Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Balanyi György Montecorvinoi János A könyv elektronikus változata Montecorvinoi János Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program Balanyi György piarista atyának, a Szent István Akadémia osztálytitkárának, azt a dolgozatát tartalmazza, amelyet a szerzô a Szent István Akadámia II. osztályában olvasott fel 1929. május 17-én és amelyet az Akadémia 1930-ban nyomtatásban megjelentetett. A szöveget egy-két helyen a mai helyesíráshoz igazítottuk. ======================================================================== Montecorvinoi János Tavaly múlt hatszáz esztendeje, hogy Montecorvinoi János, a késôi középkor legnagyobb misszionáriusa több, mint félszázados fáradhatatlan apostolkodás után a mongol nagykhánok fôvárosában, Khanbalikban, a mai Pekingben örök álomra hajtotta fejét. Az egyszerű ferencrendi szerzetes, akit egyik lelkes olasz tisztelôje nem habozik legnagyobb kortársai, Aquinoi Szent Tamás, Dante és Giottó mellé helyezni,[1] csodálatos életpályát futott meg és csodálatos eredményeket ért el. Olyan tájakat járt meg, melyeket elôtte még alig érintett európai ember lába s olyan országokat nyitott meg a katolikus hithirdetés számára, melyeket a nyugati világ jóformán csak nevükrôl ismert. Különösen nagy érdeme a kínai missziók megindítása. Mert XI. Pius pápa lelkes szavaival élve, ô volt az elsô, aki szeráfi atyja tüzétôl hevítve utat nyitott az evangéliumnak a roppant kínai birodalomba, s az irdatlan nagy ország eretnekségektôl megfertôzött földjén megkezdte a katolikus igazság és a keresztény tökéletesség magvainak elhintését.[2] Az utókor azonban nem méltányolta érdeme szerint a nagy misszionárius úttörô munkáját. Sôt a második-harmadik nemzedékben már nevét is elfelejtette. Beszédes bizonysága ennek, hogy a ferences történeti hagyományok nagy gyűjtômedencéi, a Chronica XXIV Generalium[3] és a Liber Conformitatum[4] egy szóval sem emlékeznek meg róla. De nem tudnak róla Glassberger[5] és Firenzei Mariano testvérek sem,[6] akik pedig ugyancsak számontartanak minden parányi mozzanatot, mely bárminô tekintetben alkalmas rendjök jóhírének öregbítésére. A ferences történetírás Herodotosának, a halhatatlan emlékezetű Wadding Lukácsnak kellett jönnie, hogy méltatlanul mellôzött nagy rendtársa alakjáról lefejtse a százados megfeledkezés vastag avarját s ércbe, márványba kívánkozó tetteit ismét igazi érdemük szerint ragyogtassa föl. A lelkes kutatónak sikerült a rendelkezésére álló gazdag levéltári és kéziratos anyag felhasználásával végérvényesen tisztáznia a fáradhatatlan apostol életének fôbb eseményeit s ezzel sikerült biztos alapot vetnie a további kutatás számára.[7] Wadding ideje óta az egyházi és profán történetírás többé nem szűnt meg érdeklôdni Montecorvinoi János személye és működése iránt. De érdeklôdése nem igen lépte túl a nagyérdemű ferences történetíró kutatásaival megvont határokat. Lényegesebb anyagbôvülést csak az utolsó negyedszázad beható kutatásai eredményeztek. E tekintetben különösen két munkát kell említenünk, mint amelyek kiváló mértékben hozzájárultak a nagy hittérítôre vonatkozó ismereteink gyarapításához és rendszerezéséhez; nevezetesen Golubovich atya világszerte ismert kitűnô Biblioteca bio-bibliograficáját, melynek vaskos kötetei valóságos kincsesbányái a keleti történelemre vonatkozó ismereteknek[8] és a quaracchi Szent Bonaventura-kollégium legújabb pompás kiadványát, a Sinica Franciscanát, mely egyöntetű kritikai kiadásban hozza az összes ferences eredetű középkori keleti útleírásokat és jelentéseket[9] Golubovich és társai hangyaszorgalmú búvárkodásának érdemébôl ma már sokkal határozottabb körvonalakban áll elôttünk Kína elsô apostolának életpályája, mint Wadding műve alapján. Kimerítô élet- és jellemrajz írására ugyan még most sem gondolhatunk, de a külsô kereteket már elég biztos kézzel tudjuk megrajzolni, sôt itt-ott az események hátterébe és mélyebb indítékaiba is bepillantást tudunk nyújtani. Mikor a következôkben vállalkozunk e feladatra, egyben a magyar történetírás hódolatát kívánjuk leróni Szent Ferenc alázatos fia elôtt, aki nemcsak a kínai missziók, hanem általában a keleti diplomáciai összeköttetések történetében is új korszakot nyitott. Montecorvinoi János saját állítása szerint 1247-ben született.[10] Szülôvárosa, Montecorvino Rovello a nápolyi királyság salernói tartományában fekszik s az Abruzzók lejtôjérôl tekint alá a pompás panorámát kínáló Salernói-öbölre.[11] Gyermekkoráról és neveltetésérôl semmi biztos adatunk nincsen. Sem azt nem tudjuk, milyen családból származott, sem azt, milyen környezetben nôtt fel és milyen behatások alatt érett szerzetessé. Az egyetlen adat, mely e pontban rendelkezésünkre áll, rendtársának és késôbb a khanbaliki nunciusságban utódjának, Marignolli Jánosnak rövid értesítése, annyira zavaros és ellentmondó, hogy lehetetlen rajta eligazodnunk. A jó atya ugyanis azt állítja elôdjérôl, hogy az szerzetbelépése elôtt Frigyes császár katonája, bírája és orvosa volt.[12] Ez azonban lehetetlenség. Montecorvinoi János semmilyen minôségben sem állhatott II. Frigyes szolgálatában, mert a császár halálakor (1250. dec. 13.) még csak négyéves gyermek volt. De ugyanígy képtelenség Marignolli azon további állítása is, hogy János testvér csak késô öregségében, hetvenkét esztendôs korában lépett Szent Ferenc fiai közé;[13] hiszen tôle magától tudjuk, hogy hetvenkét éves korában már több, mint negyedszázados khanbaliki tartózkodásra tekinthetett vissza. De minden további nélkül mégsem térhetünk napirendre a zavaros adat fölött. Meg kell ugyanis fontolnunk, hogy Marignolli kortársa volt a nagy kínai apostolnak s munkáját olyan idôben írta, mikor a róla szóló hagyományok még élénken éltek az európai és kínai testvérek emlékezetében. Nem valószínű tehát, hogy ilyen durva botlásokat követett volna el. Így csak véletlen elírásra vagy a másolók hibájából becsúszott pontatlanságra gondolhatunk. Könnyen lehetséges, hogy a szerzô más János nevű rendtársával tévesztette össze a híres hithirdetôt,[14] de az is lehetséges, hogy az uralkodó személyében tévedt. A korhatár megjelölésénél még könnyebben elképzelhetô, hogy a másoló felületességbôl vagy tévedésbôl L-nek nézte az elsô X-et s így az eredeti XXXII helyett LXXII-t írt[15] De bármiként áll a dolog, annyit mindenesetre elfogadhatunk Marignolli értesítésébôl, hogy János testvér csak érettebb korában eszmélt rá szerzetesi hivatásának tudatára. De nem vétünk a történeti igazság ellen azzal sem, ha feltételezzük róla, hogy alapos tudományos, jogi és orvosi felkészültséggel lépett a szeráfi atya követôi közé. Az alkalma mindenesetre megvolt a megszerzéséhez. Hiszen a nápolyi királyság területén akkoriban két egyetem is virágzott: a nápolyi és a salernói. Ezek közül a salernóit alig egynapi járóföld választotta el Montecorvinótól. De nem esett tôle nagyon messzire a nápolyi sem. A doctissimus et scientissimus jelzô, mellyel ugyancsak Marignolli illeti híres rendtársát, szintén magasabb tudományos képzettségre mutat.[16] Melyik provincia tagjai közé vétette föl magát a tudós ifjú, adat hiányában nem tudjuk eldönteni. Abból a ténybôl azonban, hogy szülôvárosa a nápolyi vagy ismertebb nevén terra di lavoroi provincia területén feküdt, nagy valószínűséggel következtethetjük, hogy ennek kötelékébe lépett. Teológiai tanulmányait tehát minden bizonnyal azon kisebb teológiai iskolák valamelyikében végezte, melyek abban az idôben a nápolyi királyság területén is meglehetôs számban virágoztak. Hogy a tudományokban nem közönséges elômenetelt kellett tennie, arra legjobb bizonyság késôbbi szereplése, különösen gazdag nyelvtudása és magával ragadó ékesszólása.[17] De az egyházi és világi tudományok mellett nagy gondot fordított a szentek tudományának elsajátítására is. Rövidesen annyira beleélte magát Szent Ferenc szellemébe, hogy mintaképe lett a jó szerzetesnek. Kortársai a legnagyobb elismerés és dicséret hangján szólnak erényeirôl. Így a domonkosrendi Corai János sultaniehi érsek kiválóan szentéletű embernek mondja ôt, aki egyformán kedves Isten és az emberek elôtt[18] Castelloi Peregrin testvér, aki mint zajtuni suffraganeus püspök közel másfél évtizeden át együtt működött vele, szintén nagy dicsérettel említi példásan szigorú, sôt kemény életmódját.