Kérjük, az itt következô részt (311 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (201)338-4736 Fax: (201)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt, 2. betűtípus: Arial, 10 pontos, 3. alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt), 4. tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani), 5. semmilyan más formálási kód nem megengedett. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.hungary.com/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Filótea vagyis a jámborság útja írta: Szalézi Szent Ferenc fordította: Platz Bonifác A Szent István társulat ötödik kiadása (Budapest, 1927) alapján Nihil obstat. Dr. Michael Marczell censor dioecesanus Nr. 8626/942 Imprimatur Strigonii, die 31. Octobris 1942. Dr. Joannes Drahos vicarius generalis ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata A fordító elôszava Szalézi Szent Ferenc elôszava Szalézi Szent Ferenc imája, mellyel e művét Jézus Krisztusnak ajánlja Elsô rész: Intelmek és gyakorlatok, hogy a lélek a jámborságot necsak megkívánja, hanem erôs elhatározással azt gyakorolj is 1.1 A jámborság lényege 1.2 A jámborság tulajdonságai és kiválósága 1.3 A jámborság az élet minden körülményeihez illik 1.4 Hogy a jámborság útjára lépjünk s azon haladjunk, lelki vezetôre van szükségünk 1.5 Lelkünk megtisztulása az elsô lépés 1.6 A léleknek mindenekelôtt a halálos bűntôl kell szabadulnia 1.7 A lelket meg kell tisztítanunk a bűnhöz való ragaszkodástól 1.8 A lelki tisztulás e második fokára miként kell eljutnunk? 1.9 Az ember teremtése 1.10 Az ember rendeltetése 1.11 Isten jótéteményeinek megfontolása 1.12 A bűn 1.13 A halál 1.14 Az utolsó ítélet 1.15 A pokol 1.16 A mennyország 1.17 Választás a mennyország és a pokol között 1.18 Választás a világ s a jámbor élet között 1.19 Általános gyónásunkat miként végezzük? 1.20 A lélek nyilatkozata azon szándéka megerôsítésére, hogy Istennek akar szolgálni 1.21 A lelki megtisztulásról szóló tanítás befejezése 1.22 A bocsánatos bűnökre vezetô hajlamokat is ki kell irtanunk 1.23 Lelkünket minden hasztalan és veszedelmes hajlandóságtól meg kell tisztítanunk 1.24 Lelkünket a természetes tökéletlenségektôl is meg kell tisztítanunk Második rész: Különbözô oktatások, hogy a lélek imádság s a szentségek használata által Istenhez emelkedjék 2.1 Az ima szükségessége 2.2 A jó elmélkedés módszere; s pedig Isten jelenlétének gondolata, mely az elôkészület elsô cselekedete 2.3 Az elôkészület második pontja, hogy Istent segítségül hívjuk 2.4 Az elôkészület harmadik pontja, hogy az elmélkedés tárgyát képzeletben lelkünk elé állítsuk 2.5 Az elmélkedésnek második része a megfontolás 2.6 A jámbor érzelmek és föltevések teszik ki az elmélkedés harmadik részét 2.7 Az elmélkedés befejezése 2.8 Az elmélkedésre vonatkozó fontos észrevételek 2.9 A lelki szárazság elmélkedés közben 2.10 A reggeli imádság 2.11 Az esti imádság s a lelkiismeret megvizsgálása 2.12 A lelki magány 2.13 A fohászkodás, az imasóhajtás és a jó gondolatok 2.14 A szentmise és annak hallgatása 2.15 A nyilvános és közös imák 2.16 A szentek tisztelete és segítségül hívása 2.17 Miként hallgassuk és olvassuk Isten igéjét? 2.18 Miként kell fogadnunk az isteni sugallatokat? 2.19 A szentgyónás 2.20 A gyakori szentáldozás 2.21 A jó áldozás módja Harmadik rész: Az erények gyakorlásának módja 3.1 Az erények megválasztása 3.2 Az erények gyakorlásának módja 3.3 A béketűrés 3.4 Az alázatosság külsô cselekedetei 3.5 A belsô alázatosság 3.6 Az alázatosság kedvessé teszi elôttünk csekély mivoltunkat 3.7 Az alázatosság gyakorlása nem zárja ki jó hírnevünk megôrzését 3.8 A felebarátunk iránt való szelídség s a haragnak ellenszerei 3.9 Az önmagunk iránt való szelídség 3.10 Dolgainkat szorgalmasan, de nyugtalanság és aggodalom nélkül végezzük 3.11 Az engedelmesség 3.12 A tisztaság erénye szükséges 3.13 Tanácsok a tisztaság megóvására 3.14 A gazdagnak lelki szegénysége 3.15 A gazdag ember miként gyakorolja a szegénységet? 3.16 A lelki gazdagság gyakorlása a szegénységben 3.17 A barátság és annak rossz nemei 3.18 Az érzéki barátkozás 3.19 Az igazi barátság 3.20 A jó és rossz barátság különbözôsége 3.21 Mi módon óvakodjunk a rossz barátságtól? 3.22 Még néhány észrevétel a barátságról 3.23 Testünk sanyargatása 3.24 A társaság és a magány 3.25 Ruházatunk illedelmes legyen 3.26 A beszédrôl; s pedig elôször, hogyan beszéljünk Istennel 3.27 A tisztességes beszéd és másoknak megbecsülése 3.28 A vakmerô ítéletek 3.29 A megszólás és rágalom 3.30 Még néhány utasítás, mely szintén a beszédet illeti 3.31 A tisztességes és megengedett mulatságok 3.32 A tiltott játékok 3.33 A táncmulatság és más, bár megengedett, de veszedelmes szórakozások 3.34 Mikor szabad játszani avagy táncolni 3.35 Kicsiny és nagy dolgokban egyaránt híven ragaszkodjunk Istenhez 3.36 Okosan és igazságosan gondolkodjunk 3.37 A vágyódásokról 3.38 A házasélet szabályai 3.39 Az özvegyeknek szóló oktatás 3.40 Néhány szó a szüzességrôl Negyedik rész: Oktatás a kísértésekrôl 4.1 A világ fiainak beszédeivel ne törôdjünk 4.2 Kicsiny dolgok ne szegjék kedvünket 4.3 A kísértés természete. A kísértés érzése még nem beleegyezés 4.4 Két figyelemreméltó példa, mely az elôzôkre vonatkozik 4.5 A kísértést szenvedô léleknek vigasztalása 4.6 Hogyan válhatik a kísértés és a kísértésben való gyönyörködés bűnné? 4.7 A súlyos kísértések ellenszerei 4.8 A könnyű kísértésekkel is szembe kell szállnunk 4.9 A kisebb kísértések ellenszerei 4.10 Miként erôsítsük szívünket a kísértések ellen 4.11 A lelki nyugtalanság 4.12 A szomorúságról 4.13 Ha lelki vigasztalást érezünk, mit cselekedjünk? 4.14 A lelki szárazság és sivárság 4.15 A modottakat példa világosítja meg Ötödik rész: Utasítások, miként újítsuk s erôsítsük meg a lelki jámborságot 5.1 Jó föltételeinket évenkint meg kell újítanunk 5.2 Elmélkedés Isten kegyességrôl, mellyel a maga szolgálatára hívott bennünket 5.3 Vizsgáljuk meg lelkünk állapotát, hogy lássuk, mennyire haladtunk a jámborságban 5.4 Lelkünk Istenhez való viszonyának megvizsgálása 5.5 Lelkünknek magunkra vonatkozó megvizsgálása 5.6 Felebarátunkra vonatkozó lelkiállapotunk megvizsgálása 5.7 Hajlandóságaink és szenvedélyeink megvizsgálása 5.8 Jámbor érzelmek fölkeltése a vizsgálat után 5.9 Jó föltételeink megújítására szolgáló néhány megfontolás 5.10 Elsô megfontolás: A lélek méltóságáról 5.11 Második megfontolás: Az erény kiváló értéke 5.12 Harmadik megfontolás: A szentek példája 5.13 Negyedik megfontolás: Szeretetünk Jézus iránt 5.14 Ötödik megfontolás: Istennek irántunk való örök szeretete 5.15 Az elôzô megfontolásokra vonatkozó jámbor érzelmek s a lelkigyakorlat befejezése 5.16 E lelkigyakorlat után milyen érzelmeket kell szívünkben ápolnunk? 5.17 Válasz két ellenvetésre, melyet e tanításom ellen tenni lehet 5.18 A lelki kalauzolás záradékául három igen fontos figyelmeztetés ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez az elektronikus változat Platz Bonifác fordításának szöveghű változata. A könyvet a Szent István társulat adta ki Budapesten 1927- ben (ötödik kiadás). Érintetlenül megtartottuk az eredeti szöveget és az eredeti helyesírást -- még akkor is, ha az a maival nem egyezik meg. ======================================================================== A fordító elôszava Isten gondviselô szeme szünet nélkül ôrködik az igaz vallás fölött. Az ó törvényben a pátriárkákat s a prófétákat világosította meg, hogy az egy igaz Istennek eszméje s az ebbôl származó kötelességek tudata el ne homályosodjék egészen. Az új törvényben a fenyegetô veszedelmek nagysága szerint szintén támasztott nagy szellemeket, kik a támadásokkal szemben diadalmasan védelmezték meg az igaz vallást s a tévelygôket ismét az üdvösség útjára vezették. Midôn a pogány zsarnokság nyomása alól fölszabadult a katolikus kereszténység és Krisztus jegyesét ezernyi tévtanítók marcangolták, a negyedik s ötödik században Szent Jeromos, Szent Ágoston, Szent Ambrus, Szent Vazul, Nazianzi Szent Gergely és más nagy és szent férfiak védelmezték meg diadalmasan a katolikus szent vallás igazságait. Midôn a középkor kezdetén a vándorló barbár népek betörései mindent végpusztulással fenyegettek s a keresztény erkölcsök virága szinte eltűnt a földszínérôl: a tizenegyedik században hetedik vagy Nagy Szent Gergely pápát rendelte az Úr arra, hogy a fölbomlott társadalmi rendet helyreállítsa s a keresztény erények szeretetét és gyakorlását a szívekbe bele oltsa. Midôn végül a tizenhatodik században a vallásújítók szakítottak a keresztény katolikus egyháznak másfélezer évet átfogó hagyományaival, megtagadván a szentségeket, a szentmisét, a szentek tiszteletét s a római pápának elsôségét az egyházban s tanításuk nyomán a hívôknek százezrei elhagyták az ôsöknek a vértanuk vére által megszentelt vallását: Isten keze újólag támasztott nagy és szentlelkű férfiakat, kik szóval és élettel hirdetvén az igazságot, a hitehagyókat atyáik hitéhez visszakalauzolták s az egyház sebeit begyógyították. Hazánkban Pázmány Péter esztergomi érsek, Svájcban, a vele szomszédos Franciaországban s más határos tartományokban Szalézi Szent Ferenc genfi püspök volt Istennek e nagy célra kiválasztott edénye. Szalézi Szent Ferenc a Sales nevű grófok fôúri családjából származott 1567-ben. Pappá 1596-ban, püspökké 1602-ben szenteltetett. Apostoli munkásságának nagy tudása, tündöklô életszentsége, alázatossága, szelídsége s mindenkit átölelô gyengéd szeretete kölcsönzött erôt és varázst. Nemcsak erényeinek fényével, fáradhatatlan ékesszólásával, hanem írott könyvekkel is hirdette az igazságot; százezernyi eltévedt kereszténynek hozzáfért a szívéhez és visszavezette ôket Krisztus egyedül üdvözítô egyházába. XIV. Benedek pápa Szalézi Szent Ferenc írott munkáiról azt mondja, hogy ,,azokban égbôl származó tudás nyilatkozik meg''; és IX. Pius pápa ,,az igaz és jámbor tudomány tanítójá''-nak nevezi ôt, ,,ki nemcsak élôszóval, hanem halhatatlan írásaival is a téves tanításokat megcáfolja, a hitet megerôsíti, a vétkeket kiirtván az erkölcsöket megjavítja s mindenkinek megmutatja az utat, mely az égbe vezet''. Szalézi Szent Ferenc írott művei között legnevezetesebb ,,A jámborság útja'', mely Filótea név alatt ismeretes. Ebben a keresztény jámborságnak s erényes életnek szabályait foglalja össze, bölcs mérséklettel megjelölvén azon arany középutat, melyen a társadalom bármely fokán álló keresztény lélek haladhat. E mű öt könyvre oszlik. Az elsô könyv a jámborság alapföltételeivel foglalkozik. Tudniillik, hogy igazi jámborságra jussunk el, lelkünket meg kell tisztítanunk a bűntôl, a bűnre való hajlandóságtól, s a természetes tökéletlenségektôl. A második könyv a jámborságra vezetô eszközökrôl szól; ezek az imádság, az elmélkedés s a szentségekhez való járulás. A harmadik könyv az erényeket tárgyalja erkölcsi és társadalmi vonatkozásukban s különösen bôven foglalkozik a helyes és jóirányú barátság erényével. A negyed könyv a lelki élet veszedelmeirôl, a kísértésekrôl nyújt oktatást s megállapítja a kísértések ellen való küzdelem módját. Az ötödik könyv utasításokat ad, hogy a jámborságban megerôsödjünk. Szent Ferenc tanításait az emberi léleknek ismeretén építi föl. Ismeri a léleknek minden hajlandóságát, gyengeségét, elôszeretetét, gyarlóságát; ismeri a bűnös szokásoknak, a bűnös életnek minden gyökerét. S miként a selyemszövô a leggyengédebb kézzel s a legfinomabb szálakból fonja meg a selyemszövetet, éppúgy Szent Ferenc is gyengéd szeretettel és szelíd kézzel