Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t
továbbadja. Köszönjük.
========================================================================
A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban,
a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában!

A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus
formában terjeszti Isten Igéjét.


A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása
------------------------------------------------

Célkitűzés
----------
     A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy
mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus
egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka
támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást
és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését,
terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen
rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi
intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot.

Állomány
--------
     Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi
és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás
(többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai
dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák,
szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok,
imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás-
könyvek, lexikonok, stb.

Irányítás, központ
------------------
Központ:  St. Stephen's Magyar R.C. Church
          223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA
              (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent
              István Magyar Római Katolikus egyházközség)

Levelezés: Felsôvályi Ákos
           322 Sylvan Road
           Bloomfield, NJ, 07003, USA
           Tel: (973) 338-4736
           Fax: (973) 338-5330
           e-mail: felso@comcast.net

A Könyvtár használata, a könyvek formája
----------------------------------------
Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges
könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki
a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A
hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját
személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv
pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek
Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a
könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a
kikölcsönzött könyveket visszaadni!

     A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre:
1.   formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást
     (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára
     és
2.   a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának
     keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé
     mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy
     gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol
     azután szabadon alakíthatók).

A Könyvtárban található file-ok neve
------------------------------------
     Minden kiadvány négyféle file formában található meg a
Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó''
formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden
help file-hoz tartozik egy ikon file.
     Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a
verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének
kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát:
     txt: text file,
     zpt: sűrített text file,
     hlp: help file,
     zph: sűrített help file és
     ico: a Help file-hoz tartozó icon file.

     Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'')
négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH;
az ikon file pedig: VASKAL01.ICO.

     A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP
2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a
file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A
file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell
visszaállítani eredeti formájába. (Például a  "PKUNZIP  VASKAL01.ZPH"
utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.)

A file-ok felhasználási módjai
------------------------------
Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô
kétféle felhasználási mód lehetséges.

1. A text file felhasználása
Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó
betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése,
szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk
nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható),
akkor ebbôl a text file-ból könnyen  elô tudjuk állítani a nyomdakész
változatot.
     Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik,
     ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a
     formálást elkezdenünk.
     A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô
     idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két
     egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára
     vonatkozó megkötéseket késôbb).
     Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok
     választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést
     tartalmazza a Könyvtárról.
Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez
természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra.

2. A,,súgó'' file felhasználása
Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé
a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok
formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.)

     Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg
elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol''
gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a
szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste]
paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a
Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes
szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a
,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a
fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A
kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad]
viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát.

     A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a
,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg
formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg
betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra,
betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a
szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt
formátumot, és utána nyomtassunk.

     Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket
kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a
lépéseket).
1.   A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a
     VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk
     ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett
     letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor
     letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01"
     utasítással.)
2.   Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben
     kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű
     programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk
     végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután
     válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a
     menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be:
          Megnevezés:    Vasárnapi Kalauz
          Parancssor:    WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP
          Munkakönyvtár: C:\PAZMANY
     Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a
     C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t.

Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul,
és olvashatjuk a könyvet.

A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása:
A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és
,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt
gépeljük be:
          Megnevezés:    Pázmány Péter E-Könyvtár
Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt.

Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni?
-------------------------------------
     A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból
(lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a
postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük
el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak
megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség
megtérítésére.

A Könyvtár használatának jogi kérdései
--------------------------------------
     Az általános elvek a következôk:
1.   A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy
tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják
fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát:

     ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a
     magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.''

2.   Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is
ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a
kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár
fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül
egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a
Könyvtárat.

3.   Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy
kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás
feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára
átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira
használjuk föl.

Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak,
mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az
állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de
kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű
korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek
elektronikus változatáról szóló fejezetet!)

Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni?
----------------------------------------------------
     Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre
kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az
önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk.
      Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az
egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen
támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már
használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne.

Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni?

     A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való
bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással),
automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az
önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk:

1.   Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem
     esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár
     számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a
     Központtal.
2.   Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni.
     Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár
     állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról.
3.   A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással
     elkészítik a nyers szöveget.
4.   A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a
     könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô-
     formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai
     beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor
     az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie.
5.   Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka
     legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg
     helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó
     megállapodásokat (lásd a következô részt).
6.   A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak.
7.   A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet
     behelyezi a Könyvtár állományába.

Megkötések a szöveg formájára
-----------------------------
     Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket
tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy
semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a
billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A
szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani:
1.   Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt.
2.   Betűtípus: Arial, 10 pontos.
3.   Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül,
     felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül,
     gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül,
     idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként
     egyaránt).
4.   Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz
     1.27 cm távolságra kell  egymástól beállítani).
5.   Semmilyan más formálási kód nem megengedett.
6.   Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások
     száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file
     legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve.

Érdeklôdés/Javaslat
-------------------
     A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az
önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a
következô címeken lehet tájékoztatót kapni:

1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church
          223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA

2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net

3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek
                                          vagy
                                          http://www.piar.hu/pazmany

Minôség -- állandó javítás
--------------------------
     A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és
újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két
karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden
tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A
levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új,
javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a
szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és
javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a
Könyvtárba, a régit töröljük.
     Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos
észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét
hálásan köszönjük.

A könyvtár mottója egy szentírási idézet
----------------------------------------
     Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem,
hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!
Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak
megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17)
========================================================================
========================================================================
J.H. Newman
Elmélkedések


Nihil obstat. Budapestini, die 30. Dec. 1945.
Dr. Polycarpus Radó. O.S. B. censor.

21/1946. Imprimi permittitur.
In S. monte Pannoniae, die 9. Jan. 1946.
Chrysostomus Kelemen, archiabbas.

Nihil obstat.
Dr. Michael Marcell, censor dioecesanus.
Nr. 1901/1946. Imprimatur.
Strigonii, die 11. Apr. 1946.
Dr. Joannes Drahos, vicarius generalis.


Tartalomjegyzék
========================================================================
Tartalomjegyzék


A könyv elektronikus változata

Bevezetés
I. A teremtô Isten
  1. Mindenki saját útján halad
  2. Rendeltetésem!
  3. A Teremtô szeret engem!
II. A Megváltó Isten
  1. Urunk lelki szenvedései
  2. Az Úr lemond az emberi részvétrôl
  3. Urunk testi szenvedései
  4. Bevégeztetett
III. Isten és a lélek
  1. Isten a lélek boldogsága
  2. Krisztus a múltban, a jelenben és mindörökké ugyanaz
  3. A szeretet ténye
IV. A bűn
  1. ,,Ellened vétkeztem egyedül''
  2. Folytatás
  3. A bűn hatásai
  4. A bűn gonosz volta
  5. A bűn ocsmánysága
  6. A bűn rabszolgasága
  7. Minden bűnnek megvan a büntetése
V. A kereszt hatalma
VI. A feltámadás
  1. A Szentlélek temploma
  2. Egyedül az Isten
  3. Jézusi türelem
VII. Isten velünk
  1. A lélek bizalmasa
  2. Jézus, az elrejtett Isten
  3. Jézus, a lélek világossága
VIII. A mindenkit kielégítô Isten
IX. Az egyedül változatlan Isten
X. Isten a merô szeretet
XI. Isten a szentek szentje
XII. A negyvennapos tanítás
  1. Isten birodalma
  2. Megnyugvás Isten szent akaratában
  3. Urunk búcsúja apostolaitól
  4. Isten útjai nem a mi útjaink
XIII. A mennybemenetel
  1. Fölszálla!
  2. Szószólónk az Atyánál
XIV. A Vigasztaló
  1. A Szentlélek, mindennek élete
  2. A Parakletos: az Egyház élete
  3. A Parakletos: a lélek élete
  4. A Parakletos: a szeretet forrása
XV. A szent áldozat
  1. A szentmise
  2. A szentáldozás
  3. A lélek táplálása
XVI. A Szentséges Szív
XVII. Isten végtelen tökéletessége
XVIII. Isten mindentudása
XIX. Isten gondviselése
XX. Isten minden a mindenben
XXI. Isten felfoghatatlan tökéletesség
XXII. A magát közlô Isten
XXIII. Isten az örökkévalóság egyetlen támasza
Függelék
  Mindennapi imádság az igazság világosságáért
  A jó halálért
  A küszöbön álló halál elôtt
  Írtam a halálra várva


                            Dicsôség
              az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek
                    miképpen volt kezdetben,
                            van most,
                          lesz mindig,
                  mindöröktôl mindörökké. Ámen.
========================================================================
A könyv elektronikus változata


  Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv
1946-ben jelent meg a Szent István Társulat kiadásában. Az elektronikus
változat a Szent István Társulat engedélyével készült. A könyvet
lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai
szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Szent István
Társulaté.
========================================================================
Bevezetés


      Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.

                               1.

  1843. szeptember 24-én felejthetetlen esemény játszódott le egy kis
angol város kicsiny anglikán templomában. Littlemore papja belépett a
kápolnába. Ott nyugodott édesanyja is állandóan virágokkal díszített
sírjában. Prédikálni kezdett. Beszédének tárgya: The parting of
friends: a jó barátok szétváló útja. Egyik szemtanú így számol be az
eseményrôl: ,,Mikor Newman -- ez volt a pap neve -- a szószékre lépett,
hallgató csönd töltötte be a templomot. Mindenki érezte, hogy oly
szavakat fog hallani, melyek örökre felejthetetlenek maradnak. A
vallásos pátosz nagy mesterének ez a beszéde volt valamennyi beszéde
között a legpatetikusabb. Mindenki sírt, csak a szónok nem. Nyugodtan,
kissé meghajolva jött le a szószékrôl, megáldozott és oldalt letérdelt,
amíg barátja az istentiszteletet befejezte''. Este pedig ez a barát
naplójába ezt jegyezte föl: ,,Megtörôdött lélekkel térek haza. Ez a
prédikáció a tiszta Newman volt''.
  Most kétévi imádságos várakozás és nagy lelki küzdelem folyt le
Newman lelkében, de azután egy imádságban töltött egész éjszaka után
másnap letette a katolikus hitvallást egy olasz páter kezébe. Majdnem
ugyanabban az idôpontban, amikor a fiatal Renan nagy lelki küzdelmek
után elhagyta a Saint Sulpice szemináriumot és atyáinak Egyházát. Saját
lelke számára a visszatérô békét talált, a távozó nyugtalan életet és
szomorú halált. Az Egyház számára pedig az egyik nagy veszteséget így
ellensúlyozta a Gondviselés egy nagy nyereséggel.
  Ennek az anglikán papnak egyik legelsô könyve, a ,,Via media'' azt
akarja bizonyítani, hogy az igazság mindig középen van, és hogy
Krisztus igaz egyháza a katolicizmus és a protestantizmus szélsôségei
között az anglikán egyház. A tekintély elvének a túlfeszítése és a
szubjektív önkény között ez a legjobb forma, hogy az embereket az
igazságra és az üdvösségre el lehessen vezetni. Az az egyház, melyben
megvan a tekintély, de túlzás nélkül, és fölébreszti gyermekeiben a
szabadság szellemét, de egyúttal tudja azt meg is kötni, ha bizonyos
határokat átlépett, az igaz egyház, -- és ez az anglikán.
  Annyira szívvel-lélekkel ragaszkodik a maga egyházához, hogy
tanulmányútja alkalmával Rómából ezt írja édesanyjának 1833-ban: ,,Ó,
ha Róma nem Róma volna! Itt nyugosznak sírjukban a mártírok, az
apostolok és a szentek. Azokat az emlékeket és tájakat látjuk mi is,
amiket ôk néztek; innen kapta meg Anglia az evangélium áldását... És
mégis napnál világosabb elôttem, hogy az egyesülés vele lehetetlen.
Róma kegyetlen egyház, lehetetlent kíván; minket önállóságunkért
kiközösít, a mi közeli összeomlásunkra számít és már elôre
diadalmenetet tart''.
  1. Mi ment végbe Newman lelkében e két állomás között? Nézzük meg ezt
a csodálatos életet nagy vonásaiban.
  Külsô adat kevés van. Született 1801. február 21-én. Édesapja jómódú
kereskedô volt, édesanyja azoknak a francia hugenottáknak a
leszármazottja, akik Angliába menekültek. Newman eleinte ingadozott a
pályaválasztásában a matematika és az irodalom között, de hamarosan
döntött a papi és a tudós hivatás mellett. Mikor pappá szentelték, 1828-
tól 1843-ig Oxfordban volt plébános a Saint Mary egyetemi templomban.
  Az elsô kételyek akkor merültek föl lelkében, mikor az Egyház
prófétai hivatalát tanulmányozta. Kutatása közben ugyanis a monofiziták
történetét is áttanulmányozta, és egyre jobban rádöbbent, hogy az
anglikánok alapjában nem mások, mint a XVI. és XIX. század monofizitái.
Nyíltan meg is írja, hogy a római Egyház alapelvei ma is egészen
ugyanazok, mint akkor voltak, csak az eretnekek maguk változtak.
Világosan látta, hogy az anglikánizmus nem azonos az ôsegyházzal, hanem
a protestantizmussal rokon, viszont az ôsegyház teljesen azonos a
katolicizmussal. Maga is megijedt ettôl a fölismeréstôl. Barátját
kérte, imádkozzanak egymásért, hogy táruljon föl valami más kivezetô
út. Vagy ha már a Róma felé való visszatérés kikerülhetetlen, akkor
elôbb haljanak meg.
  Fejlôdésének második állomása irodalmi működésével van kapcsolatban.
Megindult az oxfordi mozgalom, melynek legfôbb törekvése az volt, hogy
az anglikánizmust és az ôsegyházat harmóniába kapcsolja. Ennek a
mozgalomnak vezetôjeként röpiratsorozatot indított meg ezzel a címmel:
Tracts for the Times (Idôszerű röpiratok). Ezekben tárgyalt az anglikán
egyház megújulása érdekében a dogmák értelmérôl, a szakramentumokról,
az apostoli leszármazásról, az állammal szemben való függetlenségrôl
stb. Nagy vihart vert föl a 90. traktátusa, és az eredmény az lett,
hogy el kellett hagynia plébániáját, és 1841-ben a kis Littlemore papja
lett. De az isteni kegyelem már gyorsan működött lelkében, öt év múlva
már katolikus, azután két év múlva Rómában pappá szentelik, és még
ugyanabban az évben megalapítja Birminghamban az elsô angol oratóriumot
Szent Néri Fülöp szellemében.
  2. Most tűnik ki lelki nagysága, mert majdnem harminc esztendôn
keresztül csak gyanúsítás és elnyomás éri éppen katolikus részrôl, de ô
mindezt türelmesen viseli. Legnagyobb ellenfelei Manning és Wiseman
bíborosok voltak. Úgy érezték, hogy Newman minden antirómai mozgalomnak
középpontja Angliában, és a legteljesebb mértékben a liberális
katolikus típusát látták benne. A pápának küldött egyik jelentésben azt
írják róla, hogy ô a legveszedelmesebb ember Angliában.
  Az elsô nagy csalódás volt Newman számára a katolikus egyetem
alapítása Dublinban. 1851-tôl 1858-ig rektora is volt, és
intellektuális középponttá akarta fejleszteni nemcsak az ír ifjúság
számára, hanem az egész angol nyelvű katolikus fiatalság számára.
Ellenfelei pedig szeminárium-félének képzelték és akarták. A küzdelem
vége Newman visszavonulása lett.
  Második csalódása az angol bibliafordítás átjavítása volt. Ezt az
angol prózának máig is elismerten legnagyobb mestere ragyogóan oldotta
meg. Írt is tanulmányt a Biblia filozófiájáról, munkatársakat gyűjtött,
szétosztotta a szerepet, már jelentôs kiadásai is voltak. Ekkor
ürügyként, éppen anyagi okokból, vállalatának a megszüntetésére
kényszerítették, és a már megjelent példányokat magának kellett
visszavonnia. Nem maradt más tere, mint a szószék, hogy onnan a béke
szavait hirdesse, és az imádság, hogy abban Istennel találkozva, a
kicsinyes emberekrôl megfeledkezzék. Állásfoglalását saját szavaival
lehet a legjobban jellemezni:
  ,,A dolgokon nem javítunk engedetlenséggel, mert ezáltal csak
bonyolultabbá tesszük a helyzetet, és késleltetjük az eredményt. A mi
feladatunk: engedelmeskedni. Csak legyünk türelmesek és minden jóra
fordul... A tények logikája adja majd a legjobb és legbiztosabb
tanítást Isten szándékairól... Az idô nagy orvosság, és minden
jogtalanság megbosszulója. Ha mi türelmesek maradunk, Isten fog
helyettünk cselekedni. Ô dolgozik ugyanis mindazok javára, akik nem
magukért dolgoznak...'' ,,Néha jobb valamit meg nem tenni, mint rosszul
tenni. Türelmeseknek kell lennünk és Istenben bíznunk. Ha ô azt akarja,
hogy cselekedjünk, akkor majd meg is adja hozzá az alkalmat.''
  Ebben az idôben írja talán legszebb művét: Apologia pro vita sua. A
könyv a becsületéért és lelki egzisztenciájáért való harcból származott
és mégis a békének a szavával záródik és oly himnuszt zeng a
barátságról, hogy George Eliot ennek hallatára könnyekre fakadt, hogy
ilyen szeretet lehet még a földön.
  Jó kezekbe tette le a maga sorsát, mert eljött az idô, mikor maga
Róma szolgáltatott igazságot. Meghalt IX. Pius pápa és egyik utolsó
szava a mellette térdelô Manning számára ez volt: ,,Addio, carissimo!''
Ez Manning hatásának is búcsút jelentett. Megválasztották az új pápát
és megkérdezték, hogy milyen irányban folytatja politikáját. XIII. Leó
pápa erre azt felelte: Várják meg az elsô kardinálisomat: -- ez pedig
Newman lett.
  Most lélegzett föl a 78 esztendôs törhetetlen öreg. Ezt írja
barátjának: ,,Haec mutatio dexterae Excelsi. Most vége van végre
azoknak a beszédeknek, miket az én kétséges katolicizmusomról és az én
liberalizmusomról folytattak ... Én azon fáradoztam, hogy ügyemet Isten
kezébe tegyem és türelmes maradjak. Íme láthatja, hogy Isten nem
feledkezett meg rólam''.
  Még 11 évig viselhette Newman szellemi frissességben a bíbort, és
amikor 1890. augusztus 11-én meghalt, akkor megvalósult annak a
sírföliratnak a szava, melyet maga Newman választott és hagyott
végrendeletül a világ számára: Ex umbris et imaginibus in veritatem: a
földi lét homályából és szimbolikájából az élô Isten világosságára és
igazságára jutott el.

                               2.

  Imádságos lelkének kincseit szeretném a magyar katolikusokkal
megismertetni. Mély világnézetének föltárását kedves tanítványomra és
rendtársamra, Olajos Elrédre hagytam, és ô le is fordította Newman
apológiáját és megírta teljes életrajzát. Hogy ezeket az imádságokat ne
csak szavukban, hanem szellemükben is magunkévá tehessük, próbáljunk
beletekinteni az imádságok szerzôjének imádkozó lelkébe. Laros a
következôkben foglalja össze Newman tanítását:
  1. a) A legnagyobb hiba az imádságos élet kialakításában, hogy az
imádságot nagyon is az érzelmek ügyének tekintjük és benne a belsô
megbékülést keressük. Az a panasz, hogy nem tud valaki imádkozni,
legtöbbször nem mond mást, csak azt, hogy hiányzik az érezhetô
vigasztalás. De Newman arra mutat rá -- amit Szent Benedek szava már
régen hirdet --, hogy az imádság opus Dei, Isten számára végzett munka.
És mint minden munka, egyszerre fáradság is, de öröm is. Egyszer az
egyik, másszor a másik vonása domborodik ki, de egészen elválasztani
egymástól nem lehet. Az emberek azonban csak az örömet akarják a
fáradság nélkül, és elfelejtik, -- amit Szent Benedek is már olyan
régen hirdetett, mikor az imádságot officiumnak nevezi, -- hogy az
kötelesség, és a kötelesség teljesítése fáradságba, önlegyôzésbe kerül.
A lelki örömök csak ennek a kötelességteljesítô munkának a fűszerei,
ügyességet és eredményt ugyanúgy, mint a munkánál, csak hosszú és
szabályos gyakorlás után várhatunk. Az imádság tehát megkíván éppen
ezért bizonyos fegyelmet és rendet, mind az idôben, mind a formákban,
hogy az ne süllyedjen le a hangulat és a szeszély vonalára, és végül is
ne maradjon egészen el. A természetes lustaság oly nagy, hogy minden
ürügy jó az imádság elhagyására vagy megrövidítésére.
  Newman ezt írja: ,,Az Úr maga meghatározott idôt választott ki, hogy
az Atyával társalogjon. Igaz, hogy gondolata állandó szent szolgálat
volt, mégis azt olvassuk, hogy elment a hegyre, és ott egyedül az egész
éjszakát imádságban töltötte. Ez áll az apostolokra is. Különösen Szent
Pál hirdeti a szabályos imádságnak kötelezettségét. A zsoltáros szava
is: Napjában hétszer mondok neked dicséretet igaz ítéleteid miatt, arra
sarkal, hogy lehetôség szerint hasonlóan cselekedjünk; mert a jámbor
hangulaton kívül, melyben a napot el kell töltenünk, van ünnepélyes és
közvetlen megnyilatkozása az imádásnak is, és ezt meghatározott
szabályszerűségekkel kell elvégezni, amint ez önmagában is szükségszerű
és amit Krisztus szava szent kötelességnek jelentett ki''.
  A napi foglalkozás az embert lefelé húzza, de a szabályos és
rendezett imádság megadja a szükséges ellenerôt fölfelé. Newman szava
pontosan a következô: ,,A napközben végzett imádság valóban a lélek
legjellemzôbb vonása. Akik elhanyagolják, hogy meghatározott idôben és
a meghatározott módon imádkozzanak, azok más idôben sem fogják ezt jól
megtenni, vagy egyáltalában meg sem teszik. Az élet megszokott
foglalkozásai közben is szükséges, hogy gondolatunk nyugodt, erôs és
összeszedett legyen, mert csak így tudunk valamit elérni, mennyivel
inkább szükség van erre az örök üdvösségéért való munkában. A Szentírás
a magánimádság számára seholsem ajánl pontos idôt, de a rendszeres
reggeli és esti imádságot mégis oly világosan jelzi, hogy ezt
tagadhatatlanul kötelességnek kell tekintenünk. De emellett a mi
gyarlóságunk és gyengeségünk kíván gyakoribb és szabályozott imádságot;
mert hogy állandóan Isten jelenlétében járjunk, ahhoz meg kell
szoknunk, hogy gondolatainkat Istenre és az örökkévalóságra irányítjuk,
és ezt csak az imádságban megtartott vas szabályszerűség és szilárd
rend által lehet elérni''.
  b) Második alapoknak veszi Newman azt a tényt, hogy Isten kegyelmeit
az imádsághoz fűzte. Megfoghatatlan ugyan, hogy az ember oly hatalmat
kaphasson, hogy az örökkévalót a maga akarata szerint irányítsa, de
mert Isten maga jelentette ki ezt, azért nekünk ehhez kell igazodnunk.
Mivel pedig minden napnak megvan a maga baja és gondja, azért a
szabályszerűség föltétele annak, hogy a mi állandó kívánságaink
beteljesedést találjanak. Nincs értelme annak a mondásnak, hogy Isten
tudja, mire van szükségünk, és megadja, amit ô jónak lát. Isten az
imádságot nem maga miatt, hanem mi miattunk rendelte el, hogy általa az
ô kegyelmének befogadására és a sors elfogadására alkalmasak legyünk.
Így a mi természetünk megint csak azt kívánja, hogy imádságos
életünkben ôrizzük meg a hagyományos formákat és tartsuk meg a
meghatározott idôket.
  Ennek a szabályszerűségnek a kialakítása bizony sokszor kényelmetlen,
és ezért ellenkezô akaratunk sokszor akar abban pusztán formaságot
látni. Minden rend bilincs a függetlenségre törekvés számára.
Terhesnek, külsôségesnek és fölöslegesnek érzi, és okokat keres, hogy
elhagyhassa a rendet. Így mondja Newman: ,,Nincs nehezebb, mint
fegyelmezettnek és szabályokhoz alkalmazkodónak lenni a vallásosságban.
Viszont nagyon könnyű itt és ott, egyszer-másszor vallásos hangulatnak
átadni magunkat, és az érzelmeket esetleg mesterséges eszközökkel is
megtartani. Különösen, ha valami új lép szemünk elé a vallásos életben,
az áhítat nagyon könnyen felkarolja azt. De mikor az mindennapivá
öregedik, az érdeklôdés is lankad és a gyakorlat is elmarad''.
  Az imádság ilyen esetekben nem a kötelesség teljesítése és nem a
vallásos érzületnek a következménye, hanem természetes hangulat, de ezt
csak a szabályszerűség tudja azután tudatos, személyes cselekedetté
változtatni. Newman szava: ,,A Sátán ismeri ezt a tényt. Jól látja,
hogy a rendezett magános imádság az igazi istentiszteletnek képe és
oltalmazója. Aki a szabályszerűséget abbahagyja az imádságban, az azt a
fôeszközt veszíti el, mely figyelmezteti ôt, hogy a lelki élet
engedelmesség a törvényadó iránt, nem csupán érzelem, vagy tisztán
szeszély. Ebbôl származik, hogy nagyon sokan, fôként a magasabb
társadalmi osztályból, az istentiszteletnek ahhoz a módjához szoktak
hozzá, mely formában és idôben való szabályozottságával nem kíván tôlük
semmiféle önmegtagadást és áldozatot. Bár betegségükre ez lenne a
rendes orvosság, ôk mégis tartalmatlan külsôséget látnak benne, és azt
mondják, hogy a hívônek nincs szüksége az idô, a hely és a formák
megtartására. A valóság pedig az, hogy tulajdonképpeni imádságos életük
egyre jobban süllyed. Elôször elhagyják a magánimádságokat, -- azután
elhanyagolják a vasárnap helyes megszentelését, -- majd eltűnik lassan
a lelkükbôl az engedelmesség eszménye a szilárd és örök törvényekkel
szemben, -- végül megengednek maguknak olyan dolgokat, miket
lelkiismeretük elítél, és lassan elvesztik a lelkiismeret irányítását
az igaz és a helyes felé. Mikor így elvesztették az Istentôl akart
belsô vezetôt, arra kényszerülnek, hogy más vezetôt keressenek: az
értelmüket. Ez azonban magától keveset vagy semmit sem tud a vallásról.
A vak értelem ad ugyan nekik valami rendszert jóról és rosszról, de
saját kívánságaiknak és ösztöneiknek hízeleg, és az embert a maga
szeszélyének a rabjává teszi. Ez lesz az engedetlenségnek a
következménye, mikor a látszólag csekély dolgokat hagyja el kezdetben,
de a végén a nyílt hitetlenségbe torkollik. Mindazok, akik a pusztulás
útjára léptek, azzal kezdték meg az elsô lépést, hogy elhagyták a
szabályszerű imádságot''.
  2. a) A formális imádság mellett Newman szerint szükség van a
vallásos érzületre az élet imádságos kialakítására. Ezt nevezi Szent
Pál apostol szünet nélküli imádságnak (1Tessz 5,17). A vallásosság a
lélek állandó és szilárd magatartása az örök dolgokkal szemben. Ezért
egyrészt függ a megismeréstôl, melyet a láthatatlan realitásokról
bírunk, másrészt pedig az akarat segíti, hogy egész lélekkel ezeknek
magát alárendelje. Így mondja: ,,A vallásosság szubjektív értelemben
állapot, a lélek magatartása. Úgy van rajta, mint letehetetlen ruha. Az
ember nem tud egyik órában vallásos, a másik órában vallástalan lenni.
Az ember reggel éppoly jó, mint délben vagy este. Vallásossága
tulajdonság, forma, amelybe gondolatait, szavait, cselekedeteit önti,
úgyhogy azok egy egésznek a részeivé lesznek. Istent látja minden
dologban; minden cselekedet figyelmét a lelki javakra irányítja, miket
Isten neki kinyilatkoztatott; minden újat az isteni akarat mértékével
mér meg. Aki így cselekszik, arról el lehet mondani majdnem betű
szerint, hogy mindenkor imádkozik. Betölti ugyanis az a tudat, hogy
Isten elôtt áll és az ô színe elôtt jár, és így egész természetesen
minden pillanatban az imádságnak és a dicséretnek, az alázatos
vallomásnak és a szívbôl fakadt bizalomnak belsô nyelvén Ahhoz fordul,
akit mindenkor szem elôtt tart.''
  ,,Vallásosnak lenni tehát más szóval annyit jelent, mint az imádságot
megszokni. Ezt akarja mondani a Szentírás, mikor azt ajánlja nekünk,
hogy mindent Isten dicsôségére cselekedjünk. Vagyis úgy kell Isten
jelenlétét, Isten parancsait mindenkor szemünk elôtt tartanunk és úgy
kell mindenkor ennek megfelelôen cselekednünk, hogy mindaz, amit
teszünk, az engedelmesség nagy, egyetemes képévé alakuljon. Olyan
engedelmesség képévé, mely szünet nélkül tanúbizonyságot tesz arról,
aki minket alkotott és kinek szolgái vagyunk. Így a vallásos
engedelmesség Isten iránt mintegy bennünk lakó lélekké lesz, melynek
hatása érvényesül a lélek minden megmozdulásában. Mint az egészséges és
erôs ember egészsége és ereje megnyilvánul minden cselekedetében.
Lépésében, hangjában, mozdulatában, arckifejezésében, bizonyos módon
mindenhol tehát megmutatja a testnek életerejét. Hasonlóképen azok is,
akiknek a lelkük valóban egészséges és erôs, akikben megvan a tiszta és
mély hit abban, akibôl van az ô lényük, és Szent Pál szavai szerint
mindenben, amit tesznek, akár esznek, akár isznak, Isten színe elôtt
járnak, így szakadatlan imádságban élnek. Az imádság a lelki élet
számára ugyanaz, mint vérünk lüktetése és mint a lélegzetvétel a test
élete számára. Amint balgaság volna azt hinnünk, hogy élet van a
testben, amikor az hideg, mozdulatlan és érzéketlen lett, éppolyan
balgaság lenne élônek nevezni egy lelket, ha már nem imádkozik. A lelki
élet állapota vagy megszokása a bensô imádságnak megszakítatlan
tevékenységében áll, abban nyilvánul meg.''
  b) ,,De hogy imádkozik a legtöbb ember? Milyen az Istennel való
állandó érintkezése? Imádkoznak néha-néha, amikor különös módon
szükségük van Isten segítségére, vagy megzavarodtak, akár mert
veszélytôl félnek, akár mert érzésviláguk fölkavarodott. Nem tudják sem
azt, hogy mit jelent állandóan Istennel érintkezni, sem pedig azt a
szokást nem ismerik, hogy legalább meghatározott idôt szenteljenek
Istennek. Mily szomorú gyengeséget mutat az imádság szelleme még a jobb
hívôknél is. Kérdezze meg csak mindegyikünk, hogy mily gyakran
imádkozott, amikor szorongatásban volt, és milyen ritkán adott hálát,
amikor imádsága meghallgatásra talált. Hasonlítsuk csak össze, milyen
komolyan tudunk imádkozni, mikor szenvedés fenyeget, és milyen
lagymatagon és bénán marad el azután a hálaimádság. Ez mindjárt
tudatosítaná bennünk, hogy milyen kevéssé bírjuk még az imádság helyes
szellemét, és mennyire függ még buzgóságunk a véletlen indításától.
Vagy tegyünk más próbát. Fogadjuk meg, hogy ugyanazt az imádságot egy
vagy két hónapon át ismételni fogjuk, és hasonlítsuk össze azt a
komolyságot, amellyel elsô ízben mondottuk ki és próbáltunk értelmébe
belehatolni, azzal a lanyhasággal, mellyel a végén végeztük.''
  ,,Honnan van, hogy a láthatatlan világról nincs meg bennünk az az
igaz kép, melyet a hit ad meg, hanem csak puszta álom él bennünk, mely
egy éjszakán át tart, de reggel a világi gondok szétfoszlatják. Bent
van-e Isten állandóan a mi gondolatainkban? A nap folyamán gondolunk-e
rá és az Ô Fiára, a mi üdvözítônkre? Amikor eszünk és iszunk, hálát
adunk-e neki, még pedig nem csupán külsô megszokásból, hanem szívbôl?
Amikor magábanvéve helyes dolgot teszünk, fölemeljük-e lelkünket hozzá,
és törekszünk-e arra, hogy az ô dicsôségét mozdítsuk elô? Mikor
hivatásunkat gyakoroljuk, gondolunk-e reá és az a kívánság lelkesít-e,
hogy az Ô akaratát még jobban megismerjük és még tökéletesebben
betöltsük? Vágyva-vágyjuk-e az ô kegyelmét, hogy minket megvilágítson,
megújítson és megerôsítsen?''
  Newmannek ezeket a szavait azért idéztük, mert egyrészt ezek
segítenek megérteni az itt közölt elmélkedéseket és imádságokat,
másrészt pedig bizonyítják azt a belsô rokonságot, mely megvan Newman
tanítása és Szent Benedek szelleme között. A mai embernek való
fölfogása mellett éppen ez a rokonság szerettette meg velem Newman
imádságait. Ezért szeretném, ha a magyar hívôk közt is jobban ismerôs
lenne a XIX. század talán legnagyobb katolikus hittudósának a lelki
képe. Eddig csak itt-ott találtam néhány imádságát. Sokat lefordítottam
magam is a ,,Kiáltás a mélybôl'' című imakönyvemben. Megjelent a
Szalézi Művek kiadásában Newman elmélkedésébôl két kis füzet:
Nagypéntekre és Május hónapjára. Ezen két kisebb munkája után az
elmondottakon kívül még azért is adom most közre ezeket az
elmélkedéseket, mert most van százados évfordulója e nagy szellem
megtérésének.

