Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Kühár Flóris Az ôsegyház szentségi élete Tertullián: De baptismo Jeruzsálemi Szent Cirill: Catecheses mystagogicae Szent Ambrus: De mysteriis és De sacramentis Fordította, bevezetéssel és magyarázatokkal ellátta: Kühár Flóris Nihil obstat. Budapestini, die 1. Junii 1942. Dr. Polycarpus Radó O. S. B., censor deputatus. 724/1942. Imprimi permittitur. In S. Monte Pannoniae, die 16. Junii 1942. Chrysostomus Kelemen, archiabbas. Nihil obstat. Dr. Michael Marczell, censor dioecesanus. Nr. 4505/1942. Imprimatur. Strigonii, die 11. Junii 1942. Dr. Joannes Drahos, vicarius generalis. Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Elôszó Tertullián műve a keresztségrôl Bevezetés (Kühár Flóris) Tertullián: A keresztségrôl Jegyzetek Jeruzsálemi Szent Cirill Beavató hitoktatásai Bevezetés (Kühár Flóris) Jeruzsálemi Szent Cirill: Öt hitoktató beszéde a megkereszteltekhez 1. hitoktatás 2. hitoktatás 3. hitoktatás 4. hitoktatás 5. hitoktatás Jegyzetek Szent Ambrus könyvei a Misztériumokról és a Szentségekrôl Bevezetés (Kühár Flóris) I. Tulajdonítható-e Szent Ambrusnak a ,,De sacramentis''? II. A De mysteriis és a De sacramentis dogmatikai és liturgiatörténeti jelentôsége 1. A sacramentum szó jelentése 2. A keresztség szertartásai 3. A consignatio (bérmálás) 4. Az Úr testének és vérének szentsége 5. A De sacramentis misekánonja 6. Szent Ambrus magyarázata a Miatyánk-ról Szent Ambrus: A misztériumokról Jegyzetek Szent Ambrus: A szentségekrôl 1. könyv 2. könyv 3. könyv 4. könyv 5. könyv 6. könyv Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv a Szent István Társulat kiadásában jelent meg 1944-ben A Keresztény remekírók sorozat (szerkesztette Kühár Flóris) 9. köteteként. Az elektronikus változat a Szent István Társulat engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Szent István Társulaté. Az eredeti szöveget apró változtatásokkal a mai helyesíráshoz igazítottuk. ======================================================================== Elôszó Az ôsegyház szentségi életét akarjuk bemutatni ezzel a kötettel. Összefüggô írásokat közlünk, nem töredékeket, vagy szemelvényeket, hogy a mai olvasó elôtt teljes egészében feltáruljon az ôsegyház szentségi hitének, élményeinek, szertartásainak gazdag világa. Négy könyvet választottunk ki erre a célra; Tertulliánnak a keresztségrôl írt könyvét, Jeruzsálemi Szent Cirill beavató (misztagogikus) hitoktatásait és Szent Ambrus két könyvét: a Misztériumokról és a Szentségekrôl. Mind a kettô rokon Szent Cirill hitoktatásaival, ugyanazt a tárgykört dolgozza fel hasonló céllal. Célunknak megfelelôen a jelen kötetben mellôztük azokat az ókeresztény írásokat, melyek csak töredékekben, vagy szemelvényben foglalkoznak tárgyunkkal. Más kötetre hagyjuk az ôsegyház istentiszteletének bemutatását liturgikus könyvei alapján. Mellôztük azokat az írásokat is, melyek elsôsorban vitázó, polemikus jellegűek (pl. Ps. Cypriani: De rebaptismate; Szent Ágoston: De baptismo contra Donatistas; ua.: De unico baptismo contra Petilianum). A jelen kötetben közölt négy könyv egyrészt az ôsegyház szentségi életében mutatkozó történeti fejlôdést szemlélteti, másrészt a kelet és nyugat már ekkor mutatkozó különbségeit. Tertullián a 3. század elejének, Jeruzsálemi Szent Cirill a 4. század elsô felének, Szent Ambrus ugyane század végének szentségi életét ismerteti. Tertullián az afrikai, Szent Cirill a jeruzsálemi (keleti), Szent Ambrus a milánói liturgia tanúja. A milánóiból következtetéseket vonhatunk le az akkori római liturgiára is. Ha valakiben fölmerülne az a gondolat, miért adjuk a kötetnek: ,,Az ôsegyház szentségi élete'' címet, mikor a felvett könyvek csak két (Tertullián), vagy három szentségrôl (Cirill, Ambrus) szólnak, azt már elöljáróban megnyugtatjuk, hogy egyrészt ezek a könyvek tárgyunkra a legfontosabbak, másrészt, hogy sorozatunkban külön kötetet vettünk fel a papságról és késôbb a bűnbánatról szóló munkákat is külön kötetben fogjuk közzétenni. A betegek kenetérôl csak szemelvényeket tudtunk volna közölni, a házasságról szóló ókeresztény irodalmat, ha módunk lesz rá, késôbb vesszük sorra. Mérlegelve azt, hogy éppen a szentségek tárgykörében érte fôleg a hitújítás óta annyi támadás az Egyház hagyományos hitét, szükségesnek tartottuk az egyes könyvek anyagának behatóbb magyarázatát a bevezetô tanulmányokban és a jegyzetekben. Ezek a magyarázatok arra valók, hogy a közölt könyvek annál hathatósabban tárják elénk a történelem folyamában is változatlan igazságot. Az igazság pedig a szentségekre vonatkozólag az, hogy ezek, mióta Krisztus Egyházának adta ôket az emberek megszentelésére, járulékos szertartásaikban változásokon mentek ugyan át, de lényegük változatlan maradt. A lényeg pedig a Krisztustól alapított szentségi jel áltat közölt kegyelmi élet. Errôl szólnak azok a könyvek, melyeket e kötetbe fölvettünk. K. F. ======================================================================== Tertullián műve a keresztségrôl -- Bevezetés (Kühár Flóris) Abban a kötetben, melyet sorozatunk az ôsegyház ,,Szentségi életének'' szentel, elsô helyen Quintus Septimius Florens Tertullianus- nak de baptismo című művét közöljük. Elüljáróban pár szóval bemutatjuk a szerzôt és a keresztségrôl szóló könyvét. Tertullián (neve így honosodott meg irodalmunkban) Kr. u. 160 körül született Karthagóban. Apja római centurio, százados volt. Tertullián pályája a montanizmusba való belépéséig nagyon hasonlít két évszázaddal késôbb élô fajrokonáéhoz, Ágostonéhoz. Egyéniségükben sem nehéz a rokonvonásokat felfedezni. Ifjúkorában Tertullián hatalmas tudásanyagot gyűjtött össze, ebben segítségére volt az, hogy a görög nyelvet is tökéletesen elsajátította. Annak a világnak, melyben élt, kora pogányságának szellemi kultúráját gyökereibôl ismerte meg; erényei és bűnei egyformán utat találtak hozzá. Bár nem örökítette meg pályájának azt a részét, mikor a ,,természeténél fogva keresztény lélek'' (ezt ô jelölte így meg a pogányokban is) nem bírta már a pogányság mázát, mikor lénye megtapasztalta az Istenhez lökô nyugtalanságot, mégis úgy gondoljuk, hogy az Istenhez, Krisztushoz vezetô út egyes állomásait is oly módon járta végig, mint Szent Ágoston. Rétor volt, ez abban az idôben összefoglalta azt, amit ma jogászon, szónokon, közéleti férfiún értünk. Hatalmas elméje nem elégedett meg az antik világ jogának pántjával. Ebben csak keretet látott, melyet az elveknek megfelelô élettel kell kitölteni. Mint jogász -- az igazságot kereste, védte, de elméje a jogon, törvényen, betűn túl is nézett és a kor bölcseleti irányain és tévtanain keresztül eljutott az akkor még ,,tegnapi'' (hesterni sumus) kereszténység megfigyeléséhez, bámulatához, elfogadásához. Kr. u. 190-ben Rómában tartózkodik, ott fejti ki szónoki és tanítói képességeit, melyekkel már otthon is nagy nevet szerzett. Beszédeiben, írásaiban ôserôk szakadtak fel. Az antik ,,eloquentia'' (ékesszólás) Cicero óta kicsiszolt útjain, klasszikus fogásai közt a szó hatalma, ereje már rabja lett a keretnek, a modornak; Tertullián felszabadítja a szót a modortól, új viszonyba állítja a kifejezést keresô gondolattal és érzéssel. Ha példát keresünk arra, amit Tertullián ékesszólása és írása a maga korában jelentett, az akkori latin stílus fordulatában, akkor utalhatunk Pázmányra vagy Prohászkára, és rámutathatunk bizonyos analógiával az eszme nagy szobrászára: Rodin- ra. Ami az expresszionizmus a modern képzôművészetben, az volt Tertullián újítása az ókor latin írásmódjában. A nyelvnek kellett hozzátörôdnie (nem pusztán simulnia) ennek a merész, eszméiben és érzéseiben éppúgy, mint egyéniségében féket nem tűrô embernek magát közlô szándékaihoz. A klasszikus nyelvtannak nincs oly ága, mely Tertullián nyelvében kivételt ne találna. A ragozás, szóképzés, összetételek, az igevonzások, a mondatfűzések mind sajátos tertulliáni bélyeget kapnak és a legsajátosabbat a szó és jelentése közti viszony. Ahhoz, hogy valaki Tertulliánt megértse (paradoxként hangzik): elôször az ô gondolatát kell megérteni és csak úgy értjük meg szavát. Az átlagírásban ez épp fordítva van. A franciák azt mondják, hogy a stílus teszi az embert; Tertullián stílusa tán másokénál jobban jellemzi az ô eredeti, meggyôzôdéseiben és elfogultságaiban, gyűlöletében és szeretetében szikrázó és sziporkázó lényét. Azért volt az akkor még ifjú kereszténységre nagy nyereség, de egyúttal kényes nyereség -- az ô megtérése. Kr. u. 197 körül, valamivel ez év elôtt Tertullián megtalálta az utat Krisztushoz. Visszatért hazájába, városába, ismerôsei, polgártársai csakhamar megtudták a lelkében beállott változást. Arról is észrevették ezt, hogy most már nem a polgárok tógájába, hanem a filozófusok palástjába öltözködött. Tertullián nôs ember volt, mikor megtért. Megtérése után Tertullián hatalmas tehetségét, páratlan munkabírását teljesen az Egyház szolgálatába állította. Máig nincs tisztázva, elnyerte-e a presbiteri, áldozópapi rendet; (e sorok írója azon a véleményen van, hogy igen), de annyi biztos, hogy városában a hívek tanítója, hitoktatója volt, -- ezt a ,,Keresztségról'' írt munkája is bizonyítja. Az is biztos, hogy bár a hitvédelem területén vannak elôdei, a szorosan vett hittudományban, teológiában csak kortársa van (az alexandriai Origenes) és utódai. Tertullián itt is a nagy újító, alapító. Műveinek nagy számából -- melyek még nem iskolás összefoglalások, hanem jórészt alkalmi írások -- átfogó, mindent felölelô hittudományi eszmevilág bontakozik ki. És ami a legteljesebben új, elôdök nélkül való nála: a hittudománynak latinul való megszólaltatása, ennek a latin kultúrában addig idegen eszmevilágnak beültetése a latin nyelv kertjébe. A második században és a harmadik elsô felében görögül írt Rómában Hermas és Hippolytus. Az afrikai Tertulliánra várt az a hivatás, hogy a keresztény hittudomány műszavait, kifejezésmódját megalkossa, vele a latin nyelvnek megadja azt a jelleget, melyet a következô évszázadokon mindmáig megôrzött: hogy az Egyháznak legyen a hivatalos nyelve és ezáltal élô nyelv maradjon akkor is, mikor Karthago romjai fölött már tankok és repülôgépek csatáznak és a tenger mélyén búvárhajók leskelôdnek. Az a 8--10 év, melyet Tertullián a kat. egyházban töltött, elég volt arra, hogy lángelméjét kibontakoztassa az egyház javára. Hogy mi vitte a montanizmus akkor újkeletű eretnekségébe, nem tudjuk. Lelki alkatában megvoltak azok a vonások (a lángelme magabízása, meghajlást, alárendelést nem ismerése, a neki új életformában a túlzások keresése, hogy elôbbi életével gyökeresen szakítson -- ezt úgy foglaljuk össze: kevélység --; merevsége, epéssége), melyek arra mutatnak, hogy elsôsorban a montanizmus túlzott szigora vonzotta. Montanus 172 körül Kisázsiában azt kezdte hirdetni, hogy ô a Megváltótól megígért Paracletus (Szentlélek) hangszere. A Paracletus új egyházat, a tökéletesek, szentek gyülekezetét hirdette. Azt várták, hogy hamar eljô Krisztus. Ezért az egyháznak egészen tisztának kell lenni, a keresztség után nincs többé bűnbánat és bűnbocsánat. Két megszállott nô, Priscilla és Maximilla dicsekedett azzal, hogy a Lélek általuk nyilatkoztatja ki magát. Az új szekta ezekre a próféciákra hallgatott, ezek voltak számára a Bibliánál is fontosabb kinyilatkoztatások. Kr. u. 205 táján Tertullián már a montanizmust védi. Irodalmi működésén ez a legfôbb korhatározó mozzanat. Montanista szellemű könyveiben a katolikusokat ugyanoly élesen támadja, mint korábban a pogányokat és az eretnekeket. Tertullián a montanizmusban is külön felekezetet alapított, mely ôt sokáig túlélte. 220 után halt meg. Ezek elôrebocsátása szükséges volt ,,A keresztségrôl'' szóló munkája megértéséhez is. A keresztségrôl. Ezt a munkáját Tertullián még keresztény korában, Kr. u. 200 körül írta. Hogy még benne van a katolikus egyház közösségében, azt több körülmény igazolja magában a munkában. A 17. fejezetben hangsúlyozza, hogy a keresztséget kiszolgáltatni a püspök joga, a presbiterek és a diakonusok csak a püspök felhatalmazása alapján szolgáltathatják ki. ,,Ezt az egyház méltósága miatt kell így tenni. Ha ezt megóvjuk, megóvjuk a békét is.'' Amikor Tertullián montanistává lett, az egyházi tekintélyt, a püspökök méltóságát egész másképp értékelte: ,,Az egyház nem a püspökök összessége'' mondotta akkor. Aztán meg ezt a könyvet a keresztségre készülôk számára írta, bizonyára vezérfonalként saját hitoktatásai számára. Ez könyve befejezésébôl tűnik ki legjobban. Tertullián még benn van a katolikus közösségben, annak a szolgája, hitoktatója, nem egy új szekta feje. Ahogy a hit dolgaiba beleszóló nôket műve elején és egyébként is elintézi, azt alig tette volna montanista korában, mikor maga is a Szentlélek szócsövének tartotta a szekta nôi prófétáit. A könyv megírására éppen egy a ,,de Gaiana haeresi'', a Gaius-féle eretnekséghez tartozó nô fellépése adott alkalmat. Errôl az eretnekségrôl nem sokat tudunk, alig többet, mint amit Tertullián közöl róla. A gnoszticizmusnak az ószövetségi törvényt a Gonosztól származtató és ezért a tízparancsolat kötelezô erejét is tagadó ágához tartozott. Tertullián a nicolaiták eretnekségével mondja rokonnak. (De praescript: 33, 10.) Karthagóban egy nô hirdette ezt a tant. Ezt a nôt Tertullián viperának, szörnyetegnek mondja. Ez a vipera ,,sokakat magához ragadott tanításával, mellyel elsôsorban a keresztséget tette tönkre''. Hogy mi volt tanításának a keresztségre vonatkozó éle, nem tudjuk. Bizonyára a keresztség bűntörlô hatását és így szükséges voltát tagadta. Nem tudjuk azt sem, hogy Tertullián könyve ennek a tévtannak állításait cáfolja-e, vagy ez a tévtan csak alkalom volt arra, hogy a keresztségre vonatkozó tanítást kifejtse. Mivel a munka a keresztség elôtt állókhoz szól, mintegy elômintája a késôbb műfajjá vált katechéziseknek a keresztségrôl, inkább azt gondolom, hogy ez a tévtan csak ösztönzés volt a mű megírására, de nem hatott lényegesen ennek problematikájára, gondolatmenetére. Tertullián új feladat elôtt állt; ez abból is látszik, hogy a keresztség elôtt állóknak ír és beszél errôl a misztériumról. A késôbbiek a keresztségrôl csak felvétele után beszéltek. Még nem alakult ki a katechumenatus fegyelme, egymásutánja. Tertullián kortársánál, római Hippolytusnál megtaláljuk már a keresztségre készülôk szabályzatát, liturgiáját. Tertullián munkája alapján úgy látjuk, hogy Karthagóban még nem alkotnak külön testületet a katechumenek, a hitjelöltek. Nincs is szabályozva, mennyi ideig tartson a jelöltség. Inkább egyénileg, mint testületileg bánik velük az Egyház. Ezért meri Tertullián is ajánlani a keresztség elodázását egyeseknek, az ifjaknak, a nôtleneknek, az özvegyeknek. Tertullián művének gondolatmenete a következô. Fejezetek szerint haladunk. 1. Megadja a mű célját, megírásának alkalmát. Krisztus a keresztények számára Ichthys, Hal, a megkereszteltek a kis halacskák. 2. Sokakat a keresztség szertartásainak egyszerűsége és hatásainak nagysága tart vissza attól, hogy higgyenek a keresztségben. Pedig éppen ez az Isten működésmódja. Az erôtlenekben, tudatlanokban fejti ki erejét. 3. A keresztség is arra példa. Ostobának és lehetetlennek látszik, hogy a víz által újjászülessünk, mégis -- ez történik benne. Kifejti a víz szerepét a kinyilatkoztatás, a kegyelem rendjében. A világteremtéskor a Szentlélek lebegett fölötte. Elôször a vízben keletkeztek élôlények. Az embert is nedves földbôl teremtette Isten. Természeti jelentôségének megfelelô a víz méltósága a szentségekben. 4. A víz azóta, hogy a Szentlélek fölötte lebegett, szent lett és szenttétevô erôt nyert. Ezt a szenttétevô erôt megkapják a víz különféle fajtái a keresztvízszenteléssel. Isten lehívásával, a Szentlélek hívásával történik ez (Invocatio Deo -- 4,4.). A keresztvíz megszentelésének hatása az, hogy a Szentlélek rászáll a vízre, azt megszenteli, a víz pedig a szenttétevô erôt magába issza. A keresztvízszentelésben egy angyal működik közre (4,5), meggyógyítja a vizeket. (Exorcizmus.) 5. A vizek gyógyítása azért szükséges, mert az ördög a vizet a maga céljaira használja. A pogányok avatásaiban és egyéb szertartásaiban is használnak fürdést, lemosást, hogy újjászülessenek és a büntetéstôl szabaduljanak. Az ördög csinálja ezt a keresztség utánzására. De a tisztátalan lélek rontásra, kártevésre is használja a vizet, minden vallási szertartás nélkül is. Hogy a víz a keresztségre alkalmas legyen, azért a keresztvíz angyala azt orvosolja, azaz, a rajta levô rontást, ördögi bűbájt elhárítja és a vizet gyógyítóvá teszi a lélek számára. Ennek elôképét látjuk a Betezda-tó angyalában, aki felkavarta a vizet. A keresztvíz megszentelése után nem a testet mossa le, hanem a lelket, nem a szennyet, hanem a bűnt törli el, nem a testet gyógyítja, hanem örök életet ád. Visszaállítja az emberben, aki eredete szerint az Isten képmása, az Istennek a lélekben levô hasonmását. 6. A keresztség angyala a Szentlélek számára készíti elô a vizet. A keresztség a három isteni személyben való hit megvallása által történik alámerítéssel. 7. A keresztség után következik ôsi szokás szerint a krizmával való megkenés. Ennek is lelki hatása van. 8. Majd kézrátételre kerül a sor, ezt a Szentlélek lehívása (epiklézis) kíséri. A víziorgona hasonlatával világítja meg a Szentlélek működését az emberben. Jákob áldása József fiain, a galamb leszállása Krisztusra, a Noé bárkájából kibocsátott galamb szolgálnak a bérmálás szentségének elôképeiül. 9. A keresztség elôképei: 1. a Vörös-tengeren való átkelés; 2. a keserű tó édessé válása Mózes botja által; 3. a sziklából fakadó forrásvíz. -- Krisztus életében is látjuk a víz jelentôségét. 10. Részletkérdéseket beszél meg ezután. Keresztelô Szent János keresztsége isteni rendelésre történt, de nem volt természetfölötti hatása. 11. Krisztus maga nem keresztelt, csak tanítványai kereszteltek, mint az ô szolgái; de Jézus halála elôtt csak János keresztségével. 12. A keresztség nélkül nincs üdvösség. Hogyan üdvözültek hát az apostolok, hisz megkeresztelkedésükrôl nincs szó a Szentírásban? Tertullián azt véli, hogy ôk is megkeresztelkedtek János keresztségével. Az ô üdvösségükrôl nem szabad kételkedni, mert azt biztosította számukra elsô kiválasztottságuk és az Úrral való osztatlan életközösségük. 13. Felel arra az ellenvetésre, hogy az üdvösségre elég a hit, nem kell a keresztség. A keresztséget az Úr parancsolja. (Mt 28,19) 14. Szent Pál mondásából (1Kor 1,17) sem következik az, hogy a keresztség nem szükséges az üdvösségre. 15. Egy a keresztség. Az eretnekeknek keresztsége szabálytalan, tehát érvénytelen; tehát: nem is keresztség. Azért a megtérô eretnekek újrakeresztelése nem második keresztség, nem ismétlés. 16. Második keresztség számunkra a vértanúság. A vér- és vízkeresztség Krisztus átszúrt oldalából származik. 17. A keresztség kiszolgáltatói a püspök, presbiterek, diakonusok. Sôt a világi hívek is szükség esetén. A nôknek nincs joguk keresztelni. 18. A keresztséget a korra, állapotra, elôkészületre való tekintettel el lehet halasztani. Gyermekek megkeresztelése nem ajánlatos, csak ha már felnônek. 19. Keresztelônapok a húsvét, pünkösd, de bármely nap is. 20. Elôkészületül a keresztségre a böjt, imádság, virrasztás, önmegtagadás, bűnvallomás szolgál. A keresztség után nem kell böjtölni, hanem örülni. A keresztség felvétele után bôséges kegyelem, a Szentlélek adományai birtokában imádkozzanak a megkereszteltek -- a bűnös Tertulliánért is. Részletesebben közöltük Tertullián munkájának gondolatmenetét. Vincentius Lerinensis azt mondta Tertullián írásmódjáról: quot paene verba, tot sententiae. Ahány szó, annyi állítás. Ebben a rövid munkában is oly sok adat, tétel, állítás, egyéni vélemény van; még hasonlataiban, mellékmondataiban, egy-egy szónak a használatostól eltérô formájában (pl. Mt 28,19: in nomen, in nomine helyett) is annyi fontos állásfoglalás, értesítés van, hogy a különbözô tudományágak alig gyôzik kibányászni a maguk szempontjai szerint. Elsô kérdésünk, mi volt a keresztség és a vele együtt kiszolgáltatott bérmálás liturgiája Tertullián korában? Ez a liturgia -- a keresztségé és a bérmálásé -- négy mozzanatból állt. 1. A keresztvízszentelés. Még Tertullián művébôl is kicsendül az a korábbi felfogás, mely szerint a vizet nem kell külön megszentelni, hiszen már a világ kezdetén szentté tette azt a Szentlélek; és megszentelte Krisztus, mikor a Jordánban megkeresztelkedett. És mégis, Tertullián világosan beszél a keresztvízszentelésrôl. Kifejti a ,,víznek ôsi elôjogát'', de hozzáteszi, hogy az Isten hívása és a Szentlélek leszállása által ,,issza magába a víz a szentté tevô erôt''. Többször is említést tesz a keresztvízszenteléssel kapcsolatban a keresztség angyaláról. Ez a gondolat a mai hívônek már szokatlan, azért néhány szóval kifejtjük Tertullián tanítását. A mai liturgia más vonatkozásban ôrzi azt a gondolatot, hogy a liturgia egyes cselekményeinél angyal (angyalok) működnek közre. A mai misekánonban is szó van az ,,oltár angyaláról'', aki a szent áldozatot felviszi a mennyei oltárra Isten színe elé. Korban nem áll messze a misekánon (III. század vége) és Tertullián munkája (Kr. u. 200.). Mi a működése Tertullián szerint a keresztség angyalának? Tertullián maga is újszerűnek találja ezt a gondolatot (5,1), de hogy világossá tegye az angyal feladatát: 1. hivatkozik a Betezdai tó (Jn 5,2sk.) angyalára, aki leszállván felkavarta a vizet és gyógyító erôt adott neki; aki abba elsônek leszállt, meggyógyult. Tertullián szerint a keresztség angyalának ugyanaz a hivatása, de a kegyelmi rendben: gyógyító erôt ad a víznek, hogy a lelket gyógyítsa, a bűntôl megtisztítsa (5,6). 2. Másik feladata a keresztség angyalának, hogy elôkészítse a vizet a Szentlélek számára. (6,1). 3. Végül: a keresztség angyala távoltartja a víztôl a gonosz lélek rontását, bűbáját, attól meggyógyítja a vizet. Hogy a gonosz lélek mily módokon rontja meg a vizet, hogyan használja fel a maga céljaira, azt Tertullián a vallástörténeti szempontból oly fontos 5. fejezetben fejti ki. A keresztség angyalának feladata tehát: ördögűzés, exorcizmus a vízen. Ezekbôl megállapíthatjuk, mi lehetett a menete Tertullián korában a keresztvízszentelésnek. Bizonyára megvolt már benne az exorcismus. Ez a keresztvízszentelés liturgiájának fejlôdésében mindmáig megmaradt. A szentelés lényege az Isten lehívása a vízre -- azzal az imádságformával, melynek neve: epiklézis. Hogy mi volt ennek az imádságnak tartalma, arra legfeljebb következtetni lehet a késôbbi liturgiáknak és Tertullián adatainak összevágásából. Hisz feltűnô pl., hogy a római keresztvízszentelési liturgia, mely szószerint megvan már a Gelasianumban, praefatios imádságában mintha csak Tertullián gondolatmenetét követné. Említi ez is a víznek a világ kezdetén való megszentelését, a vízözönt, a keserű víz édessé tevését, stb. Az Isten hívására (invocato Deo -- 4,4) azonnal rászáll a vízre a Szentlélek Tertullián szerint. A római liturgiában ennek megfelelôje: Descendat in hanc plenitudinem fontis virtus Spiritus Sancti. Bizonyára kifejezést nyert abban a könyörgésben a keresztvíz hatása is: a bűnök eltörlése, az újjászületés. Ezekrôl a mozzanatokról Tertullián részletesebben tudósít, mint Alexandriai Kelemen a gnosztikus Theodotusból vett kivonataiban (Clem. Alex. Opp. ed. Dindorf III. 454. -- Excerpt. 82.), úgyhogy Tertullián alapján a keresztvízszentelés ôsi elemeit világosan felismerhetjük.[1] 1. Maga a keresztelés általában a megszentelt keresztvízbe való alámerítéssel történt. Erre jellemzô maga az a szó, amellyel a görög baptismos-t majdnem következetesen helyettesíti: tingo, tinctio (áztatok, bemártás, belemerítés). A keresztelés a három isteni személy nevére történt. Ezek megvallása a hívô részérôl hitvallás volt, mely nemcsak a három személyt, hanem a Fiú születését, halálát és feltámadását és az Egyházat is magába foglalta (6,2). Ebbôl ráismerünk az apostoli hitvallás törzsére Tertullián korában. Magát a keresztelés tényét megelôzte a keresztség kérése és a keresztségi fogadalom. (18,4 -- vö. 6,1 -- sponsio salutis.) Ennek tartalma minden bizonnyal az ördögnek és cselekedeteinek való ellenmondás volt. Kisdedeknél, gyermekeknél keresztszülôket alkalmaztak, akik jótálltak, kezeskedtek értük (sponsores). A keresztszülôk felelôsségét Tertullián nagyon hangsúlyozza. Ô az elsô, aki említést tesz keresztszülôkrôl az egyházi írók közt. 3. A keresztség után következett a szentelt olajjal való fölkenés. Az olajszentelésrôl már a Didaché kopt töredéke tanúskodik. Hogy mi volt a szövege Tertullián korában, arra megint az ô utalásainak és a Gelasianum (ed. Wilson, 71.1.) krizmaszentelésének megegyezésébôl következtetünk. (Hivatkozás Áron fölkenésére, Krisztus nevének jelentésére, a Szentlélek kenetére). A krizmával -- mely ekkor még más anyaggal nincs keverve -- való fölszentelésnek lelki hatása van, de mibenlétét Tertullián nem határozza meg közelebbrôl. 4. Azután következik a kézrátétel a Szentlélek lehívásával (advocans, invitans) kíséretében. Ennek hatása: a Szentlélek rászállása a megkereszteltre. Hogy a kézrátétel (manus impositio) a kereszttel való megjelölést is magában foglalta (consignatio), azt Tertullián másutt igazolja (De resurr. carn. c. 8; de praescript. c. 40.), itt csak utal rá (Jákob áldása József fiaira). A bérmálás szentségében a három szertartás: olajjal való kenés és kézrátétel (a kenés kereszt alakban történik) a mai szertartásrend szerint egybeolvadt; Tertullián világosan megkülönbözteti a kettôt: a bérmálás lényeges hatását, a Szentlélek közlését a kézrátételnek tulajdonítja. Ebben a könyvében nem szól a harmadik szentségrôl, amelyben a megkereszteltek szintén részesültek: az Eucharisztiáról. Másutt többször beszél róla. Második kérdésünk: mi a dogmatörténeti jelentôsége Tertullián e művének? Hogy erre felelhessünk, meg kell különböztetnünk Tertulliánban saját kora hitének és liturgiájának tanúját a hitigazságokat boncoló, vitázó és következtetéseket levonó hittudóstól. Amirôl Tertullián, mint az afrikai egyház hitérôl és gyakorlatáról a keresztségre és bérmálásra vonatkozólag tanúskodik, az önmagában is jelentôs, egyrészt mert erre vonatkozólag az elôtte lefolyt idôbôl kevés az adatunk (Didaché, Szent Jusztin), másrészt, mert Tertullián azoknál sokkal részletesebb és behatóbb. Errôl az eddig elmondottak is bizonyságot tesznek. Tertulliánnak, mint hittudósnak az érdeme, hogy a keresztség és bérmálás dogmatikáját elôször fejtette ki nagy elmeéllel, mély hittel. Amit a 2--5. fejezetekben tárgyal, abban a mai dogmatika a keresztség anyagáról jóformán az összes kérdéseket megtalálja, a 6. fejezetben a keresztség alakjáról is felvilágosítást nyer. Hivatkozik a keresztség alapítására (13,3), egyetemes szükségességére, a vérkeresztséggel való pótolható voltára (16). Csodálatos találékonysággal gyűjti össze a keresztség ószövetségi elôképeit, mit már a Barnabás levél is megkísérel. Nagy érdeme van abban, hogy a keresztség (és bérmálás) hatásait is megkülönbözteti, részletezi, sokszorosan utal a keresztség összefüggésére Krisztus halálával és feltámadásával. De nemcsak a hatást magát fejti ki, hanem a hatásmódot is. Hogy a szentség mint érzéki jel azt hozza létre a lélekben, amit külsôleg jelez (sacramentum efficit, quod figurat), hogy tehát a szentség által közölt lelki hatás, kegyelem a jelképes cselekmény jelentésétôl függ, azt Tertullián pompásan megvilágítja. Hogy ez a hatásmód -- a fizikai okságéhoz hasonló, azt is eléggé kifejezésre juttatja. Ezért van oly nagy gondja arra, hogy a keresztség elemének, a víznek az üdvtörténetben való jelentôségét a vonatkozó adatokkal, elôképekkel kidomborítsa és hogy a természetében rejlô alkalmasságot üdvtörténeti feladatára: a lelki megtisztítás, újjászületés, gyógyítás jelzésére és okozására kimutassa. Ezzel nemcsak ennek a két avató szentségnek (sacramentum initiationis), hanem általában a szentségeknek teológiáját a leglényegesebb ponton, a szentség fogalmában alapozta meg lényegesen Tertullián. Ahogy szembeállítja a keresztséget János keresztségével, abból világos, hogy ô a ,,divinum'', az isteni, természetfölötti hatást látja a keresztény szentségfogalom lényeges jegyének. Másik, hatásában nem kisebb érdeme Tertulliánnak -- a sacramentum szónak alkalmazása a keresztségre. Felix sacramentum aquae nostrae c. 1. -- sacramentis propriis -- 3,6. -- sacramentum sanctificationis, 4,4. -- sine ullo sacramento -- 5,4. -- addita est ampliatio sacramento: (felesküvés) 13,2. A ,,sacramentum'' szónak a latin szótárban ezt a legfontosabb jelentését igazában Tertullián adta meg. Még az általa használt Vetus Itala -- bibliafordítás egyáltalán nem alkalmazza ezt a szót a keresztségre és a hasonló szertartásokra, hanem -- ahol a görög Szentírásban mysterion-t talál, ezt következetesen sacramentumnak fordítja, akár egyszerű titkot, akár hittitkot, akár titkos szertartást jelentsen is a szó. A latin profán és vallási irodalomban pedig ennek a szónak jelentésébe elsôsorban az eskü fogalma csendült bele, azután Liviustól a katonai zászlóeskü (sacr. vegillare) közvetítésével átment azoknak az avatószertartásoknak jelzésére, melyeket a görög nyelven szoros értelemben vett mysteriumokban gyakoroltak. Tertullián nyelvérzéke ennek a két jelentésnek összekapcsolásával (fölesküvés és titkos avató szertartás) alkalmazza ezt a szót elsônek a keresztségre a latin írók közül, ezzel megszűkítette a Vetus Italában talált általánosabb, bizonytalanabb jelentését és alkalmassá tette arra, hogy a késôbbi teológia hosszú kereséssel vele jelölje meg azokat a megszentelô szertartásokat, melyeket a 12. század közepe óta ,,hét szentség''-ként foglalunk össze.[2] Sokáig tart ez a jelentés-megszorító folyamat, hiszen maga Tertullián is használja tágabb értelemben is pogányok bájoló szertartásaira (5,4. sine ullo sacramento -- vö. a fordítást) és Szent Ambrus is rabja marad a Vetus Itala tág szóhasználatának e pontban. Ezért nem fordítható Tertulliánnál sem mindig ,,szentség''-gel a ,,sacramentum''. A dogmatikus tisztára az igazságnak való megfelelés szempontjából mérlegeli az egyes szerzôk véleményét; a dogmatörténész azonban más szempontokat is figyelembe vesz és ezekkel méri a ,,bűnös Tertullián'' néhány, eltévelyedésében is jellegzetes állítását. Ilyen pl. a 10. fejezetben az az állítás, hogy a bűnbánat tisztán emberi dolog. A rigorista Tertulliánt félrevezette saját túlzó aszkézise. Ilyen továbbá az eretnekek keresztségének érvénytelenségérôl tett általános, megkülönböztetés nélkül való állítása, ennek rabulisztikus megokolása és újrakeresztelésüknek követelése. Ebben menti ôt saját egyházának a rómaiétól eltérô, hibás gyakorlata. Amikor a nôket eltiltja a kereszteléstôl, akkor nem a teológus, hanem a nôgyűlölô életfilozófus szól belôle. A keresztség elodázásának ajánlásában -- fôleg a gyermekek részére -- pedig közismert rigorizmusát láthatjuk. Hogy munkájának értékét ezzel nem merítettük ki, az világos lesz még azok számára is, akik csak fordításból fogják megismerni. Elég legyen csak utalni a vallástörténet számára oly fontos közléseire az 5. fejezetben, a művelôdéstörténeti szempontból oly érdekes hasonlatára a víziorgonáról (8. fej.). A szellemtörténet is megtalálja e kis művében két közszájon forgó szólásnak, elvnek elsô fogalmazását. Az egyik: a credo, quia absurdum. Ezt Tertulliánnak tulajdonítják, de ebben a formában ô sohasem mondta. Itt a következô formában találjuk meg: ,,Nonne mirandum et lavacro dilui mortem? Atquin eo magis credendum. Si qua mirandum est, idcirco non creditur?'' Amit Tertullián itt mond, az csak annyi, hogy Istennek semmi sem lehetetlen; de nem az, hogy amiben bensô ellenmondás van (pl. 2 X 2 = 5), hogy azt is hinni kell. Ezért a szólamért tehát nem lehet Tertulliánt felelôssé tenni. A másik hasonló szólam a hittudománynak Szent Ágoston, de fôleg Szent Anzelm óta vezérelve: Credo ut inteligam. A ,,fides quaerens intellectum''-nak, a megértést keresô hitnek Tertullián minden bizonnyal nagy és elsô képviselôje. De hogy ez nem csak gyakorlat, hanem program is volt, maga elé tűzött feladat szerint is benne élt, azt akkor fejezi ki, mikor arra felel, miért nem értették meg a farizeusok a János-keresztséget: ,,De quo illi non voluerunt constanter respondere, utpote non intelligentes, quia non credentes''. (10,1) Ebben benne van a tétel ellentéte. Csak az érti meg a hit dolgait, aki hiszi ôket. Ez a: credo ut intelligam programja. Még néhány szót a munka fordításáról. Szövegként G. Rauschen kiadását használtam: Tertulliani: de baptismo - a Florilegium patristicum XI. fasc.-ban. (Bonn 1916.); jegyzeteit is felhasználtam mind a fordításban, mind a magyarázatban; de ezeket bôvítettem is saját tanulmányaim alapján. Azt az elôrebocsátottak alapján mindenki megérti, hogy Tertullián fordítása kemény próbára teszi az embert. A szöveg sűrített volta, eszmékben való gazdagsága szolgál magyarázatul arra, miért van itt a szokottnál hosszabb bevezetés és miért oly sok a szövegmagyarázó jegyzet. ======================================================================== Tertullián: A keresztségrôl (De baptismo) Áldott a mi vízkeresztségünk szentsége, mert lemosván korábbi vak voltunk bűneit, az örök életre szabadít meg minket. Tán nem lesz haszontalan ez az értekezés, mely oktatja azokat is, kik épp most készülnek rá, meg azokat is, akik megelégszenek az egyszerű elhivéssel és ezért nem kutatják át a hagyomány érvéit, hanem megbízható, bár még ki nem próbált hitüket elmélyedés nélkül bírják. 2. Nemrég itt élt egy mérges vipera, a Gaius-féle eretnekségbôl[3] és sokakat magához ragadott tanításával, mellyel elsôsorban a keresztséget akarta tönkretenni. Ezt egészen saját (vipera) természete szerint tette. Mert ezek a viperák, áspiskígyók és baziliszkuszok a száraz, víztelen helyeken élnek. De mi mint halacskák vízben születünk a mi Ichthys-ünk (Halunk), Jézus Krisztus aszerint és nem is üdvözülünk másképp, csak úgy, ha a vízben megmaradunk.[4] Az a szörnyeteg tehát, akinek nem is lett volna szabad tanításra száját kinyitnia,[5] nagyon jól tudja, hogy megöli a halakat, ha a vízbôl kiemeli ôket.[6] 2. Egyébként mily ügyes az elvetemültség a hit megingatásában, vagy elfogadásának teljes meggátlásában, midôn oly alapon támadja a hitet, melyen az nyugszik! Semmi úgy meg nem keményíti az ember lelkét (a hit ellen), mintha látja, mily egyszerűek az Isten művei, melyek lefolyását látjuk és mily fenségesek hatásukban, melyre csak ígéretünk van; ezért annál is hihetetlenebbnek látszik az örökkévalóság elnyerése, mivel oly egyszerűen, minden pompa, minden új fényűzés, minden költségeskedés nélkül bocsátják az embert vízbe és míg kevés szó kíséretében alámerül, alig, vagy egyáltalán nem lesz tisztább, mikor kiszáll belôle. 2. Tévednék, ha ezzel ellentétben a bálványok ünnepélyei, titkos szertartásai[7] nem épp a nagy fényűzés, díszítés, költségeskedés árán szereznének a maguk számára hitelt és tekintélyt. Mily nyomorult vagy, hitetlenség, mikor tagadásba veszed az Isten saját tulajdonságait: az egyszerűséget és a mindenhatóságot. Mit mondjak hát? Nemde csodálni való, hogy a keresztség is eltörli a halált? Ha igen, annál inkább kell azt hinnünk. Vagy tán azért nem hiszik, mert csodálni-való?[8] De vajon milyeneknek kell lenniök az Isten működéseinek, ha nem minden csodálkozást felülmúlóknak? Mi magunk is csodáljuk ôket, de épp azért, mert hiszünk bennük. Különben is a hitetlen csodálkozik, de nem hisz; csodálja az egyszerű dolgokat, mintha semmiségek, a fönségeseket, mintha lehetetlenek volnának. 3. De legyen úgy egészen, ahogy véled; csakhogy mindkettôt elôre megmondta az isteni kinyilatkoztatás: ,,Ami a világ szerint oktalan, azt választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse a világ bölcsességét''[9] és ami fölötte nehéz az emberek szemében, az könnyű az Istennek. Mert ha az Isten bölcs és mindenható -- ezt azok sem tagadják, akik ôt mellôzik --, méltán választja működése tárgyául bölcsessége és mindenhatósága ellentétét, vagyis az oktalanságot és lehetetlenséget; hisz minden erô abban nyilatkoztatja ki magát, ami működésre ösztönzi. 3. Eszünkben tartjuk a kinyilatkoztatásnak ezt a szavát, mint alapgondolatot és mégis azt vesszük tárgyalás alá: mily oktalan és lehetetlen a víz által újjászületni.[10] Mert hogy ez az anyag miért érdemesült ily feladatra, azt, mint gondolom, ennek a folyékony elemnek méltóságából kell kikövetkeztetni. De van is igen nagy méltósága a víznek már kezdettôl fogva. 2. Mert hiszen a víz egyike azon valóknak, melyek a világnak bármily rendezése elôtt az Istennél nyugodtak még kialakulatlan formában. ,,Kezdetben -- úgymond az Írás -- alkotta Isten az eget és a földet. A föld pedig láthatatlan és rendezetlen volt; sötétség volt a mélység fölött és az Úr Lelke lebegett a vizek fölött''.[11] Ennek alapján elôször is a víz korát kell tisztelned, ember; hogy ily ôsi az ô valója; aztán méltóságát, hogy az isteni Lélek székhelyéül szolgált, mert kedvesebb volt akkor más elemeknél. Mert akkor még a sötétséget nem ékesítették a csillagok, a mélység pedig gyászos, a föld dísztelen, az ég ormótlan volt; csak a víz, ez a mindig tökéletes, vidám, egyszerű, magában tiszta anyag adott méltó szálláshelyet az Istennek. 3. A világ rendezése aztán mintegy a vizek ütemére történt! Mert amikor Isten az égboltot középen megszilárdította, ezt a vizek szétválasztásával tette; amikor pedig a szárazföldet különítette el, ezt is a vizek elkülönítésével végezte.[12] 4. Amikor elemei szerint rendezte már a világot és lakókat adott neki, elôször a vizeknek parancsolta meg; hogy teremjenek élôlényeket. Elôször tehát a vízbôl keletkeztek élôlények; hogy ne legyen csodálnivaló, ha a keresztségben a víz életet tud adni. 5. Vagy az talán nem víz segítségével történt, mikor az embert megalkotta? Földbôl vette a test anyagát, de ez nem lett volna alkalmas, ha nem lett volna nedves és puha; ilyenné pedig a teremtés harmadik napján helyükre telepített vizek tették ottmaradt nedvességükkel az iszapot. 6. Félek, ha tovább folytatnám, amit ennek az elemnek méltóságáról mondhatok, arról, hogy mily erô, kedvesség van benne, hogy mennyire célszerű, hasznos, alkalmas segítség ez a világ számára: ez úgy tűnhetik fel, mintha nem annyira a keresztség értelmét, mint inkább a víz dicséretét adnám elô; igaz, hogy ezzel annál inkább kimutatnám: nem lehet kétséges, hogy Isten a vizet, melyet minden alkotásában és dolgában felhasznál, saját szentségeiben is alkalmazza; hogy az az elem, mely a földi életet igazgatja, az a mennyeit is létrehozza. 