alkotja meg a léleknek e titkos és elrejtett húrjaiból azon finom lelki képet, amelyben mindenki önmagára ismer s amelyben ki-ki meglátja lelkének hiányait; meglátja a bűnt, mely lelkünket megrontja s örök kárhozattal fenyegeti; másrészrôl pedig ki-ki csodálattal szemlélheti az erénynek szép, vonzó és boldogító tulajdonságát, mely a léleknek Istenben és Isten által életet s örök boldogságot ad. A ,,Filótea'' vagyis ,,A jámborság útja'' fôleg a világi életben levô keresztény hívôk számára készült. Szent Ferenc bebizonyítja hogy a jámborság s az erények gyakorlása nemcsak szükséges mindenkinek, hanem a világi életpályák bármelyikén is lehetséges. Ily szempontból tekintve, ez a könyv nemcsak az Istennek tetszô erkölcsös életnek tanítója, hanem a keresztény illemtudás szabályozója is. Míg egyrészrôl ugyanis megállapítja a föltételeket, melyek alatt a szokásos világi szórakozások megengedhetôk: másrészrôl megszabja azon korlátokat, melyeket viselkedésben, beszédben, ruházatban az erényre törekvô keresztény embernek követnie kell. A ,,Filótea'', mint a keresztény erénynek legtisztább forrása, örök értékkel bír. Legelsô megjelenése után pár évre a világ összes nyelveire lefordították s azóta is számtalan kiadásban forog a hívôk kezén mint olyan közkincs, mely mindenkor s mindenütt üdítô táplálékot nyújt a léleknek. Áradjon e legújabb magyar fordításból is minél több olvasónak szívébe Istennek üdvözítô szeretete, hogy a jót megismervén, azt kövessük és a földön Istennek élvén, az örök hazába eljussunk. Zirc. 1906. Platz Bonifác dr. ======================================================================== Szalézi Szent Ferenc elôszava Kedves olvasóm! Kérlek, olvasd el ez elôszót mind az én megnyugtatásomra, mind a magadéra. Egy Glykära nevű nô oly ügyesen kötött virágcsokrokat, hogy bár ezek mindig ugyanazon virágokból készültek, mégis igen különbözôknek tetszettek; s a azt mondják, hogy Pausias, a híres festô, ki ezen nô munkájának változatosságát utánozni akarta, még sokféle színeivel sem tudott amannak változatos elrendezésével versenyezni. Éppígy a Szentlélek is, ki szolgáinak oktatása és írása által bennünket a jámborságra tanít, ezeknek tanítási módját üdvösen változatossá teszi, úgyhogy bár a velünk közlött igazságok mindig ugyanazok, mégis a velünk való közlésnek módja miatt mindig másoknak s másoknak tűnnek föl. Én tehát ezen elôszóban nem is tudok, de nem is akarok egyebet mondani, mint amit mások, kik e tárgyról elôttem írtak már mondottak. Hogy úgy mondjam, ugyanazon virágokat nyújtom én neked, kedves olvasóm, melyek már más kezek között is megfordultak. Azonban mégis más lesz a csokor, melyet belôlük kötöttem, azon különbözô mód miatt, mellyel ôket elrendeztem. Akik eleddig a jámborságról írtak csaknem mindnyájan olyan egyének oktatását tűztél ki célul, kik a világtól nagy visszavonultságban élnek; vagy legalább olyan jámborságra oktattak, mely azon teljes visszavonultsághoz vezet. Én ellenben olyan egyéneket akarok oktatni, kik a világban, a családban, de sôt a királyi udvarnál élnek; kik állásukból kifolyólag a külsô világnak s a közönségnek tartoznék élni és gyakran a lehetetlenség ürügye alatt gondolni sem akarnak arra, hogy a jámbor életmódot megpróbálják. Mindig azt képzelik, hogy amiként egy állat sem mer azon növénynek magvából enni, melyet a természettudósok Krisztus-pálmának neveznek: éppígy a világi dolgokkal elfoglalt embernek sem szabad a keresztényi jámborság pálmája után törekedni. Azonban tudniuk kellene, hogy a malaszt hatásaiban éppoly termékeny, mint a természet. A gyöngykagyló a tengerben képzôdik s abban él, anélkül, hogy annak bárcsak egy csepp vizét is magába venné. Bár a tenger egészen keserűsós, a chelidoni szigeteknél mégis édes forrás fakad benne; s a szentjánosbogár keresztülrepül a lángon, anélkül, hogy megégetné szárnyait. Éppígy valamely lélek, ha erôs elhatározás van benne, élhet a virág forgatagában anélkül, hogy ennek szelleme érintené s a világ keserűségeinek közepette is élvezheti az isteni szolgálat édességét s az izgató élvezetek zsivajában is fölemelkedhetik Istenhez ôszintén szeretô vágyódással. Igaz, ez sok nehézséggel jár, ép azért óhajtom is, hogy ezután többet fáradjunk azoknak elhárításán a világi emberek elôl, amiként ezen írásommal én is azoknak jó törekvéseit akarom istápolni, kik nagylelkűen a jámbor élettel kívánnak megpróbálkozni. Hogy pedig ezen iratomat közrebocsátom, ezt legkevésbé teszem saját ösztönömbôl vagy kedvembôl. Nem régen egy igen erényes és művelt egyén, kit az isteni Gondviselés a tökéletesség útjára vonzott, különös támogatásom kérésére határozta magát. S mivel egyéb kötelezettségeken kívül, melyek az ô szolgálatára késztettek, már hosszabb idô óta az alapos jámborsághoz sok hajlandóságot láttam benne, egész gonddal az ô tanításának szenteltem magam. Miután tehát a jámborság azon gyakorlataira reávezettem, melyek állásának és szándékának leginkább megfeleltek némi írásos oktatást is adtam neki, hogy ha szükségét érzi, abból okulhasson. S ô azt egy bölcs, jámbor szerzetessel közölte aki ezt a nevet valóban megérdemlette. Ez elolvasván amaz oktatást, nagyon sürgetett, tegyem azt közzé s erre könnyen rávett engem, mert barátsága akaratom, alapos éleselméje értelmem fölött nagy hatalomra tett szert. S hogy ez iratomat még hasznosabbá s vonzóbbá tegyem, még egyszer átnéztem, jobban elrendeztem s több szükségesnek tartott oktató résszel gyarapítottam; de én ezt valóban úgy cselekedtem, hogy elég idôm sem volt azt jól megtenni. Amiért is nem valami tökéletes dolgot találsz majd benne, hanem csupán egy csomó oktatást, melyet a legjobb akarattál nyújtok s a lehetô legvilágosabban megmagyarázni törekszem; ami pedig a nyelv választékosságát illeti, arra nem is gondolok: hisz elég egyéb tennivalóm van. Szavaimat Filoteához intézem; mivel ugyanis tanításomat, mely elôbb csak egy személynek szólott, most közvagyonná akarom tenni. oly nevet kell-e választanom, mely minden hívôt megillet, aki csak jámborságra törekszik. Ez a szó, ,,Filótea'', ugyanis oly egyént jelent, ki Istent szereti. Mivel tehát ezen egész munkámban oly lélek lebegett szemeim elôtt, aki éppen az elején van annak, hogy a jámborság után való vágyódása által Isten szeretetére jusson: oktatásomat öt részre osztottam. Az elsôben célirányos intelmek és tanítások által arra törekszem, hogy a léleknek a jámborság után való egyszerű vágyódását komoly elhatározássá érleljem meg s a lélek az általános gyónás után erre ünnepélyes nyilatkozattal vállalkozik; ezt követi a szentáldozás, melyben a lélek Üdvözítôjének ajándékozza magát és viszont Ôt fogadja s ezáltal Vele a szeretetnek szövetségére lép. Ezután még nagyobb tökéletességre vezérlem ôt, két oly eszközre mutatván reá, melyek által az isteni Fölséggel mind bensôbben egyesül. Ezek egyike az imádság, mely által a kegyelmes Isten magához vonz bennünket; a másik a szentségekben való részesülés, melyek által Isten hozzánk jô. S ez az oktatásnak második része. A harmadik mindent egybefoglal, amire az Istent szeretô léleknek szüksége van azon erények gyakorlása végett, melyek a lelki elômenetelben leginkább segítik. E tekintetben csakis éppen azt mondom neki, ami különösen ôt illeti s amire ô sem máshonnan, sem önmagából egykönnyen rá nem jöhetett volna. A negyedik rész arra szolgál, hogy megmutassam neki az ellenségnek cselvetéseit s megoktatom ôt, miként kerülje el azokat, hogy ama hálók között is biztosan haladhasson. Végül az ötödik részben a lelket a magányosságba vezetem, hogy ott megújuljon, lélegzethez jusson, erôt gyűjtsön és képességet a szent jámborság utain mindig a hasonló sikerrel való haladásra. Különös idôket élünk s tisztán látom elôre, sokan azt fogják mondani, hogy a jámbor életre való oktatás csak a szerzeteseket illeti, vagy oly személyeket, kik a jámborságot életük föladatává tették; ehhez több idô kell, mint amennyi fölött egy püspök rendelkezik, akit oly nagy megyének gondja terhel, minô az enyém; s ezáltal nagyon megoszlik ama gondoskodás, melyet fontosabb dolgokra kellene fordítani. Erre, kedves olvasóm, a Nagy Szent Dénessel azt válaszolom, hogy fôleg a püspökök kötelessége a lelkek tökéletesítése körül szorgoskodni; mivel ugyanis az emberek között a legelsô méltóságot viselik, miként a szeráfok az angyalok között, idejüket mi jobbra sem fordíthatják, mint erre a foglalkozásra. A szent hajdan püspökei s az egyház atyái hivatalukban bizonyára éppoly buzgón jártak el, mint mi; s miként leveleik tanúskodnak, mégis foglalkoztak egyes lelkek vezetésével, akik szeretetteljes és bölcs gondviselésüket kérték. Ebben az apostolokat utánozták, kiket bármennyire elfoglalt is a nagy aratás az egész világon, mégis nagy gonddal és kiváló szeretettel gyűjtöttek össze némely kiválóbb és megválogatott kalászt. Ki nem tudja, hogy Timót, Titusz, Filemon, Onezimusz, Tekla és Appia a nagy Szent Pálnak, Márk és Petronilla Szent Péternek voltak kedvelt gyermekei? Mondom Petronilla, mert miként Baronius és Galonius éles elmével bebizonyítják, Szent Péternek nem test szerint, hanem lelkileg volt leánya. S vajon nem írta-e Szent János egyik levelét a jámbor Elektra asszonyhoz? Megvallom, nehéz dolog a lelkeknek egyenkint való vezetése; de csak éppen olyan fáradságos, mint az aratók s a szôlômunkások dolga, akik akkor a legboldogabbak, ha nagyon sok végezni- és gyűjtenivalójuk van. E munkának öröme felüdíti s megerôsíti a szívet, amit boldog Arábiában azok tapasztalnak, kik cimmetet hordanak magukkal. Azt mondják, a tigrisanya, ha kölykére akad, melyet a vadász azért hagyott az úton, hogy az anyát föltartoztassa, azt, ha még oly nagy is, fölragadja és sietve barlangjába viszi, a nehéz teher nem gátolja futtában; a természetes szeretet neki azt inkább könnyűve teszi és gyorsaságot kölcsönöz neki. Mennyivel örömestebb fog egy atyai szív oly lélek vezetéséhez, mely igazán vágyakozik a szent tökéletesség után! Valóban úgy jár, mint az anya, ki gyermekét karjain hordozza, anélkül, hogy a drága terhet érezné! Az azonban kétségtelen, hogy atyai szív kívántatik meg ehhez. Ez okból az apostolok és apostolférfiak tanítványaikat nemcsak gyermekeiknek, hanem kisdedeiknek hívják, hogy szívüknek gyengédségét jobban kifejezzék. Egyébként, kedves olvasóm, ôszintén bevallom, távolról sincs meg bennem az a jámborság, amelyet tanítok. De legalább óhajtom azt; s ez óhajtás még jobban sarkal, hogy téged arra megtanítsalak. Mert miként egy hírneves tudós mondja: a tanulásnak jó útja-módja a tanulás, még jobb módja a tanító hallgatása, legjobb módja maga a tanítás. Ebbôl megérthetjük, hogy a tudásnak alapja az a törekvés, hogy másokat tanítsunk; amiként Szent Ágoston írja Florentinának, ki lelki vezetésére bízta magát. ,,Aki másoknak ad, méltó, hogy maga is kapjon.'' Nagy Sándor Apellesszel lefestette a szép Kompatriszt, kit igen kedvelt. A festô kénytelen volt munkája közben Kompatriszt figyelmesen megnézni s így míg annak vonásait a képen megörökítette, iránta szíve heves szerelemre gyúlt. Midôn Sándor ezt észrevette, részvételre gerjedt s a nôt a festônek feleségül adta. Ebben -- úgymond Plinius -- ez a fejedelem, ki szíve fölött uralkodott, éppoly fennkölt lelket tanúsított, mint hogyha ellensége fölött fényes gyôzelmet aratott volna. Úgy tetszik nekem, kedves olvasóm, Isten tôlem, püspöktôl, azt kívánja, hogy mások lelkébe a lehetô legszebb képet fessem; nemcsak a közönséges erények képét, hanem fôleg a jámborságét, mely elôtte