az egymásra következésnek, a hatások kiváltásának törvényét; bámulom az iszonyú gépezetet, azt a sok idegenszerű mást és mást, miket az erôk valamiféle egységekbe foglalnak össze; e gépezettevékenységben van fizika, a kémia tud róla; de ez a tevékenység inkább a dolgok közt, a sokadalom ,,közében'' folyik le; átfut rajtuk. Míg ellenben van tevékenység, mely belôlem indul ki s bennem marad, mely a mozgáson, ingeren, feszülésen kívül öntudatomban mint tartalom jelentkezik, értelmi, érzelmi, akarati tartalom; -- ez a szellem világa. Mélység s bensôség van benne, filozófus elmék, költôi kedélyek mérik mélységeit s sejtetik magaslatait; óriási szellemi munka folyik e világban, mely a logikai alkotásokban, az egyéniségek típusaiban, a szabadság hatalmában, az erkölcsi szépségben nyilatkozik meg. Ide vonatkozik minden, mi az embert emeli s benne erejének örvendezô, hálás öntudatát ébreszti. Innen fakad az akarat ereje, mely az erkölcsi harcokat vívja; ez a létesítô, döntô, teremtô erô; ez az az erô, mely kiindul alkotásokra; újat kezd, mi csakis belôle való. Birok valamit -- mondja öntudattal -- s akarom s megteszem. Ó, bár érteném, bár becsülném meg ezt a belsô világot, életemet! Bár érezném át fölényét e belsô világnak minden lét és minden kincs és vagyon fölött! Bár iparkodnám érvényesíteni e belsô világ erôit; isteni öntudatra tennék szert. Igy pedig járok lefogva a külvilág társadalmi, jogi, gazdasági rekeszeiben s a középkori misztikus panaszára szolgálok rá: Was nützte es, ich wäre ein König und wüsste est nicht. Király vagy... tehetsz... akarj... alkoss... teremts! Akarhatsz; tehát tied lehet az Isten, az erény, a boldogság. Ó, mily nagy hatalom az akarat, mily áldás a jó akarat. -- A te akaratodban gyönyörködöm, Uram, ,,mint megannyi gazdagságban''. c) A mechanikus szükségességgel szemben látom érvényesülni akaratom erejét a szabadságban. Törvény, törvény lépten-nyomon; az igazít el, az vezet mindenütt; de a törvény maga csak a szabadságban jut öntudatunkra. Senki sem ismeri a törvényt, csak aki szabad. A szabadságban sürgetjük, nyomósítjuk a törvény érvényét és teljesítését, s a szabadságban adunk a tevékenységnek alakot a törvény útmutatása szerint. A szabadság a törvénynek átszellemülése. A szabad ember magából indul törvényt teljesíteni; kiemelkedik a mechanizmus vashálójából, és napnál, holdnál, csillagoknál, tengeráramoknál, kémiai, fizikai történésnél mérhetetlenül tökéletesebben teljesíti a törvényt, mert ismeri, akarja, s végrehajtja azt szabadon! Ó tehetetlen dolgok, ti forgó, pergô, tóduló, lóduló tömegek; ti szenvedô alakjai a létnek; ti nem cselekesztek, ti csak lökettek, s azáltal löktök; a cselekvô az én vagyok; én, amikor szabadon akarok. Az Isten szabad tevékenységet akar tôlem, öntudatosan szabad szolgálatot, szabad hódolatot és szeretetet. Csak az tiszteli meg ôt. Napnál, holdnál, tengeráramoknál igazabban szolgálja s tiszteli meg az Istent a szívnek öntudatos hódolata. Laudamus Te, benedicimus Te, adoramus Te! Fölséges, királyi, isteni lelkem, érezd át nemzetséged nemességét, te, halhatatlan lény! Ez öntudatod legyen vigaszod, erôd s örömöd; ne tapadj a porhoz, a göröngyhöz, szárnyaid vannak, emelkedjél Jézusodhoz, Uradhoz; suttogd bizvást imáidban: a te véred vagyok! ======================================================================== 208. Urunk színe-változása. a) ,,És hat nap mulva maga mellé vevé Jézus Pétert, Jakabot és Jánost és fölvivé ôket egy magas hegyre külön, és színében elváltozék elôttük, és fénylék orcája mint a nap, ruhái pedig fehérek lônek mint a hó. Felelvén pedig Péter, mondá Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lennünk!'' (Máté 17,1--10). Lelkétôl, imában áthevült lelkétôl változott el színe ,,s midôn imádkozott, ábrázata más színű lôn'' (Luk. 9,29). Ez az Isten- egyesülésben boldogított lélek színe-változása; a test és vér, a földi lét nehézsége és sötétsége lélekbe öltözik. Egyre azon dolgozunk, hogy több lélek áradjon ki a testre, az ösztönre, több lélek a munkára, társadalmi intézményekre. A léleknek testet, ösztönt természetfölötti szépségbe s fénybe öltöztetô munkáját imának hívjuk; imáinkban dolgozunk azon, hogy átformálódjunk s tisztábbak, nemesebbek, lelkiebbek legyünk. Az erkölcsi erôkifejtés elsô lépése a színeváltozás felé az alázatos, meleg, erôs ima! b) Mikor e meleg áramlat a lélekben megindul, s felsôbb, édes világosság szűrönközik életünkbe, akkor Péterrel kiáltjuk: Uram, jó nekünk itt lennünk; itt a lelki emelkedettség magas hegyén, itt az isteni fölvilágosítások régiójában, itt az imádság fényes felhôjében, itt a világtól messze s közel az Istenhez; jó, jó nekünk itt lenni, s használjuk is föl a vigaszok e tavaszi virágfakadását, de tartsuk szem elôtt, hogy a hegyrôl le kell jönnünk a poros, lapos világba. Jöjjünk úgy le, mint kiknek fényes a lelkük s telítve van lelkük a magaslatok fűszeres levegôjével. c) S a másik színeváltozás? ,,és maga mellé vévén Pétert és Zebedeus két fiát, kezde bánkódni és szomorkodni s orcájára borula imádkozván: Atyám, ha lehetséges, múljék el e pohár tôlem; és méne tanítványaihoz és alva találá ôket'' (Máté 26,36). Itt a vérrel verejtékezô ,,facies''; ez a szomorú lélek kiáradása a testre; a vigasztalanság és elsötétülés állapota. A földi ember irtózik tôle s alszik; boldog, ha magát felejti. Krisztus itt is imádkozik, küzd s az Isten szent akaratán megnyugszik. Te akarod, Uram, kezedbôl veszem e kelyhet; ha vigaszt nem is érzek, mindegy; öntudatomba zárom a dicsôség biztosítékát, hogy a vigasztalanságban teljesített isteni akarat az örök életnek s minden kegyelemnek magva. ======================================================================== 209. A táborhegyi imádkozás. ,,Uram, jó nekünk itt lennünk'' (Máté 17,4). a) Jézus imádkozik s színében elváltozva dicsôségbe öltözik. Mit jelent az? Rendesen arra utalunk, hogy Krisztus a Golgotán át jutott az Olajfák hegyére, honnan az égbe szállt; de nem figyelünk arra, hogy a Golgotára is a Táboron át jutott. Harcát gyôzelmesen azért tudta megvívni, mert lelkében átszellemült a rossz, a kín s a szenvedés. Fényben állt s élt lelke, azért tudta legyôzni a sötétséget. A Táboron mutatta be lelkének fölemelkedését, ,,ascensus in Deum''; szellemi munkára tanítja az embert, mellyel világ, idô, nyomor, mulandóság s a gyöngeség fölé emelkedik; munkára, mellyel fölszabadítja szívét, hogy ne tapadjon a göröngyhöz, munkára, mellyel ruganyosnak ôrzi meg lelkét reakcióban a rossz ellen; bánatban is életvidoran és erôsen; munkára, mellyel törekvésben, vágyban, küzdelemben elnyujthatja s kifeszítheti. Ez a munka az imádság. Igy kell imádkozni: lélekben fölemelkedni s dícsérni, áldani s kérni, megkövetni az Urat. Mint a sas napfénnyel, úgy töltekezzünk isteni gondolatokkal és lelkesüléssel. Az emelkedés a zsoltár, a lendület a himnus. Megbeszéljük az Úrral ügyeinket, kérdezzük és várjuk feleletét: ,,loquere Domine''. b) S elváltozott színében, mialatt imádkozott: felöltözködött fénybe s tűzbe s érezte az Isten örömeinek s vigaszainak ünnepét. Isteni gondolatok s érzések által elváltozunk; ,,species altera'', más, különb emberekké leszünk. A bizalmatlan, csüggedô, félénk, földies emberbôl isteni ember válik. Ereje lesz a gyengének s lelke a csüggedônek. Lélekkel legyôzi a testet s világot, a rosszat s a kísértést. Csak az a nyomorúság gyôz, mellyel szemben lelket nem állítunk; a szellemmel áthatott szenvedés nem csúnya s nem gyilkol; annál pusztítóbb a szellemtelen. Az a szív, mely megnyílni s oly érzéssel tud beszélni Istenével, hogy egyre vágyik a jobb után s töri magában a rosszat, tényleg a Tábor lejtôjén jár s az Isten vonzalmait élvezi. ,,Mutaberis in virum alienum''; elváltozol -- biztatja az olyat a lélek -- elváltozol más emberré. A vágy elnyujtja, a szeretet megolvasztja, a fegyelem pedig új formába önti a lelket. Azért tehát dolgozzunk lelkünk hangolásán, ébresszük föl a megfelelô érzelmeket. Ne várjunk, míg az ár elsodor; ereszkedjünk mi magunk a mélybe. Használjuk a röpimákat; ébresszük vágyainkat, fohászainkat a szentírás szavaival! ======================================================================== 210. A Táborhegy lábánál. a) ,,És tanítványaihoz jövén, nagy sereget láta körülök és az írástudókat velök vetekedve. És az egész nép, amint meglátta Jézust, elálmélkodék és megfélemlének és eléje futván, köszönték ôt'' (Márk 9,13). Fönt a hegyen Jézus a lélek erejében színében elváltozik, édességgel, föld-felejtéssel tölti el három tanítványát; azalatt lent a gyönge hit disputál. S kérdi Jézus: ,,Mirôl vetekedtek egymás közt? És felelvén egy a seregbôl, mondá: Mester, hozzád hoztam fiamat, kiben néma lélek vagyon... és mondottam tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tehették''. Pedig úgy-e, a te erôdnek kellene tanítványaidban lennie; az nincs, s ahelyett van vetekedés. Nem sokat vetekedni, de Krisztus szellemével a világba állni; emlékét egyéniségünkkel s nem szavainkkal fölidézni. Mily vonzó az a Krisztus! a nép otthagyja a disputát; mély tisztelettel néz rá, s eléje fut s köszönti. Ime, Jézus nyomaiban a lélek ereje! b) A beteg fiú atyja kéri: ,,Ha valamit tehetsz, segíts minket, könyörülvén rajtunk. Jézus pedig mondá neki: ha hihetsz, minden lehetséges a hívônek''. Akár kísér csoda, akár a türelem útjaira utasít az Úr, a hit ôserô. Általa emelkedem ki a világ mechanizmusából; tudom, hogy Isten van bennem, s hogy az erkölcsi rendben nem hagy kísérteni erôimen felül. Bizalommal s bátorsággal telek el, s az élet küzdelmeiben a türelem kötelékeit el nem szakítom. Ez az erô majd kisugárzik környezetemre is, s elváltoztatom vele az ,,én világomat''. Ne utaljatok egyre csak a körülményekre s a környezetre s azoknak nehézségeire, hanem érvényesítsétek erôsen a lelket, a ,,ti világotokat'', higgyetek s bízzatok; van abban fény s meleg; erô árad majd ki belôletek. c) A társadalomban is ,,minden lehetséges a hívônek''. Higgyétek erôsen, hogy a rossz nem gyôzhet, s hogy az Isten országa tért foglal nemcsak bent, hanem kint is. Igaz, hogy sok harcba kerül, s az érdekütközés keserűséggel jár. Minden korban más-más egyensúlyt kell a gazdasági viszonyokba teremteni, de tartsuk szem elôtt a célt, mely szerint az egész világ arra való, hogy több jó ember, a több-ember alakuljon ki. Ne nézzetek sötéten a világba, az osztályharcra. Látjátok, hogy mindezzel többre megyünk, a munkásosztály állapota, életmódja emelkedik; méltányosabb közérzés száll meg, élénkebb a szeretet, könyörület, irgalom. A bizalmatlanságnak s a kétségbeesésnek nincs helye az Isten országáról szóló evangéliumban. Dolgozzunk a jobb világon, a jobb emberen, a több-emberen. Ne haragudjunk a népre. ,,Minden lehetséges a hívônek.'' d) Hogyan szolgáljuk e nagy célt? A kérdésben megvan a felelet: szolgálattal. Nem általános frázisokkal néprôl és hazáról; nem szentimentális humanizmussal, hanem hittel, mely mögött a hódoló, odaadó, szolgáló szeretet áll. Állítsunk be ethikát az üzletbe, a gazdaságba, hogy ne legyünk önzôk, igazságtalanok, zsarolók; könnyítsük az ember munkáját, neveljük a tisztességet, hűséget, megbízhatóságot. Ezeket nem lehet megfizetni, s ezeket keressük mi is, hiszen minden állásnál az erkölcsi tulajdonság után kérdezôsködünk elsôsorban: derék, jó, megbízható ember-e? Tehát minél több erkölcsöt a világba, vagyis minél több jó, korrekt, erôs, tisztességes akaratot. ======================================================================== 211. Buzgó papokat! a) ,,Jézus megfenyegeté a tisztátlan lelket, mondván: Siket és néma lélek, én parancsolom neked, menj ki belôle... s kiméne belôle'' (Márk 9,24). Fönt a Táboron a dicsôséges Krisztus a lélek ünnepét üli, mely a földre mennyországot varázsolt, s lehozza közénk a szenteket, Mózest, Illést; lent pedig a lelki erôtlenség s a testi nyomorúság gyötri az embereket; a lélek megfúl, a szellem elborul. Érezzük mindkettôt. A kontraszt óriási. De ki segítsen a mélységekben küzködô világon? Az apostolok ott állnak, de vállat vonnak, nem birnak a nyomorúsággal, pedig Jézus tanítványai. -- Igy vagyunk mi is; szemben állunk sötét hatalmakkal; Jézus tanítványai is volnánk, s nem birunk velük; megalázódunk és tűrünk. -- Azután jön Jézus parancsszava: ,,Siket és néma lélek, én parancsolom neked, menj ki belôle'', s gyôzünk általa. Legyünk arról mindig meggyôzôdve, hogy sokat el is kell tűrni, nem változtathatunk rajta; de azért a jóról nem mondunk le, s ez alázatunkban is mienk az Isten. b) ,,Midôn aztán bement a házba, tanítványai kérdék ôt titkon: Miért nem űzhettük mi ki azt? És mondá nekik: Ez a faj semmi által ki nem mehet, hanem csak imádság és bôjtölés által.'' Rozsdás a kard, nem alkalmas gyôzelmes harcokra; gyönge a lélek, azért nem tudja az Isten erejét kellôleg érvényesíteni a világban. Kettô kell: imádság Istennel szemben, hogy töltekezzem vele, és önmegtagadás, bôjt, hogy tudjak kivetkôzni magamból s a világból. Ez úton jártak azok, kik a lelkiekben nagyot tettek; az ellenkezôn azok, kik az istenit kompromittálták a földön. Avasson föl minket a lélek imában és bôjtben az Isten harcaira. c) Sok jó, buzgó pap kell. A mi korunk sok szívet von el Istentôl s anyagba fojtja a lelket. Imádkozzunk s bôjtöljünk, a kántorbôjtben elsôsorban, jó papokért. Szenvedjünk ezért. Szent István vértanú kiesdette a világ számára Szent Pált, Szent Alfonz Rodriguez Szent Péter Clavert. Miért nincs több szent papunk? Az Úr erre azt felelte valakinek: ,,Mert nem kéritek eléggé.'' ======================================================================== 212. Tisztult fölényes lelket! a) ,,Azon órában a tanítványok Jézushoz járulának, mondván: Kit tartasz nagyobbnak mennyeknek országában? És magához híván Jézus egy kisdedet, közéjük állítá s megölelvén ôt, mondá: Ha meg nem tértek s nem lesztek, mint a kisdedek, nem mentek be mennyeknek országába'' (Máté 18,1; Márk 9,35). Emberek, tele vagytok köddel, képzelôdéssel, érzékenykedéssel, s igazság és szolíd erény kevés van bennetek. Szubjektív korlátoltságtok torzulássá s hiúságtok betegséggé lesz. Önszereteteket ne érintse senki, mert különben fölhagytok a legszentebb érdekek szolgálatával. Ha megkritizálják jó törekvéseiteket, el birjátok felejteni az Istent, mert magatokat keresitek. -- Tele vagytok továbbá sötétséggel, iszappal, földdel, az enyészet szaga van ruháitokon s a kripták szomorúsága lényeteken; ti az archeológiának dolgoztok. -- Ezzel szemben Jézus tisztult, nagylelkű, fölényes lelket akar, mely kimosta magából az iszapot, s fölötte áll a kicsinyes szubjektívizmusnak; áttetszô, szép, erôs, szabad lelkeket akar. -- Küzdök az érzékenykedés s a hiúság sokféle rejtett alakja ellen, mely mint ellenszenv s elidegenedés jelentkezik bennem. Pro libertate! b) ,,Aki tehát megalázza magát, mint e kisded... s aki befogad egy ilyen kisdedet, engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet, jobb annak, hogy malomkô köttessék nyakára, s a tenger mélységébe meríttessék.'' Jézus látja a gyermek szép lelkét, a tisztaságot, melyben Isten lakik, az áttetszôséget, azt a ,,limpidezzát'', melyet köd, pára, bűz még nem homályosít el... nincs rajta a törésföld nehéz párája, a gond s a munka rabszolgai miljôje. S megöleli, panegiristája lesz, s azonosítja magát vele. Mennyire szereti a lelkeket! Ugyanakkor azonban látván e mennyországok rombadülését, rémületének s rettenetes haragjának ad kifejezést: Jaj annak, ki egy tiszta lelket elront; jaj annak a szörnynek, mely a lélek vérét issza s hullává ékteleníti azt; az átok mint malomkô húzza le az Isten-feledés mélységeibe! A lélek kincs, én is az vagyok; de ha lelket mérgezek, söpredék s utálat tárgya vagyok. Hogy nézzek Jézus szemeibe? Elbirom-e azt az ellentmondást, mely az ô lélekszeretete s az én lélekrontásom közt van, ha igazán tudok lelki kárt okozni? Ó, ô a nap, s én a sötét örvényben malomkô alatt rothadó hulla volnék. Sohase legyek valaki eldurvulásának, hanyatlásának, hitetlenségének, torzulásának oka. Soha, soha! Mily indítóok ez is, hogy tartsam magam, -- hogy szálka senki szemében ne legyek, -- hogy viseletem ne hűtse le senkinek buzgalmát, szeretetét. c) ,,Jaj a világnak a botrányok miatt. Szükség ugyan, hogy botrányok jöjjenek... Ha pedig kezed vagy lábad megbotránkoztat téged, vágd el azt... És ha szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt.'' Jézus lelke fájdalmas följajdulása; nehéz a szíve arra a világra, mely a lelket s az örök életet kioltja; nehéz arra a szemfödôre, mely az eget elborítja; nehéz arra a fekete, szomorú zenére, mely a lelkeket a test s a föld szeretetében szomorúakká teszi. Igaz, hogy ez a hatalom érvényesülni fog, de mégis csak végzetes sors: úttörôjének, fullajtárjának, igavonójának lenni. -- Jézus más nemzedéket nevel e szomorú szükséggel szemben; nemzedéket, melynél a lélek nem eladó semmiért. Mit ér a fürge láb, ha a pokolba táncol; mit a szép szem, ha világosságomat kioltja? Ellenben mily nemes s egyedül okos s nagystílű temperamentum, mely a legszebbért, az örök szépségért s szerelmeért táncot, ölelést, gyujtó szemet, amennyiben az az erény ellen van, nélkülözni tud, ép azért, mert nagyon, mert hevesen szeret. Igy akarok szeretni! Ez érzékkel kezelem mások lelkét. Nem mondom: hiába, minden az ördögé; hanem úgy teszek, mint aki mindent ki akar vonni az ördög hatalma alól. ======================================================================== 213. Gyermeki lelkület. ,,Ha nem lesztek olyanok, mint a kisdedek, nem mentek be mennyeknek országába'' (Máté 18,3). a) Kétféle naivitás van: az érzület s az ismeret naivitása. Az ismeret naivitása nem erény s nem elôny, s minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy minél teljesebb s gazdagabb s igazabb ismeretben fölülemelkedjünk a gyermekkor tudatlanságán. Szent Pál szerint: ,,Míg gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek...; mikor pedig emberkorba jutottam, felhagytam azokkal, mik gyermeknek valók'' (1. Kor. 3,11). De a naiv lelkületet, azt az egyszerű, igénytelen, egyenes, ôszinte érzületet, ápolnunk kell, erre tanít Krisztus, mikor pl. tanítványainak lábait mossa. Nem úgy kell gyermekeknek lennünk, hogy az ismeret alacsony fokán álljunk, hanem hogy a legragyogóbb ismeretben is készséges hódolattal viseltessünk az Úr s az ô szent akarata iránt. b) A gyermeki érzület továbbá az élet ártatlansága s a szolgálatkész szeretet igénytelensége. Ismét mondja Szent Pál: ,,Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemre nézve'': a gonoszságra nézve lehettek ugyan kisdedek; de az értelemre nézve tökéletesek legyetek (1. Kor. 14,20). Az Úr Jézus épen azt akarja, hogy minket a lelki életnek egyre magasabb fokára emeljen s minket szellemben szabad lelkekké neveljen. Szomjazom az örök szeretetet s a szép szabadság szellemét; tiszta, tisztult akarok lenni. c) A gyermeki érzület egyszersmind bizalom. Gyermekszemmel nézek Isten s jövôm s örök célom szent homályába. Sötét szobákon szaladok végig Atyám karjaiba... beszaladok mint a templomtéren játszó gyermek a templomba egész az oltárlépcsôig, és ott elbeszélgetek Jézusommal s csókot hintek feléje. A sötétség nem nyeli el a gyermeklélek bizalmának sugarát. ======================================================================== 214. Mint a kisdedek! ,,Ha nem lesztek olyanok, mint a kisdedek, nem mentek be a mennyek országába'', vagyis ha nem lesz bízó, bennem megnyugvó, hozzám ragaszkodó s bennem örömét lelô lelketek, nem találjátok föl boldogságtokat! a) Erre nevel minket minden az egyházban: Jézus biztosít, hogy velünk van s el nem felejt, s e felejthetetlen igéretnek szent titkában, az Oltáriszentségben egyre magához vonzza szívünket; áhítatunk közvetlenül vele szembe helyez minket. Azután az anyai lélek s a szépség bája környez ott, s a Szent Szűz szemei pihennek rajtunk, melyeket annyiszor emlegettünk: ,,illos tuos misericordes oculos''. Fásult, sötét, rideg nem lehet lelkünk; a bizalom imáinkban, a gyengédség művészetünkben, az érzés énekeinkben elárulja a gyermek lelkét, hangját, tekintetét... Ó jó nekünk itt... itt a szülôi házban... Isten otthonában. b) Gyermekek vagyunk, de nem lágy, síró babák, hanem pásztorfiúk, kiknek kard, dárda nem kell, de parittyájuk van s öt éles kövük: Jézus neve, s végtelen bizalmuk, hogy legyôzik az ellent: a bűnt, szenvedélyt, ármányt, gyűlöletet, szegénységet, betegséget s a halált. Az ember görnyed e hatalmak alatt. Összekerül sokszor a diadalmas rosszal, s szinte elmegy a kedve; tapasztalja a világban az alávalóságig süllyedô önfeledettséget s nemtelenséget; a gyötrô félreértést, az olthatatlan gyűlöletet, a gondot, a betegségek s a halál ijesztô árnyékait. Látja, mint hervad az élet, s elhervadna akkor is, ha minden mezô Elysium, minden sziget a Senki-szigete volna. S mégis, mégis tudja, hogy nem a rossz gyôz, hanem a jó; -- hogy a lélek gyôz a hervadó test fölött s az élet a fölhantolt sírok fölött él; -- tudja, hogy a lélek legyôz mindent, tömlöcöt, kínt, halált, szolgaságot, gyűlöletet...; hogy gyôz, mint ahogy gyôzött a Szent Szűzben, Pálban, Ferencben, Ágnesben, Perpetuában, Katalinban, hogy gyôz, ha rendületlenül hisz s szeretve, remélve átkarolja az édes Jézust. Ó Isten gyermekei, ti Isten csodái, gyermekszemetek égbe tud nézni s el nem borul, -- gyermekarcotok a halál leheletében is mosolyog, gyermekkezetek parittyát forgat s Góliátokat üt le... Venerande puer, fortitudo Dei: Tiszteletreméltó gyermek, Isten ereje. c) Az ilyen lélek örömöt talál. Az öröm a gyôzelembôl való. Gaudete in Domino semper... Exultent et laetentur in te...! Isten akarja, hogy örömmel szolgáljunk neki: Jubilate Deo, servite Domino in laetitia s érezzétek át, hogy ,,melior est dies una in atriis tuis super milia''; jobb nálad egy nap, mint másutt egész élet. Ne legyetek zsémbes, kedvetlen, gyanakvó lelkek. Elront az mindent: kedvet, hitet, művészetet, életet; elsötétíti a szemet, a szót, a tekintetet. Istent nem dicsôíti. A kedvetlen, örömtelen léleknek nincs kitartása, mert nincs ereje: ,,a szív bánata leveri a lelket''. Kedvetlen embernek szíve, keze, lába, karja ólomból van, s lelke a szenvedéseknek melegágya. Szent Ferenc örömbôl énekelte azt, hogy ,,tanto č il ben, ch'io aspetto, che ogni pen' mi par diletto''. Tehát foglaljuk le a ,,boldog életet'' Istenhez való ragaszkodásban s készséges szolgálatban. ======================================================================== 215. Az ôrzôangyal. ,,Vigyázzatok, hogy meg ne vessetek egyet e kisdedek közül, mert mondom nektek, hogy ezek angyalai mennyekben mindenkor látják Atyám orcáját, ki mennyekben vagyon!'' (Máté 8,10). a) Nem vagyok magányos és elhagyott; jár velem az Isten angyala. ,,Angeli eorum'', az én angyalom. Szeretnék beszélni vele, szemébe nézni, szívére borulni, de csak lélekben közelíthetem meg, mert egy ,,más világ'' ô mellettem, melynek csak fuvalmát érzem, mint Columbus a szasszafrasz illatát az óceánon. Hiszem, hogy van védangyalom, mert van szellemi világ, melyet nem tagadhatok. A hal ne mondja: nincs élet a vizen kívül; az állat ne mondja: nincs a levegôn kívül. Van élet levegôn, nagyvilágon, étheren fölül ,,in lumine tuo''; van láthatatlan, szellemi világ; ahhoz szem kell, az értelem, a lélek szeme. Hiszem s örülök neki. Nem karolhatom, nem ölelhetem át, de értem s szeretem. b) Hogyan közeledjem hozzá? Tisztelettel s szeretettel. Tisztelem, mint nagy, fölséges szellemet. Tudom, hogy benne a szellem ereje fölszabadult az érzékek gyámságából s ragyog s villámlik, mialatt a mi értelmünk, legyen bár Leibnizé vagy Kanté, fogoly, rab, a fogalomnak léceibôl építi föl házát, analógiákból tákolja össze hidait, melyekkel át akar hidalni sötét, fölkutathatlan mélységeket. Ellenben a szellemek értelme intuitív, tudásuk ragyogó napvilág. A te bölcseséged, király, mint az angyal bölcsesége, mondják Dávidnak. S ez a bölcseség fölfelé húz és ragad, föl, nem le. Nincsenek lábaihoz láncolva a kaján, fondorkodó, alávaló indulatok koloncai. Szeretô bölcseség! Istennel egyesült, kegyelemmel telt lelkek azok. Ily tiszta, világból s tévelybôl színesedô, fölényes szellem áll mellettem, jár velem! Hogy kell ôt tisztelnem, megbecsülnöm, érte lelkesülnöm; magamat társaságára méltóvá tennem. Angyali közelség... hatalmas motívum minden jóra! Azután lelkes szeretettel kell iránta viseltetnem; hiszen erôs, bátor, hadseregek élén gyôzelmet hozó szellemek, mint a macchabeusi harcokban; jótékony, irgalmas, kegyelmes szellemek, a ,,béke, a vigasz, az irgalom angyalai''. Szépek; fölségesek. A lét hierarchiájában közvetítik az Isten kegyelmeit; vezetnek, ôriznek, biztatnak minket. ,,Elküldöm elôtted angyalomat''; szeresd, bízzál benne, mondja az Úr. Clemens Brentano szép költeményt írt Louise Henselrôl ,,Der Engel der Wüste'' címen; ez az angyali lélek vezette ôt vissza a hithez; pusztából ki az élet forrásaihoz. Nem járok pusztában, ha angyalok szavára hallgatok, ha szeretettel kérdezem: mit akarsz tôlem, gyôzelmes, fölséges, hôsies szellem? úgy-e azt, hogy ne csüggedjek, ne tétovázzak, ne féljek, hanem szeressek, s bízzam s hívjam segítségül Istenünk nevét s kegyelmét. ======================================================================== 216. Az adósságunkat elengedô irgalom. a) ,,Hasonló a mennyek országa egy király-emberhez, ki számot akart vetni szolgáival. És mikor elkezdte a számvetést, eléje viteték egy, ki neki tízezer talentummal tartozik vala'' (Máté 18,23). Mindenki adósa az életet s üdvöt adó Istennek, adósa rogyásig. Tôle veszünk minden jót; a teremtésben épúgy, mint a megváltásban, s mindennel vissza tudunk élni. Vétkezünk. Visszaélünk Krisztus igéjével, vérével, kegyelmével, kincseivel; óriási kontrasztot állítunk önmagunkban az erény s az egyén közé; konfliktusokat élünk át, melyektôl szívünk vérzik; harcokban nyögünk, melyekben elernyedünk. -- Felém jön az a számvetô Fölség, ki úgy remekelt a teremtésben; a lét öröme és telje, az erô és tökély végtelen ,,jubilus''-a. Felém jön s számot kér! Ó mivé lett bennem az erô és élet! Mivé a kegyelem és szépség! Tízezer talentum adóssága van a földhöz tapadt, elnyomorodott páriának! Érdem, jog, képesség, cselekvô, érvényesülô erô nélkül vonaglik; itt csak ,,indulgentia''- nak, ,,remissio''-nak, bűn- és büntetés-bocsánatnak van helye. Ha elengedi a Fölséges, jó; ha el nem engedi, én le nem robotolhatom. Azért kérem az Urat: ,,bocsáss meg, engedd el''; azért imádkozom s vezeklek, mikor gyónom; azért rimánkodom: ,,engedd el, Uram, büntetésemet''; e járatban vagyok, mikor búcsút kívánok elnyerni. b) ,,Leborulván pedig az a szolga, kéré ôt, mondván: Légy béketűréssel hozzám s mindent megfizetek neked.'' Ez az én pózom a végtelen Úrral szemben; minden gyónásom, áhítatomnak öntudatosabb percei, Istenhez való közeledésem, kivált halálom órája e pózba parancsol. Leborulok, s az örök élet vágyával s az örök Fölséget imádó s szépségét átkaroló lelkem bensôségével kérem, hogy tegyen, tegyen, mert csak ô tehet; én már nem tehetek egyebet, mint kérek, bánok s remélek; de ezt lelkem elszántságával s rendületlen bizalmával teszem. Isten engem úgy segéljen! Mily nagy erôk a megalázódás, a bizalom, bánat s remény! c) ,,Könyörülvén tehát az Úr azon a szolgán, elbocsátá ôt s az adósságot elengedé neki.'' A bűnbánat alázatát a fölmagasztalás, a leborulást az édes ölelés, az üdvösség gondjának sötét töprengését a könyörülô szeretet csókja váltja föl. A pokol kilátásaiban megjelenik a töviskoszorús Jézus. Fölemel s biztat: gyere felém -- mondja -- ne kételkedjél; kitörlöm lelkedbôl a kételyt; eloszlatom az aggály árnyékát homlokodról; gyere, gyere; kegyelmemet állítom a bűn helyébe, erôm fölváltja tehetetlenségedet, szeretetem minden aposztaziádat. Jöjj, én bocsátok meg neked! Ismerem romlásodat! Pesszimista lettél, mikor magadat s a világot rögzítetted. Filozófiád is hirdeti, hogy komisz az ember; tudományod állítja, hogy az állatiasság jeleit viseli; én is mérhetetlen adósságot látok rajtad. Cselekvésed ellenkezik az erkölcsi törvénnyel; elszakadtál a szent Istentôl s morális exisztenciád kérdésessé lett; de én megbocsátok neked! Ime az Isten új teremtése az erkölcsi rendben! Ime a kegyelmes hatalom! d) De ez nem hat reánk varázs- s igézetképen; hanem mély hullámzásba hozza a lelket. Lélek erjed s forr itt. Jön feléje az üdv s a lélek megragadja azt görcsösen. Megcsapja az erkölcsi világ magaslatainak, az éledésnek lehellete; kibontakozik az erkölcsi tisztaság szépsége s kelleme, s két érzelem hatja át: átérzi önmaga nyomorúságát s ugyancsak az Isten segítô s mentô hatalmát; Isten jön s éltet, s én éledek. Ó ne kételkedjünk benne, ne kételkedjünk irgalmában sem; megsértenôk! Rendületlen bizalmunk erôt önt majd belénk s fokozza bensôségünket s szenvedéllyé éleszti ragaszkodásunkat. e) E bűnbocsátó kegyelem szíves fogadása teljesen elváltoztatja az életet; a választófal Isten s ember közt ledôl, s isteni erôk áradnak belénk. Krisztus erejében, uralmában s dicsôségében lesz részünk. ,,Es fliesst aus dem Glauben die Liebe und die Freude im Herrn und aus der Liebe ein froher, freier Geist.'' Fölszabadulunk kishitűségünk s bizalmatlanságunk elfogódottságából, s bátran megyünk elôre. Krisztus odaadta magát s kegyelmét nekem; megkönnyebbültem s erôs lettem. Teszek bátran s dolgozom tovább a krisztusi művön magamban s másokban. ======================================================================== 217. Az álnok szolga. a) ,,Kimenvén pedig az a szolga, talála egyet szolgatársai közül, ki száz pénzzel tartozik vala neki és megfogván, fojtogatá ôt, mondván: Fizesd meg, amivel tartozol. És leborulván szolgatársa, kéré ôt, mondván: Légy béketűréssel hozzám s mindent megfizetek neked. Amaz pedig nem akara, hanem tömlöcbe veté ôt...'' (Máté 18,28). Kimenvén pedig a szolga szolgatársai közé, a nagy, Fölséges Úrnak magaslatairól leszállván az alacsony érzések régiójába, hol szolga-, kufárlelkek gyötrik egymást, kegyetlen lett, s megfeledkezett az irgalomról. Ime a szolgalélek nyomai a sárban! Jézus lelke a legnagyobb hivatás fölségével, az isteni érzések áldásával jön felénk. Lelkében szenvedéllyé fejlett az örök halál veszedelmének aggodalma s az örök élet közlésének vágya. Jön átkot eloszlatni, poklot zárni, végtelen adósságot elengedni; jön az élet legsötétebb gondját eloszlatni; jön erôvel s hatalommal; gyôzi. Lélekkiáradással, pünkösdi tűzzel szemében, karácsonyéj mézével ajkán, a megtestesülés áhítatával szívében jön felénk; könnyeket, irgalmat, könyörületet, tisztaságot, erôt, halhatatlanságot hozott, s a szolgaember mindezt felejti s száz pénzért fojtogat, keserít, üldöz, öl... s pokolba jut! Az az Isten- gyermek, ez a szolgatípus! b) ,,Látván pedig szolgatársai a történteket, igen megszomorodának...'' A szolgatársak, kiket a kegyetlen önzés el nem állatiasított, szomorkodnak; a világ az ô kínjuk, az az alacsony, mellén kúszó, földet érô kígyóvilág. Ôk tesznek ellene, dolgoznak, küzdenek és sírnak, de nem szabad elernyedniök s nem szabad a sasok magaslatairól a kígyók csapásaira térniök. Menjenek csak bízvást Krisztus után, még ha könnyes szemmel is. Menjenek s érvényesítsék tôlük telhetôen a szeretet harmonizáló erejét; foglalják énekekbe, himnusokba az élet diszharmóniáit; sugározzák ki lelküket; a lélek sugarai az igazság, jóság, szentség, szépség, erô, öröm, élet. Tegyék széppé a világot; rongyokba, vityillókba hozzák magukkal a tündérmeséket elhalaványító krisztusi világosságot; árasszanak ki tájékra, mezôre, szérüre, redves kerti palánkokra, liceumbokrokra poézist; járjon velük utcákon, folyosókon, szalonokban, kapuk alatt, pince- és padláslakásokban az élet lelkesülése, s azért mert szomorkodniok kell, ne felejtsék, hogy ôk voltakép a lét s az élet ittas élvezôi. Ez nem filozófia, hanem kereszténység. c) ,,Akkor eléhíván ôt ura, mondá neki: Álnok szolga, minden adósságot elengedtem neked, mivelhogy kértél engem; vajjon nem kellett volna-e neked is könyörülnöd szolgatársadon, mint én könyörültem rajtad.'' Ó, ki bírja el e vádat s még inkább a szolgaérzés sírkövét! Mit adott s mit bocsátott meg nekünk az Úr! Hogy ég a lelkemen Krisztus vére, mellyel bűneimet eltörülte; hogy járja át szívemet ,,kétélű kardnál élesebb'' igéje; mily kincsek kallódtak el kezeim közt, mintha homokszemek lettek volna; sôt tán még lelkek örök veszte is reám borítja árnyékát, s íme ,,minden adósságot elengedtem neked'', s te álnok, sötét, hideg öntudat ráveszed a lelkedet, hogy másnak meg nem bocsátsz s kegyetlenkedel vele? Emberek, ez alávalóság nyomai a pokol csapása! Azért szeressetek, irgalmazzatok, mint ahogy én szeretek s könyörülök; ne legyen nehéz kôszívetek, hanem bocsássatok meg sérelmet és kislelkűséget! ======================================================================== 218. Munkásokat az Úr aratásába! a) ,,Ezek után pedig rendele az Úr más hetvenkettôt is, és elküldé ôket kettônként maga elôtt s mondá nekik: Az aratás nagyon sok, de a munkás kevés'' (Luk. 10,2). A mezôk fehérlenek, az aratás nagy. Jézus végignéz lélekben a világon. Beletekint nyomorába, bűneinek, szenvedélyeinek sötétségébe; élénken átérzi bajait; rokonérzô, nagylelkű szívvel segíteni akar, azért arra utal, amire legnagyobb szükség van: kérjétek, hogy az Isten apostoli férfiakat küldjön; jelzi is, hogy milyeneket: erôszak és érdek nélkül, tisztalelkű embereket, kiknek a ragadozó, kegyetlen, önzô világ temperamentumában nincsen részük; mezítlábú, békés embereket, kikbôl sugárzik a lélek; kiknek a világgal szemben csak egy tényük van, hogy vegye a békét, melyet ôk adnak, s adjon viszont kenyeret. -- Jézus lelkébôl való a kereszténység; terjesztésére, fönntartására szintén hasonlelkű, ,,kongeniális'' emberek kellenek. -- Nézd e Krisztus- típust; tekints kristályos mélyeibe; töltsön el téged is ez a lélek; ha ez van benned, akkor nézz bizalommal a nagy aratásra, s suttogd magadban: Isten küld, lelke űz: megyek. b) ,,Kérjétek azért az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az ô aratásába.'' Kérjétek az ilyen munkásokat. A ,,kongeniális'' lelkek, a krisztusi rokonság nagy kegyelem, azt kérni kell. Az egyházban meglesz a jog szerinti apostoli utódlás; de a jog csak vasdrót, abból nem lesz koszorú; virág, erkölcs kell hozzá; a jog sziklaréteg, abból nem lesz szép világ; fenyves, erdô, moha, pázsit, rét kell hozzá; kérjétek hát. -- Néha e géniuszból valami jelenik meg köztetek, s máris elragad; gondolhatjátok, ha a típus nem sötéten, nem egyoldalúan, nem tolsztoji passzivitásban, nem ibseni ködben, hanem az ,,Emberfia'' eredeti szépségében köszönt be hozzátok, mennyire hódítja meg majd szíveiteket. Szentjeink e típus variációi. Kérjetek, kérjetek apostolokat, szenteket, s necsak kérjetek, hanem neveljetek. Hátha gyermekeitek arcán, ha Krisztusnak nevelitek, kiverôdik a krisztusi hasonlóság! c) Munkások kellenek, kik új világot teremtenek; élénken perceptív s keményen munkás lélekre van szükségünk. Munka kell; sziklákat kell fúrni, követ fejteni, aratni kell. Az apostoloknak nem hivatalban kell ülniök s várniok a tudakozódókat; ez egészen mellékes funkció. Tűzesô hull az apostoli férfiakra az apokaliptikus angyal füstölôjébôl; nincs nyugalmuk; lelkük feszül, szemük lát, arcuk ég, szívük beszél; a szeretet tüze s a gondnak árnyéka jellemzi lelkületüket. Gyermekek, betegek, botrányosok, veszélyben forgók, bűnösök, jó lelkek, iskola, család, társadalom ezernyi szükséglete rajzik szemeik elôtt; ôk bíznak, imádkoznak, szenvednek, kitartanak. ======================================================================== 219. ,,Szeressed a te Uradat... és felebarátodat.'' a) ,,És íme egy törvénytudó fölkele, kísértvén ôt és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy bírjam az örök életet? Ô pedig mondá neki: A törvényben mi vagyon írva? Amaz felelvén, mondá: Szeressed a te Uradat, Istenedet teljes szívedbôl és teljes lelkedbôl és minden erôdbôl és minden elmédbôl, és felebarátodat, mint tenmagadat. És mondá neki: Igazán feleltél; ezt cselekedjed és élni fogsz'' (Luk. 10,25). Szeressed az Istent, a te fölséges, végtelen, édes mindenedet; azt az örökkévaló, magát egyre jobban kinyilatkoztató nagy jót; ,,omne esse'', a lét és élet dagadó óceánját; azt a meleg, boldog örök- életet, kibôl fakadnak lelkek és egyesülések, intuiciók és inspirációk s az extázisok örömei, mint rügyei a lelki tavasznak; kibôl valók a szellemek viziói s a művészetek inspirációi, ki bűvöl lelket, s ritmust s harmóniát önt ki a létre. Szeresd azt a legreálisabb szépséget, mely poézis és valóság; azt a produktív ôserôt, mely gördít csillagot s rajzol világot, s szívedbe szárnyaló, édes érzést önt. Szeresd ôt, kibôl való az anya öröme; ôt, ki által születik gyermek s fakad virág; kibôl való a boldogság énekének minden motívuma, ki tejet és mézet és bort csepegtet a szeretôk, a költôk, a próféták s a szamaritánok ajakára; -- ki könnyeket fakaszt s a csendes örömök pacsirtadalait inspirálja; -- ki a mély megindulás könnyeit keveri a fájdalomba s homállyal, sötétséggel is dolgozik a több, szebb élet kialakításán. Szeresd ôt, Uradat, mindenedet, ki akart téged, s azért vagy, s ki akarja, hogy több, szebb, erôsebb, teltebb, gazdagabb lélek légy; ki vonz téged, s fölhúzza kegyelmének zsilipjeit, s lelkedet folytonos, szebb, öntudatosabb élettavaszra neveli. Szeretni kell ôt szívvel, erôvel... s ugyan lehet-e ôt szeretni érzés, megindulás, hevülés nélkül? Aki hevülve nem szereti, az még nem nézett bele arcába! b) ,,Szeressed Uradat...'' ez az elsô parancsolata, nem az, hogy higgy, remélj, félj, jutalmat várj; szeress, nem akárhogyan, hanem hevesen; vágyódjál, indulj, repülj feléje, repess utána, öleld át, karold át, borulj rá. Ezekhez értesz, s ugyan kire pazarolnád, ha nem reá? Elsô ez a parancsolat, mert a szeretet a legtökéletesebb, legerkölcsibb, legúribb, legnemesebb akarat és érzés; én határoztam el magam arra, hogy egész valómmal odaadom magamat neki; mi lehetne ennyire nekem s Neki való? Tiszta moralitás; szívet tölt. -- Elsô azért is, mert az Isten, az élet s a tökéletesség lelke mindenek fölött ezt kívánja, más nem becsül így; a szeretet primiciájára féltékeny. -- Elsô azért is, mert a legédesebb; eleme az öröm. Lehet örömöm az engedelmességben, a tiszteletben, a dícséretben, melyet Istennek nyujtok, de a legédesebb öröm a szeretetben van! Ezzel lehet azután haladni, kitartani, küzdeni, áldozatot hozni; ezzel lehet lemondani; mindenre jó, mindent gyôz! c) ,,Amaz pedig igazolni akarván magát, mondá Jézusnak: De ki az én felebarátom? Felelvén pedig Jézus, mondá: Egy ember méne Jeruzsálembôl Jerikóba és rablók közé juta, kik meg is foszták ôt, és megsebesítvén félholtan hagyák ôt és elmenének. Történt pedig, hogy egy pap jött le azon az úton, és látván ôt, elméne mellette. Hasonlóképpen egy levita is. Egy szamaritánus pedig arra utazván, könyörületre indula, és hozzája menvén beköté sebeit, olajat és bort töltvén azokba, és föltevén ôt barmára a szállásra vivé és gondját viselé... E három közôl kirôl véled, hogy felebarátja volt annak, ki a tolvajok közé jutott? Amaz pedig mondá: Aki irgalmasságot cselekedett vele. És mondá neki Jézus: Menj s te is hasonlóképen cselekedjél'' (Luk. 10,29). A szenvedô ember mellett elmennek elôször azok, kiknek részvéte szűkkörű, s kik nem éreznek közösséget vele, mert idegenek. Papok, leviták tán a templomba sietnek, tán fontos közügyektôl rá nem érnek; elég az hozzá, hogy az, aki az útszélen fekszik, nem az ô testvérük; el nem érzékenyülnek, meg nem indulnak látásán, szóval idegenek. De jön a szamaritán, s ,,könyörületre indula'' s szolgálatát fölajánlja; lélekkel jön feléje s kimutatja, hogy a sebesültet szívén hordozza. Ez az a ,,proximus''. Az igazi felebarát, aki barát, s nemcsak ad, hanem tesz; aki szeretô, segítô viszonyba helyezkedik a szenvedôvel, s lelkének erejét önti ki rá. ,,Nicht Almosen, sondern einen Freund.'' Ez a szociális érzés a régi krisztusi caritas. Nur was wir teilen, nimmer was wir geben; Der Gabe ohne den Geber fehlt das Leben; Nur wer in seiner Gabe selbst sich gern Hingibt, speist sich, den Bettler und den Herrn. ======================================================================== 220. Szeressed Uradat Istenedet! a) Minden elmédbôl; gondolkozzál róla, kutass, mélyedj bele, szemléld. -- Teljes lelkedbôl; kedélyed tud elmerülni, énekelni, alakítani; tud sugalmazni s élvezni; ezzel a teljes lélekkel fordulj felé. Teljes szívedbôl, mely dobog s vért lüktet s jótékony meleget s életerôt áraszt; így szeresd, s minden erôdbôl, az élet erôivel s szerveivel, szemmel, füllel, ajkkal, nyelvvel. -- A szeretet legyen tehát inspirációja szívednek, lelkednek, elmédnek; ez legyen eleme életednek. -- E nélkül a gondolat árnyék; sápadt, színtelen, erôtlen kiindulás, mely Istenhez el nem ér. E nélkül az ,,anima''-nak nincs értéke, nem lát, nem észlel, nem reagál; s a szív is, bár dobog, de élete mint a mocsár hinárja s a vizenyôs árkok gaza. b) Szeress... bátran; ne félj, hogy tiszteletlen léssz. Némely Mária-szobor ellen az a kifogás, hogy a gyermek rá van öntve édesanyja keblére, hogy ,,bizalmas simulása lerontja a hieratikus jelenséget''. Igen, elméletileg a ,,Dominus Deus''-szal szemben tiltakozunk az antropomorfizmus ellen, mely az Istent embernek nézi, de az érzésben Isten közelebb áll hozzánk, mint bármely ember. A bensôséges egyesülés, az Istennek s az emberinek egymásba olvadása, a tannak meleg életté kiváltása lesz mindig az evangéliumnak fôcélja; Lelkem ráömlik az Úrra; hogy Úr, attól meg nem dermedek! ráömlik Istenére; hogy Isten, attól meg nem merevülök! Szeretek, szeretek; a hieratikus merevség, a galanteria szétfoszlik elôttem. A gyermek is ráomlik anyjára, még ha királyné is; furcsa volna, ha a királyságtól a szeretet lelohadna. Ó ezt értem; komolyba veszem érzéseimet, megkomolyodom szeretetemben; de a ,,Dominus Deus'' nem ijeszt. c) Szeresd az Urat; fölséges ô és magas, de nem rideg, hisz napsugaras. Mély ô és örvényes, de e mélységbôl élet lüktet, meleg vér fakad. Erôs és viharos, de virágot tart kezében, illatot hint és énekel. Titokzatosan néma, de hangossá lesz a lélekben; zsoltárra, himnusra, glóriára megtanít; a De profundist is bíztató akkordokkal zárja. Szeme fekete, mint az éj, de szép; az örök szeretet tüze villog e sötétségben. Arca le van fátyolozva, de a természet az ô tükre, s minden ôt szimbolizálja. Ô szül és nevel, örömöt és lendületet ad lelkünkre; ô jó és hű; mulandóságon, mint árkon át nyujtja felém kezét; ugrom feléje, mert ô emel. Küzdelmektôl nem óv meg, de egyre azt suttogja: gyermekem vagy, s ha sírsz, omolj keblemre s ott sírd ki magadat. Én Istenem, én mindenem! ======================================================================== 221. Márta és Mária. a) ,,Lôn pedig, mikor mentek, ô is betért egy faluba, és egy Márta nevű asszony befogadá ôt házába. S ennek egy Mária nevű nôvére vala, ki az Úr lábainál ülvén, hallgatá az ô igéjét'' (Luk. 10,38). A dolgos, a gyakorlati téren érvényesülô Márta fogadja házába Jézust s vele szemben sem tud mást tenni, mint dolgozni; sürög-forog, sok a dolga. Mária pedig most nem dolgozik, hanem leül az Úr lábaihoz s szívja magába a lelket! Dolgozott s dolgozni fog megint; de most imád, szeret, hevül, élvez; boldog. -- Mártában megnyilatkozik az élet ferde egyoldalúsága, mely csak munkát s megint munkát sürget, -- mely az erôt, a kitartást tiszteli, de a belsôt, a lélek föléledését, az öntudat mélységét, szépségét, üdeségét, a kedély tisztulását s fölüdülését elhanyagolja. Helytelen dolog; Márta is üljön le, mikor ott a mester; merüljön el lelkébe; dolgozni ráér majd azután. -- Sem erô, sem tehetség, sem termelés, sem munka nem lehet az élet tartalma. Nem ezeken, hanem a törekvés irányán, a formán, melyet belsô világom ölt, a következetességen, mellyel a szent, tökéletes elvekhez hű vagyok, múlik minden. -- Tehát tartalom, öntudat, hűség, bensôség az élet elsô követelménye, s azt nem szabad elhanyagolnia senkinek, hanem idôt s erôt s érdeklôdést kell rászentelnie. b) ,,Márta pedig szorgalmatoskodik vala a gyakori szolgálatban, ki megálla és mondá: Uram, nem gondolsz-e vele, hogy nôvérem egyedül hagyott engem szolgálni? mondjad azért, hogy segítsen nekem.'' Ez a túlzott, egyoldalú munka az embert ingerültté, panaszkodóvá, elégedetlenné, igazságtalanná teszi. A munka iga s teher lesz, mely nyom, s nem hivatás és kötelesség, mely boldogít. Le akarnók rázni magunkról ez igát, s kancsal, irígy szemmel nézünk azokra, kik kevesebbet dolgoznak. -- Manap a munka tényleg oly teher, mely az emberiséget rémségesen nyomja; kényszeriga lett belôle, s mi szolgálunk neki. -- Ne váljék a munkában formátlanná, keserűvé a lelkünk; vigyük beléje lelkünket, nemes motívumainkat, a jóindulatot. Ez az olaj a csikorgó tengelyeken. Istenért, emberért, hivatásból dolgozzunk s ne panaszkodjunk, de egyszersmind működjünk közre, hogy az áldatlan állapot jobb társadalmi rendnek engedjen tért. c) ,,És felelvén, mondá az Úr: Márta, Márta, szorgalmatos vagy és sokban törôdöl. Pedig egy a szükséges. Mária a legjobb részt választotta.'' Márta sokat teszesz, sokra gondolsz, de ne hanyagold el magadat s ne légy igazságtalan mások iránt. ,,Egy a szükséges'', szükséges az Istennel egyesült s belôle táplálkozó lelkület. Isten legyen lelked, életed s törekvéseid középpontja, s összes munkád s iparkodásod e középpont körül harmonikusan elhelyezkedett körvonal legyen; akkor lesz benned szimmétria, harmónia, béke s boldogság. Akkor igazul be rajtad, hogy ,,nem több árút, hanem több boldogságot termelsz''. Egy a szükséges tehát, a tiszta, szép, nemes, Istent szeretô lélek. Aki ezt választja, a legjobb részt választotta, s ez az egyedül észszerű, következetes s erôteljes eljárás; aki a lelket s önmagát elhanyagolja, az a meghasonlást hordozza magában; sorsa az elsötétedés, elkeseredés s üresség. -- De az nem annyit jelent, hogy elvonulni, remeteségekbe zárkózni; maradjunk pályánkon, s ne veszítsük el az ,,egy szükségest'' szemeink elôl semmiféle dolgunkban. ======================================================================== 222. A házasságtörô asszony. a) ,,Hozának pedig az írástudók és farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt, és középre állíták azt és mondák neki: Mester, ez asszony most éretett házasságtörésen. A törvényben pedig Mózes az effélét megköveztetnünk parancsolja. Te tehát mit mondasz? Ezt pedig mondják vala, kísértvén ôt, hogy vádolhassák. Jézus pedig lehajolván, ujjával ír vala a földön'' (Ján. 8,3). Krisztus elôtt állnak a házasságtörô, ki érzi, hogy bukott, s álnok vádlói, a törvény végrehajtói, kik azonban nem a törvény szentsége miatt jöttek ide, hanem, hogy Jézust tôrbe ejtsék. Mily komédia bűnnel s törvénnyel! Ô ki akarta mélyíteni az erkölcsi érzést; akarta, hogy minden bűnös elôször is saját bűnét érezze; hogy a bűnnek rajtunk megkezdett utálatával s gyűlöletével induljunk ki másokat javítani, gáncsolni, menteni. Csak az ilyen lelkületen van áldás. Tehát ássunk a mélybe, önmagunkba; tisztuljunk meg, akkor hathatunk ki másokra is. b) ,,Midôn pedig szorgalmazván kérdék ôt, fölemelkedett s mondá nekik: Aki bűn nélkül vagyon köztetek, elôször az vessen követ rája.'' Az nem azt jelenti, hogy a bűnt nem kell büntetni; ilyesmi erkölcsi elernyedésre vezetne. Jézus nem jogi eljárást állít föl, de az elôtte álló álnok embereknek lelkét kezeli. Átlát a szitán; látja, hogy nem az erkölcsöt szolgálják, hanem ôt akarják tôrbe ejteni. Mily jó az ilyen embereket annak a bűnösségnek öntudatára hozni, melyet másban meg akarnak büntetni. Az asszony bűnös, de ôk is alávalók. -- Tisztítsuk a jó szándékot, hogy ne vegyüljön bele aljas, önzô, érzéki, nemtelen elem. c) ,,Hallván pedig ezt, egyik a másik után kimenének, és Jézus egyedül maradt s a középen álló asszony. Fölemelkedvén pedig Jézus, mondá neki: Asszony, hol vannak, kik téged vádoltak, senki sem ítélt el téged? Ki mondá: Senki, Uram. Mondá pedig Jézus: Én sem ítéllek el téged. Eredj s többé ne vétkezzél.'' Elmentek, érezték, hogy Jézus átlátott álnokságukon. Jézus áll itt s a bűnös; ez a helyes szituáció; utca, lárma, szenvedély nem való ide. Nem ítéllek el -- mondja az Úr - - nem töröm össze egyéniségedet, élj s javulj. A bűnt utálom, de neked jót akarok. Tedd jóvá bűneidet; élj tisztán. A ,,misericordia'' így szól a ,,miseriá''-hoz. A bűnt utálni, de a bűnösnek jót akarni. ======================================================================== 223. Krisztus önbizonysága. a) ,,Ki fedd meg engem közületek a bűnrôl? Ha igazságot mondok nektek, miért nem hisztek nekem?'' (Ján. 8,46). Az alázatos Jézus, ki minden tiszteletnyilvánítást visszautasít, aki a hegyre fut, mikor királlyá akarják kikiáltani, aki még az általa meggyógyítottaknak is megtiltotta, hogy ne mondják tovább, itt a legnagyobb fölségben s erkölcsi méltóságban mutatkozik be, s követeli, hogy mindnyájan elismerjék, hogy ô bűntelen és szent. -- Pedig ez a legnagyobb fölség. Mennyire mered ki Krisztus a szegény, bűnös világból, mely tele van a test, a szemek kívánságával s amellett az élet kevélységével! De hát ez a fölség jár az Istenfiának, ki azért jött, hogy levegye rólunk a bűnt. -- Istenem, mily kristályos mélységek nyílnak a tiszta lélekben, melyek tele vannak Istennel, békével, örömmel; ezekkel szemben zsenialitás, hatalom, gazdagság csupa külsôség, amitôl boldog és édes nem lesz az élet. Törekszem igazi szívtisztaságra; arra, hogy Isten ne feddjen engem a bűnrôl; ha a világ nem teszi, az még nem elég. b) ,,Aki Istentôl van, Isten igéit hallgatja. Ti azért nem hallgatjátok, mert az Istentôl nem vagytok.'' Lám a nagy tapasztalati tény: aki Istentôl való, az húz hozzá, annak érzéke van iránta, az beszél vele; aki nincs tôle, az idegen vele szemben; de annak, hogy idegen, ômaga az oka. Isten mindenkinek adja magát; kegyelmével megelôzi, fölvilágosítja s vonzza a lelkeket; ha nem tenné, senki sem mehetne hozzá; a baj azonban ott van, hogy vagy visszautasítjuk az Úr kegyelmét, vagy nem működünk vele közre. -- Ó Uram, mily sokat rontunk a te műveden! Hogyan bántam el kegyelmeddel s fölvilágosításaiddal, -- hogyan bánok el most is még illetéseiddel! Imádkozom, hogy finomabb lelkű legyek Istennel szemben. Mily csodálatos indulatokkal szolgál e részben a 118. zsoltár. ,,Teljes szívembôl kereslek téged; ne hagyj eltévednem parancsolataidtól. Szívembe rejtem a te beszédeidet, hogy ne vétsek ellened.'' c) ,,Felelé Jézus:... Én nem keresem dicsôségemet; van, aki keresse és megitélje. Bizony mondom nektek: ha ki beszédemet megtartja, halált nem lát mindörökké.'' Dicsôséget tôletek nem keresek; mit is kaphatnék emberektôl, kik nem értenek Istent, lelket, világot, életet. De azért ti nagyra vagytok nézeteitekkel, s kritizáltok, támadtok s vádoltok. Egyetlen egy kritériumot állítok mindezzel szembe: nálam csak oly szó és beszéd esik latba, mely halált űz s életet ad. Ti gáncsoskodtok és kritizáltok; de attól senki sem lesz jobb, szentebb s bizóbb, magatok sem; ellenben aki az én beszédemet megtartja, halált nem lát; ki az én beszédemet megtartja, annak erkölcsisége Istenen alapszik, szíve, meleg ereje el nem fogy, lelke mindig tavaszban áll. Ez az ítélet nem szó, hanem tett. Ezt tapasztalom; hát mit disputáljak? Inkább élek. ======================================================================== 224. A vakonszületett. a) ,,És átmenvén Jézus, láta egy vakon született embert, s kérdezék ôt tanítványai: Rabbi, ki vétkezett, ez-e, vagy az ô szülôi, hogy vakon született? Felelé Jézus: sem ez nem vétkezett, sem az ô szülôi, hanem hogy kijelentessenek az Isten cselekedetei ôbenne'' (Ján. 9,1). A bajok nemcsak büntetések. Minden baj mögött bűnt látni, fölületes s rossz theológia. Végesek vagyunk, vagyis korlátoltak mindenben, tehát életenergiánkban is; szervezetünk s a társadalmi élet számtalan erônek komplikációja, melyben a hiba könnyen esik meg, s az mint baj s szenvedés jelentkezik. Bele vagyunk állítva a világ mechanizmusába, s a világfejlôdés vak erôknek küzdelmes útján jár. Van gondviselés, de az nem kimél meg hiánytól, szenvedéstôl s hibától. -- Ne szimatoljuk tehát mindenütt a vétket, ahol szenvednünk kell, hanem azon legyünk, hogy ,,kijelentessenek az Isten cselekedetei'' bennünk: bizalmunkban, türelmünkben, okos, mérsékelt viseletünkben. Már Jób könyve hirdeti, hogy nemcsak istentelenség, hanem más okok miatt is szenved az ember, s ugyancsak, hogy a gonoszok gyakran szerencsések, mert a bosszú napjára fönntartatnak. -- Meg akarom tehát dicsôíteni az Urat; pörbe nem szállok vele; hanem elviselem, amit rám mér a földön, akár napsugár, akár éj legyen, csak azután sürgetem az örök világosságot. b) ,,A földre köpvén sarat csinált a nyálból, és a sarat annak szemére kenvén mondá neki: eredj, mosdjál meg a Siloe tavában. Elméne tehát és megmosdék, és mint látó tére vissza.'' A koldus ült a sarkon, koldult; sokan adtak neki valamit; Jézus nem adott pénzt, hanem erôt, napsugárt a lélekbe, életet, s ezzel fölszabadította a koldulástól is. Ez az ô módja: életre segít; lábra állít; úgy segít, hogy magunk boldoguljunk. Isteni adomány! Hitre, bizalomra, bátorságra nevel. E részben mindnyájan rászorulunk Jézus alamizsnájára. -- Nagy bátorságra van az életben, a tisztességben, csapások s kísértések közt szükségünk; nem annyira alamizsnára, mint inkább jóbarátra. A szegényeken is így kell segítenünk: segítsük ôket bizalomra; vígasztaljuk meg, emeljük föl ôket. c) ,,Kérdezék tehát ôt: miképen nyíltak meg szemeid ? Felelé: az az ember, kit Jézusnak hívnak, sarat csinált és megkené szemeimet... és látok. Szombat vala pedig, mikor a sarat csinálta Jézus.'' Sárral világosságot hívott elô Jézus, mialatt mi sárral, földies, alacsony gondolkozással elfojtjuk magunkban az isteni világosságot. Mily sötétség mindenfelé... a vallásos lelkekben is, kik nem értik az Isten nagy gondolatait, s például azon botránkoznak, hogy Jézus szeret, segít és lelket ad szombaton! Mily sötétség, mely üres, oktalan formalitásoktól elfelejti az Isten nagy, szabad, szeretô szellemét, s a maga gondolataihoz húzza le a fölségest, a helyett, hogy hozzá emelkednék. Azért aztán nem is ismeri föl Istent és műveit, s okoskodik s megvakul, mondván: ,,ez ember nem Istentôl való, ki a szombatot nem tartja'', még ha szeret is s csodákat is művel. -- Ó Uram, hozzád, igazságaidhoz akarok emelkedni; vetkôztess ki gyönge, hitvány fölfogásomból. Szólj, Uram, hallgat a te szolgád; szólj, mindenben hódolok! Ne mondd rólam is: ,,Itéletre jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak és akik látnak, vakok legyenek.'' d) ,,Meghallá Jézus, hogy kivetették a meggyógyult vakot a zsinagógából, és találkozván vele mondá neki: Hiszesz-e te az Isten Fiában? Kérdé amaz és mondá: Kicsoda az Uram, hogy higgyek ôbenne? És mondá neki Jézus: Láttad is ôt, és aki veled szól, ô az. Amaz pedig mondá: Hiszek Uram! és leborulván imádá ôt.'' Jézus erre a látásra akarja megnyitni szemeinket, hogy lássuk benne az Isten Fiát. Ugyancsak megmutatta magát nekünk fölségében, életében, csodáiban. Igen, én is látom ôt, látom a legfölségesebbet. Érzem, hogy kiemel alacsony világból s erôt ad. ,,Mit Meinungen baut man keine gothischen Dome'' (Heine), de e hittel igen; ezzel nô szárnya a léleknek; az ethikai kháoszból, melyet a theozófia kavar, kiemelkedem tiszta, erôs, isteni akarásra. Az én legnagyobb lépésem is a térdre-esés. ======================================================================== 225. Istenies munka. ,,Nekem szükség annak cselekedeteit tennem, ki engem küldött, míg nappal vagyon; eljön az éjtszaka, midôn senki sem munkálkodhatik'' (Ján. 9,4). a) Átlag a munkában csak a büntetés jellegét látjuk, s ugyancsak láthatjuk, mert van benne belôle; sötét, borongós árny gyanánt kisér végig a történelmen. De másrészt a munkában hasonulunk Istenhez, ki az örök tevékenység. Minden erô, legyen az ész, vagy izom, arra való, hogy tevékenységben adja ki erejét; ha nem teszi, tönkre megy; a munka tehát az élet, az egészség, s a boldogság szükséges eleme; a munka életfejlesztô, életnemesítô tényezô. -- Ne öljön, ne nyomorítson el tehát a munka; ahhoz az kell, hogy kedvvel, lélekkel végezzük. Akár pénzért, akár magunknak dolgozunk, gondoljunk arra: ez jó nekem, ez éltem tartalma; teszem Istenért, a több életért! b) Dolgozzunk hivatásosan; akár az ekeszarva mögött, akár a műhelyben, vagy az akadémikus pályán. Jobb értelmes, istenfélô, Istenért munkálkodó földmívesnek, mint rossz mesternek s kontárnak lennem. Rossz, ha a tehetség nem a maga helyén van, ha a géniusz az anyagi gondok közt vergôdik; de époly rossz pártfogók révén fölemelkedni s ott fönn be nem válni. Tehát hivatás kell; ahová Isten állít, ott be akarok válni; hisz a fôérdek az, hogy mindent jól tegyek. Ez az érzés az én napsugaram! -- ,,Wir leiden am Götzendienst der seelenlosen Arbeit; wir haben das ora et labora vergessen.'' Mártát és Máriát együttesen kell lelkembe oltanom. Legjobb volna művelt embernek és kapásnak is lennem, ezzel sok ellentét simulna el bennem is, meg a társadalomban is. c) Lelkiismeretesen, érdeklôdve, célirányosan kell dolgoznom; nem sok mindenbe kapnom. ,,Pauca agas, si tranquillus esse cupis'', ne sokfélét tégy, akkor nyugodt leszesz; ez nyugtatja az idegrendszert. Nem félni s fázni a dologtól; nem máskorra halasztani. ,,A halogatás az idô tolvaja.'' ,,Zwischen Heut und Morgen ist eine lange Frist, lerne schnell besorgen, da du noch munter bist'' (Goethe). -- Jól fölhasználni az idôt, s ha nem dolgozik kezünk, dolgozzék lelkünk; akár koncerten, akár sétán vagyunk, foglalkozzunk öntudattal, szeretettel magunkkal s föladatainkkal, Istennel s nehézségeinkkel. Ne lázasan, de szorgalmasan. A láz s az izgalom emészt, a szorgalom derít s enyhít. ======================================================================== 226. A hetvenkettô öröme. a) ,,Visszatére pedig a hetvenkettô, örömmel mondván: Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben'' (Luk. 10,17). Örömmel jönnek; a gyôzelem s a diadalmenet érzéseivel. Nagy az örömük, mert nagy a javuk, a hatalom. Elôttük vész a nyomorúság s betegség, föloldódnak a rossznak kötelékei, s a fölszabadult szenvedôk fohászai éneklik dicséretüket. Nyomukban béke, boldogság, szent öröm, hála; mintha angyaljárás volna a világon. Szépek még lábaik is, ,,speciosi pedes evangelizantium''. -- Akiket Jézus küld, azok így járnak; arcukról sugárzik a hatalom; lelkük erôs, érzik, hogy az ördögök is engedelmeskednek nekik. -- Nekem is van hatalmam, küldetésem; lelkem erejében teszek s ahol hiány van s sötétség s hidegség, ott melegítek s világítok és segítek. b) ,,Ne azon örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem örüljetek, hogy neveitek be vannak írva mennyekben.'' Ne a csodatevô erônek, hanem Istennel való összeköttetésteknek, mely mint hit, szeretet, bizalom, öröm, megnyugvás s az örök életbe való biztató kilátás jelentkezik, ennek örüljetek. A csodák, azok nem ti vagytok; de ez a lelkület, ez ti vagytok. Ez kiemel, s az örök élet folyamába állít bele. A prófétaság, a tudomány, a hatalom kiválóságok, de csak dirib-darabok, melyek nem fogják le az embert s nem teszik ôt magát istenivé. ,,Non sum propheta'', nem baj; de a lelkem Istennel teli legyen; nem vagyok tudós, de szeretni s egybefolyni tudok; angyali nyelveken nem beszélek, de a szeretô lélek nyelvét értem s erre felelget az Isten. c) ,,Azon órában Jézus örvendeze a Szentlélekben és mondá: Hálát adok neked Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsektôl s okosoktól s kijelentetted a kisdedeknek. Úgy van Atyám, mert így tetszett neked.'' E lelki fölény, e lelki magaslatok szemléletétôl földerül az Úr Jézus, s öröm tölti el lelkét; örvendez a Szentlélekben, hatalmasabban, mint költôk s próféták szoktak; szenvedélyesebben, mint a patmoszi látnok. Világot lát, mely visszhangzik ,,sok víz zúgásától'' s égbetörô lelkek szárnycsattogásától. Lát kultúrát, gépeket, lát művészetet s tudományt, látja az erôk kifejlését s az ember trónfoglalását a földön, de mintha mosolyogna ez erôfeszítéseken, mondván: Hálát adok neked Atyám, mennynek s földnek Ura, hogy nem ezt, hanem azt a belsô mennyországot megalkottad, s az Isten-gyermekség, az alázat s szentség révén bevezettél oda. Ó, ez a te országod fölényes, szép, mély, nem mérhetni ki erejét s örömét kultúrákkal; ezt te teremted meg, te alkotod -- a te kezed remeklése s áldása van rajta. ======================================================================== 227. Lumen Christi. ,,És tanítványaihoz fordulván, mondá: Boldogok a szemek, melyek látják, miket ti láttok. Mert mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amiket ti láttok és nem látták, és hallani, miket hallotok és nem hallották'' (Luk. 10,23). Boldogok vagytok, ha láttok; nem szemmel csak, de lélekkel; nem ésszel csak, de hittel; boldogok vagytok, ha istenivé nézitek ki a világot, -- ha nemcsak fényt nyel el a szemetek, hanem fényt tud önteni a világra, a ,,lumen Christi''-t. a) Az ember a teremtés lelke és szíve; benne érzéssé, gondolattá válik a teremtés; hangossá, színpompássá, értelmessé a világ. Neki föl kell vennie magába benyomásait; a természet ellenkezését föl kell használnia erényének, erélyének, türelmének kifejtésére, s a világ szépségébôl meríthet örömöt s élvezetet. Ezek a külvilág benyomásai a lélekbe. De viszont a léleknek a maga világát kell kiárasztania; Istent kell látnia; az Isten gondolatait s szeretetét, sôt gyönyörét kell művein észrevennie. Theológiává, isteni érzületté kell fejlesztenie függôségét, halhatatlanságának sejtelmeit, Krisztus példáját, keresztjét. Ime a fény, melyet Isten gyujt a lélekben, amely a lélekbôl sugárzik kifelé. Ah, tehát én vagyok a világ mécse, hívô lelkem a sötét föld világossága. No lám, mindig a világtól vártam a világosságot, pedig megfordítva van: én öntöm ki a világra az én világosságomat. Ah édes napom, te ragyogj lelkemben; aki beléd néz, mennyországot lásson! Nézz ki a lelkembôl, legyen bízó szemem csillag az éjben; csillaga sok kételkedônek... b) Az ember a természet szenzóriuma, érzésével van a világba beleállítva; érzéssé válik benne a hideg, a meleg, a ború és derű: de épúgy a providenciában való alázatos hitté a világ járása, -- kedves harmóniává az ellenkezések kuszált kháosza, -- erénnyé az életben való okos elhelyezkedése. Ah Uram, ismét szívem a forrás, keserű vagy édes forrás; -- elpusztíthatja világomat, sötét, tehetetlen pesszimizmusával, türelmetlen, keserű, meghasonlott szellemével; vagy rendbe, fegyelembe, szépségbe foglalhatja azt. Én, én vagyok szerencsém kovácsa, vagyis hogy ennek a nagy műnek, mit életnek hívnak, az alakítója. A hidegkovács szerencsétlen művész! c) Csapásokban büntetést látnak. Jól látnak-e? Igaz-e az, hogy ha rothad a vetés, azért rothad, mert a lelkek rothadnak, -- ha fölperzselôdik, azért fonnyad el, mert a lelkek szárazak? Igaz, mélységesen igaz. A bajok büntetés nekünk, mert bűnösök vagyunk; aki bűnét érzi, az a rosszban büntetését szenvedi. Tisztelet e finom, fölvilágosult lelkületnek. Aki a rosszban büntetést nem érez, az tupa; azt a bűn sem kínozza. -- Szenvedéseinkben elôször is a lelkünk sebe fájduljon meg; legyen ez a legérzékenyebb oldalunk. Ó isteni, lelki, finom érzés, ahol te jelentkezel; ott van az erôs élet, az erôs reakció bűn és rothadás ellen. Ó járj át, hogy szellem és élet lakozzék bennem! ======================================================================== 228. ,,Jöjjetek hozzám mindnyájan” ,,Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok s terhelve vagytok, s én megnyugtatlak titeket'' (Máté 11,28). a) Jézus jóságos, erôs lelke árad ki e szavakban; e szívbeli jóságon áttetszik az a lélek, ki napját fölkelti igazak s gonoszok fölött s esôt ad bűnösnek és szentnek. Ez a nagystílű szeretet, melyet a kislelkű emberi igazság vagy gonoszság nem tud lehűteni; elébe áll mindnyájunknak, akár bűnösök, akár igazak legyenek s mondja: Fáradtak s terheltek mindnyájan vagytok, jöjjetek hozzám, én segítek rajtatok. Igazán jó s nagy hatalom ez a lelki jóság, vonz, lebilincsel, egyesít. Hivatása mindnyájunkat magához vonzani s egymás közt is egyesíteni. Aki jó, az nem marad egymaga; csatlakoznak hozzá, s lelkébôl valami friss, üde, erôteljes vonzás indul ki; olyan, mint a hegyi patak, nem fárad ki, ereje ki nem fogy. -- Ezt a lelkületet tanuljuk Jézustól. Az antik kultúrának ideálja a finom, sokoldalú műveltség volt, a kereszténység ideálja a részvét, mely emel; az erô, mely az alacsonyakhoz, szenvedôkhöz, elnyomottakhoz fordul. Sokan vannak ilyenek; ezeket emelni kell. -- Jézus mindnyájunkat segít; ô erôt s lelket sugárzott; tanítványai az ô nyomaiban, mint az erôsek nemzedéke járjanak, mely szintén segít, emel s boldogít. b) ,,Mindnyájan'', mily nagy szó, mindnyájunk igényeit kielégíteni! Kivált azt az igényt, a ,,szív terhét'' levenni. E terhek gravitációinak központja Jézus szíve, s aki a terhet érzi, azt már az Atya vonzza, az keres enyhülést s megtalálja Jézusban, de csakis benne. A naprendszerek gravitációinak középpontja érdekes pont lehet, mert a lét fizikai középpontja: íme, a világok terhének középpontja Jézus! Ô viszi a terhet, ,,elviszi a világ bűnét''. E teher összezúz, ha nem hárítom át rá. Vérében megenyhülök. c) Mily bizalmat ébreszt ez a meghívó kivált halálunkban! Hová menjek, Uram, mikor a világból kiszakadok, mikor fejem lehanyatlik szeretô karokba, -- de az már nem én vagyok, -- mikor idegenné lesz ez az egész világ nekem? Jöjj hozzám, jöjj -- mondod -- s én megenyhítlek... véglegesen, gyôzelmesen. Veni, coronaberis! Ez aztán meghívó; boldog, ki komolyan rászolgált! ======================================================================== 229. Jézus nevében imádkozni. ,,Bizony, bizony mondom nektek: ha mit kérendetek az Atyától az én nevemben, megadja nektek'' (Ján. 16,23). a) A szorongatott ember Istenhez emelkedik bánatával s bajával; kér, esd, könyörög. Itt a földön is egymást kérjük, mert egymásra szorulunk; Istennel szemben is van szavunk, közvetítô hatalmunk; ez az imádság. Kell imádkoznunk, mert hisszük, hogy Isten közel van hozzánk, s hogy bölcs és erôs; hisszük, hogy szeret, jobban szeret, mint atyánk s anyánk; megnyílik tehát szívünk s szánk; földhöz tapadva, kenyérre, napsugárra, esôre, kegyelemre szorulva kiáltunk; kitárjuk aggodalmainkat s mindent, ami békénket veszélyezteti. Semmiféle filozófia, semmiféle belátás a természet mechanizmusába nem fogja ez érzô s küzdô szívnek hamisíthatatlan ösztönét megtéveszteni s mechanizmus s anyag fölé emelkedô lelkünket buta némaságra kárhoztatni. Az imádság lelkünk anyanyelve; ne felejtsük el soha. b) ,,Akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek'' (Ján. 15,16). Bármit? A mechanizmust meg nem szüntethetjük; esôt, napsugárt gyakran ki nem esdhetünk; a rossz embereket sokszor meg nem téríthetjük; hát mit jelent az, hogy ,,bármit?'' Jézus magyarázza: ô is kért, imádkozott, s nem nyerte meg, amit kért. Mily kegyelem nekünk Jézus meg nem hallgatott imája! Jézus nevében kérni tehát annyit tesz, mint példája szerint kérni; így kérni: Uram, ha lehetséges... ha te is akarod... Jézus nevében kérni annyit tesz, mint fölemelkedni baj, nyomor, viszontagság fölé, úgyhogy ha nem is kapunk napsugárt vagy esôt vetésre, kapjunk mindig lelkünkre, s ha el is rothad gabonánk, kapjunk kitartást s erôt az élethez. Jézus is megnyerte e meghallgattatást; imája után mondja: surgite, eamus; gyertek, menjünk, gyôzzük. Értsük meg hát szemrehányását is: ,,Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek és megnyeritek, hogy örömötök teljes legyen'' (16,24). c) Állítsuk bele ez imádkozó hitbe a mi vágyódó, esdeklô, feszülô lelkünket s kiáltsunk Istenhez: 1. földi dolgokért is; Jézus is imádkoztat kenyérért s imádkozik életért; 2. imádkozzunk egymásért. Jézus imája egyes számot nem ismer; közös abban minden érdek. Ne rémítsen a rossz hatalma, sem az ellentállónak akarata; erôs az Isten, megfordíthatja. 3. Imádkozzunk mélységes erômegfeszüléssel; önmagunkkal s ránk nehezedô világok terhével küzdünk, kiáltsunk hát az erôs Istenhez. Keressük ôt s vigaszait, mint a sebzett szarvas a vízforrásokat. Szomjazzuk, függjünk rajta. 4. Imádkozzunk kitartóan, mert rászorulunk az Úrra; Ô az Úr; ô adhat életet; mi járunk utána; hétszer napjában kérjük! 5. Imádkozzunk megadással; imádságunk gyúpontja: legyen meg a te akaratod; s ha vérrel is verejtékeznénk, akkor is azt suttogjuk: de ne az én akaratom, hanem a tied legyen. ======================================================================== 230. Uram, taníts minket imádkozni! a) ,,És lôn, midôn bizonyos helyen imádkozott, amint elvégezte, mondá neki egyik tanítványai közül: Uram, taníts minket imádkozni'' (Luk. 11,1). Taníts a Végtelenhez szólni s vezess azokra az ösvényekre, melyeken lelkünk Isten felé eligazodik úgy, hogy beszélhet vele. Látjuk Mester rajtad, hogy te tudsz elmélyedni s tudsz Istennel beszélni; érezzük azt is, hogy az életnek nem szabad külsôségessé s lapossá válnia, -- nem szabad lelkünknek a természet mechanizmusában ellapulnia. Gyarló szívünk is kiindul sokszor ösztönszerűen az ôsigaz, az ôsszépség, az ôserô felé, mert észreveszi, hogy formával, vagyis gondolattal, szépséggel vagyis örömmel van tele a világ; oly közel van az Isten! Megindulunk, dadogunk, karjainkat kiterjesztjük feléje; de nem bízunk magunkban, s inspirációnkban; azért Uram, te a ,,látó'', a ,,mester'', ki Istentôl jöttél, taníts anyanyelvre, melyet Isten is, meg mi is megértünk; taníts a lélek legédesebb anyanyelvére; ez az imádság! b) ,,Imádkozván, sokat ne beszéljetek, mint a pogányok... Igy imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy mennyekben'' (Máté 6,9). Imádkozni, azaz a Végtelen felé fordulni, a lelkünkben nyíló mélységek öntudatára ébredni, a természet s a kegyelem sugárzatába állni, s azt a szót keresni, mely erô, élet s öröm legyen! Ez az imádságos szó, mely mindent mond: Miatyánk. Sokan csak sötétséget, ridegséget láttak a létben, sötét volt a lelkük; Jézus fénnyel s meleggel járja át az életet; azok csak felhôket láttak, ô napot; azok kháoszt, ô szeretô gondolatot; azok csak a pusztulás örvényei felé jártak, ô a sötétségen keresztül futtatja a lelket, mint sötét szobákon dobogó szívvel a gyermeket... atyjának karjaiba. Ez a szellem csap felénk a természetbôl s a természetfeletti világból; ez állítja fénybe lelkünket s megolvasztja szívünket! Azért már nemcsak mondjuk, de énekeljük is azt az örvendetes kinyilatkoztatást: Miatyánk! Miatyánk! ======================================================================== 231. Torz és tiszta lelkület. a) ,,Némelyek pedig közülök mondák: Belzebub, az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket... Ô pedig látván gondolataikat, mondá nekik: Minden magában meghasonlott ország elpusztul és a ház házra omol'' (Luk. 11,15). S ezek is emberek voltak, kik azt hitték, hogy jót akarnak, s mégis így gondolkoztak Urunkról; íme, mily sötét s eltorzult lehet a szubjektív fölfogás és érzés; teljesen át lehet szôve érzelmi elemekkel; félreérthet mindent, Krisztust is. Ezekrôl mondja az Úr: Viperafajzatok, belétek van oltva a méreg; azt vetítitek ki. Domború tükrök vagytok, minden eltorzul rajtatok. Ime, az igazság fölismerésére tisztult, fegyelmezett, rendezett, emelkedett lelkület kell, mert tetszésünk s nemtetszésünk, ellenszenvünk s rokonszenvünk erôsen befolyásol. Mily önvizsgálat s lelki szabadság kell az erényhez; itt söpörj. b) ,,Ha pedig én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.'' Jézus művén nem kételkedhetünk; ô mindenkit jobbá, nemesebbé tesz s Istenhez közelebb hoz. Ez az Isten ujja az ô művében. Ha rossz volna, akkor legalább itt- ott elárulná magát. Ezt mondja találóan más helyen: ,,A jó ember a jó kincsbôl jókat hoz elé, és a gonosz ember a gonosz kincsbôl gonoszokat.'' ,,Jó kincs'' a benne fölgyülemlett jósága. Mint a kaptárban a méz sok virágból, mint a hegyek víztartályaiban az átszűrôdött, kristályos mélységek: úgy a ,,jó kincs'' bennünk; nem egyéb az, mint tisztult jóakarat, vagyis a célnak, helyzetnek, föladatoknak megfelelô akarat. A ,,rossz kincs'' az elsötétült, elmérgesített, eltorzult lelkület. Szomorú kincs. Mily nagy szó az, hogy béke a földön a jóakaratú embereknek! c) ,,Mondom pedig nektek, hogy minden hivalkodó igérôl számot adnak ítélet napján.'' Mindenben kell az erkölcsi szabályt érvényesíteni; a szó, az élc, a jó kedv, a társalgás, a kozeria a szép s jó léleknek vetülete legyen. A léha, kritikus, éles, megszóló, hideg szóbeszéd novemberi esô, mely erdôt rothaszt és sarat csinál. Fôleg a megszólást utálom, mert számot adok ítélet napján róla; utálom azt a nem preciz, lelkiismeretlen kifejezést, mely mások egyéniségét nem igaz világításba állítja s majd elvesz valamit, majd hozzáad; utálom a társalgásban a nüanszokat s árnyalatokat, melyek éket vernek az emberek közé, azokat a tereferéket, melyek csak a hibát s gyarlóságot teszik szóvá s öntudatlanul is csiklandoztatják kárörvendô, önös lelkületünket. Az öntudatosan jó s ,,elegáns'' lélek mindezt kerüli; vigyáz magára, kivált mások iránt való jóindulatának fölkeltése által, hogy a beszédben, társalgásban se piaci légy, se darázs, se skarabeus ne legyen. ======================================================================== 232. A lélek igazi nyugalma. a) ,,És mondá nekik: Vigyázzatok és ôrizkedjetek minden fösvénységtôl, mert senkinek sem függ élete azok bôségétôl, amiket bír. Monda pedig hasonlatosságot is nekik: Egy gazdag embernek földe bôséges termést ada. És gondolkodék magában: Mit míveljek? és mondá: Elbontom csűreimet és nagyobbakat építek... Azután mondom lelkemnek: Lelkem, van sok jószágod, sok esztendôre eltéve, nyugodjál, egyél, igyál, vígan lakozzál'' (Luk. 12,15). Lelkem nyugodjál, vígan lakozzál! Az élet gondja s művészete a boldog élet. S az út hozzá? Enni, inni, mulatni, gondot, harcot száműzni... élni, alkotni, teremteni, tenni... dolgozni, köveket fejteni, meszet égetni, házakat építeni... uralkodni, kertté változtatni az életet, élvezetet, virágot, illatot teremteni bele? ,,Vigyázzatok, mert senkinek sem függ élete azok bôségétôl, miket bír''; hanem érteni kell magát, éhségét, szomját, lelke szavát; nem szabad a lélek kilátásait az örökkévalóságba elfalazni, a csillagokat stukatúrával elfödni, a hit s remény szárnyait letörni; mert a vak, az elkínzott, az elfojtott élettelj boldogságra nem vezethet. Nem sokat bírni, hanem Istent, erényt, bizalmat, szeretetet átélni, ezek bôségétôl függ az élet. b) Mitôl nyugszom meg? ,,Fideles in dilectione acquiescent illi'', akik híven szeretnek s akik szeretetbôl hívek, azok nyugszanak meg. Ki kell zárnom: 1. a bűnt, 2. a nyugtalanságot, a lázas kapkodást, megzavarodást, bizalmatlanságot lelkem erôs és hű fegyelmezésével. Szorgos hűség az Úrhoz, kicsiben is; érzésben is, hogy meg ne zavarodjék lelkem tiszta folyása; nem akarok egyes benyomásokhoz vagy sötét gondolataimhoz tapadni; terheltség, apathia ellen küzdök; lelkem alakító erô s tud ,,találni nagy nyugalmat''. c) ,,Az Isten pedig mondá neki: Esztelen, ez éjjel számon kérik tôled lelkedet; amiket tehát szereztél, kié lesznek? Igy vagyon, aki... nem gazdag az Istenben.'' Isten mondja: esztelen! Az örök bölcseség mondja, mely ápolja, szereti az életet s látja annak szörnyű pocsékolását, s elfajulását. Csak az Istenben, tehát igazságban, szentségben, erkölcsi erôben, szeretetben gazdag élet lehet boldog. Gazdag az, kiben Isten lakik, s kivel világosságát, szépségét, örömét, erejét közli. E kettôt különítsd el mindig: lelked belsô világát attól, ami környékez, például ház, állás, ember, s érezd át, hogy te ezek dacára is tudsz világos, derült, meleg lenni. Kérlek, te alakíts életet, s ne várd mástól. ======================================================================== 233. Kész és éber lélekkel! ,,Legyenek felövezve ágyékaitok és égô gyertyák kezeitekben és ti hasonlók azon emberekhez, kik urokat várják... Boldogok ama szolgák, kiket midôn megjön az Úr, ébren talál; bizony mondom nektek, hogy felövezi magát és azokat letelepíti és oda menvén szolgál nekik.'' Tiszteletreméltó, csodás energiák fejleszthetik ki a lelki élet világát. Lehet az szegényes, borókás, vízmosásos vidék -- de lehet ôserdôk szélén Kánaán. A fejlett lelki életnek páthosza ez: a) Kész vagyok meghalni bármikor, mert elkészültem, ami egyéni lelki világomat illeti. Tiszta-e szívem s Istenhez szít-e lelkem? Lehet sok művem, ami nem kész; családom, gyermekeim rám szorulnak; de a lelkem tiszta; alázatos bizalommal nézek Jézusom szemébe. -- Szeretem az életet is, szeretem a virágot, az erdôt, a művészetet, a tudományt, a világ fejlôdésének nagyszerű távlatait; de mindezt az örök, szép élet preludiumának tekintem s a preludiumtól az operáról meg nem feledkezem. E vonzalmaim mind csak homokból való aranymosás, s az aranyszemerektôl az aranyrudakat meg nem vetem. -- Szép, szent, gazdag, örök élet, mely felé sietek, én már itt élem át bevezetéseidet... In meinen Segeln die Brise der Ewigkeit...! b) Semmit megzavarodás árán nem szeretni, s nem keresni; sem karriért, sem komfortot, sem dicsôséget, sem mulatságot, sem jegyest, sem vállalatot! Forrón, nagyon szeretni, de elementáris erôvel lefogni minden irányt s törekvést a korrekt, krisztusi érzés alá. Ez az a lelki elegancia, az az elôkelô igénytelenség, mely földön jár, de tapossa a sarat s nem ver gyökeret benne. c) Mindent lehetôleg jól megtenni, tökéletesen. Érzékkel viseltetni a finomságok iránt. Indítóokainkra, szándékainkra, eljárásunk nemes, egyenes voltára figyelemmel lenni. Észrevenni magunkban a sokféle árnyat, salakot, foltot, keserűséget, ízetlenséget, melyet csak finom mutatók és mérôk jeleznek. De észrevenni a javulást is s élvezni a jót, a nemest magunkban is. ======================================================================== 234. Halálra készen! ,,Azt pedig tudjátok meg, hogyha tudná a családatya, mely órában fog jönni a tolvaj, bizonyára vigyázna és nem engedné házát megásatni. Ti is legyetek készen, mert amely órában nem vélitek, eljön az ember Fia'' (Luk. 12,39). a) Az Úr eljön, de senki sem tudja mikor. A tapasztalat ezt fényesen bizonyítja; mert nemcsak azokat, kiket villám sujt vagy guta üt, lep meg a halál, de azokat is, kik ágyban halnak meg. Ki tudja azt? Mások tán igen, de a beteg nem. A szentek sem. Xavéri sz. Ferenc még halála napján is készült Kínába. Azért kell lelkünknek rendben lennie; nem a véletlen halál, de a halálos bűnben való haláleset a rémítô. Azért minden halálesetnél ez legyen elsô gondolatunk: hol van a lelke? üdvözült-e? s mi lenne velem, ha meghaltam volna? b) ,,Rövid'' életnek végén vár ránk a halál. Isten kimérte a ,,napok számát'' s örök célokra adta. Itéletemkor fölhívja velem szemben az idôt, szembesít vele. Üres forma, tartály az idô; de ki kell azt töltenem belsô élettel s külsô tevékenységgel. Telíteni kell színültig megszentelô malaszttal: csak ez isteni, mély vizekben teremnek a gyöngyök s rejlenek a kincsek; a tiszta, szent, nemes gondolatok, érzések, indulatok, cselekvések. --,,Dies mali'', a rossz napok, melyekben nincs napsugár, Isten-szeretet. -- Míg egészségesek vagyunk, örvendjünk s dolgozzunk; halál után ,,nem lesz idô''; fizikai lesz, de üdvözülésre nem lesz. c) Halálunkkor van sok kegyelmünk a megtérésre, de az idô ugyancsak nem alkalmas rá; mert mily gyönge, hangulatlan s bágyadt a beteg kedély! Még kitünô gyóntató sem segít mindig. Bold. Bellarmin sem segíthetett, mikor azt mondta neki a beteg: nem értlek, mit beszélsz? A tíz szűzrôl szóló példabeszédben megsértik a jegyest az oktalan szűzek, hogy nem gondoskodtak olajról; ,,nem ismerlek'' -- volt a válasz. Rémséges szó, mely az örök éjfélt jelzi. Jól meghalni annyit tesz, mint a) bűn nélkül, b) rossz hajlamainkat levetkôzve, c) Isten akaratán megnyugodva, d) a halált mint Isten büntetését fogadva meghalni. ,,Magnum opus.'' ======================================================================== 235. Bűnösségem. ,,Megjelenének pedig némelyek azon idôben, hírt hozván neki ama galileabeliek felôl, kiknek vérét Pilátus az ô áldozataikéval vegyítette. És felelvén, mondá nekik: Vélitek-e, hogy a galileabeliek vétkesebbek voltak minden galileabelieknél, mivel ilyeneket szenvedtek? Mondom nektek: nem; de ha bűnbánatot nem tartotok, mindnyájan hasonlóképen elvesztek'' (Luk. 13,1). a) Nagy kegyelem, ha valaki mélyen érzi bűnösségét, az már szívvel lát. -- Nézzünk végig életünkön; nincs-e igaza Szent Pálnak, hogy ô a bűnösök legnagyobbja? Nincs-e igaza Magdolnának, Cortonai sz. Margitnak s bárkinek, kinek mélyen érzô, mélybe ható szíve s hozzá bűnei vannak? Nekem is vannak bűneim: Isten ellen (hitetlenség, tiszteletlenség, bizalmatlanság, zúgolódás, káromlás...), önmagam ellen (mértékletlenség, fegyelmetlenség, érzékiség, tisztátlanság, állhatatlanság, röstség, gyávaság, önzés...), mások ellen (megszólás, rágalom, csacskaság, irígység, gyűlölet, igazságtalanság, tettetés, erôszak...), mily vádakat hallat a tízparancsolat, az ötparancsolat? Mivel vádol a kötelességmulasztás? Mennyi bűn gondolatban s érzelemben, mennyi hiba a szentségek körül! Hány léleknek okoztam botrányt! Bűn- és sár-özön... ,,Nem marad meg lelkem az emberben, mert test.'' b) Izlelni a bűn keserűségét s utálatát. Kivetkôztet az észbôl, s az állat jegyei verôdnek ki rajtunk; a hitetlenség kioltja világosságunkat; a reménytelenség örökös télbe állít; a lélek evangéliuma helyett a test, az ösztön, a szenvedély inspirációi izgatnak. -- Eldurvul az ember érzéseiben, dacára csipkéknek, parfümnek, frakknak. A kultúra csak látszat, nem erkölcs. -- A szolga lázadó, pártütô lesz Isten ellen, Isten nélkül; de egyszersmind más hatalom rabja, melynek láncait vonszolja. -- Méreg a bűn; a vért gennyé változtatja, az arcot eltorzítja, a szerveket elfásítja; a vér a kegyelem, az arc az Isten-hasonlóság, a szervek az erények. -- Nagy méretekben a bűn szörnyekké változtatja az embereket már itt, vagy megrothasztja testüket. Mily bűzhödt mocsár az ilyen lélek. Leesett feje koszorúja. Érdemeit elvesztette. Ôrangyala tenyerébe hajtva fejét sír, ,,angeli Dei amare flebunt''. Szomorú Jézus szíve; megváltásának kegyelmei földúlva. c) Mily jogtalan, sértô bántalom a bűn az Úrra nézve! A legélesebb ellentmondás, mely tagadja uralmát, hatalmát, jogait, szentségét... Ellentét vele s lényével; istentagadás voltaképen. -- Az isteni lélek kioltja nemességének szikráit s elállatiasodik, fetreng a sárban s eltorzul; mialatt a végtelen tökély és szentség s az abszolút, kifogástalan eszményiség törvényt diktál, jogot támaszt tiszteletre, szeretetre, kegyelmeit bôségesen adja. Nevel királyi lelkeket, s azok szemétdombra ülnek s megvetik ôt. Mi lesz ennek vége? ,,Levetkôztetnek téged ruháidból és elveszik a te szép ékszereidet és mezítelen hagynak téged, rakva gyalázattal'' (Ezek. 16,39). ======================================================================== 236. Az Isten s az ember szerepe a bűnben. a) Mit tett velem az Isten? Szeretett... azért teremtett és külön fiává fogadott. Az Isten-fiúság a kegyelem tartalma és jellege. Valóban atyám ô: szült, nevelt, tanított s szereti vérét; hallja kiáltását; ,,a te testvéred vére kiáltott föl hozzám'', mondja Kainnak. Vonásait tékozló fiai is hordják, s kegyelmei s ôrangyalai kísérik ôket. -- Igen, én is alig hogy születtem, keresztségemben Isten fia lettem s az ô anyakönyveibe irattam. Angyal járt velem, s egy csodálatos fényes árnyék, a kegyelem; ebben lakott az Isten; erkölcsi árny még nem szegôdött hozzám; azután kezdtek ébredezni szenvedélyeim, s vétkeztem elôször s azután hányszor! Elsô áldozásom, a szentségekhez való járulás, imák, jó példák, buzdulások szemben álltak romlott környezettel, piszkos áramokkal, mételyes miljôvel. Mennyi torzulás, vergôdés! Hány letörése a lélek fakadásainak, elapadása a megindulás s elérzékenyülés tiszta forrásainak, kialvása a szent tűznek. Mételyes lettem s elgyöngültem. b) Az Isten-gyermekség nem meríti ki az Úr kegyelmeit. Nemcsak Istenünk, hanem Jézusunk is van. Közénk, belénk oltotta magát; ,,Unus ex nobis!''...; messzirôl jött, de eljött; a szeretet hozta; álöltözetben jött, misztériumok homályában, s hogy a testvériség érzelmei kifakadjanak bennünk, anyát adott nekünk. -- Mit várt tôlem méltán? Ártatlanságot, tisztaságot, barátságot, hűséget; a testvértôl testvéri érzéseket; várta, hogy a vér ereje s a testvériség nemessége gyôzelmet ül bennem s nemességemben dicsôségét leli. S mi lett belôlem? Vérembôl? Vízzé lett. Az érzékiség megrothasztott s érzékemet eltompította. Mi lett az Isten-gyermekbôl, a Krisztus-arcból? ,,Vas irae, a harag edénye.'' Hűtlen szolgája, tűrt napszámosa, sôt árulója lettem az elsôszülött, imádandó testvérnek. c) A testvériség nem meríti ki az édes viszonyt, melybe Isten lelkünkhöz lépett. Vonzott engem, levitájává, apostolává, jegyesévé fogadott. Emlékszem, hogy mozdult meg bennem a hivatás, hogy vonzott az oltár, hogy zsongott emlékezetemben édes vonzalom, elragadtatás, telítés, egyesülés. Talán fölszentelt is, talán eljegyzett magának?! S mi lett ezekután az emberbôl? féreg. Az Isten-gyermekbôl? tékozló fiú. Mi lett belôlem, kit salamoni bölcseséggel nevelt egyházában, kit zárt kertben ôrzött meg, kiért imádkoztatta s bôjtöltette híveit a kántorbôjtben? Tűrt napszámos-lélek. Mi lett belôlem, kit szíve melegén nevelt apostollá? Sebet vertem szívén, s elhagytam; elfordultam tôle, ki kereszten függ s kiált utánam, s ha hozzá közeledem, leakasztja a szegrôl kezét, s fölemel s szívéhez szorít s megbocsát s elfelejt mindent. Ó, hogy' kell a bűnt bánnom, hogy kell hűtlenségemet, bukásomat, rabságomat, veszteségemet siratnom! Ugyancsak érzem terhemet s azt, hogy mit kell tennem ezentúl, hogy az evangélium becsületére s Krisztus dicsôségére váljam. Ah, a vér drága, azt taposni nem szabad... s taposni Krisztus vérét? Ah, Uram, azt el nem viselem! ======================================================================== 237. Több út, egy cél. ,,És jônek napkeletrôl és napnyugatról, északról és délrôl és letelepednek az Isten országában. És íme, az utolsók elsôkké lesznek, s az elsôk utolsókká'' (Luk. 13,29). a) A végcél az örök élet; a közvetlen cél, melyen itt a földön dolgozunk, a krisztusi élet. Mindnyájunknak, papoknak, világiaknak, remetéknek, katonáknak, kereskedôknek, apácáknak, hitveseknek egy a céljuk: a szép, az isteni élet. Ez iránt nincs különbség köztünk; ahol lélek van s öntudat van, ott a kilátás az isteni életre nyílik akár a cellából, akár a gyermekszobából. Épúgy nincs különbség köztünk abban, hogy az élet nem kész sem a monostorban, sem a műhelyben, hanem azt ki kell alakítanunk, mindenkinek a maga életkörülményeiben, akár a világban, akár a kolostorban. A kereszténység pedig az a közösség, hol ez az egy közös cél és esemény éltet és lelkesít, hol az isteni élet kialakítására folyik a krisztusi tevékenység, az újjászületés, tisztulás, erôsbülés, fölbuzdulás, színe-változás folyamata! Színe- változás minden emberi lélek számára. Nincs tehát két kereszténység, ahogy nincs két cél, ahogy nincs kétféle krisztusi élet. Nincs két egyház, melyek közül az egyik a klérus, a másik a laikus, az egyik a szerzetesek, a másik a világiak egyháza. A krisztusi életet mindenütt élhetjük, abba mindenütt elmerülhetünk. Mindenkinek szól az Üdvözítô szava: aki Atyám akaratát cselekszi, az megy be a mennyek országába s ismét: Atyám akarata az, hogy szentek legyetek. Amint hogy vannak is mindenütt krisztusi lelkek, s voltak minden hivatásban szentek. Azért van az, hogy valaki szentebb lehet a világban, mint más a kolostorban, hogy valaki üdvözülhet a világban, s más elkárhozik a klérusban... Ó Uram, add, hogy bizalommal tekintsek föl reád! Hadd érezzem át, hogy mit akarsz tôlem, azt az egész, nagy, szent célt, melyet elém tűztél. Nem vagyok profán, nem másodrendű keresztény; nem szabad a mennyország kuckójába kívánkoznom; az egész Krisztust igénylem; egész életemet szerinte alakítom. Nem zavar meg, hogy az egyház hierarchiájában nem vagyok, hogy nem vagyok pap vagy püspök, hogy nem élek kolostorban! Ti mindnyájan testvérek vagytok, mondottad te; célotok egy, mesteretek, életetek egy! b) Eszközök. Ezekben nagy a különbség; az életviszonyok más-más utat nyitnak, látszólag el-elfekvôbb irányokra utalnak. Vannak, kik összes életviszonyaik szerint állnak bele a lélek munkálásába a szerzetekben, vagy a lelkek életének gondozását vallják hivatásuknak a klérusban; mások ismét ,,világi'' életet élnek. E pályák nem a cél, hanem az eszközök körül térnek el egymástól, s a legszembeszökôbb különbség az, hogy némelyek az evangélium s az egyházi tanítók által nagyrabecsült, úgynevezett evangéliumi tanácsokat követik, mások ezek nélkül iparkodnak keresztényi életre. Az élet a cél itt is, ott is; a ,,tanácsok'' csak eszközszámba jönnek. Laikusnak és szerzetesnek egyaránt kell lelkét művelnie, elmélkednie, imádkoznia, önmagát megtagadnia, a szentségekhez járulnia s practice szeretnie; de mindez megint csak eszköz, s az eszköz annyit ér, amennyiben célra segít. Azért imádkozunk, áldozunk, bôjtölünk, fékezzük indulatainkat, hogy Krisztus szeretetében s szeretetébôl éljünk. Mit használ az eszköz, a hivatás, az állás, a szerep, a foglalkozás, ha ezt el nem érjük? Mily oktalanság büszkélkedni az eszközre; épen úgy mily oktalanság az eszközt, az imát, a szentségeket becsmérelni, okul adván, hogy nekem csak a cél imponál! Nagy kegyelem, ha az evangéliumi tanácsok szerint Istennek élhetünk; de használjunk föl a világban mindent arra, hogy tisztábbak, nemesebbek, Jézus indulataiban otthonosabbak legyünk, hogy az Isten szent akaratát tegyük. Az eszköznek a cél, a formának a tartalom ad értéket. A modern ember a formában több öntudatosságot, mélységet, bensôséget keres; ugyanezt sürgeti a vallásosságban; jól teszi. S ezt el is érheti. Theológiai tudományosság nélkül is a mélységbe ereszkedhetik Kempis Tamással s szert tehet szívbeli bensôségre. c) Ah, tehát élet, élet... ez a jelszó. Nem szisztémát, nem formalitást, hanem életet keresünk. Komoly, mély tiszteletre akarjuk nevelni magunkat az isteni iránt, bensôséges átérzésre, titokzatos sejtelmekre és indulatokra, gyengéd, gyermekded hitre, meleg szeretetre, imára s lelkesülésre, elmerülésre s önmagunkba térésre. Szívesen akarunk gondolni az örök életre, mely felé evezünk s az ifjú lélek hevülésével vágyódunk örök ifjúság után. Nagy, igaz vággyal akarunk tisztulni, egyre finomabban, tisztábban érezni! Ami nem tiszta, ami nem isteni, az csak látszat s csalódás. Aki azt szereti, az nem él igazán. ,,Was wir lieben, leben wir auch''. Szeressük tehát az örök, való, isteni életet s szerezzük meg mindenáron! ======================================================================== 238. Jézus a farizeusokkal ebédel. a) ,,És lôn, mikor bement Jézus egy farizeus házába szombaton kenyeret enni, azok szemmel tartották ôt, és íme, egy vízkórságos ember vala elôtte'' (Luk. 14,1). Mily igénytelen, egyszerű s mély értelmű szó: ,,kenyeret enni''. Csupa fegyelem, erô s egészség. Jézusban az élet ép s egész, nincs meggyöngítve; a természet kielégíttetik, de nem gyöngül el élvezeteiben. Az emberekrôl pedig átlag igaz, hogy nem halnak meg, hanem megölik magukat, s életerejüket izgalmakban, ingerekben elfogyasztják s alacsony örömökbe fojtják. Kár értük; mennyi nemes csira, hány erôteljes kiindulás megy így tönkre, s mennyi tiszta, édes élvezettôl s mély érzéstôl esnek el; lelkük leperzselôdik, mint a tavasz a májusi fagyban. Ó szép élet, mennyi esélynek vagy kitéve. Tisztaság, önmérséklet, mértékletes evés, kevés szesz, edzés kell nekünk; szívesen tartom meg a bôjtöt. b) ,,És kérdezé Jézus: Szabad-e szombaton gyógyítani? Azok pedig hallgatának. Ô pedig fogván azt, meggyógyítá és elbocsátá.'' Mily Isten-fogalom lehet e fejekben, mily eltörpült, nyomorult gondolat, s amellett mily fanatizmus! Nézz végig a bálványokon; mit csinált az ember az Istenbôl? ,,Faragott képeket csinált magának''. Mély szomorúság fogja el szívemet; de e szomorúság csakhamar lelkiismeretességgé, hűséggé, készséggé válik s azt mondom magamnak: Vigyázz hát, hogy el ne törpítsd Isten nagy gondolatait; légy érzékeny, hogy észre vedd, mi az Úr s mily nagy! Szenteld meg ünnepeit. Ünnepem, ha jót teszek. Mikor jót teszek, ünnepi hangulatom legyen. Sokszor ez nincs; kár! c) ,,Monda pedig a hivatalosoknak is példabeszédet, látván mikép válogatják az elsô üléseket: mikor menyegzôre hivatol, ne ülj az elsô helyre, nehogy náladnál érdemesebb legyen meghíva és eljövén az, ki téged és ôt meghívta, azt mondja neked: Adj helyet ennek, és akkor pirulással kelljen elfoglalnod az utolsó helyet.'' Ime a szabbat betűrágói, a nagyképűsködô arcok, tarka turbánok, hosszú kaftánok, s belül a kislelkű agyarkodás, mely kérdezi: Ki ül elsônek? Csupa külsôség. Jézus erkölcsöt akar, azért a belsô világba utalja az igazi érvényesülési vágyat; a súlypontot a külsôbôl a belsôbe teszi át. Szomorúan nézi ezt a kanapé-pört. Akarja, hogy érvényesüljek; akarja, hogy résztvegyek a világ munkájában, de bensôséget és igénytelenséget, mélységet és szerénységet sürget; nem veti meg a külsôt, de gondoskodik a belsôrôl; akarja, hogy erô s tartalom legyen az életben! A becsületet ne arrogáns tolakodással, hanem helytálló erénnyel szerezd mert ,,aki magát fölmagasztalja, megaláztatik''; Isten alázza meg s teszi tönkre; ,,ha fölemelkedel is, mint a sas és ha a csillagok közé helyezed is a te fészkedet: onnét is levonlak téged'' (Abd. 1,4). ======================================================================== 239. A nagyvacsorát szerzô ember. a) ,,Egy ember nagy vacsorát szerze és sokat meghíva. És elküldé szolgáját a vacsora idején, megmondani a hivatalosoknak, hogy jöjjenek, mert már minden el van készítve'' (Luk. 14,16). Istennek személyes viszonya van az emberhez s viszont az embernek Istenhez. Mi nemcsak szervek, izmok s erôk összetételei, hanem egyéniségek is vagyunk, s Isten nemcsak a lét s az erôk forrása, hanem a mi személyes Urunk s Atyánk is. Amennyiben erôk vagyunk, annyiban azokat kifejlesztjük, dolgozunk, küzdünk, s a fejlôdés nagy törvényei alatt állva végezzük föladatainkat; amennyiben pedig egyéniségek s lelkek vagyunk, annyiban hiszünk, remélünk benne s szeretjük ôt. Viszont az Úr is nagyrabecsül, megtisztel, ,,vacsorát szerez'', azaz jóbarátoknak néz, kiknek örömöt is, vigaszt is szerez; gyermekei is vagyunk, s bizalmasan érintkezik velünk; asztalához ültet s kenyerével táplál. Örülök ez édes s engem megtisztelô viszonyomnak vele; szívesen érintkezem s közlekedem vele, mint aki a ,,nagy vacsorában'' résztveszek. Kötelességemnek ismerem, hogy szívvel-lélekkel övé legyek. b) ,,És kezdék együtt mindnyájan magokat mentegetni. Az elsô mondá neki: Majort vettem és szükség kimennem s megnéznem azt; kérlek, ments ki engem. És a másik mondá: Öt iga ökröt vettem, és megyek megpróbálni azokat; kérlek, ments ki engem. Ismét más mondá: Feleséget vettem és azért nem jöhetek.'' Be kár, hogy azért nem mentek el az Úr örömébe; pedig elmehettek volna. Az Úr ugyanis ezt is, meg azt az általuk fölhozott sok mindenféle dolgot is akarja, mindkettôt akarja; hát ne állítsuk azokat szembe s ellentétbe egymással. -- Kell kapálnunk, kell a természetet idomítanunk, hogy emberhez méltó életünk legyen, de azért az Úr is az én erôm, világosságom s kincsem. Istenhez való viszonyom nem szünteti meg fizikai állapotomat, hisz ez az ô akarata. -- Továbbá, ember vagyok, férj s feleség vagyok, családban élek; de azért közel érzem magam Istenhez, s szeretetét élvezem. Isten az én Uram, s nekem a világ urává kell lennem; ô akarja. Ezt jelenti az a mondás; ora et labora; imádkozzál és dolgozzál, s mikor dolgozol, úgy dolgozzál, mint aki Isten akaratát teszi; akkor a munka nem szakít el, hanem ellenkezôleg, erôteljesebb s igazabb fölfogásra segít Istenrôl s emberrôl s a nagy világrendrôl. c) ,,És visszatérvén a szolga, megjelenté ezeket urának. Akkor megharagudván a családatya, mondá szolgájának: Menj ki hamar az utcákra és a város tereire, és a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat hozd be ide.'' Kár, hogy az ember oly nehezen tudja harmóniába foglalni az eget s a földet, a munkát s a vallásos életet. Az erôsek, a bátrak hátat fordítanak Istennek, s vallásos életet a sánták, bénák s vakok élik. Úgy-e ez a világ s az egyház képe? Ott gyakran a legtehetségesebbek, itt meg ugyancsak sok az együgyűségbôl. Azonban ez voltakép a barbárság állapota, az erôszak világának képe, ahol még nem tudták egységbe foglalni az emberben jelentkezô két világot, s nem tudták megteremteni azt a harmóniát, hogy munkában, gépek közt, komoly erôfeszítések közt is érvényesüljön a szellem, s vezessenek a lélek magasabb igényei. Tehát mindenemet Isten szent szolgálatába hajtom, akármilyen tehetséges s erôs vagyok is, s azért, mert Istent szeretem, nem leszek kevésbbé erôs, kevésbbé bátor s vállalkozó, sôt még inkább leszek az. ======================================================================== 240. A jó pásztor. a) ,,Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres pedig és aki nem pásztor, kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni és elhagyván a juhokat, elfut; és a farkas elragadozza és elszéleszti azokat'' (Ján. 10,11). A jó pásztor kedvelt képe a kinyilatkoztatásnak. Ezer év óta utalnak rá az Isten gondolatai. Dávid pásztor volt; erôs, bátor pásztor, ki a medvét s az oroszlánt üldözôbe vette s megvívott velük; megjárta a ,,rablók völgyét'', a ,,ragadozó madarak völgyét''; éjjel pásztortüzek mellett virrasztott s tartotta távol a tigrist, a sakált, a hiénát. Ezechiel megigéri a legjobb pásztort, ki nem lesz olyan, mint Izrael népének lelkipásztorai, a szívtelen pásztorok, hanem aki ,,az erôtlent megerôsíti, a beteget meggyógyítja, a megtöröttet bekötözi''; aki a pusztát járja s nem fél, buzgalma s szeretete viszi. -- Jézus erôs, bátor, küzdelmeslelkű pásztor; az apostolnak ilyen lélek kell; járni, kérni, keresni, nem félni. Mindnyájan oszthatjuk ez érzéseket, hisz ,,királyi papság'' vagyunk; mindnyájan menthetünk lelkeket -- óvhatjuk a bűntôl -- kérhetjük, hogy térjenek Jézushoz -- imádkozhatunk értük! b) ,,Én vagyok a jó pásztor és ismerem enyéimet és ismernek engem enyéim'' (10,14). Fáradozást, áldozatot nem kimél, tűr és nem kíméli magát; forrása kimeríthetetlen: a nagy szív. Az erkölcsi világban e vonások érvényesülnek; minden apostoli lelken föltünnek. Pál apostol mondja: ,,Semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem mindenféle nyomorúságot szenvedtünk; kívül harcok, belül félelmek'' (2 Kor. 7,5). Az apostoli léleknek mindenekelôtt sokat kell imádkoznia. Az ima a buzgó lélek lehelete; abban összefoglalja önmagát, vágyát s kínját. S mialatt másért imádkozik, maga buzdul. Ah, ezek a forró vérű, erôs, feszülô idegzetű, plasztikus lelkek szolgálják a jobbnak uralmát, a haladást, a szépséget. A lelkiség tölti el ôket. Érzékük van a lélek iránt. Megérzik bajait, s megesik a szívük rajta. Ez érzéket művelem magamban lépten-nyomon; belenézek a lelkekbe s kiérzem bajaikat. c) Nem egy, hanem millió bolyong a pusztában! Nem szabad letörnünk e tudat alatt. Letörnénk, ha a világ folyásából merítenôk buzgalmunk motívumait; de hála az Úrnak, a mi forrásaink a magasban fakadnak. Isten nagy gondolatai szerint alakul a világ; néha a hit, az erkölcs elsötétül, s a léhaság s romlottság pusztasága tért foglal; arról nem tehetek! Nem akarom a pusztaság nagy méreteit fölpanaszolni, hanem a pusztába ruganyos lelket akarok állítani, magamat, a ,,jó pásztor'' nyomában. Rám is lehel az erkölcsi magaslat, az erények viránya: az Istennel való érintkezés misztikus erdôszélein járok én is, s bár látom a pusztát, nem facsarodik össze a szívem. Isten akarja, dolgozom, mentek. d) A juhocska nemcsak eltéved, hanem tövisbokrok közt fönnakad. Az eltévelyedés a bűn, a tövisbokor a bűn következménye; tövisbokor a lelkiismereti furdalás, betegség s elgyöngülés, becstelenség, szegénység, fegyház, mások neheztelése s megvetése. Aki ily tövisek közt fönnakad s bűnei büntetését szenvedi, az van hivatva a jó pásztor szeretetét tapasztalni; ô gyógyítja e sebeket is; segít elsimítani a bajt, vagy lelket ad hozzá, hogy azt az ô szellemében lelkünk üdvére viseljük. e) Két botja volt a pásztornak, egyikkel védi, másikkal tereli s gondozza juhait. Este ô a ,,kapu'', melyrôl Krisztus mondja: én vagyok a kapu. Odaáll ugyanis az akol ajtajához s szorgos s éles szemmel fürkészi be-bevonuló bárányait. Amelyiken valami sérülést lát, azt kajmós pásztorbotjával kifogja, magához húzza, cédrusolajjal s illatos fehérszurokkal keni fölhorzsolt lábait; az eltikkadtakat pedig friss vízzel élesztgeti. -- Lelkipásztorok, álljatok a jó pásztor mellé s figyeljétek meg, hogy fürkész s aggódik, hogy gondoz s bíbelôdik az egyesekkel; hogyan köt be sebeket, hogyan bátorítja s biztatja a fáradtakat. Olajat s illatos gyógyírt, lelki erôt kell híveiteknek nyujtanotok. Ismerni, nevükön szólítani, eligazítani kell a híveket. Erre megtanít a jó pásztor szíve! Megijedünk gyakran tehetetlen formalizmusunktól, valahányszor az élet s erô tevékeny irányzata jut öntudatunkra. Én a lelkek pásztora, gondozója, nevelôje, gyógyítója, orvosa, tanítója, kormányzója vagyok. f) ,,Igy mondom nektek, öröm leszen az Isten angyalai elôtt egy megtérô bűnösön.'' A jó pásztor nem világfájdalmas alak; vannak isteni örömei. Belefolyik lelkébe a legédesebb érzés, mely az eget betölti; erôs, fölséges, diadalmas öröm. Igy kell gyôzni; ki kell emelni az embert az örök nyomorúság s a pokol veszedelmébôl; ezt a sötét éjfélt ragyogó napsugárral, a kárhozatot Isten kegyelmével kell fölváltani; ragyogjanak a lelkek fölött a mennyország csillagai, bennük pedig honoljon a béke s az öröm. Aki ilyesmit eszközöl, az művésznél, halott- támasztónál, prófétánál többet tesz, s lelkét nagyobb élvezet éleszti, mintha minden tudományt bírna s világ ünnepelné; ,,mondom nektek, én, ki minden örömöt ismerek, hogy ez az öröm már nem földi, nem királyi, hanem angyali'', s angyali örömök mérhetetlen kitartására s áldozatra inspirálnak. Mily óriás az, ki az apostollal mondhatja híveirôl: Ti vagytok koszorúm s örömöm. ======================================================================== 241. A tékozló fiú világgá megy. a) ,,Egy embernek két fia vala'' (Luk. 15,11). Ketten vannak, egy atyának fiai, egy háznak lakói, de két lélek lakik bennük, két ellentétes. Az egyiknek az otthon kedves, kedves a ház, a kert, az olajfa s a fügefa árnyéka; a másik unott volt, keveselt házat s szeretetet, s az öreget nevette; ez volt a fiatalabb. -- A fiatalság lelke erôszakos, kevély, kemény, szilaj; tör, szakít, megvet könnyen. Tulajdonkép pedig ez a lelkület tudatlanságból s tapasztalatlanságból való, mert hiszen egymás vállain állunk s egymásra szorulunk; tisztelnünk, becsülnünk kell egymást; senki sem él s nem áll egymagában; másodszor lelketlen könnyelműségbôl való, mert nem gondolja s nem méltányolja az élet terhét s küzdelmeit; nekiindul a világnak, ahol elveszthet mindent. -- Legyünk méltányosak; a fejlôdés hosszú, nagy munka; a világot nem egy ember csinálja; mindenki közülünk folytatás; okuljunk a multon s teljesítsük nagy lélekkel a jelennek kötelességeit. Higgyük, hogy sokban elfogultak vagyunk, s a bölcseség s boldogság önmérséklettel jár. b) ,,És mondá az ifjabb közülük atyjának: Atyám, add ki nekem az örökségrészt, mely engem illet. És elosztá nekik az örökséget.'' Atyjával szemben követelô, arrogáns. Jómódban született, s gondolja, hogy jó dolgának kell lennie. Az atyának fáj fia szívtelensége, de kiadja részét: Vedd, boldogulj. -- Nem vagyunk öntudatában annak, hogy mit köszönünk az Úrnak: egészséget, öt érzéket, ép testet és lelket; mi volna velünk, ha vakok, süketek, némák volnánk?! De minél többje van egyik-másiknak, annál inkább elbízza magát. Az Isten pedig elviseli hálátlanságunkat s nem vonja el jótéteményeit. Ó, hát ragaszkodjunk az Úrhoz, s azt, amink van, használjuk föl dicsôségére. Ha szemünkbe ragyog a napvilág s kigyujtja a természetnek színeit -- ha eltelik lelkünk a formák harmóniáival s énekelni szeretnénk: szeressünk, szeressünk nagyon s ragaszkodjunk szorosabban az Úrhoz. c) ,,Messze tartományba mene és ott eltékozolá örökségét buja élettel.'' Elment a fiú, elszakította a kötelékeket, melyek szíveket fűznek; szabad akart lenni; reményeket hímzett képzelete s új pályákat keresett tapasztalatlan ereje. ,,Es irrt der Mensch, solang er strebt''; de egyben nem szabad tévedni; az erkölcsi rendhez szigorúan kell ragaszkodni. Néha elhidegül lelkünk Isten iránt; mintha idegenben volnánk s távol tôle; ilyenkor is követeljük meg szigorúan az erkölcsi törvények teljesítését. -- Idegenben van az ember, ha úgy felejtkezik meg Istenrôl s magáról, hogy vétkezik. Isten mindenütt van, de a távolságok az öntudatban nyílnak; mily feneketlenek s sötétek! d) Idegenbe ment, ahová nem volt való -- ahol nem volt otthona s békéje, -- ahol nyelvét nem értették; ahol ha beteg lett, nem ápolták, s ha szerencsétlennek érezte magát, nem gondozták; ahol irzéketlenséggel, keménységgel találkozott. Idegen föld, hol a lélek fázik s elgyöngül; idegen föld, ahol nincs szeretet és megnyugvás, béke és öröm; idegen föld, hol nemes ifjak moslékra vágynak; idegen föld a hitetlenség, erkölcstelenség, önzés, tisztátlanság, istentelenség földje. Nem az én hazám ez! e) ,,Azon tartománynak egy polgárához szegôdött, ki majorjába küldé ôt, hogy ôrizze a sertéseket.'' A legnagyobb kincs az ember maga; tehetségei, erôi, kegyelmei, ész, akarat, kedély, hit, szeretet, bizalom, bátorság, tisztaság! Mily szegény, ki ezt eltékozolta! Gyógyulást keres; de csak részben talál; foltoz, de új ruhája nem lesz; felejteni akar, de élettelje s életkedve nem térül meg. Hány ily koldus jár a világ országútjain, a vert hadak útjain! Mily könnyen válnak meg sokan e fölséges kincsektôl. Ez a legrettenetesebb tékozlás, ez a szomorú kincsprédálás. ,,Particula boni doni non te praetereat'', ne vesztegesd el egy morzsáját sem az isteni javaknak. Gazdag vagy; éld világodat, vagyis telítsd öntudatodat s lelkedet erôid aktuálása s tehetségeid fölhasználása által. ======================================================================== 242. A tékozló fiú hazatérése. a) ,,Nagy éhség lôn ama tartományban és szűkölködni kezdett.'' Bár élvezett s örvendett, bár elkábult s megittasult, lelke mégis undorodni s szenvedni kezdett. Érezte, hogy komisszá, hogy alacsonnyá lett; meg-megszállta bűnének, állatiasságának s kegyetlenségének tudata; atyja reményeit, ifjúsága szentélyeit letörte; homlokáról a fölségnek kenetét letörülte; a szeretô Isten karjaiból kéjnôk keblére s a szeplôtelen, tiszta, erôs Isten-gyermekség trónjáról vályúhoz került. A szentség s eszményiség csillagai lealkonyodtak egén, sötétben állt, s a romlásnak sem becsület, sem egészség, sem szemérem, sem barátság, sem önérzet gátat nem vetett. E pusztulás körében, e kegyetlen éjben érezni kezdett, megmozdult a szíve. Szép csillagok, ifjúsága emlékei, atyjának jóságos arca tűntek föl lelkében; hívogató, biztató szózatokat hallott; vonzalmak támadtak benne: miért vagy e kietlen, szívtelen nyomorban? S ha el is szakadtál, miért nem térsz vissza, mikor látod, hogy csalódtál, vétkeztél, szomorú s szerencsétlen lettél, s mikor új napkelet vár rád, s atyád virrasztó lelke sír utánad? b) ,,Magábatérvén pedig mondá: Hány béres bôvelkedik atyám házában kenyérrel, én pedig éhenhalok. Fölkelek s atyámhoz megyek.'' Fölkelek hát -- mondotta az ifjú -- s visszamegyek. Becsület, szeretet, szépség, erô és öröm kell nekem; nem tartom ki e léleksorvasztó idegenben; életemet szégyenné s átokká nem nyomorítom el, s ha el is vesztettem sokat, de a veszteség tudata ne bénítsa meg erôimet, hogy amit még tehetek, azt mind megtegyem, s ami életképesség van bennem, azt mind kifejlesszem. -- A bánat, ha rámutat is a veszteségekre, sohase bénítsa az új kikezdések szent lelkét. Isten akarja, hogy visszatérjek s éljek. Megteszem. -- Nem várok, míg visszaszerzem, amit elvesztettem; nem mondom, hogy rongyosan vissza nem mehetek, hanem dolgozom, szerzek, s aztán megyek. Istennel szemben ez lehetetlen; itt csak kegyelemre vagyok utalva, s azt alázattal kell fogadnom! c) ,,Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; már nem vagyok méltó, hogy fiadnak neveztessem, csak béreseid közé fogadj be engem... Meglátá ôt atyja és hozzája futván, nyakába borult és megcsókolta ôt.'' S elment és atyja fogadta; nem azért nemzette, hogy a benne rejlô életszikrát kioltsa; szeretetével új erôt, új kiindulást biztosított neki. Piszkos volt, megmosta; rongyos volt, fölruházta; elaljasodott, az összetartozás gyűrűjét húzta ismét ujjára, s a megszokott otthont s környezetet ünneplô, szimfóniás házzá változtatta. -- Ez kell nekünk: megtisztulunk, kegyelembe öltözködünk, az Isten-fiának érzületét elsajátítjuk s az Isten-közelséget s kegyelmet mint szimfóniát s ünnepet élvezzük. Ily lelkület mellett új elszakadást nem képzelhetünk. Azért oly fontos öntudatára jönni méltóságunknak, elôkelôségünknek, szépségünknek, erônknek... annak az ünnepnek, melyet átélni hivatva vagyunk. d) ,,Az ô idôsbik fia pedig a mezôn vala, és midôn visszatért, a házhoz közeledvén, hallá az éneklést és vigadozást. Megbosszankodék és nem akart bemenni. Atyja tehát kijövén, kezdé kérni ôt... Fiam, te mindenkor velem vagy és mindenem a tied, de most vigadni kellett, mert ez a te öcséd meghalt vala és föléledt; elveszett vala és megtaláltatott.'' Bátyja otthon maradt, tékozló nem lett, atyját nem keserítette, el nem bukott; élt szenvedélyek, de egyszersmind nemes, mély érzés nélkül. Kiskaliberű nyárspolgár. Atyjától el nem szakadt, de azért nem fogta föl a szerencsét sem, hogy mit jelent az, hogy ,,hisz te mindig velem vagy, s mindenem a tied''. Ez az a kisméretű, sok öntudatlansággal vegyes ,,jóság'', mely tud irígykedni s méltatlankodni, mely büszkélkedik szűkkeblű erényességével s másokat keményen megítél. Ez az Isten gyermekeinek fejletlen, öntudatlan típusa! Félre e szomorú alakokkal; nem méltók az Atya nagystílű lelkéhez! Rázzák ki lelkükbôl az álmos élhetetlenséget; éljék át az Isten kincseit, melyekben bôvelkednek s örüljenek, ha bárki bármily mérvben is részesül azokban. Van mindnyájunknak tengersok kegyelmünk; örüljünk nekik s egymásnak. ======================================================================== 243. Az okos sáfár. a) ,,Vala egy gazdag ember, kinek sáfára vala, és ez bevádoltaték nála, mintha eltékozolta volna az ô javait'' (Luk. 16,1). A parabola elsôsorban a gazdasági javakra vonatkozik. Istené minden, s kezünkre van bízva több-kevesebb, de abból a célból, hogy a boldog életet szolgáljuk, hogy erkölcsöt, jóérzést, boldogító lelkületet, örömöt, jóságot váltson ki velük: ,,facere amicos'', szeretô, jóindulatú ragaszkodó embereket nevelni. -- Én is sáfár vagyok, s az Úr ezt a célt tűzte elém. -- Érzem, hogy a javak folynak kezembôl mások kezébe; tudom, hogy minden többé-kevésbbé társadalmi jó, sokan dolgoztak e javakon; mily méltányos tehát, hogy sokak javát, megelégedését, jólelkületét mozdítsam elô javaimmal. -- A szociális jóindulat a legmélyebb vallásosság virága lesz, ha életünket s mindenünket sáfáros javaknak tartjuk, melyek a lélekért, a több, a szebb, örök életért adattak nekünk. ,,Facere amicos...'' fölséges cél; jó embereket nevelni s ezzel ,,örök házat'' építeni magunknak. b) Másodsorban mindezt javunkra alkalmazhatjuk; sok tehetséggel s kegyelemmel látott el az Úr; belehelyezett hivatásba; adott több- kevesebbet a földbôl, kultúrából. Minden a mienk: a korszakok munkája, a történelem s a fejlôdés napszáma, a jelen s a mult, a próféták, a szentek s maga az Úr; de mégsem vagyok övé, ha nem hódítom meg magamat számára. Szabadakaratomon, energiámon, érdeklôdésemen, iparkodásomon fordul meg, hogy magam s mindenem övé legyen. Öntevékenységem által lesz mindenem az Úré; ha átélem, ha jónak, kipróbáltnak bizonyulok. Sáfárság életem; célom tehát nem ezt vagy azt, nem sokat vagy keveset bírni, hanem abban, amim van, hűnek lenni. Tehát az élet tartalma a lelkület, s nem a birtok, jog, adakozás, alapítás! c) ,,Mondá pedig a sáfár magában: Mit míveljek, hogy íme uram elveszi tôlem a sáfárságot? kapálni nem bírok, koldulni szégyenlek. Egybehíván azért urának adósait, mondá az elsônek: Mennyivel tartozol uramnak? Az pedig felelé: Száz tonna olajjal. És mondá neki: Vedd elé számtartó könyvedet, írj ötvenet.'' A sáfár az önfenntartás szenvedélyével dolgozik, hogy biztosítsa életét. -- Sáfárságunkba gondosságot, érdeklôdést, buzgóságot, körültekintést, tevékeny kiindulást kell fektetnünk. 