                               3.

  Úgy érezzük azonban, hogy kell még néhány szót szólanunk ezeknek az
elmélkedéseknek tárgyáról és formájáról is.
  1. Tárgya: Isten és akit ô küldött, Jézus Krisztus. Szent János
mondja -- és mindörökre igaz, amit mond, -- hogy ez az örök élet:
megismerni Istent és megismerni az ô küldöttét, a mi Urunkat. A régi
világ nagy emberei elmélkedésükben elsôsorban erre törekedtek, míg a
mai ember Isten kedvéért ugyan, de magát keresi. A régiek célja az
volt, hogy Istent és Krisztust egyre jobban megismerjék, és ezzel már
itt a földön megízleljék az örök élet elôízét, -- az újabbak
rendszeresen és módszeresen hibáik levetésével és az erények
gyakorlásával foglalkoznak. A régiek ezért élvezhették a béke
nyugalmát, az újabbak megkapták a harc izgalmát.
  Az ôsi krisztusi fölfogásnak ma is ható képviselôje, Szent Benedek,
legelsôsorban és mindenekelôtt azt kívánja gyermekeitôl, hogy valóban
Istent keressék. Ez nemcsak a belépés és befogadás föltétele, hanem ez
a szentbenedeki életnek legelsô programja. Itt valóban áll: Aki keres,
az talál; -- de áll Szent Ágoston szava is: Nem keresnétek, ha már nem
bírnátok. Csak egyre többet akarunk bírni belôle, egyre mélyebben
szeretnénk Istenbe elmerülni. (Szép példákat találunk az Istenbe való
elmerülés csodás gazdagságára Lucie Christene Naplójában is. Ha mi is
szeretnénk az Egyetlenrôl elmélkedni, mert Máriával vágyunk az ,,optima
pars'' és az ,,unum necessarium'', akkor ezt is ajánlani tudjuk Newman
elmélkedéseinek kiegészítése gyanánt.)
  Míg a mai ember lelki problémája, hogy milyen vagyok és hol állok a
lelki élet útján, a régieknek egyetlen problémája csak ez volt: kié
vagyok? Istené-e vagy sem? Newman ennek a régi szellemnek a képviselôje
a mai világban. Különös varázsa éppen ebben van, hogy mint tudja az ôsi
eszményt közel hozni a ma emberéhez.
  Azt is mondhatnók, hogy ezeknek az elmélkedéseknek lelke a dogmatika,
míg a modern elmélkedések irányítója a morális. De míg a dogma
megismerése elsegít a misztikához, addig a morálissal megragadunk az
aszkézisben. Igaz, hogy amikor a mai hívôk ezt a szót hallják:
misztika, akkor a lelki életnek rendkívüli jelenségei: látomások és
hallomások, elragadtatások és fölemelkedések stb. jutnak az eszébe.
Ebbôl Newman elmélkedéseiben semmit sem találunk. Sôt talán elsô
olvasásra nagyon is ,,intellektualista'' eszmefuttatásnak látjuk.
Próbáljuk meg csak azonban mi is elimádkozni a tabernákulum elôtt, és
akkor megérezzük bennük ugyanazt a tüzet, mint amit a liturgia
formájában hideg, de lelkében lángoló collectái gyújtanak bennünk.
  2. Alakjában is visszatér Newman a régi kor ,,affektív
meditációjához''. Akik nagyon keresik a módszert és a rendszert, azok
talán nem is fogják elmélkedésnek találni. De még kevésbé fogják
elmélkedésnek ítélni, akik szerint az elmélkedésnek gyakorlati
föltételben és még aznap megvalósítandó tettben kell kivirágoznia. Amíg
valaki a tisztulás útján jár, addig elmélkedései valóban föltételben és
föltételei tettekben virágozhatnak ki. De ha valaki már a világosság
életét éli és Istennel egyesülés ízét kóstolgatja, az már nem tud
ígérni és fogadni, mert itt a lélek csak nézni és látni, megtapasztalni
és szeretni tud: -- Newman pedig ezt az utat járja.
  Ha mégis valami szabályt akarunk megállapítani mind a régi bencés
aszketikus iskola meditációja, mind pedig Newman itt közölt
elmélkedései számára, akkor hasonlattal tudjuk ezt megtenni. Az ember
testi életének fôfunkciója, a lélegzés, két ütembôl áll: belélegzésbôl
és kilélegzésbôl. Ha az imádság és elmélkedés a természetfölötti élet
legfôbb funkciója, lélegzetvétel a kegyelem világából, akkor ebben is
ezt a két ütemet találjuk meg, hol világosabban, hol burkoltabban.
  Az elsô, a belélegzés, amikor engedjük az égi igazságokat lelkünkbe
szövôdni. Szinte mély lélegzetet veszünk a hitigazságok levegôjébôl. Ez
a munka még inkább az észnek a tevékenysége, mely emlékezetébe idézi a
megismertet, máshonnan merített tudásával kiegészíti, összekapcsolja,
életté alakítja.
  A második mozzanat a kilélegzéshez hasonlítható, mikor imádságban az
ég felé fordul az ember, szárnyat ad szíve vágyának és sóhajtással,
fölfelé töréssel, Isten után való sóvárgással siet égi hazája felé. Ez
pedig már az érzelem feladata. Nem szeret az, ki nem érez, -- és nem
lát az, aki nem szeret. A mai ember fél az érzelemtôl, és lelki életét
az értelem látására és az akarat törekvésére alapozza, -- a régiek
nemcsak hogy nem féltek az érzelmektôl, hanem még imádkoztak is érte,
amint ezt bizonyítja a Misszálé könyörgése is: ,,Pro dono lacrymarum''.
  De hol marad akkor az akarat és a tett? Végsô eredményben nem ezek a
döntôk a lelkiéletben? A békét a földön nem a jóakaratú embereknek
ígérte az Isten? És az égbe nem tetteink kísérnek el minket?
  Nem hiányzik az akarat tevékenysége ebben az elmélkedésben sem, de
nem erôszakos feszüléshez és lázas tevékenységhez hasonlít, hanem a
magvetô munkájához. Nem akar azonnal valamit alkotni, hanem csak el
akarja ültetni az Igét szíve talajába, azután rábízza ezt az idôre és a
kegyelemre, tudván, hogy majd a maga idején az elvetett mag meghozza
gyümölcsét.
  Ezek a megjegyzések nem akarnak értékkülönbséget megállapítani a régi
és az új elmélkedés között, -- csupán rámutatnak arra a tényre, hogy
van egy ma már sokaktól elfelejtett régi meditáció is. Ennek képviselôi
közé tartozik Newman is, akinél nemcsak mélyebb gondolkodója, de fôként
lángolóbb imádkozója alig volt napjainknak.

Budapest, 1945. Szeplôtelen Fogantatás ünnepén.

                                            Szunyogh X. Ferenc O. S. B.
========================================================================
I. A teremtô Isten


                  1. Mindenki saját útján halad

  a) Isten mindent jól és a jóra teremtett, mindenkit önmaga saját
egyéni javára hozott létre. Ami egynek jó, korántsem az a másiknak. Ami
az egyiket boldogítja, a másiknak szerencsétlenség. Isten úgy
határozott, a boldogság legnagyobb fokát akkor érem el, ha isteni
tervét bűnös módon nem zavarom. Ô látja sajátosságomat, nevemen szólít;
ismeri erôm határát és tudja, minek felelek meg legjobban és hol
találom meg legnagyobb boldogságomat. Ô azt készségesen meg is akarja
nekem adni.
  Igen, Isten tudja mi az én boldogságom: én azonban nem tudom. A jóra
és boldogságra nincs általános szabály; ami tetszik az egyiknek, nem
tetszik a másiknak. A tökéletességhez Isten sokszor különös utakon
vezet. Jól tudjuk, Ô csak a mi valódi boldogságunkat akarja, mi azonban
nem ismerjük sem igazi boldogságunkat, sem az odavezetô utat. Vakok
vagyunk és magunkra hagyottan eltévednénk az úton. Azért teljesen az Ô
vezetésére kell bíznunk magunkat.
  Egészen az Ô kezébe helyezzük magunkat és nem ijedünk meg, ha
ismeretlen utakon vezet. Ez: ,,via mirabilis'' -- csodálatos út --,
amint az Egyház mondja. Biztosak lehetünk, jól vezet bennünket. Oda
vezet, ami valóban leginkább javunkra szolgál, nem pedig ahogy mi azt
elképzeljük, vagy ahogy az másoknak felelne meg.
  b) Istenem! Teljesen és fenntartás nélkül kezedbe helyezem magamat.
Jólét vagy nélkülözés, öröm vagy bánat, barátság vagy egyedüllét,
becsület vagy megalázás, dicsôség vagy megvetés, kényelem vagy
kínlódás, jelenléted, Uram, vagy elrejtettséged: --- minden jó, ha
Tôled jön. Te vagy a szeretet és a bölcsesség! Mit kívánhatnék ennél
többet? Akaratod szerint vezéreltél és dicsôséggel fogadtál. Rajtad
kívül mim van a mennyben és kit keressek itt a földön? Testem
elöregszik, lendületem ellankad! De Te, szívem Istene maradsz és
osztályrészem mindörökké (1848. márc. 6-án).

                        2. Rendeltetésem!

  a) Isten önmagában teljesen tökéletes és boldog volt, dicsôítésére
mégis egy világot akart létrehozni. Ô mindenható, mindent önmaga
hozhatott volna létre, de szent akarata az volt, hogy terveit teremtett
lényei által valósítsa meg. Mindannyian az Ô dicsôségére vagyunk
teremtve, azért vagyunk itt, hogy akaratát teljesítsük. Azért
teremtett, hogy legyek, és azt tegyem, amire egyedül én és senki más
nem rendeltetett. Isten szándékaiban megvan a kijelölt helyem és az Ô
világában senki más nem foglalhatja azt el. Legyek bár szegény vagy
gazdag, tiszteljenek vagy vessenek meg az emberek, Isten ismer és
nevemen szólít.
  Azért teremtett, hogy szorosan meghatározott módon szolgáljam, valami
olyan értéket bízott reám, melyet senki másra sem. Megvan a magam
missziója: -- idelenn ugyan lehet, hogy ez homályban van elôttem, a
másvilágon majd megtudom. Tervei kivitelénél valamiképp szüksége van
reám, mint ahogy minden arkangyalnak megvan a kijelölt helye a
mindenségben. Csak nem szabad kudarcot vallanom, mert különben mást
szólít helyettem: -- kôbôl is tudja hívni Ábrahám gyermekeit! Részem
van tehát a nagy isteni műben, a lánc egyik szeme vagyok, egy szál az
embereket összekötô kötelékbôl. Isten nem hiába teremtett. Amennyire
tudom, művét teljesítenem kell. Működési körömben a béke angyala, az
igazság hirdetôje kell hogy legyek már azzal is, hogy megtartom
parancsait és hivatásom szerint szolgálom.
  Azért bármi is legyek és bárhol is tartózkodjam, teljes bizalmamat
Belé helyezem: életemet nem élhettem le hiába. Ha beteg vagyok,
betegségem Ôt szolgálhatja: ha levert vagyok, bánatom hódoljon Neki; ha
szükségben vagyok, vigyen ez a szükség közelebb Hozzá. Betegség,
tanácstalanság és nyomor szükséges eszközök lehetnek valamilyen nagy
cél eléréséhez, ami megértésünk határán túl esik. Isten semmit sem tesz
hiába; Ô tudja mire jó, ha életemet meghosszabbítja vagy megrövidíti. A
bánat kelyhét nyújthatja nekem, elboríthat szellemi csüggedéssel, vagy
elfödheti elôttem a jövôt: Ô mindig tudja, mire szolgálnak ezek.
  b) Ó, Adonai! Te irányítottad Izraelt és vezérelted Józsefet, ó,
Emmánuel, Te kifürkészhetetlen bölcsesség, teljesen Neked adom át
magam, Benned bízom szívvel és lélekkel. Bölcsebb vagy, mint én; jobban
szeretsz, mint én sajátmagamat. Cselekedj bennem és általam, ahogy
Neked tetszik. Szolgálatra születtem, hogy a Tiéd, egyedül a Tiéd
legyek, a Te vak eszközöd. Én nem kívánok látni, sem tudni, egyedül
csak azt kérem, használj fel. (1848. márc. 7.)

                   3. A Teremtô szeret engem!

  a) Nincs olyan emberi szellem, mely fel tudná fogni a szeretetnek azt
a fokát, melyet az örök mennyei Atya egyszülött Fia iránt érez. Ez a
szeretet örök és végtelen; oly mérhetetlen, hogy a teológusok a
Szentlelket nevezték e szeretet után, ezzel akarták kifejezni ennek a
szeretetnek a végtelenségét és tökéletességét. Azonban gondolj arra
lelkem és hajolj meg alázatosan a félelmes titok elôtt: ahogy az Atya
szereti Fiát, úgy szeret a Fiú téged, ha kiválasztottjai közé tartozol.
Nyomatékosan jelenti ki: ,,Ahogy az Atya szeretett, úgy szeretlek én
titeket; maradjatok meg tehát a szeretetben''. A kinyilatkoztatott
igazságok egész körében van-e ennél a titoknál magasztosabb?!
  A szeretet, mellyel a Fiú téged, a teremtett lényt körülvesz, hasonló
az Atya szeretetéhez a még világra nem jött Fia iránt. Ó milyen
csodálatos titok! Ez magyarázza meg az érthetetlent, felvette emberi
alakomat és meghalt értem. Az elsô titok elébe vág a másodiknak, de
csak a másodikban teljesedik. Ha nem szeretett volna olyan
határtalanul, akkor nem is szenvedett volna érettem. Most értem meg,
hogy azért ment értem a halálba, mert úgy szeret engem, mint apa a
fiát; sôt nemcsak úgy, mint a halandó apa, hanem ahogy az örök Atya
örökön élô Fiát szereti. Most fogom fel a megfoghatatlan, feneketlen
megalázás értelmét! Inkább engem óhajtott megváltani, mint új világokat
teremteni.
  És milyen állhatatos az Ô szeretete! Ádám óta szeret bennünket.
Kezdet kezdete óta mondta: ,,Soha sem foglak elhagyni, vagy
elfelejteni''. Még a bűnben sem mondott le rólunk. Rólam sem! Mindig
újból és újból reám talált és vérével megváltott. Magára vállalta és
elhatározta, akaratom ellenére is megszerzi számomra az üdvösséget, ami
ellen oly makacsul védekeztem. Mi mást akar most tôlem, miután örökkön
élô szeretetével vett körül? Semmi mást, mint hogy viszontszeressem,
olyan szegényes mértékben, ahogy teremtett lény alkotójával szemben
irezni tud.
  b) Ó, titkok titka: az Atya mérhetetlen szeretete Fia iránt olyan,
mint a Fiú szeretete a mi irányunkban. Miért van ez, Uram? Mi jót
találtál bennem szegény bűnösben? Miért tekintettél reám a szeretet
mély, átható pillantásával? ,,Mi az ember, hogy törôdsz vele? Mi a
teremtett lény, hogy meglátogatod ôt?'' A szegényes test, a bűnös
lélek, csak kegyelmedben tud élni, ezért feléjük irányítottad
szeretetedet. Teljesüljön műved bennem, Uram, és ahogy szerettél engem
a világ kezdete óta, engedd, hogy úgy szeresselek viszont mindörökké.
========================================================================
II. A megváltó Isten


                   1. Urunk lelki szenvedései

  a) Midôn Jézus nagy tanításait bevégezte (Mt 26,1), így szólt
tanítványaihoz: ,,Az Emberfiát elárulják, hogy megfeszítsék''. Ahogy a
hadsereg hadirendben felvonul, ahogy a hajó tüzelôállásba helyezkedik,
ahogy a haldokló végrendeletét elkészítve Isten felé irányítja
gondolatait, úgy foglalja az Úr még egyszer össze tanításait, elismétli
fáradhatatlanul a szeretet szavait: -- és utána megkezdi szenvedéseit.
Szabad elhatározásából távolítja el a korlátot, mely eddig távol
tartotta tôle a Sátánt, megnyitja emberi szívét a szörnyű
szorongattatásoknak, mint a halálraítélt katona, aki maga vezényel
tüzet önmaga ellen.
  És nemsokára megjelent a Sátán, hogy rövid idôre hatalmába kerítse az
Urat.
  Tanítványai között elégedetlenség és rosszindulatú bírálat csúnya
szelleme terjedt el. Az egyik elkezdte és úgy látszott, hogy a többi is
utána megy. Jézus lelki szemei elôtt ott lebegett halálának egész
lefolyása, egészen a sírbatételig. Kitartó akarattal mindig erre
gondolt. Megjelent egy asszony, illatos olajjal megkente szent fejét; a
szeretetnek ez a külsô jele betöltötte az egész házat s az Úr tiszta
lelkére a mindhalálig tartó gyengédség és hűség fátyolát borította.
Ekkor azonban megszólal az áruló durva hangja; most tárja fel elôször
bensôjét és így nyersen megszentségteleníti azt a megszentelt órát.
,,Ad quid perditio haec?'' Mire való ez a pazarlás? Mondja a hűtlen
kezelô, aki lopásait piszkos fösvénykedéssel akarja takargatni és
sajnálja Urától az utolsó tiszteletadást külsôségeit. A bethániai ünnep
csendes és meghitt összhangját így töri meg az egyenetlenség rikoltó
hangja. Bizalmatlanságot és elégedetlenséget vetnek és így minden
megváltozik. A Sátán megkezdte működését.
  Ahogy Júdásból egyszerre kifakadt, hogy mi lakik benne, tovább nem
késlekedett, hogy aljasságát keresztülvigye. Elment a fôpapokhoz,
megegyezett velük az összegben, melyért Mesterét kiszolgáltatja. Az Úr
látta, mi megy végbe lelkében. Látta, amint a Sátán bebocsátásért
kopogott szívén és az megnyílt elôtte, mint ismerôs, megbecsült és
bizalmas barát elôtt. Látta Judást a fôpapokhoz menni és hallotta
megállapodásukat. Igen, ezt egész idô alatt látta; -- akkor is, mikor
Júdás még közösségükben élt; látta már a hivatás pillanatában is! Más
valami: eseményt a jövôben homályosan megsejteni, és más azt közvetlen
közelben tudni. Urunk már lelkileg is át akarta élni a sötét
hálátlanság egész kegyetlenségét, aminek Ô áldozata és játékszere lesz
majd. Júdással bizalmas barátként bánt és megértésének számos tanújelét
adta. Saját maga és az apostolok pénztárosává tette, csodatevô erôvel
ruházta fel és beavatta ôt a mennyei birodalom titkaiba, elküldte
prédikálni és helyettesei egyikévé tette. Így persze a szolga hibái a
mesterre vetettek rossz fényt. Midôn egy pogányt a barát keze tôrrel
leszúrt, így kiáltott fel: ,,Te is fiam, Brutus!'' Mélységes
elhagyatottság érzését kelti fel, ha az ember megérzi az emberek -- a
barátok -- hálátlanságát! Isten nap-nap után találkozik
hálátlanságunkkal, de isteni lénye nem érzi azt fájdalmasan. Azért
akart emberi szívet, hogy a hálátlanság teljes súlyát átérezze.
Istenem, érzed-e ott fenn a mennyekben irántad tanúsított
hálátlanságomat? (1855. aug. 18.)
  Látok lelki szemeimmel egy férfit; nem tudom megmondani fiatal-e vagy
öreg. Lehet ötven éves, de lehet, hogy csak harminc. Egyszer ilyennek,
máskor olyannak tartanád. Arcának kifejezése megfoghatatlan és szóval
ki nem fejezhetô. Talán azért látszanak vonásain a kor jelei, mert
minden bűn terhét ô viseli. Tény, hogy ez az arc tiszteletreméltó,
mégis gyermekded, méltóságteljes, nyugodt, szelíd, szerény. Ragyog róla
a szentség és jóság bája. Ezek a szemek vonzanak és meghatják szívem;
lehellete édes és önmagam fölé emel. Ó, szeretném örökké ezt az arcot
nézni és csodálatát soha abba nem hagyni!
  Hirtelen egy durva embert látok közeledni, kemény ököllel sújt az égi
arcba. Kemény kéz ez, durva ember keze, talán fegyvert is rejtegetett,
Ôt azonban nem lepi meg. Jézus elôre látja a dolgokat, nyugodt és
komoly marad, az izgalom legkisebb nyoma sem látszik rajta,
arckifejezése változik el csupán, mert arca megdagad és egy idô után az
ütés hatására arca elveszti minden báját, mintha felhô ereszkedett
volna reá.
  Ki emelt kezet Jézusra? Lelkiismeretem azt mondja: ,,Te magad voltál
az''. Remélem ugyan, hogy most nem én vagyok az, de lelkem a rettenetes
tényt magát vizsgálja. Képzeld el, Krisztus elôtted áll és te kezeddel
szentséges arcát ütöd meg! Azt mondod: ,,Ez lehetetlen, ezt nem tudnám
és nem is fogom soha megtenni!'' De mégis megtetted. Minden szándékos
bűnöddel ezt tetted. Jelenleg Jézus már nem szenvedhet, de földi
életében megérezte volna a fájdalmat. Vess pillantást a múltba és
emlékezz arra az idôre, napra és órára, midôn szándékosan nagy bűnt
követtél el. Talán kigúnyoltad és csúfot űztél a szentségbôl. Talán
testvéredet, Jézust sötét gyűlölettel megsértetted. Talán tisztátalan
cselekedeteket vittél véghez! Talán Isten szava elôtt szándékosan
befogtad füledet. Ilyen és másfajta bűnökkel, melyeket jól ismersz,
sújtottál a Legszentebb arcába.
  b) Ó, mélységesen megsértett Mesterem, mit mondjak? Bűnös vagyok! A
kétségbeesés mély örvényébe esem, Testvérem, ha nem emelsz föl. Nem
tudok Reád nézni; reszketek Elôtted, befedem szemem, arccal földre
borulok. A Sátán leránt a mélybe, ha nem könyörülsz rajtam! Rettenetes
elôtted állni, Rád tekinteni, fordítsd azért Te a szememet Feléd és
örökké csak Rajtad fog függeni. Tisztítótűz tekintetedet kiállani! Reám
néz az, ki ellen annyit vétkeztem. Te azonban szent Vagy, megengeded
újra és újra, hogy nézzelek, pedig oly mérhetetlenül megbántottalak.
Színed látása az életem, egyetlen reményem. Látásod egyedüli üdvöm,
Téged nézlek, akit bűneim megsebesítettek. Színed elé állok és nézlek:
ki akarom állani tekintetedet, hogy tüzében megtisztuljak.
  Istenem, hogy nézhetek arcodba, ha belsômben mélyen gyökeredzô
hálátlanságomra gondolok. Ez már szokásommá lett és változatlanul
uralkodik bennem, sôt még ijesztô módon növekedik is! Nap-nap után
elárasztasz jóságoddal. Te magad vagy táplálékom, ahogy Júdásnak is
táplálékul adtad magad és mégsem hozok gyümölcsöt, újból és újból
hálátlan vagyok. Meddig, Uram, még? Mikor szabadítasz meg ebbôl a
nyomorult rabságból, ettôl a végzettôl? Ugyanaz, aki Júdást
megkaparintotta, öreg napjaimra kezét az én vállamra is reá tette és
nem tudom, hogyan húzzam ki magam hatalma alól. Nap-nap után mindig
ugyanaz. Mikor adsz az eddig nyújtott kegyelmeknél még nagyobb kegyet,
azt, hogy hasznomra fordítsam jótéteményeidet, hogy azok gyümölcsöt is
hozzanak? Mikor adod kegyelmed hatását, mely egyedül adhat szegény
haldokló lelkemnek erôt és az örök életet? Uram, nem tudom,
dicsôségedben mennyire okozok Neked fájdalmat, azt azonban tudom,
minden újabb bűn, hálátlanság, melyeket most követek el, azok közé a
sebek és ütlegek közé számítanak, melyek szenvedéseid közben Reád
hullottak. Engedd, minél kevesebb részem legyen szenvedéseidben. A
napok múlnak és látom, mindig újabb bűnökkel fájdalmaid elôidézôje
voltam. Elismerem, hogy a legkedvezôbb esetben is, mint ember
szolidárisan felelôs vagyok a látások bűneiért is; szomorú azonban
látni, hogyan növekszik napról-napra egyre fokozottabban a magam
részesedése is. Ha mások meg is sértenek, ne engedd, hogy én is
megbántsalak! Ne tűrd, hogy testi és lelki kínjaidat még én is
növeljem. Add, hogy ráeszméljek, kevesebbet kellett volna szenvedned,
ha bűneim nem fokozták volna fájdalmadat. Uram, olyan szorosan vagyok
megkötözve, hogy nem tudom magam kiszabadítani! Mária, könyörögj értem!
Szent Fülöp, részesíts közbenjárásodban, ha méltatlan vagyok is arra.
(1885. március 10.)