[19] Még szebb bizonyítványt állít ki róla Elemosina János testvér, aki a levelei elé bocsátott rövid bevezetésben ezekkel a sokatmondó szavakkal jellemzi ôt: ,,Montecorvinoi János testvér... mint Szent Ferenc buzgó követôje, önmaga iránt szigorú és elnézést nem ismerô, a tanításban és Isten igéjének hirdetésében fáradhatatlan''.[20] Ebbôl a lapidáris jellemzésbôl egyúttal azt is megtudjuk, hogy János testvér a legégetôbb kérdésben, ti. a szegénység felfogásában az úgynevezett spirituális irányzathoz csatlakozott, vagyis azokkal a testvérekkel tartott, akik az evangéliumi szegénység értelmezésében egy tapodtat sem voltak hajlandók engedni az eredeti eszménybôl.[21] Mint annyi nemes hevületű rendtársa, ô is a kezdô évek legendákkal átszôtt aranykorának és földi gondoktól nem zavart boldogságának visszaidézésérôl álmodozott s ezért ellenzett minden könnyítést, mellyel a többség, az úgynevezett konventuális irányzat az eredeti szegénység érdességét letompítani igyekezett. De mint az alázatos Szent Ferenc igazi gyermeke, nem lázadozással, hanem önmagának szigorú aszkézisre fogásával igyekezett a régi eszmények újból való fölragyogtatását elômozdítani. Elemosina testvér adatából azt is megtudjuk, hogy a leendô kínai apostolt elöljárói elôször teológiai tanárnak és hitszónoknak alkalmazták és hogy ô mindkét minôségében jól megállotta a helyét[22] Mint vir doctissimus et scientissimus eszményi módon megfelelt azoknak a magas követelményeknek, melyeket a rend akkori generálisa, Szent Bonaventura a teológiai tanárok és a hitszónokok kiválasztásában követendô szabályul felállított.[23] Különösen mint szónok ért el nagy sikereket. Nevét hamarosan szárnyára vette a hír. Ezért elöljárói, hogy megfelelô munkateret nyissanak számára, a keleti misszióba rendelték ôt. Mikor történt kiküldetése, adatok hiányában nem tudjuk eldönteni. Az egykorú források semmit sem szólnak róla, a késôbbi írók adatai pedig annyira eltérôk, hogy lehetetlenség harmóniába hozni ôket. A legkorábbi dátumot a ferences rend modern hisztoriografusa, Holzapfel Heribert atya említi. Ô ugyanis 1271-re teszi az elindulás idejét.[24] Ez azonban teljesen valószínűtlen. Már csak azért sem fogadhatjuk el, mivel János testvér akkor még csak 24 éves fiatal ember, vagyis egészen kezdô szerzetes volt. Mások, így De Gubernatis,[25] Panfilo de Magliano[26] és Cordier[27] Wadding után indulva az 1272. év mellett törnek lándzsát. De ezt is túlságosan korainak kell minôsítenünk. Különben is téves azonosításon alapszik. Az egésznek kiindulópontja Waddingnak az az önkényes eljárása, hogy az 1272. évi uniós tárgyalásoknál szereplô fr. Johannes de Ordine fratrum Minorum-ot minden további bizonyítás nélkül azonosnak veszi Montecorvinoi Jánossal.[28] De ma már tudjuk, hogy a Palaiologos Mihály császár követeként szereplô ferences testvér nem Montecorvinoi, hanem Parastron János, az unió ügyének leglelkesebb bajnoka volt, aki úgyszólván egész életét a két egyház egyesítésének szentelte.[29] Közelebb jár a valósághoz Völling, aki szerint János testvér az 1279. évi assisi egyetemes káptalanon nyerte missziós megbízását.[30] Mivel azonban ezt konkrét adattal bizonyítani nem tudjuk, legkevésbé vétünk a történeti igazság ellen, ha Golubovich atyával közelebbi évmegjelölés nélkül Bonagratia testvér generálissága idejére, vagyis az 1279. és 1283. évek közé tesszük az elindulás idôpontját.[31] János testvér megérkezésekor a Közel-Keleten már javában folyt az apostoli munka. Szent Ferenc és Szent Domonkos fiai vállvetve serénykedtek a dús aratást ígérô szántóföldön. Munkájuknak mihamar meg is lett a látszatja. Georgia, Örményország és Szíria szakadár egyházai, nemkülönben Perzsia nesztoriánus és monofizita felekezetei az északról és délrôl fenyegetô mongol és szaracén veszedelem fojtogató nyomása alatt kezdtek ráeszmélni a nyugati kereszténységgel való sürgôs összefogás sorsdöntô fontosságának tudatára. Ez a felismerés aztán sok hívôt szerzett az unió gondolatának. Különösen Örményországban alakult kedvezôen a helyzet. II. Haythun (Hiéthum) király nyíltan katolikusnak vallotta magát s késôbb János testvér néven Szent Ferenc fiai közé lépett.[32] De más oldalról sem hiányoztak a bíztató tünetek. Dénes tebriszi nesztoriánus püspök éppen a ferences misszionáriusok buzgólkodására katolizált.[33] III. Jabalahah szír nesztoriánus pátriárka szintén nem idegenkedett az unió gondolatától s ezért a maga területén szívesen látta, sôt tôle telhetôleg elômozdította a ferences testvérek térítô tevékenységét.[34] Egyideig úgy látszott, mintha a mongol hatalom terjeszkedése is a kereszténység diadalmas térfoglalását volna hívatva elôsegíteni. Mert a mongolok vallási tekintetben a legmesszebbmenô türelmet tanúsították sokféle vallású alattvalóikkal szemben.[35] Mikor tehát Hulagu, Mangu nagykhán (1251--59) öccse Perzsiában megalapította az ilkhánok birodalmát, azonnal teljes vallásszabadságot engedélyezett a perzsiai és mezopotámiai keresztényeknek. Sôt családja egyes keresztény tagjainak, fôleg egyik feleségének, Tokus Chatunnak befolyása alatt a külön kedvezések hosszú sorában részesítette keresztény alattvalóit.[36] Érthetô tehát, hogy a nyugati világban ismételten híre kelt, hogy ô maga is kereszténnyé lett. Kevéssel halála elôtt egy János nevű magyar ember hozta róla ezt az örvendetes hírt.[37] Az események ugyan egyszer sem igazolták a jámbor híreszteléseket, de Hulagu mindvégig türelmes és kegyes ura maradt keresztény alattvalóinak. Fia és utóda, Abaka (1265--82) még jobban kimutatta a kereszténység iránt érzett nagyrabecsülését és tiszteletét. Így többek közt pénzeit kereszttel díszítette és ezzel a körírással látta el: ,,Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében''.[38] Utódjának, a mohamedán hitű Ahmednek (1282--84) türelmetlen fanatizmusa rövid idôre homályba vonta ugyan a vérmes reményeket, sôt vértanúkat is adott a perzsiai kereszténységnek, de Abaka fiával, Argunnal (1284--91) ismét a nyugati irányzat kerekedett felül. Alatta a pápasággal való diplomáciai összeköttetés ismét gyakorivá és bensôvé mélyült.[39] Ha azonban mélyebben mögéjük tekintünk az eseményeknek, lehetetlen azonnal nem látnunk, hogy az ilkhánok vallási türelmességében több volt a politikai számítás, mint az igazi vallásos buzgóság. A kereszténységet nem önmagáért, hanem elsôsorban a tôle remélt fegyveres támogatásért becsülték. A pápákkal és a nyugati fejedelmekkel folytatott tárgyalásaikkal nem népüknek keresztény vallásra térését, hanem az egyiptomi mamelukok részérôl egyre aggasztóbb mértékben jelentkezô veszedelem elhárítását akarták elérni.[40] Ezért szüntelenül egy újabb nagyszabású keresztes hadjárat megindítását szorgalmazták, mely a régi keresztény államok visszaállításával egy csapásra megszüntetné a déli határaikra nehezedô nyomást. Hulagu vezérének, Ketbogának Szichemnél szenvedett véres veresége (1260. szept. 3.) az elsô vereség, mely a mongol seregeket Dzsingiszkhán napjai óta érte, különös aktualitást kölcsönzött ennek a törekvésnek.[41] De bármily nagy szerepet játszott Hulagu, Abaka és Argun valláspolitikájában a hatalmi érdek és a számítás, türelmességük végelemzésben mégis javára vált a missziós munkának, mert elhárította útjából az iszlám türelmetlen fanatizmusában és a kisebb keresztény szekták lebírhatatlan bizalmatlanságában rejlô legfôbb akadályokat. Alattuk a katolikus hithirdetôk szabadon járhattak-kelhettek roppant birodalmuk téres tartományaiban és szabadon hirdethették az evangéliumot. A nyugati világ kitörô örömmel értesült errôl a nagy fordulatról. Gyermekien naiv fantáziájában lángoló remények gyúltak ki, melyek már az egész nagy mongol nemzet megtérésének és az összes szakadárok megbékélésének színes délibábjait vetítették lelki szemei elé. A pápák teljes mértékben osztották e vérmes reményeket és odaadó lelkesedéssel dolgoztak valóraváltásukon. Egyre-másra küldötték keletre a misszionárius rajokat, hogy egyrészt térítsenek, másrészt meg további kitartásra és határozott cselekvésre ösztönözzék a kereszténybarát uralkodókat. Montecorvinoi János tehát megérkezésekor már jól megporhanyított talajt talált. Hol és milyen sikerrel kezdte meg térítôi tevékenységét a leendô nagy lélekhalász, nem tudjuk. De ha hihetünk Wadding szavának, a Közel-Keletnek jóformán valamennyi országát följárta és a pogányoknak megszámlálhatatlan sokaságát vezérelte az egyházba.