1. Gondosan, passzióval kell ápolnunk lelkünket; dolgoznunk kell rajta, hogy jobb, nemesebb legyen érzülete; le kell szednünk róla a hernyót, s le kell törnünk a tövist. Nemcsak számszerint több, de érték, öntudatosság szerint több jót tenni. 2. Urunknak érdekeit föl kell karolnunk; az ô érdekei az Isten országának, a hitnek, erkölcsnek, igazságnak, jóságnak, a lelkeknek, az egyháznak ügye. Az önfenntartás ösztönével kell ezeket észrevenni, aggódva megállni, féltékenyen ôrizni. E nélkül a ,,világosság fiait'' megszégyenítik a ,,sötétség hívei''. ======================================================================== 244. A hű szolga. ,,Én is mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamisság mammonájából, hogy mikor megfogyatkoztok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba'' (Luk. 16,9). Gyűjtsünk kincseket azáltal, hogy mindenben hívek vagyunk. a) ,,Légy hűséges''; ez kedves kifejezés e helyett, hogy: légy szolgám. A szolga keveset mond, a hűséges többet mond; kilátást nyit a barátságra... az eljegyzésre. Barátok, jegyesek az igazi hűséges lelkek. -- Isten akarja, hogy hű legyek, mert rám bízta magát s kincseit. 1. Szolgája vagyok, 2. barátjának kell lennem, 3. édes jegyese lehetek. A hűség sehol másutt nem oly radikális, mint itt, hol tényleg mindenünk az övé s mindenünkkel az ô érdekeit kell szolgálnunk. Csak ôt s az övét kell keresnünk. Adj oda mindent: munkát, örömöt, könnyeket, vágyat, bánatot... életet. Szemeddel, lelkeddel függj rajta. Most engem viszesz, -- mondja hű szolgájának az Úr -- terhed vagyok. Úton vagy, isteni teherhordó, Porondon küzdesz, te isteni küzdô, ,,usque... usque ad mortem'', egész a halálig; ekkor majd én megfizetek neked. b) ,,Halálig hű''. Csak ily összeköttetéseket ismer a mély, szenvedélyes szeretet. A lelkek mélységének különös szépsége a végleges kitartás. Kitartani egy életen át; több az, mint pusztán, viharon, hullámon, vízen, tűzön át; ezek csak szimbolumai az életnek, de több van erôszakosságból s nehézségbôl az életben, mint ezekben; több kín, több keserv, több lökés s csapás. -- Élet is, halál is misztériumok; menj át hű lélekkel rajtuk. -- Sok kételyed, megrendülésed lehet... légy hű; sok hideg, sötét szellemmel érintkezhetel, s vigasztalan lelki világokon vezethet utad... légy hű,... sokat nem értesz... légy hű; megzavarodol s csüggedsz..., légy hű. A te pszichéd a hűség mindhalálig; repülj, repülj... c) ,,S neked adom az élet koronáját'', vagyis a koszorús életet. A korona szépséget s fölséget ad; a koszorú virágból van kötve; illat, kellem, életöröm, tavaszi lendület, menyegzôs lélek jár vele. Neked adom a virágos, a szép, az életerôs, örömteljes életet. -- Itt is élvezed már, ha hű vagy, s teljesen élvezed halálod után, mikor lelked a szabadabb, erôteljesebb életre alkalmas lesz. -- Az isteni akarattal szemben nem úgy állok, mint egy rajtam kívül álló regulával, hanem önakaratommá, hűséges, folytonos érzületemmé változtatom el azt. Ez által lesz enyém s lesz énemmé! ======================================================================== 245. Nem lehet két úrnak szolgálni. ,,Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyikét gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti; nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak'' (Luk. 16,12). a) Ki az a két úr? Az Úr s az, ki vele szemben áll; a Fölség, szépség, erô, s az alávalóság, rútság, nyomorúság. Lehet-e itt választás? Nem lehet; itt csak elragadtatásnak van helye; ,,rapit voluptas''; aki az Urat megismeri, aki ôt meglátta, az többé nem felejti. A baj azonban az, hogy zavarosan látjuk, homályosan ismerjük, s így tényleg választás alá kerül Jézus és Barabbás, erény és bűn, ének és zsivaj, szépség és festett arc, mély lelkiség és inger. -- E részben van hiba, folt bennem is; oktalan és erôszakos indulatok hordái garázdálkodnak bennem. Bánt néha a világ kicsinylése; a sikertelenségnek depressziói alá kerülök; a képzelet zendülései megzavarnak ítéletemben; szeretetem elérzékiesedik, lelkem eltestesedik. Nehéz magamat egészen a nagy-úr számára lefoglalni! Nehéz, csak harc által lehet ezt a hódolatot kierôszakolni. b) A harcoló s foglaló hatalom a szeretet; ,,az egyikét szereti'', egyet kell szeretni, Ôt. Mily könnyű szolgálat a szeretet, mily nehéz az ,,elviselés''; az örömtelen teherviselés! A szeretet tud alkalmazkodni, feszülni, lendülni, kitágulni; tud csüggedés nélkül vereséget is elviselni. Blüchert Napoleon hatszor verte meg; Napoleont Blücher egyszer, de alaposan. Ha meg is veretem, tovább kell küzdenem; kell, mert szeretek, szeretem Uramat. A bűn se kedvetlenítsen el. -- A másik ,,urat'', az ördögöt csak elviselni lehet, szeretni nem lehet, s ez az elviselés is kínná, utálattá, rémületté válik. ,,Sustine'', ,,viselj el'', nehéz szó; szolgák nyögnek alatta; terhük a lelkiismeret kínja s a megbízhatlan, kegyetlen szfinx, az élet. Nincs igazi, mély örömük! c) Bolond, aki a világnak s nem önmagának szolgál; önmagamnak, belsô értékeimnek, lelki szépségemnek s erômnek s örömömnek pedig csak akkor szolgálok, ha Isten az Uram! Világ, vagyis mások vélekedése, tisztelete, értékelése külsôség; értékek, amilyen a Kossuth-bankó; egy darabig érték, azután papír. Látszat, szivárványos fénytörés, mely az ürbe vetít fényes, de vérnélküli alakokat. S a világnak mégis imponál ez mind, mert ,,hallák pedig mindezeket a farizeusok... és kinevették ôt'' (Luk. 16,14). Csak nevessenek. Nekem egy Uram van, ,,Deus cordis mei et pars mea'', szívem Istene az én kincsem; a rothadás, a sötétség, nálam nem úr. Annak az egynek szolgálok hát következetesen s erôsen. -- Ó, ha énekes vagy, ne lazítsd hangszálaidat; ha festô, ne sorvaszd látóidegedet; ha szobrász, ne gyöngítsd formaérzékedet; ha hegedű-, zongora-, gordonka-művész vagy, ne tompítsd hallásodat! Hát in, én gyöngítsem érzékemet, finomságomat s készségemet az Úrral szemben!? ======================================================================== 246. A dúsgazdag és a nyomorult Lázár. a) ,,Vala egy gazdag ember, bársonyba és bíborba öltözködô és mindennap fényesen lakmározó. És vala egy Lázár nevű koldus, ki annak ajtaja elôtt feküvék fekélyekkel'' (Luk. 16,19). Bíborba öltözködött, fényesen lakmározott, élte a világát. Nem azért pusztult el, mert jól evett, hanem azért, mert életet élt, mely magát ,,kiéli'', ösztönei, vágyai szerint. Életet élt, melyben a test az úr; a világ s az ösztön a pazarló hatalom; <életet>, melyben Isten feledve van. -- Lázár pedig, a szegény, nyomorúságában sem nôtt a földhöz; beteg volt; földön hevert; kevély nem volt; irgalomra volt szoktatva; morzsákat evett; de Istent nem feledte! Ime a trónon ülô, de földhöztapadt, a fényesen öltözködô, de holt terhek láncait hordozó lélek egyrészt, s másrészt a földön heverô, de eget kérô, fekélyes, de tisztalelkű ember. -- Föld, állás, étel, test ne legyen holt teher lelkemen; a lélek szolgája a test; Szent Ferenc szerint ,,asinello''-ja, teherhordója. A lélek jár a testen, nem a test a lelken. A modern próféták az érzékiség fölszabadítását hirdetik, s az ifjúság hiszi, hogy erôs lesz, ha élvez. Az igazi élvezet az erô, a természetes s kegyelmes erô érzete. Ne törjük le se mértékletlenséggel, se alkohollal, se puhasággal! b) Meghalt a dúsgazdag, s eltemettetett a pokolban, s meghalt Lázár, s fölvitetett a mennybe. Jézus világosan állítja lelkünk elé a végleges rosszat s jót. Van pokol, a gyôzelmes rossz; van mennyország, a gyôzelmes jó. Itt a földön is van sok rossz; két fôtípusa: a bűn s a halál. De itt mindenfelé szivárog Jézus vére s mérsékli a rosszat, a nyomorúságot, a penészflórát testen-lelken, a szomorúságot, a gyalázatot; de van azután egy rossz, a végleges rossz, a rosszakarat, mely meztelenül s közvetlenül száll szembe a teremtô s a szenvedélyesen szeretô Istennel. Ott van a rémséges ütközés, a végleges zúzódás s összetörés; ez a pokol. -- Végtelen irgalom kiséri az embert nagy kötelességeinek teljesítésében, de ha szembeszáll Isten Fölségével, összetöri ôt. Hiszem, Uram s imádom Fölségedet. c) ,,Fölemelvén pedig szemeit, midôn a kínokban vala, látta Ábrahámot távolról és Lázárt az ô kebelében.'' Az elkárhozott föleszmélvén, öntudata végtelen kín; elgondolja életét. Emberek, kegyelmek, bűnök emlékei járnak körülötte; templomok, keresztek, oltárok, napsugár, csillagok ragyognak szemeibe. Látja bűnösségét, mely fejlett s kifejlett a kárhozatba. Mily rettenetes emlékek gyötrik! -- Az emlékezet után gyakorolja eszét. Mit kell megfontolnia? Életének esztelenségét, mely mindent tönkretett: kegyelmet, irgalmat, szeretetet. Könnyű volt, édes volt, hasznos volt, szükséges volt, hogy jól, szentül éljen; de elmult mindez; mit kell ezentúl tennie? Mily eszközöket használnia? Mit kerülnie? mit kérnie? A felelet mindezekre: nihil, nihil; az öröm nihilizmusa a kín teljében. -- Hogyan gyakorolja akaratát? Van vágya, szomja; csak egy cseppet a fekélyes Lázár ujjáról... de ezt is képtelenség kieszközölnie. Az Isten szépsége, a mennyország ragyog fölötte, de nem neki. Az Isten központ, vonz mindent; de e vonzás összetöri lelkét; e vonzalom neki borzalom. Ismer, lát, de nem remél, nem szeret; nem buzdul a jóért; fáradt; gyűlöl; bűnt nem bán; nem fohászkodik; Istene s léte neki ,,tremor'', ,,horror'', ,,dolor''. -- Ez az állapot is titok; nem értjük, míg lelkünkben a jónak szeretete s a boldogság reménye él. Ez is az a ,,más'' világ! ======================================================================== 247. A pokol. ,,És kiáltván, mondá: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam és küldd el Lázárt, hogy vízbe mártva ujjahegyét, enyhítse meg az én nyelvemet, mert gyötörtetem e lángban.'' A pokol is a hit titka; zárt ajtai elôtt állunk s néhány segédfogalommal közeledünk feléje. a) Az elsô a ,,második halál'' gondolata. Még egyszer, másodszor hal meg az elkárhozott, mikor a halál a lelkét, érzéseit, vágyait, reményeit fagyasztja meg, s csak az öntudat él. -- Meghalni annyi, mint elszakadni élettôl, világtól, napsugártól, vértôl, otthontól, emberiségtôl. Nem lenni többé itt. A második halál pedig elszakadni Istentôl, kegyelemtôl, szeretettôl, Krisztustól, reménytôl, imától, kereszttôl, jóindulattól; elszakadni Krisztus összes javaitól, érdemeitôl, igéreteitôl, vigaszaitól. -- A második halál ugyancsak a legrémségesebb, ,,egymagában való lét''. Ki tartja ezt ki? A teremtô szeretet adott szülôt, testvért, otthont, hogy magunkban ne legyünk; Krisztus mondta: ,,veletek leszek''. Vigasztalót igért, ki velünk maradjon; mit csináljunk hát magunkban; mit a végtelen ürben Isten s minden nélkül? b) A második gondolat a céltalanság. Célok után fut természet, ember; célt akar, az tartja. Ha a célt hordja magában, van ereje, van élete; ha a cél kiesik belôle, akkor szenved, nélkülöz. A céltalanság kín; itt a földön részleges van, milyen a betegség, meghasonlás, fáradtság, unalom, utálat, kétségbeesés, lemondás... halál; kiesik belôlünk az eszme! -- A másik világba belelép a lélek telve vággyal a cél után, fölébred benne a végcél szenvedélye viharos vágyként, s abban a percben a végleges célvesztés öntudatára ébred. Letört alatta minden; hová menjen? minek? kihez? miért? Mindez célt jelent, neki tehát nem való. Ezt a lelkületet jelenti a sötétség, a kötelék kézen, lábon, a fogak csikorgatása! Ez a belsô, átérzett ellentmondás! c) A harmadik gondolat az átok. Isten áldásával indult meg a teremtés; megáldott az Isten minden létet; jaj, akiben a lét az Isten átkával folytatódik. -- Szeretetbôl valók vagyunk; ,,semmit sem gyűlölt, amit teremtett'', de most gyűlöl. A szeretet gyűlöletté változik. Hiszem. A végtelennek pszichológiáját nem ismerem. Mit csinál a megvetett szeretet? Don Jozé fölkiált Bizet operájában: ,,Én, én öltem meg ôt, imádott Carmčne-met!'' Benjamin Constant a szeretetrôl írja: ,,L'amour est de tous les sentiments le plus égoiste et par conséquent, lorsqu'il est blessé, le moins généreux''. A zsoltáros kéri: ne tégy engem ellenfeleddé! Mi elronthatjuk az Isten művét, a kegyelem világát, ô meg a mi életünket, a boldogság és béke kivirágzását. ======================================================================== 248. A változhatatlan öröklét színe elôtt. ,,Ha Mózest és a prófétákat nem hallgatják, ha valaki a halottak közül föltámad, sem hisznek.'' a) Jézus hirdeti a penitenciát, de a mennyországot is, bűnbocsánatot s az evangéliumot. Mindkettô komoly. Komoly, mint az Alpesek örvénye, s kedves, mint a harangvirág az örvény szélén; ünnepélyes, mint az éj s biztató, mint a csillagfény. -- Jézus óriási motívumokat állít életünkbe: Isten egyesül az emberrel s isteníti az embert, az Isten-fiúság aureoláját köti mindnyájunk feje köré; de végre is az örökkévalóságra mutat s a ,,pondus aeternitatis''-t, ezt az óriási eleven erôt hozza öntudatunkra. Az örökkévalóság vár rátok, -- ezt hirdeti a köztünk járó világ-világossága, mely ezer nap fényözönével világítja meg nekünk a poklot is. Van boldog vagy boldogtalan örökkévalóság; a boldogtalan örökkévalóságtól féljetek. ,,Mondom pedig nektek, barátaimnak: Meg ne rettenjetek azoktól, kik megölik a testet... féljetek attól, ki miután megöl, hatalommal bír a gehennába vetni'' (Luk. 12,4). Kinek számára van a pokol? Mindnyájunk számára, ha vétkezünk s meg nem térünk. Fél attól Szent Pál, Szent Ágoston is; a szentírás e félelem alól föl nem szabadít, sôt Krisztus letör minden elbizakodást: Barátim vagytok, de elveszhettek, ha komolyan nem akartok, ha nem küzdötök s nem áldoztok. b) Jézus az örökkévalóság komolyságával néz ránk s áldozatot követel. Szemed fénye s jólléted, síri éj s börtön, kín s vértanúság nem számít a komoly, áldozatos küzdelemben s törekvésben, mely lelked üdvét akarja biztosítani. Tudnod kell minden földi jóról lemondani s minden bajt eltűrni lelkedért. Lépj inkább napsugárból éjbe, szabadságból börtönbe, életbôl halálba, mintsem hogy lelkedet elveszítsed. -- Mentsünk tehát, hozzunk bármily áldozatot, legyünk buzgók, s forraljuk föl a pokol tüzén szívünket, tanuljunk erélyt. Küzdelmes, nagy értékekkel dolgozó, fáradalmas létnek kell annak lennie, melynek végén örök kárhozat, vagy örök boldogság vár ránk. c) A pokol örvénye fölött emelkedik a kereszt. Tilalomfa az örvény szélén. Erre ne menj. Jézus szenved, s az áldozat végsô kimerülésével néz ránk; ez a tekintet megfagyaszt. Értlek Uram; nem szabad elfecsérelnem véredet, érdemeidet s kegyelmedet. Mire való Krisztus s a kereszt, ha nincs pokol, s ugyancsak mire való Krisztus s a kereszt, ha mégis pokolba jövök? Azért mintha a keresztrôl hallanám, mintha az evangélium lágy szava sivító orkánná válnék, úgy sír s reszket felém [...], küzdjetek élet-halálra; itt nem szabad elesnetek! Isten is azt akarja, hogy gyôzzetek, s mindent rendelkezéstekre bocsát. Tehát rajta, komolyan. ======================================================================== 249. Remélni igen, vakmerôen bizakodni soha. a) Létünknek dagadó s fakadó örvénye az Isten, az ô teremtô akarata. Belôle vagyok; ô gondolt, ô akart; ezt teremtésnek hívjuk. Közölte magát, létét, erejét gyönyörű teremtésben, melynek kulminációja a szellemi világ; a lelkiség légkörében azután ismét új világot, az isteni természetben való részesedést alkotta meg; ez a kegyelem az Isten-fiúság, az Isten-közellét érzésének világa, Istennek, mint Atyánknak, velünk, gyermekeivel való érintkezése. Ez atmoszférában belénk foly, mintáz, kitapogat, alakít. Alakít szép lelkeket. S mégis mennyi a hajótörés e fényes, kegyelmi világban! Hány Saul van, hány királyi lélek, kik azután elszomorodnak s a bűn melanchóliájában végleg elsötétednek! Hány Salamon van, bölcs, kerubos lelkek, kik elhervadnak s ronggyá tépôdnek! Imádkozzunk s legyünk hívek mindenben. Ne bízzuk el magunkat, hanem dolgozzunk komolyan. b) A kegyelmi világ új fokozata, az Isten-velünk legszebb kiadása Jézus. Isten közli magát új teremtésben: Jézusban. Fiát adja, hogy a természetfölöttit vérünkbe, lelkünkbe, otthonunkba belevezesse, s ezzel mindent nekem adjon. Minden már az enyém: ,,akár Pál, akár Apollo, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a következendôk'' (1 Kor. 3,22). Krisztus véres szeretetének bélyege, Krisztus csókja rajtam. Ezzel bele vagyok oltva Istenbe, s a Szentlélek lakik bennem. Barátjaivá tett minket, s még ezután is elveszhetünk. Apostolaivá tett s Judásokká fajulhatunk. Testôreivé avatta vértanúit, s íme magában a vértanúságban tagadták meg ôt többen. Szűzeket nevelt magának, s házasságtörô, ledér lelkek lettek. -- De minde bukásnak szomorú titka a hűtlenség. Hű leszek kicsinyben; nem engedek a rossznak. c) Végül közli dicsôségét. Fölveszi a lelkeket magához s kigyullasztja bennük életét s örömét. ,,Merces magna nimis'', kimondhatatlan nagy jutalmuk lesz. S ez istenüléssel s a lelkeknek a végtelentôl való megittasulásával szemben ott ijeszt az örök éj s benne a sötét szellemek! Eltaszította megbecstelenített jegyeseit, összetörte megfertôzött templomait. Ô tette, tehát jól, szentül tett; senkit sem vetett el, aki nem akarta. -- Óvom hitemet s ôrzöm kegyelmi állapotomat; nem okoskodom azon, hogy ki kárhozik el, ki nem, hanem az Isten-szeretet zálogával biztosítom üdvömet. ======================================================================== 250. Lázár föltámasztása. a) ,,A zsidók közül sokan jövének Mártához és Máriához, hogy vigasztalják ôket bátyjuk miatt. Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jô, eléje méne; Mária pedig otthon ül vala. Mondá pedig Márta Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, az én bátyám nem halt volna meg'' (Ján. 11,19). A dolgos, nyugtalan Márta az Úr elé siet s panaszkodik: házad, Mester, elárvult; ahová mindig szeretettel jöttél, ott most sírnak. Ó miért nem jöttél elôbb? S hogyan is jöhet oda, hol te vagy otthon, betegség, kín és halál?! Szeretsz s mégis sujtasz? Ezt nem értjük; nehéz nekünk a bajt, a rosszat, a szenvedést Isten szeretetével megegyeztetni. Nem értjük e vaskezet. Bele vagyunk ékelve a fizikai rend vashálózatába, s a morális rend is tele van a rosszakarat szörnyűségével! Ah Uram, hódolok neked életben-halálban; élet-halál, ez az én kategóriám, neked más kategóriáid vannak. Te mondod: az én gondolataim nem a ti gondolataitok s az én utaim nem a ti utaitok; a lét nemcsak emberiség; az emberiség csak valami a végtelenben. Lehetetlen, hogy minden fölfogása, ízlése szerint menjen. Imádlak Uram szent akaratodban! b) ,,Mondá neki Jézus: Feltámad a te bátyád. Mondá neki Márta: Tudom, hogy feltámad a feltámadásban az utolsó napon. Mondá neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet.'' Halál van, szenvedés van, azt el nem törlöm, de a világ végén a lelkek ismét testet öltenek. Most testet öltenek a fiziológia folyamán; akkor majd az Isten teremtô akaratából. S a megtisztult lelkek erôsek lesznek s áthatják a testet, úgy hogy az fényes, szép, szimmetrikus, gyors organumuk lesz. A művészet most is formát önt az anyagra, s szépséget s lelket teremt a lelketlenbe; a feltámadás lesz az anyagnak igazi átszellemülése; a lélek akadálytalanul kiönti rá szellemi szépségét s erejét. Én ezt hiszem; látom, hogy a lélek a hipnózisban, magnetizmusban hogy hajlítja s vetkôzteti ki természetébôl a testet; hát még a végsô s gyôzedelmes ébredésben. Én is művésze vagyok a testnek az erény által; tisztaság, mértékletesség, önuralom, fegyelem által lelket viszek bele. c) ,,Mária pedig, midôn odaért, hol Jézus vala, meglátván ôt, lábaihoz borula és mondá neki: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én bátyám.'' A mélyérzelmű, csendes bánatba merült Mária lelkén napsugárként rezgett át a hír: A mester jelen van és téged hí. A mester az ô vigasza; rögtön lábaihoz borul; ez az ô helye; ha bűnét siratja, ha a föltámadtat imádja, ha panaszát panaszolja; a Mester lábaihoz borul. Hogy hajolt a Mester felé a lelke, hogy simult hozzá; így tesznek Jézus igaz hívei; akár sírnak, akár vigadnak, mindig szeretnek. d) ,,Jézus tehát amint látta ôt sírni s a zsidókat is, elbúsula lelkében és megrendüle és mondá: Hová tettétek ôt? És könnyeze Jézus. Mondák tehát a zsidók: Ime, mennyire szerette ôt.'' Jézus szeret, gyászol és sír. Lelkének perspektívája végtelen: ô látja nyomorúságainkat, de le nem szakad alattuk, mert látja a végkifejlôdést is, az Isten dicsôségét. Az Isten diadalmas hatalma keretezi számára a világot s annak bajait. -- Nekünk jó, hogy nem tudjuk a jövôt; nem bírnók el sem fáradságaink, sem kudarcaink elôrelátását. Igy pedig küzdve s kötelességet teljesítve haladunk elôre. -- Legyünk emberek, éljünk testvéreink közt; tudjunk sírni s résztvenni mások bajaiban. A barbárnak nincs részvéte; a keresztény hôsök sírnak is. e) ,,Jézus tehát a sírhoz méne.'' A temetés irgalmassági cselekedet; tiszteletet lehel a halott iránt, ki a halál méltóságába, a misztériumba öltözködik... kísérjük a vándort. Nagy, fontos utat tett meg a lelke azóta az örök kapuk felé; talán a temetésen is jelen van az elhunytnak a lelke. Mikor temetünk, járjunk el az apostoli hitvallás utolsó ágazatai értelmében; hiszem a szentek közösségét, azért imádkozom érte; hiszem a test föltámadását, azért megtisztelem a testet temetésében, s hiszem az örök életet, azért remélem, hogy az örök világosság fényeskedik neki. Amen! f) Mondá Jézus: Vegyétek fel a követ. Mondá Márta: Uram, már szaga van, mert negyednapos. Mondá neki Jézus: Nem mondtam neked, hogy ha hiszesz, meglátod az Isten dicsôségét? A végtelennek dicsôsége diadalmaskodni fog összes fölfogásunkon s összetöri apró méreteinket. A halálban is összetör mindent, testet, termetet, szépséget, életet; a temetésnek is a vége a fáklyafüst. A test eltávozik, felbomlik, s a penészflóra új meg új kiadása váltakozik rajta. ,,Midôn meghal az ember, kígyókat és férgeket nyer osztályrészül.'' Ez az ember dicsôségének a vége, s ott kezdi az Isten az ô dicsôségét kiépíteni! Lássam, Uram, a te dicsôségedet, az életet; az kell nekem! g) ,,Elvevék tehát a követ, Jézus pedig felemelvén szemeit, mondá: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem. Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz, de a körülálló népért mondám ezt, hogy higgyék, hogy te küldöttél engem.'' Jézus biztos benne, hogy ô most a halottat föltámasztja, azért ez öntudatának nyilvánvaló kifejezést ad. Tudja, hogy szava teremt s éltet, mert Isten úgy akarja; megrendülve ez isteni erônek tudatában fölemeli szemét. A sír bűzt lehel; gyönge emberek, a halál zsákmánya, állják gyôzelmes alakját körül. Vezérüknek kellene lennie. Ó bár hinnének, bár ne kételkednének. Azért tehát ,,nagy szóval kiálta: Lázár, jöjj ki. És azonnal kijöve, aki halott vala''. Hit, erô, meggyôzôdés kell belénk is az Isten nagy műveivel szemben; akár sír fölött, akár oltárnál álljunk, tudjuk, kinek hittünk; -- tudjuk, hogy meg nem szégyenülünk. -- Sokan hisznek; Lázár, Márta és Mária pedig Jézus lábaihoz borulnak: ez az ô családi, páratlan húsvétjuk. Hogy tér vissza Lázár, hogy Márta s Mária Jézussal körükben! Bethánia, édes, megvigasztalt, hálás lelkek háza; Jézushoz való ragaszkodásban nincs hozzá hasonló. E ház mélységeket zár, elragadtatásban élô lelkeket. ======================================================================== 251. Lázár sírjánál. Hiszek benned! Hiszem az eszményi világ valóságát! a) Minden haladás célja: alávetni a világot a fölényes léleknek, kiemelni létünket a mechanika fölé; de hogy ezt elérjük, okvetlenül tartalom kell eszményeinkbe is; gondolataink Istenrôl, lélekrôl, erkölcsrôl, nem lehetnek üres, hiú tükrözések! Elviselnôk-e azt, hogy diadalmasan kiemelkedve elemek s természet fölé, végtelen ürességet s semmiséget rögzítsünk? Nem; mindaz, amit tudomány, gazdasági s társadalmi haladás alatt értünk, csak külre való viszonyunkat érinti; a belsô az az én életem, öntudatom, tartalmam, s az mind tükrözés legyen? Ellenkezôleg: ez az igazi valóság; lelkem, Istenem, örök életem; ezt alakítom ki. Mily barbárság pénzben, hatalomban, gyárakban, vásárban, kocsmákban, sajtóban, külsôséges életben keresni az élet értékét. Én a lélekben keresem s találom! b) Hiszek az erkölcsi rendben. Az velem szemben áll s parancsol, s amit parancsol, azt akarom s bírom. Életem belsômbôl fakad, annak tehát én adok formát; szenvedéseimnek s örömeimnek egyaránt. Én fémjelzek mindent; amit szeretek, az nagy, amit megvetek, az kicsiny. A környezet sokat ronthat, de vele szemben is öntudatára kell ébrednem erômnek. Belôlem fakad az élet, az erkölcsi erô; én vagyok a művész, a teremtô. Erkölcsivé válik, amihez nyúlok, mint a mesében arannyá vált minden Midasz király érintésére. Életté, szépséggé változtathatok el mindent. Belenézek a lelkembe, mint a buzogó források mélységeibe, melyek apadnak s dagadnak. Lelkemben egyesül természet s kegyelem, s amit természettôl nem bírnék, azt kegyelem által bírom. c) Erkölcsi világom lelke s hordozója a szabadság. Isteni hasonlatosságom legeredetibb vonása. Önmagamból veszem elhatározásaimat; akarom s vannak. Ez a teremtô erô föl nem mérhetô semmivel, mint ahogy Newton és Leibniz gondolatait nem lehet kimagyarázni a táplálékból, úgy a szabadságot nem a fizikából. Ez eredeti, szuverén képességgel megtisztelem Uramat: 1. hitemben. Hiszek, vagyis szabad odaadással függök rajta értelmi világomban; 2. öntudatom egész vonalán; azt teszem, amit az Úr akar. Ez élet és tartalom! ======================================================================== 252. A tíz poklos. a) ,,És midôn bement egy faluba, eléje tíz poklos férfiú jöve, kik távol megállának'' (Luk. 17,12). Poklosok, eltorzult, száradó emberek, kikben a vér rossz, s az öntudat kínnal telve. Örömtelen az életük, erôtlenül vánszorognak sírjuk felé. Nincs siralmasabb ellentét, mint az ilyen élô-halottak s az erôs, szép, tiszta emberiség közt. -- Sok a ,,lepra'' a lelki világban; sok élet plasztikus energiája csak korcs életet produkál: alacsony, sötét gondolatot, piszkos képzeletet, kábult, rosszindulatú, elkeseredett akaratot, ötletet, szeszélyt... Némelyik szinte nem tud máskép; mintha lelki erejét galandféreg szívná. Mily igaz, hogy ezek lelki holtak, sötét gondolatok sírjaiban laknak; vérük olaj a szenvedély lángjaira. Tiszta vért! Ne mérgezzük se bűnnel, se alkohollal a tiszta, erôs életet; világosságot neki, ruganyosságot, fegyelmet, engedelmességet, készséget. b) ,,És fölemelék szavukat, mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk.'' Tisztulásért s erôért könyörögnek; életet kérnek, mely nincs megmételyezve; lelket, mely nem kábult, nem kedvetlen. Érzem, hogy hogyan sírtak föl hozzá... Távol megálltak, onnan kiáltottak, de a tisztelet s az alázat közel hozta Jézushoz kiáltásukat. -- Az alázatos tisztelettudó s gyarlóságait mélyen érzô lélek eltalál a gyógyító, az újjáteremtô Jézushoz. Ô kegyelmet ad, mely megfordít gondolatot s érzést, bizalmat ad s megindítja a lelki reformot. Ne kételkedjél, hanem kiálts; már ez is erôs tett, ezt követi a többi. c) ,,Kiket midôn meglátott, mondá: Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak. És lôn, mikor mentek, megtisztulának.'' A megtisztult bélpoklosnak meg kellett magát mutatnia a papnak, ezt a törvény kívánta. A szép, erôs élet mestere az érvényben levô törvény korlátai közé állítja híveit. Az isteni törvény az életet segíti s óvja. Azért bármily erôs, szép életet élek s bár Krisztussal összeköttetésben vagyok, a törvényt tartom, megmutatom magam a papnak; gyónom, áldozom, misére járok; ezek alól nem emancipálódom. Jézus akarja, hiszem, hogy ez jó. Ez engedelmesség révén életet nyerek, életet növelek, meggyógyulok, megerôsödöm, Krisztus számtalan kegyelmeiben részesülök. ======================================================================== 253. Hála. ,,Egy pedig közülök, látván, hogy megtisztult, visszatért, nagy szóval magasztalván az Istent, és arcraborula az ô lábai elôtt hálát adván, és ez szamaritán volt. Felelvén pedig Jézus, mondá: Nemde, tizen tisztultak meg és kilenc hol vagyon? Nem találtatott, ki megtérjen és dicsôséget adjon Istennek, hanem csak ez idegen nemzetbeli?'' (Luk. 17,15). a) Hálát, szívbôl hálát adni a sok vett jóért, mely felém repül, mint a hópelyhek; nem bírom megszámlálni; arcomba csap, mint az erdô lehelete, ki tudja, mennyi s milyen virágkehelybôl! Nem bízom el magam, de szívom, élvezem. Ó be jó, be jó azt tudni, hogy mennyi jót élvezek, mikor egészséges s erôs vagyok, mikor az ég világosságát látom, s minden érzékem s tehetségem friss és ép. Kivált pedig, ha erôs és ruganyos a lelkem. Igaz, néha szinte jogot formálok mindehhez, s elfelejtem, hogy mindez kegyelem. Hátha lábamat törtem volna, vagy éles szálka hasítja föl körmömet? Hátha vak vagy béna volnék akár testemben, akár lelkemben? Ó Istenem, hála neked a sok jóért, mennyországod rámszakadó darabkáiért...! b) Hála a sok öntudatlan, föl sem ismert s föl nem használt jókért! Azok mint a gyermek élvezte javak... ezek mint elvonuló felhôk! Ó igen, gyermek is vagyok, anyám ölében alszom; gondatlan s hanyag lélek is vagyok, kit sok kegyelem azzal vádol, hogy fel nem használom. -- Vonzom a felhôket gondolataim magaslataival; bensôségem, alázatom, elmélyedésem erdei leheletével. Kerülöm a lanyhaságot, szorgos s pontos leszek a jónak felhasználásában. c) Hála a bűn állapotában ignorált s megvetett kegyelmekért. Ezek már sértett hatalmak... a harag istennôi. Nyomorúságom e mélységeibôl zavar és szégyen száll felém. Mea culpa! ,,Ezekkel fizetsz-e az Úrnak bolond és esztelen nép? Vajjon nem atyád-e ô, ki bírt téged és alkotott és teremtett?'' (Deut. 32,6). Legyen hálám izzó, melyet a szeretet sugalmaz, alázatos, bűnösségemnek, érdemtelenségemnek és az Isten fölségének tudatától praktikus. Életem mondja a ,,Deo gratias''- t. ======================================================================== 254. Hálaadás a szentgyónás után. a) A mély lelkek hálásak; fölértik, hogy a jót elsôsorban a hála jó érzelmével kell viszonozni. Nagy jó ez is. A szentgyónás után a hálaadás nagy kegyelem s mélyenjáró érzelmek útja. Szívünk átérzi azt a végtelen kegyet, hogy Isten megbocsátott; hogy levette róla a terhet, mely láncnál rémesebb; megmosott vérében; fölemelt, megkoszorúzott, megdicsôített. Ó, ki érti föl a kegyelem titokzatos működését, mely belénk szivárgott s fölélesztette új tavaszra, örök életre lelkünket? Azért ,,canet juxta dies juventutis suae''; ifjúságának himnusát zengi. Erre nevelem magam pontosan és híven. b) Lelkemet átjárja a megnyugvás édes érzete, megszállja a mély, fölséges béke, melyet Isten ígér; valami abból, amirôl a próféta szól: ,,Vajha parancsaimra figyelmeztél volna, békességed leend, mint a folyóvíz és igazságod, mint a tenger örvényei'' (Izai. 48,18). Ezt élvezem, ettôl lesz lelkes a lelkem s édes a hangulatom; azért kell énekelnem, hálát adnom, köszönetet mondanom...! c) Szívem mély érzelmeivel adok hálát; a lelkemet adom. -- Bűnöm láncát Isten repesztette szét; szabad vagyok már, hogy neki adjam át magam. Az odaadás tette az én hálám. -- A toblachi gróf bezárta várának félreesô tömlöcébe egyik ellenségét s megfeledkezett róla úgy, hogy a szerencsétlen éhenhalt. Ezért azután Rómába ment bűnbocsánatért, nehéz vasláncot kovácsoltatott nyakára s lábaira, s azzal járt-kelt élte végéig; azzal halt meg. Mily öröme lett volna, ha az Isten angyala leveszi róla e láncot bűnbocsánata jeléül! Mily hálát adott volna! Isten az én láncaimat levette rólam; énekelek! ======================================================================== 255. A kemény bíró és az állhatatosan könyörgô özvegyasszony. a) ,,Monda pedig példabeszédet is nekik arról, hogy szükség mindenkor imádkozni és meg nem szűnni, így szólván: Vala egy bíró bizonyos városban, ki Istent nem félt, embert nem becsült. Vala pedig egy özvegyasszony is azon városban és hozzájöve, mondván: Tégy nekem igazságot ellenségem ellen. És nem akart sokáig. De azután mondá magában: Noha Istent nem félem, az embert sem becsülöm, mindazáltal, mivel alkalmatlankodik ez özvegyasszony, igazságot teszek neki. Mondá pedig az Úr: Vajjon az Isten nem tesz-e igazságot az ô választottainak, kik éjjel-nappal kiáltanak hozzá. Hamar megmenti ôket'' (Luk. 18,1). Jézus akarja, hogy a szorongatott s tehetetlenségét mélyen átérzô lélek kitartásával imádkozzunk. A szegény, elhagyatott özvegy, kit az ág is húz, a lélek képe; járjon, kérjen, tartson ki, habár késik is a segély; iparkodjék az Úr felé pihegve, könnyezve, karjait kitárva, s ne lohadjon. -- E lelkületnek értéke elsôsorban nem abban áll, hogy megkapja, bármit kér; az akárhányszor lehetetlen; hanem abban a tapadásban, kifeszülésben, abban az elnyujtott, hűséges vágyban van, mely Isten után jár. Az imádkozó lélek ugyanis gyakorolja hitét s reményét, fejleszti bizalmát, alázatát és türelmét. Igy lesz érzületem nagy pihegés; Istent lélekzem. b) A kemény bíró, az Istentôl elfordult ember, érzelmeink logikáját mutatja: Istent nem félni, embert nem becsülni; nem hódolni az Úrnak s kegyetlennek lenni az emberek iránt; térdet nem hajtani s embert vassarokkal taposni. Embert megvetni könnyű; szemétnek nézni a népet, a hatalmasnak kísértése; de ha enged annak, megkövül a szíve s abban a mértékben eltűnik önbecsülése. Szeressük minden emberben önmagunkat; önbecsülésünk indítson a gyöngének s elvetemültnek fölemelésére. Hát még ha Krisztust látjuk benne! c) ,,Mondom nektek: Hamar megmenti ôket az Isten. Azonban mikor eljön az ember fia, vajjon talál-e hitet a földön?'' A kegyetlen bíró végre könyörül a szegény asszonyon; igaz, hogy csak természetes indítóokból, mert szabadulni akar tôle. Isten a természetes felfogás útján is segít rajtunk sokban, nagyon sokban, mert a természet az ô műve, s a természetes érzések kapcsával is fűz minket egymáshoz. De minél nemesebb az ember, annál kevesebb önzéssel dolgozik, mindenkit szívbôl felebarátjának néz, ôszintén szereti s szereti Istenért és Istenben. Ez kell a világnak, ez az igazi jóság. E lelkülethez élô hit kell, melybôl kevés van a földön. Nem igen vannak tapadó, elnyúlt, vágyódó, imádkozó lelkek, mert kevés a hitük. Érzékük a világban eltompul és téli álmát alussza. Ébredés, mély kilátások, az Isten világossága, a lelki élet tavasza, az Isten-közelség s az Isten-érzés közvetlensége nincs meg bennük. Ez volna a hit világa; ápoljuk hát imával, s az imát segítsük hittel. Hitbôl az ima, s imából a hit; az ima a hit hulláma, mely visszavetôdik, s ismét a hitet mélyíti. Hiszek és imádkozom! ======================================================================== 256. A farizeus és a vámos imádsága. ,,Két ember méne föl a templomba, hogy imádkozzanak, egy farizeus és egy vámos. A farizeus állván, így imádkozék magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek... mint ez a vámos is. És a vámos távol állván, szemeit sem akará fölemelni az égre, hanem mellét veré, mondván: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek'' (Luk. 18,10). a) Imádkozni mentek, vagyis le akartak ereszkedni öntudatuk mélyeibe, hogy megkövessék az Urat bűneikért s azután föl akartak emelkedni szeretetéhez s kegyelméhez, hogy napsugárral s erôvel töltekezzenek, s visszatérve az emberek közé, jóindulatot, szolgáló szeretetet sugározzanak felebarátjaikra. Ez az imádság eredménye. A farizeus ezt el nem érte, ôt a kevélység s az önbizalom napsugár helyett vaksággal telítették s messze elterelték az Úrtól; megfeledkezik bűneirôl s elfelejti az üdvös félelmet; a vámos pedig elérte bűnei dacára a lelki megújulást, mert bánata alázatos volt. Aki magát nézte, hogy másokat lenézzen, az az Istent meg nem látta; aki pedig a maga látásától szégyenében a földre sütötte szemeit, az meglátta az Urat s megtalálta kegyelmét. Ime, közel vagyok az Úrhoz alázatomban; ellenben imát, kegyelmet kivetkôztetek erejébôl, ha magammal eltelek! b) A farizeus nem testvér, hanem felfuvalkodott, pöffeszkedô ,,igaz'', ki lenézi a bűnöst, s törvénybôl, jócselekedetbôl éket farag az emberek közé. Az élet mélységeibôl nem kiált föl, mert köménymag s menta forog eszében, templomadó és tized a tökéletessége. Mily külsôség! Vigyáznunk kell, hogy a dölyf szegényes jótetteinken nagyra ne nôjön; mily jótettek azok, melyek a testvériséget kiölik s a szívet keménnyé, kegyetlenné teszik? A kevélység s a lenézés kizárják a jót, s ami ,,jót'' így teszünk, az külsôséges s értéktelen! c) A publikán az alázatot tanítja; hátul áll, szemeit lesüti, mellét veri; lelkét eltölti saját nyomorúságának érzete, s Isten kegyelmét keresi. Kiverôdik rajta a mély tisztelet Isten, templom, oltár iránt, s nem volt ideje lappáliákra gondolni; hallotta lelkében a végtelen örvények zúgását s nem ért rá figyelni tücskök cirpelésére; látta a végveszedelmet, mely reményét és bánatát fenyegeti, s fölkiáltott: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Ime, mily mélyen szánt a lélek Isten kegyelmébôl; hogy üt ki a komoly felfogás méltósága, s megtanítja tiszteletre, bánatra, elnézésre, a nélkül, hogy letörné bizalmát. Aki így jár, az megigazul. ======================================================================== 257. A keresztény házasság. a) ,,Szabad-e az embernek feleségét elbocsátani akármi okból? Ô pedig felelvén, mondá nekik: Nem olvastátok-e, hogy aki az embert teremtette kezdettôl, férfiúvá s asszonnyá teremtette ôket, és mondá: ezért elhagyja az ember atyját s anyját s feleségéhez ragaszkodik'' (Máté 19,3). Emberek közt a legbensôbb egyesülés a házasság; jogi forma, de telítve kell lennie lélekkel, erkölccsel, szeretettel, bensôséggel, tisztelettel és szerelemmel. Provence-i daloknál s az Énekek-énekének motívumainál erôsebb s mélyebb tartalmat kívánt neki Szent Pál: Férjek, szeressétek feleségteket, mint Krisztus az egyházat. A szerelem tüze lassan elhamvadhat, de az erôs, lelkes, áldozatos szeretetnek elhamvadnia a házasságban sohasem szabad. Ez a tartalom biztosítja a házasság magas erkölcsi színvonalát. -- De rendkívül kiemeli, s titokzatos, isteni jelleget nyom rá szentségi volta. Az Isten tiszteli e viszonyt, s kegyelmeinek sugárzatába állítja bele. A házasság tehát nagy, szent, isteni gondolat, mely férfit s nôt fölmagasztal, s egyesülésüket isteni jelleggel s szentségi méltósággal tünteti ki. Tisztelem a házasságot, mint Krisztus kincsét s szentségét. Tartalmat akarok bele: szeretetet, odaadást, lélek-egybeforradást, barátságot. Enélkül nincs boldogság, otthon, házasság, erôs gyermek. b) ,,És ketten egy testté lesznek. Azért már nem kettô, hanem egy test.'' A nemi viszonynak krisztusi alakja a házasság. E nélkül a nemi viszony bűnös, s lépten-nyomon az aljasba csap át az érzéki túltengés miatt. A nemi egyesülés vágya szemben az erénnyel, egyike az emberi élet nagy konfliktusainak. Az ösztön erôs s minden eszköz fölhasználására ingerel, hogy kielégíttessék. Érzéki szépséggel s bájjal kábítja el a nô a férfit, pedig részérôl is nem a testnek, hanem a szép, nemes, öntudatos léleknek kellene elôtérbe lépnie. Legbensôbb egyesülésre csak lelkek képesek. Tehát léleknek kell lélekhez közelednie. A testi ingerek s kábulatok útjain lelkek nem találkoznak. Tény, hogy a nô a férfival való egyesülés által a keresztény házasságon kívül elveszti becsületét s befolyását. Lelket keressen elsôsorban a férfi a nôben és lelket akarjon adni mindenekelôtt a nô a férfinak. Ez érzület letöri az ösztön rohamosságát s az Isten szent akaratának teljesítésére képesít. c) ,,Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza.'' A házasságnak is vannak bizonyos lényeges kellékei, melyek, ha tényleg nincsenek meg, a ,,házasság'' érvénytelen, s az egyház azt felbontja, vagyis inkább érvénytelennek jelenti ki; jóllehet érvényes házasságot is felbont, ha a házastársak végleg még egybe nem keltek. A teljes érvényű házasság csak fölbonthatlan lehet; pszichológiai ellentmondás szeretni holnapig, szentségtörés egyesülni s nem tartani ki holtomig is holtáig. Erre képesít a nagy, szentségi szeretet, melyet meg nem tör sem betegség, sem baj, sem az érzéki vonzalom csökkenése. Kívánja azt a gyermek, az emberi eredet méltósága és java is, mely nem ösztönökre s érzelmekre, hanem két léleknek holtig való hűségére s odaadására van bízva. Áldozat s önmegtagadás mindenütt kell, s ahol a legszebb szeretet jár, ott bizonyára nemcsak virág, hanem tövis is fakad; a teljes odaadás tűrni, küzdeni s kitartani is tud. Szeretet s áldozat két kiadása a nagyot akaró lelkületnek. Legyen az áldozat is isteni, szentségi; legyen szent misztérium, akkor elbírjuk. d) ,,Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte meg nektek elbocsátani feleségteket; de kezdetben nem úgy volt.'' A házasság alapja a szeretet; tartalma két léleknek, az egymást fiziológiailag s pszichológiailag kiegészítô férfinak és nônek egybeolvadása; gyümölcse a gyermek. Teljes egyesülés lélekben, testben s vérben; valóban Isten gondolatainak egyik legfölségesebbje. -- Ne is legyen hát semmi, mi elkülönzi a férfit s nôt, különösen ne legyen szétválás hitben, örök reményben. A vegyesházasság szomorú életközösség, mert vagy nem szeretem teljes odaadással feleségemet, vagy nem élem hitemet. Ha ezt élem, akkor feleségem lelkét is üdvösségemben részeltetni kívánom, mert hogyne vonnám azt, kit legjobban szeretek, hitembe s Isten- szeretetembe! Ily egyesülésbôl, az Isten gondolatait imádó és egymást tisztelô egyesülésbôl lesz a gyermek, nemes szeretetbôl, tiszta vérbôl, erôs egészségbôl kell származnia; perverzitás, bor heve, nemi elgyengülés ne közelítse meg az élet forrásait. Szörny az, ki ezeket mérgezi! ======================================================================== 258. A szűzesség. ,,Mondák neki az ô tanítványai: Ha így van dolga az embernek feleségével, nem hasznos megházasodni. Ô pedig mondá nekik: Nem mindnyájan fogják fel az igét, hanem akiknek adatott'' (Máté 19,10). A szűzies lelkek pszichológiája a legelôkelôbb, mert a leggyengédebb és a legerôsebb Isten-szeretetre hivatott. a) Az Isten-szeretet ugyanis szintén egyesülés, odaadás, egybeolvadás, s erre e világon a szűzies szeretetnek van legközvetlenebb hivatása. Hiszen az ilyen lélek az övé: ,,az én szerelmesem az enyém''. Továbbá Isten-szeretet ott van, hol az érzelem lángol Isten felé, és szeretni tudnak ,,teljes szívükbôl, teljes elméjükbôl, egész lelkükbôl''. Ah, az elme teljesen a szűzi tisztaságban fordul az Úr felé; feléje fordítja arcát és fölragyog a szeme: ,,Intelligam in via immaculata...'' elmém eltelik fénnyel a tiszta élet útjain... ezek a ,,látók''; van érzékük, mert van szeretetük: ,,videre amare est'', az lát, aki szeret. b) Ugyancsak nincs erôsebb szeretet, mint a tiszta szívek szeretete, mert ôk tudnak szeretni ,,ex toto corde''. Ezt kívánja Jézus: Add nekem, Fiam, szívedet... Róza, te léssz az én jegyesem... mondja Szent Rózának. Valamint Jézus is teljes szívvel befogadja az ilyen lelket; inkarnálja magát beléje; oltárát építi benne. Ebbe a szeretetbe belevegyül a psziche, az ,,animus''. Szeresd Istenedet ,,ex toto animo''; kedélyeddel, érzékenységeddel; az majd elvonja egész valódat az ég felé, ,,avolare facit mentem''. c) Ennek a szűzies szeretetnek elite-s jellegét akarta az Úr papságába lehelni. Ez a celibatus gondolata. Legyen az Úré a ,,választott'' papság, a klérus. S az egyház szelleme kiérezte, hogy ez így illik. Megcsapta arcát az inkarnáció illata; midôn rávetette szemét a testté lett ige elsô oltárára (a Szent Szűz szívére) és az elsô Krisztus-hordozó monstranciára (a Szent Szűz kezeire), kiérezte, hogy milyen legyen papsága. Ezt a szűzies papságot ambicionálja az egyház. Bíborpalástjába liliomokat szeret szôni. Vágyik az életet fölajánló tiszta lelkek után. Érzi, hogy a világ beteg, s hogy a Bethezda tavát csak angyalok zavarhatják föl úgy, hogy vizei gyógyítsanak. Ecce ego... ecce ego... íme, Uram, itt vagyok én, tiszta akarok lenni; segíts! ======================================================================== 259. Jézus és a gyermekek. a) ,,Akkor kisdedek vitetének hozzá, hogy tegye rájuk kezeit és imádkozzék'' (Máté 19,14). Kitűnô törekvés, nemes szülôi szeretet: Jézushoz viszi a kisdedeket. Amely szülô így szeret, az a gyermekszeretet kötelességét a legfontosabb pontban teljesíti. Másban is kell azt teljesíteni; szeretni, nevelni, ápolni kell ôket; Isten akarja; a szülôk szívébe írta. Azt is akarja, hogy igazán észszerűen neveljük ôket s megértsük az ébredô lelki világot, melynek a gyermek kifejezést ad jó és rossz sajátságaiban. A rosszat letörjük, fegyelemben neveljük, formáljuk, a jót megszerettetjük. Különben hadd örüljön, vigadjon, játsszék; ne csapjon le lelkére szigorunkban, szívtelenségünkben vagy szegénységünkben májusi fagy. Ez utóbbi elkerüléseért dolgozunk s áldozunk értük; ne vegyék észre, hogy az édes tej a mi verejtékünk s a puha kenyér a mi kemény gondunk. Úgy nem szerethetnek minket, mint mi ôket; majd ha felnônek s gyermekeik lesznek, akkor tudják meg igazán, hogy mi volt nekik is atyjuk, anyjuk, s imádkoznak értük. b) ,,A tanítványok pedig feddék ôket. Jézus pedig mondá nekik: Hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni s ne tiltsátok ôket, mert ilyeneké a mennyeknek országa.'' Jézus szereti a gyermekeket tiszta lelkük miatt s mondhatjuk tovább: szereti az ifjúságot, szereti a szép, tiszta, bátor életfakadást. Ô és ôk egymásnak valók. Ô való az ifjúságnak, mert látni rajta az erôs, isteni életet; ôk valók neki, mert virágosak, s Jézus is názáreti, vagyis virágos; dagad a szívük, lélek van bennük, s Jézus is így mutatja be magát: az Úr lelke rajtam. Mily bátor, erôs, küzdeni vágyó lelke van; a ,,lélek erejében'' jár, hegyet, erdôt szeret, mély tengerre vágyik, hullámokon jár. Ha jól megrajzoljuk képét, nem mondhatjuk, hogy idegen, vagy hogy ellenkezik életerônkkel és örömeinkkel; ellenkezôleg: tisztákká, nemesekké teszi. Az ilyen Jézushoz az ifjúság nemcsak megrendülések, bukások, csalódások révén tér meg, hanem mindig nála marad; vele vigad, örvend, játszik; mert mindezt isteni gondolatnak s akaratnak nézi. c) ,,És miután rájuk tette kezét, elméne onnan.'' Nem vette el a gyermekeket szüleiktôl; akarta, hogy Isten-félelemben, szeretetben s jókedvben nevelkedjenek s az élet komolyságára ráérlelôdjenek. Majd megtalálja minden egyes a maga hivatását kedve, hajlamai, körülményei szerint. S bármily hivatásra készül is, tegye azt azzal az öntudattal, hogy Jézus áldó keze rajta. Nemcsak a pap s az apáca, hanem a világi pályára, a házasságra induló ifjú is érezze magát Jézushoz közel. Ez is, az is tartsa szem elôtt, hogy az Isten gondolatait érvényesíti; ezt is, azt is Isten vezérli. Aki világi pályán mozog és házasélet után vágyik, annak is Isten-szolgálat az élete. Isten akarja s megáld munkádért! ======================================================================== 260. Devóció. Minden gyermeknek szereteten kívül tisztelettel kell Isten iránt viseltetnie; az istentiszteletet a religió gondozza. De valamint a szeretetet pietássá ihlette át a finom lelkiség: úgy a religióban fölléptette a devóciót. Pietás az a szeretet, mellyel a lélek átfogja az Urat; devóció az a tisztelet, mellyel tiszteli, kultiválja. a) Devóció sokféle van. Devovere, annyi mint átadni. Elôször ember embernek adja át magát szolgálatára készen. Devóció a szolgának odaadása ura iránt. Devóció a kedves testvérnek átadása betegei iránt; [aki] azoknak él! Devóció a Szent Bernát hegyén élô szerzetesek téli szolgálata. Devóció a király szolgáinak ragaszkodása egész az önfeláldozásig. Igy átadhatjuk magunkat az Úrnak is többfélekép: a parancsok megtartása, a hűség s a szeretet által, mely kiragad s elragad Istenbe. Azonban a jó, nemes, erényes életet nem hívjuk devóciónak; a devóció az istentiszteletben, a kultuszban, a liturgiában való odaadás. Ez a devóció építette a templomokat és oltárokat, ez virágoztatta ki ünnepekké a dogmákat; a ceremóniák fölfutó rózsakoszorújával, élô koszorúkkal díszítette az istentiszteletet; ihletett művészeket, nagyszerű koncepciókat hívott létbe... oltárai füstölögnek az introitus s az offertórium tömjénfüstölésétôl vissza föl Salamon hekatombájáig, s onnan ismét visszafelé Ábel áldozatáig. Ez a devóció tud imádkozni, énekelni, ez odalép az oltárhoz és tógája elváltozik redôs albává, palliuma stólává, kazulává és istentiszteletet végez! Istent tisztelnünk kötelesség s vigasz, és megtehetjük azt magányunkban épúgy, mint nyilvánosan. Fogjuk föl nagy érdeknek a nyilvános istentiszteletet; legyen az a közélet egyik megszentelése. Menjünk szívesen a szentmisére s emeljük tôlünk telhetôleg díszét. b) S milyen legyen ez a mi odaadásunk? ,,Prompta voluntas ad divini cultus actus exercendos'' készséges, lelkes, kitartó akarat, figyelem és odaadás az istentisztelet végzésében. Ez a ,,prompt'' akarat nemcsak templomokat épít, de díszít is, söpör is; az istentisztelet fényét emeli: készséggel hajt térdet; áldozik áhítattal, kezeit összetéve; tiszteli az egyház szokásait, funkcióit; szeme, arca a templomban olyan, mint az öröklámpa. Egy szentáldozás ,,comme il faut'', ragyogó példa. Nincs religió, hol nincs devóció; a devóció a religió imája. c) Honnan a devóció? ,,In meditatione mea'', az elmélyedô lelkekben gyúllad ki a tűz. Honnan legyen a készség az akaratban?... ,,Voluntas ex intelligentia''. Jézust látni... ezt az édes megtestesülését mindannak, ami erôs és szép, ,,qui dulci vita inescat'', aki elbűvöl életével s aki oly fölségesen tud magának élni, és engem is arra utal: magadnak élj. Az ô árnyéka vetôdik reám; egyéniségének benyomása eltörülhetlen, s e közelségben pattannak gondolataim és indulataim rügyei, tavaszom van. ,,Memor fui Dei et delectatus sum'', emléked örömöm, s közeledben ,,devót'' teremtményed leszek. Jézust kell néznem, aki imádkozik a hegyen, a Táboron, a pusztában, a templomban, s akinek imája oly fölséges és édes, hogy próféták, Mózes és Illés jönnek le hozzá, s angyalok szolgálnak neki. Mily fölséges asszisztencia! Lelkük lobogó fáklya; szívük tömjénes parázs! Mily gyertyafény, mily tömjénfüst! ======================================================================== 261. A gazdag ifjú. ,,És amint kiment az útra, eléje futván egy valaki, térdhajtva kérdé ôt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? Jézus pedig mondá neki... Tudod a parancsokat: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz... Amaz pedig felelvén, mondá neki: Mester, mind megtartottam ezeket ifjúságomtól. Jézus pedig rája tekintvén, megszereté ôt és mondá neki: Egy híjával vagy; menj, amid vagyon, mind add el... azután jöjj és kövess engem. Ki megszomorodván ez igén, elméne bánkódva, mert sok jószága vala. És körültekintvén Jézus, mondá: Mily nehezen jutnak Isten országába, kiknek pénzük vagyon'' (Márk 10,17--23). a) Jézushoz fut, telve szeretettel s lelkesüléssel a tiszta, szabad ifjúság egy kedves képviselôje, Jézus pedig lelkének gyönyörével nézi ôt; tetszik neki; örül, hogy hozzá jön, örül e lélek megnyilatkozásának, mely az örök élet után vágyik. Azért buzdítja, hívja: jöjj közelebb s egyre közelebb, és ha helyén van szíved, szegôdjél hozzám egészen, apostolom lehetsz. Ez Jézus irányzata. Kössük magunkat hozzá; a mulandóság a mi kínunk, azzal be nem érjük; Isten, élet, boldogság kell nekünk; azután az érthetetlenség a mi kínunk, a befejezetlen, céltalan lét, és mivel a mulandóságot s a lét érthetetlenségét le nem gyôzi sem tudás, sem technika, sem kultúra, hanem csak a hit, azért hitben kötöm magam az Úrhoz; nem mint fogalomhoz, hanem mint a lét forrásához és az érthetôség kulcsához. Ez alapon van létemben egység és termékenység. Ez alapon szívesen tartom meg a parancsokat; itt kikerülöm a veszedelmet ,,ein Riese zu sein von unendlichem Wachstum, der in einen niedrigen Kerker eingeschlossen zum Krüppel verkümmert''. Ez alapon tovább akarok nôni s fejlôdni, Jézushoz hasonulni. Aki feléje halad, az tagadások, lemondások, korlátozások, csupa ,,nem'', ,,nem'' közt mozog, de e ,,nem''-ben erôteljes ,,igen'' rejlik; e korlátozások a szépségnek körvonalai; mikor tagadok, akkor letörök egy-egy darab természetet a szellemi szépségért és erôért. Ez a megtagadásnak filozófiája. b) ,,Ezeket mind megtartottam ifjúságomtól.'' Nagy kegyelem, mikor Isten hív ,,a juventute mea'' s valaki megérti. Ez az öntudat földi mennyország. Tiszteljük, szeressük s tartsuk meg a parancsolatokat. Tartalmat a lélek nem a külsô parancsoktól s törvényektôl nyer, hanem törvény, parancs igazítja, öntudatra segíti életnyilvánulásait; kialakítani segíti belsô szépségét. A törvény csak akkor érvényesül, mikor önakaratomban megtestesül. Igy lesz a törvény s a morális az én tulajdonom, valami, amit akarok s átélek. Igy lesz az eszmény az én javam, mely kitölt, gazdagít s boldogít. Az Isten akarata mérhetetlen erô s boldogság, és azáltal, hogy megteszem, magamévá, önerômmé, önboldogságommá változtatom. Ha akarsz erôt s boldogságot, teljesítsd az isteni akaratot. Jézus reád fog tekinteni kedvteléssel s megszeret. c) ,,Amaz, hallván ezeket, megszomorodék...'' Megszomorodék, mert csak a lemondást nézte. Aki a krisztusi életben csak a lemondást s a törvény békóját érzi, az még nem élte át az azokban rejlô szépséget; az a formában még csak korlátot és a körvonalakban csak tagadást lát. De hát tagadás-e a madonna-arc körvonala? Az is korlát, határ, de ez a határ és korlát a harmónia sugallatából, egy belsô törvényességbôl való. Minden formának és törvénynek akaratomból, szeretetembôl kell fakadnia, akkor válik morálisommá; hajlamaimmal, szenvedélyeimmel -- melyek vakok, formátlanok, immorálisok -- ütközhetik; de az nem baj. Bízó szeretettel fogom át a szép formát, értékemmé s szépségemmé változtatom. Ezáltal tartalmat s erôt érzek, átélvezem s örülök neki; úrrá, királlyá, krisztusivá leszek. ,,Ki bennem hisz, annak szívében élô vizek folyamai, erôk s örömök fakadnak.'' d) ,,És körültekintvén Jézus,'' ô is elszomorodék s fölsóhajtott: Ó mily nehéz a gazdagság igézetétôl fölocsúdnia még az ilyen tiszta fiúnak is! Érezze át minden gazdag, hogy veszélyben forog, a léhaság, a semmittevés, fényűzés, a szívtelenség, kegyetlenség, irígység, nagyzás veszedelmében; könnyen csalódhatik; szabadnak véli magát, pedig rab; megszereti a pénzt, s elfeledi, hogy az csak bizományba van adva neki. Ah Uram, semmit sem szeretek úgy, mint lelkemet s annak szabadságát! Ki tudja, mily léha lett késôbb az ifjú, s fényűzésben, henyeségben vesztegette el életét. Hányra volt a gazdagság vészthozó; komoly munka helyett csak oktalan kedvteléseknek éltek. ======================================================================== 262. ,,Ime, mi mindent elhagytunk.'' a) ,,Akkor felelvén Péter, mondá neki: Ime, mi mindent elhagytunk és téged követtünk; mi lesz hát velünk?'' (Máté 19,27). ,,Mindent elhagytunk'' -- mondja Péter -- halászkunyhót, hálót, sajkát, mindent. Nem gazdagságot, állást, rangot, de azt, ami szabadságunkban, hozzád való közeledésünkben, veled való egyesülésünkben akadályozhatott volna. Mi lesz tehát velünk? Királyok lesztek és világot ítéltek! Mindenrôl lemondani nagy tett; aki ezt megteszi, megdicsôül, megítéli s megszégyeníti a röghöz, ingerekhez, élvezetekhez tapadt világot. -- Le kell mondanom 1. mindarról, ami bűnre visz és csábít; 2. az önmegtagadást azzal a szándékkal kell gyakorolnom, hogy az a lelkiséget, a szabadságot, az Istenhez való közeledést mozdítsa elô bennem. Az önmegtagadás fokain közeledünk Istenhez; ezek a mi királyi székünknek lépcsôi. Menjünk bízvást föl rajtuk. b) ,,Jézus pedig mondá: Bizony mondom nektek, hogy ti, kik engem követtetek... és mindaz, ki elhagyja házát, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy fiát, vagy szántóföldjét az én nevemért, százannyit nyer és az örök életet fogja bírni.'' Nemcsak apostoloknál, hanem mindenkinél sürgeti az evangélium a lemondást s az odaadást Istenért. -- Jó a lemondás; a szakítás a földdel a nagy lelkek útja; ezt ki nem törülhetjük az evangéliumból. -- Szülô, férj, feleség, tán zokon veszik, kíméletleneknek nézik Krisztus e kijelentéseit, de ne ütközzenek meg ezen; testben hozunk áldozatot lélekért; életben, egészségben, vagyonért, tudásért, tehát ugyancsak a tökéletességért. - - Ne higgyünk a lágymeleg csitítóknak, kik elidegenítenek az áldozatos iránytól; ne hallgassunk a szirénekre, Ellen Key-féle szentimentális idealistákra, kik arra buzdítanak, hogy ,,éljük ki magunkat''. Nincs lelki műveltség erôs áldozat nélkül. Az élvezetvágy a népek elfajulását vonja maga után. Elsôsorban tehát ennek letörésére nevelem magamat. c) A szebb, nemesebb élet még inkább sürget áldozatokat. Hozzuk meg ezeket mély átérzésével annak, hogy Istenért hozzuk, a Fölség kedvéért. Ez a mi dicsôségünk, ha dicsôségére valamit adhatunk, vagy tehetünk; nagy a mi tartozásunk; örüljünk, ha hálából neki valamit fölajánlhatunk; rémes a mi adósságunk; érezzük magunkat boldogoknak, ha engesztelésül valamirôl lemondhatunk. A brabanti gróf elment a keresztes haddal a Szentföldre, s magával vitte feleségét, és mialatt ô hadakozott, felesége a betegeket ápolta Jeruzsálemben. Idô multával vissza kellett térnie hazájába, de felesége ott akart maradni és kérte ôt, hogy hagyja ott, s ô tovább is fog Istennek s a betegeknek szolgálni. ,,Hogy hagyhatnálak itt -- szólt a gróf --, hisz nem élhetek nélküled.'' De az csak tovább rimánkodott. Végre a pátriárka elé került az ügy, s ez mélyen megilletôdve az asszony áhítatától, szintén kérte a grófot, hagyná ott feleségét. S mikor már semmi sem használt, s a gróf továbbra is vonakodott, a pátriárka Krisztus vérének egy kôre száradt cseppjét -- a jeruzsálemi egyház reliquiáját -- ajánlotta föl a grófnak cserébe feleségéért. Ez hatott. E kincsért a gróf szíve kincsérôl lemondott. -- Mit nem tennék én is Krisztus véreért, a kegyelemért, Krisztusnak hasonlóságáért?! ======================================================================== 263. A szôlômíveseket fogadó családos ember. a) ,,Hasonló mennyeknek országa a családos emberhez, ki jókor reggel kiment míveseket fogadni szôlôjébe... És kimenvén három óra tájban láta más hivalkodókat állani a piacon'' (Máté 20,1). Az Isten országa munkakedv és tevékenység, melyre Isten lelkesít s melyért ô fizet. Akarja, hogy dolgozzunk, hogy erôinket munkában kiváltsuk; ahhoz erô és lélek kell; egészség és jókedv. A lélek és jókedv visz, kitartást ad s jó fogást biztosít. Nélküle iga s nyögés az élet. A munkában fejlik ki erônkkel egyéniségünk is; szóval munka által az élet kinccsé lesz, s a világ is körülöttünk jobb lesz. Fájdalmas és szomorú a dologtalanok sorsa: Mit álltok itt egész nap hivalkodva? Az erôk s energiák Istene méltán veti a renyhék szemére a dologtalanságot; Isten ments, hogy ez nekem is szóljon. De soknak szól! Fôleg a jobbmódú asszonyoknak és a magasabb társadalmi rétegekbôl való leányoknak, kik munkátlanul töltik vagy dilettantizmussal rontják életüket; unatkoznak, idegesek, keserűek lesznek. Álljunk ki érzô szívvel a világ piacára; érezzük át felebarátaink sokféle baját, s megcsendül az Isten szava, mely munkát jelöl ki majd nekünk is. b) ,,Menjetek ti is szôlômbe.'' Szôlôjébe küld. Az Isten szôlôje az élet a maga sokféle hivatásaival s örök céljával. Itt dolgozik mindenki a maga helyén, a társadalom, hivatal, család, intézmények keretében. Dolgozunk Isten gondolatain, dolgozunk a jobb világon. Tegyük ezt öntudattal; bármit teszünk, tegyük a krisztusi egyéniségnek tisztult, nemes, emelkedett fölfogásával. -- Van sok munkánk, sok dolgunk s vállalatunk, melyet az idô folyása talán üresnek s látszat szerint hiábavalónak tüntet föl; de csak iparkodjunk azon, hogy erônket jól fölhasználjuk, s hogy ne inspiráljon minket soha önzés, makacsság, szűkkeblűség, elfogultság. Állítsuk bele a nemes egyéniséget mindenbe, hogy szórakozásunk is erkölcsi tett legyen. Tegyünk jót s tegyük a jót jól, s a jó alatt ne csak bôjtöt, imát, alamizsnát értsünk, hanem mindent, amit öntudattal végzünk. Kérdezzük gyakran: mit tegyek most legjobb tudásom s legnemesebb indulatom szerint?! c) ,,Isten szôlôjében'' Isten gondolatain dolgozván, az ô munkatársai leszünk. Isten dolgozik mindenben s mi vele! Minél nemesebb s lelkibb a munka, annál igazabb, hogy Istennel dolgozunk. Isten legszebb műve az ember, s a világban minden munka valamikép érte folyik, de különösen az, mely közvetlenül szolgálja a lelki világot, a fölvilágosodást, a hitet, az erkölcsös életet, az erényt. Fektessünk erre nagy súlyt, s ha csak egyetlen egy jó érzelmet ébresztettünk valakiben, higgyük, hogy ezzel is jobb lett a világ. d) ,,Jókor reggel kiment... Kimenvén három óra tájban... és ismét kiméne hat és kilenc óra tájban... tizenegy óra tájban.'' Isten különbözô idôben szólít munkára; legyünk hálásak a hívásért s hűek a kegyelemhez. Ne emlegessük panasz néven, hogy korán hítt, hogy mi viseltük a nap forróságát s terhét, mialatt mások élték világukat. Hát panaszkodjunk-e azon, hogy az élet s nagy kötelességeink öntudatára jókor ébredtünk, -- hogy életünkben tartalmat s mélységet korán találtunk, -- hogy el nem tévelyedtünk s kincseinket el nem pazaroltuk? Ez a legnagyobb jótétemény; ,,a juventute mea vocasti me'', boldog vagyok, hogy ifjú koromban hívtál engem! Ezért külön hála jár! Másokat késôbb hívott. De mindenkit hív s kész elfogadni bármikor. Késô nincs, míg élünk, s elérhetjük még a tizenkettedik órában is azt, hogy az örök életet elnyerjük. De mily kár az idôért, melyet nem Istennek éltünk. Ha a szentek emlékezetén folt s boldogságukon árny lehetne, úgy bizonyára az elveszett idônek tudata volna az! Senki se mondja: ,,Késôn van'', hanem szeresse az Istent s szolgáljon neki annál buzgóbban, minél több idôt veszített eddig is. e) ,,Mikor pedig beesteledett,... eléjövén, kik tizenegy óra tájban érkeztek vala, vônek egy-egy tizest. Eljövén pedig az elsôk is, azt vélték, hogy többet nyernek, vônek pedig ôk is egy-egy tizest és zúgolódának.'' A jókor munkába álló munkások szemét szúrja, hogy a késôbb érkezettek is egyenlô munkabért kapnak; zúgolódnak, irígykednek s lázadnak. A ,,mennyországot'' véve, melyet már itt élvezünk, ha Istent szeretjük, s azt, melyet a túlvilágban várunk, e zúgolódás esztelen, mert az minden emberben más és más. Az enyém az, melyet én dolgozok ki magamnak. A munka alatt itt a hitbôl való szép, krisztusi életet s nem a külsô sikereket és vívmányokat értjük; aki a krisztusi típust kialakította magában, ha hosszú, ha rövid idô alatt, s meghal, az üdvözül. Egyenlôségrôl szorosan véve szó nem lehet, mert minden ember más és más; csak cél-érés tekintetében, vagyis arra nézve, hogy üdvözülünk, -- lehetünk egyenlôk; mélység és tűz, szépség s erô tekintetében nem. -- Kár volna, ha sok éven át piszmogva, kapkodva nem érnék messzibbre, mint mások rövid idôn át. S ha Krisztus él bennem, mit irígykedjem? Minden ilyen lélek szép! Mit irígykedjék a kankalin az ezerjófűre vagy a nefelejtsre? Legyünk krisztusiak, e szépség erô s öröm s élet! ======================================================================== 264. Krisztusi szolgák. a) ,,Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtok, s akik nagyobbak, hatalmat gyakorolnak azokon. Ne úgy legyen köztetek, hanem aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a ti cselédetek'' (Máté 20,25). A pogányság szelleme testvériséget nem igen ismert; a hatalmi ösztön szívtelen s kegyetlen kategóriákat állított a létbe; erôt nevelt naggyá, mely a gyöngét elnyomta, s szenvedéseikkel alantas lelkületüket s gyűlöletüket fokozta; a hatalomból nyűg s az uralkodóból teher és vérszopó lett. ,,Nem úgy leszen köztetek''; a ti nagyságtok másoknak öröm és vigasz; a lelki kiválóság nem nyom le, hanem fölemel; a lélekben hatalmas segíti a gyöngét. Erre a hatalomra s nagyságra kell törekednünk; nemcsak hogy el nem venni mástól valamit, hanem ,,mindenkinek mindenévé'' lenni. b) ,,Valamint az Emberfia nem jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ô szolgáljon.'' Szolgálni jöttem, Isten intencióinak, szent akaratának szolgája. Mondja ezt mindenki: hivatalnok, üzletember, iparos, gyáros. Iparkodnunk kell, hogy szolgálatunkat megegyeztessük a krisztusi hűséggel. Rá kell arra jönnünk, hogy polgári kötelességünk, üzletünk, iparunk munkájában Istennek szolgálunk, nemcsak a jó szándék révén, hanem a munka által, melyet az Úr szabott elénk. Ez a világ az ô gondolata, melyet mi megvalósítunk. Igy nyer az élet méltóságot s jelentôséget. -- Ne gondoljuk, hogy a hivatali vagy ipari szolgálatot nem tehetjük Istennek; dehogy nem; ne gondoljuk, hogy ezzel az ördögnek kell szolgálnunk. A keresztény üzletembert is a ,,szolgálat,, szelleme lelkesítse; szolgáljon ô a nagyközönségnek Isten akarata szerint; a ,,szolgálat'' gondolata kísérje a gazdasági harcba is, hogy becsület, hűség, türelem, kitartás által folytassa Isten művét. c) ,,Ti pedig ne hivattassatok rabbiknak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan atyafiak vagytok.'' Az elsôség s a hatalom vágya mindenbe belopódzhatik; papságba, apostolságba is; itt is önmagát keresheti az ember s egoizmus lappanghat Istennek szentelt egyénekben s testületekben is. Ti ne járjatok az esztelenség e csapásán. Az apostolság felejtse el magát az odaadásig s áldozza föl magát a testvérekért; ne akarjon emelkedni méltóságban s címekkel ékeskedni. Ne hivassatok rabbiknak, vagyis ha vagytok is azok, érezzétek át, hogy egyház, evangélium, szentségek, papság az emberiségért vannak, s ne legyen egyéni vagy rendi ambiciótok. A mai kereszténységen a történeti fejlôdés erôsen elmosta e krisztusi vonásokat, s kevés a gondolkozó, ,,qui magis agit, quam agitur'', aki önállóan cselekszik. Visz, sodor sokakat a világias érzés árja. Uram, adj férfiakat, kikben az evangélium nem betű, hanem élet; adj apostolokat, kik nem maguknak, hanem a lelkeknek élnek. ======================================================================== 265. A Zebedeus-fiak. a) ,,Akkor hozzája méne Zebedeus fiainak anyja, fiaival együtt, imádván ôt és kérvén tôle valamit. Ô pedig kérdé: Mit akarsz? Felelé amaz neki: Mondd, hogy üljön az én két fiam, egyik jobbod, másik balkezed felôl a te országodban'' (Máté 20,20). Anyjukkal járulnak Jézus elé s kérni akarnak valamit, valamit, ami oly alacsony s durva fölfogásra mutat Krisztussal és művével szemben; ülni akarnak Krisztus mellett elsôknek az Úr földi országában. Urak, nagy urak akarnak lenni, milyenek Pilátus, Heródes. E vágytól, e vérmes reménytôl elfogódva lépnek az Úr elé. -- Ez alacsony fölfogásról mondhatta az Úr: A ti gondolataitok nem az én gondolataim s a ti utaitok nem az én útjaim; ég és föld köztük a különbség! Hányszor lép így oda az ember az Úr elé; kér, kér valamit tökéletlen, oktalan szívének sugallatai szerint, -- Jézus nem veti meg tanítványait; türelemmel hallgatja kéréseiket s neveli ôket az igazi nagyságra. -- Kisérjen e jelenet emléke imáimban. Imádkozzam, de iparkodjam az ,,ô nevében'', az ,,ô akarata'' szerint imádkozni, hogy értelem, tartalom, igazság legyen imáimban. b) Az ember elvilágiasítja az isteni szándékokat s magát az ,,Isten országát''; nálunk minden föld, föld. Nehezen barátkozunk meg azzal, hogy az Isten szellem, s művei szellemiek; s ez akadályunk. -- A zsidók alacsony fogalmai az Isten országáról megakadályozták megtérésüket. Érzékies gondolkozás idegenített el sokakat az Oltáriszentségtôl Kafarnaumban! Milyenek az emberek fogalmai a lélekrôl, föltámadásról, mennyországról! A lélek nem test, a mennyország Istenben való lét, a föltámadás átszellemülése a testnek. Vigyünk minél több szellemet az Isten műveinek fölértésébe. c) ,,Felelvén pedig Jézus, mondá: Nem tudjátok mit kértek. Megihatjátok-e a poharat, melyet én fogok inni? Mondák neki: Megihatjuk. Az én poharamat inni fogjátok ugyan, de a jobb, vagy balkezem felôl való ülést hogy nektek megadjam, nem engem illet, hanem akiknek Atyámtól készíttetett.'' Elsô gondotok az legyen, hogy engem híven kövessetek. Nem mondom meg, hogy mi vár rátok s hogy mit követelek tôletek. Nem árulom el, hogy te, Jakab, léssz az elsô vértanú apostolaim közül. Nem rettentlek el, hanem szívetekre kötöm, hogy járjatok utánam s foglaljátok le magatok számára az én követésemet; s bármi lesz veletek, hajtogassátok: ez az Úr kelyhe, az ô kelyhe. Ezt megisszuk; ezt inni dicsôség. A többi majd elválik. Isten majd megadja helyünket. Amen! ======================================================================== 266. A jerikói vak. a) ,,Lôn pedig, mikor Jerikóhoz közelgetett, egy vak ül vala az útszélen, kéregetvén. És midôn hallotta az átmenô sereget, kérdezé, micsoda az? Mondák pedig neki, hogy a názáreti Jézus megyen által. És kiálta, mondván: Jézus, Dávidnak fia! könyörülj rajtam'' (Luk. 18,39). Mily szánalomra méltó s gyakori kép ez: vak koldus az országúton; nem látja az égi világosságban fürdô világot, sem Krisztust. -- Hány a vak, ki nem ismeri az élet célját, az élet s a küzdelem tartalmát, ki nem látja Krisztust! Pedig az országúton, sôt a hadak útján ül, mellette vonulnak lelkes, bízó, Krisztushoz ragaszkodó seregek, de ô nem látja. Az ilyen lelkület természetesen szegényes is, koldusos is, ha kincses lelkek kavarognak is körülötte. -- Hadak útja a kereszténységnek, a szentek példáinak útja, s a hitetlenség, a szkepszis és erkölcstelenség vak koldusokkal szegélyezi széleit! Csak elôre! A koldusokhoz le nem ülünk, az árokba le nem kerülünk; dolgunk van; Krisztus megy elôl, mi utána; a koldus-ének nem a mi énekünk! b) ,,És midôn hallotta az átmenô sereget, kérdezé...'' Nem lát, de hall; nem jár, de értésére jut a járók lelkesülése és kérdezi, hogy ki ez, ki a seregeket vonzza s indítja, ki ez, ki a tömegekben ennyi kedvet s tüzet éleszt? Észreveszi, hogy mennyire függnek rajta és felejtenek házat, otthont, s mily nagylelkűen járnak utána, és megszállja a lelkét a vágy: ,,Ó bár én is mehetnék veled Krisztus, bár láthatnálak; bár nem az útszél s a maradiság, hanem a törtetô erô és a te nyomaid volnának az én részeim is; bár ne tapadnék sárhoz s árokhoz és ne tengôdném alamizsnán s könyörületen'' s fölkiált: Dávidnak fia, könyörülj rajtam! ,,Kiálts, ne hadd abba'', kiáltson szemed s szád! Neked is mondja: kövess engem! Tehát akar s vonz téged is, s majd belsô sugallattal, majd a természet, vagy történelem révén magához terel. c) ,,És akik elôl menének, feddék ôt, hogy hallgasson. Ô pedig annál jobban kiálta: Dávidnak fia, könyörülj rajtam.'' Annál jobban kell kiáltanunk s a világgal nem sokat törôdnünk; az hamar kárhoztat, de hamar dícsér is, ha sikereket lát. Úgy kell szeretnem lelkemet, hogy nem szabad félnem még mások neheztelésétôl sem. S Jézus meghallgat; zaj, nyilvánosság nem akadályozza meg abban, hogy megálljon s a koldusnak vágyát teljesítse. Teljesítette; meggyógyította. A koldus gazdag lett, mikor Krisztust látta; otthagyta rongyait s a kôkopkát, és ment az Úrral; mily kedvvel, mily ragaszkodással! ,,Valamikor sötétség voltatok, most pedig isteni világosság vagytok; járjatok a világosság fiaiként.'' ======================================================================== 267. Zakeus, a vámos. a) ,,És bejövén Jézus, átment Jerikón. És íme egy Zakeus nevű férfiú, ki a vámosok feje és gazdag vala, kívánta látni Jézust, hogy ki ô; de nem láthatá a seregtôl, mert alacsony termetű vala. És elôre futván, fölhágott egy vad fügefára, hogy lássa ôt'' (Luk. 19,1). Látni akarja a hatalmas, csodálatos embert; követésére még nem gondol. Útfélen áll, útféli fára mászik s néz. Ettôl a tekintettôl, melyet a kíváncsiság vet az Úrra, mint történeti egyéniségre, Zakeus el nem változott volna; látta volna, lemászott volna és élt volna tovább. Ezek a terméketlen gondolatok, érzések, tekintetek... nem az Isten magvai. Ha vannak is indítások, de új világot nem teremtenek. Hány eseményt nézünk, hány könyvet olvasunk; föl is ébredünk föladatainknak öntudatára... csupa látás, nézés, lelkesülés, de sok terméketlenséggel. A hideg, fényes eszmények imponálnak, de nem adnak teremtô, alakító lelket! b) ,,És midôn ama helyre jutott, föltekintvén Jézus, látta ôt.'' Jézus néz reá; Zakeus elfogja kegyes tekintetét, mely a lelkébe mélyed, azt átjárja és megaranyozza. Ki tudná e bepillantó pillantást ecsetelni; az Isten beömlése s az erô közlése az; az ilyen tekintettôl fölmagasztosul a lélek. -- Nem ismerem meg ôt, ha ô maga nem néz rám; kérve kérem tehát, hogy ô nézzen, ô jöjjön, ô hívjon s szólítson, ô a meleg, édes, erôs élet, mely eltölt és szeret. c) ,,És mondá neki: Zakeus! sietve szállj le, mert ma a te házadban kell maradnom.'' Mily sietség fogja el, a lélek lelkendezik benne; siet haza s elôretör. Mily új világításban lát utcát, embert, házat, feleséget! Egy-két lelkes szót mond ennek is, annak is, a többit sugárzó arca mondja el. A tömeg izgalma most ünneppé lôn benne; a próféta jön és hozzá száll... már itt is van. Mily könnyű szolgálni az Úrnak, mikor a nagy méltatás érzete szeretetté válik bennünk. d) ,,Meghallván pedig Zakeus, mondá az Úrnak: Uram! íme javaim felét a szegényeknek adom; s ha valamikor valakit megcsaltam, négyannyit adok vissza.'' Ime ,,örvendve'' fogadja az Urat s fölségének hódol az új, az átalakított ember érzelmeivel. Rabja voltam a pénznek; ezentúl nem leszek; megkárosítottam mást; ezentúl jóváteszem; csak bírjalak téged, szeretetedet, méltatásodat. -- Mikor a jóság, a szépség, az erô, az élet ajtónkon kopog, ne zárjuk ki, hanem fogadjuk be örömmel s engedjünk hatalmának. Hisz' mérhetetlenül többet ad, mint vesz; pénzt, buta rögöt, testet-vért kíván s helyébe lelket, erôt, örömöt ad. e) ,,Mondá neki Jézus: Ma lett üdvössége e háznak, mivelhogy ô is Ábrahám fia: mert az ember fia azt jött keresni s üdvözíteni, ami elveszett vala.'' Üdvösségem lesz, mikor Jézus bevonul, s tudok megalázódni, buzdulni, tisztulni, örülni, áldozni; mikor lelkem fölpezsdül jókedvemben s gondolataim lendülnek; mikor érzéseim kifeszülnek és tiszta szférákba emelkedem! Hát csak szabad utat e kristály-áramoknak! Ne mondja senki, hogy nem bírja. Szeretni tudunk, szeressünk s áldozzunk. A nemtelent mossuk s égessük ki, s higgyünk a jóban és erejében. Jézus barátsága átalakít s megment! ======================================================================== 268. A tíz gira. ,,Egy nemes ember messze tartományba méne... elôhíván pedig az ô tíz szolgáját, tíz girát ada nekik, így szólván hozzájuk: Kereskedjetek, míg megjövök, s az egyiknek tíz girát, a másiknak ötöt, a harmadiknak egyet adott'' (Luk. 19,12). a) Az Isten sok mindenféle erôt, tehetséget, több-kevesebb vagyont bíz kezeinkre, és akarja, hogy fölhasználjuk. Ez utóbbira nézve akarja: 1. hogy urak legyünk; hogy ne a vagyon, a gazdagság bírjon minket, hanem mi bírjuk azt. Akarja, hogy pénzünk ne holt súly legyen lelkünkön, hanem eszköz kezünkben sokak szolgálatára. Szabadoknak kell lennünk igézetétôl, hogy sokakat szabadítsunk; lélek kell belénk, hogy másokat fölemeljünk. Kereskedjetek, míg eljövök, mindez nem a tietek végleg; számon kérem tôletek. A felelôsség ez érzete nagylelkűvé és szabaddá tesz. Eszköz-e, vagy holt súly-e vagyonom? Rabja, vagy kezelôje vagyok-e? b) Használjuk föl elôször is gyakorlati, becsületes, erkölcsös gyümölcsöztetés által. Szerezni annyi, mint gyümölcsöztetni; de szerezzünk kifogástalanul, tisztességes úton-módon. Bűn árán szerezni és azután jót tenni akarni, Isten elôtt utálat. 2. Segítsünk vele másokat, de lélekkel, mint kik kincset gyüjtenek: ,,kincsed leszen a mennyben'', ez a gondolat vezessen; tehát becsüld az alamizsnálkodást, szeresd s örülj neki, mint a kincsgyüjtésnek; végezd alázattal, önhittség, kevélység nélkül. E lelkülettôl függ adományod értéke; Jézus szeme fölragyog, mikor az özvegy filléradományát látja. 3. Használjuk föl ideális célokra is: templomokra, iskolákra, nevelésre, közintézetekre. Az a szép templom és harangszó, az a fölséges kép és oltár époly jótétemény a fáradt, lelket keresô embernek, mint a kenyér és ruha. c) Vagyonon, pénzen kívül az ember léleknek, tehetségeknek, érzékeknek, egyéni tulajdonoknak ura. Föl kell használnunk mindezt. Rá kell magunkat szánnunk arra a föladatra, mely állásunk, hivatásunk folytán nekünk jutott. Ami vagyok, annak élek lélekkel. Kötelességteljesítésemben keresem elsôsorban az én jótetteimet. Nem az alamizsnában, betegek látogatásában, bôjtben; az mind jó, de nem elsô; elsô a köznapi, rendes élet, melynek jótettekbôl kell állnia, értem a gondolkozást, indulatot, akaratot, szívességet, türelmet stb. Hivatalban, üzletben, háztartásban jószándékkal, jóindulattal, jellemesen, következetesen dolgozom; ezek egyéni és társadalmi jótettek. Mily boldog és okos, ki így cselekszik; mily bárgyú és oktalan, ki a girát elássa, ki tehetségeit föl nem használja; az ilyen gyöngíti, eltompítja tehetségeit, örömtelenné teszi életét s megvalósul rajta a szó: ,,Mindannak, akinek vagyon, adatik és bôvelkedni fog; attól pedig, akinek nincsen, amije van is, elvétetik tôle''. ======================================================================== 269. Mária kenete. a) ,,Mikor pedig Jézus Bethániában volt, a poklos Simon házában, járula hozzá egy asszony, alabastrom edényben drága kenettel, melyet az asztalnál ülônek fejére önte'' (Máté 26,6). Bethánia, kedves név, Jézus vonzalmaival telve; kegyelme és szelleme a tüzes, hálás szeretet reflexeiben van megörökítve. Bethánia kedves otthon, hol Jézust szerették, Jézus pihenôje s öröme, telve illattal, Mária kenetével. Mennyire szeretem én is a helyet, hol Jézust szeretik és azokat, kik Jézust szeretik... Mária szeretete Lázár föltámasztása óta még mélyebb lett; háláját a föltámadt élet öröme hevítette, és így mikor Jézus fejére önté kenetét, nem is olajat, hanem lelkét öntötte rá, ,,kiöntötte lelkét az Úr elôtt''. Szerette Jézust, ,,mint a maga lelkét'' s odaadott volna érte mindent ,,és lelkét kezébe vette'', hogy odaadja neki. S Jézusnak van ez iránt szíve; mint napsugár süt be lelkébe a közeli szenvedésnek felhôs, viharszegélyzett láthatáráról Mária szeretete s megvigasztalja ôt. Annyira jót tesz neki, hogy evangéliumába iktatja: lelkek, így kell szeretnetek, közelednetek, érintenetek... hogy örömöm legyen bennetek. b) ,,Látván ezt a tanítványok, neheztelének, mondván: Mire való e vesztegetés? mert ezt drágán el lehetett volna adni és a szegényeknek osztani. Tudván pedig ezt Jézus, mondá nekik: Miért vagytok ez asszony bántására? Ô jó cselekedetet tett velem.'' Jóra költötte a pénzt, a legszebbre, a legédesebbre. Úgy-e a mezei virág nem tékozlás, hanem az Isten művészete; a szív fakadása sem tékozlás, és az öröm megéri a költséget. Ami lelket emel s nemesít, ami szívet indít s melegít, ami föllendít és tompa, állati, ösztönös világunkat felsôbb fénnyel s meleggel átjárja, az mind megéri a költséget. A természet, a művészet, a kegyelem, mind ezt vallják. Ne csak kenyeret és ruhát adjatok az embernek, pazaroljatok rá egy kis kenetet is; ne csak pénzt adjatok, hanem olajat, örömöt, élvezetet. Az életet nem lehet üzleti szempontok szerint kimérni; szabadítsuk föl az embert a köznapiság taposó- malmából, csináljunk neki ünnepeket, tegyük szebbé s lelkiebbé életét. c) ,,Bizony mondom nektek, valahol az evangélium hirdettetni fog egész világon, az is elmondatik, amit ez cselekedett, az ô emlékezetére.'' Tehát ez is hozzátartozik az üdvhozó jóhírhez; az evangélium örök, dicsôséges, virágos keretbe foglalja Mária emlékezetét. -- Ez is evangélium, hogy Jézus szereti a barátságot s tud ünnepet ülni; ez is evangélium, hogy Jézus szívéhez mily édes szeretettel kell közeledni; de mennyire az! Mit érne minden más, ha ezt meg nem tanulnók?! Sôt az evangélium ugyan penitencia-hirdetéssel kezdôdik, és Mária is ez útra lépett; de azután a lelkek egyesülésének jóhírévé válik: Szeressed Uradat Istenedet Mária szeretetével... d) ,,Mert ô e kenetet testemre öntvén, azt temetésemre cselekedte.'' Mily szomorú árnyak ezek Jézus lelkén; közeledik már a szenvedés, néhány nap választ el attól; e fölkenést már úgy veszi, mintha temetési szolgálata volna. De mi tudjuk, hogy e lelkek szeretete Jézusnak fölkenésül szolgált küzdelmeire is. Lélekben látta azokat, kiknek szeretete s hűsége vigaszul szolgált, kikért szívesen szenvedett. -- Jézusom, nagyra törekszem, vigaszod akarok lenni ======================================================================== 270. Jézus ünnepélyes bevonulása Jeruzsálembe. a) Ez az Úr virágvasárnapja. Pálmák és olajfaágak lengnek feléje; a tavasz illata csapja meg az Olajfák hegyérôl, s a nép önkéntes lelkesülése rögtönzött fogadtatásban részesíti. Jézusnak nehéz a szíve, fátyolos a szeme; sírni is tud; az utca lelkesülését az Isten fia gondolataitól világok választják el. De ezt a nyitányt, a nyilvánosságnak ezt a megnyilatkozását célozta, hogy megmutassa nekünk, hogy szenvedéseinek útjára pálma- és olajágak tavaszi hajtásai közt lép; hogy a dicsôség lombja, a pálma, s a békének szimboluma, az olajfaág, jelzik e szenvedés mély értelmét. A szenvedés bár teher, de kimondhatatlan kegyelmek forrása is! Ez érzelemmel töltekezzem; emeljek ki magamnak a szenvedésbôl és megvettetésbôl nagy kegyelmeket. A világ nem érti e gondolatokat. Az ember degradálja magát türelmetlenség és bizalmatlanság által a szenvedésben! Azért eltakarja szenvedését, míg Jézus ellenkezôleg a világ figyelmét hívja föl rá; az ember szereti, ha nem látják mások megaláztatását; Jézus pedig akarja, hogy mennél többen érdeklôdjenek ez új, nagy tanítás iránt! b) ,,És midôn Jeruzsálemhez közeledtek és Betfágéba jöttek az Olajfák hegyénél, akkor Jézus elküldte két tanítványát, mondván nekik: Menjetek a helységbe, mely ellenetekben vagyon és azonnal találtok egy megkötött szamarat és vemhét vele; oldjátok el és hozzátok ide nekem'' (Máté 21,1,2). Az Úr Jézus szamáron akart bevonulni Jeruzsálembe. A szamár a békének állata, a ló a harcé. A zsoltáros is mondja: Ôk lovaikban bíznak, mi pedig az Úr nevében. Mikor a zsidók harciasakká lettek, lovakat kezdtek használni. Jézus is országot akar szerezni nekünk, az örök boldogság országát, de nem lovon, harcmezôkön, hanem a lélek küzdelmei, az odaadás, az áldozat s a szolgáló szeretet által; erô s erôszak van itt több, mint Nagy Sándor, Xerxes s Napoleon harcaiban; hôsök is vannak: ,,szemérmesek, mint a zárdai leányok, bátrak, mint az oroszlánok''. ,,Ime a te királyod jô neked szelíden'', de erejét érezheted s csak az áldozat, tehát a hôsiesség inspirációival léphetsz a nyomába. Fogd pálmádat és olajfaágadat, lengesd meg és mondd: Igy akarok járni, küzdeni és gyôzni. Virágvasárnapi hangulatom van; pálmaágak s rajtuk rengô könnyek. De ez nem baj; ez a hôsök hangulata. Sírnom is szabad, de hôsnek is kell lennem! c) Mily eltérô fogadtatásban részesítik az Urat a farizeusok és a nép! Azok bosszankodnak és irigykednek, botránkoznak és átkozódnak, a zsidó nép és hit vesztét látják. Kisméretű gondolataik koruk Jeruzsálemén túl nem érnek. Hogy robbantja szét az Úr e gyarló s alacsony fölfogást. Ez is utca! A népet jóindulat vezeti, olcsó és állhatatlan lelkesülés, kiáltása hozsanna, mely nagyhamar elnémul. Ez is utca! Jézus mégis szívesen fogadja a hódolatot, s példájával és szenvedéseivel dolgozik azon, hogy az mély, tartós, hűséges legyen. ,,Ha ezeket eltiltjátok -- mondja a farizeusoknak --, a kövek fognak kiáltani''. Kiáltson a szívem, mely nem kô, a kövek ellentálló, kitartó erejével; kiáltson hozsannát s hódoljon az Úrnak! ======================================================================== 271. Jézus könnyezik Jeruzsálem fölött. ,,És amint közeledett, látván a várost, síra azon, mondván: Vajha megismerted volna te is legalább ezen a te napodon, amik békességedre szolgálnak, most pedig el vannak rejtve a te szemeidtôl. Mert rád jönnek a napok... és földig lerontanak téged és fiaidat...'' (Luk. 19,41). a) Lelkünk nagy apostola nagy benyomások alatt áll, melyek könyörületre, szánalomra indítják. Látja a földúlt várost s a tengernyi kínt s ettôl telik meg mély megindulással, ettôl rendül meg és sír: tehát indulatos, meleg, érzékeny és könnyes lélekkel jár útjain. Ilyennek kell lennie lelkünknek: érzékenynek s harmatosnak; indulat járja és források fakadjanak benne. Keménységre és blazírtságra nem aspirálunk. Míg mély érzés lakik bennünk a lelkek iránt, addig ne féltsetek; míg vizióink súlya alatt görnyedünk, addig ne támogassatok; míg szavunkban az apostol szava a jóbarát megindulásával olvad egybe, addig ne súgjatok; tudunk eleget; nem szorultunk senkire; addig élet s erô van bennünk. b) Jézus eped, vágyik, könnyes szemmel néz körül, hogy talán segíthetne. Elgondolja, mily közel van a nagy jó ahhoz a kemény, rideg, elvakult világhoz, és imádkozik: Ó vajha megismerted volna azt legalább ezen a te napodon! Vajha megismernéd látogatásod idejét; mikor az Úr oly közel van hozzád, mikor eljött s meglátogat. -- Az apostoli szív érzi az Isten közelségét; szeretné lefogni a bűnös lelkek számára, és szívünkre köti, hogy ez a ,,mi napunk'', ez az ,,Isten látogatásának ideje''; nyissunk tehát neki ajtót, kaput, ablakot; ó ne menjen el kegyelmével mellettünk! c) S jóllehet vágyik, jóllehet sír, a szívek továbbra is kövek s a lelkek nem nyílnak meg a látogató Isten kopogtatására! Igaz; de ebbôl ne vonjuk le azt, hogy íme, tehát fölösleges az apostoli munka, hanem folytassuk Krisztus művét. Lesz szív, mely mállik, s lesz szív, mely nyílik, ha sírunk s buzgólkodunk. Jézus nyomaiban látom apostolait, kik nem azt mondják, hogy lehetetlenség, hanem azt, hogy ,,szolgálunk az Úrnak minden alázatossággal és könnyhullatásokkal'', ,,emlékezzetek meg, hogy három esztendeig éjjel-nappal meg nem szűntem könnyhullatásokkal inteni mindeniteket'' (Ap. csel. 20,19,31). ======================================================================== 272. A Krisztus-közösség nyitja. ,,Valának pedig némely pogányok azok között, kik fölmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen. Ezek tehát Fülöphöz menének, mondván: Uram, látni akarjuk Jézust'' (Ján. 12,20). Valamint a monumentális történet az embert a halhatatlan művek s tények elé állítja és azt sugallja neki: Tégy úgy... tehetsz te is így: úgy a szent kereszténység Krisztus elé állít minket és biztat: tégy, tégy... tedd meg a legnagyobbat és élj vele közösségben, szent bensôségben. Nem konverzációs-lexikont akarok belôled csinálni, hanem élô, tiszta, tündöklô lelket. Lesz erre erôd, ha következôkép hangolod lelkedet. a) Karold át az Úr Jézust hitedben úgy, hogy betöltse értelmedet nemcsak mint valami eszmény, kirôl leolvasod a legszebb elveket, hanem mint való, reális tény, ki neked Istened, végcélod, üdvösséged; kinek vére a te lelked ára, bére, megváltása; ki nem ige, eszme ezekrôl, hanem testté lett Ige; mindezek megtestesülése. Nem a róla szóló tan kell neked, hanem ô maga, amint élt, érzett, akart. Hányszor lép elénk a modern világban a vágy, hogy látni akarnák Jézust! De csak úgy nézik, mint Caesart és Hannibalt, s nem mint megváltót, bűntörlesztôt; ezek meg nem látják. Ezek régi történelmet s eszményeket forgatnak fejükben s nem élik át itt és most az édes, erôs Urat. Ah Jézus, Jézus, nekem nem nagy ember, hanem a reális, melegszívű, evangéliumos Istenember kell. Credo. credo et amo. b) Küzdenem kell, és nem szabad a bensôség dalait énekelnem úgy, hogy az önmegtagadásról s fegyelemrôl megfeledkezzem. Ah nem, az nagy csalódás volna. Rossz természetem van, érzékies és a közönségesre hajlik. Sok gravitáció van bennem a test és vér felé, s könnyen káprázik a szemem a hiúság vásárján. El vagyok tehát szánva, hogy küzdök, hogy megtagadom magam! c) Bíznom kell az Úrban s kegyelmében. Imádkoznom kell, és mikor imádkozom, be kell helyezkednem a Krisztus által alapított testvérület közösségébe. Sok fölséges, szent testvérem segít itt engem. Keresem az Istent, de a nyomokat, melyekkel ôk utat tapostak, meg nem vetem. Én a szentekkel imádkozom; ôk is segítenek. Mint Fra Angelico képén angyalok, jó lelkek, szentek kezet fogva lejtnek és haladnak fölfelé, úgy törekszem én bensôséges lelki közösségben elôre. De a bizalomnak nem szabad ernyesztô gondolatnak lennie; nem azért tágul ki a szívem, hogy elernyedjen karom s kezem. d) Mérsékeltnek s türelmesnek kell lennem törekvéseimben. Nem szabad duzzognom, zúznom, törnöm, indulatoskodnom, ha nem sikerül valami. Nem vagyok én barbár, s pesszimistának sem készülök, hogy elundorodjam a gyöngeségtôl. Az betegség. A bűntôl kell elundorodnom, de nem a bűnöstôl; magamtól sem. Még ha tisztulni vágyom is, akkor sem szabad túloznom. Láttuk a tisztulás vágyait, melyek a penitencia torzalakulásait állították a világba a szektákban. e) A természetet a maga realizmusában jóindulattal kell méltányolnom; erejét szeretnem kell s nem szabad széttörnöm. Nem az az ideál, hogy véresre verjem magam, hogy elfancsalodjam bôjtben, vezeklésben; hogy fejfájós, gyomorfájós, beteg szent legyek. Jézusra nézek és eltalálom az irányt. Szeretem a természetet, mint az erô forrását, mely a lelket, a szellemet szolgálja mindenben; szeretem, mint Isten gondolatát, mint az életgazdagságnak márványos lépcsôjét, mely az ,,Ara coeli''-hez vezet. f) Vágyódnom kell szenvedélyesen az élet után, a kifejlés, a több- , a különb-ember után. ,,Vitam petiit a te et tribuisti ei...'', életet kért Tôled és megadtad neki. Ez a te ajándékod, az élet. A te kegyelmed a több, az isteni élet; a te jutalmad az örök élet. Ebben a vágyban el nem hervadok, ettôl ki nem fáradok. Amit a savoyai pásztorfiú felelt az aosztai herceg kérdésére, hogy ,,Mi a boldogság?'' ,,Egészség, békesség'', azt én kiegészítem hívô fölfogásomban így: igen, a boldogság az az egészséges, békességes, teljességes élet, melyben Isten, lélek meghódított és színében elváltoztatott testet, vért, érzéket, világot. Az kell nekem. ======================================================================== 273. Krisztus kiűzi a templomból a kufárokat. ,,És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni a templomban levô árúsokat és vevôket, s a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit fölforgatá... mondván: Nincs-e megírva, hogy az én házam imádság házának hivatik minden nemzeteknél? Ti pedig azt latrok barlangjává tettétek'' (Márk 11,15). a) Jézus izzó lélek; szeret s szeretetbôl hódol Istennek; gyengéd és figyelmes; vele jár; érte eped. Ez szeretetének elsô lángja! Van aztán más is, mely szenved az Isten bántalmai alatt, sír, ég, kitör; lelkesül és lehanyatlik; remél és csügged. Lángol a templomért s a templom Istenéért; ott áll mint kerub és megcsóválja ostorát... tűz a buzgalom, az emészti. -- Ôrizzük, óvjuk szívünk templomát... Az Úr egyházát... mások lelkét! Mennyi a kufár ezek körül! Bátor leszek; Isten ostora van kezemben! Mily erôs a gyermek is, mely az erényért kiáll; vén bűnösök is érzik fölényét. b) Jézus emberszeretete nem lágy és erôtlen. Az elérzékenyülni, de áldozni és erôsen akarni nem tudó ,,áhítat'' hiába hivatkozik reá. Az ô szeretete nemcsak könyörület és jóindulat, hanem fegyelem és szigor. Ne bízzál az áhítatban s az elérzékenyülésben, ha nem merítesz belôle erôt önmagad megtörésére s az isteni akaratnak föltétlen teljesítésére. Igy értsd a szót: Annyit haladsz, amennyire megtöröd magad, vagyis amennyire az isteni akaratot átéled, ha kell, letörés s áldozat árán is. A letörés és az önmegtagadás önmagában nem érték, csak eszköz. c) ,,Szent'' haragról szokás beszélni s Krisztusra mutatni. Az indulat természetes, s bizonyára nem erkölcsi fogyatkozás; csak el ne ragadjon. Krisztus Urunk haragjában is szent volt; az ember haragjában rendszerint nem szent; fölindulásunkba sok nemtelen elem vegyül. ======================================================================== 274. Jézus ostorral is dolgozik. a) Jézus kevés érzéket talált evangéliuma iránt, s dolgoznia kellett, hogy annak utat vájjon tanítványai szívében is. Dolgozott ezen kitartóan; buzgalmának gyökere az ô erôs, lelkes, odaadó akarata volt. Gyôzzön az Isten... Neki gyôznie kell. ,,Törjön össze a bűnösök íja''. -- Nem zavarodik meg a viszontagságban, ,,in tempore malo''. Van rossz idô, van rossz út, ,,via mala''; látja az Isten ellenfelét, ,,qui prosperatur in via sua'', ki szerencsés és boldogul. Sebaj; csak elôre; kiált, fárad, dolgozik s e föladatán nem csodálkozik. -- Uram, itt vagyok, szolgád, harcosod vagyok; dolgozom s küzdök; kifáradni nem akarok. b) Mint ahogy a fatörzs száz meg száz galyba ágazik s ezer meg ezer levelet s virágot hajt: úgy a buzgó lélek is kiterjeszti karjait, vágyait; feszül, fakad, terjeszkedik; érzékeny is, búsul is; hevül is, lehűl is; kiderül és elsötétül. Ezer meg ezer lelket lát, akin segítenie, sokféle bajt és botrányt, melyet megszűntetnie kellene. Építi az Isten templomát s ugyanakkor követ fejt, meszet éget, homokot hord; mindent megmozgat, vagyis dolgozik önmagán s buzgólkodik a világban; semmit sem tart magához nem tartozónak. S ez a munkája nem kín, nem napszám, hanem a szeretet ösztönzése; ily erô s kitartás csak a szeretetben van. Azért tehát ne törj, ne szakíts, hanem mosolyogva dolgozzál. c) Vannak a buzgalomnak betegségei is; ezek a harag, bosszankodás: ,,Szűnj meg a haragtól és hadd el a búsulást; ne bosszankodjál, hogy rosszat is cselekedjél'' (Zsolt. 36,8). Azután a kedvetlenség, mely a prófétákat is megszállja: Mózest, Illést... A szentírás bíztat: ,,Ne bosszankodjál a gonosztevôkre, ne irígykedjél a hamisságot cselekvôkre'' (Zsolt. 36,1). Ezek mind üres, széllel bélelt emberek; céltalanul futók. -- Továbbá az egyoldalúság, mely csak egyet rögzít; csak a rosszat látja, s attól elkeseredik, elégiás, siralmas lélekké lesz. -- Van ezeknek gyógyszere is: ne zsugorodjál össze, hanem ,,gyönyörködjél az Úrban és megadja neked szíved kívánságát. Bízzál az Úrban és cselekedjél jót, és megadja neked szíved kívánságát; lakjál a földön, és gazdagságaival tápláltatni fogsz''. Jézus velünk; motívumaink az örökkévalóság mélységeibôl valók; vér, Jézus vére táplál és gyujt tüzet szívünkben. ======================================================================== 275. ,,Legyen hitetek az Istenben.'' ,,Bizony mondom nektek. Ha valaki e hegynek mondja: Indulj meg és merülj a tengerbe! és nem kételkedik szívében, megteszem neki!'' (Márk 11,22). Ingadozik a szívünk; nagy benyomások és megrendülések alá kerülünk; a haladó világ hódítása és vívmányai mint erôs, láthatatlan sugárzás hat szívünkre s fölizgatja azt. Ez izgalomban zavaró benyomást tehetnek ránk, kik mondják: új világ van, új világnézet, új értékek, új irányok; hagyjátok a régit, éljetek modern emberek módjára. Hogyan álljunk bele ez új világba? a) Tényleg elváltozik a világ az ember szemében, amennyiben kitárul és óriási méreteket vesz a lét; impozáns nagyságban emelkedik föl lelkünk elôtt, és mi nem gyôzzük csodálni ezt a nagy, tág, mély, titokzatos, csodálatos világot. E világban foglal tért az ember a maga kultúrájával; hatalmasabban érvényesül, gyôzni és uralkodni megtanul s életének különb formákat alkot, mint amilyenekben régen élt. Abban a mértékben, melyben a világ kitágult elôttünk s mi uraivá lettünk, értékesebbé, tartalmasabbá is vált életünk; új értékeket fedeztünk föl benne, melyeket nagyrabecsülni és élvezni nem szégyen, sôt dicsô és élvezetes. A világhoz fordulva gazdagíthattuk a létet, kedvesebbé, szebbé tehettük, és Isten gondolatát ismerhettük föl ebben is. Nincs kedvünk összetörni a világot; nincs kedvünk elfonnyasztani az életet! Tehetségeink a lét erôi és az erôk természetszerűen kialakulást és akciót sürgetnek. Nem más világ-e, nem más élet-e ez, mint a lV., V., IX., XI., XIII. századbeli világélet? Összefoglalva a mondottakat: A modern ember szemében elváltozott a világkép, nagyobb, impozánsabb lett; elváltozott a kulturális életmód, gazdagabb, erôteljesebb lett; az életnek ennek folytán nagyobb értéke lett, melyet letörni s megvetni fölösleges; de a hit világa érintetlen, s nehézségeim e részben, még ha hegyek is volnának, elmerülnek a tengerben, az Isten végtelenségében. b) Minél nagyobb lett az ember világa s erôsebb élete, annál mélyebb és tisztább lett öntudata aziránt, hogy mechanika és technika fölött van egy szellemi világ, mely térbôl s idôbôl kimered, azoktól elvonatkozik s a maga örök értékeit mindenkor s mindenütt fölragyogtatja. Ezek a szellemi lét fölénye anyag s világ fölött; uralkodó hivatása lét és történés fölött; intézkedô hatalma saját szabadságában; fölényes fölülemelkedése az erkölcsi eszmények s törvények érvényesítésében; öntudatos intézkedés mindazzal, ami egymás mellett áll és egymásra hat; tartalma a lelkiismeretnek s átérzése az erkölcsi méltóságnak, akár rongyba, akár bíborba öltözködik; szóval minél nagyobb s élesebb a világismeret s hatalmasabb a világuralom, annál kiemelkedôbb az öntudat a szellemi hit s tartalom fölényérôl és szuverénitásáról. Quid hoc ad aeternitatem? mily silány mindez az vrökkévalósággal szemben, mondhatjuk a legmagasabb kultúrfokra állva a legtalálóbban. Ad majora natus sum... ezt senki sem mondhatja úgy, mint az, ki a legmélyebb ismerettel pillantott be a természet műhelyébe! Szépek a világok, nagyok értékeik, de ez értékek végre is az én szellemem öntudatának értékei, bennem jelentkeznek, s ezeken át s ezeken fölül ismerem én föl a szellemi világ örök értékeit. Minél öntudatosabb s gazdagabb lesz életünk, annál mélyebb s bensôségesebb is lesz; s azzal együtt jár a külsôségesnek s a merôben történeti elemnek kicsinylése. Lelkem, lelkem... az az én kincsem; célja a tökéletes, szent élet; a gazdag, tartalmas fölényes élet egész az Istennel való egyesülésig. Ez a lélek, s a benne kifejlôdô isteni élet a lét koszorúja; nincs alárendelve semminek, senkinek; sem világnak, sem társadalomnak, sem embernek, sem emberiségnek, sem kultúrának, semminek széles e világon. Ah, hiszen minden, tudás is, haladás is, kultúra is az életet szolgálja s az embert emeli, s ha szolgálja, akkor az az egyedüli, való, édes élet s az ember nem lehet eszköze, hanem ura és élvezôje. Élet... az én életem a kultúra tartalma; nélkülem nincs értelme; tehát végre is én s ismét én, az én látó, az én nemesen, tisztán szeretô, az én erôsen érvényesülô lelkem az a legnagyobb valóság, melynek minden szolgál; ami pedig ezt nem szolgálja, hanem leigázza, az gyilkos és pártütô elem; így van gyilkos tudomány, gyilkos kultúra, gyilkos társadalom, mely az életet, a valót, a jelent elhanyagolja vagy elfonnyasztja absztrakt eszményekkel, személytelen hatalmakkal, melyek mint rögeszmék s terheltségek gyötrik el az embert. Ó Uram, illess, érints meg engem. Érezzem a tiszta halhatatlan élet áramát lelkemben! Tisztuljanak szemeim a füsttôl, a ködtôl... tisztuljon agyam, öntudatom a bódító lármától... Jöjj, nézz bele lelkembe és mondd nekem: Te isteni lélek, örök és halhatatlan gyermekem, idôben jársz s térben, s sokféle terheltség száll meg végig a kultúrák során; ne veszítsd el érzékedet természeted fölényes, értékes méltósága iránt; ne szolgálj semminek; hanem uralkodjál mindenen: idôn is, szépségen is, hatalmon is, hogy elévülhetlen, üde, egészséges légy. Érezd az isteni élet temperamentumát magadban; szakajtóval ne borítsd le fényévekkel ki nem mérhetô lelki világodat; ízlésedet ne rontsd el, érezd meg a földízt s a hullaszagot mindazon, ami a világot veled fölcserélni megkísérli. Nem, nem; azok fölcserélhetlen, mert összehasonlíthatlan értékek, melyek így állnak szemben: világ, erôk, tudomány, kultúra, intézmények, lét és életmód egyfelôl, másfelôl pedig te, akiben a szellemi öntudat képezi fény- és erôforrását, súlypontját és központját tudománynak, kultúrának, lét és életmódnak! Te vagy a világ koronája, mely kivirágzik akkor, ha tudással, kultúrával, energiád kifejtésével is szolgálod a legtöbbet: az isteni életet. Deus meus et omnia. ======================================================================== 276. A szôlô és a gyilkos szôlômívesek. a) ,,Vala egy családos ember, ki szôlôt ültetvén, bekeríté azt sövénnyel és sajtót ása benne és tornyot építe és bérbe adván azt a míveseknek, messze útra mene'' (Máté 21,33). A családatya az Isten, a szôlô az Isten országa, a sövény az Isten oltalma, a sajtó az isteni törvény, a torony a tekintély védelme... Mennyit tett nekünk az Úr! Örvend a lelkem, ha az Isten országára gondolok; van benne törvény, van tekintély, van kôfal, van vasfoglalat; de a kôfal be van festve, ékes otthon, s a vasfoglalat művészi és virággal van benôve. Én szeretem ez erôs falakat, melyek kedves otthont foglalnak; e sövényt, mely kertet, virágot kerít; e tornyot, mely fölényes, impozáns, s oltalmat nyujt. Ez nem terhem, hanem örömöm, vigaszom; ez nem békóm, hanem biztonságom, és ugyancsak jól érzem magam itt; végig szökelek e házon, e szôlôn, mint gyermek szülôháza udvarán. b) ,,Szôlôt ültetvén bekeríté azt''. Van neki szántóföldje is, melyre magvát hinti, de szereti országát szôlôhöz hasonlítani, szôlôhöz azokon a sziklás hegyoldalakon, az izzó napsugárban; ott csákány és kapa is dolgozik, ott verejték csurog és az ég tüze sziporkázik; de van ott virágzás, az az édes illat, ,,odor suavitatis''; van must, mely erjed; van bor, mely tüzel, fölvillanyoz. -- Jézus szereti a lelkeket, kiknek érzelmei illat, de erô is; erjednek, zavarosak ugyan néha, de kitisztulnak, s tűz és erô van bennük. Az Isten szeretete föllelkesít, megrészegít. Jézus szeretete ,,cella vinaria'', ,,cella aromatum'', boros hajlék, illatos, virágos otthon, -- édes és erôs. Ilyen legyen a lélek, s ne zavarja meg, ha néha érzelem- s gondolatvilága s egész valója erjed; dolgozza föl érzelmeit s szenvedélyeit tűzzé, erôs szeretetté. c) ,,Mikor pedig a terményérés ideje elközelgett, szolgáit a mívesekhez küldé, hogy beszedjék a szôlôterményt. De a mívesek megfogván az ô szolgáit, némelyet megverének, némelyet megölének, némelyet pedig megkövezének''. Szôlônek, édes, tüzes bornak kell e szôlôben teremnie, vagyis érzelmes és lelkes, erôs szeretetnek és annak idôrôl-idôre ki kell tűnnie. Ez az Isten termése; a buja fa, lomb, az éretlen vagy rothadt szôlô, ez a világ termése. Érezzük mindnyájan a föladatot, hogy az Isten e terményeit meghozzuk; mit érne enélkül sövény, sajtó, torony, mit az egyház, ha a lelkek nem lehelnék illatukat, és ha nem gyulladnak ki szent szeretetben? Ó ne kompromittáljuk az Isten remeklését kontárkodásunkkal! d) ,,Vala pedig egy igen kedves fia, végre azt küldé hozzájuk, mondván: Meg fogják becsülni fiamat''. Az evangélium lágy lesz, ha e fiúról szól: Vala neki még egy igen, igen kedves fia... Prófétáknál, vértanúknál, királyi lelkeknél, szenteknél kedvesebb; azok szolgák, ez pedig az ô igen kedves fia...! S nem nézi azt a szôlôt bitang jószágnak, hanem úgy szereti, hogy a fiát is rápazarolja, azt az igen kedves fiút... Igen, amilyen igen kedves az a fiú, oly igen kedves az ô szôleje; ,,vinea mea'', ,,az én szôlôm''. Az anyaszentegyház s az én lelkem az Úr igen kedves szôleje, melyért odaadta igen kedves fiát. Ó, hol a helyem? Isten szívén; igen kedves vagyok neki; fiát odaadja értem! Mily öröm és dicsôség ez és mily kötelesség háramlik rám ebbôl! e) ,,És megragadván ôt, megölék és kiveték a szôlôbôl''. Vadkanok csörtetnek a szôlôben, a szôlô nem virágzik, nincs édes gyümölcse, sem lelkesítô nedve, és megölik az igen kedves fiút. Pusztulás és mély boldogtalanság kísért ott. -- Ezt tették a zsidók régen, s lelkük elszáradt; ezt teszi mindenki, ki Krisztust megveti; lelke nem virágos, nincs benne mélységes tűz, nincs az örök élet lelkesülése. Más virágot, más lelkesülést az isteni szeretet borával összehasonlítani nem lehet; aki ezt nem issza, az nem tudja, hogy mi az élet legmélyebb öröme. ,,Megrészegülnek a te házad bôségétôl s gyönyörűséged patakából itatod ôket'' (Zsolt. 