annyira kedves. S én e munkára igen szívesen vállalkozom, részint, hogy kötelességemet teljesítsem, részint, mert remélem, hogy a jámborság szeretete szívembe vésôdik, míg én azt mások szívébe ültetni törekszem. Ha Isten lelkemben a jámborságnak e nagy megkívánását látja, lelkemet majd azzal örökre eljegyzi. Mialatt a szép és szűzies Rebekka Izsák tevéit itatá, annak feleségévé lôn kiválasztva s aranyfülbevalókat és karpereceket kapott tôle. Ez egészen valódi képe azon szerencsének, mely nekem osztályrészem; mert remélem végtelen jóságú Istenemtôl, hogy mialatt drága juhocskáit az áhítat üdvösséges forrásához vezetem, szemeivel lelkemre tekint s azt jegyesévé választja; szent szeretetének igéit intézi majd hozzám s nekem erôt ad, hogy azokat valóra válthassam. Mert lényegileg ebben áll az igazi jámborság, melyet a felséges Istentôl magam s Egyháza összes gyermekei számára kérek. Egyházát mondom, melynek irataimat, műveimet, szavaimat, hajlandóságaimat, gondolataimat mindenkoron készséggel alávetem. Anneci, Szent Magdolna napján, 1608. ======================================================================== Szalézi Szent Ferenc imája, mellyel e művét Jézus Krisztusnak ajánlja Édes Jézusom, Uram, Megváltóm és Istenem, tekints reám, ki isteni Felséged elôtt leborulok, hogy e művemet neked fölajánljam és dicsôségednek szenteljem. Önts szent áldásoddal életet minden szavába, hogy a lelkek, melyeknek épülésére azt írtam, abból azon szent ösztönöket merítsék, melyeket számukra óhajtok; s fôleg, hogy érettem végtelen irgalmadhoz buzgón könyörögjenek, nehogy én a más világon elvesszek és megszégyenüljek, mialatt ezen a világon másoknak a jámborság útját megjelölöm. Add tehát, édes Istenem, hogy szeretetednek diadalénekéül velük egyetemben és szünet nélkül azon szókat zenghessem, melyeket törhetetlen hűségem jeléül egész halandó életemnek tartamára most hangoztatok: Éljen az Úr Jézus! Éljen az Úr Jézus! Igen, Uram Jézusom, élj és uralkodjál szíveinkben mindörökké. Ámen. ======================================================================== 1.1 A jámborság lényege Jámborságra törekszel, ó Filótea, mert a vallásból tudod, hogy ezen erényt az isteni Felség kedveli. Mivel azonban a kis hibák, melyekbe vállalkozásunk kezdetén esünk, annak folyamán nagyokká s végül csaknem javíthatatlanokká lesznek, elkerülhetetlenül szükséges mindjárt kezdetben igazán tudnod, mi a jámborság. Mert csak egy igazi jámborság van, rossz és semmit sem érô fajtája azonban többféle. Ha ezeket jól meg nem különbözteted, könnyen csalatkozhatol és helytelen s babonás jámborságra adhatod magad. Egy Arelius nevű festô, képeinek nôalakjaiul oly nôket festett le, kik iránt hajlandósággal viseltetett; éppen ilyen módon rajzolja ki-ki magának az áhítatot azon képzet szerint, melyet szenvedélye vagy hajlandósága arról alkot. Oly ember, aki sokszor böjtöl, ezáltal jámbornak tartja magát, bárha titkos gyűlölet rejlik szívében; s míg nyelve hegyét sem meri borba vagy vízbe mártani, nehogy a teljes önmegtartóztatás ellen vétkezzék, mohó élvezettel nyeli el mindazt, amit a gáncsolódás vagy rágalom eléje tár, melyek kielégíthetés nélkül szomjúhoznak a felebarát vérére. Valamely nô talán jámbornak tartja magát, mert napjában szokás szerint nagy sor imádságot mond el, egyébként pedig azután otthon s másutt minden képzelhetô ellenséges, mérges és sértô szóra fakad. Ennek az erszénye a szegények számára mindig tárva van; de szíve elzárkózik az elôl, hogy felebarátját szeresse, akinek nem akar megbocsátani. Amaz ôszintén megbocsát ellenségeinek; de hitelezôit ki nem fizeti, hacsak arra nem kényszerítik. Ezek valamennyien igen jámboroknak tartják magukat s talán a világ is annak tartja ôket, pedig távolról sem azok. Midôn Saul küldöttei azzal a meghagyással jöttek, hogy Dávidot elfogják, ennek felesége, Michol, megcsalta ôket, hogy menekülését eltitkolja. Egy faragott képet tett bele az ágyba, Dávid ruháiba öltöztette s azt mondá, hogy Dávid beteg és alszik. Ép ilyen módon csalódnak sokan, kik a jámborság külsô ruhájába s látszatába öltözködnek, kiket aztán az emberek jámboroknak s lelkieknek tartanak; pedig valósággal csak üres árnyképei az igaz jámborságnak. Az igazi jámborság, ó Filótea, Isten szeretetében gyökerezik s hogy helyesebben szóljak, a jámborság maga a tökéletes isteni szeretet. Ennek a szeretetnek malaszt a neve, mert lelkünknek ékessége s azt Isten szemében széppé teszi. Amennyiben nekünk erôt ad a jócselekedetre, szeretetnek mondjuk; amennyiben pedig azt eszközli, hogy a jót buzgón, határozottan s gyakorta tegyük, jámborság a neve s ekkor egészen tökéletes. Ezt igen egyszerűen, de egészen természetes példával magyarázom meg. A struccmadárnak van ugyan szárnya, de sohasem száll a föld fölé; a tyúkok röpülnek, de nehézkesen, ritkán s igen alacsonyan; a sas, a galamb s a fecske repülése ellenben gyors, magas és csaknem szakadatlan. Éppígy a bűnösök földhöz tapadt emberek, kik mindig a földön kúsznak; az igazak, kik még nem egészen tökéletesek, jócselekedeteik által az ég felé törnek ugyan, de ritkán, lassan s a szellemnek némi nehézkességével. Csak az igazán jámbor lelkek szállnak mint a sasok s a galambok Istenhez, könnyű magasra törô és csaknem fáradhatatlan szárnyalással. Egy szóval a jámborság nem egyéb, mint bizonyos lelki ügyesség és élénkség, mely által a szeretet bennünk, vagy mi a szeretettel együtt minden jót megteszünk, amelyre csak képesek vagyunk. A szeretet teszi, hogy Isten parancsait kivétel nélkül végrehajtjuk; s a jámborság eszközli, hogy azokat minden lehetô pontossággal és buzgalommal teljesítjük. Aki tehát Istennek nem minden parancsát tartja szemmel, az sem nem igaz, sem nem jámbor; mert hogy igazak lehessünk, szeretettel kell bírnunk; s hogy jámborak legyünk, a szereteten kívül élénk s tevékeny buzgalommal is kell rendelkeznünk, hogy annyi jót tegyünk, amennyire csak képesek vagyunk. Mivel a jámborság lényegileg nem egyéb, mint a szeretetnek nagy foka, nemcsak Isten minden parancsának teljesítésében tesz bennünket gyorssá, tevékennyé és buzgóvá, hanem oly jócselekedetek végrehajtásában is, melyekre nem kötelez bennünket parancs s amelyek csupán tanácson vagy valamely különös isteni sugallaton alapulnak. Az olyan ember, aki csak az imént kelt ki a súlyos betegágyból, lassan jár és csakis akkor, ha kell; az újonnan megtért bűnös is mindaddig csak nehézkesen, lassan és csak kénytelenségbôl jár az üdvösség útján, míg a szent jámborságra el nem jutott. Akkor aztán mint ép s erôteljes ember az isteni törvények ösvényén nemcsak halad, hanem örömmel fut; sôt nagy bátran oly utakra is tér, melyeket mások járatlanoknak tartottak s ahova ôt Isten szava akár az evangéliumi tanácsok, akár különös kegyelmek által hívja. Egyszóval, a szeretet s a jámborság egymástól csak annyira különböznek, mint a tűz és a láng. Ha a szeretet, mely a léleknek szellemi tüze, erôs lánggal ég, jámborság a neve; úgyhogy a jámborság tulajdonképpen csak a szeretet tüzének lángja mely a szeretetet gyorssá, tevékennyé és buzgóvá teszi az isteni parancsok végrehajtásában s az evangéliumi tanácsok és isteni sugallatok követésében. ======================================================================== 1.2 A jámborság tulajdonságai és kiválósága Akik az izraelitákat az ígéret földének elfoglalásától el akarták riasztani, azt mondták, hogy az a föld elemészti lakosait, hogy a levegô ott egészségtelen s megrövidíti az életet, a bennszülöttek szörnyetegek, kik sáska gyanánt falják a többi embereket. Éppen így kelti a világ naponkint rossz hírét a szent jámborságnak, azt mondván hogy a jámborság a lelket mogorvává, a jellemet elviselhetetlenné teszi; s hogy aki errôl meg akar gyôzôdni, az csak nézzen a jámbor egyenek sötét s rosszkedvű arcára. De amiként Józsue és Kaleb, kik szintén a szentföld kémlelôi között voltak, bizonyságot tettek arról, hogy azt szépsége és termékenysége boldog és áldásos lakóhellyé teszi; éppen igy biztosítanak bennünket a szentek kiket a Szentlélek s az Úr igéje lelkesít, hogy a jámborság édes, szeretetreméltó és boldogító. A világ látja, hogy a jámborok böjtölnek, imádkoznak, békével tűrik a sérelmeket, a betegeket ápolják, alamizsnálkodnak, haragjukat elfojtják, szenvedélyeiket féken tartják, az érzéki örömektôl tartózkodnak és sok egyéb dolgot mívelnek, melyek természet szerint nehezek. De a világ nem látja a belsô jámborságot mely mindezen cselekedeteket kellemessé, édessé és könnyűvé teszi. Figyeld meg a méheket a Thymián-növényen; annak keserű a nedve, de mialatt a méhek magukba szívják, édes mézzé változik át. Azért mi is beismerjük, ti világiasan érzô lelkek, hogy a jámborok az önmegtagadást kezdetben keserűnek érzik, de csakhamar tapasztalják, hogy az a gyakorlat folytán a legkedvesebb édességé változik át. A szent mártírok a tűz s a kínpad gyötrelmeit olybá vették, mintha virágok között feküdnének s a legdrágább illatokat élveznék. Ha tehát a jámborság szelleme a legszörnyűbb kínokat, sôt magát a halált is megédesítette, mire nem képes az erénygyakorlatoknál, még ha oly nehezek volnának is! Nem mondhatjuk-e, hogy ezekre nézve a jámborság ugyanaz, mi a cukor a gyümölcsre nézve? Ha a gyümölcs nem érett, savanyúságát a cukor mérsékli - ha érett, akkor a rajta levô egészségtelen részt megjavítja. Bizonyára a jámborság kedvességével mindent megédesít. Enyhíti az önsanyargatás keserűségét; jóváteszi azt, mi az emberi vigasztalásokban helytelen; csökkenti a szegénység gondjait, fékezi a gazdagok elbizakodását; az elnyomottat vigasztalja, s megalázza azt, ki szerencséjében s a jóllétben kevélykedik. Elűzi a magány unalmát s magukbaszállásra nyújt módot azoknak, kik a világban élnek; lelkünkre nézve ugyanaz, mi a tűz télen s a harmat nyáron; egyenlôen viselkedik a bôségben és szegénységben; a tiszteletet s megvetést egyenlôen hasznunkra fordítja; az örömet és a fájdalmat egy módon fogadja és csodálatos édességgel tölt el bennünket. Nézzed csak Jákob létráját, igazi képe az a jámbor életnek. E létrának két oldala az imádságot jelenti, mellyel az isteni szeretetért könyörgünk; és a szentségek használatát, miáltal azt megnyerjük. A létrafokok, véleményem szerint, a szeretetnek különbözô fokai, melyeken erényrôl-erényre haladunk; részint azáltal, hogy leszállunk s a felebarátnak szolgálatára állunk s gyarlóságait elviseljük - részint azáltal, hogy emelkedve Istenhez szárnyalunk s a szeretet által vele egyesülünk. S most figyeld meg, kérlek, miként járnak ezek az emberi testbe öltözött szent angyalok a létrán föl s alá, ábrázolván az igazi jámborokat, kiknek angyali lelkük van. Szárnyuk lelkünk röptét jelenti, midôn imádság által Istenhez száll; de lábuk is van s ez arra int bennünket, hogy a földön az emberekkel szent és békés egyetértésben éljünk. Az arcukon eláradó öröm és szépség arra utal, hogy az életnek minden esélyét szelíd békével fogadjuk; fejük, mely éppoly mezítelen, mint karjaik és lábaik, megérteti velünk, hogy szándékainkat és cselekedeteinket semmi egyéb ne irányítsa, mint a tiszta törekvés, hogy Istennek tessünk. Testük egyéb részeit könnyű ruha födi s ez arra oktat bennünket, hogyha már a világ javaival élnünk kell, bennük csak annyi részünk legyen, amennyire éppen szükségünk van. Hidd el tehát nekem, ó Filótea, hogy a jámborság az erények királynéja, mert ô a szeretet tökéletessége. Ha ugyanis a szeretet tej, akkor a jámborság annak színe; ha növény, akkor a jámborság annak virága; ha igazgyöngy és