Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== John A. Hardon S.J. A katolikus család a mai világban Eredeti mű: The Catholic Family in the Modern World Imprimi protest: Joseph P. Daoust, S.J. provincialis Nihil obstat: Richard J. Schuler censor deputatus Imprimatur: John R. Roach, D.D. archiepiscopus St. Paul, Minneapolis Fordítás: Rev. Zárday Tamás Sch. P. Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Bevezetés I. A házasság és a család Krisztus elôtt A Krisztus elôtti pogányság A Krisztus elôtti zsidóság Többnejűség és kétnejűség A nôk helyzete Gyermekek Összehasonlítás a Krisztus elôtti pogánysággal II. A család megváltása Az eredeti bűn hatásai az egyes emberre Az eredeti bűn és a társadalom A család Megváltója Milyennek kell lennie egy családnak? Kinyilatkoztatott igazságok Imádság, a szentségek és az Egyház III. A kereszténység megjelenik az ókori világban A keresztény házasság A Diognétoszhoz írt levél A keresztények sok szempontból ugyanolyanok, mint mások Van mégis valami különleges a keresztényekben A keresztényeket üldözik A keresztények a világ lelke A keresztények megerôsödnek az üldözések alatt Modern vonatkozások IV. A keresztény család tartópillérei Szentség A házasság szentsége Természetfölötti kapcsolat A keresztény család megalapozása Monogámia (egynejűség) Hűség Kizárja a házasságtörést Mint tisztaság Mint önzetlen szeretet Növekedés a szeretetben Felbonthatatlanság A tömegtájékoztató eszközök A hit megértése Gyakorlati tanácsok A gyermekek A természetes életátadás és gondozás A kereszténység hajnalán A megtestesülés: Isten gyermekké lesz Krisztus és a kereszténység A katolikus Egyház az emberi életet védi A természetfölötti életadás és nevelés A szülôk jogai a vallási nevelésben A szülôk jogainak forrása Szülôi kötelezettségek Személyes kötelezettség Kötelezettségek másokon keresztül Közösség Együtt él Együtt beszélget Együtt imádkozik Együtt dolgozik Együtt vitatja meg a problémákat Együtt imádja Istent Együtt olvas Együtt eszik Együtt pihen Együtt szenved és örül A házasságkötés szertartásának ôsi magyar esküje Imádságok Imádság jó feleségért Imádság igaz férjért Imádság tiszta szerelemért Imádság családi felelôsségért Feleség imája Nô hálaadó imája Teremtôjének Családapa imája Hitvesek imája egymáshoz A fordításhoz felhasznált művek Szent Pál szeretet-himunsza ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyvet 1999-ben a Szent István Magyar Plébánia jelentette meg az Egyesült Államok New Jersey államában fekvô Passaic városában (St. Stephen's Magyar R.C. Church, címe: 223 Third St., Passaic, NJ 07055- 7894, USA). A könyv azonosítója: ISBN 0-9651859-3-1. Ezt az elektronikus változatot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más magyar szerzôi jog a Szent István Plébániáé. Az eredeti kiadás szerzôi joga a szerzôé: John A. Hardon S. J. A program címoldalának grafikája Parsch Pius: Üdvösség éve című munkájának 1936-os magyar kiadásának egyik illusztrációja (I. kötet, 325. oldal). A könyv párhuzamosan jelenik meg nyomtatásban és elektronikus formában. A nyomtatott változatot a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtáron keresztül lehet megrendelni. A könyvtár címe: -- felsoval@email.njin.net (elektronikus) vagy -- a fenti Szent István Plébániáé (postai). ======================================================================== Bevezetés Ha kissé szétnézünk a mai világban, sorra véve az országokat, lehetetlen föl nem figyelnünk arra a szomorú tényre, hogy a család intézményével valami nagy baj van. Nem kevesebb, mint a nemzetek léte kerül veszélybe a családi élet széthullása következtében. Magzatelhajtások tízmillióit végzik évenként szerte a világon, és még jóval több millió ember él felbomlott házasságban, csonka családban. Kell, hogy legyen ennek a katasztrófának valami alapvetô oka. Van is. A család széthullását, sorra a nyugati nemzetekben, a kereszténység széthullása okozza. Ha egy valaha keresztény nemzet elveszti keresztény jellegét, ott a család intézménye is kezd hanyatlani. A család hanyatlása a valaha virágzó keresztény országokban a társadalom elkereszténytelenedésének a következménye. Mi hát a megoldás? Nyilvánvaló. Állítsuk helyre az igazi kereszténységet, és helyre fog állni a családi élet is. Vizsgálódásunk több szakaszból fog állni. Elôször azt fogjuk röviden megfigyelni, hogy Krisztus eljövetele elôtt a házasság és a család nem olyan volt, mint amilyennek mi keresztények tekintjük. Azután azt fogjuk megnézni, hogy mit tett Krisztus, hogy a házasságot és a családot magasabb szintre emelje, megadva neki a szereteten alapuló állandóságot, ami az azt megelôzô korokban ismeretlen volt. Aztán azt nézzük meg röviden, hogy mi volt az ókori világ válasza, amikor megjelent körükben a keresztény család. Végül pedig, ami gyakorlati szempontból a legfontosabb lesz, arra fogunk választ keresni, hogy mit tegyenek a katolikusok, hogy házasságukat megerôsítsék, megújítsák, és ha szükséges, családi életüket az igazi kereszténységre alapozva újra felépítsék. ======================================================================== I. fejezet: A házasság és a család Krisztus elôtt Amikor Krisztus született, a Római Birodalom hatalma csúcsán volt. Amint Szent Lukácstól tudjuk, Mária és József Augustus császár rendeletére ment el Betlehembe, hogy a római hivatalnokok jegyzékbe vegyék ôket. Jézust végül Poncius Pilátus, a római helytartó ítélte halálra, Szent Péter és Pál Nero római császár idejében szenvedett vértanúságot Rómában. A keresztényeket az Egyház történetének elsô három évszázadában a római császárok üldözték, fejeztették le, dobatták az oroszlánok elé a Colosseumban, és ôk igyekeztek még magát a ,,keresztény'' szót is kiirtani a Római Birodalom nyelvébôl. ======================================================================== A Krisztus elôtti pogányság A házasság és a család Krisztus elôtt Milyen volt a házasság és a család a Római Birodalomban a kereszténység hajnalán? Pogány volt, mélységesen pogány, a szó legteljesebb értelmében. A fogamzásgátlást olyan széles körben gyakorolták, hogy azt mondhatjuk, egyetemes gyakorlat volt a Római Birodalomban. Egy római író művében ezt mondja az egyik nôi szereplô: ,,Mi szükségem van nekem gyerekekre? Jól élek, boldogan, békésen, azt teszem, ami jólesik.'' Így beszélt egy római hölgy a Krisztus születése utáni elsô évszázadban. Fogamzásgátlás már az írásos történelem legelején is volt: történészek ki tudják mutatni a gyakorlatát Kr. e. 2800-ig visszamenôleg. A Krisztus elôtti elsô század végén a görögök és a rómaiak már mesterei voltak, igaz, hogy a fogamzásgátlás és a magzatelhajtás között nemigen tettek különbséget. Azokat a szereket, amelyeket a nôk szedtek, nemcsak arra használták, hogy megelôzzék velük a megtermékenyülést, hanem arra is, hogy a magzatot elpusztítsák az anyaméhben. Ugyanígy a magzatelhajtás is igen elterjedt volt a Római Birodalomban. Semmiféle törvény nem tiltotta. Az egyetlen ,,hatékony szabályozója'' az volt, hogy a férjnek joga volt halálos ítéletet kimondania a feleségére, ha az az ô engedélye nélkül hajtotta el a magzatot. Viszont ahhoz is megvolt a joga minden férjnek, hogy ha nem akarta a gyereket, akkor kötelezhette a feleségét a magzatelhajtásra. Ehhez megvolt a törvényes joga, a római jogrendszer mellette állt ebben. Amint a római társadalom lassan meggazdagodott, a magzatelhajtás annyira elfogadottá vált, hogy a római filozófus, Seneca végül erre a megállapításra jutott: ,,Nincs már segítség, ha egyszer mindazt, ami valaha bűnnek számított, már mindenki elköveti.'' Hozzátette még: ,,Nincs értelme törvényt hozni a magzatelhajtás ellen, mert úgyis megteszi mindenki.'' Seneca a feleségének írt egyik levelében mellékesen leírja, hogy hogyan végezték akkoriban a magzatelhajtást az elôkelô asszonyok, hogy szép alakjukat megôrizzék. Általános gyakorlat volt a csecsemôgyilkosság is. Arra nincs statisztikánk, hogy a Krisztus elôtti és utáni elsô században melyik volt gyakoribb: a magzatelhajtás vagy a csecsemôgyilkosság, azt viszont tudjuk, hogy a szegényebb néprétegek -- minthogy a magzatelhajtó szerek nekik túl drágák voltak -- inkább a csecsemôgyilkossághoz folyamodtak. Jóval olcsóbb volt megölni a már megszületett gyermeket, mint megvásárolni a terhes anya számára a drága magzatelhajtó szereket. Az újszülöttek meggyilkolása hátterében több tényezôt is találunk. -- A Római Birodalomban a törvény minden apának biztosította a feltétlen jogot, hogy a nem kívánt csecsemôt elpusztítsa. Miután egy gyermek megszületett, az anya legelsô kötelessége az volt, hogy az apának megmutassa a gyermeket, az apa pedig nyilatkozott, hogy életben kell-e hagyni, vagy meg kell ölni. -- A csecsemôgyilkosság elterjedt gyakorlatának a másik oka az volt, hogy a fiú utódokat lényegesen jobban megbecsülték, így sokkal több lányt öltek meg, mint fiút. -- Féltek attól, hogy beteges vagy testi hibában szenvedô gyermekrôl kell gondoskodniuk. Ugyanattól az elôbb idézett szerzôtôl, aki helyeselte a magzatelhajtást, ránk maradt egy híres szakasz, amelyben a csecsemôgyilkosság római szokását védelmezte. Érdemes teljes terjedelmében idézni: Vajon az ember gyűlöli testének egy tagját, ha kést emel rá? Nem harag vezeti, hanem a gyógyulás vágya. A veszett kutyát fejbe verik, a megkergült vagy megvadult ökröt levágják, a beteg birkát leszúrják, hogy a többit meg ne fertôzze. Az elfajzott utódot elpusztítjuk, tehát megfojtjuk az olyan gyermeket, aki születésekor gyönge vagy fogyatékos. Nem a harag, hanem a józan ész különíti el a betegest az egészségestôl. A házasság a rómaiaknál lényegileg csak együttélést jelentett. A történészek szerint férfi és nô szövetségének három fajtája létezett. Az elsô és legállandóbb forma az volt, amikor a nô törvény szerint annak a férfinak tulajdonává vált, aki ,,feleségül vette''. Ezáltal a nô függetlenné vált az apjától, és a törvény gondoskodott arról, hogy teljesen a férjétôl függjön. De a férfinak még ebben a fajta szövetségben is megadta a jog a szabadságot, hogy elváljon a feleségétôl. A késôbbi idôkben, amikor a nôk felszabadulása kezdett a Római Birodalomban terjedni, a nô is szabadon elválhatott a férjétôl. A második fajta szövetségben a nô megmaradt apja törvényes felügyelete alatt, noha azzal a férfival élt együtt, akit férjének nevezett. De a törvény ekkor is biztosította a válás és újraházasodás jogát, és ez széleskörűen meg is valósult. A válás a római történelem ,,aranykorában'' volt igazán gyakori. Pompeius (Kr. e. 106--48), akit életrajzírói ,,kiváló jellemű férfinak'' tartanak, ötször nôsült. Julius Caesar (Kr. e. 100--44) négyszer, Cicero (Kr. e. 106--43) háromszor. A válásnak semmi akadálya nem volt. Magánügy volt. Bármelyik fél küldhetett a másiknak egy üzenetet, hogy volo divortium (el akarok válni), nem kellett megokolni vagy a házastárs helytelen életmódjára hivatkozni. Nem volt kiút ebbôl az egyetemes zűrzavarból, és az ebbôl eredô elfajulás végsô soron a Római Birodalom bukásához vezetett. A szövetség harmadik fajtája az ágyasság volt. A háznép élén a paterfamilias (családapa) állt. A családfô egy háztartásban több nôt is tarthatott magának törvényesen, akikkel viszonyt folytatott. Ezeknek az ágyasoknak a jogi helyzete fôként az ô vagyoni helyzetétôl függött. A gyermekek a Római Birodalomban Krisztus idejében teljesen apjuk hatalma alatt álltak. Nevelésüket elsôsorban az apa törvényes jogai határozták meg. Annyira az ô hatalma érvényesült felettük, hogy egyenesen apjuk magántulajdonának számítottak. Az apa rendelkezett mindazok életérôl és haláláról, akik ôtôle születtek, a Római Birodalom törvényei elismerték ezt az abszolút jogát. A ,,család'' latinul familia, de ez a szó akkor még nem azt jelentette, mint az evangélium elterjedése után. A régi rómaiak nyelvében famulus szolgát jelentett, familia pedig a szolgákból álló háztartást. A pogány család-fogalom mindenkire kiterjedt, aki a háztartáshoz tartozott, vagyis a szolgákra, sôt a rabszolgákra is, valamint a nôk egész háremére, akik mind a háztartás férfi fejének voltak alárendelve. Egyetlen szó jelentése sem változott akkorát a nyugati világban, mint a ,,család''. Igaz, hogy a kereszténység sokat átvett annak a görög és római társadalomnak a szókincsébôl, amelybe Jézus beleszületett, de Krisztus a szavaknak új jelentést adott és olyan magasságba emelte ôket, ami addig teljesen ismeretlen volt. ======================================================================== A Krisztus elôtti zsidóság A házasság és a család Krisztus elôtt A rómaiakhoz hasonlóan a zsidóknak sem volt szavuk arra, amit ma családon értünk. A bethab az ,,atyai házat'' jelentette, a bayit pedig mindazokat, akik ugyanabban a házban, illetve sátorban laktak. Ebbe beleértették a családapát, a feleségét vagy feleségeit, ágyasait, gyermekeit, vejeit és menyeit, azok gyermekeit, törvénytelen fiait, szolgáit, az ott lakó idegeneket és a mindkét nembôl való rabszolgákat. Többnejűség és kétnejűség A Krisztus elôtti zsidó erkölcs elfogadta a többnejűséget. Úgy tartották, ez szükséges ahhoz, hogy a család fennmaradjon, és hogy több fiúgyermek szülessen. Ugyanezen okból a családfô a rabszolganôkkel is tartott fenn ágyas kapcsolatot. A rabszolganôket uruk tulajdonának tekintették, és az ô ágyasaivá váltak, hacsak nem az úrnô tulajdona voltak. Ez utóbbi esetben a férfi csak akkor igényelhette ôket magának, ha ezt az úrnô maga javasolta, vagy legalábbis hozzájárult. Ágyas rabszolganôket többféle módon lehetett szerezni: háborúban hadizsákmányként, meg lehetett vásárolni elszegényedett szülôk gyermekeit, vagy a pogány népekkel való rendszeres rabszolgakereskedelem útján. Lehetett valakinek egynél több felesége is, amint az Ószövetség közismert példáiból is tudjuk. Jómódú és jelentôs személyiségeknek, mint például Ábrahám, Jákob, Dávid és Salamon, több feleségük is volt. De egyszerűbb embereknek is lehetett legalább két feleségük, ahogy például Elkana felesége volt Hanna is és Peninna is. Arra következtethetünk, hogy a kétnejűség nem korlátozódott a zsidó társadalom jómódú vagy kiemelkedô tagjaira. Bár a többnejűség régi idôk óta elfogadott intézmény volt, az egynejűség volt mégis az eszmény. A zsidó törvények már a kezdetektôl fogva igyekeztek a többnejűséget korlátok közé szorítani. A Második Törvénykönyv például a királyok számára megtiltotta a többnejűséget, a prófétai írásokban pedig még világosabb figyelmeztetéseket olvashatunk. Az Ószövetség kiemeli, hogy a kétnejűség Kain utódai között jelent meg, mintegy hangsúlyozva, hogy az Ádám és Éva bukásának volt tragikus következménye. Az ószövetségi próféták nyomatékkal hirdették, hogy az egynejűség a Jahve és népe közötti kapcsolatot jelképezi. Jahve szereti a népet, de ugyanakkor azt akarja, hogy az emberek is szeressék Ôt, és maradjanak hűségesek az Ô törvényeihez. A bálványimádást úgy tekintették, mint hűtlenséget az Isten és választott népe közti lelki házasságban. A nôk helyzete Bár megnôtt az egynejűség iránti tisztelet, a többnejűség mégis megmaradt a zsidók között egészen az újszövetségi idôkig. Természetesen azt is elismerték, hogy aki elvált, annak joga van újraházasodni. A többnejűségnek és a válás utáni újraházasodásnak logikus következménye volt a nôk alárendelt helyzete. A feleség tulajdonnak számított. A tizedik parancsolat megfogalmazásából látszik, hogy a feleségek és ágyasok helyzetét lényegileg a férj (illetve a férfi) kénye-kedve döntötte el. A feleség gyermekei az apai örökségnek nagyobb részét, sôt akár egészét is igényelhették. Ettôl eltekintve az ágyasok helyzete nemigen különbözött a feleségekétôl. A mai értelemben vett törvénytelen gyermek fogalma ismeretlen volt. A férjnek teljhatalma volt a felesége fölött. A Második Törvénykönyv szerint gyakorlatilag bármilyen ok miatt elválhatott tôle. Bár a mózesi törvény együttérzô volt a nôk nehéz helyzete iránt, a gyakorlatban mégsem volt hova fordulniuk oltalomért, ha sérelem érte ôket a férjük részérôl. Ôk nem válhattak el. A feleségtôl teljes hűséget vártak el, a férjtôl viszont nem, amíg más férfi jogait nem sértette. Elvben tehát a feleség a férj vagyontárgya volt. Voltak mégis kivételek. Okos és bátor nôk tudtak javítani a helyzetükön, és még bizonyos fokú társadalmi befolyásra is szert tehettek és bizonyos mértékű szabadsághoz is juthattak. Az Ószövetség beszél Hágárokról, akikkel uraik és vetélytársaik keményen bántak, de beszél Sárákról, Rebekákról és Abigélekrôl is, akik önállóan cselekedtek még a férjük akarata ellenére is, hogy elérjék, amit akartak. A Példabeszédek könyve elsorolja, mennyi áldás éri azt az embert, akinek jó felesége van. De elbeszéli annak az embernek a nyomorúságát is, aki hagyja, hogy egy veszekedôs asszony hatalmába kerítse. A kereszténység elôtti idôben a zsidó vallás patriarkális volt. A nôk feladata az volt, hogy kiszolgálják a férfiakat. A lányok általában nem örököltek apjuktól, -- csak bizonyos különleges feltételekkel. Ha egy nô fogadalmat tett, annak csak akkor volt kötelezô ereje, ha az apja vagy férje jóváhagyta, ha viszont egy férfi tett fogadalmat, azt mindenképpen teljesíteni kellett. A nôt az apja adta feleségül valakihez, aki aztán szabadon elválhatott tôle. A kérdés legföljebb annyi volt, hogy milyen alapon történjék a válás: egyszerűen mert a férjnek már nem tetszett az asszony, vagy valami erkölcsi botlás, például házasságtörés miatt. De akárhogy történt is, a férj utána törvényesen feleségül vehetett egy másik nôt. Gyermekek A zsidó szokás értelmében a gyermekeknek más volt a viszonya az anyjukhoz, mint az apjukhoz. Az anyától azt várták el, hogy szeresse gyermekeit. Izaiás beszél a fiúról, ,,akit az anyja vigasztal'' (Iz 66,13). Ezzel szemben az apának teljhatalma volt gyermekei fölött, valamint azok vagyona, sôt élete fölött is. A Törvény kimondja, hogy egy méltatlan fiút halálra lehet kövezni, ha a szülei vádolják (MTörv 21,18-21). A tízparancsolat elôírja a szülôk iránti tiszteletet, a mózesi törvény pedig halálbüntetést szab ki arra, aki apját vagy anyját megüti vagy átkozza (Kiv 21,15.17). Aki tiszteletlenül viselkedett a szüleivel szemben, átkozott volt (MTörv 27,16). Az Ószövetség és az Újszövetség erkölcsi gondolkodása közti éles ellentét a tékozló fiúról szóló példabeszédben jelenik meg. Az önfejű fiú szembeszállt apjával, és kiszakadt a családból. Amint maga is elismerte: elvesztette a jogát apja szeretetére, és arra sem