35,9). ,,Vajha az én parancsaimra figyelmeztél volna, békességed leendett, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger örvényei'' (Izai. 48,18). E nélkül pedig ,,eljô és elveszti a míveseket s a szôlôt másoknak adja''. Nem, nem, Uram, hű leszek! ======================================================================== 277. A szôlôbe küldött két fiú. a) ,,Egy embernek két fia vala. És elmenvén az elsôhöz, mondá: Fiam, menj ma, dolgozzál szôlômben. Az pedig felelvén, mondá: Nem megyek. De utóbb megbánván, elméne. Azután a másikhoz menvén, hasonlóképen szóla. Az pedig felelvén, mondá: Elmegyek, Uram! és nem méne'' (Máté 21,28). Ime, valami az emberi lélek ellentmondásaiból. A nyilvános bűnösök megvetették az Isten kegyelmét, de Keresztelô sz. János s Jézus prédikálására megtértek és jöttek Magdolna és a tékozló fiú nyomaiban Istenhez; alázatosak és szentek lettek; akik pedig mindig szájukban hordták az Isten igéjét, farizeusok és papok, cselekedeteikkel megtagadták azt. -- Sok a hívô, ki hagyományosan, szokásosan hisz, de nem él; papok, kik az evangéliumot élethivatásból hirdetik, de nem élik; lobbanékony lelkek, kik buzdulnak, sírnak, kik készek fogadalmat is tenni, de komolyan és következetesen nem élnek. Mily kár ez ellentmondó akaratért; akar is, meg nem is. -- Nagy kegyelem erôsen s örömmel akarni; a jóakarat nemes, szép világát élvezni. Ezt az Isten adja erôben, csírában, de nekem kell kidolgoznom! b) ,,Melyik teljesítette a kettô közül atyja akaratát? Felelék neki: Az elsô''. Igen; végleg az; de kezdetben nem. Kezdetben nyers, durva, érzéketlen, könnyelmű volt. Mily érdes és tövises a lelke, mikor az atya szeretettel jön feléje, s a felelet a durva ,,nem megyek''. Mennyi dac, durvaság, keménység a fiatalos, tapasztalatlan, önfejű akaratban, ebben a fiatal bikában, mely csak ellenkezik, döföget és gondolja, hogy ez az erô és boldogság. -- Mennyi nyerseség, érdesség a különben jó, de durva, ildomtalan akaratosságban. Szüleink, elöljáróink, házbelieink és elsôsorban az Isten érzik ezt! Ne legyen a lelkünk tövisbokor, sem kemény dió, melyet csak törés után lehet élvezni. c) ,,Mondá nekik Jézus: Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és parázna személyek megelôznek titeket az Isten országában''. Ha már van ellentmondó akarat, kössük össze azt minél elôbb belátással, alázattal, önmagunkbatéréssel, penitenciával, hogy jóakarattá váljék; de ne maradjunk meg az ellenkezés kopár sziklagerincén tüskebokroknak. Mily szegényes élet s mily kudarcos; vámosok és paráznák szégyenítenek meg! Ha nem voltunk ilyenek, vigyázzunk, hogy ne legyünk öntelt, külsôséges céhbeli keresztények, az evangélium látszatával, de belsô tartalma nélkül. Uram, törj meg, olvassz meg, zsendíts, tisztíts, teremts újjá. ======================================================================== 278. A fiának menyegzôt szerzô királyember. ,,Hasonló a mennyek országa egy királyemberhez, ki menyegzôt szerze fiának és elküldé szolgáit, hogy a hivatalosokat hívják meg; de nem akartak eljönni''. (Máté 22,2.) a) Istenhez való viszonyunkat, az ô gondolatai szerint berendezett belsô világunkat Jézus itt mennyek országának hívja. Az a lelkület, hogy hogyan gondolkozom s érzek s szeretek, az a legmélyebb hangulat és vágy... az én mennyországom. Ezt hasonlítja Jézus menyegzôhöz. Az Isten szeretettel és boldogsággal jön felém, mint jegyes jön és hív, hogy jöjjünk mi is az ô menyegzôjére. -- A menyegzô ünnepnap, páratlan ünnep; több mint karácsony, húsvét, pünkösd; a mi ünnepnapunk; a lelkünk fölfrissül, kivirágzik napsugarában; nem érzi az élet terhét, mert lelkes és erôs. Gond, félelem, rosszindulat távol van tôle; nem forgácson és törésföldön, hanem virágos pázsiton jár. Ünnepet ül, mely nem köznap, hanem fennkölt érzések s emelkedések napja... Ilyen legyen belsô világunk. -- A menyegzô továbbá erôs, édes öröm, élvezet, megnyugvás abban, akit szeretünk. Nagy kincset bírunk, szeretô lelket találtunk, és azzal egyesülünk; nem vagyunk árvák, idegenek; van otthonunk! -- Ezt az ünnepet megteremti a lélekben az erôs hit, a kiemelkedés világból, halálból; napra ébreszt, melynek nincs alkonya, harmatos, üde, pihent, tavaszi napra. Fölemel, királlyá tesz, és a magasból nézem e világot, a várost, a falut, a rétet, a mezôt; mint a sas úszom fönt! Ünnep ez! Hasonlókép örömöt ad; ,,gaudium magnum'', mert kincset ad: örök reményt, Istent, erôt, szépséget; ,,a reménységben örvendezünk'' (Róm. 12,12), ,,a reménység Istene töltsön be titeket minden örömmel'' (Róm. 15,13); örülünk, mert bírjuk, akit szeretünk. Nem csüggedünk; szárnyaló lelkek leszünk, kik himnust s zsoltárt énekelnek. Ünnep kell nekem és öröm; ha ez nincs, akkor Isten sincs bennem! b) Izlelem és élvezem Jézus édes és örvendezô lelkét, ki mélyen tud örvendezni, és minket is erre nevel. Mások azt mondták, hogy ezt meg azt kell tenni, hétszer imádkozni, annyiszor mosakodni, ô pedig lelkeket akar, menyegzôs lelkeket, kik szabad elhatározásból, szeretetbôl állnak Isten mellé. Önérzetes, lendületes és énekes lelkeket, kik a kincsnek és a drága gyöngynek szeretetétôl ,,örömmel mennek és eladnak mindent'', kik ,,örömmel tesznek és nem nyögve''. Az életet Isten nélkül és Istentôl távol nehéz élni, de gyermekként Isten térdein, örömmel szívünkben, bátran és tisztán élhetjük. Ezt az érzést kell magunkban nevelnünk! c) ,,De nem akartak eljönni, elmenvén némelyik majorjába, némelyik pedig keresete után''. Ezt a szép, édes belsô világot elhanyagolják és csak a földivel törôdnek; az ilyenek lassanként üres, fáradt emberek lesznek; tartalom s érték nélkül; függvényei a világnak s nem urai s értékei; a forrást, melybôl a világban tudás, művészet, kultúra fakad, a lelket a maga mélységeiben nem tisztelik meg; világot, szemetet hánynak azokba, mialatt azok a mélységek kitölthetlenek, s belôlük árad a világosság, szépség, öröm! Vagy kereset után járnak s gépek lesznek és a munka mechanizmusában elvesztik a közvetlen érintkezést Istennel; a gép az az ô Istenök; az tör össze földet, vasat, fát, de szívet s embert is; az csépel ki kenyeret s az ember imádja bálványait! Ember csinálta, s most lelkét is vaskarjaiba fektette; nem atyai, nem is emberi karok! Szolgaságot hoznak s tűrhetetlen sivárságot! ======================================================================== 279. A menyegzôs ruha. a) ,,És kimenvén szolgái az utakra, összegyűjték mind, akiket találtak, rosszakat és jókat... Beméne pedig a király és látott ott egy embert, ki nem volt menyegzôs ruhába öltözve. És mondá neki: Barátom, hogy jöttél ide be, menyegzôs ruhád nem lévén? Amaz pedig elnémula'' (Máté 22,10). A menyegzôs házban jók és rosszak vannak; vannak, kiknek nincs menyegzôs ruhájuk, nincs ünneplô, örvendezô, Istenben erôs lelkük. Sajnos, azt látjuk. Mint a száraz fa a májusi erdôben, mint a pásztortűzhely foltja a harmatos réten, s a király álmélkodva kérdi: Hogy jöttél ide be menyegzôs lelkület nélkül? Milyen keresztény vagy, ha újjá nem születtél; milyen hívô, ha örvendezni s erôsnek lenni meg nem tanultál; milyen katholikus, ha végtelen boldogságod elônyeinek öntudatára nem ébredtél? Ünneplô, örvendezô, kegyelmeit élvezô, Istenhez símuló, édes-erôs jelenlétében élô, lelket kincsnek, drágagyöngynek nézô lelkület nélkül nem jutunk számba! Katholikusnak, krisztusinak kell lennem következetesen. b) ,,És mondá a király a szolgáknak: Megkötözvén kezeit és lábait, vessétek ôt a külsô sötétségbe; ott leszen sírás és fogak csikorgatása''. A nagy vendégségek keleten éjjel tartatván, a fényes étterembôl kitaszított vendég sötétségre jutott. -- Menyegzôs lelkület nélkül az ember sötét s az örök sötétség felé halad. Nem hiszek a sötétségben, a szomorúságban, a reménytelenségben; ha fáradt filozófusainktól magam is fonnyadni kezdek, nekimegyek hegynek- völgynek, s a vadrózsa s a pipacs és a búzavirág azt kiáltja felém: Nincs igazuk. Azután betérek a templomba, ahol az Oltáriszentségben s az egyház áldásaiban vízre, gyertyára, hamura, oltárra, szent szerekre, Krisztus ruhájának szegélyére ismerek: Jézus van velem -- kiáltom, -- nem járok sötétségben. Házában élek, s világosságát és szeretetét élvezem. De hányan vannak a külsô sötétségben, az ô egyházán kívül, s hányan belsô sötétségben még egyházán belül is! c) Mindkét sötétségtôl irtózom, mert elfojtják a világosságot s az örömöt. Nagyra becsülöm, hogy az egyházban vagyok, mert itt mindenfelôl fény és meleg árad belém. Akik kívül vannak, azok ezt átlag nem értik, de aki menyegzôs ruhában ül a király asztalánál s élvezi az Urat s szentségeiben közvetlen benyomásait veszi, az tudja, hogy mi az a ,,külsô sötétség'', mi az a ,,házon kívül'' lenni, s érti a szentek kemény beszédjét, mely a bárkán kívül való vízözönre és a házon kívül való sötétségre óva és fenyegetve figyelmeztet. Uram, királyom, jó nekem itt lennem! Hála neked! ======================================================================== 280. A királyember menyegzôjének eledele. ,,Hasonló mennyeknek országa egy királyemberhez, ki menyegzôt szerze fiának'' (Máté 22,2). a) A szentáldozásban két ember találkozik: a királyi ember, ki menyegzôs örömöt akar közölni velünk és az utcáról behívott tömeg- ember, kinek nagy szüksége, de semmi jogigénye e kiváló kegyelemre. Jézus, az erô s az élet így jön felénk: ép, erôs, üde, friss, mint a harmatos fenyôerdô; ki nem fáradt, mint a hegyi patak; lendületes, mint a királyi sas, s lejön s e lelket akarja közölni velem, a lápos alföldek lakójával. Tudom, hogy ô azért jön, érzem ruhája illatát, megcsapja lelkemet az erô s életteljes szellem. Be jó ez; kinyitom számat s teleszívom lelkemet leheletével. b) Mi az eledel ezen a menyegzôn? Ô maga; nem valamiféle tan; azt mások is adják, hanem az ô életárama, mely belôle felénk hat. Mondatokban lehet ugyan kifejezni, amilyenekbôl áll az evangélium, de az is csak szó az életrôl, lelkületrôl, érzésrôl, szellemrôl; maga ez a lélek és élet a menyegzôs eledel. Ezzel telek el, midôn áldozom. Szebb, erôsebb élet van bennem. Tehát nem szó, nem mondat, hanem vér, meleg lelkesülés, öröm az az étel, melyet az Oltáriszentségben veszek. Ez a tüzes vér kilocsolja és kiégeti tisztátlanságomat, ez amely buzgóvá, aktívvá tesz, ez a lelkesülés fölvidít, ez az öröm bátorrá tesz harc és kísértés ellen. Lélek-kenyér ez s édes kenyér, ,,panis pinguis''. c) Sok-sok ember járul ide mindenféle kétellyel, bajjal, gonddal, keserűséggel, vággyal, és mind keres vigaszt s erôt. Mélyessze csak bele lelkét Krisztusba: a királyba s bíróba, a szenvedôbe s jópásztorba, a vándorba s szamaritánba; vegye s egye a lelket; bizonyára talál gyógyulást és erôsséget. Ne gondolja senki, hogy Krisztus megveti ôt. Nem azért hívta menyegzôre. Ha pedig becsül és szeret, bizonyára segít. Épen azért, mert oly nagy, kiterjeszti figyelmét a legigénytelenebbre is. ======================================================================== 281. Az adópénz. a) ,,Akkor elmenvén a farizeusok, tanácsot tartának hogy megfogják ôt beszédében. És hozzája küldék tanítványaikat a heródiánusokkal'' (Máté 22,15). Mennyi torzalak nyüzsög Krisztus körül; mily fölfogások, ítéletek, ellenszenvek! Lehet, mert az egyén veszi a benyomást, s az alakítja ki magában a maga képére: így az imádandó Jézust meg lehet vetni, a szép Jézus eltorzulhat, Ô, az életteljes, gyönge, beteges alakká válhatik. Mit nem tud a lélek csinálni és elcsinálni! Ó Jézusom, fájdalmas érzéssel nézek rád e lehetôségek szomorú környezetébôl. Én is tükör vagyok, majd domború, majd homorú; én is eltorzítom a te nagy gondolataidat és megbénítom kegyelmeidet. Mennyire kell fegyelmeznem egyéni érzéseimet s benyomásaimat; mennyire kell tisztítanom, áthevítenem, átalakítanom azokat! b) ,,Mondván: Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy, és az Isten útját igazságban tanítod és nem törôdöl senkivel, mert nem tekinted az emberek személyét. Mondd meg tehát nekünk, mit állítasz: Szabad-e adót adni a császárnak, vagy sem?'' (Máté 22,16). Hurok minden szó, verem minden kérdés... álarc és cselszövény. A szó hazug, a szándék gonosz, az ember álarcban jár. A száj édes, de a szív mérges. A szó hímes, de fulánkot rejt. ,,Mester!'' ó igen, mester, te tudod, hogy mennyire nem tartanak téged mesternek; ,,tudjuk, hogy igazmondó vagy'', ó igen, te tudod, hogy álprófétának, népámítónak néznek, de hízelegnek. -- Hogyan állja körül a lelket a világ cselvetéssel, illúzióval, rémítgetéssel, hazugsággal, csábos szóval, altató példával, ernyesztô lanyhasággal, rosszindulattal, és meg akarja fogni. S mily könnyen fog meg, könnyen botlunk, bukunk, nem félünk tôle eléggé! Fôleg az ifjúság hisz és csalódik. Nevelôje a léha társaság, ott hallja a nyomorúság igéit. Vesd meg és kerüld, mint a síma, ragyogó, de utálatos kígyót. c) ,,Az Isten útját igazságban tanítod''. Te nem theóriát adsz, hanem valóságot mutatsz s arra vezetsz rá. Theória van sok, programm untig elég; de nekünk az ,,Isten útja'' kell, a reális, erényes életút. Mily erô ez a lehetetlenséggel szemben, a szóvirágos, nagyképűsködô, erôtlen életbölcseséggel szemben, ahol érvényesül ,,die Melancholie des Besserwollens und des Schlechtermachens''. Komolyan kell vennem az evangéliumot, s okosan kell azt életembe átültetnem. Híven, önmegtagadással, fegyelmezetten és türelemmel. d) ,,Tudván pedig Jézus az ô álnokságukat, mondá: Mit kísértetek engem? Képmutatók! Mutassátok meg nekem az adópénzt. Azok pedig elôhozának neki egy tizest. És mondá nekik Jézus: Kié ez a kép és e fölírás? Felelék neki: A császáré. Akkor mondá nekik: Adjátok meg tehát, ami a császáré, a császárnak, és ami Istené, az Istennek''. Jézus nem jött nekünk törvényeket adni gazdasági problémáinkban, sem irányt adni politikánkban. Jézus nem felel a kérdésre, hogy a zsidó nép iparkodjék-e vagy sem Rómától függetleníteni magát; ô magasabb törvényeket hirdet. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré; a politikai, a gazdasági fejlôdést én nem szabom meg evangéliumomban, hanem a hullámzó élet tengere fölé emelem ki a törekvô lelket; lelki függetlenségre, szabadságra, Isten-hűségre nevelem ôket. A világfejlôdés a maga útján jár; de akár klasszikus korszak, akár középkor, reneszánsz, vagy újkor jár fölöttünk, legyünk az Isten gyermekei; hordozzuk lelkünkön az ô képét. Nem változtathatunk egykönnyen a világon, de mint Isten-gyermekek járjunk benne! ======================================================================== 282. A fôparancsolat. a) ,,És kérdé ôt egy törvénytudó, kísértvén ôt: Mester, melyik a fôparancsolat a törvényben? Mondá neki Jézus: Szeressed a te Uradat, Istenedet teljes szívedbôl és teljes lelkedbôl és teljes elmédbôl'' (Máté 22,35). Szeresd a te Uradat; amit szeretsz s szerethetsz, az mind belôle való; szíved is a szeretet ösztönével, a viszontszeretet igényével s boldogításával belôle való. Szeresd, benne találsz mindent; azért önmagáért szeretheted csak igazán. ,,Istenem, mindenem'' -- hajtogatta Assziszi sz. Ferenc. ,,Isten a szeretet'', mondotta Szent János evangélista. Boldogsága a végtelen, tevékeny szeretet; parancsai szeretetbôl valók; -- mikor büntet s próbára vet, akkor is szeret. -- Parancsa nagyon egyszerű: szeress teljes szívbôl s lélekbôl, melegen, bensôséggel, érzéssel; szeress engem s minden embert értem. Szeress minden erôdbôl; ne csak szóval, ne csak érzelegve, hanem tettel. -- Tégy minél többet a szeretet indító- okából, így: Szeretlek Uram, azért teszem vagy tűröm ezt, járok el így vagy úgy. Nem emberi tekintetbôl, önzésbôl, haszonért, dícséretvágyból; hanem érted, feléd fordítva, azonnal rád vetve mindkét szememet. b) ,,A második pedig hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint tennenmagadat''. Boldog volna a világ, ha ezt a törvényt ismernôk s átélnôk; de nagyon távol vagyunk tôle. A világ tele van kegyetlenséggel. Lesz-e ez máskép valamikor?! Nem filozofálok, de az én körömben a szeretet lángját élesztem; s tegye ezt mindenki tôle telhetôleg. ,,Ha minden orosz egy-egy fát ültetne életében, Oroszországból kert válnék, s ha minden ember csak egy valakit boldogítana életében, a világból paradicsom volna'' (Dosztojevszkij). Ez evangéliumi gondolat. Kevés ember osztja; a többi gyűlölködik. De akik értik, azok tudják, hogy ez a világ boldogulásának útja. -- Szeress minden embert, tekintet nélkül országra, fajra, vallásra; szeresd ôket: 1. viseltessél jóindulattal irántuk; 2. a polgári élet egész vonalán; 3. ha miniszter, orvos, bíró, tanító, hivatalnok vagy, hivatalod jól betöltése által; 4. szeresd az egyest, a társadalmat s a hazát. c) ,,E két parancsolaton függ az egész törvény s a próféták''. Ez a két parancsolat magában foglal minden egyebet. Aki tehát szeret, az magában hordja a törvénykönyvet, s érzi, hogy mit kell tennie. Senkinek sincs szüksége sok tudományra, sem könyvtárakra, hogy jó ember legyen. Pedig ez az én hivatásom s földi célom. Szeretek tehát, s ezáltal leszek jó ember; s minél több türelemmel s önzetlenebbül szeretek, annál jobb ember leszek s jobban hasonlítok az Úrhoz, aki szeretett s elviselt engem, hálátlan bűnöst. d) Jól kell szeretni. Felebarátunknak teste s lelke van; elsôsorban lelkére van tekintetem; nevelem gondolkozását s érzületét, vezetem igazságra, megszerettetem vele az erényt, vígasztalom, meglátogatom s a testi irgalmasság gyakorlatait is végzem. -- Senkit sem tartok rossznak, kirôl biztosan nem tudom; de mindenkit úgy kezelek, mint aki többé-kevésbbé rosszra is hajlandó; mindenkit okosan, kímélettel, óvatosan kezelek. -- Nem szabad jóindulatommal fukarkodnom és bizalmatlankodnom, hogy megérdemli-e ez vagy az szeretetemet s nem csal-e meg. Hisz Istenért szeretek embert! Aki sokat okoskodik, az keveset szeret. -- Okosnak kell lennem, alamizsna helyett inkább munkát adnom, -- az emberek bizalmát megnyernem, -- nekik kedvet csinálnom az élethez, akadályaikat, nehézségeiket elhárítanom. ======================================================================== 283. A képmutató írástudók és farizeusok. a) ,,Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, kik tizedet adtok ugyan a mentából, kaporból és köménybôl, de elhagyjátok, ami nagyobb a törvényben..., az irgalmasságot és a hitet'' (Máté 23,23). Emberek, becsüljétek meg az Istenért átélt, tiszta, igénytelen, nemes, krisztusi életet. Nem élünk magunknak, ha lelkiismeretünkkel meghasonulva, önmagunkat kerüljük, ha önmagunk szemeibe nézni nem merünk, s belsônkben csak szemrehányásokat hallunk; ilyeneket: Te farizeus lélek, kívülre valaminek látszol, tiszteletet követelsz, becsületet színlelsz, de belül alávaló vagy! Ti fehérre meszelt sírok... mondotta Krisztus: rothadás s undokság van bennetek; érzitek ti ezt jól, mert bensôtök piszkos és alávaló, s kívül akartok érvényesülni. Vétkeztek a belsô érték tisztelete ellen, s kívül keresitek az ember értékét. Élteteknek nincs lelke, nincs bensôsége, nincs értéke. Ne keressétek az élet értékét külsô művekben, foglalkozásban, szereplésben, hivatalban. Az élet értéke a motívum átélt szépsége és melege. Jézus mondotta az özvegyrôl, hogy két fillérjében több, nagyobb érték rejlik, mint a farizeusok aranyaiban. Ezeknek arany az adományuk, annak arany, erô, szépség a szíve. Ezek nem élték át az adományozás erkölcsiségét, az átélte; ezek hidegen adták, az melegen. Az apostol pedig a szeretetrôl, tehát az átélt, meleg érzésrôl mondja, hogy ez minden, és e nélkül minden egyéb semmit sem ér. Ha tudományom, ha eszméim volnának, de szeretetem, átérzésem nem volna, holt, üres tudománnyal volna telítve fejem. Szegény fejem hült gondolatok mauzóleuma volna. Kimeszelt sír! Ha cselekedeteim volnának, de szeretetem, vagyis belsô életem nem volna, szegényen tengôdném. b) ,,Jaj nektek, mert tisztogatjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vagytok ragadománnyal és tisztátlansággal''. Ha szép világot, ha kultúrát teremtenék iparkodásommal, ha kiáradnék szóban, vállalatokban, ha tömeget mozgatnék, de magamnak, lelkem szeretetének nem élnék, a lét céljára rá nem nyitottam. Istenem, hát magamban kell élnem; cselekvéseim jóságának, nemességének, tisztaságának öntudatában kell élnem; annak az öntudatnak telinek kell lennie fénnyel, nemes, meleg motívumokkal, önzetlen, jóindulattal szándékokkal! Csak akkor élek igazán. E nélkül automata, a külsô világ kényszerzubbonyába szorított rab vagyok. Egyszóval éljek azért, hogy mindennap jobb legyek. c) ,,Jaj nektek, kik bezárjátok mennyeknek országát az emberek elôtt. Mert ti nem mentek be s a bemenôket sem hagyjátok bejutni''. Nem mentek be, hanem kerülgetitek. Per avia et devia... úttalan utakon, zsákutcában jártok és vezettek másokat. Törvényt, parancsot, hagyományt, szokást akartatok... és annak teljesítésére unszoljátok az embert, de a mechanikus elvégzésére szorítkoztok e dolognak, s a behatolásra, átélésre és átélvezésre idôt nem adtok. Formalizmussá válik így törvénytek és vallástok, s a sok lim-lom elrekeszti elôttetek az utat. Mert zsidóvá teszitek a prozelitát, de nem teszitek bensôségessé; a tömegben, a számban dicsekedhettek, de több-lelket nem neveltek. Külsô összetartást, hatalmat sürgettek, de öntudatot, akaratot, bensôséget, érzést nem gondoztok. Többet mondok: magatok buzgólkodtok, prozelitálkodtok s önmagatok édes bensôségét élvezni rá nem értek. Nem elég, hogy meg vagyok keresztelve: a krisztusi életet is át kell élnem. Mit használ, ha csak keresztelek, de a belsô embert ki nem nevelem. Igazán rám illik: magam nem megyek a mennyországba s másokat be nem vezetek. Tehát élni s átélvezni a legkisebb cselekedetet öntudatos moralitásában; ez a titok. Örülni annak, hogy tiszta vagyok s Isten van bennem; szívvel dolgozni erkölcsi tisztulásomon, ha bűnös vagyok; jót tenni átélvezett jóindulattal; örülni a hitnek, a jóakaratnak, a kísértések fölött való gyôzelemnek. Ôrülni, hogy Jézus van itt az Oltáriszentségben, úgy menni hozzá, mint a nyilt paradicsomba. Örülök, ha azt mondom: Jézusom, szívbôl szeretlek téged. Beteghez, gyermekhez, emberhez öntudatos jóindulattal közeledem. Ily lelkek nyomában elváltozik a világ! ======================================================================== 284. Igazi realizmus lelkünk megítélésében. ,,Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tisztogatjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vagytok ragadománnyal és tisztátlansággal'' (Máté 23,25). a) Elsô érzésünk az legyen, hogy töméntelen sok a hibánk. Isten felé iparkodunk, de szórakozottságunk világosan mutatja, hogy a kezdet kezdeténél akadozunk; szeretetünknek iránta tettben s áldozatban kevés kifejezést adunk. Az érzékiség buján nô lelkünkben, és mint a vadrepce a búzatermést, úgy lepi el és teríti le a földre az érzékiség a lelket. Fontold meg, mily nehezen tűröd az ignorálást, mily idegen érzelem nálad a türelem, hiú és meg nem tagadott lélek vagy; kívánod, hogy mások kezeiken hordozzanak, s úgy jársz az erény, az alázat iskolájába, hogy prémiumot keressz. Tekintsd, mily nehézkes vagy a penitenciatartásban, mily szorgos az evésben, ivásban, alvásban, mily becézett babának nézed testedet, és ha ételed túlságosan sós vagy cukros, vagy száraz, vagy kozmás, ha zsíros vagy kisült, elégiára hangolod lelked húrjait. Mily visszataszító vagy néha társalgásodban, megfontolatlan feleleteidben, nehézkes az engedelmességben, ellenkezô másokkal való engedékenységben, tervtelen és céltalan foglalkozásaidban, önzô számításaidban, dilettáns kötelességeid teljesítésében, szétszórt imáidban; hallgatni nem szeretsz, beszélni nem tudsz, világias vagy viselkedésedben, fegyelmezetlen gondolataidban, affektálsz, koldús vagy belsô életedben. Hányszor gyôz rajtunk a restség, és mily kevésszer szállunk ki ellene erélyesen síkra. Hányszor panaszkodol elôljáróidra! Hányszor hanyagolod el a jót emberi tekintetbôl! Mennyi pelyva és pozdorja, szemét, kóró, forgács... a tisztitótűz élesztésére! Csillagokba nézünk egy beláthatatlan nagy kórház tömkelegébôl, mely mindenestül egészen beleszorult lelkünkbe. b) De nemcsak hibáink, hanem bűneink is vannak; nemcsak kórházról, de hullaházról van itt szó. Bár ne volna rajtunk a halál szaga; de a mult alighanem számtalan sötét emléket mutat, melyek mindegyike megérdemelte a poklot. Nemcsak tényleges hibáink, de nagy bűneink emléke is sürgessen. A pokol lejtôin szigorú, tüzes erény nô, mint ahogy a Vezuv lejtôin tüzes bor terem. Mert akinek máris lángban kellene állnia, az tud tűrni hideget-meleget; akinek ,,in igne devorante'' kellene laknia, az tudja beérni silány koszttal és gyakran fűtetlen szobával; akinek békót kellene viselnie, az tudja mások kényét is elviselni okosan, s aki Isten ellensége volt, nem csodálkozik azon, ha nem minden történik ínyére. Ez a reális hit önmegtagadottá, alázatossá, fegyelmezetté tesz. Tekintsünk gyakran a pokolba; iszonyú idealizmus ez, mely a pokolban végzôdhetik, és kegyetlen realizmus az, mely egyre azt gondolja, hogy oda jöhet. Reméljük, hogy nem jutunk oda, de e végtelen szerencsétlenség lehetôségét látóhatárunkról le nem törölhetjük. Ne botránkozzunk meg ezen; a vértanúk is a pokolra gondolnak. Gondoltak örök dicsôségre, Krisztus szerelmére, a lelkiismeret tisztaságának fölségére, Isten kegyelmére; de gondoltak a pokolra is. Ne hidd, hogy csak nagy bűnösöknek való. Puha a pázsitos, mohos erdô, de sziklák a bordái. Ha csodákat művelnél is, akkor is vigyázz! Krisztus mondotta. c) Realizmusunk harmadik adata a szent kereszt, a kínszenvedés. Hogy bevilágít ez a puha, kislelkű lélekbe! Isten szereti fiát, de a kereszt felé tereli útját. Mi sem ágyazhatjuk meg úgy életünket, hogy házunk mestergerendája ne a kereszt legyen. Ne ijedezzünk tôle; nem erôs ház az, melynek hiányzik ez a mestergerendája. Gerenda is (kemény, durva), de mester is; tanít sokra; különösen pedig nevel szép, erôs, formás, életre. Szeressük az önmegtagadást, de nem külsô parancsért, hanem a szépségért, mely lelkünkre háramlik belôle. ,,Féljed az Istent és távozzál a gonosztól, mert ez lesz egészségedre testednek s erôsítésére csontjaidnak'' (Példabesz. 3,7,8). ======================================================================== 285. Megérteni a jelent és nagy érdekeit. a) ,,Ime, én küldök hozzátok prófétákat és bölcseket s írástudókat, és azok közül megöltök és megfeszítetek..., hogy rátok szálljon minden igaz vér...'' (Máté 23,34). Küldök, kik szítsák köztetek a szellemet; az én úttörôim, az én vetületeim ôk. Mindegyik közelebb iparkodott hozni az embereket Istenhez, de kortársai megölték, ti pedig most tisztelitek. Mily nagy baj, nem érteni az idôt s a nagy érdekeket, melyeken dolgoznunk kellene, ahelyett gáncsoskodunk; a multat dícsérjük, a jelent félreértjük. Ez téves s veszedelmes eljárás. Legyen érzékünk a sok jó iránt, mely most van, s ne állítsuk ellentétbe a multat a haladással. -- Itt vagyok, itt dolgozom, ez az én órám. Tudom, hogy nagy idôket él mindig az, ki az Isten nagy gondolatainak kifejlôdését látja korában, s dolgozik rajtuk. b) Jézus mélyen megindult; utolsó napjait éli, s végigtekint az Isten irgalmas gondolatainak egész vonalán. A ,,rossz'' az Isten elleni pártütés magaslatán áll. Mennyien dolgoztak az Úr ellen. Ô mindig Istenért s a lelkekért dolgozott. Szíve vágya mint panasz s óvás hangzik el: mindent megtettem a lelkekért, népemért. Hazám, nemzetem hogyan szerettelek! Mint a tyúk szárnyai alá fogja csibéit, úgy fogtam le én fiaidat. -- Sok munkám vész kárba; de azért haladok elôre! Istent nézem, neki szolgálok; sikert nélkülözni tudok. c) ,,Jeruzsálem, Jeruzsálem, mely megölöd a prófétákat... hányszor akartam én... és nem akartad''. Te nem akartál; fiaid elpártoltak, ôk így akarták; hazájuk elpusztult, ôk akarták; templomukból rom lett, ôk akarták. A rossz akarat az ember végzete. Az üdv romjai és a pokol örvényei fölött elhangzik a fájdalmas szózat: Nem akartál. Isten pedig akar, azzal az édes akarattal, melynek mélyébôl való az anya szeretete és a kotlós tyúk ösztöne! Higgyük, hogy csak akarnunk kell! Rosszakarat a tétovázó, lanyha, nemtörôdô, kislelkű akarat is; jóakarat az erôs, készséges, elszánt akarat; ez kell. ======================================================================== 286. Az Olajfák hegyén, a templommal szemben. a) ,,És midôn kiment a templomból, mondá neki egy az ô tanítványai közül: Mester, nézd, minô kövek s minô épületek. És felelvén Jézus, mondá neki: Nem hagyatik itt kô kövön...'' (Márk 13,1). Diadalmas érzet, az erô és hatalom érzete szállja meg az embert, midôn saját alkotásait nézi és a kultúra remekléseit csodálja; máskor meg a ,,hiúságok hiúsága'' remete- gondolatától fázunk. Hány kultúra váltakozott; Tirus s Róma után ,,Velence köveit'' mossa a mulandóság árja, és nemzetek is öregszenek: Cernimus exemplis oppida posse mori! Palmer szamárhajcsárának iróniája kacag föl a mi lelkünkben is, ki a Magharahban levô fáraói bas- reliefek kópiázására indulván ki, hallotta hajcsárának megjegyzését: ,,Holnap lekópiázzuk a fáraót és dicsôségét''. Csak a lélek halhatatlan, és hervadatlan szépsége mosolyog felénk Tirus, Jeruzsálem, Róma, Velence ráncos ábrázata fölött el! Ez az igazi diadal és öröm! b) ,,És midôn az Olajfák hegyén ült a templommal átellenben, külön kérdezek ôt Péter és Jakab, János és András: Mondd meg nekünk, mikor lesznek ezek, és mi lesz jele, mikor mindezek teljesedni fognak?'' Ezek az érdeklôdô ,,látók'', ezek a prófétai lelkek, kik Jézus színeváltozását szemlélték a Táboron és szemlélni fogják majd elsötétedését a Gethsemani-kertben, itt is a távol jövôbe néznek és látni akarják a nyomorúság s az enyészet színeváltozását; Antikrisztus, világégés, világ-megújulás, mennyei Jeruzsálem, az ô katasztrófáik. Mi ezzel nem sokat törôdünk; látjuk a világfejlôdés isteni gondolatainak képzeletünket meghaladó mérveit; a világ és élete isteni stílusban van tartva, s mi alázattal imádjuk az Urat, ha teremtésének elejérôl és végérôl nincs is fogalmunk. Egyet jól tudunk: eljön az utolsó nap, az Úr napja, melyen meg fogja engedni, hogy terveibe s azok fölséges kivitelébe belepillanthassunk; eljön az ô igazolásának, a theodikeának napja, mikor kiviláglik, hogy neki van igaza, és hogy miért kellett mindennek így és nem máskép lennie. Leszünk mi is ,,látók''; addig pedig legyünk ,,hivôk'', örvendezô, a nagy világkialakulást s az Isten gyôzelmeit sejtô hivôk. c) ,,Támadnak hamis Krisztusok... A nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot és az ég csillagai lehullanak... És akkor meglátják az ember fiát jönni a felhôkben nagy erôvel és dicsôséggel''. Tudjuk, hogy a világvég kozmikus katasztrófái nem egyebek költôi színezésnél és népies leírásnál. Ahogy Mózes népiesen írta le a teremtés történetét, úgy az apokaliptika a világ végét, s hozzá még szenvedélyesen, élénk képzelettel, heves lélekkel, alakzatos nyelven. Mi csak azon iparkodunk, hogy az igaz, ôsi Krisztust el ne hagyjuk, hogy napunk el ne sötétedjék s csillagjaink le ne hulljanak! Kozmikus irtelemben a világvég e leírásait igazaknak nem tartjuk, mert arra a néphitre vonatkoznak, mely a földet a mindenség középpontjának, a napot, holdat, csillagokat kicsiny és mozgó testeknek képzelte; az a gondolat, hogy ez óriás égitestek ütközésétôl a föld, izzó gáztömeggé változnék, teljesen idegen az apokaliptikában; de annál inkább sürgetjük a lélekvég, az élet- és örömvég veszedelmének megszívlelését. Jézus nem akarta megmondani a világvég idejét és módját, használta az apokaliptika nyelvezetét, de a lélekvégre rámutatott: Ha bűnben meghaltok, elkárhoztok. Ezt tudnom elég, hogy bármely katasztrófán keresztülvágjam magamat tiszta lelkem hitével! Hit és erkölcsi tisztaság! ,,Vigyázzatok tehát és imádkozzatok, hogy mikor hirtelen eljövend, ne találjon titeket alva'' (Márk, 13,33). (Jegyzet) ======================================================================== 287. A világ vége. a) ,,Midôn tehát látjátok a pusztulás utálatosságát,... akkor akik Judeában vannak, fussanak a hegyekre... Mindjárt pedig ama napok után a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égbôl... és akkor feltűnik az emberfiának jele az égen; és akkor sírnak majd a föld nemzetségei'' (Máté 24,15). Az alázatos emberfia dicsôséges eljövetele; leereszkedik ismét, aki elment tôlünk az Olajfák hegyén az elsô áldozócsütörtökön, s akit vártunk és kívántunk; ez az ô fényes adventje. Angyalok viszik zászlaját, a tündöklô keresztet, s a napnyugta összes színeinek tüzes pompájában égô felhôk az ô diadalszekere; angyalok harsonái zengik végig a tisztuló földön az Isten újrateremtô és föltámasztó akaratát, az új ,,legyen''-t, melynél fogva a lelkek ismét megfelelô testet öltenek; e lelkek mélyébôl kiszakad himnus és panasz, a szerint, amint extatikus öröm, vagy vérfagyasztó rémület tölti el ôket. -- Térdenállva nézem királyomnak és bírámnak e diadalmenetét: mily szép, mily hatalmas vagy, te ,,rex tremendae majestatis!'' Mily édes voltál Betlehemben; mily csendes s igénytelen az Oltáriszentségben; nyelvemen olvadsz el, édességgel töltesz el, te közeli Isten; hitem komolyságával akarok rászolgálni, hogy kegyes bírám légy. Tôlem függ. b) ,,Akkor majd így szól a király azoknak, kik jobbja felôl lesznek: Jöjjetek atyám áldottai, bírjátok a világ kezdetétôl nektek készített országot'' (Máté 25,34). Jézus megpillantja a krisztusi lelkek tündöklô csoportját; fehér ruhában, pálmákkal kezükben éneklik: Benedictus, qui venit... Szeretettel néz rájuk: ,,Koszorúm, koronám vagytok. Testvéreim, isteni vér! Jöjjetek atyám áldottai; nagy áldás, a teremtô, megváltó, megszentelô Isten áldása teljesült rajtatok. Ti éltétek át az életet dicsôséggé, ti a muló idôt örök ifjúsággá, ti a szenvedést örömmé! Bírjátok az országot, melyért imádkoztatok s éltetek és küzdöttetek, hogy ,,jöjjön el a te országod''; Isten hatalma, szépsége, kegyelme mennyországgá alakult ki bennetek''. Mily diadalmas örömmel mondja ezt Jézus és mily szenvedélyes szeretettel önti ki lelkét híveire ez utolsó áldásban. Három áldást említ az evangélium: 1. megáldotta a gyermekeket, a kicsinyeket s az ô képviseletükben mindazokat, kik szívbôl alázatosak; 2. az Olajfák hegyén mennybemenetelekor a tanítványokat, hogy a búcsúzás keserűségébe beleállítsa szeretetének és összeköttetésének biztosítékát; 3. most megáldja gyôzelmes híveit. A kezdet, a küzdelem, a végleges, szerencsés kifejlôdés áldásai ezek. Lefoglalom magamnak mind a hármat. c) ,,Akkor így szól majd azoknak is, kik balfelôl lesznek: Távozzatok tôlem átkozottak, az örök tűzre...'' A rosszak lelkületét két vonás jellemzi: rémület és átok. Krisztus mondta róluk, hogy itt a földön nincs békéjük; nyugtalanság jellemzi pszichológiájukat; nem biztosak hitetlenségükben; mondják, hogy ,,primos deos timor fecit'', a félelem csinált isteneket, de ez a ,,timor'' az ô folytonos kísérôjük; ez villan ki abban a fanatizmusban is, mellyel a hitet üldözik. Aki nem fél, az nem törôdik folyton a rémületes ellenséggel. -- Ez a bizonytalanság rémületté lesz a végítéleten; ,,életet, irányt, célt tévesztettünk -- mondják majd -- és mindent elvesztettünk. Az élet nagy kérdései iránt fölületes ellenszenvvel viseltettünk; az Istent tagadtuk s fölségét komolyba nem vettük. Ime a mi ítéletünk''. Távozzatok tôlem, kiknek lappangó átkuk épen az volt, hogy távol voltatok tôlem; most ez az átok mint eltaszítás, végleges elszakadás és kárhozat szakad rátok. Ó vegyük komolyba az életet és céljait, hitben, szeretetben, munkában. ======================================================================== 288. A világítélet. a) Az utolsó ítélet komoly, fölséges nap; az Isten igazságának, szentségének, nagyságának ünnepe. Öntudatunkra hozza a lét, az élet és a halál komolyságát; világtörténelem, faji, nyelvi, kultúrai különbségek mint száraz hüvelyek válnak le a lelki világról; állás, jog, társadalmi állapot olyan lesz, mint a ruha, melybôl kivetkôztünk, és a lélek meztelenül áll majd Isten s a világ elôtt; sem szóbeszéd, sem látszat nem takarhatja le igazi alakját. Mily szép, nemes, ragyogó az egyik, mily nyomorúságos és szánalmas a másik. Meglátjuk majd, hogy mily természetes elôny vagy hátrány volt benne és milyen volt a kegyelem segítsége; feltűnik majd az egyén sajátossága s a körülmények és a társadalmi állapotok befolyása; az adott tényezôkbôl kijegecesedik az az erkölcsiség, mely a mi tartalmunk. -- Ez mind látnivaló; nem lesz ott pör-, vád- vagy védbeszéd; minden tárva lesz az Isten és világ elôtt. Csontokig ható megvilágításban lesz hiúságom, önzésem, kevélységem, kislelkűségem, hamisságom, és fölkiáltok: Isten, neked van igazad; te jót akartál! -- Jót akarok én is, jót, szívbôl, igazán, nemesen, egyenesen; jót, mely érték Isten elôtt. b) A világítéleten kitűnik majd, hogy mit tett az Isten az emberért, és hogy mennyi kegyelemben részesítette az egyest a keresztségtôl az utolsó leheletig; hogy hány magot hullatott földjére; hány munkást küldött szôlôjébe; mily féltékenyen nevelte és óvta; mily példaképek áldásában részesítette. Ó hány magja hullott a nagy szántóvetônek tövises földre, és mily késôn s mily nyomorék módon serkent ki! Kegyelem, kegyelem, mily kegyetlen utakon jársz, sorsod az élet sziklás pusztasága, s csak az emberi lélek rest és tehetetlen reakcióit váltod ki! Kiviláglik majd, hogy mily gyászos kivitelre találtak sokakban Isten erôteljes tervei, ellenben mily szerencsésre Krisztus híveiben! Ó ne rontsuk el az Isten műveit! Nem panaszlom föl, hogy sok a rossz, hanem teszek minél több jót. c) A világítéleten kitűnik majd, hogy mennyi az a jó, amit tényleg jószándékkal, Istenért végeztünk, s mennyi a pelyva és pozdorja az élet szérűjén. A pszichológia homályos, csalfa, bizonytalan világ, tele ösztönösséggel, látszattal és illuzióval; ezeket csak a komoly önvizsgálat s megfigyelés és fegyelmezett önnevelés képes megtörni. Csak ez lehet némileg tisztában magával; csak ez látja igazán fátyolozatlanul saját képét. Vizsgáljuk meg magunkat, hogy mennyi az ösztönös, öntudatlan, csalfa, nemtelen elem a mi érzületünkben; tartsuk szemmel, hogy színezik, zavarják s hozzák forrongásba az öntudatnak tisztuló mélységeit. Fegyelmezni s folyton nevelni önmagát. d) Az utolsó ítéleten Krisztus nemcsak szívünk-lelkünk titkait tárja ki, hanem rámutat a nagy szociális föladatra, az éhezôk, szomjazók, meztelenek, betegek, bűnösök fölkarolására, kiknek elgyötört lelke a keresztény kötelességteljesítésnek szinte természetes útjaira mutatott rá. Ébredjünk tudatára a szent, komoly Isten-akaratnak. Isten akarja, hogy könyörüljünk rajtuk. Krisztus azonosította magát velük, s a természet követeli: natura exigit, imperat Deus, fôleg mióta a ,,natura'' Istennel egyesült Jézusban. Aki ezt átérezte, az éhezik az éhezôkkel, szenved a szenvedôkkel és enyhítésükben Isten akaratának édes teljesítésén dolgozik! ======================================================================== 289. ,,Béketűrésben bírjátok lelketeket'' (Luk. 21,19). a) Béketűrés kell, tekintve belsô világunkat. Ellentétek közt mozgunk és azokat magunkban hordozzuk; ez ellentétek a szellemi és az anyagi világ, metafizika és fizika; mi vagyunk ütközôpontjai idônek és örökkévalóságnak, végesnek és végtelennek. Ezeket csak az alázatos hitben lehet harmonizálni; aki ezt nem teszi, az eltelik az egyikkel és tagadja a másikat. Kísértetbe esik, mert az ördög mutat a szép földre és mindent igér, csillogó aranyat, hatalmat, élvezetet; bálványokat farag, humanizmust, filantrópiát telve Isten-feledéssel. ,,Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád'' és megnyugszik szavadon; elviselem a nagy világot s titkait szavadért; béketűrésben bírom lelkemet. b) Sok tekintetben meghasonlott lélek vagyok; szenvedélyeim, rossz hajlamaim és különösen bűneim aggasztanak; az illuziók pusztaságában járok, az erények füstölgô romjai közt. Aki csúnya vidéken, szétrombolt városban vagy leégett házban lakik, aki mindig csak rosszat lát, aki erkölcsi világrendben nem hisz, annak a lelke földúlt; és azért a fegyelem, az önmegtagadás, a bűnbánat béketűrésére van szüksége, mely végre is békét nyujt neki, és ô jóakaratában, Istenhez való ragaszkodásában kiemelkedik a környékezô rosszból s megnyugszik Istenben. c) Az erényes élet béketűrésében leszünk urai a helyzetnek, s szent öröm tölt el minket. Ha Isten kegyelmét s közelségét érezzük, akkor tölt el öröm. Ezt nélkülözi sokszor az ember. Éljen, mint sziklavárban Istenben, tegyen mindennap öntudatosan minél több jót, bízzék mindig az Úrban, s legyôzi az élet nyugtalanságát. Fékezze természetét; ne keressen külsô, érzéki örömöket; foglalkozzék, ne morfondáljon egészsége és sorsa fölött, akkor nem szállja meg búskomorság, kedvetlenség lelkét. In patientia et Deo! ======================================================================== 290. A remény. ,,És hasonlatosságot monda nekik: Nézzétek a fügefát és a többi fákat. Mikor immár gyümölcsözésnek indulnak, tudjátok, hogy közel van a nyár; úgy ti is, midôn látjátok ezeket megtörténni, tudjátok, hogy közel van az Istenországa'' (Luk. 21,29). a) A fa téli álomból, tavaszi szelek, viharzó éjek, májusi fagyok dacára kihajt; ti is a világ sok fordulása dacára higgyétek, hogy az Isten gondolatai s az Isten szent akarata érvényesül bennetek, s ez a hit és remény el ne hagyjon titeket. -- Lelketek is ily duzzadó, ébredô fa legyen; reménye az ô tavaszi, ébresztô ereje; remény a lélek lendülete. -- Tél van, ha magamat nézem, de napsugár a magasból, az az ,,inspirata caritas, spes, fortitudo'', amit Isten ad, biztat. Szelek sivítnak körülöttem, kísértések; fagyok szomorítanak, sikertelenségek; de ,,spes mea ab uberibus matris meae'', anyatejjel szívtam magamban a reményt, segítô, erôsítô, boldogító Istenemben! b) Szükségem van reményre: 1. hogy éljek, hisz életem pulzusa ez; 2. hogy erôs legyek, ,,praecinctus'', fölszerelve; amilyen volt Ráfael angyal, ki mint útra kész, kedves ifjú jelent meg Tóbiásnak; vállalkozó, fiatalos erôben; zavartalan tiszta szemmel nézett az út elé a jövôbe. Ez az a lelkület, mely friss, üde, erôs életet sugároz. S ezt megérzik mások is, mert valamint árnyékot vet testünk, úgy befolyást gyakorol lelkünk; 3. kell a remény, hogy menedékem legyen, ,,altissimum refugium''; bajok, kétely, gúny, üldözés fölött elvágtatok. ,,Aki a Fölséges segítségéhen lakik, a menny Istenének oltalmában marad. Mondhatja az Úrnak: Oltalmazóm vagy te és segítségem'' (Zsolt. 90,1). A magasból nézek le a nyüzsgô világra. c) Azért aztán a remény nagy stílben dolgozik; nagy terveknek és elhatározásoknak él. Mennyi erô, mert bizalom van e szóban: ,,Mindent megbírok Abban, ki megerôsít''. Az isteni mindenhatóságot semmi sem dicsôíti meg annyira, mint az, hogy mindenhatókká teszi azokat, kik benne bíznak. Ez a reményteljes lelkület hasson ki belôlünk, hogy másokat is ébreszthessünk s nevelhessünk. ,,Bízzatok benne, öntsétek ki elôtte szíveteket; Isten a mi segítônk'' (Zsolt 61,9). Nagyon jó ez nekünk: ,,Boldogok mindnyájan, kik benne bíznak'' (Zsolt. 2,13). Sohase legyünk kislelkűek, mert ,,senki sem szégyenült meg, aki az Úrban bízott''. (Eccl. 2,11). Ha megrögzött bűnösrôl is volna szó, akkor is: ,,Aki hozzám jön, azt nem vetem ki'' (Ján. 6,37). A halálban is az Úr a bizalmam: ,,Ha szintén megöl is engem, öbenne reménylek'' (Jób 13,15). ,,Az Úrban bízván, nem fogok lankadni'' (Zsolt. 25,1). ======================================================================== 291. A tíz szűz. ,,Hasonló leszen mennyeknek országa a tíz szűzhöz, kik vévén lámpáikat, eléje menének a vôlegénynek és menyasszonynak. Öt pedig ezek közül esztelen vala és öt eszes'' (Máté 25,1). A tíz szűz képviseli a virágzó, szép életet. Mennyi remény s jókedv van e nyoszolyó-lányokban; menyegzôs a lelkületük, kik az élet ünnepeit élik. -- Tavaszban kell az embernek állnia; elôször is az ifjúságnak; derű és fény, erô s öröm kell bele. Azután a küzdô emberiségnek is tavaszban kell állnia, hogy le ne tegyen a szebb, jobb, nemesebb élet reményérôl; hogy mindig várja a folytatást; akarjon fejlôdni itt, és akarja az ,,élet koszorúját'' elnyerni ott. -- Magamra nézve is mindig sürgetem a folytatást; ,,folytatás következik'', az van ráírva minden lelki fázisomra s minden törekvésemre. b) ,,Késvén pedig a vôlegény, szunnyadozának''. Aludtak, pihentek, de a mécsük égett, már akiknek; voltak, kiknek nem égett. -- Az életben állunk mint éjben; kell, hogy egész életünkre Krisztus világossága legyen kiöntve. Az Úrjövet éjében mécsünk a hit mécse; ez ég s eligazít. -- Mily ,,belsô'' sötétségben élnek azok, kiknek ez a mécs nem világoskodik, és mily ,,külsô'' sötétség tetézi majd ezt a belsôt, mikor Isten elfordul tôlük. -- Meglóbázom mécsemet, napsugaras lesz a lelkem tôle. -- A tudománynak is van mécse, de világossága nem ér messzire; a lélek mélységeit meg nem világítja. Mily csenevész nemzedék lehet az, mely e sötétségben születik, s melynek bölcsôjénél a darvinizmus, történeti materializmus más ily füstölgô kanócok éktelenkednek. c) ,,Éjfélkor pedig kiáltás lôn: Íme a vôlegény jô, menjetek eléje''. Mily fölséges, kegyelmes, isteni tett, hogy jön; virrasztó lelkeket, koszorús lányokat, égô méccsel feléje sietô násznépet vár méltán, s ha hozzá még szeretettel és édes, fölséges odaadással jön, ha értünk jön és üdvözíteni jön: úgy-e akkor dobogó szívvel, ragyogó szemmel, világoskodó, szeretô lélekkel kell eléje jönnünk. Akiben ez megvan, abban a krisztusi lelkület, a mennyország van; akiben pedig nincs, az nem értette meg az Urat és nem használta föl kegyelmét s nem árasztotta ki életére a hívô és szeretô lélek világosságát. -- Ó Uram, virrasztani, téged várni, közeledésedet, mely egybekelésem lesz veled, kívánni, az mennyországom, melyrôl le nem mondok. d) ,,Akkor mind fölkelének; az esztelenek pedig mondák az eszeseknek: Adjatok olajtokból''. ,,Adjatok olajtokból! Adjatok világosságotokból; legyen bennünk is fény, derű, öröm, jókedv -- mondják a hitetlen, bizalmatlan, hanyag, világias lelkek. Nem adhatunk -- felelik az okos szűzek --, menjetek a boltokba s vegyetek magatoknak. -- Senkinek sem lesz világossága, ki nem gondoskodik olajáról; nem lesz hite, ha nem imádkozik; nem lesz szeretete, ha bűneit meg nem bánja; nem lesz Krisztus vigasza s derűje rajta, ha áldozatokat nem hoz; száraz lélek lesz, ha áhitatában, bensôségében, föltétlen odaadásában nem fakad olajforrása. e) ,,Világosságodból adj, olajodból ne adj'', ez bölcs mondás. Máshol mondja az Úr: világoskodjanak jócselekedeteitek, példátok, erényetek, s igazítsátok el ezzel az embereket az igazság felé; ez kötelességünk. Oktalan volna azonban az az ember, ki másoknak akarván szolgálni, önmagát elhanyagolná; olaja, erénye szeretete ezáltal elapadna, és természetesen mécsese is elaludnék. Lelki életünk kárával másokon segítenünk nem lehet; elsötétülünk csakhamar mi is, ôk is. Olajomat óvom; lelki életemet ápolom; imáimat, elmélkedésemet el nem hanyagolom, a szentségekhez járulok; fegyelmezem s nevelem magamat; így leszek jó másnak, mert elôbb jó voltam magamnak. f) ,,Akik készen voltak, bemenének a menyegzôre, és az ajtó bezáraték. Végtére eljönnek a többi szűzek, mondván: Uram, Uram, nyisd meg nekünk''. Kopognak az ajtón, de az nem nyílik. Jönnek az elkésett lelkek, kiknek csak késôn nyílt meg szemük s mozdult meg szívük. Megjönnek a halhatatlanság föl nem ismert s elhanyagolt igényeivel, szívük elfojtott, félreismert ösztöneivel, a fölületes, bűnös élet rongyaiba takarózva az örök kapuk elé, s kopognak; megjönnek hajótörötten, koporsódeszkákon úszva, megviselten, a kegyelem és az idô kincseit a feneketlen mélységekben elvesztve, megérkeznek az örök élet partjaihoz, s révre vergôdnek mint koldúsok s nem mint menyasszonyok. Mily szomorú, mily sajnálatraméltó élet és életvég! Jézus mondja: nem ismerlek. Nem látom rajtatok az isteni vért, a krisztusi típust, az örökkévaló hivatás s remény nagy stílusát... Távozzatok! Hová? kihez? mire? minek? Rettenetes ítélete a célt nem ismert s célt tévesztett életnek! ======================================================================== 292. A talentumok. ,,Egy messze útra menendô ember eléhívá szolgáit és átadá nekik javait. És egynek öt talentumot ada, másnak pedig kettôt, ismét másnak egyet... Elmene pedig, aki öt talentumot vett vala, és kereskedék azokkal, és más ötöt nyere. Hasonlóképen az is, aki kettôt vett vala, más kettôt nyert. Aki pedig egyet vett vala, elmenvén, a földbe ásá és elrejté ura pénzét. Sok idô mulva pedig visszajövén ama szolgák ura, számot vetett velük. És eljövén, ki öt talentumot vett vala, más öt talentumot hozott, mondván: Uram, öt talentumot adtál nekem, íme, más ötöt nyertem rajta. Mondá neki ura: Örülj, jó és hív szolgám, mivelhogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, menj be urad örömébe. (Igy történt a két talentumossal is.) Eljövén pedig az is, ki egy talentumot vett vala, mondá: Uram, tudom, hogy kemény ember vagy, aratsz, ahol nem vetettél, és gyüjtesz, ahol nem hintettél; félvén tehát, elmentem és talentumodat a földbe rejtettem; íme, itt a tied. Felelvén pedig ura, mondá neki: Gonosz és rest szolga... pénzemet a pénzváltóknak kellett volna adnod, és én megjövén, kamattal vettem volna meg, ami enyém'' (Máté 25,14). a) Talentum sokféle van; egyiknek öt, másiknak kettô, vagy egy. Ezek természetes s természetfölötti erôk és adatok, melyekkel szemben állok ,,én'' akinek e talentumokat egyéni, szép életemmé kell földolgoznom; dolgozzatok, szerezzetek, alkossatok, -- mondja az Úr, - - senki sem megy be ,,Ura örömébe'' azért, mert öt, vagy két talentuma van, valamint az egy talentum nem akadály abban, hogy valaki az örömbe bemenjen. Isten ide állított, így szerelt föl, s bármilyen legyek, van erôm hozzá, hogy bemenjek örömébe. Az ,,én'', a lélek a fô; ez a lélek a maga öntudatában szemben áll saját maga tehetségeivel is, melyek nem tôle vannak, s boldogsága attól függ, hogy föleszmél és mondja: Ime Uram, itt vagyok; hálát adok és örülök, hogy vagyok, fölhasználom tehetségeimet s szolgálok neked! b) Azért sem ment be senki ,,Ura örömébe'', mert öt új, vagy két új talentumot szerzett, ha ezalatt külsô műveket, vagy sikert értünk, pl. tudományos műveket, szónoki sikereket, gazdagságot, hírt, találmányokat. A rajtam kívül álló mű, a tudomány, vagy külsô érvényesülés nem az én egyéniségem, hanem inkább csak egy-egy funkcióm. Mindez több oly föltételtôl és kelléktôl függ, ami nem én. - - Ha a mű, a siker volna az érték, akkor nem az ember volna a cél, hanem a mű, és az ember eszköz volna hozzá. -- Azután meg, kielégít-e valakit a külsô mű, a siker? ,,Es war kaum jemand gross, der nicht eine Kluft zwischen dem Wollen und Vollbringen schmerzlich empfand, der nicht weit mehr zu sagen hatte, als ihm zu sagen vergönnt war.'' [Nem igen volt nagy szellem, ki a szándék és teljesítés közt: szakadékot kínzón ne érezte volna, ki nem akart sokkal többet mondani, mint amit tudott.] -- A művek csak tükrözései, csak csipetei a belsô világnak. Ne szolgáljak tehát sikernek, hírnek és ne bántson, ha e részben szerencsés nem vagyok. c) A lét súlypontja nincs a talentumokban, sem a sikerben; nem azért élünk, hogy tudósok, művészek, technikusok, kultúremberek legyünk; ezek mind a nagy világfejlôdés relatív adatai; hanem a lét értéke maga az Isten dicsôségére folytatott, tehetségeinknek megfelelô munka. Az én értékem nem az, hogy öt talentumom van, s értéktelenségem sem az, hogy egy talentumom van, hanem az, hogy kötelességet s szolgálatot híven teljesítek, s várom az Úr örömét. Tudom, hogy Isten adta, amim van; tudom, hogy hasonulnom kell hozzá erôim kialakításában, gondolatban, akaratban, érzésben, hitben, szeretetben; tudom, hogy az életnek végtelen jelentôsége van; erre felé járok bízó, munkás életben. d) ,,Vegyétek el tehát tôle a talentumot és adjátok annak, kinek tíz talentuma vagyon... Mert mindannak, kinek vagyon, adatik, attól pedig, akinek nincs, amivel bírni látszik is, elvétetik tôle''. Aki fölhasználja a tehetséget az isteni, szép, belsô világ kialakítására, az egyre bôvelkedik; egyre több, mélyebb, tisztább öröme lesz; aki pedig a világért, az utcáért, az ingerért dolgozik, egyre szegényebb lesz; minél öregebb, annál szomorúbb lesz, ,,s míg (reményeid) lepkeszárnyait hiába kergeted, lezajlik életed, és állasz pályád szélén''. ======================================================================== 293. Az utolsó vacsora hangulata. ,,A kovásztalanok elsô napján pedig a tanítványok Jézushoz járulának, mondván: Hol akarod, hogy elkészítsük ételedre a húsvétot?... Beesteledvén pedig letelepedék tizenkét tanítványaival'' (Máté 26,17). És kezdé mosni a tanítványok lábait'' (Ján. 13,5). a) Jézus hangulata zöldcsütörtök este. Az utolsó vacsora terme telítve van Jézus nagy lelkével. A lelkek is sugároznak, s emlékeikben le van foglalva szellemük. -- A kôszén a napnak sok ezer év elôtt kisugárzott hevét adja ki; a nagy lelkek műveikben és intézményeikben sugározzák ki melegüket. S van-e mű és intézmény, mint az Oltáriszentség; nemcsak szelleme van meg itt Jézusnak, hanem ô maga, annak az elsô, szent, sejtelmes, szeretettôl telített estének érzelmeivel. Lelke felhô; áldás permetezik s villámok villannak belôle. Fôérzelme a szeretet, mely nem bír elszakadni; szeretetrôl, páratlan, hôsies érzésekrôl beszél; azután teljes öntudatában annak, hogy ,,Istentôl jött s hozzá megy vissza'', mélyen megalázva magát, mossa tanítványainak lábait; már nem beszél, hanem alázatban leborul mindegyik elôtt külön, hogy megrendüljenek annak átérzésétôl, hogy mennyire szereti ôket! Azt érezzétek, amit Krisztus érzett. Szemében mély tűz ég; izgatott; keze izzadt, tapadós; lázas érzések járják át lelkét. El kell szakadnia; szívének ez kín és gyötrelem; de szeretete gyôz: emlékül itt hagyja titokzatos, szentségi jelenlétét. Az ô szeretete sem tagadja meg a maga természetét; együttlétet akar, és azt meg is teremti. Ime, Jézus tanítványainak lábainál; ha nem szeretne, nem volna oly alázatos, és viszont, ha nem volna oly alázatos, nem tudna úgy szeretni. Félre a sivár, köves, rideg lelkülettel; úgy akarok szeretni, hogy testvéreim lábait is megcsókolom. b) Látja maga elôtt a húsvéti bárányt, és lelki szemei elôtt egy rettenetes éjnek perspektívája nyílik, mikor a kétmilliónyi zsidó nép menekült éjjel; mögötte Fáraó serege, elôtte a tenger s a puszta, és egy nagy imádkozó ember, a 80 éves Mózes ráüt botjával a tengerre, és az szétválik, hogy utat nyisson Izraelnek s eltemesse Fáraót. -- Ez csak elôkép; a valóság pedig az, hogy a bűn éjében örök sírja felé rohan az emberiség, de eléje áll az Isten fia s botjával, keresztjével a boldogulás útjait nyitja és a poklot csukja; e nagy menekülésnek emlékére van az új áldozat, a szentmise. Szabadulásunk emléke, örök sírunk s kárhozatunk záródásának szent jele; fölövezve, útra készen, bottal kezünkben, jelezvén ezzel a lélekkészséget az Úr szolgálatára, akarunk benne résztvenni, ezer meg ezer éves emlékek szelíd mécsesénél. c) Azután áldozatul rendeli önmagát; azt a tiszta testet, azt a tüzes vért, áldozatos érzelmeivel a kenyér és bor színe alá rejti, s mondja: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre; mutassatok be így, engem önmagatokért. Ez annyit tesz, hogy meg kellene halnunk bűneinkért örökre, de Jézus helyettünk hal meg, és mi fölszabadulunk. Ez az áldozat fogalma: Isten-imádás és Isten-engesztelés valaminek -- itt Jézus életének -- fölajánlása által. -- Mindnyájunknak meg kellett volna halni bűneinkért; senki elégtételét nem fogadta volna el az Úr; de Jézust rendelte, hogy áldozata által mindnyájunknak irgalmazzon. Hiszem, Uram s örvendek; de kérdem: Miért akartad így? A felelet ez: Valamint a teremtésben kinyilatkoztatta magát az Úr, s hegyei s tengerei, virágai és örvényei hirdetik nagyságát: úgy Jézus édes, majd érdes és hôsies szeretetű életében -- e mély, magas, nagystílú erkölcsi teremtésben, -- újra kinyilatkoztatta magát, most inkább erkölcsi tulajdonságait, azt, hogy mily szent, igazságos s irgalmas; le akarta szíveinket foglalni és az emberiséget e mély életáramba terelni. -- Igy nézem Jézust s imádandó áldozatát. Térdenállva nézem s hálát adok, én ki általa élek. d) ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.'' Szenvedésemnek, áldozatomnak titokzatos megújítását megmutattam nektek; magamat, életemet, lelkemet rejtem a kenyérbe, véremet és szívem tüzét a borba. Ott hódolok, engesztelek, imádkozom értetek; mutassátok be e nagy kincset az Úrnak s vegyétek magatokhoz. Szeretetem és érdemem Istennél célt nem téveszt; tiszteletem mérve szerint meghallgat; jöjjetek tehát ti is; ajánljátok általam szívetek gondját, baját, bűnét s inségét Isten kegyelmébe. ,,Az én emlékezetem'' lesz biztosítástok és vigaszotok. -- Nincs is azóta más áldozat a földön; annál inkább mutatjuk be ezt millió oltáron; tartsuk nagyra; használjuk; Jézust megvigasztaljuk, Istent megengeszteljük, önmagunkat gazdagítjuk vele. ======================================================================== 294. ,,Ez az én testem.'' ,,Midôn pedig vacsoráltanak, vevé Jézus a kenyeret, megáldá és megszegé, és adá tanítványainak és mondá: Vegyétek és egyétek, ez az én testem'' (Máté 26,26). a) Sehol sem állnak annyira egymással szemben az Isten nagy s az ember kicsiny gondolatai, mint itt. Változó gondolatainkkal szoktuk mérni a világot; belenézünk, s majd nagynak, majd meg kicsinynek tartjuk; szisztémákat csinálunk, aztán megint lerontunk; haladásunk romokon jár: no hát a hit is kis gondolataink romjain jár. Nekünk elég, hogy a szeretô Jézus mondotta: Ez az én testem; jelenléte nekünk kegyelem és ünnep, ha nem értjük is. Az apostolok továbbadták nekünk; az evangéliummal világgá indult ez a misztérium. Katakombák falaira véste és festette az ,,Ecclesia Christophora'' a gyűrűt, a lantot, a pálmát, Jézus szeretetének beszédes szimbolumait; szeplôtelen, tiszta nemzedéket nevelt kenyerén és borán, mely az eget kereste... Gondolatai el voltak vele telve, énekei róla szóltak, minden oltára neki volt szentelve; nagyobbat nem talált, amit hinni, szeretni, énekelni, festeni, kôbe vésni lehetne. E nyomokon járok én is; hiszek; hitem ünnep, erôvel s reménnyel teljes. b) E titok értésére ész nem elég, inspirált ész kell hozzá, mely szeret. Jézus megtette, mert szeretett. A szeretet alkotó erô; akaratot nagyra ez inspirál. Teremtett világot, mert szeretett; új világot teremt ismét, mert szeret. Ez a szeretet inspirál a hitre; aki tud szeretni, az tud hinni; ,,Nos credidimus caritati''! Minden kérdésemre csak a nagy szeretet felelhet. Van-e Megváltónk? Isten-e Krisztus? Megbocsát-e? Lehet-e lélekért meghalni? Lehet-e hitet mindennél jobban szeretni? Lehet-e végtelenül gyűlölni (pokol)? A szeretet ért hozzá; szeretet nélkül e kérdésekhez nincs kulcs. Hiszesz- e a karácsonyban? Ha igen, hihetsz a húsvétban; és ha abban hiszesz, miért kételkednél a szeretet szentségében?! c) Test, mely értetek adatik. Értetek, hogy ti ne menjetek tönkre; helyettetek állok én ki az Isten igazságossága elé; haragja engem zúz össze. Nem igazságtalanság ez, hanem az elegettevô s engesztelô szeretetnek tüzes kinyilatkoztatása. Szemléljétek e kápráztató színekben égô tüzet; én gyujtottam azt meg, hogy megmelegedjetek, s általam s bennem Istent új, tüzes szeretettel szeressétek. -- Ez áldozati érzelmekkel van jelen Krisztus a szentmisében, ezekkel lép Isten elé, közénk s közéje áll, és szeretetért s ragyogó sebeiért kérünk és remélünk Istentôl kegyelmet... Értünk adja oda magát Krisztus... mily öröm, mily kincs ez nekünk, s mily áldozat a szentmise! ======================================================================== 295. ,,Ez az én vérem''. ,,És vévén a kelyhet, hálát ada és nekik adá, mondván: Igyatok ebbôl mindnyájan, mert ez az én vérem'' (Máté 26,27). a) Jézus szent vére örök ifjú erô, mert isteni vér; a vértôl függ az életenergia, a temperamentum, a típus. ,,A lélek a vérben van''. Ez az a regeneráló, fölfrissítô, fölüdítô erô. E vér éltetô erejétôl van a kereszténységben és a krisztusi lelkekben a szűzies, tiszta ifjúság üdesége s az a kimeríthetlen termékenység; sem credóján, sem evangéliumán, sem tanán, sem törvényein, sem életén nem venni észre az öregség nyomát. Ez a vér adja a szentek lendületét és izzó érzelmeit. Mindenre kész, ki áhítatos lelkesüléssel suttogja: ,,Az Úr kelyhét veszem s az ô nevét hívom segítségül''. ,,Ki fog elszakítani Krisztus szeretetétôl?'' Míg ez a vér hevít, nincs baj; ôrzöm a vért, a szent Grált tisztelettel iszom, szívom magamba erejét. Stuart Máriával mondom: ,,Mindentôl megfoszthattok, két kincset azonban el nem tagadhattok tôlem: hitemet s ereimben csörgedezô királyi véremet''. Isteni nemzedékek vagyunk; titkunk, gondunk, kincsünk az isteni vér. b) Ez a vér bátorrá tesz; nem éri be vele, hogy legyen, hanem terjeszkedni, hódítani akar; ,,bátorságra, merészségre nevel'' (Tertull.); a rossz ellen e vér erejében küzdök s biztosan gyôzök, mert 1. az aktuális szeretet érzelmeivel árasztja el lelkemet; egész valóm érzi, hogy Krisztus szeret, édes, tapadó szeretettel; elsô szentáldozásomtól, ifjúságom extázisain, meglett korom gyakorlati áldozásain át nagy útiköltségemig érzem ezt. Szeretem és birom; átkarolom, el nem eresztem, s vele birom vívmányaim aranybulláját s az örök élet testamentumát. 2. Legyôzöm a rosszat örömmel; az örvendezô léleknek nincsenek nehézségei; az öröm a gyôzelem záloga; még meghalni is tudunk vele; a halál sötétségében is biztos utat nyit nekünk: Proficiscere anima christiana... Menj még a halálba is bizalommal, keresztény lélek! Szeretettel s örömmel gyôzöm le nehézségeimet. c) Sziénai sz. Katalin vérpadra kísért egy lovagot s fejét igazította a bárd alá; azután eléje térdelt s fölfogta kötényében a levágott fejet. ,,Valami szenvedélyesen édes szeretet fogott el, -- írja gyóntatójának, -- mikor a kivégzettnek vére freccsent rám és folyt végig rajtam, mert arra gondoltam, hogy más valaki úgy szeretett, hogy önként ontotta vérét értem''. -- A szentáldozás egyre szemeim elé állítja azt a más valakit, aki úgy szeret, hogy vérét ontja, vérében mossa meg lelkemet. ,,Ó vér és tűz, ó véres tűz, ó tüzes vér!'' (Sziénai sz. Katalin). ======================================================================== 296. A szentvér ereje. a) Jézus vére végtelen kincs, ,,pretium magnum'', lelkünk nagy ára! Isten végtelen irgalma, e szent kehely keretje. Honnan e vér? Isten kegyelmébôl. Tekintsd a forrást; szent szíve dobogásával indult meg keringése, azután kifeccsent; azután kiömlött... Tekintsd sziklás útját, párázatában a Szentlélek kegyelmeinek szivárványát. Tekintsd örök erejét; a ,,pondus aeternitatis'', az örökkévalóság energiája dolgozik benne. Hogy nézik a szentek az égbôl és a szenvedô lelkek a tisztító tűzbôl e szent vérnek szivárgását lelkeinkre? Én is így nézem, áhítatos csodálattal és hálával. b) Vére rajtunk; megtisztít; ez lelkünk harmata, ki nem száradunk. Megpermetezzük vele szentáldozásainkban érzelmeinket, jó föltételeinket; áldását lekérjük mindenre, cselekedeteinkre és a szenvedô lelkekre. ,,Vér, vér olthatja ki csak a kínt'', mondotta Suso Henriknek egy elhalt társa. Fölhasználom én is. c) Vére bennünk. ,,Én vagyok a szôlôtô, ti a vesszôk'', mintha mondotta volna: Vérembôl éltek. Meleg élete árad belénk; mi szívjuk. Vére ég ereinkben s hevül arcunk pirjában. Ágnes mondotta: ,,Vére piroslik arcomon''. Vérét kiméljük, ha a mienket nagylelkűen fölajánljuk; mert nem szeretet az, ha pazaroljuk Krisztus vérét s kiméljük a magunkét. ======================================================================== 297. Jézus áldozat-érzelmei az eucharisztiában. ,,Ez az én vérem, az újszövetségé, mely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatjára'' (Máté 26,28). a) Az Úrvacsora áldozat volt; Jézus a kenyér s bor színében az áldozat jellegeivel és érzelmeivel van jelen; ez érzelmek elseje az imádás és hálaadás. -- Misztériumának megközelíthetlen csendjében imádkozik Jézus, az áldozat. Ô ebben remekel. Ez missziója, kegyelme, ez inspirációja és géniuszának koronája. Gondolhatod, mily mélyen szánt s mily magasztosan szárnyal! Isten és a világ közt kiterjesztett szeráfi szárnyakkal lebeg lelke; beárnyékolja a földet; fölfelé tör, egyre följebb, följebb, és ihletett lelkében himnussá válik a föld s a szférák éneke. Imájában összefoly szentséges életének harmóniája a zöldcsütörtök, a nagypéntek siralmaival s a föltámadás és mennybemenet himnusával. Ó fölséges, szent, kiválasztott imádkozó; minden szentmisében kiárad imádkozó, zsoltáros, himnusos lelked. ,,Sileat a facie Domini universa terra'', s ég és föld hallgat imádra. Akarod-e Istent mély, igaz érzésekkel, Krisztus lelkének; szenvedésével s diadalával dícsérni? itt a szentmise! b) Második érzelme az engesztelés. Az áldozat meghal másért; a legsötétebb lemondást a szeretet legragyogóbb inspirációjával köti össze... e keserűség édes és azért fölséges lesz. Siet Krisztus lelke a halálba, siet menteni; ,,ha föláldozom magamat, ezek mind élhetnek'', mondogatja; ó hogyne tenné! Ez érzelmek hevítik lelkét most is; kiáltó lélekké válik. Az Oltáriszentség csendjében hallom prófétánk, vértanúnk kiáltását; hallom a ,,vér kiáltását''. Sámuel egész éjjel kiáltott Saulért az Úrhoz; Jézus éjjel-nappal kiált értünk. -- Tanuljunk tôle engesztelést: erôs, ellentálló, a jóért kiáltó, a bűnösökért kiáltó lelkületet, és engeszteljük meg Jézus szívét magát, kit annyian nem értenek s megvetnek. c) Harmadik érzelme az esedezés, a könyörgés. Rengeteg sok kegyelemre van szükségünk, hogy a rossznak ellentálljunk s a jót tegyük; hogy kitartsunk s jól fejlôdjünk; hogy arra az öntudatra és örömre ébredjünk, hogy szeret minket az Isten, és hogy szeretet és nem átok környékez; segítségre és oltalomra van szükségünk perzselô napsugár, rothasztó esôzés s ugyancsak lelki rothadás és kiszáradás ellen. -- Jézus e részben is kiált! Ahogy a hegyeken, az erdôkben, a tengerparton imádkozott, úgy imádkozik itt. A szív mélyébôl kitörô imának itt van iskolája és forrása. Vele imádkozni, az annyi, mint kitartóan, megnyugodva imádkozni. ======================================================================== 298. ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.'' a) A szentmise annyi, mint bemutatni a szeretô, megalázódott, Istent engesztelô Krisztust. A szentírás és liturgia testet és vért emleget. Itt van az én megtört testem... itt van az én kiöntött vérem. Gibbons ,,rettenetes titoknak'' hívja s nem hiheti; mi is megrendülünk, de a valóságnak, az erôs hitnek alapjain; megrendülve hiszünk. Hisszük, hogy az Úr úgy szeretett, hogy halálba ment, s szent titkában mint áldozat maradt köztünk. A megtört test és kiöntött vér mindenkit megrendít; senki sem hágna rá a vérre, kitérne neki tiszteletbôl; mi ily alakban mutatjuk be Istennek. b) Mily érzelmei lehetnek a megtört testűnek, annak a szívnek, mely vérét ontja? 1. Alázatos, mély hódolatban megsemmisül; ,,belesüllyedtem a mélységes sárba'' -- kiáltja, -- szolgád vagyok végtelen Isten; érzi, hogy reá nehezedik a világ terhe, az Isten utálata; 2. reszket; sokba kerül neki, szenvedésbe, halálba; 3. és mégis tüzes az áldozónak belsô világa, meleg; vágyik meghozni áldozatát, mert tudja, hogy mit ér el vele. -- Krisztus ez érzelmeit kell osztanunk, akkor lesz imádásunk, engesztelésünk, odaadásunk. Nincs mélyebb, tüzesebb, ájtatosabb érzelem, mint önkéntes áldozatnak lenni. Ha meghal az anya önkéntes felajánlásból, ha föláldozza magát valaki másért, mily mélységek ezek, mily szépség és bűbáj! Ez van itt. c) Bizalommal legyünk a szentmise iránt. Krisztus feje az egyháznak, tiszteletben lehajtott, szenvedô, lekonyult fej; e fej árnyékolja be a sebzett testet. Ez a fej mindig imád, mindig ég és fáj. Krisztus e viszonya Istenhez megrendítô, de ugyanakkor okvetlenül gyôzedelmes; hogyne bíznánk e szent, imádkozó áldozóban, ki meleg, érzô, átdöfött szívének érzelmeivel imádkozik értünk?! Ez érzelmeket kell Krisztussal osztanunk; az lesz a jó misehallgatás. ======================================================================== 299. Az Úrvacsora életközösség Krisztussal. A vendégség a jóbarátságnak, vagyis az életközösségnek jele. Együtt eszünk, együtt élünk. Az Úrvacsora is élet-közösséget jelent Krisztussal. Nevezetesen három irányban. a) Közösség az élni akaró, életet megújítani és kiárasztani akaró Krisztussal. Együtt élni s egyet élni akarok veletek; önmagam életét, az erôs, isteni életet vágyom átélni bennetek. Ez erôs életnek nem fűzfákra akasztott lant a szimboluma; nem idegen Eufrátok folyóvizét nézi; nem nyögés az éneke, hanem lélek, örvendezô, öntudatos odaadás és vállalkozó szellem tölti el, s lelkében fakadnak vizei, könnyeiben fürdik, s önlelkének dagályán emelkedik. -- Ezt az odaadást kezdem tisztuláson; ez a durva munka, mely az Isten gondolatait belém vezeti; ezt folytatom gyakorlati, hűséges szereteten, melyben átadom ugyan magamat, de ugyanakkor visszanyerem magamat. Odaadom lelkemet Istennek, és erôvel, lélekkel, érzéssel megtöltve kapom vissza. Istent élem át, hogy annál erôteljesebben s tevékenyebben éljek. b) Közösség a halálba induló Krisztussal. Beleszövôdik az eucharisztia szellemébe az árny, az árulás, az élet keserve, az olajfák árnyékában vért izzadó Krisztus képe, vérfoltok és kereszt. Ez temperamentuma az Úrvacsorának. A Mester, kit a kereszt hív, magához inti keresztre s szenvedésre még nem érett fiait. Biztat; jertek közelebb; egy-egy hulláma kínszenvedésének végig söpör lelkünkön s megborzaszt. Úgy ülünk körülötte, mint a vértanú-jelöltek a Kolosszeum padjain; le kell ereszkednünk nekünk is az arénára; minél inkább ereszkedünk, annál közelebb hozzánk a szenvedô Krisztus; megcsap és megittasít szelleme; a szeretet áldozatot hoz! c) Közösség a föltámadásra induló Krisztussal. Ha valaki meghalni készül szeretetbôl, annak nagyon kell élni, s aki nagyon él, az a halálban sem hal meg végleg. A szeretet nem halni tanít s ha halált kíván, a több életért teszi. Himnusa az élet, virága az öröm és lendület. A halált tehát szintén az újjászületésért szenvedi. Meghalni Krisztussal, mindig újjászületést, különb életet, fölvirágzást, megújulást jelent. -- Ez az önmegtagadás filozófiája; lefogni az életet, mint a hegyekrôl vágtató vizet, hogy magasabbra szökelljen. ======================================================================== 300. Az igazi Úrvacsora. a) Mi a mélyebb és gazdagabb életet keressük, melyet a szentírás kifejezései ígérnek nekünk: ,,Lignum vitae, verbum vitae, corona vitae, panis vitae, semen vitae'', s ennek nyitja az egyesülés Krisztussal. Ez egyesülésre figyelmeztet az eucharisztiában a kenyér színe: egyetek, de vigyázzatok, hogy az evés csak jel, mely egyesülést sürget, egyesülést, ahogy a lelkek egyesülni szoktak. Lelkek akkor egyesülnek, ha egyet gondolnak és egyet éreznek. Mi az Úrvacsora? A lelkek egyesülése a gondolatok közösségében, szívek összeforrása az érzelmek egységében. Az igazi szentáldozás Krisztus gondolataival való töltekezés, Krisztus érzelmeitôl való fölgyulladás, Krisztus hasonmásának kiverôdése a szemen, homlokon, ajakon, beszéden, szereteten, életen, az egész életen, az egész emberen. Áldozni úgy kell, hogy az ember a lelkét eltölti az Úr Jézus gondolataival, hogy képét soha el ne felejtse. Megnyugtató és élvezetes kontempláció! Én nézem ôt s ô néz engem. Il me vise et je le vise. Valahányszor ily megnyugodva nézzük az Urat, lelkünk egyesül vele és megpihen benne. b) Nézzük a szentírásban a lélek megnyugvásának jeleneteit, valóságos Úrvacsora-jelenetek. Ott ül Betániában Mária az Úr Jézus lábainál. Ez is Úrvacsora. Nem evés, hanem egyesülés. Mária szeme az isteni Megváltónak nemcsak szemébe, hanem lelkébe is elmerül, a szeretô lélek megpihen jegyesében. Pihenés a jegyesben, ez is Úrvacsora. -- Térjünk be az elsô zöldcsütörtök estéjén az Úrvacsora termébe. Az aggódó gondolatok ott elcsitulnak, és tizenegy lélek függ a Mesteren, ki értük imádkozik. Ez Úrvacsora. Nem a vacsora miatt, hanem a lelkeknek megnyugvása miatt, a Mesterben. -- Nézzük a húsvét reggelét, ez Magdolnának Úrvacsorája. E kétkedô, reményeiben megtört lélek hogyan tud egyesülni, hogyan tud megnyugodni a Mester gondolataiban, azokban a gyôzelmes gondolatokban! -- Tekintsük meg a húsvét délutánján az emmausi tanítványok útját; két ember, akik lemondtak reményeikrôl; hogy gyullad fel s hogy nyugszik meg azután két ily kislelkű szív a nagy lélek közelében. Ez is Úrvacsora. És a húsvét estéje az egész apostoli gyülekezetnek Úrvacsorája. Nyugodjunk meg szentáldozásaink alkalmával az Úr Jézus biztató, gyôzelmes gondolataiban. Derítsük föl világi nézeteinket, gondolatainkat, sokszor meghasonlott, önmagával nem biró lelkünket Jézus szívén. c) Az Oltáriszentség nemcsak azért nyugtatja meg lelkünket, mert gondolatainkat Jézusban megpihentetjük, hanem azért is, mert hitünket rendkívül megerôsíti. ,,Est enim memoria mirabilium''. Hitünk az Isten csodálatos műveivel áll szemben. Nagy emlék, melyben megújul Krisztus megtestesülése és szenvedése. Nagy emlék, amelyhez az emberi lelkeknek annyi csodálatos tünete, az aszkézis annyi titka, az elragadtatások fölséges sora fűzôdik. ,,Est fidei mysterium!'' A hit titka. Csodák alkotják, csodák kísérik e titkot. Ilyen a bolsanói csoda. A misézô pap kételkedett, vajjon igazán van-e az Oltáriszentségben Krisztus teste és vére, és íme, Úrfelmutatáskor a bor a kehelyben piros vérré változott, felforrott, kiömlött s elárasztotta az oltárt; ennek emlékére építette IV. Orbán pápa a fölséges orvietói dómot. De nem annyira ezek a csodák, mint inkább azok az eleven csodák, a bámulatos szentek, bizonyítják az Oltáriszentség valóságát, kik nem ettek más ételt, mint az eucharisztiát, s kik oly erôsek voltak, hogy legyôztek mindent. -- Legyünk mi is az eucharisztia eleven bizonyítékai buzgó életünk által, melyet az Oltáriszentségbôl merítünk. Változzunk el tôle. A mi gondolataink ,,infirmae providentiae'', gyönge, szürke gondolatok. Cseréljük ki azokat az Úr Isten gondolataival; az Oltáriszentségben, mint tüzes bélyegzôvel nyomja bele lelkünkbe. Mit menjek emberek után, akik ha nagy tehetségek is voltak, azzal a sóhajjal haltak el: ,,Több világosságot! Ily lelki élet, akármily költemények fakadjanak belôle, akármily szobrot tudjon faragni, akármily szinekben tudja rálehelni ideálját fára és vászonra, nekem nem imponál. Nekem az az élet kell, mely egész embert tud kialakítani. d) Végül a tiszta érzés ózonos atmoszférája kell nekem. Szívünket kétféle szeretet foglalja le: Charitas et cupiditas. A cupiditas az alacsony érzéki szeretet. Le kell foglalnom szívemet szent szeretetben, hogy az a másik mohó, ösztönös indulat csökkenjen bennem. ,,Nutrimentum charitatis et imminutio cupiditatis...; ubi charitas, ibi cupiditas non est.'' Mihelyt a szeretet, a tiszta charitas kigyullad, annak a másik lángnak tápja elfogy és a láng kialszik. ,,Castissima caro sopit concupiscentiam''. A legtisztább, a legszűziesebb test érintése a mi forró vérünk törvényét megtöri. Igy kell áldozni, akkor az Oltáriszentség a gazdag életnek forrása lesz. ======================================================================== 301. Kell áldozat, s Krisztus az. a) Kell, most és mindig, míg bűnös földön Istent engesztelôk járnak. A Végtelent így kell imádni... megsemmisüléssel. Kezdet óta ez öntudat gyujtja meg a pátriárkális oltárok tüzét; a teljes odaadást az elhamvasztás jelzi; a Golgotán pedig Jézus adja oda magát értünk teljesen, egészen. Kiönti a lelkét, a vérét, és új kifejezése lesz annak, hogy Isten az Úr és minden, s hogy ôt imádni és szeretni s megbántott Fölségét minden áron meg kell engesztelni. Ez Jézus áldozatának lüktetése; lángoló szíve végsô megerôltetéssel lükteti az érzéseket az ô nagy, sebzett lázas, misztikus testébe. b) Krisztus érzô, imádó, engesztelô szíve a mi áldozatunk itt és most. Nehéz beletalálni magát ebbe a szegényes oltárok sokszor piszkos képe és összetákolt gyertyatartói alatt; könnyű volt a katakombák oltárain, hol a kôvel letakart vértanú sírján állt a fakehely s mellette a kenyér. Nehéz beletalálnunk magunkat a hadaró, rongyos miseruhába öltözött pap mögött; könnyű volt a nikomédiai börtönben, hol a földreláncolt Lucián prezbiter saját mellére tette a poharat és a kenyeret. Törj át hiteddel rongyon és látszaton; Krisztus van itt az áldozat érzelmeivel, és ha beléje hatolsz, megcsap az a tüzes, vérpárás, sejtelmes, titokzatos légkör. Te hozd le a szent szívet a fáradt, lelketlen környezetbe. c) Áldozat a mise annak a lengyel papnak, ki Szibéria ólombányáiban, láncos lábbal, darócban áll a csepegô sziklánál, és így imádkozik a bor és kenyér fölött, hogy ,,Vedd föl, szent Atyám, mindenható Isten, ezt a szeplôtelen áldozatot''; lealázva, megbékolva, keserű kényszer alatt jól tudja megérteni Krisztus szívét. A nagy Szenvedô drága és kedves lesz neki. -- Szent volt az a mise, melyet az Ausztráliába deportált foglyoknak titokban, éjjel szolgáltak, s halálbüntetés sem tartotta ôket távol tôle; érezték, hogy nagy és szent, amit ily áron vesznek, és hogy többe került Krisztusnak. -- Szent volt a mise Hunyadinak, Skanderbégnek, Szobieszkinek, mielôtt megütköztek; érezték, hogy hôsies erôfeszítéseknek itt fakad krisztusi forrása. -- Szent volt a mise XVI. Lajosnak, mikor fogságának utolsó éjjelén, két órakor mutattatott be! Reszketett a pap hangja, a csengetyű mintha halálharang lett volna, s mily lemondással érezte a szegény király, hogy mi az áldozat. Ez áldozatot, a kenyeret, törik meg nekünk; e tüzes vérbôl, e keserves kehelybôl juttatnak nekünk... ,,Az Úr halálát hirdetitek'' ti mise-bemutatók, hogy ráképesítsétek magatokat hasonló áldozatra. Az ô emlékezete lelket éleszt; életét, érzelmeit folytatni késztet. A misében Jézusban elmerülünk, és szeretetét s kegyelmét magunkkal visszük haza; kell, hogy megérezzék rajtunk a tömjén- s a mirrha-illatot napközben. ======================================================================== 302. A méltatlan áldozás. ,,Bizony mondom nektek, hogy egy közületek elárul engem... és a falat után beléje méne a sátán'' (Ján 13,21). a) A méltatlan áldozás nagy bűn elôször is a hit ellen. Az Oltáriszentség mellett ôrt áll a hit, és különös nyomatékkal e titokra mutat; ez a ,,mysterium fidei''. Ôrt áll az apostol: ,,amit vettem, azt adom''; ôrt áll az egész vértanúság. Az egyház kincse az evangélium, gyöngye az Oltáriszentség; ezt ôrzi, ezt viszi zarándokságának útjain; ennek építi templomait és énekli himnusait; ezt köríti liturgiájának szimbolikus koszorújával. Az egész kereszténység olyan, mint Veit Stoss mester sacramentáriuma; maga a mester viszi a hátán remekművét. -- Aki méltatlanul áldozik, az kiönti az egyház kelyhét, kioltja lámpáját, összetöri oltárát, tapossa gyöngyét. Az ilyen bárdolatlan nem érti az apostolokat s vértanúkat, sem a kereszténység imádó, kôben, színben remeklô géniuszát; legkevésbbé pedig a búcsúzó és minket a szentségben megtisztelô Jézus szívét! Ó ne vétkezzünk a világosság ellen! Föltétlen hódolattal viseltessünk Jézus szent titka iránt, és a hódolat elsô kelléke a tiszta szív. b) Bűn a méltatlan áldozás Jézus szeretete ellen. Nem akar szolgákat, hanem jóbarátokat; közelünkben akar lenni, s kívánja, hogy el ne felejtsük. A szeretet pszichológiájával egyesülni és bennünk akar maradni. Minden szív tehát hajléka legyen a földön álruhában járó szeretetnek; nyíljék meg neki úgy, hogy biztosítsa Krisztust: itt otthon vagy, itt bizton pihenhetsz. Hűnek, testôrének kell lennem. S mivé leszek a méltatlan áldozásban? Elárulom az Urat! Kizárom házamból; megszégyenítem és megvetem. Szomorú vándorlása az Úrnak lelkek körül, kik ajkkal veszik és szívvel kitaszítják ôt! Jézusom, adj törhetlen hűséget, mellyel szentáldozásaimban szolgáljalak! c) A gyakrabbi méltatlan áldozás megátalkodottságba vezet, mert tompítjuk érzékünket az isteni szeretet iránt. A lelkiismeret lassanként elhal; kap ugyan kegyelmet, de indításai gyöngülnek. Lúggal virágot öntözni, szentségtöréssel lelket fojtogatni nem szabad. Az erkölcsnek is véges az energiája, abban az értelemben, hogy aki ,,itéletet eszik magának'' és ahhoz hozzászokik, abban a nagy gondolatok kicsinyekké s a nagy motívumok is gyöngékké válnak. Ments meg, Uram, az elsötétedéstôl, a megátalkodottság ördögétôl! Mily rémes látvány az, hogy örömtelen alávalóság és fagyos élettelenség környezi a szeretet szentségét; azért nem árasztja ki ránk kegyelmeit, s evangélium, kenet, balzsam, ige, misztérium dacára elrothadunk. Azért van köztetek sok beteg -- mondja Szent Pál, -- és sok halott... Judástól kezdve mind máig! ======================================================================== 303. Elôkészületek a szentáldozáshoz. a) Térdenállva nézni Krisztust, nézni s csodálni s elragadtatással függni rajta! Mikor a tengert, vagy az Alpeseket, vagy a vihart nézem, letérdelnék; hát még mikor Jézust nézem. Nézem, hogy mi a magassága, mélysége és végtelensége lelkének, és elmerülök benne. Érzem, hogy ô is néz engem. ,,Je le vise, il me vise.'' A betegeket a tengerre küldik nézni és a tenger leheletét szívni, mely szenteket s hôsöket nevel. Mózes is a kígyóktól megmérgezett tömeget rátanította, hogy hogyan nézzen föl az örökkévalóság s a megifjuló élet szimbolumára, a rézkígyóra. -- Azután leülök ,,annak árnyékába, kit lelkem kíván''; itt az ô árnyéka, a fehér szent ostya; ha csak árnyéka esik rám, meggyógyulok. -- Tehát csak nézni a hit szemeivel, a hit intuícióival... ez a tekintet kihúzza lelkemet. b) Lelkesen bízni benne. Ô mondja: nem halsz meg, élni fogsz. Jól, szépen, erôteljesen fogsz élni és nemcsak élni, hanem értem és szerintem fogsz élni, ,,vives propter me''. Élni, mikor a halottak napja borul rád; élni, mikor küzdesz s pusztában jársz. Az élet az én bűvköröm, azzal van telítve az Oltáriszentség atmoszférája. -- Megyek tehát és mondom: Ha csak ruhája szegélyét érintem, meggyógyulok; ruhája szegélye ez az ôt takaró fátyla a kenyérnek s bornak. S nemcsak meggyógyulok, de elváltozom belé. Ô megígérte. c) Szeretettel közeledem; szeretetem vele szemben örömmé lesz; mert ô van itt és szeret engem. Kincsem és édes lelkem. Élvezem és megnyugszom benne. A szeretet olvaszt, egyesít, átszegez; Jézus szeretete is ezt teszi. Nagysága elôször elnyom, de szeretete észre térít, és átkarolva mondom: Megtaláltam, akit kerestem; átfogom és el nem eresztem. -- Ez az örvendezô szeretet gyujtja ki imádásomat. Nincs mély imádás, hol nincs öröm; az imádás az Istenben való bensôséges öröm. -- Ugyancsak áthatja lelkemet a szent tisztaság kegyelme. Az örvendezô lelkek tiszták is, mert: ,,Die Reinheit ist die eigentümliche Gabe fröhlicher Geister''; az ô hazájuk a napfény, és az ô hangjuk folytonos énekszó. -- Tehát hittel és alázattal, reménnyel és szeretettel, örömmel és imádással készülök szentáldozásaimra. ======================================================================== 304. Hálaadás a szentáldozás után. a) 1. Elsô érzelmem mélységes hódolatom: Jön a király, a Fölség! dobog a szívem s csuklik a térdem. A Mekkából jövô zarándokjáratok elé borulnak a mozlimek, hogy lovak, tevék menjenek el rajtok. Bevonuló királyom elé terjesztem ki érzelmeim szônyegét; eléje szórom virágaimat. -- Por vagyok, tehát lábaid alá való. -- 2. Majd ismét a trónon, szívem trónján ülô királyt látom, ki szeretettel nézi törekvésemet. Mily vizió! Mily hegyek, montes Dei! -- 3. De végre is az emberséges Úr elôtt állok, és hajlékomba vezetem; tiszta a házam, muskátli és szekfű van ablakaimban. Üdvözlégy! Leborulok elôtted, mint Ábrahám, mint Judith, mint Szalome,... mint Szűz Mária. b) Azután kitör lelkembôl a dícséret; mert itt a mennyország, kell tehát angyalének, a ,,Szent, Szent, Szent''. S hol vannak az angyalok? Ah Uram, még próféta sem vagyok, hanem gyarlószívű szolgád csak. De azért a tilinkót meg nem veted. Angyalok énekeltek fönt, pásztorok tilinkóztak lent. Szívemben is visszhangzik a Glória... A szeretet kemencéjében vagyok, és a három ifjúval énekelek! Nem fojtom el dalaimat! c) Megnyugszom, megpihenek e keblen, egyesülök vele szeretetben. Minden szeretô így tesz, átkarol, átölel, csókot ad, s te is vártad azt Simon farizeustól s nem kifogásoltad Judásban sem. ,,Haec requies mea''. Érzem, hogy szeretsz, Uram! Elfelejtem szívem változandóságát s élvezem a te változhatatlan, örök szeretetedet. S te eltűrsz, sôt mondod: Ne keltsétek föl szívem szerelmesét, hadd pihenjen nálam. Ó szívem, hát elszakadhatnám valamikor Jézustól?! Még a gondolat is bánt; gondol-e a jegyes válásra az oltár elôtt? Hát én sem gondolok, beleélem magamat Jézus szeretetébe és boldogságom lesz öntudatlan föltétele hűségemnek. ======================================================================== 305. Más hálaadás a szentáldozás után. a) Kitárom lelkemet, s ha már eltelek az Úrral hát kérek. ,,Effundam in conspectu ejus orationem meam'', kiöntöm lelkemet. Kérek világos ésszel, meleg szívvel, erôs kézzel. Mint a reneszánsz mesterei, a nagy géniuszok bôrkötényben jártak műtermeikben; úgy én nagyot is gondolok és munkáskézzel is nyúlok művemhez. Térdelek és imádkozva gyúrom, mintázom, kalapálom lelkemet. -- Sokszor ,,kértem szépen'', de nem dolgoztam erôsen; nyafogtam, de nem alkottam; ettem, de nem erôsödtem; ímmel-ámmal dolgoztam; most imádkozom és kérek, de erôs kézzel dolgozom is. ,,Nem eresztlek el, Uram, míg meg nem áldasz engem''. b) Tanulmányozom szívemet-lelkemet Jézus inspirációi szerint. Mi van már bennem szolíd erénybôl? Mi fejlôdésem akadálya és haladásom veszedelme? Van-e már valamikép krisztusi életem? A kegyelem sokat kikezd, de alakot és szépséget nem ölt e mű. Ó ti lelkek, ti szomorú művészek, kik semmit sem alakítotok, ti a desperáció és nem az inspiráció tanítványai vagytok. Belenézek magamba a hivatott művész szemeivel, kit Jézus kegyelme hevít és segít. c) Fölajánlom magamat, szívemet, akaratomat, mert Jézus kéri: Add, fiam, nekem szívemet. Fölajánlom testemet, hogy élô és szép áldozat legyen, ,,vivens, beneplacens''. Fölajánlom életemet, hogy ne éljek már magamban, hanem én ôbenne. Életközösséget keres s életet ad; adjam tehát oda viszont szívemet, testemet, lelkemet, s akkor lesz mindez az ôvé, ha az ô gondolatai s inspirációi szerint alakul ki. ======================================================================== 306. Új parancsolat. ,,Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket'' (János, 13,34). Új parancsolat, azaz a réginek új, mert krisztusi kiadása vár reánk. Ez újság abban áll, hogy a) Istent szereti bennünk Krisztus, és ezt a legfôbb szeretetet árasztja reánk. Nem tesz különbséget szeretetében, egy és ugyanabba a szeretetbe olvaszt Istent és embert; a kettô eggyé lett! Ó mennyire lehet szeretni, ha Istent szeretünk emberben. Nem Isten az ember, de a szív szeretetének lángja e kettôt egyszerre átnyalábolja. Ez ereje és páthosza. Próbáld meg az Istent az emberben szeretni, felebarátod sajátos egyéniségét isteni gondolatnak venni; tisztelni fogod ôt s méltányos lész egyénisége iránt. A szeretet a méltányosságnak s nemes fölülemelkedésnek, és ezzel a jellemességnek is iskolája. b) Krisztus az embert istenileg, vagyis isteni hévvel szereti; ,,ignita caritate'', tüzes, lángoló szeretettel. Feléje törtetett elragadtatva; jött, mint ,,speciosus forma'', szépségbe öltözködve; jött, mint aki életet hoz, ,,vitam aeternam''; jött, mint ,,sponsus sanguinum'', az önfeledés, az odaadás, a véres áldozat jegyeseként. Utánunk járt, míg meghódított és élvezi a szeretet egyesülését. ,,Lieben ist die höchste Tat, geliebt sein der königlichste Besitz; beides der süsseste Genuss''. Ime Jézusnak s ugyancsak a léleknek isteni élete! Ne bizalmatlankodjál; boldogítsd magadat erôs, lelkes, hódító szeretettel. Szeress nagyon, szeress áldozattal, szeress kifogyhatatlanul, szeress, s ne hadd magadat legyôzetni nehézségekkel, sikertelenséggel, közönnyel; szeress; jobb lesz a világ. c) Ily friss, fiatalos szeretettôl átjárt társaságot hagyott örökben: ,,Arról ismernek meg mindnyájan, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel lesztek egymáshoz'' (Ján. 13,35); de életerôs, friss, teremtô, nem buta, ügyefogyott szeretettel. Szeretet, mely életrevaló nemzedéket teremt és nevel; ,,a bölcseség fiainak nemzetsége engedelmesség és szeretet'' (Eccl. 3,1). Ezekkel a nyomokkal taposta meg a bölcsek útját; szent, fölséges út. ======================================================================== 307. Higgyetek bennem! ,,Meg ne háborodjék szívetek. Hisztek az Istenben; bennem is higgyetek... Ha különben volna, megmondottam volna nektek'' (Ján. 14,1). a) Jézus a föltétlen bizalmat s ragaszkodást köti tanítványainak szívére. Bízzatok bennem, higgyetek nekem; nem csallak meg; ha nem így volna, mint ahogy tanítottalak, megmondtam volna nektek. -- A világban sok megrendülés van. Könnyes szemmel nézünk föl sokszor Krisztusra, midôn sötétség és kétség vonul végig lelkünkön. Ezzel szemben a mi kötelességünk: ,,Meg ne háborodjék szívetek''. Álljunk a passzió elôestéjének hangulatába; Jézus búcsúzik, szeretete kínná teszi az elválást; átöleli barátait és megmossa lábaikat, azután testét-vérét emlékül hagyja és fölemelve szemeit az égre, elmondja hattyúdalát; szétlebbenti a jövô sötét fátyolát, biztosítja tanítványait szeretetérôl... nem érezzük-e, hogy nem kételkedhetünk benne? b) E hangulatos szent estén tárja ki Krisztus legôszintébben szent szívét; tartózkodás nélkül szemeink elé állítja a legfôbb igazságokat és legédesebb vigaszokat. Lelkét, misszióját, szeretetét le akarta tenni bizalmas, hű szívekbe; amit eddig titkolt, azt most elôadja; ,,Ezeket pedig nektek kezdetben nem mondottam, mivel veletek valék, de most immár ahhoz megyek, aki engem küldött'', most tehát szívetekre kötöm, ami a legszükségesebb; s mi az? Kérlek, ne szakadjatok el tôlem. c) Ha nem volna így, megmondtam volna nektek; megmondanám most, mert elmegyek. Véres kereszthalál elôtt állok; nem csallak meg; megmondtam volna nektek. A szeretet ôszinteségével és az áldozat erejével biztosítlak titeket, hogy igazat mondtam; még egy bizonyítékot nyertek a föltámadásban, hogy halálom meg ne zavarjon. Kell-e nekünk más bizonyíték, s nem talál-e szívünk teljes megnyugvást? Ismételjük néha: Ha nem volna így, megmondta volna nekünk. Hiszek neki, mert szeretett engem. ======================================================================== 308. Szeretet és békesség a Szentlélekben. ,,Ha ki engem szeret, az én beszédeimet megtartja és Atyám is szereti ôt és hozzája megyünk: lakóhelyet szerzünk nála'' (Ján. 14,23). Szeressük az Úr Jézust nagyon; legyen lelkületünk vele szemben odaadás, készség, hűség. Lehet Jézust lanyhán is szeretni s nem tartani meg beszédét, de azt az Úr nem nevezi szeretetnek; aki igazán szeret, az mélyen érez és híven tesz. Az ilyen léleknek kijelenti magát az Úr, s ugyan hogyan? Hozzá megy s lakóhelyet szerez nála, vagyis otthon van nála. ,,Otthon'', mily édes valóság! Az otthon nem fal, nem bútor, hanem biztonság, megnyugvás, bizalom, szeretet. Ott szeretik az Urat, ahol úgy van, mint otthon; ahol becsülik, értik; ahol Ô az Úr, a családatya, s mi mint gyermekei az ô térdein ülünk, az ô nyakán lógunk; négyszem közt beszélünk vele s elmondunk neki mindent, ami szívünkön fekszik. Ó végtelen kegyelem: Isten otthon akar lenni nálam, s úgy szeretni engem s úgy szerettetni tôlem, mint otthon! Tiszta szív, te legédesebb otthon, Isten otthona! b) ,,A vígasztaló Szentlélek pedig, kit az Atya az én nevemben küld, az titeket megtanít mindenre s eszetekbe juttat mindent, miket nektek mondottam.'' A Szentlélek tanít; több világosságot ad, több megindulást, bensôséget, bánatot, tisztulást; új szívet ad s fogékonyságot; más világításban mutatja be az életet s a világot; bűntôl el, jóra indít; föltárja a lélek igényeit s mélységeit; öntudatára ébreszt földöntúli, halhatatlan valónknak. ,,És ez a bizonyságtétel, hogy nekünk Isten örök életet adott'', vagyis eltölt a hit, hogy örök életünk van. ,,És ez ô benne bizodalmunk, hogy amiben kérjük ôt akaratja szerint, meghallgat minket''. Magához vonz s erôsebbé s jobbá tesz. Ilyenkor érezzük azután, hogy a Szentlélek a mi vigasztaló Lelkünk, akit Jézus küldött, s aki miatt minden úgy van velünk s körülöttünk, mintha maga az Úr volna köztünk. Azért imádom s szeretem a Szentlelket, lelkem Lelkét, lelkem kapcsát az Úrral. c) ,,Békességet hagyok nektek, az én békémet adom nektek: nem mint a világ adja, adom én nektek. Ne háborodjék meg szívetek és ne féljen''. Adott nekünk Jézus sokat: adott hitet s vértanúkat; adott szót, igét s apostolokat; adott bánatot s bűnbánókat; de a legjobb, hogy megnyugvást s békességet adott: békességet önmagunkban azáltal, hogy a testet a léleknek alárendelte, békességet Istennel s embertársainkkal azáltal, hogy igazságra s szeretetre tanított s abba be is vezet. E békességbôl való a vidámság s boldogság keservek közt is s a lélek egyensúlya a viharos életben. Jézus nagy súlyt fektet erre, s ezt örökségkép ránk hagyományozta. Arra kell iparkodnom, hogy e békességet soha el ne veszítsem, -- hogy ki legyen öntve lelkemre s úgy kísérjen, mint egy néma dal. Szenvedni lehet, áldozatot hozni kell; de a békességet nem szabad elvesztenem. ,,Exsurge psalterium et cithara'', zsoltárom el ne némulj, citerám szólj mindig! ======================================================================== 309. Az igaz szôlôtôke. a) ,,Én vagyok az igaz szôlôtôke s Atyám a szôlômíves,... ti a szôlôvesszôk; aki énbennem marad s én ôbenne, az sok gyümölcsöt terem; mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek'' (Ján. 15,1.5). Jézus lejön a Sion hegyérôl és látja a közel fekvô szôlôhegyet, buján hajt haragoszöld lombja. Lelke elmerül az ôserôs élet szemléletébe, mely e tôbôl vesszôt fakaszt, sejteket épít, lombot hajt, s az igénytelen virágból kialakítja a tüzes, édes, zamatos gerezdet; titkos műhelyében porból-sárból méz, illat, zamat fejlik, s a napsugár tüze fekszik bele. -- Igy áramlik Jézusból az élet ôsereje és bűbája a lelkekbe; ô érzi s örül neki, s szenvedélye ezt az életet, erôt és szépséget belelüktetni a lelkekbe; tűzzé, mézzé, élvezetté akarja átváltoztatni az ember köznapi életét: és van benne elég minden lélek számára; a Jancsekiang partján épúgy, mint Alaskában vagy az Andrássy-úton ô élteti a lelkeket; a természetfölötti élet benyomásait tôle veszik. Minden ember Krisztustól vesz indítást; ô vonzza, fölvilágosítja, lelkesíti, irányt mutat neki, mert nála nélkül semmi természetfölötti jót, vagyis ami Istenhez elvezet, nem cselekedhetünk. Ezt a benyomást veszik zsidók, hitetlenek, pogányok, kishitűek, bűnösök és szentek. Ó édes, titokzatos szôlôtônk, te kipusztíthatlan életforrás; milyen az erezeted, mely kegyelmeidet ellükteti a tüzes lelkekbe épúgy, mint a rögökbe. b) ,,Minden szôlôvesszôt, mely énrajtam gyümölcsöt nem terem, lemetsz, s minden gyümölcstermôt megtisztít, hogy többet teremjen. Maradjatok énbennem és én tibennetek''. Nekem is az élet szenvedélyével és az erôs boldogulás ösztönével kell a tôkéhez ragaszkodnom; hisz a lét és az isteni végzés kötelékeivel füzôdöm hozzá, bele vagyok szôve, hozzá vagyok nôve. Nincs értelme az elnyesett vesszônek; épúgy nincs értelme az Istenbe és az örök életbe nem vágyódó létnek, s ez összenôtt és vele egybeszôtt léleknek szomjasan kell szívnia azt a titkos folyást, meg kell nyitnia minden sejtjét az isteni lét lüktetésének. Ó csak többet, minél többet belôled, krisztusi élet! Hajtani, virágozni, gyümölcsöt hozni akarok, vagyis féltékenyen fölhasználom Jézus kegyelmét, a lelkemben kigyulladó világosságot, az érzés, az elérzékenyülés, a buzdulás, a javulás indításait. Úgy veszem mindezt, mint Isten illetéseit, kivel a lét mélységeiben a lelkem érintkezik. Énekelnék, ha erre az öntudatomba nem esô, de mégis valóságos összeköttetésre és befolyásra gondolok: igen, én benne vagyok és ô énbennem. Ó tehát hajtson ki isteni erôvel a krisztusi élet! c) ,,Ha ki énbennem nem marad, kivettetik, mint az elnyesett szôlôvesszô és elszárad''. Aki az isteni sugallatoknak és öntudatában jelentkezô indításoknak ellentáll, az önmagát nyesi le Krisztusról, és lelke elszárad. Ez a folyamat lassan áll be. A lélek rendszerint eldurvul, hűtlensége miatt az isteni befolyás erejét veszti, az élénk összeköttetés öntudata vész, a krisztusi érzés melege hűl s az ember kiszabadul az Isten vonzalmainak körébôl; elnyesi a szeretet, a hűség és sokszor a hit kötelékeit is. Szabad lesz, mint ahogy megszabadul a tôkétôl az elnyesett és száradó vesszô. -- Minek hajtott, minek fakadt lombja, minek öntözte rostjait a tôke nedve, minek pontozta ki gyönyörű pajzzsá levelét a napsugár radirtűje, minek, ha az erôtôl elzárkózott, minek, ha a lom alá illatos virágot, zamatos gerezdet nem rejtett? Minek? Hisz ez az a borzasztó kérdés: minek élünk, ha az életnek, a több, a krisztusi életnek ereit beiszapoljuk, rostjait elnyessük, szóval, ha a kegyelmet pontosan föl nem használjuk? d) ,,Ha énbennem maradtok és az én igéim tibennetek, amit akartok, kérjetek és meglesz nektek''. Ha velem összeforrtok s lelkem világít s ég bennetek, és életemet, érzületemet osztjátok, ha arra a mély, igaz, belsô egyesülésre szert tesztek, mely a lelketek mélyében fakadó isteni életet öntudatos kincsetekké emeli: akkor teljesen osztani fogjátok érzéseimet, vágyaimat; az fog tetszeni nektek, ami nekem tetszik; azt fogjátok akarni, amit én akarok; pihegéstek az én lélekzetem, imátok az én vágyam lesz. Ez a bensô, édes élet, az Isten akaratának erôs, lelkes teljesítése, a kitartás minden bajban, az erôs érvényesülés, a türelem és fölülemelkedés, az örvendezô remény, ez a fölényes, isteni élet lesz akkor a ti imátok, és amikor ezt akarjátok és kéritek, biztosítlak, meglesz nektek. Isten nem a félreértésekben utazó, hanem a belsô lényét megértô léleknek ígérte meg azt, hogy ,,amit akartok, kérjetek és meglesz nektek''. ======================================================================== 310. ,,Maradjatok az én szeretetemben'' (Ján. 15,9). Tanuljuk meg az Úr Jézustól, hogy hogyan szeret ô. a) ,,Én szerettelek titeket''... ,,örök szeretettel''... ,,ô elôbb szeretett'', s mint ilyen, vágyik, lelkendez és jár szeretetünk után. Ez az ô temperamentuma; tehát ifjú, virágos üde, erôteljes, túlcsorduló a lelke. ,,Szeretettel jövök feléd -- mondja, -- tehát szeress''. S tudja önmagát odaadni... magát felejteni... tud másé lenni. Ezt kívánja tôlünk is feltétlenül: ,,Ha parancsaimat megtartjátok'', vagyis, ha tettleg magatokat nekem átadjátok -- ,,megmaradtok szeretetemben'' (Ján. 15,10) Ezt kívánja az Úr; ez kitör a szívébôl; ,,ezeket mondottam nektek, hogy örömöm tibennetek állandó és a ti örömötök teljes legyen'' (Ján. 15,11). Jézus örvendezni akar szeretetünkben, élvezni akarja azt s boldogítani akar minket vele. Hát ilyen ifjú, lendületes, illatos a lelke! Mintha virágzó ôserdôbe néznék, olyan nekem ez a krisztusi lélek! Értem már, hogy mint fakadhatott belôle az evangélium; értem már paraboláit, értem mondásait. Mennyire máskép cseng most a lelkemben az, hogy ,,mondom nektek, nagyobb öröm lesz az égben egy megtérô bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon''; értem ezt a szenvedélyes vágyat és ezt a ,,teljes örömöt''. -- Ah, Uram, te édes Úr! Édes lesz a lelkem, ha tettekben, valóságos odaadással szeretlek! Azért kérdem mindenkor: mit tegyek? mit tegyek? b) ,,Kijelentem magamat neki'' (Ján. 14,21). A szeretet kivánja: mutasd meg arcodat. Jézus megteszi; megmutatja magát; beleviszi, beleoltja magát lelkünkbe; szól hozzánk, úgy hogy megismerjük (Sprich, damit ich dich sehe); szemeket ad, hogy lássuk, hogy inspirált tekintetünk, hogy érzékünk legyen iránta. A szeretet lát, észrevesz sokat, amit az érzéketlen lélek tekintetbe nem vesz. Máskép látja a világot, az Isten e szeretettôl sugalmazott művét; máskép látja az erkölcsi világrend küzködését, és észreveszi a diszharmóniáknak harmonikus egybeolvadását; szeretettel, lelki erôvel, bizalommal, türelemmel édesíti ki a természet csikorgását s kegyetlenségét; szóval erôt talál magában, melyet a világba beállít, hogy meghibbant egyensúlyát kiigazítsa. Ily szeretettel szívünkben meglátjuk hegyen, völgyön, virágon, csillagon, emberéleten az Istent; ily szeretet vált ki majd bennünk szép, kedves, bízni s megnyugodni tudó életet. Az Istennel telített világról mondhatjuk: ...sie wartet festgebannt, Und will von dir erlöst, geliebt sein und erkannt, Dich frägt die Welt, ein Kind mit tausend Fragen: Wer sie denn sei? sollst du ihr freundlich sagen. Csak a szeretô léleknek van isteni érzéke; ,,aki szeret, az világosságban marad'' (I Ján. 2,10); ,,aki nem szeret, halálban marad'' (I Ján. 4,8), s a világot s önmagát nem ismeri. ======================================================================== 311. Az áldozatos szeretet. ,,Nagyobb szeretete senkinek sincs ennél, mint ha valaki életét adja barátaiért'' (Ján. 15,13). a) Jézus az áldozatot, mint a mély, nagy szeretet igényét mutatja be. A szeretet áldozatot akar hozni. A szeretet áldozat, odaadás és szolgálat, mindez igaz, erôteljes érzésbôl fakadva. Mondhatni-e, hogy ez az érzés édes a keserű áldozatban is? Aligha. A szeretetet nem szabad azonosítanom lágy, édes érzelmekkel. A természetben a halál és szenvedés mutatja, hogy az isteni szeretet is odaadást és szolgálatot sürget. Egyik szolgáljon a másiknak, egyik haljon meg a másikért. Ez az igazi szeretet; a lélek virága. Amit a természet kényszer alatt végez, azt mi készséggel tegyük. A halálnál erôsebb a szeretet. De azért édes is, lágy is, élvezetes is. Áldozatokra akarom szeretetemet nevelni; áldozatok által akarom megpróbálni; áldozatok nélkül nem bízom benne! b) Ez az áldozatos szeretet nincs közvetlenül adva, erre rá kell magamat nevelnem; elsôsorban azáltal, hogy Jézust s az ô szeretetének jóságos és nemes szépségét, az ô áhítatát, bensôségét, az ô érzelmességét, megindulását, elérzékenyülését és buzdulását megértem, szóval az ô szép, tiszta, nemes, meleg egyéniségének légkörébe lépek. Ily környezetben a nevelô behatás nem a szón s az intésen s buzduláson fordul meg, hanem a jó értelemben vett ,,mételyen'', az infekción. Kell a krisztusi érzés klímájába költözködnöm; más klíma megrontja szervezetemet, beteg s gyönge leszek. S ha ez érzést eltanulom, akkor másokra is hatok vele ugyanúgy. Léptesd föl ezt a fölényes lelkületet; az emberek ezt jobban megszeretik, mint a fegyelmezetlen képzeletnek, az élvvágynak, a házasságtörô örömöknek mámoros világát. Apostolok, papok, szülôk, tanítók, lélekkel hassatok. c) S ha e szeretettôl indíttatva életünket is odaadnók, azt ne panaszoljuk föl; az áldozatok, a vértanúságok nem veszteségek, hanem gyôzelmek és nyereségek. Az élet azáltal lesz mélyebb és tisztább s a rossz nem gyôz rajta. Bízzunk e szeretetben, az gyôz. Ha sokan elpusztulnak is az erkölcsi epidémiákban, nagy baj az ugyan, de mi mégis úgy tudjuk, hogy szeretettel segítünk leghathatósabban a világon. Ha sok örvény és szakadék van is, az erkölcsi világ hegyei mégis e szeretetben állnak. Ha a filozófia sok borút borít is reánk, ez a szeretet lesz majd a ködöt emelô napsugár. Ha sok szemét úszik is a közélet áramán, de azért mégis csak e szeretet fakasztja egyre a kristályforrást. E szeretetben bízom, ez lesz az, én erôm is. Tehát nem kímélek sem önmegtagadást, sem áldozatot a több, szebb, erôsebb szeretetért. ======================================================================== 312. A Vígasztaló küldései. a) ,,Mikor pedig eljövend a Vígasztaló, kit én küldök nektek az Atyától, az igazság lelkét, ô bizonyságot tesz felôlem'' (Ján 15,26). A Szentlélek behatol a lelkekbe s meggyôzi ôket Krisztus tanításáról. Elôször meggyôzi ôket a bűnrôl, fölébreszti lelkiismeretüket s öntudatukra hozza rémületes adósságukat; azután fölébreszti a felelôsség érzetét, hogy Isten mindenkinek kezére bízta lelke üdvét s hogy azt munkálnia kell; végül bemutatja kellô világításban a világot, annak hiúságát, s vele szemben kigyullasztja az eszméket, hogy beleégjenek lelkükbe. Ó mily hatalmas bizonyság ez, mely Krisztus felé fordítja szívünket! Mily fölséges, ékesszóló, meggyôzô apostola s tanítója Krisztusnak a Szentlélek! Hangos lesz a szívem tôle; fölkavarja lelkemet: indít, mozgat, hív: gyere te is erre! S aki a Szentléleknek hódol, abból is bizonyság s tanú lesz: ,,ti is bizonyságot tesztek''. Ha szentek, tiszták, lelkesek lesztek, akkor rólatok olvassa le a világ, hogy Krisztus is szent és jó, ki szentté s jóvá tesz. Ha erényesek s kifogástalanok lesztek, akkor éltetek a Krisztus kegyelmének bizonysága. Ó tegyünk tanúságot Róla, hogy ô jó, hogy szent, hogy Üdvözítô, hogy erôs Isten! b) ,,De most immár ahhoz megyek, ki engem küldött...'' (Ján. 16,5). Elmegyek helyet készíteni nektek, azután értetek jövök s elviszlek, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek... Idegenszerűen hangzanak ezek a szavak, de bele kell találnunk magunkat, hogy a lét végtelenszer nagyobb része a halálon túl van. A föld létünknek kezdetleges kiindulási helye, azon kívül ,,sok lakóház van'', telve kinccsel s szépséggel, boldogsággal s otthonossággal. A csillagok s világok s a végtelen Isten csodálatos megnyilatkozásai ezek; mélységek az elmerülésre, szépségek az élvezetre, telve élettel a lélek telítésére. Kicsiny a föld, mert nagy az ember; de a végtelen bizonyára úgy közli magát a lélekkel, hogy beteljék. E kifogyhatlan élet dagályait várjuk; a halálban nyílnak meg zsilipjei. Ez lesz az ébredés! A halál a léleknek kiszabadulása néhány rôfnyi idegszálnak hálójából! Megyek, megyek, a te házad küszöbe felé; ó eressz be! c) ,,Hasznosabb nektek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, a Vigasztaló nem jô hozzátok; ha pedig elmegyek, elküldöm öt hozzátok'' (u. o. 7). Szeretetetek nagyon érzéki, be van futtatva sok idegszállal, rosttal és izommal, és jó volna, ha lelkiebbek volnátok. Ti ragaszkodtok hozzám, de a ti ragaszkodástok önzô. Szeretnétek, hogyha melengetnélek s vigasztalnálak titeket, mint az édesanya gyermekeit; azt akarnátok, hogy járszalagon vezetnélek; szóval érzékileg szerettek engem. Nem mondom, hogy ne szeressetek, de kívánom, hogy erényetek független legyen a test és vér sugallataitól. Kívánom, hogy önzetlenül, lélek szerint szolgáljátok a jó ügyet, s kifejlôdjék bennetek a lelki ember. Ezt adja meg a Vigasztaló Lélek. - - Nem vigaszokért s nem bérért szolgálok. Akár érzek vigaszt, akár nem, akár napsugárban állok, akár éjben, hűen teljesítem az Úr akaratát! ======================================================================== 313. A lelki ember a búcsúzó Jézus nevelése alatt. a) ,,Egy kevéssé, és már nem láttok engem, és ismét egy kevéssé, és megláttok engem, mert az Atyához megyek'' (Ján. 16,16). A búcsúzó Mester mindenképen elôkészíti tanítványait, hogy megállják helyüket a nagy megpróbáltatás idején. Elszakadok tôletek, -- mondja -- testi szemeitekkel nem láttok majd engem, elmegyek Atyámhoz. Üresség, sötétség, vigasztalanság, kedvtelenség környékez meg akkor majd titeket, de e sötétségbe újfajta világosság, ez ürességbe újfajta tartalom, e szakadásba újfajta kapcsolat kell, s az lesz a Szentlélek; tôle megnyílnak lelki szemeitek s benne tapasztalni fogjátok a jelenlétemet. -- Jézus folyton feljebb vezeti az érzéki, a természetszerű embert; nemcsak napvilágot, hanem lélekvilágosságot sürget; ébresztgeti azokat a lelki, kegyelmi energiákat, melyeknek az Istennel érintkezô lélekben kell fakadniok. Kereszténynek lenni annyit tesz, mint meggyôzôdni a lélekbe benyúló isteni erôkrôl s átélni azokat önmagunkban, hitünkben, bizalmunkban, megnyugvásunkban, folytonos, krisztusi törekvésünkben a jobb, az isteni után. -- Járjunk hát ez érzülettel s legyen érzékünk aziránt, hogy necsak benyomásaink szerint éledjünk vagy csüggedjünk, hanem vessük föl a kérdést, hogy mit gondol Isten s mit akar ô tôlünk e körülmények közt, s tegyünk a szerint. b) ,,Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti majd könnyeztek és sírtok, a világ pedig örülni fog; ti megszomorodtok, de a ti szomorúságtok örömre fordul''. A lélek embereinek van sajátos szomorúságuk, melyet a világ nem oszt, a világ, az a Krisztus vágyait és gondjait nem osztó, az a fölületes, gondolatlan világ. De az a szomorúság lelki kiválóság, a világ dévaj öröme pedig könnyelműség. Szomorkodunk, mikor bűnösségünket, tökéletlenségünket, gyarlóságunkat látjuk, -- mikor észrevesszük, hogy mily távol esünk az igazi belsô, nemes jóságtól, -- mikor tapasztaljuk, hogy mily nyers, szálkás, szemcsés anyag vagyunk, melybôl a művész is nehezen farag ki szépséget s örömöt; de minél jobban érezzük ezt, s minél érdeklôdôbb, megalázkodóbb lélekkel vesszük ezt szívünkre, annál inkább mozdul meg bennünk a lélek, jelentkezik az érzék, hasonulunk, nemesbülünk; szomorúságunk tehát örömre változik. Az örömök e tiszta forrásához a kulcsot a lélek s nem a lelketlen világ ôrzi. c) ,,Az asszony midôn szül, szomorúsága vagyon, mert eljött az ô órája; miután pedig megszülte a gyermeket, már nem emlékezik szorongatásáról örömében, hogy ember szülelett e világra''. Mindenki, aki új emberiségnek, új, jobb nemzedéknek kialakításán dolgozik, valahogyan az újjászületés fájdalmaiban is osztozik. A szülô, a nevelô, az apostol szülési fájdalmakat s örömöket élvez. Mennyi nehézség, csalódás, ellenkezés, keserűség éri, mennyit szenved s vágyódik, míg végre lelket lát csillámlani az ösztönös neveletlenségben. De ha azután sikerült embert, keresztény, nemes lelket fölnevelnie, nem emlékezik többé szorongatásáról örömében, hogy van megint egy ,,emberrel'' több a világon. -- Imádkozzék a nevelô, dolgozzék lélekkel, adjon lelket, ébresszen lelket fôleg példájával s egyéniségével; gondoljon saját neveletlenségére a multban s talán a jelenben is s arra a sok szorongatásra, melyet nevelôinek s a Szentléleknek okozott! ======================================================================== 314. ,,Bízzatok, én meggyôztem a világot.'' ,,E világon szorongatástok leszen; de bízzatok, én meggyôztem a világot'' (Ján 16,33). a) Sokat mondó szó ,,szorongás''; jelenti mindazt a vért, mely az Úr nyomában csurgott. E vérontás kezdôdik István kövezésén, folytatódik a kereszténység harcain a római világhatalom ellen. Ez a szorongás érvényesül minden szenvedôben, ki szenvedésében Krisztus töviskoszorújára ismer. Szorongatás, hol minden csikorog és ropog, hol lelkek kínszenvednek és világok elváltoznak, -- Jézus látja mindezt lélekben! Nagy, fölséges történet, mely a tisztelet és csodálat érzelmeit váltja ki bennünk; mely gyöngeségben folyik és a hôsiesség csodáit mutatja föl. -- Mondják, hogy nem értik, hogy miért szenvedünk ennyi türelemmel és ennyi halálmegvetéssel? Hogy miért becsüljük nagyra ez állapotot? Senki sem érti meg azt, aki a türelem forrásához nem emelkedik s ott a türelem s az áldozat motívumait nem meríti. Krisztus szenved értem, bűneimért, szeretetbôl: én is iparkodom utána ez úton. b) ,,Én meggyôztem a világot''... önmagamban s legyôzöm híveimben. ,,Nem gyôzte volna le igazán, -- mondja Szent Ágoston, -- ha le nem gyôzné bennünk folytonosan''. Ô erônk s gyôzelmünk oka. Ez az ,,én'', ez az elszánt, erôs, biztos, kifejezésteljes ,,én'', vagyis hogy ,,ô'' az, ami megmagyarázza a tettek és tények okait a kereszténységben. Aki ettôl az ,,én''-tôl elvonatkozik, annak problémává lesz hitünk és erônk; annak érthetetlen a kereszténység s ellentmondást rejt egyrészt a történet, másrészt az alázatos hit aránytalansága. -- Ezen az ,,én''-en csüggök én; erôit, világosságát, indításait és az Oltáriszentségben ôt magát is veszem, s belôle élek. c) Aki a hitet csak mint az ész aktusát nézi, az mindezt nem érti; az értelmi elem nem magyarázza meg az erôt. A vallás ereje az odaadás a hitben, hogy Jézus az Isten fia, aki megváltott s isteni erôkkel lát el. Hiszek egész szívvel... ez az én bemutatkozásom. ,,Zola Emil járása -- mondja Negri, -- nehézkés és impozáns, mint az elefánté, mely rémséges súlyával és toronytalpával utat tör magának az erdôben. De az elefánt le van kötve a lapályhoz és a lankás lejtôkhöz; a Himalaya magaslataira csak sasszárnyak érnek föl''. A műveltek közt a legtöbb hitetlenségnek ez az oka. A tenyér is erô, a talp is az, de ugyancsak nem minden; szárnyak nélkül nem küzdi föl magát a magaslatokra. Szívvel hiszek, így lelkesülök s vágyódom és legyôzöm a világot. ======================================================================== 315. Ismerjenek meg téged, egyedül igaz Istent! ,,Ezeket szólá Jézus és az égre emelvén szemeit, mondá: Ez az örök élet, hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit küldöttél, Jézus Krisztust'' (János 17,1). a) Istent megismerhetjük a természetbôl; de a népek Isten- ismeretének forrása tényleg a történelem, s abban a kinyilatkoztatás. Mert voltaképen az Isten keres minket, ô áll útunkba; odaállt a nagy világnak történeti útjaira és a belsô tapasztalat kegyelmi ösvényeire, s mi tapasztalást veszünk róla és beigazoljuk Pascal szavait: ,,Nem keresnéd, ha már valamikép meg nem találtad volna''. Az Isten világtörténeti tényekkel szól hozzánk, milyenek a fölfeszített és föltámadott Krisztus, ,,signum in nationibus'', a nemzetek csodajele! Ha akarod Istent megismerni, fogadd meg az Úr szavát (Jer. 6,16); szemléld a hadak útját: Szent Pált, Pétert, a vértanúkat és a szenteket, s add meg magadat e páratlan nagyságnak, hogy fölemeljen téged! Acquiesce ergo ei (Jób 22,21). Igen acquiesce... akarj, akarj, szeress, lelkesülj; akard a legjobbat s imádkozzál, hogy áthasd magadat teljesen. b) Ha imádkozol, kigyúlad lelkedben az Úr Jézus arca, és mint mécses szórja rád sugarait. A világtörténelem szétfoszlik, összes harcai s kínjai elenyésznek a köztünk megjelent Krisztus nagyságától. Ez megint csak történelem és kinyilatkoztatás. Mikor föllép, megelevenedik tôle a gondolat, az érzés, meghajlik elôtte a világ és üdvözli a lelkek tavaszát. Asszúr és Babilon, a szárnyas kerubok, a szakállas harcosok, az agyag-kultúra, Pompejus s Antonius harcai, Róma hatalma s kultúrája eltörpül, s a világ ez arcot látni s belôle vigaszát és bizalmát akarja meríteni, ,,cujus vultum desiderat universa terra'', kinek arcát látni akarja az egész világ. S most is így vagyunk Vele; el-elfordulunk s mindannyiszor visszatérünk hozzá, mert jobbat nem találunk. Hát vegyük föl szenvedélyes szeretettel lelkünkbe minden vonását. ,,A te arcodat akarják látni az elôkelôségek'', a szellemi világ arisztokráciája. Téged kívánlak Uram, téged kereslek, ó jöjj felém s világosíts föl engem. Hozzád fordulok Jézusom, s bízom, hogy ha el nem takarom szememet valami rossz, bűnös, nemtelen ragaszkodással, hogy akkor belém ég képed, arcod, szépséged. c) A legtöbb ember azért nem ismeri meg az Istent, mert nem akar a rossztól elfordulni, vagyis Istenhez fordulni. De én akarok, akarok; a teljes odaadás árán szert teszek az örvendezô hitre, és küzdök majd hitem abszolut igazságáért s örök érvényességeért, mert hiszem, hogy a világtörténelem útjain ráakadtam Krisztusban Istenre. Amit ô ad, amit hozott, az mind örök igény és örök érvény! A vére zsidó, a szelleme isteni! Arctípusát, öltözetét, életszokásait nem nézem, az judaizmus és galileizmus, változó kultúrelemek; hanem nézem az önmagunkba való térésnek, az önmagunk értékelésének, az Isten-szeretetnek, a megváltásnak, a kegyelemnek, az Istennel való egyesülésnek, szóval az Isten-fiúságnak örökérvényű elemeit, és leszek az ô népe (Jer. 32,38), és megnyugszom benne, mert érzem, hogy lelkem mélységesen elváltozott, mialatt körülöttem a haldoklás kísért (Iz. 55,13). d) Szól hozzánk az Isten belsô tapasztalatainkban. Az imént említettem lelkünk színe-változását. Óriási tény ez, szintén csodajel, signum, de a belsô világban. Az Isten szól hozzánk, ha nagylelkűen és minden áldozat árán lépünk hozzá s ha kérdezni merjük, mialatt sorba vesszük a tízparancsolat kényes pontjait: Uram, mit akarsz, hogy tegyek? A te akaratodat és nem az én kényemet keresem; akaratodat, Uram, akaratodat minden áron! Az én életem, az én történelmem is telve van isteni szózatokkal, tényekkel és befolyásokkal. Elôször is a lélektisztulás vizén jön hozzám az Úr, kinyujtja karját és biztat: Lépj ki, ne félj, hogy elmerülsz; én vagyok Urad, Istened, segítôd. Lépj ki, s ne félj, hogy bűn nélkül nem élhetsz. Aki bízik kegyelmemben, annak ez az elsô sikere. e) S én megfogadom szavát s megfogom karját, fölhasználom erejét, és tapasztalom, hogy legyôzöm a világot, nem süllyedek, nem merülök; tisztán élek. Ez tapasztalatom, isteni tapasztalatom! A bűn kerülésével azonban be nem érem, hanem krisztusi életre törekszem, s magamba oltom gondolatait s indító okait, és érzem lelkem örömét, hogy Krisztus érzéseit oszthatom embertársaimmal szemben. Ez megint tapasztalatom, isteni tapasztalatom! Látom mások szívszegénységét s hervadó örömeit, magam pedig haladok és gyôzök; tehát tapasztalok. Imádkozom s eltelek Istennel, tehát tapasztalok; mások vergôdését és szenvedését látom, az én szívnyugalmamat pedig élvezem; tehát tapasztalok. Fokról-fokra hágok s minden örömömre s élvezetemre az van ráírva: folytatás következik; mialatt a világ dicsôségének útjai zsákutcák, és örömeinek ,,forrásai'' bűzhödô ciszternák. Ó gyôzelmes, isteni tapasztalatom! S hozzá nem lettem szegényebb semmiben, nem vesztettem el a kegyelemtôl a természetet; a zsoltártól szebben cseng felém a pacsirta éneke. f) Természet és kegyelem, Isten és világ, történelem és örökkévalóság, világfejlôdés s egyéni szentség bennem ülik harmóniájukat. Az életösztönt, azt az életet, mely szívesen s örömest él, nem kellett letörnöm, csak jól beállítanom az örök, lelki élet szolgálatába; a természetest és természetfölöttit sehol sem kellett elválasztanom egymástól; a természetfölöttit nem kellett elsötétítenem, sem a természetest túlbecsülnöm. Érzem, hogy legmélységesebb érzéseimben nagy béke uralkodik, mely világtagadást nem ismer. Érzem, hogy a természet összes erôit beállíthatom a természetfölötti életbe, és ez a munkám biztat és boldogít. -- Lelkek, hol támogat ennyi belsô tapasztalat valamely meggyôzôdést vagy kötelességet? Hol fakad ennyi erô és lelkesülés, ennyi öröm és élet? Tapasztald meg, mily igaz az isteni szó: Ha hallgatsz reám, olyan lesz békességed, mint a mély folyam s erényed, mint a tenger dagálya. ======================================================================== 316. ,,Nem e világból!'' ,,Ôk nem e világból valók, amint én sem vagyok e világból'' (János 17,16). a) Mit nyujt a világ? Ámít s nem enged a valóságra rányitnunk. Szóval tart, frázissal; beszél s belénk nevel érzéseket. Beszél odaadásról, hűségrôl, tiszta becsületrôl, beszél, és a szó mögött rejlô semmiségbe pillantani nem enged. Ámít és mire kiábrándulunk, látjuk, hogy csalódtunk. Nincs tartalom, nincs érték a mi csinált világunkban. Fölfogásunkat, érzületünket ránk kényszerítette, megcsalt; nagyítóüveget és kaleidoszkópot használt, és mutogatta azt, ami üres hitvány, kicsiny, lapos, s úgy mutatta azt, hogy mi azt mind nagynak, szépnek és bűvösnek néztük. Lelkek, félre a csalfa pápaszemmel. Az evangélium mondja: legyen a te szemed egyszerű, azaz legyen egészséges, jó, erôs érzék, lásson keresztül a szemfényvesztésen, a tükrözésen, a délibábokon át; lásd, hogy az élet célratörekvés, még pedig örök életcélra; lásd, hogy az út oda Isten- s emberszeretet, szeretet tettben s nem szóban; szeretni Istenért embert, életet, munkát, és szeretni az emberben, a hitvesben, a gyermekben, a jóbarátban, a felebarátban az Istent. Concrete szeretni; szeretni itt és most, ma; és szeretni, vagyis szívességet tenni, elviselni, jóindulattal megítélni megérteni; híven, lovagiasan, nemesen érezni s viselkedni szemben is, meg az ember háta mögött is. b) Bűvös itallal kínál; az élvezet mámorával szokott hódítani. Édes dalokkal lefog, de méregkeverô, mint Kirké. Szítja bennünk a rossz irányt a nemi élet téves fölfogása által, melynek hatalma alá hajt gondolatot, művészetet; a képzeletet és az érzést beteggé teszi. Idealizálja téves irányban a nôt, csakhogy ingerelje ösztöneinket. Ez az egész ideológia színpadias, mesterkélt és értéktelen alkotás, mely az erôs és ép azért természetes idealizmusnak szemeiben nevetséges és dôre. Tűzijáték, mely a lelkeknek lepörköli szárnyát, s megnyomorítva tenyészéletre kárhoztatja ôket; ha ugyan nem asznak össze csontvázakká, vagy nem pusztulnak el a métely gombáitól. Ime a bálványozás vége. ,,Es stirbt der Mensch an seinen Göttern.'' Szeplôtelen, erôs érzést mindenbe, nemi viszonyainkba is. Fegyelmezni magát, nem prüderiával, de erôs önmegtagadással... ======================================================================== 317. Jézus az Olajfák kertjében. ,,Akkor méne Jézus velök a majorba, mely Getszemáninak neveztetik és mondá tanítványainak: Üljetek itt, míg amoda megyek és imádkozom..., kezde bánkódni és szomorkodni s mondá nekik: Szomorú az én lelkem mindhalálig'' (Máté 26,36). a) Sebek, szögek, tövisek, kereszt, vér ékesszóló kinyilatkoztatásai ugyan a fájdalomnak, de a szenvedés mélysége, tüze és kínja belül a lélekben van. Azért az Úr Jézus is oda mutat, szomorú szívére, lelkére; a szenvedés keretében látom a szomorú szívet. Ez a passzió mélysége, a halálig szomorú lélek; a kereszt belôle nôtt ki, és aki Krisztus szenvedését megérteni és ôt szívbôl szánni akarja, annak nem szabad egy percig sem felednie, hogy Jézus lelke végtelenül szomorú. Elhagyta ereje, leomlott. Krisztus, oszlopa az erônek, letört; átszakadt a gát, és lelkét elöntötte a szomorúság. Ó mily drága nekünk Szent Lukács 22. fejezete; gyöngyöket hint elénk, Krisztus könnyeit, fohászait említi. Vércseppek gyöngyöznek az Úr arcán, leszivárognak ruháján, rengnek az áprilisi fűszálakon; lelke sötét éjtszaka. Ez a hangulat kíséri végig az Urat egész szenvedésében; gyöngíti idegeit, érzéseit; lazítja erejét, inait, karjainak izmait; szegény szomorú Uram! A kereszthalál iszonya, tanítványainak árulása, apostolainak s híveinek szenvedése, népének végzete, mint malomkövek húzzák ôt a mélységbe. ,,A mélység elborította ôt, alászállt a fenékre, mint a kô''. Ó Jézusom, életem minden szomorúságát átélted már te; úgy viselek el mindent, mint hogyha szíveden keresztül jutna el hozzám; így könnyen viselek mindent. b) Undor s utálat fogta el bűntôl, világtól, alávalóságtól, s elernyedt lelke a sár- és vértenger szemléletétôl. A bűn reá nehezedik, rémülve érzi annak egész súlyát; föllázad e teher ellen szentsége, tisztasága, gyengédsége. ,,Jézusnak, az örök Atya Fiának szíve'' a világ bűneinek mocsarában! ,,Jézus szíve, istenség temploma'' piszok- és szennyözönben! ,,Jézus szíve, mely Istennel való kiengesztelésünket eszközölte'', most ez Isten szemei elôtt a világ bűneivel tetézve, mintha egészséges ifjút megkötözve patkányok, százlábúak, férgek, élôsdiek közé dobunk; életereje undorrá válik, és borzalom ijeszti halálra, mikor testén végigfutnak. -- Sokan elernyedünk, betegei leszünk bánatunknak, örömtelenné válik életünk. A lánglelkű Illés próféta is, ki holtakat föltámasztott s tüzet hullatott az égbôl, hogy húzódik meg a boróka alatt s fáradt lelke hogy nyögi: Ó Uram, jobb nekem meghalni, mint élni e mocsárban -- és íme, az olajfák alatt a Getszemáni kertben az Úr Jézust is ily utálat töri! ,,Lealáztatott lelkem a porba, és szívem a földhöz ragadott'' (Zsolt. 