Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Rákos Balázs Raymund: Ugye, atyafiak?! Isten szolgája, Kelemen Didák Nihil obstat, quominus imprimatur Romae, die 2 martii 1975 P. Vintentius Tomek Ex-Praep. Gen. Scholarum Piarum Censor Deputatus Imprimi potest Romae, die 24 martii 1975 P. Vitalis Bommarco Minister Generalis O.F.M. Conv. Imprimatur Johannes Canestri Archiep. Tit. Foroclodien. Vicesgerens e Vicariatu Urbis, die 24 martii 1975 Címlapot tervezte Prokop Péter Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Elôszó I. A kor és gyermeke A történelmi idô, melybe Kelemen Sámuel beleszületett. Kelemen-ôsök és rokonok. Kelemen Didák szülôföldjén, a székelyek ,,szent földjén'' Kelemen Sámuel nevelkedése és iskoláztatása. A katolikus székelység gondviselésszerű apostola: Nagy Mózes Az esztelneki és kantai iskola A kantai minorita rendház II. Kelemen Sámuel szerzetesi és papi hivatásának kialakulása. A minorita ferencrendbe lépése, újoncéve és fogadalomtétele. Pappászentelése és magiszteri képesítése (1693-1708) Kelemen Sámuel a ferences vonzóerô hatása alatt Kantából Eperjesre Kelemen Sámuel eperjesi beöltözésének (1702. nov. 19.) latin nyelvű okmánya Kelemen Didák szerzetesi fogadalomtétele XI. Kelemen pápasága. A magyarországi világi és egyházi helyzet A magyar minorita belmisszió működése és vértanúi III. Kelemen Didák atya nagybányai házfônöksége és szamosközi apostolkodása (1710-1713) Erôslelkűsége a nagybányai ínségben Dr. Csák Alajos Cirjék korrajzában Kelemen Didák személyisége ,,Ugye, atyafiak?!'' P. Kelemen Didák bátor vállalkozása a társadalmi és vallási megpróbáltatások között IV. Mesterükre vallanak a tanítványok. Párbeszédben a munkatársakkal Károlyi Sándor Károlyi Sándorné Szalai Barkóczy Krisztina Károlyi Klára grófnô V. Kelemen Didák egri házfônöksége (1713-1715). Második nagybányai megbízatása (1716-1717). Elsô tartományfônöksége (1717. VI. 1 - 1720. VII. 20.) Egri házfônöksége A szilágysági Bükktôl a borsodi Bükkig Egerben Második nagybányai megbízatása Tartományfônökké választása VI. P. Kelemen Didák alkotó tevékenysége elsô tartományfônökségének idején (1717-1720) P. Kelemen Didák templomot épít Nyírbátorban A Nyírség történelmi múltja Műtörténész Kelemen Didák ,,hatalmas teológiai programjáról'' A nyírbátori minorita ferencrendi templom, valamint kolostor egyházjogi és építészeti alapjai Isten Szolgája virágzó tisztelete napjainkban Isten Szolgájának fogolykiváltó törekvése Didák atya önfeláldozó betegápolása a pestis idején Vigasztaló részvéte a Koháry család gyászában. Elsô nyomtatott beszéde (1718) Isten élô templomának díszes szentegyház épül Nyírbátorban P. Kelemen Didák tartományfônöksége alatt a minoriták Pancsovára kerülnek Didák atya ,,kalászbeszédei'' Didák atya elsô tartományfônökségének lejárta (1720. július. 20.) VII. P. Kelemen Didák nyírbátori házfônöksége. Nyírségi apostolkodása. Úrnapi és Szent Antal napi beszéde. Pázmány Péter lelkületével Pozsonyban (1720-1723) A Báthoryak ,,ellenkezése...'' ,,Báthor kiáltó koldusa...'' Isten Szolgájának ,,párbeszéde'' az istentisztelet helyén Didák atya lankadatlan buzgalma a ,,láthatatlan templom'' építésében ,,Szeráfikus Szent Ferenc szerzetébôl való Minorita Barát'' úrnapi beszéde Ugyanannak a ,,Minorita Barátnak'' prédikációja Páduai Szent Antal ünnepén Szónoki és irodalmi hitviták hevében Tartományi tanácskozás Nyírbátorban. P. Didák iskolát és nevelôintézetet létesít ,,Igen szokás tanácsaival élni ezen a földön...'' ,,Sidóval az idvesség dolgairól...'' Pozsony és Pázmány Kelemen Didák életében VIII. P. M. Kelemen Didák második tartományfônöksége (1723. VIII. 7 - 1726. VI. 24.) A nagykárolyi templom és Károlyi-sírbolt visszaszerzése Kelemen Didák szorgalmazására Nyírbakta katolikus templomot kap Az Anyaszentegyház lábához borulva... A kerelôszentpáli templom használatba vétele ,,Ismeretlen'' gyászbeszéd P. Kelemen Didáktól? A kolozsvári minorita letelepülés A Kolozsvár-Belvárosi templomunk Kelemen Didák restaurálja a besztercei templomot és rendházat Evangéliumi szelídséggel a luteránusok között Kelemen Didák aradi canonica visitatiója Isten Szolgája aszketikus élete A minoriták miskolci letelepedésének elôkészítése Pesten A piaristák pártfogolják a minoriták Szegedre költözését Kelemen Didák erkölcsi szerepe a nagyenyedi minorita letelepedésnél Kelemen Didák mozgató ereje a minoriták marosvásárhelyi visszatérésénél ,,Különösen híres rendtársuk...'' IX. Kelemen Didák második nyírbátori házfônöksége (1726-1729) Didák atya ,,Lelki öröme'' a nyírbátori templom felszentelésekor ,,A nyírbátori templom berendezését magyar barát fogalmazta...'' Kelemen Didák kijárja az engedélyt a minoriták letelepedésére Szegeden Szeged történelme és kultúrjelentôsége Az ôsi és a Kelemen Didák kezdeményezte minorita ferencrendi templom Szegeden A nyírbátori templom: fába vésett Biblia! Párbeszédben az ország vezetô embereivel Isten Szolgája P. Kelemen Didák Miskolcra szerzetes lelki központot tervez III. Károly császár és magyar király P. Kelemen Didák dialógusa a pozsonyi ,,diétán'' A kortársak és a történetíró nyilatkozata Isten Szolgájáról ,,Képzett tudós, korának legnagyobb egyénisége...'' ,,Búzafejek'' A nyírbátori Krucsay-oltár, mint Biblia Pauperum X. Kelemen Didák prédikációs kötete: a ,,Búzafejek''. Krisztus szenvedésének emlékezete szóban és szoborban. Isten Szolgájának irodalom- és művészettörténeti jelentôsége A ,,Búzafejek'' dicsérete a szerzetesrendi elöljárók részérôl Az ,,alázatosan szedett búzafejek'' Brázay János szatmári irodalmár P. Kelemen Didák egyházi beszédeirôl ,,... Mint a szenteknek és választottaknak...'' A kereszt szeretete Kelemen Didák nyírbátori Passió-oltára A Krúcsay-oltár egyes jelenetei A passiójátékok hatása a Krúcsay-oltár megalkotásánál Áhítat és együttérzés Krisztus szenvedésében XI. Isten Szolgája újjáépíti a miskolci minorita templomot. Rendházat emel. Iskolát alapít. A társadalmi béke szolgálatában népmissziókat szervez (1729-1734) A Miskolc-Mindszenti plébánia: a katolikusok mentsvára Didák atya az igazság és méltányosság érzetében ,,Conventus Miskolcziensis ad Beatam Virginem Mariam in Coelos Assumptam'' Miskolc Magyarország történelmében A miskolci Boldogasszony templom Rendház és iskola Kelemen Didák szíve szerint ,,Isten embere'', a társadalmi béke megvalósítója XII. P. Kelemen Didák lelkipásztori tervei Rimaszombatra és Gyöngyösre. A nyírbátori templom művészi berendezését gyarapítja. Rendtársait letelepíti Szilágysomlyón. Gyászbeszéde Krucsai Márton felett Didák atya Mária-teológiája a nyírbátori Pietŕ-oltárnál Az 1731. év másik kimagasló eseménye: a szilágysomlyói minorita letelepedés ,,Residentia Somlyoviensis ad Sanctum Franciscum Seraphicum'' ,,... Földre borulva mond hálát Istenének...'' P. M. Ganganelli Lôrinc konventuális minorita -- XIV. Kelemen pápa -- pályafutása A nyírbátori Szent Anna-oltár A Kelemen Didák ihlette oltárok egyházművészeti méltatása; szerepük a hívek vallásos életében A hit világánál és vezérletével... A P. Kelemen Didáknak tulajdonított gyászbeszéd Krucsai Márton felett (1733) Ôskeresztény idôk erejével... XIII. Isten Szolgája P. Kelemen Didák a minoriták számára Beregszászon letelepedést tervez. Ifj. Csáky Krisztina feletti gyászbeszéde. Kelemen Didák jelentôsége a magyar aszketikus irodalomban (1734- 1736) Isten Szolgája szirmabesenyôi apostolkodása Isten Szolgája tiszai vándorútja. Ifj. Csáky Krisztina feletti gyászbeszéde (1736.március 20.) P. Kelemen Didák jelentôsége a magyar aszketikus irodalomban XIV. ,,A keresztény embernek a zsidóval való beszélgetése'', ,,Salutare hominis christiani cum judeo colloquium'' (1736) ,,Jó Ábrahám...'' A párbeszéd mai hatása P. Kelemen Didák műveirôl a szakirodalom XV. Isten Szolgájának beszéde a miskolci minorita templom fôoltárának fölszentelésén. Krisztus kínszenvedésének tiszteletére kálváriát állíttat Nyírbátorban. Hôsies szolgálatai a pestis idején (1736- 1740) Kelemen Didák irodalmi munkássága A miskolci oltárszentelési beszéd, ,,A Szent Mise'' szerzôsége ,,A Szent Mise'' Kelemen Didák erényeinek bizonyságai... Kelemen Didák ,,Kálváriát'' állíttat Nyírbátorban Didák atya tiszamenti apostolkodása A pestisbetegek ôrangyala a magyarországi pestis idején 1738-1740- ben Az egri püspök kérô bizalma Kelemen Didákhoz A miskolciak fogadalmi Mária-oszlopa P. Didák lelkipásztori buzgósága az idegen népelemek hazai letelepedésénél XVI. Isten Szolgája P. Kelemen Didáknak a pestis utáni apostolkodása. Betegeskedése és halála (1740-1744) Az Oltáriszentség áldásával a tűzvész ellen Isten Szolgájának küzdelme a káromkodás ellen Kelemen Didák a hit és istenfélelem szolgálatában Kelemen Didáknak tulajdonítható két munka 1741-bôl Az evangéliumi munkatárs: Károlyi Sándor halála A székely Ferenczy Tóbiás tartományfônöksége P. Kelemen Didák halála: 1744. április 28. Közmeggyôzôdés életszentségérôl XVII. P. Kelemen Didák életszentségének hatása és híre halála után. Tisztelete Kelemen Didák atya buzgalmának eredményei 1748. március 7! 1748. május 2! A minôsített tanú: Károlyi Klára, minorita harmadik rendi nôvér Károlyi Klára halála Bizonyítványok és jelentések ,,Kelemen Didák atya szent életérôl'' Recognitio Canonica 1772 decemberében A boldoggáavatási ügy folytatódása 1774-ben Tanúkihallgatások P. Kelemen Didák boldoggáavatási ügyében Rendtartományi kérelmek 1776-1778-ban Batthyány Ignác erdélyi püspök szorgalmazza Kelemen Didák boldoggáavatását Kelemen Didák szent életének csodálatos emléke XVIII. A tisztelet jelei és a bizalom áldásai Extractus de libro Historiae Missionum Provinciae Transilvaniae M. C. Brázay és Ballagi a XIX. század végén Kelemen Didákról Századunkban Dr. Csák A. Cirjék sikeres vállalkozása Könyörgések Isten dicsôségére Kelemen Didák boldoggáavatásáért Kelemen atya harangja A magyar minoriták kérelme 1937 májusában az egyetemes rendfônökhöz A miskolci minorita III. rendi megbízott és a generális postulátor levélváltása 1938-ban Az erdélyi minorita tartományfônök bátorítása a Kelemen-ügyben Kelemen Didák Szövetség ,,Ének Kelemen Didák boldoggáavatásáért'' P. M. Ladányi László tartományfônök 1942-ben kéri a per folytatását ,,A tiszai vándor'' ,,Kelemen Didák'' -- Írta Nagy Miklós, az Egyházi Lapok szerkesztôje A magyar rádió megemlékezése Kelemen Didákról, halála 200. ivfordulóján 1944: ,,Kelemen Atya Közlönye'' ,,Fr. György'' magánlevele e könyv szerzôjének 1954-ben Utca, nem Miskolc szülöttének, de Miskolc halottjának... P. Dr. Giuseppe Abate, olasz minorita történelemtudós Kelemen Didák személyiségérôl P. Dr. Monay Ferenc könyve 1957-ben: ,,P. Kelemen Didák, a Felsô- Tiszavidék apostola'' ,,Kelemen Didák (1683-1744)'' -- Ölbey Irén költeménye Függelék ,,Il Servo di Dio P. Diego Kelemen, O.F.M.Conv. (1683-1744)'' Kelemen Didák életrajzának legfôbb adatai Utószó A könyv képei ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1975-ben jelent meg Rómában. Az elektronikus változat a Minorita Rend elöljárójának engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Minorita Rendé. A könyvben szereplô összes képet helyszűke miatt nem tartalmazza a program, csak a szöveg szempontjából legfontosabbakat (kb. a képek egyharmadát). A programban található képeket lásd külön is A könyv képei címszó alatt. A képeket 256 vagy annál több színű képernyôbeállítás mellett lehet csak torzításmentesen megjeleníteni. Ha ennél kevesebb szín van definiálva, állítsa át a képernyôt legalább 256 színre és indítsa újra a programot. A függelék ,,Könyvbeli utalások Kelemen Didák lelkiségére'' című jegyzékét ez az elektronikus kiadás nem tartalmazza. A könyv szövegét Tóth Károly Antal vitte számítógépbe. ======================================================================== Elôszó Isten Szolgája Kelemen Didák minorita ferencrendi atya 1744-ben szentség hírében Miskolcon hunyt el, ahol sírjában ma is tisztelik. E város szülötte vagyok. A 'klastromba' jártam elemistaként, a középiskolát e szerzetesrend alapította gimnáziumban végeztem. Mint a minorita atyák ministránsa és növendéke, sokszor hallottam Kelemen Didákról; diákkoromban jutalomként kaptam P. Dr. Csák Alajos Cirjéktôl megírt életrajzát. Mindez, valamint a rendbe lépésemkor Isten Szolgája égi pártfogásának ajánlása jövendô rendtársaim részérôl, mindjobban növelte bennem Didák atya tiszteletét. Ennek széleskörű terjesztésében jelentôs tényezô lett a miskolci ferences harmadik rend buzgósága P. Kelemen Didák halálának 200. évfordulóján, 1944-ben; gazdag tartalmú emlékfüzet méltatta erényes életét. Rómában, boldog emlékű elôdöm a Szent Péter bazilika magyar gyóntatószékében, P. Dr. Monay Ferenc, magyar nyelvű könyvével és ennek olasz változatával hathatósan ébren tartotta az érdeklôdést Kelemen Didák boldoggá avatási ügye iránt. E munkák birtokában támadt a gondolat és kedv, hogy összegyűjtsem a meglevô anyagot: el ne vesszen se egyszerű létezésében (könyvek, folyóiratok, levelek, rajzok, fényképek, amelyek apránként még birtokomba kerültek), se erkölcsi tartalmában. E lényeges és elsôdleges cél nem zárta ki, hogy saját lehetôségeim között valamelyes kutató törekvéssel ne bôvítsem a Kelemen Didák személyére vonatkozó ismereteket. Nem teljesen új, amit a régi adatokhoz sikerült hozzáfűzni, mégis hasznos lehet majd egy bôvebb kritikai kiadásban. E téren nem egy készséges paptárs és barát gazdagította az életrajz bizonyító anyagát; érdemes közreműködésüknek köszönhetô számos naplórészlet, levéltári betekintés, vagy egyéb természetű közlés, amely szerves része lett e könyv anyagának. Leghálásabb köszönetem érte. Isten Szolgája életének és erényeinek leírásánál az az elv vezérelt, hogy kitűnjék a mély hitbôl és áldozatos felebaráti szeretetbôl fakadó felfogása: Istenben mindannyian testvérek vagyunk, akik között a megértés és kölcsönös bizalom föltétlenül létrehozza a ,,párbeszédet'', vagy talán fordítva: ez a megértô közeledés, ,,párbeszédbe'' kezdés, meghozza a szeretet, kiengesztelôdés, közös munka, társadalmi és vallási béke gyümölcsét. Ezért kapta a könyv e címet: ,,Ugye, Atyafiak?!'' Ebben kifejezôdik Kelemen Didák hallható és hallhatatlan párbeszéde Istennel, az emberekkel, hívôkkel és nem hívôkkel, keresztyénekkel és katolikusokkal; minthogy számára mindenki testvér, felebarát, ,,atyafi'', akiknek bátran felteheti a kérdést: Ugye, atyafiak, így van, ahogy mondom, vagy így kellene lennie, vagy így lesz, -- ha megegyeznek; ha pedig talán mégsem, akkor a megértésre hivatkozik: Ugye, embertestvérek vagyunk és nem ádáz ellenfelek?! Ennyit bevezetésnek. Kelemen Didák történelmi személyiségének és erkölcsi nagyságának felvázolásánál, --amely egy késôbbi, a boldoggá avatási perhez föltétlenül szükséges munka alapja lehet, -- a halála óta eltelt jó két évszázad maga biztosíték arra, hogy nem múló emberi meglátások és kiértékelések irányították e szerény kezdeményezést, hanem természetfeletti megfontolások az igazság keresésében. Remélve, hogy általa helyes és felemelô meggyôzôdés alakul ki Isten Szolgája P. Kelemen Didák szellemtörténeti és lelki nagyságáról, már most mindazt, ami a könyvben szerepel, teljes egészében a Római Katolikus Anyaszentegyház kizárólagos bírálatára és szeretô ítéletére bízom fiúi engedelmességgel. Vatikánváros, 1975. január 6-án. P. Dr. Rákos Balázs Raymund minorita ferencrendi áldozópap apostoli magyar gyóntató ======================================================================== I. A kor és gyermeke (1683--1693) A történelmi idô, amelybe Kelemen Sámuel Didák beleszületett -- B. XI. Ince pápasága (1676-1689) -- Kelemen-ôsök és rokonok -- Kelemen Didák szülôföldjén, a székelyek ,,szentföldjén'' -- Kelemen Sámuel nevelkedése és iskoláztatása -- A katolikus székelység gondviselésszerű apostola: Nagy Mózes -- Az esztelneki és kantai iskola -- VIII. Sándor pápasága (1689-1691) -- A kantai minorita rendház Valakinek az életérôl és tetteirôl helyes fogalmat csak akkor alkothatunk, ha azokkal a körülményekkel együtt vizsgáljuk, amelyek akár lényegbevágóan, akár mellékesen meghatározták viselkedését, magatartását, vagy akár még a -- külsô adottságok hatása alatt alakuló -- jellemét is; a felülmúlhatatlan elsôbbséget mindenféleképpen fenntartva Isten kegyelmének, bölcs akaratának. Ez az irányelv és meggyôzôdés vezet Isten Szolgája Kelemen Sámuel Didák minorita ferencrendi atya életrajzánál is. A történelmi idô, melybe Kelemen Sámuel beleszületett A XI. Ince pápa páratlan egységesítô erélyének köszönhetô történelmi esemény: Bécs városának török uralom alóli felmentése évében született Isten Szolgája Kelemen Sámuel Didák. ,,...1683-mat írtak abban az esztendôben. A török seregek legyôzve szaladtak vissza Bécs alól hazánkon át. A felszabadító sereg pedig a nyomában, hogy Budát minél hamarabb kivegye a török kezébôl. Gyűltek a magyar csapatok is, hiszen hazájukról volt szó, amelyet a török 150 éven át rabságban tartott.'' (Nagy Miklós, A tiszai vándor, Esztergom, 1942.) A pápa 1684 elején szívós munkával létrehozta a támadó irányú ,,szent szövetséget'' Lipót, Sobieski és Velence között. Egész Európában visszatért a hitvédô háborúk hangulata, s az 1684 augusztusában Regensburgban XIV. Lajossal megkötött szerzôdés lehetôvé tette, hogy Lipót egész erejét keleten összpontosítsa. 1684-ben Buda ostroma sikertelen maradt ugyan, csak Visegrád vára került keresztény kézre, de mezei csatában gyôzött a császári sereg; ezt 1685-ben új gyôzelem követte nyílt mezôn s a hatalmas Érsekújvár visszafoglalása, amit a török talán nagyobb szerencsétlenségnek tartott Bécs alatti vereségénél is, ... 1686 meghozta Buda felszabadítását. A császár seregében csaknem minden európai nemzet fiai vállvetve küzdöttek, feles számmal bajorok, brandenburgiak és több ezer magyar hajdú és huszár... A magyarság véráldozatát csak megközelítôleg lehet meghatározni. Az 1690-as években legalább 12.000 - 15.000 magyar küzdött a császári seregek kötelékében, többnyire volt kurucok. Buda ostrománál is magyar hajdúk haladtak -- és pusztultak -- a hadoszlopok élén. Mindent összevetve, el lehet mondani, hogy a magyar nép sokat áldozott hazája felszabadításáért... Alaptalan az az állítás, mintha a magyarság nem vette volna ki a részét az ország felszabadításából. Nem szabad elfeledni, hogy az ország területe hadszíntérré vált mindazzal a nyomorral és szenvedéssel, amit a háború jelent. Ennek az amúgy is feldúlt országnak a kuruc-labanc és a Thököly- kor harcai után óriási, anyagi erejét messze felülmúló áldozatot kellett hoznia a felszabadító hadak eltartásáért. A katonaság ráült a megyék nyakára, rekvirált, zsarolt, hacsak a szegény lakosság a csapatok jöttének hírére el nem menekült. (Miskolczy Gyula: A magyar nép történelme, Róma 1956, 157-160.) Visszatérve XI. Ince pápa uralkodására, nem fölösleges ismételni, hogy az ô bölcsességének és kitartó buzdításának tudható a viszálykodó nagyhatalmak közötti együttműködés nyugaton és a felelôs vezetôségnek cselekvésre elszántsága. Annak a hadjáratnak, amely Bécs (1683) és Buda visszafoglalása (1686) után hazánkat és Kelet-Európa népeit végleg felszabadította az iszlám igája alól, megint belekapcsolva az Egyház és a keresztény műveltség vérkeringésébe, XI. Ince pápa volt a legjelentôsebb mozgatója. ,,Isteni küldetéstôl hajtva, sokat törôdött a világban folyó hitterjesztéssel; az Egyházat iparkodott megóvni az eretnekségektôl és erkölcsi veszélyektôl, a keresztény fejedelmeket pedig kibékíteni. Azt akarta, hogy közös erôvel küzdjenek a törökök ellen, akik akkoriban igájuk alatt tartva Kelet-Európa országait és Magyarországot, Bécset is elfoglalással fenyegették, tervbe véve egész Európa hatalombakerítését és a kereszténységnek szolgaságba vetését. De a szent pápának az emberi hatalmaknál tett serény erôfeszítése, nemkevésbé az egész kereszténység imájával egyesített buzgó könyörgése elérte Istennél, hogy a nagy és közvetlen veszedelem elhárult. A keresztény seregek, Isten irgalmában bízva és a Boldogságos Szűzet segítségül híva, fényes gyôzelmet arattak a legveszedelmesebb ellenség felett. Ez a gyôzelem hálára kötelezi Európa keresztény népeit a nagy pápa iránt, mert javarészben neki köszönhetô, hogy megôrizhették keresztény hitüket, műveltségüket és hogy nem kerültek a hitetlenek rabigájába. Ezért maga XI. Ince ez óriási gyôzelem emlékére a Boldogságos Szűzanya nevének ünnepét rendelte el.'' (A Szertartások Szent Kongregációjának hivatalos döntvényébôl XI. Ince pápa hôsi erényeirôl) Kelemen Sámuel születése, majd életének elsô hat esztendeje XI. Ince pápa uralkodásának idejére (1676-1689) esik, ezért figyelmet szentelhetünk még e neves pápa általános egyházkormányzatának is. -- Megérte a kereszténység fényes gyôzelmét a törökök felett (1683, 1686). Protestáns udvarok elôtt is nagy tiszteletnek örvendett. Pápai döntéssel ítéletet mondott Molinos 68 tétele és az erkölcstan szempontjából lazának tartott 65 tétele fölött. Mert az aszkétikus irodalom művelôi között is akadt tévtanító; a Rómában élô spanyol Molinos Mihály (+ 1696) Lelki útmutató című, 1675-ben megjelent könyvében a ,,quietizmus'' (nyugalom) rendszerét tanította, eszerint a legnagyobb keresztény tökéletesség abban állna, hogy a lélek az Istennel szemben a teljes, cselekvés nélküli nyugalom álláspontjára helyezkedik, vagyis lemond minden egyéni törekvésrôl az erény és tökéletesség után. -- XI. Ince rendelkezett a gyakori szentáldozás kérdésében is. ,,Szentségének híre, mely már életében elterjedt felôle, napról napra mindinkább megerôsödött. Alig két évvel halála után, 1691. április 11- én Rómában megkezdték a hivatalos vizsgálatokat és 1714. szeptember 3- án XI. Kelemen pápa megindította a boldoggáavatás ügyét. Miután a szentszéki eljárásokat a comói püspöki hivatalnál és Rómában befejezték, majd véget ért a szokásos jogi ügykezelés, XIV. Benedek azt kívánta, hogy a jelenlétében 1744. augusztus elsején tartott különleges ülés tárgyaljon néhány kétes ellenvetést; mivel azonban ezek a nehézségek az egész Kongregáció elôtt nyilvánvaló rágalmaknak bizonyultak, a pápa augusztus 8-i határozatával mindenkinek megtiltotta, hogy a jövôben ezekre az ellenvetésekre visszatérjen. Egy évvel késôbb Novárában jóváhagyott egy 'kis eljárást' (processiculum) és kijelentette, hogy ('ad ulteriora') tovább lehet haladni. Politikai természetű okok miatt, valamint a kedvezôtlen idôk következtében az ügy megállt, s napjainkig minden abbamaradt. Csak legújabban vették fel az ügyet újra és az elôkészítô bizottság 1943. okt. 26-án tárgyalta Carlo Raffaele Rossi bíboros elôtt. Ez a bizottság a következô év július 4-én és 1955. július 26-án újabb ülést tartott. Végül, XII. Pius pápa jelenlétében, november 15-én volt az általános tanácskozás, amikor is Clemente Micara bíboros, Velletri püspöke és az ügy elôadója, fölvetette a kételyt az erények hôsi fokban való gyakorlatáról. A bíbornokok, a hivatali prelátusok és a tanácsosok csaknem egyhangúlag kedvezô véleményt nyilvánítottak, amelyhez azonnal csatlakozott a Szentatya is, határozatát a következô szavakba foglalva: 'Kétségtelenül bizonyos, és érdemlegesen tudomásul kell venni, hogy Tiszteletreméltó XI. Ince pápa, akirôl a jelen esetben a tárgyalás folyik, a természetfeletti erényeket, a hitet, reményt és szeretetet úgy Isten mint az embertársak iránt hôsi fokban gyakorolta, az okosság, igazságosság, mértékletesség és erôsség sarkalatos erényeivel, továbbá a velük kapcsolatos erényekkel együtt'. Egyben meghagyta, hogy e döntvényt szabályszerűen hirdessék ki és iktassák a Szertartások Szent Kongregációjának iratai közé.'' (A Szertartások Sz. Kongregációjának 1956-i hivatalos döntvényébôl) XII. Pius pápa 1956. október 7-én a boldogok sorába iktatta XI. Ince pápát, aki Magyarországnak a török hódoltság alól való felszabadításával örökre beírta nevét hazánk történelmébe. Ezért a nemzet Budavára visszavételének 250. évfordulóján, 1936-ban szobrot emelt neki Budán, a Mátyás-templom szomszédságában. XI. Ince pápa (1676-1689) holtteste a boldoggá avatásig a Sz. Péter bazilika bal oldalhajójában nyugodott, a kétorgonás kanonoki Kóruskápolnától a sekrestyéhez vezetô aránylag szűk (mindössze 5-6 m. széles) és meglehetôsen sötét átjáró (,,navatella'') egyik oldalfülkéjében. Síremlékét Maratti terve szerint a francia Monnot készítette. A fekete márványkoporsót két bronzoroszlán tartja a hátán; középen ugyancsak bronztáblán, a pápa neve és az emlékmű elkészítésének évszáma: AN. JUB. MDCC. Fölötte sárga márványkeretben kisebb méretű dombormű Bécs felszabadítását ábrázolja. Ettôl balra a vallásnak keresztet tartó jelképes alakja hálával tekint a pápára, jobbra pedig az igazságnak sisakos, kardos és pajzsos jelképe szilárd oszlopon veti meg a lábát. Fölöttük XI. Ince palástos szobra, amint jobb kezével áldást ad, míg bal térdén a pápai hármas koronát és kulcsokat nyugtatja. Az egész fülkét a pápai címer koronázza két angyalka között: hat csésze fölött egy futó oroszlán és egy lebegô sas. Boldoggá avatásakor holttestét a fôhajó felôl vették ki a sírüregbôl, kibontva a falat -- Loyolai Sz. Ignác szobra alatt -- néhány méter mélységben, a túloldalon levô síremlék magasságában. Ott pihentek e neves történelmi pápa csontjai több mint két és fél évszázadon át. Mostani sírja a bazilika jobb oldalhajójának második oltárában van. Az újra öltöztetett holttestet bronzkeretű üvegurna zárja magába az oltár faragott márvány oszlopai között. A pápa testét fehér ruha és finom csipkéjű miseing takarja; a piros bársony sapkát és körgallért hófehér prém szegélyezi; az aranyhímzésű piros stóla felsô részén a pápának elôbb említett címere látható. Az ezüst álarcú és ezüst álkezű holttest lábát aranyszálakkal kivarrt piros papucs fedi. Az üvegkoporsó alsó bronzszegélyén ,,B. Innocentio XI. Pont. Max.'' felirat, a hullámos rácsozat felsô részén aranybetűs fatábla: ,,Beatus Innocentius XI. P.M.'' tájékoztatja a templom látogatóit. * * * ,,Süvöltött a Nemere szele a háromszéki Baksafalva fölött. Kelemen János mégis befogott a szekérbe. Vitte minap született fiacskáját megkeresztelni a lemhényi templomba...'', bontogatja a kezdôdô élet fonalát Nagy Miklós (i. m. 1.). Hiába keresnôk Kelemen Sámuel Didák születésének hónapját és napját; ,,a lemhényi anyakönyvezés csak 1712-ben kezdôdik, korábbi intézményesen nincsen'', jelezte (késôbb felhasználandó becses adatai között) 1973. dec. 8-án Dr. Benedek Simon erdélyi ferences történész. Ne csodálkozzunk e hiányon. Számtalan más esetben okozott gondot az anyakönyveknek hajdankori nem létezése, avagy a meglevôk elpusztulása. Isten Szolgája születési helyének meghatározásánál viszont nincs a legcsekélyebb nehézség sem. Valamennyi életrajzírója és minden e téren kutató Baksafalvát említi, mint például Dr. Benedek is, aki hozzáfűzi: ,,Az ôsfalu Baksafalva, kezdetben önállólag; Almás utóbb költözött le az Álmos-vár körüli magaslatról.'' Kelemen-ôsök és rokonok. Kelemen Didák szülôföldjén, a székelyek ,,szentföldjén'' Az anyakönyvi bejegyzések szerint, Kelemen János, a ,,pius et egregius'', jámbor és kiváló katolikus apa gyermekét Sámuel névre keresztelték, bizonyára azt kérve számára Istentôl, ,,adjon ennek a gyermeknek olyan hôsi lelket, mint amilyen az ószövetségi Sámuelé volt, akit gyermekkorában hívott meg Isten a nép vezetésére. Ezt a kis székely gyermeket is meghívta Isten az ô szôlôjébe, kis magyar szôlôjébe. Belôle lett Kelemen Didák, a csodás életű minorita szerzetes, a Tiszavidék nagy apostola, a keleti magyarság jótevôje. De hosszú volt az út még addig'', írja Nagy Miklós. Nos, nem is vágunk a dolgok eleibe. ,,Bölcsôjét nem ringatták úri palotában, ôsi birtokon. 1683-ban született a háromszéki Baksafalván. Faragott kapujú székely háznak galambdúcos, mályvarózsás udvarán teltek el gyermekévei. Szegény köznemes emberpár volt az apja, anyja. Egyszerű, derék, dolgos két istenteremtése, akiknek gondos iparkodása csendes, családias otthonnal vette körül a fiút. Kelemen Didák a népbôl származott, s a nép között élve -- már kora gyermekségében felfogta a nép ügyét-baját, megértette zárkózottságukból eredô gondolkozásmódjukat és a maga egészében, minden vonatkozásában tudatába zárta a szegény magyar ember szegény sorsát és ezenközben valahogy lassan, de biztosan eltörülhetetlen betűkkel vésôdött zsenge elméjébe jövendô hivatásának vágya, képe is'', utal Dr. Csák Alajos Cirjék (Kelemen Didák csodás élete és működése c. művének 13-14. oldalán) a Kelemen-család társadalmi viszonyaira és lelki világára. ,,A baksafalvi Kelemenék primorok voltak, lófôszékelyek. Brandenburgi Katalin fejedelemasszony, Bethlen Gábor özvegye 1630-ban megújította a család régi nemességét. De ez azt nem jelentette, mintha a Kelemen- család dúskált volna a földi javakban. Egyszerű gazdaemberek voltak ôk. Szántottak-vetettek, kevés jószágukat vigyázták az Avas lejtôjén, fát szállítottak a Marosig. De amellett itt a határon ôrséget állottak. Ha felgyúltak a jelzôtüzek a havasok ormán, ha a harangok egymásnak üzentek, a primorok összeszedték a harisnyás székelyeket és megszállták a határszorosokat, hogy ellenség ide be ne tegye a lábát.'' (Nagy Miklós i. m. 1-2.) Kelemen Sámuel származáshoz jelentôs jegyzeteket készített 1941 ôszén n. Lublóváry Gaszton, a miskolci minorita harmadik rendi ,,György Testvér''. (L. Kelemen Atya Közlönye, Miskolc. 1944, 10-12. o.), Kelemen Didák szülôföldjén címen. ,,Mennél több életrajzi adatát ismerjük valakinek, annál világosabban látjuk cselekvéseinek rugóit. Így Kelemen atya esetében is szükséges volt szülôföldjét felkeresni, hogy az ott, életével összefüggô, eddig ismeretlen forrásokat felkutassam. 1941 ôszén megjelentem szülôfalujában, Baksafalván, melyrôl 'Baxafalva' néven Apor Péter is megemlékezik. Baksafalva Kézdialmással épült össze. A falu keleti része Baksafalva. Kézdialmás-Baksafalva a vasúti állomástól nehány száz lépésre északra, az Avas hegy alján hosszan nyúlik el. Az elsô világháború végéig az Avas hegye -- mely most legelô -- büszke fenyveserdôt hordozott, mely majdnem a lakóházakig húzódott le. {kép} A Szent Mihály hegyi templom; itt tartották keresztvíz alá a kis Sámuelt, Isten Szolgája Kelemen Didákot. Plébániája a Feketeügy mentén, Lemhényben van. A templom azonban a két község között fekvô Szent Mihály hegyén épült lôréses, magas fallal és bástyákkal körülvett ôsrégi épület. Körülötte temetô. A templom mennyezetén e felirat: 'Olim erat scriptum 1510, renovatum et exaltatum cum tomicibus et nova tectura 1777'. Kézdialmásnak egy közbiztonsági okból lerombolt, valószínűleg temetôkápolnája volt, ma csak tornya áll. De körülötte több mint 40 küzdelmes éven keresztül volt, áldozatos életű róm. kat. igazgató tanítója: Papp István, már tekintélyes téglamennyiséget gyűjtött össze a jövendô Kelemen Didák templomra. Lemhénynek szintén van kisebb kápolnája. Meghatva borulunk le a nagy idôket látott ôsi templom köveire arra gondolva, hogy e falakat látta Kelemen Didák atya szeme is s itt hulltak rá a keresztvíz drága cseppjei. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum levéltárosa: Bogáts Dénes ny. posta- és távirdafôfelügyelô készséggel veszi elô a Kelemen családra vonatkozó eredeti feljegyzéseket. Ezekbôl csak ennyit: 1602-ik évben Baxafalván a Baxa stb. családon kívül lakik Kelemen István szabadszékely. Háromszék 1614. évi lusztrájában található: Almás: Kelemen János Petki ideibeli. 1635. Lófôséget, Kelemen István, lovon mustrál, visszaszerezte gyalogosságát, de levele van Brandenburgi Katalintól. Nemes Tamás uram pretendálja jussát hozzá. Bátyja: Kelemen Kelemen és Tamás, ennek fia: János és öccse: (István öccse) Pál. Új gyalogosok lesznek: lófôséget kaptak Kelemen György öccsével Kelemen Jánossal vagyon lófô levelet. 1635. Rákóczy György lusztrájában Kelemen János, fiai Mihály, Jakab, Benedek, Thomas 1 lóval mustrál. Fejedelemasszonytól van lófôségük. 1687-ben (Kelemen Didák 1683-ban született!) Almáson, Kelemen János, András és Jánosné szerepel. (Utóbbi valószínűleg özvegy.) 1691. Lófôk Almáson: Kelemen András és Kelemen Tamás. 1704-ben hadiszemle, Almás. Kelemen Tamás hadnagy menti. (Késôbb kurucok lettek.) 1711-ben. Kelemen Tamás és János a lófôk között. 1713. január 17-én hűségesküt tettek: Almás-Primipili (lófôk) Kelemen Tamás, Kelemen János és György. Kelemen Mihály. Pixidarii (gyalogszékely): Kelemen György. (Nobiles -- címeres vagy ôsnemesek -- primor). 1741. 'Nobiles exempli' elôfordul Kelemen György, de már nem a lófôk, hanem a nemesek között. Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családai. 1902 c. munkájában írja: Kelemen (baksafalvi) 1630. április 24-én Kelemen Pál 'Kézdibaksafalvi' elônévvel Brandenburgi Katalintól nyert primipilárist. Kempelen munkájában: kézdibaksafalvai Kelemen, Liber Regii XVI. 141. lap. Baksafalván jelenleg kb. 60 Kelemen család kakik. Csak újabban nehány más. Fr. Fejér Gábor plébános készséggel bocsátja rendelkezésre a plébánia legrégibb kötetét 'Matricula Baptisatorum, Copulatorum, Defunctorum ab anno 1712-1758'. Ebben a Szent Mihály templomra vonatkozólag e bejegyzés is olvasható: 'Altare majus Lemhényiense consecratum die 31a Juny Anno 1610 per Reverendissimum Dominum Vitum Pilutiam archi Episcopum Metropolitanum ac Valachii utriusque Episcopum...'. A 'Matricula' szerint 45 év alatt 10 Kelemen fiú és 13 Kelemen leány született. Meghalt 33 év alatt 5 Kelemen férfi. Megházasodott 1 férfi és férjhez ment 3 Kelemen leány. {kép} Kelemen Károly, Baksafalván 1941-ben a legidôsebb (78 éves) férfi a Kelemen családból; jellegzetes arcéle P. Didákéhoz hasonlít. Kelemen Didák atya keresztneve: Sámuel. Ilyen nevű Kelement a matricula szerint csak egyet kereszteltek 1740-ben. Külön felemlítik, ha az almási kápolnában keresztelték az újszülöttet. A Kelemenek ez idôkben a Lukács, Bertalan, Mattyas, Veres és Miklós családokból nôsültek. 'Adnotatio Defunctorum ab Anno 1719 Sub Cura P. And. Lukács in Parochia Lemhényi' c. fejezet alatt találjuk a július 2-án elhunyt Joannes Kelement, aki 'homo pius et egregius', jámbor és kiváló ember volt. Ebben az évben annyira pusztította pestis, hogy 1719 júniusában a lemhényi plébánián 213 a halottak száma. Ennek oka az 1719. évben az aratásig tartó éhinség, amikor fát, szalmát, rügyet, makkot, dögöt 'rág vala a szegénység és a közösség', a Székely Oklevéltár szerint. A Kelemen testvérek egy 1829-ben kelt tárgyalási jegyzôkönyvében az ôs ház helyére vonatkozó idézet: '2do. Az atyai curialis session tanált épületeket, a három testvérek oszták meg e szerént, az ôs ház, mely ezen sessionak Éjszaki résziben vagyon juta Közepsô Testvér Kelemen Thamás Úrnak... ' B. e. dr. Csák Cirjék minorita r. érd. tartományi fônök 1927-ben írta meg könyvét Kelemen Didákról. Erre felfigyelt egy idôs Kelemen férfi, - - Kelemen János, -- aki összeállította az élô Kelemenek leszármazását Kelemen Didák szüleiig. Ezt a leszármazási táblát halála elôtt megôrzésre átadta a lemhényi plébániának, ahol azonban eddig nem került elô.'' (Kelemen Atya Közlönye, 11.) Eddig boldog emlékű György Testvérünk részletes tájékoztatója. Minthogy nem szigorúan vett kritikai életrajz e munka, lehetôvé teszi a magánlevelezés közvetlen felhasználását, mint bármikor feldolgozható anyagot. Nos, Dr. Benedek Simon ferencrendi történész, akihez biztos reménnyel fordultam adatokért, 1973 ôszén bevezetôben azt írta: ,,Akkora alak Didák atya, hogy valóban teljében felidézendô. Minden megvan ahhoz, hogy akár oltárra is emeltessék. Csak méltón s teljesen készüljön el a tárgyilagos bemutatása. Kívánok teljes eredményt és sikert művéhez.'' Nagy kívánságok, nagy követelmények... Becses készségére támaszkodva, adatokat kértem tôle Kelemen Didák felôl; 1973. nov. 1-i nyílt lapján ezt válaszolta: ,,Kedves Atyámfia! Érdeklôdésére válaszolom, Kelemen Didák születési helyére vonatkozólag... Igenis: Baksafalván született, ahogy a Lexikon és Takáts is írja. Ez a Baksafalva ma nem szerepel, mert teljesen beolvadt Almás nevébe s ez viseli. De egykor önálló helységként szerepelt, így az 1602. évi összeíráskor: 'Baxafalva'. Hat szabad fôszékely esküszik fel e faluból, köztük Kelemen István (Székely Oklevéltár, 1896. V. 192.). A helyi használat ma is ismeri e néven Almás községnek a hegy felé esô, ôsibb részét. A Kelemenek itt ma is élnek s van tudatuk arról, hogy volt a családból egy szentéletű emberük. -- Jogosan feltehetô, hogy a fenti Kelemen István lehetett Didáknak a nagyapja (1602-1683). Az is, hogy a Nagy Mózes (+ 1709) által Esztelneken kezdett és Kantába telepített iskolájában tanult és mesterei által jutott el hivatásához.'' E néhány utolsó szóval már érinti hamarosan következô tárgyalási pontunkat, de még mielôtt odaérnénk, egyéb adattal bôvíthetjük tájékozottságunkat Isten Szolgája ôsei és rokonai felôl. Már 1974. elején Dr. Benedek Simon atya ezt írta: ,,Boldog Didák atyánk maradék-rokonságáról, hallomás után, még alábbiakat tudjuk meg. Baksafalván él még Kelemen László, családos ember. Jóhírnévnek örvend. Ennek öccse, nevét nem tudhattam meg, agglegény maradt s betyáros hírnévre tett szert. Kézdiszentkereszten van leszármazott rokonuk Kelemen Tamás, korosabb és komoly ember. Azonban nagyon jellemzô tünet szent ôsük nagy nevére s annak a szülôfaluban fennmaradt hagyományára, hogy az említett baksafalvi testvérek ma a 'Didák' elônevet viselik, azaz, hogy nevezi így a nép ôket. Bizonyára, hogy sokat és tudattal emlegették Didák atyánkat. Az öreg családi házat 1964-ben bontották le. Gerendái azonban ôsrégi cserefából voltak. Ezeket a falu elôzô papjától hallottam, aki jól és közvetlenül ismerte a jelenlegi családi helyzetet. -- Kívánom, hogy addig vigye a szentéletű Didák atya ügyét, míg eléri a megdicsôülés kimondását. Magam valóságos szentnek tartom. Ezért megérdemli a vele való komoly foglalkozást.'' Áldjuk az Istent Kelemen Didákkal! * * * A szóban forgó székelység tulajdonképpen honnan ered, hogyan jött a ,,székekre'', mi volt a feladata? Krisztus születése után a 895. esztendô ôszén a hét magyar nemzet már a Kárpátokon innen van. Árpád hadai a Felsô-Tisza vidékérôl indulnak el új hazájuk meghódítására. Csak Zalán bolgár vezér száll velük szembe. A gyér szláv lakosság, gepida-töredék, önként meghódol. A nemzeti hagyomány szerint Erdélyben talált (hun-avar eredetű) székelység, teljes szabadságának megôrzésével, mintegy új törzsként csatlakozott a honfoglaló magyarsághoz. (Somogyi Ferenc dr.: Küldetés, a magyarság története, Cleveland, Ohio 1973, 68. oldal) A székelyek eredetére vonatkozólag a legbizonyítottabb ténynek ez látszik: a székely nemzetnek kiirthatatlan ôsi hun hagyományával tökéletesen egybehangzó és a ,,székely'' név eredetijét is megadó név: az ,,szegel'', ,,szekil'' népnek, mint a legnevezetesebb hun-bolgár törzsnek etelközi neve. (Révai Nagy Lexikona, 17: 450-452 o.) Hogy mikor kerültek a székelyek Erdélybe és az ismert Székelyföldre? Csak bonyolult feleletet lehet rá adni. Az ôsöktôl telepített falvak gazdasági és bírói tisztségét, vagyis a ,,falunagyságot'', családi és örökösödési jog szabályozta. A falunagyok, székbírák, székhadnagyok nemesi címet is kaptak. A székhadnagyság, székbíróság, falunagyság intézménye 1473-ig ,,primipilusság'' néven is szerepel a magyar történelemben, azután pedig ,,primorság'' néven. A történelmi oklevelek a kézdi székelyeket legelôször 1231-ben említik, a többieket a következô évszázadokban, sôt, a XIV. sz-ban. Az enyedi könyvtárban hallott, régebbi, elterjedt felfogás szerint, a székelyek Attila hunjainak töredékét jelentik, amely a Kárpát-medence keleti végein letelepedett; mint határôröket az Árpád házi királyok idejétôl tartják ôket nyilván. -- Valószínűbb felfogás viszont azt vallja, hogy avar eredetűek (besenyô, bolgár, vagy valami török törzs). A faji öntudatuk erôteljesen magyar. -- Szellemi alapjaik egy mélyebb lelkülethez: szívósak, ellenálló, erôs akaratuk van, ,,köves földjüket keményen megdolgozva keresik meg a kenyeret'', ,,mint épkézláb emberek teljesítették a kemény katonai kötelességeiket''!! Dr. Borbély István: A régi Torockó c. művében (Cluj-Kolozsvár, 1927) hivatkozik Dr. Karácsonyi Jánosra (Századok, 1912), ,,aki utal arra, hogy a XIII. sz.-ban Erdélyben több vidéken találunk székely katonaságot, így a bihari királyi hadnak 1217-ben is volt még (sic!) külön székely századja; 1210-ben a Szászsebes környékén lakó székely katonaság hadjáratáról tudunk; tudunk az aranyosszéki székely katonatelepítésrôl, stb. Mindez arra enged következtetni, folytatja Dr. Borbély István --, hogy a XIII. században a székelység a magyar királyi fôhatalomnak Erdélyben levô katonasága volt, mely elsôsorban a keleti országhatárt volt köteles védeni. (Ezért is telepíttetett fôtömegében a mai Marostorda, Háromszék, Csík és Gyergyó megyékbe, amely megyéket valakitôl birtokba kellett venni s valakik ellen fegyverrel kellett védeni). Itt van a székely eredet problémájának punctum saliense; kisebb csoportokban szétszórva Biharban, a szászok földjén, Aranyosszéken, stb. teljesített hadi szolgálatot.'' (Dr. Borbély István i. m. 167-168. o.) Ez adatok figyelembevételével biztos feleletet adhatunk a székelység erdélyi megtelepedésének kérdésére: 1150 táján, mint ispáni katonaság, várôrség és fegyelemtartó katonai erô vonul be Erdély legdélibb részébe, a Marostól délre; 1225-tôl kezdve fölkerekedtek, és a küküllei (szász) kézdrôl, a kézdi új Székelyföldre áttelepedtek (Révai Nagy Lexikona 17, 452. o.). * * * Gyergyóditró mellett a Tászoktetôn 1925-ben találtak 25000 betűbôl álló kôre vésett hun írást! Ezeket az írásjeleket akkor meg is fejtették; ezek szerint Attilát ott temették volna el ideiglenesen, és onnan vitték ,,Eôsi Házuába'', ôsi hazájába. (Egy ilyen írásjeles követ Gyergyószentmiklós múzeumában is elhelyeztek). -- A székelyeknek ôsi vallása a napkultusz volt. Ezt a kultuszt a kereszténység megkeresztelte, de a napjelkép visszamaradt a székely népművészetben; ott látható a csíkrákosi katolikus templom feljárójának mennyezetén; csíki temetôk sírkeresztjein; ôsrégi székely faragott kapukon. Kelemen Sámuel nevelkedése és iskoláztatása. A katolikus székelység gondviselésszerű apostola: Nagy Mózes A Keleti Kárpátok bérceitôl övezett Háromszékben a szorgalmas, tisztességes, vallásos és szinte kivétel nélkül népes családok élete patriarkális volt. A gyermekek születésüktôl egyszerű, igen gondos nevelésben részesültek; munkaszeretôk, áldozatra kész emberek lettek belôlük. Semmi sem természetesebb tehát, mint hogy ilyen mélyen keresztény otthonokban kifejlôdtek az erények, sôt a szerzetesi és papi hivatások is, fôleg ha a természetfeletti kegyelemtôl megvilágosított lelkipásztorok hivatáselindító felelôsségüknek tudatában voltak. Kelemen Sámuel életében ezt a szent szerepet vállalta és teljesítette az ugyancsak székely Nagy Mózes! ,,Ezekben a mozgalmas idôkben, mikor teológia, papszentelés szünetelt Erdélyben, hagyta ott szülôföldjét 15 éves korában Nagy Mózes székely ifjú, hogy teológiai tanulmányait Magyarországon elvégezhesse. Pappá szentelése után 12 évig volt vasvári plébános, egyben 25 falu lelki gondozója, írja róla Fülöp Kálmán tanár. Vallását, szülôföldjét forrón szerethette, mer kérelmére Szelepcsényi esztergomi érsek Kézdiszékbe küldte plébánosnak. Esztelnek, Lemhény, Nyujtód és Bereck plébánosa lett. Emellett Imecsfalva, Hatolyka, Petôfalva, Zabola, Zágon, Kôröspatak, Ilyefalva katolikusait is gondozta. Ômaga egyedül 14 falut pasztorált. Neki köszönhetô, hogy egész Felsô-Háromszék katolikus maradt. Ma is szentföldnek nevezik ezt a részt, mert tisztán katolikus. Állandóan úton volt ez a rendkívül megnyerô, vonzó személyiség, aki tehetôs hívei erszényét szavával jó célokra meg tudta nyitni. Orbán Balázs szerint Kászoni Márton esztergomi prépost, címzetes kanonok, egyszer esztelneki plébános, Nagy Mózes gelencei lelkész tanácsára segédkezet nyújtott szerzetesek kolostoralapítási tervéhez. Bármiként volt is, tény az, hogy Nagy Mózes Esztelnekre (1676-1680) minoritákat telepített, ahol egyben papnevelôt is állított, mert nem csupán papokban, hanem magyarul beszélô papokban még nagyobb volta hiány, nemcsak a Kárpátok övezte Erdélyben, hanem a Szeretig terjedôben és azon túl is mindenütt, ahol magyarok laktak. Egy eset mindebbôl II. Rákóczi Ferenc két követe: Bay Mihály és Pápay Gáspár tatárországi küldetésük alkalmával, 1796. március 20-án a Dnyeszter mellett fekvô Csebercsík nevű magyar faluban pihenték ki fáradalmaikat. A faluban azután panaszkodtak nekik, hogy évek óta pap nélkül vannak. 'Bárcsak -- mondották -- három-négy esztendôben jönne pap közéjük'. Azért olyan pátert kértek Rákóczitól, aki magyarul tudna. Kézenfekvô, hogy Nagy Mózes papneveldéjével magyarul beszélô papokat is akart nevelni, mert a minoriták olaszok voltak, olaszul beszéltek. A Kárpátokon túli rész macskaugrásnyira volt. Csupán az Ojtozon kellett átsétálni az ô magyarul beszélô papjának, hogy az ott lakók kérését teljesítse.'' (Kelemen Atya Közlönye, ,,L.G.'', 13-14 oldal) De ismerkedjünk meg részletesen Nagy Mózes személyével és az általános helyzettel. Nagy Mózes a háromszékmegyei Esztelneken született nemes székely szülôktôl. Születésének pontos idejét nem tudjuk, mivel az akkori anyakönyvek a gyakori török-tatár beütések alkalmával a felgyújtott templomokkal és plébániai épületekkel együtt legtöbb helyen a tűz martalékává lettek. Tehát csak következtetésekre vagyunk utalva. Nagy Mózesnek XI. Ince pápához 1680. nov. 14-én Esztelneken kelt jelentésébôl megállapíthatjuk, hogy 15 éves korában hagyta el szülôföldjét. Szombathelyen nyert papi kiképzést. Tizenkét éven át mint plébános Vasváron és Nagykanizsa környékén működött, amelyek akkor török megszállás alatt állottak. Maga mondja, másfél évtized alatt 25 plébániának szétszórt híveit gondozta. Buzgóságának híre oly nagy volt, hogy a lutheránus hívek is eljöttek hozzá, és mint atyjukhoz ragaszkodtak, hiszen mint tűz izzott benne töretlen magyarsága és buzgó apostolkodása; lelki és testi erôsítést kapott tôle mindenki. Dunántúlról 1674-ben tér vissza szülôföldjére; Szelepcsényi György esztergomi érsek elengedte az egyházmegye szolgálatából, mivel jól tudta, hogy Erdély, és ott különösen a Székelyföld, nélkülözi a buzgó katolikus lelkipásztorokat. Az erdélyi püspök ebben az idôben Sebestyén György, aki mint leleszi prépost Leleszen lakott (minthogy 1556 óta katolikus püspök nem tartózkodhatott Erdély földjén), míg Erdélyben (,,itthon'') a helyettese Szebelébi Bertalan vikáriuskodott a Katolikus Státus gyűlésének jelölése és javaslata alapján (I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem 1678. július 10-éri kelt Diplomájában erôsítette meg). Az egyházi és világi törvények szerint joghatóságot gyakorló püspöki helynök Nagy Mózest (szülôfaluja központtal) Lemhény-Nyujtód falvak és Bereck város plébánosává szabályszerűen kinevezte. Így nyílott meg elôtte Kézdiszéknek a ,,Nagy Sándor hegye'' alatti széles területe, ahol a sivító Nemere szele szokott bebújni a háromszéki síkságra, hogy metszô fogával belevágjon minden élôbe... A katolikus magyar élet megtartása, a pusztulás és halál helyett új élet fejlesztése jutott a hazatért pap feladatává. Ezt a szép de zordon vidéket járta éjjel és nappal, hiszen rajta kívül még csak három pap működött egész Háromszéken. Mint Krisztus szerelmétôl hajtott jó pap és próféta dolgozott, tanított és oktatott. Éles szemével mélyen belelátott a jövôbe, hogy a katolikusság, a katolikus székelység az állam védelme alatt megerôsödött protestáns tengerben csak akkor nem fog elpusztulni, ha jó papjai, lelkes vezetôi lesznek. Csak Csíksomlyón állott a ferences zárda, különben alig volt katolikus pap az erdélyi fejedelemségben (az sem felelt meg mindenben az egyházi fegyelemnek...). Katolikus iskola a közelben csak Csíksomlyón és Székelyudvarhelyen működött, meg a messzi Kolozsváron. Nagy Mózes buzgó lelke szerint cselekedett: iskolát akart emelni és nevelôintézetet, ahol a jövô papjai, valamint a nép tanítói, elkészülhetnek szent hivatásukra. Hiszen az új hit erôssége is az iskola, az abból kikerült papság és tanítóság volt. Ezt nélkülözték a Székelyföld keleti részein a katolikusok, akik a Kárpátok magas bércei alatt meghúzódó falvaikban hűségesen ragaszkodtak az ôsi hithez. Az esztelneki és kantai iskola Nagy Mózes elhatározta, hogy szülôfalujában a Sz. Simon és Sz. Júdás Tádé tiszteletére emelt plébániai templom keleti oldalán épületet emeltet ,,Seminarium Clericorum Regularium'' címen. Eddigi munkás hat éve alatt is maga köré gyűjtötte a gondjaira bízott székely községek tehetséges fiait, és maga tanította ôket a műveltség alapelemeire, a katolikus hit igazságaira. Már ekkor látta, hogy termékeny talajra talált, csak alkalmas magvetôk kellenek. Ilyenekre akadt a Kárpátok bércein túl fekvô Moldvában a minorita ferencrendiek soraiban, akik a római De Propaganda Fide (Pápai Hitterjesztô Egyesület) megbízásából az Örök Városból jöttek keletre, hogy megôrizzék és terjesszék a katolikus hitet a törököktôl leigázott tartományokban. Poeti József Konstantin, olasz származású tartományfônök, átengedte Nagy Mózesnek a szintén olasz származású Guarini Bonaventúra mesteratyát (Magister), valamint Lucioli József Miklós atyát. Ôk jöttek a Székelyföldre, és elvállalták az új iskola vezetését, de mellettük működtek világi tanítók és tanárok is, mint a csíkcsomortányi Csomortányi Imre, az altorjai Nemes Szabó Mihály, Litteráti Tamás, és a berecki Kovács Miklós; az iskola ugyanis kettôs tagozatú volt: az elemi ismereteken kívül a humaniorákat is elôadták, különös tekintettel a vallási ismeretekre. Az iskola szabályzatát maga Nagy Mózes, mint alapító, állította össze 1681-ben, és már 1690-ben néhány ifjút, aki a IV. osztályt elvégezte, papi ruhába öltöztetett. Már kezdetben, 1680. nov. 14-én, Guarini Bonaventúra atyát Rómába küldte XI. Ince pápához, és iskoláinak jóváhagyását kérte, egyszersmind anyagi támogatását. Küldöttje 1681. nov. közepén tért vissza, jó hírekkel: a pápa nemcsak az iskolaalapítást hagyta jóvá nagy megelégedéssel, hanem a saját pénztárából évi 40 scudi (1 scudo = 5.18 koronát ért) segélyt utalt ki két tanár fizetésére. A kantai gymnasium történetét Hassák Vidor minorita atya részletesen ismerteti az iskola egyik évkönyvében. A múlt évszázad végén közel állt még az intézet ,,ôsmúltjához'', bátran átvehetjük tôle az adatokat. Idézi a folyamodvány teljes szövegét, amibôl a bekezdô szavakat ízelítôképpen közreadjuk: ,,Sanctissimo Patri Nostro Innocentio XI. Romano Pontifici ac Sacrae ejus Congregationi de Propaganda Fide, omnibusque aliis has meas Lecturis, tam in Spiritualibus, quam temporalibus omnia bona in Christo Jesu precor. -- Ego Moyses Nagy, p.t. Parochus in Pago Esztelnek Sedis Siculicalis Kézdi in Transylvania, nec non Ecclesiarum: Oppidi Bereczk, Lemhény et Nyujtod pagorum (propter penuriam sacerdotum) debilis Administrator, inter semper Catholicos natus, ac ad 15. circiter anno (sic) educatus, religiosum vitae tempus majori fere ex parte, in partibus haereticorum cum sollicitudine a teneris annis, quomodo an Ecclesia abalienatos convertere, ac nostros fideles in Spiritualibus juvare possim, peregi...''. A pápa kegyébe fogadta az intézetet, jóváhagyta a hozzácsatolt növeldével együtt, azt a minoritarendi atyák gondozására bízta, és két tanítónak jutalmi díjuk évi 40 scudit kiutalt a saját pénztárából. Az esztelneki iskolát Szelepcsényi György, Magyarország akkori prímása és Sebestyén György, Erdély püspöke (ez utóbbi 1681. július 14-én, az elsô ugyanazon év július 16-án) jóváhagyta, mindketten elismeréssel adózva az alapítónak: ,,Quod cum Rdus Dnus Moyses Nagy Ecclesiae Possessionis, Esztelnek, Sedis Siculicalis Kézdi in Inclyto Regno Transylvaniae existentis habitus Plebanus, pro Singulari Suo secundo, ferventique erga Deum, Religionemque Catholica pietate, Certum Seminarium in attacta possessione, inque proprio suo fundo, sub nomine, et in honorem St. Simonis et Judae Apostolorum ita erigere, et fundare intendat, ut ibidem Juventus pure et praecise pro amplectendo Statu Ecclesiastico, tum in Vera Fide Catholica pietate, bonis moribus, et virtutibus, tum vero in Litteris Sedulo erudiri, et instrui, talique pacto modernae adeo gravi in praefato Regno Transylvaniae Sacerdotum Catholicorum penuriae et necessitati succurri cultusque Divinus, et Religio pristina facilius instaurari et maiora incrementa sua sumere possit; institit debito modo coram nobis, quatenus harc dicti Moysis Nagy intentionem ratam, gratam, et acceptam habere, eidemque assensum nostrum et annuentiam praebere vellemus. Nos itaque...'' (i. m. 19. o.) Szelepcsényi György prímás látta a vállalkozás nagyszerűségét és fontosságát, és teljes bizalommal nézett az intézmény kifejlôdése felé. Az esztelneki iskola nagyon látogatott lett, kiválóan is működött, érthetô, hogy felfigyelt rá az erdélyi egyházi és világi személyekbôl alakult Katolikus Státus, és azt ajánlotta az alapítónak: a félreesô Esztelnekrôl vigye át az iskolát Kanta faluba Kézdivásárhely városának tôszomszédságában (Felsôfehérvármegyében), mivel központi fekvésénél fogva alkalmasabb lesz a nevelôintézet számára, amit a szülôk is könnyebben el tudnak érni élelemmel és ruházattal tanuló fiaik részére. Az áttelepítésre vonatkozó feljegyzés egy kiszakított része: ,,... Nos Fratres Ord. Minor. Conventualium propter ruinatas etiam domos Esztelnekienses auxiliante gratia Dei sub protectione Beatissimae Mariae sine labe Conceptae scholas Esztelnekienses transtulimus in oppidum Kézdi-Vásárhely erudiendos, ubi die 21 eiusdem (azaz: Novembris anni 1696) omnes Confessi et Sacra Synaxi refecti, praesentibus Reverendissimo Domino Vicario Szebellebi Bartholomeo Vicario Generali Transsylvaniae solemnisante, assistentibus Dominis Plebanis de Szentkatolna et de Osdola, Concionem habente Domino Plebano de S. Spirito aliisque Dominis Plebanis.'' (i. m. 21. oldal) A fából épült székház és iskolahelyiség 1696 ôszén teljesen elkészült, november végén a tanítás megkezdôdött, amint a fenti okmány mutatja. Az iskolák prefektusává a sárosmegyei Raszlaviczy Bálint minorita ferencest nevezték ki, a poézis és syntaxis tanítójává pedig csíkszenttamási születésű rendtársát, Fénya Andrást. A többi osztályok tantárgyait az elôbb említett világi tanítók adták elô. Az 1699. évben gr. Apor István a kantai székházat és iskolát meglátogatva, a tapasztaltak fölötti megelégedésének kifejezésére egy földbirtokot ajándékozott. Ez a telek az elôbbinél alkalmasabbnak látszott, azért 1700-ban ott emeletes, tágas iskolát építettek, amelyben az év októberében az elôadások megkezdôdtek. Az iskola szomszédságában még két darab földbirtokot ajándékozott gr. Apor István 1701-ben örök alapítványul, és ezen a telken 1701. július 12-én lerakták az új székház alapkövét. Viszont 1709-ben lebontották az általa emelt iskolaépületet, amely a társház kertjének közepén nedves, süppedékes helyen volt, és a régi templom nyugati részén, a Keresztúri János Mihály és István által iskolai célra adományozott telekre tették át. Most már négy tágas terem szolgált az oktatás és nevelés céljára. (A tanítás 1751-ig ebben a faiskolában folyt, míg végül abban az évben befejezték a jelenlegi gimnázium kôépületét). (Hassák Vidor, i. m. 23. o.) Lublóváry György Testvér -- helyi tanulmányában szintén kitér e tényre. ,,A kantai rendház gyümölcsös kertjének közepén állott iskolában tanult a kis 13 éves Kelemen Sámuel. 1709-ben ezt az épületet lehordták, mert a közelben folyó Zsombor patak miatt alapja állandóan nedves volt és süppedt. A kis Kelemen Sámuel iskolaigazgatója Raszlaviczi Bálint minorita atya volt, akit hálás tanítványa bizonyára nem egyszer látogatott meg, mert az 1718-ig prefektuskodott.'' Nagy Miklós valószerű jelenetben érzékelteti a fiúcska és Nagy Mózes hivatásalakító találkozását... ,,Nagy Mózes éppen Zágonból, legdélibb filiájából volt visszatérôben 1690. esztendô ôszén. A zágoni Mikes-család újszülöttjét keresztelte ott meg, Kelemen nevét adva neki. Ez a Mikes Kelemen lett II. Rákóczi Ferenc apródja, hűséges íródeákja és kísérôje a száműzetésben. Ô írta azokat a szép magyar leveleket Rodostóban a nagy fejedelem elvonult, csöndes éveirôl és haláláról. Betért Nagy Mózes Baksafalván Kelemenékhez, mert nagyon kedvelte a családfôt. Nem csoda, hiszen a bejegyzések szerint Kelemen János 'pius et egregius', jámbor és kiváló ember volt. Sok gyermek nyüzsgött a házban. Nagy Mózes szétnézett köztük szokása szerint. Tréfásan megkorholta ôket, de volt abban dicséret is, meg biztatás. -- 'Ez a mi jövônk, a székely gyermek --, mondogatta a szülôknek. -- Ôk tartják fel emlékezetünket. De még inkább ôk veszik át az ôsi hitünket. Amit kapnak a családban, abból kell megélniök.' Ahogy aztán végigmustrálta ôket, megakadt tekintete a hét éves kis Sámuelen, boltozatos gyermekhomlokán és szelíd, komoly szemén. A szülôk is észrevették pillantását és Kelemenné sietett megemlíteni: 'Nagyon fogózik a könyvhöz, de csak forgatja az imádságos könyvet, mert nem ért a betűhöz, nincs aki rászoktassa. Ám szeret imádkozni, nem hiába bíztam a somlyói Szűzanyára még a születése elôtt'. -- 'Nincs itt semmi baj, semmi késedelem. Idejében eljövök a gyerekért, beteszem a kasba és elviszem oda, ahol kanállal eszik a tudományt. Ugye, eljössz?' -- A kisfiú ragyogó szemmel helyeselt. Nagy Mózes pedig frissen indult a szekérhez, pedig már a hatvanas évet is túlhaladta. De mutatni akarta az ô híveinek, hogy bírja a munkát. Csak ha magára maradt, tapogatta fáradt derekát.'' (Nagy Miklós, i. m. 5-6 o.) * * * Ottoboni Péter VIII. Sándor pápa uralkodása közepére tehetô e költôi szabadsággal, de nem alaptalanul leírt családi esemény; ô ugyanis 1689. okt. 6-ától 1691. február 2-án bekövetkezett haláláig uralkodott. Már megválasztásakor magas kornak örvendett (1610-ben született, Velencében). Bíboros korában is igen szerették szelídsége és jótékonysága miatt. Minthogy gyenge egészségi állapota szükségessé tette az államkormányzati segítséget, rokonainak túlzott tisztségvállalása nepotizmust szült. A törökök ellen harcoló Velencének hadihajókat, hadsereget és jelentôs pénzösszeget juttatott. A gallikanizmus ellenében 1890. aug. 4-én bullában újra érvénytelenítette az 1682-i Declaratiót. Nevét leginkább a Krisztina svéd királynô értékes kézirataiból álló könyvtár megszerzése örökítette meg, amely Bibliotheca Alexandrina néven a vatikáni könyvtár bekebelezett része. (Chobot Ferenc: A pápák története, Rákospalota 1909, 408- 409. o.) -- Síremlékén, a római Szent Péter templomban, márványdomborművön szenttéavatási jelenet látható, amint az ereklyéket és a jelképes adományokat: egy pár gerlét, gyertyát, vizet és bort az oltár elôtt trónján ülve átveszi. A kantai minorita rendház ,,Nem is kellett Nagy Mózesnek eljönni a gyermekért. Szekérre tette maga az apja három esztendô múltán. Nem hagyott neki békét a fia. Kelemenné pedig nemcsak hogy beletörôdött a gondolatba, de áldozatos, jólesô mosoly derült arcán, ha titokban arra gondolt, hogy fiát még talán oltár elôtt is láthatja, a csíksomlyói Szűzanya oltára elôtt.'' Majd így folytatja Nagy Miklós: ,,A kisfiút besorozták a kollégiumban a kezdôk közé betűvetésre. Mostmár csak nyáron ment haza, meg néha az ünnepekre. Az anyja örömmel látta évrôl-évre, hogy nem fonnyasztja a betű az ô kedvencét. Olyan szép szál fiúvá serdűlt, hogy még a Kelemenek közt is kimagasodott, pedig mindnyájan elég magas termetűek voltak...'' ,,Minorita atyák nevelték itt a kis Kelemen fiút. Ezek a hűséges szerzetesek az elnyomatás idején is kitartottak a magyarság mellett. A ferences atyák mellett ôk voltak a nép védelmezôi, vigasztalói, istápolói. A határon túlra, Moldovába és Havasalföldre került magyarokat is gondozták ezernyi életveszély közt. Látta ezt a növendék. Látta hogy küzdenek itt az iskoláért, amott a falvakban pedig a felnôttekért, hegyi utakon járva-kelve. És dobogó szívvel hallgatta, miket mond el egy-egy atya az útjáról, amelyet a moldvai magyarok közt végzett. Nem kellett ehhez több. A húsz éves fiú elhatározta, hogy belép a Minoriták szerzetébe.'' (i. m. 6-7. o.) * * * Knáisz Mihály (nagybecsű művének 361. oldalától kezdve) így méltatja Nagy Mózest, a Szentháromságról nevezett kantai konvent történeténél: ,,CONVENTUS CANTENSIS AD SANCTISSIMAM TRINITATEM. -- Admodum Reverendus Dominus Moyses Nagy, Vir vere Apostolicus anno 1690. in Finibus Principatus Transylvaniae, sede Siculorum Kézdi, Possessione Esztelnek, unde oriundus erat, ex zelo Catholicae Fidei conservandae et propagandae in Sito Paterno Fundo erigi curavit Scholas sub Titulo sanctorum Apostolorum Simonis et Judae. Clericos de consensu Archi- Episcopi Strigoniensis in Hungaria et Episcopi Transylvaniae sub Regulis a se praescriptis instituere volens, facultatemque tum illos, tum alios docendi a sanctissimo Domino Nostro Innocentio XI. per Admodum Reverendum Patrem Bonaventuram Guariny Ordinis Minorum S. Francisci Conventualium Missionarium Apostolicum, a Sacra item Congregatione de propaganda Fide impetrando, insuper ab eadem sacra Congregatione salarium quadraginta scutorum pro duobus Magistris obtinendo, curam novi Gymnasii, adjecta Ecclesiola lignea, assignatisque certis fundis hortis, agris, et foenilibus dicto R.P. Bonaventurae anno 1691. commiserat, solus vero Parochiam illius loci administravit. Pater vero Josephus Nicolaus Luciolli ejusdem Ordinis Minorum Conventualium S. Francisci Seraphici a dicta sacra Congregatione eo Praefecto dictarum Scholarum, submissus egit Officium suum conductis ex subsidio sacrae Congregationis Magistris saecularibus. Verum cum locus praefatus minus commodus, et idoneus intentis suis videretur, cogitavit zelosus ille Vir Apostolicus supralaudatus Seminarium suum cum Scholis in locum commodiorem et magis idoneum. Cantam videlicet I. Comitatui Albensi adjacentem, ad Kézdi-Vásárhely Trisedii, Metropolim transferre, obtinuitque statim ibidem pro erigendis Scholis et Fratrum Minoritarum Residentia Fundum unum a Spectabili Domino Petro Jankó anno 1692. et alium priori vicinum a Familia Kereszturiana anno 1695. quibus liberaliter suos Fundos vicinos Illustrissimus Dominus Comes Stephanus Apor anno 1699. Spectabilis Domina Barbara Sándor, Spectabilis Dominus Michael Kövér, et Illustrissimus Dominus Comes Michael Mikes de Zabola adjecere. His itaque ex parte obtentis anno 1696. dictus A.R. Dominus Moyses Nagy faventibus Patronis,... Residentiam ibidem et Scholas ex lignis aedificavit, quo etiam Patres Minoritae ad requisitionem Magnatum, Nobilium, ac totius Status Catholici cum benedictione sacrae Congregationis de propaganda Fide Scholas Esztelnekino transtulerunt, seque, ac sua omnia in Neo-erectas ligneas domunculas illocarunt, Juventutemque in Litteris, ac pietate cum solatio Magna tum, Nobilium, et universae plebis Catholicae educare coeperunt. Ipse vero promotor, ac zelator tam sancti operis A.R. Dominus Moyses Nagy anno dein 1709. die 11. Mensis Februarii vivere desiit. ... Residentia illa in dies incrementum sumpsit, et anno 1714. in Capitulo Provinciali Eperjessini celebrato Praesidente A.R.P.M. Andrea Schivellengriebel cum suis modis, et formis declarata et mutata fuit in Conventum, cujus primus Guardianus fuit A.R.P.M. Valentinus Raszlaviczy.'' * * * Egy-két apróság a szóban forgó helységekrôl. -- Kézdialmás kisközség volt Háromszék vármegye kézdi járásában, vasúti megállóval; utolsó postája Esztelnek. -- Kézdivásárhely Erdély legkeletibb fekvésű városa, a 46. szélességi fokon. A Feketeügy lapályán, a Torja patak mellett fekszik: egyike a székelyföld legcsinosabb városainak, sajátszerű építésmódjával. Helyén az ókorban római telep volt. Legrégibb kiváltságait Zsigmond királytól kapta 1427-ben. György testvér tudósításával fejezzük be ez elsô fejezetet (Kelemen Atya Közlönye, 12-14.): ,,Nagy Mózes 1709. év februárjában látogatta meg zágoni híveit s ott lázas betegség után, február 8-án hunyt el. Kívánsága szerint a kantai minoriták templomába temették, hol sírja jelenleg a templom szentélye elôtt három lépésnyire található. A templomtól nehány lépésre, az utca tulsó oldalán levô, b.e. Majláth gróf érsek által épített remek státusi gimnázium Nagy Mózes nevét viseli 1940 óta. A kantai minorita rendházban a következô eredeti, kézzel írott munkákat találtam ez idôbôl: 1. Origo Conventus Cantensis 1674. 2. Tabella exhibens omnes P. Prefectos, A.P. Professores ac Magistros Scholarum Cantensium ab exordiis earum usque ad praesens tempus seu ab anno 1680 usque ad annum praesentem 1816.'' - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - ,,A rendházban számtalanszor láthatjuk Kelemen Didák kedves tanítványának, a miskolci származású író és minorita tartományi fônök, Jakabfalvy Román (1691-1777) aláírását. Ugyanígy találhatunk egykorú feljegyzéseket, melyek igazolják, hogy a Kelemenek a régi idôkben mennyit dolgoztak az Egyházért. E Kelemen atyával kapcsolatos emlékek jelentôsége akkor érthetôbb, ha kissé bepillantunk Erdélynek Didák atya születése körüli korába és keressük azt az okot, mely a Mindenható eszköze volt élethivatásának megválasztásában.'' ======================================================================== II. Kelemen Sámuel szerzetesi és papi hivatásának kialakulása. A minorita ferencrendbe lépése, újoncéve és fogadalomtétele. Pappászentelése és magiszteri képesítése (1693-1708) Kelemen Sámuel a ferences vonzóerô hatása alatt -- XII. Ince pápasága (1691-1700) -- Mai tanúságtétel Kelemen Sámuel Didák szerzetesi hivatásának kialakulásáról -- Kantáról Eperjesre -- Eperjes népiségek műveltségi központja -- Kelemen Sámuel szerzetesi beöltözése és új neve: Didák -- Frater Didák szerzetesi fogadalomtétele -- Kisebb egyházi rendei, ,,gyakorlati'' lelkipásztorkodása, pappászentelése -- Carucci Bernardin egyetemes rendfônöksége (1707-1713) -- P. Kelemen Didák magiszteri képesítése -- A magyarországi helyzet XI. Kelemen pápa idején (1700-1712) -- A magyar minorita belmisszió működése és vértanúi Az elôzô fejezetben bôven ismertettük a Székelyföld apostolának, Nagy Mózesnek vonzó életét és idôálló műveit; könnyű lesz megérteni tehát errôl -- ha nem is egyedüli -- oldaláról Isten Szolgájának, Kelemen Didáknak mély katolikus hitvilágát, szerzetesi és papi hivatásának kialakulását. Kelemen Sámuel a ferences vonzóerô hatása alatt Ott hagytuk el Sámuel életsorát, hogy tizedik életévében, 1693-ban bekerült a kantai iskolába. Kitűnô forrásmunkák állanak rendelkezésünkre, könnyű feladat világos képet nyújtani neveltetésérôl és iskoláiról. Amikor megkezdte tanulmányait Kantán, 1691 óta Pignatelli Antal XlI. Ince pápa kormányozta az Egyházat. A korrajzhoz hozzátartozik az Egyház látható fejének élete és működése is. -- XII. Ince pápa ,,Romanum decet Pontificem'' kezdetű, 1692. június 22-én kelt bullájával megszüntette a szertelen rokonpártolást az egyházi hivatalokban és 1693-ban a hivatalok megvásárolhatóságát. Az egyházi állam javára kitűnô törvényeket hozott, és igen elônyös összeköttetéseket teremtett a katolikus államokkal. Az ô nevéhez fűzôdik Fénélon 23 téves tételének elítélése 1699-ben; Fénélon azonnal alá is vetette magát a pápa ítéletének, elfogadva a helyes mystikai felfogást. XII. Ince szegény gyermekek számára nevelôintézeteket, az elaggottaknak és munkaképteleneknek menházakat alapított; a koldulást eltiltotta, a rokokó hajviselettel meg szerencsejátékokkal együtt. Rómában felépítette a Sz. Mihály hospitiumot és a montecitoriói palotát (az olasz parlament mai székházát). Az 1700. esztendôre meghirdette a jubileumot, de betegsége miatt nem ô nyitotta meg. 1700. szept. 28-án halt meg. (Chobot, a Pápák története, 409.) ,,Kanta helység minoritazárda iskolájában nemcsak az elemi ismereteket, hanem a deák tudományokat is tanították. Ide járt Kelemen Didák és a szorgalmas, jó magaviseletű s lelki elmélyedésre hajló tanulóra nagy hatással volt tanító mestereinek, a rend férfiainak egyszerű, lemondó és áldozatos élete s működése. Itt érlelôdött meg benne az elhatározás, hogy ô is követni fogja a megdicsôült Pátriarcha tanítását, és életét Isten szolgálatának s szenvedô magyar testvérei vigasztalásának, megsegítésének szenteli.'' (Csák, i. m. 14.) Sámuel minden bizonnyal hallotta Assisi Szent Ferenc követôitôl, hogy mint lett a gazdag posztókereskedô, Pietro di Bernardone fia, Assisi városának egyik legvidámabb fiatalembere, ,,aranyifja'', de hogy így is tiszta érzelmű, példásan fegyelmezett maradt a nôi nemmel szemben; ... hogy milyen nagylelkű volt a szegényekhez, a középkor éltetô gondolatát gyakorlattá téve az evangélium szellemében; ... hogy mily mély érzelmekkel telt el a természet láttára finom örökségeként dél-franciaországi anyjának; ... hogy Umbria két városa, Perugia és Assisi között 1202-ben kitört viszály alatt egy évig fogságban tartották; ... hogy vágyódott azonban késôbb is a lovagi élet után, és mégis, egy jelentôségteljes álom hatásaként, miként mondott le a világi dicsôségrôl; ... és aztán hogy adta magát arra az igazi életre, Krisztus Jézus életének utánzására, melyet eladdig tökéletlenül folytatott; ... hogy remeteként barlangokba húzódott elmélkedni, imádkozni, és hogy düledezô templomokat kegyesen tatarozgatott; ... hogy mily szent hittek zarándokolt Rómába, és mint kéregetett a neki annyira kedves francia nyelven alamizsnát a Szent Péter templom ajtajában, koldustól kölcsönkért cundrában... ; ... hogy miképpen vallotta ,,az Úr kegyelmének'' a bélpoklosok, a leprások ápolhatását, ott, a porciunkulai út mentén az assisi kórházban, ahol a szomorú emberroncsok körülvették, és ô a feléje nyújtott sebborította kezeket megcsókolta... ; ... hogy gyöngéd ragaszkodással, vonzódással az istenházához, szíve egyszerűségében leginkább ekként imádkozott: ,,Imádunk Tégedet, Úr Jézus Krisztusunk, itt és minden templomodban, ahány csak áll a világon, és áldunk Tégedet, mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot!'' ... hogy az assisi Szent Damján templomban a feszület beszélt hozzá: ,,Menj, Francesco, és építsd fel házamat, mert közel áll ahhoz, hogy összeomoljon!'' ... hogy végleg szakított a világi elônyökkel, Assisi püspöke elôtt még ruháját is visszaadva atyjának, mert azután már csak Istennek kívánta mondani: Atyám! ... hogy utána úgy járt-kelt a világban, mint egy ,,az idegenek és zarándokok'' közül, akikrôl az evangélium beszél; ... hogy küldetést vállalt magára békét hirdetni és megtérést, mint a ,,nagy Király hírnöke''... ; ... hogy ekkortól majd itt, majd ott jelent meg a tanyai lakók festetlen gyapjúból szôtt szürkés ruhájában, csuklyásan, kötéllel a derekán, és akivel csak találkozott, így üdvözölte: Az Úr adjon neked békességet! Istennel, másokkal és magaddal... ; ... hogy sokan követôivé váltak, akik részére szabályzatot is írt, amit a pápa jóváhagyott, és kezdetét vette a ,,kisebb testvérek'' szerzetesi élete... {kép} ,,Küldetést vállalt magára békét hirdetni és megtérést...'' (Assisi Szent Ferenc, P. Stefano Macario olajfestménye a nápolyi San Lorenzo Maggiore minorita kolostorban.) * * * Itt helyén lesz tisztelt erdélyi ferences kutatónk 1973 decemberében írt postai levelezôlapjának idevonatkozó néhány kedves sora: ,,Érdeklôdésére Kelemen Didák életére vonatkozólag alábbiakat válaszolhatom, fôleg szülôföldjére és tanulási helyére vonatkozólag... Iskola elôször Esztelneken 1681-1696-ig. Átköltözött Kantába 1696. Kanta önálló helység volt, az egykori Felsô-Fejérmegye részeként. Az elsô iskola fából épült. Bentlakásra szintén külön faházacskák szolgáltak. Itt diákoskodott Kelemen kb. 1703-ig. Ez az iskola már gimnázium. A mai templom 1727-1795-ben épült. Új gimnáziumot építettek: 1831. Szemináriumot is, a templomhoz csatolva két oldalt. Épületek megvannak. Gimnáziumot az egyházmegye vette át. Külön gimnáziumot épített. Az esztelneki iskolában, majd Kantában elsô mesterei olasz missziós minoriták: P. Guarini Bonaventura, P. Lucioli Miklós. Kezük alatt nevelkedett, nyerte hivatását.'' Ismét csak tôle veszem, az 1974. május elsején írt lapjáról, e szavakat: ,,Hivatásával, növendékkorával, hatalmas apostolkodásával kapcsolatosan részletes kitérést érdemel és kíván az akkori helybeli Apostoli Misszió kihangsúlyozása. Olasz mesterei ennek voltak a tagjai. Még nagyobb szerep juttatandó Nagy Mózesnek, aki személyében szintén nagy apostol volt. Itten pedig mint iskolaalapító, minoritatelepítô és szellem-átadó. A mesterek kezdetben olaszok voltak, de Didák a tudást, hivatást, küldetést tôlük Nagy Mózes és Baksafalva helyi örökségével asszimilálta.'' Aranyat érô tanácsok, amelyek utólag igazolták, hogy nem túlzott fejezetünknek erre szánt része. Idevalók Lublóváry Gaszton, a minorita harmadik rendi ,,György Testvér'' szavai is a Kelemen Atya Közlönye 1944-i számából: ,,Ezek után különösebb nehézség nélkül állapítható meg, ki és mi ragadta magával az ifjú Kelemen Sámuelt.'' P. Dr. Monay Ferenc az iskola szellemi hatását Kelemen Sámuel életében ekként foglalja össze: ,,Raszlaviczi Bálint, Fénya András, Neusser Konstantin, az alakuló kantai gimnázium elsô tanárai kitűnô képzést adtak a fiatal diáknak. Késôbbi írásai igazolják, hogy korának összes ismereteiben jártas volt. De igazolják különösen magyaros írói készségét. ami abban az idôben annyira ritka volt. Faházikóban aranylelkű mesterek osztották a tudást az odagyülekezô székely ifjaknak. A komoly tudáson kívül egyebet is észrevett tanárain az élesszemű Kelemen-fiú. Látta magatartásukat az iskolában, az iskolán kívül, a templomban az Úristennek szemben és künn a néppel. Figyelte a feddhetetlen papi életet meg a szigorú szerzetesi fegyelmet. Mindez megfogta, vonzotta a romlatlan ifjú lelket; ô is ilyen akart lenni. Elhatározta, hogy közéjük áll: minorita lesz. A gimnáziumi tanulmányok befejezte után a 18 éves ifjú jelentkezett felvételre a szerzet elöljáróinál. Felvették és Eperjesre küldték, hogy a próbaévet ott töltse.'' (i. m. 6.) Kantából Eperjesre ,,Elôbb hazament és elbúcsúzott szüleitôl, a rokonságtól, az Avas- hegy alján elterülô szülôföldtôl. Aztán gyalog nekivágott a messzi útnak föl északra Eperjesig. Így búcsúzott vándorolva a székely havasoktól, az erdélyi Mezôségtôl, aztán átkelt a határhegyeken, ment a Szamos mentén, a szatmári végeken, majd a Tiszán át, Borsodon keresztül Abaujnak, míg megérkezett az eperjesi minorita rendházba'', képzelteti el velünk Nagy Miklós Kelemen Sámuel hosszú útját. (i. m. 7.) ,,Fodor Ferenc leírása szerint a XVIII. században beláthatatlan mocsárrengetegek, nádasok, mocsári erdôk, lápok borították a magyar Alföldet. Vagy a futóhomok uralkodott a tájon. A török idôk után még megmaradt magyarság az Alföldön állattenyésztésbôl élt. Sok község pusztult el a hosszú háborús világ idején, helyüket a vadon borította. Kevés maradt meg, az is nélkülözte az iható vizet. Máramarosszigetrôl a sót Szolnokra például dereglyén szállították, de nem végig a Tiszán, hanem rövidebb úton: Szatmárban elhagyva a Tiszát, a Szamos, Kraszna, Berettyó, Kôrösök mocsarain végighajózva. Szegedrôl a zsombolyai vásárra szintén dereglyén jártak, nem szekéren. Bihar megyében oly kevés volt a gabonatermô föld, hogy a jobbágyok ott az adót gabona helyett teknôsbékában fizették. Így láthatta a 19 éves Kelemen Sámuel a vidéket, mikor Kantából Eperjesre utazott, de késôbbi élete folyamán is sokat rótta ezt a földet.'' (Kelemen A. Közl. 18.) * * * Knáisz Mihály Kronológiája 236. oldalán ,,De Franca Villa, Fragopoli, alias Eperies in Inclyto Comitatu Saáros'' értekezik, vagyis Eperjesrôl, az ottani konventrôl. Ez utóbbiról alánt lesz szó, most mindössze az általános városképet ismertetjük. Eperjes (Eperies, Pressov, Presov) a hajdani Sáros megyében a Tarca folyó balpartján, erdôs hegység aljában fekszik. A szabályosan épített csinos város középpontja az északról dél felé hosszan húzódó fôutca, amelynek közepén a Szent Miklósnak szentelt plébániai templom áll, tökéletes csúcsíves modorban, a XIV. századból. A helyi hagyomány szerint Vak Béla király alapította 1132-ben. II. Géza alatt német telepesek jöttek a városba. Róbert Károly 1312-ben falakkal és bástyákkal vétette körül. II. Ulászló 1514-ben szabad királyi) várossá tette. Idôk folyamán sokat szenvedett háborúktól és egyéb csapásoktól. Eperjesen nemzetek találkoztak, mondotta örömmel a jelen idôk egyik helyi tekintélye, és a kultúrában egyesültek, valamint a hitben és társadalmi életükben: németek, magyarok, szlovákok, rutének, bulgárok. A minoriták ôsi temploma igen régi, kórházi templom, ,,ecclesia nosocomialis'', vagy ,,ecclesia hospitalis'' volt. Bejárata nyugatra feküdt, ahol jelenleg a szentély áll. A ,,régi residentia'', ahogyan most mondják, a mai görög katolikus püspöki palota egy része. A XVI. század elején, amikor Eperjesnek csaknem egész lakossága az új tant fogadta el, ezt a templomot is protestánsok foglalták el az ágostai hitvallás evangélikus szlovák nyelvű hívei részére. A minoriták I. Lipót király rendeletére 1673-ban kapták meg Szegedy Ferenc egri püspöktôl. A szerzet részérôl P. Reggiani a S. Felice vette át, aki az újonnan szervezett konvent elöljárójává P. Artoi Tamást tette meg. A minoriták idejében kegyes jótevôk segítették a templomot. Különösen kitűnt közülük Keczer István csanádi püspök, meg a nagyváradi káptalan feje, meghosszabbítva a templom hajóját, új szentélyt és kórust építve, fôoltárt, padokat, szószéket, orgonát adományozva, kialakítva a templom homlokzatát is. Az újjáteremtett templomot 1759-ben Keresztelô Szent János ünnepén Zbiskó József Károly püspök, szepesi kanonok szentelte fel. Ruby József: Az eperjesi Kir. Kath. Fôgymnasium Története 1673-1890, Eperjes, 1890, című munkájában megemlíti, hogy a jezsuiták 1673-ban hozták be a nyilvános körmeneteket; ezek elseje volt a nagypénteki, vagyis a bűnbánók körmenete; a második az itt elôször végzett úrnapi körmenet, amelynek emeléséhez nagyban hozzájárultak az eperjesi minorita zárda szerzetesei; az úrnapi körmenet a minoriták templomából indult ki, és részt vett rajta a munkácsi g.k. püspök is papjaival együtt, akik két oltárnál az evangéliumot saját nyelvükön olvasták. ,,1706 körük az eperjesi jezsuiták a minorita zárda közelében laktak, a kórházban tanítottak és istentiszteleteiket és egyéb parochiális functióikat is a minorita templomban végezték.'' (i. m. 42.) A tanítás anyaga így alakult: rhetorica, poesis, syntaxis, grammatica, Principistae, Parvistae. -- A jezsuiták 1718-ban kezdték az anyakönyvet írni, amit aztán a minoriták és observáns ferencesek folytattak. Végül: a minorita templomot 1788-ban tűzvész rongálta meg, s a rendnek II. József császár által történt feloszlatása után egyébként is árván maradt templomot a kassai g.k. vikáriusnak engedték át; 1817-ben püspöki székesegyház lett. {kép} Az eperjesi volt minorita templom homlokzata, amely 1817-tôl görög katolikus püspöki székesegyház. De térjünk vissza Kelemen Sámuel eperjesi próbaévéhez. ,,Itt öltöztette be 1702. november 19-én Artoi Tamás tartományi fônök a minoriták habitusába. A Sámuel keresztneve helyett a Didák rendi nevet vette fel. Ugyanezen hónap 13-án van Szent Didák, a Kanári szigetek apostolának napja. Bizonyára így eshetett a választás új, rendi nevére. Assisi szt. Ferenc fia: Szent Didák a betegek, az elveszett tárgyukat keresôk, az evangéliumi egyszerűség, az alázatosság, a kötelességteljesítés, a szeszélyeket tűrôk, az önlegyôzés, a szeretet szentje. Kinek szokása volt, hogy a beteg sebét vagy homlokát a Szűz Anya elôtt égô mécs olajával megkenje. Ha figyelemmel kísérjük Kelemen atya életét, megállapíthatjuk, hogy Szent Didák eme erényeit maradéktalanuk követte.'' (Kelemen Atya Közlönye, 18.) * * * Szokás a szerzetesrendekben manapság is más nevet adni a jelöltnek, az új rendtagnak, mint amit addig viselt keresztnévként; annak kifejezésére, hogy elhagyja a világot, szinte ismeretlen óhajt lenni, és elkötelezi magát a szerzet kebelén belül a teljes alárendeltséggel, erkölcsi hivatással, természetfeletti érdemű munkával. Az újoncnak kiosztott név váratlanul jön, nem kérdezik meg, tetszik-e vagy nem, -- hiába is kérdeznék a hagiográfiában alig járatos növendéket --, de a nem késlekedô megszokáson és mindjobban kifejlôdô vonzalmon kívül az esetek túlnyomó részében a szerzetesi név egykori szent viselôjének tudatos vagy önkéntelen követése is bekövetkezik. Az isteni kegyelem titka az, hogy az új égi pártfogó mily mértékben kíséri életpályáján a szerzetest, akinek a rendalapítón kívül, íme, egy másik élethôs is segítségére lesz az örök hazából. Kelemen Sámuel a Didák nevet kapta a minoritarendbe lépésekor. Lehet, hogy hallott már róla, de ha elôbb nem, úgy az eperjesi noviciátusban minden bizonnyal megismertették vele. ... Jó kétszáz évvel korábban élt, mint ô maga. Spanyol földön, Andalúziában született; a keresztségben a spanyolok legnépszerűbb szentjének, Jakab apostolnak a nevét kapta, ennek spanyolos alakjából alakult ki ,,Diego'', majd a latin ,,Didacus''. Jakab-Didák nagyon alacsony sorsú családból származott. Mivel már kora gyermekségében különös vonzalmat érzett a vallásos élet iránt, serdültebb korában egy példás életű, idôs pap mellé szegôdött, aki városa határában a Sz. Miklós kápolna mellett remetéskedett. Hosszú éveket töltött itt visszavonultan, ima, elmélkedés és munka között; kosarat font, gyékényt szôtt, házi eszközöket készített, amiket elajándékozgatott, mert pénzt nem fogadott el sohasem értük. Remeteélete egyetlen fájdalma a köztisztelet volt, amelyben részesítették; mihelyt tehette, azonnal elhagyta a világot, a Cordova közelében fekvô Arizzáfa ferences kolostorába lépett, amelynek szigorú fegyelme messze földön híres volt. Mint szerzetes buzgón gyakorolta az igénytelenség, türelem, alázat, engedelmesség, áhítat és szívtisztaság erényét. A nehéz veszôdséggel járó munkát végezte a legszívesebben. Mint Assisi Szent Ferenc hű követôje hôsies buzgalommal gyakorolta az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit, a magától megvont ételt a szegényeknek adta, koldult nekik, s amikor elöljárói felpanaszolták neki túlzását, meggyôzte ôket, hogy a szívbôl adott alamizsna meghozza a maga gyümölcsét. Ahol ô kért, a kolostor részére is, sohasem hiányzott a segítség. Spanyol Didák testvér az életszentség magaslatára jutott. Felettesei a Kanári szigetekre küldték hithirdetônek, megbízva a Fuerteventura sziget kolostorának vezetésével. Örömest vállalta a feladatot, mivel a misszió új teret nyitott lángoló felebaráti szeretetének, titokban remélve a vértanúságot is a vad bennszülött guanchok között. Fáradhatatlan igehirdetésével száz- és százszámra nyerte meg a sziget lakóit a keresztény hitnek, támogatva ôket mindennemű bajukban. Azonban minél eredményesebben térített, annál messzibbnek tűnt a vértanúság. Merész lépésre szánta el magát: átteszi működési központját a Nagy- Kanári szigetekre, ahol az ôslakók kíméletlenül jártak el minden hithirdetôvel. Útja közben a vihar más irányba sodorta hajójukat, de bár e sikertelenség nem térítette el eredeti tervétôl, saját társai és a hajósok tanácsa elôtt meghajolt, visszatérve Fuerteventurába. Innen 1444-ben elöljárói engedélyével visszament arizzáfai kolostorába. Az 1450. jubileumi szentévre sok-sok honfitársával Rómába zarándokolt Sziénai Szent Bernardin ferences rendtársa szenttéavatására. Az Örök Városban az irgalmas szeretet hôsévé vált. A szokatlan hôség és hiányos élelmezés súlyos járványt okozott, ezernyi- ezer áldozatot szedve, fôleg a hidegebb éghajlathoz szokott idegenek között. A római Aracoeli ferences kolostor nyolcszáz betegápolóval kórházzá alakult, Didák testvér vezetése alatt. A pestises betegeket ô vette körül a legbátrabb szeretettel. A betegekrôl a legínségesebb napokban is képes volt gondoskodni. Hosszú római tartózkodás után visszatért hazájába, az alcalai kolostorba, ahol tizenhárom évet töltött szeretetszolgálatban és szemlélôdésben, misztikus elragadtatások között. Rejteni igyekezett lelki titkait, de minduntalan kitűnt életszentsége. Hosszú, kínos betegség támadta meg egészségét, de zokszó nélkül viselte. Közvetlenül halála elôtt a legelnyűttebb szerzetesi öltönyt adatta magára, sűrű könnyhullatások között bocsánatot kért mindennemű vétkéért, és kezében feszülettel 1463. november 12-én meghalt. Alcalában temették el; szívét késôbb II. Fülöp az Escoriál templomába vitette. Mivel közbenjárására már életében, de még inkább halála után csodák történtek, a minorita ferencrendi V. Sixtus 1588-ban szentté avatta. Adatszerűen nincs bizonyítva, hogy Kelemen Sámuel Fráter Didák, eperjesi novícius korában, mindennek tökéletes tudtával lépett volna rendi védôszentje nyomába, de hogy közbenjárásával szentül élt, az elkövetkezendô idôk mutatták. Kelemen Sámuel eperjesi beöltözésének (1702. nov. 19.) latin nyelvű okmánya Kelemen Sámuel eperjesi beöltözésének tényérôl a latin nyelvű okmány hiteles fényképmásolatával rendelkezünk, amivel P. Szendrey Zoltán Bonaventúra, O.F.M. Conv., az 1950 elôtti esztendôkben miskolci házfônök, rendtartományi definitor, jelenleg pedig nyírbélteki plébános, volt szíves 1973 nyarán megajándékozni. Az okirat tulajdonképpen az eperjesi rendházba kebelezett rendtagok jegyzôkönyvében található: ,,Liber Religiosorum Susceptorum in filios Conventus Nostri S. Joannis Baptistae Eperiesiensis: Comparatus a Superiore pro hoc existente locali P. Fr. Thoma Artoi Anno 1675. Die 27. Januarii.'' A 7. oldalon ez olvasható: ,,Die 19. Anno 1702 Mensis Novembris Praemissis praemittendis, indutus est ad Sacrum habitum Eperiesini Nobilis ac Egregius Juvenis Samuel Kelemen Siculus per Adm. ac Egregium Patrem Magistrum Thomam Artoi Provinciae Hungariae S. Elizabetthae Provincialem actualem. Testibus praesentibus Adm. Rdo Patre Guardiano Bonaventura Reznikovits. Item Rdo Patre Casimiro Sztrankai (?) P.T. Magistro Professorum ac Novitiorum et aliis adstantibus Clericis Professis ac Laicis. Cujus Nomen Religionis Didacus. In ipsa Octava Sancti Didaci. Magister Novitiorum... Intra Nonam et Horam Decimam. Frater Didacus Kelemen m.p.'. P. Dr. Monay Ferenc a minoritává lett Kelemen Sámuel, Didák testvér szellemi és tudományos nevelésérôl dicsérô szavakkal tesz említést idézett füzetében: ,,Eperjesen új látókör nyílt meg szemei elôtt. A magyarországi minoritáknak kitűnô fôiskolájuk volt e kolostorban. A tanárok, köztük többen a lengyel, az olasz vagy a német provinciából, a bécsi, a krakkói egyetemeken, vagy a római Sz. Bonaventúra kollégiumban nyerték kiképzésüket. A fôiskolán bölcseleti, hittudományi és jogi elôadások folytak és, mint a Róma által elismert Studium Generale, a hittudományokból baccalaureus és magister címet is adott. A tanulnivágyó székely fiú, most már Didák testvér, itt tehát bôven kielégíthette tudásszomját.'' Knáisz Mihály fontos rendtörténeti munkájában ezeket találjuk az eperjesi házra vonatkozóan: ,,Conventus Eperjesiensis ad Sanctum Joannem Baptistam. -- Anno 1673. acquisitus est Conventus Eperjesiensis in Dioecesi Agriensi, Comitatu Saárosiensi, Libera, Regiaque Civitate Eperjesiensi situs, opera, et industria A.R.P.M. Joannis Baptistae Reggiani a S. Felice saepe laudati, cui anno praedicto per Illustrissimum, ac Reverendissimum Dominum Szegedy Episcopum Agriensem, qua Ordinarium..., ex gratioso Mandato Romanorum Imperatoris, et Hungariae Regis Leopoldi in perpetuum collata, et resignata est Ecclesia Hospitalis cum Domo adnexa ad portam inferiorem dictae civitatis...'', hivatkozva a hiteles okmányokra, majd hozzátéve, hogy a konvent elsô guardiánja P. Artoi Tamás volt, akit 1675-ben a Quintoforumban tartott definitóriumi gyűlés választott meg Reggiani Generális Kommisszárius elnöklete alatt. Sajnos, a kedvezô kezdet rosszra fordult, mivel a Thököly-mozgalom alatt a templomot erôszakosan elvették a lutheránusok, míg 1686-ban Lipót király jóvoltából és rendeletére (1685. dec. 28.) ismét vissza nem került a minorita ferencrend birtokába, ,,... sicuti etiam effective publice in Foro Eperjesiensi restituta, et resignata est P. Magistro Joanni Baptistae Reggiano, qui etiam dictam Ecclesiam acceptavit, et reconciliavit, ac die 10. Februarii anno 1686. Sacrum ibidem solemniter celebrando, et in gratiarum actionem Hymnum Ambrosianum decantando Conventum inhabitare coepit.'' (i. m. 328-329.) Nem folytatva az eperjesi ház történetét, pusztán azt vesszük még át Knáisz Mihálytól, hogy elöljárói 1673-tól az elsô idôkben így következtek: ,,1673. P.M. Thomas Artoi Praesidens. 167? Idem Proto Guardianus. (a harmadik számjegy nem olvasható ki). 1683. Per Asseclas Tökölianos Fratres nostri exturbati, et ejecti et Anno 1686. Ecclesia et Conventus restituitur 30. Januarii. 1686. P. M. Thomas Artoi Guardianus. 1691. P. B. Petrus Marikovszki. 1692. P. M. Thomas Artoi. 1702. P. B. Bonaventura Reschnikovits (sic Knáisz). 1702. P. M. Thomas Artoi 15 Julii. 1712. P. M. Victorinus Bellevary Praesidens, Guardianus in pectore Provincialis.'' Kelemen Sámuel Didáknak Eperjesen kezdôdô szerzetesi életében, ebben a házban még a következô atyák viselték a guardiáni tisztséget ,,1720. P. M. Antonius Spurger. 1721. P. M. Modestus Benkö. 1722. P. M. Daniel Schiwecz. 1723. P. M. Victorinus Bellevary. 1726. P. M. Daniel Schivecz. 1728. P. M. Leopoldus Auer. 1729. P. M. Victorinus Bellevary. 1730. P. M. Cornelius Horn. 1732. P. M. Sigismundus Alexius Ladányi. 1735. P.M. Damianus Gottfrid. 1736. P. M. Sigismundus Alexius Ladányi. 1745. P. M. Daniel Komparits.'' Mindezt azért, hogy az eperjesi minorita kolostor ily irányú története is tájékoztasson bennünket Kelemen Didák életkörülményeirôl. Ugyanígy ide kívánkozik Lublóváry Gaszton György Testvérünk adata: ,,P. Artori Tamás magyarországi, egyben erdélyi minorita tartományfônököt II. Rákóczi Ferenc igaz ember és jó kurucnak tartotta. A Nagyságos Fejedelem egyik udvari káplánja is a minorita gróf Kéry Ádám volt. Úgyszintén minorita báró Andrássy Miklós is, ki Rákóczi nemzeti felkelésében egy körülbelül 1000 fônyi tatár hadnak parancsnoka. A tatárok derviskapitánynak vagy Andrássy basának hívták, mert hadiöltözete alatt a szerzetes öltönyt viselte.'' * * * Kelemen Sámuel belépésekor a minorita ferencrendbe (1702), a generális miniszter a velencei származású Coronelli Vince volt, akit a római nagygyűlés 1701-ben választott meg, XI. Kelemen pápa uralkodása alatt. A rendet 1707-ig kormányozta; tehát Kelemen Sámuel Fráter Didák kispapi élete csaknem teljesen Coronelli rendfônöksége alatt folyt le. P. Coronelli, korának neves kutatója lévén, a velencei köztársaság megválasztott ,,űrtudósa'' lett, ,,electus Cosmographus''! Assisi Szent Ferenc óta ô volt a minoritarend 78. fôelöljárója. (Knáisz, i. m. 217.) Kelemen Didák szerzetesi fogadalomtétele ,,Tanulmányait ott végezte Eperjesen, -- írja Nagy Miklós Kelemen Didákról --, Rákóczi hűséges városában. Míg a hadiszerencse a kurucok és labancok közt éveken át változott, ô minden erejét összeszedve készült a papságra. Igazi hivatása volt, tehát jól tudta, hogy mint pap rengeteget tehet a nemzetéért, bárhova állítja a Gondviselés. Mint teológus, az elsôk között volt szorgalmával, buzgóságával.'' (i. m. 8.) Az Úr ott, a noviciátusban, a lelki kiképzés és apostolkodásra készülés gyakorló terével várta. Az újoncév a szerzetesi élet tavasza, amikor kipattannak az imaélet, elmélkedés, önkéntes lemondás rügyei, majd virágba borulnak a keresztény erények, a szerzetesi hivatással együtt járó kemény elhatározások, a szenteknek, fôként a rendalapítónak példája szerint. Kelemen Sámuel elôtt Assisi Szent Ferenc állt, az ô imáját állandóan hallhatta a lelkében: ,,Deus meus et omnia!'', ,,Istenem és mindenem!'' Az eperjesi hegyes-dombos táj, -- egy kicsit mintha Umbria lenne --, a hely történelmisége, a szent érzelmeket támogató művészi hangulat, a sok együttes hatás közrejátszott a székely növendék lelkiségének kialakulásában. Bizonyára hamar kitűnt rendkívüli értelmével, példás viselkedésével, szerzetesi készségével. Szabatosan készítette elô ôket az újoncmester (beh jó lenne ismerni a nevét!) Assisi Szent Ferenc követésére a ,,Regula et vita Fratrum Minorum'' magasztos szellemével, amely nemcsak elôírás, hanem igazi élet. A Szentlélektôl sugallt Regula tizenkét fejezetben felvázolja a minoriták életmódját, a rendbe való felvételt, az imaéletet, a böjti fegyelmet, az apostoli munkálkodást, az alázatos koldulás erényét, a bűnbánattartást, a Generális Miniszter megválasztását, a pogányok közti hithirdetés fontosságát és más szerzetesi fegyelmet. I. ,,Frater Minor'', ,,Kisebb Testvér''! Más számára segítség, szolgálat, áldás! Megtartani az Evangéliumot! ,,Engedelmességben'' valakinek az irányítása, felelôssége, ellenôrzése mellett; akkor is, ha nem tartózkodik állandóan egy helyen..., a ,,konventben'' ... ,,Tulajdon nélkül'', ,,sine proprio''...; nem nyomorban, de nem tart magáénak és nem tart meg magának semmit. ,,Tisztaságban'', -- ez több mint a puszta nôtlenség... Tisztelet, engedelmesség a Pápa és Egyház iránt, tisztelet és engedelmesség Szent Ferencnek és utódainak! II. A tartományfônök vehet fel új tagokat a rendbe; ô vizsgálja meg a jelölt felfogását a katolikus hit és az Egyház tanítása felôl a szentségekrôl, és ha mindezt hiszi, és vallani kívánja azután is ,,hűségesen'', ,,fideliter'' meg ,,erôsen'', ,,firmiter'', mindvégig: beöltöztetik a szerzetesi ruhába. A próbaév leteltével ,,bocsássák'' (!) ,,engedelmességre'', ígéretük árán, hogy ezt ,,az életet és szabályt'' mindig tiszteletben tartják. Hordjanak a testvérek hitvány ruhákat, ,,vestimentis vilibus induantur''. -- Szent Ferenc inti és buzdítja a testvéreket, hogy ne ítélkezzenek a módosan és cifrán öltözködôk fölött, vagy akik válogatott ételeket és italokat fogyasztanak, hanem inkább saját magát ítélje és vesse meg mindenki! III. Tanácsolja nekik és inti, buzdítja ôket, hogy mikor a világban járnak, ,,vadant per mundum'', ne vitatkozzanak, ne perlekedjenek, ne ítélkezzenek mások fölött, hanem legyenek megértôk, békések, szerények, szelídek és alázatosak, tisztelettel beszélve (,,honeste'') mindenkivel, ahogy illik. Ha betérnek valahová, ez legyen az elsô szavuk: Béke e háznak! Ha pedig megkínálják ôket, bármit ehetnek, a szent Evangéliumnak megfelelôen. IV. Lemondást parancsol a pénzhasználatról, de kötelezi a testvérületet a betegek, azonkívül és különösen a más égöv alatt élôk ellátására. V. Akiknek az Úr ,,a munkakedv kegyelmét adta, dolgozzanak hűségesen és jó kedvvel'', ,,fideliter et devote'', ápolva az imaszellemet is, melynek a földi ügyeket alá kell rendelni. VI. ,,... A testvérek, mint zarándokok és jövevények e világon, szegénységben meg alázatosan szolgálva az Úrnak, kérjenek alamizsnát, bizalommal, ,,confidenter'', szégyenkezés nélkül, mivel az Úr szegény lett miérettünk e földön. Ez igazán emelkedettség, mely a testvéreket a mennyország örököseivé teszi. VII. Ha valamelyik testvér súlyosan vétkezett, kérjen és kapjon megértô bocsánatot a tartományfônöktôl; a többiek ne zavarogjanak az eset miatt, mivel a harag és megbotránkozás a szeretet ellen van. VIII. A testvérek közül egyet válasszanak meg Generális Miniszternek, általános rendfônöknek maguk a tartományfônökök és custosok, azaz rendi ôrök a pünkösdi nagykáptalanon, hogy szolgáljon az egész rendnek. IX. A megyéspüspök ellenére ne prédikáljanak a testvérek, úgyszintén az általános rendfônök vizsgája és jóváhagyása nélkül se. Szent Ferenc inti, lelkesíti az igehirdetô szerzetestársakat, hogy beszédjük legyen kidolgozott és tiszta, ,,sint examinata et casta eorum eloquia'', a nép hasznára, egyszersmind épülésére, emlegetve elôttük a hibákat és erényeket, a büntetést meg dicsôséget. X. A testvérek, akik a többiek vezetôi és szolgái (,,ministri et servi''), látogassák meg ôket, és szeretettel igazgassák, míg az alattvalók emlékezzenek rá, hogy Istenért lemondtak a saját akaratukról. Mindannyian tartózkodjanak a büszkeségtôl, hiúságtól, irigységtôl, kapzsiságtól, a világgal való törôdéstôl, a rágalomtól és megszólástól. Ezzel ellentétben, igyekezzenek ,,az Úr lelkületét bírni, valamint az ô szent erejét'', ,,habere spiritum Domini et sanctam eius operationem''; szüntelenül imádkozzanak tiszta szívvel; legyenek alázatosak és türelmesek az üldözés idején és betegségben; szeressék azokat, akik minket (,,nos'') üldöznek, sértegetnek és vádolnak, az Úr akaratát tartva szem elôtt (Mt. 5, 44; 10, 22). XI. Ferenc Atya, Regulája e fejezetében, megtiltja a nôi nemmel való gyanút keltô kapcsolatokat vagy tárgyalásokat, ,,consortia vel consilia mulierum'', a sógorságot-komaságot, hogy elkerüljék ezáltal a testvérek megbotránkoztatását. XII. Akik isteni sugallatra a szerecsenek és más hitetlenek közé akarnak menni, tartományfônöküktôl kérjenek engedélyt; ezek azonban ezt ne adják meg akárkinek, hanem csak az arravalóknak. A bulla megerôsítését tartalmazó záradék után Szent Ferenc buzdító szavait szokták olvasni: ,,Ó, nagyon szeretett Testvéreim és örökké áldott Fiaim, hallgassatok meg, hallgassátok meg Atyátok szavát: Nagy ígéretet tettünk: Nagyobb igéretet tettek nekünk. Tartsuk meg azt: Áhítozzunk ez után. Az élvezet rövid: A büntetés örök. A szenvedés kevés: A dicsôség végtelen. Soknak szól a meghívás: Kevésre esik a választás. Mindenki megkapja bérét. Testvérek, amíg idônk van, tegyünk jót (Gal. VI, 10).'' Szent Ferenc ezelôtt már írt egy Regulát, amelyet III. Ince pápa 1209- ben élôszóval jóváhagyott. Végleges szövegét III. Honorius pápa erôsítette meg 1223-ban. Ezt a ,,Solet annuere...'' kezdetű bullát a ferencrend elsô templomában, az assisi Szent Ferenc bazilikában ôrzik a minoriták, a rendalapító Atya sírja mellett. Bevezetô szavai: ,,Honorius Episcopus, servus servorum Dei,...'', ,,Honorius Püspök, Isten szolgáinak szolgája, Ferenc Testvérnek és a Kisebb Testvérek rendjébôl mindenkinek üdvösséget kíván és Apostoli Áldást ad.'' Majd a tulajdonképpeni bullaszöveg kezdôdik: ,,Solet annuere Sedes Apostolica piis votis, et honestis petentium desideriis favorem benevolum impertiri...'', ,,Meg szokta hallgatni az Apostoli Szentszék mindenki óhaját, és a hozzá fordulók helyénvaló kívánságát megértôen teljesíteni. Ezért, az Úrban szeretett fiaim, engedve a ti kérésteknek is, Rendetek Szabályzatát, amelyet Elôdünk, boldogemlékű Ince Pápa elfogadott, jóváhagyott, Apostoli tekintélyünkkel megerôsítjük és a jelen okirat oltalmával közzétesszük, amint következik: Az Úr nevében kezdôdik a Kisebb Testvérek Szabályzata és életmódja. I. fejezet. A Kisebb Testvérek Szabályzata és életmódja ez: a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumának követése engedelmességben, saját vagyon nélkül és tisztaságban. Ferenc Testvér engedelmességet és hűséget fogad Honorius Pápának és minden jogszerinti utódjának és a Római Egyháznak. A többi testvérek pedig engedelmeskedni tartoznak Ferenc Testvérnek és utódainak.'' A noviciusok tudták a rendi történelembôl, hogy a Szeráfi Atya megérte, boldogan látta szerzetének virágzását. Az evangéliumi tiszta gondolkodás, Istennek mindenekfölött való szeretete már életében gyökeret vert az emberek szívében Európa-szerte. Ô maga mint Krisztus hű mása, viselte szenvedésének külsô jeleit is; a szent sebhelyeket, mindmegannyi stigmáját az önfeláldozó szeretetnek. Önsanyargatásban, buzgóságban, az embertársi szeretetben elemésztôdött törékeny kicsi teste képtelen volt tovább hordozni mindig derűs, alázatos lelkét, és utolsó életereje is elhagyta, 1226. október 3-án, ott, a legkedvesebb Porziuncola kápolna mellett. * * * Az akkori fegyelem szerint az újoncév két évig tartott. Erre vall az a tény, hogy Kelemen Didák is a beöltözéstôl számítva két év múlva tett szerzetesi fogadalmakat, 1704. november 21-én. P. Szendrey Bonaventúra gondoskodásából kezemben van a jegyzôkönyv szövegének hiteles fényképe: ,,Liber professionum emissarum Conventus Nostri Eperiesiensis S. Joannis Baptistae. Comparatus a Superiore pro tunc existente Locali P. Thomae Artoy. Gubernante vero Admodum Reverendo ac Eximio P. Mgro Joanne Baptista Reggiani de S. Felice AA. LL. et SS. Theologiae Doctore Almae Provinciae Bononienss perpetuo Definitore, Eminentissimi Cardinalis Caroli Caraffa Theologo nec non Provinciae S. Elizabetae Commissario Generali Ordinis Minorum S. Francisci Conventualium. Anno 1681 die 1 februarii.'' E könyvnek (-- P. Szendrey szerint -- 6. oldalán) ez a szöveg olvasható: ,,Anno 1704. Gubernante Provinciam A. R. P. Magistro Thoma ARTOI O.M.S.F.C. Provinciali Ministro de more tribus praemissis terminis Canonicis juxta Sacras Constitutiones Urbanas in Refectorio praesentibus Patribus et Fratribus omnium votis affirmativis ad Professionem emittendam admissus fuit 21 9bris Fr. Didacus Kelemen eandemque emisit in manibus praenominati Ministri Provincialis absoluto Sacro cum Ceremoniis in Constitutionibus Nostris Urbanis praescriptis, praesentibus testibus Rdo Pre Guardiano Contus, et Clericis Professis. Ita est Fr. Placidus Czeh subdiaconus. Fr. Didacus Kelemen. Fr. Daniel Szivecz.'' Megragadja figyelmünket a hiteles okmány kifejezése: ,,... omnium votis affirmativis ad Professionem emittendam admissus fuit...''. Arra vall, hogy elöljárói és a rendház tagjai egyöntetűen helyezték bele bizalmukat, mint növendékbe, mint rendtagba, mint jövendô teológusba, két éven át tapasztalva fegyelmezett viselkedését, mély hitbôl fakadó vallásosságát, lankadatlan szorgalmát. {kép} Telekessy István egri püspök, aki Kelemen Didáknak a kisebb egyházi rendeket feladta, és ôt 1708-ban Eperjesen pappá szentelte. Fr. Kelemen Didák 1705-ben, 1706-ban és 1707-ben vette fel a kisebb egyházi rendeket Telekessy István egri püspöktôl, és ô szentelte pappá is 1708-ban. ,,Teljesült kisdiákkori álma: minorita szerzetes lett és felszentelt pap, akárcsak egykor megcsodált kantai tanárai.'' (Monay, P. Kelemen Didák, 7.) ,,Telekessy István püspök 1699-ben vette át az egri egyházmegye vezetését. Megdöbbentô jelentést tett ez alkalommal a prímásnak a katolikus hitélet sajnálatosan szomorú állapotáról. II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi Pál kalocsai érseken kívül, Telekessyt hallgatta legszívesebben; ô volt az ország keleti részén az egyetlen, aki helyén maradt. Hazafisága, egyszerűsége, felebaráti és szabadságszeretete, elôkelô származása miatt a fejedelem atyjának nevezte. A püspök viszont fiaként szerette Rákóczit. E nehéz idôkben nemcsak az egri, hanem a nyitrai, váci, váradi, erdélyi egyházmegyékben is gyakorolta a püspöki hatalmat. Magáéból tartotta fenn az egri és gyöngyösi gimnáziumokat. Eperjesen és Ungvárt saját papjaival nevelte az ifjúságot. Az 1705. szeptember 12-én megnyílt Rákóczi tartotta szécsényi országgyűlés megnyitása elôtt Telekessy püspök mondott szentmisét. Így értjük meg, miként és kiknek nevelése és példája járult ahhoz, hogy Kelemen Didák a szerzetesi, önfeláldozó, tevékeny tökéletesség és a mély és ôszinte hazafiság mintaképe lett.'' (Kelemen Atya Közlönye, 19.) Kelemen Didák papnövendék-korára ritka becsű megjegyzést tesz Dr. Meszlényi Antal neves egyháztörténész, aki gondos kutató módszerével az elmúlt évtizedekben többször foglalkozott írásaiban Isten Szolgájának életével. Ô, ugyanis, újkeletű levelében lehetségesnek tartja Fráter Kelemen Didák apostolkodását már kispap korában, még mielôtt pappá szentelték volna: ,,Abban valószínű, hogy Önnek lehet igaza, amikor Eperjesnek adja az elsôséget és nem Kassának. Az igaz, hogy Telekessy István egri püspök 1699-1715 (és akkor még nem érsek) jobban kedvelte Kassát. Ám a protestáns térhódítások megszüntetésével minden módot fel kellett használni, hogy a katolikus érdekeket elôsegítsék. S erre szolgálhatott Didák atyának 1708-ra rögzített pappá szentelése. Persze a hó és nap megállapításánál ismét csütörtököt mondanak ismereteink. Azt tudjuk, hogy hôsünk a kuruc-felkelés elején, vagyis 1704-ben Nagybányán térítgetett s ekkor még csak 21 éves lehetett. Ez azonban nem mond ellent az 1708-as szentelésnek, mivel a nagy paphiány miatt oly éleseszű és hitbuzgó fiatal szerzetes és papjelölt kiállhatott a krisztusi hitmagvak ültetésével. S hogy azután éppen Eperjesen következhetett be pappá szentelése, ez is egyik tényezôje lehetett a katolikus hitvilág megkedveltetésének.'' Másnál nem található kiértékelése ez Kelemen Didák mindjobban kibontakozó nagyságának; s ha e nemes felfogás pillanatnyilag nincs is levéltári adatokkal bizonyítva, egy mindenféleképpen megbízható történetírónak, mint amilyen Dr. Meszlényi Antal, ilyetén véleménye, magában rámutat Isten Szolgája gyakorlati talpraesettségére az igehirdetés terén. Kelemen Didák utolsó teológiai évében, pappászentelésekor, majd nagybányai házfônöksége idején ,,Servus Dei'' Bernardinus Angelus Carucci vezette a rendet, mint 79. utódja a Szeráfi Atyának. A márkai tartományból (Visso, Macerata) származott. A Coloredo bíboros védnök elnökletével tartott assisi káptalanon választották meg 1707-ben, XI. Kelemen pápa egyházkormányzása idején. Generális minisztersége 1713-ig volt érvényben, amikor visszavonult rendtartományába. Szentség hírében hunyt el. ,,Az eperjesi rendház akkoriban a minoritarend papnevelô intézete volt, amelyet a szerzet legképzettebb tagjai vezettek, mint professzorok. A theologiai karral kapcsolatos volt a bölcsészettudományi tanszék is és így az intézet, mint lyceum azzal a kiváltsággal rendelkezett, hogy hittudományi és bölcsészeti, magisteri (doktori) fokozatra is képesíthetett. Kelemen Didákot, mint az intézet legkiválóbb és legtehetségesebb növendékét már 1708-ban pappá szentelték, magisterré avatták s mint ilyen ott maradt theologiai tanárnak.'' (Csák. i. m. 15.) A ,,Liber Elogiorum Provinciae S. Elisabeth Hungariae et Transilvaniae'' a megfelelô helyen a magiszteri címet adja (rövidítve) Kelemen Didáknak: ,,Anno 1944 die 28 Aprilis A.R. ac E.P.M. Didacus Kelemen Transilvanus ex possessione Baksafalva Inclyt. Sedi Siculicali Kézdi ingremiata, Nobilibus ortus Parentibus...'', ahol természetesen a ,,P.M.'' Pater Magister-t jelent. ,,A magyarországi Minorita-Rend Névtára'' (Arad, 1882-1883, (,,nyomtatott Gyulai Istvánnál'') XI. fejezetében a 151-235. oldalon az 1629-tôl meghalt rendtagok névsorát hozza, és a 161. oldalon, 262. folyószám alatt ez olvasható: ,,Kelemen Didák született Baksafalván, Háromszék m., hit-és bölcselettudor, hittanár, örökös tanácsos, rendfônök, a miskolci konvent alapítója, egyházi író, szent hírben halt meg Miskolcon 1744. április 28-án 61 éves korában.'' (P. Szendrey Bonaventúra kézírásos jegyzete szerint 1973-ból) XI. Kelemen pápasága. A magyarországi világi és egyházi helyzet Páter Didák pappászentelési évében, 1708-ban, terjesztette ki XI. Kelemen pápa Szűz Mária Szeplôtelen Fogantatásának ünnepét az egész Egyházra. Ô akkor már nyolc éve uralkodott (1700 óta). A XVIII. század pápáinak sorát nyitotta meg Albani János Ferenc, aki azután 21 éven át kormányozta az Egyház viharoktól hányt hajóját. Sorsa bizonyos tekintetben elôképe lett utódainak is. Súlyos sérelmeket szenvedett el a spanyol örökösödési háború miatt (1701- 1714), mivel mindegyik versengô fél ôt ostromolta, hogy mellette foglaljon állást. -- A pápák helyzete a XVII. sz. közepe táján igen nehézzé vált. Az Egyház egységét fenyegetô téves eszméket el kellett ítélniök; az államok abszolutizmusra törekvô támadásait vissza kellett utasítaniok, és meg kellett akadályozniok azokat a túlkapásokat, amelyek az Egyházat az állam szolgálatába akarták süllyeszteni. A pápák erôs lélekkel vívták a harcot és (egészen VI. Piuszig) a megaláztatások és szenvedések folyton fokozódó sorozatát szenvedték el. A katolikus fejedelmeknek megcsorbítási kísérleteit az Apostoli Szentszék jogai ellen, konkordátumokkal igyekeztek megakadályozni, de a hatalmak a megállapodásokat csak ritkán tartották be. Nem csoda, ha az újonnan megválasztott pápák csak vonakodva és könnyek között fogadták el a választást, hiszen nem egyszer kényszerítették olyan nyilatkozatok megtételére, amelyek az Egyház kárára válhattak. XI. Kelemen, a bámulatraméltó humanisztikus, teológiai és jogi képzettségű pápa, e legmagasabb méltóságában sem változtatott addigi puritán életmódján. Udvartartásának szigorúan meghagyta, hogy élelmezésére nem szabad egy féltallérnál többet költeni naponta; alvásra csak annyi idôt engedett magának, amennyi föltétlenül szükséges volt fontos ügyeinek kellô megfontoltsággal végezhetô elintézéséhez; naponként meggyónt a szentmise elmondása elôtt; magánéletében a legszebb példát adta minden munkatársának s a híveknek. Az 1700-as jubileumi szentévet nagy egyházi ünnepélyességgel zárta be. Miként Nagy Sz. Gergely vagy Nagy Sz. Leó, fôbb alkalmakkor ô maga tartott saját fogalmazású homiliákat. Kiváló tulajdonságokkal rendelkezô, páratlan munkabírású pápaként kormányozta az Egyházat 21 éven keresztül. Ó iktatta a szentek sorába V. Piusz pápát, Avellinói Andrást, Cantalicei Félixet, Bolognai Katalint. Az egyházi fegyelem fenntartásáért buzgón küzdött körleveleivel, beszédeivel. Az örökké nyugtalankodó janzenisták ellenében kibocsátotta 1705. július 16-án ,,Vineam Domini Dei Sabaoth'' kezdetű bulláját, amelyben megújítja elôdeinek a janzenista tévelyeket kárhoztató ítéletét. A természeti csapások és háborúk által sújtott lakosságot mindenütt eredményesen segítette. Az általa olyannyira tisztelt Sz. József napján, március 19-én halt meg 1721-ben. (L. Marx-Bilkei i. m. 689- 690; Chobot F. i. m. 411-414.) Hogy ne kerüljünk túlságosan messzire azoktól az évtizedektôl, amelyekbe Kelemen Sámuel beleszületett, majd mint Didák testvér szerzetesként belenevelkedett, az akkori országos és ferencrendi helyzetet is hasznosnak ítélnénk ismertetni. Ha az egyházkormányzat fegyelmezettsége áldásos légkört teremtett a világ minden részében, nyilvánvaló az a hatás is, amelyet szűkebb körben gyakorolhatott egy-egy megyéspüspök, országnagy, szerzetes elöljáró. Kelemen Didák esetében, íme, a Lublóváry György Testvértôl átvett helyzetrajz: ,,Erdély akkori, minket érdeklô, koráról báró altorjai Apor Péter röviden így ír: 'Az ország törvénye csak két kolostort engedélyezett. A rendtagokat teológiára, külföldre kellett küldeni. A Hallerek hiába építettek kolostort Fejéregyházán, üresen állt, majd elpusztult fentemlített okból.''' E nehéz idôkben Isten csodájaként mindenkor rendelt oly katolikus urakat, kik minden igyekezetükkel, tehetségükkel oltalmazták az apostoli hitet. Több ily urat említ, a végén gróf Apor Istvánt. Felhozza, hogy Fogarason szentmisét hallgatni vagy gyónni csak az Olton átmenve, Galaczon lehetett. Ez az állapot 1689-ig tartott. Ez évben ugyanis Apor István egy 'igen szent és alázatos' minorita misszionáriust, kit a Propaganda Fide több társával Moldvába küldött Olaszországból, vett maga mellé. Ennek, gyermekkorában, Apor Péter is sokszor ministrált Fogarason. Azóta úgy Fogaras várában, mint a városban nem szűnt meg a római katolikus isteni szolgálat. 'Apor István e minorita szerzeteseket Kézdivásárhelyre is bevitte és Kantában 1693-ban megtelepítette. Apor Péter vezette be legelôször ott a processiót Szentháromság vasárnapján. Ezután rendszeresek az istenszolgálatok, ájtatosságok Kantában Szent Ferenc minoritáinál'. Ugyanis János Zsigmond uralkodásától a XVI. század közepétôl, Erdélyben nincs kat. püspök és papszentelés 1690-ig. A XVII. század végére -- írja az egyik történetíró -- annyira megfogytak már Erdélyben is a katolikus papok, hogy nemhogy Moldvába tudtak volna küldeni belôlük, hanem éppen onnan kért a székely nemesség kisegítô erôket. Mert Martinotti jászvásári olasz missziós elöljáró értesítése szerint, Szent László Dnyeszterfehérvárott templomot építtetett, mely 1779-ben még meg volt. 'A Szív' is megemlékezett nehány éve arról a tényrôl, hogy a XIX. század elején Moldvában több mint 300 község lakosságának többsége magyar volt. Ennek magyarázata az is, amint azt Rosetti és Nastase román történetírók határozottan állítják román -- tudományos -- hagyományként, hogy a középkori magyar határ Moldvában a Szeret folyónál volt. E megállapítást támasztja alá az is, hogy VIII. Orbán pápa 1627. május 15-én kelt, ,,Militantis Ecclesiae'' bullájával Erdélyben minorita rendtartományt alapított. Ez a provincia azonban nemcsak a Kárpátok övezetét foglalta magában, mert a következô kolostorokból állott: 1. Bákó (Moldvában), 2. Brassó, 3. Felfalu, 4. Hunyad, 5. Gyula-Fehérvár, 6. Kolozsvár, 7. Marosvásárhely, 8. Medgyes, 9. Themis, 10. Tergovist (Moldvában). A provincia 1714-ben beolvadt a magyar rendtartományba. László Mihály szerint a moldvaiak csak a Szép Havason ötezren jöttek keresztül a csíksomlyói búcsúra 1744-ben. Németi székely pap feljegyezte, hogy a Szép Havason akkoriban kápolna állott. A búcsúsok útközben e régi egyházi éneket énekelték: 'Zeng az erdô, zeng, zúg a levele Mária tiszteletére'.'' (Kelemen A. Közl. 12.) Az általános hazai helyzet képét Szendrei János Miskolcz város története és egyetemes helyrajza (I-V. Miskolcz, 1904-1911, II. 309.) című fontos művében e néhány szóval mutatja be: ,,A folytonos törvénytelen adóztatás, az udvar alkotmánysértô rendeletei, a német katonaság pusztító zsarolásai és fosztogatásai, s végül a vallásszabadság folytonos megsértése a XVIII. sz. elején nyílt felkelésre ragadta a nemzetet. Az elégületlenek egyértelműleg II. Rákóczi Ferencet választák vezérüknek. Midôn Rákóczi 1700-ban sárosi jószágán idôzött, a francia király követe érkezett hozzá, aki pénzbeli és hadi támogatás ígéretét hozta. Ezt a tárgyalást elárulták Bécsben, és Rákóczit 1701. április 28-án elfogatván, Németújhelyt börtönbe záratták... Rákóczit hat hónapi keserves rabság után nejének sikerült megszöktetni, ki is Lengyelországba menekült, honnan a hazából jött számos kérésnek engedve 1703 tavaszán, hadcsapatok élén tért vissza, s csakhamar egész Felsô-Magyarországot meghódította.'' Következô fejezetünkben a nagybányai minorita kolostor ínséges körülményei még tökéletesebben megvilágítják majd e helyzetet; itt e rövid korrajz elégséges P. Kelemen Didák életének, hivatástudatának és áldozatvállalásainak kellô értékeléséhez. A magyar minorita belmisszió működése és vértanúi Mielôtt e fejezetet lezárnánk, föl kell vázolni a magyar belmisszió történetét a XVII-XVIII. században. P. Hirschberg Kornél minorita ferencrendi író ,,Magyar minorita hittérítôk'' (Budapest, Stephaneum Nyomda 1944) című munkája szolgáljon alapul. A hitújítók tanai Magyarországon is csakhamar ismeretesek lettek. A mohácsi vész okozta szerencsétlen állapot igen kedvezett ennek. A papok nélkül maradt nép nem tudott sokáig ellenállni az új tanoknak. Igen sok fônemes lett protestáns hívô, aki földesúri hatalmával jobbágyait is az új vallás elfogadására szorította, elfoglalva a katolikus templomokat és átadva protestáns lelkészeknek. A magyarországi minorita belmisszió, más szerzetesrendekével együtt, e szertelen térhódítást kívánta meggátolni. Itt nem részletezve a kezdeti idôk szervezési és működési nehézségeit, az elsô 45 év átugrásával Reggiani János személyére és szerepére fordítjuk figyelmünket, aki 1664-1666 között volt magyar tartományfônök és a minorita belmisszió második megteremtôje; 1692-ig maradt az élén, 28 éven át kormányozva azt buzgó munkálkodással. P. Magister Reggiani úgy Rómában, mint Bécsben jelentôs népszerűségnek örvendett, mert elôzôleg Carafa Károly római bíborosnak tanácsadó hittudósa volt. Összeköttetései révén Eleonóra császárnô és I. Lipót bécsi udvarában szintén sokat tehetett missziónk érdekében, amit nem is mulasztott el (Knáisz, i. m. 312; Karácsonyi i. m. II, 417- 418.). -- P. Reggiani teljes erôvel szorgalmazni kezdte a Felvidék kálvini hívôinek megtérítését. Hogy a missziót megerôsíthesse, 1668. febr. 11-én megszerzi gr. Csáky Ferenc szepesi várnagytól a csütörtökhelyi Zápolya-kápolnát, ahol központot létesít. Néhány év múlva (1672-ben) a minoritarend megkapja a csütörtökhelyi templomot és a javadalmas plébániát Szelepcsényi György esztergomi érsek jóváhagyásával. P. Reggiani 1673-ban megszerzi az eperjesi ispotálytemplomot (,,Ecclesia Hospitalis'', Knáisz, i. m. 328.), és ezzel megveti a dicsô eperjesi rendház alapját is, amelynek ,,Studium Generale'' intézete annyi neves férfiút adott a rendnek. P. Reggiani, természetesen, missziós állomást is létesített Eperjesen. Ide hívta egybe 1680-ban a rendi kormánytanácsot. Az ô buzgólkodása révén támadt új életre 1686- ban (v. 1687-ben) a már Sz. Ferenc életében alapított de a török idôkben elpusztult egri kolostor, az akkori egri püspök hozzájárulásával -- Eperjesen 1692. február 5-én ismét kormánytanácsosi ülést tartatott, amikor lemondott a minorita rendtartomány és misszió vezetésérôl. Visszavonult a lôcsei kolostorba, ahol 1693. április 8-án befejezte munkás életét. (P. Hirschberg, i. m. 20-25.) * * * A fentemlített világegyházi, minoritarendi és országos viszonyok vázlatos ismertetésén túl kiterjesztjük figyelmünket azokra a mélyre ható kegyelmi erôkre is, amelyek Kelemen Didák és a vele együtt nevelkedô szerzetes fiatalság lelkületére sodróan hatottak. Kétségtelenül ismerték a még meglehetôsen közel letűnt éveknek vagy évtizedeknek rendi történetét, hitvalló hôs elôdeiknek szenvedését, evvel bizonyított törhetetlen ragaszkodásukat az Egyházhoz. P. Venszelovsky Antalt 1691. szeptember 2-án gyilkolták meg Kálvin követôi Radon. P. Bogvierszky Kázmért véresre verték, majd váltságdíj fejében szabadon bocsátották, de sérüléseibe 1691. január 30-án belehalt. P. Burkardy Húgó, 32 éves rendtartományi ôrt, Szepesszombaton (,,in Monte S. Georgii'') a kálvinisták 1681. szeptember 24-én megölték (Schem. 1942, Miskolc). Fráter Scholz Ferenc fogadalmas papnövendéket, amint Kassáról Eperjesre tartott, Kálvin felfogásának követôi 1681. február 25-én meggyilkolták. P. Graba Antalt 1680. szeptember 23-án Sókúton a szakadárok kettéfűrészelték. P. Lôwei (Leoni) Lászlót szentbeszéde alatt a kálvinista lelkészek szolgái elfogták Transilvániában, és vallási gyűlöletbôl, miként az elôbbieket is, 1673. szeptember 22-én kútba fojtották. P. Vladiszlanszky Eusztákot a protestánsok kegyetlenül megverték, majd 1665. június 22-én megfojtották. P. Taurmina Bonaventúrát 1655. szeptember 14-én, P. Nolai Jánost október 12-én, ölték meg a kálvinisták. P. Monterotondo Baroniust, a haldoklók szentségi ellátása közben lôtték agyon a törökök 1654. augusztus 4-én. P. Sonnio Angelust és társát aradi konventben ölték meg a protestánsok 1653. augusztus 23-án. E névleg is ismert -- de számban sokkal több -- hithôs és vértanú sorában így jutottak el annak a kornak magyar szerzetes növendékei és papjai a minorita belmisszió elsô vértanújáig, Iglódi István fogadalmas testvérig, akit rendtagjaink nyertek meg a katolikus hitnek, de akit a kálvinisták erôszakkal vissza akartak téríteni szülei hitére. Mivel Fráter Iglódi az erôszaknak sem engedett, ellenfelei két kardcsapással széthasították a fejét 1639. november 7-én. (Vö. Hirschberg i. m. 16- 26; Schem. 1942, Miskolc) Mindmáig felemelôk e puszta adatok is, de a közeli kortársak számára az említett vértanúi áldozatok még mélyebb kegyelmi hatással voltak, s a fennálló veszélyek, megpróbáltatásokkal teli idôk hasonló áldozatvállalásra készítették elô a rendtartomány tagjait. * * * Talán sikerült valamennyire érzékeltetni azokat a történelmi és kegyelmi tényezôket, amelyek kialakították a szerzetes kispap, képzett felszentelt pap, nevelô és tanár Kelemen Didák életében az áldozatvállalás tettekre kész lelkületét. ======================================================================== III. Kelemen Didák atya nagybányai házfônöksége és szamosközi apostolkodása (1710-1713) P. Kelemen Didák templommegújító buzgósága -- Erôslelkűsége a nagybányai ínségben -- A város történelme -- Isten Szolgájának szamosközi apostolkodása -- Szirmay történetíró Kelemen Didákról - - Károlyi Klára grófnô tanúságtétele ,,Kelemen Didák atya istenes életérôl'' -- Dr. Csák A. Cirjék korrajzában Kelemen Didák személyisége -- ,,Ugye, atyafiak?!'' -- P. Artoi Tamás és P. Raszlaviczi Bálint tartományfônöksége -- A magyar minorita hithirdetôk áldozatai ,,Kelemen Didáknak minden vágya templomért és iskoláért lángolt és áhítva kereste az alkalmat, hogy betölthesse ama forró vágyát, amelyet nem gyôzött elégszer hangoztatni, hogy bár minden faluban templomot és minden harmadik faluban iskolát építhetnének. Szinte jóslatos sejtelemmel számította a jövendô pillanatokat, amelyeknek döntô fordulásában majd bekövetkezik hôn óhajtott küldetésének a teljesülése, amikor szép, tekintélyes és nyugodt tanári állását a veszedelmekkel, szűkölködéssel teljes és üldözéseknek kitett hittérítô-pályával fölcserélheti. Az isteni Gondviselés intézkedésének csodálatos, fönséges szólású szavára tényleg megtörtént a jelentôséges fordulat: Kelemen Didák elôtt megnyílt a nagy lehetôségek kapuja, amelyen által lépve egyháza érdekében apostoli működését megkezdhette és szent jámborságának példájával a testi és lelki nyomorúságban sínylôdô szegény magyar népet az Istenben való hitre taníthatta, vallásához visszavezethette, türelemre és kitartásra buzdíthatta. {kép} Nagybánya (Baia Mare): a minorita templom, amelyben Isten Szolgája P. Kelemen Didák 1710-tôl éveken át hirdette az evangéliumot. Ezt a kaput Magyarország leghatalmasabb fôura nyitotta meg Isten legalázatosabb szolgája elôtt. Gróf Károlyi Sándor visszaszerezte a nagybányai minorita rendházat s birtokait, ahonnan még 1704-ben elűzték a kurucok a szerzeteseket. Nem ugyan vallási türelmetlenségbôl, hanem csupán pajkos hányavetiségbôl, mert nem tudtak magyarul beszélni s a kuruc hadfiaknak visszatetszett az idegen szó. Kelemen Didák 1710-ben már jó szónok és buzgó szerzetes hírében állott, Károlyi fôispán tehát ôt kérte a rendtôl, hogy a visszakapott nagybányai házat, melynek ô a kegyura, valamiképen rendbehozhassa. Így jutott a szent életű Didák atya Nagybányára, ahol azonban buzgósága erôs megpróbáltatások alá esett. A rendház javait a protestánsok elfoglalták, a templomnak egyik felét pedig tanácsháznak, a másikat börtönnek használták. Kelemen Didák, mikor Nagybányára érkezett, csak kifosztott, pusztuló kolostori épületet talált, amelyet a rettenetes mértékben dúló pestis nemcsak a távolabbi vidéktôl, hanem még a közvetlen környezettôl is elzárt és semmiféle tevékenységre nem nyújtott teret és módot. Az új házfônök, aki bizonyára nem várt sokat a kizsarolt kolostortól, mégis nagyon meglepôdött a kilátástalan állapoton s egy pillanatig le is hangolódhatott, mert maga jegyezte be a ház évkönyvébe a következô sorokat: ,,Semmi pénzt nem találtam; egy szem gabonánk sincs. Üres minden. A pestis közvetlenül kitört s a helyzet annyira zavaros, hogy a város kapuján senki sem léphet ki iletének veszélye nélkül.'' Dr. Csák Alajos Cirjéktôl a bevezetés (i. m. 15-16.); legyen mellette Knáisz művébôl a nagybányai rendház jegyzôkönyvének latin szövege is P. Kelemen Didáktól: ,,... Ut testatur manuscriptum R.P. Didaci Kelemen illuc pro Guardiano Ordinati, Diario Conventus sub anno 1710. die 12. Julii insertum in haec verba: aerarium nullum inveni, nullum granum tritici, omnia deserta; pestis immediate exorta est, tempus erat turbulentum, ita ut extra Portam Civitatis non nisi cum periculo vitae aliquis exire potuerit, Bona fuerunt occupata...'' (i. m. 355.) A nagybányai minorita kolostor keletkezésének és történetének ismertetését szintén Knáisztól vesszük. ,,Imago veterioris Provinciae Regni Hungariae Ordinis Conventualium'' című fejezetében látjuk a nagybányai nevet így: ,,De Rivulis Dominarum, alias Bánya, seu Nagy-Bánya''. (238. o.) A nagybányai konvent történetét pedig így kezdi: ,,Anno 1406. in Festo S. Dorotheae Virginis et Martyris Vir prudens, ac honoratus Dominus Joannes Omechin, Civis juratus Liberae, Regiaeque Civitatis Rivuli Dominarum olim nuncupatae, modo Hungarico idiomate Nagy-Bánya dictae emerat quamdam villam seu pagum Toth-falu, alias Géród vocatum I. Comitatui Szathmariensi adjacentem cum omnibus suis appertinentiis, et utilitatibus in mille sexcentis florenis puri auri, quem biennio post emptionem anno nimirum 1408. in vigilia festi sanctorum Apostolorum Petri et Pauli ex pietate, et misericordia erga pauperes titulo donationis legavit Xenodochio S. Nicolai in praefata Civitate Nagy-Bányensi existenti...'' A nagybányai minorita templom története tehát 1406-ban kezdôdik. A nagybányai rendház történetét röviden összefoglalja a minoritarend magyarországi tartományának 1942. évkönyve is (Miskolc, 1942) a 31-32. oldalon. Eszerint, Keresztszegi Csáky István gróf, királyi bíró, a vallásügyi bizottság tagja, a nagykárolyi Károlyi Lászlónak, a szepesi kamara képviselôjének segítségével 1687-ben buzgósága révén három templomot kerített vissza a hitváltoztatóktól. Károlyi László az év június elsején átadta a Szent Miklós templom és kórház kulcsát Reggiani János és Boczháza Bernardin minorita atyának, akik akkoriban egyszerű faházban laktak. A tulajdonjogot -- a kórházhoz tartozó javakkal együtt -- Poeti Konstantin magyar tartományfônök folyamodványára I. Lipót apostoli király elôször 1692. március 8-án, majd 1693-ban megerôsítette Bécsbôl, kiterjesztve Géród-Tóth-Falura is. Az említett Schematismus a minket érdeklô idôszakot így zárja: ,,Ordo Minorum Conventualium adepta est quidem dicti Hospitalis administrationem bonorumque possessionem, est saepius tamen impetita turbabatur.'' Knáisz (aki 1704-gyel felemlíti Zurbrucken atya szomorú esetét és érinti az új házfônök, P. Kelemen Didák küzdelmét az ínséggel) 1711 októberére teszi az elharácsolt javak visszaadását: ,,Quibus restitutis ad instantiam supra dicti R.P. Didaci Kelemen supra relata Diplomata Leopoldi Imperatoris de Donatione, et Immunitate pagi, et incolarum Gérod-Tothfalu confirmavit Carolus VI. imperator, iterumque Bona dicti Xenodochii cum administratone praefato saepe sacro Ordini Minorum S. Francisci Conventualium contulit, et incolas immunitavit dato Diplomate Regio in pergamena cum pendente sigillo...'' (i. m. 355.) Nagybánya Szatmár megyében, a Fernezelyi patak völgye mentén, az Avas- hegység tövében fekszik. A nagyszerű külsejű város épületei közül említésre méltó a XIV. sz.