drágakô, akkor a jámborság annak fénye és tündöklése; ha balzsam és illatszer, akkor a jámborság annak illata és üdítô áradata, mely az emberek szívét megerôsíti s az angyalokat megörvendezteti. ======================================================================== 1.3 A jámborság az élet minden körülményeihez illik A teremtô Isten megparancsolá a fáknak, hogy mindegyik a maga faja szerint gyümölcsöt teremjen; de Ô hívôinek is meghagyá, kik Egyházának élô növényei, hogy ki-ki állása és hivatása szerint a jámborságnak méltó gyümölcsét hozza. Mondom állása és hivatása szerint; mert más az elôkelônek s a kézmívesnek kötelessége; más a fejedelemé s az alattvalóé; más az úré s a cselédé és más a férjes nôé s a szüzé vagy az özvegyé; a jámborság gyakorlásának módosulnia kell egészségünk, foglalkozásunk s hivatalos kötelességeink szerint. Valóban, ó Filótea, dicséretes volna-e, ha egy püspök oly visszavonulva élne, mint egy kartauzi; ha házas emberek nem iparkodnának jobban vagyont gyűjteni, mint egy kapucinus; ha egy kézmíves éppoly állandóan jelen volna minden istentiszteleten, mint egy szerzetes, s a felebaráti szeretet kötelmeivel éppoly mértekben foglalkoznék, mint egy püspök? Az ilyen jámborság nem volna-e nevetséges rendetlen s elviselhetetlen? S mégis gyakorta láthatjuk ezt; s a világ, mely a jámborság s a jámborságot visszásan gyakorló oktalanság között nem tesz s nem akar különbséget tenni: magát a jámborságot gáncsolja igen igazságtalanul. Nem, Filótea, az igazi jámborság nem veszt el semmit, sôt megjavít mindent; ha tehát hivatásunk józan követelményeivel ellenkezik, akkor az csak hamis erény. A méh, úgymond Aristoteles, úgy gyűjt a virágokból mézet, hogy azokat nem sérti meg, s éppen oly üdén és sértetlen állapotban hagyja azokat el, mint ahogyan találta. Az igazi jámborság azonban még helyesebben cselekszik, mert nem sérti meg a különbözô hivatások kötelmeit, hanem azokat érdemesebbekké és szebbekké teszi. Azt mondják, hogy ha a drágaköveket mézbe tesszük, sokkal jobban tündökölnek, mint azelôtt, a nélkül, hogy színüknek vesztét vallanák; éppígy válik minden jobbá és kedvesebbé azon családokban, melyekben a jámborság uralkodik; a ház vezetése békésebb, a hitvesi szeretet ôszintébb, a fejedelem szolgálata hűbb, az üzleti foglalkozás kellemesebb s eredményesebb lesz azáltal. Tévedés és igazi balhit, ha a jámborságot a fejedelmi udvarokból, a hadseregbôl, a kézmívesek műhelyeibôl és a házasélet köréból ki akarnók rekeszteni. Teljesen igaz, ó Filótea, hogy a szemlélôdô s kolostori jámborság amaz életpályákon nem lehetséges; azonban igen sok faja van az istenes életnek, melyek igen alkalmasak arra, hogy a világi életet élôk tökéletességre tegyenek szert. Fényes tanúi ennek az ótestamentomban Ábrahám, Izsák, Jákob, Dávid, Jób, Tóbiás, Sára, Rebekka és Judit. És azután Szent József, Lidia, Krispin nem a műhelyekben; Szent Anna, Márta, Mónika, Aquila és Priszka nem a háztartásban; Korneliusz százados, Szent Sebestyén és Szent Móric nem a hadseregben; Nagy Konstantin, Szent Ilona, Szent Lajos, Szent Amatus és Szent Edvárd nem a trónon szentelôdtek-e meg? Megesett már, hogy némelyek a magányban vesztették el a tökéletességet, bárha az a megszentesülésre annyira alkalmas; viszont mások a világ veszedelmeinek közepette is megôrizték azt. Lót, úgymond Szent Gergely, a magányban látta vesztét csodálatos tisztaságának, melyet pedig egy romlott város kebelében is megôrzött. Röviden, bármely viszonyok között legyünk, tökéletességre lehet és kell is törekednünk. ======================================================================== 1.4 Hogy a jámborság útjára lépjünk s azon haladjunk, lelki vezetôre van szükségünk Menj, így szólt Tóbiás fiához, midôn ôt idegen földre küldötte és keress magadnak egy értelmes férfiút vezetôül. (Tób 5,4) Ugyanezt mondom én is, ó Filótea. Valóban a jámborság útjára akarsz lépni? Keress magadnak jó kalauzt, aki téged vezessen. Minden szabály között ez a legszükségesebb s a legfontosabb. Bármit cselekszünk, mondja a jámbor Avila, csak akkor vagyunk biztosak arról, hogy Isten akarata szerint járunk el, ha megvan bennünk az az alázatos engedelmesség melyet a szentek oly sürgetôleg ajánlottak s oly híven gyakoroltak. Midôn Szent Terézia kordovai Szent Katalin szigorú életmódjáról értesült, azonnal szent vágyódás fogta el, hogy azt utánozza; de egyúttal kísértés támadt benne, hogy gyóntatójának ne engedelmeskedjék, ki azon szigorúságtól eltiltotta. De aztán mégis engedelmeskedett, s ekkor Isten így szólott hozzá: ,,Lányom, biztos és jó úton jársz. Te nagyra tartottad annak bűnbánati cselekedeteit, de én még nagyobbra tartom a te engedelmességedet''. Ettôl fogva ezen erényt annyira gyakorolta, hogy az elöljárók iránt tartozó engedelmességen kívül még azt is megfogadta, miszerint egy bölcs és jámbor férfiú vezetése alá adja magát, kinek tanácsát és intelmeit mindenben követi. Ez aztán mindenben nagy vigasztalására szolgált. Ugyanilyen módon aztán sok jámbor lélek Isten szolgájának akaratára bízza magát hogy Istentôl való függésük szilárdabb legyen. Akaratunknak ezt az alázatos alárendelését nagyon magasztalja Sziénai Szent Katalin; ugyanezt gyakorolta a jámbor Szent Erzsébet királyasszony is, ki példás engedelmességgel a tudós Konrád vezetése alá helyezkedett. És Szent Lajos halála elôtt fiának a következô tanácsot adta: ,,Gyakorta gyónjál, s oly lelkiatyát válassz magadnak, ki elég tudós és bölcs, hogy alaposan megtanítson arra, ami a keresztény életmódhoz szükséges''. Azt mondja a Szentírás: ,,A hív barát erôs oltalom, és aki ilyet talál, kincset talál. A hív barát az életnek és halhatatlanságnak orvossága, és akik félik az Urat, megtalálják azt''. (Sir 6,14-16) Itt elsôsorban az örök élet halhatatlanságáról van szó; ennek kedvéért kell ily hű barátot szereznünk, aki tanácsa által minden cselekedeteinkben vezessen s a gonosz lélek cselvetésein átkalauzoljon. Az ilyen jóbarát aztán a bölcsesség kincse lesz reánk nézve, hogy a rosszat elkerüljük, s a jót tökéletesen megtegyük; nagy vigaszt nyerünk általa, hogy bajainkban el ne csüggedjünk; sok erôt nyerünk, hogy elestünkbôl talpraálljunk és birtokába jutunk minden eszköznek, melyre lelki gyengeségeink gyógyítása végett szükségünk van. Azonban, ki akad ilyen barátra? Erre azt feleli a bölcs: ,,Az, aki Istent féli'', vagyis az alázatos szívű, aki a lelki tökéletességre nagyon vágyódik. Mivel tehát ily nagyon szükséges a jámborság utain a jó vezetô, kérjed buzgón Istent, küldjön neked egyet a saját szíve szerint és mit se kételkedjél, majd rendel számodra ilyen bölcs és hű vezetôt; még akkor is rendel, ha, miként az ifjú Tóbiáshoz, egy angyalt kellene hozzád küldenie. Valóban, a lelki vezetôt angyalnak kell tartanod. Vagyis, ha Isten kegyelmébôl ilyenre akadsz, azt ne nézd többé egyszerű embernek. Ne is annyira ôbenne s tudományában bízzál, hanem Istenben, ki kétségtelenül veled lesz s ezen választott embere, mint eszköze által szól hozzád, annak elméjébe öntvén s ajkára adván mindazt, ami üdvösségedre, javadra és lelked épségére szükséges. Amiért is vezetôdre úgy kell hallgatnod, mint egy angyalra, ki az égbôl szállott alá, hogy téged oda vezessen. A bizalommal járjon részedrôl ôszinteség, nyíltan érintkezzél vele s híven tárd föl elôtte mindazt a jót vagy rosszat, ami benned van. Ez a jót benned erôsíti, a rosszat csökkenti; lelked erôsebb lesz a szenvedésben s mérsékeltebb az örömökben. A bizalommal jámbor tiszteletet is köss össze, de olyképen, hogy a tisztelet ne kisebbítse a bizalmat s a bizalom ne legyen hátrányára a tiszteletnek. Bízzál benne tisztelettel, mint a leányzó atyjában s tiszteld ôt bizalommal, mint a fiú édesanyját. Egy szóval, ennek az erôs és kedves barátságnak egészen szelleminek, szentnek, természetfölöttinek és isteninek kell lennie. Ezerbôl, tízezerbôl válaszd ki ezt a vezetôt, mondja Avila s mondom én is; mert erre a foglalkozásra sokkal kevesebb az alkalmas egyén, mintsem azt hinnôk. Ahhoz t.i. szeretet, tudás és okosság kívántatik meg; ha e három tulajdonság közül valamelyik nincs meg, akkor a választás könnyen veszéllyel járhat. Még azt is mondom neked, Istenhez fohászkodjál ily vezetôért; s ha valóban találtál ilyet, áldd az isteni Felséget érette; ragaszkodjál választottadhoz s ne keress mást; s akkor járulj Isten elé egyszerű szívvel, alázattal és bizalommal, s e zarándoklásod bizonyára igen szerencsés lesz. ======================================================================== 1.5 Lelkünk megtisztulása az elsô lépés A virágok, így szól a vôlegény az Énekek Énekében, országunkban már fakadnak; elérkezett a fák metszésének ideje. Mi egyebek a virágok, ó Filótea mint jó vágyódásaink? Mihelyt ezek föltámadnak szívünkben, mindenképen rajta legyünk, hogy lelkünket minden holt és haszontalan dologról megtisztítsuk. Ha külföldi leányzó akart valamely izraelitával egybekelni, Mózes törvénye szerint le kellett vetnie a szolgaság ruháját, haját és körmeit megnyiratnia. Ez azt jelenti, hogy ha valamely lélek Krisztus jegyesének méltóságát óhajtja, a régi embert le kell vetkôznie s újat felöltenie azáltal, hogy megválik a bűntôl s magától eltávolítja mindazt a haszontalan dolgot, ami ôt Isten szeretetében hátráltatná. Hogy a lelket meggyógyítsuk, miként a test gyógyítását, azzal kell kezdenünk, hogy eltávolítjuk a fölszaporodott rossz nedveket, vagyis hogy szívünket tisztítsuk meg. Ez tökéletesen s egy szempillantás alatt esett meg Szent Pálon, továbbá Szent Magdolnán, Pelágián, Genuai Katalinon és Istennek egyéb szentein; azonban ilyen hirtelen átváltozás éppoly nagy csodája a kegyelemnek, mint amint a halottnak föltámadása a természet rendjében s éppen azért erre igényt nem tarthatunk. A lélek gyógyítása, ó Filótea, éppoly lassan történik, miként a testé; lassú lépésekben, nehezen s megszakításokkal halad elôre. De ekkor aztán a gyógyulást egészen biztosnak vehetjük. Hisz ismered a régi közmondást: a betegség lóháton és sebtében jön, de gyalog és apró lépessel távozik. Ebben tehát sok türelemre s határozottságra van szükségünk. Ó, mennyire sajnálom azokat, kik a jámborságnak pár havi gyakorlása után sokféle tökéletlenségeik láttára nyugtalankodnak, megzavarodnak s csaknem áldozatul esnek azon kísértésnek, hogy a megkezdett utat elhagyván, ismét a régire térnek vissza. Éppily veszélyesen tévednek azok, kik a kísértésnek engedve azt hiszik, hogy rossz hajlamaiktól pár nap alatt már megszabadulnak; tökéleteseknek tartják magukat, mielôtt bármit végeztek volna és magasan akarnak szállni, pedig még szárnyaik sincsenek. Ó Filótea, mennyire kell félnünk a visszaeséstôl, ha az orvos kezei alól nagyon is korán kivontuk magunkat! Valóban jó volna, ha az ilyenek a Jákob létráján levô angyalokra figyelnének, akik bár szárnyaik vannak, mégis csak fokról-fokra haladnak. Azt mondja a királyi Próféta: ,,Hiába keltek föl virradat elôtt!'' (Zsolt 126,2) A lélek, mely a bűnbôl a jámbor életre tér, a nap elsô pirkadásához hasonlít, mely nem egy szempillantás alatt űzi el a sötétséget, hanem lassan és észrevétlenül. Azon intelmet, hogy lelkünket megtisztítsuk, soha senki sem fogadta meg jobban, mint a bűnbánó királyi Zsoltáros, aki bár vétkét már könnyeivel áztatta mégis egész életén át arra törekedett, hogy azoktól minél jobban megtisztuljon. Mivel tehát ezen gyakorlatnak csak életünkkel szabad végzôdnie, tökéletlenségeink láttán nem kell nyugtalankodnunk. A mi tökéletességünk ugyanis abban van, hogy tökéletlenségeink