[42] Bizonyos, hogy rendkívüli egyéni képességei: tudománya, ékesszólása és finom diplomáciai érzéke már ekkor messze föléje emelték ôt társainak. E mellett bizonyít az a tény is, hogy mikor 1289-ben újra elôbukkan az ismeretlenség homályából, már mint II. Haytun örmény király követével találkozunk vele IV. Miklós pápa rieti udvarában[43] A nagy misszionárius pápa, aki maga is Szent Ferenc fiainak sorából emelkedett föl az egyház elsô méltóságába s aki mint pápa nem ismert sürgôsebb feladatot, mint a keleti kereszténységet fenyegetô veszélyek elhárítását, érthetô örömmel hallgatta János testvér lelkes elôadását a keleti viszonyokról s hatása alatt merész lépésre szánta el magát: elhatározta, hogy a mongol birodalom legtávolabbi részét, Kínát, vagy mint akkor mondották, Kathayt is beleilleszti missziós programjába. A terv nem látszott kivihetetlennek. Hiszen Kathay uráról, Kubláj nagykhánról, Dzsingiszkán legméltóbb utódjáról (1259-94) nyugaton is tudták, hogy még a többi mongol fônöknél is türelmesebb és elnézôbb alattvalói vallásos meggyôzôdésével és szertartásaival szemben.[44] Az udvarában élô velencei Polo-testvérek, Maffeo és Miklós elôadásából az is köztudomású volt róla, hogy ôszinte bámulója a keresztény vallásnak és a nyugati műveltségnek.[45] Sôt Abaka ilkhán követei, a Vassalli- testvérek 1276--7. évi követjárásuk alkalmával egyenesen kereszténynek mondották ôt.[46] A hír ebben a formában természetesen legendának bizonyult, de alapja és kiindulópontja, a nagykhán meleg érdeklôdése a nyugati világ iránt színigazság volt. Mikor a Polo-testvérektôl elôször hallott az európai viszonyokról, annyira föllelkesedett a hallottakon, hogy mindjárt száz tanult férfi küldését kérte a szentszéktôl népe oktatására és térítésére.[47] X. Gergely pápa a Polok eszközlésére 1271-ben csakugyan útnak is indította Nicostai Miklós és Tripoliszi Vilmos dominikánus testvéreket, akik azonban nem jutottak tovább Örményországnál.[48] Nem járt sikerrel Pratoi Gellért, Parmai Antal, Sant'Agata János, Firenzei András és Arezzoi Máté ferences testvérek vállalkozása sem, akik III. Miklós pápa parancsára 1278-ban vágtak neki az ismeretlen messziségnek.[49] Pedig a pápa annyira biztosra vette a dolgot, hogy Plasmator hominis kezdettel külön levelet is küldött Quobley magno Caano imperatori et moderatori omnium Tartarorum, melyben gratulált neki állítólagos megkeresztelkedéséhez.[50] Ilyen elôzmények után szánta rá magát a lelkes franciskánus pápa az érintkezés fonalának további keresésére. Úgy érezte, hogy János testvérben megtalálta a legalkalmasabb embert az irdatlan feladat megoldására. És János testvér készörömest vállalta a neki szánt nehéz szerepet. Mint az alázatos Szent Ferenc igazi fia, egy pillanatig sem habozott, nem latolgatta az út fáradalmait és veszélyeit, hanem csak a szent ügyre tekintett, melyet a merész feladat vállalásával éppen neki kell elôbbre vinnie. Az elhatározást hamaros tett követte. A pápai kancellária azon nyomban munkához látott, hogy elkészítse az ilyen alkalmakkor küldeni szokott ajánló és buzdító leveleket. Feladatát igen nagy körültekintéssel végezte. Tíz nap alatt (július 5--15.) nem kevesebb, mint huszonhat ajánló levelet állított ki, melyek mindegyikét más és más egyházi, illetve világi kitűnôség nevére címezte. A címzettek közt vegyesen szerepeltek katolikusok, szakadárok, eretnekek és pogányok. Az egyháziak közül a jakobita, georgiai, nesztoriánus és örmény pátriárkák, az ethiopiai érsek és a tebriszi katolikus püspök voltak a nevezetesebbek, míg a világiak sorában Kubláj nagykhán, Argun ilkhán, Haytun örmény, Demeter georgiai, Dávid, ibériai király, az ethiopiai császár és Kaidu tatár fejedelem állottak elsô helyen. A levelek nagyjából mind azonos tartalmúak voltak: védelmet és támogatást kértek a testvérek részére, illetve egyesülésre, vagy amennyiben ez már megtörtént, állhatatosságra buzdították a címzetteket.[51] Miután így minden lehetô elôkészület megtörtént, Montecorvinoi János a melléje rendelt testvérekkel, köztük a szentéletű Parmai János exgenerálissal útnak eredt. Legrövidebb úton az Adriai-tenger partmentét igyekezett elérni. De mindjárt elindulása után megrendítô csapás érte a kicsiny karavánt: pátriárkája, Parmai János Camerinóban súlyosan megbetegedett és nemsokára meg is halt.[52] A testvérek ôszintén megsiratták és meggyászolták hányatott életű rendtársukat, de azért rendületlenül kitartottak céljuk mellett. Anconában, vagy talán inkább Velencében valószínűleg még 1289 júliusának végsô napjaiban hajóra szállottak és a keresztes hadak megszokott útján a kis-ázsiai partoknak vették irányukat. Kis-Ázsiába érve elôször Antiochiában állapodtak meg.[53] János atyának itt nyílt elsô ízben alkalma a magával hozott levelek egyikét, a jakobita pátriárkának szólót átadni. Antiochiából a Földközi-tenger könyökhajlásában fekvô Lajazzo városába indult a kis társaság, mert mint a belföldi karavánutak csomópontja, ez kínálkozott legalkalmasabb helynek a szárazföldi utazás elôkészítésére.[54] A szárazföldi út elsô célja pedig Kisörményország fôvárosának, Sisnek elérése volt. Itt a jámbor Haytun király fényes külsô keretek közt fogadta visszatérô követét és mély tisztelettel vette át kezébôl a nevére szóló pápai levelet, mely nagy dicsérettel emlékezett meg a katolikus egyház érdekében kifejtett buzgóságáról.[55] Ugyancsak nagy örömet keltettek azok a levelek is, melyeket a király nagynénjének, Mária hercegnônek, testvérének, Torosnak és fôlovászmesterének, Leónak hózott a messze idegenbôl érkezett vándor. Sis elhagyása után a további út Sebaste, Erzindzsan, Todurga, Erzerum és Karahlissa fôbb állomások érintésével Tebriszbe, az ilkhánok fôvárosába vezetett. Argun, aki a folyton erôsödô szaracén veszedelemre való tekintettel még jobban át volt hatva a nyugati szövetség fontosságának tudatától, mint atyja, nagy fénnyel és pompával fogadta a pápa követét, sôt egyenesen kérte János testvért, hogy maradjon nála és oktassa alattvalóit a keresztény vallásra. A buzgó apostol szívesen is hajolt a kérésre és hosszabb ideig, legalább egy évig nagy igyekezettel hintegette az evangéliumi magvakat.[56] De tovább nem maradhatott, mert útjának messze távolból intô célja sietésre ösztönözte. Kathayba menet két út közt választhatott: a rövidebb és biztonságosabb szárazföldi s a hosszabb és több veszélyt rejtô tengeri út közt.[57] Az elôbbi legfeljebb félesztendôt vett igénybe; mellette szólt az a körülmény is, hogy a Polo-testvérek ismételt utazásai óta aránylag könnyen hozzáférhetô volt az európai utazók számára. Montecorvinoi János azonban ennek ellenére mégis a bizonytalanabb tengeri út mellett döntött. Talán azért, mert tudásszomját ingerelte az új tájak és új népek megismerésének vágya, talán azért, mert arrafelé dúsabb aratást remélt az evangélium számára. Tebriszbôl tehát egyenesen az Iráni fennsíknak indult s Sultanieh és Yezd érintésével a Perzsa-öböl fôkikötôjébe, Ormuzba ment. De ekkor már csak két kísérôje volt: Pistoiai Miklós dominikánus atya és egy Lucalongo Péter nevű gazdag olasz kereskedô, kinek Khanbalikban virágzó üzlete volt.[58] Ormuzban hajóra szállott a kicsiny társaság és merészen nekivágott az Indiai-óceán ismeretlen veszélyeinek. Az út, János testvér saját bevallása szerint, nagyon küzdelmes volt.