-ból eredô Szent István torony; ez a magában álló, középkori templomtorony messze vidék legünnepélyesebben zúgó harangját hordja. A fôplébánia templom elôtti tér a ,,cinterem'', azaz egykori temetôkert. Nagybánya ôsi bányaváros. E sorok rovójának kezdô teológus korában (1930-1931) dolgozott még az öreg, fából ácsolt zúzda, a ,,stomp'', a Zazar partján. A minoriták nagyhírű, élénk életű zárdája, a templommal együtt, a Kispiacra nézett. A város nevezetessége Szilágyi Erzsébet háza is, valamint az egykori pénzverôház (1468), a Mincz. -- Széchenyi-ligetje kiterjedt: sok-sok díszcserjével és ritka fafajtával dicsekedhetik. A környezô lankákon és dombokon szelídgesztenye terem. Veresvíz és Kereszthegy (ez utóbbi 1490 óta a Fugger család birtoka volt) ólombányái ôsidôktôl híresek voltak. A lakosság fôfoglalkozása egykor a bányászat, kohászat, szôlôművelés, alma-és gesztenyetermelés lett. Határa erdôkben bôvelkedik. Már a rómaiak idején bányatelepnek számított. II. Géza király 1142- ben benépesítette szászokkal. Nagy Lajos bányászati szabadalmakkal látta el. Ez idôben ,,Asszonypatakának'' hívták. Mátyás király anyjának, Szilágyi Erzsébetnek, Nagybánya környékén vára állott. Albert herceg 1490-ben lengyel katonáival felprédálta a várost, amely késôbbi történelme során sokszor cserélt gazdát. Nekem Nagybánya már a negyedik várost jelentette, amit Kelemen Didák atya életével mérve személyesen ismertem. -- Miskolcon születtem, szinte Isten Szolgája sírjának hatósugarában, a közeli Szentpéteri kapuban; mint gyermek 1918-ban Eperjesen nyaraltam; Nyírbátorban lettem minorita ferencrendi 1929-ben; és az újoncév után hittanhallgató kispapként egy évig Nagybányán éltem, az erdélyi Szent Erzsébet tartomány akkori fôiskolájának szemináriumában. -- Szerencsés támpontok P. Kelemen Didák életrajzának megírásánál. Összevetésképpen a különbözô forrásokkal, íme, Dr. Karácsonyi ismertetése a nagybányai minorita rendházról. ,,Ezen ezüstbányáiról és pénzverô műhelyeirôl nevezetes várost 1686- ban Caraffa Antal végleg a magyar király részére foglalta el. 1687 április 22-én gróf Csáky István országbíró felhívására egy bizottság jelent meg a városban és ez a volt katholikus egyházakat a másvallásúaktól visszavette és a katholikusoknak átadta. Gróf Csáky István, mint a minoriták nagy pártfogója, az így visszavett egyházak egyikét a mellette levô ispotállyal együtt a minoriták gondozására óhajtotta bízni. Ezek vállalkoztak is erre. 1687. június 1-én Reggiani Iván fôbiztos és Bochcza Bernardin csütörtökhelyi guardián Károlyi Lászlóval, a bizottság egyik küldöttjével együtt megjelentek Nagybányán és átvették az itt levô Szent Miklós egyházat a hozzátartozó Giród-Tótfalu helységgel, 3 kôre járó malmával, három réttel és szôlôivel együtt. Ezek jövedelmébôl kellett azonban tartani az ispotályban lakó 6 szegényt is. ... Két éven át nagy szegénységben éldegéltek a minoriták a sekrestye elôtt levô faházban. Poeti provincialis 1689-ben kikönyörögte mind Csáky Istvánnál, mind az egri püspöknél azt a rendeletet, hogy a minoriták a Szent Miklós egyházhoz kapcsolt ingatlanok és jogok jövedelmét valósággal megkapják. Ettôl kezdve 1703-ig nyugodtan munkálkodtak és gazdálkodtak a minoriták Nagybányán. 1703. augusztus 14-én azonban, mivel elfoglalták Nagybányát Rákóczi hadai, s mivel a minoriták ô szerintük a németekkel tartottak, hozzá még katonái nagyobbrészt kálvinisták voltak, a minoritákat bántalmazták és elűzték. A guardiánt, Zurbrucken Domonkost 9 napi börtönbüntetés után számkivetésre ítélték. Pott Ferenczet a huszti várba vitték s ott fogságban tartották. Késôbb 1706-ban Nestenstrein Apollinaris nevű társukat pedig úgy megverték, hogy beteg lett és meghalt. A kolostor és egyház a város ostromakor leégett. 1706 elején a zsibai csatavesztés után a Rákóczi-pártiak egy idôre elvesztették Nagybányát s a minoriták visszajöhettek. Sok jót tettek ekkor a felsôbányai katholikus bányászokkal és a fogságba jutott német tisztekkel. 1708-ban újra elvesztették e kolostorukat s csak 1710 végén jöhettek vissza. Ekkor küldötték ide fiatal (27 éves), de nagyra hivatott társukat Kelemen Didákot. Egy szem búza nélkül, rettenetes ínség, pestis és rablóvilág idejében kezdette meg ez itt működését és tanított, vígasztalt, kéregetett, míg végre 1711. október hónapban visszakapta a kolostor javait. Guardiánjai voltak: 1689. Bochcza Bernardin 1690. Raaber Verner 1696. Hanusovszki Didák 1698. Heiler Gábor 1700. Tilics Gergely és Bochcza Bernardin. 1702. Zurbrucken Domonkos 1706. Nestenstrein Apollinár 1706. Jeszenszki Benedek 1707. Vinter Mihály 1710. Kelemen Didák'' (i. m. 435.) Erôslelkűsége a nagybányai ínségben Eperjestôl Nagybánya még légvonalban is több mint háromszáz kilométerre fekszik, békés, nyugodt idôkben sem közömbös távolság a XVIII. század elejének közlekedési eszközeivel és lehetôségei között. Didák atya útra kelt azokban a zord és veszélyes idôkben, mit sem törôdve az út nehézségeivel, fáradalmaival. P. Dr. Monay Ferenc, maga is nagybányai születésű, Kelemen Didák atyának Eperjesrôl Nagybányára kerülését a szerzetesi meglátás sokoldalúságával dolgozza fel idézett munkájában, fôleg két erényt állítva az áthelyezés tengelyébe: az elöljárók bizalmát és az áthelyezett lelki erôsségét. ,,Az elöljárók akarata 1710-ben házfônöknek küldte Nagybányára. Nagyon fiatal volt még, alig 27 éves, el sem érte a szabályok által meghatározott életkort, és még csak két éve pap, máris házfônök, és Nagybányán házfônök! Elöljárói nagyon bíztak benne. A nagybányai rendház ezidôtájt valóban siralmas helyzetben volt. A város 1703 óta felváltva, hol a kuruc, hol a német csapatok kezén állott. Mindegyik a maga módján zsarolta, sanyargatta a megfélemlített lakosságot. A kolostor sem volt kivétel. Tetôzete már az elsô ostrom idején leégett, földjének termését az ellenség letarolta, és mert a város kapuin kimerészkedni egyenlô volt a halállal, éveken keresztül senki sem gondolt újabb megmunkálásra. Hozzá még a kurucokat vadította néhány szerzetesnek német neve. Zurbrucken Domokos házfônököt fogságra vetik, aztán télvíz idején egy szál ruhában kiűzik az országból (1706. II.). Utódát Netterstein Apollinárist úgy elverték, hogy belehalt sebeibe. Pott Ferenc rendtagot a huszti vár börtöneibe hurcolták. Ilyen elôzmények után kezdi meg működését a fiatal új házfônök. Az elôzményeket már mind ismerte, eljutott ezek híre az eperjesi rendházba is. De amit a helyszínen talált, az a teljes pusztulás volt. A város vidékén rablóvilág. Benn a városban a háborúk velejárója, éhínség és pestisjárvány. A rend pénztárában nincs egyetlen fillér, a magtárban nincs egyetlen búzaszem, sôt rendház sincs, még templom sincs, ezekben katonák tanyáznak, a rendtagok szerte széjjel a városban, a jólelkű családok irgalmából kapnak itt szállást, amott valami szűkös élelmet. Az eperjesi kolostor boltíves celláinak, széles folyosóinak áhítatos csendje, a tudós elmélyülés, a gazdag könyvtár féltve ôrzött csattos köteteivel, a templom enyhet adó félhomályával, áhítatot keltô levegôjével, arany cirádás, ezüst gyertyatartós oltáraival, Keresztelô Szent János aszkéta alakjában is hívogató nagy oltárképével ragyogó fénnyel kelnek életre az új házfônök képzeletében. Nem volna-e jobb visszafordulni? Itt hagyni ezt a semmi biztatót nem ígérô világot és folytatni a tudós kutató elmélyülését? A kísértés csak egy szempillantás. Talán még annyi sem. Gyôz a szívós székely akarat. Ide küldtek, itt maradok! A katonának ki kell tartania ôrhelyén, ahová állították, ha ezer halál várna is reá ott. P. Didák nem hátrált meg. Eljegyezte magát az apostoli munkával.'' (i. m. 8-9.) ,,A történelmi legenda elbeszéli, hogy mikor a fiatal római köztársaságot Porsenna király fenyegetôen szorongatta, a körülkerített városból az ifjú Mucius Scaevola átszökött az ellenség táborába, hogy Porsennát megölje, mert csak ettôl a vakmerô cselekedettôl remélhette Róma megmentését. Vállalkozása azonban nem sikerült. Elfogták s a király elé vitték, aki vallatás alá fogta. Meg akarta tôle tudni, hogy nincsenek-e merénylôtársai. Mucius nem vallott, mire Porsenna kínoztatással és halállal fenyegette meg. Mucius ekkor odalépett az áldozó oltárhoz, jobb kezét az izzó parázsra tette úgy, hogy maga a király is megdöbbent a rettenetes önkínzáson és erôszakkal hurcoltatta el a tűztôl az elszánt ifjú hôst. Ez pedig, mintha nem is érezné a kínzó fájdalmat, büszkén szólt: Íme láthatod, milyen csekélyértékű a test azoknak, akiknek szemei elôtt véghetetlen dicsôség lebeg! Kelemen Didák atyának a fentebbi bejegyzése ezt az esetet juttatja a késô nemzedék eszébe. Mert, hogy mennyibe vette ô a nincstelenséget, a nyomorgást, az életveszélyt, kitűnik abból a ténybôl, hogy mindez egyetlen percig sem gátolta ôt feltett szándékában, amelyet Isten dicsôségére véghez vinni kívánt!'' (Dr. Csák, i. m. 17.) ,,Azoknál kezdte új küldetését, akiktôl mindenki elfutott, akiket mindenki elkerült: a pestises betegeknél. Felkereste ôket, nem félve a ragálytól, odaállott a halállal viaskodó beteg mellé, szelíd kézzel letörülte a hideg verejtéket sápadt homlokukról, hűs itallal enyhítette láztól cserepes ajkukat, vigasztalta a szenvedôket, elôkészítette a nagy útra a haldoklókat, kikísérte a temetôbe az elköltözötteket. Gondja volt az élôkre is. Az éhségtôl lázas szemű szegényekre, a rongyokban didergô nincstelenekre. Sorra járja a tehetôsebbek házait; mindenütt kér, könyörög, koldul, itt egy darab kenyeret, ott egy félredobott öreg ruhadarabot, és mindezt viszi, osztja szegényeinek. Azoknak akkor is jutott, mikor ô maga napokon át éhezett. Közben nem tévesztette szem elôl a feladatot, amiért ideküldték: a rendház megújítását. Szétszórt társait látogatta, összetartotta. Katonákat kérlel, hivatalos személyeknél házal, a fôvezért, a nagyhatalmú Károlyi Sándort is megkeresi, míg végre a majtényi fegyverletétel után, 1711 októberében visszakapja a rendházat minden birtokával együtt és társaival megkezdheti a régóta nélkülözött szerzetesi közös életet.'' (Dr. Monay, i. m. 9.) Szatmár vármegye leírása című könyve I. kötetének 237-238. lapján Szirmay is megemlékezik Kelemen Didákról Nagybánya történeténél, ahol említve a minoritákat, ezt írja: ,,II. Rákóczy (sic) Ferenc támadásában nem a Hitnek gyűlölségébôl (mivel a támadásnak feje sok követôivel katholikus volt), hanem hogy külföldiek voltak és az Isten igéjét nem anyai nyelven hirdették a népnek, a pajkos kuruczok által sok csúfsággal illettetvén, onnan kihajtattak, azért is 1706. eszt.-ben Jeszenszky Benedeket, 1710-ben KELEMEN DIDÁK (így, vastag betűkkel) atyát, magyar születésű ifjakat ide rendelvén, Báró Károlyi Sándor fôispán által elôbbi hajlékukat visszanyerték. Volt pedig ezen Kelemen Didák atya a legnevezetesebb atyák közzül; aki akkor Nagy-Bányán uralkodó döghalálban minden tartózkodás nélkül a népnek szolgált, még életében sok csudákkal tündöklött, és mint boldogítottnak (Beatificatus) most is (1809) látszatik a miskolczi sírboltban rothadatlan teste.'' {kép} A nagybányai minorita ferencrendi zárda, amelyben P. Kelemen Didák két ízben (1710-1713, 1716-1717) házfônök volt és ahonnan hithirdetô útjaira járt. Nem ez utolsó szavaiért idéztük Szirmayt, -- ô történész volt és nem teológus --, hanem a helyzetrajzért, amely Kelemen Didák nagybányai apostolkodásának biztos hátterét adja. De még közelebbi, tehát még hitelesebb tanúnak adjuk át a szót, a már említett Károlyi Sándor gróf leányának, Klárának, gróf Haller Gábor özvegyének, aki 1748. május 2-án (négy évvel Didák atya halála után!) a minorita ferencrendiek tartományfônökének ,,Kelemen Didák atya istenes életérôl'' többek között ezt írja: ,,Midôn az Kurucz háborúban 1710-ben az Pestis felettébb uralkodott kivált a Tiszán innen való földön, az hol az Egyházi Személyek oly szűken tanáltattak, hogy az egész Tiszán innen való földön Ugocsa Vármegyében Nagy-Szôllôsön, Szabolcsban az egy Kis Várdai Plébánus, Biharban Nagy-Váradon, Szatmár Vármegyében Nagy-Bányán, hogy volt másutt, sehon nem találtatott. Az Szilágyságban is az hol azelôtt Plébániák voltak elszélyedtek az háborúság miatt, s azon üdôben Nagy- Bányán lakván Tisztelendô Pater Provinciae Kelemen Didák Atyám Uram onnan járt Missionarius formában istenes buzgóságábul falunkint, hat sôt nyolcz mélyföldnyire (így) és tovább is, kivált az Szamos közt; az kiket életben talált gyóntatta, halálra készítette, az holtakat temette, s születteket keresztelte, nyomorúságban, nyavalyában lévôket vigasztalta, félelmeseket halálra bátorította.'' E levélrészletet Brázay János mezôpetri-i plébános, a ,,Szathmár Egyházmegyei Irodalmi-Kör'' vidéki tagjának fontos tanulmányából vettem, aki ,,Gróf Károlyi Klára néhai Gr. Haller Gábor özvegyének két érdekes levelét'' ismerteti harmincnégy lapnyi füzetében. (Nagy-Károly , 1890, 8 - r.) Minthogy Károlyi Klára e nagyfontosságú levelét többször szándékozom idézni, el nem mulaszthatom Brázay János plébánosnak a reá vonatkozó tudósítását ismertetni, amint alább következik. A nyitrai egyházmegyei könyvtár rendezésekor Vágner József kanonok 1886-ban kinyomatta ,,A nyitrai egyházmegyei könyvtár kéziratait és régi nyomtatványait''. E nagybecsű munkájának egy példányával Brázay Jánosnak, mint egykori iskolatársának is kedveskedett, aki azt figyelemmel lapozgatva, a 97. lap 218. számánál a tudós kanonoknak ezt a ,,jegyzését'' találta: ,,Szent-Ferencz rendi szerzetesekre vonatkozó okmányok'' (minden valószínűség szerint ide idézôjel kell, noha Brázay ezt nem teszi, mert így folytatja): ezek között KÁROLYI KLÁRA (így, vastag betűkkel) néhai gr. Haller Gábor özvegyének MAGYAR LEVELE (így), melyet érdekes voltánál fogva alább egész terjedelmében közlünk; majd kitér egy másik okmányra, amint jön: és ,,SZABADSZÁLLÁSI ISTVÁN, Tek. nemes Közép-Szolnok vármegyének emeritus VICE-ISPÁNYA Monoron böjt-elô havának 4-ik napján 1764-ik évben kelt bizonyítványa KELEMEN DIDÁK (így) sz. Ferencz rendi atya jámbor élete, és erényeirôl''. E ritka értékű felvilágosítás záradékaként, Brázay János plébános kijelenti: ,,a másolatok nagy részét maga a gyűjtô írta; a papírkötésű könyv hátán: M. scr. And Rabcsek can. scep.''. Mindennek elôrebocsátásával Károlyi Klára levelének megbízható hitelességére kívántunk utalni, noha másolatról van szó; ,,az eredeti kézirat a gróf Károlyi nemzetség, vagy még inkább a Haller grófok levéltárában lenne feltalálható'', miként ezt maga Brázay János jelzi közleményének 4. oldalán az 1) jegyzetben. Károlyi Klára imént idézett szavait valójában csak úgy tudjuk értékelni, ha részletesebben megismerkedünk a ,,kuruc-labanc'' háborúval, majd az azt követô szatmári békekötéssel. Dr. Csák Alajos Cirjék korrajzában Kelemen Didák személyisége P. Dr. Monay Ferenc ,,Adatok a magyarországi és erdélyi minoriták irodalmi munkásságáról'' című könyvének (Róma, 1953) 50. oldalán Nagybányának, szülôvárosának minket érdeklô történelmi idejérôl azt írja, hogy bányája és pénzverdéje miatt e fontos helyet az akkor hadakozó felek mindegyike magának akarta biztosítani, s a város 1703 óta hol a túlnyomó részben protestánsokból álló kuruc csapatok, hol a császáriak (labancok) kezén volt. Kelemen Didák két kései de érdemes utódja a magyar minoriták tartományfônöki székében, P. Dr. Csák Alajos Cirjék és P. Dr. Monay Sándor Ferenc, -- e sorok alázatos írója az elsônek kedvelt minisztránsa Miskolcon, a másodiknak többször helyettese, majd érdemtelen követôje a római Sz. Péter templom magyar gyóntatószékében - -, egymással vetélkedve emelik ki tiszteletreméltó rendtársuk hôsies erôfeszítéseit, eredményeit vallási és társadalmi téren a legnehezebb idôkben is. Álljon itt ezúttal P. Csák Cirjéknek eszmefuttatása. ,,'Keserves sírással sírhatsz, magyar nemzet!' -- dalolta mélységes bújában a magyar lélek, mikor látta, hogy végeszakadatlan az a nyomorúság, amit Magyarországra a török hódoltság, de különösen a német uralom s ennek folytán az egyre megújuló felkelések hoznak. II. Rákóczi Ferenc kiáltványa feltárja azokat a sebeket, amelyek 'kiújultak' s amelyeknek kínzó fájdalmát már annyira érezte a nép, hogy újabb nehéz jajszóba tört ki, majd újabb lelkesedéssel újabb reményeket szövögetett. De a szép remények rózsaszínű fátyola gyenge szálakból való könnyű alkotás, azon keresztül nyugodtan nézni a jövôt gyönyörű és felemelô látványt nyújt, belékapaszkodni azonban nem szabad, mert egyszeriben szétfoszlik s ha mögötte saját színében látjuk a valót, akkor a lelkesedés csakhamar lelohad és azok a nemes érzések, azok a nagyszerű remények, amelyek eddig összetartották a nemzetet és akaratát egységes gondolattal irányították, fokonkint elmosódnak, összezavarodnak és a közönynek, majd az önzésnek adnak helyet. Az egység megbomlik, elôre nyomul az egyéni érdek s feledve hitet, hazát és társadalmat, a lélek elborulásával megkezdôdik a durva élet harca minden magasabb rendű érzés ellen és lankadatlanul folyik mindaddig, míg a kétségbeesés kimerülése halálos zsibbadtságot nem hoz az agyongyötört testnek, léleknek. A Rákóczi-szabadságharc romantikája és reménykedése egy ideig elfeledtette a magyarral nehéz nyomorúságát. Lelkesedéssel bízott Rákóczi igazában és kardjában, de már a trencséni ütközet után mutatkozni kezdtek a bajok. Szakadozott-foszladozott a könnyű fátyol és a kietlen valóságnak képe ijesztôen bontakozott ki a jövô homályosságából. A fôbb tisztek közül Ocskay, Bezerédy elárulták azt a zászlót amely alatt évekig vitézül küzdöttek. A bányavárosok, amelyek csaknem egyedüli pénzforrásaink voltak, az ellenség kezére kerültek. Bottyán tábornok, Rákóczi legképzettebb és leghívebb katonája meghalt. A felkelôk hadai a Tisza-Beszkidek alkotta háromszögbe szorultak, a fennen ígérgetett, a várva-várt külföldi segítség késett, sôt el is maradt és az 1710-ik év végén már a legfôbb várak: Érsekújvár, Szolnok, Krasznahorka, Szepesvár, Bártfa és Murány is elvesztek. A megyék közül többen, több fôúrral együtt visszatértek a császár hűségére s mindezeknek betetôzéseül a pestisnek megfékezhetetlen dühöngése rémítgetett s fegyelmezetlenséget, végül pedig teljes felfordulást, elernyedt kétségbeesést okozott. Ennek a tömérdek viszontagságnak, ennek a számtalan balszerencsének reménytelenségében Rákóczi vezérei belátták, hogy az ország most már teljes mértékben rászorult a békére, de ha ez a béke a felkelés leveretésével jönne létre, akkor a német államférfiak lépnének elôtérbe s ez Magyarország alkotmányára esetleg végzetessé válnék. Megszívlelték tehát Pálffy János tábornagynak, a császári sereg magyarországi fôvezérének, gróf Károlyi Sándor tábornagyhoz intézett levelét, amelyben, mint magyar fôúr meghatóan ecseteli a hazának szomorú sorsát s felhívja Károlyit, hogy segítsen azt a béke létrehozásával jóra fordítani. Mentse meg -- úgymond -- a fejedelmet, mentse meg a szegény kurucokat, mentse meg magát és családját, ne várja meg, míg fegyverrel gyôzik le a felkelést, mert annak a nemzet nagy kárát vallhatja! Sok megrendítô tapasztalás és csalódás után, hosszú tanácskozások folytatása közben maga Sennyey, Rákóczi bizalmasa is a béke megkötése mellett nyilatkozott április 22-én; 26-án Eszterházy feladta Kassát, 27- én pedig Károlyi Sándor Szatmáron a rendek elé terjesztette a békepontokat, amiket ezek rövid megbeszélés után el is fogadtak. Ápril 30: a majthényi síkon felolvasták a békeokmányt s a vitézek, a tisztek és a legénység hűséget esküdtek a királynak s lerakták a fegyvert. A tárogatók tehát elnémultak, az 'Istenért és hazáért' feliratú zászlókat begöngyölték, félretették. A béke a nemzet és királya között helyre állott, de azért a szívekben nem volt béke. Nem csoda! Hiszen Rákóczi harca a nép végtelen nyomora, a magyar alkotmány és szabadság semmibevevése, a vallási villongások szenvedélyei miatt tört ki és most, az egeket vívó lelkesedés, a legvérmesebb reménykedések, legendás erôkifejtés, vitézség és hallatlan hôsiesség árán semmit sem javultak az állapotok. A harcokból visszatérô kurucok nem pihenést, nem nyugodalmas otthont, hanem kipusztított tanyákat, füstölgô romokat találtak szülôföldjeiken s jutalom helyett a régi üldözés leselkedett rájuk. A szabadságharc alatt szépen elsimított, ügyesen megszervezett vallásbéke felbomlott, a szabadság és függetlenség áldásai nem mutatkoztak, sôt Rákóczi és társainak kibujdosásából, a német ezredek beszállásolásából s féktelen garázdálkodásaiból a nemzeti ügy elárulását rebesgették. Elkeseredés tolakodott az általános megnyugvás helyébe s az elkeseredést súlyosan növelte a mindenütt egyformán irtó szegénység. A magyarság a dicsôséges szabadságharc befejeztével ott volt, ahol annak kitörése elôtt. Ámde mostan a szép remények elillanásával még fájdalmasabban égett a régi seb, még nagyobb elkeseredéssel ismételgette régi dalát: 'keserves sírással sírhatsz magyar nemzet!'... Nehéz járású, sötét idôk következtek hazánkra a Rákóczi harcok megszűnése után. Lezüllött erkölcsi és anyagi viszonyok közt, hitben, emberségben nagyon megfogyatkozott a nép. Az urak s a papok jórészt még a felkelés elején elmenekültek a veszélyeztetett községekbôl, a lakosság pedig most egymással marakodott. Külsô ellenség híján a vallási ellentétek napról napra ijesztôbben élesedtek ki. Olyan lett a magyar föld, akár a letarolt erdô, amelyen szilaj fergeteg szántott véges-végig. Elhervadt benne minden virág, megdermedt benne minden élet. A tiszai részeken elképzelhetetlen nélkülözés és szenvedés közt vergôdött a lakosság. El se mult róluk egyik csapás, máris reájuk zúdult a másik. Éhségtôl kínzottan, ezer megaláztatástól ostorozottan, enyhülést nem találó gyötrelmek sorozatában küszködik a mindennapi kenyérért és minden nap égetôbb keserűséget, sajgóbb fájdalmat hozott a létért harcolóknak. Kihez tartoznak, ki az uruk, kiben bízzanak: együgyű ésszel fel sem tudták fogni, de azt mégis megértették, hogy pártfogójuk, segítségük sehol sincsen. Árvaságra kárhoztatott, tétova gyámoltalanságuk szabad prédája kurucnak, labancnak. Egyszer a beszállásolt császáriak forgatják ki csekély meglevôjükbôl, máskor a bujdosók légiói visznek el tôlük mindent, ami még elvihetô. Az életük? Az sem az övéké. A fekete halálé. Közöttük kaszál az utálatos, a gyógyíthatatlan, a fertôzô rém: a pestis. Az emberek elfásultak ebben a szertelen kiszolgáltatottságban. Belsô énjüket az érzéketlenség közönyösségbe béklyózta; elveszett közülök a jóság, szívükben elsorvadt a szeretet. Templomaikat felégették, oltáraikat szétrombolták s papjaikat elűzték, sôt meg is gyilkolták a portyázó tolvajok, a sarcoló hadak. A nép pásztor nélkül szűkölködött. Elfeledte az imádkozást, meghalt bennük a hit. Minek ônekik a vallás? Hiszen elhagyta ôket az Isten!... Tompa eldurvultságukban megállás nélkül hullottak belé a rút erkölcstelenség fertôjébe. Szívüknek romlottságából diadalmasan burjánzott bokorba az ôsi átok s hejehujás hajszával uszította egymásnak az egymásra utaltakat. Jóbarát, szomszéd, rokon, szülô és gyermek farkasok módjára koncért marakodóan harapta, tépte, marcangolta egymást. A vallási villongások idején a tiszai részeken a katolikusok voltak a gyengébb fél. Rákóczi harcai a Tisza felsô részein kezdôdtek s a legtöbb katolikus pap hozzácsatlakozott a mozgalomhoz és elment a sereggel. És mert az embernek veszélyekben vigasztalója és fenntartója a vallás s a vallásban való megerôsödés új és új erôt ad az elerôtlenedônek: a gyámolítás nélkül magukra hagyott hívek elerôtlenedtek, és lassankint átszállingóztak a református predikátorokhoz, akik legalább beszéltek velük. Igaz, hogy sok helyen erôszakos áttérítésekben is bôségesen volt részük, de hát -- nem is tanusíthattak valami nagy ellenállást. Szegény magyar nép az ô bensô hitének tápláléka híján valósággal csak úgy tengett-lengett az események árján, mint viharos tengeren a kormányavesztett hajó... A békekötés után a katolikusok igyekeztek visszaszerezni elveszített területeiket, ám a protestánsok, amely községben vagy birtokon egyszer megvetették a lábukat, onnan egy tapodtat sem engedtek szép szerével -- s az ádáz összecsapások dúlásában kifejlôdött a testvérharc. A szabadságharc alatt létrejött együttérzés teljesen elmúlt s a vallásháborúskodás fenyegetôen felborította az amúgy is meggyengült helyzetet. Ebben a kimondhatatlanul szomorú állapotban szinte szemeink elôtt alakul ki az isteni Gondviselésnek bölcsessége, amely irgalmas végzésével új életet öntött a lélektelenül sínylôdô magyarság szívébe. A népek története nem más, mint azoknak a nagy embereknek története, akik közöttük éltek és érettük működtek. A hivatottakban élô gondolatoknak gyakorlatban való megtestesülése szüli azokat az eredményeket, amelyek a népek történetét alkotják. Ilyen nagy embert állítunk most Kelemen Didák életének leírásában a kat. olvasók elé, hogy meglássák az ô ernyedetlen, önmegtagadásban, áldásos teljesítményekben gazdag munkálkodását, s azzal kapcsolatban belepillanthassanak ezen idôk történetének velejébe is. Kelemen Didák pap volt, tehát összekötô kapocs a nép és a láthatatlan Gondviselés között, amelynek titkos útjait az ô jótettekben eltöltött, Istennek és hazájának szentelt élete magyarázza. Magyarázza és megmondja, mert ha nem tündökölt is vakító fénnyel a népek életében, szelíd, egyenletes világossággal belevilágított az éjszakába, révbe vezette az utat tévesztetteket, a megfélemlítetteket. És ez a szelíd, messzire rezgô sugár kiveti fényét a mának sötétségébe is. Irányt jelez a jelen vigasztalanságában elbúsult csüggedôknek, és kivezetô utat mutat. A pap hivatása különben sem az egy csapásra világnézeteket megfordító, kíméletlen cselekvés, hanem a türelmességnek, az alázatosságnak, a jóságnak meggyôzô erejével való lankadatlan harcolás. A kiváló erények, a nagy eszmék, a rendkívüli jóságok küzdelemre hivatottak. A népek sorsát intézô Isten ajándékul küldi a nemzeteknek az ô kiválasztottját, hogy azzal a szikrával, amit a lelkébe lehelt, tüzet gyújtson közöttük, és világosságot árasszon a közönyös, kihűlt szívek elhomályosodottságába. Harcoljon az emberi gôg, a rosszakarat szertelensége ellen és bár önmaga sebektôl vérzôen, de csüggedetlenül, bátran szálljon síkra eszméi gyôzelméért. Tiszta eszményiséggel hirdesse a nemeset, a magasztosat, ha életerejét emészti is el az égi tűz, amelynek perzselô szertecsapkodásától végre is izzó lángra lobbannak az emberiség jobb érzései. A legválságosabb idôben: a nép nyomorgása közepett, a pestisnek kegyetlen aratásától, a folytonosan megújuló vallási háborúskodásoknak kavarodásától megháborodott tiszai részeken Isten küldöttje gyanánt jelent meg egy erôs elhatározású, jámbor szerzetes: Kelemen Didák, a magyar konventuális minorita rend tagja, akinek kitűzött életcélja templomok építése, iskolák alapítása, a nyomortól sújtottak istápolása, a lelkeknek jóravezetése volt. Aki minden bajnak alapját a családi élet meglazulásában, a vallásos buzgóság ellanyhulásában s a mind hivalkodóbban kiabáló erkölcstelenségben látta. Akinek az volt a jelmondata: 'Adná Isten, hogy minden faluban templom és minden harmadik faluban iskola lenne!'. Amikor a fentebb vázolt szomorú idôk a tiszai részekre majdnem elviselhetetlenül ránehezedtek, sôt a vallás gyakorlása tekintetében valósággal kétségbeejtôk voltak, nagy hivatottságérzet kellett ahhoz, hogy a mértéktelenül elvadult erkölcsök tobzódásában az embertelen módon elnyomott kat. vallást nemcsak hirdetni, hanem terjeszteni is merészelje valaki. Mintha vad népek közé kiküldött hittérítô lett volna, saját buzgalmából kijárt a szomszédos falvakra és pusztákra. Prédikált, gyóntatott, keresztelt, ápolt és gyógyított, s ha fáradozása máskép nem segíthetett szerencsétlen embertársán, akkor legalább vigasztalást és így erôt adott a kínban vonaglónak, a bútól lesújtottnak. Eleinte, amíg nem ismerték, emberfeletti küzdelem volt az osztályrésze. Prédikálásáért a protestánsok haragudtak rá s nem egyszer kellett botütéseket és kôdobálásokat elszenvednie. Ilyenkor leült a falu végén, a patakban megmosta vérzô sebeit, imádkozott ellenségeiért és szokásos szavaival 'Hála Istennek' -- újra kezdte nehéz, keserves munkáját. Hat-nyolc óra járásnyira, késôbb napokra is eljárt hazulról; megismerkedett a vidékkel, tanulmányozta a viszonyokat s az ott lakók nyomorúságos életét, szokásait. Az e közben szenvedett bántalmak, megcsúfoltatások, félreértések és kudarcok özöne nem tántorította el a tiszta szándékkal megáldott, jóságos atyát annak a merész, majdnem lehetetlenséggel határos tervének megvalósításától, amelynek kivitelét mindjárt kezdetben, tanulmányainak befejezése után életfeladatául vallotta és vállalta, hogy a tiszai részeken vissza kell állítani régi fényébe a kat. vallást. Kelemen Didák legörömestebb és legsűrűbben azokba a községekbe vándorolt el, ahol a legcsökönyösebb ridegség, a legkevélyebb hitetlenség tanyázott. Lelkére beszélt úrnak, parasztnak. Azokat templomok, iskolák építésére serkentette, mindkettôt az istenkáromlás elhagyására, a népet becsületre, tisztességtudásra, erkölcsös életre oktatta. Lassankint mindenfelé megismerték az ô személyét és buzgalmát és még a protestáns atyafiak is kezdték megszívlelni messze földön híres prédikációit. Már nem illették ôt gúnyoló szóval, már nem kiabálták feléje csúfolódó és fenyegetô hangon a 'pápista kutya'-féle szidalmakat, hanem általában 'jó Didák atyánk' névvel emlegették. A szegény emberek várták érkezését, mert nemcsak szavakkal hirdette a jóságot, hanem cselekedetekkel is. A nyomorba taszítottakon gyorsan iparkodott segíteni, megosztotta velük a gazdagoktól, a tehetôsebbektôl összekoldult falatjait, sôt magáról is odaadta ruhadarabjait a ruhátlanságban didergôknek. Károlyi Klára, Haller Gáborné grófnô azt írja, hogy zord, téli idôben elosztogatta a saját használatára való holmikat: süvegjét, takaróját, köpenyegét azok között, akiknek nem volt mivel védekezniök a fagyos, kemény hideg ellen. A pestissel megvert helyektôl sem riadt vissza. Fölkereste, akiket mindenki elhagyott, a szertelen kínok közt fetrengôket bátorította, a szentségek kiszolgáltatásával vigasztalta és erôsítette. Alamizsnát juttatott a koldus sorban tengôdôknek s pártul fogta az árvákat. Sokat tűrt, sokat viaskodott eme küzdelmekkel teljes, viszontagságos utain, tömérdek megrendítô eseménynek volt tanúja és részese, míg végre jóságával, magasztos példaadással, a krisztusi szeretet melegségével, meggyôzô érvelésével sikerült teret nyitni a kat. hitnek. Jóllehet beszédei sokszor erôs kifejezésűek és dogmatizáló tartalmúak voltak, a másvallásúakkal szemben mégsem használt soha gúnyos kifejezéseket, sem támadó szavakat. Ellenben jótetteiben, irgalmas cselekedeteiben valláskülönbség nélkül minden rászorulót részesített. Szelíd fellépése, megnyerô viselkedése mindig megtalálta útját még a legdacosabb néprétegek szívéhez is. Egész falvak tértek vissza munkálkodása nyomán a kat. egyház kebelébe s egyúttal régi földesuraik hűségére; viszont az úri rendűeknél is megerôsödött a lanyhuló hitélet, és készséges igyekezettel nyújtottak Didák atya közbenjárása révén segítséget a templomok és az iskolák fölépítéséhez, helyrehozatalához. Ha apostoli buzgalmának gyakorlása közben itt-ott süket fülekre talált, avagy kôvé vált szívek állottak ellene az ô kérô, rábeszélô, meggyôzô szavának, nem kedvetlenedett el, de nem is hagyta abba az ostromot. Figyelmeztetô, oktató beszédeit újra, meg újra elölrôl kezdette. Várt, türelemmel várt; mert 'nem minden gyümölcs érik egyszerre'. Hogy fenkölt türelmessége 'mennyit hozott s térített meg az anyaszentegyházba, az Isten tuggya, -- de a tiszai részeknek vallási, erkölcsi megújhodása úgy, ahogy most tanáltatik, -- egyedül Kelemen Didák atya buzgólkodásának köszönhetô', írja róla Károlyi Sándor kuruc generális leánya, Klára grófnô.'' (Csák, i. m. 5-20.) ,,Ugye, atyafiak?!'' E bôséges idézetekbôl kiviláglik, mekkora feszültség uralkodott a magyarság kebelén belül, úgy államérdeki, mint vallási meggyôzôdés tekintetében, a merôben ellentétes irányok között. Ebbôl a kényes kettôségbôl keresett kiutat és utat-módot a feloldódásra Kelemen Didák. Maradéktalan magyar érzése a kurucokhoz húzta, hagyományos katolikus hite, nevelkedése, szerzetesi hivatása, papi szolgálata pedig a katolikus vallást pártfogoló császári-királyi udvar hivévé avatta. Nem tagadhatta meg egyik felet sem. Mindkettôhöz tartozott, mind a kettôt szerette. Egy oldalról a fajta, más oldalról a közös hit gondja hajtotta; a kurucot a nemzeti függetlenségért vívott harcáért becsülte, a császárpárti labancot az ôsi katolikus hit pártfogásáért. Nem zárhatta ki egyiket sem a szívébôl, neki egyaránt testvér volt mindegyik, ugyanannak az Atyának fiai, -- atyafiak... Ez a szilárd meggyôzôdés lendítette elôre lelkipásztori munkájában, intézményei szervezésében, szónoklataiban, nyomtatott könyveiben. Ugye, atyafiak? Ugye, atyafiak vagyunk és nem ellenfelek? A hitigazságok fejtegetésekor mintha ezt kérdezte volna az írott vagy elhangzott párbeszéd alatt: Ugye, így van, atyafiak, ahogy állítom? Mindenkinek mindene lett... Kuruc a kurucnak, mert meg akarta nyerni ôket; labanc a labancnak, hogy el ne veszítse szolgálataikat tiszta szándékainak megvalósításánál. Jó két és fél évszázad múltán látjuk, mennyire az Egyház szellemében cselekedett Kelemen Didák, amikor nagylelkűen -- bizony, nem kis önlegyôzés árán -- az egyenlô szeretetet gyakorolta mindenkivel kapcsolatban. A II. Vatikáni Egyetemes Zsinat okmányai arra buzdítanak bennünket ma is, hogy fontolóra kell venni a szentek által megvalósított húsvéti titkot, akik Krisztussal szenvedtek és vele együtt dicsôültek meg. (S.C. n. 104, 2.) A ,,Gaudium et Spes'' (n. 2, 1) szerint az igazi lelkipásztorkodás az Egyháznak jelenlétét és működését valósítja meg a (mai) világban, minden ember javára, különbségtétel nélkül. Ezen a téren mérhetetlen felelôsséggel legfôbb feladat a fôpásztoroknak és papoknak jut. Az ,,atyafiság'' lelkiségének kialakulása gyönyörű szokás eredménye Magyarországon a XVI. században. Akkoriban minden fôúri várkastély, minden nagyobb udvarház nemcsak egyetlen házaspárnak volt a fészke, hanem nevelô iskolája egész sereg ifjúnak és leánynak. A század bevett szokása szerint a nemesek és a fônemesek gyermekeiket 9-10 éves korukban már más családokhoz adták, hogy ott tanuljanak és nevelôdjenek. Velük együtt nôttek fel az illetô család tisztjeinek, érdemes szolgáinak gyermekei, valamint a nemes ifjak jobbágy-inasai és a nemes leányok szolgáló-leányai. Valamennyi gyermek, ifjú, leány és szolga a ház urát édesapjának, a ház úrnôjét pedig édesanyjának hívta és tartotta. Jó maguk pedig valamennyien ,,atyafi-szolgák'' néven szerepeltek, akár nemesek, akár jobbágyok lettenek. (Így Takáts Sándor: Régi magyar asszonyok, Élet kiadása Budapest 1914, 3-5 o.) (Vö. idézett munkából 144. o.) De vessünk ismét egy pillantást a minoritarend nagybányai házára, helyesebben a rendtartományra, amelynek keretén belül Kelemen Didák mint szerzetes pap élt és apostolkodott. Amikor a rendbe lépett, már akkor néhány év óta Artoi Tamás volt a tartományfônök, pontosan 1701. szeptember 23-a óta; amint Knáisz neves művében olvassuk: ,,libere et canonice electus'' (393. o.). Ô kormányozta a magyar rendtartományt Kelemen Didák szerzetesi nevelkedése, tanulmányai és fiatal papi élete idején. Most, nagybányai tartózkodása, illetve házfônöksége alatt történt változás: 1712. I. 20- án P. Raszlaviczy Bálint lett a Generális Commisszárius. P. Dr. Monay Ferenc Memoriae c. munkája közkeletűekké teszi az idevágó adatokat. ,,Fr. Thomas Artoi, Magister S. Theologiae, tribus iam vicibus electus guardianus Eperjesinensis, Commissarius provinciae, primus post tot saecula et libere electus ab ipsis Provinciae Hungariae electoribus in Capitulo provinciali Agriae, dd. 22 et seqq. Septembris 1701, praeside Fr. Elia Winkler, Doctore Sapientiae Romanae et universitatis Vindobonensis ex ministro provinciali Austriae celebrato, canonice congregatis. In eodem capitulo, provincia unicam hucusque custodiam, ab a. 1675 S. Bonaventurae nomine insignitam habens, divisa est in duas custodias, unam Scepusiensem, titulo S. Bonaventurae et alteram Agriensem, sub titulo S. Antonii Patavini distinctas. Cum vero a. 1705 et seqq. belli Rákocziani pro restituenda Hungariae libertate suscepti causa, nec Praeses designatus, Fr. Hadrianus Sktictuszki, minister provincialis Poloniae advenire, nec vocales omnes ad provinciale Capitulum congregari potuissent, idem Fr. Thomas Artoi, bis adhuc ad aliud triennium perduravit in suo munere. Obiit in Eperjes, die 28 Octobris 1713. Aa. 1702-1711. Fr. Valentinus Raszlaviczi, S. Theol. Magister, iam guardianus in Lôcse (1685), in Eger (1692) et iterum in Lôcse (1694), ab a. 1696 vero sine intermissione praefectus scholarum in Kanta-Kézdivásárhely, quas etiam rationibus solidis coram Nuntio Apostolico Vindobonae contra Fratrum inimicos et obtrectatores valide defendit. Initio a. 1712 Commissarius generalis provinciae constitutus est. Residentiam Kantaensem, quae sola in Transilvania remanserat, Provinciae Hungariae adiungere fecit in congregatione provinciali a. 1713 Eperjesini celebrata. Compositis interim rebus politicis in Hungaria, celebratoque a. 1714 capitulo, Fr. Valentinus iterum guardianus Kantaensis et director scholarum electus est. Obiit in Nagybánya, die 27 Augusti 1716. Aa. 1712-1714 (i. m. 67- 68).'' A magyar minorita rendtartomány szervezeti állapotának ismeretéhez tartozik az a változás, hogy az 1713-i eperjesi rendi gyűlés a magyar tartományhoz csatolta Kézdivásárhely kolostorát, 1714-ben pedig a kantait, ahonnan P. Raszlaviczi Bálint Kézdivásárhelyre került elöljárónak a tartomány naplója szerint: ,,Anno 1713. In Congregatione Provinciali Eperjesini celebrata aggregata est Provinciae Hungariae Residentia ad Kézdi-Vásárhely in Transilvania, anno vero 1714. Cantensis, P. Valentinus Raszlaviczi Cantae ad Kézdi-Vásárhely Praesidens constitutus. Ita Liber Provinciae.'' (Knáisz, 288.) Majd hozzáteszi a nagynevű történész: ,,Ac proinde Provincia alias Transylvaniae sub diversis revolutionibus, et intestinis bellis ad exiguas Religiosas domos restricta Provinciae Hungariae incorporata, et redacta fuit in Custodiam Titulo SS. Trinitatis decoratam.'' (ib.) A hajdani erdélyi tartomány tehát összeolvadt a magyarral. (Vö. Monay: Memoriae Historicae, 92) P. Kelemen Didák missziós tevékenységérôl P. Hirschberg Kornél, a magyar minorita rendtartománynak rendfônöki titkára a negyvenes években, ,,Magyar minorita hittérítôk'' című könyvében (28-38. oldal) részletesen értekezik, kiemelve Didák Atya tántoríthatatlanságát az apostolkodásban: ,,leírhatatlan nyomorral küzd, de pillanatra sem csügged el''; ,,... P. Kelemen nem az a lélek volt, akit veréssel el lehetett volna bárhonnan is riasztani, mindent szívesen elviselt, mert az volt életfelfogása, hogy a lelkek üdvéért mindent feláldoz, még életét is''; ,,legszívesebben ott jelent meg, hol a legridegebb fogadtatást vélte, jóságos szeretetével és meggyôzô érveivel sikerült egész falvakat visszatérítenie a katolikus hitre, ahol jóságos szeretetét tapasztalhatták, még a protestánsok is megszerették és lassan-lassan már nem a 'pápista kutyát', hanem megmentôjét tisztelte benne a szenvedô magyarság.'' P. Hirschberg, említett könyvének ,,Krisztus vértanúi'' című fejezetében, 1713. július 26-ára teszi P. Eppele János hitvalló halálát, akit katolikus meggyôzôdése miatt öltek meg a másvallásúak. (26. o.) P. Kelemen Didák bátor vállalkozása a társadalmi és vallási megpróbáltatások között A következô történelmi áttekintés összefoglalja Kelemen Didák tudatos, rendkívülien bátor vállalkozását a társadalmi, vallási megpróbáltatások között. ,,Károlyi Klára említi, hogy Kelemen Didák Nagybányáról mint misszionárius járta be nyolc mérföldnyi körzetben, sôt a távolabb fekvô falvakat is. Természetesen saját lábán. Kivált a Szamos között fekvôket. A pestis ugyanis ez idôben nagyban dühöngött s Nagybánya vidékén gazdag volt e veszedelmes ragály aratása. A szerzetesek ottani nyomora lehangoló. De Kelemen atya most már elemében volt. A falvakban gyóntatta, utolsó útjára készítette a haldoklókat. Temetett, keresztelt, vigasztalta a betegeket, nyomorgókat, a haláltól félôket bátorította. Mily könnyen siklunk át e szón, hogy nyomorgó, szegény. Mert fogalma sincs annak, mik a szegénység gyötrelmei, aki azokat saját személyében át nem élte. E gyötrelmek Istennel élve, alázatossá, Isten nélkül lázadóvá teszik a lelket, az embert. Márpedig az alázatosság nagy erény, a legfôbb bűnnek, a 'nem szolgálok'-nak, az esztelen gôgnek éppen ellentétese. Nem tudja megérteni az, aki nem éli át a szegénységet a maga megpróbáltatásaiban, -- mi is az az álszegénység! Csak a szegénységet élô tudja kellôen értékelni, mit jelentett a jóságos Kelemen atya vigasza. Mert ô is nyomort élve minden vonatkozásban, jól ismerte annak mibenlétét. Érzô lelkével teljes egészében megértette, átérezte a szegények szívében dúló érzelmeket, és azokat vigasztaló, meleg hangjával és az összekoldult anyagiakkal tette elviselhetôvé. Pedig nem csupán a szörnyű, kiszámíthatatlan ragály, mely hol itt, hol ott ütötte fel utálatos fejét, saját és rendtársai nyomora, hanem a félrevezetett, teljesen protestáns vidék lakóinak botütései, kôdobásai, gúnyja, gyalázkodó szavai ugyancsak megpróbálták a büszke székely vért. Talán az fájt neki legjobban, hogy magyar a magyarnak legnagyobb ellensége! A Mindenható azonban nem hagyta jutalom nélkül megaláztatását. Életének példája, a koldulással gyűjtött élelem, ruhának a szűkölködôknek való szétosztása, szeretetteljes modora és készsége mindenkin segíteni, meghozták a gyümölcsöt. Készséggel vitázott a hit kérdéseirôl, örömmel prédikált nekik. Távol állott azonban tôle az, hogy véleményükön gúnyolódjon vagy azt éppenséggel korholja. Minden utógondolat nélkül a szeretet hatalmában és a Szentlélek Úristen felvilágosító erejében bízott. És nem eredmény nélkül. Szüntelen tértek vissza a magyarok szava és tettei nyomán ôseik hitére. Kelemen Didák erôteljes tevékenységét a szatmári béke után látjuk csak egész nagyságában felvirágozni. Mert ez idôben mintha a pokol szabadult volna e századokon át véráztatta földre. Romok, üszkös néptelen falvak, hihetetlen nyomor, teljes lelki elvadulás, a tömegekben ôrjöngô félelmet elôidézô és alattomosan keletkezô, majd teljes erejével pusztító pestis, melyben egyes városokban 10-12.000 ember is halt meg. Az ország lakosságának akkori számát véve tekintetbe, szörnyű szám. Megyeszámra alig egy-két plébánia. Van olyan község is, mely 50 éve nem látott sem plebánost, sem püspököt. Magára hagyták.'' (Kelemen Atya Közl. 20.) ,,Tisztában volt azzal, hogy nagy ügyet szolgál. Egy koporsója elôtt álló nemzetet kísérel meg Isten kegyelmével az életre visszamenteni. Átérezte ennek mérhetetlen jelentôségét, és mert forrón szerette azt a földet, melybôl lett, eltörpült elôtte minden akadály. Nem érezte agyongyötört lábai kínzó fájdalmát, sôt inkább örült annak, hogy azt is felajánlhatja azért a földért, melyen azok sebessé váltak. Nem érzett fáradtságot, a munka terhét, csak a célt látta maga elôtt: az országot menteni! Ezért fáradt nappal és ezért borult éjjel a földre és kérte az édes Jézust és Magyarország Édes Anyját, a Boldogasszonyt imáiban, mentsék meg országukat, -- annyit, -- hogy a homlokán a bôr megvastagodott. Nem törôdött saját érdekeivel. Azzal, vajjon elismeri, jutalmazza-e valaki munkáját? Ha pedig a gyarló emberi természet ily gondolatokat ébresztett, csendre sanyargatta a 'szamár testvért'. Ô már nem a régi módon vitatkozott a protestánsokkal, hanem szeretôn szólt feléjük, s amint Károlyi Klára grófnô írja: '... nagy becsületnek, lelki haszonnak tartották úgy az igaz hiten levôk, mint az eretnekek, prédikációjának hallgatását...'. Így értjük meg Koháry országbírónak írt e sorait: '... a mi igyekezetünk jósága az igyekezetnek tisztaságában áll!' L. G. (A közlemény eddig ismeretlen adatait elôször, részben, Nagy Miklós használta fel 'A tiszai vándor' 31 oldalas füzetében. Sem Hóman, sem Takáts, sem dr. Csák munkáiban nem fordul elô egy adat sem szülôföldjérôl).'' (Kelemen A. Közl. 15-16). ,,Károlyi Klára szerint, mikor a pestis elemében tombolt, kivált a Tiszán inneni részen, egyházi személyekre nagyon szűken lehetett itt- ott bukkanni. Ugocsa vármegyében Nagyszôllôsön, Szabolcsban Kisvárdán, Biharban Nagyváradon, Szatmár vármegyében Nagybányán volt egy-egy plébánia. Szilágyságban egy sem, Csongrádban három. A minoritarend aranyos-megyesi, szatmári, kazali, miskolci, telegdi, báthori, debreceni, beregszászi, váradi és még sok temploma, kolostora rommá vállott. Kelemen Didák mindig ott jelent meg, ahol legnagyobb volt a veszély, ahol leginkább segíteni kellett, ahol köveket vágtak testéhez, ahol szentbeszédeibe berikkantották becézô nevét: 'pápista kutya', 'farizeus'! Mintha fülébe csengett volna a katakombákban beszélô nagy halász, ôsz apostol, az Úr Jézus tanítása szem- és fültanújának intelme: 'Türelmesen viseljék el a velük szemben elkövetett igazságtalanságot, üldözést!' Örült, hogy a bántalmakat elviselheti az édes Jézusért.'' (Kelemen A. Közl. 21.) Paptestvéri készség juttatta hozzám az alánti szöveget Palmer Kálmán: Nagybánya és környéke (Nagybánya, 1894) c. könyvébôl; a minoritákra vonatkozik: ,,Igaz barátjai voltak a szenvedôknek, s különösen az inség s nyomor napjaiban, a gyakran ismétlôdô járványos betegségek idején mutatták meg, hogy mennyire szívükön viselik a lakosok jólétét s mennyire együtt éreznek velük fájdalmaikban és szükségeikben úgy, mint örömeikben. Csak a nagybányai társház egykori fônökére, a szent életű Kelemen Didákra hivatkozunk, ki valóságos jótevô atyja volt a vidéknek; koldult a koldusok számára, dolgozott mások javára s maga legegyszerűbben, a legnagyobb nélkülözések között élt, csakhogy mindenét a szegény nép nyomorának enyhítésére fordíthassa. Nem csoda tehát, ha a rend ily körülmények között a legrövidebb idô alatt összeforrt a várossal, s annak minden irányú mozgalmában elôkelô szerepet biztosított magának.'' (i. m. 163. o.) * * * Ez idézeteknek megvan az az elônyük, hogy készen hozzák Kelemen Didák erényeinek kiértékelését, megnevezve például a szegénység szeretetét, erôslelkűségét, békemunkáló törekvését, szüntelen imaéletét, és így tovább, tehát mintegy saját közreműködésünk nélkül elôttünk áll Isten Szolgájának erkölcsi nagysága; de ugyanakkor megfosztanak bennünket saját következtetéseink eredeti nagyszerűségétôl, amelyben viszont mások részesültek, mi pedig, természetesen, csak akkor részesülhetnénk, ha mi magunk lehettünk volna szem- és fültanúi Kelemen Didák csodás életének! Bármint legyen is, óriási nyereség ez életrajz megírásánál minden megkapott szöveg, tömör összefoglalás, amely egyúttal biztatás további kutatásra és megfontolásra... ======================================================================== IV. Mesterükre vallanak a tanítványok. -- Párbeszédben a munkatársakkal P. Kelemen Didák lelki kapcsolatainak kialakulása a gróf Károlyi családdal -- Károlyi Sándor személyisége és szerepe a magyar nemzeti történelemben és az egyházi életben -- Kelemen Didák ,,istenes vigasztalása'' és tanácsai -- Lublóváry G. György testvér méltatja a Károlyi családot -- Gr. Károlyi Sándorné Szalai Barkóczy Krisztina jelleme és erényei -- Takáts Sándor Károlyi Klára grófnô természetes tulajdonságairól és természetfeletti kiválóságairól -- Károlyi Klára hazaszeretete, vallásossága, egyszerűsége, anyai felelôsségtudata -- P. Kôhalmi Mihály és P. Dr. Csák Alajos Cirjék Klára grófnôrôl. ,,Szent Ferencnek emez igaz tanítványát, Krisztusnak hűséges követôjét már ismerték a nagybányai ház kegyuránál, gróf Károlyi Sándor családjánál is és gyóntatójukká választották. Ebben a minôségben bizalmasává és pártfogoltjává lett ennek a vallásos és hitbuzgó magyar fôúri családnak úgy, hogy terveinek végrehajtását, a hitélet ápolását, a szegény sorsban küzdôk bajainak megenyhítését most már anyagi és erkölcsi segítséggel vihette sikerre.'' (Csák, i. m. 20.) Csák atyának átfogó szavaival nyíljék az új fejezet, amelyet teljes egészében a Károlyi-családnak szentelünk, de átadva a folytatást Takáts Sándornak hosszú-hosszú oldalakon keresztül, csak az elsô bekezdésnél téve ki az idézôjelet, majd a tôle vett szöveg utolsó szavainál, azonban jelezve külön is az idézet végét. Íme, mint látta ô és értékelte ki a nincstelen szerzetes és a nagytekintélyű fôúri család kapcsolatát. ,,Egy minden ízében magyar, mély vallásosságú és hazafias családnak volt ô kedvelt, belsô embere. E család hamisítatlan magyar erkölcse és életmódja vonzó példa volt abban az idôben másokra, forrása a nemzeti önérzetnek akkor, midôn általános volt a panasz az elnémetesedés miatt, midôn nemzetiségünket már-már halottnak mondották. Károlyi Sándor kuruc generális családját értjük. Három nagy katholikus grófi családnak -- a Koháry, Barkóczy és Csákynak -- vére egyesült e házban. Mindegyik magával hozta a buzgóságot, hitet és a szeretetet hazája iránt. E hitbuzgó családok voltak fô támogatói Kelemen Didáknak és messzekiható terveinek. A Károlyi-családnak egyik legkedveltebb embere volt ô egész életén át. Számtalanszor tartózkodott Károlyi Sándor gróf házában, hol valóságos családtagnak tartották. Bárhol tartózkodott a kuruc generális, bármerre ment, nem volt rá eset, hogy Didák atyával ne töltött volna egy-két napot. Mint a grófi háznak gyóntatója, negyedszázadnál tovább folytat sűrű levelezést Károlyi Sándor generálissal és családjának tagjaival: Haller grófnéval (szül. Károlyi Klárával), Barkóczy Krisztinával (Károlyi Sándor széplelkű feleségével) és másokkal. Gyóntatója volt Koháry Judit grófnénak, belsô tanácsosa Koháry országbírónak, ki egyúttal prédikációinak kiadója is volt. A Berényiek, Dôryek, Mikesek, Vécseyek, Csákyak stb. gyakori összeköttetésben álltak vele. Törekvéseinek legfôbb támogatója mégis Károlyi Sándor volt. Nem volt rá eset, -- akár anyagi segítségért, akár erkölcsi támogatásért fordult légyen is Didák hozzá, -- hogy Károlyi csak egyszer is visszautasította volna. Kelemen Didák volt a tanácsadó és tervezô, Károlyi a végrehajtó. Templomok és iskolák építésére ô adta legnagyobbrészt a költséget; még pedig sokszor minden felszólítás nélkül. 'Az magától hulló fát -- írja gyakran Didák atya -- rázogatni nem akarom' ... Hogy ez igénytelen szerzetes messze kiterjedô működésérôl tiszta fogalmat alkothassunk magunknak, ismernünk kell a Károlyi-család viszonyait, ismernünk kell Károlyi Sándornak és nemes lelkű leányának, Károlyi Klárának életét. Ezek voltak terveinek végrehajtói, ezek buzdítói; az ô támogatásuk nélkül nem sokra ment volna Didák atya. Károlyi Sándor (1669. VII. 2 -- 1743. IX. 8.) Károlyi Sándor élete: egy félszázadnál hosszabb, nagy eseményekben gazdag közpálya. Ha egyszer napvilágot lát roppant munkát igénylô életrajza, s ismeretessé lesz hazánk politikai és közműveltségi terén kifejtett páratlan munkássága: bámulva fog megállni az olvasó e nagy férfiú képénél, s hódolattal fog adózni a volt kuruc generális emlékének, ki bár fény és gazdagság közt boldogan tölthette volna napjait szeretett családja körében, odahagyta ôsi fészkét s ezer veszéllyel küzdve a háborúban, rágalmakat és gyanúsításokat tűrve a békében, mindvégig a közügy szolgálatában maradott. Hiába! 'nagyon kelletett az hazának szolgálni!'. Hazafiúi buzgólkodása annál inkább becsülendô, minthogy Károlyi a legjobb családapa volt, kinek minden gondolata, minden érzelme családja körében forgott; oda vágyott, ott érezte magát jól. Már pedig a közpálya messze elszakította ôt családjától; idegen városban, idegen emberek közt volt kénytelen fáradozni s 'édes szívét', 'kedves asszony anyját' csak leveleivel kereshette föl. Nagy politikai szereplése -- mely részletesen még ma sincs feldolgozva -- kétségkívül igen érdekes képét adja e kiváló fôúrnak, de jellemét kizárólag ebbôl mégsem alkothatjuk meg; a legszebb vonásokat, a zománcot családi életében találhatjuk föl. E tekintetben bô forrás áll a kutatónak rendelkezésére feleségével és gyermekeivel váltott nagyszámú leveleiben. Ezekben nyilatkozik legôszintébben, a maga eredeti valóságában úgy Károlyinak, mint feleségének jelleme. A kuruc háborúk idején még sok igazi magyar fôúri udvar volt az országban. A magyar erkölcs és nyelv még nagyban uralkodott. Károlyi Sándor 20-25 ezernyi seregében nem találtak embert, ki egy elfogott német levelet megértett volna. A kuruc háborút követô években azonban rohamosan németesednek a fôúri családok. Úgy erkölcsökben, mint nyelvben lábra kap az idegenszerűség. Károlyi családja azonban magyar marad. A család társalgási és levelezési nyelve kizárólag a magyar; ruházkodása is az. Idegen nyelven nem is tudnak, s még gyermekeiket sem akarják a módi szerint nevelni, nehogy az idegen szokásokat és erkölcsöket elsajátítsák, 'Isten kegyelmébôl -- írja Károlyi leánya, Klára -- mindnyájan nemzetünk magyarságában megmaradtunk; illô, hogy a gyermekek is kövessék e jó példát; mert ha a módira kapnak, ... mi hasznát veszik térdhajtásoknak!''' {kép} Károlyi Sándor gróf, P. Kelemen Didák nagy munkatársa. (Egykorú festmény gr. Károlyi Lajos birtokában.) Ez a rövid szöveg, amit most idézek, utólag is igazolja, mi vezette Károlyit, családját és a népet saját anyanyelvének használatában és megôrzésében: ,,Nincs nép, amelynek ne volna nyelvvédô mozgalma. Ezek azonban sehol sem érik be pusztán a nyelvtani szabályok óvásával. Voltaképpen a gondolatnak helyénvaló -- az illetô nép esze járása szerinti -- kifejezéséért küzdenek. Magyarán, a nép lelkületének, -- szellemi iletünkben mindeddig szinte gyanúval kerülgetett lelki alkatának érvényesítésével.'' (Illyés Gyula) Ha csekélység is, jellemzô Károlyi Sándor személyiségére a kép, amelyet P. Várkonyi Ágnes: Két pogány közt. A Rákóczi-szabadságharc története c. művében (Móra Ferenc könyvkiadó, Budapest 1968) a 45. oldalon láttam: sujtásos dolmányban ábrázolja, mentével a vállán, kucsmával a fején, ,,Rákóczi-bajusszal'', szakáll nélkül. (A közölt képet nem ebbôl a műbôl vettem.) * * * Vegyük fel azonban Takáts Sándor szövegének elejtett fonalát. ,,Mikor a kuruc háborút az általános kimerültség miatt tovább folytatni nem lehetett, Károlyi megkötötte a szatmári békét. Ezer sebbôl vérzett a magyar nemzet; rongyos, kiéhezett csapatok voltak már a kurucok; a fölkeléshez kötött vérmes remények füstként oszlottak szét; minden gondolkozó belátta, hogy egyedüli út a menekvésre a béke. Haj! ki akarna a gyűlölt némettel egyezkedni, ki adna hitelt annyiszor megszegett szavának? Mily iszonyúan hangozhatott a szabadsághoz szokott kurucok fülébe a kiábrándító hang: 'hódolni kell a császárnak', a háromszázados gyűlölet helyébe a testvéries szeretetnek kell lépnie! Ezek a körülmények magyarázzák meg azt a vegyes érzelmet, mellyel Károlyi fáradozásait fogadták. Megyék, városok lelkesült szavakban köszönik fáradságát, 'hogy nem engedé országunkat végromlásra juttatni'. De a szegény kurucok, kik mindenüket feláldozták a hazáért s mindenüket elvesztették, minô érzelmek közt nézhették a békekötést követô országgyűlési jeleneteket, midôn a magyar fôurak németségük jutalmául a számkivetésbe ment és itthon maradt kurucok birtokait követelték, midôn a 'gyalázatos német viszketeg' annyi magyar úron erôt vett s a 'gaz idôk oly sokat eltántorítottak', hogy méltán mondták e korban: a magyarnak magyar a farkasa! Károlyi Sándornak ez idei politikai szereplése sok tekintetben hasonlít Deák Ferenc működéséhez. Mindkettônek küzdenie kellett a letűnt szebb idôk ábrándjaival, mindkettônek le kellett gyôznie az udvari párt ármányait s kibékíteni a nemzetet uralkodójával. A történeti kritika találni fog kifogásolhatót mindkettô munkájában; de hogy mindkettôt ôszinte meggyôzôdés, hazaszeretet és a körülményekkel való számolás vezette, azt tagadni nem lehet. A szatmári békét nem volt elég megkötni, meg is kellett védeni -- a magyar aulikus mágnások ellen, 'kik -- Károlyi szavai szerint -- nagyon sajnálották a generális amnestiát'. S ki az, ki éjjel-nappal fárad a béke megerôsítésében, ki könyörög kegyelemért a szegény kurucok részére? ... Károlyi Sándor, a kemény kuruc, ki az ónodi gyűlésen karddal sújtá a békét sürgetô Rakovszkit, most kihallgatásról kihallgatásra megy, béklyóba veri szenvedélyeit, kér, könyörög, hogy megakadályozza az önzô fôurak terveit. Amiért annyit fáradott, végre mégis teljesülésbe ment. A szatmári békét törvénybe iktatták. Most kezdôdik csak Károlyi igazi politikai pályája. Az országgyűlési kommissiók munkái mind az ô vállára nehezednek s lankadatlanul, sokszor erején felül dolgozik. A két török háborúban s még inkább a nagy pestis idejében, mint az egészségügyi bizottság fôkommisszáriusa, hervadhatatlan érdemeket szerzett magának. Magas állását és befolyását számtalan ügyefogyott és üldözött javára használta. Ha a helytartótanács iratait vizsgáljuk, meggyôzôdhetünk, hogy igen sok külföldön bujdosó kurucnak eszközölte ki az engedélyt a hazajövetelre. Barnay István, valamikor a 'Rákóczi-tüzérek hadi káplánya', Molnár Zsigmond, Visky Sámuel gróf, Várnay György, Tomics Adám, Géczy László stb. kurucok neki köszönhették, hogy otthonukba visszatérhettek. Az emberszeretet erényeit még más alakban is gyakorolta. Nem említve a saját költségén épített templomokat és iskolákat, csupán a szegények segélyezését említjük föl. E tekintetben nem ismert határt. Kétségtelen adatokkal lehet kimutatni, hogy ama korban a szegénységnek ô volt a legnagyobb jótevôje. A nyomorral telt években, a nagy árvizek és szárazság idejében folyton írja az országgyűlésekrôl feleségének: nyissák meg a csűröket a szegény nép számára, osszanak ki köztük vetômagot, azért adta az Isten, hogy másnak is juttassanak belôle. A nagy pestis idején még a megyék is 'édes jó gondviselô attyuk'-nak nevezték. Kelemen Didáknak alig van levele, melyben ne mondaná ôt 'hazánk s nemzetünk örömének, a szegények szerencséjének'. S mégis akadt író, ki ôt kapzsisággal vádolta! Károlyinak s családja minden tagjának egyik fô jellemvonása: a mély vallásos buzgóság. Bármit tesz, bármibe fog, ima vagy istentisztelet nélkül sohasem teszi. Templomot templom után épít; a nagykárolyi egyház, a károlyi piarista gimnázium, a báthori és miskolci minorita rendház, a majthényi, csengeri, kaplonyi, miskolci, gelényesi, erdôdi, lyukashalmi, báthori stb. templomok és iskolák építése nem merítette ki istenes buzgóságát. Évenkint nagy összegeket költ hasonló célokra; Kelemen Didákot és társait téritôkül küldi szét a tiszai vidékekre -- az úgynevezett 'kálvinista tartományra' -- s ellátja ôket mindennel. Az elhagyott falvakba és üres házakba katholikus svábokat és olaszokat telepít le; lelkébôl örül, ha jobbágyai közül csak egyet is megnyerhet vallásának. Pozsonyban szakácsnét fogad felesége számára s leküldi neki a 'cukerpókér'-t. 'Egy ollyan forma ez -- írja ez alkalommal -- mint az nímet lakatosné, hanem iffiabb, circit. 18 esztendôs, magyarul is beszél. Én alá küldöm, talán elveszi valaki, szaporodik az Pápista véle'. Midôn Ravaszdi nevű inasa áttér a katholikus vallásra, örömében ünnepélyt tart s hálát ad az Istennek, hogy 'véghetetlen irgalmábúl' ezt is megérhette. A hatalmas Károlyi, ki elsôrangú szerepet játszik Pozsonyban, ott hagy minden ünnepélyt, roppant utat tesz Pozsonytól Nyírbáthorig vagy Baktáig, hogy résztvehessen a Kelemen Didák szolgáltatta misén Portiunkula napján; lejön úrnapjára is s a kisded faluban leányával együtt tartanak 'devotiót'. Buzgóságát csak növeli feleségének, Barkóczy Krisztina grófnénak mély vallásossága. Mint fentebb említôk, e nemes lelkű nô rábeszélésének köszönhetô, hogy Károlyi nem költözött végleg nagymegyeri birtokára. Felesége ugyanis kifejté elôtte, hogy ez esetben kárba vész minden, amit a katholikus vallás terjesztése érdekében eddig tettek: 'Mind klastrom, -- úgymond, -- mind pápistaság gyarapodása füstöt vet'. Károlyi engedett felesége és Kelemen Didák rábeszélésének, maradt ôsei birtokán s folyatta elôbbi munkásságát. A katholikus vallás terjesztése körüli fáradozásaiban nem ragadtatta magát igazságtalanságra sohasem. Türelmes volt a más vallásúakkal szemben is; 'ellenkezô atyánkfiai'-nak mondja ôket, nem erôszakolja, csak sajnálja ôket, mert meg van gyôzôdve, hogy 'elkárhoznak'. A szatmári jezsuiták védelmet kérnek tôle a kálvinisták ellen; nem ad nekik, hanem biztatja ôket, hogy prédikáljanak nekik, s ne féljenek tôlük, hisz nem fogják azok ôket bántani. Buzgóságának élesztésére s terveinek kivitelére alkalmasabb embert nem is találhatott volna Kelemen Didáknál. Szerették is ôt a családnál, és ha Károlyi fontos politikai teendôi között idôt szakított magának s családja körébe ment, már elôre odahívta Didák atyát, kit úgyszólván családtagnak néztek. Ilyenkor együtt töltötték az idôt s Didák atya referált működésének eredményérôl. Ha szükség volt rá, fölkereste ô védnökét Pozsonyban és Bátorkesziben is, mit Károlyi pontosan följegyezgetett naplójába. Mennyire szerették ôt a Károlyi-családnál, eléggé kitűnik Klára grófnô leveleibôl. 'Valamikor valami ájtatosság -- írja 1748-ban -- s Isten tetszésébôl származott betegség, keserűség házunkba történt, messzűnen Tiszán túl is elhozatták édes szüleim, hogy istenes vigasztalásában részesülhessenek s tanácsával élhessenek, az mint halála elôtt is maga írásával kérte édes Anyám jövetelét' stb. Amilyen volt Károlyi, olyannak nevelte gyermekeit is. Hazafiság, magyaros érzés s mély vallásosság jellemzi mind fiát, mind leányát. Fia kuruc leányt: Csáky Krisztinát vette nôül, annak a Csákynak leányát, ki -- nem akarván pacifikálni -- Rákóczival kibujdosott. Klára leányát is deli kuruc legényhez: Haller Gábor grófhoz adta nôül. Honi szokásokra és tiszta erkölcsökre oktatja gyermekeit s a szellem, melyet beléjök oltott, áldásosan nyilatkozott bennök késôbb.'' (Takáts, i. m. 216-230.) * * * Idáig Takáts Sándor értékes szövege. -- Néhány gondolattal végig is futhatjuk legfôbb tartalmát. A Károlyi-család, mély hitbôl fakadó lelki igénnyel, gyóntató atyjának választotta Kelemen Didákot. Ugyanakkor fôtámogatója lett P. Kelemen Didák messze kiható terveinek. Didák atya a magyar országnagyok lelki vezetôjévé, igazán belsô tanácsosává vált. Ezek is munkatársai lettek fáradhatatlan apostolkodásának. Károlyi Sándor a haza szolgálatát többre tartotta a saját elônyeinél; viszont családi életét bensôségesen folytatta. ,,Gyűlölet helyébe a testvéries szeretet'', -- volt a jelszava, a végzetes romlás helyett a béke... Föltehetô a kérdés: volt-e szerepe Kelemen Didáknak e fontos elhatározásnál? -- Azt válaszolhatjuk: ha Károlyi Sándor 1710-ben már ismerte ôt és nagyra tartotta papi képzettsége, de még inkább evangéliumi szívtisztasága, valamint természetfeletti bölcsessége miatt, minden bizonnyal kikérte a tanácsát; szemében Kelemen Didák volt annyira magyar, hogy aggódó hazaszeretetében bízni lehetett, és annyira az Egyház egységét féltô, hogy a katolikus fejedelemmel való megegyezést szükségesnek tartsa! Párbeszéd volt ez! Az, Isten nyelvén az országnagyokkal... Másfél századdal késôbb Deák Ferenc követte ôt ez irányelvekkel. -- Nem ezért került szobra a miskolci minorita templom közelébe, ahol Didák atya nyugszik; mégis jellemzôen juttathatja eszébe bárkinek Károlyi Sándor imént fejtegetett kiegyezési törekvéseinél Kelemen Didák nem alaptalanul feltételezett erkölcsi segítségét. Gróf Károlyi Sándor megalázva kér-könyörög az üldözött magyarokért. ,,Ama korban a szegénységnek ô volt a legnagyobb jótevôje.'' Didák atya Károlyi Sándort a ,,szegények szerencséjének'' nevezi. Ima és istentisztelet állt minden vállalkozása elején. A pozsonyi ,,szakácsnô'' és Ravaszdi inas remélt, illetve megtörtént áttérése a katolikus hitre azt bizonyítja, hogy nem erôszakolták ôket a katolikus hitvallásra, hanem önként, saját meggyôzôdésükbôl választották azt; a lelki öröm kifejezése az ünnepéllyel teljesen a lelki nyereség, nem pedig a zsarolás tényére vall; Ravaszdi megtérését Isten kegyelmi működésének tudták be, és saját belsô elhatározása volt. Károlyi Sándor nem egyszer utazik Pozsonyból Szabolcsba, hogy részt vegyen Kelemen Didák atya porciunkolai szentmiséjén. Mi vonzotta ennyire!? E szerzetes papnak lángoló istenszeretete... Kelemen Didák józan rábeszélésének is része volt benne, hogy megmaradt ôsei birtokán. Türelmesen viselkedett a más vallásúakkal tartott társadalmi és államügyi kapcsolataiban, számára ,,ellenkezô atyánkfiai'' maradtak. Szüntelenül érdeklôdött Kelemen Didák missziós útjairól, aki ,,referált működésének eredményérôl''. Gróf Károlyi Sándorné Barkóczy Krisztina ,,halála elôtt is maga írásával kérte'' Didák atya jövetelét. Életükben, halálukban óhajtották, ,,hogy istenes vigasztalásában részesülhessenek''... -- Megdöbbentô, mekkora bizalommal fordultak hozzá. Nem más hatalomnak a megnyilatkozása volt az ô ereje és erkölcsi hatása, mint az Istené, aki benne bízó és dicsôségéért dolgozó alázatos szolgáját használta fel nagysága megmutatására. * * * Egészítsük ki Károlyi Sándor életrajzát és méltatását Lublóváry Gaszton, a ferences harmadik rendi György Testvér idevonatkozó adataival, amelyeket a ,,Kelemen Atya Közlönyébôl'' veszünk: ,,Kelemen Didák atya egész életének munkája elválaszthatatlan Károlyi gróf személyétôl. Kelemen atya életének ismertetése hiányos volna, ha Károlyi Sándorról és koráról meg nem emlékeznénk. A Károlyi grófok a Kaplony nemzetség leszármazottai, mely viszont a honfoglaló hét vezér egyikétôl, Kund-tól veszi eredetét, akinek törzse -- mint vezérlô törzs -- Árpád fejedelemmé választása elôtt, hadjáratok idején a fôhatalmat birtokolta. A magyarságnál már a honfoglalást megelôzô korból ismeretesek megkülönböztetô jelvények, -- mint amilyenek a különféle totemállatok, amelyek nevei személynévként is szerepelnek. Így például Karuly -- fekete sas. A Károlyi név is eredetileg Karuly, mely madár a Kaplony nemzetség címere. Károlyi Sándor gróf Nagykárolyban született 1669. július 2-án. Édesatyja: László, édesanyja: báró Sennyey Erzsébet. Szüleinek 26 évig tartó házasságából 20 gyermek született, kik közül 3 fiú és 7 leány ért el magasabb kort. Mihály bátyját 30 éves korában, 1684-ben Thököly Imre kurucai Szatmár alatt megölték. (Mihály bátyja felesége báró Haller Mária, a küküllôi fôispán lánya.) István bátyja 1686. szeptember 2-án Budavára bevételénél egész ezredével vett részt és október 14-én Zentánál, a török elleni ütközetben 'dzsidával átverettetvén', elesett. Nôvérei: Judit, Éva, Krisztina, Zsuzsánna, Teréz férjhez mentek, míg Klárát és Katicát édesatyja apácának adta be. Klára Clarissa apáca lett. Két év alatt esett el két bátyja harcban s a 20 gyermekbôl ô maradt az egyedüli férfi, ki magasabb kort ért el. A kuruc háború utáni idôkben a fôúri családok úgy erkölcsekben, mint nyelvükben idegenekké válnak. A Károlyiak azonban ezután is, társalgás, levelezés, ruházkodásban csakis magyarok maradnak.'' (37. oldal) Miután alapos részletességgel leírta Károlyi Sándor fontos feladatát Rákóczi szabadságharcában, majd a nemzetmentô szatmári békében, így folytatja György Testvér: ,,E vázlatokból ha nem is tökéletesen, de nagy vonalakban megismerhetjük azt a Károlyi Sándort, aki a harcok elôtt és alatt volt és aki ez idôk után nekilátott a béke talán még nagyobb, fáradságosabb munkájának, melyben Kelemen Didákban élte végéig és Kelemen Didák pedig ôbenne, bensôséges munkatársra talált.'' (Kelemen A. Közlönye, 41. o.) Továbbá: ,,Ôt a megyék 'édes jó gondviselô attyuknak' mondják, ki csűreit nyitá fel a szegényeknek, ki majd minden évben ilyeneket ír fiának: '... minthogy a körül levô szegénység az portionale quantumért szorosan exequáltatik, körülöttem levô pénzemet mind kiosztottam!' Kétségtelen adatokkal lehet kimutatni, hogy ama korban a szegénységnek Károlyi Sándor volt a legnagyobb jótevôje. Az élet minden szerencséje és dicsôsége -- írja Károlyi Sándor -- hiábavalóság s csak az a boldog ember, ki a mulandókat szerencsés cserével örökkévalókká változtattatja. És mivel a jövendô élet boldogságának elnyerésére, Isten irgalmából, nem csekély haszonnal jár Isten földi dicsôségének és tiszteletének öregbítése: azért az ilyenféle keresztény kegyelet szeretetétôl indíttatva, szívem egyéb ájtatos kívánalmaim között csekély vagyonomnak bizonyos részét Isten dicsôségének öregbítésére áldozni szándékozom. Károlyi Sándor elért sikereit nem saját példátlan buzgóságának, hanem egyedül az isteni gondviselésnek tulajdonította. ... Kelemen Didák is így írt neki: '... Istenben boldogult szülimen kívül ez árnyékvilágban élô emberek közül nem tartom senkihez sem szorosabb kötelezettségemet mint Excellenciádhoz, mert az Úristennek szent áldásából sok jót vettem!' Kelemen Didák, 'hazánk és nemzetünk örömének, a szegények szerencséjének' mondja Károlyi Sándort. Pedig Kelemen Didáktól távol állotta hízelgés, a valótlanság állítása. Nagyon tévednénk, ha azt vélnôk, hogy Károlyi Sándor bevégezvén földi pályafutását, most már csendesen pihen ôsi kaplonyi sírboltjában. Az elpusztíthatatlan lelke, ha már méltónak találtatott, hogy jutalmának helyén legyen, egészen biztos Boldogasszony Anyánkhoz esedezik most is azért az országért, amelyért egész földi életében fáradt, aggódott, gyötrôdött, munkálkodott.''(L. G. Kelemen A. Közlönye, 42 o.) Károlyi Sándorné Szalai Barkóczy Krisztina (+ 1724) A családfô oldalán ott áll, ott küzd, ott áldoz és remél a hozzá méltó élettárs, Szalai Barkóczy Krisztina grófnô. Elôre vetítjük jellemének, erényeinek fényét, amint az Takáts Sándor érdemes és tárgyilagos kutatásaiból kisugárzik. Férjéért és gyermekeiért aggódó asszony; erkölcsi emelkedettségre és önmegbecsülésre buzdító hitves: szelíd de határozott akaratú nô; a családi gazdálkodást gyakorlatiasan vezetô élettárs; ,,a lakosságnak valóságos védôangyala''; ,,udvarbírói tisztet'' is viselni képes erôs asszony; számára az ínségesek ,,boldogtalan szentek''...; a katolikus hit érdekében hat férjére, hogy ne költözzék messzi tájakra (Bécsbe, Pozsonyba, Megyerre...). -- De adjuk át a szót a levéltári adatokra támaszkodó Takáts Sándornak. ,,A férjeért és gyermekeért remegô nô bujdosik a labancok elôl. Azt hinné az ember, hogy esengve kéri férjét, hagyja ott a csatamezôt, s jöjjön haza családja védelmére. Óh nem; az igaz magyar nô nem teszi ezt. Barkóczy Krisztina maga is elmegy néha a táborba férjéhez, leveleiben folyton buzdítja 'édesét', 'kedves jó szívét', s az erdélyi vereség miatt elkedvetlenedett generálist ô figyelmezteti a haza iránt tartozó szeretetre, s bátorítja ôt, hogy 'meg ne restüljön az munkában'. Ha a harc mezején kedvezôbb események történnek, mindkettô levelein víg hang ömlik el, tréfálkoznak, incselkednek egymással. Közbe-közbe a gyöngéd nô tanácsokat is ad férjének, óva inti ôt, vigyázna erkölcseire a táborban is, hol annyi alkalom kínálkozik a bűnre. 'Édesem -- írja egy alkalommal -- kérem szeretettel Kigyelmedet, az Istenért az káromkodó szitoktúl ôrizkedgyék, mert a szófogadatlanok közt elhiszem, nehéz magát megfogni, s talán nem is volna oly iszonyú vétek, mint más alkalmatosságban, de hogy Kigyelmed Fô s másoktúl is tiltania kell, abbúl rossz példát vesznek s nem is bűntetheti osztán. Tudom, nehéz megállani, de erôssebb az aki magát meggy ôzi, mint aki erôs városokat gyôz meg!' Ez az angyali szelídségű, testestül-lelkestül magyar nô vezeti a gazdálkodást Károlyi nagy kiterjedésű birtokain. Nagy szerencse volt ez arra a vidékre; mert a lakosságnak valóságos védôangyala volt ô abban a nyomorúságos idôben, melyrôl maga írja: 'közönséges az Isten ostora rajtunk országostul... szörnyen lamentálódnak, el nem bírják... az jobbágyok szökéshez fogtanak... se székhús, se egyéb nincsen... a sónak állapottya égbekiáltó állapot... kenyérevôm annyi van, Isten tudná megmondani; a boldogtalan szentek mind ide gyűlvén, van dolgom közöttük, már az udvarbíró tisztit is viselnem kell'. Buzgó vallásos nô lévén, teljes erejével azon volt, hogy a katholikus vallást erôre kapassa a tiszai részeken. Ebben a törekvésben Kelemen Didák s különösen férje, nagy segítségére voltak. Részben ebbôl a szempontból telepítette le Károlyi szatmármegyei birtokain a katholikus svábokat is. Ez a telepítés azonban nem igen sikerült; a svábok egy része megszökött. 'Nagy oka az ô szökésüknek -- írja férjének Barkóczy Krisztina -- az németség; szégyenlik, hogy a német a magyarnak jobbágya... a táborban erôsen rajta vannak idegeníteni ôket tôlünk'. Károlyit mód nélkül bántotta ez a kellemetlen hír, s keserűséggel eltelve írja feleségének: 'el nem hitetem magammal, hogy az minémű intentioval én ebben megindultam, az Isten konfundáljon és költségemet bele veszesse. Mindazonáltal, ha minden reménységen kívül úgy lenne is, Isten neki! Több károkat is vallottunk; nem kártyán, kockán, sz... án vész, hanem jó, istenes és hasznos intentumra.'. ... Hogy férjét kedvre derítse, ilyenkor a jó asszony kedvesebb dolgokról írogatott neki. Elbeszélte neki, milyen nagy arányokban terjed a katholikus vallás; leírta, mit csinálnak gyermekei és unokái. 'Írhatom édes szívem, Klára úgy hízik, már is elég dundus.' Egy másik levelében meg unokáiról szól: 'Laci (Haller gróf) gyönyörű, friss, bátor, beszédes; nem hittem volna! Már kezdi dulni Pistát. Tüköre az erdélyi gyermekeknek' ... 'Én édes szívem, már csak azt a jó hírt várom, hogy Isten kegyelmedet hozza jó egészségbe; elfelejtek minden nyavalyát'. Majd meg arról értesíti férjét, hogy Erdélyben még a német generálisné is magyarul tanul s hogy ôt magát mindenütt a legnagyobb szeretettel fogadták az erdélyiek; 'minden méltóságos úri asszonyok oly szeretettel mutatják magokat s magok megalázásával jutnak hozzám, mintha eleitôl fogva ismertek volna'. Ezt a szeretetet még nagyobb mértékben tapasztalhatta saját birtokain; még a debreceni tanács is a vidék igazi áldásának mondja ôt s ajándékokkal is kedveskedik neki. Ragaszkodott is ahhoz a földhöz annyira, hogy még férje sem tudta ôt megyeri birtokára, Bécsbe vagy Pozsonyba csalogatni. Pedig egyéb vágya sem volt, mint hogy férjével lehessen. Képzelhetjük, minô lelki tusákat állt ki a szegény nô, midôn férje kívánsága tudomására jutott. Urától távol lenni nem tudott, nem akart, de jóakaróit, kedves szülôföldjét sem szerette volna elhagyni. Mit tegyen hát? Hisz ha elmegy e földrôl, félbeszakad az anyaszentegyház gyarapodása is; azután meg nem is tudná magát beleélni abba a módis világba. 'Az én lelkem állapottya -- írja férjének -- legbajosabb, úgy annyira, hogy semmit sem tudok venni az elmémre, miként lehetne jobban, mert itt lenni se nem rendi, se nem üdvösséges, s nemis kívánom. Bécsbe menni, hogy lehetne nem tudom, mert sem öltözeteket, sem politiájokat, s conversatiójukat már nem tanulhatnám, se kedvem, se üdôm hozzá nem lévén, azonkívül se tudván a nyelveken. Inkább kevés hátramaradott üdômet kellene már hasznosabb állapotba töltenem. Csúfnak pedig közikbe menni igen nehéz volna s halálnál keservesebb állapot. Azonkívül is már betegeskedni kezdvén, jóakaróimtól s hozzámvalóktól elszakadni irtóztató volna!' Hozzáteszi még, hogy édesanyja, Koháry Judit grófné se akar hallani e tervrôl, sôt mióta ezt meghallotta: 'nem szól, hanem csak sírton sír!' Legjobb lesz hát, ha otthagyja az országos ügyeket s lejön közéjük. Károlyi nem is tett felesége véleménye ellen semmi kifogást. Ez idôtôl kezdve azonban -- mintha csak megérezte volna halálát -- mindig szomorúbb hangulat vesz erôt a derék nôn. Leveleiben gyakran ad kifejezést bánatának. Álmai -- úgymond -- bomlanak, öröme csak pillanatnyi, mint a harmat, melyet felszárít a kelô nap. Károlyi igyekezett feleségét vigasztalni, tréfálva írja neki: 'vagy fogadod vagy sem, de csak menyecskének tartunk mi ketten bátyámmal, legalább magunk kedvéért, hogy ifjú legényeknek tartassunk!' A vigasztalás azonban nem enyhítette már szenvedéseit, s maga Károlyi is 'lelkének dobogásával' várta a kedvezôbb híreket. De hiába, a derék nô nem gyógyult fel többé. Sokszor panaszkodnak irodalomtörténetíróink eme kor szűk irodalmi termékei miatt. Íme itt vannak Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina levelei s nincs ki felhasználná e tôsgyökeres magyarsággal írt leveleket, melyek valóságos tárházai a nemzeti érzésnek, tükrei akkori közműveltségünknek.'' (Takáts, i. m. 220-224.) Kiviláglik a sorokból, hogy Kelemen Didák nélkülözhetetlen munkatársként dolgozott Gróf Barkóczi Krisztina mellett a vallásos élet megújításában. Ez pedig el sem képzelhetô a módozatok és lehetôségek megtárgyalása, közös gondok nélkül. Isten ügyéért ,,párbeszédben'' állottak az egymással szinte versengve vallott hibátlan hit alapján, de ugyanakkor bizakodó és ôszinte párbeszédet folytattak a más felfogásúakkal is; meg akarták ôket nyerni a katolikus Egyháznak. Nem kívánok hűtlen lenni eredeti tervemhez, azért ismét felhasználom e fejezetrész összefoglalásaként György Testvér szavait: ,,A Károlyi család már a Rákóczi fölkelés elôtt is jelentékeny szerepet vitt. Bethlen Gábor elsô felesége Károlyi leány volt. Maga Károlyi Sándor is fôispán. Amilyen szerepe volt Deák Ferencnek 1867- ben, ugyanolyan tisztet ruházott rá a Gondviselés 1711-ben: kibékíteni a nemzetet királyával. A háborúk és a betegségek által kipusztított falvakat telepítések által helyrehozta, sok új falut alapított, közben a saját gazdaságát kénytelen volt elhanyagolni s ha nincs mellette hűséges felesége, Szalai Krisztina, tönkre kellett volna mennie. Ez a jó nagyasszony a háború alatt is, után is férfiúnak is dicsôségére váló tevékenységet fejtett ki úgy, hogy a Károlyi vagyon nem érezte meg az ura távollétét.'' (Kelemen A. Közl. 44.) És ezzel el is jutottunk a Károlyi-család bemutatásánál ennek talán legkimagaslóbb, legfontosabb tagjához: Klára grófnôhöz. Az ô lebilincselô alázata, határt alig ismerô jótékonykodása, keresztény lemondása és áldozata, tiszta családi élete majd özvegyi sora, közismert nôi szentek nyomaiban ma is idôszerű vonzó példa marad. Benne Kelemen Didák atyának egyrészt neveltjét és lelki gyermekét, másrészt pótolhatatlan és önzetlen munkatársát tisztelhetjük. Károlyi Klára grófnô (1697. VIII. 12 - 1749. IX. 26) Adjuk át a szót azonnal a levéltári adatokra támaszkodó Takáts Sándornak. ,,1697-ben augusztus 12-én Károlyi ezeket a sorokat írta naplójába: 'Ezen veszedelmek forgása alatt Isten ô szent felsége Klára leányomat szerencsésen megadta; kiért áldassék Istennek szent neve!' A kis grófnô majdnem kizárólag szelíd lelkű anyjának és nagyanyjának felügyelete alatt növekedett. Barkóczy Krisztina egyszerű, házias, magyar szellemű nô volt, ki minden örömét családjában s a gazdálkodásban kereste és találta. Azt akarta, hogy leánya is ilyen legyen. A dolog azonban nem ment olyan könnyen; mert a kis Klára igazi kuruc szellemet örökölt atyjától. Fékezhetetlen, dacos természetű leányka volt, korát felülmúló fejlettséggel és világos értelemmel. Mintha csak érezte volna magában a szellemi erôt, tanítóival szemben dacos volt a végletekig. Édesanyja szinte kétségbeesve írja férjének: 'Istentôl is félek miatta'. {kép} Özv. Haller Gáborné: Károlyi Klára grófnô, Assisi Szent Ferenc világi III. rendjének tagja, Kelemen Didák neveltje és pártfogója, majd boldoggáavatásának szorgalmazója. Szülôin kívül a grófkisasszonyt Szuhányi Márton uram is 'regulázta', fôképpen a járásban és táncban. Tanítója páter Orbán olcsvai pap volt, kinek 'módszerét' (?) maga a kis Klára írta le atyjának: 'Én most jól tanultam volna, ha Orbán uram regulát nem csinált volna; hogy egyszer nem tudtam a leckét, mindjárt letérdepeltetett; a regula pedig az, hogy aki szokott órákon itt nem lesz: letérdepel; én pedig inkább alszom akkor; aki silentiumot nem tart, valamennyit szól hiába valót, annyiszor csókolja a földet'... E szigorú bánásmódra különben maguk a szülôk hatalmazták fel Orbán uramat, azt hivén, hogy így majd sikerül a leányka makacsságát megtörni. De biz az nem sikerült; legkevésbé Orbán páternek. Ô az akkori szokás szerint latin nyelvre is tanította ifjú növendékét; de arra már nem bírta ôt rávenni, hogy az atyjától kapott lovakat latinul köszönje meg. Pedig késôbb nem egyszer adta jelét, hogy e nyelvet egészen jól érti. Olvasni nagyon szeretett, s atyja Rákóczi táborából is küld neki könyveket, s az élénk eszű leányka nagy örömmel olvassa azokat. Még tizenhárom éves sem volt a korán fejlett leányka, midôn megismerkedett a daliás és művelt Haller Gábor gróffal, ki akkor kuruc tiszt volt Rákóczi táborában. Az ismeretséget csakhamar kölcsönös vonzalom követte. 1710-ben már el is jegyezték ôket egymásnak. Károlyi Klára ekkor tizenhárom éves volt, de mind testileg, mind szellemileg egészen kifejlett. A házasság sok tekintetben megváltoztatta a heves véralkatú leányka eddigi gondolkozásmódját. Levelei érdekes képét adják ennek az örvendetes változásnak, mely gyermekkori hibáinak levetkôzésével s erényeinek feltűnésével végzôdött. Már eljegyzésekor félénknek és szemérmesnek mutatta magát. 'Klára szereti mátkáját, -- írja édesanyja, -- de a csúnya igen szemérmes, még beszélni se tud vele. Csak azt szégyelli, hogy már Egerben is tudják férjhezmenetelét.' Késôbb mindinkább kidomborodik jelleme s benne is elôtűnnek ama szép vonások, melyek szelíd lelkű anyjának, Barkóczy Krisztinának voltak sajátjai. Ki hitte volna, hogy az a dacos, engedetlen kis leány egyike lesz a legkitűnôbb magyar nôknek, a legszebb s legvonzóbb jellemeknek? A gyermeki dac akaraterôvé, a félénkség szerénységgé, a túlságos szemérmetesség szelídséggé fejlôdik benne. Szívének nincsenek rejtélyei, élete nyílt könyv, mindenki olvashat belôle. Elôttünk állnak szép magyar leveleinek százai, elôttünk áll bennök maga a derék nô, lelkének minden szép vonásával, szívének minden érzelmével. Szelíd, egyszerű magyar háziasszony ô, telve szeretettel családja, hazája és a szegény nép iránt. A házi élet tiszta örömei képezik az ô világát; hív, nyájas és szeretô nô; családjának lelke, éltetôje, és boldogítója. Nem vágyik a fény és a dicsôség után, hiába hívja ôt atyja a fényes pozsonyi és bécsi világba, nem óhajt tündökölni. Atyjától és bátyjától hallja ugyan, hogy az asszonyok mint járnak vendégségbe mint 'öltöznek cifrán és gálában odafent', de ô -- mint maga írja -- 'nem kíván részérôl példát róluk venni!' A nôi nem közös hibája, a hiúság nem bántotta ôt; a roppant uradalmak felett rendelkezô Károlyi egyetlen leánya otthon ül, varrogat, gazdálkodik s boldog, hogy ezt teheti. Szerénységében még a grófi címet sem használja; ezer és ezer írásában mindenütt alázatos szolgáló leánynak, árva Károlyi Klárának írja magát. Egyetlen szenvedélye a vallásos buzgóság és a szegények támogatása. Odaadóan szereti vallását s nem retten vissza semmi áldozattól, ha a katholikus egyház érdekeinek elômozdításáról van szó. Alig van levele, melyben valami segélyt nem kérne atyjától egyik-másik templom vagy a szegény szerzetesek számára. A nagy nyomorúság idején mindig ott találjuk levelében: 'az szegénység lamentátióját értvén, búzát felesen osztottam nékiek'. Ha az üldözöttek és bujdosó kurucok érdekében ír atyjának, oly melegséggel és nyájassággal hangoztatja az 'érdemem felett való édes jó atyám', 'édes lelkem, édes szívem, hallgassa meg édes reménységem' kifejezéseket, hogy még a kemény kuruc generálist is megindította. Még akkor is, midôn beteges anyja nevében írt, bele tudott levelébe valami kérést szôni. S hogyne tette volna, mikor 'érdemetlen alázatos szolgálója az íródeák ajánlotta'. Szelíd lelkében a haragnak és indulatosságnak nyoma sincs; még ha a legérzékenyebben sértik is, harag helyett oly szelíd s fájdalmas szavakba önti panaszát, hogy könnyeket facsar az olvasó szemébôl. Odaadóan szereti nemzetét; büszkén írja egyik levelében: 'Isten kegyelmébôl mindnyájan nemzetünk magyarságában megmaradtunk. Csak maradjon magyarságában (ô is, t. i. fia), csak tanuljon annyit, hogy hazájának tudjon szolgálni. Talán ha magyar emberséget tanul s magyar köntösbe jár is, elélhet. Istennek is nagyobb dicsôségére lesz, ha az manérra s egyéb módis hívságra nem kap. Én az többibe is csak azt nézném, hogy isteni félelembe, jó erkölcsbe, tudományba nevekednék. Az móditól félve félek; mert az forog elôttem, hogy rákapnak az módira, ki is bű kültségbűl áll s arra kapásból. Most ugyan nagyságod kegyes atyai gratiájából nem is érzik az árvaságot, de ha úgy kezdnek élni s költeni, mint az módira kapók szoktak, bizony semmi nélkül maradnak. S mi hasznát veszik térdhajtásoknak? Csak elszegényednek, semmivé lesznek'!'' (1733. szept. 19.). (Takáts, 220-235.) Itt megszakítjuk egy pillanatra a történész elbeszélését, mert az olvasottak mély gondolatokat támasztanak bennünk Károlyi Klára felfogása felôl. Széles tér nyílt egyéni ,,karizmáinak'', vagyis a kegyelem ajándékainak, amelyeket tulajdonképpen mindenki ismételhetetlen módon kap, mint a saját lelkületének alkotó részeit. Ezek az ajándékok hozzátartoznak a személyhez, úgyannyira, hogy egyet tesznek a természetes tulajdonságokkal. A Szentlélek szabadon osztja ezeket, és talán nem is mindig párhuzamosan a veleszületett erôkkel, minthogy szerény természetes adottságok mellett valaki bírhat rendkívüli természetfeletti adományokat. A kettôt azonban, ismételjük, alig lehet elválasztani egymástól. Vagyis a karizmák a természetes tulajdonságokkal együtt alkotják valakinek a személyiségét. A nemzeti nyelvhez és hagyományokhoz való hűség minden népnek természetes sajátsága és joga, történelmi erénye. Leginkább akkor, ha az ôsi jellemtôl és tulajdonságoktól elszakadás felületességet, pazarlást, esetleg erkölcsi vagy anyagi romlást okozhat. Azért példaadó a jelen esetben is a keresztény édesanyának aggodalma fiáért, hogy haszontalan, hiú hajbókolás fejében elveszti az egyszerű, evangéliumi, józan gondolkodást. ,,Határtalan tisztelettel viseltetik édesatyja iránt s még a saját gyermekei nevelésében is nem a maga akaratja, hanem édesatyjának szava a döntô. 'Magam kötelességemet vettem elmémre, -- írja az atyjának --, melyet Isten kötelez gyermekeim gondviselésére, jószáguk gazdálkozására és káruk távoztatására... Engem egyéb erre nem ösztönöz s magam tetszésemet s akaratomat éppen követni nem akarom, hanem egyedül Isten rendelésébűl való kötelességemet fontolván, mellyel kötelez Isten gyermekimre s hasznokra való gondviselésre. Ugyanazon Isten kötelez nagyságod parancsolatjának követésére. Sem Istent, sem nagyságodat megsérteni nem kívánom. Azért alázatosan kérem nagyságodat méltóztassék kegyesen megvizsgálni ezen kötelességimet s aszerint meghatározni, melynek én bírája nem lehetek, melyiket kelljen követnem, hanem nagyságod parancsolatját várom; mert énnekem tiszta halállal vetekedô bánat nagyságod atyai kegyességétűl távolesnem'!'' (1734. április 21.). (Takáts, 235.) -- Szinte nem tudni, e nemeslelkű nôben az evangéliumi erôs asszonyt kell-e jobban csodálni, akit a családért aggódás, háznépével törôdés foglal le teljesen, vagy a bölcs, alázatos gyermeket, aki atyja irányítását, felügyeletét, tanácsát engedelmes, tanulékony szívvel kéri és várja?! Hite sugallatára vall nem titkolt vágya, hogy valamelyik fia a papi hivatást válassza életcéljának. De ezen a téren még alázatosabban bízta Istenre szíve óhaját, mint egyebekben. ,,A pályaválasztást gyermekeire bízza, noha nagyon szerette volna, ha Laci fia a papi pályára. lép. 'Én -- írja 1736. nov. 1-jén -- az egyházi hivatalt beszélem neki, ne bocsássa csak el. De látom, csak törvénytanulásra veté elméjét. Munkálja Isten benne, amint szent színe elôtt kellemetes'... Kikerülvén fiai az oskolából, az öccse (Károlyi Ferenc gróf) udvarházára küldötte s megírta, hogy a külsô állapotra nagyobb kedvük vagyon, mint a filozófia folytatására. Károlyi Klára minden íziben magyar asszony lévén, a régi magyar módi szerint élt. Az új módi sehogy sem tetszik neki. Hallani sem akar a divatos ruhákról, filegóriás hajról, cafrangos kalapról stb. 'Az módiknak, szokásoknak módgyát -- írja egyik levelében -- bűven értettem Öcsém Uramtól; de én együgyűségemhez csak úgy képzem, nem köteles ű az kinek kedve nincsen -- azt űzni'. Sokan -- írja ugyanott -- a módit már 'példabeszédben és erkölcsökben is' fölvették. Pedig 'az ifjakat arra nevelni, hívságokra való elméjek fordítását s oda függését módik követésivel s tanításával elôsegíteni, s kitül oltalmazni kén, bű költségre kapni': nem egyéb, mint a jó erkölcsöknek megvetése. Átérzi nemzetének minden fájdalmát, s résztvesz minden örömében. Büszkeség tölti el lelkét, midôn a magyar csapatok hôsiességérôl hall, viszont 'szomorú szívvel veszi' öccse levelét, 'kiben az magyar nemzet nagy buzgóságábúl való fegyverkialvását érti'. Szívesen olvassa a magyar írókat, ismeri a kuruc dalokat, gyönyörködik Koháry költeményeiben s barátnôje számára is megszerzi azokat. Atyja még a táborból is küld neki könyveket. 1722-ben Pozsonyból küldi neki Petô könyvét s a 'Békességnek munkája' című művet, s leánya köszönô levelében megírja neki, hogy a könyvek 'megbecsülhetlen kedvességben vagynak' elôtte. Házi körében boldognak érzi magát. A tizennégy éves menyecske kedvességérôl egész Erdélyben beszélnek. Kitörô örömmel írja atyjának, mennyire szeretik ôt: 'mindnyájan kedvemet keresik, hogy nem is érdemlem meg'. Leírja, milyen pompás rétest és káposztalevélben takart cipót sütött Erdély gubernátorának, gróf Kornis Zsigmondnak. Ez esetet nagyanyjának, Koháry Judit grófnénak is tudomására hozza. Károlyi Sándor mód nélkül örvendett leánya boldogságának; elhalmozza ôt kedveskedéseivel, meglátogatja a Haller-családot, együtt mulatnak, s a vígság közben megjövendöli leányának, hogy 'kisasszonynak anyja lesz'. Jövendölése azonban nem teljesült be, mert Klárának fia született. Annál inkább örvend; Koháry Juditot értesíti a 'kis katonának, szolgácskájának' születésérôl s kéri, gondoskodnék dajkáról. 1713. december elején életveszedelemben forgott Haller grófné Károlyi Klára. A mondott idôben hazafelé tartott a grófné, hogy a karácsonyi ünnepeket édesanyja házánál tölthesse. Az utazás szánon történt. Egy csomó lovas vágtatott a szán elôtt; ezek szerencsésen keresztül mentek az Alparétnél elterülô mocsár jegén; de a szán -- melyben a grófné ült többed magával -- belészakadt a tóba. A szán elé fogott derék hat ló azonban kiragadta ôket a vízbôl s így egy kis fürdésen kívül más bajuk nem esett. A grófnét a vele utazó páter száraz bundájába takarták s jó meleg házba vitték. 'Istennek hála -- írja édesanyjának -- ijedve meg nem ijedtem, fájdalmat penig teljességgel semmit nem érezek magamban, s reszketés sem volt rajtam egy csepp is'. Ezalatt édesanyja, Barkóczy Krisztina türelmetlenül várta leányát; nyugtalansága rémületté változott, midôn a kocsis megérkezett az üres alkalmatossággal. De csakhamar megnyugodott, midôn meghallotta a történteket. Dec. 23-án már így ír édesanyjának, Koháry Judit grófnénak: 'Istennek hála, oly szerencsétlen esetben is szerencsésen, semmi baj nélkül megmaradt Leányom!' E szerencsés megszabadulás emlékére emelte Károlyi Klára a Haller- család temetkezési helyén, a regényes fekvésű Kerellô-Szent-Pálon, a ma is fennálló fogadalmi kápolnát. A magas halmon épült kápolna oltárképe a szerencsétlen esetet ábrázolja. Az idô vasfoga nagyon meglátszik a képen, de azért tisztán ki lehet venni a hat ló által húzott szánt, melybôl két rémült nôalak tekint az ég felé. Károlyi Klára ez és társnôje. E kápolna nem tévesztendô össze a kerellôszentpáli templommal, melyet szintén Károlyi Klára szerzett meg a katholikusok számára'.'' (Takáts, 236-239.) Talán még elképzelhetôbbé teszi e tényt ,,Oltontúli'' tanulmánya a Kelemen Atya Közlönye 25-26. oldalán ,,Kelemen Didák életébôl'' címen, amint következik. ,,1713 decemberében Károlyi Klára -- Haller grófné -- egyik erdélyi birtokáról szánon utazott édesanyjához a karácsonyi ünnepekre. Valószínűleg a Kolozsvártól délkeletre fekvô Haller birtokot, Györgyfalvát érintve, majd Kolozsváron át a kis Szamos völgyében siklott szánja célja felé. Désnél ismét nyugatra fordult s az attól körölbelül 25 kilométerre fekvô Alparétnél elterülô mocsár jegén igyekezett át. A szán elôtt ügetô lovasok minden baj nélkül jutottak át a jégen. A szánt nem bírta már meg, beszakadt a jég. A szánba fogott hat ló azonban egy rántással kihúzta azt a vízbôl. Károlyi Klárát a vele utazó páter bundájába takarták s Alparét egyik fűtött szobájába vitték. Klára grófnônek semmi baja sem történt. Vannak, akik a Károlyi Klárával utazó pátert Kelemen Didáknak mondják. Semmi ok sincs ezt az állítást megcáfolni. Az a helyzet, amelybe Károlyi Klára a jég beszakadása alkalmával került, semmi esetre sem volt veszélytelen. Sôt, nagyon szomorú véget érhetett volna. E rendkívüli veszélybôl való menekülés emlékére Károlyi Klára a Haller grófi család Kerellô-Szent-Pálon levô fogadalmi kripta kápolnát emelte s az oltárkép alsó részére e jelenetet festette. A képet 1848-ban összelövöldözték. Az oltárképrôl az idôk folyamán a festék lepattogzott. De még így is tanúja a több mint 200 év elôtti élô hitnek, hálának. Az oltárkép alsó részén levô táj az Alparét körül elterülô 4-500 méter magas hegyeket ábrázolja a kiöntött, mocsaras, náddal borított Deberke patak jegébe szakadt szánnal, mely elé 6 ló van fogva. Az oltárképen Károlyi Klára kék ruhája és akkori szôke haja is kivehetô még'.'' -- Állandó missziós útjai során eljutott-e Kelemen Didák 1713 decemberében egészen Kolozsváron túlra, amelynek környékén, a Mezôségen történt Károlyi Klára grófnônek csodával határos megmenekedése a beszakadt jegű tóból? Mint fentebb láttuk, van ilyen vélemény. Nem lehetetlen, hogy Didák atya, éppen a tôle elvárt részvétel miatt útra kelt télnek idején is, hogy a Károlyi család karácsonyi ünnepét az Egyház megszokott istentiszteleti rendjével liturgikussá tegye. Ez okolhatná meg leginkább az ô távollétét oly messzire Egertôl. De ha nem is róla lenne szó az eseményben, az a tény, hogy a lelkészkedô minorita szerzetesek közül valaki jelen volt e fôúri katolikus család hitéletének gyakorlatánál, bizonyítja az elôzôek keresettségét és az utóbbiak Egyházhoz való ragaszkodását. Károlyi Klára életét és jellegzetes családi, társadalmi erényeit a továbbiakban ekként méltatja Takáts Sándor: ,,1723-ban végzetes csapás érte Károlyi Klárát; férje, a nagyműveltségű Haller Gábor gróf hirtelen meghalt. Az eset véletlenül történt, s feleségének mondhatatlanul fájt, hogy halálánál sem lehetett jelen. Szomorúan írja atyjának: 'mennyire által járta szívét az fájdalom'; árvaságra jutott immár! kérve-kéri a generálist, 'szegény édes üdvözült ura hideg teteminek eltakarítására alázná meg magát'. Férje halála után, az alig huszonhat éves ifjú özvegy, atyja házához ment hat kiskorú gyermekével. Minthogy Károlyi Sándor -- országos ügyekkel lévén elfoglalva -- folyton távol volt, felesége pedig szakadatlanul betegeskedett, a házi teendôk mind Klára vállaira nehezedtek; ô kormányozta a roppant kiterjedésű birtokokat, ô küldözgette atyjának a gazdasági tudósításokat, ô ápolta beteges anyját s nevelte példás gonddal saját gyermekeit. Károlyi teljesen meg van elégedve leánya gazdálkodásával; büszkén emlegeti 'szolgálócskáját', 'helytartó Klárácskáját' s minden alkalmat felhasznál, hogy valamivel kedveskedhessék neki. A Klára-nap lesz a család legjelentôsebb ünnepe; ilyenkor az öreg gróf még az országgyűlést is ott hagyja és siet leányához; ugyanígy tesz egyetlen fia Ferenc is. Néha-néha Didák atya is megjelenik, s elmélkednek a ház védôangyaláról, Barkóczy Krisztináról, ki -- a család végtelen fájdalmára -- követte a halálba Haller Gábort. Ha a család egyik vagy másik tagja nem jöhetett el Klára napjára, sietett magát kimenteni. A szeretetet szeretettel viszonozta ô is. Mindig tud valami újdonsággal kedveskedni Megyeren és Pozsonyban tartózkodó atyjának. Hol szömörcsök gombát, nyíri újság csigát, hol meg lágy szôlôt, libus tojást küld neki; néha friss dinnyével, máskor meg élô vadkacsával kedveskedik neki. Szívének jóságát öccsével is érezteti. Midôn felesége Csáky Krisztina meghal, kisded gyermekeinek nevelésére ô vállalkozik. 'Kedves édes kisdedein édes lelkem -- írja ez alkalommal -- felette ne eméssze magát, az mit az én együgyű tehetségemmel felérek, igaz atyafiságos kötelességem megtennem.' Ha ilyen szeretetet mutat atyjához és testvéréhez, képzelhetjük, miképpen vonzódott saját gyermekeihez. Minden öröme ezekben összpontosult, ezekért fáradott, ezekért dolgozott, 'Nekem bizony eleven halál lenne elszakadásom, -- írja atyjának, midôn fia hivataláról van szó, -- halállal vetekedô szívbéli fájdalommal esik atyai kegyességétôl való távozásom, véreimtôl, gyermekeimtôl is elszakadásom, de gyermekim kárának távoztatása lelkem ismeretét kötelezi'. Gyermekei nevelésében a fôelv: a jó erkölcs és a hazafiság. A jó erkölcsnek az alapja szerinte az alázatosság, 'mint a láncszem egyik a másikat hozza'. Gyermekeit leginkább a 'felnézés'-tôl félti. Nem kívánja, hogy magas rangú urak legyenek, megelégszik azzal is, ha fia piaristaságra, leánya pedig apácaságra adja magát, csak jó erkölcsük legyen, mert 'ezen gyökérbôl kormányozhattyák egész életeket'. A pályaválasztást mindegyik gyermekének szabad választására bízza. Leányait ô maga neveli, még arra sem tudták rábírni, hogy az apácákhoz adja nevelésbe. Féltette ôket a móditól. Ezekben az ügyekben tömérdek levelet írt atyjának. Elmondja neki emellett a nevezetesebb újságokat is, leírja a megyei gyűléseket, a jobbágyok helyzetét, szóval mindazt, ami atyját érdekli. Bár örömmel hallja a magyar seregnek vitézségét, mégis ellensége a háborúnak. 'Az hadakozást -- írja egyik levelében -- itten is csak rebesgetik, -- talán csak az portióknak szaporábban való beszedéseért. Ha Istennek is úgy tetszenék, talán ennyi hadakozás ô felségének elég is volna!'. Emberszeretô szíve szólalt meg e nyilatkozatban is. Fájt neki a szegény jobbágyok nyomora, kiknek érdekében nem egyszer lép közbe atyjánál. Még azoktól sem vonta meg jóakaratát, kik neki kárt okoztak. A tolvajok egy alkalommal kifosztották kastélyát s még 'a nagy palotát' is föltörték s kedves jegygyűrűjével együtt minden ékszerét elvitték. Ezt a gyűrűt rendkívül sajnálta, de az elfogott tolvajok érdekében mégis fölír atyjának. 'Az szegény rabokat -- úgymond -- Nagyságod grátiájába ajánlom'. Nemes és emberszeretô szívének jóságát mindenkivel egyformán éreztette, s így egyformán szerette ôt a szegény nép és az úri osztály. E szeretetnek nem egyszer megható módon adtak kifejezést. Rendesen név- és születésnapját használták föl erre; ilyenkor a szokásos beszédek mellett még alkalmi verseket is olvastak föl. Az egyik ilyen versnek szerzôje Klára András nevű nemes úr volt; minthogy ebbôl az idôbôl amúgy is vajmi kevés verses munkánk van, mutatványul közlünk belôle néhány strófát. A költemény címe: 'Szomorú síránkozó árva eözvedgy Mára vigasztalása'. Világ boldogsága nincs állandósága, Tündéres ô dolga, gyorsan folyó sorsa, Szerencse próbája bizonytalansága, Szomorú nagy volta néha fordul jóra. Elmúlik s enyészik, nap fénye beborul, Ragyogó sugára változásra indul, Szép tiszta nap fénye ottan homályosul Szerencse kereke ekképen felfordul. Nap fénnyel feltetszô tiszta Klára napja Felderült s érkezett boldogság szép órája. Méltóságos grófi Nagy Károlyi Klára Származott s született ez árnyék világra. Jóllehet özvegyen, mint árva gerlice, Maradott szomorúan zavaros ô vize, Zöld ágra nem is száll, kesereg csak szíve, Társát nem láthatja fájjal csordul könyve. stb.'' (Takáts, 239- 243.) Károlyi Klára asszony szinte történelmi alakját más oldalról is megvilágítja Kôhalmi Mihály minorita ferencrendi szerzetes pap, gimnáziumi tanár (késôbb igazgató) Szilágysomlyón: 'In memoriam' című cikkében (Kelemen Atya Közlönye, 45.). ,,Ennek a családnak volt egy leánya: Klára. Gulácsi Irén: Pax vobis- ában is szerepel. E regény szerint Pálffi herceg leánya, Mária, jegyese Haller Gábornak, ki a kuruc fôvezérnek, Károlyi Sándornak a családjával jut meghitt viszonyba, amellett hű marad jegyeséhez, Máriához, még akkor is, mikor a Károlyi család a buksi Klára leendô férjét látja benne. Pálffi Mária mint udvarhölgy, isteni küldetést lát e szerepében és közvetítônek lép fel király és nemzet között, de jegyeséhez való hűségét is meg akarja ôrizni. Mikor választania kell jegyese élete és a maga hűsége között: tragikus helyzetében az elôbbit választja. Mikor Haller Gábor errôl értesül, visszaküldi jegyesének a gyűrűt, mert a nôi ártatlanságot tartja mindenekfelett kívánalomnak a Haller család múltjához mérten és a szatmári szerzôdést aláíró Károlyi Sándor leányát, Klárát veszi el feleségül és ez meg is felelt annak a nôi ideálnak, melyet Haller Gábor jelzett a Haller családhoz méltónak. A fiatal Haller Gábor és Károlyi Klára rövid ideig tartó családi életüket nagyobbrészt Györgyfalván (Haller birtok) töltik el. A jó Isten 4 fiúval (István, László, Gábor és Sándor), meg két lánnyal (Julia és Csilla) áldotta meg a házasságukat. A férj, Haller Gábor azonban nagyon hamar eltűnt az élôk sorából. 1723-ban következett be korai halála, mely Klárát özvegyi sorsra juttatta. Rá egy év múlva fejezte be életét Klára anyja: Szalai gróf Barkóczy Krisztina is. A közügyekkel foglalkozó Károlyi Sándornak áldása volt Klára, ki visszatért Erdélybôl a Tiszahátra; Szatmár meg a Nyírség lesz most már kedvenc tartózkodási helye. Takács Sándor: 'Régi magyar asszonyok' 208- 311. oldalakon nagyon szépen leírja, hogy ez a fiatalon özvegységre jutott elôkelô nô gyermekeiben, a gazdálkodásban meg a vallásban talált vigasztalást. Vallási téren Kelemen Didák (ez idôben rendfônök) lesz a vezetôje. Ennek az összeköttetésnek volt az eredménye a minoriták Kolozsvárt és környékén (Györgyfalva, Szamosfalva) való szerepe, innen eredt ugyanezen rendházból kiinduló erdélyi misszió, ugyanezen áldásos összeműködésnek volt köszönhetô a Károlyi család részérôl való adomány a szilágysomlyói rendház részére is.'' * * * Mialatt e munka készült, Károlyi Klára és Haller Gábor gróf leszármazottjai közül gr. Haller Ferenc tájékoztatott családfájukról és saját származásáról. Elöljáróban megmutatta a ,,Turul'' 1886-i 4. évfolyamában Dr. Szádeczky Lajos cikkét: A Haller grófok nemzetségkönyve. Kiírtam néhány adatát: ,,Gábornak (sz. 1685, megh. 1723), István legidôsebb fiának, ki a szatmári békét kötô Károlyi Sándor leány át, Klárát vette nôül, -- Gábor férfikora delén meghalván --, négy fiát az anyai nagyapa, Károlyi Sándor nevelteti. Maga ügyel fel iskoláztatásukra, maga választja meg a nevelôket, az iskolákat (Magyarországon, Pozsonyban, Váczon, Pesten nevelôdnek), s oly gondos, példás neveltetésben részesíti unokáit, minôt nem sokan nyertek kortársaik közül. (1) (Berkeszi István: 'A gr. Haller fiúk iskoláztatása'). És nem hiába: mert mind a négybôl derék férfi és jó hazafi vált.'' Berkeszi Istvánnak említett, jegyzetbe vett tanulmánya a Magyar Történelmi Társulat Közlönyének XVII. évfolyamában (1883) található a 342-430. oldalon. Haller Ferenc gróf a továbbiak során részletesebben beszélt ôseirôl, korán özvegységre jutott ôsanyjáról, Károlyi Kláráról és ennek gyermekeirôl. Sándor gyermekkorában, 1716-ban meghalt. István csongrádmegyei fôispán lett, 1756-ban halt meg. A harmadik gyermek László volt, aki 1717-ben született, élete során Máramaros fôispánja lett, irodalmi téren Telemachus fordításával tűnt ki, és 1752-ben halt meg. Reá még visszatérünk mint Haller Ferenc gróf szépapjának személyére. A Haller-Károlyi házaspár további gyermekei: Gábor jun.; pályája nevezetes állomásai: tábornok, gubernátor, tanácsos, királyi étfogó; neje szül. gr. Grassalkovich Anna hercegnô; Haller Gábor jun. 1784. XI. 21-én halt meg. Mindkettôjök képét láttam a müncheni családi képgyűjteményben. Az ötödik gyermek Julia, a hatodik Mária-Cecilia. Nos, Lászlónak (1717-1772) házasságából született Benedek-Gábor, ettôl származott Gábor (gr. Haller Ferenc dédapja), ettôl György, akinek fiát szintén Györgynek hívták, aki már édesatyja a Münchenben élô Haller Ferencnek. Haller György 1861-ben született Kerelôszentpálon és 1944-ben halt meg. Haller Ferenc 1892-ben született. Ez utóbbi, még 1931-ben, egy albumban megörökítette mindazokat az épületeket, festményeket, epitáfiumokat, stb., amik Kerelôszentpálon a Haller családhoz tartoznak; a négy példányban készült gyűjteménybôl már csak ez a müncheni van meg. A fenti könyvek, minden családi fénykép, album emlék a Haller családról végrendeletileg a németországi 'Freiherr', báró von Haller család levéltárába fog kerülni: Senior Freiherr Helmut von Haller, Gross-Gründlach bei Erlangen, avval a kötelezettséggel, hogy mindennemű komoly érdeklôdés esetén ez anyagot hozzáférhetôvé kell tennie. Az említett fényképgyűjteményben láttam a kerelôszentpáli (,,Kerülô Szentpál'') római katolikus plébánia képét (Kisküküllô vármegyében hajdan). E templomban látható Károlyi Klára Haller Gáborné fogadalmi képe (az album egyik felvétele), amelyet Bánya-Lukavára ostrománál vitézül szereplô két fia (István és Gábor) és másik két Károlyi unoka nevében készíttetett a Szent Szűz tiszteletére, aki a küzdô magyar és török felek fölött isteni Gyermekével oltalmazólag megjelenik. A ,,Pócsi Szűzanya'' (e néven ad hálát Isten Anyjának Klára grófnô) további oltalmába ajánlja családját és mindenkit, aki e képet tiszteli. -- A Boszniában dúló harcok ideje 1740 tájára tehetô. Egy másik kép, az ugyancsak ,,Pócsi Szűzanya'' tiszteletének szentelt olajfestmény arra az alkalomra készült, hogy a kerelôszentpáli ,,parochiális templomnak kálvinistaság kezébül való szabadulását egy Tisztelendô Páter Minorita által Isten kegyelmébôl rendeltetésének megfelelôen'' szentmiseáldozattal megünnepelték. A kép aláírása: ,,Szűz Máriának legkisebb tisztelô szolgálója. K.K.''. A kerelôszentpáli temetôkápolna oltárképe szintén megvan e gyűjteményben. A kápolna ötszáz méternyire fekszik a községtôl, domb tetején. Maga a község a Maros bal partján terül el. A kegykép, családi értelemben, Károlyi Klára csodás megmenekülését mutatja a Méhes tó beszakadt jegébôl. E tó (Cegei tónak is hallottam) a Mezôség közepén található, úgy 60 kilométerre Marosvásárhelytôl, Marosugar felé. Feltehetô, hogy Klára grófnô és kísérete a szatmári birtokról tartott Kerelôszentpálra, amikor a három pár lótól vontatott szán a vízbe süllyedt a betört jég alatt. Ismét a Boldogságos Szent Szűz oltalmát hirdeti e kép. Alakja körül Assisi Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Szent Sebestyén, Rókus, Néri Szent Fülöp és Nepomuki Sz. János látható. E temetôkápolna körüli ,,cinterem'' síremlékein néha áldás és átok is olvasható a sírok tiszteletbentartói avagy rongálói részére. Aranyozott ezüst kehely a helyi kastély kápolnájának becses darabja, a Haller-vár építésének évébôl, 1610-bôl. A kelyhet bizonyos ideig Magyardellôn birtokolták a protestánsok (Dellô a Maros jobb partján fekszik), míg vissza nem került eredeti helyére. -- Isten Szolgája P. Kelemen Didák minden valószínűség szerint misézett e kehellyel. Az utolsó fénykép, ami visszavitt e régi idôkbe, a Klára grófnô emlékére készített palást 1723-ban; a kastély kápolnájának becse. ,,Árva Klára'' alázatos hitére mutat, amely a földi életet alig véve figyelembe, az örök boldogságot tartja szem elôtt. A rojtos csuklya hímzett címere körül ugyanis ez a szöveg olvasható: ,,Hogy te is nyerj áldást éltednek s végednek, aki látod jelét az én czímeremnek, kérjed nyugodalmat Istentôl lelkemnek''. * * * Természetesen, Takáts Sándor is, Kôhalmi Mihály is tovább szövi az életrajzot, de mivel a Károlyi család bemutatásánál, e fejezetrészben Kláráénál, elégnek tartjuk az eddig felhozottakat, és késôbb Kelemen Didák működésénél ismertetünk majd szemelvényeket az idézett tudós szerzôktôl, most rövid összefoglalásként közöljük Dr. Csák Alajos Cirjék szavait, aki Kelemen Didák templomépítési nehézségeinél Klára asszony segítô készségét tárgyalja: ,,Ezzel kapcsolatosan rövid kitérést kell tennünk, hogy Károlyi Klára grófnôt, akit Didák atya állandóan az ô 'nagypatronájának' nevez, nehány rövid sorban megismertessük olvasóinkkal, annál is inkább, mert benne a régi magyar fôúri nôk legjellegzetesebb alakját rajzolhatjuk a jelenben élôk elé. Gróf Károlyi Klára 1697-ben született s igen korán, 13 éves korában ment férjhez az erdélyi gróf Haller Gáborhoz, a nagyműveltségű kuruc kapitányhoz. Ma lehetetlenségnek számítják az ilyen gyerekkorban kötött házasságot, akkoriban azonban nem volt ritkaság a korai férjhezmenés, inkább természetes és szokásos, különösen a fôúri családok közt. Nagyon gondosan, sôt szigorúan nevelt leány volt, a leggazdagabb magyar mágnás egyetlen leánygyermeke, aki azonban kimagasló helyzetét soha nem vette tudomásul és nem óhajtott részt a világ hiú pompájának élvezésébôl. Családja körében s a gazdálkodás vezetésében kereste és találta meg a boldogságát. Legnagyobb örömét vallásos lelkének ájtatosságba merült gyakorlása és a szegények gyámolítása képezték. Huszonhat éves korában véletlen baleset következtében özveggyé lett s a fiatal asszony ekkor hat gyermekével hazament szülôihez. Atyja országos tennivalói miatt állandóan távol volt hazulról, anyja Barkóczy Krisztina grófnô betegeskedett, így a háztartásnak, a beteg ápolásának, gyermekei nevelésének s a nagy uradalom vezetésének gondjai egészen az ô vállaira nehezedtek. Klára grófnô mindezeknek egész kifogástalanul megfelelt. Anyját szeretettel gondozta s ápolta, atyjának a gazdaságból szakszerű tudósításokat küldött, sôt a megyei és vidéki eseményekrôl is kimerítôen tájékoztatta. Gyermekei nevelésénél fôelve a tiszta erkölcs és a hazafiság volt, a többi -- úgymond -- mellékes. Jóllehet otthon erôs kézzel tartott fegyelmet még gazdatisztjei és fegyveres népe között is, a hivalkodó pompának annyira nem volt barátja, hogy még grófi címét sem igen használta, férje halála óta pedig állandóan és egyszerűen csak 'árva Klára' néven írta alá leveleit. Gyermekeit sem szoktatta nagyzásra, sokszor mondotta: 'szeretné, ha idôsebb fia belépne a piaristák rendjébe, egyik leánya pedig apáca lenne'. Művelt nô volt, elôszeretettel olvasgatta a magyar írókat, gyönyörűségét lelte a kuruc dalokban és 'megbecsülhetetlen kedvességben levôk'-nek mondja azokat a könyveket, amiket édesatyja Bécsbôl, Pozsonyból hazaküldözgetett neki. Emberszeretetét és jóságát messze földön magasztalták. A segítségre szorulók benne mindig erélyes pártfogót, -- a szegények, az ügyefogyottak, üldözöttek és nyomorultak pedig valóságos ôrangyalt láttak. Mélyen átérzett, megihletett vallásosságát jellemzi az, hogy az akkori rossz utak, nehéz és bizonytalan utazási viszonyok sem tartották vissza attól, hogy gyermekeivel együtt Mária- Cellbe elzarándokoljon és az út legnagyobb részén gyalog menjen. Kelemen Didák atyát a szülôi háznál ismerte meg, igen nagyra becsülte; térítô munkáját nemcsak csodálta, hanem minden tehetségével elôsegítette és támogatta. Amit pedig ô maga nem tehetett meg, arra nézve azonnal írásban fordult atyjához s kérve kérte, hogy a 'szent életű páter' szegényei és a minoriták érdekében adjon, vagy tegyen meg minden lehetôt. Kelemen Didák igaz hálával viszonozta a 'méltóságos ifiasszony' jóságát és bôkezűségét. Ünnepek alkalmával nagy távolságból is ellátogatott hozzájuk, hogy szentmiséjét Klára grófnô jelenlétében végezhesse. A grófnô pedig ilyenkor atyját is hazahívta, hogy az isteni tiszteletet, amelyet Didák atya tart, 'ô is megtisztelje méltóságos jelenlétével Istennek dicsôségére, másoknak gyarapodására és jó példájára'.'' (Csák, i. m. 23-25.) ... Isten utai kifürkészhetetlenek...; mily ellentétes irányokból futtatja össze azokat egy pontba! Az örök isteni akarat: a fegyelem és szeretet, az emberi méltóság és természetfeletti emelkedettség találkozó pontjába. ======================================================================== V. Kelemen Didák egri házfônöksége (1713-1715). Második nagybányai megbízatása (1716-1717). Elsô tartományfônöksége (1717. VI. 1-1720. VII. 20) Isten Szolgájának egri küldetése -- Az egri minorita rendház története -- P. M. Reggiani Ker. János magyarországi érdemei -- Kelemen Didák útja a szilágysági Bükktôl a hevesi és borsodi Bükkig -- Országrészek között vándorló lelkipásztor -- A magyar nép fájdalmas sorsa -- P. Kelemen Didák Egerben -- A mohamedán vallás térhódítása -- Az Eger környéki apostolkodás lehetôségei -- Kelemen Didák ismét nagybányai házfônök -- Mai tanúságtétel Isten Szolgájának lelki nagyságáról -- Tartományfônökké választása P. M. Zauli Félix Antal elnökletével Eperjesen -- P. Kelemen Didák a keresztény seregek harcairól a déli végeken Kelemen Didák atya és gróf Károlyi Sándor ismeretsége, az egymás életére gyakorolt kölcsönös hatással, Nagybányáig nyúlik vissza, ahol a neves minorita szerzetes felhívta magára a nagytekintélyű férfiú figyelmét. A felmérhetetlen fontosságú lelki kapcsolat kettejük között ott fejlôdött ki a magyar nép és a keresztény hit napról-napra tapasztalható javára. Didák atya azonban szerzetes volt, és elöljáróinak akarata mindennél elôbbre való a számára. Amikor tehát Nagybányáról Egerbe helyezték, erénynek tartva az elöljárói akarat teljesítését, azzal az elhatározással ment oda is, hogy minden erejével a lelkek javát szolgálja. Egri házfônöksége (1713-1715) Knáisz Mihály Chronologo-Provinciale című művének 356. oldalán a nagybányai házfônökök névsorában ,,P. B. Didacus Kelemen'' után 1713- ban ,,P. B. Michael Winter'' jön, míg ugyanakkor (1713-ban) az egri konvent fônökei között ,,P. B. Josephus Horaczek'' neve után ,,P. M. Didacus Kelemen'' szerepel. (i. m. 360.) Az egri minorita ferencrendi (konventuális) kolostort Knáisz, nevezetes művének 235. oldalán a betűrendes felsorolás elsô helyén említi: ,,Agriensis Conventus circa annum 1217. Fundatus est per clerum, et Episcopum vivente S. Francisco.'' Az egri rendház történetét pedig ekként fejtegeti műve 258. oldalán: ,,Anno 1687. sub Leopoldo Romanorum Imperatore, et Hungariae Rege post sex circiter menses, quibus Agria obsidebatur, expugnata per Christianos Arce, et Civitate, ejectoque abinde superstitioni Machometicae dedito numerosissimo populo Excellentissimus Dominus Generalis Comes Antonius Karaffa Heros gloriosissimus, et in expugnatione hujus Praesidii supremus Generalis Commendans die 18. Mensis Decembris saepe laudato A.R.P.M. Joanni Baptistae Reggiano in Provincia Hungariae S. Elisabeth Commissario Generali, et per ipsum sacro Ordini Minorum S. Francisci Conventualium contulit unum Fanum Machometanum, seu Muschaeam Turcicam cum adnexis domibus, et hortis juxta defluxum fluvii, ad pontem ligneum nuncupatum, ubi ut fertur, fuerat olim Conventus dicti Ordinis vivente adhuc S. Patre Francisco Seraphico.'' * * * A sokérdemű olasz, de szinte magyarrá vált Reggiáni minorita atyáról kötelességünk bôvebben megemlékezni. Reggiani Keresztelô János születési helye Massa (Itália), a carrarai márványbányák vidékén; születési ideje 1623 tájára tehetô. Minoritarendi élete Modenában és Perugiában kezdôdött. 