ellen küzdünk; amit nem tehetnénk meg, ha azokat nem ismernôk s nem tapasztalnók. A gyôzelem, melyet felettük remélünk, nem abban áll, hogy többé ne tapasztaljuk azokat, hanem hogy beleegyezésünket meg ne nyerjék. Egyébként pedig a tökéletlenségek érzése még nem beleegyezés! E szellemi harcban az alázatosság gyakorlása nagyon szükséges, hogy a tökéletlenségeknek alkalmatlan támadásait néha érezzük. Legyôzve azonban csak akkor vagyunk, ha meghaltunk, vagy bátorságunk odaveszett. A tökéletlenségek s a bocsánatos bűnök a léleknek azt a kegyelmi életét nem rombolhatják le, csakis a halálos bűn által vész az el s mitôl sem kell tartanunk, csak bátorságunk ne vesszék el. Inkább az Úrhoz forduljunk Dáviddal: Uram szabadíts meg engem a gyávaság és csüggedés szellemétôl. Tehát ezen szellemi harcban oly szerencsés és boldog helyzetünk, hogy ha harcolni akarunk, mindig gyôzhetünk. ======================================================================== 1.6 A léleknek mindenekelôtt a halálos bűntôl kell szabadulnia Aki lelkét tisztába akarja tenni, mindenekelôtt a bűntôl szabaduljon, ami a penitenciatartás szentsége által történik. A legarravalóbb lelkiatyához járulj, akit csak találhatsz s hogy lelkiismeretednek egész életedet átfogó megvizsgálását könnyebben végzed, használd azon könyvecskék egyikét, melyeket e célra Granada, Bruno, Arias s mások írtak; olvasd e könyvet figyelmesen s minden pontnál vigyázz arra, mivel vétettél Isten ellen azon idô óta, hogy öntudatra ébredtél; s ha emlékezetedre nem hagyatkozhatol, írd föl azt, amire akadtál. Ha bűneiddel így módon tisztában vagy, akkor a lehetô legnagyobb s legteljesebb bánattal utáld meg ôket, megfontolván e négy fontos indítóokot. 1. Hogy a bűn által elveszítetted Isten kegyelmet; 2. hogy a paradicsomhoz való jogodnak szintén kárát vallottad; 3. hogy méltó lettél a pokolra s hogy 4. Isten szeretetét magadtól elvetetted. Láthatod, ó Filótea, hogy én az egész életet átfogó általános gyónásról szólok; de hozzá teszem azonnal, hogy nem mindenkor tartom azt elkerülhetetlenül szükségesnek; de mivel a jó kezdetnél igen nagy lelki hasznot hajt, igen sürgôsen tanácsolom azt néked. A felületes és köznapias emberek közönséges gyónása gyakran sok hibával van tele; ugyanis nem igen, vagy nagyon kevéssé készülnek hozzá; nincs meg a lélekben a szükséges bánat; a gyónást elvégzik ugyan, de a vétkezés szándéka öntudatlanul is megmarad a lélekben, amennyiben a bűn alkalmait nem akarják elkerülni, vagy mivel nem határozzák el magukat a javulás összes eszközeinek alkalmazására. Mindezen esetekben az általános gyónás szükséges, ha üdvünket biztosítani akarjuk. Azonfelül teljes önismeretre vezet bennünket; bűneink láttán üdvösséges szégyenkezéssel tölt el; sok aggódástól szabadítja meg a lelket; megnyugtatja a lelkiismeretet; sok jó elhatározást kelt bennünk; Isten csodálatos irgalmát ismerteti meg velünk, aki oly nagylelkűséggel várakozott reánk; lelkiatyánknak módot nyújt, hogy a legmegfelelôbb életszabályokat rendelje és szívünket megnyitja, hogy a jövendôben nagyobb bizalommal valljuk meg bűneinket. Mivel tehát életednek teljes megújulása és Istenhez való igaz megtérésed forog szóban, azt hiszem, ó Filótea, igazam van ha neked a teljes gyónás végzését tanácslom. ======================================================================== 1.7 A lelket meg kell tisztítanunk a bűnhöz való ragaszkodástól Valamennyi izraelita kivándorolt Egyiptomból, de sokan ott feledték szívüket amiért is a pusztában Egyiptom hagymás és húsos fazekai után vágyódtak vissza. Így jár sok bűnbánó, aki a bűn állapotát elhagyja ugyan, de nem mond le a hajlandóságról, mely a bűnhöz vonzza ôt. Világosabban fejezem ki magam. Sokan fölteszik magukban, hogy többé nem vétkeznek, de nehezükre esik lemondani arról, ami a bűnben kellemetes. Szívük elfordul a bűntôl s megválik attól, de mindig bizonyos visszaesés környékezi ôket, mely szívüket a bűn felé vonzza. Úgy járnak, mint Lot felesége, aki arcával Szodoma felé fordult. A bűntôl csakis úgy tartózkodnak, mint a beteg az uborkától; tudvalevôleg a beteg ezt nem eszi, mert fél a haláltól, mellyel az orvos megfenyegette; de e megtartóztatás terhére van, bosszúsan szól róla s határozatlan, hogy mit tegyen; legalább a szagát akarja többször élvezni, s boldognak mondja azokat, kiknek abból szabad enniök. Éppen ilyenek a gyenge és határozatlan bűnbánók, ideig-óráig tartózkodnak a bűntôl, de nem szívesen; készséggel vétkeznének ôk, ha tudnák, hogy nem kárhoznak el; a bűnrôl bizonyos megkívánással beszélnek, mely ennek csalékony élvezete felé vonja ôket s egyre azt szeretnék hinni, hogy másokat a bűn kielégít. Egy valaki a gyónásban lemond bosszúálló szándékáról, de aztán nemsokára bizalmas baráti körben megragadja az alkalmat, hogy ellenségeskedéseirôl beszéljen, azt mondja, ha nem félne Istentôl, ezt s amazt tette volna; hogy Istennek azon törvénye, mely az ellenség szeretetét parancsolja, igen nehéz; s nagyon szeretné, ha Isten a bosszúállást megengedte volna. Ó, mennyire uralkodik ezen ember szívén a bűnre való hajlandóság, bár a bűn már nem terheli; s mennyire hasonlít ez azon izraelitákhoz, kikrôl fönnebb szóltam. Ugyanez áll azokról, kik bűnös viszonyukat felbontották ugyan, de az üres vonzalom, a tisztelet s a barátság élénk nyilvánítása az illetô személyek iránt még mindig örömet okoz nekik. Ó, mily nagy veszélyben forog az ilyen megtérôk üdvössége! Filótea, mivel te ôszintén törekszel a jámborságra, nemcsak a bűnt kell elhagynod, hanem lelkedet meg kell tisztítanod mindazon hajlamoktól is, melyek a bűnre vezettek s a bűnbôl származtak. Azonkívül ugyanis, hogy a visszaesés veszélyébe dönthetnek, lelkedet gyengítik, szívedre nyomasztólag hatnak; s ez két oly körülmény, mely, miként már mondottam, a jámborsággal összeférhetetlen. Azok a lelkek, melyek a bűntôl megváltak ugyan, de Isten szolgálatában még lanyhák s nehézkesek, nekem olybá tűnnek föl, mint a vérszegény egyének. Tulajdonképpen nem betegek ugyan, de színük, mozdulataik s minden cselekedetük beteges. Esznek étvágy nélkül, nevetnek kedv nélkül, alusznak megpihenés nélkül járásuk inkább vonszolódás, mint rendes menés. Ugyanez áll a fönnebb vázolt lelkekrôl; jó cselekedeteiket, melyek különben mind számra, mind értékre nézve igen jelentéktelenek, annyi unalommal s annyi kedvetlenséggel végzik, hogy kárba vész minden fényük és kellemük, melyet a buzgalom szokott a jámbor cselekedetekre arasztani. ======================================================================== 1.8 A lelki tisztulás e második fokára miként kell eljutnunk? E célból élénken és erôteljesen el kell képzelnünk mindazt a rosszat, melyet a bűn okoz, hogy szívünk ez által megtörôdjék s nagy és mély bánatra keljen. Ha még oly gyenge is a bánat, mihelyt igazi, elégséges arra, hogy lelkünket megtisztítsa a bűntôl, különösen, ha a szentségek ereje istápolja. De ha a bánat heves és igen mély, akkor a szívét még a rossz hajlandóságoktól is megtisztítja, melyek a bűnbôl erednek. Nézd csak a következô példát: ha valakit nem gyűlölünk nagyon, jelenléte csak bosszúságot okoz nekünk s arra törekszünk, hogy vele ne találkozzunk; de ha gyűlöletünk igen nagy és halálos, ellenszenvünk nem elégszik meg azzal, hogy kerüljük, akit gyűlölünk, hanem utálatunk hozzátartozóira, rokonaira barátaira is kiterjed, úgyhogy az ezekkel való érintkezést sem bírjuk elviselni; még képe is sérti szívünket s egyáltalán minden, ami ôt illeti, ellenszenves nekünk. Így jár a bűnös is, aki csak felületesen gyűlöli a bűnt és csak gyenge, bár igaz bánata van, mellyel különben ôszintén megfogadja, hogy többé nem vétkezik. Ellenben ha élénken s mély fájdalommal gyűlöli a bűnt, akkor nem csak a bűntôl fordul el teljesen, hanem a rossz hajlandóságoktól is és mindattól, ami ahhoz ürügyet és alkalmat szolgáltathat. Arra kell tehát törekedned, ó Filótea, hogy a fájdalom, melyet bűneid felett érzesz, lehetô erôs és általános legyen s a bűnnek még legkisebb körülményeire is kiterjedjen. Mária Magdolna megtérésének elsô pillanatától kezdve bűnös örömeitôl annyira elfordult, hogy azokra többé nem is gondolt, és Dávid kijelentette, hogy nemcsak a bűnt, hanem a bűnnek minden útját, ösvényét is gyűlöli. És ebben áll a lélek megújulása, melyet ugyanez a szent látnok a sas megifjodásához hasonlít. Hogy azonban a bűnnek gonoszságáról ilyen élénken meggyôzôdjél és igaz bánat ébredjen szívedben, szükséges, hogy az alább következô elmélkedéseket jól végezd. Ezek Isten kegyelmével szívedbôl minden bűnt gyökerestôl ki fognak irtani. Ezen célra legjobb belátásom szerint szerkesztettem azokat. Vedd ôket sorba, ahogyan következnek s pedig napjában csak egyet. Azt tanácslom, hogy lehetôleg reggel végezd az elmélkedést, mert a lelki gyakorlatokra ez az idô a legalkalmasabb s aztán napközben ismételve foglalkozzál vele. Ha pedig az elmélkedésben nem vagy még járatos, olvasd el azt, amit e könyv második részében errôl írtam (2-9. fejezetek). ======================================================================== 1.9 Az ember teremtése Elôkészület. 1. Helyezkedjél Isten színe elé 2. Kérd megvilágosító kegyelmét. Megfontolás. 1. Fontold meg, hány ezer év tellett el anélkül, hogy te a világon vagy egyáltalán lettél volna. Hol voltál én lelkem, azon idôben? A világ már századok során át létezett s te még nem voltál semmi. 2. Fontold meg, hogy téged Isten e semmibôl hozott létre, hogy azzá tegyen, ami vagy; és tiszta szeretetbôl cselekedte ezt, mert Ô nem szorult reád. 3. Fontold meg, mily magasztos az amivé Isten téged tett: mert a látható világ legtökéletesebb lénye vagy s arra hivatott, hogy örökké élj s az isteni Fölséggel egyesülj. Jámbor érzelmek és föltevések. 1. Alázkodjál meg mélyen Isten elôtt s mondd a királyi Zsoltárossal: Tudd meg, én lelkem, hogy az Úr a te Istened; Ô alkotott téged s nem te magadat. Ó Istenem, én kezeidnek alkotása vagyok! Ó én Uram! egész lényem Elôtted valóban semmi; s ki vagyok én, hogy engem teremteni kegyeskedtél? Ó lelkem, te a semminek örvényében rejtôztél s most is ott volnál, ha Isten onnan elô nem hívott volna! 2. Adj hálát Istennek. Ó én Teremtôm, kinek jósága végtelenségeddel egyenlô, mennyi hálával tartozom Neked, hogy irgalmad azzá teremtett engem, ami vagyok. Mit tehetek én, hogy szent nevedet méltán magasztaljam s mivel viszonozzam én végtelen jóságodat? 3. A szégyen érzete. Íme én Teremtôm, a helyett, hogy szeretet és engedelmesség által Veled egyesültem volna, szenvedélyeim szívemet Ellened föllázították s Tôled elszakították és szívem a bűnhöz és igazságtalansághoz szegôdött. Jóságodra oly kevéssé figyeltem s azt oly kevéssé szerettem, mintha nem is Te lennél az én Teremtôm! Tekints a jó föltételekre, melyeket a Te malasztod kelt bennem. Lemondok azon hiú önszeretetrôl, mely szívemet annyi idô óta csak önmagammal, az én semmiségemmel foglalkoztatá. Ugyan miben kevélykedel te, ki por és hamu, sôt inkább igazán semmi vagy! Igen, megalázkodom; s ezen okból ezt és ezt akarom tenni; ezt és ezt akarom elviselni. Megváltoztatom egész életemet; ezután azon hajlandóságomat követem, mely Teremtômhöz vonz engem s melyet Ô oltott belém. Isten teremtményének méltóságát akarom magamban tisztelni és egyesegyedül ilyenül akarom magam tekinteni. Egész lényem, mely az Ô adománya, minden lehetô módon Neki engedelmeskedjék, amiben lelkiatyám vezetésére bízom magam egészen. Elhatározás. 