volt már méltó, hogy fiának nevezze. Mégis, apja nemcsak megbocsátott neki, hanem magához ölelte, és lakomát készített tiszteletére, mert elveszett és megkerült. Figyelemreméltó, hogy éppen Szent Lukács, Szent Pálnak, a pogányok apostolának tanítványa beszéli el az irgalmas szeretetnek ezt a történetét, szembeállítva a régi törvény szigorával. Összehasonlítás a Krisztus elôtti pogánysággal A zsidó családi élet a Krisztus elôtti korban lényegesen magasabbrendű volt, mint amit a Római Birodalomban lehetett látni. Ennek legfôbb oka az, hogy a zsidó nép az isteni kinyilatkoztatás birtokában volt, és törvényei is Isten szavából eredtek. A zsidó és a keresztény családi élet különbségét Krisztus hegyi beszéde világítja meg Szent Máté evangéliumának 5--7. fejezetében. Jézus alapvetô kijelentése ez: ,,Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.'' (Mt 5,17). Ez a teljessé tevés a családi életnek olyan magaslatra emelését foglalta magába, amely ismeretlen volt, mielôtt az Isteni Szeretet megtestesült, hogy a szeretet új parancsára tanítsa a világot. Mi több, az a családi élet, amelyet Krisztus hirdetett, nem is volt elôbb lehetséges, mert Ô hozta azt a természetfölötti erôt, amelyre a világnak szüksége volt ahhoz, hogy az Ô emberi szintet meghaladó törvényeinek megfeleljen. ======================================================================== II. fejezet: A család megváltása Nagyjából láttuk, hogy milyen volt a családi élet az ókorban a Római Birodalomban, illetve a zsidóság körében. Ennek nyomán néhány kérdés merül fel bennünk. Miért volt a házasság és a család ilyen szomorú állapotban a Krisztus elôtti korszakban? Mit tett Krisztus, hogy ebbôl az állapotából kiemelje a családi életet? Egyszerűen azt mondhatjuk, hogy a házasságot és a családot meg kellett váltani, mert mindkettô mélyen el volt merülve a bűnben. Ne felejtsük el, hogy amikor az ember bukásáról beszélünk, az nemcsak az egyén, hanem az egész társadalom bukását is jelenti. Vagyis nemcsak emberek estek bűnbe külön-külön, hanem maga a társadalom is. Mindaz, amit az eredeti bűnrôl az egyes emberrel kapcsolatban gondolunk, vonatkozik az egész emberi társadalomra és annak alapvetô egységére, a családra is. ======================================================================== Az eredeti bűn hatásai az egyes emberre A család megváltása Az eredeti bűnnek két jelentése van. A kettô szorosan összekapcsolódik: az egyikbôl következik a másik, de nem azonosak. Az eredeti bűn elsôsorban azt jelentette, hogy ôsszüleink elvesztették a megszentelô kegyelmet. Minthogy a kegyelmet nem tudták továbbadni az utódaiknak, annak a hiányát adták tovább. Ádám és Éva bűnének következtében a legelsô pár valamennyi utóda (egyedül csak Isten Anyjának kivételével), vagyis valamennyi ember Isten kegyelme nélkül születik a világra. Az eredeti bűnnek ez az elsô következménye az egyes emberre. Az eredeti bűn Isten barátságának elvesztésével együtt a testi halál büntetését is jelenti minden ember számára. Isten eredeti terve szerint senki embernek nem kellett volna meghalnia, de minthogy ôsszüleink bűnt követtek el, a megszentelô kegyelemmel együtt elvesztették a testi halhatatlanság ajándékát is. A halállal együtt pedig örököltük annak elôjátékát is: a betegséget. Minden testi szenvedés, minden érzelmi szenvedés a bűn következménye. A halál és a szenvedés büntetéséhez járul, hogy elvesztettük a lelki szilárdság adományát is. Szomorú örökségünk az érzékiség, hogy vágyainkon nem tudunk uralkodni. Vannak belsô késztetéseink, amelyek téves útra visznek; vannak vágyaink, amelyek bűnre csábítanak; vannak ösztöneink, amelyek rosszra indítanak -- egyszóval szenvedélyeink vannak. Mindezekben az eredeti bűn hatásait ismerhetjük fel, amelyek minden ember életében jelentkeznek. Mintha mindez még nem volna elegendô: értelmünket is elhomályosította az eredeti bűn. Nem értjük világosan, hogy Istennek mi az akarata számunkra ezen a világon, és hogy azt hogyan kellene megvalósítanunk, hogy örökké együtt lehessünk majd Vele az eljövendô életben. Az eredeti bűnnek ezen végzetesen súlyos hatásai alól egyedül Mária, a Magasságbelinek Anyja kivétel. ======================================================================== Az eredeti bűn és a társadalom A család megváltása Az eredeti bűn nemcsak az egyes emberben okozott kárt, hanem az egész társadalomban is. Megtámadta annak alapját, a házasságot és a családot. Megfosztotta az embert és az egész emberiséget a természetfölötti kegyelemtôl és a mennyek országához való jogtól. Az eredeti bűn az egész emberi társadalmat kiszolgáltatta a halálnak, tagjai halála és közös szenvedései révén. Nemcsak az egyes emberek halandók, hanem egész társadalmak is. Ha nem lett volna eredeti bűn, nem lettek volna háborúk. Ha nem lett volna eredeti bűn, nem volna ellenségeskedés családtagok között. Ábelt nem ölte volna meg irigy bátyja, Kain. Ha nem lett volna eredeti bűn, nem lett volna éhínség, pestis, árvíz, hurrikán, valamint -- ami mindegyiknél tragikusabb -- magzatok megölése az anyaméhben. Az eredeti bűn következtében a társadalom elvesztette az erkölcsi szilárdság adományát. Ez azt jelenti, hogy nincs már önmérséklés az egyénekben, és -- hozzá kell tennünk -- a társadalmakban sem. Ésszerűtlen ösztönök irányítanak. Nemcsak egyénekben vannak bűnös hajlamok, hanem a társadalmakban is működnek szabadjára engedett ösztönök, ôrült törekvések, gonoszságra való készség. Társadalmainkban vannak hajlamok, amelyeket jónak igazán nem nevezhetünk, inkább közösségi kísértéseknek. Hogyan volna egybébként megmagyarázható, hogy egy olyan ôrült, mint Hitler, milliókat tudott rávenni, hogy kövessék az emberi történelem legpusztítóbb háborújába? A legóvatosabb számítás szerint is 50 millió ember halt meg csatatéren, és még 50 millió a háború következtében. Ez azt jelenti, hogy az emberi társadalmat is ugyanaz a hét fôbűn kísérti, mint az egyes embert. Kérdezzük ismét: mit jelent ez? Azt, hogy természetünknél fogva hajlunk a bűnre. Figyeljük meg jól a határozót: természetünknél fogva. Nemcsak egyenként hajlunk a bűnre, hanem mint társadalom is. Természetemnél fogva büszke vagyok. Változtassuk meg az alanyt: természetünknél fogva mindnyájan büszkék vagyunk. Valamennyi emberi társadalom az. Természetünknél fogva érzékiek vagyunk. Természetünknél fogva ingerlékenyek vagyunk, könnyen megharagszunk. Mint esendô emberek, mindnyájan, nemcsak egyenként, hanem összesen is, természetünknél fogva kapzsiak, mohók, irigyek vagyunk. Mi az irigység? Az a szomorúság, amelyet akkor érzünk, ha valaki más birtokol valamit, amit mi nem, vagy sikerül neki valami, ami nekünk nem. Nincs bűn, amely jobban megosztaná a családokat, mint az irigység. Természetünknél fogva lusták vagyunk. Természetünknél fogva mindnyájan torkosak vagyunk, és hajlunk rá, hogy engedékenyek legyünk testünk iránt ételben, alvásban, italban és tétlenkedésben, mert hiszen sok ember, bár alszik éjszaka, nappal is órákat tölt álmodozással. Amit a mai ember olvas, az legnagyobbrészt kitalált történet: regény, elhitetés, álmodozás. Mint társas lények, természetünknél fogva semmittevésre hajlunk. Ha nem is hallottuk soha az olasz dolce far niente, vagyis a semmittevés édessége kifejezést, természetünknél fogva mind ilyenek vagyunk. Nem csoda, hogy annyi probléma van a családokban. Emberi esendôségünk következménye, hogy mindezen bűnös hajlamok annyira vonzanak bennünket mint egyéneket és mint egy család tagjait. Végezetül: az eredeti bűn értelmünket is elhomályosítja. Az igazságot csak keservesen fogadjuk be, sokunk egyáltalán nem. Az eredeti bűn a társadalom ,,elméjét'' is megfertôzi. Ki nem látja a családi élet százados problémáit; azok ostobaságát, akik élhetnének ugyan békében és harmóniában, mégis csupa vita, irigykedés, ilvezethajhászás, mohóság, féltékenység és büszkeség az életük? ======================================================================== A család Megváltója A család megváltása Isten emberré lett, hogy megváltsa a világot. Legtöbben ezt úgy értelmezzük, hogy a megváltás az egyes emberek megváltását jelenti. Valóban azért jött Krisztus, hogy az egyes embereket megváltsa? Igen, azért. A Jézus név, mint tudjuk, Megváltót jelent. Ô a Megváltó? Igen, Ô. De Krisztus nemcsak az én Megváltóm. Ô a mi Megváltónk. Nem csupán azért jött, hogy az egyes embereket váltsa meg, hanem hogy az emberi társadalmat, a családot is. Megismételjük a kérdést: Mit tett Krisztus, hogy megváltsa a családi életet? Mit tett Isten, hogy a családot megváltsa a világban megjelenô bűn pusztításaitól? Emberré lett. Bizonyára nem véletlen, hogy Isten elôször akkor ígérte meg a Megváltót ôsszüleinknek, miután a vétket elkövették. Bűnük kollektív volt, mint az emberiség legelsô családja követték el, és kollektívan kaptak ígéretet a megváltásra. Isten megmondta elôre, hogy ellenkezést fog vetni az ördög ivadéka és az asszony ivadéka közé, és az asszony ivadéka szét fogja tiporni az ördög fejét. A bűnt és hatásait le fogja gyôzni. Hosszú századok teltek el, mire a megígért megváltás valóság lett. De amikor a Megváltó eljött, megadta a lehetôséget, hogy az emberi családok visszatérjenek Isten barátságába, és növekedjenek ebben a barátságban itt a földön, hogy aztán örökre az Atya, a Fiú és a Szentlélek társaságához csatlakozzanak. Amikor Isten emberré lett, hogyan kezdett hozzá a megváltáshoz, a bukott emberi család meggyógyításához? Úgy, hogy feltárta, milyennek kell lennie a családi életnek, megtanította azokat az igazságokat, amelyek szerint az emberi családoknak élniük kell, és megadta a szükséges eszközöket arra, hogy olyanná alakuljanak, amilyennek tanítása szerint a családoknak lenniük kell. Milyennek kell lennie a családnak? Jézus tanítása szerint a család egész életre szóló kapcsolata olyan embereknek, akiket egyazon istenhit köt össze, az, amelyet Ô az emberiségnek kinyilatkoztatott. Egész életre szóló kapcsolata olyan embereknek, akik engedelmeskednek a Krisztus alapította Egyháznak. Egész életre szóló kapcsolata olyanoknak, akik a Jézus Krisztus által nyújtott kegyelemforrásokból táplálkoznak. Azt nem állítjuk, hogy minden keresztény család teljesen megfelel a krisztusi mércének, sem pedig, hogy mindig hűségesek maradnak az Ô tanításaihoz. De azt tudnunk kell, hogy milyen a krisztusi mérce. Hány és hány ember köt házasságot minden aggály nélkül olyasvalakivel, akinek nem ugyanaz a hite! Egyedül Isten tudja, hogy mekkora árat fizetnek és milyen kockázatot vállalnak ezzel. Krisztus gondolata szerint a házasság egész életre szóló kapcsolat két olyan ember között, akik engedelmesen elfogadják annak az Egyháznak a tanítását, amelyet Ô alapított, és amelynek egyedül van isteni felhatalmazása arra, hogy megmondja a keresztényeknek, hogyan kell élniük házas életüket. Ez magába foglalja az Egyház tanítását a házassági erkölcsrôl, valamint -- különös súllyal -- a hűségrôl és a házas együttlétben megnyilvánuló termékeny szeretetrôl való megváltoztathatatlan tanítását. Amikor Isten emberként jelent meg a világban, úgy határozott, hogy egy család tagjaként fog köztünk élni. Bár anyja szűz volt, József pedig a nevelôapja, a világ szemében a Szent Család mégis család volt. Jöhetett volna Isten a világra valami más módon? Isten gondolattára végtelen, de Ô éppen ezt a módot választotta. Jézus egy család tagjaként fogantatott, született, nevelkedett, is gyakorolta az engedelmesség erényét. A fiatal Jézus minden idôk számára a tökéletes gyermek mintaképe. Isten emberré lett, hogy megtanítsa a gyermekeknek, hogyan viselkedjenek. Isten emberré lett és gyermekként élt, nemcsak hogy tanítson, hanem hogy példát is mutasson a gyermekeknek, hogy szófogadók és felelôsségteljesek legyenek. Tegyék meg, amit kívánnak tôlük. Legyenek alázatosak. Hallom szülôktôl, hogy a gyermekeik milyen hangon beszélnek velük -- némely szót el sem lehet ismételni. Van olyan fiú, aki azt mondja az apjának: ,,Mit képzelsz, ki vagy te?'' Vannak szakértôk, akik szerint a szülô ne mondja meg a gyerekének, hogy mit tegyen. A szülôknek kellene tanulniuk a gyerekeiktôl! Megismétlem: Isten mint egy család tagja lett emberré, és éveket, valójában földi életének legnagyobb részét töltötte el családjának tagjaként, alkalmazkodva szülei akaratához. A Teremtô engedelmeskedett a teremtményeinek! Krisztus élete harminc éven át rejtett élet volt, élt mint szeretô és engedelmes gyermek, aztán fiú, fiatalember, fiatal férfi. Nincs az evangéliumokban kifejezôbb mondat a témánkkal kapcsolatban, mint az, amelyet Szent Lukács mond, miután Mária és József megtalálta Jézust a templomban: ,,Visszatért Názáretbe és engedelmeskedett nekik''. Jézus elhagyta Máriát és Józsefet három napra, amíg a templomban a tudós rabbikat hallgatta és kérdezgette. A Szentlélek sugalmazására Szent Lukács mindkét tényt följegyezte: azt is, hogy Jézus három napra elszakadt a szüleitôl, de azt is, hogy utána tizenhét évre visszament velük Názáretbe. Atyja akarata volt, hogy három rövid napra elszakadjon Máriától és Józseftôl, de az is Atyja akarata volt, hogy visszatérjen Názáretbe, és még csaknem két évtizeden át engedelmességben és függôségben éljen. Még többet mond az, hogy a jeruzsálemi templomban Mária azt kérdezte Fiától: ,,Miért tetted ezt velünk? Lásd, apád és én szomorúan kerestünk.'' Jézus a kérdésre nem válaszolt, hanem egy másik kérdést tett föl: ,,Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?'' Az elsô ,,apa'' szót, vagyis amelyet Mária használt, kisbetűvel kell írni. A másodikat, amelyet Jézus használt: ,,Atyám'', nagybetűvel. Mit tett itt Jézus? Most elôször vallotta meg istenségét. Mintha ezt mondta volna Máriának: ,,Köszönöm, anyám, amit mondtál. Ezzel alkalmat adtál, hogy kimondjam azt, amit akarok. Nekem csak egy Atyám van: a Szentháromság Elsô Személye.'' Más szóval, ahogy Jézus késôbb mondta: ,,Az Atya és én egy vagyunk.'' Jézus nemcsak kinyilatkoztatta, hogy milyennek kell lennie a családi életnek, hanem meg is mutatta, hogy milyen az Isten örök tervei szerint való család. Ezért Jézusnak nemcsak a szavaiból tanulhatunk, hanem a tetteibôl is. Jézus Krisztus, Isten természet szerint való Fia, aki Atyjával együtt örökkévaló, Atyjához hasonlóan mindenható és mindentudó, lényege szerint vele egy, emberré lett, hogy az idôk végezetéig tanítsa a gyermekeket, hogyan viselkedjenek szüleikkel szemben. Miben áll ez a tanítás? Hogy a gyermekek szeressék a szüleiket szófogadó tisztelettel, jó lélekkel fogadják el azok akaratát, és teljes szívükkel engedelmeskedjenek, mert a szüleik Isten helyettesei. A hagyomány szerint József meghalt néhány évvel azelôtt, hogy Jézus megkezdte nyilvános tevékenységét. Jézus Názáretben maradt, hogy anyjával legyen. Milyen sokat jelent az a tudat, hogy Isten Fia itt is követendô példa a számunkra. Amikor eljött az ideje, hogy Jézus elkezdje hirdetni az evangéliumot, akkor sem szűnt meg sohasem -- hogy is szűnhetett volna? -- mélységes és gyöngéd szeretete Édesanyja iránt. Megint csak milyen sokat tanulhatunk a Megváltótól, hogy hogyan szeressük szüleinket! Az ô gyermekeik maradunk, akármennyire ,,felnôtté'' váltunk is már. A kánai menyegzôn Jézus jelen volt anyjával és akkor már Vele voltak tanítványai is. Éppen hogy elkezdte nyilvános szolgálatát. Jézus itt meglepô dolgot tett: teljesítette anyja kívánságát, hogy örömöt szerezzen neki, és hogy bennünket tanítson, hogyan kell szüleinket szeretni. Milyen emberi! Megtette elsô csodáját, éspedig milyet! Nem vakokat vagy bénákat gyógyított meg, nem halottakat támasztott fel, hanem a vizet borrá változtatta, mert édesanyja kérte. Aztán a Kálvárián, a kereszt alatt anyja ott állt János apostollal. Az erôs asszony nézte, amint a Fia elvérzik az ostorcsapásoktól, a töviskoronától, a keresztre feszítéstôl. És mit tett Jézus? Anyját a szeretett tanítvány gondjaira bízta, Jánosnak pedig meghagyta, hogy viselje gondját anyjának. Mindezt a tanítvány mondja el nekünk, az evangélium szerzôje. Megmutatja, hogy Isten Fia mennyire fiú tudott lenni emberi értelemben is. Azt is érzékelteti, hogy Krisztus milyen példát akart adni nekünk a keresztény család életére. Milyen is az? Mint a Szentcsalád: Jézus, Mária és József, szeretetteljes harmóniában, békés egyetértésben, alázatos egyszerűségben, tevékeny együttműködésben, kölcsönös tiszteletben, egymás önzetlen szolgálatában. Annak a családi életnek a példája ez, amelyet az emberré lett Isten állít minden család elé az idôk végezetéig. Miután Krisztus tanította és meg is mutatta, hogy milyennek kell lennie a családi életnek, megadta a világnak a szükséges eszközöket is arra, hogy a Szentcsaládot követhessék. Ezek közé tartoznak a Krisztus- kinyilatkoztatta igazságok, az imádság, a szentségek és az Egyház. Kinyilatkoztatott igazságok Krisztus minden tanítása érinti valamilyen módon a családot is, vannak mégis olyan hitigazságok, amelyek egészen alapvetôek. Ezekrôl többet is fogunk szólni, amint kifejtjük a keresztény családról való gondolatainkat. Igazi jelentôsége itt annak van, hogy ezeket az igazságokat Isten nyilatkoztatta ki, és azért lett emberré, hogy az emberiséggel ezeket közölje. -- Tanítások a szeretetrôl. Az önzetlen szeretet gyakorlása nélkül el se lehet kezdeni a Krisztus elgondolása szerinti családi életet. -- Tanítások a tisztaságról. Csak a tiszta szerelem tartja össze a keresztény házasságot, és csak a szerelemmel egyesült tisztaság védelmezi meg a keresztény családot. -- Tanítások a türelemrôl. A latinban a türelem és a szenvedés ugyanaz a szó: patientia. A türelmességhez hozzátartozik a szenvedés. Krisztus azt tanította, hogy a családok legyenek türelmesek: a férj legyen türelmes a felesége iránt, a feleség a férje iránt, a szülôk legyenek türelmesek gyermekeikkel, a gyermekek a szüleikkel. Okoznak egy család tagjai szenvedést egymásnak? Az élet teli van vele, minden ember szenved. Sírva születünk a világra, és hacsak teljesen el nem kábítanak, fájdalomban halunk meg. Jézus türelemre tanított, és nemcsak szóval, hanem legfôképpen példával. -- Jézus tanított a házasságról is. A farizeusok próbára akarták tenni Ôt, hogy vajon melyik zsidó irányzat mellett áll abban a tekintetben, hogy milyen alapon bocsáthatja el a férj a feleségét. Számukra az nem is volt kérdés, hogy az ember elválhat és újra nôsülhet. Jézus ezt felelte nekik: ,,Mindnyájan tévedtek. A házasság egyetlen férfi és egyetlen nô kapcsolata életük végéig.'' Ezt maguk a tanítványok se