4. Elég legyen azonban azokat a mozzanatokat kiragadni, melyekben a keresztség mivoltára ismerünk; az elsô ezek közt (ezt már akkor jellege a keresztség elôképévé tette), hogy a Lélek, aki kezdetben a vizek fölött lebegett, a megkereszteltben benne fog maradni. Nyilvánvaló, hogy a Szent lebegett a szent elem fölött, vagy pedig az elem attól, aki fölötte lebegett, szentté vált. Hiszen bármely anyag, mely másnak van alávetve, szükségszerűen átveszi annak a tulajdonságát, amely rájatelepszik; leginkább az anyagi való a szellem tulajdonságát, mely állagának könnyűségénél fogva könnyen behatol és beivódik másba. Így szentelte meg a Szentlélek a vizek természetét és így foganta a víz a szenttétevô erôt. 2. Ne vesse senki ellen: Vajon mi is azokba a vizekbe merülünk most le, melyek a világ kezdetén voltak? Nem merülünk -- felelem -- ugyanabba a vízbe; csak olyan értelemben ugyanabba, hogy a víz, mint víz ugyanaz, de fajai különbözôk. Amit pedig megkapott a víz mint víz, az a víz fajaira is átáramlik. 3. Azért semmi különbség sincs abban, hogy valaki tengerben fürdik-e meg, vagy medencében, folyóban, vagy kútban, tóban, vagy teknôben, épp úgy nincs különbség azok közt, kiket János a Jordánban, vagy Péter a Tiberisben keresztelt meg. Vagy, ha volna, akkor az az eunuch, akit Fülöp útközben, véletlenül talált vízzel keresztelt, jobban vagy kevésbé részesült volna az üdvösségben. 4. Ezért tehát az eredet ôsi elôjogánál fogva valamennyi víz az Isten nevének segítségülhívásával részesül a szenttétevô titkos erôkben;[13] rászáll ugyanis azonnal a Lélek az égbôl és rajtmarad a vízen, megszenteli azt magától és az így megszentelt víz a szenttétevô erôt magába issza. 5. Bár a lemosás egyszerű tényének megfelelne az a jelképes cselekedet, hogy miként szenny módjára rútít el bennünket a bűn, ezt vízzel mossuk le. De a vétkek nem a testen tűnnek elô -- hiszen senki sem hordja a bôrén a bálványimádás vagy a fajtalanság vagy a csalás piszokfoltját, hanem a lelket szennyezik be, mert a lélek a bűn szerzôje; ugyanis a lélek az úr, a test a szolga. Mégis mind a kettô osztozkodik a felelôsségben; a lélek az elhatározás, a test a végrehajtás miatt. Tehát miután az angyal[14] közbejöttére a víz bizonyos módon gyógyító erôt nyert, a vízben a lélek is megtisztul testi módon, viszont a lélek is tisztává lesz lelki módon. 5. Ugyanezt a hatóerôt közvetítik bálványaiknak még a szellemi hatalmak megértésétôl távolálló pogányok is. De meddô vizekkel csalják önmagukat.[15] Hiszen ôket is fürdô által avatják be misztériumaikba: Isisébe vagy Mithráéba; isteneiket is kihozzák megfürdetésük végett. Egyébként tanyáikat, házaikat, templomaikat, meg egész városokat is néha köröskörül hordott vízzel hintik meg engesztelés céljából. Valóban Apollo ünnepein vagy az eleusisi misztériumokon ôk is vízbe merülnek és ezt azzal a szándékkal teszik, mint mondják, hogy újjászülessenek és hamis esküikért büntetlenséget szerezzenek. Meg aztán a régi idôben, ha valaki gyilkosságban volt vétkes, tisztító vízzel igyekezett szabadulni.[16] 2. Ha tehát ôk azzal áltatják magukat, hogy maga a víz, mely természete szerint lemosásra szolgál, biztosítja számukra a bensô tisztulást, menynyivel igazabban adja azt meg a víz annak az Istennek rendelésébôl, aki a víz mivoltát alkotta! Ha azt hiszik, hogy vallási szertartás által kap a víz gyógyító erôt: vajon van-e különb vallás, mint az élô Istené? 3. Ezt belátva itt is felismerjük az ördög mesterkedését, aki az Isten műveit utánozza azáltal, hogy ô is a keresztséghez hasonló szertartásban részesíti övéit. De mi volna itt az egyezés? Hisz (az ô keresztségében) a tisztátalan tisztít, a pusztító szabadít, a kárhozott oldoz fel. Saját munkáját rontaná meg, ha eltörli a bűnöket, melyeket ô maga sugalmaz. Mindezt a hinni nem akarók számára hozzuk fel bizonyítékul, ha egyáltalán nem hisznek az Isten műveiben, de azok majmolását az Isten ellenlábasa által elhiszik. 4. Különben is -- vajon a tisztátalan lelkek minden szertartás nélkül is nem gyakorolnak-e bűbájt a vizekben - ezzel is majmolva az isteni Lélek lebegését a vizek fölött a világ kezdetén? Errôl beszélhetnének árnyékos források, magányos patakok, medencék a fürdôkben, vezetékek a házakban, csatornák és kutak, melyeknek rontó hírük van -- az ártó szellemek által. Megistenülteknek,[17] sellôk által elragadottaknak,[18] vizitündér rabjainak,[19] vízkórosoknak[20] mondják azokat, kiket a vizek megöltek, ôrültséggel vagy rémüléssel kínoztak. 5. Miért említjük mindezt? Hogy valaki ne gondolja azt kevésbé hihetônek, hogy az Isten szent angyala közreműködik a víznek az ember üdvére való felhasználásában, mint azt, hogy az ördög rossz szelleme az embernek megrontására ugyanazzal az elemmel sűrű érintkezést tart fenn. Ha azt gondolná valaki: új dolog az, hogy angyal száll le a vízre, vegye figyelembe, hogy ennek megvan már az elôképe. Bethsaida tavát a leszálló angyal kavarta föl.[21] Erre vártak, akik egészségükkel bajlódtak; akinek sikerült elsôként oda leszállni, ha megfürdött, többé nem volt panasza egészségére. A testi gyógyvíz ezen elôképe a lelki gyógyulást jelezte elôre, oly módon, ahogy általában érzéki dolgok szolgálnak a szellemiek jelképéül. 6. Amint tehát az Isten kegyelme gyarapodott az emberek közt, a víznek és angyalnak ereje is megnövekedett. Ezek azelôtt testi bajokat gyógyítottak, most a lelket gyógyítják; azelôtt a testnek adtak egészséget, most az örök életét adják meg; akkor egy évben csak egyszer gyógyítottak,[22] most mindennap megmentik a népet, a bűnök eltörlése által megszabadítják a haláltól. Mert ha a vétek elvétetik, megszűnik a büntetés is. 7. Így nyeri vissza az ember az Isten hasonmását, ki azelôtt Isten képét viselte.[23] Képmásnak földi alkata szerint, hasonmásnak az örökkévalóságban tekintik. Mert visszakapja az Isten Lelkét, akit akkor (a teremtésben) az ô lehelletétôl kapott, de aztán a bűn által elveszített. 6. Nem mintha már a keresztvízben megkapnók a Szentlelket, hanem a vízben az angyal közreműködésével megtisztulunk és így a Szentlélek befogadására elôkészülünk. Ennek is megvan az elôképe. Mint ahogy János az Úrnak volt elôhírnöke, ki elôkészítette az ô útjait, ugyanúgy a keresztség angyala mint tanú az eljövendô Szentlélek számára készíti az utat a bűnök lemosásával, mit az Atyában és Fiúban és Szentlélekben megpecsételt hitvallás eszközöl.[24] 2. Mert ha három tanú állítása szükséges minden isteni szó érvényéhez, mennél inkább ajándéka elnyeréséhez?[25] Megszentelésünk által ugyanazok lettek hitvallásunk tanúi, akik egyúttal üdvösségünk kezesei.[26] Elég ugyanis reményünk biztosítására az isteni nevek száma;[27] de mivel a három személy által történik mind hitvallásunknak, mind üdvösség-fogadalmunknak hitelesítése, szükségképpen hozzákerül még az egyház említése is,[28] mert ahol ott van a három, vagyis az Atya és Fiú és Szentlélek, ott van az Egyház is, mely e háromnak teste.[29] 7. Azután, hogy kiléptünk a keresztvízbôl, megszentelt[30] olajjal kennek fel bennünket ôsi szokás szerint, mint ahogy tülökbôl szokták felkenni a papságra kiválasztottakat; így kente föl tülökbôl Mózes Áront.[31] Krisztusnak, a felkentnek neve is krizmából származik, ami kenetet jelent; ez adta Urunknak a nevét; ez által a kenet maga is lelkivé vált, mivel a Lélekkel kente fel ôt az Atyaisten, miként az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk: ,,Összejöttek valóban ebben a városban a te Fiad ellen, kit felkentél''. (ApCsel 4,27) 2. Így bár rajtunk is testet olajoz a kenet, de lelkünknek van hasznára;[32] mint ahogy a keresztvízbe merülés testi tényének is megvan a lelki hatása, hogy bűneinktôl megszabadulunk. 8. Következik a kézrátétel áldó imádság kíséretében, mely a Szentlelket hívja és vonzza le. Valóban, ha az emberi találékonyság a szelet le tudja hozni a vízre és a víztömeget rájatett kézzel más fuvallat segítségével oly tiszta hangon tudja megszólaltatni,[33] miért ne tudná Isten az ô hangszerén[34] felszentelt kéz segítségével a szellemi fenség dallamát eljátszani. 2. Hisz ez is az ószövetségi elôkép szerint történik, mikor Jákob Józseftôl származó két unokáját, Efrémet[35] és Manassest, kezét felcserélten[36] fejükre téve megáldotta; mégpedig kezét úgy tette átlós keresztben rájuk, hogy két keze Krisztust jelezte és már akkor a Krisztusra szóló áldást hirdette, elôre.[37] 3. Akkor[38] az a szentséges Lélek a megtisztult és megáldott testekre szívesen leszáll és felismerve benne ôseredeti székhelyét, megpihen a keresztvízen; az a Lélek ez, ki galamb képében szállt le az Úrra, hogy így is kinyilvánuljon a Szentlélek természete ennek a madárnak egyszerűsége és ártatlansága által; hisz a galambnak még testi értelemben sincs epéje.[39] 4. ,,Legyetek tehát -- úgymond az Úr -- artatlanok, mint a galambok.'' Ez sincs az elôbb említett jelképre való vonatkozás nélkül. Mert miként a vízözön után, melyben a régi gonoszság megtisztult, vagy hogy úgy mondjam: -- a világ keresztvízbe merülése után a galamb hirdette mint követ az isteni harag csillapodását a földnek, mikor kibocsáttatván a bárkából, oda olajággal tért vissza -- (az olajág a pogányoknál is a béke jelvénye) -- a lelki működés rendje szerint épp úgy száll le az Isten békéjét hozva a Szentlélek galambja a földre, azaz testünkre, mely régi bűneit lemosván a vízbôl fölmerült.[40] Ezt a galambot az égbôl bocsátották ki, ahol az Egyház van, melynek elôképe volt a vízözön bárkája.[41] 4. De a világ (a vízözön után) megint vétkezett; ebben a pontban rossz a párhuzam a vízözön és a keresztség közt.[42] Igen ám, csakhogy a bűnös világ tűzre van szánva; de ugyanúgy az ember is, aki a keresztség után újra vétkezik. Ezért ezt a mozzanatot is intô jelként kell felfognunk. 9. A természet mennyi képessége, a kegyelem mennyi kiváltsága, mennyi ünnepélyes ôsi szertartás, mennyi elôkép és szentelés működött közre a keresztség létrehozásában! Ilyen elôkép volt, mikor az Egyiptomból megszabadult nép akadály nélkül megmenekült az egyiptomi király hatalmából azáltal, hogy átment a vízen, melybe a király egész seregével belefulladt. Mily világosan teljesedik be ez az elôkép a keresztségben! A pogányok megmenekülnek a világból a víz által és elôbbi urukat, az ördögöt otthagyják legyôzötten a vízben.[43] 2. Másik elôkép az, hogy a romlott, keserű víz Mózes fája által a saját elônyére édessé javul. Azt a Jézus Krisztust jelzi, aki a természetnek korábban mérgezett és keserű ereit a keresztség gyógyító vizévé javítja saját erejébôl. 3. Ez az a víz, mely a kísérô sziklából a népre áradt; mert ha a szikla Krisztus volt, kétségtelen, hogy a Krisztusból fakadó vízben a keresztvíznek Krisztustól való megszentelését látjuk. Mily kedves a víz az Isten és az ô Krisztusa szemében, hogy ezzel is bizonyságot tegyen a keresztség mellett! 4. Sohsem találjuk Krisztust víz nélkül. Hisz ôt is vízben keresztelik meg; hatalma gyakorlását elôször a vízen kezdi meg, mikor a menyegzôre hívták; mikor beszédet mond, szomjas hallgatóit az ô örök vízére hívja, mikor a testvéri szeretetet (az agapét) tanítja, a testvérnek nyújtott pohár vizet dicséri a szeretet cselekedetei közt; a kútnál üdíti fel magát, vízen jár, szívesen hajózik vízen, tanítványainak vízzel mosta lábát. A keresztvíz javára szóló tanúsága megmarad egészen kínszenvedéséig; mikor keresztre ítélik, ott is víz kerül elô -- errôl Pilátus keze tanúskodik --; mikor átszegzik oldalát, abból víz fakad -- errôl meg a katona lándzsája bizonykodik. 10. Amennyire közepes tehetségünktôl telt, mindenrôl szóltunk, ami a keresztség vallásához tartozik. Most néhány érintkezô kérdést szeretnék, ahogy tudok, megbeszélni. A (keresztelô) Jánostól meghirdetett keresztségre vonatkozóan már akkor fennállott a kérdés -- maga az Úr vetette fel a farizeusoknak --, hogy mennyei-e az a keresztség, vagy földi. Erre a kérdésre ôk nem tudtak biztos feleletet adni, mert -- mivel nem hitték, nem is értették.[44] 2. Mi pedig annak a csekély hitnek -- (mely bennünk van) -- megfelelô csekély megértéssel úgy ítélhetünk, hogy isteni volt ugyan az a keresztség; isteni rendelés, de nem isteni hatású; hiszen azt olvassuk, hogy Jánost az Úr küldötte erre a feladatra, de egyébként csak emberi volt képessége. Semmi mennyeit ugyanis nem adott, hanem a mennyei dolgokat készítette elô; a bűnbánatnak volt hirdetôje, a bűnbánat azonban az ember hatalmában áll.[45] 3. Ezért a törvénytudók és farizeusok, mivel hinni nem akartak, bűnbánatot nem tartottak. Ha pedig a bűnbánat emberi dolog, nyilvánvaló, hogy a bűnbánatra készítô keresztség is ugyanolyan nemű; mert ha mennyei lett volna, megadta volna a Szentlelket és a bűnbocsánatot. De bűnt bocsátani, és Szentlelket adni -- kizárólag az Isten dolga. 4. Maga az Úr is azt mondta, ha nem megy föl elôbb az Atyához, akkor a Szentlélek sem fog leszállani. Világos tehát, hogy amit maga az Úr sem adott még, a szolga sem adhatta.[46] Ezért olvassuk késôbb az Apostolok Cselekedeteiben,[47] hogy akik János keresztségét vették, azok még nem bírták a Szentlelket, sôt még hallomásból sem tudtak róla. 5. Tehát nem lehetett mennyei az, ami nem nyújtott mennyei adományt; hiszen maga a prófétai lélek (tehetség) is -- ez valóban mennyei volt Jánosban -- annyira megfogyatkozott benne a Szentléleknek az Úrra való teljes átszállása után, hogy akit elôre hirdetett, ahhoz késôbb követeket küldött: tudakolják ki, valóban ô-e a Megváltó. A bűnbánat keresztségét tehát úgy szolgáltatták ki, mint a Krisztusban elnyerendô bűnbocsánat és megszentelés zálogát. 6. Mert amikor a bűnbánat céljából meghirdette a bűnbánat keresztségét, ezt az elkövetkezô bűnbocsánatra hirdette. A bűnbánat ugyanis elôbb van, a bűnbocsánat utána következik; és ebben áll az útnak elôkészítése. Aki pedig elôkészít, nem az, aki be is fejez; hanem arra készít valamit elô, hogy más valaki befejezze. 7. Ô maga bevallja, hogy a mennyeiek nem az ô birtokában vannak, hanem Krisztuséban. Aki a földrôl való, az földrôl beszél; aki felülrôl jön, felette van mindenkinek.[48] Azt is hirdette, hogy ô csak a bűnbánatra keresztel; nemsokára jön az, aki Szentlélekben és tűzben keresztel. Az igazi és állhatatos hit ugyanis a víz által merül az üdvösségre; a színlelt és gyenge hit pedig a tűzbe merül az ítéletre. 11. De íme -- azt vetik ellen -- eljött ugyan az Úr, de nem keresztelt. Azt olvassuk ugyanis: ,,Ô azonban nem keresztelt, hanem az ô tanítványai''.[49] 2. De ezt nem úgy kell érteni, mert ezt úgy mondták, ahogy közönségesen szoktunk beszélni; mint példának okáért, mikor azt mondjuk: a császár kiadta a rendeletet; vagy: a városbíró bottal vert valakit. Vajon valóban maga a császár adta ki a rendeletet? Vagy maga a városbíró ütlegelt? Mindig annak tulajdonítjuk a tényt, akinek számára azt elôkészítik.[50] Amikor tehát (János) azt mondja: ,,Ô fog benneteket megkeresztelni'' -- ezt is úgy kell érteni: általa vagy az ô számára fogtok megkeresztelkedni. 3. De senkit meg ne zavarjon az, hogy Krisztus maga nem keresztelt. Mert mi célból keresztelt volna? Bűnbánatra? De miért volt akkor elôhírnöke? Vagy a bűnök bocsánatára? De hiszen azt puszta szavával megadta. Saját maga nevére? De hiszen saját valóját alázatosságból titkolta.[51] A Szentlélek nevére? De az Úr még nem ment föl az Atyához. Vagy tán: az egyházra? Ezt az apostolok még nem szervezték meg. 4. Tehát a tanítványok, mint az ô szolgái, mint János, az ô elôhírnöke, ugyanazzal a János-keresztséggel kereszteltek; ne gondolja senki, hogy mással, mivel más keresztség nincs, mint késôbb Krisztus keresztsége. De ezt a tanítványok akkor még nem adhatták, mert még nem teljesült be Krisztus dicsôsége, és mert még a keresztvíz nem nyerte el hatóerejét Krisztus kínszenvedése és feltámadása által. Halálunkat ugyanis csak Krisztus kínszenvedése ronthatta le és életünket csak az ô feltámadása adhatta vissza.[52] 12. A hit törvénye szerint a keresztség nélkül senki sem üdvözülhet. Ez leginkább az Úr szavából világlik ki, aki mondja: ,,ha valaki nem születik a vízbôl, annak nincs élete''.[53] Ezzel szemben egyesek aggságosan, sôt vakmerôen vitáznak, hogy miként érhették el a hit eme törvénye szerint az apostolok üdvösségüket, holott nem olvassuk, hogy ôket az Úrban megkeresztelték volna Pál kivételével. 2. Sôt úgy érvelnek, hogy mivel Pál vette fel közülük Krisztus keresztségét, tehát vagy -- hogy a törvény érvényben maradjon -- a többi, keresztségben nem részesült apostol üdvözülését kell kétségbevonni, vagy a törvényt érvényteleníteni, ha a meg nem kereszteltek számára is van üdvösség. Az Úr a tanúm, hogy hallottam ilyen beszédet; senki se gondoljon oly elvetemültnek, hogy magamtól, pusztán tollam hegyébôl ilyent kitaláltam volna, ami másokban kételkedést támaszt. 3. És most azoknak felelek, ahogy tudok, akik azt mondják: az apostolok nem voltak megkeresztelve. Azok ellen, akik, hogy a vízkeresztség szentségét lerontsák, tagadják az apostoloknak még János keresztségében való részesülését is, ez az alkalmas bizonyítékom: János emberi hatású keresztségét felvették és az Úr keresztségére vágyakoztak; mert amikor Péter azt kérte, hogy az Úr egészen mossa meg, az Úr egy keresztséget állapított meg mondván: ,,Aki egészen meg van mosva, nincs szüksége rá mégegyszer.[54] 4. Vagy hihetônek tűnik fel az, hogy épp azokban az emberekben nem lett volna elôkészítve az Úr útja, vagyis azok nem vették volna fel János keresztségét, akik arra voltak kiszemelve, hogy az Úr útját az egész földkerekségen megnyissák? Megkeresztelkedett maga az Úr, akinek nem volt szüksége semmi bűnbánatra -- és a bűnösöknek ne lett volna rá szükségük? Ha tehát azt olvassuk az Írásban, hogy mások nem keresztelkedtek meg, ezen nem az apostolokat kell érteni, hanem a hit ellenlábasait, a törvénytudókat és a farizeusokat. 5. Ebbôl következik, hogy mikor az Úr ellenségei nem akartak megkeresztelkedni, azok, akik az Úr kíséretéhez tartoztak, felvették a keresztséget és nem voltak az Úr ellenségeivel egy véleményen. Annyival inkább kell ezt gondolnunk, mert az Úr, akit követtek, magasztaló tanúbizonyságot tett Jánosról mondván: ,,Senki az asszonytól születettek közt nem nagyobb Jánosnál''[55] 6. Mások bizony elég erôltetett módon azt találták ki, hogy az apostolok akkor vették fel mintegy a keresztséget, midôn hajójukon a hullámok érték és elborították ôket;[56] maga Péter pedig a tengeren járva eléggé elmerült.[57] Azt hiszem azonban ezzel szemben, hogy más az, ha valakit a tenger árja hint meg vagy borít el, és más, ha valaki vallási törvénybôl keresztelkedik meg. 7. Egyébként pedig az a hajó az Egyháznak volt elôképe. Az Egyház is a tengeren -- vagyis e világon -- hullámok, vagyis üldözések és megpróbáltatások közt hányódik, míg az Úr mintha aludnék -- ez türelmének jelképe --, míglen a végsô idôkben a szentek imádságai által felébresztve megfékezi a világot és visszaadja övéinek a nyugalmat. 8. Tehát: akár meg voltak keresztelve az apostolok bármi módon, akár nem voltak -- ez esetben az Úr szava a keresztségrôl Péter személyén át csak ránk vonatkozik --, az ô üdvözülésüket kétségbevonni mindenképpen elég vakmerô dolog. Mert számukra az a kiváltság, hogy elsô kiválasztottai voltak az Úrnak és osztatlan családi közösségben éltek vele, megadhatta a keresztség hasznát, hiszen -- úgy vélem -- azt követték ôk, aki megígérte az üdvösséget minden hívônek: ,,A te hited - - úgy mondta -- üdvözít téged[58] -- és ,,megbocsáttatnak vétkeid''.[59] Ezeket olyanoknak mondta, akik hittek, de megkeresztelve nem voltak. 9. Nem hinném tehát, hogy az apostolok ne üdvözültek volna,[60] hiszen, amint az Úr egyetlen szava felébresztette bennük a hitet, ezzel azonnal elhagyták a vámpadot, elhagyták atyjukat, hajójukat, mesterségüket, mivel életüket fenntartották. Aki lemondott arról, hogy atyját eltemesse, az elôbb teljesítette, mint hallotta az Úrnak azt a nagy parancsát: ,,Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám''.[61] 13. Íme, ilyen kérdésekkel állnak elô azok az elvetemültek. Azt is mondják: Nem szükséges a keresztség azok számára, kiknek elég a hit. Mert hiszen Ábrahám sem a víznek, hanem a hitnek szentsége által nyerte el Isten kegyét. De minden bizonyításban hatásosabb a késôbbi bizonyíték és a következô felülmúlja az elôzôt bizonyító erôben. 2. Bárha azelôtt, vagyis Krisztus kínszenvedése és feltámadása elôtt a csupasz hit által is adatott üdvösség; de mióta a hit kibôvült azzal, hogy hinni kell az Úr születésében, kínszenvedésében és feltámadásában, a hit felesküvéséhez is hozzájárult a keresztség pecsétje; ez mintegy az öltözéke a hitnek, mely azelôtt csupasz volt, de már nem állhat fenn saját törvénye nélkül. 3. Mert azóta már fennáll a keresztség törvénye és meg van adva (kiszolgáltatásának) formája: ,,Menjetek -- úgymond az Úr -- tanítsátok a nemzeteket, megkeresztelvén ôket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevére''[62] Ehhez a törvényhez hozzájárult az a szabály: ,,ha valaki nem születik újjá a vízbôl és Lélekbôl, nem mehet be a mennyek országába''.[63] Ez a szabály a keresztség felvételének szükségességére kötelezte a hitet. Ettôl fogva tehát minden hívô megkeresztelkedett. 4. És ez az, amit maga az Úr is megparancsolt (Saulnak), mikor a látásvesztés csapása érte: ,,Kelj fel -- mondta --, menj be Damaszkuszba, ott megmutatják neked, mit kell cselekedned''[64] Vagyis meg kell keresztelkedned; csak ez hiányzott már neki; egyébként már eléggé tudomásul vette és elhitte, hogy a Názáreti az Úr, az Isten Fia. 14. De aztán magának az Apostolnak alapján újítják meg az ellenvetést, mert azt mondta: ,,Mert nem keresztelni küldött engem Krisztus''.[65] Mintha bizony ez az érv megszüntetné a keresztséget! Hát akkor miért keresztelte meg mégis Gaiust, Crispust és Stephanas egész házát.[66] Egyébként is, ha nem is küldte ôt Krisztus keresztelni, a többi apostolnak mégis megparancsolta, hogy kereszteljenek. 2. De ezeket ô azon idôk viszonyai miatt írta a korinthusiaknak, mert szakadások és pártoskodások zajlottak köztük, az egyik párt Pálhoz, a másik Apollóhoz szított. Ezért az apostol békeszeretetében, hogy ne úgy lássék, mint aki mindent magának sajátít ki, azt írta, nem az a küldetése, hogy kereszteljen, hanem az, hogy igét hirdessen. Mert hiszen az igehirdetés megelôzi a keresztelést és meg is elôzte; de azért azt hiszem: akinek szabad volt prédikálni, annak szabad volt keresztelni is. 15. Nem tudom, van-e még, amit a keresztség körüli vitában szélnek eresztenek. Azért kifejtem azt, amit elôbb elhagytam, nehogy úgy lássék, hogy nyiladozó szemeket akarok bekötni. Az Úr evangéliuma és az Apostol levelei alapján: egy keresztségünk van, mert egy az Úr és egy a keresztség[67] és egy az Egyház a mennyben. De hogy az eretnekek tekintetében milyen szabályt kell követni, azt a dolog érdeme szerint kell megfontolni. A keresztség ugyanis nekünk adatott. Az eretnekeknek azonban semmi közösségük sincs a mi egyházi életünkben; hogy kívül állnak, arra elég bizonyíték az áldozás közösségének megvonása tôlük. Nem kell számukra ugyanazt elismernem, amit nekem parancsoltak; mert nem ugyanaz a mi Istenünk és az övéké, nem egy a Krisztus, vagyis nem ugyanaz, tehát a keresztség sem egy, mert nem ugyanaz; mivel ez nincs meg náluk szabályosan, tehát kétségtelenül nincs is meg; mert nem jön számba az, ami nincs; azért nem is vehetik fel (a keresztséget), mert nincs nekik keresztségük. De errôl már részletesebb értekezésünk van görög nyelven.[68] Tehát csak egyszer szállunk le a keresztvízbe, egyszer részesülünk ezáltal bűnbocsánatban, mert ezeket nem szabad ismételni. Különben pedig a fajzsidó izraelita[69] naponként végez szertartásos mosdást, mert naponkint beszennyezôdik. Hogy ez ne történjék meg velünk is, azért van a törvény az egy keresztségrôl. Áldott a víz, mely egyszer mos le; nem is lesz gúny tárgya a bűnösök elôtt, és nem is szennyezi be újra azokat, kik megfürdöttek benne, mint az a víz, mely a sűrű fürdéstôl maga is szennyessé vált.[70] 16. Van ugyan nálunk is második keresztség, de ez is egy: a vérkeresztség ti., errôl mondja az Úr azután, hogy vízben már megkeresztelkedett: ,,Keresztséggel kell megkereszteltetnem''.[71] Mert ,,a víz és vér által jött'', írja János;[72] hogy a vízben megkeresztelkedjék, a vérben megdicsôüljön és ezért eljött, hogy minket a víz által meghívjon, hogy a vér által választottakká tegyen. 2. Ezt a kétféle keresztséget bocsátotta ki átszúrt oldalának sebébôl azért, hogy akik hisznek vérében, vízben keresztelkedjenek meg és akik a vízkeresztséget felvették, azok a vértanúságot is elviselhessék. Ez az a keresztség, mely a föl nem vett vízkeresztséget is pótolja és ha az elveszett, visszaadja.[73] 17. Hátra van még tárgyalásunk befejezéséhez, hogy arról is szóljunk, ki adja és ki veszi föl a keresztséget. Adni a fôpapnak van joga; ennek pedig püspök a neve; aztán a presbitereknek és a diakonusoknak; de nem a püspök felhatalmazása nélkül; ezt az egyház méltósága miatt kell így tenni; ha ezt megóvjuk, megóvjuk a békét is. 2. Egyébként a világiaknak is joguk van keresztelni mert amit egyformán vettek, egyformán adhatják,[74] hacsak ezután nem akarjuk a püspököket, vagy papokat és diakonusokat tanítványoknak[75] nevezni. Az Isten szavát nem szabad elrejteni senki elôl; épp azért a keresztséget is, mely az Isten egyforma ajándéka mindenki számára, mindenki kiszolgáltathatja. De mennyivel inkább kötelezi a világiakat a tisztességtudás és a szerénység, -- mikor erre az elöljárók[76] is kötelezve vannak: ti. ne tulajdonítsák maguknak a püspöknek fenntartott hivatalt! A püspökségért való vetélkedés az egyházszakadás szülôoka. Azt mondta a szentséges apostol, hogy minden szabad, de nem minden hasznos.[77] 3. Legyen tehát számodra elég, ha ezzel a joggal akkor élsz, ha szükség van rá, tehát ha erre kényszerít a hely, az idô, a személy állapota; mert a segítô jóakaratát akkor veszik szívesen, mikor ezt sürgeti a veszély körülménye, mert ha ilyen esetben nem szolgáltatja ki a keresztséget, mit szabadon tehet, felelôs lesz annak az embernek a vesztéért. 4. Az asszony szemtelensége, mellyel valaha tanítani merészelt volna az Egyházban,[78] nem fogja megszerezni számára a jogot, hogy kereszteljen. Hacsak valami új bestia nem támad köztük, mint volt a korábbi;[79] hogy miként az meg akarta szüntetni a keresztséget, úgy ez saját maga szolgáltassa ki azt. 5. Hogyha az a könyv, mely hamisan viseli Pál nevét, Thekla példájával védi is a nôk jogát arra, hogy tanítsanak és kereszteljenek, tudják meg erre vonatkozóan, hogy az az ázsiai presbiter, aki ezt a könyvet megírta -- mintegy a saját tollából gyarapítva Pál könyveit --, miután rábizonyították, bevallotta, hogy a Pál iránt való szeretete ösztönözte erre[80] és ezért tisztségébôl távozott. Hogy is volna hihetô, hogy az adjon hatalmat a nôknek tanítani és keresztelni, aki még tanulni sem engedte ôket következetesen (az egyházban). ,,Hallgassanak -- mondotta Pál -- és otthon férjüket kérdezzék meg.''[81] 18. Egyébként, hogy a keresztséget nem szabad könnyelműen kiszolgáltatni, tudják azok, akiknek ez a hivataluk. Az a szabály: ,,Adj mindenkinek, aki tôled kér''[82] -- elsôsorban az alamizsnára vonatkozik. A mi esetünkre inkább ezeket a szabályokat kell alkalmazni: ,,Ne vessétek, ami szent, a kutyák elé és a disznók elé a ti gyöngyötöket,[83] továbbá ezt: ,,Kezedet elhamarkodva fel ne tedd valakire, hogy ne legyen részed idegen bűnökben''[84] 2. Ha pedig arra hivatkoznál, hogy Fülöp oly hamar megkeresztelte az etiópiai királyné udvari emberét,[85] ne felejtsük el, hogy erre az eljárásra az Úr nyilvánvaló és kifejezett jóváhagyása jogosította fel. Hisz a Szentlélek parancsolta Fülöpnek, hogy arra az útra térjen; maga az udvari ember nem is tétlenkedett, nem is úgy viselkedett, mint aki sebtiben meg akar keresztelkedni, hanem imádság céljából a templomhoz utazott és a Szentírást olvasta, mikor Fülöppel találkozott. Így küldte hozzá Isten a maga küldöttjét; a Lélek meg is hagyta neki, hogy csatlakozzék a kocsin ülô udvari emberhez; a Szentírásnak hite élesztésére alkalmas helyét olvasta; szívesen fogadta a buzdítást, megértette, hogy az a (bibliai) hely az Úrra vonatkozik, nem is késett azt elhinni. Ezért nem vártak a keresztséggel, mely után az apostolt[86] dolga végeztével a Lélek elragadta. 3. Igaz, hogy Pál is gyorsan jutott a keresztséghez. Mert vendéglátója, Simon,[87] hamar felismerte benne az Isten választott edényét. Az Isten jóváhagyása elôre küldte bíztató jeleit. Minden kérés csalhat és csalatkozhatik. -- 4. Ennélfogva a keresztség elhalasztása bármely személy állapotára és elôkészületére, de korára való tekintetbôl hasznos lehet; áll ez elsôsorban a gyermekekre. Mert miért kellene, ha nem szükséges, a keresztszülôket[88] veszélybe dönteni, kik halandóságuk miatt maguk is cserbenhagyják, amit fogadtak, de meg csalódhatnak is, amint rossz jelleme kifejlôdik abban, akiért jótálltak. -- 5. Azt mondta ugyan az Úr: ,,Ne tartsátok ôket vissza tôlem.[89] Jöjjenek hát az Úrhoz, mikor felnônek,[90] jöjjenek, mikor már tanulhatnak, amikor már megértik, kihez kell menniök; legyenek akkor Krisztushívôk, mikor már megismerni tudják Krisztust. Miért sietne ez az ártatlan kor a bűnök bocsánatáért?[91] Vajon óvatosabban járna el a kisdedekkel szemben a polgári törvény, mikor földi vagyont nem bíz rájuk; mi pedig az istenit bíznók rájuk? Legalább már annyira jussanak, hogy kérni tudják az üdvösséget, hogy úgy lássék, valóban kérônek nyújtod.[92] 6. Nem kisebb ok szól amellett, hogy a házassági köteléken kívül élôk számára is elodázzák a keresztséget; ezeket ugyanis a kísértés fenyegeti; ha szüzek, érett voltuk miatt, ha özvegyek, a szabad élet[93] miatt. Addig kell számukra elodázni, míg vagy házasságot nem kötnek, vagy meg nem szilárdulnak az önmegtagadásra. Aki megérti a keresztség súlyát, inkább fél a keresztség felvételétôl, mint elodázásától; az éppen megôrzött hit viszont biztos lesz üdvössége dolgáról.[94] 19. A keresztség számára az ünnepélyesebb nap a Húsvét napja; ezen a napon történt az Úr kínszenvedése, melybe a keresztség által mi is belemerülünk.[95] Azt sem alap nélkül magyarázhatjuk elôképként, hogy mikor az Úr az utolsó húsvétjára készült, azt mondta az elôkészítéssel megbízott tanítványoknak: ,,találkoztok egy vizet vivô emberrel''.[96] Vízzel jelezte tehát, melyik lesz a húsvét ünneplésére alkalmas hely. 2. Azután pedig a Pünkösdig nagyon örvendetes idô a keresztség kiszolgáltatására. Ez alatt gyôzôdtek meg a tanítványok az Úr föltámadásáról és ekkor részesültek a Szentlélek kegyelmében; ekkor bizonyosodtak meg az Úr eljövetelének reményében, hiszen mikor az ég visszakapta ôt, az angyalok az apostoloknak azt mondták, úgy tér majd az Úr vissza, mint ahogy a mennybe fölment.[97] Ez pedig Pünkösdkor történt.[98] De meg Jeremiás is azt mondja: ,,És összegyűjtöm ôket a világ végérôl az ünnepnapon.''[99] Egyébként azonban minden nap az Úr napja, minden óra, minden idô alkalmas a keresztségre; ha van is különbség köztük ünnep szempontjából, a kegyelem szempontjából nincs különbség. 20. Akik a keresztségre készülnek, azoknak sűrű imádsággal, böjtökkel, térdhajtásokkal, virrasztással kell imádkozniok és minden elôbb elkövetett bűneik megvallásával elôkészülniök. Tartsák szemük elôtt János keresztségét is: megkeresztelkedtek - úgymond az Írás - megvallván bűneiket.[100] Nekünk boldogoknak kell lennünk, hogy most nyilvánosan megvallhatjuk bűneinket és csúnya tetteinket; mert ezzel egyrészt eleget teszünk az eddig elkövetett vétkekért, másrészt pedig megerôsítjük magunkat testünk és lelkünk sanyargatásával az elkövetkezô kísértésekre: ,,Vigyázzatok és imádkozzatok -- úgymond az Írás --, hogy kísértésbe ne essetek.[101] 2. Én azt hiszem, azért estek kísértésbe, mert elaludtak és elhagyták az Urat, mikor ellenségei elfogták; sôt még az is közülük, aki vele maradt és kardot rántott, háromszor tagadta meg ôt. Már elhangzott ugyanis a szó, hogy senki megpróbáltatás nélkül a mennyországot meg nem nyeri.[102] 3. Az Úrra, keresztsége után, miután negyven napig böjtölt, mindjárt kísértések vártak. Tehát nekünk is -- mondhatná valaki -- inkább böjtölni kellene a keresztség után. De ki tartana ettôl vissza? Hacsak nem az, hogy örvendenünk kell és boldognak lennünk üdvösségünk elnyerése miatt. 4. De én úgy vélem, hogy az Úr azzal, amit tett, a zsidók rossz példáját fordította vissza rájuk dorgálásként. Mert amikor a zsidó nép átment a tengeren és a pusztába vonult, ott, még negyven évig az isteni javakkal táplálkozott, mégis inkább hasára és ínyére volt gondja, mint az Istenre. Ezzel ellentétben az Úr megkeresztelkedése után, mikor negyven napot a pusztában töltött, ott böjtöt tartott és megmutatta, hogy az Isten embere nem kenyérrel él, hanem Isten igéjével és hogy a test és mértéktelent kívánó has által gerjesztett kísértéseknek az önmegtagadás az ellenszere, 5. Ti pedig, áldottak, kire az Isten kegyelme vár, mikor az újjászületést adó szentséges fürdôbôl kiszálltok és elôször tárjátok ki kezeteket anyátoknál,[103] testvéreitekkel együtt: kérjetek az Atyától, kérjetek az Úrtól: bô kegyelem, (a Szentlélek) ajándékainak osztása vár rátok. ,,Kérjetek és kaptok'', [104] mondja az Írás. Kerestetek ugyanis és találtatok; zörgettetek és megnyílt számotokra az ajtó. Csak arra kérlek titeket, hogy imádságtokban a bűnös Tertulliánról is megemlékezzetek. ======================================================================== Jegyzetek Tertullián: A keresztségrôl című művéhez 1 A keresztvízszentelésrôl vö. B. Neunhäuser (tanítványom volt a római Anselmianumban) doktori értekezését: De benedictione aquae baptismalis inquisitiones sec. doctrinam et liturgiam antiquitatis christianae, Roma, Ephem. Lit. 1930. -- Kny. is; Roma. -- Továbbá Hub. Scheidt: Die Taufwasserweihegebete. Liturgiegeschicht. Quellen, München 1835. 2 E. de Backer: Sacramentum, le mot et l'idée dans les oeuvres de Tertullien, Louvain 1911. -- J. De Ghellinck, de Backer ect.: Pour l'histoire du mot Sacramentum. I. Les antenicéens, Louvain 1924. - - Bírálata: O. Casel-tôl: Theol. Revue 1925. O. Casel: Zum Worte Sacramentum. Jb. für Liturgiewissenschaft 8, (1928) 265. sk. 3 A Gaius-féle eretnekség a gnosztikusok azon ágához tartozott, mely a Törvényt, az Ószövetséget elvetette. Szent Jeromos beszél arról, hogy az ô idejében újra feltámadt ez az eretnekség és azt hirdette, hogy Krisztus vére nem elég minden bűn eltörlésére. 4 Szép és jellemzô utalás az ôskereszténység halszimbólumára. A hal Krisztusnak a jelképe. Ahogy Tertullián ezt a jelképet használja, abból kitűnik, hogy ô már ismeri a halat jelentô görög szónak: Ichthys azonosítását a: Iesous Christos Theou Yios Soter (Jézus Krisztus, Isten fia, Megváltó) kezdôbetűivel. Ezért használja a szót görögül, nem latinul. Tertullián itt azt akarja mondani, hogy a hívô, aki megkeresztelkedik, Krisztushoz lesz hasonló, tehát mivel Krisztus a Hal, a hívô is halacska lesz. 5 Utalás Szent Pálnak 1Kor 14,34 tartalmára, hogy az asszonyok ne beszéljenek, hanem hallgassanak az Egyházban. 6 A keresztény ember életeleme a keresztvíz; belôle fakad a keresztségi kegyelem. Ha tehát megszűnteti a keresztséget, életelemébôl emeli ki a hívôt és ezzel megöli. 7 Misztériumai. 8 Tertulliánnak szokták tulajdonítani a: Credo quia absurdum jeligét. Ily formában ez a jelige nála nem fordul elô. Ahogy viszont elôfordul, mint itt is, az nem észellenes hitet jelent, hanem elismerését az Isten mindenhatóságának. 9 1Kor 1,27. 10 Ironikusan, bizonyos gúnnyal mondja ezt Tertullián. Az elôbbiekbôl világos, hogy épp ebben mutatkozik meg Isten bölcsessége és hatalma. 11 Ter 1,1--2. A Vulgata elôtti latin fordítás szövege szerint. 12 Tertullián világképe a Bibliából és kora bölcseletébôl származik. 13 A vizek fölött a Szentlélek lebegett a teremtéskor. Ezáltal a víz szentté lett. Ez az eredeti ôsi elôjoga a víz számára. Ez vonatkozik Tertullián szerint minden vízre. De a keresztvizet az ô idejében már külön is megszentelték Isten nevének segítségülhívásával (epiklézis), lehívásával. Ezáltal a víz keresztvízzé válik és részesül Krisztus Lelke által a szenttétevô erôben. A keresztvíz megszentelését szükségesnek tartotta az itt kifejtett okok alapján Tertullián; ugyanígy késôbb Szent Ciprián is (ep. 70, 1. és ep. 74, 5: ,,A bűntôl megtisztítani és az embert megszentelni a víz önmagában nem képes, hacsak nincs benne a Szentlélek''). 14 Tertullián szerint a keresztségben angyal működik közre. Errôl a köv. 5. és 6. fejezetben szól. 15 Viduis aquis. Meddô, megszentelésre, Krisztusban való újjászülésre alkalmatlan víz. 16 Tertullián, mint e felsorolás mutatja, jól ismerte azokat a szertartásokat, melyekben a pogányok különbözô célokból vizet használtak. A fürdés, lemosások az ô felsorolása szerint is, a vallástörténet egyéb tanúságai szerint is, nagy jelentôségűek voltak Isis egyiptomi istennô, meg a perzsa eredetű Mithra isten misztériumaiban. Az avatandókat különféle mosásokban, tisztító szertartásokban részesítették, hogy rituális értelemben tisztákká tegyék ôket. Ovidius tanúskodik arról, hogy a rómaiak Kybelenek szobrát kivitték az Almo patakhoz és ott megfürdették. A városok, házak megvédésére a rossz szellemektôl, a rontástól használták elhárító varázsként a vízzel való meghintést, úgy, hogy körüljárva meghintették ôket vízzel. Az apollói ünnepek (ludi Apollinares) Rómában júl. 6--13 közt voltak. Az eleusisi misztériumokat Demeter, a földanya tiszteletére Athén mellett tartották Eleusisban. Tertullián megjegyzése fontos a misztériumok vallási tartalmára vonatkozólag (újjászületés, bűntôl való szabadulás). 17 ,,Esietos'' a helyes olvasás a m., aki a Nílus folyóba fulladt és Osirisszé vált F. J. Dölger, Esietus. ,,Der Ertrunkene oder zum Osiris gewordene, Antike u. Christentum 1929, 174--183. 18 Latinul (görög szó): Nympholeptos. 19 Lat.: lymphaticus. 20 Hydrophobos: a ,,holdkóros'' mintájára fordítottam. A vízi szellemek rontó hatásában, bűbájában a régiek babonája épp úgy hitt, mint a mai néphit babonája. 21 Tertullián itt a maga tételét, hogy a keresztvízre angyal száll le, a Jn 5,2 sk. elmondott bibliai esemény párhuzamával igyekszik bizonyítani. 22 Tertullián azt hiszi, hogy a Bethsaida-tóban évenként csak egy gyógyulás történt. Errôl az evangéliumban nincs szó. 23 Tertullián megkülönbözteti az emberben az Isten képét és hasonmását. Az Isten képét az ember természeténél fogva viseli, az Isten hasonmásává a kegyelem által lesz. (Imago: kép; similitudo: hasonmás.) 24 Tertullián szerint tehát a keresztségben nem nyerjük el még a Szentlelket (ez így kifejezve téves!), hanem a keresztség csak elôkészít a Szentlélek befogadására. Ez a bérmálásban történik. Ahogy itt a keresztségrôl beszél, abból világos, hogy a keresztség az Atya, Fiú, Szentlélek nevében történt. 25 Tertullián a három isteni személyt fogja fel három tanúként; erre alkalmazza MTörv 19,15 és Mt 18,16 -- eredetileg nem erre vonatkozó szavait. Az Isten ajándékán itt az örök boldogságot érti. Ennek biztosítéka a három isteni személy által megpecsételt tanúbizonyság a keresztelendô hitvallásáról. 26 A három isteni személy. 27 Atya, Fiú, Szentlélek. 