1. Adj hálát Istennek. Dicsérje lelkem az Urat s minden ami bennem van, magasztalja az Ô nevét s adjon hálát azon jóságáért s kegyelméért, hogy engem teremtett. 2. Ajánld magad Istennek. Ó édes Istenem, egész valómat, mely a Te adományod s egész szívemet Neked ajánlom föl s Neked szentelem. 3. Könyörögj alázattal. Ó én Istenem, Hozzád kiáltok, erôsíts meg Szentlelkeddel föltételeimben és szándékaimban. Szentséges Szűz Mária, ajánld azokat irgalmas szent Fiadnak, valamint mindazokat, akikért imádkozni tartozom. Miatyánk. Üdvözlégy. Az elmélkedés bevégeztével szedd össze annak gyümölcsét; azalatt azon igazságot értem, mely legmélyebben vésôdött elmédbe s legjobban hatott szívedre. Napközben foglalkozzál vele többször, hogy jószándékaidban megerôsödjél. Ezt én szellemi virágcsokornak szoktam nevezni s e gyakorlatot összehasonlítom azoknak szokásával, kik reggelenkint virágcsokrot visznek magukkal s napközben azt többször megszagolják, hogy annak kellemes illatán örömük legyen és rajta felüdüljenek. Mindezt a következô elmélkedésekre nézve is tartsd szabályul. ======================================================================== 1.10 Az ember rendeltetése Elôkészület 1. Helyezkedjél Isten színe elé. 2. Kérd megvilágosító kegyelmét. Megfontolás. 1. Nem önzésbôl teremtett Isten bennünket, hisz mi Ôneki semmi hasznára sem vagyunk; hanem mert üdvösségünket óhajtotta, azért akart bennünket dicsôségének részeseivé tenni. Ezen szándékkal adta neked, ó Filótea, mindazt, amit magadénak mondasz. Értelmet adott, hogy megismerd s imádd Ôt, emlékezôtehetséget, hogy reá gondolj; akaratot hogy Ôt szeresd; képzelôtehetséget, hogy jótéteményeit szemeid elé idézd, szemeket adott, hogy megcsodáld műveit; nyelvet adott, hogy Ôt magasztald s így tovább a többi képességeket. 2. Mivel tehát Isten ily szándékkal teremtett téged, kétségtelenül kötelességed megutálni mindazon cselekedeteket, melyek e rendeltetéssel ellenkeznek s mint haszontalanokat magadtól elutasítani mindazokat, melyek e rendeltetésre nem vonatkoznak. 3. Fontold meg, mily szerencsétlen a világ, mely erre nem is gondol; azok az emberek t.i., akik csak azért élnek, mintha nem is volna egyéb hivatásuk, minthogy házakat építsenek, pompás kerteket ültessenek, gazdagságot gyűjtsenek és haszontalan élvezetekkel töltsék idejüket. Jámbor érzelmek és föltevések 1. Szégyeld magad, látván, mily nyomorult vagy s mennyire megfeledkezél ezen igazságokról. Hát mivel foglalkozott az én lelkem, ó Istenem, midôn nem gondoltam Reád? Mire gondoltam, midôn Rólad megfeledkeztem? Mit szerettem, midôn Téged nem szerettelek? Ó! az igazság helyett hiúsággal táplálkoztam! Mint rabszolga szolgáltam a világnak; pedig ôneki kellett volna szolgálatomra lennie, hogy Téged megismerjelek és magasztaljak. 2. Megutálom egész életemet. Lemondok rólatok s elfordulok tôletek, hamis alapelvek, hiú gondolatok, haszontalan álmodozások és rút visszaemlékezések. Elutasítom magamtól a hűtlen s bűnös barátságot, a világhoz való hiú ragaszkodást, a kárbaveszett emberi szolgálatot, a nyomorult hízelgést, a hamis nagylelkűséget, melyek hálátlanná tettek Isten iránt, midôn nem neki, hanem másoknak akartam szolgálni. Egész szívembôl elátkozlak benneteket! 3. Fordulj Istenhez. Te Megváltó Istenem, Te légy ezentúl gondolataimnak egyetlen tárgya; sohasem foglalkozom többé oly dologgal, amely Neked nem tetszik; emlékezôtehetségem, ameddig élek, csak a Te nagyságodra s irántam való kegyes jóságodra gondoljon. Te légy lelkemnek öröme s Te édesítsd meg érzelmeimet. Igen, így legyen. Ez s az az élvezet, amelynek odaadtam magam: ez s az a hiú foglalkozás, mely minden idômet igénybe vette; ama hajlandóságok, melyek szívemet bilincsbe verték: mindettôl utálattal fordulok el s hogy ezen szándékom megmaradjon, ezen s ezen eszközöket alkalmazom. Elhatározás. 1. Adj hálát Istennek. Hálát adok Neked, Istenem, hogy nekem ily magasztos és kegyelemteljes rendeltetést juttattál; arra rendeltél engem, hogy ezen a világon szeresselek, a másikon pedig véghetetlen dicsôségedet élvezzem. Miként teszem magam arra méltóvá? És mikor magasztallak majd Téged úgy ahogyan az kötelességem? 2. Ajánld magad Istennek. Magamat, mindezen érzelmeimet és jószándékaimat szívemmel s lelkemmel együtt Neked ajánlom, én szerelmes Istenem! 3. Könyörögj alázattal. Hozzád kiáltok, édes Istenem, fogadd kegyesen e kívánságaimat s fogadásimat, hogy teljesüljenek, a Te szent Fiadnak érdemei által, ki a keresztfán szentséges vérét érettem ontotta. Miatyánk. Üdvözlégy. ======================================================================== 1.11 Isten jótéteményeinek megfontolása Elôkészület. 1. Helyezkedjél Isten színe elé. 2. Kérd megvilágosító kegyelmét. Megfontolás. 1. Fontold meg testi elônyeidet, melyeket Istentôl nyertél: tested ép egészséges; mindened megvan, ami a megélésre szükséges; állásod sok kellemességgel jár; alárendeltjeid mindenben segédkeznek neked; barátaid társasága kedves és élvezetes. Aztán vonj párhuzamot magad s mások között, kik nálad talán jobbak s mégis mindez elônyöknek híjával vannak. Mert mennyi az alaktalan vagy csonka testű, nevetséges termetű s rossz egészségű ember! Hányra nehezedik szégyen, gyalázat, hosszú betegség, terhes szegénység, kiket azonfelül még a barátok s rokonok is elhagytak. Isten rendelkezett ezekkel így, veled pedig amúgy. 2. Fontold meg a lélek elônyeit. Fontold meg, mennyi a gyenge elméjű, az ôrült, a dühöngô, az esztelen ember, kik durvaságban s legnagyobb tudatlanságban nôttek fel. S vajon te miért nem kerültél ezek közé? Nem ôrködött-e Isten feletted különösen, hogy szerencsés természeti képességeid s jó nevelésed legyen? 3. De sokkal inkább fontold meg, ó Filótea, a természetfeletti kegyelmeket. Íme az egyház kebelében születtél; ifjúságodtól fogva teljesen ismered Istent: a szentségekben oly gyakran s oly üdvösségesen részesültél. Mennyi malasztot, belsô megvilágítást nyertél? Lelkiismereted hányszor szólalt föl rendetlen életed ellen? Hányszor bocsátotta meg Isten bűneidet s ôrködött fölötted, hogy kiragadjon a veszélyekbôl, melyekben lelked örökre elveszhetett volna. Az a sok év, melyet Isten jóvoltából már eltöltöttél, nem juttatott neked arra elegendô idôt, hogy lelked üdvét munkáljad? Fontold meg e kegyelmeket egyenkint és lásd be, mily kegyes, mily irgalmas volt hozzád Isten. Jámbor érzelmek és föltevések. 1. Csodáld meg Isten jóságát. Ó mily jó volt hozzám Isten! Ó mily jó Ô most is! Ó, Uram, mily gazdag a Te irgalmad s mily nagy a Te jóságod! Ó én lelkem, örvendezve hirdesd, mennyi kegyelemben részesített téged! 2. Bánd meg hálátlanságodat. De Uram, ki vagyok én, hogy rólam ennyire gondoskodtál? Ó mily nagy az én méltatlanságom! Lábbal tapostam malasztaidat, visszaélvén azokkal! Jóságodat megsértettem azon megvetés által, melyet irántad tanúsítottam. Kegyelmed sokaságának szinte mérhetetlen hálátlanságot szegeztem szembe. 3. Buzdulj föl hálaadásra. Ó lelkem, e nagy Jótevôd iránt ne légy többé hűtelen hálátlan s engedetlen! Hogy is ne engedelmeskednék ezután lelkem Istenemnek ki annyi kegyelmet pazarolt reám s annyi csodát tett érettem? Ó Filótea, kezdd meg némely élvezeteknek testedtôl való megvonását, hogy megszokja az Úr szolgálatának igáját; aztán végezz többféle lelkigyakorlatot, hogy mindjobban megismerd Uradat Istenedet. És használd végül a kegyelmi szereket; melyeket Isten egyháza által nyújt neked. -- Igen, ezt meg is teszem; az imádságban s az elmélkedésben gyakorlom magam; sokszor járulok a szentségekhez; meghallgatom Isten igéjét és sugallatainak követése által engedelmeskedem neki. Befejezés. 1. Adj hálát Istennek hogy kegyelmeit s kötelességeidet ily tisztán megismertette veled. 2. Ajánld föl Neki szívedet jószándékaiddal egyetemben. 3. Kérd, hogy ezekben megerôsítsen s hű kitartást adjon; kérd ezt az Úr Jézus keserves halálának érdemeiért; könyörögj a Boldogságos Szent Szűz s a szentek közbenjárásáért. Miatyánk. Üdvözlégy. ======================================================================== 1.12 A bűn Elôkészület. 1. Helyezkedjél Isten színe elé. 2. Kérd megvilágosító kegyelmét. Megfontolás. 1. Lélekben szállj vissza azon idôpontig, melyben vétkezni kezdettél; fontold meg, hogy nap-nap után mennyire sokasítottad bűneidnek számát, vétkezvén Isten ellen, magad ellen s a felebarát ellen, szóval, gondolattal és kívánsággal. 2. Fontold meg rossz hajlandóságaidat s azon szenvedélyt, mellyel azokat követted. E kettôs megfontolásból megérted, hogy bűneid sokasága több, mint a hajad szála, sôt több, mint a tenger fövénye. 3. Fôleg pedig fontold meg hálátlanságodat Isten iránt; mert ez oly általános bűn, mely minden egyéb bűnben megvan s ezeknek nagyságát végtelenül növeli. Számláld össze, ha ugyan tudod, Istennek minden jótéteményét, melyekkel gonoszul visszaéltél, hogy Istent megbántsad; sugalmazásait, melyeket megvetettél; a kegyelemnek jóra indító buzdításait, melyeknek útját álltad s a szentségeknek sokszorosan méltatlan használatát. Hol van a gyümölcs, melyet Isten mindezekbôl elvárt? Mi lett azon kegyelmi kincsekkel, melyekkel isteni Vôlegényed lelkedet ékesítette? Mindezt tönkretették s megszentségtelenítették bűneid. Fontold meg, mennyire vetemedett hálátlanságod. Isten szinte nyomon járt utánad, hogy megmentsen, és te menekültél Elôle, hogy vesztedbe rohanj. Jámbor érzelmek s föltevések. 1. Szégyeld nyomorult voltodat. Ó Istenem, miként merészkedjem megjelenni Elôtted? Ó én a romlottság, szenny, hálátlanság és gonoszság siralmas állapotában vagyok! Hát valóban akkora volt esztelenségem s hálátlanságom, hogy egy érzékem sincs, melyet a bűn meg ne rontott volna; szellemi erôim között egy sincs, melyet a vétek meg ne szentségtelenített s tönkre ne tett volna s életemnek egy pillanata sincs, mely gazdag ne volna gonosz tettekben! Ez az én Teremtôm jócselekedeteinek gyümölcse és Megváltóm vérének ára? 2. Könyörögj bűneid bocsánatáért s miként a tékozló fiú atyjának, Mária Magdolna az Üdvözítônek, úgy borulj te is az Úr lábai elé. Ó Uram, könyörülj bűnös lelkemen! Ó Jézusomnak isteni Szíve, a részvétnek s a jóságnak kútforrása, irgalmazz nyomorult lelkemnek! 3. Jó feltételed az legyen, hogy megjavulsz. Nem, Uram! kegyelmed segítsége mellett sohase uralkodjék többé fölöttem a bűn. Ó valóban, én nagy szeretettel csüngtem rajta; de most egész szívembôl utálom és Téged ölellek meg, ó irgalmas Atya! Benned akarok élni és halni! Jézus Krisztus szolgája elôtt minden bűnömet alázattal, ôszinte szívvel, tartózkodás és képmutatás nélkül bevallom majd. Mindent megteszek, amit csak tehetek, hogy gyökerestôl kiirtsam magamból különösen ezt s ezt a bűnt, mely nagyon terheli lelkemet. E célból egész határozottsággal ragadok meg minden eszközt, amelyet lelkiatyám tanácsol, hogy eleget tegyek elkövetett nagy vétségeimért. Befejezés. 1 Adj hálát Istennek hogy mindez óráig türelemmel várt megtérésedre s hogy e jó szándékokat keltette benned. 2. Ajánld föl neki elhatározásodat, hogy e kegyelem javadra szolgáljon. 3. Kérd ôt, hogy mindehhez adjon elég malasztot s megfelelô erôt. Miatyánk. Üdvözlégy. ======================================================================== 1.13 A halál Elôkészület. 1. Helyezkedjél Isten színe elé. 2. Kérd megvilágosító kegyelmét. 3. Képzeld el, hogy halálos ágyon fekszel, súlyos betegen s nincs reményed a meggyógyuláshoz. Megfontolás. 