1655-ben Rómába küldték, ott a Szent Bonaventura Kollégiumban doktor lett. Ferrarában, majd Bécsben tanított. Caraffa Károly bíborosnak hittani kérdésekben tanácsosként szolgált. Eleonóra császárnô, késôbb I. Lipót udvarában tekintélynek örvendett; ezt a magyarországi minorita tartomány javára elônyösen felhasználta, miután 1655-ben az általános rendfônök magyar provinciálissá kinevezte. Ismerve az újonnan szervezkedô tartomány vergôdését, vállalta a nehéz feladatot; lemondott tanári állásáról, elhagyta a császárvárost, és 1665 májusában Felsô-Magyarország akkori fôvárosába, Kassára érkezett. Megkezdte tárgyalásait a vezetô emberekkel, aminek eredménye, hogy 1668- ban megkapta a minorita ferencesek számára a Szepes-Csütörtökhelyen levô Zápolya-kápolnát és a luteránus városkában megkezdte a szerzet letelepítését. Négy év múlva megkapta a kápolnával egybeépült templomot is, amelynek, a házfônökség mellett, 1673-ban hivatalosan beiktatott plébánosa lett. E helyen illik megismerkedni a kápolna és templom művészi szépségeivel. A Zápolya-kápolna kórusa gótikus boltozaton fekszik, alsó tartó pillérek nélkül; az ívek, középen, elgömbölyített csúcsban végzôdnek, mintegy a levegôben lebegve. A szárnyas fôoltár három képe (triptichon) olajfestmény fakeretben. Szűz Mária elszenderülését ábrázolja (imazsámoly elôtti elalélt alakban), akit egy másik nôi alak tart a karjával; körülöttük apostolok állnak. Az oltártól jobbra (hajdan a ,,lecke oldalon'') a kápolna falát három színes ablak töri meg. Balról jobbra az elsô négy mezôs: Assisi Szent Ferenc, lent a ferences címerrel; Szent Gellért csanádi püspök, lent címerrel; Szent Imre herceg, címerrel, végül Szent György, ugyancsak címerrel. A második üvegablak Mária mennybevitelét ábrázolja. A harmadik (amely már az orgonakarzathoz tartozik) Szent László magyar király küzdelmét jeleníti meg a kunokkal. A Zápolya-kápolna apszisának falát szintén három festett ablak díszíti, balról jobbra a következô képekkel: Szent László és Szent Erzsébet, lent a magyar címerrel; Szent Hedvig felajánlja a templomot a Magyarok Nagyasszonyának; Szent István király és Árpádházi Szent Margit. A kápolna tetejét zöld zománcozású cserép fedi. A vele összeépített plébániai templomnak a szentélye románikus boltozatú. Fehér színű csavart oszlopokkal ékes fôoltárán Szent László király szobra áll. Az elôtérben levô bal oldali mellékoltár olajfestménye Assisi Szent Ferencet mutatja; a jobb oldali Páduai Szent Antalt. A szószék hasonlóan gazdag barokk díszítésű. Így láttam, ekként élveztem 1974 nyarán. A vasárnapi nagymisén a teli templom serege ennyi szépség között zengte Isten dicséretét... ... A templom körül fallal határolt füves térség. A bejárat közelében és a templom körül ,,cintoria'', cinterem (azaz temetô), leginkább a feljáró felé. A plébániai templom tornyának deszka erkélyzete piros, a hegyes toronysisak fekete zsindelyű, míg a tetôt sötét pala fedi. De térjünk vissza Csötörtökhelynek rendtartományi szerepéhez. Már 1671-ben itt tartották az elsô kormánytanácsosi ülést Reggiani elnöklete alatt; ekkor szervezték meg Csütörtökhely, Eperjes és Rad rendházainak önálló ôrségét, és ekkor határozták el egy csütörtökhelyi papnevelô intézet felállítását. P. Reggiáni véglegesen rendezte a minoriták eperjesi letelepülését. Lôcsére is bevitte ôket, ahová az 1671-i meghívás ellenére sem tudtak eddig bejutni a luteránus városi tanács ellenkezése miatt. Most mindkét helyen megindult a szerzetesi élet és lelkipásztorkodás. Második tartományfônöksége idején, 1687-ben megszerzi a minoritarend részére a nagybányai templomot (személyesen veszi át), és még ugyanazon év december 18-án átveszi a törököktôl visszafoglalt Egerben az átengedett mecsetet, amelyet templommá alakít, egyúttal tervbe veszi egy szomszédos kolostor építését. Mindezt a Caraffa családdal és bécsi udvari összeköttetéseivel tudta elérni. Utoljára 1690-ben elnökölt kormánytanácskozáson. Visszavonult Lôcsére, 25 évi buzgó és eredményes munka után. A magyar minorita rendtartomány újjászervezéséért folytatott áldozatos életét ott fejezte be 1692. okt. 1-jén, mások szerint 1693. ápr. 18-án. * * * Minthogy az egri minorita konvent történetét többek között az 1942. évi magyarországi Schematismus is (Miskolc, 1942) Knáisztól veszi át, legjobb ôvele folytatni: ,,In Fano itaque supradicto Turcico legitime cum suis accessoriis sic acquisito, et ut praemissum est, ab ipso Episcopo Agriensi benedicto, Sacra, et res Divinas persolvebant Patres Minoritae Conventuales usque ad annum 1712. dein vero ruinato illo cum Turri Machomet nominata aedificarunt Ecclesiam in honorem S. Antonii Paduani, ac successive etiam Conventum eidem adjunxerunt.'' (i. m. 359-360.) * * * Nos, a XVIII. sz. második évtizedének elejére esik Kelemen Didák atya Egerbe helyezése. Nincs kétség afelôl, hogy ismert buzgósága, minden lemondást és áldozatot meghozó alkotó képessége, embertársi szeretete és megnyerô alázata tette kívánatossá, ha nem szükségessé idejövetelét Nagybányáról. Ott elvégezte az elöljáróktól neki szánt feladatot, most Egerben kellett a rombadôlt mecset helyett új istentiszteleti helyet és papi otthont szerezni. Didák atya sajátságos légkörbe került Egerben. Ha az északkeleti bányavárosban a kuruc-labanc háború testi-lelki mély sebeit gyógyította, itt az izlám beütésével ismerkedett meg, és itt tartózkodásának gyakorlati velejárója lett a mohamedán vallási felfogás (noha csak átmeneti) hatását a keresztény katolikus hittel semlegesíteni. * * * De vessünk egy pillantást Eger történelmére. Eger és környéke a XI. század elején királyi birtok volt. Sz. István király egyházszervezô tevékenysége során, 1010 körül Egerben is püspökséget alapított, amelynek azután a környékbeli királyi birtokokból is nagy területeket adományozott. Sôt az egri várdombon, mint a püspökség székhelyén, székesegyházat emelt részére. Az egri püspökség a középkorban hazánk egyik legjelentékenyebb egyházmegyéje volt, hiszen az ország területének közel egyhetedére terjedt ki. Maga Eger városa pedig nem csupán egyházi, de katonai és -- mint éppen az utóbbi évek kutatásai tisztázták -- igen jelentôs kulturális központ is volt. A várdomb alatt meghúzódó települést már 1261-ben ,,civitas''-nak, városnak említi egy királyi oklevél. A középkorban azonban Eger még nem volt egységes település, hanem egész sor városrészbôl, utcából, illetve faluból -- mint korai városmagból -- állott. A legnépesebb, s így valószínűleg a legnagyobb kiterjedésű városrész az úgynevezett ,,Fórum'', más néven a ,,Theatrum'', a ,,Pyacz (piac) utca'' volt, mely a mai Dobó tér tágabb környékére terjedt ki, beleértve a mai székesegyház környéket is. A XV. és XVI. században változó katonai és politikai harcok söpörték át. Dobó sikeres várvédelmi harca (1552) után megindult a vár jelentôs átépítése és viszonylagosan számottevô katonai megerôsítése. Ennek kapcsán egyre nagyobb számban jelentek meg a közkatonák és a tisztek sorában a protestánsok, akik 1580-ban még a káptalant is kiűzték a városból, ahová csak a török hódoltság után térhetett vissza. Mert Eger 1596-ban török kézre került. III. Mohamed 200 ezer fônyi sereggel három heti ostrom után tudta elfoglalni, de akkor is csak azért, mert a 2500 várvédô katonából 1500 vallon zsoldos Nyári Pál kapitányt és a magyar hadnagyokat megkötözve a törököknek kiszolgáltatta. A majdem egy századig tartó török uralom alatt Eger sok lakosa áttért a mohamedán hitre, amikor pedig 1687-ben bekövetkezett a felszabadulása, kb. 600 török visszamaradt és megkeresztelkedett, rétegét alkotva az új lakosságnak. Még III. Mohamed szultánnak a városban való tartózkodása alatt, október 18-án a nagyobb templomokat mohamedán mecsetekké alakították át. A török hódoltság végeszakadtával, 1687-ben a kincstári kezelésbe került Egerbe lassan-lassan visszatért a káptalan, amelynek részére a kamarai biztos a középkori eredetű Sz. Katalin Kápolnát rendelte, amelyet a törökök ugyancsak mecsetté alakítottak át (ennek a minaretje ma is áll, és híres műemléke a városnak). Magyarországon a mohamedán vallás gyakorlata Buda elfoglalásakor vette kezdetét 1541-ben. A várakban és városokban, ahol török ôrség tartózkodott, a mohamedán istentisztelet is meghonosodott. Lefoglalták és átalakították a keresztény templomokat, de ha ilyet nem találtak, új imaházakat építettek maguknak. Dzsáminak hívták, ha benne a szultánért és a birodalomért a ,,nagy imádságot'', a ,,kutbát'' végezték. Ilyenek épültek Budán, Esztergomban, Temesvárott, Székesfehérvárott, Szegeden, ahol ezrekre menô ôrség és iparos meg kereskedô mohamedán népség lakott. -- Kisebb helyeken mecseteket építettek (e szó a ,,meszdsid'' magyaros változata). A templomokkal együtt iskolák szolgáltak a mohamedán felfogás terjesztésére. Papi fôiskolák szintén ezt a célt támogatták. A jelentôsebb központokban léteztek dervis, azaz mohamedán szerzetes kolostorok is, Budán például hét, Temesvárott négy, Lippán három, Esztergomban kettô; közülük leghíresebb az a budai kolostor, amelyben elsônek Gül-Baba dervist temették el. -- Magyarországnak török hódoltság alóli felszabadulásakor a mohamedánok mindenünnen eltávoztak, a visszamaradtak keresztényekké lettek. Érdekes körülmény Isten Szolgájának, Kelemen Didák atyának életében, hogy az 1699-ben egri püspökké lett Telekessy István -- az egyetlen magyar fôpap, aki II. Rákóczi Ferenc mellé állt, a szabadságharc alatt sem hagyta el egyházmegyéjét, s a függetlenségi harc leverése után ellene indított eljárásnál csak a pápa állásfoglalása révén sikerült püspöki székébe visszakerülnie -- 1712. szeptember 30-án hazatérve a pozsonyi országgyűlésrôl úgy döntött, hogy a romossá vált katedrális helyett újat építtet. Egy hét múlva megkötötte a szerzôdést Giovanni Battista Carlone olasz építômesterrel. Az új Sz. Mihály székesegyház ünnepélyes alapkôletételére 1713. március 24-én került sor. Az építkezést Telekessy püspök már nem tudta befejezni, mert ebben 1715 elején bekövetkezett halála megakadályozta. Utódára, gróf Erdôdy Gáborra hárult a munka befejezô szakasza. A barokk székesegyház teljesen csak 1717-re készült el. (Vö. Sugár István: Az egri bazilika, 7-14. oldal, Budapest 1971). A szilágysági Bükktôl a borsodi Bükkig Ha Kelemen Didák életútját követni kívánjuk, föltétlenül ismernünk kell -- legalább általános vonásokban -- Magyarország akkori földrajzi, művelôdési, vallási és politikai viszonyait. Csak rövid tômondat: Páter Kelemen Didákot Nagybányáról Egerbe helyezték. A másik is: Didák atya áldozatos engedelmességgel vállalta a feladatot. De a valóságban nem lehetett mindez olyan egyszerű... Az Egerbe menetel nem egyéni könnyelmű vállalkozás eredménye volt, hanem a szerzetespap engedelmességéé. Testi és lélektani, természetes és természetfölötti megfontolások szerint egyaránt rendkívüli feladat, majd teljesítmény. Lelki erôt igényelt, megkívánta a testi fáradalmak elviselésére kész erôs akaratot ekkora út elôre nem látható és nem is mindig veszélytelen körülményei között. Hogy csak vázlatosan méressük az út kezdôpontja és végcélja között a távolságot, elég utalnunk Nagybánya és Eger földrajzi távolságára -- légvonalban: 260 kilométer; vagy a kissé tudományosabb érzékeltetésre: kelet-nyugati irányban a keleti hosszúság 23°-24°-a közepe tájáról a keleti hosszúság 20°-21°-a közepéig kellett eljutnia, míg észak-déli irányban mindkét város valamivel délebbre fekszik az északi szélesség 48°-tól. ... Ô ezt nem így számítgatta. Elôtte evangéliumi távlatok nyíltak: örömet, vigaszt, reményt, hitet, szeretetet, szeretetet, szeretetet vinni mindenkinek, mindenhová, mindenkor. Kordát hordott ugyan a derekán, de ,,nem kötéllel fogta'' az embereket! Ide illik a történész meglátása Isten Szolgájának ,,módszerérôl'', a szelídségrôl, bizalomról, ,,párbeszédrôl'', amelyben sohasem csalatkozott. ,,A pestis megszüntével még nagyobb lelkesedéssel folytatta térítôi munkáját. Bejárta az oly vidékeket is, hol a pápista papot hírbôl sem ismerték; a népet oktatta, az urakat pedig plébániák, templomok és iskolák felállítására buzdította. Ha fellépésének elôször nem volt sikere, ismételte azt 'sok ízben, valamikor csak módját ejthette, még ha kedvetlen vagy rossz választ vett is'. Mint térítô nem tartozott azok közé, kik erôszakoskodással és a más vallásúak korholásával igyekeztek hívôket szerezni. Ô inkább magasztos példaadással, alamizsnálkodással, az emberszeretet erényeinek gyakorlásával nyerte meg a más vallásúakat. Örömest bocsátkozott velük vitatkozásokba, szívesen prédikált nekik, de beszédeiben sohasem küzdött a gúnyolódás és korholás fegyvereivel, hanem a szelídség és szeretet meggyôzô erejével. Reánk maradt egyházi beszédei kétségtelenné teszik ezt.'' (Takáts, i. m. 253-254.) De kövessük Kelemen Didákot tárgyi bizonyítékokkal eddig ugyan nem meghatározott, azonban jogos elképzeléssel felvázolható lelkipásztori útján. A Szentlélek vitte... A nagybányai hegyektôl elôször a Szamos mentére jutott, majd a szilágysági Bükk északnyugati lábánál, Erdôd peremközségnél a végtelennek tűnô Alföld szélére. Északnak, talán úgy húsz kilométerre, bizonyára láthatók lettek Szatmár tornyai. Nyugatnak Nagykároly, míg azon túl a homokos Nyírség, központjával: Nyíregyházával. A Nyírség! Annyi lelkesedés, áldozathozatal, munka, küzdelem, sikertelenség, de eredményes kitartás, lelki öröm színhelye is! Mindez még a jövô titka, mit csak Isten ismert. Szolgája végigvándorolt e téreken... Az Alföld... Magyarország legnagyobb tájegysége a Duna és Erdély között. A végtelen rónaság nagy része elnéptelenedett a XVI-XVII. századi hódoltság idején, a megszálló törökök pusztításai következtében. Elôzetesen az Alföld néprajza igen színes volt. A Kiskunságon és a Nagykunságon a török fajú kunok leltek otthont a magyar honfoglalás után 200-300 évvel. A Jászságot a jászok odatelepedett törzsérôl nevezték így. -- Bocskai István a hajdúk -- korábbi állathajtók és harckész legények -- segítségével kivívott 1604- i elsô gyôzelme után a császári seregek felett, a függetlenségi felkelés végén a seregében küzdô hajdúkat Debrecen környékére telepítette le. A kelet-magyarországi legelôkön tenyésztett szarvasmarhákat nyugati piacokra hajtó hajdúk, a török háborúk idején nagyrészt kenyértelenné válva, portyázó életet folytattak az Alföld térségein, míg -- mint említôk -- Bocskai földhöz nem juttatta ôket, Debrecenbe és környékére telepítve. A török hódoltság után a maradék törzslakossághoz német bevándorlók csapódtak. A földrajzi, társadalmi, gazdasági életkeret érzékeltetésére helyénvalónak látszik hozzáfűzni, hogy a tájak népsűrűsége a csak nem régen végetért török hódoltság határa szerint szemmel láthatóan megoszlott, majdnem két különbözô országrészt jelentett. Nyugaton és északon egy-egy sűrűbben lakott megyében százezer embert is lehetett találni; délen és keleten viszont, a volt török hódoltság területén, akadt olyan megye, amelyben alig többet három-négy-öt ezernél. Egyébként is meglepô méretű mocsarak és lápok terjeszkedtek erre is, arra is, hiszen a lecsapolások, folyószabályozások ideje még nem érkezett el. A termôföldek megmívelését új telepítésekkel növelték, fôként német beköltözôkkel. Az 1690-es évek táján meginduló belsô áramlást -- evvel ellentétben -- a Dunántúl és Felvidék földhiánnyal küzdô magyar meg szlovák parasztnépének vándorlása képezte a volt hódoltság ritkán lakott területei felé. Ugyan Kelemen Didák élete határát meghaladó korkép, mégis érdemes megemlíteni, hogy a XVIII. sz. végére az ország két felének népsűrűsége némileg kiegyenlítôdött, a békésebb viszonyok helyreálltával az ország népessége a természetes szaporodás és betelepítés révén jelentôsen megnövekedett. Az ország, amelyben a XVII. század végén a harcoló hadak néhol még napokig néptelen pusztákon vagy embermagas füves pusztákon, bozótokon mentek keresztül, a XVIII. sz, végén már nyolc és fél millió embernek adott otthont. A mezôgazdaság és ipar fokozatosan kiemelkedett elôzô káros pangásából; a hagyományos állattenyésztés a földmívelésbe csapott át. A nagy múltú bányászat szintén kiemelkedett a hullámvölgybôl; nekilendült a vaskohászat, majd a szénbányászat is. Az immár országrészek között vándorló szerzetes pap, világszerte csodált és szeretett mestere: Assisi Szent Ferenc példájára gyalog rótta az utat, hogy szót válthasson mellé szegôdött útitársaival, a tanyák és falvak, városok népével. Sokfajta adódott; sokfélével hozta össze az ,,átmeneti'' igehirdetés... Nem tévesztem szem elôl eredeti szándékomat: kötelességszerűen felhasználni a már meglévô anyagot; e helyen újra azok egyikét idézem tehát, akik Isten Szolgája Kelemen Didák életét a hű korképpel együtt szövik. ,,A háború, még ha gyôzelemmel jár is, mindig szomorú. Nemcsak a nemzet virágát tarolja le, hanem anyagi értékeit is elprédálja. A termeléstôl elvonja a munkáskezet, pangásra kényszeríti az ipart és a kereskedelmet, pusztít és kizsarol. Lemondást, hihetetlen áldozatokat követel és cserébe elveszi a megmaradottaknak legnagyobb kincseit: megrontja az erkölcsöket, szabadossá, vaddá, korlátokat nemismerôvé aljasítja, a föld népét a megsemmisítô kétségbeesésbe kergeti.'' (Csák, i. m. 8.) A további fejezetekben talán túl gyorsan peregnek majd az események; jó lesz itt megállapodni még egy kissé a sokat átélt ország és sokat szenvedett nép lelkiállapotának elemzésénél... ,,Bizony fájdalmasak voltak ezek az állapotok. Vigasztalanul feketék, lehangolók. Sugártalanságuk eloltott a szívekben minden reményt. Az a megszámlálhatatlan csapás, ami Mohács óta Magyarországot állandóan korbácsolta, az embereket egészen elvadította, durvákká, haszonlesôkké, önzôkké formálta s a más bajával nem törôdôkké tette még a legjobbakat is. Mikor az életet folytonos rettegés közt kell lemorzsolni; mikor a becsületes és szorgalmas munka gyümölcsét a harácsoló erôszak habzsolja fel: akkor meglazulnak az erkölcsi kötelékek és értékek. Mindenki csak a saját biztonságára, javainak megôrzésére gondol s mialatt ezeket erô és ravaszság segítségével igyekszik megmenteni, azalatt kivesz belôle az emberies gondolkozás és az erkölcsi törvények tisztelete és a munkaszeretet helyébe a munkakerülés tolakodik Ez a visszaesés annál gyorsabban szokott bekövetkezni, minél magukra hagyatottabbak az emberek. Kivált, ha nincsen velük érzô, bajukat megértô s megosztó férfiú közöttük, aki eléjük állna a züllés útján s visszatartaná a vakon rohanókat, a romlásba zuhanókat; aki a vallás vigasztaló szavaival csillapítaná, és türelmes reménykedésre tanítaná a lázadó lelkek felbomlott egyensúlyozatlanságát. Vihar alatt szétfut a nyáj, mindegyik külön barlangba bújik, és ha a pásztor nem keresi föl, elpusztul, vagy ragadozó fenevaddá változottan a másiknak vérével táplálkozik. Így vadult, így züllött a magyar társadalom azokon a helyeken, amelyek a török dúlás és a folytonos pártvillongások, felkelések útjába estek. A városi lakosság közül a tehetôsebbek biztos menedékbe, megerôsített helyekre siettek, akik pedig kényszerűségbôl helyt maradtak, azok összekeveredtek a falukból s kisebb helyekrôl menekülôkkel, mindenféle mesterkedéssel próbálkoztak, hogy a szennyes, viharos áradatban el ne sodródjanak s a napi megélhetésüket annyira amennyire, mégis megnyerhessék. Egy város ma a töröktôl, holnap a némettôl, azután a kuructól, labanctól, vagy valamelyik véghelyi vitéztôl kért és kapott illô sarc fejében oltalomlevelet. Egyik fél természetesen nem respektálta a másiknak oltalomlevelét, leggyakrabban a magáét sem. Ennek érthetô következménye legelsôsorban is a hit megrendülése az emberek lelkében, az adott szó szentségében való bizalmatlanság, szóval az erkölcsi értéknek teljes csôdje s a megvesztegethetôség növekedése lett. A törökök dúlásai, Ferdinánd- és Szapolyai pártok hatalmi versengései, nemcsak Magyarországot és nemcsak a magyar vagyont pusztították, hanem a magyar lelkeket is. Elôsegítették a társadalom demoralizációját és a nép erkölcsi lezüllésének okozói lettek. Mert, mikor a nép azt látta, hogy az ô földesurai a renddel, joggal, igazsággal semmit sem törôdnek, ellenben felhasználják a zavaros állapotokat és anyagi érdekeik szerint csűrik-csavarják, lábbal tapossák az igazságot; adott szavukat megmásítják s meggyôzôdésüket aszerint mérik, ahogy azt az ô nagyravágyásuk, boldogulásuk megkívánja; hűségesküjüket semmibe sem veszik s elforgatják arrafelé, amerrôl kedvezôbben fúj a szél: akkor mit tett a felsôbbség viselkedésébôl okuló nép? Egyszerűen utánozta ôket... Aki nem talált védelmet a jogban s igazságban, az maga is rossz útra hajlott és hatalmaskodott a gyengébb felett. A tömeg megtanulta felettes hatóságaitól, uraitól az igazságtalanságot, a visszaélést, az erôszakoskodást és megtanulta az igazság kijátszását s az erôszak jogát is. Ahol pedig az erôszaknak tér nyílik, ott rohamosan burjánoznak fel a jelszavak, amelyekkel az erköcstelenséget, a szabadosságot, a bűnt mentegethetni vélik.'' (Csák, i. m. 38-40.) * * * Nem tudom -- másnak remélhetôleg adatai lesznek rá --, mikor érte el Kelemen Didák a Hajdúság és Tisza között elterülô, több mint 200 ezer kataszteri holdnyi szikes, füves pusztaságot, a Hortobágyot, de hogy nem kerülhette el hagyományosan kialakult központját a Hortobágy- folyónak a (pusztát átszelô) debrecen-tiszafüredi országúttal való keresztezôdésénél, több mint egyszerű feltételezés. A mai ,,kilenclikú'' híd helyén hajdanában fahíd vezetett át a folyón, és mellette már a XV. században nélkülözhetetlen vendégfogadó állott. A tavasszal vadvizektôl borított, a nyári hôségben kiégett terület, amelyen egyetlen falu sem létezett, évszázadokon át csak legelôül szolgált a télen-nyáron szabad ég alatt tartott szarvasmarha-csordák és ménesek számára. A nyári rekkenô hôségben e hatalmas puszta felett szokott megjelenni a magyar rónák ,,fata morgana''-ja, a délibáb... Ilyesmi lebegett-e a keménytartású, akkor harmincadik életévében járó Didák páter képzelete elôtt? Délibáb után futott-e, mikor Eger felé tartott? Aligha. Nem kényeztették ôt el sem a Székelyföldön, sem Sárosban, sem a Fernezely völgyében... Mint egy kiszáradt ôskori tengerfenéken vezetett útja Eger felé. A Hortobágynál már jóval túl volt a felén. Beporosodott naplók lapjain, templomi, kúriai, elöljárósági könyvtárakban bizonyára találhatók reá vonatkozó jegyzetek... A Tiszán Fürdenél kellett átkelnie. Nevezetes község szűrszabói, nyergesmesterei, fazekasai miatt. Székelynek, még inkább ha pap, ezernyi alkalom az emberhez és ipar(kodás)ához mért ,,párbeszédre''... A Tiszától úgy 40 kilométerre elérte a Bükkalját. Ettôl a kistáj- egységtôl azután Eger mindössze 15-20 km-nyire fekszik, a Bükk lábánál... Egerben Eger, Heves megyének székhelye, a Bükk és Mátra hegység között, az Eger-patak partján, 180 m tengerszint feletti magasságban, P. Kelemen Didák korában is ismert városnak számított. A várost környezô hegyvidéken népvándorláskori földvárakat tártak fel. A honfoglaláskori sírok meg arra mutatnak, hogy már az országszervezés elsô hullámaiban telephelyek alakultak ki a mai város területén. Szent István király itt alapította az elsô öt püspökség egyikét. Kései utódja, Imre király 1204- ben Egerben halt meg; a régi székesegyház kriptájába temették. A várat a tatárjárást követôleg kezdték építeni. A reneszánsz idején több nagynevű humanista püspök követte egymást Egerben. Kimagaslott közülük Bakócz Tamás, késôbb esztergomi érsek és bíboros. Amikor a XVI. sz. közepén a terjeszkedô török egyre inkább veszélyeztetni kezdte a környéket, az egri vár jelentôsége megnövekedett. Élére 1549-ben Dobó István került kapitánynak. Az Ahmed nagyvezír és Ali budai pasa vezérlete alatt álló 150 ezer fônyi török had 1552. szeptember 11-én ért Eger falai alá; több mint egy hónapos rendkívül heves ostrommal sem tudta megtörni a mindössze kétezer fônyi védôsereg bátor ellenállását. Eger vára kulcsponti helyzete tette kívánatossá a következô nagyarányú erôdítési munkálatokat Paolo Mirandola, majd Ottavio Baldigara korszerű tervei szerint 1560-1583 között. Fájdalom, az idegen várôrség 1596-ban Egert török kézre adta, és csaknem egy évszázadon át, 1687-ig, a törökök egyik legfontosabb északi várközpontja lett. A vár és város romokban, felperzselten hevert a felszabadító harcok után, amihez hozzájárult, hogy a császári fôparancsnokság 1702-ben Eger városának még megmaradt erôdítményeit felrobbantotta. Az 1710-i dögvész (pestis) Egert is megtámadta. Rákóczi Ferenc fejedelem 1704-1707 között gyakran tartózkodott itt, mint fôhadiszállásán, amiért is Eger abban az idôben fontos központja lett a kuruc hadaknak. A trencséni vereség után ide menekült 1708-ban. Eger mai városképe jórészt a XVIII. században alakult ki, sorra emelkedtek tekintélyes középületei, templomai, művészi ízléssel tervezett lakóházai. Érthetô tehát, ha lakossága 1720-1786 között meghét(7!)szerezôdött. Hovatovább mind jelentékenyebb szerepet töltött be a magyar szellemi élet kifejlôdésében. Eger és az egri minoriták történetéhez vehetjük a ,,Műemlékeink'' sorozatból Voit Pálnak ,,Az egri minorita templom'' című füzetét (Pannonia, Budapest, 1971), aki a bevezetôben minket érdeklô adatokat nyújt. ,,1687. december 18-án, Eger város töröktôl való visszafoglalásának napján, megjelentek a minorita szerzetesek, akik itteni kolostorukat kilencven évvel elôbb, a város 1596. évi elestekor hagyták el. A minoriták Assisi Szent Ferenc által alapított rendje, a ferencesek 'kisebb testvéreinek' (fratres minores) egyik ága, hamar gyökeret vert Magyarországon is. Amint a rend házi krónikája, a 'Historia Domus' elmondja, arra hivatkoztak, hogy még a rendalapító, Assisi Szent Ferenc 1218-ban telepítette ôket Egerbe. Caraffa császári fôvezértôl elkérték a piactéren, a fahíd mellett álló török mecsetet, amely egykor nyilván keresztény templom volt. A térrôl 1688-ban készített mérnöki helyszínrajz a sokszögzáródású templomot is feltünteti. E templom, amelyet 1715-1717 között kibôvítettek, a mai kolostorépület elôtt, a téren állott, s keleti oldalfalával a patak vonalára támaszkodott. Bejárata a hídfeljáró torkába nyílt, s így nyugati oldalhomlokzata az 'Egervize' felôl a térséget lezárta: mögötte és a mai rendház-templom- városház vonalán túl kertek terültek el. E korai templom szentélye boltozott, hajója fölött színes virágokkal és szentek képeivel festett famennyezet volt. A templomban hat oltár állott, s a folyó felôli oldalához 1749-ben új kápolnát és sekrestyét építettek. E korábbi templomot a mai pompás épület elkészülte után, 1783-ban bontották le, s ezzel a 'piactér', amelyet most Dobó István tér néven ismerünk, a mai alakjára bôvült.'' Nem célunk túlmenni Isten Szolgája életkeretein; mivel azonban e templomnak sorsáról van szó, megemlítjük: 1757. július 4-én a nagy árvíz súlyosan megrongálta, és akkor azonnal, július 16-án az egri minoriták gvárdiánja, P. Jakabfalvy Román kérte Grassalkovits kamaraelnököt, eszközölje ki Eger városnál a Noszvay-telek átengedését templomépítés céljaira. A következô hónap 20. napján Barkóczy Ferenc püspök személyesen meglátogatta a minoritákat, majd a városházát és megyeházát, intézkedett mint földesúr, és 1758. március 27-én megtörtént a ,,bazilikának'' számító templom ünnepélyes alapkôletétele. -- Még akkor is, ha nem szorosan lelkipásztori munkáról tettem említést, nem lehetett elhagyni e történelmi hátteret, mert nélküle valószerűtlen térben és idôben állana Isten Szolgájának most tárgyalt életszakasza. Páter Kelemen Didák Egerbe jövetele 1713-ban számottevô helyi egyházi esemény évére esik. Az ,,alapjaiból'', azaz a régi, a középkori teljes lebontása után felépítendô új katedrális ünnepélyes alapkôletétele az év március 24-én történt. Az új Szent Mihály székesegyház építését Telekessy István püspök kezdeményezte és kezdte, ô azonban nem érte meg befejezését, mert 1715 elején meghalt. Koadjútorára, majd utódjára: gróf Erdôdy Gáborra hárult a munka befejezô, de jelentôs szakasza, a jobb oldali torony, a szentély és a sekrestye megépítése. (A barokk katedrális 1717-re készült el teljesen.) Kelemen Didák, szerzetes elöljárói minôségében, föltétlenül kapcsolatban állott mindkét apostolutóddal; az elsôvel közös nagy ismeretségük révén is Károlyi Sándor kuruc generálissal, míg Erdôdy Gábor megértô segítségét a késôbbiek során, nevezetesen a nyírbátori plébánia újra létesítésekor, tapasztalta jelentôsen. Magyarország és az Apostoli Szentszék viszonyát a kor eseményei határozták meg. A XVIII. sz. elején -- Isten Szolgája Kelemen Didák papi működésének kezdetén -- az Apostoli Szentszék sérelmes kormányintézkedést akadályozott meg. -- I. József király kérésére a pápa (XI. Kelemen, aki 1700-tól 20 éven és 4 hónapon át uralkodott 1721- ben bekövetkezett haláláig) 1709-ben felhatalmazta az esztergomi érseket, hogy a magyar katolikus papokat, akik a pápai rendelet kihirdetésétôl számított egy hónapon belül a király hűségére nem térnek vissza, egyházi fenyítékkel sújthassa. De az esztergomi érsek még Telekessy István egri püspököt is megfosztotta püspökségétôl, noha Telekessy 1710-ben még nem is volt olyan helyzetben, hogy a pápai rendeletnek engedelmeskedhetett volna. A király azonban 1710. június elsején az egri püspökséget gr. Csáky Imre váradi püspöknek adományozta, amirôl a pápai követ értesülve, azonnal intézkedett, mert az esztergomi érsek nem papnak, hanem egy püspöknek egyházi büntetésével túllépte hatáskörét. Vizsgálatot indított, amely rávilágított egyéb eljárások szabálytalanságára is, és így a Szentszék mindezeket az ítéleteket megsemmisítette. (Karácsonyi, Magyarország egyháztörténete fôbb vonásaiban, 311.) * * * Kelemen Didákot általában a Tiszavidék apostolának szokták nevezni. Könnyű a magyarázata. A Tisza vízgyűjtô medencéjének északi peremétôl egészen le Szegedig megfoghatatlan erejű igehirdetôje, hatásos vallási szervezôje volt! Hová el nem jutott e harisnyás székely fiú, Baksafalva szülötte! A Keleti Kárpátok és Déli Kárpátok találkozópontjától a Tokaji Hegység északi sarkáig! Onnan a Kôhát, Gutin, Lápos alá! Majd a szatmári Bükktôl a borsodi Bükkig! Gyalog járt ez evangéliumi kincseket keresô és ajánló vándor szerzetes. ,,Mely szépek a hegyeken a békehirdetô és prédikáló lábai, ki jót hirdet, ki üdvösséget prédikál...!'' Izaiás próféta (52, 7) szavai Kelemen Didák atyára illenek. Akár hegyi utakat rótt, akár alföldieket, benne valamennyi vidék embere szelíd szavú, biztos tudású, mindenkit megértô, alázatos lelki vezetôt talált... Ô maga sajátságos népfajta gyermekeként született Székelyföldön. A borsodi Bükk lábánál letelepedett matyókat, Matyóföld három legfôbb községét: Mezôkövesdet, Tardot és Szentistvánt a legelsôk között kereshette fel, amikor Eger-központból a Tisza felé járt missziós munkára. Ott kínálkozott a legfontosabb terület a magvetésre, majd idôvel az istenáldotta aratásra... Az egri egyházmegyének Tiszán túlra is messze kiterjedô belmisszióját Kelemen Didák ugartörô buzgósága folytán Erdôdy Gábor püspök jó néhány ivvel késôbb hivatalosan és jogilag is megszervezhette (amint azt P. Hirschberg Kornél, i. m. 32. oldalán említi). -- Takáts Sándor ír le néhány jellegzetes körülményt a Tisza vidéki általános vallási helyzetben. ,,Említettük már, minô állapotban voltak a tiszai részek az utolsó kuruc háború lezajlása után. Vallási és erkölcsi tekintetben a viszonyok még kedvezôtlenebbek voltak, különösen a katholikusokra nézve. Kelemen Didák egyik levele szerint, egész csomó oly község volt, mely félszázadon át nemcsak püspököt, de még katholikus papot sem látott. A magukra hagyatott hívôk mit tehettek? Átmentek a protestáns lelkészhez; ez legalább istenes oktatásban részesíté ôket s lelki üdvökrôl is igyekezett gondoskodni. Az 1710-iki nagy pestis alkalmával a tiszai részeken alig volt egy- két katholikus plébánia. Károlyi Klára grófnô mindössze csak hatot tud felsorolni. Szabolcs vármegyében, Szatmárban és Biharban csak egy-egy, a nagy kiterjedésű Csongrád megyében pedig három plébánia volt; pedig - - mint Kelemen Didák írja -- 'pápisták felesen vagynak!' A katholikus templomok jelentékeny része romban hevert; sokat a protestánsok foglaltak el, sokat pedig világi célokra használtak. 'Az barmok tapodgyák -- írja Kelemen Didák Károlyi Sándornak -- az Úristen szent nevének dicsôségire régi dicséretes eleinktôl felszenteltetett helyeket'. Csupán a minoriták templomai és szerzetes házai közül romban hevertek az aranyos-megyesi, szatmári, kazali, miskolci, telegdi, báthori, debreceni, beregszászi, váradi stb. kolostorok és templomok.'' (Takáts 248-250.) Kelemen Didák egri házfônöksége idején serdülô ifjúnak kellett lennie Dudás Imrének, aki 1700-ban született Egerben. A minoriták jelenléte és lelkipásztorkodása a városban, fôként az akkor már közismert és jámborságáról híres Didák atya lelkisége, hathatott rá annyira, hogy a minorita ferencrendbe lépett. Pappá szentelték, teológiai magiszter lett, majd változatos rendi életében többször is elöljáró (Nyírbátorban 1734-ben, Firtoson 1737-ben, Nagybányán 1745-ben, Miskolcon 1750- és 1755-ben, Nyírbátorban 1761-ben), végül rendi kormánytanácsos. Irodalmi munkásságot is folytatott, ezért hozza a nevét és életrajzát P. Dr. Monay Ferenc, Adatok a magyarországi és erdélyi minoriták irodalmi munkásságáról című művében (Róma, 1953, 25. o.). Nem Egerben ugyan, de Isten Szolgája itteni tartózkodásának elsô esztendejében, 1713-ben született a messzi távolban, Szubvilkén, Árva megyében, Bossányi Szerafin, aki szintén a rendtagok között szerepel a tôlünk tárgyalt korban, minthogy már 1732-ben fogadalmas tag volt, majd pap és teológiai doktor, és ifjan az eperjesi studium generale tanára, újoncmester, hitszónok, nagy szónoki képességű hithirdetô és író. Elsô beszédgyűjteménye 1764- ben jelent meg, amely történelmi becsű munka a XVIII. század minorita hithirdetôinek részletesen ismertetett működése miatt. -- Szepes megyében halt meg 1785-ben. (Monay, Adatok, 11-13.) Második nagybányai megbízatása (1716-1717) Isten Szolgája P. Kelemen Didák az 1714. esztendôt is Egerben töltötte és minden bizonnyal 1715-nek egy részét, minthogy Knáisz Mihály (i. m. 360.) az egri minorita rendház elöljárói sorában Kelemen Didák után ezt írja: ,,1715. P. M. Bonaventura Adriani''. A következô sorban pedig: ,,1716. P. Ferdinandus Selig''. Ezek szerint P. Kelemen Didák minden valószínűség szerint 1715 nyarán vagy ôszén került el Egerbôl, amikor általában az áthelyezések történni szoktak. Knáisz (i. m. 356.) a nagybányai házfônökök között ,,1716. P. M. Didacus Kelemen'' nevét hozza. Csak ebben az egy évben, minthogy ,,1717. P.B. Silverius Barabás'' lett az új elöljáró, érthetô módon: az év június elsején Kelemen Didák atyát megválasztották tartományfônöknek. -- Kelemen Didák útja Egerbôl Nagybányára nincs adatokkal kicövekezve -- bizakodó kérések és reménykeltô keresések már eddig is történtek ezen a téren --, de helyénvaló kifejezés: ,,átvonult'' egy 250-300 kilométeres országsávon, talán heteken, ha nem hónapokon át róva gyalogosan a nehéz utakat, közvetlenül érintkezve akikkel csak összetalálkozott, és nem ,,lóhátról'' beszélve velük... Amikor a jelen évtizedek egyik közismert papi személyiségének és neves írójának 1973 decemberében tudomására adtam, hogy Kelemen Didák életét és ,,párbeszédeit'' összefoglaló munka készül, meglepetésében felkiáltott, és kirobbanó lelkesedéssel kezdte méltatni, majd levélben visszatérve az örömteli újságra, ezeket írta: ,,Mindig gyanítottam, mielôtt történelmi bizonyítékaim lettek volna, hogy nemcsak a magyar középkor dicsekedhetett szentekkel, hanem késôbbi századok is. Annál nagyobb volt az örömöm, amikor elôször találkoztam Kelemen Didák nevével s a gyér adatok világánál is rácsodálkozhattam ennek a minorita misszionáriusnak szinte emberfeletti apostoli életére. Két dolog ragadott meg legfôképen az ô életében. Elôször az ô hosszú gyalogos útja Erdélytôl a Felvidékig. Önkénytelenül Xavéri Szent Ferencre kellett gondolnom, aki szintén gyalog vágott neki az ismeretlen Indiának, s akinek kevés követôje akadt még a szentek világában is. De a magyar Kelemen Didák az volt, s gyalogos zarándokútját nem a pihenés kényszerűsége szakította meg, hanem hogy a Szamos és Tisza mentén lakó protestáns magyarok között a térítés munkájának szentelje magát. De az is megragadott, hogy Kelemen Didák kora szokásától eltérôen nem vitatkozással vagy a hatalmasok segítségével, hanem a szentek lelkiségével térített. Ô nem ellenséget látott a protestánsokban, hanem egyformán velünk örök üdvösségre rendelt lelkeket. Mint ahogy ôt megismerve, a protestánsok sem láttak benne mást, mint a szeretô, készséges felebarátot, aki a lélek húrján szól hozzájuk. Azért volt sikere a világi hatalom hozzájárulása nélkül s ezért engedték meg neki, hogy közöttük még templomokat és kolostorokat is építsen.'' -- Ôszintén, mesterkéletlen meggyôzôdéssel törtek fel ezek az érzelmek és szavak, tárgyi bizonyítéknak számító tanújeleként annak, hogy Isten Szolgája P. M. Kelemen Didák ma is, annyi idô után, megmozgatja az emberi szívet és jóra törekvô akaratot. A levél írójában megnyilvánult szűkebb hazájához, Szatmárhoz, annak szellemi múltjához a vérség kötelékével fűzôdô vonzalma is, amit -- fenti sorai elôtt jóval -- egy 1971-ben megjelent könyvében költôi melegséggel kifejezett, amint alább bemutatjuk, de a legfontosabb az a visszaemlékezés, amely szinte Kelemen Didák lelki magvetésére mutat: ,,Szatmár vármegye nagyon vegyes vallású volt s így katolikus, kálvinista, luteránus, görögkatolikus papok bôven voltak... Szatmár városában például 3 református pap is volt két templommal... Soha vita vagy feszültség nem volt a két vallás papjai között... Ez a barátkozás annyira ment, hogy például a koltói református pap a nagybányai minoriták zárdájába szállt meg mindig, ha a városba ment.'' A vallási villongások küzdelmes és fájdalmas korszaka után Kelemen Didák türelmes vallási megértése, szeretet-parancsolta bölcs ,,párbeszéde'' fokról-fokra mindjobban áthatotta a lelki békére vágyó híveket és pásztoraikat. -- E legutóbbi hónapokban, lelki beszélgetéskor avval vádolta magát egy fiatal szerzetes, hogy közösségi életükben a ,,dialógust'' nem gyakorolja eléggé. A kérdésre, hogy a valóságban mit jelentene a jobbulás, azt válaszolta: több készség a mások szolgálatában, és türelmesebb engedékenység az ellentéteknél. Világos látás, dicséretes törekvés. Ismert hazai íróink egyike -- evvel párhuzamosan, de ettôl teljesen függetlenül -- a szerzetesi meg papi hivatást ekként igényli (a szereplôk ajkára adva): az élet és hivatás távlatai magukba zárják az önnevelést, tökéletesedést, Istenhez simulást és hasonulást, azonban ennél többet is: önmaguknak tartozó tulajdon lelkiüdvösségükön kívül az adósságot embertársaiknak, vagyis a felelôsséget azok lelkiüdvösségéért... Tehát nemcsak elhívás a világtól, hanem visszatérés is ahhoz, vagyis küldetés a világban: ez a hivatás. Végeredményben: az egyéni lelki tökéletesedésért vívott küzdelem egyúttal elôkészület a jövô feladataira is. Helyezzük ilyen keretek közé Kelemen Didák ,,dialógusait'', a szolgálatkészség és bölcs engedékenység párbeszédeit, követve Dr. Csák A. Cirjék kiértékelô szavait. ,,A magyarországi általános és különösen a tiszai részek viszonyainak ismertetésénél láttuk, hogy a szatmári békét követô súlyos évek olyan nyomorba, szegénységbe és erkölcsi züllésbe süllyesztették a tiszai résznek lakosságát, -- tehát a legmagyarabb vidéket, -- hogy az idô már sürgetôen kereste, hívta azt a bizonyos nagy embert, aki felismerje a kor kívánalmait és energiájával a népet a helyes, az igaz, a kivezetô útra terelje...'' Ezekrôl az állapotokról írja Takáts Sándor, jeles történetírónk: ,,A szegénység és a nyomor eme napjaiban, az irodalom és a nemzeti érzés mélyen szunnyadó korában jól esik az embernek, ha szemeit olyan férfiún nyugtathatja, ki lángbuzgalmától vezetve, az elharapódzó erkölcstelenség ellen a régi jó magyar erkölcsöket és a buzgó vallásosság eszméit hirdette, ki mindenét a szegény nép nyomorának enyhítésére fordította, ki tanulmányainak végeztével évtizedeken át törhetetlen buzgalommal munkálkodott a tiszai részek elhagyott katolikusainak megerôsítésében és az emberszeretet terjesztésében...'' ,,A Gondviselés tehát elküldötte azt a nagy embert, akire ennek a vidéknek szüksége volt, hogy rettenetes betegségébôl a vidékeket, országokat, népeket pusztító erkölcsi elzüllésbôl kigyógyítsa, az elveszéstôl megmentse. Nem királyt, nem hadvezért, nem is nagy politikai reformátort küldött, csak az egyszerű szerzetest, a nép lelkéhez hozzáférô lelkiatyát, -- aki csendben működik s nem látható a kirakatok és hirdetések közt. Akinek hitvallása és magasztos törvénye, kötelessége, -- melyet híven teljesít -- abban összpontosul, hogy minden egyes emberi életet, lelkületet és cselekményt az egyetemes embernemzet iránt való örökös kötelezettség szempontjából tekint; aki azt vallja, hogy az egyes ember könnyelmű vagy bűnös tettei naponkint növekvô adósságok, amiket elôbb-utóbb az egész országnak, a népnek s végre az emberiségnek kell majd letörleszteni... Kelemen Didákot a Gondviselés abba a szerzetbe rendelte, amelyik akkoriban -- hivatásánál és a világi papoknak nagyon megfogyatkozott számánál fogva -- legtöbbet érintkezett a néppel. Egyházi tanulmányait a jóhírű eperjesi lyceumban végezte, s itt bô alkalma nyílott rendjének történetét, magyarországi szereplését s különösen felvidéki viszontagságait tanulmányozni. A lángbuzgalmú növendékre már ekkor oly nagy hatással volt elôdeinek a hitvillongások idôiben való hôsies viselkedése, hogy mindinkább megérlelôdött benne a vágy, hogy nyomukba léphessen. Mikor Iglódy Illésnek, Magyar Ferencnek, Euszták atyának, Grabia Antalnak, Scholtz Ferencnek stb. stb. a hitükért kegyetlenül megkínzott és megölt minorita vértanúknak s az 1697-ben Sátoraljaújhelyt, Kenden és Tokajban és más helyeken ártatlanul legyilkolt hívôknek szomorú történeteit olvasgatta, már elhatározássá erôsödött benne az a vágy, hogy amint csak teheti, az eltévedteket az anyaszentegyházba visszavezeti, s ha kell, erôs hitét vérévek is megpecsételi. Máris fájt a szíve nyomorban sínylôdô embertársaiért, a lelkiatyák és iskolák hiányában a vezetést és vigasztalást nélkülözô lelkekért. Bár magas tanulmányai ôt a tudományok művelésére, az ifjak nevelésére és képzésére utalták, -- lelkének égô vágyai kapva-kaptak az alkalmon, mely ôt a gróf Károlyi-birtokon egyszerű kápláni teendôk végzésére meghívta. Nem volt hiú. Nem kereste a világi elônyöket. Lelke ugyan nagyra vágyott, de szent Ágoston felfogása szerint, aki így kérdezte hallgatóját: 'Óhajtanál igazán naggyá lenni? Akkor légy elôször kicsiny. -- Nagyszerű, terjedelmes épületet óhajtasz építeni? Akkor alázatosságod útján kezdd meg! Mennél magasabbra óhajtod emelni az építményt, annál mélyebb alapot vess! Szerény alázatosság a szépség koronája'. Kelemen Didák óhajtott igazán naggyá lenni, de nem az emberek szemében, hanem a jótettek művelésében, amit az emberek szeme nem igen vesz észre. Szerényen, alázatosan fogott a munkához. Élettörténetében láttuk, hogy akár mint házfônök, akár mint rendfônök, akár mint a gróf Károlyi család legelsô bizalmasa, az országbíró tanácsosa, a fôurak hitszónoka, a legnagyobb összeköttetésű pap és szónok -- mindig és minden körülmények között megmaradt annak az egyszerű, szegény szerzetesnek, aki a szegények számára koldult.'' (Csák. i. m. 90-93.) P. Kelemen Didák 1715-1717 között ismét Nagybányáról járt távoli tájakra, életfeladatává téve az evangélium tanításából különösképpen a jó pásztor aggodalmát az elveszett juh iránt! (János, 10) Szíve mélyén érezte e papi kötelességet, de mint képzett hittudós ismerte a tridenti szent zsinat buzdítását és tanítását is, amely a lelkipásztorok figyelmét többszörösen felhívta erre. Kelemen Didák életében egyik legjelentékenyebb elvvé vált: összetartani a nyájat, az eltévedt juhokat visszaterelni, visszavinni az akolba, ezt megvédeni minden veszélytôl. Ez az eszme vezette áldozatos tevékenységében. Ami a sűrű, ha nem mindennapi lemondásokat illeti, ô már gyermekkorától megszokta a gondokat és munkát. Népes családból származott, dolgoznia illett és kellett szülei, testvérei javára. De ha Sámuel a családi élet keretében készséggel tette ezt, szerzetes korában és papi hivatástudatában még természetfelettibb erôvel munkálkodott az emberek testi-lelki elônyére. Az egykorú tanúk és események szerfölött nehéznek mutatják az Egyház akkori helyzetét. Kelemen Didák helytállása ma is érvényes tanúskodás az isten- és emberszeretet örök nagysága mellett. Erényes életét, ennek mibenlétét, fokát és eredményét a saját egyéni adottságainak, határok közé szorított képességeinek, személyes tapasztalatainak, de mindenekfölött az isteni kegyelem hatóerejének világánál lehet csak felmérni. -- Azt vallja egy ismert mai író az életszentségrôl: ,,Az emberben a szent az egyéni élet konkrét körülményei között fejlôdik ki. Senki sem lehet szent 'általában'. Az ember, akár pap, akár tudós, művész, munkás, katona vagy földmíves, meghatározott helyen és idôben válik szentté, ahol élnie kell.'' (Stanislaw Witek: Mindennapi kenyér, Budapest 1973, 357. o.) Ezért a kérdésre: egyszerű szerzetes létére hogyan mert Kelemen Didák akkora és oly merész feladatokra vállalkozni, nemcsak gondolni? -- a felelet ez: természetfeletti indításra, a Gondviselésre hagyatkozva, bízva ennek eszközeiben, az emberi megértésben és szeretetben. Ez a titka nagyhorderejű vállalkozásainak, merész művei sikereinek. Az idôszak, amit felölelünk ebben a fejezetben, 1713 nyarától-ôszétôl 1717 júniusáig terjed. Ebben a négy évben Kelemen Didák szerzetes elöljáróként dolgozott a nagybányai és egri minorita kolostorban, de még inkább állandóan úton levô hithirdetôként. Amint a távlatok mindjobban feltárultak elôtte a lelkek megszentelése, megmentése érdekében, a csendes megfigyelésbôl -- amellyel természetfeletti elôrelátás párosult -- megfontolt cselekvésbe kezdett. Az okosság és lelki erôsség nélkülözhetetlen erényét igyekezett gyakorolni szerteágazó, kényes tevékenységében. A tökéletes katolikus hitet, amelyet érintetlenül, tántoríthatatlan meggyôzôdéssel vallott és hirdetett, teljes lelki összeszedettséggel, áhítattal, jámborsággal, de fôleg szeretettel a testi-lelki szenvedôk iránt -- törekedett még vonzóbbá tenni. Isten úgy vezérelte ezt a székely származású szerzetest, hogy szülôföldjétôl messze-messze elkerült; amíg nincsenek feljegyzéseink arról, hogy szűkebb hazájába valamikor is visszatért, ténynek kell vennünk, hogy ,,véreitôl'' teljesen elszakadt, nem mintha ,,övéit'' már nem szerette volna, de mert fülébe csengett a Mester szava: ,,Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nôvérem és anyám.'' (Márk 3, 35) Isten Szolgája Kelemen Didák a szerzetesi és papi hivatás, felelôsségtudat és engedelmesség nevében a földi kötelékeknél jobban szerette a kegyelmi kapcsolatokat... Tartományfônökké választása (1717. június 1.) ,,Istenes buzgósága hamar ismeretessé lôn az országban. A katholikus fôúri családok egymásután hívogatják ôt magukhoz; örvend, ki megnyerheti ôt gyóntatójának. Még az országgyűlésre menô fôurak is kikérték tanácsát az egyházi ügyekben. 'Igen szokás -- írja Haller Gábor grófné -- a 'félében tanácsával élni ezen a földön'. Nagyobb ünnepeken rendesen annyi város és fôúr hívta meg isteni tisztelet tartására és prédikálásra, hogy -- mint maga írja -- 'húsz páter is kevés lett volna ennek elvégzésére'. Miután Nagy-Bányán 1717-ig közmegelégedésre vezette a kolostor ügyeit, a mondott évben a magyar minorita-rend fônökének és 'generalis comissarius'-nak választották meg. E szokatlan választást egyedül ritka erényeinek és nagy eredményeket felmutató működésének köszönhette. A minorita-rendben eladdig alig történt meg, hogy valakit ily fiatalon válasszanak meg rendfônöknek.''(Takáts, 254-255.) Rendtársai, értékelve hatalmas tapasztalatait, tudományos képzettségét, példás szerzetespapi életét, 1717. június elsején Eperjesen megválasztották a konventuális minorita rendtartomány fônökévé, elsô ízben. Knáisz Mihály 1673-mal kezdôdôen egészen 1802-ig felsorolja a magyarországi Szent Erzsébet minorita rendtartomány rendfônöki megbízottainak és tartományfônökeinek nevét (i. m. 391-401); világos tájékoztatásként hasznosnak találjuk a bennünket érdeklô részt latin eredetiben közölni. Az elsô P. M. Ludovicus Starkievicz, teológiai doktor, Lengyelország tartományfônöke és Magyarország generális kommisszáriusa. (1673. július 25.) P. Mgr. Joannes Baptista Reggiani a következô, és egymásután jönnek Artoi, Poeti, Ricci, Keller, Planusovszky, Dens, Scavelli, Vinkler, Skrictuszky, Raszlaviczy, Schwellengriebel, Merteus, Alberti, Neuser, Zauoli; -- de itt legyen már a latin folytatás (rövid kezdet után): Series Chronologica Admodum Reverendorum Patrum Commissariorum Generalium et Provincialium novae Provinciae Hungariae a Sancta Elisabeth ab anno MDCLXXIII. 1673.25. Jul. P. Magister Ludovicus Starkievicz... 30. Aug. P. mgr. Joannes Baptista Reggiani a S. Felice Provinciae. Bononiensis Diffinitor Perpetuus Eminentissimi S.R.E. Cardinalis Domini Caroli Caraffa Theologus. Provinciae Hungariae Commissarius Provincialis. (pag. 391) - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Anno 1717. 31. Mai. P. Felix Antonius Zauoli ab Ariminio Commissarius Generalis, et Praeses Capituli Provincialis celebrati Eperjessini, in quo 1. Jun. P. Didacus Kelemen electus est in Ministrum Provincialem. 1718. 26. Jul. Idem Minister Provincialis, Commissarius Generalis, et Praeses Congregationis Diffinitorialis celebratae Agriae. 1719. Idem Minister Provincialis, Commissarius Generalis, et Praeses Congregationis Diffinitorialis habitae Eperjessini. 1720. 20. Jul. P. Andreas Schwellengriebel Provinciae Ausstriae Ex- Provincialis, Universitatis Viennensis Doctor, Commissarius Generalis Hungariae, et Praeses Capituli Provincialis celebrati. In quo Agriae 22. Jul. P. Victorinus Bellevari electus est in Ministrum Provincialem. (pag. 394) Tehát Kelemen Didák atya elsô ízben 1717. június 1-tôl 1720. július 20-áig volt tartományfônök. ,,A fônökválasztó tartományi gyűlés elnöke maga is kora kiváló egyéniségeként szerepel rendi történelmünkben. Zauli Felix Antal Riminiben vagy környékén született, mert a rimini rendházunk volt anyaháza, amelytôl melléknevét is nyerte (ab Ariminio). A Rendben szép kiképzést nyert és a hittudori címet is megszerezte. A Propaganda Fide kongregáció 1695. július 11-én a moldvai és havasalföldi misszió prefektusává nevezte ki, amikor pedig hivatalát elfoglalta, a bákói püspök az általános helynök tisztségét is reá ruházta. Hogy kettôs megbízásának jobban megfeleljen, Moldva fôhelyén, Jászvárosban (Jassy), nyitott új székházat és ott telepedett le. Moldva fejedelme, Racovita Mihály annyira megkedvelte, hogy a lengyelországi nuncius útján több ízben is kérte Rómát, hogy el ne vigyék tôle a derék szerzetest. Mikor az orosz-török háború kitört, és Moldva a hadak felvonulásának útjába került, Zaulinak is menekülnie kellett székhelyérôl. Erdélybe jött át és a kézdivásárhely-kantai házunkban talált otthonra. 1711 ôszén térhetett csak vissza Moldvába, ahol a missziós állomások legtöbbjét, sôt székhelyét is feldúlva, szétrombolva találta. Úgy érezte, fiatalabb erôre van szükség, hogy a romokból újat alkosson. Kérte a Propagandát, hogy mentse fel tisztségétôl. Utódául Fischer Sándor kantai rendtársát ajánlotta, akit ottani tartózkodása alatt ismert meg. Fischer meg is kapta kinevezését és Zauli visszatért Itáliába, hol rimini házfônök lett. Mikor Fischer 1716 tavaszán, missziós körútján a megáradt Trotus folyóba fulladt, a Propaganda újra Zaulit nevezte ki prefektusnak és visszaküldte Moldvába. Útját Magyarországon keresztül vette, ahol 1716. szeptember 17-én a Generális Atya megbízásából elnökölt az Egerben tartott nagygyűlésen, amelyen Neuser Szilárdot választották tartományfônökké. Az új fônök azonban csakhamar elhunyt, úgy hogy a következô év végére ismét gyűlésre hívta a magyar rendtartomány választóit a Generális Atya. A káptalan ekkor az eperjesi rendházban ült össze, ez alkalommal is Zauli elnöklete alatt, ki most Moldvából jött hozzánk. 1717. június 1-én a nagygyűlés a még ifjúkorban levô, de már értékes munkát végzett Kelemen Didákot választotta meg a tartomány élére rendfônöknek. Zauli még két évig maradt Moldvában, és 1719-ben végleg visszatért Olaszországba. Mint missziós prefectus lefordította román nyelvre az egyházi év valamennyi vasárnapjára jelölt Evangéliumi Szakaszokat és a Római Katekizmust. Kéziratát kiadás végett beküldte a Propaganda Fide- nek.'' (Monay: Adatok, 126.) P. Kôhalmi Mihály Szevér, Kelemen Atya Közlönyében, kitér Isten Szolgájának e fontos szerzetesrendi megbízatására, rövid történeti áttekintéssel a magyarországi rendtartomány helyzetére. ,,1716-ban újra a nagybányai ház élén találjuk. Innen kerül a rendfônöki székbe 1717. jún. 1-én az eperjesi rendi gyűlésen. Megválasztása után már júl. 14-én gyönyörű körlevelet intézett a rendi tagokhoz, melyben a hajdani fegyelemre, annak megtartására hívja fel a rend figyelmét. (30. könyv Pastoralis rész 15. 1.) Az elején felsóhajt és fájdalmának ad kifejezést, hogy a hajdan 70 rendházat is magában foglaló rendtartomány annyira összeroskadt. Fájdalmas lehetett egy a rendjét szeretô férfiúnak, hogy azok csak voltak, de már nincsenek. Elseperte azokat a renden belül lezajlott reform (unio Leoniana, X. Leó féle ferencesek egyesítése -- 1517.) és a világon végigszáguldott reformáció. Lassan tudtak tért hódítani újólag a minoriták: elsôben északon (1609), majd 1679-ben Nagybányán és rá egy év múlva Esztelneken, Kantán, Kézdivásárhelyen. A fejedelmek alatt ugyanis lehetetlen volt Erdélyben letelepedni. A ferencrendiek is csak Csíksomlyón tudtak meghúzódni. Csak a diploma Leopoldinum (1690) után várt szabadabb élet a katolikusokra, így tehát szerzetesrendre is. Az erdélyi püspökséget betöltötték ugyan 1696-ban, de maga a püspök (Illyés) megnézte Erdélyt, jött és el is ment. II. Rákóczi Ferenc 1707- ben sürgette a szék betöltését a marosvásárhelyi gyűlésen, de jóakarata a protestáns rendek ellenállásán hajótörést szenvedett. Az erdélyi püspökség tényleg csak 1716-ban állíttatott vissza, Mártonffy György báró személyében. Az 1717-ben megválasztott minorita fônök: Kelemen Didák mindjárt ez évben keresi fel Mártonffy püspököt, kivel a minoriták Kolozsvárt lehetséges letelepedésérôl tárgyal. A Farkas-utcai templomról (ma is református kézen van) folyik köztük a szó. Ezt szeretnék a rendnek visszaszerezni mint ôsi minorita alapítványt. Ekkor ad Mártonffy püspök egy bizonyítványt, mely ezt a helyet minorita eredetűnek mondja. Ez a bizonyítvány a kolozsvári levéltári adataink között részemrôl 9-es számot kapott. Különben a 30-as könyv 19-20-ik oldalain is olvasható. A minoriták kolozsvári letelepülése ez idôben még nem történhetett meg, hanem elódázást nyert 1723-24-re, mikor Kelemen Didák újra rendfônöknek választatott. Ehelyett letelepítette Kelemen Didák a rendet már 1717- ben Nyírbátorban. Hogy ez a Károlyi család hozzájárulása nélkül nem mehetett, az magától értetôdik.'' (43-44. oldal) Ez okmányokra hivatkozó fontos jegyzet egy kissé már elôbbre mutat Kelemen Didák életében, mint ahol e pillanatban járunk, viszont segíti az egymásba fonódó események megértését, valamint az általános tájékozódást, függetlenül az egyébként követni kívánt idôrendtôl. * * * Mint ahogyan helyet kell adnunk P. Kelemen Didák egy másik jellegzetes kapcsolatának Károlyi Sándor vezetô személyiségével; és ez az ô ,,haditudósítói'' szerepe. Legjobb most is átadni a szót azoknak, akik e tárgyban búvárkodtak, elôször ,,Oltontúlinak'', majd Takáts Sándornak. ,,Amikor Jenô herceg 1716-ban Pétervárad, majd Temesvárnál megtöri a mohamedán hatalmat, s lovasai Jászvásárig nyargalnak, majd Lándorfehérvárnál 1717. augusztus 16-a után az elesik, éppenúgy Sabác, Szendrô, Widdin (Bodony) és Orsova is, Takáts Sándor Kelemen atya errevonatkozó levelét közli Károlyi Sándorhoz. Ebben Kelemen atya ezeket írja: '... itt, Istennek hála! jó hírek folynak. Lándorfehérvár lövésihez egy hete immár hogy hozzákezdettek... Orsovánál harminc ezerig való pogányságot halljuk, hogy átaljött volna a Dunán Karánsebes felé... Kirôl ennek utána is tudósítani el nem mulatom... maradok Excellentiádnak alázatos Istent imádó méltatlan kisebbik szolgája és káplánya Kelemen Didák. 1717. die 30. jul'.'' Takáts Sándor szerint Kelemen Didák káplán mint szemtanú, a háború minden eseményérôl értesíti patrónusát: Károlyi Sándort. Ez érthetô is, mert hiszen Károlyi Sándor bizonyára nem Nagybányáról várja e híreket, hanem onnan a helyszínrôl. ,,Képzelhetô Kelemen atya öröme mikor az 1718. július 21-i passaroviczi béke alapján a Bánát, a Szörényi bánság és a Macsói bánság egy része, ez az ôsi magyar föld jutott vissza a Boldogasszony országához, oly hosszú idô múltán, ha nem is oly alakban, mint azt remélhette volna. Mert ezek után a Duna torkolatáig terjedô ôsi földet elfoglalni csak idô kérdése volt. De közbenjárt Kelemen atya hathatós befolyásával a megyéknél és a fôúri családoknál a török és tatár rabságba esettek kiváltása ügyében is.'' (Kelemen A. Közl. 25.) Isten Szolgája P. Kelemen Didák egri, valamint második nagybányai házfônöksége idején és elsô tartományfônöksége elsô évében a pesarói Borghesi Domonkos András generális miniszternek tartozott szerzetesi engedelmességgel, aki Assisi Szent Ferenc 80. utódja volt. A pápa, XI. Kelemen, apostoli brévével nevezte ki a minoritarend legfôbb elöljárójává, 1713-ban. Sokoldalú tudományos munka elôzte meg a Szentszéknek beléje helyezett bizalmát. Amikor Páter Generális lett, a szerzetesi fegyelem és irodalmi képzés-képzettség érdekében üdvös szabályokat hozott, egyben szigorú irányelveket alkalmazott a rendi papnevelésben. Pesaróban gazdag könyvtárat alapított. Mint a pápától kinevezett püspökvizsgáztató szintén nagy tekintélynek örvendett. -- Rendfônöksége 1718-ig tartott. Ismerve Kelemen Didák atyának az evangélium hirdetéséért lángoló buzgalmát, nem csodálkozunk azon, hogy második nagybányai házfônöksége alatt, vagy még tartományfônökké történt választása után is közvetlenül, messze lent délen találjuk, a mohamedánokkal vívott kemény harcok színhelyeihez közel. Erre kettôs cél indította a legtermészetesebb okossággal: hazaszeretete, amellyel az országért küzdôknek erkölcsi erôt kívánt adni; a másik: szolgálatára lenni magas pártfogójának és lelki barátjának, aki számára a biztos értesítések, megbízható hadszíntéri jelentések felbecsülhetetlenül sokat értek. Ezért idézzük -- némi kitérôvel -- Takáts Sándornak idevonatkozó szövegét: ,,Bizalmas viszonyuknál fogva még ô kérte Didák atyát, hogy minél gyakrabban keresse fel ôt soraival. Különösen áll ez a mozgalmasabb idôkrôl, melyekben Kelemen Didák egyre-másra küldözgette érdekes leveleit. Így a török háborúk idején egyik legkedvesebb tudósítója volt Károlyinak, ki, mint szemtanú, a háború minden eseményérôl értesítette patrónusát. E levelek történeti szempontból is érdekesek. Íme egy közülök Méltóságos Generalis, nekem érdemem felett kiváltképpen való bizodalmas nagy jó patrónus kegyelmes Uram! Isten segítségével tizenegy óra tájban reggel érkeztem ide Ladra; innen volna jó, tudom, hogy Excellentiádnak minden újságot megírjanak; mindazonáltal, ha újságokat nem is írok, legalább tartozó szerzetesi kötelességemnek megfelelni kívánván, együgyű levelem által Excellentiádat köszönteni el nem mulathatom. Alázatosan jelentvén, hogy itt, Istennek hála! jó hírek folynak. Lándorfehérvár lövésihez egy hete immár hogy hozzákezdettek, a Száva felôl való oldalat s bástyáját szintén a földig rontották; az tűz szerszámokkal is kezdették égetni, úgy hogy két hetek alatt reméljük Isten jóvoltából feladását. Elsôben vigyázatlanságunk miatt egy kevés kár esett volt, de ott is segítség érkezvén, megűzvén a törököt, azokkal együtt, kiket a vízben ugrattak, öltek meg két ezerig valót. A török tábort Orsovánál mondják; úgy látszik nem mer Lándorfehérvár segítségére jönni. Ott ugyan Orsovánál harminc ezerig való pogányságot halljuk, hogy által jött volna a Dunán Karánsebes felé; de a föld népe annak elôtte megtudván, a hegyekre magát recipiálván, innen gondoljuk, hogy újabban visszament volna ha szintén nem mert is, megfordul: mert a felséges Herceg, úgy értjük, huszonötezeret küldött utánuk, még ma jobban meghalljuk. Kirôl ennek utánna is tudósítani el nem mulatom. A méltóságos asszonyt eô excellentiáját szerzetesi alázatossággal köszöntvén, magamat és szt. szerzetünket Excellentiád szokott érdemünk felett való kegyes atyai gratiájában alázatosan recommendálván, maradok Excellentiádnak alázatos, Istent imádó méltatlan kisebbik szolgája és káplánya 1717. Die 30. jul. Kelemen Didák. Késôbbi leveleiben is hűségesen értesíti ôt az eseményekrôl; rögtön megírja a gyôzelmet, melyet 'Isten kegyelme és a boldogságos szent Szűz segítsége által' arattak s megígéri, hogy addig nem nyugszik, míg a gyôzelem okát és körülményeit ki nem kutatja.'' (i. m. 284-286.) ,,Isten segítségével'', ,,Isten jóvoltából'', ,,Istennek hála'': minden sikert a Gondviselésnek tulajdonító meggyôzôdés tanúbizonyságai! Kelemen Didák hitére, reményére vallanak Isten szeretetében a gyarló emberek iránt. ,,Szerzetesi alázatossága'' nem öncélú; ,,szerzetének'', szerzetünknek érdekében gyakorolta. ,,A boldogságos szent Szűz segítsége'' minden vállalkozáshoz szükséges, akár a lelkek üdvén fáradó lelkipásztor egyéni életszentségérôl legyen szó, akár nemzeti ügyrôl; nehéz helyzetekben, szenvedések között a bizalomteljes hozzáfordulás a tanács lelkületével, vigasszal, megnyugvással ajándékoz meg, hiszen Szűz Mária oly közel áll a teljes Szentháromsághoz... * * * A kezemben levô művek egyikében sem találtam utalást P. Kelemen Didákra a lugosi templom és rendház alapításánál, de élve a józan feltételezés jogával és követve mások véleményét is, keletkezésüket Didák atya tartományfônöksége eredményének tartom. Miután 1718-ban a temesi bánságból is kiűzték a törököt, újraéledt a keresztény katolikus hitélet. A lelkipásztorkodásban tekintélyes részt kapott a minorita ferencrend is, amelyet különösen Rabentisch L. B. ajánlott az osztrák udvarnak. P. Gaill Gábor volt az elsô, aki Merzy gróf, bánsági parancsnok, és Nádasdy csanádi püspök jóvoltából átvette a lugosi plébánia vezetését. Itt lehet a kulcsát megtalálni jogos feltételezésünknek: Isten Szolgája közismertsége, rendkívüli papi buzgósága, akkor meg éppen tartományfônöksége hatott oda, hogy a hithirdetésben mindig kitűnô minorita ferencesek Lugoson plébániát kaptak. Tíz évig magánházban laktak; akkor a temesi bánságtól telket kaptak a Temes partján, ahol a hívek szaporodtával és azok adakozásából templomot építettek a Szentháromság tiszteletére P. Sztorkoics Pius irányítása mellett, 1733-ban, késôbb pedig szerzetes házat. Knáisz (i. m. 369-370) 1718-tól kezdôdôen felsorolja a lugosi ház elöljáróit (egészen 1800-ig), akik között ô maga 1791-ben szerepel, de csak öt hónapig, mert Aradra helyezték. ======================================================================== VI. P. Kelemen Didák alkotó tevékenysége elsô tartományfônökségének idején (1717-1720) A hazai szent helyek szomorú sorsa a XVI-XVII. században -- Didák atya templomot épít Nyírbátorban -- A Nyírség történelmi múltja -- Baranyai Béláné a nyírbátori minorita templom berendezésérôl -- A templom és kolostor egyházjogi, valamint építészeti ismertetése -- Isten Szolgája virágzó tisztelete napjainkban -- P. Kelemen fogolykiváltó közbenjárásai -- Áldozatos gondoskodása a pestisben szenvedôkrôl -- Vigasztaló részvéte a Koháry család gyászában -- Elsô nyomtatott beszéde (1718) -- Isten népének szépülô szentegyháza Nyírbátorban -- P. Kelemen tartományfônökségének idejére tehetô a pancsovai minorita megtelepedés -- A bergamói P. M. Romilli generális minisztersége -- P. Kelemen Didák ,,kalászbeszédei'' -- Tartományfônökségének lejárta (1720. július 20.) A nyilvános istentisztelet helyeit e korszakban szomorú sors érte. A katolikusok legszebb templomai a törökök vagy a protestánsok kezére kerültek. A törökök részben mecsetekké, részben raktárakká alakították; nem gondozva, pusztulni is hagyták. A protestánsokhoz átkerült templomok közül az evangélikusok kezébe jutottak jártak szerencsésebben, mert a fôoltár és Krisztust ábrázoló festményei megmaradtak, míg a reformátusok és unitáriusok birtokában több ezer templom belsô dísze megsemmisült. A roppant nyomorúságban gondolni is alig lehetett új templomok építésére. A török hódoltság területén éppen nem, mivel a török hatóságok még a régiek tatarozását is alig engedték meg. Düledezô templomok ezrei gyászolták a török uralom és belviszályok átkát. (Karácsonyi, i. m. 219-221.) * * * ,,A szenvedélyek harcában, az élet nemesebb küzdelmeiben csak az oly férfiú magaslik ki a sokaságból, csak az tölti el bámulattal az ember lelkét: ki egész életét az emberiség javára szolgáló magasztos eszme kivitelének szenteli s akadályoktól meg nem rettenve, üldözést és megszégyenítést tűrve, végleheletéig küzd célja kiviteléért. Kelemen Didák ilyen ember volt. Életcélja -- miként maga mondá -- iskolák alapítása, templomok építése és szegények segélyezése volt. Lehet-e ennél nemesebb életcélt gondolnunk? Az erkölcsök elvadulásának, a tudományok hanyatlásának korában templomokat és iskolákat épít; az ínség napjaiban, ô a koldus, koldul a szegények számára s ezt nem földi elismerésért, hanem Isten és ember iránt való mély szeretetbôl, meggyôzôdésének s szíve érzelmeinek engedve teszi. Hosszú törekvése zajtalan s dicsôség nélküli volt, de nagy eredményeket létesített. S ez eredmények annál merészebbeknek látszanak, minél jobban ismerjük azon kor politikai, egyházi és társadalmi viszonyait. Egy szegény, földhöz tapadt barát akarja a nagykiterjedésű tiszai részek vallási és művelôdési viszonyait megváltoztatni -- néhány jóakarójának anyagi támogatásán kívül -- tisztán önerejével, szavának hatalmával, erényeivel. S állhatatos lelkierejének, erôs meggyôzôdésének és szilárd jellemének sikerül is ez. Pedig mennyi akadály állta útját célja megvalósításának!'' (Takáts, 247.) P. Kelemen Didák templomot épít Nyírbátorban A lelki erôsség erényére mutat Isten Szolgájának az újabb vállalkozása, s mint az események látni engedik, teljesítménye is. Mivel nincs szándékom átdolgozni, sôt, a célom megmenteni a Kelemen Didákról már megjelent dolgozatok szövegét, szó szerint hozom Dr. Csák atyának most esedékes szavait. ,,Kelemen Didák még misszionárius útjainak legelején felfödözte, hogy Nyírbátorban valamikor szép templom állott, amely azonban a török világban és a felkelések idején megrongálódott, hívei pedig szintúgy, mint az egész vidék, apránkint átfordult a protestánsokhoz. Már akkor átlátta, hogy ha itten plebániát állíthatna fel, a községet, meg a vidéket eredményesebben a maga körébe vonhatná és visszatéríthetné a kat. valláshoz. Akkor még csak sóhajtott, de tervét egyáltalán nem ejtette el és amint felvillant az elméjében, hogy íme, most már hatalmas pártfogókat rendelt melléje a Gondviselés, olyan buzgón fogott régi tervének a kiviteléhez, mintha már eddig is kötelességmulasztást követett volna el. Az, amit szerzetesi és papi hivatásán felül önként vállalt, azt a kötelességét, hogy az elárvult tiszai magyarságot egyházához visszavezeti, annyira természetesnek tartotta, hogy teljesítésekor nem is gondolt kötelességre. Az már benne izzott a lelkében azóta, amióta azt tennivalói közé besorozta s immár összeolvadt az ô egész lényével. A kötelesség lekötötte az ô érzéseinek és akarásának összességét, de ô sohasem érezte a kötelékek szorítását. Elsôsorban egyházi elöljáróját, Erdôdy Gábor gróf egri püspököt kereste föl alázatos levelével, melyben Nyírbátorra vonatkozó terveit elôadta és engedélyt kért a plebánia felállítására. A püspök örömmel adta meg az engedélyt, Didák atya pedig rögtön Károlyi gróf elé terjesztette az ügyet, akitôl telket és megfelelô építô anyagot kapott. A kedvezô eredmény nagy lelkesedéssel töltötte el és haladék nélkül hozzáfogott az építkezéshez. {kép} Gróf Erdôdy Gábor egri püspök, a magyarországi Szent Erzsébet minorita rendtartomány protektora, Kelemen Didák atyának egyházi részrôl pártfogója. Közben Eperjesre kellett sietnie, ahol ezalatt a minorita rend illetékes tagjai választó nagygyűlésre jöttek össze, és Kelemen Didákot a minoritarend magyarországi tartományfônökévé választották meg. Ez a választás, mely az alig harmincnégy éves ifjú szerzetest rendtársai fölé emelte, kétségkívül figyelemreméltó és legilletékesebb elismerése ritka erényeinek, fáradhatatlan és önfeláldozó működésének. 1717-ben tehát rendtársainak bizalmából a magyarországi minorita rendnek tartományi fônöke és generális commissarius (római fôbiztos) lett Kelemen Didák atya. Ez a megérdemelt bizalom még inkább megerôsítette ôt annak a szent ügynek a szolgálatában, amelynek önszántából és kiváló eredménnyel szegôdött a szolgálatába. Ezentúl még messzebbre terjedô körben, még ernyedetlenebb, lankadatlanabb törekvéssel folytatta áldásos tevékenységét, s bár új méltósága, új hivatala újabb teendôket rótt reá, a régiekbôl semmit sem hagyott el. Sôt újult erôvel dolgozott s megállás nélkül, fokozott hévvel emelgette vállaira mindazon terheket, melyeket saját akaratából vállalt. Otthagyta a nagybányai házat és elköltözött Nyírbátorba, hogy az építkezés az ô személyes felügyelete alatt gyorsabban haladjon. Így történt, hogy még ugyanabban az évben, 1717-ben be is vezette az odahelyezett minoritákat. Ideiglenes deszkabódéban húzódott meg ô is, rendtársai is, és innen irányította a templom újraépítését s innen írta örömmel teljes leveleit Károlyi Sándor grófhoz, akinek bôséges segítségével indult meg és folytatódott tovább az építkezés. Egyszerű bódéját pusztai residentiának nevezi, és tudatja, hogy a püspök is örül az építkezés haladásának és segítségét is kilátásba helyezi. Károlyi azonban nem csak ígért, hanem adott is segítséget. Most meg munkásokat és igákat küldött, hogy legalább a meglevô templom minél elôbb használható állapotba jöjjön. El is készült az 1718-ik év folyamán, de az anyagból is kifogytak s torony még nem volt. Ekkor Károlyinak Klára nevű lányához, Haller grófnéhoz fordult Kelemen Didák, és a fiatalasszonynak küldött levelében megjegyzi, hogy 'fa nélkül tornyot nem építhetünk'.'' Miután Dr. Csák itt kezdi Károlyi Klára életének ismertetését, elhagyva ezt a részt, a nyírbátori templom és kolostor építésének történetével folytatjuk. ,,Klára grófnô most is sietett eleget tenni Didák atya kérésének s a torony építéséhez elegendô fuvar fát küldött. Így azután helyre jött a templom és már elégedetten, nagy ünnepségek tervezése közt és pártfogói jelenlétében készültek a fölszentelésre, amikor közbelépett az örökölt ellenség.'' (Csák, 21-25.) A Nyírség történelmi múltja Kényes, szinte drámai fordulathoz érkeztünk, de mielôtt ezt ismertetnôk, elôbb lássuk egyrészt a hazai tájat, hol Kelemen Didáknak a nyilvános istentisztelet érdekében kezdett építô munkája megindult; másrészt használjuk fel Baranyai Béláné pontos adatokra támaszkodó gyönyörű tanulmányát a nyírbátori templom építésének történetében. Nyírség az Alföld kissé emelkedettebb, futóhomokkal fedett része, a Bodrogköz, Hortobágy, Ér-völgy és Ecsedi láp határai között. A félig kötött buckákat nyíresek lepték el (innen a neve), de tölgy-égerfa és nyárfás erdôk is. Nyírbátornak, mint lakott helynek múltja a bronzkorba nyúlik vissza; már akkor kialakult az a jelentôs kereskedelmi útvonal, amely Erdélybôl a Szamos mentén húzódva a Tisza tokaji átkelô helyéhez tartott, és keresztül vágta a Nyírséget. A honfoglalás korában Bátor szélesebb környéke, a Nyírség belsô területei is eléggé néptelenek voltak, noha a mélyebb völgyek nádasai, bozótos állóvizei, lassú lefolyású mocsarai halászatra és vadászatra egyaránt alkalmas területet jelentettek. A Nyírség belsô térségein csekély népességű falvak keletkeztek. A XIII. század végétôl, amikor okleveles emlékeink szaporodnak, már nyomon kísérhetjük a Nyírség fokozatos betelepülését. Nyírbátor kialakulásában, miként a többi hasonló központban, földesúri telepítô tevékenység vitte a legfontosabb szerepet. A Gutkeled nemzetség birtokainak központja például a mai Nyíradony volt, amelyet évszázadokon keresztül Adonymonostorának hívtak. Ebbôl a nemzetségbôl, az adonymonostori ágból származott András fia, Bereck, aki 1279-ben Lászlótól Bátor és Kisbátor nevű birtokokat kapta adományba. Az ez évi oklevél említi elôször Bátort, és Bereck unokái már e faluról nevezik magukat ,,Báthoriaknak''. Ezután, 340 éven át, a család és a falu sorsa elválaszthatatlan. A birtokos család emelkedése a falu számára elônyöket biztosított. Bátor ez idô tájt több megyére kiterjedô birtok középpontja, ahol nemcsak nagyszámú szolganép, hanem számos szabad és félszabad mesterember is letelepedett. Tokaj felôl Erdélybe és Debrecen felôl a Szamoshátra vezetô utak felezéseinél, keresztezésénél levô Bátor falu a XV. sz. folyamán a környék ipari és kereskedelmi központjává nôtt. Ezt a fejlôdést a földesúr a maga anyagi elônyei érdekében is elôsegítette. A XV. sz. alatt azonban földesuraival szemben fejlôdött önállósága, és mint mezôvárost nemcsak lakóinak fejlettebb gazdasági élete, társadalmának nagyobbfokú rétegezôdése, hanem a jobbágyfalvakhoz viszonyított jelentékenyebb szabadsága szintén jellemezte. A mezôvárosi jog és a saját bíráskodás vonzotta a környék jobbágyságát a városba, ugyanígy a fokozatosan emelkedô jólét. A XIV. sz. végén a Báthori-család birtokai már négy megyére terjedtek, de a központ mindig Bátor maradt, annak ellenére, hogy 1325- ben Bereck Károly Róberttôl engedélyt kapott vár építésére az Ecsedi- lápon. Amikor a család László nevű tagja feleségül vette Medgyesi Annát, és vele hozományul megkapta a szilágysomlyói uradalmat, a Báthori-család két ágra szakadt. Egyik ága az ecsedi várról, másik ága a Szilágy megyei Somlyóról nevezte el magát. A Hunyadiak óta hol az egyik, hol a másik ág, hol mindkettô tagjai országos méltóságokat viseltek. Az elsô ilyen jelentékenyebb tagja volt a családnak Báthori István, aki 1430-1440 táján egy ideig országbírói méltóságra emelkedett. Fia, Báthori István erdélyi vajda a Kenyérmezôn a törökök felett aratott gyôzelemben nyert zsákmányból az 1480-as években kezdte építtetni a ma is fennálló templomot. A magyar fôurak és vezérek a nyert csatákért Isten iránti hálából, mély vallásosságból kötelezve érezték magukat a jótékonykodásra; így keletkeztek az elpusztult régibb szerzetes házak helyébe új kolostorok, ezek között a ferencesek. A ferencesek nyírbátori (középkori) kolostora és temploma mellett az imént említett ,,Báthori''-templom (a mai református templom) a városban új központot teremtett. Az 1570-es években nagyjából kialakultak az államhatárok Erdély és a magyar királyság között, életet adva a török elleni végvárak rendszerének. A királyi végvárak vonala Tokajból kiindulva, Kállón, Kisvárdán és Szatmáron keresztül húzódott. Báthori István országbíró ekkor erôsítette meg az ecsedi várat, amely a somlyói ág utolsó férfisarjának, Báthori Gábor fejedelemnek haláláig, 1613-ig a család kezén maradt. Nyírbátor lakossága az 1648-iki összeírás szerint 227 jobbágycsaládból állott és 15 nemesibôl, mintegy 950-970 lélekbôl. (Ugyanakkor a szomszédos falvakban csak 10-15 család élt). Nyírbátor lakosságának közel egyharmada, 75 család, mesterséggel foglalkozott (szabó, varga, szűcs, ács, mészáros, kovács, lakatos, takács, borbély, serfôzô, bognár). Iskolája is volt a városnak és két prédikátora. A lakosok aránylag jó anyagi körülmények között éltek. Amikor a török Nagyváradot elfoglalta (1662), a török portyázók idônként beütöttek erre a vidékre is. -- A Rákóczi-szabadságharcban (az 1706-i évben) 78 fegyverforgató férfi szolgált a felkelô hadseregben. - - A háború, majd az azt követô pestisjárvány miatt hallatlanul megfogyatkozott a lakosság; 1715-ben már csak 85 családot tudtak összeírni (kb. 340 lelket). Ezek mind szabadosok, nem jobbágyok. Öt év múlva az országos összeírás Bátorban 116 szabados családot talált. A város XVIII. századi külsô képe meglehetôsen szerény, ha nem szegényes. A két egymást keresztezô fôútvonal a mai piac táján széles térré bôvült, hogy alkalmas helyet adjon a mezôgazdasági és kézmíves termékek árusítására. Ha még egy mondattal megemlítjük, hogy az 1480-as években épült két remekszép nyírbátori templom a századforduló magyar építészetének egyik legjellegzetesebb, legértékesebb fejezetét nyitja meg, mint a hazai késô gótika kiemelkedô alkotása, -- el is érkeztünk Nyírbátor vallási és művelôdési történetének újkori kapcsolatához a minorita ferences renddel, és ennek kiváló tagjával, Isten Szolgája Kelemen Didákkal. Itt lesz vitatlanul nagy hasznunkra a Művészettörténeti Értesítô 1960. évi 3. számából (Budapest, 1960) Baranyai Béláné részletes tanulmánya A nyírbátori minorita templom berendezésérôl. (196-229. o.) Műtörténész Kelemen Didák ,,hatalmas teológiai programjáról'' Átadjuk neki a szót, még rendtörténelmi vonalon is. Mindössze azt kívánom elôrebocsátani, hogy nagy értékű tanulmányát nem aprózom fel túlságosan, a gyakorlatiasság kedvéért pedig a vezérszöveggel az (egyébként annak végén közölt) adalékokat és jegyzeteket összefűzöm; kettôs haszna lesz: megmarad a szerzô eszmei elgondolásának folytonossága, azonkívül alapos tanulmányának áttekinthetôsége. Számunkra roppant kincs ez a legteljesebb tárgyilagossággal megírt dolgozat, mert Isten Szolgája Kelemen Didák ,,hatalmas teológiai programját'' magasztalja a templomépítésben. Ami azonban még ennél is örvendetesebb, szinte meglepô: jó kétszáz évvel késôbb Kelemen Didák halála után, művészettörténelmi értekezése gyönyörű tanúbizonysága Kelemen Didák hatásának az istenhit és tudomány, a természetfeletti élet és művészet építô szövetségére. Isten Szolgája, a rohanó idô ellenére, párbeszédben maradt a kései utókorral... * * * ,,1717-ben a minorita-rend magyar tartománya Erdôdi Gábor egri püspök és Károlyi Sándor szabolcsi fôispán támogatásával elnyerte a nyírbátori templomot, melyet Báthori István erdélyi vajda emelt a XV. század végén a ferencesek részére, és amely 1587 óta romokban állt. Az újjáépítés lelke, a rend akkori tartományfônöke, Kelemen Didák volt, aki két ízben (1720-1723 és 1726-1729) állt mint házfônök az új konvent élén. Késôbb is -- saját szavai szerint -- 'Bátornak bátor koldusa' maradt lélekben, és amikor csak tehette, felkereste újonnan életrehívott nyírségi rendházát.'' (Baranyai Béláné, i. m. 196.) ,,Jegyzetek. L. Erdôdy 1717. június 28-án kelt levelét Károlyi Sándorhoz (Adattár). 1617-ben a gersei Pethô család behozza a rendet Lengyelországból Stropkóba. A következô években keletkeznek új konventek: 1668-ben Csütörtökhelyen, 1673-ban Eperjesen, 1676-ban Lôcsén, 1687-ben Nagybányán, 1681-ben Egerben, 1700 körül Aradon, 1717-ben Nyírbátorban, 1724-ben Kolozsvárott és Besztercén, 1727-ben Szegeden és Nagyenyeden, 1728-ban Miskolcon, 1731-ben Szilágysomlyón, 1737-ben Firtoson, 1752- ben Imregen. Központ volt 1673-1787-ig Eperjes, 1726 óta ott volt a Studium generale. Olyan idôben, amikor nálunk a szerzetesrendek tagjai jórészt külföldiek, a minoritarend zöme magyar; tagjai a Székelyföld népébôl és a Felvidék városi, polgári családjaiból kerültek ki (csak néhány vezetô személy külföldi eredetű, ezenkívül laikus testvérek, különösen az 'arcularius'-ok is). Az akkori helyzetnek megfelelôen egyes rendtagok plébániát is vezettek, mások várakban vagy a táborban mint lelkészek működtek.'' Baranyai B.-né jegyzete Kelemen Didákról: ,,Született 1683-ban Baksafalván (Háromszék m.). 1704-ben a rendbe lépett. 1717-1720 és 1723-1726 között tartományfônök; majd magister és definitor; 1730-tól 1744-ben bekövetkezett haláláig Miskolcon élt. Ízig- vérig magyar ember. Külföldön nem járt, aulikus kapcsolatai nem voltak. Honi missziós tevékenységét az egri egyházmegye területén fejtette ki, kül. a Hernád és a Szamos között. Szeretetreméltó, alázatos személye köztiszteletben állott. A kiváló szónok széleskörű olvasottságáról, költôi lendületű, élénk és szemléletes egyéni stílusáról Károlyi Sándorhoz írt számos levele, valamint irodalmi művei tesznek tanúságot.'' ,,Adattár. Erdôdy Gábor egri püspök Károlyi Sándorhoz. Eger, 1717. VI. 28. (O.L.: Károlyi cs. lt.): '... Minek utána ezen Magyar Provinciából Minorita Szerzetesek decretumot nyertenek volna, hogy... föl nyomozhatnának valamely Klastromokat vagy is Templomokat, nem külömben ezeknek régi heleit, s fönt álló falait, azon Sz. Szerzethez haydant tartozandókat,... elfoglalhassák. Hozzám is el jüvén Provincialis T.P. Didacus Kelemen..., kért azon, hogy... Bátori réghy Templomnak... haydant az... Sz. Szerzethez tartozandónak tekéntetébül könnyen tôlem megh nyervén, akartam... Kegyelmedet is... kérnem, méltóztassék P. Provincialisnak... cooperatiójával patrocinálni (írván Magam arrul Krucsay Márton Vramnak is)...'. Indultum Vicarii Generalis-ból: Kiss János egri nagyprépost adta ki 1717. X. 29 én (Nyírbátori min. konv. iratai): '... cum ... P. Didacus Kelemen O. Min. S. Franc. Seraph. Conventualium Monasterium de Jure, ac ab antiquo ad praefatum Ordinem spectans et pertinens in Possessione Bathor..., cujus Ecclesia, defacto muri, ac rudera extare videre esset recuperare..., instaurare... In Animo habeat,...'. Károlyi Sándor Litera attestatoria-ból: Nyír Báthor, 1717. XI. 23. án: (Nyírbátori min. konv. iratai): ... 'Notum facio... Praesentibus... R.D.no Joanne Fejér Ecclesiae Kis, Vardensis Plebano..., V. Conventus Ecclae S. Crucis de Lelesz pluribus Religiosis Viris,... Dominis Martino Krúcsay I. Comitatus Szabolchiensis Vice Comitis, Georgy Ramocsaházy... Primassessoris... etc. Ecclesiam in eodem hocce Oppido Nyir Bathor... sitam, seu potius rudera ejusdem ex quo per Injurias temporum, jam a longaevo funditus, demolita fuisset, una cum loco... conventus. R.dis D.nis patribus Ord. Min..., in Specie... Rev.do... Patri Didaco Kelemen... Ministro Provinciali.... Solemniter et publice... resignaverim....' Kelemen Didák Károlyi Sándorhoz intézett leveleibôl (OL; Károlyi cs. lt.); Kelemen D. Károlyi S. hoz 1717. X. 24.: 'Vagyon ott Bathorban a városnak egy Háza..., melynek egy részit a mi templomunk falaiból építetett, ... a város azt ide engedné..., lakhatnék... míg... csak a Sanctuariumát fel építhetnôk...'.'' * * * Itt szakítjuk meg Baranyai Béláné idézett tanulmányát, noha még korántsem érte el csúcspontját művészi emelkedettsége; viszont az idôrendet sem lehet felforgatni, azért megállapodunk egy kicsit Isten Szolgája vállalkozásának erkölcsi méltatásánál. ,,Új méltósága nem vonta el ôt attól az ügytôl, melynek életét szentelte. Mint rendfônök -- erôt merítve társainak bizalmából -- fokozott hévvel fogott vallásának terjesztéséhez. Bejárta Szatmár, Szabolcs és Bihar megyéket, azon helyeket keresve leginkább, ahol legnehezebb akadályok álltak törekvése útjában s bántalmazásokat, szenvedéseket tűrve, addig nem nyugodott, míg siker nem koronázta fáradozásait. Volt valamikor a katholikusoknak Nyír-Báthoron egy szép templomuk. A kuruc háborúk idejében azonban ezt is elpusztították s maga Nyír-Báthor és vidéke áttért a protestáns vallásra. Kelemen Didák föltette magában, hogy ezen a vidéken is alapít a katholikusok számára plébániát, honnét könnyebben fog menni az egész vidék megtérítése. Az elhatározást tett követte. Erdôdy Gábor egri érseknél kieszközölte az engedélyt; védnökétôl, Károlyi Sándor generálistól pedig telket és építési anyagokat szerzett. 1717-ben már bevezette Báthorba a minoritákat, s hogy az építés minél gyorsabban menjen, maga is odament. 1718-ban már folyik az építkezés. 'A méltóságos gróf püspök -- írja Károlyinak -- igen örül a báthory pusztai residentiánknak; segélyét is ígéré'. Nem képzeletszülte feltételezés, hogy ez alkalommal külön imaszándékát képezte a hála jótevôik iránt és jövôbeli segítségük reménye. A gondolkodó elme nem tudja megérteni: honnan vette a rengeteg tevékenységéhez az idôt, erôt? Mikor pihent, hogy erôt gyűjtsön az újabb megerôltetéshez? Csak a Mindenható kegyelmével lehet magyarázni szakadatlan életküzdelmeinek kibírását. A munka hatalmas tömege mellett ô maga rendkívül sokoldalú. Éppen úgy jár utána annak, ha egy szegény falusi néni tyúkjait ellopják, mint amikor templom építésébe fog, mely munka minden részletét, számításait ô maga tartja kezében. Mennyi szekér kô, tégla, mész, homok, fa stb. szükséges? A követ, a fát honnan hozza? A meszet hol égettesse, kivel? Ô jár annak is utána, hogy az építési anyagok árát honnan teremtse elô, miként szállíttassa, vásárolja.'' (Kel. A. Közl.: Oltontúli, 24.) A nyírbátori minorita ferencrendi templom, valamint kolostor egyházjogi és építészeti alapjai E tekintetben elsôsorban Knáisz biztos történeti forrásmunkájához fordulunk: ,,Anno 1717. die 3. Mensis Novembris Divo Clementi Papae et Martyri sacra, sub Augustino Imperatore, et Hungariae Rege Carlo VI, penes benignissimum eiusdem Consensum Regium, ad specialem Illustrissimi, ac Reverendissimi Domini Comitis, Domini Gabrielis Antonii Erdôdy de Monyorókerék Episcopi Agriensis, Praelati Dioecesani, et Provinciae Elisabethanae Protectoris requisitionem, et ordinationem Excellentissimus, ac Illustrissimus Generalis Comes Alexander Károlyi de Nagy Károly altefatae suae Majestatis Sacratissimae actualis intimus Consiliarius I. Comitatus Szathamariensis supremus Comes etc. rudera cujusdam Ecclesiae desolatae in Oppido Báthor cum suo Fundo satis amplo, Dioecesis Agriensis I. Comitatui de Zabolcs adjacente sacro Ordini Minorum S. Francisci Conventualium, in specie vero A.R.P.M. Didaco Kelemen ejusdem Ordinis Provinciae Hungariae S. Elisabeth actuali Ministro Provinciali, et Commissario Generali solemniter publice, et nemine contradicente assignavit pro Residentia, Patresque Minoritas eo introduxit, ubi antiquitus quoque Conventum illorum extitisse opinio est. Ita igitur, ut praemissum est, introducti Patres praedicti ad Oppidum Báthor ruinata restaurare, Ecclesiam et Conventum aedificare coeperunt, jamque Ecclesia ad statum perfectum cum interiori suo ornatu deducta est, et Conventus aedificatur ex munificentia Patronorum, Benefactorum, et Fidelium Eleemosynis, in quo Conventu praeter Spiritualia Servitia, etiam juvenes saeculares erudiuntur in pietate, et Litteris, usque ad Syntaxim inclusive.'' (i. m. 367.) Dr. Karácsonyi János, ,,Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig'' c. munkájában (126. o.) említi e házat: ,,A nyírbátori kolostor 1566 után elhagyatottan romokban állott, míg Károlyi Sándor 1717-ben a minoriták számára megint fel nem építette.'' Ugyancsak Dr. Karácsonyitól vesszük át (i. m. 254 o.) a következô egyháztörténelmi jegyzetet: a kormány 1711 után lehetôleg külföldieket nevezett ki a magyar püspöki székekre, ezek azonban bármily lángbuzgalmúak voltak, nem ismervén a magyar viszonyokat, intézkedéseikben nem lehettek teljesen megfelelôk; elhagyták, például, a legégetôbb feladatot, a falusi plébániák alapítását; a magyarok közül gróf Erdôdy Gábor, meg a Csáky, Eszterházy családok tagjai, valamint gróf Berényi Zsigmond (1739-ben Pécsre) nyertek püspöki kinevezést. {kép} A Didák atya által helyreállított nyírbátori római katolikus plébániatemplom déli oldala. Ami a templom (majd kolostor) építészeti történetét és értékét jelenti, módunkban áll szakvéleményt ismertetni, amint alant olvasható (Entz Géza -- Szalontai Barnabás: Nyírbátor, Képzôművészeti Alap Kiadóvállalata. Budapest 1959). ,,Az évszázados falak csakúgy, mint a rajtuk és közöttük keletkezésük óta megôrzött műkincsek hiteles bepillantást engednek letűnt idôk messzi távlataiba. Nyomukban népünk múltjának már-már homályba veszô értékei parázslanak fel újra biztató, meleg fénnyel.'' (18. o.) Az idézet után szabadon emelünk ki bennünket közelrôl érdeklô részleteket. Az egyhajós, hosszú szentélyű és a szentélyhez észak felôl csatlakozó toronnyal ellátott terem-templom úgy szerkezetében, mint részleteiben teljesen egységes alkotás. A hazai késôgótika egyszerű, mégis nagyszabású művészetérôl a déli nézet tökéletes képet ad. A magasba szökkenô falakat háromosztású karcsú támpillérek tagolják. Közöttük sorakozik az óriási csúcsíves ablakok ünnepélyes rendje. A záródásokat változatos rajzú kôrácsok ékesítik. A hatást emeli a ferenceseknél szokásos hosszú szentély némi visszaugrása és sokszögű záródása. A szentélyhez simuló vaskos négyszögletű torony tömbjét az aránylag kisméretű, egyszerű kôkeretes ablakok alig lazítják fel. A nagyméretű, erôsen kiégetett téglákból húzott falak színvonalas műszaki tudásról tanúskodnak. A nyíláskeretek, a remekszép ablakrózsák és a támpillérek vízvezetôi kôbôl készültek, és a vakolt falak között hangsúlyt kapnak. A teljesen zárt északi és az erôsen fellazított déli fal között átmenetet alkot a nyugati homlokzat a bejárat feletti egyetlen széles, csúcsíves ablakával. Az eredeti belsôbôl csak a hajót a szentélytôl elválasztó finoman tagolt, csúcsíves diadalív maradt meg. A templom annyira egységes, hogy egyszerre épülése aligha lehet vitatható. Az a régi hagyomány, hogy az alapító Báthori István vajda 1493-ban ide temetkezett, arra vall, hogy akkor a templom kényegében készen állhatott. E régi templom belsô berendezése egészen ismeretlen, pusztán azt tudjuk, hogy orgonával rendelkezett. Bizonyára egyidejűen folyt a gótikus kolostor építése, nagyjából a mai barokk helyén, a templom északi falához támaszkodva. A reformáció a XVI. sz. közepén Nyírbátorban és környékén szintén erôsen szervezkedett, a földesúr Báthori György az új felekezet híve lett. A szerzetesek mind nehezebb körülmények közé kerültek, sorsukat Petraskó vajda támadása pecsételte meg 1587-ben. Hadai feldúlták, felgyújtották a templomot és kolostort; a református lakosság az üres épületekkel semmit sem törôdött, így a romos állapot mintegy 130 évig tartott. ,,Az 1717-ben hatalmasnak mondott romok azonban rövidesen újraéledtek. A fáradhatatlan szervezô, Kelemen Didák minorita szerzetes többszöri ház-, illetve tartományfônök, Károlyi Sándor Szabolcs megyei fôispán támogatásával néhány év alatt helyreállította elôször a templomot, majd... a mai rendházat is.,, (i. m. 21-22. o.) A munka ideiglenes tetô építésével 1718-ban indult meg; elôször a szentély, azután a hajó került sorra. De törekedve az idôrendre e téren is, késôbbre hagyjuk a részletmunkák ismertetését. Annál inkább, mert Kelemen Didák érdeklôdése a templom helyreállításánál jobban kiterjedt ,,az eleven kövekbôl lelki templommá épült'' (1 Péter, 2, 5) embertestvérekre is... Isten Szolgája virágzó tisztelete napjainkban Eddig jutottam el az írásban, amikor Dr. Tóth Ker. János, a lateráni Szent János bazilika protonotárius kanonokja Kelemen Didák életrajzának készültérôl hallva, önként és tisztelettel kezdett beszélni róla, hogy esztergomi bencés diák korában, 45 évvel ezelôtt, a magyar irodalomtörténet tanára úgy méltatta Kelemen Didákot, mint jelentôs tényezôt nemcsak az irodalomban, hanem általában a magyar történelemben, mert apostolkodása, igazi népszónoki tehetsége, evangéliumi szent élete, nagybecsű és nyomtatásban is megjelent beszédei miatt, de fôleg alázatos szeretete és szolgálatkészsége révén teljesen összeforrt a magyar néppel. Ezt a hazaszeretô, népszerű, tudós szerzetest, Dr. Tóth K. János szavai szerint, egyszerűen csak ,,vándor Kelemen Didáknak'' nevezték! Nos, ez az 1974. február 4-i magánbeszélgetés olybá tűnt, mint mikor kísérleti fúrások nyomán meglepetésszerűen tör fel a mély talajból az olaj vagy ásványvíz, egészségesen, gazdagon, természetes örömet szerezve a várakozóknak. Hiszen Isten Szolgája Kelemen Didák konventuális minorita ferencrendi áldozópap élete, érdeme, emléke, tisztelete egy félszázaddal ezelôtt, halála után csaknem kettôvel, olyan eleven, mintha a múlt évszázad derekán halt volna meg... Elég a neve említése, elég egy rövid ,,kutató'' kérdés, feltör az emlékezés és csodálat, tudás meg tisztelet talajából a bámulatos tény: Kelemen Didák atyát Szatmártól Esztergomig, Málnástól Miskolcig mindenütt ismerik, ismerik nem mint vezetô embert, hanem mint lelkipásztort, nem mint nagyhatalmú államférfit, hanem mint ,,az evangéliumi embert'', nem mint tehetôs személyiséget, hanem mint Isten Szolgáját... És még valamit felôle: említett személyünk római kispap korában, a húszas évek vége felé P. Schrotti Pál ferencrendi generális definitortól Kelemen Didák-képet kapott, hogy tisztelje, égi közbenjárását alázatosan kérje, alázatos lélekkel mindenben Isten legszentebb akaratára hagyatkozva. Isten Szolgájának fogolykiváltó törekvése Jézus Krisztust szolgálta az emberekben. Élete lelkesítôleg hat, mai körülményeink szerint is erôfeszítésekre buzdít. A történelmi keretben, amely magában foglalja Kelemen Didák életét, erényes szerzetesi és papi tevékenykedését, egy részletet külön be kell mutatnunk a képbôl, mégpedig szerepét a török fogságba kerültek kiszabadításánál. Elôzményül azonban szolgáljon e néhány rövid mondat. A magyarságot a megújuló török veszélytôl való aggódás, a törökök moreai térhódítása után, 1715-ben az állandó hadsereg felállítására bírja. A rendek elfogadják ugyan az erre vonatkozó törvénycikket, de a hadsereg fenntartásával együtt járó költségekkel csak a jobbágyságot terhelik meg. Alig szavazták meg a kérdéses törvényt, kitört a háború; a törökök fokozatos elôrenyomulása nemcsak Velencét fenyegeti, ezért ennek többszöri csatavesztése miatt III. Károly is beleavatkozik a háborúba, és Pálffy János gróf Karlóca közelében megsemmisíti a túlerejű török lovasságot, Savoyai Jenô herceg fôvezér pedig 1716. augusztus 5-én Péterváradnál döntô ütközetben legyôzi Ali Damad nagyvezír seregét, október 13-án visszafoglalja Temesvárt, továbbá 1717. augusztus 16-án újabb döntô csatával Nándorfehérvárt. Augusztus végén és szeptember elsô napjaiban azonban Rakovica oláh vajda és gróf Esterházy Antal emigráns kuruc tábornok vezetése alatt tatárok törnek az országba, pusztítva a Szamos völgyében meg a Maros felsô folyásának vidékén. Visszavonulásukkor sok magyart hurcoltak magukkal fogságba. A tatároknak magyar ezredek derekas részvételével elért kiűzése után maga a szultán keresett békét, amit 1718. július 21-én Passzarovácban meg is kötöttek az ellenfelek. Sajnos, a visszafoglalt területek nem kerültek magyar fennhatóság alá. (Lásd: Somogyi Ferenc dr., Küldetés, 430.) Tulajdonképpen itt vállalt nehéz de nyilván eredményes feladatot Kelemen Didák. ,,Hathatós befolyásával a megyéknél és a fôúri családoknál kieszközölte a török és tatár rabságba esetteknek kiváltását. A Ramocsaházi Györgynél összegyűlt nemesek és fôurak is ôt kérték meg, lépne közbe Mikes Mihály grófnál, a török fogságban sínylôdôk érdekében. S ô kész örömmel engedett e felszólításnak; 1718. március 1- én már így ír Mikes grófnak: 'nagy örömmel s a mélt. grófról való igen jó dícséretes emlékezettel értették, hogy a mélt. gróf az elmúlt nyáron a pogányoktól keserves rabságra vitetett keresztyén atyánkfiainak szabadulásokban szívesen munkálkodnék, kiért közönségesen kérettek az urak ô kegyelmek, hogy ismeretségem lévén a mélt. gróffal, írnék s kérném, hogy a többi között Bárczi Zsigmondné Csuka Judit asszonyról stb. el ne feletkeznék a mélt. gróf'.'' (Takáts Sándor i. m. 255.) Úgy gondoljuk, bátran állítható, hogy Páter Didáknak rendkívüli tettei valóban természetfeletti ajándékok voltak, amiket a Szentlélek csak erényes és kiváltságos lelkeknek szokott juttatni; és még akkor is, ha maguk a tények kizárólag emberi hitet érdemelnek, Isten Szolgájának lelki erejére, felebaráti szeretetére, bölcs és hathatós közbenjárására mutatnak. Didák atya önfeláldozó betegápolása a pestis idején A papi hivatást kötelezô szeretetszolgálatnak tartotta a testi-lelki szenvedôk javára. Innen késlekedés nélküli készsége a segítségre minden búban-bajban, ami azonban több volt egyszerű természetes hajlamnál: hitbôl fakadt; természetfeletti erôre támaszkodó erény volt. Betegekhez húzó jóságos vonzalmát, aki csak ismerte, csodálta, gyöngédségét magasztalta, hatásos vigasztalását tanúsította. Valamennyi idevonatkozó hír, jelentés, elbeszélés kiemeli Isten Szolgájának áldozatos szeretetét a betegekhez. Megint bizonyítékszerű szöveghez fordulunk e téren is, és noha itt- ott a forrásokból felbuggyant hiteles méltatás ismétlést eredményez, minden részletadat az életrajzot elôbbre viszi. ,,Említôk már, mily nyomorúságban sínlôdött hazánk a kuruc háborúk lezajlása után. A hosszú harcokat éhség, dögvész, rettenetes szárazság, majd árvíz, marhavész stb. követte. Mindez még nem volt elegendô, hozzájárultak még a török háborúk csapásai s az ezek nyomában járó rettenetes pestis. Már a Rákóczi-féle harcok után mutatkozott ez a rettenetes betegség; nagyobb mértékben azonban csak a török háborúk után lépett fel. 1719- ben néhol már százával hullottak el benne a betegek. A védekezés nagyon gyarló lehetett; mert a fertôzött falvak és városok körülzárásán kívül vajmi kevés történt. Ezt az egyet azonban elég szigorúan foganatosították. Így Somlóban már akkor rálôttek a lakosságra, mikor még ismeretlen volt ott a pestis. A betegséget azonban sehogyse tudták gyógyítani. Pedig a borbélyok ugyancsak 'visitálták, occullálták és voltaképpen vizsgálták' a betegeket.'' (Takáts, i. m. 286.) ,,Somlyón 1719-ben 766 személy halt meg (857 maradt meg); Csíkszentmiklóson 1717-ben 400 ember halt meg 14 nap alatt; Csíkrákoson 1719-ben a pestis 772 személyt vitt el a plébániához tartozók közül.'' (Dr. Bíró Vencel, Sch. P.: az Alba Julia egyházmegye történetére vonatkozó tanulmányából). A most következô rész egyszerre több erényt emel ki Kelemen Didák életébôl, éppen a pestissel kapcsolatban: a hitbeli meggyôzôdésbôl fakadó emberszeretet, lelki erôsség, okosság, tanács, találékonyság erényét. ,,Kelemen Didák a pestis dühöngése alatt 1711-ben, 1718-ban éppen úgy, mint 1739-40-ben olyannak mutatta magát, amilyennek eddig ismertük. Istenes buzgósága és mély emberszeretete elég erôt adott neki az utálatos betegség iszonyainak elviselésére. S míg más papok rémülve menekültek a fertôzött helyekrôl, addig ô fölkereste a baj fészkeit s azoknak lôn vigasztalója és támogatója, kiket mindenki elhagyott, kiktôl mindenki irtózott. Faluról-falura járt -- írja Haller grófné -- hat-nyolc mérföldnyire, sôt tovább is, alamizsnát osztogatott, gyóntatott, temetett. A szegény tudatlan népnek okos tanácsokkal szolgált, a kétségbeesetteket vigasztalta. Rettenthetetlen bátorságot mutatott mindenütt, s így sikerült a túlizgatott kedélyeket lecsillapítania. Nemes föllépésének megvolt az a haszna is, hogy Károlyi az ô tudósításai nyomán jobban megismervén a viszonyokat, könnyebben intézkedhetett, hogy a falvak megkaphassák a szükséges dolgokat. Így jutottak a szűkölködô községek élelemhez és 'kostgeld'-hez, így orvossághoz. El is halmozták mind Kelement, 'a szent embert', mind Károlyit, 'a nép igaz attyát', hálanyilatkozatokkal és magasztaló levelekkel annyira, hogy ez még 'ama siralmas és gyászba boruló szomorú idôkben' is meglepi az olvasót!'' (Takáts, i. m. 294.) Vigasztaló részvéte a Koháry család gyászában. Elsô nyomtatott beszéde (1718) ... Fogság, pestis, ínség, egész embert kívánó sanyarú idô: ez Isten Szolgája elsô tartományfônökségének szomorú háttere. Szinte el is vész szemünk elôl a rend élete, pedig ô nem egyedül vitte végbe munkáját, mellette álltak és jártak a vezetésére bízott szerzetes papok és testvérek. Elismerést egyikük sem keresett, még kevésbé a saját hasznát, mégis boldogultak úgy a hivatások tekintetében, mint a lelkipásztorkodás széles területein. De errôl egy kissé késôbb. ,,'Károlyi Sándor gróf és családja Kelemen Didák atyában kiváltképen a hittérítôt', a katolikus hitélet lángbuzgalmú elômozdítóját, az erkölcsös és vallásos nevelés apostolát pártfogolták, míg Koháry István gróf -- a késôbbi országbíró --, mint maga is író ember, irodalmi munkásságának volt a Mecenása. Ô buzdította szónoklatainak, beszédeinek kinyomatására és a kinyomatás költségeit is ô viselte. A sors úgy akarta, hogy az a halotti beszéd legyen Didák atyának elsô kiadott munkája, amelyet az ôt leghatásosabban és legmelegebben pártfogó két családnak tagja, özv. Barkóczy Györgyné, Koháry Judit felett mondott, aki Károlyi Sándor feleségének volt az édesanyja s aki 1718-ban halt meg.'' (Csák, i. m. 78.) E szentbeszédét, amelyet 1718. július 13-án mondott el, azonnal beleszôjük a fejezetbe, megôrizve ezáltal az események idôrendjét, és kialakítva a helyes tájékozódást Isten Szolgájának szerves egységet alkotó változatos és gazdag működésében. A 28 év óta jámbor özvegységben élô Szalai Barkóczi Györgyné (Koháry Judith) halotti beszédérôl van szó, aki 69 éves korában hunyt el. Kelemen Didák ez elsô nyomtatásban megjelent gyászbeszédét Nagy- Károlyban mondta el, mielôtt a holttestet Kaplonyba vitték volna, hogy az ottani templomban eltemessék. Nagyszombatban nyomták az Akadémia betűivel, ,,Gall Friderik által''. Az elsô oldal a címlap, majd 22 (huszonkét) oldal következik, minden oldalon 34 sorral. (4 r.) Hangosan elolvastam; szónoki ütemben 35 percig tartott. Ha hozom a szövegét, a mai helyesírással történik; de nem mindig, hogy megmaradjon az írásmód zamatja is, nemcsak a szavak mélysége... A virágindás fejléc közepén a szirmok kerek koszorújában három nyelv: minden bizonnyal a Szentháromság jelképe. A lapok szélén az Isten Szolgájától idézett szentírási részek lelôhelye. Latin vezérszót ad a gyászbeszédnek: ,,Ibit homo in domum aeternitatis suae. Eccl. 12, 5. Elmégyen az ember az ô örökké valóságának házába. Minden országoknak vadnak közönséges Törvényi és végzési, melyekre kötelesek azoknak lakosi. A mennynek, földnek Urának is a Felséges Istennek, kit Szent Pál Timotheushoz írt elsô levelének, elsô részének tizenhetedik versében regem saeculorum immortalem, az örökké valóság halhatatlan Királlyának nevez. Mind Mennyei, mind földi Országában és pokoli tartományában egymás közt külömbözô bizonyos törvényi s megmásíthatatlan végezési vannak, mellyekkel élnek azoknak lakosi.'' Majd: ,,Felsô Országában a magos Egekben senki ki nem hal, hanem örökké élnek...'', míg ,,az alsó és fekete Országban... mindenkor halnak, szüntelen vonaglanak, de meg nem halhatnak, hogy az örök kínoktól felszabadulhatnának, ... meghalni kívánnak, és szalad a halál elôttôk, az ô kínjoknak füsti felmégyen örökkön örökké.'' Hivatkozik Szent János ,,titkos látásáról írt könyvének'' 9. és 14. fejezetére (idézi is latinul). Az egyszerű szót használja: ,,látás''-t a ,,látomás'' helyett. {kép} A nagyszombati egyetem (Trnava), amelynek betűivel nyomták P. Kelemen Didák elsô kiadott munkáját, a Koháry Judit felett mondott gyászbeszédét 1718-ban (Magyar Történelmi Képcsarnok). Az ószövetségi Szentírásból vett példával figyelmeztet és buzdít: ,,Azért amit régen ama betegágyába esett Juda Királyának Ezékiásnak izené az Isten Izaiás Próféta által: Dispone domui tuae, quia morieris, rendeld el a te házadot, mert meghalsz. Ugyanezt kiáltják nékünk a régi szent Írások, ezt kiáltják az egymás után elfolyt idôknek emlékezetünket serkegetô esztendei, ezt kiáltják halandóság alá vettetett magunk természetinek változási, ezt kiáltják az elôttünk kimúlt emberek emlékezeti. Dispone domui tuae, quia morieris. Ibit homo in domum aeternitatis suae. Adná az Úr Isten, hogy a nagy zajjal múló világ zúgásában értenôk mindnyájan a lélek szavait, és vennôk eszünkbe magunkot, mondván amaz idegen földrôl hazájába költözô Jákobbal, ki a pogány Lábánnal sok esztendôkig való szolgálat után magába szálla, s így szólla: Justum est ut aliquando provideam etiam domui meae. Méltó, hogy valamikor házamra is gondot viseljek; méltó bizony. hogy te is, óh, idegen világ földin hívságoknak szolgáló keresztyén ember, beszélj magaddal, és mondjad: ideje, hogy már valaha gondot viseljek örökké való házamra, egyetlenegy lelkemre; ideje, hogy reá készüljek világbúl való kimúlásomra, örökké valóságomnak házába való menetelre.'' A hasonlat megrázó erejével felemelôen párosul Isten Szolgájának zamatos, tôsgyökeres, fordulatokban, gazdag nyelve: az évek múlása ,,emlékezetünket serkegeti''; ,,a nagy zajjal múló világ zúgásában'' hallgatni kellene a bensô indulatokra. Majd tovább fejtegetve ,,a mi üdvösségünköt magunknál inkább kívánó véghetetlen kegyelmű jó Isten'' gondoskodását, írja: ,,Az elvetemedéstôl és kárhozatra jutástól féltvén lelkünket, eleitôl fogva mint egy zablán hordozva, a halál emlékezetivel tartóztatta bűnre hajlandó gyarlóságunkat.'' Híres, szinte közismert rész, ami következik: ,,Két erôs kötele vagyon az Istennek, mellyel akaratunkat magához vonzza, és engedelmességre hódoltatja; egyik az irgalmasság, kegyelem, szeretet kötele, melyen lágyon és gyengén édesgetvén, magához vonzza szívünköt; másik az igazság, fenyíték, bosszúálló ostorozás vaslánca és bilincse, mellyel az ellene rúgóldozókat engedelmességre téríti, amint Ozeás Próféta által világoson elônkbe adja maga ô Sz. Felsége: In funiculis Adam traham illos, in vinculis charitatis. Hogy mind a számkivetett Ádám istrángival, mind a szeretet gyenge kötelivel vonzza magához az embereket. Úgy vagyon, hogy a szeretet kötele magában erôsebb, hogy a fiak szívét kegyes Atyjokhoz kötelezze. De mivel a bűn által szolgává lött az ember, mégpedig kegyetlen urak, bűn és ördög szolgájává, innen vagyon, hogy a szolgai erkölcs belé avott, és inkább félelemtôl hogysem szeretettôl viseltetik. Ez az oka, hogy sokszor az Ádám kötele, a szomorú halál emlékezete foganatosabb akaratunknak bűnöktôl elfogására és jóban erôsítésére, úgy annyira, hogy a bölcs mondása szerint, aki nemcsak hébe-hóba, hanem minden cselekedetiben emlékezik utolsó dolgairól, világból kimúlásáról, soha nem vétkezik (Eccl. 7, 40). Mert ennek emlékezeti nemcsak a világi hívságokat megutáltatja és felfuvalkodott kevélységinket megalázza, hanem eszünkbe juttatván, hogy rövid az idô, melyben kereshetjük az örök boldogságot, felébreszti és gerjeszti szívünköt az isteni szolgálatok szorgalmatoskodására.'' A gyászbeszéd további szakaszában Kelemen Didák atya a megtérés halogatásának veszélyére mutat rá, mert ,,sokan úgy ragaszkodnak a csalárd világhoz, mintha itt volna maradandó lakások, oly bátorsággal vannak, mintha frigyek volna a halállal''. Az egyéni felelôsségre utal evvel a buzdítással: ,,Azokáért keresztyének, viseljünk gondot egyetlenegy lelkünkre és ennek örök idvösségire: ne ejtsük ördög kezébe, tartsuk meg az ô Teremtôjének; kivel nagyobb kedvet találunk az Istennél, mintha az Ég és a Föld miénk volna, és azt ajándékoznók ô Sz. Felségének.'' A ,,Mors sigillum vitae' széljegyzettel az életnek és halálnak szoros viszonyát tanítja: 'Mert ugyanis a halál az életnek pecsétje, ami a pecséten ki vagyon metszve, ha viaszra nyomod, az marad rajta...'' Még közismertebb a másik hasonlata: az ,,Eccho vitae''. ,,A halál az életnek formáltatott zendüléssel visszafelelô szózatja. Eccho vitae, ha a hegyek között kiáltasz, a magad szódat hallod, hogy visszafelel néked, nem mást, hanem amit te mondasz. Ha te jót kiáltasz, jót felel, ha te rosszat, ô is rosszat; ha te Eget, ô is Eget; ha te poklot kiáltasz, ô is poklot felel vissza. Hasonló egybefelelése vagyon a halálnak az élettel, ha életed jót kiáltott, halálod is jót felel, ha gonoszt, gonoszt, ha Mennyországot, Mennyországot, ha pedig poklot, magadra vess, ha halálod poklot kiált, kárhozatos életedre vess, hogy örökké való boldog házadból kirekedsz.'' Még egy bibliai hasonlat Isten Szolgájának 'párbeszédébôl a gyászolókkal': Mózes és Krisztus Urunk művének párhuzama Isten népe megmentésében. ,,Boldogok és meg boldogok azok az emberek, kik a vitézkedô Anyaszentegyház táborában, az Egyptusból kihozó kalauz Moysesnek, a Mennyei ígíret földére vezérlô Úr Jesusnak úgy engedelmeskedtek, hogy az Egyptumbeli pár hagymára és fazék húsra vissza nem tértek; hanem a Sz. Sacramentumoknak mennyei Mannáján éltek; mert haláloknak Veres- tangerihez érkezvén (kiben sokan fenékre merülnek) megsújtja az Sz. Keresztinek nagyerejű vesszeivel, és eloszlatja kétségbeesésnek elborító habjait, elszárasztja léleknyelô örvényeit, és békével általköltöztetvén a boldog örökké valóságnak bátorságos partjára.'' -- Aki fölött a gyászbeszédet tartotta, arról kétszer emlékezik meg, a bevezetés után nem sokkal, és a beszéd végén. ,,Déli nap módjára világos'' feddhetetlen életérôl, úgy érzi, nem szükség szót szaporítania: ,,Ismérte s tudja ez az egész föld, sôt istenes szép életinek dicséretes emlékezete tovább is elterjedett, szegényekhez, ügyefogyottakhoz való könyörületessége, bôkezűsége, nagy ájtossága, isteni szolgálatokban való szorgalmatossága, huszonhét esztendeig özvegységiben (mint amaz örök emlékezetben, Szent Írásban szép dicsíretekkel tündöklô özvegy Judithnak) tiszta életinek éppen megtartása mindenütt hirdettetett.'' A gyászbeszéd egy-két utolsó percében mond róla dicsérô szavakat: ,,Tudta azt, amire inti vala Sz. Ágoston a maga szerzetes atyafiait: 'Amate misericordiam, quia nunquam vidi pium hominem mala morte finiri'. 'Szeressétek az irgalmasságot, mert soha nem láttam gonosz halállal kimúlni, aki irgalmas volt'. Azért egy szegénytôl vagy szűkölködôtül is szemeit el nem fordította, hanem mindeniket segíteni kívánta. Édes Üdvözítônknek megfogadta ama szép intésit: Thesaurizate vobis thesaurum in Coelis, Gyűjtsetek magatoknak kincset az Egekben; csak az én kezeim által egyszer-másszor ötszáz forintoknál többet küldött által Mennyországba, az élô Isten gondviselése alá, kit ô Sz. Felsége dicséretire való eszközök szerzésire és Templomok építésére adott.'' A segítettek között felhozza a szerzetes nôvéreket, a kassai és gyöngyösi (!) klastromot, a nekik juttatott pénz- és természetbeli adományokat, amiket ,,esztendônként Isten nevében osztogatott''. ,,Hány koldúsokat és mezíteleneket minden esztendôben béfedezett és felöltöztetett, hosszú laistromból kellene olvasni. Tudom, hogy csak egy esztendôben én általam tizenkettôt felruházott.'' Majd így folytatja: ,,Sanyarú böjtölésit és poenitentia-tartását az idô rövidsége miatt el kell hallgatnom; a Sz. Sacramentumnak, az Oltáriszentségnek magához való gyakori vételérôl szóljanak azok, akik ezt gyakorta látták, és ily istenes szép példa adására ôk is ennek magokhoz való vételére felindíttattak; mely idvösséges szokását halála elôtt is végbevitte, hogy amint édes Üdvözítônk megígérte, ebbôl élvén örökké éljen.'' Koháry Judit koporsójánál tartott beszédében Kelemen Didák megismétli az elhunyt végsô szavait is: ,,Eljövén azért az áldott óra, Istennek kezébe adá lelkét, akitôl vette vala, ezek lévén utolsó szavai: Uram Jesus, a te keserves kínszenvedésedért, véred kiontásáért és Szent halálodért légy irgalmas nékem, és vedd hozzád az én bűnös lelkemet.'' ...Ugye, Atyafiak, megszívlelendôk ezek az igazságok? Dr. Csákkal mi is kiterjesztjük figyelmünket a beszéd- illetve írásmódra, melyet már e beszédbôl megismerhetünk. ,,Nyelvezete választékos, sehol sem közönséges és minden ízében magyaros. Meglátszik rajta, hogy a deákos műveltség nem rontotta meg nyelvérzékét, mert még a közhasználatú latin kifejezéseket is magyarosan akarja mondani. Ebben a beszédben is a 'visszhang'-szót nem használja, -- hiszen akkor még ezt a szót nem is ismerték -- hanem helyette általánosan az 'echo' szót használták, de ô mégis magyarosan akarja mondani és körülírással 'zendüléssel (zengéssel) visszafelelô szózat'-nak nevezi.'' (Csák i. m. 80.) Magától jön a meglátás, hogy a II. Vatikáni Egyetemes Zsinat méltán foglalkozott a nemzeti nyelvek bevezetésével a szertartásokba, számot vetve a ténnyel: a legelvontabb igazságok és szent ténykedések is inkább hozzáférhetôk a hívek számára a saját nyelvükön, mint latinul, ámbár ennek egyetemessége jelentôs szervezeti és erkölcsi egységet ad az Egyháznak. Honi nyelven végzett szent cselekményeknél mégis elônyösebb a résztvevôk helyzete, minthogy egyszerre felfogják a szavak értelmét, amely a belsô érzelmek, indulatok és elhatározások tekintetében súlyosan esik latba. Mint a latin nyelvnek általánossága, úgy a népi nyelvek megbecsülése és elfogadása egyaránt az Egyház egyetemessége mellett szól, bizonyítva, hogy nem tartja magát függônek külsô (noha megszokott) körülményektôl, és természetfeletti célkitűzésénél fogva szeretettel és készséggel beleilleszkedik egy-egy nép lelkivilágába, önként hozzáidomul érthetô, jogos igényeihez. Mert az egyén kapcsolódása az egyetemes egésszel, magával Istennel, a túlvilággal, a szentek közösségével, a megváltás misztériumával a saját anyanyelvi hajszálcsövességén át gyümölcsözôbb termést hoz, mintha egy eltanult nyelven mondja vagy hallja ugyanazt a szöveget, amelyet Krisztus megváltói misztériuma adott mindnyájunknak, -- fejtegette napjaink egyik cikkírója hazai sajtónkban. És még valamit: az elhunytnak gyakori szentáldozásáról, ami akkoriban nem igen lehetett még szokásban, mint napjainkban, és bátran feltehetô, hogy a buzdítást és lelkiatyai felhatalmazást éppen Kelemen Didáktól kapta, aki beszédében, mint láttuk, ki is emelte a gyönyörű példaadást, annál is inkább, hogy Barkóczi Györgyné ,,úti eledelként'' is magához vette (viaticum) az Oltáriszentséget, bízva a Megváltó ígéretében. Isten Szolgája beszôtte szavai és vigasztalásai közé saját reményeit is a földöntúli boldogságról, miként örvendeznek majd mindannyian együtt Isten idôtlen dicsôségének látásában. A korabeli tanúk szerint szentbeszédeivel, amelyeknek anyagát leginkább a kimeríthetetlen bibliai szövegekbôl vette, rendkívüli hatást gyakorolt hallgatóira. Apró, mégis említésre méltó, örvendetes körülmény, hogy legújabb szerkesztésű zsoltárkönyvünk III. kötete évközi hetedik hetének szombatján (199. oldal) fölbukkan Kelemen Didák vezérszava, amit a Koháry Judit felett tartott gyászbeszédhez választott: ,,Quoniam ibit homo in domum aeternitatis suae... et revertatur pulvis in terram suam unde erat et spiritus redeat ad Deum qui dedit illum.'' (Qóhelet, 11, 7-12, 14.) Isten élô templomának díszes szentegyház épül Nyírbátorban Most visszatérünk a nyírbátori templom építéséhez, amely oly szívügye lett Isten Szolgájának, tudva azt -- hite és hittudományi képzettsége révén --, hogy Isten élô kövekbôl emel magának örök hajlékot; arra törekedett tehát: ez az istenháza is minél elôbb gyűjtse össze Isten népét, vagyis a látható épület mellett épüljön és nagyobbodjék a láthatatlan istenháza is. Hogy hiteles képünk lehessen a templom sok gondot igénylô helyreállításáról, ismét műtörténészünk adatait vesszük igénybe, 1718 júniusával kezdve, amikor Erdôdy Gábor egri püspök Nyírbátort útba ejtette Károlyi Sándorhoz mentében. 1718. VI. 9. ,,Beszermin''-bôl értesíti Erdôdy Károlyi Sándort, hogy másnap, június 10-én Nyírbátorban száll meg, 11- én Károlyba megy. 1718 ôsszel több ízben ír K. Didák Károlyi S.-nak, hogy a szentélyt befedi Máramarosból hozott zsindelyekkel, továbbá a dispensat, refectoriumot, konyhát már felállították. 1719. V. 20-án Belgrádból ír, hogy a szentély ideiglenes befedése kész. Megkezdik a hajó újjáépítését. 1719. IX. 13. Bátorból: Madár János ácsmester András legényével dolgozik. A hajóhoz való 200 db. szárfát, amit Tokajról hoztak, már faragták... ,,a toronynak a földön való munkáját a héten remélem el végzik,... a kútra... az udvar közepette reá tanáltunk, szép faragott kövekbôl volt kirakva...'' (i. m. Adataiból). Kissé elnagyoltan, mégis sajátságos meglátással Lublóváry György Testvér ekként foglalja egybe a nyírbátori vállalkozás kezdetét: ,,Károlyi Klára írja: 1717-ben a nyírbátori, régen elpusztult templomot Isten kegyelmébôl Kelemen Didák kezébe vehette, a szent szerzet oda szállott. Kelemen Didák országjárásában Nyírbátorban már régen fájó szívvel nézegette a templomot, melynek hívei -- mint másutt is -- pap hiányában, protestánsokká lettek. A 'Dr. Jósa András és elôdei' c. terjedelmes munkában olvashatjuk: '... Mert a nyírbátori minorita rend idézett évkönyveinek a Jósákra való bejegyzése után... nagy hézag következik. Több mint félszázados hallgatás 1730-ig'. Ebbôl megállapítható, hogy az 1675-80. években szünt meg körülbelül ott a minoritarend működése. Kelemen Didák még tartományi fônökké való megválasztása elôtt Erdôdy Gábor gróf, egri püspökhöz fordult, kitôl engedélyt kért Nyírbátorban plebánia alapítására. Gróf Erdôdy Gábor egri püspök közbenjárására gróf Károlyi Sándor visszaadta a minorita rend régi birtokát. Kelemen Didák e döntésre nekifogott a régen parlagon fekvô hitélet földjének újbóli feltöréséhez. Deszkavityillóba költözött rendtársaival, melynek székely humorával 'pusztai residentia' nevet adott. Nekifogott az elpusztult templom használhatóvá tételéhez.'' (Kelemen A. Közl., 22.) Takáts Sándor éppen ezeknek a nehéz éveknek erôfeszítéseinél kiemeli Isten Szolgájának az emberek közt oly ritka erényét, a hálát jótevôik iránt, szerényen elhárítva magától minden érdemet a templom helyreállításában: ,,Károlyi Sándor gróf tôle telhetôleg támogatta Didákot a templom építésében. Munkásokat, lovakat, ökröket küldött Báthorra, hogy az építkezés minél gyorsabban folyjon. Kelemen Didák nem gyôz leveleiben eléggé hálálkodni e buzgó támogatásért. 1719-ben így ír a grófnak: 'érdemünk felett hozzánk megmutatott, mindenkor bôven tapasztalt, elégségesen meg nem köszönhetô kegyes atyai grátiájától alázatos instántiámra tett örvendetes resolutióit meg nem szűnô, szűnhetô, hálaadó szép köszönettel értem'. Dicséri Károlyi 'angyali bölcsességét és apostoli buzgóságát' s nagyon sajnálja, hogy nem mehet udvarlására. Lovai nincsenek, atyjafiának lovai meg -- úgymond -- bénák 's oly délcegek, hogy ha levelekért akarnak menni, harmadnapig kell legalább annak elôtte nyúgottani'. 1719-ben Károlyi Klárát, 'nagy jó patronáját' is fölkeresi leveleivel. 'Alázatosan akarom -- írja ezek egyikében -- édes méltóságos ifjasszonyom nagyságodnak jelenteni, hogy fa nélkül tornyot nem építhetünk'. A kegyes grófné sietett is kérését teljesíteni. Jófajta beregmegyei fát küldött a minoritáknak.'' (Takáts, i. m. 256.) P. Kelemen Didák tartományfônöksége alatt a minoriták Pancsovára kerülnek P. Dr. Monay Ferenc, ,,Memoriae Historicae...'' című munkájában (70. o.) P. Kelemen Didák elsô tartományfônökségére teszi a minoriták Pancsovára kerülését és megnevezi P. Scribani Norbertet, mint aki elôször vállalt lelkipásztori munkát az ottani hívek között. ,,A magyar Konventuális Minoritarend Névtára az 1912-1913. iskolai évre'' -- Arad, 1913, röviden csak ennyit mond a pancsovai rendházról: 'A temesi kormányzó, Merczy gróf segélyével a rendtartománynak a végvidéken működô buzgó tagjai alapították 1718-ban. Alapításukat Mária Terézia királynô 1757-ben hagyta jóvá. A rendház tagjai szervezték és látják el a plébániát is.'' Szóval, eszerint a pancsovai alapítás P. Kelemen tartományfônökségének a közepe táján történt. A Marosvásárhelyen 1906-ban nyomott ,,Schematismus religiosorum Provinciae S. Elisabeth Hungariae Ordinis Minorum S. Francisci Conventualium'' latinul így hozza a történetet: ,,Conventus in Pancsova ad S. Carolum Borromaeum. -- Primordia sua ad a. 1720. refert. Verum a. 1728. Patres nostri furore Mahumetanorum dispersi, sparsim quoque afflictis Christi fidelibus servitia spiritualia praestiterunt. Ad sedes suas tandem reversi, Ecclesiam et religiosum habitaculum a. 1757. excitarunt.'' Knáisz adata más a pancsovai ház nevét illetôen: ,,Residentia Pancsoviensis ad Beatam Virginem Mariam Auxiliatricem'', de ô is ,,Anno 1720''-ra teszi a keletkezését, amikor is a császári és királyi temesi kormányzóság P. Scribany Norbertet, aki elsôként jött Szent Ferenc konventuális minorita rendjébôl Pancsovára, megbízta a plébánia vezetésével. Hogy ez lehetô is legyen, folytatja Knáisz, gr. Merzy Claudius Zsigmond, pancsovai helyôrségi parancsnok a saját szállását adta oda P. Norberthnek, aki azt templommá alakította. P. Schwarz Boldizsár minorita 1732-ben ugyancsak Merzy Cl. Zsigmond segítségével, aki akkor már Bánát kormányzója volt, a hívek adakozásából új templomot épített és lassan-lassan papi lakást is. Sajnos, 1738-ban a törökök a várost feldúlták, a templomot és lakóházat felgyújtották. (Erre a sorsra jutott az orsovai és belgrádi minorita konvent is.) Egy év múlva a magyar rendtartományból P. Pucher Wolfgang került Pancsovára, aki lelkipásztori munkájának folytathatására kaszárnyát kapott lakásként. A pestises betegek ápolása közben vesztette el -- nyerte meg! -- életét 1743-ban. Utódai a bánáti kormányzóság jóvoltából és a hívek adományaiból helyrehozták 1747-ben a templomot és papi otthont. Hogy kissé mélyebb legyen e történeti dombormű, és valamivel közelebb is hozza hozzánk Pancsova minorita szereplôit, alkalmasnak tartom megemlíteni, hogy 1775-ben házfônök, plébános lett P. Reiter Jácint, azonkívül bánáti katonai fôlelkész, a magyar minorita rendtartomány két ízben fônöke. Az 1818-i ,,Schematismus Provinciae Hungariae et Transilvaniae S. Elisabeth Ordinis Minorum S. Patris Francisci Conventualium'' 13. oldalán a Segítô Szűz Máriáról nevezett pancsovai konventben nagyszerű szerzetes együttest találunk: Delpini Jeremiást Egerbôl mint kétszeres elöljárót; Chrenko Benedeket Lôcsérôl mint káplánt és az illyr nemzetiségűek lelkészét; Michaeller Mózest Nagybányáról mint segédlelkészt; Walkovics Wolfgangot Aradról mint káplánt; Ausperger Leopoldot Aradról mint sekrestyés és szabó testvért! Hogy a hozzánk közelebbi idôkrôl is legyen valami képünk, íme a már említett marosvásárhelyi (1906) Schematismusból a pancsovai ház tagjai: P. Dr. Csütörtök Arnold házfônök és gimnáziumi hittanár (mert a gimnázium is minorita alapítás volt), akit a sorok rovója hálás ministránsként jól ismert Miskolcon; P. Musits Anzelm, plébános, késôbb szintén miskolci lelkész; P. Török Teofil és P. Brogyányi Kázmér, káplánok, hitoktatók. Az 1913-i, Aradon készült névtár abban az évben P. Dr. Wild Endrét tartja számon mint pancsovai házfônököt és plébánoshelynököt, hittanárt és egyesületi vezetôt, aki idôk múltán erdélyi tartományfônök is lett, Aradon a minorita kultúrház és ,,Vasárnap'' nyomda megalapítója, végül, egészen haláláig, 1969-ig, fáradhatatlan brazíliai misszionárius. {kép} Romilli Károly Jakab minorita generális miniszter (1719-1725), akinek rendfônöksége alatt P. Kelemen Didák kétszer tartományfônök volt (1717- 1720, 1723-1726). Kelemen Didák életének 1719 - 1725 közötti évei (elsô tartományfônökségének egy része, nyírbátori házfônöksége, második tartományfônökségének két esztendeje) Szent Ferenc 81. utódja, a bergamói Romilli Károly Jakab generális minisztersége alatt folytak. Ezt megelôzôleg rendi prokurátornak tette meg XI. Kelemen pápa a már 23 éves korában képzett és jámbor életű tudóst, aki késôbb a római Sz. Bonaventúra kollégium rektora, majd a Ritus Kongregáció tanácsosa lett. A római rendi nagykáptalan 1719. május 27-én választotta meg általános rendfônöknek. Isten Szolgája P. Kelemen Didák magyar tartományfônök részvételérôl a rendi nagygyűlésen semmi adatunk nincs, és nem is valószínű, hogy ez megtörtént. Szavazati jogával talán mégis élt, az akkori nehéz idôknek megfelelô körülményes utakon-módokon... P. Romilli Károly Jakab generalátusa 1725-ig tartott. Didák atya ,,kalászbeszédei'' Kelemen Didák atya tartományfônöksége alatt, úgy tudjuk, már 1718- ban, kezdte tartani azokat a prédikációit, amelyeket tizenegy év után nyomtatásban megjelentetett Búza fejek címen; jogosan ekként, mivel valóban tiszta evangéliumi magbók termettek. -- Morzsolgassuk már most egy kicsit e ,,kalászbeszédeket'' Dr. Csák A. Cirjékkel együtt; ízleljük meg zamatukat... ,,Fôműve az a szentbeszéd-gyűjtemény volt, melyet 'Búzafejek' gyűjtôcím alatt adott ki. Két kötet egyházi prédikáció vasárnapok és a katolikus egyház ünnepei szerint rendezve Ádvent elsô vasárnapjától kezdôdôen. Mindegyik beszéde egy-egy erkölcsi tételt fejteget, amelyet theológiai és filozófiai alapon levezet, ismertet és bizonyít. Megmutatja üdvösségre vezetô hatásukat; ostorozza az ellene vétôket és a keresztény erények követésére buzdít. A katolikus egyház dogmáinak erôs kidomborítása; a filozófikus levezetés és bizonyítás; a sok idézet -- nagy olvasottságról és műveltségrôl tanúskodnak. Mindez azonban elvontabbá tenné a beszédeit, ha bôségesen nem használná a mindennapi életbôl vett hasonlatokat és képeket, amelyekkel leköti hallgatóit; életet önt beszédeibe és azokat lélekhez szólókká, hatásosakká teszi. Nagy tudásának tárházát így alakítja a nép felfogásához, így segíti elô azt, hogy mindenkinek a szívéhez hozzáférhessen minden szava. Mindenesetre nagy elônyére volt az, hogy a nép nyelvén tudott a néphez szólani, értette gondolkozásmódjukat s közöttük élvén, alkalmazkodni is tudott az egyszerűbb felfogáshoz. Kitűnô szónoki képessége, hangjának átható csengése, árnyékoló hajlékonysága s elôadásának meggyôzô ereje egyaránt hatalmába ejtette hallgatóságát, akár a művelt emberek, akár a föld népe elôtt beszélt. Az a hév, amellyel beszélni szokott s ami a hallgatókat feltüzelte és elragadta, -- írásaiban is melléje szegôdött s az olvasókat épenúgy lebilincselte, mint élô szava. A lelkes felhevülés olykor-olykor ôt magát is elragadja, különösen, mikor az Úr Jézus Krisztus véghetetlen szeretetérôl ír s arról, hogy a világ bűneinek jóvátételéért, a megváltásért nemcsak emberi életét adta oda, hanem emberi természetében állotta a halált megelôzô rettenetes és embertelen kínzásokat is. Ilyenkor olyan hevülettel és meleg átérzéssel beszél, hogy ebben a tekintetben kevés egyházi szónokunk közelíti meg. Ez a sajátos, mély irzése, a szenvedô Jézus iránt érzett kimondhatatlan szeretete díszes beszédei sorából is kiemeli nagypénteki beszédét. Ennek bevezetô részében azt fejtegeti, hogy Krisztus kínszenvedésének és kereszthalálának emléknapján minden kereszténynek elmélkednie kell arról a végtelen szeretetrôl, amellyel Isten az emberek iránt viseltetik s amelynél fogva egy szülött Fiát adta érettünk. Lelki szemeink elé kell idéznünk ama rémes napnak emlékét, hogy az áldozat nagyságáról némi fogalmat szerezzünk s megértsük, hogy mennyi bűnbánattal, hálával, szeretettel és engedelmességgel tartozunk a világ Urának, aki bennünket saját kínszenvedésével és halálával váltott meg az örök haláltól. Azután elvezet bennünket a szent beszéd az Olajfák hegyére, ahol a halálfélelem gyötrelmeit szemlélteti, majd az elítélés, ostorozás, a Kálvária-út és a keresztrefeszítés borzalmait és kegyetlenségeit olyan szemléltetô részletezéssel, oly megrendítô realitással írja le, hogy lehetetlen könnyek nélkül elolvasni. A fájdalmat, a részvétet, az együttérzést annyira felfokozza, hogy az olvasó -- mintegy átéli az iszonyú jeleneteket. Látni véli a kimondhatatlan kínok közt vonagló szent testet; maga is érezni kezdi a rettenetes fájdalmakat s egészen kimerül az agónia borzalmainak beteljesedésével... Magába száll, emlékébe idézi saját bűneit, hálátlanságát, szeretetlenségét, s most már az olvasó maga is el tudná mondani a szent beszéd befejezését, amely a bűnbánat szükségességérôl, a jó szándéknak tettekre váltásáról szól. Az olvasónak eszébe jutnak még egyszer Albertus Magnusnak szavai, melyeket az író a bevezetô részben idézett: 'Hasznosabb naponkint valami keveset is Krisztus kínszenvedésére gondolni, mint minden pénteken gond nélkül vétkezni s ezután kenyéren és vízen való bôjtöléssel az elégtételt megadottnak vélni'. Meglátszik, hogy ezen szentbeszédnek kidolgozásánál Kelemen Didák atya tollát az a rajongó szeretet vezette, mellyel az Úr Jézus iránt állandóan viseltetett. Ez a szentbeszéd az írónak nagy tudását, ékesen szólását és lelki hevületét nemcsak megmutatja, hanem mint ritka gonddal, szerkesztéssel, költôi színezéssel és fordulatokkal gazdag művet, ma is a leghatásosabbak közé emeli. Terjedelménél fogva (65 negyedrétű lap) ugyan nem templomi elôadásra, hanem annál inkább olvasásra és elmélyedô elmélkedésre való. A könyvet Kassán nyomták ki 1729-ben s második kötetét 1734-ben. A kiadás költségeit Koháry István gróf, országbíró fedezte, akinek Kelemen Didák atya ezt a művét hálából ajánlotta. Minthogy azonban a gróf megtiltotta, hogy ezért neki -- az akkori szokás szerint -- a nyilvánosság elôtt köszönetet mondjon, a szent életű szerzô ehelyett az ajánlás után öt lapon arról értekezik, hogy jó cselekedeteink rugója ne az emberek dicsérete, hanem Isten dicsôsége legyen ... A Koháry grófnak szóló ajánlás után egy második 'Elöljáró beszéd' következik -- az olvasók számára. Ebben kifejti a szerzô, hogy prédikációinak miért adta a 'Búzafejek' címet. Utal a Szentírásra, (Levit. könyve 9-10 v.) hol az Úr, aki véghetetlen irgalmasságával annyira gondot viselt mindenkor a szegényekre és szűkölködôkre, hogy az aratók után elhulló kalászokat (búzafejeket) is az ô táplálásukra rendelte és Mózes útján arra intette a választott népet, hogy 'az elmaradott gabonafejeket fel ne szedjed, hanem a szegényeknek és idegeneknek hagyjad'. Utal ezután Ruth nevű szegény asszonyra, aki a Booz földjén felszedett kalászokkal napájának, Noéminek kedveskedett. Ezek után azt mondja, hogy a véghetetlen irgalmasságú Felség több szűkölködô szolgái között ô reá is gondot viselt; mert az ô hűséges és szorgalmas arató munkásai után, -- vagyis az anyaszentegyháznak híven tanító Szentatyái és prédikátorai után -- még az ô számára is annyi kalászt, vagyis búzafejet hagyott hogy azokat összeszedve, nemcsak a saját szükségeit elláthatta, hanem még más szűkölködôknek is juttathat belôlük. Tehát ezeket a búzafejeket teszi most a keresztény olvasók elé és kéri ôket, hogy bár a búzafejek soványak, fogadják együgyű fáradozásainak eredményeképp jó szívvel...'' (Csák, i. m. 81-85.) Didák atya elsô tartományfônökségének lejárta (1720. július 20.) Elérkeztünk e fejezet végéhez: lejárt Didák atya hároméves tartományfônöksége. ,,Hivatalosan'' átadom a szót Knáisz Mihály krónikájának, amely kimutatja azt is, hogy Isten Szolgája fontos megbízatása alatt Egerben és Eperjesen is megjelent rendi ügyekben. ,,1718. 26. Jul. Idem Minister Provincialis, Commissarius Generalis et Praeses Congregationis Diffinitorialis celebratae Agriae. -- 1719. Idem Minister Provincialis, Commissarius Generalis et Praeses Congregationis Diffinitorialis habitae Eperjessini. -- 1720. 20. Jul. P. Andreas Schwellengriebel Provinciae Austriae Ex-Provincialis Universitatis Viennensis Doctor, Commisssarius Generalis Hungariae et Praeses Capituli Provincialis celebrati, in quo Agriae 22. Jul. P. Victorinus Bellevari electus est in Ministrum Provincialem.'' P. Kelemen rendi Magiszter nem vált meg nyírbátori apostolkodásától, amely telve volt lemondással, kereszttel, de folytatta a viselését Isten dicsôségére, a lelkek javára, saját megszentelésére, az isteni kegyelemben bízó alázatos lelkületével: ,,Dominus curat de vita proborum, et hereditas eorum in aeternum erit. Non confundentur tempore calamitatis, et diebus famis saturabuntur'' (Ps. 36), ,,Az ártatlanok napjait ismeri jól az Úr, és örökségük megmarad romolhatatlanul. Gonosz idôben meg nem szégyenülnek, inség napján megelégülnek.'' (Sík S. ford.) ======================================================================== VII. P. Kelemen Didák nyírbátori házfônöksége. Nyírségi apostolkodása. Úrnapi és Szent Antal napi beszéde. Pázmány Péter lelkületével Pozsonyban (1720-1723) Szabolcs, Szatmár, Szilágy és Bihar megyében kápolnákat és templomokat emeltet -- Ôsi akadályok a Báthoryak ,,ellenkezése'' miatt -- Küzd a békétlenség szelleme és a vallásgyűlölet ellen -- ,,Báthor kiáltó koldusa'' -- A nyírbátori templom helyrehozatala - - Isten Szolgájának ,,párbeszéde'' az istentisztelet helyén -- Oltártervezô teológus -- Buzgalma Isten láthatatlan templomának építésében -- A ,,Minorita Barát'' úrnapi prédikációja -- Ugyanannak szentbeszéde Páduai Sz. Antal ünnepén -- Szónoki és irodalmi hitviták hevében -- XIII. Ince pápa -- Rendtartományi tanácskozás Nyírbátorban -- P. Didák iskolát és nevelôintézetet létesít -- ,,Igen szokás volt tanácsaival élni ezen a földön...''. ,,Sidóval az idvesség dolgairól...'' -- Pázmány Péter bíboros lelkületével Pozsonyban. Isten Szolgájának elôdje a nyírbátori házfônökségben 1718-tól P. B. Sylverius Barrabás volt. (Knáisz, i. m. 368.) ,,A tartományfônöki tisztség letelte után, 1720-ban Didák atya további 3 évre, mint házfônök, Nyírbátorban maradt. Szükség volt reá, hogy a kezdet nehézségeivel küzdô alapítás biztos gyökeret verjen. De amíg új otthonát gondozta, nem szűnt meg a közel és távol vidék lelki javán is munkálkodni. Bejárja egész Szabolcs megyét, Szatmár, Szilágy és Bihar határos részeit, hirdetve mindenütt a katolikus hit igazságait. Fehérgyarmaton, Csengerben, Érkeserűn és Tarcsán templomokat emeltet, Nagykárolyban és Nyírbaktán odahat, hogy a régi kat. templomok visszatérjenek a hívek tulajdonába.'' (Monay, P. Kel. D., 10.) P. Monay kezdô szavaiból ismételten kitűnik Kelemen Didák lelkiségének alapvonása: Isten dicsôségét szolgálni az élettelen és élô kövekbôl emelt templomokkal! Ezért hozta meg töméntelen áldozatát társaival együtt. De hogy ez világos legyen, helyzetrajzot kell adnunk a tiszai vidékekrôl. A Báthoryak ,,ellenkezése''... ,,A protestánsok a régi békekötésekre hivatkozva igyekeztek megvédeni állásukat és jogaikat. A katholikusok a letűnt korszak magasztos emlékeitôl felbuzdítva azon voltak, hogy ôsi templomaikat és ezzel együtt kiváltságos állásukat is biztosítsák. Békülni tehát egyik fél sem akart. A terjeszkedés különben is csak a másik vallásfelekezet rovására történhetett. Egyik helyen tehát a protestáns jobbágyokat üldözik, másutt meg a katholikusokat nyugtalanítják. 'Fohászkodva nyögünk' -- írja Kelemen Didák 1729-ben Nagybányáról Károlyinak. Ugyanezt mondhatták magukról a nyugati vidéken lakó protestánsok és papjaik. Sajátságos jelenség, hogy itt a tiszai vidékeken a vallási kérdésekben és a térítési munkában nem püspökök, hanem világi fôurak játszották a fôszerepet. Az utolsó Báthory, Koháry, Barkóczy és Károlyi különösen buzgó terjesztôi voltak vallásuknak. Az óvatos mérséklet ellen talán mindegyikük vétett valamit, de oly vad gyűlöletet egyik sem mutatott a más vallásúak iránt, mint Báthory (kit egyik jeles történetírónk 'telhetetlennek és bosszúállónak' mond). Ez az elôkelô, dúsgazdag fôúr temérdek egyházi ékszereket, edényeket és ruhákat harácsolt össze; tôle telhetôleg üldözte a katholikusokat, s még végrendeletében is meghagyta örököseinek, hogy terjedelmes birtokaira katholikus és lutheránus papokat, szerzeteseket sohase eresszenek. A nagy értékű 'gyöngyös, islógos és ezüstös' katholikus egyházi öltözeteket és régi papi könyveket pedig eladatni rendeli, 'de -- úgymond -- pápistáknak, se zsidóknak ne adgyák', s ha esetleg félni lehetne, hogy ismét pápista kézbe kerülnének, akkor -- írja végrendeletében -- 'rakassanak egy nagy tüzeth és mind megh égeesék eôketh, tegyék porrá, senkinek egy pénz áráth se aggyanak, széllel futassák fel az poráth. Nem akarom, hogy teöbbé Bálványozásra kellyen az ti lelketek terhe alatth'! Ugyanez a Báthory mondja, hogy birtokain más vallásút nem tud, 'de ha lenne, minth ebeth és mérget Jószágomban ne tartsák'. Ha ilyen volt a műveltebb fôurak gondolkozásmódja, mit várhatunk akkor a vezetôktôl felbujtogatott tömegtôl? Ha ezen vallási állapotokat behatóbb megfigyelésre méltatjuk, kétségkívül be kell látnunk, hogy aki a tiszai részeken a katholikus vallást régi fényébe akarta visszaállítani, nagy, merész és szinte kivihetetlen vállalatra szánta magát. És Kelemen Didák elég erôt és buzgóságot érzett magában e nagy terv keresztülvitelére. Istenes munkájában segítségére voltak a Károlyi-, Barkóczy-, Koháry- családok és saját rendtársai. Ezek a szegény szerzetesek, a nép gyermekei lévén, legjobban értették a néppel való érintkezést. Egyeztek azzal jobbára gondolkozásmódban, együtt tartottak vele, szegények voltak mindketten s nem hagyták el egymást sohasem. A veszélyes kuruc háborúk idején a gazdagabb papság mind elmenekült; a szegény minorita barát azonban helyt állt akkor is, és vagy ott maradt a nép vigasztalására, vagy ha elég erôs volt, mint 'hadi káplány' végigharcolta a kuruc háborút s együtt tért vissza népével. Ennek a magatartásnak köszönhetik a szerzetesek, hogy Károlyi és Koháry mindenütt elôtérbe tolják ôket; az ô számukra építenek templomokat és iskolákat, az ô számukra tesznek alapítványokat. Károlyi Klára grófnô is ôket alkalmazza az újonnan épített templomoknál s az volt óhaja, hogy fia is szerzetes legyen. 