28 Tertullián itt arra utal, hogy a három isteni személy megvallása által szolgáltatták ki a keresztséget. Ennek szertartását megtaláljuk Jeruzsálemi Szent Cirill Hitoktató Beszédeiben (Cat. myst. 2,4) és Szent Ambrus könyvében a Szentségekrôl (De Sacr. II. 7,20), miket e kötetben közlünk. Nyilván megvolt Tertullián idejében az ördögnek való ellenmondás is. Az üdvösségfogadalom (így fordítom a sponsio salutis-t) bizonyára erre céloz. Nyílt említést tesz errôl: de corona milit. című művében. 29 Tertullián e mondatából nyilvánvaló, hogy a keresztségi hitvallás az ô idejében már nem pusztán a három isteni személy kérdés- felelet formában történô megvallását foglalta magában, hanem az Egyházat is. (Vö: az Ap. Hitvallás mai szövegét: Hiszek Szentlélekben, egy katolikus, keresztény Anyaszentegyházat...) Az Egyházat pedig, Krisztus misztikus testét Tertullián a Szentháromság testének nevezi. 30 Az olaj tehát meg volt áldva. Vö. a Didaché kopt töredékében ôrzött olajáldást. Tertullián nem említ olajjal való megkenést a keresztség elôtt, csak a keresztség után. 31 Tertullián itt azokat az eszméket sorolja fel, melyek a krizma szentelésében elôfordultak. Vö. Sacr. Gelasianum. ed. Wilson. 71. 32 Hogy mi a kenetnek a hatása, azt nem mondja meg. A Szentlélek elnyerését a következô szertartásnak, a kézrátételnek tulajdonítja. A bérmálás szertartása ma, amikor a püspök krizmával kereszt alakban megkeni a bérmálkozó homlokát -- egybefoglalja az ôsegyház három szertartását: az olajjal való kenést (chrismatio), a kézrátételt (manus impositio) és a kereszttel való megjelölést (consignatio). 33 Tertullián itt a rómaiaknál használt víznyomásos orgonáról veszi hasonlatát. Ilyen orgonát Aquincumban is találtak. 34 Az emberen. 35 Tertulliánnál Efrém van Efraim helyett. 36 Jobb kezét tette a fiatalabbnak, Efrémnek fejére; bal kezét az öregebb Manasszesznek fejére. 37 Az átlós keresztben álló két kéz a görög X betű (ch) alakját mutatja. Ez Christos görög nevének kezdôbetűje. Jákob keze így jelezte elôre Krisztust; mivel pedig a két kéz keresztben állt, ezzel is Krisztus keresztjét, a belôle fakadó áldást hirdette. 38 A keresztség után való kézrátétel alkalmával. 39 Így gondolta ezt a régiek természettudománya, amirôl Plinius tanúskodik (Nat. hist. XI. 27). Ugyanezt a képet használja Szent Ciprián is az epétlen galambról. (De cath. eccl. un. 9.) 40 Ez a hatalmas, zsúfolt körmondat (oly jellemzô Tertullián írásmódjára) párhuzamba állítja a vízözönt és a keresztvizet, a vízözön történetének egyes mozzanatait azzal, ami a keresztségben történik. Minden elôképnek megvan a megfelelô valósága. Vízözön -- keresztvíz; ott a bűnösök elpusztulnak a vízözönben -- a bűnök elvesznek a keresztvízben; a galamb hirdeti a békét -- a Szentlélek meghozza Isten békéjét, itt olajág -- a keresztségben olajjal való kenés; a galamb földet ért, -- a keresztségben a Szentlélek az emberi testre száll. Végül fontos elôkép: Noé bárkája: Egyház. 41 Az ókeresztény egyházszemléletre jellemzô hasonlat: ahogy a galambot a bárkából bocsátották ki, úgy bocsátja ki az Atya a Szentlelket az égbôl, ahol az Egyház van. Az Egyházat, mint mennyei valóságot, mint mennyei paradicsomot, égi Jeruzsálemet szemlélik. Ebbôl a szemléletmódból származik Tertullián hasonlata. 42 Ellentétben azzal, hogy a vízözön után is megmaradt a bűn, a keresztség után a hívônek nem szabad bűnt elkövetni. Ezért mondja Tertullián e pontban rossznak a párhuzamot. 43 A keresztség ószövetségi elôképeit sorolja fel: 1. a Vörös- tengeren való átkelést, 2. a Mara-tó keserű vízének átváltoztatását édessé, 3. a sziklából fakadó vizet 1Kor 10,4 alkalmazásával. 44 ,,non intelligentes, quia nec credentes''. A ,,credo ut intelligam' elsô jelentkezése a keresztény irodalomban. 45 Alapvetô tévedése Tertulliánnak. Az igazi bűnbánathoz is hit és segítô kegyelem szükséges. 46 A Szentlelket. 47 ApCsel 19,9. 48 Jn 3,31. 49 Jn 4,2. 50 Tertullián azt akarja itt mondani, hogy a fensôbb hatóságról közvetlenül állítjuk sokszor azt, amit közvetve, szervei, segédei, alattvalói által tesz. Közvetlenül ugyanis nem a bíró büntet, hanem az ítéletvégrehajtó. 51 Valakinek a nevére keresztelni annyit jelent, mint a megkereszteltet az illetônek, mint Istennek elkötelezni. Jézus pedig földi életében elrejtette az ô istenségét. 52 Tertulliánnak ez az érvelése arról a kérdésrôl, hogy milyen keresztséget szolgáltattak ki Krisztus tanítványai Krisztus halála elôtt, az ô földi élete alatt, rendkívüli éleselméjűségre vall, de nem teljesen meggyôzô. A hittudósok máig sincsenek egy véleményen erre vonatkozólag. A keresztség ugyanis az Üdvözítô halála elôtt is adhatott megszentelô kegyelmet, mégpedig Krisztus halálának erejébôl. Az Eucharisztiát is halála elôtt alapította Krisztus. Krisztus halálának hatásmódjára vonatkozólag vö. még a Szeplôtelen Fogantatás dogmáját. 53 ,,Nisi natus ex aqua quis erit, non habet vitam''. Így idézi Tertullián Jn 3,5--7-et csonkítva és rosszul. 54 Jn 13,10. Tertullián helytelenül értelmezi e szókat a keresztségre; itt egyszerű mosdásról van szó. 55 Mt 11,11. 56 Mt 8,24. 57 Mt 14,30. 58 Mk 10,52. 59 Mt 9,2. 60 Ezt ironikusan mondja. 61 Mt 10,37. 62 Mt 28,19 -- a latinban: in nomen, azaz: nevére áll Tertulliánnál, a Vulgata: in nomine-t ír. 63 Jn 3,5. 64 ApCsel 9,6. 65 1Kor 1,17. 66 1Kor. 1,14.16. 67 Ef 4,5. 68 Tertullián tudott görögül. Hogy írt-e görögül eretnek keresztségrôl, annak fennmaradt művei közt nincs nyoma. 69 A zsidóságra megtért prozelitával ellentétben. 70 Az afrikai egyházban szokásban volt, hogy az eretnekeket, ha katolikusokká lettek, újra megkeresztelték. Ezzel a szokással ellentétben Rómában nem keresztelték újra az eretnekeket. Ez a szokás lett Szent Ciprián és Szent István pápa vitája után gyôztes az Egyházban, mert ez felelt meg az apostoli hagyománynak és a Szentírásnak. Tertullián jogászi csavarással intézi el az ,,egy keresztségrôl'' szóló tételt azzal hogy az eretnekek nem szabályosan (rite) keresztelnek, tehát -- nincs is keresztségük. Érvelése hibás, de mentségére szolgál, hogy a keresztségre vonatkozó tanítás az ô idejében még nem volt eléggé kifejtve -- és saját egyházának gyakorlata, mellyel az eretnekeket újra keresztelte, megtévesztette. 71 Lk 12,50. 72 1Jn 5,6. 73 Tertulliánnak egész helyes hite van a vértanúság értékérôl. A vértanúság pótolja a vízkeresztséget; ha ugyanis olyan valaki szenved vértanúságot Krisztusért, aki nincs megkeresztelve, az üdvözül. Azon, hogy a vértanúság visszaadja az elveszett keresztséget, Tertullián nyilván azt érti, ha valaki súlyos bűnnel elveszti a keresztségi kegyelmet (pl. eretnekké lesz) a bűnbánó lélekkel elszenvedett vértanúság épp úgy megtisztítja a bűntôl, mint a vízkeresztség. 74 A világiak épp úgy felvették a keresztséget, mint a püspökök, papok, tehát épp úgy adhatják is. 75 Vagyis laikusoknak, világiaknak nevezni. 76 Papok, szerpapok. 77 1Kor 6,12. 78 Utalás 1Kor 6,12-re. 79 Akirôl az elsô fejezetben szólt. 80 A hamisításra. 81 Tertullián cáfolja az ,,Acta Pauli'' c. apokrif irat Theklára vonatkozó adatából vett érvet a nôk keresztelési joga mellett. Ennek a könyvnek kopt fordítását fedezte fel 1897-ben K. Schmidt 2000 papirusz-darabon. 1904-ben ki is adta (Acta Pauli Lipsiae; 2. ed. 1905.) Tertullián adata egyébként fontos irodalomtörténeti szempontból. Érvelése az ellen, hogy a nôk egyáltalán, még szükség esetén se kereszteljenek -- ellenkezik saját elôbb kifejtett elveivel, az egyház hagyományával. 82 Lk 6,30. 83 Mt 7,6. 84 1Tim 5,22. 85 ApCsel 8,26 sk. 86 Fülöp diakonust. 87 Emlékezetbôl, tévesen írja Tertullián. Pál Damaszkuszban, Judáshoz tért be és Ananiás keresztelte meg. 88 Sponsores. Értékes adat arra vonatkozólag, mily régóta (Kr. u. 200) vannak keresztszülôk a gyermekek keresztelésénél. Már akkor a keresztszülôk tették le a keresztségi fogadást. Ebbôl érthetô Tertullián mondata. 89 Mt 19,14. 90 Ez a tertulliáni rabulisztika! 91 A csecsemôkeresztségnek megvan a maga értelme, célja: az eredeti bűn eltörülése. Tertullián, bár itt rabulisztikából ezt elhallgatja, egyébként nem tagadja, sôt néhányszor határozottan állítja, hogy Ádám vétke áteredt az egész emberi nemre és azt megrontotta. 92 Utalás a keresztelési szertartás kezdetére. Mit kérsz: A hitet. A hit mit ád neked? Örök életet. Ez is olyan mozzanat, melybôl a keresztségi szertartás ôsisége tűnik elô. 93 Lat. vagatio. 94 Tertullián rigorizmusa tűnik elô e sorokból. Hogy a keresztség után ne vétkezzék az ember és így hite ép maradjon, azért minél késôbb vegye fel a keresztséget. 95 A keresztség misztériuma a Krisztus halálával való egyesülés. Róm. 6. 96 Mk 14,13. 97 ApCsel 1,11. 98 Tertullián még nem tesz különbséget az Áldozócsütörtök és a Pünkösd napja közt. A húsvéttól pünkösdig terjedô idôt egészben szemléli és nem osztja szét az üdvtörténet eseményeit (föltámadás, mennybemenetel, Szentlélek eljövetele) külön ünnepnapokra. 99 Jer 31,8. 100 Mt 3,6. 101 Mt 26,41. 102 Lk 22,28. 103 Az Egyházat érti. 104 Mt 7,6. ======================================================================== Jeruzsálemi Szent Cirill beavató hitoktatásai -- Bevezetés (Kühár Flóris) Tertullián a kereszténnyé avatás két szentségét, sacramentumát ismerteti meg, úgy, ahogy azokat 200 körül az afrikai egyház végezte. A harmadikról, az Eucharisztiáról ebben a munkájában, melyet a keresztségre készülôk számára írt, nem szól. A második szerzô, kinek munkája nyomán az ôsegyház szentségi életét bemutatjuk, Jeruzsálemi Szent Cirill, már a felszabadult Egyházban él (313--386), mégpedig Keleten, Jeruzsálemben. Szent Cirill keresztény szülôktôl született, kezdettôl fogva keresztény nevelésben részesült. Gyermekkorának nagy élményei azok, melyekben szemtanúja volt a mi Urunk életével, halálával, feltámadásával megszentelt helyek megtisztításának, a kereszt feltalálásának, a szent helyeken kápolnák, templomok építésének Nagy Konstantin és édesanyja, Szent Ilona által. Ô még látta Betlehemet elhagyottan, mielôtt a kegyelet gondjaiba vette volna; tanúskodik arról, hogy azon a helyen, ahol Krisztus keresztje állt, gyermekkorában még kert volt, arról is, hogy a szent sír elôtt kietlen barlang szolgált elôcsarnokul, mielôtt Konstantin a szent sírt rendbehozatta volna. Életérôl nem sok adat szól. 325-ben, a niceai zsinat évében diakonussá szenteli Macarius püspök; majd késôbb II. Maximus püspöktôl elnyeri a presbiteri rendet. Tehetsége, szónoki készsége kitűnô megnyilatkozási teret kap akkor, midôn püspöke rábízza a katechumenátus vezetését. Szónoki tevékenységének gyümölcse: 24 hitoktató beszéde. 348- ban Acatius caesareai érsek a Szentváros püspökévé szenteli, Cirill korának nagy dogmatikai vitájában, melyben az arianizmus Krisztusnak az Atyával való egylényegűségét (a homousia-t), tehát igaz istenvoltát tagadta, a niceai zsinat álláspontján áll, bár a homousios (egylényegű) műszót nem használja ránk maradt irataiban, csak egyszerűen mondja Krisztust igaz Istennek, aki ,,Isten az Istenbôl''. Ezért is, meg hogy ragaszkodott a niceai zsinat által a jeruzsálemi püspöki széknek adott tiszteletbeli elsôséghez, üldöztetést kellett szenvednie az ariánus érzelmű Acatius-tól. Kétszer is letették Cirillt püspöki székébôl zsinati határozattal az ariánus püspökök (357, 360). A hitehagyó Julián császár visszaengedte székhelyére. Cirill így tanúja lett a császár siralmas kudarcának, mikor a zsidók számára fel akarta építtetni a jeruzsálemi templomot, melyrôl az Úr azt mondta: ,,Kô kövön nem marad'' belôle. Valens császár 367-ben megint száműzte Cirillt. A császár halála után visszatért a szent városba. A 381-ben tartott konstantinápolyi egyetemes zsinaton részt vett, a zsinat megvédte azokkal szemben, akik igazhitűségét és püspökké választásának érvényét vonták kétségbe. 386-ban halt meg Jeruzsálemben. Szent Cirill 24 hitoktató beszéde (Catecheses) a katechumenatusnak ez idôben való kifejlettségérôl tanúskodik. Míg Tertullián korában, mint láttuk, a hitjelöltek csoportja még inkább alkalmi, nem intézményszerű jelenség az egyházban, Szent Cirill idejében a katechumenátus már szervezett, jogi keretbe foglalt állapot. A 3. században alakult ki ez az intézmény, hogy a keresztségre jelentkezôk kipróbálására, hitoktatására és erkölcsi nevelésére szolgáljon. A jelentkezôket jótállók, kezesek mutatták be a püspöknek. A püspök megvizsgálta szándékukat és ennek eredménye szerint engedte ôket a hitjelöltek rendjébe. Ettôl kezdve résztvehettek az istentiszteletnek elsô, tanító jellegű részén, melyet latinul missa catechumenorumnak neveztek. Ez a rész könyörgésekbôl, zsoltáréneklésbôl, az ó- és újszövetségi szentkönyvek olvasásából (lectio, evangélium) és a hozzájuk fűzött szentbeszédbôl (homiliai) állt. Ennek végeztével a hitjelöltek felügyeletével megbízott diakonus a hitjelölteket elbocsátotta. A felajánlással kezdôdô ,,hívôk miséjén'' (missa fidelium) még nem vehettek részt. Egyházankint és a szükséglet szerint különbözô volt a hitjelöltség idôtartama. Amint az egyház meggyôzôdött szándékuk komolyságáról, a hit ismeretében és az erkölcsi életben való elôhaladásukról, megengedte nekik a keresztség fölvételére való jelentkezést. Ettôl kezdve ,,megvilágosítandók''-nak (photizomenoi) a latin egyházban ,,kérelmezôk''-nek (competentes) nevezték ôket.[1] A keresztségre való elôkészítés a nagyböjt folyamán történt e célra szolgáló hitoktatással, vizsgálatokkal, exorcizmussal, bizonyos szertartások elvégzésével. A hitoktatás vezérfonala az apostoli hitvallás volt. Erre éppen Szent Cirill hitoktatásai adnak klasszikus példát. Bevezetésében a keresztelendôkre váró kegyelem nagyságáról szól. Öt elsô hitoktatásában a megtérést tárgyalja; a bűnt, bűnbánatot, a hitet ismerteti. Aztán (6--18. hitoktatás) az apostoli hitvallás tételeit veszi sorra, kifejti a hitágazatokat, megvédi a katolikus hitet a kor eretnekségeivel és tévtanaival szemben. A hitvallást élôszóval való közlés által tanulták meg a hitjelöltek. Ugyanúgy tanulták meg élôszóval való közlés alapján a Miatyánkot. A keresztség kiszolgáltatásának idôpontja Krisztus feltámadásának éjjele, Nagyszombat este összegyűltek a kérelmezôk a keresztelôkápolna elôcsarnokában és megvárták a szent misztériumok kezdetét. Ezek sorrendjérôl, tartalmáról Szent Cirill 5 avatásba bevezetô (mystagogikus) hitoktatása szól (19--24. hitokt.) Ezzel az öt mystagogikus hitoktatással Szent Cirill utólag, a húsvét hete folyamán magyarázta meg a megkeresztelteknek (neophotistoi: újonnan megvilágosítottak) a három avató szentség, (keresztség, bérmálás, Oltáriszentség) szertartásait, ezek dogmatikai tartalmát és erkölcsi jelentôségét. Az elsô hitoktatásban az elôcsarnokban történt szertartásokról beszél; az ördögnek való ellenmondásról és a hitvallás letevésérôl. Már ez a beszéd is fellebbenti azt a fátyolt, mely a misztériumokat takarta, a titoktartás fátylát (disciplina arcani). Szent Cirill mindjárt bevezetésében megmondja az okot, miért alkalmazta az Egyház is (mint a pogány misztériumok is) a titoktartás fegyelmét saját avató szentségeire. Az elsô élmény erejét akarta fokozni, ezáltal hatását az egész életre biztosítani. Másrészt nem akart rájuk vonatkozólag addig a szó, az oktatás megvilágosító erejével élni, amíg a szentségekben vett kegyelem maga meg nem világosította a hallgatók lelkét. Az Egyház tehát elsôsorban pedagógiai okokból alkalmazta a titoktartást az avató misztériumok körül; az üldözések idején más oka is volt: hogy ki ne tegye szentségeit félreértéseknek, a pogányok által való elferdítéseknek, meggyalázásnak. Míg Tertullián csak homályosan utal az ördögnek való ellenmondásra, Szent Cirill elsô hitoktatásában részletesen és szemléletesen írja le az egész szertartást. A szent cselekményen valóban a misztérium hangulatát érezzük. Drámai, titkos küzdelembe állítja az Egyház a hitjelöltet. A húsvét elôestéjén, az est homályában nyugat felé fordul -- ott a sötétség fejedelmének az országa -- az avatandó és úgy mondja el a felszólításra a maga elszánt válaszát, mellyel vállalja a harcot a sátán, az ô cselekedetei, az ô pompája ellen. Ezután Kelet felé fordul, ahonnan támad az Igazság Napja, Jézus Krisztus. Keletrôl jô a világosság, a lélekben világosságot a hit teremt. Az avatandó, miután kifejezte, hogy Krisztushoz csatlakozik, most elmondja a hitvallást; Jeruzsálemben ez alkalommal egészen rövid hitvallást; (a hosszabbról a megelôzô hitoktatások szóltak). Második hitoktatásában Cirill a keresztségi szertartásoknak azt a részét tárja fel, mely magában a baptisteriumban ment végbe. Amint beléptek a jelöltek a keresztelô kápolnába, levetették tunikájukat. Meztelenségükkel hasonlók lettek Ádámhoz és a kereszten függô Krisztushoz. Levetették a régi embert, hogy Krisztusba öltözzenek. Majd egész testüket megkenték exorcizált olajjal (ma a katechumenok olajának mondjuk). Rómában a Sacramentarium Gelasianumtól kezdve mai napig változatlan szertartás szerint a keresztelendô mellét és hátát kenik meg. Tertullián errôl a megkenésrôl még nem tesz említést, Római Szent Ipoly már igen. -- Következett a háromszori alámerülés az Atya, Fiú, Szentlélek nevére. Ahogy Szent Cirill a háromszori alámerülések mibenlétérôl, Krisztus halálát, sírbatételét, feltámadását a misztériumok jelképes módján megjelenítô erejérôl beszél, az minden gondolatában és kifejezésében is Szent Pál a rómaiakhoz írt levele 6. fejezetének magyarázatából fakad. Épp ezért nem sekélyesíti el a keresztény misztérium titkos mélységeit, hanem világosságot derít a titokra. Szembeállítja a keresztséget János keresztségével, mint ahogy Tertullián teszi. De Cirill mélyebb és igazhitűbb Tertulliánnál. Cirill szerint a keresztségnek hármas hatása van: bűntörlés, a Szentlélek adománya által a fiúváfogadás, Krisztus kínszenvedésének hasonmásában való részesítés. Tertullián szerint a keresztség nem adja meg a Szentlelket, csak elôkészít rá. Cirill azt állítja, hogy János keresztsége megadta a bűntörlést és a fiúváfogadást, és ezzel nagyobb jelentôséget tulajdonít neki, mint Tertullián, aki szerint János keresztsége a bűnbánatnak volt a jelzôje, maga a bűnbánat azonban a fölvevô lelki ténye volt, nem kegyelmi hatás. Cirill a keresztség szertartásai közül csak a kiemelkedôbbeket említi; nem szól itt a keresztvíz szentelésrôl, meglétét, a Szentháromság személyeihez szóló epiklézisét említette 3. hitoktatásában (III. Cat. 3. f. M P G 33.430) -- (Tertullián részletesen tárgyalja) --, nem említi, hogy a megkereszteltek fehérbe öltözködtek. Harmadik hitoktatásában a szent krizmáról, a bérmálás olajáról szól. Magáról a szentség anyagáról megtudjuk tôle, hogy illatszerekkel vegyített olaj volt; ez világosan kifejezi, hogy a krizma meg volt szentelve. Kifejti, párhuzamba állítja a kenyér és bor konszekrációjával (3. fej.). A krizmaszentelés úgy történt, hogy epiklézis-sel lehívták rá a Szentlelket. A megkereszteltnek a püspök megkente krizmával homlokát, fülét, orrát és mellét. A latin egyházban rendszerint csak a homlokot kenték meg. Ezzel szemben más adatok is tanúsítják a görög egyházban az egyes érzékszervek megkenését. (Érdekes, hogy a nyugati egyházban az utolsó kenetnél találjuk meg jórészt ugyanazon érzékszervek megkenését.) Szent Cirill a legfontosabbnak a homlokkenést tartja, a 4. avató magyarázatban (7.fej.) csak ezt említi, mikor a bérmálásról szól. Elôadásában nem említi, mily szavak kíséretében történt a bérmálás kiszolgáltatása, de 18. hitoktató beszédébôl (33. sz.) ki lehet következtetni, hogy ez lényegében ugyanaz volt, mint, a görög egyházban most is használatos szöveg: a Szentlélek közösségének pecsétje; ma ,,közösség'' helyett ,,ajándék'' -- mondanak. Szépen fejti ki azt Szent Cirill, hogy mi a hatása a bérmálás kenetének. A Szentlelket megerôsítésül adja a hívônek ez a szentség, hogy a keresztény életben elôhaladjon és Krisztusért harcolni tudjon. (4. fej.) Ezáltal lesz a keresztény ember maga is fölkentté, méltán viseli Megváltójának, Krisztusnak, a Fölkentnek nevét. Tertullián különválasztva szól a bérmálás kenetérôl és a kézrátételrôl. A Szentlélekben való részesedést ô a kézrátételnek tulajdonítja. Cirillnél a hangsúly a krizmával való megkenésen van, se a kézrátételt, se a kereszttel való megjelölést nem említi, bár minden valószínűség szerint maguk az egyes fölkenések keresztalakban történtek. A kézrátétel szertartása pedig -- mint a latin egyházban is -- összeolvadt a homlok megkenésével. A negyedik hitoktatásban Szent Cirill az Úr testérôl és vérérôl beszél hallgatóihoz. Fôleg ez a hitoktatása volt oka annak, hogy mikor a 16. század folyamán Szent Cirill hitoktatásai ismertek lettek Nyugaton, a protestánsok kétségbe vonták a munka hitelességét és azt mondták, hogy az egészet Rómában találták ki. Ez a beszéd ugyanis csodálatos világossággal és pontossággal fejezi ki az Egyház örök hitét az Oltáriszentség misztériumában. Itt hiába a tagadás, a csűrés- csavarás. Szent Cirill ugyanazt tanítja, mint Aquinói Szent Tamás és a trienti zsinat. A kenyér és bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé. Az átváltozás után a kenyér csak typus, jelkép, benne Krisztus valóságos teste. Mást mutat ugyan a külszín, mást tapasztalnak az érzékszervek; de Cirill ugyanazt mondja, mint Szent Tamás: ne a szem, az ízlés szerint ítéld meg, hanem a hit szerint az Eucharisztiát. (6. fej.) Vagy mint Szent Tamás mondja: Praestet fides supplementum sensuum defectui. ,,Pótolják a rest érzéket a merész hit szárnyai.'' Amit Szent Cirill tanít, határozottan ellenemond Luthernek, aki szerint a kenyér és bor nem változnak át Krisztus testévé és vérévé, Krisztus teste az elemek átváltozása nélkül van jelen a vétel pillanatában. Szent Cirill szerint: ,,A vizet egyszer Krisztus borrá változtatta Galilea Kána nevű városában; a bor vérhez hasonlít. És talán kevésbé érdemesítenôk ôt hitünkre, mikor a bort vérré változtatja?'' Még a szó -- metabalón -- is jellegzetes; a szentatyák teológiájában ez ugyanoly súlyú; mint a skolasztikában a ,,transsubstantiatio'', átlényegülés. Az átlényegülést valló tant nevezzük éppen metabolizmusnak. Hogy Kálvinnak Szent Cirill még élesebben ellenemond, annak megvilágítására elég annyit mondani, hogy Kálvin szerint az Eucharisztiában csak a praedestináltak, és ôk is csak Krisztus erejét veszik, nem az ô testét és vérét, nem ôt magát. Hogy tiltakozik a hit ilyen kiüresítése ellen Szent Cirill minden szava! ,,Krisztus szavát hallván -- ki kételkedhetik, azt mondva, hogy ez nem az ô vére!'' -- ,,Krisztus testét és vérét magadhoz vevén: egytestűvé és egyvérűvé váljál vele?'' Olvasóinknak nem is részletezzük tovább ennek a beszédnek dogmatikai tartalmát. Tolle, lege. Ötödik hitoktatásában Cirill kora jeruzsálemi liturgiájából a hívôk miséjét ismerteti. Megelôzte ezt a hitjelöltek miséje -- missa catechumenorum. Annak végeztével a diakonus elbocsátotta a hitjelölteket, majd az oltárra vitték a hívektôl összegyűjtött áldozati adományokat, a kenyeret és bort. Ezután a püspök és a presbiterek kezet mostak a diakonus által nyújtott vízzel. Elôször ezt a szertartást magyarázza Szent Cirill. Következik a hívek békecsókja egymásközt; majd a párbeszédes elôkészítés az eucharisztikus imádságra (mi praefationak mondjuk): föl a szívekkel... Minden szentmisében ugyanezt halljuk ma is a praefatio elején. Magának az Eucharisztia-imádságnak tartalmát csak kivonatosan közli (6. fej.). Ezt a Trishagion, a Sanctus fejezi be. Ezután szól epiklézisrôl, a Szentlelket lehívó imádságról. Az átváltoztatást Cirill ennek az imádságnak tulajdonítja (7. sz.). A konszekráció után következik az Egyház békéjéért, a világ rendjéért; az uralkodókért, a vitézekért, betegekért, bajlódókért szóló imádság. Ez az imádságsorozat ma is szokásos a görög liturgiákban; a római liturgiában nagypénteken találjuk meg ezt a sorozatos könyörgést. Különös jelentôsége van a liturgiatörténet számára, hogy Cirill a holtakról való megemlékezésrôl is szól; az imádság tartalma megfelel a római misekánon Communicantes - - memento mortuorum - Nobis quoque imádságainak. Fontos az is, hogy Cirill meg is védi a meghalt bűnösökért való imádságot és ezzel tanúságot tesz a tisztítóhely hitérôl, ha nem is használja ezt a szót. Azután a Miatyánk következik (Cirill kérésrôl-kérésre haladva fűz magyarázatot hozzá). Majd a szentáldozásra való elôkészítés és maga a szentáldozás szertartása jön sorra. Itt különösen jellemzô az akkori hívek áhítatos viselkedésének rajza a szentáldozáskor. Megint módot talál ez alkalommal Cirill, arra, hogy az átlényegülés hitét hathatósan kifejezze. Áldozás után még egy könyörgés következik és ezzel vége a napi liturgiának. Az a liturgia, melyet Szent Cirill ismertet, a IV. század elsô felének jeruzsálemi miseliturgiája. Ez a liturgia menete és tartalma szerint legközelebb áll ahhoz, melyet a görögök Szent Jakab liturgiának mondanak, továbbá az Apostoli Konstitúciók (Constitutiones Apostolicae, 2. könyv 57. és 8. könyv 5. sk. fej.) liturgiájához. A liturgiatörténetben kora miatt is fontos; egyidejű körülbelül Serapion thmuisi püspök Euchologiumával. Amíg Cirill a jeruzsálemi liturgiát, Serapion az alexandriait (egyiptomi) tárja elénk. Dogmatörténeti szempontból jelentôs az epiklézisnek és hatásának említése. Szent Cirill vonatkozó szövege azonban nem mondja meg világosan, hogy ez az epiklézis megelôzte-e az Úr alapító szavait, vagy követte. Így önmagában az 5. avató hitoktatás 7. sz. alapján nem tudjuk eldönteni, hogy Cirill kizárólag az epiklézisnek tulajdonította-e az átváltoztatást, vagy pedig az egész imádságnak, mely az Úr alapítószavait is magában foglalta. A mai keleti liturgiákban az epiklézis általában követi az Úr alapító szavait és azt kéri, hogy a Szentlélek változtassa át az elemeket. Serapion liturgiájában az epiklézis nem a Szentlélekhez szól, hanem a Logoshoz; tôle kéri az átváltoztatást az alapító szavak után. Az ôsi egyiptomi liturgiában az epiklézis mindjárt a Sanctus után következett, az alapító szók elôtt (Der-Balizehi papyrus). Ahogy Cirill összekapcsolja az Eucharisztia- imádságot, a Sanctus-t és az epiklézist, abból inkább arra lehetne következtetni, hogy az egyiptomihoz hasonlóan akkor még az epiklézis a konszekráció szavai elôtt volt. Egyébként is, amit Cirill itt az epiklézisrôl mond, azt a 4. avatóbeszéd 1. sz.-ában ugyanúgy tulajdonítja az Úr szavainak: ,,Ez az én testem''. Ezért Szent Cirillt nem lehet azok közé sorolni, akik a késôbbi görög teológusok véleményét vallják, hogy nem az Úr szavai, hanem az epiklézis által történik az átváltoztatás. [2] Amiket a Hitoktatások tartalmi ismertetése során elmondtunk, azokból nyilvánvaló, hogy páratlan kincsét alkotják az Egyháznak. Jeruzsálemi Szent Cirill Hitoktatásait (melyekhez az általunk közölt misztagogikus hitoktatások is tartoznak), nem maga tette közzé, hanem egy ismeretlen szerzô. Azt azonban, hogy ezek Szent Cirilltôl származnak, az újabb idôben nem vonja senki már kétségbe. Fordításunk alapjául a Migne, P. G. 33. kötetében az 1060--1128 col.- kon közölt szöveg szolgált, melyet eredetileg D. Antoine Augustin Toutté rendezett sajtó alá (Paris 1720 -- Migne új kiadása uo. 1857.). ======================================================================== Jeruzsálemi Szent Cirill hitoktató beszédei a megkereszteltekhez (Cathecheses Mystagogicae ) I. hitoktatás Azok számára, kik megvilágosítást[3] nyertek. Szentleckéül Péter elsô katolikus levele szolgál attól kezdve: Józanok legyetek és vigyázzatok -- (1Pt 5,8) -- egész a levél végéig. * * * I. Már elôbb szerettem volna hozzátok, az Egyház igazi és vágyva várt gyermekeihez, szólni ezekrôl a szellemi és mennyei titkos avató szertartásokról.[4] Mivel azonban nagyon jól tudom, hogy hitelt érdemlôbb a fülnél a szem, megvártam azt az idôt, hogy miután saját élménytek alkalmasabbá tett mondanivalóim elfogadására, titeket ennek a paradicsomnak ragyogó és jószagú mezejére vezesselek. Különben is, ha már méltók voltatok az isteni és éltetô fürdôre, ezzel még istenibb titkok befogadása is nyitva áll számotokra. Midôn tehát más jobb fogásokkal kell számotokra asztalt terítenem, íme az lett oktatásom tárgya, hogy megismerjétek azt az erôt és hatást, melyet keresztségtek estéje bennetek gyakorolt. II. Elôször is beléptetek abba a helyiségbe, mely a keresztelôkápolnának szolgál elôcsarnokul és ott álltatok nyugat felé fordulva. Hallottátok a felszólítást, hogy tárjátok ki karjaitokat és aztán ellene mondtatok a Sátánnak, mintha jelen volna. Tudnotok illik, hogy ennek a ténynek elôképe megvan már az ószövetségben. Mikor ugyanis a szabad és nemes zsidó népet a fáraó, a bôsz és kegyetlen zsarnok elnyomta, az Isten Mózest bízta meg azzal, hogy ôket az egyiptomiak szolgaságából kimentse. Akkor az ajtófélfákat bárányvérrel kenték meg, hogy az öldöklô angyal elkerülje az így megjelölt házakat. A zsidó nép pedig csodálatos módon nyerte vissza szabadságát. De amikor az ellenség üldözte a menekülôket és látta, hogy a tenger kétfelé vált elôttük -- csodás dolog volt! -- maga is utánuk eredt lábuk nyomán, de azonnal összecsaptak a hullámok fölötte és bennveszett a Vörös-tengerben. III. De most az óról az újra, az elôképrôl a beteljesedésre térek át. Akkor Mózest Egyiptomba küldte az Isten; itt Krisztust küldte a világba. Mózest azért, hogy az elnyomott népet kivezesse Egyiptomból; Krisztust azért, hogy a bűn rabságában sínylôdôket kiszabadítsa. Akkor a bárány vére szolgált elhárítójelül az öldöklô angyalnak; most meg a szeplôtelen Báránynak, Jézus Krisztusnak vére űzi el a rossz szellemeket. Az a zsarnok azt az ôsi népet egész a tengerig üldözte; téged is nyomon követett az a szemtelen, vakmerô és fôgonosz ördög egész a keresztvízig. Amaz a tengerbe veszett; ez is elenyészik az üdvözítô vízben. IV. Arra kaptál parancsot, hogy kitárt karral mondd a Sátánnak, mintha jelen volna: Ellened mondok neked, Sátán. Azt is meg akarom magyarázni, miért álltatok nyugatnak fordulva. Ezt is kell tudni. Mivel az érzékkel felfogható sötétségnek a nyugat a tája, az ördögnek országát pedig a sötétség alkotja, hisz ô maga a sötétség: ezért fordultatok jelképesen nyugat felé, hogy a sötétség és a homály urának ellene mondjatok. Mit mondottatok valamennyien: Ellened mondok neked, Sátán, neked, aki gonosz, és kegyetlen zsarnok vagy. Azt fejezted ki ezzel: Nem félek többé hatalmadtól, mert ezt már megtörte Krisztus, aki velem egytestűvé és egyvérűvé vált, hogy így a halált halállal gyôzze le: így nem leszek már örök rabságodra kárhoztatva. Ellened mondok, te ravasz, csalárd kígyó. Ellened mondok, ki lesbôl támadsz és a jóakarat színe alatt hoztad a világra a gazságot és csaltad ôsszüleinket az árulásba. Ellened mondok Sátán, minden rosszaság sugallójának és segédjének. V. A második kérdésre azt kellett felelned: És minden cselekedeteidnek. A Sátán cselekedete minden bűnös cselekedet; le kell róluk mondanod. Ha valaki elhagyja a zsarnokot, az ô fegyvereit is otthagyja. Tehát ami bűnnek számít, az mind az ördög műve. Azt is tudnod kell, hogy bármit mondasz azon a döbbenetes szent órán, azt az Isten könyve ôrzi bejegyezve. Bármit is tész tehát ezen ígéreted ellen, hitszegésnek fog számítani. Lemondasz tehát a Sátán cselekedeteirôl, vagyis, mint mondtam, minden oly tettrôl és gondolatról, melyek a józan ész ellen valók. VI. Aztán azt mondod: és minden pompájának. Az ördög pompája pedig: a színházak (pogány) ôrültségei, a lófuttatás a versenypályán, a cirkuszi állatviadalok és más efféle hívságos dolgok, amiktôl, hogy meneküljön, azt mondja a szent az Istennek: Fordítsd el szememet, ne lássák a hiúságot (Zsolt 118,3). A színházôrület ne legyen kívánatos szívügyed, ne kívánd látni a színészek gyalázatos és aljas bohózatait és a férfiasságukból kivetkôzötteknek ôrjöngô táncát, azt se, amikor a cirkuszi állatviadalokon vadállatok elé vetik magukat, hogy boldogtalan hasukat simogathassák; mert az ilyenek, mikor hasukat étellel tömik, igazában a kegyetlen bestiáknak lesznek étkévé; és -- hogy jobban fejezzem ki magam -- hasuk kedvéért, mely az ô egyedüli istenük, saját életüket teszik kockára az állatokkal való párviadalokban. A lóversenyeket is kerüld, ez is bolond dolog és lejtôre viszi a lelket. Ezek mind az ördög pompájához tartoznak.[5] VII. Az ördög pompájához tartoznak azok az áldozati húsok és kenyerek és más effélék is, miket a bálványok nyilvános ünnepélyein kiakasztanak; ezeket a tisztátalan démonok segítségül hívásával rontották meg. Mert ahogy az eucharisztia kenyere és bora az imádatos Szentháromság lehívása elôtt közönséges kenyér és bor volt, miután azonban a megszentelô imádság elhangzott fölötte, a kenyér Krisztus testévé, a bor Krisztus vérévé válik; épp úgy az olyanfajta, a Sátán pompájához tartozó ételek is -- már természetüknél fogva ezek is közönséges ételek volnának --, ha az ördögöt hívják le rájuk, megrontottakká válnak.[6] VIII. Majd ezt mondtad: és minden tiszteletednek. Ördögtisztelet az, ha a bálványtemplomokban imádkozol és az ô tiszteletükre teszel valamit, pl. gyertyát gyújtasz, vagy tömjénezel a forrásoknál, vagy folyóvízeknél, mint ahogy egyesek megcsalatva álmuk, vagy az ördög csele által odamentek azokhoz a vizekhez abban a hitben, hogy ott testük bajára gyógyulást találnak; -- aztán más ilyen félék. Ilyen dolgokban részes ne légy. Madárjóslás, jövendômondás, elôjelhit, nyakon függô óvszerek, lemezre írt varázsszövegek, bűbáj, rontás, és más efféle dolgok: ez mind ördögtisztelet. Ezeket hát kerüld. Mert ha azután is hódolsz az ilyeneknek, miután ellene mondtál a Sátánnak és Krisztushoz tértél, még vadabbnak fogod érezni zsarnokodat. Azelôtt tán úgy bánt veled, mintha házanépe volnál, és kemény szolgasorsodon néha enyhített, de most nagyon fel van indulva ellened. Azért Krisztust is elveszítheted, ôt pedig megint uradnak ismerheted. Nem hallottad-e, mit mond el az Ószövetség Lótról és leányairól? Nemde, ô maga leányaival együtt megmenekült, mikor a hegy felé tartottak; felesége azonban sóbálvánnyá változott örök intôjelül, hogy a rossz gondolat és a visszafordulás emlékét ébren tartsa. Vigyázz hát magadra és vissza ne fordulj, ha már az eke szarvára tetted kezedet; ennek az életnek savát- borsát többé ne ízleld. Ellenben: menekülj a sziklához; Jézus Krisztus az a kôszikla; nem emberi kéz faragta és betölti az egész világot.[7] IX. Amikor tehát ellenmondasz a Sátánnak, megtöröd a vele való szövetséget, felbontod a pokollal tett kötéseket, megnyílik számodra a paradicsom, melyet keleten ültetett az Úr, kinek parancsát ôsszüleink megszegték és azért ki is űzte ôket onnét. Ennek jelképéül történik az, hogy nyugatról keletre fordultál. A kelet a világosság tája. Akkor azt parancsolták neked; mondd: Hiszek az Atyában, hiszek a Fiúban és a Szentlélekben és a bűnbánat egy keresztségében. Ezekrôl már, ahogy Isten kegyelme engedte, szóltunk hozzád megelôzô hitoktatásainkban. X. Ezek a tanítások legyenek erôsítôid, hogy éber légy: ,,Mert a mi ellenségünk, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, akit elnyeljen.'' (1Pt 5,8). Az elôbbi idôben bizony erôt véve rajtunk -- elnyelt a halál. Az újjászületés fürdôjében azonban az Isten letörölt minden könnyet minden arcról. (Iz 25,8). Mert ha levetetted a régi embert, nem gyászolsz többé, hanem magadra öltvén az üdvösség ruhájaként Jézus Krisztust boldog ünnepet ülsz. XI. Mindez pedig az elôcsarnokban ment végbe. Ha Isten is úgy akarja, akkor a következô avatási szentbeszédeinkkel a Szentek-szentjébe jutva az ott történt szertartások értelmét fogjuk ismertetni. Az Atyaistennek pedig dicsôség, hatalom, magasztalás, a Fiúval és a Szentlélekkel együtt mindörökké. Amen. ======================================================================== Jeruzsálemi Szent Cirill hitoktató beszédei a megkereszteltekhez (Cathecheses Mystagogicae ) II. hitoktatás A keresztségrôl. A szentlecke a Rómaiakhoz írt levélbôl: ,,Nem tudjátok, hogy mind, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusban, az ô halálában keresztelkedtünk meg?'' -- egészen addig: ,,nem vagytok ugyanis már a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt'' (Róm 6). * * * I. Hasznosak nekünk ezek a mindennapi avatási hitoktatások (melyekkel a titkos avató szertartásokat magyarázzuk), mindig új tanulság, új meglátások áradnak belôlük; de leginkább mégis nektek van ez hasznotokra, akik régi mivoltotokat levetkôzve, az élet újdonságába kerültetek. Azért most megmagyarázom, mi következett azok után, amit tegnapi hitoktatásomban kifejtettem; mily dolgok jelképei voltak azok a szertartások, melyeket benn a keresztelôkápolnában végeztünk. II. Amint tehát oda beléptetek, mindjárt levetettétek ruhátokat. Ez annak a képe, hogy levetkôzitek a régi embert az ô cselekedeteivel. Ruhátlanok, mezítelenek voltatok, ebben is Krisztus másává váltatok, aki ruhátlanul függött a keresztfán; ô ezzel a ruhátlanságával kivetkôztette a fejedelmeket és hatalmakat (hatalmukból) és fölöttük a kereszten világraszóló diadalt aratott. Mivel tehát tagjaitokban vettek szállást az ellenséges hatalmak, nem szabad már azt a régi ruhát viselnetek; nem a test öltözékét értem, hanem a régi embert, kit megrontanak a csalárd kívánságok (Ef 4,22). Ha a lélek egyszer már ezt levetette, magára ne vegye megint; hanem mondja az Énekek Énekének jegyesével: ,,Levetettem köntösömet, hogyan venném fel újra'' (Én 5,3). Mily csodálatos dolog! Ruhátlanok voltatok mindenki szeme láttára és nem fogott el a szégyen benneteket. Valóban Ádám képét újítottátok fel, aki a Paradicsomban meztelen volt, de nem érzett e fölött szégyent. III. Levetkôztetvén megkentek titeket exorcizált[8] olajjal tetôtôl- talpig; így lettetek részesei a nemes olajfának, Jézus Krisztusnak. Mert levágtak titeket a vadolajfáról és beoltottak a nemes olajfába; így ti is bôventermôk lettetek, mint a nemes olajfa. Az exorcizált olaj tehát Krisztus bôségében való részesedésteknek a jele; ettôl elinal minden ellenséges hatalom. Mert ahogy a szentek ráfúvása[9] és az Isten nevének lehívása emésztô lángként perzseli és szalasztja az ördögöket, épp úgy ez az exorcizált olaj is oly hatásossá válik, hogy nemcsak a bűnnek minden nyomát égeti ki, hanem a Gonosznak minden láthatatlan seregét is megfutamítja. IV. Ezután a szent keresztvíz medencéjébe szálltatok le, mint ahogy Krisztust a keresztrôl a közel levô sírba vitték. Mindegyiktek megkapta a kérdést: ,,Hiszel-e az Atya, és Fiú, és Szentlélek nevében?'' És letettétek erre az üdvösségszerzô hitvallást; és háromszor alámerültetek a vízbe, majd fölmerültetek. Ezzel jelképesen azt fejeztétek ki, hogy Krisztus három napig volt a sírban. Mert miképpen a mi Urunk három nap és három éjjel volt a föld gyomrában, ugyanúgy ti is elsô fölmerüléstekkel Krisztusnak a földben töltött elsô napját, alámerüléstekkel viszont elsô éjszakáját újítottátok fel jelképesen. Mert az éjszakában az ember nem lát semmit; ugyanúgy, mikor alámerültetek, mintha éjszaka lett volna, semmit sem láttatok; mikor pedig fölmerültetek, számotokra mintha nappal lett volna; ugyanabban a percben meghaltatok és újjászülettetek; az az üdvösségszerzô víz egyszerre lett koporsótok is, anyátok is. Valósuljon is meg rajtatok, amit Salamon írt más vonatkozásban: ,,a születés ideje és a halál ideje'' nálatok fordítva legyen: halálotok ideje újjászületések ideje; ugyanaz az idô valósította meg mind a kettôt: halálotokkal újjászületések jár párosan. V. Hallatlanul újszerű ez a dolog! Nem valóság szerint haltunk meg, nem is valóság szerint temetkeztünk el, nem is lettünk valóban keresztre feszítve, hogy föltámadjunk: hanem jelképesen történt ezek utánzása, de a valóság szerint nyertük el az üdvösséget. Krisztus valóban keresztre feszíttetett, valóban eltemettetett, és valóban föltámadt. Mi pedig mindezekben a kegyelem által részesülünk, hogy míg jelképes utánzattal részesei lettünk kínszenvedésének, valósággal nyerjük el magát az üdvösséget. Mily csodálatos az ô túláradó szeretete hozzánk! Krisztus szent kezét és lábát szegek hasították át, úgy kellett szenvednie; én se kínt, se fájdalmat nem éreztem és mégis az ô kínszenvedésében való részesedésem által adja meg nekem a megváltást. VI. Ne gondolja tehát senki, hogy a keresztség csak a bűnök megbocsátásában és a fiúváfogadás kegyelmében részesít minket. Ezt adta ugyanis János keresztsége, mely csak a bűnök bocsánatát eszközölte; viszont pontosan tudjuk, hogy a mi keresztségünk miként a bűnöktôl megtisztít és a Szentlélek adományaiban részesít, ugyanígy egyúttal Krisztus kínszenvedésének is hasonmása. Ezért hirdeti Pál is: ,,Nem tudjátok, hogy mind, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusban, az ô halálában keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk tehát vele együtt a halálba a keresztség által.'' Ezt azok számára mondta, akik azt vették fejükbe, hogy a keresztség eszközli ugyan a bűnbocsánatot és a fiúváfogadást, de nem foglalja magában Krisztus valóságos kínszenvedésének képmás szerint való közösségét. VII. Azért, hogy megtudjuk: Krisztus mindazt, amit szenvedett, valóban és nem látszat szerint szenvedte el értünk és váltságunkért, mi pedig valóban részesedünk az ô szenvedésében; -- azért (Szent) Pál buzgón és szorgosan hangoztatja: ,,Ha ugyanis egybenôttünk vele halálának hasonlóságában, úgy majd feltámadásában is'' -- (Róm 6,5) részesek leszünk. Szépen mondja: ,,Ha egybenôttünk'' -- mivel ugyanis itt[10] az igaz szôlôtôt ültették el, mi is az ô halálának keresztségét magunkra véve -- egybenôttünk vele. Nagy odaadással figyelj az Apostol gondolatára! Nem azt mondja ugyanis: ha egybenôttünk vele halálában, hanem ezt: halálának hasonlóságában. Mert Krisztus halála valóságos halál; hiszen lelke valóban elvált testétôl; temetése is igazi temetés volt; hisz tiszta gyolcsba takarták testét; minden valóság szerint teljesült be rajta. De rajtatok az ô halálának és szenvedéseinek hasonmása van; üdvösségteknek pedig nem hasonmása, hanem eredeti valósága. VIII. Miután eléggé felfogtátok ezeket, iparkodjatok emlékezetben is megôrizni. Hogy én is, bár méltatlan vagyok rá, elmondhassam: ,,Szeretlek pedig titeket, hogy mindenben megemlékeztek rólam, és amint veletek közöltem, megtanuljátok parancsaimat. Hatalmas pedig a titeket a halálból új életre támasztó Isten arra, hogy megadja nektek az élet újdonságában való járást. Neki legyen dicsôség és hatalom most és mindörökké. Amen. ======================================================================== Jeruzsálemi Szent Cirill hitoktató beszédei a megkereszteltekhez (Cathecheses Mystagogicae ) III. hitoktatás A bérmálás szent kenetérôl. Szentleckéül Szent János elsô katolikus levele szolgál e szavaktól: ,,Ti azonban fel vagytok kenve Isten által és mindent tudtok'' -- egészen a ,,és meg ne szégyeníttessünk általa az ô eljövetelekor''.