értették meg, annyira új volt nekik. Krisztusnak ez a tanítása az egész világnak szólt. Nemcsak keresztények, hanem hinduk, buddhisták és muzulmánok között is, csak monogám család maradhat fenn. Vagyis Krisztus nemcsak a kereszténység számára, hanem az egész emberiség számára helyreállította a monogámiát. -- Jézus tanítása a szexualitásról is szigorú. Nemcsak azt tanította, hogy a férjek legyenek hűségesek feleségükhöz, hanem azt is, hogy ha egy férfi bűnös kívánsággal néz egy asszonyra, akkor szívében már paráználkodott vele. Ez a nôkre is vonatkozik: ha bűnös kívánsággal néznek egy férfira, akkor szívükben már paráználkodtak vele. Imádság, a szentségek és az Egyház Miután Krisztus megadta az alapelveket, amelyekre a családi életnek épülnie kell, gondoskodott azokról a természetfölötti erôforrásokról is, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kinyilatkoztatott elveknek megfelelôen éljünk. Ezek az erôforrások fôként az imádság, a szentségek és az Egyház. Jézus szükségesnek mondta az imádságot ahhoz, hogy megtartsuk életünk -- beleértve házas életünk -- kegyelmi állapotát. A család valamennyi tagjának hűségesen meg kell tartania a naponkénti imádság gyakorlatát. Nem túlzás azt állítani, hogy a család akkor marad egyben, ha tagjai együtt imádkoznak. Sokféle erô igyekszik megosztani a családot, és az emberi természet túlságosan önzô ahhoz, hogy azt remélhessük, hogy családi életünk szilárd marad Isten állandó világossága és ereje nélkül, amelyeket az elmélyült imádság ad meg. Imádság nélkül nem kapjuk meg a kegyelmeket, a kegyelmek nélkül pedig lehetetlen a szilárd családi élet. Krisztus ezen kívül alapított hét szentséget is, hogy követôinek lelki egészségérôl gondoskodjék. Egy szentséget pedig pontosan a házasok számára rendelt. Azt mondhatjuk, hogy így kellett tennie, Önmaga miatt is. Miután elmondta elvárásait a házassággal és a családdal kapcsolatban, ezeket az elvárásokat azzal tette megvalósíthatóvá, hogy biztosította a kegyelmi forrásokat a házasság szentségében. Végezetül Krisztus megalapította az Egyházat, hogy az megôrizze a kinyilatkoztatott igazságokat, magyarázza azokat a híveknek, és hogy az egész emberiséget az üdvösségre vezesse. Az Egyház, amelynek Róma püspöke a látható feje, az az intézmény, amelyen át Krisztus gazdagon árasztja az emberi elmékbe a bölcsesség adományát és az emberi akaratba az erôt, hogy megismerjék és életükben megvalósítsák Isten gondolatát és akaratát. Ezekben a kegyelmekben nemcsak az egyes emberek részesülnek, hanem emberi közösségek is, különösen pedig a családok. ======================================================================== III. fejezet: A kereszténység megjelenik az ókori világban A régi rómaiaknak volt szavuk a házasságra: matrimonium. Volt szavuk a családra is: familia. Amikor Krisztus a világba jött, és a kereszténység elkezdett terjedni, a korai Egyház megtartotta a rómaiak szóhasználatát. Már a második évszázadban a teljes Szentírás le volt fordítva latinra. Közben azonban a rómaiak által használt szavak értelme, az Úristen irányításával, igen erôsen megváltozott. A familia már nem pusztán együttélô emberek csoportját jelentette, beleértve egy férfi háremét és ágyasait is. A matrimonium pedig már nem pusztán jogi szerzôdés volt, amely egy férfinak korlátlan jogokat biztosított a háznépe fölött, beleértve a gyermekei életérôl vagy haláláról való döntés jogát is. A rómaiak eleinte nem tulajdonítottak jelentôséget a kereszténység terjedésének. Amikor azonban látták a keresztények állhatatosságát, üldözni kezdték ôket. Ezért nem voltak az elsô három évszázadban templomok vagy kápolnák a föld fölött. A keresztények istentisztelete és a szentmise bemutatása csak a földalatti katakombákban történhetett. Az elsô három évszázadban csak földalatti kereszténység létezett. Ebbôl erôt meríthetünk, mert Krisztus tanításának a lényege kétezer év alatt sem változott. Követôinek ma is pontosan ugyanúgy választaniuk kell, mint Krisztus után 100-ban kellett: vagy alkalmazkodnak ahhoz a hitetlen világhoz, amelyben élnek, vagy elviselik a világ ellenségeskedését pontosan úgy, ahogy Krisztus és a korai keresztények tették. ======================================================================== A keresztény házasság A kereszténység megjelenik az ókori világban Krisztusnak a házasságra, a tisztaságra és a családra vonatkozó tanítása beépült követôinek az életébe a korai Egyházban. Amit a Mester az apostoloknak hirdetett, azt ôk továbbadták igehirdetésükben és írásaikban mindazoknak, akik hitték, hogy Krisztus az Isten Fia, aki emberré lett, hogy a bűnös világot megváltsa. Krisztust komolyan vették követôi a korai Egyházban. Péter apostol pünkösdi beszédétôl kezdve a Szent Lukács által írt Apostolok Cselekedetein, valamint Szent Pál, Jakab, Júdás és János levelein át láthatjuk, hogy az Evangélium mennyire hatással volt a keresztény hívekre. Olyan módon alakította át életüket, hogy azt csodásnak kell mondanunk. Más emberré váltak. A korai Egyház történetíróitól tudjuk, hogy különösen két hitelvnek a megélése volt igen jelentôs az elsô keresztények életében. Isten kegyelme mellett ezek voltak a legfôbb okai a kereszténység gyors terjedésének: a szeretet és a tisztaság erénye, ami a keresztény család alapja. Az a kifejezés a korai keresztényekrôl, hogy ,,Nézzétek, mennyire szeretik egymást'', különösen vonatkozott a férj és feleség egymás iránti szeretetére; de vonatkozott kettejük szeretetére a még meg sem fogant, illetve meg sem született gyermekeik iránt; vonatkozott az apa és anya szeretetére gyermekeik iránt; és vonatkozott a férfiak és nôk egymás iránti szeretetére. És ez a szeretet tiszta volt. Ez az a szeretet, amelyet Krisztus tanított, és amely szerint korai követôi élni igyekeztek. És ez spectaculum, azaz csodálatos látvány volt, hogy ismét a latin szót használjuk. Ez a tiszta szeretetnek, vagy másképpen mondva a szeretettel egyesült tisztaságnak a csodája volt. Ez térített meg annyi pogányt a kereszténységre, úgyhogy az elsô évszázad végére már több, mint száz keresztény püspökség volt a Földközi-tenger partjai mentén. Teológiai szóval élve ezt morális csodának mondjuk. Természetes módon ez nem is mondható lehetségesnek, csak Isten segítsége által. ======================================================================== A Diognétoszhoz írt levél A kereszténység megjelenik az ókori világban A legtöbb embernek nemigen van fogalma arról a széleskörű fejlôdésrôl, amely a kereszténység elsô és második évszázadának Egyházában végbement. Az egyik legékesszólóbb történeti forrás erre vonatkozóan a Diognétoszhoz írt híres levél. Szerzôje leírja, hogyan éltek Krisztus követôi az apostoli korszak végén. Bemutatja, hogy milyennek látták a keresztényeket a kortársak, valamint hogy milyennek látták a keresztények önmagukat egy olyan világban, amely nemcsak, hogy nem volt keresztény, hanem mihelyt a kereszténység megjelent a színen, erôsen keresztényellenes lett. Kérdezhetné valaki: miért nyúlunk vissza a kereszténység korai történetéhez? Azért, mert a történelem megismétli önmagát. Amikor Krisztus megmondta elôre, hogy követôinek mennyi félreértésben, rosszindulatban, ellenállásban és üldöztetésben lesz részük, minden idôkrôl beszélt, minden történelmi korszakról, az idôk végezetéig. Ezt tudnunk kell, hogy ne lepôdjünk meg és fôként ne ijedjünk meg, amikor látjuk, hogy a kereszténységgel mind ellenségesebbé váló világ hogyan tekint ránk, a Mester követôire. Még fontosabb az a szerep, amely a hívô keresztényekre vár, hogy együttműködjenek az isteni gondviseléssel. Az ô kötelességük, hogy megôrizzék, illetve ahol szükséges, helyreállítsák azt a családi életet, amely megfelel Krisztus akaratának. A Diognétoszhoz írt levelet megtaláljuk az Imaórák Liturgiájában -- ma már anyanyelven --, mégpedig Húsvét ötödik hetének szerdáján az Olvasmányos imaórában. Az Egyház nyilvánvalóan azt akarja, hogy a zsinat utáni korszak hívôi, vagyis a Második Vatikáni Zsinat után élôk megismerjék, hogyan éltek és gondolkoztak a hívô keresztények a zsinat elôtti korban. Pontosabban szólva, ez a levél kétszáz évvel azelôtt íródott, hogy az Egyház megtartotta elsô zsinatát 325-ben a kisázsiai Niceában. Az idézetek sorban következnek, alcímekkel ellátva. A keresztények sok szempontból ugyanolyanok, mint mások ,,A keresztényeket sem területi, sem nyelvi szempontból, még faji szempontból sem lehet megkülönböztetni a többi embertôl. Sehol nincsenek olyan városok, melyekben mint sajátjukban laknának, nincs külön nyelvük sem, melyet beszélnének, nincs sajátos, rájuk jellemzô életmódjuk. Nem gondolkodás és bölcselkedés révén jöttek rá a tanításra, nem is kíváncsi emberek eszmefuttatásai által, nem is emberi tételeket vallanak, mint mások. Görög és barbár városokban egyformán laknak, kinek mi jutott osztályrészül, étkezés és öltözködés tekintetében alkalmazkodnak azon vidék szokásaihoz.'' Van mégis valami különleges a keresztényekben ,,Saját hazájukban laknak, de mégis jövevényekként; mindenben részt vesznek polgárokként, de mindent elviselnek, mint idegenek; bárhol, idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra. Mint mindenki más, házasodnak, gyermeket nemzenek, de a magzatot nem hajtják el. A gyermekeket nem ölik meg. Közös az asztal, melyhez letelepednek, de nem közös az ágy. Testben vannak ugyan, de nem a test szerint élnek. A földön idôznek, de a mennyben van polgárságuk. Engedelmeskednek a meghatározott törvényeknek, de életükkel felülmúlják a törvényeket.'' A keresztényeket üldözik ,,A keresztények mindenkit szeretnek, mégis mindenki üldözi ôket. Félreismerik, és ezért elítélik ôket; halálra adják ôket, de ôk újra életre támadnak. Szegények, és sokakat gazdagítanak; mindenben szűkölködnek, és mindenben bôvelkednek. Gyalázzák ôket, és a gyalázatban megdicsôülnek; káromolják ôket, és megigazulnak. Szidják ôket, és ôk áldást mondanak. Megalázzák ôket, és ôk tiszteletet tanúsítanak. Jótevôk, akiket gonosztevôkként büntetnek; amikor megkínozzák ôket, örvendenek, mint akik életre támadtak. A zsidók küzdenek ellenük, mint tôlük idegenek ellen, a görögök üldözik ôket; de akik gyűlölik ôket, nem tudják megmondani a gyűlöletük okát.'' A keresztények a világ lelke ,,Egészen egyszerűen: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. A lélek áthatja a test minden tagját, ugyanúgy jelen vannak a keresztények a világ városaiban. A lélek is a testben lakik, de nem a testbôl való; a keresztények is a világban vannak, de nem e világból valók. Láthatatlan a lélek, melyet a látható test börtönöz be; a keresztényeket is úgy lehet megismerni, mint akik a világban vannak, de vallásuk láthatatlan marad. A test gyűlöli a lelket és küzd ellene, noha a lélek nem követ el ellene semmi igazságtalanságot, csak akadályozza a gyönyörök élvezetében; a világ is gyűlöli a keresztényeket, akik semmilyen igazságtalanságot nem követnek el, csak ellenállnak gyönyöreinek.'' A keresztények megerôsödnek az üldözések alatt ,,A lélek szereti a testet, mely ôt gyűlöli, és a test tagjait is; a keresztények is szeretik azokat, akik gyűlölik ôket. A lélek ugyan a testbe van zárva, de a lélek tartja össze a testet; így vannak a keresztények is, a világba vannak zárva, mint börtönbe, de mégis ôk tartják össze a világot. Halhatatlan a lélek, mely halandó hajlékban lakik; a keresztények is mulandó dolgok közepette zarándokolnak, a mennyben várják a romolhatatlanságot. Ha étel és ital dolgában mostohán bánnak vele, az a léleknek jót tesz; a keresztények is megerôsödnek az üldözések alatt. Isten jelölte ki nekik ezt a magasztos feladatot, és errôl egy kereszténynek nem szabad lemondania.'' Ezeket a hosszú idézeteket a téma súlya indokolja. Mostani pápánk szavai szerint ,,a katolikus Egyház számára a természetes állapot az, hogy üldözik''. Ha Krisztus követôi hűségesek maradnak mindahhoz, amit Krisztus a házasságról és a családról, a tisztaságról és a magzati élet szentségérôl tanított, ellenállásban lesz részük. A világ ugyanolyan bánásmódban részesíti a hívô és hűséges keresztényeket ma, mint az elsô évszázad végén. Titokzatos módon, a kereszténység mégis inkább erôsödik ezektôl a támadásoktól. ======================================================================== Modern vonatkozások A kereszténység megjelenik az ókori világban A mai katolikusok sok szempontból ugyanolyanok, mint mások. A levél ,,keresztény'' szavát ,,katolikussal'' helyettesítettem, mert az Egyház életének elsô évszázada óta sokan szakadtak el az eredeti kereszténységtôl, vagyis gyakorlatilag a római katolikus Egyháztól. Ezeknek a tömeges elszakadásoknak a fô oka pedig az a tanítás volt, amelyet Krisztus a házasságról, a tisztaságról és a családról adott nekünk, és amelyet az Egyház a mai napig megôrzött. Isten kegyelmébôl nem egyszerűen keresztények, hanem katolikus keresztények vagyunk. Hisszük, hogy az a hit, amelyet vallunk, lényegében azonos azzal a hittel, amelyet elôdeink tizenkilenc évszázaddal ezelôtt vallottak. A mi katolikus életünk is, ugyanúgy, mint keresztény elôdeink élete az apostoli korszak végén, sok szempontból közönséges emberi élet. Nincsen sajátos, csak ránk jellemzô életmódunk. Életünk nem pusztán emberi bölcselkedésen alapszik, nem vagyunk titkos szekta, vallásunk nem valami hóbort. Ahogyan a korai keresztények, úgy mi, mai katolikusok is sok szempontból ugyanolyanok vagyunk, mint a többi ember. Ugyanazokat az ételeket esszük, ugyanazokat a bútorokat vásároljuk; házunk, otthonunk nem különbözik másokétól. Mégis különleges emberek vagyunk, mint ahogy azok voltak keresztény elôdeink is. Házasodunk, gyermekeink születnek, mint másoknak is; de a más hitűektôl eltérôen mi meg is maradunk a házasságban. Nem alkalmazunk fogamzásgátlást, és gyermekeinket nem öljük meg sem születés elôtt, sem születés után. Emlékezzünk csak rá, hogy a Római Birodalomban az állami jog megengedte a magzatelhajtást és a csecsemôgyilkosságot. Ezek szerint mind a korai, mind a mai katolikusok csakugyan eltérnek a szokásostól. A hívô katolikusok hűségesek a házastársukhoz. Nem követnek el házasságtörést. A korai Egyház sok egyházmegyéjében a püspök meglehetôsen szigorú volt, túlságosan is az. Házasságtörésre nem adtak föloldozást, vagy esetenként évekig -- hét vagy még több évig -- kellett bűnbánatot gyakorolni minden vasárnap reggel a templom elôtt, ahol mindenki tudta róluk, hogy házasságtörôk. A pápáknak kellett közbelépniük a püspököknél: ,,Tisztelem a buzgóságotokat, de a házasságtörôknek meg kell adni a föloldozást.'' Pápai jóváhagyás nélkül sok egyházmegyében nem adták meg a szentségi föloldozást a következô bűnökre: aposztázia (hittagadás), magzatelhajtás, házasságtörés és paráznaság. Végül pedig a hívô katolikusok, csakúgy, mint a korai keresztények, testben élnek ugyan, de nem a test vágyai szerint. A hívô katolikusok nem végeznek önkielégítést, nem paráználkodnak és nem homoszexuálisok. Ez így van, így volt, és a katolikus Egyház csak ott fog fennmaradni, ahol elhiszik az emberek, hogy a Szent Pál római levelében felsorolt bűnök halálos bűnök. A korai Egyház keresztényei olyan családi életet éltek, amely éles ellentétben állt azzal, amit maguk körül láttak. Az elsô két évszázad keresztény családjait az erkölcsi tisztaság jellemezte. A tisztaságot megôrizték a házasság elôtt is, ami kizárta a paráznaságot; és megôrizték a házasságban is, ami kizárta a hűtlenséget és a szándékos gyermektelenséget. A mai korban ugyanazzal a helyzettel kell szembenéznünk, mint amivel az Egyháznak tizenkilenc évszázadon át kellett küzdenie. A keresztényeket üldözték az Egyház történelmének kezdetén, a katolikus keresztényeket üldözik ma is. Megdöbbentô, hogy a Római Birodalom hogyan válaszolt a benne élô hívô keresztények jelenlétére. A pogány világ pontosan úgy bánt Krisztus követôivel, ahogy Krisztus elôre megmondta. Üldözte ôket. Elítélte, félreismerte, gyalázta, szidalmazta, támadta, gonosztevôként büntette ôket, a becsületüket vette el. A tanulság annyira nyilvánvaló, hogy nem szükséges magyarázni. A hitetlen világ, amelyben élünk, nem becsüli hűségünket a családi életrôl szóló krisztusi tanításhoz és azoknak minden gyakorlati következményéhez. Ugyanígy nem becsülte a pogány világ a keresztény családok által gyakorolt tisztaságot az elsô évszázad végén. Józanul számítanunk kell arra, hogy a hívô katolikus családok elutasítással és szembenállással fognak találkozni olyanok részérôl, akik nem értik, esetleg nem is akarják érteni azt, amiben mi hiszünk. Ennek igen egyszerű oka van: nem hiszik azt, hogy a mi hitünk Isten szaván alapul. Ezzel nekünk katolikusoknak tisztában kell lennünk. A hitetlen, nem-keresztény vagy volt-keresztény világ, amelyben élünk, nem fogadja el, ahogyan gondolkodunk, ahogyan beszélünk, ahogyan élünk. Vigyáznunk kell, nehogy Krisztus tanítását akarjuk a világ gondolkodásához igazítani, csak azért, hogy megnyerjük a tetszését. Mondják, hogy a katolikusok a világ lelke. A megfogalmazás szokatlan, de a jelentése roppant fontos. Nem értjük és nem éljük meg igazán a Diognétosz-levél tartalmát, miszerint a keresztények a világ lelke. Mit jelent ez tulajdonképpen? Azt, hogy Krisztus azért jött, hogy az egész világot tanítsa, hogy az Evangéliumot valamennyi nemzetnek hirdesse, hogy Isten akaratát minden emberrel megismertesse. A katolikus Egyháznak ezzel a prófétai szerepével foglalkozik II. János Pál pápa történelmi jelentôségű irata: A keresztény család feladatai a mai világban. Ennek a feladatnak a lényegét két mondatban lehet összefoglalni. Olyan történelmi korban élünk -- mondja a pápa -- , ,,amikor a családra sok olyan erô támad, melyek megsemmisíteni vagy legalább eltorzítani akarják''. Az Egyház tudja, ,,hogy a társadalom, valamint önmaga épsége és egészsége szorosan összefügg a család állapotával''. Mit jelent ez a számunkra? Azt, hogy a katolikus Egyház ,,sürgetôbb és égetôbb feladatának tekinti, hogy mindenkinek hirdesse Isten tervét a házasságról és a családról; védelmezze e terv eredeti gazdagságát és emberi, illetve keresztény fejlôdését, s így hozzájáruljon a társadalom és Isten Népe megújulásához''. (Familiaris Consortio, 3). János Pál pápának ezt a megállapítását akár tizenkilenc évszázaddal ezelôtt is írhatták volna. Akkor is, ugyanúgy, mint ma, a család puszta fennmaradása a katolikus Egyház tanításán és a katolikus hívek hôsies példáján múlott. A keresztények megerôsödnek az üldözések alatt. Amit