[59] De ezen nincs mit csodálkoznunk. Hiszen akkoriban a hajózás még Európában is gyermekkorát élte; az indiai pedig még az európainál is sokkal kezdetlegesebb volt. A hajók esetlenek és törékenyek voltak s deszkáik vas és ereszték nélkül csak úgy kötéllel voltak összetákolva. Kormánykészülékük annyira törékeny és gyarló volt, hogy rendes körülmények között is csak üggyel-bajjal, nagyobb hullámverés esetén pedig egyáltalában nem lehetett velük fordítani a hajót. A vitorlafelszerelés is hiányos és hitvány volt. És amilyen volt a hajó, olyan volt a személyzete is. A bennszülöttek tudatlanok és tapasztalatlanok voltak, a hajózás mesterségéhez édeskeveset konyítottak. Nem csoda tehát, hogy az indiai közmondás azt tartotta, hogy a szerencsésen megérkezett hajót nem legénységének ügyessége, hanem maga Isten kormányozza haza.[60] Montecorvinoi és társai két részletben tették meg a tömérdek utat. Az elsô részlet hôsünk becslése szerint Akkon és Provence, a második pedig Akkon és Anglia távolságának felelt meg. Elsô huzamosabb pihenôjüket a Malabári-part déli szakaszán, hihetôleg a mai Quilon tájékán tartották.[61] Miután némileg összeszedték magokat, újból hajóra szállottak s a félsziget déli csúcsának megkerülése után a Koromandel-part mentén északnak kanyarodtak. Másodízben a mai Madrasz közelében tették India földjére lábukat. Ez a hely igen nagy tiszteletben állott a régi keresztények elôtt, mert a jámbor hagyomány itt kereste Szent Tamás apostol sírját. De utasainknak nem sok öröme telhetett a drága szentély szemléletében, mert bensejét a pogányok rakták tele bálványaikkal, külsejét pedig a nesztoriánusok ragasztották körül házikóikkal.[62] Különben is Madraszban nagy, szinte pótolhatatlan veszteség érte János testvért: elveszítette egyetlen paptársát, Pistoiai Miklós dominikánus testvért. A váratlanul jött csapás egy pillanatra megrendítette az apostol erôs lelkét, de hamar összeszedte magát. Miután illendôen megsiratta és a szentély megszentelt földjében eltemette barátját, azonnal hozzálátott az evangéliumi magvetéshez. Montecorvinoi saját szavai szerint tizenhárom hónapot töltött Indiában s ezen idô alatt körülbelül száz személyt keresztelt meg.[63] Apostoli útjain bôséges alkalmat nyert India természeti és etnográfiai viszonyainak megismerésére. Érdeklôdésének és éles megfigyelôképességének legjobb bizonysága 1292. vagy 1293. december 20- án kelt levele, melynek olasz fordítását Spoletoi Menentillo dominikánus szerzetesnek San Concordioi Bertalan nevű rendtársához intézett levelé ôrizte meg számunkra. Ez a levél, melynek hitelességét eddig sokan kétségbevonták, valóságos kincsesbányája a középkori India idôjárására, gazdasági életére, társadalmi és néprajzi viszonyaira vonatkozó érdekes megfigyeléseknek s ennyiben mint földrajztörténeti dokumentum is számottevô.[64] Mikor indult el János testvér Madraszból és melyik kikötôben lépett elôször a mennyei birodalom földjére, ismét olyan kérdés, melyre forrásaink elégtelensége miatt nem tudunk felelni.[65] Tekintva azonban, hogy Tebriszbôl csak 1291-ben indult útnak, Kathayba érkezését semmi esetre sem tehetjük korábbra az 1294. év végénél.[66] Mivel pedig Kubláj nagykhán az 1294. év folyamán elhalt, valószínűnek kell tartanunk, hogy a rettenhetetlen apostol már unokáját, Timur khánt (1294--1307) találta a trónon. Ez azonban semmit sem változtatott a helyzeten, mert vallási tekintetben Timur éppoly türelmes volt, mint nagyatyja.[67] De az uralkodó és a mongol nép nagy többségének türelmessége ellenére Montecorvinoinak az elsô esztendôkben mégis tömérdek nehézséggel kellett küzdenie. A legfôbb akadályt a nagyszámú és fölötte hatalmas nesztoriánus keresztények gördítették útjába, akik türelmetlenségükben és elbizakodottságukban semmiképpen sem akarták megengedni a katolikus vallás terjesztését.[68] Mivel azonban törvényes eszközökkel nem állott módjukban megakadályozni, a legkülönbözôbb zaklatásokat eszelték ki szegény János testvér ellen. Így többek közt ráfogták, hogy nem követ, hanem csak kém és világcsaló. Máskor meg hamis tanúkat állítottak rá, hogy az igazi pápai követet meggyilkolta s a nála lévô tömérdek kincset, melyet a nagykhán számára hozott, elrabolta tôle. Közel öt esztendeig tartott ez a méltatlan állapot. A szegény, magányosan álló és minden összeköttetést nélkülözô szerzetesnek minduntalan törvény elé kellett mennie, hogy tisztázza magát az igaztalan vádak alól. Nem egyszer már abban a veszedelemben forgott, hogy álnok ellenségeinek hazudozásai alapján halálra ítélik. De végre mégis gyôzött az igazság. A nagykhán egyes jóravaló emberek vallomásából megismerte a való helyzetet és sietett igazságot szolgáltatni a méltatlanul meghurcolt idegennek; jogos felháborodásában nemcsak a vádaskodókat, hanem feleségeiket és gyermekeiket is száműzetésbe küldte.[69] De a sok keserűség mellé öröm is vegyült a buzgó apostol életébe. Mert nemsokára láthatta, hogy fáradozása nyomán siker kél. Az elhintett evangéliumi mag, ha lassan is, csirázásnak indult. Különösen a khánok által kaukázusi hazájukból erôszakkal áttelepített göröghitű alán harcosok mutattak nagy fogékonyságot a katolikus tanok iránt,[70] de az örmények körül is sokan lemondtak a schismáról.[71] Sôt idôvel a nesztoriánusok táborában is akadtak prozeliták. E tekintetben különösen nagyjelentôségű esemény volt a Khanbaliktól mintegy húsznapi járóföldre, a mostani Sansi, Sensi és Kansu tartományok helyén[72] fekvô Tendukország hűbéres fejedelmének, Györgynek megtérése. A jólelkű fejedelem, aki egyébként a középkori krónikák legendás hôsének, János papnak egyenes leszármazottja volt,[73] eredetileg a nesztoriánus felekezethez tartozott. Mikor azonban hallott Montecorvinoi megérkezésérôl, sietve udvarába hívatta ôt, hogy megismerkedhessék vele.[74] A személyes érintkezésnek az lett a következménye, hogy György fejedelem hamarosan meggyôzôdött a katolikus egyház igazáról és nyíltan katolikusnak vallotta magát. Sôt késôbb fölvette a kisebb rendeket s azontúl, valahányszor Khanbalikba ment vagy János atya Tendukba jött, a misénél mindig ô segédkezett neki.[75] Buzgóságának adta jelét azzal is, hogy fôvárosában szép templomot építtetett a Szentháromság tiszteletére.[76] Amikor pedig 1296-ban fia született, ezt megtérése eszközlôjének tiszteletére Jánosnak kereszteltette. E mellett nem szűnt meg buzdítani János testvért, hogy mielôbb fordítsa le az egész officiumot a bennszülöttek nyelvére, hogy így a nép is énekelhesse a zsoltárokat.[77] Montecorvinoi annál szívesebben hajolt a bíztatásra, mivel egyébként is finom érzékkel viseltetett a liturgia szépségei és lélekbemarkoló hatásai iránt. Így Tendukban minden a legjobb rendben ment. A nép nagy része készségesen követte fejedelme buzdító szavát és példáját s a nesztoriánusok minden erôfeszítése ellenére elfogadta a Rómával való uniót. Már-már remélni lehetett, hogy Tenduk egykettôre színkatolikus országgá lesz, mikor a jámbor fejedelem váratlanul jött hôsi halála 1298-ban egyszerre letarolta a szépen nekizsendülô vetést. Az elhunyt örökébe ugyanis kiskorú fia helyett testvérei léptek, akik pedig dühös nesztoriánusok voltak s a nesztoriánizmust újból kötelezô államvallássá tették.[78] Montecorvinoit természetesen nagyon lesújtotta szépen csirázó reményeinek e hirtelen megsemmisülése. De a másutt kínálkozó dús aratás mihamar megvigasztalta. Különösen a fôvárosban alakulták kedvezôen kilátásai. Most már nemcsak a schismatikus alánok és örmények s az eretnek nesztoriánusok közül akadtak követôi, hanem a bennszülött buddhista és pogány kínaiak és mongolok közül is. Munkáját nagymértékben megkönnyítette azzal, hogy meglepôen rövid idô alatt olyan jól elsajátította a mongolok közt dívó ujgur nyelvet,[79] hogy szóban és írásban egyformán kifogástalanul ki tudta rajta fejezni gondolatait.[80] Timur nagykhán, aki a pápa követét tisztelte benne, azt is megengedte neki, hogy a buddhista pagodákban és a pogány templomokban is háborítás nélkül prédikálhasson.[81] És a lelkes misszionárius sietett is élni a jó alkalommal. Nemcsak Khanbalikban, hanem Yang-chowban, Hang-chowban, Zaitunban, Ho-kienben és Almalecben, sôt egyes nyomok szerint Koreában is szorgalmasan hintegette az evangéliumi magvakat.[82] Munkájának mihamar lett is foganatja. Híveinek száma alig néhány esztendô leforgása alatt sokezerre szökött fel. 1305-ben írt levelében hatezerre teszi azoknak számát, akiket csak Khanbalikban megkeresztelt.