[11] * * * I. Krisztusra keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra[12], az Isten Fia formájához lettetek hasonlók[13]. Mert az Isten, aki eleve a fiúváfogadásra rendelt minket[14], hasonlóvá tett Krisztus dicsôséges testéhez[15]. Mivel Krisztusnak lettünk részesei[16], nem ok nélkül mondanak minket is az ô nevén fölkenteknek[17]; hisz rólatok mondta az Úr: ,,hozzá ne nyúljatok az én fölkentjeimhez''[18]. Akkor lettetek fölkentekké, amikor a Szentlélek zálogát vettétek és minden hasonmásban történt akkor veletek, mivel magatok is Krisztus képmásává lettetek. Maga Krisztus miután megkeresztelkedett a Jordánban és istenségének illatát közölte a vízekkel, a folyóból kilépett. Akkor a Szentlélek lényegével rája szállt; rajta nyugodott meg, aki vele egylényegű volt. Ti is megkaptátok, miután a keresztvízbôl kiléptetek, a szent krizmát; ez annak a kenetnek hasonmása, mellyel Krisztus volt fölkenve. Az ô kenete, a Szentlélek volt. Ôróla mondja Szent Izajás -- jövendölésében az Urat szólaltatva meg: ,,Az Úr lelke rajtam; azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek''[19]. II. Mint tudjuk, olajjal, azaz testi kenettel Krisztust emberek föl nem kenték; hanem az Atya kente ôt fel Szentlélekkel, midôn az egész világ Megváltójává tette. Ezt mondta Péter: ,,A názáreti Jézust, kit Isten a Szent lélekkel kent föl''[20]. Ezt hirdette Dávid próféta: ,,Trónod, Isten mindörökké áll, kormányod pálcája nagyon igaz. Az igazságot szereted és gyűlölöd a gonoszt, azért kent fel az Isten, Istened minden társad közül téged az öröm olajával''[21]. De miként Krisztust valósággal fölfeszítették, eltemették, miként igazán föltámadt, ti pedig a keresztségben jelképes utánzat módján részesedtetek Isten irgalmából az ô halálában, eltemettetésében és föltámadásában: úgy van ez a bérmálásban is. Ôt az öröm érzékfölötti olajával kenték föl, magával a Szentlélekkel. A Szentlelket pedig azért mondjuk az öröm olajának, mert a szellemi örömöt ô kelti fel; titeket pedig olajjal kentek fel, így lett részetek Krisztusban, így lettetek az ô házanépe. III. Egyébként vigyázz, ne tekintsd ezt a kenetet közönséges dolognak. Mert miként az Eucharisztia kenyere, ha a Szentlelket lehívták rá,[22] nem közönséges kenyér már, hanem Krisztus teste, éppúgy ez a szentkenet az áldó könyörgés után már nem tartalmatlan, nem is -- mint valaki mondhatná -- közönséges kenet, hanem Krisztus adománya és a Szentlélek ható eszköze, ezzé vált az ô istenségének jelenléte által. Jelképesen kenik fel homlokodat és más érzékszerveidet. Mikor látható kenettel kenik fel a testet, akkor a lelket az éltetô Szentlélek szenteli meg. IV. Elôször homlokotokat kenték meg, hogy megszabaduljatok attól a szorongástól, melyet vétke után az elsô ember mindenütt érzett[23] és hogy ezután el nem takart arccal szemlélhessétek mintegy tükörben Isten dicsôségét. Aztán fületeket kenték meg: hogy ezután fületek legyen az Isten titkainak meghallására. Ezekrôl mondja Izajás: ,,És fület adott nekem az Úr a hallásra''.[24] Maga az Úr pedig így szól az evangéliumban: ,,Akinek füle van a hallásra, hallja meg''[25]. Aztán az orr következett sorra: hogy elnyervén az isteni kenetet, ti is mondhassátok: ,,mert mi Krisztus jóillata vagyunk az Istenért azok között, kik üdvözülnek''[26]. Aztán melletekre kaptatok kenetet: hogy az igazság mellvértjét magatokra öltve, kiállhassatok az ördög cselvetése ellen. Mert ahogy Krisztus miután megkeresztelkedett és a Szentlélek rája szállt, -- megindult és legyôzte az ellenséget, ugyanúgy ti is a szent keresztség és a misztikus kenet után magatokra öltvén a Szentlelket teljes fegyverzetével, szembeszálltok az ellenséges hatalommal, azt tönkreveritek mondván: ,,Mindent megtehetek abban a Krisztusban, aki nekem erôt ad''[27]. V. Most, hogy méltók lettetek erre a szent krizmára, már ,,krisztusi'' (keresztény) lett a nevetek; igazság szerint is ez illet meg titeket, mióta újjászülettetek. Míg ezt a kegyelmet meg nem kaptátok, igazában nem voltatok még krisztusiak (keresztények), hanem arra törekedtetek, hogy azzá legyetek. VI. Azt is tudnotok kell, hogy ennek a krizmának is megvan az elôképe az Ószövetségben. Amikor ugyanis Mózes közölte testvérével, Áronnal az isteni parancsot és ôt fôpappá tette, ez úgy történt, hogy lemosván fölkente ôt; ekkor ,,fölkent''-nek hívták Áront -- ezért az elôképi fölkenéséért[28]. Hasonlóképpen tette a fôpap Salamonnal is, mikor királynak avatta; megmosván ôt a Gihonban, királlyá kente föl[29]. De mindez elôkép szerint történt velük. Veletek pedig nem elôkép szerint, hanem a teljesedés szerint történik ez; hiszen ti a Szentlélek valóságos kenetét kaptátok. Üdvösségtek szerzôje Krisztus; ha maga a zsenge áldozat szent, akkor a hozzájáruló tészta is szentté válik. VII. Ezt a szentséget tartsátok meg sértetlenül. Mert ha bennetek marad, mindenre megtanít titeket, mint ahogy elôbb hallottátok a Szent János levelébôl vett olvasmányból, hol sok mély gondolat van errôl a kenetrôl. Mert ez maga a szentség, ez a testnek szellemi védôszere, ez a lélek mentôeszköze. Errôl szól már az ószövetségi idôben Izajás próféta: ,,És az Úr megteszi, hogy ezen a hegyen minden nép (az Egyházat mondja hegynek, mint máskor is, pl.: ,,a végsô napokban szembetűnôvé lesz az Isten hegye'')[30] bort igyék, örömet igyék, olajjal kenessék föl''[31]. Hogy még jobban megerôsítsen téged, vedd tudomásul, amit errôl a kenetrôl, annak titkos jelentésérôl mond. ,,Mindezt közöld a pogányokkal; mert az Isten jóakarata van minden nép fölött''[32]. Megkaptátok tehát a szentkenetet; ôrizzétek meg folt és hiba nélkül magatokban; haladjatok elôre a jócselekvésben, hogy elnyerjétek üdvösségtek szerzôjének, Jézus Krisztusnak tetszését; neki legyen dicsôség mindörökké. Amen. ======================================================================== Jeruzsálemi Szent Cirill hitoktató beszédei a megkereszteltekhez (Cathecheses Mystagogicae ) IV. hitoktatás Krisztus testérôl és vérérôl. Szentlecke Pál apostol levelébôl (1Kor 11,23): ,,Én ugyanis az Úrtól vettem, amint közöltem veletek'' és a következôk. * * * I. Szent Pálnak ez a tanítása bôségesen elég ahhoz, hogy biztossá tegye hitünket az isteni misztériumokban; amikor ezekben méltón részesedtetek, Krisztussal lettetek egytestűvé és egyvérűvé. Épp az elôbb hallottátok tôle: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultatott, vevé a kenyeret és hálát adván megtöré és adá tanítványainak mondván: ,,Vegyétek és egyétek, ez az én testem. És vevé a kelyhet, hálát adván, mondá: Vegyétek és igyatok belôle, ez az én vérem''[33]. Amikor tehát hallottátok, hogy Krisztus mondja a kenyérrôl: ,,Ez az én testem'', ki merné ezt ezután kétségbe vonni. És amikor ô bizonyítja és mondja: ,,Ez az én vérem'', ki kételkedhetik, azt mondva, hogy ez nem az ô vére. II. A vizet egyszer borrá változtatta Galilea Kána nevű városában; a bor a vérhez hasonlít. És talán kevésbé érdemesítenôk ôt hitünkre, mikor a bort vérré változtatja? Amikor földi menyegzôre hívták, ezt a döbbenetes csodát művelte; vajon nem valljuk-e sokkal inkább azt, hogy mennyei násza gyermekeinek saját testét és vérét adja táplálékul?[34] III. Ezért is teljes meggyôzôdéssel vegyük ezeket, mint Krisztus testét és vérét magunkhoz. Mert a kenyér színében Krisztus testét kapod és a bor színében az ô vérét, hogy Krisztus testét és vérét magadhoz vevén: egytestűvé és egyvérűvé váljál vele. Így leszünk Krisztust viselôkké is; amint tagjainkat az ô teste és vére járja át. Így leszünk Péter apostol szerint az isteni természet részeseivé. IV. Hajdan a zsidókkal vitázott Krisztus és azt mondta: ,,Ha nem eszitek testemet és nem isszátok véremet, nem leszen élet tibennetek''[35]. Mivel pedig ôk a mondottakat nem fogták föl szellemi értelemben, megbotránkozva hagyták el ôt, azt hívén, hogy emberhúsevésre buzdítja ôket. V. Az Ószövetségben is volt áldozati kenyér; de mivel az Ószövetséghez tartozott, már véget ért. Az Újszövetség számára pedig itt van a mennyei kenyér és az üdvösség kelyhe; ezek a testet és a lelket szentelik meg; mert ahogy a kenyér a testnek jó, úgy az Ige a léleknek megfelelô. VI. Ezért ne tekintsd közönségesnek ezt a kenyeret és ezt a bort: mert az Úr állítása szerint ez Krisztus teste és vére. Bárha szemed azt is sugallná neked, de hited tegyen szilárddá. Ne ítéld meg a dolgot ízlésed alapján sem; hanem a hit alapján légy kétség nélkül biztos benne, hogy Krisztus testének és vérének adományára lettél méltó. VII. Hogy mi a hatása ennek, azt Szent Dávid fejti ki számodra: ,,Nekem szemben asztalt terítesz, ellenségeim szemeláttára''[36]. Azt jelenti ez a mondás: Eljöveteled elôtt, Uram, az ördögök terítettek asztalt az embernek, fertôzött, átokkal vert, ördögvarázzsal megrontott asztalt, de mióta te eljöttél, Uram, te ,,terítesz asztalt nekem''. Mert amikor az ember azt mondja Istenrôl: ,,Nekem asztalt terítesz'', mit jelenthet ez mást, mint ezt a misztikus és érzékfölötti asztalt, melyet az Isten terített meg ,,szemben'', azaz: az ördögökkel szembenálló oldalon. Ezt helyesen fogjuk fel így; mert az az asztal az ördögökkel volt közösségben, ez pedig az Istennel. ,,Gazdagon öntesz olajat a fejemre.'' Akkor öntött gazdagon olajat a fejedre, mikor homlokodon fölkent az Istennek azzal a pecsétjével, mellyel meg vagy jelölve, hogy a pecsét lenyomata légy, az Isten szentelményévé. ,,És mámort adó serlegem mily kiváló.'' Láthatod, hogy itt arról a kehelyrôl beszél, melyet Jézus kezébe vett és hálát adván mondá: ,,Ez az én vérem, mely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.'' VIII. Salamon is elôre jelzi a kegyelmet és azért mondja: ,,Jöjj és egyed örömmel kenyeredet (szellemi kenyeret mond. ,,Jöjj'' -- üdvözítô és boldogító hívással hív ugyanis) és igyad jószívvel borodat''. Szellemi italról beszél. ,,És olajat öntsenek fejedre'': (látod, még a misztikus krizmára is utal!) és fehér legyen mindig a ruhád, mert tetteid kedvesek Isten elôtt[37]. Amíg az Isten kegyelmét el nem nyerted, ,,hiúságok-hiúsága''[38] volt minden tetted. Mikor pedig levetetted az ó-ruhát és magadra öltötted azt, amely szellemi jelentése szerint is fehér, azóta kell, hogy mindig fehérben járj. Nem azt mondjuk ezzel, légy mindig fehérbe öltözve, hanem azt, hogy valóban tiszta és ragyogó (és szellemi) legyen az, amit magadra veszel. Akkor elmondhatod Izajással: ,,Ujjongjon lelkem az Úrban, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett engem és rám adta az öröm köntösét''[39]. IX. Megtudtad tehát, és szilárd hittel vallhatod, hogy amit kenyérnek látsz, nem kenyér, még ha íze annak is mutatja, hanem Krisztus teste; és amit bornak látsz, nem bor, még ha íze annak is jelezné, hanem Krisztus vére. Hajdan errôl szólt Dávid a Zsoltárokban: ,,Kenyeret adj nekik, szívet erôsítôt és ragyogóvá legyen arca (az öröm) olajától''[40]. Te is erôsítsd meg szívedet, mikor mint szellemi ételt veszed ezt a kenyeret és derüljön föl lelked orcája. Ez maradjon benned el nem takarva tiszta lelkiismerettel, hogy az Isten dicsôségét mintegy tükörben szemlélhesd és dicsôségrôl dicsôségre szállj Jézus Krisztusban, a mi Urunkban, kinek tisztelet, hatalom, dicsôség mindörökké. Amen. ======================================================================== Jeruzsálemi Szent Cirill hitoktató beszédei a megkereszteltekhez (Cathecheses Mystagogicae ) V. hitoktatás Szentlecke Szent Péter levelébôl: ,,Levetvén tehát minden gonoszságot és minden álnokságot'' és a következôk[41]. * * * I. Elôbbi összejöveteleink alkalmával Isten kegyességébôl alapos oktatást kaptatok a keresztségrôl, bérmálásról, Krisztus testének és vérének vételérôl; most át kell térnünk a továbbiakra, hogy lelki oktatástok épületére rátehessük a koszorút. II. Láttátok, hogy a diakónus az (áldozatot bemutató) papnak[42] és a presbitereknek, kik az oltár körül álltak, kézmosásra vizet nyújtott. Nem azért nyújtotta, hogy a testi piszkot mossák le kezükrôl. Nem azért, mondom; mert hiszen nem is léptünk be piszkosan a templomba. Ez a kézmosás szimbólum; azt jelenti, hogy minden bűntôl, vétektôl tisztáknak kell lennetek. A kéz ugyanis a cselekvés jele; ha a kezet megmossuk, ezzel azt fejezzük ki, hogy cselekedeteinknek tisztáknak, kifogástalanoknak kell lenniök. Nem hallottad még, hogy Dávid miként fejti meg e tény titkos jelentését: ,,Az ártatlanokkal mosom kezemet és körülveszem Uram oltárodat''[43]. A kézmosás tehát a bűntôl való tisztaság jelképe. III. A diakónus aztán felszólítja a híveket: ,,Fogadjátok el egymást testvérnek és csókoljuk meg egymást!'' Ne gondold, hogy ez ugyanolyan csók, mint amilyet a jó barátok váltanak egymással a piacon. Mert ez nem olyan; ez a csók a lelkeket hozza közelebb egymáshoz és elfelejteti velük a bántalmakat. Jelképe tehát ez a csók a lelkek egyesülésének és a sértéseket felejtô kibékülésnek. Ezért mondja Krisztus: ,,Ha ajándékodat az oltárra viszed, és ott eszedbe jut, hogy atyádfiának van ellened valamije: hagyd ott ajándékodat az oltár elôtt és eredj megbékülni atyádfiával, és akkor menj, és ajánld föl ajándékodat''[44]. A csók tehát maga a kibékülés; ezért szent ez a csók, mint ahogy Szent Pál mondja: ,,Köszöntsétek egymást szent csókkal''[45] és Péter ugyanezt mondja: ,,Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával''[46]. IV. Azután így szól a pap: ,,Föl a szívekkel.'' Valóban Istenhez kell emelni szívünket ebben a döbbenetes szent órában, és nem hagyni, hogy lenn maradjon a földön földies gondokon. Azt parancsolja tehát ezzel a pap, hogy ebben az órában mindnyájan tartsák maguktól távol ez élet gondját, házi ügyüket-bajukat; szívüket pedig emeljék az ég felé az irgalmas Istenhez. Erre azt felelitek: Felemeltük az Úrhoz; ezzel megvalljátok, hogy a felszólításnak eleget tesztek. Senki se álljon tehát ott úgy, hogy szájjal vallja ugyan: Felemeltük az Úrhoz, de elméje az élet gondjaival van elfoglalva. Ugyan minden idôben az Istenre kell gondolnunk. De ha emberi gyarlóságunk miatt ez lehetetlen, legalább abban az órában minden erôvel ezen kell lennünk. V. A pap így folytatja: Adjunk hálát az Úrnak. Valóban, hálát kell adnunk, hogy bár méltatlanok voltunk rá, ily nagy kegyelemre hívott el bennünket; hogy míg ellenségei voltunk, békét szerzett velünk, hogy a fogadott fiúság Lelkére méltatott minket. Erre ti azt felelitek: Méltó és igazságos az. Amikor ugyanis hálát adunk, méltó és igazságos dolgot művelünk. Ô azonban, mikor jót tett velünk, mikor annyi jóra méltatott, nem az igazságosság mértéke szerint, hanem ezen mérték fölött tette velünk. VI. Aztán megemlékszünk az égrôl, a földrôl, tengerrôl, a napról és a holdról; az egész természetrôl, akár van értelme, akár nincs; akár látható, akár láthatatlan; felemlítjük az angyalokat, fôangyalokat, az erôket és a fejedelmeket és a hatalmakat, a trónállókat és a sokarcú szeráfokat[47]; mintha ilyenkor Dávid zsoltárát mondanók: ,,Magasztaljátok az Urat velem''[48]. Említjük ugyanis a szeráfokat is, akiket Izajás látott az Isten trónja körül, két szárnyukkal arcukat takarták el, két szárnyukkal lábukat és kettôvel szálltak miközben mondták: Szent, Szent, Szent a seregek Ura. Azért imádkozzuk mi is ezt a szeráfoktól tanult Isten-magasztalást, hogy a világfölötti seregekkel közös dicsérô ének által egyesüljünk. VII. Azután pedig, hogy ezen szellemi himnuszok által megszenteltük magunkat, kérjük a jóságos Istent, küldje le a Szentlelket áldozati adományainkra és változtassa át a kenyeret Krisztus testévé, a bort pedig Krisztus vérévé; mert bármihez is érint hozzá a Szentlélek, az meg van szentelve, az át van változtatva. VIII. Aztán pedig, hogy megtörtént a szellemi áldozat, a vérontás nélkül való Istenszolgálat, a jelenlevô engesztelô áldozat fölött könyörgünk Istenhez az egyházak általános békéjéért; a világ helyes rendjéért, az uralkodókért, a vitézekért és harcosokért; a betegségben sínylôdôkért, a bajlódókért, általában mindenkiért, akik segítségre szorulnak -- és értük ezt az áldozatot bemutatjuk. IX. Aztán megemlékezünk az elhunytakról is; elôször az ôsatyákról, prófétákról, apostolokról, vértanúkról, hogy az Isten az ô kérésükre és közbenjárásukra fogadja kegyesen könyörgésünket. Majd az elhunyt szentatyákért és püspökökért imádkozunk és általában azokért, kik köztünk szenderedtek el; mert az a hitünk, hogy azáltal segítünk legjobban azokon a lelkeken, kikért imádkozunk, ha akkor tesszük, mikor a szent és csodálatos áldozat jelen van (az oltáron). X. Példát hozok fel, hogy errôl meggyôzzelek titeket. Tudom, sokan mondják: Mit használ az a világból -- bűnben, vagy bűn nélkül -- elköltözött léleknek, ha róla az imádságban megemlékeznek? De tegyük fel: Ha a király azokat az embereket, kik ôt megsértették, számkivetésbe küldi; hozzátartozóik pedig késôbb koszorút fonnak és ezt felajánlják a királynak azokért, kiket ô büntetéssel sújtott: vajon nem enyhíti-e ezért büntetésüket? Hasonlóképpen teszünk mi is, mikor azokért, kik bűnben hunytak el, imádkozunk; bár nem koszorút fonunk, hanem Krisztust mutatjuk be, ki magát feláldozta bűneinkért; általa igyekszünk az irgalmas Istent kiengesztelni értük és önmagunkért. XI. Ezután elmondjuk azt az imádságot, melyre maga az Úr tanította tanítványait, az Istent tiszta lelkiismerettel hívjuk Atyánknak mondván: Miatyánk ki vagy a mennyekben. Ez az Istennek nagy, szeretettel párosult irgalma az emberek iránt! Olyannyira megbocsátotta bűnüket, oly fokban részesítette kegyelmében azokat, kik ôt elhagyták és a legnagyobb bajokban sínylôdtek, hogy Atyának mondhatják ôt! Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben. A mennyországhoz tartoznak azok is, akikben az Isten lakozik és tartózkodik[49]. XII. Szenteltessék meg a te neved. Az Isten neve természeténél fogva szent, akár kiejtjük, akár nem ejtjük ki. Mivel pedig néha a bűnösök megsértik, mint az Írás mondja: ,,Általatok lesz az én nevem káromlás tárgya a pogányok közt''[50], azért imádkozunk mi, hogy mibennünk szenteltessék meg az Isten neve. Nem úgy értjük, mintha most válna szentté, ami korábban nem volt szent, hanem úgy, hogy bennünk lesz szent, mikor magunk szentté leszünk és szent voltunkhoz méltó módon élünk. XIII. Jöjjön el a te országod. A tiszta lélek bizalommal mondhatja: Jöjjön el a te országod. Mert aki megértette Pál apostol szavát: ,,Ne uralkodjék tovább a bűn halandó testekben''[51] és cselekedete, gondolata, szava által tisztává lett, az mondhatja az Istennek: Jöjjön el a te országod. XIV. Legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen itt a földön is. Az Isten szent angyalai megteszik az Isten akaratát, mint ahogy Dávid mondja: ,,Áldjátok minden angyalai az Urat, erôs hatalmasok, kik parancsát teljesítitek''[52]. Imádságodnak tehát az az ereje és jelentése, mintha azt mondanád: Ahogy az angyalokban teljesül a te akaratod, úgy teljesüljön a földön is énbennem. XV. Állagi[53] (életünkre szükséges) kenyerünket add meg nekünk ma. A közönséges kenyérre nem mondjuk, hogy ,,állagi'' kenyér. De az a szent kenyér, (az Eucharisztia kenyere) valóban ,,állagi'' kenyér. Mintha azt mondanád: a lélek állaga számára van szánva. Ez a kenyér nem a testi táplálkozás rendes útjára van szánva, hanem tested és lelked izmosodására áthatja minden ízedet. Amikor azt mondjuk: ma, ezzel a mindennap-ot fejezzük ki. Így mondta Szent Pál is: ,,buzdítsátok egymást naponkint, míg azt mondják: ma''[54]. XVI. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek. Sok ugyanis a mi bűnünk; hisz vétkezünk gondolattal is, szóval és sokat teszünk, amiért kárhozatot érdemlünk. ,,Ha pedig azt mondanók, hogy nincs bűnünk, hazudunk'', mondja Szent János. Az Úristennel teszünk tehát kötést, mikor így imádkozunk, hogy bocsássa meg bűneinket, mint ahogy mi is megbocsátunk felebarátainknak. Fontoljuk meg tehát, hogy miért mit kapunk cserébe és ne késlekedjünk megbocsátani kölcsönös bántásainkat. Mert azok a bántások, mik minket érnek, kicsinyek, könnyűek és megbocsáthatók. Azok pedig, mikkel Istent bántjuk meg, nagyok és csak az ô irgalma engedheti el ôket. Vigyázz hát, hogy a rajtad elkövetett könnyű és kicsiny sértésekkel meg ne akadályozd súlyos bűneid megbocsátását. XVII. És ne vígy minket a kísértésbe, Urunk! Vajon az Úr azt tanítja- e, úgy imádkozzunk, hogy kísértésbe egyáltalán ne is essünk? De akkor miért mondja az Írás más helyen: ,,Az az ember, aki próbára nem lett téve, nincs is kipróbálva''[55], aztán meg: ,,Csupa örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésekbe estek''[56]. De nem annyit jelent- e: kísértésbe esni, mint: kísértésben elmerülni? Hisz a kísértés hasonlít ahhoz a patakhoz, melyen nehéz átaljutni. Akik tehát a kísértésben nem merülnek el, azok hasonlítanak az úszóbajnokokhoz, akik átúsznak és a hullámok nem ragadják ôket a mélybe; akik pedig erre alkalmatlanok, ha megpróbálják, elvesznek. Ilyen volt, hogy példát is mondjunk, Júdás; beleesett a pénzsóvárgás kísértésébe, nem úszott ki belôle, hanem belemerült és teste-lelke megfulladt. Péter a tagadás kísértésébe került, de bár benne volt már, mégsem merült el benne; hanem bátran kilábolt belôle és így meg is szabadult. Figyelj még a megszabadult szentek karára, kik hálát adnak szabadulásukért: ,,Mert próbára tettél bennünket Isten, mint ahogy az ezüstöt kipróbálják, tűzzel próbáltál ki minket. Vadászhálóba vezettél bennünket, roskasztó terheket raktál mireánk, embereket tettél fölibénk, tűzön és vízen át kellett mennünk, végül elvezettél minket a megenyhülésre.''[57] Lám, mily bizalommal ujjongnak, hogy átvészelték a bajt és nem vesztek bele. ,,És elvezettél bennünket a megenyhülésre.'' Ez annyit jelent, hogy megszabadultak a kísértéstôl. XVIII. De szabadíts meg a gonosztól. Ha az elôbbi kérés azt jelentette volna, hogy egyáltalán ne kerüljünk kísértésbe, nem tette volna hozzá: De szabadíts meg a gonosztól. A Gonosz -- a mi ellenségünk, az ördög; azért imádkozunk, hogy tôle menekülhessünk. Akkor befejezvén imádságodat, azt mondod: Amen. Amen, annyit jelent: úgy legyen. Ezzel mindarra, amit ebben az Úrtól vett imádságban kérsz, mintegy pecsétet teszel. XIX. Befejezvén az imádságot, azt mondja a pap: A szentet a szenteknek[58]. A ,,szent'' az, ami az oltáron van; erre rászállt a Szentlélek. Szentek vagytok ti is, kik méltók lettetek a Szentlélek adományára. A szent tehát a szenteknek való. Ti pedig azt felelitek: Egy a szent, egy az Úr Jézus Krisztus. Valóban egy a szent, aki természeténél fogva szent; mi is szentek vagyunk ugyan, de nem természetünknél fogva, hanem a (kegyelemben való) részesedés, a jócselekedetek és az imádság által. XX. Aztán a zsoltározó hangját hallottad, aki istenien szép énekével hívott benneteket a szent misztériumokban való részesedésre[59], mondván: ,,Ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr!''[60] Ne a testi nyeldeklôre bízzátok annak megítélését, mit vesztek magatokhoz, hanem a minden kétséget kizáró hitre. Mert akik ezt megízlelik, nem kenyér és bor ízlelésére kapnak felszólítást, hanem Krisztus testének és vérének szentségi színeire[61]. XXI. Amikor odamész, ne tartsd laposan tenyeredet, ujjaidat ne tartsd széjjel, hanem bal tenyeredet tartsd mint trónust a jobb alá, hogy a Királyt fogadhassa és tenyered mélyére vedd Krisztus testét mondván: Amen. Aztán vigyázatosan szenteld meg szemedet a szent testet hozzáérintve és vedd azt magadhoz; szorgosan ügyelve, hogy semmi belôle le ne hulljon. Mert ha valami leesnék belôle, azt úgy vedd, mintha saját tagjaidat érné csonkítás. Valld csak meg, ha valaki neked aranyrögöket adna, ugye hogy a legnagyobb óvatossággal és gonddal ôriznéd, vigyáznál, hogy semmit el ne veszíts, meg ne károsodjál? Ugye, ennél sokkal nagyobb gonddal és éberséggel vigyázol, hogy még a morzsája se vesszen el annak, ami drágább az aranynál és a drágakônél? XXII. Miután pedig az áldozásban magadhoz vetted Krisztus testét, járulj a szent vér kelyhéhez; ne tárd szét kezedet, hanem hajolj elôre és imádatod és hódolatod kifejezésével állva Ament mondasz, és Krisztus vérét is magadhoz véve megáldozol. És míg ajkadon érzed nyomát, kezeddel hozzá érsz és vele megszenteled szemedet, homlokodat, többi érzékszerveidet. Aztán várd meg a könyörgést, adj hálát az Istennek, aki ily nagy misztériumok vételére méltatott. XXIII. Ezeket az oktatásokat szentül ôrizzétek és kifogástalanok maradjatok. A szentáldozástól el ne maradjatok; még ha bűnnel szennyeztétek is volna be magatokat, akkor se fosszátok meg magatokat e szentséges és szellemi misztériumoktól[62]. ,,A békesség Istene pedig szenteljen meg titeket egészen; hogy egész lelki valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlen maradjon a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére''[63]. Neki dicsôség, tisztesség és uralom az Atyával és Szentlélekkel most és mindvégig, mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Jegyzetek Jeruzsálemi Szent Cirill hitoktató beszédeihez (Cathecheses Mystagogicae) 1 A katechumenatusnak a nyugati egyházban való fejlôdésérôl vö.: A. Dondeyne: La discipline des scrutins dans l'Eglise latine avant Charlemagne; Révue d'hist. ecclés. 28 (1932) 5--33, 751--787. 2 Az epiklézisrôl szóló keleti tant védi: N. Popoviciu (nagyváradi gör. kel. püspök): Épikleza euharistica, Sibiu 1933. Gondolatmenete és következtetései azért hibásak, mert a latin liturgiákat nem tekinti a hagyománynak a keletiekével egyenlô értékű tanúinak. A latin liturgiákban vagy nincs szoros értelemben vett epiklézis, vagy más jellegű, mint a keletieké. 3 A keresztség egyik görög neve: photismos, megvilágosítás. 4 Elsô alkalommal így fordítjuk a mysterion-szót: titkos avató szertartás. A következôkben helyenként megtartjuk az eredeti szót. 5 A pogány kultúrának ezek a formái megmaradtak a kereszténység felszabadulása után is. Az ókori színház eredetileg a pogány istentisztelet színhelye volt, a versenyfuttatás a Napisten (Apolló, Helios, Sol) kultuszának volt egyik módja; az állatviadalok szintén ilyen forrásból származtak egyrészt, másrészt az ember állati ösztöneit szolgálták. 6 Cirill szerint a pogány istenek azonosak az ördögökkel; ezt már Szent Pál is így gondolta. A hozzájuk intézett imádság olyan, mint a rontó varázs; a tárgyakat is a ,,rontás'' eszközévé teszi. 7 Utalás Dán. 2,35--45-re. 8 Az exorcizmus az ördög hatalmának megtörésére szánt áldás volt. 9 Az exorcizmusban ma is használatos a ráfúvás. A ,,szentek'': fölszentelt személyek. 10 A sír helyén, ahová Krisztust temették. 11 1Jn 2, 20--28. 12 Gal 3,27. 13 Róm 8,29. 14 Ef 1,5. 15 Fil 3,21. 16 Zsid 3,14. 17 Gör.: christos. 18 Zsolt 104,15. 19 Iz 62. 20 ApCsel 10,38. 21 Zsolt 44,7--8. 22 A görögöknél a misekánonban megvan a Szentlélekhez szóló epiklézis; ennek tulajdonítja Szent Cirill itt az átváltoztatást. 23 Ter 3,7--8. A bűntudat okozta szorongás miatt Ádám elrejtôzött az Isten színe elôl. 24 Iz 50,4. 25 Mt 11,15. 26 2Kor 2,15. 27 Fil 4,13. A homlok, fül, orr, mell megkenése a jeruzsálemi egyház bérmálási rendjéhez tartozott. Magábanvéve elég a homlok megkenése. 28 Lev 8,1 sk. 29 1Kir 1,39.45 30 Iz 2,2. 31 Iz 25,6. 32 Iz 25,7. 33 Itt Szent Cirill az Eucharisztia alapítási szavait mondja el, ahogy a szentmisében Jeruzsálemben mondták. 34 Krisztus az Egyház mennyei jegyese. Ennek a násznak gyermekei a megkeresztelt hívek. 35 Jn 6,54. 36 Zsolt 22,5. 37 Préd 9,7 sk. 38 Préd 1,2. 39 Iz 61,10. 40 Zsolt 103,15. 41 1Pt 2,1. 42 Ez a püspök volt. 43 Zsolt 25,6. 44 Mt 5,23--24. 45 1Kor 16,20. 46 1Pt 5,14. 47 Ez 10,1.21. 48 Zsolt 33,4. 49 2Kor 6,16. 50 Iz 52,5; Róm 2,24. 51 Róm 6,12. 52 Zsolt 102,20 . 53 Így érti Szent Cirill azt: epiousios-t, amit életreszükséges-nek, mindennapi kenyérnek fordít helyesen a Vulgata és a magyar Szentírás. 54 Zsid 3,13. 55 Sir 34,9--10. 56 Jak 1,2. 57 Zsolt 63,10--12. 58 Jelentése: A szentséget, az Eucharisztiát a szentek vehetik magukhoz. Szent az, aki a megszentelô kegyelem állapotában van. 59 A szentáldozásra. A 33. zsoltárt énekelte. 60 Zsolt 33,9. 61 Antitypon. ,,Szentségi színek'' -- az, ami érzékeink alá esik az Eucharisztiában; amit tartalmaz, az Krisztus teste és vére. 62 Természetes, hogy a bűnbe-esettnek elôbb meg kellett tisztulnia hiszen csak a ,,szentek'', a megszentelô kegyelem állapotában levôk járulhattak a szentáldozáshoz. Vö. a XIX. fej.-et. 63 1Tessz 5,23. ======================================================================== Szent Ambrus könyvei a Misztériumokról és a Szentségekrôl -- Bevezetés (Kühár Flóris) Szent Ambrus (339--397) Trierben született, atyja ott élt mint ,,praefectus praetorio Galliarum'', mint Gallia kormányzója. Atyja korán elhunyt, anyja három gyermekével, Satyrussal, Marcellinával és Ambrussal Rómába költözött. Marcellina fölvette a fátyolt, a két testvér a közpályákra elôkészítô tanulmányokat végezte. Ambrus hamar emelkedett az állami szolgálatban; 370-ben már konzuli méltóságban kormányozza Milánóból Liguria és Aemilia tartományokat. Milano ezidôtájt császári székhely is volt. 373-ban meghalt Auxentius, Milanónak az ariánusokhoz szító püspöke. A klérus és a nép püspökválasztásra gyűlt össze; az ariánusok és a katolikusok majdnem egyforma erôvel vettek részt a választáson. Ambrus, mint helytartó, elment a bazilikába, hogy tekintélyével a pártokat megegyezésre bírja; amikor a templomba belépett, egy gyermekhang hallatszott: ,,Ambrust kívánjuk püspöknek''. Az egész nép ugyanezt kiáltotta. Ambrusnak, bár még csak hitjelölt volt, engednie kellett a közóhajnak. Megkeresztelkedett, rá nyolc napra, 374. dec. 7- én püspökké szentelték. Hogy hivatásának megfelelhessen, nagy buzgósággal vetette rá magát a hittudomány tanulmányozására. Akkor a latinnyelvű hittudományi irodalom még fejletlen volt, Ambrus a görögöket tanulmányozta: Alexandriai Kelement, Origenest, Nagy Szent Vazult. Önmegtagadó élete, páratlan buzgósága a lelkipásztor tisztében, ragyogó ékesszólása, elôkelô modora, tapintata, mindenkihez való leereszkedése, nagy tudománya által Ambrus hamarosan megnyerte saját híveinek szeretetét. Tekintélye egyformán nagy volt az uralkodók és a nép elôtt. Lelkipásztor volt szíve szerint; munkái is elsôsorban az igazság védelmét, a katolikus tan kifejtését szolgálják a lelkek épülésére. Pásztori tisztének legfontosabb dolga volt a hitszónoklás. Jó szónoki iskolázottsága nagy segítségére volt abban, hogy egy csapásra a legkiválóbb hitszónokok közé emelkedjék. Utánozhatatlan nyelvkészsége, vonzó egyénisége, nagy tudása, elôadásának elevensége és fordulatossága, hallgatóival való bensô kapcsolata adták beszédeinek megnyerô varázsát. Egyéniségének varázsa fogta meg a tévelygô, lelki döntésre nehezen jutó karthagói rétort, Ágostont, aki akkoriban nyerte el a milanói rétori állást. (Vall. 5,13) ,,Így jutottam Milanóba Ambrus püspökhöz, a világ egyik legkiválóbb emberéhez. Jámbor szolgád volt; beszédei éppen akkor táplálták népedet búzád javával, örömöd olajával és borod józan mámorával. Tudtomon kívül hozzávezettél, hogy az ô keze felvilágosultan hozzád vezessen... Élvezettel hallgattam kellemes elôadását.'' Szent Ambrusnak nem pusztán ékesszólása, hanem inkább szent életének kegyelmi ereje vitte Ágostont a keresztségig. -- 387-ben ,,megkeresztelkedtünk -- írja Vallomásaiban, 9,6 -- s elrepült minden aggodalmunk elmúlt életünk felôl. Nem tudtam ama napokban eléggé töltekezni csodálatos édességeddel (Istenem), valahányszor végig gondoltam az emberi nem üdvösségére vonatkozó mélységes tervedet. Mennyi könnyem elfolyt akkor himnuszok és zsoltárok éneklése közben! Mélyen meghatottak a templomodban édesen csengô énekek. Beözönlöttek a hangok füleimbe, szívemre rászállt az igazság harmata, kigyulladtak bennem a jámbor érzések; megeredtek könnyeim s a könnyek igen jól estek nekem.'' Így írja le Szent Ambrus lelki fia, Ágoston azokat az érzéseit, melyek akkor fakadtak benne, mikor Ambrus megkeresztelte a ma S. Ambrogio-nak nevezett milanói bazilika baptisteriumában, 383. húsvétján, és utána egész héten át ô is eljárt fiával, Adeodatussal, barátjával: Alypiussal együtt fehér ruhában a szent püspök hitoktató beszédeire a misztériumokról, hogy az elnyert kegyelem csodáit öntudatosítsa magában. Hogyan végezte Szent Ambrus az újonnan megkeresztelteknek ezt a tanítását? Errôl két munka ad felvilágosítást. Az egyiket maga Szent Ambrus írta pár évvel azután, hogy Ágostont megkeresztelte. Címe: De mysteriis. (M. P. L. 16. 406--426.) Ebben a gyakorlott szónok maga rögzíti meg az avató szentségeket (keresztség, bérmálás, Oltáriszentség) magyarázó hitoktatásainak anyagát. A rövidre fogott munkán érezni, hogy a szó és tett nagymestere írta. Rövid, velôs mondatai mindenütt a lényeget érintik, mintha vázlatot írna. A másik munkának címe: De sacramentis (M. P. L. 16. 427--482.) A két munka tartalmilag egészen összevág, ebbôl a szempontból együtt szólunk róluk; de elôbb a ,,De sacramentis'' eredetére vonatkozó vitát kell röviden érintenünk. Tulajdonítható-e Szent Ambrusnak a ,,De sacramentis'' Elôre kell bocsátanunk, hogy ezt a kérdést elôször Bullinger, -- Zwingli utóda Zürichben -- vetette fel a XVI. század protestáns hitvitáiban. Hogy tagadólag felelt rá, azaz szerinte nem Szent Ambrus írta ezt a könyvet, annak magyarázatát mindjárt megtaláljuk, ha magát a könyvet elolvassuk. Amit itt az Oltáriszentségrôl olvasunk, az annyira katolikus, hogy Bullinger egyszerűbbnek látta a könyvet Szent Ambrustól, a nagy szentatyától, egyháztanítótól elvitatni, nehogy -- saját tévtana védelmében -- Szent Ambrussal kelljen vitába szállni. Addig a munkának kéziratai is, a rája való hivatkozások is a Karoling reneszánsz íróitól kezdve -- kik a Paschasius Radbertus és Ratramnus közt az Oltáriszentségrôl lefolyt vitában gyakran hivatkoznak rá -- mind amellett szólnak, hogy ezt a munkát Szent Ambrusnak kell tulajdonítani. Ezeket a bizonyítékokat O. Faller S. J. gyűjtötte össze.[1] Bullinger óta Szent Ambrus szerzôségét gyakran vonták kétségbe. Szent Ambrus műveinek kiváló maurinus kiadói J. du Frische és N. le Nourry (Paris 1686-90) ugyan Szent Ambrus művei közt közlik a ,,De sacramentis''-t is, de a munkához írt magvas elôszavukban kifejtik kétségeiket és Szent Ambrus valamelyik tanítványát, aki a püspöki széken követte, tekintik szerzônek.[2] A tagadó álláspontot foglalják el az ambrozianus liturgia kutatói: A. Ceriani[3] és M. Magistretti.[4] Ôk ugyanis abból a -- nem bizonyított -- elôfeltevésbôl indulnak ki, hogy a milánói liturgia a 4. században Szent Ambrus korában is olyan volt, mint amilyennek ezt a liturgiát a IX. századból fennmaradt emlékei mutatják. Mivel pedig a De sacramentis kánonszövege attól eltér és feltűnô egyezéseket mutat a római liturgiával, azért azt vallják, hogy a könyv nem Szent Ambrus liturgiáját tartalmazza, nem is származhat tehát Szent Ambrustól. Más szempontok miatt tagadják a munka Szent Ambrusi eredetét: Duchesne,[5] Th. Schermann,[6] aki Maximus torinói püspöknek tulajdonítja ezt a munkát; G. Rauschen,[7] C. Atchley[8]. A tagadó álláspontot vallók már-már többségi nézetként hivatkozhattak saját tételükre, mikor O. Faller S. J. említett tanulmánya után G. Morin O. S. B. is csatasorba állt a Szent Ambrusi eredet mellett és a régóta folyó pert szerintünk döntô érvekkel segítette a megoldáshoz oly értelemben, hogy a munkát egy ismeretlen szerzô írta le gyorsírással magának Szent Ambrusnak beszédei alapján és ô is tette közzé. Így tehát tartalmilag ez a munka is Szent Ambrusé: az ô szóbeli elôadása alapján készült, ugyanúgy, mint pl. Jeruzsálemi Cirill hitoktatásai, melyek szintén gyorsírói feljegyzés alapján lettek közzétéve.