'Nekem bizony -- írja ez ügyben atyjának -- az szerzetesség inkább tetszenék; sokkal nem érthetem okát, miért kíván inkább világi pappá lenni, mint szerzetessé?''' (Takáts, i. m. 250-252.) Didák atya ,,istenes munkájában'', a templomok és iskolák építésénél nem egyszer, sôt a legtöbb esetben, oly gyorsan és akadálytalanul jött az anyagi segítség, hogy lehetetlen elvonatkoztatni e tényt a Gondviseléstôl, amely -- igaz -- emberi eszközöket használ fel, de isteni hatalommal. Ez alcímhez tartozik Csák atyának helyzetismertetése is (i. m. 28- 29.), részben Takáts fenti megállapításaira támaszkodva, részben új színnel, ami csak elônyére szolgálhat tárgyi tájékozottságunknak, mert Kelemen Didák hôsies áldozatvállalásait méltatja. ,,Kelemen Didák figyelme térítési buzgósága mellett kiterjedt minden bánatnak a megvigasztalására, minden bajnak az orvoslására. Akár embertársai sorsának javításáról, akár a katolikus hitélet emelésérôl volt szó, az ô jóságos keze egyetlen mozdulásnyit sem késett, nyomban kész volt a cselekvésre. ... Nagyarányú munkásságának eredményei bámulatra méltóak csak egyszerű felsorolásra is, ha pedig meggondoljuk, hogy Didák atya abban az idôben érte el kiváltságos teljesítményeit, amikor még fennen lobogott a vallásgyűlölet tüze, amikor az erkölcstelenség s a kegyetlenkedô hajlamosság ragályos kór gyanánt, a pestissel versenyezve pusztította a magyarokat s ha mindezekhez hozzávesszük még azt a tényt, hogy azon a vidéken végezte bámulatos munkáját, ahol az utolsó Báthory után hagyománynak élt a 'pápistaság' üldözése: akkor bámulatunk méltán fokozódik egészen a csodálkozásig. ... Az utolsó Báthory azt is meghagyta az örököseinek, hogy katolikus, vagy lutheránus papot, sem szerzeteseket ne engedjenek belépni az ô uradalmaiba -- nemhogy állandó tartózkodásra, hanem még csak általjárásra se. Megrögzötten, megátalkodottan adták apáról fiúra ezt a rettenetes, gyűlölködô szavakba foglalt örökséget az utódok, s így maradt meg végzetes hagyományul a nép között is a békétlenség szelleme és a vallásgyűlölet, amelyet -- úgy vélték -- nem törülhet ki a lelkébôl más, mint égi csoda... és Kelemen Didák íme 'Isten nevében véghez vitte ezt a csodát!''' Isten Szolgája evvel a békétlen széthúzással vette fel a küzdelmet, szelíd párbeszédbe kezdve az ,,ellenkezô atyafiakkal!'': Ugye, atyafiak vagyunk, és nem ádáz ellenfelek, testvérek Istenben, a közös Atyában, és nem gyűlölködô honfitársak?! -- Nem tépte fel a fájó sebeket, nem szított ellenkezést, nem korbácsolta fel az indulatokat, hanem gyógyírként hirdette a megbocsátás, nagylelkűség erényét szelíd szavával, bölcs tanításával, de mindenekelôtt a saját alázatos példájával. ,,Báthor kiáltó koldusa...'' Takáts Sándor, ismételten visszatérô fontos tanulmányának elsô jegyzetében, forrásaira hivatkozik: ,,Az itt használt adatok túlnyomó része -- írja -- Károlyi Klára, Barkóczy Krisztina, Koháry Judit grófnôk, Károlyi Sándor és Kelemen Didák leveleibôl van merítve. E roppant halmaz nagybecsű levelezés a Károlyiak levéltárában ôriztetik.'' (i. m., Élet kiadása, 209. oldal) Takátstól vettük az alcímet. ,,1720-ban Didák atya az új báthori konvent fônöke lett. Mint ilyen, tömérdek bajjal és nyomorral küszködött. Maga-magát 'Báthor kiáltó koldusának' mondá, ki Báthorban vett bátorságot a bátor koldulásra; mert szemérmet nem ismerô nyomorban sínylôdik. 'Az szegény báthori konvent -- írja Haller grófné -- jó idején elkezdette az szűkölködést, darabka földjüket mások ragadták el... az mely kevés alamizsna boruk volt, egészen megveszett'. Kéri atyját és bátyját, segítenének szegényeken. Károlyi Ferenc gróf erre megkérdi Didák atyát, mire volna szükségük s az imígy felel levelére: 'az egyszeri barátnak három szóból álló kérése volt: bor, búza, szalonna'.'' A lelki derű a lelki erôsség egyik fajtája, de legalább is egyik kelléke: nem engedni semmiféle belsô zavarnak, nem keseredni el a bajban. Isten Szolgája sem veszítette el kedvét, reményét az anyagi gondok között; szinte minket is mosolyra késztet ,,az egyszeri barátra'' hivatkozó kérése: bor, búza, szalonna! Na, és vajon e puritán kérés ellene szól életszentségének? Hogy a búza és szalonna mellé bort is kért?! Nem. Ebben a közvetlen, bizalmas, baráti, kétszeresen ,,baráti'' kérésben nemcsak Didák atya saját szüksége fejezôdött ki, hanem szerzetes társaié is; azonkívül, nem ô maga találta ki a segítség e hármas elemét, hanem közmondásszerűen és székely derűvel használta fel, egyszerűen, köntörfalazás nélkül. De még ha tôle, egyenesen tôle származott volna a ,,bor, búza, szalonna'', sem kellene megbotránkoznia senkinek, mert a szentként tisztelt emberek is a földön éltek és nem ,,földre szállt angyalok'' voltak, amint mondani szokás. Nem életszentség, amely sohasem érinti a földet; az a felfogás, amely lehetetlenül eszményíti a szenteket földi életükben, sokakat elkedvetleníthetne a tökéletességre törekvésben, az igazi jószándékot letörhetné. Erôsen teológiai megfogalmazással, Stanislaw Witek után (Dr. Cserháti József pécsi püspök: Mindennapi kenyér, Budapest 1972, 357): ,,Az emberben a szent az egyéni élet konkrét körülményei között fejlôdik ki. Senki sem lehet szent 'általában'. Az ember, akár pap, akár tudós, művész, munkás, katona vagy földműves, meghatározott helyen és idôben válik szentté, ahol élnie kell. A szent nem abban különbözik a többi embertôl, mintha nem volna hajlamos a bűnre, vagy nem tudná azt elkövetni, hanem abban, hogy szüntelenül a megtisztulás felé törekedik.'' E téren ügyes és hasznos fejtegetést olvashattunk Lino Baracco-tól a Ministero Pastorale (Perfice munus) 1973. novemberi számában: ,,4 novembre, San Carlo Borromeo; Guardare ancora che cos'han fatto i santi!'' címen, amely nem más, mint P. Roger Mols S.J. tanulmányának nagyszerű fejtegetése... * * * Kelemen Didák, amiért Bátorban maradt: a templomot igyekezett minél elôbb tetô alá hozni, és használhatóvá tenni. De 1720. ôszén (IX. 25.) Károlyi Sándornak ezt kénytelen írni: ,,Igen vékony szerencsénk vagyon, kiért nehezen reméltem hogy az idén a segrestyét fel állíthassuk, hanem jövô tavaszra fog maradni, amikor... a Sanctuariumot is bolthajtás alá vehetnôk; mert addig se az ablakokat fel nem csenáltathatjuk..., oltárt... nem állíthatunk.'' (Baranyainé, i. m. 219.) A templom alapos tatarozása sok évig tartott, ezért e pillanatban a külsô és belsô munkálatok elôbbre haladott állapotáról még nemigen lenne ajánlatos írni, mégis ,,hozzáfogunk'' a tájékoztatáshoz, egyébként vagy széttördelnôk az ,,építési anyagot'', vagy külön fejezetet lennénk kötelesek szentelni neki. Tehát, 1720-ban már a boltozás szükségessége foglalkoztatja a nyírbátori atyákat; 1722 és 1724 között készült a mai barokk boltozat, mégpedig oly módon, mintha gótikus keresztboltozatok barokk átépítése történt volna a használható maradványok bedolgozásával. A gótikus boltozat pusztulása és a barokk keletkezése között több mint valószínű lapos mennyezet fedte, amire a padláson, a templom egész hosszában található gerendalyukak utalnak. Az elkészült épületet 1725-ben újra felszentelték, 1749-ben az egész templomot a toronnyal és sekrestyével együtt (gersei Pethô Rozália költségén) ismét befedték. A XVIII. század második negyedében folyó munkák idején keletkezett az elliptikus nyugati elôcsarnok is. Elérkezettnek látjuk a pillanatot, hogy Isten Szolgája Kelemen Didák ,,teológiáját'' szemléltessük a templom berendezésében, párbeszédét Istennel és a szentekkel az oltárok elgondolásánál, megtervezésénél... Örvendetes és felemelô tény, hogy ez oltárok szakértôje, Baranyai Béláné, ezt külön kiemeli tudományos értekezésében, ami a saját meggyôzôdésünk mellett szintén arra vall: Didák Atya a zsoltárossal vallotta: ,,Zelus domus tuae comedit me'', ,,Buzgóság emészt el házadért.'' (Zs. 69, 9) Fennen megnyilvánul ez a nyírbátori minorita templom berendezésében.. Isten Szolgájának ,,párbeszéde'' az istentisztelet helyén ,,A templom nyugati fôbejáratán belépô látogató elsô tekintetre a fôoltárt és a két mellékoltárt a templom belsô terével együtt mint architektonikus összbenyomást fogja fel. Egységes felépítésük, díszítésük, meleg barna-arany össztónusuk a magas, egyszerű szerzetestemplom sivár falait élettel, ritmussal töltik meg. A szimmetrikusan és átlósan elhelyezett mellékoltárok szerényebb kísérôi a jóval szélesebb és magasabb háromemeletes fôoltárnak, mely meredek háromszögű körvonalaival, sikeres arányaival egészen természetesen, fokozatosan, mindig könnyebbé és kisebbé válva szökik felfelé a szentély boltozata záradékáig. Ugyanakkor hatalmas falával és földszinti oldalbejárataival, felkúszó akantuszindáival az egész szentélyteret hatásosan zárja le. Az akantuszdíszítésű ajtók felsô kerete a magas talapzat felsô párkányával egy vonalban fut. Efelett egy- egy, indákkal kerített medaillon, melynek feliratai: 'Nihilque erat in templo quod non integeretur auro sed et totum altare oraculi texit auro'. (Reg. 22) [északi oldal]; 'Facies et altare de lignis setum'. (Ex. 27, 1) és 'Et altare aureum, in quo aduletur incensum' (Levitici 40, 5) [déli oldal]. {kép} Nyírbátor: a Kelemen Didák tervezte templombelsôbôl a fôoltár. Az említett 'fát és aranyat' -- az oltárépítményre vonatkozólag -- szó szerint kell érteni. Az oltár fôemeletét az oltárképet és az oldalfülkéket keretezô hatalmas oszlopok tagolják. A külsô csavart oszloppár szögben állított bázison erôteljesen kilép, a két belsô sima oszlop között a Portiuncula-kép: a térdelô stigmatizált rendalapító a felhôkben megjelenô Krisztustól Szűz Mária ajánlására elnyeri a Portiuncula búcsút. Az oszlopok közötti fülkékben balra Szt. Péter, jobbra Szt. Pál hatalmas szobrai állanak. Széles golyvázott párkány választja el az elsô emeletet a hasonló tagolású, de ennél jóval szerényebb méretű másodiktól. Közvetlenül a középsô kép (Szentlélek megjelenése) mellett Szt. Ferenc és páduai Sz. Antal, majd a két külsô szélén, a csavart oszlopok feletti ívelt oromzatcsonkokon, Ker. Szt. János és Szt. András nagy méretű szobrai láthatók. A felsô párkány felett a harmadik emelet közepét fekvô ovális alakú kép alkotja (áldást nyújtó Atyaisten) gazdag oromzatos indakeretben, kétoldalt Szt. Klára és Szt. Erzsébet szobraival. Ezek mellett eredetileg még Szt. Bonaventura és toulousei Szt. Lajos püspök -- azóta eltűnt -- szobrai állottak. Az oltár csúcspontján Szt. Mihály; lába alatt -- még középkori szárnyas alakban -- a legyôzött sárkány. Az alsó és a középsô oltárkép felett angyalpár tart egy-egy indakeretes címerpajzsot. A felsô címermezôn a következô felirat: 'Non nobis Domine, non nobis, sed nomini tuo da gloriam'. Az alsón eredetileg a rend címere volt látható.'' Többoldalú tájékoztatás céljából -- ami e biográfiának elsôrendű feladata -- álljon itt a fôoltár latin nyelvű leírása is: (A nyírbátori konvent Inventariuma, p. 415. Nyíregyháza, Áll. lt.) 17a 9: ,,Prima seu maxima Ara in Sanctuario existit situata: pictura ejus a potiori refert marmor rubrum cum venis albis: item rubrum et coeruleum. In medio picta super telam existit Effigies Sancti Patris Francisci Indulgentias Plenarias, Portiunculae dictas, a Christo Domino per Preces B. V. Mariae impetrantis. Statuas habet diametraliter hinc inde positas. 1-mo: Sanctorum Ap.rum Petri et Pauli. 2-do: S. Joannis B.ae et S. Andreae. 3-to: S. P. Francisci et S. Antony Paduani cum Jesulo, 4.-to; S. Bonaventurae et S. Ludovici Ep. 5.-to: S. Clarae et S. Elisabeth Hungariae. Hae Statuae omnes ex integro sunt optime inauratae. 6.-to: Quatuor Statuae Angelorum. Supra effigiem S. P. Francisci in medio cernitur in tela depictus Descensus Spiritus Sancti super Apostolos. Supra illam autem effigies DEJ. Patris, pariter in tela. Demum in Summitate extat Statua D. Michaelis Archangeli Luciferum conculcantis. Ornatur praeterea haec Ara diversis cziradis Subsitibus bene inauratis. Adjacet eidem honestissimum Tabernaculum ex integro inauratum et inargentatum. Pro hac erigenda Dominus Andreas Vallovics, passim András Deák vocitatus dederat Florenos Mille. Degebat is diu in Conventu N. Nagybányensi multis Annis, ibidemque est sepultus.'' Elég egy szempillantás annak áttekintésére, hogy Isten Szolgájának sajátságos ,,párbeszéde'' Isten oltárai által, az egyetemes üdvrend és azon belül a ferences szellem könnyen érthetô összefoglalása, világos szemléltetése. A központ Krisztus Urunk, aki a kegyelemközvetítô Istenanya által Assisi Ferencet, és kérésére a bűnbánó lelkeket természetfeletti kiváltságban részesíti. Ott a két fôapostol, Szent Péter és Szent Pál; a Megváltó elôhírnöke, Keresztelô Sz. János; Péter testvére, Sz. András apostol; a ferencrend nagyjai, maga a szent rendalapító, azután Páduai Szent Antal, Szent Bonaventúra egyháztanító, Szent Lajos toulousi püspök, mint az elsô, vagyis (papi és testvéri) szerzetes férfirend nagyjai és képviselôi; majd Assisi Szent Klára, a Szeráfi Atya által alapított második szerzetes család, a ,,klarisszák'' elsô tagja és elöljárója; Árpádházi Szent Erzsébet, az ugyancsak Assisi Sz. Ferenc által alapított világi ágazatnak, a Harmadik Rendnek világszerte ismert és tisztelt égi pártfogója... A Szentlélek eljövetelét vászonra festett kép ábrázolja. Efölött, kerek keretben a Mennyei Atya kiterjesztett karokkal. Legfelül, a hatalmas oltár befejezéseként, Szent Mihály fôangyal szobra az ô gyôzelmét jeleníti meg a gonosz hatalom fölött. A fôoltár asztalának közepén, a Porciunkula-kép alatt, gazdagon ezüstözött-aranyozott tabernákulum, oltárszekrény, szentségház áll. Vallovics András (vagy másként Deák András) az egész oltár építésére ezer forintot ajándékozott. Valamikor Nagybányán tartózkodott hosszú idôn át, ott is temették el. Feltehetjük, hogy Isten Szolgája Kelemen Didákkal akkortól származtatható ismeretsége, iránta érzett szeretete is lelkesítette a nyírbátori templom fôoltárának ilyen busás támogatású építtetésére. Hogy az említett szobrok arányairól kellô fogalmunk legyen, íme, úgy magának az építménynek, mint a szobroknak pontos méretei: Fôoltár: egész magassága: 12 m; szélessége (a két ajtó nélkül) 5,35 m; Szt. Péter 2,15 m; Szt. Pál 2,03 m; 2. em. szobrok: 1,75-1,78 m; 3. em. szobrok: 1,44-1,49 m. {kép} A nyírbátori templom fôoltárának képe: Szent Ferenc elnyeri a Porciunkulai búcsút Szűz Mária közbenjárásával. ,,A hatalmas háromemeletes, oldalbejáratú fôoltárt addig kizárólag a lôcsei (levocai) ún. gimnáziumi (régi minorita, majd 1673-1773-ig jezsuita) templom fôoltárával hasonlították össze. Valójában csak nagyjából hasonlítanak egymáshoz. A rideg fekete-arany színellentétre alapozott lôcsei oltár emeleti tagolásával inkább zárt retabulumfal, arányai szerencsétlenek, egész megjelenése a magas gótikus térben nyomott: oszlopai még simák, szobrai kisebb méretűek. Ezzel szemben a meleg tónusú (barna-arany színben) nyírbátori oltár arányai rendkívül kellemesek. Tömör falsík helyett itt háromszög körvonalban fokozatosan keskenyedô, felszökô építmény; zártságát az élre állított csavart oszlopok lendülete és a mindent elborító indák vonalai lazítják meg. Az egyes emeleteken tömörített szobrok magassága arányosan. csökken. A nyírbátori oltár egész felépítésével, szép arányaival, sűrűn felállított nagyméretű szobraival, ornamentikájával a westfáliai -- Rajna-vidéki oltárokra emlékeztet. Abban az idôben a magyar minoriták lôcsei és eperjesi házának hét tagja -- köztük vezetô férfiak -- a rend kölni tartományából származott. Valószínű, hogy az akkor hazájukban virágzó, flammand hatásokkal átszôtt új művészi formákat ismerték, esetleg ottani mesterembereket is magukkal hoztak.'' (Baranyainé, i. m. 200.) Az említett hét páter: P. Gessen Placidus, guardián (+ 1703. Lôcsén) -- P. Zur Brücken Domokos, Def. gen. (+ 1711. uo.) -- P. Mertens Hubertus, t. fônök (+ 1715. Eperjesen) -- P. Fabriczky Kázmér (+ 1726. Lôcsén) -- P. Hampen Román (+ 1727. Csütörtökhelyen) -- P. Horn Kornél t. fônök (1730-ban Eperjesen guardián) -- fr. Zimmermann Hubert (1733 - - 1748 Eperjesen). Ekkora gondosság, ilyen művészi érzék, ennyi áldozatnak kérése majd megnyerése az adományozók részérôl szintén Isten akaratára, karizmatikus adományaira vall; a liturgia, a liturgikus szellem állandóan mozgásban van, nem áll meg, mintha már elérte volna önmaga célját; hiszen a liturgia minden részének, tényének célja segíteni az embert Istennel való találkozásában, hozzá kísérni, és támogatni a vele folytatott ,,dialógusban''... ,,Quam dilecta habitatio tua, Domine exercituum! Desiderat, languens concupiscit anima mea atria Domini... Etiam passer invenit domum, et hirundo nidum sibi, ubi ponat pullos suos: Altaria tua, Domine exercituum, rex meus et Deus meus!'', ,,Mily édesek a te hajlékaid, seregek Ura, Istenem! Sóvárgó vágy emészt a lelkemen az Istennek csarnokai felé... Madárnak háza van, fecskének fészke van, fiókáinak hol helyet találjon: én oltárodnál, -- seregek Ura, én Istenem, királyom.'' (Ps. 83) Mikor a nyírbátori templom fôoltárának egyházművészeti és teológiai magasztosságát szemléljük, még korántsem ismerjük a többi oltárból sugárzó istendicsôítést, ezért érzékeltetjük egy mai műtörténész szaktudásával és lelkesedésével P. Kelemen Didák fontos apostolkodását e téren: ,,Az egész berendezés tematikája hatalmas teológiai program szerint készült el, szerzôje maga Kelemen Didák volt. A templom, egyben a fôoltár titulusa Sancta Maria in Angelis, vagyis Portiuncula (aug. 4); e híres ferencrendi búcsú elnyerését az oltár képe ábrázolja. Két oldalt Szent Péter és Szent Pál hatalmas alakja, felettük Ker. Szent János, és a kelet apostola, Szent András szobra áll. A többi szobor ferences szenteket ábrázol, egészen fönt Szent Mihály, az igaz hit védôje, a haldoklók patrónusa, az utolsó ítélet zászlótartója. A három oltárkép együttesen a Szentháromságot ábrázolja. A Szent Anna-oltáron Szent András és a pestis elleni védôszent, Sebestyén között maga a Szent látható a kis Szűz Máriával. Efelett Szent Klára képe két nôi szent között, az oltár csúcspontján Szent Imre, az alapító (Pexa Imre) védôszentje. A Pietŕ-oltáron a Fájdalmas Szűz mellett két oldalt a két Szent István, fölöttük páduai Szent Antal képe mellett Szent Imre és Szent László, az oltár csúcspontján Szent József szobra áll. Maga a Krúcsay- oltár egy kereszt-útnak felel meg. A pócsi oltáron a Szűz Anyát a két Szent János és egy ferences szent kíséri. A szószéken a négy evangelista a Judex Mundi-val. Mindez összegezve: magyar minorita program 1730 körül; egyes témái: Szentháromság, a Passio, Mária, az egyház, Szent Ferenc rendje, a magyar szentek. Ezt a tömör programot fôképpen a szobrászat szemlélteti; mindenhol felismerhetô történeti egyéneket ábrázol -- seholsem a barokkban oly szokásos allegórikus személyeket.'' (Baranyainé, i. m. 198-200.) Így dicsérte Istent az ô alázatos szolgája az áldozatbemutatás és igehirdetés szent helyének szolgálati berendezésével... Didák atya lankadatlan buzgalma a ,,láthatatlan templom'' építésében Az Egyház feladata folytatni Krisztus küldetését és akaratát; megdicsôíteni a mennyei Atyát, akit a bűn megcsúfolni törekszik; és üdvözíteni, szentté tenni a világot, amely önmagában elveszne. Krisztus ennek a kettôs célnak elérésére prófétai tisztséget töltött be, kiváló módon tanítóit is; azonkívül papi és áldozati szerepet, hogy jó pásztorként életét adja a reá bízottakért. Az egyház szintén teljesíteni köteles e feladatokat: dicsôíteni Istent és üdvözíteni a világot! A világ az embereket és dolgokat együttesen jelenti, vagyis minden értékkel bíró valóságot, a közös élet minden tartozékát, a kultúrát, művészetet, munkát, gazdasági haladást, állami életet. A keresztény eszmével mindezt felemeli, megmenti, üdvözíti az Egyház. Evvel a tudattal járta lelkipásztori utait P. Kelemen, és vele együtt rendtársai; módszerükké vált kapcsolatot teremteni, vagy a már létezôt megôrizni minden emberrel, ami abban az idôben nélkülözhetetlen alapja volt a keresztény katolikus hitéletnek. ,,Mint a szentmiséket, úgy természetesen a búcsúkat, ájtatosságokat is elfelejtették már pap hiányában a hosszú emberöltôkön át a Tiszán innen. Kelemen atya íly búcsúkra meghívta az elôkelôket, hogy jó példával járjanak elôl és ôk is hívjanak meg másokat. Mindezek az ájtatosságok, úrnapi körmenetek, nagypénteki szertartások, sôt passiójátékok az egész megyében kedveltté váltak. Ezek az ájtatosságok, passiók. körmenetek érlelték meg a szentgyónásra s templomba járásra azokat a lelkeket, melyek bár katolikusok maradtak, de pásztor hiányában megöregedve, teljesen elhidegedtek hitüktôl. Nyírbátorban pl. éppen gróf Erdôdy egri püspök hívta fel Kelemen atya figyelmét egy ily öreg emberre, aki megbérmálása után csakhamar meghalt. Szüntelen járta Nyírbátort és környékét, ahol felkutatta azokat, akiket régen nem gondoztak. Felébresztette tanításával, kedves beszédeivel alvó lelküket a közönyösség álomkórjából. Mindenütt mindenkit kért, hogy ha ismer ilyen elhagyott lelkeket, hívják fel figyelmét rájuk, hogy ô ezeket visszahozhassa a régi akolba. Tanított, szívesen beszélt, katekizmusokat, szentbeszédeket állított össze, melyek egyrészét nyomtatásban is terjesztette.'' (Kelemen A. Közlönye 24. o.) ,,Szeráfikus Szent Ferenc szerzetébôl való Minorita Barát'' úrnapi beszéde P. Kelemen Didáknak nyírbátori házfônöksége alatt, 1721-ben, az Úrnapját, és minden bizonnyal ezt követôen Páduai Szent Antal napját a hívek példás részvételével ünnepelték meg. Erre vall a késôbb nyomtatásban is megjelent két beszéd címlapja: ,,Úr-napi és Sz. Antal napi predicatiok, melyekben megmutattatik, hogy az Oltári Szentségben a' Christusnak valóságos Teste jelen vagyon; s nem annak jele, pecsétje. És hogy a' megdicsôült Szenteknek, méltó segéltségül hívása. Az elsôt Bátor Várossa piaczczán 1721. esztendôben, az Úr-napi Processioban Seraphicus Szent Ferencz Szerzetibôl való Minorita Barát praedicallotta. A' másikát Szent Antal napján, ugyanazon Szerzetes mondotta. Mellyeket több lelkek oktatására és hasznára: a' Tekintetes Úr, Nemzetes Vitézlô Pagacsics Gergely, Nemes Bihar Vármegye Törvényes Táblájának Fô Tanácscsa Istenes költségivel kinyomtattatott. Kassán az Académiai Betűkkel, Hörmann János által.'' Az a ,,minorita barát'', egyesek véleménye szerint maga Kelemen Didák, mivel azonban neve nem szerepel a címlapon -- sok hasonló esetben sem --, nem zárható ki más sem a szerzôségbôl. A világos érvelés, a fordulatos szóhasználat, a pergô beszédmód mellette szól; de míg a szerzôség kérdésére hiteles választ nem találunk, a beszédeket személyi kiheztartozás nélkül tárgyaljuk. * * * Az úrnapi beszéd az izraeliták pusztában hullott eledelével, a mannával kezdôdik; ez ószövetségi hasonlatból, elôképbôl folyik a szónok ajkán az alkalmazás: ,,... Édes Üdvözítônk, az Új Testamentum felállításakor, az ô Anyaszentegyházának lelki táborát megindítván, a mennyei ígéretnek tejjel-mézzel, azaz édességgel, gyönyörűséggel folyó földje felé a világ Aegyptusából, hogy e halandóság pusztáján általmentekben el ne fogyatkoznék éhség és szomjúság miatt, a világ üdvösségire virradásának hajnalában malaszttal harmatoztatván az egeket, mennybôl adott kenyeret, és délben a kôsziklát megütvén, az ô szentséges oldalát, nem a Mojses vesszejivel, hanem a Longinus dárdájával, bôvséges italt adott az ô népének.'' Ezt vesszük az Úr vacsorájában, az Oltáriszentségben, amelyrôl maga az Úr Jézus megmondja Szent János evangéliumának hatodik fejezete 59. versében: ,,Hic est panis, qui de caelo descendit, ez a kenyér, úgy mond, mely az égbôl szállott alá. Micsoda kenyér szállott az égbôl alá? Ego sum panis vivus, qui de coelo descendi, ugyan Szent János hatodik részinek ötvenegyedik versében, Én vagyok az élô kenyér, ki mennybôl szállottam alá.'' A kenyér, amelyet ad, az ô teste a világ életéért: fejtegeti a szónok az Oltáriszentség titkát, és rátér az Úrnap jelentôségére: ,,Ennek a felséges jótéteményének, ennek a mennyei vendégségnek elsô rendelésinek emlékezetire üli és szenteli e mai napot az Anyaszentegyház, és miképpen az együgyű község Krisztus Urunkat virágvasárnap szép processzióval kísérte és tisztelte, miképpen Dávid az Isten szekrényit víg örömmel, éneklésekkel hordozta, miképpen a zsidó nép nagy vigassággal táborba vitte ezt az ereklyét, az Isten szekrényit, úgy az egész keresztény világ e mai napon különféle szép készületekkel, örvendetes éneklésekkel, dobok, trombiták harsogásával utcánként kíséri és dicsôíti Krisztust, ennek a mennyei lakodalomnak rendelésiért. Ah mily drága dolog vólna, ha mindnyájan egyet értvén, egyenlô szívvel, lélekkel vallanók, hogy ugyanazon Krisztus, aki miérettünk a keresztfán áldoztatott, jelen vagyon ebben az Oltáriszentségben, s ôtet egyaránt tisztelnôk a mai processzióban.'' Fájdalom, Luther Márton és Kálvinus János ,,új tudományt kezdének tanítani s azt állítani, hogy nem úgy vagyon, amint Krisztus mondja, az evangélisták írják, hogy az ô Teste,'' hanem csak jele, pecsétje. A beszéd kitér az evangéliumokból ismert kétségekre az égi eledelt illetôen, ezért felsorakoztat néhány érvet mellette: ,,A teremtésben Isten egy szavával teremté az eget és a földet, azután a földnek némely részeit fákká, füvekké, barmokká, a víznek részeit halakká és madarakká változtatta, mivel mindezeket földbôl, vízbôl alkotta, azután egy darab sárt vôn Isten és azt Ádám testévé változtatta. Ádámnak ismét egy oldalcsontjából egész asszonyembert teremte. Amely Isten mindezeket egy szavával végbevitte, mit csudálod, úgy mond Szent Ambrus, ha egy szavával a kenyeret Testévé teszi.'' Majd: ,,Vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely ti érettetek adatik; hová lehet ennél nyilvánvalóbb mondás? hová lehet ennél világosabb szó? mégsem hihetik az új világ fiai.'' Tökéletes teológiai tudás fejezôdik ki a következôkben is, utalással a kafarnaumi kételkedôkre: ,,... mert mind a sidók, s mind a tanítványok azt értették a Krisztus szaván, hogy valóságosan szent Testit kell enniek, és azért vetekednek vala a sidók s némely tanítványok is: Szent János könyvének hatodik résziben.'' Szent Pálra is hivatkozik (Korintusiakhoz írt I. lev. 11, fej., 24. vers), aki ,,az Úrtól vette, amit elôkbe adott'', hogy Krisztus testét eszi és vérét issza, aki az Oltáriszentséggel táplálkozik, másként nem lenne szentségtörés a méltatlan áldozás. Ritka hasonlattal világítja meg a katolikus tanítást: ,,... Ha valaki testamentumban egy kôházat, száz aranyat, egy hordó bort hagyna barátjának, akármint vitatná a meghólt embernek patvaros fia, hogy az ô atyja csak a kôház leírott képit hagyta, az aranyforintok képit testálta, csak a cégért értette a hordó boron, senki ezeknek a fogásoknak helyt nem adna, mert az okos jólelkű emberrôl azt nem ítélhetni, hogy testamentumban gyermeki módon játszott, és homályos szókkal csalárdul megcsalt...'' ,,... Vegyük elô a szent Bibliát, forgassuk fel az Apostolok, Evangelisták írásit, de sohúlt fel nem találjuk, hogy az Úr Vacsorájában nem a Krisztus teste, hanem csak kenyér, s az ô testének csak puszta jele.'' Szent Máté, Szent Márk, Szent Lukács, Szent János szövegével meg Szent Páléval bizonyítja Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben, és felkiált: ,,Oh, elcsábíttatott szegény együgyű község! szánja meg az Isten lelkedet, adja meg az igaz hitet s Szentlelket, hogy megnyerhessed üdvösségedet.'' Csodálatos e beszéd tanítása az Úr szaváról is: ,,Hoc facite in meam commemorationem, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre'', megmagyarázva az igazságot: ,,Mert Krisztus elôbbi szavait ezzel meg nem hamisította, s ez egyebet nem teszen, hanem mikor a Krisztus valóságos szent Testét vesszük, mindenkor megemlékezzünk ô szent Felségirôl, haláláról, véres áldozatjáról; amint Szent Pál magyarázza, mi is úgy tartjuk, s mikor ezzel élünk, mindenkor szent haláláról emlékezünk.'' Megfelel arra az ellenvetésre is, miként lehet Krisztus Teste az Oltáriszentségben és a mennyei dicsôségben egyszerre jelen, példákat hozva fel ,,a visszálkodó atyafiak okoskodása'' meggyôzésére. Párhuzamot vonva a Szentháromság tana és az Oltáriszentség titka között, precíz, igazán hittudósi képzettséggel mondja: ,,A keresztény hitnek ennél nehezebb ágozatjai is vannak, mindazonáltal megfogjuk és kötjük az emberi elmélkedésnek csavargásit efélékben; mert nehezebb megérteni, miképpen lehessen egy természet három személyben, vagy két természet egy személyben, hogysem egy testnek sok helyeken való jelenlétit; ha azért súlyosabb dolgokban nem hagyjuk piszkálni okoskodásunkat, mi az oka, hogy az isteni hatalmasságot meg akarjátok határozni ebben a kisebb dologban?'' A természetes emberi élet számos titka mellett, miért ne lehetne és kellene elfogadnunk ezt az isteni csodát? ,,Én is azt mondom, hogy azon Istennek szent Fia, kinek mind mennyen s földön hatalom adatott, mindenható igéjének hatalmas erejével a kenyeret maga testévé változtathatta...'' Ószövetségi és újszövetségi példákkal mutat rá arra is, ,,hogy annyian eszik a Krisztus testit, s el nem fogyasztják...''. Inti a hallgatóságot, hogy ne az érzékek után menjen az Oltáriszentségnél: ,,... Ha a mi kóstolásunk kenyéríznél egyebet nem érez az Oltáriszentségben, nem méltó, hogy annak érzésin megálljunk, mikor az Isten szava másra viszen, hanem ahhoz kell erôs hittel ragaszkodnunk, amit Isten mondott, tudni illik: hogy az ô testit, az ô húsát esszük a Sacramentumban, mert azért osztogatja ilyen idegen szín alatt, hogy irtózás nélkül ehessük a Krisztus testit.'' ,,... Ezekbôl is észrevehette minden üdvösségit szeretô keresztyén ember, hogy az Úr vacsorájában nem jele, pecsétje, hanem valóságoson tulajdon maga teste jelen légyen'', közeledik szentbeszéde végéhez az úrnapi szónok, felszólítva a ,,megcsalattatott szegény együgyű községet'', hogy ,,jöjjön a római igaz hitnek tiszta, járt útjára'': ,,Oh, paradicsomi hazádból kijött! oh, világ pusztájának idegen tartományában bujdosó és mennyei hazádba óhajtó, siralom völgyében kesergô keresztyén lélek! ez halandóság után elszakaszkodtál-é? az égbôl adott néked kenyeret a te mennyei szent Atyád; élô kenyeret, az ô szent Fia Testit az Oltáriszentségben: ezzel élj, mert az árnyék és puszta jel erôt nem ád, hogy szerencsésen megtérhess a mennyei Atyád házához, az élôk földire, a boldog lelkek másvilági hazájába, ahová hogy bejuthassunk, segéljen meg az Atya, Fiú és Szentlélek Isten, Amen.'' A tizennégy hasábnyi, oldalanként harminchét soros (a sorok hosszúsága tizenkét cm) nyomtatott munka elején az IHS Jézus-monogram, a végén kacskaringós virágfüzér. Ugyanannak a ,,Minorita Barátnak'' prédikációja Páduai Szent Antal ünnepén Említettük volt, hogy 1721-ben, Isten Szolgája Kelemen Didák nyírbátori házfônökségének elsô esztendejében, a hitélet felpezsdítésének érdekében nagyszabásúan megünnepelték Páduai Szent Antal napját is, és az ezen elmondott prédikáció szintén megjelent nyomtatásban, miként az elôbbi; a kiadás címlapján együtt szerepel mind a kettô. Érdemes még elôrebocsátani, mielôtt megismerkednénk a beszéd tartalmával, hogy a két ugyanazon évben egymásután elmondott prédikáció a kassai akadémia nyomdájából került ki, és mintha csak ikertestvérek lennének, mindössze a másodiknak címlapján szerepel az ,,1721.'' év. Evvel ellentétben, az elôbb elmondott szentbeszéd címlapján, mint fenntebb említôk, a két beszéd külön fel van tüntetve, viszont nincs évszám a lap alján a ,,Hörmann János által'' után. Ezért következtethetünk magunk is e két beszéd szoros kapcsolatából úgy az azonos szerzôségre, mint talán éppen P. Kelemen Didákra, akinek akkori házfônöksége, meg személyének közmegbecsülése leginkább megindokolhatja Pagacsics Gergely áldozatát a beszédek közzétételében. Íme a tárgyalt beszéd címlapja: ,,Szent Antal napjára való praedicatio az angyalokról és dicsôült szentekrôl, hogy tudják a világi dolgokat, könyörögnek is Isten elôtt érettünk, szabad és méltó segítségül hívásuk. Kassán az Académiai betűkkel, Hörmann János által. 1721.'' A címlap szalagfonatú virágfűzére alatt jelenleg e két kerek pecsét: ,,Horvát István könyvtárából'', ,,A M. N. Múzeum könyvtárából''. Ezt utólagos kutatások megkönnyítése végett. A díszes fejléc alatt, amelynek közepén a ,,Jézus'' monogram: IHS olvasható, a beszéd vezérszava áll: ,,Jam non dicam vos servos, quia servus nescit, quid faciat Dominus ejus, vos autem dixi amicos, quia omnia, quae audivi a Patre, nota feci vobis. Joan. 15. v. 15. Már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja mit míveljen az Ura, titeket pedig barátimnak mondottalak, mert mindeneket, melyeket hallottam az Atyámtól, megjelentettem néktek.'' A tizennégy (14) oldalas (15,5 cm. x 12 cm., oldalanként 37 sorral) szentbeszéd elsô mondata: ,,Eleitôl fogva oly véghetetlen szeretetét mutatta az irgalmas Isten a háládatlan emberi nemzethez, hogy ezen még az egek is eleget álmélkodni nem tudnak.'' Az örök Bölcsességnek, ,,ki az áldott Jézus'', szavait idézi a Példabeszédek könyvébôl, hogy a világ teremtésekor jelen volt mennyei Atyjával és kijelentette magáról: ,,Az én gyönyörűségem az emberek fiaival lenni.'' (Prov. 8, 31) És ekkor mintegy felkiált szónoki hévvel: ,,Istennek Angyali, mit gondoltatok ti, mikor ezt az Isten fiától hallottátok? Elhiszem én, hogyha az Angyalokban írigység lehetett volna, megindultak volna ezen a mondáson, mint régen amaz atyjának kedvekeresô nagyobbik fia, atyjának tékozló fiához való nagy szeretetin megindula: de nem írigylik a szent Angyalok, hogy Isten minket így szeret, hanem ôk is szeretnek, örülnek, ha látják, hogy Isten szeretetiben vagyunk. De nem felejthetem, hogy a te gyönyörűséged az emberek fiaival való együttlételben legyen, édes Jézus. Oh, Uram! micsoda gyönyörűséged volt az emberek fiai között, míg közöttünk laktál? Jaj! nem gyönyörűségedre, hanem nyomorúságodra voltunk. Mennyiszer keserítettünk, sírásra indítottunk, szidalmad kövei, bosszúságod tövisei, jaj! hogy említsem, gyilkosid is voltunk, mégis a te gyönyörűséged az emberek fiaival. Oh, megfoghatatlan isteni szeretet! Mily mostohául bánék a világ ô szent Felségivel, amíg harminchárom esztendeig közöttünk lakék, mégis ezt elszenvedvén, ugyancsak azt mondja, hogy deliciae meae esse cum filiis hominum, ki annyira szereti a néki szolgáló s kedvét keresô híveit, hogy már nem szolgáinak, hanem barátinak nevezi, non dicam vos servos, sed amicos, nem mondalak titeket szolgáimnak, hanem barátimnak.'' A szeretet és hála e finom érzelmei után azt a hitigazságot fejtegeti, hogy a szentek Istenben mindent látnak: ,,... Mivel azért a mennyei szentek Isten baráti, és sokkal inkább egyesülnek véle, hogysem a földön éltekben, az igaz barátság törvénye kívánja, hogy Isten nékik megjelentse azokat a kéréseket, melyeket ôhozzája bocsátnak. Ugyanis a szentek mennyországban színrôl-színre látják az Úr Istent, kiben, mint tükörben fénylenek minden állatok; miképpen azért aki a tükört látja, az ôbenne megtetszett ábrázatokat is látja, úgy a szentek Istenben látják a teremtett állatokat.'' Most szónokunk mentegeti magát, hogy ,,a mai dicsôséges sok csodákkal fénylô Páduai Szent Antal dicséretit kellene felvennie beszéde céljául'', és ekként folytatja: ,,De mivel oly helyen s oly nép között vagyunk, ahol a szenteknek nemcsak tiszteletüket meg nem adják, sôt azt hallani sem akarják, mert azt állítják, hogy a dicsôült szentek semmit a földiekrôl nem tudnak, s következendôképpen nem is esedezhetnek érettünk, annak okáért mai dicsôséges Páduai Szent Antal dicséretit másszorra halasztván, szükségesnek ítélem, hogy a dicsôült szentekrôl közönségesen és az Isten Angyalairól folytassam beszédemet, megmutatván azt Isten segítsége által szentírási textusokból, hogy az Isten Angyali és a dicsôült szentek nem oly tudatlanok, mint az ellenkezô Atyafiak vitatják, hanem látják és tudják a földi dolgokat, és az ô érettünk való esedezésük foganatos és hasznos Isten elôtt. Azért szabad és méltó, mint Isten barátit és kedves szolgáit tisztelni, és szükségünkben hogy érettünk esedezzenek, segítségül hívni.'' Egy kissé megszakítom a ,,Seraphicus Szent Ferenc Szerzetibôl való Minorita Barát'' prédikációját. Történt ugyanis, hogy 1974-ben Assisiben létemkor szóba került egyik máltai teológiai tanárunk elôtt Isten Szolgája megértô figyelme a más hitűekkel folytatott párbeszédében, amire ô szinte villanásszerű meglátással és ôszinte meggyôzôdéssel hozzáfűzte: Igen, szeretettel igyekezett megérteni vitázó ellenfeleit, de hűségében az Egyház hagyományos tanításához, nem hátrált meg elôttük! Ez az apró eset jutott eszembe, amikor a szónok a szentek tiszteletérôl ,,hallani sem akarókról'' tesz említést témája szentírási fejtegetésénél. A másik körülmény, ami e kis szünetre késztet: ,,az ellenkezô Atyafiak'' megszólítás és névhasználat. Úgy veszem, mint e beszéd kelemeni szerzôségének egyik bizonyítékát, minthogy az ô ajkán és tollán fordul elô gyakran e sajátságos, másoktól annyiszor méltatott, kifejezésmód... A Szent János írta Jelenések könyvébôl, Dávid király zsoltáraiból, Zakariás és Dániel prófétából, Szent Péter apostolnak börtönbôl szabadulásából mutatja meg az angyalok istenimádását és eredményes közbenjárását, természetfeletti hatalmát az emberek érdekében. Ugyanígy beszél a szentek jóságáról ,,... Valamit az Angyalokról mondunk, azt mondhatjuk a mennyei dicsôült szentekrôl is, mert a Christus mondása szerint hasonlók az Angyalokhoz. Szent Péter második levelének elsô résziben avval biztatja az övéit, hogy holta után is rájok gondja lészen, dabo autem operam, et frequenter habere vos post obitum meum; ut horum memoriam faciatis.'' Az ószövetség és újszövetség határáról ez a példa jön ajkára: ,,Mojses régen megholt vala a Christus születése elôtt, mindazáltal Úr színeváltozása napján megjelenék Illéssel, és Urunkkal a jövendô dolgokról beszélgete. Azt ígéré az Isten, hogy aki végig megmarad, gyôzedelmes lészen és hatalmat ád annak. Azt írja Szent János titkos látása (így)! könyvének ötödik résziben és tizedik versiben, hogy ô magok dicsekednek a szentek, hogy Isten ôket királyokká tette és uralkodnak a földön. Itélet után sem ország... (az eredeti könyv is hibás, amelyrôl a most használt fényképmásolat készült)... nek, sem földi emberek, tehát az Isten ígéreti szerint most uralkodnak, Isten elôtt való szószólások által, bírják és igazgatják az ô módjuk szerint e világ folyását. Ugyanazon részének tizenharmadik versében azt olvassuk: mikor a földön s föld alatt lévôk azt kiáltották: Áldás és tisztelet és dicsôség és hatalom örökkön örökké a Báránynak, az Isten széki elôtt való állatok Ament kiáltának, és a húszon négy vének leborulának orczájokra és imádák az örökkön örökké élôt, tehát értették a földiek szavát, mert különben Ament nem feleltek volna rá.'' Hasonlóképpen bizonyítja a küzdô, szenvedô és diadalmas Egyház közösségét a Krisztus Urunk által elmondott történetbôl (szónokunk annak tartja és nem pusztán példázatnak!) a dúsgazdagról és a szegény Lázárról: ,,A Lázár históriájából három dolgot tanulhatunk. Elsô: Ábrahám tudta, mint van dolga Lázárnak és a gazdagnak e világon: a gazdag elvette javait, Lázár is megszenvedte nyomorúságit. Másodszor: hogy Ábrahám értette a pokolban kínoztatott ember imádságit. Harmadszor: hogy pokolban is marad az élô emberrôl emlékezet, mert jól tudta a gazdag, hogy az ô atyafiai e világon éljenek.'' Ezután olvashatjuk a meglepô okfejtést a felhozott eset valódiságáról: ,,Hogy pediglen ez nem példabeszéd, hanem valósággal történt dolog légyen, kitetszik abból, hogy a példabeszédben nem szokott Krisztus Urunk senkit nevén nevezni, hanem csak így szól: egy embernek két fia vala; egy ember nagy vacsorát szerze; egy ember megyen vala Jerichóba; egy embernek majorja vala; egy bíró vala egy városban. Ugyanis aminémű történetet ember például beszél, ha azt egy bizonyos emberre fogja, ottan nem példát mond, hanem hamisságot, arra kenvén a dolgot, akinek sem híre, sem tanácsa benne. Tehát az igazság mestere bizonyos személyen történt dolognak azt nem mondhatta, ami azon soha nem történt. Ezzel a bizonysággal él Aranyszájú Szent János: Christus nem szokott példát támasztani a másvilágon történt dolgokból, hanem inkább e világi történetekbôl ismérteti példabeszédével a másvilági állapotot. Ugyanis a példa arra való, hogy azáltal megtanuljuk, amit magában oly könnyen nem érthetnénk. Szükség tehát, hogy a példa szemünk elôtt forgó szokott dologból vétessék. Azért fonákul esnék, ha a másvilági dolgokat hoznók példabeszédül a földi közönséges dolgok jelentésére. Oly igaz ez a Lázár dolga, hogy a sidók traditiója szerint a Gazdagnak neve is tudva vagyon, mert Ninensisnek neveztetett.'' A szentek közösségére hozza fel ezt az igazságot is: ,,Az Isten Angyali elôtt öröm vagyon mennyországbon egy megtérô bűnösnek poenitentia tartásán (Luk. 15, 10). Tudják hát s látják annak az ô megtérését.'' Továbbá: ,,Szent Péter az Ananiás titkos czigányságát megismeré (Ap. Cs. 5, 3).'' És így folytatja: ,,Szent István elsô mártyr testi szemeivel is által látott az egekbe. A próféták hány esztendôkkel azután leendô dolgokat által láttak. Valami tökéletességet találunk az élô szentekben, mely a dicsôség állapotával nem ellenkezik, attól a boldog szenteket nem méltó megfosztanunk, mert nem hihetô, hogy a dicsôségben fogyatkozottabb állapotjuk legyen a szenteknek, hogysem a földön. Mivel az Isten ott mutatja meg minden dicsôséginek gazdagságát. Ha azért a földön az Istennek kedves szolgái messzelévô és sok idôk után leendô dolgokat láttak, amint ide feljebb sok példákban mutattam, hihetetlen, hogy a mennyei szentek is efféle dolgokat nem látnának.'' Több ószövetségi utalás után így folytatja: ,,A földön éltükben imádkoztak a szentek egyebekért, tehát most annál inkább imádkoznak; mert a szentekben meg nem szünt, sôt tökéletesbé vált az igaz szeretet; mert Szent Pál mondja: hogy a szeretet akkor is megmarad, mikor a homály által nézô hit megszűnik, Charitas nunquam excidit.'' Tiszta, szép teológia következik Krisztus titokzatos testérôl: ,,Valakik béoltattunk Krisztusban, egy fôtôl függünk, azon egy testnek tagjai vagyunk; a mennyország Anyánk nekünk: mi a szentek polgártársai vagyunk, mennyei seregek közibe irattunk: ha azért a szeretet arra indította éltekben a szenteket, hogy egymásért könyörögnének: ha azon egymás tagjai egymást segítik szükségükben; ha az anya veszedelemtôl környékeztetett fiáról szorgalmatos; ha azonegy polgársághoz és zászlóhoz tartozók segítik egymást, nem kételkedhetünk a szenteknek érettünk való esedezésiben. Ha a kárhozott gazdag nem isteni szeretet buzgóságából, mely a kárhozottakban nincsen, hanem emberi indulatból gondot viselt élô atyafiaira; az Isten kedvesitôl, barátitól nem kell-é böcsületesb és foganatosb jó akaratot várnunk?'' Hogy a szentek áldást esdenek Istentôl éltünkre, a szónok Szent János Jelenések könyvébôl is kifejti: ,,Szent János nem valami homályos látást forgatván, hanem írása kezdetin köszöntvén a híveket, így szól titkos látása könyvének elsô résziben és negyedik versiben: kegyelem ti néktek és békesség attól, aki vagyon, aki volt, és aki eljövendô, és a hét Lelkektôl, melyek az ô széki elôtt vannak. Ládd-é, hogy az Isten után az ô széke elôtt való lelkektôl is békességet és kegyelmet kér Szent János a híveknek.'' Jákob pátriárka, Tóbiás, Sz. Pál az angyalok tanúbizonyságát és égi segítségét vették igénybe. ,,Megmutatók már, -- folytatja --, hogy tudják a világi dolgokat mind a szentek, s mind az Isten Angyali; miért ne volna tehát szabad ôket azon kérni, amint egy bűnös embert kérhetünk, hogy könyörögjenek érettünk.'' Tudós papként megcáfolja az ellenvetést, miszerint a szentekhez fordulásunk Isten ellen lenne: ,,Nincsen az Isten gyalázatjára, se a Krisztus közbenjárásának kisebbítésére a szentek segítségül hívása: mert valamiképpen Szent Pál az élô embereket kérvén, hogy érette imádkozzanak, Istenhez való bizodalmában meg nem fogyatkozott; úgy mi sem azért kérjük a szentek imádságát, hogy Istenben ne bíznánk, hanem azért, hogy a Szentírásban olvassuk, hogy az Isten úgy tiszteli az ô szenteit, hogy ezek kérése által akart bűnöket bocsátani; sôt néha parancsolta, hogy azok segítségét kérjék.'' Sok más bizonyítékon kívül a következôvel is igazolja a hittételt: ,,Azért parancsolja Szent Dávid által, százötvenedik zsoltárában: Dicsérjétek az Urat az ô szenteiben.'' ,,Három oka vagyon, miért akarja Isten, hogy az ô szenti által nyerjünk valamit'', és felsorolja. Elsô az Isten dicsôsége, hogy oly hatalmas szolgái vannak. Második ,,a szentek tisztessége'', mert bizonyítja Isten megbecsülését irántuk. ,,Innen mondja Szent Dávid, hogy: mihi autem nimis honorificati sunt amici tui, Deus, nékem pedig igen tiszteletesek a te barátid, Isten, igen megerôsödött az ô fejedelemségük.'' A megszakítás nélküli szöveg ezután Szűz Máriát magasztalja: ,,Meg tudták régi eleink, szent királyaink Isten szenteit tisztelni, kiváltképpen pedig a minden szenteknek királynéját, a Boldogságos Szűz Máriát. Méltán is cselekedték, mert ugyanis, hogyha Isten oly nagy tiszteletben tartatta az Izraélitákkal azt a hegyet, melyre leszállván törvényit kiadá, hogy senkinek nem volt szabad közelebb járulni ahhoz két ezer ölnél avagy lépésnél (Jos. c. 3. v. 4); hogyha a frigy szekrényinek oly böcsület adatott, hogy a Beczamitai férfiakat erôsen megbüntette, csak azért, hogy meglátták az Isten szekrényit mindjárt (1. Reg. c. 6, v. 19)... Mennél inkább megérdemli ez a minden jóságoknak felhalmozott hegye: Mária, hogy mindenektôl megtiszteltessék; kire nem csak úgy szálla az Isten alá, mint a Sinai hegyre a törvénynek kiadására, hanem a törvény-általhágóknak váltságokra. Ezt az eleven hegyet, melyre leszállván, ilyen nagy irgalmasságot tôn Isten velünk, alábbvalónak tartsuk-é a Sinai hegynél?... Nagyobb a Szentséges Szűz annál a szekrénynél, mert ebben lakott kilenc egész hónapig ama drága manna, a megtestesült örök Ige; az hozta e világra a világnak megváltóját; megérdemli tehát, hogy mint Istennek Anyja, megtiszteltessék. Kit ha cselekszünk, amint megáldotta Isten az Obédédom házát az Isten szekrényinek böcsületben való tartásáért, megáldja az Úr Isten ismét országunkat, mint megáldotta volt régi keresztyén Atyáink ideiben, mikor az istenanyai tiszteletet néki megadták; mivel nem kell abban kételkednünk, hogy valamit akar, megnyerhet Szent Fiától. Mert, hogyha Salomon, egy földi király oly nagy tiszteletben tartotta anyját, hogy azt mondotta néki (harmadik Királyok könyvének második résziben és huszadik versében): Pete, mater mea a me, quod vis, neque enim fas est, ut avertam faciem tuam, Kérj, édes anyám, mert nem méltó, hogy megvessem a te orcádat: vélitek-é, hogy az Isten Fia az ô Anyjától valamit megtagadjon, kérésit megvesse, orcáját megszégyenítse? Nem, hanem mint jó Fia Anyjának, böcsületes kérésire szeretettel hajol, megadja kívánságát.'' A szentek tiszteletérôl és segítségül hívásáról végül azt tanítja szónokunk és írónk: ,,Harmadszor a mi hasznunkért akarja Isten, hogy az ô szenti által nyerjünk valamit; mert azt kívánja, hogy magunkat megalázván, méltatlanoknak ismérjük magunkat az ô ajándékinak elvétélére, s a szentek segítségit kérjük... Balgatagság azért azt ítélni, hogy Istenhez nem folyamodunk, mikor a szenteket kérjük, hogy érettünk esedezzenek. Mert a szentek által, vagy inkább a szentekkel együtt folyamodunk akkor Istenünkhöz, amint a századosról írja Szent Lukács (hetedik résziben), hogy a sidók vénei által járult Christushoz. Ezekbôl azért észrevehetjük, hogy értik a dicsôült szentek Isten jelentésibôl szükségünket, segítik kérésünket, s méltó is ôket, mint Isten kedves szolgáit s barátit böcsüllenünk.'' A szabatos és arányos felépítés remekművé avatja a beszédet. A szónok következetességére vall, hogy Szent Antal napján tartott prédikációja csattanójaként a Szentnek általános tiszteletére mutat rá, két ismert csodájára is emlékezve: ,,Minthogy azért Isten kedves szolgájának, dicsôséges Páduai Szent Antalnak ünnepe napját üli a mai nap az Anyaszentegyház, kit miképpen felmagasztalt Isten sok csodatételeknek fômódon való ajándékival, most elô nem hozhattam; de hiszem azonkívül is az egész keresztény világ elôtt tud... (hibás az eredeti példány...) egykor pünkösd napján, a maga tulajdon nyelvén praedikálván... mában, különféle nyelveken az apostolok módjára szólani s az Istennek nagy dolgait hirdetni hallatott Szent Antal. Sokszor hallottátok, hogy midôn némelyek nem akarnák elhinni, hogy az Oltáriszentségben valóságosan jelen légyen a Christus Jésus, azt mondá nékik: ha az oktalan állatokat látnák, hogy megismervén, módjuk szerint imádják ô szent Felségit, elhinnék-e? Reá állának erre. Akkor istállóban bérekesztvén egy szamárt, harmadnapig enni nem adván, harmadnap múlva kibocsátván, eleibe tevék eledelit, amikor Szent Antal is az Oltáriszentséget odavivé és mondá: Kényszerítlek tégedet, Istennek teremtett állatja, az élô Istenre, akit kezemben tartok, ismérd meg a te Uradat Istenedet, hagyj békét az ételnek és imádjad ôtet. Az éhezett szamár elhagyván az ételt, térdeire esék, s mindaddig úgy marada, míg Szent Antal szabadságot nem ada, hogy felkeljen. Akkor az ellenkezôk (!) megszégyenülvén, magukat megismerék, az egy igaz apostoli római hitre megtérének.'' Riminiben, ahol ,,némely megátalkodott eretnekek az ô üdvösséges intésit hallani nem akarták'', a tengerparton a halakhoz szólott, amelyek nem távoztak, ,,míg áldást reájok nem mondott''. Befejezésként számtalan égi közbenjárását sorolja fel, és felkiált: ,,Mondják meg a páduaiak, kik az ô szent tetemit s a mai napig is rothadást nem szenvedett piros ép szép nyelvét nagy tiszteletben tartják, mennyi csodákat cselekszik naponként Isten azáltal a nagy szent által.'' A szentbeszéd utolsó szavait buzdításként intézi hozzánk a szentek tiszteletére, akik ,,Isten kedves szolgái és baráti'', ,,hogy Christus Urunk javallása szerint (Sz. Lukács 16, 9) barátokat szerezvén magunknak, ut cum defeceritis, recipiant in aeterna tabernacula, hogy mikor megfogyatkozunk, befogadjanak az örökkévaló hajlékokba. Amen.'' Akárki könnyen meggyôzôdhetik e beszéd taglalása végén, hogy a kelemeni szónoklás belsô és külsô sajátosságai neki ítélik ezt a művet is. Szónoki és irodalmi hitviták hevében A korszak szellemi képéhez tartozóan vessünk egészen rövid pillantást a hitvitázó szónoklatra. -- Az apostoli hiten változtatók a szószéken is támadták a katolikus hittételeket, igazolni törekedvén az ôsi hit elhagyását. A katolikus szónokok készen álltak a feleletre, és a jeles hitvédôk egyúttal kiváló hitszónokok is voltak. A XVII. sz. vége felé nagyban fellendült a katolikus erkölcstudomány (morális). A lelkipásztorkodás szabályait a ,,Manuale Parochorum'' foglalta össze (elôször 1675-ben, másodszor 1696-ban Nagyszombatban nyomtatták ki). A protestánsok kilépése az Egyházból és támadásuk ellene, de egymás közti torzsalkodásuk is, kizökkentette a hittudományt csendes haladásából, és a megtámadt fél védelmét kezdte szolgálni. A tiszta evangélium címén történt minden nézeteltérés és szakadás, tehát elsôsorban a Szentírás értelmezése került szóba. Új, nyomtatott fordításokat készítettek. A katolikusok részérôl Káldi 1626-ban, amely kis módosítással napjainkig használható. Ugyancsak ô foglalta össze a Szentírás helyes magyarázatának szabályait, amelyeket 1691-ben latinul Szentiványi Márton külön könyvben bôven kifejtett. Mivel gyorsan változó és eltérô hitrendszerek támadtak, elszaporodtak a protestáns katekizmusok is (,,káték''). Heves irodalmi vita volt szakadatlanul a katolikusok és a különféle felekezetek között az 1665-1672. években; fontos hitvédelmi munka folyt a katolikusok részérôl a XVII. század végén és a XVIII. század elején is. (Vö. Dr. Karácsonyi János, Magyarország egyháztörténete fôbb vonásaiban, Nagy-Várad, 1915, 202- 205. o.) Tartományi tanácskozás Nyírbátorban. P. Didák iskolát és nevelôintézetet létesít Kelemen Didák élete 17 éves korától a 38. évig (1700-1721) XI. Kelemen pápa egyházkormányzása alatt folyt le, és bátran nevezhetjük a lendület korának a minoritarend kebelén belül. A Conti családból származó XIII. Ince pápa 1721. május 8-án kezdte meg az Egyház kormányzását (hatodikként a családjukból). Tekintélyes összegeket juttatott hazánknak (Velencén és Máltán kívül) a törökök elleni háborúra. Jézus legszentebb Nevének ünnepet rendelt annak emlékére, hogy ez isteni névvel gyôztek a keresztény hadak a mohamedánok felett. (L. Chobot Ferenc: A pápák története, Rákospalota, 1909, 415. o.) Katolikus hívô, szerzetes pap és vezetô egyházi férfi életében föltétlenül a kegyelmi élet közösségét jelenti Krisztus földi helytartójának egyházfôsége, aki legfôbb mértékben osztogatja Krisztus országának kegyelmi kincseit. A pápával egyesült püspökök és ezek munkatársai, a plébánosok Isten népének lelkipásztori ellátását biztosítják a velük együtt dolgozó papsággal. Kelemen Didák tisztelete, bizalma és hűsége az egyházi elöljárók iránt közismert volt valamennyi szervezô munkájában, magát pusztán eszköznek tekintette Isten kezében. Korlátozott erôit alázatosan érdemszerzésre használta fel, vallván, hogy Isten jósága és hatalma csak annál inkább kitűnik, minél nyilvánvalóbb az emberi gyengeség. ,,Pedig a lelkekért vívott harcában hol itt, hol ott csúfolták vagy verték meg. Azt a helyet, ahová leült, távozása után, -- mintha ragályos beteg lett volna, -- kefével alaposan lemosták. Nem hitték, hogy a lelkek iránti szeretetbôl fárad. Valami ravasz, világi utógondolattal vádolták lélekben, s szemébe mondták, hogy képmutató és minden egyéb, mert sokat fohászkodott Istenhez, feszületek elôtt mellét verte, keresztet vetett. De ô, bármiként bántották is, zokszó nélkül, békességesen viselte mindezt. Mert lelke folytonosan már tovább szárnyalva újabb és újabb terveken, szentbeszédszövegeken töprengett és mélyedt el a Mindenható szeretetében. Az elôkelôket folyton arra kérte, amerre csak járt, hogy káplánságot, plebániát, templomot, oratóriumot állítsanak, építsenek! Bármennyire múltak az évek, bármily visszautasító vagy éppen mérges is volt a válasz, ô egész életében szüntelen kért, nem hallgatott.'' (Kelemen A. Közl. 24, -- Oltontúli: Kelemen Didák életébôl) Ó, hányszor kellett párbeszédben lennie Istennel e nehéz pillanatokban: Uram, tégy oly nagylelkűvé, hogy szívembôl ki ne rekesszek senkit; azt se, aki ellenem van, aki más hitet vall; azt se, akinek egyáltalán nincs vallási meggyôzôdése; tágítsd ki a szívem, hogy megértsek minden szenvedôt, minden nincstelent, -- még a saját fájdalmam árán is! Tudta Isten Szolgája, hogy minden külsô és belsô szenvedés a szentté levés útja: a megaláztatás a hitért, sôt még a remény is, amennyiben ez nem puszta derűlátás vagy vakmerô önbizalom, hanem józan és felelôsségteljes számotvetés a valósággal, ami viszont magán viseli a próba jegyét, a keresztény küzdést, istenszeretettel, hűséggel párosítva. De mielôtt Kelemen Didák szabolcsi apostolkodásának további fejleményeirôl írnánk, föltétlenül fel kell hozni egy olyan tényt az életében, amit nemigen említettek az eddigi életrajzok: a Nyírbátorban tartott rendtartományi tanácskozást. P. Knáisz Mihály, közismert művében, azt írja ugyanis, hogy P. Victorinus Bellevari (aki a tartományfônöki tisztségben 1720. VII. 22- én Isten Szolgája P. Kelemen Didák utódja lett) 1721. VI. 24-ére Nyírbátorba tanácsosi gyűlést hívott egybe ,,Idem Minister Provincialis et Commissarius Generalis: ac Praeses Congregationis Diffinitorialis celebratae in Nova Residentia Bathoriensi.'' (i. m. 394.) E tény önmagában elég azt bizonyítani, hogy Kelemen Didák szerzetesi és lelkipásztori buzgósága -- természetesen rendtársai áldozatos közreműködésével -- a Nyírség e jelentôs központját a hitéletben tekintélyre vitte. Mindez, mindamellett, egyszersmind nem vallott arra is, hogy e rendi központ az összegyűlteket a hely erkölcsi fontosságával párhuzamosan kényelmes szállással és ellátással is tarthatta volna. Önkénytelenül az 1221-i assisi ,,gyékényes káptalan'' (pont ötszáz évvel elôbb!) jut eszünkbe, amelyen -- a számban sok százszorosan több -- ferencrendi testvér a Porciunkula mellett s szabad ég alatt, vagy gallyakból, gyékénybôl eszkábált kalibákban táborozott. Abban az évben, 1221-ben, pünkösd ünnepe május 30-ára esett. Nem lenne teljességgel lehetetlen megállapítani a nyírbátori definitóriumi gyűlés pontos idôpontját sem, de nagyjából ilyen idôtájt lehetett. Föltehetô, hogy a magyar éghajlat szintén lehetôvé tette a ,,levegôs'' szállásokon való tartózkodást... Hogy aztán latba esett-e a magyar minorita ,,barátok'' elôtt is a fél évezreddel elôbb tartott assisi pünkösdi káptalan, ki tudná megmondani? De hogy P. Bellevari tartományfônök elhatározása Kelemen Didákot igaz örömmel töltötte el, kétségtelen: Ugye, atyafiak, jó nekünk itt együtt lenni? Szeretetben, közös törekvésben, békében, természetfeletti jómódban. Ferenc Atyánk nevében köszöntelek Titeket! -- A nyírbátori templomépítés ezalatt tovább folyt, de csakhamar természeti csapás sújtotta a vidéket, a templomtoronyba villám ütött (1721. június végén), és emiatt is csak lassan haladt elôre az építkezés. Úgy akarta Isten, hogy Szolgája megszenvedjen a nehézségek között, de ugyanakkor kitűnjék a türelme, alázata, Istenbe vetett bizalma. Legyen a szó ismét Takáts Sándor történészé: ,,A nagy nyomor mellett is buzgón folytatta térítôi munkásságát. 'Mennyit térített s hozott az anyaszentegyházba, Isten tugya!' Báthorban fából iskolát építtetett s koldulással szerzett alamizsnából állandóan húsz-huszonkét gyermeket tanított és ruházott. 'Nem lévén olyas iskola ezen a Tiszáninnen való földön, -- írja Károlyi Klára -- convictorokat is tartott, az hol sok úri fô rendű ifjak vették fundamementumát tudományoknak, kivált nemes Szabolcs, Szathmár vármegyebeliek, kiket nemcsak a deáki tudományban, de az ájtatosságban is nevelt. Annyira buzgólkodott az nevendékenyeknek igaz hitre hozásában, hogy a kik eretnek atyáktól, anyáktól születtek is, elkérvén szüléjüktôl, alamizsnából ingyen tartotta, ruházta, taníttatta'. Faluról falura járván, meglátogatta s vigasztalta a betegeket, kibékítette a viszálykodókat és segélyezte a nyomorgókat.'' (i. m. 257.) Gondja a ,,lelkekért'' az emberekért való gondot jelentette; a testnek éppúgy javára szolgált, mint a léleknek, vagyis az egész embert gyógyította... ,,Igen szokás volt tanácsaival élni ezen a földön...'' Dr. Csák Cirjék (i. m. 20-21.) a maga részérôl szintén kiemeli Kelemen atya lankadatlan munkáját a tiszai részeken: ,,Valóságos Pázmány Pétere volt a tiszai részeknek. Minden szavával, minden cselekedetével hitet vallott, hitre térített. Akkor, amikor magának és szerzetes társainak alig volt betevô falatjuk, nap-nap után jóllakatta az elhagyott gyermekeket keservesen összeszedett alamizsnából és juttatott a szegény népnek is. Ahová elbírt jutni, ott rendkívül nagy örömmel és kitüntetô szeretettel fogadták, valósággal ünnepelték. Büszke volt az az úri család, amelyik a 'szent életű pátert' körében üdvözölhette és tisztelhette. Mindezek a kitüntetô fogadtatások, ünneplések nemcsak nem szédítették meg az alázatos lelkű jóságos férfiút, hanem inkább hatványozott fokú tevékenységre sarkalták, hiszen tudta, hogy működését immár szélesebb talajra terjesztheti ki és mélyebben gyökerezô munkálkodást folytathat az eléje tűzött fenséges célnak elérése érdekében. Tudta, hogy nemes törekvéseit, térítô szándékainak végrehajtását mindenkor készségesen támogatják a Károlyi, Csáky, Barkóczy és Koháry grófok családjai, akiknek immár legkedvesebb emberük, tanácsadójuk és lelki atyjuk volt. 'Igen szokás -- írja Haller grófné -- tanácsaival élni ezen a földön'.'' A tanács lelkülete egyike a Szentlélek hét ajándékának. Megerôsíti az okosság sarkalatos erényét; megkönnyíti a választást az eszközök és módok között az örök üdvösség szempontjából; magával hozza a jó döntést lelkiismereti ügyekben, és ezáltal biztosítja is a lélek nyugalmát. Ezért kapcsolja össze Csák minorita író a tanácsadás és a lelkivezetés erényét P. Didák életében, mert -- nem kizárva a mindennapi élet gondjait sem -- részérôl a hozzáfordulók irányítása elsôsorban lelkiekre vonatkozott. Bölcs és finomlelkű tanácsadónak bizonyult, aki a hozzáfordulókat, vagy akikhez ô közeledett szeretettel, a jóra, nemesre vezette, bátorítva a gyengéket, vigasztalva a szomorúakat. ,,Hosszas fáradság után végre elkészült a száz évig romokban hevert templom. Nagy örömmel hívja Didák atya ismerôseit a fölszentelésre; öröme azonban hamar szomorúságra változott; mert új lakóházukat ellenfeleik felgyújtották. Annyira üldözték ôket itt -- írja Károlyi Klára grófnô -- 'hogy kétszer s háromszor is reájok gyújtották szállásokat az eretnekek, hogy magok közül kiirthassák; de Isten azok között is megtartá ôket.'' (Takáts, i. m. 257.) ,,De Didák atya nem az az ember volt, akit meg lehet félemlíteni. Negyedszer is felépíti a házat és most már iskolát és nevelôintézetet is emel mellé. Saját fiaikra nem fogják rágyújtani a tetôt. A székely ész számítása bevált. A házak nem égtek le, sôt a szülôk, akiknek nem tellett, hogy a debreceni vagy a pataki kollegiumokban neveltessék fiaikat, beadták ôket a szerzetesek iskolájába. A gyermek a legjobb közvetítô. A viharos ellenkezés kezdett elcsitulni.'' (Monay: P. Kelemen Didák, 11.) Az eseményeket neves szerzôink viszik elôre: ,,Miután a báthori templomot és kolostort rendbehozta, kálvária építéséhez fogott. 1722-ben ugyanott nagyobb iskolát szeretett volna emelni; de sehogysem tudott telket szerezni. 'Az udvarbíró -- írja ez |gyben Károlyinak -- megtiltotta a feleknek, hogy nekünk adják el telkeiket, pedig még a cigányoknak is szabad venni telket, pedig iskolát szeretnénk erigálni!' Károlyi azután ezt az ügyet is dűlôre vitte. Megkísérelte Didák atya régi kolozsvári klastromuk visszaszerzését is, 'de igen körmös kéznél levén', ez a kísérlete nem sikerült. Ugyanekkor a megyénél tett kísérletet a csengeri kápolna és plébánia helyreállítása ügyében. A vármegye helyett azonban Károlyi Sándor és néhány fôúr teljesítette Didák atya óhaját. Gyarmat, Keserű, Tarcsa és Görcsön nevű kálvinista helységekben is sikerült mások anyagi támogatásával, összekoldult alamizsnákból kápolnákat emelnie s katholikus istentiszteletet létesítenie.'' (Takáts, 258.) Lublóvári Gaszton, a harmadik rendi György testvér, jó néhány év áldozatát és sikerét foglalja össze a most következô sorokban, amelyek talán itt-ott ismétlései az ismert tényeknek, mégis új színben mutatják Kelemen Didák szabolcsi életét: ,,Nemcsak Károlyi Sándor, hanem leánya, Klára is annyira támogatták anyagilag az építkezést, hogy a templom és a szerény rendház végre felépült. A protestánsok azonban, Károlyi Klára szerint, kétszer, sôt harmadszor is rájuk gyújtották a kolostort. Annyira üldözték a minoritákat, hogy úgy látszott már, ôk is ama 12 minorita vértanú számát fogják növelni, akiknek sorát Iglódi István nyitotta meg 1639. november 7-én Eperjes közelében és Venserovszky Antal Radban 1691. szeptember 2-án zárt be. De a Mindenható másképp döntött. Az atyák szerterajzottak ünnepeken a nemesi kúriákba és azokhoz a kevesekhez misézni, akik már csak névszerint voltak katolikusok. Mert semmiféle ájtatosságnak még hírét sem hallották már emberemlékezet óta, nemhogy a Tiszáninnen levô földön ilyet láttak volna. Kelemen Didák csak az elpusztult templomot kapta vissza, de az ahhoz tartozó földrôl szó sem volt. Mint egy kolduló rend tagja, koldulásból tartotta fenn nem csupán a templomot, rendházat, hanem iskolát -- az ô második eszményét -- is. 1720-ban a nyirbátori rendház fônöke lett. Szent tűz gyúlt lelkében, mely bámulatos és sokoldalú erôkifejtésre sarkalta. A katolikus hittôl elidegenedett katolikus anyák gyermekeit koldulásból szerzett alamizsnából ingyen tartotta. Bármily nyomor tanyázott a rendházban, a gyermekekbôl egyet sem engedett el. Miután máshol szállást nem kaptak, nemcsak élelmezte, hanem a rendházban szállásolta el, sôt ruházta ôket. Nevelô munkájára a megyék is felfigyeltek. Sok elôkelô fiút küldtek konviktusába fôként Szabolcs és Szatmár vármegyékbôl, mert kiváló nevelésén kívül oka ennek az is volt, hogy más konviktus a Tiszáninnen nem létezett. Ezeket a konviktorokat nemcsak a deáktudományban tanította. Többre törekedett: a legnagyobb értéket, lelküket Isten felé irányítani. A kis konviktorok reggel, este a litániát mondták. A nagybôjtben pedig a tizenkét-tizenhárom éves gyermekeket álmélkodva látta Károlyi Klára vezekelni. A leánygyermekekre is volt gondja. Ahol azt tapasztalta, hogy azok lelki életét veszélyeztette az otthon és a környezet, ilyeneket elkért szüleiktôl és vallásos fôúri, nemes vagy polgári családoknak ajánlotta azzal a kérelemmel, hogy vigyázzanak reájuk, neveljék ôket Isten szeretetében, törvényeinek megtartásában.'' (Kelemen A. Közlönye, 22- 24.) ,,Sok küzdelme és megpróbáltatása közepett sem hagyta abba térítô munkáját még rövid idôre sem. Nyírbátorból, mint központból, rendtársaival együtt rendszeresen járta a falvakat és ernyedetlenül dolgozott, hogy a katolikus vallástól elpártolt vidéket visszatérítse. A minorita szerzeteseket a nép szerette és szívébôl ragaszkodott hozzájuk, hiszen közülük valók voltak, és legtöbb helyen velük maradtak a háború alatt is, vagy velük vonultak, mint ,,hadi káplánok'' a harcok fergetegeibe. Most pedig, mint a béke és a munka apostolait szívesen hallgatták, és ahol maga a 'szent életű Didák' is megjelent, ott feltétlenül hódított ellenállhatatlan szava, elült a felajzott viszálykodás, megenyhültek a kemény lelkek és diadalmaskodott a Szeretet.'' (Csák, i. m. 27-28.) És ismét Fráter György: ,,Missziós útjain mindig messzebb és messzebb kalandozott el. Így az akkori Szatmár megyei Csengerben is, tapasztalva mennyire hiányzik ott a plebánia és mennyire nincsenek meg az ottlakóknak az ahhoz szükséges anyagiak, még a távol lakó fôurakat, nemeseket is rábírta arra, hogy Csengerben plebániát állítsanak és mint patrónusok tartsák el. A jelenlegi plebános: ft. Gyulai Mihály értesítése szerint a plebánia még Szent István korabeli alapítás. 1322 táján annyi volt a hívô, hogy az 1208 óta fennálló (jelenleg református) templom mellé az erdélyi püspök engedélyével egy fakápolnát is kellett építeni. 1540 körül a földesúr evangélikussá válván, a tulajdonát képezô 17 falu is azzá lett, majd 20- 22 év múltán református. Akik még katolikusok maradtak, azokat a lápszélre telepítették ki és tótoknak nevezték. Körülbelül 200 év multán a Becsky család tagjai a közeli Komlódtótfaluban, birtokukon házi kápolnát tartottak, fôként ferences pátereket, akik azután az egész vidék pasztorációját lassan átvették. 1732 óta az anyakönyvek is megvannak. Bár a csengeri plebániát végleg csak 1804-ben állították helyre, mégis megállapítható, hogyha ködösen is, mégis van nyoma Kelemen atya ottani munkájának, melyet fôként az ô módszere igazol: az egész vidék pasztorációját 1732 körül minoriták látták el. Érkeserűnek is káplánt adott, mely már Károlyi Klára életében plebánia lett, s melynek leányegyházai Éradony (ma plebánia), Érmihályfalva (ma plebánia), Értarcsa (ma gör kat. plebánia). Utóbbi helyen Kelemen atya tanácsára Károlyi Klára az Úr Színeváltozása tiszteletére kápolnát állított. Évenként nagy tömegek jelentek meg akkoriban a kápolna búcsúján. Gyarmatban keresztet állított s hozzá káplánt is szerzett. Éppenúgy Görcsönben is.'' (Kelemen A. Közlönye, 24.) ,,Sidóval az idvesség dolgairól...'' Kelemen Didák tartományfônökségénél nem hagyhatjuk el ,,párbeszédét a zsidókkal'', amelyet élôszóval napokhoz nem köthetôen, írásban 1720-ban kezdett, amint errôl Takáts Sándor (i. m. 304-306.) értesít bennünket: ,,Károlyihoz írt leveleibôl tudjuk meg azt is, minô lelkiismeretes tanulmányokat tett prédikációinak megírásakor. Bár egészsége nem a legjobb volt, mégis fölment Pozsonyba, hogy Pázmány prédikációit megszerezze. A könyvkereskedôk azonban oly magas árt követeltek, hogy Kelemen atya nem volt képes a rég óhajtott művet megvenni. Útjának sikertelensége miatt elbúsulva tért haza, de csakhamar megvigasztalódott, midôn Károlyi kölcsönképpen átszolgáltatta neki könyvtárából Pázmány műveit. Ugyanily módon szerezte meg a régi hitvitázók műveit is. Ez utóbbiakra azért volt szüksége, mivel ô maga is óhajtott hasonló tárgyú művet írni a zsidók számára. Térítôi útjában ugyanis több zsidót is megkeresztelt; részben ezek, részben a hajthatatlanok részére írta 'A Keresztény embernek zsidóval az idvesség dolgáról való beszélgetése' című művét. E munkának szerzôjét eddig még bibliografusaink sem említették, mivel a címlapon nincs kitéve a szerzô neve; a szövegbôl azonban világosan megismerhetjük Kelemen Didák stílusát. Az egyházi approbációban különben neve is ki van téve. A száznegyvennégy lapra terjedô munkán sokáig dolgozhatott Kelemen, mert 1720-ban fogott hozzá, s csak 1736-ban jelent meg. Már 1720-ban keresi Szentiványi híres munkáját. 'P. provincialis Kelemen úr -- írja Barkóczy Krisztina Károlyinak -- igen vágyna valami magyar controvertistára, az nevem alá nyomtatott Szentiványi munkájára' Késôbb pedig újabb egyházi írók műveit keresteti Pozsonyban. Elkészülvén a munka, a következô cím alatt adta ki Kassán: 'Dícsírtessik az úr Jézus Krisztus. A keresztény embernek zsidóval az idvesség dolgáról való beszélgetése, melyben megmutattya, hogy Krisztus a világnak megígírt Messiássa, és a Prófétiák jövendôlése szerint e világra régen eljött: mindeneket bétöltött, az emberi nemzet vétkiért eleget tett és a világot megváltotta az Istennek egyetlen egy fia öröktôl fogvást való igazi örök Isten és az úr Isten Szent neve örök dicsíretére s lelkek épületére Seraphicus Sz. Ferencz Szerzetébôl Magyar Országi Sz. Erzsébeth Provinciájából való egy szerzetes Minorita conventuális Barát által kibocsáttatik'. Az elôszóban elmondja a könyv tartalmát és célját. 'Valakiben -- úgymond -- gerjedez az isteni szeretet, szánakodik nemcsak a hitben megcsalatott tévelygésben való lelkeken hanem még a hitetlen zsidóknak lelki veszedelmeken is, s buzgósággal kívánja, ájtatos imádságival s munkás fáradságival igyekszik segéllésekre, és az úr Istennek ingyen való sz. kegyelme által az igaz hitre való vezérlésekre. Én is ettôl a szeretettôl viseltetvén, hogy a hazánkban immár elszaporodott, lelki setétségben megkeményedett szívű zsidóságnak és a mindeneket könyörülô édes Istennek, aki minden embereket üdvözölni akar, ... kegyelme által használhassak ezen kicsiny, együgyű munkára felindíttattam, és azt, világosságra bocsátani kivántam'. Hozzáteszi ezután, hogy erôs, gyôzhetetlen okokkal, világosan meg fogja mutatni, hogy Jézus vallása az egyetlen, melyben üdvözülnie kell és lehet az embernek. Elérte-e könyvével a kitűzött célt, vagy nem, nehéz volna megmondani. Ô maga semmit sem szól errôl leveleiben, jó barátai sem említik.'' Ez a ,,Seraphicus Szent Ferenc Szerzetibôl való egy szerzetes minorita Conventuális Barát'' annyira visszatér a biztosan az ôvéi és a neki joggal tulajdonított művek elé, hogy szinte ,,mesterjegynek'' vehetjük azoknál a könyveknél is, amelyeknél nincs kiírva Kelemen Didák neve. Isten Szolgájának e ,,párbeszédére'' késôbb még visszatérünk, amikor a munka már ,,befejezett'' lesz, amint befejezôdött házfônöki munkája is, hogy folytatódjék mint tartományfônöké -- másodízben. Pozsony és Pázmány Kelemen Didák életében Már többször találkoztunk Isten Szolgája Kelemen Didák életrajzában Pozsony városának és Pázmány Péter bíboros érseknek nevével, és mivel úgy a város, mint a kiváló egyháznagy erôsen hatott hôsünk lelkipásztori tevékenységére, s annak bizonyos fokig, elônyösen, a körvonalait is kirajzolta -- gondoljunk csak az országnagyokkal folytatott párbeszédeire és egyházirodalmi remekműveire --, úgy gondoljuk, szűkre szabottan ugyan, de helyt kell adnunk szerepüknek Didák atya életében. A reformáció idején országszerte születtek a nyomdák, magán- és közkönyvtárak, többnyire áldozatos egyéni vállalkozások eredményeként. Az irodalom függvénye volt a vallási átalakulásnak. Legfontosabb műfajai: bibliamagyarázatok, bibliafordítások, prédikációk és vitairatok, valamint az erkölcsnevelô művek. Mesterei a hitszónokok, akik szorgos munkával vetették meg a magyar irodalmi nyelv alapjait. Életük szüntelen küzdelem és veszély volt; jó néhányan áldozták hitükért az életüket. {kép} Pozsony látképe, balról a dómmal, középen a csúcsíves ferences templommal, amelyben Isten Szolgája P. M. Kelemen Didák a magyar országnagyok elôtt többszôr prédikált. A kor leglényegesebb szellemi eseményeinek a hitvitákat kell tartanunk. A két vitázó küzdelmébôl, a teljes nyilvánosság elôtt lezajlott szikrázó, gyakran gyalázkodásokkal teli párbeszédekbôl alakult ki a magyar dráma. Hazai történelmünknek talán legszomorúbb idôszakát a XVII. század jelenti; a magyarság sosem állt olyan közel a megsemmisüléshez, mint akkor. A török szilárdan ôrizte magyarországi hódításait, habár további terjeszkedéshez már nem bírt erôvel. Az osztrák hatalmi törekvésekkel szemben a magyar függetlenségi eszme fegyveres felkelésben fejezôdött ki. A vallási meggyôzôdésben keletkezett különbségek szintén ellentéteket robbantottak ki, és kifejlesztették a hitvitázó irodalmat. Ennek legcsodáltabb, leghatásosabb művelôje, egyben a magyar nyelv egyik legképzettebb művésze Pázmány Péter (1570-1637). Panaszi Pázmány Péter 1570. október 4-én született Nagyváradon (Oradea Mare). A nagyanyja Csáky Miklós leánya volt; atyja, Miklós, bihari alispán; édesanyja Massai Margit; mindketten reformátusok. Atyja, elsô felesége halála után a katolikus Toldy Borbálával kötött házasságot, akinek hatására Péter, 12 éves korában, a katolikus hitre tért. Miután 17 éves korában a jezsuita rend tagjai közé lépett, Kolozsvárott, Krakkóban, Bécsben és Rómában folytatott tanulmányokat. Grácban egyetemi tanár lett, majd néhány évig Kassán meg Nyitrán lelkészkedett, aminek végeztével ismét Grácban tanított. Innen 1607-ben Forgách Ferenc gróf esztergomi bíboros érsek udvarába került; 1616. április 25-én túróci prépost lett, és még ugyanazon év szeptember 28-án esztergomi érsek. VlII. Orbán pápa 1629-ben kinevezte bíborosnak. Pázmány Péter 1619-ben Nagyszombaton nevelôintézetet és hittudományi fôiskolát, 1635-ben pedig egyetemet alapított. Bécsben 1623-ban létesített papnevelô intézetet, a Pázmáneumot. Munkássága megfordította a magyar katolicizmus sorsát. Amikor érseki székét elfoglalta, csak három fôúri család volt katolikus, de haláláig a fônemesség túlnyomó részét visszatérítette a katolikus Egyházba. A protestantizmus ösztökélte az Egyházat, hogy intézkedéseivel ne csak védekezzék, hanem fejlessze a belsô megújhodást is. A hitújítás és katolikus restauráció küzdelmeiben keletkezett művek a magyar irodalom megizmosodását eredményezték. Pázmány Péter nemcsak kiváló szervezô és széles látókörű államférfi volt, hanem a magyar irodalom korszakalkotó művelôje is. Munkáinak száma mintegy harminc. Fôműve ,,Az isteni igazságra vezérlô kalauz'' (1613), amelyen ugyan érezhetô Bellarmin Róbert egyházdoktor ,,Disputationes'' c. munkájának hatása, de céljának, módszerének, erôteljes magyar nyelvezetének sajátosságai révén mégis egészen eredeti alkotás. Művei közül kiemelkedik még a ,,Keresztyéni Imádságos könyv'' (1606) és ,,Kempis Tamásnak az Krisztus követésérôl négy könyvei'', amely 1604 óta számtalan kiadást ért meg. A középkori misztikus irodalom egyik legérettebb gyümölcse Kempis Tamás közkedvelt lelki kalauza, az 1468-ban Augsburgban megjelent ,,Krisztus követése''. Bár kódexeink lapjain búvópatakként fel-feltünedezik Kempis-idézet, teljes lefordítása Pázmány Péter érdeme (Vásárhelyi Gergely jezsuita 1594-i kézirata elveszett). -- Pázmány Péter példát adott vele a tudatosan kiképzett szép írásmódra, műgondra, egyúttal megfogalmazta a műfordítás máig érvényes törvényét: ,,Azon igyekeztem, hogy a deák betűnek értelmét híven magyaráznám, a szólásnak módját pedig úgy ejteném, hogy ne láttassék deákból csigázott, homályossággal repedezettnek, hanem oly kedvesen folyna, mintha elôször magyar embertôl magyarul iratott volna.'' ,,Prédikációi'' (116) élete legvégén jelentek meg két kötetben. Akik ezeket a beszédeket Pozsonyban vagy Nagyszombatban kereken egy órán át végighallgatták, gyakorlati eligazítást kaptak a mindennapi életre, a nevelésre, magatartásra. Pázmány büszke maradt haláláig tiszántúli és erdélyi magyarságára (atyai részrôl ,,atyafiai'' voltak Ártándi Kelemen és Czibak Imre). Az utolsó pillanatig igazgatott, utazott, vigyázott. Pozsonyban, ebédnél lett rosszul; estére súlyos aszmatikus rohamok között halt meg, 1637. márc. 19-én. (Dr. Somogyi Ferenc, Ijjas Antal, Lukács István után) Kelemen Sámuel, Didák atya, mindössze szűk ötven esztendôvel azután született, hogy a magyar szónoklat és irodalom fejedelme meghalt. Pázmány Péter munkái -- írja Fraknói Vilmos a Magyar Remekírók (Budapest 1904) Pázmány-kötetének bevezetésében --, ,,a nyelv fejlettsége, az irály ereje és a tartalom jelentôsége által azzal a kiváltságos tulajdonsággal ékeskednek, hogy századok lefolyása után is élvezetet és tanulságot nyújtó olvasmány gyanánt szolgálni képesek; minél fogva nem az irodalomtörténeti ereklyék közé sorolandók, hanem a jövendô nemzedékek javára is kamatozó szellemi kincsek értékét foglalják magukban.'' Ha ez az átütô erô évszázadok múltával is ennyire hat, még inkább kellett éreztetnie hatását a közvetlenül következô évszázadon belül, melyben Isten Szolgája P. Kelemen Didák párbeszédeit elmondotta és leírta. Na, és Pozsony? A város, az országnagyokkal folytatott beszélgetéseinek színhelye? Ahol 1720-ban Pázmány Péter beszédeit keresi, ahová 1725-ben Koháry István hívta, és ahová ismételten felment 1728-ban Auer Lipót kiérdemült tartományfônökkel együtt? Amikor elôször járt ott, épülôfélben (1717-1725) láthatta a Szentháromság templomot. De természetesen, legmeghittebb élménye Pázmány Péter sírjának felkeresése volt a csúcsíves székesegyházban, a Szent Márton dómban... Ezt a monumentális templomot 1221-ben kezdték építeni; 1271-ben tűzvész pusztította el, de a XIV. és XV. században teljesen helyreállították; a XIX. sz. derekán ismét tatarozni kellett. Szent Márton lovas szobrát Donner György öntette ólomból 1734-ben; a mentéjét karddal kettészelô Márton alakját vitézsujtátos katonaruha fedi. Még elôbbi mestermunkája Donnernek az Alamizsnás Szent János sírja fölé emelt pazar díszítésű kápolna kovácsolt vaskapuja 1732-bôl, míg a szentély fôoltára 1743-ból származik. Pozsony római eredetére csak homályos történelmi emlékek utalnak. A népvándorlások idején sokszor változtatott gazdát. A X. század elején (907-ben) Magyarország részévé vált, és megyeszékhely lett. A késôbbiek során nem egyszer politikai harcok színtere is. Miután Hunyadi Mátyást olmüci tartózkodása alatt cseh királlyá megválasztották, fejedelmi gondoskodással Pozsonyban egyetemet alapított (1465) ,,Academia Istropolitana'' néven (Ister a Duna görög neve; Istropolis Dunavárost jelent). Ennek a századnak alkotása a Szent Mihály templom. A ferencrendi szerzetes atyák templomát 1297-ben szentelték fel; napjainkig többször tatarozták. -- A jezsuiták temploma elôtt Mária-oszlop díszíti a teret. Mikor a magyar fôváros, Buda 1541-ben török kézre került, az új fôváros egészen 1784-ig Pozsony lett, egyben az esztergomi érsekprímás tartózkodási helye is, ami magával hozta a királykoronázások hosszú sorát (11 magyar királyét és 8 királynéét) 1563 és 1830 között; ezért díszíti a Szent Márton dóm tornyát egy hatalmas méretű, nehéz királyi korona. Az e városban tartott országgyűlések, ,,diéták'' közül nevezetes lett az 1687-i és 1741-i (,,Vitam et sanguinem!''). ... A mai látogató a pozsonyi Sz. Márton dóm szentélyének baloldali falában ekként látja a nagy magyar bíboros, Pázmány Péter sírját. -- A négy méter magas síremléken a bíborosnak márványból faragott szobra; alatta piros márványon arany betűkkel ez a szöveg: ,,Pázmány Péternek, Magyarország bíboros prímásának, ki az apostoli ékesszólás hevével, irataiban a magyar nyelv fölülmúlhatatlan erejével, államférfiúi bölcsességgel; Egyetem és egyéb intézetek alapításával válságos küzdelmek közepett megoltalmazta egyházát, fejlesztette nemzete irodalmát és műveltségét. Jobb jövô felé vezette hazáját. 1570- 1637. -- Ezen emléket itt nyugvó pora fölött, az Országos Pázmány Egyesület kezdeményezésére állította élettörténetének írója Fraknói Vilmos. 1914.'' A szobor lábánál vésett betűkkel: ,,Fecit Aloysius Rigele sculptor Posoniensis A.D. MCMXIV''. Az egész márvány dombormű keretét szôlôindák és kalászok díszítik. A pásztorbotnál fent: ,,IHS'', a jobb felsô sarokban a bíborosi kalap alatt három levél. A könyv címlapján alig olvasható szövegbôl a legfontosabb: ,,Az isteni igazságra vezérlô kalauz''... ... Ezt a kalauzt kereste Kelemen Didák. S ha kinyomtatott könyvben akkor nem is találta meg, a bíboros dicsô hamvainál még csak jobban ragyogni látta az üdvösségre vezetô utat, -- az evangéliumét. ======================================================================== VIII. P. M. Kelemen Didák második tartományfônöksége (1723. VIII. 7 -- 1726. VI. 24.) Eperjesen tartományfônökké választják -- A nagykárolyi templom és Károlyi-sírbolt visszaszerzése -- Takáts Sándor piarista történetíró -- Keresztély Ágost bíboros hercegprímás -- Isten Szolgájának ösztönzése a nyírbaktai katolikus templom visszaszerzésére -- ,,Kelemen Didák atyának a térítés körül követett eljárása'' -- Az Anyaszentegyház lábához borultan... -- XIIl. Benedek pápa -- A kerelôszentpáli templom felújítása -- ,,Ismeretlen'' gyászbeszéd P. Kelemen Didáktól? -- A kolozsvári minorita letelepedés lelkipásztori fontossága -- Kelemen Didák restaurálja a besztercei templomot és rendházat -- Evangéliumi szelídséggel a lutheránusok között -- Esterházy Imre esztergomi érsek és hercegprímás -- P. M. Kelemen tartományfônök canonica visitatiója Aradon -- Aszketikus élete -- A minoriták miskolci visszajövetelét elôkészíti Pesten -- P. Baldrati generális minisztersége -- A piaristák pártfogolják a minoriták Szegedre költözését -- Didák atya szerepe a nagyenyedi alapításnál Az Eperjesen 1723 nyarán tartott tartományi káptalan augusztus 7-én P. M. Kelemen Didák nyírbátori házfônököt választotta meg a magyarországi rendtartomány elöljárójának, Knáisz Kronológiájának pontos adatai szerint (i. m. 395.): ,,Anno 1723. 7. Aug. P. Didacus Kelemen iterum electus est Minister Provincialis, ac deinde vigore Brevis Apostolici, ut talis confirmatus. 1724. 4. Julii. Idem Minister Provincialis, Commissarius Generalis, et Praeses Congregationis Diffinitorialis Eperjessini. 1725. 20. Jun. Idem Minister Provincialis, Commissar. Generalis, et Praeses Congregationis Diffinitorialis habitae Agriae. 1726. 24. Jun. P. Joannes Franciscus Bossi jam Titulatus Visitator, et Commiss. Generalis, Praesesque Capituli Provincialis Agriae celebrati: Ubi. 25. Jun. P. Cornelius Horn Regens Studii Generalis Eperjessiensis electus est in Ministrum Provincialem.'' P. Dr. Monay F. ,,Memoriae Historicae'' c. munkájából átvesszük P. M. Kelemen Didák elsô, majd második elôdjének, és az ô saját kétszeri tartományfônökségének rövid latin összefoglalását 1716-1726 között. Fr. Constantinus Neuser, aa. 1699-1707 professor in Kézdivásárhely, in capitulo provinciali, praeside Fr. Felice Antonio Zauli ab Arimino, Missionum per Moldaviam et Valachiam Praefecto Apostolico, diebus 16 et seqq. Septembris 1716 Agriae celebrato, electus, anno sequenti, die 16 Aprilis in Nagybánya diem supremum obiit, aetatis suae anno 62. Aa. 1716-1717. Fr. Didacus Kelemen, Transilvanus, a. 1683 in Baksafalva (Kézdialmás) natus. Ordinem ingressus, Regulam Seraphicam a. 1704 in Eperjes professus, a. 1708 sacris initiatus est. A. 1710 in Nagybánya, a. 1713 in Eger, a. 1716 iterum in Nagybánya guardianum agebat, et non solum vitam regularem ubique post bellorum aerumnas restaurabat, sed et verbum Dei annuntiando fideles confortabat, haereticos ad veritatem Christi reducebat. In capitulo provinciali praeside supranominato Fr. Felice Antonio Zauli, Eperjesini celebrato, die 1. Iunii 1717 in ministrum provincialem electus, die 23. Novembris eiusdem anni, ope Alexandri e Com. Károlyi adiutus, in oppido Nyírbátor, in medio haereticorum, ecclesiae, conventus et scholae pro iisdem haereticis convertendis et fidelibus confortandis initia dedit. Expleto provincialatus triennio, guardianus in Nyírbátor remansit. In terris vicinis et remotis Christum praedicans in oppidis Csenger, Fehérgyarmat, Érkeserű et Tarcsa catholicos ecclesias novas aedificare, in Nagykároly et Nyírbakta, veteres renovare induxit. {kép} A fôplébániai templom Eperjesen, ahol P. Kelemen Didákot kétszer is tartományfônökké választották. Eodem tempore duo ex missionariis nostris in parte meridionali Hungariae, Banatus Temesiensis nuncupata et quidem Fr. Gabriel Gail, a. 1718 in Lugos et Fr. Norbertus Scribani, a. 1720 in Pancsova, a fidelibus modo a tyrannide Mahumetana liberatis invitati, Ordinario Csanadiensi annuente, curam animarum susceperunt, sicque duorum illorum conventuum, a gubernatore Claudio Mertzy adiuti, fundamenta iecerunt. Aa. 1717 -- 1720 Fr. Victorinus Bellevári, in Szepes-Váralja ortus, iam guardianus in Eperjes (1712-19) et in Eger (1719-20), in capitulo proviniali, praeside Fr. Andrea Schwellengriebel exprovinciali Austriae, diebus 20 et seqq. Iulii 1720, Agriae celebrato, in ministrum electus. Post triennium, in Eperjes (1723-26), in Csütörtökhely (1727), in Nagybánya (1728), iterum in Eperjes (1729), in Eger (1730) et in Arad (1731-43) guardianum agebat. Mortuus est, die 6 Martii 1749, anno aetatis suae 68, in Eperjes. Aa. 1720 -- 1723 Fr. Didacus Kelemen, Magister S. Thelogiae, iterum electus in capitulo provinciali dd. Augusti 1723, praeside Fr. Ioanne Francisco Bossi, missionum Moldaviae, Valachiae et Transilvaniae praefecto, in Eperjes celebrato. Sequenti anno, in festo Transfigurationis Domini, in Beszterce, die vero 10 Decembris eiusdem anni, in suburbio civitatis Kolozsvár, loco SS. Petri et Pauli vocato novas regulares pro Fratribus domos obtinuit, postea in Szeged et in Miskolc conventus ut quo citius erigerentur, omni conatu adlaboravit. Triennio provincialatus expleto, ad Nyírbátor, a. 1730 vero in Miskolc guardiani munere fungebatur. Spiritu missionario repletus, et verbis et scriptis innumeros ad viam veritatis perduxit. Laboribus magis quam annis consumptus, die 28. Aprilis 1744, aetatis suae 61, in Miskolc, animam Deo reddidit. Causa beatificationis eius coram Curia Agriensi, a. 1744 introducta est. Aa. 1723-1726 Isten Szolgája P. Kelemen Didák másodízben tehát 1723. augusztus 7- étôl 1726. június 24-éig volt tartományfônök. (Knáisz, i. m. 395.) Írjon ez idôszak eseményeirôl Dr. Csák Alajos Cirjék atya. A nagykárolyi templom és Károlyi-sírbolt visszaszerzése ,,A 'Kálvinista tartomány', -- ahogy a tiszai részeket abban az idôben nevezték, nem volt többé megközelíthetetlen, kínai fallal elzárt terület. A konokságba gubózott lelkeken felengedett a jég s némi kis enyhülés mutatkozott a környezet látóhatárán. Nyírbátorban rendbe hozták a 130 év alatt romlásnak induló ôsi templomot, rendházat és a szép kálváriát. Ámde mindez csupán a kezdetét jelezte Kelemen Didák atya apostoli munkájának, mert már a rendház építése közben az a gondolat foglalkoztatta ôt, hogy a mérhetetlen nehézségeken megszilárdított és kivívott központnak erôs és hithű katolikusokból tömörülô háttere legyen. Evégbôl Károlyi gróffal tárgyalt arról a fontos tervérôl, hogy katolikus híveket kell a báthori határ elnéptelenedett területeire telepíteni. A visszatérítés mellett ugyanis szerfelett kívánatosnak látszott, hogy az elhagyott és üresen álló jobbágytelkekre más vidékrôl katolikus vallású telepeseket hozatna, akikben a felépítendô, vagy használható állapotba helyezendô templomok és plébániák egyszerre tömegesen nyernének híveket. Károlyi gróf, mint mindig, ezúttal is meghallgatta és megfogadta Didák atya tanácsát s leginkább dolgos sváb katolikusokat telepített az elnéptelenedett jobbágy-telkekre. A nemes gróf annál is inkább iparkodott birtokain a katolikus vallás terjesztésének elôsegítésén és megerôsítésén, mert szerfelett bántotta az a körülmény, hogy családjának ôsi sírboltja és temploma még mindig a protestánsok kezén van. Didák atyát sokszor kérdezgette, mitévô legyen ebben a dologban? A szent életű férfiú biztatására tehát még 1723 elején engedélyért folyamodott az egri püspökhöz, hogy a nagykárolyi ôsi sírbolt és templom visszaszerzése iránt az eljárást megindíthassa.'' (i. m. 30- 31.) E ponttól kezdve azonban olvassuk Takáts Sándort, mert hiteles részletességgel tér ki a károlyi templom visszaszerzésére: ,,Kelemen Didák térítgetése és Károlyi Sándor telepítése annyira megszaporította Károlyban a katholikusok számát, hogy templom nélkül nem maradhattak tovább. A Károlyi nemzetség ôsi temploma és sírboltja ekkor még a protestánsok kezében volt. Károlyi Sándor atyja és nagybátyja hasztalanul kisérelték meg annak visszaszerzését; a viszonyok akkor nem kedveztek az e nemű törekvéseknek. Károlyi Sándor grófra szállott tehát -- mintegy örökségképpen -- a régi templom visszaszerzése. A lángbuzgalom, az áldozatkészség és kitartás, melyet Isten dicsôségének terjesztésében tanúsított, nem hagyták ôt pihenni, míg atyáinak nyugvóhelyét, az ôseitôl épített szent templomot újra birtokába nem vette. Már 1723-ban folyamodott az egri püspökhöz, hogy a károlyi templomot 'reconcilialtathassa' s kálvinista jobbágyai számára templomot építhessen. Erdôdy Gábor egri püspök 1723. január 15-én adta meg az engedélyt. 'Ez levelem erejével is -- írja Károlyinak -- teljes hatalmat adok Kgld- nek nemcsak a károlyi templomot, hanem másutt akárhol is (bár az egész dioecesisem templomait) minden idôben reconcilialtathassa Kegyelmed'. Erre Károlyi magához hívatta városa protestáns lakosait s elôadta nekik, hogy ôsei templomát vissza akarja tôlük váltani, s ha azt neki átengednék, viszonzásul új templomot, saját telkein paplakot, iskolát és mesterházat építene számukra. A hitközség minden ellenvetés nélkül elfogadta a gróf ajánlatát. Erre Károlyi írásban is kiadta nekik ígéretét azon megtoldással, hogy vallásuk gyakorlásában sem ô, sem utódai nem fogják ôket háborgatni. Károlyi ezután hozzáfogott a református templom építéséhez. Elkészülvén az új egyház, átvette a volt református templom kulcsait, s azonnal oltárokat emeltetett benne s a katolikus istentiszteletnek megfelelôen teljesen átalakíttatta. 1723. október 29-én kitörô örömmel írja már feleségének: 'az én Istenemnek ezen hozzám mutatott kegyelméért elegendô hálát nem adhatván, legyen dicsôség és hálaadás ô szent Felségének, hogy ily csendesen, minden confusio és ízetlenség nélkül engedte végbe vinnem!' A templom avatási ünnepélyére nagy elôkészületeket tett Károlyi. Elôször Kelemen Didákot szólította fel a szentbeszéd tartására. Didák atya azonban -- nagy lelki fájdalmára -- nem jöhetett le az avatási ünnepélyre, mivel épp akkor a kardinális érsek elé kellett mennie. Beteg feleségét, fiát, leányát és unokáit is lerendelte az ünnepélyre. 'Édesem -- írja feleségének -- Isten hozzon szerencsésen az apró gavallérokkal (Haller grófokkal) együtt, hogy azoknak szájokban is lehessen az Istennek dicsérete és mutathassuk be Istenünknek az ô ingyen adott szent áldásit és consecrálhassuk magunkat együtt az ô szent nevének dicséretére s minden szenteinek rendivel való tiszteletire'. Egy másik levelében már így hívogatja beteg feleségét 'Ámbár erôtlen vagy is, szívesen elvárlak szívem. Lám fekvô betegek is elmennek szent helyekre, elvitetik magukat, talán Isten ezt várta, s itten adgya meg, az mit töredelmes szívvel kívánunk'. A szegény beteg nô azonban -- bár szívének ennél hôbb vágya nem volt -- nem kelhetett útra. Tehát csak unokáit küldötte le, maga pedig megtört szívvel sóhajt fel: 'Óh Édesem, hogy ne vágynék azon szent solemnitásra, nintsen az a friss lakodalom, melyben úgy örvendhetnék, ha lehetne; elég keserves! s bár ne volna keserves: ez is egy bánat rajtam!' November elsején Mindenszentek napján történt az újon átalakított templom felszentelése. A környék lakossága, az összes svábok zászlók alatt vonultak be Károlyba. A fölszentelés nagy fénnyel történt; magyar és német szentbeszéd tartatott, másnap pedig a Károlyi-család elhunyt tagjaiért ünnepélyes gyászistentisztelet.'' (i. m. 267-270.) Ez életrajz közepe táján igazán elérkezett már az ideje, hogy oly sokszor és oly bôven idézett piarista történetírónk, Takáts Sándor személyével részletesebben megismerkedjünk, úgy, ahogyan Dr. Tomek Vince, a piaristarendnek érdemekben gazdag, hosszú idôn át volt rendfônöke bemutatja nekünk. ,,Takáts Sándor -- 1860-1932 -- Komáromban született és 1881-ben a piaristarendbe lépett. Pappá szentelése után a pesti piarista gimnázium tanára volt, s mint ilyen megírta a pesti piarista kollegium történetét. Utána a Parlament levéltárosa lett; egymásután adta ki történeti munkáit, fôleg a török hódoltsági művelôdés történetérôl. A túlzott török barátsággal és erôs Habsburg-ellenességgel irt munkái a maguk idejében igen népszerűek lettek, mert nagyon érdekesen és szép stílusban voltak megírva. Mint értékes történetíró a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Budapesten halt meg. Egyébként nagybátyja volt Takáts Ernônek, a Szentírás fordítónak és a Szent István Társulat igazgatójának.'' * * * ,,... Épp akkor a kardinális érsek elé kellett mennie...'' Melyikhez? Mikor? Miért? Takáts Sándornak széleskörű tájékozottsága -- sajnos -- nem a miénk. De az ô egyszerű, biztos megállapítását bátran elfogadhatjuk, sôt, ki is bôvíthetjük Dr. Meszlényi Antal: ,,A magyar hercegprímások arcképsorozata'', Budapest, 1970, című művének adatai alapján (25-49. o.) ,,A'' bíboros: Keresztély Ágost volt, szász herceg, aki 1707- 1725 között Esztergom érsekeként kormányozta a fôegyházmegyét. De lássuk az életét közelebbrôl. Atyai elôdei közül János választófejedelem a reformáció idején leszakadt a római Egyház testérôl és Luther ,,vallásvilágához'' csatlakozott. Vele nemzedékek lettek luteránusokká szakadatlanul, míg Ágost herceg 1666-ban vissza nem tért az elhagyott ôsi Egyházhoz. Már gyermekkorában a katolikusok számára nyomott imakönyveket szerette használni: külföldi utazásaiban a katolikus templomokat igen szívesen kereste fel. Családja képzett protestáns lelkészekre bízta vallási nevelését, de a katolikus vallásba vetett hitét nem tudták megváltoztatni. Külsô unszolásra, de önként is, vitézül harcolt a nem katolikus és katolikus államok európai koalíciós háborújában Bécs és Buda felszabadításáért, amely soha el nem felejthetô élmény lett a számára. Késôbbi katonai sikerei idején az aschenburgi jezsuiták templomában kapott ellenállhatatlan kegyelmi indítást, amely után felkereste a frankfurti kármeliták perjelét. Ez, átérezve és értékelve a herceg ôszinte önvallomását, elfogadta tôle a katolikus hitvallást, meggyóntatta, megáldoztatta, és mint a római katolikus Egyház tagját bocsátotta útjára 1689. július 14-én. -- Ágost így lett családja világító tűzoszlopa, s a többiek követték. A kölni érseknél 1691-ben kispapnak jelentkezett; 1695-ben pappá szentelték. Elsô szentmiséje Szászország egyetemes ünnepe lett valláskülönbség nélkül. Egymásután kapta -- a kor szokása szerint -- a kölni, salzburgi, eistadti, lüttichi, münsteri javadalmakat. A király, I. Lipót, 1696-ban gyôri püspökké nevezte ki, amit XII. Ince pápa jóváhagyott. -- Tíz év után tehát megint közénk került; most is azzal az elhatározással, hogy javunkat keresi. Az uralkodó 1700-ban utódlási joggal kinevezte Kollonich Lipót esztergomi érsek mellé koadjutornak; XI. Kelemen pápa 1706-ban bíbornoknak tette meg. Ilyen méltóságban veszi át, Kollonich halála után, 1707-ben az esztergomi fôegyházmegye kormányzását, és reá száll Magyarország elsô fôpapjának minden hatalma és terhe, amit élete végéig, 1725-ig hűségesen viselt... Akár Gyôrött, akár Nagyszombatban vagy Pozsonyban tartózkodott, alaposan tájékozódott sorskérdéseinkrôl. -- Dr. Meszlényinek ez a megállapítása egyszeriben világot vet a ,,titokra'', miért ment Isten Szolgája P. Kelemen Didák oly mulaszthatatlanul Keresztély Ágost bíboros hercegprímáshoz... Ez utóbbi nagyon is jól tudta, mennyire számíthat a szentéletű, alázatos szerzetespap tapasztalatára és buzgalmára az országos egyházi ügyekben. Másrészt hazai egyháztörténelmünk bizonyítja, hogy ,,a katolikus magyarság elsô fôpapja józanul és emberségesen mérte fel az itthoni viszonyokat...'' (Dr. Meszlényi, i. m. 35.) A kuruc hadseregben megnyugvással állapították meg róla, hogy más, mint Kollonich volt, és jó szívvel húz a magyarsághoz. Ugyanakkor azonban elítélte a katolikusellenes, bántó kilengéseket. Ezt egyébként jótékonyan mérsékelte a kurucpárti magyar fôpapok és szerzetesek töretlen egyházhűsége is, fôleg a pálosoké meg ferencrendieké, akiket a nép egyszerűen 'kurucbarátoknak' hívott. Miután Róma és Bécs kibékült, József császár kérésére XI. Kelemen pápa 1709. VIII. 17-i brévéjével felszólította a Rákóczihoz csatlakozott egyházi férfiakat, hogy záros határidôn belül térjenek vissza uralkodójukhoz. A pápai rendelet végrehajtása Keresztély prímás feladata lett. Az akadályozottakkal jóakaratúan járt el, mint például Telekesy püspökkel, aki a pestisjárvány miatt késlekedett; ügye rendezôdött, és egri székhelyére is visszatérhetett. Keresztély Ágost teljes összhangban dolgozott III. Károly császárral a magyarság érdekében. Az ô javaslatára és sürgetésére a császár elhatározta, -- az 1712-1715-ös országgyűlés külön törvénycikkben örökítette meg --, hogy a mindenkori esztergomi irsekprímás a német-római szentbirodalom hercegi rangját kapja meg. Ezáltal emelkedett az esztergomi érsekség méltósága, de egyúttal a magyar nép tekintélye is. Keresztély bíboros sohasem hajlott el az igazságtól és jogtól. Az alkotmányban állandóan szerepelt a vallásszabadság; márpedig a felkelések alkalmával a felekezetek itt-ott túlmentek saját határaikon, amit nem lehetett szó nélkül hagyni. A vallásügyi törvények és királyi rendeletek biztosították a hazai protestánsok részére az ,,artikuláris helyeket'', vagyis a szabad vallásgyakorlat helyeit. Ezt sérelmesnek találva, önhatalmúlag megtelepedtek olyan falvakban is és kisebb városokban, ahonnan azelôtt ki voltak rekesztve. S ami a katolikusokra bántó volt, nem egy helyen lefoglalták templomukat, lelkipásztorukat eltávolították, és helyébe saját predikátorukat ültették. Az ilyen visszaéléseket nem nézte jó szemmel Keresztély, és rendet teremtett. Tanácsára külön egyházi bizottság alakult, akkori nevén ,,Commissio Articularis'', avval a feladattal, hogy vizsgálja ki a panaszos ügyeket, és orvoslásukra készítsen javaslatot. Ez a munka évekig tartott, míg 1731-ben elkészülhetett az ún. ,,Carolina Resolutio'', mely újból szabályozta a nemkatolikusok jogállását. ,,Persze, a vallásközi békét ez sem hozta meg, mert a felekezeti türelmetlenség a másiknak ott ártott, ahol tudott. Az az idô még nem ismerte a II. Vatikáni Zsinat dialógusos, békés és uniós szellemét'', írja Dr. Meszlényi Antal esztergomi neves tudós kanonok. (i. m. 39.) Keresztély Ágost esztergomi bíboros herceg-prímás 1725-ben még egyszer elzarándokolt kedvelt kegyhelyére, Máriavölgybe. Utána Regensburgba utazott a birodalmi gyűlésre. Ott halt meg 1725. augusztus 22-én Végsô akarata szerint a máriavölgyi kegytemplomban temették el, holttestét azonban késôbb a pozsonyi dóm kriptájába hozták. Kelemen Didák szorgalmazására Nyírbakta katolikus templomot kap Isten Szolgájának bölcsessége a nehéz helyzetekben ritka erényre vall: a tanácsadás lelkületére. Ezt a kiváltságos tehetséget bizonyítja a nyírbaktai történet, amely másrészrôl a hitbôl fakadó lelki ajándék, a karizma birtoklására is mutat Károlyi Klára grófnônél, amint látni fogjuk a tanulékonyságának gyümölcseként elért lelki eredménybôl. Piarista történetírónk így beszéli el az esetet: ,,Károlyinak e vallásos buzgósága és áldozatkészsége nem maradt hatás nélkül környezetére. Legelôször is leánya, Károlyi Klára grófnô követte atyja példáját. A minoriták, s különösen Kelemen Didák ösztönzésére elhatározta magában, hogy a baktai birtokán lévô két protestáns templom közül a régebbit megszerzi a katholikusok számára. Ezt a templomot a régi Bakthai-család egyik tagja építette 1519-ben. A tizenhatodik század végén Tatay István volt Nyír-Bakta és Lorántháza ura. Ez a Tatay hű csatlósa volt a fentemlített utolsó Báthorynak, s így nem valószínűtlen, hogy az ô közreműködésével került a baktai templom a protestánsok kezébe. Bakta és Lorántháza késôbb a Barkóczyak révén Haller grófnéra (Károlyi Klárára) szállott. Katholikus templom azonban még ekkor sem volt e falvakban. Pedig Barkóczy László már 1658. dec. 12-én kelt végrendeletében meghagyta örököseinek, hogy egy kápolnát építsenek. 'Ha életemben -- írja végrendeletében -- megh nem csináltathatnám az Baktai kápolnácskában az oltárokat, prédikáló széket és rakott sírt s egyéb szükséges székeket is, csináltassák meg maradékim.' Kelemen Didák térítgetési folytán a katholikusok száma azon vidéken is egyre szaporodván, elérkezett a templom építésének ideje is. A protestánsoknak két templomuk volt ugyan Baktán, de mind a kettô romladozó állapotban. Károlyi Klára azt gondolta, hogyha kijavíttatja és rendbehozza az egyiket, protestáns jobbágyai átengedik a másikat. Ezt annál inkább remélhette, mivel egy új templom építése esetén nekik kellett volna dolgozniok. Kívánságát elôadta az ottani prédikátornak s az semmi ellenvetést sem tett ajánlata ellen. 'Az páter minoriták sokszori ösztönzése után -- írja ez ügyben atyjának -- egy szerencsét próbáltam az Úr Isten szent segítsége által. Felhívatván az baktaiakat s prédikátorokat, s megjelentettem nekik, hogy templom nélkül nem lehetek s nem is leszek. Ha építek, az ô munkájok szaporodik, s mi hasznok benne, ha az magok két templomok, melyre ha akarnák is elégtelenek, hogy építhessék; egyiknek falai is hullanak szélyel, másiknak egy jó szél kell: s fedelét leveti; most is annyit teszen mintha nem volna s ha magok szabad jó akarattyokból ideadgyák ezt az másikat, nekik fedél alatt való vételekre magam fogyatkozásával idôt engedek, az ácsnak megfizetek, s kômíves munkájával segítem'. A baktaiak a prédikátorral együtt beleegyezvén az alkuba, Károlyi Klára átvette a templomot, s azonnal megtartották benne az elsô istentiszteletet. A grófnô ez alkalommal a prédikátort s a helység véneit is megvendégelvén, az a hír keletkezett a vidéken, hogy a meghívottak úgy adták el a templomot a grófnénak. 'Már azt beszélték -- írja e felôl édesatyjának -- egy sertésen, két forint ára boron s egy ebéden adták el a templomot. Megintvén, legkisebb zenebonájuk nincs. Az esperesnek is megírtam, hogy magok eklézsiájoknak gyarapodásáért cselekedte az község... Nem remélem, hogy valami zűrzavar legyen belôle... ha oda fel esnék, tudom Nsgod kegyesen eligazíttya'! A következô év júliusában már a püspöknél volt a baktaiakkal kötött szerzôdés. A templomban pedig -- írja a grófné -- 'nagy csendességgel dícsírjük az Istent, kiért áldassék szent neve'! Károlyi -- minthogy éppen akkor rendelte el a király, hogy minden a régi állapotban maradjon, kissé meghökkent a templom átadása miatt. A baktaiak magatartása azonban hamar megnyugtatta ôt. Ezek ugyanis, midôn Károlyi vissza akará nekik adni a templomot, írásban kijelenték, 'hogy az baktai pusztulásban levô templomot minden kényszerítés nélkül adták és engedték át prédikátoruk jelenlétében' s hogy 'mindnyájan: falu bírái s tanácsa és egész lakosi szavukat visszavenni nem kívánják'.'' (i. m. 270-272.) Illô, hogy a hiteles feljegyzéseken alapuló tudósítás után helyet kapjon egy másik szerzetes pap tollából származó erkölcsi kiértékelés, aszketikai méltatás is. ,,Ennek a két templomnak visszaszerzési módja szorosan összetartozik Kelemen Didák atyának a térítés körül követett eljárásával. Egyik a másiktól el nem választható. Egybekapcsoltan, ékesen szóló jelentôséggel mutatják meg Isten kiválasztottjának mindenkor szelíd, sohasem erôszakos cselekvését s egyszersmind soha vissza nem vonuló határozottságát, mely ôt jellemezte s a melynek jelében elôbb vagy utóbb okvetlen gyôzelmet aratott a legelszántabban ellenálló makacsságon is. Nem erôszakos kényszerítés, nem megvesztegetés, hanem szeretettel meggyôzés volt az ô fegyvere és ezt a fegyvert adta hatalmas pártfogójának és hívének, gróf Károlyi Sándornak és családjának kezeibe is, hogy ezzel a fegyverrel vívják ki vallásuk terjesztését s a felbomlott állapotok rendezését. Szóval és tetteivel minden pillanatban rámutatott arra, hogy a szeretet apostolainak törekvése és irányító elve nem az ádázul kíméletlen, késhegyig menô tusákban való harcolás, hanem az, hogy megértéssel kezet kell fogni, hogy a felizgatott lélek és a szenvedô test megtalálhassa nyugalmát és gyógyulását. Kelemen Didák atyának fenkölt szellemű tanítása, tanácsadása és nemes szívű magatartása követendô például szolgál a mai széthuzó, szerencsétlen viszonyok között is, amikor épen a vallási ellentéteket élezik ki magyar és magyar között azok, akik nem a közös boldogulást, hanem a zavarosban halászást tartják egyéni érdekeiknek megfelelôen szemeik elôtt.'' (Csák, i. m. 33.) Az Anyaszentegyház lábához borulva... Assisi Szent Ferenc Regulájának elsô fejezetében ez áll: ,,Frater Franciscus promittit obedientiam et reverentiam Domino Papae Honorio ac successoribus eius canonice intrantibus et Ecclesiae Romanae. Et alii Fratres teneantur Fratri Francisco et eius successoribus obedire.'' Vagyis: ,,Ferenc testvér engedelmességet és tiszteletadást ígér Honorius Pápa Úrnak és az ô szabályszerűen következô utódainak és a Római Egyháznak. És a többi testvér tartozik Ferenc Testvérnek és az ô utódainak engedelmeskedni.'' E szerzetesrendi fegyelem alapján, a Rendalapító összes követôi engedelmeskedni kötelesek az Egyház mindenkori látható fejének, a római pápának. A 2. fejezetben ezt olvassuk: ,,... Et nullo modo licebit eis de ista Religione exire, juxta mandatum Domini Papae..., semmiképpen sem szabad e Rendbôl kilépniök, a Pápa Úr parancsának megfelelôen..'' Vagy a harmadik fejezetben: ,,Clerici faciant divinum Officium secundum ordinem Sanctae Romanae Ecclesiae..., a papirendhez tartozók a zsolozsmát a római Anyaszentegyház elôírása szerint végezzék...'' A tizenkettedik fejezet pedig elrendeli, hogy a bíborosok közül egy legyen ,,... gubernator, protector et corrector eiusdem fraternitatis, ut semper subditi et subiecti pedibus eiusdem Sanctae Romanae Ecclesiae...'', vagyis irányítója, védnöke és fegyelmezôje legyen ennek a testvérületnek, avégbôl, hogy életüket mindig ugyanannak a római katolikus Egyháznak lábához alattvalókként és szolgákként borulva folytassák... Ezért térünk vissza Isten Szolgája életének ismertetésénél a mindenkori pápaválasztásra is, mert noha Kelemen Didáknak közvetlen személyi kapcsolata a pápai udvarral nem volt, mint esetleg rendi fôelöljáróinak vagy talán éppen az apostoli misszionáriusoknak, Assisi Szent Ferenc alázatos követôjeként a legteljesebb hűséget vallotta és gyakorolta Krisztus földi helytartói iránt. A Conti-családból származott XIII. Ince pápa 1724. március 27-én meghalt. Nehéz idôk járták, maga a konklávé is sokáig, 81 napig tartott, amely Orsini-Gravina Péter Ferenc bíboros herceget választotta meg pápának. A nép örömujjongásban tört ki ,,Fra Vincenzo Maria'' megválasztásakor, aki a XIII. Benedek nevet vette fel. Akkor már 52 éve volt bíboros, Rómában mindenki ismerte; arról, hogy bíbor köpenye alól kivilágított a durva dominikánus szerzetesi ruha... A legszegényebb is csak így szólította: ,,Fra Vincenzo Maria'', amikor alamizsnáért vagy tanácsért fordult hozzá. A Nápoly melletti Gravinában született 1649-ben; mindig domonkos kívánt lenni, és ezért 16 éves korában, pápai segítséggel legyôzve a hercegi család ellenkezését, Velencében novícius lett. Már 21 éves korában megbízták tanítással. Hamarosan bíboros lett és püspök. Szigorú felfogásával négy pápaválasztáson vett részt; XI. Ince pápa 1680-ban cesenai, azután beneventói érsekké nevezte ki. Kétszer tartott egyházmegyei zsinatot. Igen sok jót tett, méltán hívták második Borromei Szent Károlynak. Három kötetes teológiai művét 1728-ban adták ki. A pápai trónon is megtartotta korábbi egyszerűségét; szabályozta a papság életmódját; megszervezte a papnevelés ügyét intézô ,,Szemináriumi Kongregációt''. -- 1725-re meghirdette a 17. szentévet ,,Redemptor et Dominus noster'' kezdetű bullájával. (Isten Szolgája Kelemen Didák életében ez volt a második szentév, és az elsô mióta pap lett). A pápa személyesen töltötte be a kegyelmi év alatt a fôpenitenciáriusi tisztséget. Szándékában állott ismét gyakorlattá tenni a nyilvános vezeklést. A tatarozott lateráni bazilikában zsinatot tartott, amelyen üdvös határozatokat hoztak a püspökök és lelkipásztorok kötelességeirôl, a keresztény oktatásról, az ünnepek megszentelésérôl. Szentté avatta Keresztrôl nevezett Jánost, Nepomuki Jánost és VII. Gergelyt. Engesztelékeny lelkülete békét teremtett a Szentszék és több államfô között. Szentül élt, úgy is halt meg 1730. febr. 21- én, életének 80., pápaságának 6. évében. (L. Chobot Ferenc, i. m. 415-417.) Ha úgy tűnnék, hogy messze kerültünk Kelemen Didák életétôl, elég arra gondolni: szerzetesi fogadalmával vallotta és akarta, egyben gyakorolta is a teljes engedelmességet rendi és egyházi elöl járóinak. Az egyházi szervezet haljszálcsövességével a pápai intézkedés és személyes példa ereje az egész keresztény katolikus világba eljutott, és majdnem a lehetetlenséggel határos párhuzamot nem találni a legfôbb pápai rendelkezések és a hazai lelkipásztorkodás mikéntje között, esetünkben Isten Szolgájának apostolkodását is tekintve. Az általános szerzetesi hűséget, és Ferenc Atyának minden idôket tekintetbe vevô engedelmességét illetôen legyen elég arra a tényre rámutatni, hogy éppen a tárgyalt korban nem volt ismeretlen vagy ritka egy-egy ellenpápa feltűnése és letűnése, hiszen ,,Fra Vincenzo Maria'' is elôbb a ,,XIV. Benedek'' nevet akarta használni, de miután megvitatták, hogy De Luna Péter, aki a XIII. Benedek nevet viselte, nem volt törvényes pápa, a XIII. szám mellett maradt. (i. m. 416.) -- Kelemen Didák egyéniségének és lelkiségének titkát keresve, hogy felfedezése a mi számunkra is hasznos legyen, igazi mibenlétét az Istennel való kapcsolatában találjuk meg. Valódi nagyságát azonban csak akkor értékeljük, ha a számtalan akadályra gondolunk, amely erényének útjában állt. Mert igazán erényrôl van szó: a jócselekedetnek állandó ismétlésérôl, a jelen esetben Isten nyilvános tiszteletének biztosításáról az Egyház hívei részére. Evvel az elôjellel vezetjük be lelki gyermekének és munkatársának, Károlyi Klárának buzgó törekvését a kerelôszentpáli régi katolikus templom visszaszerzésében. A kerelôszentpáli templom használatba vétele A károlyi és baktai templom jogos visszaszerzése után -- Takáts Sándor leírása szerint: ,,Ez a siker felbátorította Haller grófnét, s pár év múlva már a Kerellô-Szent-Pál községben pusztán álló templomot próbálta megszerezni. Nagyobb akadályok itt sem állták útját; a faluban hétszer annyian voltak a katholikusok; a templom a Haller-család ôsi birtokán állt; a mestert és a prédikátort a protestáns esperesi gyűlés lopás és más bűnös tett miatt megfosztotta állásától s mást nem küldött helyükbe. Károlyi Klára egyszerűen lefoglalta a templomot, s katholikus istentiszteletet kezdett benne tartatni. A templomfoglalás ellen senki sem tiltakozott. 'Legkisebb ellenkezô szót sem hallottam csak az parasztságtúl is, -- írja a grófnô atyjának -- sôt estveli, reggeli imádságra az templomba el is kezdettenek járni s nagy figyelmetességgel hallgatván jelen voltak. De csak elhiszem, azon csendességben meg nem hadgyák, minden módon megvetik mesterségeket visszavételére, de reménlem az Szentlélek Úr Isten, ki eddig csudálatos kegyes gondviselésével igazgatta, kormányozta, megtartására is nyújt segedelmet. Mivel majd hét annyi az pápistaság Szt.-Pálon, mint az kálvinistaság, azon fundamentumon telyes reménségem van az Úr Isten kegyelmében, hogy törvényesen is ide ítéltetik. Már talán míg ôk nem mozgattyák, addig nem is kell nekem mozdítanom'. Óvatosságból azonban mégis írt a kancellárnak, bátyjának: Károlyi Ferencnek s másoknak, hogy vádoltatása esetén tájékozva legyenek az ügy felôl. Atyját is kéri, hogy vegye ôt oltalmába, s ha esetleg helytelenül cselekedett volna is, vigye jóra cselekedetit, Isten anyaszentegyházának terjedésére. Bölcs pártfogása sokat használhat neki mind Erdélyben, mind Magyarországban.'' (i. m. 272-273.) A kerelôszentpáli templomot a marosvásárhelyi minoriták igazgatták, és ôk lettek a Haller család házi lelkészei. Károlyi Klára grófnô ide ment férjhez. (Kelemen A. Közlönye, 26.) Kerelôszentpál Marosvásárhelytôl nyugatra kb. 18 km-re fekszik, Radnót felé. Északról országút határolja. Dr. Bíró Vencel piarista egyetemi tanár feljegyzése arról szól, hogy: ,,Györgyfalván a templomot visszaszerezte Károlyi Klára (Haller Gáborné); (én teszem hozzá: Haller János itt van eltemetve, az 'Erdélyi Katolikus Nagyok' 75. oldala szerint); ugyanô Szent Pálon kápolnát emelt a Méhes-tóból való csodás megmeneküléséért (Kerelô Szent Pál).'' Adalék ehhez a templomhoz: Orbán Balázs (1829-1890) székely festô, aki Lengyelfalván született és Budapesten halt meg, a ,,Székelyföld képekben'' c. műve (Bukarest 1971) 10. képén szerepel ,,Kerelô Szt. Pál a Maros mellett''. Elöl a lapos Maros-part, középen a templom és kastély, háttérben a hegyek. -- A 41. kép: ,,Gr. Haller kastély Kerelô Szent Pálon'' (emeletes, sok kéményű nagy épület). E területen járatos személy elbeszélése szerint: P. Fehér Atanáz, O.F.M. Conv., 1740. augusztus 15-én vette át az 1332- ben épült (!) és 100 évig ,,a reformátusoktól bitangolt'' (ô mondta így) templomot. -- Sok idôn keresztül (szerinte 1610-tôl 1700 közepéig) minoriták voltak a Haller-család udvari papjai. Hozzáfűzte: Károlyi Klára grófnô 1740-ben megfesttette a Pócsi Szűz Mária kegyképet annak emlékére, hogy a Mezôségben csodálatos módon megmenekült a Mezôméhesi tó beszakadt jegébôl (Mezôméhes -- MIHESUL DE CÎMPIE). A kép a kerelôszentpáli templom dísze. ,,Ismeretlen'' gyászbeszéd P. Kelemen Didáktól? P. Kelemen Didáknak tulajdoníthatunk egy gyászbeszédet, amelyrôl általában nincs említés sehol sem a munkái között. Ennek a beszédnek különös története a következô. Amikor Károlyi Sándor hitvese, gr. Szalai Barkóczi Krisztina 1724- ben, 53 éves korában, elhunyt, ,,az ô hideg teteminek a gyászos koporsóba való betételekor magyarországi Salvatoriana Provinciabeli Seraficus Szent Ferenc Fiai közül egy méltatlan Frater Superiorinak engedelmébôl, Szent Mihály havának harmadik napján 1724. esztendôben így praedikállott'', és a beszédet ,,Kassán az Academiai bötűkkel Frauenheim János Henrik által'' ki is nyomtatták, a címlappal együtt 13 oldalnyi terjedelemben. A címlap közepe táján tintával ezt a sort írták be: ,,Conventus Eperiesiensis Ord. Minorum S. Francisci Conventualium Ao. 1763'', ami nyílván a könyvtárra utal, ahol a kötetet ôrizték. A nyomtatott beszéd utolsó oldalán lent, a ciráda alatt, vagyis a lap sarkánál, ahol fordítani esedékes, nagy nyomtatott betűkkel az áll: 'MÁSO', azaz kezdôbetűi a következô oldal, -- ami azonban már egy másik nyomtatott beszéd címe --, szövegének: ,,Második Halotti Praedicatio, melyet ugyanazon jó emlékezetre méltó ritka példájú Méltóságos Grófné Asszonynak ô Excellentiájának gyászos pompája alkalmatosságával Károly Várában praedicállott Seraphicus Szent Ferencz Szerzetébôl való egy Minorita Barát, -- és azonnal következik az elôbb említett sajátságú kézírás azonos tintával: A.R.P.M. Didacus Kelemen --, majd folytatódik a nyomtatott cím: Nemes Felsô-Magyarország oszlopinak fô-fô rendeinek nagy frequentiájában Szent Mihály havának 25. napján, 1724. esztendôben.'' Véleményünk szerint, ez az 1763-ból származó kézírás a maga természetes egyszerűségében elégnek látszik a kelemeni szerzôség igazolására, ha egyéb kritériumot nem is keresünk, mint például éppen a közismert ,,egy Minorita Barát'' alázatos elrejtôzését a nyilvánosság elôl. -- A 32 oldalas beszéd külön tanulmányt igényelne. A kolozsvári minorita letelepülés Mint eddig, úgy a jelen pillanatban is hasznos forrásainkhoz megyünk, hogy adatokat merítsünk a minoriták kolozsvári letelepedésének történetéhez. Elsô forrásunk Dr. Csák, aki ugyan -- számunkra -- már ismerôs tényt emleget a következô idézetben, mégis kihagyás nélkül átvesszük az egészet, hogy ne szóródjék szét érdemes munkájának egysége. ,,Ebben az idôben az erdélyi részekre irányította a figyelmét, s működését is Erdélyben összpontosította, és bár igen nehezen indult a munkája, sôt elsô ízben nem is sikerült neki a kolozsvári minoriták klastromának a visszaszerzése, mert 'igen körmös kéznél' voltak a tárgyalások lefolytatásai, Kelemen Didák atya nem tágított a szándékától, hanem rendes szokása szerint más irányban is végezte istenes munkálkodását. Így 1724-ben befejezte az elhanyagolt besztercei rendház restaurálását, azután pedig Károlyi Klára grófnônek adott tanácsokat a Kerellô-Szentpál községben levô, pusztulásnak indult templom kézhez vételérôl. A templom egykor kat. templom volt s a grófnô örökölt birtokán állott, ez idôszerint azonban, bár a protestánsok elfoglalták, azoknak sem kellett. A mestert és prédikátort ugyanis az esperesi gyűlés elmozdította hivatalaiktól s másokat nem küldött helyettük. Így aztán Klára grófnô egyszerűen elfoglalta az elhagyott templomot és ismét kat. istentiszteletre szenteltette fel. 'Legkisebb ellenkezô szót sem hallottam csak a parasztoktól is, sôt estvéli s reggeli imádságra a templomba kezdettek járni s nagy figyelmességgel jelen voltak', írja levelében Károlyi Klára. Ezalatt Didák atyának Kolozsvárott megkezdett munkája töméntelen iratváltás és sok akadálynak elgördítése után végre kedvezô mederbe jutott. Régi tulajdonukba visszaköltözhettek a minoriták s a fáradhatatlan rendfô, amint a helyrehozott klastromba újra betelepítette a rendtagokat, 'könnyektôl ázott orcával, földre borulva mond hálát Istennek érdeme felett való nagy, jó kegyelmeért' s már ezenközben tovább nézve, új utakon új feladatoknak megoldását vállalja.'' (i. m. 34.) Ez ,,új útak új feladatai'' elôtt maradjunk még a kolozsvári történetnél, P. Kôhalmy Mihály Szevér tanulmányából véve e néhány sort: ,,A Farkas-utcai Mátyás korabeli templomot szerette volna Kelemen Didák elvétetni a reformátusoktól, a püspök is ezen a nézeten volt, de a bécsi udvar egyelôre elégnek találta azt, hogy legalább a fôtéri (Szent Mihály) templomot sikerült visszaszerezni az unitáriusoktól. Így elhuzódott a minorita letelepülés, a püspök meghal, utóda Mednyánszky lemond. Kelemen Didák rendfônöki megbízatása is lejár 1720. júl. 20-án, s csak 1723 augusztusban volt újra megválasztható. 1724. július 6-án már Gyulafehérvárt találjuk Didák atyát Demeter Márton káptalani helynöknél, ki a kolozsvári külvárosi Szt. Péter és Pál tiszteletére emelt templomot adja át a rendnek. (Ez a templom is 1716-ban került vissza a katolikusok kezére, mint a fôtéri, de nem katonai beavatkozással, mint a fôtéri (Steinville tábornok), hanem Lázár István közbenjöttével. A rendet ezen a helyen az 1725. április 18-án az új püspök, csíkszentmártoni Antalffi János báró püspöki tekintélyével és nagyobb pecsétjével, valamint aláírásával ellátott okmányokkal erôsítette meg. (Levéltár 12. és 30. K. 20. lap)'' {kép} Kolozsvár: a minoriták Szent Péter és Pál plébániatemploma. Knáisz Mihálytól vesszük a következô szöveget (i. m. 375.): ,,Conventus Claudiopolitanus ad Sanctos Apostolos Petrum et Paulum. - - In Libera Regiaque Civitate Claudiopolitana, Dioecesis Transylvaniensis, habuisse olim sacrum Ordinem Fratrum Minorum S.Francisci Conventualium Conventum communis fert opinio, et testatur sigillum ovalis figurae cerae rubrae impressum cum inscriptione: Sigillum F. Minor. G.D.E. Conventus Kolosvár, quod de facto quoque extat, verum cum omnibus juribus, possessionibus, proventibus et Ecclesia est de facto prae manibus Calvinistarum ibidem Collegium habentium. Cum itaque ob defectum documentorum Litteralium moraliter impossibile visum fuerit illum a manibus actualium possessorum eripere, hinc anno 1724. die 10. Mensis Decembris dictus sacer Ordo introductus est postliminio Claudiopolim ad suburbium vulgo Külsô Magyar Utcza dictum penes Ecclesiam Sanctorum Apostolorum Petri et Pauli adhuc anno 1716. die 15. Februarii ab Arianis receptam, assignata Patribus per Reverendissimum Dominum Martinum Demeter, sede Episcopali vacante Generalem Vicarium, dicta Ecclesia Sanctorum Apostolorum Petri et Pauli cum suo fundo in quo Conventus est aedificatus. Quam sacri dicti Ordinis introductionem, Ecclesiae praefatae cum suo fundo collationem postea Illustrissimus ac Reverendissimus Dominus L. B. Joannes Antalffy Transylvaniae Episcopus Auctoritate Episcopali roboravit et confirmavit Diplomate in forma consueta et simplici papyro, sigillo usuali et proprii nominis subscriptione munito, quod incipit: Nos L. B. Joannes Antalffy etc., prouti etiam Excellentissimus, Illustrissimus ac Reverendissimus Dominus L. B. a Sorger prioris in Episcopatu successor anno 1730. die 19. Julii, ac demum feliciter regnans Augustissima Imperatrix et Regina Hungariae ac Princeps Transylvaniae Maria Theresia una cum aliis omnibus domiciliis eius Ordinis in Transylvania in suam Regiam Protectionem recepit, dato Diplomate Regio in papyro regali, sigillo Chartae impresso, quod incipit... Ex cujus benignissimo annutu Regio ac facultate et cooperatione Dioecesani anno 1766 dicti Patres Minoritae Conventuales Claudiopolitani ex suburbio solemniter intrarunt in urbem ad domum proprio aere comparatam in platea vulgo Közép Utcza sitam, Henterianam vocatam, inibique domum adcommodam religiosa habitationem efformarunt, et Ecclesiam sat amoenam cum adjutorio piae Memoriae Mariae Theresiae Reginae Hungariae aedificarunt. Retenta tamen etiam Ecclesiae Sanctorum Petri et Pauli, suburbanae administratione.'' Hogy teljes legyen Knáisz kronológiája a kolozsvári Szent Péter konvent felôl, 1724-tôl 1764-ig felsoroljuk az ottani elöljárókat: P. M. Joannes Bapt. Orbai Praesidens; P. M. Antonius Spurger, Orbai; Leopoldus Auer; Orbai; P. M. Basilius Frenk, Nicolaus Bodó; Frenk; Auer; Frenk; Aegidius Ádám; Tóbiás Ferentzi; Januarius Lengyel (1744); P. M. Samuel Felszegi (1745); Wenceslaus Duranner; Stephanus Szabó; Modestus Gyôrffi; Adalbertus Tajti; Valentinus Bodósi; Pacificus László; Stephanus Szabó; Joannes Sándor; Pancratius Páll; P. B. Bertholdus Vittmann (1764). (i. m. 377.) Hivatalos és hiteles résznek tekintve Isten Szolgájának e fontos tartományfônöki és lelkipásztori munkájáról szóló ismertetést, el nem mulaszthatom, hogy a közelmúltban (1973-ban) látott (és lemásolt) két hosszú oldalt szó szerint ne idézzem, amint következik. 'De Instituti Ordinis Minorum Convlium ortu et progressu in L. Regia Civitate Claudiopolitana in Transsilvania: Anno ab Incarnatione Domini 1724. Ecclesiam in Suburbio vulgo Külsô Magyar utza in medio plateae situatam a Conventu Minorum Convlium tunc temporis per regiam (?) viam separatam, honoribus SS. Aplorum Petri et Pauli Sacram, quondam ab Arianae haereseos Sectatoribus diu possessam, sed tandem Deo mirabiliter disponente Anno 1716 die 15. februarii ab iisdem Arianis receptam, et R. Catholicis restitutam obtinuit Ordo Minor. Conv. cum domo Parochiali una cum fundis bonisque mobilibus ad illam pertinentibus Anno 1724 die 10 Decembris Sede Eppali vacante, annuente Venerabili Capitulo Albae Carolinensi sub Vicario Generali Rdssimo Dno Martino Demeter, per quem primus solemniter ad dictam Ecclesiam Domumque quondam Parochialem in fundo eiusdem Ecclesiae existentem introductus et installatus est nomine Sacri Ordinis A.R.P. Joannes Baptista Orbán Anno et die ut supra.'' 1725. IV. 18-án Antalffi János de Csík Szent Márton a rendet és plébániát megerôsítette; utódja, ,,D.L.B. a Sorger'' 1730. VII. 19-én szintén. Meglátogattam a Kolozsvár-Szentpéteri plébániát. Szinte már a város központjából látszik a karcsú tornyú templom a mai Lenin sugárút végén (Cluj - Kolozsvár, Bul. Lenin 136, Biserica Sf. Petru). Jó 15 perc alatt gyalog is kiérni. Kert közepén áll; a középsô kertkaput szép szoborcsoport díszíti. ,,Tíz év története'' (1923-1933), ,,Megemlékezés a Kolozsvár-Szentpéteri Egyház múltjáról'' c. fejezetében ezt olvastam: ,,A Szentpéteri r. k. plébánia Kolozsvár-Alsóváros egy részét foglalja magában. Híveinek száma 2000 körül van. Ezek nagyobbrészt kisiparosok, gyári alkalmazottak, munkások és napszámosok. A plébánia területe vallásilag nagyon megosztott. Erdély 'vallási specialitása' különösképpen jut itt kifejezésre. A Szentpéteri egyházközség múltjára vonatkozólag hiányos és kevés adat áll rendelkezésünkre. Az egykori okmányok és följegyzések tanúsága szerint már 1453 elôtt létezett. Az 1453. és 1466. évekbôl vannak okmányok, amelyek azt bizonyítják, hogy ez az egyház hajdan önálló fôegyház. volt, s a nép plébánosát szabadon választotta. Rendkívül sok változáson, nehéz küzdelmen és kemény viharokon mehetett át 1725. IV. 18-áig, amikor Br. Antalffy (sic) János püspök a város ezen részében 1724-ben letelepedett minorita szerzetes rendnek adta át (hozzáfűzöm: l. Knáisz 376) ideiglenesen használatra a templomot és egy házat a hozzátartozó földekkel. A minoriták 1765 április havában (Knáisz szerint 1766) a belvárosba költöztek, azonban Szentpéteren két atyát voltak kötelesek tartani Isten igéjének hirdetése végett. Ezek ellátásáról azonban a Rend gondoskodott. A minoriták elköltözésével üresen maradt rendházat a Sz. Erzsébet Aggház megvásárolta és 1818-ban a Szentpéteri Egyház az Aggházzal egyesült. Az akkori templom zsindely fedelű, deszkaboltozatú, roskadozó, igénytelen külsejű volt. 1844-1846-ban kôbôl és téglából a mai díszes (láttam a mértékét: 40 x 13 m.), szépen kiképzett, neo-gótikus templomot építették. 