40,25). Minden Isten-szeretô lélek résztvesz Jézus ez undorában és lelke megernyedésében. Ha ifjaink elzüllenek, ha leányaink koszorúi szétfoszlanak, ha a szentségek megszentségteleníttetnek, ha gúnyolják az erényt, akkor érezzük, amit Krisztus érzett, undort és csüggedést. Ilyenkor jó a szenvedô Jézussal egyesülni, ôt vigasztalni és az érzési közösségbôl erôt meríteni. ======================================================================== 318. ,,Atyám, ha akarod, vedd el e pohárt tôlem!'' a) ,,És térdre esvén imádkozik vala, mondván: Atyám, ha akarod, vedd el e pohárt éntôlem, mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tied legyen'' (Luk. 22,41). A kertben szomorkodó Úr Jézus bánatának terhe alatt térdre esik, hogy lelkét Istenben megkönnyítse. Sötét a lelke, az ,,örök szomorúság'' képe, mert bánatát elsôsorban a bűn s az örök kárhozat okozza. Látja a bűnt rettenetes vizióban, melytôl elernyed az Isten báránya, ki elveszi a világ bűneit; érzi, hogy a bűn reászakad, és fölsikolt a teher alatt. Ah, ott vannak az én bűneim is; bár kitörülhetném rettenetes viziódból, bár leemelhetném szenvedô lelkedrôl; édes Megváltóm! Látja a poklot s a kárhozott lelkeket, és átérezte a lét érthetetlen átkát és összes borzalmait. Lelke lehajolt a predesztináció örvénye fölé, és sötétségében imbolygott, mint a kémény szikrája az óceán hullámai fölött. A lelkek elvesznek... ah, ez a Megváltó halálos bánata! Értitek-e már, hogy miért szomorú mindhalálig? Oldala mellôl dôl ki Judás; világot váltó keresztje mellett haldoklik a bal lator kétségbeesett lelke, s holnap ilyenkor elnyeli azt is az örvény, azt is, meg más sok milliót! Ó kegyetlen, istentelen, borzalmas hatalom, bűn; rajta veszi ki érte sarcát az Úr! Ô fizet érte! A mélységbôl kiáltok hozzád Uram, hallgasd meg szómat s irgalmazz nekem! b) Atyám, -- hallom a csendes éjben, -- ha lehetséges, múljék el a kehely tôlem, de ne az én akaratom, hanem a tied legyen. Múljék el e kehely, e keserű kehely, melyet haragod s igazságod szűrt a te Fiadnak, a nagypéntek vigiliájának szomorú kelyhe. Vedd el, mert természetem iszonyodik, ifjú életem rémül, szívem elszorul, s lelkem nem bírja e sokszoros pokoli kínt. Atyám, ki mondottad: ,,Ez az én szerelmes Fiam, kiben nekem kedvem telt''; Mindenható Atyám, kirôl tanúságot tettem, hogy mindig meghallgatsz engem, kérlek, ha lehetséges, hogy szent akaratod más utat írna elô nekem, változtass helyzetemen! -- Az Isten jón, rosszon vezet keresztül. A szenvedésnek legalább is oly nagy föladatai vannak, mint az örömnek; azért a legszükségesebb az, hogy jóban, rosszban egyaránt a lélek-érvényesülés isteni akaratát lássuk. Akaratodat, Uram, szent akaratodat kell teljesítenem küzdelemben, szenvedésben, örömben, betegségben! Ezt nem értenôk meg soha, ha az Olajfák kertjének estéjét nem örökíti meg számunkra az Üdvözítô. c) ,,És a halállal tusakodván, hosszabban imádkozik vala, és lôn az ô verejtéke, mint a földre folyó vérnek csöppjei'' (Luk. 22,43). Harcot vív a lélek a test, az érzék ellen. Körülötte sziklák és tövisek, alvó tanítványok; a háttérben Jeruzsálem fölött a vészthozó viharfelhô. A halál borzalmaitól megszállt Jézus fölébreszti érzelmes, küzdelmes áhítatának összes erôit; véres verejtékben gyöngyözik imája, vágya, Istenhez való tapadása, vonzalma, bizalma; hideg, véres harmata ez tavaszi lelkének. Nem akar engedni. Sokan engednek; azt mondják, hogy nem bírják, és árulók, hittagadók, bűnösök lesznek. Jézus bírja és akarja és átfogja imájában az Istent. Vérzik, de nem enged! Ó, azok miatt az engedékeny, haldokló lelkek miatt is agonizál Jézus, akik oly hamar fölhagynak a küzdelemmel; megmutatja nekik, hogyan kell ellentállni a rossznak ,,usque ad sanguinem'', a vérontásig. -- S pereg a küzdônek vére; a fáradt vér méreg, de ez a vér itt erô és élet; leszivárog fűre, az olajfa gyökereire; elôször ömlik ki a bűnös földre, hogy lemossa átkát. Olajjá válik, vértanúk kenetévé. Virágokban feslik ki, liliomokban, rózsákban, és Isten irgalmát és kegyelmét esdi ki, ,,jobban kiált Ábel vérénél''. -- E küzdôhöz közeledem szent alázattal, erre a véres, harmatos pázsitra leborulok én is. Ah, Krisztus arénája az én harcterem, az ô ügye az én dicsôségem; vérzek szívesen, de nem hátrálhatok! ======================================================================== 319. ,,Kezde remegni és borzadni'' (Márk 14,33). a) Félt a haláltól, a kíntól, melyet elôre látott, s megrendült egész valója e viziótól. Most érezte, hogy szerette az életet, melybe imádandó lelke oly jól belehelyezkedett. Szíve minden rostjával függött rajta, nem mintha ez a legfôbb jó volna, hanem mert nagy, isteni jó. Ezt az életet fejlesztette ô másokban is; levette róluk a kínt, a szenvedést; gyógyított betegeket. Nem kívánkozott a halálba, a világ fájdalmas megsemmisülési vágya nem hervasztotta soha szép lelkét; a lét neki nem izzó kín... Ime, most a halál borul e szép, ez isteni életre! Jézus fél, reszket, vért izzad. Ime az ember, az Isten- ember, ki mindenben hasonló lett hozzánk, hogy kínjainkban is, félelmeinkben is megsegítsen. Hogyne szánnám meg, hogyne köszönném meg neki! b) Háromszor keresi föl tanítványait, vigaszt keresvén. Jézus szerette tanítványait, függött rajtuk; azt kivált ez estén érzi s mutatja. Szeretett volna köztük maradni; ragaszkodó bánatosság szólal meg benne már az utolsó vacsorán: ,,Bizony mondom nektek, nem iszom e szôlôtermésbôl aznapig, midôn amaz újat iszom majd az én Atyám országában'' (Márk 14,15). Szívesen vette a ragaszkodás jeleit; jól esett neki Mária kenete s nem tartotta soknak érte a háromszáz dénárt. Ez a szeretô, baráti szív most vigaszt keres, hű barátot, szeretô szívet, aki megvigasztalja s hűségével s barátságával kiédesítse keserű lelkét. -- A barátság nagy kincs; Jézus becsüli; becsüljük s élvezzük át mi is, s teljesítsük örömmel a barátság kötelességeit. ======================================================================== 320. ,,Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!'' ,,Mondá Péternek: Igy nem virraszthattatok-e velem egy óráig? Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek. A lélek ugyan kész, de a test erôtlen'' (Máté 26,39-41). a) Az ember meg nem állja helyét, hacsak az Isten meleg lehellete nem éleszti. Kísértéseitek s nehézségeitek közt tehát nagy szellemi munkát kell kifejtenetek, hogy a mulandóságból s a romlandóságból kiemelkedjetek. Azt a szerencsés fölpillantást, melyben a lélek öntudatára jut erkölcsi nagyságának a világ töprengésével szemben, -- azt a fáradalmat, mellyel az Isten hegyeire emelkedik s az Isten kegyelmét úgy tanulja megbecsülni, hogy nem adná oda semmiért; azt a meleg lehelletet, melytôl hideg világban is megolvadnak a szívek, s azt az érzületet, mely a láthatatlan jót szereti s e szeretettôl bűnt utál s rossz hajlamokat fékez: imádságnak hívjuk. Ó fölséges, áldásos, hatalmas munka, mely világokat emel, örvényeket áthidal, föld göröngyéhez láncolt embert hôssé avat, te légy sorsom, napszámom! Míg érzéketlenül s passive viselkedem, nem gyôzök; de lelkem dolgozni, feszülni, emelkedni akar, a sár legyôzéseig, az állat leküzdéseig, az ember színe-változásáig. Úgy kell imádkoznom, hogy imám erkölcsi erôfeszítés legyen, -- hogy komolyan s elszántan akarjak elérni szebb, tisztább, erôsebb lelkületet. Az ily imádkozók az Isten szájának meleg, teremtô lehelletét érzik. b) Ez a küzdelmes, bajvívó Jézus visszatér tanítványaihoz, s alva találja ôket. De imája nem teszi rideggé, élessé; nem vetkôzik ki emberies, gyöngéd, elnézô lelkületébôl; hisz ô átérezte, hogy a lélek kész, de a test erôtlen. Szelíden figyelmezteti, hogy imádkozzanak s virrasszanak, hogy imádkozzanak vele. Ô, a nagy küzdô buzdítja álmos testvéreit, példájával, szelíd szavával nógatja a lélek nagy kötelességteljesítésére. -- Kettôt tanulok, elôször azt, hogy buzgalmam, elmélyedésem, fokozott lelkiéletem ne lépjen föl soha sértô, kemény modorban aluszékonyabb testvéreim ellen. Buzdítsunk komolyan, adjunk példát még komolyabban, de ne legyünk érdesek. A másik tanulság édes: Jézussal szívesen imádkozom; ha az ô érdekében bűn s nyomor ellen küzdök imámban, édes lesz a tudat, hogy Jézussal teszem. Imaórámat e zöldcsütörtöki hangulatban végzem; virrasztok vele egy óráig! ======================================================================== 321. Krisztus elhagyatottsága. a) A lélek álmatlan, s kínos éjtszakája az elhagyatottság; ,,solus'', voltakép borzasztó szó. A világban sem lehetünk önmagunkra hagyatva; a szív édes s erôs érzései mind másokkal kötnek össze, s ha szakadnak, az fáj. De mi legyen a lélekbôl, mely léte s öntudata mélyeiben elhagyatva érzi magát, kérdések közt feleletek nélkül, vágyakkal kilátások nélkül? Mi lesz velem az öntudat pusztaságában? Mi lesz, ha lelkem kiáltó szóvá válik a világnézet, a reménytelenségnek sivatagjában, a kilátások nélküli értelmetlenségben? Ó, ez a kiáltás az érzô léleknek a buta lét malomkerekei közt való csikorgása; kiáltás a föltétlenül szükséges kiemelkedés és fölszabadulás után. Kiáltás, mely protestál az öntudatnak mechanizálása ellen; kiáltás, mely az atya-, anya-, gyermekgyilkosság vádját üvölti a tagadás szelleme ellen; protestáció, melyet az érthetetlen s szerencsétlen lét poklának kapujára szegez az ember! -- Nem, nem, az Isten nem hagyhat el; próbára tehet, de el nem hagyhat, ha én el nem hagyom ôt. --Jézus, Atyád látszólag elhagyott téged. ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el engem'', ez szenvedésed egyik motívuma! Lelked Isten után kiált; szíved az ô nyomaiban jár és vár és kér: Uram, Uram, múljék el e kehely tôlem! b) Tekintsük meg az Urat, hogy elhagyatottságunkban gyôzni tudjunk. Szent Pál mondja: Meghallgattatott tiszteletének s hódolatának nagy mérve szerint. -- E sötét elhagyatottságba Krisztus a föltétlen tiszteletet állította bele; ne az én akaratom, hanem a tied legyen. Ô imádja e kemény, felsôbb akaratot; látja, hogy a világban az Isten éjtszakával s napsugárral, örömmel s keserűséggel dolgozik a lelkek kialakításán; látja, hogy a fejlôdés perspektívái beláthatatlanok, de azért minden parányi alakon ragyog a forma, az észszerűség; látja, hogy az emberi érzés s ítélet relatív, s a mechanizmus ôrlô malmában nemcsak kvarcszemek, hanem érzô lelkek is csikorognak. Tudja, hogy az Istenhez jóban-rosszban alázattal s törekvô jóakarattal kell ragaszkodni; hogy esedeznünk, könyörögnünk, hozzá fölemelkednünk, szivünket besugárzásainak megnyitnunk kell, sôt hogy küzdelmesen ki kell állnunk s kifeszülnünk, és a sötétség s lehangoltság kiáltására a kiemelkedô lélek kiáltásaival kell felelnünk, a szív panaszos kiáltására a bizalom kiáltásával, az elsötétült léleknek fájdalmas kiáltására a zsoltáros léleknek Isten világosságáért esdô kiáltásával, a mélységbôl való kiáltásra a magasságból hangzó kiáltással. ,,De profundis clamavi'', a mélységbôl való kiáltásra felel a ,,Verbum Dei in excelsis'' a magasból jövô isteni szózat. Akkor elmondjuk majd mi is ,,De ne az én akaratom, hanem a tied legyen''. c) Jóakarattal kell a legsötétebb elhagyatottságban is átkarolnom az Istent. Jó, azaz erôs, bízó s föltétlenül hódoló akarattal. Amit az Isten akar, az lesz, s én is azt akarom. Bármi legyen az, föltétlen hódolattal hajlom meg elôtte; vétkezni nem vétkezem, s nemcsak ezt sürgetem, hanem azt is, hogy akaratomban még meg se hidegüljek az Úr iránt, ha nem úgy történik valami, mint ahogy azt kértem. Ó meleg erôs, hajlékony, ruganyos, törhetetlen akarat; ilyet csak az Istenben való elmélyedés, a vele való egyesülés nevel! Jézus jóakarattal hódol Istennek, s íme angyal jön; tán egy azok közül, kik 33 év elôtt karácsonykor énekelték: béke a jóakaratú embereknek; ezt a jóakaratú embert vígasztalja meg a békesség vigaszával. ======================================================================== 322. Krisztus kínszenvedése. Belelépünk a világ legszentebb s legfontosabb történésébe, az Úr szenvedésébe, alázatosan s bánatosan, mély részvéttel kísérjük az Urat. Ó, öltözzünk érzelmeibe s hasonuljunk hozzá! a) Kezdetben vala az Ige, a végtelen életnek önmagában való, értelmi kialakítása... Azután lett a világ..., az emberi történelem..., ez emberi történelemben Krisztus. Ô itt járt s isteni életet élt s isteni tant tanított s isteni tényeket vitt végbe, de életének különösen egy ténye volt rendeltetésének kulminációja: gondolatával járt, szíveben hordozta tervét; megalkotta s vérével azt írta alája: opus Christi! Ez az ô kínszenvedése. -- Tanított, sok édes, erôs szót mondott, de egy szóba szorult össze lelke, energiája, tüze; ez a szó a ,,verbum crucis''. -- Sok jelet, csodát művelt, de kivált egy jelet állított föl szemeink elé, ez a ,,signum crucis''. Ezt becsülte, ezt szerette, ebbe fektette bele egész lelkét. Ó édes, erôs, áldozatos lélek! b) S mit hirdet? 1. Az Isten végtelen nagyságát, ki elôtt, Krisztus megsemmisül... kínban, gyalázatban, halálban.??? Hogy az Isten nagy, azt hirdeti a természet, a mulandóság, Tirus és Babylon; csendes, mindent megôrlô hatalom. Fáraókból múmiák, városokból romhalmazok lesznek... s az Isten szent Fiából áldozat lesz. Oly nagy az Úr, hogy minden neki hajlik meg, maga az Isten Fia is mérhetetlen kínban. 2. Hirdeti az Isten tiszteletét és engesztelését; a déli sötétségben, a feketén kárpitozott mennyboltú templomban, imádja, kéri, engeszteli Krisztus az Urat ,,cum clamore valido et lacrymis''; hallani esdeklô szavát: ,,Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem!'' 3. Hirdeti a megváltás szükségességét. Testvéreim, nekünk megváltás kell; nem emelkedhetünk ki bűnbôl, bajból, örök halálból, ha Isten ki nem emel. Javítgatott, foltozott rajtunk ész és kultúra: de a gyôzelmes rosszat, bűneink szerencsétlen hatalmát meg nem törte; de higgyünk a gyôzelmes jóban, Krisztus megváltásában. 4. Hirdeti az Isten szeretetét. Becsüli lelkünket, szeret halálig; meg is halt értünk. A szenvedés Krisztus lelkének kitüzesedése. Szeretete itt az égre csapott; szenvedélyessége itt tört ki. Ezzel a szeretettel lép elénk és mondja: Meghódítlak. S valóban meghódított; vérével oltotta a kereszténységbe a hôsiességet. Apostolokat, vértanúkat nevelt és megindította a legmélyebb részvétnek áramát. S engem meghódított-e? Ó Jézusom, tied vagyok; ne kételkedjél. Nevelj bennem nagy, mély bensôséget és szeretetet önmagad s kereszted iránt. 5. Hirdeti hogy mily mély a pokol; Krisztus szenvedésén mérd. Feneketlen lehet a mélység, mely elé tilalomfa gyanánt a kereszt van tűzve. Megrendülve térdre omlok bűnös életemnek szent tilalomfája elôtt. ======================================================================== 323. Részvét és szánalom. a) A szenvedô Jézus legmegindítóbb érzelme a mély részvét volt irántunk. ,,Menj és segíts rajtuk'', ez volt missziója, és e missziótól hôsies érzelmekkel telt el lelke. A szenvedélyes, áldozatos vágyak útjain járt vele; ment, könnyét, verejtékét el-elkapta a szél. Lelke kigyulladt a nagy könyörület órájában. Oly könyörületes volt, mint a nagy szamaritán, ki szirtes utakon jön segíteni a haldokló emberiségen; olyan volt, mint az a nagy segítô, kire mérhetlen idôkön át várt az inaszakadt ember. ,,Ha akarod, megmented ôket'', ez isteni meghagyás zsongott lelkében; különben elvesznek; más nem szeretheti ôket úgy, hogy üdvözüljenek; nélküled ,,kiég a szívük, elvész a lelkük.'' Ettôl gyulladt ki a ,,caritas patiens Christi''; kompasszív lett. b) Jézus szenvedése nekünk is a szánakozó szeretet iskolája. ,,Szeretsz-e?'' -- kérdi az Úr -- ,,ó, ha szeretsz, szánj meg''. S íme, a szeretô lelkek a szánakozás elô szobrai lettek. Elsô a szűz, kinek lelkét átjárja a tôr! Mellette Szent János, Szent Magdolna! Szent Pál érti, hogy azt ,,kell éreznünk, amit Krisztus érzett'', kompasszív lélekké kell válnunk; hogy szereti, hogy engeszteli, hogy szánja föl magát érte! Szent Péter, a könnyes arcú ember, Assziszi sz. Ferenc és a szánalom szent jegyesei telve vannak részvéttel a szenvedô Úr Jézus iránt. Boldog Camilla Varanóval én is legalább egy könnyet sírok naponként az Úrnak. -- Ez az út az Isten-szeretetnek legkönnyebb, legtermészetesebb útja; szánni a szenvedôt, ez természetes szenvedélyünk. Jézus akarja, hogy megszánjuk; azért szenved, hogy az Isten-szeretet a legkönnyebb szeretet legyen; hogy ne legyen szív, mely elzárkózzék szeretete elôl. Kereszteden tanítasz szeretni, mert késztetsz szánakozni. c) S ez tetszik Jézusnak. A szív keménységét fölpanaszolja: ,,És vártam, ki szánakozzék, és nem volt; és ki megvigasztaljon, és nem találtam'' (Zsolt. 68,21). Kéri a neki édes részvétet: ,,Emlékezzél meg inségemrôl, az ürömrôl és epérôl'' (Jer. sir. 3,19). Ó bár felelhetném: ,,Megemlékezve megemlékezem errôl, és lelkem eleped bennem'' (3,20). Folignói Angelának mondja Krisztus: Áldjon meg Atyám azért, hogy szánakoztál fájdalmaimon. Szent Ferenc kérdezi, mit tiszteljen és szeressen mindenekelôtt, és háromszor hallja: ,,Passio Domini nostri Jesu Christi''. -- Végezzük el néha a keresztutat. Térdeljünk le mind a 14 állomásnál külön-külön; elmélkedjünk ott ez állomások jeleneteirôl, melyek e könyvben is föltalálhatók, és ébresszük föl magunkban a megfelelô érzelmeket. Sok búcsút nyerünk így, melyet a megholtakért is fölajánlhatunk. ======================================================================== 324. Az áruló. a) ,,Keljetek föl, menjünk; íme közeledik az, ki engem elárul'' (Máté 26,46). Jézus félt, szomorkodott, vigaszt keresett tanítványainál, bemutatta magát gyöngeségében, de imádkozott is, és gyôzött. Természete borzadt; azt kiáltotta feléje: kíméld magad; de ô megkérdezte az Istent, és az megmutatta neki az utat, az odaadás és áldozat útját, melyre Jézus elszántan lépett. Életének legnagyobb kísértését megállotta; lehajtotta fejét Atyja kezeibe és az megnyugtatta és biztatta ôt. -- Kettôs húsvéti gyôzelme van Jézusnak; egyikben legyôzte a halált; másikban a testet és vért, s kiemelte élet, világ, halál fölé a gyôzelmes lelket. Nézz bele Jézus belsô világába és annak fölényes, remeklô kialakulásába Getszemaniban. Nekem is ezt kell átélnem; kísértések, nehézségek, küzdelmek fölé kell lelkemet emelnem; legyôzök vele s általa mindent. Ó mily dicsôséges húsvét ez, a lelki gyôzelmek húsvétja, melyet az ember átél! b) ,,Ime közeledik, ki engem elárul''. Rémületes közeledés; Jézus találkozik Judással; tiszta, nemes, saját véres verejtékében az alacsony világ fölé kiemelkedett lelke, mely nem engedett a rossznak, szemben áll az alávaló, undok ösztönöknek rabjával, a hálátlan, áruló tanítvánnyal. -- Istenem, emberi utak, emberi fejlôdések! Mivé fejlik szeretet, ismeret, kegyelem, akarat az egyikben; mivé a másikban! Biztos, hogy azért fejlett Judásban az isteninek karikatúrájává, mert maga sem vette komolyba Istent, Krisztust, az evangéliumot, az élet veszedelmeit és az Isten kegyelmeit. Nagy áldás az, ha komolyba vesszük a lelket és belevezetjük minden áron az Isten országát! c) ,,Míg ô szólott, íme Judás eljöve és vele nagy sereg... és azonnal Jézushoz járulván, mondá: Üdvözlégy rabbi és megcsókolá ôt. Mondá neki Jézus: Barátom, mi végre jöttél?'' (Máté 26,47). Jézus szép, isteni lelkére rávetôdik a passziónak egyik legsötétebb árnya; a megtestesült Istent megcsókolja a megtestesült sátán; meri; judásbérrel kezében júdáscsókkal ajkán lép Krisztushoz. Ez a csók a legmegalázóbb s a legfájdalmasabb emberi illetés; ezt a tanítványtól szenvedte. A világ gyôzedelmeskedik; nézzétek, ilyenek a tanítványai! -- Barátom, lehetséges-e, hogy ily végre jöttél, hogy ennyire jutottál, te apostolom. barátom és legégetôbb szégyenfoltom? Imádlak mély részvéttel, Jézusom! Értlek, tudom, hogy melyek lelkednek legégetôbb sebei, melyek dicsôségednek sötét foltjai! Nem ellenségeidtôl, hanem híveidtôl, barátaidtól, papjaidtól valók azok! Az én erényem Jézus becsülete és vigasza; féltékeny leszek rá. ======================================================================== 325. Jézust a tanács elé veszik. a) ,,Azok pedig rája veték kezüket és megfogák ôt'' (Márk 14,46). Ime, a mi megkötözött rabunk. Jézus érzi a gyalázatot: mint latorra, úgy jöttetek ki kardokkal s dorongokkal engem megfogni. Ti rabjai a sötétségnek s szolgái az alávalóságnak, megkötözitek azt, ki egyedül szabad köztetek. Jézus, a szeretet rabja, most bűneink miatt a gonoszságnak s gyűlöletnek foglya lett, akit meghurcolnak s a világból kiüldöznek. Ó szegény, szomorú, imádandó rabunk! Júdás eladott a szolga áráért, mert az Irás mondja, ki szolgáját megöli, 30 sziklust fizet; érted már megfizettek, tehát kiüldözhetnek. A rabszolgasors a te végzeted; törvény nem véd, s barbár szívtelenség tombol ellened! Mily szegény s elhagyatott lettél! -- Jézus fölajánlja fogságát a mi rabságunkért. Nyomában Szent Paulin elhagyja Szent Félix sírját s dómját, s a patricius az özvegy fiáért a barbárnak szolgált; Szerápion a fôváros könnyűvérű lakóinak élveit élvezte, azután eladta magát s megmentett két lelket; Szent Vince rabságában megtérítette a renegátot. Krisztust is megkötözik, hurcolják, bántalmazzák, hogy bűneink köteleit megoldja. Csókolom köteleidet s szétszakítom a bűn kötelékeit. b) ,,Akkor tanítványai elhagyván ôt, mindnyájan elfutának. És a fôpaphoz vivék Jézust és egybegyűlének mind a papok és írástudók és vének'' (Márk 14,58). Ez is bevonulás; mily ellentét e közt s a pálmavasárnapi bevonulás közt! Mily sötét s vigasztalan, s mily nehéz ez az út! Az áprilisi éj most is leheli az olajfák s pálmák s a fakadó lombok illatát, de az emberi szívek rögbe fagytak. Jeruzsálem kegyetlen lett, mint a struccmadár a sivatagban. Jézus fölsége nem vált ki most tiszteletet, szomorú arcát méltán fátyolozza az éj; szeretete nem vált ki viszontszeretetet. Rémületes az ember fordulása kegyelembôl bűnbe, életbôl halálba, meleg szeretetbôl érzéketlenségbe, ragaszkodásból gyáva elhagyásba! Jézusom, ha e szerencsétlen fordulatok el is járnak itt lelkünk fölött, kérlek, segíts, hogy hűségre, kitartásra szert tehessünk s legalább a kegyelem állapotában kitarthassunk. Te betegje vagy szeretetünk szeszélyének, ó adj hűséges szeretetet. c) ,,A fôpap tehát kérdezé Jézust az ô tanítványai és tudománya felôl. Felelé neki Jézus: Én nyilván szólottam e világnak; és mindenkor a zsinagógában tanítottam és a templomban, és rejtekben semmit sem mondtam. Mit kérdezesz engem? Kérdezd azokat, kik hallották, mit beszéltem nekik'' (Ján. 18,19). Jézus a tanács elôtt áll megkötözve; szegény rab, fölséges lélek. Szabad a beszéde, mert tiszta az öntudata; élete mint a napvilág; fölemelt fôvel s mégis alázattal áll itt. Ez a legfôbb méltóság, ez királyi kenet és legszebb koszorú. -- Kérdezd meg az embereket, -- mondja, -- ki lett hitványabb, ki alávalóbb nyomaimban, ki lett rosszabb, ki bűnösebb tanaimtól? Inficiáltam-e vagy életet adtam? Kérdezd meg a világot; ne engem, a rabot. ,,Rejtekben'' nálam semmi sincs; az én életem világítélet; gyôzelmes világítélet, mely hitelesít engem s útjaimat. Ó Jézus, te legyôzted a világot. Mi a kötél, a katona, a tanács veled szemben?! Idegeimen végigfut valami szent borzongás a fölséges benyomásaitól. d) ,,Midôn pedig ezeket mondotta, egy az ott álló poroszlók közül arculcsapá Jézust, mondván: Igy felelsz-e a fôpapnak?'' (Ján. 18,22). A szabadság ez erôteljes szava sértôen hangzott a gazok ítélôtermében, a gyűlölködés s irígység kathedrái megrendültek tôle. A szabad, isteni ember önérzetes gondolata vihart támasztott a csúszó-mászó szolgalelkek gyülekezetében, s a szolga arculcsapja az Urat. Jézus alázatának borzalmas megvilágítása, s Jézus szól, protestál, de nem sértôen, és megbocsát. Álljunk apró és nagy sérelmeinkkel s nehezteléseinkkel a mi meggyalázott s értünk megalázódott Jézusunk elé. Sok a neheztelésünk s nagy a kényességünk. Legyünk elnézôk és kíméletesek, hogy szabadok legyünk. Mint a kavics a Duna ágyában gördül, törôdik, simul: úgy az emberek az élet folyamában. ======================================================================== 326. Jézus a fôpap elôtt. a) ,,Sokan hamis tanúságot mondának ellene és nem voltak egyezôk a bizonyságok. És fölkelvén közepett a fôpap, kérdezé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-e azokra, miket ezek ellened mondanak? Ô pedig hallgata'' (Márk 14,56). Krisztus szenvedésének szelleme ki van fejezve szentséges arcán. E megrendítô képen néma az ajak; szelíd, bánatos a szem; szomorú s szenvedô az arc; hanem ez a szenvedés is felsôbb szépségtôl van átjárva: az a türelem. Türelmének ékesszóló kifejezése az ô néma ajka. A lélek fönségét mi sem hirdeti annyira, mint ez a némaság, melybe a szenvedô merült. Ez az ember, kit úgy ismertek, hogy ,,hatalmas tettben és beszédben'', most szótlanul tűri a rágalom s gyűlölködés kínját. b) Vessünk egy tekintetet az ô szelíd, szomorú arcára. Sokszor igyekszünk el nem árulni érzéseinket; de mily nehéz ez ép azokkal, melyeket igazságtalanság, sértés, erôszakoskodás támaszt szívünkben. Nézzünk Krisztus szentséges ábrázatára, arra az imádandó, komoly képre, melyen áttetszik a szenvedô, türelmes lélek. Nincs az a halvány tavaszi pirkadás, amilyen halvány volt ez álmatlan arc nagypéntek reggel -- még halványabb, mikor az ostorcsapások alatt vért vesztett; a kereszt láttára föléledt keveset, mintha az imádság mosolya lebbent volna el reszketô ajkairól; a keresztúton a végkimerülés teszi lelkiebbé fáradt arckifejezését; végre a keresztfán teljesen elcsigázva a mély imádás csendjébe merül. Ó Istenem, nemde fölségesebb ez, mint a holtak föltámasztása? S mily diadalmas erô ez a szenvedô türelem. Tekintsünk e gyôzelmes szenvedésnek arcába; úgy kell tűrnünk, hogy lelkünk le ne törjék; ez a türelem. c) ,,Ismét kérdé ôt a fôpap és mondá neki: Te vagy-e Krisztus, az áldott Istennek Fia? Jézus pedig felelé neki: Én vagyok; és látni fogjátok az emberfiát ülni az Isten erejének jobbján és eljönni az ég felhôiben'' (Márk 14,61) Az arculcsapott ember kimondta a zsidó nép legfôbb hatósága elôtt, hogy ô az Istenfia; óvta bíráit, hogy ô az örök bíró. Kilépett lelkének egész erejével s hatalmával, hogy e helyzetnek, az ellentétek ez ôrületének ura legyen: Nagytanács, népemnek s reményeimnek hivatalos képviselôje, mérhetlenül messze esnek egymástól a ti gondolataitok s az Isten gondolatai; rémületes a fejlôdés e sötét útja, melyen Isten nevében járok, de mégis bizonyságot teszek, oly igazat, amily vakmerôt, én, én a meggyalázott ember, vagyok az Istenfia! -- Borzasztó kinyilatkoztatás, hihetetlen vizió; igazán nem emberi gondolatok és utak. De hogy ilyen vagyok, a szenvedô szeretetnek végleges diadala miatt vagyok ilyen; isteni ez a kín és áldozat, mely az Isten fiát kötélre fűzte, taposta és arcul ütötte. -- Imádunk téged édes, isteni Megváltó, te megrendítô és vigasztaló kinyilatkoztatása a szeretetnek; mi már értünk téged s könnybelábbadt szemekkel nézünk föl rád. Hála, hála neked! d) ,,A fôpap pedig megszaggatván ruháit, mondá: Minek kívánunk még tanúkat? Hallottátok a káromlást; mit ítéltek? Kik mindnyájan halálra méltónak ítélték ôt'' (Márk 14,63). Jézus szívén mély, szentelt fájdalom nyilall át; tudta ô azt, hogy mi lesz vége, de azt úgy hallani szemtôl-szembe, hogy méltó a halálra, az megrendítette az élet szeretôjét, a virágos lelkű Jézust. Lelke mély alázattal leborult az élet s halál Ura elôtt s fölajánlotta magát neki; íme jövök, jövök meghalni. Méltó vagyok a halálra, mert a világ bűnét hordozom; méltó vagyok, hogy összetörj, s összetört lelkem a leszakított élet illatát lehelje feléd s megengeszteljen téged! De én is leborulok elôtted Jézusom, ki értem elfogadod e halálos ítéletet; az én ítéletem az, s te viseled helyettem. Te meghalsz értem, én élek érted! A halál hatalmával karoltál át engem! Köszönöm imádott Szeretôje lelkemnek! ======================================================================== 327. Péter Krisztus tagadása. ,,Péter pedig távolról követé ôt be egész a fôpap tornácába, és a szolgákkal a tűzhöz ülvén melegszik vala... jöve egy a fôpap szolgálói közôl, mondá: Te is a názáreti Jézussal valál. Ô pedig tagadá... Azután ismét látván ôt egy szolgáló, kezdé mondani: Ez is azok közül való. Ô pedig ismét tagadá. És kevés vártatva megint az ott állók mondták Péternek: Bizonyára azok közül vagy, mert te is galileai vagy. Ô pedig kezde átkozódni és esküdni, hogy nem ismerem azt az embert, kit mondotok'' (Márk 14,54). a) Péter szereti az Urat, de pszichológiája rohamos, ösztönös s nincs kialakítva. Szeretete át van szôve sok szenvedélyes, öntudatlan elemmel. Ô tud kardot rántani, de tud félénk, sôt gyáva is lenni, s nincs e forgandóságnak öntudatában. Ô természet, s még nem egyed. Jó szív, de megbízhatlan. S e pislogó lángocskát beleviszi a szélvészbe; mi lesz vele? Elfújják, s füstölög! Jézus ismerte ez ösztönös, fejletlen egyéniségeket; panaszkodott: meddig viseljelek el? Mikor lesztek már típusok, megállapodott egyedek?! Hogyan kell önmagamra reflektálnom, az ösztönös, öntudatlan természet iránt bizalmatlankodnom; imádkoznom, vagyis az isteni kegyelmet e mélységbe belevezetnem; fegyelmeznem magam, vagyis kihámoznom az ösztönbôl az öntudatos, intézô akaratot! b) Emberek közt áll, kik Jézust nem ismerik, nem szeretik; környezetben, hol szívének nemes érzelme visszhangot ki nem vált; hol hideg van, s a tűz nem melegíti a lelket. Egy idegszál sem reszket ott úgy, mint az övé; magára maradva elgyöngül s elveszti önmagát. Ily hideg környezetben csak mélyen izzó szívek állják meg helyüket, kiknek nem imponál az emberi hiedelem, a világi tekintet, kik fölötte állnak a mobnak, s a lélek mély gyökereibôl élvén hidegben, melegben, szélben s szárazságban megállják helyüket. Ô fölséges lelkület; ó bensôség impregnálva az ideál vonásaival, mosolyával, könnyével, szerelmével! Te szikla is, gyökér is, virág is vagy, vagyis minek is a sok szó: Te lélek vagy! c) S minél tovább marad a benyomások alatt, annál inkább elgyengül, -- eltávolodik önmagától s alkalmazkodik a keserves-idegen miljôhöz. Szenved alatta, de szolgálja. Legfôbb baja pedig, hogy szíve, öntudata szóhoz nem jött; itt szolgálók, szolgák, a terefere, az utca beszél és dominál. Ily körülmények közt csak mélyebbre süpped. A mocsárban szikla-alap nincs, ki kell abból jönni; a rothadásban nincs balzsam; az máshol van, azt másutt kell keresni. -- Rendkívül fontos, hogy kiemelkedjünk az alkalomból, mely erkölcsi érzékünket zsibbasztja s energiánkat érvényesülni nem engedi. Meglehet, hogy imádkozunk, elmélkedünk; de a mételyes vagy tikkadt s elernyedt miljôben hiába várunk lendületet. Olyanok vagyunk, mint a virág rossz földben; él, de halaványságával nem örvendeztet. Kerüljük hát a rossz alkalmat, legalább is úgy, mint egy maláriás vidéket. ======================================================================== 328. Péter bánata. a) ,,És megfordulván az Úr, Péterre tekinte. És megemlékezék Péter az Úr igéjérôl, amint mondotta vala: hogy mielôtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem. És kimenvén Péter, keservesen sírt'' (Luk. 22,61). Az Úr megfordul, s tekintete, erôs lelke, vádoló, de irgalmas szeretete Péter lelkébe mélyed. Néz reá, mint a nap a márciusi hóra, az áprilisi bimbóra, s olvaszt s bont édesen. Egy tekintet, s mily élet! Uram, tekints napsugaras, mennyei energiával telített lelkeddel ránk... tekints..., gyôzz. Változtass el; sugározz erôt, kedvet, fényt, meleget e bénult életbe, ez erkölcsi depressziókba. Ne legyen vakondok-lét életünk, kik az Isten csillagait nézzük, s ne legyen denevér-életünk, kiket virágos, erôteljes lelki világba hívsz; fényt, Uram, fényt, színt, szépséget, örömöt. Ez a te életed s a te kegyelmed. b) ,,És megemlékezék Péter...'' Nem a statiszta, nem a mnemológia funkciója volt ez az emlékezés, hanem a megrendült, belsô ember ébredése... Ah, mi vágtatott végig lelkén; mily megszégyenítô, bűnbánó, rémülô, szenvedélyes érzések törtek ki lelke mélyébôl! Hogy zúgott benne a szózat: Te Péter vagy, e kôszálon...! hah, kôszál-e vagy sár, lelkek vezére-e vagy inkább áruló, tagadó? Ismét: Imádkoztam érted, hogy meg ne fogyatkozzék hited...! Ó Jézusom, hogy tettem csúffá imádat! Te imádkoztál, de én nem imádkoztam veled! S ismét: Ha meg kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg téged... Igen, ezt is mondtam, s sok mást mondtam, s láttalak csodákat mívelni, láttalak a Táboron dicsôséges színe-változásodban, s mégis azt mondtam, nem ismerem ezt az embert! Nem lehet azt leírni, hogy hogyan szoktunk ilyenkor ,,megemlékezni''; jobb itt sírni, sírni keservesen, s jobb félni s elmenni, hol magunkhoz térhetünk, erôre kaphatunk s bukásunkon is erényre s bátorságra okulhatunk. c) ,,És Jézust Kaifástól a törvényházba vezeték...'' (Ján. 18,28). Mialatt Jézus imádandó lelke Péter lelkébe hatolt s fölzavarta a tisztulásnak gyógyvizeit, a ,,keserves sírást'', az alatt tovább sziszeg a kígyóhad; számukra Jézus tekintete, elsötétedésében is sugárzó lelke, ékesszóló hallgatása mitsem jelent; a bűn erôszakossága érzéktelenné teszi a lelkeket. Ily közel Krisztushoz, s mégis oly messze tôle! A lelkek távolát nem méterrel mérni, hanem rokonérzéssel! Lélekhez lélekkel kell közeledni, jóindulattal, figyelemmel, rokonszenvvel, érzékkel. ======================================================================== 329. Jézust arcul verik. ,,És a férfiak, kik ôt tartják vala, csúfolák, vervén ôt. És befödözék ôt és verék orcáját és kérdezék, mondván: Találd el, ki az, ki téged ütött? És sok egyebet káromolva mondának ellene'' (Luk. 22,63). a) Megvetették s meggyalázták, utálatuknak és gyűlöletüknek szabad folyást engedtek a halálra ítélttel szemben. Minden köpés folt, tűzfolt volt Jézus lelkén; minden gyűlölködô szó gyilok volt; égetett és ölt. -- Mit gondoltak a zsidók a Messiásról? Hogy király, hogy Úr - - mit a hódolatról, mely neki járt, -- hogy ,,Tharsis'' s a szigetek királyai nyalják elôtte a földet; és ah, mit nyer ebbôl a meggyalázott Krisztus, ez a hamuban ülô, ez a megvetett, megrugdosott király? A világ Kaifás háza, s benne a Krisztus most is a meggyalázott Úr. Mind így teszünk vele, mikor vétkezünk; szenvedélyeink mocskával, utálatosságával illetjük; megvetésünk, ignorálásunk most is izzó, égetô gyalázata a Messiásnak! Istenem, hogyan félreismerjük az Urat, mennyire kiüresítjük bölcseségét; mily fonákul mutatjuk be életünkben az evangélium szépségét. Ó ,,mysterium crucis'', én nyomorék, szerencsétlen bűnös! -- Engesztelésül, kárpótlásul hangoztatom én is Szent Pál szavait: ,,Minden térd meghajoljon... Minden nyelv hirdesse Jézus dicsôségét''. Ó Pál, mily gyönyörrel, mily lendülettel, mily diadalmas érzéssel írtad ezt! Értlek, értlek; Krisztus kínszenvedésének láttára ez a vágy szenvedéllyé, ez a szózat viharrá nô! Meg kell fordítanunk az eszeveszett világ irányát! Föl kell emelnünk a meggyalázott Krisztusnak dicsôségét. b) És befödözték arcát és verték... Gúny és kegyetlenség környezte Jézust ez álmatlan zöldcsütörtöki éjjel. Prófétának mondtak, nohát e piszkos kendôtôl már nem látsz, vak vagy; arcul csapunk; találd ki, ki ütött meg... Aki vétkezik, az úgy tesz, mint aki nem törôdik, hogy látja-e ôt az Úr. A vétek a tiszteletlenség kultusza; ebben részesítette Jézust a kegyetlen hitetlenség éjtszakája. -- Mély tisztelettel viseltetik a hívô a jelenlévô Úr iránt; effrontériával a hitetlen, a szemtelen. Ennek szemén van ám sötét fátyol. -- Mindenütt Isten jelenlétében járok, hiszen ,,látó'' vagyok. Szántson végig rajtam az Isten közellétének érzete. Ez tisztít, ez kitölt; akkor merek magamba nézni, s érzem, hogy kiserken, kizöldül lelkem; nincs ehhez fogható föléledés, kitavaszodás, nedv- és vérpezsdülés a természetben. ======================================================================== 330. ,,Király vagy te?'' a) ,,Jézus pedig a helytartó elôtt álla...'' (Máté 27,11). Itt találkozik az Úr hivatalosan a római hatalommal, mely minden hithez tudott alkalmazkodni politikából, s végre egyet sem vett komolyan. E hatalom féltékenyen kérdezi: Te vagy-e a zsidók királya? Nem látszik meg ugyan rajtad szegény, elkínzott ember; de a hatalom hatalmát gondozza, s nem fér meg mással. Jézus feleli: ,,Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked énfelôlem?'' Vagyis így néznek-e ki a királyok, kik szálkák a te szemedben? ,,Az én országom nem e világból való. Ha e világból volna országom, szolgáim harcra kelnének, hogy kézbe ne adassam a zsidóknak. Most azonban országom nem innen való'' (János 18,36). Jézus leereszkedik és tanítja a pogányt. Mit tud ez arról a krisztusi országról? Magyarázza tehát neki: van ország, melyet nem lehet fegyverrel megvívni; ország, mely hatalmas és édes; páratlan királyság, fölséges értelemben; szép és örök. Az az én országom! Jézusom, mi már értünk téged, kiket ez országba bevezettél, s fölségét s szépségét és királyi, isteni hatalmát átélni engedted; ó igen, ez az igazi ,,ország''. b) ,,Mondá erre neki Pilátus: Tehát király vagy te?'' (Ján. 18,37). S mégis van országod? S abban az országban uralkodol tehát? Szegény, megtépázott ember vagy, és mégis király? Igen az, még pedig milyen király! Erôvel, lélekkel, szépséggel s örömmel fölkent király! S királyokká teszed testvéreidet. Mind király, és egyik sem löki le a másikat a trónjáról, és országuk végtelen. Üdvözlégy Uram és királyom, ki királlyá neveltél engem is; a bűnnek szolgáló, öntudatlan tömegbôl kiemeltél, megcsókoltál, fölkentél...! Mindegyikkel ezt teszi, aki hódol neki, mert neki szolgálni annyi, mint uralkodni. Tisztulnom, tökéletesbülnöm, istenülnöm kell... ez az ô és az én királyságom! Azért lett testvérem, hogy a királyi öntudatot fölkeltse bennem és királyi életre tanítson. ,,Was nützte es, du wärest ein König und wüsstest és nicht? (Eckhardt.) S mit használna, ha csak a testvérem volna király, s én züllött alak? c) ,,Én arra születtem s azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Minden, aki az igazságtól vagyon, hallgatja az én szómat''. Fölséges és hálátlan misszió! Az ,,igazság'' Isten- ismeret, Isten-szeretet s az erény szolgálata; ezzel szemben áll a világ, telve a ,,szemek kívánságával, a test kívánságával s az élet kevélységével''; e hármas kívánság az ember terheltsége, és az ,,igazság'' ki akar vetkôztetni belôle. Bár volnék fény s igazságszomjas lélek! Remélem, hogy az leszek abban a mértékben, melyben hallgatom az Úr szavát, s féltékenyen járok el szavának megfogadásában, hogy ,,igazságból való'' legyek. -- Magam is e misszióban akarok járni; bár tudom, hogy ez úton a legszebb lélek a Getszemáni éjnek árnyaiba merült, és a királyi homlok, melyet Isten csókolt egyetlen szeretettel a Jordánban s a Táboron, töviskoszorús lett. Égek s élek az igazságért, hogy a skepszis átkát ne érezzem, mely Pilátust érte, ki miután megvetôleg mondotta: ,,Mi az igazság?'', Krisztusnak szavát többé nem vehette: ,,És egy szavára sem felele neki, úgy hogy fölötte csodálkozék a helytartó'' (Máté 27,12). Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád; készséggel, térdenállva, feszült lélekkel hallja! ======================================================================== 331. Heródes elôtt. a) ,,Heródes pedig látván Jézust, igen megörüle, mert sok idô óta kívánta vala ôt látni, mivel sokat hallott felôle és reménylette, hogy valami jelt lát majd tôle tétetni. Kérdezé pedig ôt sok beszéddel; de ô semmit sem felele neki'' (Luk. 23,8,9). Ismét két ember áll egymással szemben, Jézus és Heródes; ég és föld, napsugaras május és sötét éjfél köztük a különbség. Világfi; szép asszony és uralom az ideálja, és még csodát is szeretne látni. Az ilyen fölött végtelen magasan állnak és vonulnak el az Isten gondolatai! Jézus hallgat; gyöngyeit sertések elé nem dobja! Mily félelmetes hallgatás, mily rettenetes ignorálás...! Heródes házasságtörésben élt! Jézus látja e léleknek mélységes nyomorát, és azt is, hogy jelenlétének kegyelme nem vágja el a kevély világfi útjait. Hatástalanul vonul el mellette a szenvedô Jézus! Ó szív, ó Isten, ó hódolat és megvetés, ki érti meg utaitokat? Azért én féltékeny és elszánt szigorral kezelem lelkemet; Istennek számára nyitva akarom tartani; tiszta legyen szívem, hogy az Úr kegyesen pillantson rám s szóljon hozzám! Tisztelettel kell eltelnem s térdenállva kell kérnem, hogy a Fölséges szóba álljon velem! Ó ne fordulj el, Felség, ne némuljon el ajkad; szólj; hallgatlak; szenvedélyem hódolnom neked! b) ,,Ott állának pedig a papifejedelmek és írástudók, szüntelen vádolván ôt. Heródes pedig megveté ôt hadi népével együtt és csúfságból fehér ruhába öltöztetvén, visszaküldé Pilátushoz.'' Ez a hallgatás feszélyezi a világfit, komoly sejtelmekre ad okot, de végre is tehetetlen bosszúra ragadja; megveti s bolondnak ítéli az Urat; így fölszabadul tiszteletet parancsoló fölsége alól. Az alávaló ember örül, ha az eszményektôl szabadul, s ha a prófétákat bolondoknak mondhatja. Jót tesz neki, ha nincs semmi, ami nagy, szép és fölséges. Rémületes fölszabadulás, az állatnak, az ösztönnek fesztelensége. -- De az Úr is erôs; megveti a megvettetést, s szó és szitok és gúny nem fog rajta; királyi lelkét a szolgakörnyezet nem hajlítja meg. Imádkozik magában; engeszteli az Istent a királyi széken ülô paráznáért, s kegyelmet kér azoknak, kik félreismerve élnek s a világ ítéletét és az emberi tekinteteket hôsiesen megvetik és mennek az erény önérzetében szolgai királyok s királyi szolgák közt el. Uram, csak a te tetszésed az én örömöm s erôm; mily könnyen nélkülözök emberi kegyet, mikor telve van szívem az erény önérzetével. Ó, ez az igazi királyi öntudat. Láttam királyokat mezítláb és szolgákat királyi ménen; legyek inkább én, mint a lovam királyi! ======================================================================== 332. ,,Ime, a ti királytok!'' a) ,,És ettôl fogva azon volt Pilátus, hogy elbocsássa ôt. De a zsidók kiáltának, mondván: Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja, mert mindaz, ki magát királlyá teszi, ellenemond a császárnak'' (János 19,12). Pilátus szomorú alakja a világfit, a gyáva, szolgalelkű jellemet képviseli e tragédiában. Nem tudja az igazságot boldogítóan szeretni; nem tud nagylelkűen tisztelni; azért azután fél, alkuszik, elárul, elítél. Aki fél a világtól, az rabbá töpörödik; akinek a hatalom, a világ imponál az örök királlyal szemben, annak lelke elborul apró kis perspektívákban s a csúszás- mászás lesz ,,hadi-útja''. Ó Uram, hadd legyek királyi; hadd legyen királyi, nemes öntudatom; hadd gondozzam mindenekelôtt ezt, s kérdést elôször is ennél tegyek minden ügyemben. Akkor férfiú leszek a magam helyén, s becsület, jellem, tisztelet e réven lesz kincsem. Úr akarok lenni, senkinek sem hódolni kötelességet, jellemet, erényt, illetôleg csak neked, Király és Úr, ki királyokat nevelsz s úri lelkeket inspirálsz. Ez a színvonal, ez a kenet, ez a koszorú kell nekem. ,,Soli Deo''. b) ,,Vala pedig a húsvét készület-napja, mintegy hat óra tájban mondá a zsidóknak: Ime, a ti királytok!'' Ó igen, szomorú, gyönge királysága van az Úr Jézusnak köztünk! Ingó, bizonytalan az uralma fölöttünk; nád a jogara; örömtelen a hatalma; töviskoszorú a koronája, mert gyönge és hitvány a népe. Erôsítsük meg uralmát, tegyük dicsôségessé hatalmát. Legyen Úr a szívünkben! -- ,,Ime, a ti királytok'', mily páratlan király! Más királyok, hogy a halálból meneküljenek, álruhába öltözködnek; Jézus megfordítva, sebbe, gyalázatba öltözködik, dicsôségének, fölségének álruháját ölti föl, hogy a halálba mehessen érettünk. Ó egyetlen, hôsies királyom! Hogy kell téged szeretnem, érted égnem, hogy kell gyalázaton, szenvedésen át a te fölismerhetetlen királyi lelkedig hatolnom, hogy lefoglaljam szeretetedet, szépségedet; hogy szemedbe nézzek s mindent odaadjak, mindent neked. c) ,,Azok pedig kiáltának: Vidd el, vidd el, feszítsd meg ôt! Mondá nekik Pilátus: A ti királytokat feszítsem-e meg? Felelék a fôpapok: Nincs királyunk, hanem csak császárunk''. A szegény zsidó nép szakít Messiásával, a született királlyal s szerencsétlenségének útjaira tér. Ime, a bűn képe: az Isten királyi hatalma, mely fölemel s szentséges isteni szívéhez szorít s a lelki fölség trónjára emel, nem kell nekünk; hanem föld, sár, inger, mulandóság. Elindul az alacsony ember ,,zu essen, was er immer ass, die Schlangenkost, dich Erde''. Forduljunk el a lélek e sötét örvényeitôl, s utáljuk a bűnt, utáljuk zsarnokságát és igáját. Uram, adj erôt közös ellenségeink ellen! Erôs kezet és fegyelmet, Isten-félelmet és szabadságot. ======================================================================== 333. Pilátus. a) ,,Látván pedig Pilátus, hogy semmire sem megy, hanem inkább nô a zajongás, vizet vévén, megmosá kezeit a nép elôtt, mondván: Én ártatlan vagyok ezen igaznak vérétôl; ti lássátok'' (Máté 27,24). Mit ér a szó, mit a mosakodás, mikor gyönge s jellemtelen az akarat. Ez a ,,jó'' akarat, mely Krisztust igaznak s ártatlannak mondja, nem állít a világba semmi jót. A jóakarat erôs akarat, mely megküzd a nehézségekkel, mely a szenvedélyek zajongásában sem tér el a legfelsôbb akarattól. -- Pilátus megmossa kezét. Ha ez a víz mint könny csurgott volna is szemeibôl, akkor sem segít rajta ily viselkedés mellett. -- Érezzen a szív mély megindulással; valljon színt az ajak nagy nyiltsággal; de tegyen, tegyen az akarat. Érzés, szó és akarat fogjon kezet. -- Kicsoda közülünk ,,ártatlan ez igaznak vérétôl''? Voltaképen senki; de mennyire akarok színt vallani ezentúl test, zajongás, csôcselék, szenvedély ellen! -- Nem vízben, hanem Jézus vérében kell mosakodnom, ha ártatlan akarok lenni. b) ,,És felelvén az egész nép, mondá: Az ô vére mirajtunk és a mi fiainkon''. Rémületes, kegyetlen ítélet, melyet magára mond a zsidóság. Rémületes dolog, ha valakinek lelkéhez vér tapad, hát még ha az Isten fia vére! Mindnyájunkhoz tapad ugyan, de nem egyformán, tapadhat mint átok, de tapadhat mint erô; kiáltó vér lehet Istenhez kegyelemért; oltalmazó vér lehet a harag öldöklô angyala ellen; átok csak akkor lesz, ha a rosszban megrögzünk, s így megyünk át a másvilágba. A pokol szava és átka; az ô vére rajtunk, kit mi gyűlölünk; a mennyország szava és áldása; az ô vére rajtunk, kit imádunk s szeretünk. Legyen áldás rajtam, erô bennem, legyen tűz és termékenység lelkemben, a te véred, Jézusom! c) ,,Akkor elbocsátá nekik Barabbást, Jézust pedig, miután megostoroztatta, kezeikbe adá, hogy megfeszíttessék''. Ez tehát a sok ,,jóakaratnak'' vége: Barabbást fölszabadítani, Jézust keresztre feszíteni! Nem undorodom e tehetetlen jóakarattól? De mily jóakarata ez az Istennek s Jézusnak: ennyi áldozat árán fölszabadítani a bűnöst. Barabbásban magamra ismerek, aki megszabadulok a kárhozattól Jézus halála által. Jézus így akarta; Pilátus ítéletében, e rosszakaratban, az Isten végtelen jóakaratát látta s azt alázattal fogadta. Szenvedésben, félreismerésben, bajban az Isten akarata az, hogy erényesen álljam meg helyemet. Mások rosszakarata, igazságtalansága, a természet sora ne homályosítsa el e nagy föladatomat! ======================================================================== 334. A meghurcolt Jézus türelme. Az Úr Jézuson nemcsak a gyöngeség látszik meg, hanem szent, nyugodt erô ömlik el rajta: a türelem. Ez ül néma ajkán, szelíd, szenvedô arcán s kivált lelkének mélyében. Hagyjuk magunkra hatni e passziflóra szépséget! a) Az Úr türelmének ékesszóló kifejezése az ô néma ajka. Ez a csend hangos, ez a némaság kiált; Pilátus bámulja. Ez ,,vir potens sermone'' önmagát nem védi; pedig sürgetné Atyja dicsôsége, önmagának igazolása, botrányok megakasztása. De minek szólna ajka, mikor kiált egyénisége, ártatlansága? Minek a vad orkán ellen kiáltani szóval s a buta erôszak ellen küzdeni hanggal? Hagyta maga fölött eltombolni az árt s meghajolt alatta földig, mint a mezei virág a szélben. Erôszakkal szemben a lélek gyôzelme a türelem, vagyis a fölségnek önmagába vonulása. b) Türelem ül szelíd, szomorú arcán. Királyi alázat s szent komolyság a foglalatja; a szenvedés nem torzítja el; lélek néz ki szemeibôl, s nem ösztön és indulat. -- De hát bűn-e az indulat? Nem bűn; bűn csak akkor, ha az indulat elfojtja a lelket s végiggázol rajta. A türelem az a hôsi reakció, mely vad indulatok s ösztönök s a szenvedés keserű áramai közt is kezében tartja a kormányt; nem tudja lecsendesíteni a vihart, de a viharban is megtartja az irányt s halad célja felé. Azért ez az arc gyönyörű, bár szenved. Olyan, mint a pécsi templom szentélyeinek angyalai, fölséges, szomorú szépségükben! c) Lépjünk szent szívébe s tudakoljuk érzéseit. Tenger jár ott, keserű és viharos, de a hányatott tengerre a türelem olajrétegét önti ki lelke, s bár az el nem simítja a dagályt, de ki nem feccsen tôle a hullám. A szív nem szakad le. Éjben áll Krisztus lelke; most is van hatalma a sötétség fölött, de nem használja, mert tudja, hogy Isten végzésébôl ez a gonoszok órája. Öntudata mécses; azzal áll a sötétségben s várja a napfelkeltét. Lelkem mécsesével világítok én is a rosszindulat éjjelébe; ha nem is tudom nappallá deríteni, de türelmemben lelkem világosságát árasztom kifelé, s ezáltal érzem s éreztetem mással is, hogy napsugaras a lelkem s rokonom a világosság, a fény, a meleg. -- Az éjben elég a mécs; a bajban elég a ,,lucerna lucens'', a világoskodó lélek. Tehát a türelem a lélek mécsese a szenvedés éjében! ======================================================================== 335. Jézust megostorozzák. Van az Úr Jézus szenvedésének két preludiuma, melyek nélkül a fölfeszített Krisztus szánalmas alakja színtelen; van az Úr megtörésének két rémületes, véres lépcsôje; ezen kell hozzá ereszkednünk. a) Az elsô az ô vérkeresztsége; lelkek véres jegyesévé keresztelték megostoroztatásában. Ez a szolgák büntetése. A rabszolgát verni szokás, mert ,,állat-forma''. ,,Pilátus fogván Jézust, megostoroztatá''. A régi törvény 40 botnál többet tilt: ,,A vétek mértéke szerint legyen az ütések száma is, de úgy, hogy a 40 számot meg ne haladják, nehogy atyádfia rútul megszaggatva menjen el szemeid elôl'' (Deut. 25.2). Az Úr Jézus tényleg rútul megszaggattatott; csak így volt szabad a kereszten függni. Ó szent kereszt bárdolatlan fája, míg ez a rabszolga rádszegeztetett, mily kegyetlenül kellett felöltözködnie, sebbe, vérbe! Tetôtôl talpig nincs benne épség e reszketô, lázas, vonagló testben! Rettenetes kép; aki ránéz, földre borul ,,et infremet spiritu'', a borzalom s a fájdalom viharja vonul át lelkén! b) Testén tombolt a bűn, átjárja a kín, hogy az a természet, melyet mi is viselünk, a fájdalom tüzétôl tisztuljon, s megszaggattatásának érdemei által tiszta nemzedék álljon elô. Jézusnak nehéz a szíve az érzékies világra! Ez az oszlophoz kötött s ,,rútul megszaggatott'' rabszolga testvéreit akarja kiszabadítani az érzékiség lealacsonyító szolgaságából; kínjainak hideg borzalmával meg akarja ôket óvni a pusztai szél forró lehelletétôl, mely a velôbe beleég, ,,a spiritu fornicationis'', a paráznaság szellemétôl. Minden izma reszket, minden tagja vérzik, hogy kivegye belôlünk a tisztátlanság ingereit, s a rémület borzalmával lehűtse a tiltott vágyak tüzét. Nézem, nézem, lelkem kôvé mered, mikor sejteni kezdem, hogy íme mennyire gyűlöli az Úr a testiség bűnét. c) Felszökik és szétfeccsen vére; íme az Isten gyönyörűségének új kertje a földön; Jézus szent vére permetezi. Valamint a régi ,,paradisust'' nem esô, nem harmat öntözte, hanem a földbôl feltörô, párás, meleg lehellet: úgy az erény, a tisztaság és szűzesség kertjét ez a szökôkút, Jézus vérének meleg, párás lehellete termékenyíti. Ó gyerünk közelebb, hadd hulljon a lelkünkre! Közvetlen mellette áll a Szent Szűz, ott állnak a tiszta lelkek, a küszködô lelkek, s akire ráhull egy csepp édes, drága vér, kivirágzik. Ó lépjünk hozzá, most megnyitja szívét, minden pórusát, számlálhatatlan sok sebbôl árasztja ránk kegyelmét! Mint a mirrha-fa, melynek kérgét száz helyen megvágják s csepeg belôle a rothadást meggátló mirrha; olyan a mi édes Urunk. Kábító illat száll szerte-széjjel e vérpiros, kivirágzott geránium- bokorból; aki magába szívja, élni fog. Ó vonzz magadhoz! Krisztus vére, ittasíts meg engem! ======================================================================== 336. Jézust tövissel koronázzák. Krisztus megaláztatásának mélységébe a második lépcsô az ô töviskoszorúztatása. ,,És levetkôztetvén ôt, bíborszín palástot adának rája és tövisbôl koronát fonván fejére tevék és nádat jobb kezébe. És térdet hajtván elôtte, csúfolták ôt, mondván: Üdvözlégy zsidók királya! És rápökdösvén, vevék a nádat és fejét verék vele'' (Máté 27,28). a) Szegény rabszolga, ki királyságról álmodozott. -- Spartacus is arról álmodozott; szabadságot akart kivívni 100.000 testvérének; elfeledte, hogy rabszolga s megsínylette; Dózsa György is szolga létére szabadságról álmodozott s tüzes trónon tüzes abronccsal koronázták meg. -- Szegény szolgák, kik királyok akartok lenni! Ime itt is egy, aki mondta, hogy király; elhozták hát koronáját, palástját s kormánypálcáját... s hódoltak neki! Ó legázolt, megtaposott király, ki kerubok fölött ülsz s napsugárba öltözködöl, imádlak téged borzalmas színe-változásodban s mondom: Mégis király vagy te, szívem királya, -- király, ki megaláztad magadat, hogy engem fölemelj, -- király, ki nem kiméltél vért és áldozatot, hogy fölszabadítsd testvéredet, -- hogy levedd fejérôl a gyalázat koszorúját s adhasd neki az ,,élet koronáját''! Jézusom, sokba került megalázott, tövissel koszorúzott fejednek az én szabadságom, az, hogy mondhattad nekem: ,,Fiam, emeld föl fejedet, ne szégyenkezzél''. b) Ez a töviskoszorú jelenti a bűn átkát, melynek a tövis a virága! Töviskoszorút nyujt Krisztusnak a hitetlen, ki leveszi az Úr fejérôl a fénysugárt, s nem ismeri ôt el Urának, Istenének; töviskoszorút a kevély, ki mondja: nem szolgálok neki; töviskoszorút az élvsóvár világfi, ki az Isten igéje magvát tövisekbe fojtja; töviskoszorút a tisztátalan életű, ki rózsával koszorúzza magát s Megváltójának a tövist juttatja; töviskoszorút a könnyelmű, ki életének javát a világnak, száradó csontjait pedig Krisztusnak szenteli. Jézusom, nehéz neked ez a koszorú; örülök, ha tövis helyett igénytelen, de hűséges életem mezei virágaiból kötök neked koszorút! Úgy-e ez szebb, mint Salamon koronája -- magad mondtad --; fogadd tehát szívesen! c) Jézus e töviskoszorúval fején s náddal a kezében, mélységesen megalázta magát ,,az idôk halhatatlan királya'' elôtt, mert érzi, hogy rajta a világ bűne, következôleg ô méltán szenvedi a gyalázatot. Akin bűn van, az viseljen el minden megvettetést. Sokat tettem én is, amit a világ nem tud; ha tudná, méltán megvethetne; sok lappang bennem, mi nem válik becsületemre. Egyesülök az én meggyalázott Jézusommal; hálát adok neki, hogy megaláztatását értem viseli, s közösségbe lépek vele; kivált, ha méltatlan megaláztatás ér! Ó mily közösség! Hány töviskoszorús lélek egyesül az Úrral, kik legjobbak voltak, s a világ mégis megvetette ôket, kik nagy gondolataikkal, nemes törekvéseikkel alvajáró nagyok voltak, s hogy bántak velük Kaifások, Heródesek, Pilátusok! Veletek megyek, töviskoszorús lelkek, Jézusom nyomában! S ha néha nehéz a fejem, lehajtom azt az Úr Jézus kezeibe. A nádat kiveszem, s fejem hajtom oda. Jézus, tied ez a fej, ez a szív, ez az akarat... ======================================================================== 337. ,,Ecce homo!'' ,,Kiméne pedig Jézus, töviskoronát viselvén és bíborruhát. És mondá nekik Pilátus: Ime az ember!'' (Ján. 19,5). a) Pilátus a nép elé vezeti a megostorozott és töviskoszorúzott Úr Jézust, és mindenki láthatja az Isten legszeretôbb és legtüzesebb kinyilatkoztatását. Van itt is csipkebokor s tövis, van tűz, tüzes vér, van lángoló szeretet, van szent föld, Krisztus vérével behintve, s a kinyilatkoztatás szava hangzik: Ecce homo! Ime mennyire alázta meg magát, ember lett, sôt szenvedô, elkínzott ember lett! Nézzünk arcába. Verjen gyökeret lábunk; nem moccanhatunk, hisz az ô vérét taposnók; nézzünk föl hozzá az imádás, a borzalom, a viszontszeretet viharos érzelmeivel. Ez az arc beleég lelkünkbe; ez a szenvedés és szeretet áthasítja szívünket. Ah Uram, édes Uram, hogy épen így jöttél, így tekintettél reám a szeretetnek ez önfeledésével, te édes, fölséges, imádandó ember! Hogy tárod ki szánakozó szívednek világát, te édes szamaritán! Ah Uram, nagy a te érdemed; a te arcod az Isten kegyelmének és mértékének és erejének szimboluma! Semmi sem állhat ellen neki! Mindenki nyerhet már bármily nagy kegyelmet. Ami tövis volt, abból virág lehet, ami rongy volt, királyi palást lehet; ami seb volt, tiszta szépség lehet Krisztus keze által. b) ,,Ecce homo'' -- mondja Pilátus. Ime a szegény, elkínzott ember. Ne bántsátok, könyörüljetek rajta! Jó ember, szeretett, jót tett, segített; szeressétek viszont, vagy legalább sajnáljátok meg. -- ,,Ecce homo'' -- mondja mennyei Atyánk, -- akit küldtem nektek, hogy segítsen rajtatok a nagy Bethezdában; van segítôtök; nem kíméli magát! Látjátok ebbôl, mennyire szeretlek titeket; reá hárítottam bűneiteket; nem kíméltem én sem ôt. -- ,,Ecce homo'' -- mondja a Szentlélek -- az én remekem; de ô azután önmagán kivéste, hogy mily aljas és nyomorult hatalom a bűn. A bűnös lélek is belül szomorúság és kín, seb és láz; külre meg koszorú; a világi örömök külre királyi palást, melyet moly emészt és alatta a lázas, sebzett élet senyved. Ó Szentlélek, ,,digitus paternae dexterae'', te Alkotónak remeklô keze, e borzasztó szimbolumban, az ,,ecce homo''-ban tártad elém, hogy mivé fokozta le magát az ember! Bánom, utálom a bűnt. Ezért mutattad be nekem Ôt. Én pedig szintén ezért kérlek, Uram, Istenem, hogy tekints Krisztusod arcába s légy irgalmas nekem. c) ,,Ecce homo''... íme a tökéletes ember! A szenvedés keretében szemlélem itt a páratlan lelki nagyságot és szépséget. Milyen kép, melyet keresztút s kínszenvedés nem bírt elhomályosítani, sôt új ragyogó fénnyel borított el. Ahogy nézzük, úgy imádjuk s kópiázzuk e képet, s mily szerencse, hogy kópiázhatjuk. Minden művészet megtermékenyül e viziótól, minden lélek fölmelegszik ez ihlettôl, s teremt s alakít nyomában. Csak ô az eredeti remekmű; nem koncipiálták az evangélisták és galileai halászok, nem idealizálták Fra Angelico és Michelangelo. A legfölségesebb ethikai szépségnek s nagyságnak ez ideális képét Isten teremtette meg. Bemutatta Fiában az embert, ki ,,telve van'' kegyelemmel s igazsággal, telve természetfölötti valósággal s történeti igazsággal. ======================================================================== 338. Fekete lelkek. a) A félrevezetett, föllázított nép sekélyes, fölületes, sötét lelkét két alkalommal éreztette a maga egész kegyetlenségében az isteni Megváltóval. Két plebiscitben mutatta meg, hogy tud hálátlan és kegyetlen lenni. Elôször: ,,Az ünnepnapon pedig szokott vala nekik Pilátus elbocsátani egyet a foglyok közül, akit kértenek. Vala pedig egy Barabbás nevezetű, ki a lázítókkal fogatott meg és ki a lázadásban gyilkosságot cselekedett'' (Márk 15,6). Ez állt Jézussal szemben, s a nép választott. Az utca piszkos árja elsöpörte Krisztust, a gyöngyöt, és kiemelte a szemetet. Megtagadta saját érzelmeit, a pálmavasárnap diadalát, a jótétemények emlékét, s választotta magának Barabbást, ezt a rideglelkű, szenvedélyes rablóbanda-vezért; aki nem tudott szeretni, embert gyógyítani, vakoknak édes napsugárt, szenvedôknek írt és békét nyujtani; aki nem hordott mennyországot magában, s másokat még kevesbbé vezetett be abba. Ó emberiség, ó lelkem, ó ôrültje a szembeállításoknak, ôrültje a választásoknak! Hányszor állítsz szembe Istent s valami hajlamot és ingert, lelket és testet, mennyországot és sáros világot, királyi öntudatot s gyáva meghódolást, fölséges, lelki világodat s nyomorult emberi tekintetet, és választasz... többet nem mondok, mert a logikának, az észnek itt nincs többé szava: gyilkolod önmagadat! Ó kinek szavazta meg a szabadságot a zsidó nép? Ki érdemelt szerinte életet? Kivel akart megosztani levegôt, kenyeret, napsugárt? Kinek akart örömöt szerezni? Kitôl várt áldást magára, gyermekeire? Mélyen imádlak, megalázott Úr Jézus; látom, hogy az a töviskoszorú, mely homlokod körül fonódik, tulajdonkép szívedet sebzi, s értlek! De mit mondjak, mikor magam is oly gonosz és ôrült és oly fekete voltam, hogy elfelejtettelek világtól, testtôl, ingerektôl! b) A második plebiscit az ,,Ecce homo''-jelenet. Jézus töviskoszorús, vérzô alakja jelenik meg az erkélyen, s a levegôt áthasítja a visongó, rivalgó kiáltás: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg ôt''. Nem tekintem itt már tovább a csôcseléket, de a gyűlölet ez exploziójának kegyetlen rombolását nézem Krisztusomnak, a Szent Szűznek, a híveknek lelkében. Mint a dinamit, mely szakít izmot, testszövetet, ideget, szervet és ronggyá tépi az embert: úgy a gyűlölet e kitörése szétszakította Krisztus lelkét és édes övéinek szívét. Mily rémületes kiáltás! Mily rettenetes átok Krisztus fejére! Elnémulok és Jézusom lábaihoz kuporodom! Ó halálra ítélt isteni Megváltóm, ez a te viszonzásod. Igy fizetnek néked! Ezt a keserűséget ajánlod föl az Úrnak, te nagy földönfutó, te édes száműzött! Tehát elmégysz, mert üldöznek, mert megölnek? Ez a te utad, ez úton keressz számomra életet, kegyelmet és vigaszt, s megutáltatod velem a gyűlöletet, az Isten-bántást, a kegyetlenséget. ======================================================================== 339. Jézus kereste és szerette a keresztet. ,,És minekutána megcsúfolák ôt, levevék róla a bíbort és felöltözteték saját ruháiba és kivivék ôt, hogy megfeszítsék'' (Márk 15,20). Jézus saját ruhájában megy a kálváriára, hogy mindenki ráismerjen; teljesen kiüríti a gyalázat poharát. E ruháiban, melyeket édesanyja szôtt és varrt, karolja át a keresztet. Mily megrendítô az az elsô szempillantás, melyet Jézus keresztjére vet, mikor meglátja, amit úgy keresett, úgy szeretett, s most Isten kezébôl vesz. a) Jézus kereste a keresztet; e gondolattal járt, ez volt szívébe vésve, úgy hogy felejteni nem tudta. A szentírás bele enged pillantani Jézus lelkébe, melynek a kereszt uralkodó gondolata. Mikor Péter Isten fiának vallja az Urat, hozzáteszi az Írás: ,,Attól fogva kezdé Jézus jelenteni tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell menni és sokat szenvedni a vénektôl és megöletni'' (Máté 16,21). S ismét: ,,Magához vevé a tizenkét tanítványt külön és mondá: Ime fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia elárultatik...'' (Máté 20,17). S a Táboron színeváltozásakor szintén errôl beszél. Ime az Úr szerelmes lelke és az ô gondolata! Mária kenetében is a kereszt fuvalma csapja meg lelkét! Ó Istenem, szerelmem, megfeszítésed volt gondod, kereszted volt címered és zászlód... s ezt mind értem! Ha te nem felejted, hogy felejtsem én? Ó édes, csapongó lélek, hogy becsüllek! b) Meglátta Jézus a keresztet, megcsókolta és szívéhez szorította e szent fát, mert mint Isten akaratát s kegyelmét az ô kezébôl vette. Ha az embereket nézi, csúf, kaján, gyáva, alávaló alakokat lát; ha a kezeket nézi, porkolábok és hóhérok kezeit látja; hallja a tanítvány árulását, a hamis tanúk vádaskodását, a gúnyt, a szitkot; kegyetlen éjt virraszt át; a nagypéntek reggelét pirosra festi ostoroztatásában; eltikkadva a keresztre fekszik, epét s ecetet ízlel; de mindezt azzal a lélekkel teszi, hogy a keresztet neki Isten küldi, Isten, Isten; nem Judás, nem Pilátus, nem a zsidók; azok eszközök; ô az Isten tervét látja és nagy gondolatait imádja. Ezt kell látnunk, csak így sikerül élnünk és szenvednünk. c) Szerette a keresztet, átkarolta, vitte; vérével öntözte; sebeivel, öt rózsával borította; hôsies lelkének illatával elárasztotta; szemeiben a kereszt az élet fája, a mennyország kulcsa; trón és királyi pálca; kard és ekevas. -- E keresztrôl tanított; evangéliumát, nyolc boldogságát itt foglalta egybe; kegyelmeinek forrását itt fakasztotta; keservei által itt szerzett örök örömöt. Keresztje Jeruzsálemtôl el volt fordítva, felénk nézett, voltakép pedig az igazi örök várost szemlélte, itt az anyaszentegyházat, ott a mennyországot. Ezt a két várost szerette! Ó Jézusom, szeretlek téged és keresztedet s országodat; szentmiséimben, fájdalmas olvasómban, keresztúti ájtatosságomban, bôjtömben e szeretetet élesztem! ======================================================================== 340. Jézus keresztútja. a) Kivezették Jézust, ,,ki a keresztet hordozván magának, kiméne azon helyre, mely agykoponya helyének nevezteték'' (Ján. 19,17). Mezítláb, töviskoszorúval fején, vállán a kereszttel teszi meg Jézus ez utat, melyet keresztútnak hívunk. Ezt az utat behintette könnyeivel, vérével; ez úton járt az üdv, a hit, a szánalom, a szeretet. Ez úton csúszott térden a kereszténység; véres nefelejts nôtt ki Jézus minden könny- és vércseppjébôl. 1900 év óta jár ez úton az áhítat; izzó légáram csapja meg arcát; itt állomást tart, nem tud elôre menni, gyökeret ver lába; tizennégyszer megáll s elgondolja: mit tett, mit szenvedett értem az Úr! 1. Keserű, szomorú út ez. Kivonul Jézus Jeruzsálembôl, ki a nép szívébôl; átok és iszony környezi. Hol vannak, kiket meggyógyított, kiknek édes napsugárt és örömöt adott? Hol vannak, kik énekelték: áldott, ki az Úr nevében jön? 2. Nehéz út. Nehéz a szíve... fáj; temetése. Nehéz a kereszt. Ime, az Isten báránya, ki viszi és elviszi a világ bűneit. 3. Rossz út; vérzik lába, dűlöng keresztje; tövises fejét verdesi; mélyen meghajolva megy a kemény kövezeten, kemény emberek közt, kik nem félnek összetörni a Megváltót, s két latrot állítanak melléje. -- Mély részvéttel, megszégyenülve megyek mögötte: értem megy a halálba! Elviselem-e ezt? b) Jézus szemeiben mégis ez az út ,,királyi út''; igaz, hogy az áldozatnak, de egyszersmind a fölszabadításnak útja. Látja lélekben a romlás útjait, látja a predestináció sötét titkait, és elindul nagylelkűen megváltani az embert. Az odaadás, a készség, a végleges megfeszülés indulataival jár ez az elgyötört ember. Isten várát be kell vennie, az emberi elfogultság s ösztönösség falait le kell törnie; a kereszt zászlaját a világ fokára kell tűznie, azért megy, tántorog, leesik s újra fölkel s újra indul lelkünk Ura s királya. Ó gyalázatba, kínba, gyöngeségbe merült Jézusom, mibe került neked szabadságom! Hogy vívtál, hogy küzdtél, mert szerettél! Küzdeni és áldozni, ha kell vérezni akarok érted... kitartok melletted ,,usque ad sanguinem''. c) ,,Kimenvén pedig, találának egy Simon nevű cirenei embert; ezt kényszeríték, hogy vigye az ô keresztjét'' (Máté 27,32). Az Úr útja tipikus út, a keresztviselés útja. Keresztet visel mindenki, de kevesen járnak a királyi keresztúton, melyet Jézus érzelmei avatnak ilyenné. A latrok is a keresztúton járnak, a bôsz tömeg is azt tapossa, de nem mennek rajta a megilletôdés és a penitencia szellemében; keresztet hordanak a világ pogány útjain. -- Cirenei Simon is csak kényszerülve viszi a keresztet, de azután beletörôdik, s részvéttel, szeretettel a szenvedô Jézus iránt megy rajta. Ez a mi típusunk. Természet szerint iszonyodunk a kereszttôl; de az események rákényszerítenek. Ó vigyük Jézus keresztjét, vagyis vigyük keresztünket Jézus érzelmeivel; vigyük bűneinkért, vigyük másokért, vigyük Krisztust utánozva; akkor vad, bôsz, profán tömeg közt is, hitetlenek és elkeseredettek közt is járva keresztünkkel, Krisztus királyi keresztútján járunk. ======================================================================== 341. A penitencia királya. Teljes bíbordíszben, koronával fején, jogarral kezében, kísérettel lép föl s vonul el a keresztúton a penitencia királya. Aki ezt megérti, sírni kezd, -- aki elindul nyomában, nem gyôzi tisztára mosni lelkét. a) Jézus alázatba s szenvedésbe öltözve eleget tesz bűneinkért; mélyebben fölfogva, bűneimért. Mert akit a penitencia kegyelme megérint, annak szemei elôtt a passzió izgalmas jeleneteinek alakjai szétfoszlanak, a zaj elcsitul, Jeruzsálem környéke puszta lesz, a két lator keresztje eltűnik, s a lélek magára marad Jézusával. Keresztje elôtt térdelek, vérének csepegését hallom, összes kínja lelkemre borul; megnyitja ajkait s kérdi: Ember, mit tettél? S öntudatom feleli s az egész világnak kiáltja: Vétkeztem! Bűneimet senkivel meg nem oszthatom, értük mások könnyeit föl nem ajánlom; hisz úgy állok itt, mintha az egész világban én magam volnék, mintha nem volna anyám, atyám, barátom! Ezek tényleg most számba nem kerülnek; mert nekem, nekem magamnak kell penitenciát tartanom! b) De a penitencia érzése tüzesebb s mélyebb; azt az az öntudat, hogy vétkeztem, nem jellemzi eléggé. Jézus, miután kérdôre vont, magára veszi bűneimet; megrémülve kérdezem: Mit akarsz Uram? Hová mégysz? ,,Kereszthalálba'', feleli. Én voltam a bűnös, de a penitenciát az Úr Jézus tartotta meg helyettem s meghalt értem. Értem halt meg. Ne mondd, hogy sokakért halt meg. Minden virág a földön azt mondhatja: A nap értem van az égen. Belôle, általa élek. Úgy az Úr Jézus értem szenved; értem gyullad ki a lelke vérvörösen. S azt mondják a szentek: Értem, értem halt meg; ezt mondja a Szent Szűz a maga módja szerint; ezt mondom én is: Értem, értem szenved; úgy szeret, hogy értem halt meg. Ah, Istenem, van-e melegebb, feneketlenebb mélység, mint ez az igazság: Értem halt meg az Úr! c) Erôszakos, szenvedélyes bánattá válik szeretetem, ha hozzágondolom, hogy hol volnék nélküle. Bűnben születtem, s ha jogról van szó, nincs a kegyelemre nagyobb jogom, mint a kannibál négereknek! Örvénybôl, pokolból emel ki minket Jézus Megváltó szeretete. Ha az Úr nem könyörül rajtunk, ,,lettünk volna mint Szodoma, és hasonlók volnánk Gomorrához'' (Iz. 1,9). Azért karolják át a keresztet bűnösök és szentek. Nem, nem szentek; itt nincsenek szentek; a kereszt alatt a ragyogó szentek is mind-mind elkárhozandó lelkek. Az ô kegyelmébôl lettek szentek, lettek bűnbánó, lettek szeretô lelkek! A kereszt alatt megszállja ôket is méltatlanságuk érzete, nem találják helyüket. Zsákba öltöznek Jolánta, Margit, Kinga, Erzsébet; penitenciát tartanak és sírnak! Mindnyájan lelkek vagyunk, kikhez lehajolt a keresztrefeszítettnek kegyelme s fölemelt minket. ======================================================================== 342. A penitencia útján. Mily alázattal, mennyi önmegtöréssel jár az Úr Jézus a keresztúton, a penitencia útján! Ily testi-lelki önmegtagadással kell nekünk is bűneinkért eleget tennünk. a) Kell; a bűnös léleknek nincs más ruhája, mellyel meztelenségét takarja, mint a penitencia. A penitencia lelki, belsô érzület, de okvetlenül van külsô megnyilatkozása, s az a szenvedés a bűnért. Krisztus megmutatta, s a krisztusi lelkek mind így értették. -- Két eszközt ismerünk az elégtételre: itt a földön Jézus vérét, a túlvilágban a tüzet. Vér, mely sajgó sebekbôl csepeg, mely ostorcsapások alatt hull, mely szúró tövisek alól gyöngyözik... és tűz, az a lángpallos, az a lángnyíl, lángnyelv, mely behat a lélekbe is, s megveszi rajta a bűn elégtételét. -- Ne csodáljuk, hogy véres szenvedés a mi elégtételünk; kell ez, hogy a mélyen rejtôzô rosszat kiemelje. ,,Csalárd a szív mindenek felett''; elrejti indokait, félremagyarázza tetteit; hízeleg és álnok; kíméletlen kezekre van szükség; kínra s fáradságra, hogy kijózanítsuk. Ki kell bontakoznunk a látszat csalódásaiból! Tekintsünk Jézus komoly, szenvedô arcára. b) De mi többet akarunk, midôn Jézussal szenvedni kívánunk. Minket nemcsak bűnös szívünk szentelt igényei kényszerítenek a penitencia útjaira, hanem Jézus iránt való szeretetünk is. Nem, nem maradhatunk el tôle. Az ô nyomaiban akarunk járni; élhetünk-e akkor elegettevô penitencia nélkül? Nem égne-e belénk Krisztus fájdalmas arca, s elviselhetnôk-e a szúró hasonlatlanságot? Nem, Uram, én is kegyelemkérésben járok; azért öltözködöm beléd. Lelkemet tündöklô kegyelembe, testemet önmegtagadásba öltöztetem; legyen rólam is igaz: ,,Ruháját borban mossák meg, s öltözetét a szôlô vérében''. c) Kivált a szentáldozásban érezzük, hogy bűnnel szaturált világban élvén, másoknak is segélyére kell lennünk, nekik erôszakosan is utat törnünk! Ime, zárva az ég; kevés az ,,Isten embere'', s az ô ,,igéje ritka s drága''; vakság lepi a szemeket, s hervadnak a szívek. Jézus szent keresztjének, szenvedô szeretetének, áldozatának titokzatos energiájával lendített a lelki halálon; értsük meg s kövessük példáját. Ô értünk, mi meg másokért is. Másokért bűnhôdve gyors elôhaladást teszünk az erényben! ======================================================================== 343. A kereszt páthosza. Miért van ennyi kín, ennyi szenvedély, energia, erô, ennyi hôsiesség belefektetve a keresztbe? a) Akarja, hogy lázától vérünk meggyulladjon, hogy szenvedélyes szeretetétôl szenvedélyünk föléledjen; páthoszt, érzést fektetett bele, és vérben akarta magának lelkemet eljegyezni; tehát szenvedélyt, szeretetet akart viszont tôlünk, lelkes, érzelmes ragaszkodást, életet s önfeledett odaadást. Hogy ezt elérje, bemutatja lelkét az utolsó este és éjjel a búcsúzás érzékenységében s az elhagyatottság s a halál szomorúságában. Krisztus nekünk élt; szerette, ha szerették; Betánia az ô legkedvesebb háza. Vasárnap bevonult s megsiratta a várost; az utolsó vacsorán mindegyikhez külön tapadt a szíve és külön kellett elszakítania azt; az Olajfák kertjében jó, vigasztaló lelkeket keresett. Járuljunk hozzá; az Oltáriszentségben az utolsó vacsora emléke és hangulata van megörökítve; szánjuk meg, szeressük szimpatikus szeretettel. b) Azután beleállt a kegyetlen napszámba, a kegyetlen éjbe csütörtöktôl péntekre, melyet annyi hű lélek könnye öntöz. Harmatos éj, álmatlan éj ez; a kicsúfolt prófétának éje; utolsó éj. Mily különbség az elsô, a karácsonyéj s e közt; az édesanya szeretete, csókja, imádása s a hóhérok káromlása közt; az angyali ének és a durva szitok közt! Szent éj mégis, melyre hasad az örök tavasznak, a vérharmatos áprilisnak nagypéntekje, amikor április, vagyis megnyílás lett, szent testének erei s az ég kapui és a lelkek elátkozott földje megnyíltak; amikor a via dolorosán megkezdôdött a szánakozó szeretetnek beláthatlan fölvonulása, az átszegezett lelkek sora, akik sírni és siratni tudtak. Az elsô a Szent Szűz, az átszegezett elsô lélek... utána a többi. c) Mi átszenvedjük az Úr szenvedését; megszáll a részvét ihlete. Fölszítjuk szánakozó szeretetünket imádandó egyénisége iránt. Ez isteni ember szeretett és így szeretett. Lélek, mely úgy szárnyalt, úgy emelkedett, majd megint leereszkedett. Ó, hogy felejthetnélek el lelkem atyja, barátja, ôrangyala, megváltója! -- Szívet kell fektetnem vallásosságomba; szív által van hit, meggyôzôdés, eszményiség, erô. -- Szívhiány miatt nincs érzékünk Jézus gondolatai, érzelmei, parancsai iránt, s míg az nincs, addig ezek árnyak. Tehát nem kételkedni, nem félni, hanem szeretni részvéttel, viszonzással, áldozattal, barátsággal. Szívem megesik rajtad, isteni Megváltóm; ezt akarod! ======================================================================== 344. ,,Jeruzsálem leányai''. a) ,,Követé pedig ôt nagy népsereg sok asszonnyal, kik siránkozának és kesergének rajta. Jézus pedig hozzájuk fordulván, mondá: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok énrajtam, hanem sírjatok magatokon s fiaitokon'' (Luk. 23,27). Jézus tanítványainak körében kitűnnek az asszonyok; gondozták a Mestert, megosztották vele vagyonukat. Betánia a Mester pihenôje Mária és Márta szeretetében. Magdolna a lelki föltámadás kegyelmével a Mesterhez láncolva a föltámadás hajnalán is az elsô kegyelt. Johanna, Chuza felesége, az elôkelô társadalmat képviseli. Többen közülök kísérik a Mestert, függnek ajkán s lelkén. Jeruzsálem leányai siratják keresztútján, és fölfeszíttetésekor is az asszonyok egyetlen hívei, kik e borzalmat távolról nézik. Mily vigasztaló mindez a mesterre; de ô, ki végtelenül szereti a viszontszeretôket, önmagukra, lelkükre, üdvükre irányítja figyelmüket, mintha mondaná: Úgy sirassatok, azzal a szeretettel, melytôl magatok szebbek, nemesebbek, kitűnôbbek lesztek. b) ,,Mert íme, eljönnek a napok, mikor majd mondják: Boldogok a magtalanok és a méhek, melyek nem szültek és az emlôk, melyek nem szoptattak'' (23,29). Rémséges gondolat az: szülni Judást; hóhért, ki az Urat keresztrefeszíttette; gyermeket, ki elkárhozott! Életet adni, mely örök kínná válik! Sok édesanyának keresztúti keserűsége gyermekeinek hitetlensége s erkölcstelensége. Sírják el e keservüket a keresztút e jelenetében! Krisztus is sírt Judás fölött. -- Azután pedig szeressék az Urat tovább, s szeressék forróbban; ismerjék föl hivatásukat, mely abban állt s áll most is, hogy ahová apostolok nem férkôztek, oda az evangéliumot ôk plántálják, és ahová semmiféle prezbiter nem vihette el az Oltáriszentséget, oda az asszony tisztelete s szeretete vitte el. A római palatiumba asszonyok vitték be az evangéliumot s a misztériumot; ôk lettek hôsei és végtelen jótéteményeinek közlôi. E nyomokon járjanak. ======================================================================== 345. Jézus háromféle bánatot sugalmaz nekem. ,,Ha a zöldelô fán ezt mívelik, a szárazzal mi fog történni?'' (Luk. 23,31). Krisztus a zöldelô fa; a száraz mi vagyunk. Ime, mit mívelt az Isten igazságossága rajta! Rajtam sok a bűn; hervadok, száradok. Krisztus nyomaiban akarok járni és a bánat és elégtétel érzelmeiben élni. Három bánatot sugalmaz nekem Jézus: a) Az elsô a hatalomnak és szükségességnek, a hajthatatlan isteni akaratnak motívumaiból való. Szolgálnom kell a végtelen Úrnak; a ,,pondus aeternitatis'', az örökkévalóság gondolata, összezúzza lelkemet. Dicsôségét szolgálom, akár szeretem, akár gyűlölöm; piramisainak kockáit hengerítem akár szeretetbôl, akár gyűlöletbôl; de ha gyűlölök, szerencsétlen is leszek. Ó Uram, íme a te szolgád; megtörôdik lelkem a te hatalmad s az én bűnösségem malomkövei közt; ez az ,,attritio'', a zúzódás! A te szolgád éneke a ,,kyrie eleison'', és te nem léssz süket és kegyetlen vele szemben. b) A második bánatot inspirálja az isteni szeretet, jóság és bensôség. Ô nemcsak Úr, hanem Atya is; jót ad, elvisel, eltűr! Ennek bennem megfelel a készség, a szeretet, a bánat. A szolga azon veszi észre magát, hogy ô az Isten édes fia, s ugyanez az édes fiú azon veszi észre magát, hogy tékozló gyermek; a juhocska azt látja, hogy eltévedt, de azután megint a jó pásztor vállain találja magát. -- Az Isten arca elváltozik, a kemény hatalom vonásait a kegyes méltóság, a pátriárkális szeretet, az atyai jóság kifejezése váltja föl. Itt én a ,,családos ember'' fia vagyok, aki megvigasztal, aki nyakamba borul és fölken a vigasz olajával. Megszállja lelkemet az apostol érzete: Ne fajuljatok el az Isten fiainak nagylelkű gondolataitól... Úgy bánkódom már, mint édes gyermeked. c) A harmadik bánatot inspirálja a ,,hamuban élô király'', ki mindent ott hagyott; koronáját töviskoszorúval váltotta föl; vágyott utánam és eljött keresni! Kopog ajtómon... kiált utánam! Az atya szeretete itt a jegyes szenvedélyes szeretetévé válik. Szenvedélye az ,,excessus'', szeretet a halálig; meg akar halni értem. Arca kigyullad, majd megint halálhalavánnyá lesz, melle piheg, szívét emlékem sebzi. Ó mily emlék! Vérzô seb! El nem felejt; ,,Ime, kezeimbe írtalak föl''. -- S íme, mily ,,mételyes'' lesz szeretete! A léleknek is van infekciója. Keresztje alatt tanult sírni Péter, töviskoszorújától nem nyugszik Pál, míg vérharmatos borostyánnal nem koszorúzza meg önfejét az osztiai úton; Magdolna nyomában a Golgota szikláin búgnak s raknak fészket ez isteni jegyes galambjai! S ki ad nekem is könnyet, hogy sírjak éjjel-nappal, hogy Jézusomat s magamat sirassam! ======================================================================== 346. Jézus fölér a Kálváriára. a) Jézus pihegve, lélekszakadva, háromszor térdre rogyva s arcra borulva, a húsvéti ünnepre Jeruzsálembe csôdült zsidóságnak szemei elôtt vonul föl a Kálváriára. Ez az ô stílusa. Csendben, éjjel jött, senki sem vett róla tudomást Betlehemben, és az angyalok maroknyi szegény népet küldenek jászolához; most pedig gyalázatát a zsidóság vallási és nemzeti ünnepével azonosítja. Akkor éjfélkor jött és barlangba rejtôzött, most délben jön s a hegy tetején mutatkozik be! Ó Jézus, hogy tudtál te megsemmisülni! Hogy nem kértél s nem igényeltél a világtól semmit! Hogy taposod egymagad emberi gondolatoktól eltérôleg a te útaidat! Ez nem gyöngeség, hanem erô; nem szolgaság, hanem fölény. -- Az alázat s megalázódás csak akkor érték, ha erôbôl való s ha erô eszközli; az alázat nem passzivitás, nem élettelenség! b) ,,És adának neki epével vegyített bort inni. És midôn megízlelte azt, nem akará inni'' (Máté 17,34). A bor erôsítô ital legyen és ne mámorosító, vagy életzsibbasztó. Epét ne keverjünk bele! Jézus nem akar inni belôle, mert szenvedését nem akarja eltompult érzékkel viselni. Egész szenvedést ajánl föl értem! Nemes, nagylelkű Jézusom! Legyen lelkületem színbor; hitem világias fölfogások, imám akaratos szórakozás, szándékom hiúság nélkül. Uram, Jézusom, én is epét kevertem borodba; bűnt, gyarlóságot szolgálatodba, de kivált mértékletlenségemben epével itattalak. Drága, színarany lelkek azok, kik Jézusnak színbort nyujtanak; azt vissza nem utasítja. c) Levetkôztetik Jézust, ki mélyen megszégyenülve, véres meztelenségében jelenik meg a világ elôtt. Ez a meztelenség, mely telítve van lélekkel, fájdalommal s erôvel, senkiben sem tesz kárt; e nélkül azonban rendesen ösztönös hatalom az, mely megzavar és pusztít. Késôbb elosztják ruháit, sorsot vetnek köntösére; hiszen neki azokra már nem lesz szüksége. Mily kegyetlen fosztogatása a szegény szenvedônek! Jézus ezt látja, hallja; édesanyja nézi... Ó ti szegény számkivetettjei az emberi szívtelenségnek! -- Jézusom, ne bántsa szemeidet lelki meztelenségem; nem akarok kivetkôzni sem erénybôl, sem kegyelembôl, de még a kegyeletbôl sem. Nem prédálom el gyöngyeimet, nem vetek sorsot királyi palástomra. Sôt felöltözködöm beléd; ezt akarja apostolod; ,,Öltsétek föl Krisztust'', erényét, szellemét. Meztelenséged kínjaira kérlek, öltöztesd föl lelkemet erôbe s szépségbe. ======================================================================== 347. ,,...Ott megfeszíték ôt.'' ,,És midôn ama helyre jutottak, mely Agykoponyáénak hivaték, ott megfeszíték ôt'' (Luk. 23,33). a) Jézus lefekszik a keresztre, nyugágyára s kínpadjára. Lefekszik a nagy beteg. Ha máshol van ilyen, ahol szeretni tudnak, ott lábujjhegyen járnak; megkenik az ajtót, hogy ne csikorogjon; többször megvetik az ágyat; megigazítják a paplant, hogy ne nyomja a fájós részt; lesik a beteg lélekzetét, pihegését, rángatódzásait. Az Úr Jézus is nagybeteg lett; fázós, elgyengült, lázas volt teste-lelke..., ó ha tudtuk volna, s szamaritánusai lehettünk volna akkor! Pedig ô várta; elmondta paraboláját a nagybetegrôl... S íme mily ágy jutott neki; kötés, tépés, vatta helyett szegek, kalapácsok; karbol helyett ecet; balzsam helyett epe. Ó jöjjetek mentôk! Hozzatok hordágyat; kimélettel emeljétek rá s vigyétek. Mit érdemelt Krisztus tôlünk, s mit nyert? b) Természetes rémülettel s borzalommal feküdt Jézus a keresztre. Midôn végig nyujtózott, el akarta takarni a földet, s magát Isten s ember, ég s föld közé vetni; midôn kiterjesztette kezeit, föl akarta fogni az Isten villámait; midôn tövises párnájára lehajtotta fejét s az égre nézett könnyes, vérrel befutott szemeivel s pihegô mellébôl ellebbent az irgalom halk suttogása: akkor áradt ki lelke mint a kiöntött olaj, az imádás, az engesztelés, a könyörgés és esdeklés imája. S betelt a föld ez ima illatával. Ez az olaj balzsam az Isten szívére s a bűnösök lelkére... e könnyek a mi sebeink karbolos vizei..., ez az epével kevert bor a szamaritán bora lesz a latrok kezébe esett vándorléleknek sebeiben! Ó Uram, mibe kerültem neked, s hogy gondoztál engem! Most, mikor öntudatára ébredek végtelen szeretetednek, csak a hôsies viszonzás útja nyílik meg számomra! Viszonzás a halálig! c) Leszegezték, három szeggel két dorongra; leszegezték eleven húsban, s kiszakadt szívébôl a legmélyebb s a legmegszégyenítôbb fájdalom fohásza; kezeibôl s lábaiból kiserkent a vér. Szegény Krisztus! Láttam valahol pajtakapun leszegezve egy vércsét; szegény merész szárnyaló, -- mondtam magamban; -- de ah, itt le van szegezve az a királyi sas, ki a legmagasabb égbôl szállt le hozzánk, hogy vállaira vegyen s fölemeljen, s itt a koponyák dombján, a nagy szemétdombon, leszegezték s föltűzték a világ csúfjára! Leszegezték kezeit..., le lábait..., négy forrást nyitottak a lelkek új paradicsomának számára; szivárgott le a vér a keresztfa héján, bejárta repedéseit, öntözve mohát s leért a földre: az elsô üdvözítô csepp vér! Ah, hogy rendült meg tôle a föld, hogy cikázott végig rajta az élet villáma, de egyszersmind egy nagy, öntudatlan fájdalom, az a fájdalom, hogy az Isten vérére volt szükség bűneink lemosására! d) Azután fölemelték az átok fáján dühüknek áldozatát, azt a ronggyá tépett szent testet, a kínszenvedô Jézust, az átok és káromlás céltábláját. ,,Átkozott, ki a fán függ...'', visszhangzott a tömegben. Permetezô négy sebét kitárta Krisztus az érzéketlen világra; véres sugarakat lövelt belôlük, hogy stigmatizálja a szíveket. Végigtekintett bágyadt szemeivel a gyűlölség és elvakultság viharzó tengerén; könnybe lábbadt szeme, elhomályosult körötte a világ, megfürösztve látta könnyeiben...! S íme, a káromlásba megtérô lelkek vallomásai vegyülnek; a szenvedély tombolását itt-ott fölváltja a könyörület s szánalom érzete... mellét verve lopódzik haza a tömeg, s marad a keresztfa alatt a Szent Szűz s egy-két jó lélek. Ezek kezdik az új imát: Ecce lignum crucis, in quo salus mundi pependit... Imádunk téged Krisztus és áldunk, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Fôleg pedig belôlük fakad az, amit Krisztus elsôsorban keres: a résztvevô, mély szeretet! ======================================================================== 348. A keresztfa alatt. Ott állok magamban... az Isten végtelen szeretetének igézetében; lelkemet elfogja a könyörület s az imádás mély érzése, szemembe könny gyűl; lehajtanám fejemet, de a kereszt vonz, késztet, hogy nézzek rá; mert ,,rám néznek és sírnak...'', igéri. a) Mit adtunk neked, Uram, neked, kit szeretnünk s imádnunk kellett volna. Eljöttél s barlangba szorultál; körülnéztél s Egyiptomba futottál; álruhában járó, faragó ács voltál. Egyszer indultunk eléd pálmaágakkal, s te sírtál; egyszer bíztad magad ránk, s Barabbást választottuk; egyszer akartunk koszorút kötni neked, s tövisbôl kötöttük; egy arcképedet vettük, s az ,,Ecce homo'' arca maradt ránk; egyszer tűnt föl, hogy anyád is van, s íme, fájdalmas anya lett belôle; egyszer kértél inni, s ecetet nyujtottunk. Ó, ki hitte volna, hogy ez legyen köztünk sorsod, hogy ilyen legyen utad. S most függsz itt, mint megfagyott imádság, mint megkövült, kiáltó szó. Kitárt karokkal s nyilt ajkkal kiáltasz irgalomért. Sok hegyen imádkoztál; de az ezen hegyen végzett imád az örök ,,interpellatio'' kiáltása. A végtelen nagy Isten bús haragjának éjjelében megfagyott ajkadon a fohász. Nagy, szent az Úr, ki önfiának sem kegyelmezett...! Mily rémséges fölségben hirdeti ezt a kereszt! Emberek, féljétek az Istent s szeressétek Krisztust. Ezt kiáltja ô felétek, kiáltja a végkimerülésig. Ó, ha valamikor, hát ma halljátok meg szavát; esd, hogy kíméljétek s becsüljétek meg lelketeket. b) Mélységesen meghat e meztelen alakon az az egyetlen ,,dísz'', a töviskoszorú. Kiindult mint jegyes, mint hôs, neki tehát koszorú kellett; ô küzdött a koszorúért, s ezt kapta. Dicsôség s szeretet helyett az átok koszorújával koszorúzták... Mily átok: ez a bűn, a pokol, a gyűlölet átka. S ô ezt mind magára hárította, csakhogy minket ne sujtson. -- Winkelried magába döfött néhány ellenséges dárdát; Krisztus pedig koszorúba kötötte az egész világra szóló átkot, hogy fejére vegye. Töviskoszorú, pusztaságban égô csipkebokrunk, végtelenül édes és erôs szeretet tüze lángol benned, serceg, fölcsap... itt is hallom a szózatot: szent a föld, ahol állsz; vesd le lábad saruit! De mennyire szent! S ez a mi Mózesunk nem ellenzi népe megváltásának misszióját, hanem meghajtja töviskoszorús fejét az Isten szent akarata, az áldozat szent törvénye alatt. Csipkebokrunk vagy keresztrefeszített Úr Jézus, halványpirosak, édesek rózsáid, a te szent sebeid, de a keresztfád ugyancsak tövises! Tövis is kell, szépség is kell, hogy a lélek kivirágozzék. c) Jézus vérének áldása s ereje mély szent titok, ,,mysterium fidei''. Megtörte szívét s kiöntötte utolsó csepp vérét, s ,,eltelt a ház a kenet illatával'', eltelt vele az ég, a föld s kivált az egyház. Oltárán áll e szent vér Grál-kelyhe! Csak egy cseppet, Uram, csak egy cseppet! Ez a tüzes vér, ez a véres tűz kiéget mérget, kínt, bűnt, halált! Minden cseppje örök tavaszt fakaszt lelkünkben; ez az édes vér szomjat olt! Homlokunkon mint királyi kenet ragyog, mely elôl kitér a bosszú s az öldöklés angyala. Ajkon ez a vér isteni édesség és örök mosoly. Szívben hôsök vére. Mi volnék nélküled, édes, isteni vér? Mi volna nemzetségem, ha nem te pezsegnél bennem, s mily átok sötétednék rajtam, ha nem a te véred volna rajtam s testvéreimen? Mikor gyónni megyek, e vérben mosom meg lelkemet; mikor áldozom, ezt veszem, s arcomon piroslik tüze. ======================================================================== 349. Így szeretett Isten. a) Az élet küzdelmeibe bele kell világítania az öntudatnak, hogy szeret az Isten; kell ez, mert meleg, nagy szívre van szükségünk, s a nagy szívnek temperamentuma az Istenszeretet öntudata. Ez ad türelmet, örömöt és erôt; ez támaszt hitet és lelkesülést; ez indít áldozatra. -- Isten egyre hirdeti, hogy szeret. A próféták kemény emberek, de e kemény arcok közt is az isteni szeretet mint jegyes mutatkozik be s az ,,Énekek énekét'' énekli. Az örök bölcseség utánunk kiált s kér: ,,Add nekem fiam szívedet'' (Példab. 23,26). S a régi ,,Sapientia'' azután köztünk megjelent, belenézett szemünkbe mint gyermek, s nálunk lakott s a szomszédság közelségét élvezte, azután föllépett s beszélt, s szavai mint a szeretô lélek dalai, s parabolázott s preludált az irgalmas szamaritánusban, a tékozló fiú atyjában, a jó pásztorban; sejtették, hogy nagy szeretet lakik benne, s kitört belôlük ez a tudat, mikor Lázár sírjánál sírni látták: s mondták ,,Ime, mennyire szerette ôt''! Nekem ez mind ének és öröm! b) Azután az ,,excessusra'', a szeretet kihágására készült. Arról beszélt elragadtatásában a Táboron is. Koszorút font, ,,diadémát'', s mirrhás csokrot kötött magának; odatűzette magát is a fához, mint a szôlôtövet a karóhoz, s öt gerezdbôl csepegett aztán vére; megtört a szíve s illatárban áradt szét lelke. -- Ez lett a szeretet revelációja; így szeret az Isten. Aki fölnéz, annak szívébôl kienged a fagy, s mindenki azt hajtogatja: dilexit, dilexit. Magdolna, Péter, János, Pál apostol, Assisi sz. Ferenc, Sziénai Katalin szeráfokká válnak, s szárnyaikkal a keresztet keretezik. -- Ránk is árad ez ismeret, ez érzelem, ez elragadtatás... dilexit, dilexit. c) S ez ,,excessusban'' tönkrement. Mint ahogy sötétben tűzzel adnak jelt; úgy itt is, a világ éjtszakájában, a kétely homályában a kereszt tűzoszlopát állította föl az Úr. Szeretett-e, kérdem én is; igen, úgy hogy fölemésztette magát: ,,szeretett, s odaadta magát értem''. Égett és elégett; de belém is égett. A kereszt alatt a legmélyebb érzés az, hogy Krisztus értem halt meg; ne bánkódjam ott a fölött, hogy a világ ilyen, olyan; ott az én gyötrôdésem nem más, mint az én saját lelkem s az a megsemmisítô öntudat, hogy Krisztus meghalt értem. Elfelejtek mást, csak az én lelkem sebeire gondolok, hiúságomra, kevélységemre, kényeimre; ezeket siratom, mert szeretek. ======================================================================== 350. ,,Atyám, bocsáss meg nekik!'' ,,Jézus pedig mondá: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek'' (Luk. 23,34). a) A közbenjáró Jézusnak imája! Végignéz az üvöltô, hálátlan népen, s végtelen nyomorultnak látja a tömeget; a kurta tekintetű, elborult lelkű tömeg ott zavarog, mint egy kígyófészek, mint férgek a porban, a sárban, s fölöttük ez a szárnyaló szeraf, aki az Isten irgalmát kéri s a fölismerés napsugarait hinti a sötétségbe: ,,Atyám ...''