[9] Hogy a munkát nem maga Szent Ambrus tette közzé, azt G. Morin elsôsorban abból bizonyítja, hogy a De Sacramentis oly szövegeket közöl, melyeket a titokfegyelem, a ,,disciplina arcani'' miatt ô maga nem tehetett volna közzé. Ambrus maga tanúskodik errôl a titok- fegyelemrôl a hitvallásra és a Miatyánkra vonatkozólag: ,,Cave, ne incaute Symboli vel dominicae orationi divulges mysteria''.[10] A ,,De mysteriis'' bevezetésében hangsúlyozza a titokfegyelmet a szent misztériumokra vonatkozólag. Mivel az írás, a könyv könnyen kerülhetett volna idegen, avatatlan kézbe -- itt érezzük ennek a szónak eredeti jelentését -- ezért a De Mysteriis-ben Ambrus óvakodik is attól, hogy liturgikus szövegeket szóról-szóra közöljön. Alapjában véve hálásak lehetünk mi is, a tudomány is, hogy az az újonnan keresztelt, aki Szent Ambrust a milánói baptisterium szűk csarnokában gyorsírószerszámmal kezében hallgatta -- a szent püspök tudta nélkül ezeket a szövegeket is lejegyezte és késôbb közzétette. Ez is a ,,felix culpa'', szerencsés vétek esetei közé tartozik! Míg a M-ban[11] (2--5) csak egyszerűen utal az ördögnek való ellenmondásra, az S-ben (I. 2,5) pontosan leírja a két kérdést és feleletet, amibôl azt is megtudjuk, hogy Milánóban akkor az ,,abrenuntiatio'' kéttagú volt. Rendkívül fontos az a titoksértés, ahogy magát a keresztelési szertartást leírja (S II. 7,20). Ily részletes leírásunk a keresztelés lefolyásáról a szorosan vett liturgikus könyveken kívül nincs is. Ugyanígy elmondja azt az imádságot is, amit a püspök mondott az olajjal való kenés alkalmával (S II. 7,24): Deus, Pater omnipotens etc. M. erre is épp csak utalást tesz. Legfontosabb -- liturgiatörténeti szempontból felbecsülhetetlen jelentôségű -- a gyorsírónak az a meg nem engedett közlése, mellyel a misekánont írja le szóról-szóra az átváltoztatás elôtti imádságoktól kezdve egész az áldozásig. (S IV. 5,21 sk.) Ezekbôl a M.-ban szó sincs. Ugyanígy leírja a Miatyánk használatos szövegét, melyet Szent Ambrus -- Szent Lukácsról szóló kommentárjában sem közöl, ott egyszerűen átugorja Lukács 11,1--4-et. Ahogy a lábmosás szertartásának jogosságát védi S. III. 1,5--6-ban, az tartalmilag összevág M. 6,31--2-vel, de S-ben a fogalmazás élesebb; itt érzeni az élôszó természetes szabadságát. Az a föltevés, hogy nem maga Szent Ambrus írta le ezeket a hitoktatásokat, hanem egy gyorsíró, feleletet ad azokra a kérdésekre is, melyek alapján ezt a munkát korábban Szent Ambrustól elvitatták. Azt mondták: S. stílusa sokkal pongyolább, gondozatlanabb, mint Szent Ambrus hiteles műveié. Erre könnyű a válasz és Morin érvelését minden szónok elfogadja, aki maga is gyorsíróval íratja le elôadását. Az írott szó és az elmondott beszéd természetes különbsége ez, melyet még felfokoz a gyorsíró egyéni felfogó képessége. Az ember néha alig ismer rá saját beszédére, ha gyorsírói feljegyzés alapján látja maga elôtt. És a gyorsíró technika nem volt oly fejlett Szent Ambrus korában, mint most. A szónok beszéd közben emlékezetére van utalva és így történhetik meg, hogy azonos bibliai szövegeket másként idéz írásban -- mikor utána nézhet az eredeti szövegnek és másként a szószéken, ahol néha --, úgy kell kivágnia magát, mert az idézés csak félig sikerül. Így történik meg a S.-ban is, hogy a szónok S IV. 2,5. idézetet Szent Pálnak tulajdonítja, Szent Péter helyett, a III. 1,2-ben viszont Péterrel mondatja azt, amit Pál mondott ApCsel 13,33-ban. Írni az ember nem ír fölöslegeset, ezért Szent Ambrus is csak rövid átvezetésekkel él a M.-ban. Az S. bevezetései azonban elég bôven ismétlik az elôbbi beszédek gondolatmenetét, néha újra rátér a már egyszer elmondott tárgyra (pl. Námánról beszél I. 5, és II. 3.). Ebbôl azonban nem az következik, hogy ezeket nem Szent Ambrus mondta, hanem csak az, hogy nem ô írta le. Két oly különbségre is hivatkoznak M. és S. közt, mely ha valóban fennállna, arra lehetne következtetni, hogy más keresztelési liturgiát tételez fel M. és S. S. ugyanis hallgat az abrenuntiatiot megelôzô nyugatra fordulásról, az ördöggel való szembenézésrôl (az ördög szembeköpésérôl) és a fehérbe öltözködésrôl, amirôl viszont M. 2,7 és 7,34-ben részletesen szól. Morin válasza ezekre a következô: a fehér ruháról S. nem hallgat teljesen, hiszen, mikor a megkereszteltek bevonulását írja le a templomba, familia candidataról beszél (S. V, 3,14). A másik szertartásra vonatkozólag azt feleli, hogy annak S.-ben való hiányából nem következik, hogy a valóságban sem volt meg. Sem M., sem S. nem taglalja az összes szertartásokat, fôleg nem azokat, melyek a keresztséget megelôzték (scrutiniumok, exorcismusok, stb.). A nehézségek megoldása után Morin összegyűjti azokat az érveket, melyek a S. Szent Ambrusi eredete mellett szólnak. Ezeket három csoportba sorozhatjuk. Az elsô csoport: a kéziratok és a régi hivatkozások tanúsága. Faller ezekre támaszkodva tulajdonítja Szent Ambrusnak ezt a munkát. Morin ezeket nem sokra becsüli; csak annyit von le belôlük, hogy egy másik, a S.-szal rokon munka, az Explanatio Symboli -- szintén attól a szerzôtôl való, aki a S.-t írta. A másik csoport: a stílus, kifejezések, szókincs egyezése Szent Ambrus hiteles műveivel. Morin nagyszerű megfigyelô készsége ezt az érvet nagy bizonyító erôvel telíti. Mi csak arra hivatkozunk, hogy pl. a ,,sors'' (szenny, piszok) -- egyesszámban S. IV. 1,4-ben és Examer. IV. 1,1-ben fordul elô; egyébként más szerzôknél egészen szokatlan. Többesszámban használják: sordes. A harmadik bizonyíték: a két munkában és Szent Ambrus egyéb műveiben feltételezett liturgia egyezése. Számunkra ez a kérdés nem a vita eldöntésére fontos, hanem azért, mert alkalmat ád a két munka együttes ismertetésére. A De mysteriis és a De Sacramentis dogmatikai és liturgiatörténeti jelentôsége. 1. A sacramentum szó jelentése. Elsô pillantásunk a címre esik. A két munka ugyanazokat az avató szentségeket tárgyalja, tehát nyilván -- címük is egyet jelent. Szent Ambrus a görög szentatyák műveit tanulmányozta, azért használja saját kéziratában a mysterium szót az avató szentségek megjelölésére. De ezeknek Tertullián óta latin megjelölése: sacramentum. Szent Ambrus azonban mind a két szót tágabb, változatosabb értelemben is használja. Nála ugyanis a sacramentum még nem kizárólag a mai értelemben vett: szentség megjelölésére szolgál, nem is a régi, latin jelentésében: eskü szerepel, hanem 1. jelenti az istentisztelet egészét és részeit, magát a szertartást, annak szavait, eszközeit, cselekményeit; 2. elvontabban jelenti a kinyilatkoztatás hittitkait, az üdvtörténet eseményeit: a megtestesülést, kínszenvedést, a keresztény vallást, az egyházat; 3. jelenti az ószövetség és újszövetség azon tényeit, melyek elôképül szolgálnak Krisztusra, vagy az Egyházra, az egyes szentségekre.[12] Ha valaki nem ügyel a ,,sacramentum'' szó ilyen jelentés-gazdagságára Szent Ambrusnál, az egyenest meghökken, mikor a M. 8,44-ben ezt olvassa: ,,Antiquiora sunt sacramenta Ecclesiae, quam Synagogae''. Hasonlóképpen S.-ben kétszer is (I. 4,11 ,,Illud praemitto, quod diviniora et priora sacramenta sunt Christianorum, quam Judaeorum'' és IV. 3,8 sk.). Ha valaki itt a sacramentumot mai értelemben vett: szentséggel fordítaná, ugyancsak melléje hibázna annak, amit Szent Ambrus itt gondolt. G. Morin alaki egyezéseinél is többet mond az ilyen gondolati, tartalmi egyezés arról, hogy ezt így csak ugyanaz a szerzô mondhatta. 2. A keresztség szertartásai. a) M. és S. egybehangzóan elsônek a fülmegnyitás (aperitio aurium) szertartását írja le. Ez nagyszombat estéjén történt, Rómában is, Milánóban is ez volt ennek az ideje, mégpedig nem a traditio Symboli elôtt, virágvasárnap, mint Magistretti gondolja,[13] hanem a keresztelô medencébe való leszállás elôtt. A fülmegnyitás és az Effeta -- Morin szerint -- nem nyállal történt, mint a mai római liturgiában, hanem olajjal (a katechumenek olajával). Ez volt az ó-római és a keleti liturgiák szokása. Erre utal -- Morin szerint -- S. I. 2,4 unctus es.[14] Ennek azonban ellene mond III. 2,12: ,,Ergo quando dedisti nomen tuum, tulit lutum, et linivit super oculos tuos''. Igaz, hogy ezt más alkalommal (a quadragesima elején) tették és hogy itt a szemek megkenésérôl volt szó, nem a fülrôl, és orról. Mégsem tartom valószínűnek, hogy a Mk 7,34-ben említett sárral és nyállal való kenést épp az Effetánál változtatták volna meg és más szertartásnál (a szemek megkenésénél) megtartották volna. Ez a szemkenés is bibliai mintát utánoz, a betszaidai vak meggyógyítását. Mk 8. A két gyógyításmód hasonló; tehát szertartási utánzatuk is hasonló kellett, hogy legyen. b) Az ördögnek való ellenmondás (abrenuntiatio) szertartása már a baptisteriumban folyt le, nem mint Jeruzsálemben, az elôcsarnokban. Az ellenmondás szövegét szószerint közli S., M. csak értelem szerint. M.- ben azonban megvan a nyugatról keletre fordulás, amirôl S. nem szól. Ahogy M. 2,7 -- az ördögnek való ellenmondást leírja, ott érdekes szövegváltozat található egyes kéziratokban, ami arra enged következtetni, hogy Milánóban is megvolt a sputatio szokása. Legutóbb O. Faller foglalkozott behatóan M. 2,7 szövegével.[15] A Patrologia Latina szövege a következô: ,,Ingressus es igitur ut adversarium tuum cerneres, cui renuntiandum in os putaris''. Putaris helyett ugyanis egy X. sz.-i és több késôbbi kéziratban sputaris, majd sputares van. Ezek a kéziratok egy észak-itáliai csoportra vezethetôk vissza. Bár a putaris-putares szöveg kritikailag szilárdabb, mégis, Fallerrel ellentétben, azt hiszem, hogy inkább a sputares-változatot kell eredetinek tekinteni. A szöveg ugyanis mindenképen romlott ezen a helyen, mint Faller is látja; azt kevésbé látom valószínűnek, hogy késôbbi változatok úgy rontották volna el a szöveget, hogy még érthetetlenebb legyen; már pedig ha az eredeti, érthetô: putari(e)s helyett akkor írnak sputares-t, mikor az ördögre- köpés szokása már régen feledésbe ment, az a szövegmásolás, javítás logikájával ellenkeznék. Szent Ambrus egyébként is élénk érintkezésben van a görögökkel. Abban a korban, mikor Milánó a császárok székhelye volt, kik még a Kelet és Nyugat fölött uralkodtak (pl. Theodosius), az udvari nép, a katonaság útján könnyen keveredtek különbözô szokások. Már pedig a sputationak Keleten való meglétét már Szent Cirill Műveinek kiadója, Touttée észrevette.[16] E. Nestle[17] és A. Semenov[18] máig élô mohamedán és orthodox keleti szokásra tudnak rámutatni, melyek Szent Ambrus utalásának megfelelnek. Bôséges párhuzamokat gyűjtött össze F. I. Dölger.[19] Ezen az alapon fogadtuk el fordításunkban e helyen a sputares-változatot. c) Dogmatikailag erôs hangsúlyt nyertek újabban O. Casel misztérium- elméleti szempontjából a M. 3,8 sk. és a megfelelôk: a S. I. 2. és 3. fejezetei, melyekben Szent Ambrus kifejti azt, hogy a szentségek kiszolgáltatásánál az Isten, a Szentháromság jelen van. (Különösen M. 3,8) Elismerjük, hogy amit Szent Ambrus mond, az az isteni jelenlétnek tökéletesebb átélését tételezi fel, mint ahogy az ma általában történik. Elismerjük azt is, hogy itt bizonyos analógia érezhetô az antik misztériumok vallási élménye és a krisztusi misztérium közt; túlzottnak tartjuk azonban és Szent Ambrus tanításában benne nem foglaltnak, mikor Casel az eucharisztikus szentségi jelenlétet mintegy ki akarja terjeszteni a keresztségre, bérmálásra és a többi szentségekre. d) Tertulliánnak és a görög teológusoknak hatása (mely gyökereiben az alexandriai allegorizálás módszereire vezethetô vissza) Szent Ambrusnál a szentségek, szertartások elôképeinek szorgos összegyűjtése az ószövetségben. Mind a M., mind a S. gerincét ezeknek az elôképeknek magyarázata, párhuzamba állítása alkotja. A mai olvasó meglepôdik a hitnek azon az elevenségén, mely ezeket a párhuzamokat sugalmazta. Dogmatörténetileg azért is fontosak ezek a helyek, mert alapvetésül szolgálnak az ó- és újszövetségi ,,sacramentumok'' megkülönböztetésére. e) Amit Tertullián mond a víznek a teremtéskor, Jézus megkeresztelkedésekor történt szenttéválásáról, azt M. is megismétli. A keresztvíz-szentelés tényére M. homályosan utal (M. 3,8); de a S. (I. 5,15) világosan megkülönbözteti az egyszerű vizet a meg szentelt keresztvíztôl, csak annak a víznek tulajdonít hatékonyságot (gyógyítást), mely Krisztus kegyelmét bírja, melyre rászáll a Szentlélek. A szertartás egyes elemeit, szavait, részletesen nem említi. (S. II. 5,14) f) M. is, S. is ugyanazt a háromszori alámerülést tekintik a keresztség lényegének. S. részletesen leírja a szertartást, ahogy ma mondanók: a keresztség anyagát és alakját. Arról, hogy a püspök (pap) a hitvallásnak kérdés-felelet módján történô elmondása után, alámerülés közben mondta-e azt hogy: Én téged megkeresztellek... -- S. II. 7,20 nem szól. Ez a rész mindenesetre egyik legfontosabb tanúja a keresztelés szertartásának. Mindkét munka teljesen egyetért abban, hogy a keresztséget a Róm. 6. alapján Krisztussal való együtthalásnak, vele együtt való eltemetkezésnek és feltámadásnak tekinti. Ezért nagyon alkalmas arra, hogy a keresztségi misztérium magvát feltárja. A keresztségi hitvallásban jellemzô M. és S. közt az a megegyezés, hogy mindkettô említi Krisztus keresztjét (M. 5,28 -- S. II. 7,20). g) A fejnek olajjal való megkenése (más testrész megkenésérôl nincs szó), mindjárt a keresztelômedencébôl való kilépés után következik. M. 6,29 -- S. III. 1,1. A cselekmények egymásutánja szerint ez még a keresztséghez tartozik. Csak a fejet kenik meg, nem mint Jeruzsálemben, más testrészeket is. S. II. 7,24 -- közli a püspök imádságát is, mit a kenet közben mond. h) Milánóban és környékén elterjedt szokás volt a lábmosás szertartása a fej megkenése után. Említik Afrikában és Galliában is. A 4. század elején Spanyolországban az elvirai zsinat 48. canonja megtiltja ezt a szertartást. M. és S. egyformán tanúskodnak róla, hogy Rómában a lábmosás nem volt meg. Morin úgy magyarázza eredetét: Ez a fej megkenésével együtt arra szolgált, hogy az egyház, mikor az Úr asztalának közösségéhez engedte az újonnan megkeresztelteket, Lk 7,44--46 alapján fejüket megkente olajjal és lábukat megmosta, mint ez a vendégfogadásnál volt szokásos Keleten. Késôbb azonban a szertartás eredeti jelentése elhomályosult és már Szent Ambrus is találékonyan kutat dogmatikai okok után e szertartásnál. i) a M. szerint a lábmosás után következô szertartás a keresztségnél: a fehérbeöltözés. Szimbolizmusát érdekesen fejti ki M. 7,34 sk. S. is tud a fehérbeöltözésrôl, de csak utal rá. 3. A consignatio (bérmálás). A bérmálás szentségét az ôsegyház egyidôben szolgáltatta ki a keresztséggel. Hogy ez a keresztségtôl különbözô szentség volt, arra nem vetettek hangsúlyt, de hitükben és tanításukban kidomborították azokat a mozzanatokat, melyekbôl az elmélyedô hittudomány kiolvashatja, hogy a bérmálás egyike a Krisztustól alapított hét kegyelemközlô szent jelnek, vagyis szentségnek. M.-ben is, S.-ben is a bérmálás neve: signaculum spiritale (M. 7,42 - - S. III. 2,8). Szellemi, lelki pecsét, a görög sphragisnak megfelelôen. A bérmálást a keresztség ,,perfectio''-jának, megerôsítésének, tökéletesítésének mondja. Ez is a görög teleiosis-nak felel meg. Kiszolgáltatója a ,,sacerdos'', itt a püspököt jelenti; M. is, S. is általában, ha áldozópapot akar mondani, presbyter-t mond. Hogy a megpecsételés, consignatio, hogyan történt, arról részletesen nem beszél egyik sem; más forrásokból azonban tudjuk, hogy a homlok keresztalakban való megjelölésével; ebben a gesztusban bennefoglaltatott a ,,manus impositio'', a kézrátétel is. S. kifejezetten említi a püspök ,,invocatio''-ját, melyre a hétajándékú Szentlélek leszállt a megjelöltre. A könyörgés formája ugyanolyan lehetett, mint a késôbbi szertartáskönyvekben mindmáig. Érdekes Morin párhuzama a Szentlélek ajándékait felsoroló Szent Ambrusi helyek (S. III. 2,8 -- M. 7,42 -- Expos. psalm. 118. H. E. n. 39.). Mindháromban a mai ,,fortitudo'' helyett: virtus; a scientia helyett cognitio áll és a timor elôtt a jelzô: sancti timoris. Ez is oly megfelelés, mely S.-nek Szent Ambrustól való származását igazolja. A ,,consignatio'' szertartásában sem M., sem S. nem említi az olajjal való kenést; ez a szertartás megelôzte a consignatio-t magát, mint már kifejtettük. Míg Keleten ezidôben már a myron-nal való kenés (a szót S. is említi III. 1,1) ez idôben már összeolvadt a kézrátétellel, Milánóban és Rómában még nem. Szent Ambrus bérmálási rítusa közelebb áll ahhoz, amit Tertullián ír le (de bapt. 7,8), mint Jeruzsálemi Szent Cirilléhez (Cat. myst. 3.). 4. Az Úr testének és vérének szentsége. Szent Ambrus a De Sacramentisben (IV. 2,5) leírja, hogyan vonultak be a megkereszteltek a baptisteriumból a bazilikába. Angyalok csodálhatták ezt a lélekben megtisztult, fehérruhás sereget. Most elôször vehet részt az eucharisztikus áldozaton, melyet eddig a legszigorúbban elzárt elôle a titok-fegyelem. A mysterium leple lehull, az újonnan megkeresztelt látója, ízlelôje lesz az Úr csodáinak. A kereszteltek miséje most is, mint Szent Jusztin idejében: a felajánlással kezdôdött. Amint a kereszteltek az oltár közelébe érnek, már látják az áldozati adományokat -- ezeket is sacramenta-nak mondja S. IV. 3,8; -- egyelôre még szent jelek, melyek várják azt átváltoztató isteni szókat. Kenyér és bor az eucharisztia anyaga. Elôképe Melkizedek áldozata. Mert Melkizedek elôbb élt Mózesnél, azért Ambrus bátran hangoztatja, hogy a keresztények sacramentumai (szentségi elôképet ért rajta) régebbiek, mint a zsinagógáé. A mannánál is fönségesebb, istenibb ez az adomány. Mert a manna testet táplált és akik ették meghaltak. Az Eucharisztia azonban lelki táplálék, Krisztus teste és vére; akik veszik, az örök életet veszik belôle. Szent Ambrus két könyve -- M. és S. -- a késôbbi századokban, mikor a Karoling-korban megindult az eucharisztia titkába való teológiai elmélyedés folyamata, mindig azok számára volt szilárd alapja az egyházi hagyománynak, a szentatyák tanításának, kik mint Paschasius Radbertus, Lanfrancus, Szent Tamás az eucharisztia tanát a reális átváltozás irányában fejtették ki. Ez a tan nyert végleges pecsétet a trienti zsinat döntésében. Szent Ambrus tanítása világosan ellene mond minden oly kísérletnek, mely az eucharisztiát pusztán szimbolizmussal vagy dinamizmussal akarja megmagyarázni. A szimbolizmus csak szent jelet lát az eucharisztiában; a dinamizmus elismeri, hogy e szent jelekbôl erô, kegyelem árad, de nem ismeri el az elemek lényeges átváltozását Krisztus testévé és vérévé. Ezekkel szemben -- a szövegek idézése nélkül -- csak utalunk olvasóink számára M. 8 és 9. fejezetére, S. IV. 1--5 és V. 1--3. fejezeteire. Rá kell mutatni arra is, hogy amíg a hittudomány nem alkalmazta az aristotelesi metafizika állag-járulék (substancia -- accidens) fogalmi készletét az eucharisztiára (ezt Berengarius kezdte el, de az állagi változás mibenlétébe még nem tudott behatolni és ezért ô is megmaradt a dinamista szimbolizmusnál), amíg a köznyelv és tapasztalat kifejezéseire volt utalva, addig kifejezéseiben mindig találhatók olyanok, melyek félreérthetôk olyanok által, akik nem az igazságot, hanem maguk igazát keresik. Ilyeneket Szent Ambrusnál is találni. Pl. S. IV. 4,20: ,,Sicut enim mortis similitudinem sumpsisti, ita etiam similitudinem pretiosi sanguinis bibis''. Itt Szent Ambrus a Róm 6-ban a keresztségre alkalmazott homoioma (hasonmás) szót fordítja le és ezzel igyekszik kifejezni -- az Eucharisztia szent vérének misztériumát. Ilyen eset az is, mikor a szentség anyagi elemeit -- mai szóval: a kenyér és bor járulékait, a szent színeket -- a ,,figura'' szóval jelöli meg. (IV. 5,21 -- a kánont megelôzô epiklézisben: quod figura est corporis et sanguinis Domini). A ,,figurá''-nak azonban sok jelentése van, a szentírási szóhasználat is többféle jelentést tulajdonít neki. Ugyanoly határozatlan tartalmú szó ez, mint egyik görög megfelelôje, a ,,typos'', melyet Szent Cirill használ ugyanoly értelemben (Cat. myst. 4,3). Szent Ambrus ilyen kifejezéseit összhangba kell hozni tanításának lényegével, a reális átváltozással. Az ókeresztény írók közt nincs senki, aki oly félreérthetetlenül tanítaná azt, hogy az eucharisztia átváltoztatása az Úrnak az utolsó vacsorán mondott szavaival történik, mint Szent Ambrus (S. IV. 4,14; S. IV. 5,21). Abban a misekánonban, melyet S. IV. 5-ben közöl, mindjárt az elején ott van egy könyörgés (fac nobis hanc oblationem adscriptam... megfelel a mai misekánon: Quam oblationem... imádságának), melyben sokan epiklézis-maradványt látnak. Ebbe a vitába nem avatkozunk bele, csak hangsúlyozzuk, amit Szent Ambrus egy fejezettel elôbb mond: ,,Consecratio autem quibus verbis est, cuius sermonibus? Domini Jesu''. A konszekráció az Úr szavaival történik. Bármi legyen is az epiklézis- nek, mint imádság műfajnak a milánói és római liturgiában való meglétével, kétségtelen, hogy Szent Ambrus nem tulajdonítja neki az átváltoztatást. 5. A De Sacramentis misekánonja. Hogy mi volt a hívôk miséjének menete azután, hogy a megkereszteltek bevonultak a bazilikába, azt csak közvetlenül a consecratiótól kezdve mondja el Szent Ambrus a S.-ban. -- S. IV. 14-ben elmondja, hogy mindazt, ami a konszekrációt megelôzte, a pap saját szavaival mondja. Ezekbôl az imádságokból csak két imádságműfajt említ és egyiknek tartalmát: l. laudes Deo deferuntur, 2. oratio petitur pro populo, pro regibus, pro ceteris. A másodikra ráismerünk, ha összevetjük Szent Cirill Cat. 5, 8 -- imádságsorozatával; az elsôben nyilván magát a praefatio-t érti. Hogy mily sorrendben következtek ezek, azt ebbôl a közlésbôl nem lehet megállapítani. Az azonban más forrásokból biztos, hogy a praefatio közvetlenül kapcsolódott a misekánonnal és hogy azok az általános könyörgések, melyekrôl Szent Ambrus szól, nem konszekráció után voltak, mint Jeruzsálemi Szent Cirillnél, hanem elôtte, bizonyára nem közvetlenül (in superioribus... S. IV. 4,14). Maguk a közölt szövegek elsôsorban azért fontosak, mert a laikus is észreveszi azt, hogy a római misekánonnak egyik korábbi fejlôdési fokát képviselik. A ,,fac nobis'' megfelel a ,,Quam oblationem''-nak; a Qui pridie -- most ugyanígy kezdôdik; a kenyér átváltoztatásánál akkor még: a quod pro vobis confringetur-t is mondták, ma ez elmarad. A bor átváltoztatásánál egyszerűen ez áll: ,,hic est enim sanguis meus'' -- a késôbbi, hosszabb szöveg helyén. Szószerint közli az ,,anamnesis'' szövegét: Ergo memores... ma: Unde et memores. Ez az imádság megfelel tartalmilag a misekánon Unde et memores -- Supra quae -- Supplices könyörgéseinek, de gondolatsora más. Az ,,oltár angyala'' helyett többes számban beszél az oltár angyalairól. Soron kívül említi az áldoztatás szavait (S. IV. 5,24). A pap ezt mondta: ,,Corpus Christi''; az áldozó pedig ezt felelte: ,,Amen''. A liturgiatörténet igyekszik beleállítani a S. misekánonját a római misekánon fejlôdési vonalába. Bizonyos kapcsolatokra a 4. századi szíriai liturgiával, azaz a Constitutiones Apostolicae liturgiájával már Duschesne[20] rámutatott. Ugyanígy megtalálható az összekötôvonal Hippolytus Traditio apostolica-jával is (Róma, 3. század eleje).[21] 6. Szent Ambrus magyarázata a Miatyánkról. A De Sacramentis 5. könyvében Szent Ambrus az imádságról ad oktatást. Mintául a Miatyánkot állítja hallgatói elé, azon mutatva meg, mit, miért és hogyan kell imádkozni. A 6. könyv végén megint rátér a Miatyánk magyarázatára. A M.-ben ez az imádságra való tanítás hiányzik. Mivel a szövegösszefüggés nem szól róla kifejezetten, fölvethetjük azt a kérdést, imádkozták-e a misekánon végén Milánóban Szent Ambrus idején a Miatyánkot? A kérdésre G. Morin igen-nel felel.[22] Igaz ugyan, hogy a Miatyánk hiányzik a Constitutiones Apostolicae misekánonjának a végén. Igaz az is, hogy Szent Ambrus sehol sem említi, hogy a Miatyánk a misekánon befejezése volna. Viszont Szent Ágoston azt írja (ep. 149. ad Paulinum c. 2, n. 16): ,,quam totam petitionem (a misekánont érti rajta) fere omnis ecclesia Dominica oratione concludit''. Alig lehet gondolni, hogy Milánó azon kivételek közé tartozott volna, hol a Miatyánkot nem mondták el a misekánon végén. Ahogy Szent Ambrus a misztériumokba való beavatást szolgáló szentbeszédeinek tárgyát a három avató szentség szertartásaihoz kapcsolja, ahogy a misekánont közli, és a következô könyvben (szentbeszédben) a Miatyánkot tárgyalja, abból már magából is arra lehet következtetni, hogy itt is az eucharisztikus liturgiának egyik kiemelkedô részéhez fűzi szavait. Ugyanezt megerôsíti az a tény, hogy a Miatyánk második kifejezésénél (VI. 5,24) befejezéséül hozzáfűzi a pap által mondott doxologiát: ,,Audi, quid dicat sacerdos: per Dominum...'' Ez a doxologia összecseng a római misekánon: Per ipsum -- doxologiájával, mely a Miatyánk elôtt van. Szent Ambrus azonban világosan mondja, hogy akkor a doxologia a Miatyánk után következik. (Quid sequitur?) Ezzel Morin megfigyelését is kiegészítettük. A doxologia valószínűleg a Miatyánk végérôl került a római misekánonban a Miatyánk elé, a kánon végére. * * * Befejezésül néhány szót a két munka fordítására vonatkozólag. Mind a kettôt Migne P. L. 16. kötetébôl fordítottam. (De mysteriis 406--426; De Sacramentis 435--482.) A szavakhoz való hűség mellett arra is törekedtem, hogy Szent Ambrus gondolatait is híven fejezze ki a fordítás. Ezért fordítottam pl. a ,,sacramentum'' szót mindig lehetôleg azzal a jelentéssel, mely a legmegfelelôbb azon a helyen, ahol Szent Ambrus éppen használja. Az egész értelmetlenné válna, ha a sacramentumot mindig ,,szentség''-gel helyettesítettem volna be. Ugyanígy jártam el az eucharisztia műszavainál. ======================================================================== Szent Ambrus könyve a misztériumokról (De mysteriis) I. fejezet Tartalma: Azelôtt hallgatóinak erkölcsi kérdésekrôl tárgyalt, most a misztériumok magyarázatát ígéri. A ,,titokfegyelem'' (disciplina arcani) miatt nem szólt eddig róluk. A ,,fülmegnyitás'' szertartásának magyarázatával kezdi. Erre Krisztus mutatott példát a siketnéma meggyógyításakor. 1. Naponkint szóltam azelôtt hozzátok erkölcsi kérdésekrôl, mikor az ôsatyák történetét vagy a Példabeszédek parancsait olvastuk; az volt a célom, hogy ezek ismeretével és elsajátításával hozzászokjatok az ôsök példáján való járáshoz; hogy az ô útjukat követve, szót fogadjatok az isteni kinyilatkoztatásnak; hogy újjászületvén a keresztség által olyan legyen életetek, amilyen a megkereszteltekhez méltó. 2. Most az idô arra int, hogy a misztériumokról beszéljek és a szent jeleknek adjam magyarázatát. Ha ezt a keresztség elôtt szándékoztam volna közölni olyanokkal, kik még nem voltak beavatva, inkább árulónak, mint magyarázónak tűntem volna fel. Aztán meg így -- elôkészítés nélkül -- jobban belétek hatolt a misztériumok fénye, mintha már valami tanítás megelôzte volna. 3. Nyissátok meg hát fületeket és az örök életnek a szentségek által belélegzett jóillatát élvezzétek. Ezt mutattuk be nektek jelképesen, midôn a fülmegnyitás szertartását végeztük és mondottuk: Effeta, azaz nyilatkozzál meg [23], hogy akik a kegyelem forrásához jöttetek, megértsétek a feladott kérdéseket[24] és emlékezetben tartsátok a feleleteket. 4. Ezt a titkos szertartást maga Krisztus végezte az evangéliumban [25], mint ahogy olvassuk róla, mikor a süketnémát meggyógyította. Ô a süketnémának száját érintette[26], mivel némát gyógyított, aki férfiú volt; azért volt ez így egyrészt, hogy a néma száját a beléje adott szó hangjával megnyissa; másrészt -- a száj érintése illô volt férfiúnál, de nem volna illô a nôknél[27]. II. fejezet Tartalma: A keresztelendôk beléptek a keresztelôhelyre, ott keresztségi fogadalmat tettek le -- és kelet felé fordultak. 5. Ezután megnyíltak a szentek szentjének kapui[28], beléptél az újjászületés szentélyébe. Most idézd emlékezetedbe, mit kérdeztek tôled és tartsd eszedben, mit feleltél. Ellene mondottál az ördögnek és az ô cselekedeteinek, a világnak, a paráznaságnak és az élvezeteknek. Ígéretedet nem a holtak sírja ôrzi, hanem az élet könyve.[29] 6. Láttál ott szerpapot, láttál áldozópapot és láttad a fôpapot is. Ne tekintsd testük alakját, hanem a szent szertartás kegyelmét. Angyalok színe elôtt szólottál, miként írva van: ,,A papnak ajkai a tudományt ôrzik és az ô szájából a törvényt keresik, mert ô a mindenható Úrnak angyala (követe).''[30] Nem lehet tudatlanba venni, nem lehet tagadni; angyal az, aki Krisztus országát és az örök életet hirdeti. Ne külseje szerint értékeld, hanem hivatása szerint. Azt nézd, amit neked juttatott, mérlegeld, mit tett és ismerd fel hivatását. 7. Beléptél tehát, hogy szemügyre vedd ellenségedet, kit ellenmondásod jeléül szembeköpsz; Keletre fordulsz; mert aki ellene mond az ördögnek, Krisztushoz fordul, rája tekint egyenes nézéssel. III. fejezet Tartalma: A vízben a kiszolgáltató által az istenség működik; a keresztséget ószövetségi elôképek példázzák. 8. Mit láttál? Láttál ott vizet, de nem csak ezt; láttál ott szerpapokat, akik ministráltak és láttad a fôpapot, aki (a keresztvizet) megszentelte. Mindenki másnál elôbb maga az Apostol tanított arra, hogy ne azokat szemléld, amik láthatók, hanem a láthatatlanokra ügyelj; mert amik láthatók, azok mulandók is; amiket azonban nem láthatunk, azok örökkévalók[31]. Másutt meg ezt olvashatod: ,,Ami az Istenben láthatatlan, azt a világ teremtése óta meg lehet ismerni azokból, amik teremtve lettek; műveibôl ki lehet érezni örök hatalmát és istenségét.''[32] Ezért mondja maga az Úr is: ,,Ha nekem nem hisztek, higgyetek cselekedeteimnek.''[33] Hidd el tehát, hogy ott az istenség van jelen. Hiszel abban, hogy ott működik és nem hiszed, hogy jelen van? Honnét származnék a működés, ha nem elôzné meg a jelenlét?[34] 9. Fontold meg, mily ôsrégi ez a misztérium, hisz már a világ kezdetén megvan az elôképe. Kezdetben, mikor Isten az eget és földet teremtette, -- úgymond az Írás, -- a Lélek lebegett a vizek fölött[35]. Vajon az, aki ott lebegett a vizek fölött, nem volt tevékeny a vizek fölött? De mit mondjam, hogy tevékenykedett? -- Ami jelenlétét illeti, az áll az Írásban: ott lebegett. Tán tétlenül lebegett ott? De tudd meg, hogy bizony működött a világ teremtésében, hiszen azt mondja a Próféta: ,,Az Isten szava által szilárdult meg az ég és az ô ajkának leheletétôl[36] van minden erejük.''[37] Mind a két tény a Szentírás bizonyságán nyugszik: az is, hogy lebegett, az is, hogy működött. Hogy ott lebegett, arról Mózes tanúskodik, hogy ott működött, azt Dávid bizonyítja. 10. Halld a másik bizonyítékot is. Minden test megromlott gonoszságától. Nem marad meg -- úgymond az Úr -- az én lelkem az emberekben, mert az emberek testiek[38]. Az Isten ezzel arra mutat rá, hogy a test tisztátalansága és a súlyosabb bűnnek szennye a lelki kegyelmet elfordítja tôlünk. Azért, hogy az Úristen helyrehozza, ami megromlott, vízözönt bocsátott a földre és Noénak, az igaznak, megparancsolta, szálljon a bárkába[39]. Noé pedig a víz apadtával elôször hollót bocsátott ki. A holló nem tért vissza. Akkor galambot bocsátott ki; a galamb pedig, mint olvassuk, olajággal tért vissza a bárkába.[40] Látod, itt szó van vízrôl, fáról, galambról; és kétségbevonod, hogy mindez titkos elôkép? 11. A víz -- annak a víznek elôképe, melybe elmerül a test, hogy megtisztuljon minden testi bűntôl. Ez a víz a temetôje minden gonosztettnek. A fa pedig elôképe annak a fának, melyre az Úr Jézust szegezték, mikor értünk kínhalált szenvedett. A galamb azt a galambot példázza, melynek képében a Szentlélek szállt le, mint ahogy tanultad az Újszövetségben[41]. A Szentlélek leheli lelkedbe a békét, elmédbe a megnyugvást. A holló pedig a bűnnek a jelképe. Elmegy, de nem tér vissza. Te pedig ôrizd meg magadban az igaz ember éberségét és alkatát. 12. Harmadik bizonyságunk is van, mint arra az Apostol tanít: ,,Atyáink mindnyájan a felhô alatt voltak és mindnyájan átvonultak a tengeren és mindnyájan megkereszteltettek Mózesben, a felhôben és a tengerben!''[42] De maga Mózes is azt mondja énekében: ,,Elküldted Lelkedet és befödte ôket a tenger.''[43] Észreveszed, ugye, hogy a zsidóknak abban a kivonulásában már a keresztség elôképe rejtôzik; akkor az egyiptomiak elvesztek, a zsidók megmenekültek. Hisz, mi másra tanít minket naponkint ez a szentség, minthogy a bűn elmerül, a tévely elpusztul; a jámborság, az ártatlanság pedig bizton megmenekül. 13. Hallottad azt is, hogy atyáink a felhô alatt voltak, még pedig jó felhô alatt, mely a testi szenvedélyek lobogását lehűtötte. Jó felhô borít árnyékot azokra, kiket a Szentlélek meglátogat. Aztán Szűz Máriára szállt rá és a Magasságbelinek ereje megárnyékozta ôt[44], mikor az emberi nem számára megszülte a megváltást. Az a csoda is elôkép szerint történt Mózes által[45]. Ha tehát akkor elôkép szerint volt jelen a Szentlélek, vajon nincs-e jelen az igazság szerint akkor, mikor a Szentírás mondja neked: A törvény Mózes által adatott, a malaszt és igazság pedig Jézus Krisztus által lett[46]. 14. Mercha vize[47] nagyon keserű volt; Mózes fát bocsátott a vízbe és az megédesedett. Amíg az Úr keresztjét nem hirdették, a vizet nem lehetett a jövendô üdvösség céljára felhasználni; mikor azonban a kereszt misztériuma által üdvszerzôvé szentelték meg, azóta lelki fürdônek és életadó italnak használható. Miként tehát abba a vízbe Mózes, a próféta -- fát bocsátott, ugyanúgy ebbe a forrásba is a pap az Úr keresztjének hirdetését bocsátja -- és ez a víz is édessé válik a kegyelem számára. 15. Ne higgy tehát pusztán testi szemeidnek; mert itt inkább látni a láthatatlant; mert a test szeme a mulandót látja, a léleké az örökkévalót, amit a testi szem nem vesz észre, de a lélek és az értelem meglát. 16. Aztán okulj a Királyok Könyvének olvasmányán. Námán szír ember volt, bélpoklosságba esett és senki sem tudta kigyógyítani[48]. Akkor egyik rableány azt mondta neki, hogy Izraelben van egy próféta, aki a bélpoklosságtól meg tudná szabadítani. Ô pedig aranyat és ezüstöt vett magához, elment Izrael királyához. Mikor ez meghallotta érkezésének okát, megtépte ruháját, mondva, hogy mikor olyasmit kérnek tôle, ami nem áll királyi hatalmában, az inkább istenkísértés; Elizeus azonban azt sugallta a királynak, irányítsa hozzá a szír embert, hadd ismerje meg, hogy van Isten Izraelben. Mikor pedig az hozzá érkezett, meghagyta neki, hogy merüljön alá hétszer a Jordán vizében. 17. Arra ô magában azt forgatta, hogy jobb vizei vannak az ô hazájának; sokszor fürdött is bennük, mégsem szabadult meg poklosságától. Ez visszatartotta attól, hogy szót fogadjon a prófétának. De mikor szolgái bíztatták és rávették, mégis alámerült a vízben. Amikor megtisztult, menten megértette, hogy nem a víz ereje tisztít meg valakit, hanem a kegyelemé. 18. Tudd meg azt is, kit jelképez az a fiatal rableány a rabok közül; ez a pogányok közül való gyülekezetre, azaz az Úr Egyházára értendô, amelyet elôbb a bűn vetett fogságba, mikor még nem élvezte a kegyelem szabadságát; az ô tanácsára hallotta meg a pogány nép a prófétai szót, melyrôl elôször sokáig kételkedett. De amikor hitt neki, hogy meg kell valósítania, akkor bűneinek minden szennyétôl megtisztult. Az a pogány kételkedett, mielôtt meggyógyult volna; te már meggyógyultál, ne kételkedj tehát. IV. fejezet Tartalma: A víz csak a Szentlélek által ad tisztulást. Ezt Szent Jánosból és a szentség kiszolgáltatásából bizonyítja. Az evangéliumi tó, melyben az inaszakadt meggyógyult, szintén ezt az igazságot példázza. 19. Azt mondtuk elôbb, ne csak azt hidd el, amit látsz, hogy eszedbe ne jusson neked is azt gondolni: hát ez az a nagy misztérium, ,,mit szem nem látott, fül nem hallott, sem az emberi szívbe föl nem hatolt''[49]? Vizet látok, mint amennyit nap-nap után láttam. Ebben nyerhetnék tisztulást lelkemnek, mikor annyiszor megfürdöttem benne és sohasem tisztult meg a lelkem? Értsd meg ebbôl, hogy a víz nem ad tisztulást a Szentlélek nélkül. 20. Olvastad, hogy a keresztségben három tanú: a víz, a vér és a Szentlélek: egyet tanúsít[50]; mert ha bármelyiket kiveszed, már nem érvényes a keresztség szentsége. Mert mit ér a víz -- Krisztus keresztje nélkül? Közönséges elem marad, a szentség minden hatása nélkül. Viszont: víz nélkül sem történik meg az újjászületés misztériuma: ,,Mert ha valaki nem születik ujjá a vízbôl és a Szentlélekbôl, nem mehet be Isten országába.''[51] Hiszen a hitjelölt is hisz az Úr Jézus keresztjében, mellyel ôt is megjelölik; de ha meg nem keresztelkedik az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében, nem nyerheti el a bűnök bocsánatát, sem a lelki kegyelem adományát nem élvezheti[52]. 21. Az a szír ember hétszer merült alá a törvény fennállása idején; te pedig a Szentháromság nevében merültél alá; hitvallást tettél az Atyáról, emlékezz csak vissza, mit tettél; hitvallást tettél a Fiúról, hitvallást tettél a Szentlélekrôl[53]. Ôrizd meg a dolgok rendjét ebben a hitvallásban. Meghaltál a világnak és az Isten számára támadtál föl. És mintegy eltemetkeztél a világnak amaz elemében, meghaltál a bűnnek és feltámadtál az örök életre. Hidd el hát, hogy ez a víz nem hatástalan. 22. Ezért hallottad ezeket: Mert az Úr angyala idônkint leszálla a tóba és felkavará a vizet; s aki a víz felkavarása után elôször ment bele a tóba, meggyógyult, akármiféle betegségben sínylôdött[54]. Ez a tó Jeruzsálemben volt, benne egy ember gyógyult meg évenkint; de senki sem gyógyult meg az angyal leszállása elôtt. Annak jeléül, hogy valóban angyal szállt le, felkavarodott a víz ez a hitetlenek miatt volt. Azok számára ott volt a jel; neked elég a hit; nekik az angyal szállt le, neked a Szentlélek; ott a teremtmény jött mozgásba, benned Krisztus a mozgató, a teremtmény Ura. 23. Akkor egy ember gyógyult meg, most valamennyien meggyógyulnak; vagy legalábbis a keresztény nép egyedül; mert hiszen van itt-ott hazug víz[55]. Nem gyógyít a hitszegôk keresztsége;[56], az ilyen nem tesz tisztává, hanem beszennyez. A zsidó korsókat és kelyheket mosott le (szertartásosan), mintha ugyan az ilyen élettelen dolgoknak vétkük lehetne, vagy malasztjuk. Te pedig merítsd meg ezt a te élô-érzô kelyhedet (testedet), hogy jócselekedeteid ragyogjanak rajta. Hogy malasztod fénye tündököljön benne. Íme tehát az a tó is elôképe volt; hogy hidd el, a keresztvízbe az isteni erô leszállását. 24. Aztán meg: az az inaszakadt a maga emberére várt[57]. Kire várt volna, ha nem az Úr Jézusra, aki a Szűztôl született. Kinek eljövetele sta most már nem az elôkép (árnyék) gyógyít meg egyet-egyet, hanem a beteljesült valóság mindenkit. Ô az tehát, akire vártak, hogy leszálljon; róla mondta az Atyaisten Keresztelô Jánosnak: Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ô az, aki Szentlélekkel keresztel[58]. Róla tanúskodott János, mikor ezt mondta: Mert láttam a Lelket, mint galambot leszállni és rajta maradt[59]. És itt miért szállott volna alá a Szentlélek galamb képében, ha nem azért, hogy belásd, hogy felismerd: az a galamb, amelyet Noé bocsátott ki a bárkából elôképe ennek a galambnak; hogy felismerd az elôképét ennek a szentségnek? 