1841. VI. 29-én szentelte fel Kedves István kolozsvári plébános Sz. Péter és Sz. Pál Apostolfejedelmek tiszteletére. Azóta Konrád Konrád, Kréter Gergely, Vlahovits Máté, Kadnatics Amandusz, Miháli Albert és Bardotz Sándor minorita atyák teljesítettek papi szolgálatot a szentpéteri templomban. Önálló plébániává nagyméltóságú és ft. Gr. Majláth G. Károly erdélyi püspök úr tette 1901. június 17-én kelt 2359. sz. kegyes leiratával.'' A fenti adatokhoz csatolom Ft. Dr. Barát Béla kolozsvári pápai prelátus, kanonok, plébános és fôesperes úr (1973. aug. 20-án mondott) néhány szavát: A Kolozsvár-Szent Péter külvárosban minorita ,,Cappellanus Expositus'' működött, természetesen a kolozsvári minorita rendháztól függôen, egészen 1901-ig, mikor Szentpéter önálló plébánia lett, és a minorita atya (sic) elhagyta. A ,,Transfiguratio'' konventuális templom Mária Terézia idejétôl és jóvoltából 'helyôrségi templom' volt. Johann Eberhard Blaumann, egy bevándorolt német mester (aki inkább szobrász volt, mint építész) műve a minorita templom homlokzata (1780- 1784); az érett barokkot képviseli. A homlokzat nem szögbetört, hanem enyhén hullámzó; a középsô rész a toronnyal elôreível, az ajtók és ablakkeretek egyszerűek. (Dr. Balogh Jolán: Kolozsvár műemlékei, Budapest, 1935) A Kolozsvár-Belvárosi templomunk A (volt) minorita templom homlokzatától jobbra esik az egybeépített, hétablakos konvent. Ennek közepe táján nemesi címer (Preot Ion Bunea görögkeleti lelkész és cikkíró tanulmányából úgy látom: Haller János erdélyi kormányzóé), fölötte a ferences címer. -- Bent az udvar olyan, mint az enyedié: emeleti nyitott deszkafolyosóval (de ez a kolozsvári udvar nem a templomtól balra fekszik, mint a nagyenyedi, hanem jobbra, hiszen maga a rendház is ebben az irányban épült). A régi cellák ma magánlakások, a lépcsôházban fönt nagy kereszt! A kapu alatt több magyar név a lakók névtábláján. A templom fôoltárképe -- a mai képállvány mögött -- Urunk színeváltozását ábrázolja. A templomhajó egyik színes ablaka: Árpádházi Szent Imre, a másik: Páduai Szent Antal. Amikor átvették tôlünk a görög katolikusok, a mai képállvány miatt a két barokk mellékoltár kikerült a templomból, és ma a lugosi minorita plébániatemplomban áll. Az egyik -- ismétlem, ma Lugoson -- Assisi Sz. Ferencet mutatja (olajfestmény vásznon), amint a Szűzanyától térdelve átveszi a kordát, míg fölöttük a keresztjét átölelô Üdvözítô alakja. A másik mellékoltár képe a liliomos Páduai Sz. Antal, a karján Jézuskával. Mindkét barokk oltár művészi faragású, és a lugosi templomunk szentélyétôl jobbra-balra szolgál a hívek épülésére. A sekrestyében érdeklôdtem az ott levô lelkésztôl a templom története felôl. Készségesen elmagyarázta, majd tanulmányát mutatta: Preot ION BUNEA: ,,Din Istoricul Bisericii 'Schimbarea la Fata -- Cluj'', az ortodox folyóiratban (,,Mitropolia Ardealului''). -- Kolozsvárott a belvárosi minorita templom kriptájában 1834-ig temetkeztek, amikor a kolerajárvány miatt úgy ott, mint általában a város belterületén ez megszünt. Fôleg ,,örmény'' katolikus családok választották temetkezési helyül. Általában barokk és empír sírkövek láthatók (Vicol, stb.). -- A díszes, színes templomablakok Haller János erdélyi kormányzó családi címerét mutatják; patrónusa volt a minoritáknak a XVIII. sz.-ban; de szerepel a minorita ferencrend címere is barokk keretben. -- Ez a templom 1930-ban görög katolikus székesegyház lett, majd 1948-ban átment a román ortodoxok birtokába. Kolozsvár (németül Klausenburg, románul Clusiu és Cluj), a XII. században ilyen neveken szerepel: Clus, Clos, Culus, Colos (1173). -- Kolozsvár latin neve ,,Claudiopolis'', ez azonban aligha utal Claudius császárra. A római kori város neve Napoca volt; a középkorban Klausenburgnak, Kluzsvárnak, Kuluzsvárnak nevezték, s innen ered a román Cluj is. Ez pedig inkább a latin ,,claudere'' igébôl eredhet. Vagyis a gyepű mellett álló határváros lehetett a XI. századi Kolozsvár, mint a nyugati széleken Kapuvár (Sopron m.). Érdekes, hogy a mai Burgenlandban, Németújvár közelében van egy kis település, melynek neve a magyar idôkben Kiskolozsvár volt, német megfelelôje pedig Glasing. (Így Kiss K. Ernô sümegi tanár). Kolozsvár a Bihar hegységtôl 30 km-nyire a Kis-Szamos két partján terül el, kis részben a Fellegvár (411 m) lejtôin és aljában, nagyobbrészt a Szamos jobbparti lapályán (349 m). Az 1894- ben Kolozsmonostorral egyesített város több km-re húzódik dél felé, elfoglalva a dombok egy részét a Házsongárd nevű kertek felé. -- Utcái közül a Magyar utca északkeletnek a várost ÉK-DNY irányban két részre osztja; a felsô végén már messzirôl látszik a Szent Péter templom, az úttól jobbra található a Sz. Erzsébet aggház. A város szívében a Sz. Mihály templom (1396-1432), 80 méteres tornyával (XIX. sz.) a középkori építészet jeles alkotása. Mellette Mátyás király szobra -- itt született 1440. II. 23-án --, Fadrusz János műve 1902-bôl. -- A plébánialak 1550-bôl. -- Művelôdési központ ôsi idôk óta, a tudomány, művészet, irodalom számos otthonával. Kolozsvár helyén már a dákok alatt létezett település, municipium, ami késôbb ,,colonia'' lett Márk Aurél idejében. E római város omladékain keletkezett, a korábban épült Klusvár körül, 1178 táján az új helység, amely 1270-ben város lett. Földrajzi fekvése és sok tekintetben kiváltságos helyzete megmagyarázza fontosságát. Középeurópa jellegzetes képét viseli magán, az igazságügy, kultúra és politikai élet számos központjával. -- A bencés monostor a város közelében I. Béla király idejétôl (1061) hites hely lett. -- A hitújításkor egészen magyarrá vált, nagyobbára az unitárius hitet fogadva el. A magyar nemesség és értelmiség központjává 1569-tôl vált. Fejlett ötvösipara következtében ,,Kincses Kolozsvár'' nevet nyert. Noha nem volt az erdélyi fejedelmek székhelye, mégis mintegy 80 országgyűlést tartottak benne. Sokat szenvedett politikai villongásoktól, egészen Rákóczi harcaiig. Innen indult el 1687-ben Károly lotaringiai herceg Erdélynek a törököktôl való visszahódítására. Az erdélyi önálló fejedelemség megszüntével, 1687(1690)-ben (Isten Szolgája P. Kelemen Didák a fejedelemségben született) a német kormány Nagyszebent kezdte dédelgetni, s a fôkormányszéket oda helyezte, ami csak 1790-ben került vissza Kolozsvárra, amely ekkor az erdélyi részek tényleges fôvárosa lett. -- Diétát, országgyűlést 1737-ben is tartottak Kolozsvárott, az év szept. 28-án. Plasztikussá teszi a kolozsvári minorita történetet, amelynek nyomatékot ad a fentiek alapján Kelemen Didák restaurációs buzgósága, ha egy-két magánforrásból származó adattal bôvítjük, mint említett sümegi barátom, Kiss K. Ernô tanár úr közlésével: ,,A minorita múlt azonban sokkal elôbb kezdôdött Kolozsvárott Kelemen Didák alapításánál. A Farkas utcai híres gótikus református templom, mely a mohácsi vész idején épülhetett (egykori történelem tanárom, a piarista Bíró Venceltôl hallottam így), ugyancsak minorita eredetű. Ezt 14-15 éves koromban mondta nekem egyszer az akkori kolozsvári (azt hiszem, utolsó) házfônök, ti. hogy minorita alapítás. Ô már a sekrestyébe szorult; s ugyancsak itt lakott, már talán nem is házfônöki minôségben, Balogh tisztelendô úr -- keresztnevére nem emlékszem --, az utolsó kolozsvári minorita pap. Nemsokára aztán a konkordátum értelmében a szamosújvári gör. kat. püspökség birtokába kerültek az egykori minorita javak, mármint a XVIII. századiak.'' (Sümeg, 1973. okt. 25.) Kelemen Didák restaurálja a besztercei templomot és rendházat Nem kerülte el figyelmünket, hogy Isten Szolgája a kolozsvári letelepüléssel csaknem egyidejűleg befejezte az elhanyagolt besztercei rendház restaurálását. (Csák, i. m. 34.) Knáisz Mihály ,,Conventus Bisztricziensis ad Sanctum Joannem Nepomucenum'' cím alatt ezt írja: Bisztricii in Transylvania Monasterium fuisse datum ab Episcopo Transylvaniae pro Minoritis anno 1336, scribit supra laudata Synodus Paszmaniana, ast injuria temporum amissum et primum anno 1724. in die Transfigurationis Domini nostri Jesu Christi, zelo et opera Excellentissimi Domini Generalis L. B. Philippi de Langlett postliminio introducta est sacra Religio Minorum S. Francisci Conventualium in dictam Civitatem Bisztricziensem, assignato Patribus dicti Ordinis per Magistratum Civicum Monasterio antiquo ruinato cum sua Ecclesia deserta pariter, et ruinata, quae munificentia titulati Domini Generalis una cum Conventu restaurata est et statim Ecclesia Militaris esse et vocari coepit...'' (i. m. 373.) Így a már 1336-ban meglevô, de az idôk mostohasága miatt tönkrement minorita templomot és szerzetes házat Langlett tábornok 1724-ben, Urunk Színeváltozásának ünnepén a konventuális ferencrendieknek visszaadta; ezek egyiket is, másikat is kitatarozták, és megkezdték a lelkipásztori munkát, akkor fôleg a helyôrség lelki ellátását, amit hiteles okmánnyal 1739. október 24-én a császári-királyi fôlelkész végleg jóváhagyott. Ez engedéllyel -- többszörös áttétel után -- ,,hodiedum utuntur Patres Minoritae, ac ibidem in magna licet paupertate in medio Saxonum Luthero addictorum Domino famulantur'', ,,mindmáig élnek a minorita atyák, és ugyanott, noha nagy szegénységben, a Lutherhez pártolt szászok között szolgálnak az Úrnak'', -- méltatja Knáisz a szerzetesek lelkesedését könyve megjelenésének esztendejében, 1803-ban. Érdemes látni a tôle felsorolt elsô elöljárókat is; 1724-1744 között: P. M. Antonius Spurger, Praesidens; Leopoldus Auer; Sylverius Borbás; Georgius Szihelszki; Dionysius Kováts; Bertholdus Bhör, Guardianus; Wenceslaus Heintz; Ivo Griesbacher; Wilhelmus Meltzer; Wenceslaus Duranner. Földrajzilag Beszterce 361 m. magasan fekszik a tenger színe fölött a Beszterce folyó jobb partján, igen szép völgyben a Bukovinába vezetô országút mentén. Egyike Erdély legrégibb és legszebb városainak, amelyet régi bástyafalak és tornyok romjai öveznek. A magyar királyok által (állítólag a Szepességrôl) oda telepített németek, ,,szászok'' alapították. Német neve Bistritz. Elôbb mezôváros, késôbb nagyforgalmú kereskedô várossá fejlôdött. Okmányokban elôször a XIII. században szerepel. A tatárjáráskor elpusztult. Magyar fôúri székhely lett 1330-ban. -- Hunyadi János is Corvin Mátyás idejében annyira megerôsödött a tekintélye és fontossága, hogy kereskedelme Danzigig és a Fekete-tengerig ért. A mohácsi vész (1526) utáni háborúkban sokat szenvedett, és többször cserélt gazdát; az 1857-i tűzvész elpusztította, de csinosan felépült. -- Beszterce-Naszód megye e neves városa Kolozsvártól északkeletre kb. 80 km-nyire fekszik a Kelemen havasok felé. Egy Sajó nevű patak folydogál tôle délre, míg nyugati irányban úgy 25 kilométerre Bethlen község található. Evangéliumi szelídséggel a luteránusok között Knáisz Mihály Cronologiájának iménti néhány szava, hogy a besztercei szerzetes lelkipásztorok nagy szegénységben folytatták munkájukat az ottani luteránus felekezetű szászok között, Isten Szolgájának állandóan gyakorolt szeretetére vall, amit tartományfônöki tisztsége alapján a munkatársaktól is megkívánt, mintha csak azt mondta volna nekik: Ugye, Atyafiak, Testvérek, nem vonhatjuk meg tôlük a katolikus hit tanítását és vigaszát, még akkor sem, ha nem találkozunk teljes megértéssel közöttük?! Kelemen Didák tôle telhetôen kereste a közös kiengesztelôdést, a katolikus-protestáns ellentét megszüntetését, ámbár olykor kénytelen volt belátni, hogy szándéka nem járt a várt sikerrel. Errôl Takáts Sándor röviden ezt mondja: ,,Térítési munkája különösen a magyar vidékeken mutatott fel nagy eredményeket. 'A magyarok -- írja egyik levelében Károlyinak -- hajlandóbbak a megtérésre, mint a szász lutheránusok. Jobb szeretünk magyar helyeken letelepedni, mint lutheránus tót helyeken, ahol meg nem élhetünk.'' Nyilvánvaló: e puszta megállapítás a tényleges helyzeten kívül a felelôs elüljáró gondoskodására és kötelezô elôrelátására vall szerzetestársaival szemben, és nem a saját személyének féltésére. Mindenki tudta róla, hogy a legteljesebb szegénységben. él. Az örök igazságok terjesztése során az Egyház nem alkalmaz semmiféle erôszakot. Senki sem tiszteli a lelkiismeret szabadságát jobban, mint az Egyház, Krisztus tanítása nyomán: ,,Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok onnan. De ha valahol nem fogadnak be titeket és szavatokra nem hallgatnak, menjetek el onnan és vádképpen ellenük a port is rázzátok le lábatokról.'' (Mk. 6, 10-11) Érhetô Isten Szolgája szerény kifejezése is a megtérésre való hajlandóságról és a ,,meg nem élhetés'' felôl, minthogy az apostolkodásban haladni kellett, nem megrekedni; de meg azért is, mivel méltó a munkás az ô bérére (Lk. 10), Krisztus szava szerint: ,,Megérdemli a munkás a maga bérét. Ne járjatok házról házra. Ha betértek egy városba és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek...'' Jutalomra és kényelemre nem számítottak se az apostolok, se a késôbbi evangéliumi megvetôk, pusztán a megélhetés és lelkipásztori tevékenység emberi alapfeltételeit tartották szem elôtt. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Keresztély Ágost halála után alig telt el egy hét, és 1725. szept. 1-én már meglett az utód Esterházy Imre személyében. Kineveztetése nem keltett különösebb meglepetést, mivel tudták róla, hogy kedvelt embere a bécsi udvarnak, és elôdje is nagyra becsülte. Ô és elôkelô rokonsága hozta ki a pálos kolostorból, és mivel népszerű volt, a magyarság körében általános öröm fogadta a prímási széken. Annak a nemzetségnek volt egyik hajtása, mely mindig teljes vértezettel szolgálta hazáját, nemzetét. A vér nem változhatott benne vízzé, és a magyar eredetű pálos szerzetesrend szellemével nemesítve, biztosítékot nyújtott arra, hogy maradéktalanul megadja, ami Istennek jár, de azt is, amivel nemzetének, illetve uralkodójának tartozik. Elôdje idegen földrôl került hozzánk, de a ,,magyar levegô'' mienké tette; ô ôsmagyar televénybôl fakadt; Keresztély Ágost a katonai pályáról tért át az egyházi szolgálatra, majd a politika daruin emelkedett fel a magyar egyházfôk élére; Esterházyt a kolostori élet kedvelt magányából hozta ki felettesi bizalma és vitte elôre; amaz elérte a bíborosi méltóságot, emez csupán az érseki palliumot... Ezt is soknak találta, ezért használta késôbb is aláírásainál a ,,Fráter Emericust''. Esterházy Imre a váci, zágrábi és a veszprémi püspökség után érte el az esztergomi érsekséget. Az Esterházyak családi törzsérôl polgári vonalon is kiváló ágak növekedtek, mint Miklós (Pázmány Péter kortársa) és Pál, a Magyarok Nagyasszonyához szóló ima ihletett szerzôje. Családjaikból jutott katonai és államügyi pályára, egyházmegyei és szerzetes papi hivatásra. ,,Fráter Imre'' a török ármádiának magyarországi pusztításai miatt Horvátországban végezte el a filozófiát, onnan elöljárói Romába küldték, minthogy a pálosok a Monte Celio-n fekvô kolostorukat a mellette levô Santo Stéfano Rotondo templommal együtt átadták a jezsuitáknak és ennek fejében három növendékük a Germanicumban végezhette teológiai tanulmányát; ennek befejeztével 1688-ban pappá szentelték. Otthon filozófiai, majd teológiai tanár lett, azután remetei perjel. Nemzetiségi megértése következtében a máriavölgyi nagykáptalan 1702-ben ôt választotta meg általános rendfônöknek. Ezt az említett püspöki kinevezések követték. Megfeszített erôvel dolgozott ,,pro aris et focis'', ,,templomokért és tűzhelyekért'' és amikor Magyarország elsô fôpapja lett, még inkább erre fordította minden gondját és erejét. A kolostori iskola különbözô fokain megtanulta az önfegyelmet, elôzetes püspökségei idején pedig bele gyakorolta magát az egyházkormányzásba. A kánoni látogatást gondosan elvégezte, és ekkor tapasztalta, hogy még mindig sok községben vannak idegen kézben az egykori katolikus templomok és tartozékaik. Ezen a ponton ô sem tudott engedékenyebb lenni, s felsôbb jóváhagyással kilenc helyen sikerült a katolikus vallást megerôsítenie. A felekezetek ezt felpanaszolták, de fôleg a Carolina Resolutio megszűkítései bántották ôket. Esterházy Imre esztergomi hercegprímás a törvényes rendelkezésektôl nem térhetett el, noha emberi megértést érzett a panaszosokkal szemben. A katolicizmus érdekében új plébániákat létesített fôegyházmegyéjében, számszerint huszonkettôt. Nagy súlyt fektetett a papi hivatások minôségére, a lelkészségek korszerű vezetésére, a templomi istentiszteletek rendjére, a szentségek kiszolgáltatására, a papság fegyelmi és a hívek vallás- erkölcsi életére. Szükségesnek tartotta, hogy a hívek kezébe könnyen érthetô hittankönyv, ,,katekizmus'' kerüljön. Hogy hasznos határozatai nem lettek országos jellegűek, mások egyházjogi kiváltságain és az ismét kiütött pestisen múlt. Egyházfôi kormányzása idején, az említett plébániákon kívül, más hetven templom frissült fel az ô jóvoltából. Bôkezűségét éppen így élvezték a szegények, özvegyek, árvák, akiknek gyámoluk volt. Ha segélyezésükre nem lett elég jövedelme tetemes része, elzálogosította mellkeresztjét és aranyláncát. Rendszeresen látogatta a menhelyeket, kórházakat, börtönöket, hogy vigasztaljon, a kétségbeesést megszüntesse. A felebaráti szeretetben ísteni Mesterét követte... Mielôtt az örökkévalóság útjára lépett volna, 1745 nyarán elzarándokolt Máriazellbe, Pozsonyból. Bécsben az uralkodónô, legszűkebb környezetével, fogadta. Zellben harangzúgás között lépett be a kegyhelyre. A fáradt és beteg zarándok kitárta szívét- lelkét az Istenanya elôtt, az ajándékul hozott aranykehellyel szentmisét mutatva be. Pozsonyban halt meg 1745. december 6-án. (L. Dr. Meszlényi Antal: A magyar hercegprímások arcképsorozata (1707-1945), Szent István Társulat, Budapest, 1970, 50-75.) Kelemen Didák aradi canonica visitatiója P. Dr. Monay Ferenc, ,,Adatok...'' c. művében (51. o.), felemlíti P. M. Kelemen Didák aradi hivatalos látogatását e második tartományfônöksége alatt; az évet 1725-re tehetjük. Alkalma nyílt megismerni a Tisza-Maros háromszög lakosságának vallási elhagyatottságát, tehát megindította az eljárást rendtársainak letelepítésére Szegeden. Ez egyházjogilag szokásos canonica visitatióról nincs más említés a kéznél levô könyvekben, de történetírónk alapos tájékozottsága a minorita ferencrend annáleseiben bátran elfogadhatóvá teszi. Ô maga Aradon lelkipásztorkodott, hosszú ideig plébánosa volt, ott lett kétszer is tartományfônök, és onnan került Rómába mint generális asszisztens, majd apostoli gyóntató a Szent Péter bazilikában; otthonos és járatos volt Arad egyháztörténelmében. Az aradi letelepülés mikéntje álljon itt az Aradon, ,,Tipographia Vasárnap 1931'' megjelent ,,Schematismus almae Provinciae Transilvaniae Ordinis Fratrum Minorum Conventualium pro anno Domini 1931'' 19. oldaláról: ,,Conventus in Arad ad S. Antonium Patavinum. -- Turcarum tyrannide oppressa paceque Karlovicziensi a. 1699 inita, oppidum quoque Arad christianis restituta est, ubi fidelium, P. Camillus Höfflich Ordinis nostri, legionis Principis Lichtenstein capellanus castrensis, curam suscepit, ecclesiam conventumque parvum a. 1702 propriis expensis aedificare coepit: Fratres non solum curae animarum, sed et iuvenum aeducationi sollertes incumbebant ita, ut iam a. 1715 scholae elementares, a. 1745 vero gymnasiales lycealesque eorum opera ibidem apertae sunt. Directionem quamvis harum scholarum a. 1873 status ipse assumpsit, nostris tamen cura animarum catechesisque in scholis liberam animos sanctificandi pandit viam. Ecclesia et conventus vetustate fatiscentes in memoriam centenarii curae pastoralis secundi, annis 1902 et sequentibus, agente potissimum Ministro tunc Provinciali P. M. Cyriaco Csák, ipsius Conventus sumptibus, a fundamentis, ex novo aedificati sunt, quibus anno a felici transitu Patriarchae Seraphici Septies centesimo, Domus culturalis pro litteris christianis et bonis artibus colendis, cum officina quoque tipographica bene instructa, adiuncta est. Parochia in ipsa civitate numerat fideles 28.625 in suburbio Gradiste 2.435, in Andrei-Saguna 637, universim 31.697.'' - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Akár Kolozsvárról ment Kelemen Didák tartományfônök Aradra, akár Nyírbátorból, az út ,,légvonalban'' mindenféleképpen 190-200 km, tehát erôre és idôre volt szüksége célja eléréséhez... ,,Az elmondottak életének csak egyes mozzanatait világítják meg, mert csak valamivel is részletesebben ismertetni életét, rövid közleményben nem lehet. A gondolkodó elme nem tudja megérteni: honnan vette a rengeteg tevékenységéhez az idôt, erôt? Mikor pihent, hogy erôt gyűjtsön az újabb megeröltetéshez? Csak a Mindenható kegyelmével lehet magyarázni szakadatlan életküzdelmeinek kibírását.'' (Kelemen A. Közlönye 24.) A lélek porhűvelye, a test, szinte átszellemült, képes lett legyôzni akadályokat, amelyek rendszerint útjában állnak a cselekvésnek. Az önmegtagadás, a szívtisztaság, Isten és az emberek szeretete engedelmessé tette a ,,szamár testvért'', ahogy Assisi Ferenc hívta a lélekhordozó halandó testet. Így kellett lennie, egyébként valóban nem értenôk a fáradalmak és áldozatok nagyságát. Egyébként sem könnyű az élet és kegyelem hôseinek nagyságát felmérni. Isten Szolgája aszketikus élete Ha Isten Szolgája életét egyéni sajátosságában vizsgáljuk, szembeötlik, mennyire utánozhatatlan módozatokat használt, tudatosan vagy tudatlanul, amelyekkel magábaszállásra késztette a kortársakat, meghódította ôket a keresztény tökéletességnek; személyi adottságai, a kegyelem segítségével, ritka hatással voltak mindazokra, akikkel kapcsolatban állott. Isten kegyelme emberi mivoltunkat emeli magasba; aki több természetfeletti értékhez akar jutni, annak természetes képességeit is kamatoztatnia kell; aki igazi vagy igazabb emberségre törekszik, az már az életszentség felé halad. Ez általános tapasztalati tény felemlítésekor egyúttal helyet kíván e fejezetben Dr. Csák méltató szava Kelemen Didák lemondásairól, önmegtagadásairól. ,,Testi élete nélkülözésekkel teljes, aszkétikus. Nehéz térítô útjára gyalog járt, miközben szegényes házak kamráiban, sôt istállóiban keresett éjjeli szállást. Amit pedig a pestisek alkalmával irgalmas útjaiban szenvedett, azt csak az foghatja fel némileg, aki a pestises vidékek szörnyűségeit, melyeket mi is ismertettünk, csak futólag is elolvasta. Otthona a legtöbb rendházban -- primitiv, semmi kényelmet nem nyújtó, sôt még az egészségre is káros, alápincézetlen, sokszor padozatlan cella. Ágya kemény deszka, vagy puszta föld. Rendes ágyhoz csak akkor jutott, mikor nagyúri ismerôsei meghívták magukhoz, de akkor is többnyire az ágy mellett, a padozaton aludt. Táplálékban kenyéren és vizen kívül alig volt része. A zsíros ételeket különbözô böjtök ürügye alatt visszautasította és csak ritkán, ünnepnapok alkalmával, vagy utazás közben evett kenyere mellé szalonnát. A csemegéket, mint fényűzô ételeket, kerülte, és ha ilyen félét ajándékba kapott, kiosztotta betegei vagy idôsebb rendtársai között. Csakis vizet ivott, csak akkor, mikor ereje már fogytán volt, fogyasztott egy kevés bort, de akkor is a javát betegeinek osztotta el, ô maga pedig a kevésbé jó minôségűt tartotta meg magának. Még ruházkodásában is sanyargatta testét. Gyakran még az idôjárás ellen sem védekezett eléggé, mert ha ruhátlan szegényt látott -- saját ruháját ajándékozta neki, nemhogy csak egy tartalék ruhadarabot is félretett volna magának, úgy, hogy barátjai, jó ismerôsei kényszerítették reá a legszükségesebb ruhadarabokat. Minél kevesebbet gondolt testével, sôt azt szándékosan, egészségének veszélyeztetéséig is elhanyagolta, annál nagyobb gondot fordított lelkére, mert erôs, megingathatatlan hittel hitt a teljes Szent- Háromság egy Istenben. Hitte, hogy az idô és annak minden vonatkozása úgy a legnagyobbszerűnek, mint a legparányibbnak is -- ezen Vrökkévalóságon nyugszik, ahol a pogány Erônek uralma nemesebb fensôségnek, a Szentségnek ad helyet. Tehát hitte, hogy a végcélja nem a test földi élete, hanem a lélek örökkévalósága. Ez volt az ô gyakorlati hite s ebbôl levezetve a meggyôzôdése, -- hogy a test örökös harcban áll a lélekkel, mint a gonosz a jóval. Érezte, hogy benne is él az Istenség szava: a lelkiismeret, tehát ennek kívánalmai szerint iparkodott földi életét berendezni s lelkét a keresztény erények gyakorlásával az örökkévalóságra elôkészíteni. Érezte hogy önmaga emelkedik magasabbra, ha imádattal meghajol nem a mulandó test ideig- óráig élvezetet adó kívánságai elôtt, hanem lelkiismeretének szavai szerint Az elôtt, Aki valóban és véghetetlenül felette áll, Aki Teremtôje, Ura a világegyetemnek, megállapítója a Rendnek, Aki maga az Igazság, Bölcseség és az emberek jóságos Atyja. Szeretettel s olyan buzgalommal imádta Istent, hogy imádkozása olykor órák hosszat tartott. Leborult a földre s homlokával érintette a padlót, a hideg kövezetet, úgy, hogy öreg korára eldurvult és megkeményedett homlokán a bôr. Miért tette ezt? Azért, mert nem tudta máskép meghálálni azt a szeretetet, azt a véghetetlen jóságot, mellyel Isten az emberiség iránt viseltetik, amelynél fogva egyszülött Fiát adta érette váltságul.'' (i. m. 93-95.) A minoriták miskolci letelepedésének elôkészítése Pesten Három írótól vesszük a most következô tájékoztatást, amibôl teljesebbé válik az ismeretünk. ,,1725-ben Koháry országbíró hívatta ôt magához, hogy egyházi ügyekben kikérje tanácsát. Útjában mély megindulással szemlélte az ôsrégi templomok romjait. A Hernád mentében Kassáig s a Sajó mellékén jó darabig egyetlen katholikus templomot se talált. A papok magukra hagyták hívôiket, pedig -- írja Károlyinak -- 'sok a lélek, aki legeltetést várna'. A régi miskolci templomot is rombadôlve találván, elhatározta magában, bármennyi küzdelembe kerüljön is, újra felépítteti. Elôször is tehát Károlyi Sándort, Koháry István országbírót és Erdôdy Gábor püspököt nyerte meg az ügynek. Azután kezébe vette a vándorbotot, felment Pestre s a kommissió elôtt bebizonyította, hogy a miskolci templom Rákóczi fölkelésekor még a minoriták birtokában volt.'' (Takáts, i. m. 259.) ,,Az 1725, évben, amikor ismét a magyarországi részekre terelôdött a figyelme, a csanádi és csongrádmegyei állapotokkal foglalkozott, de alighogy megpendítette a szegedi rendház ügyét, máris meghívást kapott Pozsonyba, Koháry István gróf országbíróhoz -- aki az országgyűlési vallásügyi bizottság elnöke volt --, hogy egyházi ügyekben vele tanácskozzék. Sietett a meghívásnak eleget tenni, hiszen egyházának és vallásának ügyeirôl volt szó. Útja a Sajó és Hernád mentén vezette keresztül és mindent megfigyelô lelkét szomorúsággal töltötte el az a leverô megállapítása, hogy ezen a vidéken is teljes elhagyatottságban vannak a katolikus hívek. Templom, kivált ép templom, igen ritka községben akad s még ritkábban lelkipásztor. A gondolatait lenyügözô szomorúság azonban egyszeriben lelkes energiává változott s megérlelte lelkében azt a tervet, hogy most már ezt a vidéket választja térítô s vigasztaló munkásságának tárgyául és itten is, mint elôbb Bihar, Szabolcs és Szatmár megyékben, a katolikus hitélet renésszánsza számára készíti elô a terepet. Elhatározta, hogy, mint amott Nyírbátorban, úgy itt meg Miskolcon fog szent vállalkozásának központot állítani. Evégbôl alaposan kezdte tenulmányozni a miskolcvidéki, majd az egész borsodmegyei allapotokat.'' (Csák, i. m. 37-38.) A minoritarendnek, Knáisz szerint, egykor négy szerzetes háza is volt Pest-Budán. E rendi történettôl eltekintve, magáról a városról, vagy Isten Szolgája idejében még városokról, néhány nélkülözhetetlen adatot felvázolunk. A Duna két partján fekvô Budapest eredetileg három különálló város -- Buda, Pest és Óbuda -- egyesülésébôl keletkezett 1873- ban, a három várost a Budapest néven eggyé olvasztó törvény hatálybalépésével. Buda és Óbuda a Duna dombos nyugati partján, Pest pedig a sík keleti parton terül el. A várost észak és nyugat felôl a Budai Hegyek 4-500 méter magas vonulata övezi, kelet felé viszont a pesti városrészen túl az Alföld rónasága tárul ki, Budapest Európa legôsibb városainak egyike, mely két évezredes múltra tekint vissza. A város északnyugati részén fekvô Aquincum, a hajdani római város feltárt maradványai az I-III. századból valók; mikor a légiók meghódították, s a Birodalomhoz csatolták a Duna menti provinciát, jelentôs város épült a kelta ôslakók városkája, Ak Ink helyén. A kelta városnév (mely ,,bôvízű''-t jelentett) élt tovább Pannónia székvárosának, Aquincumnak nevében. Aquincum két városból állott: a katonavárosból, ahol a légiók állomásoztak és a polgárvárosból, ahol kézmívesek, kereskedôk, megtelepedett veteránok, római polgárjogot nyert ôslakók és a Birodalom más részébôl érkezett bevándorlók éltek. A tartományi székváros az akkori Európa jelentôs városai közé tartozott: lakosságának száma meghaladta az ötvenezer fôt. Két nagyméretű amfiteátrum, több gôzfürdô, sportcsarnok, vásárcsarnok volt Aquincumban; a város fazekas-, ötvös-, hajóépítô-mesterei messze földre szállították készítményeiket. Hadrianus, a késôbbi római császár, aquincumi helytartó korában káprázatos palotát építtetett a város szegélyén, a mai óbudai hajógyári szigeten. Az évezredes földrétegek alól felszínre kerültek az ásatások során a hajdani római nagyváros maradványai; napjainkban Budapest legérdekesebb látnivalói közé tartozik a ,,magyar Pompeji''. A mai város kialakulásának kezdete a budai Várhoz fűzôdik. Amikor a mongolok 1241-ben elözönlötték Magyarországot, elpusztították a Duna parti lapályon épült várost, és legyilkolták vagy rabszolgaságba hurcolták lakosságát. A mongolok kivonulása után IV. Béla király fallal körülvett, újabb tatár támadás ellen védhetô várost alapított a budai Várhegyen. Buda, a valamivel késôbb ugyancsak várossá fejlôdött Pesttel és a Budától északra fekvô Óbudával együtt a századok folyamán vezetô szerepet szerzett az ország életében. A Várban végzett ásatások felszínre hozták Zsigmond király ,,Friss Palotá''-jának és Mátyás király renaissance palotaszárnyának maradványait. Buda a XIV-XV. században Európa legszebb, legfejlettebb városainak egyike volt. Mátyás palotáját Verocchio, Masolino, Giovanni Dalmata és a renaissance más mesterei ékesítették alkotásaikkal. Budán működött Európa elsô nyomdáinak egyike: Hess András műhelye. Mátyás remekmívű Corvina-kódexei a kor könyvművészetének legszebb és legértékesebb darabjai voltak. A budai Vár mai arculata csak néhány vonásában idézi a középkori várost: a XVI. század derekán az elôretörô török seregek a budai Várat is meghódították, s a százötven esztendôs ozmán uralom alatt nagyrészt elpusztultak a középkori város építészeti alkotásai. A gótikus Mátyás templom, melyben hat évszázadon át koronázták a magyar királyokat, túlélte a történelem viharait (1873-1896 közt építették újjá); a középkori Buda emléke a XV. században épült Magdolna-torony is. A Várnegyed műemlékházainak többsége a XVIII. században épült, a török megszállás után. A török kori Buda emlékeit fôként Buda keskeny part menti városrésze, a Víziváros ôrzi. A törökök, mint az uralmuk alá került városokban általában, Budán is csak templomokat és fürdôket építettek. A török mecseteket, minareteket és dzsámikat azonban egytôl egyig lerombolták a város visszafoglalása után, s így csak a fürdôk maradtak az utókorra, valamint Gül Baba, a nagyhírű dervis síremléke (türbéje) a Rózsadomb lejtôjén. Pest a XVIII. században indult fejlôdésnek a Duna bal partján. Minthogy síkságon fekszik, s jó dunai kikötôkkel rendelkezik, egyre fontosabb ipari és kereskedelmi gócponttá vált. Budapest mai Belvárosa, az egykor városfallal övezett régi Pest, jórészt a XVIII. és a XIX. században épült. Ezek után Monay atyával folytatjuk a minorita ferencrendiek miskolci történetét. ,,Koháry István országbíró, az országgyűlésen a vallási ügyek elôadója, 1725-ben Kelemen Didákot Pozsonyba hívta tanácskozásra. Nyírbátorból indulva, a Tiszán keresztül, útja a Sajó völgyében vezetett. Megrendülve észlelte itt a katolikus hit romlását. Messze vidéken sehol templom, sehol pap. A központban, Miskolcon, alig 20 család ragaszkodik még ôsei hitéhez, a mindszenti kis templom körül. Ezek is számkivetettjei a városnak, mert katolikus ember nemcsak a tanácsba nem kerülhet be soha, de még iparos sem lehet, hiszen nincsen olyan céh a városban, mely egyetlen katolikust is felvenne tagjai közé. Didák atya érzi, hogy e helyen messzesugárzó, új működési tér nyílik meg számára. Útját megszakítva, ott nyomban beadványt intéz Borsod vármegye rendeihez, hogy járuljanak hozzá, hogy a minoritarend tagjai kolostort nyithassanak Miskolcon, és utasítsák a városi tanácsot, adják át nekik e célra a Tetemvár aljában levô ôsi Mária-templom romjait az ehhez tartozó területtel, amelyen a vásárosok bódéi állanak.'' (Monay, P. Kelemen Didák, 13.) ,,Nyomban'', 1725. március 11-ét jelenti, ,,Oltontúli'' idevonatkozó közleménye szerint, és ezzel ô lesz a negyedik forrásunk a miskolci minorita letelepedésnél. ,,Kelemen Didák Nagybánya, Nyírbátor után Miskolcot szemelte ki harmadik munkálkodási központjául. 1725. március 11-én kérvényt nyújtott be Borsod vármegye rendeihez, melyben, mint másodízben megválasztott tartományi fônök, a minoritarend miskolci régi szabadalmának megvizsgálását kérte. Kérvényében tudatosan emlékezik meg Mária országáról s arról, hogy Miskolcon volt a Boldogságos Szűznek szentelt templom, mely a város szabadalmának tanúsága szerint a minorita rendhez tartozott. Amelyet azonban feldúltak, javaitól megfosztottak, sôt a templom megszentelt helyén a vásárokban összecsôdülôk a Szűz Istenanya tiszteletének megcsúfolására napról- napra megszentségtelenítenek. Nehogy ezért Isten haragját Mária országa szenvedje el, fenti kérelmét megismétli.'' P. Kelemen Didák második tartományfônökségének utolsó éve (1725- 1726), majd szabolcsi, erdélyi és borsodi apostolkodásának egy része a ravennai Baldrati Mária József minorita rendfônökségével esik egybe, akit a XIII. Benedek pápa elnöklete mellett tartott római nagygyűlés választott meg 1725. május 23-án. Tanulmányait Faenza, Rimini, Ferrara, Bologna fôiskoláin végezte; Tarvisio, Siena, Firenze városaiban kapott fontos egyházi megbízatásokat, míg XI. Kelemen pápa Rómába nem hívta a Ritus- és Hitvédelmi Kongregáció tanácsosaként. Mint a Sapientia egyetem nyilvános teológusa kiváló tudásával szintén híressé vált. Assisi Szent Ferenc 82. utódja 1731-ig kormányozta a konventuális minorita ferencrendet. A piaristák pártfogolják a minoriták Szegedre költözését ,,A miskolci templom ügyének tárgyalásával egyidôben fogott Didák atya a szegedi kolostor alapításához. 1726-ban már kéri Károlyit, lépne közbe érdekükben a hadi tanácsnál. Szeged, Makó és Vásárhely vidékén -- úgymond -- százezrekre megy a katholikusok száma s nincs, aki a lelkiekben gondjukat viselné. Szeged városa örömmel fogadta tervét s már ki is jelölte a házat számukra. Sok a beteg, sok a dolog, tehát szükség van reájuk. 'Azért t. páter piarista atyáink is -- az Úristen áldgya meg, szívesen kívánjuk Istennek segedelme által -- örömmel kévántak acceptálni!' Együgyű, csekély levelével fölkeresi a grófnét és 'baktai édes jó pátrónájukat' Károlyi Klárát is. S mind a hárman megígérik támogatásukat.'' (Takáts, 2, 60.) ,,A Szt. Ferenc-féle szabályok nem ismernek hosszú ideig tartó uralmat. Bármilyen rátermett legyen valaki, nem választható újra, hogy az ember veleszületett kevélysége ne fokoztassék. Kelemen Didák is volt már rendfônök 1717-20-ig, második választása 1723-ban volt csak lehetséges, de 1726-ban ez is lejárt és többé nem volt megválasztható, 1725. jún. 20-iki rendi gyűlésen még ô elnököl, de az 1726-i rendfônökválasztó gyűlést már Bossi Ferenc, a moldvai missziók fônöke és a bakói püspök általános helynöke vezette le. (Az akkori püspöki székhely átkerült Jászvásárba). Horn Kornél, az eperjesi fôiskola igazgatója választatott meg rendfônöknek, Kelemen Didák pedig a nyírbátori egyház továbbfejlesztésével és a miskolci rendház megalapításával tölti idejét. (1729). Tagja ô természetesen minden rendtartományi gyűlésnek. Mikor Horn Kornél elnöklete alatt 1727-ben épen a nyírbátori házban tartják meg az évi rendkormányzati gyűlést, mint exprovinciális, eo ipso jogos tagja e gyűlésnek és aláírásával megerôsíti a hozott határozatokat. A kolozsvári rendháznak akkor jut egy állandó alapítvány -- 500 frtról. -- Kelemen Didák szálkás aláírása igen jellegzetes (Levéltár 16. sz.) Nyírbátor lesz most már jó ideig fôhadiszállása. Innen tartja fönn az összeköttetést a Károlyi családdal.'' (Kelemen A. Közlönye, P. Kôhalmi Mihály Szevér: Kelemen Didák és Károlyi Klára, 44.) Kelemen Didák erkölcsi szerepe a nagyenyedi minorita letelepedésnél Nagyenyeden a minorita letelepedés kezdete: 1727. február 8 - március 23, annyira közel esik Isten Szolgája tartományfônökségéhez, hogy akaratlanul is felvetôdik a kérdés: nem az ô vezetésének tudható-e be az alapítás? Ügyes kutató megállapíthatja majd, hogy ,,a rendfônökség'', amelyrôl Dr. Feri Vilmos József tanulmányánál azonnal szó lesz, még P. Kelemen Didák tartományfônökségét jelenti-e, avagy utódjáét, P. Horn Kornélét, akit 1726. VI. 25-én választottak meg. De vessük meg az alapját további tájékozódásunknak. Enyed városát IV. Béla király alapította 1239-ben. Elsô lakosai szász telepesek voltak. Legrégibb temploma 1333-ban épült, amely a XVI. században lutheránus kézbe került. A kálvinisták szaporodásával az elôbbiek lemondtak nagyobbik templomukról ezek javára. A reformátusok kollégiumukat Gyulafehérvárról átköltöztették Enyedre, Bethlen pedig ennek ajándékozza a gyulafehérvári püspökségtôl elvett javakat, egyszersmind a káptalannak Enyeden és környékén fekvô birtokait. A reformáció ideje óta Enyed katolikussága nem hallatott magáról 1727-ig, tehát majdnem kétszáz éven keresztül. ,,A történeti hűség kedvéért érdemes megjegyeznünk, -- írja említett minorita szerzônk 'A nagyenyedi róm. kat. plébánia rövid története' című füzetében (Arad, 'Vasárnap', 1927) --, hogy mielôtt Luther megbontotta volna a vallási egységet, Enyed városát a két templomon kívül még öt katolikus kápolna díszítette.'' Tôle vesszük a továbbiakat is. -- A reformáció alatt az egyházi vagyon elveszett, a katolikus papokat a város területérôl elűzték, elannyira, hogy Enyedet ,,kis Debrecennek'' hívták. -- A szatmári béke után egész Erdélyben megváltozott a helyzet. Kormányzója Korniss Zsigmond lett, gyulafehérvári püspöknek pedig báró Antalffy Jánost nevezték ki. -- A minoriták védnökségét gr. Korniss István, Alsó-Fehér megye fôispánja vállalta el. Nos, idézzük Dr. Ferit: ,,A rendfônökség megbízza Jánosi Mór minorita atyát, hogy Nagy-Enyeden gyűjtse össze a híveket s újítsa fel a plébániát. Jánosi atya védô levelet kap III. Károly király és császártól, megbízó levelet kap a püspöktôl és ajánló levelet Korniss István gróf fôispántól. Azután fôtisztelendô Orbai János, akkori kolozsvári minorita házfônök kíséretében szekérre ül, és 1727. február 19-én Enyedre érkezik.'' Úgy gondoljuk, hogy a katolikus hívek összegyűjtésére irányuló megbízatás, Jánosi Mór feltételezhetô kérvénybenyújtása III. Károlyhoz s a tôle kapott védô levél, az erdélyi püspök megbízó levele, gr. Korniss István ajánló levele, tehát a sokféle fontos levélváltás, a hivatalos intézkedések lefolyása nem lehetett egy jó félév műve. Ehhez vehetjük P. Kelemen Didák többször tapasztalt tekintélyét, amely, ha nem a végsô kifejletben, de az érdemleges elôkészítés, tanács és irányítás terén föltétlenül mozgató ereje volt az enyedi minorita letelepedésnek. Szinte elképzelhetetlen, hogy ekkora alapítás erkölcsi megalapozásában ne szerepelt volna az ô apostolkodó lelkülete! A kezdetet biztos kifejlôdés követte. A városi tanács 1727 februárjában megengedi, hogy a minoritarend a városban letelepedjék. Jánosi Márk atya egy szobában hamarosan szállást kapott; egészen március 23-áig ott gyűltek össze a kevés számú, új telepes katolikus hívek, és ott hallgattak szentmisét. E fenti napon Jánosi atya két városi tanácsnok jelenlétében házat vett, amelybe április 2-án beköltözött, és azután itt misézett egy oltárrá alakított asztalon. ,,Így vetette meg lábát Enyeden a minoritarend, szegénységben szolgálván az Urat és a hívek érdekét.'' A tôszomszédságban levô házat már sekrestyés kápolnává alakította. Utódja, Lenkei Péter (akinek segítôtársa Bódi Miklós atya lett) méltóképpen fejlesztette a lelkipásztorkodást; 1730-ban telekrészt vásárolt, ahová rövidesen átköltözött P. Bódival. A Bajcsi Szathmári és Telegdi család parcelláival bôvült telken épült fel egy újabb kápolna, minthogy az elôzô házakat eladták. A mai tágas, díszes templom építését 1745-ben kezdték meg, a tartományfônökség nagyméretű, és a sok megpróbáltatáson átesett egyházközség becsületes, noha szerény támogatásával. Tizenkét év alatt felépült a templom; a torony csak félig, amit 1896-ban Kowrig Antal saját költségén emeltetett mai teljes magasságára. A templomudvaron 1753-ban fenyôfából felépült az elemi iskola; maguk a minorita atyák tanítottak benne. A templomi fôoltárt két minorita szerzetes testvér készítette, míg az oltárok képeit, szobrait és egyéb berendezési tárgyait a nagylelkűségérôl híres Haller, Kemény és Hunyadi család rendelte meg saját költségén. Az omladozó szerzetesház helyébe 1812-ben újat emeltek, 1846-ban pedig tágasabb iskolát. Az 1849. évi háborús pusztítás sok kárt okozott mind a templomnak, mind a háznak, de 1853-ban már megáldják a helyrehozott templomot. ,,Az ôsök szent szokását az utódok is követik. Templomukat szeretik s gondját viselik. A jó hívek szívesen áldoznak templomukra'', fejezhetjük be mi is P. Dr. Feri Vilmos József szavaival e visszapillantó emlékezést Nagyenyed minorita múltjára. Ne hiányozzék adatainkból P. Knáisz Mihály Chronologja se (i. m. 378.): ,,Residentia Enyediensis ad Sanctam Elisabeth Reginam Hungariae'' ,,Anno 1727. die 23. Mensis Martii auctoritate, et facultate Illustrissimi ac Reverendissimi Domini L. B. Joannis Antalffy de Csík- Szent-Márton Episcopi Dioecesis Transylvaniae litteratoriae sub forma consueta, data anno eodem 1727. supradicto, die 8 Februarii, et incipit: Nos L. B. Joannes Antalffy etc. erecta est haec Residentia in Oppido Nagy Enyed dicto, in fundo exiguo ad interpositionem Illustrissimi Comitis Domini Stephani Kornis per Magistratum Oppidanum assignato, dein vero post annos duos ad plateam vulgo Magyar Utcza in alium commodiorem traslata in dies incrementum capit ex piorum Eleemosynis, et stipendio servitiorum spiritualium in Capellaniis, jamque Patres Conventuales, esto in medio Haereticorum, magnificam tamen ibidem exstrui curarunt Ecclesiam, et docent Parvam Scholam, cujus Professor solvitur ab Aula Caesareo Regia.'' P. Kôhalmi Mihály Szevér minoritarendi gimnáziumi igazgató kereken P. Kelemen Didák alapításának tartja az enyedi plébániát és házat: ,,Kelemen Didák rendfônöksége alatt telepedett meg a rend Enyeden és Besztercén is. Marosvásárhelyt szerette volna újraéleszteni a rendet, hogy jobban be legyen hálózva az egész Erdély, de ez csak élete vége felé valósult meg.'' (Kelemen Atya Közlönye, 44.) A közelmúltban olvastam egy régi jegyzetfélét, szóbanforgó vizsgálódásunkról. Tiszta írású 3 hasáb (négy lap nyolc oldalából) a nagyenyedi konvent eredetét tárgyalja: 1727. február 19-én VI. Károly magyar király és Erdély fejedelme (,,Princeps Transylvaniae''), Kornis Zsigmond erdélyi kormányzó és Antalffi erdélyi püspök, valamint Jánosi Min. Provinciális idejében két minorita atya és egy testvér Nagyenyeden letelepedett, amely teli volt protestánsokkal. (Nyilvánvaló tévedés azonban Jánosi atyának provinciálisként való megnevezése.) A nagyenyedi ház pecsétje: középen Magyarországi Szent Erzsébet koronával és rózsákkal; a felirat: a pecsét alsó pontjától balra fölfelé: MINOR CONV.; a pecsét felsô pontjától jobbra lefelé: SIG. PROV. S. ELIS. AB HUNG. A vallási helyzet és felekezeti megoszlás szemléltetésére álljon itt adatként: Dr. Musnai László ,,Aiud-Nagyenyed és református egyháza'', Aiud-Nagyenyed, 1936, 33. oldalán: ,,Enyed és a Reformáció''. -- ,,Mihelyt megtört (azonban) a katholikus egyház és a káptalan hatalma Erdélyben, a város a maga egészében a reformációhoz csatlakozott és városi egyháza a két templommal együtt protestánssá lett. A katholikus egyház teljesen elenyészett annyira, hogy csupán a 18-ik században magindult visszakatholizálás során alakulhatott meg újra 1727-ben a minoriták idetelepülésével, akik azonban csak úgy kaptak engedélyt a betelepülésre, hogy reverzálisban biztosították a várost, hogy a más felekezetűeket nem fogják háborgatni és tiszteletben tartják a város szabadalmait, jogait.'' (Jegyzetben: ,,Reverzálisuk meg van a református egyház levéltárában.'') Az 1906. évi marosvásárhelyi minorita Schematismusban így találjuk ezt az alapítást: 'Conventus in Nagyenyed ad S. Elisabeth Hungariae. -- Opera potissimum Joannis L. B. Antalffy, Episcopi Transylvaniae fundatus est. Patres nostri a. 1727. civitatem ingressi in comparatis proprio aere fundis Ecclesiam cum domo religiosa erexerunt. Ecclesia maxime a. 1849. devastata, opera Ministri Provincialis P. M. Cyriaci Csák nuperrime restaurata et renovata est.'' Csák atya Isten Szolgája Kelemen Didák példáját követte a templomtatarozásban... És hozzánk még közelebb álló idôre vonatkozik a ,,Schematismus Almae Provinciae Transilvaniae Ordinis Fratrum Minorum Conventualium'' Aradon kiadott 1931. évi összefoglalása az enyedi letelepedésrôl: ,,Conventus Aiud (Nagyenyed) ad S. Elisabeth. -- Catholici civitatum Nagyenyed et finitimarum, cum aliquando per decennia sacerdotibus caruissent, Patres nostros rogaverunt, ut ipsis sacramenta aliaque vitae religiosae solatia praeberent. Nostri igitur a. 1727. voluntati Stephani Kornis supremi comitis obsequentes, plaudente quoque episcopo tunc Transilvaniae Joanne Antalffy de Csíkszentmárton, civitatem ingressi, ibidem brevi, et ecclesiam et scholam conventumque condiderunt, curam animarum quoque suscipientes. Parochia in ipsa civitate habet fideles 985, in aliis 28 pagis adiacentibus seu filialibus 82, universim 1067. A nostris cathechisantur in scholis mediis: iuvenes 39, puellae 14, in scolis elementaribus et industrialibus pueri 68, puellae 46, universim 167. Associationes catholicae a nostris directae: Ssmi Sacramenti seu altariorum 35, Ssmi Rosarii 45, Confoederatio populi catholici 75, Circulus puellarum 28, Missio socialis 60 associatis.'' ... Ezúttal is ide kívánkozik záradékként: a Kelemen Didák és szerzetes vagy világi munkatársai által megteremtett nyilvános istentiszteleti helyek évszázadok óta mindmáig az emberek megszentelésének szolgálatában állnak. Kelemen Didák mozgató ereje a minoriták marosvásárhelyi visszatérésénél P. Kôhalminak megjegyzése a rend marosvásárhelyi ,,újraélesztésérôl'' megkönnyíti a választ a kérdésre: vajon a nagyenyedi esethez hasonlóan nem Isten Szolgáját kell-e tartanunk a. marosvásárhelyi minorita megerôsödés erkölcsi okának is? Hogy feltevésünk nem ok nélküli, mutatja a fenti megállapítás; a rend újraéledése, ha nem is azonnal, de P. Kelemen Didák élete végén megvalósult. Azaz: joggal vezethetô vissza ez a tény Kelemen Didák állhatatos törekvésére mint elsôdleges okra. A XIV. század elején már volt a minorita ferencrendieknek templomuk (az Angyali üdvözlet tiszteletére) és konventjük: ,,Fori Siculorum'', amely azonban Cesarini Julián bíboros révén az obszerváns ferences testvérek gondozásába ment át a Szeged-Alsóvárosi, budai és pécsi templommal-házzal együtt. A minorita atyák a csak 1725-ben alapított és hamar elhagyott Firtos- beli templomuktól beköltöztek Maros-vásárhelyre, ahol Küküllô megye elöljárójától, gr. Keresztes Mártontól megkapták 1726-ban a várbeli kôházat lakásnak, a megyéspüspöktôl azonkívül Etéd leányegyház vezetését; majd Udvarfalvát kapták meg lelkipásztori központul; innen Erdély kormányzójának, Lobkovitz hercegnek jóvoltából visszatértek Marosvásárhelyre, ahol a gyulafehérvári általános helynök engedélyével templomot és rendházat kezdtek építeni, lelkipásztorkodásuk központjához csatolva késôbb Erdôszentgyörgyöt mint leányegyházat. A magyar rendtartomány 1942-i évkönyve a legújabb fejlôdést is megemlíti: 1898-tól újoncház volt Marosvásárhelyt, számos papi hivatást készítve elô az egyházi életre. (Vö. i. m. 37. o.) A volt növendékek közül legyen alkalom itt is megemlékezni P. Dr. Wild Endrérôl (1899), Dr. Péchy Alánról és Novák Mihályról (1906), késôbbi rendfônökökröl, akiknek újoncmestere a marosvásárhelyi Páduai Szent Antal konventben a neves P. Dr. Monay Ferenc volt, élete további folyamán pápai gyóntató; és az említetteken kívül P. M. Máhig Ignác Berárd (1901), aki papi pályája alatt maga is novicius mester lett Marosvásárhelyt, valamint pápai gyóntató a római Szent Péter templomban. Kelemen Didáknak ezek a bölcs elôrelátással elgondolt és tekintélyes mértékben általa végbe is vitt intézkedései és intézményei jelentôsen növelték az Egyház hatékonyságát a papi lelkiség kialakításában. Kapisztrán Szent János a Papok tükre című művében a jó papok életérôl azt írja, hogy ez világít és vigasztal. Néhány szava: ,,Az élen derekasan járó papok két okból tiszteletre méltók; fôként azok, akik igehirdetéssel és tanítással foglalkoznak. A jó papok ugyanis kétszeres érdemmel dolgoznak; gyakorlatival és személyessel, mulandóval és lelkivel, avagy végül átmeneti módon, összefonva az örökkévalóval, minthogy a természet igényeinek alávetve a halandó teremtényekkel együtt, a földön laknak ugyan, de aggódva iparkodnak társalogni az angyalokkal az égben, hogy elfogadja ôket a király okos szolgákként. Miért is, mint Isten egén az emberiség számára felkelô nap, úgy ragyogjon a papság fénye az emberek elôtt, hogy jótetteiket látva, dicsôítsék az Atyát, ki a mennyekben van.'' (Liturgia Horarum, IV. 1226.) ,,Különösen híres rendtársuk...'' Dr. Karácsonyi János (Magyarország egyháztörténete..., 331.) kimutatja, hogy a XVIII. század elsô felében a szerzetesrendek hatalmas fejlôdésnek indultak. A magyar országgyűlések szívesen látták működésüket a tanítás, lelkipásztorkodás és betegápolás terén. Majd megállapítja: ,,A konventualis ferencrendűek, vagy köznéven minoriták, e korszak kezdetén hazánk keleti felében közkedveltségnek örvendtek. Egymásután építették számukra a kolostorokat, Nyírbátorban (1717), Lugoson (1718), Pancsován (1720), Beszterczén (1724), Kolozsvártt (1724), Nagyenyeden (1727), Miskolczon (1728), Szilágysomlyón (1731) és Szegeden (1742). 1752-ben radi kolostorukat áthelyezték Imregre. Különösen híres rendtársuk és igazgatójuk volt Kelemen Didák (+ 1744). A lelkipásztorkodáson kívül a XIX. században ôk is több helyütt gimnáziumi tanárok voltak.'' Jogosan álmélkodunk el mi is Isten Szolgája Kelemen Didák áldott tevékenységén ,,Oltontúlival'' együtt (Kelemen Atya Közlönye, 24.): ,,Olvashatjuk: '... Az egykori besztercei kolostor romjait felépítették. Három év múlva Kolozsvárnak Szent Péterrôl nevezett külvárosában telepedtek le ugyanazon évben. Két minorita atya Nagyenyeden telepedett le. Marosvásárhelyen 1739-ban építettek templomot és kolostort. Ugyanezen idôben Szilágysomlyón is kapott a rend új kolostort....' Így írnak: 'felépítették', 'telepedtek le', 'kapott a rend kolostort'. Kelemen Didák végtelen szerénysége az oka, hogy csak a rend feljegyzéseibôl és más irományokból, adatokból derül világ arra, ki is volt az, aki tervezett, fáradt és Isten kegyelmébôl keresztülvitte, megvalósította azt, ami nehány év elôtt még csak álomnak is sok volt.'' ======================================================================== IX. Kelemen Didák második nyírbátori házfônöksége (1726-1729) Isten Szolgájának 'Lelki öröme' a nyírbátori templom felszentelésekor -- A templom berendezésének művészi szépsége -- Didák atya kijárja az engedélyt a minoriták szegedi letelepedésére -- A piaristák kegyes támogatása -- Szeged kultúrjelentôsége -- Az ôsi és a Kelemen Didák alapította ferences templom Szegeden -- Fába vésett biblia Nyírbátorban -- Párbeszéd az országnagyokkal -- Isten Szolgája Miskolcra szerzetes lelki központot tervez -- III. Károly császár és magyar király. P. Didák dialógusa a pozsonyi ,,diétán'' -- Kortársak és történetírók P. Kelemen Didákról -- ,,Képzett tudós, korának legnagyobb egyénisége'' -- ,,Búzafejek'' -- A Krucsay-oltár, mint Biblia Pauperum Isten Szolgája P. Kelemen Didák tartományfônöksége 1726. június 24-én lejárt. Alatta is leginkább Nyírbátorban tartózkodott, ami jobban megfelelt tevékeny apostolkodásának, mint a távoli Eperjes, a tartományfônökök rendszerinti székhelye. A káptalan után nyírbátori házfônök lett, másodszor. Elsô házfônöksége után az utódja P. B. Spurger Antal volt 1723-tól 1725-ig, ezt pedig P. M. Lenkel Péter követte 1726-ig, amikor az érdemes tartományfônök, P. Didák, átvette a helyét. Így találjuk Knáisznál is: ,,1726. P. M. Didacus Kelemen. 1728. -- Idem jam Guardianus'' (i. m. 368.) 1729-ben már P. M. Sylverius Barrabás neve szerepel a nyírbátori elöljárók sorában. Didák atya ,,Lelki öröme'' a nyírbátori templom felszentelésekor A templom berendezése évek óta folyt. Az épület állaga már 1725-tôl annyira megfelelt az istentiszteletek tartásának, hogy Kelemen Didák az év augusztus 15. napjára meghívta Károlyi Sándort a felszentelésére. (L. Baranyai B.-né, i. m. 219.) Ô maga mondotta az ünnepi beszédet, amelyet jóval késôbb, 1732-ben nyomtattak ki Kassán: ,,Lelki Öröm. Melyet amidôn az régi, dicséretes, örök jó emlékezetű mélt. Báthori familiától, Seraphikus szent Ferencz Atyának szerzetebéli minoritáknak fundált és építtetett templom és klastrom, az 1599. eszt. tájban, a kereszténység vérét szomjúhozó kegyetlen pogányságtól egészen elégettetett, s az idôk mostohaságában, kivált a klastromnak puszta kô fala is földig lerontatott, és ezen utolsó romlásban, az 1727. esztendôig pusztán állott és maradott volna, akkor az irgalmas, könyörülô szent Istennek véghetetlen szent irgalmasságából, a Felséges, dicsôségesen mostan uralkodó hatodik Károly császár, koronás, apostoli királyunk kegyelmes parancsolatja mellett, méltóságos gróf nagykárolyi Károlyi Sándor... az fentnevezett szent szerzetnek, újabban resignálta és abban... Szabolcs vármegye ordinárius vice-ispánnya, Tekintetes Krucsaj Márton Úr etc. és több mélt. és fô fô úri, s egyházi személyek praesentiájában Nyír-Báthorban introdukálta volna;... élô nyelvével hirdetett'' (1732, 4r. 24 old.) Isten Szolgája és a Károlyi család buzgósága a nyilvános istentisztelet körül már rámutat a II. Vatikáni Zsinat tanítására a szent liturgiáról (7-8 sz., 106.): ,,Krisztus az Egyházban mindig jelen van, de különösen az istentiszteleti cselekményekben. Jelen a szentmise áldozatában; mind a pap személyében, akinek szolgálata által ugyanaz ajánlja fel magát, aki egykor a kereszten tette ezt, mind -- és fôleg -- 'az eucharisztikus színekben' ('sub speciebus eucharisticis').'' ,,Jelen van erejével a szentségekben, úgy, hogy ha valaki keresztel, maga Krisztus keresztel. Jelen van igéjében; így a Szentírás templomi olvasásakor ô maga beszél. Végül jelen van, míg az Egyház könyörög és zsolozsmát mond, mivel maga ígérte: Ahol nevemben ketten, vagy hárman összegyűltek, ott vagy ok közöttük.'' Az elôzô fejezet anyagbôsége miatt nem lehetett Kelemen Didák templomavatási beszédét tárgyalni, ezért e helyen, ahol ismét a nyírbátori templom épülésérôl-szépülésérôl van szó, taglaljuk a felépítésében és részleteiben remek szónoki művet. A ,,Lelki öröm'' szinte bevezetésül szolgáló címlapját folytatjuk: ,,Azon, Seraphicus Sz. Ferencz Atyánknak Minorita Conventualis szerzetében lévô, T. P. KELEMEN DIDÁK, Magyarországi Sz. Erzsébet Asszony Provincziájának kétszeri érdemes Provincziálissa és Definitora, élô nyelvével hirdetett. És a fenn megnevezett Tekintetes Úr, Krucsaj Márton Úr, istenes költségével, több áhítatos keresztyén híveknek lelki vigasztalására kinyomtattatott. Kassán, az Akadémiai Betôkkel, Frauenheim Henr. Ján. által. Anno 1732.'' A beszéd vezérmondata: ,,Hodie salus domui huic facta est (Lk. 19, 9) Ma lett idvössége e háznak.'' Didák atya ószövetségi eseménnyel kezdi: mikor a zsidókat Perzsiába hurcolták, Isten némely buzgó szolgája az Oltárról elvitte a tüzet, és egy völgy száraz mély kútjában elrejtette, ,,azon a helyen oltalmaztatott meg alattomban''. Mikor pedig Isten Nehemiást rendelte a zsidók elpusztult földjére, ,,hogy az Isten házát, Templomát megépítené, tisztítaná, újítaná, és abba azelôtti áldozatot és isteni tiszteletet visszahozná, helyreállítaná'', Nehemiás felkutatá a kutat és annak akkor már ,,temérdek sűrű vizével'' öntöztette meg az áldozati állatokat és tárgyakat, amiket azután a napfény tüze teljesen megemésztett. ,,Édes keresztyénim, egy ilyen dolgot látok én, hogy történt ma a mi földünkön; ugyanis amidôn innen a mi édes Eleink és keresztyén Atyánkfiai fogva vitetnének a török igája alá, tanáltattak oly hív szolgái az Istennek, kik elvévén az oltárról, a pogányok szemei elôl az isteni tiszteletnek tüzét és alattomban tartatott s oltalmaztatott meg ezen a földön nem kevés ideig. De sok esztendôknek eltelése után, midôn tetszett volna Istennek, hogy az ô elpusztult Oltára, Háza, Temploma, sôt Oltári, Házai, Templomai megépíttetnének, tisztíttatnának, újíttatnának, és ezekbe az elôbbi isteni tisztelet vissza hozattatnék, evégre egynémű buzgó Nehemiást rendele, aki ezt végbe vinné.'' E Nehemiás, ,,noha nem fôpap, de az Anyaszentegyháznak s Nemzetünknek, kivált ezen a földön, jó oszlopa, apostola'', ,,másutt is'' (!) a templomok és oltárok építéséhez, tisztításához, újításához fogott. A megújult templomokban az ,,Oltári tüzet'' az ájtatos nép sűrű könnyhullatása elôzte meg, de kísérte is. Ez újkori Nehemiás pedig az újszövetségi, ,,makula nélkül való igaz szent Áldozatot, melyet másképen szent Misének mondunk'', saját költségeivel méltó módon elôkészítteté. Hivatkozva e Nehemiás szerénységére, eleinte vonakodik megnevezni, minthogy a Szentírás tiltja a fennhéjázást, Szent Ágoston meg egyenesen ,,Isten tisztessége lopóinak'' nevezi a büszkélkedôket (Soliloq. cap. 15.), mégsem tudja eltitkolni, hogy Károlyi Sándor ,,az Úr Oltárinak, Házainak, Templominak buzgó építôje, újítója''. Röviden megemlíti a magánkápolnákat; a ,,csinálosi'', ,,kaplanyi'' templomot. Hálával szól gróf Erdôdi Gábor ,,apostoli buzgósággal teljes'' egri püspök ,,kegyes szívvel kiadott consensusáról'', ,,Tekintetes Nemzetes'' Krucsaj Márton, Szabolcs vármegye viceispánjáról, hogy ,,szent Szerzetünknek'' (íme, hűséges vonzalma rendjéhez!) ,,templomunkat és kolostorunkat'' visszaadta. -- ,,... Méltó, hogy kiki az irgalmas és könyörülô szent Istenünknek áldást nyújtson, kiáltson; zengedezô víg énekszóval dicséretet mondjon...'' ... ,,hogy az Úr Istennek hozzánk, bűnös fiaihoz mutatott ily irgalmas nagy jótéteményeiért hálaadással legyünk, és ezen régi szent helyben az ô szent Felsége ingyen való szent kegyelme által újonnan behozott Isteni szolgálatnak, szent Neve dicséretinek elsô zsengéit örvendezô szivvel bemutassuk...'' Méltatva a közénk jött és köztünk lakozó Üdvözítô alázatát, a Szentírás szavaival él: ,,színeváltozásaikor'' ,,dicsôségének fényes öltözetit változtatván, emberi természet rongyába öltözött''. Majd ugyancsak válogatott szentírási idézetekkel Krisztus mennyországnyitó hatalmát világítja meg: ,,Mert Keresztyének, a Krisztus halála elôtt senki oly szent és Isten elôtt kedves nem volt, ki a mennyei boldogságban részesült volna; mert amint Szent Pál mondja: meg nem nyilatkozott a szentek útja, míg az elsô Sátor (azaz az Ó-Testamentum) fennállott.'' A limbus teológiáját is részletesen fejtegeti Sz. Pálnak a zsidókhoz írt levele alapján, és a Megváltónak örömhírérôl a mennyország tornácában várakozók részére ezeket mondja: ,,A szentek tömlöcibe maga akart menni, személye szerint akarta foglyait látogatni, vigasztalni.'' Isten Szolgájának beszéde a lelkek megszabadításáról és a mennyei Jeruzsálembe jutásáról a következô szakaszban a hitszónoklat magaslatait éri el: ,,Jeruzsálem Mennyországot, Jerikó e világot példázza; azért Jerikó leomlott köveibôl, azaz e megromlott emberi természet rakásából akarja a megrepedezett Egek falait, a szakadt angyali karokat megépíteni, a boldogok lakóhelyét. Azért bemenvén Jézus Jerikóba, jár vala, hogy mint világ bányájában termett lelki köveket nézegessen a mennyei épületre. Tekints felénk, édes Jézus, kô a mi szívünk is; odaadjuk azt, bár rontsad, bár törjed, bár faragjad, bár simítsad, csak rakd a mennyei. épületbe.'' A purgatórium tisztító tüzének szükségességét és áldását is fejtegeti: ,,... Azért akik bűnökbôl kitérnek ugyan, de e világon nincs idejek, hogy megfizessék az idô szerint való büntetések adósságát, a másvilágon kell azért lakolni.'' Viszont: ,,Pokolnak nincs utolsó része, vége, se abból valakinek kijöhetése, megmenekedése.'' A szenvedô lelkekért imádkozni szent és üdvösséges szokás: ,,Azért az Istennek igaz idvözülendô apostoli közönséges Anya-szent-egy-háza eleitôl fogvást ezt cselekedte, amint errôl ilyen bizonyságot tészen Szent Ágoston Doctor (Tom. 4. de cura pro mortuis), hogy -- úgy mond -- ha a halottakért való könyörgésrôl emlékezet nem volna a Szentírásban, elég, hogy az egész Ecclesia szokása fényeskedik e dologban. Ezt maga Kalvinus János is helyben hagyja, midôn azt írja: Ad cunctas gentes et saeculis omnibus, lustratas fuisse mortuorum animas. Soha egy nemzetség sem találkozott, mely a halottakért áldozatokat vagy imádságokat vagy alamizsnákat nem szolgáltatott volna.'' Ragyogó utalás az Egyház hagyományaira, és gyönyörű példája a közös hit ébrentartásának, megbecsülésének! Ugye, atyafiak vagyunk, és nem ellenfelek...?! A következôkben Zakeus példáját hozza fel, ,,mint szorgalmatoskodik és keres módot Jézus látására''. Majd ezzel a buzdítással folytatja: ,,Ugyanis az Istenhez vágyódó léleknek nem veszteg ülni, nem hivalkodva állani, nem restül ballagni kell, mert: maledictus, qui opus Domini facit negligenter: átkozott, aki az Isten szolgálatjában restül és mulatozva jár... Minden istenes dolgokban gyorsak legyünk, azaz, amit Isten dicsôségére Istenért akarunk és kell cselekednünk, azt ne vontassuk, ne halogassuk, azt ne unalommal, ne restül, hanem szorgalmatossággal, jó kedvvel cselekedjük; mert noha szabad a magunk dolgaiban valami tunyaságot és idôvontatást elegyítenünk, de az Isten dolgában gyorsaság kívántatik.'' Üdvösségünk érdekében legfôbb feladatunk Isten keresése. ,,De, oh, mely kevesen vannak, akik ezt cselekszik! Méltán azért kiáltja Izaiás próféta, huszonharmadik részének negyedik versében: Erubesce Sion, ait mare. Ah szégyenség! ah gyalázat! Egy kevés haszonért szorgalmatosabban szolgálnak az ördögnek, hogysem Istennek Mennyországért; az embereknek nagyobb része csak úgy gondolkodik lelke idvességérôl, mintha legutolsó dolga volna; nem akarnak semmit Istenért szenvedni, sem az ô szolgálatjában fáradni, hanem csak amaz sovány kívánsággal kívánják lelkeknek javát, melyet a Doktorok velleitásnak, vágyódásnak neveznek; effélékkel pedig tele vagyon pokol, mivel a gonoszra vetemedett emberek között sincs oly, aki nem kívánná, hogy szent és Isten elôtt kedves volna, ha ehhez könnyen és munka nélkül juthatna.'' Figyelmezteti tehát hallgatóit, hogy tegyék jóvá igazságtalan tetteiket, hagyják el a ,,fajtalan nyájasságot'', a részegeskedést, káromkodást, ,,a sok haszontalan esküvést''. Párbeszédes homiliájában most mintha egyetlen emberrel társalogna a vonakodó megtérô felôl, így folytatja: ,,Mondd azt néki, békéljél meg tehát haragosoddal; felebarátod hírét- nevét, melyet lehúztál, add vissza; tisztulj ki az uzsorából. Lehetetlennek mondja, hogy most azt cselekedhesse, hanem idôt akar ezekre várni, mintha az Istennel megszegôdött volna, hogy az ôtôle feltett idô határáig elvárja, s akkorra hagyja jobbítását, mikor felülôt fújnak, röhög (így) a mellye, és kimenôfélben vagyon lelke. Nem így, keresztyének, nem így. Térjünk eszünkre már egyszer valaha; nincs nagyobb dolgunk, mint hogy lelkünk idvösségére vigyázzunk, mert: Quid prodest homini, si mundum universum lucretur, anima vero suae detrimentum patiatur? Mit használ az embernek, ha az egész világot bírja is, ha lelkének kárát vallja.'' Didák atya rámutat a Szentírás tanításával és példáival az isteni törvények betarthatóságára, Szent Vazul szavait idézve, mint bölcseleti alapelvet: ,,Ab actu ad potentiam evidens est argumentum.'' Szent Pált is idézi: ,,Omnia possum in eo, qui me confortat: Mindeneket megcselekedhetem az által, ki engem megerôsít. De hagyjuk abba most ezt keresztyének, mert nézzétek, a fügefán várja Zakeus Jézus elérkezésit; ne mondd ezután Jeremiás próféta, hogy Non sunt ficus in ficulnea, nincsen gyümölcs a fügefán: mert imé, Jézus idejében a vad fügefák is Zakeusokat termettek. Oh, penitenciatartó testnek áldott vad fája, ki ilyen lelkeket termesz ájtatosságod ágain! Teljék be már kedved és régi kívánságod, édes Jézus, ki a próféták által óhajtva mondod vala: Praecoquas ficus desideravit anima mea, elôérô fügéket kívánt a te lelked: mert imé, a kegyelem idejében mely drága gyümölcsöket, elôérô lelkeket termettek a vad fügefák!'' Zakeushoz betért az Úr, és üdvössége lett házának. ,,Valóban áldott ház, melyben az üdvösség megadatik. Vegyétek vissza immár elméteket, keresztyének, Zakeusról, és fordítsátok erre a Házra, erre régentén Isten dicsôségére felszenteltetett Templomra, melybe ma hozatott be az Oltárról elvétetett és eddigelé ebben a környékben elrejtett Oltári tűz, az igaz isteni tisztelet; ma újíttatott meg a sok esztendôktôl fogvást megszünt isteni dicséret; mától fogvást ezután naponként az Új Testamentumbéli makula nélkül való Áldozat ebben Istennek bemutattatik. Mentôl boldogabb tehát ez a Ház, melyben nem egyszer, hanem számtalanszor adatik meg az üdvösség mindazoknak, kik buzgó ájtatossággal ide folyamodnak, igaz töredelmes, alázatos szívvel Istenhez megtérnek, és a Krisztus Jézus valóságos szent Testében- Vérében részesülnek.'' A templom természetfeletti célját és jogos szépségét magasztalja Isten Szolgája ezekkel a szavakkal: ,,Az Istennek Temploma azért tökéletes jóságok iskolája, Isten javainak tárháza, lelki vigasztalások kútfeje, bűnösök oltalma, e világ tengerinek habjai között nyugodalom partja, Mennyország tornáca, Istennek e földön királyi palotája és lakóhelye, aholott adton adja az audienciát, osztja adományit, nyújtja segítségit. Azért a régi ájtatos keresztyének erejüket, értékeiket, okosságukat arra fordították, sôt egymással futtatták, ki csinálhat Isten tisztességére tekintetesebb, szebb Templomokat. Konstantinus, elsô keresztyén császár, a keresztség szentségének felvétele után, császári nagy költséggel építé Rómában a Lateránumi Keresztelô Szent János és Szent Péter s Szent Pál Apostolok Templomit; és Szent Szilveszter akkori szentséges Római Pápa, solenni ritu consecravit et dedicavit, tisztességes szent pompával megszentelt.'' Mózes és Salamon király gondoskodását dicséri, aki az Úrnak hajlékában oltárt emelt, azt és az angyalok képeit arannyal borítá. A Makabeusok is templomot építettek gyôzelmük után, oltárral. Ugyanígy történik az újszövetségben, az Egyházban, amely ,,az igazságnak oszlopa, erôssége és támasza''; ,,... a keresztyének, mihent Templomokat építettek, isteni szolgálatokra rendelt drága szépségekkel, Oltárokkal ékesítették az Istennek házát''. Hangoztatja, hogy Isten a belsô tiszteletet is megkívánja: ,,Mentôl inkább kívántatik, hogy ékesíttessék az a Templom, melyben a szent Sacramentum alatt, Test szerint lakik az Isten Fia, mint saját Házában. Úgy vagyon ugyan, hogy Isten lelki és belsô tiszteletet és ékességet kíván; Hittel, Szeretettel, reménységgel, igazsággal, alázatossággal ékesített lelki Házat kedvel, inkább hogy sem a Templom falainak szépségét, de azért maga példájával tanítja, hogy nemcsak a belsô és lelki szolgálatot, hanem a külsô ceremóniákkal való tiszteleteket is kedvesen fogadja.'' Befejezésként a Sion hegyén épült templom pusztulását említi, párhuzamba vonva a bátoriéval: ,,Édes Atyámfiai, egybegyűlt ájtatos keresztyén sereg, ím látjátok, hogy ez a több száz esztendôktôl fogvást pusztán állott Istennek háza szintén ilyen formában vagyon, Oltári letörettettek, kivettettek, ajtai- ablakai kiégtek; nézzétek, nemcsak csemeték, hanem temérdek fák nôttek benne, mint az erdôben; tárházai, azaz sekrestyéi, kápolnái elromlottak. Szaggassuk meg azért mi is, nem a ruhánkat, hanem szíveinket, és sírással, szívbéli óhajtásokkal boruljunk le a földre, essünk térdeinkre, amint az Isten népe cselekedett, s nemcsak az Ó Testamentumban az Istennek kedves szolgái és szent emberei szoktak cselekedni, de az Újban is...' Utalva az Üdvözítô példáját követô Péter apostolra és Pálra, lelkesíti a híveket: ,,Essünk térdeinkre azért, és alázatos buzgó fohászkodásokkal kérjük tiszta szívünkbôl, kinek az ô szent irgalmasságából hodie salus facta est, ma lött üdvössége, Isten szent Neve dicsôségére újabb felszentelése, hogy ismét felépítse, és újabban romladozott, elpusztult falait állítsa fel, elrontatott Oltárit, hozza helyre régi dicsôséges ékességit..., ne engedje elpusztulni többé az ô házát, ne engedje az ô népét az barbarus pogány nemzetnek birodalmába jutni és keserves fogságába esni, hanem legyenek az ô szent szemei éjjel és nappal figyelmetesek erre a Házra, és akármely szükségben ide folyamodó népit hallgassa meg magas Mennyben; mind látható s láthatatlan ellenségitôl ôrizze meg; vétkeiért érdemlett büntetésit távoztassa el tôle; bűneit engedje meg, hogy lelki nagy örömmel, mennyei vigasztalással bételjenek, valakik ide folyamodnak, és felôlük is mondathassék: Hodie domui huic salus facta est. Ma lött üdvössége ennek a háznak; azaz üdvösségüket nyerték, akik gyakorlották, hogy jövendôben az örök dicsôséget is elvehessék. Amen.'' Isten Szolgájának szavai: ,,Sírással, szívbeli óhajtásokkal boruljunk le a földre, essünk térdeinkre, amint az Isten népe cselekedett...'', az ô életében mindennapi valósággá váltak, mert Isten színe elôtt földre borulva csakugyan porig alázkodott, úgy imádta, úgy kérte, úgy engesztelte. ,,A nyírbátori templom berendezését magyar barát fogalmazta...'' Isten Szolgája templomszentelési beszédének sugarai már elôre sejtetni engedik a jövendô művészi alkotásokat, amelyeket az ô látnoki lelke szeretettel elgondolt, és amelyeket rövid néhány éven belül a jótevôk áldozata, ihletett mesterek buzgalma létre is hozott. És itt megint a szaktudóshoz fordulunk, aki hosszas, lelkiismeretes kutatás árán hiteles történetét képes adni a nyírbátori minorita templom oltárainak. ,,Ez a páratlanul szép és gazdag berendezés teljes egészében megmaradt eredeti helyén. Sem a XVIII. század végén a klasszicizmussal erôsen jelentkezô ízlésváltozás, sem a XIX. század neogótikája, sem egy késôbbi puritán szellemű 'stílusszerű' restaurálás nem bántotta, ami nálunk ritka eset. Egységességével is ritka Magyarországon, különösen vidéki koldulórendi templom esetében, mivel ezeknél rendszerint csak lassú menetben, egymás után készültek az egyes berendezési tárgyak, különösen a XVIII. század elején. A rendek szegénysége miatt szükség volt mecénásra. Ezenkívül a csupán 3-4 évre választott házfônöknek sem ideje, sem hatalma nem volt ahhoz, hogy nagyobb munkálatokhoz kezdjen: a rendi definitórium minden nagyobb tevékenységet szigorúan kezében tartott. Így tehát a számunkra oly fontos rendházak -- a ferencesek, minoriták, piaristák, pálosok kolostorai -- egész más helyzetben voltak, mint a régi rendek házai -- a bencések, ciszterek, premontreiek, ágostonrendi kanonokok -- Ausztriában és Németországban. Ezek vagyonnal rendelkeztek és élükön élethosszára választott apát, ill. prépost állt, aki nagy hatalommal bírt. Így újjáépített pompás templomukat könnyen tudták egységes berendezéssel ellátni. A nyírbátori templom berendezését magyar barát fogalmazta és rövid idôn belül fel is állíttatta. Szobrászai nem a központi bécsi aulikus körökbôl valók, hanem mesteremberek, akik, ha bevándoroltak is, sajátos magyar légkör hatása alatt alkottak.'' (Baranyai Béláné, i. m. 219.) Hogy némileg idôrendet tartsunk a belsô berendezés ismertetésénél, elôre bocsátjuk, hogy 1722 és 1724 között, a mai barokk boltozattal egyidejűleg, épült a templom fôhomlokzatán belüli boltozatos karzat, amely három ívével a szemben levô szentély felé tekint. Alighogy elkészült a tágas kórus, 1724-ben orgonakészítô tájékozódott az orgonaépítés felôl, és minden valószínűség szerint a rákövetkezô egy- két év alatt el is készült az orgona. A templom remek barokk berendezése az egyszerű építészeti belsôben fokozottan érvényesül. A formában és színben rendkívül változatos, művészi színvonalú, gazdag díszítésű oltárok, valamint a szószék a nyírbátori katolikus templomnak, Kelemen Didák szívügyének, egészen különleges helyet biztosít a magyar műveltség történetében. Az oltárok szerkezete a gótikára emlékeztet. Figyelemre méltó az erôs sodrás a magasba, az alkotások függôleges elrendezése. Viszont a szobrok, de fôként a dús növényi díszítések a reneszánsz folytatódásáról tanúskodnak. E csúcsíves és reneszánsz hagyományok egészen sajátságos hangulatot adnak a vérbeli barokk szimfóniának. Az aránylag világos tagolás, az alakok nyugodt, nehézveretű megfaragása, a változatos színezés, a virágdíszek gyakori szerepeltetése, a csavart oszlopok hangsúlyos alkalmazása, mindmegannyi jellemzô sajátsága e templomnak. A fôoltáron és két mellékoltáron hullámzó áttört növényi széldíszek az oltárok körvonalait festôien elmossák. Mindennek érdekes ellentétei a szilárdan, kevés mozgalmassággal felépített szobrok, amelyek nemcsak mint önálló alkotások, hanem mint az oltárszerkezetek gyújtópontjai is magukra hívják a figyelmet. A fôoltár hatalmas, alulról szinte zúgva feltörô építménye a szentélyt méltóan zárja le. A pompás széldíszítések keretében három, egyre karcsúbbá váló szint bontakozik ki; a legalsót egy csavart és egy sima oszloppár képezi, köztük Szent Péter és Szent Pál apostol lendületes szobrával. A középsô tengelyben helyezkedik el a Szent Ferenc oltárkép. A második szint közepét a Szentlélek eljövetelét ábrázoló festmény foglalja el, Keresztelô Sz. János, Sz. Ferenc, Páduai Sz. Antal és Sz. András apostol szobra között. A legfelsô szinten az Atyaisten képe látható, mellette Assisi Sz. Klára és Árpádházi Sz. Erzsébet szobra. Az oltár csúcsán Sz. Mihály fôangyal sátántipró szobra kivont karddal. A fôoltár, mint legfontosabb, már 1728 elôtt készen lehetett. A liturgikus szent cselekmények végzésére szánt hely tehát a lelkipásztorok és hívek rendelkezésére állt. A liturgia Jézus Krisztus, az örök Fôpap áldozatbemutató ténykedésének gyakorlása és folytatása, amelyben látható jelek által és mindegyikük sajátos módján megvalósul az emberek megszentelôdése. A nyilvános istentiszteletet Krisztus egész titokzatos teste végzi, vagyis ô, a Fej, meg a tagok. Ezért minden liturgikus ünnepség, mivel Jézus Krisztusnak, a fôpapnak és az Egyháznak mint testének műve, magasztosan szent cselekmény, amelynek kegyelmi hatását ugyanolyan jelleggel és ugyanolyan fokban az Egyháznak semmi más ténykedése nem éri el. (Lit. Hor. III, 82.) Ezt érezte és így értette mindig a keresztény hívô, és hite gyakorlásával megszentelte saját magát, egyben másokat is e felé a cél felé vitt. Míg Isten Szolgája mint nyírbátori szerzetes elöljáró a templom felszerelésén csüggedetlen buzgalommal dolgozott, nem tartott szünetet az igehirdetésben sem. Ha meggondoljuk, hogy 1718 körül elkezdett ,,kalászbeszédei'' 1729-ben nyomtatásban megjelentek, ténynek vehetjük, hogy a liturgia fokozott ünnepélyességével együtt az ige szolgálatában is hatalmas munkát végzett. De a keresztény katolikus hitélet megújítása közben ez idô tájt sem hiányoztak a nehézségek és megpróbáltatások. ,,Csak a mostan elmúlt háborúban. -- írja 1727-ben -- miképpen mortifikáltak, hogy károsítottak, mint persequáltak minket és mindnyájan katholikusokat: sok árkusokra kellene írnunk... s mégis övék a panasz?'' (Takáts, i. m. 212.) Ha szomorúak is e szavak, nem elkeseredésbôl fakadtak. A kellemetlenkedések és bántalmak között tudta igazán kérni a szeretet és béke áldását: Bocsásd meg, Atyánk, az ellenszenvet, haragot és gyűlöletet, amelyet a különbözô fajú, felfogású, világnézetű egyének, családok, népek éreznek egymással szemben. Taníts meg minket, hogyan kell megbocsátani, kibékülni, szeretni! Ô, aki oly annyira ismerte a szentatyákat, gyakorlatba vitte át Szent Ágostonnak, János apostol magyarázatánál, az istenfiúságról szóló elvét: ,,Hallják ugyanis és megtartják: Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; nem úgy, ahogy azok szeretik egymást, akik (a szeretettel) ártanak; sem úgy, ahogy az emberek szeretik egymást, mert emberek; hanem akként, mint azok, akik azért szeretik egymást, mert isteniek (dii) és mindnyájan a Magasságbelinek fiai, hogy egyetlen Fiának testvérei legyenek avval a szeretettel telve el egymás iránt, amellyel ô szerette ôket.'' Kelemen Didák kijárja az engedélyt a minoriták letelepedésére Szegeden Láttuk Kelemen Didák lelki örömét a nyírbátori eredmények fölött. ,,Ôt a sikerek nem kábították el, pihenésre nem csalogatták. Úgy érezte, hogy minden erejét újabb és újabb sikerek kivívására kell felhasználnia. Minél több földet kell bejárnia azért, hogy a Szeretet nevében meghódítsa azokat, hiszen lám! amerre járt, mindenütt lassan, de biztosan elôtérbe került a régi katolikus vallás, megsokszorozódott a hívôk száma, templomok és iskolák épültek, javultak az erkölcsök s a hitbeli lanyhaságot buzgóság és jámborság váltotta fel. Most tehát ismét azokra a területekre fordította téritô, istápoló, irányító gondját, amelyeken legnagyobbnak látta a hitben való elernyedést s az erkölcsöknek hanyatlását. Így állapította meg, hogy a népes alföldi városokban: Makón, Hódmezôvásárhelyen és Szegeden és ezek vidékén, bár sok katolikus hívô lakik, mégis feltünôen kevés a papság s nincsen a népnek kellô számú lelki gondozója, oktatója és vezetôje. 1726-ban tehát Károlyi Sándor grófnak és 'baktai édes, jó pátronájuknak', Haller grófnônek közbenjárását kérte, hogy a helytartótanácstól Szeged városába letelepülési engedélyt kapjon minoritái részére. Ô maga pedig érintkezésbe lépett a szegedi piaristákkal s ezek útján levelet intézett a város elöljáróságához, hogy hozzájárulnak-e a minorita rendház alapításához. Úgy a piarista páterek, mint a város urai 'örömmel kévánták acceptálni' a minoriták letelepülését.'' (Csák, i. m. 34.) A piaristáknak Szegedre jutásáról illik annyit tudnunk, hogy a város vezetôsége hívta meg ôket egy hat osztályos gimnázium vezetésére, biztosítva részükre a fenntartási költségeket. A gimnáziumot 1721-ben megnyitották, és rövidesen új hajlékot építettek neki. Csakhamar igen fontos szerepet töltött be nemcsak a Délvidék, hanem az egész ország kultúréletében, a rendszeresített és híressé vált ,,iskoladrámák'' által is (Péchy Domokos, Perczel Imre, Deményi László, Révai Miklós, Dugonics András). A minoriták szegedi letelepedését a neves piarista történész ekként ismerteti: ,,Szeged városa 1728-ban saját nótáriusát küldé a kancelláriához, hogy kieszközölje a minoriták letelepítésére szóló engedélyt. Didák atya csak három pátert akart letelepíteni; de -- írja Károlyinak -- 't. páter piarista atyám uraimék superiora azt mondá, hogy ha húszan lennénk is s a városból ki nem mennénk is, böcsülettel elélhetnénk!' A letelepedés azonban még sem ment oly könnyen, mint Didák atya gondolá. Voltak, akik a helytartótanácsnál kijelentették, hogy a koldusokat nem volna szabad hazánkban szaporítani; úgy is elég szegény a nép, minek küldenek még közéjük olyanokat, kik koldulásból tengetik életüket. Ez a kegyetlen kijelentés valóságos tôrdöfés volt Kelemen Didák érzékeny szívének. Ôt vádolják a szegény nép terhelésével, ôt, akinél igazabb barátja sohasem volt a népnek, aki még ruháját is a szegénynek adá s aki egész sereg koldust táplált és táplál, akinek küszöbét alamizsna nélkül soha egy szegény sem hagyta el! Soha nem említette saját érdemeit és jótéteményeit, de most az egyszer mégis megszólaltatta ôt sértett önérzete. Keservesen panaszkodik levélben Károlyinak s önérzettel utasítja vissza a szerzete ellen tett kijelentéseket. 'Ha egész vármegyét bejárunk is, -- úgymond -- nem ad a szegénység csak egy-két máriást, itt kiváltképpen csak egy poltrát vagy kisebbik batkát is, hanem búzácskát, gabonácskát, eledelekre valót, akit az Úristennek ingyen való szent jóvoltából maga szűkölködése s az aerarium csonkulása nélkül adhat. Sôt inkább az ilyen szerzetesek a szegénységet segéllik, hogy portióját fizethesse; mert ôk szegények. Hadi tisztektôl, egyházi, nemesi úri rendektôl az mely alamizsnát az Úristennek szent segedelmébôl koldulnak, azt a szegénységnek adják. Néhány száz forintot ad eklézsiánk a szegénységnek. Magok mondgyák, hogy sokszor nem tudnának hova lenni, ha innen pénzt nem kapnának. Uraktól koldulnak, szegényeknek adgyák!' Károlyi Sándor is ilyen szellemben szólván a minoritákról a kancelláriánál, végre megadták nekik az engedélyt a letelepedésre.'' (Takáts, i. m. 261-262.) Szeged történelme és kultúrjelentôsége A Tisza szülte Szegedet; a folyón itt kínálkozó könnyű átkelési lehetôségbôl fakadt léte és szerepe, amit növelt a Kárpát-medencét átszelô út melletti fekvése. Gyors fejlôdését a Tisza és a Maros vízi útjainak találkozása is elôsegítette. A rómaiak korában már fontos kereskedelmi hídfô. A mai település ôse a vízjárta ártérbôl kiemelkedô szigetcsoporton alakult ki, és lakói az állattenyésztô-földmívelôkön kívül fôleg halászok és hajósok voltak. Ez utóbbiak messzi vidékek csereáruit fuvarozták még a Duna mellékérôl is. Mezôgazdasági, erdészeti, bányászati termékek mozgalmas piacává vált tehát Szeged, amelyet ezen a néven III. Béla 1183-i oklevele említ elôször. Bizonyos azonban, hogy már a honfoglaló magyarok is lakták. Szeged neve a sziget szóból származik, az árterületekbôl kiemelkedô szigetekre történt épülése miatt. Mások a szög vagy szeg szóból magyarázzák a város nevét, a Tisza és a Maros folyószöge következtében. A város neve mindenképpen magyar eredetű. A hagyomány szerint, Árpád fejedelem a közeli Szeri pusztán (a mai Pusztaszeren) tartotta a vérszerzôdéssel zárult elsô országgyűlést. A fent említett XII. századi rendelet a szegedi sótárolókat arra kötelezte, hogy a nyitrai egyháznak sót szolgáltassanak rendszeresen. A só régtôl fontos árúcikknek számított a Tisza-Maros torkolatánál. A rómaiak ugyanis erdélyi sóbányáik termelését a Maroson szállították a Tiszáig, majd ezen dél felé. E sószállító út jelentôs maradt a honfoglalást követô idôkben is. A só Szegednek különös jelentôséget biztosított; II. András király 1222-i Aranybullája úgy intézkedett, hogy ,,só az ország közepén másutt ne tartassék, csak Szolnokon és Szegeden''. -- A hatalmas szegedi raktárakból hosszú századokon keresztül hajósok és szekeresek vitték a sót az ország minden részébe. Szeged közjogi helyzete már az Árpád-házi királyok korában kialakult, elnyerve a szabad királyi városok jogait és kiváltságait. -- A tatárok 1242-ben feldúlták, kirabolták, felperzselték, de IV. Béla király új életre keltette, vár építését is elrendelve, minthogy tapasztalat szerint a tatárok hadviselése sohasem vesztegetett idôt várostromokkal. -- Zsigmond és Mátyás király támogatásának szintén sokat köszönhet Szeged, ahol Mátyás több alkalommal országgyűlést tartott. -- A mohácsi vész után a visszavonuló török hadak kirabolták, 1543-tól 1686-ig megszállva tartották; 1712-ben árvíz pusztította. A város régi kiváltságait III. Károly 1719-ben megerôsítette. Ekkoriban itt székelt a csanádi püspök is (1711-1738), majd székhelye Temesvárra került. A XVIII. század második felében boszorkánypörök folytak le Szegeden máglyahalállal, az akkori inséges idôk (1728-ban rettenetes aszály uralkodott!), politikai és társadalmi feszültségek szomorúan téves következményeként. Városrajzi adatként álljon itt egy-két apróság. -- A közelmúlt régészeti ásatásai napvilágra hozták a hajdani római katonai támaszpont épületmaradványait. -- A középsô ,,szigeten'', a ,,Palánkon'', állott a XII-XIII. századi Szent Dömötör-templom, amelynek megmaradt tornya a mai Fogadalmi templom elôtt Szeged egyik legrégibb műemléke. -- Az alsóvárosi (,,Alsziget'', ,,Alszeged'') település legnevezetesebb alkotása a Ferences-templom. -- A Felsôváros (,,Felsôsziget'', ,,Felszeged'') jelentôségét a minorita ferencrendi templom, a mindmáig működô nagy plébánia emeli. A kései középkor legnagyobb szabású építészeti remeke az alsóvárosi Ferences templom a XV-XVI. század fordulójáról. Érdekes sajátsága, hogy a templom hálóboltozatának ráaggatott bordáit agyagból égették. Hasonló a nyírbátori református templom boltozatához. Mindkettô a két kiváló mester, Fráter Joannes és Kôfaragó György alkotása. Mielôtt a minket közelrôl érintô minorita templommal és rendházzal foglakoznánk, felhozzuk a következôket: Szegedi Pál, a bolognai egyetem tanára, humanista írásaival keltett Európa-szerte érdeklôdést; a pestis elmúlásának emlékére 1738-ban kápolna épült Sz. Rókus tiszteletére, és az új városrészt ezért Rókus-városnak kezdték hívni. Az ôsi és a Kelemen Didák kezdeményezte minorita ferencrendi templom Szegeden Knáisz Mihálynak a konventuális minoritarend magyarországi tartománya régi házairól szóló fejezete (ismert kronológiájában: ,,In his imago veterioris Provinciae Regni Hungariae Ordinis Conventualis exhibetur'', pp. 232-268.), a betűrendes felsorolás elején ezt tartalmazza: ,,Provinciae itaque hujus Hungariae tam SS. Salvatoris, quam et Sanctae Mariae Monasteria, nulla habita ratione Custodiarum, placuit hoc ordine Alphabetico ex diversis authoribus referre''. És a könyv 238. oldalán Szegedet találjuk: ,,Szegediensis S. Mariae ad Nives in Chanadiensi Dioecesi anno 1301. fundatus. Qui cum a Turcis 1525. esset exustus, ad instantiam civium Szegediensium pro sex fratribus restauratus fuit ab iisdem Turcis.'' Errôl a ,,Havas Boldogasszony''-templomról viszont a konventuális minoritarend magyar tartománya névtárában (Miskolc, 1942) ezt olvassuk: ,,In civitate Szeged PP. Conventuales iam saeculo XIV. Conventum habuisse cognoscuntur. Certe in parte civitatis Szeged-Inferiori Fratres nostri ad 'B.M. Virginem de Nivibus' habuerunt Ecclesiam et Conventum, hanc Ecclesiam a. 1308. jam restaurare debuerunt, sed a. 1444., cum FF. Observantes in Hungaria Vicariam fundaverunt, Cardinalis Julianus Ecclesiam et Conventum PP. Conventualium, Fratribus Observantiae donavit'. (35-36. o.) -- Hivatkozik e szöveg Knáisz általunk idézett 238. oldalára, de azonkívül a 248-249. oldalra is, ahol a konventuális-observáns váltás szerepel; végül Kósa-Nyűrô munkájának 17-18. lapjára. Így jutottunk el ahhoz az idôponthoz, amikor Isten Szolgája lankadatlan lendülete a felsôvárosi templomot és szerzetesházat a fejlôdés útján elindította. ,,Anno 1727. Admodum Reverendus Pater Magister Didacus Kelemen Provinciae Hungariae a Sancta Elisabeth, Ordinis Minorum S. Francisci Conventualium Minister Provincialis obtinuerat quidem a Magistratu Szegedinensi unam domum cum suo fundo in Libera, Regiaque Civitate Szegedinensi pro Residentia; verum ad mandatum Caesareo Regium per Consilium Locumtenentiale dicto Magistratui submisso anno statim sequenti Patres Minoritae ibidem jam existentes ad suos Conventus redire debuerunt, excepto uno Patre Achileo Vajda ibidem per officiales salis pro suis Servitiis Spiritualibus per modum Capellani retento, qui in dicta Domo mansit ibidem usque ad annum 1739, quo occupata per Turcam Servia, et Banatu, Patres Minoritae Belgrado et aliis ex locis exules ad interim Szegedinum semet recipere fuerant coacti.'' (Knáisz, i. m. 386.) Folytassuk az 1942-i miskolci névtárral: ,,... Omnemque adhibuerunt operam, ut pro stabili ibidem mansione Consensum Regium obtineant. Nec frustra, nam paulo serius, nimirum a. 1742, voto potiti, stabilem in Civitate sedem Diplomate Aug. Mariae Theresiae Reginae Hungariae ac Matris suorum subditorum Benignissimae, confirmatam obtinuerunt praedicti anni die 27. mensis Julii Civitate itaque donati, habitationem quidem miseram, sed pia Fidelium eleemosyna adiuti Ecclesiam magnificam a fundamentis posuerunt, cui successive elegantem Conventum pro decore Civitatis adiecerunt. Patres in hoc Conventu sunt administratores Parochiae civitatis Szeged-Superioris et omnibus in spiritualibus prompti suam adiutricem operam praestare satagunt. Numerus fidelium: 19,000, ...'' (i. m. 36.) Knáisz a szegedi rezidenciát nem nevezi ,,nyomorúságosnak'' (miseram), hanem ,,szerénynek'' (humilem), amelyet az atyák lassan- lassan kiépíteni kívántak, ,,successive Conventum aedificaturi'', amely Knáisz könyvének megjelenési évében, 1803-ban, ,,jam ex parte majore stat satis magnifice exstructus''. (i. m. 387.) {kép} Szeged: a felsôvárosi templom és szerzetesház együttes képe. Hogy pedig Kelemen Didák szegedi művének sorsát még jobban ismerjük, idézzük az 1906-i marosvásárhelyi minorita schematismus idevonatkozó egy mondatát: ,,Aedificium pervetustum Conventus et Ecclesiae cura et sollicitudine P. Ministri Provincialis Cyriaci Csák prae vetere multo firmius ac splendidius nuperrime restauratum est.'' (24 .o.) Knáisz összegyűjtötte a szegedi rezidencia elöljáróinak névsorát 1739- tôl egészen 1800-ig. Az elsô négyet sorrendben közlöm egymásután: ,,1739. P. B. Dionysius Kováts, Praesidens. -- 1740. P. B. Leopoldus Auer. -- 1741. P. M. Bernardus Braun. -- 1744. P. B. Bonaventura Zétényi.'' A következôkbôl kiemelem: ,,1755. P. B. Romanus Jakabfalvy... 1767. P. B. Alexander Sztanya... Lendvai... Szepessy... Liszka... Somogyi... Gáll... --1791. P. M. Ludovicus Páll... Boda... Kis... -- 1800. P. B. Matthaeus Bogner.'' P. Vajdától, a sóházi dolgozók lelkészétôl a késôbbi korok plébánosaiig, hosszú sora Isten népe lelkipásztorainak... ,,Az 1739-ben Belgrádból beköltözött minoriták már ez évben kápolnát emelnek, majd 1754-ben felépítették a felsôvárosi templomot. E templom -- hatalmas kolostorával együtt -- a század derekának egyik legfontosabb szegedi építkezése. A korabeli stílusfejlôdés elsô vonalának megfelelôen már a klasszicizmus elvei és formaelemei is érvényesülnek rajta.'' Így a Panoráma kiadásában ,,Szeged'' útikalauza (Budapest, 2. kiadás, 62 o.). Ebbôl vesszük a templom és rendház mai építészeti méltatását is, amint következik. ,,A Szent György téren áll a XVIII. század közepén épült, egykori minorita rendház (Munkácsy utca 9.) szintén műemléknek számító épülete. A két utcára nyíló L alakú épület egyszerű, simatagolású, mégis monumentális hatású. Ma az Erdészeti Technikum kollégiuma. A volt rendházat az egyhajós minorita templommal téglakerítés köti össze. Felsôvárosi templomnak is mondják, amelyet Szent Miklós tiszteletére 1754-1767 között építettek, majd az 1887. évi tűzvészt követô évben helyreállítottak. Terveit Lechner Vencel készítette, kivitelezôje Dobi János volt. A templom fôbejárata egyszerű, simavakolású homlokzatán van. Nehéz tölgyfa kapuja egyszerűségével hat a szemlélôre. Belsô berendezésébôl az iparművészeti alkotásnak számító padokat emeljük ki. Mind a templom, mind berendezése minden cikornyától mentes, barokk hatást tükröz. A templompadok és a volt rendházban elhelyezett könyvszekrény iparművészeti szempontból védett műkincsek. A templomot és a rendházat összekötô téglafal elôtt, a Zárda utca tengelyében barokk feszület áll három mellékalakkal. A szoborcsoport eredetileg a templom belsejét díszítette.'' (i. m. 203-204.) Ugyanebbôl a kalauzból idézzük e néhány magyarázó szót a ,,Golgotáról'': ,,Homokkôszobor, a Felsôvárosi templom elôtti kerítésnél, a Munkácsy utcában áll. A XIX. század elején készült, másfélszeres méretben. (Ismeretlen mester műve.)'' Így látjuk világosan, mily hatásosnak bizonyult Kelemen Didák terve és közbenjárása a minoriták szegedi letelepedésénél. A templom meg rendház építését nem ô irányította, -- legalább is nem közvetlenül --, de hihetôleg mozgató ereje volt ennek is. Azonban nemcsak elgondolója, hanem szorgalmas alamizsnagyűjtésével, országos összeköttetései által, erkölcsi tekintélyével, templomépítô jártassága miatt szellemi megteremtôje, egyben pártfogója. A nyírbátori templom: fába vésett Biblia! A nyírbátori templomnak mindmáig megmaradt berendezése a templom helyreállításától számítva az elsô tizenöt év alatt készült el: a fôoltár, a Pietŕ, Szent Anna oltára, a Pócsi oltár és a Krucsay oltár. A fôoltárt kétszer is tárgyaltuk. Mint a legfôbb oltár, már 1728 elôtt készen állhatott. Ugyancsak kész az 1728. esztendôben az ún. ,,Pócsi oltár''; teljes szépségét azonban csak 1729-ben nyerte el a festés és aranyozás által. Kelemen Didák második nyírbátori házfônökségének gondjairól szerepeljen itt Baranyai Béláné e következô adata (i. m. 220.): ,,A nyírbátori konvent számadáskönyve (Nyíregyháza, Áll. lt.) 1728 júniusával kezdôdik; Introitus 1728 június -- 1729. jan.-ig., 'Fr. Didacus Kelemen' aláírással. -- A bevételt leginkább misestipendiumok és alamizsnára adott összegek képezik. -- (A konvent ekkor 6 páterbôl állt.)'' Baranyai Bélánétól vesszük a szakszerű ismertetést. ,,A pócsi oltár 1728-ban már készen állt, melyet 1729-ben 'pictor Varadiensis' megfest. Az oltár eredetileg a templom délnyugati oldalán állt a karzat alatt, csak 1957-ben került a szentélybe. Számos kegyoltárhoz hasonlóan külön állt, a templom bejáratához közel, a csendes ájtatoskodók számára. Mint ilyen, liturgiailag külön kis szigetet képezett, a korra oly jellemzô kegyképtiszteletnek megfelelôen és Mária-Pócs híres zarándokhely közvetlen szomszédságában. Kegyképe a híres pócsi Madonna kép számtalan másolatainak egyike. Maga a kétoszlopos, tabernákulummal ellátott, egyemeletes retabulum szerkesztô elemei, akantusz oldaldíszei a nagy oltárok asztalos és ornamensfaragó mestereire vallanak. A faragott rámában középen levô kegyképet lapos pilaszterpár keretezi, alatta ereklyefülke, fekvô nôi szent faragott alakjával.'' Ugyancsak ô írja le pontosan a nyírbátori templom naplójának alánti szövegét: ,,1749-es bejegyzés: 'Quinta Ara. Situata est Sub Choro ad Latus meridionale Templi: habetque in medio Effigiem B. M. Mariae Thaumaturgae Pocsensis Prototipo Viennae attactam. Sunt in hac Statuae S. Joannis Baptistae, et S. Antony Paduani; item B. V. Mariae, et S. Joannis Evangelistae: item Superius DEJ Patris, omnes inauratae. Sunt item Angeli duo. In Sumptus huius Altaris dederat D.nus N. Radics, quondam Parens R. Patris Nostri Melchioris Radics Aureos Quindecim; ad inaurationem autem ejus concurrerunt diversi Patroni. Habetur etiam hic Tabernaculum inauratum, et inargentatum.'' (i. m. 220.) A Műemlékeink sorozatában Nyírbátor kalauza szintén említést tesz az oltárról: ,,A nagyjelentôségű szobrászműhely méretben és kivitelben is szerényebb alkotása -- ezt a szószék méltatása után állapítja meg -- az úgynevezett pócsi oltár, melyet Radics Menyhért nyírbátori minorita édesapja készíttetett. A barokk keretes kegyképet (Madonna) pillér és oszloppár fogja közre a két Szt. János, Mária és Páduai Antal szobrával. A kegykép alatt Szt. Rozáliát ábrázoló szobor húzódik meg.'' (31. o.) Isten Szolgájának természetfeletti hatása e téren is korának igényei szerint mérhetô fel, amikor a katolikus restauráció az evangélium, a szentségek, a katekizmusok, iskolák és templomok segítségével hatotta át a meggyötört lelkeket, jámborságra nevelve ôket. Kelemen Didák a most tárgyalt kegykép tiszteletével Szűz Mária által kívánta a híveket Jézushoz vezetni, akik ha a nehéz, homokos nyíri utakon a 11 km-re fekvô híres kegyhelyre nem zarándokolhattak el, a Máriapócsi kegykép szép másolatánál magában Nyírbátorban is leróhatták tiszteletüket Isten Anyja iránt. E szerény sorok írója nyírbátori novícius korában kétszer is elzarándokolt társaival együtt Máriapócsra az akácfasoros marhahajtó utakon, hogy megszokja idejében az élet folytatólagos útjait is; pap korában gyakran misézett a kórus boltívei alatt álló nemes egyszerűségű ,,pócsi oltárnál'', amelyet a kolostorkert illatos petúniái és fogadalmi tárgyak foglaltak élô keretbe. Kevéssel följebb szó esett a templom szószékérôl. Lévén az igehirdetés ünnepélyes helye, mi sem természetesebb, mint hogy Páter Didák ezt is művészinek, magasztosnak készíttette. Ô maga bizonyára számtalanszor lépett a szószékre, hiszen még sokszor megfordult Bátorban azután is, hogy házfônöksége lejártával innen elkerült. ,,A szószék eredetileg a szentély déli falánál, a Fájdalmas Szűz oltárához közel állt; csak az 1775-ös átrendezés folyamán került mostani helyére, a hajó északi oldalára, ahol a hozzá csatlakozó folyosó emeletébôl közelíthetô meg. Így tehát az eredetileg oszlopon nyugvó belsô feljáratú szószék külsô feljáratúvá, függôvé vált. Eredetileg a szószék a szentélyben jóval alacsonyabban állhatott; jelenlegi magasságát a hajótérben az emeletes folyosó szintje írta elô. A sokszögű szószékkosár mellvédjét konzolon álló karcsú csavart oszloppárok fülkékre osztják, ezekben a négy evangelista lendületes álló alakja. Felettük a kosár keskeny zárópárkánya látható. A hatszögletű hangvetô sarokgyámjaiból tört vonalban magasan felívelô hatalmas szalagvoluták igazi szószékkoronát alkotnak. Gazdag akantusz dísz minden hézagot kitölt, bájos kis puttóangyalok serege lebeg fönt, a korona tetején befejezésül az áldást osztó Krisztus finoman faragott alakja áll.'' (Baranyai B., 197.) Ugyancsak a műtörténész gondossága tudatja velünk, hogy: ,,A gyönyörűen fából faragott szószékkorona nemcsak a Felvidék katolikus és evangélikus templomaiban, hanem különösen a tiszántúli és erdélyi református és unitárius templomokban a barokk szószékek jellegzetes dísze. Mindezek közül kiemelkedik a nyírbátori korona arányaival, gazdag díszítésével és rendkívül finom kidolgozásával.'' És részletesen jegyzi a nyírbátori templom leltárát: ,,1749-es beírás (Inventarium p. 426): 'Praeter Altaria reperiuntur in Sanctuario Sequentia: Cathedra seu Suggestum Concionatorius, erecta ex communi Eleemosina: quam deinde Illustrissima Domicella Caecilia Nata Comitissa Haller Anno D.ni 1746 suis impensis inaurari fecit. Habet haec Statuas 4 SS. Evangelistarum, et in Vertice Christi Domini sub Schemate Boni Pastoris.'' Párbeszédben az ország vezetô embereivel Hogy Kelemen Didák atyát kétszer is megválasztották a magyar minorita ferencrendiek tartományfônökévé és többször házfônökké, mutatja, mily nagyra becsülték szerzetes társai példás élete és hôsi lemondásokkal teli apostolkodása miatt. De hazánk fôpapjai és vezetô emberei ugyanolyan megbecsüléssel és szeretettel övezték, minthogy nyílván tapasztalták teljes önzetlenségét minden vállalkozásában, meg biztos tanácsainak eredményét országos ügyekben is. ,,Károlyi Sándor semmit sem tagadott meg a templom vagy iskola-ügyben hozzáforduló Didák atyától, sôt kérés nélkül is annyit adott ilyen célokra, hogy a jámbor lelkű atya maga mondta: 'a magától hulló fát rázogatni nem akarom'. Bár mindenkor alázatos volt és szerényen visszahuzódó, a Károlyi-család révén a kat. fôurak mind többen és többen megismerték és hívogatták magukhoz. Nagyobb ünnepeken és családi ünnepélyeken annyi meghívást kapott istenitisztelet tartására, szent beszéd mondásra és gyóntatásra, hogy saját szavai szerint: 'húsz páter is kevés lett volna a tennivalók elvégzésére'.'' (Csák, i. m. 20.) ,,Kelemen Didáknak Károlyival való eme bensô viszonya hamar ismeretessé lett a tiszai részeken. Az emberek kezdték átlátni, hogy Didák atya pártfogó ajánlása többet ér a legszebb instanciánál is. Akinek tehát valami ügyes-bajos dolga volt a kormányszékekkel, a megyével vagy magával Károlyival, jónak látta elôbb Didák atya támogatását megnyerni. És ô nem tagadta meg jóakaratát senkitôl sem. Egymásután írja a sok könyörgô levelet Károlyinak; egyiket a katonaságtól szeretné megmenteni, a másiknak állást könyörög, a harmadik részére meg pörének elintézését kéri. S ez így megy évrôl- évre. Még a csanádi püspök is Didák atyához folyamodik, kérvén ôt, lépne közbe Károlyinál, hogy a Vásárhely és Makó körül fekvô ôsi birtokokat visszakapná a püspökség. Midôn a nemesi felkelô seregeket szervezték, ô ajánlgatta Károlyinak a régi kuruc tiszteket. A többi közt Murány várának hajdani parancsnoka számára is állást kért. 'Ha szinte nem is óbesterségre, -- írja ez ügyben -- bár csak óbester lájdinótságra, avagy fô strázsamesterségre acceptálni vagy recommendálni kegyesen méltóztatnék'. Károlyi bizalma arra is feljogosította ôt, hogy annak családi ügyeibe is beleavatkozhassék. Óvta ôt minden olyastól, ami szerinte 'az Károlyi familiának kisebbségire' szolgálhatna s kérte, hogy ilyenféle tanácsait 'panasz néven ne vegye'. Didák buzdította Károlyit, hogy az ecsedi domíniumot -- a régi Aspremont-féle részt -- ne engedje más kézre szállni, hanem vegye meg ô maga családja számára, 'az Úr Isten -- úgymond -- megáldgya érte Excellentiádat; méltóságos maradékira nézve is kár volna másnak engedni!'. A negyvenes években Károlyi dohányt kezdett termelni birtokain. Sehogy se tetszett ez Didáknak. Váltig írogatja Károlyinak: 'az dohánykereskedésben csak féltem Excellentiádat'. S Károlyi megunva a sok galibát, csakugyan abbahagyta a termelést. Ki örült volna ennek jobban Didák atyánál? Az áldott lelkű Barkóczy Krisztina halála után Károlyi többé nem nôsült meg. Csendes özvegységben tölté napjait, hol Pozsonyban vagy Bécsben, hol pedig birtokain. Ez a nôtlen életmód nem tetszett Didák atyának; féltette Károlyit a nagyvárosi élvektôl. 1728. november 2-án tehát egyszerre azzal lepte meg Károlyit, hogy egy terjedelmes levélben új házasságkötést ajánlott neki. A felette érdekes levélben elmondja, hogy régtôl fogva akart már ajánlatával elôállni, de csak halogatta, mert nem örömest avatja magát más dolgába. Minthogy azonban 'mind hirdették, hogy e nélkül is megesnék', ô is elôáll levelével. Egyenkint felsorolja a házasság mellett szóló okokat: több maradéka lesz, kevesebb alkalom lesz a vétkezésre stb. Istenfélô, alázatos személyt vegyen, -- úgymond -- inkább szegényt, mint gazdagot. Kártyázni, kockázni ne tudjon, magyar legyen, 'ha ehhez a földhöz nem szokott, tôle ne irtózzon'. Az ilyen nô jó erkölcsben tartaná az udvari népet, azután Károlyi is bírna egy bizalmas lényt, kinek 'kibeszélje magát', míg most: 'egyedül törôdik, emészti magát!'.'' (Takáts, i. m. 282-284.) Ezek a levélrészletek olyannyira a gyakorlati keresztény életre vonatkoznak, hogy kiviláglik belôlük a természetfeletti okosság, amely mindent a végcél, Isten felé irányít. Kelemen Didáknak ez az erénye kitűnik írásaiból, beszédeibôl, intézkedéseibôl, és abból az általános bizalomból, amellyel minden elképzelhetô ügyes-bajos dolgukban az emberek hozzáfordultak. * * * ,,Ugyanily viszonyban volt legnagyobb munkájának kiadójával, Koháry István gróffal, ki mint belsô titkos tanácsos, generálmarsal és az országgyűlési vallásügyi bizottság elnöke befolyásával mindig támogatta Kelemen Didáknak felsôbb helyre intézett folyamodványait. Sôt felhozta ôt Pestre is, s az egyszerű szerzetes az országos kommissió elôtt is többször ragyogtathatta ékesszólását. Károlyi Sándor gróf is felhívatta ôt az országgyűlés tartama alatt Pozsonyba s Didák atya a rendek kérelmére többször prédikált az ottani ferencrendiek templomában. {kép} Koháry István gr., a magyar országgyűlés vallásügyi bizottságának elnöke, P. M. Kelemen Didák legnagyobb munkájának, a ,,Búzafejeknek'' kiadója. Ezeket tudva, nem lesz oly meglepô ránk nézve a katholikus rendek akkori magatartása a más vallású felekezetekkel szemben. Kelemen Didák volt a titkos mozgató erô; de ennek nyomát hiába keressük történetünkben.'' (Takáts, i. m. 217.) Isten Szolgájának a vezetôség lelki ellátásában kifejtett csaknem emberfeletti munkája, hatalmas szervezôképessége a társadalmi élet alapos ismeretén alapult. A saját kora embere volt, és az akkori vallási, társadalmi, államéleti viszonyok tekintetbevételével hirdette az evangéliumot. A világban élt, de észrevette benne a jó lehetôségeket Isten megszerettetésére. Visszautasította az erôszakoskodó zelotizmust. A világot nem ellenségnek tekintette, -- mégha ez valamikor így is viselkedett vele szemben --, hanem Isten terveibe illô, hozzá fordítható, neki szentelhetô adottságnak. A világban elfogulatlanul, mindenkire jótékonyan ható természetességgel járt... -- Ilyen feladatot teljesíteni csak a szeretet elkötelezettségével lehet; ezt mindenki megérti, mindenki becsüli. A Koháry név ismerôs a Buda ostromában résztvett magyar sereg vezérei között is. A 14-15 ezer fôre szaporodott egységek parancsnokai ezek voltak: Barkóczy Ferenc, Bercsényi Miklós séllyei kapitány, Bottyán János esztergomi huszárkapitány, Csáky László gróf, Erdôdy gróf lévai kapitány, Fiáth János, Koháry István és Petneházy Dávid; de ott harcoltak még a Balassa-, Batthyány-, Czobor- és Pálffy-családok tagjai is. (L. Somogyi F. dr., i. m. 389, 409.) Ami a magyar országos ügyek intézését illeti, átszervezték a kormányzati apparátust: 1724-ben felállították a legfôbb hazai, de a bécsi magyar udvari kancelláriától függô kormányszéket, a helytartótanácsot. Áttekintô pillantást vetve az általános vallási helyzetre, a protestánsokét az 1712-i országgyűlés lett volna hivatott szabályozni, de ez a pestis miatt döntés nélkül feloszlott. Az 1714-1715-i országgyűlésen a rendek többsége a protestánsok ellen fordult; fontos intézkedésének számít, azonban a vallási sérelmek orvoslására szánt külön bizottság kiküldése, amely 1721-ben nagy nehezen tanácskozott is Pesten, de eredménytelenül. Pozsonyban 1722-ben gyűlt megint egybe a vallásügyi bizottság, amely a katolikus és protestáns fél kívánalmait összefoglalta; ebbôl késôbb királyi rendelet lett. Az 1723-i országgyűlésen elkerülték a vallási vitákat. Ez azonban hevesen fellobbant az 1728-in. A király a vallási vitákat megszüntette. Végül egy bécsi, csupa idegenekbôl álló miniszteri tanácskozás után létrejött a királyi döntvény ,,Carolina resolutio'' néven, amely a protestánsok helyzetét félszázadon át szabályozta. (Karácsonyi, i. m. 257-258.) Ez idôben a keresztény katolikusok és felekezetek vitték a legfontosabb szerepet a művelôdésben; eszközük a szószék, a társadalom szervezése, az iskola, irodalom és művészet. A pozsonyi ôskolostorról Knáisz ezt jegyzi meg: ,,Posoniensis B. M. Virginis, Ladislaus IV. Rex Hungariae post victoriam ab Ottocaro relatam aedificavit circa annum 1272.'' (i. m. 238.) Ugyancsak ô említi ,,Posonium''-ot a gyôri custodia házai között (i. m. 313.) Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest, 1922) c. könyve részletesen foglalkozik e ferences házzal, hogy csak a bevezetô szavait idézzük: ,,Az isteni Gondviselés e városban épült kolostort választotta ki, hogy nagy szükség idején a mariánus ferenczrendűeknek menedékhelye, majd a szerzet föléledésének egyik eszköze legyen, pedig ezt azok a szegény testvérek, akik Pozsony város északi szélén elôször megtelepedtek, nem is gondolhatták.'' (i. m. I, 288.) Isten Szolgája P. Kelemen Didák Miskolcra szerzetes lelki központot tervez Isten Szolgájának törekvése, hogy Miskolcon a minoriták részére letelepedési engedélyt kaphasson, a helybeli protestánsok heves ellenkezésével találkozott. ,,Ismét Didák atyának kellett sorompóba lépni. Felutazott tehát Pestre s az illetékes körök elôtt bebizonyította, hogy a miskolci templom Rákóczi fölkelése elején is még a minoritáké volt. Ennek a templomnak pusztuló falaiból építette azután Petrik miskolci apát az oratoriumot, maga a templom helye így üresen maradt s most barmok legelésznek rajta és vásártérnek használják. Az volna tehát a kívánsága, hogy ez a hely hivatásának visszaadatnék, Isten dicséretére ott újból templomot emelhetnének a régi tulajdonosok, mert 'nem csak Miskolcon, hanem a környéken is hív az lelkek aratása'... és a kálvinistáknak nagyobb része sem volna ennek ellene. Ezután pedig gróf Károlyi Sándor meghívására 1728-ban, már mint kiérdemült rendfônök, Didák atya az akkori eperjesi házfônöknek, Auer Lipótnak kíséretében felment a pozsonyi országgyűlésre és ezzel az alkalommal gróf Károlyi Sándor több fôúrral egyetemben felkérte Kelemen Didák atyát, hogy a Ferencrendiek templomában az összegyülekezett Karok és Rendek elôtt szentbeszédet tartson. {kép} Pozsony (Bratislava): a XIII. század második felében épült ferences templom (a gótikus oldalkápolnával), amelyben P. Kelemen Didák többszôr prédikált az országnagyok elôtt. Szónoklatát rendkívüli érdeklôdés elôzte meg. Tisztelôi, a katolikus fôurak, Károlyi Sándor gróffal az élükön, büszkén mutogatták be az országgyűlés magasrangú urainak az ô lelki vezetôjüket, az ekkor már országszerte híres, szentéletű férfiút. Kelemen Didák szentbeszéd közben kitért az országot Mohács óta folyton sújtó csapásokra, a templomok és szerzetek pusztulására, a hívek nyomorúságos állapotára. Rámutatott az erkölcsök romlásának okaira, a lelki vigasztalás és tanítás szükségességére, a vallási villongások romboló hatásaira és a koldusok számára kolduló szerzetesek küzdelmeire. Végül alkalmat lelt a minoriták miskolci kérelmének megvilágítására is. Az ügy szentségéhez méltó hévvel, buzgalommal, meggyôzô érvek felsorakoztatásával beszélt s beszédén mégis annyira átérzett a krisztusi szeretetre és keresztény békességre vágyódó lélek szelíd hangja, hogy hallgatóságát egészen magával ragadta. Kemény férfiak, meglett emberek szemeibôl fakasztott ekkor könnyeket Kelemen Didák ékesszólása. Mindenki meghatottan ismerte el igazát és még ott helyben megfogadták, hogy a minoriták kérését a legfelsôbb helyen tôlük telhetôen támogatják.'' (Csák, i. m. 54.) P. Dr. Csák ezután ,,Miskolc történetének jeles megírójára'' is utal, aki ,,nagy munkájában'' megemlékezik a beszédrôl. Annyi becses történeti tájékoztatás után már illik magáról, P. Dr. Csák Alajos Cirjékrôl is bôvebben írni, hogy csak annál jobban tudjuk értékelni munkáját, és ezt megelôzôen a minoritarendben folytatott, érdemekben gazdag szerzetesi tevékenységét. Ezt annál szívesebben teszem, hogy szülôvárosomban, a miskolci minoritáknál számtalanszor minisztráltam neki az akkor még meglevô Passió-oltárnál, diákkoromban pedig jutalomkönyvül kaptam Kelemen Didák életrajzát, amelybôl szüntelenül idézünk. Méltassa kiváló utódja, P. Dr. Monay Ferenc (Adatok, 19-20.) Csák Alajos Cirjék Kiskunfélegyházán született 1855. december 28- án. Középiskoláit szülôvárosában, Szegeden és Egerben végezte. Itt lépett be a Rend tagjai közé, 1874. október 4-én. Ugyanitt hallgatta, az érseki liceumban, a theologiai elôadásokat is. Tanulmányai végeztével Kézdivásárhelyre küldték, ahol 1879. március 30-án letette az ünnepélyes fogadalmakat. Ugyanez év szeptemberében Nagybányára rendelték tanárnak. Innen ment a papirend felvételére is, amelyet Szatmáron, Schlauch Lôrinc akkori püspök kezébôl vett fel 1880. január 6-án. A gimnázium államosításáig, 1886 augusztusáig tanított Nagybányán, ahol tevékeny részt vett a város társadalmi életében is. Elöljárói innen Szilágysomlyóra küldték, ahol mint a gimnázium igazgatója és a rendház fônöke működött. Alapította a szilágysomlyói polgári olvasó kört. 1892-ben Aradra ment, ahol mint segédlelkész és hitoktató működött három éven át, amikor az 1895. augusztus 8-án tartott szegedi tartományi nagygyűlés rendfônökké választotta. Az 1899- és az 1903-iki gyűléseken újra és újra megválasztották. Tartományfônökségének évei alatt alapjaiból újjáépítette az aradi templomot és rendházat a hozzácsatolt bérházzal, a marosvásárhelyi papnevelô helyiségeit, megújította a kézdivásárhelyi, nagyenyedi és szegedi templomainkat. Munkásságának elismeréséül Róma a theol. magisteri címmel tüntette ki, az uralkodó pedig, 1903. január. 12-én, a Vaskorona-rend lovagkeresztjét adományozta neki. {kép} P. Dr. Csák Alajos Cirjék, O.F.M. Conv. a magyarországi minorita rendtartomány többszörös fônöke, a Vaskorona-rend lovagja, ,,Kelemen Didák csodás élete és működése'' c. könyve révén Isten Szolgája tiszteletének és boldoggáavatási perének hathatós elômozdítója. Tizenkét évig viselte a tartományfônöki tisztet, ami után Kolozsvárra ment házfônöknek. Késôbb a gödöllôi gimnáziumnál volt tanár, majd pedig, a cseh megszállásig, lôcsei házfônök és fiúnevelô intézeti igazgató. Nyugalmi éveit elôbb Szegeden, késôbb Miskolcon töltötte, de ezidôben is fáradhatatlanul folytatta munkásságát. Megírta szentemlékű rendtársunknak, Kelemen Didáknak életrajzát, amellett gyakran prédikált és szívesen ült nap-nap után a gyóntatószékben. Az 1934-iki tartományi nagygyűlés megnyitó napján, július 4-én húnyt el Miskolcon, váratlanul, szívszélhűdésben. Munkái: Emlékbeszéd Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király halálának háromszázados évfordulóján, 1886. december 12-én. Szilágysomlyói gymn. Értesítô, 1886-87. -- Beszéd az orsz. kath. autonomiát szervezô kongresszus ülésén. Közli a bizottság naplója. -- Kelemen Didák csodás élete és működése. Miskolc, 1927, 8-r. 116 lap. -- Szerkesztette 1884-tôl 1886. augusztus 12-ig a Nagybánya és Vidéke c. társadalmi hetilapot. -- 1886 szeptemberétôl fômunkatársa, majd 1889-tôl 1892 augusztusáig társszerkesztôje volt a Szilágy-Somlyó c. hetilapnak. -- Szerkesztette a szilágysomlyói r.k. gymnasium Értesítôit az 1886-1893 iskolai években. -- Társadalmi, nevelésügyi cikkeket, tárcákat és költeményeket írt a Magyarország (1908- és 1910), Magyar Állam, Nagybánya és Vidéke, Szilágy, Szilágy-Somlyó, Arad és Vidéke (1893, 1896, 1902-03), Aradi Híradó, Alföld, Ellenzék (1908) c. lapokban. Álnevei: Justus, Kun Jenô, Rónavölgyi, C. Cirjék, cs-k, cz-k. * * * A vatikáni könyvtárban Szendrei művét kijegyzeteltem a minoriták miskolci ügyével kapcsolatosan, amint következik. ,,Kelemen néhány fôúr és országgyűlési követ ösztönzésére a Ferencrendiek templomában a Karok és Rendek elôtt oly meggyôzô és érvekben gazdag szent beszédet tartott, hogy a terület átengedése iránti kérelmöknek, melyet gr. Erdôdy Gábor Antal egri püspök és gr. Károlyi Sándor is különösen támogattak, III. Károly magyar király helyt adott, megengedve, hogy a minoriták Miskolcz városába bevezettessenek és a kért terület nekik átengedtessék.'' (Szendrei, II, 371-372.) A továbbiakban is Szendreit követem csaknem szó szerint. Gróf Károlyi Sándor határtalan örömmel tapasztalta, hogy az általa nagyrabecsült és szeretett Didák atya gyönyörű szónoklata Pozsonyban is megnyerte a szíveket. Így végre sikerült a nagy küzdelmekkel járó célt elérniök. III. Károly király megengedte, hogy a minoriták Miskolc városában letelepedjenek, s elrendelte, hogy a kért területet nekik átadják. Az 1728. év december 29-én a király Reviczky János Ferenc szepesi kamarai igazgatót és koronaügyészt utasította, hogy a minoritáknak a régi templomhoz tartozó területet hasítsa ki és adja át örök tulajdonul, viszont a minoriták állítsanak ki egy okmányt, mely szerint az ehhez az egyházhoz tartozott összes javakról lemondanak, és megelégszenek a puszta területtel. A királyi adománylevelet 1729. február 24-én a helytartótanács, április 26-án pedig a miskolci és vidéki nemesek, a város bírája és jegyzôje, valamint Borsy Mihály megyei alispán jelenlétében a vármegye is kihirdette. Az átadott területen tizennégy házikó állott, amelyet a minoriták készpénzen vettek meg 139 magyar forintért. ,,A szentegyház helyének megszerzését és átvételét most is ugyanaz a mód segítette célhoz, mely Kelemen Didák atyának minden tettét jellemezte -- írja Dr. Csák (i. m. 55.) -- erôs akarat, nem lankadó munka, önfeláldozó buzgalom, szerénység és a dolgoknak erôszakoskodást kerülô, békességes úton való elintézése. Ami természetes is, hiszen Kelemen Didák jelszavaihoz: 'templom és iskolához' más utak nem vezetnek.'' III. Károly császár és magyar király Az Egyház és állam hazai történelmének jelentôs irányítja volt az imént többször említett III. Károly, aki hosszú uralkodása és megfontolt intézkedései miatt ez életrajz szűk keretei között is méltán kap helyet érdeklôdésünk szempontjai között. P. Kelemen Didák életébôl közel három évtized esik egybe III. Károly uralkodásával, elsô nagybányai házfônökségétôl utolsó miskolci esztendeiig. Lipót halála (1705) után a hajlékonyabb és jóindulatú József következett a császári és királyi trónon, a dinasztiának elôször marosvásárhelyi, azután ónodi (1707) trónfosztása ellenére egészen 1711-ig, váratlan haláláig. Fivére, III. Károly (1711-1740) még Spanyolországból határozott fordulatot követelt a magatartásban Magyarországgal szemben; gyors békét, kiengesztelôdést bosszú helyett, de mindenekelôtt az alkotmány tiszteletben tartását. Fôparancsnoka, Pálffy megkezdte a tárgyalásokat a Lengyelországban tartózkodó II. Rákóczi Ferenc helyettesével, a kuruc sereg teljhatalmú parancsnokával, Károlyival, aminek következménye az 1711-i szatmári békekötés lett. III. Károlynak emberi és politikai okos tette volt, hogy szavát tartva, 1711 után nem nyúlt a magyar alkotmányhoz. Viselkedése szöges ellentétben állt Lipót politikájával. A magyar kancellária már 1690-ben megkapta a szervezeti utasítást, és azon 1848-ig nem történt lényeges változtatás; de hogy Bécsben működött, az ország közvéleménye elôtt -- sokszor alaptalanul -- a hazafiatlanság színében tüntette föl. Az 1715-i országgyűlés közigazgatási bizottsága helytartótanács felállítását javasolta, amely az 1723. évi 97. törvénycikkel létre is jött. Hatáskörébe került az egyházi természetű alapok felügyelete, de nem a külügy és hadügy. A terhek arányosabb elosztása, a megvesztegetés elleni szigorú intézkedés a szegény népréteg, a jobbágyság védelmére javulást jelentett az elôzô korszakkal szemben, csökkentve az elégedetlenség okait. Az újjáépítés a barokk szellemben folyt, felfogásban és gyakorlati keretben egyaránt, az Egyház és haza fegyelmezett szolgálatában, a hitélet példás jegyében a társadalmi rend és iparosodás áldásaival. -- Károly 1731-ben kiadta a Carolina Resolutiot, a Károly-féle döntést, amely félszázadra szabályozta a protestánsok helyzetét az 1681-i törvény alapján. (Miskolczy Gyula, i. m. 169.) P. Kelemen Didák dialógusa a pozsonyi ,,diétán'' P. Kelemen Didák életrajzírói egyöntetűen állítják, hogy Pozsonyban, az ország akkori fôvárosában, nem egyszer megfordult, 1729-ben pedig a ,,diétán'' a ferences templomban beszédet is mondott az országnagyok elôtt a minoriták Miskolcra bejutásának elôsegítésére. Szándékomhoz híven az életrajza adatai közé sorolom ezt a tényt is; szerényen meg kell azonban jegyeznem: a Kelemen Didáknak tulajdonított Lelki beszélgetés szerzôje, a beszéd címlapja szerint, nem minorita volt: ,,Lelki beszélgetés, melyet Tekéntetes Nemes Országh Gyűlléssének alkalmatosságával sok Rendbéli Statusok elôtt nemes szabad Posony királyi városban Szeraphicus Szent Ferencz Szerzetebéli Boldog Asszony Provincziájának egy legkissebbik Predikátora élô nyelvvel elbeszéllett M.D.C.C. XXIX. Esztendôben Szent András havának 20. napján. Melyet most Méltóságos Gróf Nagykárolyi Károlyi Sándor, Fölséges Urunk ô Fölsége Belsô titok Tanácsosa, Cavalleriának Generalisa, Tekéntetes Nemes Magyar Ország Provincialis Commissariatusságának Directora; Tekéntetes Nemes Szathmár Vármegye fô Ispányja ô Excellentziája sok szomjúhozó Lelkeknek vigasztalásokra kibocsátatott. Mely a Superiorok engedelmibôl nyomtattatott Posonban Royer Pál János által.'' A szemem elôtt levô könyvmásolat tehát egy Boldogasszony provinciabeli ferences atyát jelöl meg szerzôként. Kérdem: nem lehetett esetleg az 1719-ben Cenken született P. Telekessy Adrián, pozsonyi ,,mariánus''? -- P. Takács Ince O.F.M. Magyar Ferences aszketikus élet és aszketikus kiadványok című könyvében (Budapest, 1942) ugyanis (51. o.) ôt nevezi meg Scupoli Lôrinc Certamen spirituale magyar fordítójának, amely 1722-ben Pozsonyban jelent meg Royer János Pál által (313 oldal). A fordítás elején csak ezek a kezdôbetűk állanak: F.A.T., amit Takács Ince ,,Frater Adrianus Telekessy'' rövidítésének tart, akit 1719-ben szenteltek pappá, és mint jó szónok a Praedicator Generalis elôkelô címet is viselte (!). E neves szónok Simontornyán halt meg 1764-ben. A szóban forgó Lelki beszélgetés címlapja, illetve a szerzôség burkolt feltüntetése ôfelé irányítja a figyelmünket. Szemben találjuk azonban magunkat a meglepetéssel is: Takács Ince ferences akadémikus említett könyve 63. oldalán szóról szóra ezt olvassuk: ,,Ugyancsak az Eucharisztiáról szól Bernárd Pál minorita könyve: Lelki beszélgetés, melyben az mutattatik meg, hogy a Krisztus Jézus az Oltári Szentségben maga tulajdon valóságos szent Testét és Vérét adja nekünk eledelül. Kassa, 1735.'' És jegyzetben hivatkozik Danielikre és Mihalovicsra, mint forrásaira. A meglepetés nem abban áll, hogy az általunk tárgyalt Lelki beszélgetés szerzôségén ketten is, Telekessy mariánus és Bernárd minorita osztozkodnak -- hiszen a cím egészen más --, hanem hogy a ,,lelki beszélgetés'' nem volt-e egy kissé tágabban, általánosabban használt elnevezés, amely egy feltételezett kelemeni szentbeszéd elejére is kerülhetett címként. Részünkre e kis kitérés nem feledteti a tényt, hogy Isten Szolgája Pozsonyban lelki érvekkel síkra szállt a minorita ferencesek miskolci visszatelepedéséért. Szerencsés irodalmi kutató öröme lesz, ha rátalál a fenti titok nyitjára... Egyébként, a Lelki beszélgetés merôben hittani fejtegetés az Oltáriszentségrôl e vezérmondattal: ,,Hic est Panis, qui de Coelo descendit. Joan. 6. vers. 59. Ez a kenyér, mely az égbôl szállott alá.'' A Szentírást választja a szónok bírának, ,,hogy tegyen igazságot'' az Úr Jézus szavainak értelmezésénél. Krisztus megdicsôült testének mindenütt lehetséges jelenlétérôl értekezik, és cáfolja a kálvini tanítást a ,,jegyrôl'' és ,,jelrôl''; ,,az ellenkezô atyafiak'' világos meggyôzésére törekedve, felsorakoztatja a konstantinápolyi, flórenci, tridenti zsinat hagyományos tanítását is. ,,A régi szentatyák -- többet felsorol közülük -- engedelmes fiai valának a Római Anya- szent-egy-háznak'', utal rájuk bizonyító erôvel. E dogmatikus beszédben egyáltalán nincs említés a szerzetesi életrôl. * * * A Nyírségtôl Pozsonyba és Pozsonyból Bátorba ekkora utat megtenni nem lehetett egyik napról a másikra. Ha gyéren találkozott is volna valami alkalmatosság, Kelemen Didák, ,,Vándor Kelemen Didák'', szívesebben rótta az utakat gyalogszerrel, odafelé Pestnek, vissza minden bizonnyal Miskolcnak. Ha az ország hegy- és vízrajzi térképére nézünk, eléggé kitűnik a jelentôs távolság, talán még szemléltetôbben, mintha kilométerekben számítanók. De tegyük meg ezt is. Csak pusztán légvonalban: Nyírbátor és Buda-Pest 230 km, Buda-Pest Pozsony 150, tehát az egész távolság nagyjából 380-400 km. Ezekben az adatokban természetesen nincsenek benne a terepsajátságok, az utak fajtái, még kevésbé az ellátási lehetôségek, mert ezekre igazán nem ügyelt a magát mindig szívesen sanyargató szerény szerzetes pap... Erôsen benne vagyunk még életének és nagy műveinek tárgyalásában, nem is kívánunk elébe vágni a lassan magától kialakuló meggyôzôdésnek az olvasó lelkében, hogy Isten Szolgája rendkívüli kegyelmekkel megáldott magvetôként meg pásztorként dolgozott országa érdekében, korántsem hagyhatjuk ki azonban, éppen e ponton, a történész lelkiismeretes kutatásának néhány fontos közlését. A kortársak és a történetíró nyilatkozatai Isten Szolgájáról ,,A fényes eredmény, mely Kelemen Didák térítôi munkásságát követte, Károlyi Sándor támogatásán kívül kizárólag az ô eszményi lelkesedésének, ritka erényeinek s nemes jellemének köszönhetô. Nincsen erény, melyet benne föl nem találunk. Emberszeretô a legnagyobb mértékben; egész életén át a szegények számára koldul, s még saját ruháját is köztük osztja szét. 'A keserűségben lévôk vigasztalásáért -- írja Károlyi Klára grófnô -- s betegek látogatásáért mind úri s mind szegény rendeket, az midôn már Miskolcon lakott is, lefordulásával feljárta s felkereste'! S tette ezt akkor, midôn maga is 'nyomorult koldusként szemérmet nem ismerô szükségben sínylôdött'. Szelídségben nem ismert határt; ô valóban kenyérrel dobta vissza azokat, kik ôt kôvel hajigálták. Egész életén át a szelídséget hirdette, s tôle telhetôleg küzdött a durvaság, a divatos szitkozódás és káromlás ellen. 'Az káromkodásnak zabolásáért vármegyéken magistratusoknál instált, hogy parancsolatot adjanak ki s büntessék; úgy házi gazdáknak reménykedett, ne engedjék alattok valóknak'. A máshitűek eleinte kicsúfolták, megverték s képmutatónak mondották ôt. Sôt néhol -- mint Haller grófné írja -- megveretése után még azt a helyet is megmosatták, ahova ült, vagy amelyet érintett; -- de ô mindezt békességesen eltűrte. Mi mindent tett a szegény elhagyott gyermekek érdekében -- eléggé ismeretes már. A szerzetesi életben, az önmegtagadásban s vallásos buzgóságban annyira ment, hogy egészségét is tönkretette. A Rómába küldött hivatalos jelentés alig talál szavakat, melyekkel méltóan kifejezhetné erényeit. 'Custos sollicitus pietatis -- mondja a többi közt e jelentés -- speculum religiositatis exemplar, singulari in pauperes, incarceratos charitate insignis, rerum item celestium contemplationi, orationi, vigiliis, jejuniis aliisque corporis macerationibus jugiter addictus. Fidei propugnator in convertendis haereticis et procuranda animarum salute zelantissimus, humilitate, patientia, celesti sapientia et prudentia aliisque religioso homine dignissimis virtutibus qua theologicis, qua cardinalibus in gradu heroico excellens' etc. vagyis: 'A jámborság szorgos ôre, a vallásosságnak példás tüköre, kiváló a szegények és a fogságban levôk iránt való nagy szeretetben; egész odaadással csüngött lelke a mennyei dolgok elmélkedésén, az imádságon, virrasztáson, böjtön és egyéb testi sanyargatásokon. A hit legbuzgóbb terjesztôje volt az eretnekek megtérítése és a lelkek üdvének munkálása által; az alázatosság, a türelem, az égi bölcseség és okosság s egyéb a szerzeteshez méltó erények, úgy a theologiai, mint a sarkalatos erények heroikus fokban voltak meg benne'. Rendkívüli erényei miatt késôbb a másvallásúak is megszerették, s örömest hallgatták beszédeit. A római jelentés szerint a kálvinisták szent barátnak hívták ôt s titokban fölkeresték, hogy egyházi ügyekben tanácsát kikérjék. Természetes, hogy sikereivel sok elismerést szerzett magának. 