a Megváltó ,,világ''-nak nevez, az sose fogadta el a keresztény családi élet normáit, vagyis a Krisztushoz való hűséget, ahogy az a szexuális erkölcsben, a házastársi hűségben és a gyermekek elfogadásában megnyilvánul. Igaz volt ez az elsô évszázad Palesztínájában és Rómájában, igaz ma is. Kétségtelen, hogy Krisztus követôinek, akik következetesen vallják és gyakorolják az igaz családi életet, ellenállásra kell számítaniuk. De van ebben valami vigasztaló is. A kereszténység nemcsak túléli a támadásokat, hanem erôt is merít belôlük. Az a gondolat, hogy ,,a vértanúk vérébôl sarjadnak a keresztények'', a harmadik században, az üldözések tetôfokán fogalmazódott meg a Római Birodalomban, de ugyanúgy érvényes most, a huszonegyedik évszázad küszöbén is. Akármilyen titokzatosnak látszik is a megfogalmazás, boldoggá tehet bennünket. Ezt ígérte Krisztus Urunk a nyolcadik boldogságban. ,,Boldogok vagytok -- mondta --, ha miattam üldöznek benneteket. Örüljetek és ujjongjatok.'' Ezt mondta nekünk az élô Isten emberi alakban: hogy az Ô tanítása szerint élni nemcsak lehetséges, hanem kegyelme segítségével öröm is. ======================================================================== IV. fejezet: A keresztény család tartópillérei Az egyik értelmezô szótár így határozza meg a házasságot: ,,Az az intézmény, amely férfiakat és nôket különleges társadalmi és jogi függésben egymáshoz kapcsol azzal a céllal, hogy családot alapítsanak és tartsanak fenn''. Ennek a meghatározásnak abban rejlik az értéke, hogy megállapítja, az emberek általában mit értenek házasságon. Azonban mi, Krisztus hívei és Egyházának tagjai, jóval többet tudunk, mint amit a házasság világi meghatározása tartalmaz. -- Tudjuk, hogy a keresztény házasság nem csupán természetes intézmény vagy társadalmi szerzôdés, amelyet az állam jogi erôre emel, hanem megszentelt szövetség és az Új Törvény szentsége. -- Tudjuk, hogy a házasságnak monogámnak kell lennie, csak egyetlen férfit és egyetlen nôt kapcsolhat össze. -- Tudjuk, hogy a házasság mélyen bensôséges elkötelezettség, amelyben a férj és a feleség vállalja a házastársi hűséget. -- Tudjuk, hogy a házasság nem ideiglenes megállapodás, hanem tartós kötelék, amelyet semmiféle emberi hatalom föl nem oldhat. -- Tudjuk, hogy a házasság a házasfelek egész életre szóló szövetsége, amelynek legfontosabb feladata gyermekek fogamzása, világra hozatala és felnevelése. -- Tudjuk végül, hogy a házasság nem csupán intézmény, hanem isteni rendelés alapján együtt élô, egymást szeretô emberek kapcsolata. ======================================================================== Szentség A keresztény család tartópillérei Amikor azt mondjuk, hogy a keresztény házasság szent, többet állítunk, mint ami elsôre látszik. Valójában három dolgot jelent: A keresztény házasság szentség, a keresztény házasság természetfölötti és a keresztény házasság a keresztény család alapja. Ezen igazságok mindegyike alapvetôen fontos a keresztény hit megértéséhez és segítenek abban, hogy hitünket Krisztus gondolata szerint éljük meg, akár házasok vagyunk, akár nem. A házasság szentsége Tudjuk, mi a szentség: Krisztus által alapított látható jel, amely megadja azt a kegyelmet, amelyet jelez. Szentség például a szentáldozás. A szentostyát a szájunkba vesszük és lenyeljük, ez jelzi lelkünk táplálását. Ugyanúgy tápláljuk a testünket is. Van egy nyílás, a szánk, amelyet izmainkkal tudunk működtetni. Kinyitjuk a szánkat, és magunkhoz vesszük a táplálékot. Lenyeljük, és ettôl kezdve már a gyomor izmai akaratunktól függetlenül végzik az emésztést. Ha nem tápláljuk a testünket naponta, egyre jobban elgyengülünk, és végül, ha csoda nem történik, meghalunk. Az Oltáriszentség ilyen módon a lélek táplálásának a szentsége. A keresztségben a lelkünk megkapja a természetfölötti életet. A keresztség azonban nem elég. A lélek életét táplálni is kell. A lélek alapvetô tápláléka pedig, amely életben tartja, az Oltáriszentség. Ugyanez történik a házasságban is. Mit tesz a vôlegény és a menyasszony a házasságkötéskor? Nyilvánvalóan valamiféle kétoldalú szerzôdést kötnek. Ez azonban nem akármilyen szerzôdés. A keresztény házasság szentség. Amikor ketten megállapodnak, hogy házasságra lépnek, jelen van mindig egy harmadik fél is: Jézus Krisztus. Nemcsak könyvcím, hanem hitünk valóságos ténye, hogy keresztények számára A házassághoz hárman kellenek. A Róma alatti katakombákban találtak egy második századból származó falfreskót, amely egy házasságot kötô párt ábrázol. Fölöttük Krisztus áll, és áldásra emelt kezébôl fénysugarak indulnak ki a házasulandók egymásba kapcsolódó kezére. Így ha két megkeresztelt ember házasságra lép, jogcímet nyernek mindazon kegyelmekre, amelyekre szükségük lesz, hogy házastársi és szülôi kötelezettségeiket teljesítsék. Isten állandó és különleges segítsége biztosítja számukra ezt a jogosultságot házas életük teljes tartamára. Milyen kegyelmekben részesülnek a házastársak? Miután fölvették a szentséget, jogcímet nyernek minden szükséges kegyelemre ahhoz, hogy felismerjék, Isten mit vár tôlük mint férjtôl, feleségtôl és szülôtôl, valamint hogy hogyan kell az Ô akaratát teljesíteniük. Hasonlóan számíthatnak mindarra az erôre is, amely képessé teszi ôket, hogy hűséges házas életet éljenek és Isten terve szerinti keresztény családot neveljenek. A házasság szentségében csakis megkeresztelt keresztények részesülhetnek, amikor házasságra lépnek. Ha valamelyik fél nincs megkeresztelve, akkor a házasságuk lehet ugyan érvényes, de a házasság szentségében nem részesülnek, valamint nincsenek számukra biztosítva életük végéig mindazon kegyelmek, amelyeket házasságot kötött követôinek megad a Megváltó. Minthogy a keresztény házasság szentség, e szentség kegyelmeiben az egész család részesedik. Nemcsak a férj és a feleség, hanem a gyermekek is megkapják a kegyelmeket, amelyeket Krisztus megígért házasságra lépô követôinek. A házasság az élôk szentsége. Amikor két megkeresztelt ember házasságra lép, a kegyelem állapotában kell lenniük, mert különben bár házasok, az, aki nincsen barátságban Istennel, nem részesül a szentségi kegyelemben mindaddig, amíg az Úristennel meg nem békél. Természetfölötti kapcsolat Ez logikusan következik abból, amit az elôbb mondtunk. Ha a keresztény házasság szentség, akkor nem természetes kapcsolat. Manapság nem gyakran halljuk a ,,természetfölötti'' szót, pedig nagyon fontos. Itt azt jelenti: emberfölötti, az embert meghaladó, felülmúló; több, mint pusztán emberi. Azt jelenti, hogy a keresztény házasoknak Isten egész életükre szólóan megígéri mindazt a bölcsességet, türelmet, okosságot, bátorságot, szenvedélyeik megfékezését, fôként pedig az önzetlen szeretetet, amely szükséges, hogy megfeleljenek mindazoknak az emberfeletti követelményeknek, amelyeket Krisztus a benne hívô házasfelekkel szemben támaszt. Még mi egyebet értünk azon, hogy a keresztény házasság természetfölötti? Azt értjük, hogy a keresztény családnak megvan a joga mindahhoz az isteni segítséghez, amelyre szüksége van, hogy itt a földön együttmaradjon mint család, és hogy a mennyek országában újra mint család egyesüljön, hiszen ez a családok létének a célja. A családok a földön kezdôdnek, de az örökkévalóságra vannak rendelve. Úgy igazságos, mondhatjuk, hogy Krisztus biztosítja számunkra a természetfölötti eszközöket, amelyekre szükségünk van természetfölötti, vagyis emberfölötti célunk eléréséhez. Mi a családi élet célja, rendeltetése a földön? Az, hogy a családok az égben is családként legyenek együtt. A családok célja, rendeltetése a mennyei boldogság. Ha eljön a világ vége, nem lesz több gyermekfogantatás, sem születés, ezért házasodás sem. Pontosan annyi család lesz az örökkévalóságban, mint amennyi a világ végéig lesz. Ha a családok el akarják érni mennyei rendeltetésüket, amelyre semmilyen teremtménynek természetes joga nincsen, meg kell fizetniük az odajutás árát. Anélkül jöttünk a világra, hogy Isten a véleményünket kérdezte volna: akarunk- e fogantatni és megszületni. Létünk saját hozzájárulásunk nélkül kezdôdött. Örök célunkat azonban, akár egyenként, akár mint család, nekünk kell elérni az Isten kegyelmével való együttműködés által. A keresztény család megalapozása A házasság szentsége nélkül logikusan nem beszélhetnénk keresztény családról. A katolikus hit szerint a keresztény család nem pusztán természetes vagy ideiglenes család. Arra van rendelve, hogy örökké család maradjon. A keresztény családok élô tanúi az isteni kegyelem erejének, amely egy emberi intézményt emberfölötti kapcsolattá alakít. A keresztény család isteni elôképe és alapvetô mintája nem más, mint maga a Szentháromság örök kapcsolata. A három isteni Személy mindegyike részese mindannak, amit bármelyik Személy birtokol. Szent János evangéliumának abban a négy fejezetében, amely a szenvedéstörténetet megelôzi, olvashatjuk Krisztusnak ezen szavait: ,,úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket''. Ebben adja meg nekünk, hogy mi lesz az idôk végezetéig az egyetlen jele, látható megnyilvánulása annak, hogy valóban az ô tanítványai vagyunk, ahogy állítjuk magunkról: ,,ha szeretitek egymást''. Ennek az isteni elkötelezettségnek legalapvetôbb tárgya pedig a család. Mit állítunk ezzel? Azt, hogy Krisztusnak a szeretet gyakorlásáról szóló tanítása sehol sem érvényes alapvetôbben és egyetemesebben, mint a családban. Milyen ez a szeretet? Ugyanolyan, mint Krisztus szeretete irántunk. Ez az a szeretet, amely Ôt a Keresztig vitte. Azt a természetfölötti szeretetet, amelyet Krisztus elvár tôlünk, a keresztény családban gyakorolt önzetlen szeretetben kell megvalósítanunk. Az ,,önzetlen'' melléknév hitünknek részét alkotja. A férjeknek a feleségüket kell szeretniük, a feleségeknek a férjüket; a szülôknek a gyerekeiket, a gyerekeknek a szüleiket; a testvéreknek egymást -- önzetlenül. Mennyire önzetlenül? Ahogyan Krisztus szeretett bennünket, életét adva értünk. Nekünk, az igaz hit birtokosainak, meg kell osztanunk meggyôzôdésünket másokkal is. Úgy nevezhetjük ezt, hogy családok közti apostolkodás. Hiszünk abban, hogy a házasság szentsége képessé tesz bennünket arra, hogy valóban örömtelivé varázsoljuk azt, ami emberileg lehetetlen. Az evangéliumok két mondata juthat itt az eszünkbe. Az angyali híradáskor az angyal azt mondta Máriának: ,,Istennél semmi sem lehetetlen'' (Lk 1,38). Az utolsó vacsorán pedig azt mondta Jézus: ,,Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket'' (Jn 15,12). Közvetlenül ez elôtt tette azt az ígéretet, hogy ha megtartjuk parancsait, akkor megmaradunk az Ô szeretetében, hogy ,,az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök'' (Jn 15,11). A házasság szentségében elnyerhetô kegyelmek kétszeresen is hatnak. Biztosítják a keresztény családok számára azt a világosságot és erôt, amelyre szükségük van, hogy önzetlen nagylelkűséggel szeressék egymást. Azonkívül megígérik a keresztény családoknak azt az egészen különleges kegyelmet is, hogy az egymás iránti szeretetben akkor is boldogok lesznek, ha ez a szeretet azt kívánja, hogy szenvedjenek azért -- és attól --, akit szeretnek. ======================================================================== Monogámia (egynejűség) A keresztény család tartópillérei Ha felismerjük, hogy a keresztény házasság szent, akkor nyilvánvalónak tűnik, hogy nem lehet poligám (többnejű). A monogám házasság a poligám ellentéte. Krisztus olyan idôben jött a világra, amikor a poligámia gyakori volt. A nem-keresztény világban mind a mai napig létezik. Az ötszázmillió muzulmánnak nemcsak megengedett a poligámia, hanem az hitük része; a Korán tartalmazza és a polgári törvény védi. Amikor Krisztus Urunk a házasságot szentségi rangra emelte, követôi a kezdetektôl fogva világosan értették, hogy ez kizárja a poligámia minden formáját. Egyformán tilos volt a többférjűség és a többnejűség. Mit tanított errôl Jézus? Az evangéliumokban nincs tôle szó szerinti idézet, amely elítélné a poligámiát, az mégis világos, hogy visszaállította a házasságnak a bűnbeesés elôtti monogám állapotát. Az apostoli Egyház nem tűrte el a többszörös házasságkötést. Az kétségtelen, hogy az Ószövetségben szokás volt a poligámia. Mondhatjuk azt is, hogy Isten megengedte. De világos, hogy ha Isten megengedte Krisztus eljövetele elôtt a poligámiát, akkor képes volt meg is akadályozni annak természetes és pusztító következményeit. A tizenhatodik században a tridenti zsinat a monogámiát mint tévedhetetlen tanítást hirdette, a poligámiát világosan és egyértelműen elítélte. Hangsúlyoznunk kell, hogy Krisztus eljövetele óta a poligámia nemcsak a katolikusok és keresztények számára tilos, hanem az egész emberiség számára. Ez érthetô is. A Teremtés könyve, vagyis a Szentírás legelsô könyve ôsszüleinknek és elsô leszármazottaiknak monogámiát parancsol. Ezért Krisztus olyan kegyelmeket hozott az emberiség számára, amelyekben még a zsidók sem részesültek a kereszténység elôtt. Azóta minden ember elnyerheti a természetfölötti segítséget, amellyel a poligámiát el tudja kerülni. Katolikus teológusok egész irodalmat építettek föl az Egyház tanításai alapján a monogámia védelmében. Általánosan négy érvet sorolnak fel arra, hogy a monogámia miért isteni törvény. Elöljáróban le kell szögeznünk azt, hogy Isten megparancsolhat vagy megtilthat valamit anélkül is, hogy megindokolná. Végül is Ô az Isten. Adott azonban nekünk értelmet: elgondolkozhatunk a kinyilatkoztatott parancson és magyarázatot találhatunk arra, hogy az isteni bölcsesség miért kívánja meg a monogámiát Krisztus eljövetele óta. Milyen érvekkel támogatja az Egyház bölcsessége a monogámia áldásait? -- A monogám házasság biztosítja a gyermekek fizikai és erkölcsi nevelését, amint ennek ellenkezôjét a manapság járványszerűen elterjedt válások mutatják. A kifejezés egyébként is megtévesztô, mert a válás valójában szukcesszív poligámia: idôben eltolódott többnejűség. Gyakran nem is olyan nagyon tolódik el idôben. Tudjuk, hogy a gyermekek mennyire szenvednek, amikor új ,,apukával'' vagy ,,anyukával'' kell együtt élniük, pedig él az édesapa és édesanya is. Lélektani és érzelmi kárt szenvednek a gyermekek, ha a szüleik elválnak és ,,újraházasodnak''. -- A monogámia védi a házastársi hűséget. Emberi természetünk arra ösztönöz bennünket, hogy a házasságban csak egyetlen személlyel osszuk meg magunkat. Ha több feleség vagy férj van, ez mindenféle irigységnek és féltékenységnek nyit utat. Mohamed a Koránban azt mondta követôinek, hogy négy feleségük lehet. De hozzátette, hogy a férj egyformán szeresse mind a négy feleségét! A muzulmánok bevallják, hogy ez igen nehéz. Még ha a férj azt gondolja is, hogy mind a négyet egyformán szereti, a szegény feleségek másképpen érzik. Súlyos érzelmi ellentétekre vezet, ha több feleség vagy férj van. Minden nemzet irodalma bôvelkedik a házastársi hűtlenségbôl eredô tragédiákkal. -- Kinyilatkoztatott igazság, hogy a keresztény házasság a Krisztus és az Egyház közötti kapcsolat élô jelképe kell, hogy legyen. Egyedül csak a monogámia képes azt a kizárólagos szeretetet adni, amellyel Krisztus szereti titokzatos menyasszonyát, az Egyházat. Az Egyháznak mindvégig hűségesnek kell lennie Ôhozzá, aminthogy Krisztus is biztosan mindig hűséges lesz az Egyházhoz. Ezt hirdeti kétezer év keresztény lelkisége és misztikája. Krisztus mindig hű marad jegyeséhez, az Egyházhoz; és az Egyháznak (ami mindnyájunkat jelenti) hűnek kell lennie hozzá. Vagyis csak ketten vannak: Krisztus és az Egyház, különben nem lenne kereszténység. -- Bármit tesz a poligámia, egyetértést nem hoz a családba. A monogámia az, amivel Isten biztosítja az alapot a férj és a feleség közti megegyezés számára, ami elég nehéz akkor is, ha csak egy férj és egy feleség van. A monogámia megalapozza a békét a férj és feleség között, valamint a szülôk és gyermekek között is. -- A monogámia elôsegíti a társadalom békéjét is. Csak békés emberek tudnak békében élni. Csak annyira lehetünk békében másokkal, amennyire önmagunkkal békében élünk. Nem adhatunk olyat, amivel magunk nem rendelkezünk. Ha bennünk háborúság van, háborúságban leszünk másokkal is. Ha béke van bennünk, béke lesz körülöttünk is. Minthogy Isten akarata a monogámia, ezért csak monogám családok és társadalmak várhatják Istentôl azt a békét, amelyet Krisztus a követôinek megígért, és amelyet -- ahogy óvott minket --, a világ megadni nem tud. ======================================================================== Hűség A keresztény család tartópillérei A hűség a keresztény házasság harmadik alapja. Ha a ,,hűség'' szót halljuk, ígéretre gondolunk, és tudjuk, hogy az ígéretet meg kell tartani. Lehet, hogy nem lett volna kötelességem ígéretet tenni, de ha megtettem, elvárják, hogy hűségesen meg is tartsam. A hűség egy ígéret megtartását jelenti. Mi most a keresztény házasságról beszélünk, mint a keresztény család alapjáról. Ezért Krisztus követôi számára a hűség sokkal erôsebb elkötelezettség és sokkal többet kíván tôlünk, mint azoktól, akik vagy nem ismerik Krisztust, vagy nem jutnak hozzá a házasság szentségének csodálatos kegyelmeihez. A hűségnek, ahogy azt Krisztus érti és követôitôl a házasságban elvárja, két szintje van. A keresztény házassági hűség egyrészt kizárja a hűtlenséget, másrészt magába foglalja az önzetlen szeretetet. Ennek megfelelôen két bűn van a hűség ellen: a házasságtörés és az önzés. És két erény, amelyet a keresztény házasoknak gyakorolniuk kell: a házastársi tisztaság és a krisztusi szeretet. Kizárja a házasságtörést A házastársi hűség valamennyi nyelvben azt jelenti, hogy a férj hű marad feleségéhez, a feleség pedig férjéhez azzal, hogy nem követ el házasságtörést. Ezért a keresztény család legelsô jellemzôje az, hogy feltételezi a házastársak egymás iránti hűségét, és megtilt minden szexuális tevékenységet a házasság megszentelt kötelékén kívül. Ez azt jelenti, hogy a házasok számára egymás között meg van engedve a nemi élet teljessége; bár a ,,megengedve'' nem helyes szó. A házas kapcsolat nemcsak valami rosszabb elkerülésének érdekében van rendelve, azért hogy az emberi szenvedély korlátlan kirobbanását megelôzze, hanem a házastársak egyesülése mindkettejük teljes és igazi örömére szolgál. Az Isten alkotása, amely jelképezi a Teremtô és az emberiség viszonyát. Van az ószövetségi Szentírásban egy egész könyv: az Énekek éneke, amely arról a szeretetrôl szól, amellyel Isten szereti az embert, és amellyel az embernek kell szeretnie