[83] Ebben a számban természetesen nincsenek benne az eretnekségbôl és szakadárságból megtértek, mert azokat nem kellett megkeresztelnie.[84] A hívôk számának örvendetes emelkedése hamarosan aktuálissá tette a templomépítés kérdését is. János testvér, mint mindenben, ebben is a gyors elhatározás és a határozott cselekvés emberének mutatta magát. Az elsô templom építését a fôváros kellôs közepén kezdte meg. De régi ellenségei, a nesztoriánusok ismét feltámadtak ellene és mindén követ megmozdítottak, hogy meghiúsítsák templomépítô szándékát. Még azt is megtették, hogy az éjszaka sötétjének oltalma alatt lerombolták, amit serény munkáskezek nappal építettek.[85] De hiába. A világosság cselekedetei erôsebbeknek bizonyultak, mint az éjszaka ártó szándékai. Mire lepergett a XIII. század, Kathay fôvárosában megépült az elsô katolikus templom külön harangtoronnyal, melybôl három harang szólítgatta a hívôket Isten dicsôségének hirdetésére.[86] A templomépítés befejezésével természetszerűleg együttjár a nyilvános istentisztelet megkezdése. De János testvérnek más tekintetben is volt rá gondja, hogy a katolikus vallást minél vonzóbbá tegye a bennszülöttek szemében. Így mindjárt megtelepedése után meghonosította a régi bencés oblátus intézményt. Ebbôl a célból pénzen 7--11 éves pogány gyermekeket vásárolt, akiket aztán nagy veszôdséggel megtanított a latin nyelv elemeire és a katolikus liturgia fôbb szabályaira. Fokról-fokra annyira vitte velük, hogy ráfoghatta ôket a napi officium rendszeres végzésére.[87] Ehhez azonban könyvek kellettek. János testvér leleményessége itt is hamar megtalálta a kivezetô utat. Habozás nélkül munkába állott s bámulatos kitartással két teljes breviáriumot és harminc psaltériumot, illetve himnáriumot másolt növendékei számára.[88] Késôbb már magukkal az oblátusokkal végeztette a másolást.[89] Ezzel párhuzamosan a közrendű hívôk használatára lefordította a psaltériumot, majd az egész újszövetségi szentírást. Fordítását lehetô díszes külsô köntösben bocsátotta közre, mert nemcsak a lelket, hanem a szemet is gyönyörködtetni akarta vele.[90] Hogy az olvasni nem tudó híveknek is nyújtson valamit, hat ékesmívű képet festetett az ó- és újszövetség tárgykörébôl s ezek mindegyikét latin, ujgur és perzsa felírással látta el.[91] Mivel azonban közben a hívôk és az oblátusok száma folyvást növekedett, nemsokára újabb templom és kolostor építésére kellett gondolni. Montecorvinoi az új kolostor megépítésére a lehetô legalkalmasabb telket szemelte ki, mely éppen a nagykhán palotájának átellenében feküdt s melyet egykori útitársa, Lucalongo Péter Isten szerelméért készségesen rendelkezésére bocsátott. Az építkezés csak 1305 augusztusában indult meg, de a sok jótevô alamizsnájából olyan gyorsan haladt elôre, hogy Szent Ferenc ünnepére (okt. 4.) nemcsak a kolostor, hanem a kétszáz személyt befogadó oratorium és az egészet körülzáró fal is elkészült. János atya ekkor két csoportra osztotta oblátusait, kiknek száma közben negyvenre emelkedett s az egyiket az új kolostorba telepítette át. Az új beosztásnak Timur khán örült legjobban, mert most már közvetlen közelbôl hallgathatta a gyermekek énekét s gyönyörködhetett hangjuk üde csengésében.[92] Idôvel annyira megtetszett neki a dolog, hogy csak átüzent, mire János testvér négy- hat-nyolc legjobb énekesével eléje járult s ott a fényes kháni udvarban zengette el az Úr dicsôségét hirdetô énekeit.[93] A kolostor építésével párhuzamosan megindult a második templom építése is, de a tél közbejötte miatt csak a következô évben lehetett befejezni a megkezdett munkát.[94] Az építkezések befejezése jelentékeny munkatöbbletet rótt János testvérre, mert most már hetenkint fölváltva, majd az egyik, majd a másik templomban kellett végeznie az istentiszteletet.[95] Ilyen, lázas munkában gyorsan múltak az évek. A buzgó apostolt csak az az egy körülmény bántotta, hogy nem volt paptársa, akivel megoszthatta volna örömét, bánatát. Különösen az fájt neki, hogy már tizenegy év óta nem volt kinél gyónnia. Annál nagyobb volt tehát öröme, mikor árvaságrajutása tizenegyedik esztendejében váratlanul betoppant hozzája Arnold testvér, a kölni provincia tagja.[96] Az új testvér a lehetô legalkalmasabb idôben érkezett, mert egy rosszakaratú olasz orvos éppen akkoriban a legképtelenebb híreket terjesztette a szentszékrôl, a ferencrendrôl és az egész nyugati kereszténységrôl, melyeket János atya megfelelô információk hiányában nem tudott megcáfolni. Arnold testvér megérkezése azonban egyszerre leleplezte a csúf misztifikációt és egy csapásra eloszlatta a nagy misszionárius lelkének szorongó aggodalmát.[97] Kölni Arnold bekapcsolódása mindenesetre jelentékenyen megkönnyítette a missziós munka terhét, de mégsem olyan mértékben, mint az ügy érdeke megkívánta volna. János atya lelkében súlyos gondok tornyosodtak. Ô maga már a hatvanas évek küszöbén állott s elôtte fehérlett az óriási birodalom érett vetése, mely minden oldalról munkáskezek után kiáltott. Ki tudja, meddig bírja még a munkát? Egy ember segítsége csak annyi volt, mint egy csepp víz a tengerben. Ilyen és hasonló meggondolások hatása alatt szánta el magát 1305. január 8- án kelt levele megírására, melyben sürgôs segítséget kért a kínai misszió számára s melyet egy kipcsaki ismerôse segítségével szerencsésen el is juttatott Gazáriába, Krim-félszigetre s onnét Olaszországba.[98] Levele idehaza valóságos forradalmat támasztott. Hiszen a nyugati világ már réges-régen halottnak hitte ôt. Annál nagyobb volt tehát az öröm és meglepetés, hogy a bátor misszionárius nemcsak hogy nem halt meg, hanem ellenkezôleg, merôben új és kiszámíthatatlan lehetôségekkel kecsegtetô területeket nyitott meg a katolikus hithirdetés számára. A hír különösen a két nagy kolduló rendben idézett föl élénk forrongást. Sok bátorlelkű és vállalkozó szellemű ferences és dominikánus testvér szíve örömtôl repesett, hogy ím új tér nyílt az evangéliumi vetés számára. Néhány dominikánus testvér, aki egyformán jártas volt a latin, görög és ujgur nyelvben, azon melegében útnak is indult. Elôbb azonban jól fölszerelték magukat könyvekkel, kelyhekkel, egyházi ruhákkal és minden egyébbel, amirôl gondolták, hogy Kathayban beszerezhetetlen. Hogy elôbb érjenek célhoz, a rövidebb, vagyis a szárazföldi utat választották. De éppen ez volt a vesztük, mert a dúló háborúk miatt legjobb igyekezettel sem tudtak tovább jutni Kaffánál.[99] Így János testvér hiába várta a kért segítség megérkezését. Szorongó aggodalmában tehát újabb kérô levelet írt a Perzsiában állomásozó ferencesek és dominikánusok fônökeinek címére (1306. febr. 19.). A szerencse ezúttal is kedvezett neki, mert levele minden fennakadás nélkül eljutott Tebriszbe. Itt Bold. Tolentinoi Tamás, a késôbbi indiai vértanú vette gondjaiba és személyesen hozta át Európába. Egyenesen a Poitiersban idôzô pápai udvarba sietett vele s ott átadta Murovallei Minio János bíborosnak, a ferencrend korábbi generálisának, aki viszont haladéktalanul a pápa és a bíborosi testület elé terjesztette. V. Kelemen pápa és a bíborosok élôszóval is hallani akarták a levélben foglaltakat s ezért hozóját maguk elé idézték. Tamás testvér rendkívül megkapó színekkel ecsetélte a távol- keleti missziók kilátásait és esengve kérte a konzisztóriumot, hogy haladéktalanul gondoskodjék megfelelô erôk rendelkezésre bocsátásáról.[100] Kelemen pápát annyira föllelkesítette a jámbor misszionárius meleg és közvetlen elôadása, hogy azonnal cselekvéshez látott. Elhatározta, hogy a Távol-Kelet számára külön hierarchiát szervez s annak élére Montecorvinoit állítja. Haladéktalanul maga elé rendelte tehát Vallebonai Gonsalvo ferences generálist[101] és meghagyta neki, hogy rendjébôl szemeljen ki és állítson eléje hét jámbor, tanult és tapasztalt testvért, hogy püspökökké szentelhesse ôket.[102] A generális választása Albuini Gellért, Assisi Andruccio, Banciai Miklós,[103] Castelloi Peregrin, Perugiai András, a francia Villeneuvei Vilmos és a német Seyfridsdorfi Ulrik testvérekre esett, kiket a pápa 1307. július 23-án kelt bullájával csakugyan ki is nevezett és három bíborossal püspökké szenteltetett.