! Vakmerô szó! Elsô szava Krisztusnak a keresztfán; ennyi keserűségtôl s kegyetlenségtôl körülözönölve, édes, erôs lelke megtalálja az alkalmas szót, ,,Atyám''. Fiad vagyok, különb vagyok, szívedbôl s nem a föld sarából veszem érzéseimet; lelked, s nem a vér, mely bosszút kér s önmagát keseríti, szól belôlem: ,,Bocsáss meg nekik...! Rászorulnak; hitványak lévén kimondhatatlanul. Bocsáss meg nekik...! Add, hogy lelkem nagysága nevelje ki ôket törpeségükbôl, s isteni érzéseimtôl fölocsúdjanak állati ösztönösségükbôl! b) ,,Nem tudják, mit cselekszenek''. A kereszt alatt ez elôttünk világos; nem tudják, hogy mit tesznek, mily éjben állnak és Istentôl mily távol járnak. Nem tudják, bár rászolgáltak; elfordultak a naptól és sokszoros éjfélt vontak le magukra hidegségük, közönyük, elfogultságuk, gyűlöletük révén. Uram, bocsáss meg nekik s árassz rájuk tiszta, nemes, jóságos érzéseket; azoktól kivilágosodik értelmük is. Enyhítsd meg ôket, hogy igazságod megközelíthesse ôket. A gyűlölet, a harc, az uszított lelkület nem talál rá az Isten útjaira, mert sekélyes, rohamos, piszkos és egyoldalú irányzat. Ellenségeskedést ápol magában és nem érti meg a Fölségest. Mikor vétkezem s ingerért, ösztönért, kurta tekintetért megtagadom az Urat, én is ôrületesnek bizonyulok. Vétkezni a fölséges Isten ellen átok és ôrület. -- Ezt akarom szem elôtt hordozni; ekkor tudom majd, hogy mit cselekszem! c) Megmondotta nekünk Jézus többször, hogy ki nekünk az Isten. Megdicsôítve Pétertôl, tanítványai körében, mondotta: Nem a test és vér jelentette ki azt neked, hogy én az Isten fia vagyok, hanem az ,,én Atyám''. -- Imádkozni tanított és mondotta: Ti pedig így imádkozzatok: Mi Atyánk. Megdicsôülve Lázár föltámadásában, a hatalom ihletében mondá: Hálát adok neked, Atyám! Búcsúzva, az örök dicsôség perspektívájában hirdette: elmegyek Atyámhoz. De ugyancsak az olajfák kertjében földre borulva és a kereszten kétszer hirdeti, hogy az Isten az ô Atyja, itt is, most is atyja. Az egyik nekünk szól: Atyám, bocsáss meg nekik... A másik önmagának szól: Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet. -- Ha szenvedek, ha üldöznek, akkor is ez az én imám s örömöm: Atyám, Atyám! ======================================================================== 351. A két lator. a) ,,Egyik pedig a latrok közül, kik ott függnek vala, káromlá ôt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg tenmagadat és minket is'' (Luk. 23,39). Nem értjük, hogy minek szenvedünk; ha szeret az Isten, minek kínoz? ,,Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat és minket is...'' Ime, a kereszten függô emberiség káromlása. De a szenvedés a mostani világrendben elkerülhetetlen, véges, vergôdô, fejlôdôfélben levô természetünk, erkölcsi harcaink, gyarlóságunk s bűneink miatt. Krisztus is, a lator is szenved; de a lator káromkodik, és Krisztus imádkozik; a latornak sötét a lelke, s Krisztus mennyországot hord magában. Ez a különbség, és ez a problémának megoldása. Erkölcsi fölényünk által emelkedünk ki a szenvedés mechanikájából. Fölemelkedve a hit, remény s a türelem magaslatára, napfényt és értelmet sugározunk a szenvedés észbontó mélységeibe. b) ,,Felelvén pedig a másik, feddé ôt, mondván: Te sem féled az Istent, holott ugyanazon büntetés alatt vagy. S mi ugyan igazságosan, mert cselekedeteinkhez méltó díjt veszünk, de ez semmi gonoszt nem cselekedett'' (40,41). A világ legtöbb szenvedése a bűnbôl való; mert részint saját bűneink, részint mások gonoszságainak átka alatt nyögünk. Istent megbántva, kegyelmeit megvetve, a lelkiismeret szavát ignorálva élünk; csoda-e, hogy szenvedésekbe bonyolódunk. Aki nem látja, ,,hogy cselekedeteihez méltó díjt vesz'', abban többnyire hiányzik a mélységnek érzete! Szegény világ, telve a szemek, a test kívánságaival s az élet kevélységével, nem ismeri föl, hogy miért szenved. -- Minden szenvedésemet bűneimért ajánlom föl. c) ,,És mondá Jézusnak: Uram, emlékezzél meg rólam, midôn országodba jutsz'' (40,42). A szentírás egyik legmegragadóbb és legfölségesebb helye. Akasztófán függve fölismeri az elgyötört Krisztusban a királyt, még pedig azt a királyt, ki a halál portáján lép be országába. Ó imádandó hódolat a dicsôség királyának! Ó hit, mely a gyalázat s a megvetés és a zsidóság aposztáziájának sokszoros éjfélét átszakítja, s ezt a himnust zengedezi Jézusnak: Uram... királyom... örök országnak királya... emlékezzél meg! Ha megemlékezel, akkor megkegyelmezesz. Erre hangzott az Úr Jézus szava: Még ma velem leszesz a boldogságban! Bevezetlek, mint keserű szenvedésem édes kincsét magammal viszlek. Ne félj; tűrj; csontjaidat megtörik, de lelked az országot bírja majd! -- Igy lehet tűrni keresztet s kínt, s ezt adja Jézus! Nekem is mondja: Velem leszesz, velem! Ó Uram, hadd legyek veled; vigy be országodba. Me receptet Sion illa Urbs coelestis, urbs beata, Sion David, urbs tranquilla, Supra petram collocata. Cujus faber auctor lucis, Urbs in portu satis tuto, Cujus porta lignum crucis, De longinquo te saluto, Cujus clavis lingua Petri, Te saluto, te suspiro, Cujus cives semper laeti. Te affecto, te requiro. ======================================================================== 352. A fájdalmas anya. a) Jézus bízik keresztjében, bízik, hogy megindítja az embert, mert szenvedésében a megindulásnak mély forrásai nyílnak; egyike ezeknek az ô anyja. Bármennyire méltassuk Urunk szenvedését, a legbámulatosabb és a tragikumot a végtelenbe fokozó vonás rajta ,,az ô anyja''. Keresztútján jár. E keresztút temetési menet is, e temetésen megy ,,az ô anyja''; de ugyancsak a szégyen, a gyalázat, a megvetés és átok menete ez, és ott megy ,,az ô anyja'', az az asszony, aki szeretett. Gondold el, mily sötétség borult ez asszony lelkére a gyűlölet és megvetés éjében...! A káromlás és szitok hogy hasogatta szívét, és ajkai hogy hajtogatták édes nevét a keserű, kegyetlen világban: Jézusom, fiam! Az Isten szeretete nem olyan, hogy a legédesebb lelket ne vezette volna a kín s gyalázat ez útján! Az Isten szeretete erôs is, áldozatot, odaadást s föltétlen kitartást követel. Ezt nehezen értik, akik a szeretetet csak édesnek vélik. Szeress és áldozz! b) ,,És ott álla a nép, nézvén és csúfolták ôt...'' (Luk. 25,35). De állt ott más is, aki a hallgató Krisztussal mély bánatba merült fiának bitófája alatt, ,,az ô anyja'', kinek mindez a gúny tüzes, éles tôr volt. Állt... ó hová került azóta, hogy a Szentlélek szállt reá, azóta, hogy Betlehemben a glóriát hallotta! Hol vannak a szent királyok, kiket az ég csillaga vezetett ölében pihenô fiához, kik a nemzetek hódolatát jelezték! Nézd anya, mily hódolat, mily ünnep! Hol van a ház, hol a gyermek játszott, Názáret, az ,,Isten-velünk'' megvalósulása? Isten velünk? Itt is, most is? Igen, örömön s keserűségen át vezeti az Úr az ,,ô szolgáló leányát'', és a leány követi híven az Urat, híven gyalázatban, szégyenben, kételyben, tagadásban. Hű, nem kételkedik; hű, hisz és szeret. Jöjjetek ide, tanuljatok hinni, tanuljatok megállni aposztáziában és décadence-ban! c) ,,Jézus tehát látván anyját és a tanítványt, kit szeret vala, mondá anyjának: ,Asszony! íme a te fiad'. Azután mondá a tanítványnak: ,Ime a te anyád' '' (Ján. 19,26). Jézus búcsúzik: Isten veled anyám! Te, ki jászolba fektettél, fektess sírba; ki pólyába takartál, takarj halotti gyolcsba; ki a gyermek ragyogó szemeire csókot nyomtál, csukd le szemeimet. A világ tombol, örvend; fogadd fiaddá tanítványomat. A Szent Szűz fölnéz fiára: Isten veled, -- imádkozza -- Fiam, szemem fénye; menj be országodba! -- Most már rajtunk a sor, megvigasztalni a Szent Szűzet, mert szeretjük ôt s kínjaiban részesülünk; övéi vagyunk. Fájdalmával hozzánk fordul. Este van; tavaszi est a bitófa körül; áprilisi pompában díszeleg a föld, az olajfák illata s a pálmák lehellete lejt végig a koponyák hegyén és ott áll a fájdalmas anya, az ácsnak özvegye; nagy, mint a tenger, az ô keserve! Szeretetnek szent forrása, Szent Szűz, lelked bánkódása, add, lelkemé is legyen! Szeretlek, lelkemnek bánatos anyja; bízom benned, mert a nagypéntek fájdalmával vagyok lelkedbe írva; ha azt nem felejtheted, nem felejtesz el engem sem! Ó Jézusom, bízom! Anyádból merítem az engesztelést, mellyel szívedhez bízvást közeledem! ======================================================================== 353. A fájdalmas Szent Szűz. a) Nagy szeretete képesítette ôt a leglágyabb szimpátiára; meleg viasz volt a lelke, s abba belenyomódott Krisztus arcának minden vonása; az angyali köszöntés éjjele s Betlehem s Názáret fölébresztették érzô lelkének összes energiáit, s azokkal fonódott fia köré. Lelke lelkébôl élt, s a mély árnyékok fia lelkén fájdalmakká változtak el benne. Izaiást ismerte; tudta, hogy mit jövendölt fiáról; az Isten kövicses útjait már kitapasztalta, s Betlehem s Egyiptom nem a hatalom motívumaira, hanem a szenvedés gondolataira utaltak, s azután... azután? Lelke csupa gyengéd s mély érzés volt Jézus iránt, s azért valamint abba a finom iszapba lenyomódik a libellaszárny minden erecskéje, úgy a Szent Szűz lelke magába vette fia minden bánatát, ostorcsapását, minden sebét és fohászát. Ó, hogy fúródott hát mélyen lelkébe harminchárom éven át annak a keresztnek fája, s mily tüskés lett szeplôtelen szeretetének csipkebokra s az a nagypénteki kegyetlen fájdalom, hogy lángolt, hogy sercegett benne. Ki felejt el téged édes, fájdalmas anyánk? Ime a ,,pietŕ'', a részvét iskolája. Jézust mélyen megsajnálom, mert nagyon szeretem. Lelkemben forgatom, hogy mit, mennyit tett értem; viszont ez az emlékezés fölszítja szeretetemet, olaj lesz a tűzre. S mindebben az édes Szent Szűz igazít majd el, tôle tanulok szánni és szeretni. b) Az úr Jézus a maga szenvedését s halálát nem vésette kôbe, fába; leírták ugyan néhány sorral az evangéliumban, de az ugyancsak kevés; hanem igen, belenyomta a szívekbe, s a leghívebb, a legmélyebb, a legremeklôbb és ugyancsak szenvedéses lenyomatát a szent Szűz szíve ôrizte. Szent sebeit, kékségeit, fájdalmait s fohászait a kereszténység vigaszára a Szent Szűz szívére bízta. Itt vannak eltéve, itt sértetlenül megôrizve, s aki a fájdalmas anya szívébe tud hatolni, az ott megtalálja a maga szomorú fölségében Krisztus élô s folyton sajgó kínszenvedését. Igy kell hordoznom nekem is Uram szenvedését szívemben. Nem, nem felejthetem. S ez a szenvedés ôrzi annak a tôrrel átdöfött szeráfnak is képét, ki a kereszt alatt állt, s azt mondják róla: ,,az ô anyja''. c) A Szent Szűznek kellett ott állnia, mert szereti Jézust. Az Úr Jézus magához csatolta ôt, méltóságban, kegyelemben s örömben, magához tehát bajban s bánatban is. Ô nem maradhatott el, nem maradhatott lent; amint megosztja fia koszorúját, trónját, szívét, úgy kell megosztania keservét. Ô a résztvevô bánatnak vértanúja. Bánkódik vele, mert szereti ôt. Eleget tesz, eleget szenved vele, mert nem szakadhat el tôle; vele bánkódik, siratja bűneinket, s megnyitja sorát azoknak az ártatlan, de elragadóan szép lelkeknek, kik mások bűneért szenvednek s magukat értük Istennek elégtételül bemutatják. E nyomokat Jézus taposta a kemény, önzô világba, mint páratlanul mély s gyengéd érzésű lelkének nyomait. Sokak elôtt ez beteges lelkületnek látszik; igen, látszik, mert látószögük téves; de a legnagyobb szeretet szempontjából ez lángoló lelkület s gyôzelmes erô. Részvétünkben ne roskadjunk össze, hanem mint a lélek erôsei viselkedjünk! d) De a Szent Szűz magára való tekintetbôl is áll a kereszt alatt. E kitüntetésben kellett részesülnie, hogy érdemei itt nôjenek föl egész az égig. Nagy hivatások kegyetlenek. Meztelen kardok közt vezet el útjuk; a Szent Szűznek az a nagy hivatás jutott, hogy teljes odaadásban, a legnagyobb áldozatban törôdjék meg; lelkének a Golgota sziklái közt a rettenetes keresztfán kellett fölkúsznia s ott elrebegnie azt, hogy: legyen meg a te akaratod. Lelkivilága mint a tenger háborgása, de e keserves tenger gyöngye a föltétlen odaadás. E lekonyult, alázatos, szép fej az Isten remekműve! Ô gondolta, ô mintázta. A földúlt lelkek sötét világába állította bele mint a bánatos lelkiszépség új motívumát. Mily különbség közte s Jób között! Türelem s megadás s bizalom itt is, ott is; de a szenvedés páthosza ez istenanyai szenvedésben utolérhetlen; a fájdalom itt a meg nem zavart boldogság öntudatával párosul; tüzet éleszt a csipkebokorban, de a vadrózsa virágát le nem perzseli. Ah, tűrni szépen, szenvedni istenileg, sírni igen, de nem földúlt, eltorzult arccal, arra az arc nem képes, csak a lélek, mely Krisztussal szenved. A türelem a szenvedés szépsége. e) S azért szenvedése nem volt ájulás, nem a szerencsétlen anyának világias önelhagyása, hanem erôs reakció; a hit, az isteni szeretet reakciója ereszkedett e szenvedésbe, s rendezte és ihlette a szívnek kitöréseit; erény, lélek járt itt át mindent. Látta, hogy a szenvedés szent fiának útja, tehát az ô hivatása is, s úgy vette azt mint kitüntetést, mint koszorújába való vadrózsaágakat. Kívánt ez úton menni, hisz Jézus nyomaiban ment. -- Mi pedig az édes, keserves Szűz nyomaiban járunk. Bosnyák Zsófia Sztrecsnó várából Teplickára járt templomba, télen is, hóban is, s ha szolgálócskája fázott, azt mondta neki: ,,Lépj az én nyomomba'' s íme a nyom meleg volt. Izzó lelkek hóban, fagyban is meleg, kôben, sziklákban is puha nyomokat hagynak maguk után. Gyerünk nyomaikban! Mily dicsôséges s édes a Szűz lábnyomában járni; összetört sátánfejet, letör az hát tövist s bojtorjánt is. ======================================================================== 354. ,,Beteljesedett''. a) ,,Hat órától pedig sötétség lôn az egész földön kilenc óráig'' (Máté 17,45) Elsötétedett a világ, gyászba öltözött; jelezte, hogy a lelkek mily elsötétedése kellett ahhoz, hogy az Isten fia két lator közt kereszten hal meg. Hogy lehet elborítani lelkünkben a napot, az Istent magát! A legsötétebb éjfél az Istentôl elfordult lélek. Jelezte továbbá ez az éj az Isten sötét haragját, melyet csak Jézus deríthet föl. -- Talán azért is lett éj, hogy az Úr Jézus elvégezze utolsó esti imáját. Csendet, megilletôdést teremtett az Isten Fiának keresztfája körül, hogy annál hatalmasabban hangozzék föl imája: ,,Sitio'', szomjazom! Szomjazom világot, életet, mindenekfölött pedig lelkeket. Szomjazom kegyelmet, irgalmat számukra. Szomjazom hitet, örök reményt, szeretetet, Isten-fiúságot... nekik! Adj nekem lelkeket... Jézus e sóhaja van belelehelve az apostoli lelkekbe. Utolsó éjének imája! Mily nagy a lélek, mily szép a kegyelem, melynek szerelme ébresztette föl az Úrban e végsóhajt! b) ,,És kilenc órakor fölkiálta Jézus nagy szóval, mondván: Eloi, Eloi, lamma sabaktani! Én Istenem! én Istenem! miért hagytál el engem?'' (Márk 15,34). Ez az áldozat heroizmusának végsô kinyilatkoztatása. Már az olajfák kertjében hallottuk e panaszt, de akkor ,,megjelenik neki angyal a mennybôl, biztosítván ôt''; most utoljára tör ki szívébôl a panasz, mely nekünk panaszolja föl, hogy mit tűr, mit visel el szíve-lelke az Isten haragjának éjében! Elhagyatást panaszol, mert átszenvedi a legnagyobb kínt, hogy Isten elhagyta ôt vigaszával; panaszolja tán azt a másik elhagyatást is, hogy kereszt és szenvedés dacára lelkek vesznek el! Ez Jézus végsô bánata! Hogy kell szembeszállnunk üdvünk ellenségeivel Jézus bánatának enyhítésére. Ó Uram, bár meg ne sirattál légyen engem is. c) ,,Beteljesedett!'' (Ján. 19,30). Amit Isten gondolt irgalmasat s könyörületest; amit a próféták által igért, azt Fiában kiváltotta. Üdv és öröm lett nekünk reményünk s üdvünk. Hála s imádás ezért neki. Adoramus te Christe, plenitudo gratiae! -- De ez a beteljesedés nem magától ment; ami beteljesedett, azt voltakép ô végezte. ,,Bevégeztem'' -- mondhatta volna -- ,,s átéltem, átküzdtem értetek az Isten könyörületes végzéseit. Nemcsak tanítottam, hanem átszenvedtem mindent''. Mi volna a tan élet nélkül, mi az evangélium az édes s erôs Jézus nélkül? Ô maga a beteljesedése mindennek. Ó hála, hála Istennek, hogy vagy, hogy köztünk éltél, hogy értünk szenvedtél! A te isteni életed nekünk minden. Mit csinálnánk szegényes egyéniségünkkel, mit korlátolt bölcseségünkkel s tapasztalatunkkal, hogyan oktathatnánk s igazíthatnánk útba másokat, ha te nem vagy? Most pedig imádásunk, hódolatunk s ragaszkodásunk is teljes. d) Beteljesedett... megtelt színültig kegyelemmel az Isten szíve, túlcsordul s erô patakzik belôle, és aki beleáll ez áramlatba, az megújul. Bűne vész s ereje visszatér. -- Jézus erôt is ad; élete nekünk életforrás; biztosít, hogy igenis bírom azt, amit szépnek, jónak, szentnek ismerek. Kételkednem nem szabad az erôben. Vallásom nem fáradt lelkek temetési éneke, hanem teremtô lehellet új ember teremtésére. ,,Der Mensch ist etwas, was überwunden werden muss''; helyes; de itt be is teljesedik ez a nagy programm, mert erôt találok hozzá. Erkölcsiségem nemcsak ideális lelkesülés, hanem megokolt s erôkkel ellátott lelki világ. Tudom, hogy van sok akadályom, s nehézségem, de mindegyikrôl hiszem erôsen, hogy legyôzöm. e) Beteljesedett; megtett, amit értünk tenni, -- áldozatul hozott, amit föláldozni lehetett; mindent odaadott. A kereszten fölmagasztaltatta magát, hogy vonzzon; lelkét odaadta s vérét kiontotta; nincs egyebe. Mint a gót dómok tornya keresztben végzôdik, úgy Jézus ereje, szeretete a kereszten virágzik ki. Lelkét eltölti a végleges gyôzelemnek tudata; ez a szó: ,,Beteljesedett'' a legszebb gyôzelmi ének. Ez a szent verôfény, mely lelkét eltölti, ez az az öntudat, mely mint végtelen energia jut öntudatára életének alkonyán. Keresztfán is mennyországot jelent; a ,,Beteljesedett''; aki azt elmondhatja, annak a bitófa is királyi trón, s ez a fohásza világítélet. Bár elmondhatnám én is valamikor; hogy hol, mikor s mily keretben, az mindegy. ======================================================================== 355. ,,Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet!'' ,,És Jézus nagy szóval kiáltván, mondá: Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet. És ezt mondván, meghalt'' (Luk. 23,46). a) Ez az a gyôzedelmes kiáltás; éj, kín, keserv, kereszt, gyalázat, halál fölött fölemelkedik Jézus lelke, s bizalmában és szeretetében énekelni kezd: Atyám ...! Ez az ô gyôzelme, éneke! Neki itt is, most is Atyja van; ô a keresztrôl atyjához lép, s a töviskoszorús párnáról atyja kezébe leheli lelkét. A szenvedésbôl boldogságba, a Koponyák hegyérôl örök dicsôségbe, sötétségbôl éjt nem ismerô világosságba, halálból virágos tavaszba lép. Nincs a világon ellentét nagyobb, mint a Kálvária s Krisztusnak elköltözött lelke közt. Ez ellentéteket hordja magában a hívô, bízó lélek, s hordja úgy, hogy egyszer kiegyenlíti azokat. Ez az ô gyôzelme. b) Ez a mi halhatatlanságunk végsô fohásza is: Lelkemet az égnek! Mély meggyôzôdéssel tudom, hogy a lelkem halhatatlan. A pesszimizmus kételkedik, de szenved ez alatt kimondhatatlanul, s szenved azért, mert természetellenes, lehetetlen nézetbe fúrja magát. Ha minden hiú és semmis, akkor a halál gondolata nem bántana, s nem támadna szívünkben az az óriási kontraszt. A mulandóság, a halál nem volna olyan nagy baj, ha mindenestül a semmiségben gyökereznénk. A mulandóság csak oly lénynek kín, mely örökkévalóságra való! Érzem lelkemet. Semmi sem képes az önmagába vonult, szabad lényt megfékezni; azzal a borzasztó kiváltsággal bír, hogy ellentállhat az észnek, a szeretet kérésének, a szépség bájainak, magának az Istennek is, mert szabad, vagyis mert lélek. Lélek nélkül ez a nagy tény érthetetlen, nélküle kín, küzdés, komédia az élet. Lélek nélkül föl nem ismerjük magunkat s félreismerjük a létet s világot. Azért hiszek én tehát lelket, halhatatlan lelket és örök életet. c) A tapasztalat ugyanezt bizonyítja. A nagy fájdalom nem vezet el a tagadásba, sôt kifejleszti bennünk a tudatot, hogy felsôbb rendbe tartozunk. A valláshoz az embert legerôsebben az a tudat fűzi, hogy valójának legbelsôbb magva ellentáll a mulandóságnak; készületlennek, befejezetlennek, észszerűtlennek látja a világot s önmagát, s ha nem él örökké, nem tudja egyáltalában, hogy minek él. Itt úgy élek, hogy halálomban a halhatatlanság hitével elmondjam én is: Atyám, ki megszabadítasz a gonosztól, a végleges haláltól, a legnagyobb rossztól, kezeidbe ajánlom lelkemet! ======================================================================== 356. A szeretô lélek kínjai. a) A történeti Krisztust gyakran szemléljük. Krisztussal járunk kivált nehéz napjainak, sötét zöldcsütörtöki s nagypénteki küzdelmeinek emlékével. Egyetérzünk vele; értjük vágyát, ájulását, gyötrôdését, kínját... a szívtelen, kegyetlen, borzalmas piszkos, utálatos világgal szemben. Értjük a halálig való szomorúságot... és azt a kegyetlen szót: ,,Ez a ti órátok, a sötétség hatalma''. Megsajnáljuk a küzdô, imádkozó, szomorú embert! Ah, ezt a mély szomorúságot legjobban értjük, ha elgondoljuk, hogy mikép tekint a bűnös, szívtelen, hálátlan lelkekre..., veszendô művére..., alkotásának romjaira... Mit kellett volna még tennem? panaszolja! Hogyan fordul hozzám és kér szánalmat: Emlékezzél meg szegénységemrôl... Ô a ,,pauper servus et humilis...'' e kegyetlen sorsban..., ez éjben..., e vadállati szenvedélyek ütközésében. Azért vésôdik lelkünkbe a ,,tristis imago''. Veronika kendôje arcunknak fátyola lesz; azon át látjuk a világot. A sajnálkozás odaléptet hozzá; az egyetértés a hűségnek s a fölbuzdulásnak temperamentumába foglalja az egész fájdalmat: értelek Uram, közel vagyok hozzád. ,,Tecum usque cruciari, parva vis doloris est, malo mori quam foedari, major vis amoris est''. Szegénységed, ürmöd, epeitalod s mirrhás csokrod az enyém is; a töviskoszorú már két szívet fon egybe: a tiedet s az enyémet. Mondhatnám, hogy kegyetlen sors; mindegy; de így kell lennie, így, így... ez a léleknek, akiben lélek van, sorsa; ez jegyesi hozománya, ez szenvedélyes közössége, édes terheltsége, s mikor Krisztussal együtt szenvedek, azt suttogom magamnak: Ime megvan, amirôl álmodtál, hogy szenvedni akartál vele, az most édes végzeted..., élvezd...! b) Krisztus most. S ah, hogy fölsír bennem a bús vihar, a szenvedés, hogy borul el lelkem láthatára..., hogy szakadnak le templomai, oltárai..., hogy fonnyad el élete, mikor Krisztust itt és most látom, itt művében, e haldokló kereszténységben..., mikor szemlélem e szomorkodó, gyászoló krisztusi örökséget..., itt és most azt a bús haragot..., azt a keserű, kegyetlen óceánt, azt a végtelen éjt... Itt, itt állok én most Krisztus helyett; itt küzdök és sírok helyette, állok s letörök, leroskadom. Nagy az én kínom a te szeretetedért, Úr Jézus! Mert míg a lelkek számum-szelét szívem lehellete által párázatossá teszem, míg az országút porát könnyeimmel termôfölddé áztatom, míg a lelkek poláris fagyát tavasszá változtatom, sok fohászra, könnyre s lelkesülésre lesz szükségem. De hát ez gyönyöröm; gyönyöröm tudni, hogy ugyanazon kereszten szenvedek, melyen Te, s hogy ugyanazon ostorcsapás szaggat szét, mely Téged. Gyönyöröm tudni, hogy lelkemet egy véres, kéklô ajak csókolja, melyet imádok. c) Egészen énértem. Minél mélyebben merülök el gyötrelmembe, s minél bensôségesebben érzem át annak baját, ki lelkem reménye: annál mélyebb bepillantásokat enged szívébe s pszichológiájába, s úgy érzem, mintha lassanként másra fordulna kínom figyelme; mintha elfelejteném azt a hálátlan, csúnya világot... s a keservet. Mintha a világ kitörlôdnék öntudatomból, s én magamra maradnék keresztemmel, Krisztusommal, s a kínt már nem a világra, hanem magamra vonatkoztatnám, okát nem másban, hanem magamban látnám. Jézus rám néz, s tekintete megnyitja nekem a belátást, hogy hisz az a világ én vagyok. Mit világ? Az gyüjtônév, általánosítás... te, te, te, azaz, hogy én, én magam vagyok e kín, e szenvedés oka. Nem másért, énértem folyik vére... E köves út az én életem útja, mely Krisztusnak keresztútja; a szitok, a gáncs, a gúny lelkembôl viharzott felé, e tövises bogáncsot nyomorúságom földjén szakították. Hallom már: szeretett engem, s átadta magát értem.... bűnömért sebezték meg. Én, én, én, nekem, engem, értem... Bűnöm az egész krisztusi kínt fölzaklatta, terméketlen lelkem az egész Krisztus-vért szomjazta..., utána kiáltott borzalmasan. Ó ha e kiáltás öntudatára ébredek, e kegyetlen, Isten-gyilkos kiáltásra, mely lelkembôl hangzott... ó, ha a gonoszság ez örvényébe tekintek, melynek tilalomfájául Isten a keresztet tűzte oda, megbódulok..., megrendülök. Ez egész Krisztus-vér és kín értem van; az egészet értem adta, hogy bűnöm meg legyen bocsátva, hogy szerethessek, hogy megtisztuljak, hogy örvendhessek, hogy remélhessek, hogy mirtuszkoszorúval fejemen, hogy pálmával kezemben jöhessek feléje, hogy keblére szoríthasson... ah, ah, ah, értem. De hát a többivel mi lesz? Quid ad te? Ne zavarjon. A szeretet mélysége felejt mindent s átadja magát egészen; én, látod, egészen neked adtam magam. Egymagadért egészen. S jön felém az áldott Jézus s rám borul, ki nem térhetek neki, hová térjek? Nem kérhetek föl mást, hogy fogja fel e reszketô, édes testet..., nem hajthatom le fejemet... Nem süthetem le szemeimet; lelkemben törik meg végsô tekintete, s csókjában rám leheli lelkét: érted, érted éltem s haltam! Tehát Krisztusért kell viszont élnem-halnom a vértanúk szeretetével. ======================================================================== 357. Sponsus sanguinum. a) Az Úr Jézus a bűnbe merült, érzékies világban az új, a tiszta, az isteni embert szolgálja. Ez az ô gondja, melyet szívében hordoz, mint a művész ideálját, mint az anya gyermekét. E gond beszédes lesz ajkán; beszél Isten-gyermekrôl s Isten országáról. Ez új világ megteremtésére küldte ôt az Úr: az Úr lelke rajta. A próféta is biztatja: Csak ezt keresd. Apostolait erre oktatta; a lelket jegyesének tartotta; Szent Pál tanú rá, hogy úgy szerette a lelkeket, mint a jegyes jegyesét. Éjjeli imái, hegycsúcsok és erdôk tanúi e vágyódó szeretetnek: bűnt irtani, embert nemesíteni. Ez kegyetlen, nehéz, szomorú napszám; elhervadunk, megôszülünk, vérrel verejtékezünk tôle. Ment-e sokra vele? Ó mesterem és vigaszom! b) De neki gyôzelmesen kellett a világgal megküzdenie; az éjbe fényözönt, a mocsárba kristályforrást árasztania; föl kellett ráznia az érzékies, a nehézkes világot; öntudatára kellett hoznia, hogy mi a bűn, s azért fájdalomba öltözött. Szétszaggatva, megtörve, sebekkel tetézve, fölszántva áll elénk: olvassátok le rólam, -- mondja -- mi a bűn! Ostorozzák, tövissel koszorúzzák. Nézzétek lelketek e fáradt munkását a keresztfán! S áll e szent jel az érzékies, a szabados, az élvezetvágyó, a szabadszerelemrôl félrebeszélô, orgiákat ülô, színházaiban, művészetében megmételyezett világ szemei elôtt; áll az út mellett a bűnnek sikamlós országútjai mellett; támolyog mellette a bódult, rohan el mellette a sóvár világ; áll a városok boulevardjai mellett, a prostitúció éjjeli ösvényei mellett, hol a bűn már tüdôvészbe, infekcióba öltözködött. E bódulatban, e kábulatban, ez élvezeti mámorban áll a kereszt, az Isten gyűlöletét s szeretetét, a bűn büntetését és bocsánatát hirdetô szent jel. Ó ti mindnyájan, kik általmentek..., figyeljetek, tekintsetek föl rám! c) Azután leemeli sebzett kezeit s lábait az Úr Jézus a szegekrôl, lelép a keresztrôl, s elindul a bódult világba, melyre oly nehéz a szíve, s véres kezeivel borogatja az ifjúság fölhevült homlokát, meghinti a tiszta leánylelkek liliomait, a rothadó világ fekélyeire ráborítja lázas sebeit, s mint Elizeus hajdan a halott fiúra, úgy borul rá a szenvedô Krisztus sebzett testével a világra. Végigmegy a családok szentélyein, parketten és taposott földön; a családi otthonok falára fölakasztja töviskoszorús arcának képét. Elmegy a múzeumok, színházak, tánctermek, klinikák, szanatóriumok, tébolydák mellett; megrendül és sír, mint egykor Jeruzsálem fölött. Ó jöjjetek utánam s küzdjetek; jöjjetek közelebb, ha gyöngék vagytok; érezzétek meleg szívem s vérem lehét. Küzdjetek a vérontásig, s kérjétek a kegyelmet szenvedésemre való tekintettel, gyôzni fogtok! ======================================================================== 358. Jézus temetése. ,,És mikor már esteledett (mivelhogy készület vala, azaz szombat elôtti nap), eljöve Arimatheai József, egy nemes tanácsos, ki maga is várja vala Isten országát, és bátran beméne Pilátushoz és elkéré Jézus testét'' (Márk 15,42,43). a) Egy tekintetet vetek a Kálvária nagypénteki esti jelenetére. Leereszkedik az est árnya; a tömeg részint mellét verve, részint megrögzôdve eloszlik; fáradt fájdalom borong a természeten s a harminchárom év elôtti karácsonyéj utolsó akkordjaként halkan suttog az egyetlen Krisztus-hívô léleknek imája. A Szent Szűz ölében tartja s imádja Fiát. Nézi, csókolja sebeit. Az ô szíve az égô mécs a szent kereszt tövén. A hit s a krisztusi szeretet mind az ô szívébe szorult. Jézus s Magdolna bánata csak emberi: a Szent Szűzé krisztusi. Érzelmei a szent kereszténység: hit, áhitat, hála, bánat, fájdalom, tisztaság, vértanúság; ez érzelmekkel csókolja s imádja Krisztust. Salve Mater dolorosa, martyrumque prima rosa, virginumque lilium! b) Azután elôjönnek Jézus barátai: Arimatheai József, Nikodémus, a megtért százados. Ôk vették le a keresztrôl Krisztus testét, ôk hozták a mirrhát és balzsamot, az áloét s a gyolcsot. Leveszik fejérôl a töviskoszorút, megmossák szent testét, megkenik, s amily édes illat száll most szerte-széjjel e szegény ravatalról, oly mély, édes s bensôséges ez a gyász. Valóban, mily érzelmes mélységek nyílnak meg a szívekben e temetésre való elôkészületben! Hogy temették régen a macchabaeusi Júdást, a hôst! Hogyan temették Lôrinc vértanút! Megindul itt is a menet: Arimatheai József, Nikodémus, Szent János s a százados viszik az Urat, utána a Szent Szűz s néhány asszony, az Úr elválaszthatlan hívei. Pompa, káprázat nélkül indulnak meg az öreg estébe s a sírnak éjébe. De a szívek csordultig telve; mirrhát csepegtetnek, illat száll belôlük; s az Úr emléke lelkükben, mint a ma kifeslett nefelejts. c) A sziklafalba vájt új sírba fektetik az Urat; tündöklô gyolcsba takarják, száz font mirrha- és áloévegyítékre ágyazva! Szent Pál akarja, hogy haljunk meg: temetkezzünk el az Úrral a világ számára. A mi sírunk Jézus átszegezett szíve, érzelmeinkbôl van szôve gyolcsunk, s az önmegtagadás mirrhája megóv a rothadástól; így lesz elrejtve s biztosítva életünk Istenben. De a sziklasír körül lelki szemeimmel látom a betlehemi angyalokat, kik ezt a szent éjt itt néma dícséretben s imádásban töltik; glória helyett gráciát suttognak. d) Sürgölôdik ott azután a kaján ember is; lepecsételi a sírt, ôröket állít... A sírkövön van a Szent Szűz csókja s a zsinagóga pecsétje. Ily kontrasztokkal van tele az élet. Az én szenvedélyem is ez; én megcsókolom e sírkövet, s a hálás imádást, a szeretô emlékezést allítom oda ôrül. Ezek nem alusznak el feledésben! Jézus akarja, hogy ne feledjük. Karácsonykor örvendünk, nagypénteken gyászolunk. Mély részvéttel tekintünk a Szent Szűzre is, de a lelkünk el nem fojthatja magában a biztatást: Viszontlátásra, királynônk, harmadnapra. ======================================================================== 359. Szálla alá a poklokra. a) Keveset tudunk a lelkek világáról; Jézus is csak itt-ott érintette azt; emberi képzeteink s kategóriáink nem alkalmazhatók reá. Csak érzéseinkkel vagyunk rokonaik. A jó lelkek is várják Krisztust. Míg ô el nem jön, addig nem látják meg az Istent; azért fôérzelmük ez a nagy advent; imájuk a vágy s Krisztus megjelenése az ô nagy karácsonyuk; így lett karácsony a limbusban! Hogy ragyog föl köztük az Úr Jézus lelke, az örök boldogság napja! Hogy lett ott éledés, üdülés, tavasz a fáradt lelkek világában! Hogy csendült meg ajkaikon az ének: Hozsanna, áldott ki az Úr nevében jön! Hogy hódoltak neki pátriárkák, próféták, Szent József, Keresztelô sz. János! Ó, ahol Jézus van, ott tavasz s éledés, ott erô és öröm van, ott tudnak énekelni. Jubilate Deo omnis terra! b) Mily szent örömmel, mily diadalmas érzéssel néz végig az Úr e tiszta lelkeken. Ezek az ô szenvedélye; vért és életet adott, hogy tiszták legyenek s ,,szeplô és ránc nélkül''; íme most belépett a piszkos földrôl a szép, tiszta lelkek verôfényébe. Ez már isteni zóna; oda vágyik az erôs élet! Istenem, bennem is oda vágyik! Mennyi a bűn az életen, mennyi a tökéletlenség, elfogultság, kicsinyes látószög, egyéni színezés, korlátoltság, gyöngeség, gyávaság s makacsság, engedékenység és kevélység, lágyság és keménység! S mily siralmas látvány, ha lelkem hajótörötten, rongyosan, szegényesen jönne az örök révpartok felé s ott betegen hosszú ,,quarantaine''-be kerülne. Jézusom, tisztíts, égess, hogy mikorra megpillantasz, örömre gyulladjon szemed! c) Ezeket elviszi magával. Nagyok az igényei a szívtisztaságra, de kielégíttetnek. A ,,háromszor szent'' fölemeli a tisztult lelkeket, és mint ahogy a fecskék költözködve az Alpesek fölé emelkednek: úgy a lelkek az isteni Megváltó Fölségéhez. A fénynek s életnek végtelen óceánja hívja ôket, s mennek, röpülnek. -- Tisztelem az Isten nagy igényeit lelkem tisztaságával szemben; föltétlenül meghajlok elôtte, mikor megpróbál, meglátogat betegséggel, szenvedéssel, lelki vigasztalansággal; tudom, hogy tisztít és közelebb jutok hozzá! ======================================================================== 360. Kelj föl dicsôségem! a) Kelj föl, siess! Csak 37 óráig van Jézus a sírban; a három nap és három éj ugyancsak összeszorult. Jézus földi élete s a végtelen örökkévalóság közt ez a sötét mesgye vonul; azt is hogy keskenyítette! Siet; korán reggel támad föl. Ô a mi hajnalunk, az örök élet hajnala. Ô a mi ünnepünk; ezt a föltámadást hirdeti minden vasárnapunk! Siess jó nap, ragyogj ránk; hasadj ránk fölséges vasárnap; akár a bűn éje, akár a vigasztalanság éje kurta legyen. Az lesz, ha vasárnapi lelkek leszünk. b) Jézus lelkével a lelkek vonulnak a sírhoz, kiket a pokol elôtornácából kiszabadított, mint hajnali fényes felhô... költözô lelkek csoportja ezüst szárnyakon. Mily néma zene! Elvonul a föld fölött az örök élet. Jézus örül; a fölszabadulás énekét zengik körülötte a lelkek; ,,Cantemus Domino, gloriose enim magnificatus est!'' Ez az elsô föltámadási processzió! Mily hála, mily imádás Krisztus vére, sebei iránt; mily öröm gyôzelme fölött; mily epedés és vágyódás szíve és a szívébôl áradó örök élet után! Így járjunk processziót! A sírba érve szent szomorúsággal, hálás epedéssel nézik a lelkek Krisztus holttestét, szent sebeit, melyek a világ üdvét lehelték. Jézus lelke is mély megilletôdéssel látja testét, érdemeinek csodálatos szervét; látja rajta a halál képét és most szembenéz vele, úgy ahogy ô tud nézni, nem passive, hanem pathetice; a diadal páthoszával: halál, -- mondja -- megtörlek, meghaltam, hogy az élet föltámadjon. Ez a sír a te sírod, itt te rothadsz el; én, az élet, föltámadok. Imádandó, szent hatalom, mely a rosszat legyôzi. Akik nem hisznek, azok csak passive, mint áldozatok nézik a halált és viszik a szenvedést; ,,Hinter dieser Weltauffassung sitzt das Grausen''. Nálunk nem; nálunk a halál mögött is élet int felénk! Jézusom, életem, erôm, gyôzelmem! c) Azután Krisztus lelke ismét megeleveníti testét, azzal az erôvel, mellyel a megdicsôült lélek tudja lefoglalni s átváltoztatni az anyagot. A Táboron megmutatta, itt végleg megvalósította. Szépségbe, fénybe öltöztette; átszellemesítette; akaratának hajlítható eszközévé és szervévé változtatta. -- Mit tesz a lélek a hipnózisban, mily érzékenységet, lelkiséget lehel a testbe az extázisban! A megdicsôülésben meg épen áthatja a testet s abban új energiákat léptet föl. Ezentúl át tud hatni ajtón, kövön; megjelenik, ahol akar; elváltozik úgy, hogy meg nem ismerik. -- Ó fölséges, szép, dicsôséges Jézus, létünk eszménye és példája; szemeidbôl villan ki a megdicsôült élet sugara; te érezted át elôször az örök dicsôséget idegeidben; erôd, szépséged benned vált az örök ifjúság örömévé. Üdvözlégy elsôszülött testvérünk, te újjászülött! A megdicsôült élet után epedünk. Lelkünk valamiképen átszellemesíti testét, és akkor átéljük a te húsvétedet. Azért akarjuk már most a lélek gyôzelmét kivívni testünk, ösztönösségünk fölött; fegyelmezni akarjuk magunkat; a lélek uralmát akarjuk biztosítani a halandó testben a szép, erôs halhatatlanságért! d) A föltámadt testnek sajátságai: 1. A fényesség, mellyel a lélek árasztja el a testet. Van fényesség karácsonyéjjel, van a Táboron; az apokalipszis víziói is fényben úsznak; a szentek is szépek és fényesek, például Pazzi sz. Magdolna s a valenciai imádkozó, kinek fényétôl ragyogott éjjel a templom; Jézus leírhatatlan szépségben ragyog. 2. Azért többé nem is szenvedhet; a szenvedés, a szomorúság, keserűség meg nem környékezi. Arca nem esik be, nincs rajta a savanyúság s elégületlenség kifejezése. Ó, hogy szántja s szaggatja a lelket a szenvedély és hervasztja a szenvedés! 3. Gyors, mint a szellem, a tér korlátait nem érzi; az erény útjaira is, azokra a sokszor egyhangú, göröngyös, nehéz utakra részvéttel néz le és biztat: Csak rajta, elôre! Kik sírva vetnek, örvendve aratnak majd! 4. Teste átszellemült. Mily különbség a pocsolya sara s a virág szirma közt; ez át van járva élettel, az meg nem. A lélek egyre jobban járhat át testet, míg végre a test átszellemül tôle. Átszellemülni, magunkra ölteni a szépség, a készség, a fegyelem lelkét! Ezek a föltámadás jellegei. Minél többet belôlük, hogy tűnjék el az ,,állati ember''. ======================================================================== 361. A lélek szerint való föltámadás. ,,A sírok megnyílának és sok szentnek testei, kik aludtak vala, föltámadának'' (Máté 27,52). Jézus a mi föltámadásunk példaképe. Mindenekelôtt pedig lélek szerint kell föltámadnunk, amire buzdít Szent Pál: ,,Ha föltámadtatok Krisztussal, az ottfennvalókat keressétek'' (Kol. 3,1). a) Föltámadunk-e? Sok a halott. A szentírás ismer eleven holtakat. Ismer holt hitet: ,,A hit cselekedetek nélkül holt''.. . ismer holt ,,jócselekedeteket'': ,,Úgy látszik, hogy nagy, erôs, gazdag vagy, pedig szegény, meztelen koldus vagy''..., ismer holt kezet, holt szívet; ismer örök halált, melyben megfagy a boldogság vágya. Ismer holt tagokat az egyház testén, kiket Isten lelke nem éltet. S a világ is ismer eleven holtakat; Ibsen ír róluk ,,Wenn wir Todte erwachen'' című drámájában. Holteleven szerinte az, ki a világnak él, dolgozik, alkot, szerepel és dicsôséget keres: ,,Es ist nicht der Mühe wert, sich so immerfort abzunützen für den Mob und die Masse und die ganze Welt''. Dolgozni semmiért, ez a világi élet tragédiája; a divina commedia más, az az örök élet. -- Elevenholt, aki élni elfelejtett, mert nem értette föl az életet. Ilyen az a nô, az a férfi, ki vad szenvedélyben fölemésztette erôit, és végre annak öntudatára ébredt, hogy ez nem élet. Ilyen az a művész, ki mikor művész lett, megszűnt ember lenni, ki a szépet modellnek nézte és nem értéknek, mellyel szívét eltöltse és nemesítse; ideálokat alkotott, de életében rájuk cáfolt. Művész, ki a művészetért megölte másnak lelkét, hogy azután a bánatot modellálja. Ki önmagán kívül kereste, elismerte, tisztelte a jót, de csak kôbe véste és nem saját eleven öntudatába... stb. Szegény világ, nagy hullaház; száraz csontok az Isten elevenítô fuvalmai nélkül! Küldd ki Lelkedet, és az majd teremt, teremt életet, élô embereket, élô hitet, élô jócselekedeteket, élô szívet! Ezt a halált kell utálnom, ezt a holteleven ténfergést, ezt a tehetetlen hitet és holt kezet! b) Föltámadunk hát? Ó, hogyne támadnánk! E végett mindenekelôtt hitünk öntudatára kell ébrednünk s alvó erôit fölszabadítanunk. Ez erôk átvonaglanak majd rajtunk és kiégetik belôlünk a bűn penészét, a földies, világias, buta érzést; azután megmozgatnak, kifeszítenek, kinyujtanak, megindítanak; alakulni, Krisztushoz hasonulni késztetnek. Ez életnek számtalan foka van. Megvan csíraképen a keresztelt csecsemôben; ébredezik az elsô-áldozásra jól elôkészített fiúban; feslik a buzgó, ideális leányban, fejlik a küzködô és húsvéti gyónását jól végzô hívôben. Megvolt Ábrahámban, Juditban..., megvolt Assisi sz. Ferencben, Szent Alajosban, megvan a legmodernebb keresztény férfiúban. Mily skálái, mily fugái, mily színvegyületei az életnek! A kegyelmi erôk dolgoznak a föltámadáson, hogy föltámadjunk az igazi, az értékes életre; itt és most akarunk föltámadni és élni, hogy egykor vrökké éljünk. A lelket, az Úr Jézus szellemét támasztják ez erôk bennünk; lélekbôl akarunk élni; lélekkel az életet s nehézségeit épúgy, mint örömeit kiegyenlíteni. c) A végleges föltámadás hite és reménye ezt a lélek szerint való föltámadást sürgeti. Az örök élet telje s bôsége irtózik a jelen élet ürességétôl, és ezt a jelen életet a maga képére alakítja át. Üres, hitvány, lelketlen életbôl nem fejlik ki az örök élet; üres magból nem nô ki tölgy. Azért kell élnem már itt és most örök életet a földön, vagyis természetfölötti módon, hitbôl, szeretetbôl kell gondolkoznom, akarnom, tűrnöm, küzdenem, élveznem, szenvednem; a hit motívumai szerint kell hangolnom lelkemet; a halhatatlanság fuvalmát kell megéreznem, hogy tudjak gyöngeség, nyomorúság fölé emelkedni: akkor érzületemben eljátszom már a boldog halhatatlanság prelúdiumát. Ma többször gondolok halhatatlanságomra, örülök neki, s kedvetlenségemet legyôzöm vele. ======================================================================== 362. Húsvéti öröm. a) A föltámadt Jézus ujjongó öröme volt az ô húsvéti imája: kiáltása a gyôzelmes harcos kiáltása volt: ,,Miért agyarkodnak a népek'' -- kérdi a zsoltárossal -- ,,a mennyekben lakó kineveti ôket... én pedig királlyá rendeltettem''. Vigad, ,,mint kik vígadnak aratáskor''. Ez az ô ünnepe; örvend, ,,mint örvendenek a gyôzedelmesek a nyert zsákmánynak''. Három nap elôtt szívébe szorult az Olajfák kertjében a halálos szomorúság, ma végigárad rajta az öröm; az öröm mint dicsôség, mellyel az ,,excelsa'' felé tartott s megközelíthetetlenül magasra följutott; az öröm mint boldogság, az elsô megdicsôült ember boldogsága! b) De szívével, érzésével köztünk maradt s el nem felejtett. Ez az öröm folyton a földre emlékezteti, érdeklôdése élénk s meleg, s ezzel a lelkülettel van az Oltáriszentségben. Ne képzeljük lelkületét fáradtnak s gyöngének; mindig a megdicsôülés temperamentuma él benne. Az örök gondolatokból merítünk mi is erôt. Ne zaklassuk föl magunkat hiábavalóan; a buzgalom néha elkínozza magát; abba is megnyugvás kell; sikertelenség ne borítsa el az Isten gyôzelmeinek perspektíváit. c) Ily tiszta, dicsôséges öröm nem lakik a földön; örömeink fájdalmakkal vegyesek; de az nem baj, sôt elôny; mert az öröm itt gyakran felületessé tesz, míg ellenben a fájdalom kimélyíti a lélek érzelmeit. Hát mélyítse, de ne fonnyassza; tisztítsa, de ne apassza. Szolgáljon a fájdalom arra, hogy észre térítsen, megjavítson, fölrázzon s végre is, hogy mindezek által jobban, mélyebben tudjunk örvendezni. ======================================================================== 363. Krisztus a föltámadás és az élet. ,,Én vagyok a föltámadás és az élet: aki énbennem hiszen, ha szintén meghal is, élni fog'' (Ján. 11,25). a) A valósággal föltámadt Krisztus a mi pálmánk. Ezt a pálmát nyujtja minden hívônek, s aki kézbe veszi s erôsen tartja, megosztja vele gyôzelmét: föltámad majd ô is. Ez a hit az örök élet vágyával föllázította az emberiséget, mint hogyha a Krisztus kegyelme, e pálma leveleirôl hulló harmat, tüzes esô alakjában hullt volna a lelkekre s vértanúkat avatott volna. Minden vértanú a hitért halt meg; minden halál ezt kiáltja, ez ôrületes, vakmerô szót: ,,Föltámadunk''. E hit Krisztus sírjából való, s nem a régi mithoszokból. A fénixmadár már régen jelezte a halhatatlanságot, s abból vértanúi hit nem lett; a tavasz már régóta csattogtatta az életvágyat lehelô, szerelemittas éneket, s abból halhatatlan remény nem kelt; költôk, énekek, eszmék dacára az emberiség föl nem ébredt; héroszuk, mithoszok dacára a kultúrák egymásután letörtek; az élet vágya dacára, mely szenvedélyes panaszként járta be a világot, a skepszis elhervasztotta a gnózist. Ó szent sír, halhatatlan életet lehelsz; biztos öntudatot reményeinkbe. b) Az eszme nem elég. A gondolkozó az eszme mögött valóságot keres; mert mire való az eszme, a kép, ha nem a valónak képe? Mire való, ha nem egyéb, mint érthetetlen törekvésnek hímes virága? Mire való a halhatatlanság eszméje, ha azt a sír sötétsége nyeli el? Minek az örök élet vágya, ha koszorúi koporsókon hervadnak s menyasszonyi fátyolai szemfödôkké lesznek? Mit csináltok eszméitekkel a halál, a mulandóság csendes, kérlelhetetlen hatalmával szemben? Szemfényvesztôk vagytok, kik absztrakciókkal dolgoztok. Az ábrándos elvonás helyett nekünk valóság kell; nekünk az kell, hogy ,,föltámadott'', szószerint s nem képletesen, betűszerint s nem szimbolum szerint. c) Csak az egyéni, örök élet a valóságos halhatatlanság. Ezt mutatta be a föltámadt Krisztus. A test szerint való föltámadás mozgatta meg a világot, az hozott tavaszt. Csak egy reneszánsz van: az a tavasz, melyben Krisztus pálmája leng! Fogjuk meg a pálmát... Vigyázzunk, hogy el ne hervadjon hideg kézben, száraz szívben, sötét környezetben; el ne hervadjon kételytôl, közönytôl, világiasságtól! Hadd a holtakat temetni halottaikat! Gyerünk, ,,palmae in manibus!'' ======================================================================== 364. Jézus megjelenik Szűz Anyjának. a) A Szent Szűz várta Jézust, várta hitben; hiszen megmondta az Úr: föltámadok. Isteni szó, melyet követ majd isteni tett. S ezt a tettet ô teszi majd meg; addig pedig édesanyja vár és hisz és bízik s imádkozik. Imádkozik forrón, lelke sugárzik szemeibôl; ajkai suttogják: ,,Exsurge, exsurge'', kelj föl, kelj föl napom, erôm és örömöm! Kelj föl, eredj; anyád virraszt s vár; kurtítsd meg szent vigiliáját. -- Igy állunk mi is Istennel szemben. Hiszünk nagy isteni kijelentésekben s várunk isteni tetteket; áldozatos lelkesüléssel rábízzuk magunkat. Különben pedig hívjuk, keltegetjük az Urat mi is: Uram, ébreszd föl erôdet s uralkodjál! Ragyogjon föl igazságod, s villanyozza föl a lelkeket a megújult kereszténység tavaszi éledésével. Mi hisszük, hogy te új világot teremtesz most is, itt miköztünk. ,,Exsurge Domine!'' b) Az Úr is vágyott a Szent Szűz után; az édes Úr a legédesebb lélek után; vágyik, mert hű volt hozzá szenvedései közt is, s szerette ôt akkor is, mikor nem volt szépsége s ékessége; keresztútján járt s keresztje alá állt; az ilyen lelket megvigasztalja az Úr, s vigaszában elfelejteti vele baját, búját; érezteti vele dicsôségét s erejét, s átönti bele saját életét. Azért ki kell tartanom száraz, kelletlen lelki hangulataimban; sôt ilyenkor mutatom ki, hogy többre becsülöm az Urat vigaszainál, vagyis önmagamnál. c) A Szent Szűz e vágyait megvalósítja az Úr, megjelenik neki dicsôséges szépségében, s a Szent Szűz térdre omolva imádja szent Fiát. Ah, ez istenanyai boldogság! Amilyen édes az inkarnáció éje, oly édes és fényes a föltámadás hajnala. Jézus szívéhez szorítja anyját, s mérhetetlen örömmé változtatja tengernyi fájdalmát. A Szent Szűz pedig megcsókolja Jézus sebeit, s beléjük leheli tüzes, szép lelkének szeretetét. Meglátja, leborul, ráborul, elomlik s megpihen rajta: most már jól van, jól van, édes Uram; jó nekem, mert jó neked; életed életem. Élsz; alleluja! Ez a Szent Szűz páratlan húsvétja! Öröm, milyet csak az Isten adhat. ,,Én leszek örömöd s jutalmad'' -- mondja ô nekem is, -- s ha megörvendeztetlek, úgy érzed, mintha zsoltár és citera csengne lelkedben; ,,exsurge psalterium et cithara''. A Szent Szűz ez örömét köszöntjük az antifonában: ,,Regina coeli laetare''. ======================================================================== 365. ,,Alleluja.'' a) Öröm kell a szívekbe, melyekben a Szentlélek lakik! Öröm kell a keresztet viselô lelkekbe, öröm a bánatos és sebzett lelkekbe, öröm a küzködô s harcot vívó lelkekbe; ahol Isten van, ott öröm is legyen. És pedig azért legyen, mert az öröm erô, s a lehangoltság gyöngeség. Örülni annyi, mint az élet erejét érezni, -- szomorkodni annyi, mint gyöngülni. Azért az öröm sokszor gyógyít, -- a bánat pedig beteggé tesz; -- az élet kedvvel s örömmel jár karöltve, a halál bánattal és gyásszal. Minden, ami jó nekünk, ami növel és gazdagít, egyszersmind örvendeztet; minden, ami üresít s szegényít, az szomorít! Nincs erényem (erôm), ha nincs örömöm. Legtöbb erô a lelki élethez kell, mely kicsiben való hűség s a reggeltôl estig való apró szolgálatok láncolata. Itt nem szerepel a nyilvánosság ingere, nincsenek meg az ünnepélyes gyűlések villanyozó hatásai, sôt gyakran meg kell küzdenünk a szokás unalmával is; azért tehát örömökre szorulunk, melyeket a Szentlélek ad nekünk. b) Azért kell öröm, mert ez képesít az emberekkel való legjobb bánásmódra. Ha lehangoltak vagyunk, nehezen viseljük el embertársainkat s letűnik homlokunkról és arcunkról az a jó lélek, mely beleelegyedik érzelmeinkbe, szavainkba és hangunkba. A legnagyobb terhet testvérkéz rakja az ember vállaira. Ha jókedvűek vagyunk, nem vesszük föl e nehézségeket; de jaj nekünk s másoknak, ha rosszkedv bánt. Kiállhatatlan akkor nekünk a világ, s mindenkiben ellenséget látunk. Jókedv jó orvosság; semmi sem jön rosszkor a jókedvnek. Semmi sem lepi meg s hozza ki sodrából. Nem zsémbes, nem baltaszemű, az embereket jó oldalukról nézi; mindenkirôl kész jót gondolni; nem ütôdik, nem akad fönn, elôre nem látott kis nehézségeket jól fogad. Lelke nem a búbánat völgye, melybe beleavasodott a panasz; ahol ecetfák és keserű lapu, varjútövis és bogáncs díszelegnek, s savanyú a levegô is. c) Azért kell öröm, hogy önmagunkat megtagadjuk. Mivel az evangélium a keresztet sürgeti, azért örömre kell minket nevelnie. Az öröm képesíti a lelket az önmegtagadásra; a szeretet hevében égô lelkek áldozatosak. Ne csodálkozzatok, hogy nem síró szemek, hanem mosolygó lelkek hozzák a legnagyobb áldozatokat. Az öröm az áldozat forrása. Komornak látszik a kolostor fala, vasrács tartja fogva még a tekintetet is, hogy ki ne szökelljen az élet víg zajába; de ne higgyétek, hogy ott a szomorúság lakik; azt az életet csak öröm s áldozatkészség tartja ki. Ez a jókedvű önmegtagadás szabadítja föl a szívet az önzés békóiból s képesíti, hogy törjön fölfelé, tehát hogy szeressen! Miért hagytátok el az önmegtagadást? Mert kifáradtatok, elsavanyodtatok. Úgy-e, mikor az önmegtagadást szerettétek, akkor friss tavaszi, fűszeres szellô dagasztotta melleteket, harmat rengett füvön, virágon; titkos sugallatban zsongott a lomb, s most minden hervadt, száraz, poros; miért?! d) Az örömöt a szentségekbôl s az áhítatból merítjük. Magunk vagyunk tanúk rá, hogy éledésünk a lelki öröm behatása alatt történt. Mikor szívünk kitágult vigaszban s lelkesülésben, akkor nôttünk s izmosodtunk. S mi volna belôlünk, ha sohasem lelkesülnénk? -- Méltán mondjuk tehát, hogy az öröm élet, növekvés, fölbuzdulás, lelki megerôsödés; hogy az öröm napsugár, mely éleszt, éltet, fejleszt, s belôle gömbölyödik a fa törzse, virul, érik gyümölcse, mialatt télen összehúzza rostjait, teng, de nem él! Vessünk tehát ügyet rá, hogy örvendjünk! Gaudete in Domino semper. Iparkodjunk, hogy szent áldozásainkból s imáinkból kellô lelket merítsünk, vigaszt és örömet. Nem kell könnyen exkuzálni a resteket és életteleneket; ôk okai bajaiknak, s tán nekünk is azért van kevés örömünk, mert sok önzés, sok kislelkűség, sok szeretetlenség van bennünk; szabadosak vagyunk beszédeinkben, fegyelmezetlenek érzéseinkben s képzeletünkben, áhítozunk mulatság, élvezet és dícséret után; bizalmas durvasággal és faragatlansággal bánunk az Úrral. -- Változtassunk ezen! ======================================================================== 366. ,,Föltámadott!'' ,,Szombat elmultával szürkületkor pedig... nagy földindulás lôn, mert az Úr angyala leszálla mennybôl, és oda járulván, elhengeríté a követ és ráüle. Vala pedig az ô tekintete mint a villámlás, és ruhája mint a hó. Tôle való féltökben pedig megrettenének az ôrök, és lônek mint a holtak. Felelvén pedig az angyal, mondá az asszonyoknak: Ne féljetek ti, mert tudom, hogy Jézust keresitek, ki megfeszíttetett. Nincs itt, mert feltámadott, amint megmondotta'' (Máté 28,1-6). a) Ti ne féljetek, kik Krisztust keresitek, sôt vígadjatok s örömöt üljetek... a sírban is, mert végtelenül nagy, hatalmas és dicsôséges a ti Uratok. Ô a föltámadás s az élet, s a fölfordított sírkövön nem márványalak, hanem én, a Fölségesnek eleven angyala vagyok emléke. Mint karácsonykor a pásztoroknak a megtestesülés angyala hirdette a ,,nagy örömöt'': úgy húsvétkor a föltámadás angyala hirdette az erô és gyôzelem evangéliumát, azt, hogy ,,Föltámadott''. A hitetlen, diadalt ülô világban, hol Jézus végleg tönkrement s reá a Messiásra csak akasztófa és sír emlékeztettek, a hivatalosan, ünnepélyesen, nyilvánosan, millió ember értesülésével, három törvényszék beleegyezésével lepecsételt sírkövet harmadnapra elhengerítette az Úr keze, s Jeruzsálemnek fülébe dörgi az üres sír s a legújabb evangélium: ,,Nincs itt, föltámadt''. Ez minden tekintetben a legnagyobb ,,signum''. Krisztus legnyilvánosabb csodája. Egy csodában sincs a nyilvánosság úgy lefogva, mint ebben; e csodájához kíséri Krisztust millió hitetlen ember, e csodájára figyelmeztet a zsidóság minden intézménye, a leglármásabb felvonulás riasztja fel a pascha emelkedett hangulatú népét s meghívja, hogy lássák Krisztus meggyaláztatását, hogy tanúi legyenek kereszthalálának, de tanúi egyszersmind üres sírjának. Szent Péter mondja: ,,Zsidó férfiak és mindnyájan, kik Jeruzsálemben laktok: a názáreti Jézust, az Istentôl tiköztetek erôk és csodák és jelek által igazolt férfiút megöltétek. Kit az Isten föltámasztott halottaiból... Ezt a Jézust föltámasztotta Isten, minek mi mindnyájan tanúi vagyunk. Ezeket hallván, megilletôdének szívükben és mondák: mit cselekedjünk?'' b) Ez egyszersmind a kereszténység legünnepélyesebb proklamációja, ezen csodában lett a kereszténységbôl a legnyilvánosabb tény. E csoda lefoglalt 3000, azután 5000 lelket ugyanabban a Jeruzsálemben, mely a Golgotán a keresztet és a kertben a sírt látta; tanúságuk hangos és világos, hagyományuk folytonos és ünnepélyes volt, s midôn Szent János állítja, ,,quod vidimus et manus nostrae contrectavere'', amit láttunk és megtapogattunk, nem érti azt egymagáról, hanem érti százakról, kik mind tanúi Krisztusnak. c) Ez a legnagyobb csoda, mert legistenibb, legalább legkevésbbé emberi, hisz benne megszűnt, elveszett az ember! S Krisztus ehhez kötötte hitelét, az ember bukásához, hogy ne kételkedjünk istenségében. Tudjuk, hogy mennyire tehetetlen a halott; annyira, hogy azt kell róla mondani: ,,volt''. Az ember csak erejében, lelke, teste épségében, szava ékesszólásában, szíve melegében, szeme tüzében tehet nagyot, amint Krisztus is tett életében ,,vir potens in opere et sermone''; de ô különb lett, mert a saját érvényesülésére a halálban kimutatott erejét használta föl. Ha lenyugszom, akkor támadok fel; ha tönkremegyek, akkor gyôzök; ha meghalok, ha nem leszek, ha az ember- Krisztus nincs többé, akkor meglátjátok, hogy Isten vagyok! Uram, hiszek benned; hiszek csodáid miatt. ,,Operibus credite'' (Ján. 14,10). Apostolai nem fáradnak ki hirdetni a csodák világraszóló tanúságát, ezt hirdetik a keresztény községek s az egyes keresztények a szájukkal, vérükkel. Máté 42, Márk 37, Lukács 43, János 14 csodáról tesz említést. Az evangéliumban tehát, mely kis 8-adrétben alig 200 lapot számlál, több mint 100 csoda van fölsorolva: halottak föltámasztása, gyógyítások, kenyérszaporítás, s végül a föltámadás! Hiszek benned Jézusom, mert ugyancsak kinyilatkoztattad magadat. ======================================================================== 367. Krisztus megjelenik Máriának. ,,Mária pedig kinn álla a sírboltnál, sírván. Midôn tehát sírt, lehajolván a sírba tekinte, és két angyalt láta fehér ruhában ülni... Mondák neki azok: Asszony! mit sírsz? Mondá nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették ôt. Midôn ezeket mondotta, hátrafordula és látá Jézust ott állani, de nem tudá, hogy az Jézus. Mondá neki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Amaz vélvén, hogy ez kertész, mondá neki: Uram, ha te vitted el ôt, mondd meg nekem, hová tetted, s én elviszem ôt. Mondá neki Jézus: Mária. Megfordulván amaz, mondá neki: Rabboni! Mondá neki Jézus: Ne illess engem...'' (Ján. 20,11). a) Mária szeret, szorgos; a holtat keresi, látni akarja, szolgálni szeretne neki még most is, el akarná vinni; mint Tóbiás vitte temetésre holtjait, mint a régi ,,fossores'' vitték a katakombákba halottjaikat, úgy ez az erôs, mert szeretô asszony is el akarja vinni ôt. Kit? ôt! Ah, ennek szíve van! Mások is sürgölôdnek a sír körül, Péter is, János is, de ez az egy itt gyökeret ver, és néz és sír és félrebeszél. -- Az intuíció s az érzelmi mélység a tettek forrása; az okoskodás pedig a tett halála. De talán túloz Mária? S ha túlozna, mi baj volna? De hol van túlzás a szent és hű szeretetben?! Ó dolgozzunk szívvel, szeressünk, örvendjünk, sírjunk, epedjünk. Saját tapasztalatunk az, hogy nehezebben dolgozunk lelkünk üdvén, mikor okoskodunk, s könnyebben, mikor imádkozunk. Vannak munkák, melyeket csak a szív végezhet! A nagy, odaadó, hű szeretet a szívnek zsenialitása. b) Ezt a hű, vágyódó, tapadó lelket vigasztalja meg Jézus. Fölséges Szent Márkban az a sor: ,,Feltámadván pedig reggel a hét elsô napján, megjelenék elôször Mária Magdolnának, kibôl hét ördögöt űzött vala ki'' (16,9). E sorban lüktet az evangélium páthosza, Jézus szívének nagy s fölényes szeretete. Sok kurta tekintetű lélek fönnakad ezen s kérdi: Tehát jobban szereti-e Krisztus a megtért bűnöst, mint a szeplôtelent? De ezen nem akadnak fönn azok a szeplôtelenek, kik Jézust nagylelkűen szeretik, s szeretetükben összehasonlításokra s alkudozásokra rá nem érnek. Mi szeretünk, és senkire sem irígykedünk. Nem hányjuk föl, hogy mindig tiszták voltunk, hanem örülünk neki; ez nekünk nem teher, hanem kegyelem, s ebbôl elôjogokat nem kovácsolunk. Ó örvendjünk, ha el nem buktunk. Mily kegyelem ez, mellyel Magdolna nem birt! Azután pedig szeressünk, szeressünk jobban, lelkesebben, hiszen el nem buktunk, hiszen többel tartozunk. -- Ha pedig oly szerencsétlenek voltunk, mint Magdolna, ó legyünk azután oly buzgók, mint ô, s Jézus meg nem vet. Íme megmutatta. Egy szót szólt, egyetlent, s Mária térdrerogyott. Sugárzó szót mondott, melyben lelke vibrált. Ó Mester, Mester, hogy tudsz te szólni! Ó szólj, beszélj s lelkünk meghódol neked! c) Mária át akarta karolni lábait, de a Mester mondotta: Ne illess! A lelkek a túlvilágon mind fölségek, arisztokratikus szellemek. Itt a földön az ember mint a gyerek; nagyon érzéki, mindent szájához emel és majszol. Bizonyos szent tartózkodást parancsol az Úr, mely a nagyságot önmagunkban tisztelettel környékezi s piedesztálján megtartja. Kell ez nekünk; kell belénk szent, alázatos tisztelet Jézus iránt. Ezt érvényesítenünk kell mindenütt, imáinkban s kivált szent áldozásainkban. ======================================================================== 368. A föltámadt Krisztus gyôz a hitetlenségen. ,,De menjetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek... Azok pedig elfutának a sírból, mert elfogta ôket a rettegés és a félelem'' (Márk 16,7). A fölfordított sírkövön mint piedesztálon mutatkozik be az a titokzatos, halált és bűnt legyôzô hatalom, s minket is valami szent borzalom száll meg. Krisztus gyôzelme megrendítô! Gyôzött a hitetlenségen. a) Diadala az a fényes világosság, mely a kételyt eloszlatja, az a rendületlen megnyugvás, mely a föltorlódott hullámokat elsimítja, az a biztonság, mellyel összes aggodalmainkra azt feleljük: Ô az Isten Fia. Már nagypénteken este ragyog föl ez a sugár, de az csak esthajnal volt; ott mondta a százados: Valóban az Isten fia volt. De ami ott alkony, az itt ragyogó napkelet. Nem a keresztfán, hanem a dicsôséges föltámadásban kaptuk meg az Isten kinyilatkoztatását, hogy Krisztus az Isten Fia. A hitetlenség, a keresztrefeszítés szentségtörése, a tagadás diadalmi mámora szükségessé tette ezt a legfôbb kinyilatkoztatást: föltámadott, tehát Isten. b) Krisztus is titokzatos valójának e fejlôdésére mutat rá. Suttog körülötte a kétség; a halandó lét s a halál kettôs homályt borít rá; igaz, hogy a hit mécsét tartja mellette az apostol, aki mondja: Te vagy Krisztus, az élô Isten Fia. De a mécses kialudt nagypénteken. A Messiás meghalt, vége van! A bizalom pálmaága elhervadt az apostolok kezében is. Meg kell tehát újra gyujtani a mécsest, de nem földi tűzzel, hanem örök fénnyel, ,,lux perpetua''- val. Krisztus sírjában Isten gyujtja meg azt s megmutatja nekünk: ,,Lumen Christi!'' ,,Deo gratias!'' c) Mindennek így kellett történnie; így, páratlanul. A halál kapujában kellett Krisztusnak gyôzelmi zászlaját leszúrnia; az élet urának a halál keretében kellett bemutatkoznia; ez a fekete keret ezt a glóriás képet ezerszer vakítóbbnak mutatja be a világnak, mint a betlehemi éjfél a szent karácsonyt. Csak dühöngjetek, van nekem trónom, van zsámolyom; gyöngykoszorúmat abból a mélységbôl hozom, melyben ti mindnyájan hajótörést szenvedtek, mind, mind, fáraók, cézárok, satrapák, bölcsek, próféták, költôk, szépségek; s babérom lengô szálát az örök élet virányairól tépem. Meglátjátok, mily ,,victoriát'' éneklek; megsüketültök, megvakultok, ha nem szerettek; de ha szerettek, elragadtatásban tágranyílt szemmel néztek s lelkendeztek: Jézus, Jézus, utaid a dicsôség magányos útjai, csak te járhatsz rajtuk; be jó, hogy a dicsôség s erô ez útjain hozzánk jössz s értünk jössz. ======================================================================== 369. Az emmausi úton. a) ,,És íme ketten közülök az napon menének egy Emmaus nevű helységbe, mely hatvan futamnyi távolságra vala Jeruzsálemtôl. És ôk beszélgetének egymással mindazokról, amik történtek vala. És lôn, mikor szót váltottak és kérdezgettek egymás között, önmaga Jézus odaérkezvén, velök méne. Az ô szemeik pedig tartóztatva valának, hogy meg ne ismerjek ôt'' (Luk. 24,13). Mint a pásztortűz foltja a májusi réten, olyan a hitetlen lélek a világban; csúnya, szomorú, fáradt, reménytelen. Ime az emmausi úton is baktat két ilyen fáradt ember, s a világ útjain sok jár ilyen. Hittünk, reméltünk; most nem hiszünk, nem remélünk. Kínjainkkal a szórakozás, a világ felé fordulunk; szeretnôk elfelejteni magunkat. Ez nem az Isten útja. Minket is elfog néha a csüggedés s az unalom, s a világhoz fordulunk enyhülésért. Kereshetünk vigaszt a természetben, szórakozásban, jó barátainknál, de azután térjünk ismét vissza Jeruzsálembe, a szent városba; Jézus lesz a mi igazi vigasztalónk. Mily vigaszt találtak volna a tanítványok Emmausban, ha Jézus nem jön feléjük? Tehát szórakozni Isten akarata szerint, vagyis hogy lelki ruganyosságunkat megóvhassuk; gazdálkodjunk erôinkkel s okosan fejlesszük azokat. b) Az Úr Jézus csatlakozik hozzájuk s nem ismerték meg ôt s kérdezi ôket: ,,Micsoda beszédek ezek, melyeket egymással váltotok útközben, és szomorúak vagytok?'' Jézus lelke a húsvéti reggel örömében úszik, ragyog is, boldog is, de azért nagy részvéttel nézi ezeket a lehangolt lelkeket, és örül, hogy elpanaszolják elôtte szomorúságukat. Még biztatja is ôket: Micsoda beszédek ezek, amelyeket váltotok? A tanítványok engednek a biztatásnak és elôadják szívük fájdalmát. Mily jól eshettek szavaik Jézusnak, fôleg melyek ôreá vonatkoztak: ,,...ki próféta-férfiú volt, hatalmas a cselekedetekben és beszédben Isten és az egész nép elôtt''. Nagyszerű dicséret volt ez, ennél szebb tanúságot nem tehettek volna róla. Jézus tôlem is azt akarja, hogy meditációimban, naponkinti lelkiismeretvizsgálataimban adjam elô részletesen bajaimat. Ez nagyon bizalmassá teszi Istenhez való viszonyomat s fölvilágosít és nevel. c) ,,Mi pedig reménylôk, hogy ô megváltja Izraelt''. Mert ugyancsak rászorultunk. Vártunk Megváltót, mert sok a bajunk, a kínunk. A szívnek ez a régi várandósága, mely kínból, bajból menekülést remél, a mi örökségünk is volt. Igen, az övék volt s a mienk is. Nekünk is megváltás kell. E bamba, bűnös lét, mely elôször bepiszkolódik, azután elrothad, érthetetlen s elviselhetetlen. Ez óriási ellentmondás a törvény s a bűn, az eszmény s az alávalóság, a halál s az örök élet vágya közt, kiegyenlítést sürget, s ez csak isteni, kegyelmes tett lehet. Ezt reméljük! Azonkívül remélünk kiutat és segítséget hozzá; remélünk erényt és érdemet az örök élet koszorújára. Mindezt Jézus adja nekünk. Maradunk ez úton; lelkesít az örök élet reménye! Ez boldogít már itt is s kedvet s kitartást ad küzdelmeinkben! ======================================================================== 370. ,,Maradj velünk, mert esteledik!'' a) ,,Ó balgatagok és késedelmes szívűek'' (Luk. 24,25). Jézus fölségesen kezeli az eltévelyedteket; erejének öntudatában képes kiemelni ôket deprimált hangulatukból. Föléleszti bennük az Isten nagy gondolatait; kitárja a hitnek fölséges perspektíváit; inti, de feddi is ôket. ,,Ó balgatag és késedelmes lelkek''. S a két tanítvány érzi az idegen vándor lelkének fölségét, érzi azt a friss, üde légáramot, melyet lelke lehel; jól hat rájuk, jót tesz nekik. Csak lélek nyúljon a lélekhez; a lélek, az élet, az erô fölényével lehet csak gyógyítani; veszekedéssel, zsémbeskedéssel nem. Aki lent van, ahhoz le kell ereszkednünk. Tegyünk, mint a nap tesz, mely a magasságból le nem száll, de leküldi sugarait. A mi magasságunk a lélek jósága, nemessége; ne jöjjünk le veszekedni s bepiszkolódni. Tisztítsunk másokat saját lelkünk elôkelôségével. b) ,,Nem ezeket kellett-e szenvedni a Krisztusnak és úgy menni be az ô dicsôségébe? És elkezdvén Mózesen és mind a prófétákon, fejtegeté mind, amik az Irásban felôle szóltanak''. Isten Messiását máskép gondolta el, mint ti; szóval: Isten gondolatai nem a ti gondolataitok. Az ô alakján oly vonások is vannak, melyeket ti szívesen feledtek, az önmegtagadás és a szenvedés; de hát nem nektek van igazatok, hanem neki. Hányszor leledzünk mi is e hibában! Azt gondoljuk, hogy az evangélium csak vigaszt helyez kilátásba s áldozatot nem kér. Ha Jézus a szenvedés útján ment be dicsôségébe, nem kell-e nekem is ez úton, az ô útján járnom? Tépjük már egyszer szét az öntudatlanság káprázatát; állj lábaidra -- mondja a próféta -- s beszélj s tégy, mint férfias lélekhez illik! c) ,,És elérkezének a helységhez, ahová mennek vala, és ô tovább látszék tartani. De kényszeríték ôt mondván: Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap. És betére velök''. Jézus úgy tett, mintha tovább akart volna menni, pedig szíve vonzotta, hogy ôket a legnagyobb kegyelemben részesítse; kívánta mindazonáltal, hogy ez a nagy kegyelem alázatos kérelemnek legyen a jutalma; akarta, hogy kérjék: Maradj velünk! Üdvözítônk vágya, hogy velünk lehessen s lelkünkben lakozhassék. El akar minket halmozni kegyelmének áldásaival, de kívánja, hogy kérjük a kegyelmet, s forró imáinkkal tartóztassuk ôt magunknál. Sokszor azért vagyunk levertek, mert nem iparkodunk eléggé buzgón imáinkkal Jézust magunknál tartóztatni. Ne viseltessünk csak passzive; tegyünk! Vizsgáljuk meg magunkat, vajjon van-e forró óhajunk az Üdvözítô kegyelme után? Ha azt találnók, hogy nincs, kérjük buzgón; kérjük, hogy maradjon mindig velünk, kivált amidôn a kísértések felhôi tornyosulnak fejünk fölött, mikor a kétely és a szenvedés éjtszakája borul reánk, de legfôképen halálunk óráján. ,,Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap.'' ======================================================================== 371. Jézus megjelenik a bezárkózott tanítványoknak. ,,Midôn tehát este lôn azon nap, és az ajtók betéve voltak ott, hol a tanítványok egybegyűltek vala a zsidóktól való félelmük miatt, eljöve Jézus'' (Ján. 20,19). a) Mikor este lôn, s az izgalom egész nap hányta-vetette a kishitű tanítványokat; mikor féltek is, reméltek is; mikor suttogtak csak, de a szívük hangos volt; akkor eljött az Úr és megállt körükben. Késôn jött. A Szent Szűzhöz, Magdolnához korán jött; azoknak reggel volt húsvétjuk, a tanítványokhoz késôn jött. Talán nem érdemelték meg, talán nem voltak alkalmas hangulatban, talán próbára tette ôket az Úr, talán várta, hogy együtt legyenek; van sok oka az Úr késedelmeskedésének, és senki sem vetheti szemére: miért nem elôbb? Ó, hisz jön hozzánk, jár köztünk az Úr, s akár siet, akár késik, irgalmas szándékait mindig szeretetben, tiszteletben kell kiváltanom. Ha késik, kitartok; ha vigasztalan vagyok, nem baj; tudom, hogy ilyenkor kell kimutatnom hűségemet. S megteszem, meg szívesen, hogy annál édesebben vigasztalódjam. b) Ajtóbetéve, szeretetben egyesülve... ez Jézus vonzó köre; oda szeret jönni, hol önmagukbatért és mégis egymást szeretô lelkek várnak reá. Az önmagábatérésben magunkra találunk, s a szeretetben szociális lelkeknek bizonyulunk. Mindkettô kell a szép fejlôdéshez. Aki magában nem egész, az másnak jó, másnak kincs nem lehet, és aki elfordul a testvéri közösségtôl, hogy önmagát keresse, az rideg lesz és kifárad. Tehát összeszedettnek, fegyelmezettnek, de amellett szíves testvéri embernek kell lennem. c) ,,Mondá nekik: Békesség nektek!'' Jézus köszöntése. Ne féljetek, hisz szerettek. Ne féljetek késôbb sem, bármi történjék! Ne kérdezôsködjetek sokat: mi lesz? hogy lesz?, hanem szerezzétek meg magatoknak a békét, s akkor jó lesz minden. Békét lelketeknek a szívtisztaságban; békét véreteknek a fegyelemben; békét kedélyeteknek nagylelkű világnézetben! Békét kívánok nektek, hogy higgyetek és reméljetek erôsen, s ne hagyjátok magatokat szétszedni kesernyés, zsémbes, sötét, hideg gondolatok és érzések által. Legyen kedélyetekben igazi húsvétetek; élvezzétek át, hogy tietek a föltámadás, az erô, tietek kegyelmem és szeretetem. S hogy erôsen hihessetek, ,,lássátok kezeimet s lábaimat, tapintsátok meg és lássátok, mert a léleknek húsa és csontjai nincsenek, amint látjátok, hogy nekem vagyon''. ,,Örvendének a tanítványok, látván az Urat.'' Erôs hitet nevelek magamban, mely örvendezni tud, miután a kételyt s a kislelkűséget kizárta. ======================================================================== 372. ,,Küldelek titeket.'' a) ,,Mondá azért nekik ismét: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, én is küldelek titeket'' (Ján. 20,21). Mily kedves fokozás van e kifejezésben: ismét mondá: ,,Békesség nektek''; ezzel nyomatékozza, hogy erre van szükségünk; bele kell nônünk, belegyökereznünk a békébe. Az evangélium azzal kezdôdik: ,,Békesség a földön'' s azzal végzôdik: ,,Békesség nektek''. Ott a vágy és óhaj, itt a tény! Ugyancsak békességre tehettek szert szenvedéseim s föltámadásom után. Bűnt bocsátani, lelkeket megnyugtatni küldlek. Kompromittálnátok küldetésemet, ha a békét magatok nem élveznétek. Azért oly hatástalan gyakran a szó, mert az élet magyarázó ténye hiányzik bennetek! b) Engem az Atya küldött, én meg titeket küldlek! Ó kedves küldöttje az Atyának; galamb is, sas is; mezítlábos apostol s ugyancsak eszménykép; dicsôségére vált küldôjének s áldásává küldetésének. S hozzánk küldte ôt az Atya; hozzánk, a sötétséghez a világosságot, a léthez a szépséget, a halálhoz az életet; elküldte világoskodni, fejleszteni, éltetni. S most ô is küld minket, hogy mi is legyünk napsugár a napból, üdítô vízér a mélység forrásából és virágos ág Jézus törzsébôl. Ô küld, vagyis ô adja belénk ezt a fényt, ezt az üdítô, virágos életet. -- Jézus saját lelkével s erejével avatja föl méltósággá s hatalommá apostolait, kik Krisztus helyett járnak, kikben Krisztus beszél, kiknek lábai azért oly szépek, kik nekünk azért oly kedvesek. Ezt tiszteljük s szeretjük az apostoli egyházban; e küldetés miatt drága és szent és kedves nekünk az anyaszentegyház. Itt van az Úr, itt van lelke s küldetése; akárcsak ô járna köztünk! c) ,,Ezeket mondván, rájok lehele és mondá nekik: Vegyétek a Szentlelket. Akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik; és akiknek megtartjátok, meg vannak tartva'' (Ján. 20,22). Lelkemet, az Atyától s tôlem származó Szentlelket lehelem belétek s az anyaszentegyházba. Ez a lélek szül újjá, ez bocsát bűnt; ez imádkozik bennetek s fölken prófétákat és vértanúkat. Ti csak médiumai vagytok e Léleknek: a bűnbocsátó, tisztító, éltetô erô nem belôletek, hanem belôle való. Ez öntudattal menjetek a világba s ha valaki kételkedik, mondjátok neki, hogy én mondtam, hogy nem ti, hanem ô, nem az ember, hanem a Szentlélek általatok bocsátja meg a bűnt! Mily édes, nagy kegyelem! Mily közvetlen, isteni ajándék a penitenciatartás szentsége. Úgy járulunk ide, mint Krisztushoz, úgy hajtom meg fejemet, mint a Szentlélek sugárzatába. -- S a papnak is szívesen kell bűnbánatomat fogadnia; hiszen a Szentlélek ihletében áll és foglalkozik velem! Ez érzésekkel járulok a szentgyónáshoz. ======================================================================== 373. A bűnbocsánat szentsége. ,,Rájok lehele és mondá nekik: Vegyétek a Szentlelket. Akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik s kiknek megtartjátok, meg vannak tartva'' (Ján. 20,22). a) Bűnt bocsátani: csak Isten teheti, és ezt szívünk ösztönszerűen érzi s igényli. A bűn jóvá nem lesz, csak bocsánat által; aki más úton kíván bűneibôl kimenekülni, az téved s az istenit önmagában föl nem ismeri. Javulhatok, sírhatok, vezekelhetek; de mi lesz a bűnnel, melynek tudata lelkemben ég? Itt én elégtelen vagyok, hanem az Úr dönt. -- Mennyire bizonyítja a bűn tudata a törvény uralmát fölöttem; mennyire kiáltja: van Uram, és én megsértettem ôt! Akaratom akarata ellen lázadt; ez a rossz, ez a kín! A bűnös lélek szinte jobban érzi az Urat, mint a csendes szív. -- A bűn tudatát és kínját a bűnbocsátó Isten kegyelme veszi le rólam: Megbocsáttatnak bűneid! Ó mily ének ez nekem, mily kegyelmes szeretete s mily engesztelô ölelése Istenemnek: Ô megbocsát... Ô nekem! Nem taszít el; leereszkedik s fölemel! Ezt nem teheti velem tudomány, művészet, hatalom, élvezet. Sajátos, isteni érzete a léleknek: mikor azt suttoghatja, hogy megbocsát, akkor a szíve is tele van, a szeme is. b) Semmi sem bizonyítja jobban, hogy az Isten köztünk járt, mint a bűnbocsánat intézménye; bűnt bocsátani jött, mert ezt kérte, várta, ez után törte magát az emberiség, és a bűnbocsánatnak istenemberi módját rendelte a szentgyónásban, hol mindenki külön-külön lábaihoz borul és lesi az isteni vigaszt: Én téged föloldozlak. Krisztus küldte a lelkiatyát a bocsánat isteni hatalmával, a vigasz olajával, az engesztelôdés kegyelmével. Elsüllyed körülöttem a világ, az egyház, az ember, és én csakis Krisztussal állok szemben gyónásomban. Neki súgom bűneimet; az ô szavát hallom; a szentségben vele lépek összeköttetésbe; az ô vére hullását érzem lelkemen, és megtisztulok. Jézus elértette, hogy mi kell nekem; nem elég nekem megbánnom bűneimet; nekem több kell: szent, titokzatos érintkezés és összeköttetés kell vele; ez a penitencia szentsége! Hála neked ezért Jézus! Forró, igaz köszönetet mondok minden szentgyónásom után. c) Vegyétek a Szentlelket... erre a lelki, isteni hivatásra, ti papok! Krisztus nyomaiban, az evangélium áldásával jöttök felénk, mikor bűneinket bocsátjátok. ,,Mily ékesek a békét hirdetôk lábai'', mily olajos s atyai a kezük, mily résztvevô a szívük! E nagy, fölséges hivatáshoz krisztusi emberek kellenek; e megrendítô bizalomhoz, mellyel lelketekbe öntik a hívek kínjukat s szégyenüket, angyali szellemű apostolok kellenek. Érezzétek át. S mennyire tisztelünk s szeretünk mi titeket, örök vágyaink és aggodalmaink bizalmasait! Hogyan értjük Sziénai sz. Katalint, ki a papok lábanyomát csókolta; bizonyára az örök életet látta ott sarjadni! ======================================================================== 374. A hitetlenkedô Tamás. ,,És nyolc nap mulva ismét benn valának az ô tanítványai, és Tamás is velök. Eljöve Jézus és mondá: Békesség nektek! Azután mondá Tamásnak: Ereszd ide ujjadat és lásd kezeimet; és hozd ide kezedet és bocsásd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hivô'' (Ján. 20,26). Az isteni Megváltó öt ragyogó sebével úgy áll itt, mint a nap az éjjel szemben. Ezen a fehérvasárnapon ez a Tamás egy fekete lélek. Fekete, mert hitetlen; fekete, mert csúnyán szenvedélyes; fekete, mert szomorú és szenvedô. Szent Tamás a világias, Istentôl elfordult lelkületnek a valóságos típusa: kevély és hitetlen, mert rendetlenül szenvedélyes; és mert hitetlen és szenvedélyes, azért szomorú és szenvedô. Senki sem akarna cserélni Tamással a többi tíz közül. Szinte látjuk dúlni a vihart szívében. Látjuk, mily fekete felhôkkel van lekárpitozva Tamás kedélye; megsajnáljuk az erôszakos és öntudatos embert, de nem kérünk belôle. Az isteni Megváltó e lelkülettel szemben ragyogtatja öt szent sebét s biztosítja: Ne légy hitetlen, hanem hivô. Hogy ilyen légy, érintsd meg sebeimet és biztosítlak téged, elváltozol lelkedben, más szellem száll meg téged. Az Úr Jézus azért tartotta meg dicsôséges testében is az öt szent sebet, hogy a lelkekben ezt a páratlan kihatást a világ végéig gyakorolja. a) Szent Tamás elsô baja az ô hitetlensége. Hogy a hitetlenkedô ember kigyógyuljon, tekintsen figyelemmel arra a nagy tényre, mely az Úr Jézus. Mert az Isten tényekkel beszél, eseményekben fejezi ki önmagát. A legragyogóbb, napnál ragyogóbb esemény s tény a feltámadott Krisztus. Krisztus sírjától kezdve megváltozik az apostolok érzése, gondolkozása. Nem az eszme tette azt, hanem a velük beszélô Messiás. Az evangéliumnak a pszichológiája oly hatalmas, mélységes tény, mely megtérít mindenkit, aki gondolkozik. De Szent Tamás nemcsak látott, hanem meg is nyugodott. Megnyugodott épen a sebek érintése, vagyis Krisztus szeretetének átértése által. Egy racionalista meg kételkedô lelket hogyan akartok megnyugtatni? Éreztessétek meg vele, hogy az Isten szereti ôt. Át kell neki érezni azt, amit a kegyelem meleg áramának mondhatunk, Krisztus szeretetét, mely öt szent sebébôl sugárzik. Azért mondta jól Fülöp az eunuchnak: ,,Ha egész szívedbôl hiszesz, akkor megkeresztelkedhetel''; s hinni akkor fogsz erôsen, ha Krisztus szeretetében megnyugszol. Aki így szeretett, az meg nem csal engem. Teljünk el az isteni Megváltó ideális szeretetével, és akkor a világnak hidegsége kihív majd, nem arra, hogy kételkedjünk Krisztusban, hanem hogy izzó, nagy szeretettel iparkodjunk gyôzedelmeskedni a világon. b) Szent Tamás szenvedélyes lélek. Az ô szenvedélyessége lelkének keménységében nyilatkozik meg. Gyarlóságunknak a lélek és szív keménysége, a test és vér szenvedélyessége képezi egyik fôforrását; ez a szív a rossz értelemben vett ,,világ''. Minden szívben van belôle elég, s majd mint kevélység, majd mint testiség nyilatkozik meg. A római asszonyok nyers húst tettek éjjel arcukra, mert ez megóvta a bôr üdeségét és az arcszínt; Krisztus megtartotta feltépett testének sebeit, a szép lelkek miatt. Az Úr Jézus sebhelyeit kell érintenünk. Gyermekeinek forró homlokkal, lázas, dobogó szívvel kell odatapadniok Krisztus sebeihez, hogy enyhet találjanak. Az a tűz kioltja a mi tüzünket. Érintsük bizalommal Krisztus sebeit, e benyomástól kialszik bennünk minden csúnya érzés. c) Vannak szomorú és szenvedô lelkek és senki közülünk s az egész világ folyása sem lesz képes arra, hogy mindenkit vigadozóvá, örvendezôvé tegyen. Egyáltalában ne gondoljunk arra, hogy a kultúra haladásával a szenvedések kevesbednek. Szomorú és szenvedô lelkek mindig lesznek. Az isteni Megváltó megtartotta sebeit a szomorú és szenvedô lelkek számára, hogy megvigasztalja ôket, s hogy megnyugodjanak és felemelkedjenek a krisztusi szenvedés méltóságára. Megtartotta szent sebeit, hogy buzdítson és bátorítson, hogy szenvedéseinket mint Isten jótéteményeit megbecsüljük s Krisztusért elviseljük. ,,Ime, kezeimbe jegyeztelek téged'', térj be megsebzett szívembe, az oly menedék, melybôl nincs kiút. Mert amint szépen írja valaki: A kezek át vannak ütve, a lábak át vannak lyukasztva, aki azokba betér, az azokon átjut; de a szív úgy van átdöfve, hogy aki oda betér, az ott marad. ======================================================================== 375. A megdicsôült Krisztus öt szent sebe. ,,Ereszd ide ujjadat és lásd kezeimet, és hozd ide kezedet s bocsásd oldalamba'' (Ján 20,27). a) Krisztus megtartotta sebeit dicsôséges testében, glóriába foglalta az öt mirrha-szemet, mintha azt mondaná: Nézzétek, én is olyan voltam, mint ti; e gyöngeségbôl való a dicsôség, mint hűvös völgybôl a felhô, mint virág a földbôl, mint diadal a harcból. -- A kezek sebei jelzik a nehéz munkát, melyet Krisztus végzett, az ,,improbus labor''-t... Nehéz, hálátlan munkában állunk sokszor; tartsunk ki! A lábak sebei jelentik a göröngyös, nehéz utakat... A szív sebe utal a világ gyűlöletének, rágalmának, szeretetlenségének nyilaira! Távol legyen tôlem is a puhaság, a csüggedés, a kényesség; ,,tôlem pedig távol legyen másban dicsekednem, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, ki által nekem a világ megfeszíttetett, és én a világnak'' (Gal. 6,14). b) Hogy fogják e sebek fölszítani buzgalmunkat, ha megfontoljuk, hogy nemcsak felénk ragyognak, hanem Istennel szemben is biztosítanak aziránt, hogy irgalommal s könyörülettel néz ránk s el nem felejt. Hirdette az Úr sokszor, hogy el nem felejt, de mi biztosít errôl inkább, mint az, hogy ,,kezeibe írt föl minket''. Ide van fölírva, hogy ki vagy te nekem; ide van beírva, hogy mennyibe kerültem neked. Ime megtörtént, amit az Énekek-éneke mond: ,,Tégy engem mint pecsétet szívedre, mint pecsétet karodra, mert erôs mint halál a szeretet'' (8,6). Az irgalom e biztosítása szítja föl szeretetemet; Jézus sebei nekem tűzlángok. Gondol rám az Úr, s gondolata áldás! Mint a világító tornyok a hajósnak, olyanok nekem e szent sebek. Ide menekülök viharok elôl, lelkem harcaiban. Itt tanulok szeretni; itt tanulok áldozatot hozni s áldozni! c) Rettenetesek e szent sebek a megátalkodottaknak. Mit fognak mondani, ha ez az ötszörös fénysugár hatol sötét lelkükbe, s mint irtózatos vád s kárhoztatás szúrja át ôket. Ime, mit tett, mit adott, mit nyitott nekünk az Úr! Volt-e okunk bizalmatlankodni, elsötétülni, elfordulni? Az utolsó ítéleten Krisztus öt szent sebe a gonoszak kárhoztató ítélete. Ha pedig sebeket tudok elviselni Krisztusért, az öt szent seb igazat ad majd nekem, Addig is bemutatom Istennek megkérlelésül gyávaságomért, bűneimért Jézus öt szent sebét, s küzdök tovább rettenthetlenül; nem panaszkodom, hanem dicsôítem s követem vezéremet. ======================================================================== 376. Deum pati! ,,Mondá neki Tamás: Én Uram s én Istenem!'' (Ján, 20,28). a) Tamás átélte e pillanatban azt, amit a latin úgy mond, hogy ,,Deum pati'', Istent átélni. Nagy az Isten; világomnak kis méreteibôl nézem a végtelent. Korlátoltságom bizonyítja ôt. Világról beszélek ugyan, de nem bírok vele. Kis mozaikdarabka az én világom. Mily keveset foglalok le a valóságból képzeteimmel, fogalmaim tartalmával... Ez a nagyság rám borul; értelmem, érzésem, kedélyem, akaratom reagál, és ami e reakcióban lesz gondolattá, lelkületté, imádássá, lendületté, odaadássá, azt vallásnak hívjuk. Ezt Ô, a végtelen tapogatja ki bennem; ez az ô érintése, közlekedése, behatása... És ha a lét mélységeibe ereszkedem, nem tartom ki nélküle; íme átfog, lefoglal, vonz... Deum pati! S mikor magamba veszem gondolatait, akkor tisztulok, akkor bűnt bánok s hódolok. b) Annyira nagy, hogy egyedül önmagában való; a világ szétfoszlik vele szemben. Mint ahogy ,,a nap a jó Isten árnyéka'', úgy az egész mindenség ily árny, ily nyom; valami a végtelennel szemben, ami szinte nem esik latba. ,,Tu solus sanctus, tu solus Dominus, tu solus Altissimus ...'' Rám erôszakolja magát, még pedig joggal, minél mélyebb s lelkibb vagyok, annál inkább. Uralkodik értelmemen, szívemen, akaratomon, és én azt mondom: Uram, Istenem, te vagy az egyedüli, igazi valóság, jóság, szépség, szentség. Igy lesznek a próféták, kik belenéznek, s csakis bele; apostolok, kik róla beszélnek, és csakis róla; szentek, kik neki élnek, és csakis neki; nagy lelkek, kiket ô szerencsésen lefoglalt magának. c) S ha Uram és Istenem vagy, akkor legyen meg a te akaratod. Mi a te akaratod? ez a fôkérdés, fôérdek, fôkötelesség. Mi az Isten akarata állásomban, hivatásomban, életem jelen körülményei közt? Mi az Isten akarata kísértéseimben, csábítások, nehézségek közt? Csak ez nyom a latban! Aki magát odaadja az Istennek, azt az Isten visszaadja önmagának, életének, tevékenységének. Annak lelke erôforrás lesz. Add oda magadat és visszakapod magad csordultig örömmel, erôvel! Azért vagy szegény, mert keveset adsz az Úrnak! ======================================================================== 377. A hit mint odaadás, elmélyedés és átalakulás. ,,Mondá neki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél; boldogok, akik nem láttak és hittek'' (Ján. 20,29). a) Hit kell nekünk elôször is, mint odaadás Isten iránt, mert a végtelennek problémái közt semmi sem igazíthat el, csak a hit; az viszi a fáklyát. Tudományunk, kultúránk, eszthétikánk csak pitymallatba s derengésbe állít. Nem vetjük meg ezeket, de nem érjük be velük. Eszthétikai műveltségünk ki nem elégít, ha még oly pedagógusunk van is, mint Goethe; a világias szépség, a földi élvezet, a nyelv plasztikája nem csitítja el a lélek érzékét a mélység, a fölség, az Isten iránt; a szívbe Isten-félelem s Isten-szeretet kell. Lerázom magamról a szemfödôk porát, az vakít és mérgez, még ha Goethe koporsójából való is. Lelkem az öntudat pitymallatában sipogó madár, mely a világi létbôl a ,,másik világ'' életére ébred. Mélységes vágy van elöntve rajtunk, ,,die Sehnsucht nach dem Licht als Symbol alles Grossen und Ewigen''. Boldogok, akik nem láttak és hittek. b) Hit kell nekünk mint elmélyedés; öntudatra ébredésünkben egyre mélyebb perspektívák nyílnak; ablak elôtt állunk, melybôl a létbe és annak ôsokába látunk. Összefoglalunk gondolatainkban létet, célt, vágyat; érezzük a szellemi lét fölényét anyag és elmúlás fölött, s a halhatatlanság meggyôzôdésében lelkünk anyanyelvére ismerünk. Az elmúlás, a buta vég, a megsemmisülés barbár nyelveit nem értjük, azok állati hangok. S ez elmélyedésben érzékünk támad az isteni kinyilatkoztatás fölsége s Jézus isteni és világtörténeti alakja iránt. Lelki szemeimmel látom az Urat s hiszek benne. c) Hit kell mint átalakulás és újjászületés. Nem csak fölébredünk, de fényeskedünk; lelkünk megnyugvásában és örömében érzékünk van a krisztusi tökély és szépség iránt. A modern kultúra gyümölcseit, a fajgyűlöletet, a gazdasági érdekek kizárólagos méltatását, a műveltségnek félműveltséggé való eldurvulását, a tekintély megvetését, az önzés, az irígység, durvaság, szemtelenség túltengését sajnáljuk; de tudjuk, hogy minél jobban erôre kapnak ezek, annál mélységesebb vágy szállja meg a világot a lelki átalakulás után. -- Ujjászületni nem testbôl, vérbôl és önzésbôl, hanem Szentlélekbôl, az isteni élet lelkébôl. Ez érzéssel térdelek le az Úr elôtt s mondom: Uram hiszek, változtass át hasonlatosságodra! ======================================================================== 378. Isten országának apostolai. ,,Negyvennap alatt megjelenvén nekik s szólván az Isten országáról'' (Ap.Cs. 1,3). Az Isten országáról beszélt velük, melynek bennük, általuk, körülöttük itt a földön kellett keletkeznie; igen itt, s ehhez erôt adott eleget, és csak rajtuk fordul meg, hogy ez ország erôsen, fölségesen lépjen bele a világba. Ez Istenországnak tehát ôk a bírlalói és ugyancsak az eszközlôi. a) Bírlalói lesznek, ha átérzik az Istent és ha eltelnek vele. Egyre mélyebben vezeti be ôket az evangélium igaz értelmébe; új kilátásokat nyit nekik. Akarja, hogy a föld sava s napvilága legyenek, ,,sol et sal'', és hogy sokat megnyerve a testvérek községét alkossák egy fô alatt, ki az Isten házának és országának elsô szolgája és sáfárja legyen. -- Jussunk öntudatára annak, hogy itt, köztünk van a ,,regnum Dei''. Van hozzá erô, képesség, ha Krisztus nincs is láthatólag köztünk. Mily bizalommal kell tehát viseltetnünk, még akkor is, ha elváltozik körülöttünk a világ, s oszlopai leszakadnak; a regnum Dei-nek fönn kell állnia! Mily meggyôzôdéssel kell lefoglalnunk magunknak e regnum Dei-t: legyen, legyen s meglesz! b) Eszközlôi lesznek az Isten országának elôször az egyéniségükben megtestesült és egész valójukból kisugárzó evangélium s másodszor a kezükre bízott szentségek által. A házasságban megszenteltetik eredetünk s vízbôl születünk újjá; egy kenyeret, a krisztusi közösség szimbolumát esszük, s szent olajjal kenetünk meg éltünk harcterén s betegágyunkon, és lelki sebeinket az egyház bűnbocsátó szeretetére bízzuk. -- Hogy kell tisztelnem e szent jeleket! Igénytelenek; víz, néhány olajcsepp, kenyér; de hatásuk égetô, szúró, tisztító. E vizet a Lélek megtermékenyítette, az olaj annak az olajfának bogyóiból való, melyet Krisztus verejtéke áztatott. Tárjátok ki lelketeket e titkos behatásoknak; isteni erô áramlik belétek. Vegyétek úgy e lemosást, e kenetet, mintha Krisztus végezné rajtatok; ô az, ô itt van; ô szül újjá, ô bocsát meg, ô ken föl, ô ken meg gyógyító olajával, járuljatok azokhoz és kérjétek, mint Krisztus nagy kegyelmét. Magatokra vessetek, ha Krisztust a szentségekben meg nem közelítitek. ======================================================================== 379. A föltámadt Jézus a halászó apostoloknál. a) ,,Együtt valának Simon, Péter, Tamás és Natánael, Zebedeus fiai és más kettô az ô tanítványai közül. Mondá nekik Simon Péter: Halászni megyek. Mondák neki: Mi is elmegyünk veled'' (Ján. 21,1-3). Föltámadás, dicsôség, istenfiúság dacára a fizikai és gazdasági áram elôre tör; ezen az erkölcsi rend nem változtat egyszerre. Ime, Krisztus apostolai is, ezek a tenyeres-talpas emberek a galileai halásznép szokásaiban és gazdasági életében gyökereztek, csak nézeteikkel emelkedtek ki belôle. Az új idôk kiindulásai belôlük valók; az új világ csíráját ôk hordozták magukban. -- Ez a mi fejlôdésünk mintaképe; a jelenben gyökerezünk s egy jobb jövôn munkálkodunk; halászunk, robotolunk, de végtelen, mert örök életet adó erôk feszülnek meg bennünk. Járjunk ez öntudatban; a gazdasági élet a talaj, melybôl örök élet nô ki, ha ugyan van hozzá lélek, vagyis hit, remény, szeretet, tevékenység. b) ,,De azon éjjel semmit sem fogának''. Éj és nap, siker és kudarc váltakozik fölöttünk; öröm és keserv, bánat és vígság tükrözôdik lelkünkön. Igy gondolta Isten a világot. Mi sohasem gondoltuk volna így. S mégsem mondhatjuk, hogy ez a világ az Isten világa; csak akkor volna az, ha a jóakarat érvényesítené az ember legjobb erôit. Sok erô van ugyanis, mely nem, vagy nem jól dolgozik. Pedig Isten ezt akarja. Lesz tehát éj, lesz sikertelenség, lesz keserv, lesz bánat, de ne legyen önhibánkból. Pozitív erôink mindig a világosságot, az érvényesülést, az erôt szolgálják! Emberek, mindent megtenni, ez az Isten akarata s azután... az éjt is elviselni! c) ,,Megvirradván pedig, Jézus a parton állt, de nem ismerék meg a tanítványok, hogy Jézus az. Mondá azért nekik Jézus: Fiaim, van-e valami ennivalótok? Felelék neki: Nincsen. Mondá nekik: Vessétek a hajónak jobbja felé a hálót és találtok. Oda veték tehát, de nem birák azt kihúzni a halak sokasága miatt''. Jézus partja felôl, az örök élet felôl virrad; tekintete napsugár; szeretete jótétemény; mi ködben, fázósan, lucskosan nézünk feléje és várjuk segítségét. Ô kérdez: Úgy-e éhesek vagytok? Vész erôtök s éltetek? Ne féljetek; majd juttatok nektek is életet; de érezzétek át, hogy az örök révpart igazgatja a tengeren küzdôket. d) ,,Akkor mondá a tanítvány, kit szeret vala Jézus, Péternek: az Úr az. Simon Péter a köntöst azonnal magára övezé és a tengerbe ereszkedék ...'' Pszichológiánk tele van itatva érzéssel és attól függ fölfogásunk, megnyugvásunk, kételyünk, hangulatunk, vérmérsékletünk, egészségünk és jellemünk. -- Péter nem ismerte meg az Urat, de hallja, hogy ô az, és rögtön a vízbe ugrik és úszik; a hajó lassan megy neki. János pedig, ki megismeri, magába issza s élvezi, ülve marad, mert mindig vele van. Ez az égi, az a földi szeretet; ez a kontemplatív, az az aktív élet. Nekünk nagyon kell ez utóbbi; dolgozzunk s iparkodjunk közelebb jutni, jobban hasonlítani Krisztushoz; földön járni, hullámok közt úszni, de mindig feléje törni. -- A szeretet ad szemet, az színez, inspirál; az ad intuíciót. Nézz Jézus tekintetével; mennyit fogsz látni! Akkor is fogsz látni örömöt, reményt, mikor más hangulatban, álmos világba néz bele. ======================================================================== 380. ,,Szeretsz-e engem jobban ezeknél?'' ,,Midôn tehát megebédeltek, mondá Jézus Simon Péternek: Simon, Jónás fia, szeretsz-e engem jobban ezeknél? Mondá neki: Úgy van, Uram! te tudod, hogy szeretlek téged'' (Ján. 21,15). a) Jézus háromszor kérdezi ezt, vagyis sürgeti: Péter, nagyon, nagyon szeress engem. Nagy szándékaim vannak veled, s csak akkor termettél rá, ha szeretô lélek van benned. Forrj velem egybe, akkor vezethetsz majd másokat hozzám. Különben nem lesz érzéked erre. Nagyon szeress: a) ne legyen bűnöd; b) legyen pozitív erényed; c) nyugodj meg bennem, mint barátodban. Ne lépjen feléd többé a kísértés, hogy világ- e vagy Isten? A világ szétfoszlik az Isten-szeretettôl, s maradok én egymagam szívedben. Mily fölséges tan: aki embereket akar Jézushoz vezetni, annak háromszorosan fölszított szeretete legyen, különben nem lesz alkalmas az Isten nagy művére. Ellenkezôleg, sok a sikertelenség s az üres formalitás! b) Péter lelkében furcsán hangzik ez a háromszori kérdés. Kételkedik-e a Mester, vagy csak buzdít? Nem reflektál-e a háromszori tagadásra? Mily fájós emlék ennyi mézzel vegyesen? Uram, szeretlek; bízom, hiszem, hogy szeretlek. Uram, te mindent tudsz, s én a jövôbe nem látok, de aggódva s lelkesülve hozzád simulok, Uram; úgy-e szabad azt mondanom, hogy szeretlek téged!? Vigyázok majd, éber leszek, imádkozom! Zöldcsütörtök óta sokat tapasztaltam; okultam javamra. Kell téged szeretnem, s szeretlek. c) ,,Mondá neki: Legeltesd az én bárányaimat... az én juhaimat''. Pásztorrá, királlyá teszlek. Királyságod hatalom, mely gondoz és áldoz és szolgál, mert szeret. Nem teszlek úrrá, hanem pásztorrá. Sok az eltévelyedett; járj utánuk a pusztában! Sok a bukás, a botrány; járj, dolgozzál ,,in sollicitudine'', aggódva, de temperamentumodból ne hiányozzék az öröm, mely a jó pásztor szíve mélyén honol. Aki szeret, annak nem lehet sötét, elborult lelke; még ha sír is, akkor is könnyei édes mélységbôl fakadnak. -- Szeress practice, ahogy embereket szeretni kell; érintkezzél velük, s melegítsd ôket; joggal és rendeletekkel pásztorok be nem érik. Gyönge s elhaló lesz szereteted, ha parancsolsz s nem teszesz. Állj bele az életbe egész szíveddel, rátalálsz nyomaimra. Erôsen vezet, ki úgy jár elôl, hogy vonz is, segít is, lelkesít is. ======================================================================== 381. ,,Te kövess engem!'' ,,Bizony, bizony mondom neked, mikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és jártál, ahol akartál; de midôn megöregszel, kiterjeszted kezeidet, és más övez föl téged, és oda visz, ahová te nem akarod. Ezt pedig mondá, jelentvén, minô halállal fogja Istent megdicsôíteni. És ezt mondván, így szóla neki: Kövess engem. Megfordulván Péter, látá utána jönni azt a tanítványt, kit szeret vala Jézus, ki a vacsorán az ô mellén feküdt... Ezt tehát látván Péter, mondá Jézusnak: Uram! hát ez? Mondá neki Jézus: akarom, hogy ô így maradjon, míg eljövök; mi gondod rá? te kövess engem'' (U.o. 18-22). a) Péter, ismét mondom neked: kövess engem. Három év elôtt is ezt mondtam neked: jöjj, kövess, vezetlek. Hadd itt honi tavad csendes partjait, s kövess buzgón s lelkesen. S te követtél; nem mondhatod, hogy kegyetlen utakon vezettelek, s hogy szeretetem nem kárpótolt hálódért s kunyhódért. De most külön hangsúlyozom, hogy kövess akkor is, mikor az érzékelhetô, édes szeretet elvonul tôled, s keményebb s nehezebb utakra állítlak; légy akkor is hű hozzám. -- Péter ezt nem igen értette! Róma s a Janiculus, hol keresztje áll majd, ismeretlen volt elôtte. -- Ha ez a titokzatos meghívás nem cseng oly sajátszerű erôvel lelkében, messze a világ zajától, az édes természet idilli magányában, csendes halászkunyhóban fejezte volna be életét; de ez a meghívás kiragadta s kiállította a hadak útjára, ki a rettenetes halál elé, mely lefelé fordított keresztre szegezte a megvetett, obskúr zsidót; a kevély Róma megvetése zúzta ôt össze, de halála magával rántotta az imperium kolosszusát. Ragaszkodjunk szorgos hűséggel Jézushoz, bármint vezet, s ha az érzékelhetô vigasz néha hiányzik is szolgálatunkban, sebaj; jelszavunk: föltétlen hűség. b) Könnyű az a megtagadás, melyet az ember az áhítat s a buzgalom melegében kiró magára; de sokkal nehezebb az, melyben mások részesítenek. Az életben millió nehézség áll útunkba; legszentebb érzéseinket sértik; szívünk vérzik; elvtelenség, erkölcstelenség, hitetlenség környékez és kínoz; ez kereszt, melyre nem én magamat, de mások feszítenek engem. Ezt elviselni nehéz, de nagyon szükséges. Fogjuk föl ezt mint keresztet, mely elé Jézus nagy lelkével, fölséges öntudatával állunk; mi e sötétségbe belevilágítunk, mi e fagyos, torzvilágba szép lelkünket állítjuk be; ez a mi küzdelmünk s krisztusi gyôzelmünk. c) S mi lesz Jánossal? kérdé Péter. Azzal ne törôdjél, hogy mi lesz ezzel vagy azzal. Ne mondd, miért készítesz nekem keresztet s nem neki: miért kerüljek én a Janiculusra, s nem ô? Tiszteld magadra nézve az Isten gondolatait, s légy hű a halálig. Nem elég neked tudnod, hogy Isten akarata szerint ez a te útad? Botránkozol-e azon, hogy Istennek sok útja van, s a hűségnek elég, ha a maga útját futja be a csillagjárásnak fényével és pontosságával? Ó igen, az én útam, az én csillagom! Bármily sötétségen s hideg zónákon megyek át, arra lesz gondom, hogy a csillagjárás fényével s hűségével fussam be utamat. Legyen életem bár januári éjben is ragyogó csillagjárás! ======================================================================== 382. Jézus a tizeneggyel mennybemenetele elôtt. a) ,,A tizenegy tanítvány pedig Galileába méne ama hegyre, hová Jézus rendelte vala ôket'' (Máté 28,16). S nemcsak a tizenegy, hanem sokan velük. Csôdül az ,,Ecclesia'' föl a hegyre, talán a Táborra, a tündöklô Krisztus-látás hegyére; a megnyugvás sátrainak hegyére. Mily menet; ragyogó nap, virágos erdô, illatos fuvalom! Hová nem mennének föl, hogy az Urat lássuk! ,,És látván ôt, imádák, némelyek pedig kételkedének''... Nem voltak a nagy érzések zónájába beállítva; hegyen jártak, de emberi nehézkességükben ott fönn is törpék maradtak s a nagy Krisztushoz föl nem értek. Ó belsô világ, magaslataid lehetnek bennem, ha lapályban sínylôdöm is. Pusztaság lehetek, gazdag környezetben, sötétség a verôfényben. Alakítani akarom magam, hogy magas, fennkölt, napsugaras, krisztusi legyek. Bízom, hogy azzá lehetek, bárhol, barmikor. b) ,,Végre a letelepedett tizenegynek jelenék meg... s mondá nekik: Elmenvén az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek'' (Márk 16,15). Örülök Krisztus hatalmának. Erôs Üdvözítôm van, kinek lábai alatt összetöpörödik a világ. Az ördög is hatalmat igért neki a hegyen; ó, de mily más hatalom ez, mely legyôzte a világot. S ezt a hatalmat Jézus nem bosszúállásra használta, nem tört össze senkit, csak a bűnt és halált. E hatalmát adja most tanítványainak: menjetek bűnt törülni, embert újjáalakítani, a világ terhét csökkenteni, eget nyitni. Ezt mind megtehetitek; menjetek ez öntudattal a világba, a világgyôzelem páthoszával; menjetek; el kell foglalnotok a világot, mert tehetitek; én akarom, küldlek erre boldogító hatalommal. Ily lelkülettel kell járnia az apostolnak, ilyennel Krisztus minden tanítványának. c) ,,Aki hiszen és megkereszteltetik, üdvözül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ezen jelek követik: Az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek föl, és ha valami halálost isznak, nem árt nekik; a betegekre kezeiket teszik és meggyógyulnak'' (Márk 16,16). Hozzuk jól öntudatunkra, mily kötelesség a hit. Maga Krisztus meghalt a hit proklamálásáért! Komolyan követelte az ôbenne való hitet a fôpap elôtt. A vértanúk mind a hitért vérzenek; Szent Pállal az örök reményért hordanak láncokat. Az egész kereszténység tanúság a hit mellett! Mily rémséges tévely, mely el akarja szakítani az erkölcsöt a hittôl, gyökerétôl; lekonyul szegénykének a virága. -- Mily sivár gondolat élni hit, tehát Isten nélkül! Hogyan legyen az erôs és nagylelkű, ki az Istent, a minden- szépet és minden-jót a kinyilatkoztatás hitével átkarolni nem tudja. - - Az én föladatom: hinni, megkeresztelkedni, vagyis újjászületni, élni a hitbôl és üdvözülni. -- ,,Ujjászületni'', mily erôs kifejezés; az isteni élet mélységes erôre utal, s mily édes, biztató tény, hogy isteni, boldogító életet élhetek. Élni, új életet, új örömöt, beszélni zj nyelvet, énekelni új éneket. ======================================================================== 383. ,,Ime, én veletek vagyok mindennap a világ végéig.'' a) Jézus a mi erônk és a mi tartalmunk; gyôzelme, megváltása, kegyelme, igazsága, eszményisége és egyháza mindenünk. Mi nélküle nem számítunk. Azért akarja, hogy köztünk, velünk és bennünk maradjon. Ha el is hagy testileg, az ô ereje nem test, hanem szellem és élet. -- De ez öntudatban azután nagylelkűeknek kell lennünk; az ,,Isten-velünk'' erô is, kedv is. Az a tudat, hogy Jézus van velünk, a mi legnagyobb vigaszunk. Könnyen jár az ember még a hitetlen, hideg világban is, ha szívében hordja Istenét. -- ,,Én veled vagyok'' -- mondja Mózesnek, midôn Fáraóhoz, Izaiásnak, Jeremiásnak, midôn a zsidó néphez küldi; tehát ne félj. ,,Az Úr van veled'' -- mondja a Szent Szűznek az angyal biztatásul s vigaszul. Velem is van, velem; nem vagyok árva, sem száműzött! b) Hogyan van velünk? 1. mint mindennek ôsoka és célja, aki teremt, fönntart s boldogítani is akar; 2. velünk van kegyelmével; 3. velünk van egyházában, a csalhatatlanságnak s szentségnek ajándékaiban; 4. különösen a legfôbb tanítói tekintélynek és az Oltáriszentségnek intézményeiben. Ó örvendj lelkem; hisz összes megnyilatkozásaival jelen van az Úr: egyénisége, szelleme, tana, szeretete, kegyelme a tied. Hogy kell ezért hálát adnom s ebben örvendezve megpihennem! Hogy kell az egyházat, tanát, szentségeit szeretnem és javamra használnom! El nem tévedhetek, el nem sorvadhatok; házában élek, asztalánál ülök, vele töltekezem. c) ,,Egész a világ végeig...'' Akár közel legyen, akár messze a világ vége; épúgy, akár tíz nap, akár 1900 év válasszon el tôle, ô velünk van. Reám pedig az a fontos, hogy az ,,én világom'' végeig, halálom órájáig velem legyen. S velem lesz, ha én is vele vagyok, ha hűséges emlékezetet ôrzök meg számára. Gondolok sokszor Istenre, de nem mint statiszta, ki konstatálja, hogy Isten van, hanem mint szeretô, hozzá simuló lelke. Vonzódni s nemcsak gondolni akarok; örvendezni benne s örömmel élni neki! Ôt lélekzem; kinyitom számat, kitárom lelkemet, ôt szívom. Ô levegôm, elemem, világosságom, s örülök neki, s így legyen ez végig; egy percet sem nélküle, egy percet sem a kegyelmi állapoton kívül. ======================================================================== 384. Krisztus velünkléte vigaszunk és erônk. ,,Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végeig'' (Máté 28,20). a) Ez kimondhatatlan vigaszunk, melyet a legteljesebben lefoglalunk magunknak, mert mindenben s mindenütt s élénken és közvetlenül érintkezni akarunk vele. Érezzük jelenlétét, szinte megcsap lehellete; fényes árnyék gyanánt kísér akár szônyegen, akár gyaluforgácson vagy törésföldön járjunk. Szavai csengnek fülünkben; virág, madárdal, hajnal, alkony, harangszó és lelkünkön átvillanó gondolatok figyelmeztetnek rá. Beszélünk vele, rendeleteit vesszük, ellátogatunk hozzá az Oltáriszentségben. Üdvünket intéztetjük szolgái által; a gyónásban vérével hintjük meg lelkünket, a szentáldozásban az egyesülés szeretetét és melegét élvezzük. Mindez a hit azt hirdeti: itt a Krisztus; minden vigasz így szól: Itt a Krisztus. Hideg, sötét van máshol; nálunk Krisztus szeme és lelke ragyog; máshol csupasz templomok, poros bibliák, üres oltárok; nálunk nemcsak a háza, hanem ô maga a házban. Telve van a világ Istennel, gondolataival, műveivel, erejével; nálunk azonkívül telve és telítve van minden Krisztussal; az ô ügye, céljai, dicsôsége, szentségei, egyháza... mindenünk. b) Ez kimondhatatlan erônk. Nem vért és sín, kard és fal, hanem lélek és érzés; behatol értelmünkbe és akaratunkba. Gondolatai rügyeznek; érzései, vágyai feszülnek bennünk. Aki átadja magát neki, az a tavaszt átéli önmagában. Minél fogékonyabb és tisztelettudóbb a lélek, annál édesebben és önkéntesebben fejlenek ki benne Krisztus gondolatai és érzései. Vihar és napsugár, béke és harc, siker és kudarc váltakoznak fölötte is; de hűsége és ragaszkodása, szorgossága, istentisztelete átsegíti mindezen. Jézus a mi csendes, mély, kitartó erônk. Hívek, kitartók tudunk lenni általa vigasztalanságunkban is; tudunk várni az éjben is a napra. c) Ez kimondhatatlan lelkesülésünk. Jézus velünkléte ugyanis egyre bensôségesebb egyesülést sürget, s ez az egyesülés egybeforraszt, áthevít és tisztít. Úgy érezzük, hogy immár nem szakíthat el semmi Krisztustól, sem kard, sem szenvedés, sem élet, sem halál; a bűn erôszakos szív- és lélekrepesztésnek, öngyilkosságnak látszik. Jézus velünk-léte idomítja a mi zsémbes, elfogult, hideg, egyoldalúan szubjektív, másokat meg nem értô, nem méltányló, tüskés, szögletes természetünket, és kezdünk örülni azon, hogy másokra szeretettel gondolunk, jóságosan tekintünk, hogy elôzékeny, derült, meleg, nemes indulatú lelkek vagyunk. ,,Nektek, kik az én nevemet félitek, föltámad az igazság napja és üdvözülés jár sugaraival'' (Mal. 4,2). ======================================================================== 385. A mennybemenetel. a) ,,Kivivé ôket végre Betániába és fölemelvén kezeit, megáldá ôket'' (Luk. 24,50). Sokfelé vitte ôket; végre kiviszi Betániába, föl az Olajfák hegyére. Tavasz van, napsugaras, illatos a levegô, a föld virágos, s Jézus az örök élet erejével s örömével megy végig az olajfás ösvényeken. Szíve tele van; lelke bontja szárnyait, mint a költözô madár, és fölemelvén kezeit, megáldja édes híveit az örök fôpap s a Megváltó áldásával. Ismét elrebegi: ,,Szent Atyám, tartsd meg ôket a te nevedben'', a te erôdben s kegyelmedben. ,,Atyám, eljött az óra, dicsôítsd meg Fiadat. Nem kérem, hogy vedd el ôket a világból, hanem hogy óvd meg ôket a gonosztól. Szenteld meg ôket az igazságban. Én ôbennük legyek, ahogy te énbennem; azt akarom, hogy ahol én vagyok, ôk is velem legyenek.'' Jézus megáldotta egyházát; ez áldásban részesülök, ha házában megmaradok. Hathatós, erôs áldás ez, Jézus gyôzelmes lelkének diadala. b) ,,És lôn, mikor ôket áldotta, elválék tôlük és mennybe viteték'', eltünt egy ragyogó felhôben. Ez a fölmenet szemmel látható volt egy darabig, azután a dicsôséges Krisztus egy pillanat alatt bárhová eljutott. Számára a tér nem bilincs, nem korlát. Ami a térbe nincs lefogva, az nem méri kiterjedéssel, vagyis pontjainak a tér pontjaival való összemérésével a távolságot. Jézus e fölemelkedése nagy kiáltójel, nagy útjelzô, mely az égbe mutat. Jertek utánam, keskeny úton, meredek ösvényeken, de a szellem erejében és mennek utána mindazok, kik vágynak ,,ad aeternitatem''. Excelsior... emelkedjünk hitben, reményben, szívtisztaságban. Húznak, emelnek a hegyek ... húznak az örvények, vonz a tenger; hát e fölséges mennybemenet hogy vonz! c) Útjelzô a hazába. A melancholikus Tamás azt mondta az utolsó vacsorán Krisztusnak: ,,Uram, nem tudjuk, hová mégy''. A jövônek képe, a mester nélkül való jövônek szomorú kilátása elborította lelkét. Nem értette meg az Urat: ,,Atyám házában sok lakóhely vagyon, elmegyek helyet készíteni nektek.'' Haza megyek. Most már látja Tamás is, hogy az Úr a ,,más világba'', haza megy; hiszi már azt is, hogy ,,ismét eljövök és magamhoz veszlek''. Most a jövônek képe már nem homályos. Krisztussal leszek, otthon leszek, és ô az én útam. Nem vagyok sötét, kóbor, hazátlan lélek. Vándor vagyok, de nem ,,örömtôl idegen'', sôt reményem halhatatlansággal teljes. Tamás lemondó szavát ,,Menjünk mi is, hogy meghaljunk ôvele'', kijavítom: Menjünk mi is, hogy éljünk ôvele! ======================================================================== 386. Mi az égbe-emelkedésnek értelme és érzelmi tartalma? a) Gyôzelmi bevonulás abba az országba, hol ô a király; az erény, a szépség, az erô, a lelkek országába. A földön csak ez ország útja kígyózik, biztos bár, de poros; a templom nem kész, csak építési telkén folyik a munka; múzeum helyett csak műtermet látunk sok vajúdással! Itt lenn az élet gyökerei a nyirkos földbe ereszkednek, ott a virág az Isten világosságában illatozik. -- Krisztus uralma itt csak alakulóban van; itt a harc, ott a diadal. Föltúrt harctér s elpusztult város (a bukott angyalok helyei) fölött vezet el Krisztus útja. ,,Csakhogy gyôztél!'', ezt leheli a harctér, ezt a romok. A harctérbôl húsvéti barázdák szántóföldje készül, a romokból a ,,coelestis urbs'' új városrésze épül. Itt lenn dolgozunk, építünk, harcolunk; majd mi is gyôzünk! b) Az örök kapuhoz jön az Úr, s azok megnyílnak; ,,Krisztus pedig, a jövendô jók fôpapja... tulajdon maga vérével (ezt vivén mintegy szent kehelyben) bement egyszer mindenkorra a szentélybe, miután az örök váltságot megszerezte'' (Zsid. 9,11). Ott mutatta be mindenkorra művét, biztosította sikerét és áldását. Bízzunk e honfoglalásban! ,,Oly fôpapunk vagyon, ki a Fölség székének jobbján ül mennyekben'' (Zsid. 8,1). Ez a lélek inspiráljon ragaszkodásra s hűségre. Övéi vagyunk; ereje képesít rá, mely a legmagasabb égbôl belénk száll, hogy fölemeljen. Vérének cseppjei mint tüzes nyelvek szóródnak majd ránk. Lehelletébôl zúgó vihar lesz. Erôsnek kell lennem! c) A túlvilág ,,más'' világ. Az erdô más, mint a tenger; a pacsirta dala más, mint a papír. Más-más! ,,Szem nem látta, fül nem hallotta''; abból, amit a szem lát s a fül hall, azt a ,,más'' világot fölépíteni nem lehet; transzcendentális világ. Ki kell emelnünk gondolatainkat a színek, hangok, a test kategóriáiból; ki kell emelnünk céljainkat az érzéki javak szféráiból! Mily ébredés lesz az a halálban! Mily találkozás Krisztussal! Mikor elváltozik a lét, s a lélek eltelik új élettel, új gondolattal, új vizióval, új érzéssel; mikor isteni mélységek nyílnak meg benne, hogy az erô s öröm óceánjának friss, eleven árama szakadjon bele. ,,Mily nagy az Isten háza, s mily roppant az ô birtokhelye'' (Bar. 3,24). ======================================================================== 387. A mennybe-emelkedô Krisztus diadalmenete. ,,És mennybe viteték'' (Luk. 24,51). a) ,,Fölment az Isten örvendezéssel, az Úr harsonaszóval! Énekeljetek Istenünknek, énekeljetek királyunknak'' (Zsolt. 46,6). Mint ahogy a harmatba s illatba fürösztött mezôkrôl fölszáll trillázva a pacsirta, napsugárt iszik s a lelkét önti ki énekében: úgy fölszáll vele az én lelkem is ,,in dulci jubilo'', elbódulva az ünneplô, májusi vidék csendjétôl s szépségétôl; ez is mennybemenet. De legfölségesebb mennybemenete van Krisztus édes, diadalmas lelkének! Átélte már érzelmes, erôteljes, isteni életének sok ,,excessus''-át, a ,,beata passiót'', a föltámadást, most éli át a ,,gloriosa ascensio''-t. A szenvedésben ünnepelt az alázat, a föltámadásban az erô, a mennybemenetben az édes öröm. Jézus lelke énekel ,,juxta dies juventutis suae'', énekli az örök ifjúság énekét, s a föld felel neki: Jubilate Deo omnis terra''; énekeljük mi is az áhítat, az öröm, a vágy, a mélység zsoltárát, Lejön eléje az angyalvilág, a szárnyaló lelkek világa... mintha az egész égbolt két nagy szárnnyá válnék, melyen az örök szeretet leereszkedik fogadni fiát. Valamikor a csendes éj, s a Szűznek éber szeretete fogadta ôt Betlehemben, most a napsugaras, diadalmas mennyország fogadja. Itt is cseng a ,,gloria, laus et honor''. b) E diadalmenet angyalszárnyakból formált diadalkapuk alatt vezet el. ,,Emeljétek föl fejedelmek (királyi szellemek) a ti kaputokat is, emeljétek föl örök ajtók (melyek eddig zárva voltatok), hogy bemenjen a dicsôség királya'' (Zsolt. 