              2. Az Úr lemond az emberi részvétrôl

  1. a) A résztvevô szeretet örök törvényszerűség, jelképe a
legszentebb Szentháromság egymás iránti kimondhatatlan szeretetének,
vagy jobban mondva, a három isteni személy szeretete minden emberi
szeretet elôképe és kiteljesedése. Isten, a végtelen egység mindig
három személyű volt. Az Atya öröktôl fogva boldog volt Fiában és a
Szentlélekben és azok benne; öröktôl fogva egy az Isten és még sincs
egyedül. Lényének megfoghatatlan igazságában és személyének
ismétlôdésében tökéletes és végtelen boldogságot élvez és ezt semmiféle
teremtett dolog már nem is fokozhatja. Egyedül csak a Sátán terméketlen
és magányos, csak ô van önmagára utalva, csak ô és követôi! Midôn a Fiú
értünk a földre szállt és emberi testet vett fel, nem akart földi
szeretet nélkül élni. Harminc évet töltött Máriával és Józseffel a
földön, így az égi Szentháromság földi mását alkotta. Milyen tökéletes,
boldogító összhang uralkodott hármuk között! Egyiknek már tekintetét is
jobban megértette a másik, mintha bôbeszédűen elôadta volna
gondolatait. De nemcsak megértették egymás tekintetét, hanem be is
fogadták, feleltek reá és teljesítették. Megértésük olyan volt, mint
három hangszer tökéletes összhangja: ha az egyiket megütik, valamennyi
teljes harmóniában hangzik.
  Ezt a szent egységet elôször József halála zavarta meg. De azért
semmiféle zavaró hang nem keletkezett; hisz élte utolsó percéig egy
maradt velük. Kötelékeik szorosabbak és bensôségesebbek lettek ereje
hanyatlásával, egész addig, amíg beállt az utolsó betegség és a halál.
Olyan volt ez, mint a dallam, mely a dalban végighúzódik és amelyet
teljes harmóniában énekel mindenki. Ez a dal József halálával mélyebb
és gyengébb hanggal végzôdött, nem mintha József a maga szentségével az
összhangot nagyobbította volna, de a szeretet önmagában számottevô és
így midôn József meghalt, csak az egyik hárfa némult el.
  Milyen volt a szeretet hármuk között, midôn József meghalt! Mária
föléje hajolva tartja ôt. József legmélyebb, odaadó áhítattal Máriát
nézi és reá támaszkodik: -- Isten és az Istenanya karjában van! Ez az
utolsó, kimondhatatlan pillanat, mind a hárman érzik a válás fájdalmát,
olyan ez, mint a láng, mikor utolsót lobban és azután elhamvad. Érzés
nagyságában ehhez a perchez az ellentétes pillanat hasonlítható, midôn
Jézus megszületett. Jézus születése és József halála a kimondhatatlan
kedvesség és báj két pillanata, egyedülállóak az emberiség
történetében! Szent József a limbusba tér, hogy ott Isten színétôl
távol várja meg, míg ideje elérkezett; -- Jézus prédikálni, szenvedni
és meghalni megy; -- Mária pedig tanúja lesz szenvedéseinek, halála
után pedig az élet gondjai és a pogányok kôszívűsége közepette Nélküle
él tovább.
  Jézus születésével kezdôdik és József halálával végzôdik a tiszta,
tökéletes szeretet a földi szentháromság három tagja között. József
halála, mely ezt megszakította, egy másik szakításnak a kezdetét is
jelentette, mely az anya és fia között ment végbe. Harminc évig teljes
elvonultságban csak egymásnak éltek, de most már Jézusnak is távoznia
kellett, hogy elkezdje prédikációit és szenvedéseit. Elsô
elkerülhetetlen próbaként saját akaratából megfosztotta magát a
szeretet közösségétôl és annak örömeitôl. A fogantatás percétôl anyja
és az Ô szíve között az a szeretettel teljes összhang uralkodott,
melynek elôképe öröktôl fogva megvolt közte, az Atya és a Szentlélek
között.
  b) Nézd, lelkem, e három szív egységét! A hit által, ha látni nem is
tudod, részese lehetsz ennek a szeretetnek. Istenem, hiszem és tudom,
akkor a földön mennyei dolgok közössége kezdôdött és azóta soha meg sem
szűnt. Kötelességem és örömöm ebbe a közösségbe belépni, kötelességem
és örömöm, hogy akkord legyek abban a csodálatos zenében, amely a
názáreti házban kezdett el csengeni. Add kegyelmedet, csak annak
segítségével hallhatom és érthetem meg ezt a harmóniát és csak így
visszhangozhat bennem. Engedd, hogy lelkem Jézussal, Máriával és
Józseffel lélegezzék. Engedd, hogy bennük elmerülve a világtól és annak
gondolataitól távol élhessek. Engedd, hogy Ôket nézzem örömömben és
bánatomban egyaránt és édes szeretetükben éljek és haljak.
  2. a) Jézus és Mária között a földi együttlét utolsó napja a kánai
menyegzô volt. A boldogító bensôséges viszony akkor már meg volt
zavarva, mert már nem élhettek csupán egymásnak; ahogy nyilvánosságra
léptek, a dolgok új rendje kezdôdött. Jézus elsô csodájával nemcsak a
maga, de anyja dicsôségét is kinyilvánította, mert hisz anyja kérésére
művelte azt. Különösképp megtisztelte anyját, mert szavára tervei
sorrendjét megváltoztatta, habár csodatételeinek ideje még nem érkezett
el, kérésére az elsôt mégis keresztülvitte. Azonban kérése
teljesítésével anyjától e szavakkal vesz búcsút: ,,Asszony, mi van
közted és köztem?'' Áldását adta, de visszavonhatatlanul elhagyta;
magánosan és támogatás nélkül távozott paradicsomából.
  Valóban a világ fôpapjának minden földi köteléktôl, a hús és vér
minden vonzalmától mentesnek kellett lennie, hogy az emberiségnél
hivatását teljesítse. Anyjával Názáretben való hosszas együttélésének
az lehetett egyik indítóoka, hogy azután megmutassa, mint mond le a
földi tűzhely ártatlan és tiszta örömeirôl azért, hogy pap lehessen,
mint ahogy lemondott az Ég dicsôségérôl és boldogságáról, midôn emberré
lett. Az Ószövetség sem említi Melkizedek apját és anyját; a leviták is
csak akkor lettek méltók papi méltóságukhoz és csak akkor vették fel
ôket a papi rendbe, ha a természetes vonzalmakkal szemben erôseknek
mutatkoztak és így szóltak anyjukhoz és apjukhoz: ,,Nem ismerlek
titeket'', sôt még fegyvert is emeltek öveik ellen, ha a seregek Urának
dicsôsége úgy kívánta. Hasonlóképp mondja az Úr is anyjának: ,,Mi van
közted és köztem?'' Ez volt az elválás áldozata; ez volt az elsô lépés
a nagy áldozati cselekményhez, melyet az emberiség üdvére hoztak; ez
volt a felajánlás a szent ,,hostia'' bemutatása elôtt. Legdrágább
Megváltóm, ki érettem lemondtál anyádról, add kegyelmedet, hogy érted
egykedvűen le tudjak mondani minden földi barátról és hozzátartozóról.
  A legfôbb fôpap így szól családjához: ,,Nem ismerlek titeket''. Mégis
egész biztosak lehetünk afelôl, hogy szeretô szíve e szavak kiejtése
közben meleg, gyengéd érzéssel gondolt vissza születése óta eltelt
idôre, a meghitt gyermekkorra, melyet szülei körében töltött el és
akiket most el kellett hagynia. Erzsébet és János is egykor a szent
családhoz tartoztak. Erzsébet is, mint József, meghalt, s most együtt
várakoztak arra a napra, midôn Jézus megnyitja a mennyek kapuit. János
már régen megvált a házi tűzhelytôl és lemondott mindenféle földi
vonzalomról, megkezdte prédikációit az eljövendô Megváltóról és annak
megjelenésére várakozott.
  b) Add meg Jézus a kegyelmet, hogy ebben a szent közösségben
élhessek. Engedd meg, életem teljen el a Te és barátaid körében. Ne
engedd, hogy szívemet a látható dolgok elcsábítsák és ne engedd, hogy
szívem másnak szentelje magát, mivel Te láthatatlan vagy. Oly sok
baráttal áldottál meg, ne tűrd, hogy magamat nekik alárendeljem, vagy
reájuk számítsak és bármiképp is szívemet hozzájuk kössem. Életem csak
Benned legyen, csak azokkal érintkezzem és társalkodjam, akiket a
földön Magad köré rendeltél és akikben az égben most gyönyörködsz.
Lelkem csak a Tiéd és Veled együtt Máriáé, Józsefé, Erzsébeté és
Jánosé.
  3. a) Midôn Jézus ideje elérkezett, nemcsak Máriáról és Józsefrôl
mondott le; sok láthatatlan szolgája és barátja is volt rajtuk kívül,
akik szerették, akikrôl éppúgy le akart mondani. Biztosan gondolhatunk
arra, hogy születésétôl fogva érintkezésben állott a pátriárkák és
próféták nagy szellemeivel, akik eljövetelét elôkészítették és
hirdették. Látjuk Ôt egy alkalommal egész napon át Mózessel és Illéssel
beszélgetni eljövendô szenvedéseirôl. Milyen tág gondolatkör tárul így
elénk és mily keveset tudunk róla! Hosszú éjszakákat csak imádkozással
töltött el és ez testét és lelkét az alvásnál is jobban felüdítette. Az
isteni Mestert senki sem erôsíthette volna jobban és úgy szólva új
életet öntött belé a dicsôült próféták kara, kiknek Ô elôképe és
kiteljesedése volt. Társaloghatott Ábrahámmal, aki eljövendô idejét
elôre látta, Mózessel, ki eljövetelét hirdette, elôképeivel Dáviddal és
Jeremiással, Izaiással és Dániellel, akik legtöbbet beszéltek róla. A
szeretet legtisztább forrása állott rendelkezésére. Mikor szenvedéseit
megkezdeni Jeruzsálembe ment, a szent papok, akik áldozataikat reá való
tekintettel hozták, elébe mentek. Az az áldozat hasonló volt a maihoz,
midôn a pap a szentmisében megemlékezik Ábel, Ábrahám és Melkizedek
áldozatáról valamint Izaiás izzó parazsáról, vagy ahogy lelki
közösséget tart az apostolokkal és vértanúkkal.
  Maradjunk még egy pillanatra Máriánál, mielôtt Fiának, Urunknak
lépteit követjük. Egykor megtagadta valakinek, hogy övéitôl
elbúcsúzzék, mielôtt Ôt követné, úgy látszik szent édesanyjával szemben
is így viselkedett. Vajon visszatetszô lesz-e Ô elôtte, ha Máriával
foglalkozunk elôbb, akkor, midôn elmélkedésünk tárgyának az ô
szenvedésének kell lennie? Ó, Mária, áhítattal tiszteljük hét
fájdalmadat; de ebbe a hét fájdalomba nincs beleszámítva a legnagyobb:
a Fiadtól való búcsú. Vajon nem foglalja-e ez magában az összes
eljövendô fájdalmakat is? Hogy viselted el az egyszülött Fiadtól való
elválást? Milyen komorak lehettek az egyedüllét elsô sötét napjai! Hová
vonultál vissza? Hol töltötted Fiad nyilvános működésének három
esztendejét? Kezdetben egyszer megpróbáltál hozzá közeledni, azóta
azonban semmi hír sem volt felôled, amíg a kereszt lábánál újra
találkozunk veled. A feltámadás leírhatatlan öröme után állandó
vigaszod volt, hogy most már senki sem veheti el tôled, minden
szenvedés és lealacsonyítás megszűnt az Ô részére mindörökre, nem kell
többé érte könnyet ontanod, -- és mégis ezután még hosszú évek álltak
elôtted, melyeket tôle távol, istentelen világban éltél le.
  Többi fájdalma mellett a legszentebb Szűz kimondhatatlanul
szenvedhetett Fiának elvesztése miatt, akivel harminc évig élt egy
fedél alatt. Midôn az Úr tizenkét éves lett, a templomban utal
elválásukra és midôn csodatételeinek ideje elérkezett, így szólt
anyjához: ,,Mi van közted és köztem?'' -- Mi közös kettônkben? És
nemsokára elhagyta Anyját. Egyszer megpróbálta viszontlátni Fiát, de
hiába; a tömeg között nem tudott hozzáférkôzni és Ô nem igyekezett
Máriát fogadni vagy szeretô szóval illetni. Mária csak a végén vitte
keresztül, hogy elmehetett Hozzá és látta, ahogy a keresztfán függ és
meghal. Feltámadása után már csak negyven napig marad a földön, anyját
hagyta megöregedni és nélküle kellett életét bevégeznie. A szomorúság
és elválás milyen hosszú ideje a názáreti boldog harminc esztendôhöz
hasonlítva!
  Látom Máriát egyedül lakásában, mialatt Fia és Ura Júdeában vándorol,
anélkül, hogy helye lenne, hol fejét lehajthatja. Látom kétszeres
szenvedését, mert maga oly elhagyatott és Fia oly sok ellenségtôl van
körülvéve. Vajon milyen szomorúan telhettek napjai? Néha híre érkezett,
hogy Jézus veszélyben van, vagy szükséget szenved. Talán hallotta, hogy
Fia a pusztába ment, hogy megkísértessék. Legszívesebben megosztotta
volna fájdalmait, de nem szabad. Hozzá is eljutott a szörnyű hír, hogy
fia megzavarodott. Rokonai és barátai felkerekedtek, hogy megfogják.
Mária is odament, hogy lássa fiát és beszéljen vele, de a nagy
tolongásban lehetetlen volt és fia most sem igyekezett Máriát fogadni,
vagy szeretô szóval illetni. Szomorúan tért vissza újra otthonába,
fiától semmi életjel, egyedül él tovább azok között, akik talán nem is
hisznek ôbenne.
  Látom Máriát újra a mennybemenetel után. Ez is újra az elválás ideje,
de ez már tele van vigasszal. A virradat ideje és nem a bánaté. Az Úr
távol volt, de már nem a földön és nem szenvedett többet; a halálnak
nem volt többé rajta uralma. Naponta felkereste anyját a megszentelt
áldozatban. Látom a szent Szüzet a szentmisénél és Jánost az oltárnál.
Elmerülve várja a percet, midôn Fia megjelenik. A szent cselekvés alatt
beszélget Vele; magához veszi azt, akinek életet adott egykor.
  b) Ó, szent Anya, légy velem a szentmisén, midôn Fiad hozzám jön!
Mikor gyermek volt, Ôt szolgáltad, midôn felnôtt, ajkán csüngtél és
keresztfája alatt álltál! Maradj velem, szentséges Anya, hadd kapjak én
is valamit tisztaságodból, ártatlanságodból, erôs hitedbôl. Ô legyen
szeretetem és imádatom egyedüli tárgya, mint ahogyan nálad volt.
  4. a) Jézusnak még más barátai is voltak, akik mindenkor készen
álltak szolgálatára és akikrôl többet tudunk: -- ezek a szent angyalok.
Az arkangyal hangja hirdette a Prófétának, az örökkévalónak Mária
méhében való eljövetelét; angyalok énekeltek születésénél és imádták a
jászolban; angyal vezette Egyiptomba és hozta vissza; a pusztában a
kísértés után angyalok szolgálták Ôt és vitték keresztül csodatetteit,
ha nem akart Ô maga a ,,legyen'' hatalmi szavával élni. Végül azonban
nekik is megparancsolta, távozzanak, mint ahogy anyjával tette. Csak
egy állt mellette az Olajfák hegyén, de a szenvedés alatt egész egyedül
maradt. Elfogatásakor utal erre, mikor jelzi: az Atya kérésére az egész
angyali sereget odaküldhetné; akkor tehát nem voltak mellette. Az
Anyaszentegyház a mennybemenetel napján a dicsôség királyához és az
angyalok urához imádkozik, ne hagyjon bennünket árván. Az angyalok ura
és parancsolója önként lemondott az angyalok szolgálatáról, hogy
szenvedései kelyhét csordultig töltse.
  Midôn anyjától elvált, más emberi barátokat választott ki magának, a
tizenkét apostolt, mintha szeretetet keresett volna náluk: szeretni és
szerettetni. Ahogy mondta, nem szolgának választotta ôket, hanem
barátaivá, bizalmasaivá tette ôket. Megosztotta velük titkait, ôszinte
és nagylelkű akart velük lenni, mint az apa kedvelt gyermekéhez.
Kinyilatkoztatásaival boldogabbá tette ôket, mint az Ószövetség
királyait, prófétáit és bölcseit. Kedves kis gyermekeinek nevezte ôket
és fölemelte ôket a világ bölcsei és tudósai fölé, mert reájuk bízta
kincseit. Ujjongott a lelke, ha dicsérhette ôket, hogy nehézségei
mellett kitartottak mellette és mintegy hálaképp bejelentette nekik,
hogy tizenkét trónuson fognak ülni, és Izrael tizenkét törzse felett
ítélkeznek, örült szeretetüknek, mikor a végzetes óra közeledését
érezte és az utolsó vacsorán maga köré gyűjtötte ôket, mintha támaszt
keresne bennük. ,,Vágyakoztam az órára, hogy halálom elôtt együtt
fogyasszuk a húsvéti bárányt.'' Közte és az apostolok között tehát
kölcsönös segítési vágy és mélységes szeretet uralkodott. Imádásraméltó
akarata azonban úgy határozott, hogy még az apostolok is hagyják el,
egyedül akart maradni szenvedéseiben. Az egyik elárulta, a másik
megtagadta, a többi elillant és ellenségeinek prédául hagyta. Még
feltámadása után sem akart egy sem hinni benne. Egyedül lépett a kínzás
elé.
  Ô a Mindenható és Üdvözítô! Lelkét az Isten látásának boldogsága
árasztotta el, ezt a lelket azonban minden emberi természetbôl folyó
gyengeségnek ki akarta tenni és így akarta érezni a fájdalmat, melyet
az okoz, ha valakit minden földi öröm elhagy. Éppúgy, ha neki úgy
tetszett, megfoszthatta lelkét Isten jelenlétének világosságától is és
ezt meg is tette. Ez volt a végsô és legszörnyűbb kín, melyet lelkére
mérhetett. Földi hivatása alatt az emberektôl Istenhez menekült, hozzá
kiáltott szorongattatásaiban. Ha az emberek durva hálátlansága
túlságosan reánehezedett, az Istennel való közösség erôsítette.
Éjszakákon át imádságba merült. Ilyenkor így szólt:
  Az Atya szereti a Fiút és megmutat mindent, amit Ô cselekszik.
Megköszönte az Atyának, hogy titkait a világ bölcsei elôtt elfedte, a
kicsik elôtt pedig kinyilatkoztatta. Ez a lényeges vigasz volt éltetô
eleme és ettôl akarta magát megfosztani, nemcsak részben, hanem
egészen.
  Szenvedéseinek kezdetén így szól: Halálosan szomorú az én lelkem. És
a végén: Istenem, miért hagytál el engem? Így mindentôl meg volt
fosztva.
  b) Istenem, Megváltóm, ki a világosságtól és vigasztól megfosztva
álltál, lelkedet a halálnak sötét árnyékai vették körül, szíved epedve
szomjúhozta a szeretetet és mindez az emberekért történt, -- ne fosszál
meg szíved fényességétôl, mert ennek elvesztésével elsorvadok és
gyengeségemben tönkremegyek. Ki más tudná lelkem napjának lehanyatlását
megakadályozni? Ki tudna világosság nélkül életútján vándorolni, ki
tudna tiszta levegô hiányában dolgozni? A szentek talán tudnak, -- én
azonban nem. -- Én a teremtményekhez fordulnék, saját gyönyörűségemet
hajszolnám, ha Te visszavonulnál tôlem. Már nem is szomorkodnék, nem
éhezném és nem szomjúhoznám az igazságot, hanem megragadnám az
alkalmat, és a királyok lakomájának morzsáin élnék, vagy tán szeméttel,
szalmával, hamuval csillapítanám éhségemet, ami nem méreg, de azért nem
is táplálék. Istenem, ne hagyj el mostani aszályomban és bajomban.
Nyújtsd felém kegyelmed vigaszát. Hogyan tanuljam a legkisebb
gyöngédséget vagy szelídséget, ha Reád nem tekintek? Hogy lehetnék
kitartó az imádságban, ami kétszeres kötelességem, mióta az
oratóriumban vagyok, ha Te nem bátorítasz és nem adod, hogy örömömet
leljem benne? Az öreg emberben már alig van hév, önkénytelenül elmarad
mások mögött és az elmulasztottat nem tudja pótolni. És mégis, Istenem,
nem Szent Fülöp-e az én atyám, aki az életben -- úgy látszik -- soha
nem volt vigasz nélkül? Megpróbáltatásoknak tetted ôt ki, de arcod
fényességét sohasem vontad meg tôle! Szent Fülöp, eszközöld ki részemre
békéd és örömöd, szelídséged és szeretetreméltóságod, önmegtagadásod és
odaadásod egy-részét! Habár helyettesed vagyok, mindenben egyenes
ellentéted vagyok.

                   3. Urunk testi szenvedései

  1. a) Urunk testi szenvedései nagyobbak voltak, mint valamennyi
vértanúéi, mert ô maga így akarta. Minden testi fájdalom foka a testben
élô halhatatlan lélek érzékenységének természetétôl függ. A növények
nem éreznek, mert nincs lelkük, szellemük. Az állatoknak megismerésük
foka szerint több-kevesebb érzésük van. Az ember tökéletesebben érez
bármely állatnál, mert a szellem él benne. Jézus lelke pedig sokkal
mélyebben érzett, mint bármilyen emberi lélek, mert az isteni Igével
személyes egységet alkot. Krisztus azért a szenvedést erôsebben érezte,
mint bármelyik ember, mint ahogy természete messze felülemelkedett az
emberén.
  A szétszóródás enyhíti a fájdalmat. A csatában sokszor megsebesül a
katona és nem is veszi észre. A betegek magas lázban nagyon
szenvedôknek látszanak, de ha elmúlt, csak némi izgatottságra és
általános rosszullétre emlékeznek vissza. Éppígy lényegesen megkönnyíti
a kínt az izgalom és a lelkesedés. Elôfordul, hogy bennszülöttek, kik
cölöphöz kikötve a lassú halál martalékai lesznek, mégis bizonyos
szellemi bódulatban kínjaik ellenére énekelnek. Hirtelen fellépô
fájdalom viszonylag könnyebben viselhetô el, mint a hosszantartó. A
fájdalom tartama teszi azt oly nehézzé. Ha emlékezetünk nem idézné
vissza természetszerűleg a fájdalomérzést, melyet egy percben éreztünk,
a fájdalom folytatólagos perceiben még fokozottabb mértékben, akkor a
szenvedést könnyebben viselnôk el. A fájdalmat második percében
érzékenyebben érezzük, mert már az elsô perce is bennfoglaltatik és a
harmadik érzékenyebb, mint a második, mert magában foglalja az elsôt és
másodikat is és így tovább. A kín idôvel növekszik. Krisztust
szenvedése alatt sem izgalom, sem lelkesedés, sem lelki közömbösség nem
segítette kínjai elviselésében, szembenézett a gyötrelemmel, mielôtt az
még elérte volna. Egész emberi lényét kitárta a szenvedés elé és
keblébe fogadta. Minden szenvedést a fájdalom teljes tudatában viseli
el.
  Azért nem akart a bódító italból inni, ez szellemének elkábítására
vezetett volna. A szenvedés teljességét akarta átélni. Lelke teljesen
csak szenvedésére irányult, semmi sem tudta onnan elvonni. A múltat és
jövôt olyan tevékeny szellemmel foglalta össze, hogy passiója
lefolyásának minden percében minden szenvedése összpontosítva volt, és
minden kín, akár elszenvedte már, akár még elôtte volt, minden
pillanatban jelenvalónak hatott reá. Mindamellett lelke oly nyugodtan,
oly józanul, oly izgalommentesen és tisztán szenved, hogy magára veszi
a szenvedés egész terhét anélkül, hogy elutasítani tudná magától.
Mindenesetre ártatlanságának és annak tudata, hogy mindennek hamarosan
vége lesz, szenvedéseit elviselhetôbbé tehette, de még ezt a vigaszt is
elhessegette magától, gondolatait minden megkönnyebbüléstôl
elfordította, csak azért, hogy egész teljességében és tökéletesen
szenvedjen.
  b) Én Uram és Megváltóm, aki érettem oly tiszta öntudattal, belsô
összeszedettséggel és szellemi erôd megfeszítésével ilyen gyötrô
kínokat álltál ki, segíts, ha testi fájdalom szörnyű kínja kísértésbe
ejt, hogy isteni nyugalmad kis töredékével viseljem azt el én is. Szent
Szűz és Anya, ki láttad Fiad szenvedését és vele együtt Te is
szenvedtél, szerezd meg a kegyelmet, hogy szenvedéseimet az övével és
tieddel egyesíthessem és érdemeitek és a szentek érdemeiért bűneim
vezekléseként elfogadtassanak és segítsenek az örök élet elnyerésében.
(Nagyhét szerdája, április 19.)
  2. a) Urunk szenvedése azért volt oly nagy, mert lelke olyan erôsen
szenvedett. Ez nyilvánul meg az Olajfák hegyén szenvedett halálos kínja
alatt, mielôtt még testi szenvedései elkezdôdtek volna. Az elsô
gyötrelem, mely egész testét átjárta, nem kívülrôl jött, nem az
ostorcsapásoktól, a tövisektôl vagy szegektôl, hanem lelkébôl. Lelke
halálküzdelmet vívott és ô maga ezt már halálnak nevezte. ,,Szomorú az
én lelkem mindhalálig.'' A halálfélelem olyan nagy volt, hogy az egész
testet majdnem szét akarta feszíteni. Mint ahogy az özönvíz idején a
föld mélyén lévô zsilipek megrepedtek és az ég csatornái megnyíltak,
úgy a vér a görcsösen összehúzódó szívbôl hevesen tört elô minden
pórusból és nehéz cseppekben lassan és súlyosan hullott le a földre.
  Ilyen élôhalott állapotban maradt Jézus az Olajfák hegyén szenvedett
órától egész haláláig, és amint elôször érzett halálfélelme a lelkébôl
tört elô, úgy az utolsó is; szíve szakadtáig. Nem az ostorcsapás volt a
kezdete és nem a kereszt volt kínjainak bevégzôje. Lelki kínja és nem a
testi okozta halálát. A hóhérok csodálkoztak, mikor holtan találták.
Hogyan halt meg? A remegô, reszketô szív, mely eleinte oly ijesztôen
ontotta magából a véres izzadságot, végül megtört. Megtört és Ô
meghalt. Mindjárt megtört volna, ha az Úr nem akarta volna még
fenntartani. S mikor a mérték betelt, megszűnt dobogni.
  b) Ó, megkínzott szív: szeretet, fájdalom, félelem, az emberi bűnök
látása törtek meg s az a tudat, hogy azokat mint sajátodat kell
elviselni, lidércnyomásként nehezedik Reád. Az Isten dicsôségéért való
buzgólkodás, a közeledben levô bűn-káosztól való borzadás, mintha bele
kellene fúlnod az emberiségnek ebbe a kloákájába, a mélységes
szégyenkezés, undor és ellenszenv, mit ez Benned keltett, -- ugyanakkor
azonban a lobogó részvét a saját akaratukból elkárhozó lelkek iránt,
kikért hiába haltál meg: -- mindezek az érzések és gondolatok
halálfélelmedben egyesültek és lelkedre áramlott a szomorúság zuhataga,
önként kiszolgáltattad magad ezek hatalmának, ez volt a halálod: Ezt az
erôs, elôkelô, nemes, végtelenül gyöngéd és tiszta szívet a bűn
keményen megsebezte.
  Irgalmas és jóságos Uram! Mikor érheti el szívem tökéletességednek
csak kis töredékét is? Hisz még oly kôkemény, oly gôgös, oly hitetlen,
oly szűkös, oly önzô, oly tisztátalan! Mikor lágyul meg és válik a
Tiedhez hasonlóvá? Ó, legalább taníts meg, hogy Téged figyelve
kövesselek és olyan mélyen és szívbôl szeresselek, mint ahogy Te
legelôször szerettél engem. (Nagycsütörtök, április 20.)

                        4. Bevégeztetett

  Most már mindennek vége, Uram, szenvedéseidnek és megaláztatásodnak.
Követtünk a pusztában való böjtöléstôl egész kereszthalálodig. Negyven
napig vezekeltünk, az idô hosszú volt és mégis rövid, de most már
elmúlt. Könnyebbség ez és megváltás, köszönjük, hogy Bennünket is
megváltottál. Köszönjük Neked a szomorúság idejét és még inkább
köszönjük, ha elôre nézünk az ünnepekre. Bocsásd meg, ha hiányos volt a
nagyböjti idônk és örvendeztess meg az ünnepi idôk alatt.
  Valóban még keveset tettünk érted, Uram! Nagyon is jól ismerjük
mennyire közönyösek, lanyhák vagyunk, mennyire hiányzik bennünk az
önmegtagadás, a vezeklés szelleme, akkor is, ha nem menthetjük magunkat
gyönge egészségünkkel. Milyen ímmel-ámmal és habozva imádkozunk és
elmélkedünk, milyen szórakozottak, kedvetlenek és ingerlékenyek
vagyunk! De talán vannak köztünk, akik többet is tettek. Úgy nézz ránk,
Uram, mint egy egészre; lásd meg bennünk a közösséget, és ami jó az
egyikben van, váljék hasznára a másiknak is. Áldozatos szenvedéseinkkel
ugyan nem érdemeltük ki a húsvéti örömöket, de azért mégis örvendezünk.
  Több örömet és ujjongást érzünk Teéretted, mint a lemondás, amit
gyakoroltunk, megérdemelt volna. Engedd, hogy ez ünnepi érzés Általad
önmagában igazolja magát. Mindenható szenvedéseidnek és szentjeid
bűnbánatának érdemeiért légy kegyes és irgalmas! Fogadj el mint kis
nyájadat szomorú idôben, elszakadt országban, olyan évszázadban, mely
elvesztette a hitet és szeretetet! Könyörülj rajtunk, kímélj meg minket
és adj nekünk békét!
  Szeretett Megváltóm! Most a sírban fekszel, de nemsokára újra
feltámadsz. ,,Bevégeztetett'', ezzel megfizetted a váltságdíjat, igazán
mindent megtettél. Ó, végezd be bennünk feltámadásodat is! Mivel
megvettél minket, használj fel, végy birtokodba és tégy egészen a
Tieddé! (Április 22.)
========================================================================
III. Isten és a lélek


                   1. Isten a lélek boldogsága

  Téged bírni, lelkek szerelmese, a halhatatlan lélek egyedüli
boldogsága. Az örökkévalóság egész boldogsága az, hogy látásodban
örvendezünk. Ebben az életben szórakoztathat és gyönyörködtethet ugyan
engemet az érzékek múlandó hiúsága, de ez nem tart sokáig; mindezt
elveszítjük, mihelyt ezt a világot elhagyjuk. Egy napon minden árnykép
eltűnik. Mit tegyek akkor? Semmisem marad hátra részemre, mint a
mindenható Isten. Ha a Reá való gondolat most nem okoz örömet, akkor az
örökkévalóságban sem marad semmim, amiben örömöm telnék. Isten és
lelkem az egyedüli lények, kik az egész világon reám való vonatkozásban
megmaradnak. Isten a mindenségben minden, ha akarom, ha nem: Mi lesz
velem, ha nem szeretem Ôt és ha nem marad más, amit szeressek? Ha
ellenszenvet érzek iránta és Ô örökkétartó ideig reám tekint?
  Uram, hogy merészkedtem én kimondani, hogy a mindenségben minden Te
leszel, ha akarom, ha nem? Nem ezt kellene-e teljes szívvel, lélekkel
kívánnom? Rajtad kívül ki nyújthat nekem boldogságot? Ha úgy, mint most
az idôk és érzékek minden öröme körül is venne, az évek és évszázadok
folyamán nem fárasztanának-e ki? Ha ez a világ örökké tartana,
lehetnének-e örökké lelkem tápláléka? Van-e földi dolog, amely végül is
nem untatna? Szeretik-e az aggastyánok még azt, amit fiatalságukban
szerettek? Ez a világ nem változik-e folytonosan? Biztos vagyok,
Istenem, eljönne az idô, bármily távoli is, amidôn a földi örömök
kimerülnének és én újabbak után sóvárognék. Te vagy egyedül, Uram és
Istenem, az örökkévalóság tápláléka, igen, Te egyedül. Egyedül Te
töltheted be és elégítheted ki az emberi lelket. Az örökkévalóság
unalmas és szegényes lenne Nélküled, még ha semmi büntetést sem rónál
ki. Téged látni, Téged nézni, Téged figyelni az örökkévalóság
kiapadhatatlan öröme. Te igazából sohasem változol, de azért mégis
mindig és mindig újabb csodálatos mélységeket rejtesz magadban és az
elmélkedô értelem mindig új szemszögbôl hatolhat Beléd, örökké elölrôl
kezdjük megfigyelésedet, mintha soha nem láttunk volna. Jelenlétedben a
gyönyörűség zuhatagként árad, ízleljük, de soha jól nem lakunk vele.
Ez, Uram, igaz osztályrészem idelenn és az örökkévalóságban.
  Milyen távol vagyok még attól, hogy így cselekedjem! Ezt tisztán
látom és be kell vallanom. Szívem árnyak után szalad, mindent elôbbre
helyezek a Veled való érintkezésnél. Mindig úgy sietek, ha Tôled
elmegyek. Sokszor nagyon terhesnek érzem imáim elmondását. Alig van
foglalkozás vagy szórakozás, amit ne űznék szívesebben, mint hogy
gondolataimmal Benned elmerüljek. Atyám, add kegyelmedet, fogjon el
mély szégyenérzet ezért a mulasztásért. Ránts ki lustaságomból és
hidegségembôl és ébreszd fel szívemben a teljes és tökéletes vágyat
Utánad. Taníts meg az elmélkedés, a lelkiolvasmány és az imádság
szeretetére. Taníts meg mindannak szeretetére, amik az örökkévalóságban
foglalkoztatják majd lelkemet.