[104] Ugyanaznap Rex regum kezdetű bullájával Montecorvinoi Jánost khanbaliki érsekké, a Távol-Kelet prímásává nevezte ki és egyéb nagy kiváltságok mellett hatalmat adott neki arra, hogy belátása szerint a püspökségek számát növelje, nevében új püspököket nevezzen ki s azokat felszentelje.[105] Az új püspökök, Villeneuvei Vilmos kivételével, aki -- úgy látszik -- csak késôbb szánta el magát a hosszú útra,[106] mindjárt felszentelésük után elindultak. Kísérôül számos ferences testvért vittek magukkal s amerre csak elhaladtak, mindenütt hintegették az élet igéit.[107] A dominikánusok példáján okulva, a hosszabb és nehezebb tengeri utat választották. Útközben, különösen Indiában, tömérdek szenvedést és megpróbáltatást kellett kiállaniok.[108] A halál is dús aratást végzett soraikban. A gyilkos indiai éghajlat hatuk közül hármat elragadott. Így Kbanbalikba csak Albuini Gellért, Castelloi Peregrin és Perugiai András érkeztek meg.[109] A megérkezetteknek elsô dolga természetesen János testvér püspökké szentelése és a magukkal hozott érseki pallium átadása volt. Ennek megtörténte után az új érsek akként intézkedett, hogy Peregrin és András püspököket a kíséretükben érkezett testvérek nagy részével maga mellett tartotta, Albuini Gellértet pedig a gazdag és nagyforgalmú Zaitonba rendelte, mely innét kezdve jelentôség dolgában Kbanbalikkal versenyzô állomása lett a kínai kereszténységnekg.[110] V. Kelemen, mikor a halál gazdag aratásáról értesült, az elhunytak pótlására 1311. február 19-én három új ferences püspököt nevezett ki, úgymint Firenzei Pétert, Tamást és Cataloniai Jeromost.[111] Ezek közül azonban valószínűleg csak Firenzei Péter jutott el Khanbalikba. Cataloniai Jeromos a kipcsaki birodalomban maradt s késôbb mint kaffai püspök fejtett ki áldásos tevékenységet. Tamás testvér további sorsáról pedig semmi biztos adatunk nincsen.[112] Az új munkatársak megérkezése és napszámba állása természetszerűleg nagyot lendített a missziók ügyén. Khanbalik mellett új missziós központok alakultak, melyekbôl a jámbor testvérek égô buzgalma messze vidékekre sugározta szét az evangéliumi igazság fényét. Így Hang-chow (Hang-csou) és Yang-chow (Jang-csou) csak ekkor kapcsolódtak bele nagyobb arányokban a missziós munkába.[113] De különösen Zaitonban, a mai Csang-csouban indult sokatígérôen az evangéliumi aratás. Peregrin testvér, a nagyforgalmú kikötôváros második püspöke[114] 1318. december 10-én kelt levelében élénk színekkel ecseteli a maga és az oldalán működô Grimaldi János, Monteculoi Emanuel és Sarezanai Ventura testvérek áldásos munkáját. Elmondja, hogy a pogányoknak minden korlátozás nélkül szabadon prédikálhatnak, sôt olykor-olykor a szaracénok mecseteiben is hirdethetik az evangéliumot. Hallgatójuk mindig akad. Mihelyt ugyanis szóra nyitják ajkukat, a nép mindjárt tömegesen sereglik köréjük és áhítattal figyel szavukra. Csak az a baj, hogy csak tolmácsok útján tudnak szólni, mert élemedett koruk miatt már képtelenek olyan jól megtanulni a bennszülöttek nyelvét, hogy prédikálni tudjanak rajta. Pedig ha saját nyelvén szólhatnának a néphez, még sokkalta nagyobb eredményeket remélhetnének.[115] Hasonló hangon ír Perugiai András, az 1322. július 7-én elhunyt Peregrin püspök utódja is, aki már elôbb megtelepedett Zaitonban s ott a város közelében egy szép árnyékos liget közepén templomot és melléje húsz testvér befogadására elegendô kolostort épített, akkora termekkel, hogy akármelyik prelátus beérhetné velük. Ô is erôsen hangsúlyozza a nép készségét a katolikus vallás elfogadására, csak azt kifogásolja, hogy a megkeresztelkedettek nem egészen keresztényi módon élnek.[116] Marignolli János, aki a negyvenes években járt Zaitonban, szintén nagyon virágzónak írja le a keresztény község életét. Az ô idejében a keresztények három szép, tágas és gazdagon fölszerelt templomon kívül már egy fürdôvel és egy nagy áruraktárral is rendelkeztek.[117] Maga János testvér az új munkatársak megérkezése után is rendületlen buzgalommal folytatta apostoli működését, melyhez most már az egyházkormányzat gondjai is járultak. Hiszen Kathayon kívül a roppant mongol birodalom egyéb részei, tehát Turkesztán, Kipcsak és Perzsia is az ô fennhatósága alá tartoztak. 1318-ban annyiban kevesbedett gondja, hogy XXII. János pápa Perzsia és Kis-Ázsia kormányzását az újonnan felállított sultaniehi érsekség jogkörébe utalta át.[118] De bármennyire megbokrosodtak a nagy apostol teendôi, a hithirdetôi munkával teljesen sohasem hagyott fel. Úgy látszik azonban, hogy életének utolsó szakában elsôsorban a schismatikusok megtérítésére összpontosította igyekezetét. Castelloi Peregrin egy odavetett megjegyzésébôl következtetve különösen az örményeket vette gondjaiba s kedvükért az örmény rítusra tért át.[119] Ez az állítás annál nagyobb valószínűséggel bír, mivel János testvérrôl tudjuk, hogy szükség esetén rítus tekintetében kész volt engedményeket tenni. Így saját levelébôl értesülünk, hogy Tendukban még a jó György fejedelem életében latin rítus szerint ugyan, de a bennszülöttek nyelvén mondotta az egész szent misét.[120] Egyébként élete nyugodt mederben folyt. Világi gondok nem háborították. Jóakarója, Timur nagykhán ugyan már 1307-ben meghalt, de utódjai, Kaisán (1307--1311), Ajulipalipata (1311--1321), Szutepala (1321--1323) és Yeszuntimur (1323--1329) khánok hasonló jóindulattal viseltettek iránta. Tisztelték benne a pápa követét és az alafa, vagyis a követek eltartására rendelt császári alamizsna rendelkezésére bocsátásán kívül szívesen jártak kezére mindenben, amit az istentisztelet fényének emelése érdekében kért tôlük.[121] Viszont ô Timur khán 1296. évi rendelkezésének megfelelôen szívesen beleszôtte nevüket a maga és társai imádságos megemlékezésébe.[122] Hogy milyen barátságosan alakult viszonya a hatalmas uralkodókhoz, arra érdekes fényt vet az a kis epizód, melynek emlékét Odoricus testvér[123] ôrizte meg számunkra. ,,Mikor egyszer -- beszéli a derék atya -- a khán Khanbalikba jött, püspökünk több testvér kíséretében, akik közt én is ott voltam, jó kétnapi járóföldre eléje ment. Mikor közel értünk hozzája, egy magas póznára tűztük a feszületet úgy, hogy minden oldalról jól látható volt. Én pedig egy füstölôt szorongattam a kezemben, melyet hazulról vittem magammal. Azután jó erôs hangon rázendítettünk a Veni Creator Spiritus kezdetű énekre. Míg mi énekeltünk, ô meghallotta hangunkat és magához hivatott bennünket. Mint már föntebb említettem, testôrei kivételével, senki sem merészel egy kôhajításnál közelebb lépni kocsijához, hacsak nem hívat valakit. Mikor mi magasra tartott feszülettel odaléptünk hozzája, ô tüstént levette megbecsülhetetlen értékű fövegét és mély tisztelettel meghajolt a feszület elôtt. Erre én tömjént tettem a füstölôbe, a püspök pedig kivette kezembôl a füstölôt és megfüstölte vele ôt. Mivel pedig az a szokás, hogy a nagyúr elé járulók a régi törvény értelmében <>[124] mindig visznek magukkal valami ajándékot, mi egy kevés almát vittünk magunkkal és azt egy tálcán felajánlottuk neki. Ô kettôt elfogadott belôlük, sôt az egyikbôl evett is egy kevéskét. Erre püspökünk áldását adta rája. Mikor ez megtörtént, ô tüstént megparancsolta, hogy térjünk vissza, nehogy a nyomában járó lovak és a nagy sokaság bármi tekintetben ártalmunkra legyenek.''[125] Ez az utolsó hiteles értesítés a nagy misszionáriusról. Utána nyoma vész a történelemben. Haláláról is csak közvetve és kerülôúton értesülünk. Nevezetesen Tohan Timur nagykhánnak (1333--1368) és keresztény alattvalóinak 1336 júliusában kelt levelébôl tudjuk, hogy már nyolc évvel elôbb, vagyis 1328-ban elhalt.[126] Halála megrendítô hatással volt mindazokra, akik csak a legtávolabbról is érintkezésben állottak vele. A kor- és szemtanú Corai János szerint még a pogányok is megsiratták ôt és gyászuk jeléül megszaggatták ruhájukat.[127] Érthetô tehát, hogy a kortársak mindjárt halála után szentként kezdték ôt tisztelni s a keresztények és pogányok valósággal versenyeztek egymással ereklyéinek megbecsülésében.