23,7). Elért az Isten trónjáig, ki jobbja felôl ültette, vagyis dicsôséget s hatalmat adott neki, adott neki ,,koronát a hamuért, örömnek olaját a keservért, dicsôség palástját a lélek kesergéseért'' (Izai. 61,3). ,,Adott neki nevet, mely minden név fölött vagyon'', akarta, hogy ,,királyok királya s urak ura legyen!'' S bár ilyen, nem felejti el azt a kis Terra-bolygót; ott van hazája, ott ringott bölcsôje, ott van még édesanyja, emlékeit onnan hozta, a vérével öntözött földet nem felejti el soha; engem sem. c) E diadalmenet nyomában nyitva az út az örök boldogságba. Nehéz volt ez utat nyitni, nehezebb út ez, mint a Behring-szoros vagy Magelhaens útja, út az örökkévalóság óceánjain. Elfoglalja a várost, a ,,coelestis Urbs''-t és ,,fölépíti régi pusztaságát, és a hajdani romokat (az angyalok bukása óta) fölemeli és megnyitja az elpusztult várost'' (Izai. 61,4). És kitűzi jelét, a szent keresztet az égre; oda tűzi csillagait, szent sebeit; ezek az örök tavasz csillagai, pirosló fényük reményünk hajnalpírja, s tüzet bocsát az égbôl, pünkösdi tüzet, lelkek melegét és hevét. Ó én dicsôséges királyom, hogy örülök annak, hogy vagy, hogy hatalmas, boldog és dicsôséges vagy. Ez az én boldogságom egyik szent öröme! ======================================================================== 388. A mennybe ment Krisztus nyomán. Fölment az Úr; dicsôségének sugárzata s az elragadott lelkek fényes tekintete jelzi útját. Fölment s elvitte szívünket, s mély, szenvedélyes vággyal töltötte el lelkünket: gyerünk utána. Menjünk a ,,regnum Dei''-be. a) Jézus akarja; fölegyenesítette az embert s az égre irányította tekintetét: ,,Ad astra!'' Fölvitt minket a hegyre; megindította a haladás áramát s egy szebb, fejlettebb világ megteremtésére képesített a technika terén épúgy, mint a jogok s a javak élvezetében. Embert csinált belôlünk s az Isten fiai méltóságának öntudatára ébresztett. Szép, fölséges magaslat! Csodálatos eszményi törtetés! Ô, az örök élet s a föltámadás mestere vezeti az ,,ascensio''-t. Aki utána tör, nem éri be tudással, hogy mint járnak a folyók, a szelek s a csillagok. Lelkünk mélyébôl más vágyak törnek elô, más célok, más eszmények, s kicsi lesz a föld annak, ,,qui ascendes super omnes coelos''; nagyobb lesz idônél, térnél, nemzetnél az utolsó halhatatlansági ,,aspirans'', ha pincelakásban is, vagy padláson lakjék. Ez már nem hegy, hanem maga az ég... az igaz ember szívében. Eddig kell emelkednie mindenkinek, az égig, melyet magában hord. b) De vannak, akik lemutatnak s mondják: Elég nekünk a szép föld. Ez hiba; a föld nem szép ég nélkül. A világ szűk nekünk ég nélkül; haladás, műveltség, testvériség elfonnyad az ég nélkül. A műveltségbe a természetfölötti hitet kell beállítanunk, mely gyermeki érzést s Isten-félelmet ébreszt. Másban nem bízhatunk. ,,Nem hiszem -- mondja Rousseau, -- hogy az ember vallás nélkül erényes lehessen; magam is sokáig vallottam e téves nézetet, de már kiábrándultam belôle.'' S a vallást a gyermek bizalmáig s az Úr Jézus rajongó szeretetéig kell fokozni. -- A haladásban a finom erkölcsöt kell ápolnunk s a tisztaság szeretetét..., tisztelnünk kell a világ nagy intézményeit, például a házasságot, a szívek közösségét kell benne látnunk; az egymást tisztelô szeretetet s boldogságot. -- A testvériség csak mint krisztusi testvériség tartható fönn; az önzés, a kegyetlenség, a raffinált élvezetvágy a tarantella-pók mérge; a mese szerint az ember érzéketlen lesz tôle s csak a zenére reagál. Nekem csak a krisztusi szeretetben van harmóniám. c) S mi van a haladáson, műveltségen túl? Van még ascensio a hôsies, nagylelkű erényben, az áldozatos lélekben. Oda az ,,animalis homo'' el nem jut, ha az elefánt súlyával vág is magának csapást, de oda sasszárnyak kellenek, melyek Dantét is a paradicsomba viszik. -- Mily ascensiót mutat a szűzies élet, az eucharisztia; mennyi áldozatot, mily tisztaságot, mily önzetlenséget! Égni és lelkesülni kell ez ascensióért s annak egyetlen, páratlan, édes vezéreért. ======================================================================== 389. Égbe-nézésünk a mennybe-menetel után. ,,És midôn nézték ôt, az égbe menôt, íme két férfiú álla mellejök fehér ruhában, kik mondák is: Galileai férfiak, mit álltok az égbe nézvén? Ez a Jézus, ki fölvétetett tôletek az égbe, úgy jô majd el, amint láttátok ôt az égbe menni'' (Ap.Csel. 1,10). a) Hogy nézték ôt a Szent Szűz s a hívek; hogy nézünk mi is még utána! Ha egy ragyogó felhôt látunk, gondoljuk: íme Krisztus bárkája az égnek mélységén! Nézünk az égre ezentúl is. Nem pesszimista elfordulás a világtól irányítja tekintetünket, hanem az örök szeretet. Eljött hozzánk, hogy oda irányítsa szívünket. Célt ért. Bizony nézünk is, megyünk is feléje; folyton ôt keressük. ,,Nem keresnél -- mondja az Úr --, ha már valamikép nem volnék benned''. Igaz; hite, képe, emléke, érzelme, kegyelme bennünk van, s minél inkább nézünk feléje, annál több lesz bennünk belôle. b) Fölnézünk. Jézus akarta, hogy nagy, erôs vágyunk legyen Isten, üdvösség, kegyelem s erô után. Különben is érezzük, hogy a világ lefolyik rólunk, s mi kimeredünk az idôbôl, mint a vándorszikla a lapályból; kimeredünk a térbôl, melynek korlátjain átlátunk. A világ nekünk mint a ketrec a sasnak; ez is mindenütt kiált, de szárnyát ki nem bonthatja, neki más kiterjedések kellenek. Kicsiny nekünk minden itt lenn; azért vágyódunk a lét, az élet, a boldogság ösztönével az örök, szép élet után. De ez a vágyunk visszahat itteni életünk nemesbítésére s az örök élet erejét és szépségét fekteti bele; a meggyôzôdés üdeségét s a gyakorlat közvetlenségét éli át már itt. Át kell élnem már itt az isteni, meleg bensôséges életet; ez az az örök élet, melyet más kiadásban élek majd ott túl. c) Fölnézünk, mert e diadalmenet nekünk öröm és vigasz. Mily nagy s erôs az a Krisztus, kinek lábai alatt köddé foszlik a dicsôség, s ponttá vékonyul a világ. Hogy néz vissza innen a kísértések hegyére, ahol hallotta: Mindezt neked adom, ha imádsz engem!... Hogy érzi ki a hitvány hazugságot! Visszanéz a boldogságok hegyére!... Hogy élvezi azok erejét. Visszanéz a Táborra... s a Golgotára! ,,Montes Dei'', de a hegyek s ormok fölött ez az ô hegye; dicsôségének, örömének hegye, s mi is e hegyen állunk, mert ott nagyok vagyunk s kicsiny lesz szemünkben a föld. De azért lemegyünk s dolgozunk s küzdünk a lapályban. Egy-egy tekintet a dicsôség hegyére fölemel; megcsap magaslatairól az örök élet biztató lehellete. ======================================================================== 390. Krisztus más világba ment. a) Más világba, egészen másba. Az ember a föld szülöttje, világa ez a föld s ez a naprendszer; érzékei e világ benyomásai; fogalmait érzelmek, ösztönök, hangulatok színezik. Ô e világ exponense, funkciója, ô a rezgô fóliája. E világ nyelvét beszéli, érzelmeit, igényeit, reményeit érti. De van más világ is. Ha majd kiszakadunk érzékiségünk kategóriáiból s a földgömb s a csillagok ködbe vesznek; ha az éterrezgés nem lesz többé szín, s ha a hang nem üti meg fülünket; mikor a valóság az érthetôség mély, isteni fényében mutatkozik majd be: akkor megismerjük azt a másik világot. Mily látás lesz ez, mily szemlélet! Mily életfakadás s mily világ-fölényesség és uralom! Lelkem új energiái ébrednek majd a lét ez új tavaszában! Mint ahogy a gyermekben kifejlôdik az öntudat csodálatos világa: úgy bontakoznak ki a kiköltözött lélekben is az örök élet mélységes világai. b) ,,Atyám házában sok lakóhely vagyon''. A mi városunk s házunk az, ahol otthon vagyunk, ahová belenôttünk. Az anyagi lét korlátaiból kikelve pedig más házunk, más fogalmaink, más vágyaink, más ízlésünk lesz. Áthatolunk a léten, elmerülünk nagyságába s szépségébe, s Istent magát s teremtését szemlélni fogjuk. Minden fűszál, minden levél extázisba ragad, mert telve lesz Istennel s keze remeklésével. A földön túl a sok csillag ,,mansiones multae''. Az ember most csak sejti e teremtéseket, azután élvezi majd. Földünkrôl fölnézünk a lelkek úszó szigeteire. c) Mily titok a lelkem, akárcsak az évülô gyökér a téli avarban, vagy a mag téli álmában! Lekötött szellemi világ vagyok, mely egykor fölszabadul, s színeivel, világosságával, vonalainak harmóniájával, bájával halhatatlan, szép életet párosít. Ez értelemben is igaz, hogy elásott kincs, ismeretlen gyöngy a lelkem. Mikor jövök, mikor lépek eléd, Istenem? Mikor indítod meg bennem ezt a csodálatos metamorfózist, hogy földibôl égi legyek? Jöjj, Úr Jézus! Erôsen dolgozom, hogy a föld ne rontsa el az eget bennem! ======================================================================== 391. Szentlélek-váró imádság. ,,Maradjatok a városban, mígnem felruháztattok erôvel a magasságból'' (Luk. 24,49). a) Üljetek le a szent magányban, s teljesül rajtatok a próféta szava: ,,Ülni fog magában s hallgatni, s maga fölé emelkedik''. S mialatt ül és hallgat, imára kulcsolja kezét, égre emeli révedezô szemét, s ,,oranté''-vá válik. Az Ecclesia ,,orante''. Azóta ez oratóriumból kerülnek ki az imádkozó, vágyódó, szárnyaló lelkek, mondjuk szentek, akik imádkoznak, mert Istenbe visszavágynak, visszasírnak; belôle valók; magukkal hordozzák az örökkévalóság ösztönét, a végtelenség gondolatait; az istenség érzéke van bennük. -- Mint ahogy a kotlós tyúk által kiköltött kacsák nem hallgatnak anyjuk aggódó szavára, hanem neki indulnak a víznek s úsznak: úgy a test és vér kötelékébe fonódott, a térbe s idôbe beleakasztott lelkek is, kikben ,,a lélek'' kínlódik, neki mennek az Óceánnak, az Istennek s elmerülnek imádásban, dícséretben, szeretetben. b) Azonkívül érezzük, hogy korlátolt lények vagyunk, másra utalva. Mindenhonnan benyomásokat veszünk, hullámokban fürdünk s ezek fejlesztenek. Nem az elszigeteltség, hanem az összekapcsolás által fejlôdünk... A lét gazdagsága szép világgá alakulhat ki, a természetes rendben épúgy, mint a természetfölöttiben. Igen, nem kész az ember...; gyönge és gyarló, s az elégedetlenségnek érzése megint csak imává válik bennünk. Hiába mondják: mit imádkoztok? hisz Isten tudja, mire van szükségtek? Hah, félre blazírt lelkek! Természetes, hogy tudja, de én is tudom, mert érzem, hogy vágyódó, fejlôdô lelket adott, annak lendülnie kell; keblet adott, hogy tele szívja magát; szívet adott, hogy lángba boruljon; szárnyakat, hogy kifeszüljenek. Eszmények égnek bele lelkembe; mit tehetek mást, mint hogy futok, küzdök értük. Ó igen, van Istenem, s nem én vagyok az Isten; nincs mindenem; a több, a jobb után vágyódom, azt kérnem kell; elmerülök, meditálok, imádkozom, gondolkozom, vágyódom.., Istenem segíts meg! Természetem szellemi, de nem isteni (Plato). Érzem, hogy öntudatom végtelensége még inkább sürgeti az isteni segélyt! c) Kell imádkoznom; ez lelkem növekvésének szabálya, ez kelléke és ösztöne. Mert gondolatot kelt, érzést s indulatot ébreszt s azután e meleg, lelki világban erôsödnek meg a gondolatok mély meggyôzôdésekké s épülnek föl világnézetekké; e meleg bensôségben mélyednek ki az érzések szenvedélyekké s válnak gyôzhetetlen energiákká; az imádság a lelkek zónája, ott nônek naggyá. Aki pedig nem imádkozik, az gyönge lesz, mert Istenhez nem közeledik; azután meg nem fejtheti ki azt az erôt, amit kapott. Azért mondják oly mélyértelműen, hogy a lélek emelkedése, fejlôdése az imával tart lépést. Úgy kell imádkoznom, hogy a lelkem lélegezzék s töltekezzék Istennel! ======================================================================== 392. Csöndben kell várni a Szentlélek erejét. ,,Maradjatok a városban...'' (Luk. 24,49). a) Üljetek le... csendesedjetek le; legyen mélységes csend a lelketekben. Zaj és vásár az élet, s a lélek e profán, lármás piacokra nem száll le; tehát csendet kérünk. Csendet a földies, nyugtalan, csapongó, magamagát gyötrô gondolatokba; csendet az örökös perpatvarba; a hazug, mert nem ôszinte, e tettetéssel s álnoksággal s ugyanakkor gyávasággal telt nagyképű komédiába. Nem félni, nem aggódni, nem kapkodni, hanem összeszedni magát s észszerűen s alázattal s bizalommal Istenhez járulni. Tömegesen, erôszakosan jár keresztül-kasul lelkeden a gondolat, szíveden az érzelem; szenvedsz ez örökös rendetlenségtôl. ,,És mint a szülôasszonyé, úgy szenved a te szíved képzelgésben. Hacsak Istentôl nem adatik a látomás, ne add azokra szívedet'' (Eccl. 34,6). Kérlek hát, ülj le; nézz szívedbe s kérdezd: mi az, ami eltávolít a Lélektôl? Mi zavarja békémet? Testi vágy, érzékiség, fegyelmezetlen, csél-csap kedély, hiú töprengés, bizalmatlan félelem? Ülj le s gondolkozzál s imádkozzál; ,,tégy szert jótanácsú szívre; semmi sincs hozzád annál hívebb'' (Eccl. 37,17). b) ,,Mígnem felruháztattok erôvel''. Nézzétek, hogyan, mibe öltöztet az Isten: a mezôt szépségbe, a tavaszt virágba, a földet fénybe, napsugárba, s remekül csinálja, mert Salamon dicsôsége elhomályosul a búzavirág szépségétôl. Ô van hivatva a lelket felöltöztetni, s ugyan mibe? Már nem liliom-fehérségbe, nem aranykalász-szôkeségbe, nem a búzavirág kellemébe, hanem önmagába. Isten lakik bennem, ha kegyelem állapotában vagyok, s az ô szépsége az a lelki szépség, áttetszôség; mélység s édesség verôdik ki rajtam; ezt nem lehet hasonlítani semmi külsôséghez, bájhoz, ezt kegyelemnek hívjuk. Kegyelem az Istennek szépsége, átverôdése a lelken, az Isten térfoglalása, az Istenhez való hasonulás, a vele való színváltozás. Az erény e szépségnek s színváltozásnak öntudatra hozása, öntudatos átélése. c) Elizeus megkapta Illés köpönyegét, abba öltözködött, s mint próféta jött át a Jordánon. Mi is Illés köpönyegét keressük, hogy prófétáknak, apostoli, buzgó lelkeknek készüljünk; Jézus pedig mondja: majd felöltöztetlek... erôbe. A szentek ereje az ô lelkiviláguk. ,,Vegyétek tehát magatokra, mint Istennek szent és kedves választottjai, az irgalom indulatát, a kegyességet, alázatot, szerénységet''. ,,Vetkôzzetek ki az ó emberbôl s öltözzetek amaz újba, ki megújíttatik annak képmása szerint, ki ôt teremtette'' (Kol. 3,12,9). Tündöklô lelkek kellenek; ,,indutus lumine sicut vestimento'', kik világosságba öltözködnek. ======================================================================== 393. Az Úr Jézus viszonya a Szentlélekhez. Mély áhítatra gerjeszt. a) Mindent tôle vár; sokszor igéri s nagy reményeket fűz hozzá, rendkívül kiható eredményeket vár tôle. ,,Mikor eljövend a Vigasztaló, kit én küldök az Atyától, az igazság lelkét...'' Attól megolvadnak szíveitek s vonzódtok majd hozzám. Most nem hisztek, majd fogtok hinni... Nem értetek meg most, majd megértetek akkor. Vonzalom, világosság, készség jár nyomában. Azért én imádkozom, hogy az Isten küldje le lelkét szívetekbe. Minden jó anya, atya, tanító imádkozzék övéiért, hogy az Isten küldje le Lelkét, hogy a szó érzést keltsen. Biztat, bátorít, majd máskép lesz minden, ha az lejön. Az megtanít imádkozni... Ez a jó, bensôséges Lélek, az áhítat lelke. b) Művét reá bízza. Akar bűntelen lelkeket, de a legnagyobb érv a bűn kerülésére: ,,Nolite contristrare Spiritum'', ne szomorítsátok meg a Lelket. Akar lemondást; mert ,,nescitis quid petatis'', majd a Szentlélek imádkozik bennetek. Akar szűzi lelkeket; azt attól várja, ha majd a szív ,,a Szentlélek temploma lesz''. Akar buzgó apostoli lelkeket, akik úgy beszéljenek majd, ,,mint ahogy a Lélek ad neki szólást''. Nincs nagyobb büntetés, mint a Szentlélek elvonulása s visszavonulása: ,,Nem marad meg lelkem az emberben, mert test''. Azért gondja van rá, hogy a Lelket elküldje: kit én küldök nektek, ki belôlem való, szívem forró lehellete; ti nem mehettek érte, de majd elküldöm, eljön a magasból. c) Azért mi ugyanazzal a szeretettel, mellyel Krisztuson függünk, fordulunk a Szentlélekhez. A Mester elment, de helyette itt a Szentlélek. Eltávozott Krisztus, de a Szentlélek támaszunk. A coenaculumot ez az érzés, ez a vágy töltötte be. A tanítványok mindent Tôle vártak. Mennyire kell megbecsülnünk a Lelket; semmit sem szabad tennünk, ami ôt megszomorítja, elriasztja, leszorítja; Krisztus szándékai ellen tennénk. Nem prosperál Krisztus műve, mert a Szentlélek nincs bennünk. Vigyázzunk rá úgy, mint zúgó, sötét viharban biztosan világoskodó mécsre, mint szemünk fényére és lelkünk lelkére. Krisztushoz közelebb jutunk, amely mértékben nagyra becsüljük, szeretjük s megértjük a Szentlelket, s végleg elszakadunk magától Krisztustól, ha a Szentlélek ellen vétkezünk, vagyis, ha lelketlenek vagyunk hit, remény, szeretet, üdvösség, örök élet iránt. ======================================================================== 394. ,,Veni Sancte Spiritus''. a) Várjuk a jó lelket. A jó lélek a Szentlélek, s azt az Isten adja nagy kegyelemképen. ,,Isten jó lelket ad az ôt kérôknek''. Mindenki akar jó lelket, a világ is; lelket, amely képes legyen az élet küzdelmein eligazodni s boldogulni. Mily sokat tesz a jó lélek, az a jóindulatú lélek, a hivô lélek, mely szemét megnyitja a hit világosságának; az aggódó lélek, mely üdvéért reszket; a lelkiismeretes lélek, az élet nagy föladatainak teljesítésében. Ha jó, derült lelkünk van, akkor csillagfény és napsugár az életünk, de ha elborult a lelkünk, akkor egész világunk borús, bosszantó és unalmas. Mit használt Saulnak, hogy volt királyi öltözete, mikor nem volt hozzá jó lelke, hanem megszállta ôt a rossz, szomorú lélek s izgalomba hozta? Jézus megjelent Szent Katalinnak, és kivette szívét és a magáéval cserélte föl. Ezt teszi a Szentlélek is a mi lelkünkkel. Lelkünk az elfogultságnak, a szeretetlenségnek, lemondásnak, gyávaságnak lelke, s a Szentlélek jó lelket ad e helyett. Azért énekli az egyház oly esengô s csengô szóval: Veni Sancte Spiritus!... b) Veni Creator Spiritus. A Szentlélek oly erô, mely teremt, nekünk is jól és erôsen akaró, kiinduló, teremtô lelket ad. Erre van szükségünk. Erôs lélek nélkül tudomány, műveltség, állás mit sem használ. Erôsen kell fogni a kardot is, különben mit sem használ pengéje! Skanderbég kardját is ócskavas közé dobhatjuk, ha nincs hozzá Skanderbég karja. Az egyház valamennyi kegyszere és szentsége is csak úgy használ, ha erôs odaadással fogjuk s vesszük, ha erôs, hajthatatlan a lelkünk. Jöjj el tehát Szentlélek! Bennem is erôs lesz a lélek, ha tárt ajtót nyitok a Szentléleknek, ha bízom benne s egyre javítom magam. Lelke az én lelkesülésem lesz, melyet az erô érzete fakaszt. Lelkes emberek kellenek, mert csak lelkes emberek képesek valamire. Szent Ferencnek kordája megkötötte a XII. század forradalmának kerekét, hogy örvénybe ne rohanjon; én is képes leszek sokakat menteni, ha lesz bennem lélek. Teremts hát lelket belém, te teremtô Lélek; megsemmisülök elôtted, mert a Teremtô semmibôl teremtett; megalázom magamat s úgy kérlek! ======================================================================== 395. Pünkösdök pünkösdje. ,,És mikor elérkeztek a pünkösd napjai..., lôn hirtelen az égbôl mint egy sebesen jövô szélnek zúgása, s betölté az egész házat, ahol ülnek vala'' (Ap.Cs. 2,1). a) Mikor végre hosszú vártatva pünkösd lett! Ah, a várakozó szíveknek a tíz nap egy kis örökkévalóság! Sinai hegyen e napon kötötte meg egykor Isten népével a szövetséget; ez tehát a megfélemlítô törvénynek ünnepe volt, melyen inkább a szigor, a szolgaság érzett meg, mint a szeretet s a szabadság. Sinai alatt ébredt a nép a fölséges Isten uralmának öntudatára. Nyakas volt, s azért a törvény iga lett nyakában. Most azonban más pünkösd lett: szeretet, bensôség, lelkesülés, öröm tölti el a szíveket. A lélek a Szentlélekkel szeretetben egyesül; tud hevülni s olvadni; tud áradozni s vértanúvá lenni. Ó pünkösdök pünkösdje; édes, lelkes születésnapja a készségnek, erkölcsiségnek, szeretetnek! Te vagy lelkem ünnepe! b) ,,Mint egy sebesen jövô szélnek zúgása''. Zúgva jött le az égbôl az élet lelke... zúgott, figyelmeztetett, ébresztett, csôdített; ez volt a pünkösd harangszava! Átjárt zeget-zugot, megrendített farizeusi házakat és római praetoriumot; különösen pedig átjárta azt a zárt ligetet, az apostoli lelkek gyülekezetét; megmozgatott benne minden ágat-bogot, minden lombot és levelet; fölpattantott minden rügyet, fölébresztett minden energiát; lelkiséget, szabadságot lehelt s kimelegítette s kitágította a belsô világot; ez az ô világa, az öntudat, az érzések, a motívumok világa. Külre csak az általános s közös viszonyok rendezésében s intézmények alkotásában nyilvánul. Mily mély s nagy ezzel szemben a belsô világ! Akarjunk jól, nemesen, erényesen, szépen, fölségesen, tiszteletteljesen, tisztán, szemérmesen, fegyelmezetten, türelmesen, bátran, kitartóan, alázatosan, elôzékenyen, ájtatosan, örvendezve s bízva; ez a mi világunk. c) ,,Belölté az egész házat...'' Ez az egyház; ide vonzódott a Lélek. Mint ahogy Noé galambja nem dögre, tuskóra, romra, hanem a bárkára szállt le: úgy a Szentlélek az egyházra; ez is bárka a vízözönben. -- Leszállt a galamb Krisztusra is, az Isten szerelmes fiára, keresztelésében; most pedig híveinek gyülekezetére, a tűzzel keresztelt apostoli egyházra száll. Szállhat ide bátran; minden lélek várva várja; nem magányos fa, hanem egész erdô hivogatja tavaszi pompában. Leszáll ô száraz ágra is, bűnös lelkekre, hogy szárnya csattogásával fölébressze ôket; leszállt magányos fákra, az ószövetség szentjeire; de fészket csak erdôben, a lelkek közösségében rak, ott van otthon, ott búg, szeret és költ. Örüljünk az egyház e galambjának, ez édes vendégnek. ,,Dulcis hospes animae'', lelkünk édes vendége. ======================================================================== 396. A Szentlélekben újjáteremtett ember. ,,És mikor elérkeztek a pünkösd napjai..., lôn hirtelen az égbôl mint egy sebesen jövô szélnek zúgása, és belölté az egész házat, ahol ülnek vala'' (Ap.Cs. 2,1). A Szentlélek fölségesen és páratlanul jött le az apostoli egyházra. Lejött ô azelôtt is; lejött a Sinai hegyre... lejött, mint ködoszlop a frigyszekrényre..., lejött a salamoni templom fölavatására; de most nem keresett frigyszekrényt, gránitsziklát, templomot, hanem lelkeket; villáma szent tűzzé, ködoszlopa az ima tömjénfüstjévé lett s ismételte a régi szót: teremtsünk embert... embert, isteni hasonlatosságra. Milyen az? a) A lelki szépség típusa. Ezt nézik próféták, apostolok, szentek és hívek; ezt beszélik, ezt festik, vésik; ezen dolgozik az apostoli egyház: az erényes, művelt, tiszta lélek szépségén. Athénben szép szobrok álltak úton-útfélen, hogy a nép ízlése finomodjék; a kereszténységben a lelki szépség múzeumai nyílnak; az oltárok piedesztáljain állnak a műremekek; azokat nézzük, tiszteljük, csodáljuk. Elsô a Szent Szűz, a legszebb királyleány s Isten-anya; arcán a szűzesség hava, keblén a gyermek. Nem festett szépség; hanem ,,flos agri et lilium convallium''; nem hideg szépség, gyermeket szeret; csillagkoszorúja van ugyan, de názáreti házban lakik; nap övezi, de sírni tud, s keresztúton megy hazafelé... S a többi mind ilyen; fiai hasonlítanak rá. S én is fia vagyok; lelkemnek szépsége az ô anyai jegye; csakis az! b) Az isteni ember az erô típusa, annak a törhetetlen, egyenes, természetes erônek kifejezése, mely az erényben rejlik. Nem az izmok, nem a versenyfutás ereje; nem az erôszak vagy a szenvedélyesség ereje; ez mind csak test és szeszély; hanem annak a nyugodt, egyszerű, harmonikus, isteni érzésnek ereje. Együttérzés Istennel! Ez lehet a gyermekben a leányban... Ez bevonul az Isten törvényének szeretetével szívünkbe s naggyá nô bennünk abban a mértékben, melyben áldozatot hozni s magunkat megtagadni tudjuk. E szeretetben egyszerűvé, életrevalóvá, gyakorlativá, kedvessé válik a lélek; nemesíti környezetét s érvényesül mindenütt, otthon, a tűzhelynél, a betegágynál, a társaságban, a koporsónál. S mily nagy az ereje, mikor gyermekarccal néz föl a dühöngôre s a világkháoszában énekelni kezd! - - Bízzunk az evangéliumi érzésnek erejében... Olvassuk gyakran az evangéliumot, s hagyjuk lelkünkre vetôdni szellemét; olyan lesz az, mint az éjfélutáni harmat a tikkadt füvön. Szent József bôrköténye s a Szent Szűz konyhaköténye alatt ilyen érzés lakott. c) Az isteni ember az Istennel tele lélek típusa, melynek érzéke van a mélység iránt; érzéke Isten s a kegyelem iránt. Sokan a ,,fin de sičcle'' fáradtságával vagy a frivolság kihívó könnyelműségével néznek rájuk; de a mélység mélység marad; belôle emelkednek a metafizika s a túlvilág. Az ilyennek érzéke van az élet tisztasága iránt, melybôl öröm vidámság, jókedv fakad. A világ szomorú, elôbb-utóbb kiverôdik rajta az üresség, mint szomorúság. Klasszikus példa erre a pogányság a derült élet-programmal s a szép istennôkkel, kik nem bírták mosolyra gyujtani a földet. Ó be jó nekünk, kik a földre a tiszta szív öntudatával s az égbe az örök remény lelkesülésével tekinthetünk. ======================================================================== 397. Az apostoli Lélek. ,,Leszálla mindenikre közülök'' (Ap.Cs. 2,3). a) Lelket adott apostolainak elôször is a csalhatatlanság ajándékában, hogy ne tanítsanak helytelent; kitöltötte ôket mélységgel, hittel, odaadással, hogy akik hamisítatlan tant tanítanak, azok a tant át is éljék. A tan legfôbb kritériuma a tény. A tény az élet. Az infallibilis tannak szenteket kell nevelnie s a tanítóknak szenteknek kell lenniök. A tant cáfolja az élet; saját életünk; nem vagyunk apostolok, ha nem vagyunk szentek, a tan eleven kiadásai! Az apostolok meg vannak keresztelve tűzzel és lélekkel. Ó, csak akik átélnek tant és hitet, azok apostolok. b) Missziójuk megvolt, most erôt adott hozzá! Eritis mihi testes, tanuim lesztek! Bár gyöngék vagytok, erôs testimoniumot várok tôletek... In signis et portentis... Bámulatra ragadjátok majd a világot s a legnagyobb tanulság lesz a ti fölséges szellemetek; az a bölcseség, melynek nem áll ellent senki. Csak akiben lélek lakik, annak van igazi, hathatós missziója. c) Jurisdictiójuk, joghatóságuk megvolt; most kegyelmet adott a lelkek neveléséhez. Nagy és nehéz dolog lelkeket vezetni, kik az apostoli vezetésen függnek, kik az apostoli intézményben naggyá nônek; de másrészt nagy szerencse biztos, erôteljes vezetés alatt állni s abban mintegy az Isten kezét és karját érezni. Ez a biztos, erôteljes vezetés a mi részünk az anyaszentegyházban, egy-egy lelki vezetô a legnagyobb áldás sokakra. Ó simuljunk az egyházhoz, tapadjunk forrásaihoz és kérjünk s keressünk erôs, fölvilágosult vezetôt, kit azután bizvást és nagy szívvel lehessen követnünk. A Szentlélek is ezt akarja; szépen fejlô lelkeket gondoz; egyházát virágos kertnek nézi, melyre napsugárt s szépséget áraszt. ,,Omnia propter electos'', mindent megtesz választottjaiért. A kiválasztás egyik tünete a mélységes, lelkiismeretes ragaszkodás az egyházhoz. ======================================================================== 398. Az apostolok tűzkeresztsége. ,,És eloszlott nyelvek jelenének meg nekik, mint a tűzláng'' (Ap.Cs. 2,3). a) A Lélek kereszteli apostolokká a tanítványokat. Jézusnak nagy fogalma van az apostolról; ki nem születik vérbôl és csontból, hanem Szentlélekbôl. Jézus már megkeresztelte Simon Pétert, Andrást s a többit; iskolájában nevelte, de a képesítést nem adta meg nekik földi életében, azt az égbôl küldte; ez volt az a ,,virtus ex alto''. Tűzbe s fénybe merítette lelküket és látók lettek igazán; nem vízzel, hanem tűzzel járta át ôket, mely kivette a földies érzés salakját; mely ahhoz a Krisztushoz forrasztotta ôket (eritis mihi testes); lelket adott nekik, mely félni elfelejtett (non timebis a facie eorum) és homlokot, kovakemény homlokot (dabo tibi frontem siliceam). Szívük kigyulladt s melegített, s e melegtôl lett tavasz a földön; kizöldült az egyház gyökere, kifakadt szelleme és megkezdôdött a történelem, az igazi emberélet! S ezekre a tűzzel és fénnyel átjárt lelkekre öntötte ki a Szentlélek a maga ajándékait: mély Isten- és Krisztus-szeretetet, csalhatatlan theológiát, világküldetést s hozzá kedvet és joghatóságot. Ó Szentlélek, te jól keresztelsz, tűzzel keresztelsz és tüzes lelkeket szülsz, és amellett alázatos, türelmes, kenetes, édes lelkeket. Csupa ,,vas electionis'' kerül ki kezedbôl, te ihletett, teremtô művész. Veni sancte Spiritus! b) S hol születnek az apostolok? A coenaculumban, az utolsó vacsora termében. Oda gyűltek, hol legédesebb emlékeik, hol Krisztus fôpapi imájának visszhangjai zsongtak, hol a padlón meg voltak még a lábmosás vízfoltjai, ahol még Krisztus lelke járt. Itt e szent, édes helyen, Jézus szíve kiáradásának legemlékezetesebb színhelyén. Itt, hol minden oly hatalommal ragadta meg ôket s Jézus emlékezete szívüket lángra élesztette. Itt, ahol az utolsó vacsora asztala, az az oltár állt, melyen elôször mutatta be az Úr a maga titokzatosan szeretô szívét Istennek. Itt, ahol az ,,ingyen adott kegyelem'' legfôbb ünnepét ülhette! Itt, e titokzatos atmoszférában lépett föl az a típus, mely nem zsidó, nem római, nem görög, hanem krisztusi, azaz apostoli! Itt csendült meg az emberi nyelvnek az az akcentusa, mely nem férfi, nem nôi hang, hanem az igazság hangja, az angyalok akcentusa, kik se nem férfiak, se nem nôk, hanem szellemek. -- Az apostolság legmélyebb inspirációit azok bírják, kik az Eucharisztia életét élik. Azok mondják: Ecce ego, mitte me... íme Uram, itt is van szív, mely megért téged; megért, mert belôled él. c) Erre a kegyelemre készültek tíz napig s imádkoztak egyesült erôvel, a szívek áhítatos melegében. Sok kalóriát nyel el az eper, az ôszi barack, míg az a csepp olaj, melytôl zamatját veszi, benne leszűrôdik. Sok elmélyedés és áthevülés kell a léleknek is, míg édes, tüzes, zamatos lesz. Néha ugyan gyorsan érik, kivált az olyan izzó nyáron, amilyen az elsô pünkösd volt; Pál is hamar ért meg a damaszkuszi kapu elôtt Krisztus verôfényétôl; különben pedig a léleknek idô kell míg bensôségesebb, összeszedettebb s tisztább lesz. ======================================================================== 399. A pünkösdi tűznyelvek. ,,És eloszlott nyelvek jelenének meg nekik, mint a tűzláng...'' (Ap.Cs. 2,3). a) A nyelvek pünkösdi ajándéka azt jelzi, amit a jó pásztor képe: közlekedést, érintkezést, utánjárást, egymástmegértést; azt jelenti, hogy menjetek a népekhez, beszéljetek nyelvükön, értsétek meg ôket, hogy megértsenek titeket. Igazság s kegyelem van nálatok; közöljétek azt velük, járjatok utánuk. Ne álljatok félre, mondván: Krisztus megigérte, hogy a pokol kapui nem vesznek erôt rajtunk; nem mi szorulunk a népekre, hanem a népek reánk. Ez nem pünkösdi nyelv; ez nem a szellem nyelve, mely hódít; ez nem a lélek nyelve, mely éltetôen, üdítôen akar kihatni. A mi elvünk nem a ,,l'art pour l'art''; nem az elszigeteltség, hogy ez evangéliumból csak morzsák hulljanak a világnak; hanem legyen az övé az egész pünkösdi igazság. Adni, adni, szórni, közölni... ez pünkösd. b) ,,És betelének mindnyájan Szentlélekkel...'' Krisztus lelkével teltek be; ez a lélek lett az ô lelkük, és ettôl elváltozott világuk. Mondhatnók, a géniusz kongeniális férfiakat támasztott. -- Ez kell; Krisztus nagy gondolatait kell felvennünk; motívumainak mélységét és erejét átélnünk, és azokat egyéniségünkben sajátosan és szerencsésen kialakítanunk. Apostolok lélekbôl lesznek; papok csak apostoli rokonlelkek lehetnek; kongeniális emberek; lelkük a Szentlélek. Ezt a lelket kell a szentelésben venniök és azt fölgerjeszteniök, mert bennük van a ,,kézrátétel'' által. Higgyük azt, hogy bennük van; de energia, elmélyedés, megindulás, elérzékenyülés kell hozzá, hogy azt fölébresszük s erejét kifejthessük. c) Különben pedig mindenkinek való a Szentlélek s napjainkban számosan vannak, kik utána vágynak. Ô az egyház lelke. Ô nevelte a kereszténységet hôsies életre. Ez egyházban minden lélek közvetlen összeköttetésben áll a Szentlélekkel, az élteti és eleveníti. Az egész életet kell e Léleknek átjárnia: szemléletet és akaratot, spekulációt és cselekvést, s meg kell nyilatkoznia gyengéd érzékben az erkölcsi iránt. Jöjj te csodálatos, teremtô, alakító lélek! ======================================================================== 400. ,,S betölté az egész házat.'' Az egyházat; ô most itt a vezetô, nevelô, vezetô Lélek, a ,,Spiritus rector''. Házinépet nevel magának: a) Apostolokat; elôször megkereszteli a tizenegyet, azután Pált s azután nyomukban egyre folyton az apostoli férfiakat, a pogányok térítôit, Bonifácot, Oláfot, István királyt, Adalbertet, Xaveri sz. Ferencet, Claver sz. Pétert, Szent Vincét s azokat a buzgólkodókat, kiknek lelkében ég a vágy: mentsük meg a lelkeket. b) Tanúkat, vértanúkat nevel; Szent Istvánt, a bíboros diákonust, a vértanúság piros zsengéjét, ,,kinek arca fénylik, mint az angyal arca'', ,,ki telve van hittel és Lélekkel''. Sorban állnak, pálmákkal kezükben; ,,tanúi ez igéknek mi és a Szentlélek'' (Ap.Cs. 5,32). Mily tanúság; ôk és a Szentlélek, s mily méltóság, mily hivatás! c) Liliomos leányokat nevel, élükön a Szent Szűzzel, az ,,Isten templomával, a Szentlélek szentélyével''. Ágnes, Cecilia, Katalin, Lucia, Agatha, s a liliom nem hervad el ezer év után sem, s kivirágzott Mechtild, Gertrúdban, s késôbb Teréziában, Pazzi Magdolnában, Limai Rózában. Királyi leányok ápolják nálunk is: Margit, Jolánta, Kinga. d) Finom lelkeket nevel, kik alkalmasak az Urat magukba fogadni, s organumaivá, médiumaivá válnak. Ha nincs is tűznyaláb fejükön, de mély tüzű szeretet izzik bennük, mint Szent Erzsébetben, Szent Vincében, Szent Szaniszlóban, Szent Alfonzban! e) Mily fölséges ház, ahol én is élek, ahol engem is nevel a Lélek tisztaságra, bátorságra, bizalomra, bensôségre. Ez elite- társaságba csak nemesen érzô s jól nevelt lelkek valók. Azért írja az Apostol: ,,Ezeket írom neked, hogy tudjad, mint kelljen foglalkoznod az Isten házában, mely az élô Isten anyaszentegyháza'' (I Tim. 3,14). Isten ad erôt a tiszta, buzgó élethez, a korrekt, következetes fegyelmezéshez, mert ,,rád száll az Úr lelke és más férfiúvá változol'' (Kir. 10,6). Azért vagyok e házban, hogy belôlem is elôkelô lélek váljék; Isten is akarja s a Szentlélek dolgozik rajta. ======================================================================== 401. A Szentlélek világosság és tűz. a) Ajándéka az Úrnak; oly sajátságos és isteni és páratlan, amilyent ô tud adni, például megérinti a vakot, és lát; megérinti a koporsót, és a naimi özvegy örvendezô anya lesz; s úgy tesz most is: megnyitja szemünket, ,,illuminatos dat oculos cordis'' s szemünkben fölragyog a fény: látók leszünk. Látjuk az Isten nagy gondolatait..., bevonulnak lelkünkbe és eltöltenek, és világosság kél nyomukban. Elôbb éjben álltunk, élettelen homályban; minden erôtlen volt: az eszme, a gondolat, a remény... Végre ,,in lumine tuo videmus lumen'', világosságában látunk. Ezt az erôt, illetôleg erôtlenséget tapasztaljuk a lélek változtával magunkban s a világtörténelemben. Vannak gondolatok, melyek ôserôk gyanánt vonulnak át a lelkeken, például a keresztes hadakon a szentföld igézete, a szent kereszt; az Ágoston korabeli egyházon Szent István ereklyéinek tisztelete; a XIV. századon Ferreri sz. Vince alakja; máskor meg mint gyönge vízerek alighogy szivárognak. Egyszer a lelkek tüzet fognak tôlük, máskor meg csupa ,,caput languidum et cor moerens'', fáradt fejek, fonnyadt szívek veszik körül ôket. ,,In tenebris et umbra mortis'', sötétben s a halál árnyékában ülünk nélküled, szent édes Lélek, elfajulunk és dicsôséges hivatásunk mint foszló álomkép jelentkezik néha-néha elôttünk; úgy vagyunk, mint az Inkák elfajult nemzetsége, mely rongyosan, pipázgatva lopta a napot ôseik palotáinak romjai közt; nem értették meg a géniuszt, a lelket, mely hajdan lelkesítette nemzetüket. Segíteni akarok magamon, s mély tisztelettel töltekezem az Isten gondolataival szemben; szívesen olvasom térdenállva a Szentírást. b) A nagy gondolatokat szenvedélyekké fokozza a Szentlélek. A hideg gondolat nagy sohasem lehet; nagy csak az, amit nagyon szeretünk. Ha Isten gondolatait nem szeretjük, azok is eltörpülnek. Tehát szeretettel kell átkarolni az Isten gondolatait. Az ember szeretettel gondol szülôjére, jegyesére, hazájára; e szeretet által lesz az asszonyból anya és jegyes a földbôl haza. A magyar földre a dán, a norvég is gondolhat, de nem gondol rájuk a haza szeretetével. Az Úr Jézusra is gondolhat hitetlen, zsidó, pogány; de azzal a gondolattal, mely lelkeket vonz, fűz és forraszt hozzá, csak a szeretô lélek gondol rá: ,,Senki sem jöhet hozzám, ha Atyám nem vonzza ôt''. Lelkünket is megszerethetjük; de más a földi élet szeretete, más az az aggódó szeretet, mely végtelen kincset lát benne és Krisztus vérét ôrzi benne. Gyönyörködhetünk az életben, a tavaszban, de más az örök élet öröme. Gondolatainkban úszhatunk a titokzatos lét örvényei fölött; de más az az élvezet, mely a titkok örvényei fölött a halhatatlanság reményével telik el. Goethérôl is hirdetik, hogy harmonikus lélek volt; de sír, szenvedés, örök vágy, halál, örök élet nincs e harmóniába olvasztva, s így e szerény csalogányéneket síró viharok nyelik el. Ó Szentlélek, te kiemelsz ünneplô, fölényes magaslatokra; benned nem zavarja meg semmi sem örömünket: sem halál, sem szenvedés, sem vihar, sem éj. --Élvezzük magunkban a szentlelkes lélek diadalát. c) Mindezt csak az Isten Lelke adja. Az ember imádkozhatik s vágyódhatik utána, és ugyan ki ne tenné, miután biztat rá a bölcsnek tapasztalata: ,,Könyörögtem, s belém jött a bölcseség lelke'' (Bölcs. 7,7). Ó igen, imádkozni fogok az édes Lélekért. Az Úr is kívánja ôt nekünk, s ô is imádkozik Lélekért számunkra. Biztosan megnyerjük. A szegény, kevély világ nem nyeri meg ,,az igazság Lelkét, kit e világ nem vehet, mert nem látja s nem ismeri ôt'' (Ján. 14,17). Beledisputálja magát a sötétségbe és összes értelmi energiájával kételyt s éjt teremt. Visszaviszi a szellemi világot a khaoszba, ahonnan az Isten szelleme ép azáltal emelte ki, hogy világosságot teremtett. ======================================================================== 402. A három nagy pünkösdi kegyelem. ,,És kezdének szólani különbözô nyelveken, amint a Szentlélek ad vala szólaniok'' (Ap.Cs. 2,4). A pünkösd a legmélyebb értelmű ünnep, mert jóllehet minden ünnepen szellem és lélek ünnepel, de itt az áttüzesedett Lélek árad ki; innen indul hódítani, alakítani, teremteni... Különösen három nagy kegyelem alakjában: a) Az elsô a szeretet. A Szentlélek a szeretet lelke, és a pünkösd a szeretet legfölségesebb kinyilatkoztatása. Megjelenik mint gyermekszeretet karácsonykor, szenvedô szeretetté fokozódik a Golgotán; izzó, hódító, diadalmas szeretetté pünkösdkor... Szeretet, mely a legjobbat adja (datum optimum), a lelki életet s a leghathatósabban adja. Jézus lehelte (insufflavit), és viharzó impulzusokban megy végig a világon; kigyullad Pálban, Ágnesben, Perpetuában, Teréziában, Ferencben, Néri Fülöpben... Mint lávafolyam, mely nem hűl ki soha... ,,Caritas diffusa'', a kiömlött, tüzes szeretet. Ó, én is szeretek, s szeretni akarok mindjobban; aki szeret, az erôs; azért erôs, mert szeret; aki gyönge, azért gyönge, mert nem szeret. b) A második kegyelem a buzgóság. Jézus keresztségnek nevezi, tűzkeresztségnek. A szeretetnek hódítania kell. Jézus tüzet hozott, és akarta, hogy égjen; parazsat hullatott szívünkre; de hogy a parázsból tűzláng legyen, ahhoz szító, viharos fuvalom kell, ,,spiritus vehemens''; így lesz belôle ,,nagyobb szeretet (diligis plus his). Ez a tűz ég az egyház ereiben, ettôl ,,suspirat et aspirat ad sanctitatem'', fohászkodik és törekszik a szentségre. Nincs nyugta. Kibocsátja rajait: apostolokat, kik Szent Pállal bemutatkoznak, hogy ,,kitágult a szívem felétek, korinthusiak''; ,,kitágult szív'' jellemzi az apostolt, belefér a világ. A szeretet tágította ki s buzgóságra nevelte... ,,suspirare, aspirare'' tanította. c) A harmadik pünkösdi kegyelem az imádság lelke. Az ima a Szentlélek atmoszférája. Ima várta, ima hívta, ima kísérte, és a Lélek maga ,,imádkozik bennünk kifejezhetetlen nyögésekkel'', ,,gemitibus''. ,,Gemitus'', ah ez az igazi szó, olyan mint gerlebúgás és esti harangszó! Bensôséges, mély, lágy érzelem! Nincs bensôségesebb, mint a hô ima. Hogy fest, hogy sugárzik, hogy lágyít, hevít s boldogít! Mel et oleum, méz és olaj! Enyhít és édes. Az ima lelkét kérnünk kell és féltékenyen óvnunk kell; mikor megnyertük, meg kell köszönnünk; ha nélkülözzük, utána kell járnunk. ,,Spiritus gratiae et precum'', az egy; a kegyelem és imádság együtt jár. A szentek az ima stilítesei! Tehát imádkozzunk, vagyis vágyódjunk, törekedjünk, fohászkodjunk, esedezzünk, alázódjunk meg mélyen, hogy lehajoljon hozzánk az Úr! ======================================================================== 403. A tanító és bizonyságtevô Vigasztaló. a) ,,A vigasztaló Szentlélek pedig, kit az Atya az én nevemben küld, az titeket megtanít mindenre és eszetekbe juttat mindent, amiket nektek mondottam'' (Ján. 14,26). Megtanít arra, amit nem értettetek meg; tanításától a dogma érzéssé, a hit életté, a remény gyakorlattá válik bennetek. Nem tanokra, hanem életre tanít. A Lélek nem iskolamester, hanem életelv; tudománya nem betű, hanem érzés, lelkesülés és erô. E tekintetben a Szentlélek arra törekszik, hogy a hit eleven életté, a tan érzéssé és tapintattá váljék bennünk, hogy fölkent, lelkes emberek legyünk, kik egyéniségükkel bizonyítják az Urat. Tehát át kell élned a hitet és a tant az életrôl és erényrôl, akkor lesz a tied. Míg csak fogalmaid vannak róla, addig nem hat akaratodra igazán; nincs tapasztalatod. A fogalom, a képzet is csak akkor erôs, ha érzéseket ébreszt; az újra és újra átélt érzés a hatalom. Azért tehetetlen a tan, hit, elv, melyet értünk, de érzéssé, tapasztalattá nem változtatunk. Onnan az ür a beszéd és a tett közt; máskép beszélnek és máskép tesznek; ,,die ewige Melancholie des Besserwissens und Schlechtermachens''. b) ,,Én kérem az Atyát és más Vigasztalót ad nektek... Nem hagylak árván titeket'' (Ján. 14,16,18). A Szentlélek ,,paraclytus'', segítô lélek. Megvéd és megvígasztal, bátorságot önt belénk az igazság öntudatos átélése által, fölemel, emancipál a világ illuzióinak s lázainak gyöngesége alól. Azután megóv az elzülléstôl, melyet az élet értéktelenségének kísértete hoz reánk. Megsegít, hogy érezzük létünk s lelkünk végtelen értékét, s ne vessük el magunkat; hogy mindenekfölött becsüljük a szívbeli tökéletességet s a belsô értéket. -- A világgal szemben is megvéd, mert rámutat jócselekedeteinkre, melyeket lehet tagadni, de nem lehet súlyukat nem érezni. Ez a lélek legyen segítôm s forraljon föl; a vízbôl is akkor lesz feszítô energia, ha forró; a vér, a lélek is úgy van. c) ,,Mikor pedig eljövend a Vigasztaló, kit én küldök nektek az Atyától, az igazság lelkét, ki az Atyától származik, ô bizonyságot tesz felôlem'' (Ján. 15,26). Az a szív, amely a Szentlelket vette, nagy fogalommal bír Jézusról s forrón szereti ôt, áthasonul hozzá s föltünteti magán képét. Ezek a kipusztíthatatlan Krisztus-képmások ráutalnak a krisztusi élet mélységeire; ezek a folyton hajtó és zamatos gerezdeket termô szôlôvesszôk a tüzes, mézes szôlôtôke örök erejére. Aki tehát a Szentlélek erejét életté változtatja, az tanúságot tesz Krisztusról. -- Bennem is tanúskodik a Szentlélek bűnrôl és igazságról; hűségesen meg akarom fogadni tanúságát, s a szerint ítélek. ======================================================================== 404. ,,Altissimi donum Dei.'' a) A Szentlélek a ,,fölséges Isten ajándéka'', nekünk is ajándékot hoz; élettel kedveskedik, édes, szép, gyöngyélettel. A földi élet akkor édes, ha nem üres s ha nincs telve mulandósággal. A mulandóság fájós érzéssel tölti el öntudatunkat, s ez telíti a világias lelket. Nem szeret szétnézni; magaslatokra nem emelkedik; a jövôbe nézni fél, a mélységet kerüli; ha pedig tényleg a mélybe néz, borzad s elváltozik arca. Amily mértékben nônek rajta a mulandóság öreg estéjének árnyai, abban a mértékben vígasztalan. Van-e szomorúbb látvány, mint egy ledér öreg embernek arca? Ellenben a Szentlélek a legmélyebb, a legerôteljesebb, a legöntudatosabb életnek lelke... Ô is édes élettel kedveskedik, de ajándékai az élet teljét hozzák; életet ad az Isten s megeleveníti; egészséget ad; erô megy ki belôle, s a vérfolyásos lelkek, kiknek életük szétfolyik, meggyógyulnak; tiszta vért ad; szemvilágot ad: ,,respice'', nézz rám s ismerj föl. Hitet ad, erôt, megindulást, megolvadást, ad könnyeket, lelkesülést, halhatatlan reményt. b) Tűzzel jön a világ szelleme is; de tüze emészt; füstös és sötét; szenvedélyes; energiákat ébreszt; erôlködéseket végez; nagy port ver föl; nagy lármát csap. Az emberek dolgoznak, lótnak-futnak, de kiélik magukat, s minden ilyen élet olyan, mint a pásztortűz helye a virágzó rét közepén. Másnak juttatják életük erejét; az ifjúkor a gyönyörnek, a férfikor az érdeknek él, s miután kiadták erejüket, nem marad nekik más, mint a bánat s blazírtság. Szegény, leperzselt lelkek. Ellenben a Szentlélek tüze, a bensôség melege, a lelkesülés heve, az élet jótékony melege kiégeti a salakot, a rosszat! Emészti azt, amit a Szentírás rossz értelemben testnek mond; mert ahol az uralkodik, ott meg nem marad; nem marad meg lelkem az emberben -- mondja az Úr -- mert test; de ezt a testi embert elpusztítom majd s kiöntöm lelkemet a nehézkes, érzékies emberekre, s prófétákat nevelek; kidörzsölöm szemeikbôl az álmot s mámort. Ez a tűz ég bennünk, belénk ég, s nem akarunk szabadulni jótékony melegétôl. Ez az élet melege! c) A világ lelke is akar világot teremteni, megújítani, átváltoztatni s nagy kultúrmunkát végezni, nagy intézményeket teremteni; de a földbe növeszti ôket, ,,és elfordítják elméjöket és lesütik szemeiket, hogy ne lássák az eget'' (Dan. 13,9). A ,,horror futuri saeculi'' veszi körül ôket. Munkájuk inkább fáradtságot, mint szabadságot hoz s gépeikhez köti ôket, ezek által akartak uralkodni; de a nagy erôk, melyeket ôk szabadítottak föl, szolgáikká tették ôket. Személytelen zsarnoki hatalmakká válnak, külön pszichológiával, temperamentummal, s elgyötrik az emberiséget; a szenvedélyes törtetést tűzik ki életfeladatul nagy logikai következetességgel, de pszichológiai képtelenséggel. Ellenben az Isten lelke a világot belülrôl, belsô elveibôl, a jóság- s igazságból akarja kialakítani, s azért aztán szépségbe fejleszti. Lelkeket szabadít föl szabadságra, melyek kevéssel beérik, s a világot, a munkát, az észt s vívmányait csak arra használják, hogy a lélek élete szépen, nemesen kifejlôdjék. Méltóságot, lázas önemésztést sehol, soha. Igy kell járni a világban Isten-szeretô, igénytelen lélekkel; úgy kell nézni minden virág szemébe, hogy mondja: azért vagy, hogy én is ily szép legyek; úgy kell leülni a forrás mellé az árnyékos pázsitra, s szeretettel gondolni az isteni mélységek forrásaira, melyek bennünk mint gondolatok s érzések fakadnak. ======================================================================== 405. ,,Ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét'' (Ef. 4,30). a) Megragadja a lelkemet a gondolat, hogy megszomoríthatjuk ôt. Ha megszomoríthatjuk, akkor hát szeret, törôdik velünk. S valóban, mily mélyek megszomorodásai! Elsô a pokol, az ô ,,elbúsult haragja''; második a halál, mely a szép életre akarata ellenére szállt; harmadik a bűn, mert a ,,fegyelem Szentlelke elriasztatik az érkezô hamisságtól'' (Bölcs. 1,4). Ha ôt megszomorítjuk, akkor voltakép magunk szomorodunk el; elvesznek lassanként igazi örömeink, melyek az Istennel telt lelkekben fakadnak; érzékünk, hajlamaink földízűek lesznek. Lélek, szellem, kegyelem átlátszó ködképekké válnak, s kiverôdnek rajtunk az unalom s az öregség vonásai; meghasonlunk. Isten ments; szolgáljunk az Úrnak ,,in laetitia''. b) ,,A lelket el ne oltsátok'' (I. Tess. 5,19). A Szentlélek tűzláng, de a tüzet is ki lehet oltani; ki lehet ölni a lelket. A bocsánatos vétkek gyakori s könnyelmű elkövetése ki-kioltja a bensôség s ragaszkodás érzetét, lehűti ezt a finom, kényes lelket; ,,res delicata Spiritus''. Nem csoda, ha a könnyelmű lélek, mely kis bűnökkel nem törôdik, halálos bűnbe is esik. Azért vigyázok s minden készakaratos Isten-megbántást kerülök; kényesnek kell lennem életemre. c) El ne riasszátok a lelket... alacsony, nemtelen viselkedéstek által. Átérzem, hogy a Szentlélek figyelmet, készséget, elôzékenységet érdemel, s nekem mindig az elôkelô érzés e magaslatán kell állnom. A lélek is eldurvulhat, elvesztheti az érintetlenség méltóságát s a korrektség szépségét, s a Lélek indításait alig érzi meg. Ime, érzékenységem által a Szentlélek organuma lehetek, s ô bennem lakik; eszköze lehetek, s ô általam dolgozik; de lehetek tört lant s eliszaposodott lagúna is. Figyelek tehát a Szentlélek indításaira s sugallataira! ======================================================================== 406. ,,Szellem és élet''. a) Pünkösd van, a Lélek ünnepe. Lejött az égbôl a fergeteg szárnyain, a szél zúgása az ô beharangozása, villámait lehozta s tüzes nyelvekké olvasztotta; angyalait fönthagyta, de kerubos, szeráfos, bátor lelkeket állított a világba, apostolokat; tüzes szavak, ihletett arcok, megindult tömeg az ô művei. Pünkösd van. Ez a Lélek a hitnek lelke s ugyancsak az isteni szereteté, a tisztult lelkiségé, a remeklô erkölcsiségé; caritas et spiritalis unctio. 1. A Lélek nem tudomány. Sokat tudhatunk, s még sincs lelkünk. A Lélek az a bensôség, melegség, indulat, meggyôzôdés, életöröm, tetterô, mely az embert áthatja és emeli. 2. A Lélek nem műveltség; az írás-olvasás, a kultúrművek hidegek, nem húznak, nem töltenek ki; hidak, gépek, emlékek inkább terhek, melyek gyakran lenyomnak igénytelenségünk érzetébe. A Lélek az teltség, élvezet, édesség, lendület. 3. A Lélek nem külvilág, akár pompa, hír, érvényesülés legyen; szép-városok, boulevardok, szobrok, diadalívek, mindez szürke és hervadt lehet; feledjük vagy rászokunk; a Lélek az a belsô világ, az öntudat az isteni életrôl s erôrôl. 4. A Lélek nem haladás; a haladás ködös, göröngyös út, mérhetetlen perspektívákkal, telve rejtelemmel, de céltalansággal is; a Lélek pedig az én édes jelenem s tavaszi reménységem. A haladás az emberiségre nézve olyan, mint a viruló ákácfasor, melyen át a gyorsvonat vágtat s virágos ágaiba leheli fojtó füstjét; e fojtó füstöt érzem, s e virágos ákác olyan nekem, mint a menyasszony fátyola, melyet szemfedôbôl csináltak. Ellenben a Lélek az az örök, fölényes élet, melyet már itt kezdek meg, s biztos vagyok halhatatlan jövôjérôl! 5. A Lélek nem test, nem érzék, nem érzéki öröm és élvezet; az mind gyorsan hervadó virág, s hozzá még könnyen kábító s mérges virág; a Lélek test s érzék fölött álló, saját útjain járó, a végtelen Isten felé törekvô hatalom, mely a tisztaságban, az erényben, az öntudat harmóniájában bírja szépségét, mely ezt a szépségét az Istennel való érintkezésbôl, az ô befolyásából fejleszti s azt odaadásában teljesen neki adja át; üresnek érzi magát nélküle. 6. A Lélek nem te..., nem ô. Nem világ, sem család; nem atya, anya, gyermek, nem az a másik, ha még oly közel áll is hozzám. A Lélek az az ,,én'', az az enyém. Az én valóságom, öntudatom világa; ahogy én hiszek, élek, tűrök, küzdök, bízom... én, én magam..., egymagam úszva a vihartól elragadott léghajón... vagy egymagam az óceán hajóroncsán... vagy egymagam elevenen eltemetve. Én, kiben az Isten él; én, ki önmagamban s önmagamon át Istenre nyitok s vele egy vagyok. 7. A Lélek nem theológia, sem tudományos iskola. A theológia igyekszik az isteni létnek s életnek valamiféle kifejezést adni; azt megérteni s formulázni. Ez az igyekvés többé-kevésbbé csütörtököt mondhat; a formulák elégtelenek lehetnek. De theológiai szisztémák-tól független a titokzatos, isteni élet. Mennyi szisztematikus theológia van az Isten szentjeiben? Nagyon kevés. b) Ezt a belsô világot a szentírás mennyországnak, Isten országának is hívja. Az Isten országa, az az isteni belsô világ, melyet lelkemben a Szentlélek formál: erényesség, béke és öröm. Az erényesség fény is, erô is, szépség is, összhang és forma, fegyelem és arányosság; átélem ezt a belsô valót erényes aktusaimban; hitben, reményben, szeretetben, bizalomban, áhítatban, küzdelmes, törekvô, bátor, Istenhez ragaszkodó, nemes, tiszta, áldozatos, türelmes, készséges, finom, kíméletes, jóindulatú, érdeklôdô, nagylelkű, elnézô, alázatos, igénytelen, fennkölt lelkületben. E lelkületet élvezem, mint békét s édes örömöt. Ez Isten-országnak végtelen sok kiadása lehet; de mindegyikét a Szentlélek ihleti s élteti. A lélek ez állapotát kegyelmi állapotnak hívjuk, s azt mindennél többre kell becsülnünk: az isteni élet az igazi kincs. c) Kiesünk ez állapotból a halálos bűn által. Aki halálosan vétkezik, annak lelkébôl az Isten lelke kivonul s a bensôséges szeretet kapcsa Istennel megszakad; kiesik belôle lelki életének szépsége, az a sajátos, isteni szépség, isteni forma, isteni harmónia. Ha tudóssá, ha híressé válnék is, ha angyal adná át neki szépségét, nem használna neki, mihelyt a végtelen élettel megszakadt összeköttetése; az örök isteni élet tôkéjérôl le van tépve e venyige; gyümölcsöt, vagyis isteni értéket s érdemet nem hoz életre. Honnan hozza, ha gyökere nem az Isten többé? Nélkülem semmit sem tehettek többé? Nélkülem semmit sem tehettek..., ami latba esik nálam, azt nélkülem nem tehetitek. Ha halálos bűnben vagytok, segítlek titeket, hogy térjetek meg, hogy tartsátok meg a törvényt, de isteni élet, melyet velem való édes öntudatban, egyesülésben élhetnétek, melyet a szívembôl adok s osztok meg veletek, az nem lesz bennetek. -- Vannak azután kisebb bűnök is. Ezekre azt mondom: Nézzetek a Szentlélekkel egyesült isteni lélek arcába, teljetek el szépségével s ne borítsatok rá árnyat. Aki bocsánatosan vétkezik, egykedvűen, nem törôdve a lélekkel, az megszomorítja a Lelket. Ne szomorítsátok meg a lelket. Ne zavarjátok meg ezt a tiszta szemet, ne borítsatok hervadást és lelketlenséget e felhôtlen arcra. Ne durvítsátok el; oly átlátszó, hát ne homályosítsátok el; oly lágy, érzékeny, amellett erôs és ruganyos, ne mérgezzétek meg erejének forrásait. ======================================================================== 407. A Lélek elsô hatásai. a) ,,Amint pedig e szózat lôn, sokaság gyülekezék egybe... Álmélkodának pedig mindnyájan és csodálkozának egymás között. Ekkor elôállván Péter a tizeneggyel, fölemelé szavát és szóla nekik...'' (Ap.Cs. 2,6,12-14). A Szentlélek beszédre is s figyelemre is indít; arra, hogy adjunk, s arra is, hogy vegyünk. Indít arra, hogy mások lelkes gondolatait szívesen fogadjuk és azokat hasznunkra fordítsuk. Mások buzdításából és prédikálásából mindig lehet hasznot meríteni, ha nem a szónokot, hanem önlelkünket kritizáljuk. ,,Nincsen az a rossz prédikáció, amelybôl valamiféle hasznot nem meríthetnénk'', -- mondja Szent Teréz, egyike a legszellemesebb nôknek. Ha épületes olvasmányt olvasunk, ne nézzünk arra, hogy ezt másokkal is közöljük, hanem, hogy ôszintén megalázódva lelki hasznot merítsünk belôle. Istenrôl, lélekrôl, szent életrôl, az Isten nagy dolgairól beszéltek az apostolok, mert ezzel voltak tele; mások a világias életet dícsérik, mert az isteni bensôséget és mélységet önmagukban nem ismerik. Ássunk mélyebben; mily nyomorult az ember, kinek a világ, az arasznyi lét imponál, s saját nagyságának öntudatára nem ébred. A Szentlélek önmagunkba fordít s végtelen világokba int. b) ,,Álmélkodának pedig mindnyájan s csodálkozának egymás között, mondván: Vajjon mi lesz ebbôl? Mások pedig csúfolódva mondák: Ezek tele vannak musttal'' (Ap.Cs. 2,12). Ime, két benyomás s két ítélet; álmélkodás és csúfolódás egy és ugyanazon jeleneten. A Lélek a maga hangulatai szerint veszi benyomásait; objektív és szubjektív elem van azokban. A reflektáló léleknek szét kell ezeket szednie, nem szabad egyoldalúan a szubjektív impulzust követnie, különben önmagának bohócává válik. A világ tele van szubjektivizmussal, és mégis kevés benne az igazi szubjektum, a reflektáló, emancipált, tisztult egyéniség; az ilyen szétszakítja a szubjektív benyomások illuzióit, s nem ítél anélkül, hogy elôbb objektíve informálódni ne próbálna. Ne üljünk fel benyomásainknak; mondjuk mindig: ilyen a benyomásom, de utána nézek, nem nagyon relatív és szuggesztív-e? ======================================================================== 408. Keresztények csak az egyház által lehetünk. ,,És hozzájuk álla az napon mintegy háromezer lélek'' (Ap.Cs. 2,6,41). a) Keresztény vagyok és reflektálok az elvekre, melyek által azzá lettem. Kereszténnyé lettem azáltal, hogy Krisztusban az isteni tekintélyt fölismertem és magamat neki átadtam, ô vezet, ô nevel engem. Az igazságot illetôleg a Mester isteni tekintélyét követem; a lelki élet fejlesztését, növelését illetôleg a Megváltó kegyelemszereit használom; a híveknek, testvéreimnek összműködéseit illetôleg a kormányzó, intézô, apostoli tekintélynek hódolok. Mindezt az isteni tekintélyt az egyházban találom fel. Isten fektette az egyházba; ô áll jót; ô gondozza e nagy vezérlô, intézô hatalmat. Nem is csoda. Hisz ez az ô intézménye. A levegôt nem lehet a kémiára bízni és a vizet nem lehet a laboratóriumok szűrôiben elôállítani; a termést nem szabad üvegházaktól várni s az anyai szeretetet sem felsôbb leánynöveldéktôl; más forrásokból kell ezeknek a létet fönntartó elemeknek áramlaniok; épúgy az összeköttetést az Isten és az emberi lelkek közt nem lehet a tudománytól, nem a kathedráktól várni, annak oly általánosnak kell lennie, mint a napvilágnak és levegônek: ez az egyházban megörökített, isteni tekintélyre van bízva. Hiszek s örvendek! Nem nézem az embert; a pápában nem nézem, hogy olasz-e vagy francia; nem kutatom az egyház történelmében is érvényesülô ármányt és politikát. Mindez emberi, de a tekintély döntése s iránya isteni; nekem ez elég! b) Kereszténnyé lett mindenki nem a ,,rabbi'' tanán való kedvtelés, nem filozofálás által, hanem az apostoli tanítókhoz kellett szegôdnie, ha keresztény akart lenni s nekik engedelmeskednie. Hogy mit mond a Mester, azt az apostoloktól kellett megtudnia; aki okosabb akart lenni, az megszűnt kereszténynek lenni; kizáratott. Ime, a kereszténység nem tan, hanem tény, a meggyôzôdést követô fölvétel az egyházba s magában az egyházban hódolás, engedelmesség, ragaszkodás az apostoli tekintélyhez. Ime, a nagy tény: ragaszkodni a tekintélyhez s élni belôle! Mint ahogy az Oriens népeinek élete a tradíciók hatalma alatt ma is olyan, amilyen volt a pátriárkák korában: úgy az egyház, amennyiben a hitet és erkölcsi elveket hordozza, a változatlan, folyton élô régiség. Élô és el nem múló évezredek! E tekintély alatt élek s halok..., e tekintély révén közel vagyok Krisztushoz; van ,,szentséges atyám'', van lelkiatyám. Jó nekem! Ha Európa a változatok színtere, leghatalmasabb intézménye mégis a változatlan tekintélyen álló egyház. A népek életét az hordozza; a lelkek világát is az gondozza. Az összeköttetést az örök régiókkal az eszközli; jó nekem itt lenni! Élek, élek ragaszkodó hűségben, s ha Krisztust keresem, az egyházhoz fordulok. Hogy mit kell hinnem, azt itt veszem; hogy mit kell éreznem bűnnel, erénnyel szemben, azt itt merítem. Lelkem ez otthonának intézményeit s szokásait tisztelem; nem járok azok nyomaiban, kik az okoskodástól élni és örvendezni elfelejtenek. ,,Itt az Isten háza és az égnek kapuja''. A kapu elôtt nem kell ácsorogni, hanem be kell szaladni s magát otthonosan érezni! c) Kereszténnyé lett mindenki a szentek nagy közösségének földi kiadásáért, az egyházért való lelkesülés által. Fölséges, isteni alkotás; Krisztus szemefénye; elites lelkek gyülekezete. Mindenkinek égnie kell javáért s becsületéért. Legyen nagy, fölséges dóm az Isten egyháza; az evangélium és a sacramentum foglalatja, Krisztus való, igaz ábrázatának kerete és az ô kenetes lelkének Grál edénye, legyen egységes, egyetlen egyház; elôbb nemzeti egyházakat akartak. Bossuetnek írja De Bausset: ,,Eminenciád, nekünk független, szabad (nemzeti) egyház kell; ez az a pont, ahol elválunk''. Nem, nem; nekünk egységes, krisztusi egyház kell. Legyen szent, szellemmel és lélekkel telt; ez legyen ambíciója. Elôbb az volt a tendencia, hogy az egyház úr legyen s nagyhatalom, s az állam fölött is uralkodjék. Mi ezzel nem bíbelôdünk; a mi vágyunk az, hogy az anyaszentegyház minél több és minél szebb lelket öleljen föl szívére. Szeressük az egyházat úgy, mint a zsidók Jeruzsálem városát: ,,Ha elfeledkezem rólad, Jeruzsálem, legyen elfeledve jobbkezem. Torkomhoz ragadjon nyelvem, ha meg nem emlékezem rólad, ha nem teszlek fôvigasságomnak'' (Zsolt. 136,5,6). ======================================================================== 409. A Pünkösd szelleme. A Pünkösd szelleme szemben a Karácsony s a Húsvét szellemével: a) Az elsô Karácsonykor künt Betlehemben nem volt ünnep, hanem inkább vásár; nagy sokadalom hömpölygött az utcákon, és Ôt, ki már köztük járt, nem vették észre. Azután beállt az éj, s lett nagy, mély, éjjeli csend; nem várta ôt senki. Ellenben a Pünkösd ünnep, nagy nap, a törvény ünnepe, ünnepélyes, délelôtti óra Jeruzsálemben. Benn pedig várják, imádkoznak; és íme, akkor tör le zúgó viharban a magas égbôl s leszáll és kigyúl az apostoli gyülekezet fölött. Ezzel jelzi: 1. hogy várjuk ôt lelkendezve. Várjuk, ô majd eljön és ad kegyelmet; mi meg nem teremthetjük az erôt, de ô adja ezt és magát adja; készítsünk neki helyet; az alázat vonzza ôt. 2. Vágyódjunk utána: Veni, Veni, ez a lélek vágya. Hogy kívánkoztak ôk, és ki ne kívánkoznék? Mily dicsô s bôséges ez a Szentlélek! Vágyik a lélek az ô atyja, tanítója, mestere után. Hisz ô atyánk; születtünk Szentlélekbôl, megkereszteltetünk Lélekben, megerôsödünk a Lélek által. A Lélek imádkozik bennünk kifejezhetetlen vágyakozással; búgunk, mint galambjai. Hogyne jönne hozzánk? b) A Húsvét a gyôzelem, a diadal ünnepe, de a szívek még nem veszik be. A színen vérfoltok, keresztek éktelenkednek, no meg a kifordított sírkô. Vert hadsereg az Úr csapata, melyet ármány, hazugság s erôszakoskodás félelemmel és rémülettel tölt el. Az élet már föltámadt a sírból, de csak tanítványainak jelent meg, ereje még külre nem áradt. Ellenben a Pünkösd a diadalmas s kiáradó élet ünnepe; a magas égbôl lezúg ereje és tért foglal. Tüze gyujt; mécsesébôl tűzoszlopok indulnak világgá. Ah, nézzétek e diadalmas Lelket! Lelkem neki kristályhasáb, melyben sziporkázva töri meg sugarait, ragyog, vakít. Villanásokkal, sziporkázásokkal be nem éri, neki tűzvész kell. Tüzet fog tôle az apostolok lelke, a vértanúk szíve, a szűzek vére. Minden testet meg akar emészteni; ,,kiöntöm lelkemet minden testre''; elváltoztatom ,,a szikrát üde ligetté és a pusztát oázissá'' és énekelni fognak ,,juxta dies juventutis suae'', jegyesi éneket. Ó Lélek, test, szikla, puszta vagyok én is, s néma is vagyok, énekelni nem tudok; segíts s taníts. ======================================================================== 410. Az apostoli egyház lelki élete. ,,Az elsô keresztények állhatatosak valának az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban'' (Ap.Cs. 2,42). a) A Szentlélek rámutat az apostoli egyház lelki életének három jellemvonására. Egyszerű erôkön épül föl a szép világ; egyszerű elvek teremtik meg a keresztény élet zsenge tavaszának szépségét. Kitartóknak kell lennünk az apostolok tanításában. Forma, arány, keret kell mindenekelôtt a szép élethez; kell gazdag tartalom, melybôl a lélek kialakítja világát; kell termékeny talaj, melybôl gyökerei táplálkozzanak. Ezeket az apostoli tan nyujtja. Gazdag forrásokat, áldott rétegeket nyujt. Önmagunkra hagyatva sötétben tapogatódzunk, téves irányban indulunk s szuggesztióinknak s illuzióinknak leszünk áldozatai. Terméketlenül, meddôn állunk a világban. Az apostoli tan nyujt nekünk eszményi, erkölcsi irányt s erôt. Bármily tehetség és tűz legyen bennünk, foglaljuk le bízvást az élet és szépség és boldogság e telepeit; hajtsunk ki tavaszi pompában. Ne imponáljon a sok kontár, ki mind eredeti a kudarcban! b) ,,A kenyérszegés közösségében''. Az élethez kenyér kell; kell folyton friss vér, üde lélek; ezt Krisztusból vesszük. Ô a mi kenyerünk; életünkké, erônkké válik. Hányszor fordult azóta a világ; milyen más a liturgia most, mint volt akkor; a templom és az ember most, mint volt az apostoli idôkben; de az oltáron a szentség ugyanaz, és az oltár elôtt térdeplô éhség is ugyanaz. Kenyeret kérek; Jézus életét veszem; ez az apostoli egyház és a XX. századbeli krisztusi élet kulcsa. c) ,,És az imádságokban...'' Jól tudtak imádkozni; gyakran olvassuk, hogy mikor imádkoztak, lejött rájuk a Szentlélek; látni való, hogy az ô imádságuk eget ostromló, erôszakos imádság volt. Én is buzgón akarok imádkozni, úgy, mint aki valamire szorul és csak könyörgés s esdés útján juthat hozzá. El akarok érni valamit imámmal; nem szokásból, hanem kiáltó szükségbôl imádkozom. Tudom, hogy azonkívül bele kell fektetnem életembe egész valómat, s a természet erôit époly buzgalommal kell kifejtenem, mint a lélek imaenergiáját. Igy érvényesül természet és kegyelem, s nem megfordítva, hogy aki imádkozik, az mindent Istentôl vár és meg nem feszül, és aki megfeszül, mindent a természettôl vár s nem imádkozik. Ezek torzulások és elfajulások. ======================================================================== 411. Paulus apostolus. a) ,,Nem tudjátok-e, hogy kik a szentélyben foglalkoznak, a szentélybôl valókat eszik...? Én pedig ezek egyikével sem éltem'' (I Kor. 9,13). Szent Pál kitárja lelkét. Nem kenyérkereset viszi. Ô apostol szenvedélybôl s nem hivatalból. Az ô apostolsága hév és tűz, életét a lelkek üdvözítésére szentelte, és a lelkeket azért kell üdvözítenie, mert szereti Krisztust. Neki nemcsak az lebeg szeme elôtt, hogy a lelkek pokolba ne jussanak, hanem ösztönzi ôt az Úr szeretete, mintha így szólna hozzá: Pál, szeretsz-e? Ó, ha szeretsz, akkor tudod, hogy mit tégy? Ments, üdvözíts! Ez a szeretet ragadja ôt, ez a szeretet az ô ura s ô a szolgája. Szent Ágoston ezt ,,luminosissima, flagrantissima caritas, ineffabilis potestas''-nak nevezi. S hogy mennyire hatalmas ez erô s heves e szenvedély, azt Szent Pál találóan jellemzi, mikor azt szükségességnek mondja. ,,Necessitas mihi incumbit''. Látjátok, hogy dolgozom, buzgólkodom, égek; de ne csodálkozzatok. Nekem ezt kell tennem, ragad a hév. Annyira megy, hogy azt mondja: ,,Mert ha jókedvvel cselekszem azt, jutalmam vagyon; ha pedig kényszerűségbôl... micsoda tehát az én jutalmam?'' Nekem ebben érdemem nincs. Ne dícsérjetek mindezért a munkáért, mert úgy vagyok vele, hogy édes kényszerűségbôl teszem, oly élvezet ez nekem, hogy repülök feléje; s mit dícsérjetek ezért? Én ragadtatom. Azt mondhatnók erre Festussal: Pál, félrebeszélsz; a szeretet megzavart téged! Az ösztön kényszerűségét máshol fölpanaszolta, mikor mondta: más törvényt érzek tagjaimban és véremben; nem azt teszem, amit akarok; de a szeretet kényszerűségének örül, s az égô, a lángoló szeretet alattvalójának vallja magát. A szeretet tesz velem, amit akar; ne dícsérjetek. Infelix ego homo! kiáltott föl az elôbbi törvény említésénél, most pedig mi kiáltjuk: o felix homo! Mily boldog ember, aki így szeret. Szent Pált a buzgóságra, a lelkek iránti hevülésre az Úr Jézus iránti szeretet izzítja. Ha valaki buzgó akar lenni, annak sok mindenféle motívumból lehet kiindulnia. De a legtermékenyebb motívum a szeretet az Úr Jézus iránt. Ha valakit hevít az Úr Jézus, ha a szeretet ragadja, annak van mérhetetlen, kifogyhatatlan buzgósága. b) ,,Mert midôn mindenkitôl független valék, mindenki szolgájává tettem magamat, hogy annál többeket nyerjek meg'' (1 Kor. 9,19). Szent Pál ezt a buzgalmat a teljes odaadással azonosítja. Ô mindenét, egész életét fekteti bele apostoli munkájába; örömeit, gondjait, szabadságát; mindenkihez alkalmazkodik, hogy mindenkit megnyerjen. Ezt is azért említi föl, hogy lebilincselje a szíveket s Krisztushoz vezesse; független voltam és senkire sem szorultam, de lemondtam szabadságomról s mindenkinek szolgájává lettem. Élhettem volna mint tisztességes farizeus, elvonultságban; nem tettem, szolgálni jöttem s szolgálatba fektettem bele életemet. Lehetnék anachoréta, élhetnék magamnak; most pedig mindenkinek élek, mindenkinek szolgálok, hogy mindenkit Krisztushoz vezessek. Máshol elmondja, hogy olyan mint a dajka, nem is édesanya, hanem szolgáló dajka. Dajka, aki tejével táplálja Krisztus gyermekeit; aki odaadásból és nem bérért teszi. Miféle aranyos, felséges ragyogó lélek lehetett ez a Szent Pál! Hogy kell itt e tűznél melegednünk, hogy kell ide iskolába járnunk! Csak akkor leszünk teljesen boldogok, ha ezt eltaláljuk, ha vérünkkel, életünkkel iparkodunk másokat segíteni és mindenkit segíteni, akit lehet. Mily áldott hivatás apostolnak beválni s a boldogságot a lemondásban föltalálni! De ez a lemondás gazdag boldogsággal s élvezettel teljes. c) ,,Jobb nekem meghalnom, mintsem hogy valaki az én dicsôségemet meghiúsítsa'' (9,15). Szent Pál teljes önzetlenségében mutatja be magát. Azokra fáj a szíve, akik gyanúsítják, hogy keres valamit. Nem keresek semmit, pedig a törvény azt mondja: ,,Non alligabis os bovi trituranti'', a nyomtató ökörnek be nem kötöd száját, és Cézár katonái is zsoldot kapnak, s különben ô maga is vallotta, hogy akik az oltárnak szolgálnak, az oltárról egyenek; és mindezek után mégis azt tartja: nekem az sem kell. Inkább meghalok, semhogy le ne foglaljam a teljes önzetlenség dicsôségét. És mi lesz végre is dicsôségem, koszorúm? Nem egyéb, mint az evangélium maga; én boldognak érzem magam, ha az evangéliumot hirdethetem. Önzetlenség legyen lelkületünk. Az önzés degradál; a hôst lefokozza béressé. Maradjon a sas sasnak, a hôs hôsnek, ne keressen alábbvalót! Az én glóriám, hogy én csakis titeket szeretlek és tôletek semmi szolgálatot nem fogadok el; én szolgálok nektek. d) És mikor ily hévvel és tűzzel és teljes odaadással és önzetlenséggel szolgál a ,,Paulus insaniens'', ugyanakkor olyan alázatos, mint a gyermek. Nem bízik magában, s a hôs és apostol lelkének legragyogóbb vonása a gyermekded alázat: ,,Úgy futok, úgy vívok, sanyargatom testemet, nehogy, midôn másokat tanítok, énmagam elvettessem'' (9,27). Ezek a termékeny lelkek; lelkek, melyek égnek, de amellett alázatosak; hôsök, de amellett aggályosak; nem mintha kételkednének Istenben, de mert tudják, hogy bennük lakik az ,,inferior homo'', akinek mindig sarkantyú, fegyelem, önmegtagadás és letörés kell. -- Tanuljunk e nagy léleknek izzó szívétôl lelkesülést, buzdulást. Ha megcsappan buzgalmunk s az emberi hálátlanság kioltja a szent tüzet, ha a nagyvilágnak posványos légköre veszéllyel fenyegeti az apostoli önfeláldozást, olvassuk Szent Pál leveleit, s dolgozni fogunk önzetlenül, odaadással Krisztusért. ======================================================================== 412. Az apostolság áldozata. ,,Háromszor verettem meg vesszôkkel, egyszer megköveztettem, háromszor hajótörést szenvedtem, sok utazást tettem, gyakran forogtam folyóvizek veszedelmében, veszélyekben a pusztákon, veszélyekben a tengeren...'' (2 Kor. 11,25). a) Miért kellett Szent Pálnak annyit szenvednie? Elôször azért, mert Krisztus ezeket az utakat taposta ki apostolai számára. Az Úr Jézus a szôlôtôke, melynek venyigéi aranyos gerezdekkel ékeskednek, kavicsos földben a karóhoz, a kereszthez van kötve. Aki a venyigét karóhoz nem köti, gyümölcsöt nem remélhet. Minden tökéletességi fokon kíván az Úr Jézus áldozatot; az apostoli munkásoktól még nagyobb önmegtagadást vár. Krisztusi típusok azok. Ezen krisztusi arcon a méltóság kifejezése ül, de van rajta szent ború is, a gond árnyéka. Minden apostol szenved és aggódik; siratja gyönge gyermekeinek botlásait, bántja ôt visszaesésük s a világ érzéketlensége. Aggasztja a lelkek üdve s elszomorítja azok kárhozata. S hozzájárul az a belsô munka, a lelkekért való tépelôdés s önemésztés. Áldozat, áldozat kell neked, buzgó lélek, a tökéletesbülésnek minden fokán; akár a tisztulás útján jársz, akár a fölvilágosulás útján, akár haladó vagy, akár már az egyesülés magaslataira törsz, mindez az út, küzdelmes út, áldozatok nélkül nem járhatsz rajta. b) Áldozatot kell hozni, mert az apostol embereket munkál, lelkekkel dolgozik, szenvedélyekkel küzd, s ez az anyag porfirnál keményebb; a lelkek nehezen kezelhetôk, a szenvedélyek a vadállatoknál vérszomjasabbak. Ha porfirkövet munkálunk meg, sok acélvésô csorbul ki benne, s aki lelkeket munkál meg, sokat izzad, szenved, gyötrôdik; szikrázik és csorbul, s az mind fáj! Kell sokat és buzgón imádkoznia, magát mélyen megaláznia, számolnia az emberi lelkeknek változékonyságával. Nem lehetünk egészen nyugodtak, míg a haldoklónak le nem csuktuk a szempilláit s nem vittük át szinte kezeinkben lelkét a föloldozás kegyelmébôl az Isten színe elé. Ó mily munka és gond; de megéri. Mert ha intézeteket emelsz s szegényeket segítesz, nem teszesz oly nagy jót, mint ha egyetlen egy lelket üdvözítesz! Az apostol sem akar más dicsôséget, mint azt, hogy lelkeket menthet. ,,Ti vagytok a mi dicsôségünk, ti'', mondja Szent Pál a hívekrôl. Nem akarok más virágot, mint azt, amelyet szeretetemnek tüze nevelt. c) Hol nyílnak pedig ezek a virágok? Mindenfelé, a népek szenvedô rétegeiben csak úgy, mint a királyi udvarokban. Nyomorult földbôl fakadnak, sárból, de az Isten kegyelmének s a gondos nevelésnek erejében, melyben én részesítem ôket, fejlenek. Ne fokozza le buzgóságunkat sok nyomorult példának szemlélete. Gondoljunk az apostolokra, akik a világot mozgatták s a szent kereszténységet nevelték, vérrel, verejtékkel. Csont és vér termékenyítette meg a világ szántóföldjét. Az apostolok örökébe akarunk mi is lépni s buzgó és lánglelkű keresztények akarunk lenni. ======================================================================== 413. Mindenszentek. Az egyház egyik legfölségesebb, leggyönyörűbb ünnepe a ,,Mindenszentek''; apotheosis és apológia. A ,,szentek községe'' ez, mely a zúgó, zajló, khaotikus ,,profánok községébôl'' kiválik. a) A világ lelke nyugtalan, forrongó, tolakodó lélek; a jobbat keresi; ez ösztöne is, kísértete is. Igaza van, kell törekednie, mert durva, alacsony az ösztönös ember; troglodita volt, kannibál volt, vad volt. Azután iszonyú történeten gázolt át, s most ide ért s itt lakik Bécsben, Pesten, Párisban; itt épít városokat, színházat, itt ápol művészetet, s töri fejét, hogy mi legyen még belôle. E nyugtalan, törtetô áramlatnak élére odatűzi a kereszténység a legjobbat: ,,Dii estis'', istenek vagytok, s rá is mutat a szentek közösségére: íme, ezek nem földi emberek, hanem ,,istenek''. Jézus Krisztus áll elôl, a megtestesült Isten, a Szent Szűz..., liliomos leányok..., koszorús ifjak..., áldozatos, tiszta, egyszerű lelkek..., hôsök és napszámosok..., itt megy végbe az istenülés folyamata; a végtelenül szeretô Isten szerelmes a lelkekbe, életük kincs neki (érdem minden), utolsó leheletük neki klenódium (pretiosa in conspectu Domini mors sanctorum eius). Bennük él kegyelmével és az örök élet vágyát éleszti! Vita... vita aeterna, az evangélium kadenciája. Itt már ismerik az élet vizeit, s a szép boldog élet a nyolc boldogságban mutatkozik be. Ó Krisztus, szeretem az életet, az örök ifjúságot, s tudom, hogy ezt csak általad nyerhetem... testvéreimhez kell hasonulnom, kiket szeretek. b) Mondák, hogy ez bánatos élet, hogy nem szereti a virágos földet, a kék eget, az illatos rózsát, a csillámló márványt, hogy nem mosolyog s halállal álmodik. Ellenkezôleg; szereti ezeket, de mivel a kék ég elborul, a rózsa elhervad, a márvány elporlik, szeretete ezeken túl terjed s harmóniát teremt föld és sír, idô és örökkévalóság, rózsanyílás és elmúlás közt. Mélyebben szállt le s az örök élet credójának sirályszárnyain emelkedik föl. Nyolc boldogságba foglalja a lélek s az élet minden emancipációját, hívják bár szegénységnek, könnynek, vértanúságnak, üldözésnek! Ó fölséges, vígságos, harmonikus élet, csak az haragszik rád, ki arcodba nem nézett. Én ismerlek és szeretlek! c) Azt gondolták, hogy alacsony és nemtelen élet; hogy önmagát utálja és gyűlöli, hogy önmagát tisztátalannak s bűnösnek tartja, s kéri, hogy tapossanak rá. Flagelláns lesz s nem mosakodik; házat nem épít, hanem lyukakat kotor a hegyoldalba. -- A külsôség nem szentség; a lelki élet pszichológiájában is vannak kórtünetek, s van divat, ahhoz semmi közöm. Annyi tény, hogy eredeti bűnben születtünk s magunk is vétkezünk, de ezt csak azért vesszük szívünkre, hogy megdicsôüljünk, s bánatban, penitenciában is dicsôségért dolgozzunk. Különben a lelki élet is olyan, mint az építési telek: mészgödrök-, homok-, kô-, téglarakások közt csákány s kalapács dolgozik, csak azután áll elô a ház, a templom. Lelkünk építési telek; tűz, vas, könny, vér dolgozik rajta; és lesz belôletek, ha majd gyarlóságaitokból kinôttök: ,,Isten temploma''. d) Azt gondolták, hogy gyönge és gyáva. Gyönge, mert irgalmas, szereti a szenvedôt, a nyomorultat. Könyörületrôl szól és búsul. Életét éleszti a szegénynek, a koldúsnak, elérzékenyül. Igen; de ezt szeretetbôl teszi, mely erôs, mint a halál; leereszkedik, de azért, hogy fölemeljen. ,,Fortis ut mors'', kegyelemmel teljes; ez az isteni elem dolgozik benne s ez erôben megküzd a világgal s nem fél! e) S hol teremnek e lelkek? A szentek községében. Ott van hit; a kegyelem hét forrása, a szentségek; az áldozat, a kulcsok az örök kapukhoz, a vállvetett munka a nagy föladatokra, az önsegély (érdem) és közsegély (ima, szeretet, közbenjárás, búcsúk). Tehát ideál és erô a szentek községében! Lelkesüljünk és tegyünk; mondjuk: Ha nekik sikerült, miért ne sikerülne nekem? Van a lélek életében örök tavasz, ebben állnak a megdicsôült lelkek; de van örök halál is, melyben a letört élet él, örök kínja önmagának. Van a léleknek nyara is, amikor gyümölcsöt hoz, érdemet szerez, s az a földön van; de van a lélek életében ôsz is, a szegénység, a szomorúság, melanchólia, a levélhullás, a csupaszság idôszaka, s ez az ôsz ott túl a tisztító tűz élete. ======================================================================== 414. Hiszem a szentek közösségét. a) Az emberi életben három hatalom van, mely községeket alkot, nyelvet formál, otthont épít, kincseket gyűjt; ez a három: a test és vér, -- a tudás és művészet, -- az Isten s az örök élet. A test és vér családot s nemzetet alkot, melyben bár vannak szellemi szálak, tiszta erkölcsi elvek, mégis a szeretetet s hagyományokat a vérrokonság hordozza; édes otthont, illatos légkört, erôteljes és boldog életet ismer, sok küzdelemmel, sok csalódással. A test és vér otthonai s közösségei fölött állanak a szellem s a gondolat közösségei; nagyszerű községek új élettel, ragyogó atmoszférával; a gondolat egysége ignorálja a test és vér különbségeit, a nemzeti különállást; országa a határkövek s a vámfák között terjed; Kárpátok, Lajta, Rajna, Alpesek, a Lamanche-csatorna számára nem léteznek. Valamint a napsugár nem ismer nemzeti határokat, hanem egyaránt kiomlik Párisra s a Kárpátok irtásaira, az Andrássy-útra és a Hortobágyra, úgy a szellemi élet a családok, a nemzetek otthonaitól függetlenül egy más otthont épít, más nyelven beszél, más kincseket nyujt. Hatalma a tudás, mely nem külön- út, hanem egyesít; legyôzi a természet féktelen erôit; megállítja a villámot, föltárja a földet, gyógyforrást nyit, betegségeket gyógyít! Nézzétek a szellem közösségét! E közösségnek országa a gondolat, ereje a feltalálás, kincse a tudás s vágya a haladás... b) Haladni? Hová? A gondolat világa is, amily magas, oly elégtelen; szűk a természet kerete; kevés nekünk a fizikai erôk leigázása, szerény a haladás, mely a halállal végzôdik, mert lelkünkben a végtelennek s az örökkévalónak érzéke s a halhatatlan életnek gondolata él. Lelkünk nem test és vér, nemcsak tudás és gondolat, hanem isteni lét és szeretet... Az igazán szép lelkek nem testbôl, sem tudásból, hanem Istenbôl születtek... s az Isten gyermekeinek községét alkotják. E község irányzata a Végtelen; feszülése az Isten-szeretetnek ereje, atmoszférája az örök élet vágya, nyelve az igazi anyanyelv, az örök boldogság nyelve; kincsei halhatatlan érdemei; házai templomok, kerevetei zsámolyok, sírjai oltárok, testtartása a térdenállás, a pihegô mell, a ragyogó szem, a tiszta homlok, a félig nyilt ajak, az áhítat melegében kipirult arc; élete az erény, tendenciája a fölszabadulás halál s enyészet alól; ideálja a tökély, köteléke az Isten- s a felebaráti szeretet. Tágas, mint az Isten országa, országok, nyelvek, népek eltünnek benne; idôkön, századokon át hömpölyög életfolyama; mély, az eszmék s a gondolatok, a szív s az élet bensôségétôl s érvényesül az ember összes viszonyaiban. Az új nemzedék, a ,,tertium genus'' az ô lakossága, új nemzedék, a ,,filii lucis'', kik legyôzik a világot, kikre a világ nem méltó. c) Nézd e sort: Jézus, a Szent Szűz, a ragyogó lelkek; fény és hô, szeretet és fölség az atmoszférájuk! Jézus szájából kétélű kard, az Isten igéje villan elô, feléje röpülnek, -- a vadgalamb rohamos repülésével -- akik szeretnek! Gyönyörű lelkek, az eleven Te Deum laudamus; nem ajakkal énekelnek, himnusuk életük; a legszebb, a legédesebb harmónia; Isten dicsôsége ragyog föl rajtuk: nem napfény, hanem erény! Hatalmad gyôz bennük, nem karddal, a kard nem bír velük; sem kard, sem örvény, sem halál. Illatos lelkek: rosa et lilium a viráguk; tiszta magaslatokon laknak, erdôk leheletébôl élnek. d) Mi lesz velünk? Mily közösségbe tartozunk? A test és vér közösségébôl származunk, de abban végleg meg nem maradunk; fészket ott csak az élet tavaszára s nyarára rakunk. A szellem s a gondolat közösségében is élünk, a tudomány örömünk, kincseit élvezzük, ünnepeit üljük, de ez a fény maga utat mutogat nekünk ki e községbôl; a szentek közösségébe utal, ahol Isten lakik, ahol a hit egyesít, a szeretet hevít, ahol a tiszta érzések nyelvén beszélnek, ahol a legszebb lelkek nyílnak; velük hitben, érzelemben, erényben összeforrunk: cor unum et anima una. Példájuk kincsünk, kegyelmük erônk, segítségük bizalmunk! ======================================================================== 415. A hadak útja. A hadak útján hôsies alakok járnak. Az Úr Jézus szavainak a ,,spiritus et vita''-nak eleven kiadásai. Szótlan gyôzelmi ének hangzik ajkaikon, amilyen a szférák éneke! Vannak különbözô énekei az Istennek: minden virág, cserje, csillám, hullám egy-egy dala; de a szentek az ô gyôzelmi énekei! Ha reájuk gondolok, úgy érzem magam, mintha magas, csendes hegycsúcsokon járnék. Jöjjetek e hegyekre; vessük föl tekintetünket a szentekre! a) Az ember nagysága eszméitôl függ. Vannak alacsony és vannak magas gondolatok. A legmagasabb, az utólérhetetlen eszme a ,,verbum Dei'', az Isten örök, személyes képe; és belôle van a többi: ,,Fons sapientiae; Verbum Dei in excelsis!'' (Eccl. 1,5). Krisztus az Isten dicsôsége, a ,,splendor gloriae''. Feléje közelítenek a többi szentek, a ,,montes Dei''; belenyúlnak az égbe, az örökkévalóságba... Meredek vonalak az ô körvonalaik; nehezek az ô útjaik; kúsznak föl az égbe. Lent van a lapály, a közönséges, hétköznapi fölfogás, a tucatemberek unalmas gondolkozása; de e köznapi érzület láthatára fölött uralkodnak az óriások, merész, erôteljes egyediséggel, nemes, kifejlett erénnyel. Csoda-e, hogy öntudatlanul is tiszteljük ôket, vonzódunk feléjük, az Isten e dicsôséges világa felé?! Ezek a hegyek is vonzanak, az Isten teremtésének összes szépségeit bámuljuk rajtuk! b) Ha földünk sík volna, mindenütt kétségbeejtô egyformaság uralkodnék; a hegyek nem fognák föl a szeleket és a felhôket; a szelek örökké egyformán száguldanának a föld körül; folyók nem folynának, hanem tespedô mocsár és pusztaság váltakoznék a világon; lomha, buta világ volna az. De most a víz a hegyekrôl és fönnsíkokról szakad le; a felhôket hegyek fogják föl; tagozott, szép a világ. -- Az eszmék hegyei és fönnsíkjai a szentek. Küzdelmeket állítanak be a világba, magasztalják és föltorlasztják az energiákat. Megbolygatják a testiség kényelmes egyensúlyát, fölzavarják a lelkiismeretek temetôi csendjét. Hegyekrôl jönnek le ragyogó arccal, mint Mózes, és kereszteshadakat indítanak nemcsak a szent sírért, hanem elsôsorban az örök életért. Ó fölséges testvéreim, rajtatok emelkedem és buzdulok én is. Ragyogjatok bele lelkembe és segítsetek. c) A hegyek keletkezésében is megtalálom a hasonlatosságot. A szentek azért magasak, mert mélyek. Mély erôk emelik ki a hegyeket is. Tűz és a tenger mélye az ô bölcsôjük. A szentek lelkét is a magány, az önmagábatérés, az odaadás és lelkesülés vájja mélyre, és a tűz dolgozik bennük, mely magával sodor néha félvilágot. Assisi sz. Ferenc, Szent Domonkos, Szent Klára a középkori vallásos lelkesedésnek útjelzôi. Mily nagy ereje volt Szent Margit példájának; az ô műve, hogy hazánk akkor a vallásos ihletnek malasztjában egysorban haladt a kereszténység más hű országaival. Ne féljünk hát a mélységtôl, az vnmagábatéréstôl, ,,evezz ki a mélyre''; lelked a mélység; ha az sekély, akkor neked az Isten sem mély. ======================================================================== 416. A tisztító tűz lelkeirôl. A sírhant virágain játszik a napsugár, fönt az ágon madár énekel, a mezôk jókedve elkacag a sírok fölött, de a hit komoly s a síron túl fölséges világot láttat, a lelkek világát. Komoly világ, a halhatatlanság, örökkévalóság, a szépség és szentség s az erkölcsi tisztaság stílusában! Milyenek azok a tisztuló lelkek? a) Mi még nem tekintettünk oly szembe, mely az örökkévalóságot szemléli és nem ismerünk lelket, mely átéli a halhatatlanság öntudatát. Igaz és mély értelmű az a szó, hogy ,,más világ''. Mi földön járunk, míg a tisztuló lélek lábai alatt nincs talaj. Idôben és térben élünk; ôk is idôben élnek, de a halhatatlanság érzetében nincs végük; fáradságot, gyöngeséget, elhalást nem szenvednek; a korlátokból kiemelkedve az örökkévalóság benyomásai alatt állnak. A legmélyebb kérdések elôttük meg vannak oldva; a legmélyebb filozófia s a legmagasabb theológia problémáin túl vannak. Más fényben és légben, más világban élnek. -- Milyen ezzel szemben a mi életünk? Valóságos álcák vagyunk; begubózva függünk a lét szálán; tompán és renyhén érzünk, valami elmosódott fény hat el elborult lelkünkbe; várjuk, mikor lesz már több világosság! b) Föllép ott a túlvilágon a maga pompájában a végtelen szentség, mint fény, mely vakít, mint szépség, mely minden fogalmat meghalad, mint nagyság, melynek méretein a gondolat kifárad. Szemben állnak a lelkek az Istennel, mint a lét óceánjával, mint emésztô tűzzel, melytôl világok zsugorodnak s lehelletétôl hamuvá válnak. Ez a végtelen Isten veti latba a fejletlen lélek súlyát; de Krisztus vérét s a kegyelem zománcát látván rajta, kegyelmez neki, bár a tökéletlenséget tűzzel veszi ki belôle. Az Isten megnyitja a lélek szemét, hogy lássa saját alaktalanságát, csúfságát, nyomott, alacsony lelkületét; e szemlélettôl lesz igazán alázatossá és bűnbánóvá. Mint a művészek körébe tévedt palatáblás gyermek, szegényesen áll a perspektívának s a színek harmóniájának titkaival szemben: úgy áll ügyefogyottan az elköltözött lélek Istennel szemben. Ízleli nyerseségét s érzéketlenségét a természetfölötti világban; ki nem forrt gondolata mindmegannyi bütyök rajta; szenvedélyei durvák, érzelmei faragatlanok; szatócs-, kofa-stílus, királyi koncepciókhoz nem szokott; kicsinyes, töpörödött. Érzi, hogy az Isten távol van tôle és a szeretet húrjai meg vannak eresztve; alacsony, keskeny homlokán nincs meg az áhitat kenete. c) A túlvilág fölséges atmoszférájában érzi át a lélek az erkölcsi tisztaság nagy kötelességét, s elmaradottsága, mint nagy szomorúság verôdik ki arcán. Mit csináljon? Mindenre kész volna, hogy mulasztását jóvá tegye! Itt ismeri föl, hogy szenvedés által közelítheti meg Istent és törülheti le foltjait, és azért az isteni célok öntudatában, a boldogság vágyától űzetve, szívesen megy a szenvedés tüzébe! Szenved a végleg boldogulni s tisztulni akaró lélek szenvedélyével s áldozatkészségével. Szenved mohón, szenved lelkesen, mert ki akar irtani mindent, ami rossz; ki akar égetni minden foltot, szennyet, hogy az Isten szeme ne akadjon fel rajta. Pedig az Isten élesen lát, lát a lélek fenekére. Ha az ember gondolatai szerint való átalakuláshoz annyi kín, annyi tűz és a könnyeknek annyi választó vize kell: mennyi kell az Isten gondolatai szerint való átalakuláshoz! Ôk már értik a keresztény tökéletesség jelszavát: törd meg magad, s az eleget tevô Krisztussal tudnak tűrni és szenvedni. ======================================================================== 417. Regem, cui omnia vivunt, venite adoremus! a) Azt a nagy, azt az igazi királyt, azt a fölényes hatalmat, mely halált nem ismer, jöjjetek imádjuk. Hozzá futamodunk, hogy neki hódoljunk. Aki ugyanis e hatalmat fölismeri s ahhoz híven ragaszkodik, az hasonlóképen halált nem ismer. E nagyhatalom alá tartozik a mi Istent ismerô, Isten felé vágyó lelkünk. Isten és halhatatlanság úgy függnek össze, mint Isten és az ô vetülete, a lélek. Ó mily hatalom ez: elgörbülô koronák, elfakult koronázási palástok, hervadó nemzetek fölött el; mily magasan s impozánsan áll, s mily tavaszi üdeségben! Mily lágy s vigasztaló vonzalmat gyakorol a halottak estéjének homályában. Szemünkbe néz, mintha mondaná: Nem ismersz, nem érted meg önmagadat? Ilyen király, ily nagyhatalom kell futamodó lelkednek! Sírok közt botorkálsz, pislogó mécseket gyujtasz, jól van, jól; de kedélyed e megnyugtatása után jöjj felém: ,,Altiora canamus!'' b) Az örök élet e nagy hatalmának kezei közé kerülnek a lelkek. A halálban megérinti ôket, s levetkôzik gubójukat és kibontják szárnyukat. Maguk is fölényesen nagyok lesznek. A halál portáján áthaladva a térbôl ki, egy új világba lépnek. Elôbb az érzéki lét apró látószögei szerint voltak beállítva a mindenségbe; most a látószög oldalai szétlebbentek, szög már nincs, hanem a fény s a lét és a mindenség óceánja ömlik beléjük. Mi egy ilyen lélekkel szemben a király a maga trónján, Ráfael a maga Madonnái elôtt, Michelangelo a maga Mózesének lábainál? Új, hatalmas, nagy világ! Mi a tojás a belôle kibújt s a napsugárba merült sasfiókkal szemben, mely az égen úszik? Mi a szerény, alaktalan magocska a belôle kinôtt, színpompás virággal szemben? c) S mily benyomásokon ment az a lélek keresztül, melyen egy ily új mindenség tükrözött? Mily benyomásokat vett, midôn az élet és a rendeltetés erkölcsi fölsége, a szabadakarat nagy felelôsségével rendítette meg öntudatát? Midôn a szentség s a tökély ítélôszéke elé lépett, hogy Krisztus szemébe nézzen, s arcáról leolvassa a tetszés, vagy nem-tetszés örök ítéletét? Ah, mily komoly, nagy lelkek ezek! Hogy kivedlettek a földi érzés és fejletlenség báb- és álcaszerűségébôl! De ami ôket mindenekelôtt jellemzi, az az örök üdvösség és az örök hála kifejezése arcukon. A lelkek, kik kegyelem állapotában halnak meg, az örök boldogság, a célbaérés gyôzelmes öntudatával teljesek: immortalitate pleni; átharsog rajtuk a végleges diadalnak néma éneke. Az egész föld öröme és szenvedélye, szerelme és élvezete csak a novemberi éjnek ködfoszlánya az élet s az öröm ez elragadtatásával szemben. Ezek alapjában mind extatikus lelkek. A végtelen boldogság énekének húrjai már föl vannak hangolva; várják a szeretô jegyesnek, az Istennek kezét, hogy közéjük nyúljon. d) De az Isten késik; az ének még néma; tudják ôk jól, hogy miért. Érzik tökéletlenségüket s bűneik és gyarlóságaiknak nagy adósságát. Halálos bűn nélkül is egy gyönge, gyarló, bűnös élet elégtétele nyomja ôket. S ôk eleget akarnak tenni. Nem hogy készteti ôket az Isten igazságossága, nem; ôk maguk égnek a vágytól, hogy eleget tegyenek, hogy lelkükrôl a foltot, az árnyat letöröljék, hogy szívük nagy, nagy fájdalmát oltsák s a sokszor megvetett, ignorált és gyávaságban meg nem követett Istent megengeszteljék. Mert hiszen ép e lelki nagyságban és fölényben s az élet erkölcsi föladatainak átérzésében járja át ôket és zúzza össze ôket tökéletlenségük öntudata. Ó, hogyan adjunk elégtételt neked, neked imádott isteni szépség, melyet ignoráltunk s annyiszor megvetettünk? Hogyan törüljük le e szomorú öntudat árnyát lelkünkrôl? Mit tegyünk? Hah, tenni, tenni itt már különbet nem lehet, mint a legnagyobbat, amit a szeretet tehet: a szenvedés tüzében valamikép megsemmisülni és a lángon keresztül az imádott jegyes karjaiba megtisztulva repülni kívánnak! Az extatikus szeretet meg akar semmisülni foltjaiban, salakjában, hogy megdicsôülten s szerelemittasan nézzen az örök szeretet szemébe. Van itt tűz, van itt extázis, van itt vulkanikus szenvedély az istenülni kívánó lelkekben. Szeretetet és áldozatot lehelnek. Azért nagylelkű és epedô vággyal rohannak a szenvedés lángjaiba! e) S mit teszünk mi, kik e ,,divina commedia'' szemlélôi vagyunk és kik bennük testvéreinket tiszteljük és szeretjük? Amily mohó vággyal akarnak szenvedni, hogy Istennek elégtételt nyujtsanak, époly mohón kívánják, hogy az elégtételt értük mi is Istennek bemutassuk, hogy szenvedéseinkkel, bôjtjeinkkel, imáinkkal segítségükre siessünk. Igen, segítsük ôket! Lábainknál a virágok, a jócselekedetek, melyekbôl koszorút köthetünk nekik. Hatalmunkban áll levenni fejükrôl a gyászfátyolt és levonni lantjukról a szemfedôt. Testvéri kézzel elsimíthatjuk arcukról a szent szomorúságot és fölajánlhatjuk nekik a vígság olaját. Hozzuk hát elô a liliomos jegyesi öltönyt, kenjük föl fejüket olajjal, koszorúzzuk meg ôket, mirtust a hajukba, pálmát a kezükbe, s zörgessünk a mennyország kapuin; megnyílnak nekik. Egy lelkes tekintet az örök hazába, egy mély lélekzés az örök tavasz leheletébôl, az megoldja némaságukat, s ôk rázendítenek az örök ifjúság és az isteni élet énekére! -- Szent tehát és üdvös cselekedet a holtakért imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktôl. ======================================================================== 418. A tisztító tűz élete. A lelki világban nagy ellentétek vannak: szenvedés és öröm, félelem és remény, vágy és megnyugvás együtt járhatnak. A legnagyobb ellentéteknek, de ép azért a mélységesen mély s bensôséges életnek világa a tisztító tűz. Édes, fölséges Isten-szeretet jár ott együtt mély, sötét szenvedéssel, nagy, örök béke szenvedélyes bánattal, lelki szépség és kegyelem mély szomorúsággal. Az élet e nagy ellentéteivel találkozunk Jézus szívében s... a tisztító tűzben. Ezt a felséges theológiát tanítja Génuai sz. Katalin. a) A tisztító tűzben szenvedô lelkeket mélységes öröm tölti el, öröm, csendes, szelíd, nyugodt, mély érzelem. Dante rányitott a lelkek pszichológiájára, mikor ecseteli, hogy könnyen siklik a purgatorio vizein a bárka, nem is fodrozza tükrét, s a lelkek nyugodtan ülnek benne s énekelnek: In exitu Israel de Aegypto... kimenekültünk Egyiptomból, számüzetésünk földjérôl, hazamegyünk..., gyôztünk, Isten szeret minket; leányai vagyunk, kik a menyegzôre készülünk. Gondolatai rólunk irgalmas gondolatok, tervei ragyogó predestináció. E lelkek érzései testbôl s világból kiemelkedett, kristálytiszta érzelmek. Nincs a földön szent, ki úgy átérezné, hogy Isten az övé. Nincs lélek a földön, mely oly közel járna s állna az Úrhoz...! Ez érzésbôl fakad a béke, béke a szenvedésben is. Tudja, hogy tisztulásában szépül meg. ,,Ha egy lélek tisztulás nélkül jutna Isten szemléletére, tízszer többet szenvedne, mert látná a nagy ellentétet önmaga s a ki nem elégített isteni igazság közt; a végtelen jóságot ily állapotban el nem viselné.'' ,,Nem hiszem, hogy létezzék mélyebb megnyugvás s mélyebb megelégedettség az égen kívül, mint a tisztító tűzben. Nincs az a nyári esti tájkép, nincs az az erdei csend, nincs az a kerti illatban zsongó zümmögés, mely oly megnyugtató volna, mint a lelkek nyugodt, édes békéje a tisztító tűzben.'' Ezek annak a szép theológiának nyilatkozatai. Ó fölséges, lelki világ, tisztító tűz..., de hogy is nem jutottam én e gondolatra, hogy ahol Istenszeretô s boldogságukról biztos lelkek élnek, hogy ott az érzés, a béke mélységei is nyílnak. Szeretlek titeket, fölséges lelkek. b) S e mély, szent, békés öröm mellett ott sötétlik a szenvedés. A lélek abban a pillanatban, melyben a világból kilép, belátja egész valóját, tökéletlenségeit, rovásait. Félelmes fölségben emelkedik föl elôtte az Isten szentsége, mellyel szemben a Szent Szűz tisztasága is csak árnyék; ha nem is sötét árnyék, de olyan, mint az akácfa gyenge árnyéka. Érzi, hogy itt a végleges leszámolás órája, s szívébôl kitör a legideálisabb bánat, mely reá száll, mint ahogy sűrű felhô száll virágos hegycsúcsra. Lát akadályokat önmaga és Isten közt, melyeket csak a tisztító tűz elégtétele háríthat el, s magára veszi a fájdalmat, melyet Isten ró ki rá, hogy eleget tegyen mindenért. Szívesen szenvednek, s az imát, a szentmiséket, a jócselekedeteket is, melyeket értük fölajánlunk, Isten kezei közé teszik; szenvednek, míg neki tetszik. Ó vértanúi lelkek, ti már szert tettetek arra a nagylelkű érzésre, mely magát felejti Istenért; tanítsatok rá minket is; akkor mi sem felejtünk el titeket. ======================================================================== 419. Alázatos hittel a másvilág zárt kapui elôtt. Álljunk alázatos hittel a ,,másvilág'' zárt kapui elé; sejthetünk sokat, de tüzetes fogalmunk nincs róla. Az isteni kinyilatkoztatás tanít rá, hogy van ott túl egy tisztuló s szenvedô világ is, -- hogy van ott bensôséges, mély lelki élet, melynek motívumát a szenvedés adja, s hogy az az élet mérhetetlenül lelkesebb, izzóbb, erôteljesebb mint ez itt, hol a napsugár s a fájdalomtól való idegenkedés alkot és alakít. a) Ezt elhiszem, sôt valamikép értem is. Értem, hogy jólétben s örömben a lélek sekélyebbé válik, elpuhul könnyen s elveszti a mélység érzetét, az alázatot. Érzékies vagy kevély lesz. Vannak tiszta, isteni örömök, de ezekben is könnyen elveszíthetjük nyomorúságunk érzetét. A fájdalom az érzékiség s a kevélység ellen is jó; az érzékiségen végigcikázik, mint a láng a pókhálószálak közt; megtisztít, s ugyanakkor alázatra tanítja az embert. Mily alázatos a szenvedô; érzi gyöngeségét; mily alázatos betegágyán a haldokló; mily alázatos az ostorozott Krisztus, szinte összekuporodik. A szenvedés tehát az alázat szellemét leheli. Ez a szellem való a mennyország tornácába; ilyen tisztulás vezet a boldogságba! Ez alázatos, tisztuló lelkekért imádkozunk mi. Megszeretjük ôket, s megesik a szívünk rajtuk: ,,Ave pia anima, sit tibi terra levis...,, mondta már a latin! De kivált a kinyilatkoztatásban mily szép a Memento a megholtakért: ,,a megenyhülés, a világosság és béke hazáját'' kívánja nekik. A tisztítótűz környéke mindig mélyen alázatos imára hangol; térdenállva imádkozunk alázatos, szenvedô testvéreinkért. Fölöttünk ellebbennek ôrangyalaik, az ô arcukon is átszellemült alázat tükrözik! Ó szent, alázatos gyülekezet! b) A tisztulásnak szenvedésben való eszközlése megfelel az isteni igazságosságnak is. Azt lehetne tán mondani, hogy a lelkek ott túl tulajdonképen a belsô szeretet által tisztulnak. Mikor lefoszlik róluk testük vályogos háza s leesik szemeikrôl a szemfödô, mikor tiszta fény övezi ôket: akkor kigyullad szívükben a tisztuló szeretet. Ó bizonnyal ôk szeretik Istent. Ha mi a földön szeretjük Istent, mennyivel inkább most ôk. Minek tehát a szenvedés? Bizonyára e nélkül is lehetne tisztulnunk; de a fölséges isteni igazságosság kielégítésére, a lelki szépség feltüntetésére, a lelki élet kimélyesztésére, az isteni szeretet szenvedélyességének fokozására Isten a szenvedést rótta ránk. A lélektôl is a bűnért szenvedô szeretetet kívánt az Úr. Szenvedje Jézussal a bűn ideiglenes büntetését. Ezt a jótéteményt meghagyta nekünk azért is, hogy könnyelműek s fölületesek ne legyünk, hanem bensôségesek és mélyek. A nagystílű engesztelô szeretet miatt van a tisztító tűz. c) Mi mindnyájan a purgatórium ösvényén járunk; amennyiben szenvedve, megtagadva magunkat tisztítjuk lelkünket. Fogadjuk az erre való készséget s vágyat a purgatórium lelkeinek ajándékául. A lelkiség öntudatossága ezzel halad! Annál inkább lélek valaki, minél tisztább kíván lenni! Amplius lava me! d) S mivel minél inkább lélek, annál közelebb áll az Úrhoz, ne csodálkozzunk azon sem, hogy annál hevesebb, izzóbb s emésztôbb az engesztelés vágya és kínja; hiszen az Úr magáról mondja, hogy ,,emésztô tűz'', mely ,,elemészt minden bűnt''. ,,Colabit filios Levi.'' Nem hiszek annak, aki mondja: Szeretem az Istent, de szenvedni nem akarok érte. A hit szenvedni akar itt a földön már csak azért is, mert itt érdemszerzô az engesztelô szenvedés s közvetlenül szeretetbôl fakad. e) Az Isten-szeretet rávesz minket arra, hogy szenvedjünk s tegyünk minél többet megholtjainkért, s kivált a szentmisét s a búcsúkat ajánljuk föl értük. ======================================================================== 420. A másvilág tüze. A modern ember könnyen botránkozik a két tüzön, mellyel Isten a maga fölségét s szentségét megvilágítja, a pokol s a tisztítóhely tüzén. Bizonyára ez a tűz nem a fa vagy kôszén elégési folyamata, de valamelyes fizikai ható, mely tűzféle. a) Nem szabad az önszeretet s a szubjektív fölfogás és érzés lágy, meleg szuggesztióira hallgatnunk, mikor a végtelen erkölcsi tökély rendjérôl van szó. Az ember elfelejti, hogy teremtmény és szolga, s kényes úri gyermeknek tartja magát; elfelejti, hogy Isten az abszolut végcél, s minden érte van; félreérti az örök szeretet akcentusait s az isteni irgalmat, mely szintén csak a tökéletességet szolgálja. Egyoldalúan érzelmei szerint ítél, melyek csupa lágyság s erôtlenség, s nem gondolja meg, hogy a szépségnek telítve kell lennie erôvel. A hársfa nemcsak illat, hanem keménység is; a tölgy nemcsak lombkoszorú, de fejszével dacoló hatalom is; a fenyô nemcsak olaj, de árboc is; az oroszlán nemcsak puha szôr, de szaggató fog és karom is; a levegô nemcsak zefír, hanem vihar is; a tenger nemcsak kagylókat öblöget, de elsöpör kontinenseket is. Ô az Úr... a nagy Úr; Ô az erô, s szépsége nem egyéb, mint az erônek virága. Kemény a hit a pokol tüzérôl, de lelket erôsít és szépít. b) Az Isten a teremtô, alakító, remeklô elv; szeretetbôl dolgozik, de minden műve az örök bölcseség kisugárzása. Tökéletesnek kell lennie a maga módja szerint a nagy világnak, de tökéletesnek az erkölcsi világnak is. Sôt ami ott tökéletlen, az itt pótlékát s kiegészítését nyeri. A léleknek tehát vissza kell tükröznie az isteni szentség s fölség szeplôtelenségét. Minden lélek visszfénye lesz a szentségnek, mely Istenbôl árad; minden léleknek vissza kell térnie az Úrhoz teljes odaadással..., vissza az állításba minden tagadás nélkül! -- Mily ártatlannak kell tehát a léleknek lennie, hogy Istent visszasugározza! Mily símának e tükörnek folt és sávok nélkül; mily tökéletesen összehangoltnak, mily teljesen átszellemültnek, fénytôl átjártnak. A szívnek minden érzelme, mely nincs összhangban az Isten iránt való szeretettel, ott tisztul; a lélek ragaszkodásai, melyek lehűtik a teremtményekhez való vonzalommal az Isten szeretetét, -- a hajlamok, melyek nem egészen ôszinték és tiszták, bár a szív legtitkosabb redôiben rejtôzzenek, -- a leglágyabb ellenkezések, a leggyöngébb ellenszegülések, minden, ami a cél föltétlen érvényesülésével, a lét alfájával s az uralom omegájával ellenkezik, -- minden kivettetik. Ó örök világosság, mely áthatsz mindenen, mint a sötét (röntgen) sugarak, -- ó villamos áram, mely átfutsz a testen s nincs akadályod, világosítsatok föl, hogy szent az Isten. -- Irgalmazz nekem! c) Értjük-e már az Isten igazságának két kerubját, melyet az égi paradicsom elé állított? Mindkét tűzlángból hallom a szózatot: Vesd le saruidat! Tisztulj! Tűz által is. Örök tűz s ideiglenes tűz által érvényesül a Végtelen uralma s kikerülhetetlen akarata. Az Isten a valóság, az igazság, a szentség; ami van, ami erô, szépség, erény, tökély van, az az övé; ami nincs, ami tagadás, ami ellenkezik vele, az meg nem áll elôtte. Már most gondoljuk el, mennyi bűnünk van ebben a világításban, s mily érdemesek vagyunk a büntetésre; csak az erényes, erôs élet segít rajtunk. ======================================================================== 421. A másvilági ôsz. Van a lélek életében örök tavasz, ebben állnak a megdicsôült lelkek; van örök tél, a ,,secunda mors'', melyben a ,,halál él''... örök kínja önmagának; de a túlvilágban van ôsz is, a szegénység, a szenvedés, a szomorúság, a melankólia, a levélhullás, a csupaszság szaka, s ez az ôsz ott túl a tisztító tűz élete. a) A halottak napját ôszkor, novemberben üljük. Ôszi a hangulatunk. Azért is, mert egy elmult, elsárgult, elhervadt életre emlékeztet a természet; de azért is, mert a hit rámutat arra a földöntúli állapotra, mely a lélek ôsze! A tisztító tűzben szenvedô lelkek az örök élet ôszében állnak; gyümölcsöt már nem hoznak: virágjaikra, lelkük indulataira nem száll le az érdem hímpora, nincs termékenyítés; a lélek, mely a földön ezer pórussal szívta a kegyelmet, csupaszul áll; szomorú, terméketlen földön, melyen nem lejtnek patakok, nem szivárognak források; napfénye fátyolos; az öröm, a lelkesülés homályos körvonalakban, elmosódva, mint a távoli élet int feléje. E szomorúságot énekli Ezekiás: ,,Az én napjaim közepén megyek az alvilág kapuihoz, keresve esztendeim maradványait... Életem elvétetik és összegöngyöltetik, mint a pásztorok sátra'' (Izai. 38,10). Ha kevés a napfény, elhervad az élet; ha a nap alant száll, az éj csókja deres, s e dértôl borzong a természet; hasonlókép elhervad és szomorú a lélek, ha távol van Istene! Mennyivel jobb nekünk, kik az Isten napfényében szép életet élhetünk, kik ismerjük igazi értékét. Foglalkozásunk kedves lesz, könnyen viseljük el csip-csup bajainkat, mint ahogy kedves lesz szobánk s tudunk örülni ezer apróságon, mely környékez, mikor a szegénység kunyhóiból hazavetôdünk. b) Az ôsz szegény, díszeit egymásután leszedi az enyészet; kérlelhetetlen s megtörhetetlen hatalom malomkövei ôrlenek meg mindent. Az Isten igazságossága ily kérlelhetetlen hatalom. Egy idege sem rándul meg. Követeli s megveszi a lelken tartozását. -- Itt a földön is érvényesül, de szigora szeretettel párosul, és inkább elenged, mint behajt. A másik világban azonban kérlelhetetlen; ráborul a lélekre s megveszi szenvedésében a tartozás utolsó fillérjét. E szigorú Isten-arc lehellete éleszti a tisztító tüzet, vele szemben állnak szegényen a lelkek. E szigorú Isten-arccal már itt a földön is találkozunk a szenvedésben, betegségben, halálban; vonásai kemények, s nem födözünk fel benne a mienkhez hasonló szeretetet. Ott túl is az arcba néznek a lelkek, melyen a kérlelhetetlen és megsértett erkölcsi rend szigora tükrözik. ,,Iratus Dominus, tradidit illum tortoribus...'' Ki ne könyörülne e lelkeken? Kivált ha gazdag kegyelem özönli körül; érdemeket gyűjthet lépten-nyomon! c) Azonban ez a szomorúság szép szomorúság. Hiszen ezek szép lelkek; úgy képzelem ôket, mint angyalarcokat lefátyolozva, gyászba borítva. Vannak olyanok, kik angyaloknál magasabban állnak! Szép, szomorú arcok! Továbbá, ez a szomorúság az örök boldogság tornácában ül, szívében hordozza az örök öröm öntudatát! Ó mily nemes, szent szomorúság az, mikor a boldogság szomorkodik. Ez is egy neme annak az érthetetlen lelki mélységnek, mely ellentéteket rejt magában. Hasonlít Jézus Szíve érzelmeihez, aki boldog és szomorú, keresi az embert, bár megvan Istene: így a tisztuló lélek szomorú és boldog. Ha arra gondol, hogy övé a dicsôség, és nincs halalom, mely kiragadja, mintha már készülne diadalmi énekéhez; de boldogító szeretetére szívének árnyékai esnek, melyeket föl kell világosítania, át kell tüzesítenie tűzzel, és a boldog szomorúság kész arra is! -- Tartsuk szemeink elôtt e szép, szomorú lelkeket, kik oly méltóságos fölségben alázatosan kérnek minket: Segítsetek! Egy hálás tekintet e szenvedô boldogoktól, egy meleg kézszorítás az Istent szeretô szomorkodóktól, kárpótol mindenért. Ne felejtsük el e szép, szomorú lelkeket. ======================================================================== 422. A tisztító tűzben élô lelkek pszichológiája. a) Öntudatára ébrednek örök rendeltetésüknek; az örökkévalóság súlya, a ,,pondus aeternitatis'' nehezedik a lélekre s kiváltja legmélyebb és leghatalmasabb energiáit, mindenekelôtt a halhatatlanság és az örök élet öntudatát. Ez öntudat, mint új tavasz hajnalhasadása örvények fölött! S bár erôteljes s gyôzelmes érzettel jár, de jár egyszersmind mélységes, hasító fájdalommal a világias, földies érzés, az elbabrált idô és az örök hivatás szégyenletes s nyomorult ignorálása fölött. Mily értékeket hordoztam, mily erôket rejtettem magamban, s mily bambán s bután éltem! Ó föld, te szomorú csillag, az ignorált halhatatlanság s a félreértett örökkévalóság szemfödôje borul rád! Te elôkelô idegenek úszó szigete, kik érzik, hogy idegenek, de elôkelôségükre rongyaikban nem ismernek. Föld, föld, hogy néznek rád a lelkek, melyek hajdan rajtad tipegtek; fejletlenségük tojáshéjaival vagy tele, mint a kotlós tyúk fészke! A léleknek ez ébredés keserves. Vajudás ez neki. Az örök élet szülési fájdalma járja át. Itt vagyok hát az örök élet révpartján, -- mondja a villámszerű öntudat, -- itt vagyok tisztára Isten kegyelmébôl! És fölharsog benne a boldogság imája: Deo gratias! Itt állok az örökkévalóság magaslatán -- rebegi ájuldozva, -- és látom a férgek kavargó örvényeit lent a földi élet homokjában; emberek világa; én is ott vergôdtem. Ah, mily élet az, mily élet az, melyen az örökkévalóság érzete át nem tör; mily szerencsétlen öntudatlanság, melyre a világias élet korlátlansága ráül, mint lávakéreg az olajfás berekre! Most látok, a végtelenség tornácaiban kitágult kilátásom; az Isten hegyein állok, s a végtelen öröm s erô élete leng felém. Deus meus et omnia! mondom; szerafikus szent leszek e hegyeken én is, megtanulok szeretni és Istenben végtelen boldogságot élvezni. De hozzátok is van szavam -- mondja az elköltözött nekünk, -- ébredjetek, míg éltek! Föl, föl, e hegyre, lelkek; csapjon meg a másvilág szenteket és hôsöket nevelô óceános lehellete; hozzátok öntudatotokra, hogy kik vagytok ti, ti, a mulandóság álruhájában járó örökkévalóságok! Ah, édes elköltözött, juttasd ez érzést nekem, megdicsôült barátságunk és összetartozandóságunk zálogául! Emelj magadhoz; nézz reám, hogy megnyíljék az én szemem is! b) Öntudatra ébrednek a lelki világ és a lelki élet nagy stílusának. Ah, az a stilizálatlan, kontár, földi élet, telve léhasággal és falusi pletykával! Mint aki romok közt nevelkedik és vályogos házak alacsony mestergerendái alatt görnyed, ha egyszerre remek dómok ívei alá kerül, hol a kô kicsipkézve s ágba és lombba átvarázsolva a megkövült ôserdô igézetét leheli lelkébe, bizonyára hódolatos elismeréssel és lelkesen szemléli a szellem nagy stílusát: úgy az Isten kegyelmében elhalt hívek lelkei a közönséges, lapos életbôl kibujdosva, a túlvilág nagy méreteit szinte el nem bírják. Ah, mily kicsinyek voltunk, mondják, mint a szakajtóba lefogott csirkék sipogtunk, tipegtünk, és nézzétek, mily sasszárnyalásra való erô és lendület volt lefogva bennünk. Kár, kár érted, elhanyagolt isteni élet! Kár, kár érted, te elfogult, önmagad ismeretére nem ébredt lélek! Félre a deszkafalakkal, félre a gondolatlanság gyermekszobáival; halljad az apostolt: ,,isteni nemzedék vagytok'' és Szent Jánost: semen Dei, Isten lesz belôletek. Ó fejlesszétek ki magatokban az isteni életet; fogadjátok meg a nagy stílt, Krisztus követését! c) Azután megcsendülnek lelkükben az elhanyagolt, a félreértett, a megvetett Istennek panaszai; megszólalnak a Szentlélek szemrehányásai. Ha a földre vetik szemüket, hangos lesz a teremtés remekműve, mely telítve van az Isten szeretetével s epedô költészetével; hangos lesz s zúgó orcheszterré válik a megváltás s megszentelés bűvös, szédítô, kegyelmi világa. Ah, szegény, szegény, vak, süketnéma lelkem, Isten, kórházának dédelgetett betegje! Természetes, mint beteg mint rekonvaleszcens jártál te az Isten csodái közt. Ezek környékeztek, és nem hallgattál himnusainkra s nem vetettél ügyet az örök szépség és szeretet pihegésére: hideg voltál, s ah, hacsak az lettél volna, de hálátlan, kegyetlen, barbár voltál. No, de az édes, lágy s erôs, örök szeretet mégis ide emelt és álmomból az örök élet csókjával ébresztett föl. Szemembe nézett, s én az övébe, s láttam, amitôl szinte megsemmisültem, láttam a szemrehányó fájdalom kifejezését az Isten arcán! Ah, ez nekem szólt. Ó finom, érzékeny, lelki Lélek, szent, szent, megszomorított Lélek, árnyékodba borulok, a te nagyságod s erôd árnyékában húzom meg magam. Te teremtesz semmibôl, és újjáteremtesz most durvaságom, érzéketlenségem semmiségébôl üdvözült lélekké. Te teszed ezt, te, aki mindent teszesz, aki mindent alkotsz, vályogból embert és léha vályogvetôbôl üdvözült lelket. Ó, a te kezed bennem lét s rajtam üdvösség. ,,Posuisti super me manum tuam''... Alleluja! ======================================================================== 423. A búcsúról. Az egyház is, meg szívünk is buzdít: törlesszétek a szenvedô lelkek büntetését, engeszteljétek meg az Isten haragját. Bár minden jócselekedettel segíthetünk rajtuk, mégis kiváltkép kettôt gyakorol e részben az egyház: ez a szentmise és a búcsú. A búcsú nem bűnbocsánat, hanem formális büntetés-elengedés. a) A búcsúban az egyház fölhasználta hatalmát, azt, hogy ,,amit megoldasz a földön, meg lesz oldva a mennyben is''; fölhasználja vergôdô gyermekei számára, kik hozzá folyamodnak, hogy segítse meg elégtelenségüket. Az egyház nem az elengedésen s nem a búcsú-megadáson kezdte, hanem hôsies erôlködéseket vitt véghez; penitenciát teremtett, mely fölzaklatta az önmaga iránt való szigort, medret vájt a könnyeknek, alázatba és zsákba öltöztette bűnbánóit és több hamut szórt háromszáz év alatt híveire, mint a próféták évezredek alatt. De ez a komoly, bűnbánó sereg ugyanakkor az egyházra fordította könnyes szemeit és kérte, hogy pótolja ki hiányait és gyámolítsa penitens fiait. Ez a bizalom egyre kiáltóbb lett: Egyház segíts, oldozz föl. Törekszünk bűnt bánni, de gyámolíts, segíts! Gyönyörű egyház, Krisztus jegyese, kincstárosa, kinek kezeire Krisztus vérének gyöngyei bízvák... ó segíts! Nem kimélem magamat, vért, könnyet adok én is; ciliciumot töviskoszorúdhoz, keresztedhez szenvedéseim vándorbotját kötöm: de kérlek. -- A penitencia szelleme megmaradt; de hozzákapcsolódott a vágy az egyház enyhítô közbelépése után! Ezt az alázatos, bízó lelket az Úr és sáfárja iránt kell a búcsúkban látnunk. b) A búcsú ily gyakorlatában az ember megszereti az egyházat és áldott, anyai hatalmát. Látja, hogy ez a hatalom a szív minden igényének megfelel; gyermekeit megtanítja hinni, bízni, lelkesülni; lépcsôket váj a tökéletesség magaslataira; megindítja a bátor, a hôsies lelkek sorait; de a szív sebeit is gondozza; letérdeltet a tisztító hely párkányaira, s imádkozik: Emlékezzél meg szenvedéseidrôl s szentjeidnek érdemeirôl, és engedd el kevésbbé jó gyermekeid, sôt hálátlan híveid büntetését. Ó kedves, szép egyház, engedd, hogy hozzád simuljak, te nemes, édes anyám! Engedd megcsodálnom érzelmeidet, gyermekeidet el nem felejtheted; hisz Krisztus vérével tápláltad, adtál nekik tejet és bort, édesebbet, mint Engaddi szôlôibôl. Hogyne szeretnéd tieidet ott túl is; hiszen gyermekeid, megismered arcukat, hangjukat; emlékszel, hogy énekeidet énekelték, evangéliumodat hallgatták, relikviáidat tisztelték; kebledre rejtették arcukat; te birtad ôket csitítani, te egyedül; most is segíts rajtuk. c) Továbbá a búcsú gyakorlata által megszeretjük a lelkeket, kik iránt szimpathiánk ébred úgy is, mint kedves szenvedôk iránt, úgy is, mint testvéreink iránt. A búcsú szemeink elé állítja az Isten után vágyódó lelkeket, s beletanulunk vágyaikba, és kiérezzük azt, hogy segítenünk kell rajtuk. A világi fölfogás legföllebb ijeszt, üres, átlátszó árnyaknak gondolja ôket; elvonatkozik szívüktôl, a halál érzéketlenségét viszi át rájuk, s ha megemlékezik róluk néha, ravatalról veszi szineit s vonásait; kísérteteket alakít. A segítô szeretet ellenben szerencsés ecsettel dolgozik; a hit inspirálja; eléjük áll, a kegyelem állapotában levô, szeretô, izzó, de bűnhôdô lelkek elé. Nem kisértetek azok, hanem édes, szent szenvedôk. Igy lesz áhítata lágy, bensôséges. Hogy is ne, mikor évek hosszú során ily vágyódó és türelmes szenvedésnek angyalarcai körítik?! Ez úton teszünk szert mi is arra a bensôséges természetfölötti természetességre, Isten, Krisztus, a szentek s a lelkek iránt. ======================================================================== 424. A tisztítótűz szemléletében. a) Megszeretjük lelkünket, igaz szeretettel. Az önhittség s kényesség elpuhít, beleringat sok hamis nézetbe, helytelen, hiú életbe, elbízzuk magunkat, hogy szeretjük az Istent, sôt buzgóknak látszunk. Elfelejtjük, hogy mily kevéssé fejlett ki bennünk az ellenkezés a rosszal szemben, s mily nagy a hamis szeretet önmagunk s a hálátlan hidegség Isten iránt, s mennyire vagyunk a krisztusi szeretet viszonzásától. Aki ezt elgondolja, az megérti, hogy mi szerepe van a tisztítótűznek; az megérti, hogy ép az a tűz, az a kín biztosít, hogy üdvözülni fogunk; mert Isten gondoskodott róla, hogy az ily tökéletlen teremtések is végtelen boldogságra jussanak, de föleszmélve s kiábrándulva a ,,tűz által''. Mily alázat leng a tisztítótűz felôl! A lelkek érzik, hogy mit érdemelnek; a tisztítótűz telítve van fölséges alázattal. b) De ugyanebbôl a meggyôzôdésbôl fakad az ôszinte buzgalom, mert hiszen a tisztítótűz lángjainál fölismerjük lanyhaságunkat, kényességünket, hanyagságunkat! Észrevesszük, hogy ájtatosságainkban mennyi a megszokás s a formalitás. Mily buzgóknak kellene lennünk gyónásainkban, penitenciáinkban, szentáldozásainkban! Mily tisztaságra törnénk, ha a szívtisztaság kötelmét Isten a tisztítótűz lángjaival ébresztené öntudatunkra! Ime, a tisztítótűzben szenvedô lelkekért fölajánlott búcsúink. Áhítatunk pszichológiája szeretetre, buzgóságra, tisztaságra, alázatra figyelmeztet; szeretetre az egyház, a lelkek s az önmegtagadás iránt. Ki nyer hát többet, mikor értük imádkozunk? Mi vagy ôk? Ôk büntetés-elengedést, mi bűn- és büntetésbocsánatot, kegyelmet, buzgalmat s erényt. Gondolom, hogy mi nyerünk ezzel is többet. ======================================================================== 425. Úrnap. Zöldcsütörtökkel be nem értük; az nyomott, bánatos nap; a hívôknek pedig örömünnep kellett; mert fölujjongott a lelkük abban a tudatban: Itt van Jézus; itt van köztünk! Ezt hirdeti a három evangélium s Szent Pál, ezt a katakombák homálya, ezt a gyôzelmes, klasszikus, vértanúi nemzetség, s az alázatosan hívô s gót dómokat építô középkor. Ezt mi! Forró ez a nap, nem a napsugártól, hanem az áhítattól; illatos, nem a mezôk virágaitól, hanem a szívek fakadásától; ,,solemnis dies''. a) Ünnepel hitünk, mert diadalt ül. Ki akarják küszöbölni az Istent, feledni s feledtetni, félreértik, el-elsötétítik, mindhiába; köztünk él, közénk áll s mondja: Itt vagyok. Nem emléke van itt, hanem ô, ô maga. Folyton van itt hitetlenség, hűtlenség, hálátlanság, nemértés dacára. A valóságos Krisztus, a rejtett Isten. Itt van az Úr..., beszéljünk s félrebeszélünk örömünkben. Itt van. Éreztük, sejtettük, hogy így lesz valahogy, s íme, így van; sejtettük, hogy bár végtelen, mégis közel lesz, -- hogy érthetetlen s mégis érezhetô lesz, -- hogy sokat, mindent elvisel, s mégis rettenthetetlenül kitart köztünk! Ah, a hit ünnepel és csodál és élvez. Mint ahogy a sas a magas égen úszva gyönyörködik a mélységen: úgy úszunk mi a magasban s gyönyörködünk Istenünkben; mint ahogy szárnya feszül, s mégis élvez: úgy vagyunk mi; értelmünk elapad, de érzésünk tengerré dagad. Credo, credo... b) Ünnepel reményünk, mely bátorsággá fokozódik az Oltáriszentség közelében. S rászorulunk. Sokszor megszáll a csüggedés. A lelki élet nélkülözi a lármás, izgató motívumokat, melyeket a közélet s a tömegpszichológia nyujt. A világ benyomásaiból sem meríthetünk rokonérzést és buzgalmat. Roppant sok kísértéseink láttára félelem, aggodalom, csüggedés szállná meg lelkünket; de az Oltáriszentség atmoszférájában gyöngeségünk vész s erônk ébred, s az erô s öröm merészséget, bátorságot önt belénk, felemeli fejünket s énekelni tanít. Szent Terézia mondja, hogy a lelki életben époly szükséges az alázat, mint a bátorság. Mind a kettôt a szentáldozásban fejlesztjük hatalmakká. Oroszlánokká, sasokká nevel. ,,Sumam de medulla cedri sublimis... et plantabo in montem excelsum'' (Ezech. 