1.Lelkem, fontold meg, mily bizonytalan a halál napja; egyszer majd csak elköltözöl e halandó testbôl. Mikor üt majd ez az óra? Aztán nyáron vagy télen, vagy más évszakban; a mezôn vagy a városban, éjjel avagy nappal? Hirtelenül vagy hozzá készülve halsz meg? Betegség útján vagy erôszakos módon? Lesz-e idôd, hogy papot hivass és meggyónj? Mindez bizonytalan és csak azt tudjuk, hogy biztosan meghalunk s mindenesetre korábban, hogysem azt hisszük. 2. Vedd jól szívedre, hogy akkor ez a világ reád nézve megszűnik. Igen, számodra akkor ez a világ többé nem lészen s látni fogod, hogyan megy szemed elôtt tönkre. Az élvezetek ugyanis, a gazdagság, a sok tisztelet, a hamis barátság árnyképnek tűnnek majd föl elôtted, melyek szemed láttára foszlanak el. Ah, sóhajtozva fogod majd beismerni, hogy ily gyermekjátékokért, ily csalékony képekért bántottam meg Istenemet s úgyszólva mindent odaadtam semmiért! Ellenben az áhítat, a bűnbánat a jócselekedetek nagynak, kedvesnek, szeretetreméltónak tetszenek majd akkor s így fogsz fölkiáltani: Ó miért nem jártam én ezen a boldog úton! -- Akkor bűneid melyeket csak homokszemeknek tartottál hegyekké nônek majd szemeid elôtt; s amit nagyon nagy jócselekedetnek tartottál igen csekélynek fog tetszeni. 3. Fontold meg, mily szomorú lesz az a búcsúszó, mellyel lelked e világtól, a gazdagságtól, a hiúságoktól, barátaidtól, rokonaidtól megválik; de sôt testedtôl is, melyet meredten, borzalmas állapotban a pusztulás s a fölbomlás zsákmányaként hagysz vissza! 4. De gondolj még arra is, hogy ezt a nyomorult testet mily sietséggel temetik el s gondold meg, hogy e szomorú szertartás után reád többé alig, vagy éppenséggel nem gondolnak, amiként te sem szoktál más megholtakra gondolni. Azt mondják majd: Isten legyen neki irgalmas -- s ezzel földi sorsodnak vége lesz. Mily kegyetlen vagy te, ó halál! Te nem kímélsz senkit! 5. Találd el, mely útra tér lelked, miután testedet elhagyta. Ó, mely útra tér? S mely úton megy be az örökkévalóságba? -- Ugyanazon az úton, melyen egész életében járt. Jámbor érzelmek s föltevések. 1. Fordulj az irgalom Atyjához s vesd karjaiba magad. Végy, ó Uram, azon rettenetes napon oltalmadba; mindazt a malasztot, melyet nekem szántál, juttasd utolsó órámnak; csak ez az egy legyen boldog, ha a többi valamennyi terhes és keserű is. 2. Vesd meg a világot. Mivel nem tudom az órát, amelyben téged, bizonytalan világ, majd el kell hagynom, többé sohasem akarok rajtad csüngni. Ó, drága barátaim, engedjétek meg, hogy ezután csak szent és örökkétartó barátsággal szeresselek titeket; mert mi hasznunkra volna oly baráti kötelék, melyet minden esetre föl kell bontanunk? Tehát utolsó órámra készülôk, biztonságba teszem lelkiismeretemet, rendezem ügyeimet s gondom lesz reá, hogy kimúlásom boldog legyen. Befejezés. Adj hálát Istennek a jó föltételekért, melyeket benned keltett s ajánld fel ôket az isteni Felségnek. Szent Fia halálának érdemeiért kérjed Ôt, adjon neked boldog kimúlást. Hívjad segítségül a Boldogságos Szüzet s Istennek minden szentjeit. Miatyánk. Üdvözlégy. ======================================================================== 1.14 Az utolsó ítélet Elôkészület. 1. Helyezkedjél Isten színe elé. 2. Kérd megvilágosító kegyelmét. Megfontolás. 1. Ha eltelt az az idô, melyet az isteni Bölcsesség a világ számára kiszabott, számos csodálatos és rettentô elôjel után, melyeknek borzalma az embereket eleven testükben elsorvasztja, tűztenger szakad a földre, egészen elnyeli azt s az emésztô láng elpusztít mindent. 2. Ez általános tűzveszedelem után az angyali harsona szavára minden ember föltámad, hogy ítéletre menjen. Föltámad, de, ó, mely különbözô állapotban! Némelyek fénytôl s világosságtól sugárzó testtel jelennek meg; mások meg önmaguktól is elborzadnak. 3. Fontold meg, mily fönséggel jelenik majd meg az örök Bíró angyalainak és szenteinek kíséretében; elôtte áll majd a szent Kereszt, mely tündöklôbb, mint a nap; s a kegyelem jele lesz a jókra s a bosszúállás jelvénye a gonoszokra nézve. 4. E jelnek láttán és Jézus Krisztus parancsára két csoportra szakad az egész emberiség; egy rész jobbra áll s ezek a választottak; a másik rész balra kerül s ezek az elkárhozottak! És ez elválás örökkétartó, melyet egyesülés nem vált föl soha. 5. Ekkor megnyílnak a lelkiismereteknek titkos könyvei. Elrejtve mi sem marad: világosan látható lesz, ki-ki mit hordott szívében, jót vagy rosszat; hűséget vagy megvetést Isten iránt, bűnt avagy bűnbánatot. Ó Istenem! Mily kétségbeesés lesz az egyik oldalon s mily nagy vigasztalódás a másikon! 6. Hallgasd csak figyelmesen a rettenetes szókat, melyeket a legfôbb Bíró a gonoszokhoz intéz: ,,Távozzatok tôlem, átkozottak, az örök tűzre, mely készíttetett az ördögnek s az ô angyalainak'' (Mt 21,41) Fontold meg e szókat, melyeknek súlya lesújt mindenkit. Távozzatok! Íme egy teremtmény, melyet Istene egészen elhagy, melyet magától eltaszít és nem sorolja többé övéi közé. Távozzatok, átkozottak! Ó lelkem, mily rettentô átok ez! Ez az átok általános, mert minden gonosznak szól; visszavonhatatlan, mert minden idôre, magára az egész örökkévalóságra is kiterjed. Távozzatok, átkozottak, az örök tűzre! Gondold el, én lelkem, e boldogtalan örökkévalóságot! Mily rettenetes, mily borzasztó vagy te, ó örök kínoknak örökkévalósága! 7. Fontold meg végül azt a szót, mely a jámborok boldog sorsát dönti el. ,,Jöjjetek hozzám'', az lesz majd a Bíró szava. Ó, ez az üdvösség édes szava, mellyel az Üdvözítô magához hív, hogy szeretettel karjaiba öleljen. Jöjjetek, atyám áldottai! Ó szeretetteljes és végtelenül értékes áldás, minden áldásnak teljessége! Bírjátok az országot, mely a világ kezdetétôl számotokra készíttetett! Ó Istenem! mily nagy kegyelem ez! Mert ennek az országnak nem lészen vége soha! Jámbor érzelmek és föltevések. 1. Én lelkem, ama rettenetes napnak már csak a gondolata is töltsön el félelemmel. Ó, mi biztosít téged ama napon, mikor a borzalomtól az ég oszlopai is remegnek? 2. Átkozd el bűneidet; mert egyedül csak ezek döntenek kárhozatba akkor. Ó, magad ítéld meg most magad, nehogy azon a napon megítéltessél. Igen, alaposan megvizsgálom lelkiismeretemet, vádolom, elítélem magam, de meg is javulok, nehogy az örök Bíró azon a rettenetes napon elkárhoztasson engem. Éppen ezért meggyónok s lelkiatyám tanácsait megfogadom. Befejezés. 1. Adj hálát Istennek, ki neked idôt és alkalmat nyújtott, hogy igazi bűnbánat által lelked ügyét biztosíthasd. 2. Ajánld föl neki szívedet, hogy az ô kegyelmével a bűnbánatnak méltó gyümölcsei teremjenek benne. 3. Mindehhez kérd az ô malasztját. Miatyánk. Üdvözlégy. ======================================================================== 1.15 A pokol Elôkészület. 1. Helyezkedjél Isten színe elé. 2. Alázkodjál meg elôtte s kérd megvilágosító kegyelmét. 3. Képzeletedben rajzolj magad elé egy várost, melyre sötétség borul, s mely bűzös kén- és szuroklángokkal ég; e város tele van kétségbeesett lakosokkal, kik sem elmenekülni, sem meghalni nem bírnak. Megfontolás. 1. Miként az imént leírt város szerencsétlen lakosai a borzalom tengerében, éppúgy vannak az elkárhozottak a pokol örvényében. Minden érzékük, testük minden része kimondhatatlan gyötrelmeket szenved; amiként ugyanis minden képességeiket a vétkezésre fordították, éppúgy szenvedik mindazon kínokat, melyekre a bűn rászolgált. Szemeik a bűnös tekintet miatt az ördögnek borzasztóan rút alakját s az egész pokolnak képét fogják látni. Egyebet sem lehet majd hallani mint sírást, jajveszékelést, kétségbeesést, káromlást, ördögi beszédeket, melyek mindmegannyi gyötrô büntetései a hallás által elkövetett vétkeknek, s ugyanez áll a többi érzékrôl is. 2. E gyötrelmeken kívül még egy sokkal nagyobb is lesz, t.i. a mennyei dicsôség elvesztése, melyet az elkárhozottak sohasem fognak meglátni. Örömteljes volt Absolon élete Jeruzsálemben, mégis ama fájdalom, hogy atyját két évig nem volt szabad látnia, sokkal súlyosabb volt reá nézve mint száműzetésének minden egyéb keservei. Ó én Istenem, mily kínos, mily gyötrelmes lesz látásodtól, szeretetedtôl örökre megfosztva lenni! 3. Fontold meg különösen, hogy e gyötrelmek örökké tartanak, ami már egymagában is elviselhetetlenné teszi a poklot. Ó! ha már a csekély láznak a heve is hosszúvá s nehézzé tesz egy rövid éjszakát: milyen lesz akkor a pokolnak rettenetes éjjele, mely örökkévalóság s a gyötrelmek tengere egyúttal? S ebbôl az örökkévalóságból örökkétartó kétségbeesés, szörnyű káromlás és végnélküli való düh származik. Jámbor érzelmek és föltevések. 1. Lelkedben ébressz üdvös félelmet, a jámbor Jóbbal kérdezvén magadtól: ó én lelkem, miképpen élsz s miképpen bírsz majd lakni azon örök lángokban s azon emésztô tűzben? Mindörökre el akarod hagyni s veszteni Istenedet? 2. Ismerd be, hogy e szörnyű büntetéseket te igen gyakran megérdemletted. Ó ezentúl a jó részt választom s más úton járok, mint eddig. Ugyan mért rohanjak a nyomornak ezen örvényébe? Amiért is ezt és ezt cselekszem, hogy elkerüljem a bűnt, mely örök halálomat okozhatja. Befejezés. 1. Adj hálát Istennek, ki neked idôt és alkalmat nyújtott, hogy igazi bűnbánat által lelked ügyét biztosíthasd. 2. Ajánld föl neki szívedet, hogy az ô kegyelmével a bűnbánatnak méltó gyümölcsei teremjenek benne. 3. Mindehhez kérd az ô malasztját. Miatyánk. Üdvözlégy. ======================================================================== 1.16 A mennyország Elôkészület. 1. Helyezkedj él Isten színe elé. 2. Kérd megvilágosító kegyelmét. Megfontolás. 1. Képzelj egy tiszta, csendes éjet, s gondold el, mily jól esik a léleknek látni a ragyogó csillagos eget. Ugyancsak e pompás kép mellé képzelj egy kellemes tiszta nappalt, melyben azonban a tündöklô napsugár a hold s a csillagok fényét nem homályosítja el; s aztán mondd magadnak, hogy mindez együttvéve semmi a mennyország szépségéhez s pompájához képest. Ó mennyire megérdemli e gyönyörű hely, hogy vágyódjunk utána! Ó Istennek szent városa, mily fölséges és szeretetreméltó vagy te! 2. Fontold meg az ott lakó szentek társaságának elôkelôségét, szépségét, gazdagságát s minden elônyeit; az angyalok, a kerubok és szeráfok millióit; az apostolok, a vértanuk, a hitvallók, a szüzek s a többi szent megszámlálhatatlan sokaságát. Ó, a szenteknek, mely boldog társasága ez Isten dicsôségében! Aki közöttük a legkisebb, még az is ezerszer szebb az egész világnál. Milyen lehet tehát valamennyi együttvéve? Istenem, mily boldogok ôk! Szünet nélkül az örök szeretetnek énekét hangoztatják, el nem múló boldogságot élveznek; egymásnak ezernyi okot szolgáltatnak az örvendezésre, s a boldog és megbonthatatlan együttlétnek ki nem mondható vigasztalásai között élnek. 3. De még inkább fontold meg azt a túláradó boldogságot, melyet Isten látása által élveznek. Isten megbecsüli ôket és isteni valóságának megmutatásával megörvendezteti ôket; miáltal bölcsességének minden világosságát lelkükbe, szeretetének minden édességét akaratukba önti. Ó, mily nagy boldogság, mely az üdvözülteket ily drága kötelék által fűzi Istennel mindörökre össze! Itt Isten által mintegy körülvéve, Istenben élve, miként a madarak a légben, kizárólagosan teremtôjükkel foglalkoznak, ôt szünet nélkül imádván szeretvén s magasztalván, unalom nélkül és kimondhatatlan boldogságban. Mindörökké áldva légy, így szólnak ôk, legfôbb Urunk s végtelenül szeretett Teremtônk, ki végtelen jósággal és nagylelkűséggel dicsôségednek részeseivé tész bennünket. S azonnal hallják Istennek ezen örökké boldogító szavait: legyetek megáldva örökkévaló áldásommal ti szeretett teremtményeim, kik nekem híven szolgáltatok és velem a szeretet által egyesülve, engem Uratokat mindörökké áldani fogtok! Jámbor érzelmek és feltevések. 