25. Ellenvethetnéd: Az a galamb (Noé galambja) igazi galamb volt; ez pedig csak a galamb képe volt (Jézus megkeresztelésénél). Hogy mondhatjuk tehát, hogy abban az esetben elôkép volt, itt meg a beteljesült valóság, mikor a görög szöveg szerint az van írva, hogy a Szentlélek galamb képében szállt alá[60]! De mi volna oly való igaz, mint az örökkévaló istenség? A teremtmény nem lehet mindig való, hanem csak képszerű való, mely hamar felbomlik és átalakul. De meg azokban, akik megkeresztelkednek, (a galamb által jelképezett) ártatlanság nem lehet képletes, hanem csak igazi ártatlanság. Azért mondja az Úr is: Legyetek olyanok, mint a kígyók és ártatlanok, mint a galambok[61]. Méltán szállt le tehát a Szentlélek galamb képében, hogy arra intsen: bennünk a galamb ártatlanságának kell meglennie. De meg, hogyha a Szentírásban species-t (kép, jelkép, elôkép) olvasunk, azt néha igazságnak, valóságnak kell értenünk Krisztusról is: És külsejét tekintve (Specie) úgy jelent meg, mint ember (Fil 2,7) és az Atyáról: Sem orcáját (speciem) nem láttátok. (Jn 5,37). V. fejezet Tartalma: A keresztségben Krisztus van jelen; azért nem a kiszolgáltatók érdemétôl függ a keresztség érvénye. A Szentháromságról szóló hitvallást magyarázza röviden. 26. Van-e még, amin kételkedhetnél, mikor oly világosan mondja az Atya az evangéliumban: Ez az én szerelmes Fiam, kiben nekem kedvem telik[62]; mikor ezt mondja a Fiú, aki fölött a Szentlélek, mint galamb nyilvánította magát; ezt a Szentlélek is, ki galamb képében szállt alá. Ugyanezt hirdeti Dávid is: Az Úr szava a vizek fölött; felharsant a fönséges Úr, az Úr a sok víz fölött[63]. Ezt hirdeti a Szentírás, mikor Jerobaal (Gedeon) kérésére tűz szállt le az égbôl -- és azzal is, mikor Illés kérésére az égbôl leszálló tűz szentnek mutatta az ô áldozatát[64]. 27. Ne nézd a személyek érdemét, hanem a papok tisztségét. De ha éppen érdemeiket vizsgálod: mint ahogy Illésre tekintesz, úgy nézz Péternek is érdemeire, vagy Páléra, akik a Úrtól vették ezt a szentséget és nekünk áthagyományozták. Rájuk látható tűz láng száll alá, hogy higgyenek; bennünk, kik hiszünk, láthatatlanul működik; nekik elôképül, nekünk erôsítésül szolgál a tűzláng. Hidd el tehát, hogy a papok imádságára jelen van az Úr Jézus, aki azt mondta: Ahol ketten vagy hárman összejönnek, ott vagyok én is[65]; mennyivel inkább részesíti kegyelmes jelenlétével azt a helyet, ahol az Egyház van, ahol az ô misztériumait ülik meg! 28. Leszálltál tehát a vízbe. Gondolj vissza, mit feleltél akkor, mikor mondtad: Hiszek az Atyában, hiszek a Fiúban, hiszek a Szentlélekben. Nem úgy mondtad: Hiszek a nagyobban és kisebben és az utolsóban[66], hanem saját szemed kötelez el arra, hogy egyformán higgy a Fiúban, úgy mint az Atyában; hogy egyformán higgy a Szentlélekben, mint ahogy hiszel a Fiúban; azzal az egy különbséggel, hogy hitvallásod szerint csak az Úr Jézus keresztjében kell hinned[67]. VI. fejezet Tartalma: Megmagyarázza, miért kenik meg a megkeresztelteket fejükön; szól a lábmosásról és a két szertartás bűntörlô hatásáról. 29. Ezután felmentél a paphoz; gondolj vissza, mi következett ezután. Nemde az, amirôl Dávid beszél: ,,Mint a kenet a fején, mely leszáll Áron szakállára.''[68] Ez az a kenet, melyrôl Salamon is említést tesz ,,Neved, mint a szétömlô illat, azért szerettek téged a hajadonok és vonzódtak hozzád''[69]. Hány megújult lélek szeretett meg téged ma, Urunk Jézus, kik azt mondják: ,,Vonzz minket magad után, ruháid illata után eredünk''[70] és az örök élet illatát akarják belehelni! 30. Értsd meg, hogy miért van ez, mert a bölcsnek szemei a fején vannak[71]. Ezért ömlik le a szakállára, ami az ifjúság kegyelmének jelképe; azért Áron szakállára, hogy te is kiválasztott papi, értékes nemzedék légy; mert mindannyiunkat az Isten országa számára és papságára ken fel a lelki kegyelem[72]. 31. Kiléptél a keresztvízbôl, gondolj vissza az evangéliumi olvasmányra. Az Úr Jézus ugyanis megmosta az Evangélium szerint tanítványai lábát. Mikor Simon Péterhez ért, azt mondta neki Péter: Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha[73]; nem vette észre a titkos jelképet, azért utasította vissza a szolgálatot; azt hitte, a szolga alázata szenved csorbát, ha az Úr szolgálatát elfogadja. Felelte neki az Úr: Ha nem mosom meg lábaidat, nem lesz részed velem. (Jn 13,9) Mire Péter azt mondta: Uram, ne csak lábamat mosd meg, hanem kezemet és fejemet is (uo. 9). Akkor azt felelte az Úr: Aki meg van mosva, elég neki, hogy lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. (uo. 10) 32. Péter tiszta volt ugyan, de lábfejét meg kellett mosnia, mert benne volt az elsô ember átöröklôdô vétke: amikor azt elgáncsolta a kígyó és megtévesztette. Azért mosta meg az Úr lábfejét, hogy az átöröklôdô bűnöket letörölje; mert saját vétkeinket eltörli a keresztség. 33. Ismerd meg egyúttal, hogy magának az alázatos szolgálatnak is titkos jelentése van: Azt mondja ugyanis az Úr: Ha én, az Úr és a Mester, megmostam lábatokat, mennyivel inkább kell, hogy ti egymásnak mossátok lábait[74] Mert ha üdvösségünk szerzôje maga is engedelmessége árán váltott meg minket, mennyivel inkább kell nekünk, az ô szolgáinak, az alázat és engedelmesség szolgálatát egymással szemben gyakorolnunk[75]. VII. fejezet Tartalma: A fehér ruha a bűntôl való szabadulást jelenti. Az Egyház szépségérôl, Krisztus és az Egyház szeretetérôl szól a fejezet. 34. Fehér ruhát kaptál ezután; annak jeléül, hogy levetetted a bűn öltözetét és magadra öltötted az ártatlanság tiszta ruháit, melyekrôl mondja a Próféta: Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és fehérebb leszek a hónál[76]. Mert akit alámerítenek, akár a Törvény, akár az Evangélium szerint, úgy látszik, mintha megtisztult volna. A Törvény szerint, mivel Mózes izsóppal hintette szét a népre a bárány vérét; az Evangélium szerint pedig, mivel Krisztusnak fehér volt a ruhája, mint a hó, midôn feltámadása után való dicsôségét elôre megmutatta (a Tábor-hegyen)[77]. Hónál tisztább lesz az, aki bűnbocsánatot nyer. Azért mondja Izajás által az Úr: Ha olyanok is lennének bűneitek, mint a bíbor[78], hófehérré teszem. 35. Az Egyház ezt a ruhát az újjászületés fürdôjében vette magára. Az Énekek Énekében azt mondja: Fekete vagyok és ékes, Jeruzsálem leányai. (Én 1,4) Feketének mondja magát az emberi természet gyarlósága miatt, ékesnek a kegyelem miatt; fekete ô, mint a bűnöktôl való, ékes a hit szentsége által. Amikor Jeruzsálem leányai látták ôt fehér ruhában, álmélkodva kérdezték: Ki ô, ki fehér ruhában jön elô? (Én 8,5) Elôbb fekete volt, hogyan, hogy most hirtelen fehérré vált? 36. Még az angyalok is meglepôdtek, mikor Krisztus feltámadt, még a Hatalmak is fölfigyeltek, mikor látták ôt testben az égbe szállni. Azt mondták végre: Ki ez a dicsôség királya?[79] És mikor mások felelték: Tárjátok ki fejedelmetek kapuit[80] és emelkedjenek örök kapuk, mert belép a dicsôség királya[81], mások még kételkedve kérdezték: Ki ez a dicsôség királya? Izajásnál is olvasunk a kétkedô égi Erôkrôl, kik azt mondják: Ki az, aki feljön Edomból, Bosorból való ruháinak bíbora, ékes ô fehér stólájában[82]. 30. Krisztus pedig látva Egyházát fehér ruhában, kiért ô, mint Zakariás prófétánál olvassuk, szennyes ruhát öltött magára[83], látva ôt az újjászületés fürdôjében megtisztult, fehérre mosott lélekkel, így szól hozzá: Íme szép vagy én rokonom, íme szép vagy és szemeid, mint a galambé[84]; a Szentlélek maga is galamb képében szállt le. (Lk 3,22) Szépek a szemei, mint a galambé; mert ennek képében szállt le a Szentlélek az égbôl. 38. Aztán folytatja az Énekek Éneke: Fogaid, mint a megnyírt kecskenyáj, mikor feljönnek az úsztatóból; ikreket ell mindegyikük; nincs köztük meddô egy sem; mint bíborszalag, olyanok ajkaid[85]. Nem középszerű ez a magasztalás. Elôször a kedves párhuzam a nyírt kecskenyájjal. (Részletezi hasonlatot.) Ezzel a nyájjal hasonlítja össze az Egyházat, melyben sok szép erényű lélek van, kik a keresztségben levetik a bűnnek terhét és misztikus hitet, meg erkölcsi szépséget visznek Krisztus elé; kik az Úr Jézus keresztjét hirdetik. 39. Bennük mutatkozik szépnek az Egyház. Azért így szól az Ige, az Isten: Egészen szép vagy és semmi hiba nincs benned[86]. Mivel a bűn elmerült (a vízben). ,,Jöjj a Libanon felôl, jegyesem, jöjj; átmész, átalmész a hit kezdetétôl fogva[87]; ezzel azt mondja, hogy ellenemondván a világnak (az Egyház), átmegy a világon és megérkezik Krisztushoz. -- Majd újra szól hozzá az Ige, az Isten: Mily szép és édes vagy, szerelmem, boldogságodban! Termeted, mint a pálma...[88] 40. Feleli neki az Egyház: Ki ad nekem téged édes testvéremül; ha megtalállak. Kívül megcsókollak, és nem vetnek meg engem. Magamhoz veszlek és bevezetlek anyám házába, annak kamrájába. Ott tanítasz engem[89]. Láthatod, hogy a kegyelem adományai mily örömmel töltik el az Egyházat, hogy igyekszik a misztériumokig eljutni és minden érzékét Krisztusnak szentelni. Még tovább keresi, gerjeszti a szeretetet, és kéri Jeruzsálem leányait, azaz a hívô lelkeket, gerjesszék fel benne; hogy az ô kegyelmük által Jegyesét még nagyobb szeretetre indítsa. 41. Az Úr Jézus pedig ily nagy szeretet, ékes szépség és kegyelem vágyától indítva, mivel a megkeresztelteket már semmi bűn sem szennyezi, így szól Egyházához: Tégy engem pecsétként szívedre, végy mint pecsétet karodba[90]. Ez annyit jelent: Szép vagy, rokonom, egészen csinos vagy, semmi hibád nincsen. Tégy, mint pecsétet szívedre, hogy hited a szentség által teljes fényben ragyogjon; tündököljenek tetteid is és az Isten képével legyenek ékesek, hiszen az ô hasonlóságára vagy alkotva. Szeretetedet ne csökkentse semmiféle üldözés, ne fojtsák el a nagy vizek, a folyamok árja el ne borítsa[91]. 42. Emlékezz csak vissza, hogy megkaptad a lelki pecsétet, a bölcsesség és értelem, a tanács és erô, a tudás és jámborság lelkét, a szent félelem lelkét (Iz 11,2); ôrizd meg, amit kaptál. Megjelölt téged az Atyaisten, megbérmált téged az Úr Jézus Krisztus és megadta szívedbe a Lélek zálogát, mint azt az Apostol levelébôl hallottad. (2Kor 1,21-- 22)[92] VIII. fejezet Tartalma: Az Oltáriszentségrôl, annak ószövetségi elôképeirôl, Melkizedek áldozatáról, a mannáról szól. 43. A keresztségben megtisztult nép ezután jelvényekkel gazdagon Krisztus oltárához halad[93] ezen szavak kíséretében: Bemegyek az Úr oltárához, az Úrhoz, aki megvidámítja ifjúságomat. (Zsolt 42,4) Levetvén a vénhedt tévely burkát, megújulva a sasnak ifjúságában, mennyei lakomára igyekszik. Megérkezik a körmenet, mindenki meglátja a feldíszített szent oltárt, és felkiált szívében: Elôttem asztalt terítettél. (Zsolt 22,5) Dávid erre az alkalomra írta: Az Úr az én pásztorom, semmiben sincs hiányom; jó legelôn adott nekem helyet; üdítô víz mellé telepített. (uo. 1,2) Aztán folytatja: Mégha a halál árnyékának közepén járnék is, nem félek a rossztól, mert te velem vagy. A te vesszôd és pásztorbotod -- szolgálnak vigasztalásomra. Asztalt terítettél elôttem azok ellen, kik sanyargatnak engem. Olajjal kented be fejemet és a te mámorosító poharad oly kiváló. (uo. 4,5) 44. Most pedig arra ügyeljünk, hogy valaki, aki a láthatókat nézi (hiszen a láthatatlant nem lehet látni, emberi szemmel érzékelni), ne mondja: a zsidóknak az Isten mannát adott, fürjeket adott az égbôl (Kiv 16,13.15): mert az ô szerelmes Jegyesének, az Egyháznak az Isten ezeket adta; ezekrôl mondja az Apostol: Szem nem látta, fül nem hallotta, az ember szívébe föl nem hatolt az, amit Isten azoknak készített, kik ôt szeretik[94]. Hogy tehát valaki így ne beszélhessen, minden igyekvésünkkel be fogjuk bizonyítani, hogy az Egyház szentségeinek elôképei korábbiak, mint a zsinagógáé és ez a szentség fölötte áll a mannának. 45. Hogy az egyház szentségeinek elôképei régebbiek, mint a zsinagógáé, azt Mózes elsô könyvének felolvasott olvasmánya tanítja. A zsinagóga Mózes törvényétôl veszi eredetét; Ábrahám pedig sokkal korábban élt Mózesnél. Ábrahám legyôzte ellenségeit, kiszabadította testvéreit; akkor jött eléje Melkizedek, és felajánlotta adományát, mit Ábrahám tisztelettel fogadott el[95]. Nem Ábrahám mutatta be az adományokat, hanem Melkizedek, akirôl úgy történik említés, hogy se apját, se anyját, se születési évét, se halálát a Szentírás nem említi; ebben hasonlatossá tétetett az Isten Fiához -- mint Pál apostol mondja a Zsidókhoz írt levelében és pap marad mindörökké[96]. Neve pedig magyarul annyit jelent, mint az igazság királya. 46. Nem ismersz rá, hogy kinek elôképe ô? Lehet-e emberrôl mondani, hogy az igazság királya, mikor az ember alig mondható igaznak? Lehet-e ember a béke királya, mikor az ember alig mondható békésnek is? Anyja nincs -- isteni természete szerint: hiszen az Atyaistentôl született, és egylényegű az Atyával; nincs atyja -- megtestesülése szerint, mert Szűztôl született; nincs kezdete, sem vége, mert ô a kezdete és vége mindennek; ô az elsô és a végsô. Tehát nem emberi, hanem isteni eredetű az a szentség, melyet magadhoz vettél; elôképszerűen az mutatta be, aki megáldotta Ábrahám ôsatyának hitét, kinek kegyelmét és tetteit méltán csodálod. 47. Eddig azt bizonyítottuk, hogy az Egyház szentségeinek elôképei korábbiak, mint a zsinagógáé, most azt igazoljuk, hogy azokat felülmúlják. Valóban csodálatos, hogy az ôsatyáknak Isten mannát hullatott és hogy mindennap megadta nekik ezt a mennyei táplálékot. Azért mondja az Írás: ,,Az angyalok kenyerét ette az ember.''[97] Mégis: akik azt a kenyeret ették, mind meghaltak a pusztában; az étel azonban, melyet te veszel, az az élô kenyér, mely a mennybôl szállt alá: az örök élet táplálékát nyújtja; és mindaz, aki ezt eszi, nem hal meg mindörökké. Mert ez: Krisztus teste. 48. Most vesd össze magad, vajon az angyalok kenyere, a manna, kiválóbb-e, vagy Krisztus teste, mely az élet teste. A manna az égbôl jött, ez annál is magasabbról, az mennyei volt, ez a menny Uráé; arra romlás várt, ha másnapra eltették, ez mentes minden romlástól; bárki ezt jámborul ízleli, romlást nem fog szenvedni. Az ôsatyák számára a sziklából fakadt víz[98], neked Krisztus vére fakad;[99] szomjúkat egy ideig csillapította a víz, téged ez a vér mindörökre kielégít. A zsidó ivott és tovább szomjazott; te pedig, ha ebbôl iszol, szomjas nem maradhatsz. Az képletesen történt, ez pedig valóságban. 49. Ha amit csodálsz, csak jelkép (árnyék), mily nagy lehet az, melynek jelképét (árnyékképét) is csodálod. Halljad, hogy valóban árnyékképben történt mindaz, ami az ôsatyákkal történt: ,,És mindnyájan ittak az ôket követô sziklából, a szikla pedig Krisztus vala. De legtöbbjükben nem telt kedve az Istennek, hiszen elhullottak a pusztában''[100]. Ez pedig számunkra elôképül történt. Megismerted most, melyik a kiválóbb. Mert többet ér a fény az árnyéknál, a valóság az elôképnél, a megváltást szerzônek teste az égi mannánál. IX. fejezet Tartalma: Több példával mutatja ki az anyag átváltozásának lehetôségét. Erkölcsi tanulságokat von le a mondottakból. 50. Azt mondod talán: Mást látok, hogy mondhatod te, hogy Krisztus testét veszem magamhoz? -- Még csak ezt kell bebizonyítanunk. Mennyi példát tudunk erre felmutatni! Be kell bizonyítanunk, hogy ez esetben nem az a dolog lényege, amivé a természet alakította, hanem amivé a szentelés változtatta; továbbá, hogy nagyobb az ereje a szentelésnek, mint a természetnek, mert a szentelés magát a természetet változtatja át. 51. Mózes botot tartott kezében, eldobta azt és kígyó lett belôle[101]. Megfogta aztán a kígyó farkát, és visszaváltozott bottá. Ebbôl láthatod, hogy a prófétai erô hogy változtatta át a bot és a kígyó természetét. Tiszta víz folyt Egyiptom folyóiban; hirtelen a források ereibôl vér tört elô és már nem volt ivóvíz a folyókban[102]. A próféta imádságára eltűnt a vér a folyókból s vízzel lettek megint tele. Minden oldalról körül volt zárva Izrael népe; innét az egyiptomiak gyűrűje, amonnét a tenger partja. Mózes fölemelte botját, kettévált a víz, és mintha fallá fagyott volna kétoldalt; a hullámok közt gyalogút nyílt meg[103]. A Jordán is megfordult természetes iránya ellen és forrása felé folyt vissza[104]. Úgy-e világos, hogy a tenger habjainak és a folyó árjának természete változott meg ez esetekben. Szomjas volt az ôsatyák népe, Mózes ráütött a sziklára és víz folyt a sziklából. Vajon ez esetben nem természeten kívüli dolgot művelt a kegyelem, hogy vizet bocsátott ki a szikla, pedig természete szerint vize nem volt. A Merrha folyó (forrás) nagyon keserű volt, hogy a szomjas nép nem ihatta. Mózes fát bocsátott a vízbe és a víz elvesztette keserűségét[105], melyet a beléje szálló kegyelem hirtelen megédesített. Elizeus próféta idején a próféták fiai közül egyiknek kiesett a fejszevas a nyelébôl és azonnal elsüllyedt. Aki elvesztette a vasat, kérésével Elizeushoz fordult; Elizeus a fanyelet a vízbe tartotta és a fejszevas hozzá úszott[106]. Íme, ez is a természet rendjén kívül történt, hiszen nehezebb a vas fajsúlya, mint a vizé. 52. Megfigyelhettük tehát, hogy nagyobb az ereje a kegyelemnek, mint a természetnek -- és mégis tovább sorolnók fel a prófétai áldás erejének eseteit? Ha emberi áldásnak oly nagy volt a hatalma, hogy átváltoztatta a természetet, mit mondjunk akkor magáról az isteni szentelésrôl, melyben magának az Úrnak szavai fejtik ki erejüket![107] Mert az a szentség, melyet magadhoz vész, Krisztus szavai által valósul meg. Ha ugyanis oly hatalma volt Illés szavának, hogy tüzet hozott le az égbôl, ne volna oly ereje Krisztus szavának, hogy az elemek mivoltát változtassa át? Azt olvastad az egész világ teremtésérôl: Mert ô mondta és lettek; ô parancsolta és teremtve lettek[108]. Vajon Krisztus szava, mely a semmibôl tudta teremteni azt, ami nem létezett, ne tudná azt, ami van, azzá változtatni, ami elôbb nem volt? Mert nem kisebb dolog új természetet adni a dolgoknak, mint azt megváltoztatni[109]. 53. De miért szaporítsuk a bizonyítékokat? Mutassunk rá saját példáira és ennek a misztériumnak igazságát a megtestesülés példájával igazoljuk. Vajon a természet szerint való nemzés megelôzte-e az Úr Jézusnak Máriától való születését? Ha a természet rendjét nézzük, a férfi és nô egyesülése által történik a nemzés. Világos tehát, hogy a természet rendjén kívül történt az, hogy a Szűz fiat fogant. Ez a test is, melyet (a szentségben) azzá teszünk, a Szűztôl származik; miért kutatod tehát a természet rendjét Krisztus testében, mikor a természet rendjén kívül történt Krisztusnak a Szűztôl való születése? Valódi teste volt az Krisztusnak, mely felfeszíttetett és eltemettetett; valódi tehát itt ama testnek szentsége is. 54. Maga az Úr hirdeti: Ez az én testem[110]. Az égi szavakkal történô szentelés elôtt más dolognak nevezik (kenyérnek); az átváltoztató szentelés után testnek jelentik. (Ami a kehelyben van), maga mondja saját vérének. A szentelés elôtt másnak nevezték, a szentelés után vér a neve. Te pedig azt mondod: Amen, ami annyit jelent, hogy: úgy van[111]. 55. Ezekkel a szentségekkel táplálja tehát Egyházát Krisztus, általuk erôsíti meg a lélek valóját. Mikor látja a kegyelemben való gyarapodását, méltán mondja neki: Mily ékesek lettek emlôid, eljegyzett nôvérem! Mily ékesek lettek a bortól és ruháid illata felülmúl minden illatszert. Ajkad csepegô méz, jegyesem, méz és tej van nyelved tövén és ruháid illata, mint a Libanon illata. Bezárt kert az én nôvérem, jegyesem, bezárt kert, lepecsételt kútforrás.''[112] Ezzel azt akarja kifejezni, hogy benned is sértetlenül maradjon meg ennek a misztériumnak pecsétje, rossz élet tettei és a tisztaság elvesztése fel ne törjék, be nem avatottak elôtt közszájra ne kerüljön, hitetlenek közé szószátyár fecsegéssel ne jusson. Jól ôrizd tehát hitednek zárját, hogy sértetlenül maradjon meg benned életed és titoktartásod épsége. 56. Jól ôrzi tehát az Egyház az égi misztériumok fölségét, elhárítja magától a súlyosabb szélviharokat, és a kegyelem tavaszi édességét hívogatja; tudva pedig, hogy kertje nem lehet Krisztusnál kegyvesztett, magát a Jegyest hívja e szavakkal: -- Támadj fel Észak, jöjj ide déli szél; fuvalmaddal fújd át testemet, hogy áradjanak szét illataim! (Én 4,16) ,,Jöjjön le az én testvérem kertembe és egyék gyümölcsfáinak gyümölcseibôl[113]. Jó és gyümölcstermô fák vannak az Egyház kertjében; ezek gyökerüket a szent forrás vizébe eresztették és termékeny új sarjakon bôven terem a jó gyümölcs. Már nem éri ôket a próféta által megjövendölt fejsze, hanem az evangélium bôségébôl termékenyülnek meg. 57. Bô termésüknek maga az Úr is örül és így szól hozzájuk: Beléptem az én kertembe, jegyesem, nôvérem; mirrhát szüreteltem benne illatszereimmel, életemet mézemmel ettem és italomat tejemmel ittam. (Én 5,1) Értsd meg hívô ember, miért említette itt az ételt és italt. Nem lehet kétséges, hogy bennünk önmaga eszik és iszik, mint ahogy olvastad, hogy bennünk van, ha börtönben vagyunk[114]. 58. Az Egyház pedig látva ezt a nagy kegyelmet, buzdítja fiait, buzdítja rokonait, járuljanak a szentségekhez, és így szól: Egyetek, rokonaim, és igyatok és mámorosodjatok meg, testvéreim (Én 10,1). Hogy mit együnk és mit igyunk, a próféta által más helyen mondja meg neked a Szentlélek: Ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr; boldog az az ember, aki benne remél. (Zsolt 33,9) Ebben a szentségben Krisztus van jelen, mert ez Krisztus teste; tehát ez nem testi, hanem lelki táplálék. Azért mondja az Apostol ennek elôképérôl: Atyáink szellemi eledelt ettek és szellemi italt ittak. (1Kor 10,3) Mert az Isten teste -- szellemi test; Krisztus teste az szellem teste, mert Krisztus szellem, mint ahogy olvassuk. (Sir 4,20. A szellem színünk elôtt az Úr Krisztus.)[115] És Szent Péter levelében olvassuk: Krisztus meghalt érettünk. (1Pt 2,21) Az a táplálék végül szívünket erôsíti meg és az az ital szívünket vidámítja, mint a Próféta mondja. (Zsolt 103,15) 59. Mivel mindezt elnyertük, legyünk tudatában annak, hogy újjászülettünk. És ne kérdjük: hogyan születtünk újjá? Talán visszatérünk anyánk méhébe és úgy születünk újra? Nem ismerem el itt a természet rendjét. Nincs itt szó a természet rendjérôl, mikor a kegyelem fölségérôl beszélünk. A születés nem mindig a természet rendje szerint történik; hisszük, hogy a mi Urunk, Krisztus, a Szűztôl született és tagadjuk, hogy ez a természet rendje szerint történt volna. Mert nem férfiútól fogant Mária, hanem a Szentlélektôl fogant méhében, mint Máté mondja: mert úgy találtatott, hogy méhében fogant a Szentlélektôl. (Mt 1,18) Ha tehát a Szentlélek, aki a Szűzre leszállt, benne az Ige megtestesülésének lett oka, nem kell kételkednünk abban, hogy ugyanô leszállva a keresztkútra, vagy azokra, kik megkeresztelkednek, valódi újjászületésüknek lesz okává. ======================================================================== Jegyzetek Szent Ambrus: A misztériumokról című művéhez (De mysteriis) 1 O. Faller S. J.: Was sagen die Handschriften für Echtheit der sechs Predigten S. Ambrosii De Sacramentis, Zeitschrift für kath. Theologie, Insbruck 53 (1929) 41-65. 2 M. P. 2 16, 430. sk. 3 Notitia liturgiae Ambrosianae, Milano 1895. 4 La liturgia della chiesa milanese nel sec. IV. (1899). 5 Origines du culte chrétien, 5. kiad. 187. 6 Röm. Quartalschrift 17. (1903). 7 Florilegium patristicum. Fasc. VII. (1909) 92. l. 8 The date of De sacramentis. Journal of Theol. Studies 30 (1928-- 29) 281--286. Szerinte a 6. században, Galliában, vagy Burgundiában írták ezt a munkát. 9 G. Morin: Pour l'authenticité du De Sacramentis et de l'Explanatio Symboli de S. Ambrosie, Jahrbuch für Liturgiewissenschaft 8 (1928) 86--106. 10 De Cain et Abel 1. 1, c p, N. 37. 11 Ezután a De Mysteriis-t M-mel, a De Sacramentist-t S-szel rövidítjük. 12 I. Huhn: Die Bedeutung des Wortes Sacramentum bei Ambrosius, Fulda 1928. 13 Magistretti: La liturgia della chiesa milanese 10. lap. 14 Morin, i. h. 104. 15 Das Teufelanspeien im Mailänder Taufritual? Jahrbuch für Liturgiewissenschaft IX (1929) 128--132. 16 M. P. G. 33,1063. 17 Berl. philil. Wochenschrift 1910. 70. h. 18 Uo. 280. h. 19 Die Sonne der Gerechtigkeit und der Schwarze. München 1919. 20 Origenes du culte chrétien, 5. kiad. 187. 21 A milánói misekánonban Nagy Szent Gergely elôtti római misekánon- változatot lát B. Botte: Le Canon de la Messe Romaine, Louvain 1935. 22 Jb. f. Lit. Wiss. VIII. (1928) 105. l. 23 Mk 7,34. 24 A sátánnak való ellenmondás is, a hitvallás is kérdés-felelet formájában történt. 25 Mk 7,34. 26 A kereszteléskor a fület érintették, ezért von párhuzamot Szent Ambrus a között, amit Krisztus tett és ami a keresztségben történt. 27 Mivel nemcsak férfiakat kereszteltek, hanem nôket is, az Egyház illendôségbôl alkalmazza a száj érintése helyett a fül érintését. 28 Ez a baptisteriumnak nevezett keresztelôkápolna volt. 29 A keresztségi fogadalmat az Isten számon tartja. 30 Mal 2,7. 31 2Kor 4,18 32 Róm 1,20. 33 Jn 10,38. 34 A szentségi működésben az Isten ereje tevékenykedik; tehát az Isten van jelen a szentségben. 35 Ter 1,2. 36 Spiritus, ugyanaz a szó, melynek a másik jelentése: lélek. 37 Zsolt 32,6. 38 Ter 6,3 -- Szent Ambrus szövegében ez áll carnes: testek. Az érthetôség kedvéért fordítottuk: testiek. 39 Ter 7,1 sk. 40 Ter 8,7--8. 41 Mt 3,16. 42 1Kor 10,1--2. 43 Kiv 15,10. 44 Lk 1,35. 45 Kiv 14,21 -- A zsidók menekülése a Vörös-tengeren át. 46 Jn 1,17. 47 A Vulgata Marának írja. Kiv 15,23. 48 2Kir 5,1 sk. 49 1Kor 2,9. 50 1Jn 5,8. 51 Jn 3,5. 52 Szent Ambrus a vízkeresztség föltétlen szükségességét hangsúlyozza. A hitjelöltnél a dolgok rendes menetét veszi tekintetbe, nem azt az esetet, mikor a vízkeresztség kiszolgáltatása lehetetlen, a hitjelölt pedig halálveszedelemben van és óhajtja a keresztséget. Szent Ambrus ezen szavaival nem foglal állást se a vágykeresztség ellen, se mellette, mert a kérdést föl se veti. 53 A keresztséggel kapcsolatban kérdés-felelet formában tette le a hitjelölt a hitvallást. 54 Jn 5,4. 55 Jer 15,18. 56 Helyes értelemben: nem gyógyít az a keresztség, melyet valaki hit nélkül, hitetlenül vesz fel, nem hittel. Nem lehet az eretnek által, vagy a súlyos bűnben levô pap által kiszolgáltatott keresztségre érteni, ha ezek az Egyház szándéka szerint érvényes anyaggal és szavakkal keresztelnek. 57 Jn 5,7. 58 Jn 1,33. 59 Jn 1,32. 60 Lk 3,22. Testi alakban, mint galamb. 61 Mt 10,16. 62 Mt 3,17. 63 Zsolt 28,3. 64 1Kir 18,38. A Baál-papok hiába imádkoztak Baálhoz, nem jött tűz az égbôl. Illés kérésére azonban lejött az áldozatot megemésztô tűz. 65 Mt 18,20. 66 Az ariánusok tagadták a Fiúisten egylényegiségét az Atyával; az Atyát nagyobbnak, a Fiút kisebbnek, a Szentlelket utolsónak mondták. ôket cáfolja Szent Ambrus. 67 Nem az Atya, nem a Szentlélek testesült meg, hogy keresztjével megváltson, csak a Fiú. 68 Zsolt 132,2. 69 Én 1,2. 70 Én 1,3. 71 Préd 2,14. 72 A keresztség után következett a szentelt olajjal való megkenés, mely a confirmatióhoz, bérmáláshoz tartozott. Errôl a kenetrôl szól Szent Ambrus itt. Hatásait és jelét (consignatio -- megjelölés a kereszt jelével) a 7. fej. 42. fejti ki. 73 Jn 13,8. 74 Jn 13,14. 75 Szent Ambrus ott találta a milánói egyház keresztelési szertartásai közt a lábmosást, melyrôl tudta, hogy nincs meg minden egyházban. Allegorikus magyarázó hajlamával kereste ennek jelentését. A lábfej megmosása és az elsô embernek a sátán által való elgáncsolása közti kapcsolat alapján gondolta, hogy ez a szertartás az eredeti bűn eltörlésére szolgál. Ahogy itt és az Exposi. in Ps. 48,9-ben errôl beszél, inkább a bűnre való hajlandóságra gondol, mint magára az eredeti bűnre, hiszen más írásaiban világosan megmondja, hogy a keresztség minden bűnt eltöröl. A lábmosásnak a keresztséggel kapcsolatos szertartása elenyészett ott is, ahol gyakorlatban volt, azóta, hogy a felnôttek keresztsége helyét a csecsemôk keresztsége foglalta el és ez nem történt már alámerüléssel. 76 Zsolt 50,9. 77 Mt 17,2. 78 Szent Ambrus latin szövegében: phoenicium: a. m. föníciai bor. 79 Zsolt 23,8. 80 Szent Ambrusnál így áll: principis vestri. 81 Zsolt 23,7. 82 Iz 63,1. 83 Zak 3,3 Jézus (Jésua) fôpapról van szó, aki szennyes ruhában áll az Úr angyala elôtt; az angyal levetteti róla a szennyest és felöltözteti tisztába -- bűneitôl való megtisztulásának jeléül. Szent Ambrus ezt a fôpapot tekinti Krisztus elôképének. 84 Én 1,1. 85 Én 4,2--3. 86 Én 4,7. 87 Én 4,8. Szent Ambrus latin szövegének ez a fordítása. 88 Én 7,6--7. 89 Én 8,4.2. 90 Én 8,6. 91 Én 8,7. 92 A 6. fejezetben arról beszélt Szent Ambrus, hogy a keresztség után a pap megkente a megkereszteltnek fejét. Másutt nem részletezi a szertartást, itt sem beszél a consignatio, confirmatio szertartásáról, csak hatását mondja el oly szavakkal, melyekbôl nyilvánvaló, hogy a hétajándékú Szentlélekkel való megerôsítés, a bérmálás szentségérôl van szó. 93 A keresztség után gyertyával a kézben, zászlókkal igyekszik a megkereszteltek körmenete a templom szentélyéhez, ahol az oltár áll. 94 1Kor 2,9. 95 Ter 14,18. 96 Zsid 7,3. 97 Zsolt 77,25. 98 Kiv 17,6. 99 Jn 6,55. 100 1Kor 10,4--5. 101 Kiv 4,5. 102 Kiv 3,20 sk. 103 Kiv 14,20--21. 104 Józs 3,16. 105 Kiv 15,23--25. 106 2Kir 6,5--6. 107 Az Úrnak szavai a szentmiseáldozat átváltoztató szavai: Ez az én testem, ez az én vérem. 108 Zsolt 148,5. 109 Ezekben a szavakban világosan láthatjuk, hogy amit a trienti zsinat az átlényegülés (transsubstantiatio) tanában kifejezett, az az ôsegyháznak is nyilvánvaló hite volt, csak más szóval fejezte ki ugyanazt. 110 Mt 26,26. 111 A régi liturgiák kánonjának végén a nép felelte az Ament. Most is így van a keleti liturgiákban. 112 Én 4,10--12. Ezekkel utal Szent Ambrus arra e szokásra, hogy a megkeresztelteknek az elsô áldozás után tejet és mézet adtak. 113 Én 5,1. 114 Krisztus jelen van az ô titokzatos testének tagjaiban. Mt 25,36-ra utalás: fogságban voltam és eljöttek hozzam. 115 A Vetus Itala rossz szövege alapján. -- Amit Szent Ambrus mond Krisztusról, az ô szellemi testérôl, azt azért mondja, hogy az Eucharisztiát ne tekintsük testi tápláléknak, és azért gyűjti össze az akkori Biblia-fordítás rosszul fordított helyeit is annak igazolására, hogy Krisztus szellem. Ez áll természetesen Krisztus isteni természetére; az ôsegyház a feltámadott és megdicsôült Krisztusra is szívesen alkalmazta a pneumatikus, spirituális jelzôt, mert létezésmódja a szellemekéhez hasonló és mert az isteni szellem átsugárzik rajta. ======================================================================== Szent Ambrus: A szentségekrôl (De sacramentis) -- 1. könyv I. fejezet Tartalma: Célkitűzés. Miért nem beszélt eddig a szentségekrôl. A fülmegnyitás szertartása. 1. Az általatok most felvett szentségekrôl szándékozom hozzátok szólni. Eddig nem volt alkalmas ezeket magyarázni. A keresztény emberben ugyanis elsô a hit. Ezért még Rómában is azokat mondják hívôknek, akik a keresztséget fölvették. Ábrahám ôsatyánk is a hit által igazult meg, nem a cselekedetek által. (Róm 4,5) Felvettétek tehát a keresztséget, hívôk lettetek. Nem lehet ezt másképp gondolni. Nem nyertél volna hívást a kegyelemre, ha Krisztus nem méltatott volna kegyelmére. 2. Mit cselekedtünk szombaton?[1] Elvégeztük a fülmegnyitás szertartását, midôn a pap megérintette füledet és orrodat. Erre mutatott nekünk példát az Úr Jézus az evangéliumban, midôn egy siketnémát hoztak eléje, megérintette fülét és ajkát; fülét, mert süket, ajkát, mert néma volt. És azt mondta: Effeta! (Mk 7,34) Ez a héber szó magyarul annyit jelent: Nyilatkozzál meg. Azért érintette a pap füledet, hogy az megnyíljék a beszéd, a pap szavának befogadására. 3. Ha azt kérded, miért érintette a fülemet, azt felelem: akkor, mert néma volt az illetô, az ajkát érintette; hogy aki az égi titkokról nem szólhatott, Krisztustól kapja meg a beszéd adományát. Aztán meg az illetô férfi volt; most pedig, mivel nôket is keresztelünk és a szolga nem oly tiszta, mint az Úr (az Úr megbocsátja a bűnöket, a szolgának pedig van miért bocsánatot nyerjen; hogy lehetne ôket egymáshoz hasonlítani!) azért a tett és a hivatal kegyelme miatt nem a szájat érinti a püspök[2], hanem a fület, hogy az örökkévaló jóság jó illatát befogadjad és hogy te is mondhasd: Krisztusnak vagyunk jó illata az Isten számára, mint a szent apostol mondja: (2Kor 2,15); és hogy benned legyen a hitnek és áhítatnak áradó illata. II. fejezet Tartalma: Krisztus atlétájává kenték fel a hívôt. Ellene mondott a sátánnak. 4. Aztán a keresztelô medencéhez mentünk. Beléptél a baptisteriumba; gondolj vissza, kiket láttál ott, mit mondtál, szorgosan ismételd magadban. Hozzád jött a szerpap, jött az áldozópap is; Krisztus bajnokává kentek föl téged, hogy készen légy e világ elleni bajvívásra, vállaltad küzdelmed versenyét. Aki versenybe száll, annak van mit remélnie; ahol verseny van, ott gyôzelmi babér int. E világban folyik le küzdelmed, de Krisztustól nyersz koszorút; e világ bajvívásáért nyered a koszorút? Mert bár a jutalom az égben van, de itt szerzed meg az érdemet a jutalomra. 5. Amikor a pap azt kérdezte tôled: Ellene mondasz az ördögnek és cselekedeteinek, mit feleltél? -- Ellene mondok. -- Ellene mondasz a világnak és élvezeteinek, -- mit feleltél? -- Ellene mondok. -- Tartsd eszedben szavadat, és sohse felejtsd el ezt a kötelezvényedet. Ha adóslevelet adsz valakinek, kötelezve vagy, hogy pénzét elfogadd; kötve vagy hozzá és ha ellenszegülsz, az uzsorás rákényszerít; ha visszautasítod, mész a bírósághoz; a bíróságon pedig saját adósleveled alapján köteleznek rá. 6--7. Gondolj arra: hol, kinek tetted a kötelezô ígéretet. Szerpapot láttál, de ô Krisztus szolgája. Láttad ôt az oltár elôtt szolgálni. Adósleveledet tehát nem a földön, hanem az égben ôrzik. Gondolj arra, hol vetted fel az égi szentségeket. Ha itt van Krisztus teste, itt vannak az angyalok is. Ahol a test, ott vannak a sasok is -- olvassuk az evangéliumban. (Mt 24,28) Ahol Krisztus teste van, a sasok ott szoktak röpködni, hogy a földrôl elszálljanak és az ég felé törjenek. Miért mondom ezeket? Mert angyal, azaz Isten követe minden ember, aki Krisztust hirdeti és az angyalok helyére van hivatva. Miként? Keresztelô Szent János esetébôl végy magyarázatot. János ugyan apától- anyától született. Mégis, figyeld, hogy mégis -- angyalnak számít: Íme elküldöm angyalomat színed elôtt és elôkészíti utadat. (Mt 11,10) Vagy amit Malakiás mond: A pap ajkai a tudományt ôrzik és a törvényt keresik az ô szájából; mert ô a mindenható Isten angyala. (Mal 2,7) Azért mondom ezt, hogy a papság méltóságát hirdessem, nem hogy valamit személyes érdemnek tulajdonítsanak. 8. Ellene mondtál tehát a világnak, ellentmondtál a jelen világnak: vigyázz magadra! Aki pénzzel tartozik, mindig adóslevelére néz; te pedig hittel tartozol Krisztusnak, ôrizd meg hitedet, többet ér az minden pénznél; a hit adja örökségedet, a pénz a jelenvilágot. Gondolj tehát mindig arra, mit ígértél és légy vigyázatos. Ha ôrzöd ígéretedet, megtartod azt is, amire magad kötelezted. III. fejezet Tartalma: Nagyobbak a láthatatlanok a látható dolgoknál. 9. Közelebb léptél. Láttad a keresztvizet, láttad a papot is a víz mellett. Nem kételkedem, hogy lelketekre nem szállt olyasmi, mint a szír Námánéra (2Kir 5,11--12) aki, bár megtisztult, de elôbb kételkedett. Hogy miért, megmondom. 10. Beléptél, láttad a vizet, láttad a papot és a szerpapot. ,,Ez az egész'' -- mondaná valaki. Hát igen, ez az egész. Valóban ez az, ahol ott az egész ártatlanság, az egész áhítat, az egész kegyelem, az egész megszentelés. Láttad mindazt, amit testi szemeddel, emberi tekintettel láthattál; de nem láttad azt, ami láthatatlanul működött ott. Az sokkal nagyobb annál, amit láthattál; mert ami látható, az ideigtartó; ami láthatatlan, az meg örökkévaló. (2Kor 4,18) IV. fejezet Tartalma: A keresztények szentségi elôképei titkosabbak és korábbiak, mint a zsidóké. -- A Pascha szó jelentése. 11. Kezedben szavam kötelezvénye. Halld sorra a mondókát. Csodáljuk a zsidók titokzatos szertartásait, miket az ôsatyák nyertek, elôször is régiségük, másodszor kiváló megszentelô erejük miatt. De íme, bebizonyítom, hogy a keresztények szentségi elôképei régebbiek, szentségei szentebbek, mint a zsidóké. 12. Mi van emlékezetesebb, mint hogy a zsidó nép átment a Vörös- tengeren? Hogy a keresztségrôl beszéljünk. De -- mégis meghalt aztán a sivatagban az egész nép, mely átment a tengeren. -- Aki azonban ezen a vízen (a keresztvízen) megy át, a földiektôl az égiekhez megy át; ez az igazi átmenet (ezt jelenti a héber Pascha szó); ez az átmenet a bűntôl az életre, a vétektôl a kegyelemre, a szennytôl a megszentelésre; aki ezen a vízen átmegy, az nem hal meg, hanem föltámad. V. fejezet Tartalma: Námán vize elôképe a keresztvíznek. Krisztus csak miattunk keresztelkedett meg. A galamb Krisztus fölött. A Szentháromság Krisztus megkeresztelkedésekor. 13. Námán bélpoklos volt, egy leány azt mondta feleségének: ha az én gazdám meg akar gyógyulni, menjen Izrael országába, ott talál oly embert, aki bélpoklosságát meggyógyítja. Ezt a szolgáló mondta úrnôjének, az meg urának, Námán pedig a szír királynak; ez meg a neki oly kedves Námánt elküldte a zsidók királyához. Amikor a zsidók királya meghallotta, hogy azért küldték hozzá, gyógyítsa meg baját, megszaggatta ruháit. De akkor Elizeus azt közölte a királlyal: Miért szaggattad meg ruhádat, mintha nem volna Isten oly hatalmas, hogy meggyógyítsa a bélpoklost! Küldd csak hozzám ôt! El is küldte; mikor hozzáért, azt mondta neki a próféta: menj a Jordán folyóhoz, merülj alá benne és gyógyulásra lelsz. 14. Ô pedig magában hánytorgatta: Ez az egész? Szíriából idejöttem a zsidók földjére és azt mondják nekem: Menj, szállj le a Jordánba, merülj alá benne és megtisztulsz; mintha nem volnának különb folyók az én hazámban. Azt mondták neki szolgái: Urunk, miért nem fogadsz szót a prófétának? Inkább tedd meg, amit mond, próbáld csak ki. Erre Námán elment a Jordánhoz, megfürdött és egészségesen szállt ki a vízbôl. 15. Mit jelent ez, amit elmondtam? Láttad a vizet te is. Nem minden víz gyógyít, csak az, amelyikben Krisztus kegyelme van. Más a természet eleme, más az azt szentté tevô erô. Más a dolog és más a dolog-tevés. A víz is egyfajta dolog, de a Szentlélek dolgozik benne. Nem gyógyítana a víz, ha a Szentlélek rá nem szállna és meg nem szentelné. Úgy olvastad, hogy amikor a mi Urunk Jézus Krisztus önmagán adta példáját keresztségünknek, Jánoshoz ment és János azt mondta neki: Neked kellene engem megkeresztelni és te jössz énhozzám? Felelte neki Krisztus: Hagyd el ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságot. (Mt 3,14) Ebbôl is láthatod, hogy a keresztségben benne rejlik minden igazság. 