[128] Marignolli János, aki 1342 és 1345 közt idôzött Khanbalikban, szintén arról értesít bennünket, hogy az alánok és a tatárok egyként szent gyanánt tisztelik János testvért.[129] A kínai misszió nem sokkal élte túl megalapítójának elmúlását. A nagy fekete halál alaposan megtizedelte a ferences kolostorok lakóit s hova-tovább lehetetlenné tette az utánpótlást. De még ennél is súlyosabb körülmény volt, hogy 1368-ban megbukott a türelmes mongol uralkodócsalád s örökébe a bennszülött Ming-dinasztia lépett, mely mindenben az ôsi hagyományokhoz tért vissza. Az Európával való vsszeköttetés jó száz esztendôre teljesen megszakadt s a még fejletlen kereszténység elcsenevészesedett, majd egészen elenyészett. Montecorvinoi János életműve tehát rajta kívül álló okokból megsemmisült, úgyszólván nyom nélkül kiesett a történelembôl. De ez mitsem von le abbeli érdemébôl, hogy ô volt az elsô, aki hihetetlen nehézségek leküzdése árán a Távol-Keletet megnyitotta Krisztus evangéliuma számára s hatalmas egyéniségének lenyűgözô erejével Dzsingiszkán ivadékait közelebbi kapcsolatba hozta a keresztény Európával. Ennek az igazságnak mély átérzése csendül ki az 1924. évi sanghai nemzeti zsinat ama határozatából, mellyel a lánglelkű apostol boldoggá avatását kérelmezte a szentszéktôl.[130] ======================================================================== Jegyzetek 1. Caterino C.: Il primo missionario della Cina, Giovanni da Montecorvino dei Fr. Min. Napoli, 1927. 3. l. 2. Acta Ord. Min. 1928. 180. l. 3. Analecta Franciscana. III. Quaracchi, 1897. 4. De conformitate vitae beati Francisci ad vitam Domini Jesu auctore Fr. Bartholomaeo de Pisa. Anal. Franc. IV-V. Quaracchi, 1906--1912. 5. Glassberger Nic. O.F.M.: Chronica. Anal. Franc. II. Quaracchi, 1887. 6. Marianus de Florentia O.F.M.: Compendium Chronicarum Ordinis FF. Min. Quaracchi, 1911. 7. Annales Minorum. Ad an 1289 nn. 3--13, ad an 1305 nn. 13-- 14. 8. Biblioteca bio-bibliografica della Terra Santa e dell' Oriente Francescano (BTS.) I--IV. Quaracchi, 1906--1923. 9. Sinica Franciscana: Itineraria et relationes FF. Min. saec. XIII. et XIV. Ed. Anastasius van den Wyngaert O.F.M. Quaracchi, 1929. 10. 1305. jan. 8-án kelt levelében ezt írja ,,... sum enim annorum quinquaginta otto.''BTS. III. 90. l. Wyngaert, A. van den: Jean de Mont Corvin O.F.M. premier éveque de Khanbaliq (Pe-King) 1247--1328. Lille, 1924. 51. l. Sinica Franc. 350. l. 11. A salernói tartományban van egy másik Montecorvino is. A helyi hagyomány azonban Montecorvino Rovello mellett szól. Itt a legutóbbi centenárium alkalmából fényes ünnepség keretében hódoltak az úttörô misszionárius emlékének. Vö. Caterino i.m. 3. l. j. 12. ,,... frater Johannes dictus de Montecorvino, qui primo miles, iudex et doctor Friderici Imperatoris.'' BTS. IV. 272. l. Sinica Franc. 526. l. 13. ,... post 72 annos factus frater Minor.'' U.o. 14. Golubovich--BTS. IV. 272. 1. l. j. -- Piancarpinoi Jánosra gondol, aki belépése elôtt egyesek állítása szerint csakugyan katona volt. Vö. Martrod H.: Notes sur la voyage de Frčre Jean de Plan-Carpin. (1245--47.) Études Franc. 1912. XXVII. 62. l. Ennek a föltevésnek azonban ellene mond az a tény, hogg Piancarpinoi János sohasem járt Cathayban (Kínában), annál kevésbé Khanbalikban. 15. BTS. IV. 272. 1. l. j. Yule H. és Cordier H. úgy akarják megkerülni a nehézséget, hogy a post-ot elôtt értelemben veszik s ezt Marignolli elindulási évéré, 1338-ra vonatkoztatják. E szerint a belépési év 1338--72 = 1266 volna. Cathay and the Way thither. III. London, 1914. 210. s k. l. 16. BTS. IV. 272. l. Sinica Franc. 526. l. 17. Caterino i.m. 8. l. 18. ,,Il est homs de tres honneste vie et agreable a Dieu et au monde, et tres bien auoit la grace de lempereur.'' Acta Ord. FF. Min. 1928. 205. l. 19. ,,Vita eius exterior bona et dura et aspera.'' BTS. III.196. l. Sinica Franc. 365. l. 20. ,,... b. Francisci devotus immitator, in se ipso rigidus et severus et in verbo Dei docendo et predicando fervidus. BTS. II. 131. l., III. 86. l. 21. Wyngaert i.m. 8. l. Sinica Franc. 336. l. 22. Uo. 23. Vö. Caterino i. m. 10. l. 24. Manual Historiae Ordinis FF. Min. Freiburg i. Br. 1909. 189. l. 25. Orbis Seraphicus I. Roma, 1689. 278. l. 26. Storia compendiosa di S. Francesco e de' Francescani. II. Roma 1876. 74. l. 27. Histoire générale de la Chine et de ses relations avec les pays étrangers II. Paris, 1920. 411. l. 28. Annales Min. ad an 1272. n. 3. 29. Vö. Balanyi Gy.: A ferencesek vallási és politikai küldetései a szentszék szolgálatában a XIII. sz. Budapest, 1927. 25. l. 30. Johannes de Montecorvino. Ostasiatische Lloyd. 1907. 285. l. Wyngaert i.m. 9. l. 31. BTS. I. 802. l. 32. BTS. I. 328. s kk. ll. II. 456. s kk. ll. 33. Wadd. ad an. 1289. n. XIII. Sbaralea J. H.: Bullarium Franciscanum. IV. Roma, 1768. 9. l. 34. BTS. II. 433. s kk. ll. Vö. Kmoskó M.: A legrégibb ker. missziók Közép-Ázsiában. Religió, 1913. 600. s kk. ll. 35. Hammer--Purgstall: Geschichte der Ilchane. I. Darmstadt, 1842. 82., 165., 197--8. l. 36. Uo. 230. l. Lemmens L.: Geschichte der Franziskanermissionen. Münster i. W. 1929. 80. l. 37. Hammer--Purgstall i. m. 230. l. 38. Lemmens L.: Die Heidenmissionen des Spätsmittelalters. Münster i. W. 1919. 33. l. 39. Lemmens L.: Heidenmissionen. 35. s k. l. 40. Lemmens L.: Geschichte der Franciskanermissionen 79. l. Wyngaert i. m. 10. l. 41. Lemmens L.: Heidenmissionen. 31. s k. l. 42. Wadd. Ad an. 1289. n. l. 43. BTS. I. 329. l. 44. Lemmens L.: Heidenmissionen 65. k. l. Sinica Franc, LII. l. Cordier i. m. II. 389. l. 45. Brózik K.: Középkori ázsiai utazók. II. Marco Polo könyve. Budapest, 1881. 63. s k. l. 46. BTS. II. 426. l. 47. Brózik i. m. 63. k. l. 48. Sinica Franc. LXVIII. l. 49. BTS. II. 426. s kk. ll. Lemmens L.: Heidenmissionen 35. l. 50. Sbaralea i. m. III. 398. s kk. ll. 51. A levelek szövegét l. Sbaralea i. m. IV. 83. s kk. ll. Wadd. ad an. 1289. nn. 2--13. Felsorolásukat l. BTS. II. 241. s k. l. 52. BTS. II. 94. l., 126. s k. l. 53. Perzsia középkori útvonalaira nézve l. Heyd W.: Geschichte des Levantehandels im Mittelalter. II. Stuttgart, 1879. 113. s kk. ll. 54. Wyngaert i. m. 18. l. 55. Sbaralea i. m. IV. 85. l. 56. BTS. III. 86. s k. l. 57. Montecorvinoi 1305. jan. 8-án kelt levele szerint: ,,... per terram Cathay Imperatoris Aquilonarium Tartarorum est via brevior et securior; ita quod cum nunciis intra V vel VI menaes poterunt pervenire. Via autem alia est longissima et periculosissima.'' BTS. III. 89. l. Sinica Franc. 349. l. Ezentúl Ep. II. idézzük. 58. Heyd i. m. 220. l. 59. Ep. II. i. h. 60. ,,Le loro nave sono molto fraile, distorte, sensa ferro, e sensa chalchatura, e sono chucite chon fune sichome vestimento; unde se lo filo si ronpe innuno luogho, vaccio si rompe; unde ogni anno si rachonciano, una volta lo meno, e pio se vole navichare. E ŕnno pure uno timone, fraile e sottile chome una taula di larghessa duno ghovito, in meso della poppa; e quando denno girare, chon grande pena airano: e sello vento č potente non puonno girare. Vela ŕnno una e uno alboro, e sono vele di stuoie u di miserabile panno. Le funi sono di resti; anchora ŕnno poghi, et non bouni marinai; unde molti pericoli vi chorrono, siche si dicie che, quelle nave che vanno sane et alve, Dio le ghoverna, e lumano artificio pocho vi vale.'' Montecorvinoi 1290. (sic) dec. 20-án kelt levele (Ep. I.) BTS. I. 308. s k. l. Sinica Franc. 344. s k. l. B. Pordenonei Odorico ugyanígy írja le az indiai hajókat. Sinica Franc. 422. l. 61. Wyngaert i. m. 18. s k. l. 62. Relatio B. Odor. de Portu Naonis. Sinica Franc. 442. l. 63. ,,Et ibi battizavi circa centum personas in diversis locis.'' Ep. II. BTS. III. 87. l. Sinica Franc. 345. l. 64. A levelet elsô ízben Kunstmann közölte a Münchener Gelehrte Anzeigen 1855. évfolyamában. Újabb kiadásai: BTS. 306. s kk. ll. Sinica Franc. 340. s kk. ll. Hitelességét kétségtelenné teszi az a körülmény, hogy a híres Petrus Aponensis (1250--1315) Conciliator c. művében már kifejezetten hivatkozik rája. Sinica Franc. 337. s k. l. 65. Wyngaert i. m. 20. l. 4. és 5. j. 66. Cordier i.m . 