Istent. Egyik fejezet a másik után hasonlítja ezt a kétféle szeretetet a férj és feleség közötti hűséges szeretethez, amely nem ismer házasságtörést. A házasság szentségének célja az, hogy a férj és feleség közti kölcsönös szeretetet elmélyítse azáltal, hogy megadja nekik a lehetôséget, hogy házas kapcsolatuk révén Istennel való bensôséges egységük növekedjék. A gondviselô Isten terve szerint a házas kapcsolat egyik célja az, hogy elmélyítse a férj és feleség egymás iránti szeretetét. De éppen mert a keresztény házasságban a házas kapcsolat szent, azért kizáró jellegű is. Valójában a szentségnek szinonimája a kizáró jelleg. Ha egy férj vagy feleség a házastársán kívül mással lép viszonyra, azzal megszentségteleníti a házasságot. A házas kapcsolat szent. Nemcsak meg van engedve, hanem Isten parancsa a házasok számára. Senki nem állhat férj és feleség közé, hogy elidegenítse ôket, vagy hogy különleges kapcsolatukba betolakodjon. Krisztus tanítása minden kétséget kizár erre vonatkozóan. A hegyi beszédben kifejtette, hogy miben különbözik a házasságtörés ószövetségi és újszövetségi értelmezése. ,,Hallottátok a parancsot -- mondta a népnek --: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követ el vele.'' (Mt 5,27--28). Krisztus eljövetelével a házasságtörés jelentése jobban megváltozott, mint bármi más ószövetségi elôírás a zsidók számára. A zsidók számára ez elsôsorban igazságosság kérdése volt, amint a tizedik parancsolat szövege kijelenti: ,,Ne kívánd el embertársad házát, ne kívánd el embertársad feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé.'' (Kiv 20,17). Látjuk, hová sorolja a feleséget? Az Ószövetségben azért volt tiltva a házasságtörés, mert a lopás az igazságosságot sértette, akkor is, ha a lopás egy másik asszony szeretetének az eltulajdonítását jelentette és a férj megfosztását valamitôl, amihez joga van, akárcsak a házához vagy ökréhez vagy öszvéréhez. Vagyis azért volt tiltva a házasságtörés, mert a feleség a férjnek éppúgy tulajdona volt, mint ahogy a szarvasmarhája. Krisztus óta a házasságtörés nem az igazságosság, hanem a tiszta szeretet elleni bűn. A ,,tiszta szeretet'' két dolgot kezdett jelenteni: -- a tisztaságot mint önuralmat, a nemi szenvedély megfékezését egészen a szív legmélyéig; -- a szeretetet mint önátadást, fenntartva a nemi vonzódást a saját házastárs számára, kizárva belôle mindenki mást. Mindkét elem magyarázatra szorul. Pontosan ez az, amiben a hitetlen világ leginkább félreérti a katolikus Egyháznak a házastársi hűségrôl szóló tanítását. Mint tisztaság A nemi vágy a legparancsolóbb erô az emberi testben. A Teremtô azért oltotta az emberbe, hogy az emberiség fennmaradásáról gondoskodjék. Azonban a bűnbeesés óta ez a vágy nincs annyira féken tartva, mint lett volna, ha a bűn nem lépett volna be a világba. A nemi ösztön tehát Istentôl való és nemes. De isteni kegyelem segítségével meg kell fékezni, különben tüzes kohóvá és pusztító forgószéllé válhat. Ebben az összefüggésben tekintve nem meglepô az, amit Krisztus mondott az után, hogy az ember már azzal házasságtörést követ el, hogy bűnös vággyal egy asszonyra néz. Ha jobb szemed bűnre csábít, vájd ki és dobd el. Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. (Mt 5,29) Ezzel az Üdvözítô arra a helyre állította a tisztaságot, ahol a kereszténység kezdete óta mindig is állt. Ez az az erény, amely nemcsak megfékezi a nemi vágyat, hanem módot nyújt arra is, hogy magasrendű áldozatot hozzunk Istennek. Amint a katolikus hagyomány fokozatosan kibontotta a tisztaság jelentését, az valójában az önmérséklet egy formája. Aki tiszta, az mérsékeli önmagát, vagyis visszafogja a nemi élvezet iránti vágyat úgy, hogy csakis a házasság megszentelt keretei között valósítja meg. Ezen a szentélyen belül szent élvezet az, amelyet Isten a házasság kötelezettségeivel kapcsol össze. De azok számára, akik hisznek Krisztusban és követni akarják tanítását, a tisztaság az áldozatnak is kinyilatkoztatott formája. A házastársi hűség lényege, a tisztaság tehát nemcsak az igazságosságnak és az önmérsékletnek a gyakorlása. Magába foglalja azt is, hogy Isten akaratának megfelelôen lemondunk a vágyunkról, a nemi örömrôl. Az Ô kedvéért a házasoknak gyakran meg kell hozniuk ezt az áldozatot. Manapság a nemi élvezet valami misztikus magaslatra emelkedett, ezért a keresztény híveknek világosan kell látniuk, hogy a házas hűség magába foglalja az Isten iránti hűséget. Hitük nyilvánuljon meg abban is, hogy megköszönik Istennek az örömöket, amelyeket Tôle kapnak, és abban is, hogy ezekrôl az örömökrôl lemondanak, ha a házas élet körülményei úgy kívánják. Mint önzetlen szeretet Új világba lépünk be, amikor a házastársi hűségrôl mint az önzetlen szeretet iránti egész életre szóló elkötelezettségrôl kezdünk beszélni. Annyira új, hogy Istennek emberré kellett lennie, hogy kinyilatkoztassa, követôinek pedig hinniük kell Ôbenne, hogy meg tudják valósítani. Hogy valamennyit is felfogjunk belôle, nézzük meg röviden, mi a különbség igazságosság és szeretet között. Az igazságosság azt jelenti, hogy megadom másoknak azt, ami jár nekik, és -- a másik oldalról -- hogy nem fosztok meg senkit attól, ami az övé. Amikor az igazságosságot gyakorlom, mások jogait tartom tiszteletben: nem lopok, hogy azzal magamat mások kárára gazdagítsam. A szeretet ott kezdôdik, ahol az igazságosság véget ér. Amikor a szeretetet gyakorlom, azt kérdezem magamtól: ,,Mi az, amire valakinek szüksége van, és amirôl le tudok mondani, hogy a szükségben levô embernek adjam és ôt ezzel gazdagítsam?'' Krisztus eljövetele elôtt az emberiségnek csak halvány sejtései voltak arról, hogy a házastársi hűség mint az önzetlen szeretetnek való elkötelezettség mit jelent. De a kereszténység elôtti világ nem is rendelkezett a kegyelemmel, hogy ezt a szeretetet megvalósítsa. Hitünk azt tanítja, hogy a házasság szentsége jóval többre teszi képessé a házasokat annál, hogy ne kövessenek el házasságtörést. Arra képesíti ôket, hogy azzal az önzetlen szeretettel szeressék egymást, amelynek az érdekében Isten emberré lett. Ennek az önzetlen szeretetnek a jellemzô tulajdonságait Szent Pál ugyanabban a korintusi levélben sorolja föl, amelyben a házasságra lépô keresztények kötelességeit fejti ki. Szám szerint tizennégy tulajdonságot állapít meg. Külön-külön mindegyikrôl egy könyvet lehetne írni. Egy bekezdésnyi magyarázatot érdemel az a szó, amellyel Szent Pál az önzetlen szeretetet kifejezi. A görög eredeti az agapé szót használja, a hivatalos egyházi latin a caritas-t. Ez ugyanaz a szó, mint amellyel Jézus ,,az új parancsot'' kihirdette: Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. (Jn 13,34) Világosan kell látnunk, hogy az Üdvözítô mit kíván a követôitôl. Nem egyszerűen a természetes emberi szeretetet, hanem természetfölötti és emberfölötti módon adakozó szeretet, amely szó szerint Istentôl való. Szent Pál tanítását követve látjuk, hogy a szeretet, a házastársak szeretete is, türelmes. A türelmes szeretet elszenved, elvisel. A férj és a feleség bizonyára okoz egymásnak fájdalmat. Mindenkinek kell szenvednie, de nem mindenki vállalja önként a szenvedést. A türelem önkéntes szenvedés, amelyet nemcsak elviselünk, hanem szeretetbôl magunkra vállalunk. A szeretet jóságos. A jóság megértô együttérzés. Kedves szavakban, nagylelkű tettekben nyilvánul meg, valamint valóságos vagy vélt sérelmek megbocsátásában. A szeretet nem irigy. Ha igazán szeretek valakit, nem szomorít el az, hogy neki megvan valami, ami nekem nincs, vagy hogy neki sikerül valami, ami nekem nem. Nincs még egy emberi gyarlóság, amely jobban ártana a boldog házasságnak, mint az irigység. És nincs még egy erény, amely annyira fontos volna a keresztény házasságban, mint az a szeretet, amely örül a másik sikerének. A szeretet nem makacs. A házasság egyik áldása, hogy végtelen sok alkalmat kínál arra, hogy a házastársak engedjenek egymásnak. Anélkül, hogy elveikbôl engednének, Isten segítségével alá tudják vetni akaratukat a másikénak, és ezzel növekednek az isteni szeretetben. A házastársi szeretet nem gôgös. Föltételezi, hogy a férj és feleség ismeri egymást olyan mélyen, hogy nincs szükség színlelésre, egymás elkápráztatására. Férj és feleség között nem lehet vetélkedés. A házasság egyik legkeményebb próbája a ki nem mondott versengés, amelyre a mai világ annyira biztat. A keresztény szeretet viszont arra biztat, hogy a házastárs megbecsülésének, az ô sikerének örüljünk. A krisztusi szeretet képessé teszi a házastársakat, hogy ,,ne a magukét keressék''. A saját véleményhez való ragaszkodás és a saját akarat keresztülhajszolása helyett a férj és a feleség egymásnak igyekszik kedvére tenni mindenben, ami Isten akaratával nincs ellentétben. A keresztény szeretet ,,haragra nem gerjed''. Más dolog az, hogy megsértenek minket, és más dolog az, hogy megsértôdünk. Túl sok különbség van a házastársak között ahhoz, hogy az érdekek vagy vérmérsékletek minden ellentétét meg lehetne elôzni. De a szeretet képes arra a csodára, hogy ezeket a különbségeket úgy fogadja, mint Isten ajándékát a házastársak és a család számára. A konfliktusokat kegyelemmé tudja változtatni, amely elmélyíti a családi szeretetet. A krisztusi szeretet mindenre képes. Nem rosszhiszemű. A házasságban ez véd meg a gyanúsítás kísértésétôl. Természetesen egyik házasfélnek sem szabad okot adni a gyanúsításra. De az emberi természet annyira hajlik a gyanakodásra, hogy Krisztus külön segíti a hívô házasokat abban, hogy ellenálljanak az egymás erkölcsi feddhetetlenségében való kételkedés kísértésének. Amikor Szent Pál azt mondja, hogy a szeretet ,,nem örül a gonoszságnak'', a bűnös emberi természet egyik misztériumára utal. Más emberek bűnei és hibái büszkeségre csábíthatnak. Hajlamosak vagyunk arra, hogy önelégült örömet érezzünk mások hibái láttán, és könnyen azt hisszük, hogy mi jobbak vagyunk. Erre megint csak az Üdvözítô adta meg a követendô szabályt. Elôbb távolítsuk el a gerendát (a súlyos hibákat) a magunk szemébôl, és csak azután keressük a szálkát (a kisebb hibákat) mások szemében. Azok a házastársak, akik az alázatos szeretet e szabálya szerint élnek, tapasztalatból tudják, hogy ez milyen harmóniát képes teremteni a keresztény családon belül. Az igazi szeretet ,,együtt örül az igazsággal''. Ez azt jelenti, hogy a férj és feleség, valamint a gyermekek ôszintén törekszenek arra, hogy egymás személyiségét igazán megismerjék. Igyekeznek úgy nézni egymást, ahogy Isten nézi ôket, megértéssel belsô világuk iránt és örülve jó tulajdonságaiknak. Szent Pál felsorolása négy általános érvényű megállapítással zárul, amelyek már önmagukban is jellemzik azt az emberfölötti szeretetet, amelyet Krisztus elvár azoktól, akiket Ô kötött egymáshoz a házassággal. A szeretet ,,mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel''. A ,,minden'' szót négyszer ismétli a sugalmazott szöveg, és ez a szó mutatja, hogy a szentség milyen magas fokára vannak hivatva a házas keresztények. -- A hitvesi szeretet ,,mindent eltűr''. Aki igazán szeret, annak számára semmi sem elviselhetetlen. Amikor egy pár házasságot köt, egyedül Isten látja, hogy milyen megpróbáltatást fog férj és feleség egymás számára jelenteni, egyedül Ô látja elôre, hogy milyen érzelmi- lelki feszültséget fognak egymásnak okozni. De pontosan ezért alapította az Istenember a házasság szentségét: hogy biztosítsa számukra egész életükre azt a képességet, hogy -- ahogy Szent Pál mondja, -- ,,eltűrjék'' házastársukat, mert erre indítja ôket az isteni szeretet. -- A hitvesi szeretet ,,mindent elhisz''. Ez a hit bízik abban, akit szeret, és ezért egész szívét és lelkét rábízza. Természetünknél fogva hajlunk arra, hogy bizalmatlanok legyünk olyanokkal szemben, akiket nem ismerünk. Ezért buzdítják a hitvesi szeretet keresztény tanítómesterei a férjet és feleséget, hogy osszák meg egymással legbensô gondolataikat és vágyaikat. Ez olyan szeretetteljes bizalom alapját veti meg, amelyet a világon semmi nem pótolhat. -- A hitvesi szeretet ,,mindent remél''. Az egymásba vetett hitre az akarat azonnal azzal a reménnyel válaszol, hogy a férj és a feleség egymástól a legjobbat várja. Még ha a valóság kiábrándító is, szeretetük messzebbre lát, mint szemük. Istennél semmi sem lehetetlen, és a belé vetett hit nem engedi, hogy a házastárs bizonytalankodjék. Isten a maga idejében és a maga módján akár csodát is fog tenni: hegyeket mozdít meg vagy halottakat támaszt fel. -- A hitvesi szeretet ,,mindent elvisel''. Az isteni sugalmazás hatása alatt Szent Pál ugyanazzal fejezi be a keresztény szeretet bemutatását, mint Krisztus a nyolc boldogságot. Az igazi szeretet végsô és legszebb bizonyítéka a viszontagságok elviselése és a bátor kitartás nehéz helyzetekben. Miért? Mert a szeretet lényegében akarat kérdése. Nem érzelmekben jelenik meg, hanem a szabad akaratban. Hogy ezt jobban megvilágítsuk, idézzük föl röviden az akarat működésének három állomását. -- Elôször is akaratunk vágyat ébreszt arra, amit az eszünk jónak mond. -- Azután választhatjuk, amire addig csak vágyakoztunk. -- Végül ha kitartunk a választott jó mellett, meg is szeretjük azt. A szeretet tehát maradandó választás. A házasságban ennek a választásnak egy életen át kell tartania. Minthogy választásunk tárgya egy másik emberi lény, egész földi életünkre szóló kitartásra van szükség, amit csak Isten kegyelme adhat meg. De éppen ez az, amit egy szentség jelent: föltételezett kegyelemközlés, ami a házasságban élôk számára az önzetlen szeretet tartós adománya. Növekedés a szeretetben Azt szokás mondani, hogy két ember ,,szereti egymást'', amikor összeházasodik. De az igazi hitnek inkább az a fogalmazás felel meg, hogy ,,egyre jobban fogják egymást önzetlenül szeretni''. A kérdés az, hogy hogyan. A katolikus válasz pedig: -- imádság által, -- szentáldozás által, és ami meglepô, -- szentgyónás által. Századok kinyilatkoztatott bölcsessége húzódik meg e válasz mögött. A keresztény házasságot és családot az apostoli idôktôl napjainkig azok ôrizték meg, akik hittek ebben a bölcsességben és megvalósították. 1. Pillanatnyi gondolkodás elég, hogy megértsük, hogy Isten kegyelme nélkül nem hogy növekedni, de még kitartani sem lehet a szeretetben, különösen a hitvesi szeretetben. És mi számunkra a kegyelem legfontosabb forrása, ami mindig rendelkezésünkre áll? Az imádság. Akármennyire megromlott egy házasság, akármilyen tragikus helyzetbe került egy valaha virágzó család, az egyetlen lehetséges módja a hitvesi szeretet helyreállításának vagy a szeretetben való növekedésnek, az imádság. Miért? Mert Isten terve, vagyis a gondviselés szerint sok mindent abból, amire szükségünk van, csak úgy nyerünk el, ha Istentôl kérjük. Nem arról van szó, hogy tájékoztatjuk Istent, hogy mire van szükségünk, mintha nem tudná, ha nem mondjuk meg neki. Nem azért kell imádkoznunk, hogy Istent rábeszéljük vagy meggyôzzük, hogy szükségünk van a segítségére. Akkor miért kell imádkoznunk? Saját magunk miatt, hogy alázattal elismerjük Isten elôtt, hogy az Ô állandó segítsége nélkül milyen vakok, gyöngék és tehetetlenek vagyunk. Az Ô segítsége pedig, amelyre annyira rászorulunk, nem más, mint a kegyelem. Nincs más választásunk: vagy imádkozunk, vagy nem kapjuk meg azt a világosságot és erôt, amelyre szükségünk van. A férjek és feleségek vagy imádkoznak, vagy nem kapják meg a kegyelmet még ahhoz sem, hogy a hitvesi szeretetet megôrizzék. Isten megkísértése volna azt föltételezni, hogy imádság nélkül is tudnak növekedni annak a szeretetnek a gyakorlásában, amelyet Szent Pál Krisztus követôitôl elvár. Hallottuk, hogy a szeretet nem irigy, a szeretet türelmes, a szeretet mindent elvisel. Házas emberek tapasztalatból tudják, hogy milyen tengernyi türelemre van szükségük, hogy a szeretetüket megôrizzék. Vagy imádkoznak, és akkor türelmes lesz a férj a felesége iránt és viszont, vagy a házasság egyre jobban megromlik és végül összeomlik. Minden nemzet irodalma tele van boldog és boldogtalan házasságok történeteivel. A sikertelenség legmélyebb oka az imádság hiánya. És minél nehezebb ember a férj, annál többet imádkozzon a feleség, és minél rosszabb a feleség természete, annál többet imádkozzon a férj. Ennek így kell lennie. Föltehetjük a kérdést: mennyit imádkozzon a férj és feleség, a szülô és gyermek? Annyit és olyan gyakran, amennyire csak lehetséges. Ahogy lélegzetvétel nélkül nem élhetünk, lelki életbenmaradásunk, a hitvesi hűség és a család biztonsága az imádságon múlik. Nincs más választásunk, hacsak nem az az elrettentô választás, hogy lemondunk természetfölötti életünkrôl, és többé nem fogjuk tudni szeretni hitvestársunkat, szüleinket, gyermekeinket, testvéreinket úgy, ahogyan Isten akarja. Nincs túlzás az általánosításban. A hitvesi szeretet kudarca legtöbbször az imádság kudarcában gyökerezik. Ha a hitvestárs hűtlen volt, ha a gyermek hálátlannak bizonyult, nem imádkozhatunk kevesebbet, hanem éppen többet, gyakrabban, bensôségesebben, több alázattal és több bizalommal. Miért? Mert az Úr ezt ígérte: ,,Bármit kérhettek az én nevemben, meg fogom adni nektek''. A titok az, hogy Krisztus nevében kell imádkozni, ahogy Ô akarta. Az egyháztörténelem során emberileg teljesen reménytelen házasságok is sikerültek. Például Szent Mónika, Szent Ágoston anyja azzal térítette meg hitetlen pogány férjét és erkölcstelen gondolkodású fiát, hogy imádkozott. 