      2. Krisztus a múltban, jelenben és mindörökké ugyanaz

  A földön minden változásnak van alávetve. Ezt mondom és hiszem, Uram,
de minél tovább élek, annál jobban és jobban érzem is. Egész jövôm
kitárva fekszik elôtted, félelmetes Uram. Pontosan tudod, mi történik
velem minden évben, mindennap, egészen utolsó órámig. Én nem tudom,
csak azt, hogy életemben állandóan változásokat látsz. Egy év sem múlik
el úgy, hogy ne lennék külsôleg és belsôleg más, mint az év kezdetén.
Semmilyen idôszakban sem maradok ugyanaz. Mennyi váratlan és kemény
csapás fog még sújtani? Nem tudom, és azt sem tudom, mennyi ideig fogok
élni. Állandó változás vezet elôre, akár akarom, akár nem. Ó, Istenem,
kihez tartsam magam? Itt nincs semmi, mire támaszkodhatnék, vagy amibe
belekapaszkodhatnék! És ha megtenném is, elvennéd tôlem. Tudom,
szeretetbôl ragadnád el tôlem támaszomat azért, hogy egyedül Reád
hagyatkozzam.
  Rajtad kívül, Istenem, minden változó, Te maradsz egyedül állandó.
Mindig ugyanaz vagy, az emberiség igaz Istene és azért változatlan. Te
vagy a legritkább és legbecsesebb, az egyetlen kincs, mert egyedül Te
vagy állandó. A teremtmény változik, a Teremtô nem. A teremtmény csak
akkor menekedhet meg a változástól, ha Reád támaszkodik. Az angyalok
Téged szemlélnek és övék a béke, ezért tökéletes a boldogságuk. Nem
veszíthetik el, mert Téged sem veszíthetnek el. Nincsenek gondjaik és
bajaik, mert szeretik a Teremtôt, tehát nem valami múlót vagy
érzékelhetôt, hanem ,,Jézus Krisztust, aki tegnap, ma és mindörökké
ugyanaz''. Uram, egyedüli Istenem és Mindenem! Ne engedd, hogy valaha
is mulandó dolgokat hajszoljak. Idelenn minden semmis, mint a
tovasuhanó árnyék. Ne engedd, hogy szívemet valami itt a földön
lekösse! Ne engedd, hogy valami is elragadjon Tôled! Végy körül egészen
és hassad át egész lényemet. Vedd isteni oltalmad alá ezt a gyenge
szívet és ingadozó szellemet! Vonzz magadhoz reggel, délben, este és
légy vigasztalásom. Légy a ragyogó világosság, amire mint vezetômre és
a béke szerzôjére nézek! Engedd, Uram, Jézusom, hogy lángoló és tiszta
szeretettel szeresselek! Engedd, hogy azzal a meleg szeretettel, sôt
még nagyobbal is szeresselek, mint ahogy az emberek e föld
teremtményeit szeretik! Add, hogy ez a szeretetem olyan gyengéd és
állhatatos legyen, mert a földi szerelemben is ezt tartjuk nagyra. Add,
hogy megtaláljalak és érezzem, Te vagy lelkem igazi egyetlen öröme,
menedéke, egész erôsségem, egyetlen vigaszom, utolsó reményem,
legnagyobb félelmem és teljes szeretetem!

                       3. A szeretet ténye

  Uram, hiszem, tudom és érzem, Te vagy a legnagyobb jó. Ezzel nem
akarom csak azt mondani, hogy a legnagyobb jó és a legfelsôbb jóakarat
vagy, hanem a legnagyobb mindent felülmúló szépség is vagy. Hiszem,
bármily szép is teremtésed műve, Hozzád hasonlítva, ki minden szépség
ôsforrása és teremtôje vagy, csak por és hamu, még tekintetre sem
érdemes semmi! Tudom, az angyalok és szentek tökéletes öröme és
boldogsága abból áll, hogy Téged nézhetnek, örök szépség. Már itt a
földön dicsôségednek egy sugara szent lelkeket rajongással tölt el. Még
én is kicsiségemben érzem mindennek igazságát, mert könyörületbôl
felvetted természetünket és mint ember jöttél közénk. És mi láttuk
dicsôségedet, mint az Atya egyetlen szülöttjének dicsôségét. Drága
Megváltóm, minél többet figyelem szavaidat, művedet, cselekedeteidet,
szenvedéseidet, melyeket az evangélium mond el, annál jobban felismerem
csodálatraméltó dicsôségedet és szépségedet.
  Jóságos Megváltóm, épp, mert látom, milyen szép vagy, azért szeretlek
és azért vágyom Téged mind jobban és jobban szeretni. A létezô világban
Te vagy az egyetlen jóság, egyedüli szépség és gyönyörűség, semmi sem
hasonlítható Hozzád. Végtelenül ragyogóbb és csodálatosabb vagy, mint a
legremekebb teremtmények, ezért veszlek körül különleges, semmihez sem
hasonlítható, igazán egyetlen szeretettel. Ha Téged szemléllek, Uram,
minden homályosnak és zavarosnak tűnik fel. Semmit a földön, még azt
sem, ami természetszerűleg a legkedvesebb elôttem, nem tudnék úgy
szeretni, mint Téged. Inkább mindent elvesztek, csak Téged nem, mert
Istenem, Te vagy legfôbb Uram és egyetlen szerelmem.
  Te azonban végtelenül jobban tudod nálam, hogy valójában milyen
kevéssé szeretlek, hogy csak a Te kegyelmed segítségével tudlak
szeretni. Az nyitotta meg szellemem látó erejét, mellyel dicsôségedet
megláthattam. Szívemet hatalmába az kerítette és csodálatos szépséged
gyönyöreire fogékonnyá az tette. Érzékeimnek rettenetes megromlása
tudna csak visszatartani, Uram, attól, hogy Téged szeresselek és
szemléljelek.
  Ki van hozzám közelebb, Istenem, mint Te? És mégis e világ dolgai,
minden ami természeténél fogva gyönyörűségemre szolgál, állandóan meg
akar fosztani látásodtól! Itt csak kegyelmed segíthet. Azért, Uram,
tartsd távol szememtôl, fülemtôl, szívemtôl az ilyen nyomorult
zsarnokságot! Törd szét bilincseimet, emeld fel szívemet, add, hogy
egész valóm csak Feléd irányuljon, soha se veszítselek el szemem elôl
és add, hogy szeretetem napról-napra növekedjék.
========================================================================
IV. A bűn


                1. ,,Ellened vétkeztem egyedül''

  a) Örök idôktôl fogva, Uram, kimondhatatlan boldogságban éltél, mert
Te vagy az egyetlen, legmagasztosabb tökéletesség. Késôbb szellemeket
kezdtél alkotni, hogy Veled legyenek és boldogságodban különbözô
fokokban résztvegyenek. De ehelyett nemsokára fellázadtak Ellened.
Elôször az angyalok egy része, majd az emberiség nem Neked, másnak
kívánt szolgálni. Nem azért teremtettél-e bennünket, hogy boldogok
legyünk? Teremtésünkkel boldogabb lettél-e és hogy lehettünk volna mi
másképp boldogok, mint ha Neked szolgálunk? És mégsem akartunk boldogok
lenni az Általad kijelölt úton, mást választottunk és elhagytunk.
Istenem, hogyan köszöntük meg -- én is -- jóságodat a bűnnel?! Micsoda
rút hálátlanság volt ez? Mi lesz büntetésem azért, hogy a nekem szánt
boldogságot megvetettem és a poklot a mennyek elé helyeztem? Tudom, mi
lesz büntetésem, így fogsz szólani: Hagyjátok saját külön útján járni!
Tönkre akart menni: -- menjen hát tönkre. Megveti az általam nyújtott
kegyelmeket: -- váljanak neki átkossá.
  Neked, Isten, jogod van reám, mert egészen a Tiéd vagyok. Te vagy a
mindenható Teremtô, én pedig a teremtmény, kezed alkotása. Te vagy az
Úr és Mester. Ahogy a fejsze és kalapács nem sújthat a velük dolgozó
kezére, épp oly kevéssé tehetek ellened valamit én is. Te semmivel sem
tartozol nekem. Nincs Veled szemben semmi jogom, csak kötelességeim
vannak. Teljesen Tôled függök. Életem, egészségem, minden perc kegyelme
csak Tôled függ. Akaratom nem rendelkezhet életem felett, épp oly
kevéssé, mint a fejsze és kalapács. Sokkal jobban függök Tôled, mint
itt a földön bármi függ urától és parancsolójától. A fiú nem függ egész
életen át az apától; az anyag, amibôl a fejsze készül, már elôzôleg is
megvolt. Én azonban teljesen Tôled függök. Ha lehelleted tôlem csak egy
percre is megvonod, hulla vagyok. Teljesen és maradéktalanul a Te műved
és tulajdonod vagyok: -- egyedüli kötelességem tehát, hogy Neked
szolgáljak.
  b) Istenem, mennyire megfeledkeztem errôl eddig és felejtem el
állandóan még most is! Mennyi ideig éltem úgy, mintha magam ura és
parancsolója lennék és lázongtam ellened! Saját tetszésem szerint
cselekedtem és nem a Te akaratod szerint. Annyira konok voltam már,
hogy nem is éreztem, milyen nagy mulasztás ez tôlem. Nem értem, milyen
rettenetes a bűn, hisz nem vetem meg és nem gyűlölöm, mint ahogy
kellene. Nem érzek ellene utálatot és megvetést, nem fordulok el tôle
lelki borzalommal, pedig szégyen és vétek Veled szemben. Inkább
játszadozom vele, mert ha nem is követek el halálos bűnöket, de nem
érzek ellenszenvet a bocsánatos bűnök iránt. Istenem, milyen ijesztôen
nagy a különbség aközött, ami vagyok és aközött, aminek lennem kellene!

                          2. Folytatás

  a) Nem merem földi elöljáróim valamelyikét megsérteni; vigyázok, mert
tudom, ebbôl kellemetlenségem származhatik: -- de nem törôdöm vele, ha
Téged megsértelek. Tudom, Uram, a sértés nagysága arányban van a
sértett nagyságával: -- ennek ellenére mégsem félek Téged megbántani,
pedig Te a végtelen Isten vagy. Uram, mit éreznék, minek nevezném
magam, ha egy földi elöljárómmal szemben így viselkednék és ilyen
erôszakos lennék? Ha apámra vagy egy tisztelt papra mérnék csapást és
nem haboznék arcukba sújtani? Ezt a gondolatot még elviselni sem
tudnám: -- és mégis, mi ez ahhoz mérten, hogy kezemet Reád emeltem?
Hisz mi más a bűn? Vétkezni annyi, mint Téged a legdurvább módon
megbántani. Ebben van tehát, lelkem, a bűn gonoszsága: a bűn a kéz
felemelése mindenható Teremtômre, oltalmazómra és leendô bírámra, az
ellen, aki maga a méltóság, dicsôség, szépség, tisztelet és szentség
megtestesítôje: -- az egyedülvaló Isten ellen.
  b) Uram, megborzadok lelkem állapotán! Mi lenne belôlem, ha szigorú
volnál hozzám? Életem nem egyéb, mint nagy és kis sértések sorozata
drága irgalmas Megváltómmal szemben! Mennyi súlyos vétket követtem el
ezelôtt és mennyit követek el még ma is a legkisebb dolgokban is! Mi
lesz még belôlem? Hová jutok, ha magamra maradok? Mit tehetek egyebet,
mint hogy alázatosan ahhoz megyek, kit oly súlyosan megbántottam és
megsértettem és könyörgök hozzá, törölje el lesújtó vétkemet. Uram
Jézus, úgy szerettél, hogy megváltásomra lejöttél a mennyekbôl. Mutasd
meg bűnöm nagyságát, magyarázd meg az abban rejlô méltatlanságot,
taníts meg, hogy szívbôl fakadó bűnbánatot érezzék és bocsáss meg nagy
irgalmasságodban. Könyörgök, drága Megváltóm, végy újra magadhoz! Csak
kegyelmed segíthet erre. Egyedül nem tudom magamat megmenteni. Nem
tudom visszanyerni azt, ami elveszett. Nélküled nem fordulhatok Hozzád,
hogy kegyedet visszanyerjem és lelkemet megmentsem. Ha csak magamban
bízom, a gonosz mind jobban elhatalmasodik felettem, teljesen
elszakadok Tôled és kötelességem elhanyagolásában egészen megmerevedem.
Helyetted saját magamat helyezem központba, magam faragta bálványokat
imádok helyetted, egyedül igaz Isten és Megváltó, hacsak kegyelmed
ebben meg nem akadályoz. Azért hallgass meg, Uram, elég soká éltem már
ilyen ingadozó, határozatlan és békétlen életet. Most már hű szolgád
akarok lenni, nem akarok többé vétkezni. Légy irgalmas, nyújtsd
kegyelmedet, legyek az, amivé lennem kellene.

                        3. A bűn hatásai

  a) Te vagy, Uram, a végtelen irgalmasságú Isten. Mindent szeretsz,
amit alkottál, a lelkek kedvelôje vagy. Hogy van az, hogy mégis ilyen
nyomorult világban élek? Ez a fájdalommal és szenvedéssel tele világ
lenne az, melyet teremtettél? Ádám utódai közül ki marad gond nélkül a
bölcsôtôl a sírig? Mennyi szomorú betegség és gyengeség, mennyi baleset
fordul elô az életben, mennyi szörnyű aggodalom! Hány embert sújtott
porig, vagy tört meg a bánat és szomorúság, viharos szenvedély vagy
állandó félelem! Milyen csapások árasztják el a földet, pestis, éhínség
és háború! Miért mindez, Istenem? Lelkem! Állj meg és kérdezd még
egyszer: Miért van ez így? Megváltoztatta-e Isten természetét? Miért
lett a föld ilyen szerencsétlen?
  Istenem, nagyon is jól tudom, miért van ez a sok rossz. Nem Te
változtattad meg természetedet, hanem az ember rontotta el a magáét.
Vétkeztünk, Uram, s innen van a szörnyű változás. Mind a szenvedés,
amit magam körül látok és aminek egy részét nekem is viselnem kell: a
bűn eredménye. Nem léteznének, ha nem vétkeztünk volna. Csak kis
részletfizetés a bűnért, csak homályos, ködbe veszô képe a bűnnek. A
bűn százszor rosszabb, mint a pestis, éhínség vagy háború. A csúnya
betegség elpusztítja és eltorzítja a testet, megrontja a vért,
megtámadja a fejet, szívet, tüdôt, minden szervet, tönkre teszi az
idegeket, minden tagban fájdalmat okoz, olthatatlan szomjat,
reszketést, didergést és ôrültséget idéz elô: -- ez mégis mind semmi
ahhoz a borzasztó betegséghez viszonyítva, amit bűnnek nevezünk. Ezek
csak a bűn hatásai, annak árnyékai, semmi egyéb. Oka egész más,
rosszabb és borzalmasabb, mint hatása.
  Istenem, mutasd meg nekem ezt a gonoszságot! Engedd, hogy felfogjam
annak a rossznak minden borzalmát, amiben tudtomon kívül szenvedek.
Mutasd meg, mi a bűn?
  A test és a lélek kínja mind csak a bűn eredménye, de ez még mind
semmi a másvilágon elszenvedendô büntetés mellett. A föld legnagyobb és
kibírhatatlan szenvedései kicsinyek a pokol kínjaihoz hasonlítva. A
lélek szörnyű félelmei és ijedelmei semmivé törpülnek a lelkiismeret
soha el nem múló vívódásai mellett. A legrosszabb megpróbáltatások,
minden földi javunk elvesztése, barátok árulása, vigasztalan
egyedüllét, mind semmi ahhoz mérten, ha Isten látásától vagyunk
megfosztva. Az örök büntetés egyedüli mérôfoka a bűn súlyosságának.
  b) Istenem, erre taníts meg, nyisd ki szememet és szívemet, esedezve
kérlek, és értesd meg velem, milyen megvetésre méltó a halálnak ez a
teste. Ne csak taníts erre, Uram, hanem irgalmadban és kegyelmedben
vedd is el tôlem.

                      4. A bűn gonosz volta

  a) Uram Isten, jól tudom, a teremtést igazán tökéletesen alkottad s
ha ez áll az érzékelhetô világra, akkor annál inkább áll az értelemmel
megáldott lényekre. A mennybolt kárpitját borító csillagok csodálatos
harmóniában futják pályájukat; a földet alkotó elemek csodás
összhangban vannak céljukkal: de sokkal nagyobb volt a harmónia a
mennyekben, amikor az angyalokat elôször teremtetted. Létük elsô
percétôl az angyalok kara fenséges összhangot és egyedülálló szépséget
alkotott. Az ember teremtésének ezt az összhangot más
megnyilvánulásokban kellett volna megvalósítania és tovább
fejlesztenie. Hirtelen azonban ennek a finom és választékos
szövevénynek egy pontján rettenetes repedés támadt, mind mélyebb és
mélyebb lett és egy részt teljesen megsemmisített. Azután az emberi
nemben is mutatkozott hasonló szakadás és kiterjedt minden emberi
ábrázatra. Ez a rettenetes rossz, mely Isten művének nagy részét
megsemmisítette: a bűn.
  Ilyen Istenem, szemedben a bűn. De mi a bűn a világ ítélete szerint?
Csak egészen pici baj, vagy egyáltalán semmiség. A Teremtô szemében
pedig: a bűn elrontotta egész alkotását; nagyobb baj, mintha a
csillagok pályájukat elhagyták volna és cél nélkül bolyonganának a
világűrben, s ez által új káosz keletkeznék. A vétkes ember azonban a
bűnt csak gyönge szavakkal jelzi. Letagadja. A világ pedig nevet rajta,
elnézô vele szemben és megbotránkozva tiltakozik a megérdemelt örök
büntetés ellen. Inkább megtagadja magát az Istent, de nem akarja
elismerni a pokol gondolatát. A világ a bűnt valami tökéletlenségnek
vagy illetlenségnek minôsíti, ízlés hiányának vagy pusztán csak
gyengeségnek.
  Lelkem, figyelmesen gondold át ezt a nagy különbséget a bűn
megítélésében, mely a mindenható Isten és a világ ítélete között
tátong! A kettô közül melyiknek akarsz hinni: Isten véleményének vagy
az emberének? Istennek van-e igaza vagy teremtményének? Legnagyobb
rossz-e a bűn vagy a legkisebb?
  b) Uram és Megváltóm, nem habozhatom. Igaz, ,,minden ember azonban
hazug.'' Neked hiszek jobban, mint az egész világnak. Vésd erôsen belém
a bűn förtelmének meggyôzôdését, taníts meg, hogy utáljam, mint a
pestist, mint a mindent elemésztô lángot, igen, mint magát a halált.
Engedd, hogy minden fegyverrel küzdjek ellene, -- s hogy legyôzhessem,
zászlód alá menekülök.

                      5. A bűn ocsmánysága

  a) Uram, tudom, tökéletes vagy és semmiben sincs hiányod. Azt is
tudom, emberi természetet vettél fel, leszálltál az Égbôl, hogy minden
emberi szenvedést elviseljél és meghaljál. Ez a tény homályba borítja
az eget és elveszi e földtôl, mely kezdetben oly szép volt, a fényt és
tündöklést. Eljöttél, Uram, nemcsak a szokásos földi szenvedéstôl
sújtva, hanem elszenvedted a soha nem hallott legnagyobb fájdalmakat
is. Az Evangélium igazi alapvetô ténye és egyetlen alapja: Jézus
Krisztus, a megfeszített. Tudom, Uram, hiszem és komolyan lelkembe
zárom.
  Miért volt a természetben ez az irtózatos változás? Tesz-e Isten
valamit is indok nélkül? Nem, lelkem, ezt a bűn okozta. Bűnöd miatt
szállt le az örökkévaló a mennyekbôl és azért szenvedett idelenn. Ebbôl
ismerem fel, milyen nagy rossz a bűn: a végtelen Isten halála az
egyetlen fokmérôje, összes testi és lelki szenvedései a Getszemani
kertben eltöltött idôtôl haláláig, mind a bűntôl származnak. Milyen
szörnyű lehet tehát a rossz, ha csak ilyen áldozat tudja helyrehozni és
csak ilyen áron váltható meg! Ebbôl ismerem fel legjobban, milyen
szörnyű a bűn. Borzalmas, mert a földön elterjedt minden rossz onnan
ered és még borzalmasabb, mert az Isten fiát a szégyenfára szegezte.
  b) Szeretett Uram és Megváltóm, hogyan vehettem ilyen könnyen ezt a
dolgot, pedig milyen szörnyű következményei vannak? A jövôben kegyelmed
segítségével komolyabban gondolok a bűnre, mint ahogy eddig tettem. A
balgák nevethetnek a bűnön, de én a dolgokat igazi megvilágításukban
akarom látni. Szenvedô Megváltóm, szenvedéseidet én okoztam. Mindenek
felett szép vagy isteni természetedben, de épp olyan szép vagy
szenvedéseidben is. Imádásra méltó tulajdonságaidat nem hogy
elhomályosítaná, hanem azok annál tündöklôbben ragyognak, minél
figyelmesebben nézzük megaláztatásodat. Ebben még sokkal szebb vagy
nekünk. Sohasem akarom azonban elfelejteni, hogy az emberek bűne, az én
bűnöm ezt a megalázkodást szükségessé tette. Szerelmem megfeszíttetett
és pedig nem más által, hanem általam. Én feszítettelek meg! Az én
bűnöm miatt szögeztek fel a keresztre! Uram, milyen rettenetes ez a
gondolat! De már nem tehetem meg nem történtté. Most csak annyit
tehetek, hogy gyűlölöm mindazt, ami szenvedéseidet okozta. Végül is nem
kell-e gyűlölnöm? Ne szeressem-e végre Uramat és Mesteremet annyira,
hogy ellenségét gyűlöljem és szakítsak mindazzal, ami Tôle elvon? Ne
utasítsam-e el teljesen és tökéletesen magamtól a bűnt? Nagy
szereteteddel taníts meg erre és tégy arra erôssé, Uram. Ültess belém
heves, mélyen gyökeredzô gyűlöletet a bűn iránt.

                     6. A bűn rabszolgasága

  a) Úr Isten, egyedül Te vagy erôs és szent. Te vagy ,,a szent és
erôs'' Isten. Te vagy minden dolog szentsége és erôssége. Semmi
teremtett dolog nem állandó és nem talál támaszt önmagában, hanem
vsszedűl és elmúlik, ha Te nem vagy vele és nem tartod fenn. Te vagy,
Isten, a mennyekben az angyalok és szentek erôssége, idelenn a földön
pedig Te vagy az igazak segítôje! Rajtad kívül nincs lény, ki szent és
erôs lenne. Imádlak ennek tudatában. Teljes szívvel akarom megérteni a
nagy igazságot és hirdetni, hogy rajtad kívül semmi hatalom és erô nem
létezik.
  Istenem, Te vagy a szellemek ereje. Te vagy az én erôm is. Mily igaz
tehát -- és ennél nincs igazabb --, hogy én csak benned vagyok erôs!
Mélyen átérzem, Istenem, ha egy percre magamra maradok, tévútra
kerülök. Amilyen biztos, hogy az elejtett kô leesik, oly biztosan zuhan
szellemem, szívem reménytelen mélységbe, ha a jobbod nem tart. Ha
elhagysz, elvesztem! Milyen különös és mégis mily igaz, hogy
természetes hajlandóságom restségre, kicsapongásra, a vallás és az ima
elhanyagolására, a világ szeretetére hajlik, nem pedig a Te
szeretetedre, szent életre és önuralomra! Dicsérem és helyeslem, amit
nem cselekszem. Szívem földi hiúságokat kerget, romlásra és feloszlásra
törekszik és végül a halálban messze kerül Tôled, a halhatatlan
Istentôl.
  b) Uram, eléggé megismertem már, milyen borzasztó a bűn
rabszolgasága. Ha távol vagy, bárhogy is igyekszem, nem tudok
helytállani, akaratosságom, gôgöm, érzékenységem és önzésem uralkodnak
felettem. Napról-napra növekednek bennem és végül ellenállhatatlanok
lesznek. A régi Ádám mind erôsebb lesz bennem és végül rabságba ejt.
Sok rossz dolgot ismerek, mégis megteszem, végül még én panaszkodom
keservesen, hogy rabjuk lettem és nem tudok velük szakítani. Micsoda
zsarnokság a bűn! Súlyos teher, megbénít és lenyom, és mi lesz a vége?
Drága érdemeidért, mindenhatóságod erejével erre kérlek, Uram, adj
életet, szentséget és erôt. Szentséges Isten, engedd, hogy erôs legyek!
Halhatatlan Isten, tégy kitartóvá! Szent, erôs, halhatatlan Isten,
könyörülj rajtam!

               7. Minden bűnnek megvan a büntetése

  a) Te, Istenem, mindent látsz és mindent hallasz. Tekintetedet
mindenre irányítod. Bármi is történik a világban, szemed elôtt folyik
le. Mindig nálam vagy és látod minden gondolatomat, ismered minden
cselekedetemet. Te, Istenem, látod legcsekélyebb tettemet, és hallod
legjelentéktelenebb és legmeggondolatlanabb szavamat. Szívem minden
legtitkosabb és talán önkénytelen, már el is feledett gondolatát magad
elôtt látod és beírod az élet könyvébe. Létezésem minden napján
felejtek, de Te semmit sem felejtesz el. Fel vannak jegyezve elmúlt és
jövendô éveim tettei egész halálomig, míg a lapok mind meg nem teltek
és a könyv befejezôdött. Hová meneküljek lelked elôl? Feltétel nélkül,
teljesen és tökéletesen a Te kezed között vagyok.
  Milyen sokszor cselekszem rosszat, Istenem, és milyen ritkán jót!
Milyen sivárak egészben szemlélve minden napom cselekedetei! Könyvedbe
bejegyezted minden sértésemet, hanyagságomat, vétkemet és mindegyiknek
megvan a maga külön büntetése, ez a büntetés napról-napra lassan, de
biztosan növekedik. Amint a tékozló ember végül is összeomlik napról-
napra növekedô adósságainak terhe alatt: úgy fenyeget engemet is a rám
váró büntetéseknek folytonos növekedése. Elfelejtem gyermekségem és
fiatalságom bűneit, pedig mind fel vannak jegyezve a nagy könyvben.
Abban foglaltatik egész életem története és egy napon majd ellenem
tanúskodik. Semmisem semmisült meg, minden feljegyeztetett. Lelkem, mi
mindent kell kiállanod? Milyen megpróbáltatás elôtt állasz, mi lesz az
eredmény? Sok ezer bűn hibáját és büntetését vettem magamra. A
tisztítóhelyre küldenek, ki tudja mennyi idôre és mikor jöhetek ki
onnan? Addig nem, míg az utolsó fillért le nem törlesztettem, de mikor
lesz az?
  b) Drága Megváltó, könyörülj rajtam! Bízom, hogy bűneimet
megbocsátottad, de fennmarad még a büntetés. Irántam érzett szereteted
ellenére, habár a Tied vagyok, mégis a tisztítóhelyre fogsz küldeni.
Ott a büntetésben még egyszer átélem vétkeimet. Ott szenvedni fogok, de
itt van már az idô, hogy mély bánatot indítsak magamban. Eljött az idô
a jócselekedetekre, búcsú elnyerésére és a bűnök terhét mindenképp
igyekezni kell eltörölni. A szentek az emberek szemében ugyan mentesek
a bűntôl, valóban azonban nagy számlájuk volt Veled szemben, és állandó
megpróbáltatásokkal fizettek. Nekem nincsenek érdemeim, de nem is
voltak igazi szenvedéseim. Azt sem tudom, volna-e elég erôm a
szeretetnek ilyen cselekedetét véghez vinni, amivel bűneim bocsánatát
elnyerhetném. Kilátásom nagyon komor, csak végtelen szenvedésedben
bízom. Drága Megváltóm, annyiszor bebizonyítottad már jóságodat, légy
most könyörületes, légy kegyelmes igazságodban.
========================================================================
V. A kereszt hatalma


  a) Istenem, ki jött volna rá a természetes gondolkodás folyamán arra,
hogy tökéletességed egyik módja saját magad lealacsonyítása, hogy
tervedet szenvedéseddel vidd keresztül? Örök idôktôl fogva
kimondhatatlan boldogságban éltél. Jól megértem, mikor a teremtést
megkezdted és teremtmények világával vetted körül magad, akkor olyan
tulajdonságok virultak ki Benned, melyek e nélkül nem nyilvánultak
volna meg. Mindenhatóságodat nem nyilváníthattad volna ki, ha nem lett
volna tárgya, amin megmutathattad. Akkor kezdted csodálatos és gyengéd
gondviselésedet, hűségedet és gondoskodó szeretetedet teremtményeid
iránt kinyilvánítani. Ki gondolhatta volna, hogy teremtésed
lealacsonyításodat is magában foglalja és szükségessé teszi! Nagy
Isten, mennyire megalázkodtál, midôn testünket és vérünket magadra
öltötted és a keresztfát halottas ágyadnak választottad! Sokkal jobban
dicsôítlek és magasztallak, mert mindenhatóságodat szenvedéseidnek
mélységeiben nyilvánítottad ki, mintha művedet anélkül hajtottad volna
végre. Végtelen nagyságodnak megfelelôen így szárnyaltad túl minden
gondolatunkat.
  b) Úr Jézusom, hiszem és kegyelmed segítségével mindig hinni és
vallani fogom, tudom, hogy igaz és a világ végéig az marad: a világban
semmi nagy dolog nem történhetik szenvedés és megalázás nélkül. Minden
csak ezek segítségével történhetik. Hiszem, Istenem, hogy a szegénység
jobb, mint a gazdagság, a fájdalom jobb, mint az élvezet; az
ismeretlenség és megvetettség jobb, mint a hírnév; a szégyen és
gyalázat jobb, mint a fény és dicsôség. Uram, nem kérem, hogy ezekkel a
megpróbáltatásokai sújts, mert nem tudom, elviselném-e vagy sem, de
legalább hinni akarom, még pedig ôszintén, legyen bár szerencse vagy
balszerencse osztályrészem. Nem akarok a gazdagságban,
megtiszteltetésben, tekintélyben, hatalomban bizakodni. Nem akarom,
hogy szívem e világnak sikereit és elônyeit hajhássza. Nem kívánok
magamnak földi javakat sem. Kegyelmed segítségével inkább azokat
becsülöm, akiket nem látnak meg és megvetnek. Tisztelni akarom a
szegényt, becsülni a szenvedôt, bámulni hitvallóidat és szentjeidet és
a világ megvetése által részesedni akarok bennük. Végül, Uram, ha
gyenge is vagyok és nincs erôm a szenvedésért mint javamért könyörögni,
legalább azt a kegyet kérem Tôled, viseljem, ahogy kell a szenvedést,
melyet bölcsességed és szereteted reám mér. Viseljem el úgy a
fájdalmat, gúnyt, megvetést, szégyent, félelmet és bizonytalanságot,
ahogy Te, Jézusom, azt tôlem elvárod és ahogy saját szenvedéseddel erre
megtanítottál! Megígérem, nem akarok soha kegyelmeddel felemelkedni,
nem fogok különleges állásra pályázni, a világtól semmi nagyságot nem
akarok elérni, meghúzódom mások mögött és ismeretlen akarok maradni.
Igyekezni fogok, hogy az igazságtalanságot és sértést alázatosan
viseljem el és a rosszért jóval fizessek. Mindenben meg akarok
alázkodni, haragos szavakra hallgatással felelek és nem vesztem el
türelmemet, ha kín és szenvedés nem akar véget érni. Mindezt el akarom
viselni irántad és kereszted iránt érzett szeretetbôl, azzal a
tudattal, hogy ily módon a világ és az örök élet ígéreteit elnyerhetem!
========================================================================
VI. A feltámadás