'A praelatis -- írja a fentebbi jelentés -- magnatibus magno in honore et aestimatione habitus, ac ab omnibus tam intra quam extra religionem charus fuerit', vagyis: 'A fôpapok, a mágnások, a nemesek nagy tisztelettel és becsüléssel viseltettek iránta és mindenki elôtt -- az egyházban levôk és az egyházon kívül állók elôtt is -- kedvelt volt'. Végtelen szerénységénél fogva azonban kerülte a kitüntetéseket; sôt azt sem szívesen vette, ha dicsérôleg szóltak felôle. Nem vágyott semmiféle földi dicsôség után; fáradalmainak jutalmát egyedül Isten dicsôségében kereste. A dicsôség vágya nem is adhat annyi erôt a tűrésre, annyi kitartást a munkára, mint amennyi ô benne volt. 'Aki a jóságos cselekedetét, -- írja ô maga Koháry országbíróhoz -- melyet cselekszik, emberi kedvet kíván: a nagy, érdemes dolgot alávaló áron árulja. Mint aki lukas hordóba tölti a bort, elveszti azt, úgy aki hívságos dicsôségért jól cselekszik, elveszti a jó cselekedeteknek jutalmát; s hova lehet annál nagyobb balgatagság, minthogy amin mennyországot megvehetnéd, azon emberi dicséretet vásárlasz... Minden tekélyetességnek gyökere az, hogy valamit mívelünk jó végre, Isten tisztességire igazítsuk, mert a mi cselekedetünk jósága az igyekezetnek tisztaságában áll'.'' (Takáts, i. m. 276-279.) ,,Képzett tudós, korának legnagyobb egyénisége...'' Nem gondoltam rá, amikor 1929-ben Miskolcról Nyírbátorba mentem kedves földimmel együtt, hogy megkezdjük az újoncévet a minorita ferencrendben, miszerint kereken kétszáz évvel azelôtt, 1729-ben, Isten Szolgája Kelemen Didák két művével gazdagította a magyar egyházi életet, az irodalmát és művészetét: Búza fejek című prédikációs kötetével, valamint a nyírbátori templom Krucsai-oltárával! Egyik is, másik is oly alkotás, hogy közös ismertetésük méltán kíván egy külön fejezetet; itt pusztán érintjük a tárgyat. ,,Ez évben, 1729-ben, jelenik meg legnagyobb munkája, a 'Búzafejek' elsô kötete Kassán, Frauenheim Henrik nyomdájából. A könyv költségeit Kohári István gróf országbíró viseli. A 'Magyar Kultúra' 1937. évi november 5-i számában Vucskits Jenô tanügyi fôtanácsos ismerteti Kelemen atya eme prédikációs kötetét. E könyvet röviden e tanulmány befejezô sora jellemzi legrövidebben és legkifejezôbben: 'Úgy tesszük le kezünkbôl a könyvet, mint az Imitációt, mint a Filoteát: Szenttel gyôzködtünk, Szenttel 'pörlekedtünk', Szenttel töltekeztünk! Rideg irodalomtörténeti szempontból is nagyjelentôségű Kelemen atya irodalmi munkássága, mert Grünwald Béla szerint a XVIII. században a nemzeti szellem elgyengülése abban nyilvánul, hogy a magyar nyelven való írói munkásság majdnem teljesen megszűnik. A magyar nyomtatványok száma oly csekély, hogy nem is adnak a nyomdásznak munkát. 1711-ben 3 füzet, 1712-ben öt, 1714-ben négy, 1715-ben már csak két füzet jelenik meg, a Lelki kincs s a Keresztyéni tökéletes életre intô, tíz hétre rendeltetett nyolcvan elmélkedések. Bár a felsorolás némileg hiányos, mégis megállapítható, hogy még a kevés munkában is Kelemen atya sok füzete -- nem egy névtelenül kiadva -- viszi el az oroszlánrészt.'' (Kelemen A. Közlönye 27. o. ,,Oltontúli'') ,,Az egykorú följegyzések és levelek bizonyítják, hogy Miskolcon, Szatmárott, Gyöngyösön, Nagyváradon, Aradon, Debrecenben, Nagybányán és más helyeken többször, nagy és ünnepélyes szónoklatokat tartott. Írása és beszéde lelki kényszer Isten országának megmunkálásán, nincs ideje az iskolás szépítgetésekre. Szavai új apologikaként törnek elô, élnek és lüktetnek. Benne ég a tiszta égrenézés természetfelettiekbôl vett csodája... Ózondús mint a székely hegyek örökzöld fenyôerdeje, komoly és igaz, mint a föld termô feketéje. Mondatait kedves tájszólások, székely motivumok díszítik és beszéde elmélyül, mint a sötétkék alkonyat. Szónoklásában kitárja kezét, szeretetében mindenkit magához akar ölelni... Hangja végigszánt a hallgató lelkében, mint szántóvetôk ekéje... Nyelvérzéke a gondolatok és érzések tobzódásában új szavakat, magyar kifejezéseket rajzol meg. Szent lelkülettel szentferenci szegénységben és alázatban átszűrt apostolkodó aktivitással járta a vidékeket, szónokolt és tanított. Kelemen Didák atya képzett tudós, korának legnagyobb egyénisége volt, de tehetségét sohasem fitogtatta. Egész életében a kódexmásoló, legendafordító 'kisded barát', a 'frater minor' egyszerűségét élte az egyszerű fogalmának legtitokzatosabb és legfenségesebb értelmében. Távolmaradt minden 'hívságos dicsôségtôl'. Aszkézisbe hajló szent alázata minden tudás, minden földi dicsôség felett Istenhez fordult. A hithirdetés vándorútján meglátta az elgyötört, sebekbôl vérzô, pusztulásnak indult magyar népet, akit meg kell tisztítani az erkölcstelenség fekélyeibôl, ki kell vezetni sárbatespedt világából.'' (Kö. 36. o. ,,-r-s'') ,,Búzafejek'' A centenáriumi Kelemen Atya Közlönyének idézetei után olvassuk most Takáts Sándor állandóan szem elôtt levô könyvébôl a következô oldalakat. ,,A nagyobb városokban elmondott beszédeinek hatása és sikere arra bírta, hogy egy nagyobb szentbeszédgyűjteményt bocsásson a nyilvánosságra. Az elsô kötet már 1728-ban készen állott. 'Az mi csekély prédikációmat illeti -- írja Károlyinak -- már Istennek szent áldásával az elsô részét, úgy mint advent elsô vasárnaptól húsvét elsô vasárnapig, rendbe szedvén, eperjesi böcsületes páterektôl elküldöttem, hogy Kassán kinyomtassák.' A nyomtatási költségeket Koháry István országbíró fedezte; azért van a munka elsô kötete neki ajánlva. 1729- ben Búza Fejek cím alatt már kikerült a sajtó alól. Az elôszóban -- Koháryhoz intézve szavait -- a világi dicsôség és a hiú dicséretek ürességérôl és csekély értékérôl beszél. Nem dicsvágyból és önzésbôl kell a jót cselekednünk, hanem önmagáért, Isten dicsôségére. Az olvasóhoz intézett sorokban rendkívüli alázatos és szerény hangon ajánlja prédikációit. 'Ezen tôlem egybeszedegetett Búza Fejeket eleibe teszem a keresztény olvasónak, bízván, hogy azokat soványságok miatt meg nem veti... megemlékezvén arról, hogy nincs oly sovány kert, amelyben valami hasznos fű nem találtatnék: nincsen is oly rossz könyv, melybôl valaki valami jót nem tanulhatna; mert lám a tövisek közt is rózsákat találunk, a sárból is aranyakat szoktunk kimosni!' Kéri az olvasó elnézését 'ügyefogyott, erôtlen és tudatlan állapotában tett' igyekezetéért. Beszédeit általában bô olvasottság és szigorú erkölcsi irány jellemzi. Stílusa könnyű, lendületes és magyaros; prédikációival még nyelvészeti szempontból is érdemes volna foglalkozni, mivel sok régi és új szót, számos ritka fordulatot és szerkezetet találhatunk bennök. Bár könyvét részben térítési szempontból írta, a másvallásúakkal igen keveset foglalkozik, s ha szóba is hozza ôket, a legnagyobb szelídséggel teszi ezt. Cáfolgatja ugyan Luther és Kálvin tanait, de e tanok követôit sohasem dorgálja, sohasem hárítja rájuk a visszavonás és romlás vádját. Kálvin tanai közül legerôsebben a predesztináció ellen kel ki. 'Kálvin tanítása -- mondja többi közt -- nemcsak kegyetlen tiránussá választotta az Istent, de ugyan kétségben esésre viszi és minden jóra megtunyítja az embert. Mert ha az Isten csak jó kedvébôl pokolra rendelte az embert és az ô rendelése kényteleníti a veszedelemre: haszontalan minden jó igyekezet; mert el nem kerülhetni az elvégezett veszedelmet... Ha valaki így okoskodnék: heába eszel, iszol; mert ha Isten elvégezte, hogy éhen ne halj, bár ne egyél, se árthat a koplalás. Heába futsz el az égô házból; mert ha Isten elvégezte, hogy tűz miá ne légyen véged, megtart, megtart mint a három ifjat Babyloniában!... Ha, mondok, valaki e szerint eszeskednék, azt mindnyájan eszékes kábának tartanók.' Luthernek az Oltáriszentségre vonatkozó tanítását szintén ilyen formán cáfolgatja; de itt már igénybe veszi 'az egész filozófia tanítását' és az experientia törvényét is, hogy annál világosabban kimutathassa Luther tévedését. Az egész gyűjteményben a legkiválóbb beszéd a nagypéntekre szóló második prédikáció. Ez maga hatvanöt negyedrét lapra terjed s annyi bensôséggel és élénkséggel adja elô Krisztus halálát, hogy lehetetlen könnyek nélkül olvasni. A beszéd minden során meglátszik, hogy Kelemen Didák minden tudományát, ékesszólási tehetségét, minden képességét és olvasottságát felhasználta, hogy e fenséges jelenetet tárgyának megfelelô méltó alakban adhassa elô. S nem eredmény nélkül tette; mert ennél szebb, változatosabb, költôi színekben gazdagabb nagypénteki prédikációnk alig van abból a korból. Rendkívüli terjedelménél fogva nem alkalmas ugyan az elmondásra, de kellô rövidítések mellett nagy hatást érhetne el vele az ember ma is. Egy évre az elsô kötet megjelenése után elkészült prédikációinak második kötete is. Idôközben azonban maghalt Koháry s így nem volt, aki a kiadási költségeket fedezte volna. Szomorúan írja Károlyinak, hogy aligha lesz a nyomtatásból valami, mert úgy hallja, hogy a méltóságos zr meghalt. A boldogult országbíró azonban, ki egyházi és iskolai célokra 597,467 forintot fordított, nem feledkezett meg Didák atyáról. Egyéb költségeken kívül még kétezer forint készpénzt is hagyott neki és társainak. Valószínű, hogy Károlyi is segítette ôt a kiadásban; legalább leveleiben többször mond neki köszönetet. 1732 aug. 23-án már jelenti neki, hogy csekély prédikációit -- Istennek hála -- már kinyomatta. Egy késôbbi levelében pedig arra kéri Károlyit, hogy limitáltassa a nyomda által kiadott példányokat. Neki -- úgymond -- 150 példányt küldöttek, 'de ez kevés csak Károly körül is eloszol...; osszák mindenfelé, egy részét küldjék ide, én ebben a környékben levô úri rendek közt kiosztom'.'' (Takáts, i. m. 301-304.) A nyírbátori Krucsay-oltár, mint Biblia Pauperum E rövid tájékoztatás után a ,,Búza fejekrôl'' térjünk át Kelemen Didák szellemi párbeszédének másik részére, az egyházművészet kiemelkedô alkotásának, a Krucsay-oltárnak teológiai szempontjaira, keresztény léleknevelô céljára. ,,Alapítója Krucsay János és felesége Pogány Borbála. Az oltár címerén: 'Sp. D.nus Joannes Krúcsay. D.na Barbara Pogány fieri fecerunt. A. 1737'. -- A nádfôi Krúcsay család a Zemplén megyei Krucsó községbôl veszi eredetét. 1700 után a család tagjai közül közismert: István notarius, aki részt vesz az ónodi gyűlésen; Miklós, egri kanonok, ô megjelent a szécsényi gyűlésen; Márton, Munkács vára prefektusa, majd Szabolcs megyei alispán (+ 1732) és János: szintén részt vesz a szabadságharcban (Krúcsay nevű lovasezred is volt), utána családjával együtt 'pacifikálódik' és a nyírtassi kúriát elnyeri. Krúcsay Jánost 1723-ban ügyvédnek vallják; attól kezdve haláláig (1741) a tiszántúli tábla ülnöke. 1732-ben az oltár címere már megemlíti második feleségét, csébi Pogány Borbálát (1705-1779), aki férje halála után palóci Horváth Imréhez ment feleségül. Borbálát, mint korábban elsô férjét is, a Krúcsay oltár elôtti sírboltban temették el. Krúcsay Jánosnak két házasságából három gyermek származott: Julianna Zoltán Pálné, László, Krisztina Horváth Jánosné; ezek közül csak Juliannát temették itt el (1758). Az oltárra vonatkozólag két korabeli említés maradt fenn. Az egyik P. Bocsó leveleki plébános gyászbeszédében hangzott el, amelyet Krúcsay János ravatalánál, közvetlenül az oltár elôtt tartott (nyomtatásban megjelent Kassán 1742-ben): '... aedificavit altare Domino, szerelmes megváltó Krisztusnak tiszteletére s tiszteletének gyarapítására, és vér nélkül való minden napi föll áldozására, ezen Templomban amaz fall mellett lévô, ugyan Krisztus Urunk keserves kénszenvedéseit magában ábrázoló, gyönyörűséges oltárt Istenes költségével építette'. Az oltár másik megemlítése Károlyi Klára Kelemen Didákról írt életrajzában található: '... Az Szent Bucsuknak emlékezete sem lévén az Tiszán innen való földön úgy egyéb aitatosságoknak Nyír Bátorban Nagy Pénteken Kristus Kínszenvedésérôl való példázatok productioját fel álította... Ugyan ottan Bátorban Keresztet álítot s oda Processiot járatot Kereszt járó héten... Kalvaria fel álításán ugyan Nyír Bátorban anyira szorgalmatoskodot, hogy még az Convent épületeit is hátra hagyata érete s félbe szakasztatta.''' (Baranyai Béláné, i. m. 227.) Fáradhatatlan, teljesen megbízható szaktudósunk adatai szerint 1729 szeptemberében kezdték meg a Krucsay-oltárt, míg felállítására 1731 júliusában került sor. P. Kelemen Didák ezt már nem érte meg mint nyírbátori házfônök, minthogy 1730-tól miskolci házfônök, ezért a Krucsay-oltárnak az ô elméjében megfogamzott eredetét vizsgáljuk csak most, és teljes kiértékelését egyházművészeti meg aszketikus tekintetben a következô fejezetre hagyjuk. {kép} A nyírbátori Krucsay-oltár valóságos ,,Biblia pauperum''. ,,Egyházi sorrendben a templom második oltára, azaz elsô mellékoltára az ún. Krúcsay-oltár. Eredetileg is a legelôkelôbb helyen, a szentély evangéliumi oldalán állt; csupán 1775-ben került mai helyére, a hajó északi falára; akkor a kriptákban felnyomuló talajvíz pusztítása Szobek házfônököt az oltár és a vele eredetileg szemben álló szószék szétszedésére és áthelyezésére kényszerítette. Az oltár felépítése magas talapzaton emelkedô kétemeletes, feltűnôen lapos retabulumfalat mutat; ezt mind a két emeleten pilaszterszerű, volutákban végzôdô, gazdagon díszített sarokgyám-pár határolja. A hasonló magasságú emeletek oldalait akantuszdísz keretezi. Az oltár belsô tagolásában a függôleges vonal uralkodik; ezt a sűrűn összetömörített szoborcsoportok még erôsítik. A gondosan kiegyensúlyozott tagolás mellett a felépítés szimmetrikus; középtengelye a háromszor egymás felett megjelenô Krisztus: a Golgotán, az Ecce Homo-ban és mint Feltámadó. Lent balra az olajfák hegyén imádkozó Krisztus kelyhet hozó angyallal, felette öblös konzolon az ostorozás, az emelten kétoldalt a gúnyolás és a töviskoszorúzás, középen kiugró erkélyen az Ecce Homo- jelenet látható oldalt egy-egy, ablakból kinézô fôpappal. Jobbra lejjebb a konzolon a keresztvitel, egészen lent a keresztrefeszítés. Az oltár közepén, külön keretben, az Ecce Homo-jelenet alatt a fôjelenet: Krisztus a keresztfán, Szűz Máriával és Szent Jánossal; alatta predellaszerűen Krisztus a sírban. 1751-ben ezeket a nagyméretű, kerek szobrokból álló csoportokat egy domborműves jelenettel egészítették ki; ez a szarkofág alakú stipes homlokzatát diszíti. Az oltár csúcspontján a Feltámadott áll, tôle balra egy puttó szegekkel, jobbra egy másik a Veronika-kendôvel. A Krúcsay-oltárra oly jellemzô balkonjelenetnek is voltak elôfutárai. Formailag a baluszteres mellvéddel ellátott balkon a reneszánsz és a barokk építészet egyik legkedveltebb motívuma. Már egy XV. századi Ecce Homo-rajzon (München, graf. gyűjt.) a jelenet helye egy kiugró emelvény, alatta a tömlöc félköríves boltozata. Nyilván a passiójáték hasonló színpadot használt. Ilyen emelvény még kétszáz évvel késôbb a kismartoni Ecce Homo-stáció színhelye. Magas erkélyen játszódik a jelenet a varallói Sacro Montén, így ábrázolja Slanzovszky a prágai Károly-templomban, Neumann a poppelsdorfi kálvárián, megtaláljuk Selmecbányán, Eperjesen és a ferences kegytemplomban Mária-Gyüdön is. Azonban Nyírbátorban a motívumnak nemcsak formai és ikonográfiai, hanem liturgikus jelentôsége is van; mint ahogy a barokk korban sokhelyütt az ereklyéjét ünnepnapon erkélyrôl mutatták, így a Krúcsay- oltár hangsúlyozott Ecce Homo-jelenete egyidejűleg eucharisztikus jellegű; általa ez a passió-oltár Corpus Christi-oltárává is válik. Krisztus kínszenvedése, mint történeti jelenetekbôl álló ciklikus ábrázolás, egy oltár keretében általában ritka téma 1730 körül. Ahol a XVII. század elsô felében még sorozatos passió-jeleneteket ábrázolnak egy oltáron összefüggôen, ott mint kisebb méretű domborművek, kerek szobrok kíséretében jelennek meg. A XVIII. századi oltárokon inkább egy- egy misztériumot ábrázolnak. ('Agonia Christi', 'Krisztus a börtönben', 'Az ostorozott Üdvözítô', 'Krisztus szent Sebei', végül a trinitárius rend 'Jesus Nazarenus'-ábrázolása.) E korban a ciklikus passió- jeleneteket a 'keresztút', illetve a 'kálvária' formában adják vissza. Azonban a Krúcsay-oltár mesterétôl valami egészen újat kívántak: történeti jeleneteket -- de áhítatos felfogásban; egyenletes értékű csoportok mellett egyesek kiemelését; összetömörítést a legszűkebb térbe -- ugyanakkor cselekvés közben ábrázolt mozgó csoportokat; oktató autentikus tartalmat -- végül a dráma megrázó fôeseményeit; valóban új Biblia Pauperum-ot egy új nemzedék számára. Mindezt pedig olyan környezetben, amely százötven év óta a kálvinizmussal és a hasonlóképpen képellenes török hódítókkal való kapcsolata miatt a téma szemléltetô ábrázolásától messzire került. Ezenkívül 1700 után a személyek egyéni, arcképszerű ábrázolását, a különbözô jelenetek lélektani motiválását kívánták meg.'' (Baranyai B., i. m. 210-212.) Mióta P. Kelemen Didák 1726-ban másodszor házfônök lett Nyírbátorban, kerek három év gazdag eseménysorozatát tekinthettük át e fejezetben. Osztoztunk vele a templom felszentelésének ,,lelki örömében'', a liturgikus felszerelés lendületével emelkedtünk a lelki magasságok felé, vele együtt kívántuk a minorita ferencrendiek letelepedését Szegeden, majd a pesti és pozsonyi ,,párbeszéd'' után az országnagyokkal Miskolcon is; mintha láttuk volna a pócsi Szűzanya elôtt könyörögni...; szemlélhettük szerénységét és bölcsességét, hittudományi képzettségét a vallásos irodalomban és alapos jártasságát az egyházművészetben. De e két érdemét még jobban meg kell ismernünk... ======================================================================== X. Kelemen Didák prédikációs kötete: a ,,Búzafejek''. Krisztus szenvedésének emlékezete szóban és szoborban. Isten szolgájának irodalom- és művészettörténeti jelentôsége P. Kelemen Didák keresztény kultúrtörténeti jelentôsége Magyarországon -- Prédikációs kötetének rendi dicsérete -- Az ,,alázatosan szedett búzafejek'' -- Brázay János Isten Szolgája egyházi beszédeit ismerteti -- ,,Mint a szenteknek és választottaknak...'' -- A kereszt szeretete -- Didák atya nyírbátori Passió oltára -- P. Juhász Máté minorita passiójátékának hatása a Krucsay-oltárra -- Isten népének áhítata és együttérzése Krisztus szenvedésének emlékezetekor Két lexikoni méltatás való e fejezet elejére; mind a kettô Kelemen Didák szellemtörténeti hatását és irodalmi munkásságát emeli ki. A Katolikus Lexikon III. kötetének 12. lapján, Isten Szolgája életrajzi adatai után, ezt olvassuk: ,,A törökök elvonulása után a tiszai részek protestánsainak nagy számát hozta vissza az Egyházba; 1717-ben a magyar minoriták fônöke lett, 1720-ban megalapította a nyírbátori rendházat, és több templomot, iskolát épített. -- Szentbeszédein kívül több elmélkedô munkája jelent meg. Sírja Miskolcon van. Boldoggáavatása ügyében eljárás indult. Beszédei Búzafejek c. jelentek meg.'' Révai Nagy Lexikona 11. kötete (Budapest, 1914) 411. oldalán viszont ez áll: ,,Kelemen Didák, hittérítô és író, sz. Baksafalván (Háromszék) 1683, meghalt 1744. IV. 28. (Elhagyjuk az ismert életrajzi adatokat) ... Rendkívül buzgó térítôi munkásságot folytatott. A tiszai részek vallásügyi alakulása az ô munkásságának tulajdonítható. Az országgyűlésen és a vallásügyi kommisziókban is érvényesítette nagy befolyását hitsorsosai érdekében. Számos iskolát és templomot építtetett. A szegényeknek nagy pártfogója volt.'' A lexikon felsorolja munkáit, ezzel a befejezéssel: ,,Ezek között úgy nyelvi, mint retorikai szempontból a legértékesebb a ,,Búzafejek'' c. beszédgyűjtemény (1729).'' A ,,Búzafejek'' dicsérete a szerzetesrendi elöljárók részérôl Ismerkedjünk meg közelebbrôl e 4-r, 364 oldalnyi terjedelmű könyvvel, úgy ahogyan az Országos Széchényi Könyvtár jóvoltából megkapott fényképmásolat megengedi nekünk. A minoritarend két kijelölt cenzorának véleménye, majd ezek után a tartományfônök jóváhagyása vezeti be a művet. ,,Approbatio Theologorum Ordinis Nostri Ego infra scriptus, ex Mandato Admodum Reverendi Patris Cornelii Horn Ord. Min. Sancti P. N. Francisci Conventualium, SS. Theologiae Doctoris, Almae Provinciae Sanctae Elisabeth in Hungaria partiumque annexarum Ministri Provincialis ac Commissarii Generalis, Hoc opus Concionatorium Dominicale a prima Dominica Adventus usque ad Pascha inclusive, quod intitulatur vulgo Búza Fejek, id est Spicae Tritici ab Admodum Reverendo Patre Didaco Kelemen praefati ordinis nostri Sacerdote, Ex-Provinciali, Diffinitore perpetuo, ac Provinciae Decano, post varios messores Ecclesiasticos diligentissime collectum et confectum studiosissime pervolvi ac perlegi; quod opus singulari moralizatione, summa eruditione, Spiritualique doctrina refertum esse reperi; nihilque in eo omnino non sanctum, nihil non pium, nihilque alienum a mente Sanctae Matris Ecclesiae Catholicae, Apostolicae, et Romanae deprehendi: Proinde ut publicae utilitati deservire queat, pluribusque aliis in locis divulgetur ad DEI ter Optimi Maximi Gloriam et Honorem multarumque animarum salutem, dignissimum censeo et judico, quod publicam prodeat in lucem. Datum Eperjesini ad Sanctum Joannem Baptistam Die 8. Novembris. Anno 1728. L. S. Fr. Alexius Ladányi SS. Theologiae Doctor, ejusdemque Professor Ordinarius, nec non Studii Generalis Regens, Ordinis Min. S. P. nostri Franc. Conventualium.'' Az eperjesi teológiai fôiskola régensének, P. Ladányi Elek teológiai doktornak és rendes tanárnak fenti elismerô cenzúrája Kelemen Didák ,,Búza Fejek'' című művérôl már a könyvbíráló személyi tekintélye miatt is hitelt érdemel, de ha kiemelünk néhány szót belôle, a szerzô nagysága és művének becse még inkább kidomborodik. ,,A legnagyobb szorgalommal' gyűjtötte egybe az egyházi írók, 'aratók'-tól visszamaradt búzafejeket; a cenzor e 'kalászbeszédeket' (nevezzük így ôket) 'egyedülálló erkölcsi oktatással, a legmagasabb képzettséggel és lelki tanítással készített' prédikációknak ítéli; semmit sem találni benne, ami nem lenne teljesen szent, teljesen jámbor, mindenben megegyezô a római katolikus apostoli Anyaszentegyház felfogásával; ezért szívbôl óhajtja, hogy közhaszna miatt minél több helyen elterjedjen kinyomatása révén, a Szentháromság dicséretére és tiszteletére, számos lélek üdvére.'' Ugyanazon a napon, 1728. nov. 8-án kelt a második cenzor bírálata is, amint következik. ,,Diu desideratas et perutiles Conciones has Dominicales, Spicae tritici intitulatas, quas Admodum Reverendus Pater Didacus Kelemen Ord. Min. Sancti P. N. Francisci Conventualium Sacerdos, Ex-provincialis, Diffinitor perpetuus, ac Provinciae nostrae Hungariae Decanus diligenti studio, ex opera post nonnullos messores collegit, id est ex diversis Pastorum Ecclesiasticorum Sanctorumque Patrum scriptis excerpsit et conscripsit, ac pro facilitate et desiderio nonnullorum in unum huncce manipulum ligavit, ex Commissione Admodum Reverendi Patris Cornelii Horn, ejusdem Ordinis SS. Theologiae Doctoris ac Provinciae nostrae Hungariae Ministri Provincialis et Commissarii Generalis, attentissime relegi ac discussi. Cumque nihil in iis repererim, quod verae Fidei Catholicae et Apostolicae ac bonis moribus esset contrarium, ideo non solum ut typis mandentur censeo, verum in quantum hoc opus perutile publico judico, ex animo opto. Datum Eperjesini ad Sanctum Joannem Baptistam Die 8. Novembris Anno 1728. L.S. Fr. Ludovicus Földesy SS. Theologiae Doctor, ejusdemque Professor actualis, nec non Studii Generalis Regens ejusdem ordinis et instituti.'' Mint az elôzô, ez a bírálat is kiemeli a vasárnapi ,,kalászbeszédek'' rendkívüli hasznát, amiért is nemcsak hogy; méltónak ítéli a kinyomtatásra, hanem szívbôl kívánja, mint a hívek közössége részére szerfölött hasznos művet. A két cenzor véleményére a tartományfônök megadta a felhatalmazást a munka közzétételére: ,,Facultas Admodum Reverendi Patris Provincialis et Commissarii Generalis. -- Opus Concionatorium, Spicae tritici, intitulatum, ab A. R. E. Patre Magistro Kelemen Ordinis nostri Sacerdote ac Definitore perpetuo compilatum atque a Theologis nostris censuratum et approbatum, cum in nullo Orthodoxae Fidei bonisque moribus contrarietur, ut in lucem prodire possit, facultatem nostram concedimus. Datum Eperjesini, octavo Novembris 1728. L. S. Fr. Cornelius Horn Ord. Min. S. Francisci Convent. Prov. S. Elisabeth in Ungaria Min. Provincialis et Commissarius Generalis.'' Az ,,alázatosan szedett búzafejek'' Hosszú évek során hányszor folyt le közvetlen lelki párbeszéd Isten Szolgája és hallgatói között az elmondott ,,kalászbeszédek'' alatt! Azonban avasson be tartalmukba a Kelemen Atya Közlönye névtelen: ,,-r -s'' cikkírója Kelemen Didák irodalmi munkássága című tanulmányával. ,,Legnagyobb művét 'Búzafejek' cím alatt Koháry István gróf segítségével adta ki 1729-ben. A mű teljes címe: 'Búza Fejek, mellyeket az Evangéliumbéli aratók után fölszedegetvén, azaz az Anya-Szent-Egyház hív Pásztorainak írásibul egybekeresvén és élô nyelvén tett prédikállása után kévébe kötvén s ezen könyvben foglalván, és Advent elsô vasárnapjától fogvást Húsvétig való vasárnapokra alkalmaztatván az könyvek nélkül szűkölködô Prédikátorok és más lelki éhezô Híveknek kedvekért kibocsátatott Seraphicus Szent Ferenc Atyának Minorita Conventualis Szerzetiben lévô T. P. Kelemen Didák Magyarországi Szent Erzsébet Asszony Provinciájának kétszeri érdemes Provinciálisa és Definitora. Kassán az Akadémiai betűkkel Frauenheim János által, 1729'. -- A könyv elsô oldalán a kor szokásának megfelelôen ajánlást találunk, melyben 'alázatos szolgálattyát és isteni imádságát' kínálja fel a szerzô a könyvkiadás költségét viselô patrónusnak: 'Méltóságos Gróff Csábrági és Szitnyai Kohári István Úrnak, ô Excellentiajának'. Szentírási idézetek sokaságával, Szent Pál leveleibôl, az Apostolok Cselekedeteibôl és a Szentek életébôl vett példákkal méltatja Kohárynak alázatos lelkületét és 'hívságos dicsôségtôl' való távolmaradását. Szíve mélyében születik meg ajánlása, melyben a mecénást 'az Úr Isten ingyen való Sz. kegyelmébôl való jócselekedeteit az ô Szt. Felsége kebelibe rekeszteni' akarja. Nem csupán dicsér, hanem az ajánló sorokat is tanításra használja és a mélyrôl jött szavakkal 'szíve szerént kívánja' Isten áldását segítôjére. Egy másik ajánlás 'elôl járó beszéd' is van a könyvben, a 'keresztény olvasóhoz'. Ebben az aratók után elhagyott és összeszedett búzafejekhez hasonlítja munkáját, mellyel népét akarja táplálni. Mint a bibliai Ruth szedegeti össze az Egyház mesgyéjén elhagyott megmaradt búzafejeket, hogy nemcsak 'magafogyatkozásának' tegyen eleget, hanem másoknak, az 'inkább szűkölködôknek' kis 'segedelmet' nyújtson. Mély alázatával adja az olvasó kezébe 'az egybeszedegetett búzafejeket', bízva, hogy a jó Isten és az olvasó szívesen fogadja. Alázatosan vallja, hogy nincsen olyan sovány kert, 'amelyben valami hasznos fű nem találtatnék'. -- Odaadja a 'Búza Fejek' kötetét, hogyha nincs kenyér, hát 'búzaszemekkel is enyhítjük éhségünket', mint az Úr tanítványai is tették. Dörzsöljük és 'szemeket szedegetvén belôle' enyhítsük éhségünket... Írásban adja tanítását, hogy vezessen programútján, 'mert az írás tovább tart és messzebb terjed a szólásnál: egy idôben sok helyen foganatos'. A 'frater minor', mint a Fioretti Egidio testvére, az alázatosam 'szedett búzafejeket' Szent Ferenc szeretetével, az aszkéta emberismeretével, önmegtagadásaival, szívbéli egyszerűségével adja oda. Nagy tudásának tárházát a nép felfogásához alakítja, hogy mindenki szívéhez és értelméhez odaférhessen szava. A székely lélek sokszínű, fenyôillattal telített világának ózonos levegôjében indulnak meg a léleknevelés nagy mesterével, aki ismeri a kort, a fajtát, az embert, és tudásának sűrű erdejében biztos kézzel vezeti az olvasót a kor irodalmi nyelvének megfelelôen hasonlatokkal, példákkal, idézetekkel átszôtt lapokon. Az Egyház folytonos életébôl vett igazolásokkal mutatja be az élettel való kapcsolatokat. Beszédeinek elsô csoportjában (Ádvent elsô vasárnapjától utolsóig: I- IV) az utolsó-ítélet fenséges borzalmaitól a 'töredelmes penitencia' útján Krisztus megbocsájtó szeretetéhez vezet el. A szeretô lelkiatya szelíd, de mégis mélyre esô szavával kérdezi: 'azt az Isten hasonlatosságának szép fényes tükrét a bűnnek ördögi rabságába mocskolni nem átallyátok?'... Magyarságában felszólítja testvéreit: 'emlékezzetek meg régi jámbor elejtekrôl, kiknek csudálatos szentség emlékezeti fénylik e világon, s azok nyomdokaiból ki ne lépjetek!'... Színei a viharzó haragos zöldtôl, a remény bájos zöld színéig tompulnak és elvezetik a lelket a mélységbôl Isten közelébe, hol a Szeretet szelíd napfénye sugároz. Karácsonytól kezdôdô prédikációs csoportban (V-VIII) az Emberkrisztust mutatja be elmélkedô lelkének víziójával. A születés örömét csurgatja az olvasóra és a zengô öröm hangjával hívja Betlehembe, hogy 'ájtatos lelkünk indulásával fogadjuk bé szeretettel melegített szívünk hajlékába a hidegen fázó Jézust'. Az egymást követô vasárnapok szentbeszédeiben a nevelkedés, a futás, a gyermekkor teszik bensôségesen feszültté az Istenember személyét, kinek keresésére gerjeszt és hív, hogy 'megtaláljuk' és 'megtalálván se hagyjuk el'. A harmadik csoport (IX-XII) a szociális ember nyomorúságát tárja fel, akit a család bomlása, a fajtalanság mételyezett meg. A házasság 'nyugodalmas, és üdvössíges' útjait nyitja meg, példákkal világítva kora erkölcstelenségeire. A vallási zűrzavart Vízkereszt utáni negyedik vasárnapi prédikációjában szemlélteti, és súlyos argumentumokkal bizonyítja, hogy 'nem ô (Isten) hagyta el az embert elsôbben, hanem az ember ôtet'. Isten mindent megadott az embernek, 'szent testét és vérét hagyta táplálásunkra s ezzel az emberi magagondatlanság szentül nem él'. Ezek a borzalmas bűnök az Istentôl való elhagyottság földi poklába döntik a lelket, melynek vége csak az örök kárhozat lehet, hol 'a szem rút ördögöknek szörnyű ábrázattyának látásával kénoztaték'. A pokol festésében kiváló tolla megcsendesedik és alázatosan mondja: 'nincs emberi elme, hogy megfoghassa, nincsenek szók, melyekkel kimondhassuk...'. Didák Atya következô beszédcsoportjában (XII-XX), -- mely nagyböjt idejére szól -- nyilvánul meg legszembetűnôbben az a program, amelyet egész életében munkált és hirdetett. Most mutatja meg a centrális probléma nélküli kornak a centrális programot, mely a 'jóknak társaságától el ne távozzunk, s a gonosz társaság kovászába el ne elegyítsük magunkat' elvén épül fel és a lélek felszabadítását célozza a predestinációs tanítások helytelen, reményt kizáró gyűrűjébôl. A Szentírás komoly idézeteivel érvel, igyekszik megdönteni Kálvin tanítását, mely a keresztény tettrekészséget pusztítja el és a 'nembánom-nemtörôdöm utak' útvesztôjébe öli a lelket. Az Írás szavaival, példák sokaságával, a népi gondolkodás és szólásmód felhasználásával bizonyítja az egyszerű igazságot, amit már könyve elején is megállapít: 'Le esék azért itt a saroglyából az ötödik Evangelista'. Hatvanad vasárnapján a programúton tovább vezetve, a jó földnek a jó vetés számára való kimunkálását hirdeti, mert 'vet az Isten eleget belénk, csak mi teremjük meg: az úton járóknak ne hadgyuk eltapodniok; kôszikla keménységre ne szárasszuk ki; gonoszságok sértegetô töviseivel ne fojtsuk meg'. Aki programját betartja, 'az meghozza az ô érdemlett kévéit a boldog halál keresztibe; hordván a boldog halál keresztit az örök boldogság asztagába'. -- A böjti vasárnapok egymásutánjában szavainak lélekbemarkoló erejével vezet tovább a szociális programúton, hogy 'Istennek hozzánk való véghetetlen szeretetét' megismerje 'a Királyok Királyának Királyi Leánya, az emberi természet', mely a paradicsomból kiűzve most 'világtalanságra és koldulásra jutván' az 'úton kívül' ténfereg. Hogy Isten szeretetét újra-élvezhesse: böjttel, önmegtagadással, alázatossággal, fegyelmezettséggel és 'igazi penitencia gyónással' -- az emberséges aszkézis és a helyes mortifikáció feledésbe ment eszközeivel -- kell elérni. Ennek a programútnak járásával érheti el az ember a földi boldogság és édesség teljesedését: az Eucharisztikus Krisztussal való bensôséges egyesülést, azt a mondhatatlan csodát, melyben Aki szeret, Testét testünkbe olvasztja, táplál Vele és életünk teljesen eggyéolvadhat az Ô isteni életével. A megtisztulás gyönyörét a legszebb, a legmegrázóbb színekkel festi. Prédikációinak utolsó csoportjában (XXI-XXV) a rejtett és keresett misztikus Isten, mint a program egyetlen reménysége az út, igazság és élet szenvedô és megdicsôült Krisztusa jön felénk. Ezekben a prédikációkban találjuk Didák atya legszebb megnyilatkozását: a nagypénteki elmélkedést, melyben legmélyebben nyilvánul meg az a sajátos érzés, mely kimondhatatlan szeretetben ég a szenvedô Jézus iránt. Elmélkedô és álmélkodó lelke nem tud betelni... Elvezet a Getszemáni kert szívet mardosó víziójához, megmutatja a gyötrôdô Istenembert, Ki másnapi szégyenét, ruháitól való megfosztását elôre éli és az Atyától 'eme szégyenteljes pohár' elmúlását kéri... 'De látván, hogy mind ennek és mind a többinek csak meg kell lenni: az egész testében felpezsdült a vér, a szeméremnek nagy belsô indulattya és erôltetése miatt Sz. orcáján kiütött és elájulván, egész Testében vérrel izzadott'... Tovább visz az elítélés, ostorozás gyötrelmein, a Kálvária-úton, a keresztrefeszítés borzalmán át az utolsó nagy szavak elhangzásáig... Nézi és a Szűzanyával együtt siratja. Megrendült hangon, meggyötört szeretettel sóhajt a szenvedô Üdvözítô felé: 'Oh véres vôlegényem, Jézus'... Szavai a legzártabb szíveket is felnyitják, mert nem lehet elmenni ilyen átérzett szeretet, ilyen odaadás mellett. Látni véli a szörnyű agónia rettenetes képét és kimerül a borzalmak beteljesedésével. Ezt az átérzést csak szent tudja elmondani...! A program most válik életté. Itt válik az üres szó Krisztus tükrén át izzó, csillogó életárammá. A szenvedésen át a megdicsôülés a csoport alapgondolata. Jézus mindent odaadott. Most az embernek kell adni önmagát, de 'ne szóval, hanem tettekkel mutassuk meg szerelmünket'. Mindent Neki kell adni 'Aki magát érettünk adá'... Most hangzanak el a legnagyobb szavak, a végsô felhívás s buzdítás szavai, melyek, a program élettéválásához legszükségesebbek. 'Serkenjetek fel tehát világ árnyékiban alvó jóra való restek! Erre jôjjetek tévelygések sűrűiben tébolygó útja vesztett emberek!' Az Út, Igazság, Élet erre van... Ebben a csoportosításban nincs megfontolt szándék, elôre meghatározott lelki taktika, hanem belsô átélések alapján a vasárnapi evangélium egyes idézeteit veszi alapul az író. Az Egyház örök mozgása, nevelô liturgiája mindig tud megfelelô témát adni, melyben írásainak, beszédeinek élete lüktetéssel telítôdik. Életet példáz, életet él, és életet plántál a hallgatók, az olvasók lelkébe. A lelkiélet nagymestere, az Istentôl megáldott lelkivezetô szólal meg az ószövetségi próféták: Mózesek, Jákobok, Josuák hangján az újszövetségi részekkel, az Apostolok cselekedeteivel, a nagy Levélírók idézeteivel fűszerezetten, elôtárva az örök igazságokat. Szent Cyprián, Ágoston, Ambrus, Bazil, Damaszcén, Bernát és Bonaventura tudománya illatozik erdejében. Életre tanít, az életbôl hozva új élettanításokat az Élet Fejedelmének segítségével. Aki elôtt az egyszerű barát por alázatával térdel.'' (Kelemen A. Közl. 33-34.) Brázay János szatmári irodalmár P. Kelemen Didák egyházi beszédeirôl A múlt század végén, 1890-ben, Brázay János mezôpetri plébános, a ,,Szathmár Egyházmegyei Irodalmi-Kör vidéki tagja'' terjedelmes tanulmányban foglalkozott ,,Gróf Károlyi Klára néhai Gr. Haller Gábor vzvegyének két érdekes levelével'', és dolgozatát Nagy-Károlyban Seper Kajetánnál ki is nyomtatta. E két levéllel késôbb megismerkedünk majd, itt pillanatnyilag a Függelék érdekel bennünket: Kelemen Didák Atya egyházi beszédeinek ismertetése az említett kiadvány 21-33. oldalán. Író és irodalmár becses munkájáról van szó; úgy közlöm a szöveget, ahogy nyomtatásban megjelent. ,,Kelemen Didák atya irodalmi munkálkodását árva Károlyi Klára elismeri, midôn kiadott prédikáczióit említi levelében. Ezek következô teljes czím alatt jelentek meg: Búza fejek, Melyeket Az Evangeliombéli Aratók után felszedegetvén, Az Az az Anyaszentegyház hív Pásztorinak írásibul egybe keresvén és élô nyelvén tett praedikállása után kévébe kötvén, s ezen könyvben foglalván, és Advent elsô Vasárnaptól fogvást Húsvétig való Vasárnapokra alkalmaztatván az könyvek nélkül szűkölködô Praedikátorok és más lelki éhezô Híveknek kedvekért kibocsátott Seraphicus Szent- Ferencz Atyánknak Minorita Conventualis szerzetiben lévô T. P. Kelemen Didák Magyarországi Szent Erzsébet Aszszony Provincziájának kétszeri érdemes Provincziálissa és Definitora, Cassán Az Akademiai Bötűkkel Frauenheim Henrik János által M. DCCXXIX. A könyv negyedrét, (quart) alakban jelent meg igen jó tiszta nyomásban, jól olvasható betűkkel, elég jó papíron, 364-ik lappal végzôdik. A 2-ik lapon kezdôdô ajánlás teljes czíme ez: Méltóságos Gróff Csábrági és Szitnyai Kohári István úrnak ô Excellentiájának, Császár és Koronás Király Urunk ô Felsége Actualis Belsô Titkos Tanácsának, General Vicze-Marsaljának, Colonellusának, Dunán innen-való Véghelyek Vicze Generalissának. Ország Fô Bírájának, Nemes Hont Vármegye örökös Fô Ispánnyának, Fülek és Murány örökös urának etc etc nekem Kegyes Patronus Nagy Jó Uramnak alázatos szolgálattyát, és Isteni imádságát ajánlya. Mivel e nagy jó Ura megparancsolá neki, hogy kévébe kötött búza kalászainak ajánlásában érdemes dicséretirôl semmit ne szóljon: azért hallgatnia kellett azokról és öt teljes lapon arról értekezik, hogy jó cselekedeteink rugója ne az emberek dicsérete hanem Isten dicsôsége legyen. Krisztus urunk szava -- írja -- hogy a ki azért cselekszik valamit, hogy láttassék és dicsértessék, emberektül veszi bérét, azért sem itt, sem mennyországban jutalmat nem várhat Istentül. -- Midôn azért valami hívság ütközik elménkbe, mingyárt felkiáltsunk sz. Dáviddal: Non nobis Domine non nobis: Sed nomini tuo da Gloriam Os. 113. V., 9. Nem minket illet Uram a dicsôség, hanem egyedül Téged, Így énekeltek az angyalok is: Gloria in altissimis Deo. Dicsôsség a magasságban az Istennek. Ezt kívánta Szent Pál: Soli Deo honor et Gloria, egyedül Istené a dicsôség és tisztesség. Azért int Szent Ágoston, hogy minnyájon fel fegyverkezzünk és készítsük el magunkat ez ellen a vétek ellen; a mint cselekedett Dávid próféta a mikor mondotta: Averte oculos meos, ne videant vanitatem. Fordítsd el szemeimet. Uram, hogy ne lássanak hívságot. Így kívánnya Excellentiád, mind szemeit, s mind füleit az hívságos dicsiretektôl elfordítani, és az Úr Istennek ingyen való sz. kegyelmébôl való jó cselekedetit az ô sz. Felsége kebelébe rekeszteni; Azért én sem akartam azokról emlékezni, hanem szívem szerént kívánom, hogy a Kegyes Isten a ki a rejtekben láttya, légyen mind itt s mind az örök életben bôvséges jutalmazója és megfizetôje. Amen. Következik az 'Elöljáró Beszéd a Keresztény Olvasóhoz', melyben a búzafejekrôl vett képletet bôvebben és szépen kifejti a következôkben: 'A Felséges Mindenható Úr Isten, véghetetlen irgalmasságábul annyira gondot viselt mindenkor a szegényekre és szűköldôkre, hogy több Kegyes Atyai áldási között, az Aratók után elhullott s meg maradott Búza fejeket is azoknak táplálására rendelte, midôn Mojzes által az ô választott népét arra intette: 'Az elmaradott Gabona fejeket fel ne szedgyed; hanem a szegényeknek és jövevényeknek hadgyad felszedni. Levit. 19. v 9. 10., hogy tudniillik ezzel mind magok szükségét megsegélthessék s mind más fogyatkozókkal, noha más tarlóján szedegetett eledeleket közölhessék. Így szedegeti volt ama szegény Rut nevű Asszony a Bóóz Aratói után elmaradott gabona fejeket, melyekkel az úton Napájának Noeminek kedveskedett. Ruth. 2. v. 3. Gondot viselt több szűkölködô szolgái között reám is ügyefogyott szegényre azon véghetetlen Irgalmasságú Felség, midôn szent szolgálattyában híven eljáró és szorgalmatosan Arató munkási után: az az: az Anyaszentegyházban híven tanító sz. Atyák és az ô Parancsolatit és törvényit szorgalmatosan hirdetô Praedikátorok után számomra is annyi Búza fejeket hagyott, hogy azokkal nem csak magam fogyatkozásának eleget tehetnék, hanem más nálam inkább szűkölködôknek is nyújthatnék segedelmet. Melly Úr Istennek hozzám való nagy Kegyességét, hogy el ne titkollyam, hanem inkább ebben is minden ügyefogyottakon könyörülô szent Irgalmasságát hirdessem, ezen tôllem egybe szedegetett Búza Fejeket eleibe teszem a Keresztény Olvasónak, bízván, hogy azokat soványságok miatt meg nem veti, hanem mint Isten ô sz. Felsége az Ó Testamentomban sátorának ékesítésére nem csak az aranyat, s ezüstöt a Gazdagoktól, hanem a szegényektűl a kecske szôrt is jó szívvel fogadta, a szegény Aszszony fillérét meg nem utálta: úgy a kegyes olvasó ezen együgyű fáradtságomat jó néven veszi; megemlékezvén arról, hogy nincs oly sovány kert, a melyben valami hasznos fű nem találtatnék: nincs is oly rossz könyv, melybôl valaki valami jót nem tanulhatna; mert lám a tövissek között is Rósákat találunk, a Sárbúl is aranyat szoktunk kimosni. Így a kalászokbúl avagy Búza fejekbűl kitisztittyuk a búzát, és ha nincs kenyerünk, búza szemekkel is enyhíttyük éhségünket. Ezt cselekedték édes Üdvözítônknek szent Tanítványi mikor megéheztek. Math. 12. v. 2. Ha azért a keresztény olvasó lelki éhségben vagyon nem lévén táplálására való kenyere az az bôvön könyve, ezen Búza fejecskéket dörsöllye és szemeket szedegetvén belôle, enyhítse éhségét, s ha annyira jut és marad, más szűkölködôknek is nyújtson. Ha ki pedig ily vékony keresetre nem szorult, az Úr Isten ingyen való sz. kegyelmébűl, több Gírát adott néki, hogy sem nékem; kívánom azon kegyes adakozó felségtül, hogy megmutatván igyefogyott erôtlen és tudatlan állapotomban tett igyekezetemet az illyennek bár csak ösztöne lehessek, hogy a kit Isten ô sz. Felsége, több erôvel, jobb elmével szeretett, megemlékezvén sz. Péter intésérôl; azt követhesse mindenitek, a mint vette az ajándékot: azt egymás között szolgáltatván, mint az Istennek sokféle ajándékinak jó Sáfári. 1. Petr. 4. v. 10. -- Ennél jobbat és alkalmatossabbat írhasson, másoknak sokat szolgálhasson (mert az írás tovább tart s messzebb terjed a szóllásnál: egy idôben sok helyen foganatos) és így magának nagy jutalmat nyerhessen az Úr Istentôl, kinek minden Jók adójának egyedül legyen Tisztesség és Dicsôség mindörökkön örökké. Amen. Ezen bevezetés után következik két rendi Hittudor jóváhagyása és a ft. Rendfônök engedélye latin nyelven, (Approbatio Theologorum ordinis nostri... Alexius Ladányi et Ludovicus Földesy. -- Facultas A. R. P. Provincialis et Commissarii-Generalis Corn. Horn.).'' Itt megszakítjuk a Búzafejek ismertetését, hogy a cenzúra súlya még inkább latba essék ,,Alexius Ladányi'' rövid életrajza révén. Ladányi Elek Zsigmond Ungváron született 1685-90 közötti ivekben. A Rendbe lépve, 1715-ben fogadalmat tett, s tanulmányainak befejeztével pappá szentelték. Mint rendi áldozópap elnyerte a theol. magisteri címet. Tanított bölcseletet, aztán theológiát az eperjesi kollegiumban, ahol csakhamar a Studium Generale igazgatója lett. Innen választották meg 1729. július 2-án az egri konventben tartott tartományi nagygyűlésen rendfônökké. E gyűlés, melyen a Generális Atya megbízásából Bossi Ferenc rendtársunk, syriai c. püspök, bákói püspökhelyettes elnökölt, azért nevezetes, mert itt osztották be rendházainkat 4 kerületbe, ôrségbe, amely beosztás egészen a Trianon után bekövetkezett szétszakításig érintetlen formában fennmaradt. Ladányi Elek, a tartományfônöki tisztség letelte után, 1732-ben eperjesi házfônök lett. Késôbb is még háromszor választották meg Eperjesre és kétszer Csütörtökhelyre. Utolsó állomáshelye Eperjes volt, és ott is halt meg 1758. november 3-án. Munkája: Inevitabile Decretum, az az: Istennek megmásolhatatlan decretuma, melltôl mélt. gróff Gersei Pethô Mihály, Zemplén vármegyének érdemes fôispánja... viseltetvén, meghalálozott; kinek is szomorú pompás temetésének alkalmatosságával Sztropkó várában élô nyelvvel így prédikállott. Kassa, 1735, 4-r. 22 old. (P. Monay Adatok, 46.) P. Ladányi Elek az eperjesi gör. kat. székesegyház (egykori minorita templom) kriptájában nyugszik, amelybe a nyugat-keleti irányú templom alatt, hosszú, fehérre meszelt, keskeny folyosón át jutni. Elöl a város néhány vezetôjének (szindakusának) sírja látható, majd a folyosó végén egyházi személyeké. Várakozással ugyan, mégis meglepôdve, és természetesen ,,örömmel'' láttam a hámló vakolatú fehér falon a nagy neveket: Ladányi, Jakabfalvy... Balról jobb kéz felé haladva fent volt olvasható P. Ladányi sírfelirata: ,,A. R. P. Alexius Ladányi Ex-Provialis. Sepultus Die... ta Novembris. Anno 1759''. A fehér falon a fekete betűk erôsen megrongálódott állapotban; a sír szája alig-alig körülhatároltan. De folytassa Brázay János a Búzafejek méltatását. ,,... Mint a szenteknek és választottaknak...'' ,,A tárgymutató czíme ez: 'E könyvben foglalt Praedikáczióknak Rendi Advent elsô Vasárnapjától egész Husvét vasárnapig 25 egyházi beszédet tartalmaz, melyek mind szép magyarsággal írvák s telvék a Sz. írásból, a Szent Atyákból vett idézetekkel, szívbôl eredô és szívhez szóló kenetteljes intelmekkel és örök emlékű bizonyítványai K. D. atya széles ismeretségének, tudományának, a lelkek üdvét szomjúhozó istenes buzgóságának. E beszédek közt különösen kimagaslik a Nagypénteki második Sz. beszéd, -- mely 32 és fél lapra terjed -- s az Üdvezítô Szenvedését a legkisebb részletekig oly közvetlenséggel szemlélteti, hogy megindulás nélkül alig olvashatni, és meggyôzôdünk, miszerint Kelemen Didák atyának is -- mint a szenteknek és választottaknak -- a Kereszt, a fölfeszített Jézus volt ama könyve, melybôl isteni bölcseséget, erôt, vigaszt, mennyei gyönyört és üdvreményt merített. E beszédbôl mutatványul közlöm e nehány igen szép részletet. 'Azért mint egy halandó Fiú Attyának halálát nézné: úgy nézzük mi: is Lelki szemeinkkel a Krisztus kínnyát; és meggondolván hogy illy Felséges Isten, illy ártalan és kegyelmes király szenved érettünk, gerjeszszük Lelkünköt szánakozásra, hállaadásra, szeretetre, tekélletes szolgálatjára; Lépjünk bé azért elsôben az Geczemanni kertben, a hová elôttünk bément az Lelkek vôlegénye, s mint egy igaz szeretô jegyes mátkájának kínnyát nézte; úgy nézzük mi is Lelki szemeinkkel a Krisztus kínnyát, szomorúságát, halálos fogságra jutását, kegyetlen ostorozását, sok szenvedése után az Kálvária hegyén végsô kimúlását, melyre hogy annál figyelmesebben vigyázzunk, azt kell eszünkbe vennünk, hogy lelki sebeink, s fekélyeink orvoslására, bűneink rútságinak mosogatására, tökélletes életünk gyarapodására, Isteni szeretetünk gyökerezésére, a kísírtetek gyôzedelmire, a világi háborúságok viselésire foganatossabb eszköz nincsen, mint a Krisztus kínszenvedésinek s gyakor, s figyelmetes emlékezete, és valakik tekéletes szentségre jutottak, a Krisztus halálának emlékezetiben gyakorlották és foglalták tellyes gondolkodásokat: Igen méltó azért hogy ez elménkbôl soha ki ne essék, mert a mint Albertus Magnus taníttya: Hasznosb naponkint valamit elmélkedni a Krisztus szenvedésirül, hogy sem minden pénteken (jól lehet az is igen jó) kenyérrel, vízzel bôjtölni, avagy az egész Zsoltár könyvet által olvasni. Halgassatok azért buzgó ajtatos hívek'. Kezdi az olajfák hegyén, hol 'Krisztus szent testébôl nagy öreg csepp vérek serkedezének: úgy hogy guttae sanguinis decurrentis ugyan alá folytanak és olly bôvséggel folytanak, hogy ruhái bé nem ihatták mindenestül a vért, hanem decurrentis a szomorú Jézusnak orczáján, mellyén, lábain nagy bôvön lecsorgott és a földet megáztatta'. Ezután szól elfogatásáról, Annás és Kaifás elé hurcoltatásáról, elítéltetésérôl, a sok méltatlanságról, melyet a börtönben szenvedett - - Péter megtagadásáról, stb. -- különösen igen élénken írja le J. ostorozását: 'Mikor a kôoszlophoz kötözve állana édes Üdvözítônk és már csak várná hogy majd verni kezdik, hirtelen elôjöve hat hóhér nagy dühösséggel Pilátus udvarából: ezek azért a vérszopó hóhérok nem egyszer s mind, hanem ketten, ketten egymás után verték az édes Jézust. Az elsô rendbeli egy-egy csomó tövisses veszszôvel két kézbôl hol Fejét, vállait, hátát, karjait, derekát, lábait egész alá az ináig addig verték, hogy sarkain folyt alá szent vére. Oh Jézus én szerelmem! minemű fájdalmat érzesz! Oh melly sokáig verik egy helyen! Oh bűnösök, lássátok, már a seprôt elszaggatták, és azt a nép közzé vetvén, más újjakat vettek és újobban a hátát kezdték ostorozni, úgy hogy talpátul fogva mind nyakáig sz. Teste vérrel beboríttatott és sz. karjairól bôven folyt a földre úgy hogy alatta véres tócsa volt. Midôn a két elsô hóhér egy nehány seprôket elszaggatván elfáradott volna és sarkantyús kötelekkel kezdte ostorozni. Oh lelkemnek jegyesse édes Jézusom! hogy ne szánakodgyam rajtad, ha az oktalan állatot -- is szánom mikor elôttem verik. Hogy nézhesselek én szerelmem! minden reménségem? De kénszerit a szeretet hogy tôled el ne távozzam. Ezen két hóhérok oly kegyetlenül ostorozták és olly irgalmatlanul verték sz. Testét, hogy éppen megnyúzva láttatott, bôre mind egybe szakadozott, némely helyen egy tenyérni seb is maradott s annyi épség benne nem volt a hova kis újjat tehettek volna és az ô drága vére a hóhérok ruhájára, orczájokra és földre bôven fecskendezett. Lássad azért óh bünös melly nehéz fizetése vagyon a bűnnek... Elfáradván a négy hóhér eljöve más kettô mint valami Medvék kezekben vas láncz ostorok lévén, kik úgy eltaglák édes Üdvözítônket hogy az ô tisztaságos sz. Teste szakadozva hullotta földre, mert valahányszor ütötték mindannyiszor darabonként szakadt húsa sz. Testérôl elannyira, hogy mezítelen csontya kiláczanék hogy mind megolvashatnák... tetétôl fogva talpig nincs ô benne épség. Oh ember lehet ezt néked rémülés és szomorúság nélkül hallanod? Nézzed a te megváltódat, mely kegyetlenül egész testébe megsebesítve, az oszlopnál megkötözve holt elevenen áll -- Oh Jézusom! nem tudom reád nézvén ha emberi test-e a te tested? látván hogy egy helyen egy darab bôr, más helyen darab hús fityeg, emberi szín és ábrázat nincsen rajtad. Isai 53. Oh uram! én vagyok, aki vétkeztem... Sok gonoszt cselekedtem, az én hátam érdemlette ezeket a vereségeket... Oh átkozott bűnök! mellyekért annyit kellett szenvedni az ártatlan Krisztusnak -- távozzatok el tôllem. Ha az ártatlan Jézust így megverik büneinkért: vallyon kicsoda panaszolkadhatik közülünk a mit érdemesen szenved az ô gonoszságaiért. Ne panaszolkodgyunk, hanem azt mondjuk sz. Ágostonnal: Uram Jézus Krisztus mivel téged ostorozva látlak, nem akarok ostorozás nélkül lenni; és sz. Bonaventurával: nem akarok, Uram, seb nélkül lenni, mert téged megsebesítve látlak... ... a rettenetes vesszôzés után, hallatlan és szokatlan új kínzást gondoltak, hogy Urunkat tövis koronával koronáznák mint országkívánó hamis királyt. Azok azért egy rossz szakadozott veres bársony ruhát adának az ô sebes vállaira. Oh melly csúfságos volt ez? mert csak féltestéig ért és mind a kereszt fel- vételéig abban imide amoda hordoztatott és csúfoltatott. Azonban elmenének némellyek a hóhérok közül s igen hegyes kemény és hosszú tövisekbôl koronát csinálván azt nyomák nagy erôvel szentséges Fejébe. E pedig a Fájdalmak királlyának a Krisztus Jézusnak koronája, nem olly forma volt, a mint közönségesen írják, hanem nagy volt, mint valami süveg, azért nem csak Feje tetejét, hanem homlokát s minden felôl fejét környül vette s mint a rostát úgy meg lyuggatván szentséges koponyáját, iszonyú fájdalmat szerzett, mert nem csak egy tövis, hanem számtalan járta által sz. Fejét... ki hallott világ teremtésétôl fogva ilyen szörnyű koronát? mely iszonyú kínzás ez? micsoda kemény szív volt az, a mely kigondolta hogy az Istennek sz. Fiát így kínozta? Keresztények! ha nagy fájdalmat érzünk, mikor egy tövisecske általjárja kemény talpunk bôrét? minemű kínzások voltak, mikor ennyi tövisek szaggatták az Urunk sz. Fejét, mennyi tövis volt a koronában, annyi forrási nyíltak a Krisztus vérének. Oh ártatlan Fô mit vétettél, hogy illy kemény fájdalmakkal kínoztatol?... Gondold meg keresztény lélek? minemű fájdalmat szenvedett ô sz. Felsége, ennyi hegyes töviseknek lyuggatási miatt, abból jobban megértheted ha azt elmédre veszed, hogy a több szenvedési között ez legtovább kínozta, mert mindaddig fejében maradott, míg a keresztfáról le nem vétetett és el nem temettetett ... még is hallgat, nem panaszkodik csendesen szenvedi. Te pedig háládatlan ember legkissebb boszszúságot, csak egy gyalázatos szót érette nem akarsz el-tűrni; hanem bosszú szóval viszsza felelsz, haragra boszúállásra indulsz: Így kell-e Krisztust követni? nem illik... az illyen kényes tag az tövisses fô alá 'non decet sub Capite spinoso membra esse delicata' sz. Bernárd... Lássuk immár mint ment a szomorú Processio a kálváriához? Elöl ment egy szörnyű trombitával, utánna ment más vitézi Római zászlóval. Azután ment a Pilátus udvara népe fegyverekbe, azután a hóhérok, azok között némelly a lajtorját vitte, némellyek furukat (fúró), köteleket, némellyek kalapácsot, fogót, szegeket és más eszközöket, azután vitték a két latrot, azután méne az édes Jézus négy hóhér között, az edgyik elôl ment és nagy kötélen tartotta a kivel megvala övedzve, ketteje a kétfelôl méne és a kezén való köteleket tartották, negyedik hátul ment egy nagy bottal. Jézus után lovakon mentek a Papi Fejedelmek, Fariseusok és a Nép vénei, és a több számtalan Nép. Elgondolhatni mint volt dolga az édes Jézusnak azon az úton, mivel a nép kicsiny és nagy körüle futkároztak, haigálták, szájok elfordítva csúfolták, némelylyek köntösit húzták, a Papi Fejedelmek, mint Dávidot Semmei, káromlották: Eregy, eregy, Beliál fia, jól van így dolgod a te gonoszságodért. A hóhérokat pedig kérték hogy verjék, döffjék, mert megérdemlette... Azonban illy keserves kínnyai s kimondhatatlan fáradsági után 'venerunt in locum qui vocatur Calvariae, ibi crucifexerunt eum' Luc. 23. v. 33. jutának a helyre, mely agy koponyáénak hívattatik. Oh áldott Kálvária! immár te hozzád jutottunk. Oh áldott hegy, kire az én Jézusom nagy fáradva érkezett. Oh keserű hegy! kin a te Teremtôd szenvedett! Bémegyek tehát a myrha szedô kertben a Jézusom vére cseppeinek myrháját szedni. Mihent édes Üdvözítônk erre az utolsó bajvívásnak mezejére érkezett, mingyárt kegyetlenül reá rohanának, hogy ruháját róla lehúzzák, és mivel ruhái testéhez ragadtak vala a megalutt vérnek miatta megújjultak ismét sebei az ô szent Testén; úgy hogy a mint sz. Laurentius Justinianus taníttya: Ez a szelíd Bárány csak nem egészen megnyúzattatott, mert a ruhájával a bôrit is, bôrivel húsát húzták le. Oh kimondhatatlan fájdalom! Oh hallatlan kín! a kit Angyali nyelv is elégségesen ki nem mondhat. Gondold meg melly nagy fájdalmat szokott szerzeni embernek, midôn nagy gyengén a flastromot sebérül leveszik: Mennyivel nagyobb fájdalom volt az édes Jézusnak, midôn sebiben béragadott köntösét mint valami flastromot nagy erôssen levonták... Azonban a kegyetlen zsidók biztatni kezdék az hóhérokat, hogy minél hamarább bánnának vele s végeznék ki a világbul; Azért nagy gyorsasággal némelyek a keresztet helyheztetik, mások a lajtorját készítik, mások az ártatlan Jézust húzzák a kereszt felé... Allig végezvén el eztet s az fôldre döjtött keresztre hanyatva fekteték a mezítelen Jézust, és íme egy alávaló istentelen szolga dühösebb mindeneknél megfogá az ô jobb kezét, azt a ki semmibôl alkotta az Egeket... és a kereszten való lyukhoz alkalmaztattya hogy oda szegeztessék, és temérdek vasszeggel kinek hossza egy arasznyi vala nagy öreg pôröl ütésivel a fához szegezék, a szeget pedig nem tették a tenyere közepire, hanem két ujnyira fellyebb a hol sok csontok vadnak; hogy erôsen oda szegeztessék és le ne szakadgyon. Ottan az édes jézus elfordította sz. ábrázattyát hogy ne lássa a szörnyű szegezést. -- Hasonló képpen a vérszopó hóhérok akarják a bal kezit szegezni; de a jobb kezinek fájdalma miatt vállai ugy egybe vonódtak, az inak és erek egybe sugorodtak, hogy a megjedzett helyre balkeze nem érne, azért egy kötelet kötének reá és nagy kegyetlenséggel addig húzák, míg a furatott helyre nem vonák, és ottan ezt is nagy kegyetlenül oda szegezék, a hol oly nagy fájdalmat szenvedett ô szent Felsége hogy se emberi elme meg nem foghattya, se nyelv azt meg nem mondhattya. ... Le szegezvén sz. Kezeit, sz. Lábaihoz jöttek; De a kezeinek kihúzása miatt igen messze voltak a furatott liktul. Azért Lábaira is kötelet kötöttek és a keresztet megnyomták hogy el ne csúszszon és mind a négy hóhér minden erejekkel a furatott lyukra sz. lábait, és úgy annyira húzták, hogy egész bôre nagyon kivonódván, hasa úgy le apadott, mintha soha semmi bél nem lött volna benne, az ostorozáskor felvett sebei mind meg nagyobbultak s háta gerébje -- is egymástul elvált. Oh kegyetlen gyötrelem! Oh iszonyú fájdalom! Valaki azt nem hiszi melly nagy fájdalom a kezek és Lábak szegezési, könnyen eszébe veheti, ha történetbôl egy tôhegy megyen körme alá. -- Oh ájtatos Lélek! járulj tehát fájdalmas Jézusodhoz és tetôtôl fogva talpig jól meg nézegesd. Midôn az ártatlan Bárányt illy kegyetlenül az kereszthez szegezték volna, a hóhérok tizenkét lépésnyire a keresztet a földön húzták, a hol a kôsziklába kivágott lyuk volt s midôn a nehéz keresztfának végét alá ereszték a méllyen ásott verembe, iszonyúképpen megrokkana a Krisztus szt. Teste és a szegek helyei nagyobbulván megújjíták a fájdalmakat s sz. vére bôvön kezde folyni, úgy, hogy a kereszt alatt a földet megásztatta. Oh kemény szívem mikor epedsz meg bánatodban ha akkor nem bánkódol mikor a te Istened így szenved éretted, kit látván a kemény kôsziklák, noha nem érettek szenvedett urunk, megrepedezének; mi pedig kikért vérét ontotta, mint a kövek meg nem indulunk szenvedésén. Látták az Egek az Isten Fiának keserves szenvedésit s kinnyainak iszszonyúságit, s nem tűrhették tovább, hanem mint jámbor szolgák urok halálán fényes ruhájokat leteszik, s szomorú feketébe öltöznek, úgy a Nap és Hold az Égi csillagokkal egyetemben megvonák fényességeket, és az egész földet szörnyű setétségben öltöztetvén befedezék Krisztus mezítelen Testét... Járuly ide te is én lelkem! ismerd meg, hogy por és sár vagy, ne kívány tovább nagyra böcsültetni. Oh legalázatosabb drága Jézusom! adgy olly malasztot, hogy mindeneknél bűnösebbnek tartsam magamat és másoktul is kívánnyak annak tartatni! Ne engedd édes Jézusom, hogy valaki tisztelyen: mert semmi tiszteletreméltó nem vagyok, hanem inkább mindenektül megutáltassam, rossznak tartassam: Mert ugyanis tellyes vagyok gonosz kívánsággal állhatatlansággal, és valami számon és szívembôl ki jön, merô bűn és hamisság, kérlek azért téged szerelmes Jézusom! azon szeretetért, kivel a kereszten a két lator között függöttél, adgy kegyelmet, hogy állhatatos legyek, s örvendezzek midôn az emberektôl megvettetem. Tudván azért Krisztus, hogy éppen megtellyesítette, valamit Isteni rendelésbôl a Próféták jövendöltek; látván, hogy az ördög meggyôzettetett, hogy a világ váltságának ára tellyesen megfizettetett, nagyon felkiálta s fejét lehajtván kibocsátá lelkét. ... Gyászba borult az Ég, a Nap, és Hold: Reszketett a föld: a kôsziklák repedeztek: Hát te háladatlan ember halván a te Megváltódnak szörnyű halálát... nem szállasz-e magadban? elfeledkezel-e illy jó téteményirül? ez legnagyobb fájdalmára esik édes Üdvözítônknek a mint Sz. Bernárd által maga mondgya: vide homo quae pro te patior, plus tamen crucior, quod te ingratum semper experior: Lássad ember az én szenvedésemet, de az legnagyobb gyötrelmem, hogy te mindenkor háládatlan vagy; mert noha ezt a mi édes Urunk Szenvedésit mindenkor szemünk elôtt kellene viselnünk, szüntelen való hálaadással köszönnünk: De sokan vadnak, kiknek egész héten sem jut eszekben, némellyeknek talán egy holnapig is sem jut eszekben, hogy magokban szállanának s meggondolnák, hogy mennyit szenvedett édes Üdvözítônk érettek: Ezért hálát adnának, midôn az ördög bűnre kénszeríti, errôl emlékezvén, attól magokat megtartóztatnák. Óh Jézus én egy szerelmem! ki magad életénél inkább szerettél engem, ki különösen érettem, úgy minden emberekért kész lettél volna meghalni, ki a mint Sz. Brigitának mondád: Ha lehetne még egyszer szeretetbôl örömest meghalnál érettünk. Azért ha még is tégedet nem szeretlek, nem vagyok méltó, hogy éllyek. Oh drága kincsem s mindem reménségem! édes Jézusom! nincs nékem náladnál jobb barátom, mert se apám se anyám senki más életét érettem le nem tette. No tehát ennek utánna tégedet foglak mindenek felett szeretni, legjobb barátomnak tartani, nem akarok többé ellened véteni, s undok vétkeimmel újjobban megfeszíteni. Ezt cselekedgyük édes Hallgatóim! Non diligamus verbo sed opere ne szóval hanem tekélletes cselekedettel mutassuk szerelmünket, fáradgyunk, szenvedgyünk, tűrjünk Isten kedveért, szavunk, cselekedetünk, jószágunk, magunk annak szolgállyon a ki magát érettünk adta; mivel azé vagyunk a ki minket drága kincsen Maga Szent Vérin megvett és váltott. Meghallátok Keresztények az Urunk szenvedésit, azért minnyájon az égre feltekintvén kiáltsuk fel az Atya Istenhez: Örök Atya Mindenható Isten! ime nem borjúkat, nem bakokat avagy kosokat ajánlunk néked, a mellyeket megvethetnél; hanem a keresztfán megholt Sz. Fiadat mutattyuk be vétkeinkért, respice in faciem Christi tui, tekincs te szerelmes Fiad orczájára s ne engedd, hogy ennyi sok keserves szenvedése haszontalan légyen bennünk; hanem az ô sz. haláláért oltalmazz meg minket az örök haláltól. Amen.''' (i. m. 23-33. o.) A kereszt szeretete A beszédben nem egyszer felragyogott Isten Szolgájának alázata, amellyel magát megvetendô bűnösnek tartja, aki ,,teljes gonosz kívánsággal, állhatatlansággal''. Szívbôl fakad ajkán az imádság: ,,Kérlek azért Téged, szerelmes Jézusom, azon szeretetért, kivel a kereszten a két lator között függöttél, adj kegyelmet, hogy állhatatos legyek, s örvendezzek, midôn az emberektôl megvettetem.'' A szenvedô Üdvözítô elôtt minden emberi baj eltörpül, de a kereszt szemléletében minden emberi fájdalom megszentelôdik. Amióta a San Damiano feszületének szózatát hallotta Assisi Szent Ferenc, soha nem tudta többé felejteni a szenvedô Üdvözítô képét; Alvernán elnyerte szent sebhelyeit, a Keresztrefeszített örök szeretete vitte a Szentföldre. Ha templomba lépett, ezt imádkozta: ,,Imádunk Téged, Krisztus, minden templomodban, amely csak létezik az egész világon, és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot!'' {kép} Isten Szolgája P. Kelemen Didák képe a kolozsvári ,,Tudósító'' 1936-i évfolyamából. A szent kereszt, Krisztus szenvedésének emlékezete, a Keresztút terjesztése szóban, írásban és szoborban, a ferencrend egyik legjellegzetesebb szokása, kötelezettsége lett. A XVI-XVIII. század sok szerencsétlensége, nyomora, testi-lelki lerongyolódása fogékonnyá tette az embereket Krisztus Urunk szenvedésének méltánylására, ugyanakkor érdemszerzô utánzására is. Valóban, alig létezik más eredményesebb buzdítás és figyelmeztetés a bűnbánatra, mint a passió. Amikor hazánkban a háborúk és szellemi összecsapások egymást követik, a tatár és török csapatok elleni csatározások nem akarnak szünni, és nemzetünkkel kemény iskolát járat a szenvedés, a lelki elesettség és fájdalom enyhítésére a ferencrend tagjai a szenvedô Úr Jézus példájára mutatnak, hogy annyi gond, baj, bánat ne vesszen erkölcsileg kárba, hanem Krisztus szenvedésének átélése tegye természetfelettileg gyümölcsözôvé a földi szenvedést. (P. Takács Ince O.F.M.: Magyar ferences aszketikus élet és aszketikus kiadványok, Budapest, 1942.) Isten Szolgája Kelemen Didák átélte és hirdette: Krisztus egyetlen követôje sem haladhat a megdicsôülés felé a Kálvária kihagyásával, hanem testében és szívében az Üdvözítô keresztjét kell hordoznia. Az ô tanítása ez: ,,Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.'' (Mt. 16, 24) Kelemen Didák nyírbátori Passió-oltára Kelemen Didák lelkiségének egyik alapvonása a liturgia messzemenô ápolása volt, minden közös ünneplésnek lehetôvé tétele az Egyház elôírásainak, hagyományos szokásainak megfelelô templomi berendezésekkel, oltárokkal, képekkel, szobrokkal. Assisi Szent Ferenc buzgóságával állította helyre a romban levô templomokat, szárnyaló ihletettséggel gondolta el a belsô berendezések összhangzatos egységét. Felidézzük a nyírbátori minorita templom műtörténészének, Baranyai Bélánénak kategorikus kijelentését: az újjáépítés lelke a rend akkori tartományfônöke, Kelemen Didák volt; az elsô tizenöt év alatt készült a templom ma még nagy részben meglevô berendezése, a fôoltár, négy mellékoltár és a szószék; ez a páratlanul szép és gazdag berendezés teljes egészében megmaradt eredeti helyén; a nyírbátori templom berendezését ,,magyar barát fogalmazta és rövid idôn belül fel is állíttatta''. Nem rendi történész állítja ezt, hanem napjaink elismert szaktekintélye, aki -- örvendetesen -- az egyházi szóhasználatban éppen olyan járatos, mint saját hivatása kipallérozott nyelvezetében. Isten Szolgája Kelemen Didák természetfeletti magasságokba mutat a teljes bizonyossággal neki tulajdonított oltártervekkel. Mondani szokás, hogy Sz. Pál, Sz. Ferenc, vagy bármelyik szent a mi korunkban élve, apostolkodásában föltétlenül alkalmazta volna a legújabb műszaki lehetôségeket is. Hogy Kelemen Didák a nyomdai sokszorosításra bízta alázatos szívvel Isten igéjének hirdetését, mi sem természetesebb. Ugyanígy Isten népének lelki épülését óhajtotta szolgálni a tiszta képzôművészet remekei által, ezért szinte kielmélkedte, olthatatlan istenszeretetével megtervezte a nyírbátori Passió-oltárt. Vállalkozása a teológus magasztos hitét tanúsítja, azonkívül a hallhatatlan, mindamellett valóságos párbeszédének folytatását elsôsorban magukkal az építôkkel és faragókkal, de rajtuk kívül -- és óriási többségben -- azokkal, akik majd ennél és a többi oltárnál elmélkedni, imádkozni és misézni fognak... Innen kezdve a szöveg nagynevű műtörténészünk munkája, gazdag adattárral, aszketikus szemlélettel. Idézôjel nélkül közöljük a válogatott, de szószerinti részeket. Secunda Ara est itidem in Sanctuario ad latus Septemtrionale: quam suis impensis fieri curavit Spectabilis Dominus Joannes Krúcsay de Nádfô Confrater gratiosissimus in Honorem Passionis D. N. Jesu Christi ; idemque inaurari curavit 1738. In medio habet Statuas Christi D. Crucifixi, et B. V. Mariae Dolorosae ac S. Joannis Ev.ae sub Cruce Stantium. Deinde circacircum Stationes Passionis. Et 1. mo quidem: Christi Domini in Horto orantis. 2. do: Coronationis. 3. io: Sub Figura Ecce Homo. 4. to: Illusi a Judeis cum arundine. 5. to: Crucem bajulantis. 6. to: Crucifixionis. 7. mo: In medio, infra Crucifixum exhibet Sepulturam Christi Domini. Hujus marmorisatio est Coloris Coerulej: Statuae partim inauratae, partim congruis coloribus tinctae. Cziradae item inauratae. 1751-es bejegyzés: In Antipendio opere Sculptoris facto, et optime inaurato, exhibetur Figura Christi Domini Patres in Lymbo existentes Visitantis; quod fieri curavit Dna Spectabilis Barbara Pogány, quondam titulati D.ni Joannis Krúcsay, nunc vero ill.mi D.ni Baronis Emerici Horváth de Muranich, Praesidis I. Tabulae Districtualis Transtibiscani, Conjux. Anno 1751. Az általános fejlôdés abban az idôben a nagyobb méretű szoborcsoportok felé tart. Ilyen tekintetben -- 1731-es dátummal -- a Krúcsay-oltár nagyméretű szoborcsoportjai teljesen korszerűek; az oltár különlegessége inkább az ikonografia, a felépítés és a stílus terén mutatkozik. A Krúcsay-oltár tematikáját, felépítését, stílusát és fogalmazását a híres bretagne-i kálváriákkal is sok közös vonás köti össze, melyeknek gazdagabb példányai a XVI. és a XVII. századból származnak. Keletkezésük többnyire fogadalmakkal, bűn-engesztelésekkel vagy pestisjárványokkal függ össze. A Krúcsay-oltár egyes jelenetei Krisztus az Olajfák hegyén. Az oltárfal baloldali földszinti sarkában található csoport ma csak a térdelô Krisztus alakjából és a feléje hajló, kelyhet tartó kis puttóból áll. Ez utóbbi az egyik öblös konzolhoz van rögzítve. Valószínű, hogy eredetileg még egy alvó tanítvány guggoló alakja a konzol alatti most feltűnôen üresnek látszó helyet töltötte be, megfelelôen a szemben levô csoportnak, s így ez a csoport is, a többiekhez hasonlóan, három szoborból állhatott. A középkori ciklusokban rendszerint ezzel a jelenettel maga a passió indul. Ezenkívül a XV. század vége óta -- akár domborműként, akár ember nagyságú szoborcsoportként -- gyakran található mint különálló ábrázolás. A jelenet tartalma: Krisztus magárahagyottsága, szomorúsága, lelki harca a természet éjszakai csendjében, a XVII. század gondolatvilágában és lírikus költészetében mély gyökeret vert; a jelenet elnevezése: ,,Not Gottes'', ,,Agonia Christi'' fejezi ezt ki. A jelenet nevet adott egy akkoriban igen elterjedt társulatnak is: 1638-ban Caraffa Vince S. J. alapította a ,,Jó halál társulat''-át, vagyis ,,Congregatio Agoniae Christi''-t, amely a kínszenvedésen és az ,,utolsó dolgokon'' elmélkedett. 1680-ban Bécsújhelyen, ugyanattól az idôtôl kezdve Magyarországon is bevezették. Az ostorozás. A szörnyű jelenet mint hármas csoport a baloldali öblös konzolon nyert helyet. Láthatatlan oszlop elôtt a szenvedô Üdvözítô; ruháitól megfosztott alakja hátrakötött karokkal, szenvedésében, mély bánatában, szelíden lehajtott fejjel áll. Kétoldalt lábujjhegyen mezítláb, korabeli polgári viseletben, fejükön kalappal állnak a pribékek. Okos arckifejezésük, hideg tekintetük, rugalmasan emelt ostoruk nyíltan mutatja, hogy szörnyű feladatukat tudatosan, gonosz örömmel hajtják végre. Az ostorozás ábrázolása a X. század óta fordul elô, egyike a legfontosabbaknak a középkori passiójelenetek közül; ott is található, ahol csak három-négy jelenetre szűkül a ciklus (pl. casulakereszteken); tematikájával az önsanyargatás és az önmegtagadás jelképévé válik; mint ilyen, gyakran a ferencesek körében szerepel. A töviskoszorúzás és a gúnyolás jelenete a retabulum felsô, kiugró oldalrészein, szimmetrikusan egymással szemben nyert helyet. Mindegyik csoport hasonló formában az ülô Krisztust, egy elôtte térdet hajtó katonát és egy álló másikat ábrázol. Baloldalt a gúnyolás jelenetében Krisztus töviskoszorúval, ruhátlan felsôtesttel. Az álló katona emelt kezében vesszô, a térdelô csúfolódó gesztussal, gúnyos, rút, fiatal arcvonásokkal. A túlsó oldalon a térdelô katona a nádszálat Krisztus megkötött kezébe akarja adni, míg a másik, álló, páncélba öltözött, hosszú lándzsát tart. Krisztus bal vállát és alsó testét a palást szomorú mása, a vörös színű gúnyköpeny takarja. Jellemzô, hogy a szobrász, régebbi szokástól eltérôen, a borzalmas koszorúzás fizikai fájdalmának ábrázolásától megkíméli a nézôt, inkább az Istenember mély megsértését, lelki bánatát akarja kifejezni. A töviskoronázás, melyet Máté és Márk Krisztus elítélése után, János az Ecce Homo elé tesz, két ókeresztény ábrázolástól eltekintve, a művészetben csak a X. század óta tűnik fel, és csak 1300 után válik gyakorivá. Ábrázolását nem mindig határolták el a megcsúfolástól, amellyel a XIV. századtól kezdve gyakran egyetlenegy jelenetté vonták össze. A koszorúzás legkorábbi típusa álló Krisztust mutat; 1300 után a körülfogott ülô Krisztus válik általánossá. A késô-középkor drámai ábrázolásai az ösztönzést gyakran a passiójátékok elôadásaiból merítették. Ezek mind inkább reális történeti, mint áhítatkeltô képek, ill. domborművek. A nagy mesterek azonban mély megilletôdöttséggel a lélek csendes gyôzelmét emelik ki, így Dürer és Holbein metszetein, Grünewald fiatalkori, Tizian aggkori fogalmazásán (mind a kettô a müncheni képtárban). A barokk kor képzôművészetében a jelenet ritkábban fordul elô. Nem így a zenében. Itt Szt. Bernát himnusza (Salve caput cruentatum) a régi egyház drága kincse, P. Gerhardt (+ 1676) költôi fordításában protestáns énekké vált, majd J. S. Bach zenei átfogalmazásával (Máté- passió, Karácsonyi oratórium) -- éppen a Krucsay-oltár idejében -- a kínszenvedés legáltalánosabb jelképe lett. Kájoninál: ,,Sok rútsággal kezdék ott csúfolni, Szent szakállát és haját rángatni, A koronát Szent fejében nyomni, Arczul, nyakon kezdék ott csapdosni. Térden-állva úgy káromolják vala, Nevetséggel néki mondgyák vala, Idvez-légy te Sidóknak királlya. Azon közben megpökdösik vala.'' Az Ecce Homo. Krisztus ,,kiállításá''-nak csoportja a Krúcsay-oltáron hangsúlyozott elhelyezést nyert; fönt középen a megcsúfolás és a töviskoszorúzás között, függôleges irányban nézve, a Golgota és a Feltámadó között. A pilaszteres gyámoktól keretezett retabulumfal a pretóriumot képezi: ablakaiból Annás és Kaifás komor képe tekint le. Díszes ajtókeret elôtt, kiugró erkély szélén Krisztus áll, töviskoszorúval, palástban. Méltóságteljes alakja valóban az egész oltár központjává válik. Szelíden lehajtott fejével, szomorúan tekintô arcával leköti a nézôt, s észrevétlenül belevonja a drámába. Baloldalt Krisztus mögött, profilban, a vadképű bakó feketeruhás, sötét alakja. Pilátus ünnepélyes törökös öltözetben könyörületes, mélyen megilletôdött arcvonásokkal, élénk kézmozdulattal az ártatlan áldozat kímélésére szólít fel. Az Ecce homo mint Pilátus utolsó kísérlete, csak a János evangéliumban áll (XIX, 4-5). Az egyházatyák közül Szt. Ágoston így fogja fel: ,,Instituit enim, quantum potuit, ut illum ex eorum manibus liberaret. (Brev. Roman., nagypént. olvasmány: St. Augustinus, Ep. super Psalmos, In Ps. 63. ad vers. 2) -- Krisztus saját szavai a helytartóhoz: ,,Qui me tradidit tibi, majus peccatum habet.'' (János, XIX, 11) Ezzel szemben Szt. Gergely kijelentését (Homilia 16 in Ev.), hogy ördögi Pilátus, a középkori játék -- apokrif legendák alapján -- helyenként drasztikusan kiszínezi. A képzôművészet azonban többnyire -- mint itt is -- jóindulatúnak, rokonszenvesnek jellemzi Pilátust. Itt az oltár általános figurális zsúfoltsága feltűnôen meglazult. A jelenet különösségét, fontosságát a felette emelkedô oromzat s az alatta levô címerpajzs formálisan is kiemeli. A Keresztvitel jelenete az ostorozással szemben, az oltár jobb oldalán nyert helyet: lándzsával, karddal felfegyverzett sisakos katona halad az élen. Utána a keresztfa felsô végét jobb vállán hordozó Krisztus türelmesen haladó, magas alakja, csupán bal kezének halk intésével beszél. Csöndes, bensôséges kifejezésű arca lefelé tekint. ,,Krisztus kivezetésének'' hívták; a város kapuján át vezetô gyötrelmes út kezdete volt. Ezért ennek ábrázolása gyakran található kapukon; pl. mint falikép az augsburgi Szt. Kereszt (Kreuzer)-kapu felett jelent meg (l. XVII. sz. metszet). A bretagne-i kálváriáknál a keresztvitel mint fôjelenet szerepel. A Krúcsay-oltár ábrázolása feleleveníti Kelemen Didák szavait: ,,ki a városból... hóhéroktól vitetik halálra a másik Jósef. Kivel edgyüt minden szépség, és igasság, minden vigasság, és dicsôsség ki mégyen a várasból.'' (Búzafejek) Mögötte Kirénei Simon mint ácsmester jellemezve: bôrköténnyel, csizmával, baltával, kalappal a fején a kereszt hosszú szárát fogja meg. Lágy, kúpalakú szövetsüveg szerepel szôrme karimával az Iparművészeti, 1730-ban készült, erdélyi viselet képeket tartalmazó vízfestmény-sorozatán. A süveg szélét a XVIII. század folyamán behasították. -- A köznép fekete vastag nemezbôl készült, gömbölyű tetejű, felhajtott szélű kalapot viselt. -- A XVII. században divatos vállig érô hajat a XVIII. század elején kezdték befonva viselni. (Dr. Ember Mária közlése) Simon típusa a derék mesterember, aki a munka befejezése után hazafelé sietve, hallani sem akar arról, hogy ilyen szégyenletes helyzetbe kerüljön. {kép} A Kelemen Didák lelkületébôl fogant Passió-oltár Golgotája Nyírbátorban. A XIV. századtól kezdve a jelenet, amely a keresztút, a körmenetek s a passiójátékok kialakulásánál különösen nagy jelentôséget nyert, a képzôművészetben is fellép. De a keresztvivô Krisztust nemcsak passióciklus keretében, hanem mint önálló áhítatos csoportot vagy szobrot is ábrázolták (,,Kreuzschlepper''). Ezenkívül a keresztvitel témája Kempis Tamás könyve alapján minden korban erôs jelképes jelentôséggel is bírt. A protestantizmus legkorábbi grafikája így illusztrálja az Imitatio Christi-t. A Krúcsay- oltár idejében pedig ugyanazt a gondolatot Bach zenéjével fejezi ki (Die harte Kreuzesreise, Kreuzstabkantate). A Keresztrefeszítés az oltár jobb sarkát foglalja el. Krisztus az átlós vonalban földre terített keresztfán, bal karját a mögötte guggoló katona már rászögezte, és most az ellenkezô oldalon szörnyű lyukat fúr. Az alsó végén egy másik kalapácsot emel, hogy kegyetlen ütéssel átszögezze az áldozat lábait. A jobb kar oldalt még szabadon csüng. A jelenet egyike a képzôművészetben legkésôbben fellépôknek, ezt a XV. századi passiójátékokból vették át, s mint különálló kép ritka. Dürer 1511-es fametszetében a nyírbátorihoz hasonló pillanatot örökít meg: ô azonban elégikus hangulat helyett a brutális aktus és ennek hôsies elviselése közötti drámai ellentétet emeli ki. A Kálvária az oltár liturgikus központja, mint jelenet is külön keretbe foglalva, az elsô emelet egész magasságát kitölti. Hatalmas kereszten a halott Krisztus, alatta kétoldalt Mária és János. Az oltár többi részén uralkodó zsúfoltsággal szemben itt meglazult a csoportfelépítés. Míg a többi jelenetnél csak maga Krisztus alakja áll közel középkori ábrázolásokhoz, addig itt az egész csoport mind formakezelésre, mind kifejezésre nézve feltűnôen hagyományos, régies. Nem mintha a szobrász egy különös felvidéki vagy külföldi típust másolt volna le, de látszik, hogy középkori szobrokban gazdag vidéken töltötte életét, s annak hatása alá rendelte magát anélkül, hogy együgyű másoló lett volna. A karcsú testek, a megnyúlt arányok, a magasra feszített karú, finoman lendülô corpus már a XVIII. századé; azonban Mária és János szobrának zárt felépítése, csendes, magába temetett bánata erôsen emlékeztet a középkori ábrázolásokra. A nyírbátori Mária mély imába merült tartása, János hitvalló s egyben felhívó gesztusa magában véve barokk eredetű, azonban feltűnôen halk elôadásban. Ôszinte, pátoszmentes zárkózottságában mindkettô elfordul a nézôtôl s így a kiszenvedett Krisztussal igazi Golgotává forr össze. Ezzel a rendkívül tartózkodó felfogással távol áll a szokásos barokk ábrázolásoktól. Krisztus a sírban. A Golgota alatt a predella közepén a halott Krisztus fekvô alakja. A középkori, még a XVII. századra átterjedô szokástól eltérôen itt nem a sírbatétel többalakú csoportja, hanem maga a ,,szent sír'' látható; ennek liturgikus jelentôsége is van. Mint különálló, áhítatot keltô ábrázolás a XVIII. században válik általánossá; itteni elhelyezése azon a helyen, ahol e korban ereklyét külön szarkofágban szoktak tartani, a Krúcsay oltár különlegességeihez tartozik. A jelenleg a predellában levô szobor, bár stílusa azonos a többiekkel, jóval durvább kidolgozású. Feltételezhetô, hogy eredetileg az 1737-tôl kezdve szintén az eperjesi mester által faragott nyírbátori külsô Kálváriacsoporthoz tartozott. Megvan ugyan az oltár eredeti ,,szent sír'' szobra is. Nyilván már régen az egykori Kálváriának a szobrával cserélték fel rossz állapota miatt. De még így is, erôsen megviselt állapotában, a kvalitátos szobor a mester nemes felfogásáról, stílusáról, sajátkezű készítésérôl tesz tanúságot. Krisztus a pokol tornácán. Ábrázolása Krúcsay János özvegye (akkor Horváth Zs.-né) megrendelésére csak 1751 körül került az oltár szarkofágidomú stipes-ére. Lapos domborműben a feltámadott Krisztus az elsô emberpárt s néhány patriárkát szabadít ki a tisztítótűzbôl. Ezt a figurális ábrázolást a szarkofág mindkét öblös végén gazdag sáslevél alakú rocaille-szerű ornamens foglalja magába. A faragó, ha lôcsei volt, semmi esetre sem azonos a lôcsei új minorita templom berendezését faragók egyikével sem; formaképzése, stílusa egészen más. A bizánci művészetben 700 k. kifejlett, eredetileg szimbolikus jellegű téma nyugaton elôször a mustairi freskósorozatban (900 k.) tűnik fel; mégpedig mint történeti ábrázolás. A Krúcsay-oltár témakörébe szintén mint történeti jellegű jelenet illeszkedik be egy olyan korban, mely általában a ,,lélekbörtön'' (,,Seelenkerker'') szoborcsoportja alatt a téma eredeti szimbolikus felfogásához tért vissza. Szt. Ferenc rendjének különbözô ágai mindenütt különös szeretettel terjesztették ezt az ábrázolást. A Feltámadt Krisztus. Az oromzatcsúcson álló feltámadt Krisztust egy egész világ választja el a kor kontraposztban beállított, lendületes és lágyan modellált katolikus és a még jóval élénkebb, derűs arckifejezésű evangélikus feltámadó típusoktól. Törékeny alakja megnyúlt, szigorú arccal felfelé tekint, szögletesen behajlított jobbja áldást oszt, szorosan testhez simuló bal kezében zászlót tart. Krisztus felsô teste, bal lába láthatóvá válik szétnyíló palástja alatt, mely minden külön barokkos lengés nélkül szorosan veszi körül a zárt alakot. Statikájában, zártságában ez a szobor is inkább bizonyos késôgótikus alkotásokra hasonlít. A passiójátékok hatása a Krúcsay-oltár megalkotásánál Több ízben említették már a Krúcsay-oltárnak a középkori passiójátékokkal való esetleges összefüggését. Valóban közvetlen összeköttetés a passiójátékokkal a Krúcsay-oltár ábrázolásai közül csak a keresztrefeszítés és Annás és Kaifás -- itt csak inkább jelképes -- Pilátusnál való megjelenése esetében áll fenn. A hasonlóság azonban csak ilyen kis részletekre szorítkozik. Az oltár jelenetei felfogásukkal, komoly méltóságukkal és kontemplatív tartózkodásukkal távol állnak a bôbeszédű patétikától, drasztikus genre- részletektôl, melyek mára XV. század vége óta a színjáték elengedhetetlen, népies fűszerévé váltak. Felépítésénél a középkor ún. ,,szimultán'' színpadára gondoltak; ezenkívül a nagyméretű, természetes színekben, korhű viseletekben fellépô alakoknál, de fôként az egész mű élénk, közvetlen elôadásmódjánál a régi passiójátékok hatását vélték látni. Ma már a mintegy 120 év óta gyűjtött irodalomtörténeti adatokat szerencsésen egészíti ki a legújabb színháztörténeti kutatás. Ennek alapján a középkori passiójáték XVII., sôt XVIII. századi továbbélése nemcsak feltételezhetô, hanem bebizonyított tény. A kutatás tovább is sok esetben az újabb kori játékok szövegeit középkoriakra vezethette vissza. Magyar nyelvterületen különösen a Székelyföldön tűnik fel ilyen folyamatosság és hatás; a csíksomlyói ferences gimnáziumban 1721-tôl 1771-ig majdnem évenként tartott, különbözô szövegekbôl álló passió- elôadások a barokk iskoladráma szukcessziós színpadja mellett mind szövegben, mind elôadásmódban határozottan középkori játékon alapulnak. Kelemen Didák, a Székelyföld szülötte, a nyírbátori oltár megfogalmazója, kétségtelenül jól ismerte a csíksomlyói drámákat. De még tovább mehetünk; ugyanakkor élt a bátori rendházban mint teológiai tanár P. Juhász Máté, aki késôbb (1761) egy saját passiójáték szöveget adott ki, mely közel áll a csíksomlyói passiódrámákhoz. Juhász nyírbátori éveiben a mindennapi zsolozsma imádságot társaival együt a Krúcsay-oltár elôtt végezte el. (Baranyai B.-né, i. m.) Juhász Máté Jászapátiban született 1696-ban. A Rendbe lépve, 1726-ban fogadalmat tett és tanulmányainak befejezése után pappá szentelték. A hittani tanulmányokból a baccalaureátusi címet is megszerezte. Mint felszentelt pap, volt hitszónok, 1744-49 Miskolcon tanár és az ifjúsági Mária-kongregáció vezetôje. 1760-ban nagybányai másod- házfônök. Érdemei elismeréséül a rendtartomány kormánytanácsába is beválasztották. Késôbb, mint udvari pap működött Nagypeleskén, és ott is halt meg 1776. február 28-án. Nagybányai tartózkodása idején állította össze könyvét, amelyet aztán szülôvárosa, Jászapáti költségén következô évben Kolozsvárott kinyomtatott. A könyv öt különbözô munkát tartalmaz. Az elsô 76 oldalon van két versgyűjtemény: I. ,,Ünnepekre és némely Szentek napjára való köszöntô Versek'' II. ,,Az Oltári Szentségben a Krisztus Jézusnak testestôl és lelkestôl, Istensége s embersége szerint való jelenlétérôl Üdvözlô Versek''. A könyv 77-164 oldalain van a legértékesebb rész, az egyetlen nyomtatásban megjelent magyar nyelvű misztériumdráma. Hasonlóan az oberammergau-iak passió-játékához, de attól mindenben függetlenül hozza színre a Megváltó szenvedésének és kereszthalálának történetét, elôrebocsátva mindenik jelenetnél az ószövetségi szentírásból azt az eseményt, amely elôképe a szenvedés elmondandó jelenetének. A Misztérium címe: ,,A Krisztusnak érettünk való kínszenvedésérôl és némelly példáiról, melylyek elôre árnyékozták és jelentették jövendôbéli kínszenvedését és ártatlan halálra menését és megölettetését.'' A könyvben közölt negyedik munka: ,,Az Halálról s Világtól való Búcsúzásról, néhai, nagy és boldogemlékezetű M. Gróff és Generalis Nagy Károlyi Sándor Úr eô Excellentiája pompás el-temettetése alkalmatosságára, abban az idôben lévô s folyó állapotokhoz alkalmaztatott, az elôl meg-írt szerzetes személy által összveszedettetett s Nagy Károlyban elmondatott Búcsúztató Versek, 1744-dik esztendôben Szent-Iván havának 22-dik napján, mellyek tsak nem minden rendbeliekre alkalmaztatva találtattak.'' Végül, mintegy függelékként, külön lapszámozással kapcsolódik a könyvhöz az ötödik rész: ,,Az Házi Orvosságokról''. Munkája: Szép ajtatos Külömb-külömb-féle Magyar Versek mellyeket más több szerzetes foglalatossági között egykor és máskor írogatott, most pedig némely közönséges Házi Orvosságokkal együtt, Nemes és Privilegiumos Jász-Apáti Városának istenes költségével kinyomtattatott... Kolozsvár: 1761. 4-r. 8+200 + 73 old. -- A III. részbôl, a misztériumdrámából részleteket közölnek: Alszeghy Zsolt, Bayer József és Heinrich Gusztáv idézett munkái. A IV. részt, a Károlyi Sándor temetési búcsúztatóját teljes egészében közzé tette Éble Gábor hivatolt gyűjteményében, szerzô neve nélkül. Az V. részt szintén a szerzô neve nélkül, külön lenyomtatták az eredeti kiadással egyidejűleg, Kolozsvár 1761, 4- r. 2 + 73 old. II. kiadás, u. ott. 1773, 8-r. 148 old. III. kiadás, u. ott. ,,Ennyit állapíthatunk meg az oltárnak a passiójátékkal való összefüggésérôl. Megfogalmazásánál azonban még más befolyást gyakorló tényezôk is számításba jönnek. Ilyenek az akkori vallási irodalom, az élôképes csoportokkal, hordozható szobrokkal díszített körmenetek, a zarándoklások és a keresztúti ájtatosság. A XVIII. század folyamán néhány idetartozó középkori író műve (Bonaventura, Kempis Tamás, Haláltánc-költemények stb.) új kiadásban jelent meg. Ezenkívül a barokk kor saját vallási irodalma erôs hatást gyakorolt, különösen a jezsuiták és a ferencesek köreibôl származó művek. Ezek közül egyesek a nyírbátori konvent akkori könyvtárjegyzékében is elôfordulnak. -- A csíksomlyói ferences-konvent kiadta a 'Cantionale Catholicum' című (Kájoni-féle) nagy értékű énekgyűjteményt, melynek fôtémája a Passio Domini. Amikor a Krúcsay- oltár munkálat alatt volt, megjelent Kelemen Didák 'Búzafejek' című beszédgyűjteménye. Ennek kiemelkedô része a mély fájdalmat sugárzó, a középkori misztikusok látomásait költôi nyelven újból idézô két nagypénteki prédikáció. Az 1264-tôl kezdve gyakorivá váló úrnapi körmenetek elôképeket ábrázoló szereplôcsoportokkal bôvültek. A XIV. század végétôl úrnapi játékok is léteztek. Ezenkívül a Paolo Segneritôl bevezetett bűnbánati körmenetek 1700 k. már magyar földet is értek; ezek keretében ótestamentumi és az evangéliumokból vett passiós jeleneteket mutattak be élôképben; a körmenetek gyakran a Golgotát bemutató drámai elôadásokkal értek véget. Egy ilyen bűnbánati körmenetet, nehéz kereszteket hordozó számos résztvevôvel, Kelemen Didák írt le 1731. október 17-én Károlyi Sándornak írott levelében. A keresztúti ájtatosság a keresztes háborúkkal kapcsolatban az eredeti szentföldi helyek látogatásából fejlôdött ki; mint ezek gondozása, úgy az ájtatosság ápolása is a ferencesrend különös feladatává vált. Emellett gyakori lett a misztikusok látomásai alapján az odahaza, jelképesen végzett 'keresztút'; ebbôl fejlôdött ki a középkor végén a szemléltetô, szobrászati jelenetekkel díszített, eleinte hét, majd tizenegy, végül tizennégy 'stáció'-ból álló keresztút. 1650-ben a ferences Leonardo da Porto Maurizio a római Colosseumban -- ahol 1489-ben a passiót játszották -- keresztúti stációkat állít fel; kezdeményezésére az ájtatosság az 1729-es és 1731- es pápai brévével végleges alakot nyert. Ez pontosan a Krúcsay-oltár keletkezésének idejében történt. Egy minorita templomban ez az idôbeli összetalálkozás alig lehet véletlen. Maga a Krúcsay-oltár azonban nem egy keresztút: jelenetei egyetlenegy helyen szorulnak össze, tehát nem lejárható stációk; ezenkívül a keresztút számára elôírt hely a hajó, nem a szentély; oltárunk pedig eredetileg a templom szentélyében állt. Mindezek ma már kevésbé ismeretesek, mai érdeklôdésünk s tudásunk inkább a színjáték története felé fokozódott. Pedig mind e különbözô területek között nem volt éles határ, -- állandóan kölcsönösen befolyásoló s kiegészítô viszonyban álltak egymással.'' Áhítat és együttérzés Krisztus szenvedésében ,,A tendencia mindegyiknél ugyanaz: áhítatot és együttérzést akart ébreszteni. A tömeg egyidejűleg ájtatos szemlélô is volt. A Krúcsay- oltár esetében a szemlélô is észrevétlenül, de sorsszerűen válik a dráma szereplôjévé. A különbözô műfajok ilyenféle hasonlóságok mellett alapvetô különbségeket mutatnak fel: az elôadások és a körmenetek népies, egyszeri tömegcselekvések. A képzôművész egyéni alkotásai ezzel szemben maradandók. Ôk összevonva csupán a lényeget adják; a matériával földöntúli tényeket elevenítenek meg. Az egész barokk kor sokkal közelebb állt mindahhoz, amit mi, racionálisabb korszakok után, már csupán a színpadról ismerünk. A pompás színes felvonulások, díszes menetek, a bemutatások a kor mindennapi életéhez tartoztak. Ha ebbôl a kálvinizmus hatása alatt a barokk Magyarországon sok minden el is tűnt, mégis felszínre került a török hódítónak sok helyen látható káprázatos keleti fénye mellett és az ellenreformáció kíséretében a korra oly jellemzô színjátszó szellem, és ismét fontos tényezôjévé válik a képzeletet megkapó művészi szemléltetés. Az evangélikus országokban a XVII. században a zenés passió tovább fejlôdött, csúcspontját -- egyben utolsó állomását -- a Krúcsay-oltár idejében érte el! Bach Máté-Passiójának elsô elôadása a lipcsei Tamás- templomban 1729-ben Nagypénteken, április 15-én zajlott le.'' (Baranyai B.-né, i. m.) E felmérhetetlen becsű tájékoztatás után, ugyanattól a szerzôtôl vett adatként ide iktatjuk: a Krucsay-oltárt 1729 szeptemberében kezdték építeni. Krisztus szenvedésének emlékeivel magasztos összhangban zengi Isten dicséretét az alázat, amit Assisi Szent Ferenc oly annyira gyakorolt, és amire megtanította kései követôjét is, Kelemen Didákot: ,,Úgy lehet felismerni Isten szolgájában Isten lelkét, hogy amikor az Úr általa valami jót tesz, emiatt a természete ('caro'), amely mindig ellentétben áll minden jóval, nem büszkélkedik, hanem a saját szemében még inkább hitványnak látszik, és minden más embernél kisebbnek tartja magát.'' (Szent Ferenc Atyánk intô szavaiból) ======================================================================== XI. Isten szolgája újjáépíti a miskolci minorita templomot. Rendházat emel. Iskolát alapít. A társadalmi béke szolgálatában népmissziókat szervez (1729-1734) A háborúk és pártvillongások pusztító következményei Miskolc környékén -- A Miskolc-Mindszenti plébánia: a katolikusok mentsvára -- Didák atya az igazság és méltányosság érzetében -- Isten Szolgájának hálája szülei és jótevôi iránt -- Knáisz Mihály a miskolci konventrôl és szentéletű alapítójáról -- XII. Kelemen pápa (1730-1740) -- Miskolc Magyarország történelmében -- A miskolci Boldogasszony templom -- Rendház és iskola Kelemen Didák szíve szerint -- ,,Isten embere'', a társadalmi béke megvalósítója -- Népmissziókat szervez Korának körülményei között kell látni Kelemen Didák életét, ezért a fejezet anyagát a miskolci vallási helyzet felvázolása vezeti be, amelyet Dr. Csák Alajos Cirjék idézett könyvének hosszú lélegzetű szakasza alkot (42-52.). A neves kutató a hitbeli villongások áldatlan következményeirôl tárgyalt elôzôleg. A Miskolc-Mindszenti plébánia: a katolikusok mentsvára ,,Így pusztult el Miskolc vidékén is több szerzet és templom, melyek a diósgyôri várhoz tartoztak. A zárdák lakóit elôször a törökök űzték el s a megmozdítható értékeket a török rablók vitték el, késôbb pedig, a Ferdinánd-Szapolyai pártvillongások alatt hol az egyik, hol a másik csapat vezére fosztogatta a templomokat és a kolostorokat. 1533 körül történt, hogy Szapolyainak híve, Bebek kapitány a tapolcai apátságot rabolta ki és pusztította el azzal az ürüggyel, hogy az apát Ferdinánd- párti. Magát az apátot és több szerzetestársát embertelen kínzások között ölette meg. A szerzetesek közül többen Miskolc városába menekültek, ahol a mindszenti paróchián találtak ideiglenes elhelyezkedést, de az apátság többé nem bírt talpra állni, mert a nagyok példáját követték a kisebbek és apródonkint széthordták az apátság ingatlan vagyonát is. Így cselekedett Temesváry Mihály is, aki 1570-ben már úgy bocsájtotta áruba a tapolcai apátságnak bessenyôi szôlôjét, mint sajátját és készpénzért eladta a tapolcai szerzetesek miskolci házát is... ... Különösen fel tudta használni a fejetlen állapotokat enyingi Török Ferenc pártfogoltja: Hevessy Mihály prédikátor, aki igen tevékeny és ügyes szervezô tehetség és rendkívül erélyes ember volt. Az ô működése alatt került protestáns kézre az avasi fôtemplom a hozzátartozó 'Papszerrel' együtt. A miskolciak is, mint általában a városok, felhasználták a zavaros és a török hódoltság nyomorúságaiból folyó gazdátlan állapotokat arra, hogy földesuraiktól elszakadjanak és az ebbéli törekvéseiket az új vallásra való áttérés több helyen sikeresen elôsegítette. Miskolcon azonban úgy látszik, a Fánchy Borbála erélyes és keménykezű földesurasága egy idôre megállította, vagy legalább is korlátozta a katolikus egyházi javak elidegenítését, mert az avasi fôplébánia templom csakhamar visszakerült a katolikusok birtokába. De az új hit mégis erôsen terjedt és a város intézôsége már egészen a reformátusok, vagy a reformátusokhoz húzók soraiból került ki, akik nagy befolyást tudtak gyakorolni a katolikus hitben még megmaradt polgárokra. Hogy milyen mértékű volt ez a sógorság-komaság és más egyéb kötelékekkel szorosan összefűzött érdekközösségbôl eredô befolyás, élesen megmutatja a Dôry Ferenc-féle eset. Dôry Ferenc a XVII. század közepén élt Miskolcon. Mint igen gazdag, katolikus vallású, tekintélyes polgár látszólag nagyon buzgólkodott a katolikus hitélet erôsítésén. Szorgoskodó fáradozásai közt kitervelte, hogy a miskolci katolikusok folyamodjanak III. Ferdinánd királyhoz az 1563. évben I. Ferdinánd királytól kiadott parancslevél megújításáért, mely szerint a Papszer-utcában lakó jobbágyok a Szent István- templomhoz, -- a Tóth-utcában levôk pedig a Bold. Szűz Mária- templomához tartozván szolgálni, -- ezeket a lakosokat a diósgyôri uraság részérôl egyéb szolgálmányokkal ne terheljék. A miskolci plébánia története (Nemes József) azt mondja, hogy ezt a szabadalom- megújítást Dôry Ferenc dúsgazdag földbirtokos vitte keresztül a királynál s maga Dôry Ferenc az, aki ki is hirdeti a szabadalom megújítását az 1657-ik évi megyei közgyűlésen. A történetíró azonban azt is elmondja, hogy Dôry Ferenc uram azért buzgólkodott eme kiváltságos szabadalomlevél sürgôs megújításán, 'mivel már akkor elôkészítette volt az egész katolikus egyház áttérését a református hitre...', de biztosan tudta azt is, hogy a szigorúan katolikus császári udvar ugyan nem erôsítette volna meg a szabadalom megújítását, ha azért reformátusok folyamodtak volna, s a református hitre áttért polgárokat a király semmi esetre sem szabadította volna fel a diósgyôri uradalom szolgálása alól és nem ajándékozta volna meg a katolikus templomokat megilletô szabadalommal a reformátusokat. Mikor azután a szabadalomlevelet -- mint katolikus polgárok -- megnyerték, akkor maga Dôry Ferenc volt az, aki tekintélyével, hatalmas anyagi erejével és ügyes rábeszélôképességével rábírta a katolikusokat, hogy az egész miskolci egyház, egy tömegben, áttért a református hitre és ezzel az avasi fôtemplom, sôt ennek minden birtoka és javadalma református kézre került. Miskolc tehát egészben református város lett, úgy, hogy ebben az idôben, 1650 körül csupán két család, a Húsvéti és Péchy család maradt meg az ôsi, katolikus hitben. A püspök ugyan nem vette tudomásul a nagy fordulatot és tovább is követelte a papi tizedét, ámde most már a református miskolciak nem fizettek a katolikus fôpapnak. Igaz, hogy a saját új, református egyházuknak sem adták meg a járandóságot, de ez egyáltalán nem volt szokatlan eset és nem is csodálható, mert gyakran, épen a tehertôl való szabadulás volt a fôindító ok az áttérésre. Továbbá ezekben a zavaros idôkben parancs ugyan volt elég, sôt túlon-túl sok is, de a végrehajtásban minden elöljáróság és hatóság erôtlenül működött, illetôleg sehogy sem működhetett. A reformáció tehát Miskolcon is erô és ellenállás hiányában szabadon fejlôdött és gyors szervezkedéssel erôsödött meg annál is inkább, mert tudvalevôen majdnem félszázadon keresztül alig voltak a környéken katolikus papok és plébániák. A szerzetes rendek pedig már elôbb, a török dúlás óta sanyarú állapotban tengôdtek és javaiknak lassú bomlása, elharácsolása, majd pedig a katolikus hívek megfogyatkozása miatt évrôl évre kevesbedett jövedelmük. Így a híres és virágzó tapolcai bencés apátság is, amelyet a törökök pusztításai annyira tönkre tettek, még a pogányok kiűzése után sem volt képes a rend sem templomát, sem zárdáját újból felépíteni s tagjait Miskolcon, a mindszenti plébánián kellett ideiglenesen elhelyezni. Itt megmaradtak ugyan és a katolikus hívek lelki szükségleteit ellátták, de jövedelmük a megélésre nem volt elegendô és sem kegyúri, sem katonaállítási kötelezettségeiknek nem tudtak eleget tenni, ezért III. Károly 1715-ben az apátságot végleg beszüntette s még megmaradt javait egyes világi fôpapoknak adományozta. Ezáltal a mindszenti római katolikus plébánia jobb helyzetbe került, mert a javadalmakat élvezô fôpapok az ellenreformáció felújulásának hatása alatt jelentékenyen támogatták az egyetlen miskolci kis plébániát és a plébánia minden tehetségével meg is felelt a hivatásának, mert híveiben állandóan erôsítette és fenntartotta az ôsi hithez való ragaszkodását. De azért, hogy milyen küzdelmes volt ennek a parányi katolikus szigetnek a nagy református áradat ellen való megvédelmezése és megmaradása és milyen nehéz a helyzete, azt eléggé illusztrálja ama körülmény, hogy a város, mely csekély határánál és kis földbirtokánál fogva mindenkor inkább az ipari foglalkozások felé hajolt és ezen a téren elismert jó névnek s aránylag jólétnek is örvendett, -- a református elemek hatalomra jutásának idején olyan mértéktelen mohóságot tanúsított a katolikus vallással szemben, hogy ennek híveit a céhekbôl kizárta s ezzel a katolikusok ipari foglalkozását lehetetlenné tette. Így történhetett meg, hogy a XVIII. század elején is csak húsz katolikus család volt a városban s ezek is a mindszenti részen laktak és anyakönyvüket is csak 1702-ben kezdték újra vezetni. A katolikusok azonban, ha kevesen és nehéz sorsban voltak is, nem tudták elfeledni a tömérdek méltatlanságot, ami rajtuk Miskolc városban esett és 1713-ban plébánosuk, Tallián Lajos tiltakozó kérvényt intézett a megyéhez és óvást emelt az ellen, hogy a város legszebb templomának, amelynek csúcsíves stílusról tanúskodó romjai még akkor is fennállottak, -- 'a helye most a katolikus lelkek megbotránkoztatására vásárhelyül adatott el s ezáltal profanizáltatott és latrok barlangjává lôn...' Azért kéri a megye rendeit, utasítsák a város fôbíráját, hogy a pusztulásnak indult templom telkén épült magánházakat romboltassa le, a telket pedig adja vissza eredeti szent rendeltetésére leendô felhasználás végett a katolikusoknak s a vásártartást azon a téren büntetés terhe alatt tiltsa meg. Szendrey: Miskolc története 377. lapon errôl a dologról így ír: '... a gyengébbek megfélemlítésére hozott rendszabályok sok keserűséget szültek s növelték a város lakosainak szenvedélyes ellenállását. A kormány ezen nyílt fellépésénél sokkal nagyobb kárt okoztak a már III. Károly alatt hozott, de tulajdonképen csak Mária Terézia alatt foganatosított rendeletek, melyek szerint a városban létezô különbözô protestáns mesteremberekbôl álló céhek mellé katolikus céhek állíttattak s így lehetôvé tétetett azokat az ezekbôl eddig kizárt katolikusokkal megnépesíteni s a város katolikus lakosságát tetemesen növelni...' A Bold. Szűz Mária templomáról volt szó, amely még a török dúlásnak esett áldozatul s azóta romokban hevert, de amelyet a katolikus Miskolc még romjaiban is tiszteletben részesített és kegyelettel vett körül. Mikor azután Miskolc protestánssá lett, vásártérnek használták s ez ellen tiltakozott most a plébános. A város bírája a tiltakozás felolvasása után a megyegyűlésen azonnal felszólalt. Váczy András uram elmondta, hogy a kérdéses hely vétel útján jutott a város birtokába s azt Ô Felsége rendeletére a szepesi kamara adta át a városnak. A megye mindazonáltal Tallián plébános kérvényét kiadta a város vezetôségének írásos jelentéstétel végett. A város természetesen írásban is ugyanazt válaszolta, amit fôbírája élôszóval elmondott s így a tiltakozást a vármegye, ahol szintén a reformátusok voltak többségben, ad acta tette. Csak tizenkét év múlva, 1725-ben vették ismét elô, amikor -- mint azt fennebb megírtuk -- Kelemen Didák atya gróf Koháry országbíróhoz való útjában a vidék katolikusságának elhagyatottságát meglátva és lelki szükségleteit megérezve, elhatározta, hogy most már Miskolcot fogja térítô munkásságának központjává avatni. Amit pedig a szent életű atya elhatározott, azt törhetetlen akarattal keresztül is vitte s azonnal hozzá is látott, mert Isten dicsôségének hirdetésérôl volt szó, amiben semmi fáradságot nem ismert és semmi halasztást nem tűrt. Azzal a csodálatos, sziklaszilárd megállapítással, amely Isten dicsôségének hirdetésében mindenkor gátat és akadályokat nem ismerôen vezette az ô tetteit, áttanulmányozta Miskolc és vidéke állapotát s tanulmányozásának az lett az eredménye, hogy szándékáról azonnal kimerítô és sürgetô elôterjesztéseket tett Károlyi Sándor, Koháry István és Erdôdy Gábor grófoknak. Miután pedig ezek örömmel értesültek terveirôl s nemcsak helyeslésüket fejezték ki azok felett, hanem kiviteléhez támogatásukat is megígérték, 1725. március 11-én Borsod vármegye rendeihez benyújtotta kérvényét, amelyben, mint rendfônök, a minoritáknak Miskolcra leendô telepítését kérelmezi. Hogy ez a kérése nem volt pusztán egyéni vágy, vagy épen terjeszkedési hiúságból folyó cselekedet, hanem alaposan megfontolt és a kat. hívek égetô lelki szükségletének kielégítését célzó igyekvés, mutatja ama körülmény, hogy tôle függetlenül ugyanebben az idôben több elôkelô borsodmegyei család szintén folyamodott a megyéhez és tanítással-neveléssel foglalkozó szerzetes rendnek, a piaristáknak betelepítését kérte Miskolc székhellyel. Didák atya az igazság és méltányosság érzetében Kelemen Didák kérését -- mint fönnebb láttuk -- a katolikus hitélet szomorú viszonyaira vonatkozó személves tapasztalat, majd ennek folytán beható tanulmányozás elôzte meg. Tanulmányai feltárták elôtte ama buzgó hitéletet, ama virágzó kultúrát, amely Nagy-Gyôr vára körül hajdan éledve pompázott s megláttatták vele az országot sújtó csapások pusztításait, amelyek ezt a gyönyörűen fejlôdött virágoskertet letarolták. A jó atya fájó szívvel, szemlélôdôen vette sorra a török világ dúlásait, fosztogatásait és a folytonos harcoknak szörnyű eredményeit: templomok és kolostorok tönkretevését, a papok és szerzetesek elűzését s mindama kínzó, kegyetlen és embertelen tetteket, amelyek a katolikus hívôket pásztor nélkül való elvadult nyájjá szórták szerteszéjjel. Látta a vallási háborúskodásoknak erkölcsrontó hatását, a jogrend teljes bizonytalanságát és az általános lelki sivárságot, amely ennek nyomán az egész társadalomban megkövesedett. De ebben a kietlen pusztaságban meglátta az élet vándorainak lihegô szomjúságát is, amely a meggyötrött lelkeket kínozta, azt a sóvárgó szomjúságot, amely olthatatlan hévvel epedett a hitnek üdítô forrása után.'' (Csák, i. m. 50.) Félbeszakítva Csák Alajos Cirjék szövegét, közvetlen betekintés után Szendrei Jánosnak Miskolcról szóló művébe, íme a saját kezűleg kiírt tudósítás (II. 369.): ,,Tizenkét év múlt el vizeki Tallián Lajos óvástétele óta, midôn 1725- ben több borsodmegyei r.k. család a királyi udvarnál a kegyesrendiek Miskolcra leendô telepítését kérte. Egyidejűleg, és pedig május hó 11- én a Szent-ferencrendi minorita atyák hasonló kérelmet intéztek Borsod vármegye rendeihez, melyben Didák Kelemen (így Szendrei), a rend magyarországi fônöke a következôket mondja: 'Magától értetik, hogy Ô Felsége ezen Mária-ország iránt viseltetô apostoli buzgalmában királyi tiszténél fogva ezen Borsod vármegyében is elrendelte az egyházak javainak s az elpusztultak pusztulása okainak megvizsgálását. Hinni lehet, hogy ezt avégre tette, hogy az alapítók szándékának elég tétessék, az elpusztult egyházak visszaállíttassanak és a visszaállítottak az eredeti istentiszteletre alkalmaztassanak.''' Majd maga Szendrei így folytatja: ,,Ezután elôadja, hogy mint a romok mutatják, Miskolcon is volt hajdan a boldogságos Szűznek szentelt egyház, mely sok adományokkal ellátva, a szabadalom-levelek szerint a minorita rendieket illeti.'' És ismét idézi P. Kelemen Didákot: ,,'Az idôk zivatarában javadalmazásainktól megfosztattunk, sôt maga a fölszentelt hely is az egyháztól elvétetvén, vásári hely képen a hitetlen zsidók által profanáltatik. Nehogy Isten méltó haragja e Mariana országra fölgerjesztessék', kéri a vármegyét, terjessze föl azon kérelmüket, hogy e birtokaik nekik visszaadassanak.'' -- Szendrei itt utal az Okmánytár III. k. 438. lapjára. Csák Cirjék bölcsen kielemzi Isten Szolgájának e határozott, de teljesen jogos és méltányos kérését: ,,Ez a kérvény, akár a hű tükör, tisztán vetíti elénk Kelemen Didáknak a hittôl és szeretettôl áthatott lelkületét. Igazságának és a méltányosságnak érzetében, -- sôt a szabadalomlevélre való ismételt hivatkozás folytán, -- biztos tudatában, önérzetes, mégis egyetlen mondatában sem sértô. Nem emlegeti a katolikus egyházak és azok javainak jogtalan elvételét, nem izgat szemrehányások tételével, csak a tényeket említi s a jognak és rendnek helyreállítását kéri. Ami megtörtént, azt a felfordult állapotoknak, a zavaros idôk következménye gyanánt az országra súlyosodó csapásoknak tulajdonítja és az immár meglevô bajoknak jóakaratú orvoslását kéri. Igazi keresztény lélek, türelmes és megbocsájtó, aki csak az Isten dicsôségének hirdetését, vallásának terjesztését s egyházának igazságos, jogos követelését tartja szemei elôtt. Erôs elhatározású, de alázatos, szerény katona, aki mielôtt kardjához nyúlna, az igazság és szeretet szavaival igyekszik ellenfelét meggyôzni. A hatás nem is maradt el. A megyegyűlésen egyetlen hang sem emelkedett a kérés ellen és a vallás ügyét sem vonták bele a vitába, sôt szóba sem került. Megválasztották a bizottságot, mely a kérést megvizsgálja s arról véleményes jelentést tesz. Az ördög azonban nem alszik s a krisztusi szeretet és békesség ellen mindig éberen támad. Így történt ezúttal is. A megyegyűlésen résztvevô protestánsok, az ülés befejezése után meggondolták a dolgot és másnap összegyülekeztek. Hevesen tiltakoztak minden vizsgálat ellen, mert a beadvány nyomán azt a gyanút táplálták, hogy a vizsgálat célja vagy következménye a katolikus vallás elôbbi állapotának visszaállítása és vagyonának visszavétele lesz. Tiltakozásukat tehát a tegnap hozott vármegyei határozat ellen azonnal bejelentették a megyénél is és hivatkoztak arra a királyi rendeletre, amely kimondja, hogy mindaddig, míg az országgyűlés bizottsága munkáját be nem fejezi és a király elé nem terjeszti, a vallási kérdésben minden változatlanul maradjon. A vármegye erre a fordulatra mit tehetett mást, mint azt, hogy az egész ügyet felterjesztette a helytartótanácshoz. Mellékelte Tallián plebánosnak és a városbírónak tizenkét év elôtt a Szent Szűz temploma helyének profanálása miatt beadott tiltakozásait és a város bírájának erre adott válaszát, valamint Kelemen Didáknak most benyújtott kérvényét s az arra hozott megyei határozatot, de nem mulasztotta el megjegyezni, hogy ez ellen a kérvény ellen a tárgyalás napján egyetlen hang sem szólalt fel, hanem csak másnap és akkor is csupán a miskolci protestánsok tiltakoztak. A helytartótanács a király elé vitte az ügyet és a király leirata 1725. július 18-ról megdorgálja a miskolci protestánsokat azért az állításukért, mintha az egyházi ügyek és alapok megvizsgálása egyáltalában az ágostai és helvét felekezet vallásgyakorlatának akadályozását célozná, egyben kimondja, hogy Kelemen Didák kérvénye fölött külön fog intézkedni. Ezt a királyi leiratot a helytartótanács XII. 3-án leküldte a megyének azzal az utasítással, hogy mielôtt a minoriták kérelme ügyében döntés történnék, ezek szerezzék be a megyés püspök engedélyét, illetve Miskolcra leendô betelepülésükhöz való hozzájárulását is. A miskolci tanács azonban hogy elejét vegye a betelepülés kérelmezésének. még szeptember 20-án oly értelmű határozatot hozott, hogy akár most, akár késôbb, 'ha katolikus uraimék ô kigyelmek a többször említett templom helyén az Újváros utcában bármiféle épületet akarnának emelni', azt 'az akkori bíró uram ô kegyelme' semmiképen meg ne engedje, sôt még, ha csak egy keresztet állítanának is ott, rögtön ássassa ki és illô tisztelettel vitesse el az apátságra. Erre azonban soha nem került sor, mert már két év múlva (1727) a borsodmegyei Borsy Mihály alispán és a fôjegyzô, Melczer György az egri püspökhöz fordultak s kijelentették ama szándékukat, hogy ôk 'a majdnem egészen kiszorított katolikus vallás terjesztésére' a minorita atyáknak Miskolcra telepítését kérelmezik.'' Íme, Isten végzésével minô kedvezôen alakul a sors, melyrôl az emberi hiúság azt véli, hogy a kezében tartja! Kelemen Didák atya még 1725-ben tárgyal a püspökkel a minoriták betelepítését illetô szándékáról. A püspök helyesli a tervet, ámde a miskolciak hevesen ellenzik, sôt bevégzett tény elé akarják állítani a kérés teljesíthetését azzal, hogy a mindenkori bírónak meghagyják, hogy a kért telken semmiféle épületet -- még csak egy keresztet se tűrjön meg. Erre a vármegye urai maguktól mennek ugyanahhoz a püspökhöz ugyanazt kérni, amit Didák atya már két évvel ezelôtt kért... Hogyne ígérte volna meg ezeknek kérelmük támogatását a püspök, hiszen világosan nyíltak ki elôtte az isteni végzés útjai, amelyeket emberi furfang különben sem torlaszolhatna el! Magához hívatta a minorita rend akkori Prokurátorát és beható tárgyalásokat folytatván vele, Bécsbe küldötte. Errôl a nagy fordulatról a miskolci protestánsok is csakhamar értesültek és -- miután sehogy sem volt ínyükre a dolog -- vezérférfiuknak, a gazdag Dôri András ref. nemes hathatós befolyásával igyekeztek ellensúlyozni annak tetszésük ellen való alakulását. Az imént említett rendi prokurátor, magyar rendtartományi ügyvivô, P. Benkô Modesztus volt. Ezt találjuk róla P. Dr. Monay Ferenc Adatok a magyarországi és erdélyi minoriták irodalmi munkásságáról írt könyvében (5-6. o.): ,,Született Osdolán, Háromszék vármegyében, 1695-ben. Középiskolai tanulmányait a kantai gimnáziumban végezte, aztán felvétette magát Rendünk tagjai közé, ahol tanulmányai befejeztével pappá szentelték. Késôbb a hittudori címet is sikerült elérnie. Még egész ifjon, 1723-ban egri házfônök lett, aztán a rendi növendékek mesterévé választották. 1729-ben nagy bányai házfônökké nevezték ki, honnan 1735-ben tartományi rendfônökké választották meg. A törvényszerű idô után újra Nagybányára ment fônöknek, 1744-ben pedig kantai igazgató lett. Késôbb is Kézdivásárhelyütt maradt, ahol szívesen foglalkozott a tanuló ifjúsággal. Ott érte a halál, 1762. július 9-én. Kézdivásárhely-kantai tartózkodása idején, 1754. augusztus 2-án, Mikes Antal grófnak, Háromszék fô királybírói méltóságába való beiktatási ünnepélyére, egy 40 latin distichonból álló üdvözlô költeményt szerzett, amelyet a tanuló ifjúság nevében Imecs Antal, a költészeti osztály tanulója szavalt el. Nyomtatásban olvasható a Kézdivásárhely-kantai gimnázium 1896. évi Értesítôjének 122. oldalán.'' Ha apró ismétlés következik is, illô, hogy a hiteles forrásokból merítô történetíró, Takáts Sándor, szintén szerepeljen e pontnál, aki ,,a régi miskolci templomról'' kijelenti, hogy ,,Rákóczi fölkelésekor még a minoriták birtokában volt. E templom puszta falaiból Teleki István egri püspök engedélyével Petrik miskolci apát oratóriumot épített, a régi egyház helye pedig üresen maradt s most barmok legelésznek rajta! Szeretné, ha ezen a helyen templomot építhetnének. 'Nemcsak Miskolczon, de a környéken is hív az lelkeknek aratása; ... nagyobb része a kálvinistaságnak ezzel nem gondolna.''' Felsôbb helyen kieszközölvén a megtelepedésre való engedélyt, 1729- ben bevonultak a minoriták Miskolcra s azonnal hozzáfogtak az építéshez. Ez azonban anyagi segítség híján nagyon lassan ment. ,,Egy béres szekeret sem állíthatunk -- írja Kelemen Didák -- akivel legalább fövényt, téglát hordathatnánk.'' Ismét Károlyi Sándor segítette ki ôket a zavarból. Alighogy megtudta az építés fennakadását, azonnal munkásokat, igás marhákat és pénzt küldött Didák atyának. S adományát minden évben megismételte. Ez a fejedelmi bôkezűség még Didák atyát is nyugtalanítani kezdte. Pedig ugyancsak hozzá volt szokva a kuruc generális nagylelkű adományaihoz. Amennyire tôle kitelt, igyekezett is meghálálni Károlyi jóságát; miséket mondat családjáért, prédikál neki, elhalmozza ôt jó kivánatokkal s mindig beleszövi nevét imáiba. ,,Mert -- írja egyik igazán szép levelében -- az édes, Istenben boldogul kimúlt szüleimen kívül ez árnyék világban élô emberek közül nem tartom senkihez szorosabb kötelességemet, mint Excellentiádhoz; mert az Úristennek szent áldásából sok jót vettem!'' (i. m. 259-260.) {kép} A Kelemen Didák alapította miskolci kolostornak általa is lakott legrégibb része, az egykori minorita, majd ,,Fráter György'' és ,,Földes Ferenc'' gimnázium mai épületével. Knáisz Mihály munkájából az alánti latin leírás jelentôsen dokumentálja a miskolci letelepülés hiteles történetét. (i. m. 378- 381.) ,,Conventus Miskolcziensis ad Beatam Virginem Mariam in Coelos Assumptam'' ,,Anno 1728. ad instantiam, et supplicationem Admodum Reverendi Patris Magistri Didaci Kelemen Ordinis Minorum S. Francisci Conventualium Ex-Provincialis (qui coram totius Regni Statibus Diaetaliter congregatis in Ecclesia Patrum S. Francisci Reformatorum Posonii dixit Concionem Hungaricam) cooperantibus, et commendantibus Excellentissimo, Illustrissimo, ac Reverendissimo Domino Comite Gabriele Antonio Erdôdy Episcopo Agriensi, Provinciae S. Elisabeth Protectore, et Excellentissimo, ac Illustrissimo Domino Comite Alexandro Károlyi de Nagy-Károly, Sacrae Caesareae, Regiaeque Majestatis Consiliariis actualibus intimis; Promotoribus Spectabili Domino Michaele Borsy I. Comitatus Borsodiensis Vice -- Comite, et Perillustri Domino Georgio Melczer ejusdem I. Comitatus Ordinario Notario -- Augustissimus Romanorum Imperator, et Hungariae Rex Carolus VI. memorato Ordini Minorum S. Francisci Conventualium Clementissime indulsit, ut ad Coronale Oppidum Miskolcz, Dioecesis Agriensis, I. Comitatui Borsodiensi adjacens introduci, et in fundo per Regio- Cameralem Administrationem Scepusiensem assignando Residentiam, et suo tempore Conventum habere possit, dato super eo Diplomate Regio, in Pargamena cum pendente sigillo, quod incipit: Nos Carolus VI Dei gratia Electus Romanorum Imperator etc. Sic itaque legitime introducti Patres Minoritae ad praedictum Coronale Oppidum Miskolcz anno immediate sequenti 1729. Ecclesiam primum a fundamentis aedificare coeperunt, angularem ejusdem lapidem imponente Illustrissimo, ac Reverendissimo Domino Ignatio Handler Electo Episcopo Vovadrensi, Cathedralis Ecclesiae Agriensis Canonico, et continuaverunt auxiliante Divina Clementia, et Benefactorum munificentia, ac ad statum perfectum deduxerunt, adjectis jam etiam duabus partibus Conventus, in quo fideliter Deo, et animabus deserviunt, Scholas Humaniores usque ad Syntaxim inclusive antea docuerunt, sed postquam novum Systema inductum fuisset, inductis etiam Scholis Humanioribus, successive Scholae saecularibus traditae fuerunt, sed post nonnullos annos agente Excellentissimo Domino Episcopo Agriensi, et I. Comitatu Borsodiensi, nostris redditae sunt cum annuo Salario Rfl. 1300 qui actu laudabiliter docent ad omnium contentum. Conventus iste mira Dei benedictione, et Patronorum, signanter Familiae Fáy, et Melczer munificentia, quae et Cryptam propriam habet infra Aram S. Francisci, in elegantem statum cum duabus turribus, et amoenis campanis exurrexit, et in dies ornatur. Hic jacet etiam V.P. Didacus Kelemen Provinciae nostrae bis Minister Provincialis, qui in vita multis signis clarus anno 1744 obiit, et quem ipsi acatholici Virum sanctum fuisse depraedicant. Hoc in Conventu suas celebrant congregationes Diffinitoriales, et Capitula Provincialia. Anno hoc supra dicto 1729, quo ingressi sunt ad dictum Coronale Oppidum Miskolcz, divisa est Provincia S. Elisabeth in quatuor Custodias, et prioribus duabus additae sunt aliae duae, nempe una Transylvaniae cum sigillo, et titulo Sanctissimae Trinitatis, altera vero Aradiensis cum sigillo, et titulo S. Francisci; priori incorporati sunt Conventus Cantensis, Bisztricziensis, Claudiopolitanus, et Residentia Enyediensis: posteriori vero Conventus Aradiensis, Belgradensis, Residentiae Lugossiensis, Orsoviensis, et Pancsoviensis, et hoc in Capitulo Provinciali Praesidente Illustrissimo, ac Reverendissimo Domino Patre Francisco Bossi ejusdem Ordinis, Missionum Apostolicarum in Moldavia, Valachia, et Transylvania Praefecto, Electo Episcopo Syriae in Mari Aegeo, ac Episcopo Bakoviensi in Moldavia Vicario Generali Agriae celebrato. Miskolcinum. Superiores hujus Conventus: 1729. P. M. Leopoldus Auer Praesidens. 1730. P. M. Didacus Kelemen. 1742. P. M. Sebastianus Hartai. 1744. P. M. Mauritius Jánosi. 1747. P. M. Tobias Ferenczi. 1750. P. M. Innocentius Dudási. 1753. P. M. Gerardus Piros. 1754. P. M. Emericus Pál. 1755. P. M. Innocentius Dudási. 1757. P. B. Vincentius Petró. 1758. P. M. Alexius Maternik, Guardianus. 1759. P. B. Vincentius Petró. 1760. P. B. Thhaeus Szôllôsi. 1763. P. M. Vincentius Petró. 1766. P. M. Benedictus Szelei. 1768. P. M. Vincentius Petró. 1771. P. B. Michael Knáisz. 1774. P. M. Vincentius Petró. 1776. P. M. Anselmus Szabó. 1779. P. M. Alexander Stanya. 1782. P. M. Melchior Hoffner. 1783. P. M. Michael Knáisz. 1791. P. M. Inocentius Spiesz. 1795. P. B. Irenaeus Kozma. 1797. P. B. Josephus Kiffovits. 1800. P. M. Bernardus Sártori. 1801. P. B. Rochus Prisznek.'' Amint láttuk, a miskolci házfônökök sorában -- amely 1729-ben P. Auer Lipót nevével kezdôdik -- a második helyen Isten Szolgájának neve áll: ,,1730. P. M. Didacus Kelemen'', egészen 1742-ig, amikor utódja P. Hartai Sebestyén lesz. Tizenkét év az éppen csak hogy megalakult szerzetesi közösség élén, a válságos vallási élet megerôsítése céljából! A szigorú tárgyilagosságú történetíró, Knáisz Mihály, ,,Venerabilis Páternek'' nevezi: ,,V. P.'' Kelemen Didákot, aki életében sok csodája miatt híres volt, ,,in vita multis signis clarus'', és akirôl maguk a nemkatolikusok is azt hirdették, hogy szent volt, ,,quem ipsi acatholici Virum sanctum fuisse depraedicant''. Knáisz, aki kezdô kortársa (1735-1824) Isten Szolgájának, ez utóbbi életszentségének hírét, ennek terjedését és elterjedtségét fültanúként hallhatta, személyesen tapasztalhatta. Itt lesz helye, hogy megismerkedjünk vele, annyi adatunk megbízható szerzôjével. Knáisz Mihály Ikervárott született, Vas vármegyében, 1735. június 2-án. Húsz éves korában belépett Rendünkbe, majd a próbaév letelte után 1756. szeptember 30-án letette az ünnepélyes fogadalmakat. Tanulmányainak sikeres befejezése után, 1760. március 24-én pappá szentelték. Késôbb a hittudományi doktori címet is elnyerte. Mint felszentelt pap volt gimnáziumi tanár Miskolcon, hitszónok, udvari káplán. Házfônök volt Miskolcon (1771), Imregen (1777), Aradon (1780), újra Miskolcon (1783), Lugoson (1791), ahonnan öt hónap után újra Aradra ment, ahol további 9 évig volt házfônök és plébános. A következô években az egri papnevelô intézet igazgatója volt. Késô öregségének napjait, mint örökös kormánytanácsos és a rendház lelkiatyja, Miskolcon töltötte, ott mondta el 1810-ben az aranymiséjét és 10 év után gyémántmiséjét is. Munkás életét 1824. április 14-én fejezte be. Mint tartományi titkár, Jakabfalvy Román tartományfônök váratlan halála után, 1777. február 28-tól a június közepén tartott káptalani gyűlésig ô kormányozta a provinciát. Sokrétű elfoglaltsága mellett talált idôt arra is, hogy az irodalommal foglalkozzék. Két fordított munkája van, az egyik olaszból latinra, mely a gyóntatóknak ad hasznos tanácsokat, bölcs útmutatást, a másik meg németbôl magyarra, amely a hitigazságok egyes tételeit fejti ki a kétkedôk megvilágosítására. Legelterjedtebb azonban történeti műve, amely Szent Ferenc atyánk életének történetén és a Rend keletkezésén kívül, részletes adatokat közöl a magyar rendtartomány kialakulásáról, elterjedésérôl, az egyes házak keletkezésérôl és az ô korabeli állapotáról. Ez a munkája mindmáig az egyetlen történeti könyv provinciánk múltjáról. Munkái: 1. Chronologo-Provinciale Ordinis FF. Minorum S. Francisci Conventualium Provinciae Hungariae et Transilvaniae, nunc S. Elisabeth Reginae nuncupatae; praemissa compendiosa vita Seraphici Patris in gratiam iunioris nostri clerum editum, ac pro grati animi perenni testimonio Fratribus suis dedicatum. Posonii, 1803, 4-r. 416 old. Egy rézmetszettel és egy térképpel. -- 2. Instructio practica de fideli administratione Sacramenti Poenitentiae iuxta tenorem doctrinae Ritualis Romani ab III.mo ac Rev.mo D.no Nicolao Terzago de impedimentis Matrimonii et Dispensationibus ad usum neo confessariorum aucta ac per F.M. Michaelem Knáisz.. in latinum versa. Pars. I. Posonii, 1807. 8-r. X. és 11-392 old. Pars II. U. ott, 172 old. (Ism. Neue Annalen der Literatur, 1808, I.) -- 3. Bévezetés a római katholika Anya-Szent- Egyházzal ellenkezôk némely fontosabb tanítási tzikkelyeinek megoldására. Mely elsôbben deákbúl németre, most pedig németbôl magyarra fordíttatott. Kassa, év nélkül. (Monay: Adatok, 57.) ,,1727-ben Borsy Mihály borsodmegyei alispán vejével, Melczer György megyei fôjegyzôvel megállapodott, hogy királyi helybenhagyással minorita szerzeteseket telepít Miskolcra. 