2. II. János Pál pápa szavai szerint ,,a keresztény házasság valódi forrása az Eucharisztia''. Mit érthet ezen? Azt, hogy keresztény házasság nem maradhat meg az Eucharisztia mint áldozat, mint szentáldozás és mint Krisztus valóságos jelenléte nélkül. Miért nem? Mert a keresztény házasság éltetô eleme a keresztény szeretet gyakorlása, viszont a keresztény szeretet merô ábránd, ha nem élteti, táplálja, irányítja és védelmezi a természetfölötti kegyelem szakadatlan áramlása, amelynek pedig Istentôl rendelt alapvetô forrása az Eucharisztia. Az Eucharisztia és a hitvesi szeretet ok-okozati kapcsolatban áll. Ez az isteni titokzatos gondviselés része, bizonyosan nem véletlenül. Mit tett Jézus az utolsó vacsorán? Két dolgot: átadta nekünk azt, amit saját parancsolatának nevezett, vagyis hogy úgy szeressük egymást, ahogy Ô szeretett minket; és megalapította az Eucharisztiát. Kellô tisztelettel azt mondhatjuk, hogy nem volt más választása. Nem adhatott emberi erôvel megvalósíthatatlan parancsot úgy, hogy ne gondoskodjon a segítségrôl is, amellyel megvalósítható. Különben a szeretet parancsa holt betű maradt volna. Hívô házas embereknek tisztelniük kell az Eucharisztiát már ahhoz is, hogy a házasságuk egyáltalán megmaradjon, de még inkább ahhoz, hogy erôs legyen. Ez nem jámbor szólam, hanem valóságos tény; csaknem két évezred keresztény történelme bizonyítja. Vajon mi volt az oka annak, hogy a kereszténység kezdetén a pogányok annyira csodálták a családot? A negyedik század elejére a kereszténység annyira megerôsödött, hogy Konstantin császárnak nem volt más választása: kénytelen volt megengedni a keresztényeknek a szabad vallásgyakorlást, miután annyi vér folyt az üldözés alatt. A pogányok elôször hitetlenkedve nézték, hogy a keresztények a házasságon kívül tisztaságban élnek, a házasságban pedig hűségesek, nem válnak el, nem házasodnak újra, és nagy családot nevelnek. Mit láttak? Hogy a korai Egyházban a keresztények mindennap szentmisén vettek részt és szentáldozáshoz járultak. A katolikus világban mindenütt egyre jobban terjed az Eucharisztia állandó imádása. A pápa arra buzdítja a püspököket világszerte, hogy egyházmegyéjükben ne csak engedélyezzék, hanem szorgalmazzák is a szentségimádást, lehetôség szerint a hét minden napján éjjel is, nappal is. Végül is az Oltáriszentségben ugyanaz a Jézus van jelen, aki a kánai menyegzôn elsô csodáját művelte, és Ô kész megtenni azt a csodát is, hogy önzô embereket szeretô családok önzetlen tagjaivá változtasson. 3. Még egy eszköze van annak, hogy a házasok megmaradjanak a krisztusi szeretetben: a szentgyónás szentsége. II. János Pál pápa igen világosan fogalmazott ebben a kérdésben. Mint Krisztus helytartója abban a korszakban, amikor a nyugati világban a családi élet olyan ingatag, mint még soha, jól tudta, hogy micsoda bűnös nyomás nehezedik a katolikusokra, hogy ahhoz a nem-keresztény erkölcshöz igazodjanak, amelyet maguk körül látnak. Érdemes teljes egészében idézni, amit a bűnbocsánat szentségérôl mond. A keresztény családon belüli megbánásnak és kölcsönös megbocsátásnak, amelyet a családtagok a mindennapi életben annyiszor gyakorolnak, különleges szentségi jele van a bűnbánat szentségében. A házastársakra vonatkozóan VI. Pál pápa így írt a Humanae vitae kezdetű enciklikában: ,,Ha pedig bűnük még fogva tartaná ôket, ne csüggedjenek, hanem alázatosan és állhatatosan meneküljenek Isten irgalmához, amelyet a bűnbánat szentsége bôségesen áraszt.'' E szentségnek különleges hatása van a családi életre: miközben a házastársak és az összes családtagok a hit által megértik, hogy a bűn nem csupán az Istennel kötött szövetséggel ellenkezik, hanem a házastársak szövetségével és a család közösségével is, találkoznak Istennel, ,,aki gazdag az irgalomban'', s aki -- mivel a bűnnél erôsebb szeretettel szeret -- megújítja és tökéletesíti a házastársi szövetséget és a családi közösséget. (Familiaris Consortio, 58.) Bár az irat, amelyben a pápa a fenti szavait olvassuk, úgynevezett ,,apostoli buzdítás'' (exhortatio), valójában parancsoló jellegűnek is mondható. A férjek és feleségek, az apák és anyák, a testvérek mind bűnösök. Szükségük van a szentgyónás szentségére, hogy igazán hozzájussanak Isten kegyelméhez, aki azért lett ember -- saját szavai szerint --, hogy a bűnösöket üdvözítse. Minthogy ez a szentség különösen fontos, érdemes röviden végiggondolni öt szokásos elnevezésének az értelmét. -- A bűnbánat szentsége. Miért? Mert ebben a szentségben megbánjuk, ami rosszat tettünk. Sajnáljuk, hogy az igazságos és jóságos Istent megbántottuk, és ígérjük, hogy a jövôben jobbak leszünk. -- A gyónás szentsége, mert isteni törvény kívánja meg, hogy súlyos bűneinket pontosan megnevezzük, és arra is buzdít, hogy kisebb bűneinket is bevalljuk. -- A megtérés szentsége, mert megadja a szükséges erôt, hogy bűneinktôl elforduljunk és Isten barátságához és hűségesebb szolgálatához visszatérjünk. -- A bűnbocsánat, vagyis kiengesztelôdés szentsége. Miért? Mert bizonyosak lehetünk, hogy kiengesztelôdünk Istennel, aki ellen vétkeztünk. Krisztus azt mondta az akkori bűnbánóknak: ,,Bűneitek meg vannak bocsátva. Menjetek, és többé ne vétkezzetek.'' Ugyanezt mondja ma is nekünk a papi feloldozásban, amelyet a bűnbocsánat szentségében kapunk. -- A megbékélés szentsége, mert egyik hatása az, hogy a bűnbánó embernek olyan lelki békét ad, amelyet csak az kaphat meg, akinek a bűneit megbocsátották. Miután rosszat tettünk, bűnösnek érezzük magunkat, és ez nem pusztán valami kellemetlen lelkiállapot. A bűntudat Isten kegyelmének kisebb vagy nagyobb mértékű elvesztése, amelyet ebben a szentségben visszakapunk. Miért veszekedik a férj és feleség? Hogyan lehetnek súlyos, elkeseredett ellentétek két olyan ember között, akik ünnepélyesen megígérték, hogy egymást halálukig szeretni fogják? Az alapvetô oka ennek az, hogy nincs béke a lelkükben. A bűnösöknek nincs béke a lelkükben. Vagy helyreállítjuk lelkünk békéjét, vagy nehezen elviselhetôk leszünk mások számára, esetleg olyanok, akikkel emberileg szólva lehetetlen együtt élni. A család minden tagjának meg kell szabadulnia a bűneitôl. A megbékélés szentsége szükséges ahhoz, hogy olyan családokban, amelyekben feszültség van, helyreálljon a béke. ======================================================================== Felbonthatatlanság A keresztény család tartópillérei A felbonthatatlanságon azt értjük, hogy a keresztény házasság állandó érvényű. Sem a házastársi beleegyezés visszavonása, sem bármely emberi hatalom föl nem bonthatja. A szentségi házasság állandósága a Szentíráson alapul, és a katolikus Egyház mindig is tanította. Jézus már a hegyi beszédben kijelentette, hogy ,,aki elbocsátott nôt vesz feleségül, házasságot tör'' (Mt 5,32). Amikor a farizeusok azt akarták minden áron megtudni Jézustól, hogy milyen esetben szabad elválni és újraházasodni, Ô azt felelte, hogy a válás ,,csak szívük keménysége'' miatt volt megengedve a zsidóknak. De: ,,Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét -- hacsak nem paráznasága miatt --, és mást vesz el, házasságot tör'' (Mt 19,7--9). Szent Márk, aki a pogányságból megtértek számára ír (a pogányságban az asszonyoknak törvényes joguk volt arra, hogy elváljanak férjüktôl), felidézi Krisztus tanítását, hogy ,,ha a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, szintén házasságot tör'' (Mk 10,12). A katolikus Egyház az apostoli idôk óta úgy értelmezi ezeket az újszövetségi részleteket, hogy -- a házasságtörés feljogosítja a házastársat arra, hogy különváljon a bűnt elkövetô házastársától, de érvényesen új házasságot nem köthet az ártatlan fél sem; és -- ha két keresztény érvényes házasságot köt, akkor részesülnek a házasság szentségében, és ez elég kegyelmet ad nekik ahhoz, hogy házasságukat halálukig fenntartsák. Ezek szerint három feltétele van annak, hogy egy keresztény házasság abszolút felbonthatatlan legyen: 1) mindkét házastárs még a házasság elôtt érvényesen meg legyen keresztelve; 2) házassági szerzôdésük érvényes legyen, azaz kellôen tisztában legyenek azzal, hogy mit jelent a keresztény házasság, és szabad elhatározásból házasodjanak össze; és 3) a tényleges egyesülés (,,elhálás'') megtörténjen. A keresztény házasságnak egyik tulajdonsága sem volt több próbának kitéve, mint a felbonthatatlanság. Ez volt az elsôdleges oka annak, hogy az emberek elhagyták a katolikus Egyházat, hogy egész nemzetek szakadtak el a katolikus egységtôl, és hogy állami hivatalok avatkoztak be, hogy lehetôvé tegyék a válást és újraházasodást a megkereszteltek számára. A történelem tanúsítja, hogy mindez milyen feszültségeket okozott a katolikus házasság intézményében. Egyben arról a természetfölötti -- mert emberfölötti -- erôrôl is tanúskodik, amelyet a házasság szentsége nyújt azoknak, akik várják, hogy Krisztus erkölcsi csodát tesz érdekükben, mert hisznek az Ô nevében. Az bizonyos, hogy Isten megadja a kegyelmet a keresztény házasság fenntartásához, de ezzel a kegyelemmel együtt kell működnünk. A házasoknak szabad akaratuk van. Ennek a szabadságnak legjobb felhasználása az, ha élnek azzal a természetfölötti világossággal és erôvel, amelyet az imádság és a szentségek révén kapnak. De azt is látnunk kell, hogy a világ, amelyben élnek, sok szempontból elkereszténytelenedett. Botrányos a házasság és ennek következtében a család ingatagsága. Ráadásul ezek a példák széleskörű utánzásra vezetnek. Ez a botrány lényege: erkölcstelen magatartásra csábítás. A tömegtájékoztató eszközök A modern gondolkodás leghatékonyabb befolyásolói közé tartoznak a tömegtájékoztatás eszközei. A tizenhatodik században egész nemzetek gondolkodását és életét változtatta meg a könyvnyomtatás feltalálása. Sriási jelentôsége volt annak, hogy egy könyvet ki írt, és hogy milyen gondolatokat adott elô. Loyolai Szent Ignácot például az térítette meg, hogy olvasta Krisztus életét és a szentek életének egy nyomtatott gyűjteményét. Kortársa, Machiavelli a modern államiság gondolatait hintette el A fejedelem című művében és egyéb könyveiben, azt tanítva, hogy a cél bármilyen eszközt szentesít, még Isten törvényeinek is meg kell hajolniuk, ha egy ország földi jólétének biztosításáról van szó. A huszadik században a sajtó mellett az elektronikus tömegtájékoztató eszközök alakítják százmilliók erkölcsi gondolkodását -- azok elveinek megfelelôen, akik ezeket az eszközöket kezükben tartják. Akik úgy gondolkodnak, hogy a házasság egész életre szóló elkötelezettség, azoknak egyetlen lehetôségük van. Nagy óvatosságot és állandó éberséget kell tanúsítaniuk mindazzal szemben, amit nyomtatásban olvasnak, rádióban hallanak és televízióban látnak. Különben elkerülhetetlenül a szexuális szabadosság válik erkölcsi normává, Krisztus tanítását pedig elutasítják mint egy tudomány-elôtti korból megmaradt kuriózumot. A hit megértése Mi, katolikusok, nem vonulhatunk egyszerűen védekezô állásba, ha vallási meggyôzôdésünk mellett ki akarunk tartani. Növekednünk kell hitünk megértésében. Ez jelen esetben az a kinyilatkoztatott igazság, hogy a házasság egész életre szól. Hogy rendszeresen olvassunk tiszta szellemű katolikus irodalmat, foglalkozzunk a Szentírással, valamint a kereszténység nagy tanítómestereivel, képtelen gondolatnak tűnhet. Pedig ez a követendô út az olyan család számára, amely növekedni akar a hit erényében. Az egészen nyilvánvaló, hogy olyan házaspárok, akik el akarják mélyíteni egész életre szóló elkötelezettségüket, olyanokkal érintkeznek, akik szilárd házasságban élnek. Hajlunk arra, hogy hasonlóvá váljunk azokhoz, akiket tisztelünk, és természetszerűen utánozzuk azokat, akiknek a társaságában mozgunk. Ezt a megfontolt társaság-keresést már gyermekkorban el kell kezdeni. Avilai Szent Teréz egy kevésbé ismert mondása szülôknek ad tanácsot gyermekeik nevelésére. Ha tanácsot kellene adnom, azt mondanám a szülôknek, hogy nagyon gondosan válogassák meg, kivel engedik gyermekeiket barátkozni. Sok rosszaság ebbôl származik, minthogy természetünknél fogva jobban hajlunk a rosszra, mint a jóra. (Önéletrajz, 2.). Hitünket olyan emberektôl kaptuk, akikben élt a hit, növekedését is hívô emberek segítették. Azok, akik Krisztusnak a házasság állandóságáról szóló kemény tanítását hittel fogadják, bizonyára gyermekkoruktól fogva olyan emberek jó példájából merítenek erôt hitükhöz, akik ugyanebben hisznek. Gyakorlati tanácsok Vannak bizonyos erkölcsi és lelki jellegű gyakorlatok, amelyek az Egyház bölcs tanítása szerint szükségesek a házasság megôrzéséhez. 1. Amint már többször említettük, a házasok legyenek imádságos lelkű emberek, ha azt akarják, hogy házasságuk maradandó legyen. Fôként hitbéli meggyôzôdésüket kell erôsíteniük. Csak meggyôzôdéses emberek lehetnek bátrak. Hitük alapján értelmüknek is meg kell gyôzôdnie, hogy Isten házas életük valamennyi megpróbáltatásában gondviselésszerűen jelen van. Hogy egy nehéz természetű férj vagy feleség szavaiban és tetteiben az Ô titokzatos gondviselését ismerjük fel, az mélységes hitet kíván, és semmi sem mélyíti hitünket annyira, mint az állandó imádság gyakorlata. 2. A mindennapos lelkiismeret-vizsgálat feltétlenül megerôsíti a keresztény házasságot, mert azzal a házasok ellenôrzik, hogy hogyan teljesítették kötelességeiket mint férjek, feleségek, apák és anyák. Az erkölcsi rend megsértése, ha nem orvosolják, megbontja a házasság szilárdságát. Az esténkénti becsületes önvizsgálattal együtt kell járnia a bánat rövid felindításának, valamint az elhatározásnak, hogy másnap kedvesebbek, figyelmesebbek, türelmesebbek, okosabbak, kevésbé lusták, kevésbé bôbeszédűek és kevésbé önzôk leszünk. Szent Ignác a Lelkigyakorlataiban úgy gondolja, hogy napi lelkiismeret-vizsgálat nélkül lehetetlen növekedni az életszentségben, ami házasok számára a jellem szilárdságában való növekedést is jelenti, ami pedig a tartós házasság sziklaalapja. 3. Akármilyen nehéznek tűnik is, a házastársaknak és szülôknek szabályosságot kell kialakítaniuk az életükben. A rendszeresség szilárdságot eredményez, a rendszertelenség bizonytalanságra vezethet. Különös, hogy az üzleti és tudományos életben milyen sok szabályt tartunk szükségesnek, de a család életét mennyire véletlenszerűnek és kiszámíthatatlannak fogadjuk el. 4. A szabályosság bizonyos fokú elôrelátást és tervezést tételez föl a férj és feleség részérôl. Egy szilárd házasság nem csak úgy ,,történik''. Bölcs elôregondolás kell hozzá, napokra, hetekre, esetleg hónapokra kiterjedô. Ez azt is jelentheti például, hogy a család szilárdsága megôrzése érdekében valamelyik félnek meg kell változtatnia valamilyen kedvenc szokását a házastársa kedvéért. 5. A házasoknak idônként felül kell vizsgálniuk életmódjukat. Nem élnek-e olyan életet, amely meghaladja anyagi lehetôségeiket? Dolgozik- e a feleség vagy édesanya? Van-e rá szükség? Kialakult egy társadalomfilozófia, amely szerint a nôknek is házon kívül kell dolgozniuk ahhoz, hogy ,,hasznos'' munkát végezzenek. Ennek eredményeképpen egyre több anya dolgozik, és a család sok fontos funkcióját az állam veszi át. 6. A jó házasságért meg kell dolgozni, a szilárd jellem munkájának lesz az eredménye. A férjnek és feleségnek tudnia kell, hogy mire van leginkább szüksége a másiknak, ebben nyilvánul meg a nagylelkű szeretet. Mindaz, amit Szent Pál a keresztény szeretetrôl mond, jellemzi a jó házasságot is. Az önzetlen szeretetnek ezt az állandóságát semmi sem pótolhatja. Mindenképpen olyan szeretetnek kell lennie, amely nemcsak szavakban vagy érzelmekben mutatkozik meg, hanem tettek is bizonyítják. A férj és feleség olyan bensôséges közelségben él, ami minden színlelést kizár. A házasság szilárdságának csakis a krisztusi szeretet lehet az alapja. ======================================================================== A gyermekek A keresztény család tartópillérei Az úgynevezett modern világban a házasság legvitatottabb kérdése a házasság termékenysége és a gyermekek fölnevelése. A katolikus családban ez nem csupán a fizikai, vagyis természetes életátadást és gondozást jelenti, hanem magába foglalja, mégpedig hangsúlyozottan, a lelki életadást és nevelést is. Ezért ezt a jelentôs témát mindkét szempontból külön-külön is meg fogjuk vizsgálni. A természetes életátadás és gondozás Nem célunk itt, hogy arra a vitára irányítsuk a figyelmet, amelynek az Egyház szükségszerűen részese lett, mert következetesen elutasítja, hogy a gyermekáldást és a házastársi kapcsolatot egymástól különválassza. Valójában nincs is itt vita, mivel az Egyház sohasem tagadhatja meg az isteni törvény tanítását, miszerint a hitvesi ölelés mint a hitvesi szeretet szép kifejezése sohasem zárhatja ki a gyermekek elfogadását. A kereszténység hajnalán Láttunk már valamit abból, hogy milyen volt a házasság a Római Birodalomban Krisztus korában. Azt is tudnunk kell, hogy mennyire elterjedt volt a gyermekek születésének korlátozása. A hellénista és a római világot abban az idôben a túlnépesedés fenyegette. A birodalom anyagilag fejlettebb részein gyakran csak egyetlen gyerek volt a családban. A rabszolgákat és szolgákat kivéve, ritka volt az olyan család, amelyben négy vagy öt gyerek volt. Két fiú volt kívánatos, mert hátha egyikük meghal; és nem sok olyan család volt a római polgárok között, amely egynél több lányt nevelt fel. A lány tehernek számított, fôként azért, mert amikor férjhez ment, a családnak hozományról kellett gondoskodnia. Általában az elsôszülöttet megtartották, ha egészséges volt, a beteg csecsemôket viszont születésük után hamarosan megölték. A csecsemôgyilkosság a túlnépesedésnek csak egyik megoldása volt. Magzatelhajtást is végeztek, különösen ha meg tudták fizetni a szükséges szereket, de ez gyakran az anya halálával járt. Az újszülöttektôl igen egyszerűen szabadultak meg: a nem kívánt gyermeket kirakták a szemétdombra vagy valami elhagyatott helyre, hogy ott meghaljon; esetleg rabszolgakereskedôk vitték el vagy vették meg. A lány csecsemôket néha azért vittek el, hogy prostitúcióra neveljék ôket. A Krisztus elôtti zsidó hagyomány szerint a gyermekeket fogantatásuktól kezdve védte a törvény. Ezzel szemben a görögök és rómaiak az újszülöttet nem tekintették a család tagjának addig, amíg az apja el nem ismerte gyermekének. Volt egy formális szertartás, melynek eredményeként a gyermeket törvényesen emberi lénynek nyilvánították és befogadták a ,,családba''. A megtestesülés: Isten gyermekké lesz Isten megtestesülése nyilatkoztatta ki a világnak a házasság termékenységének méltóságát. Amikor Isten emberré lett, emberi gyermekként lépett a világba, szűz anyjának a méhében a Szentlélek erejétôl foganva. Ez az az alapigazság, amely megmutatja a gyermek értékét a keresztény házasságban. Hisszük, hogy Istennek nem okvetlenül kellett emberi természetet fölvennie ahhoz, hogy megváltsa a világot. Szabadon választotta azt, hogy gyermekként jöjjön közénk. Bizonyára azt akarta ezzel megmutatni, hogy szemében milyen értékesek a gyermekek, mert öröktôl fogva elhatározta, hogy a gyermekség valamennyi szakaszán végig fog menni a fogantatástól kezdve a csecsemôkoron át az ifjúkorig. Krisztus és a kereszténység Mindhárom szinoptikus evangélista igen részletesen számol be az Üdvözítônek a gyermekekkel való bánásmódjáról, de közöttük Szent Márk beszámolója a legrészletesebb. Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. De a tanítványok elutasították ôket. Amikor Jézus észrevette, helytelenítette. ,,Hagyjátok -- mondta --, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok ôket, hisz ilyeneké az Isten országa. Igazán mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyerek, nem jut be oda.'' Azután ölébe vette és kezét rájuk téve megáldotta ôket. (Mk 10,13--16) Nem véletlen, hogy ez az elbeszélés éppen attól az evangélistától való, aki a pogányságból megtértekhez szólt, azokhoz, akik között a fogamzásgátlás, a magzatelhajtás és a csecsemôgyilkosság olyan elterjedt volt. Még ha megengedték is, hogy a gyermek megszülessen és életben maradjon, a kereszténység elôtti Római Birodalom általános magatartása a józan megfontoláson alapult. A gyermekekre gazdasági és katonai szempontból szükség volt, hogy elvégezzék a szükséges munkát, és újoncai legyenek a hadseregnek. Krisztus eljövetele új értelmet adott a gyermeknevelésnek. A gyermekek vállalásának és fölnevelésének célját olyan erkölcsi magaslatra emelte, amely addig ismeretlen volt, még a Krisztus-elôtti zsidóságban is. Ez a cél a Krisztustól sugalmazott Isten-szeretet gyakorlati megvalósítása volt. Amikor Jézus azt mondta: ,,Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek'', többet mondott, mint amit az evangéliumi jelenet tartalmazni látszik. Nemcsak megfeddte a tanítványokat, mert meg akarták akadályozni az édesanyákat abban, hogy gyermekeiket odavigyék hozzá, hogy megérintse és megáldja ôket. Azt nyilatkoztatta ki házas követôinek, hogy ne csak azért neveljenek gyermekeket, hogy az emberiség növekedjék és sokasodjék, ahogy a Teremtés könyvében olvassuk; és ne csak azért, hogy mint Izrael fiai fenntartsák és növeljék a választott népet. Azoknak, akik hitték, hogy Ô a megtestesült Szeretet, azt mondta, hogy Isten nagyobb dicsôségére hozzanak a világra gyermekeket. Mint hívôk kétszeresen is sokasodjanak, egyrészt fizikai értelemben azáltal, hogy a gyermekeket világra hozzák és felnevelik, másrészt lelki értelemben azáltal, hogy megosztják a Jézus Krisztusba vetett hitet gyermekeikkel. És valóban, Krisztus tanítása nyomán a gyermekáldás hihetetlen mértékben megnövekedett a keresztények között. Történelmi értelemben az történt, hogy míg a pogányság számban és befolyásban csökkent, a kereszténység csodálatos mértékben növekedett. Konstantinnak nem volt más választása, mint megadni a keresztényeknek a vallásszabadságot a negyedik század elején. Addigra már túl sokan voltak és túl nagy befolyással rendelkeztek ahhoz, hogy figyelmen kívül lehetett volna ôket hagyni vagy üldözni lehetett volna ôket mint az állam ellenségeit. De nemcsak az történt, hogy a termékeny házasságok számszerűen megnövelték az Egyházat. A hívô szülôk gyermekei bôségesen részesültek Isten kegyelmében az evangélium terjesztéséhez. Érdemes megismételni, hogy különösen az önzetlen tisztaság gyakorlata térített meg egész nemzeteket a kereszténységre. -- Akik hittek Krisztusban, tisztaságban éltek. Házasság elôtt tartózkodtak azoktól a nemi bűnöktôl, amelyek Szent Pál szerint kizárnak valakit a mennyek országából. A házasságban pedig tartózkodtak a fogamzásgátlástól. -- Akik hittek Krisztusban, termékeny szeretetben éltek. Elfogadták a gyermekeket, akiket Isten küldött nekik szeretetük megtestesüléseként. Szó szerint vették a Mester szavait, hogy úgy szeressék egymást, ahogy Ô szerette ôket. Nemcsak azokat szerették, akik már léteztek és ott voltak közöttük, hanem azokat is, akik még nem léteztek ugyan, de akiknek ôk fognak életet adni. Ezzel csakugyan úgy szerették egymást, ahogy Jézus Krisztus szerette ôket. Ahogy Isten nemcsak azokat szereti, akik már léteznek, hanem azokat is, akiknek Ô fog mindenható erejével létet adni. A katolikus Egyház az emberi életet védi Az Egyház kétezer éves léte alatt soha nem tanúskodott annyira ékesszólóan Krisztus ama felszólítása mellett, hogy ,,Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket'', mint ma. A huszadik század az egész emberi történelem leggyilkosabb évszázada. Az 1900 óta vívott háborúkban többen haltak meg, mint az összes addigi háborúban az emberiség kezdete óta, magzatelhajtással viszont több embert öltek meg a huszadik század utolsó évtizedeiben, mint az egész azt megelôzô, általunk ismert történelem folyamán. A hívôk számára az emberi élet szentsége a keresztény hit része. Az emberi élet szent, mert Istentôl származik, aki minden egyes emberi lelket külön alkot meg. Az emberi élet azért is szent, mert az a célja, hogy Istent dicsôítse akaratának teljesítésével itt a földön, és mert arra van rendelve, hogy Istent színrôl színre lássa az eljövendô életben. Ezért olyan nagy áldás a gyermek. A katolikus Egyház nemcsak súlyos bűnként tiltja a fogamzásgátlást és magzatelhajtást, hanem kimondottan buzdítja a házasokat, hogy gyermekeket hozzanak a világra. Miért? Mert Isten azt akarja, hogy hívô követôi szeretettel szolgálják itt a földön, és tökéletes boldogságban éljenek majd Vele az örökkévalóságban. A Második Vatikáni Zsinat kevésbé ismert szövegrészletei között található a nagy család, sok gyermek vállalására szóló következô buzdítás. Azok a keresztény házastársak, akik bíznak az Isten gondviselésében és ébrentartják magukban az áldozatkészség szellemét, megdicsôítik a Teremtôt és a tökéletesség felé haladnak Krisztusban, amikor nagylelkűen, emberi és keresztény felelôsségtôl áthatva teljesítik az életadás feladatát. A házastársak közül, akik ily módon teljesítik Istentôl kapott feladatukat, külön is meg kell említeni azokat, akik okosan és közös elhatározással nagylelkűen vállalják nagyobbszámú gyermek lelkiismeretes felnevelését is. (Az Egyház és a mai világ viszonyáról, 50.) Krisztus jövendölése szerint az emberek ,,a feltámadás után nem nôsülnek, férjhez sem mennek'' (Mt 22,30), de egészen addig a gyermekek is beletartoznak Isten örök tervébe. A természetfölötti életadás és nevelés Ahogyan a katolikus kereszténység tekinti a házasság termékenységét, az nem csupán, és nem is elsôsorban fizikai jellegű, bár kétségkívül ez is alapvetôen fontos. Ezen a téren a katolicizmus az egyetlen nemzetközi tekintély a mai világban, amely teljesen szembehelyezkedik a fogamzásgátlással, akármennyire el is van terjedve, és hajthatatlan az abortusszal szemben, akárhány polgári törvény hagyja is jóvá a meg nem született emberi életek kioltását. A keresztény kinyilatkoztatás fényében a házasság termékenysége természetfölötti kérdés is. A férj és feleség nemcsak abban lesznek társak, hogy önmagukat fizikai értelemben reprodukálják azokban a gyermekekben, akiket fogannak, megszülnek és gondoznak, hanem társak lesznek gyermekeik természetfölötti világrahozatalában és növekedésében is. Gondoskodniuk kell a gyermekek megkeresztelésérôl, amit az Egyház az újjászületés szentségének nevez, azután gondoskodniuk kell a keresztségben kapott isteni élet megôrzésérôl és növelésérôl is. Mi most különösen két szempontból fogjuk vizsgálni a szülôk szerepét ebben a lelki gondoskodásban, mégpedig jogaikat és kötelezettségeiket gyermekeik vallási nevelésében. Elismerjük mások, nevezetesen az Egyház, azon belül a püspökök, papok és szerzetesek szerepét is, de most fôként arról fogunk beszélni, hogy az apának és anyának milyen jogai és kötelezettségei vannak gyermekeik vallásos nevelését illetôen. A jog azt jelenti, hogy valaki igényt támaszt arra, hogy valamit birtokoljon vagy valamit megtegyen, és ezt mások kötelesek tiszteletben tartani. Ezért a jogok kötelességeket is magukba foglalnak. Például jogunk van a jó hírnevünkhöz; mások kötelesek ezt tiszteletben tartani és nem megsérteni, mert az igazságtalanság volna. Ezzel szemben a kötelezettség valamilyen helyzetbôl vagy hivatalból folyik. A kötelezettség mindig másokhoz kapcsolódik, akik függô helyzetben vannak tôlünk. Ônekik viszont jogukban áll, hogy elvárják tôlünk kötelezettségeink teljesítését. A szülôk jogai a vallásos nevelésben Tömören fogalmazva: a szülôknek joguk van ahhoz, hogy gyermeküknek részt engedjenek saját lelki életükbôl, ahogyan részt engedtek saját testi életükbôl is. Konkrétabban: a szülôknek joguk van ahhoz, hogy saját vallásos hitüket és gyakorlataikat továbbadják gyermekeiknek, akiknek már továbbadták fizikai létüket, ember- voltukat. Ezért az apa és anya lelki jogait azonosnak tekintjük azokkal a természetes jogokkal, hogy családjuknak fizikai létet adjanak. Ez nem véletlen, az egyik következik a másikból. Csakis egy házaspárnak van természetes joga ahhoz, hogy életet adjon a gyermekeinek, akik szüleikhez hasonló emberi lények lesznek, és ugyanígy van joga ahhoz is, hogy lelki életet adjon gyermekeinek, hogy szüleikhez hasonló vallásos emberek legyenek. Ez az egyik legfôbb oka annak, hogy vegyes házasságokban nehézségekbe ütközik a gyermekek vallásos nevelése. Ha a szülôk vallási meggyôzôdése eltérô, ez azt a súlyos terhet rója a gyermekekre, hogy az egyik szülô meggyôzôdését elônyben részesítsék, pedig az apát és anyát egyformán kell szeretniük, és az alapvetô vallási kérdésekben mindkettejük példáját egyformán kellene követniük. A szülôk jogainak forrása Vajon miért kell ezt egyáltalán kutatnunk? -- Mert az állam szerepe a nevelésben a szülôk jogainak rovására növekszik. -- Mert hagyományos érdekek, nem is mindig világiak, ezen jogok ellen dolgoznak. -- Mert a neveléselmélet egyes művelôi olyan tételeket hirdetnek, amelyeket a történelmi katolicizmus nem fogad el. Honnan származnak hát a szülôk jogai a nevelést, különösen a vallásos nevelést illetôen? Nem az államtól és nem is a polgári társadalomtól. Nemcsak az Egyház tanítja, hanem az Egyesült Államok Legfelsô Bírósága is -- dicséretére legyen mondva -- a híres oregoni ügyben (1925) úgy döntött, hogy az az állami törvény, amely azt kívánja, hogy minden gyerek nyilvános (állami) iskolába járjon, alkotmányellenes. XI. Pius pápa idézte ezt a döntést A keresztény házasságról szóló klasszikus enciklikájában. Amint már gyakran rámutattunk, az Alkotmányban biztosított jogokat nem rövidítheti meg olyan törvényhozás, amely az állam hatáskörén belüli bizonyos célokkal semmilyen elfogadható vonatkozásban nem áll. A szabadság alapelve, amelyre e Szövetség valamennyi állama épül, kizárja az állam bármi olyan hatalmát, amely gyermekei egysége érdekében arra kényszerítené ôket, hogy csak állami tanárok oktató tevékenységét fogadják el. A gyermek nem az állam teremtménye. Akik nevelik és sorsát irányítják, azoknak a joga és egyben súlyos kötelessége is, hogy a gyermek felmerülô kötelezettségeit felismerjék és azokra fel is készítsék. Ezt az álláspontot tagadják az Egyháztól elszakadt államokban. A politikai zsarnokság egyik legrejtettebb, mégis leggyötrelmesebb vonása az, amikor az állam jogot formál a szülôkkel szemben arra, hogy a gyermekeket a maga vallástalan világnézetében nevelje. A szülôk joga arra, hogy gyermekeiket saját választásuk szerinti vallásos nevelésben részesítsék, nem az államtól származik, és nem is valamilyen hagyományos érdekbôl, legyen az világi (ahogy várnánk), vagy éppen egyházi. Az Egyház, miközben arra ösztönzi a szülôket, hogy gyermekeiket katolikus nevelésben részesítsék, valójában mégsem forrása a szülôk erre vonatkozó jogának. A szülôktôl maguktól szintén nem származik az a jog, hogy gyermekeiket vallásosan neveljék, bár -- szabadon választhatnak, hogy megadják-e ezt a nevelést vagy sem,és -- lehetnének közömbösek is gyermekeik vallásos nevelése iránt. Az apák és anyák arra vonatkozó joga, hogy gyermeküknek megfelelô és lehetôség szerint gondos vallásos nevelést nyújtsanak, Istentôl származik. Miért? Mert Ô teremtette az emberi lelket és egyesítette azzal a testtel, amelyet erre az apa és az anya elôkészített. Amint sok szomorú gyermektelen házaspár tudja, az végül is Istenen múlik, hogy lesznek-e gyermekeik. Miért? Mert Isten teremt egyenként minden egyes halhatatlan lelket a semmibôl és egyesíti egy testtel, hogy így ember jöjjön létre. Ezeknek az embereknek Istent kell szolgálniuk a földön, és ezt gyermekkoruktól fogva kell tanulniuk. Azután ha Istent hűségesen szolgálják itt a földön, Isten látásában fognak gyönyörködni az örök életben. Szülôi kötelezettségek Minthogy Isten megadta a szülôknek azt a jogot, hogy mind fizikai, mind lelki értelemben életet adjanak, azzal a kötelezettséggel is felruházza ôket, hogy gondozzák azokat az életeket, amelyeket szabadon létrehoztak. A vallásos nevelés kötelezettsége pedig nem kevésbé súlyos, sôt súlyosabb, mint a testi gondozásé. Miért súlyos? Mert egyikünk sem képes arra, hogy önmagának létet adjon (ez nyilvánvaló), de arra sem, hogy létét önmaga fenntartsa vagy fejlessze (ez már kevésbé nyilvánvaló). Mindnyájan segítségre, mások állandó, egész életen át tartó segítségére szorulunk. Hogy a vallásos nevelés számtalan lehetôségének erdején keresztülvágjuk magunkat, osszuk két részre a témát: hogyan tudják ezt a kötelezettséget maguk a szülôk saját személyükben teljesíteni, és hogyan másokon keresztül. Személyes kötelezettség Közhelynek tűnik, de nem az: a szülôknek együtt kell működniük egymással, az apának az anyával, nem magára hagyva az anyát; és még kevésbé egymással ellentétes irányban dolgozva. Ez az együttműködés föltételezi a házastársak közti kölcsönös szeretetet. Olyannal, akit nem szeretünk, nem tudunk együttműködni. Ez az együttműködés azt is föltételezi, hogy kölcsönösen megértik egymás szerepét a gyermek vallási és erkölcsi nevelésében. A kölcsönös megértés mögött az húzódik meg, hogy a férj és feleség sokat gondolkodott és beszélgetett arról, melyikük hogyan tud a maga képességei szerint a legjobban hozzájárulni az Istentôl nekik ajándékozott gyermek testi-lelki jólétéhez. Ha részletesen megvizsgáljuk a szülôk kötelezettségeit, három módját találhatjuk annak, hogy a szülôk hogyan gondoskodhatnak gyermekeik lelkérôl. Mégpedig: -- azzal, amilyenek ôk maguk; -- azzal, amit tesznek; és -- azzal, amit mondanak. Elsôsorban azzal, amilyenek ôk maguk. Mit értünk ezen? Azt, hogy a szülôk legalapvetôbb eszköze, amellyel gyermekeiket Isten útjaira vezethetik, az, ha ôk maguk Isten útjain járnak. Minden nép közmondásai gazdagon fejezik ki a jó példa meggyôzô erejét. Van egy francia közmondás, amely szerint ,,a gyermekeknek nagyobb szükségük van példára, mint bírára''. De amikor azt mondjuk, hogy a szülôk legjobban a saját életükkel nevelnek a vallásra, ezzel többre gondolunk, mint csak példaadásra. Itt a kegyelem világában járunk. A gondviselés szokásos cselekvésmódja szerint Isten azokat használja fel eszközül, akik erényeik által a legközelebbi személyes kapcsolatban állnak vele, akik a legalázatosabbak, legtürelmesebbek, legtisztábbak és legimádságosabbak. Másodsorban azzal, amit tesznek. Ez fölöslegesnek tűnhet az után, hogy már elmondtuk, hogy az apa és anya azzal nevel a vallásra, ahogyan ôk maguk élnek. Nem így van. Lelki dolgokban nem elegendô az, hogyha valaki keresztény és katolikus, aszerint is kell cselekednie. Miért fontos ezt hangsúlyozni? Mert mindannyian hajlunk arra, hogy kettôs életet éljünk. Becsületesen és ôszintén megvallott elveinkkel néha teljesen ellentétesen cselekszünk. Ez a kettôsség bennünk nem is ritka és nem is meglepô. Gondoljunk Szent Pál önvallomására: ,,Nem azt teszem, amit szeretnék, a jót, hanem amit gyűlölök, a rosszat.'' Harmadsorban azzal, amit mondanak. Megint titokzatos területre lépünk; a titok az, hogy szavaink hogyan fejeznek ki minket magunkat. Azt tudjuk, hogy az önkifejezés valamennyi eszköze közül a kimondott szó a legáltalánosabb és leghatékonyabb. A vallásos hit és élet elsô és legfontosabb közvetítôje a szülô. Ezt a katolikus Egyház tanítja és az egész keresztény történelem is tanúsítja. Ezt a szerepüket a szülôk sokféleképpen töltik be. A vallásnevelésben a legfontosabb a kezdet: hogy a szülôk miképpen válaszolják meg a nyiladozó értelmű gyerek vallással kapcsolatos kérdéseit. Ezek a kérdések pedig sokkal korábban hangzanak el a kisgyerek szájából, mint sokan gondolják. A szakértôk véleménye megegyezik abban, hogy a gyermekek jóval hamarabb kezdik föltenni értelmes ,,miért'' kérdéseiket, mint hogy képesek volnának azok jelentését felfogni, vagy fôleg teljesen megérteni. Nyilvánvalóan döntô fontosságú, hogy a gyermek milyen válaszokat kap a miértjeire. Az, hogy a gyermekek kérdeznek, az élet törvénye. Az, hogy milyen választ kapnak, egész életüket alakítani fogja, és hitünk szerint nemcsak földi, hanem örök életüket is. Kötelezettségek másokon keresztül Az iskolák és más vallásos nevelési intézmények eszközül szolgálhatnak a szülôk számára, hogy másokon keresztül teljesítsék kötelezettségüket, vagyis megadják gyermekeiknek azt a vallásos nevelést, amelyet Isten elvár tôlük. Hangsúlyoznunk kell, hogy ezek a más emberek vagy intézmények csak segítségül szolgálnak, nem elsôdlegesek. A gyermekekben természetszerűen él a tudásvágy, kielégíthetetlenül éhezik a tudást. Ez a tudásvágy korábban kezdôdik, mint értelmünk önálló használata, és végigkíséri egész életünket. Ilyen értelemben örökre gyermekek maradunk, mert állandóan igényeljük és akarjuk a tudást. De fölmerül a kérdés: ki tanítsa a fejlôdô gyermeket? Ki fogja kielégíteni a bontakozó értelem vágyát, hogy befogadja az emberi tudás világosságát, és fôleg az Istenrôl és Isten dolgairól szóló tudást? Talán egyre növekszik azoknak a szülôknek a száma, akik maguk is képesek erre, de azért általában szükségük van segítségre. Azért jöttek létre az iskolák, hogy kiegészítsék azt, amit legjobban az apa és anya tud elkezdeni, folytatni, és amiben mindvégig mindketten aktívan részt vesznek. Az élet túl bonyolult és az ismeretanyag túl hatalmas ahhoz, hogy a legtöbb szülô ki tudná elégíteni gyermekei fejlôdô értelmét az iskola és egyéb oktató intézmények támogatása nélkül. Ez a szervezett oktatás célja a tudás világában. És ugyanez a célja a katolikus iskoláknak is, valamint a plébániai és iskolai hitoktatásnak és más hasonló intézményeknek, amelyek választ akarnak adni a gyermeknek, a serdülônek, a fiatal embernek arra, hogy mit jelent az öröm és bánat, munka és imádság, szabadság és kegyelem, élet és halál, idô és örökkévalóság. A vallásos nevelés intézményei azért jöttek létre, mert egy átlagos szülô még ha akarná, se tudná kielégíteni az emberi elme veleszületett vágyát, megválaszolni a számtalan miértet, amellyel a gyerek másoktól és önmagától a valóság okát és célját, indítékát és igazolását kérdezi. Mindennek akarja tudni az okát; nemcsak a látható és tapintható dolgokét, hanem az érzékek által meg nem tapasztalható nagyobb valóságokét is, mint -- Isten és a szentek, -- a lélek és az angyalok, -- a kegyelem és a menny örömei. A katolikus iskoláknak, intézményeknek biztosaknak kell lenniük a dolgukban. Isteni parancs folytán meg kell felelniük azon szülôk katolikus hitének, akik szolgálataikat igénybe veszik. Ha egy iskola, egy program nem felel meg annak, amit a katolikus szülôk joggal elvárnak tôle, akkor nem szolgálja létének célját, és nem maradhat életben. A szülôk feladata, jobban, mint bárki másé, hogy erôfeszítéseiket vsszehangolják, és -- az imádság erejét is felhasználva -- megôrizzék a katolikus oktatás történelmi szerepét a modern világban. Megszentelt kincs az, amit Isten a szülôk gondjaira bízott. Senkinek sincs ennél nagyobb kincse és senkinek sincs nagyobb felelôssége. De tegyük hozzá, hogy sem ezt a kincset, sem a felelôsséget senki el nem veheti. A szülôké, mert Isten ônekik adta. A gyermekek, akiket sajátjuknak neveznek, elsôsorban Istenéi: Istentôl származnak, és Istennek vannak rendelve. Azért lett Isten gyermekké, hogy megtanítsa, milyen egyszerű a mennyet elérni, ha elég alázatosak vagyunk, hogy hallgassunk a szavára; és mint szülôk elég elszántak vagyunk ahhoz, hogy ha kell, életünket adjuk azokért a lelkekért, akik szeretô gondjainkra vannak bízva. ======================================================================== Közösség A keresztény család tartópillérei Az igazán keresztény család legfontosabb jellemzôje az, hogy közösséget alkot. Ezt lehetne ,,összetartás''-nak is nevezni, de fontos, hogy milyen legyen ez az összetartás. Nem lehet pusztán emberi mű vagy emberi elgondolás, Istentôl származó közösségnek kell lennie. Pünkösd ünnepén, miután Péter apostol elmondta elsô beszédét és felszólította a népet, hogy tartsanak bűnbánatot és keresztelkedjenek meg, mintegy háromezren lettek tanítványok. Amint megkapták a keresztség kegyelmét, ezek az újonnan megtértek ,,állhatatosan kitartottak a ... közösségben''. Sôt: A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsôítették az Istent, és az egész nép szerette ôket. Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék ôket. (ApCsel 2,42--47). Sok minden történt a világon azóta, hogy Szent Lukács leírta az elsô keresztények életét. De leírása nem pusztán történelmi elbeszélés, hanem Isten kinyilatkoztatott szava, és minden idôknek szól, a miénknek is. Az igazi kereszténység közösségi volt akkor is, és az ma is. A kereszténységen belül pedig egy család olyan mértékben lesz hitelesen keresztény, amilyen mértékben képesek tagjai hívô közösséget létrehozni. II. János Pál pápa szavai szerint ,,olyan történelmi korban élünk, amikor a családra sok olyan erô támad, melyek megsemmisíteni, vagy legalább eltorzítani akarják''. (A keresztény család feladatai a mai világban, 3). Ezek az erôk különösen a családi egységet támadják. Ha azt akarjuk, hogy ez az egység egyáltalán megmaradjon, akkor védelmére tudatos erôfeszítéseket kell tennünk, hogy elkerüljük, ami megosztja, és támogassuk, ami összefogja a család tagjait. Évszázadok keresztény bölcsessége azt tanítja, hogy bizonyos szokások erôsítik, azok ellentétei pedig bomlasztják a családot. Eszerint a család: Együtt él Természetesen elôfordulnak olyan körülmények a mai világban, amelyek következtében a családtagok fizikai értelemben hosszabb- rövidebb idôre távol kerülnek egymástól. De az, hogy egy fedél alatt együtt élnek, elôsegíti az egységet, és nagy fontosságot kell neki tulajdonítani. Együtt beszélget A beszélgetés szokásos módja annak, hogy az emberek egymással közöljék gondolataikat és kívánságaikat. Az Úr Jézus azt mondta tanítványainak: ,,Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek.'' (Jn 15,15) Ha van valami, ami összefogja egy család tagjait, az az, hogy beszélgetnek egymással. Természetesen egyesek többet beszélnek, mint mások, de a naponkénti ôszinte beszélgetés nélkülözhetetlen az egészséges családi életben. Együtt imádkozik Nem szólam, hanem kinyilatkoztatott alapelv, hogy amelyik család együtt imádkozik, az együtt is marad. Ezt nem nehéz belátni. Istentôl kétféle kegyelemre van szükségünk: egyrészt személy szerint önmagunk számára, másrészt a közösség részére, amelyhez tartozunk. Mindkét szinten akkor nyerjük el a szükséges kegyelmet, ha egyedül is és közösen is imádkozunk érte. A közösségi kegyelmekért közösségben kell imádkozni. Amikor Jézus azt mondta, hogy ,,ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük'' (Mt 18,20), a családi imádság legerôsebb indítékát adta meg. Együtt dolgozik Az ipari kultúrák egyik tehertétele, hogy az emberek nem otthon dolgoznak. Az üzleti világ alapvetô szempontja a pénzszerzés, és annak a családi életre kifejtett esetleges negatív hatása másodlagos. Ezért ideális lenne, ha egy család tagjai munkatársak is lehetnének. Ha valami közös feladatban együtt dolgoznak, kifejlôdik bennük az együttműködô szeretet erénye. Együtt vitatja meg a problémákat Ez más, mint a beszélgetés. Minden családban vetôdnek föl megoldandó problémák, és kell terveket készíteni, amelyek a szülôket és gyermekeket érintik. Nem kell a megvitatásnak sem ünnepélyesnek, sem mesterkéltnek lennie. Azt sem jelenti ez, hogy minden megbeszélésbe mindenkit be kell vonni. De az, hogy idônként, vagy akár rendszeresen is kicseréljék a gondolataikat, az apostoli idôk óta mindig is gyakorlata volt a keresztény családok nemzedékeinek. Együtt imádja Istent Ez megint különbözik a közös imádságtól. Az Egyház liturgiája már meghatározása szerint is közösségi ima. Minden alkalmat föl kell használni, hogy a férj és feleség, szülôk és gyermekek együtt vegyenek részt szentmisén, együtt gyónjanak és áldozzanak. Az Apostolok Cselekedeteibôl tudjuk, hogy a kereszténység kezdetekor ez volt az istentisztelet módja a hívô családok számára. Amikor összejöttek ,,a kenyértörésre'', az Eucharisztiát ünnepelték. Együtt olvas A hírközlô eszközök, fôként a televízió közismert hatása, hogy leszoktat az olvasásról. Ennek következményeképpen a keresztény bölcsesség kétezer évének irodalmi öröksége a mai hívô katolikusok milliói számára ismeretlen marad. Ráadásul az elektronikus hírközlô eszközök elszigetelik a családtagokat. A közös olvasás viszont lelki táplálékot nyújt, és arra is alkalmat kínál a családnak, hogy tagjai megosszák egymással azokat a gondolatokat és véleményeket, amelyeket egy könyv ébreszt bennük. Együtt eszik Krisztus a legjelentôsebb tanításai közül néhányat olyankor mondott el, amikor együtt étkezett másokkal. Különösen az utolsó vacsorán tárta fel szívét a világnak, amikor megalapította szeretetének szentségét. Családi étkezések alkalmával nemcsak a test táplálkozik, hanem a lélek is gazdagabbá válik a gondolatcserék révén. Együtt pihen A nyugati világban az emberek sok idôt fordítanak arra, amit szórakozásnak neveznek. Talán jobb szó volna a felüdülés. A családi egység erôsítésének lehet eszköze, ha a családtagok ôszintén törekszenek arra, hogy mind testüket, mind lelküket együtt üdítsék fel. Ez egyben a szeretet gyakorlására is alkalmat nyújt, amire sokan nem is gondolnak. ,,Ha magadnak nincs szükséged felüdülésre -- tanácsolta Szalézi Szent Ferenc --, segíts felüdülni azoknak, akiknek szükségük van rá.'' (Lelki beszélgetések, 2.) Együtt szenved és örül Amint a test tagjai összedolgoznak, ugyanúgy a család tagjai is megosztják bánataikat és örömeiket. Errôl szól Szent Pál sugalmazott tanítása is az Egyházról, mint Krisztus titokzatos testérôl. ,,Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele.'' (1Kor 12,26) Így van ez a családban is. Semmi sem hozza olyan közel egy család tagjait, mint az, ha társak a szenvedésben. És hasonlóan semmi sem fűzi össze ôket jobban, mint az ôszinte öröm a család valamelyik tagjának boldogságán vagy sikerén. Tisztában vagyunk vele, hogy a családnak milyen nehéz dolga van, ha igazán a szeretet közössége akar lenni. Hiszen a világban olyan sok erô működik azon, hogy megossza és felbomlassza a családot az egyéni szabadság nevében. Az egyén felmagasztalását a személyiség védelmének álcázzák. Csakis a Jézus Krisztusban való mélységes hit és az Ô hatalmába vetett bizakodó remény teheti lehetségessé Isten kegyelmi segítségével azt, ami emberi erôvel lehetetlen. Az önzés, ahogy a szentek tanításából tudjuk, ravasz. Mindenhova betolakszik, behízelgi magát, miközben elhiteti, hogy nem is létezik. Ez manapság a legmélyebb oka a családi élet hanyatlásának oly sok gazdaságilag fejlett országban. Csak Isten, aki gyermekké lett, és itt a földön egy család tagjaként élt, sugalmazhatta azt az önzetlen szeretetet, amely létrehozta a keresztény családot. Bízunk benne, hogy ugyanez a Jézus újjá fogja alakítani a keresztény családot, ahol meggyengült, és ahol szükséges, új életre fogja támasztani. Végül is így volt ez mindig Nagypéntek és Húsvétvasárnap óta. Az Egyház, azt mondhatjuk, sokszor halt meg és támadt fel, mert Krisztus alapította, akit keresztre feszítettek és aki feltámadt halottaiból. A keresztény családnak ígéretes jövôje van, de csak azok számára, akik igazán hiszik, hogy a kereszténység a civilizáció vallása. ======================================================================== A házasságkötés szertartásának ôsi magyar esküje Isten engem úgy segéljen, Nagyasszonyunk a boldogságos Szűz Mária és Istennek minden szentjei, hogy téged, N., szeretlek, szeretetbôl veszlek feleségül, (szeretetbôl megyek hozzád feleségül,) Isten rendelése szerint, az Anyaszentegyház törvénye szerint, és téged el nem hagylak, holtomiglan-holtodiglan semmiféle bajban. Isten engem úgy segéljen! ======================================================================== Imádságok Imádság jó feleségért Mennyei Atyám, te belátod egész életemet, mint én a hegycsúcsról a messze elterülô tájat. Te már tudod, hol lakik az a leány, akivel majd találkozni fogok, aki majd értem elhagyja apját és anyját, hogy rendelésed szerint egész szívvel hozzám ragaszkodjék s én ôhozzá. Adj türelmet és józanságot, amikor választásra és mérlegelésre kerül a sor, hogy ne az elvakult szenvedély befolyásolja döntésemet, hanem a tiszta, önzetlen szeretet! Add, hogy megtaláljam választottamban az igaz, megértô élettársat, leendô gyermekeimnek szeretô édesanyját, akit te már akkor rendeltél számomra, mielôtt még mindketten megszülettünk volna! Imádság igaz férjért Mennyei Atyám! Valahol már él az a férfi, aki engem keres, akihez én egész szívemmel tartozhatom a te szent akaratod szerint, s aki majd gyermekeim apja lesz. Légy hozzá jó! Ôrizd meg ôt tisztán, önfegyelemben és nemes lélekben -- számodra és számomra! Védj meg engem is -- az ô számára! Hintsd szívünkbe kegyelmed magját életünk tavaszán, hogy szívünk termékennyé váljék, és neked tetszô, boldog családi otthont építhessünk! Imádság tiszta szerelemért Urunk, mennyei Atyánk, tudjuk, hogy a házasságban nagy feladat vár ránk, s kezünkbe van letéve a jövô nemzedék áldása vagy romlása. Ezért kérünk Téged, terjeszd ki ránk kegyelmedet, hogy a házasságra a lehetô legjobban fölkészüljünk. Világosíts meg és erôsíts meg bennünket, hogy már most gyakoroljuk azokat az erényeket, amelyek egy neked tetszô házasságban elengedhetetlenek: az istenfélelmet, az áldozatkészséget, az ôszinteséget és a tisztalelkűséget. Add, hogy együtt növekedjünk szeretetedben: hogy szeressük mindazt, amelyben megcsillan valami a te fénseges arcodból. Engedd, hogy tiszta szerelemmel szeressük egymást, hogy tisztán és szűzen járuljunk szent oltárod elé, és ezzel méltók legyünk áldásodra, Krisztus Urunk által. Ámen. Imádság családi felelôsségért Jézusom, te a házasság szentsége által egyedülálló méltóságra emelted a családot. Meghívtad az általad alkotott világ jövôjének munkálására és országod építésére. A te rendelésedbôl történik, hogy itt a földön a család a továbbhordozója az életnek. A házastársak ajándékozzák az új életet, ôk nevelik föl a gyermekeket -- a maguk örömére és boldogságára, népünk és egyházunk javára. Ôk mutatják meg gyermekeiknek elôször a Hozzád vezetô utat. Bôségesen elárasztottad kegyelmeddel, és megszentelted a család intézményét akkor is, amikor egyszülött Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus is családban született, és nevelkedett. Földi életének nagyobb részét a Szent Családban töltötte. A házastársak kapcsolatát annak a szent kapcsolatnak a példaképéül állítottad, amely közted és Egyházad között áll fenn. Kérlek Téged, add, hogy a családnak ezt a szent hivatását és méltóságát mindig szem elôtt tartsam! Óvj meg attól, hogy erômet üres és hamis ábrándozásokban szétforgácsoljam. Készíts elô a nagy feladatra, amelyet számomra a családban szántál. Feleség imája Uram, már nem egyedül állok elôtted. A közös úton már férjemmel együtt haladunk. Ôérte könyörgök Hozzád. Világosítsd, erôsítsd meg ôt, hogy céljait, feladatait a te elképzelésed szerint keresse és oldja meg. Adj neki erôt a problémák helyes megoldásához, tetteihez pedig kellô határozottságot. És ha nem talál idôt arra, hogy néha csöndben magábavonuljon, kérlek, fogadd el helyette az én imámat. Áldd meg minden munkáját és szerelmünket. Ámen. Nô hálaadó imája Teremtôjének Uram, hálát adok neked, hogy megteremtettél, és azért, hogy nônek teremtettél. Te már a bölcsôben belénk oltottad az odaadásra való hajlamot. Fogékonnyá tetted szívünket az ajándékozó szeretetre. Megajándékoztál bennünket azzal a finom érzékkel, hogy fölismerjük a legkülönbfélébb helyzetekben azt, ami szükséges, és aztán találékonyságunkkal azonnal segítsünk a bajon. Egész lényünket, magatartásunkat a befogadásra, a szükségek és hiányok betöltésére rendelted. Azért feléd is jobban kitárulunk és megnyílunk. Hálát adok neked, Uram, hogy bátorító és vigasztaló szavunkkal erôsíteni és lelkesíteni tudjuk a férfiakat, amikor elcsüggednek, elkeserednek. Bár az emberek a gyöngébb nemnek neveznek bennünket, veled együtt erôssé válunk a szenvedésben, a megpróbáltatások elviselésében, a türelemben, kitartásban. Az engesztelésnek -- amelyet a világ bűneiért hozni kell -- egy nagy részét szintén miránk bíztad. Szent dolgot bíztál ránk! Királyi Asszonyt állítottál elénk mintaképül: Máriát, édesanyját egyszülött Fiadnak. Nézzünk Máriára! Csak ô felelhet meg annak a képnek amelyet te követendô például állítasz a nôk elé. Közbenjárására állj mellém, hogy neked tetszô módon éljek, és mindörökké dicsôítselek. Ámen. Családapa imája Uram, Istenem, te úgy rendelted, hogy családot alapítsak. Engedd fölismernem az igazán keresztény család értelmét és feladatait. Kérlek, állj mellettem, hogy családomat isteni tetszésed szerint helyesen vezethessem, és enyéimnek jó példával szolgálhassak. Adj szeretteimnek egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet; ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hog védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy szeretettel és hűséggel viseljük el, amit ránk küldesz; hogy osztozhassunk egymás örömében és bánatában. Adj erôt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek, s keserű csalódás iri ôket, vigasztalást, menedéket és támaszt jelenthessek számukra. A názáreti Szent Család legyen mintaképünk! Jézus, Mária, József, vezessetek, segítsetek, óvjatok bennünket! Ámen. Hitvesek imája egymásért Mennyi Atyám, ki intézôje vagy az emberi sorsoknak, hálát adok Neked hitvestársamért. Azért vezettél egymáshoz, hogy egymásnak erôssége és támasza legyünk, hogy küzdelmeinkben és bánatainkban, fájdalmainkban segítô és vigasztaló társakként álljunk egymás mellett. Színed elôtt most ôszintén megkérdezem magamtól; megtettem-e a magamét, hogy házasságunk a Te akaratodnak megfelelô közösség legyen? S ha megszégyenülve kell is belátnom, hogy sokban másként cselekedhettem volna, mégis merem reményleni, hogy kegyességed az ô lelkének javára fordítja azt is, amiben én bűneimmel s szeretetlenségemmel kárt tettem. Ugyanezt kérem Tôled a magam számára is. Te kötöttél bennünket egymáshoz áldó kezeddel, add kegyelmedet, hogy szeretettel gondoljunk egymásra, hálával minden szépért és jóért, amelyben egymás által részünk volt, és türelemmel, megbocsátással, nagylelkűen viseljük el azt, amiben egymásnak nehézséget jelentünk. Add, hogy mindig és mindenekfelett Terád gondoljunk; hogy soha el ne feledjük: egyedül a Te irántad való szeretet fog bennünket megtartani az egymás iránt való szeretetben, tiszteletben és megelégedésben úgy, hogy az éveket és napokat kevésnek lássuk szeretetünk nagysága mellett (Ter 29,20). Adj nekünk, Uram, türelmes és engedelmes lelket, távoztasd el tôlünk a békétlenséget és kísértéseket. Add, hogy elsekélyedés nélkül élvezhessük életünk örömeit és keserűség nélkül viseljük a fájdalmakat és megpróbáltatásokat, amelyeket ránk bocsátani jónak látsz. Add, hogy ki ne fogyjon az olaj lámpánkból, hanem perlekedés és türelmetlenség nélkül hordozzuk egymásnak gondját. Balsorsban ments meg a csüggedéstôl, jósorsban az elbizakodottságtól. Add, hogy az a jó megértés és szeretet, amely egykor egymáshoz vezetett bennünket, életünk végéig egymáshoz fűzzön. Add, hogy egymás által jobbakká lehessünk, egymásnak testi-lelki haladását szolgáljuk, gyermekeinknek és a társadalomnak példái és hasznos szolgái legyünk, hogy se kísértés, se baj, se betegség el ne válasszon bennünket. Ámen. ======================================================================== A fordításhoz felhasznált művek 1. Biblia. -- Szent István Társulat, Budapest, 1976. 2. Apostoli atyák. Szerk. Vanyó László. -- Szent István Társulat, Buda-pest, 1988. (A Diognétosz-levél szemelvényei.) 3. Amit Isten egybekötött. Pápai megnyilatkozások a katolikus házasság-ról. -- Szent István Társulat, Budapest, 1986. (,,Familiaris Consortio'', A keresztény család feladatai a mai világban, 27., 48. és 69. oldal.) 4. A II. Vatikáni zsinat tanítása. Szerk. Cserháti József és Fábián Árpád. -- Szent István Társulat, Budapest, 1975. (Az Egyház és a mai világ viszonyáról, 59. oldal.) 5. Beszélgetés a Mesterrel. Írta Hetényi Varga Károly. -- Szent István Társulat, Budapest, 1991. (Könyvvégi imádságok, 541--547 oldal.) 6. Dicsôség! Békesség! Imádságoskönyv. Szerk. Sík Sándor. -- Kárpát Kiadó, Buenos Aires, 1957. (Hitvesek imája egymáshoz, 776--778 oldal.) ======================================================================== Szent Pál szeretet-himnusza Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengô érc vagyok vagy pengô cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözôk közt, odaadhatom a testemet is égôáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság gyôzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. 1Kor 13,1--8