                    1. A Szentlélek temploma

  Imádlak örök Ige, mert kegyelemmel teljes lejöveteledben nemcsak a
teremtett lény természetét, szellemét és lelkét vetted fel, hanem földi
alakot is: a Mindenható örök idôkre a teremtett sejtbe akarta magát
belehelyezni. Ô, aki öröktôl fogva tiszta, végtelen és megfoghatatlan
szellem volt és csak saját magasztos nagyságának törvényeit hordozta
magában, örökre szoros kapcsolatban akart lenni azzal, ami a természet
szegénységének van alávetve. Mindenhatóságod, Uram, önmagát védi, de
csakis Mindenhatóságod engedhette meg földreszállásodat minden belsô
veszteség nélkül. Testednek több része volt hatalmadban, mint Neked a
test gyengeségében. Ezért kellett feltámadnod, ha már meghaltál, mert
tested, miután birtokba vetted, nem volt többé elválasztható
Istenségedtôl még a sírban sem. Ott is a Te tested maradt, s nem
indulhatott feloszlásnak. Nem maradhatott a halál martaléka, ha ilyen
csodálatos módon a magadévá tetted. Ami a Tied, annak örökre
tökéletesnek kell maradnia. Alázatosan imádlak, drága Jézusom, ebben a
szent testben, megváltásunk eszközében.
  Felnézek Reád, Uram, és szentséges testedet úgy tekintem, mint
feltámadásom zálogát. Meg kell ugyan halnom, semmi sem biztosabb ennél:
-- de nem halok meg örökre, újra fel fogok támadni. A pogányok, akik
nem ismertek, a testet nyomorultnak és jelentéktelennek tartották,
minden erkölcsi rossz fészkének, okának és mentségének. A testnek meg
kell semmisülnie: ez volt az eljövendô életrôl való legmagasabb
fölfogásuk, vagy ez volt ennek a magasabbrendű létezési formának a
föltétele. Hogy a test valójában énjüknek egy része és hogy újra
helyreáll a halál után, bár nem érdemeljük ezt a kegyelmet; ez
meghaladta értelmüknek képességét. Valóban, melyik emberi szellem jött
volna rá kinyilatkoztatás nélkül, hogy ez a test, mely tapasztalatunk
szerint oly gyatra, alacsonyrendű, oly érzéki és bűnös, állatok
testvére, tele romlandósággal, arra kijelölve, hogy porrá és hamuvá
váljék, képes legyen arra, hogy ilyen magas hivatást töltsön be, égi és
halhatatlan legyen és mégis test maradjon! Csak Te, a Mindenható,
tetted ezt lehetôvé. Nem csodálkozom, ha a világ bölcsei, kik nem
hisznek Benned, mosolyognak a feltámadáson. Kegyelmed segítségével
azonban tanításodat mindig lelkembe vésem, habár éles ellentétben van a
világ tanításával. Ó legjobb, legmagasztosabb és legnagyobb Mesterem,
Te vagy az igazság. Tudom és teljes szívembôl hiszem, hogy testem,
amiben élek, újra fel fog támadni. Tudom, hogy mostani csúnyasága és
lealacsonyodása ellenére egy napon, ha méltó leszek reá, romlatlan és
átszellemült alakban újra felkel. Tudom és kegyelmed segítségével nem
is akarom többé elfelejteni.
  Taníts meg élni, mint ahogy élni kell annak, aki hisz a test
méltóságában és szentségében, ahová belehelyeztél. Drága Megváltóm,
azért jövök oly gyakran és oly komolyan szent lakomádhoz és táplálkozom
tested- és véredbôl, hogy kimondhatatlan szentséged segítségével én is
megszentelôdjem. Tudom, írva vagyon, testünk a Szentlélek temploma. Ne
becsüljem és tiszteljem-e, amit oly csodálatos módon táplálsz és amit
az isteni Lélek hajlékul választott ki magának? Istenem, ki a kereszten
felmagasztaltattál, félelmed járja át testemet. Feszítsd meg lelkemet
is testemet minden reá tapadó bűnömért, és tedd olyan ragyogó tisztává,
mint amilyen Te vagy.

                       2. Egyedül az Isten

  Tamással együtt imádlak, Uram és Istenem! Ha én is úgy mint ô,
azelôtt hitetlenséggel vétkeztem is, annál mélyebben imádlak most.
Imádlak, mert egyedül Te vagy imádásra méltó és dicsôséggel teljes,
fôleg lealacsonyodásodban, midôn az emberek megvetnek, épp úgy, mint az
angyalok dicsôítésében. ,,Istenem, mindenem'', Téged hinni annyit
jelent, mint mindent bírni, ami csak enyém lehet. Magamtól nem mernék
ilyen merész kívánságot kiejteni, ez részemrôl nagy merészség lenne, ha
Te nem biztattál volna és nem adtad volna számba a szót. Magadra
öltötted természetünket, testvérem lettél, meghaltál, mint az emberek,
csak sokkal borzasztóbb módon: -- mindezt azért, hogy ne kelljen Rád a
távolból félelemmel nézni, hanem így bizalommal tudjunk közeledni
Hozzád. Beszélsz hozzám, mint ahogy Tamással beszéltél és intesz nekem,
érintselek meg, mint ahogy ô tette. Istenem, mindenem, ha
örökkévalóságig is beszélnék, mást már nem mondhatnék. Ha az enyém
vagy, szívem túlárad a sok jótól. Nélküled azonban semmisem vagyok,
elfonnyadok, szétesem és tönkremegyek. Uram Istenem, add magadat, és
semmi egyebet.
  Tamás eljött és megérintette szent sebeidet. Ó, mikor jön már el a
nap, mikor megadatik nekem, hogy valóságban láthassam és csókolgassam
ôket? Milyen dicsô nap lesz az, ha valaha, minden bűn és
tisztátalanságtól megszabadulva, méltó leszek arra, hogy Hozzád, a
megtestesült Igéhez, ott fenn a fényesség házában közeledjem! Milyen
ragyogó reggel lesz az, midôn a tisztítótűz szenvedései után elôször
pillantlak meg saját szememmel, színrôl-színre látlak, reszketés nélkül
nézhetek szemedbe és láthatom, amint szánakozó ajkad megnyílik.
Borzongató örömmel letérdepelhetek, megcsókolhatom lábadat és végül két
karod közé veszel. Téged, az egyedül szeretettet, és egyúttal lelkem
szerelmesét, már most akarlak szeretni, hogy majd egykoron is
szerethesselek. Ó, örökkévalóság felséges napja, fogyatkozás és
végnélkül való, melytôl még annyira messze vagyok most, míg a halálnak
e testében zarándokolok, míg ezer gondolat gyötör és szór szét és
akármelyikük örökre elzárhatná elôlem a mennyországot: ó nap, mikor
ragyogsz föl számomra? Uram, milyen nap lesz az, ha minden bűntôl, a
bocsánatostól és halálostól is, örökre megszabadultam, ha teljesen
méltóan és tisztán állhatok Elôtted. Ha már képes leszek jelenléted
elviselésére és félelem nélkül állhatok szemed elé és reszketés nélkül
viselem el az angyalok és arkangyalok kutató tekintetét, ha közöttük
állok és ôk körülöttem. Nem vagyok ugyan méltó arra, hogy odajussak,
Téged lássalak és érintselek, azonban alázatosan akarok mindig
közeledni Hozzád, hogy elérjem azt, ami most még nincs megengedve. Te,
Megváltóm, Istenem is vagy, lelkemnek egyetlen ura. Széttörök szívemben
minden bálványképet. Csak Jézust, mint a megfeszítettet akarom bírni.
Életem csak Hozzád való imádkozás legyen, érted való áldozat, teljes
odaadás a kenyértörés szent közösségében.

                        3. Jézusi türelem

                             ,,Nézzétek kezemet stb. Van ennivalótok?''

  Imádlak, Uram, csodálatos türelmedben és gyöngéd együttérzô
leereszkedésedben. Tanítványaid tanításaidnak és csodáidnak ellenére
elvesztették hitüket és midôn a halálba indultál, elmenekültek. Késôbb
sem lettek bátrabbak, elfelejtették, hogy feltámadásodat harmadnapra
jósoltad meg. Sôt még Magdolnának és a többi asszonynak sem hittek,
akik elmondották, hogy újra élve láttak. Mégis megjelentél elôttük,
megmutattad sebeidet, engedted, hogy illessék azokat, velük ettél és
megajándékoztad ôket békéddel. Van-e, Jézusom, oly nagy akaratosság,
melytôl szeretetedet megvonod? A számtalan esés és visszaesés legyôzi-e
türelmedet és elnézésedet? Nemcsak hétszer bocsátasz meg, hanem
hetvenszer hétszer. Semmi vízözön nem olthatja ki az olyan szeretetet,
mint a Tied. Ilyen vagy mindenütt a földön az idôk végéig: megbocsátó,
kíméletes, tűrô, várakozó, ha a bűnözôk még oly kihívóak is. Szánakozva
mentegeted tudatlanságukat. Minden embert, még ellenségeidet is, napról-
napra, évrôl-évre az utolsó óráig kegyelmed édes bíztatásával
felkeresel. Ismered belsônket, tudod, csak por vagyunk.
  Isten, mi mindent tettél már értem! Az emberek szigorúnak tartják
ítélkezésedet és büntetésedet túl keménynek, ezt magamról azonban nem
mondhatom. Mások magukról beszélhetnek, de az ítélet napján
szégyenükre, felvilágosítod ôket. Semmi közöm ezekhez. Az én
tapasztalatom egész más: én csak jótéteményeidben részesültem: -- és én
teljes öntudattal, szívvel és lélekkel tanúsítom, irántam csak jóságos
és irgalmas voltál. Hányszor lázadtam fel Ellened és mégis
megbocsátottál. Újból és újból segítô kezet nyújtottál. Elbukom és
mindig felemelsz. Bűneim ellenére változatlanul szeretsz, vigasztalsz,
gondoskodol rólam, elárasztasz áldásoddal, fenntartasz és elôbbre
segítesz. Visszaélek kegyelmeddel és mindig újabbakkal árasztasz el.
Megsértelek, mégsem neheztelsz. Csak jót teszel velem, mintha semmi
megbánni, vezekelni, jóvátenni valóm nem lenne, mintha leghűségesebb
sáfárod lennék. Sôt még szereteted bűn elkövetésére csábít, mintha az
csak gyengeségbôl fakadó elnézés lenne, valóságban pedig félelmet
kellene bennem ébresztenie. Vallom, Uram, minden nap újabb bizonyítéka
határtalan, legyôzhetetlen szeretetednek.
  Légy türelmes velem hálátlanságom, romlottságom és hűtlenségem
ellenére! Elôhaladásom rendkívül lassú, de legalább megpróbálkozom,
hogy elôbbre jussak. Bár bűneim vannak, mégis mindig szemmel tartlak és
komolyan törekszem arra, hogy lelkemet megmentsem. Adj idôt gondolataim
rendbeszedésére, hogy jól kezdjem el. Ki akarok vetkôzni a lustaságból
és lanyhaságból, szomorúságból és csüggedésbôl, fel akarok ébredni és
vidám szeretnék lenni, hisz a Te szeretetedben vándorolok e földi
létben. Csak Benned reménykedem és örvendezek. Csak kegyelmedet add,
annak segítségével megteszek mindent, amit tudok, Te pedig kegyelmeddel
fejezd be mindezt, akkor jelenlétedben és öt szent sebed szemléletében
és imádatában boldog leszek.
========================================================================
VII. Isten velünk


                      1. A lélek bizalmasa

  a) Keresztelô Szent János megvált a világtól, nazireus fogadalmat
tett. Elfordult a világtól, ellene lépett fel és lelki felsôbbsége
érzetében a bűnbánat szavaival beszélt hozzá. Erre egész Jeruzsálem
hozzáment a pusztába és szemtôl-szembe került vele. Prédikációjában
arra az Egyre utalt, aki eljövend és egész más módon fog hozzájuk
szólni. Nem fog tôlük elválni, nem fog úgy fellépni, mint valami
felsôbb lény, hanem testvérként jön hozzájuk, mint testükbôl való test
és vérükbôl való vér, egy a sok közül, ki a tömegbôl jön és hozzájuk
tartozik. Igen, már köztük élt, de nem ismerték fel... Emberfiának
nevezte magát, mert habár Isten fia volt, mégis azt akarta, hogy minden
tekintetben közönséges embernek tartsák. János és a szinoptikusok, bár
egyébként egymástól sokban különböznek, ezt a vonását különösen
hangsúlyozzák. A Keresztelô így szólt: Ô egy közületek, akit nem
ismertek. Akkor Jézusra mutat, de nem a tömeg, hanem csak egy-két
tanítványa elôtt. Ezek keresték Jézust és hazakísérték. Végül Jézus
kezdte önmagát feltárni és dicsôségét csodatetteivel nyilvánítani.
Mégpedig hol? Egy lakodalomban, ahol sokszor fordulnak elô
kicsapongások. És hogyan? Újabb bort szerzett, ami pedig épp ilyen
kicsapongások eszköze. Ezen a lakodalmon nem mint tanító és mester vett
részt, hanem mint vendég, anyjával, családtagjával. Azért Máté
evangéliuma így szól: Jézus jött, nem evett és nem ivott, és az emberek
azt mondották, hogy ördöge van -- eljött az Emberfia, evett és ivott,
és az emberek azt mondották, hogy falánk és fegyelmezetlen. Jánost
gyűlölték ugyan, de tisztelték: -- Jézust megvetették (l. Mk
1,22.27.37; 3,21: hogyan csodálkozott a nép Rajta és hogyan vélte, hogy
goromba lehet Vele; továbbá l. 2,16). Nyilván az Úrnak és missziójának
jellegzetes vonása lehetett ez: ha két egymástól annyira független
evangélista elmondja ezt a tényt és Izaiás próféta (53. fejezetben)
ugyanezt elôre megjósolta.
  b) Uram, az általad teremtett emberi természet iránti szeretetbôl
választottad ezt a módot. Szerettél minket nemcsak mint
teremtményeidet, mint kezed alkotását, hanem mint embereket. Jobban
szereted az embereket, mint bármely teremtményt. Miért vajon? Hogy
lehetséges ez? Mi különleges van az emberben? Mi az ember, hogy reá
gondolsz? Hogy mégsem ,,angyalt választottál''. Ki tudja elhatározásaid
mélységét kifürkészni? Jobban szeretted az embereket, mint az
angyalokat, mert nem angyali természetet vettél fel, hogy üdvünkért
dolgozzál. Nem akartál több hatalmat magadra venni és magasabb állásra
sem törekedtél, mint amilyen a rendes emberi lét eredménye. Nem akartál
sem mint nazarénus, sem mint pap vagy levita, sem pedig mint szerzetes
vagy remete eljönni, hanem emberi természetünk teljében és
egyformaságában, mert épp ezt szeretted olyan nagyon. Nem akartál mint
kész, tökéletes férfiú feltűnni, hanem mint természetes emberfia. Nem
földbôl újra alkotva, vagy olyan dicsô alakban, amiben most vagy, hanem
abból a húsból és vérbôl, amelyben Ádám elbukott. Minden emberi
gyengeséggel, érzéssel és vonzódással. Egyedüli kivétel az, hogy a
bűntôl mentes vagy.
  Jézusom, milyen méltó Hozzád, mint a nagy Istenhez, az Atyától Reád
bízott művet ilyen gazdagon és túláradóan bevégezni, amint azt Te
tetted. Nem akartál félmunkát végezni és épp az áldozat nagysága
dicsôséged mint Istennek és nekünk bűnösöknek vigaszunk és
megbékélésünk. Drága Megváltó, inkább vagy ember, mint Keresztelô Szent
János, vagy az evangélista, sôt inkább, mint kedves, szent Anyád.
Isteni tudásod felôlem mindenkiét felülmúlja, épp úgy, mint emberi
természetemet személyes tapasztalatod alapján ismerted fel. Idôsebb
bátyám vagy. Nem félhetek és szívem teljes bizalmával fordulok ahhoz,
aki oly kedves, gyengéd, bizalmas, komoly, szerény, mindenek fölött
alázatos és természetes. Mennyei dicsôséged ellenére ugyanaz vagy, mint
a földön voltál: mindenható Isten és mégis gyenge gyermek -- a szent és
amellett érzô, egész ember.

                  2. Jézus, az elrejtett Isten

                                          Ne légy hitetlen, hanem hívô!

  a) Imádlak, Istenem, ki láthatatlan rejtekedben majdnem félelmet
ébresztesz. Imádlak és teljesen a láthatatlan iránti hitbôl szeretnék
élni. Ha magamat természetes mivoltomban vizsgálom, mint akit
megfosztottak örökségétôl és kitaszítottak, akkor különös kegynek
tartom, hogy imádhatlak láthatatlan Úr és Isten. Tudom, a bűn
válaszfalat emelt kettônk közé és tudatlansággal büntetett. A bűnbeesés
elôtt Ádám érintkezett az angyalokkal. Szentjeid bensôséges kötelékkel
Hozzád kapcsolva színrôl-színre láttak és különbözô módon érdemesnek
találtattak, hogy jelenlétedet érzékelhessék. De mi marad hátra más egy
hozzám hasonló bűnösnek, mint bírni Téged, anélkül, hogy láthatnálak!
Nem kell-e már azon is örvendeznem, hogy abban a megfoghatatlan
kegyelemben és irgalomban részesültem, hogy egyáltalán az enyém
lehetsz? A bűn eredményeképp a hitélet a legfelsôbb fok, amit elérhetek
és boldognak kell lennem abban a tudatban, hogy a valóságos élet és a
meglátás felé haladok. Egyedüli mód, melynek segítségével még ez
életben Feléd közeledhetem, a hit mindabban, amit kijelentettél: -- és
én hálásan rovom ezt az Általad kijelölt utat.
  b) Istenem, Te csupa irgalom vagy. A hitbôl élni mai állapotomban
szükséges a bűn folytán, Te áldásodat adtad reá. Boldognak jelentetted
ki azokat, kik nem látnak és mégis hisznek. Tehát boldogabb vagyok, ha
hiszek Benned, mintha láthatnálak. Részesíts bôségesen ebben a
boldogságban! Engedd, hogy higgyek, mintha csak látnálak! Add, hogy
mindig úgy légy szemem elôtt, mintha valóságban és érzékelhetôen
elôttem állanál. Engedd, hogy élô közösségben legyek Veled, állandóan a
rejtett, de mégis oly élô Istennel. Szívem legbelsejében tartózkodol,
életem élete vagy. Keblem minden lehellete, értelmem minden gondolata,
szívem minden jó iránti törekvése láthatatlan jelenléted eredménye.
Természet és kegyelmed folytán élsz bennem. Testedet csak homályosan
sejtem, de lelkiismeretem mélyén tisztán hallom hangodat. Arra akarok
figyelni és úgy akarok Hozzád szólni, mint a bűnbánó nô: Jó Mesterem!
Légy mindig így velem! Ha kísértésbe esnék és el akarnálak hagyni,
akkor, Istenem, ne hagyj el engem.
  Szeretett Megváltóm, mennyire szeretnék Neked elégtételt szolgáltatni
a világ minden hitetlenségéért! Mindazért a sok igazságtalanságért,
amivel nevedet, szavaidat, Egyházadat és a szeretet szentségét illetik.
Hogy tehetném ezt meg, mikor magamnak is hitetlenség és hálátlanság oly
nagy adósságát kell letörlesztenem. A szentmiseáldozatban, a
tabernákulumban valóságban és igazán testeddel és véreddel vagy jelen:
-- a világ azonban nem hiszi el, sôt nevet ezen a kegyelemmel gazdag
igazságon. Egykor Magad mondottad és apostolaiddal kijelentetted, hogy
a világ elôtt elrejted magadat. Ez a jóslat most inkább, mint valaha
bevált. Én azonban tudom, amit a világ nem tud. Vedd át helyettük
hódolatomat és imádatomat. Legalább én ne találtassam vétkesnek.
Másokat nem tudok a bűntôl visszatartani, de legalább egy azok közül,
kiket véreddel megváltottál, élete minden napján hangos szóval akar
dicsôíteni. Minél jobban megvetnek az emberek, annál erôsebben akarok
Benned hinni, én Jézusom, lelkembe rejtôzött Isten, ki elsô percemtôl
fogva csak jótéteményeivel árasztott el.

                  3. Jézus a lélek világossága

                           ,,Uram maradj velünk, mert közeleg az est.''

  Imádlak, Istenem, mint az egyetlen igaz világosságot, öröktôl fogva,
örök idôkig minden teremtett lény elôtt már léteztél, de nem egyedül,
hanem csodálatos háromságban. Végtelen világosság voltál és vagy, mely
saját magadat világítod meg és szemléled. Az Atya a világosságot a
Fiúban, a Fiú pedig az Atyában látja. Ami a kezdet kezdetén, az vagy ma
is: a teremtményektôl teljesen különbözô: nem létezô fényben ragyogsz.
Isteni tulajdonságaid olyan különbözôek és színpompásak, mindegyik
olyan tökéletes tisztaságában és szépségében, mintha mindegyik külön-
külön egyedülálló legmagasztosabb tökéletesség lenne. Minden teremtett
dolog Hozzád mérve csak sötét. Még az angyalok fényessége is szegényes
árnyék világosságodhoz mérve. Elhalványulnak, elsötétednek és eltűnnek
elôtted. Maguktól még Reád se tudnának pillantani. A szeráfok
szárnyaikkal elfödik arcukat és szóval-tettel hirdetik megfoghatatlan
dicsôségedet. A napba sem tudok nézni, pedig az csak szegényes testi
jelképed. Még egy angyal látását sem tudnám elviselni, hogy tudnék Reád
nézni és tovább élni? Kiszáradnék, mint a fű, ha arcod tüzének
közvetlenül ki lennék téve. Kegyelmes Isten, ki közeledhet Hozzád
dicsôségedben és mégis nem tudok távol maradni Tôled.
  Nem élhetnék távol Tôled, Te vagy lelkem egyedüli világossága, a
mindenség fényforrása, minden földi embernek világítasz. Nélküled
teljes homályban élek a pokol sötétségében. Elhervadok, kiszáradok, ha
távol vagy tôlem. Akkor éledek újra, ha világosságod ismét felém
ragyog. Akaratod szerint jössz-mész! Istenem, nem tarthatlak vissza,
csak könyörgöm, maradj velem. Uram, maradj velünk, mert este lesz!
Maradj reggelig és ne menj el, míg meg nem áldottál. Maradj halálomig
mellettem ez árnyékvölgyben. Maradj mindaddig, míg a köd eloszlik és az
örök reggel napja keresztül tör rajta. Maradj lelkem édes világossága,
mert jô az est. Szorongó félelmet okozó sötétség, mely nem Tôled ered,
borítja lelkemet. Semmi sem vagyok és kevés hatalmam van önmagam
felett. Nem tudom megtenni, amit szeretnék. Szomorú és vigasztalan
vagyok. Valami hiányzik és nem tudom mi? Lelkem utánad sír, szüksége
van Reád, ha nem is érti meg: miért? Elismerem és bízó lélekkel vallom:
csak részben és nagyon szegényesen értem meg. Világíts nekem soha ki
nem alvó világító tűz. Akkor kezdem világosságod segítségével és benne
az igaz világosságot látni és felismerni, hogy minden világosság
forrása vagy. Maradj, édes Jézusom, ne hagyj el. Természetem öregszik
és összeesik, épp azért adj még több kegyelmet.
  Maradj velem és én magam is világossággá kezdek válni, másoknak
világítani. Minden világosság Tôled jön, tôlem csak a sötétség. Általam
akarsz másokat megvilágítani. Ó bárcsak úgy dicsôíthetnélek, ahogy
legjobban szereted, azzal, hogy környezetemet felvilágosítom. Add nekik
is világosságodat, mint nekem. Bennem és általam világosítsd meg ôket.
Taníts meg, miképp hirdessem dicséretedet, igazságodat és akaratodat.
Engedd, hogy hirdesselek, de nem prédikációval, nem puszta szavakkal,
hanem példámmal, tetteim vonzó hatásával és rejtett erejével,
szentjeidhez való észrevehetô hasonlatosságommal és szívemben irántad
érzett boldogító szeretet nagyságával.
========================================================================
VIII. A mindenkit kielégítô Isten


                                    ,,Mutasd az Atyát és az elegendô.''
                           ,,Fülöp, aki engem lát, az Atyát is látja.''

  A Fiú az Atyában van és az Atya a Fiúban! Mély alázattal imádlak,
örökkévalóság magasztos titka. Imádlak megfoghatatlan Teremtô, ki elôtt
csak kis atom, valami tegnapról vagy egy óra elôttrôl származó kis
dolog vagyok. Ha néhány évre visszatekintek, még nem is léteztem és
nélkülem minden ment a maga útján. Te azonban öröktôl fogva vagy,
nélküled semmi sem létezhet, még egy percig sem. Örök idôktôl fogva
isteni természeted van, és a Fiú az Atyában, az Atya a Fiúban élt. Ha
élünk vagy nem, elegendô vagy magadnak, a Fiú az Atyának, az Atya a
Fiúnak. Minden egyéb csak limlom és hiúság önmagában. Volt idô, mikor a
dolgok nem léteztek és lehetséges volna, hogy még most se létezzenek.
Elegendô volna Részedrôl, ha az Atya az azonos lényegű Fiút megölelve a
Fiú az Atya ölében élne, ez a kölcsönös szeretet a Szentlélekben
elevenen lobog. Imádásra méltó titok! Emberi értelmem nem vezetett
volna reá, de hiszem. Hiszem, mert kinyilatkoztattad, örömmel ismerem
el szavadat, hisz csak tudod, ki vagy, ki más tudhatná? Én biztosan
nem, hisz csak por és hamu vagyok, csak Te mondhatod meg nekem.
Elfogadom tanúságtételedet, erôsen hiszem, ha nem is értem, mert hívô
életet akarok élni és a Benned való hitet a sajátmagamba vetett bizalom
elé helyezni.
  Nagy Isten, öröktôl fogva elegendô vagy önmagadnak, az Atya a Fiúnak
és a Fiú az Atyának. Hogyne lennél elegendô nekem, a hitvány
teremtménynek, Te a nagy, nekem a kicsinynek! Kettôs módon lehetsz
elegendô, az Atyában és Fiúban is és Szent Fülöppel ismétlem: ,,Mutasd
meg nekünk az Atyát és az elegendô.'' Elegendô gazdag bôségben, ha a
miénk vagy. Erôsíts, erôs Isten, hatalmaddal, vigasztalj édes békéddel,
emelj fel arcod szépségével, világosítsd meg lelkemet örök lényed
fényességével, kimondhatatlan szentséged illatával tisztítsd meg
szívemet. Márts meg benne, adj annyit, amennyit elbírok kegyelmed
áradatából, mely életed szent háromságából folyik.
  Ne engedd, Uram, hogy elfelejtsem valaha is az igazságot, Te vagy
életem, Te vagy egyedüli életem. Te vagy az út, az igazság és az élet.
Te vagy életem és minden ember élete: mindazoké, kiket ismerek, kikkel
találkozom, kiket látok és akikrôl hallok. Mind csak Benned és Általad
él, nélküled semmik sem lennénk. Rajtad kívül senki sem tudja az
üdvösséget megtalálni. Ne engedd, hogy napi teendôim közepette ezt
valaha is elfelejtsem! Ébressz bennem igaz szeretetet a lelkek iránt,
kikért a halálba mentél. Taníts meg megtérésükért imádkozni és mindent
megtenni, ami tôlem telik, hogy ez sikerüljön. Bármilyen éleseszűek és
kellemesek is legyenek az emberek, szellemük bármily fennkölt és
művelt, csak ha az övék vagy, lehetnek boldogok. Egyedül és teljesen
csak Te vagy elegendô. Véred az egész világnak elég. Ahogy nekem
elegendô vagy, úgy az egész emberi nemnek is. Legyen, Uram, kereszted
mindenkinek az elegendônél is több és tedd hatásossá, mert
megtörténhetik, hogy gazdag kegyelmed ellenére hatástalanná lesz
bennem, ha nem teszed hatékonnyá.
========================================================================
IX. Az egyedül változatlan Isten


   ,,Most nem követhetsz, ahová megyek, késôbb azonban követni fogsz.''