411. l. és Lemmens Heidenmissionen 67. s k. l. 1293-ra teszik a megérkezés idejét. 67. Sinica Franc. LIII. l. 68. A nesztoriánizmus elterjedésére nézve l. Kmoskó i.cikkét. I. h. 538. s kk. ll. 559. s kk. ll., 581. s kk. ll. 69. Ep. II. BTS. 87. l. Sinica Franc. 347. l. 70. Az alánokról bôvebben szól Rubruki Vilmos: Itinerarium c. XVIII. Sinica Franc. 209. s kk. ll. Castelloi Peregrin ezt írja róluk: ,,Item quidam christiani boni qui dicuntur Alani XXX milibus a Rege maximo stipendia accipientes ipsi et familie eorum ad Fr. Johannem recurrunt. Et ipse eos confortat et predicat.'' Vö. még Altaner B.: Die Dominikanermissionen des 13. Jahrhunderts. Habelschwerdt, 1924. 71. lap. 71. Ep. Fr. Peregrini de Castello i. h. 366. l. 72. BTS. III. 569. l. Vö. Brózik i. m. 94. s kk. ll. 73. Cordier i. m. II. 378. l. Sinica Franc. CXII. l. Vö. Kmoskó i. cikkét. Id. h. 560. és 583. l. 74. Lemmens szerint ez még a Khanbalikba érkezés elôtt történt. Heidenmissionen 67. l. Montecorvinoi szavai: ,,... primo anno quo huc ego veni michi adhesid...'' Ep. II. 348. l. nem zárják ki ezt a következtetést. 75. ,,... minores ordines suscepit, michique celebranti sacris vestibus ndutus ministravit.'' Ep. II. 348. l. 76. Uo. 77. ,,Et tractavi cum supradicto Rege Georgio, si vixisset, totum officium latinum transferre ut per totam terram cantaretur in dominio suo.'' Ep. II. 350. l. 78. Ep. II. 348. s k. l. Ep. Fr. Peregrini 365. l. 79. Wyngaert i. m. 30. l. 2. j. 80. ,,Didici competenter linguam et lichteram tartaricham, que lingua usualis Tartarorum est.'' Ep. II. 350. l. 81. Corai János szerint: ,,Le Grant Caan soustient les crestiens qui en ce dit royaume sont obeissant a la saint Eglise de Romme, et leur fait pouruoir toutes leur necessitez; car il a eulx trea-grant deuocion, et leur montre tres-grant amour... Et tres-uoulentiers seuffre et soustient que les Freres preschent la foy de Dieu en l'eglises des paiens.'' Acta Ord. FF. Min. 1928. 206. l. Peregrin testvér szerint: ,,Circa infideles vero libere possumus predicare et in moscheta saracenorum pluries predicavimus ut convertantur.'' Ep. 366. l. Perugiai András hasonlóan ezt írja: ,,Et nos predicare possumus libere et secure; sed de iudeis et saracenis nemo convertitur; de ydolatris battizzantur quam plurimi.'' Ep. Sinica Franc. 376. l. 82. Vö. Acta Ord. FF. Min. 1928. 231. s k. l. 83. ,,Battizavi etiam ibidem, ut existimo, usque hodie, circa sex millia personarum.'' Ep. II. 347. l. 84. Acta Ord. FF. Min. 1928. 231. l. 85. ,,... et quant cilz arceuesques, dont par cy-devant auons parle, eddifia ces abbaies des freres Menuers dessus dittés, cilz Nestorins de nuit le destruisoient, et i faisoient tout le mal que ilz pouuient.'' Corai J. i. h. 206. l. 86. ,,Unam ecclesiam edificavi in civitate Cambaliech... quam ante sex annos complevi, ubi etiam feci campanile et ibi tres campanas posui.'' Ep. II. 347. l. 87. Uo. 88. ,,... et scripsi pro eis psalteria cum ymnariis XXX et duo breviaria.'' Uo. 89. ,,Et plures ex eis scribunt psalteria et alia oppurtuna.'' Uo. 348. l. 90. ,... et iam transtuli in lingua illa et lictera totum novum Testamentum et psalterium, que feci scribi in pulcerrima lictera eorum.'' Uo. 350. l. 91. ,,... sex picturas feci fieri veteris et novi Testamenti ad doctrinam rudium, et scripta sunt licteris latinis, tursicis et persicis, ut omnes lingue legere valeant.'' Ep. III. 352. l. 92. ,,Dominus Chaan in camera sua potest audire voces nostras, et hoc mirabeli factum longe lateque divulgatum est inter gentes.'' Ep. III. 353. l. 93. ,,In cantu ipsorum Canis Magnus summe delectabatur; unde praedictus frater ipsorum magister et instructor frequenter vocatus ab ipso fuit, ut assumptis secum quatuor vel sex, solatium sibi per cantum ipsorum faceret; qui sibi libenti animo obtemperans, et in hoc satisfacere et complacere affectans, alternatim ex pueris praefatis quatuor, sex vel octo secum assumptis, coram Cane Magno et suis satrapis in aula regia comparens pluries, per suavem melodiam ipsorum, sibi gaudium et laetitiam non modicam impendebat, eum cum suis taliter intime demulcendo et mirabiliter recreando.'' Fr. Arnoldi Infer. Germ. Compendiosa relatio ex Imperio Tartarorum. BTS. III. 161. l. Acta Ord. FF. Min. 1928. 204. l. 94. Ep. III. 353. l. 95. ,,Sed ego sicut cappellanus per ebdomadas celebro iu utraque, quia pueri non sunt sacerdotes.'' Ep. III. 358. l. Wyngaert ebbôl az utóbbi megjegyzésbôl talán nem egészen alaptalanul arra következtet hogy János testvér az oblátusokból papokat akart nevelni. Sinica Franc. CVII. s kk. ll. 96. ,,Ego vero solus in hac peregrinatione fui sine confessione annis undecim, donec venit ad me frater Arnoldus Alamannus de provincia Colonie, nunc est annus secundus.'' Ep. II. 347. l. 97. U.o. 98. Ep. III. BTS. III. 91. l. Sinica Franc. 351. s k. 1. 99. Chronica Fr. Elemosinae. BTS. III. 90. l. 100. Uo. 94. l. 101. L. Eubel C.: Bull. Franc. V. Romae, 1898. 587. l. 44. j. 102. Chronica Fr. Elemosinae. BTS. III. 94. l. 103. Az oklevelekben és krónikákban de Bantia, de Banthra, de Banthera, de Bontra és Bontra néven is szerepel. BTS. III. 107. l. 104. A kinevezési okmányokat l. Eubel i. m. 38. l. 105. Eubel i. m. 37. s k. l. Vö. uo. 38. l. 1. j. BTS. III. 94. s k. l. Sinica Franc. LXXVII. l. 12. j. 106. 1308. május 1-én még itthon volt, mert e napon a pápa lelkére kötötte, hogy ,,sine dilatione qualibet'' induljon Kathayba. Eubel i. m. 51. l. 107. Chronica Fr. Elemosinae. BTS. III. 95. l. 108. Ep. Fr. Andreae de Perusia. Sinica Franc. 373. s k. l. 109. ,,Frater Nicolaus de Banthra et frater Andrutius de Asisio et unus alius Episcopus mortui fuerunt in ingressu Yndie inferioris, in terra quadam caldissima, ubi et plures alii fratres mortui sunt et sepulti.'' Uo. 377. l. 110. BTS. III. 108. s kk. ll. 111. Eubel i. m. 74. l. 112. Uo. 7. j. BTS. III. 163. l. 113. B. Odorici de Portu Naonis Relatio. Sinica Franc. 465., 469. l. Vö. uo. LXXVIII. l. 114. Az elsô püspök Albuini Gellért volt. 115. Ep. Fr. Peregrini Episcopi Zaytunensis. Sinica Franc. 365. s kk. ll. 116. Ep. Fr. Andreae de Perusia. Sinica Franc. 373. s kk. ll. 117. Fr. Johannis de Marignolli Relatio. Sinica Franc. 536. l. 118. BTS. III. 197. s kk. ll. 119. ,,Alie nationes christianorum, qui odiunt nestorianos scismaticos, ipsum Fr. Johannem secute sunt et precipue Armeni, qui sibi nunc notabilem construunt ecclesiam et dare illi intendunt. Unde et ipse continue est apud eos, relicta ecclesia latinorum aliis fratribus.'' Sinica Franc. 366. l. Vö. uo. CVII. l. 120. ,,Et eo vivente in ecclesia sua celebrabatur missa secundum ritum latinum in lictera et lingua illa, tam verba canonis quam prefationis.'' Ep. II. I. h. 350. l. 121. ,,Et quant ilz lui requirent au demandent aucune chose pour leurs eglises, leurs croix, ou leurs santuaires rappareiller a lonneur de Jhesucrist, moult uoulontiers leur ottroie.'' Corai J. i. h. 206. l. 122. ,,Mais quil prient a Dieu pour lui et pour sa sante, et especialment en leurs sermons. Et moult uoulentiers ot et ueult que tous prient pour lui.'' Corai J. i. h. 206. l. Vö. Sinica Franc. LIII. l. 123. Odoricus 1326--1328. működött Khanbalikban. Sinica Franc 383. l., 474. 1. 124. Exod. XXIII. 15. 125. Acta Ord. FF. Min. 1928. 204. s kk. ll. Sinica Franc. 492. s kk. ll. Ugyanô irja: ,,... nos frares Minores in hac curia sua habemus locum deputatum, et nos sic semper opportet ire et dare sibi benedictionem nostram.'' Id. h. 474. l. 126. BTS. IV. 250. s kk. ll. 127. ,,A son obseque et a son sepolture, vinrent tres grant multitude de gens crestiens et de paiens, et desciroient ces paiens leur robes de dueil, ainsi que leur guise est.'' I. h. 205. s k. l. 128. ,,Et ces gens crestiens et paiens pristrent en grant deuocion des draps de larceuesque, et le hurent a grant reverence, et pur relique... Encore uisite en le lieu de sa sepulture a moult grant deuocion.'' Uo. 206. l. 129. ,,... sicut fuit ille Jeronimus Papa qui misit eis Legatum, quem sanctum venerantur Thartari et Alani, fratrem Johannem de Monte Corvino Ordinis Minorum.'' Sinica Franc. 530. l. 130. Acta Ord. FF. Min. 1928. 190. s k. l.