17). Együnk a cedrus velejébôl, s hegyeken lakunk majd; a nagy érzések magaslatain. c) Ünnepel szeretetünk. A szeretet szava, akcentusa, éneke visszhangzik az Oltáriszentségben. A szeretet a hitnek királyi áhítata; mikor a hit uralomra jut, szeret. Itt ugyancsak uralkodik, tehát szeret. A szeretet boldogság; az öntudat, hogy Jézus van, s hogy itt van, végtelenül boldogít, s e boldogságunkban szeretünk s másokat is boldogítani igyekszünk. -- Szeretetet lehelünk Isten, emberek, Jézus s az egyház iránt. De különösen ünnepel szeretetünk a heroizmus kikezdéseiben, melyek a jó áldozókban jelentkeznek. A szeretetnek odaadás, áldozat kell, anélkül nem bíznék meg önmagában; akkor ül diadalt, ha áldozatot hoz, tehát ha hôsies érzületű. A szentáldozás odaadást eszközöl; belôle való a bátor, törekvô, nagylelkű érzés; belôle a szentek heroizmusa. Aki pedig így érez, az ifjúságot élvez. Erejének s szépségének titka az eucharisztia. Az az egyház, mely az eucharisztiát ôrzi s szellemét leheli, nem öregszik; arcán nincs szeplô, nincs redô, hanem szép és üde. Az eucharisztikus lélek is ilyen! ======================================================================== 426. Az Úrnap hangulata. Koporsója, sírja, temetése-e Jézusnak az Oltáriszentség? Nem; mert jóllehet áldozatáról emlékezünk meg vételénél, de Jézus hangulatát az Oltáriszentségben ki nem meríti sem a zöldcsütörtök, sem a nagypéntek, kell oda még egy jellemzô vonás, a diadal, s azt ez az ünnep jelzi. Az ünnep hangulata diadalmas érzést inspirál. a) Bátorságot... A lelki életet lépten-nyomon követi valamiféle szent csüggedés, szent panasz s elégiás érzület. Nemcsak elégedetlenek, de csüggedôk is vagyunk; lenyom gyarlóságunk, gyôzelmeink sem lendítenek rajtunk s kudarcaink száma nagy. Kísérteteink, mint hiénák, mint karvalyok követnek, s nem kell sötét világnézet ahhoz, hogy fölpanaszoljuk a sikertelenséget. A dogmatika kígyózó, keskeny ösvényt mutat a boldogulásnak, s ahhoz merészség, bátorság kell. Kell ének és himnus, mely dicsôíti az Urat s igazat ad neki az élet minden körülményei közt, nyomorúságainkban is, s ugyanakkor tudja, hogy azokon is gyôzünk. Hogyne gyôznénk, hisz itt van, köztünk van. Jézus van itt. Titokzatos jelenléte az egyházat az Úr seregévé avatja, mint a frigyszekrény a zsidó népet! Nem szabad félnünk. Több ô diadalmas seregeknél. b) A bátorságon kívül tetterô kell. Kellenek nagy indítóokok, melyek törekvéseinkben, mozgalmainkban lelkesítenek; különben elfáradunk és elernyedünk. Kellenek energiák, melyek duzzadásától a nehézségek kérgei s rétegei megszakadnak, mint kôfalak a gyökerek tavaszi duzzadásától. A legnagyobb tetterô a tökéletességhez kell. Ha az alázat az elsô kegyelem, mely alapja a lelki életnek, bizony époly szükséges a tetterô! Ezt az Oltáriszentségbôl merítjük; világfeledést s vigaszt s kárpótlást azért, amit elhagytunk. c) Áhitatot. Az Oltáriszentség szeretete: a hitnek királyi áhitata, rózsája és illata. A hit gyökér, de dogmái az Oltáriszentségben virágoznak ki; pl. hogy az Isten szeret, hogy el nem hagy, hogy elvisel, hogy nem kegyetlen; hogy az Isten országa elrejtett kincs, hogy az egyház közösség Istennel; hogy velünk az Úr, hogy királyunk. Az Oltáriszentség szeretete építi a dómokat; kinô belôle gyönyörű stílben az az Isten-tisztelet. Hol az az eget átható imádság? Hol az az Isten-tisztelet? Hol a fôpap? Hol az áldozat, mely Istennek tetszik? Térdelj le az Oltáriszentség elôtt; itt van mindaz. d) Nagy bizalmat. Az ember elvész az Istenben, mint csepp a tengerben, mint levél az orkánban, mint lehellet a kemény éjtszakában. A filozófia beszél Istenrôl, providenciáról..., de ez még mindig jégkéreg vagy tarló; a hóvirág, mely áttöri a kérget, a hajtás a tarlóból; az a hit, melyet Jézus hoz és hordoz, melyet szíve lehel s bennünk kipusztíthatatlan bizalmat ébreszt, akár bűnösök, akár igazak legyünk. Nagy, extatikus szeretettel járt köztünk; szívvel, melyben senki sem kételkedhetett. Elváltozott színében a Táboron, elváltozott a föltámadásban; de nem változott el szívében. Mennybemenetele után sem változott el. Hűségének bizonysága az Oltáriszentség. Elfonnyadna a hit gyökere, ha nem bírná virágait kihajtani; virága pedig a halálon is gyôzedelmeskedô szeretet. A halál sem változtat rajtam; íme, látjátok, hűséges, tapadó, emberséges szeretetemben egészen a régi vagyok. Ezt fejezi ki az Oltáriszentség! A hit csak alacsony, tengô moszat vagy lengô vízfonál, ahol nem hajt ki az Oltáriszentségig! Azért a hit ide vágyik. e) Nagy szeretetet az egyház iránt. Az egyház Jézus gondolata, ô tervezte, ô építette, ô fejlesztette, ékesítette. Mint művész dolgozott rajta. Hogy folynak ajkairól a legszebb hasonlatok! Az Úr szereti az egyházat... szereti, hogy szép, szeplôtelen, kedves legyen az ô háza, az ô pihenôje, otthona legyen. Nagy közösség az Istennel. Azért oly szent benne minden. Szent közösség. S hol e közösségnek lelke, hol a szívek szent kapcsa? Maga Jézus itt e szent község kebelében a ,,vinculum perfectionis'', az egyesítô, összekötô karminvörös fonál, Jézus az Oltáriszentségben. Valóban, csak az egyház bírja ôt, az juttatja nekünk; lehet valaki buzgó keresztény, de ha Oltáriszentsége nincs, legédesebb kenyere hiányzik, idegenben jár. Ez az egyház diadémje, ez kincse, kezeiben tartja az Evangéliumot s ölében az Oltáriszentséget! Azért ez Oltáriszentség szeretetet inspirál az egyház iránt. Megérezni rajta az Urat, mindenütt van valami abból a melegbôl. Szellemén ragyognak az Úr erényei, rendelkezésein észrevenni az Úr házának szellemét, a gyermeki érzést. Észrevenni rajta az Úr jelenlétét, az ô erejét... s ragaszkodni hozzá, mint a zsidók Jeruzsálemhez. Lojalitást is nevel bennünk s nagylelkűséget. ======================================================================== 427. Az Oltáriszentség iránti áhítatunk négy követelménye. a) Az elsô követelmény a szívtisztaság; ez a legigazibb, legédesebb Isten-tisztelet, úgyis mint elôkelô, nemes lelkület, mely egyedül méltó arra, hogy az Úrhoz közeledjék, úgyis mint tökéletesség, mint lelki mű és szellemi munka. Megtiszteljük az Urat márványtemplomokkal, aranyos oltárokkal, virágos szônyegekkel; akarjuk, hogy az Úr háza különb-ház legyen; de a legdrágalátosabb hely, mű, remek, a legkiválóbb valami a tiszta szív. Mennyi fokozat van ebben, a falusi hívô lelkétôl Szent Teréziáig, az iskolás fiútól Szent Alajosig! Aki az Oltáriszentséghez buzgón járul, abban a tiszta szív finom érzékké, a tisztaság féltékeny kinccsé fejlik. Tisztulási folyamatok indulnak meg bennünk; minden szentáldozás egy-egy beoltás a lélekfertôzés ellen. Legyen is úgy; érezzük át, hogy a hitet meg nem tagadhatjuk, a szentséget meg nem törhetjük; tehát szentek legyünk. Azzá kell lennünk. b) A második követelmény a mély alázat. A lélek bár tiszta, mégis az az érzés tölti be, hogy nem tud hová lenni a leereszkedô Krisztussal szemben. ,,Unde hoc mihi?'' mondogatja. ,,Domine, non sum dignus''. Az alázat a Szentnek, a fölségesnek jár. Az angyalok nagyok, mégis elfödik arcukat; a próféták hatalmas szellemek, mégis földre borulnak; az ember bár tiszta, mégis mélyen elfogódik a hegyláncok lábánál, a tenger partján s a csillagos ég alatt. Alázat kell belénk is a nagy Isten közelében; le kell sütnünk szemünket, meg kell hajtani térdünket, össze kell kulcsolnunk kezeinket... ez az Isten- udvariszolgálat! c) A harmadik a gyengéd, édes vonzalom az Úr felé. Illuc feror, quocunque vehor... feléje tartok, bármerre járok. Ô vonz; emlékét édességében s vigaszaiban hagyta ránk, s mi oda vágyunk, ahol jó nekünk. Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza: mennyivel inkább vágyik az Isten vigaszainak folyamához. ,,Melior est dies una in atriis tuis super milia''... egy nap a te közeledben többet ér, mint ezer nélküled! d) Negyedik követelmény az engesztelés szelleme. Akit úgy szeretünk, annak fölajánljuk összes szimpathiáinkat... bántalmait is szívünkön viseljük. Itt az Oltáriszentségben kell Jézust megkövetnünk, itt ahol szeret, itt ahol bántják. Mit csináljunk a bűnök sárözönével? Könny és vér, az akasztja meg e pusztító, szégyenletes árt; lángoló, résztvevô szeretet, az apasztja ki dagályát. Mintha vadrózsakoszorút kötnénk az Oltáriszentség aranyos tartóira, virágos tövist s tövises virágot. Ilyen a mi áhítatunk; virágos is, illatos s fájdító is. Mindegy; a lélek is, mely ez érzelmeket ápolja, szép, kedves, bájos, s Isten szemeiben oly elegáns, mint a vadrózsának erôteljes tavaszi hajtása! ======================================================================== 428. Az Oltáriszentségbôl való a katholikus áhítat. A szentírás az áhítatot, a kellemet, az Isten elôtt való kedvességet olajhoz hasonlítja; az ,,unctio'' Istenhez való közeledés. Puhul, vidul, hajlik tôle lelkünk. Virágkelyhekbôl való. De nem minden virág egyaránt olajos; épúgy nem minden hittitok egyformán áhítatos. A Szent Szűz liliom, a szent kereszt illatos fa, de az áhítatnak legolajosabb virága az Oltáriszentség. Ez fô áhítatunk; katholikus ájtatosság. Azért a legáhítatosabb: a) mert itt van legközelebb a valóságos Krisztus hozzánk. Isten mindenütt van, réten, mezôn is van; Krisztushoz is mindenütt imádkozhatunk, de az a köztünk járó ,,realis et substantialis'' Úr Jézus itt van köztünk s hozzánk legközelebb. ,,Ego sum'', mondja itt, s elvárja a folytatást: ,,et procidens adoravit eum''. ,,Ez az én testem'', mondja a pap, s rögtön térdet hajt, imád. Méltán; ha itt van Jézus, akkor itt van helyén a bensô, meleg vallásosság; ha itt fekhelyén van a király, ,,rex in accubitu'', akkor a szívem neki illatozik: ,,nardus mea dedit odorem suavitatis''. Ne kételkedjél; ha lehetséges volt Betlehem és Golgota, miért nem volna lehetséges az eucharisztia?! Aki az egyikét spiritualizálja, az a másikát is tagadhatja. b) Azért a legáhítatosahb ájtatosság, mert Krisztusnak is szelleme s hivatása az imádás. Aki a mélybe hatol, imádkozik. Aki Istent élénken sejti, hát még aki látja, az imádkozik. Jézus lelke legközelebb állt Istenhez. Azért tölti el ôt az ima szelleme, s aki feléje tart, annak a tömjénfüst az arcába csap. Jézus magával ragad, s imádkozunk. Az élô, izzó Krisztust megérezzük. Elgondoljuk születésében, színeváltozásában, verejtékezésében; elgondoljuk, hogyan terül el, térdel, borul le..., elgondoljuk, hogy lelke mint a kiöntött olaj..., hogy nincs az a balzsamos, fűszeres sziget, melynek atmoszféráját össze lehetne hasonlítani a Krisztustól lakott oltárok környezetével; tömjén s mirrha telíti azokat. Az imádkozó Úr Jézusnak nagy s mély érzelmei, azok a színt elváltoztató s lelket áttüzesítô érzelmek s ugyancsak az imádkozónak nagy kegyelmei, melyeket régen kiosztott s melyeket most is osztogat, képezik az Oltáriszentségben imádkozó Jézusnak gazdagságát. Mily tartalom, mily tűz és meleg! Nagy tisztelettel s nagy gondolatokkal akarunk eltelni az Oltáriszentség iránt; kívánjuk, hogy ez a csend kiáltó csenddé, hogy ez a mozdulatlanság izgalmas tevékenységgé váljék... Legyen a mi szentélyünk Szentlélekkel s szellemmel teljes..., öntse ki ránk az Úr keneteit, ,,oieum laetitiae''. Legyen imádásunk mély, mint a patriarkák imája; küzködô, mint Mózesé; izzó, mint a prófétáké. c) Nevezetesen pedig elgondolhatom azt, hogy az Oltáriszentségben egybe van foglalva Betlehem, a Tábor és Golgota, az édes, a fényes, a könnyes imádság. Mert Betlehemben kelt szárnyra Jézus szívébôl az az ima, mely Ádám imája óta ismét önmagáért volt kedves az Úrnak. Erre nézve tudnunk kell, hogy a tényleges, isteni rend szerint a bűnbeesett ember megváltás nélkül nem segíthetett volna magán, s így természetesen a bűnbeesett ember imáját önmagában nem kedvelte az Úr: Non est mihi voluntas in vobis..., nem telik kedvem bennetek. Ezüsthárfám voltál, ártatlan tiszta ember; de elbuktál, húrjaid elpattantak s összetörtelek. De íme, megjelenik a földön a megtestesült Isten, Krisztus, s benne az Istennek kedves ember! Megjelenik az, ki Istennek tetszôen imádkozni tud, ,,aki énekelni tud, mint ifjúsága napjaiban'' (Oz. 2,15), mint a fölszabadulás, az ascensio napjaiban. Ah, ez a szív tud emelkedni... Ó kedves Betlehem, rendesen megakadunk barlangodon, csillagodon, angyalaidon, s elfelejtjük a nagy imádkozónak, a gyermek Jézusnak szívét. S úgy-e oltárszekrényünk is Betlehem, hol a kenyérszíne alá leereszkedô Úr Jézus imádkozik, imádkozik úgy, mint az elsô karácsonyi éjben? d) Ugyancsak az Oltáriszentségben folytatja táborhegyi imáját. A Táboron folyt le a színtelváltoztató imádság. ,,Amidôn imádkozék, ábrázata másszínű lett'' (Luk. 9,29). Úgy-e itt is elváltozik színében, mialatt szeret, lángol értünk?! A szíve lángol, a lelke fényes, kegyelem s áldás áramlik belôle. Jó nekünk itt lennünk! Mennyi kegyelem áradt mindig Krisztus imájából az egyházra, kezdve az apostolok megválasztásán (Luk. 6,12), Szent Péter Krisztus-megvallásán (Luk. 9,19), a Szentlélek leküldéséig (Ján. 16,7). Az itt említett mozzanatokban a szentírás kiemeli, hogy Krisztus imádkozott, s hogy az apostolokat s az egyház kôszálát, Pétert s a Szentlélek lejövetelét imájának köszönhetjük. Hogy kell nekünk is imádkoznunk a régi ember elváltozásáig! e) Végül itt folytatja a küzdô, a kiáltó imát. Legkiáltóbb imája az a verejtékezô, könnyezô imádság a kertben s a kereszten; ,,könyörgéseit s esedezéseit nagy kiáltással s könnyhullatásokkal bemutatta'' (Luk. 5,7). Érezzük ki mély, bús szenvedélyét e nagy kiáltozónak az Oltáriszentségben is. Látja a nagy pusztaságot s a pusztuló lelkeket. Oltáraink ma is az ô Getszemani kertje s Golgotája. Puszta neki a világ; kiált; aki ezt érzi, az meghallotta szavát. ======================================================================== 429. Hármas fényöv veszi körül az Oltáriszentséget. A hit mélysége, a szeretet bensôsége s az engesztelés buzgalma. A röpülô szeráf is két szárnyával födte magát, kettôvel repült, kettôvel védte fejét. a) Hit nélkül mit látsz a világban s magadban? Igénytelenséget. Csupa tünemény, tehát lepel borítja a valóságot, hogy ne láss; csupa szín, tehát látszatosság, hogy ne érj az alatta lappangóhoz. De a hitben mily új világ nyílik meg elôtted; mily mélység s mily erô! A hit mélységének egész hatalma, mint az óceán gazdagsága, emelkedik ki belôle; bámulatos, csodálatos világ, élet és erô, mely párját nem leli. A világtörténelem a kereszténységnek új csoda-életét lépteti föl; elénk tárja a megváltoztatott föld színét, s e keretnek közepébe teszi az Oltáriszentséget. A szellem s az erény pompáját mint új paradicsomot lépteti fel köztünk s a lelki virágzás forrásait az Oltáriszentségben leli föl: onnan fakad a szentek ereiben s szívében fölpezsdülô vér, a Krisztus vére. -- Fölléptet hôsöket, akik mind hasonlítanak arcban, fiziognómiában, akcentusban, termetben; Krisztus testébôl valók, s az ô vére lüktet bennük. Mily fölséges hit ez, mely élni és halni kész, mely az élet odaadásával csügg a titkon, a szeretet s az erô titkán; hit, mely szenvedni s meghalni is tud, mert tudja, hogy a halálban is gyôz. b) Honnan kell ezt az erôs meggyôzôdést vennünk, azt hogy Krisztus itt van s értünk van itt? Minden dolgot okaiból kell megértenünk. Az Isten műveinek oka a szeretet; ,,úgy szerette Isten a világot...'' Szeress s megérted. A szeretet így okoskodik: Aki szeret, meg nem csal; Krisztus is szeret; ha tehát szeret s mondja, hogy itt van jelen, elhiszem neki. A szeretet az ösztön csalhatatlanságával nyugszik meg benne. Igy tesz mindenütt. Bemegyünk a kórházba, betegek vagyunk; hoznak orvosságot, nem tudjuk, mi az, nem elemezzük; bevesszük; méreg-e vagy élet? nem kételkedünk, hisz itt szeretnek minket. Fáradtan az úttól barátunk karjaiba dôlünk; szívéhez szorít, örül, hogy lát, megveti ágyunkat szobájának másik sarkéba; csakhamar lehajtjuk fejünket, édes álom kerülget, de nem zavar a gondolat, hogy ez meggyilkol téged. Vajjon a csecsemô kételkedjék-e, hogy édesanyja emlôje nincs-e méreggel bekenve? Nem gondolkozik; a természet nem is hagyja gondolkozni, hogy szörnyet ne gondoljon, ami szentségtörés volna; ösztönét a szeretet vezérli; a szeretet pedig nem csal. A keresztény hit nagy dolgokat mond: Krisztus van itt; az ô valóságos szent teste és vére, s élô teste mintha szellem volna, az van itt. Nagy igényeket támaszt e tan az emberi ésszel szemben, hódolatot követel! S miért higgyünk? Azért mert az apostoli egyháztól körülvéve a búcsúzó Úr Jézus kezeibe vette a kenyeret, mondván: ,,Ez az én testem; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!'' Az apostoli egyház lehajtja fejét s azt suttogja: az Úr mondja, tehát hiszem. Nem kemény beszéd ez? Dehogy kemény; nincs oly puha beszéd! Puha, mint a szeretet; lágy, mint a szeretô szív suttogása; puha és édes, mint a búcsúzó édesanya ölelése. Nem, nem kemény az Úr, hisz szeret. Szeret, ,,in finem'', mindhalálig. Akkor rendelkezik, mikor már megolvadt a szíve, mikor lelkére már árnyat vetett szenvedése s véres keresztje. Mikor ezt mondja, akkor tudja, hogy holnap ilyenkor már édesanyja ölében fekszik s nem lélekzik; szeme akkor már kék, ajka szedres, arca véres, keze s szíve sebes lesz... szeretetbôl! Mi a jegyes szeretete, a barát hűsége, a kedves testvér ápolása, az édesanya lelkendezése ezzel szemben! Isten küldte ôt szeretni, adott neki szívet a szeretet apotheózisának kialakítására, hogy megolvassza a jéghideg világot s örök tavaszt fakasszon rajta. Ez a szeretet mondja: ,,Ez az én testem'', ahogy a kórházi ágyról mondja az irgalmas szeretet: ez az én ágyam, s tudjuk, hogy nem kínpad; ahogy a vendéglátó nyughelyrôl mondja a baráti szeretet: ez az én nyughelyem, s tudjuk, hogy nem ravatalunk; ez az én emlôm, mondja az anya, s tudjuk, hogy nem méreg, hanem az élet forrása. Mindezek nem csalnak s mi nem csalódunk s úgy vagyunk Krisztussal. Azért nem kételkedett Szent Pál, hanem hirdette: In fide vivo filii Dei, qui dilexit me! Szeretett, tehát hiszek neki! Azért nem kételkedett az ôskereszténység; átérezte, hogy Krisztus szeretett, tehát meg nem csalta. Ez a hit belenôtt a katakombák földtúrásaiba; vérrel öntözte s megtermékenyítette azokat. Kiverôdött festményeiken; a pálma, a líra s a gyűrű szeretetrôl és hűségrôl beszélt. Ott áldoztak, ott dobogtak a szívek, melyek minden percben vértanúságra készen voltak; ott járt Perpetua, ott Ágnes... onnan ment ki Tharzicius, onnan indultak ki a diakonusok a mamertini börtönbe. Onnan mint fénylô mécsesek az éjbe! az eucharisztia világított... s az angyalok mind térdet hajtottak elôttük. Ah, édes Uram! hiszek neked. Kinek hinnék, ha nem neked. Hiszek s veszlek s viszlek, beleállítlak életembe! Boldog vagyok, hogy Krisztus él bennem s köztünk. Ó a mi életünk. (Jegyzet) ======================================================================== 430. Jézus velünk. a) A legnagyobb áldás az, hogy Isten velünk. Az izraelitákkal a pusztában volt, s éjjel mint tűzoszlop ôrködött fölöttük. A pusztító éj megszünt rémes lenni, a sátrak alatt lakó nép föl-fölriadva álmából a vadállatok ordításától, megnyugodott, midôn látta a tűzoszlop vörös fényét: velünk az Úr -- mondogatták -- nem félünk. Jákob idegen földön járva, kövön pihenteti fejét s álmában látja az égig érô lajtorját; íme, itt az Úr háza -- mondogatta, -- s az ég kapuja; közel van az Isten. -- Ezt hirdették Mózesnek a csipkebokor s Sinai sziklái, ezt Fárán és Nún hegye; ezt minden prófétának a küldetés szózatai. Mennyire kell ez nekünk; de be is érjük vele. Az Oltáriszentség ezt nyujtja. Látogassuk gyakran, hogy beszéljünk vele, hogy hódoljunk neki, hogy tanácsot s erôt kérjünk tôle, hogy meneküljünk hozzá s elsírjuk szívébe bajainkat. Itt van a mi Istenünk, atyánk, testvérünk, pásztorunk, királyunk, fejünk; helyezkedjünk el hozzá a kellô viszonyba. b) Istenhez való természetfölötti viszonyunkat az Oltáriszentség jellemzi igazán. ,,Már nem vagytok vendégek s jövevények, hanem polgárok és Isten háznépe.'' Istennek városa az egyház, a háza pedig az Oltáriszentség. A városban nem vagytok jövevények s e házban nem vagytok vendégek. Én, e város polgára, otthon vagyok Jézusnál. Mily édes, erôs kapocs ez a bensôséges viszony, mely egyszersmind az ima szellemének forrása; érzem a tisztelet, hódolat kötelességét, s ugyanakkor szent öröm fakad lelkemben. Ezek erôs, friss érzések; mintha üde, harmatos, virágos alpesi völgyben állnék, hol minden érintetlen s erôteljes, hol a szökellô patak fáradtságot nem ismer, s a hegyek mint óriás hullámok lejtenek s emelik a lelkemet ég felé; majd ismét mintha hegycsúcsokon járnék fölséges csendben, hol köznap nincs, csak vasárnap, vagy tengeren úsznék, sejtve a mélységnek csodáit. Jézus lelki világát kontemplálom; vele emelkedem, örvendek és sírok. c) Az édes otthon éneke ez: Ugyan ki választhat el Krisztus szeretetétôl? Senki, soha! Akik otthon vannak, külre nem gravitálnak; nem kell ôket bezárni, sem lekötni. Ezer gyökeret ver a lelkük az édes szeretetbe. Tudják, hogy magas, fölséges várban laknak, a ,,Magasságbelinek oltalmában'', hol nincs cselszövény, sem ármány. Itt lehet pihenni, s ez a pihenés töltekezés s erô. -- Jézus szeretete emel s a világra s esélyeire, a szívre s nehézségeire mintegy végtelenül kitágult látókör központjából nézünk le. Ez az Isten gyermekeinek fölényes önérzete; eltelnek e ház, e környezet, e kiváló helyzet nagyrabecsülésével s Jézus föltétlen híveivé s megbízható háznépévé nevelôdnek. ======================================================================== 431. Isten velünk. a) Az ember könnyen elhagyatva s magányosnak érzi magát; nem érti a világot, sem önmagát, s gyötrelmei fenyegetik hitét. A ,,solitudo'' s a ,,silentium'' sehol sem szállnak lelkünkre oly félelmesen, mint éjjel... Mily nagy az Isten a térben, hol én mint pont sötétlem, s az idôben, hol mint perc percegek. Mily szuverén és szent; megsemmisülünk törpeségünk s bűnösségünk öntudatában elôtte. Szigor és erô az Úr! Túl nagy, túl szent, túl igazságos, semhogy hozzá bizalommal emelkedjünk. Ilyenkor megriadt gondolataink elvetôdnek a szomszéd templomba s mérhetetlen bizalom száll vissza szívünkbe; ah, itt az Isten, s valóságos jelenlétével bizonyítja, hogy a jóság s az irgalom az ô sajátságai. Nem hagyta el az Úr a földet; itt maradt; az eucharisztia az inkarnációnak koronája. Ez az öntudatos katholikusnak pszichológiája: Jézus közel, Jézus köztünk, Jézus bennünk; hiszünk s bízunk s örvendünk. b) Az ,,Isten velünk''-nek kell áthatnia társadalmi életünket. Egyenlôségre nevel, mellyel szemben minden különbség szétfoszlik. Nézzétek a szentáldozáshoz egymás mellé térdelt embereket: gazdagok és szegények, hatalmasok és gyöngék; mind egyformák az elevenek és holtak szuverén bírája elôtt, s mind egyesülnek szent testvériségben. Sok nemes érzés gyullad ki szíveikben, Isten érinti s gyujtja föl azokat; nemcsak igazságra, jogi szolgálatokra, hanem szeretetre s áldozatra hevíti. Ez az igazi szabadság útja. Világosságot s erôt önt a nép szívébe, s kenetességétôl megerôsödik minden viszony s minden kötelék. Uram, légy velünk, s testvérek, szabadok s egymáshoz méltók leszünk. ======================================================================== 432. Az eucharisztiás Jézus Megváltónk, orvosunk, tanítónk. a) Jézus hozzánk jön mint Megváltó. Magas hegyrôl jön le, a Golgotáról, ahol vérét kiöntötte, s a szeretet bíborába öltözködve jött le a világba, hogy azt meghódítsa, megvigasztalja s fölemelje. Minden szívbe oltárról jön, az áldozatnak, a Megváltónak érzelmeivel, s a szentáldozás részvétel magában Jézus áldozatában. Az áldozat érzelmeivel van jelen köztünk: minden tabernákulum az elsô nagypéntek emlékeivel van telítve. Hát ha ily áthevült, a világváltság érzelmeitôl áthatott szívvel jön, mit tegyek, mit adjak, mit mondjak neki? Hozzam öntudatomra, hogy mily ôserôs értelmi s érzelmi világ központja a szent ostya s hogy mily dagályai az indulatoknak, mily kitörései a vágyaknak töltik el azt. Fény- s tűzcsóvák ezek sötét s hideg lelkek közt, akárcsak a déli jégsarknak fölséges csendben égô vulkánjai! b) Jézus orvosunk. Jézus számára a föld egy orientális város végtelen sikátora, betegekkel sövényezve, s Jézus jár benne; ez az ô sétája. Holdkórosok és ördöngösök s azok hozzátartozói, haldoklók s rimánkodó rokonaik, kananei asszonyok s leányaik... Én is kiteszem betegeimet, szenvedô gondolataimat s vágyaimat; én is kifektetem sebesültjeimet, szívemnek gyötrelmes érzelmeit, s bízom. Jézus megy el köztünk, világosságot, fényt s erôt árasztva. Belsô melegre van szükségünk, hogy lelkünk ne fázzék s ne hűljön meg; ez rossz hűdés! c) Jézus tanító. Tanít, nemcsak tant ad elô, de tehetséget ad hozzá. Szemet ad, hogy lássunk, s értelmet, hogy értsünk. Vegyük ezt szószerinti értelemben. Kegyelmétôl a szavak értelmet s a belsô világ valóságot nyer; új fény ömlik el rajtunk. Valamint van érzéki s értelmi világosság, úgy van kegyelmi, természetfölötti fény, melyben lelkünk összeköttetésbe lép Istennel, mint Atyjával, mint az ôt kitöltô örömmel s erôvel. Ez a tanító életet ad. ======================================================================== 433. Jézus az Oltáriszentségben a mi húsvétünk. a) Jézus él köztünk; élete a föltámadás utáni élet. Titokzatosan van jelen köztünk; érezteti magát velünk, megmutatja magát a lelkes hit s szeretet édes viziójában, azután eltűnik. Az Oltáriszentség a húsvéti Krisztus életének folytatása; belôle árad a megdicsôült, erôs életnek szelleme. Körülötte izgatott, kapkodó, sírhoz futó emberek, bánatban és elragadtatásban élô Péterek, Jánosok, Magdolnák mozognak a színen; mialatt az Oltáriszentségben a köztünk megjelenô, minket vigasztaló s vonzó Krisztusnak évezredekre kinyujtott húsvéti élete folyik. -- Adj húsvéti lelket, Uram, hogy ne nézzem szentségi léted igénytelenségét, hanem lássam az istenit; a hit szemével nézzek. Iparkodom magas szempontokra, hogy átnézetem legyen világon, történelmen, Jézus művén, vágyain, érzelmein, s ne legyek ,,stultus et tardus'', bornírt, nehézkes lélek, hanem váltsam ki hitemet imádásban, szeretetben, hódolatban... húsvéti érzelmekben. b) Ugyanô a mi pünkösdünk. Jézus forró, égô szeretettel van itt jelen; a pünkösdi lelket önti ránk. Minden templom s oltár e lélekkel van fölkenve; ha e lelket bírjuk, áttörünk a látszaton, a tüneményen, a kérgen s eljutunk az esszenciáig, a cél fölismeréseig a tudásban, a lelki szépség fölismeréseig a művészetben, eljutunk az élet tartalmas, erôteljes kialakításáig a világ kháoszán át. Csak akkor lesz vigaszom s örömöm. Ezt a vigasztaló lelket kérem áldozásaimban. Ó rendíts meg, gyujts meg, oldd meg nyelvemet, hogy énekeljek s örüljek neked! c) Ô a mi ünnepünk. Minden ünnep öröm, és örömünk, tehát ünnepünk van, midôn Jézushoz közeledünk. Krisztust hordozni, bírni, Krisztussal élni szívtisztaságban a legmélyebb öröm. Itt vannak a világoskodó fényes lelkek, a látók a sötétségben. Sötétség a lét, s ,,honnan legyen örömöm, ki az ég világosságát nem látom'', mondja Tóbiás; azonban Jézust bírva látom az ég világosságát, van tehát örömöm. Látom az örömtelen embereket: sötétségben s az élet igájának kényszerében élnek; nincsenek megelégedve, nincs örömük. A kultúra sok munkát, nagy terhet rak ránk. Azt elviselni nem lehet mély hit, édes béke, élettartalom nélkül. -- Ha van is műveltség és jó nevelés, de az életnek nem lesz tartalma és öröme Jézus nélkül. Nem lesz tisztaság s önbecsülés benne. -- A fennkölt, szent, erôs öröm az igazi ünnep; ezt adja Jézus az Oltáriszentség vételében, misztikus csókjával! ======================================================================== 434. Az egyház kincse. a) Jézus az Oltáriszentségben az egyház kincse. Mikor azt mondom: szívem kincse, indulataimra, örömeimre, ragaszkodásomra utalok. ,,Schätze schafft die Liebe.'' Mint ahogy a munka kincset termel, úgy a szív munkája is. Jézus thesaurus noster, az azt jelenti, hogy kimondhatlan sok szeretet, bensôség, öröm, lelkesülés áradt ki szívünkbôl rá. Ha nem szerettük volna, nem volna kincsünk; de mi szeretjük és csókoljuk sebeit, keresztjét, s könnyekkel öntözzük lélekben lábnyomait. S ugyancsak mennyi lendület, bensôség, föléledés veszi körül az Oltáriszentséget, hány porban és vágyban elnyúlt lélek végzi elôtte adorációit! Itt vannak a legnagyobb motívumok, melyek szívekre hatnak. A nagypéntek siralmát, a nagyszombat temetôi csendjét, a húsvét tavaszi dalát itt élvezem. Lelkem panaszával s reményeivel ide nôttem. Hát hogyne volna kincsem! Szeretem, óvom, becsülöm, mint kincsemet. b) Jézus az Oltáriszentségben az egyház gyöngye. Nemcsak kincse, hanem ékessége, tehát gyöngye. Van sok ellenszenv az egyház ellen; hatalmi vágyról, papi érdekekrôl beszélnek; rámutatnak az egyház ,,foltjaira''. Valóban van ott árny és folt is, de ezt emberek borítják rá; mialatt ô szeplôtelen. Az ô szépsége a fátyol alatt is ragyog; ez az ô örök természetfölötti jellege. E fátyol borítja királynôi termetét; alóla sugárzik ki arcának komoly szépsége; fehérlenek erôs, szép, művészi kezei, melyek a szent Grált viszik és benne a gyöngyöt, a ,,pretiosa margaritá''-t. S e gyöngy sugárzatát látom minden választott lélek homlokán a Szent Szűztôl kezdve Ágostonig, Ágostontól lüttichi Juliannáig s Assisi sz. Ferencig, Assisi sz. Ferenctôl Néri sz. Fülöpig, onnan Liguori sz. Alfonzig, s Szent Alfonztól az arsi plébánosig. -- Ne panaszkodjam a foltokra, hanem váltsam ki erôs szeretetben az Oltáriszentség kegyelmet; legyen gyöngye lelkemnek. c) Az Oltáriszentség a cédrus sasoknak való veleje. Ezechiel látja, hogy a sasok a Libanon cédrusának velejét eszik. -- A Libanon magaslatai, a cédrus veleje és a sasok egymásnak megfelelnek; verebeket más összeköttetésben kellene emlegetnünk; itt nem ezekrôl van szó! Jézus s az Oltáriszentség, a Libanon és a cédrusok veleje sasokat hívnak emlékezetünkbe. Ô a magaslat s a titokzatos energia egyben. -- Emelkedjünk munkával, gondolattal, érzéssel a magaslatra. Aki hegyre mászik, nagy munkát fejt ki; én is nagy munkát végzek, mikor Jézus gondolataiba szívvel-lélekkel belefúrom magamat, mint a pacsirta a napsugaras égbe. Nem a világ homályába, hanem Jézus szemeibe nézek, s a magaslatok tisztább, kristályosabb világossága, a ,,limpidezza'' vesz körül. E friss, tiszta fuvalomban lelkesülök, lendülök, bátorságot nyerek, hogy megküzdjek az értelmi s erkölcsi kháosszal, mely ott lent ijeszt. Ime sassá válok, és ôt eszem! Mint sas, örvényektôl sem félek, a halál örvényétôl sem; ételem az erôsöknek, a szárnyalóknak étele. ======================================================================== 435. Belsô világom. Jézus nagyszerű belsô világot hozott és állított közénk a földre, az Isten-közelség és az isteni erônek világát. Közel állt Istenhez a lelke; Istené volt lényeges egyesülésben, azért kiváltotta a lélek legszebb életét. a) Tényleg kimondhatlanul közel, személyi egységben állt lelke Istenhez. A végtelen telíti, nagysága feszíti, mint a gôz a katlan dugattyúit; izzítja, mint villamfolyam a sodronyt. Mélység s magasság benne imádássá és érzéssé válik, abból meríti világnézetét, lelkesülését, kedélyvilágának harmóniáját, akaratának lendületét. -- A külvilággal szemben egy belsô világot kell kialakítanom magamban. Jellegei: az, hogy enyém, hogy... váram, kertem; további jellege, hogy a külsô világgal érintkezik, de felülrôl leereszkedve; végül, hogy természetfölötti, s benne ragyog a kegyelem; a hitnek e fényében ismerem föl a lélek értékét. b) Jézus odaadja magát, leköti ôt a nagyság; foglya lesz. A szépség vonzza lelkét; belôle, érte él, s teljesen elváltozik Istenbe. Friss és üde; kísértések, szomorúság, lemondás nem veszik el szépségét. -- Lelki világomat ez útra tereli az Oltáriszentség; szenvedélyem, hogy Istenhez közeledjem egyre jobban. Ez a közeledés tisztulásban, tökéletesbülésben, szeretetben megy végbe, szeretetben az áldozatig. c) Áldozat..., ez a krisztusi típus, mely Jézusban a legnagyobb crescendót érte el, mert nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki lelkét odaadja barátaiért, még pedig úgy, mint azt Krisztus tette. S ez a szenvedély, mert lángoló tűz, átcsap azokra is, kik lelkét megközelítik, Magdolnára, az apostolokra, Pálra. Jézus nyomaiban járnak az elmélyedô (imádkozó), az odaadó (szűzies), a hôsies (vértanú) lelkek. Az áldozat szikráit magamban tűzzé szítom; ne aludjanak ki! ======================================================================== 436. Megszentesülésem forrása. Jézus egyik diadala az Oltáriszentségben: a tiszta nemzedék. Az egyház szervezeti jellegei az ,,unitas, catholicitas, apostolicitas''; a ,,sanctitas'' pedig a szelleme. Ha ezt megteremti, gyôzött; ha ezt nem bírja, akkor vereséget szenvedett. A szent, tiszta erkölcsiséget semmi által sem képes úgy megteremteni, mint a penitenciatartás s az Oltáriszentség által. Kivált az Oltáriszentség emel az erkölcsi tisztaság magas fokára, mert átérezteti velem, hogy a) lelkem szent Grál-edény, melyben Krisztus teste pihen. Szent Bernát mondja: Ha Krisztus vérének egy cseppjét bízták volna rád, hogy' ôriznéd a keresztes vitézek elszántságával s szembeszállnál megszentségtelenítôivel: nos, benned van vére is, teste is: lelked a szent edény; ne profanáld azt önmagad. A lorettói litánia ránk is vonatkozik: lelki edény, tiszteletes edény, ájtatosságnak jeles edénye... Művészi a formája is lelkemnek, mikor kegyelemben vagyok; a szerénység, az átlátszóság, a szemérem, a harmónia szépsége van rajta... Különös báját képezi érzékenysége, melynél fogva a külvilág nemtelen benyomásaival szemben úgy csukódik be, mint a virág éjjel. Ime mennyi szépség s elôkelôség a lelken, s ez mind elvész, ha vétkezem, és mind elborul, ha öntudatos, erkölcsi életet nem élek. Igénytelen legyek bár mindenben, de érzületemre nézve elôkelônek kell lennem. b) Tiszta, angyali léleknek minôsít. Mint tiszta lélekhez közeledik hozzám az angyalok kenyere, angyalinak föltételez. Barátjának tekint, ki a rossz világon a Krisztushoz ragaszkodó hűség érzelmeivel megy végig és ellentáll a rothadásnak. Ez öntudat a lelket friss, életadó atmoszférával köríti, utálatra neveli a bűn és a bűnre vezetô alkalmakkal szemben; nemkülönben érzékennyé teszi rossz társak- , képek-, olvasmányok-, társalgások-, színdarabokkal szemben. Nem hagyja magát inficiáltatni, hanem mennyországot hordozván magában, dezinficiál minden idegen árút: minden gondolatot, képzeletet, irányt, elvet, melyet a szellemi világ forgalma vet lelkébe; ,,malo mori, quam foedari''. c) Az Oltáriszentség úgy tekinti az embert, mint alakulófélben levô szentet. Dante leírja azoknak az elkárhozottaknak kínját, kikre kígyók csavarodnak s mint fába a repkény, beléjük nônek; egyre mélyebben hatolnak beléjük és végre teljesen fölszívják ôket. Arcuk kígyófejjé, testük a kígyó tekervényeivé válik, földön kúsznak s földet esznek; elváltoztak! Nekünk Krisztussá kell változnunk: azért járulunk hozzá, hogy minél többet vegyünk belôle, hogy gondolatai tért foglaljanak lelkünkben, hogy érzelmeit osszuk és így egész lényünkben Krisztushoz hasonlítsunk. Nagy és fölséges feladat; higgyük, hogy testvérei lévén, hozzá hasonlítani hivatásunk; bennem van teste-vére, hiányozhatik-e típusa és lelke? Az áldozónak föladata a hálaadásban az Úr Jézus vonásait önmagára átvinni; sorba kell vennie gondolatait, érzéseit, viszonyait és föl kell vetnie a kérdést: Hogyan gondolkoznék, hogyan érezne, hogyan tenne ilyen körülmények közt Jézus? Ez is jó és praktikus áldozás. ======================================================================== 437. Az Oltáriszentség szeretetünket neveli. Az Úr Jézus iránt való szeretetünknek erôsnek, lelkesnek, édesnek, gyengédnek kell lennie, szeretetnek kell lennie, amilyen a szívbôl fakadni szokott. Nevezetesen két jellege van: az egyik a gyengéd, mondjuk passzív, a másik a rohamos, a küszködô, mondjuk aktív jelleg. a) A szeretet gyengéd, finom, érzékeny, lágy érzelem, s ép azért szenvedni, résztvenni, sírni, örvendezni tud. Caritas patiens est. E lelkület élô kommentárjai a szentek. Ôk a szív bensôségével fordulnak Jézus felé; úgy szeretik az Urat, mint ahogyan szeretni szoktunk: gyengéden, tapadóan, tisztelettel, félôen... Félnek, hogy nem szeretnek eléggé s mindig jobban akarnak szeretni; félnek, hogy meghidegülnek, hogy az Úr nincs velük megelégedve, hogy elvonul tôlük. Gondolataik úgy járnak feléje, mint szemeik: ,,oculi nostri semper ad Dominum'', s e szemekben annyi önfeledés s a szeretetnek oly lázas tükrözése ég. E szemek a mélységbe hatnak, s érzik, hogy beléjük ég a szeretônek édes arca. Úgy járnak a világban, mint az alvajárók, a lelkük másfelé van; járnak, mint éneklô lelkek, kik az Énekek énekének harmóniáira felelnek; járnak, mint csodálatos médiumok, telve az Isten illetéseivel... E lelkek telve vannak részvéttel Isten iránt, fáj nekik a bűn, kínjuk az Isten megbántása; szenvednek, engesztelnek, fölajánlják szenvedéseiket a világ bűneiért. Jézus is ily szeretettel járt köztünk, koronatanú rá az Olajfák kertje, s az engesztelô szeretet evangéliumát tűzte föl a keresztre! Ô kívánja, hogy égjünk, hogy részvéttel viseltessünk bántalmai, testvéreinek bűnei iránt, hogy a szimpatikus szeretet szellemétôl nedvesedjék a szemünk. Ez érzelmek vezessenek az Oltáriszentség imádására, kivált a farsangban! Ó elfeledett, ó megvetett Jézusom, mit tegyek, mit adjak? Szívet úgy-e, mely mint a nardusz illatozzék neked? Lelket úgy-e, mely beteged legyen, mint Assisi sz. Ferenc, Limai Katalin, Pazzi Magdolna, Alacoque Margit? Könnyeket úgy-e, melyektôl kizöldüljön a közönynek parlagja. Nem élnék, ha nem éreznék; titokzatos tested élô tagja nem volnék, ha nem fájna minden régi s új sebed! b) A szeretet második jellege a küzdelmes, tevékeny, aktív irányzat. Szükséges ezt szem elôtt tartanunk, hogy fájdalmainkban s részvétünkben el ne ernyedjünk, hogy bús, gyönge, megtört lelkekké ne váljunk. Nem értenôk föl igazán a mély részvét forrását, a szeretetet, ha ily érzés környékezne meg minket. A szeretet erô; s mikor szenved, erejébôl nem veszít, hanem a szenvedés az ô fölszított, kicsapó lángja. Megolvad, de nem hogy szétfolyjon, hanem hogy égjen, mint ahogy a gyertya olvad, hogy égjen, s a vas olvad, hogy izzásában új alakot öltsön. Ily szívvel járt köztünk Szent Pál, ez a gyengéd s vágyódó, ez a síró s panaszkodó, de erôs s tevékeny lélek; viharok szántották; szenvedett, csüggedett, elborult, kiderült, de el nem fáradt, s ha 195 botütés alatt görnyedt is a háta, utána ismét kiegyenesedett. Igy kell tennünk; nem szabad csüggednünk; hisz a szeretet hódító, alkotó, kitartó erô; csak ha teszünk Istenért s dolgozunk ügyéért, akkor tudunk szeretni igazán. ======================================================================== 438. Az áldozatnak és az engesztelésnek szelleme. a) A földön járó Jézus szelleme az áldozat szelleme volt. Szemei elôtt lebegett küldetése, érezte a nagy terhet, mert vitte a világ bűneit, s e nagy föladathoz megfelelô lelkület járta át szívét; ,,keresztséggel kell megkereszteltetnem, és mint szorongattatom, míg be nem végeztetik'' (Luk. 12,56). Szívszorongva jár az Úr. Beszél kenyerérôl, melyet mások nem látnak, kelyhérôl, melyet innia kell; mint áldozati bárány jár, kinek torkára szegezve van a kés; érzi s fölajánlja magát. Szíve az a tüzes gyökér, mely már-már kivirágzik öt piros rózsában; lelke pedig kifeszíti szárnyait, hogy árnyékával oltalmazza a bűnös földet, addig is, míg engesztelô vérével meghinti göröngyét. Ó édes, szent, nemes, könnyes lelke Krisztusnak..., nyomaidban akarunk járni! b) S a megdicsôült s köztünk titokzatosan élô Krisztusnak ugyanez a szelleme. Az eucharisztia ugyanis elôször áldozat; a szeretô Jézusnak égretörô, meg-megújított fölajánlása, melyben a véres, régi keresztáldozat tüzével, érzelmeivel, szeretetével lép Isten elé. Átadja magát érettünk, s halálát s véres áldozatát ez emlékbe foglalta. Szent és fölséges, szinte ijesztô titok; vért s halált s mindent összetörô szeretetet emleget. Ó bár tudnánk a legnagyobb szív legünnepélyesebb s legszentebb kitöréseinél lángra gyúlladni s tisztelni s imádni ôt a szentmisében úgy, mint ahogy azt a pillanatok szentsége sugallja! Ó bár meg ne szoknók a legnagyobbat, mely oly közel áll hozzánk! c) De ez áldozat után is köztünk marad az Oltáriszentségben, s bár akkor már nem áldozat, de megvan rajta az áldozat illata; tódul kezeinek, lábainak, oldalának rózsájából. Megérzik kezein a tömjén..., ujjairól mirrha csepeg... ruhái véresek... Izsák megérzi Ézsau ruháin a virágzó mezô illatát: Jézus is a mirrha s a tömjén hegyérôl jön. A bevégzett áldozat illata köríti az eucharisztiát. S az eucharisztiában az áldozat s az engesztelés életét éli az Úr. Baboeuf mondotta: ,,A halhatatlanság álmába merülök''; Jézus az áldozatos szeretetnek álmát alussza az Oltáriszentségben. d) Az Oltáriszentség tehát az engesztelés szellemét leheli. Bűnös földön áll az oltára; ólmos fölötte az ég; de mikor feltör az imádás, engeszteléssé válik. Jézus most is, itt is, bűnnel áll szemben; a bűn az ô bántódása; szeretô szívének kínja; kín a boldogságban is. Gondolj arra, mikor az Oltáriszentség elôtt térdelsz: ez a nagy Jézus itt látja e város bűneit, látja azokat, kik halálos bűnben térdelnek elôtte; kiknek nyomora szánalmat, de talán utálatot is kelt benne. Iszonyú kórház a világ; az eucharisztia szentélye e kórház kápolnája... miserere, suttogja benne a mi lelkünk fôpapja. Ki bírja elviselni a látványt: a lebujok, a matróz-korcsmák, a bűnbarlangok... a világ bűneinek látomását? Szomorú prófétának kell annak lennie, ki e romokon ül és sír s engesztel! Aki e környezetbe belép, azt megszállja Krisztus lelke; 1. engesztel ô is. Szeretete a szeretô szívnek segítségére siet; szíve melegével melegít a hideg világban; a szép lélek kellemével enyhíti a világ kietlenségét; meleg szívet, tiszta vért, ragyogó lelket ajánl föl; megsajnálja s kéri: felejts, ne nézz oda, tekints rám. Emlékezetünkbe hívja híveit, szentjeit; rámutat a csillagkoszorúra, mely e szentség köré lelkekbôl kötôdik. Azt állítja oda a sötétséggel szembe. A feledést emlékezéssel, a hűtlenséget hűséggel pótolja; sajnálkozik és sír. 2. Azután végre is nem bír magával; szeretete áldozattá nô. Akiben megvan az engesztelô szeretet, az áldozatra szánja rá magát: dolgozni, küzdeni, szenvedni akar Jézusért. Az élveteg világ nem érti azt az éneket, melyet e lelkek zengedeznek: ,,Croce e delizia''. ,,Aut pati, aut mori.'' Mondogatom, próbálgatom én is, hogy megértsem. ======================================================================== 439. Eucharisztia és engesztelés. a) Krisztus Urunk életének jellege az engesztelés; ez az érzés uralkodik lelkén, mely lényének legmélyebb mélységeibôl való. Sok titka van a kinyilatkoztatásnak; a legfôbbek: a természetfölötti rend, élet felléptetése Ádámban és a kibukás belôle; utána jött a visszahelyezés abba Krisztus által, még pedig kereszthalála révén. A legsötétebb ezek közül az eredeti bűn, a legmerészebb Krisztus helyettesítô áldozata. Krisztus az új ember, a különb ember, az Istent lángolóan, sôt a kereszt áldozatáig szeretô s lelkülete által ôt a bukott emberért is megengesztelô ember. Ez embernek nagyon, vagyis lángolva, szenvedve, tönkremenve kell szeretnie. Ha lábát letette a földre, szenvednie kellett; az imádás tömjénfüstjének, az önmegtagadás érzéseinek s az égô áldozat lángjainak kellett szívébôl kicsapniok. Ezt az engesztelô életet élte át; ez érzelmek mélységei nyíltak meg éjjeli imáiban hegyeken, völgyekben; e víziókkal járt Táboron s a genezáreti partokon... Ecce adsum..., suttogta; itt vagyok... Helyettük állok, élek, halok... S úgy-e te is engem vársz, engem kívánsz? Jövök, jövök! b) Ez érzelmekkel zárkózott az Oltáriszentségbe, ezekkel kinyilatkoztatja magát, hogy hasonló érzelmekre neveljen. Az engesztelés a bánat virága, a nemes, nagylelkű bánatnak kivirágzása, mely nem éri be bűneinek törlesztésével, hanem jóvátenni iparkodik azokat. Áhítat, hála, szent bosszú van benne. Igy bánkódott Magdolna; nemcsak bűnt törleszteni akart, de kárpótolni akarta az Urat hűtlenségeért. Igy Julianna Falconieri, ki nem tud aludni, miután Isten-káromlást hallott. Igy éreztek Limai Róza, Oignies Mária, Keresztrôl nevezett szent Pál, Avellinói András. Ezek a lelkek értik, hogy mit akar, mint szeret az Úr, s rémületes tapasztalatból tudják, hogy mit nyer cserébe; óriási benyomások alatt állnak, elolvadnak a gondolattól, ,,montes sicut cera'', s széttörik szívüket alabástromedényekként, hogy Bethánia olaját öntsék az Úr Jézus lábaira. Van valami fölséges tragikum a szentek pszichológiájában: minél jobban szeretnek, annál inkább szenvednek. Organumai s folytatói Krisztus szenvedésének; de ez áldozati sors boldogságuk. c) Csak az szenved Jézussal, aki közel áll hozzá lélekben, vagyis aki megérti ôt; aki megérti, hogy mi az isteni szeretet s mi a bűn; kinek érzéke van Jézus nagy küldetése s hivatása iránt. Nevelnünk kell érzékenységünket az Isten s Jézus nagy érdekei iránt; lelkesülnünk kell érte, s mivel annyi a hideg, kegyetlen ember, föl kell magunkat ajánlanunk kárpótlásul s engesztelésül. Átvisszük e törekvéseket érzésünkbe; melegen, lángolóan érzünk Krisztussal; leborulunk a földre, megcsókoljuk, könnyeinkkel áztatjuk azt; megtagadjuk magunkat s engesztelô imánk szárnyaival betakarjuk a hálátlan nemzedék lelki ocsmányságát. ,,Omnia suffert..., plus anhelat.'' Mindent elviselünk... s többre fölkínálkozunk; csak Urunkról vegyük le a gyalázatot s édesítsük ki kelyhét. ======================================================================== 440. Az Úrvacsora hangulata. Jöjjetek, barátim, üljetek le s egyetek ebbôl mindnyájan, mert ez az én testem. Az Úrvacsora hangulata ez: a) egymással élni, b) egymásból élni, c) egymásban élni. a) A legmélyebb, a legédesebb közösségbe akart minket belevonni az Úr Jézus. Együtt élni, vagyis velünk, köztünk. Az Oltáriszentség nemcsak szentség, hanem jelenlét. Pszichológiai momentuma abban áll, hogy Jézus, az üdvözítô s vezetô Istenember titokzatosan ugyan, de mégis valóságban itt van, mint ki köztünk él s közénk való. Az Istentôl krisztusi kiadásban többé nem szabadulunk. Lelkünkbe, vérünkbe, létünkbe van oltva. Közösségtek lelke vagyok, testvériségtek szíve, közös éltetek idege: én köztetek! Ti boldog hívek! Ha kidôl a fa a sűrű erdôben, rést vág a szomszédok lombsátorán: épúgy ha kiszakad testvérünk, megérezzük. Barátim, -- mondja Jézus, -- én veletek összenôttem, szívem belétek forrt, ha kiszakadnék közületek, elborulna világotok, elsorvadna életetek; rideg, hideg, kegyetlen enyészet környezne. Nincs fogalmatok, hogy hogyan változnék el a kereszténység szelleme, ha Jézus édes, közvetlen jelenlétének öntudata kiveszne a lelkekbôl. Csak annak lehet errôl halvány sejtelme, aki mélyen át van hatva az Oltáriszentségnek kedves és bensôséges szellemétôl; akinek a Krisztust szeretô szívek ritmusa hangzik fülében. Az ilyen azután mély meggyôzôdéssel hajtogatja: igen, igen, Krisztusnak köztünk kellett maradnia..., köztünk..., jelenléte nélkül nincs központunk..., kiesnék keblünkbôl szívünk. b) Egymásból élni, azaz hogy belôle; azért közli velünk gondolatait s érzéseit, s mi elfogadjuk s átéljük azokat, s megnyugszunk bennük. Mily édes és fölséges öröm az, hogy megpihenhetünk nagy művészek gondolataiban; az ô nagy lelkük napsugaras világ nekünk, s érzéseik mint a hegyek s az erdôk fuvalma. Hát még mily édes és gyôzelmes érzés az, hogy megpihenhetünk s elmerülhetünk Jézus gondolataiban s átélhetjük a magaslatok s mélységek kedélyhangulatát s az ô szép, gazdag, erôteljes belsô világát. Mily új élet az, hogy átélhetjük az ô szeretô gondolatait, amilyenek Betlehem, Názáret, a puszta, a Tábor, Genezaret tava, az Úrvacsora, Bethánia, a húsvét reggele, Emmaus; oltárainknak minden tabernákuluma egy-egy Betlehem, Názáret és Bethánia; a megnyugvás, az egymásba olvadás, az egymásból való élet háza! Mily édes, hogy megpihenhetünk az Úr bíztató gondolataiban, hogy el nem hagy s erôsít, hogy ô a tôke s mi a vesszôk, s azután a gyôzelmes gondolatokban, hogy ne féljünk. A világ, az ôrjöngô világ, az ugyan üldöz, de ô gondol ránk s gondunkat viseli; Atyja házában lakást rendez, s ott leszünk mi is, ahol ô végleg otthon van. c) Egymásban élni..., vagyis jó, jó a pszichológia, jó a lelkek harmóniája, a szívek ritmusa; de neki több kell; ô hozzám akar jönni úgy, hogy bennem legyen. Magamhoz veszem, s amit a csók, az egyesülés szimboluma jelent, az itt ténnyé lesz. Az eucharisztia nemcsak szimbolikus, hanem szubstanciális csók; akit ajkaim érintenek, az szívembe száll. Ajkaimban lelkem nyílt meg s Krisztust elcsókolva, ôt, életét zárta magába. Ah, osculum Domini... titokzatos drága, csodálatos csókja az örök szeretetnek, te boldogítasz, te kielégítsz; te isteni vagy, mert Istent adsz; nem vágyban csak, hanem valóságban; nem biztatásban csak, hanem az isteni élet óceánjának belémszakadásában. Hála neked, szeretô Úr Jézus, hogy ennyire méltatsz és boldogítsz! ======================================================================== 441. Mire céloz a Szent Szív tisztelete? a) Fölvonul egünkön mint ragyogó csillagzat, hogy besugározza lelkünkbe Jézus nagy alakját s fölséges imádandó egyéniségét. Szeretett titeket -- hirdeti -- s viszont hálás megemlékezésteket kérte. A Szent Szív tisztelete bevezet Jézus belsô világába, melybôl a legszebb élet fakadt s az evangélium forrásozott, s lelkesüléssel akar eltölteni iránta; akarja, hogy szeressük, tiszteljük, imádjuk, engeszteljük s kérjük kegyelmét s ugyanakkor utánzását sürgeti, mintha csak azt mondaná: aki boldogulni akar, az teremtsen magában szívet; ,,sursum corda''. b) A Szent Szív tisztelete nevezetesen a hit szellemének elsajátítására segít. Minden Isten-ismerethez szív kell. Hit inspirált gondolkozás nélkül nincs. Szemek, melyek Jézust látni akarják, a szív tüzétôl legyenek megvilágítva. Minden nagy gondolatainkban a szív lelkesülése lüktet. Azért kíván az apostol a hívôknek: ,,illuminatos oculos cordis''; azért jött Jézus, s adott nekünk érzéket, ,,dedit nobis sensum'', mintha csak azt mondta volna az evangélium: adott szívet. -- Jézus a jó, nemes, tiszta érzület útjaira, a jó szív útjaira tereli az Isten kegyelme keresôit. Szívünkben a hitbôl ,,Herzensglaube'' lesz. c) Jézusi életre segít. Ez életnek a Szent Szív volt organuma; a szükséges nagy s finom motívumokat, az erôs, szeretô, indulatos akaratot a szív szolgáltatja. Apostolokat csak a szív nevel s csak a szív ismer föl igazán. Vértanúi csak a szívnek vannak. Nagy törekvések, harcok és gyôzelmek a szív inspirációiból valók. ,,Schätze schafft die Liebe''; amit nem szeretünk, az nem érték nekünk. Ha Istent nem szeretem, nincs Istenem; ha Jézust nem szeretem, nincs Megváltóm; tehát ha nem szeretek, poklot hordozok magamban itt s elmerülök benne ott túl. -- Szeress nagyon, szívvel-lélekkel szolgálj, küzdj, dolgozzál. Igy szereted legjobban önmagadat. ======================================================================== 442. Jézus szívének stílje. Jézus szíve tisztelete a mi tanulmányunk. Akinek megnyilatkozik, az úgy néz bele lelkébe, mint ahogy hegyrôl nézünk nagy, szép, fölséges vidéket. Nemcsak szemünk lát, de a lelkünk telik el a magasság érzésével. Egy ilyen bepillantást enged királyi lelkébe, midôn paraboláiban mondja: Én vagyok a jó pásztor, ki vérét odaadja, - - ki a pusztában egy juhocskája után is étlen-szomjan tud járni, ki 99- tôl, amely megvan, nem tudja felejteni az elveszett századikat, s ki ha megtalálja, becézi s vállára veszi s úgy indul vissza, hogy nem érez fáradalmat. Öröme nagy, oly nagy, hogy hallja az angyalok énekét; tudja, hogy az ô öröme az angyalok öröme a mennyországban. Ez nagy stíl; ez a jellem, ez a kedély, ez az érzelmi világ; ez a pusztában is virágos, belsô világgal járó s egész erejét, életét fölszánó lélek, ki nekem él, nekem a ,,perditá''-nak, s azután ha megtalált, úgy örül, hogy a homok csikorgása lábai alatt angyali énekké olvad lelkében. Ah, ez a lélek, melynek világa erô és virág, ifjúság és tűz; királyi fölény s gyermeki vonzalom. Végtelen perspektíváiban, melyekben Istent látja, megjelenik fájdalmának víziója, az ,,elvesztett'', s az adja meg neki az útirányt s buzdítja ôt: járj, járj az elveszett után; most terhed ô, mikor nem a tied; akkor nem terhed, ha majd válladon lesz, mert akkor a tied lesz; addig, míg töröd magad, légy erôs, hogy miután eléred, amit keressz, erôd örömöddé váljék. Ezt a nagy stílt utánozzuk; a) össze nem töpörôdni a mi apró kis méreteinkbe s kereteinkbe, hanem a minket környékezô, nagy végtelenség felé tárva-nyitva hagyni az útirányt. Érzékkel bírni az Isten nagy gondolatai iránt, még ha ellenkeznek is nyárspolgári modern gondolatainkkal. Tudni, hogy azokban is sok a divat. Mindig magunkból ki, azok felé s ezek fölé iparkodni, kifelé gravitálni, de nem úgy s nem annyira, hogy elszakadjunk s megszakadjunk. Gravitáljunk Isten felé az ô gondolatainak alázatos elfogadása által, mint ahogy a rügy gravitál kifelé, mikor kipattan; mint ahogy a virág, mikor kivirágzik, s a forrás, mikor kibuggyan; hiszen mind kifelé vágyik, hogy annál inkább magában maradjon. A léleknek is a végtelen nagy felé kell kilengenie, kinyujtózkodnia; szívesen kell fogadnia az Isten nagy gondolatait: azt, hogy teremtett, jóllehet végtelen s ránk nem szorult; hogy megváltott..., hogy itt van az Oltáriszentségben; hogy a végtelent bírni lehet, közvetlen jelenlétét élvezni lehet. Ezen örülni kell s nem kételkedni. Minek van szárnya a madárnak, ha lépes vesszôre ül, s minek van hulláma a folyónak, ha fenékig fagy, s minek van napsugár, ha pincékbe zárkózunk? b) A nagyot, a fölségest, az erôt, a lelkesülést át kell élni s tettekbe átvinni. Aki kételkedik s szétrág mindent, az diszharmónikus, aszimmetrikus lélek. Gondolatai mint koloncok vetôdnek lábai közé s nincs jól egyensúlyozva; az rosszul épített hajó, mely mihelyt vízre kerül, oldalt fekszik. Lehet rosszul építeni hajókat s lehet rosszul nevelni lelkeket egyensúly, szimmetria nélkül. A jól nevelt lélek olyan, mint az óceánra kifutott hajó vagy mint a szárnyaló madár; a végtelenségtôl meg nem billen, a mélységektôl meg nem riad; halad, repül, célt ér. Az ilyen lelkeknek egyenes, bízó lelkületük van; nyilt, tiszta a tekintetük s praktikus az érzékük. Úgy tudják, hogy a gondolatnak a tett az édes gyermeke, a szó csak mostohája. Azért az ilyen lélek tesz, a szent hitet gyakorolja s a formáktól el nem pártol, de nem gépiesen végzi azokat, hanem öntudattal s bensôséget önt beléjük; -- misére jár, de úgy, mint aki az utolsó vacsora hangulatát tudja átélni; rózsafüzért tud mondani, de úgy, hogy titkaiba elmerül s azokban föléled. ======================================================================== 443. Cor super cor... Borulj szívemre s forrj velem egybe. Szív jelezze hűségedet. a) Aki szeret, az hű tud lenni; sôt a hűség az ô szíve vágya s szenvedélye. Hű vagyok, Uram, hozzád a vétek elkerülésében; a caritas fidelis sugallataira hallgatok. Hű a kicsiben is, akár küzdelem, akár szolgálat legyen; hű az eszközöknek használásában; kivált önmegtagadásban, szemfékezésben, szerénységben. Hű az ethikában és etikettben; fegyelmezett és készséges! b) Jelezze a szív érzékenységedet. Megérezni, hogy mily szolgálatot vár tôlünk a Szent Szív. Érzékenyek legyünk az ima, a szentáldozás végzésében, az Oltáriszentség látogatásaiban. Valami meghittebb léleknek kell lennem vele szemben, aki érti ôt, akit nem bottal kergetnek. Olvasóm van zsebemben, lelki olvasmány kezemben. Nem vagyok már az a faragatlan lélek. Van érzékem, van szemem hozzá; megérzem közeledését, s átjár s megfog a gondolat lépten-nyomon, hogy hogyan is tenne Jézus itt és most, az én helyemen. Ez édes szenzóriumom új világba vezet bele, s amely mértékben fejlik, abban a mértékben válik finommá, nagylelkűvé, érzôvé a lelkem. Noblesse oblige. c) Lássátok egész valómon, hogy a nagy Krisztus szíve tanítványa vagyok: lendületes lelkületben; vir cordatus; a szellem ruganyosságának megfelelôen. Ne hagyjuk magunkat lelohasztani sem a rosszal, amit látunk, sem a bajokkal, melyek megnehezítik életünket. Ezeket Isten kezébôl fogadjuk s nem nézünk rájuk mint ellenségünkre. Tudjuk, hogy ennek így kell lennie a világterv szerint. A rosszat pedig, az erkölcsi rosszat zárjuk ki magunkból s másokból. Ne sokat szimatoljunk az élet posványai, pletykák s romok körül; ne szívjuk magunkba a miazmát akár olvasmányok, akár beszélgetések révén. Tiszta levegôt; inkább ki a mezôkre, mint nyilt temetôkbe. Szítsuk föl buzgalmunkat, acélozzuk erényünket, tegyük többoldalúvá nézeteinket. S ne teljesedjék rajtunk Kempis panasza: Quoties inter homines fui, minor homo redivi: ahányszor emberek közt voltam, mindig kevesebb ember lettem. ======================================================================== 444. Jézus buzgó szíve. Mibôl fakad buzgalma? a) Az Isten szentségének mély felfogásából. A szentség az Isten fölségének, erejének s jogainak kifejezése: szent, szent, szent; szuverén és kifogástalan; ellenkezik mindennel, ami bűn. E meggyôzôdést bele kell állítanunk a sürgô-forgó világba, mint sziklát a tengerbe, mint csillagot az éjbe. Meredjen, ragyogjon, kiáltson. A bűnnel való ellenkezés szent, isteni papság; ezt kell képviselnünk; ne veszekedjünk, de dolgozzunk az Isten gondolatainak térfoglalásán. Meggyôzôdésünk nyugalmat s ihletettséget kölcsönöz; arcvonásainkon is a küzdônek ereje és a szenvedônek átszellemültsége tükrözik majd. Csak egész, hatalmas férfiak valók apostoloknak. b) Igaz szeretetbôl s erôbôl fakad, mely lélek, mely nem harap, nem öl, nem szaggat. Jóindulatot sugároz, s az ellenfélben is sok jót lát; nem gyűlöl senkit, s azon motívumok szerint tesz, melyek az ellenfélben a belátást, a méltányos érzést segítik s a jobbnak gyôzelmét elômozdítják. Vonzani kell kellemmel; ha tiszta és üde a lélek, ha lelkiséget sugároz, akkor vonz. A világ az ilyen lélekhez mint oázishoz vonzódik; élvezi a lélek magaslatainak hegyi levegôjét. A Tábor harmatos völgyének lehellete nem bájol el annyira, mint az ilyen lelki lélek. Ezt különösen a nagylelkűség s a jóindulat adja. c) Türelembôl fakad a buzgóság, mely erôs kifeszült lélek. Nem törik, de hajlik; szívós s alkalmazkodó; ellentáll és sokoldalú. Ez az erô a magasból való: klímája az ideális élet; de ugyancsak a mélybôl is való; áhítat, bensôség, Istennel való érintkezés kell hozzá. Az apostoli lélek sokszor csikorog és ropog, de nem veszti el lelki békéjét s nem tompítja el érzékét. -- Uram, adj eszményszeretetet; adj szerencsés, finom érzéket s erôs kezet, akkor hasonlítunk majd hozzád, ki tűrni, kitartani, vonzani s hódítani tudtál! ======================================================================== 445. Jézus szívének jellegei. a) Az Isten nagy, virrasztó gondolatai aureolaként körítik e szívet. Az élet terhének komolysága s a halálba mélyedt tekintet emelik fölségét. Arcán mulandóság, végesség, de egyszersmind erô, új világ, örök élet tükrözôdnek. Nem tudást, nem művészetet, nem kultúrát hoz -- azok dirib-darabok s részben divatok -- hanem életet hoz, kedvet, üdeséget, friss életáramot, s bemutatja magát mint egész, új, isteni embert. Az egész életet beönti ez alakba, s mikor ily istenileg remek, akkor szívünkre köti, hogy az ô élvezete az emberek fiai közt lehetni. Lelke mint a tüzes bor; azért erôs, mert édes. b) Hatalmas szív. Két szárnya van; az egyik a világot átfogó ismeret, a másik a világot emelô, isteni érzés, -- tehát a mélység érzete s a magaslatok vágya. A mélységbôl kiált; senki úgy, mint ô; hegyekrôl néz végig, páratlanul. Érzi, hogy mire született: testis veritatis. Tudatában van missziójának s hatalmának: adatott nekem minden hatalom... Tűz ég a lelkében, melyet szór: tüzet jöttem bocsátani... Van lelke, mely mint pünkösdi vihar, megújíthat világokat... Sciens, quia ex Deo exivit, tudja, honnan szakadt ki, Istenbôl. Ó biztató, szárnycsattogtató sas, te, ki a megközelíthetlen napfénybe mereszted szemedet... Vir propheta... Hatalmas szóban, tettben. A te szellemed az apostolok, vértanúk, szentek lelke... Te erôs, fegyveres férfiú: fortis armatus... lelki világunk pitvarában állj; ôrizz, segíts, óvj! c) Türelmes szív. A türelem lelki reakció; erô a ránk szakadó teherrel szemben. Ellentállni, kitartani, nem engedni, még pedig rendületlenül..., ez jellege. Jézus a nagy teherhordó; a világ holt terhe alatt görnyed; az ô föladata egyszersmind kínja is. Mélyen érez, de érzelme tűzben, a viszontagságos, küzdelmes élet tüzében kipróbált színtiszta érzület. Ha nem is vehetjük le töviskoszorúját, de a lelke ugyanakkor tölgykoszorúsnak mutatkozik be nekünk. Tavaszi frisseség rejlik a szenvedésben. Ez kell nekünk; a türelem nemcsak tűrés, de gyôzelmes erô is; azért mikor tűrünk, ébresszük fel magunkban az erô öntudatát. ======================================================================== 446. Jézus szívének képe. a) Jézus szívébôl lángok törnek elô, jelzik szeretetét, mellyel e nagy kórházban jár és cseppekben gyógyszerként saját lelkét és életét csepegteti a haldokló lelkekbe; önmagát adja, hogy mindnyájan éljünk. Azért szíve a szeretet iskolája is; így kell szeretni; adni, áldozni kell. -- Lángjai jelképezik a mi lelkünk szenvedélyeit is, ellentétjeit az ô lelki életének s e lángok kínozzák ôt. Mennyi korom van szívünk lángjaiban, mennyi homály és megzavarodás. A szentáldozás szentségi kegyelme e piszkos lángot tiszta izzássá változtatja. b) Szívét töviskoszorú köríti; ez szenvedéseit és keserűségeit, a mi tövises lelkünket jelenti. Az önszeretet másoknak tövis, másokba szúr; az Isten-szeretet mások szúrását elviseli, magába fordítja töviskoszorúját. -- Van tövisünk nekünk is: betegségeink, melyektôl tán nem szabadulhatunk gondjaink, bajaink, keserűségeink. Viseljük e koszorút; 1. gyôzôdjünk meg, hogy ez is jóra van; 2. szemléljük a szenvedést Istenben; 3. enyhítsük vele lelki nyomorúságunkat érdemet szerezve; 4. viseljük el bizalommal, jólelkűen. c) Kereszt nô ki szívébôl, szent kereszt. A mienk mindannyiszor nem szent, valahányszor nem Isten kezébôl, bűneinkért s megdicsôülésünkre fogadjuk; ilyenkor a kereszt teher, nyomasztó s esztelen. Észszerű a kereszt csak akkor, ha az isteni szeretetben gyökerezik; akkor virág is s gyümölcs is van rajta; különben száraz fa, bitófa. d) Szívén seb tátong; minden vére kiszivárgott rajta és vitte szerteszéjjel a kegyelmet. E sötét seb tehát a kegyelem forrása; itt merítünk, itt üdülünk. -- Szívünkön is sok a seb, s élet is szivárog ki rajtuk, ami azonban nálunk életveszteséggel, elhalással jár. Ezek a sebek erjednek, gennyesek; nem a szabadság, hanem a szolgaság jegyei. Jézus sebei ellenben dicsôségesek. Szeretem Jézust, kinek szívét megsebeztem; szeretetemtôl heged megint sebe. ======================================================================== 447. Jézus irgalmas Szíve. a) A nagy szív sohasem rideg, hanem meleg; kigyúlt benne az érzés, mint a napban a fény, s onnan árad ki reánk is. -- Testvérnek, az emberiség szenzóriumának érzi magát; azért irgalmas is. Jézus programmja az irgalmas szamaritán, nem pedig a rideg pap, sem a szívtelen s segíteni rá nem érô levita. Nem nézi ô a ruhát, sem az állást; az elsôbbséget annak adja, ki tevékenyen szeret. ,,Irgalmat akarok'', ,,legyetek irgalmasok''; ezt hirdeti. Szent szívének miséje is e szóval kezdôdik... Van imádó, hódoló, ünneplô, boldog, megnyugvó szeretet; Jézusé az irgalmas szeretet. -- Legyetek irgalmasok nevezetesen a gyöngeség iránt, hogy ne legyen ez álnokká, hazuggá, orvultámadóvá. Emeljétek. -- Ne degradálja patkányokká, ne rongyokká társadalmatok a szegényeket. Társadalmi irgalmat is akar. Irgalom által ereszkedett le közénk a nagyság, a fölség, s hirdette, hogy van joguk az élethez, s életre is támasztotta a szenvedôket. Harcba is vitte ez irgalmas szeretetet a vértanúkban, és megtörte vele a római világ klasszikus keménységét. Sôt Assisi sz. Ferenc az irgalmas szeretettôl sugalmaztatva, a szegénységet királynôjének vallotta. b) Átadta szeretetét s irgalmát a kereszténységnek, és zárt, illatos édenkertté lett a testvérek közössége. Nem soká ugyan, mert azután konkolyos búzafölddé lett. De a régi tradíciókat sürgeti az Úr, és amikor fölélednek, mintha kiömlenék ismét az irgalmas szamaritán olaja. Ez az olaj el nem fogy. Engem is fölken vele; áldozásaimból az irgalmas szamaritán nyomaiba térek, s gyakorlom az irgalmat a megholtakkal, a betegekkel, éhesekkel, rabokkal. Ezeket az irgalmas cselekedeteket most szociális műveknek hívják; kár az új elnevezésért, mert a régieken Krisztus védjegye van rajta; az irgalmas szamaritán parabolájában vettük programmjukat. c) Jézus szívének irgalmát mimagunk kivált irgalmassági cselekedeteinkben érezzük meg; megérezzük mint csodás, jótékony meleget; átjárja szívünket a tudat, hogy amit mással mi teszünk, azt az Isten velünk százszorosan teszi. Tudatára ébredünk annak is, hogy mily sokan gyakorolnak velünk irgalmat; mindazok, kik valamikép szolgálnak nekünk, s hogy mi erre az Isten s ember szolgálataiból szôtt életre, erre a nagy irgalomra érdemesek nem vagyunk. Irgalom éltet, irgalom tart fönn; ó mily jól esik hát irgalmasnak lennem. ======================================================================== 448. Jézus Szíve Isten felé való eligazodásunk vezére. a) ,,Initiator fidei'', ki számunkra kitapossa a hitnek Isten felé vezetô útjait, és azért elôször is mély alázatba öltözik. A végtelen Istennel szemben álló öntudatos lelke mindig kimondhatatlanul alázatos volt, s az imádás s hódolat vágya töltötte be s nyujtotta el lelkét. Legmélyebb lett alázatos imádása az Olajfák kertjében s a kereszten! Az Isten ezt az imádkozó lelket hallgatta meg és általa minden mást. ,,Meghallgattatott tisztelete miatt.'' Mily alázatos s tapadó lehetett a lelke! Velser Philippina képén is látom ezt az alázatos, esdô tekintetet. Sóhaja, epedése, indulata egy-egy kocsánya lelkének, mellyel fölfelé kúszik. Ez adoráció telíti Jézus szívét az Oltáriszentségben... b) Jézus lelkét inspirálja az Istenség az önfelajánlásra. Kegyelmei közt ez az uralkodó irányzat; ezért felel rá: Ime, jövök; jönni, magát odaadni, ez szenvedélye. Odaadni magát azokért, kik nem szeretik s kik holt terhe lelkének; ezért panaszkodik: meddig viseljelek el titeket? Az Isten szívesen veszi Jézus lelkének ez érzelmeit: Ime, -- gondolja magában a végtelen Isten, -- fiam ruháin megérzem a virágos mezô illatát, a szebb földnek, a virágos lelki világnak lehelletét, és halála ,,kellemes illatú áldozat'' nekem. E biztató tudatban közeledem az Úrhoz; Jézus szíve áldozatos érzelmeiben bízom, általuk gyôzök; Isten kegyelmét megnyerem és magamat is áldozatra tanítom. c) Jézus szíve nemcsak áldozni akar, hanem tűzáldozat akar lenni, ,,holocaustum'', egészen el akar égni és megtörôdni. Kemény és kegyetlen szándék a test és vérnek. Az Isten mint szentség és igazság és Jézus lelke mint szótalan, áldozati bárány állnak szemben; sujts, törj össze... Te igaz vagy... Mutasd be magadat áldozatomban is az elkábult embernek. Jézus szenvedése a heroikus léleknek világa, szebb mint az Alpesek s a Cordillerák faciese. Ez erkölcsi világ -- Krisztus élete s halála, -- Istennek époly bemutatkozása, mint a teremtés. A legnagyobb szeretet inspirálja. Lelke nem sötét; nem veszni induló gladiátor, de nem is csak hôs ô, hanem lélek, mely legforróbban szeret és azért áldoz. ,,Atyám, bocsáss meg nekik...!'' ======================================================================== 449. Engeszteljük a Szent Szívet. a) Az elsô péntek erre való: engesztelni... Jézus engesztelt. Tűz volt a szíve; buzgalom a lelkülete; a pozdorját fölégette, a jeget megolvasztotta. Ezt leheli, ezt árasztja... ez az ô illata. Hogy járt itt ezzel az engesztelô, áldozatos szeretettel hegyeken, kivált egy hegyen, a Golgotán; járt köznapokon s ünnepeken, kivált nagypénteken. Van-e valami váltakozás mostani életében? Van-e most is vasárnapja? Van péntekje? Van most is; no hát ma péntek van. Engeszteljetek egész nap; lihegjetek, buzduljatok, égjetek. Reggel engesztelve áldoztok; este megkövetô ájtatosságot tartotok, és közben sem tehettek mást lélek szerint! ,,Odor Christi''... az engesztelô szellem illata környez, s azért ,,cum odore suavitatis'' emelkedik égbe engeszteléstek. b) Mária engesztel. Elsô engesztelôje a Szent Szívnek; úgy is, mert szépségén megenyhül az Úr tekintete, úgy is, hogy szíve eltanulta Fia lelkének nyelvét. Hogyne, hisz egy vér, egy lélek! ,,Midôn a király (Jézus) pihent, ez a nárdus (Mária) illatozott neki''. Hathatós engesztelô a Szent Szűz: rózsás szeretet, liliomos tisztaság a lelkülete! Igy engesztelünk mi is 1. lelki szépségünkkel, 2. reflexív aktusainkkal, áldozatainkkal. c) Sok engesztelô van most is a világon, kivált nôi szívek, Magdolna nyomaiban, Szűz Mária tradícióival. Katalin, Pazzi Magdolna, Julianna Falconieri, Merici Angela és sok ezer névtelen. Olajat csepegtetnek Jézus sebeire; könnyekkel öntözik a piszkos, bűnös földet. Mint ahogy az éj harmattal megmossa s napsugárral letörli az erdôt, a mezôt: úgy a Jézust szeretô lelkek égi imákkal s a résztvevô áhítat könnyeivel permetezik s mossák meg a bűnös világ útjait. Ha reggel harmatos rétek közt misére mégysz, gondolj erre a megtisztított, megszentelt földre s megszentelôire. ======================================================================== 450. A Szent Szűz születése napja. a) Örömnap az égben. Isten ismét teremtett egy lelket, melyet a bűn nem homályosított el. Ez a teremtése nem romlik; ez a remeklése érintetlen. A teremtô Isten ismét mondhatja: Tota pulchra, egészen az enyém, s ez a szép lélek ma indul meg az élet útjain. A legnagyobb kegyelem, külön ôrangyal, különös gondviselés kísérik. Salve, salve virgo gloriosa! b) Örömnap ez a földön, hajnalhasadás. Éjben álltunk s hiába vártuk a napot, végre ránk hasadt ez a leheletszerű, királyi bíborba öltözött hajnal; ez napot jelent. S mint az erdô madarai énekelnek a pirkadásban, úgy ébred lelkeinknek imádó, hálaadó éneke. Csakhogy eljöttél édes, szép hajnal, életünk reménye! Mily erô s bizalom sugárzik belôled! c) Örömnap a kereszténységben; megszületik végre az elsô Isten- gyermek, a született királynô; a mi Kisasszonyunk. Elsô is, legszebb is, s leghatalmasabb; szemünk fénye s dicsôségünk, soraink elé áll. Mit tesznek a népek a saját vérükbôl eredt s történetükkel összeforrt királynôkért? Vitam et sanguinem pro rege et domina Maria! d) Örömnapja az életnek; most fakad az erôs, szeplôtelen, romlatlan életnek bimbaja; ez az az ,,inclyta vita'', a kitűnô élet, ,,illustrans ecclcsiam'', mely fényt áraszt ránk. Ôszkor születik, mikor a természet halni készül, mintha jelezné, hogy az elhaló természetben kigyúllad a kegyelmi élet, s hogy ne féljenek hervadástól, kik Istenbôl élnek. Azért tehát örvendünk e kedves ôszi ünnepen, melynek igénytelenségében ôserô s örök élet lüktet. ,,Nem halok meg, -- énekli a lelkem -- hanem élni fogok''. ======================================================================== 451. Mária neve. A név csak jel a gondolat, az érzés, az akarat, a szenvedély és szenvedés országában. Jel, mely fényt vagy sötétséget áraszt, édes örömet vagy keserűséget ébreszt. Mit jelent hát nekem a név: ,,Mária''? a) Fényességet, világosságot; a lelki világ hajnalfényét; minden erénynek, alázatnak, egyszerűségnek, engedelmességnek, elvonultságnak, Isten akaratán való megnyugvásnak sugárzatát; de különösen jelenti azt az érintetlen, fölséges tisztaságot, mely arcán, lényén, egész valóján elömlik, a megtestesült s megkoszorúzott szűzességet. Ez az érzékies, tisztátlan világnak tűzoszlopa. Romlott természetünkben egyre támadnak testi kívánságok; sokszor föllobog a tisztátlanság sötét tüze; kísért gondolatban, vágyban, szóban; belopódzik szemeinken, belopódzik mosolyogva, hízelegve, bűbájosan, s a szégyenérzet megnehezíti e bűnök gyónását. Minél inkább szeretjük a Szent Szűzet, kinek neve is tiszta sugárfény, annál mélyebb utálat s irtózat fog el a tisztátalansággal szemben. A szentírás hangoztatja hatalmát: Ki az a szép s az a félelmetes, akár a seregek csataéle, s honnan ez ereje? 1. Lelkének szépségébôl s ragyogásából, mellyel legyôz mindent. Hódolunk neki s azáltal fölszabadulunk. ,,Mint a pálma nôttem föl''... 2. Közbenjárásából; ô az Isten gyermekeinek anyja s oltalma. b) ,,Mária'' annyit tesz, mint keserűség. Ô a keresztrefeszítettnek az anyja; tehát maga is oda volt szegezve. Illet reá a név: ,,Mária!'' Keserűségének gondolatánál megszállja lelkünket a részvét s a fájdalom. Halkan suttogjuk nevét: ,,Mária, tenger keserűsége'', ó fogadd köszönetemet, sokat szenvedtél, sokat tűrtél, mert édesanyám lettél. Neved hallatára a tenger keserűsége jut eszembe, de neved mégis édes nekem. Ha keserű lesz valamikor életem, akkor a Szent Szűz nevére gondolok, az biztat s vígaszt ad. c) ,,Mária'' annyit is tesz, mint úrnô, uralkodó. Midôn az izraeliták a Vörös-tengeren átkeltek és az egyiptomiak a hullámokba vesztek, Mária, Mózes nôvére énekelte el a gyôzelmi éneket, s utána vonultak az asszonyok mind dobokkal, énekkarokban. Ez a Mária elôképe Szűz Máriának, aki ugyancsak tud gyôzni s himnust énekelni. Gyôzött a bűnön, mely ôt soha meg nem zavarta, s hatalmas volt az Isten fia szeretetétôl, ki alávetette magát neki. Úrnôje a nemzedékeknek, melyek neki hódolnak s ôt boldognak mondják, hozzá futnak s nála megnyugodnak. Mária az én asszonyom. Un Dieu, un roi, une Dame. ======================================================================== 452. A Szent Szűz bemutatása a templomban. a) Édes az a bensôség, mely a Szent Szűzet kisleánykora óta kíséri s figyelemben részesíti s gyengédséggel ôrzi emlékét, s azért bemutatásának is a templomban nov. 21-én külön ünnepet szentel. Kedvünk telik azon, hogy az Isten a Szűzet mint kis leányt siet magának lefoglalni. Pedig több-e neki egy gyermekfej, mint a szôke kankalin vagy a százszorszép? De ô világoknál többre becsülte ezt a gyermeket, s nevelôje, mestere lett. Szerette ôt; tetszett neki: ,,sola sine exemplo placuisti'': senki úgy, mint ô, s tetszése annyit jelentett, hogy senki sem nyert annyit kegyelembôl, bensôségbôl, lelkiségbôl, finom érzékbôl, mint épen a Szűz. -- Az én lelkem is Istené; elég ezt tudnom, hogy becsüljem, szeressem s neveljem azt. b) Nevelkedett a templom légkörében. A templom szelleme is más, mint a családi köré; törekvôbb, keményebb s hôsiesebb. A sas fészke is máskép van rakva, mint a pelyhes, puha stiglicfészek. Az istenes életben is vannak elszántabb, keményebb irányzatok, teljesebb odaadások, magányosabb s magasabbra törô utak; ezekre tisztelettel s szeretettel tekintsünk, e hivatásokat ápoljuk. -- Ne mondjuk: ,,Minek az, hisz a közönséges életben is lehet az ember szent?'' Hogyne lehetne, de ki fogja a művészt tartóztatni, hogy el ne mélyedjék, s ki a lelket, hogy Istenbe ne merüljön! Merüljön bátran. c) Szent Erzsébetet már négyéves korában vitték el a Wartburgba, hogy tanítsák szeretni Lajost, jegyesét; a Szent Szűzet is korán vitték és adták át a templomszolgálatra. Korán hív az Isten, boldog, aki hallja szavát. Gyümölcsöt keres az Úr, melyen még az éj lehelete s virágot, melyen a reggel csillogó könnye van; nem vesz piacról, kofától. ,,Veni de Libano'', jöjj, az érzés tiszta magaslatairól; nem fagysz meg; ,,coronaberis'', megkoszorúzlak. Ne félj, hogy életed sivár lesz. A Libanontól Szíria felé sivatag van, de a tenger felé illatos tamarinta s cedruserdôk illatoznak! Mily nemtelen dolog végiggázolva a világon, prostituált szívvel állni az Úr elé. d) Készséggel megy föl a kis leány a templom lépcsôin; nemes szíve érzi, hogy hol van ô otthon. Megy, mint Eszter királyné; bevezetik, mint az Úr jegyesét, sôt mint a frigyszekrényt; be, mint a szent Grált; itt van az ô helye. -- Fogadja ôt a templom angyala, a szentély angyala, s éneklik: ,,ecce tabernaculum Dei'', íme, ez az Úr igazi hajléka, templomnál is szentebb. ======================================================================== 453. Mária-Mercedes. Van egy kedves Madonna-arc, a Mária-Mercedes. Spanyol Szűz Mária, minôt Murillo fest. Ez a Szent Szűz megjelenik három szent férfiúnak nehéz álmaikban, hogy buzdítsa ôket a szaracenok és mórok keze alatt nyögô keresztények kiváltására, ha kell, saját szabadságuk árán is. a) Hogy képzelem el magamnak ezt a Szent Szűzet? Ég az arca, szent tűz hevíti keblét, segíteni jön s gondolom, hogy gyorsan jön, mint egykor, ,,cum festinatione''. A szent szeretet sürgeti, a könyörület lágyítja el szívét. Szemei elôtt a mórok pincéi, azokban sok hervadó szív, sok elkeseredett s fohászkodó ember. Ave Maria..., suttogják, ó segíts, ki minket nyomorogni látsz. Láncok csörömpölését hallja, s azalatt más rabságra is gondol, melybe a szenvedés, a kétely, a kétségbeesés taszítja az embert. Mi lesz velünk? Elfonnyad a lelkünk is..., o clemens, o pia, o dulcis Virgo Maria. A Szent Szűz ezt el nem bírja, imádkozik s jelenésben közli szent szívének lágy, erôs s tevékeny szeretetét. b) Szeretete lágy. Sokan látják az élet éjtszakai oldalait, hallják a panaszt, de lelkük nem veszi be. Nincs érzékük, gyengédségük. Mások nyögnek alatta, álmodnak vele, égeti ôket az embernek kínja. Mi ez? -- Nehéz megmondani; alighanem finom, nagylelkű természet s gyengéd, mélységes kegyelem. Nevelik ezeket a körülmények, benyomások, tapasztalatok. Gondoljunk Szent Pálra, Amiensi Péterre, Claver sz. Péterre. Sürgeti, hajtja, édesen kínozza ôket Krisztus szeretete. c) Szeretete erôs; áttör a nagy tömeg érzéketlenségén s fönn nem akad rajta, hogy csak kevesen tesznek, dolgoznak, áldoznak. Sebaj; ösztönszerűen tudja, hogy érzô, lelkes szívek a haladás tűzhelyei, s hogy nemes lelkekbôl sugárzik a fény a nagy tömegek szellemi éjébe. A géniusz nem mindenkit csókol meg, az Isten sem. De aki érzi csókját, az nem panaszkodik ezért... Osculetur me osculo oris sui... Csókolj meg, Uram, adj lelket, gyullaszd föl szívemet; ha megszenvedek is érte, mégis boldog leszek. Zászlómon a jelszó: ,,Auspicium melioris aevi''; harcaim, küzdelmeim biztatnak, hogy jobb lesz majd a világ, legalább az, amelyikért szenvedünk s áldozunk. d) Szeretete tevékeny; nem tűr akadályt. Hisz lelkek szenvedése öntözi, s a nyomorúság földjére süti le szemét. Amit látott, az bele van égetve lelkébe; attól serken vére, szivárog könnye. Tövises az ilyen Illések és Pálok útja s párnájuk kereszt és szegek. De az Isten gyönyörködik bennük; lelkük illat neki, s ha kilehelik lelküket, szívébe fogja föl azt...! ======================================================================== 454. Magyarok Nagyasszonya. ,,Salve Regina'', ez a köszöntés hangzik minden nyelven. A hívô lovagias középkor pajzsra emelte az ,,Úr szolgálóleányát'' s megadta neki a címet: ,,Regina'', ,,Fölséges Asszony''. Fölség ô tényleg lélekben, nemes, érintetlen erôben; Fölség koronás szépségében, mellyel a többi közül kiválik; nevezetesen pedig a) Angyali Fölség; tiszta, szeplôtelen, ragyogó fénnyel átjárt; angyalarcok mosolya tükrözik rajta; angyalszárnyak zománca ragyog körülötte. A ,,diadema speciei'', a szépség koszorúzza. Bernadette látta a lourdes-i Szűzet, azóta elhalt szemeiben minden földi szépség! A szépség nagy, kiváló hatalmasság a világon. Van igazság, van jóság is, de az aligha gyôzne szépség nélkül. Ez érvényesül, ez hódít kellemben, gráciában; a ,,gratia'' ereje van a Szűzben. Hódító erô, elôtte térdre hull mindenki. Nem az az erôtlen szépség, mely azt mondja: ,,In mir ist keine Kraft, nur Schönheit''. Tota pulchra es, electa ut sol! b) Apostoli Fölség; buzgó, lelkeket szeretô és mentô hatalom, ki az Istenért lánggal égett; egy sem úgy, mint ô! Szent István apostoli Fölség lett, de ô csak az apostolok nyomán járt; de az apostolok maguk az apostoli erôt ott a Sion hegyén, a Szent Szűzzel való imában nyerték. Az apostolok koronája a tüzes nyelv, az a tűz, melyet a Szentlélek gyujt, s mi így gondoljuk, hogy ez a tűz pünkösdnapján a Szent Szűz szép fejére szállt alá, s onnét verôdött szét a tizenkettôre. Mint a napsugár, mikor a tükörre vetôdik s ott megtörik s tört sugarainak szivárványos sziporkázásával bomlik szét. Hol keressük hát az apostoli Fölséget? Akire leszáll a Lélek, s akit a kegyelem szivárványos koronájával megkoronázott, az ô! c) Vértanúi Fölség. A vér azáltal lett nemes és királyi, hogy harcokon folyt, sebhelyekbôl szivárgott a nagy, szent ügyért, a nemzetért, a gyöngékért. A királynak oda kell adni életét nemzetéért; akkor lesz igazán király, ha az áldozat dicsfénye vegyül bele koronája ragyogásába. A Szent Szűz vértanúi Fölség: Regina martyrum; Salve virgo gloriosa, martyrumque prima rosa! Ez a vérpiros lélek, mely hét tôrrel van átdöfve, hogy fájdalmában sokak édesanyjává legyen! Ez a fölséges asszony a mi asszonyunk. Ezt állítja elénk s emeli trónra maga az Úr; fölkente; adott neki hatalmat. Prospere procede et regna! Hódíts s uralkodjál! Salve Regina! hódolunk, mert hatalmad meghódított. Hódolunk az angyali, az apostoli, a vértanúi Fölségnek. ======================================================================== 455. Olvasós Boldogasszony. a) A szent olvasót nyomja a kezünkbe a pápa, kihez a lelkek zarándokolnak, mert neki adta az Úr a mennyország kulcsait; hitünk úgy köt hozzá, mint Péterhez; buzdít: Imádkozzátok az olvasót. S íme, a köves Abruzzók vagy a szűk Hernád-völgy falucskáiban, ahol nehézkesen prüszköl az esti vonat, a Kárpátok irtványain, az alföldi tanyákon és az Alpesek sajtos gulibáiban, Formosa-, Szent-Móric- és a Sandwich- szigeteken peregnek a rózsafüzér szemei, mert a pápa a keresztényeknek atyja, buzdítja híveit. Buzdítja valamennyit, legyenek bár laposfejű indiánok, mulattok, négerek; tengôdjenek bár a kínai folyók deszkakunyhóiban vagy legyenek elárusító leányok japán legyezôsboltokban. Sokat igér: az egyház s a társadalom bajaira írt; rózsaolajat, illatosabbat Bagdad rózsakertjeinek olajánál, csepegtet szíveinkbe. Igéri, hogy valamint eretnekek s török-tatár elleni küzdelmekben segített az Olvasós Szűz Mária, úgy megsegít most is. -- Azután igéri, hogy az ima által megerôsbül hitünk; az Isten gyermekeinek érzülete vesz erôt lelkünkön. -- Igéri, hogy erôsek leszünk kísértéseinkben. Nézd, hányan küzdenek s gyôznek. -- Szentkereszttôl Körmöcre három órán át a rengetegben vezetett egy asszonyka Lutilla faluról, egy kendôt vitt magával és olvasóját kézben; ,,ezzel megyünk mindenhová -- mondotta, -- hogy ne féljünk''. Legyen hát imánk a hit imádsága, mert a hitbeli tekintélynek, szent Atyánknak szavára fogtunk hozzá! Örvendünk annak a nagy közösségnek is, melybe olvasónkkal beléptünk, az atyjuk szavát fogadó keresztények gyülekezetének! b) Az Úr Jézus a hitbôl való imának csodaerôt igért. Gyönyörű, egyszerű szavak ezek: Ha hitetek olyan lesz, mint a mustármag, azt mondjátok az eperfának: mozdulj s dobd magad a tengerbe s meglesz! A hitben erôs ima a szentek fegyvere, lelkük erôssége, kihatásaik titka. Ó ha tudnánk hitbôl imádkozni! Hitbôl imádkozunk, ha Krisztusba elmélyedünk. Ezt tesszük a szent olvasóban, melynek legfôbb kelléke, hogy elmondása közben az illetô hitcikkelyekkel foglalkozzunk. Krisztus személye, élete, halála, a benne megnyilatkozó szeretet és fájdalom, az ô küzdelme és gyôzelme lebeg szemeink elôtt. Ez alázatos szemléletünk szívünket puhítja, alakítja, könnyekkel öntözi, hajlékonnyá teszi. Csoda-e, ha ez alázatunkban szíves-örömest foglalkozunk e titkokkal, ha azoknál idôzünk, ha reményünket rajtuk élesztjük, ha érzelmeinkkel, vágyainkkal, örömeinkkel alattuk megvonulunk. A hit e képekkel álmodik, rajtuk vigasztalódik. Egyre azt hajtogatja, hogy az Isten ember lett, köztünk élt és szenvedett, s hogy megújította a világot s föltámadásában legyôzött minden rosszat. Nézi, mily alázatos, szelíd és édes az az Úr. Majd meg megdermed, mikor szenvedni látja, s egyre csak azt dadogja: Értem, értem szenved; megyek én is vele. Megfordul Istenével istállóban és názáreti házban, templomban, hegyen-völgyön, kertben, éjben, ostorok, tövisek közt; sírját húsvéti fényben látja, és elviszi a glóriát haza, és a mennybemenet aranyporával hinti be a levegôt. Ez imádkozó lélekbe Krisztus képe nyomódik bele. Bár nyomódnék bele mélyen! Tízszer gondolom el, mialatt egy tizedet elmondok, hogy hogyan is volt az, hogy mit is gondolt, mit is érzett az a Szent Szűz, aki Istent foganta, hordozta és szülte...; lelkem, ne felejtsd el ôt soha! c) Azok a nagy eredmények, hatások és remények, melyek a rózsafüzérrel összekötvék, csak a kegyelem erejére utalhatnak. -- A természetfölötti rend új világ, s e világnak melege és harmata, villamossága és delejessége a kegyelem, az épít és éltet. Mint ahogy a napsugár szövi a lombot az ágak szövôszékén, levegôbôl és harmatból: úgy a kegyelem kifejti a lelket. De a kegyelmet magát a hitbôl való ima szerzi. Azért a szívek meghódolását is az ilyen imának igéri az Isten. Azt mondotta a Szent Szűz Szent Domonkosnak: hadd el a szóharcot, nem az a szívek kulcsa; imádkozzál hitbôl s tanítsd az embereket hitbôl imádkozni. A hit alázata a megtérésnek és az Isten- keresésnek kulcsa. Az arsi plébános nem disputált, hanem gyóntatott, alázatra és imára tanította az embereket. A Lourdes-i Szűz is penitenciára, magábatérésre szólít föl. S igazán ez kell; élô, való, meleg, lelkes hit kell nekünk. Ezen nagy valóság elôtt lehajtja fejét az ember és egy új világ sejtelme szállja meg. ======================================================================== 456. Nagyboldogasszony. ,,Kívánok elválni s Krisztussal lenni'' (Filip. 1,2,3). a) A Szent Szűz vágya évek haladtával Krisztus után nôttön nôtt. Az angyali köszöntésnek és Betlehemnek éjjele csillagaival folyton tükrözött lelkén; a Kálvária és a mennybemenet hegye s a pünkösd emlékei mint viharok tűzvésszé szították föl hozzá vágyó szeretetét. Megjött végre halálának napja s ezzel a hazavágyó vágynak tetôpontja; lelke röpült mint a galamb, mint a szeráf, s az apostollal imádkozta: ,,Kívánok elválni s Krisztussal lenni''. Ki mondhatta azt inkább? b) Idegenben született, tehát haza vágyott. A szeplôtelen fogantatás földje idegen e világban; nincs itt helye; úszó sziget. Minél nagyobb és finomabb a lélek, annál inkább érzi, hogy innen mennie kell; ki érezte ezt édesebben, mint a Szűz? c) Csupa eszményi, túlvilági cél és törekvés miljôjében élt. Jézus volt mindene, ki az utat mutatta a teljesebb, gazdagabb világba. -- Lelke, mint a nyilt tenger tükre, az eget tükrözte. Tiszta volt vize s mély, s vonzotta az eget. Levonta a Szentlelket, le az Igét s most az ég vonzotta s ragadta ôt, ki Istennel teljes volt; szívében folyton visszhangzott Simeon éneke: Most bocsátod el Uram a te szolgádat békességben. d) A világ nem vonzotta ôt, mert nem szereti Krisztust; sôt mert a világ hálátlanságának s bűneinek céltáblája az Úr: jel, melynek ellene mondanak. Az ilyen világ nem kell a Szűznek. Különben is neki a világ keresztre volt már feszítve. -- Az elsô vértanúk forró vércseppjei gyöngyök és virágok voltak ugyan neki a földön, de hát hisz azok is a túlra mutattak. e) A végtelen sok kegyelem, mely lelkét elárasztotta, az örök jóságba gravitált. A tengernyi érdem koszorút sürgetett. A jegyes jegyeséhez, az anya fiához készült menni, s az Isten is mondta: ,,Veni sponsa, coronaberis''; gyere édes lélek, Leányom, megkoronázlak. -- Igy készült a Szent Szűz haza. A halálra az készül legjobban, aki lélek szerint él. ======================================================================== 457. Szűz Mária mennybevitele. ,,Fölvétetett Mária a mennybe, örvendeznek az angyalok''. a) Legillatosabb a rét, mikor kaszálják; a ,,Titkos értelmű rózsa'' pedig akkor volt legillatosabb, mikor letörte az Úr; eltelt illatával és bájával a föld, és mi mindnyájan ittasak lettünk tôle. Ma szakadt ki a legszebb lélek a földbôl az égbe, kiesett a világ gyöngye az Isten ölébe. -- Halála nem volt gyötrelem, sem rettegés. Mi görcsösen kapaszkodunk az élethez és félünk a jövendôtôl; ellenben a Szent Szűz halála az ô szíve vágya; nincs mitôl félnie. Halála nem sötét kapu, hanem diadalív; sírja nem örvény, hanem virágos rét; ô megy haza igazán, és Isten csókolja el lelkét, ,,in osculo Domini''. Iparkodjunk a földön járva Istenhez hasonulni, kegyelmét növelni; így egyre feléje tartunk s a halál nem rémít majd. b) A Szent Szűz a legszebb halott; nincs benne romlás. Jézus akarta így; akarta, hogy amint neki dicsôséges, úgy anyjának virágos sírja legyen; amint neki föltámadása volt harmadnapon, úgy anyjának is legyen; amint neki mennybemenetele, úgy anyjának mennybefölvétele legyen. Szép halott, ,,frigyszekrény''. Nem rothad; a szeplôtelen test külön gondviselés alatt áll; a fölséges lélek laka nem lesz porrá. -- Ime, hogy kell testet nevelni és nemesíteni! Csakis lélekkel, a fegyelem s a szépség lelkével! c) Dicsôséges lelkétôl átszellemült teste, s elváltozott színében; arca ragyogott mint az angyal arca; a szeplôtelen leánynak szépsége s az Istenanyának bája párosult a megdicsôült királyné fölségével. Nincs koszorúja, nincs koronája; koszorú és korona szépséget kölcsönöz, de a Szent Szűzbôl maga a szépség sugárzott, ô az Isten legszebb remeke. -- Jézus jön érte; ô mondta: ismét eljövök és elviszlek; viszi anyját. Mihály az ,,erôs asszonyt'', Gábor a ,,malaszttal teljest'' üdvözli; az angyalok pedig csodálva kérdik: Ki az, aki fölkel s emelkedik, mint a hasadó hajnal? Ah, ez bevonulás! Mily trón és hatalom lett osztályrésze! Mennyországunk elsô csillaga a dicsôséges asszony! ======================================================================== 458. Szent Mihály arkangyal ünnepe. ,,Sancte Michael, defende nos in praelio.'' Szent Mihály, segíts a küzdelemben! a) Szent Mihály a küzdô szellem, a küzdô lelkek vezére. Mily hadsereg ez, kezdet óta; ,,a sanguine Abel justi'', akik a jobbat akarták. Óriási a sor, s a toborzó egyre járja: ,,Aki utánam akar jönni, vegye föl keresztjét''. Isten szemeit gyönyörködteti ez a ,,revue'' ezen a nagy vérmezôn: ,,Omnes sancti, quanta passi sunt tormenta''... ,,Te gloriosus apostolorum chorus, Te prophetarum laudabilis numerus, Te martyrum candidatus laudat exercitus''. Némely korban rémségesen kigyullad a lelki harcok csóvája s lángba borítja a szellemi világot, akkor -- gondolom -- Szent Mihály megforgatja kardját s jelt ad vele, merre tartsunk. Ha sötétségen át, ha villámok közt vezet is törtetésünk, bátran induljunk utána! E mai világban is ádáz harc dúl, a legmélységesebb, a legradikálisabb harc, a harc a világnézetért; bátran mondhatjuk: Pro aris et focis. A világtörténelem rámutat a harc kiélesítésére a középkortól kezdve fölfelé! Ó te, a küzdô lelkek vezére, taníts küzdeni, vezérletedben bízni; inspirálj és fegyverezz! Értelmed villáma világosítsa föl sötétségünket, akaratodnak szeretô, heroikus hűsége inspirálja szívünket, hogy kitartsunk az egyház harcaiban. Add, hogy megértsük a fejlôdés irányait s megóvjuk a változó viszonyok közt a régi bensôséges hitet és szeretetet. b) A harc a körül foly, fönnálljon-e még a keresztény hiten s szereteten épülô szellemi, erkölcsi, társadalmi világ. Sokan kimondták rá a halálos ítéletet. Kimondták pedig azt theóriákat produkáló filozófok, kik egymás filozófiáit temetik el; kik a keresztény világrenden épülô társadalom kenyerét eszik s levegôjét szívják, s kik maguk képtelenek reális életet nevelni; szó- és gondolatszátyárok, bűvészek, kik semmit sem produkálnak szemfényvesztésen kívül. Azaz, hogy mégis valamit: hitgyengeséget, kételyt, blazirtságot. Híveik az eszmék sápkórságában szenvednek, s akik kezeikbôl kiszabadultak, azok is rekonvaleszcensek..., ôszi legyek! Ó fölséges, édes, szent kereszténység, a te eged fénnyel telített, a te légköröd átlátszó, finom, s mégis imponderábilis erôkkel van átitatva, foglalj le minket; borulj reánk, hogy nagy elveid ôsereje ôserdôs, üde, friss életet váltson ki belôlünk. Erôket, nem szavakat -- életet, nem theóriákat szomjazunk, -- nem vérszegény tengôdés, hanem diadalmas öntudat kell nekünk... Archangele Michael, defende nos in praelio... c) Hogy hullnak a lelkek, mint a legyek az élvezetvágy légyvesztôin! Falu s város versenyez az idegek s érzékek ingerlésében. Ettôl dagad, mint piszkos utcák árkaiban felhôszakadáskor, a tisztátlanság árja. Mit használ szociálpolitika, munkásvédelem, béremelés, ha nincs lélek, vagyis takarékosság, mértékletesség, önmegtagadás, fegyelem, tisztesség, hűség; mit használ a szociálpolitika remeklése, ha állatokkal van dolga? Aszkézis kell, ellenállás kell, önmegtagadás kell az ingerlô rosszal szemben... Archangele Michael, defende nos in praelio... d) Ezek hát a te fegyvereid, dicsôséges szellem! Végigvívtad a korszakok harcait. Ismered az ész s a szív lázait; a kevélységet s petyhüdtséget, a gyűlöletet és közönyt. Lelkemet neked ajánlom életem küzdelmeiben s halálom óráján. Te vezesd be, te a ,,Praepositus paradisi'', az örök életbe. Harcaid az örök élet útjai. Ezeken küzdök én is. ======================================================================== 459. Szent István. a) Szent Istvánban a középkori mély, alázatos kereszténység lépett föl a magyar történelem színterére. Az a kereszténység mélységes törekvés volt a végtelenbe s örökkévalóba, mely az egész európai emberiséget lefoglalta egyházával, római császárságával, királyságaival, énekeivel, művészetével, társadalmával, könyörületességével, gót dómjaival, keresztes-hadaival, s mely tetôpontra emelkedett fôleg a XII., XIII. században. István király a XI. századbeli kereszténység megtestesülése volt; papja, királya, prófétája népeinek; kinek hitébôl s buzgalmából milliókra áradt élet. Azoknak a radikális embereknek fajtájából, kiket Renan az újkor szociáldemokratáihoz mert hasonlítani, kik egy gondolatnak élnek s annak az egész világot meghódítani akarják. b) A középkori kereszténység a lelki szegények vallása, azoké az embereké, kik fölértették, hogy a Végtelennel szemben senki sem gazdag; mindnyájan koldusok vagyunk. Nemcsak koldusok, de bűnösök is, kiknek egy reményük van, a kegyelem; boldogulásukhoz egy útjuk, az ima s az erény. Ezek az emberek gyöngédek lettek a kereszt tövében, mint a gyermekek; tudnak sírni, mint a veronai síkon az a 20.000 ember, kik Vicenzai János beszédét hallgatták s egymás nyakába borulva kibékültek. Az a harcias középkor szeretett sírni; sírni énekeiben, sírni gót dómjaiban; azoknak a hôsöknek, kik embert egy csapással kettészeltek, megrepedt a szívük Jeruzsálem láttára. Az elsô ezredvég kiváltkép a penitenciának korszaka volt; István király korában várták a világ végét, s a kereszténységen végigvonaglott az önsanyargatás vágya. Szent István a kereszténység ez ünnepélyes hangulatában ült a királyi trónon; koronája emlékeztette ôt Krisztus töviskoszorújára; kormánypálcája pedig arra a gyôzelmes fára, mely a menny kapuit megnyitja. Szent István király e gyöngéd, bánkódó, engesztelô kor gyermeke volt. Szomjúhozza a megaláztatást; éjjel titkon körüljár, végzi az irgalmasság gyakorlatait; félreismerik, gyalázattal borítják, ez mennyei örömmel tölti el szívét. Kezeit csókolta becsmérlôinek s mély tiszteletbôl Krisztus szegénysége iránt a koldusoknak. Szent testvériségben simult a barátokhoz, és valamint a középkor legnagyobb lovagja s királya, IX. Lajos, távol Afrikában haldokolva, szülôföldje szent pásztorleányának, Genovévának ajánlja lelkét: úgy a koronát szerzô, trónt alapító, törvényt alkotó István a szegények imáiba ajánlja magát, koronáját pedig a Szent Szűznek! c) S amily keresztény király, oly vitéz harcos és hôs volt Szent István. Nincs eszme, mely oly hôsöket állított a világba, mint a kereszténység. A kardra áldást az Istentôl kértek, s fegyvereiknek biztos gyôzelmet bôjtben és imában kerestek. Montforti Simonnal rohantak egyenlôtlen harcokba, ha mondhatták vele: ,,Az egész Egyház imádkozik értem, nem hátrálhatok''. Ôk állítottak föl eleven sáncokat domború mellükkel a barbárság elônyomulása ellen; a középkori csaták az eretnekség, pogányság, tatár, török s a mórok ellen egyaránt a kultúra s a kereszténység ünnepei, keresztény hôsök vérével pirosra festvék a történelem nagy naptáraiban. -- Magyar kereszténység, ilyen a te apostoli királyod, Szented, hôsöd! Ime, angyalomat küldöm neked, ki vezessen, -- mondja róla is az Isten. Ajkairól hangzik a pátriárkális áldás, mely boldogságot igér, ha a jelenbe belevisszük a multnak hitét, erkölcsét, erejét, a hit fényét..., az erény termékenységét..., a jellem erejét. (Jegyzet) ======================================================================== 460. Szent Imre herceg. a) Az Isten a magyar nép elé nemcsak szent, dicsô királyt, hanem szent, királyi ifjút is állított. A szent király az országra emlékeztet, melyben szent a törvény, szent a kormány, szent az igazság; de a szent ifjú a szent családra utal; nem a názáretire, hanem az elsô, Árpád vérébôl való, királyi családra. Családokból áll az ország, s a gyermek a család virága; a szent család az ország boldogságának föltétele. b) Valóban csodálatos dolog, hogy amint elsô ember az országban a király s elsô család a királyi család, a legelsô királyi családnak elsô gyermeke, a nemzet elsô fia, egy szűzies ifjú, Szent Imre herceg. Isten adja, hogy a többi is ilyen legyen. Szent Imre azt hirdeti: Népem, ha élni akarsz, tiszta ifjúságod legyen. Ha folyik ereidben magyar vér, akkor az tiszta, szűzi vér legyen; nézd az elsô magyar ifjút! S az Isten azt a gondolatot a majdan törekvô nép szívébe bele akarta vésni azzal is, hogy Szent Imre még a házasságban is megóvta szüzességét. De hisz akkor magva szakad István családjának s nem lesz, ki a trónon Imrét kövesse?... Félre, emberi gondolatok! Szent Imre hivatása más; ô eszményt hirdet; példája kihat századokra, s nemzetének nagyobb szolgálatot tesz, ha az erény uralmát benne biztosítja, mint ha az országot a maga arasznyi uralmával boldogítja. c) Eszményt keres, sürget mindenki; az eszmények pusztulását siratja a hazafi. De ne használjunk üres szavakat, mert az eszmények ragyogó lárvák a keresztény hit és erkölcs tartalma nélkül. Ne eszményeket csak, hanem szenteket keressetek; ne eszményekhez, hanem szentekhez vezessétek fiaitokat. A szentek erényében megtestesült eszményeket megértik s megszeretik. Hit, remény, szeretet nélkül néznek a század fiai a kétes jövôbe; a szabadság, mely éltethette volna vallásosságukat, elpusztította ezt, s ez a Számum nem keletrôl, hanem nyugotról fújt! Isten azonban gondoskodott rólunk; Ô szeretett minket; Ô tűzte elénk az eleven ideálokat. Nevelni, menteni, lelkesíteni akartok? Rajta, járuljunk mindnyájan ifjúságunk Istenéhez és hitéhez; való eszmények csak e talajon nônek. (Jegyzet) ======================================================================== 461. Szent László. a) A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté. Szent László nem tanít; ô nem apostol; de ô küzd, harcol s gyôz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az eddig inkább csak tűrô, szenvedô, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az egyházat a magyar népéletbe. A népnek ugyanis a hôs, a dalia, a vitéz harcos tetszik. Az ôsi dicsôség pogány egén ott ragyogtak a hôsök; a magyar kar, a bátor szív, melytôl egy világ reszketett, nem szünt meg lelkesíteni a népet, s eddig ez mind hiányzott a kereszténységben; az emberek meg voltak ugyan keresztelve, de a nép lelke még nem; mert a nemzet akkor válik kereszténnyé, mikor eszményeit keresztelik meg. A régi vitézséget Szent László tüntette föl önmagán; e jellemvonása által szívén ragadta meg a nemzetet; öröme s eszménye László lett; dicshimnust zeng a legenda róla; alakjába beleszövôdik a keresztény lelkesülés minden nagy gondolata s meleg érzelme. b) A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nép hôsévé vált. Szent István koronája a hôs Szent László fején a keresztény királyságnak s e királyságot megalapító vallásnak szimboluma lett, mely minden más csillagot elhomályosít, mely vízválasztó magaslatot von Szent László kora óta a pogány s a keresztény Magyarország közé. Ez az a férfiú, ki alatt Magyarország végleg kivívta függetlenségét, s belsô békéjét, ki alatt nagyot haladt polgári s egyházi szervezkedésében, s hatalommá vált keleti Európában. Szent László dicsôséges alakja rámutat a nemzet életében érvényesülô világosságra. A vallás élet legyen, nemzeti élet is legyen. Erôteljes, dicsôséges nemzetek a vallásosság s a tiszta, szigorú erkölcs életét élik; erejüket onnan merítik; szemeiket odafüggesztik, bajaikra gyógyfüvet ott keresnek. Tegyük nemzetivé a keresztény erkölcsöt, azt a szigorú, tiszta erkölcsöt, melyet Szent László élt s törvényeiben védett; természetesen nem a betű, hanem a szellem szerint. c) László király vallásos, buzgó, szent, azért csodák körítik; bárdjában, kardjában természetfölötti erô is megnyilatkozik. Kettéhasad a sziklabérc, hogy a tátongó örvény elválassza ôt üldözôitôl; arany-ezüst értéktelen pitykövekké válik, hogy vitézeit az ellenség üldözésétôl el ne vonja; ô röpíti el a nyílvesszôt, mely mikor lehullik, megmutatja a dögvész ellen a Szent László-füvét. Gyomláljuk, szántsuk, műveljük Szent László példájára a keresztény életet. Építsünk templomokat, mint ô; tiszteljük a római pápában Szent Pétert, mint ô, aki az Egyház leghatalmasabb titáni harcában, melyet függetlenségért, és szabadságért vívott, a jognak s az erkölcsi hatalomnak harcában a nyers hatalom ellen, VII. Gergely pápa pártján állt. Tehát az egyház szabadságharcának egyik zászlósa is volt. (Jegyzet) ======================================================================== 462. Szent Erzsébet. a) A nôi szív összes bájaival és vonzalmaival s a középkor mély kereszténységének szigorával, változatos fiatal élet varázsával s az égbeemelkedô erény érettségével lép elénk. Tizenhárom évvel már hitves, tizenkilenccel özvegy, huszonnégy évvel halott lett Erzsébet, a kereszténység öröme és dicsôsége. A keresztény asszony-ideál, Szent Ferenc ,,nôvére'', Fra Angelico ecsetjének alakja, ,,spectaculum mundo et angelis''. b) S mily réven lett a wartburgi leánykából a világ szentje s ünnepeltje? A szerencsésen hangolt, minden jóra hajló, gyöngéd, nôies, aranyos szíve s e szívre hulló bô kegyelem által. A hitbôl vett benyomások iránt csupa érzékenység, csupa lélek volt. Gyermeksége óta indult ô meg e szerencsés irányban. Kis gyermekkorában, midôn még olvasni nem tudott, ott térdel a templomban megfordított könyvvel; játék közben egy lábon ugrálva kerülte meg a kápolnát s úgy tett, mintha odaesett volna falához, hogy azt megcsókolhassa; zálogot kiváltani nem csókkal, hanem ,,Üdvözlégy''- gyel kellett. Hibáit érzô szívvel teszi jóvá; ha szemeit mise közben Lajoson felejti, mindjárt a vértôl cseppegô Úr Jézus jut eszébe, akinek áldozatánál ô most jelen van. A templomban nem imazsámolyra, hanem földre térdelt; leveszi fejérôl koronáját, mert megakadt szeme Krisztus Urunk töviskoronáján. Megvan benne az Isten-félelem s a hozzávaló vonzódás érzéke, az Isten jelenlétének érzéke, az áhítat s a felebaráti szeretet érzéke, a könyörület s az odaadás érzéke. S ezt a finom, bensôséges életet hintette szét környezetére is a ,,kedves Szent Erzsébet'', sôt most is ott lebeg Erzsébet emlékével ez a hangulat Wartburg várán és vidékén. Csupasz és mohos a magas wartburgi kápolna, de mily meleg színben jelenik meg sötétlô, mohos fala lelkünkben a kis Erzsébet áhitatától. Ijesztô a régi keresztkép az eisenachi templomban; a töviskoszorúról s a véres erekrôl szinte borzadva vonjuk el tekintetünket; elôtte Szent Erzsébetünket mély részvétben elolvadva látjuk. Hideg ott lenn a temetô; dűlt keresztjei, behorpadt sírjai, zörgô avarja nem vonzanak; de ragyogó dicsôségben látjuk minden sírból fölemelkedni Krisztusnak hithű és szeretô testvéreit, ha Szent Erzsébet gondolataival megyünk végig rajta. c) E mellett ez az érzékeny lélek nem szentimentális. Kemény fegyelemben tartja testét; hideget-meleget tűr; utazik lóháton hegyen- völgyön, s a bűnbánat ostorát suhogtatja maga fölött, ô, a fiatal jegyes s késôbb boldog anya. Mezítláb jár a körmenetekben; szegény asszonynak öltözve látogatja nagypénteken Krisztus koporsóját. A hit ez örök poézise dacára Erzsébet mindig a földön jár; emberek körítik; anyósának nehéz a szíve rá, sok irigy s tüskés-szívű ember veszi körül. Erzsébet tűrni tud, s tud kedves feleség s elôkelô asszony lenni. Erzsébet nem valami a világról fogalommal nem bíró, kis zárdanövendék. Egyszerűen öltözködik, s az egyszerűség s kedvesség mezei virágai szebben ékesítik ôt, mint a gyöngyök a ,,francia királynét''. Juditnak Isten ad szépséget, Szent Erzsébetnek is; mikor gyapjúruhában megjelenik a magyar követség elôtt, -- mert selymén s bársonyán már túladott, -- elbűvöli a magyar urak lelkét. d) Igy élt boldogan, szíve férjén függött, háromszor lett áldott, boldog anya; de mivel hôsies volt s nemcsak izzó rózsa, forró szívű feleség, hanem tiszta lélek, tehát hóvirág is volt: azért hóban, fagyban, kegyetlenkedésben, emberek részérôl szívtelenségben kellett megpróbáltatnia s megnyílnia. A Wartburg-várból istállóba került, midôn kiutasíttatva, három gyermekével az eisenachi korcsmának istállójában húzta meg magát; onnan indult templomba, midôn éjféli zsolozsmára harangoztak a barátok, s kérte ôket, hogy e nagy kegyelemért, e Krisztus-hasonlatosságért, hogy a Wartburgból téli éjben istállóba kerülhetett, Te Deumot zengjenek. e) Szent Ferencnek köpenyét küldte el neki IX. Gergely pápa; azóta nem kellett neki II. Frigyes koronája, aki kezét kérte; ott maradt a marburgi szegényházban, melyet ô alapított; ott szolgált, ott halt meg, s három év mulva kiemelték sírjából; a hét választófejedelem vitte koporsóját, s II. Frigyes rátette a koporsóra azt a koronát, melyet Erzsébet elfogadni vonakodott életében. Mit csodáljunk benne? Azt az örökszép hitéletet, mely ôt a világból felsôbb, tisztább fénybe emelte, vagy azt a fesztelen, kedves lelkületet, mely erôszak nélkül mindent eligazít, eltűr s kellemével bilincsel és gyôz? Mit csodáljunk benne? Azt, hogy gyermek maradt végig, s huszonnégy évvel már a paradicsomot s a Golgothát bejárta? Azt-e, hogy Szent Ferenc köpenyét II. Frigyes koronájánál többre becsülte? Mit csodáljunk benne? Azt a Te Deumot az éjjeli, téli csöndben, vagy azt az éneket, melyet halálakor a legenda szerint Marburg vidékének éneklômadarai zengtek a halottasház szerháján? Harmónia, Glória, Te Deum az egész élet. Ime az Istennel egyesült, gazdag fogékony léleknek élete; a tudomány szétszedi elemeit, a bölcsészet kommentálja; de azt megalkotni egyik sem képes: az Isten kertjében szokott az nôni, ott feslik, ott virul és illatozik. A magyar egyháznak alig van más emléke Szent Erzsébettôl, mint egy darab száraz fa a nyoszolyájából az esztergomi székesegyház kincstárában; bár virágoznék ki a hétszázéves emlékeknek száraz fája Szent Erzsébet erényeinek követésében; bár éledne föl köztünk szelleme, a gyakorlati hit, mely az égbe néz, midôn a földön jár, mely nemcsak lát, de tesz is. (Jegyzet) ======================================================================== 463. Szent Margit. a) Minden korszak megtalálja bajaira a gyógyfüvet; a XIII. század is ráakadt. Magas, rideg sziklákon termett; igénytelen, de zamatos és illatos volt; csupa tűz és olaj. Ez a gyógyfű a hitéletnek s a vallásos buzgalomnak elmélyedése volt, melyet Szent Domokos és Szent Ferenc föllépése jelez. Krisztus jegyesét, a szent szegénységet Szent Ferenc újra bevezette a világba, s íme számtalan lovagja támadt, kik szolgálatára elszánták magukat, s Szent Ferenc ideális kereszténységében s Szent Domokos hitbuzgóságában hódítólag járták be a világot. Csodálatos idôk, midôn a költôk a szent szegénységre himnusokat szereztek; midôn Giotto Szent Ferenc eljegyeztetését a szent szegénységgel megfestette, s az édes szellemet a nagyok palotáiba bevitte; midôn Assisi völgyeiben ötezer önkéntese a szent szegénységnek táborozott, földön aludt s kenyeret evett; midôn IX. Lajos Porciunkula ajtaján kopogott, s örömét lelte abban, hogy a koldustarisznyát nyakába akaszthatta; mikor Szent Ferenc haldokolva kérte társait, hogy adják oda valakinek köpenyét, hogy teljesen szegényen halhasson meg! Ó, ti csendes Appeninek, mi lett extatikus koldusaitokból?! A tarisznya megmaradt; de a koldusság sokban a szívre vetôdött, azt senyveszti. Keljetek föl Umbria zárdái, s leheljétek a lemondás illatát a kábult világba! Ez a csodálatos bensôség, ez az elmélyedés, ez a költészet és lelkesülés föllépett a magyar királyi családban is. Liliomos, szűzi lelkek hulltak Szent Domonkos fehér gyapjúruhájára; királyleányok zárkóztak el Szent Ferenc zárdáiba; ô, az isteni szeretet trubadúrja, ragadta el ôket. Szent Margit, Szent Jolánta, magyarországi és Arragóniai sz. Erzsébet tünnek föl e szent pátriárkák nyomaiban, s ezek közt egyike a legszebbeknek: Szent Margit. b) Ime, a Margitszigeten méláz az az egy-két rom, a híres világmegvetô Szent Margit emléke; itt, a hullámoktól körülvéve, a kontempláció mélyeiben fejlett ragyogó gyönggyé. Nem kell neki korona, sem királyi vôlegény; neki áldozat, penitencia, szeretet kell; áldozat ifjú életének huszonharmadik évében való elhervadásáig; de illata bűbájos, évszázadokra terjed. Minden szentbeszéd között, melyeket hallott, -- írja a legenda -- ez a mondat hatotta meg leginkább: Istent szeretni, önönmagát megutálni; senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni. ,,A szentséges szűz oly igen hozzá voná ez tanulságot, hogy ez idôtôl fogva az Úr Istennek szerelmében, mennyire teheti vala, gerjedôsb vala, hogy nem ezelôtt.'' Szívében az önmegtagadás nem fojtotta meg a szeretetet; tudta szeretni szülôit, családját; szomorkodik az egyház bajain, sebeit érzi s gyötrôdik miattuk ,,szívének mélységében''. ,,Metélik tagjait, mikor az egyház szenved''... ez Szent Margit érzése. Szeretete csak érdemet keres; ez az ô önzése. Föllángol a lelke, midôn ,,veszi vala Krisztusnak szent testét nagy, édességes ájtatossággal''. Ô tartja a keszkenôt az áldoztatásnál, mert minél közelebbrôl kívánja látni Krisztus szent testét. S végre a legenda szerint: ,,meggyullada a mennyei jegyes szerelmében, kit kíván vala, kit szeret vala, kinek szerelméért atyját, anyját világi országának birodalmát elhagyta, az ô ártatlan lelkét ajánlván Teremtôjének, az ô édességes, kívánatos jegyesének, elnyugovék sírban.'' c) Ez Magyarország Margaritája, vagyis gyöngye. Kifejlik, virágzik s elhervad; de fiatal élete mégsem vész el, sôt a fiatalság emlékében örökös; örök tavaszban áll; arca bájaiból az örök szépség vonását hatszáz év el nem törülte. Szelleme erô, szinte erôszak, de csak a szeretet erôszaka; iránya meredek, az örökkévalóság sarkcsillaga felé tart; élete szigorú önmegtagadás és penitencia a lélek tisztulásának vágyában. Életet nem becsült; hírt nem keresett; tenni, alkotni nem kívánt; rejtôzött, s élete mégis tett, kihatás, áldás, dicsôség egyben. (Jegyzet) ======================================================================== 464. Hamvazószerdára. Hamut szór fejünkre az egyház, böjtbe, s Krisztus kínszenvedésének benyomásai alá állít; mindezzel mély megtörôdést s penitenciát sürget, valamint nagylelkű szeretetet a szenvedô Jézus iránt. a) Meg akarunk alázódni hamuban; a hamu halálunkat hirdeti, hirdeti éltünk elhervadását, érzékiségünk s testiségünk elporladását s bűnösségünk büntetését: por vagy, porrá leszesz! A halál az ember műve; szerencsétlen művész; az elsô halott a testvérgyilkos áldozata. Ádám rémülten tekintett e műre! A halál is életrôl beszél, életrôl, melyet éltünk, s melyet élni fogunk. Nagy kegyelem az életre a halál átérzett jelenlétében visszapillantani. Ha az élet jó volt, akkor a halál olyan szép, mint az alkony, telve az erdôk s mezôk illatával s a munkás emberek fáradt, de bízó szemefényével. Ha pedig az élet rossz volt, akkor a halál olyan, mint a romokat takaró, csillagtalan éj. De ez is, az is magábatérést sürget; ó hisz élsz még, kezedben van még az életfordulás kegyelme! Keveset éltem, sokat elfecséreltem, de még az enyém az élet, a szép élet, mindjárt kezdem. ,,All das Tal hinunter, längs seinem rauschenden Strand, Ging ich vor 30 Jahren an teurer Hand, All das Tal hinunter wandelt' ich heut wieder, 30 Jahre sanken wie Nebel nieder.'' (Tennyson) b) Azért szállunk lélekben halálunk percébe, hogy erôteljesebben s örvendezôbben éljünk. Nem, hogy búsuljunk s elhervadjunk, hanem hogy föllelkesedjünk s kivirágozzunk. Szenvedélyem, hogy a jónak morzsáját se hanyagoljam el, hanem földolgozzam, mert még van idôm. Ime, e gondolataimban édes érzelem tölti el a szívemet, s a csúnya halálváz szép testet s angyalszárnyakat ölt s az Úrhoz emel föl, ki a lét s elmúlás váltakozásaiba állított, de csak azért, hogy gazdagabban éljek. Elrontottam-e életemet? Elômunkása voltam-e annak a halálnak, mely torzulás és enyészet? A haláltól tanulok szépséget s az enyészettôl életet. c) Bôjtölni akarok Jézussal, ki negyven napig bôjtölt, s megteszem ezt szívesen, mert az egyház, a fegyelmezett lelkek tanítója, parancsolja. Ez önmegtagadásban kitünô nevelô és fegyelmezô eljárás rejlik; mert parancsol a szemek, az íny vágyainak, fölemeli a lelket, s testem is tisztább s hajlékonyabb lesz; az a sűrű, állati, ösztönös vér hígabb, üdébb, energikusabb lesz, s bűneimért penitenciát gyakorolok bôjtömben. d) Az önmagábatérés s tisztulás szellemével bele akarok hatolni Jézus szenvedésébe. Ehhez lélek, érzékeny, nemes, nagystílű lélek kell. Érteni az áldozat szeretetét s átérezni hogy ez értem van. Ó, mily elfogódottan ereszkedem e tüzes léleknek, a szenvedô Jézusnak párás, tropikus érzelmi világába; hogyan nézek ez örvényekbe s ez égbemenô csúcsokra; hogyan várom epedve s imádkozva, hogy a bensôség s az elérzékenyülés gyógyító vizeit kavarja föl bennem is a részvétnek angyala! Le a sarukkal; a hely szent föld; lábbadjon könnybe szemem, hogy többet lássak, s verjen gyökeret térdem, hogy gyorsabban haladjak a keresztúton. Igazán szent idô; meg akarom szentelni! ======================================================================== 465. Kereszt-felmagasztaltatás. a) Isten magasztalta föl a keresztet, s mint dicsôséges, áldást hintô, örök gyôzedelmet jelentô szent jelet tűzte a világ homlokára; vigaszunknak, erônknek, reményünknek jele; kincs és emlék egyben. Nagy a kereszt, mert gyökere Jézus szíve. Jézus szívébôl, szent akaratából, szeretetébôl nôtt ki a kereszt. Képét lelkében hordozta, dajkálta; emléke dobogtatta meg szívét. Ó, hogy vágyom -- kiáltotta, -- lelkem elôtt lebeg művem! Fáj is, s vonz is. Árnyéka lelkének s szívének prése lett az Olajfák kertjében; akkor nehezült rá úgy, hogy vérét kipréselte. Vessünk mindig mély tisztelettel keresztet. b) Nagy a kereszt, mert gyümölcse az örök élet. Jézus érdemei rajta hajtottak ki s koszorúkká lettek; ez érdemekbôl van kegyelmünk, érdemünk s örök életünk. Minden lélek Jézus keresztfáján úszik ki a hajótörés tengerébôl, mindegyik e fán megy el a pokol örvénye fölött. A mennyországot ez a kulcs nyitja. Ez ekével szántotta föl Krisztus a köves, átkozott földet, s ezen a fán kúsznak föl a szôlôtôkének, Krisztusnak venyigéi, mindnyájan. A vértanúk, a szűzek, a hôsök, a szentek koszorúi borítják ezt a fát; dicsôséges fa. A kereszt erô nekem; retteg tôle a legyôzött szellem! Az én pajzsom, az én kardom, az én vándorbotom. c) Nagy a kereszt, Jézus szenvedése, pihegô melle, reszketô teste, fájós feje, imái, fohászai, könnyei miatt. Ezt a fát karolta át, csókolta meg s vitte vállán az Úr; e fára feküdt, s rajta terjesztette ki halavány kezeit. Ezen a fán emelték föl; rajta szivárgott le cseppenként a vére; szíve dobogását, teste reszketését ez a fa fogta föl; karjaival ez tartotta s emelte magasra az elkínzott örök áldozatot. Megrendülve nézem a római San Lorenzo-templomban Szent Lôrinc márványkövét, azokkal a véres égési foltokkal; ó Istenem, mily kín nyomta azokat ide! S mi volna velem, ha látnám Krisztus ôsi keresztjét, ha homlokomat szoríthatnám bárdolatlan fájához s mondhatnám: ezen a fán reszketett, kínlódott s imádkozott Krisztus értem?! Testvérek, magasztaljuk föl a keresztet, koszorúzzuk meg; ne boruljon rája az elfajult keresztények árnyéka! A keresztet csak életünkkel magasztalhatjuk föl igazán. ======================================================================== A kiadó jegyzetei. Az Elmélkedések az Evangéliumról megjelent elôször Fehérvárott mint a szerzô kiadása 1908-ban, 761 kisebb nyolcadrétű lapon. -- Ezzel szemben a második kiadás (ugyancsak a szerzô kiadása, Fehérvár, 1910; 763 lap) 8 új elmélkedést tartalmaz, némely elmélkedés bôvült, más új helyet kapott és a szöveg sok helyen javítva van. Az ,,Elmélkedések'' tehát Prohászka egyetlen műve, mely második ,,bôvített'' és ,,javított'' kiadásban jelent meg. A harmadik (Budapest, 1914, 740 lap, Szociális Missziótársulat) és a negyedik (Budapest, 1924, 740 lap, Szent István-Társulat) kiadás a II. kiadás változatlan lenyomatai. Ez az ötödik kiadás szintén a második kiadásnak a közben becsúszott sajtóhibáktól lehetôleg megszabadított lenyomata, két változtatással: Minden elmélkedés folyószámot és címet kapott. A szerzô maga is adott címeket, melyek természetesen megmaradtak. Ezek a jelen kötetben a 2--7. 