  Egyedül Te vagy, Isten, örökké ugyanaz: az ember változik. Te nem
változol, sôt még mint ember is ugyanaz maradtál, mert Jézus ma is
olyan, mint tegnap, és az örökkévaló idôn át ugyanaz marad. Igéd
megmarad a mennyekben és a földön. Elhatározásaid változatlanok,
ajándékaidat nem bánod meg. Természeted és tulajdonságaid mindig
ugyanazok maradnak. Atya, Fiú és Szentlélek önmagukban és egymáshoz
viszonyítva öröktôl fogva örök ideig vannak. Imádlak
változatlanságodnak vidám békéjében és egében, aki Te magad vagy.
Kezdettôl fogva tökéletes vagy, nem nyerhettél, de nem is veszthettél
semmit. Semmi sem árthatott Neked, mert nem létezik semmi, amit nem Te
teremtettél volna és amit bármikor el nem pusztíthatnál. Imádlak
végtelen szilárdságodért, mely minden teremtett dolog központja és
támasza.
  Ezzel ellentétben az ember örökké változik. Mindennap közelebb jut a
sírhoz. Magas korommal, éveim számával mindig megrövidítem az idô és
örökkévalóság közötti idôközt. Szünet nélkül változik belsô lényem. A
fiatalság nem hasonlít az öregkorra és folyton távolodom a fiatalságtól
a vég felé. Istenem, ahogy elôrehaladok, úgy esem össze.
Alkotórészeimre bomlok. A lélek nem halhat ugyan meg, mert
halhatatlannak teremtetted, a porhüvely azonban lassan-lassan por és
hamuvá válik: -- azzá, amibôl lett. Minden az égvilágon változik.
Tavasz, nyár, ôsz és télnek megvan a maga folyamata. A földi javak is
váltakozók: a magas polcon levô lebukik, az alacsony fölemelkedik. A
gazdagság szárnyrakél és elrepül; veszteségeink tönkretesznek minket;
barátaink ellenfeleinkké lesznek; és fordítva: céljaink, terveink,
vágyaink változnak, Rajtad kívül semmi sem állandó. A változó lények
központja és élete vagy, Reád mint az Atyára támaszkodnak, tekintetük
Feléd fordul és karodban védve érzik magukat.
  Tudom, meg kell változnom, ha szent arcodba akarok nézni. El kell
viselnem a halál által okozott változást. Testnek és léleknek meg kell
halnia a világ számára. Valódi lényem, a lelkem, kell, hogy újra
szülessék. Csak a szentek láthatnak. Ez a jó most nem lehet az enyém.
Nekem is azt mondod, mit Péternek: Ahová én most megyek, nem
követhetsz, késôbb azonban utánam fogsz jönni. Segíts változatlan
kegyelmeddel, ha ezen a nagy és szörnyű, de mégis boldog változáson
átesem. Idelenn változatlanságom állandó változás. Teremts napról-napra
képedre, hogy dicsôségrôl-dicsôségre változzam, amint csak Reád
tekintek és karodra támaszkodom. Tudom, Uram, ha Hozzád akarok jutni,
sok megpróbáltatáson, kísértésen és harcon kell keresztülmennem. Nem
tudom, mi vár reám, csak annyit tudok, meg kell teljesen változnom és
azt is tudom, hogy e változások, ha nem vagy mellettem, nem szolgálnak
javamra, hanem ellenkezôleg. Szerencsés vagy szerencsétlen vagyok-e,
szegény-e vagy gazdag, egészséges vagy beteg, szeretô barátoktól
körülvéve vagy elhagyatott: -- minden rosszra fordul, ha az örök
Változatlan nem tart. Minden jóra fordul, ha Jézus velem van, ki
mindig, tegnap, ma és az örökkévalóságban ugyanaz marad.
========================================================================
X. Isten a merô szeretet


                                    ,,Jobban szeretsz-e, mint ezeket?''

  Azt kívánod tôlünk, Istenem, hogy szeressünk, pedig Te magad vagy a
szeretet. Ezt a tulajdonságodat örök idôktôl fogva gyakorolod. A világ
teremtése elôtt mindenhatóságodnak, igazságodnak, bölcsességednek és
elôrelátásodnak nem volt tárgya, amire irányuljon, de az örökkévalóság
óta szeretsz, mert nem egyszerű vagy, hanem három személyű. Az Atya
öröktôl fogva szerette Fiát és hasonlóképpen a Fiú az Atyát és ez a
kölcsönös, lényeges szeretet Atya és Fiú között maga a Szentlélek.
Kimondhatatlan örök gyönyörűséged és boldogságod ez az állandó
szeretet. Imádlak végtelen szeretet!
  A teremtés műve által bizonyos fokig szereteted még gyarapítottad,
mivel nemcsak a Veled egylényegű személyeket szeretted, hanem
teremtményeidet is. Te vagy önmagadban és értünk a szeretet, jobban
szereted az embereket bármely más teremtménynél. A szeretet késztetett
arra, hogy a mennyekbôl leszállj és szegényes természetünk törvényeit
felvegyed. Csak a szeretet tudott legyôzni és ide a sötétségbe, a
siralom völgyébe lehozni. A bűnösök iránt érzett végtelen szeretetbôl
haltál meg, ugyanez a szeretet mennybemeneteled után is itt tart a
földön a tabernákulumban, ilyen szegényes külsô formában. Ó örök
Szeretet, ha nem volnál végtelen, maradnál-e itt csak egy órát is:
korlátok közé szorítva és lenézésnek, megbecstelenítésnek és a
sértésnek kitéve? Nem tudom, az örökkévalóság mit jelent, csak azt
tudom, minden mértéken és megértésen felül álló bensôséggel és erôvel
szeretsz.
  És most még azt parancsolod, szeresselek viszont, mert elôbb Te
szerettél engem! Nagyon, mindenekfelett szeresselek! Ezt kérdezed:
Jobban szeretsz-e engem, mint ezeket? Istenem, milyen megszégyenítô
reám nézve ez a kérdés! De vajon valóban jobban szeretlek-e, mint az
átlagemberek? A legtöbb egyáltalán nem is szeret, még gondolataikból is
kizárnak. Kellemetlennek találják a Reád való gondolást, nincs szívük
irántad. Azért igazad van, midôn megkérded, szeretlek-e egy kissé. De
miért nem szeretlek nagyon, miért nem repesek eléd lángoló szeretettel,
hisz magadhoz vontál, egész közel és csodálatosképp kiválasztottál,
hogy fiad és szolgád legyek. Nincs-e elég okom, hogy jobban
szeresselek, mint más, habár mindenkinek szeretnie kellene Téged. Nem
tudom, milyen személyes jótéteményben részesítettél másokat, hiszen
mindenkiért haltál meg, de tudom mi az, amit egész különleges módon
értem tettél. Drága Uram, annyit tettél értem, hogy lelkem egész
erejével kell Téged viszontszeretnem.
========================================================================
XI. Isten a szentek szentje


  Te, Uram, szent vagy, maga a szentség! Végtelen a távolság közted és
minden ember között. Szavakkal nem tudjuk kifejezni. Imádlak, Uram,
különleges szent mivoltodban és örök tisztaságodban, üdvöd lényednek
ebbôl a legbelsôbb forrásából fakad, ezt soha teremtett dolog nem
érintette. Imádlak sajátmagadnak tökéletes és szent megismerésében,
mert általa fogalmat kapunk az örök Ige keletkezésérôl. Imádlak
végtelen tiszta önszeretetedben, mikor az Atya a Fiút, a Fiú az Atyát
szereti és ebben a szeretetben megértjük a Szentlélek származását.
Imádlak fölfoghatatlan boldogságodban, melyet e lényegszerű szeretet
gyümölcseként magadban hordozol. Nem értek semmit a mennyei dolgokból,
szavakat használok és nem értem meg ôket. De hiszem ezeknek a szavaknak
az igazságát, ha azt csupán csak a szegényes emberi szó homályosságával
tudom is kifejezni.
  Imádlak külsô és belsô szent mivoltodban: műveid szentségében épp
úgy, mint saját természeted szentségében. Teremtett lény nem közeledhet
magasztos szentségedhez, de Te közeledsz minden teremtményedhez.
Megérinted, körülveszed ôket és beléjük hatolsz. Rajtad kívül semmi sem
él, Te pedig csak jót teremtettél. Minden dolgot a maga nemében jól
alkottál meg. Imádlak, mert a teremtés alkalmával minden dolog, ha bele
lehelted hatalmadat: ez tartja, vezeti és megôrzi a megsemmisüléstôl
különleges segítséged nélkül is. Mindenbe hatékony erôt plántáltál, s
ezáltal Benned és Általad, de önmaguktól is tudnak cselekedni. Értelmes
teremtményeidnek megadtad a képességet, hogy akarják az igazat. Az
embert egyenesre teremtetted tiszta természettel, kegyelmed szabad
akaratából, úgy élhet, mint egy angyal a földön. Fôleg azért imádlak,
mert az Ige megtestesülésével és lejövetelével kegyelmed bôségével
ajándékoztál meg és így az örök javak birtokába jutottam. Szent vagy
ezekben a művekben, elfedem arcomat ez elôtt a megközelíthetetlen
szentség elôtt.
  Bűn ugyan van a világon, de nem Tôled származik, hanem ellenségedtôl,
tôlem és hozzám hasonlóktól. Magam és minden ember szégyenfoltjaként be
kell vallanom, habár a jóra kellene törekednünk, mégis a rosszat
akarjuk. Milyen mélység tátong közted és köztem, nemcsak
természetünkben, hanem akaratunkban is! Akaratod mindig szent,
tisztátalan akaratommal hogyan is merhetek Hozzád valaha is közeledni?
Mi közös Veled? Mégis Hozzád kell mennem, Te hívsz, ha ütött utolsó
órám és bírám leszel. Jaj nekem, hisz ember vagyok, tisztátalan
nyelvvel és tisztátalan népek között élek! Kereszted, Uram, mutatja a
köztünk lévô nagy távolságot, de egyúttal át is hidalja. Megmutatja
nagy méltatlanságomat és egyúttal a bűn iránt érzett mély utálatodat.
Taníts meg kereszted mély értelmének felfogására, megértem azáltal,
mennyire elidegenedtem Tôled és add, hogy a kereszt valósítsa meg a
Veled való újra egyesülést.
========================================================================
XII. A negyvennapos tanítás


                       1. Isten birodalma

  Uram, milyen csodálatosak voltak a társalgások, melyeket feltámadásod
után idôrôl-idôre tanítványaiddal folytattál! Mikor kettôjükkel Emmaus
felé mentél, megmagyaráztad nekik a reád vonatkozó összes
jövendöléseket. Apostolaidnak megadtad szentségeid bôségét, és
leszögezted Egyházad kormányzására és fenntartására szolgáló szükséges
útmutatásokat és irányelveket. Így készítetted ôket elô a Szentlélek
eljövetelének napjára, midôn a próféta látomása szerint az isteni Lélek
lehelletére a zörgô csontvázak élô testekké váltak. Arra a napra
készítetted elô ôket, midôn a magasból világosságot és erôt küldtél le
nekik és szellemeddel felkented ôket. Mindazt, amit akkor mondtál
nekik, egyszerű és komoly hittel gondolom át. ,,Isten birodalma'' volt
tanításaid és utasításaid szent anyaga. Ne engedd, hogy egy percre is
elfelejtsem, itt a földön Magadnak egy birodalmat alapítottál: -- az
Anyaszentegyház a Te műved, a Te alapításod és eszközöd. Uralmad alatt,
törvényeid szerint és éber szemed elôtt élünk. Ha az Egyház beszél, Te
magad szólasz hozzánk. A csodálatos, jól ismert igazság birtokában ne
engedd, hogy érzéketlenek vagy fásultak legyünk. Emberi helyetteseid
gyengeségében ne hagyd elfelejtenem, hogy Te beszélsz és cselekszel
bennük. Midôn a földet elhagytad, az idôk végezetéig megalapítottad
Isten birodalmát. Így akarod fenntartani helyedet e földön és így
akarod igédet látható formában érvényre juttatni még akkor is, ha már
személyesen és láthatóan nem vándorolsz az emberek között. Igaz,
hűségesen szeretô hittel akarom lelki szemeim elôtt megtartani képedet,
amint az apostoloknak az isteni birodalom minden törvényét és igazságát
megtanítottad, lélekben nézlek és figyelek szavadra.
  Jöjj, jóságos Megváltó, és taníts engem is ilyen módon, önmagában
erre nincs szükség, nem is követelem, mert Te az Egyházon keresztül
szólsz hozzánk és hallhatom az igazság szavát, mert csalhatatlan
Egyházadban az embereket továbbra is olymódon tanítod, mint az
apostolokat. Szükségem volna azonban arra, hogy napról-napra az élet új
körülményei és szükségei szerint tanításodban részesíts. Meg kellene
adnod az igazi isteni ösztönt a kinyilatkoztatott dolgokhoz, hogy
megértve az oly világosan meghatározott igazságokat, a többit is
megsejtsem és magamévá tegyem. Igazságod megértésére már azért is
szükségem van, mert így szellemem minden más igazság megismerésére
fogékonnyá válik, vagy legalább is távol maradok minden téves
felfogástól és hamis koreszméktôl. Szükségem van a pünkösdi szellemre,
a szent Atyák és Egyház szellemére, ennek segítségével nemcsak az
elismert igazságokra mondom azt, amit ôk, de egyáltalában azt gondolom,
amit ôk. Mindenben mentesnek kell lennem a gondolat eredetiségétôl,
amely az igazságtól eltévelyeg és Tôled eltávolít. Add kegyelmedet a
szellemi kérdésekben, hogy az igazat a hamistól mindig meg tudjam
különböztetni.
  Erre a célra add meg, Uram, lelkiismeretem tisztaságát, mert egyedül
így részesülhet sugallatodban és hasznosíthatja azt. Nagyothalló
vagyok, szavadat nem hallom meg, szememet homály borítja, így
bizonyítékaidat nem tudom tisztán kivenni. Egyedül Te nyithatod meg
fülemet és szememet, tisztíthatod és alakíthatod át szívemet. Adj
helyet lábaidnál, mint Máriának, ott akarom szavaidat figyelni. Add az
igazi bölcsességet, hogy akaratodat inkább az imádságban,
elmélkedésben, személyes beszélgetésben keressem, mint az olvasásban és
tűnôdésben. Engedd, hogy hangodat mindig kivehessem az idegen hangok
közül, hogy ahhoz tartsam magam. Beszélj hozzám lelkemen keresztül, ha
dicsôítlek és Benned bízom, mert a te Lelked messze túlhaladja az
enyémet.

              2. Megnyugvás Isten szent akaratában

                                    ,,Mit törôdsz vele? Kövess engem.''

  Te, Istenem, egyedül vagy mindenekfelett bölcs és mindentudó. Tudod
mindazt, ami velünk a világ kezdete óta történik, mert magad határoztad
el. Mindent a legbölcsebben rendeztél el, és tudod, hogy életem
folyamán egész halálomig mi lesz sorsom. Tudod, meddig kell még élnem
és hogyan fogok meghalni. Mindezt a legaprólékosabban elrendezted,
kivéve a bűnt. Életem minden eseménye csak javamra szolgál, mert Tôled
jön. Tökéletes bölcsességed, fogyhatatlan szereteted, csodálatos
gondviselésed segítségével vezetsz évrôl-évre, ifjúságtól a késô
öregkorig.
  Uram, azért jöttél e világra, hogy Atyád akaratát, nem pedig a
magadét vigyed keresztül: add, hogy lehetô legôszintébb és egyszerű
odaadással hajoljak meg az Atya és Fiú akarata elôtt. Legjobban tudod,
mi jó nekem és jobban szeretsz, mint ahogy magamat szeretni tudom.
Gondviselésedben bölcs és segítô védelmedben mindenható vagy. Épp oly
kevéssé tudom, mint Péter, mit rejteget a jövô és teljesen megnyugszom
ebben a tudatlanságban. Tiszta szívvel köszönöm, hogy nem hagytál
magamra és a nagy felelôsséget nem az én vállamra helyezted, hanem
teljesen kezedbe helyeztél. Nem is kívánhatok egyebet, mint a Te
gondoskodásod és nem az enyém alá való helyezésemet. Kegyelmed
segítségével mindenhová követlek, ahová mész és nem a magam útját
akarom járni. Bevárom utasításodat és aszerint ártatlanul és félelem
nélkül cselekszem. Tartózkodni akarok a türelmetlenségtôl is, ha néha
sötétségben és felfordulásban is hagysz és nem fogok sem panaszkodni,
sem haragudni, ha szerencsétlenség vagy súlyos aggodalom száll reám.
Tudod, Uram, a magad részét úgy teszed meg, mint ahogy én is igyekszem
kegyelmeddel teljesíteni irántad való kötelességemet. Senkit sem hagysz
el azok közül, akik keresnek, és senki, aki bízik Benned, nem
csalatkozik. Minél buzgóbban könyörgök oltalmadért, annál biztosabban
és tökéletesebben részesítesz benne. Azért kiáltok most Hozzád teljes
szívvel-lélekkel és alázatosan kérlek, ments meg önmagamtól és a velem
ellentétes idegen akarattól. Arra is kérlek, hogy mérhetetlen nagy
szánalmadban ne légy túlságosan szigorú, hanem légy enyhe velem szemben
elhatározásodban. Ne sújts nehéz megpróbáltatásokkal, melyeket csak a
szentek tudnak elviselni. Légy irgalmas gyengeségemmel és kérve kérlek,
ha szabad, vezess nyugodt, biztos úton a mennyek felé. Azonban mindent
Reád bízok, szeretett Megváltóm, nem alkudozom: -- de ha még nagyobb
megpróbáltatásokkal akarsz sújtani, adj még több kegyelmet! Árassz el
erôddel és vigaszoddal, csapásaid ne okozzák halálomat, hanem
szolgáljanak üdvömre, az életre.

                  3. Urunk búcsúja apostolaitól

  Imádlak, Uram, apostolaid körében, kiket feltámadásod után negyven
napig meglátogattál és irányítottál. Az idô akkor oly áldott,
ünnepélyes és a világ zajától teljesen mentes volt. Oly jó volt Veled
lenni, hogy mikor elteltek a napok, az apostolok azt hitték, még alig
kezdôdtek meg. Milyen hamar repülhetett el ez az elsô húsvéti idôszak.
Talán észre sem vették, mikor végére ért. Semmiképpen sem gondoltak
szívesen a végre, teljesen betöltötte ôket a jelen perc öröme! Ó, a
vigasz milyen ideje volt ez! Milyen ellentét ahhoz képest, ami éppen
akkortájt történt! Ez volt földi létük legboldogabb ideje: az emberek
szóbeszédétôl és kíváncsi tekintetétôl távol, a mennyei élet elôre
megízlelése. Feltámadott Megváltóm, boldogok voltak világosságodban és
ki is használták ezeket a napokat elmélkedésre és imádásra!
  Te, Uram, azonban jobban tudtad mit jelent ez az idô és mi vár
reájuk. Ôk azt remélték és kívánták, hogy a béke csendje soha véget ne
érjen és még boldogabb kövesse. Te azonban örök bölcsességedben tudtad,
hogy hasznos és szükséges reájuk nézve a harc és szenvedés vállalása,
mert általa magasztosabb boldogsághoz jutnak. Ha el nem hagyod ôket, a
Vigasztaló sem jöhetett volna el hozzájuk. Elhagytad ôket, mert tudtad,
hogy szomorúsággal teljes hiányodban többet nyernek, mint észlelhetô
jelenlétedben. Imádlak Atya, mert Fiadat és a Szentlelket elküldötted
és Titeket azért imádlak Fiú és Szentlélek, mert küldetésteket
akartátok.
  Istenem, ne engedd elfelejtenem soha, hogy idelenn a földön a vigasz
perce csak pihenés és nem állandó állapot. A földön ez nem állandó,
csak az Égben. Idelenn csak arra adtad, hogy újabb eseményekre és
szenvedésekre elôkészítsenek. Uram, részesíts néha-néha legalább ilyen
vigasztalásban. Árassz el jelenléted édességével, ennek segítségével
nem lankadok el az úton. Különben nagy gyengeségem folytán
megtörténhet, hogy szolgálatodat terhesnek találom, elhagyom az
imádságot és elmélkedést, kiszáradt lélekkel végzem napi teendôimet és
kísértésbe esem ezeket csak a bennük rejlô örömért véghez vinni és nem
a Te kedvedért. Add idônként isteni vigaszodat, de ne engedd, hogy
abban pihenjek. Hadd használjam fel arra, amire szántad. Ha vigaszodat
visszavonod, ne engedd, hogy sértôdött és levert legyek, hanem
fordítsam gondolataimat és vágyamat az Ég felé!

                 4. Isten útjai nem a mi útjaink

     ,,Mert így szóltam hozzátok, szomorúság szállta meg szíveteket, de
                  én az igazat mondom: rátok nézve jó, hogy elmegyek.''

  Isteni Megváltó, imádom végtelen bölcsességedet. Látja, amit mi nem
látunk, és mindent a legjobban elrendez. Midôn megmondtad
apostolaidnak, hogy elmész tôlük, megrémültek, mintha úgyszólván
bizalmukat csúnyán kijátszottad volna. Úgy tűnt fel, hogy
szemrehányásokkal akarnak illetni: Nem hagytunk-e el mindent miattad.
Hazát és otthont, családot, rokonságot, apát és anyát, asszonyt és
gyereket, barátot és szomszédot, lemondtunk hivatásról és
szokásainkról, csakhogy kövessünk! Nem szakítottunk-e a világgal és nem
haltunk-e meg számára, csak azért, hogy örökre egyesüljünk Veled és
Érted éljünk? És most elhagysz minket, azt mondod! Okos dolog-e ez és
igazságos? Így tartod meg ígéretedet? Azért egyeztünk meg? Uram,
imádunk, de egészen megzavarodtunk és nem tudjuk, mit mondjunk.
  És mégis, Isten egyedül igaz, míg minden ember hazug. Bárcsak
diadalmaskodnék isteni szavad szellemünkben a látszat minden okfejtése
és rábeszélôképessége felett! Hit és nem a szemlélet kell, hogy
vezessen bennünket. Te igazolva vagy, mégha az emberek meg is vádolnak,
ügyed diadalmaskodik, még ha elbukás is fenyegeti! Téged igazán bírni
azt jelenti, hogy Téged vesztünk el legelôször. Elsôsorban az embernek
szüksége van belsô, láthatatlan, személyes segítségre és nem külsô
vezetôre, bármily hasznos is legyen az. Te az embert nem csak
felületesen, hanem gyökerében akartad meggyógyítani; nemcsak arculatát
akartad megváltoztatni, hanem szívét megújítani és a rossz minden
gyökerét kiásni és megsemmisíteni. Lelkét akartad meglátogatni, azért
testileg elhagytad, hogy lélekben újra eljöhess hozzá. Azért nem
maradtál apostolaiddal, mint földi vándorlásod idején, de lelked elment
közéjük, hogy a Paraklétos hatalmával sokkal bensôbb közösségben örökre
velük maradj.
========================================================================
XIII. A mennybemenetel


                          1. Fölszálla!

  Követlek, Uram! Mennybe való felmenetelednél szív és lélek veled
emelkedik. Ennél nagyobb diadal még nem volt. Betlehemben mint kis
gyermek a mi emberi alakunkban jelentél meg. Ez a test a legboldogabb
Szűz méhébôl származott, nem létezett, míg kezed munkájával nem
alkottad. Lelked is új alkotása volt mindenhatóságodnak, midôn a szent
méhbe bementél. Isteni lényed tiszta hajléka, tested és lelked a földön
csak akkor kezdett létezni. Ebbôl áll a diadal, a föld most
felemelkedik a mennyhez. Látom testedet, mely a kereszten függött,
szegektôl átfúrt két kezedet és lábadat, látom átszúrt oldaladat
felemelkedni. Megkínzott tested ég felé emelkedik, az angyalok Feléd
ujjonganak. A boldog lelkek ezrei, kik a mennyet megtöltik,
szétoszlanak, mint a tenger habjai és egy ,,via triumphalis''-t
alkotnak. Megnyílnak az isteni paloták; a kerubok, kik a bukott emberek
elôtt lángoló pallossal védik a mennyek bejáratát, mély tisztelettel
hajolnak meg Elôtted és ragyogó bevonulásod elôtt. Ó dicsô nap!
  Az apostolok most már érezték, hogy valóban Ô volt, bármennyire
félreértették azelôtt. Mielôtt eljött, féltek a naptól és csak a nagy
elszakadás fájdalmát tudták átérezni. De midôn Ô elment, az Evangélium
szerint ,,nagy örömmel'' tértek vissza Jeruzsálembe. Most értették meg
a diadal értelmét, de a maguk gyöngeségét is, midôn az ellen
tiltakoztak, hogy Uruk és Mesterük, üdvösségük dicsôséges feje, az
egész emberiség vezetôje és fejedelme magasztos művének koronáját
megkapja. Ez volt a megváltott ember diadala, a megváltás befejezése, a
végsô felvonás. Ez koronázta meg a művet, az ember most már valóban a
mennyekben van, megkapta örökségét! A bűnös emberiségnek az örök Ige
személyében egyik gyermeke, saját teste és vére van odafenn az égben.
Milyen csodálatos eljegyzése földnek és mennynek! Fájdalommal kezdôdött
és hosszú, titokzatos munkával készülôdött az örök lakodalom. Születés
és házasság összetartozik, azért az ember újjászületik, midôn az
emberfia a mennyekbe bevonul.
  Istenem, reméljük, kegyelmed segítségével a testben követni fogunk.
Ruhád szegélyébe kapaszkodunk, midôn a magasba emelkedel, mert magunk
nem tudunk a földrôl felemelkedni. Milyen nagy öröm lesz az, ha egykor
Veled a mennyekbe kerülünk! Milyen kimondhatatlan nagy lelkesedés annyi
szenvedéssel teljes év után! Te vagy egyedül erôs! Megfogtál kezemnél
fogva, akaratod szerint vezettél és azután dicsôségedbe magadhoz
vettél. Mi van a mennyekben Rajtad kívül és mit akarok a földön
Nélküled? Testem és szívem epekedik, Te vagy szívem Istene és örök
ideig tartó örökségem.
  A mennyekbe menni annyit jelent, mint Istenhez, az egyedülvalóhoz és
egyedül üdvözítôhöz menni. Ott tökéletes az öröm, semmi más és senki
sem üdvözölhet, aki nem fürdött isteni lényed szemléletében, nem
rejtôzött és nem olvadt teljesen bele. Minden szent teremtmény csak a
legfelsôbb lény ruházata, melyet magára öltött örökre és egyedülálló
fényében ragyog. Rengeteg sok dolog van a világon és mindegyik csak
saját magának középpontja. Odafenn azonban csak egy név van: Isten, ez
az igazi természetfölötti élet. Ha idelenn igaz életet akarok élni és
az örök természetfölötti életet odafenn a mennyekben el akarom érni,
csak egy a teendôm: Istennek gondolatában élni. Taníts meg erre, Uram,
add kegyelmedet, annak segítségével gyakoroljam, hogy értelmemet,
érzelmeimet, kívánságaimat, reményeimet és célomat csak szereteted
vezesse és hassa át, csak a Te nézésedbe merüljenek el, az foglalja el
ôket.
  Odafenn csak egy név és csak egy gondolat van, idelenn sok. A földi
életben számtalan dolgot, munkát, célt, mulatságot hajszolunk és végül
a halál mindent befejez. Idelenn a földön még a jó sem vezet a mennybe,
mert gyökere romlott és a használatban elmállik, mert önmagában nincs
állandósága és tartása. Lesüllyed a rosszhoz, mielôtt jól végezne, sôt
mielôtt még elkezdett volna jónak lenni. Legjobb esetben hiúságok
hiúsága, ha nem valami rosszabb, mert rendszerint a valóságos bűn
csíráját hordja magában. Mindezt átlátom, Istenem! Tudom, hogy csak Te
vagy az igaz, a jó és szép, hogy csak Te elégíthetsz ki idelenn és hogy
csak Te vezethetsz át oda a dicsôségbe. Egyedül Te és rajtad kívül
senki más az út, az igazság és az élet. A föld sohasem vezetne az égbe.
Te vagy az egyetlen odavezetô út! Isten, egyedül Te!
  Istenem, kételkedhetem még egy percig is abban, melyik legyen az én
általam választott út? Nem kell-e habozás nélkül, azonnal és teljesen
mint egyetlen osztályrészemet fogadnom Téged? Hová menjek máshová.
Szavaid az örök életre szólnak. Lejöttél a földre és véghezvitted értem
azt, amit senki más nem tudott volna megtenni. Csak az vezethet a
mennybe, aki onnan jön. Honnan vegyem az erôt a magas hegy
megmászására? Ha a világot a legjobban is szolgáltam volna és ahogy az
emberek mondják, kötelességemet kifogástalanul teljesítettem volna, mit
tehet értem a világ és legjobb erôi? És ha hivatásomat jól betöltöttem
volna is, polgártársaimmal csak jót tettem volna, hírt, nevet és
általános közbecsülést is szereztem volna, nagy tetteket vittem volna
véghez és ha a történelem egyik nagy embereként is ünnepelnének: --
mindez a mennyekbe fog-e vezetni? Azért csak Téged választalak egyedül
örökségemnek, hisz csak Te élsz és soha meg nem halsz. Minden bálványt
eldobok magamtól és teljesen Neked adom át magamat. Kérlek azért, Uram,
add utasításaidat és vezetésedet, erôsíts meg és vegyél karjaid közé.