16. De miért szállott volna Krisztus a vízbe, ha nem azért, hogy megtisztítsa azt a testet, amelyet a mi természetünkbôl vett magára?[3] Hiszen nem volt szüksége a bűnöktôl való megtisztulásra Krisztusnak, ki bűnt nem követett el; de nekünk volt szükségünk e tisztulásra, akik a bűnnek vagyunk rabjai. Íme tehát, ha miértünk keresztelkedett meg Krisztus, nekünk mutatta meg a példát, a mi hitünknek jelölte meg a formáját. 17. Krisztus lement a vízbe, János ott állt, hogy megkeresztelje, és íme, a Szentlélek, galamb képében leszállt: Nem galamb szállt le, hanem galamb képében a Szentlélek. Emlékezz rá, hogy azt mondtam: Krisztus testet vett magára; nem úgy mondtam, hogy test képében jelent meg, hanem: való testet, igazi testet vett fel Krisztus. A Szentlélek azonban nem igazi galambként, hanem galamb képében szállt le az égbôl. Ezt látta János és hitte. 18. Leszállt Krisztus, leszállt a Szentlélek is. Miért szállt le Krisztus elôbb, utána a Szentlélek? Mikor most a keresztség szertartásának az a rendje, hogy elôbb van a keresztvíz-szentelés[4] és csak utána szállhat bele a keresztelendô. Most ugyanis elôször a pap lép a keresztkúthoz, exorcizmust végez a víz fölött, majd könyörgéseket, imádságot mond, hogy szentté váljék a víz; legyen jelen az örök Szentháromság. Akkor Krisztus szállt le elôbb, utána a Szentlélek. Miért van ez így? Hogy úgy ne lássék, mintha Krisztus szorult volna rá megkeresztelésre; hanem annak megmutatása végett, hogy ô az, aki szentté tesz és a Szentlélek azt teszi szentté, amit ô megszentel. 19. Íme tehát, mikor Krisztus megkeresztelkedett, leszállott ô a vízbe, galamb képében rája szállt a Szentlélek. Az Atyaisten pedig az égbôl szólott. Íme, itt van a Szentháromság jelenléte. VI. fejezet Tartalma: A Vörös-tengeren való átkelés és a vízözön a keresztség elôképe. 20. Hogy a Vörös-tengeren való átkelés a keresztség elôképe, már az Apostol is mondja: atyáink mindnyájan megkereszteltettek a felhôben és a tengerben (1Kor 10,1--2) és hozzáteszi: És mindez számunkra elôképül történt (uo. 6); nekik elôképül, nekünk valóságként. Akkor Mózes fölemelte botját; a zsidó nép körül volt zárva: egyik oldalon fegyverrel üldözték ôket az egyiptomiak, a másik oldalon ott volt a tenger. Sem a tengeren nem mehettek át, sem az ellenségre nem támadhattak; zúgolódni kezdtek (Kiv 14,9 sk.) 21. Vigyázz, félre ne vezessen az, hogy meghallgatásra találtak; mert ha az Úr meg is hallgatta ôket, azért, akik zúgolódtak, azok nem voltak mentesek a bűntôl. A te dolgod, ha bajban vagy, bízni a szabadulásban, nem zúgolódni; könyörögj, kérj, ne panaszkodtál. 22. Mózes a botjával a kezében vezette a zsidó népet éjszaka a fényoszlop, nappal a felhô nyomában. Mi más a fény, mint az igazság? Hisz az igazság nyilvánvaló, teljes fényt áraszt. Mi más a fényoszlop, mint az Úr Krisztus, aki a hitetlenség vaksötétjét elűzte és az emberi szívbe az igazság és kegyelem verôfényét öntötte? A felhô pedig a Szentlelket jelzi. Míg a tengeren átment a nép, a fényoszlop vezette; aztán a felhô jött helyébe, mint a Szentlélek elôképe. Láthatod, hogy a Szentlélek és a víz által a keresztség elôképét akarja megmutatni. 23. Már a vízözönben is benne rejlik a keresztség elôképe és akkor még nem voltak meg a zsidók titkos értelmű szertartásai. Ha tehát keresztségünk ezen elôképe is megelôzte azokat, láthatod, hogy a keresztények szentségi elôképei korábbiak, mint a zsidók szent szertartásai. 24. De most -- hangunk gyöngesége és az idô elôhaladottsága miatt legyen mára elég, amit a szent kút misztériumairól mondtunk. Holnap, ha Isten megadja a szó hatalmát és bôségét, még többet fogok mondani. Legyen fületek kész, lelketek serény; hogy amit összeszedünk a Szentírásból és nektek elmondunk, azt megtartsátok, hogy bennetek maradjon az Atya, Fiú, Szentlélek kegyelme. A Szentháromság országa örökkévaló; öröktôl fogva volt, van és lesz mindörökkön örökké. ======================================================================== Szent Ambrus: A szentségekrôl (De sacramentis) -- 2. könyv I. fejezet Tartalma: A vízözön magyarázatának folytatása; a keresztség többi elôképe. 1. Tegnapi beszédünkben elkezdtük annak a kifejtését, hogy a vízözön a keresztség elôképe volt. Mi volt a vízözön más, minthogy az igazat a Gondviselés megtartotta az igazságosság magvaként, a bűnt pedig elpusztította. Amint az Úr látta az emberek vétkeinek burjánzását, csak az igazat ôrizte meg ivadékával, a vizet pedig egész a hegyek csúcsáig hagyta emelkedni. Ezért abban a vízözönben elmerült a test minden romlottsága, csak az igaznak nemzedékében maradt fenn az igaz élet. Úgy- e, hogy az történt a vízözönben, mint most a keresztségben: ebben is meghal minden bűn, csak az igaznak lelke és kegyelme éled újra. 2. Sokféle a keresztséghez hasonló vízbemerülés -- mégis csak egy a keresztség, mint az Apostol hirdeti. (Ef 4,5) Miért? A pogányoknál is megvan a víz által való tisztulás, de ez nem keresztség. Fürdô az, nem keresztség.[5] Lemossák a testet, de a bűnt nem mossák le, sôt éppen abban a fürdôben veszik magukra. A zsidóknak is voltak ilyen keresztség- szerű szertartásaik (Mt 7,8); volt köztük fölösleges -- és volt olyan, mely az igazi keresztségnek volt elôképe. Az elôkép is hasznunkra van, mert a megvalósulást jelzi elôre. II. fejezet Tartalma: A Betsaida-i fürdô; az inaszakadt meggyógyulása. Mit felelt az inaszakadt Jézusnak. 3. Mi volt a tegnapi lecke tárgya? Az angyal -- úgy olvastuk -- idônként leszállt a juhkapunál levô tóba és valahányszor leszállt, felkavarodott a víz. Aki ilyenkor elsônek szállt le a vízbe, meggyógyult minden bajából, melyben szenvedett. (Jn 5,4) Ez a mi Urunk Jézus Krisztust jelzi elôre. 4. Miért van itt szó angyalról? Mert az Úr a nagytanács angyala. (Iz 9,6) Idônkint szállt le, úgymond az Írás, -- ez az idô az utolsó óra számára volt fenntartva? hogy nyugtában érje meg a napot és lenyugvását elodázza. ,,Valahányszor leszállt az angyal, mozgásba jött a víz.'' Azt kérded: Miért nem jön most mozgásba? Halld, miért! A hitetlenek számára ott vannak a csodajelek; a hívôk számára -- elég a hit. (1Kor 14,22) 5. ,,Aki elsônek szállt le, meggyógyult minden bajából.'' Kit mondunk elsônek? A korban, vagy a rangban elsôt? Értsd mind a kettôt. Ha a korban elsôt érted, akkor azon, aki elsônek leszállt és meggyógyult inkább kell a zsidó népet érteni, mint a pogányokat. Ha a rangelsôt érted, akkor arra kell gondolni, akiben megvolt az Isten félelme, az igazság szeretete, a szeretet kegyelme, a tisztaság kedvelése, -- az ilyen inkább meggyógyult, mint más. Akkor, mint olvastuk, egy ember gyógyult meg, az, aki elôképszerűen elsônek szállt le a vízbe. Mennyivel nagyobb az Egyház kegyelme! Itt mindenki meggyógyul, aki leszáll a keresztvízbe! 6. De nézzetek magába a misztériumba! Eljött a mi Urunk Jézus Krisztus a tóhoz, mely mellett sok beteg feküdt. És bár sok beteg volt ott, mégis csak egy nyert gyógyulást. Aztán azt mondta az inaszakadtnak: Szállj le! Az pedig felelte: Nincs emberem. (Jn 5,7) Lásd, miben keresztelkedsz meg! Honnét volna a keresztség, ha nem Krisztus keresztjérôl, Krisztus halálából! Ebben áll az egész misztérium, hogy ô érted halt meg. Benne nyersz megváltást, benne szabadulást. 7. ,,Nincs emberem'' -- úgy szól az Írás. Igen, ,,mert ember által jött a halál és ember által a halottak föltámadása''. (1Kor 15,21) Nem szállhatott a vízbe, nem gyógyulhatott meg, csak az, aki hitte, hogy a mi Urunk Jézus a Szűztôl vett testet. Az pedig, aki várt az ember Jézus Krisztusra, Isten és az emberek közt a Közvetítôre, arra várva, kirôl írva van: ,,és elküldi az Úr az embert. aki megszabadítja ôket'' (Iz 19,20) -- azt mondotta: ,,Nincs emberem.''. Azzal érdemelte ki gyógyulását, hogy hitt az eljövendôben. De jobb és tökéletesebb lett volna, ha hitte volna, hogy már eljött, akinek eljövetelét remélte. III. fejezet Tartalma: A keresztség elôképei Námán esetében és más esetekben. 8. Most térjünk egyenkint az elôképekre. Láttuk, hogy a keresztség elôképe volt, mikor a Jordánban a bélpoklos Námán meggyógyult. Mit értsünk azon a rableányon mást (2Kir 5,5), mint az Egyház elôképét. Hiszen rabságban volt a pogányok népe, nem olyan rabságot értek, mintha ellenséges nép tartotta volna rabigában; hanem azt a rabságot értem, mely még nagyobb, mikor az ördög a maga fajtájával galádul zsarnokoskodott fölöttük és a bűnösök nyakát hatalma alá törte. 9. Íme itt van egyik elôképe a keresztségnek; a másik a vízözönben; ott van a harmadik, mikor a Vörös-tengeren mentek át az ôsatyák; negyedik a betsaidai tónál, mikor mozgásba jött a víz. Most azt kérdem, hiszed-e, hogy a Szentháromság jelen van akkor, mikor az Egyház kiszolgáltatja a keresztséget? IV. fejezet Tartalma: Elizeus imádságára a vas feljött a vízbôl. Mózes a keserű vizet botjával édessé teszi. 10. Ugyanaz a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumában azt mondja az Apostoloknak: Menjetek, kereszteljetek meg minden népet az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. (Mt 28,19) Ez a Megváltónak szava. 11. Mit szólsz ezekhez, ember! Illés könyörgésére tűz szállt le az égbôl. (1Kir 18,38) Elizeus az Úr nevét hívta segítségül és a vízbôl elôjött a fejszevas, mely beleesett a vízbe. (2Kir 6,6) Íme, ez is a keresztségnek elôképe. Miért? Mert a keresztség elôtt minden ember vasként merül alá; mikor megkeresztelkedett, már nem vasként merül alá, hanem termékeny fává válván -- könnyedén fölemelkedik. Tehát ebben is elôképet kereshetünk. A fejszével a fát vágták. A fejszenyél kiesett a fejszevasból, azért a vas alámerült. A próféta-tanítvány nem tudta, mit csináljon. Csak arra volt tudása, hogy megkérje Elizeus prófétát, segítsen rajta. Akkor ezt a nyelet beletette a vízbe és a vas feljött hozzá. Látod, hogy a keresztfa hogy emeli magához az emberi gyengeséget? 12. Egy másik eset: -- bár nem megyünk sorba, hisz ki tudná az apostolok szerint Krisztus minden tettét sorba venni. (Jn 21,25) -- Mikor Mózes a pusztába érkezett és szomjas volt a nép, a Merrha-tóhoz jutottak, ahol a nép inni kívánt; amint inni kezdtek, érezték, hogy a víz keserű és nem ihattak tovább. Ezért Mózes fát tett a vízbe és a víz, mely elôbb keserű volt, megédesedett. 13. Mit jelentene ez mást, mint hogy a romlandó természet olyan, mint a keserű víz mindenki számára. És ha néha édesnek is tűnik fel, néha kellemesnek, mégis keserű az, mert nem tudja a bűnt eltörölni. Amint inni kezdesz, megint szomjazol, amint édesnek érzed az italt, megint keserű íze marad a szádban. Keserű bizony a víz; de amikor Krisztus keresztje, amikor az égi szentté tevô erô rászáll: kellemes és édes lesz; méltán mondjuk édesnek, hiszen a bűnt oszlatja el. Ha tehát az elôképeknek olyan nagy hatásuk volt, mily nagy lehet az igazi keresztségnek a hatása? V. fejezet Tartalma: A pap imádságára jelen van a Szentháromság a keresztségben. Ennek bizonyítékai. 14. Most vegyük szemügyre a szertartást. Elôjött a pap, a keresztelô- medencénél imádkozik, segítségül hívja az Atya nevét, kéri a Fiú és a Szentlélek jelenlétét; mennyei szavakat mond. Melyek ezek a mennyei szavak? Krisztus szavai, hogy kereszteljünk az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ha tehát emberi könyörgésre, egy szentnek kérésére megvolt a Szentháromság jelenléte, mennyivel inkább van jelen a Szentháromság ott, ahol örök erejű szavak működnek! Tudni akarjátok, hogy valóban leszállt-e a Szentlélek? Hallottátok, hogy mint galamb szállott alá. (Mt 3,16) Miért mint galamb? Hogy a hitetleneket hívja a hitre. Kezdetben kellett jelet használni; késôbb kellett jönnie az elôre jelzett teljes valóságnak. 15. Más eset is van a Szentlélek eljövetelérôl. A mi Urunk Jézus Krisztus halála után az apostolok együtt voltak és imádkoztak pünkösd napján; aztán hirtelenül nagy zaj támadt, mintha heves szélvész járna nagy erôvel és szétoszló nyelveket lehetett látni, olyanokat, mint a tűz. Mit jelent ez mást, mint a Szentlélek leszállását. A hitetleneknek testi módon is meg akarta magát jeleníteni, testi módon, azaz jel által; szellemi módon pedig: a jellel kifejezett valóság által. Ez tehát nyilvánvaló bizonyítéka volt eljövetelének, számunkra pedig ez hitünk kitűntetése; mert míg kezdetben a jelek a hitetlenek számára történtek, mi, kik az Egyház teljességében élünk, az igazságot a hitbôl, nem jelekbôl szerezzük meg. VI. fejezet Tartalma: A bűn miatt a halál. A keresztség a halálból támaszt fel. 16. Most pedig a keresztség mivoltáról beszéljünk. A keresztkúthoz léptél, belemerültél a vízbe, láttad a fôpapot, láttad a kútnál a papot és a szerpapot. Mi a keresztség? 17. Kezdetben úgy teremtette az Isten az embert, hogy ha nem ízlelte volna meg a bűnt, nem kellett volna meghalnia. De bűnt követett el, azért rajta volt a halálos ítélet, kivettetett a paradicsomból. De az Zr azt akarta, hogy az ô jótéteményei megmaradjanak, a kígyó ármánya meghiúsuljon, minden ártása csôdöt mondjon: azért elôször kimondta az emberre az ítéletet: Porból vagy és porrá leszel (Ter 3,19), ezzel halandóvá tette az embert. Isteni volt az ítélet, emberi erô fel nem oldhatta. Orvosságául az adatott, hogy az ember meghaljon és feltámadjon. Miként? Úgy, hogy ami elôbb az ember büntetésének volt eszköze, most gyógyításának lett eszközévé. Ez pedig nem más, mint a halál. De kérded, hogy van ez? Úgy, hogy a beálló halál véget vet a bűnnek. Amikor ugyanis meghalunk, abbahagyjuk valóban a vétkezést is. Úgy látszott tehát, hogy az ítélet végre lett hajtva. Mert az ember, kit Isten azért teremtett, hogy (halál nélkül) éljen, megtapasztalta a halált. De hogy az Isten kegyelme örökké fennmaradjon, azért halandóvá lett az ember. De Krisztus meghozta a halálból való feltámadást, hogy a kígyó álnokságával elveszett mennyei adományt épségben helyreállítsa. Mind a kettô javunkra történt; a halál, mert véget vet a bűnnek; a feltámadás, mert megújítja természetünket. 18. Azért, hogy e világban az ördög cselvetése és álnoksága ne gyôzedelmeskedjék, adatott számunkra a keresztség. Figyeld, mit mond errôl a keresztségrôl a Szentírás, mit mond az Isten Fia! ,,A farizeusok, mivel nem akartak megkeresztelkedni János keresztségével, meghiúsították Isten szándékát''. (Lk 7,30) Íme tehát a keresztség Isten szándéka! Mily nagy ott a kegyelem, ahol az Isten szándéka van! 19. Vedd hát tudomásul: hogy az ördög gaz terve meghiúsuljon e világban, az Isten lehetôvé tette, hogy az ember élve meghaljon és élve feltámadjon. Hogyan hal meg élve? Úgy, hogy mikor a keresztvízhez jön, test szerint életben van és aztán alámerül a vízbe. Mit helyettesít ebben a jelképes cselekményben a víz mást, mint a földet? Itt tehát beteljesedik az isteni ítélet a halál borzalma nélkül. Azáltal, hogy alámerülsz, beteljesedik az ítélet: Por vagy és porrá leszel. (Ter 3,19) Ha az ítélet végre van hajtva, akkor már jöhet a mennyei kedvezmény és orvosság. Íme tehát a víz helyettesíti e szertartásban a földet, mert életünk lehetôsége nem engedi meg, hogy a föld borítson be és belôle keljünk fel. Meg nem is a föld tisztít meg, hanem a víz. A keresztkutat tehát így tekintsük, mint temetôt. VII. fejezet Tartalma: A keresztség kiszolgáltatásának módja. Péter háromszoros vallomása. 20. Azt kérdezték tôled: Hiszel-e az Istenben, mindenható Atyában? Felelted: Hiszek. És alámerültél: azaz eltemetkeztél. Megint megkérdezték: Hiszel-e a mi Urunk Jézus Krisztusban és az ô keresztjében? Felelted: Hiszek. Megint alámerültél és ezzel Krisztussal együtt temetkeztél el: mert aki Krisztussal együtt száll sírba, vele együtt is támad fel. Harmadszor kérdezték tôled: Hiszel-e a Szentlélekben? Felelted: Hiszek. Harmadszor is alámerültél, hogy elôbbi életed sokszoros vétkét feloldozza háromszoros hitvallásod.[6] 21. Hogy erre példát mondjunk nektek: maga Szent Péter apostol Urunk kínszenvedése idején emberi gyarlóságból elesett; aztán hogy ki elôbb megtagadta Krisztust, esését jóvátegye, Krisztustól háromszor kapja meg azt a kérdést, szereti-e ôt. Erre ô azt felelte: Uram, tudod, hogy szeretlek téged. (Jn 21,15) Háromszor mondta, hogy harmadszor részesüljön feloldozásban. 22. Így tehát a bűnt megbocsátja az Atya, mint ahogy megbocsátja a Fiú és a Szentlélek. Úgy rendelte, hogy egy névben kereszteljenek minket, tudniillik az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Ne csodálkozzál azon, hogy egy nevet mondott: hiszen ahol egy az állag, egy az istenség, egy a fölség, ott egy a név. Ez az a név, melyrôl mondva van: Ebben kell mindannyiunknak üdvözülni. (ApCsel 4,12) Ebben a névben nyertétek el ti is megváltástokat, ebben jutottatok el a kegyelem életére. 23. Az Apostol is azt hirdeti, amint hallottátok a felolvasott leckében: Mert mindaz, aki megkeresztelkedik, Krisztus halálába keresztelkedik meg. (Róm 6,3) Mit jelent ez: ,,halálába''? Hogy miként Krisztus meghalt, te is ízleld meg a halált; ahogy Krisztus meghalt a bűnnek, és az Istennek él, te is halottá válj a keresztség szentsége által elkövetett bűneid csábításai számára és Krisztus kegyelme által támadj új életre. Halálról van itt szó, de ez nem a test szerint való halál, hanem annak jelképe; mert amikor elmerülsz, a halálnak és temetésnek jelképét öltöd magadra; annak a keresztnek szenttétevô jelét veszed magadra, melyen Krisztus függött, melyre szegekkel szegezték. Amikor te részesülsz a kereszthalál misztériumában, Krisztushoz csatlakozol, a mi Urunk Jézus Krisztus szegei erôsítenek hozzá, hogy az ördög el ne szakíthasson tôle. Krisztus szege tartson téged, hogy emberi természeted gyarlósága el ne vonjon tôle. 24. Miután alámerültél, hozzáléptél a paphoz. Mit mondott neked? Azt mondta: ,,Isten, mindenható Atya, aki téged új életre támasztott a vízbôl és Szentlélekbôl és megbocsátotta bűneidet: kenjen fel téged az örök életre''. Látod, mire lettél felkenve: az örök életre. Ne becsüld többre a jelen életet az örök életnél. Példának okáért: ha rád támad valamely ellenség, ha hitedet akarja elvenni, ha halállal fenyeget, hogy elpártolásra bírjon: tudd meg, mit kell választanod. Ne válaszd azt, mire nem vagy fölkenve, hanem azt, amire fel vagy kenve. Az örök életet becsüld többre a földi életnél. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. ======================================================================== Szent Ambrus: A szentségekrôl (De sacramentis) -- 3. könyv I. fejezet Tartalma: A fej megkenése. Mi az újjászületés. Krisztus halai. A lábmosás. 1. Tegnap a keresztvízrôl beszéltünk; láttuk, hogy a keresztkút a sírnak a jelképe; akik az Atyában és Fiúban és Szentlélekben hiszünk, ebbe szállunk le, ebbe merülünk bele, és belôle szállunk ki, ami annyit jelent, hogy új életre támadunk. Aztán kapod a myront, a szentolajat fejedre. Miért a fejre? Mert a bölcsnek érzéke a fejen van, mint Salamon mondja. (Préd 2,14) Fagyos a bölcsesség kegyelem nélkül; de amikor a bölcsességhez hozzátársul a kegyelem, akkor tökéletessé válik munkája. Ez az újjászületés szentsége. 2. Mi az újjászületés? Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatod, hogy a zsoltárvers, mely ezt mondja: ,,Fiam vagy te, én ma szültelek téged'' (ApCsel 13,33 a Zsolt 2,7), a feltámadásra vonatkozik. Mert Szent Péter apostol az Apostolok Cselekedeteiben ezt így magyarázta, hogy amikor a Fiú feltámadott halottaiból, az Atyának szava felujjongott: Fiam vagy te, én ma szültelek téged. (Zsolt 2,7) Ezért is mondják a Fiút a halottak elsôszülöttjének. A feltámadás nem más, mint hogy a halálból életre támadunk. Így tehát a keresztségben is, mivel ez a halálnak jelképe, mikor alámerülsz és feltámadsz -- feltámadás jelképe rejlik. Helyesen magyarázza tehát Szent Péter apostol, hogy miként Krisztus feltámadása -- újjászületés, így a keresztségben való feltámadás is újjászületés. 3. De mi a jelentése annak, hogy a vízbe alámerülsz? Ekörül forog elméd, ekörül kétségeskedsz? Hisz azt olvassuk: Hozzon elô a föld gyümölcsözô fákat. (Ter 1,11) De hasonlót olvasunk a vízrôl is: Hozzon elô a víz élôlényeket (uo. 20), és erre élôlények keletkeztek. Ez a teremtés kezdetén történt; számodra pedig az jutott, hogy a víz újjászüljön téged a kegyelemre, miként az a másik víz életre szült. Légy követôje a halnak, mely kisebb kegyelemben részesült ugyan, de mégis kell, hogy megcsodáld. A vízben él, a hullámok fölött jár; a tengerben van és a hullámokon úszkál. A tengeren dühöng a vihar, tajtékzanak a habok; a hal pedig nyugodtan úszik, el nem merül, mert az úszást megszokta. Számodra ez a világ a tenger. Ennek is van különféle hullámzása, veszélyes árja, kegyetlen vihara. Légy te is, mint a hal, a világ hulláma el ne borítson. Oly szépen mondja az Atya a Fiúnak: Én ma szültelek téged. (Zsolt 2,7) Ezzel azt mondja, mikor megváltottad a népet, mikor a mennyek országába hívtad, mikor megtetted akaratomat, akkor mutattad meg, hogy Fiam vagy. 4. Mikor kijöttél a keresztvízbôl, mi következett azután? Hallottad a szentleckét. A fôpap felövezve -- mert bár a papok is végezték, de a szertartást a fôpap kezdte meg --, a fôpap mondom felövezve -- megmosta lábaidat. Mit jelent ez a szertartás? Hallottad, hogy mikor az Úr megmosta tanítványainak lábát, Péterhez ért és mondá neki Péter: Uram, te mosod az én lábamat? (Jn 13,8) Vagyis: az Úr mossa szolgájának lábát? Te, aki szeplôtelen vagy -- akarod lábaimat megmosni? Te, aki az egeket teremtetted -- lábamat akarod mosni? Másutt is olvastál hasonlót. Mikor Jézus Jánoshoz ment és azt mondá neki János: ,,Neked kellene engem megkeresztelned és te jössz énhozzám?'' (Mt 3,14) Én vagyok a bűnös és te jössz hozzám, a bűnöshöz, mintha bűneidet akarnád levetni, holott bűnt nem követtél el. Lásd itt a teljes igazságot, az alázatosságot, lásd a kegyelmet, lásd a megszentelést! ,,Ha meg nem mosom lábadat, nem lesz részed énvelem.'' (Jn 13,8) 5. Nem ismeretlen elôttünk az a tény, hogy a római egyházban nincs meg ez a szokás. Mindenben a római egyház példáját és szertartásformáját követjük ugyan, de a lábmosás szokása ott nincs meg. Lehet, hogy a nagy tömeg miatt mellôzi ezt a szertartást;[7] de vannak olyanok, akik azzal akarják menteni a rómaiak eljárását, hogy ezt nem a keresztség misztériumában kell végezni, nem az újjászületésben, hanem mintha vendégnek kellene lábat mosni. Más, ha alázatosságot gyakorlunk, más, ha megszentelést végzünk. De vedd tudomásul, hogy ebben is van titkos jelentés és hogy ez is megszentelésre szolgál. ,,Ha meg nem mosom lábadat, nem lesz részed énvelem.'' Ezt nem mások megrovására mondom, hanem a magam eljárását ajánlom. Mindenben a római egyházat óhajtom követni, de nekünk is van emberi érzékünk; amit másutt helyesebben tesznek, azt mi is jobbnak tartjuk megôrizni. 6. Magát Péter apostolt követjük, az ô áhítatának járunk nyomában. Mit szól ehhez a római egyház? Valóban, Péter apostol adja a szánkba ezt az állítást, aki a római egyház püspöke volt. Maga Péter azt mondja: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és fejemet is mosd meg (uo. 9). Szemléld hitét. Hogy elôbb el akarta hárítani, azt alázatosságból tette; amit utóbb kért, azt hitbôl és áhítatból cselekedte. 7. Azt mondta neki az Úr, mikor kérte, hogy kezét és fejét is mossa meg, elég neki, hogy lábát mossák meg (uo. 10). Miért mondja ezt? Mert a keresztség eltöröl minden bűnt. Eltávozik tehát a bűn. De mivel Ádámot az ördög elgáncsolta és lábaira mérget öntött, ezért mossák meg lábadat. Hogy ahol a kígyó sarkad után leselkedett, ott legyen részed a megszentelés nagyobb segítségében; így aztán nem tud többé elgáncsolni. Hasznára van ez alázatosságunknak is; hogy ne szégyelljük azt a szent szertartásban, amire magunkat méltatlannak tartjuk udvariasságból.[8] II. fejezet Tartalma: A Szentlélekkel való megerôsítés (bérmálás). A Szentlélek hét ajándéka. 8. Következik a lelki pecsét, amirôl ma hallottátok az olvasmányban. A keresztség után a megerôsítés következik; a papnak[9] könyörgésére a Szentlélekkel telsz meg, beléd száll a bölcsesség és értelem Lelke, a tanács és erôsség, a tudomány és jámborság Lelke, a szent félelem Lelke: mintegy a Szentlélek hét erénye. (Iz 11,9) 9. Bár minden erény a Szentlélekhez tartozik, de ezek mintha sarkalatosak, mintha alapvetôk volnának. Mert mi volna oly alapvetô, mint a jámborság? Mi oly alapvetô, mint az isteni tudomány? Vagy mint a lelki erôsség? Mi oly alapvetô, mint az isteni tanács? Vagy mint az Isten félelme? A világ félelme -- gyengeség, de az Isten félelme nagy erô. 10. Ezt a hét ajándékot nyered el, mikor megjelölnek (a bérmálásban). Mert, mint az Apostol mondja: Sokszoros a mi Istenünknek a bölcsessége. (Ef 3,10) És ahogy sokszoros az Isten bölcsessége, éppúgy sokszoros a Szentlélek, kinek sokféle és különbözô ereje van. Azért mondjuk az Istent erôk Istenének (Zsolt 79,5); ezt alkalmazhatjuk az Atyára, és Fiúra és a Szentlélekre. De ez más tárgyra, más idôre tartozik. 11. Mi következett ezután? Az oltár elé kellett menned. Amint odaértél, olyant láttál, amiben elôbb nem volt részed; azt a titkos cselekményt, melyrôl az Evangéliumban olvastál. Ha nem olvastad, bizonyára hallottad. Egy vak ember kérte az Urat, gyógyítsa meg. Az Úr, aki másokat puszta szóval, beszéddel gyógyított meg, és parancsával visszaadta a szemnek a világosságot, mégis a János szerint való evangéliumban (Szent János kivált mások fölött a misztériumok látásával, feljegyzésével és magyarázatával) -- ezt a titkos cselekményt akarta elôre jelezni az elmondottal. Szent minden evangélista, szent minden apostol az árulót kivéve; mindnyájan szentek. De Szent János mások után utolsónak írta evangéliumát, mint akit Krisztus erre szükségbôl kiválasztott, hatalmasabb harsonával hangoztatta az örök misztériumokat. A többiek is elmondják a vak meggyógyítását, elmondja Máté, elmondja Lukács, elmondja Márk; de mit mond János? ,,Sarat vett, szemére kente, azt mondta neki: Eredj a Siloe tavába, -- És elment, megmosdott és látó szemmel tért vissza. (Jn 9,6-- 7) 12. Te is vizsgáld meg szíved szemét. A testi dolgokat testi szemeddel láttad; de ami a szentségekhez tartozik, azt eddig szíved szemével még nem láthattad. Amikor bejelentetted nevedet (a keresztség felvételére)[10], sarat vett a püspök (pap) és megkente szemedet. Mit jelent ez? Hogy bűneidet valld be, hogy megismerd lelked állapotát, hogy bűnbánatot tarts vétkeid fölött; azaz ismerd föl az emberi sors esett voltát. Mert ha nincs is a keresztség elôtt bűnvallomás, mégis már azzal is általános gyónást végez, hogy jelentkezik a keresztségre, azért, hogy megigazuljon, azaz: a bűnbôl eljusson a kegyelemre. 13. Ne tartsátok ezt fölöslegesnek. Mert vannak olyanok (egyrôl biztosan tudom, aki, mikor fölszólítottam: ebben a korban már meg kell keresztelkedned, azt mondta, miért keresztelkedjem meg. Nincs bűnöm. Talán bűnt követtem el?) Amannak nem volt sara, míg Krisztus szemére nem kente, azaz míg meg nem nyitotta szemét. Hisz senki emberfia nincs bűn nélkül. 14. Aki a keresztséghez járul, -- ezzel éppen embernek ismeri el magát. Ezért kente meg szemedet sárral; ezzel bűntudatot, okosságot, saját esendô voltod felismerését adta neked. És azt mondta: Menj a Siloah-ba. Mit jelent: Siloah? Annyit jelent, mint: küldött. Vagyis, menj ahhoz a forráshoz, melyben Krisztus keresztjét hirdetik; menj ahhoz a forráshoz, melyben Krisztus mindenki bűnét megváltotta. 15. Elindultál, megkeresztelkedtél, elérkeztél az oltárhoz, láttad azt, amit elôbb nem láttál. Vagyis: az Úr forrása és az Úr kínszenvedésének hirdetése által megnyíltak szemeid. Akinek, szíve azelôtt vak volt, most már láttad a szentségek világosságát. Megérkeztünk tehát testvéreim az oltárhoz. Errôl bôvebben tárgyalunk, mivel az idô már elôhaladt, nem tudjuk tárgyunkat elkezdeni, mert sok a mondanivaló róla. Azért legyen mára elég, amit mondtunk. Holnap, ha Isten engedi, magukról a szentségekrôl fogunk szólani. ======================================================================== Szent Ambrus: A szentségekrôl (De sacramentis) -- 4. könyv I. fejezet Tartalma: Az ószövetség frigysátora és a keresztség közt vont párhuzam. 1. Az ószövetségben a papok gyakran léptek be a frigysátor elsô részébe, a szentélybe; de a második részbe, a szentek szentjébe, csak egyszer lépett be évenkint a fôpap. (Kiv 30,10 -– Lev 16,2) A zsidókhoz írt levelében világosan megmagyarázza ezt Pál apostol. (Zsid 9,1--7) A szentek szentjében ôrizték a mannát, Áron elszáradt, majd kivirágzott vesszejét és ott volt a tömjénoltár. 2. Mire mutat mindez? Arra, hogy megértsétek, mi az a szent hely, melybe titeket a pap bevezetett, melybe a fôpap évenkint egyszer szokott csak belépni. Ez ugyanis a baptisterium, a keresztelôkápolna. Áron vesszeje ott virágzott ki a szentek szentjében. Elôbb száraz volt, aztán virágba borult. Te is száraz voltál és ott kezdtél el az éltetô forrásban virágot hozni. Kiszárított téged a bűn, kiszárítottak a tévedések és a vétkek. De már gyümölcsöt kezdesz hozni, mert a vizek forrása mellé vagy ültetve. 3. Azt kérded talán: Mit érdekli az a népet, hogy Áron vesszeje kiszáradt és újraéledt? Hogyne érdekelné, hisz ez a nép, melyrôl szó van: ,,Ti kiválasztott nemzedék, királyi papság, szent nép'' vagytok (1Pt 2,9), mint Péter apostol mondja. Mindnyájan megkapjuk a pappá való fölkenést, mindnyájan a királlyá kenést; de ez szellemi királyság és szellemi papság. 4. A szentek szentjében volt a tömjénoltár, mely jó illatot árasztott. Ti is Krisztusnak vagytok jóillata; nincs már rajtatok a bűn szennye, nincs már rajtatok a súlyos bűn bűze. II. fejezet Tartalma: Az angyalok csodálják a keresztségben megújult emberi természetet. 5. A keresztvíz után az oltár elé jöttetek. Sorban jöttetek. Az angyalok rátok néztek és amint titeket közeledni láttak, csodálkozva vették észre, hogy az az emberi természet, melyet elôbb a bűnök sötét szennye csúfított el, most hirtelen felragyog. Ezért kérdezték: Ki az, aki a pusztából elôjön fehéren? (Én 8,5) Még az angyalok is álmélkodnak. Kívánod tudni, mit csodálnak? Halld hát Pál apostolt[11] aki szerint mi oly ajándékot kapunk, kit az angyalok is látni kívánnak[12]. És egy más helyen azt mondja: Szem nem látta, fül nem hallotta,... amit az Isten azoknak készített, kik ôt szeretik. (1Kor 1,9) 6. Ismerd fel azt, amiben részesültél. Szent Dávid próféta ezt a kegyelmet csak elôképben látta és megkívánta. Mit kívánt meg? Megmondja ô maga: ,,Hints meg engem izsóppal és megtisztulok; moss meg engem és fehérebb leszek a hónál. (Zsolt 50,9) Miért? Mert a fehér hó hamar barnul, ha valami piszok éri; el is olvad; az általad nyert kegyelem pedig, ha megôrzöd, amit kaptál, sokáig, mindvégig tisztán marad. 7. Vágyakozással jöttél az oltár elé, mint aki már oly nagy kegyelmet láttál, vágyakozva jöttél az oltárhoz, melyrôl a szentséget óhajtod magadhoz venni. Szólaljon meg belülrôl a lelked: Bemegyek az Úr oltárához, az Úrhoz, ki megvidámítja ifjúságomat. (Zsolt 42,4) Elhagytad a lelket vénítô vétkeket, magadra öltötted a kegyelem fiatalságát. Ezt adták neked a mennyei szentségek. Halld ismét Dávid szavát: Megújul, mint a sasé, az én ifjúságom. (Zsolt 102,5) Nemes sasmadárrá kezdesz válni; égre vágyol, a földiektôl undorodsz. Szép sasok az oltár körül. ,,Ahol a test, odajönnek a sasok.'' (Mt 24,28) Az oltár maga Krisztus testének jelképe és Krisztus teste rajta van az oltáron; a sasok ti vagytok, megújultatok, mikor bűneiteket lemostátok. III. fejezet Tartalma: Melkizedek áldozata az eucharisztia elôképe. Melkizedek Krisztus elôképe. 8. Amint az oltárhoz jöttetek, láttátok az oltárra tett szentséget; megcsodáltátok ezt a teremtett dolgot magát is, ily ünnepi alkalommal, bár ráismertetek. 9. Azt mondhatná valaki: A zsidóknak Isten oly nagy jót adott, mannát hullatott nekik az égbôl. (Kiv 16,14) Mivel adott hát többet az ô híveinek, mivel ad többet azoknak, akiknek különbet ígért? 10. Csak nyugodj bele abba, amit mondok, hogy a keresztények szentségi elôképei korábbiak, mint a zsidóké és istenibbek is, mint a zsidóké. Hogy miként, azt is megmagyarázom. Mikor keletkezett Júda népe? Ugye Júdától származott, aki Ábrahámnak volt dédunokája. Vagy ha úgy akarod, a Törvény kihirdetésekor, mikor a zsidók megkapták a Törvényt. Tehát a zsidó nép (Judaeus!) Ábrahám dédunokájától származik vagy a Szent Mózes idejébôl. És ha Isten akkor adott a zúgolódó zsidóknak mannát (Mózes idejében), számodra pedig e szentségek elôképe megelôzte azt, hiszen akkor történt, mikor Ábrahám élt és 318 vitézt gyűjtött össze, kikkel ellenségeit üldözôbe vette, kimentve a fogságból rokonát. Gyôztesen tért vissza, akkor találkozott vele Melkizedek pap és kenyeret és bort ajánlott fel neki. (Ter 14,18 -- Zsid 7,1--3). Kinek volt kenyere és bora? Nem Ábrahámnak. Hát kié volt ez? Melkizedeké. Az ô neve annyit jelent, mint: az igazság királya, a békekirály. Ki az igazság királya? Tán ember lehet az igazság királya? Ki más az igazság királya, mint az isteni igazság maga, aki az Isten békéje és bölcsessége. Csak ô mondhatta: Az én békémet adom nektek, az én békémet hagyom nektek. (Jn 14,27) 11. Ezekbôl tehát értsd meg, hogy ezek a szentségek, melyeket magadhoz veszel, elôképeik szerint régebbiek, mint Mózes szentségei, melyek birtokával a zsidók dicsekszenek. A keresztény nép is korábbi a zsidó népnél, ha nem is név szerint, de az isteni ôs-döntés[13] szerint. 12. Melkizedek tehát kenyeret és bort ajánlott fel. De kicsoda Melkizedek? Azt mondja róla az Írás: ,,aki atya nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül való, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs''. (Zsid 7,3) Atya nélkül, anya nélkül való, mondja az Írás. Kihez hasonlít tehát? Az Isten Fiához. Anya nélkül született az Isten Fia mennyei örök születéssel, mert egyedül az Atyától született; viszont, amikor a Szűztôl született, akkor meg atya nélkül született, mert nem a férfiú magjából fogantatott, hanem a Szentlélektôl. (Mt 1,20) Született Szűz Máriától, az ô szűzi méhébôl. Melkizedek mindenben hasonlatos az Isten Fiához. Ô is pap volt, Krisztus is pap, akinek azt mondja az Atya: ,,Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint''. (Zsolt 109,4) IV. fejezet Tartalma: Ez a szentség istenibb, mint a manna, mert ez Krisztus teste. 13. Ki volna más a szentségek szerzôje, mint az Úr Jézus? Az égbôl származnak ezek a szentségek, mert minden elhatározás az égbôl jön. Nagy és isteni csoda volt ugyan, hogy az Isten mannát hullatott az égbôl a népnek, és azóta nem szenvedett a nép, mert jóllakhatott. 14. Te pedig azt vethetnéd ellen: Az én kenyerem közönséges kenyér. De: ez a kenyér csak a szentségi szavak elôtt kenyér ám; amint az átváltoztatás (consecratio) megtörtént: a kenyér Krisztus testévé lesz. Ezt fogjuk most bebizonyítani. Hogyan lehetne az, ami kenyér, Krisztus testévé? A konszekrációval (átváltoztató megszenteléssel). És a konszekráció mily szavakkal történik, kinek a beszédével? Az Úr Jézus szavaival. Mert ami, elôbb (a szentmisében) elhangzik, azt mind a pap mondja; az Istent dicsérik, imádkoznak a népért, a királyokért, a többiekért; amint odaérnek, hogy a tiszteletreméltó szentséget létrehozzák, a pap már nem saját szavaival él, hanem Krisztus szavaival. Tehát Krisztus szavai hozzák létre ezt a szentséget.[14] 15. Micsoda Krisztusnak a szava? Az a szó, mely által mindenek lettek. Az Úr szólt, és lett az ég; az Úr szólt és lett a föld; az Úr szólt és lettek a tengerek; az Úr szavára keletkezett minden teremtmény. Látod tehát, mily alkotó erô van Krisztus szavában. Ha tehát oly erô van Krisztus szavában, hogy létrehívja a nemlétezôket, mennyivel inkább van benne erô arra, hogy amik voltak, azok legyenek és mássá változzanak! Az ég nem volt, a tenger nem volt, a föld nem volt. De figyelj Dávid szavára: Ô mondá és lettek; ô parancsolta és teremtve lettek. (Zsolt 148,5) 16. Hogy most már neked feleljek: Valóban a kenyér nem volt Krisztus teste az átváltoztatás elôtt, de a konszekráció után már Krisztus teste, azt mondom neked. Ô mondá és úgy lett; ô parancsolta és teremtve lett, Te magad is voltál; de régi teremtmény voltál; amióta megszenteltek (a keresztségben), új teremtmény lettél. Tudni óhajtod, milyen új teremtmény? ,,Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény.'' (2Kor 5,17) 17. Végy példát a természet dolgairól, hogy lásd, Krisztus szava miként változtat át, amikor akar, bármely teremtett dolgot. Hogyan veszel példát? Íme itt van; mindenekelôtt az ô születésérôl vegyünk példát. Az a természet rendje, hogy az ember nem születik másként, csak a férfi és nô egyesülésébôl. De mivel az Úr úgy akarta, mivel ezt a hittitkot így rendelte, Krisztus a Szentlélek által a Szűztôl született; az ember Krisztus Jézus, ,,aki Isten és emberek között közvetítô''. (1Tim 2,5) Látod hát, hogy bár a természet rendje ellenére jött a világra, mégis -- emberként született a Szűztôl. 18. Itt van a másik példa. A zsidó népet üldözték az egyiptomiak, útját elvágta a tenger; isteni parancsra Mózes botjával érintette a vizeket és kettéváltak a hullámok (Kiv 14,21) Persze nem a természet rendje szerint történt ez, hanem az égi parancs erejébôl. Vagy itt van még más példa. Szomjas volt a nép, forráshoz ért; keserű volt a forrás, Mózes fát vetett a vízbe és az édessé vált. (Kiv 15,23--25) Vagyis megváltoztatta saját természetének rendjét; a kegyelem tette édessé. -- Itt a negyedik példa! A fejszevas vízbeesett, természete szerint is a vas elmerült a vízben. Amint Elizeus a fejsze nyelét a vízre tette, felemelkedett a vas és felmerült a vízbôl. (2Kir 6,6) Persze, ez is a vas természetével ellentétesesen történt; hisz a vas fajsúlya nehezebb, mint a vizé. 19. Mindezekbôl sem érted meg, mily alkotó ereje van az égi szónak? Ha a földi forrásra volt ereje, ha más tárgyakon volt ereje, épp csak a mennyei szentségekben volna erôtlen? Megtudtad tehát, hogy a kenyér Krisztus testévé lesz és hogy vízzel kevert bort öntenek a kehelybe; de ez az égi szó által történô konszekrációval -- vérré változik. 20. Azt veted ellen: Nem látom a vérnek színét. De itt van erre is a hasonlat: Miképpen a halál jelképét öltötted magadra (keresztségben), úgy a bor jelében[15] iszod a drága vért; hogy ne támadjon benned iszonyodás a vértôl és megváltásod ára mégis hatásos legyen benned. Megtudtad tehát, hogy amit magadhoz veszel, az Krisztus teste. V. fejezet Tartalma: Az Úr szavai által történik az átváltoztatás. Ezért magasztosabb az Eucharisztia a mannánál. 21. Tudni kívánod, hogy melyek azok az égi szavak, melyek az átváltoztatást művelik? Megmondom. A pap így imádkozik: ,,Tedd nekünk ezen áldozati adományt tulajdonoddá, érvényessé, szellemivé, neked kedvessé -- ez a mi Urunk Jézus Krisztus testének és vérének jelképe.[16] Aki szenvedésének elôestéjén szent kezébe vette a kenyeret, föltekintett az égre Hozzád, örök Istenhez, mindenható szent Atyjához, neked hálát adva megáldotta, megszegte, megszegetten odaadta apostolainak és tanítványainak mondván: Vegyétek és egyetek ebbôl mindnyájan, mert ez az én testem, mely sokakért megtöretik. (Lk 22,19) 22. Hasonlóképpen, miután megvacsoráztak, szenvedése elôestéjén vevé a kelyhet, feltekintett az égre Hozzád, örök Istenhez, mindenható szent Atyjához, hálát adván megáldotta, átadta apostolainak és tanítványainak mondván: Vegyétek és igyatok ebbôl mindnyájan, mert ez az én vérem. (Mt 26,27)[17] Most vegyük sorra az egyes mozzanatokat! 