14. 16. 17. 27. 30-35. 37. 38. 40-42. 44. 45. 47. 50. 51. 56. 59--61. 64. 65. 67-70. 72. 73. 75. 76. 78--82. 86. 89. 91. 92. 94. 96. 97. 101-103. 110. 112. 117. 146. 193. 194. 196. 203. 220. 228. 235. 236. 251. 254. 270. 274. 275. 289. 298. 301. 303--305. 310. 319. 321--323. 338. 348. 349. 352. 353. 356. 357. 359. 360. 364. 365. 386. 390. 393. 394. 400--401. 404--406. 409. 411. 414--418. 422. 424. 425. 427--431. 433. 435--439. 441. 443--454. 456. 459--465. számú elmélkedések címei. A többiek címe a kiadótól való. Mindkét változtatás, valamint a fôcímeknek a szövegbe való fölvétele az ,,Elmélkedések'' könnyebb kezelését akarják szolgálni. Az eddigi kiadásokban a 740--760 lapos szöveg minden tagolás nélkül folyt, épen csak közök választották el az egyes elmélkedéseket és az egyes ,,punctum''-okat. Van az ,,Elmélkedések''-nek egy füzetes kiadása is: ,,A túlvilág tornácaiban.'' Novemberhavi elmélkedések. Budapest, 1913. -- ,,A pünkösdi lélek.'' Elmélkedések. Budapest, 1914. -- ,,Rorate coeli!'' Ádventi elmélkedések. Budapest, 1915. -- ,,Gloria in excelsis.'' Elmélkedések. Budapest, 1915.-- ,,A Jordán partjától a Táborhegyig.'' Elmélkedések. Budapest, 1915. -- ,,A Táborhegytôl Bethániáig.'' Elmélkedések. Budapest, 1916.-- ,,A szép szeretet anyja.'' Elmélkedések. Budapest, 1916. -- ,,Bethániától a Golgotáig.'' Elmélkedések. Budapest, 1916. -- ,,A keresztfa alatt.'' Elmélkedések. Budapest, 1916.-- ,,A Feltámadott nyomaiban.'' Elmélkedések. Budapest, 1916. Ez az egykötetes kiadástól némi elrendezési különbségeken kívül fôként abban tér el, hogy többet elhagy annak 465 elmélkedésébôl, viszont 44 újat tartalmaz. Érett megfontolás javalta, hogy az egykötetes kiadás szolgáljon a jelen kiadás alapjául. Elôször is az egykötetes forma terjedt el és lett az elmélkedô lelkek vezérkönyve. Aztán a füzetes forma nem ért új kiadásokat, viszont a kötetes a füzetes után is, a szerzô szeme elôtt új kiadásra került. Ebbôl szabad azt következtetni, hogy az egykötetes kiadás volt a szerzô igazi ,,gyermeke''. A füzetes kiadás többlete megfelelô keretben hozzáférhetôvé válik majd a Prohászka-olvasók községének. Az ,,Elmélkedések'' egykötetes kiadását Wense Róza báróné finom érzékkel németre fordította és Kösel-Pustel kiadta ,,Betrachtungen über das Evangelium'' címmel három kötetben. Ma már a 15.-17. ezer van forgalomban. A füzetes kiadásból ugyanattól a fordítótól, ugyanabban a kiadásban megjelent hat füzet szintén átlag 17 ezer példányban. -- Az egykötetes ,,Elmélkedések''-bôl H. Libinski S. J.-tôl 1926-ban Krakóban megjelent egy lengyel fordítás. Az angol fordítás kiadása küszöbön van, a francia munkában, az olasz és spanyol elôkészítésben van. A 122b. elmélkedésben ezt olvassuk: ,,nem szabad bűnnek tartanom''. Nem is az! Csak az akarat hozzájárulása által válik azzá. V. h. 123c, fôként pedig 151. elm. 286c.: Jóllehet a szentírásnak a világvéggel kapcsolatos természeti katasztrófa-leírásai részben költôi, részben népies elemeket tartalmaznak, a gondos szövegértelmezés legalább annyit kihüvelyez belôlük, hogy a ,,lélekvégnek'' méltó lesz a külsô kerete. 429.: A harmadik ,,fényöv'' csak jelezve van; nincs kidolgozva. A 459--463. elm. némi változtatással a századvégi ,,Gondolatok''- ból vannak véve. Lásd Ö. M. XII. (Ünnepnapok) 108. kk. ll. #Ű Itt azt olvassuk: ,,nem szabad bűnnek tartanom''. Nem is az! Csak az akarat hozzájárulása által válik azzá. V. h. 123c, fôként pedig 151. elm. #Ű Jóllehet a szentírásnak a világvéggel kapcsolatos természeti katasztrófa-leírásai részben költôi, részben népies elemeket tartalmaznak, a gondos szövegértelmezés legalább annyit kihüvelyez belôlük, hogy a ,,lélekvégnek'' méltó lesz a külsô kerete. #Ű A harmadik ,,fényöv'' csak jelezve van; nincs kidolgozva. #Ű Némi változtatással a századvégi ,,Gondolatok''-ból vannak véve. Lásd Ö. M. XII. (Ünnepnapok) 108. kk. ll. ======================================================================== -- A -- Adakozás 268 Adópénz 281 Adósságunk Isten iránt 216 Advent 1 Adventi erôszak 4 Adventi programm 5 Ágnes, Szent 296 Ágoston, Szent 314 411 Áhítat 426 Akarás szüksége 136 Akarat kicsinyben 141 Akaratosság 277 Akció Elôszó Alacoque Margit 109 Alamizsna 155 Alázat 25 53 58 197 252 256 346 424 Áldozatok 118 Áldozatos lelkület 33 Áldozatosság 78 90 106 123 147 196 257 262 365 412 435 Áldozatos szeretet 311 Alleluja 365 Állhatatos könyörgés 255 Álnokság 222 Álnok szolga 217 Altruizmus 21 149 Alvajárás, lelki 3 Ambició 264 Apokaliptika 286 Apostol 126 Apostoli egyház 202 410 Apostoli hivatás 129 218 Apostoli igénytelenség 159 Apostoli lelkület 397 Apostoli munka 271 379 Apostoli vezetés 397 Apostolok kiválasztása 144 Apostolok tűzkeresztsége 398 Apostolság 138 181 240 264 454 Apostolság áldozatossága 270 412 Aprószentek 104 Ars-i plébános 455 Áruló lélek 324 Assisi Szent Ferenc 118 171 179 214 282 323 447 463 Asszony 39 Aszketizmus és papság 144 Aszkézis 458 Átszellemülés 360 -- B -- Bajok 157 224 227 Bálványimádás 119 Bánat 328 Barátság 319 Bátorság 426 Béke és fegyver 188 Békesség 371 Békesség a Szentlélekben 308 Békességesek 145 Béketűrés 289 Bellarmin 234 Bensôség 221 237 283 Bernát, Szent 38 436 Beteljesedett 354 Bethánia 250 269 Betlehem 59 428 Betszaida-tavi beteg 141 Betű és szellem 140 148 Bizalmatlanság 192 Bizalom 213 426 Bizalom a Szentlélekben 185 Bizalom Krisztusban 307 Bizet 247 Bocsánatos bűn 127 Boldogság útja 75 Bolsanói csoda 300 Bonaventura, Szent 112 Bosnyák Zsófia 353 Botránkoztatás 212 Bouffon 152 157 Böjt 140 155 Böjti önmegtartóztatás 464 Brentano 215 Búcsú 423 Buzgó papok 211 Buzgóság 77 102 126 240 273 444 Bűn 235 236 332 Bűnalkalmak 327 Bűnbánat 10 11 341 Bűnbánat indítékai 345 Bűnbocsátás 137 157 Bűnmegvallás 23 Bűnösség 246 Bűnösségem 198 235 Bűntudat 373 Bűn utálatossága 235 -- C -- Camilla Varanno 323 Celibátus 258 Cirenei Simon 340 Columbus 215 Constant Benjamin 247 Credo 47 Csalhatatlanság 397 398 Csend 69 392 Csendes művészek 156 Csüggedés 55 317 369 425 -- D -- Dante 418 436 Dávid 240 De Bausset 408 Descartes 134 193 ,,Deum pati'' 52 376 Devóció 260 Dilettantizmus 263 Disputa 114 Dologtalanság 263 Domonkos, Szent 125 455 463 Dosztojevszkij 167 282 Drágagyöny 178 Dúsgazdag és nyomorult Lázár 246 -- E -- Éberség 233 Ecco homo 337 Eckhart 155 330 Édeskésség 22 149 Effeta 199 Egész ember 179 Egyéniség 113 Egyesülés Krisztussal 300 Egyház 137 180 202 Egyház apostolisága 203 Egyház fölsége 203 Egyház katholicitása 203 Egyház szentsége 92 203 Egyoldalúság 274 Egységesítés 12 Egyszerűség 33 Egy szükséges 221 Elegáns lélek 231 233 Elégtétel vágya 172 Élet szeretése 183 Élet újsága 140 Elizeus 199 Ellen Key 262 Ellenszenv 150 Ellentmondás 93 Elmélkedés Elôszó Elmélyülés 33 Élô kenyér 193 Élô víz 126 Elsötétülés 97 Elvek 170 Élvezet 94 174 189 Élvezetvágy 262 458 Ember 227 Ember értéke 206 Ember: Isten gondolata 31 Ember megbecsülése 255 Emberszeretés 219 Emmausi út 369 Engedelmesség 57 77 91 252 Engesztelés 67 172 297 449 Engesztelés szelleme 438 Érdesség 320 Eredeti bűn 28 Erkölcs 21 Erkölcsi erôk 160 Erkölcsi rend 251 Erkölcs szépsége 21 123 149 Erôszak 145 Értékem 292 Érzékenykedés 212 Érzékenység 443 Érzékiség 2 4 9 12 257 Érzelmek elégtelensége 164 179 Érzés Elôszó 367 Érzés mélysége 271 Erzsébet, Szent 462 Eszközök életszentségre 237 Eszmélôdô élet 5 Eszmények 460 Evangéliumi tanácsok 237 Evangélium olvasása 396 Ezechiel 240 -- F -- Fájdalmas Szűz 352 Fájdalom mélységei 362 Fájdalom problémája 183 Fanatizmus 126 Faraday 185 Farizeizmus 139 Farizeus és vámos 256 Farizeusok 283 Fegyelem 58 Fegyver 188 Felebaráti szeretet 219 282 Félelem 187 Felületes lelkek 173 Fiatalosság 277 Fiatalság 241 Folignói Angela 11 323 Formalizmus 140 155 166 283 Földrétegek sava 147 Fölényes élet 275 Fölényes jóindulat 160 Fölség érzete 165 Fölség tisztelete 185 Föltámadás 360 366 Fôparancsolat 282 Fra Angelico 272 -- G -- Gazdag ifjú 261 Gazdagság 117 174 Gazdagság, igazi 232 Gazdagság veszedelmei 261 Gazdasági harc 159 Gefühlsreligion 5 Génuai Szent Katalin 418 Gépiesség 105 Gerazénusok 181 Gibbons 298 Giotto 463 Girák 268 Goethe 377 401 Gondolatok 401 Gondviselés 187 224 Gondviselés és igyekezet 105 109 Görög világ 61 Gratry 31 Gyász, világi 182 Gyávaság 184 Gyermek 63 257 259 Gyermekek nevelése 89 Gyermeki lendület 73 157 212 215 Gyermek pszichológiája 110 Gyertyaszentelô 90 91 92 93 94 Gyónás, gyakori 11 23 Gyöngeségeink 284 Gyôzelmes élet 7 Gyűlölet 247 Gyümölcseikrôl! 163 Gyümölcsoltó 43 -- H -- Hadak útja 415 Hála 81 253 Hálaadás 304 Haladás 17 149 188 388 Halál 2 28 182 417 457 464 Halálos bűn 406 Halálra készen 234 Halfogás 135 Halhatatlanság 7 132 207 355 363 Hallgatás 9 Halogatás 181 225 Halottak napja 416 Hamis próféták 163 Hamvazószerda 464 Hangulatok 47 170 Harag 148 150 273 Hármas fényöv 429 Háromkirály 95 Három visszapillantás 60 Hatalmaskodás 264 Hatalom 226 Hatalomvágy 265 Haza 108 Házasság 163 257 278 Házasságtörô asszony 222 Heine 224 Heródes 331 Heroizmus: l. hôsiesség Hetvenkettô öröme 226 Hindu világ 61 Hit 87 88 127 128 Hit, apostoli 128 Hit átélése 20 Hit ereje 210 Hit és Oltáriszentség 425 Hit és szív 314 Hitetlenség 368 374 Hit: meggyôzôdés 47 Hit mivolta 377 Hivatás 120 173 381 Homeros 193 Hôsiesség 33 91 146 270 Húsvét 360 Húsvéti öröm 362 Húsvét szelleme 409 Hűség 112 127 189 244 381 443 Hű szolga 244 Hűtlenség 126 -- I -- Ibsen 361 Idô felhasználása 181 263 Ifjúság 259 Igazlelkűség 153 Igazság bizonyságtétele 330 Igazságért szenvedni 146 Igazságtalanságok 146 Igazság teljesítése 116 Igaz szôlôtôke 309 Igénytelenség 33 71 157 159 Imádás 50 67 69 Imádkozás 209 Imádkozó lélek 142 143 255 Imádság 81 156 410 Imádság Jézus nevében 229 Imádság lelke 402 Imádság mivolta 320 Imagyakorlatok 198 pszichológiája Immaculata: l. Szeplôtelen fogantatás Imre, Szent 460 Inaszakadt 137 Intellektualizmus 53 Irgalmasság 145 219 282 447 Irgalom 89 127 157 216 Irígység 263 Isten akarata 21 157 376 Isten dicsôsége 74 Isten embere 171 Isten érintései Elôszó 166 267 Isten erô 22 Isten és világ 125 Isten gondolatai 170 175 263 265 285 442 Isten-gyermeki lelkület 217 Isten-gyermekség 115 117 226 236 239 278 281 388 430 Istenhez való viszonyunk 278 Isteni élet 40 Isteni ember 152 396 Istenies munka 225 Isten igazságossága 421 Isten jelenléte 192 Isten képe 136 Istenkeresés 7 134 142 Isten közelsége 99 165 190 242 272 330 Istenlátás 70 Isten leereszkedései 143 Isten létteljesség 219 Isten megismerése 315 Isten megtalálása 20 Isten ,,nagy úr'' 14 Istennel szemben 116 Isten országa 13 16 157 176 265 276 406 Isten bennünk 15 Isten pszichológiája 22 Isten szelleme 45 Isten-szeretés 219 220 282 349 Isten-szolgálat 239 Isten-testvériség 44 Isten-tisztelet 126 157 260 Isten útjai 26 119 Isten üdvözítô 14 Isten-vágyódás Elôszó Isten végtelensége 376 Isten-velünk 383 431 István király, Szent 459 István, Szent vértanú 78 Itélkezés 153 -- J -- Jairus leánya 182 Janet, Claude 134 János evangelista 80 Jegyesi lelkület 139 140 Jegyesi viszony 33 Jerikói vak 266 Jeruzsálem leányai 344 Jézus neve 85 86 87 88 Jézus nevében 229 Jézus nevenapja 85 Jóakarat 74 75 188 285 321 333 Jog az egyházban 218 Jog egyoldalúsága 153 Jóindulat 150 Jó pásztor 240 442 Jóság 75 József, Szent 112 113 József, Szent nyomában 55 Jöjjetek hozzám 228 Juliána Falconieri sz. 101 439 -- K -- Kálvária 346 Kánai menyegzô 121 Kananeai asszony 198 Kántorbôjtök 25 Kapcsolat Istennel Elôszó Karácsony 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 Karácsony kerubja 65 Karácsony szelleme 409 Kárhozat 247 Karriér 111 Karthauzi Dénes 114 Katholicitás 103 Kedvetlenség 274 Kegyelem Isten szépsége 392 Kegyelet 108 Kegyelmi élet 120 164 Kemény élet 179 Keménység 63 420 Kempis 443 Kenyér 117 157 Kenyérszaporítás 191 Kényesség 73 Képmutatás 155 283 Kereszt 446 Kereszt alatt 348 Keresztek 381 Keresztelô Szent János 24 168 170 Keresztelô Szent János fôvétele 189 Keresztelô Szent János próféta 171 Kereszténység és egyház 408 Kereszt-felmagasztaltatás 465 Kereszt páthosza 343 Kereszt szeretése 339 Keresztút 340 Keskeny út 162 Készség 91 233 Kételkedés 20 Kevélység 256 Kezdôk 6 179 Kína 61 Királyi papság 240 Kisasszony napja 450 Kis dolgok 108 Kisértés 157 Kisértések 320 Kiskarácsony 84 Kitartás 128 174 186 240 244 364 371 384 Konkolyhintô 175 Kontempláció 143 Kovász 177 Könyörgés 297 Környezet 113 327 Kötelességteljesítés 268 Középkori kereszténység 459 Krisztus áldásai 287 Krisztus áldozat 301 Krisztus áldozat-bemutató 297 Krisztus-arc 1 93 Krisztus a tengeren 192 Krisztus barátsága 164 Krisztus bevonulása 270 Krisztus bôjtje 117 Krisztus búcsúzása 313 Krisztus diadala 387 Krisztus élet-szeretete 140 Krisztus elhagyatottsága 321 Krisztus erôforrás 354 Krisztus és a gyermekek 259 Krisztus és az ifjúság 259 Krisztus és Szentlélek 393 Krisztus felé 168 Krisztus földre-lépése 66 Krisztus föltámadásunk 93 363 Krisztus gyermek 89 Krisztus hármas szeretete 68 Krisztus-hasonlóság 11 Krisztus hatalma 382 Krisztus hitünk kútfôje 114 Krisztusi élet Elôszó Krisztus életközösség 299 Krisztus lélek 153 Krisztus lelkület 291 Krisztusi szolgák 264 Krisztusi típus 263 Krisztus kegyelmei 164 Krisztus keresése 107 Krisztus kínszenvedése 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 464 Krisztus-király 191 Krisztus királysága 330 331 332 Krisztus követése 179 204 265 381 Krisztus-közösség 272 Krisztus lelke 48 49 51 67 69 Krisztus megjelenése 364 371 Krisztus megkeresztelkedése 115 Krisztus Megváltó 432 Krisztus mester 161 Krisztus orákulumom Elôszó Krisztus orvos 432 Krisztus önbizonysága 223 Krisztus öt szent sebe 375 Krisztus példája 169 Krisztus szemei 172 Krisztus szeretete 310 Krisztus szôlôtô 309 Krisztus tanító 130 432 Krisztus-típus 218 Krisztus-várás 3 Krisztus velünk 384 Krisztus vére 84 295 Kritizálás 115 223 Kufárok 273 Kultúra 132 Kultúra, igazi 63 Kultúrvilág 117 Kunovszky 152 Küldetés 372 Külsô istentisztelet 154 Külsô és látszat 163 Küzdelem 272 Küzdelmek 7 -- L -- Lágyság 420 Lajos, IX. 459 463 Lanyhaság 127 László, Szent 461 Leibniz 134 Lélek 178 Lélek értéke 102 181 205 212 Lélek és test 63 208 Lélekkel 93 155 166 232 Lélek megöregedése 4 Lélek méltósága 15 Lélek nyugalma 232 Lélek szépsége 396 Lelki éhség 145 Lelki élet 121 Lelki ember 158 313 Lelki érintések 184 Lelkiség 126 Lelki szabadság 94 Lelki szegények 145 Lemondás 261 262 Leroy-Beaulieu 181 Lojola sz. Ignác 126 186 Lôrinc, Szent 465 Lucián presbiter 301 -- M -- Mach E. 207 Magány 190 Magdolna 172 269 367 Mágusok 98 Mágusok imádsága 100 Magvetô 174 Magyarok Nagyasszonya 454 Margit (Magyar) Boldog 415 463 Mária-Mercedes 453 Márta és Mária 221 Másvilág 390 416 420 Máté, a vámos 138 Mechanizmus 210 229 278 Megátalkodottság 302 Megbocsátás 216 Megnyugvás 132 159 232 304 Megnyugvás Krisztusban 300 Megpróbáltatások 97 Megszentesülés 164 436 Megszólás 231 Méltányosság 306 Méltatlan áldozás 302 Mélységek 69 96 134 193 223 Mennybemenetel 382 385 386 Menyegzôs lelkület 139 140 278 Menyegzôs példabeszéd 278 Menyegzôs ruha 279 Mértékletesség 238 Mértéktelenség 191 Metafizikai érzék 134 Miatyánk 157 230 Michelangelo 46 Mihály, Szent 458 Mindenszentek 413 414 415 Missziók 102 Modern lélek 20 Montforti Simon 459 Munka 113 117 209 221 225 239 263 Munkásokat az aratásba 218 Mustármag 176 Műveltség 132 181 Mysterium iniquitatis 93 198 -- N -- Nagyboldogasszony 456 Nagyhét 270 Nagylelkűség 153 197 212 Naimi ifjú 167 Naivitás 213 Napoleon 245 Názáret 108 Názáreti zsinagóga 185 Negri 314 Nehézségek 197 381 Neheztelés 325 Nemi élet 151 Nemi viszony 257 Nemzetiség 102 Nép 270 Neri Szent Fülöp 7 Nevelôk 313 Nietzsche 166 183 193 196 Nikodémus 122 Nothburga, Szent 57 185 Nôiség 33 Nôk hivatása 344 Nyárspolgár 242 Nyiltság 184 Nyolc boldogság 145 Nyugtalanság 131 -- O -- Odaadás 260 299 377 Okos sáfár 243 Okos szűzek 291 Olajfák hegye 286 Olajfák kertje 317 Oltáriszentség 193 280 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 425 433 434 Oltáriszentség alapítása 294 295 Oltáriszentség áldozat 301 Oltáriszentség egyesülés 196 Oltáriszentség életközösség 299 Oltáriszentség elevenítés 195 Oltáriszentség és katholikus áhitat 428 Oltáriszentség és tisztaság 123 Oltáriszentség ígérete 193 Oltáriszentség imádása 427 Olvasós Boldogasszony 455 Optimizmus 149 Ora et labora 239 Osztályharc 210 Otthon 308 -- Ö -- Önámítás 23 Önfertôzés 152 Önhittség 197 Önismeret 153 Önmegtagadás 170 261 299 Önszeretet 23 95 Öntudat, királyi 332 Öntudatos jócselekvés 263 Öntudatos lélek 206 207 Önvizsgálat 23 284 288 Önzés 93 Önzetlenség 411 Önzetlen szeretet 312 Ördög 157 Ördöngösök 181 Öregség 93 Örök élet 205 386 389 Örökkévalóság 134 248 Öröm 76 214 365 Örömtelenség 214 252 Örvendetes lelkület 6 279 Ôrzôangyal 215 Összeszedettség 371 Ösztönök 151 Ösztönösség 161 327 Ötezer ember 191 -- P -- Pál, Szent 2 411 412 437 Papi buzgóság 211 Papi hivatás 25 129 147 218 Paráznaság 151 Pascal 315 Passzivitás 113 145 370 Pásztorok éjtszakája 71 Pásztorok hódolata 77 Paulin, Szent 325 Pazzi Szent Magdolna 360 Penitencia 423 Penitencia királya 341 Pénz kezelése 268 Pesszimizmus 355 Péter Krisztustagadása 327 Péter tanusága 201 Pietás 108 110 260 Pilátus 330 332 333 337 Platon 391 Pogányság 102 Pogány szellem 198 Poklos-tisztulás 136 Poklos, tíz 252 Pokol 246 247 284 Politika és vallás 103 Pompa 57 Próféta 8 24 170 Prófétai lelkek 25 Pszichológiánk 149 379 Puhaság 9 63 73 Pünkösd 391 395 Pünkösdi buzgóság 402 Pünkösdi kegyelmek 402 -- R -- Reális önismeret 284 Rejtett élet 154 Religio 51 Remélni 249 Remény 83 87 88 93 290 Renan 459 Részletmunka Elôszó Részvét 167 228 250 323 Rossz 214 Rousseau 196 388 Róza, Szent 258 Ruganyosság 4 369 Ruskin 152 158 -- S -- Sarlós Boldogasszony 52 Schiller 113 Sekélyesség 133 Sérelmeink 325 Siker 135 292 Sikertelenség 135 192 285 379 Simeon 93 Sírás 145 Skander bég 394 Skepszis 93 Sötétség 279 Spinoza 207 Sponsus sanguinum 357 Stuart Mária 295 Sub specie aeterni 111 Sugallatok 95 124 Suso Henrik 296 -- Sz -- Szabad elhatározás 251 Szalézi Szent Ferenc 125 186 Szánalom 323 Szándék tisztasága 222 Szegénység 102 174 Széles út 162 Szelídség 145 Szellem és élet 406 Szellemi világ Elôszó 275 Szentáldozás 280 303 Szentáldozás: oltás 43 Szentáldozás, öntudatos 151 152 Szentcsalád 109 Szentek egyessége 412 Szentek szenvedése 439 Szentírás olvasása 401 Szentlélek 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 Szentlélekben bizalom 185 Szentlélek-járás 124 Szentmise-hallgatás 298 Szentség 92 Szentség nevelô ereje 25 Szentség tisztelete 378 Szent Szív tisztelete 441 Szenvedélyesség 374 Szenvedés 104 416 419 Szenvedések 183 227 250 351 374 Szenvedés kegyelem 270 Szenvedés rendeltetése 318 Szép lélek 24 123 176 199 Szeplôtelen fogantatás 38 42 Szépség 454 Szép szeretet 29 Szerapion 325 Szerénység 18 Szeretet 83 87 88 125 Szeretet a házasságban 257 Szeretet, áldozatos 90 Szeretet ereje 453 Szeretet és békesség 308 Szeretet és Isten művei 380 Szeretet és Oltáriszentség 425 429 Szeretet fôparancsa 219 Szeretet gyakorlatiassága 380 Szeretet kínjai 356 Szeretet lágysága 453 Szeretet parancsa 282 306 Szeretet passzív és aktív jellege 437 Szeretet pünkösdi kegyelem 402 Szeretet, tevékenység 453 Sziénai Szent Katalin 295 373 Szigorúság 9 Szilveszter-est 82 Szív csalárdsága 23 93 342 Szívünk világa 23 197 Szociális föladatok 288 Szociális jóindulat 243 Szociális lélek 371 Szolgálat szelleme 79 264 Szolga-lelkület 217 Szolgálni Istennek 264 Szolidság 122 Szomorúság 313 Szórakozás 263 Szorgalom 225 Szorongatás 314 Szoros kapu 162 Szôlôs gazda 263 276 Szubjektív fölfogások 231 407 Szubjektivizmus Elôszó Szubjektív korlátoltság 212 Szüzesség 258 Szűz Mária 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 50 52 53 54 55 56 Szűz Mária arca 34 Szűz Mária bemutatása 452 Szűz Mária diadalmas asszony 29 Szűz Mária egyénisége 32 Szűz Mária eszmény 35 Szűz Mária irgalma 89 Szűz Mária Isten remeke 31 Szűz Mária Kánában 121 Szűz Mária karácsonya 59 64 65 Szűz Mária lelke 33 Szűz Mária mennybevétele 456 Szűz Mária mennyország újjáalakítója 30 Szűz Mária ,,nagy jel'' 39 41 Szűz Mária neve 451 Szűz Mária szeplôtelensége 36 Szűz Mária szépsége 35 Szűz Mária születése napja 450 -- T -- Táborhegy 428 Táborhegyen 208 Talentumok 292 Tamás hitetlenkedése 374 Tannhäuser 196 Tehetségek fölhasználása 268 Tekintély az Egyházban 408 Tékozló fiú 236 241 Teljes igazság 116 Temetés 250 Templom 106 Tennyson 464 Teozofizmus 224 Terézia, Szent 37 407 Természet 113 Természet erôi 272 Természetesség 4 Természetfölötti élet 109 Természetfölötti és pszichológia 122 Természet keménysége 22 Természet világa Elôszó Test és lélek 181 194 246 Test föltámadása 250 Test nevelése 457 Testvériség 272 388 Tetterô 426 Tettrekész ember 179 Tevékeny élet 5 Tiszta lélek 231 Tisztaság 123 151 152 436 460 Tiszta szándék 166 Tisztaszívűek 145 Tisztátlanság 151 181 Tisztelet Elôszó Tisztítótűz 416 422 Tíz poklos 252 Tíz szűz 291 Toblachi gróf 254 Tolsztoj 193 Torz lelkület 231 281 Több élet 156 Több út 237 Töredelem szentsége 372 373 Törvény és élet 149 Törvény teljesítése 148 Törvénytisztelet 252 Töviskoszorú 336 446 Türelem 78 107 126 272 326 334 353 444 445 Tűrés 55 -- U -- Újév 83 Újjászületés 313 377 382 Új parancsolat 306 Undor 200 272 Úrnap 425 Úr színe-változása 208 Úrvacsora 440 Utolsó vacsora 293 -- Ü -- Übermensch 182 Üdvözítés 85 Üldözöttek 145 -- V -- Vacsorát szerzô ember 239 Vágyódás 272 Vagyon kezelése 268 Vakmerô bizakodás 249 Vakság, lelki 266 Vallás mivolta 47 Vallásos érzés 17 Vallásos lelkület 51 Vámos példabeszéde 256 Vámosok 138 Várakozás 6 Vegyesházasság 257 Veit Stoss 302 Velser Filippina 448 Veni Creator 394 Veni Sancte 394 Vérfolyásos asszony 183 Veronika 356 Vértanúk 400 Vértanúság 78 454 Veszteség tudata 242 Vetekedés 210 ,,Vétkeztem'' 10 Vicenzai János 459 Vidd a mélyre 134 Vigasztaló küldetése 312 Vigasztaló Lélek 403 Vígaszunk 384 Vihar a tengeren 180 Világfejlôdés 275 Világfi 331 Világfölényesség 118 Világgyűlölet 116 Világítélet 288 Világ káprázatai 316 Világ kísértése 118 Világ lelke 413 Világ mulandósága 389 Világosság és tűz 401 Világ szelleme 404 Világvég 286 Világ világossága 147 Vince, Szent 325 400 Viperák fajzatai 19 Virágvasárnap 270 Vízkereszt 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 -- W -- Winkelried 348 -- X -- Xavéri sz. Ferenc 234 -- Z -- Zakeus 267 Zebedeus-fiak 265 Zola 314 -- Zs -- Zsidóság 61 ======================================================================== Prohászka pályája és személyisége naplóinak tükrében Prohászka Domokos, a 40 éves morva származású, osztrák katonatiszt -- házassági kaució hiányában lemondva tiszti rangjáról -- pénzügyôri felügyelôként 1857-ben feleségül vette a 19 éves Pilberger Annát, a nyitrai -- valószínűleg svájci eredetű -- német polgárleányt. Az ifjú pár az esküvô után Pozsonyba költözött. A házasságból 3 gyermek született: egy leány és két fiú. Az édesapa, az édesanya mélyen vallásos szellemben nevelte a gyermekeket... A magyarság a Bach- korszakban, a világegyház IX. Pius pápasága idején, nehéz, viharos idôket élt át. 1858 Az elsôszülött Ottokár okt. 10-én született Nyitrán. A családi otthonban németül folyik a szó, sôt a szülôk, gyermekek életük végéig németül beszélnek és leveleznek egymással. A 60 éves Prohászka így emlékezik. ,,Én tisztelem minden nemzetnek a nyelvét, magam sem beszéltem elôször magyarul, elôször otthon tanultam a tótot és a németet, késôbb tanultam meg a magyart.'' (Fôrendiházi beszéd az általános választójogról 1918. Ö. M. 13, 314. A Schütz-féle Összegyűjtött Munkák idézése: kötetszám, oldal.) ,,Otthon én voltam a családi szavaló, ha vendégek jöttek, nyomban kiállítottak szavalni. Így tanultam meg a fellépést, a szónoklatot.'' (Nyilatkozata az Életnek 1918. okt. 9. 61.) ,,A férfiasságot, erôs akaratot atyámtól örököltem, a jóságot anyámtól; a szónoklatot magam tanultam.'' (Uo.) 1863 Prohászka Domokost 1860-ban Rózsahegyre helyezték át. Ottokár ebben a Vág menti városkában vadregényes környezetben kezdte meg elemi iskoláit. Mesterét, Mois tanítót élete végéig hálásan emlegette. A hegyek, az erdôk, a vizek megragadták fogékony lelkét. Errôl vall egy késôi visszatekintés (Sol. II. 1923. márc. 22.): ,,A rózsahegyi templomban voltam elôször az Oltáriszentség elôtt, az elsô szentmisén... Hát lelkem a hegyen találkozott a misztériummal; nézte azt naiv gyermekszemmel s nem értette, hogy mennyire veszi bele magát az a szeretet, amely hegyekrôl jön s a hegyeket nem felejti... Azért megyek bátran és bízvást -- mint aki hegyrôl jövök lendülettel s a hegyek energiáját érzem.'' 1866 A IV. elemi osztályt a magyar Losoncon végezte s a kálvinista algimnáziumban az elsô két osztályt. Itt tanult meg magyarul, és sajátította el a mély, zárt ,,a''-nak azt a palócos kiejtését, melyet utóbb sokan ,,tótos''-nak emlegettek. (Prohászka beszélt még latinul, olaszul és franciául.) 1869 A gimnázium III--IV. osztályában a nyitrai piarista iskola növendéke. Schütz Antal szerint ,,késôbb is mindig hálával emlegette, hogy latinra és általában komoly tanulásra a nyitrai piaristák tanították.'' (25,19) A nagyhírű iskola akkori igazgatója, Csôsz Imre a kisdiákban meglátta a rendkívüli szellemet, s emlékezéseiben a vasszorgalmát és mély vallásosságát emlegeti: ,,...valahányszor a nyitrai piarista templom elôtti szentkeresztnél az ösztöndíjas tanulókkal imádkoztam, énekelgettem, Prohászka Ottokár mindig az elsôk között állott mellém, s mint egy igazi angyal épületesen buzgólkodott.'' (Élet id. szám) 1871 Az V--VI. osztályba alapítványos konviktorként -- a jezsuiták kalocsai gimnáziumába kerül. Magyar tanára így emlékezik reá: ,,...senkivel sem éreztette fölényét, pedig osztályának szellemóriása volt.'' Ômaga Naplójában így jelzi jezsuita kötôdését. ,,...szeretem a Jézus- társaságot... hálás vagyok a Kalocsán töltött két évért is. Mennyi kegyelmet kaptam ott és Rómában''. (Sol. I. 1911. júl. 31.) 1873 VII--VIII. gimnazistaként az esztergomi kispapnevelôben sokat foglalkozik matematikával és fizikával, de alapos latin-görög tudásra is itt tett szert. A papnevelôbe való felvételekor Aranyszájú Szent János egy halotti beszédét mondta el görögül: Simor prímás megdicsérte a görög szónoklatot. ,,A beszédet most is hibátlanul tudom'' -- vallotta 60 születésnapján. (Élet 1918. okt. 9. 61) Atyja nehezen törôdik bele fia papi hivatásába, ám boldogan idézi nyolcadikos diákfia levelének igaz, szép szavait: ,,A hála a múltba, a szeretet a jövôbe néz!'' 1875 A kitűnôen érettségizô diák -- érett ifjú, akit elöljárói filozófiai és teológiai tanulmányokra 7 évre Rómába küldenek a Collegium Germanico--Hungaricumba. A fiatal teológus karakterét döntôen ez a 7 esztendô határozza meg (Sol. I. 1882. aug. 12.) ,,Rómában minden nevel'' -- foglalta össze sokszor hálás véleményét. A Collegiumot a jezsuita atyák vezették. Szent Ignác szándéka szerint a bölcseleti és a spekulatív teológia adta a tudományos képzés gerincét, míg a skolasztikus szillogisztika szabályait követô vitatkozás, disputa edzette, éltette a gondolkodást. Az ifjú Prohászka a Collegiumban egy födél alatt lakott a természettudományok, a társadalomtudományok, a bölcselet, s a teológiai stúdiumok világhírű olasz, német szaktekintélyeivel, a lelkiélet mestereivel. E nevelôházban módszeres lélekalakítás folyik, melynek tényezôit Prohászka emlékezéseiben fölsorolja. 1. Teljes elzárás a külvilágtól. 2. A növendékeknek az otthonérzés teljességében hasonulnia, alkalmazkodnia kell a hagyományos rendhez! 3. A hallgatás. A szilencium a magába térés természetes iskolája... magába mélyeszteni az embert... Lelkében... vele föltaláltatni súlypontját. 4. Tényezô a spirituális, a lelkivezetô, aki ,,minden egyest külön-külön fogva művel és nevel''. Az elme dialektikus pallérozása, 8 napos lelkigyakorlat, gyökeres akaratképzés aszketikus gyakorlója, a Szent Ignác-i elmélkedésre, meditációra, lelkiismeretvizsgálatra, szigorú napirendre épülô lelkiélet: a kollégiumi nevelés pillérei. Ezek tudatában jobban érthetô a vallásbölcselô, a meditáló, író, misztikus apostol géniuszának sok titka. Itt a magyarázata, hogy Prohászka élete végéig római, mégpedig molinista teológus maradt, úgy hogy harmonikus szintézist teremtett a skolasztikus elmélettel és szenttamási rokonszenvével. 1877 Dec. 2-án lelkiismeretvizsgálattal kezdôdik Naplóinak sora, melyet Schütz Antal a Szent Ágostontól kölcsönzött szóval Soliloquia címmel adott ki az Összmunkák 23--24. köteteiben. 1878 IX. Pius halála. ,,Febr. 8. Szentatyánk meghalt.'' -- ,,Febr. 11. A férfiú, ki az egyesült Itáliát ékként hasítá...'' Aug. 17. bölcseletdoktor. Prohászka értekezései germanikus korából: 1875--76: A magyar bibliafordítók Pázmány koráig. 1878--79: IX. Pius emlékezete. 1879--80: A társadalmi válság. Mindezek megvannak a Germanikum önképzôkörének irattárában. Fôleg a legutóbbi remek munka. Prófétai szemmel tekint a jövôbe, és vázolja a papság teendôit. 1876--78-ban Prohászka a Collegium Szent Imre Körében jegyzô volt. Az általa írt jegyzôkönyvek a Kör levéltárában megtalálhatók. Ugyancsak a Kör jegyzôkönyveiben elszórtan többször esik róla említés: munkáiról, elôadásairól, elnökségérôl. Okt. 17. Lelkigyakorlaton a filozófia 3. éve után. ,,Boldog vagyok, hogy létem, lényem Istenem szolgálata; ...életemet, erôimet, az Úr drága kegyelmeit, az Úr vérét szétfolyni ne engedjem...'' 1879 Febr. 2. ,,Én egészen a jó Jézusnak áldoztam föl életemet, halálomat; egészen rendelkezésére állok.'' Ápr. Zöldcsütörtök. ,,Ne legyek áldozatkészségemben... mások szolga követôje.'' Júl. 6. ,,...fölséges és komoly hivatásnak leszek hordozója, áldozata,...'' Okt.7. ,,Ma Tivoliban voltunk... Visszafelé magyar nótákat húztunk,...'' Okt.19. (Lelkigyakorlatok.) ,,...félig-meddig való életet nem akarok folytatni.'' 1880 Máj. 13. ,,Járjak a közös és közönséges úton... Jó káplán, jó plébános...'' 1881 Máj. 14. ,,Ma két zarándok látogatott meg, temeriniek; a Szentföldrôl jönnek s hozzánk belátogattak. Egyszerű, hívô emberek, földmívesek... elbeszélték,... hol hullatta az Üdvözítô könnyeit,... Arcaikra függesztém könnybelábadt tekintetem,... mintha lelkem ki akarna kelni szűk határaiból, föláldozni magát e szegény zaklatott, szorongatott népért; mint tehetek érted valamit, magyar nép? Nép, nép, nem a művelt világ vágyainkat erre...'' Aug. 22. ,,Ó, kedves Jézusom, lángoló szívvel karoltalak át téged; véredbe mártom lelkemet,...'' Aug. 25. Ma diákonus lettem. Hála az Úrnak...; buzgó, szent, hú' szolgája leszek,... vérig, végleheletemig.'' Okt. 18. ,,Elsô napja a lelkigyakorlatoknak. -- Szent akarok lenni, minden áron... egészen Érte élni.'' Okt.30. ,,1/2 7--10-ig pappá szenteltettem. Jézus, csókolom lábaidat... csókolom kezeimet, e szentelt kezeket;... Trinitŕ dei Monti áldott emlékű hely,...'' Dec. 26. Mily nehéz harcokat küld az Úr Jézus nekem!... Mily nyűg e kedves iga... önnyomorom miatt ez bilincs lábaimon, és az a vigasztalan, száraz, sötét hangulat ijedelmeivel, aggályaival...'' Dec. 29. ,,Öntsünk minden kellemetlenségbe, minden szenvedésbe lelket.'' 1882 Febr. 18. ,,Ma reggel... Szent Callixtus katakombáiban voltunk;... a vérben fürösztött Egyház...'' Márc. 2. Leo pápa koronázása napja. A Sixtinában...; a pápa trónusán,... -- csak Jézus megjelenése lett volna magasztosabb.'' Júniusban megkapta a teológiai doktorkalapot, s mint a bölcselet és a hittudományok doktora jött haza Rómából. Aug. 18. Esztergom-belvárosi káplán gr. Csáky Károly plébános mellett. ,,Elsô napja pásztorkodásomnak... az elsô beteg,... elôször prédikáltam.'' Szept. 10. A gimnazista kispapok latin-görög tanára a kisszemináriumban. ,,Pethô Rudolf'' néven ez év ôszén Assisi Szent Ferencrôl írt dolgozatával belépett a Magyar Sion munkatársai közé. 22 éven át a folyóirat legjelentôsebb írója: mintegy 2000 lapnyi terjedelemben kb. 60 értekezést, 160 könyvismertetést jelentetett meg. 1883 Jan. 1. ,,Márianosztrára vezetett az Úristen,...'' Jan. 21. ,,Ma a prímásnál voltam, kápolnáját szentelte, -- beszélt sokat Rómáról... Róma, Róma, mi sokat vársz tôlem; meg fogok-e felelhetni...?'' Jan. 30. ,,Ó, ha volna barátom, ki támaszom lenne.'' Máj. 6. ,,Úgy érzem lelkemben,... nem lép föl belülrôl az alakító erô, még többnyire a külsô benyomások adnak neki alakot, nem ô nekik.'' Júl. 3--10. Lelkigyakorlatok Kalocsán. ,,Nem akarok élni, csak egészen Istenért'' (Júl. 4.). Római társai közül négyen beléptek a Jézus- társaságba. Ôt is sokáig foglalkoztatja ez a gondolat. Júl. 10. ,,Én szeretni akarom Istenemet,... nem szeretni a vagyont, a méltóságot.'' Szept. 18. ,,Forrón szeretni az Istent,... Én germanikus vagyok.'' Szept. 20. ,,Ó, kedvesem, zárj kebeledre... Ezt a szívet... alakítsd egy gyönyörű szentségtartóvá,...'' Szept. 21. ,,Isten akar valamit tôlem; bár tudnám, hogy mit. Akar papi életet és szentséget.'' Okt.7. ,,A prímás beszéde a kor rémületes nyomorának és bajainak öntudatára ébresztett... Messze elestünk az elmúlt korok vallásosságától,... Egy örökkévalóságra szóló műhöz fogtam. Keresztülviszem az utolsó pontig, éltem végsô leheletéig, az utolsó cseppföláldozásáig. E célból fölajánlom a rózsafüzért. Fölajánlom a Bakács-kápolnában tisztelt Szűznek az imát, a szót, az írást, a szenvedést.'' 1884 Jan. 2. ,,Egy derék passzionista (szerzetes) látogatott meg... minden erôltetés nélkül keresztény volt, s ember maradt.'' Ápr. 15. ,,...Tokodon... a nagyhéten plébánoskodtam,...'' Máj. 25. ,,...alázattal... ismerve középszerűségemet...'' Júl. 9. ,,Jézus táborából való vagyok. Az alázat, a megvetés, a szegénység háromszínű lobogója... A legnagyobb revolúció és a leggyôztesebb mozgalom e trikolor alatt indult meg... A harc mezején állunk, velünk szemben a tábor: a pénz, a tisztelet, a gôg... Csak Krisztus erejében gyôzünk. Krisztus erejében gyôzünk. Krisztus ereje a szegénység, a megvetés, az alázat;... a többi fuserozás.'' Júl. 9. ,,Az élet, melyet eddig éltem, nem felel meg fogalmaimnak és vágyaimnak...'' Júl. 10. ,,...a szabadság óriásokat nevel, sablonokat gyűlöl; eszménye az Úr Jézus, iskolája az emberek és a nyílt természet;...'' Júl. 11. ,,...Ember, ki az örökkévalóságnak él,...'' Az ôszön a teológusokhoz került mint a lelkipásztorságtan és az erkölcstan tanára. Okt. 4. ,,Szent Ferenc nagy szocialista volt; könyörögj értünk!'' Nov. 30. ,,Az alázat társadalmi erény,...'' Dec. 24. ,,Bár ne hagynám magam oly könnyen lehangolni vagy másképp befolyásoltatni, különösen az apostoli buzgalomra nézve; ebben nincs tekintély elôttem, csak az, aki ég,'' Dec. 28. ,,A világ nekem suvik;'' Dec. 31. ,,...A bensô, teremtô erô a lélekben a hit, az igazság, a szeretet, ha testet és életet öltött.'' 1885 Febr. 22. (VIII. o.-os gimnazista fotográfiájukat nézegetve) ,,Szerettem volna fejemet lehajtani és sírni. Íme Ottokár, ez voltál te tíz év elôtt; és mért hagyott az Úristen annyi ballépést, annyi csalódást rád?... fejlehajtva, mintha egy kôszénbánya alacsony folyosóiban haladnék!'' Júl. 1. ,,Ma kezdtem meg az exerciciumot... törhetetlen kitartásra, szemes okosságra van szükségem, hogy mindent a világon lelkem üdvére használjak föl.'' Júl. 3. ,,Annyit imádkozol, amennyit eszeddel és akaratoddal működöl.'' Aug. 19. Regensburg, Nürnberg, Münster. ,,A kereszténység által áthatott földön állok.'' ,,A középkor utcáin járok.'' Nov. 1. ,,A természet folyton játszik a szellemi élet és a hit analógiáival,...'' Nov. 8. ,,Ó, Istenem, szívemen ismét átnyilallt a vágy, az ébredés érzete. Szentnek lenni, leszek!'' Dec. 8. ,,Élek a hitbôl. A hit... kiemel az önszeretet nyálkás csigaházából;'' 1886 Jan. 7. ,,...az Oltáriszentség elôtt álltam ma 140 papnövendék jelenlétében,...'' Febr. 2. ,,A természettudománnyal foglalkozom Jézus Szíve dicsôségére;...'' Márc. 7. ,,Ha a szó hatalmát bírnám, a lelkemet kikiáltanám...'' Júl. 12. ,,Jézus ügyének szentelni minden erôimet... Ezért leszek jezsuita, ha Jézusnak úgy tetszik.'' Júl. 13. ,,Ó, Jézusom, fogadd a csütörtöki adorációt,... mily sokat jelent az a szent, csodálatos óra az Oltáriszentség elôtt,... késô este!'' Júl. 14. ,,... élvezvén az elszórt jót és szépet, melynek nyomán az Isten minket magához vezet... Tanulni nyakra fôre a korunkban elkelô tudományokat.'' Szept. 17. ,,Ó, ha meghalhatnék Krisztusért!'' Szept. 19. ,,Ó, ma mély indulattal,... mintegy tehetetlen önfeláldozással emeltem föl szemeimet, föl az oltárra, a barátok templomában. ,Önfeláldozással', mert kitéptem volna... szívemet... az ügyért,... s tehetetlen, mert szegény és gyönge vagyok. Ó, ha volna tollam, éles mint a kard, hegyes, mint a tű, ropogós és tápláló; ha volna nyelvem, mely oly hajlékony és gyengéd s oly erôs és alakító volna! Mi másra használnám, mint Krisztus dicsôségére? Fölkelteni, fölkelteni a mámorból ezt a papságot,... vezér vagy sereg nélkül. Fölkelteni az egyházias öntudatot...'' Szept. 20. ,,A magyar egyházi élet az indifferentizmus és a vallási letargia karjaiban fekszik... Nincs itt szó a köznéprôl, melynek nincs nálunk öntudatos szerepe;...'' 1887 Dec. 31-tôl jan. 7-ig ,,Márianosztrán voltam az én édes testvéreimnél.'' Aug. 18. ,,Magamról érzem... gyorsan alábbhagytam, midôn elhagytam a meditációt... e bensô feszerô minden tehetségeidet mozgásba hozza...'' Aug. 21. ,,Követni akarom Krisztust az önmegtagadásban... utam tehát a szenvedés, az alázat, a megvetés. Ez még mindeddig írott malaszt. Még nem értem jól.'' Aug. 24. ,,A kereszt élô fa; a kereszttôl igen távolesem, inkább áhítat, mint élet a keresztben való hit, észreveszem nagy irzékenységemen a külsô tisztelet iránt. Mily gyerekes s... beteges lelkület!'' Okt. 30. ,,Fölszenteltetésem hatodik évfordulója... kitépném szívemet, s letenném az oltárra tűznek.'' Dec. 11. ,,Naponkint szentmise!... Naponkint elmerülök az izzó lángtengerben!'' 1888 Sürgeti az autonómiát, vagyis az egyház függetlenítését a liberális (szabadkôműves) államtól. Ápr. 21. ,,Máj. 2-án 700 gyónó várakozik ránk (Márianosztrán: a volt pálos zárda 400 nôrab háza -- 30 kedvestestvér) ...ott mérgezôk, gyilkosok meghalnak, mint szentek.'' Júl. 11. ,,Nánán voltam, prédikáltam is; föltettem, a prédikációt, amikor csak lehet, leírom.'' Aug. 13. ,,Édesanyám meghalt aug. 2-án... aug. 4-én -- boldogult atyám névnapján -- a nyitrai temetô kápolnájában, hol ki volt terítve,... igen, igen zokogtam. Megcsókoltam a kezét. Lám, itt van élted fája,...'' Az ôszön a dogmatika tanára lett az esztergomi teológián. 1889 Ápr. 30. ,,...a földi érdekekkel törôdöm... Futni a kitüntetésektôl és dicséretektôl.'' Júl. 23. ,,...egész az Istenig van szabadságod és halhatatlanságod!'' ,,Csakis Istenért tenni mindent!'' Júl. 25. ,,...az Isten szíve szerint nagyra termett jellem a világban rendkívüli nagy valóság.'' Júl. 25. délután. ,,Kórház, iskola, gyóntatás otthon és künn, prédikálás mindenfelé: íme működésem. Szűk körű kis tavacska...'' Júl. 28. délután. ,,'Atyám, ha lehetséges'... Összezúzó ima!... Krisztus nem hallgattatik meg!... a legjobb felelet minden szenvedônek,... '' Júl. 29. délben. ,,...nincs más szeretet, mely krisztusi, mint a szenvedô szeretet;'' 1890 A Csáky-féle elkeresztelési rendelet kirobbantja a lappangó radikális egyházellenes törekvéseket. Júl. 7. Folyamodott a jezsuita rendbe: Lainz-ban kiállotta a szabályszerű vizsgálatot. A felvétel föltételes. Nyár végén Simor prímás kinevezi a szeminárium spirituálisává. Az új lelkivezetô papnevelési reformot dolgoz ki, pl. reggel félórás elmélkedés, melyhez elôzô este meghallgatják a kispapok a gondolatokat (pontokat). Simor prímás kifejezte kétségét, hogy ezt meg lehet valósítani. Prohászka bevezette és 14 éven át bírta a legigényesebb mondanivalóval. De gondja volt az egészséges lakáskörülményekre is (pl. jobb ellátás, fűtés). 1891 Szentséges Atyánknak, XIII. Leo pápának beszédei és levelei. Ford. dr. Prohászka Ottokár. Kiadja a Szent István Társulat 1891. Elôszó: XIII. Leo beszédei és levelei. ÖM 12, 217. o. Márc. 3. ,,A pápa leveleit... végre valahára útnak indíthattam...'' XIII. Leo programja: visszatérés Szent Tamáshoz -- kitárni a kapukat a modern szociális és művelôdési feladatoknak. 1891. máj. 15-én jelenik meg a Rerum Novarum, apostoli körlevél a munkások helyzetérôl: az enciklikát késôbb magyarra fordítja. Ápr. 21. Levele germanikus növendékéhez Rómába (Anhäufel -- Andor György): ,,Prímásnak Samassát emlegetik,... mi mindnyájan nem kívánjuk Samassát, mert durva, goromba ember, s nem jól viselte magát az elkeresztelési ügyben --, a Szentszék nem akar Samassáról tudni,... Jelenleg Szent Vince Egylet van a városi urak közt alakulóban... a legényegyletnek csak ház kellene... Az Esztergom-Füzitôi vasútvonal nagyon épül -- Esztergom--Táth közt 600 munkás dolgozik...'' Dec. ,,Az új -- bencés fôapátból lett -- prímást (Vaszary Kolost) újév utánra várjuk.'' (Levél Anhäupel -- Andor Gy-nek Rómába) Az 1892. jan. 28-i választások már az egyházpolitikai harcok tüzében folynak. ,,Az esztergomi program'' (Prohászka) tiltakozik a polgári házasság ellen, követeli a katolikus jogok védelmét: az autonómiát. A választások hírére megjelenik a híres rozsnyói körlevél. A bátor püspök, Schopper György, kéri hogy minden hívô hitvalló katolikus jelöltre szavazzon. Prohászka köre lelkesen köszönti a körlevelet. Isten és a világ: Elsô önálló munkája: Az istenhit védelme a darwinista fejlôdéselmélettel szemben. A leszármazáselméletben késôbb tisztábban látott. 1894 Jan. 11. A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat (a bp-i Hittud. Kar kitüntette pályaműve) megjelenése. Összefoglaló monográfia, mely történeti adatok alapján megrajzolja a keresztény bűnbánatnak, mint a vezeklô szellem valóságos életének elméletét és gyakorlatát. Júl. eleje. Fiatal papok, volt növendékei kérésére megkezdôdnek a rendszeres papi lelkigyakorlatok. 1895 (Szent Ignác lelkigyakorlatainak szelleme. Magyar Sion 1895. ÖM 7, 188.) ,,Prohászka 1894--1896 között aktívan részt vett a Katolikus Néppárt megalakításában.'' Gergely Jenô: A politikai katolicizmus Magyarországon (1890--1950) 1977. 15. o. Jan. 11. ,,Menj ki a világba és lázíts; áldozd fel magad és mozgasd az embereket!'' ,,Csak a lelkiéletet ébreszd a papságban s magadban; ez a fô; minden egyéb játék.'' Jan. 14. ,,Kövesden este beszéltem; 15-én Szobra és Nosztrára; 16-án Szobra és Esztergomba ... mentem... mocsárban áll a társadalom. S ez a társadalom farizeus...'' Lelkigyakorlata -- Aug. 4. Este. ,,Feltörtem szívemet a pokol gondolatával...'' Nov. 12. ,,Tegnap lehangolt voltam, mert a prédikáció nehezen ment, s nem láttam eredményt,... de azután nagy kihatásomról szóltak, s ez megint föllendített. E körülményben láttam, hogy nem vagyok alázatos...'' Dec. 25. Megjelenik az ,,Esztergom'' politikai és társadalmi hetilap: egyik alapítója és fômunkatársa: majd minden számba ír cikket. A fôvárosi újságírás is fölfigyel a tájékozott, jótollú publicistára. A program -- a keresztényszocializmus. 1896 Zichy Nándor és Molnár János kérésére néppárti programmal föllépett a vágvecsei kerületben képviselôjelöltként, de a Bánffy-terror megbuktatta. 1897 Márc. 17. ,,...félre az úrpapokkal; adjatok egyszerű, igénytelen, de drága lelkű apostolokat!'' (Levél növendékéhez) Marx Károly nemzetgazdasági alapelvei (Magyar Sion): Magyarországon elsônek ismertette Marx Tôkéjét, mégpedig segítôleg. (,,...kevés ember van a világon, aki e művel megbírkózik.'' ÖM 11, 129. o.) 1899 ,,Felejthetetlen az elsô lelkigyakorlat Budapesten az angolkisasszonyoknál, melyet az Oltáregylet rendezett, gondolom 1899- ben'' (ÖM 23, 237.)'' Aug. 30. ,,Isten Jézust küldte, kompendiumául összes nekünk való bölcsességének... rajta igazodom el. Ô a program, Ô az eszmény!'' Okt. 16. Majláth Károlynak levélben megírja Kebeler gondolatait a kapitalizmus alkonyáról. 1901 Jan. 24. ,,Ma jöttem haza Kolozsvárról, ahol lelkigyakorlatokat adtam az ifjúságnak'' (Levél Nagy Alfonznak). Farsangnak vége felé kezdôdtek a férfi-konferenciák a budai vártemplomban. Csupa férfit templomba gyűjteni: új vállalkozás volt. Kanter Károly, Mihályfi Ákos, Molnár János, Pálffyné, Zichy Nándor buzgólkodtak benne. Az 1901-i keresztmozgalmak közelebb hozták az egyetemi ifjúsághoz. Szept. 1. ,,Inkább maradok Esztergomban spirituálisnak s azután megvonulok, mint egyetemi tanárnak Pesten.'' Papnevelô programjának Esztergom megmunkált talaj, 160 növendék (ráadásul a Magyar Sion) többet ígért, mint a liberális, gyenge nívójú pesti hittudományi kar. De marcangolja a kétség, hogy a spirituálisságot 14 év után gyôzi-e tartalommal, lendülettel, nívóval. Pesti hívei unszolására folyamodott egyetemi tanárságra: már ekkor feje -- szíve volt a meginduló lelki restaurációnak. 1902 Ez évben már az egyetemi templom lett a férfikonferenciák helye. Föld és ég. Kutatások a teológia és geológia érintkezô pontjai körül. A mű -- rövid idô alatt 4 kiadást ért meg, hitvédelmi, teológiai könyvnél páratlan siker. Budapesthez kötötte ôt nagyszámú hívén kívül a Regnum Marianum, a középiskolás ifjúság (Zászlónk), a fôiskolás ifjúság (Szent Imre Kör!), az egyetemi férfi-konferenciák, a katolikus nagygyűlések. 1903 A diadalmas világnézet. ,,Az elsô 20 fejezet a Magyar Sion 1902-i évfolyamában jelent meg Két világnézet címmel'' (ÖM 5,5.) A katolikus világnézet lélektani -- művelôdésbölcseleti hitvédelme. Az új címben a ,,diadalmas'' jelzô Farkas Edittôl származik. Egyébként Prohászka egyik kulcsszava a rokonjelentésű ,,világfölényes''-sel együtt. A forrás: ,,A gyôzelem, mely diadalt arat a világon: a mi hitünk.'' (1Jn 5,4) Vagyis természetfölötti világnézeten vagyunk. A II. Vatikáni Zsinat terminusának, a ,,triumfalizmus''-nak emlegetése itt történetileg idegen visszavetítés. Dominus Jesus. Nyolc konferenciabeszéd a budapesti egyetemi templomban. Zimányi, Pataky, Schütz sztenogramjai alapján. Prohászka átdolgozta: az egyetlen hitelesített konferenciaciklus. Ápr. 3. Esztergomban az elsô férfi-lelkigyakorlat a Kat. Körben. A Prohászka nevelte papi nemzedék tudatosan kereste a komolyabb papi életet, s Kanter Károly királyi várplébános irányítása nyomán a Damjanich u. 28/b sz. alatti Néri Szent Fülöp oratóriumainak mintájára -- Philippinum néven Hitoktatói Otthont létesített. Prohászka meg- meglátogatta ezt a 15 -- 20 tagot számláló lelkes hitoktatói gárdát, konferenciázott nekik, s intenzív lelkiéletre buzdította ôket. (Shvoy Lajosnak, Prohászka püspök utódának emlékezése, Horváth Kálmán: Prohászka riportok c. jegyzetébôl. 41. o.) 1901 nyarán a Damjanich u. 50. számon sikerült szerezni egy háromemeletes házat: itt alakult meg 1903-ban a Regnum Marianum. Ettôl kezdve a Regnum testi-lelki otthonává vált, és Majláth püspökkel, az elnökkel együtt irányították. A Regnum szinte szerzetesi élet- és munkaközösségbe gyűjtötte a fôvaros hittanárainak élgárdáját, Prohászka szellemében végezte a diák- és férfipasztorációt. Itt született meg a férfi-konferenciák gondolata. Itt tartotta Prohászka az elsô férfikonferenciát. Itt született meg a Zászlónk, ez a mintaszerűen szerkesztett diáklap, itt vett országos lendületet a középiskolai ifjúsági kongregáció -- teljesen Prohászka szellemében. És itt született meg a magyar cserkészmozgalom a Zászlónk toborzása nyomán. Jan. 18. Nagyváradon a Kat. Körben szabad líceumi elôadás. 1904 ôszén átvette a Regnum Marianum vezetését. Így lett ô a R. M. házfônöke és vezére, s innen irányította Budapest és az ország fiatal hittanárainak és papjainak restaurációs munkáját, a diákpasztorációt, a férfipasztorációt. A cserkészetet voltaképpen hazánkban keresztelték meg Prohászka szellemével. A püspök nagyon szerette a cserkészmozgalmat, elannyira, hogy a kispapnevelést is ebben az életközeli, gyakorlati szellemben látta a helyén. 1904 Febr. 12. ,,...nem akarok én semmi sem lenni; de mindenütt az Isten szent akaratát akarom tenni. Azt pedig itt (Esztergomban) is lehet!'' (Levél Rott Nándorhoz) Prohászka 22 évet töltött Esztergomban a papság és a hívek alakításának szolgálatában. Márc. 4. A Hittudományi Kar egyhangú jelölése alapján I. Ferenc József 1904 telén Prohászkát kinevezte a pesti egyetemre, a dogmatika nyilv. rendes tanárává. E napon foglalta el katedráját. Elôadásai eseményszámba mentek, s más karokról is tódultak ôt hallgatni. Szokás szerint tankönyvre támaszkodott. Latinul skolasztikus formákban adta elô tananyagát, majd magyarra fordította a szót, és szárnyalni kezdett. Márc. 7. Naptára telejegyezve pesti, budai beszéddel, lelkigyakorlattal. Ápr.--máj.-ban részt vett a Társadalomtudományi Társaság rendezte szociális ciklus két vitaülésén. Ez év nyarán két regnumos paptársával amerikai magyar misszióba megy. Aug. 1. ,,Júl. 31. New York 1--2. nap: azután Buffalóba s a Niagarához indulunk,... Clevelandban misszió s egész Nebraskáig föl, s dolgozom az Úr szôlôjében.'' (Levél Stoffer Micihez) Szellemes útirajzban örökíti meg útjukat. Képek az Új világból címen. Decemberben Kassán a Schalk-ház vendéglôjében a patronázs nagy ünnepén, majd Eperjesen a Kat. Körben szerepel. Szíve szerint inkább konferenciákat vállalt, mint ünnepi beszédet. Okt. 21. A katolikusok társadalmi tevékenysége. Beszéd az V. Országos Kat. Nagygyűlésen. Okt. 23. Az állam, az egyház és a társadalom szociális földadata. Beszéd a Ker. Munkásegyesületek közgyűlésén. 1905 Jan. 14. Elôadás Ózdon a keresztényszocializmus elveirôl. Ez év tavaszán elsônek tartott -- minden kari hallgatónak szánt -- ún. ,,publicum''-ot ,,Isten és a lélek'' címmel a mintegy 600 hallgatót befogadó ,,kupolateremben'' -- heti egy órában. Az év ôszén a Fejérváry ún. darabontkormány Prohászkát kineveztette székesfehérvári püspökké (okt. 17.). Az országos kívánságnak tett gesztussal népszerűtlenségét próbálta enyhíteni a kormány. Dec. 14. ,,...konszekrációm újabb köteléket fűz közém s Krisztus közé... megérteni ôt, s hasonulni hozzá. Ez a fô, ez minden: Jézust bírni és élni!... Kimondhatatlanul méltatlannak tartom magam e díszes tisztre; protestálok...'' ,,Ma tartottam adorációmat... mint hivatalból elsô adorátora... itt az Eucharisztiának, megbízva szeretetével, dicsôítésével, ôrzésével... Egészen különös, mert titokzatos s misztikus összeköttetésbe léptem Jézussal.'' Dec. 24-én maga X. Pius pápa szentelte püspökké a Sixtinában. 1906 Jan. 21. Püspöki beiktatása. Azután fiatal püspökként tiszteleg -- szögrôl-végrôl -- rokonánál, a konzervatív-liberális Samassa egri érseknél, aki óvta híveit, papjait Prohászka írásainak olvasásától. ,,Én önt indexre tétetem'' -- fogadta püspöktársát. Mire Prohászka: ,,Azt szeretném én látni!'' Szept. 30. A ,,tulipánmozgalom''. A székesfehérvári iparkiállítás megnyitásával kapcsolatos színházi ünnepélyen mondott beszédet. A tulipán -- jelképes virága a magyar nemzeti munkának, a nemzeti ipar megteremtésének, a magyar termékek pártolásának -- szemben az idegen - - fôként osztrák behozatal iparcikkeivel. A tulipán-mozgalmat Prohászka népszerűsítette, mint a magyar nemzeti ipar, munka fölszabadító szabadságharcát. I. Ferenc József ezért gunyorosan ,,Tulpenbischof'' néven emlegette. Okt. 23. A székelyudvarhelyi szociális kurzuson beszél. A nemzet élethalálharca forog kockán: ,,Szulejmán százezreket fűzött rabszíjra:... és Magyarország puszta lett. Ne felejtsék el, hogy 1904- ben kétszázezer magyar ember hurcolódott a közgazdasági szükségletnek bilincseiben, a kenyérínségnek rabszíján messze a hazából az Óceánon túlra egy új világba.'' (ÖM 18, 236. o.) 1907 Pécsett a Szabadtanítási Kongresszuson a szocialista keresztény és a forradalmi erôk mérkôztek. A pécsi keresztény munkásság és a szociológus fôiskolai diákságnak sokat jelentett Prohászka jelenléte és tanítása. Vele mentek Székesfehérvárról Platz Bonifác, Reichhardt Tamás és Vass József. Prohászka fôként Pickler Gyulával szemben képviselte a keresztény világnézetet, s keresztény szociális tanítást. Hogy az intelligenciánál mit ért el Székesfehérváron, a következô adatok mutatják: 1907-ben tartotta az elsô konferenciáját. Ekkor 7 férfi gyónt... Ezek a konferenciák évrôl évre ismétlôdtek. 1926-ban P. Bíró tartotta meg helyette. Ekkor már 500 fölött volt a férfigyónók száma. Modern katolicizmus (71 kisoktáv-lap -- hitvédelmi füzet -- a Szent István Társulat kiadása) Prohászka aggiornamentójának programja. Prohászka kispap korától kezdve csütörtökön éjféltájt szentségi órát, elsô péntek elôtt imaórákat tartott. A püspök szigorú, aszketikus napirend szerint élt. 5 -- 1/2 6-kor kelt: elmélkedés, szentmise, hálaadás. 1/2 8-kor audiencia. -- 1-kor ebéd. Ebéd után lapok szemléje. 2--5-ig szellemi munka. 5--7: kerti munka, séta, családlátogatás. 8-kor vacsora. A vacsoránál fôként délutáni olvasmányairól beszélt. (,,Úgy éreztem, ez az óra számomra az instruktoróra'' -- Potyondy) X. Pius kiadja a Lamentabili-dekrétumot, amely elítéli a modernizmust. A megújhodás nagy jelszavát: ,,Mindent megújítani Krisztusban!'' Szinte állandóan keresztezi a konzervatív teológia és hivatal kicsinyes gyanakvása: a korszerű tanítás a modernista tannal együtt olykor egy kalapba kerül. Aug. 25. ,,A kereszténység kulturföladatai'': A VII. kat. nagygyűlésen Pécsett mondott beszéd. 1908. jan. 1-én indul a Nyugat: ,,Hiába minden összemosási kísérlet, Ady, Móricz, Szabó Dezsô, Juhász Gyula, csak progresszív és demokrata rokonszenvbôl, szolidaritásból és természetesen a saját lap, folyóirat és könyvkiadási lehetôség hiányából, tehát a legnyomorúságosabb szellemi és anyagi kiszolgáltatottság következtében tartoztak a nyugatosokhoz, de... nem voltak azonosak velük. A szociáldemokraták és nyugatosok kozmopoliták voltak, Adyék patrióták.'' (Veres Péter: elôszó. Valóság 1970/6. 34. o.) 1908 Elmélkedések az Evangéliumról megjelenése. -- A kispapoknak tartott elmélkedések irodalmi leszűrôdése ez a könyv. ,,...a szóbeli ima sokkal erôtlenebb s hatástalanabb, mint az elmélkedés. A szóbeli ima nem a miénk,... Amit olvasunk, az másé; átérezve ugyan sajátunk lesz, de sohasem úgy s annyira, amint az elmélkedésben fakadó gondolat és érzelem. A szóbeli imák... átültetett növények... a különbözô... természetek, jellemek, hangulatok talaján nincs sikeres fejlôdésük... a megszokás mechanizmusa... a száj jár, a szív már nem nyílik... a szóbeli ima behatolásra idôt nem enged. Pedig minden értelmi vagy érzelmi jelenség... erôt csak azáltal nyerhet, ha beléje hatolnak. Fölkelti a prózai gondolatot, az igazságot, a titkot, egy gomolyban ereje nincs.'' (ÖM 16, 178. o.) Máj. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelezô tagja, Concha Gyôzô ajánlására. Okt 6. Pázmány-egyleti zarándoklat Rómába: az 50 éves Prohászka a Sala Regiában köszöntötte a pápát. 1909 Ez év tavaszán 8 városban (Kassa, Arad stb.) 13 lelkigyakorlatot tartott, több mint 100 elôadással. Ápr. 16. Az Élet c. katolikus szépirodalmi folyóirat Prohászka segítségével megindul, fômunkatársa lett. Prohászka csak egy történeti és korszerű műveltség birtokában teremthette meg a tudnivaló és a hinnivaló szintézisét. Olvasmányainak jegyzéke szerint görög, latin, olasz, francia, szláv, s fôleg német nyelvismeretén át nemcsak a hittudomány és bölcselet klasszikusaihoz jutott el, hanem kiaknázta a közgazdaságtan (Marx), a szociológia, az evolúció, a paleontológia, a geológia és az irodalom fôműveit is. Állandó olvasmánya a Biblia, Augustinus, Aquinói Szent Tamás, Dante, Kempis, Geothe, Schiller. Az emberi érdeklôdés szinte teljes skáláján így ismerhette meg kora művelt emberének nemcsak ideológiáját, de terminológiáját is. Aug.30. A keresztény erkölcs a kultúrában címen beszédet mond Szegeden, a IX. Kat. Nagygyűlésen. 1910 Márc. 7. Az Aquinói Szent Tamás Társaságban fölolvasta értekezését, ,,Fogalmaink speciális tartalma'' címen. Ez a tanulmány része annak a felkészülésnek, amelybôl született az akadémiai székfoglaló: Az intellektualizmus túlhajtásai. Ápr. 11. ,,Az Akadémiában Az intellektualizmus túlhajtásait 1910. ápr. 11-én olvastam föl nagy, lelkes közönség elôtt.'' (ÖM 23, 246. o.) A 76 kvartlapos tanulmány az Atheneumnál jelent meg. A kiadott mű csupán egynegyede vagy egyötöde annak a kéziratanyagnak, amelyben a szerzô részletesen, alaposan földolgozta a témát. Mint minden alaposabb írásához, ehhez is gondosan fölkutatta a szakirodalmat. Okt. 29. ,,Az újságok, az esztergomi vigilantia kifogást talált akadémiai beszédemben; én azonban hivatalosan semmit sem hallottam.'' (Levél Böhm Károlyhoz) Több békességet (Egyházi Közlöny 1910. karácsonyán, ünnepi cikk). Az akadémiai székfoglaló, a karácsonyi cikk, a Modern katolicizmussal együtt indexre került (Acta Ap. Sedis III. 278). 1911 ,,Június. -- Keserves hónap; 11-én kézhez vettem egy kis nyomtatványt; nem tudom, ki küldte; alighanem a nuncius. Kinyitom, hát mintha tiszta kék égbôl a villám csapott volna belém, olvasom, hogy indexre kerültem: Az intellektualizmus túlhajtásai, A modern katolicizmus, s az Egyházi Közlöny egy cikke! ...Én az Egyház hű fia vagyok,... alávetem magam a Szentszék ítéletének.'' (Az utalás nélküli idézetek a Soliloquiából valók -- dátum szerint.) ,,Az Élet-cikkeimet is bátran tehették volna indexre, ugyanazzal a mértékkel, mint egy római dominikánus páter írta, hogy nyelvezetem (,,die Sprache'') modernista. Ez ellen nincs védekezés. P. Hilgers, aki az indexrôl nagy művet írt, ezeket írja nekem: Sejtelmem sincs, miért indexelhették meg az Ön műveit.'' (Júl. 22.) Júl. 25. ,,...Május 31-én nagyon meghültem. A budapesti Szent Anna templomban este 6-kor kongregáció-tagfelvételt végeztem; izzadtan s szakadó esôben elértem a nyolcórás gyorsvonatot; köhögést kaptam, s akkor tört meg erôs álmom.'' Ezután huzamos, néha súlyosabb álmatlanságban szenvedett. Aug. 17. ,,Ki is térek alkalmaknak, hol beszélni s félreérteni lehet. Azért nem tartottam meg a Kat. Sajtóegyesület gyűlésén az elnöki beszédet. Concha volt szíves elnökölni. Így teszek majd a kat. gyűlésen is. ,Simán folyik az élete annak, aki jól léplezi magát és nem ugat!' (qui bene latet et non latrat.!)'' Dec. 10. ,,...az a nagy ember, aki a maga idejének formáiban szolgálja az ideált.'' Dec. 17. ,,Széchenyi vallásossága'' címmel elôadást tartott a Nemzeti Múzeum dísztermében a M. Társadalomtudományi Egyesület Széchenyi- ciklusában. 1912 Máj. 15. ,,Az esztergomi lelkigyakorlatozást semmi sem érte utól az én lelki tevékenységemben. Mily vigasz nekem, hogy dolgozhattam, járhattam, prédikálhattam, gyóntathattam, írhattam és nevelhettem a sok fiatalembert!... Mint püspök, folytattam e működésemet Budapesten, Szabadkán, Szegeden, Aradon, Szombathelyen, Pécsen, Kassán. A kassai püspök azzal is kitüntetett, hogy ezidén is meghívott...'' A Szociális Missziótársulat 1912--15 közt alakul: Farkas Edit -- Pálffy Geraldine patronázsának elsô munkatársa -- az alapító, Prohászka a sugalmazó. Aug. 15. ,,...bekukkantottam Franciaországba... Svájcon, Genfen át voltam Avignonban... Grande Chartreaux... Sok érdekességet láttam.'' Szept. eleje. A Bécsi Eucharisztikus Világkongresszuson méltón képviselte a magyar katolicizmust. ,,...prédikáltam a kapucinusoknál.'' Dec. 27. ,,Ma ülték meg 30 éves írói jubileumomat,... Concha is ott volt s méltányolt. E kitűnô embernek sokat köszönök, azt is, hogy két év elôtt az Akadémiába választottak be!... Itt volt Alexander Bernát is;'' -- ,,Az ország legrégibb szépirodalmi és széptudományi társasága'', a Kisfaludy Társaság köszöntését Négyessy László tolmácsolta. A magyar stilisztika korabeli nagymestere, Prohászka írói- szónoki pályájának 3 mozzanatát emelte ki: 1. működésének általános energetikai hatását szellemi életünkre, 2. írói és szónoki pályáján a szépnek kiváló érvényesülését, és 3. végül irodalmunk egyik nagymúltú, egykor vezérlô jelentôségű ágának, az egyházi szónoklatnak megújhodását. 1913 Febr. A katolikus reneszánsz művei: konferenciák, Regnum Marianum (kongregációk, Zászlónk stb.) egyetemi konviktusok, Szent Imre Kör, sajtó (Kat. sajtóegyesület, Pázmány Egylet), Szociális Missziótársulat, leánypanziók, Collegium Marianum, Cselédintézet, Katolikus Háziasszonyok... -- Hermann E.: ,,A magyar katolicizmus a békeidôk utolsó negyedszázadában... kezd kilábalni (a jozefinizmus és liberalizmus) letargiájából... Van a katolicizmusnak politikai pártja és külön parlamentje a katolikus nagygyűlésekben, amelyek szónokai közt egyre több a világi ember --, érik a katolikus sajtó problémája. A katolikus gondolat nálunk sem kényszerül már puszta defenzívára.'' (A kat. egyház története Magyarországon 1914-ig, 508. o.) Már. 19. ,,Mehr Klarheit'', álnéven írt röpirat a Prohászka-kultusz ellen. ,,Csak elfogult... emberektôl telik ki az ilyen Don Quijote- iáda... (Azt egy szamár zelóta írhatta; okt. 1. Levél Némethy E- nek)... én legföljebb jót mulatok az egészen.'' Ápr. 14. ,,Tegnap Budapesten voltam... no, azután megtartottam a Petôfi-társaságban beköszöntô fölolvasásomat, április 13-án az Akadémia üléstermében: ,Milyen mély az üres madárfészek?' címmel. Ezt 1911-ben éltem meg Tragôsben;...'' Máj. 14. ,,Hej, ez az álmatlanság!'' Aug. 30. ,,Hányszor vagyok magamnak probléma;... az igazi, az eredeti, az a fenék-öntudat nem is jelentkezik... a ránk ragadó kulturrétegtôl, szokástól, rutintól. Ha... megpillanthatnám magamat, azt az ismeretlent!'' Szept. végén megjelent X. Piusznál ad limina látogatásra. Az indexelés óta elôször jár Rómában. A pápa az indexre tétel után Majláth erdélyi püspökkel dedikált fényképét küldi. Most 20--25 percig tartott a pápai kihallgatás. Okt. 15. A pápa fogadott; én megmondtam neki, hogy fájlalom az index-esetet; de nagyon kérem, hogy tudassák az emberrel elôbb, ha van kifogásuk.'' Prohászka a pápától teljesen rehabilitálva, fölszabadultan távozott. Nov. 12. (Lelkigyakorlat) ,,Én a legfontosabb művemet öntökéletesedésemben ismerem föl.'' Nov. 26. ,,...nem vagyok kapható semmiféle elôadásra,... egészségi állapotomra való tekintettel... Nekem aludnom kell megint megtanulnom'' (Csonka levél Stoffer Micihez). 1914 Ápr. 6. ,,Március 11--16-án Újvidéken tartottam lelkigyakorlatokat a nôknek s este a fôgimnáziumban konferenciákat a férfiaknak. Sok-sok áldással járt ez a munka, s legnagyobb kegyelmeket talán én kaptam.'' Ápr. 8. ,,Borzasztó a művészek tolakodása;... többen is le akarnak festeni... Isten elôtt mondhatom, hogy én nem kapaszkodtam a székesfehérvári püspöki uborkafára,... Én örök Alkotóm!'' Jún. 1. ,,Ah, Szent Communio! Te vagy az én ifjúságom, tüzem,... Te jössz s illetsz... nem érti, aki nem éli. Csak az tudja, aki érzi. Nem is tudja --, mit fogalmak matriczái?! -- ha reméli; ô az, az az élô ô, ô, ô, ô, maga'' -- Jún. 2. ,,...rajta! Tegyünk, vajúdjunk, szüljünk... szüljük magunkat.'' Jún. 18. ,,Foerster... furcsa se hús, se hal keresztény; -- Budapesten 1911-ben az Új városházán elôadott.'' Jún. 20. ,,...nem képzelhetek magamnak lazább talajt, mint ezt az osztrák-magyar nagyhatalmat. Ilyet dirigálni nagy kín lehet; de minek is exisztál ez? No de Isten veled, politika. Szebbrôl is írhatok!'' Jún. 29. ,,Ma este sétára indulva hallottam Ferenc Ferdinánd s hitvese lelövetésérôl; szerb összeesküvôk tették. No most lángban a politika s lángban talán a világ!? Szerencsétlen Ausztria,... Ezek a mi oltott politikusaink s buta, naplopó diplomatáink hirdetik, hogy ez nemzetközi, világtörténeti szükséglet!'' Júl. 4. ,,Tele a levegô, hogy lesz háború... nem lehet tartani a gazdasági helyzetet, olyan rossz.'' Aug. 4. ,,Lóhalálában jöttem haza Brandból Voralbergben. Kapuzárás elôtt. Bludenzben... háború, háború! A vonatok tömve, Salzburgban...'' Szept. 11. ,,...ma kapjuk kis kórházunkba a sebesülteket;... Itt küldöm ajándékba utolsó megnyilatkozásaimat! Most is dolgozom az ,Élet'-be szánt cikken. Hol lehetne annak idején a konferencia? A Margit kápolna s a Kat. Kör. kórházi szükségletekre van lefoglalva!'' (Levél Stoffer M.-nek) Szept. 23. ,,Nincs kedvem írni... Ilyen embermészárlást provokálni alávaló imperialista... érdekekért: ez igazán ördögi.'' Okt. 4. ,,Már benne vagyunk a harci romantikában, s hôsi halál fikcióiban.'' Okt. 24. ,,A háború mint katasztrófa, mint világítélet... a magyar tragédia történelmi büntetés, az alapvetô magyar bűnökért: a kereszténységgel való nemtörôdömségért és a káromkodásért.'' 1915 Hívei Csobánkán Ottokár-hadiárvaházat terveznek. Jan. 10. ,,A jó Báthory mama... emlegette Kacsóht, a János vitéz zeneszerzôjét. Fölszentelésem alkalmából Rómában volt ô is''... Jegy híján lakáj libériában a Sixtinában a többi inas közt ,,vetette magára -- kálvinista létére -- balkézzel a keresztet.'' Febr. 1. ,,Az én képem a Fra Filippo Lippi Madonnája.'' Márc. 1. ,,Igen rosszul érzem magam a gyomrommal, s nem alszom; ez már 1911. máj. 31-tôl való... bizony kutyaélet ez a virrasztó élet. Deo gratias ezért is!'' Márc. 15. ,,E hét 8, 9, 10-én Sopronban voltam... a bencéseknél laktam a régi minorita kolostorban s az orsolyáknál s a kat. Körben tartottam beszédeket. Jártam én már ott... 1900-ban... az orsolyák szép gót kápolnájában Crescencia máter, a stigmatizált volt kiterítve.'' Márc. 21. ,,Meghalt a mi derék özv. Pálffy Geraldine grófnônk... fáradhatatlan apostol... Az volt panasza, hogy a lelkigyakorlatokban nem vagyok eléggé katolikus... nem a pápáról beszélek...'' Április 12. ,,Voltam Aradon is s megtartottuk a lelkigyakorlatokat s konferenciákat ez alkalommal elsôízben a szép kultúrpalotában.'' Ápr. 15. ,,A pokol kiszabadult s az emberek ördögök lesznek... Az ördög nem a Sárréten, nem a Velencei-tóban, hanem a királyi udvarokban, a diplomaták karosszékeiben fészkelôdik.'' Máj. 11. ,,Rettenetes világ; áttörték a poroszok az orosz frontot Gorlicénél, s pusztul az ember!'' Jún. 2. ,,Sok mindenfélét írok a háborúról, s most az Élet kiadja dolgozataimat. 'A háború lelke' címmel. Tavaly ugyancsak az Élet kiadta dolgozataimat 'Világosság a sötétségben' cím alatt. Magam ezt nem hittem volna...'' Jún. 30. ,,Elmegyek Karlsbadba, mert egészségi állapotom olyan, hogy segítsek rajta így is.'' ,,Én nem bírok szabadulni attól, hogy az ördög a hasát fogja s úgy röhög a háborún és kultúrán és filantrópián, s ami van még más divat.'' ,,Máj. 30-án volt egy könyörgô körmenet is a Szent István bazilikából. Én prédikáltam. No hát bennem nincs soviniszta pátosz.'' Szept. 20. ,,Meghalt Gergely József, egy geschäftig, jól forgolódó egyházi férfiú; jó üzletember, világlátott pap; zsidók voltak a szülei. Nekem tetszett az ember... Én temettem s kis beszédet mondtam érdemeirôl...'' Okt. 10. ,,Ismét születésnap és elöregedésem határköve.'' 1916 Jan. 1. ,,...a magyar nem gyôzhet. Ez a káromkodó nép okvetlenül megadja az árát, akármit csinálunk.'' Nem új hang ez: Prohászka folytatja nagyjaink, pl. Kölcsey Himnuszának teológiáját: Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben. Ápr. 13. ,,Nemzeti demokratikus földbirtokpolitika'': földbirtokreform javaslata az Országos Magyar Gazdaszövetség közgyűlésén. Ápr. 25. ,,...elsütöttem a nagyágyút az Omge gyűlésén, s beadtam a földosztásról indítványomat... örökbérletet gondoltam, mert másra nincs pénz;... Malcomes Gyula bácsi külügyminiszteri titkáré... az egész terv; én csak egyházi szempontból tettem kifogástalanná... Igazán nagy követ dobtam a 'velencei' magyar tóba; a latifundiumok igazán megértek a megosztásra már nálunk is.'' Nov. 20. ,,Megtartottuk a megyei közgyűlést, s elparentáltuk a királyt, Ferenc Józsefet, ki meghalt. Én voltam a szónok... De meghalt az egyház fôkegyura Magyarországon! Mondhatni, hogy a magyar egyház szaturnuszi korszaka befejezôdött, s új korszak kezdôdik... Istenem, Istenem, hogy minket csak hátbaütésekkel s külsô megpiszkálásokkal lehet elôbbre vinni!'' Dec. 23. ,,...du. 27-én pedig Budapestre megyek,... a koronázásra! Biztosítom, hogy nem mennék, ha nem kellene...'' (Levél Schwarzbach Flórának). 1917 Megszerezte a veszprémi püspökségtôl a székesfehérvári püspökség részére az ôsi-i birtokot. Ápr. 17--20. Kecskeméten háromnapos lelkigyakorlat a Katolikus Körben: 1. Hit. A lezuhant harang nem szól: torony (hit) kell hozzá. 2. Reményünk ereje magasba húzza a harangot. 3. Szeretet a megszólaltatója. -- A figyelemre méltó kép 10 év múlva az utolsó konferenciasorozat elsô beszédének a végén újra fölmerül: ,,Fel kell emelni a harangot!'' Kecskeméttel való kapcsolatában különösen szívén feküdt a tanyasi lelkipásztorkodás gondja, melynek beszédes bizonysága Balázs Benedikta (bencés obláta) nôvérrel való levelezése. 1918 Okt. 10. A szociális Missziótársulat a Csobánkai Ottokár-Árvaházban az árvaházzal köszöntötte, ünnepelte a 60 éves Prohászkát. ,,Mindez nem egy életre --, örökéletre szóló élményem.'' -- Az Élet 1918. okt. 13-án (jubileumi) születésnapi számot jelentetett meg, s Kultúra és terror c. könyvben tette az ünnepi asztalra a püspök Élet-beli dolgozatait. A keresztény kultúra sohasem tömegproduktum, csak egyénekben lehet. Szemben az erôszak minden formájával Prohászka a krisztusi szabadságra utal: a megtért, a gondolkodásmódját revideáló, metanoián átment emberségnél radikálisabb forradalmiság nem képzelhetô. Az ôszirózsás forradalomban, ,,1918. nov. 7-én Budapesten a Központi Papneveldében mintegy száz pap, zömmel fiatal segédlelkész, megalakította a Papi Tanácsot.'' (Gergely Jenô i. m. 108.) -- ,,Székesfehérvárott nov. 12-én a püspöki titkár vezetésével alakult meg a Papi Tanács és csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz. Prohászka püspök nemcsak tudomásul vette a Tanács létét, hanem azt kezdettôl fogva befolyása alá vonta.'' (Uo. 112.) Nov. 12. Prohászka elfogadta a polgári demokratikus forradalmat. Körlevélben lojális eligazítást adott a tanítóknak. ,,Amiért nemzedékek hosszú sora hiába küzdött: édes hazánk önállósága és függetlensége valóra vált.'' 1919 A Papi Tanács január 15--16-án tartotta Budapesten egyetlen országos kongresszusát... A püspöki karból csak Prohászka jelent meg. A felsôklérust Giesswein és Vass prelátus reprezentálta. A kongresszuson Prohászka fel is szólalt. Jogosnak ismerte el az alsópapság követeléseit mindaddig, még ezek krisztusi szellemben történnek. Prohászka fellépte azt a látszatot keltette, hogy a püspöki kar nem zárkózott volna el a Papi Tanács elismerésétôl. De Prohászka most sem képviselte a püspöki kar többségének véleményét, csupán a többféle taktika egyik változatát... A keresztényszocialista Giesswein is megrettent a Papi Tanács balszárnyának radikalizálódó és laicizálódó szellemétôl.'' (Gergely i.m. 114--115). -- ,,A proletárdiktatúra... nem tartott igényt a Papi Tanács közreműködésére az egyházpolitikában...'' (I.m. 120.) Szent József napján, ,,1919. márc. 4-én még prédikáltam a szemináriumi templomban...'' (Sol. máj. 16.) ,,Márc. 25-én megtiltotta a kongregáció felvételi ünnepélyét Velinszky tanító...'' (Sol. u. o.) ,,A tanácskormány 1919. márc. 29-én kiadott XXIV. sz. rendeletével megtörtént az állam és egyház szétválasztása, s ennek szellemében valamennyi, addig nem állami nevelési és oktatási intézmény köztulajdonba vétele...'' (Gergely i. m. 120.) Márc. vége. ,,...mi nem lehetünk ellene a szocializálásnak... Tartsuk meg a forradalmi rendeleteket, míg csak hitünket s erkölcsi törvényeinket nem sértik,...'' Jún.19. ,,K. M. Proletár világban is szabad ugye ilyen finom papíron is írni... Új házamban (Streit-ház) jól érzem magam; megszabadultam minden nagybirtoktól, szôlôtôl, Téstôl, erdôtôl; szóval most flott u. frei vagyok...'' (Levél Stoffer M.-nak) Júl. 7. ,,Szeretném, hogy a papok ne tartozzanak ahhoz a klérushoz, mely osztályt, pártot, elszigetelt társadalmi osztagot jelent. Több szeretetet és meleget nép és klérus közé; többet a Szentlélekbôl és testvériségbôl... Ne a tekintély, a joghatóság, a hatalom, parancs, hanem belsô elv, a szeretet dirigáljon!... Nem alattvalók, hanem testvérek viszonya; a hierarchiából -- az archéból (uralom) keveset, a hieroszból (szent) sokat!... Nem a tekintélyt akarom ledönteni, hanem azt, hogy a tekintéllyel kooperálni lehessen, s így a tekintély éppen a koncertnek, a kooperáló karnak karmestere, de nem szólózik''. Júl. 20. ,,...idôvel... ha nem is vagyunk forradalmárok, de teljesen vallhatjuk a forradalom elveit, a francia forradalomét, a 48-asét, az 1919-ét... Szabadság, egyenlôség, testvériség nem az evangélium elvei- é?'' Aug. 8. ,,Tizenegykor kapom József fôherceg üzenetét, hogy menjek föl Budapestre a motoron, melyen a szegedi kormány küldöttei utaznak... Teleki Pál gr. és Dömötör néppárti képviselô... A miniszterelnökségen beszéltem József fôherceggel: kérte az egyház támogatását...'' Aug. 25. ,,Ma a Jézus Szíve templomban... beszéltem a hitközség megalakulásáról... nem papi érdek, nem állás és kenyér, nem szinekurák, nem hatalmi szervezet, nem propaganda -- szándék, hanem nevelés, több lélek! -- ma egy hete ugyanezt tettem a felsôvárosban... Szétfolynám szívesen, csak gyújthassak.'' Aug. 26. ,,A püspöki konferencián természetesen a Papi Tanács is lefejeztetett; voltaképpen mikor már meghalt.'' Aug.27. ,,Ma Tésen voltam. El akartam intézni a birtokeladást... Instruálásra a mai viszonyok közt alig gondolok; minek? Hogy egy félév múlva ismét elvigyék?... Mi lesz itt megint egy év múlva?'' Szept. 4. ,,...W. gróf...: 'Miért van önnek oly sok ellensége?' ...idegen itt, de hall eleget,... fôleg az arisztokráciában.'' Szept. 10. ,,...A Neue Freche Presse 7 milliót kapott. Az antant- missziókat a kozmopoliták traktálják és kenik... a 'radikális párt' voltaképp a kozmopolita uralmat szolgálja... ôk a felekezetieskedôk.'' Szept. 16. ,,K. M. ne félj sokat a politikai szervezkedéstôl. Csak azt kell hangoztatnod, hogy nem a kormányt, hanem az irányt szolgáljátok, mint ahogy igaz is. A keresztényszocialista irányt... Én még itt vagyok a kanonoki házban;... Azután jöhet megint egy kidobás; de akkor én már nem megyek többé vissza. Inkább elmegyek plébánosnak S. Ruprechtam Kulmba.'' (Levél Stoffer M.-nek) Okt. 12. ,,Nagy ünnep Székesfehéváron. Bevonult a nemzeti hadsereg. Nálam szállt Horthy Miklós fôvezér...'' Nov. 9. ,,Itt járt Hunyady gróf... tudja, hogy az a verseilles-i bizottság is kozmopolita befolyás alatt áll, Amerika is... A propos, Giesswein apó! Ô külön pártot csinál, azaz nem fuzionál...'' Dec. 1. ,,...Istenem, Jézusom... már eleget vagyok s várok itt, s készülök arra az érdekes költözô-madár, költözô-lélek útra... az én testi s idegkonstitúcióm nem jó föld,... nem vagyok 'mediumos' konstitúció; igaz, hogy az megint egészség is, természetesség is.'' Dec. 15. ,,No, én teljes világossággal látam, hogy én püspöknek való nem vagyok. Mennék is. No, megyek! Azután az is csak gondolat: ki tudja, mily érdemes s alkalmas embernek állok útjában...'' Dec. 23. ,,...konferenciát tartottam 20-án este s 21-én a Karácsonyi palotában a szegények közt kiosztást. Gyönyörű palota, kiáltó kontrasztban a sok szürke folttal --, a szegénységgel. A Misszió nagyszerű gyűjtést rendezett élelmiszerekbôl s ezt osztottuk ki. Igazán Karácsonyi-palota volt ez akkor.'' Dec. 25. ,,Edit fölkért, hogy írjunk a pápának, indítson ô is akciót a magyar gyermekeknek Olaszországban való elhelyezése iránt. Szívesen megteszem,... menjenek Itáliába... Én már nem kívánkozom oda; -- mégiscsak idegen nekem az a fölületes latin szellem...'' Dec. 29. ,,Az én hálaadási triduumom elsô napja. Akarnám, hogy én legyek az adoráció és a hálaadás 'praesul'-ja, elôtáncosa, az örömnek intonálója, az adoráció tömjénjének szétszórója. Vezetni akarok karokat lelkekbôl... s ritmusba igazítani s rángatni az egész dioecézist... -- terjessze ki innen imádó s imádkozó lelkem karjait s szárnyait,...'' 1920 Jan. 1. ,,...Tegnap rengeteg nép volt a Szilveszter-ájtatosságon; minden teli volt, minden! Deo gratias! -- Küldöttség jött hozzám, fogadnám el a képviselôjelöltséget... elfogadtam; mást nem tehettem. Szívvel-lélekkel teszem, mert különben a keresztényszocialisták csillaga itt alkonyul.'' Jan. 11. ,,Elmondtam a programbeszédet de. 11-kor a Szent István- teremben; ott voltak ám sokan... Azután elkísértek haza, s énekelték a kapu elôtt az Isten áldd meg a magyart.'' Jan. 12. ,,...Elhivatott Horthy fôvezér... Elôadta, hogy mily nehéz a helyzetünk és? és? én leszek a miniszterelnök! Hát leesett az állam! Mit? én, miniszterelnök? Nem értek én ahhoz... fogjanak maguknak hozzáértô embert, s ne hajdút harangöntônek.'' Jan. 24. ,,A nagy nap elôestéjén! Hát bizony én is ezt,'' Isten nyilával üttetném, fenével etetném ,,..., hogy erre rászántam magamat, most azonban a kolompot fölkötöttem, hát megyek!'' Márc. 16. ,,... megint Budapestre jöttem, s várom s lesem, hogy mit tehetünk; -- de bizony a kezénél s lábánál megkötött nyomorék nemzet nem sokat tehet. Nekünk most nem nehéz alázatosaknak lennünk; hiszen a legalulra kerültünk!'' (levél Meztker Józsefnek) Ápr. 1. ,,...A nemzetgyűlésre is eljártam. Az a gyűlés a kis koponyák s a nagy akarnokok gyülekezete.'' ,,Tele vannak ambicióval... és -- panamákkal.'' Ápr. 26. ,,Isten áldja meg a mi Szentatyánkat, XV. Benedeket. Két millió koronát küldött gyermekeinknek; ebbôl Fehérvár 100 000 K-t kapott. Elosztottam!'' Máj. 1. ,,Amerikai barátaink, papjaink s a hitközségek most az irgalom, a könyörület érzéseibe öltözködnek.'' Jún. 30. ,,Keresztény kurzus kereszténység s keresztények nélkül! Ez a baj; hogy e hordónak nincs feneke.'' Júl. 31. ,,...Az egyesült párt megválasztott elnökének.'' Okt. 24. ,,Ünneplik Rákosit... mint Krebs megkezdte, s megindította a Budapesti Hírlapot... soproni Bohnenzüchterbe ojtott magyar... frázisokkal, nagy szóval, puffancsokkal... sok magyart akart. Harmincmilliónál alább nem adta... több ugyan nem lett, de annál több vakult a magyarok közül!'' Nov. 13. ,,Éppen ma egy éve írta a király, hogy elvonul, s amilyen kormányformát választ az ország, annak nem lesz útjában, s ma volt a szomorú ratifikálása a neuilly-i békének. Sokan sírtak, Teleki Pál miniszterelnök nagyon tárgyilagosan, s szívbôl adta elô a dolgokat; nem tehet -- mondta -- másképp. '' Nov. 16. ,,Horthy bevonulásának Budapestre, évfordulója! Hogy írtunk, hogy bíztunk, s mit vártunk akkor!... hiányzott a keresztény nemzeti program mögött a keresztény nemzet s fôleg a kereszténységet élô nemzetgyűlés.'' Nov. 17. ,,Tegnapelôtt volt a ratifikálás harmadszori olvasása. A törvény kész, az ország lenyakazásáról szóló békekötés alá van írva. Ausztria is szétment, de egy ország sem úgy, mint a miénk...'' Nov. 21. ,,Megjártam Debrecent, a Nagykúnságot, azzal az ô végtelen unalmával, lapossággával s néma, szegénylelkű tanyáival. No itt a régi sátor helyett áll a ház; sokszor egy fa sok, az sincs mellette...'' Dec. 3. ,,Megint kifordultunk a kormánnyal. Most a király-kérdéstôl van hascsikarásunk.'' Dec. 10. ,,...eltűntek a régi plébánosok... Az anyaszentegyházba kevésbé illettek bele, mint a dzsentrivilágba.'' Dec. 11. ,,Nagykanizsa. Mi mindent akasztottak itt a nyakamba! 3-kor konferencia a nôknek, 5-kor elôadás a közönségnek, másnap 9-kor beszéd a katonákhoz... A legszükségesebb probléma a falu emelése.'' 1921 Jan. 21. ,,Tizenöt év elôtt volt installációm... Tudom, hogy szegény ördög vagyok, s az Isten kegyelmének kenyerén élek. Egy van bennem: túlságosan tisztelem az embereket, a papokat... -- Nekem a szentmise ünnep, mindennap zöldcsütörtök..., Úrnap...'' ,,Prohászka miséjén jelen lenni -- fölér egy lelkigyakorlattal'' (egyik papja). Febr. 6. ,,Itthon vagyok; hazajöttem a nagy tragikomédiából, amit nemzetgyűlésnek hívnak. Arra jó volt: a) hogy megszűntem pártelnök lenni, b) hogy úgy aludtam, mint a bunda 3/4 7-ig! A parlament a legmulatságosabb kabaré.'' Febr.12. ,,...Ma megoperált Berzsenyi dr, a rút szibarita vázakat üldözô költô unokája.'' (Prohászka kislábujján kötôszövetgyulladása volt). Ápr. 11. ,,...A bolondház sokféleképpen fordult... Felbomlott a kormányzópárt, s örülök, hogy abba a nagy ketrecpalotába föl nem kell mennem... A politika is erkölcs volna, inkább erkölcs, mint jog; de kevés van belôle benne. A szegény király is bejött. Hát kik azok a v. b. t. tanácsosok, kik ezt a tájékozatlan 'Karl der Plötzliche'-t 'Karl der Kindesche'-vé avatták?'' Ápr. 14. ,,Facér vagyok; nincs nemzetgyűlés, fölborult a helyzet;... kellett nekem ez a panoráma, hogy a homo sapiensnek insipiens betéteit megismerjem!'' Máj. 8. Dante: Akadémiai rendes tagsági székfoglaló a MTA ünnepi közgyűlésén. Máj. 28. ,,...A 75 éves Apponyi Albert grófot ünnepeltük. Én prédikáltam a bazilikában... Én szívbôl tisztelem; bár politikai s liberális szerepéért nem lelkesülök.'' Jún. 26. ,,Bérmálások. Hatvanhárom falut bejártam; port nyeltem, beszéltem, áldottam! Sok jó benyomást vettem! Gyönyörű dolgaink vannak: szószékek, oltárok, szobrok barokk stílben... Sok szép régi könyvünk... Jó papok... Akad szegény és ügyetlen...'' Júl. 5. ,,Ma volt ordináció,... Uram, papokat adj, sugárzó papokat, ne éjjeleket, hitetvakítókat!'' A kalocsai jezsuita kollégium és fôgimnázium fennállásának 60 éves jubileumán az öregdiák Prohászka a szószéken így foglalta össze a kalocsai diákság lényegét: Kemény keresztény életfölfogás, jellemszilárdság, fegyelmezett akarat: legio fulminans! A német katolikus nagygyűlés szónoka. ,,Voltam Frankfurtban, s beszéltem aug. 30-án über Freiheit, Autorität und Kirche! Jól ment! Más világ! Régi keresztény alapok s egységes nép''. Szept. 9. ,,...Egyre inkább tomista leszek!... Ma két hete gyóntam Würzburgban!'' Szept. 26. ,,...Aujeczky néni beszélt nekem III. Béla sírja föltárásáról a fejér megyei takarékkal szemben, a püspök-kert mellett 1842-ben; Kossuth Lajos is itt volt... Azután: az ötvenes években járt itt Ferenc József.'' Szept. 28. ,,Elmentem Zircre és Bakonybélbe. -- A zirci templom gyönyörű barokkstíl; lelkem elolvad a fények sziporkázásától s a fôoltár fölött... elrepülô Mihály arkangyal fölségétôl.'' Okt. 20. ,,Ma egy hete jártam a Gerecsén... Ah, hogyan mentem; mily jubilus-szal, az aranyos napsugárban! S fönt (a Nagygerecsén) aranykupolák fogadtak, az ôszi aranysárga lombkupolái hatalmas bükktörzseknek!'' Okt. 25. ,,Elesett, hallom, 60 ember Budaôrsnél IV. Károlyért. A király... a szabad ég alatt... a síneken térdelve áldozott. Inkább otthon maradt volna kápolnájában... Ki felelôs értük?'' Okt. 29. ,,...a királyt Tihanyba vitték s az ország rángatózik...'' Dec. 25. ,,Tegnap a fegyházban kihirdette Kövess fôügyész az amnesztiát.'' 1922 Jan. 18. ,,...Isten gondolt s akart engem!'' Febr. 17. ,,Hál' Istennek, megszabadultam a nemzetgyűléstôl.'' Febr. 25. ,,Nálam járt K. gróf s elmondta, hogy olvas egy statisztikát, mely szerint 1900--1910-ig a kivándorlás 1,300 000 volt, de a bevándorlás -- hál' Istennek -- 1,000 000 felül. S ezt a liberálisok nem látják, hogy Magyarország veszte!'' Ápr. 4. ,,Nagyszerű szentáldozással zártuk le a lelkigyakorlatokat. Mondhatom, még emelkedôben vagyunk. Ez az egyetemi templom valami tradicionális szellem szentélye lett nekünk, s a vashollók kint a rácson kínálgatják évek óta a próféták és szentek kenyerét.'' Ápr. 28. ,,...A genius locit mindig meg kell hívni, mikor az ember valahová megy.'' Júl. 18-án érkezett Prohászka Csobánkára. Nagyboldogasszony napja még rendszerint beleesett vakációjába. A Csobánka melletti ,,Prindli'' búcsúnapján reggel 8-kor misézett -- prédikált a hadiárvaház kápolnájában. A kegyhelyen magyar, német, szlovák nyelven beszélt. Délig gyóntatott. Okt. 14. ,,Megfog a gondolat, hogy a lelkemmel járjam át világomat --, mindent, ami körülöttem van: helyet, várost, kertet, falukat,... a móri s a bodajki vízereket, a Gaját, Csókakôt,... meg kell látnom ôket... a lelkem kinyilatkoztatásaivá váljanak... objektumok... szubjektív alakításaimmá kell válniok.'' Okt. 30. ,,Santa Trinitŕ ai Monti... ordinációm szent helye... tizenegyen voltunk...! ott, hol az én csipkebokrom égett -- ... rám bízta az Eucharisztiát.'' 1923 Febr. 21. ,,Petôfit ünnepeljük. Ez a géniusz a magyar szabadság hullámain fölvijjogott, mint a vízimadár a háborgó tengeren, s pompás akcentust adott az érzésnek. De mélység nincs benne. A családi érzés is olyan hausbachen jófiúság.'' Ápr. 5. ,,Karlsbad meleg forrás -- ...Bergson valami élan vitaleról remél, de az mese; ah, az élan vitale itt van az Eucharisztiában,...'' Ápr. 7. ,,Ah, Eucharisztia, mit írnék... a szeretet remeke... rólad, s édességedrôl s fölséges lelki tapasztalataimról...'' Ápr. 26. ,,Esztergomba készülök, az én hazámba. Ott adott Isten otthont, s ott állított be a munkába, abba a jól moderált munkába, melyben az egész és a rész lebeg az ember szeme elôtt, ahol az ember el nem vész a dolgában.'' Jún. 25. ,,A Misszió-zűrzavar megszűnt. Schlachtáék kiléptek; Kegyetek csak maradjanak a Szoc. Misszió mellett híven...'' (Levél br. Manndorff Gézánénak) Nov. 18. ,,Szent Tamás-jubileum! a meglátó és az összes egybenézôé; a nagy és szép szintéziseket megcsinálóé.'' Nov.30. ,,Tegnapelôtt ültük szent Tamás szenttéavatásának 600. jubileumát.'' 1924 Jan.6. ,,Ha Csobánkára megy, érdeklôdjék Norberta állapota iránt, s referáljon nekem... Norbertát kérem, ajánlja föl szenvedéseit a pogányok megtérítéséért, s egy steyli misszionárius háznak Magyarországon megalapításáért.'' (Levél Némethy Ernônek) Jan. 23. ,,A fogházmisszió -- irodahelyiségbôl átalakított -- kápolnáját szentelte. A VI. em. nagykorridoron beszélt a foglyokhoz: ,,Önök nem rabok! Mert aki engesztel, annak a lelke már nem rab!'' Ez év júniusában X. Pius elôírása értelmében -- megtartja az egyházmegyei zsinatot. Júl. 5-én Csobánka vendégül látja a budapesti Misszióshét mintegy 200 vendégét. Júl. 19-én Kiskunfélegyházán beszélt ,,Mit adott a kereszténység az emberiségnek?'' címen. Aug. 17. A III. alföldi Kat. Nagygyűlés szónoka Gyulán. 1925 Március elején missziós út Békéscsabára, Gyulára. Márc. 17. ,,Hiszek a Szent Szívében és szeretetében, hiszek a lelkeknek szent közösségében, hiszek a szeretet végsô gyôzelmében. Amen!'' -- egy lapon írja Oppenhauser Elvirának. Ápr. 27. ,,Ma megyek Szolnokra: Istenem, áldj meg!'' Négy napon át naponként háromszor beszélt. Máj. 11. Szolnokról jövet lelkigyakorlatot tartott a rákospalotai javítóintézetben, melynek Oppenhauser Elvira a vezetôje. Máj. 23. Elsô aggasztó orrvérzése. Manninger V. tanár rendeletére Balatonfüreden gyógykezeltette magát. Aug. 8--18. Csobánka. Az anyagi csôdbe jutott ,,Magyar Jövô'' gondját átvállalta; hatalmas pénzösszeget vett föl, hogy mentse a vállalkozás igazgatóját. Hosszú heteken át súlyos lelkitusában ôrlôdött. Másodízben Szent Mihály napján misézett a rákospalotai javítóintézetben (Horváth Mihály alapítás!), Hálaadásából fölkelve: ,,Sietnem kell, 12 órakor Jászai Marinak adom föl az utolsó kenetet!'' 1925 telén súlyosabb orrvérzése jelentkezett, az orvosi vizsgálat haladottabb érelmeszesedést állapított meg -- egy ilyen szervezetnél némileg idô elôtt... Jobb lábán vérkeringési zavarok hónapokon keresztül a szobához kötötték. Sok kisebb-nagyobb dolgozat mellett ez idôben született az Élô vizek forrása, mégpedig mint egészen új munka, miután a kb. 15 évvel elôbb elkészített kézirat eltűnt; ez idôben bontakozott ki alapvonalaiban és fômotívumaiban a legeredetibb és legjellegzetesebb műve, a posztumusz Élet kenyere. ,,Az Élet kenyere, Élô vizek forrása és az 1921--25-i naplók sajátos trilógiát alkotnak, pendantját a Föld és ég, Diadalmas világnézet, Elmélkedések trilógiájának.'' (Schütz: Sion hegyén Ö. M. 25. 116. o.) 1925 decemberében nemcsak egyházmegyéje, de országszerte ünnepelték 20 éves püspöki jubileumát. Papjaitól, híveitôl a legszívszerintibb ajándékot kapta: 1926 ôszén megnyithatta az 1917-ben bezárt szemináriumát. 1926 Jún. 30. Némethy Ernô ezüstmiséjén Prohászka a szónok, a kézvezetô. A beszéd három alapgondolata: a) ,,Aki azt hiszi, hogy ô már van, az sohasem lesz!'' b) ,,Aki tele van önmagával --, sárral tele bögre: nem lehet vele a forrásból meríteni!'' c) ,,Az életeste sötét árnya: nem ütöttem meg a mértéket: kisebb lettem önmagamnál!'' Júl. 28. ,,...sursum Corda s legyünk motívumaink erejében nagyobbak pillanatainknál!'' (Levél Dienes Valériának) Okt. 10. A XVIII. Kat. Nagygyűlésen mondott utolsó beszéd: ,,Mi a múlt században megcsináltuk a hit s a tudomány, az ész s a vallásos élet szintézisét... katolikus és tudományos alapon; oly módon, hogy a tudományt is szeressük, s a hitben is gyermekek legyünk.'' (Ö. M. 13, 261. o.) 1927 Új év elsô hetében teadélután a Szociális Misszió munkatársainak: Prohászka is jelen van. ,,Az élet mindig új, mert keringô vér s kigyulladó lélek, érzés és szeretet --, ne gyúrjuk ezeket a fogalmi skatulyákba, vagy szokások kereteibe. Rajta, bátran elôre! Ha orra esünk, fölkelünk --, de úgyis elôre tartunk. Ki magunkból, megöregedett, fásult, száradó bôrünkbôl! Így ilIik is, kiugrani bôrünkbôl! Isten vele! Sok szeretettel: P. O. 1927. I. 26.'' (Levél Norberta nôvérnek) Prohászkát Ravasz László ajánlotta a Kisfaludy Társaságba. Székfoglalója: A Pilis hegyén. Felolvasta a Kisfaludy Társaság ünnepi közgyűlésén 1927. febr. 6-án. Márc. 7. Reggel a Szociális Misszióban elmélkedett Aquinoi Szent Tamásról. Egyre jobban tisztelte Szent Tamást. Március 6--12. Lelkigyakorlat: Veszprém. Márc. 13. ,,Veszprémban voltam, s most Pápára, majd Pécsre megyek. Jól vagyok s örülök.'' (Levél Oppenhauser E.-nak) Márc. 14--18. Lelkigyakorlat: Pápa. Márc.19. Utolsó konferenciabeszéde a Szociális Missziótársulat tagjainak az egyetemi templomban. Márc. 21--26. Lelkigyakorlat az egyetemi tanári karnak és ifjúságnak: Pécs. Márc. 27. Vasvári Pál emléktáblájának leleplezésén ünnepi beszéd. Márc. 28.--ápr. 2. Férfilelkigyakorlat Budapesten az egyetemi templomban. Ápr. 1-én este az egyetemi templom szószékén agyvérzés érte. Ápr. 2-án, virágvasárnap elôtti szombaton déli 1 óra 45 perckor a Központi Papnevelde vendégszobájában meghalt. (Ma a Hittudományi Akadémia tanári szobája, melyben fehér márványtábla ôrzi emlékét.) ,,Szószékrôl hangzott el utolsó szava. Egy titokzatos, csonka mondat, amelyet többé soha, senki sem fog befejezni. 'Én talán nem csináltam volna meg a poklot...' Mi jöhetett volna e tipikusan rávalló kezdet után? -- Ma már csak találgatni lehet... A pogány kezdetet követô folytatásban... igazolta volna az Urat... De hogyan? Ó, nem logikával, nem a dogmatika professzorainak tetszô, skolasztikus indokolással, hanem a költô, a zseniális költô villámfényű intuiciójával. Mert költô volt ez a nagy pap, elsôsorban költô, az égi megvilágosítottságban édestestvére Assisi szentjének, a Poverrellónak, aki... madarak és fák nyelvén tudott szólani felolvadva az örökkévaló természetben, hol rög és vízhullám, felhô és fűszál ,,Isten ujjlenyomatát viseli magán...'' A költô nagyszerű ihlete tüzesítette át a tragikus váratlansággal megszakadt mondatot: Én talán nem csináltam volna meg a poklot... És a megkezdett költemény most már a végtelenben pendül el. A költô halott. Az Úr legalázatosabb szolgája...'' ,,Csak felvillanásaiban nagyszerű ez az utolsó felvonás, amelynek a legnagyszerűbb befejezés adatott. Baudelaire Albatrosza jut az eszembe, az eget hasító madár, amellyel otromba hajósok csúfolódnak, mikor a fedélzetre hullottan óriás szárnyaitól nem tud mozdulni.'' (Kárpáti Aurél: Pap és költô. Magyarország gyásza. 1927. 254) Prohászka 1926. júl. 3-án kelt Végrendeletébôl: ,,Örömmel halok meg, mert így Krisztushoz mehetek, s remélem, hogy dicsôséges arcába nézhetek. Ezt kiáltom híveim felé is: úgy éljetek, hogy nagy reménységben halhassatok meg. Lelkemet így Istennek ajánlom, s kérem ôt, hogy üdvözítse azt Szent Fia vére erejében. Amen.'' Ápr. 3-án virágvasárnap felravatalozták az Egyetemi templomban, emberáradat kereste föl a nagy Halottat. Ápr. 4-én délelôtt beszentelték, hogy utána a székvárosába szállítsák, és az Egyetemi templomtól a déli vasútig tízezrek búcsúztatták az ország Apostolát. A gyászvonat útvonalán községrôl községre, állomásról állomásra együtt várakozott a nép és papjai, hogy mégegyszer vehessék lélekben áldását. A fehérvári székesegyház ravatalánál hétfô estétôl szerda reggelig folytatódott, ami Pesten elkezdôdött, a búcsúzó hívek zarándokjárása. Ápr. 6-án, nagyszerdán eltemették a Szentháromság-temetô sírkápolnájába, de még aznap a legszegényebb fehérvári városrész, a vasútvidéki (,,burtelepi'') új egyházközségének vezetôsége rendkívüli közgyűlésre hívta össze a hívôközösséget. Ápr. 8-án a közgyűlés elhatározta, hogy méltó Isten-házát építenek a Nagy Püspök hamvai befogadására. Megindult a gyűjtés a városban, az egyházmegyében és az egész országban. 1929. februárjában kiírták a tervpályázatot az emlék-templomra. A 171 jeligés pályázat közül dr. Fábián Gáspár budapesti műépítész ,,Isten embere'' (Vir Dei) jeligéjű pályázata nyeri el az elsô díjat és megbízást. Okt. 3-án ,,megtörtént az elsô kapavágás az Ottokár emléktemplom építésére'' (Székesfehérvári Napló). Nov. 17.: Alapkôletétel. 1930. ápr. 13: A kôműves és vasbeton munkálatok megkezdése. Nov. 9-én a 30 méteres vasbeton kupolára fölkerül a kereszt. 1933. nov. 5-én, vasárnap délelôtt megtörténik a templom felszentelése. 1936. dec. 28-án felállítják a fehér-márvány szarkofágot. A templomi síremlék szobrát -- ugyancsak fehér márványból (angyal felfogja a lehanyatló püspököt) -- Orbán Antal budapesti szobrászművész készítette. 1938. máj. 30-án este a Szentháromság-temetôbôl ünnepélyesen átszállítják a koporsót a Székesegyházba, ott egy napig hódolnak még elôtte a hívek. Jún. 1-én délelôtt körmenetileg átviszik az új Prohászka- emléktemplomba, és Serédi Jusztinián hercegprímás, Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök utódja és Glattfelder Gyula csanádi püspök liturgikus közreműködésével megtörténik a végleges elhelyezés. Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus éppen véget ért Budapesten, és megnyílt a Szent István jubileumi esztendô. ,,Az örök élet vándora útrakelt, hogy betérjen Ura hajlékába.'' (Új Fehérvár) 1984-ben a templomkertben felállították Prohászka bronzszobrát, melyet 1947. áprilisában a budapesti Károlyi-kertbôl eltávolítottak. Fülöp Elemér budapesti szobrász alkotása. A majdnem 4 méteres bronz-alak reverendában, jobb kezében a kehellyel -- a síron túlról is élete nagy imádatos titkát, az Eucharisztiát, az Élet kenyerét ajánlja, nyújtja a világnak. Dr. Vass Péter anyagának részbeni felhasználásával összeállította: Dr. Koncz Lajos