                    2. Szószólónk az Atyánál

  Imádlak, Megváltóm, ki a mennyekbe szálltál fel és ott közvetítôm és
szószólóm lettél. A mindenség uránál van egy szószólóm! Idelenn a
földön fontos dolog vállalásánál mindig ismerôs befolyásos embert
keresünk, s ha találunk, nagyon számítunk ígéreteire. Te vagy a
Mindenható s egyszersmind a mindenkit szeretô. Sok millió ember él e
földön és mindannyiukért meghaltál, azonban a Tieidért élsz, kiket a
világból magadnak elkülönítettél. Még csodálatosabban élsz
választottjaidért. Nevüket kezedbe írtad, mindig elôtted vannak;
ismered hányan vannak és belelátsz szívükbe. A világ sorsát szerintük
igazítod és ha számuk betelt, itt van a világ vége.
  Engem is kiválasztottál és jelenlegi kegyelmedben részesítettél és
ezzel ráállítottál a jövendô üdvösség útjára. Nagyon jól tudom, bármi
is legyen velem szemben titkos szándékod, egyedül csak az én hibám
lesz, ha nevem nem lesz bent az élet könyvében. Nem tudlak felfogni, de
meglehetôsen ismerem önmagamat, így tudom és egészen bizonyos vagyok
ebben. Elônyös terepre helyeztél, a gyôzelmi díj már majdnem kezemben
van. Ha jelenleg az angyalok és szentek társaságában vagyok,
segítségükkel elérek annyit, hogy velem való barátságuk örökre
megmaradjon velem. A világ népe ilyen viszonyt nagyon ki tud aknázni a
maga hasznára. Ha tehát, Istenem, saját anyádat a mi anyánkká is
tetted, akkor elvárhatok tôle bizonyos családi gondoskodást, hogy ne
hagyjon el utolsó órámban. Ha ôt és Téged szabad erre kérnem, nem
tudnám-e ezáltal a kiválasztottak legcsalhatatlanabb jelét,
állhatatosságomat életem végéig megtartani? Egyedül nem tudnám ezt soha
megszerezni. Minden eszköz birtokomban van, azok segítségével
megkaphatok biztosan mindent, amire szükségem van. Mégis nincs
birtokomban, mert idelenn nem adatott meg a birtoklás biztonsága.
  Uram, a lelkiismeretfurdalástól és önmagam iránt érzett
kedvetlenségtôl kétségbeesetten összeroskadok. Felelôsség nélkül
elhanyagoltam az általad kezembe helyezett eszközöket, mindent a maga
menetére hagytam, mintha a kegyelem szükségszerűen, fáradozásom nélkül
is az üdvösséghez vezetne. Mit mondjak Neked? Régi szokások rabságában
nyögtem, gyenge vagyok, tehetetlen, levert, szegényes és erôtlen.
Mintha úgy teremtettek volna, mint az alacsonyrendű állatokat, mert
mint azok, földre szegzett arccal járom az élet útját. Csak csúszkálok,
ahelyett, hogy fölemelt fôvel járnék és szememet az Égre irányítanám.
Add meg, Uram, mert oly nagy szükségem van rá, hogy mély bűnbánatot
érezzék számos bocsánatos bűnöm miatt, szolgálatodban való hanyagságom,
lustaságom és lanyhaságom miatt. Meg kell vallanom, ezek mind a
legbiztosabb jelei annak, hogy nem tartozom kiválasztottaid közé. Ki
más ment meg sajátmagamtól, mint Te?
  Szent titkaidba, Uram, nem tudok behatolni. Tudom, valóban
mindenkiért haltál meg, de mégsem akartad, bár megtehetted volna, hogy
mindenki részesüljön a megváltásban. Biztos az egyiknek az vagy, ami a
másiknak nem és mégsem vagy igazságtalan. Nem tudom, mi a szándékod
velem, de ha irántam tanúsított végtelen irgalmad jeleire támaszkodom,
melyekkel elárasztottál, akkor remélhetem, hogy azok közé tartozom,
kiknek neve az élet könyvébe be van jegyezve. Tudom, biztosan érzem és
hiszem, ha valaki elveszti az élet koronáját, az csak önhibájából
történik. Kora fiatalságom óta kegyelmed vesz körül. Annyira
érdeklôdtél irántam, mintha jelentenék számodra valamit és ha elvesztem
a mennyek országát, mintha Téged is veszteség ért volna. Ezer kegyes
útmutatásoddal felfelé vezettél, közvetlen közeledbe hívtál, házadba és
termeidbe bevezettél és saját magaddal tápláltál. Nem szeretsz-e
korlátlanul egész a végig igazán, hűségesen és hatásosan? Szent
meggyôzôdésem, igen. Mindig törekszel jót tenni velem és elárasztasz
jótéteményeiddel. Úgyszólván várod kéréseimet és akkor bebizonyítod
kegyelmed erejét.
  Igen, Uram, óhajtod, imádkozzam Hozzád és állandóan figyelsz
hangomra. Nincs semmi, amit ne volna szabad Tôled kérnem. Bevallom
bűnös hanyagságomat ezzel a nagy kegyelemmel szemben. Egészen bűnös
vagyok, csak játszottam ezzel a legnagyobb kegyelemmel, azzal a
hatalommal, hogy a Mindenhatót szánalomra indíthatom. Milyen hanyag
vagyok az imádságban és abban, amire szükségem van! Milyen kevéssé
gondolok más bajával! Milyen kevéssé gondolok arra, hogy az egész
világ, fôleg Egyházad bajait és kívánságait Neked elôadjam. Milyen
lusta vagyok, az élet mindennapi eseményeihez nem kérek különös kegyet
és különös segítséget! Milyen keveset imádkoztam másokért! Milyen
ritkán kísértem imádságommal munkámat és vállalkozásomat! Nem kértem
vezetésedet és áldásodat.
  Most azonban, Uram, ki akarom használni az idôt. Késôn van az, ha az
élet véget ér, mert a sírban már nem lehet imádkozni, és a
tisztítóhelyen már nem lehet semmiféle érdemet szerezni. Amilyen
alacsonyrendű vagyok, éppoly hatalmas és erôs leszek Általad és Szent
Atyád és szentjeid segítségével. Ezáltal sokat tehetek egyházadért, a
világért és szeretteimért. A lelkek vére ne hulljon fejemre, ne rójam
éltem útját anélkül, hogy Reád gondolnék! Engedj mindent színed elé
vinnem; bármit teszek, keressem beleegyezésedet és minden
cselekedetemet kísérje áldásod. Semmit sem akarok Nélküled tenni, hanem
szívemet mindig feléd fordítom. Nem akarom elfelejteni, Te vagy
szószólóm a legfelsôbb Úr trónusánál. A napóra a nap felé fordulva
követi járását, így igazgassad Te is életutamat. Teljesen kezedbe
helyezem magam.
========================================================================
XIV. A Vigasztaló


                1. A Szentlélek, mindennek élete

  Imádlak, Úristen, örök Parakletos, ki egylényegű vagy az Atyával és
Fiúval. Imádlak, mint mindennek életét. Általad alkot egészet és áll
fenn az észlelhetô világ, ahol minden a megfelelô helyén van. Belsô
törvényeik szerint mozgatod ôket és különbözô részeit harmonikusan
tartod össze. A föld mostani alakját Tôled nyerte és hat ,,nap'' alatt
az emberiség lakóhelye lett. Teáltalad nônek a fák és bokrok és
hajtanak gyümölcsöt. Általad követi tavasz a telet és ébred új életre a
természet. Az élet tavasszal csodálatosan pompásan és
ellenállhatatlanul tör elô, legyôz minden akadályt, a természetnek ez a
csodálatos diadala a Te dicsôséges jelenléted. Tôled nyer életet nap-
nap után az állatok sokfélesége és Tôled kapják lehelletüket. Az egész
teremtett világ élete vagy, a testi emberi és állatvilágé, de leginkább
a szellemi világé. Általad, mindenható Parakletos, éneklik a szentek és
angyalok dicséretedet a mennyben. Te ébreszted fel újra a holt
lelkeket, hogy Neked szolgáljanak. Tôled ered minden jó gondolat,
kívánság és akarat, minden erô és siker. Általad válnak szentekké a
bűnösök. Te erôsíted és harcosokat támasztva újítod meg az
Anyaszentegyházat. A vértanúk pedig Általad nyerik el pálmájukat.
  Te alapítasz új rendeket az Egyházban, újabb ájtatosságokat
honosítasz meg, új vidékek térnek meg a hithez és a régi apostoli
tanítás új magyarázatot kap és tovább fejlôdik. Dicsérlek és imádlak,
Szentlélek, a mindenség uralkodója.
  Különösen pedig imádlak mindazért, amit lelkemért tettél. Érzem és
tudom -- nemcsak mint hittételt, hanem mint személyes tapasztalatot
tudom --, Nélküled nem támadhat jó gondolatom, semmi jót nem
cselekedhetem. Ha saját erômbôl akarok valamit tenni, biztosan nem
sikerül. Ezt elég keservesen tapasztaltam. Csak akkor érhetek el
valamit, ha lehelleted bennem van. Ha ezt megvonod tôlem, három halálos
ellenségem: a bűn, a halál, a Sátán legyôz és földre teper. Nélküled
olyan gyenge és teljesen tehetetlen vagyok, mint a víz. Ahogy megszűnsz
bennem működni, úgy kezdek elhalványodni, kiaszni és teljesen
tönkremenni. Jó kívánságaim, szándékaim, tervem, célom, sikerem,
gyakorlataim egyedüli és állandó oka, forrása Te vagy. Semmim sincs,
amit nem kaptam volna, és most magasztos vigasztaló jelenlétedben
kijelentem, semmim sincs, amivel dicsekedhetnék. De van sok, nagyon
sok, amin szégyenkeznem kellene.
  Milyen enyhe és könyörületes voltál velem, Uram! Kora ifjúságomtól
fogva szívembe oltottad az isteni Lélek iránti különös tiszteletet.
Kezdettôl fogva szolgálatodba fogadtál és öregségemben sem fogsz
elhagyni. Fiatalságomban sok jó szándékot ébresztettél fel bennem,
magadhoz vonzottal. Nem érdemeimért, hanem szabad akaratodból, túláradó
szeretetbôl. Teljes biztonsággal abban bizakodom: -- továbbra sem fogsz
elhagyni, hacsak rettenetes sértést nem követek el ellened. Könyörögve
kérlek, ments meg ilyen cselekedettôl! Ments meg a lanyhaságtól és
lustaságtól! Inkább mindig több és több erôvel és hatásosan gondolj
nyomorúságomra és gyengeségemre, amíg országodba, a mennyekbe elviszel.

                2. A Parakletos: az Egyház élete

  Imádlak, Szentlélek Isten, a legszentebb Szentháromság harmadik
személyét, mert itt e bűnös világban a hegyen olyan messzire fénylô
világosságot állítottál fel. Te alapítottad az Egyházat, rendezted el
és tartottad meg. Állandóan ajándékaidban részesíted azért, hogy az
emberek lássák, hozzá közeledjenek, belépjenek és ott éljenek. Így
úgyszólván az eget lehoztad a földre és csodálatos közösséget hoztál
létre, ahol az angyalok mint Jákob létráján fel és le járnak.
Jelenléted helyreállította a közösséget Isten és emberek között.
Megadtad nekik a kegyelem világosságát, amelynek egykor a dicsôség
fényébe kell átmennie. Dicsérlek és áldalak határtalan irgalmadért
irántunk bűnösök iránt.
  Isteni Parakletos, fôleg azért imádlak, mert végtelen jóságodban
felvettél Egyházadba, természetfeletti mindenhatóságodnak ebbe a
művébe. Nem volt jogom a világ minden javát fölülmúló ilyen csodálatos
kegyelmet kérni. Sok ember volt, kiknek sokkal jobb volt a természetük
az enyémnél, sokkal vonzóbb tulajdonságaik voltak, mint nekem és
kevésbé szennyezte be lelküket a bűn: -- és ennek ellenére
kifürkészhetetlen szeretettôl vezetve, mégis engem vettél fel nyájadba.
Minden tettednek megvan az oka és tudom jól, elhivatottságom is, emberi
fogalmazás szerint, bölcs elhatározás eredménye: de tudom azt is, hogy
ennek oka nem bennem van. Semmit sem tettem ennek elnyeréséért, hanem
éppen ellenkezôleg, mindent megtettem ellene. Mindent megtettem, hogy
terveidet keresztezzem és azért mindent csak kegyelmednek köszönhetek.
Irántam viseltetett érthetetlen szereteted nélkül bűnben és sötétségben
élhettem és halhattam volna meg, mindég csak rosszabbá váltam volna,
talán még istentagadó lett volna belôlem, talán még meg is gyűlöltem
volna az Istent és végül az örök tűzre, a pokolba kerültem volna. Csak
a Te diadalmas szereteted ôrzött meg ettôl. Volt-e istentelenebb
ifjúkor, mint az enyémnek egy része volt? Nem ingereltelek-e a végsôkig
fel? Harcoltam és küszködtem erôsen, hogy megszabaduljak Tôled. Erôsebb
voltál azonban nálam és gyôztél. Szavam sincs már: csak alázattal és
imádattal borulok le a porba szereteted és irgalmad mélysége elôtt.
Végül kegyelmed lassan, de biztosan Egyházadba vezetett. Még azt a
kegyelmet is adtad, hogy ezt a hivatottságot teljesen kihasználjam és
üdvösségemre fordítsam. Vezess és állandóan vigyél végtelen irgalmad
forrásához. Lelkem pedig lángoló imádással legyen teli. Vésd mélyen
lelkembe szentségeid és parancsaid iránt az igaz szeretetet. Tanítsd
meg a megbocsátást, hisz ezt mindig megadod nekem és taníts meg, hogy
az oltáron jelenlétedet úgy értékeljem, mint megbecsülhetetlen
igazgyöngyöt. Nélküled semmit sem tehetek, Egyházadban és
szentségeidben vársz reám. Engedd, azokban találjak mindig támaszt, míg
az örök élet dicsôségében kimondhatatlan teljességüket elérik.

                 3. A Parakletos: a lélek élete

  A legmélyebb alázattal imádlak, Uram, mert a bűnök terhét magadra
vetted, pedig nemhogy hasznot hajtanának Neked, hanem
megszentségtelenítenek és megsértenek. Szolgája lettél azoknak, kik azt
nem kérték és nem érdemelték meg. Imádom ezt az érthetetlen
leereszkedést, mivel engem is szolgálni akarsz. Tudom és érzem, saját
utamra engedhettél volna akaratom szerint. Teljesíthetted volna
vágyamat és meghagyhattad volna jogomat a pokolra és egészen magamra
hagyhattál volna. Meghagyhattál volna a Veled való ellenségeskedésben
is ami azzal egyenlô, a szellemi halálban. Végül másodszor is örök
halált haltam volna és csak magam lettem volna az oka. De Te, örök
Atya, jobb voltál hozzám, mint én saját magamhoz. Megadtad kegyelmedet,
elárasztottál vele és ennek segítségével élek.
  Örök Parakletos, imádlak, mert lelkem világossága és élete vagy.
Megelégedhettél volna azzal, hogy külsô ösztönzésben, adományban és
segítségben részesíts. Így az életbe bevezethettél volna és belsô erôd
segítségével megtisztíthattál volna, midôn a sötét kapun a másvilágba
lépek. Végnélküli szeretetedben kezdettôl fogva bevonultál lelkembe,
birtokba vetted és templomoddá avattad azt. Kegyelmed által titokzatos
módon bennem lakozol és magaddal, az összes angyalokkal és szentekkel
csodálatos közösségben egyesítesz. Némelyek véleménye szerint csak
kegyelmeddel vagy jelen bennem, pedig bennem vagy örök lényegeddel is
és egyéniségem megtartása mellett úgyszólván beléd olvadok. Testemet,
ezt a nyomorult földi burkot nemcsak birtokodba vetted, hanem még
templomoddá is emelted. Ó, csodálatos, félelmetes igazság! Hiszem és
vallom ezt, Istenem, bár megérteni nem is tudom.
  Vétkezhetem-e, ha oly bensôségesen egyesültél velem? El tudom-e
valaha is felejteni, ki van velem és bennem? El tudom-e kergetni
belôlem lelkemnek ezt a fönséges vendégét a bűnnel? Ez az egyedüli, ami
nem tôle származik és amit épp azért gyűlölnie és megvetnie kell! Ez a
Szentlélek ellen elkövetett bűn lenne. Kettôs biztosíték van bennem a
bűn ellen: elsôsorban a félelem annak a megszentségtelenítésétôl és
megbecstelenítésétôl, ami valóságos jelenlétedbôl kifolyólag bennem
vagy, továbbá bizalmam abban, hogy jelenléted tudata megoltalmaz a
bűntôl. Ha vetkezem, ó Uram, visszavonulsz és szegény lelkem magára
marad. Isten mentsen meg ettôl! Mindent, amivel megajándékoztál, fel
fogok használni. Téged hívlak, ha kísértések vagy megpróbáltatások
érnek. Óvakodni fogok a lustaságtól és lanyhaságtól. Kegyelmed
segítségével sohasem foglak elhagyni.

               4. A Parakletos: a szeretet forrása

  Imádlak Istenség harmadik személye! Te vagy maga a szeretet, az Atya
és Fiú élô szeretete. Szívünkben Te ébresztesz fel minden
természetfeletti szeretetet ,,Fons, vivus ignis, caritas, élô forrás,
tűz, szeretet.'' Pünkösd napján tűz alakjában jöttél le és tűz maradsz
bennünk: -- ez kiolvasztja szívünkbôl a bűn és hiúság salakját s az
imádat és odaadó szeretet lángját gyújtja fel. Egyesíted a mennyet a
földdel azáltal, hogy megmutatod Isten természetének dicsôségét,
szépségét és örökre megszeretteted velünk osztályrészünket. Imádlak
öröktôl fogva lángoló tűz, a lelkek éltetôje, kik csak Általad válnak
méltókká a mennyekre.
  Isteni Parakletos, felismerem Benned a természetfeletti szeretet
okozóját, ez a szeretet ment meg minket egyedül. Az ember természettôl
fogva vak és keményszívű minden szellemi dologban. Hogyan nyerhetné el
önmagától a mennyek országát? Kegyelmed lángja teljesen megújítja és
csak ennek segítségével talál örömöt abban, ami nem tetszene neki
Tenélküled. Te, a mindenható Parakletos, Te vagy magad a teremtô erô,
Te vagy a vértanúk ereje és kitartása kínjaik közepette. Te vagy
hitvallóid támasza az elrejtett élet egyhangú és alacsony
tevékenységében. Te vagy a tűz, ennek segítségével nyerik meg a
prédikációk a lelkeket és ezáltal feledkeznek meg a hittérítôk
önmagukról. A Te segítségeddel ébredünk fel a bűn halálából és
cseréljük fel a teremtett világhoz fűzött rabszolgaságunkat a Teremtô
tiszta szeretetével. Általad ébresztjük fel magunkban a hit
tevékenységét, a reményt, szeretetet és megbánást. Általad élünk a
kígyóméreggel telített földön és a járvány mégis megkímél. A Te
segítségeddel szenteljük magunkat szent szolgálatodra és teljesítjük
magasztos hivatásunkat. Szívünkben meggyújtott tüzed segítségével
imádkozunk, elmélkedünk és vezeklünk. Nem élhetnénk, ha elhagynál
bennünket éppúgy, mint a nap melege nélkül a test sem élhetne.
  Szentséges és megszentelô Uram, ami jó bennem van, csak Tôled ered.
Nélküled napról-napra rosszabb lennék, végül ördöggé válnék. Ha a
világban egyáltalán különbözöm csak valamit is a többiektôl, az azért
van, mert a világtól elkülönítettél és szívembe ültetted Istennek
szeretetét. Hogy most meg annyira különbözöm a szentektôl, ez azért
van, mert nem könyörgök eléggé esdekelve és állhatatosan kegyelmedért
életem minden viszontagságában, és a megadott kegyelmeket nem használom
ki kellôképpen. Gyarapítsd bennem a szeretet kegyelmét méltatlanságom
ellenére is. Ez mindennél drágább a világon és miatta lemondok
mindarról, amit számomra a világ nyújthatna. Ajándékozz meg, Istenem,
ezzel a szeretettel, hisz ez az életem.
========================================================================
XV. A szent áldozat


                         1. A szentmise

  a) Legmélyebb alázattal imádlak, Uram, keresztedért és
szenvedésedért, melyet a szentmisében értünk, bűnösökért megújítasz. A
szeplôtelen testet a legkegyetlenebb szégyennek és legfájdalmasabb
kínoknak tették ki. Levetkôztettek, kegyetlenül megkorbácsoltak. Isteni
tagjaid úgy reszkettek az ütések alatt, mint a fák a zivatarban. Mikor
ekként elbántak Veled, mezítelenül csupaszon, emberek látványosságára a
keresztre szegeztek, hadd láthassa mindenki, hogyan reszketsz, hogyan
halsz meg. És miért mindez, örök Isten? Milyen érthetetlen mélység van
ebben a sorsban? Hisz puszta szavaddal szenvedés nélkül is
megválthattál volna, de Te véred árán akartál visszaváltani. Megölt
áldozati bárány, nézlek és vallom: -- halálod az egész világ bűneinek
váltságdíja. Hiszem és vallom, Te egyedül tudtál teljes értékű
elégtételt nyújtani, mert isteni természeted a szenvedésnek végtelen
nagy értéket adott. Ahelyett, hogy amint megérdemeltem volna, hagytál
volna tönkremenni, felmagasztosultál a kereszten és magadtól mentél a
halálba.
  Ilyen áldozatot nem volna szabad sohasem elfelejteni. Nem lehetett az
csupán a világtörténelemnek egy múló eseménye, egyszeri cselekmény,
melyet elnyelt az idô, az emberek nem ismerték meg és csak hatásaiban
él tovább. Ez az áldozat rendkívül nagy volt, túlélte az idôk múlását
és a jelenben élôén, állandóan fenn kellett maradnia, örök mennyei
dicsôségedbe tértél meg, de azért rettenetes keresztáldozatodat a világ
végéig megjeleníted. Ezt a hittételt nemcsak azért valljuk, mert
szívesen és örömmel fogadjuk el, mivel Urunk és Megváltónk gyengéd
szeretetét hirdeti, hanem eszünk is helyesli és elfogadhatónak találja
ezt a gondolatot. Magunktól nem is sejthettünk ilyen csodálatos
tanítást, de midôn tudomásunkra jutott, megismerjük ezt a
tökéletességet, mely a szenvedésre hajlott. Legmélyebb alázattal
imádjuk tökéletességednek ezt az újabb nyilvánulását. Elhagytad, Uram,
ugyan már a világot, mégis naponként a szentmisében újra vérontás
nélkül feláldoznak. Szenvedést és fájdalmat már nem szenvedhetsz el,
mégis újólag és újólag kiteszed magad az emberi méltatlanságnak és
korlátoltságnak. Túláradó módon bizonyítod be az emberiség iránt érzett
irgalmadat, mikor mindennap megalázkodol. Mindenhatóságod ellenére nem
vethettél véget a bűnnek, mert nem akartad elvenni az emberek
szabadakaratát és azért megalázkodásodnak nincs vége. Így maradsz
örökre az áldozó pap.
  b) Felajánlom magam, Istenem, mint a köszönet áldozatát. Értem haltál
meg, és azért egészen Neked adom át magam. Nem vagyok már a magamé. Te
visszavásároltál, és ezt a vásárt ezentúl saját cselekedeteimmel akarom
véglegesíteni; a világtól és ami benne van, belsôleg teljesen el akarok
szakadni és a bűntôl meg akarok tisztulni. Lemondok még az önmagában
ártatlan dologról is, ha az nem Érted van. Lemondok hírnévrôl,
dicsôségrôl. Erôm csak Benned legyen és Téged dicsérjen. Engedd, hogy
elhatározásomat be is váltsam.

                        2. A szentáldozás

  Kiben lakhatsz, Istenem? Csak egészen tiszta és szent lelkekben! A
bűnösök ugyan elmehetnek Hozzád, de Te magad kihez mehetnél máshoz,
mint a megszenteltekhez? Te vagy a szent, a szentek szentje. Midôn a
földre jöttél, a boldogságos Szűz szeplôtlen méhében készítettél
magadnak méltó szent lakóhelyet. Ô is csak akkor fogadott be, mikor már
elkészült rá. Élte legelsô idejétôl malaszttal volt teljes, úgyhogy a
bűnt nem is ismerte. Így növekedett évrôl-évre kegyelemben és
érdemekben, addig, amíg leküldted arkangyalodat, hogy isteni anyaságát
kihirdesse. Ilyen szentnek kell lennie a legfenségesebb hajléknak.
Dicsérem és áldom, Uram, nagy szent mivoltodat.
  Istenem, hajlékodnak szentnek kell lennie és mégis nálam is óhajtasz
lakni! Földi alakban, ugyanabban a testben és vérben akarsz hozzám
jönni, mint amilyent Máriától nyertél! Eljössz hozzám, Istenem, és reám
tekintesz, habár én nem nézhetek magamra! Vagyok-e olyan jó, pártatlan
és igaz bíró magammal szemben, hogy teljes valóságomban és emberi
gyarlóságomban felismerjem magam? Te ellenben ilyen bíró vagy, mindent
látsz és mégis eljössz hozzám? Te tudod csak, Uram, milyen igaz, mikor
ezeket a szavakat mondom: ,,Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba
jöjj.'' Te tudod legjobban, milyen méltatlan az ilyen nagy bűnös
magához venni a háromszorosan szent Istent, kit a szeráfok reszketve
tisztelnek. Elmúlt bűneimnek nemcsak nyomait és sebhelyeit látod, de a
mély forradásokat, csonkításokat és az állandó zűrzavart is, mit
lelkemben okozott. Látod bennem a számtalan eleven bűnt, ha ezek nem is
halálosak, de erôszakosságukkal, bűnös voltukkal és büntetésükkel
bennem működnek és ocsmány ruhaként vesznek körül. Ismered rosszrahajló
kedvteléseimet, ingadozó alapelveimet, szórakozott, csapongó
gondolataimat, számos gyengeségemet és gyarlóságomat, és ennek ellenére
mégis eljössz! Már most is tudod, milyen kevéssé tartom meg
fogadkozásaimat: -- és mégis eljössz! Istenem, nem kellene-e fenséged
ijesztô fényétôl és emésztô tüzétôl megsemmisülnöm? De Te tegyél
képessé jelenléted elviselésére, hogy úgy ne kelljen szólanom, mint
Péternek: ,,Uram, menj el tôlem, mert bűnös ember vagyok''.
  Egyedül Te adhatsz erôt jelenléted elviselésére. Tisztítsd meg
szívemet és lelkemet mindentôl, ami már elmúlt, törölj ki belôlem
minden rosszra való emlékezést. Szabadítsd meg lelkemet minden
gyengeségtôl, betegségtôl, ingerlékenységtôl. Értessed meg a
láthatatlan dolgok valódi értelmét. Engedd, hogy igazán a tettekben és
az élet minden vonatkozásában többre becsüljelek, mint bármily földi
dolgot és megtanuljam a jövendô világot a mostaninál többre becsülni.
Adj bátorságot, de helyes ösztönt is a jó és rossz megkülönböztetésére,
minden dologban való alázatosságra. Add, hogy gyengéd, epedô
szeretettel törekedjem utánad.

                      3. A lélek táplálása

                                           ,,Lelkem utánad szomjazik.''

  Az egész teremtés Benned él, a táplálékot kellô idôben adod neki.
,,Mindenek szemei Benned bíznak, Uram!'' A mezô állatainak ételt, italt
adsz. Tôled nyerik létüket naponta: -- ha megvonnád segítségedet, a
semmibe süllyednének. A természet megerôsíti ezt az igazságot: --
aggodalmas, panaszkodó módon keresi mindazt, amije nincs. Minket,
gyermekeidet egész más táplálékkal tartasz fenn. Tudod, hogy rajtad
kívül semmit sem elégíthet ki és azért akartál ételünk és italunk
lenni. Ó, imádásra méltó titok! Ó, legcsodálatosabb könyörület!
Dicsôséges, szép, erôs Istenem, tudtad jól, semmi más nem tudja szegény
szívünket és halhatatlan lelkünket fenntartani és azért emberi testet
és vért vettél magadra, ez az isteni test és vér pedig táplálékunk
lett.
  Mily félelmetes gondolat! Különbözô módon bánsz az emberekkel, de
számomra a Te tested és véred, az Isten teste: az egyedüli élet, e
nélkül elpusztulnék, -- és hátha ez mégis megtörténik, ha vele élek is
és talán éppen ômiatta? Hogy merészelhetek Istennel táplálkozni? Tele
vagyok aggodalommal és félelemmel: haladok-e vagy hátrafelé lépek?
Elôre haladok-e igazán, hogy Veled egyesüljek? Midôn magamhoz veszlek
és számat kinyitom, félelmet és ijedtséget érzek, de mit tehetek mást?
Ki máshoz forduljak? Ki menthet meg, ha Te nem teszed, ki tisztíthat
meg rajtad kívül? Csak Te adhatsz erôt az önmegtagadásra és csak Te
támaszthatod fel testemet a sírból. Az élet minden bajában azért
fordulok Hozzád, nagy félelemmel, de mélységes hittel.
  Istenem, Te vagy életem, Nélküled elepedek. A pokolban a kárhozott
lelkek elepednek a szomjúságtól, mert elvesztettek. Elepednek, mert nem
vágytak utánad, természetük legbensejébôl fakad e szomjúság. Én azonban
más szomjúságra vágyom: -- szeretnék új természetet kapni, amely éppen
annyira vágyódik utánad, mint amennyire fél elvesztésedtôl. Nemcsak
azért jövök el Hozzád, Uram, mert Nélküled szerencsétlen vagyok, vagy
mert szükségem van Reád, hanem azért, mert malasztod arra ösztönöz,
szeretetedet önmagáért és dicsôségedet és szépségedet önmagában
szeressem. Nagy félelemmel, de még nagyobb szeretettel jövök. Ne
engedd, hogy valaha is elveszítsem irántad érzett fiatalos és ruganyos
szeretetemet, bármennyire is eltelnek az évek és bármennyire
megöregszik e szív és terhessé válnak a földi dolgok. Bárcsak
kiegészítené kegyelmed természetem gyöngeségét. Segíts, Uram, annál
jobban, minél tehetetlenebb vagyok. Minél inkább akar szívem elôled
elzárkózni, annál tökéletesebbek és szembeötlôbbek legyenek
megpróbáltatásaid, annál hatásosabb és sürgetôbb legyen bennem való
jelenléted.
========================================================================
XVI. A Szentséges Szív


  Jézus szentséges Szíve, imádlak az Istenség második személyében való
egyesülésedben. Mindaz, ami Jézus személyéhez tartozott, az övé, mint
Istené is: -- épp ezért éppen úgy kell tisztelni és imádni, mint magát
Jézust. Az emberi természetet nem úgy vette fel, mintha az valami Tôle
különbözô, Tôle elválasztható lenne, hanem valóban és tökéletesen
természetévé tette, úgy, hogy számunkra az Istenfiának fogalmában
örökre benne van. Imádlak, Jézus Szíve, mint magát Jézust, mint az örök
Igét az emberi természetben, amivel teljesen egyesült és ahogyan örökre
Benned él. Te vagy az emberi alakot öltött Fölségnek a Szíve. Benned
imádom a testté lett Emmánuelt. Tisztellek getszemani lelki
szenvedéseidben, halálfélelmedben, midôn véred minden pórusodból kitört
s a földre ömlött. Kiüresítettek a kereszten, mikor teljesen
elvéreztél. Halálod után lándzsával megnyitották oldaladat és így
megváltásod kimondhatatlan kincsének utolsó maradékait is kifolyatták.
  Uram és Megváltóm, imádom szentséges Szívedet, mert az irántunk,
bűnösök iránt való gyöngéd emberi érzelmeidnek székhelye és forrása.
Szeretetednek eszköze és szerve ez a Szív. Értünk dobogott és irántunk
vágyódva gyötrôdött. Értünk és üdvösségünkért szenvedett. Égett benne a
vágy, hogy Isten dicsôsége bennünk és általunk megnyilvánuljon. Szíved
a csatorna, melyen át dúsgazdag emberi érzéseid és isteni szereteted
felénk hömpölygött. Szentséges Szívedbôl eredt és árad felénk
szüntelenül irántunk érzett nagy és érthetetlen irgalmad, mely Tôled
mint Istentôl és embertôl, teremtôtôl, megváltótól és bírótól
származik. Ez az Istenember szeretetének szent jelképe és szentsége!
Megmentettél isteni erôddel és emberi szánalmaddal. Reám öntötted
csodálatos véredet!
  Jézus szentséges és szeretettel legteljesebb Szíve! Elrejtôzöl a
szent Eucharisztiában és ebben a száműzetésben napról-napra sóvárogva
dobogsz értünk, emberekért. Úgy szólsz most is, mint az utolsó
vacsorán: ,,Desiderio desideravi -- nagyon vágytam e vacsorát veletek
elfogyasztani.'' Teljes szeretetemmel és tiszteletemmel imádlak ezért,
érzéseim teljes hevével és mindenekelôtt odaadó és határozott
akarattal. Engedd, hogy szívem a Tieddel dobogjon, midôn a szentmisében
leszállsz érettünk szenvedni és táplálékunkká lenni. Ha eszlek és
iszlak, egyidôre méltatlan hajlékod leszek. Tisztítsd meg szívemet
minden földi salaktól, gôgtôl és érzékiségtôl, nyerseségtôl és
kegyetlenségtôl, minden fonákságtól, rendetlenségtôl és lanyhaságtól.
Töltsd be úgy szívemet, hogy semmi napi esemény és körülmény meg ne
zavarhassa és fel ne dúlhassa. Találja meg a békét Irántad érzett
félelmében és szeretetében.
========================================================================
XVII. Isten végtelen tökéletessége


                                ,,Belôle, Általa és Benne van minden.''