23. Aki szenvedésének elôestéjén szent kezébe vette a kenyeret. Mielôtt konszekráltatnék, kenyér az; amikor azonban Krisztus szavai elhangzanak fölötte, akkor már Krisztus teste. Aztán figyelj erre is: Vegyétek és egyetek ebbôl mindnyájan, mert ez az én testem. -- Hasonlóképpen: Krisztus szavai elôtt: a kehelyben vízzel kevert bor van; de amint Krisztus szavai működtek benne, Krisztusnak az ô népét megváltó vérévé válik. Látjátok tehát, mily sok módon tud Krisztus szava mindent átváltoztatni. Végül: maga az Úr Jézus bizonyítja nekünk, hogy az ô testét és vérét vesszük magunkhoz. Vajon szabad-e szavának hitelét és bizonyságát kétségbe vonnunk? 24. De most térj vissza velem az elém tűzött tárgyhoz. Nagy és tiszteletreméltó dolog volt az, hogy a zsidók számára manna hullt az égbôl. De értsd meg: mi több: az égi manna-e, vagy Krisztus teste? Igen, annak a Krisztusnak teste, aki az égnek alkotója! Aztán meg: aki a mannából evett, meghalt, aki eszi ezt a testet, annak bűnei megbocsáttatnak és nem hal meg mindörökké. 25. Ezért nem felesleges, mikor azt mondod: Amen. Mert ezzel lélekben bevallod, hogy Krisztus testét veszed. (Áldoztatáskor.) Azt mondja a pap neked: Krisztus teste. Te pedig feleled: Amen. Azaz: Úgy van. Amit az ajkad megvall, azt érezze a szíved is. VI. fejezet Tartalma: Az Eucharisztiában Krisztus kínszenvedése lesz jelenvalóvá. 26. Eddig arról szóltam, hogy ez valóban szentség, és hogy ezt megelôzte elôképe. Most ismerd meg, mily nagy ez a szentség! Figyelj, mit mond az Úr: Valahányszor ezt teszitek, az én emlékezetemre tegyétek, míg újra el nem jövök. (1Kor 11,26) 27. A pap pedig ezeket mondja: Megemlékezünk tehát dicsôséges kínszenvedésérôl, halottaiból való feltámadásáról, valamint mennybemenetelérôl is és bemutatjuk Neked ezt a szeplôtlen áldozatot, ezt a szellemi áldozatot, ezt a vérontás nélküli áldozatot, ezt a szent kenyeret s az örök élet kelyhét. És kérünk s könyörgünk, hogy ezt az áldozatot vedd fel mennyei szent oltárodra szent angyalaid keze által, miként elfogadtad kegyesen szolgádnak, az igaz Ábelnek adományait és a mi ôsatyánknak Ábrahámnak áldozatát, meg azt, melyet neked fôpapod, Melkizedek mutatott be. 28. Valahányszor magadhoz veszed -- ügyelj, mire int az Apostol! Valahányszor vesszük, az Úr halálát hirdetjük. Ha az ô halálát hirdetjük, hirdetjük a bűnök bocsánatát is. Mert valahányszor kiöntetik a vér, a bűnök bocsánatára ömlik; azért mindig kell vennem, hogy mindig elnyerjem bűneim bocsánatát. Mindig vétkezem, kell, hogy mindig legyen rá orvosságom. 29. Amit ma tudtunk, azt közben el is magyaráztuk. De holnap, szombaton -- és vasárnap az imádság rendjérôl fogok beszélni, ahogy érkezésünk lesz hozzá. Az Úristen tartsa meg bennetek a nektek adott kegyelmet; és általa megnyitott szemetekre még több világosságot derítsen az ô egyszülött fia által és akivel neki -- dicséret, tisztesség, dicsôség, magasztalás, hatatom a Szentlélekkel együtt öröktôl fogva most és mindvégig, mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Szent Ambrus: A szentségekrôl (De sacramentis) -- 5. könyv I. fejezet Tartalma: Melkizedek Krisztus elôképe. Két okból kever az Egyház vizet a miseborba. 1. Tegnapi szentbeszédünk eljutott az Oltáriszentség titkainak magyarázatáig. Megtudtuk, hogy ennek a szentségnek elôképe Ábrahám idejében nyilvánult ki, mikor a szent Melkizedek bemutatta áldozatát (Ter 14,18); Melkizedeknek nem említik sem napjainak kezdetét, sem végét (Zsid 7,5). Vedd hát füledbe, ember, mit mond Szent Pál a zsidóknak! Hol vannak azok, akik azt mondják, a Fiú Melkizedek idejébôl való![18] Meg van írva, hogy nincs napjainak sem kezdete sem vége; ha Melkizedek napjainak nincs kezdete, hogy lehetne kezdete Krisztus napjainak? Nem lehet az elôkép kiválóbb, mint a beteljesült valóság. Látod, hogy a Fiú az elsô és az utolsó (Jel 1,8), nem mintha vége lenne, hanem mert mindent ô végez be. 2. Mondottuk, hogy az oltárra kelyhet és kenyeret tesznek. Mit öntenek a kehelybe? Bort. És mit még? Vizet. Te azt kérded: Hogyan mutatott akkor hát Melkizedek csak bort és kenyeret be áldozatul? Mire való a víznek hozzákeverése? Erre felelek most. 3. Mit mutat mindenekelôtt az az elôkép, mely Mózes idejében történt? Azt, hogy mikor szomjas volt a zsidó nép és zúgolódott, mert vizet nem talált, az Isten megparancsolta Mózesnek, üssön botjával a sziklára. Mózes így tett és a sziklából nagy vízsugár tört elô. (Kiv 17,6) Mint ahogy az apostol mondja: Ittak az ôket követô sziklából; a szikla pedig Krisztus volt (1Kor 10,4) Nem volt mozdulatlan az a szikla, mely a népet követte. Te is igyál, hogy téged is Krisztus kövessen. Lásd meg itt a titkos jelentést. Mózes annyi, mint próféta; a bor: annyi, mint Isten igéje. A pap az Isten igéjével érinti a sziklát és víz folyik belôle, ihatik az Isten népe. Megérinti a pap, elárad a víz a kelyhen, szökell az örök életre; issza az Isten népe, mely elnyerte Isten kegyelmét. Ezt megjegyzed magadnak. 4. Vedd tudomásul a másik okot is. Az Úr kínszenvedésének napján, mivel közel volt a zsidók húsvétja, hogy életben ne maradjanak a kereszten Krisztus vagy a latrok, embereket küldtek, hogy megöljék ôket. Odaérve látták, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus már meghalt; akkor az egyik lándzsával átszúrta Krisztus oldalát; és onnét vér és víz folyt ki. (Jn 19,33--34) Miért víz? A víz azért, hogy megtisztítson; a vér azért, hogy megváltson. Miért az oldalából? Mert ahonnét jött a bűn, onnét jön a kegyelem. A bűn az asszonytól jött[19], a kegyelem a mi Urunk Jézus Krisztus által. II. fejezet Tartalma: Krisztus hívását és a megtisztult ember vágyakozását az Énekek Énekébôl magyarázza. 5. Eljöttél az oltárhoz, hív téged az Úr Jézus, hívja lelkedet vagy az Egyházat e szavakkal: Csókoljon meg engem szájának csókjával. (Én 1,1) Akarod ezt Krisztusra érteni? Akarod a lelkedre? Semmi sem kedvesebb. 6. Csókoljon meg engem. Látod, tiszta vagy már minden bűntôl, mert vétkeid el vannak törölve. Ezért tart téged méltónak a mennyei Szentségekre és ezért hív a mennyei vendégségre: Csókoljon meg szájának csókjával. 7. Mégis -- a következôk miatt -- a te lelked, vagy az emberi természet, vagy az Egyház, -- látva, hogy már tiszta minden bűntôl és méltó arra, hogy Krisztus oltárához járuljon (mert mi más az oltár, mint Krisztus testének jelképe!), látja a csodálatos szentséget és azt mondja: Csókoljon meg szájának csókjával, azaz: Krisztus adja nekem a csókot. 8. Miért? Mert jobbak emlôid a bornál. (Én 1,1) azaz jobbak érzékeid, jobbak szentségeid a bornál. Jobbak a bornál, bár ez édes, bár vidít, bár felderít; de a borban e világ öröme van, tebenned szellemi boldogság. -- Ezekkel a szavakkal Salamon már Krisztus és az Egyház mennyegzôjére utal, vagy a szellem egyesülésére a testtel és a lélekkel. 9. És hozzá teszi: Kiáradt illatszer a te neved, ezért szeretnek téged a hajadonok. (uo. 2.) Kiket kell érteni hajadonokon, ha nem az egyes emberek lelkeit, melyek levetették a test vénkorát és megújultak a Szentlélek által? 10. Vonzz minket, keneteid illata után eredünk. (uo. 3) Figyeld, mit mond. Nem mehetsz Krisztus után, ha ô nem vonz téged. Tudd meg hát, amit mond: Ha felmagasztaltatom, mindent magam után vonzok (Jn 12,32). 11. Bevisz engem a király az ô hálószobájába (uo. 4.). A görög szöveg azt mondja: az ô éléstárába, az ô borospincéjébe. Ott vannak a jó italok, jó illatok, édes méz, sokféle gyümölcs, választékos ételek, hogy mindezekbôl a te étkezésed készüljön el. III. fejezet Tartalma: A szentáldozás bô gyümölcse. Az Egyház, az áldozáshoz járulók boldogsága. 12. Az oltárhoz járultál. Magadhoz vetted Krisztus testét. Elmondom megint, mily szentségben részesültél. Dávid beszél neked ezekrôl. Ô a Szentlélekben elôre látta a mi misztériumainkat, örvendezett és azt mondta, semmiben sincs hiánya. Miért? Mert aki Krisztus testét veszi, nem lesz éhes mindörökké. 13. Hányszor hallottad már a 22. zsoltárt és nem értetted meg. Csak ügyelj rá, hogy illik ez a mennyei szentségekre! Íme a zsoltár: Az Úr az én pásztorom, semmiben sincs hiányom. Jó legelôre vitt ki engem; üdítô víz mellé vezetett, oda térítette lelkemet. Az igazság útjain vezetett engem neve miatt. Mert még ha a halál árnyékának közepén járjak is, nem félek a rossztól; te ugyanis velem vagy. Vesszôd és pásztorbotod szolgálnak vigasztalásomra. (Zsolt 22,1--4)[20] A vesszô az uralmat, a bot a szenvedést jelenti; az Krisztus örök istenségét és testi szenvedését. Örök istensége teremtett, testi szenvedése megváltott. Szemem elôtt asztalt terítettél azok ellen, kik sanyargatnak engem. Fejemet olajjal üdítetted és az én mámorosító poharam mily kiváló! (uo. 5) 14. Az oltárhoz értetek, elnyertétek Krisztus kegyelmét, a mennyei szentségekben részesültetek. Boldog az Egyház, hogy sokan nyerték el a megváltás kegyelmét, lelki örvendezéssel gyönyörködik a fehérruhás családban. -- Errôl is szó van az Énekek Énekében. Örvendve hívja Krisztust, kész a lakomája, mely méltó az égi vendéglátásra. Ezért mondja: Szálljon le az én testvérem kertembe, szedjen gyümölcsöt gyümölcsfáimról. (Én 5,1) Mit jelentenek ezek a gyümölcsfák? Ádám vétke által száraz fa lettél; most Krisztus kegyelme által mint gyümölcstermô fák sarjadtok. 15. Szívesen hallgatta Krisztus Egyháza hívását és mennyei kedvességgel felel Egyházának: Leszálltam kertedbe és mirrhát szüreteltem illatszereimmel, ettem kenyeremet mézemmel, ittam boromat fejemmel. Egyetek, testvéreim, mámorosodjatok meg! (uo.) 16. Mirrhát szüreteltem illatszereimmel. Milyen szüretrôl van itt szó? Tudd meg, milyen a szôlô, és megtudod, melyik a szüret. Szôlôdet - - úgymond az Írás -- Egyiptomból hoztad át. (Zsolt 79,9) A szôlô az Isten népe. Ti vagytok a szôlô, ti vagytok a szüret; elültettek titeket, mint a szôlôtôt; és most szüretre termitek a gyümölcsöt. Mirrhát szüreteltem illatszereimmel; ez annyit jelent, hogy jóillatúak lettetek Krisztus által. 17. Ettem kenyeremet mézemmel. Látod, nincs e kenyérben semmi keserű íz, hanem egészen jóízű kenyér ez. Ittam boromat tejemmel. Lám; ilyen a vidámsága annak, akit semmi bűn szennye nem rútít. Valahányszor iszod, bűneid bocsánatát nyered el és lelked mámoros lesz. Ezért mondja az Apostol is: Ne részegedjetek meg a bortól... hanem teljetek meg Szentlélekkel (Ef 5,18), mert aki bortól részegedik meg, az inog és botorkál; aki pedig a Szentlélektôl lesz mámoros, az Krisztusba ereszti gyökerét. Ezért kiváló az a mámor, melytôl józan lesz az elme.[21] Ezeket vettük át röviden a szentségekrôl. IV. fejezet Tartalma: Az új hívôket imádságra tanítja az Úr imádságának rövid magyarázatával. 18. Mi van még más hátra, mint az imádság? Ne gondoljátok, hogy kis fontosságú dolog tudni azt, hogyan imádkozzatok. Maguk a szent apostolok kérték az Úr Jézust: Urunk, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János tanította tanítványait. Akkor elmondta az Úr az imádságot (Lk 11,1): Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben: szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma: és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek; és ne hagyj minket kísértésbe vitetni, hanem szabadíts meg a gonosztól. Lám, mily rövid ez az imádság, és mégis tele van minden erénnyel! Mily bájos elsô kérése! 19. Ember, nem merted szemedet az égre emelni; tekintetedet a földön jártattad, és íme, hirtelen megkaptad Krisztus kegyelmét, megbocsáttattak minden bűneid. Rossz szolgából édes fiú lettél, ezért legyen bátor a reményed: nem cselekedeteid, hanem Krisztus kegyelme alapján: Mert a kegyelem által üdvözültetek, (Ef 2,5), mondja az Apostol. Ez tehát nem hivalkodás, hanem hit; hirdetni azt, amit nyertél, nem kevélység, hanem alázat. Emeld hát szemedet az Atyához, aki a keresztségben újjászült; az Atyához, aki Fia által megváltott és mondd neki: Mi Atyánk! Jó a mérsékelt merészség, Atyának mondd ôt, mint fia. De ne tulajdonítsd ôt csak magad atyjának; egyedül Krisztusnak tulajdon atyja ô, nekünk mindnyájunknak közös atyánk; csak ôt nemzette egyedül mint Fiát, minket pedig teremtett. Mondd hát te is a kegyelemmel: Mi atyánk! hogy Fia nevét viselhesd. Az Egyház tekintélyével és méltóságával ajánld magad neki.[22] 20. Miatyánk, ki vagy a mennyekben. Mit jelent az, hogy mennyekben? A Szentírás így magyarázza meg: Minden mennynél magasztosabb az Úr (Zsolt 112,4). Mindig azt hallod, hogy az Úr a legmagasabb egek fölött van, mintha nem volnának az égben az angyalok is, mintha nem volnának ott az uraságok is! De azokban az egekben, melyekrôl írva van: Az egek hirdetik Isten dicsôségét. (Zsolt 18,2) Ott van a menny, ahol nincs bűn; ott van a menny, ahol a gonoszságot büntetik, ott van a menny, ahol a halál sebe nem található. 21. Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Mit jelent ez: szenteltessék meg? Mintha az volna a kívánságunk, szenteltessék meg az, aki nekünk mondja: Legyetek szentek, mert én szent vagyok. (Lev 19,2) Mintha az ô szentsége gyarapodhatnék a mi könyörgésünk által? Nem így; hanem: szenteltessék meg mibennünk, hogy az ô szentsége elérhessen hozzánk. 22. Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben: szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod. Mintha nem volna örökkévaló Istennek országa! Maga Jézus mondja: Én arra születtem (Jn 18,37) te pedig azt mondod az Atyának: Jöjjön el a te országod, mintha még nem jött volna el. De: akkor jött el az Isten országa, mikor megnyertétek az ô kegyelmét. Ô maga mondja ugyanis: Isten országa bennetek vagyon. 23. ...legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben azonképp itt a földön is. Krisztus vére békét szerzett mindeneknek az égen és a földön; szent lett az ég, levetették onnét az ördögöt. Hol van most? Ott, ahol az ember, kit megtévesztett. Legyen meg a te akaratod, azaz legyen béke a földön, mint az égben. 24. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Emlékezetbe idézem a szentségekrôl szóló beszédemet (a műnek 4. könyve, 4. fej.), melyben azt mondtam, hogy Krisztus szavai elôtt a felajánlott adomány kenyér, de amikor elmondták fölötte Krisztus szavát, már nem kenyér a neve, hanem: Krisztus teste. De akkor miért mondjuk az Úr imádságában, mely az átváltozás után kerül sorra: ,,kenyerünket''? Az Úr ,,kenyeret'' mondott ugyan, de görögül epiousios-t mondott, ez latinul: supersubstantialis-t jelent, azaz állagfölöttit.[23] Nem arról a kenyérrôl van itt szó, mely a testbe megy, hanem az örök élet kenyerérôl, mely lelkünk valóját erôsíti. Ezért mondja görögül epiousiosnak; a latin fordítás ezt ,,mindennapi''-nak értette; a görög szerint ezt lehet a: következôre is érteni. Mert a görög, mikor azt mondja: tén epiousian hémeran, a következô napot, a holnapot érti. Tehát akár a latint vesszük, akár a görögöt, mindegyik hasznos értelmezés; a görög mind a kettôt egy szóval fejezi ki, a latin a ,,mindennapi''-t érti. 25. Ha mindennapi a kenyér, miért csak egy év múlva veszed, mint ahogy keleten a görögök szokták?[24] Vedd mindennap, ami mindennap hasznodra van! Élj úgy, hogy méltó légy naponkint való vételére! Aki nem méltó arra, hogy mindennap magához vegye, nem méltó arra sem, hogy egy év múlva áldozzék. A bibliai jámbor Jób fiaiért naponkint mutatott be áldozatot (Jób 1,5), hátha szívükben, vagy szavukban valamit vétettek. Te pedig azt hallod, hogy valahányszor bemutatjuk ezt az áldozatot, az Úr halálát, az Úr feltámadását, mennybemenetelét jelenítjük meg és a bűnök bocsánatát eszközöljük: és mégsem akarod ezt az éltetô kenyeret naponkint venni? (1Kor 11,26) Kinek sebe van, orvosságot keres. A bűn a mi lelkünk sebe; ennek orvossága ez a mennyei és tiszteletreméltó szentség. 26. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Ha mindennap veszed -- minden nap ,,ma'' van számodra. Ha ma tied Krisztus, mindennap feltámad benned. Miként? ,,Fiam vagy te, én ma szültelek téged''. (Zsolt 2,7) Ma van tehát az a nap, mikor Krisztus feltámad. Krisztus ugyanaz tegnap és ma, mint Pál apostol mondja. (Zsid 13,8) De másutt azt is mondja: Az éj elmúlt, a nap pedig elközelgett (Róm 13,12); a tegnapi éj elszállt, a mai nap itt van. 27. Következik: Bocsásd meg a mi vétkeinket, miként mi is elengedünk minden adósunknak. A latinban debitum van, mi más ez, mint a bűn. Ha nem vettél volna kölcsön idegen pénzt, nem volna adósságod. Ezért számítják ezt fel neked bűnül. Volt pénzed, gazdagnak születtél vele. Gazdag voltál, Isten képére és hasonlatosságára teremtve. De elvesztetted, amid volt, elvesztetted alázatosságodat, midôn nagynak akarsz látszani; elvesztetted vagyonodat, mint ahogy Ádám meztelenül került a világra; az ördögtôl vettél kölcsönt, mire nem volt szükséged. Aki elôbb Krisztusnak voltál szabadosa, most az ördögnek lettél adósa. Adósleveled az ellenség kezében volt, de ezt Krisztus keresztre szegezte és saját vérével törölte el; (Kol 2,14) magára vette adósságodat, visszaadta szabadságodat. 28. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek. Vigyázz arra, amit mondasz: Ahogy én megbocsátok, úgy bocsáss ma te is nekem. Ha magad megbocsátasz, illôen kérheted, hogy ô is megbocsásson neked. Ha magad nem bocsátasz meg, hogy kérheted, hogy Isten neked megbocsásson? 29. És ne hagyj minket a kísértésbe vitetni, hanem szabadíts meg a gonosztól. Ügyelt arra, amirôl szó van: Azt mondja az imádság: Ne hagyj minket a kísértésbe vitetni, oly kísértésbe, melynek elviselésére gyengék vagyunk. Nem azt mondja: ne vigy minket a kísértésbe; hanem, mint bajnok, oly próbatételt óhajt, melyet megbír az emberi természet; azt kéri tovább, hogy mindenki megszabaduljon a gonosztól, vagyis az ellenségtôl, a bűntôl. 30. Az Úr azonban, aki elvette bűneiteket, megbocsátotta vétkeiteket, hatalmas ahhoz, hogy megvédjen és oltalmazzon ellenségteknek, az ördögnek cselvetéseitôl; hogy ne lepjen meg benneteket a gonosz, ki bűnre szokott csábítani. De aki Istenre bízza magát, nem fél az ördögtôl. Mert ha: Isten velünk, ki ellenünk? (Róm 8,31) Neki legyen tehát dicséret és dicsôség öröktôl fogva most és mindvégig, mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Szent Ambrus: A szentségekrôl (De sacramentis) -- 6. könyv I. fejezet Tartalma: Az Eucharisztiában a kenyér és bor színe alatt Krisztus teste és vére. A szentáldozással az isteni természettel egyesülünk. 1. A mi Urunk Jézus Krisztus Isten igazi Fia, nem úgy, mint az emberek lesznek azzá a kegyelem által, hanem mint Fiú az Atya lényegébôl: az ô teste mit magunkhoz veszünk, mint mondotta: valóban test (Jn 6,56) és az ô vére valóban ital. 2. Tán azt vethetnéd ellen (ugyanazt mondták Krisztus tanítványai is akkor, mikor azt mondta nekik: Aki nem eszi testemet, nem issza véremet, nem marad bennem, nem lesz örök élete): Hogy lehet ez valódi test? Valódi vér jelképét látom[25], de nem látom a valódi vért. 3. Már beszéltem neked elôbb Krisztus szaváról, mely oly erôs, hogy megváltoztatja, mássá teszi a természet dolgait. Aztán mikor a tanítványok nem bírták elviselni Krisztus szavát, hogy testét adja ételül és vérét italul, eltávoztak. Csak Péter mondta: Az örök élet igéi nálad vannak, hogy távozhatnék el tôled? Hogy másoknak ne legyen ugyanaz a kifogása -- a vértôl érzett undor miatt, de hogy megmaradjon a megváltás kegyelme, azért a szentségi szín alatt veszed a szentséget magát, de a test és vér igazi valójának kegyelmét és erejét kapod vele.[26] 4. Én vagyok -- úgymond -- az élô kenyér, ki a mennybôl szállottam alá. De hisz nem a test szállott le az égbôl, a testet itt a földön vette magára a Szűztôl. Hogy mondhatja tehát, hogy a kenyér, az élô kenyér leszállt az égbôl? Ezt azért mondhatja, mert a mi Urunknak Jézus Krisztusnak isteni és emberi természete van (az emberi természettel teste is); te, aki testét veszed, ezzel az étellel isteni természetében is részesedsz. II. fejezet Tartalma: Minden szentségben a Szentháromság működik, az isteni személyek egyenlôsége nyilvánul meg, az ariánusok tévedését ez a tény is cáfolja. 5. Íme tehát magadhoz vetted a szentséget, mindenbe jól be lettél avatva, azóta, hogy megkeresztelkedtél a Szentháromság nevében. Mindenben megôriztük a Szentháromság titkait, amit eddig végeztünk. Mindenütt az Atya, Fiú, Szentlélek; egy működés, egy megszentelés, még ha bizonyos mozzanatokban sajátosságokat látunk is. 6. Hogyan van ez? Az Isten az, aki téged felkent; és megjelölt téged az Úr és szívedbe adta a Szentlelket. (2Kor 1,21--22.) Szívedbe fogadtad tehát a Szentlelket. Figyelj a másik bibliai szövegre, mely szerint ahogy a Szentlélek van a szívben, így van Krisztus is a szívben. Az Énekek Énekében Krisztus azt mondja az Egyháznak: tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodba. (Én 8,6) 7. Tehát felkent téged az Isten, megjelölt téged Krisztus. A kereszt formájával történt megjelölésed[27], Krisztus szenvedésének jelzésére történt ez; ennek jelét, pecsétjét vetted magadra: hogy ahhoz hasonlóan támadj fel, azéhoz legyen hasonló életed, aki meghalt a bűn számára a kereszten és Istennek él. A régi ember (a bűnös ember) tebenned, mikor a keresztvízbe lemerült, szintén kereszthalált halt a bűn számára, de feltámadt az Isten számára. 8. Valami megkülönböztetô mozzanat van abban, hogy az Isten hívott meg, de a keresztségben sajátosan Krisztussal együtt feszíttettél keresztre. Egy másik ilyen megkülönböztetô mozzanat, amikor a szellemi pecsétet kaptad.[28] Látod így a személyek megkülönböztetését, de mindez egybetartozik a Szentháromság hittitkában. 9. Aztán mire oktatott téged az Apostol, mit olvastunk tegnapelôtt? ,,A kegyelmek ugyan különfélék, de ugyanaz a Lélek. És a szolgálatok is különfélék, de ugyanaz az Úr. És az erônyilvánulások is különfélék, de ugyanaz az Isten, aki mindezt mindenkiben cselekszi.'' (1Kor 12,4--6) Mindent az Isten művel, mondja az Írás. De ugyancsak a Szentlélekrôl is olvassuk: Mindezeket egy és ugyanazon Lélek műveli, kinek-kinek úgy adván részt, ahogy akarja (uo. 11). Íme, a Szentírásból hallhatod, hogy a Lélek úgy ad részt, úgy osztogat, ahogy akarja, nem pedig ahogy mások akarják. Tehát a Szentlélek nektek is úgy adja kegyelmét, ahogy akarja, nem ahogy parancsolják neki; fôként azért, mert az Istennek a Lelke Krisztusnak a Lelke. -- És higgyétek erôsen, hogy ô valóban Szentlélek, az Isten Lelke, Krisztus Lelke, a Vigasztaló Szentlélek. 10. Az ariánusok azt vélik, hogy a Szentlélek méltóságát csorbítják, ha ôt Paraclitusnak mondják. Mit jelent a Paraclitus? Azt, hogy: vigasztaló. Mintha nem olvasnók az Atyáról is, hogy ô a vigasztalás Istene. (2Kor 1,3) Látod tehát, hogy azt gondolják a Szentlélek elleni sérelemnek, amivel az örök Atyának hatalmát hirdetjük áhítatos érzéssel. III. fejezet Tartalma: Krisztus és az Apostol nem tanít mást és mást az imádságról. Az imádság kamráján a szív mélyét és a csendtartást kell érteni. 11. Most arról kaptok még felvilágosítást, hogyan kell imádkoznunk. Az imádságban sokféle erény mutatkozik meg. Az sem elhanyagolható kérdés, hogy kell imádkozni? Azt mondja az Apostol: Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt tiszta kezeket emeljenek az imádságra harag és viszálykodás nélkül. (1Tim 2,8) Az Úr pedig azt mondja az evangéliumban: ,,Te pedig, mikor imádkozol, menj be kamrádba és ajtód betéve imádkozz Atyádhoz a rejtekben''. (Mt 6,6) Nem gondolod, hogy ellenemond egymásnak az, amit az Apostol mond: hogy mindenütt imádkozz -- és amit az Úr mond: hogy menj be kamrádba és imádkozz? De itt nincs ellentmondás. Elôször errôl szólunk; aztán arról, hogyan kezdjed az imádságot, milyen sorrendben folytasd, mit adj hozzá, mire hivatkozzál, hogyan fejezd be. Aztán arról hogy kiért-miért imádkozzál. Ezekrôl lesz most szó. 12. Elsô kérdés: hol kell imádkozni. Úgy látszik, mintha mást mondana Pál és mást az Úr. De vajon tanított-e valamit Pál az Úr parancsával szemben? Úgy-e, hogy nem. Miért? Mert nem az a dolga, hogy Krisztust tagadja, hanem hogy magyarázza. Legyetek -- úgymond -- az én követôim, mint én Krisztusé vagyok. (1Kor 4,16) Mi következik ebbôl? Imádkozhatsz mindenütt; és mindig kamrádban imádkozhatsz. Mindenütt veled van kamarád. Ha pogányok, ha zsidók közt élsz -- mindenütt veled van rejteked. Kamarád nem más, mint elméd. Ha emberek közt vagy is, mégis bensôdben ôrzöd titkos helyedet és rejtekedet. 13. Te pedig, mikor imádkozol, menj be kamarádba. Jól van az mondva, hogy: menj be; nehogy olyan legyen imádságod, mint a zsidóké, akinek azt mondja az Úr: Ez a nép ajkával tisztel engem, de szívük messze van tôlem. (Iz 29,13) Nemcsak ajkadról szálljon fel imádságod. Egész lelkeddel légy rajta; menj be szíved rejtekébe; egészen térj oda be. Úgy ne lásson téged, akinek kedvét keresed, mintha felületesen szolgálnál neki. Lássa azt, hogy teljes szívvel imádkozol és így méltasson meghallgatásra, ha szívedbôl könyörögsz. 14. Te pedig, mikor imádkozol, menj be kamarádba. Másutt azt mondja az Úr: Menj, én népem, vonulj el rejtekhelyeidre, zárd el ajtódat, rejtôzz el rövid ideig, míg elmúlik az Úr haragja. (Iz 26,20) Ezt mondta az Úr a próféta által. De az Evangéliumban így szól: Te pedig mikor imádkozol, menj be kamarádba és ajtót betéve imádkozzál Atyádhoz a rejtekben. 15. Mit jelent az: ajtót betéve? Nyilván azt, hogy neked is van ajtód, amit be kell zárnod, mikor imádkozol. Bárcsak megértenék ezt az asszonyok! Hallottad már, mire tanított Szent Dávid: Állíts Uram ôrt a szám elé és ôrködj ajkaim ajtajánál. (Zsolt 140,3) Másutt is szó van az ember ajtajáról, az Apostol említi: ,,hogy az Isten tárjon fel elôttünk ajtót a beszédhez, Krisztus titkának hirdetéséhez. (Kol 4,3) Ez annyit jelent, hogy mikor imádkozol, ne légy hangos szavú, ne hirdesd, hogy imádkozol, ne tüntess vele a nép közt. Imádkozz rejtekedben, légy biztos arról, hogy rejtekedben is meghallgat az, aki mindent lát, és mindent hall. Imádd az Atyát titokban, hisz ô meghallgatja a titokban imádkozót. IV. fejezet Tartalma: Miért kell inkább csendesen imádkozni, mint hangosan? Miért imádkozzanak a férfiak mindenütt? Mit jelent az: emelt kézzel? 16. Azt kérdezzük még, mit ér, ha inkább csendben imádkozunk, mint hangos szóval. Ez a feleletem rá: Vegyünk az ember szokásából példát a dologra. Ha olyasvalakitôl kérsz valamit, aki hamar meghallgat, magad sem hiszed, hogy nagyhangon kell kérned; inkább kérsz mérsékelt hangon. De ha sükettôl kérsz, úgy-e, hogy kiabálni kezdesz, hogy hangodat meghallja! Aki nagyhangon imádkozik, azt hiszi, hogy az Isten csak így hallgatja meg ôt; aki pedig csendben imádkozik, kifejezést ad annak a hitének, arról tesz hitvallást, hogy az Isten a szívek és vesék vizsgálója (Zsolt 7,10); és így az Isten elôbb meghallja könyörgésedet, mint az ajkadon felhangzott volna. 17. Most vizsgáljuk e szókat: Akarom, hogy a férfiak mindenütt imádkozzanak... (1Tim 2,8) Miért mond itt férfiakat? Hisz a férfiak együtt imádkoznak a nôkkel. Ezt nem tudom másként megmagyarázni, csak úgy, hogy a szent Apostol tán azért említett férfiakat, hogy a nôknek eszükbe ne jusson félreérteni e szót: mindenütt; és ne kezdjenek el mindenütt hangoskodni. Mert az ilyeneket az Egyházban nem tudjuk elviselni. 18. Azt akarom tehát -- úgymond az Apostol --, hogy a férfiak -- akik meg tudják a parancsot tartani --, mindenütt tiszta kezeket emeljenek imádságra. (uo.) Mit jelent az: tiszta kezeket emelve? Vajon az imádságban Krisztus keresztjét kell a pogányoknak megmutatni?[29] A kereszt az erô jele, nem a szégyené. Mégis van mód rá, hogyan imádkozz anélkül, hogy a kereszt alakját mutatnád: legyenek emelkedettek a tetteid. Ha meg akarod tenni dolgodat, ártatlanságoddal emeld fel tisztán kezeidet. De ne emeld ôket mindennap; egyszer már megtetted, nincs szükség rá, hogy ismételd. 19. ...harag és viszálykodás nélkül (uo.). Ennél semmi sem igazabb. A harag -- úgymond az Írás -- elveszti még a bölcseket is. (Péld 15,1) A keresztény embernek mindig azon kell lennie, hogy haragját megfékezze, leginkább akkor, midôn imádságba kezd. Meg ne zavarja imádságodat a harag méltatlankodása, a méreg meg ne szakassza imádságodat; békés szívvel kezdj inkább imádkozni. De miért haragudnál? Tán szolgád bántott meg? Te imádkozni mész, hogy bűneid bocsánatát megnyerd és nagyon haragszol. Hát ezt nem szabad. Ezért: harag nélkül. V. fejezet Tartalma: Az imádság tárgya és sorrendje. Az Úr imádságának rövid összefoglalása. 20. Most az imádság tárgyáról vizsgálódunk. Sokszor üzletember, vagy pénzsóvár kezd imádkozni. Az egyik pénzre, a másik haszonra gondol, a harmadik elômenetelre, a negyedik az élvezetre. Azt hiszi, hogy az ilyet az Isten meghallgatja. Azért, mikor imádkozol, az istenieket tedd az emberek elébe. 21. ,,Hasonlóképen megkívánom, hogy az asszonyok ne hivalkodjanak ékszerekkel, se gyöngyökkel, mikor imádkoznak[30] -- mondja az Apostol. (Tim 2,9) Péter apostol is azt mondja, hogy az asszonyok kedvessége sokat ér férjeik érzésének megtérítésére; ,,hogy az asszonyok jó magaviselete által megnyeressenek és a hitetlen megtérjen Krisztus kegyelmére. (1Pt 3,1--2) Arra jó az asszony komolysága és szemérmetessége, jó magaviselete, hogy férjét megnyerje a hitnek és jámborságnak; de ugyanezt éri el gyakran az okos ember beszéde is. Az Apostol azt mondja: Az asszonyok ne hajuk díszével, fodorított hajviselettel ékesítsék magukat, hanem tiszta szívbôl szálló imádsággal. Ott rejtôzik a szív embere, aki Isten színe elôtt mindig gazdag. Ez legyen a te gazdagságod is. Az Isten színe elôtt tisztaságod és szemérmes voltod díszei legyenek a te gazdagságod; a hit, az áhítat, a jószívűség. Ezek az igaz ember kincsei, mint ahogy a próféta mondja. (Iz 32,17) 22. Az a kérdés továbbá: hogyan kezdd el az imádságot. Mondd, ha emberhez fordulsz kéréseddel és így kezded el: add nekem, ez az, amit tôled kérek; ugye, az ilyen kérés szemtelennek látszik? Azért az imádságnak Isten dicséretével kell kezdôdnie; azzal, hogy kéred a mindenható Istent, aki elôtt minden lehetséges, és aki meg is akarja adni a kért dolgot. Aztán következik a könyörgés, mint az Apostol tanítja: Mindenekelôtt arra kérlek, tartassanak imádságok, könyörgések, esedezések és hálaadások. (Tim 2,1) Az imádság tehát elôször az Istent dicsérje; aztán kérjen, utána esedezzék, végül adjon hálát. Ne ess neki, mint az éhes ember, mindjárt az ételnek, hanem kezdd Isten dicséretével. 23. A tapasztalt ügyvédeknek is az a szokásuk, mikor a bírót ügyük támogatására akarják bírni, hogy a bíró dicséretével kezdik, így szerzik meg jóindulatát. Aztán lassan rátér arra a kérésre, hogy a bíró kegyesen hallgassa meg. Aztán fejezi csak ki kérése tárgyát. És végül - - ahogy az imádságot dicsérettel kezdte, úgy fejezze be dicsérettel. 24. Így van ez az Úr imádságában is. Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben. Az már isten-dicséret, hogy Atyának hirdetjük; ezzel fejezzük ki atyai jósága dicsôségét. Isten-dicséret, mikor azt mondjuk, a mennyben van, nem a földön ...Szenteltessék meg a te neved, -- vagyis szenteld meg szolgáidat. Mert az ô neve lesz szentté mibennünk, mikor krisztusiaknak hirdetik az embereket. Ez tehát kívánság, ha mondjuk: szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Így esedezünk: legyen bennünk Krisztus országa. Ha Isten uralkodik bennünk, az ellenségnek nem lehet része bennünk. Ha Isten bennünk, nem a bűn, nem a vétek uralkodik bennünk, hanem az erény, a szemérem, az áhítat. Aztán: Legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Ez a legnagyobb kérés minden kérésünk közt. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek. Ezért járulj mindennap a szentáldozáshoz, hogy mindennap kérj bűneidre bocsánatot. És ne hagyj minket a kísértésbe vitetni, de szabadíts meg a gonosztól. Mi következik az után? Halld, mit mond a pap: A mi Urunk Jézus Krisztus által, akiben, akivel van neked tisztesség, dicséret, dicsôség, magasztalás, hatalom a Szentlélekkel egyetemben öröktôl, most és mindvégig és mindörökkön örökké. Amen.[31] 25. Vegyünk más példát. Dávid zsoltárai egy könyvet alkotnak és így együtt vannak meg benne az imádságnak elôbb tárgyalt tulajdonságai, de az egyes zsoltárokban legtöbbször külön is megtalálhatnók az imádságnak ezen részei. Így pl. a 8. zsoltárban: Isten, mi Urunk, mily csodálatos a te neved az egész világon! Elsô tehát itt is az imádás, az isten- dicséret. Aztán következik a kérés: ,,Nézem majd az egeket, a Te ujjad alkotását, a holdat és a csillagokat, miket Te teremtettél.'' (Zsolt 2,4) Nem azt mondja, az eget nézem majd, hanem az egeket. Az egekben fog tündökölni a kegyelem és a mennyei dicsôség. Az egek látását azoknak reméli a próféta, akiket az égi kegyelemre érdemesít majd az Úr. A holdat és csillagokat, miket Te teremtettél. A holdon az Egyházat, a csillagokon a mennyei kegyelemmel ragyogó szenteket érti. Most figyelj a Zsoltár esdeklésére: Mily kicsiny az ember, hogy reá gondolsz, vagy az ember fia, hogy törôdsz vele. És (mégis) csak kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, megkoronáztad méltósággal és fenséggel és kezednek minden alkotása fölé tetted ôt. (uo. 5--7) És a hálaadás is ott van: Mindent lábai elé helyeztél: a juhokat és minden barmot, hozzá még a mezô állatait is. (uo. 8) 26. Tehetségünk szerint oktattunk titeket arra, amit nem tanultunk.[32] Ahogy tudtunk, úgy beszéltünk. Szentek lettetek az Egyház papjainak szolgálatával; iparkodjatok megtartani, amit Istentôl kaptatok. Legyetek áldozat, tiszta áldozat Isten számára, maradjon rajtatok az Úr pecsétje, hogy megérkezhessetek ti is a kegyelemre és erényetek jutalmára a mi Urunk Jézus Krisztus által, kinek dicsôség, tisztesség, dicséret, örökkévalóság öröktôl fogva, most és mindvégig, mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Jegyzetek Szent Ambrus: A szentségekrôl című művéhez (De sacramentis) 1 Nagyszombaton kezdôdött a keresztségi szertartás a fülmegnyitás szertartásával. 2 Elôbb papot említett, itt püspököt; világos, hogy ezt a szertartást a püspök végezte. 3 Krisztus ember lett, tehát emberi természetet vett magára, azt, amelyik a mienk. 4 A keresztvízszentelés a Szentlélek lehívásával történt (és történik) -- epiklézis. A mai szertartásban a húsvéti gyertyát meríti a pap a vízbe e szavakkal: Szálljon le a forrás teljességére a Szentlélek ereje. 5 Szent Ambrus utal a pogányok tisztulási szertartásaira, melyek ugyancsak vízzel történtek. 6 Szent Ambrus szónoki módon mondja el a keresztséggel kapcsolatos hitvallás kérdéseit és feleleteit. Nem állítja ezzel, hogy a keresztség kiszolgáltatásakor a pap nem mondta volna azt, amit az Evangélium és a Didaché is a keresztség szavaiként (alakjaként) elôír: megkeresztellek az Atyának és ... nevében. 7 Szent Ambrus okát keresi, miért nincs meg Rómában a keresztségi szertartásban a lábmosás szokása. Ott igen sok szokott lenni a keresztelendô, ez a szertartás nagyon elnyújtotta volna a keresztség kiszolgáltatását. Más egyházakban, afrikaiakban és galliaiakban is megvolt. 8 A hívô nem engedhette meg udvariasságból, hogy a püspök megmossa lábát; de a szent szertartásban ezt nem volt szabad szégyellnie. 9 Szent Ambrus nem használja a sacerdos szót kizárólag az áldozópapra, hanem a püspökre is. Elôbb mondta, hogy Péter Róma sacerdos-a, papja volt. 10 A katekumenátus vége felé volt a jelentkezés a keresztség fölvételére; ez virágvasárnap történt (dominica competentium). Ettôl kezdve a hitjelölteket competens-eknek nevezték (keresztségrevárók). 11 Péter apostol mondja. (1Pt 1,12) 12 A Szentlelket. 13 Praedestinatio. 14 Ennél világosabban senki sem fejti ki a szentatyák közül azt az igazságot, hogy az átváltoztatás az Úrnak az utolsó vacsorán mondott szavaival történik. ,,Ez az én testem...'' 15 Szent Ambrus még nem alkalmazta az Eucharisztiára a lényeg és járulék megkülönböztetését; ezért nem tudja pontosan kifejezni, miként látunk mást a szentségben, mint amit hiszünk benne. A kenyér és bor lényege változik át Krisztus testévé és vérévé, a járulékok (szín, íz, szag, nagyság stb.) megmaradnak. 16 Addig, amíg a kenyér és a bor átváltoztatása meg nem történt, addig valóban jelkép, figura. Az átváltoztatás azonban Szent Ambrus szerint is csak a következô szavakkal történik. 17 Érdekes liturgiatörténeti emlék ez a kánonrészlet a milánói liturgiából Szent Ambrus korából. Ha a mai római misekánonnal összevetjük, észrevesszük a lényeges egyezés mellett a járulékos különbségeket is, fôleg a kenyér és bor konszekrációjának szavaiban. 18 Azaz nem örökkévaló. Volt egy felekezet, melyrôl Szent Ágoston is, Epiphanius is szólnak; ez azt hitte, hogy Melkizedek az Isten ereje volt, különb Krisztusnál, aki csak késôbb lett. Ezeket hívták melkizedekiánusoknak. 19 Aki a férfi oldalából vétetett. 20 Szent Ambrus nem a Vulgatát, hanem a Vetus Italá-t közli. 21 Sobria ebrietas: a józan mámor. Az újplatonikus és keresztény misztika kedves kifejezése, épp úgy, mint más vonatkozásban a: docta ignorantia, a tudós tudatlanság. Szent Ambrus ezt a gondolatot részletesebben kifejti a ,,de Cain et Abel'' I. könyve 5. fej.-ben. 22 Az Egyház édesanyád. Az Atya az Egyházat szereti és az Egyházban téged. 23 A Vulgata Mt 6,11-et supersubtantialis-szal, Lk 11,3-at auotidianus-szal fordítja. Az új magyar fordításban Mt 6,11: ,,életünkre szükséges kenyerünket'' fordít. Ez a helyes, de ez ugyanaz, mint: a ,,mindennapi'' kenyér. 24 Fontos adat a szentáldozást történetéhez. A 4. század végén, Szent Ambrus korában tehát elôfordul már, hogy egyesek csak évenkint áldoznak. A szentáldozás elhanyagolásáról kevésbé élesen beszél Ambrus a De paen. 9. fej.-ben, Szent Jeromos ugyanerrôl ep. 50. add. Jovin.; ep. 28. ad Lucer.; Szent Ágoston: ep. 54. ad Januar. -- Keleten Szent Ambrus kortársa, Aranyszájú Szent János: hom. 3. in. ep. ad Eph. -- és hom. 5. in ep. ad I. Tim. -- Kifejezetten az évi szentáldozásról beszél -- azt mint hanyagságot korholja. 25 A kenyérben, borban. 26 ,,In similitudinem quidem accipis sacramentum, sed verae naturae gratiam virtutemque consequeris.'' Más az, amit Szent Ambrus mondani akar, (ezt fejezi ki a fordításunk) és más a mód, ahogy az eucharisztikus műszavak akkori fejletlensége miatt magát kifejezi. 27 A consignatio, a bérmálásnak lényeges jele, úgy történt, hogy a püspök kereszt alakban jelölte meg a bérmálkozó homlokát. 28 A bérmálásban a Szentlélekkel való megerôsítés. 29 A kitárt karral imádkozó ember kereszt alakját utánozza. A régi keresztények célzatosan imádkoztak úgy, hogy alakjuk a keresztnek feleljen meg. Ezt Szent Ambrus nem ajánlja. 30 Szent Ambrus szövege szerint. 31 Ezt a befejezést a misézô pap maga mondta. 32 Utalás arra, hogy Ambrust mindjárt megkeresztelkedése után püspökké szentelték; nem volt módja püspöki tisztére elôre készülni. Vö. de officiis ministrorum I. 1,4.