1728-ban Miskolcon öt nemes és 4 nem nemes katolikus család élt. A jelen idôben csak a mindszenti plebánián közel 20.000 a hívôk száma. Kelemen Didák már 1729-ben, azonnal a megtelepedés után, iskola felállításához fogott. Bajay Amand szerint az ifjúságot elôször az elemi tárgyakra, azután grammatikára, végre gróf Erdôdy Gábor egri püspök hozzájárulásával a minoriták által vásárolt telken levô házban grammatikára és syntaxisra oktatták. Az iskolák sövénybôl és tapaszból állottak, szalma meg náddal fedve, 1753-ig, mikor tökéletesebb épületet kellett húzni a nagyon megrongálódott elsôk helyett. A Kossuth-utcába áthelyezett róm. kat. elemi iskola emeletes, a róm. kat. fôgimnázium kétemeletes, hatalmas épülete, utódai a Kelemen Didák alapította iskoláknak. És áll a remek barokk templom a Boldogasszony tiszteletére!'' {kép} Miskolc: Isten Szolgája Kelemen Didák építette templom és az általa alapított iskola mai utóda, a gimnázium. Beiktattuk Kelemen Atya Közlönyébôl e néhány sorocskát is, minthogy ,,Oltontúli'' egy-két jellegzetes adatot hoz a mai virágzó miskolci hitéletbôl, amelynek erôteljes kifejlôdéséhez Isten Szolgája Kelemen Didák dicséretesen hozzájárult. (i. m. 27.) Egyháztörténelmi keretben szemlélve a hazai vallási életet, vetôdjék tekintetünk a pápai szék felé is. XIII. Benedek pápának 1730. február 21-én bekövetkezett szent halálát követôen csaknem öt havi széküresedés állott be, míglen a frascati bíboros püspök, Corsini Lorenzo kapta meg a szavazatok szükséges kétharmadát, és XII. Kelemen néven 1730. július 12-én megkoronázták, élete 78. évében. Firenzében született, tanulmányait Rómában és Pisában végezte, jogtudományi doktorsággal koronázva meg. Címzetes érsekként a pápai kamara szolgálatában tevékenykedett, amelynek 1695-ben elöljárója, valamint az Angyalvár kormányzója lett; 1706-ban nevezte ki bíborossá XI. Kelemen. Semleges magatartása és politikai függetlensége erôsen közrejátszott pápává lételénél. A pompakedvelônek remélt pápa szigorú törekvésekkel vetett gátat a ruházkodásban elharapózott fényűzésnek, a szerencsejátékoknak és erkölcstelenségnek; eltiltotta a gyilkoló szerszámok viselését, megszorította a menedékjogot, és az élelmezés olcsóbbá tételére fölszámolta a vámokat; kiközösítés terhe alatt megtiltotta bármely titkos társulatba való belépést; a Szentszékhez intézett erkölcstani kérdésekben mérsékelt állásponton állott; kivált megkönnyítette a protestánsoknak az Egyházba óhajtott visszatérését; elômozdította a missziók ügyét; a tudomány és művészet pártfogójaként a vatikáni könyvtár mellett könyvnyomdát létesített a keleti nyelvű könyvek kiadására. Az abszolutisztikus világi politika korszülte és korkövetelte adáz küzdelmei nem kímélték XII. Kelemen személyét és erejét sem. Ha figyelembe vesszük, hogy uralkodásának jelentékeny részét betegség és vakság nehezítette meg, bámulnunk kell szívósságát és tetterejét. Élete 88. évében halt meg, 1740. február 6-án. A Lateráni bazilikában temették el, abban a gyönyörű kápolnában, amelyet ô maga emelt Corsini Szent András tiszteletére. A tájékozódás górcsövét szűkebb területre szorítva, lássuk a magyar minorita rendtartomány fônökeinek változását Isten Szolgája Kelemen Didák most tárgyalt életszakaszában. Knáisz (i. m. 395.) adatai szerint 1726. június 25-én P. Horn Kornél lett a tartományfônök, akit 1729. július 25-én P. Ladányi Alexius követett az egri gyűlésen történt megválasztásakor. Hogy a sort tovább lássuk, 1732. június 2-án, az eperjesi választás után P. Földössy Lajos következett, a quintofori házfônök; majd 1735. június 27-én az Eperjesen megválasztott P. Benkô Modesztusz, addig nagybányai házfônök. Ismert nevek, amelyek viselôi kortársai, közvetlen felettesei vagy munkatársai voltak Kelemen Didáknak. Miskolc Magyarország történelmében Mielôtt a miskolci minorita letelepedés további fejleményeit vizsgálnók, ismerkedjünk meg a város helyével és jelentôségével Magyarország történelmében. Az Alföld északi szélétôl, valamint a Dunától északkeletnek terjedô hegyes-völgyes terület teljesen más jellegű, mint a szomszédos Alföld, amelynek rónasága fölé helyenként átmenet nélkül magaslanak az Északi Középhegység 7-800 méteres vonulatai. A város keletkezését és fejlôdését kedvezô földrajzi fekvésének köszönheti, a különbözô jellegű tájak találkozásának, valamint a négy világtáj kereskedelmi útvonalai metszôpontjának. Jellegzetes tájegységei a Sajó völgye, a Bükk hegység (az Alpok és a Kárpátok felgyűrôdésével egyidejű), valamint a Szinva folyása, amelynek mentén alakult ki Miskolc legnagyobb kiterjedésű és legösszefüggôbb része, 12 km. hosszúságban. Jelentôsek a környéki hévforrások és karsztforrások Miskolc-Tapolca, Diósgyôr, egyszersmind a Hámori tó és a Garadna patak mellett. Miskolc környékét a mészköves altalaj és az erdôvel borítottság jellemzi. Az Északi-középhegység jégkora több mint félmillió éven át sarkvidéki arculatúvá alakította Miskolc környékét, de az éghajlat fokozatos felmelegedésével megindult a növényi és állati élet, majd az emberi. A jégkori ôsembernek létezését e tájon elôször Miskolcon igazolták a környékbeli Szeleta, Balla, Tapolca, Subalyuk barlangok emberi csontmaradványai, kôszakócái, csonteszközei. A Szinva völgy embere 20- 30-50 ezer esztendôvel ezelôtt élt. Körülbelül 20 ezer évvel ezelôtt az örök hó helyét felváltották a törpefenyôk, nyíresek, mogyoróbokrok, majd a tölgyerdôk rengetegei, végül a bükkerdôségek, amivel elérkezett Miskolc számára a jelenkor, a saját emberével. Hermann Ottó érdeme, hogy a Bükk-hegység barlangjaiban megtalálták a Neandervölgyi ôsember jégkorszakból származó maradványait, és ô bizonyította be, hogy a történelemelôtti, diluviális ember magyar földre is eljutott barangolása közben. A 20 ezer év elôtti korszaknak jelentôs kôszerszámműhelye és kereskedelme volt; rövidesen megjelenik a cserépedény (karcolt szalagdíszekkel). A jégkorszak mammutóriásai (egy három és fél méteres mammutagyarat a helybeli múzeumban ôriznek) meg barlangi medvéi helyét átveszik a juhnyájak és szarvasmarha csordák; megindul a háziállatok tenyésztése és a kezdetleges földmívelés terményei a Bükk barlangjaiban az ásatások nyomán felszínre kerültek. Bronzkori iparosai az Alfölddel jelentôs cserekereskedelmet bonyolítottak le a földmívelés és ipari foglalkozás mellett. Krisztus születése elôtt egy évezreddel elérkezett Miskolcra a vas kezdeti használatának ideje; evvel emelkedett a lakosság életszínvonala, a lakosok falutelepekbe tömörültek, védelmül földsáncokat, földvárakat létesítettek. A vasmíves keltákat heves ütemű népvándorlásokban germánok és szarmaták követték, majd a hunok és avarok. Miskolc és környéke Magyarország ôstörténetében fontos tényezô. E terület Árpád-kori meghódítása a magyar honfoglalás elsô szakaszában zajlott le. Régi írások úgy említik, mint Bors vezér utódának, a Miskóc nemzetségnek ôsi foglalási szállásföldjét (Terra Miskouc). Ezen Miskolc nevű földön élt a nemzetség fôága négy századon át (1312-ig). Az Árpádkor végén Miskolc területe 9000 kat. holdat tett ki (szántóföld, kert, legelô, rét). Miskolc, ma Magyarország második legnagyobb városa, a Bükk hegység keleti peremén, a Sajó és a Hernád egybefolyása közelében fekszik. A középkorban fontos kereskedelmi gócpont volt, mint említôk. A XIV. században királyi város lett, míg ipari várossá a XIX. sz. derekán fejlôdött. Ez utóbbi évtizedekben növekedése meggyorsult, a szomszédos Diósgyôrrel egyesülve, az ország egyik legfontosabb ipari központjává lett, és mióta 1950-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem megkezdte működését, azóta egyetemi város. Miskolcon számos érdekes, régi épület gyönyörködteti a látogatót. Legrégibb egyházi épülete az avasi kôtemplom volt a XIII. sz. közepérôl, körülötte temetôvel. Tapolcán I. István uralkodásától bencés templom és monostor létezett ugyancsak temetôvel. Mint fontos község, 1365-ben királyi kézbe ment át; jogot kapott bíráskodásra és vásártartásra; nem ,,villa'' tehát vagy ,,civitas'', hanem ,,oppidum'' I. Lajos óta. (A kereskedô osztály a görög kolónia betelepedésével 1711 után alakult ki.) Zsigmond király 1411-ben a lakosságnak, illetve a városi tanácsnak szabad papválasztási jogot juttatott; akkortól tehát nem az egri püspök nevezte ki az avasi templom lelkészét, hanem a városi tanács, mint ,,kegyúr''. Ez a kegyúri gyakorlat a reformátusok tekintetében is érvényesült, egészen 1735-ig. {kép} Miskolc látképe. A kép alsó felében az Avasi (ref.) templom, temetôvel; felsô felében balról jobbra: a görögkeleti templom; a ,,Kakasos'' (ref.) templom; a Kelemen Didák által épített (kéttornyú) minorita templom a balra húzódó szögletes rendházzal (szélsô szárnyát a Deák- közkert fái takarják); a jobb oldali torony alatt kezdôdik a volt minorita gimnázium 1911-i épülete (félkaréjban a templom mögött, egészen a fehér tűzfalú bezárásig). A kép legfelsô szegélyén az 1960- 1970-es városrész a Sajó lapálya irányában. Miskolc fejlôdése fokozódott Mátyás király és Beatrice d'Este királyné, késôbb II. Ulászló idejében. A mezôgazdaságot és bortermelést lassan felváltotta a kézműipar, és megalakultak a céhek, elôször a mészárosoké, azután a szabóké, végül a vargáké. A XIV - XV. században a napos domboldalakat szôlôkkel telepítették be. A fejlettség fokát jellemzi az 1332-i pápai tizedlajstrom, amely Miskolc plébániáját egész Borsod megye 110 anyaegyháza közül a legnagyobb jövedelmű plébániák között említi. Abban az idôben közel 300 család lakhatott az Avas alatt, ami a XIV. század elején nagy településnek számított. Miskolc kulturális és vallási életében 1526 után lényeges változás nem történt. A katolikus egyházi intézmények folytatták működésüket. Az avasi templomon kívül a hitéletet szolgálták az újvárosi Boldogasszony templom; az avasi temetôben a Szent Mihály kápolna a XV. századbeli templom mellett; az Avastetôn a Sz. György kápolna (1376) és a szegényházi (ispotályi) Mindenszentek kápolnája (ennek káplánját a város nevezte ki). A tetemvári temetôben levô templom a XVII. században épült; a tetejét 1698-ban zsindelyezték be. Mivel az egész fából készült, közönségesen mi, miskolciak, csak egyszerűen ,,Deszkatemplomnak'' hívjuk... A minorita templom és gimnázium mögött egy-kétszáz méterre áll ez erdélyi stílű szép istenháza. A miskolci Boldogasszony templom ,,Legnagyobb középkori kápolnája Miskolcnak a Boldogasszony temploma volt. Építési ideje a XV. század két utolsó évtizede, amikor az Újváros, Mátyás király kedvezményei alapján, betelepült. Bár az épület templom nagyságú volt, nem volt plébánosa, hanem csak káplánja. Körülötte az újvárosi lakosok temetôje terült el. A törökdúlás idején, 1544-ben égett le. Szép faragott kövei most kerültek felszínre, amikor a Deák-szobor mellett, a Pece hídja elôtt, a nagy vízvezetéki csöveket fektették. Három méter mélységben bukkantak rá a templom hatalmas faragott kövekbôl rakott alapzatára.'' Így ifj. Horváth Béla - Marjalaki Kiss Lajos - Valentiny Károly: Miskolc című értékes műve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1962, 32. o.), amely munkából az elôzôekben is számos adatot átvettünk. Ugyancsak e nagyfontosságú munka szövegével kívánjuk még jobban megközelíteni Isten Szolgája Kelemen Didák alkotásának körülményeit és régészeti elôzményeit: Miskolc északi részében kelet-nyugati irányú nagyszabású tércsoport alakult ki; a Pece patakon túli városrésznek, az Újvárosnak (e sorok rovója gyermekkorában még szakadatlanul így hallotta és mondotta...) építésével kezdôdött a XV. sz.-ban. Gyümölcsös kertjei közé ékelôdött be háromszögű területével az újvárosi temetô. E temetôben állott az Újvárosnak nagyobb méretű csúcsíves, és Boldogasszonyról elnevezett temploma. (i. m. 162.) A továbbiakban is e neves szerzôket követjük, szinte szó szerint. A minoritarend a török idôkben elpusztult újvárosi templom romjaitól keletebbre építette meg templomát és kolostorát, az egykori Boldog utca (mai Déryné u.) lezárásaként. Az út a templom elôtt tölcséresen szétnyílt, és feltehetôen mindkét épület teljes tömegével zárta az utca képét. A XVIII. században Miskolcon két nagyméretűnek nevezhetô építkezés folyt. Az egyik a század elsô felében a klastromé, a másik a református új templomé (népiesen ,,Kakastemplomé''). A klastrom és a mellette levô templom 1730-1742 között épült, csaknem teljesen a városon kívüli anyagi és hatósági erôk támogatásával. (i. m. 40.) A templomépítéssel kapcsolatos elôkészítô munkálatok 1729. II. 24-én, a királyi adománylevél kézhezvételével ténylegesen megkezdhetôkké váltak. Maga a templom 1734-ben elkészült! {kép} A miskolci Nagyboldogasszony templom belseje: jobbról az alsó mellékkápolna alatti kriptarészben van Isten Szolgája P. Kelemen Didák sírja. Komáromy József tanulmánya szerint a templomot G. B. Carlone tervezte volna. Bár az analógia alapján kézenfekvônek látszik, és bizonyos adatok megerôsítik, mégis kérdéses, hogy Carlone teljesen önállóan szerepelt-e a miskolci Hôsök terei templom építôjeként. (Szép tanulmány alapját képezhetné Isten Szolgájának szellemi bélyege és igényessége a templomépítéseknél, az építészek és művészek megválasztásánál... ). A fôhajó szélessége 11 m, hossza 25 m; a szentély szélessége 10 m, hossza 12 m. A fôhajóhoz keletrôl és nyugatról 3-3 kápolna, illetve mellékoltártér csatlakozik. Ezek mérete egyenként 4,5x7,5 m. A templom padjai igen szép barokk faragványok. A szószék az egész, bazilikálisan világított belsô tér legszebb éke. ,,A szentély alatt kripta, melyben Kelemen Didák is el van temetve (+ 1744-ben).'' Idézôjelbe tettem érdemes szerzôink könyvébôl e néhány rövid szót, amely sokat mond. Az egyszerű megnevezés: ,,Kelemen Didák is...'', az ô közismertségére, hírére, tiszteletére mutat. ,,... Ott nyugszanak a szerzetes atyák és testvérek, nagy részben talán már névtelenül, de közöttük van 'Kelemen Didák is', a templomalapító, példás életű szerzetes, Székely Kelemen Didák, Vándor Kelemen Didák, Minorita Kelemen Didák!'' Egy mai tudós tollának ilyen sajátságos, majdnem csak úgy mellékesnek szánt vonása hosszabb méltatással, erkölcsi magasztalással ér fel. Rendház és iskola Kelemen Didák szíve szerint ,,A királyi rendelettel kezükben, a rendtagok 1729 tavaszán már hozzá is fognak a templom és mellette a rendház felépítéséhez. Didák Atya távolabbra néz. Tudja, hogy a vesztes fél, a város protestáns lakossága és a tanács, duzzogva fordul el tôle és testvéreitôl. Ô pedig épen azért akart idejönni, hogy az 'ellenkezô atyafiakat' is magához vonzza. Elôveszi újra a 10 év elôtt Nyírbátorban már kipróbált módszert, Hadd legyenek itt is a gyerekek a közvetítôk a haragvó öregek felé. A templom és a rendház mellett mindjárt iskola is épült.'' (Monay: P. Kelemen Didák, 14.) A minorita rendház, amit mi gyerekkorunkban még ,,klastromnak'' hívtunk, déli homlokzata 12 tengelyes, nyugati homlokzata 3 + 10, északi homlokzata 8 + 5, keleti homlokzata (kerengô-udvar felôl) 9, udvari nyugati homlokzata (kerengô felôl) 10, a templomhoz csatlakozó északi homlokzata 7, a templomhoz csatlakozó keleti homlokzata pedig 5 tengelyes Az udvar nyugati homlokzata kosárívesen záródó, üvegezett nyílásokkal. A templom (négyemeletes tornyok között, kétemeletes barokk, rizalitos, volutás timpanonnal) és rendház 31x43,5 m. nagyságú udvart zár közre, mely északról nyitott. A kolostor másfél traktusos, harántfalas elrendezésű, dongaboltozatokkal fedett terekbôl áll; a dongákba fiókboltozatok metszôdnek be. Az alaprajzi elrendezés rendkívül pontos mértani formákat mutat. A falak, a nyílások, a folyosók egymáshoz való viszonya a legteljesebb rendszerben és kötöttségben harmonizál egymással. A kolostori ebédlô 16 x 6,6 m-es helyiség, barokk berendezéssel. (L. Miskolc, 201-204.) ,,A katolikusok XVIII-ik századi tanügyét illetôleg fôleg Bajay Amand buzgó kutatásai révén tudjuk (Bajay Amand: 'A miskolczi kir. kath. gimnázium története', Miskolcz, 1896), hogy a minoriták 1729-ben történt megtelepedésük után azonnal az iskola felállításához fogtak, melyben elôször az ifjúságot az elemi tárgyakra kezdették oktatni, azután a grammatikára, végre pedig gr. Erdôdy Antal Gábor egri püspök beleegyezésével a minoriták által vásárolt és nekik e célra kijelölt telken levô házacskában a grammatikára és syntaxisra. Ezt 1751-ig folytatták. Midôn pedig az iskolák nagyon megrongálódtak, minthogy csak sövénybôl és tapaszból állottak s szalmával meg náddal voltak fedve, elkerülhetetlenül szükséges volt új iskoláról, fôleg pedig új telekrôl gondoskodni, melyen az iskolát felépíteni és abban az osztályokat elhelyezni lehetne.'' Így Szendrei, művének II. 465. lapján. Majd részletesen leírja, hogy 1748-tól milyen erôfeszítésekkel sikerült a minoritáknak újabb alkalmas telket kapniok 1752-ben. Itt keletkezett 1753-ban a zsindellyel fedett iskolaépület, ,,jó anyagú kályhákkal'', új padokkal, ajtókkal, ablakokkal. Knáisz Mihály házfônök idején, 1773-ben megkezdték egy még szilárdabb és tágasabb gimnáziumi épületnek az emelését, amely mindez évszázad elejéig állott (amikor is Miskolc város díszére megépült a mai piros téglás gimnázium): ,,Gymnasium erectum cura et industria PP. Ordinis Minorum Conventualium 1774.'' (Szendrei, i. m. II. 469.) A tanulók névkönyvének rendes vezetését Dr. Pál Imre minorita tartományfônök már 1744-ben elrendelte. Jellemzô adat a gimnázium fontosságára, hogy amikor és amíg latin volt az elôadási nyelv, a tanintézet népességét tetemesen szaporította Galícia is, jelentékeny százalékban alkotva a tanuló ifjúságot. (Szendrei, i. m. II. 481.) Szendrei János neve kiemelkedik a történetírók sorából. Öt kötetben foglalta össze Miskolc város történetét, alapvetô művet ajándékozva a miskolci történetírásnak. Az ô munkáját csak valamivel elôzte meg Kun Miklós 1842-ben kiadott monográfiája Miskolcról. De mindkettôjüknél elôbb élt és írt Benkô Sámuel, bölcselet- és orvostudor, Borsod megye fôorvosa, több tudós társaság tagja. Kis- Baczon (Udvarhely megyében) született 1743-ban. Középiskoláit Erdélyben, orvosi tanulmányait Nagyszombatban és Budán végezte. Németország és Hollandia egyetemeit látogatta; 1775-ben Leydaban bölcsészettudori, 1778-ban Budán orvostudori oklevelet nyert. Azután Miskolcon telepedett le, Borsod megye rendes ,,physikusa'' lett, késôbb a katolikus hitre tért át. Miskolcon halt meg 1825. április 25-én. -- Bennünket érdeklô nagy munkája: Topographia oppidi Miskoltz historico- medico, Cassoviae, 1782 (elsô kiadás). A 4-edrét alakú, 22 x 17,2 cm., kiváló nyomdai kiállítású könyv hg. Batthyány József esztergomi bíbornok érseknek ajánlva. Isten Szolgája Páter Kelemen Didák az egyházi élet és keresztény hit intézményeinek felállításánál rendkívüli erénynek adta tanújelét; tervei és teljesítményei a miskolci templom, iskola és rendház megépítésével hôsies vállalkozás mértékét töltötték be. Elég ennek érzékeltetésére korának oktatásügyi helyzete. A reformáció 1543-tól terjedt el Magyarországon. A protestánsok a katolikus hit elhagyásakor magukkal vitték a volt katolikus iskolákat, és azokat új hitvallásuk terjesztôivé tették. A városi elemi iskolákat ezért sürgôsen középiskolákká, gimnáziumokká fejlesztették. A latin és görög nyelven kívül fôleg a vallási tételekre, továbbá a vitatkozás módjára és az ékesszólásra tanították a növendékeket. Így keletkezett pl. az eperjesi (1550) gimnázium. Ugyancsak Eperjesen az ágostai evangélikusok 1667-ben fôiskolát alapítottak, amely azonban -- hézagosan -- csak 1711-ig működött. A protestánsok, régi hagyományt követve, német, holland, angol egyetemeken végezték felsô tanulmányaikat; Magyarországon magasabb tanfolyamú középiskolákkal, valamint alsóbb iskolákkal rendelkeztek. Jelentôs volt a debreceni, sárospataki és nagyenyedi református, egyszersmind a pozsonyi, soproni és eperjesi evangélikus líceum. A XVIII. század elsô felében a jezsuitáknak Kassán fôiskolájuk, Nagyszombaton egyetemük, az ország területén hat akadémiájuk, harminc gimnáziumuk és tizennyolc konviktusuk volt. A XVIII. század elsô felében Magyarország területén, de akkor a Lengyelországnak elzálogosított Szepességen voltak Podolin-ban (1642) és Szepesbélán (1674) piarista kollégiumok. Itt következnek a tulajdonképpeni Magyarország területén levô piarista kollégiummal rendelkezô városok az említett idôben (zárójelben alapítási év): Privigye (1666), Szentgyörgy (1685), Nyitra (1701), Veszprém (1711), Vác (1714), Kecskemét (1714, a könyvben ismételten említett gr. Koháry István alapítása), Pest (1717), Beszterce (1717), Debrecen (1719), Szeged (1720), Korpona (1720), Nagykároly (1725, gr. Károlyi Sándor alapítása), Tokaj (1727), Rózsahegy (1729), Mármarossziget (1730), Kisszeben (1739), Medgyes (1741), Szentanna (1750). Szendrei, nagy műve II. kötetében, amelynek felcímei az oldalak tetején már magukban is jelentôsek: ,,Vallási villongások'', ,,Szűz Mária temploma'', ,,A minorita zárda ügye'', tárgyilagosan foglalja össze a miskolci iskolaügyet: ,,Városunk iskolaügye kezdettôl fogva szoros kapcsolatban fejlôdött a különbözô vallásfelekezetek egyházi életével. Mindegyik felekezet igyekezett egyháza közelében iskolát emelni, hogy a jövô nemzedéket hitvallása szellemében nevelje... A XVIII. század -- falaink között -- szomorú vallási villongások között folyt le. Ennek a küzdelemnek megvoltak a káros hatásai iskolaügyünkre is.'' A kevés forrásmunka közül idevonatkozólag kiemeli Dr. Bajay Amand részletes tanulmányát. (II., 428-29 o.) * * * ,,Mondanunk is fölösleges, hogy e templom- és iskolaalapításoknak végcélja a katholikus vallás terjesztése volt. Ahova egyszer sikerült Didák atyának bevinni embereit, ott azután azonnal megkezdôdött a térítési munka. Ô maga jó példával járt elül, 'a szegény lelkeket -- írja Haller grófné -- keresgette, térítette, ébresztette, az igaz anyaszentegyházba visszahozni minden úton-módon igyekezett'. Ugyanezt tették rendtársai is. Leveleiben akárhányszor írja Károlyinak: 'böcsületes pátereim mind missióra kiindultak'. Ilyen buzgóság mellett azután nem csoda, hogy a katholikus vallás hívôinek száma rohamosan szaporodott. Mikor Kelemen Didák elôször fordult meg Csengeren, csak egy katholikus családot talált ott, Báthor egészen protestáns volt, Szatmár megyében Károlyi Sándor menyegzôje alkalmával még alig néhány katholikus család volt mindössze -- s Didák atya 1731-ben már nagy lelki örömmel írja Károlyinak: 'az Úristennek ingyen való szent kegyelmébôl immár Excellentiád nemes vármegyéje igaz hitben lévô tagokból áll!' Kelemen Didák és Károlyi Sándor buzgó munkásságának köszönhetô tehát a tiszai részek megtérítése. Nélkülök sohasem létesülhetett volna Szatmáron püspökség. Hogy kettôjük közül melyiknek érdeme nagyobb, azt nehéz volna eldönteni. Didák atya végezte a szellemi munkát, Károlyi adta a szükséges költségeket; Didák térített, Károlyi meg megvédte befolyásával a támadások ellen.'' (Takáts S. i. m. 264-265.) ,,... Böcsületes pátereim...'' Szereti ôket, megbecsüli, dicséri ôket, elismeri sok-sok nemes áldozatukat; derék papok, jó munkások az Úr szôlôjében. ,,Páterei'', ô az atyjuk, vezetôjük, elöljárójuk, bensôséges viszonyban; úgy hangzik, mintha azt mondaná: ,,Fiaim''. Jóság sugárzik ezekbôl a szavakból lelki testvérei, munkatársai iránt. ,,Isten embere'', a társadalmi béke megvalósítója ,,...Isten embere...'' E szavakkal jellemzi Páter Didákot Nagy Miklós, amikor a Tiszai vándorban munkáját és eredményeit veszi sorra. ,,Bámulatos, mennyit alkotott ez az egyszerű szegény szerzetes. Ha csupán építkezéseit vesszük figyelembe, mai értékben tíz és tíz millió pengô értékű az az összeg, amit templomok, rendházak, iskolák, kollégiumok építésére fordított. És mindent jóformán a semmibôl, valami láthatatlan terv folyamán alkotott meg, telve törhetetlen bizalommal. Bízott mindenekelôtt Istenben és bízott ô, a tôsgyökeres magyar, a fajtájának egészséges lelkében. Bámulatos az is, hogy abban a korban, amikor még a jobbágy, a polgár és nemes oly messze állott egymástól, ôt mindenki bizalmába fogadta és hűségesen követte. Ô meg tudta valósítani a társadalmi békét, sôt egymásközti szeretetet. A leggazdagabb és legelôkelôbb fôurakat oda tudta vonnia néphez, annak bajaihoz, kívánságaihoz. A Károlyi-, Koháry- , Barkóczy-, Csáky-, Mikes-, Vécsey-, Haller-, stb. fônemesi családokkal állott bensô, közvetlen kapcsolatban. A Károlyi családnak lelki vezetôje volt és mindenben kikérte tanácsát a kurucgenerális, országos fôbiztos épúgy, mint az apostoli lelkű leánya, Haller Gáborné. A Károlyi család mindig készen állott a jó Didák atya kérésére bárhol segíteni a szegényeken. Maga Kelemen Didák írja kedves humorral Károlyinak: 'Az magától hulló fát rázogatni nem akarom...'. Sôt még gazdasági ügyekben is megfogadja tanácsait. Károlyi Sándor gondos, jó gazda volt, még dohánytermeléssel is kezdett foglalkozni, ami nagy újítás volt akkoriban. Kelemen Didák nem helyeselte ezt az egyet. Károlyi levélben értesíti, hogy abba is hagyta. Az akkori nehéz idôben hasznos terményre kellett a népet szoktatni, nem élvezeti dolgokra. Honnan volt ennek az egyszerű minorita barátnak ilyen mély és általános hatása? Mert Isten embere volt. Kiérezték ezt kortársai. A rengeteg pusztulás után felébredt a magyar lelkek jórészében a vágy a nemzetet megújítani. Ösztönszerűen keresték az igazi vezetôket és ezt megtalálták Kelemen Didákban. Igazi magyar természet volt. Megtestesült benne a tiszta ôsi magyar sajátosságok összessége. Nyugodt, bölcs, határozott egyéniség volt, telve jósággal, nyíltsággal, ôszinte emberszeretettel. Nagyon szerette fajtáját, de ezt soha fellengzôs szavakban nem nyilvánította. Sôt, keményen ostorozta a magyarság hibáit. De mindenki kiérezte a feddô szavak mögött is önzetlen jóakaratát, nagy szeretetét. Ezt a hűséges jó magyar természetet áthatotta a szent élet kegyelmi ereje. Mindent a lelkekért, mindent az örökkévalóságért! -- ez volt életének az értelme. Ennek a célnak rendelte alá egyéniségét, egészségét, kényelmét. Nehéz térítô és építô útjaira gyalog járt. Pedig hatalmas utakat tett meg életében. Azzal a fáradsággal az egész földet körüljárhatta volna néhányszor. Éjszakára szegény házak kamráiban vagy istállóiban húzta meg magát. Amikor pedig fűurak hívták meg, titokban az ágy mellett a földön aludt. A kolostorban rendesen a legrosszabb cellát választotta, olyat, amelyik még nem is volt készen. Azért tudott ô Nyírbátorban és Miskolcon megtelepedni még az építkezések elôtt és alatt, mert egy összerótt deszkabódéban is el tudott lenni hónapokon keresztül.'' (i. m. 23-24.) Miskolc város történetírója, Szendrei, az áldatlan viszályokról megjegyzi: ,,Szomorú idôk voltak ezek; erkölcsi hatásukban talán a török idôknél szomorúbbak, mert míg amott a közös ellenséggel szenben egyakarattal védekezett a város úgy ahogy tudott, most engesztelhetetlen gyűlölködéssel polgárháborút vívtak egymás ellen a város lakói.'' (i. m. II. 387.) E gondolatot fűzi tovább Csák Alajos, de fordulatot adva az érzelmeknek: ,,Valóban szomorú idôk! Azonban van az éremnek másik oldala is. Amíg az erkölcsök a török háborúk idejében napról-napra mindinkább elvadultak s az új hit terjesztésével együttjáró szenvedélyek és szabadosságok a jog és rend biztosságát teljesen aláásták s így a török világ idejében az ország egyre züllött, ereje egyre gyengült és erkölcse ijesztôen elvadult, most: az ellenreformáció idejében a lelkek háborgása csendesedett, az erkölcsök szelídültek s a jogrend, ha lassan is, de helyreállni készült. Amazok az idôk csak a pusztulásnak, emezek mégis az építésnek, a helyreállításnak munkáját és képét mutatják. Különösen, ha a miskolci állapotokat tekintjük -- ahol a lakosok között vallási téren még mindig dúlt a minoriták beköltözése idején az egyenetlenkedés --, azt látjuk, hogy a minoriták működése a város életében gyógyító hatást gyakorolt. Erre mutat az a 'missio' név alatt ismert ájtatosság lefolyása is, melyet Kelemen Didák atya hozott be.'' (i. m. 58.) Errôl azonban vegyük át Takáts Sándor következô tájékoztatását: ,,Ebben az idôben vette kezdetét hazánkban a 'missió' név alatt ismeretes ájtatosság. A legelsô, ki ez ájtatosság hasznát belátva missiót hirdet, ismét Kelemen Didák volt. Egy jezsuita pátert hozat Miskolcra s annak közreműködésével tartja az elsô missiót több ezer ember jelentétében. Az ünnepélyrôl ezeket írja Károlyinak: 'oly nagy zokogással voltak, hogy meg kellett inteni az népet, hogy az prédikációt kontinuálhassam, hogy csendesedgyenek, szűnyenek az sírástól. Voltak Istennek hála kétezerhatszázan töviskoronákban, láncok, kötelek nyakokban. Voltak, kik kereszteket hordtak, kik magukat disciplinázták; az ellenkezô atyafiak közül is csak ezen alkalommal öten tértek meg!'' (i. m. 263.) ,,... Ellenkezô atyafiak...'' Kelemen Didák szójárása rámutat meleg papi lelkületére. Neki a nemkatolikusok jó atyafiai voltak, testvérek, ugyanannak az Atyának gyermekei, akikért égett lelkipásztori buzgósága Krisztus evangéliumának szellemében. Ha imádkozott a keresztény hittestvérek egységéért, elsôsorban az értetlenség, ellenszenv, elfogultság megszűnését kérte a különbözô felfogású népek és családok között, ugyanakkor a kölcsönös szeretet, közeledés, megértés kegyelméért esedezve: szélesebb látókörért, amelyen belül meglátszik az egész Egyház hivatása és szándéka: minden ember megszentelése. Ma a II. Vatikáni Egyetemes Zsinat nyelvével már könnyű megfogalmazni, amit Isten Szolgája akkor még emberfeletti nehézségek között igaz lelkipásztori tudattal igyekezett hirdetni: ,,Azokat is tisztelni és szeretni kell, akik társadalmi, politikai vagy akár vallási dolgokban másként vélekednek vagy cselekszenek, mint mi magunk; mennél nagyobb emberséggel és szeretettel igyekszünk gondolkodásmódjuk mélyére hatolni, annál könnyebb lesz fölvenni velük a párbeszéd fonalát.'' (Lásd Cserháti József: Mindennapi kenyér, Budapest, 1973, 56. o.) Isten Szolgája szelíd és bölcs párbeszédének nyilvánvaló hatására vonatkoztathatjuk Bodon József és Dr. Szalay József megállapítását (A magyar nemzet története, I-IV, Budapest, 1883, IV. k. 133. o.): '... s csak isteni különös kegyelemnek tulajdonítható, hogy a magyar nép katholikus és protestáns része között nem lett sokkal nagyobb a kölcsönös vallási gyűlölet.'' Ez isteni kegyelem derék eszköze volt Kelemen Didák... ======================================================================== XII. P. Kelemen Didák lelkipásztori tervei Rimaszombatra és Gyöngyösre. A nyírbátori templom művészi berendezését gyarapítja. Rendtársait letelepíti Szilágysomlyón. Gyászbeszéde Krucsai Márton felett ,,Mi sem akarunk henyélôk lenni az Isten szôlôiben...'' -- Conti Vince minorita generális miniszter (1731-1738) -- Didák atya Mária- teológiája a nyírbátori Pietŕ-oltáron -- Isten Szolgája letelepíti Szilágysomlyón a minoritákat (1731) -- ,,Residentia Somlyoviensis ad Sanctum Franciscum Seraphicum'' -- ,,Földre borulva mond hálát Istenének...'' -- P. Ganganelli Lôrinc konventuális minorita (a késôbbi XIV. Kelemen pápa) pályafutása (1705-1774) -- A nyírbátori Szent Anna-oltár -- A Kelemen Didák ihlette oltárok egyházművészeti hivatása -- A lôcsei és eperjesi mester stílusa -- A hit világánál és vezérletével -- A P. Kelemennek tulajdonított gyászbeszéd Krucsai Márton felett (1735) -- Ôskeresztény idôk erejével Elôzô fejezetünkben egy kissé már elôbbre is haladtunk az események sorrendjében, de jogosan tettük, ha nem akartuk szétszakítani a miskolci letelepedés történeti fonalát. Szervesen szövôdik Isten Szolgájának számos tervébe, amit Dr. Csák Alajos Cirjék hoz tudtunkra: ,,Ám ennek a munkának küzdelmei közben nem hanyagolta el az országnak más és más helyein megkezdett, vagy újonnan vállalt munkáinak a folytatását sem. A miskolci betelepülés elsô éveiben történt meg a minoriták Szegedre való betelepítésének letárgyalása és eredményes befejezése. Ugyanekkor pedig, mikor Kelemen Didák atya és rendtársai Miskolcon még maguk is csak ideiglenes házikóban szorongtak s gondterhesen fáradoztak a templom építésén, 1730-ban a szentéletű atyának mindenre kiterjedô figyelmét máris az az értesítés foglalkoztatta, hogy Koháry gróf szerzeteseket óhajt Rimaszombatban letelepíteni. Kelemen Didák haladéktalanul Károlyi Sándor grófhoz fordul azzal a kéréssel, hogy az országbírónak a minoritákra hívja fel a figyelmét s ôket ajánlja letelepítésre. A munkával túlhalmozott Didák atya azt írja Károlyinak, hogy 'azért teszi ezt az ajánlatot, mert ôk sem akarnak henyélôk lenni az Úr szôlôjében...'. Koháry gróf még nem is döntött az ajánlat fölött, Kelemen Didák máris újabb templom és iskola építésével foglalkozott. Neki soha semmi munka nem volt sok; semmire sem mondta, hogy az nehéz, vagy kivihetetlen, -- mihelyt Istennek szolgálatáról volt szó. Nála a szó mindig egy volt a cselekedettel, ha Isten dicsôségét és vallása terjesztését vélte elômozdíthatni. Láthatatlan erô hajtotta célratörekvéshez; emberi ésszel meg nem érthetô buzgalom tüzelte, mert nemcsak minduntalan új munkát vállalt, hanem ezen közben a régiekrôl sem feledkezett meg egy pillanatra sem, -- még a legtúlterheltebb munkálkodásai között sem. Minden alkotását mindenkor számon tartotta, segítette és támogatta. Ha pedig buzgó munkájának eredményét látta, akkor túláradó örömmel telt meg a szíve. Így 1731-ben boldog érzéssel jelenti Károlyi Sándor grófnak, hogy: 'Az Úristennek szent kegyelmébôl immár Excellenciád nemes vármegyéje igaz hitben levô tagokból áll'. Ennek a jelentésnek igazi horderejét csak az tudhatja teljes egészében felfogni és méltányolni, aki azt is tudja, hogy Károlyi Sándor grófnak menyegzôje alkalmával mindössze néhány katolikus család volt egész Szatmár megyében.'' (i. m. 61-62.) Kelemen Didák teljesen a saját korának embere volt; hajthatatlan, de nem bántó; kemény akaratú, de nem önfejű; ,,Isten kegyelmébôl, a maga esendô emberi természetével is, mindenben az Urat szolgálta az Egyház javára'', mondhatnánk róla a II. Vatikáni Egyetemes Zsinat szavaival (Lumen Gentium). Erre a lelkületre vall Takáts Sándor tudósítása: ,,A nagybányai sz. János egyházat szerette volna Károlyi segítségével eredeti rendeltetésének visszaadni. E templom egyik részébôl ugyanis tanácsházat, a másikból pedig tömlöcöt csináltak. S Didák atya sehogy sem tudott kibékülni azzal a gondolattal, hogy Isten házában rablókat és zsiványokat tartsanak. Buzdította is Károlyit és Koháryt e visszás állapot megváltoztatására, de istenes szándéka egyelôre még ezek támogatása mellett sem valósulhatott meg. 1730-ban az országbíró Rimaszombatban szerzetesrendet akarván letelepíteni, többektôl tanácsot kért, miként lehetne ezt sikerrel végrehajtani. Didák atya azonnal kész tervvel állt elô s Károlyit is megkérte, ajánlaná Rimaszombatba az ô szerzetüket; 'mi sem akarunk -- úgymond -- henyélôk lenni az Isten szôlôiben'. Még nem is tudta, minô eredménye lesz Károlyi közbelépésének, már is a gyöngyösi templom és iskola építésére fordítja minden figyelmét.'' (i. m. 262.) A ,,gyöngyösi templom és iskola'' története külön tanulmányt érdemelne, amely e jelen pillanatban nem célunk. Azonban maga Takáts hozza fel igazolásául: az általa felhasznált adatok túlnyomó része Károlyi Klára, Barkóczy Krisztina, Koháry Judit grófnôk, Károlyi Sándor és Kelemen Didák leveleibôl származik. Nos, napjaink jeles erdélyi ferences történésze, P. Dr. Benedek Simon Fidél e sorok írása közben érkezett (1974. szept. 5-i) lapja szintén feljogosít Takáts teljes hitelű elfogadására: ,,Takáts adatai és idézetei egy szálig felhasználandók. Oly tettek és nyilatkozatok vannak benne, melyek elevenen mutatják be P. Didák atyát és az esedékes (így) avatási perben döntô bizonyítékok.'' Talán nem lesz túlzott szerénytelenség, ha a következô részt is hozzáírom; az öröm és jókívánság az ügynek szól: ,,Örvendek eddigi munkája termékének. Továbbra is áldás és köszöntés. Érje meg annak gyümölcsét is!'' Közös kegyelem lenne és közös boldogság. Röpköd a gondolatunk a múltból a jelenbe, s ebbôl a jövôbe... Ha a múltba visszaszáll, Assisi Szent Ferenc minorita rendjének Kelemen Didák korabeli fôelöljárói közül ezúttal a Szeráfi Atya 83. utódjánál állapodik meg. -- Az észak-olaszországi (bergamói) Conti Vincét az 1731. május 12-én Rómában tartott nagygyűlésen választották meg egyhangúlag. Elôzôleg több helyen teológiai tanárként működött, amely után milánói generális kommisszárius, majd ugyanott provinciális miniszter lett. Általános (egyetemes) rendfônökségének szokásos hat esztendejét XII. Kelemen pápa 1736- ban személyes elhatározással (motu proprio) további hat évre meghosszabbította, azonban ô könnyhullatások között kérte a felmentést alóla. Rendfônöksége valóban véget ért 1738. november 21-én. Isten Szolgája Kelemen Didák miskolci apostolkodásának idejét jelenti Conti Vince generalátusa (1731-1738). Didák atya Mária-teológiája a nyírbátori Pietŕ-oltárnál Kelemen Didák lelkiségének egyik alapvonása, miként fentebb megjegyeztük, az istentisztelet, a liturgia helyének magasztossá tétele. Az erkölcsi erények közül a ,,jámborság'' e téren is példaadón megnyilvánult benne, mert mély istenhitét a szentek tiszteletén keresztül vallotta és gyarapította mindazokban, akik Isten házát, a templomot látogatták. A vallásos nevelés, a hitoktatás, a nyilvános igehirdetés mellett a hívek buzdítására, épülésére emeltette a templomi oltárokat, díszítette képekkel és szobrokkal, hogy puszta szemléletük a magasba ragadja ôket és lelkesítse a szentek követésére. Isten Szolgájának tisztelete a Fájdalmas Szűzanya iránt a nyírbátori templom déli mellékoltárában nyer hathatós kifejezést. Az ô lelkébôl fakadt az oltár művészi terve, és amikor 1731 júliusában felállították a kész oltárt, feltehetô, hogy átment Miskolcról Nyírbátorba a hívek és építôk közös nagy ünnepére. {kép} Nyírbátor: a Kelemen Didák lelkiségétôl ihletett egyházművész remeke: a Pietŕ-oltár (részlet). A hajó és szentély déli sarkán levô ,,Pietŕ''-oltár fôalakja a Fájdalmas Anya, ölében Krisztus holttestével. Két oldalról Sz. István vértanú és Sz. István király szobra látható; a második szinten Páduai Sz. Antal képe Sz. Imre és Sz. László kisebb méretű szobrai kíséretében; fent a minorita ferencrend címere. Az oromcsúcson Sz. József finom kis szobra áll. A Pietŕ-oltár egész magassága 8 m, szélessége 3,10 m; az elsô emeleti szobrok 1,50 m magasak, a második emeletiek 1,15 méteresek, míg a csúcson levô magassága 1,07 m. Az alánti kis latin szöveg a nyírbátori konvent Inventáriumának 415. lapjáról származik (Nyíregyháza, Áll. lt.): ,,1749.-es bejegyzés: 'Quarta Ara stat e regione prioris ad Latus Templi meridionale erecta in Honorem B.V. Mariae Dolorosae impensis Spectabilis Domini Stephani Senioris Jósa de Németh Szôgyén. In huius medio visitur Statua Dolorosissimae B. Matris Christum Dominum a Cruce depositum Sinu complectentis. A latere habet Statuas S. Stephani Protomartyris, et S. Stephani Regis Hungariae. Item Sanctorum Ladislaj, et Emerici. Item in vertice S. Casimiri Confessoris, praeterea habet quatuor Statuas Angelorum. Neque haec est adhuc inaurata. 1751-es bejegyzés: 'Inaurata est Sumptibus Haeredum D.ni Stephani Jósa. Anno 1751'.'' A tárgyhoz tartozó jegyzet ugyancsak a Művészettörténeti Értesítô 1960. évi 3. számából van, Baranyai Béláné idézett tanulmánya részeként: ,,A Fájdalmas Szűz kultusza, a késô kôzépkori hitélet egyik fô témája, megújul a barokkal. 1690 k. Kollonits a bécsújhelyi Szt. Lipót- templomban a Fájdalmas Anyának oltárt emel. 1725-ben XIII. Benedek pápa a Festivitas Septem Dolorum B.V.M. ünneplését az egyházi állam, majd két évvel késôbb az egész világ számára elrendeli. A Pietŕ-csoport legkorábbi, XIV. századi típusainál az ülô Mária ölében tartja Krisztus éles szögben megtört holttestét, amely, Mária kezeitôl támasztva, élettelenül, szögletesen lecsüngô fejjel, ernyedt karokkal, lábszárakkal jelenik meg. A XV. század elejérôl való típusnál Krisztus felsôteste Mária ölében vízszintesen nyugszik. Mária jobb keze a fejét támasztja. Mindkét típus, különösen az utóbbi, statikájára nézve kielégítô. A harmadik típusnál háromszögű csoport alakul: a halott Krisztus teste fekszik a földön, fejét, vállait térdével támasztja Mária, aki egyenes testtartással a csoport statikus központja. Mindegyik középkori típus kizárólag áhítatos szemlélete egy magábazárt, bensôséges jelenetnek. A reneszánsz felfogást a Dürer-Goltzius-féle metszetbôl keletkezô típus tükrözi vissza: a középkori második típusból indul ki, ennek merevségét, egyben szigorú frontalitását oldja fel; Mária ferde irányban ül, a holttest átlós vonalban az ölében; lábai, jobb karja lazán hajlik le. Ebbôl a típusból indul a XVII. és XVIII. század számos szoborcsoportja, majd Krisztus rögzített fekvését feladják, helyette átlósan lefelé siklik, Mária csupán Krisztus egyik hónalját támasztja. E fejlôdéssel is jár a test fokozatos elôrefordítása, osztentikus odanyújtása a hívôk felé. -- A Fájdalmas Anya szintén a hívôk felé fordul. A nyírbátori Mária is reánk néz. Jobb térdével alátámasztja halott fia lágyan elôtte elnyúló testét, s tárt karokkal elénk tartja.'' (225. o.) A ferencrend középeurópai tartományának teológiai és rendi magisztere, Isten Szolgája, tudta, átérezte és hirdette, hogy Szűz Mária tisztelete szervesen hozzátartozik a kereszténység lényegéhez, és Mária küldetésének fokozott ismerete elvezet Krisztushoz, egyúttal az Egyházhoz is, mivel Isten bölcsessége úgy akarta, hogy keresztrefeszített Fia mellett ott álljon vele együtt szenvedô Anyja; de ugyanúgy megkívánja azt is, hogy az Egyház egyesülve vele Krisztus szenvedésében, ennek feltámadásában is részesüljön. A keresztény hit központja a Szentháromság. Az Atyaisten Leánya, és vele együtt minden szent, Krisztussal szenvedett és dicsôült meg. A Szentlélek üdvtörténeti műve Máriának szeplôtelen fogantatása, szűzi szülése, hite, reménye, szeretete, állhatatossága a szenvedésben. A Szentháromság, Szűz Mária és az Egyház kapcsolatának felismerése, e hittitkokon való figyelmes elmélkedés a keresztény lelkiség megújulásához vezet, az életerôsebb vallásossághoz. Ennek oka egyrészt a Boldogságos Szűz életszentségének felülmúlhatatlan példája, másrészt anyai könyörgése és közbenjárása Istennél. A Pietŕ-oltár, tanításával és művészi szépségével századok óta értékes támasza a keresztény hitéletnek. Az 1131. év másik kimagasló eseménye: a szilágysomlyói minorita letelepedés ,,Nagy teljesítményeket vitt véghez a térítés terén Szabolcs és Bihar megyékben s megalapította még a besztercei háznak helyrehozatala idejében a szilágysomlyói rendházat is, amelyhez Andrássy Ferenc bárótól kapták a minoriták a telket. Kelemen Didák atya tényleg nem ismerte a pihenést mindaddig, míg azt a szent célt, melyet maga elé tűzött, el nem érte; nem is akarta azt megismerni, mert azt tartotta, hogy csak a végzett munka után édes a nyugalom, reá pedig nagyon sok kötelesség elvégzése vár. Hogyne várt volna, mikor folyton újabb és újabb terek nyíltak elôtte a hit és emberszeretet útjain s folyton újabb és újabb munka és teher zúdult a vállaira! Az ô törhetetlen buzgalmát minden kivívott siker új küzdelmekre sarkallta, mert nem emberi mértékkel méri a munkát s a fáradságot az, akit Isten különös kegyelme küld a munkára.'' (Csák i. m. 37.) Csák e rövidke bevezetése után P. Kôhalmi Mihály Szevér, minorita gimnáziumi igazgató Szilágysomlyón, az 1940-es évek elején írt: Kelemen Didák és Károlyi Klára c. tanulmányával (Kelemen Atya Közlönye, 43 o.) járul a szilágysomlyói templom és rendház történetéhez. Személyét bemutatja P. Dr. Monay Ferenc, Adatok című munkájában (61. o.). Kôhalmi Mihály Szevér Faészen született, Veszprém vármegyében, 1877. október 19-én. Középiskoláit Veszprémben végezte; a theologiát Budapesten a piaristáknál hallgatta, ahol egyben az egyetem bölcsészeti karán a német és latin nyelvbôl tanári vizsgára is készült. 1902-ben felvétette magát Rendünkbe, és szeptember 4-én Marosvásárhelyütt beöltözött. A próbaév letelte után, mint egyszerű fogadalmas rendtag Szilágysomlyóra ment tanárnak, ahol 1905. április 9-én letette az ünnepélyes fogadalmakat s még azon év július 3-án Budapesten, Kohl Medárd segédpüspök kezeibôl felvette a papirendet. Mint a szilágysomlyói gimn. tanára, tagja volt a Kath. Középiskolai tanáregyesületnek, a Magyar Nyelvtudományi társaságnak, választmányi tagja a Szilágysomlyói Polgári olvasókörnek. 1919-ben elöljárói innen Aradra vitték házfônöknek, ahonnan csakhamar visszatért Szilágysomlyóra, mint egyetlen tagja az elnéptelenedett rendháznak. Az 1940-iki visszacsatolás után a gimnázium a magyar állam kezébe ment át. Kôhalmi azonban ottmaradt tanárnak és a létesített fiúnevelôi intézet igazgatójának. Érdemei elismeréséül igazgatói címet kapott. Munkái: Tanítsuk, vagy ne tanítsuk a latin nyelvet. Külön lenyomat a Gyakorlati Paedagogiá-ból. Budapest, 1907, 8-r, 47 old. -- Gyakorlati latin tanítás. Szilágysomlyói gimn. Értesítô, 1907. -- Latin beszédgyakorlatok, u. ott. 1910. -- Adatok a szilágysomlyói fôgimm. újabbkori történetéhez. U. ott. 1915. -- A szilágysomlyói m. kir. áll. gimn. múltja, u. ott. 1940. -- A minoriták élete Szent Péteren, Kolozsvár külvárosában. Kézirat az aradi irattárban. -- A minoriták Kolozsvárott. U. ott. ,,Szilágysomlyó valamikor a Báthori családot tudta fôbirtokosának. Házasság révén a Bánffyak jutottak ugyanabba a helyzetbe, hogy Somlyót a magukénak tarthatták. De mellettük nagyon sok régi most élô, vagy már kipusztult család volt itt birtokos... Az Andrássy-féle házak eredetét mindig meg tudtam magyarázni magamnak. Andrássy Ferenc Csíkszentkirály, Krasznahorka és Görcsön örökös várura adta a minoritáknak, hogy itteni letelepedésükkel, mint központból bekalandozhassák az akkori Kraszna, Középszolnok, Bihar stb. megyéket: missziót végezve, hogy visszaszerezzék az Isten egyházába az eltévedt lelkeket. Sok volt a tennivaló, de kevés volt a munkás! Munkásokat telepített a szent célra. Sok vagyont adott nekik. Az egyik telket ellenben a Károlyi család adta. De miféle összeköttetés révén? Nem tudtam erre feleletet kapni. Sôt ezer forintos alapítvánnyal is szerepel a család a somlyói rendház történetében! Ki tette a családot a rendház jótevôjévé? Sohse tudtam volna a talányt megfejteni, ha 1927 végén nem kerülök Aradra. 1928-ban rendfônökünk megbízott a kolozsvári minorita rendház történetének a megírásával; hogy ennek eleget lehessen tenni, szert kellett tenni megfelelô irat- és levéltári adatokra. El is hozatta Marosvásárhelyrôl, hová az irattár a kolozsvári rendházunknak a gör. katolikus románság részére való átengedésével jutott. Van ott több ezernél csak levéltári adat és 52 írott könyv, köztük 1000-2000 oldalas nagy folió alakban. Megszámoztam mindent, hogy hivatkozni lehessen rá. Ezek között az adatok között akadtam rá Kelemen Didák minorita rendfônök nevére a somlyói rendházzal kapcsolatosan és Károlyi Klára nevére is.'' Miután a Károlyi család és P. Kelemen Didák lelki kapcsolatairól hű képet ad, Kôhalmi atya ezt írja szó szerint: ,,Ennek az összeköttetésnek volt az eredménye a minoriták Kolozsvárt és környékén (Györgyfalva, Szamosfalva) való szerepe; innen eredt ugyanezen rendházból kiinduló misszió, ugyanezen áldásos összeműködésnek volt köszönhetô a Károlyi család részérôl való adomány a szilágysomlyói rendház részére is.'' (i. m. 45.) A rendtartomány felülmúlhatatlan krónikása, Knáisz Mihály, sok tekintetben kiegészíti tudásunkat a szilágysomlyói minorita alapítás felôl. (i. m. 381-382.) ,,Residentia Somlyoviensís ad Sanctum Franciscum Seraphicum'' ,,Anno 1731. die 16. Mensis Decembris ex zelosa cooperatione Illustrissimi Domini L. B. Francisci Andrásy de Csík Szent Király introducta est sacra Religio Minorum S. Francisci Conventualium ad Oppidum Somlyó Dioecesis Varadinensis. I. Comitatui Krasznensi ingremiatum, qui Illustrissimus Baro obtulit pro exstruenda ibidem Residentia duas Sessiones Colonicales in fine superiori dicti Oppidi Somlyó ad orientem. Consensum vero suum Episcopalem praebuit Illustrissimus, ac Reverendissimus Dominus Joannes Okolicsányi Episcopus Dioecesanus Varadinensis per suum Vicarium Generaem Reverendissimum Dominum Jacobum Fabri anno 1735. die 1. Mensis Septembris in simplici papyro, et stylo communi expeditum, ac sigillo usuali roboratum. Accessit postea etiam indultum Illustrissimi, ac Reverendissimi Domini Comitis Pauli Stephani Forgách primum qua Sede vacante Vicarii Generalis Capitularis, ac tandem anno 1750. die 10. Mensis Maii etiam ut Episcopi actualis Dioecesani aeque in simplici papyro, stylo communi, et sigillo usuali extradato, sicque ibidem Residentia est erecta. Pro cujus incremento idem suprafatus Illustrissimus L. B. Franciscus Andrásy anno 1738. die 24. Junii adjunxit in Possessione sua Perecsen aliquos fundos cum suis appertinentiis, et utilitatibus universis, et annuale Deputatum ex suis Bonis Görcsenensibus. Caeterum vero subsistunt ibidem Patres Minoritae ex mendicatione, et beneficentia Patronorum; erudiuntque Catholicam Juventutem in Pietate, et Litteris usque ad Principia inclusive, et honestam Residentiam ad unam contignationem aedificarunt.'' Megadja a szerzetes ház elöljáróinak egész névsorát is 1734-tôl 1800- ig: ,,Szilágy-Somlyó. Superiores hujus Residentiae: 1734. P. B. Dionysius Kováts Praesidens. 1738. P. B. Aegidius Ádám. 1742. P. B. Athanasius Fejér. 1743. P. B. Dionysius Kováts. 1747. P. B. Conradus Finna. 1748. P. B. Gerardus Piros. 1750. P. M. Samuel Felszegi. 1751. P. M. Sebastianus Hartaj. 1753. P. B. Conradus Finna. 1758. P. M. Adalbertus Tajti. 1759. P. B. Conradus Finna. 1760. P. B. Ludovicus Csaszlóczi. 1763. P. M. Juvenalis Tóth. 1766. P. B. Lucas Abos. 1768. P. M. Bernardus Braun. 1772. P. M. Benedictus Szelei. 1774. P. B. Abrahamus Páll. 1776. P. B. Philippus Berczik. 1777. P. M. Sebastianus Takáts. 1778. P. M. Callistus Paulovszki. 1779. P. B. Emericus Kiss. 1784. P. B. Ladislaus Bende. 1791. P. M. Sigismundus Miksy. 1794. P. B. Emericus Kiss. 1800. P. B. Thaddaeus Boross.'' A Magyarországi Szent Erzsébet Tartomány 1942. évi Schematismusából e rövid latin idézet rávilágít a szilágysomlyói minoriták lelkipásztori szerepére: ,,Patres nostri ex hoc Conventu partes illas, incipiendo a montibus Transylvaniae usque ad planitiem fluvii Tibisci, per famem, pestem et bella devastatas, vel a Calvinistis et schismaticis occupatas, ritu catholico administrabant, munus apostolicum revera praestiterunt, iterum pro iuventute aeducanda scholam quoque a. 1744. aperientes. Numero parochiarum illis in regionibus crescente, Patres in scholis solummodo adlaborabant et ab 1895. in gymnasio quoque iuvenes erudiebant. Agente Ministro Provinciali P. M. Othone dr. Lakatos, classes quoque lyceales apertae sunt, et novum aedificium commodum, aptum pro scholis talibus, a fundamentis erectum est.'' (33.o.) -- Csáky Miklós hercegprímás életét leírva, Dr. Meszlényi Antal felhozza azt is, hogy Csáky még mint váradi püspök végigjárva Szilágyságot, tizenegy plébániát látogatott meg, kiosztva a bérmálás szentségét. ,,Útjában három olyán plebániával, név szerint: Kárásztelekkel, Bélfényével és Szôllôssel találkozott, ahol mindent rendben talált. A lakók túlnyomóan katolikusokból álltak és elvétve akadtak másvallásúak. Már a többi nyolc plebánián súlyos hibákat fedezett fel, még Szilágysomlyón is, ahol pedig minorita kolostor létezett.'' (i. m. 82.) A szembeállítás nyilvánvalóan kiemeli a minorita szerzetesek áldásos működését Szilágysomlyón, ami azonban nem mindig volt képes megakadályozni a hibákat. Szilágysomlyó apránként szellemi fellegvára lett a magyar minorita rendtartomány tudósainak és íróinak; bô anyagot adna egy fejezethez, akárcsak rövid ismertetésük is P. Dr. Monay Ferenc nyomán, aki Adatok a magyarországi és erdélyi minoriták irodalmi munkásságáról címen nélkülözhetetlen munkát állított össze e tekintetben. ,,... Földre borulva mond hálát Istenének...'' ,,Így emelkedtek lassan-lassan a katholikus templomok és iskolák a Kelemen Didák bejárta földeken, hol egy-két évtized elôtt még híre sem volt a katholikusoknak. Évtizedek óta romban heverô templomok épültek fel újból, rég elfoglalt egyházak kerültek vissza a protestánsok kezérôl s újra hangzott bennök a katholikusok hálaadó éneke. Mily édes öröm, mily kimondhatatlan lelki gyönyör lehetett ez azokra nézve, kik költséget s munkát nem kímélve, fáradoztak Isten dicsôségének elômozdításán! A jó Didák atya tolla nem képes leírni lelke örömét, 'könnyektôl ázott orcával, földre borulva mond hálát Istenének, érdeme felett való nagy jó kegyelméért!' Az ég áldását könyörgi a Károlyi-családra hogy 'szegény romlott hazánk javára, nemzetünk örömére' minél tovább tartsa Isten életben. Ugyanezt teszi a Károlyi-család Kelemen Didákkal; elhalmozzák ôt szeretetükkel, ellátják mindennel; teljesítik minden kivánságát. Ünnep van a Károlyiak várában, ha Didák atya megjelen. A generális még Pozsonyba is elviszi ôt: büszkén mutogatja a szentnek hírében álló férfiút a rendeknek, s öröme határtalan, midôn Didák atya a ferencrendieknél tartott beszédével az összegyűlt rendeket elragadja. A katholikus vallás gyors felvirágzását is neki, egyedül neki tulajdonítják. 'Az mint is mostan tanáltatik -- írja Klára grófnô -- mondhatom Isten kegyelmébôl egyedül ôkegyelme istenes buzgóságának tulajdoníthatni!' Korholást vagy magasztalást érdemelnek-e a múlt század kiváló alakjai vallásos buzgóságukért, s tüneményszerű, erényes életükért, kiki megítélheti. Rég elporladtak már mindannyian, az utókor keveset tud életükrôl, keveset érdeklôdik életcéljuk iránt. Más nézetek, más erkölcsök uralkodnak ma; az embereket nem lelkesítik már azok az eszmék, melyekért hôseink annyit áldoztak. De éppen ezért méltán elvárhatnók a jelen kor íróitól, hogy tárgyilagosan szóljanak a múlt század kiváló alakjairól s működésükrôl. De nem teszik. Igaztalan vádakkal illetik ôket, s érdemeikrôl mit sem akarnak tudni. Kapzsi embernek mondják azt a Károlyi Sándort, ki egymaga többet áldozott templomok és iskolák javára, mint az ország akkori püspökei együttvéve; kit a megyék 'édes jó gondviselô attyuknak' mondanak, ki csűreit nyitá fel a szegényeknek, ki majd minden évben ilyeneket ír fiának: 'minthogy a körül levô szegénység az portionale quantumért szorosan exequáltatik, körülöttem levô pénzemet mind kiosztottam!' Valóban jól jellemezte Károlyi az embereket, midôn fiának azt írja, hogy az emberek hálájára ne számítson sohasem. 'Isten kegyelmébôl -- úgymond -- mennyivel töttem én jót, mennyit töttem emberré -- s mégis mily háládatlanok!' Vannak írók, kik templomfoglalással vádolják ôt, s egy hanggal sem említik, hogy a kölcsönös megegyezéssel elfoglalt templomok helyett újakat épített a protestánsoknak. Jobbágyok elűzésével vádolják azt, ki keresve keresi elcsábított embereit. Gúnnyal emlegetik buzgóságát és erényeit, s mit sem akarnak tudni arról, hogy nem volt a XVIII. században Magyarországban hely, hol kálvinista, lutheránus, görög és zsidó oly háborítlanul élhetett volna, mint a Károlyi grófok birtokain! De hagyjuk ezeket. Bármit írjanak rólok, bármivel vádolják ôket, az az egy dolog bizonyos, hogy a Károlyi-nemzetség büszkén emlegetheti Károlyi Sándornak, Barkóczy Krisztinának és Károlyi Klárának páratlan vallásos buzgóságát és ritka hazafias erényeit.'' (Takáts, 273-276.) P. M. Ganganelli Lôrinc konventuális minorita -- XIV. Kelemen pápa -- pályafutása A XVIII. század harmincas éveinek elején esedékes a megemlékezés Ganganelli Lôrinc olasz konventuális minoritáról, akinek pályája P. Kelemen Didák életében ível felfelé, legmagasabb de leggondterheltebb pontját is a pápaságban érve el. Noha személyesen nem járt Magyarországon, a magyar minorita rendtartománnyal mégis kapcsolatba került, mint alább látjuk majd. Ganganelli Lôrinc századának annyira kimagasló vezéregyénisége, hogy bele kell szônünk alakját ez életrajzba. Ganganelli János Riminiben (Itália) született 1705-ben. -- Urbinóban, ahol unokabátyja a minorita konvent tagja volt és ahol ô maga a piaristáknál tanulmányait végezte, 1723-ban, Lôrinc névvel, a minorita ferencrendben szerzetesi életet kezdett. A teológia (Pčsaro, Recanáti, Fano) elvégzése után elöljárói Rómába rendelték, ahol a rendi Szent Bonaventúra fôiskolán 1731-ben doktorrá avatták. A nagytehetségű fiatal pap évek során milánói, bolognai tanár lett, míg Lambertini bíboros (1740-tôl XIV. Benedek néven pápa) Rómában meg nem tette az említett rendi fôiskola kormányzójának. Négy év múltán a Szent Officium tanácsosa lett. Az 1747. évi római minorita nagygyűlésen, amelyet Lambertini XIV. Benedek vezetett, a magyar tartományt -- P. Ferenczy Tóbiás megbízásából -- Ganganelli Lôrinc képviselte. Maga Ganganelli két ízben is kitért (1753-ban és 1759-ben) a generálissá választás elôl, nagyértékű munkásságát azonban XII. Kelemen pápa bíborosi kinevezéssel jutalmazta 1759-ben. Ganganellit, noha bíboros korában is visszavonult életet folytatott a Szentszék melletti szolgálatában, XIII. Kelemen halála után, nehéz egyházpolitikai helyzet kellôs közepén, 1769. V. 19-én választották meg pápának. A XIV. Kelemen nevet vette fel. Személyesen elnökölt az 1771-i generálisválasztó nagygyűlésen. ,,Miserator Dominus'' kezdetű bullájával 1773-ban saját rendi testvéreire, a minoritákra bízta a vatikáni Szent Péter bazilika rendes gyóntatóinak tisztségét. -- Nehéz örökségül az ô pápaságára maradt az érdemekben gazdag de sok oldalról támadt jezsuita rend működésének korlátozása. Nyomtatott szakmunkái közül, íme, néhány: ,,Concertatio Theologica'', Miláno, 1739; ,,Diatriba Theologica S. Ignatio Lojolae... dicata'', Róma, 1743; ,,Acta Postulationis pro causa beatificationis Oderici de Pordenone Ord. Min.'', Róma, 1754; ,,Prosa... sull'Immacolata Concezione di Maria Santissima''. -- Leveleit négy kötetben elsô életrajzírója, Caraccioli adta ki Párizsban kevéssel a pápa halála után. -- A Szent Bonaventúra Kollégiumban tartott hittani elôadásai valamint külön kötetben kiadott beszédei nagybecsű szellemi hagyatékot jelentenek. Ganganelli Lôrinc XIV. Kelemen pápa 1774. szeptember 22-én halt meg. Isten Szolgája P. Kelemen Didák boldoggáavatási pere ugyancsak abban az évben indult meg az egri szentszéknél. A nyírbátori Szent Anna-oltár A lehetôségekhez képest idôrendben haladva, 1932 szeptemberénél illik Kelemen Didák szellemi alkotásai közül a nyírbátori Szent Anna-oltárról megemlékezni. ,,Az evangéliumi oldalon levô Szt. Anna-oltár a vele szemben állóval együtt a fôoltár szerkezeti és díszítô elemeit szerényebb formában ismétli meg. Két emeletét hasonló párkány választja el. Az elsô emeleten oltárkép helyett szoborcsoport helyezkedik el: ülô Szt. Anna jóval kisebb méretű álló kis Szűz Máriával, kétoldalt csavart oszlopok között Szt. András és Szt. Sebestyén alakjai, középen családi címer. Az emeleten Szt. Klára képét Szt. Krisztina és cortonai Szt. Margit kisebb méretű szobrai kísérik. Felette címerpajzs, két oldalt egy-egy puttó. Az oromzaton Szt. Imre herceg alakja.'' (Baranyai B.-né, i. m.) ,,Tertia Ara. Sita est ad Latus Templi Septemtrionale intra Navim et Sanctuarium. Hanc in Honorem Sanctae Annae erexit Suis Sumptibus Spectabilis D.nus Emericus Pexa Confrater, et Conjux ejus D. Susanna Ördögh. In medio hujus cernitur statua S. Annae B. V. Mariam instruentis, a latere hinc inde sunt Statuae S. Andreae Apostoli, et S. Sebastiani M.; item S. Christinae V. et Margaritae de Cortona. In pinnaculo autem est Statua S. Emerici, demum Statuae Angelorum quatuor, haec nondum est inaurata. 1751-es máskezű bejegyzés: Inaurata est Sumptibus Ill.mae D.nae Comitissae Rosaliae Petthô. Anno 1751.'' ,,Szt. Anna kultusza keleten már korán általánossá vált, ugyanakkor Rómában csak egyes nyomai lelhetôk fel (Sta Maria antiqua) a görög eredetű pápák alatt. Csupán a keresztes hadjáratok folytán szivárog be, elôször Angliába, majd Sziléziába és Csehországba. Szélesebb elterjedése kezdôdik az Immaculata tanával, így elejétôl kezdve a ferences renddel függ össze; 1481-ben ünnepét a római naptárba felveszik. Ugyanakkor Celtis, Erasmus iratai, ezenkívül Annaberg bányaváros híre messzire terjeszti tiszteletét. Nálunk is virágzik már a XV. században, sok magyar zarándok fordul meg az aacheni székesegyház Szt. Anna kápolnájában; idehaza Temesváry Pelbárt dicsôíti Szt. Annát. Elterjedt kultuszát a Felvidék műemléki is bizonyítják. A XVII. században újból megélénkül az Anna-kultusz, különösen Bretagne-ban, Spanyolországban; az innen induló trinitárius-rend, a magyar pálosokkal, karmelitákkal, majd a jezsuitákkal együtt nálunk is fellendíti. Bécsben Szt. Annáról nevezett egykori klarissza -- 1570 után már jezsuita -- templomnál 1694-ben -- Hevenessy Gábor alatt -- Szt. Anna kongregáció alakul (József trónörökös Anna napján történt születése emlékére). Akkor a monarchia legkülönbözôbb részein épülnek Anna-templomok, így a felsô-sziléziai Chelmberen, majd -- Santini műve -- Brezany Panenokén, Hradistén, végül Nikolsburgban. Nálunk a húszas években a debreceni és a veszprémi piarista Szt. Anna-templom épült fel.'' (B. B.-né, i. m.) Az oltár Szent Anna szobra 1,45 m; a gyermek Máriáé 0,87 m; Szent Sebestyéné 1,59 m; a 2. emeleti szobrok magassága 1,28 m, 1,31 m; az angyaloké 1,00 m, 1,03 m; Szent Imréé 1,11 m. {kép} Nyírbátor: a minorita templom Szent Anna oltára. A Kelemen Didák ihlette oltárok egyházművészeti méltatása; szerepük a hívek vallásos életében A képzôművészet hivatása, hogy mondanivalója legyen, és avval gazdagítsa, nemesítse az emberi lelket; ha magának való, öncélú, zárt rejtély, nem felel meg céljának, legfeljebb egyéni tanulmánynak jó... Erre gondolunk, amikor az egyházművészet XVIII. századi alkotásait tárgyaljuk a nyírbátori minorita templom berendezésénél; azoknak idôálló sikerét, ami egyúttal a szellemi gazdagodás örök forrását is jelenti. A figyelmes szemlélô elôször megcsodálja a szobrok, képek, díszítések szépségét, azután átéli az ábrázolt eseményeket. Ez már több mint puszta művészi élmény; ez kapcsolat a transcendentális világgal. Ismét a szaktudóst illeti a szó, hogy értékelni legyünk képesek a nyírbátori ikonográfiát; e tárgypont végéig tehát mindenütt nagyrabecsült szerzônk szövegét követjük. (i. m. 204. o.-tól) ,,A mesterkérdéshez. Aki eddig a tárggyal foglalkozott, inkább helyi szobrászmesterre gondolt, fôként azért, mert a két szobrász stílusát közismert más művekhez nem tudta kapcsolni; le is becsülték a nyírbátori szobrászok tehetségét, azért -- így érveltek -- nem is lehettek ôk külföldiek, csak 'vidékiek', mert a bevándorolt külföldieket mind nagy kvalitású mestereknek képzelték. Ez azonban adatanyaggal nem támogatott, elméleti elképzelésnek bizonyult. A XVII. század második felében világi mestertôl vezetett nagyobbméretű szobrászműhely létezését Szabolcs és Szatmár vármegye akkori viszonyai mellett alig lehet feltételezni. Mindenféle katonaság átvonulása napirenden volt. A hadisarcok, súlyos adóztatások, a 150 év óta fennálló bizonytalanság a vármegyéket, városokat, községeket, egyházi gyülekezeteket koldussá tette. Hol lett volna mecénás? De mire is kellett volna? Ahol egyáltalán nyugodtabb viszonyokról és így folyamatos vallásgyakorlatról lehetett szó, ott fafaragókra, képfaragókra már régóta nem volt szükség. Hiszen ez a terület majdnem egészében színreformátus lett; a református templom -- többnyire a község régi, középkori temploma -- berendezését: beépített fakarzatot, szószéket, úrasztalt, papiszéket, padokat, ezt mind helybeli ácsmester készítette: a szószék gyönyörűen díszített koronáit, a papiszék felsô ékesítését szintén ô faragta. Alakos fa-szobrokat azonban itt nem rendelt senki -- mibôl élhetett volna ez a feltételezett 'helyi' műhely? Hol is tanult volna? Ezért az erre a vidékre letelepülô szerzetesrendek szobor- és kép- megrendelésnél felvidéki vagy külföldi művészekre voltak utalva, míg az arcularius munkát rendszerint saját műhelyükben végezték. Különösen a felvidéken, mint faanyagban bôvelkedô vidéken, a XVII. század folyamán még léteztek nagyobb szobrászműhelyek, így Kassán, Eperjesen s fôként Lôcsén. Nemcsak Szepes és Sáros megyében, hanem Gömör, Torna, Borsod, Zemplén, Hont és Nógrád megye területérôl több és több megrendelést kaptak a felvidéki mesterek. Egyrészt sok evangélikus templom nyert új berendezést, másrészt a rekatolizálás menetében a reformátusoktól visszavett üres templomok részére számos új oltár készült. Más esetben a kisméretű régi katolikus templom nagyobbításával vagy teljesen új templom felépítésével több oltár, nagyobb orgona stb. felállítása is szükségessé vált. Végül megfelelô mecénás esetében -- helyenként már csupán az új ízlés kedvéért is -- történtek megrendelések. A nyírbátori berendezés mellett fennmaradt írott forrásokból tudjuk, hogy készítôje egy eperjesi és lôcsei szobrász; ez utóbbi segédjét és asztalosát is magával hozta, tehát nagyobb műhellyel rendelkezett. Nevüket, mivel a számadási könyv nem nevezi meg, másutt kellett keresnem. A lôcsei városi levéltár (Levoce Okresný archiv) anyagáról már a Hajnóczytól készített rendkívül gondos katalógus regeszta-szerű leírásával szerencsés áttekintést nyújtott. 1695 és 1700 között az ottani jezsuita (régi minorita) templom teljes berendezését helyi mester készítette. A szobrász szintén városi, lôcsei mester volt. 1700 körül Strasser Lénhárt lôcsei műasztalos Grosz János ottani szobrásszal együtt a tokaji plébániatemplom számára egy fôoltárt készített, amely azonban nem került oda, hanem, nyilván a szobrász idôközben bekövetkezett halála miatt, 1731-ben még befejezetlen állapotban a lôcsei műhelyben állt. 1702-bôl már két újonnan bevándorolt szobrászmesterrôl maradt adat; egyikük már polgárjogot is nyert, neve: Strecius János. Rokona, nyilván fia, Strecius János György vezette tovább a műhelyt, amely alatta számos megrendelést nyert. A mester életérôl sok adat maradt fenn. Mivel bevándorolt, neo-civis, labanc magatartása nem lep meg bennünket.'' Hogy Isten Szolgája P. Kelemen Didák a hitélet több mint járulékának, természetfeletti alkotórészének, a liturgikus berendezésnek mekkora fontosságot tulajdonított, bizonyítsa napjaink imént idézett műtörténésze: ,,Mindezek után feltételezem, hogy Strecius János György a nyírbátori három nagy oltár és a szószék szobrásza. Ezt még ma nem tudom bebizonyítani. Annyi azonban biztos, hogy Kelemen Didák csak neves, ismert mesterre bízhatta azt a nagy és költséges munkát, mely annyira szívügye volt. Ô maga sokat megfordult Lôcsén és Eperjesen, az ottani helyzetet jól ismerte. Nagyobb műhelye pedig akkor Lôcsén csak Streciusnak volt. Ehhez jön még egy kis adat: 1731. május folyamán a lôcsei szobrász az oltárokat Nyírbátorba szállította. Útját -- a nyírbátori számadáskönyv szerint -- Tokajon keresztül vette. Ugyanakkor, 1731. május 14-én, a tokaji plébános írt Lôcse város tanácsának, hogy Strecius János György szobrászmester átutazóban benézett hozzá (Lôcse, vár. lt.).'' ,,A lôcsei mester stílusa. A lôcsei mester még a késôi barokk szobrászat monumentális, patetikus stílusát képviseli. Súlyos, testes alakjai méltóságteljesek, reprezentatív jellegűek. Felépítésükben nyugodtak, mégis barokk dinamikával, lendülettel telítettek. Gesztusai, mozdulatai tudatosak, kifejezôek. Túlságosan nagyméretű attribútumait kecsesen fogják. Az arctípus alacsony homlokkal, mélyen fekvô szemekkel, a nôknél néha kerekded formában jelentkezik. A kifejezés mindenhol nyugodt és komoly. A mesternek jobban sikerült a jellegzetes idôs férfi és nôi arc, mint az üde, szép fiatal vagy gyermek arc. Alakjainál általános a szimmetrikusan elrendezett, középen elválasztott hajviselet, csupán a különösen nagy gonddal faragott kis Mária szobor mutat korabeli nôi hajviseletet. Az idôs férfialakok fából faragott szakállai nyilván középkori minta után tanult remekművek. Pál apostol hatalmas alakja nagy hatását annak az ellentétnek köszönheti, amely hangsúlyozott nehéz testessége és a redôszegélyek, a felborzolt szakáll élénk mozgása között áll fenn.'' A lôcsei mester stílusáról még ennyit: ,,Szent Péter az ikonográfiától elôírt arcvonásokkal, homlok- és oldalhajfürtökkel, rövid körszakállal jelenik meg. Lendületes testtartásának, redômozgásának megfelelô klasszikus szépségre törô, bensôséges pátosszal átfűtött, lángoló feje. Tágranyílt szeme felfelé tekint. Hasonló fejtípust és kifejezést mutat nem sokkal korábban a görlici gyóntatószéken álló Szt. Péter-szobor, Permoser tanítványának, Rodewitznak a műve. {kép} A nyírbátori minorita templom fôoltárának Szent Péter szobra. Szobrászunk anatómiai képzettsége azonban korához képest nem kielégítô: leggyengébb szobraihoz tartozik Szt. Sebestyén merev, száraz kifejezésű, arányokban is elhibázott alakja. A Pietá-csoport anatómiai és statikai helyzete sem kielégítôbb. Krisztus holttestét nyilván a mester sajátkezűleg mintázta, mint ahogy ezt a test részletes kidolgozása, az arc finomabb, nemesebb vonásai mutatják. Azonban az egész szobor tektonikus felépítése bizonytalan marad, ennek fôoka a Fájdalmas Anya bizonytalan ülése; ugyanilyen a szemközti oltáron Szent Annáé is. Ezzel szemben szilárdabb az álló szobrok kontraposztos felépítése. Néhányan közülük finom lendülettel egymással szemben állnak, mint a két ferences szerzetes a fôoltár második emeletén, a két Szent István, fölöttük Szent László és Szent Imre és velük szemben a két nôi szent. A legfinomabb szobrok egyike Szent József lendületes alakja. A Krúcsay-oltár mesterétôl eltérôen a lôcsei szobrász alakjait -- a szerzetesruháktól eltekintve -- inkább eszményi, aranyszínű ruhákba öltözteti.'' ,,Az eperjesi mester stílusa lényegesen eltér a lôcsei munkatársaiétól. Megnyúlt, karcsú és csontos alakjai markáns, kemény arcúak, szögletes, kifejezô gesztusokkal. Mesterük tanulmányozta ugyan az anatómiát, a kontraposztot, ezt a tudást azonban majdnem teljesen elfeledteti velünk. Nem a barokk kor túlzó drámai pátoszával, szenvedélyes hevével, mozgékony nyugtalanságával, hanem meglepôen bensôséges és rendkívül tartózkodó felfogásban adja a megrázó drámát. A kínszenvedés, a gonoszság, az emberi gyarlóság ábrázolását csak szűk szavakkal, halk, finom hangszerrel fejezi ki. Mély lelki bánatában stációról stációra lépô Krisztusa méltóságteljes, sohasem szánalmas: Pilátusát lelkifurdalás gyötri, a fôpapok, az ostorozók gonoszsága csak konok arcukról olvasható le; Mária és János majdnem teljesen elvontak, megdermedtek mély fájdalmukban. Ezt a stílust még a redôkezelés is hangsúlyozza. Mint ahogy a személyek sem idealizált vagy heroizált típusúak, úgy a ruházat sem a szokásos barokk lendületet mutatja és a redôstílus is feltűnôen tartózkodó. Kétségtelen: mesterünk egész felfogása, stílusa, típusai, faragási módja régiesen hat. Elsô látásra meglepôdik a szemlélô és bizonytalanul kérdezi: vajon valóban barokk alkotás ez, és nem középkori, esetleg késôbb átfaragott mű? A felelet: ha nem is a szokásos formában, de valóban eredeti barokk munka, mely kétségtelenül középkorias szellemben készült. Így az oltáron kétszer is megjelenô ülô Krisztus tartásával, arckifejezésével erôsen emlékeztet a középkori 'Christus im Elend' -- magárahagyott, megkínzott Krisztus-típusára; az Ecce Homo-Krisztus lelki kifejezése pedig a bensôséges bártfai Vir Dolorum újkori követôje. Típusával, felépítésével, modellálásával, szögletes részletformáival, tört körvonalaival közelebb áll hozzá, mint a monumentális, kiegyensúlyozott csíksomlyói Vir Dolorum-hoz.'' (Balogh J., Az erdélyi renaissance) A hit világánál és vezérletével... Szándékunkhoz híven azok szavával ismertetjük Isten Szolgájának életét, akik hosszú elôtanulmányok után, levéltári kutatásaik eredményeként pontosan ismerték a történteket. A következô tizenkét bekezdés Takáts Sándor idézett művébôl lesz. (279-282.) ,,De bár nem akart kiválni a halandók közül, erényei s művei mégis kiemelték ôt a köznapi emberek sorából. Lelke csak az örök világba vágyódott, csak annak örömei után áhítozott, de itt a mulandóban érezte, -- éreznie kellett, hogy a szeretet, a jócselekedet jót kelt az emberek szívében; látnia kellett, hogy a nemes lelkesedés, fáradhatatlan munkásság akaratlanul is a hír szárnyára veszi az ember nevét, s elismerést szerez neki ott is, ahol nem keresi. Az, aki legjobban ismerte Kelemen Didákot s így leginkább méltányolhatta érdemeit, Károlyi Sándor volt. Minél nagyobb eredményeket mutatott fel Didák atya térítôi munkásságában, annál nagyobb volt az elismerés és anyagi támogatás Károlyi Sándor és családja részérôl. Bármi dologban fordult hozzájuk Didák atya, biztos volt elôre, hogy kérését teljesíteni fogják. Ez magyarázza meg azt a temérdek kérô levelet, melyeket a szegényeknek, az egyháznak és szerzetének érdekében írt a Károlyiaknak. Még ruhával is ôk látták el ôt; mert hát -- mint Barkóczy Krisztina grófnô írja -- 'irtóztató boldogtalanság az, mikor testi ruhája nincs az embernek'. Élelmi cikkeket s bort évenkint többször is küldöttek a szűkölködô minorita házaknak. E tekintetben Didák atya egész ôszinteséggel tárta fel baját patrónusa elôtt. Károlyi Sándor sohasem feledkezett meg Didák atyáról a szüret alkalmával; s ha a küldött bor elfogyott vagy 'megveszett', Didák újra írt neki: 'ha Tarczalon ollyas borai találkoznának excellentiádnak, -- úgymond -- kit az lengyelek meg nem vennének, azokból minékünk valamelyecskét deputálni és consolálni méltóztassék'. Mondanunk sem kell, hogy Károlyi a kért bort azonnal küldette. Szokása volt a grófnak, hogy Bécsbôl és Pozsonyból a bôjti napokra 'stockfist, héringet, citromot, gyömbért, malosát, sáfrányt, csigát, mandulát' küldözgetett családjának. Ilyenkor sohasem szokott megfeledkezni Didák atyáról és a minoritákról. Egyszer azonban mégis megtörtént, hogy a szegény barátoknak semmit sem küldött. Két nap múlva már jött leánya levele a panasszal: 'az sóshal küldésében méltóztatott volna Nagyságodnak a szegény páter minoritákrul is megemlékezni; ha Bátorba, Bányára kétfelé nem is, ha csak az bátoriakról is, ha nem alkalmatlankodom róluk való emlékezéssel'. Ugyanígy írt Barkóczy Krisztina is. Az ilyen dolgok manap talán jelentéktelennek tűnnek fel, de abban a nyomorult idôben nem csekélység volt ez. Hisz még Károlyi neje sem késik kimondani, hogy 'elveszünk egészlen, ... közönséges az Isten ostora rajtunk országostul'. Klára grófnô meg keservesen panaszkodik, hogy leányát nem adhatja mások csodájára férjhez, hisz 'se alsó, se felsô fejér ruhája, se sperláttya, se paplanya, se vetkezôje nincsen'. De Didák atyának mégis teljesítették minden kérését, s egész erejükbôl támogatták ôt a templomok építésében. Sôt a szegényeknek is juttattak felesen. 'Az szegénység lamentatióját értvén -- írja Klára grófnô -- buzát felesen osztottak nékiek embereim.' Barkóczy Krisztina meg arról tudósítja ugyanekkor férjét, hogy egész nap a szegények közt pallérkodik és gazdasszonyoskodik, mert hát 'ez a boldogtalan nép rettenetes tudatlan, mihent az ember elfordul, csak Babilon tornya lesz belôle... egyik bolondot a másikkal kell korrigálni'. Ugyanebben az idôben folyamodik Kelemen Didák az egri püspökhöz és a vármegyéhez, hogy adnának egy kis segítséget a szegény árva gyermekekre, kiket már nem bír alamizsnából eltartani e nyomorúságos idôben. Egyiktôl sem kapott semmit. Az egri püspök mindössze annyit válaszolt, hogy 'jól vette, mely szerint azon a földön nemcsak névvel viselik az pápistaságot'. Nem így tett Károlyi, ki a pozsonyi országgyűlésen és a pesti kommissióban oly hévvel védelmezte a minoriták ügyét, hogy nemcsak régi templomaikat tarthatták meg, hanem még újakat is emelhettek. S mivel Didák atya keservesen panaszkodott a megyére, mely megakadályozta ôt a telekszerzésben, telket is adott nekik, s új templomaik számára Páduában képeket festetett. Kelemen Didák még ezzel sem elégedett meg; azt szerette volna, ha a Károlyiak személyesen is megjelennének az érdekelt helyeken s jó példájukkal hatnának a népre, mely úgy a jó erkölcsökbôl, mint a vallásosságból rég kivetkezett. Midôn tehát a fentebb említett közbenjárást és ajándékot megköszönte volna, egyúttal ebbeli kérelmét is elôadta. 'Istenért való kegyes jótéteményit Excellentiádnak -- írja a többi közt -- eô szent Felsége beôségesen megjutalmaztatja; mi is tartozásunk szerint mindennapi méltatlan imádságainkkal és misemondásainkkal meghálálni igyekezünk, el sem mulasztjuk. Azonban édes méltóságos Generális uram, dicsôséges seraphicus Szt. Ferenc atyánk napja is immineál, ha merném praesumálni, azzal is tovább búsítani, alázatosan kérném Excellentiádat, hogy méltóságos úri házával együtt magát megalázni, a meghűlt s ájtatossággal nem sokat gondoló híveknek, leginkább az eretnekségnek példaadásáért, úgy a teljes búcsúk elnyeréséért méltóságos úri kedves jelenlétivel akkori devotiónkat condecorálni, minket érdemetlen káplányit consolálni méltóztassék!' Tudjuk, hogy az ilyen meghívásnak Károlyi mindenkor megörült, s ha csak tehette, el is ment a devotio-ra.'' Nem szakítottuk meg a szöveget sehol; utólag figyelünk föl egy-egy kiemelkedô részére. A történetíró meglátásával, íme, Isten Szolgájának erényei. Lelke csak az örök világba vágyódott; istenszeretete felülmúlt minden földi boldogságot. Jótetteivel ,,jót keltett az emberek szívében'', ami kora zord viszonyai között igazi apostolkodás volt. Bizalmat keltô bizodalmával megnyerte magának (?!) a jómódúakat, és a szegények, az Egyház, szerzete (ilyen sorrendet használ Takáts) érdekében megírja számtalan kérô levelét. Saját nincstelenségében párbeszédet folytatott a szegényekkel. Hogyan is jelenthette volna egyénenkénti inségüket személyes ismeretség, találkozás nélkül... Saját maguknak is kért, ,,a szűkölködô minorita házaknak''; ôszintén feltárta a bajukat, nem hivalkodott a szegénységgel, amiben mindannyian éltek, hanem beismerte a nélkülözhetetlen szükségességét; kérését szívesen is vették, tudva jól, hogy kiváltságos lélekkel, Isten kiválasztottjával dolgoznak együtt. Kelemen Didák nem élt valószerűtlen világban, fellegek között; viselkedésével nem szorult ki az életbôl, amit számára sok küzdelem jellemzett, hanem minden körülményben Isten tanújává vált a kegyelem erejébôl; így nemcsak ô emelkedett fel Istenhez, hanem Isten is elérhetôvé lett az evangéliumi élet mindennapi egyszerűségében. A Károlyi és Barkóczy család sorozatos adakozása Kelemen Didák erényeinek szólt; minthahogyan magas egyházi elismerésnek számított a megállapítás, hogy az ô munkássága területén, szinte országrészén, buzgó, gyakorló katolikusok éltek! Isten Szolgájának igényes lelkipásztorkodására vall kívánsága, hogy a Károlyiak jó példával járjanak elöl a vallásosságban, az eucharisztikus áldozatban vegyenek részt cselekvôleg. Kelemen atya levele azonkívül több nemes tulajdonságra vall: a hálára jótevôi iránt, elsôsorban szentmise és imádság felajánlásával; a szerafikus rendalapító, Assisi Szent Ferenc ünnepének nyilvános megtartására a szerzetesrend pártfogóinak óhajtott részvételével; a hit közös megvallására történt bátor ösztönzésre. A P. Kelemen Didáknak tulajdonított gyászbeszéd Krucsai Márton felett (1733) Takáts Sándor, ismertetve Isten Szolgájának tevékenykedését az 1730- as években, ezt a kijelentést teszi: ,,Ugyanez idôtájt küldözgette szét Krucsai Márton felett tartott halotti beszédét''. (i. m. 306.) A beszéd nyomtatott szövege Kassáról, 1733-ból származik. A gyászbeszéd címlapja nem hozza P. Kelemen Didák nevét: ,,... Krucsai Márton úr... halotti gyászos pompáján így prédikállott Seraphicus Szent Ferencz szerzetibül való egy Minorita Barát. Ezer hétszáz harmincharmadik esztendôben''. Dr. Csák Alajos Cirjék is P. Kelemennek tulajdonítja a beszédet (i. m. 81.), valamint P. Dr. Monay Ferenc (Adatok, 54. o.). Ismeretes Kelemen Didák alázata, hogy több kinyomtatott szentbeszéde címébôl kihagyatta a nevét, helyettesítve ,,egy Minorita Baráttal''. Nem tehetô fel, hogy a jelen beszédet más tartotta volna, mint ô, aki a nyírbátori Krucsai-oltár építéséért akkora hálával tartozott a Krucsai családnak, noha annak jótevô mecénása nem (ez a) Márton volt, hanem János. Nem mondhatjuk, hogy más minorita nem írhatta e munkát, de vakmerôség nélkül állíthatjuk, hogy Kelemen Didák szónoki képességeihez hasonlókkal más akkor -- vagy akár késôbb is -- nem rendelkezett. Bámulatraméltó jártasság jellemzi Isten Szolgájának ezt a beszédét is úgy a Szentírásban, mint a klasszikus írók műveiben! A tudós ajkakról fakadt beszédet bô kivonatokkal ismertetni rendkívüli szellemi élvezet -- reméljük -- és erkölcsi haszon. A címlap teljes szövege: 'Midôn az Tekéntetes, Nemes, Nagyemlékezetű, ritka hosszas életű Krucsai Márton Úr, Tekéntetes, Nemes Szabolcs Vármegyének negyven esztendôkig való Ordinárius Vice Ispányja, világban való életinek kilencven esztendeit sok jóságos cselekedetek gyakorlásával teljes napúakká tévén elvégezte volna. Akkor halotti gyászos pompáján így prédikállott Seraphicus Szent Ferencz szerzetibül való egy Minorita Barát. Ezer hétszáz harmincharmadik esztendôben. (A levélkoszorú alatt): Kassán, az Académiai bötűkkel, Frauenheim Henrik János által. 1733.'' A budapesti Széchényi Könyvtártól kapott fényképmásolatú oldalak elsején (az A 2 jelzésű elsô szövegoldaltól balra) a könyvtárnak kis háromszögletű pecsétjében ,,R 1965'', alatta pedig irónnal a következô szám: 307735. -- Ezt utólagos fellelhetôség, egyben hitelesség kedvéért. A magam számozta 2. oldalon, a fenti ,,A 2''-n latin köszöntés áll, az, amely Magyarországon közkeletű lett minden társadalmi osztályban; hogy Kelemen Didák kora óta-e, vagy sem, nem tudom, de biztos, hogy igen régóta: ,,Laudetur Jesus Christus''. A gyászbeszéd vezérgondolata következik ezekbe a szavakba öntve: ,,Mortuus est in senectute bona, provectaeque aetatis, et plenus dierum. Gen. 25. v. 8. Meghala jó vénségben, és koros állapotban, és teljes napokkal. Moys. elsô könyv. 25. rész. 8. vers.'' A címlapot is számítva 23 oldalnyi terjedelmű nyomtatott beszéd hasábjai 16 x 13 cm-esek, hasábonként 37 sorral. Íme, a bekezdés: ,,Nemcsak azok a nemzetek, melyeket a Szent Lélek Isten a Keresztyény Hitnek sugárlásival megvilágosított, hanem a pogányságnak setétségében vakoskodó népek is, eleitül fogva, mindenkor nagy böcsületben tartották, nagy szeretettel látták, nagy tisztelettel illették a koros, idôs, élemetes jámbor embereket.'' ,,Bizonysága ebben a római múzsáknak hattyúi közül Ovidius (citálja), Jób Pátriárka, az ékesen szólásnak mestere Tullius Cicero, a római orátorok fejedelme, Juncus de senectute'', akinek összefoglalásaként szolgáljanak e szavak: ,,Vannak, úgy mond, sok drága mennyei ajándékok, melyeket a véghetetlen kegyelmű Isten a vén emberekkel közlött; de mindezeket felül haladja a lelki gyönyörűséges csendesség, mely abbúl származik, hogy ôk a testi délceg kívánságoknak ostromlásátúl nem háborgattatnak.'' ,,Bölcs Petrarchának szép mondását'' idézi: ,,Veneranda canities plus habet honestae voluptatis, quam foedae omnes juvenum illecebrae. A jámborul és tisztán élô öreg embernek lelki öröme ezer garádicsokkal felül haladja a világi és testi mocskos gyönyörűségeket, melyeken a goromba ifíúság mohón szokott kapdosni.'' Salamon király és Pithagorás tanítása után P. Didák kijelenti, hogy ,,a vénségnek dicséretivel'' Krucsai Mártonra célzott, ,,aki ifjúságának ideitül fogva 90 esztendôs koráig, Istennek, felebarátjának, hazájának, vármegyéjének hív szolgálatjában éjjel- nappal fáradhatatlanul szorgalmatoskodott''. A szövegbôl megtudjuk, hogy Krucsai Márton, ,,a Sz. Sacramentumokkal ájtatosan élvén, az 1732. esztendôben 20. 9bris (november 20-án), itten maga nemesi úri házánál, Ábrahám Pátriárka módjára mortuus in senectute bona, provectaeque aetatis, et plenus dierum, meghala jó vénségben, és koros állapotban, és teljes napokkal''. Jeremiás prófétával együtt mondja: ,,Elfogyott a mi szívünknek öröme, siralomra változott a mi éneklô seregünk, leesett a mi fejünknek koronája, amidôn az elôttünk feküvô, gyászos koporsóba bézáratott, T. N. Szabolcs Vámegyének 40 esztendeig való érdemes Vice Ispánja T. N. Krucsai Márton a kegyetlen halálnak mérges kaszája eleibe keríttetvén levágatott.'' Közös gyászra hívja fel az özvegyeket: ,,Sirassátok! mert Isten után földi gyámolotok, édes atyátok volt. Egyházi szegény nemesség, sok nyomorúságtól, súlyos igától elnyomattatott együgyű község és szegénység, ugye, hogy Isten után édes pártfogótok volt? Zokogjatok hát, mert nem szólhat, oda vagyon, meghólt Krucsai Márton.'' (A 3.) Felsorolja jótetteit, minden bajban levô ember megsegítését. Nem kell tehát vigasztalanul gyászolni, ,,nem kell azt könnyezni, aki az ô idejében, jó vénségben, teljes napokkal hal meg, amint az elôttünk hideg tetemekben feküvô örök emlékezetű hólt meg''. A hatodik oldal csodálatos szépséggel teli az érdemes és érdemtelen napokról. Bár lenne hely a teljes idézésére. Egy novemberi felolvasás anyaga. -- A 7. oldalon Origenes szavaival kezdi fejtegetni a szabad akaratot: ,,Unusquisque suam propriam facit diem, kiki magáévá teheti a napot. De miképpen? Úgy, kk., hogy az embernek szabad akaratja vagyon, hatalmában, szabadságában vagyon, hogy jót vagy gonoszt cselekedjék; amint az Isten maga bizonyítja: ante hominem vita, et mors (Eccl. 15. v. 18.) az ember elôtt vagyon az élet és halál; bonum et malum; quod placuerit ei, dabitur ei, a jó és a gonosz, amelyik tetszik neki, megadatik neki.'' Mózes 5. könyvébôl is idéz (30, 19): ,,Testes invoco hodie coelum et terram, quod proposuerim vobis vitam et mortem, benedictionem et maledictionem; bizonyságul hívom az eget és földet, hogy elôtökbe adtam az életet és halált, az áldást és az átkot'. Jézus, Sírák fia és Jeremiás ide vonatkozó tanítása után következtet: ,,Ime tehát az embernek hatalmában vagyon az életnek s halálnak ideje; és ahhoz képest magáévá teheti kiki a napot. Hogy teheti magáévá s tulajdonává a napot? A gonosznak távoztatásával és a jónak gyakorlásával.'' Fôleg a felebaráti szeretet gyakorlásával (Já. I. 3, 15; Jób 5, 2; Eccl. 28, 1; Kor. I, 15, 1)! ,,Szent dolog! dicsôséges cselekedet a Mártyromság szenvedése által Isten szerelméért meghalni, de ha a felebaráti gyűlölség hozzá férhet, semmissé s érdemtelenné teszi.'' És citálja Szent Cypriánt. Majd hirdeti: ,,Ellenben pedig vérontás nélkül is méltán Martyrnak mondatik, az valaki bosszúálló gyűlölségit és abban ô magát meggyôzi.'' A ,,kegyes Jézus'' törvényére utalva (Mt. 5, 44), buzdít: ,,Mikor azért egymás szeretetében vagyunk s maradunk, akkor a szeretet napját alkotjuk; s magunkévá tesszük, mikor az igazságot megôrizzük. Mikor magunkat a világi hívságoktól elvonjuk, Istennek bántásától megszűnünk, a makula nélkül valóknak napjait szerezzük meg magunknak. Ezeket isméri, ezeket számlálja az Úr.'' ,,De azt észre kell venni, kk.: hogy a mi cselekedetink öröké való jókra érdemesek legyenek, három dolog kívántatik. Elôször, hogy az igaz Hitben légyünk, és a mi cselekedetink az igaz hittôl, mint gyökértôl vegyék elevenségüket: mert másként Sine fide impossibile placere Deo (ad Haebr. 11. v. 6), Hit nélkül lehetetlen az Isten kedvében lennünk, úgy hogy örök jutalmat tôle vegyünk. Egy pedig az üdvözítô hit (ad Eph. 4. v. 5), mert egy az Úr, egy a Hit, egy a keresztség.'' E tárgyban következetesen tanítja a teljes és tökéletes hitvallást, ,,mert miképpen aki csak egy ölnyire volt kívül a Noé Bárkáján, úgy elveszett, mint aki száz mérföldnyire volt. Amely juh csak egy lépésnyire kívül vagyon az aklon, nem bátorságos: azonképpen veszedelmes állapotban vagyon, valaki csak kicsinyben elhagyja és elszakatja a keresztyényi egyesség kötelét''. Tetteink érdemszerzô feltétele Isten Szolgája oktatása szerint ,,Másodszor a mi cselekedetinket össze kell foglalnunk a Krisztus Jézus érdemeivel, mint minden jónak forrásával. Harmadszor az Istennek megszentelô malasztjában kell lennünk, kik a mennyei ajándékokra méltókká teszik cselekedetinket, amint a Theologusok iskolája tanítja.'' (B 2, 10. o.) Jó cselekedeteink, -- írja --, amelyek Isten megszentelô malasztjától származnak, örök életre méltók; becsesekké válnak ,,a Krisztus Jézus drágalátos halálának és szenvedésének érdemitűl, kivel össze vagyunk foglalva a megszentelô malaszt és az igaz Hit által''. A 12. oldalon példákat említ a Szentírásból, hogy ,,a vénségnek ideje nem 80, 90 esztendô, hanem a makula nélkül való élet''. Járulékos fejtegetésként, a Szentírás ,,nehéz értelmű titkos'' részeinek helyes magyarázatáról így ír: ,,Azért a Szentírásnak bizonyos magyarázatát a Szent Lélektôl vezéreltetett, minden igazságra megtaníttatott, a pokol kapuitól gyôzhetetlen Anyaszentegyháztól, ki az igazság oszlopa, kell várni.'' (B 3, 12. o.) Ó! mennyire sziklaszilárd Kelemen Didák hitvallása az ,,igazság oszlopa'', az Anyaszentegyház tanítói hivataláról; mintha csak a II. Vatikáni Egyetemes Zsinat kijelentését olvasnánk: ,,Csakis az Egyház eleven tanítói hivatalára van bízva az a feladat, hogy hitelesen magyarázza Isten írott vagy áthagyományozott igéjét. Tekintélyét Jézus Krisztus nevében gyakorolja. Ez a tanító hivatal nincs fölötte az Isten szavának, hanem szolgál neki, amennyiben csak azt tanítja, ami hagyomány. Isteni parancs alapján, a Szentlélek vezetésével áhítatosan hallgatja, szentül ôrzi, hűségesen kifejti; és amit Isten kinyilatkoztatásként, hogy higgyük, elénk ad, mindazt a hitnek ebbôl az egyetlen letéteményébôl meríti. Világos tehát, hogy Isten bölcs rendelkezése szerint annyira összetartozik és egymásra van utalva a szenthagyomány, a Szentírás és az egyházi tanító-hivatal, hogy egyikük sem lehet meg a másik kettô nélkül.'' (Cserháti József pécsi püspök: Mindennapi kenyér, 1974, 336. o.) Visszatérve az élet érdemszerzô kihasználására, Szent Gaudentiust idézi: ,,Nem tulajdonittattak az Izraelitáknak azok a hónapok, melyeket Egyiptomban töltöttek el, hanem mikor sírván az Úrhoz tértek. Jól vegyétek eszetekbe, az Izraeliták kénytelenségbôl múlatták el az Istennek tiszteletit, és az áldozatokat Egyptusban, mégis nem tulajdoníttattak nékik azok az esztendôk: Mit gondolnak tehát azok? akik szántszándékkal tunyaságból, restségbôl ünnepnapokon, vasárnapokon az isteni szolgálatot elmúlatják? Szeretnék a jutalmat, sajnálják a munkát és egy kis fáradságokat.'' Világos hasonlattal is él: ,,Ah, mit gondolnak azok, kiknek a földiekhez ragadott szívük; ritkán vagy nem is gondolkoznak üdvösségükrôl? Azok olyanok lésznek, mint aki álmában eszik, iszik, vagy pénzt talál, s felserkenvén semmi sincs a markában. Mikor a halál felserkenti a más világra, semmiek nem lészen; nem lészen lámpásukban olajuk; nem lészen menyegzôs ruhájuk; minden napjuk, esztendejük üresek s haszontalanok lésznek; kirekednek a mennyei menyegzôbôl, külsô setétségre vettetnek. Felettéb megcsalják tehát magukat azok, akik hetven, nyolcvan, kilencven s több esztendôket számlálnak: azonban azokat kevélységben, fösvénységben, haragban, gyűlölségben, ragadományban, mások fojtogatásában, véres verítékek kiszívásában, fajtalanságban, tobzódásban, káromkodásban, hamis esküvésekben, mások rágalmazásában töltik el, mert ezek hiányosak, s haszontalanok.'' (14. o.) Szomorú példákat hoz fel ,,a pokolnak sok bémenô utaira'' melyek közül a fajtalanságé a legrettenetesebb: ,,Nincs olyan vétek, kit az Isten úgy gyűlöljön, kit az egek úgy utáljanak, kit az Angyalok úgy pökjenek s utáljanak, mint az ocsmány bujáságot. Mely éktelen bosszúságnak kiáltása az egek magasságába felhatván az Isten lakóhelyéig, néha az örökvalóságnak Királya, királyi székébôl felállván (s emberi mód szerint szólván) hatalmasságának lábaival az egeket megütötte isteni erejével.'' Felemlíti a megrázó bibliai eseményeket, Isten büntetéseit, mert voltak bűnök a világon, ,,de csak a fajtalanságért bánta Isten, hogy embert teremtett''. Isten Szolgája P. Kelemen Didák párbeszédben fordul hallgatóihoz, olvasóihoz: ,,Keresztyények, vagytok-e részesek az ilyenekben? erôszakosan, torkon verve, csalárdul, vagy hamis practica által tartóztatjátok-e magatoknál, bírjátok-e valamely szegénynek jószágát és vrökségét? Ne veszítsétek el ezért lelketeket; mert non dimittitur peccatum, nisi restituatur ablatum. Bűneiteknek bocsánatát, lelketeknek üdvösségét meg nem nyeritek, ha ezt vissza nem adjátok, lévén módotok annak visszatérítésében. Adjátok vissza azért; mert mi haszna, Kresztyény Atyámfiai, mi haszna? ha e világot mind bírnátok is, ha lelketeknek kárát valljátok. A hatalmasok most mindent elkövethetnek, végbevihetnek: Nincs a szegénynek értéke, hogy magát segélje: nincs embere, aki ügyét felvegye. De Keresztyények, amaz igaz Bíró, aki mindeneket jól tud és lát, az lészen jövendôben az ô ügyének ítélô Mestere.'' Felszólítja hallgatóját: ,,Ezért az árnyékért, világi képmutató jókért, amit holtod után nem bírhatsz, ne veszítsd azért el lelkedet.'' Amikor Kelemen Didák e beszédét mondotta, a Miskolc melletti ôshámor, az ómassai vaskohó (amelyhez hasonló egész Európában csak három található) még nem dolgozott, mivel Fazola Henrik 1770-ben létesítette, de országos útjai alkalmával, fôként Erdélyben és a Felvidéken, láthatott kohóféleségeket. Erre utal a mód, ahogy ezekkel az örökkévaló kínt jelképezi: ,,Láttátok-e, mint égetik az érceket a hámorokban? Az égô kemencékben folynak a kemény kövek az erôs tűznek égetése miatt. Így lészen dolga (úgy mond Ezechiel Próféta, Ezech. 22. v. 22) a kárhozottaknak. Oh, temérdek vakság! Egy kis haszonért, egy kis ideig tartó undok gyönyörűségecskéért szánt szándékkal magát ily isszonyú kínokra adja a lelkének kárán nem szánakodó bűnös ember!'' Egy másik hasonlata a ,,tűzpróba'', nem a szokott értelemben az igazság bizonyítására, hanem a testet kínzó legkisebb égési sebre célozva, amelynél mérhetetlenül ,,rettenetesebb lángban lészen'' az elkárhozott. (16. o.) Az életkor éveinek számát összevetve érdemeinkkel, ,,jaj, mily idôtlen, mily ifiaknak találtatnánk'', ,,mert az élet kalendárioma üres, hiányos''. Tíz sorát egyfolytában lemásolom: ,,Édes drága hallgatóim, Krisztusban szerelmes Atyámfiai! Istennek Sz. kegyelme által Keresztények vagyunk mindnyájan, Istentôl teremtettünk mindnyájan, az Istennek Sz. Fia drágalátos vére hullása által váltattunk meg. Ha azért, ily drága áron vétettünk meg, ne tartsuk utolsó dolgunknak lelkünk üdvössége keresését. Nincs több, csak egy lelkünk; ha egyszer elvesztjük, el lészen örökre veszve. Mi haszna aztán, hogy e világon éltünk, s keresztséget értünk? Azért vegyük észre, hogy nincsen nagyobb dolgunk annál, hogy lelkünkre vigyázzunk, üdvösségünket keressük. Mivel pedig üdvösséget igaz hit nélkül nem nyerhetünk, lelke vesztése alatt tartozik az ember tudakozni az igaz Hitet.'' Imát szövegez a hit kegyelmének elnyeréséért: ,,Véghetetlen hatalmú, irgalmas Úr Isten, ki az én üdvösségemet inkább kívánod magamnál; ki úgy szerettél engem, hogy Sz. Fiadat adtad érettem, ne nézd sok bűneimet, kiért nem érdemlem a te Sz. kegyelmedet, hanem Sz. Fiad drága vére hullásáért add nékem Sz. Lelkedet, hogy ismerjem meg az üdvözülendô (így) igaz Sz. Hitet, melyben kívánja Sz. Felséged, hogy üdvösségemet keressem, ki a te Sz. színed elôtt kedvesebb és lelkemnek üdvösségesebb.'' Vizsgálja azután, ,,hány esztendôsek vagyunk?'' Kérdezi: ,,Mennyi ideje, Keresztyény hallgatóm, hogy bűneidbôl kitértél? Hány esztendeje, hogy ellene mondottál minden vétkeknek?'' A részegség, gyűlölet, fösvénység, csalárdság, bujaság, hamis esküvés bűnének? ,,Mikor hagytad el Isten ellen való irtóztató káromkodásidat, melyrôl Sz. Ágoston azt mondja: Non minus peccant, qui blasphemant Christum regnantem in coelis, quam qui crucifixerunt ambulantem in terris. Nem kevesebbé vétenek, kik a mennyben uralkodó Krisztust káromolják, mint azok, kik, midôn a földön járt, felfeszítették.'' Krôzus néma fiának esetét említi a káromkodás elleni közdelem szükségességére. Ez a gyermek, királyi atyja életveszedelme láttára, ,,megerôltetvén magát felkiálta: Ne bántsák! mert ez a Király. Elszaggatá némaságának kötelét a nagy bánatnak ereje''. Panaszkodva korholja az elöljárókat, bírákat, gazdákat, apákat, hogy hallják az Isten ellen való irtózatos káromkodást, ,,s nem szólnak, hallgatnak, megnémulnak... Nincsen, aki abban buzgólkodjék, hogy ez büntettessék, a nép közül kiirtassék... De ha nincs is, aki büntesse s tiltsa ezt a gonoszságot, tudja meg bizonyosan a káromkodó, hogy az Isten büntetlen nem hagyja.'' (19. o.) ,,Mikor, mondám, hagytad el a káromkodást? Mennyi ideje, hogy igazán kitértél bűneidbôl? De mikor volt az akkor amikor? mikor úgy elhagytad, hogy azóta többé nem cselekedted? Ezt tanítja Sz. Gergely: perfecte convertitur, qui cum semel quod prave egerat plangit, quod denuo plangat ultra non repetit. Mert aki penitencia tartása s gyónása idején bánja ugyan bűneit, de erôs eltökéllett szándéka nincsen, hogy elhagyja azokat, a bűnre vivô alkalmatosságokat is eltávoztassa, az ilyennek csak színlett s tettetôs penitenciája vagyon.'' A felületesen, csak látszatra megtérônek ajánlja: ,,... térj meg igazán, bánd meg töredelmes szívvel minden bűneidet, egész életedben való vétkeidet gyónd meg újabban, s többé azokat ne cselekedd, s meg ne újítsd, és attól a naptól fogva számláld idôdet s esztendôdet, hány esztendôt töltöttél el alázatosságban, szelídségben, nyomorultakon való könyörületességben, kegyességben, békességes tűrésben, tisztaságban, józanságban, ájtatosságban, tested sanyargatásában, érzékenségid (így) megzabolázásában? Ezeket vizsgáld meg, Keresztény lélek; amennyi napokat, hónapokat, esztendôket találsz ezekben a jókban eltöltötteket, annyi idôs vagy.'' Krucsai Márton ,,Istenhez s felebarátjához való buzgó szeretetét'', erényeit emlegeti példákként, ,,melyekkel teljesítette napjait'', s melyek ,,déli nap módjára tündökölnek, s nyilván vannak mindenek elôtt''. Ezek a kifejezések már ismerôsek egy másik gyászbeszédébôl! Az elhunyttól az ajándékokkal történô megvesztegethetôség is távol állt, mert ,,oly hályog az ajándék, mely a Bírák szemét megvakítja, oly golyva, mely torkukat bédugja és némává teszi''. Míg ,,az igazságot szeretô, jólelkű, öreg Úr'' nem fogadott el senkitôl sem ajándékot, ,,hanem anélkül, Isten parancsolatja szerint, személyválogatás nélkül, szegénynek, boldognak, Jövevénynek s Atyjafainak egyaránt szolgáltatta az igazságot. Nincsen annyira való idô, hogy az ô kegyességét, szegényeken, szerzeteseken való könyörületességét s bôkezűségét, minden javaiból nagy mértékben való alamizsnálkodását számlálhassam, hogy az ô buzgó ájtatosságát elô hozhassam.'' (22. o.) Megemlíti mégis, hogy ,,ez az Isten-félô Úr meg nem szokta vala alunni a hajnalt, hanem azelôtt felkelvén ágyából, mikor mások édesdebben nyugodtak, akkor nagy csendességben végezte szokott ájtatosságát. És mivel jól tudta, amit monda Ráfael Angyal: hogy Bona est oratio cum jejunio et eleemosyna (Tob. 12. v. 8), azért a böjtölést is el nem múlatta ily öregségében, sôt még súlyos betegeskedésiben az Anyasz. egyháztól bévett böjti napokat ájtatosan megtartotta... Nagy lelki készülettel való ájtatos communicálását éltiben egészséges állapotjában is lelki épületetekkel tapasztalhattátok, melyet utolsó órája elôtt is el nem múlatott, hanem a Krisztus JESUS valóságos tulajdon Sz. Testével élt, mert tudta, hogy enélkül az örök életet meg nem nyerheti.'' A beszéd utolsó szavai: ,,Méltán azért felôle mondhatjuk: Mortuus est in senectute bona, proveetaeque aetatis, et plenus dierum. Meghala jó vénségben és koros állapotban és teljes napokkal. Adjon azért az Úr Isten néki örök nyugodalmat, és az örökké való fényesség világoskodjék néki. Amen.'' -- A gyászbeszéd címlapján a ,,Minorita Barát'' (!) alatt tintával ez a kézírás olvasható: ,,Conventus Eperjesiensis Ord. Minorum S. Francisci Conventualium ad S. Joannem Bapt. 1763'', ami legalábbis a könyv megbecsülésére vall, ez pedig a szónokéra, akit mi nem alaptalanul Kelemen Didáknak tartunk. Hogy a Krucsai Márton felett tartott gyászbeszéd szerzôje P. M. Kelemen Didák, következtethetô abból is, hogy a kezemben levô Lelki Öröm, nyírbátori templomavató beszéd utolsó oldala (balról) után jobbról jön a Krucsai Márton halotti beszéd címlapja, ugyancsak a kassai Frauenheim Henrik János nyomásában az akadémiai betűkkel 1733- ból. De ami még nyilvánvalóbbá teheti a két beszéd azonos szerzôségét, az a körülmény, hogy a Lelki Öröm 1732-i nyomdai címlapján ,,T. P. Kelemen Didák'', mint szónok és szerzô neve alatt ott szerepel ,,Krucsaj Márton Úr'', akinek ,,istenes költségével'' a beszédet kinyomták! Önkéntelen tehát a kérdés: e jótevô halálakor ki mondhatta el inkább a gyászbeszédet, mint a Krucsai Márton jóságát élvezô P. Kelemen Didák?! Ôskeresztény idôk erejével... Milyen tengelyek körül forgott Isten Szolgájának a közönséges emberi mértéket felülmúló működése? Az igehirdetés, a vezetôség lelki ellátása, a Szentírás igazságainak megkedveltetése, az erôteljes imaélet és az egyházi intézmények felállítása körül! A munkával túlterhelt Didák atya Rimaszombatba is törekedett minoritákat telepíteni, ,,mert ôk sem akarnak henyélni az Úr szôlôjében...''. Mindannyiuk papi hivatását mélyen átérezte, példaadóan megbecsülte. Elsôrendű kötelességüknek tartotta az irgalmasság lelki és testi cselekedeteinek gyakorlását, használni, segíteni, bátorítani. Innen az ô személyi, a szokottnál és természetesnél megfoghatatlanabbul fejlettebb kedve meg bátorsága a lelkipásztori áldozatvállalásban. Evvel nyerte meg a lelkeket a kegyelem országának, ,,az Úristennek szent kegyelmébôl az igaz hitnek''. Kelemen atya lelkiségének alapvonása: az istentisztelet helyeinek magasztossá tétele; jámborságának gyümölcseként termett meg a szentek tisztelete a hívek életében. A nyírbátori Pietŕ-oltár terve az ô lelkében fogamzott meg. Képzett teológus, tapasztalt lelkipásztor lévén, tudta és hirdette a teljes Szentháromság, a Boldogságos Szent Szűz, valamint az Anyaszentegyház mindeneket megszentelô természetfölötti kapcsolatát, amelynek kifejezésére, az emberek tekintetének magasba emelésére építtette meg a magyar egyházművészet remekét, az említett Pietát. Kelemen Didák nem ismert pihenést, míg újabb és újabb céljait el nem érte. Neki köszönhetô a minoritarend megtelepedése 1731-ben Szilágysomlyón a Károlyi család támogatásával. Isten Szolgája és közvetlen világi munkatársai tevékenységét szemlélve, Sziénai Szent Bernardin (Sz. József napi beszédében, Liturgia Horarum II, 1296) szavain elmélkedünk: ,,Valamennyi értelmes teremtménnyel közölt minden egyéni kegyelem általános szabálya, hogy amikor az isteni jóság kiválaszt valakit valamilyen egyéni feladatra, azaz valamilyen emelkedett állapotra, megadja neki mindazokat a karizmákat, amelyek az mgy elkötelezett személynek és hivatalának szükségesek, de egyben gazdag díszei is.'' A szilágysomlyói ferences lelkipásztorkodás és nevelés két évszázadon keresztül hatott a keresztény katolikus hitéletre és a közművelôdésre. Didák atya ebben és minden alkotásában azt kérte a Szentléktôl: Úristen, világosítsd meg népedet, hogy gyermekei életében legyen áldott világosság! A katolikus vallás felvirágzását az ország sok részén neki tulajdonítják. ,,A megyék édes jó gondviselô atyja'', Károlyi Sándor úgy a kövekbôl épült templomoknak, mint Isten ,,élô templomának'' majdnem korlátlanul áldozott a vagyonából. Most, nem szorosan a szöveghez ragaszkodva, magunkévá teszünk egy pár gondolatot, ami összefügg Isten Szolgája és a Károlyi család mindenkitôl csodált tevékenységében az irgalmasság lelki és testi cselekedeteivel. Az emberi élet, tehát a külsô, látható berendezkedés ,,megszentelésében'' is sokat tesznek maguk a világi hívek, a laikusok, akik akár a saját és sajátságos illetékességük, akár tiszteletreméltó karizmáik, isteni kegyelemtôl ihletett tehetségük révén mintegy maguktól vállalják, bensôleg érzett kötelességként, a földi élet gyarapítást, megújítását. Hogyan? A közös, nyilvános emberi életfelfogásnak, törvényeinek, szokásainak keresztény szellemű átitatásával. Mindennek megszentelése, ,,üdvözítése'', az embertársak érdekében történik. -- A sokféle felosztás (keresztények vagy nem azok; istenhívôk vagy nem, stb.) közül csak a társadalmi szempontot vizsgálva, a következô tárgyi alapelvhez jutunk. Mindenütt megvan, ha nem is kivétel nélkül és szélsôséges méretekben, a ,,gazdagok'' és ,,szegények'' csoportja. Krisztus és vele az Egyház mindkét csoportnak, ,,osztálynak'' kívánja a megszentelôdését, üdvét. Isten Fiának életében számos példát találunk erre; ugyanúgy az Egyházéban is. A biblia szerint a szegények különböznek az erôsektôl, hatalmasoktól. A kicsik, gyengék, szükségben szenvedôk, az elnyomottak, az árvák, özvegyek alkotják a ,,szegények osztályát''. Az ószövetségi vallási felfogás sem volt képes a sokfajta bajt másként értelmezni, mint legfeljebb ,,kísértést'' vagy próbát, mivel mindezt a rossz misztériumának tartotta. Az újszövetségi lelkület változtatott a helyzeten. Az elsô keresztényektôl kezdve mindmáig szokássá vált a testvéri szeretet és közösségi szellem ápolására a vagyonról vagy annak egy részérôl való áldozatos lemondás, a szegénység erénye. Jézus Krisztus, tanításában és tetteiben, a magukramaradtak, szenvedôk, szegények, betegek ügyét védte. Így például a názáreti zsinagógában tartott ,,bemutatkozó'' beszédében (Lk. 4), a Keresztelô követôinek adott nyilatkozatában (Mt. 11). Az Egyház, isteni Alapítója meghagyására, nyílt és határozott állásfoglalással veszi védelmébe az emberi gyengeség, nemtörôdömség minden áldozatát (vö. Lumen Gentium, n. 8.); VI. Pál pápa pedig felsorolja a szegénység fajtáit a mai világban: tömeglakások, írástudatlanok, tanácstalanok, kábítószer-áldozatok, bűnözôk, ügyefogyottak, a munkára képtelenek, öregek, az igazságtalanul elítéltek, a félretoltak, a fejlôdésben elmaradottak, a szabadságukat vesztettek... Ezek mind-mind azok a ,,szegények'', akikrôl az Egyház, Krisztus parancsa értelmében, elsôsorban köteles gondoskodni. (l. ,,Octogesima adveniens''). Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy követelni meg biztosítani kell minden ember, minden szegény jogát a munkához, az alkotó szabadsághoz, az anyagilag ellátott élethez, a művelôdéshez, a lelki élethez. ... Érthetô tehát, hogy P. Kelemen Didák ,,földre borulva mond hálát Istennek érdeme felett való nagy jó kegyelméért'' és áldást kér jótevôire, fôleg a Károlyiakra, kik vagyonukat osztogatták ,,a körül levô szegénységnek''. Kelemen atya oltárai, mint az egyházművészet remekei, a szellemi gazdagodás és gazdagság maradandó forrásai. Ô ,,csak neves, ismert mesterre bízhatta azt a nagy és költséges munkát, mely annyira szívügye volt...'' ,,Erényei s művei kiemelték ôt a köznapi emberek sorából...'' Ahol apostolkodott, nem névleg. hanem tényleg keresztények, katolikusok, ,,pápisták'' lettek a hívek. Ezek közt élt, velük élt ,,örök emlékezetű'' Krucsai Márton, ,,sok nyomorúságtól, súlyos igától elnyomattatott együgyű község és szegénység édes pártfogója''. Isten Szolgájának párbeszéde hallgatóival az elhagyatottakról, betegekrôl, a kisemmizettekrôl, reményvesztettekrôl Krucsai Márton holtteste felett az igazságra intésben gyakorta kifejezésre jut, a ,,kegyes Jézus'' törvényére utalva: ,,Mikor azért egymás szeretetében vagyunk s maradunk, akkor a szeretet napját alkotjuk; s magunkévá tesszük, mikor az igazságot megôrizzük''. Érdemszerzô cselekedeteink kellékei legyenek: az igaz hit, a Jézus érdemeivel tartott kapcsolatuk, a megszentelô kegyelem állapota! ,,A vénségnek ideje nem 80, 90 esztendô, hanem a makula nélkül való élet''! ,,Az Anyaszentegyház az igazság oszlopa'' ... ,,Mi haszna, Keresztyény Atyámfiai, mi haszna? ha e világot mind bírnátok is, ha lelketeknek kárát valljátok.'' ,,Az ajándékokkal történô megvesztegethetôség távol állt az igazságot szeretô, jólelkű öreg úrtól'', nem fogadott el senkitôl sem ajándékot, ,,hanem anélkül, Isten parancsolatja szerint, személyválogatás nélkül szolgáltatta az igazságot''! Mekkora vonzóerô árad beszédébôl még ma is... ======================================================================== XIII. Isten Szolgája P. Kelemen Didák a minoriták számára Beregszászon letelepedést tervez. Ifj. Csáky Krisztina feletti gyászbeszéde. Kelemen Didák jelentôsége a magyar aszketikus irodalomban (1734-1736) Súlyos betegsége -- Beregszászi terve -- Érdeme a Miskolc környéki község, Szirmabesenyô katolikus hitéletének fellendítésében -- Tiszai vándorútján gyászbeszédet mond ifj. Csáky Krisztina felett -- ,,Egy kis csendességet'' Nyírbátorban vett magának -- ,,Tanult és olvasott, hogy írhasson'' -- Takáts, Csák, Szinnyei P. Kelemen Didákról ,,1734-ben Didák atya súlyos betegen feküdt Miskolcon. Károlyi Sándor orvosságra valót és finom tokaji borokat küld neki egészsége helyreállítására. De ô nem sokat törôdik egészségével; betegségében is az egyház ügyeivel foglalkozik s ágyában ír egy újabb szerzetesház alapításnak ügyében Károlyinak. A 'munkácsi dominium birtokos hercege' ugyanis Munkácsra szerzeteseket akar letelepíteni. A vármegye és a fôispán a minoritákat ajánlották neki. Didák betegsége miatt nem hagyhatván el az ágyat, Károlyit kéri, venné rá a herceget, hogy ne Munkácsra, hanem Beregszászra telepítené le ôket: itt jobb módjuk lenne, az iskola is szükségesebb itt s 'a lelki aratás' is nagyobb lenne.'' (Takáts i. m. 263.) Keresve tartományunk történetében a beregszászi konventet, Knáisz Mihálynál (235. o.) elôször a nevét találtam meg: ,,Bereg-Száz (így) extructus ab Elisabetha Regina anno 1370. de quo alibi plura.'' Majd a történetére is rábukkantam (257. o.): ,,Beregszászini (itt így ) florebant cum aliis Franciscani Conventuales: eripuit iis domicilium et vitam 1556. haeresis. Circa illud tempus Varadino: ubi anno 1546. adhuc duo Ordinis Seraphici coenobia fuerunt: unum eorum, quod ab observantia Observantes, alterum eorum, quos a Conventu appellaverunt Conventuales, pariter exterminati; Bathorino quoque et pluribus aliis locis Transylvanicis per heterodoxos eiecti.'' Knáisz úgy az idézet elôtt mint után áttekinteti velünk a minorita ferencesek áldatlan helyzetét a XVI. században. Érdekes lenne egy kissé elidôzni részben már tárgyalt kolostoraink sorsánál, de kizökkentene pillanatnyi kerékvágásunkból. Megjegyezni kívánom, hogy Knáisz nagy munkája végén a ,,Mappa Topographica Locorum et Conventuum Provinciae Hungariae S. Elisabeth Ord. M.S.P. Francisci Conventualium'' hegy- és vízrajzi alapon mutatja a meglevô konventeket (álló kereszttel) és a már megszűnteket (dűlt kereszttel), de Beregszász neve nem szerepel rajta (a könyv megjelenésének évében, 1803-ban). Isten Szolgája szirmabesenyôi apostolkodása Miskolctól északra fekszik, a Sajó partján, a Sajóbesenyôvel egybeépült Szirmabesenyô, úgy 4-5 kilométerre a város szívétôl, tehát a minorita ,,klastromtól'' is. Isten Szolgája életrajzában nem szokott szerepelni az alánti eset, amely minden szerénysége mellett P. Kelemen Didák lankadatlan buzgalmára vall a katolikus hitélet megerôsítésében. Szirmabesenyô jelenlegi érdemes plébánosa, Gáspár Miklós, a szirmabesenyôi keresztelési, házassági és halotti anyakönyvek elsô kötetében az elsô lapon bejegyzést talált, hogy 1735. július 25-én Deák Ferenc miskolci plébános benedikálta az akkor visszaszerzett kápolnát, is benne elmondta az elsô szentmisét. Íme a Gáspár Miklós plébános úrtól (1973 novemberében) kapott szöveg: ,,Laudabili pietate Excellentissimi et Illustrissimi Domini Domini comitis Thomae Szirmay de Szirma-Besenyô etc. ... industriaque Perillustris Domini Pauli Benkovics eo tum Provisoris nec non plurimum cooperante Zelo Admodum Reverendi Patris Didaci Kelemen Seraphici Ordinis Minor. S. Francisci Conv. Praesidentis Miskolcziensis Lutheranis erepta, ac Romano Catholicis data est.'' Roppant fontos Gáspár plébános úr magyarázata a latin szöveg után: ,,Úgy látszik, itt egy szükség-istentiszteleti helyiség benedikálásáról volt szó, mert késôbb az 1759-ben alapozott és 1762-ben Túróczi fôesperes által benedikált, Boldogságos Szűz Mária tiszteletére emelt templom kezdte el működését, amelynek adminisztrálásával a miskolci minorita atyákat bízták meg; elsôsorban P. Letkóczi Kozma lelkészkedett'. A Kisboldogasszony tiszteletére épült templom Miskolc környékének mindmáig egyik legfontosabb lelki központja. Mint ahogyan maguk a szirmabesenyôiek hagyományosan látogatják a miskolci minorita templomot, Isten Szolgája iránt is leróva tiszteletüket, aki ott nyugszik a Szentháromság oltár alatti kriptarészben. Isten Szolgájának tiszai vándorútja. Ifj. Csáky Krisztina feletti gyászbeszéde (1736. március 20.) Borsod után egy ideig megint Szabolcs és Szatmár megye lesz P. Didák működési területe, saját terve és körülményparancsolta kötelessége szerint. ,,Alighogy valamennyire megjavult az egészsége, máris vándorútra kelt, hogy régebbi munkásságának színhelyét a tiszai részeken meglátogassa. Útjában gyászhír tartóztatta fel: gróf Károlyi Sándor már elôbb sürgôs levélben hívatta ôt menyéhez, Csáky Krisztina grófnôhöz, aki súlyos betegen feküdt és kevés remény volt felgyógyulásához. Ez a hívás azonban nem találta meg az úton levô Didák atyát és csak a grófnô halálhírét hozó újabb levél jutott kezeihez Nagykállóban.'' (Csák, 62.) E Csák-idézet után vegyük át Takáts Sándortól az idevágó szöveget: ,,1736-ban nagy csapás érte a Károlyi-családot. Károlyi Ferencnek neje, az ifjú Csáky Krisztina grófnô váratlanul, férje távollétében kimúlt. Az egykorú feljegyzések és levelek bámulatra méltó dolgokat mondanak e szentéletű, angyali szívű nôrôl, kit még a nép is a 'tiszavidék gyöngyének', 'ártatlan galambnak', 'ékes gyöngyvirágnak' nevezett, s ki a vallásosságban, a jó cselekedetek gyakorlásában vetekedett Károlyi Klárával, a szelídségben tán még felül is múlta ôt. 'Benne találtatott -- írja Vass Antal -- Sárának engedelmessége, Rebekának szerénysége, Thekuitis asszony ékes beszéde és fontos okossága, Zsuzsánnának tisztasága, Sunamitis irgalmas ájtatossága, Moabités szelíd s együgyű tökéletessége.'' {kép} Nyírbátor: a Kelemen Didák építette rendház. Képzelhetjük tehát, mily fájdalmas veszteség volt halála úgy a Károlyi-családra, mint a vidék lakosságára. Didák atya Váradról éppen Báthorra ment, midôn a szomorú haláleset történt, s így nem is lehetett jelen az ifjú grófné halálánál -- bár idejekorán hívták ôt a beteghez. Károlyi Sándor ugyanis kétszer írt ez alkalommal neki levelet; s tudtára adá, hogy ha már a grófné utolsó perceinél nem lehetett jelen, legalább a temetésre jôjjön el, s tartson fölötte halotti beszédet. Kelemen Didák Kállóban vette Károlyi második levelét, s nyomban válaszolt reá. ,,Rövidecske az idô az olvasáshoz és tanuláshoz -- írja a többi közt -- de arról nem tehetünk, de amennyire az Úr Isten eô szent felséginek ingyen való szent kegyelme által együgyű s tudatlan tollamhoz képest érezhetem, igyekezem, itten egy kis csendességet vevén magamnak.'' ,,Egy kis csendességet'' Nyírbátorban vett magának, ahol az említett év, 1736. február 16-ától tartózkodott valamennyit, majd március 2-ától ismét. Baranyai B.-né tanulmányának Adattárában (i. m. 219.) pontosan így jelzi: ,,1736. II. 16: Kelemen Didák több napra Bátorban; u. úgy március 2. óta. Itt írja Csáky Krisztina temetésére való prédikációját.'' Nyírbátorban ekkor már épülôfélben volt a kolostor. ,,A templom 1725-ben történt felszentelése után nemsokára, 1734-ben megindult az új kolostor építése, mely a számadások tanúsága szerint mintegy tíz éven át tartott. Róla 1749-bôl részletes leírás maradt. Ebbôl kiderül, hogy az épület négyszög alakban csatlakozott a templom északi falához, középen nagy négyszögű udvarral. A sekrestyéhez merôlegesen kapcsolódó keleti szárny azonban fából készült s ezt a leírás réginek nevezi. Ennek folytatásaképpen egy szintén réginek mondott, rövid, falazott kolostorrész következett. Mivel ez utóbiakkal együtt régi romokról is szó esik, valószínű, hogy a középkori kolostor valaminô maradványai a XVIII. század közepén még láthatók voltak. A réginek nevezett falazott kolostorrész talán még a gótikus kolostorból származott. Ehhez épült elôször az ideiglenes jellegű faépület. Mikor azonban az 1734-1744 között újonnan emelt és ma is meglevô kolostor elkészült, erre a toldozott és fából épített keleti szárnyra nem volt már szükség, s ezért azt 1749 után, valószínűleg még a XVIII. században teljesen elbontották. A szögletes U alakot mutató barokk kolostor egyszerű, de fôként boltozatos belsejében jó hatást keltô épület. Az emeletes homlokzatokat vakolatkeretes ablakok törik át. A nyugati homlokzat közepén vezet az épület belsejébe a kôkeretes ajtó. A folyosó mindkét szinten az udvar felé esô részen fut. A folyosók, a lépcsôház és a szobák barokk keresztboltozattal fedettek. Ugyanilyen a középkori torony nyugati oldalához csatlakozó sekrestye és a torony elsô szintjének boltozata is. A kolostor déli szárnya, mely a templom északi falához simul, csak folyosóból áll. A közös és a lakóhelyiségek tehát csak a nyugati és északi szárnyban találhatók.'' (Nyírbátor, Entz Géza - Szalontai Barnabás útikalauza, Budapest 1959, 23-26.) Folytassuk azonban Takáts Sándort P. Kelemen Didákról: ,,A temetésen megjelenvén, elmondá nagy beszédét. A bevezetésben a fájdalom hangját szólaltatta meg, s ha -- mondja a károlyi piaristák egykorú feljegyzése -- úgy fejezte volna be, amint kezdette, a legnagyobb fokra hágott volna a közös szomorúság; de ô szokása szerint rögtön áttért a bűnök ostorozására, a viszálykodások és a nemesi udvarok romlottságának korholására. A bánat és fájdalom érzéseinek kifejezését társaira bízta. Beszéde így is nagy hatást keltett, a jelenlevôk ráborultak a koporsóra, s a halottvivôk alig tudták a zokogó népet visszaszorítani. A halotti beszéd 1736-ban nyomtatásban is megjelent, de a szerzô neve nincs a címlapon megemlítve. A harmincnyolc nagy oldalra terjedô beszédnek teljes címe ez: Üdvösséges Tudomány, melyet midôn néhai méltóságos jó emlékezetű dicséretes asszonyállat: méltóságos gróf Csáky Krisztina asszony, mélt. gróf nagy-károlyi Károlyi Ferenc kegyelmes urunk, Császár és koronás királyunk eô felsége egyik tekéntetes nemes regementje óbestere s commendánsa, tekéntetes nemes Szathmár vármegye vrökös fôispánja etc. Kedves házastársa gyászos halotti pompájának, hideg tetemei el takarásának alkalmatosságával az egybengyült sok rendekbôl álló keresztyén híveknek lelki épületekre seraphicus Sz. Ferenc conventuális szerzetébôl való egy minorita barát eleikben terjesztett Károly várában 1736. márc. 20. napján.'' (i. m. 308.) Valóban nincs Kelemen Didák neve a címlapon. Fentebb azonban láttuk, maga a -- személynek szóló -- meghívás a beszéd megtartására, az életrajzírók meggyôzôdése e beszéd szerzôségérôl, napjaink műtörténészének adata, és utoljára: a birtokomban levô fényképmásolat címlapján a nyomtatott szöveg között e régi betűs kézírás: ,,írta: Pater Kelemen Didák'', -- mind azt bizonyítja, hogy a Csáki Krisztina - gr. Károlyi Ferencné felett tartott gyászbeszéd szerzôje Isten Szolgája Kelemen Didák. A -- címlapot nem számítva -- harminchat oldalnyi (15.5 x 12 cm) nyomtatott szentbeszéd vezérszava (az istendicséret után: ,,Dicsirtessék az Úr Jésus Kristus'') ez: ,,Sicut Domino placuit, ita factum est; sit nomen Domini benedictum. Job.1.v.21. Amint az Úrnak tetszett, úgy lött; légyen áldott az Úrnak Neve. Jób könyvének elsô rész: huszonegyedik versében.'' A beszédet képletes körmondattal kezdi Kelemen Didák: ,,Mivelhogy az ember szüntelen való változások alá vagyon vettetve e világon, úgy annyira, hogy: Nunquam in eodem statu permanet, soha nem marad meg egy állapotban: most mosolygó szemmel hízelkedik a szerencse, most komor kedvvel fordítja reá orcáját; szükséges dolog, hogy az ember bizonyos regulához szabja magát, melyhez minden változások között, mint valami erôs kôszálhoz ragaszkodjon, és mindenkor egyenlô mértékben tartsa magát, hogy tudniillik sem a jó szerencsének forgó szele fel ne ragadja, sem a boldogtalanságnak fergetege le ne tapodja, valamint szükséges a tengeren evezôknek, hogy mind éjjel, mind nappal, mind csendes idôben, mind szélvészekben a mágnes kôre vigyázzanak (mindenkor a poláris csillagra, kit az Ég tengelyének hívunk, fordul), szükség, mondám, hogy mindenkor a poláris csillagra vigyázzanak, aszerint intézzék útjokat, ha a csendes idôben felvett céljokat el akarják érni, a szélvészben a hajótörést el akarják kerülni; hasonlóképpen az ember e világnak szüntelen való különb-különbféle ostromló változási között, ha a veszedelmet el akarja kerülni, szükséges, hogy bizonyos regulát szabjon, mely szerint kormányozza minden dolgait, és történet szerint (amint szoktuk mondani) reá szállott esetit.'' Az ember állhatatlanságát szemlélteti az élet változandóságai között: a szerencsében felfuvalkodik, a bajban kétségbe esik; ha egészséges, ,,gonoszra vetemedik'', ha ,,megbontakozik s betegségbe esik, félelem gyötri szívét''; ha gazdag, elragadja a kevélység, a szegénységben szomorkodik; a méltóságot a maga érdemének tartja, nem Isten akaratának; ha fiai vannak, a természet ajándékának veszi, nem Istenének; ha fiától megfosztja a halál, ,,a szerencsét, az idôt átkozza, nem ismervén az Isten akaratát, az élet és halál Urának, kinél vannak az életnek és halálnak kulcsai''. Buzdítólag figyelmeztet tehát: az embernek ,,bizonyos regulát'' kell szabnia magára, amely ,,mindenkor egy mértékben tartsa ôtet mind boldog, s mind boldogtalan állapotjában; e regula pedig az Istennek szent akaratja, mely szerint ha az ember intézi dolgait, mindenkor s mindenekben egy mértékben marad.'' Majd így folytatja: ,,... Az ilyen embernek semmi nem esik akaratja ellen, mert mindenben csak azt akarja, amit Isten akar, kinek akarata ellen senki nem állhat; az ilyent semmi eset meg nem háborítja, s lelki csendességit fel nem bontja, mert erôs, mozdulhatatlan oszlophoz kötötte akaratát, az Isten akaratához.'' Ezután a lelkierôsség dicséretével a váratlanul özvegységre jutott Károlyi Ferenchez fordul, aki ,,eleitôl fogvást ezen regulához szabta magát''. Itt P. Didák a távollevôben a kötelességteljesítés meg hűség áldozatát méltatja: ,,... Elhiszem, érzed a fájdalmat, ha meggondolod ezen hideg tetemekben, távul, édes hazádon kívül, idegen országon létedben (melyet okozott Felséges felkent koronás királyodhoz való igaz hívséged) kedves hitvesednek, dicsôséges égi méltóságos nagy famíliájú, tökéletes erkölcsű, jó emlékezetű, méltóságos Gróf Csáki Krisztina asszonynak tôled ily hamar való elválását s neveletlen szerelmes kisdedidnek árvaságra jutásukat..., de mivel mindenben Isten akaratjára hagytad magadat, meggyôzöd az emberi indulatokat..., ezen ellenkezô s bánattal szívedet mindenfelôl körülvévô dolgokban meg nem szomorodol, szívedben meg nem háborodol, lelki csendességed fel nem bomol...'', és idézve Sz. Jób szavait: ,,Amint az Úrnak tetszett, úgy lött, légyen áldott az Úrnak neve'', a gyászoló férfi ajkára teszi e szavakat: ,,Ezen szókat mondod te is, Méltóságos Gróf, mikor szent házasságbeli, tiszta igaz szeretettel szeretô kedves hitvesednek véletlen halálát s hideg tetemit szemed elôtt látod...'' Didák atya avval is vigasztalja az elhunytnak férjét, hogy ,,Istennek sok ajándékival megáldatott, nagy érdemű minden dolgokban, nagy experientiájú'' édes atyja jelen volt, ,,országos dolgait hátra tévén tôle nem távozott, valamit Istentôl vett bôlcs elméjével s kíméletlen költségivel felérhetett, mindeneket elkövetett; mind testi nyavalyának segéltésire, mind lelkének az örökkévalóság útjára való jó elkészülésére valamit hasznosnak s szükségesnek gondolt, szorgalmatosan végbe vitetett''. A végsô gondoskodásnál külön kiemeli Klára grófnôt, akit ,,ritka példájú, tökéletes erkölcsű, istenfélô, betegeken könyörülô, atyafiszeretô'' nénjének nevez, éjjel-nappal a ház népével, cselédivel, a helybeli és a szomszédságban levô szerzetes házakkal imádkozva a betegért. De a véget nem lehetett elkerülni: ,,S ha szintén jelen lehettél volna is, különben nem lett volna, mert az Égben így tetszett, a földön végbe kellett mennie.'' A keserű halál azonban hitvesének semmit sem árthatott, ,,mert a könyörülô s véghetetlen irgalmú Istennek ingyen való szent kegyelme által halálához jól hozzá készült, boldogul múlt ki e világból, azért meg nem hólt, hanem elaludott az Úrban, azért nem lön halála, hanem jobb életre jutása'', ,,minden szent sacramentumoknak ájtatos felvétele után érezvén világból való kimúlásának elközelítését, az Úr Istennek, ô szent Felségének szent akaratán s szent rendelésén megnyugodván, ájtatos buzgó fohászkodási között lelkét az ô alkotó Urának s Teremtô Istenének szent kezébe ajánlotta''. Isten akaratához úgy kell igazodni, mint ahogyan az árnyék követi az embert, vagy miként a szolga ura akaratát, sôt csak szempillantását is. Dávid király zsoltárát (122.) idézi s evvel Szent Ágoston magyarázatát. ,,Krisztus igaz Ecclesiájának tanítását és bizonyítását'' figyelembe véteti hallgatóival, ,,hogy a Krisztus érdemibôl adatott segítség nélkül elégtelenek vagyunk az Isten törvényének megtartására, de az Isten malasztjával úgy bé teljesíthetjük a parancsolatokat, hogy ezek ellen olyat ne vétsünk, mellyel az Isteni szeretetet elveszítsük és kárhozatra vettessünk''. Szent Pál és Szent János leveleibôl magyarázza a katolikus tant (fájdalom, nem vehetjük sorra valamennyi idézetét, ami csak külön tanulmányban lenne lehetô). ,,Urunk is (Sz. Máté 11, 30): ,,Jugum meum suave est, et onus meum leve, az ô igáját és terhét könnyűnek nevezi. Vajon, miképpen lehet könnyű és nem nehéz, ha elviselhetetlen summa? Szent Pál válogatás nélkül mondja: hogy mindeneket megcselekedhetik annak erejével, aki ôtet vastagítja.'' (!) A filippiekhez írt levél 4,13-mat idézi: ,,Ab actu ad potentiam evidens est argumentum. Amit megcselekedtek az emberek, bizonyos, hogy azt megcselekedhették. De kérdés, voltak-é olyan emberek, akik az Isten parancsolatit megtartották? Voltak: a Sz. írás sokakról írja, hogy az Isten törvényit és parancsolatit megtartották és bétöltötték.'' Ószövetségi és újszövetségi példákat sorol fel! Józsue; Zakariás és felesége; Ábel és Noé, Ábrahám és Joziás, Jób és a leviták, az apostolok és tanítványok példáját. ,,Kitetszik azért ezekbôl világosan, kitetszik, hogy az Isten parancsolatit megtarthatni. Az Isten ígérte, hogy sz. lelkét adja nékünk, és azt cselekszi, hogy az ô törvénye szerént járjunk.'' Teológiai finomsággal érzékelteti az emberi szabadakarat felelôsségét, hivatkozva Isten különbözô elnevezésére a teremtéstörténetben. ,,Mi ennek az oka, hogy az Úr Isten a többi állat teremtésekor csak Istennek mondatik, az embernek teremtésekor pedig Úrnak is? Ez az oka: mert csak az emberben, mint okossággal felékesített teremtett állatban találtatik a világi fejedelemség; azért akart az Isten kiváltképpen az embernek Urává lenni; csak az emberben találtatik a szabad akarat, azért azt akarta, hogy azt az ô szolgálata alá hajtsuk.'' Majd a továbbiakban ezt olvassuk halotti beszédében: ,,... De mégis sokan vannak, kik ezt nem cselekszik, hanem az ô akaratuk alá akarják az Isten akaratát hajtani.'' Az írástudók és farizeusok jelt ,,akartak'' Krisztustól! Szónoki hévvel felkiált Didák atya: ,,... Nem tudjátok-é, hogy a tanítvány függ a Mestere akaratától? Nem tudjátok-é, hogy a szolga az Ura akaratán szokott járni? De ôk nem ezt cselekszik, hanem kevélyen parancsolván mondják: Magister, volumus, Mester, akarunk. Oh, mily sokan vannak mai napig is a keresztények között, kik Uruknak vallják az Istent, azonban ha valami szükségben vannak, azt mondják: Volumus, akarunk.'' Összeveti viselkedésüket Sauléval, aki Damaszkusz kapuja elôtt az Úr hangját hallva ,,mindjárt azt felelé: 'Domine, quid me vis facere? Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem! Aki nem Krisztus akaratát akarta a maga akarata alá hajtani, hanem a magáét Krisztus akarata alá.'' A hit mellett az igaz és egyenes szív is szükséges az Isten akaratával való megegyezésnél; ellenben: ,,Jó egészségedben kedves Isten akarata s mikor beteg ágyadban nyögsz, keserű, nincs egyenes szíved, mert nem akarod az Isten akaratához szabni akaratodat, hanem az Istenét a tiédhez hajtani.'' ,,A Koronás Próféta Szent Dávid'' készségét említi, akinek jelszava volt: ,,praesto sum'', kész vagyok, tegye Isten, ami jó elôtte. ,,Édes Üdvözítônk is szenvedésekor nem másban, hanem az Atya Isten akaratával való megegyezésben találta vigasztalását és nyugodalmát; mert ugyanis, mikor az Olajfák hegyén a keserves kínszenvedésnek bokros ostromlási körülvették volna, térdre esvén s orcára borulván azt mondá: Pater, si possibile est, transeat a me calix iste, verumtamen non sicut ego volo, sed sicut tu: Atyám, ha lehetséges, múljék el e pohár tôlem, mindazonáltal, nem amint én akarom, hanem amint te. Azért maga példájával tanít, hogy azokban is követnünk kell az Istent, miktôl irtózik a természet; azt akarja mondani: nemcsak a kedvünk szerint való dolgokban, hanem a kedvünk ellen valókban is meg kell egyeztetnünk a mi akaratunkat az Isten akaratával.'' Kelemen atya a fokozatait ismerteti: ,,Az Isten akaratával való egyesülésnek három grádicsa vagyon: elsô, mikor a fájdalmas és keserű dolgokat, melyek következnek, az ember nem kívánja, se nem szereti, sôt fut azoktól, de mindazonáltal azokat inkább el akarja szenvedni, hogysem azoknak eltávoztatásáért valami vétket cselekedni; ez legalább való grádics. Második grádics az: mikor az ember noha nem kívánja, nem is választja az ellenkezô dolgokat, melyek reá következnek, mindazáltal mikor eljônek, örömest elszenvedi, az lévén az Isten akarata; ez a második grádics annyival nagyobb az elsônél, hogy ebben az ember akarja és némi-némiképpen szereti a fájdalmas dolgokat az Isten szerelmiért, nemcsak hogy parancsolattal köteleztetett arra, hanem hogy tudja Isten elôtt kedvesnek lenni. Az elsô grádics békességes tűréssel szenvedi a dolgokat, ez a második készséggel és könnyűséggel. A harmadik grádics az: mikor az Isten szolgája a nagy szerelemért, melytôl viseltetik az Úr Istenhez, nemcsak jó akarattal fogadja és szenvedi a nyomorúságokat és fájdalmas dolgokat, melyeket reá bocsát ô szent Felsége, hanem kívánja is azokat, tudván, hogy az légyen az Isten akarata, amint mondja Szent Lukács az Apostolokról: Ibant gaudentes a conspectu concilii, quoniam digni habiti sunt pro nomine Jesu contumeliam pati; Örülvén mennek vala a gyülekezet elôl, mivelhogy méltókká lettek a Jézus nevéért gyalázatot szenvedni.'' Nem szűnik meg a lelkierôsségre buzdítani: ,,Azokáért minden módon azon kell igyekeznünk, hogy az Úr Isten kegyelmébôl erre juthassunk, hogy örömmel s vigassággal elszenvedjünk minden nyomorúságokat és ellenkezéseket, melyek mireánk jônek.'' Beszédét szüntelenül ismert avagy kevésbé ismert szerzôk mondásaival ízesíti (mekkora jártasság az irodalomban, mekkora szorgalom gyöngyszemeinek összegyűjtésében!). ,,Igen jól mondja Pater Avilla: hogy hálákat adni az Istennek a vigasztalásnak idején minden emberek dolga, de hálákat adni a nyomorúságoknak és ellenkezéseknek idején a jó és tökéletes erkölcsű embereknek tulajdon dolga.'' A Szentírás karbunkulusát (Eccl. 32, 7), Tóbiás állhatatosságát szerfölött fájdalmas megpróbáltatásai közepette is, Sz. Ágoston tanítását sorakoztatja fel, ami után pogány bölcselô példáját állítja hallgatói- olvasói elé: ,,Ezt cselekedte még ama pogány Socrates is, ki felôl azt írják, hogy minden különb-különbféle és ellenkezô történetekben, melyek reá következtek, ugyanazon lételben megmaradott, Nec hilariorem quisquam, nec tristiorem Socratem vidit: aequalis fuit in tanta inaequalitate fortunae, usque ad extremum vitae, Senki Socratest sem nagyobb vigasságban, sem nagyobb szomorúságban nem látta, egyenlô volt oly nagy egyenetlenségében, életének utolsó órájáig. Nem nagy dolog azért, hogy mi keresztények igyekezünk erre jutni, amire egy pogány elérkezett. Nem hozom azért elô Sz. Márton püspököt, kirôl Sulpitius azt írja, hogy soha néki haragját vagy szomorúságát nem látta; mihelyt valami kedvetlen dolga történt, eszébe jutott, hogy oly ellenkezô dolog nem lehet, mely Isten kezébôl nem jön, azért úgy vett mindeneket, mintha Isten maga kezével nyújtotta volna. Eszerint cselekedjünk mi is, minden állapotunkban s ügyünkben Isten akaratára hagyjuk magunkat.'' Mint sebre a ,,flaistrom'', úgy fájdalmainkra leghasznosabb a megnyugvás Isten akaratán: ,,Jó orvos az Isten; amikor keserű italt ád is, javunkra adja és hasznunkra; méltó örömmel viselnünk, s annál édesbben esik, ha meggondoljuk, hogy az Isten maga tölti és méri reánk, amint meg vagyon írva a 74. zsoltár 9. versében: Quia calix in manu Domini vini meri plenus mixto, Mert a pohár az Úr kezében színborral tele elegyüléssel.'' A világ borának alját, ,,söprejét'', viszont a bűnösök isszák. Az Úr ,,pohara'' az ember gyengeségéhez mért, ,,nem hordó vagy kád, mert senkit tehetsége felett nem erôltet, hanem kinek-kinek csak annyit tölt, amennyit lát hogy elbírhat''. -- Mint csörgedezô patak folyik ajkáról-tolláról a szó, fürgén és dallamosan; akkor is, amikor az idézett latin mondatokat magyarul magyarázza, sôt, akkor talán még inkább, mert várakozáson felül kapjuk tôle a világos, zamatos fordítást. A szenteket sem kerülte el Isten pohara! Jób története bizonyítja, aki súlyos veszteségek után is hű maradt Istenhez: ,,Az Úr adta, az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett; legyen áldott az Úrnak neve. Így ivá meg Szent Jób az ô poharát s nem mondá, hogy az Úr adta volt, de az örödög elvette (mint sokan ilyenképpen szoktak zúgolódni); nem mondá ezt Sz. Jób, mert tudta, hogy az Isten kezében a pohár: ô tölti és méri akire mint akar...'' Az üdvözült szentek mindannyian ,,megitták az Isten kezébôl a pohárt; meg kellett azt innia az Isten Fiának, meg kellett innia az ô Szent Anyjának, a B. Szűz Máriának, minek elôtte bémentenek az Isten Országába. Mit irtózunk tehát üdvösségünk fejébe járó poharunktól?'' Tehát a hitnek cselekedetekkel éltetését hirdeti, a felebarát szeretetét béketűrés által. Egyik széljegyzetében -- amint általában a szentírási idézetek helyeit jelzi -- ,,haragot nem kell tartani'' jeligével figyelmeztet: ,,... ha Istenhez hasonlók akarunk lenni, mi is olyan irgalmasok legyünk, és ellenséginkre javainkat terjesszük. ... Gloria magna est sequi Dominum. Néked sem lehet nagyobb tisztességed, mint ha Uradat követed, és az ô hasonlatosságába öltözöl.'' (Eccl. 22, 38) Az ellenség szeretete Isten fiaivá tesz minket, mint ahogyan az ôszintén megbocsátónak Isten biztosítja irgalmát. A színlelt megbocsátás szomorú következményét, az elkárhozást, egy spanyolországi (kordovai) szemléltetô példával világítja meg. ,,Melybôl észrevehetjük, hogy nem szájjal és színnel, hanem szívbôl kell megbocsátani. Erre int az Úr imája, figyelmeztetése az áldozat elôtti kibékülésre. Állati oktalanságnak tartja a gyűlöletet: Micsoda baromság másra való bosszúból magunkat örök kárhozatra vetnünk ellenségünk gyűlölségivel.'' Szent Valérián és Szent Ciprián szavait idézi az ellenségszeretetrôl, amely nélkül még a vértanúság is elveszítené érdemét. Mély megilletôdéssel elmélkedik Krisztus Urunk szenvedésérôl, aki szüntelenül ellenségeiért imádkozott: ,,Ez az a példa, keresztyének, amit kell követnünk.'' Erkölcsi intelmei során elítéli ,,a pokolbéli ocsmány dögletességet'', ,,a tisztátalan undokságot''; ugyanígy a részegséget is, Pál apostolt ismételve, hogy a fajtalan életűvel, szitkozódó emberrel, bálványimádóval vagy részegessel együtt ne is egyenek. ,,Mely mondásban nemcsak egy igába fogja szokása szerint a részegséget a bujasággal s bálványozással, de mint nyilván kiátkozott embert és rühes juhot elválasztja a hívek társaságától a részeges embert. Ki gyôzné számlálni, mennyiszer tiltja a Sz. Írás a részegséget..., nyilván jelenti Izaiás, hogy a részegség nemcsak világi nyomorúságot, de pokol torkát érdemli.'' -- Isten Szolgájának gyászbeszédébôl sajnálom kihagyni a fontos részeket, mert ki tudja, mikor kerülne nyilvánosságra ennyi is belôle. A két oldalra tervezett ismertetés szükségszerűen bôvült ki ennyire, ha nem akartam vézna vázlatot vetni papírra. P. Didák -- hogy mesteri tanításából ne maradjon ez se ki -- bűnnek bélyegzi a részegeskedésre unszolást és szoktatást is: ,,... nemcsak az vétkezik, aki megrészegszik, hanem valaki szép szavával vagy kínálásával vagy köszöngetésivel vagy egyébképen okot ád másnak a részegségre, szintén oly bűnt vall és oly kárhozatot érdemel, mintha önnön maga részegednék meg.'' Szent Pálon kívül (Róm. 1, 32) a világi törvényt hasonlóképpen a részegeskedés ellen hozza fel: ,,facientes et consentientes pari poena plectuntur, akik cselekszik és akik akaratából cselekszik a gonoszt, egyenlô büntetést érdemlenek''. A prófétákat említi, akik ,,jajt kiáltanak nemcsak azok fejére, kik részegeskednek, hanem azokra is, kik mást részegségre ingerlenek''. A fejtegetett erkölcsi igazságot a szentek és a Szentatyák tanításával támasztja alá, és Szent Ágostontól kölcsönzi e szavakat: ,,Qui amico suo nimium propinat, efficitur inimicus: Corpus ejus debilitare et animam probatur occidere. Valaki barátját megitatja, a legnagyobb ellensége, mert testét egészségében megsérti, lelkét pedig ugyan megöli. Mentül jobb volna tehát azt, amit mással kelletlenül megitatsz, szegényeknek osztani, hogy a test is tápláltatnék mértékletes itallal, a léleknek is váltság szereztetnék irgalmassággal, kellemes barátság, hogy mást jóakaratból meg ne részegíts.'' Lenyűgözô a gondolatfuttatás, a keresztény erkölcs szabályainak feltárása, a társadalmi bajokra való felfigyelés, azok orvoslására a felebaráti kötelesség hangoztatása, a gördülékeny beszédmodor, a hasonlatok gyakori használata, miként a következô: ,,Ha mely idôben lovad megizzad és inni akar, nem szenveded, megrántod a száját, hogy el ne veszíttesd egészségét: ha pedig látod, hogy felebarátod felgerjedett a sok bor miatt, inkább erôlteted, hogy igyék, és amitôl barmodat elfogod, arra kényszeríted barátodat, nagyobb gondod lévén lovad egészségére, hogy sem barátod életére s üdvösségére. Ne adjon Isten senkinek ilyen barátot, mert akik megrészegítenek, nem barátink, hanem tolvajaink, és jobb volna martalócok kezébe akadni, hogysem efféle kegyetlenek asztalához ülni.'' ... Ugye, atyafiak?! Így van, ahogy mondom? Mintha csak ezt kérdezné hallgatóitól meg olvasóitól... És ki lenne, aki nem azt válaszolná rá: Bizony, bizony, így, jóságos Didák Atya! Nem merül ki az okfejtésben, mennyire káros az iszákosság, és mily veszedelmes az oktalan, szíre-szóra történô áldomásivás, amirôl Sz. Ambrus püspök mindig rosszallólag szólott. ,,Noha azért a józan és tisztességes köszöntôben -- folytatja Kelemen Didák --, melyet az emberek megkívánnak, nincs fogyatkozás; de mikor efféle köszöntgetést avégre cselekszi valaki, hogy megrészegítse és mértéktelenség ellen való italra kötelezi barátját, bezzeg akkor a köszönet (így) nincs halálos bűn nélkül, sôt ördögnek való áldozás és Istencsúfolás nélkül. Ó, mennyi gonoszság s veszedelem származik a részegségbôl! Ez minden gonoszságra hajlandóvá teszi az embert... Sommába foglalja Sz. Basilius és Sz. Ágoston a részegségnek gyümölcsét, és azt írják: hogy nemcsak a másvilágon kínoztatnak a részegesek, hanem itt kezdôdik nyavalyájuk, mert szemfájással, fôszédelgéssel, s sok nehéz nyavalyákkal sanyargattatnak, s amint Plinius írja: ebbôl vagyon a rút halavány szín, feje fájdalmas, keze reszket, orczája rezes, véres a szeme, dohos és kamara szókszája (így) a részegesnek, és amint a Sz. Írás szól felôle (Eccl. 37, 34): Propter ebrietatem multi obierunt, qui autem abstinens est, adjiciet vitam. Részegségekkel számtalanok rövidítik beteges életüket, melyet egészségesen tovább tarthatnának józansággal.'' A bortól tartózkodás kötelességét veszi példának az ószövetségi papok életébôl: templomi szolgálatuk elôtt, a nép oktatásakor, törvénytételkor nem volt szabad bort inniok, ugyanígy a nazarénusoknak sem. -- Nos, Didák atya, akinek józanságát, örökös lemondásait mindenki ismerte, most vádolni kezdi magát: ,,Mikor ezt meggondolom, s eszembe jutnak Sz. Ágoston szavai, reszketek a nagy félelem miatt, mert ismérem, hogy azok közül a Papok közül voltam én is, akiket fedd...'' Alázat és bűnbánat! Nincs jogunk megfosztani Kelemen Didák atyát önvádjától, hanem a saját lelkiismeretére és Isten igaz ítéletére bízva a valóságot, mi mindenféleképpen tanulunk tôle... -- ,,A hiábavaló esküvést Isten tilalmazza''. Ezt az alcímet olvassuk a Csáky Krisztina grófnô felett tartott, majd kinyomtatott gyászbeszéd 29. oldalának szélén. Íme, a bekezdés: ,,A kevélységrôl légyen most elég példa: a mennyben teremtetett Angyal (így) mint jára; s a rút beszédrôl, nyelvnek több gonosz vétkeirôl nem engedi az idô, hogy most szólhassak, egy-két szóval emlékezem az esküvésrôl, mert az oly közönséges a mi romlott nemzetünkben, hogy sokan anélkül szólni sem tudnak; talán attól vagyon, hogy észre nem veszik s nem tudják, mely gyűlölséges vétek ez Isten elôtt s miképpen bünteti az Isten ezért az embereket.'' ,,... Erre nézve Sz. Jakab mikor azt parancsolja, hogy ante omnia nolite jurare, mindenek felett és minden egyéb dolgok elôtt távoztassuk az esküvést, arra int az Apostol, hogy minden egyéb keresztény vigyázások között szorgalmatosan távoztassuk az esküvést, mert mintegy lehetetlen dolog, hogy aki gyakorta esküszik, veszedelem nélkül maradjon, s akkor hamisan ne esküdjék...'' Didák atya a haszontalan és vakmerô esküvés fajtáit szigorúan bírálva, erôsen inti hallgatóit: ,,Azért keresztyének, meg ne csaljátok magatokat, s egyebek esküttetésében szemesek legyetek, mert igazán szentül írta Sz. Ágoston: aki valakit hamisan megesküttet, emberölô, mert lelki halálba ejti a hamis esküvôt.'' (Tom. 30, serm. 28) A tételt a Hippo-beli Titus Lymanus helytelen viselkedésével példázza, aki megszorult adósát esküre kötelezte tartozása bevallására, ami által ez utóbbi csalárdul esküdött; a példázat szerint a hitelezô álombeli bíráitól kemény dorgálásban részesült, hogy anyagi java biztosítására adósa lelkének kárt okozott. Isten Szolgája saját korának szomorú körülményeire világít rá szentbeszéde e rövidke szakaszában is: ,,A szegénységet, mikor conscribálják, minémű értékkel bírjon, ne eskessék; másképen kitanulhatják, mije vagyon, egyik vagy másik helység mivel bírjon s mennyi jövedelme vagyon; esküdtetés nélkül obtingenseket, reájuk esendô fizetéseket felvétni; a sok hamis esküvést, ha Isten ostorát s hazánk utolsó veszedelmét távoztatni akarjuk, el kell oltani.'' De ez nem pusztán korrajz, hanem élénk részvétel az ország társadalmi bajában, sajnálkozáson túlmenô pártfogása az elesett népnek, a nyomorult ,,szegénységnek''. Majd széljegyzetben ezt az alcímet olvassuk: ,,Az átkozás sok vétket magában foglal.'' Néhány gyakran használt rossz kifejezést, mint több vétek foglalatát Szent Pál apostol dorgálásával bélyegez meg: ,,Maledici regnum Dei non possidebunt, az átkozódók Isten országából kirekesztetnek.'' (1. Kor. 6, v. 10) A következô alcím: ,,Az embercsúfolás mily nagy vétek''. Evvel vezeti be erkölcsi intelmét: ,,Az embercsúfolás, tréfálás most oly közönséges, hogy sokan azt nem bűnnek, hanem tisztességes mulatságnak és udvariasságnak állítják; de Isten, aki non irridétur: meg nem csúfoltatik, azt mondja (Példabeszédek könyv. 3. rész 32. vers): Abominatio Domini est omnis illusor, útálatos ôelôtte, aki megcsúfol egyebeket.'' A bibliából Elizeus gúnyolóit és büntetésüket említi; Michol csúfolódását Dávid ellen, mely, mint minden más hasonló eset, Isten ítéletét vonta magára. ,,A kárhozott lelkek siralmas búsulása'' gyakran emiatt történik. ,,A szitkozódás, káromkodás mily veszedelmes'', hívja fel az olvasó figyelmét ismét egy másik vezérszó a lap oldalán. A ,,mosdatlan, rút beszédek'', a ,,szemtelen szavak'', a szitkok, átkok, káromkodások a fiatalok nyelvére gyakorta kerülnek. Szent Ágoston úgy vélekedik, hogy e súlyosan vétkezôk nem kevésbé vádolhatók, ,,nem kevésbé vétenek, kik a mennyben uralkodó Krisztust káromolják, mint azok, akik midôn e földön járt, felfeszítették''. Szent Bernard pedig: ,,A káromkodó nyelv éles fegyver, amely amennyiben rajta áll, sérti és vagdalja az Istent.'' -- Croesus lidiai király fiát megragadó példának tartja arra, hogy tiltakoznunk kell a káromkodás ellen. E némának született fiú atyja életveszedelme láttára ,,elkeseredék, és megerôltetvén magát felkiálta: Ne bántsák! mert ez a király. Elszaggatá némaságának kötelét a nagy bánatnak ereje.'' Jól jegyezzük meg ezeket a szavakat; ismerôseknek tűnnek! Hanem folytassuk: ,,Keresztyének, a mi szerelmes Atyánkat, az Úr Istent mennyiszer látjuk s halljuk hogy a káromkodók nyelve sérti, vagdalja; mégis nem hogy nyelvünk lévén szólnánk, hanem megnémulunk...'' Forgassunk csak vissza az elôzô fejezetre; ott a Krucsai Márton felett 1733-ban tartott gyászbeszédben (a nyomtatott szöveg 18-20. oldalán) ugyanígy panaszkodik P. Didák, hogy a káromkodó nyelv vagdalja Isten szent nevét, hogy Kroesus király fia legyôzte némaságát atyja életveszélyének láttán; a Sz. Makáriustól vett példa is azonos szövegezésben olvasható mindkét gyászbeszédben -- kevés szó kivételével, és eltekintve a nyomdai szedés vagy írásmód ritka különbözôségétôl. Tehát az 1733-i beszédnek ez a hatvan sornyi része témában, nyelvezetben teljesen azonos az 1736-i gyászbeszéd vége felé olvasható 66 sorával (de ez a sortöbblet is csak a nagyobb betűknek tudható be, noha mindkét könyvet Kassán nyomták ,,az Académiai bötűkkel, Frauenheim Henrik János által''). Úgy vehetjük, mint biztos tényt, hogy e két gyászbeszédet P. Kelemen Didák írta, miként már följebb elemeztük. De lélektani okból is ôt lehet a Krucsai Márton temetésekor mondott gyászbeszéd szerzôjének tartanunk, minthogy éppen e nemes jótevôje nyomtatta ki Isten Szolgája Lelki öröm című beszédét (amelyet a nyírbátori minorita templom ünnepélyes átvételekor tartott) ,,az Académiai bötűkkel'', 1733-ban Kassán! Ha tehát, szinte vitán felül, a Krucsai-gyászbeszéd szerzôje P. Kelemen, ô a szerzôje a most ismertetett Csáky-gyászbeszédnek is, amire világosan utal a két beszéd sem tárgyban, sem mennyiségben el nem hanyagolható részének egyezése. -- Mivel a Krucsai-gyászbeszédbôl nem írtam ki egy jellegzetes szakaszt, e Csáky-bészédnél teszem meg: ,,Hallják az elöljárók, nemes vármegyének tisztei, várasoknak és egyéb helységeknek bírái; hallják az atyák, hallják a gazdák alattok valóknak, gyermekeknek és cselédeknek Isten ellen való irtóztató sok káromkodásit, s nem szólnak, hallgatnak, megnémulnak. Nincsen, aki mennyei édes Atyánknak ily nagy megbántásán szánakodjék. Nincsen, aki abban buzgólkodjék, hogy ez büntettessék, a nép közül kiirtassék. Azért annyira eláradott, hogy méltán az Úr Isten így panaszkodhatik, amint Jeremiás idejében: Tota die nomen meum blasphematur, egész nap az én nevem káromoltatik, Várason, falam, úton, mezôn, erdôn nem hallatszik egyéb a káromkodásnál. Alig tud szólni a gyermek, már az atyjától megtanulta a káromkodást. Hogy várhatnánk hát Istenünktôl áldást? De ha nincs is aki büntesse s tiltsa ezt a gonoszságot, tudja meg bizonyosan a káromkodó, hogy az Isten büntetetlen nem hagyja.'' Szent Makárius életébôl legendával érzékelteti, hogy a kárhozatban mérhetetlenül szenvednek ,,a gonosz keresztyének; kik az igaz Istent ismerték, de az ô Sz. Nevének káromlásától soha meg nem szűntek az ô életükben''. Maxica (?) városában egy megátalkodott káromkodónak ,,azon kínjában, bôgve mint a barom, kellett kiadni lelkét''. Özvegy Károlyi Ferencné született Csáky Krisztina temetésénél mondott beszédét fô gondolataiban maga Isten Szolgája foglalta össze, majd maga fogalmazta könyörgést ajánlott: ,,Ez lévén azért az Úr Isten akaratja, hogy ezeket az elôszámlált vétkeket távoztassuk, ô szent Felségét meg ne bántsuk, a jócselekedetek gyakorlásában szorgalmatoskodjunk, minden ellenkezô dolgokat békével szenvedjünk, Istentôl nekünk töltött poharunkat ô Sz. Felsége kezibôl vrömest elvegyük, ha keserű is, jókedvvel igyuk, s mindenekben Sz. akaratjára magunkat hagyjuk. Azért minden reggel felkelvén, lelkünket Istenhez emeljük, s kérjünk segítséget, hogy azon a napon semmit Isten akarata ellen ne műveljünk; minden órában kiáltsunk Istenünkhöz: Fiat voluntas tua: teljesedjék mindenekben, Uram, a te Sz. akaratod; nem az én kedvem, hanem a te akaratod legyen; nem kénytelenségbôl, hanem jóakarattal követem a te akaratodat. Gazdagságomat, jó híremet, nevemet, egészségemet el akarod-e venni? Régen reád bíztam mindazokat, kedved szerint rendelj róluk. Gyermekeimet magadhoz szólítod-e? Tôled vettem ôket, néked neveltem, úgy bánjál velük, mint sajátoddal. Fájdalommal látogatod-e valamely tagomat? Egész testemmel szabad vagy, azt míveld, amit akarsz. Ki kívánod-e lelkemet? Vedd hozzád, amit adtál. Mindenben mindenek úgy legyenek, amint akarod.'' Csak ezután emlékezik meg az elhunytról, ,,aki az ô Urát, Teremtô Istenét teljes szívébôl, teljes lelkébôl, teljes elméjébôl, teljes tehetségébôl szerette, parancsolatit ôrzötte, és az Isten szeretetéért tiszta szívbôl megengedett, kik ellene vétettek; kívánta, hogy neki is mindnyájan, kiket valaha emberi gyarlóságból megbántott, hogy megengedjenek...'' Dicséri, hogy ,,az Isten elôtt kedves, a földön való angyali életet, a tisztaságot mint szerette, mily feddhetetlenül ôrizte'', hogy közismert szemérmetességében ,,hallásától is az tisztátalanságnak miképpen iszonyodott'', azt senkiben el nem tűrte, a mértékletes, józan életre szoktatta alattvalóit, a szitkozódást, átkozódást üldözte; az ájtatosságban, istendicséretben gyönyörködött, ,,néhány óráig nyújtotta naponként szokott imádságit'', böjtölt, alamizsnálkodott; hosszú, súlyos betegségében béketűrô volt, gyakran gyónt, penitenciát tartott; mindezt hirdethetik azok, akik mellette voltak, s mindezt lelki vigasszal tapasztalták. ,,Kiért nyugossza Isten az örök életben, és az örökké való világosság fényeskedjék neki. Amen.'' * * * Didák atya nem szakította meg beszédét a felkiáltással: Ugye, atyafiak ?!, de valahányszor az erkölcsi igazságokat fejtegette, mindig érezhették hallgatói a szavaiból kicsengô kérdést: Ugye, atyafiak, így van? -- és ha szent lelkesedéssel buzdította ôket, ezt a kérdést: Ugye, így lesz, atyafiak?... E lelki párbeszéd közte és hallgatói-olvasói között nem is hiányozhatott. Csúcspontját akkor érte el, amikor a gyászbeszéd befejezésekor imára tanította ôket. Ekkor még kevésbé lehetett másként, mint hogy elvárta: kövessék példáját, fogadják meg a tanácsát. Ugye, Atyafiak ?!... P. Kelemen Didák jelentôsége a magyar aszketikus irodalomban ,,A magyar minoriták egyik névtárában ezt a feljegyzést találjuk Didák atyáról: 'Kelemen Didák hit- és bölcselet-doktor, vallástanár, örökös tanácsos, rendfônök, egyházi író stb., szent hírben halt meg Miskolcon!' Ha műveit nem is ismernôk, e rövidke feljegyzésbôl is megtudhatjuk, hogy Kelemen Didák iskolázott, művelt ember volt. Munkáinak olvasása még jobban megerôsít e hitben. Mint a régi hitvitázók, Kelemen Didák sem tartotta elegendônek a prédikálást és alamizsnálkodást vallása terjesztésére; az irodalom terén is helyt akart állni. Tanult és olvasott tehát, hogy írhasson. Irodalmi művei nagyobbrészt halotti beszédek, egyházi szónoklatok és vitairatok. Említettük már, hogy Kelemen Didákot kora egyik legjobb szónokának tartották. Beszédeinek hatását kétségkívül részben kitűnô orgánumának és rokonszenves alakjának köszönhette, de azért alaki és tartalmi tekintetben is megállják e beszédek a kritikát. Többnyire erkölcsi témákból indul ki s úgy teológiai, mint filozófiai alapon igyekszik azok valódiságát, üdvös voltát bebizonyítani. Az érvelésben meglepô jártasságot tanúsít, s lépten-nyomon elárulja nagy olvasottságát. A szentírás, a régi és új egyházi írók művei, a görög és római klasszikusok munkái mind helyet találnak beszédeiben. Ha nem ismernôk Didák atya szerénységét, azt kellene hinnünk róla, hogy a temérdek idézettel fitogtatni akarta olvasottságát. Valószínű, hogy ezt a másvallásúak kedvéért tette. Mint hittérítô ugyanis mindent kézzel foghatólag be akart bizonyítani, hogy hallgatóit teljesen meggyôzze állításai valódiságáról. A folytonos dogmatizálás és moralizálás szárazzá és rideggé teszik beszédeit; talán maga is érezte ezt, azért alkalmazta oly bôven a természetbôl és életbôl vett hasonlatokat és képeket. Ezek segítségével önt életet eszméibe, ezekkel ad nekik érdekességet és erôt. Rendkívüli hév vesz rajta erôt, valahányszor Krisztus életérôl és szenvedéseirôl beszél. Az a végtelen szeretet, odaadó kegyelet és ôszinte lelkesülés, mely ilyenkor nyilvánul beszédeiben, csak kevés egyházi szónoknál található. Szinte látszik, hogy küzd a nyelvvel, nem találván méltó szavakat érzéseinek, elragadtatásának kifejezésére. Halotti beszédeiben nem ragaszkodik korának bevett szokásához; ô nem azért beszél, hogy a meghalt érdemeit égig magasztalja, s hogy oly tulajdonságokkal ékesítse fel, amilyeneket az életében sohasem bírt. Bár korának három kimagasló, erényekben gazdag nôje felett tartott halotti beszédet: Koháry Judit, Barkóczy Krisztina és Csáky Krisztina grófnôk felett, s így bôven rendelkezhetett volna anyaggal: azok dicsôítése helyett mégis az élôk korholásához fog, korának bűneit és ferdeségeit ostorozza, s szinte megfeledkezni látszik arról, akirôl tulajdonképpen beszélnie kellene. Az elsô e nemű beszédjét Barkóczy György özvegye (Koháry Judit grófnô) felett mondotta 1718-ban. A szegények e gyámolítójának Kelemen Didák gyóntató atyja volt; s így készséggel fogadta Károlyi felszólítását a halotti beszéd tartására. Rövid bevezetés után a halálról és a halálra való elôkészülésrôl szól. A halál szerinte az életnek 'zendüléssel visszafelelô szózatja (echo). Ha a hegyek közt kiáltasz, a magad szódat hallod, hogy visszafelel néked, nem mást: hanem amit te mondasz. Ha te jót kiáltasz, jót felel; ha te rosszat, ô is rosszat; ha te eget, ô is eget; ha te poklot kiáltasz, ô is poklot felel vissza. Hasonló egybefelelése vagyon a halálnak az élettel; ha életed jót kiáltott, halálod is jót felel; ha gonoszt, gonoszt; ha mennyországot, mennyországot; ha pedig poklot, magadra vess, ha halálod poklot kiált!' Hosszasan fejtegeti az Istenhez való térés szükségességét; addig tegyük ezt -- úgymond --, míg Isten szeretettel hí bennünket, s ne várjuk meg, míg bosszuló haragját érezteti velünk. 'Két erôs kötele vagyon az Istennek, mellyel akaratunkat magához vonzza, egyik az irgalmasság, kegyelem, szeretet kötele, melyen lágyan és gyengén édesgetvén, magához vonzza a szívünket. A másik az igazság, fenyíték, bosszúálló ostorozás vas lánca!' Engedjünk az elsônek, nehogy a másodikkal téríttessünk engedelmességre. Magáról a halottról is megemlékezik néhány szóval. Koháry Judit feddhetetlen életérôl -- úgymond -- 'nem szükség nékem szót szaporítanom. mert déli nap módjára ez úgy is világos. Ismérte s tudja ezt az egész föld, sôt Istenes szép életének dicséretes emlékezete tovább is elterjedett, szegényekhez, ügyefogyottakhoz való könyörületessége, bôkezűsége, nagy ájtatossága, tiszta életének épen megtartása mindenütt hirdettetett. Nem volt, aki ô felôle egy rossz szót szólhatott volna, szólhatna avagy szólana.' A terjedelmes, szónokilag kidolgozott beszédet 1718-ban nyomtatásban is közrebocsátotta, s oly hatást keltett vele, hogy példányait rövid idô alatt mind elkapkodták. 1724-ben, valószínűleg Barkóczy Krisztina buzdítására, az újonnan megtértek és a tanulók számára egy kis katekizmust írt s azt Károlyi Ferenc grófnak ajánlotta fel. 'Az ifjaknak -- úgymond -- és megtérteknek Isten eô szent felsége ingyen való szent kegyelme által reménylem használni fog.' Mint egyik levelében írja, ötszáz példányt nyomatott, s a nyomdai költség mégis csak négy forintot tett ki. Ezt az összeget, édesanyja buzdítására, készséggel fizette ki a gróf. 'Az katekizmus -- írja Károlyi Sándorné, fiához intézett levelében -- igen szép s hasznos, nemcsak az kisdedeknek, megtérteknek, de még az pápisták is bűségesen tanulhatnak belôle. Azért már válaszoltam ô kegyelmének; mennyibe került, magam sem tudom. Úgy látom, ha nem akarod is, kell magadat gyakorolnod az jóságos cselekedetekben.' E figyelmeztetésre nem volt szükség; mert Károlyi Ferenc a költségeken kívül még lovat is ígért Didák atyának. Tiszttartója azonban nem valami délceg paripát küldhetett, mert Kelemen azt írta a grófnak: 'Andrássy uram egyet küldött ugyan, de olyant, amineműt Malachias próféta be nem vészen!''' (Takáts S., i. m. 297-301.) Takáts piarista történészen kívül méltán tartja Dr. Csák A. Cirjék is az aszketikus élet gyümölcsének és az Egyház hiteles tanítása hibátlan továbbadásának Isten Szolgája beszédeit, nyomtatott könyveit, mint a magyar művelôdés és nemzeti irodalom jelentôs tényezôit is. ,,Azt a félszázadot, amelyben Kelemen Didák térítô és irodalmi munkássága lefolyt, az irodalomtörténet 'nemzetietlen kornak', a hanyatlás korának nevezi, mert Rákóczi szabadságharcával már kimerült a folytonosan fegyverben álló nemzet és a szatmári békekötés után, -- ha nem is álomba, de az aléltság mozdulatlanságába hanyatlott. A bécsi kormány is fordított egyet a köpenyegen, -- illetôleg a durva erôszak politikáján, a nemzet pedig a javulni látszó közállapotok között régi vágyait egyre halkabban hangoztatta, ellenben a hazafiúi erények legfôbbje gyanánt az uralkodóház iránt való hűséget helyezte elsô sorba. Lassankint mindannyian beletörôdtek a meglevô békés állapotokba s megelégedtek a fôbb alkotmányjogoknak és a vallásszabadságnak nagyjában való rendezésével. -- Fôuraink Bécsben telepedtek meg és ottan szoktak hozzá, hogy csak a német és francia nyelvet tartsák elôkelônek s a magyarral mitse törôdjenek. Sôt ôk maguk terjesztették itthon azt az általános világpolgári szellemet, ami a nemzeti irányt mindenütt háttérbe szorította s ôk maguk hozták is be -- mint Eszterházy -- magyarországi udvartartásaikba a német színészeket s ôk segítették elô a német mesteremberek, kereskedôk és idegen földmívelôk megtelepedését. Középosztályunk az iskola nyelvét -- a latint szerette meg, mert ezen a nyelven beszélt a vármegye, ezen a nyelven tanácskozott az országgyűlés s ez volt általában a hivatalos nyelv. Ebben a nemtörôdömségben tótosodtak és németesedtek el egész vidékek; mert nagyon kevesen voltak, kik nem restellették a Károlyiak nemes veretű, régi magyaros viselkedését, háztartását és szellemét követni. Voltak ugyan ennek a kornak is tudósai és művészei, sôt Benkô József a 'tudományok arany századá'-nak nevezi ezt a kort, -- ámde meg kell jegyezni, hogy ez a tudomány mind latin volt, eredeti és nemzeti szellem nélkül, -- teljesen a külföld után haladó. A magyar irodalom azonban fáradtan pihent. A mult század friss, eleven lüktetésű irányához képest szomorúan pangott. Kelemen Didák -- mint láttuk -- munkásságát vallása terjesztésének és az emberszeretet gyakorlásának, életét pedig, -- úgy testileg, mint lelkileg egészen Istennek szentelte. Bár szívének minden érzésével magyar hazájának volt hűséges fia, amit Károlyi Sándor grófhoz írott levelei s egész élete is nyilvánvalóan vallanak és bizonyítanak, mindamellett semminemű politikai dologban nem vett részt. Az országos, a helyi és személyi ügyek ôt csupán annyiban érdekelték, amennyiben azok térítô és alamizsnálkodó működésével kapcsolatba, vagy összeütközésbe kerültek. Célja: templomokat és iskolákat építeni s ezeknek révén Isten dicsôségének szolgálása, vallásának terjesztése s a jövô nemzedéknek emberszeretôvé és erkölcsössé nevelése. -- Ez lefoglalta összes társadalmi tevékenységét s ami ideje még megmaradt, azt lelkének a sírontúli életre való elôkészítésére fordította. Térítô munkássága azonban -- különösen az akkori idôk szokása szerint -- megkövetelte, hogy necsak szavakkal és példaadással, hanem írásban is foglalkozzék elveinek és meggyôzôdésének hirdetésével, azaz, hogy szent hitét s egyházát az irodalom terén is megvédelmezze minden ellenkezô állítás és törekvés ellenében. Kora az ellenreformáció újból való fellángolásának kora, -- amelyben a hitvitázás az ellenkezôknek érvekkel hadakozó meggyôzése, avatott tollforgatással járó irodalmi működést is megkívánt attól, aki egyházának érdekében küzdött és fáradott. Kelemen Didák ezen a téren is megállotta helyét, sôt irodalmi dolgozatai mindmegannyi kiegészítô és betetôzô művek hivatásának betöltéséhez. Gonddal, szép stílussal, ékes szavakkal megírott munkái tartalom szerint: halotti (temetési) beszédekre és prédikációkra oszlanak.'' (i. m. 76-78.) E jelen -- nem merôben kritikai -- életrajz tágabb kerete nemcsak megengedi, hanem ajánlja is a lehetô legbôvebb tájékoztatást Kelemen Didák értékes szellemi hagyatékáról, ennek el nem évült erkölcsi hatásáról. Ezért iktatom ide Szinnyei József Magyar írók élete és munkái (a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából), Budapest, 1897. V. kötetébôl (1359-1362. o.) a minket közelrôl érdeklô méltatást. ,,Kelemen Didák theológiai és bölcseleti doktor, minorita szerzetes, híres hitszónok és hittérítô, szül. 1683-ban Baksafalván (Háromszékm.): a minorita rendbe lépett... 1717-ben megválasztották a magyar minoritarend fônökének és generális commissáriusának. 1720-ban a maga alapította báthori klastromnak fônöke lett. Ezen hivatalaiban rendkívüli buzgó térítôi munkásságot fejtett ki. A tiszai részek vallásügyi alakulása az ô munkásságának tulajdonítható. Az országgyűlésen és a vallásügyi comissiókban is érvényesítette nagy befolyását hitsorsosai érdekében. Vallástanár és örökös tanácsos is volt; Koháry Istvánnak, Károlyi Sándornak, Csáky Imrének kedves embere. A szegényeknek nagy pártfogója. Számos iskolát és templomot építtetett. Utolsó éveiben a miskolci conventben, melynek alapítója volt, élt és ott halt meg 1744. április 28-án. Halála után megtették a lépéseket szentté avatására. Nagybánya környékén ma is több legenda szól tetteirôl. Munkái. 1. Halotti prédikáczió. Midôn... néhai Koháry Judith, néhai Szalai Barkóczi György meghagyatott özvegye 1718. eszt. sz. Jakab havának 13. napján... eltemettetnék; minekelôtte az kaplonyi templomban kivitetett volna Károlyi várában így prédikállott. Nagy-Szombat. 2. Búza fejek. Melyeket... kedvéért kibocsátott. Kassa, 1729. 3. Lelki öröm. Melyeket a midôn az régi, dicséretes, örök jó emlékezésű mélt. Báthori familiától, Seraphicus szent Ferencz atyának szerzetebéli minoritáknak fundált, s épített templom és klastrom, az 1599. eszt. tájban, a kereszténység vérét szomjúhozó kegyetlen pogányságtól egészen elégettetett, s az idôk mostohaságaiban, kivált a klastromnak puszta kôfala is földig le rontatott, és ezen utolsó romlásában az 1727. esztendôig pusztán állott és maradott volna, akkor az irgalmas könyörülô szent Istennek véghetetlen szent irgalmasságából, a Felséges dicsôségesen mostan uralkodó Károly császár, koronás apost. királyunk kegyelmes parancsolatja mellett, mélt. gróf nagykárolyi Károlyi Sándor... az fennevezett szent szerzetnek, újabban resignálta, és abban... Szabolcs megye ordinárius vice-ispánnya, tek. Krucsaj Márton... és több mélt. és fô úri, s egyházi személyek praesentiájában introdukálta volna; ... élô nyelvével hirdetett. U. ott. 1732. 4. Katekizmus (sic) ... U. ott. 5. Dicsértessék az Úr Jésus Kristus. A keresztény embernek zsidóval az idvösség dolgáról való beszélgetése. Melyben a keresztény megmutatja, hogy Krisztus az világnak megígért Messiássa, és a profetiák jövendôlése szerint e világra régen el jött: mindeneket bé töltött, az emberi nemzet vétkiért eleget tett és a világot megváltotta az Istennek egyetlen egy fia öröktôl fogvást való igaz örök Isten. És az Úr Isten szent neve örök dicséretére, s lelkek épületére Seraphicus sz. Ferencz szerzetébôl magyarországi sz. Erzsébeth provinciájából való egy szerzetes minorita conv. barát által ki bocsáttatik. U. ott. 1736. (Névtelenül). -- Arczképe kônyomat a Katholikus Szemlében (1892. Eredetije a miskolci minorita zárdában van).'' -- Így Szinnyei. De az ismertetés végén még hasznos az ,,Irodalom: Horányi, Memoria II, 311. 1. Benkô, Transsilvania II, 384. 1. Sándor István, Magyar Könyvesház, 83. Danielik, Magyar Írók II, 139. 1. A magyarországi Minorita-rend Névtára, Arad, 1882, 145. 1. Petrik, Bibliografia. Brázay János, Gróf Károlyi Klára két levele. Nagy-Károly, 1790. (Egyik levélben a grófné Kelemen Didák életrajzát írta meg). Religio 1890. 208. 1. Irodalomtörténeti Közlemények, I, 1891. 120. 1. Katholikus Szemle 1892. arczképpel.'' (Takáts Sándor) A magyar vallásos irodalomban Isten Szolgája P. Kelemen Didák tiszteletreméltó helyet foglal el; ennek ismertebbé tétele, általánosabb megbecsültetése sok szorgalmas kutatónak válhatnék szívesen vállalt feladatává. Didák atyának elmondott és leírt beszédei a leggondosabb készület gyümölcsei. Mily szorgalommal olvasott hozzájuk; hány szerzôt keresett ki a klasszikus világirodalomból?! A hitviták korában -- és ô még annak szükségszerű hatása alatt élt -- nélkülözhetetlenül szükség volt erre a szellemi felkészültségre a teológiai és aszketikus irodalomban. ... Nem lehetetlen, hogy Isten Szolgája P. Kelemen Didák ismerte Borromei Szent Károly milánói püspöknek (1538-1584) iratait és beszédeit. De ellenkezô esetben is egyezett élete a szentnek tanításával, aki utolsó egyházmegyei zsinatán többek között ezt mondotta: ,,Feladatod prédikálni és tanítani? Tanulj, és feküdj neki mindannak, ami a kötelesség pontos teljesítéséhez tartozik; de elsôsorban magad cselekedj, életeddel és erkölcsöddel prédikálj, hogy ezt látva, ne ingassák a fejüket hallgatóid itt is, ott is, hogy mást mondasz és mást teszel.'' (Lit. Hor. IV, Vatikán, 1972, 1255. old.) Kelemen Didák megfelelt ennek a másik követelménynek is: életével hirdette azt, amit szavával ajánlott: az igazságosságot, lelki békét, türelmet, nagylelkűséget, jámborságot. Példa lett az emberek számára. ======================================================================== XIV. ,,A keresztény embernek a zsidóval való beszélgetése'', ,,Salutare hominis christiani cum judeo colloquium'' (1736) A könyv rendi jóváhagyásában Kelemen Didák szerzôsége -- ,,Jó Ábrahám'', a párbeszédbeli társ -- A messiási jövendölések Krisztus eljövetelérôl -- Jézus Krisztus istenségének bizonyítása -- A Szentlélek -- Az igaz Anyaszentegyház -- ,,A pogány nemzeteket a római Ecclesia szülte Krisztusnak'' -- Az Egyház üdvözítô ereje -- Tanító hivatala -- Az Oltáriszentség imádása -- Szűz Mária és a szentek tisztelete -- A pápa személyének természetfeletti méltósága -- Az Egyház gondossága és felügyelete a Szentírás terjesztésében -- A párbeszéd mai hatása -- P. Kelemen Didák műveirôl P. Monay, P. Csák, a szakirodalom és P. Takács Ince O.F.M. A VII. fejezet vége Isten Szolgája P. Kelemen Didák pozsonyi útjáról szólt 1720-ban, amikor is az akkori magyar fôvárosban Pázmány Péter munkáit óhajtotta volna megszerezni, de nem állt módjában. Akkor, az említett fejezetben, szinte már bevezettük a jelenlegit: Didák atya, ,,a keresztény ember'' írott párbeszédét ,,a zsidóval''. Kezdjük e könyv ismertetését Dr. Csák A. Cirjék soraival: ,,Térítô munkásságát irodalmi téren 'A keresztény embernek zsidóval az idvesség dolgáról való beszélgetése' című műve képviseli. Ennek teljes címe, mely egyúttal tartalmát is megjelöli: 'Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! -- A keresztény embernek zsidóval az idvesség dolgáról való beszélgetése, melyben megmutattya, hogy Krisztus a világnak megígért Messiássa és a Próféták jövendôlései szerint a világra régen eljött, mindeneket betöltött, az emberi nemzet vétkeiért eleget tett és a világot megváltotta. Az Istennek egyetlen Fia, öröktôl fogvást való igazi, örök Isten. És az Úristen szent neve örök dicséretére s a lelkek épülésére Szerafikus Szent Ferenc Szerzetébôl, Magyarországi Szt. Erzsébet Provinciájából való egy szerzetes Minorita Conventuális Barát által kibocsáttatott.'' Ez a munkája már egészen vitairat a régi hitvitázók dogmatizáló és filozofáló tudományos stílusában. Sok elôtanulmányt végzett az érdekében, amit onnan következtetünk, hogy -- bár a könyv csak 1736-ban jelent meg -- már 1720-ban kereste a Szentiványi és mások hitvitázó munkáit. Sôt felment Pozsonyba is, hogy Pázmány Péter munkáit megszerezze, de onnan szomorúan jött vissza, -- üres kézzel, mert az ô sovány erszényébôl nem tellett ki a könyvek ára. Károlyi Sándor grófnak feltűnt Didák atya levert hangulata, és ahogy megtudta, mi bántja, saját könyvtárából kölcsönözte ki neki az óhajtott kincseket.'' (i. m. 85.) Azonnal megragadja figyelmünket a címbeli ,,szerzôség'': ,,Szerafikus Szent Ferenc Szerzetébôl, Magyarországi Szt. Erzsébet Provinciájából való egy szerzetes Minorita Conventuális Barát...'' Ezt, vagy teljesen hasonló szerzôjelölést többször lehet látni nyomtatott műveken, amelyeknek szerzôségét általában -- és kellô bizonyossággal -- Kelemen Didáknak szokták juttatni. A most tárgyalt könyvnél ez az eset még biztosabb, mert megvan az egyházi, a rendi jóváhagyás, amely megnevezi a könyv szerzôjét, Kelemen Didákot: ,,Facultas Admodum Reverendi Patris Provincialis, et Commissarii Generalis. Opus Controversisticum Admodum Reverendi Patris Magistri Didaci Kelemen Ordinis Nostri Sacerdotis, Ex Provincialis, et Diffinitoris perpetui studio compilatum, cui ,,Salutare hominis Christiani cum Judeo colloquium'' nomen imposuit, cum duo Ordinis Nostri Theologi reviderint, eique tanquam utilissimo, ut typis mandari valeat, Calculum approbativum dederint; quippe ab omni errore contra Orthodoxam Fidem ac bonos mores immuni invento, facultatem facimus, ut publicam lucem aspiciat. -- Datum Eperiesini ad S. Ioannem Baptistam. Anno 1736. Die 28. Februar (L.S.) -- Fr. Modestus Benkô Ord. Min. S. Francisci Conventualium Provinciae S. Elizabeth in Hungaria Minister Provincialis, et Commissarius Generalis.'' A minoritarendben állandóan fölfelé ívelô pályáján tartományfônökséget elért, hittudor, volt novíciusmester P. Benkô Modesztus (1695-1762) idézett jóváhagyása a bírálóktól ,,szerfölött hasznosnak'' ítélt könyv kinyomására önmagában fölkelti érdeklôdésünket, de ha beleolvasunk a könyvbe, vagy ha végig is olvassuk, fokról-fokra növekszik az ámulatunk a legszabatosabb teológiai tudás és az eleven magyar nyelvezet láttán. De ismerkedjünk meg vele részletesebben. ,,Jó Ábrahám...'' Isten Szolgája az ô párbeszédbeli társát Ábrahámnak hívja, hiszen maguk a székelyek mindmáig elôszeretettel használják keresztnévnek a bibliai neveket; Didák atyánknak is Sámuel volt az eredeti neve, csak a szerzetesrendben kapta a másikat. Ez írott párbeszédében Didák atya magát ,,Keresztény'' névvel illeti, s ekként szól társához: ,,Hallod-e, Ábrahám: olvasod-e Mózes könyveit, a Prófétákat és Sz. Dávid zsoltárit? -- Felel a Zidó Ábrahám: Igenis, sokszor olvastam és olvasom, s azokban a megígért Messiásnak eljövetelét várom. -- Keresztény: Jó Ábrahám, hiszen régen eljött immár a világnak megígért Messiása, s végbevitte az emberi nemzetnek váltáságát, betöltötte mindazokat, amiket felôle írtak a Próféták. -- Felel a Zidó: Örömest hallanám, ha ezt nékem megmutatnák. -- Keresztény: Légy csendességben s hallgasd figyelmetességgel; világosan, szentírási bizonyságokból ezt néked megmutatom.'' Zsidó társának elôször a Jákob pátriárkának adott ígéretrôl beszél, hogy Izrael fejedelmi pálcája Júdának, a tôle származó nemzetségnek adatik, és nála marad Krisztus eljöveteléig, akire a nemzetek várakoztak. Eljövetele pedig akkor lesz, amikor Júda elveszti a fejedelmi pálcát, amit viszont végül Heródes tartott kezében idegen létére (2-3. o.). ,,Több bizonyságot kíván még hallani'' Ábrahám, és ezért a ,,Keresztény'' Dávid próféta könyvének 9. részére (23. v. és köv.) utal, ahol a 70 hét megrövidítésérôl van szó, 'hogy megszűnjék az általhágás és véget vegyen a bűn és eltöröltessék a hamisság, és elhozattassék az örökké való igazság és bételjesedjék a látás és a prófétálás és megkenettessék a Szentek Szente.'' Ez a profécia a rabinusok bizonysága szerint Krisztusról szól, aki megöletett, ,,elfogyott az ótestamentumbeli áldozat, a példák valósággá változtak, beteljesedtek; következett azután Titus római fejedelem eljövetelével a Templom pusztulásának utálatossága, mely az mai napig megmaradott.'' (6.) A Zidó némi ellenvetésére ismétli: ,,Azért csak menj végére jól a dolognak, így vagyon, s nem találni különben, s hidd el, hogy a Messiás eljött, aki nem más, hanem az, aki a Szűz Máriától született, a Krisztus Jézus.'' Biztatja, hogy olvassa el Aggeus próféta könyve 2. részének 7. versét: ,,És eljô a kívántatott minden nemzetségektôl, és bétöltöm a házát dicsôséggel, úgy mond a Seregek Ura.'' Továbbá Malachiás próféta (3. r. l. v.): ,,Íme, elküldöm az én Angyalomat, és elkészíti az utat az én orcám elôtt, és mindjárt eljô az ô Templomába az Uralkodó, akit ti kerestek, és a Testamentumnak Angyala, akit ti kívántok. Ez az Angyal, melyet elsôben említ a próféta, Keresztelô Szent János, az Úrnak elöljárója, amint maga Üdvözítônk a Krisztus (Sz. Máté 11. r. 9. v.; 15. r. 10. v.) a seregnek bizonyságot tôn felôle: De mit mentetek ki látni, prófétát-e? sôt mondom néktek, prófétánál is nagyobbat, mert ez az, akirôl írva vagyon: íme, én az én Angyalomat küldöm színed elôtt, ki elkészíti elôtted a te utadat. Követte Keresztelô Szent Jánost Krisztus Urunk az ô Templomában, a jeruzsálemi Templomban, melyben születése után csakhamar az örök Atyának bemutattatott.'' (8.) A 2. részben Izaiás jövendölésére hivatkozik. A hívô és hittudós szakszerűségével szól a Szent Szűzrôl, aki ,,makula nélkül való tisztaságos szent szűzességének megtartásáról szorgalmatos volt.'' Csodálatos, hogy Kelemen Didák nyelvezetében, a XVIII. század elsô harmadában, a mi bibliai szóhasználatunk pontos elôdjét ismerhetjük fel! ,,A Szentlélek száll tereád és a magasságbelinek ereje megárnyékoz téged. És azért a szent is, mely tôled születik, Isten Fiának hívattatik. S mikor a szemérmetességes Szűz megértette volna, hogy mind szűz megmarad, mind Anya lészen, mondá az Angyalnak: Ecce Ancilla Domini, fiat mihi secundum verbum tuum, Íme az Úr szolgálója, légyen nékem a te igéd szerint.'' Micheás próféta jövendölésébôl (5, 2), hogy a Messiásnak Betlehemben kell születnie: ,,... Te belôled származik nékem, aki uralkodó légyen Izraelben, és annak kijövetele eleitôl fogva, az örök napoktól fogva'', figyelmezteti hallgatóját: ,,Vedd eszedbe, itt az ô istensége is kijelentetett.'' ,,Az ártatlanoknak s Apró Szenteknek megölése megjövendöltetett Jeremiás próféta által'' (31, 15): ,,Az Mágusoknak, vagyis a három királyoknak eljövése s a Messiást imádása Sz. Dávidtól világosan megjövendöltetett (71. zs. 10.v.).'' És amint Sz. Máté írja: ,,Bémenvén a Házba, megtalálák a Gyermeket az Anyjával, Máriával, és leborulván imádák ôtet, és megnyitván kincsüket, ajándékokat adának néki: aranyat, temjént és mirrhát.'' (13. o.) Krisztusnak Egyiptomba menekülését és onnan visszatérését ,,ô maga az Isten Ozeás próféta által meghirdette'', beteljesedését Sz. Máté megírta (19. fej.). Isten Szolgája a Messiás felismerhetôségét Keresztelô Sz. János megjelenésébôl és prédikációjából bizonyítja: ,,Izaiás próféta által vigasztalván az Isten az ô népét, azt ígéri, hogy a Messiás elôtt küld olyat, aki a penitenciát hirdesse és prédikálja (44. r. 1. v.)... Ez a prófécia Keresztelô Szent Jánosban a Krisztus elôjárójában bételjesedett, amint maga a papoknak és levitáknak, akik hozzá küldettek vala, nyilván megvallá Szent János (1. r. 23. v.)... Megismerhették volna tehát s meg is kellett volna ismérni a Zidóknak, ha az ô gonoszságuk meg nem vakította volna, hogy már jelen vagyon a Messiás.'' (15.) A 8. pont elején ,,a Krisztus praedikállásának Galilaeában való kezdésit által látta vala Izaiás, amint megírta (9. r. l .v.)'', és a jövendölést alkalmazza az Üdvözítôre: ,,Ezt is, valamint megjövendôltetett, bételjesítette édes Üdvözítônk (Szent Máté 4. rész. 13. v.), amint meg vagyon írva, mert negyven napi böjtölés után az Evangéliom praedikállásához kezde,... És elhagyván Názáreth városát, jöve és lakék a tenger melléken Kafarnaumban, Zabulon és Neftali határiban. Hogy bételjesednék, ami megmondatott Izaiás próféta által: Zabulon földe és Neftalim földe, a tenger útja a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely setétségben ül vala, nagy világosságot láta: és a halál tartományában ülôknek világosságuk támada; ezután kezde Jézus praedikállani.'' Majd: ,,Ugyan Izaiás (35. r. 4. s 5. v.) a csudákat, melyeket, a Messiás cselekedendô volt, olyan világosan jövendôlte..., Az Isten ô maga jô el, és megszabadít titeket; akkor megnyílnak a vakok szemei, és a siketek fülei nyitva lesznek, akkor a sánta ugrál, mint a szarvas, és nyitva leszen a némák nyelve.'' Isten Szolgája folytatja a messiási jövendöléseket: ,,Krisztus Urunknak Jeruzsálemben való szelíd bémenetelét Zakariás próféta megjövendôlte (9, 9)... És midôn bément volna Jeruzsálembe, felindula az egész város, mondván; Kicsoda ez? Ebbôl bizonyosan megismerhették volna a Zidók, hogy Krisztus az ô Királyuk, a megígért Messiás. Mert azt mondja Aquinásbeli Szent Tamás: Bár megkérdjék a Zidókat, ha valaha ment-é be Jeruzsálembe valamely Király egy nöstény szamáron; soha Krisztuson kívül mást nem említenek...'' Így felsorolja az összes valóra vált jövendöléseket Krisztus életérôl, szenvedésérôl és haláláról (19. oldal), valamint feltámadásáról, megdicsôülésérôl, a Szentlélek elküldésérôl, az apostolok térítô munkájáról. A párbeszéd folyamán az Írásra hivatkozik Kelemen Didák, hogy a zsidók régi törvénye megszűnt, a Messiás újat rendelt. Jeremiás próféta (31, 31), Izaiás (43, 18), Malachiás (11, 10) világosan megjövendöli ezt, fôleg ez utolsó: ,,Nem kedvellek titeket, úgy mond a seregek Ura, és az ajándékokat bé nem veszem a ti kezetekbôl, mert napkelettôl fogva napnyugottig nagy az én nevem a pogányok között, és minden helyen áldoztatik és tiszta áldozat mutattatik bé az én nevemnek; mert nagy az én Nevem a pogányok között, úgy mond a seregek Ura.'' Lukács evangélista (19, 43) a Megváltó jövendölését hozza Jeruzsálem pusztulásáról; Máté (26, 13) az evangéliumnak az egész világon elterjedését; ugyancsak ô (20, 18) hozza Krisztus jövendölését a haláláról. ,,Tovább igaz Messiásnak bizonyítják Krisztust az ô csodatételi, melyeket mind maga cselekedett: vakokat gyógyított; halottakat támasztott; ördögöket űzött; kórságosokat, inaszakadtakat, s minden nyavalyában valókat gyógyított; mind pedig, melyeket tanítványi cselekedtek, melyek az Apostolok Cselekedeti könyvében le vannak írva: melyek sokkal nagyobbak a Mojzes csodatételinél. Úgy hogy legkisebbik kételkedésed sem lehet ebben, hanem el kell hinned, hogy eljött az igaz Messiás, ki a Krisztus Jézus, s megváltotta a világot, aki igaz Isten s igaz Ember.'' Folytatjuk: ,,A Zidó felel. Az elôhozott bizonyságokból, a prófétiák bételjesítésébôl elhiszem immár, hogy eljött a megígért Messiás, aki nem más, hanem a Krisztus Jézus. De hogy igaz Isten, amint mondod, és az Istennek Fia, ezt kívánom, hogy nékem bizonyítsd meg.'' Istenhivô de nem keresztény Ábrahám kérdésére a ,,Keresztény'' azonnal hivatkozik Izaiás prófétára (5, 4): ,,Deus ipse veniet et salvabit vos, tunc aperiuntur oculi caecorum et aures surdorum patebunt, etc., az Isten ô maga jô el, és megszabadít titeket; akkor megnyílnak a vakok szemei és a siketek fülei nyitva lesznek, etc.'' Hivatkozik Barukra (3, 36), Dávidra (2. zs. 7), majd egyéb bibliai szöveget idézve, így szól társához: ,,Értsed azért és hidd el, hogy Filius Dei verus, verus Deus, et vita aeterna (Sz. János I. lev. 5. r. 20. s 21. v.), Hogy a Krisztus Jézus az Istennek igaz Fia, igaz Isten és örök élet.'' (24. oldal) A Zidó megértette, hogy Krisztus az élô Istennek Fia, igaz örök Isten, ,,hanem, immár a Sz. Lélek Úr Istenrôl akar hallani'', ezért a Keresztény mindenekelôtt Izaiás szövegét magyarázza (61, 1) meg Dávidét (2. Kir. k. 23, 2-3), aki ,,az Úr Lelkét Izrael Istenének mondja; az az Úr Lelke pedig Sz. Lélek''. Ugyanígy fejtegeti az Apostolok Cselekedeteibôl a 28. r. 25. versét, Sz. Péter 2. levelének 1. részébôl a 21. verset; majd a Szentlélek igaz istenségét abból is bizonyítja, ,,hogy amely isteni tulajdonságok tulajdonok csak az igaz és örök Istennek, azok mondatnak és tulajdoníttatnak a Sz. Írásban a Sz. Léleknek is'', mint jelenléte mindenütt, mindenhatósága, stb. ,,Úgy vagyon-é?'', kérdi a Zidótól, és az azt feleli: ,,Úgy vagyon az, mert senki más nem teremthet semmit'', és tovább hallgatja az ó- és újszövetségi Szentírás magyarázatát errôl is. Isten Szolgája gyönyörű párhuzamot von a két szövetség könyveinek szavai között a Szentlélek igaz istenségérôl. Csak egy-két példa. ,,... Negyedszer. Igaz Isten szólott a próféták által, azért is gyakrabban úgy szólottak: Ezeket mondja az Úr: mégis Sz. Péter azokat a Sz. Lélekre magyarázza (1. Péter I, 11), 'a Krisztus Lelke megjövendôlvén a Krisztusnak szenvedését'. Ismét Sz. Péter 2. lev. 1. rész. 21. v.: 'Mert soha emberi akaratból nem származott a prófétálás, hanem a Szentlélektôl illettetvén szólottak az Istennek szent emberi'. Hasonlóképpen Sz. Pál az Ap. Cs. könyv. 28. rész. 25. v., és Zidókhoz írt könyv. 3. rész. 7. v.-ben.'' De talán legismertebb tényként és érvként ezt hozza fel: ,,Ötödször. Sz. Péter Apostol feddvén Ananiást az ô csalárdságáról, így szól Apost. Csel. könyv. 5 rész. 3. v.: Annania, miért kísértette meg a sátán a te szívedet, hogy hazudnál a Sz. Léleknek. A negyedik v. utána mondja: Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek, amikor tudni illik a Sz. Léleknek hazudtál.'' (26-27. oldal) Ismételten megerôsíti párbeszédbeli társát e hittételben: ,,Úgy értsed azért, hogy a Sz. Lélek az Atyával és Fiúval egy állagában, mindazonáltal különböz személyében, mert más az Atyának személye, más a Fiúé, más a Sz. Léleké.'' Tiszta, biztos tudás és tanítás a Szentháromság felôl! ,,Felel a Zidó. Ezeket immár úgy elhiszem; hanem akarom azt tudni, a keresztény hitnek vagyon-e errôl vallástétele, mellyel ezek világosan megmagyaráztatnak? A Keresztény; Igenis vagyon, amit Sz. Athanasius summába foglalt, az Anyaszentegyház elônkbe adott.'' Következik ,,Szent Athanasius vallása'' (30-32. o.), amelynek szabatos fordításából példának kivesszük a Krisztus istenségérôl és emberségérôl szólót: ,,Ki noha Isten és ember: mindazáltal nem kettô, hanem csak egy a Krisztus. Egy pedig nem az istenségnek testté változásával, hanem az emberi természetnek Istenhez való felvételével. Egy ugyan, nem a természetnek egybeelegyítése által, hanem a személynek egyessége által. Mert miképpen az okos lélek és a test egy ember, úgy az Isten és ember egy Krisztus.'' A hitvallás meghallgatása után ,,a Zidó: Ezeket immár mind ilyenképpen elhiszem. Mit kell tehát nékem cselekednem, hívén ezeket?'' A felelet; meg kell keresztelkednie; és a Keresztény kifejti a keresztség szükségességét a Szentírás tanításából, a Szentatyák meggyôzôdését is idesorolva: ,,Azért írja Sz. Ágoston Tom. 7. I. 3. de anima, hogy nem keresztény, aki keresztség nélkül a gyermekek bűne bocsánatát és üdvösségét állítja.'' A zsidó csodálkozó kérdésére, hogy találkoznak a keresztények közül némelyek, akik nem hisznek tökéletesen, a Keresztény azt válaszolja: ,,Nem a Krisztus Anyaszentegyházában vannak azok, hanem attól elszakadtak, s az apostoloktól vett igaz régi apostoli Sz. tudományt elhagyták.'' A Zidó ekkor felteszi a kérdést: ,,Van-e több egy igaz Anyaszentegyháznál, melyben a hívek üdvözülhetnek?'' A Keresztény, Isten Szolgája P. M. Kelemen Didák gyönyörű fejtegetésbe kezd: ,,Nincsen több egynél, amint a Sz. írás ezt világosan elônkbe adja, mikor az Ecclesiában levô híveket egy Testnek nevezi (Elsô Cor. lev. 10. rész. 16. v.); egy akolnak (Sz. János 10. rész 16. v.); egy háznépnek (Sz. Máté 24. rész. 45. v.); és az Énekek Énekében a Sz. írás: una est Columba mea, perfecta mea, egy Galambnak mondja. Mivel azért Isten háza, Isten városa, Isten országa, Isten akla az Anyaszentegyház, azért az ô tagjai sokan vannak, messze elszéledtek az egész e világon. Mindazáltal minden tagjai a Hit vallásában és tudományában oly egyességgel egybekötöztettek a tanításnak és Sacramentumok szolgáltatásának egyenes folyásában, mintha csak egy ember volnának, egy szívük s egy lelkük vagyon. (Ap. Csel. 4. rész. 32. v.).'' Az Egyház üdvözítô hatalmának bizonyításánál nem hagyja ki a helvét hitvallást sem: ,,Az Helvécia Confessio is ezt eszerint tanítja (Art. 17) olyan az Ecclesia, úgy mond, mint a Noé Bárkája, melyen kívül mindnyájan elvesztek. Mert ugyanis, ha az elmetszett tagokban elevenség nem maradhat; ha a tört ágak megasznak; ha a forrástól elszakasztott patakok kiszáradnak: kétség nélkül annak is el kell veszni, valaki az Anyaszentegyház egyességétôl elválik.'' (36. o.) A lelki párbeszéd ezután a Krisztus alapította ,,Ecclesia'' keresésérôl folyik; e pontnál Kelemen atya buzdítása az imára a gyakorlati tanácson kívül a legszebb hitvallás a Szentháromságról: ,,A Hit Isten ajándéka; azért ennek elnyeréséért legelsôbben imádkozni kell, és kérni az Úr Istent, hogy ne nézze bűneit, melyek miatt nem érdemli az ô szent kegyelmit, hanem Sz. Fia drága érdemeiért adjon Sz. Lelket, s világosítsa elméjét, hogy ismérhesse meg, melyik légyen a Krisztus igaz Ecclesiája, és azért, mikor érkezik, napjában a Sz. Háromság egy Isten dicsôségére három Miatyánkot s három Hiszek egy Istent mondjon... Azért látható a Krisztus Ecclesiája, hogy minden idôben mindenektôl megismertethessék... Az Anyaszentegyház által kell Isten országába jutnunk, és aki ôbenne nincsen, messze jár az üdvösség útjától.'' (39-42. o.) P. Kelemen Didák a látható Egyházról szemléltetôen beszél: ,,... Meg is kell az Ecclesiát ismérni, mert senki arra gondot nem viselhet, sem azt nem ôrizheti, vagy építheti, akit nem ismér. Vajon nem csúfos dolog volna-e, ha egy juhpásztor botját kezében viselvén a mezôn járna, szóval és süvöltéssel a juhokat igazgatná, de elôtte semmit sem látna.'' A Szentatyák tanításával támasztja alá az Egyház felismerhetôségét: ,,Sz. Ágoston imígyen szól: Ecclesiam ignorare nulli licet, ideo secundum verbum Domini abscondi non potest, Mindennek szükség ismérni az Ecclesiát, azért az Úr szava szerint el nem rejthetik. Hegyen épített város nem lehet elrejtve, világosság véka alá nem dugatik, mindeneknél isméretes, mindeneknek hirdettetett, az igaz Ecclesia senki elôtt el nem rejtettetett.'' A fejtegetés hallatára: ,,A Zidó, Megértém, s úgy elhiszem, s nem is lehet különben, hanem mindenkor az igaz Ecclesiának láthatónak kell lennie, hogy mind a Zidók, mind a pogányok láthassuk, ismérhessük, ahhoz mehesssünk s abban lehessünk...'' (44-45. o.) A ,,Második rész'' ezt a címet viseli: ,,Az Anyaszentegyház mindenkor megmarad, és nem tévelyeghet.'' Elsô szavai: ,,Ezt az Anyaszentegyháznak örökös voltát és gyôzhetetlen állhatatosságát a Sz. Írás számtalan helyen jelenti'', majd Sz. Pálnak levelébôl az efezusiakhoz (IV. 12) bizonyítja, ,,hogy Isten pásztorokat és Doktorokat rendelt a Krisztus testinek épületére mindaddig, míg mindnyájan Krisztus eleibe nem megyünk, hogy a pásztorok által oltalmaztassunk a hamis tudományok szelétôl...'' Isten Szolgája így foglalja össze e hittételt: ,,... Mert az erôs kôsziklán épített Ecclesiát úgy megerôsítette az ô jegyese, az Úr Krisztus, hogy világ végéig le nem omol, el nem fogy, meg nem csalattatik, tévelygésbe nem eshetik. Mert ha megcsalatnék az Ecclesia, Krisztus csalatkoznék meg és a Sz. Lélek, mivel hogy az Ecclesiának tudománya nem annyira magáé Ecclesiáé, mint Krisztusé és a Sz. Léleké, mert Urunk ígérte, hogy világ végéig megmarad a hívekkel (Sz. Mt. 28. 20) és oly Sz. Lelket ád, mely minden igazságra vezérli ôket (Sz. Jn. 14. 16); aki titeket hallgat, engemet hallgat (Sz. Lk. 10.16).'' A próféták és evangélisták Krisztus országának örökkévalóságáról és csalatkozhatatlanságáról gyakran szólnak, ,,Kalvinus is helyben hagyja'', ,,a Helvéciai Confessio'' és ,,az Augustai Confessio is nyilván vallja, hogy a Krisztus Ecclesiájában mindenkor igazán hirdettetik az Isten igéje, és a Sacramentumok igazán szolgáltatnak, Una, Sancta Ecclesia perpetuo est mansura...'' A párbeszéd tovább pereg: ,,A Zidó: Megértettem immár, hogy látható a Krisztus igaz Ecclesiája, és világ végéig megmarad, tévelygésbe nem eshetik... Úgy látom, hogy a kereszténységben támadott gyülekezeteket egymás mellé vetvén, azt köll ezek közül igaz Ecclesiának ítélni, mely az apostoli praedikálás után minden idôben megmaradott és az ördög hatalmával soha el nem fogyattatott, melyben az apostolok idejétôl fogva szakadás nélkül lekipásztoroknak következése és successiója volt, igaz apostoli Ecclesiának lenni.'' (48. o.) A harmadik részben ezt bizonyítja az író Sz. Pál leveleivel (Róm. 1, 8-10; 15, 14; 16, 17-20). ,,Ezekre nézve megvallja maga Kalvinus, hogy régen a római Ecclesia Anyja volt minden Ecclesiáknak (Calv. lib. 4. Cap. 7. n. 24); másutt azt írja (Lib. 4. Cap. 6. n. 16): mindeneknél erôsebben tartotta az apostoli tanítást: magnum Romanae Ecclesiae honorem ubique deferunt veteres: hoc Romanae Ecclesiae plurimum addit authoritatis, quod doctrinae semel traditae fuit aliis omnibus tenacior...'' Ezt ,,a régi Sz. Atyák egyenlô értelemmel tanítják'', mint például Sz. Ciprián, Jeromos, Ágoston, Irén, azonkívül Tertulliánus, Victor Uticensis; és P. Didák a klasszikus latin szöveget mindenütt hozza. Micsoda jártasság a szerzôk műveiben, mekkora szorgalom az anyag összegyűjtésében! ,,A Niceai és Kalcedoni gyülekezet ugyan kérve kérte a Pápát, hogy feje lévén a Conciliumnak, megerôsítse az ô végzésüket; ennek fölötte azt rendelték, hogy semmi ereje ne légyen annak az egyházi végzésnek, melyet a római Pápa meg nem erôsít.'' Az apostoli eredetet egy természetbeli és egy történelmi hasonlattal példázza: ,,Miképpen azért csak azt mondhatjuk Duna vizének, mely a Duna forrásából az ô ágyában vagy fészkében és völgyében szakadás nélkül alá folydogál, azonképpen csak azt nevezhetjük apostoli Ecclesiának, mely az apostolok idejétôl fogva egymásután következô személyeknek tanítása által szintén mireánk érkezett. Avagy miképpen csak azt mondhatjuk Sz. István Király nemzetségibôl valónak, akinek származását felvihetjük Sz. István Királyig, azonképpen csak azt nevezhetjük apostoli gyülekezetnek, mely az apostolok idejétôl fogva, Istentôl küldetett igaz pásztoroknak egymásután szüntelen következésivel kiterjedett; nyilvánvaló pedig, hogy e világon nincs több olyan gyülekezet a rómainál, melynek az apostoli idôktôl fogva mindenkor egymásután következô pásztorai lettek volna.'' Ez ,,kitetszik a római Pápák lajstromából''; Sz. Irén vértanú, Optatus Milevitanus, Sz. Ágoston (ez egészen Anasztáziusig) feljegyezték a pápák névsorát. ,,Anastasius után pedig mind a mostani Kelemen Pápáig az egész világnak nevezetes históriái feljegyzik a római Pápák következésit, úgyhogy ezt az ellenkezô Atyafiak sem tagadhatják.'' (53. o.) Isten Szolgája, tökéletes hűséggel és szeretettel az Egyház iránt, felsorolja -- ô maga jegyezte fel, amint írja -- a ,,Szentséges Pápáknak Cathalogusát''. Az 54. oldaltól a 63. oldalig tartanak a pápák nevei, ezekkel a rovatokkal: ,,Krisztus esztendei'', a ,,Pápák száma'', a név, az ,,esztendô'', ,,hónapok'', ,,napok'', egészen e könyve megírásáig. A két utolsó pápáról többet is ír: ,,Benedictus 13. P. M. Gente Orsinus e Ducibus Graniae a S. Collegio Pont. M. creatus A.M.D.CC.XX.III. Die XXIX. Maji. Synodum Romae celebravit; Turibium Archi-Episcopum, Jacobum de Marchia, Aloysium Gonzagam, Stanislaum Kostka, Agnetem de Monte Polit., Peregrinum Lat., Joan. Ceru, Franciscum Solanum inter Sanctos retulit. Archi-Eppi. Colon. sua manu consecravit M.D.CC.XXVII. Sancte vixit, et feliciter rexit Ecclesiam. Clemens 12. P. M. Faciam albam Columnam in Templo Dei mei (Apoc. 3.12), electus in Pontificat. M.D.CC.XXX. Die XI. Julii, qui nunc feliciter regit Ecclesiam.'' Mennyire az Egyház hűséges gyermeke, mily szeretettel és tisztelettel tekint Kelemen Didák Krisztus Urunk földi helytartói felé, akiknek a szent Rendalapítók mindenkori követôi nevében is, engedelmességet fogadott! ,,A Zidó. Látom s jól megértettem, hogy a római Ecclesia az, aki az apostoloktól vette a fundamentumait, az apostoloktól fogvást vagyon az ô successiója s következése, ellenkezôk megvallják, hogy az elsô ötszáz esztendeig a római Ecclesia igazán megtartotta az apostolok depositumát, nála hagyott tiszta vallást; ez volt tehát s ez most is a Krisztus igaz Eeclesiája, mert ha egyszer igaz volt, amint helybenhagyják s maguk mondják, hogy igaz volt, az ellenkezô Atyafiak, abban az igazságban megmaradott minden idôben...'' A ,,negyedik rész'' címe: ,,A pogány nemzeteket a római Ecclesia szülte Krisztusnak'' Isten Szolgája megokolja ezt: ,,... De bizonyos, hogy a pogány népek, mikor elsôbben a bálványozásból Krisztus ismeretére hozattak, nem egyéb Ecclesiához hajlottak, hanem a rómaihoz, tehát a római Ecclesia igaz Ecclesia...'' (65. o.) És valamivel késôbb: ,,Vegye elé az ember akármely nemzet Krónikáját, keresse fel, mely idôben s ki által? mi módon? és mely hitre jöttek a pogányságból a nemzetségek? mindjárt eszébe veszi, hogy a római hiten levô püspökök, papok, barátok prédikálása által terjedett az Evangélium a pogányság között.'' Illiricus (Centuriák, 2. r.) ,,feljegyzi a nemzetségek megtérését, de egy pogány országot nem nevezhet, melyet a római hiten való pásztorok nem hoztanak volna Krisztushoz, melyet a sok érsekségek, püspökségek, klastromok, templomok, oltárok, sekrestyék, melyeket a pogányságból megtért keresztény eleink fundáltak, építettek, világosan megmutatnak.'' És ugyancsak: ,,... Mint elébb hallók, az ellenkezô Atyafiak is azt vallják, hogy Sz. Gergely pápáig megmaradott a római Ecclesiában az apostoli tudomány, aki 606. esztendôben halt meg.'' Felhozza India, Marokkó, Burgundia, Perzsia megtérését. ,,Hogy pedig az ellenkezô Atyánkfiainál nagyobb hitele légyen bizonyításunknak, békét hagyok a katolikusoktól íratott históriáknak, hanem csak Munsterus Lutherista ember szavaiból akarom ezt az igazságot bizonyítani...'' (67. o.) Munster (Lib. 3, fol. 629) Anglia, Bavaria (Sz. Rupertus), Herbipolis (Würzburg) -- (Sz. Kilián), Németország (Sz. Bonifác), a ,,Tót és Morva nemzet'' (Sz. Cyrill és Sz. Methód), Magyarország (Sz. Albert), Lengyelország esetét említi (68. o.). Teológia az Egyház apostoliságáról! ,,Mivel azért valamennyi pogány népek megismerték a Krisztust, a római Ecclesiának dajkálkodásával hozattak a mennyei fényességre. Méttán írja Calvinus, hogy a római Ecclesia volt Anyja régente a kereszténységnek, Fuerit sane Roma olim omnium Ecclesiarum Mater.'' P. Kelemen fennen hirdeti, hogy ,,az igaz Ecclesiának mindenkor nyitva kell lenni s ismérhetônek kell lenni, hogy ebbe bemehessen, valaki Isten fia akar lenni.'' E felismerhetôség és tanbeli folytonosság szemléltetésére, tudós biblikusként, a zsidóság két külön ágra oszlását hozza fel példának: ,,... Salamon halála után két királyságra osztatott a zsidóság. A Júda királyának Jeruzsálemben volt székes helye, az Izrael királyának Szamariában; mikor Ácháb király dühösködésének idejében panaszolkodott Illés, hogy egyedül maradott, akkor Jeruzsálemben igen virágzott az isteni szolgálat és az Ecclesia...'' Folytatva a szent történetet, más hasonló részletet is említ: ,,... Jozafát pedig nemcsak papokat és levitákat, de böcsületes úri embereket is falukra, városokra küldözött, hogy az Isten igéjét hirdetnék (2. Krón. k. 17. rész, 7-8. v.)... Tehát Illés ideiben el nem rejtetett, hanem nagy dicsôségben fénylett az Isten Ecclesiája Jeruzsálemben; azért Illés próféta nevezet szerint csak az Izrael országáról szól, hogy az Izrael országában egyedül ô maradott a próféták közül, noha másutt az Ecclesia nyilván virágzott.'' E pontnál közvetlenül következik a hazai helyzetre utalás, amely a korabeli vallási gondok hiteles tanúsítása is: ,,Ezen formán mondhatná Közép-Szolnok vármegyében Páter Konrád Minorita Barát (minthogy most több pap nincsen azon vármegyében), hogy ô egyedül maradott az Isten szolgái közül azon a földön, noha másutt a kereszténységben sok ezer papok vannak.'' (71. o.) Az Egyháztól elszakadtak ,,az egyházi vagy világi históriákból mutassák meg: Quis, ubi? quando? ki volt? hol volt? mikor volt? ki az ô gyülekezetük vallását tanította'' Luther és Kálvin elôtt. Ôket magukat idézi, ,,hogy ilyen pásztorok, mint ôk, nem voltak régenten'' (73. o.), ,,tehát Luther nem succedál s következett más tanító után, hanem ô volt elsô kezdôje tanításának''. ,,De nem kell ezen sokat perelkedni, hanem Ezdrást kövessük'' -- folytatja --, ,,azért azt kívánjuk akármely újítóktól, hogy félbeszakadás nélkül vigyék fel az apostolokra genealógiájokat, egymásután következésüket, származásukat, amint felviszi a római Ecclesia. De odaveszett, hogy ôk azt végbevigyék...'' -- Nincs meg a püspökök által történô papszentelésük sem (76). A nemkatolikus hitvallások, az ,,új gyülekezetek'' pásztorai nem származnak az apostoli Egyháztól. Az isteni küldetés fajtáinak megnevezése és bizonyítása után ,,kitetszik azért, hogy rend szerint emberek által nem küldettek Istentôl; hogy pedig rendkívül sem választotta s nem küldötte, így mutatom meg'', felsorakoztatva a természetes és természetfeletti érveket, melyek kísérni szokták a hivatalos küldetést, de amelyek nem szerepelnek az új tanoknál: ,,Jóllehet, mikor a tanító semmi újságot nem hirdet, hanem a megerôsített tudományt tanítja s terjeszti, nem szükség, hogy az új cselekedetekkel megerôsítse, amint Sz. Ágoston írja (lib. 22. De Civ. Dei, cap. 8), de midôn szokatlan és új tudományt hirdet, nem tartozunk hinni, valamíg isteni erôbôl származott bizonyságokkal meg nem mutatja hivatalát... ... Mentôl inkább kívántatik, hogy az Anyaszentegyházba senkit lelkipásztorul be ne fogadjunk, csak pusztán azért, hogy minden jelenség és próba nélkül azt mondja, hogy ôtet Isten küldötte...'' (78- 80.) A Krisztus ígérte rendkívüli jelek, amelyek kísérték az igaz tanítást, nem lelhetôk fel ,,a mostani hittermô idôben...'' Az Anyaszentegyház fennállásáról így beszélget társával: ,,Az új testamentumról s az ô pásztori hivataláról sohult nem olvassuk, hogy megszűnik és az Isten új formán hivatalt kezd; sôt azt világos bötűkkel feltaláljuk, hogy világ végezetéig tart a Krisztus által építtetett Ecclesia, s abban soha szünete nem lehet az igaz pásztoroknak, mint odafeljebb megbizonyítók: azért Luther és Calvinus se Isten, se emberek elôtt okát nem adhatják igaz Ecclesiától való elszakadásoknak.'' (85. o.) A negyedik részben evvel a következtetéssel zárja a párbeszédet Isten Szolgája: ,,Annak is Istentôl kell küldetni, aki reformálni és jobbítani akarja az Ecclesiát; mert sok alkalmatlanság következnék, ha szabad volna akárkinek reformátorrá tenni magát. Szükség azért, hogy aki magát reformátornak mondja, vagy rendszerint való pásztor légyen, kit a Sz. Lélek Isten az Anyaszentegyház igazgatására szabott mód szerint emel, vagy bizonyos jelenségét és isteni pecsétjét mutassa, hogy Isten küldötte ôket a reformálásra; ha ezt nem cselekszi, kockára, veszedelemre veté lelkét, aki ezt hallgatja s követi...'' A keresztények egységéért könyörög e rész utolsó szavaival: ,,Szánja meg az Isten Sz. Fiának drága érdeméért, az ô Sz. Lelke által hozza a maga nyája közé, hadd légyen egy akol és egy Pásztor.'' (87. o.) Az ötödik részben: ,,Az igaz Ecclesia közönséges'', P. Didák azt fejtegeti, hogy az Egyház katolikus, vagyis általános; idôben, minthogy ,,soha, semmi idô folyásában le nem dôl''; térben, ,,mert kiterjed minden nemzetségekre, melyek az Evangélium zengésit hallották''. Mindkettô bizonyításánál Sz. Ágostonra (Tom. 7, De unitate Ecclesiae, cap. 3.) hivatkozik, ,,hogy gyalázattal illetik Krisztust, akik azt merik mondani, hogy az ô országa kicsiny szegletbe szorult''. Kijelenti Didák atya: ,,Minden idôben nyitva kellett ajtajának állani: hogy valaki bé akart az Ecclesiába menni, útját megtalálhatta; mert mindenek tartoznak az igaz Ecclesia társaságába állani; szükség azért, hogy senkitôl elrejtve ne légyen, hanem mindenektôl megismertessék.'' (89. o.) A ,,Lutherista és Calvinista Ecclesia csak újabb keletű; most is Olasz, Spanyol és sok indiai országokban, hála Istennek, nem érkezett a Lutherista és Calvinista vallás...'' -- Felsorolja kora nevezetes katolikus országait, köztük Angliát, amelynek kereszténnyé létele óta nyolcvan király a római Egyházhoz tartozott, ,,végtére a nyolcadik Henricus egy rossz asszony szerelmiért kitöré a járomszeget, a Krisztus igájából kiugrik, az Igaz Ecclesiától elszakada...'' A hatodik részben megmagyarázza, hogy ,,az igaz Ecclesiának szentnek kell lennie''. A ,,Zidó'' is úgy tartja, ,,hogy szentnek kell lenni az igaz Ecclesiának, s abból választott Isten ô Sz. Felsége szenteket magának.'' (92. o.) -- A párbeszédet vezetô ,,Keresztény'' rámutat, hogy ezt ,,az ellenkezô atyafiak sem tagadják, mert Calvinus csak Institutióban legalább tizenegyszer nevezi Ágoston Doctort szentnek, ... és azt írja felôle, hogy az Írásnak igaz magyarázója, ... a régi igazság leghitelesebb tanítója, ... és istentelen latoroknak mondja azokat, akik Sz. Ágostonnal ellenkeznek.'' Hasonlóképpen Basiliust, Zephirinus pápát, Sz. Ambrust, Iraeneust, Athanáziust és Cyrillust, Gergely pápát, Bernárdot, ,,... és egyszóval azt írja, (Lib. 4. Cap. 11. num. 4), hogy az apostolok idejétôl fogva sok szent püspökök tündöklöttek az Ecclesiában. Hasonlóképpen Luther Márton Bernárdot szentnek nevezi; ... Sz. Ferencrôl eképpen ír (Lib. de votis Monasticis): Sanctus Franciscus vir admirabilis, et spiritu ferventissimus, sapientissime dixit regulam suam esse Evengelium Christi. A Lutheristák Concordiája legalább háromszor nevezi szentnek Sz. Ferencet (úgymint fol. 99, 226, 253).'' P. Kelemen Didák az Egyháznak üdvözítô, szent hatalmáról vallja: ,,Ha azért a római vallásban szentek lehettek, és üdvözültek Sz. Ferenc, Sz. Bernárd, s mindnyájan, akiket az apostolok után szenteknek ismer a keresztény világ, kiki bizonyos lehet, hogy ô is üdvözülhet ugyanezen vallásban...'' (94. o.) Az Egyház szentjeinek változatlan és következetes felfogásából következtet az Egyház mindenkori szent mivoltára: ,,... Soha senki (azok) közül, kiket az egész kereszténység szenteknek tartott, azt nem tanította, hogy a dicsôült szenteknek könyörgésükkel való segítségét nem szabad kérni, hogy szüzességet nem szabad Istennek fogadni, hogy az Úr Vacsorájában nincsen jelen valóságosan a Krisztus Szent Teste és Vére, etc...'' Hivatkozik az egyházi naptárban megnevezett szentekre, mint az igaz hit követôire, ,,kiknek böcsületes csodákkal, emberi erô felett való tökéletes élettel és egyéb bizonyos jelenségekkel megmutatta Isten maga elôtt való kedves életüket.'' ,,Ha másokról nem emlékezünk, csak a mi romlott hazánkban is Szent István és Szent László, Szent Imre és Capistránus János, s többeknek szentségét sok csodákkal bepecsételte az Úr Isten. Kérlek, valaki ezt olvasod, ítéld meg, ha eszesség-e az üdvösség dolgában azok után nem járni, kiket mindnyájan szenteknek tartunk, hanem oly járatlan útra válni, melyen senki nem járt azok közül, kiket a világ szenteknek ítélt.'' Gyakorlati példaként azt a meglepô hasonlatot hozza föl, hogy ,,ha Bécsbe indulnék, de az utat nem tudnám, és akarnám érteni, merre kell mennem, bizony, ha ki oly utat mutatna, melyen, soha senki nem említé, hogy valaki Bécsbe ment, merô balgatagság volna, ha a járt utat elhagynám és afféle bizonytalan nyomot vennék elômbe.'' Azoknak is megfelel, ,,kik lágyabban fogják és puháknak tettetik magukat az ellenkezôk közül'' a pápistákkal szemben, hogy nincs ezeknek szükségük ,,szeles prókátorra'', akit elutasítana bárki a saját perében. ,,Azért a világi dolgokban ily okosak lévén, miért nem vagyunk szemesebbek az üdvösség dolgaiban'', mondja ki axiómaként az elôzô példa tanulságát. A hetedik rész az Ecclesia ,,egyességérôl'' szól, mert ,,una'', az ellenkezôk gyülekezetével szemben. A Zidó kérdésére: ,,Miképpen bizonyítod ezt meg?'', felsorolja az Egyház ,,egyességét'' a hittanban, míg ,,az újítónál annyi vallás vagyon, amennyi ember; kiki magának oly hitet formál, minéműt akar...'' Az Anyaszentegyház egységének biztosításához tanítói hivatal és tekintély szükséges, ,,mert kevés haszna volna az ideig való egyezésnek, ha mód nem volna ennek megtartásában, és az Isten országa s városa (ennek nevezi a Sz. Írás az Ecclesiát) alkalmatlanabb volna akármely polgári társaságnál, melyben törvények és magistrátusok által minden veszekedések nyakaszakadásában mód vagyon bizonyos...'' (101. o.) A Szentírás egyéni értelmezéseinek elégtelenségét a polgári törvénykönyv önkényes magyarázatának veszélyességével példázza, és következtet: ,,Soha egy jól rendelt emberi társaság, egy város, egy ország nem találtatott, melyben a perelkedések leszállítására bíró nem rendeltetett volna, mert enélkül eszeveszéssel, egyenetlenséggel, egymás ellen való bosszúval és kártétellel megtelnék az ország vagy város. De az Ecclesia jól rendeltetett sokaság, Isten országa, városa; tehát ebben is bírónak kell lenni, és annyival inkább, amennyivel nehezebb a hitnek homályos és mélységes titkaiban eligazodni, hogy sem a világi dolgokban, és amennyivel veszedelmesebb az üdvösségben járó perlekedés egy maroknyi földrôl való törvénykedésnél...'' A nyolcadik részt Isten Szolgája ezzel kezdi: ,,Az ítélô bíró arra való, hogy az írott törvényre nézvén mint igazgató zsinórra, aszerint ítéljen, mint maga az Isten jelenti, ama szók által (Deut. 17. v. 9): Venies ad judicem, qui iudicabit judicii veritatem, et facies, quodcunque docuerit te juxta legem. Ugyanis mire való egyébre a törvény, hanem hogy a bíró e szerint tegyen ítéletet, azaz, hogy a törvénynek igaz értelmét kiadja, ennek rámájára vonja a pereket, törvénynek erejébôl kihozott igazságot megismertesse; mert ha szabad volna a pereseknek maguk ítéletébôl a törvényhez vetni ügyüket, soha semmi perben vég nem lenne, mivel kiki maga fazeka mellé szítaná az írott törvényeket.'' (104. o.) A Szentírásnak, mint Isten írott törvényének értelmezésérôl hirdeti: ,,... Mert miképpen az országban vagy hadban jó rendtartás és egyesség nem lehet, ha feje nincsen, úgy az Ecclésiában a hitben való egyezés meg nem tartatnék, ha oly fô és vezér nem volna benne, mely a híveket engedelmességre kötelezné. Azért Krisztus e földön oly látható fejet és gondviselôt rendelt az Ecclesiában, mely igazgassa, egyességben tartsa, tévelygésektôl oltalmazza az ô nyáját.'' Péter apostol fôségét bizonyítja a Szentírásból, ,,elsô volt a többi apostol között, és fôpásztori hatalmával igazgatta az Ecclesiát. Ez a hatalom -- folytatja --, melyet Krisztus Péternek adott, el nem fogyott a Péter halálával, hanem az Ecclesiában maradott és marad világ végéig... Tehát most egy fôpásztor hatalmával igazgattatik az Ecclesia s úgy igazgattatott eleitôl fogva, amint Szent Pétertôl fogvást egymás után következett szentséges pápák lajstromával oda feljebb megmutatók.'' Vaskövetkezetéssel beszél az Egyház látható fejérôl: ,,Ország nincs, melynek feje nem volt. Ha azért az Ecclesia ország városokból, és sok tagokból épült test (amint másutt errôl szólottunk), szükség, hogy fejedelme, bírája, feje és pásztora légyen, hogy az ô vigyázása, igazgatása, legeltetése és atyafiak erôsítése által az egyesség megtartassék a hívek között.'' A párbeszéd folytatója az egyesség és szeretet viszonyát az Egyház ismertetô jegyének tartja: 'A szeretetnek jele pedig a visszavonások s egyenetlenség nélkül való egyesség; azért, mikor a szent Írás az apostoli Ecclesia fiait akarja jegyezni, mint bizonyos bélyegét adja az egyességet és ezáltal ismerteti ôket: Erat credentium cor unum, et anima una (Act. 4. v. 32), a híveknek egy szívük, egy lelkük vala.'' (109. o.) Az eredeti, apostoli tanítás folytatódását mindmáig a ,,Római Ecclesia vallásában'' a ,,Krisztus születése után minden százesztendôk forgásában virágzó szentek írásiból'', ,,a Sz. Doctorok'' hagyományából, ,,mind a Sz. Atyáknak errôl való tanításokból'' bizonyítja, kiválasztva közülük Sz. Ágostont, ,,mert az ellenkezôk is leginkább böcsülik a régiek közül...'' (111. o.) P. Kelemen Didák a zsidóval tartott párbeszéde kilencedik részében az Oltáriszentség imádásáról értekezik Sz. Ágoston, Aranyszájú Sz. János, Sz. Ambrus s több más szentatya írásával. -- A Boldogságos Szűz tisztelete és segítségül hívása is szokásban volt ,,az eleinte való Ecclesiában; ez többek között kitetszik Sz. Ágoston imájából (Tom. 10. Jerem. 18. De Annuntiatione): Sancta Maria succurre miseris, juva pusillanimes, refove flebiles, ora pro populo, interveni pro clero, intercede pro devoto faemineo sexu, sentiant omnes tuum juvamen, quicumque celebrant tuam Sanctam commemorationem, Szentséges Szűz Mária, siess segítségükre a nyomorúltaknak, segítsed a gyenge szívűeket, tápláld a siralmasokat, imádkozzál a községért, esedezzél a papi rendért, légy közbenjáró az ájtatos asszonyállatokért; érezzék mindnyájan a te segedelmedet, valakik gyakorolják a te szent emlékezetedet.'' (113. o.) Sz. Ágostonból bizonyítja a szentek tiszteletét is (Tom. 2. Lib. 20. Contra Faustum Cap. 17): ,,... Magyarul: A keresztény község a martyrok emlékezetét ájtatos készülettel ünnepli, mind az ôket követésnek felgerjesztésére, mind hogy az ô érdemükben részesüljön és esedezésükkel segíttessék.'' A Keresztnek tisztelete is szokásos volt kezdettôl, ,,mely által Krisztusnak üdvösségszerzô szenvedését eszünkbe juttatjuk''. Buzdít is: 'Ezt öleld meg alázatosan, tiszteljed ájtatosan, ezeket eszedben tartván: Nec Deus est, nec homo praesens, quem cerno figura, sed Deus et homo, quem signat sacra figura; magyarul: Sem Isten, sem ember, tudom s látom, a kép; de Isten és ember, amit jelent a kép.'' (115. o.) Felemlíti az Üdvözítô ôsi ábrázolásait, és meglepô jártassággal ír a szentképekrôl: ,,Sz. Ágoston szép verseket írt Severusnak (Paul. in Epi. 12. Ad Severum), melyeket a Feszület és a Szentháromság képe alá íratna a templomban; a Boldogasszony képét mondja Nicephorus (Lib. 2. Cap. 7), hogy a perzsiai király leíratta életében. Azonképpen azt írja, hogy Sz. Lukács evangélista az Urunk, Boldogasszony és apostolok képeit maga kezével kijegyezte, és Pulcheria Augusta a Boldogasszony képét, melyet Sz. Lukács írt, drága ajándék gyanánt adta az Anyaszentegyháznak. Sz. Pétert és Sz. Pált mondja Szent Ágoston, hogy Krisztus mellé szokták írni...'' Ezután mesteri módon magyarázza a képek helyes tiszteletét: ,,Meg kell azért érteni, hogy nem egy a kép és a bálvány; hanem csak olyan kép mondatik bálványnak, melynek isteni tisztelet adatik, ezt tiltotta az Isten ô Szent Felsége a tíz parancsolatban, ezt tiltjuk mi is'', amit bizonyít a mártírok példája. Az ,,ellenkezô Praedikatorok'' panaszára így válaszol: ,,A képekrôl azt hisszük, hogy a képekben semmi isteni méltóság, semmi erô és tehetség nincsen, semmit azoktól nem kell kérni és várni; hanem a képeket a templomnak ékességére s emlékeztetésre tartjuk, hogy ne csak füllel halljuk, hanem ha lehet, mindenütt szemünkbe ütközzék a mi Urunk jótéteményinek és szentek példáinak emlékezete.'' (118. o.) A 10. részben a purgatórium létezését és a halottakért való könyörgés jogosságát fejtegeti a Zidónak: ,,Purgatórium tüzére kell menni azoknak a fogyatkozásoknak, melyekért itt nem lakoltunk'', hogy csak néhány mondatot ragadjunk ki a szövegbôl. ,,Hogy az ember, amíg él, nem bizonyos az ô maga üdvösségérôl; azért jó reménységben kell lenni, de nem kell félelem nélkül bizakodni, sok helyen nyilván vallja Sz. Ágoston (Tom. 7. de bono perseverantiae, Cap. 1. v. 22).'' A szentségekrôl is ,,azont hitte és tanította Sz. Ágoston idejében az egész keresztény világ, amit most mi tartunk'', fejezi be a 10. részt Kelemen Didák. A tizenegyedik címe: ,,A negyven napi böjtöt húsétel nélkül tartották Sz. Ágoston idétt'' (122. o.) -- Csak egy oktatást belôle: ,,Más napokban böjtölni érdemes jutalom, a negyven napi böjtben nem böjtölni vétek; más idôben aki böjtöl, búcsút nyer, engedelmet vészen, aki a negyven napi böjtöt nem tartja, szenvedése lészen'', és latinul idézi e fordítás eredeti szövegét Sz. Ágostontól (Tom. 10. Serm. 62. de tempore). A 12. rész ,,a szentek tetemeinek tiszteletérôt'' szól, helyességét ismét csak Sz. Ágostonnal ,,és utána virágzó Szent Doctorokkal'' bizonyítva, noha ezt és ehhez hasonló felfogást ,,a mi tudományunkban az ellenkezô Atyafiak nem szeretnek.'' (124. o.) A 13. rész egyenesen ezt a címet kapta: ,,Senkit nem nevezhetnek a velünk ellenkezô Atyafiak, aki változást tett volna a Római Ecclesiában'', és az ,,új tanítók'' téves vélekedését cáfolja meg egymásután. A bűnbocsánatról ,,a Római Ecclesia minden idôben azt hitte és tanította, hogy az egy közbenjáró Krisztus Jézuson kívül senki, soha csak egy bűnnek bocsánatát sem érdemlette s nem is érdemelhette, hanem a mi igazulásunk ingyen, Krisztus érdemébôl vagyon (Róm. 5. v. 24).'' P. Didák a tridenti zsinat végzését is idézi, ami mellé Calvinus és a Lutherista Concordia elismerését teszi a katolikus hitcikkelyrôl. Tömör mondatban foglalja össze az Egyház tanítását a bűnbánatról: ,,Bezzeg azt hisszük és tanítjuk, hogy minekutána ingyen, csak egyedül a közbenjáró Krisztus érdemébôl bűnünk bocsánata adatik, és megigazulunk, azután mint szôlôtôben oltatott vesszôk az igaz szôlôtônek, a Jézus Krisztusnak malasztja által jót cselekedvén, annak a jócselekedetnek jutalmát vesszük az Isten ígéreti szerint. De hogy bűnünk bocsánatát és az igazulást magunk érdemibôl nyerjük, soha nem tanította a Római gyülekezet.'' (127. o.) A következôkben a Boldogságos Sz. Szűznek helyes és jogos tiszteletét védi: ,,... Mi azért nem folyamodunk a Boldogságos Szűzhöz, mint Istenhez és minden jók megadójához, hanem mint azoknak Istentôl foganatos esedezése által megnyerôjéhez. Tiszteljük, valóságos dolog, ôtet, nagyobb tisztelettel mint egyéb szenteket, azért, hogy ô Isten Anyja, a többi szentek pedig csak baráti és szolgái Istennek.'' A szentek segítségül hívását és tiszteletét is megmagyarázza, mert ,,jól tudjuk azt, hogy az ô érdemüknek, esedezésüknek érdemlô és megnyerô ereje az egy Krisztus érdemibôl, mint elsô derék okból származik.'' (128. o.) Akik a képek imádásával vádolnak bennünket, ,,maguk sem hiszik felôlünk, amivel rágalmaznak, mert a képekben semmi hatalmat nem vallunk, semmit azoktól nem várunk, emlékezetre tartjuk'', a szenteket tiszteljük, ,,kiknek hasonlatosságukat viselik a képek''. A pápa személyének tisztelete meleg szavakban nyer kifejezést Kelemen Didák írásában: '... Érette mindennap könyörgünk, hogy ôtet tartsa meg és vezérelje (Isten): nem is adunk néki más egyéb titulust avagy hatalmat, mint aminéműt adott az elein való Ecclesia és a Nicaeabéli s Calcedoni gyülekezet, nevezvén Boldognak, Szentségesnek, Krisztus képe-belinek, Sz. Péter helytartójának és Kereszténység fejének.'' (129. o.) Didák atya, a Zidóval folytatott párbeszédében visszaveti a vádat, mintha ,,a Római Ecclesia eltiltotta volna a Sz. Írástól az embereket.'' Erre felel: ,,Senkit az Anyaszentegyház el nem tiltott a deák, görög, zidó nyelven való Bibliának olvasásától, sôt, minek elôtte Luther támadna, a lengyel és német és más egyéb közönséges nyelveken iratott Biblia olvasását sem tilalmazta.'' Méltatja az Egyház gondosságát és felügyeletét a szentírási szövegekben: ,,Erre nézve Pius Pápa nem tiltá általában a közönséges nyelvekre fordított Bibliát, hanem azt parancsolá, hogy ezt a lelkipásztorok javallása nélkül ne olvassa minden ember; azért a közönséges nyelvekre fordított Bibliát nem tiltja teljességgel az Ecclesia...'' És hozzáteszi: ,,... Annak okáért az Anyaszentegyház nemcsak nem tiltotta, de kívánja, és dicséri, hogy keresztényi józansággal olvassák az ô fiai a Szent Írást.'' Az egyházi intézmények és hagyományok bírálóinak ekként felel meg: ,,Amit az új Praedicatorok ellenünk tanítanak és vitatnak, nem kell hozzá (más), hanem vegyük elô a Szent Írást: mutassák meg, hol vagyon írva, hogy a boldog Szenteket nem szabad kérnünk, hogy érettünk imádkozzanak; hogy purgatórium nincsen; hogy a halottakért nem jó imádkozni; hogy csak két Sacramentum vagyon; hogy csak magán a hit igazít; s ezekben egyet vagy mást, akármit azok közül, melyek vitázásban vannak, mutassanak meg a Sz. Írásban...'' (131. o.) Semmi nincs a Szentírásban a katolikus felfogás ellen: ,,Tehát csak emberi találmány, valamit a római hit ellen hintegetnek, csak fabulák, költések, magok gondolatja, valamiket vitatnak a pápisták ellen; mert a Szent Írás bötűjébôl nem bizonyíthatván, magoktól gondolt magyarázattat vagy okoskodással és consequentiával bizonyítanak...'' Isten Szolgája veszélyesnek ítéli a Szentírás önkényes fordításait, mert ,,Béza maga ezt mondja (Bez. Act. 10. digress. de dono linguarum), hogy a sok fordítás között az Isten igéje (mint a sok bába közt a gyermek) elvész közöttük, ...és igazán általában (Praef novi Testamenti ad Reginam Angliae Anno 1588. edita) megvallja Béza, hogy ônálok egy napig sincs a Szent Írásnak oly fordítása, aminemű kívántatnék, melynek inviolabilis authoritása, felbonthatatlan méltósága tett volna; nem egyezik egyik fordítás a másikkal.'' P. Kelemen említ egy fordítást, melynek létét felkutatni érdemes munka lehetne: ,,Az, amelyet utolszor Komáromi a Pogány Zidó által fordíttatott s nyomtatott, háromszáz helyen is ellenkezik s nagy dolgokban nem egyez az eddig való fordításokkal, azért is nem lehetett napfényre bocsátani, s így most is keresik a Bibliát...'' (133. o.) A 14. rész felbecsülhetetlenül fontos P. Kelemen Didák szabatos hittani fejtegetései tekintetében az ,,újítók'', ,,ellenkezôk'', ,,új tanítók'', az ,,új vallások'', az ,,új tanítások'', a ,,mostani hitszerzôk'', ,,az újság követôk'', a ,,Calvinista tanítók'', ,,az ellenkezô tanítók'' megcáfolásánál, a szenthagyomány, a házasság szentsége, a jócselekedetek érdemszerzô volta, a Szentírás hiteles és hivatalos értelmezése, a bűnbocsánat, az Egyház szentsége, a nôtlenség erényei, az emberi szabad akarat, a házasság felbonthatatlansága, a tisztítótűz, az Oltáriszentség, a betegek szentkenete, a térden mondott imádság felôl. Az evangélium elbeszélése alapján a nagycsütörtöki lábmosás szertartása mindmáig megmaradt az Egyházban: ,,Ma is megvagyon ez a római Ecclesiában; nagycsütörtökön a püspökök, klastromoknak elöljárói Urunk példájára s hagyására a szegényeknek, alattok levô szerzeteseknek lábát megmossák, mert Urunk mondja: Példát adtam néktek, hogy amint cselekedtem véletek, ti is úgy cselekedjetek. Nem is emlékeznek errôl az új tanítók.'' (141. o.) Az 'Utolsó rész' a Zidó meggyôzôdését tartalmazza a katolikus hitrôl, egyben óhaját is: ,,Kérem azért az Atya, Mindenható Úr Istent a közbenjáró Úr Jézus Krisztus érdemeiért, adjon Sz. Lelket másoknak is, mindnyájoknak, valakik az igaz hiten kívül vannak; és az igaz hit világosságát gyújtsa fel s gyarapítsa bennük; s hozza az igaz hit egyességére az egész világot, hogy ezáltal mindnyájan az örök boldogságba juthassunk.'' Az utolsó három oldal (142-144) a ,,Professio Fidei Catholicae'', ,,Az igaz Római Pápista hitnek vallása'': ,,Én N. N. erôs hittet hiszem és vallom mindazokat, melyek a Sz. hit ágazataiban foglaltatnak, melyekkel a Római Anyaszentegyház él...'', és felsorolja azokat egyenként. Mekkora kenet ömlik el Isten Szolgája szavain, és mekkora egyezés található a mi mai szóhasználatunkkal is! A Zidóval végzett hitbeli párbeszédben az örökkévaló igazságok magasztossága mellett a zamatos szép magyar nyelvezet is gyönyörködtet bennünket! A párbeszéd mai hatása E fejezet történetéhez tartozik két apró esemény. Amikor 1974. szeptemberében, míg magam is tanulmányoztam a szöveget, felolvastam belôle egy részt, pont az Egyház apostoli eredetérôl és folytonosságáról, és alkalmi hallgatóm felkiáltott: ,,Micsoda meggyôzôdés!'' A következô októberben a Szent Péter templomban egy kassai születésű és most Brooklynban lakó zsidó férfi jött a gyóntatószékhez; mutattam tehát neki a párbeszéd befejezô részét. Csodálkozva megjegyezte: ,,Milyen érdekes, hogy pont most jöttem ide!'' Kevés szóval megmagyaráztam neki, hogy kinek az írásáról van szó. A II. Vatikáni Egyetemes Zsinat ,,Lumen Gentium'', ,,A népek világossága'' kezdetű hitokmánya, Istennek minden embert üdvözíteni óhajtó akaratáról többek között azt tanítja, hogy a Krisztusban hívôket az Anyaszentegyházba gyűjti össze, mely már a világ kezdetétôl létezett jelképben; Izrael népének történetében és a régi nép szövetségében csodálatosan felkészült; a legutolsó idôkben megszervezve a Szentlélek kiáradásával nyilvánvalóvá lett, és majd az idôk végén dicsôségesen beteljesül. Azok pedig, akik még nem fogadták el az evangéliumot, különbözô okok alapján Isten népéhez tartoznak. Elsôsorban az a nép, amely bizonyítékokat és ígéreteket kapott, és amelybôl test szerint Krisztus született, az atyák miatt igen kedves a kiválasztottság szerint, minthogy nem járnak büntetéssel Isten hívása és ajándékai. De üdvözítô szándéka azokat is felöleli, akik elismerik a Teremtôt; ezek közül mindenek elôtt a muzulmánokat, akik vallva magukról, hogy Ábrahám hitét tartják, velünk együtt az irgalmas egy Istent imádják, aki az utolsó napon megítéli majd az embereket. Azonban maga az Isten nincs távol a többiektôl sem, akik árnyakban és képekben keresik az ismeretlen Istent, mivel ô ad mindenkinek életet és sugallatot meg minden szükségest, a Megváltó pedig minden embert üdvözíteni kíván.'' (Liturgia Horarum, III., 67. o.) Megint csak személyi emlékkel tágítom e nagy igazságokat. A Kelemen Didák alapította miskolci templom nagyheti ,,lamentációira'', Jeremiás próféta gyönyörűen énekelt ,,siralmainak'' esti szertartására a nagyhét három napján számos helybeli héber személy jött el. Hatott ekkor is Kelemen Didák lelkülete, szelleme? A mélyértelmű liturgia ihletettségét különös erôvel az ô imája is kísérte? Észrevétlenül, tudat alatt, vonzotta ôket, másokkal együtt, a nyughelye?! Reméljük, VI. Pál pápával összedolgozva, hogy -- amint ô mondotta 1975. január 10-én e rendkívül fontos pápai bizottság tagjainak -- a ,,Nostra aetate'' zsinati okmány szellemében, a keresztény-zsidó párbeszéd hozzásegít a Mindenható tökéletesebb megismeréséhez! Isten Szolgája Kelemen Didák dialógusa az istenhívô nem kereszténnyel s a nem katolikus keresztényekkel, szolgáljon a vallási hit elmélyülésére és embereket nemesítô hatására. P. Kelemen Didák műveirôl a szakirodalom A magyar nyelv és irodalom iránykeresése, új hivatástudata a régi küldetési feladatot megváltoztatta a XVIII. században; a múlt értékelésén -- fôként katonai vagy államügyi szempontjain -- túl, a magyar szellem alkotóképességének, frissebb tevékenységének elindítását szorgalmazta a nemzeti nyelv jelentôségének hangsúlyozásával. E mozgalom legjelentôsebb eredménye a nyelv gazdagodása, hajlékonysága lett. Ebbôl a szemszögbôl is figyelmet érdemelnek P. Kelemen Didák művei. Szónoki és írói képességeivel, a nemzeti nyelv szárnyain a teológia magaslataira emelkedett. Benne a belsô sugallatok, a természetfeletti rend kegyelmi áradata és sokat szenvedett hazájának szeretete egy mederben haladt. Akik igehirdetését hallgatták, intelmeiben részesültek, útmutatásaira figyeltek, csodálatos lelki vonzókörébe kerültek. Nyomtatásban megjelent beszédei vagy kezdettôl könyvnek szánt munkái közel negyedszázadot ölelnek fel 1718-tól 1741-ig. Beszéljen ezekrôl Monay Ferenc (Kelemen Didák, 18-20.). ,,Azon kívül, amit élôszóval három és fél évtizeden keresztül annyi hallgatójának lelkébe beírt, tollal is tudott a fehér lapokon betűket szántani, hogy azoknak is juttasson lelki kincseket, akik sohasem hallották szavait. Tizenhárom kötet könyv viseli címlapján Kelemen Didák nevét. A művek közül a legtöbb alkalmi beszéd mint a 'Lelki beszélgetés' a pozsonyi országgyűlés megnyitásán 1729-ben, vagy az 1732- ben kinyomtatott 'Lelki öröm...' a nyírbátori templom felszentelése alkalmából. Hat halotti beszédje, amelyet 1718-ban özv. Barkóczy Györgyné Koháry Judit, 1730-ban Beller Frigyes uradalmi kormányzó, 1733- ban Krucsai Márton szabolcsi alispán, ugyancsak 1733-ban Péchy Péter borsodmegyei táblai elnök, 1736-ban gróf Károlyi Ferencné Csáky Krisztina grófnô és 1737-ben Melczer György borsodi birtokos temetése alkalmával mondott, mindmegannyi 'üdvösséges tudomány' az emberi élet értékérôl, a halál, az ítélet szent tudományáról, az Úr akaratához való simulásról. Az elsorolt egyes beszédeken kívül van egy 364 negyedrét oldalra terjedô vaskos kötete Búzafejek címen, amely advent elsô vasárnapjától húsvétig terjedô vasárnapokon elmondott beszédeit tartalmazza, s amelyet 1729-ben adott ki. Ezekben benne van egész hite, tiszta lelkülete, hódolata Isten elôtt, szeretete embertársai iránt. Kár, hogy az egyházi év többi vasárnapjaira való beszédeit már nem volt ideje sajtó alá rendezni. Nyelvezetén érezni lehet székely származását. Mondatai mint egy hatalmas folyam méltósággal hömpölygô hullámai viszik az evangéliumi igazságok kincses hajóját. A mai olvasónak a hosszan terjengô körmondatok nehéznek tűnnek fel, de annál inkább becsülte azokat korának hallgatósága, s szívesen követte a néha egy órán is túl terjedô beszéd érdekes fejtegetéseit. Tudatosan kerüli a korában még annyira divatos latinos kifejezéseket és megkísérli a közhasználatú idegen szavakat is megfelelô magyar szólással helyettesíteni. Példának legyen elég csak egyet megemlíteni: az 'echo' nála 'zendüléssel visszafelelô szózat'. A felsorolt beszédeken kívül kiadott négy egyéb munkáját a hitvitázó irodalom termékei közé sorozhatjuk. Az 1734-ben kiadott 'Katekizmus' a katolikus hit elemi ismereteit adja elô az egyszerű nép és a gyermekek oktatására. A 'Szentmise' a nagy áldozat lelki értékeit magyarázza fôleg a híveknek. A nem katolikusok felé két másik kötetében beszél: a protestánsoknak 'Az dicsôült Szentek tiszteletirôl, segéltségül hívásáról való beszélgetés...' című, apostoli munkásságának vége felé 1741-ben kiadott kötetében, amelyet miskolci rendtársai nevében újévi ajándékul szívesen ajánl 'Miskolcz Várossában lévô kedves nagy jó akaró Urainak, ... kivált azoknak, kik a Szentek segéltségül hívásától még idegenek'; a zsidók felé pedig 1736-ban kiadott kötetében: 'A keresztény embernek sidóval az idvesség dolgában való beszélgetése, melyben a keresztény megmutatja, hogy Krisztus a világnak megígért Messiása, a próféták jövendôlése szerint a világra régen eljött, mindeneket betöltött, az emberi nemzet vétkeiért eleget tett és a világot megváltotta az Istennek egyetlen Fia, öröktôl fogvást való örök igaz Isten'. Amint az idézett címek mutatják, vitázó írásaiban sehol sem találjuk az elôzô korok sajátos támadó hangját, parlagi kifejezéseit, bántó gúnyolódását. Egyetlen célja: rámutatni az igazságra, hogy megismerjék, megismerve megszeressék, megszeretve kövessék. Az ellentábor hívei, bármenynyire is támadják ôt, neki nem ellenségek, akiket meg kell semmisíteni, hanem 'ellenkezô atyafiak', amint könyveiben, beszédeiben nevezi ôket. Épen ezért, mert atyafiaknak ismeri ôket, azon van, hogy a szelíd szeretet szavával visszahívja a tékozló fiúkat az elhagyott atyai házba. Ez írásának, ez prédikálásának, ez minden áldozatának kulcsa, egyetlen magyarázata.'' Csák dr. (i. m. 86-87.) a kelemeni műveket szintén lelkipásztori hatásukban szemléli: ,,Írt egy kis 'Katekizmust' is, amelyet Károlyi Sándor gróf fiának, Ferencnek ajánlott, s amelyet a magyar ifjúságnak és a megtért új híveknek szánt lelki erôsítôül. Ennek tartalmára nézve elég lesz idézni gróf. Károlyinénak fiához idevonatkozólag írt sorait, amelyek önkéntelenül is bírálatul szolgálnak: 'A katekizmus igen szép és hasznos, nemcsak a kisdedeknek, megtérteknek, de még a pápisták is bôségesen tanulhatnak belôle'... Nagyon valószínű, hogy a rendkívüli munkaerejű atya még több beszédét is kiadta nyomtatásban -- az itt felsoroltakon kívül, -- hiszen nagyon sok helyen felkérték ôt nagyobb alkalmakkor beszédek, prédikációk tartására és ô ezeket rendesen ki szokta nyomatni, mert 'verba volant, scripta manent' (a szó elröppen, de az írás megmarad) és ingyen szokta osztogatni. Azonban olyan nagyon szerény volt, hogy nevét többnyire elhagyta, s így az idôk múlásával szerzôségét nem lehet biztosan megállapítani. Írásaiban mindig uralkodik az a szenvedélyességig fokozódó buzgalom, amellyel Krisztus istenségét és a katolikus egyház igazságát hirdette. Munkáit mindig ezekbôl az érdekekbôl írta és terjesztette, mégis távol áll a hitvitázók harcos és támadó modorától, sôt aránylag keveset foglalkozik a nemkatolikusokkal. Ha szóba is hozza ôket, a protestánsokat mindig 'ellenkezô atyafiainak' nevezi és erôs logikáját, az idézetek halmazait állítja velük szembe. A zsidókról pedig úgy emlékezik meg, mint akik 'megkeményedett' szívükbe nem fogadják be az Úr kegyelmét s imádkozik, hogy az igaz útra vezetô kegyelmet felismerjék és kövessék. Leginkább bántja Kálvin követôinek a predesztinációban való hite, s erélyesen visszautasítja azt a gondolatot is, hogy a legbölcsebb Teremtô akaratnélkülivé és kétségbeesésre hajlóvá akarta volna teremteni az embert, és filozófikus érvei mellett a népies gondolkozásmód és szólásformák felhasználásával fordul ellene. Elôadásában -- eltekintve attól, hogy nem olyan eleven -- nagyon meglátszik a Pázmány-iskola hatása, -- fôjellemzôje is ugyanaz, ami azoknál: az erô, amelyet az igazi tudás és erôs meggyôzôdés ad.'' Hogy a magyar irodalomtörténet számon tartja, mutatja e néhány adat is. Magyar Irodalmi Lexikon, Elsô kötet A-K. Fôszerkesztô Benedek Marcell. Akadémiai Kiadó, Budapest 1963. Felelôs vezetô Kicsi Sándor. A 615. oldalon (hét sorban) ,,Kelemen Didák (Baksafalva, 1683-1744?) (sic!): egyházi író, hitszónok. A magyar minoriták rendfônöke volt, a katolikus restauráció egyik vezetô alakja. Nyomtatásban megjelent művei közül a legjelentôsebb beszédeinek két kötetben kiadott gyűjteménye: Búza fejek (Kassa, 1721)'.'' Egy másik méltatás: Magyar Életrajzi lexikon, Elsô kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest 1967. A 887. oldalon: ,,Kelemen Didák ..., (az életrajzi adatokon kívül ez a mondat fontos): Koháry István, majd fôleg Károlyi Sándor bizalmasa, az utóbbi támogatásával a Tisza-vidéken nagy katolizáló tevékenységet fejtett ki. A katolikus restauráció egyik vezetô alakja, az országgyűlésen és a vallásügyi bizottságban érvényesítette befolyását a katolikusok érdekében. Híres hitszónok volt' (A Búza fejeken kívül nem említ más művet tôle.) Az irodalomnál ezt találtam: Takáts Sándor: Kelemen Didák és Károlyi Sándor családja (Katholikus Szemle, 1892) Timár Kálmán: Kelemen Didák mint nyelvújító (Magyar Nyelv, 1930). Végül P. Takács Ince O. F. M., Szent István Akadémiai rendes tagtól: ,,A szent életű Kelemen Didák minorita 1736-ban Kassán adta ki a zsidók megtérítése céljából azt a könyvét, melynek címe: A keresztény embernek zsidóval az idvesség dolgáról való beszélgetése. Ugyanô kiadott egy kis Katekizmust is, amelyet Károlyi Sándor gróf fiának, Ferencnek ajánlott.'' (i. m. 52.) ======================================================================== XV. Isten Szolgájának beszéde a miskolci minorita templom fôoltárának fölszentelésén. Krisztus kínszenvedésének tiszteletére kálváriát állítat Nyírbátorban. Hôsies szolgálatai a pestis idején (1736-1740) P. Kelemen Didák jelentôsége a nemzeti irodalomban -- A miskolci oltárszentelési beszéd szerzôsége -- P. Dr. Monay Ferenc életrajza -- ,,A szentmise'' ünnepi beszéd tartalma és kelemeni ismérvei -- Didák atya erényes életének bizonyságai. Isten Szolgája ,,Kálváriát'' állíttat a nyírbátori templomnál -- Tiszamenti apostolkodása -- A betegek ôrangyala az 1738-1740-i pestis idején -- Az egri püspök kérô bizalma Kelemen Didákhoz -- Egert és Miskolcot elkerüli a vész -- A miskolci fogadalmi Mária-oszlop -- Didák atya lelkipásztori buzgósága az idegen népelemek hazai letelepedésekor P. M. Kelemen Didák életében az 1736. év szónoki és írói működésének sok sikerű ideje. Kevéssel a nem-keresztény istenhívôvel folytatott párbeszédének nyomtatásban megjelenése után gyászbeszédet mond, de alig telik el néhány hónap, pontosan 1736. augusztus elsején fôoltár-avató szentbeszédet tart a miskolci templomban. Ez a beszéd alkotja a jelen fejezet egyik részét; mielôtt azonban taglalni kezdenôk a szerzôségét és tárgyát, vegyük át Kelemen Atya Közlönyébôl a következô tanulmányt (32-37.). Kelemen Didák irodalmi munkássága ,,Az 1711-1772-ig tartó idôt az irodalomtörténet pihenés korának, 'nemzetietlen kornak' szokta nevezni. A nemzeti tragédiák után a letargia, a pangás következett, az ötvenszázalékos megalkuvással és beletörôdéssel az uralkodóház iránti békülésben. A csatákban, a vallási harcokban megfáradt kor apathikus lekületűvé lett, csak élt 'centrális' probléma nélkül. Irodalomtörténetünket nézve, az ebben a korban dolgozó írókat az 'íróasztalhoz kötöttség' jellemzi... Voltak tudósaink, de jórészt latinul dolgoztak. A megindult fejlôdés, szélesedô tudományos érdeklôdés miatt nevezte Beöthy Zsolt Benkô József után ezt a kort 'a tudományok aranyszázadának', azonban hiányzott belôle a nemzeti szellem. A hitújítás viharos harcaiban lemaradt, elgyengült a katolicizmus és az új hit gondolkodásában ellene volt a nemzeti szellem kialakításának és minden egységes nemzeti megmozdulásnak. A világi papok, szerzetesek, sôt még a nemrég feltűnt protestáns írók is csendesen, elfáradtan pihentek Pázmány, Magyari és a többi hitviták után. -- A ferences szellem, mely mostanáig annyi maradandót alkotott és nemzetépítô munkát fejtett ki az irodalom és szónoklás terén -- a Rend konventuális és obszerváns ágaiban, -- most évtizedeken át csendes idejét éli. A múlt század friss lüktetéséhez, eleven aktivitásához mérten most minden szomorúan pangott. Hallgatott minden, de ez a csend mégsem a teljes némaság csendje volt. A szürkecsuhás Kelemen Didák az eperjesi Collégiumban Sz. Ferenc szellemében Szt. Bonaventurának - a Doctor Seraphicusnak, Páduai Szt. Antalnak - a Doctor Optimus-nak, és a Doctor Subtilis - Duns Scotus tudományain nevelôdött és ezekkel kapcsolta össze a magyar történelem minoritáinak: IV. Béla letarolt honát a királlyal együtt újjáépítô testvéreknek, a kódexmásoló és fordító barátoknak, a nagylajosi idôk történetét író János páternek (Dubniczi kódex) és a rendi eseményeket kódexbe író Márk barátnak munkásságával, nép- és honszeretetével, s mint krisztusi ember a 'centralis' probléma nélküli kornak krisztusi célt jelöl. Röviden korának ismert és keresett szónoka lesz, kit nemcsak fôurak, de idôvel még a protestánsok is kedvelnek és örömmel hallgatják komoly megnyilatkozásait, mert az Úrral találkoznak benne. 1725-ben Koháry István gróf országbíró meghívására -- ki ekkor az országgyűlés vallásügyi bizottságának elnöke volt -- Pozsonyban ad egyházi és vallási ügyekben hasznos tanácsokat. 1728-ban a pozsonyi ferences templomban tartott beszéden a karok és rendek is megjelennek, hol a fôurak büszkeséggel mutatják be az ismeretleneknek az akkor már országszerte híres lelkiatyát és szónokot. Neve tiszta fénnyel csillog az egyházi és halotti (temetési) szónoklás terén, mely e kornak különösen kedvelt műfaja. Kevés az olyan neves szónok, mint például a kiváló Csuzy Zsigmond pálos atya, kit a jezsuiták is meghívtak templomaikba, és aki az egyszerű nép szónoka volt. 1723-1726. években több munkája jelent meg. Egyik címe: 'Kosárba rakott aprólékos morzsalék'. Hosszú ideig Sajóládon élt és 1729-ben ott is halt meg. A késôbbiek, Padányi Bíró Márton (1696-1762) veszprémi püspök, a protestáns Verestói György (1698-1765) és a többiek most még tanulmányaikkal foglalkoznak, vagy vidéki parókiáikon élnek ismeretlenül. Kora, -- melyben az ellenreformáció újból való fellángolásának parazsa izzik, -- megköveteli, hogy szavait, tanításait az írott szó fegyverével is megvédje és megtartsa. A 'verba volant, scripta manent' elvét teszi magáévá és pártfogói révén ki is adja írásait. Korának divatos, barokkosan cikornyás mondatfűzéseivel magyarságának fájó, érzô, lüktetô nyelvén székelyfejfa módján tűzdelt ékes szavakkal megírt munkái prédikációs, elmélkedô, tanító és halotti beszédekre oszlanak fel. Külön füzetben adta ki 1734-ben a nyírbátori minorita templom és kolostor felavatására 1720-ban mondott beszédét 'Lelki öröm' címen. Ezzel egyszersmind jelezni akarta azt az örömet, amit térítô munkásságának gyümölcsében érzett. 'A keresztény embernek zsidóval az idvesség dolgáról való beszélgetése' című művéhez már 1720-ban kezdett neki, de az csak 1736- ban jelent meg. Kiadott még egy kis 'Katekizmust' is, melyet Károlyi Sándor gróf Ferenc fiának ajánlott. Ezt a könyvet a magyar ifjúságnak és a megtért új híveknek szánta lelki táplálékul. 'A Katekizmus igen szép és hasznos, nemcsak a kisdedeknek, megtérteknek, de még a pápisták is hűségesen tanulhatnak belôle...'. Irodalmi munkáinak második csoportját halotti (temetési) beszédei teszik. Több kisebb-nagyobb temetési beszédet mondott, amelyekbôl maradtak is fenn emlékek. Elsô kiadott munkája is ilyen halotti beszéd volt, amelyet 1718-ban mondott el, a két pártfogó család tagja: özv. gr. Barkóczy Györgyné gr. Koháry Judit felett, aki Károlyi Sándor gr. feleségének volt az édesanyja. Második nagyhatású beszédét gr. Károlyi Sándorné Barkóczy Krisztina felett tartotta, míg a harmadikat gr. Károlyi Ferencné - Csáky Krisztina grófnô halálakor mondotta el. Dr. Csák Alajos Cirjék szerint a beszédek elmondásában nem követte a kor általános szokását, hogy a halottnak földi érdemeit dicsérje és valótlan jó tulajdonságokat ruházzon reá. Egész röviden foglalkozott a gyászesettel, majd valamely erkölcsi, vallási tétel fejtegetésére tért át és a hallgatóság ferde felfogásait, rossz hajlamait és szokásait ostorozza. Népies nyelven, a hallgatóságtól könnyen felfogható hasonlatokkal és példákkal tette könnyűvé tanításának megértését. Koháry Judit felett tartott beszédében megkapó érdekességgel tárgyalja az egyén életének és halálának összefüggô viszonyát; melyben a földi élet megfelelô leélése után a másvilági élet boldogságának elérését hirdeti.... Hasonlataiból mindig logikus következtetéseket vezet le és minden ízében magyaros nyelven, választékosan adja elô. Mikor a magyar nyelvnek minduntalan új szavakat kellett keresni, hogy kifejezze mondanivalóját, akkor Kelemen Didák atya magyaros kifejezései, nemes veretű szavai méltán keltenek feltűnést. A deákos műveltség nem rontotta meg nyelvérzékét, mert műveiben, szónoki beszédeiben a latin kifejezéseket is magyarosan akarja mondani. Koháry Judit felett mondott beszédében is a szokásos 'echó' szót magyarra fordítja: Nem fejezheti ki az akkor még ismeretlen 'visszhang'-szóval, -- melyet csak az 1700- as évek végén teremtett meg Baróti Szabó Dávid --, hanem helyette körülírással 'zendüléssel visszafelelô szózat'-nak nevezi. Nyomtatásban megjelent még Krucsay Márton és Csáky Krisztina felett tartott beszéde. Ezeken kívül 1730. március 9-én Beller Frigyes, a diósgyôri uradalom kormányzója felett tartott halotti beszédét, majd 1733. augusztus 16-án Péchy Péter borsodmegyei (ítélô táblai) tanácselnök temetésekor, kiket a miskolci minorita templom kriptájában helyeztek örök nyugalomra. Utolsó halotti beszédét 1737. január 17-én Melczer György felett mondotta el a hálás lelkű minorita atya, ki a Rend miskolci letelepedésében szintén fáradozott! Több művet is adott ki, de szerénysége és alázata nem írta rá a szerzô nevét és így az ismeretlenség homályába vesztek el. Nagyobb alkalmakkor elmondott beszédeit, prédikációit késôbb rendszeresen kinyomatta és ingyen osztogatta a nép között, hogy az oly nagyon nélkülözött magyar könyvet mindenfelé terjessze. Műveit nem jellemzi annyira a skolasztikus szerkesztés, a 'szemenszedett' gondosság, mint Pázmány beszédeit. A skolasztika fegyelmezett gondolkodásra, logikára nevelt, de túlzott is. Kelemen Didák atya népies formába önti a Szentatyáktól és a latin klasszikusoktól tanult stílust, hogy megértsék minden tanítását, és az egyszerű nép is fel tudja fogni. Az egész nemzetet akarja tanítani, nemcsak a művelteket. Nemzeti célt jelölt a 'nemzetietlen' kornak és meghintette a katolikum üdvöt adó vizével, Apostoli életének nyugodt, megfontolt aktivitása 1744. április 28-án bekövetkezett haláláig sohasem pihent meg. Mindig talált munkát és betegen, összetörten is dolgozott. Működését, munkáit a régi könyvtárak poros kötetei ôrzik, -- a 'csodákkal tündöklöttnek' vallásos népi emlékein kívül --, pedig szelleme és működése, ha idôlegesen feledett is volt, mindig égô, világító marad irodalmunkban. A 'nemzetietlen' korban idegenbe bujdosó székely testvérével -- Mikes Kelemennel -- egyidôben írta nemzetéért aggódó, nemzetét tanító műveit. Óvta a fáklya kialudni akaró tüzét, hogy ôsi tűzzel lobbantsa lángra a jövô nemzedék a magyar művelôdés új korát.'' A miskolci oltárszentelési beszéd, ,,A Szent Mise'' szerzôsége P. Dr. Monay Ferenc az Adatokban (54. o.) Isten Szolgája P. Kelemen Didák művei közé sorolja e nyomtatott beszédet, de csak egész röviden: ,,A Szent Mise, Kassa, 1737''. Valószínűleg mástól vette át az adatot, noha nem lehetetlen, hogy maga is látta a művet; ha pedig látta, nem kerülhette el figyelmét a címlapra kézzel odaírott név: ,,Didacus Kelemen''. Ez a kiegészítés -- mert annak kell hívnom -- ugyanavval a régies pennával és tintával történt, mint amelyikkel több más esetben is. Mindenesetre a kelemeni művekben járatos egyénrôl lehet csak szó, aki -- minden jel erre mutat -- meggyôzôdéssel és felelôsségtudattal adta hozzá a nyomtatott címhez azt, amit a szerzô: szónok meg író alázata a nyomdával elkerültetett. Szóról szóra leírom a birtokunkban levô szentbeszéd fényképmásolatának címlapját, a maihoz közelálló helyesírással: ,,Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus, A Melchizedek rendin való szent, ártatlan, makula nélkül való Fôpap, a Krisztus Jézus az Új Testamentumban igaz, valóságos, tulajdon, engesztelô, tiszta szent áldozatot rendelt, melyet az új törvénynek papjai mindennap Istennek a bűnökért bémutatnak. Ez nem egyéb: hanem a Szent Mise, melyben a kenyérszín alatt a Krisztus valóságos, tulajdon, szent teste, és a bor színe alatt a Krisztus valóságos, szent vére áldoztatik Istennek, és bémutattatik. Ezen praedikátióban megbizonyíttatik, melyet midôn Miskolcon Seraphicus Szent Ferenc minorita szent szerzetinek templomában való nagy oltárt méltóságos Gróf Erdôdi Gábor, egri püspök, tizenhárom vármegyének fôpapja, Ordinarius Dioecesánusa, Felséges Urunknak belsô titkos fôtanácsosa megszentelt volna 1736. esztendôben Boldog Asszony havának elsô napján. Akkor az említett szent szerzetbéli egyik Páter -- és itt olvasható a föléje írt név: Didacus Kelemen -- praedikálott, és egy buzgó ájtatos úri személy lelkek vigasztalására istenes költségével kinyomtattatta.'' A lap végén, a választóvonal alatt: ,,Kassán az Academiai bötűkkel, Frauenheim János Henrik által, 1737. esztendôben''. Föltesszük a kérdést: nem Isten Szolgája volt-e a legilletékesebb a beszéd elmondására, aki a templomot és rendházat létrehozta, aki kétszeres tartományfônök, és akkor már évek óta miskolci házfônök volt, 1736-ban ötvenhárom éves, alkotóképes, országosan megbecsült egyházi férfiú?! P. Monay Ferenc -- akivel alant részletesebben megismertetem kedves olvasóimat -- a magyar minoriták irodalmi tevékenységérôl írt Adatokban a száznyolcvannyolc szerzô közül egyiknek sem ítélte oda e beszéd szerzôségét, ámbár 1953-ban Rómában kiadott munkáját évtizedek igen gondos kutatása elôzte meg. Az a ,,Seraphicus Szent Ferenc Minorita szent szerzetbéli egyik Páter'', aki e beszédet mondotta, nem lehetett más, mint P. Kelemen Didák. Monay Ferenc Nagybányán született 1878. december 22-én. Középiskolai tanulmányait szülôvárosában kezdette. 1895. augusztus 31-én Egerben felöltötte a rendi ruhát és a próbaév letelte után Aradra ment, ahol bevégezte gimnáziumi tanulmányait. A theologiát az egri érseki líceumban kezdte hallgatni, honnan a rendi elöljáróság Rómába küldte, ahol a Gergely egyetemen folytatta. Rómában tette le az ünnepélyes fogadalmakat 1899. december 8-án, és ott is szentelték pappá, 1901. július 25-én. A hittudori oklevelet 1905. júliusában nyerte el. Közben, 1903. júniusban megszerezte a siketnéma hitoktatói képesítést, és 1905 májusában a középiskolai hittanári oklevelet. Hazatérve Rómából, 1901. szeptemberében a szilágysomlyói gimnázium h. hittanára a következô évben pedig aradi segédlelkész és Csák Czirjék tartományfônök személyi titkára lett. Az 1903-iki tartományi gyűlés a marosvásárhelyi papnevelôhöz az újoncnövendékek mesterévé választotta. Hat évet töltött ott, mikor elöljárói Aradra hívták, és a plébánia vezetésével bízták meg, sôt 1913-ban a házfônöki tisztséget is ráruházták. Közben 1903-ban idôleges kormánytanácsossá, 1907-ben rendtartományi titkárrá, 1911- ben örökös kormánytanácsossá választotta a tartományi gyűlés. Az 1918 júliusában tartott miskolci gyűlésen tartományfônökké választották rendtársai. Válságos idôkben, a vesztett háború nyomán bekövetkezett bizonytalanságban, Magyarország felosztása és vele az ország 17 konventjének négy ország területére való szétszóródása idején, nagy nehézségekkel küzdve vezette négy éven at a rendtartomány ügyeit. A Rómában 1922 júniusában tartott általános gyűlés a rend generális asszisztensévé választotta. Két évet töltött Rómában, aztán visszatért a provinciába, hogy mint újra megválasztott rendfônök tovább vezesse azt. Többször megismételt kérésére azonban, 1925 áprilisában, Róma felmentette tartományfônöki tisztségétôl, amikor is újra átvette az aradi plébánia vezetését. 1927-ben újra Rómába hívták, hogy a vatikáni Szent Péter templom magyar gyóntatója legyen; 1933-ban pedig kinevezték ugyanezen gyóntatók kollégiumának rektorává is. Közben, 1930-1936, újra viselte a rendi generális asszisztens tisztségét. XI. Pius pápa, 1930. december 6-án a római egyházmegye szentszékéhez zsinati bíróvá, 1931. július 31-én pedig a Ritus Kongregációhoz tanácsossá (consultor) nevezte ki. {kép} P. M. Monay Ferenc dr., Kelemen Didák életrajzírója Rómában (szerzô felvétele). A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság 1909. május 6-án, a római dell'lmmacolata pápai Akadémia 1932. január 31-én rendes tagjai közé választotta, a római pápai Accademia Liturgica 1936. november 25-én censorai sorába fogadta. Érdemekben gazdag szerzetespapi életét 1964. május 5-én fejezte be a Szent Péter bazilika pápai gyóntatóinak kollégiumában. A római Veránóban nyugszik, a minoriták sírboltjában. Munkái: Emlékbeszédek. - Szentbeszédek. Aradon az 1904. év nagyhetének lelkigyakorlatain elmondotta. Arad, 1904, 8-r, 139 old. -- Assisi Szent Ferenc összes művei. Fordította, Marosvásárhely, 1907, 8-r. 198 old. (Ism. Morvay Gyôzô, Katolikus Szemle, 1908. évf. 855-56.) -- A minoritarend a magyar középiskolákban. ,,Magyar Középiskola'' III. évf. 1. sz. külön lenyomat. Budapest, 1907, 8-r. 18 old. -- Kis imakönyv. Glattfelder Gyula, csanádi püspök elôszavával, Arad, 1921, 32-r. 164 old. -- Római Levelek, Arad, 1927, 12-r. 166 old. -- Ezüstös Oltár. Cikkek, beszédek. Arad, 1927, 16-r, 164 old. -- Sententiae Seraphicae e verbis et scriptis S. P. Francisci Assisiensis pro singulis anni diebus dispositae, Romae, 1928, 12-r. VIII + 120 old. -- A Lateráni Béke, 1929. február 11. Arad 1929, 12-r. 142 old. -- A Római Magyar Gyóntatók. Róma, 1956, 8-r. 218 old. -- Series Ministrorum Provinciae Hungariae Ordinis Fratrum Minorum Conventualium. Kézirat. -- Adatok a magyar és erdélyországi Minoriták Irodalmi Munkásságáról. Róma, 1953, 8-r, 143 old. -- Rituale Romano-Seraphicum Ordinis Fratrum Minorum Conventualium, Romae, 1942, 8-r, XVI+394 old. -- Rómában (1932. január - 1933. október) szerkesztette a Rend hivatalos közlönyét: Commentarium Ordinis Fratrum Minorum Conventualium c. havi folyóiratot. -- Hitbuzgalmi, történelmi, társadalmi cikkeket, verseket, könyvismertetéseket írt a Szilágy-Somlyó (1902), Magyarország (1903), Egyetértés (1903-1909), Szent Ferenc Hírnöke (1904-1905), Egyházi Közlöny (1913), Arad és Vidéke, Aradi Közlöny, Aradi Tudósító, Függetlenség, Erdélyi Hírlap, Hírnök, Aradi Kath. Egyházi Tudósító, Vasárnap, Commentarium Ordinis Fratrum Minorum Conv. c. lapokba ill. folyóiratokba. A csak vázlatosan kimutatott irodalmi munkákhoz csatlakozik egy fontos rendtörténeti könyv: ,,De Provincia Hungarica Ordinis Fratrum Minorum Conventualium MEMORIAE HISTORICAE in anniversario 250mo suae restaurationis'', Róma, 1953, 8-r. 110 oldal; és végül: ,,P. Kelemen Didák, a Felsô-Tiszavidék apostola'', Róma, 1957, 16- r. 25 oldal, ez életrajz folyamán sokszor idézett tanulmány. E hálás megemlékezés után nagy elôdömrôl az apostoli magyar gyóntatói tisztségben, elérkezett a pillanat, hogy élvezzük és átéljük a miskolci oltáravató szentbeszéd tartalmát. ,,A Szent Mise'' A címlapot nem számítva 18 oldalnyi (12 x 17 cm) fényképmásolatból elemzem ki a szónoki remekmű szépségét. A Széchényi könyvtárban ôrzött példányban a munka végén hiányzik valami kevéske, ami azonban nem zavarja a mű teljes kiértékelését, és alig-alig a teljességét. A katolikus köszöntés: ,,Dicsértessék a Jézus Krisztus'' után Isten nevének bibliai magyarázatával oktatja az olvasót: ,,Ab ortu enim Solis usque ad occasum magnum est nomen meum in gentibus, et in omni loco sacrificatur, et offertur nomini meo oblatio munda, quia magnum est nomen meum (Malach. c. 1. v. 11). Mert napkelettôl fogvást napnyogottig nagy az én nevem a pogányok között, és minden helyen áldoztatik és tiszta áldozat mutattatik bé az én nevemnek, mert nagy az én nevem'' Szent Jeromostól veszi át Isten tíz héber nevének exegetikus magyarázatát, majd gyakorlati intelmet fűz hozzá: ,,... Azért a mindenható Úr Isten, világ teremtésitôl fogva, mindenkor megkívánta, hogy áldozat mutattassák az ô nevének, s azzal tiszteltessék, félelemben tartassék és hiába ne vétessék; azért is a tíz parancsolatban kiadá, hogy büntetés nélkül nem hagyja, valaki az ô nevét hiábaveszi, haszontalan, szükség nélkül bizonyságul hívja, arra esküszik. Azért mondja a Szent-Lélek (Eccli. 23. rész. 12. v.): Vir multum iurans impletur iniquitate, et non discedet a domo eius plaga, Valaki gyakorta esküszik, tele bűnnel, és az Isten ostora ki nem szakad házából...'' (2. oldal). Sok más szentírási szöveggel figyelmeztet a haszontalan esküdözés elkerülésére, szomorkodva és szégyenkezve a bűn miatt: ,,Oh! Szent Isten! mennyi és nagy vétkek, mennyi számtalan ostorozások áradnak a mi nemzetünkre a sok bizonytalan, hamis esküvésért. Mennyien vannak az öreg és példaadásra rendelt úri személyek közül is, kiknek csaknem minden szavok: Isten úgy tartson, Isten megverjen, él az Isten, Isten úgy segéljen. Efféle esküvések közül alig van egy, amely nem hivalkodó, sokszor hamisan esik, nem úgy amint vagyon. De ami több ennél: a bévett szokás, egy semmire kellô marháért, egy arasznyi földért, egy paraszt ember rongyáért, egy gyanúságért vagy nyelveskedô te mondaságáért mennyi embert esketnek, és oly dologra esküdtetnek, melyet nem tudnak, sôt nem is tudhatnak, akik megesküsznek.'' Hozzuk ismét szóba, mily ismerôsek e kifejezések?! Kelemen atyáé ezek, aki soha el nem mulasztotta ostorozni ezt a bűnt! És a következô buzdítás: ,,Keresztények, meg ne csaljátok magatokat, és egyebek esketésében szemesek legyetek, mert igazán és szentül írja Szent Ágoston: aki hamisan valakit megesküdtet, emberölô, mert lelki halálba ejti a hamis esküvôt.'' Nem maradhatunk e témánál, noha ,,Titus Symenus'' hyppói becsületes ember kényszerítô esküvételének elrettentô példája megint szerepel... Szent Basilius, Elinias filozófus, Alamizsnás Sz. János, Nazianzi Sz. Gergely, és mások tanítása valamint jó példája szolgáljon leckéül mindenkinek, hiszen ,,a kereszténység zsengéjérôl írja Zidó József, hogy minden szavokat úgy megállották, mintha esküvéssel fogadták volna, de soha nem esküdtek...'' Maga a szónok mondja: ,,... Hanem lépjünk vissza, ahonnan egy kevéssé eltávozánk, és mivel eleitôl fogva megkívánta Isten ô Szent Fölsége, hogy az ô szent nevének áldozat mutattassék, avval tiszteltessék, errôl szóljunk.'' (4. o.) Isten Szolgája elsôsorban röviden az áldozat kiválóságát határozza meg: ,,Az áldozat oly tisztelet, mely Istennel egyebet senkit nem illet, azért írja Szent Ágoston, hogy soha oly ember nem volt, ki annak áldozott volna, kit Istennek nem tartott...'' Majd ,,az írott törvényben'' szereplô négy áldozatot nevezi meg: Latreuticon, Eucharisticon, Impetratorium és Propitiatorium. ,,Édes Atyám-fiai, minden keresztény embernél bizonyos az, hogy Krisztus nem azért jött e világra, hogy az isteni tisztelet apadna, és megfosztatnék Isten az ôhozzá illendô szolgálattól; hanem inkább, hogy terjedne és öregbednék az Isten tisztelet'', állapítja meg, és így folytatja: ,,Tehát a keresztények között igaz és tulajdon áldozatoknak kell lenni, mellyel Isten tiszteltessék, mert ahol új Testamentom rendeltetett, áldozatnak kellett ott lenni: a vég Vacsorán új Testamentom rendeltetett, azért áldozatnak kell lenni.'' Szent Pálnak a zsidókhoz írt levelébôl bizonyítja az új törvény, új papság és új áldozat szoros viszonyát meg szükségét a szentmiseáldozat meghatározásával: ,,A Mise az Úr Jézus Krisztus testének és drágalátos szent vérének áldozata, mely rendeltetett Krisztus Urunktól az ô kínszenvedésének emlékezetére, bűneink kitisztulására, az Isten haragjának megengesztelésére.'' Az Utolsó Vacsora elsô miséjét idézve fel hallgatói -- és olvasói -- elôtt, rámutat a papirend szerzésére is: ,,Akkor rendelé az új Testamentomnak papjaivá az ô tanítványait, és megparancsolá nekik és ôutánuk a papságban következôknek (Szent Luk. 22. rész. 19. v. amint megírta), hogy Hoc facite in meam commemorationem. Elsô Misét azért Krisztus mondott, azután az apostolok: az oltár, melyen Szent Péter Misét mondott, ma is Rómában vagyon.'' (5. o.) Megható ez a Rómához húzódó hűség, ez a biztos utalás a helyi hagyományokra, a keresztény katolikus világ központjának messzi távolból is maradéktalan megbecsülése! A miseáldozat régi elnevezésérôl, a ,,Lyturgiákról'' (!) értekezve, az apostolok liturgiái után a Szentatyák tanításaira hivatkozik, ,,mert ezeket az ellenkezô Atyafiak is helybenhagyák, böcsülettel szólnak felôlük és azt vallják, hogy a négy elsô közönséges gyülekezeteket a Szentlélek vezérlette.'' Ismerteti a helvét hitvallás felfogását az efezusi, calcedoni, konstantinápolyi és ,,tolletomi'' zsinatról; ugyanígy Kálvinét is. Ez ôszinte elismerés alapján folytatódó párbeszédében a nem katolikus keresztényekkel, P. Kelemen Didák -- mert alig vonható kétségbe, hogy ô e szentbeszéd szerzôje -- latinul