  Belôle. Imádlak, Istenem, a világon minden létezônek eredete és
forrása. Egykor semmi sem volt Rajtad kívül. Így volt ez hosszú
örökkévalóságon át. Egyedül Neked nincs kezdeted, hanem mindig voltál,
kezdet nélkül, öröktôl fogva, magad által szükség van Reád és így
minden tökéletesség Benned és Belôled volt: Világok világa, végtelen
mélysége minden nagyságnak és csodálatosnak, szépnek és szentnek,
végtelen tökéletességek kincseskamarája, egyszóval: -- végtelen egység
a kimondhatatlan sokféleségben! Istenem, ez a gondolat felülmúl minden
teremtett természetet, annál inkább értelmemet. Nem érek fel odáig,
csak a szavakat tudom ismételni és hinni: -- de meg nem értem. Ám hinni
tudok és tudlak imádni Téged, nagy, jóságos Istenem, a tökéletességek
egyetlen forrását. Kegyelmed segítségével teszem azt most és
mindörökké.
  Általa. Minden lény a teremtés óta csak általad él, mert
elhatározásod és teremtô erôd hozta létre, öröktôl fogva, boldogságod
közepette, mindenkinek kijelölted megjelenésének óráját. Minden
legkisebb anyag a Te műved és megfelel tervednek. Elsôsorban is minden
lélek csak különleges teremtô erôdnek és hivatásodnak köszönheti létét,
öröktôl fogva az egyes teremtményt saját egyéniségében figyeled és az
összességhez való viszonyában. Engem is örök idôktôl fogva látsz.
Tisztán látod, vajon elveszem-e vagy megmenekülök, vajon életem a
mennyekben vagy a pokolban folytatódik? Ó szörnyű gondolat! Istenem,
adj erôt e gondolat elviselésére, nehogy a Reád gondolás megzavarjon
engem. Te vezess örök üdvömhöz!
  Benne. Tudom és hiszem, minden Benned él. A teremtett világban minden
élôlény, minden kiváltság, öröm és minden szerencse egészen a Tied!
Minden, ami a dolgokban jó, csak azért lehetséges, mert elmerülnek
tökéletességed végtelen tengerében. A látható világ minden szépsége és
fönsége a Te visszavert fényed, vagy jobban mondva árnyékod,
tulajdonságaid teremtô formában való műve és megnyilvánulása. Minden,
ami a tehetségben vagy lángészben bámulatra méltó, csak gyenge fénye
örök idôktôl fogva létezô szellemednek. Bármilyen jót is cselekszünk,
nemcsak a Te segítségeddel történhetik, hanem isteni mintaképed
utánzata. Istenem, látlak-e vajon egy napon? Milyen látvány
hasonlítható ehhez a nagyszerű látáshoz? Valóban látni fogom-e a
kegyelem forrását, amely megkönnyít, erôsít és vigasztal? Tôled vagyok,
Általad lettem és csak Benned élek: -- azért engedd, Istenem, hogy
visszatérjek Hozzád és mindörökön örökké Veled legyek.
========================================================================
XVIII. Isten mindentudása


         ,,Minden tisztán és nyíltan van szeme elôtt, minden teremtmény
                                           láthatóan áll színe elôtt.''

  Imádlak, mint a mindent látó Istent. Tudásod más és magasabbrendű,
mint a teremtett lényeké. Mi érzékeink és elménk segítségével ismerjük
fel a dolgot és csak nagyon ritkán más módon. Tudásod nemcsak
terjedelménél, hanem természeténél és tulajdonságainál fogva is egész
más. Az angyalok tudása a Tiedhez hasonlítva csak tudatlanság. Az
emberi lélek, melyet megtestesülésedkor felvettél, a teremtéskor
mindazon megismerés birtokában volt, amit az emberi természet csak
felfogni tud, ez azonban csak szerény vízcsepp mindent bevilágító
értelmednek és tudásodnak óceánjában.
  Lehetséges lett volna ez másképp? Öröktôl fogva önmagadtól vagy, és
boldogságod önmagad felismerése és szemlélése volt. Az Atya a Fiában
nézte önmagát és megszerette önmagát és Fiát a Szentlélekben. Épp úgy a
Fiú és Szentlélek az Atyában ismeri és szereti magát: ez a végtelen
megértés és a végtelennek a szeretete. Felismerted tökéletesen lényedet
és ugyanakkor felismertél mindent, ami benne és általa létezik, az
egész mindenséget határtalan végtelenségében, sokféleségében, szépséges
fönségében. Ez mind véges és határolt, Te azonban a végtelen Isten vagy
és önfelismerésedben a mindenséget teljes terjedelmében, mélységében és
sokféleségében felfogod.
  Nagy Isten, ezt mind jelenleg magadban látod, hisz a Te műved.
Tisztán látsz, minden legkisebb részt önmagában és összefüggéseiben. A
szellemet épp oly tökéletesen fogod fel, mint az anyagot. Minden egyes
lélek gondolatait és szándékait oly tökéletesen ismered, mintha e
földtekén csak egy lélek lenne. Engem is lelkem legmélyéig ismersz,
múltam, jelenem és jövôm mint egész áll szellemed elôtt. Lelkem
leggyöngébb rezdüléseit is meglátod, melyek felébrednek, eltűnnek és
már meg is szűnnek létezni. A test és lélek minden mozzanata, akár
cselekedet legyen az vagy csak gondolat, tisztán tárul ki elôtted a
kezdet kezdetétôl a végéig, minden még legtávolabbi következményeivel
együtt. Tudod jól, mi lesz a végem. Élénken áll elôtted az óra, midôn
bírói széked elé kell állnom. Milyen súlyos gondolat: -- az örök bíró
elôtt állani! És mégis nélküle nem élhetek, hisz legnagyobb támaszom a
tudat, hogy örökké belelátsz szívembe. Uram, add meg a vallási élet
véres komolyságát, hisz mindig csak erre vágytam. Hass oda, hogy ne
kelljen soha ezt a tekintetet kikerülnöm, ismerjem meg már most is és
alakíts teljesen tetszésedre. Taníts meg, hogy szeresselek mindig
jobban és jobban: -- akkor békében élhetek és nem félek Tôled.
========================================================================
XIX. Isten gondviselése


  Imádlak, Istenem, mert teremtésednek kifejlôdésére célt és irányt
szabtál. Mindent bizonyos célból teremtettél és oda irányítod. Az ember
célja: hogy Téged szolgáljon, Neked hódoljon, és így saját üdvösségét
elérje: a test és lélek boldog örökkévalóságát jelenlétedben. Erre a
célra alkottál mindent; mégpedig minden ember részére. Tekinteted és
kezed épp úgy van rajtunk, mint anyagi teremtéseden. Minden élôlényt
megtartasz egész tevékenységében, hogy célját elérhesse. Minden rovar
és féreg erôdbôl él, addig, míg kiszabtad neki. Minden bűnös, minden
pogány, minden gúnyolódó és istentagadó csak Általad él, hogy
vezekeljen. Minden teremtményeddel irgalmas és gyengéd vagy, mintha
csak egyedül volna a világon. Minden dolgot egyúttal egyénenként is
nézel: és ebben a halandó világban mindegyiket szereted és mindegyiket
isteni tulajdonságaid teljességével segíted, mintha atyaként ôrködnöd
kellene felette és szeretetét meg kellene szolgálnod. Istenem, milyen
szívesen nézlek és imádlak, mindenütt és mindenkor, mint minden dolog
csodálatos mesterét.
  Gondviselésed minden parancsa legtisztább szeretetbôl fakad. Ha
szenvedést mérsz reánk, ez szeretetbôl történik, hisz e világnak bajait
vagy teremtményeidnek javára rendelted, vagy a rossz elkerülhetetlen
következményei, amit mi okoztunk és nem az Isten. De Te még a rosszat
is jóra fordítod. Bánatot zúdítasz az emberre, hogy megbánást ébressz
fel bennük és visszafordulásra kényszerítsed, erényeiket gyarapítsad és
hogy a jövôben elérjenek Téged, a legfôbb jót. Semmi sincs hiába, hanem
mindennek megvan a kegyelemmel teljes célja. Még haragodban és
büntetésedben sem feledkezel meg irgalmadról. Igazságod irgalommá
változik, még a bűnbánatot nem érzô bűnössel szemben is, megvéded a
többieket a velük való érintkezéstôl, vagy figyelmezteted ôket. Erôs,
megingathatatlan hittel hirdetem, Uram, a Gondviselés bölcsességét és
jóságát a kifürkészhetetlen elhatározásokban és érthetetlen sorsokban,
melyeket egyesekre és népekre mérsz.
  Életem a reám, méltatlanra pazarolt kegyelmeknek és irgalomnak
láncolata. Tulajdonképpen nem is hinnem kell a Gondviselésben, hiszen
régóta tapasztalom, hogy vezetsz engem és hogyan vezetsz. Évrôl-évre
vezettél és utamból minden veszélyt elhárítottál, meggyógyítottál,
megerôsítettél, lelkesítettél, vezettél és elviseltél. Ne hagyj most
sem el, ahogy erôim fogynak. Ezt nem teszed meg, hisz mindig csak Reád
támaszkodtam. Bűneim ellenére hűséges leszel hozzám mindhalálig, hacsak
én is az leszek. Karodban megpihenhetek, öledbe hajthatom fejemet. Add
és gyarapítsd naponta irántad érzett mélységes hűségemet, kettônk
között lévô bensôséges köteléket, legmélyebb bizonyosságom zálogát,
hogy engem, gyermekeid legnyomorultabbját nem hagysz el soha.
========================================================================
XX. Isten minden a mindenben


        ,,Isten és mindenki Atyja, ki mindenki felett van, mindenben és
                                                     mindannyiunkban.''

  Isten betölti egymaga az Eget és egyúttal betölt mindent a
mindenségben. Örök Isten, vallom ezt az igazságot és imádlak ebben a
magasztos és csodálatos titokban. Teremtményeidnek épp ez a boldogsága,
hogy egyéniségük elvesztése nélkül elmerülhetnek annak a teljességében,
aki mindenek felett van, mindenben és mindannyiunkban. Ha kegyelmed
segítségével egykor a mennyekbe juthatok, ott csak Téged foglak látni,
mert Benned minden alkotásodat látom és az alkotásodban csak Téged. A
földön se láthatok semmit világosság nélkül és a dolgokat a fény
visszasugárzásában pillantom meg, így az örök honban Isten dicsôsége
bevilágítja a szellemeket ,,és ez a fény a Bárány''. Istenem, imádlak
most teljes erômbôl (legalább is igyekszem, amennyiben tôlem telik),
mint egyetlen, igaz világosságot, mint a lélek életét, amit mindannyian
egykor látni és bírni remélünk, ha majd az égbe jutunk.
  Örök fölfoghatatlan Isten, hiszem és vallom: mérhetetlenül nagyobb,
magasztosabb és gazdagabb vagy, mint az egész világegyetem. Nézem a
világűr mélységét, melyen a csillagok milliói szétterülnek. Értem,
hogyha egy híd az egyik végétôl a másikig vezetne, sok millió év
kellene, míg keresztül tudnék rajta menni. Szemlélem műveid
gazdagságát, változatosságát és ezerféle összetételét, az elemeket,
elveket, törvényeket és hatásokat, melyek tökéletességét eredményezik.
Iparkodom öntudatosítani: mennyi módja van megismerésüknek; hányféle
tudomány és művészet foglalkozik velük. Ha értelmem nem volna határolt,
évszázadok és évezredek kellenének a világ ismeretének teljes
megismerésére. Ha pedig minden ismeretet elsajátítottam volna, új, soha
sem sejtett nézôpontok és feladatok támadtak volna. A mai végsô
következtetés a holnap fejlôdésének csak kiindulópontja és elôfeltétele
lenne; mindig jobban és jobban ismerném meg műveid szépségét. Mindig
elölrôl kellene kezdenem. Ha pedig az érzékelhetô világon keresztül is
hatoltam volna és felszállanék a szellemi világba az angyalokhoz és
szentekhez, újra új világok és magasabbrendű csodálatos megismerési
módozatok tárulnának fel elôttem. És mégis, minden ami a mindenség
teljességében, mélységében és magasságában él és működik, csak kicsiny
parány nagyságoddal és dicsôségeddel összehasonlítva, amit szentjeid
bámulva néznek. Az örökkévalóság lényege: mindig új, állandó,
kimeríthetetlen megismerése az igazság és szeretet bôségének,
határtalan elmerülés a végtelenségbe és Irántad való teljes odaadás.
  Istenem, önismerésed, fölfoghatatlan isteni természeted felismerése
örökkévalóságod gyönyörűsége, önmagad szemlélete az egylényegű Fiúban
és Szentlélekben, ahol a Szentháromságban magadat, az egy Istent,
látod, alkotja végtelen boldogságodat. Mi vagyok én, Istenem, hogy
üdvösséget akarsz adni nekem a Te üdvösséged által? Nemcsak arra
méltatsz, hogy lássalak, hanem valóban még saját örömödben és
üdvösségedben is részesítesz. Ó, készíts elô erre, taníts meg ez után
epekedni!
========================================================================
XXI. Isten felfoghatatlan tökéletesség


  Mindenható Isten, minden tökéletesség végtelen teljessége vagy.
Öröktôl fogva minden ismeret, de még inkább felfogásunkat meghaladó
tulajdonság kizárólagos, abszolút és mindent átható forrása és lényege
vagy. Itt véget ér értelmem, ha ez a gondolat így reám nehezedik: --
azonban erôsen és tántoríthatatlanul hiszem ezt az igazságot, habár ez
a legsúlyosabb titok. Kitartok mellette, mert jótéteményeid és
kegyelmeid megnyilvánulásai magasztos létezésedet és tökéletességedet
világosan bizonyítják. Ezt mindig látom és tapasztalom, ezért a
kétkedés minden erejével szemben is értelmemben nyilvántartom. Kitartok
mellette és oly bensôségesen átérzem ezt a gondolatot, mely értelmes
lényem egy részét alkotja; hiszen egészen erre teremtettek és mintegy
erre az alapra építettek fel; az alapot pedig elvetni nem lehet, mert
különben összedôl a ház: -- az én szellemi világom is összeroppanna
ezen hit nélkül. Erôsen ragaszkodom hozzá, mert lelkiismeretem
bensômben elôttem álló tényként fogadja el, olyannyira, hogy éppúgy
letagadhatnám saját személyemet, mint az Istent és saját létezésemben
való hit minden okát elveszíteném, ha Isten létezését tagadnám. Hiszem,
mert Nélküled nem tudnék élni és mert a Veled való közösségtôl minden
fogalmat felülmúló boldogságot várok. Hiszem, mert félelem támadna
bennem, ha ebben a vigasztalan világban segítség és támasz nélkül,
egyedül kellene élnem. Legfôképpen pedig irántad érzett alázatos
szeretetbôl, -- dicsôséged és nagyságod iránt érzett örömbôl, -- Érted,
az egyedül magasztos iránt való eltörölhetetlen vágyakozásból: hiszem.
Éretted hiszem, mert szívesen gondolok Reád és örülök, mert tökéletesen
szép és dicsôséggel teljes vagy. Egy Isten van és nincs Hozzá hasonló.
  Végtelen nagyságod, tökéletességed és egyedülvalóságod azt a
gondolatot ébreszti, ha teremtményeket életre keltesz, végtelen
távolságra vagy tôlük. Elválaszt tôlük örök korod: -- hisz ôk
mindannyian egyszer megkezdték az életet; -- magasztosságod mindent
felülmúl és teljesen különbözöl tôlük, illetve teljesen ellentétes vagy
velük. Mit adhattál nekik természetedbôl, hisz az övék annyira másféle?
Mi lehetett az övék a Tiedbôl, vagy mi hathatott reájuk jól, ha csak
külsôleg is? Ha Te az emberek boldogsága lehettél, akkor az ember
önmagából vagy valamilyen tulajdonság által a ragadozó madarak vagy
vadak, a mezôn legelô bárányok vagy a nagy és kis állatok
milliárdjainak boldogsága kellene, hogy legyen. Az ember nincs annyira
magasan az állat felett, mint Te felettünk. Mert mi a teremtmény Hozzád
képest? Elszálló lehellet, magasba törô és elillanó füst, színed elôtt
megsemmisülô nyomorúságos lény. Uram, nincs-e ez ellentétben az
értelemmel? Tökéletesbôl nem származik-e tökéletes? Ha lényed nem
tudott második Istent létrehozni, akkor egyáltalán tudtál-e alkotni,
nem kellett-e olyan lényeket létrehozni, kik semmiben sem hasonlítanak
Reád és így bizonyos értelemben méltatlanok Teremtôjükhöz?
  Milyen közösség lehet így közted és köztem? Hozzád viszonyítva nem
vagyok-e egyéb, mint egy marék nyomorúság, mint egy a széltôl ingatott
nádszál, amely végül letörik és kiszárad. A Te alkotásod vagyok, bűn
nélkül teremtettél. Hogy tekinthetsz reám jóindulattal még akkor is, ha
az eredeti bűn nélküli állapotban lennék? Hogy láthatod bennem
önmagadat, a Teremtô képmását? Hogy lehetséges ez? De Te mondottad,
műved jó és az embert saját képmásodra teremtetted. Azért mégis,
Istenem, mérhetetlen mélység tátong közöttünk.
========================================================================
XXII. A magát közlô Isten


  Uram, tökéletességed olyan, hogy nem lehet mással közölni, de
mindeneket megteremtô mindenhatóságod által elég erôs vagy a teremtett
lényekkel önmagadat közölni. Mindenható életed nem rombol, hanem életet
ád. Mindig ugyanaz maradsz önmagadban, de állandóan erô és jóság
sugárzik lényedbôl és ez átmenve belénk, erôt és jóságot kölcsönöz
nekünk is. Nem értem, miként történik ez? Értelmem itt cserbenhagy, de
a természet minden tanúsága megerôsít, a hit pedig teljes biztonsággal
a misztérium igazságára utal. Veled hidaljuk át a Közted és köztünk
lévô tátongó űrt. Az élô Isten egyúttal az életet adó Isten. Minden jó
kútforrása, központja és székhelye vagy. Dicsôséged nyomai úgy
sugároznak szerte, mint a nap sugarai a természet felett, anélkül, hogy
tökéletességedet csökkentené, vagy magasztos megközelíthetetlenségedet
sértené. Nem tudom, miként lehetséges ez, de így van. Egyedülálló vagy,
magasztosan emelkedsz minden teremtett lény fölé, mégis az övék vagy
teljesen. Benned léteznek, Belôled részesednek és Beléd olvadnak
anélkül, hogy egyéniségüket elvesztenék. Míg természetünk rombadôl,
lehelleted éltet és kegyelmed segítségével tudjuk elviselni
jelenlétedet.
  Tégy, Istenem, Hozzád hasonlóvá, mert nyomorúságos lényem ellenére is
olyan nagyon vágyom Hozzád hasonlóvá lenni. Szelíd tekinteted pihentesd
rajtam, kezed alkotásán, ,,nehogy gyengeségemben tönkremenjek''.
Szabadíts meg velem született gyengeségemtôl, hisz amire oly nagy
szükségem van, az lehetséges is bennem. Erre az egész világ elôtt a
legmeggyôzôbb tanúságot tetted, midôn természetünket felvetted és
magadhoz emelted. Add a csodálatos kegyelmet, hisz ezt olyan
nyilvánvalóan ígérted meg és vitted keresztül. Add meg nekem azt, amit
az emberi természetnek Jézusban adtál. Segíts, hogy részem legyen
isteni természeted minden gazdagságában és tulajdonságaiban, melyek
Mária fiában emberiek lettek. Befogadóképességem arányában adj a Benned
mindannyiunk részére felhalmozott életbôl, mely az emberek élete.
Taníts meg és segíts, hogy úgy éljek, mint az angyalok és szentek, tégy
erre méltóvá, ölj ki belôlem mindent, ami lelkemet beteggé teszi: a
lustaságot, ingerlékenységet, érzékenységet, minden gyarlóságot és
rendellenességet és teljességeddel töltsd be bensômet. Lehelj reám,
ébredjen életre a csontváz. Leheld reám Lelkedet és keltsd életre
bennem az akaraterôt és gyújtsd meg a szeretet lángját. Ezt kérve,
kérem mindazt, amire szükségem van és amit megadhatsz. Minden kegyelem
és ajándék koronája a szeretet Lelke, csak ott lehet a maga
teljességében, ahol mind megvan ez a szépség és dicsôség, minden erény
ôrzôje és minden tisztátalanság megölôje. Esdem a szeretet tüzét és
ezzel hatásos erôt, kitartást és állhatatosságot, minden emberi
gyengeség kiirtását kérem és azt az egyszerű kívánságot, hogy Neked
akarok tetszeni: ezzel a hit, remény és szeretet mennyei
megnyilvánulását kérem. Midôn buzgóságért könyörgök Hozzád, az a
vágyam, hogy megszabaduljak minden emberi félelemtôl és ne áhítozzam
emberi dicséretre. Kérem az imádság ajándékát, hisz az oly édes. Kérem,
hogy felismerjem valódi kötelességemet, mely csak égô szeretetbôl
származhatik. Midôn jóságért könyörgök, ugyanakkor szent életért,
békéért és örömért, a kerubok ragyogásáért, a szeráfok lángjáért és
szentjeid sugárzó dicsôségéért is könyörgök. Ezzel mindazt kérem, amire
oly nagy szükségem van és ami minden adományt magában foglal.
  Ezeket kérve, ugyanakkor Teutánad epedek, Istenem, semmi más után,
csak Utánad, ki teljesen odaadtad magad értünk! Jöjj valóban és
lényegedben szívembe, áraszd el szereteted lángjával, azzal hogy saját
magaddal töltöd be. Csak Te elégítheted ki az emberek lelkét, ezt meg
is ígérted. Te Vagy az élô Fény és állandóan lobog emberek iránti
szereteted. Jöjj lelkembe, gyújtsd fel benne szent tüzedet, hogy Hozzád
hasonló lehessek.
========================================================================
XXIII. Isten az örökkévalóság egyetlen támasza


  Istenem, hiszem és vallom, a tökéletesség teljessége vagy, ez a nagy
bôség tudja a lelket egyedül kielégíteni és boldogítani. Szomorúan
tapasztaltam már elég gyakran, semmi földi és teremtett dolog nem tud
bennünket állandóan kielégíteni, végül minden unalmas, üres lesz és
megunjuk. Hiába volna enyém minden földi boldogság, végül csak
kifárasztana, egyhangú és hiábavaló lenne. Ha a vízözön elôtti életet
minden földi kincs birtokában Nélküled kellett volna leélnem,
végtelenül szerencsétlen lettem volna. Végül is eszemet vesztettem
volna és unalmamban életemnek sajátkezűleg vetettem volna véget. Ha nem
tudtam volna Veled, Istenem, érintkezni, úgy éreztem volna magam,
mintha magános börtönben ülnék, magamra hagyva, társak és barátok
nélkül. Te, egyedül, Véghetetlen, vagy örökké új, az Elsô és az Utolsó;
a Napok öregje.
  Mivel örökké öreg és örökké fiatal vagy, azért vagy az örökkévalóság
tápláléka, örökké kell élnem, nemcsak ideig-óráig, és semmi hatalmam
sincs létem felett, nem pusztíthatom el, ha még istentelen módra
kívánnám is. Akaratom ellenére is értelemmel és tudatosan kell élnem.
Nélküled azonban az örökkévalóság véget nem érô szenvedés lenne.
Egyedül Te tarthatsz fenn és Te lehetsz lelkem tápláléka. Egyedül Te
vagy kimeríthetetlen, és minduntalan felajánlod nekem a megismerés és
szeretet mindig újabb és újabb tárgyait és szempontjait. Millió
esztendô múlva sem foglak megismerni, sôt úgy tűnik majd, hogy most
kezdem csak megismerésedet. Millió év után Benned ugyanazt a
kedvességet és üdeséget fogom megtalálni, sôt még nagyobbat is, és a
Benned talált öröm és boldogság mindig újra és újra kezdôdik. Így
azután az egész örökkévalóságon keresztül gyermek maradok és isteni,
véghetetlen természetednek alapvonásait épp csak hogy kezdem
fölismerni. Mert minden jónak egyedül Te vagy székhelye és középpontja,
egyedüli maradandó ez árnyékvilágban. Mennyország vagy, kiben az
üdvözült lelkek örökké élnek és örökké örvendenek.
  Azért, Istenem, osztályrészemül választlak. Már csak tisztán emberi
okosságból is, a világtól elfordulva, Téged kell választanom. Elhagyom
a világot, azt akarom, hogy enyém légy! Lemondok mindarról, ami csak
ígéreteket tud adni, azért, hogy megkapjam azt, ki mindent teljesít.
Kihez forduljak, Uram? Vágyom arra, hogy idelenn megleljelek Téged,
éhségemet kielégítsem Veled, Jézusom, aki feltámadtál és felszálltál a
mennyekbe és annak ellenére mégis földön lakó népeddel akarsz élni.
Szememet Hozzád emelem, várom az élô kenyeret, mely a mennyekbôl
szállott alá! Add meg nekem mindig ezt a kenyeret, semmisítsd meg
életemet, mely úgyis hamar elmúlik, ha Te nem is pusztítod el, és
telíts meg természetfölötti életeddel, mely nem lát halált mindörökké.
========================================================================
Függelék


          Mindennapi imádság az igazság világosságáért

  Istenem, vallom, hogy életem sötétségét meg tudod világítani, sôt
egyedül csak Te tudod. Menynyire vágyom, hogy ez a sötétség
megvilágosodjék. Nem tudom, akarod-e ezt, csak azt tudom, hogy ezt
megteheted és én meg vágyva vágyom rá. Ez elegendô, hogy könyörögjek
érte, hisz nem tiltottad meg, hogy kérjem azt, amire szükségem van.
Kegyelmed segítségével megígérem, hogy teljes lélekkel befogadom azt,
amit idôk folyamán igazságnak megismertem, ha egyáltalán a
bizonyosságig eljutok. Kegyelmed segítségével gondosan védekezem az
önámítás ellen, ami arra csábíthatna, hogy a természet parancsait
kövessem, nem pedig az értelem ítéletét.

                          A jó halálért

  Uram és Megváltóm, utolsó nehéz órámban szentségeid erejével és
vigasztalásod éltetô lehelletével segíts! Engedd, hogy a feloldozás
szavai hangozzanak el felettem, vegyem magamhoz útravalóul testedet és
véredet, a megtisztulás fürdôjét. Add, Uram, hogy szent olajjal
kenjenek meg és jelöljenek meg, hogy a Tied vagyok és végül törölje el
bennem a bűn minden nyomát és büntetését az igazi szeretet és a belôle
fakadt bűnbánat. Hajoljon fölém az édes Szűzanya, Mária. Suttogjon
vigasztaló szavakat fölöttem ôrzôangyalom és mosolyogjanak reám
dicsôséges szentjeid. Velük együtt és általuk könyörgök a kitartás
adományáért és azért így haljak meg, mint ahogy élni szeretnék!
Hitedben, egyházadban, szolgálatodban és szeretetedben. Amen!

                   A küszöbön álló halál elôtt

                                1864. március 13-án, reggel hét órakor.

  Ezeket a sorokat közvetlen a halál elôtt, a halált várva, írom. A
házban és odakinn senki sem sejt ebbôl semmit, talán csak az orvos.
Pillanatnyilag testileg és lelkileg is teljesen jól érzem magam, azért
megírom most, amit még meg kell írnom. Nem tudhatom, meddig leszek még
erôm teljes birtokában. Az egy, szent, katolikus és apostoli
anyaszentegyházban való hitben halok meg. Bízom abban, hogy Urunk Jézus
Krisztus által az Anyaszentegyházra bízott szentségek felvételéhez jól
elkészülve és a szentek közösségében fogok meghalni. Mennybemenetelekor
Ô maga nyitotta meg a mennyek kapuját és az soha nem fog becsukódni.
Remélem, hogy ebben az Egyházban fogok meghalni, melyet az Úr Péterre
alapított, hisz ez az Egyház az Ô újólagos eljöveteléig fog tartani.
  Lelkemet és testemet felajánlom a szentséges Szentháromságnak, Urunk
Jézus, a testté vált Ige kegyelmének és érdemeinek, drága Anyánk,
Máriának, Szent Józsefnek, atyámnak, ilyen méltatlan fiú atyjának,
Szent Néri Fülöpnek, Keresztelô Szent Jánosnak, védôszentemnek, Szent
Henriknek, Athanasiusnak, Szent Nazianzi Gergelynek, Szent
Krizosztomnak, Szent Ambrusnak, Szent Péternek, I. Szent Gergely
pápának és a nagy Szent Pál apostolnak; végül kedves szent
ôrangyalomnak és minden mennyben élô angyalnak és szentnek.
  Imádkozom Istenhez, hozzon össze mindannyiunkat a mennyben és
egyesüljünk mind a szentek lábainál. Épp így szeretnék könyörögni
tévelygô testvéreimért, mint az, aki az eltévelyedett báránykát keresi,
hogy haláluk elôtt Isten kegyelmével leljék meg az igazságot és a
békét.

                                                               J. H. N.

                      Írtam a halálra várva

              1870. július 23-án és kiegészítettem 1881. február 13-án.

  Szívvel-lélekkel arra vágyom, hogy szeretett Ambrus páterem
kriptájában temessenek el. Ez utolsó határozott kívánságom.
  Ha a kolostorra a már elhelyezett háromhoz hasonló emléktáblát
akarnak elhelyezni, akkor a következô latin felírást szeretném,
feltéve, hogy a latin szöveget jónak találják és nem emelnek kifogást
ellene: de ne írják fel, ha azok, kiknek ítéletére adok, szkeptikusnak
találnák:

                    JOHANNES HENRICUS NEWMAN
            ex umbris et imaginibus in veritatem.[*]

                     Die 11. 8. A. S. 1890.
                       Requiescat in pace!

  Egyedüli nehézség Szent Pálnak zsidókhoz írt levelében van, (X. 1.)
mert ott az ,,umbra'' a Törvényre vonatkozik; -- de ha sok szempontban
mi meg is kapjuk az igazság képét, mégis sok a homály benne, például a
szentséges Szentháromság tanában.

                         U. i. o. gl. D.

____________________
* A látszat- és árnyékvilágból a valóságba.