1. Merülj el egészen mennyei hazádnak megcsodálásába. Ó mily szép, mily gazdag és dicsô vagy te mennyei Jeruzsálem s mily boldogok a te lakóid! 2. Tégy magadnak szemrehányást lanyhaságod miatt, mely az ég útjától visszatartott téged. Ó miért is kerültem el én oly gyakran legnagyobb boldogságomat? Ó én szerencsétlen! Ezerszer is lemondtam ama végtelen és örökkétartó örömekrôl, hogy értéktelen, múlékony és sok keserűséggel járó élvezeteket keressek. Hova is tettem az eszem, hogy ezen igazi és kívánatos javakat hiú és nemtelen kedvtelésekért megvetettem? 3. De remélj ismét s minden erôdbôl kívánkozzál a boldogok otthona után. Ó én kegyelmes Uram Istenem! Mivel a te örök irgalmad az ég útjára ismét visszavezérelt engem, többé én azon útról le nem térek, rajta meg nem állok és róla vissza nem fordulok. Ó én lelkem, bármekkora fáradságodba kerül is, csak haladj az örök nyugalom hazája felé; igyekezzél csak azon áldott, Isten által megígért föld felé! Mit is keresnél ismét Egyiptomban? Éppen azért ezt vagy azt elvonom magamtól, ami t.i. utamról eltéríthetne, vagy azon akadályul szolgálhatna. Ezt vagy azt fogom tenni, ami engem azon útra vezet s azon tovább segít! Befejezés. 1. Adj hálát Istennek, ki neked idôt és alkalmat nyújtott, hogy igazi bűnbánat által lelked ügyét biztosíthasd. 2. Ajánld föl neki szívedet, hogy az ô kegyelmével a bűnbánatnak méltó gyümölcsei teremjenek benne. 3. Mindehhez kérd az ô malasztját. Miatyánk. Üdvözlégy. ======================================================================== 1.17 Választás a mennyország és a pokol között Elôkészület. 1. Helyezkedjél Isten színe elé. 2. Kérd megvilágosító kegyelmét. Megfontolás. Elmélkedésed elején képzeld magad egy tágas mezôre; veled van ôrzôangyalod, miként egykor az ifjú Tóbiással Rafael arkangyal. Ô megmutatja neked az ég minden szépségét és dicsôségét; de a poklot is megmutatja, mely lábaid elôtt tátong. 1. Miután mindezt elképzelted és mintegy ôrzôangyalod jelenlétében térdre borultál: fontold meg, hogy életed folyamán valósággal a mennyország s a pokol között lebegsz; s mind a kettô kész téged befogadni, tetszésed és választásod szerint. 2. De azt is fontold meg jól, hogy amit ezen életben választottál, az mindörökre megmásíthatatlan sorsod lesz. 3. Bár mind a kettô kész befogadni téged, már t.i. választásod szerint, mégis Isten, kinek igazságossága büntet ugyan, s irgalmassága égbe segít, szinte hihetetlen vágyódással azt kívánja, hogy te a mennyet válasszad; erre sarkal téged ôrzôangyalod is, ki kezeidhez adja mindazon eszközöket, melyek Isten jóvoltából az örök boldogság elérésére föltétlenül szükségesek. 4. Most pedig figyelj a bensôdben fölhangzó szózatokra, melyek az égbôl hangzanak feléd s oda hívnak téged. Jöjj, így szól Jézus, jöjj te hűséges lélek, melyet még saját véremnél is jobban szerettem; kitárom karjaimat, hogy az örök boldogság helyén szeretettel fogadjalak. Jöjj, így szól a Boldogságos Szűz, ne vesd meg fiamnak hívó szavát és éretted kiontott vérét; engem se vess meg, ki üdvödet óhajtom s éretted fiamhoz könyörgök, hogy annak elnyerésére adja meg a szükséges malasztokat. Jöjj, így szólnak az égi szentek, kiknek az a legfôbb vágyódásuk, hagy velük egyesülve, örökké magasztald Istent. Jöjj, nem oly nehéz a mennynek útja, mint ahogy a világ hiszi; mi végig jártuk azt s elértük célunkat. Bátran lépj ez útra s tapasztalni fogod, hogy mi a világ utainál sokkal kedvesebb s boldogabb ösvényen jutottunk az örök dicsôségbe és boldogságba. A választás. Ó átkos pokol, utállak gyötrelmeiddel s rettentô örökkévalóságoddal együtt; különösen elátkozom azon borzalmas káromlásokat s ördögi szitkokat, melyekkel te az én Istenemet illeted. Lelkem az ég számára van teremtve és szívem oda vonz engem. Igen, ó boldog mennyország, az örök üdvnek és dicsôségnek Isten által teremtett székhelye, szent és vonzó sátraidban ütöm föl mindenkorra és visszavonhatatlanul lakóhelyem. Magasztallak Uram a kegyelmes ajánlatért, melyet nekem teszesz; s én el is fogadom azt. Ó édes Jézusom, Üdvözítô Istenem, a lehetô legforróbb hálával veszem azt a kitüntetést és kegyelmet, hogy te engem örökké szeretni akarsz. Elismerem, hogy jogot a mennyországhoz te szereztél nekem; sôt a helyet is te készítetted számomra a mennyei Jeruzsálemben. Azonban mindezen elônyök között legdrágább nekem az a boldog tudat, hogy téged mindörökké szerethetlek és dicsérhetlek. 5. Ajánld magad a Boldogságos Szűz s a szentek oltalmába; ígérd meg nekik, hogy oltalmukat buzgón igénybe veszed, hogy eljuss a végsô célhoz, melynél reád várakoznak. Nyújtsd kezedet ôrzôangyalodnak s kérd ôt, vezessen téged oda. Buzdítsd lelkedet, hogy e választásban állhatatos légy! ======================================================================== 1.18 Választás a világ s a jámbor élet között Elôkészület. 1. Helyezkedjél Isten színe elé. 2. Kérd megvilágosító kegyelmét. Megfontolás. Képzeld magad ôrangyalod társaságában még egyszer egy tágas mezôre; ennek balra esô részén a sötétség fejedelme magas trónuson ül, körülötte a gonosz angyalok serege. Pokoli kíséretében számtalan bűnöst látsz, kik a világ szellemének szolgálnak s a sötétség urának hódolnak. Figyelmesen nézd meg ezen elátkozott fejedelemnek szerencsétlen udvaroncait. Ezt a harag, gyűlölet s bosszúállás szelleme marcangolja, úgyhogy szinte dühöngeni látszik; azt a tunyaság szelleme teszi tétlenné és hitvány hiúságokra csábítja; emezt a mértékletlenség szelleme teszi ittassá, és eszeveszett állati lénnyé változtatja; amazok a dölyfösség szellemétôl fuvalkodnak föl, mely ôket erôszakos, megférhetetlen emberekké teszi; emezeket az irigység szelleme szállja meg mely rosszkedvű és zordon kedélyüket emészti, némelyeket az erkölcstelenség szelleme testileg szinte elrothasztja; másokat a kapzsiság szelleme, a kincsvágy éhségével űzi és gyötri. Nézd csak, mily nyughatatlanok és zavaros tömegekként kavarodnak, egymást megvetik, egymást gyűlölik, egymást üldözik, marcangolják, tönkreteszik s öldösik. Ez a világ országa. mely felett amaz elátkozott fejedelem uralkodik. Mily nagy szerencsétlenség s mennyire sajnálatraméltó állapot ez! 1. A jobbra esô részen látod a keresztrefeszített Jézust. Kimondhatatlanul gyengéd részvéttel és szeretettel ajánlja föl könyörgéseit s kiontott vérét mennyei atyjának, hogy ezen szerencsétlen rabszolgák számára a szabadulás kegyelmét kieszközölje; de sôt föl is hívja ôket, törjék széjjel bilincseiket s jöjjenek hozzá. Különösen pedig figyelj a jámbor lelkek azon nagy seregére, mely az angyalokkal együtt körülötte csoportosul. Nézd csak az istenesség ez országának szépségét, csodáld meg azon számos, mindkét nemű személyt, kiknek lelke oly fehér és tiszta mint a liliom. Ezeknek hitvesük halála visszaadta ugyan szívük szabadságát, de ôk azt most önmegtagadással, szeretettel és alázatossággal Istennek szentelik, azok egész háznépüket Isten szolgálatába vezérlik; szívük nem tapad a földi vagyonhoz az élet gondjaival a lélek gondozását is egyesítik; a hitvesi szeretetet Isten szeretetével, az egymás iránt tartozó tiszteletet boldog bizalmassággal kötik össze. Figyeld meg, hogy Isten szolgáinak e társasága mily boldog; mily boldogító egész állapotuk, mily szent nyugalom uralkodik lelkükben, édesség kedélyükben és békesség szívükben; egymást tisztán és szentül szeretik; örömük el nem rontható és mindig egyenlôen kedves. Ha fájdalom éri ôket, nem igen vagy nagyon kevéssé szomorkodnak s lelkük békességét nem veszítik el. Szemeiket mindnyájan Krisztusra szegzik, akit oly örömmel fogadnának szívükbe, s aki tekintetével és szeretô szívével mintegy lelkükbe száll, hogy azt megvilágosítsa, megerôsítse s megvigasztalja. 2. Íme, Filótea, jámbor föltételeid, melyeket az isteni malaszt keltett benned, a sátántól s annak udvarától egyszer már elvontak téged; de nem voltál elég bátor, hogy Jézus lábaihoz borulj és hű szolgáinak társaságában az ô szolgálatára állj. Mintegy két part között lebegtél; ma azonban határoznod kell. 3. A Boldogságos Szent Szűz, Szent József, Szent Mónika és sok más, kik a világban élve Krisztus országának hívei voltak, követésükre buzdítanak téged. Halljad magát Jézust, ki néven szólít téged, mondván: jöjj szeretett lélek, jöjj, én az örök dicsôség koronáját adom neked! Választás. 1. Ó csalfa világ, elfordulok tôled s azoktól, kik hozzád szítnak. Ne lássa többé senki, hogy neked szolgálok. Egyszer s mindenkorra megismertem balgaságaidat s lemondok hiúságaidról. És te gonosz lélek, pokolnak szelleme, a gôgnek és romlásnak elátkozott fejedelme, ellentmondok neked s minden pompádnak s műveidet elátkozom örökre. 2. Édes szerelmes Jézusom, ki az üdvösségnek s a halhatatlan dicsôségnek királya vagy, ma én tehozzád fordulok. Lábaidhoz borulok s átölelem azokat egész lelkemmel; egész szívemmel imádlak téged. Királyommá választalak s mindenképpen szent akaratodnak akarok szolgálni. Tökéletes és visszavonhatatlan áldozatként ajánlom föl magamat s mindenemet és kegyelmed segítségével ezen elhatározásomat törhetetlen hűséggel meg fogom tartani. 3. Ó szentséges Szűz Mária, engedd, hogy ma vezetômnek választhassalak téged; oltalmad alá helyezkedem és megfogadom, hogy mindig tisztelni foglak s hozzád híven ragaszkodom. Szent ôrzôangyalom, mutass be engem a szentek társaságának; el ne hagyj, míg azoknak boldog környezetébe el nem vezéreltél. Választásomat mindennap megújítom és helybenhagyom s egykoron ott a boldogokkal örökké fogom hangoztatni: mindörökké áldott legyen az Úr Jézus! ======================================================================== 1.19 Általános gyónásunkat hogyan végezzük? Ezen elmélkedések ó Filótea, jó szándékod megvalósításához szükségesek. Ha végükre jártál, akkor nagy bizalommal és alázatos lélekkel végezd el az általános gyónást. Arra azonban kérlek, ne engedd, hogy hiábavaló félelem megzavarjon. Tudod, hogy a skorpióolaj a legjobb szer a skorpió csípése ellen; éppígy a bűnnek is legnagyobb ellenszere annak beismerése, mert az minden rútságát és gonoszságát lerontja. A bánat s a gyónás ugyanis annyira üdvösséges s oly jó illatú, hogy a bűnnek rútságát kiirtja s annak rothadt szagát megszünteti. A bélpoklos Simon bűnösnek mondta Magdolnát; ellenben az Üdvözítô csak az illatos kenôcsrôl és szeretetének nagyságáról beszélt. Ha valóban alázatosak vagyunk, akkor nemtetszéssel fordulunk el bűneinktôl, mert azokkal Istent bántottuk meg és bevallásuk édes vigasztalással tölti el szívünket, tudván, hogy ezáltal Istent tiszteljük. Könnyebbségére van a betegnek, ha minden szenvedését elmondja az orvosnak. Ha lelkiatyád lábainál térdelsz, gondold azt, hogy a kálvária hegyén a megfeszített Üdvözítô lábai elôtt borultál le s hogy szentséges sebeinek drágalátos vére a te lelkedre ömlik, hogy azt a bűntôl megtisztítsa. Mert a bűnösöket a gyónásban Krisztus szentséges vérének érdeme szenteli meg, mely reájuk alkalmaztatik. Tárd föl tehát lelkiatyád elôtt szívedet egészen, hogy abból a bűn eltávozzék s ugyanakkor Krisztus szenvedésének érdemeiért kegyelemmel megteljék. A legegyszerűbb ôszinteséggel vádold magad és nyugtasd meg lelkiismeretedet egyszerre s egész életedre olyképen, hogy többé ne legyen okod a nyugtalankodásra. Aztán áhítattal és tanulékony lélekkel figyelj lelkiatyád oktatásaira s a bűnbánati cselekményekre, melyeket reád szab; hisz magát Istent hallod akkor, aki így szólott szolgáihoz: aki titeket hallgat, engem hallgat. Ha már mindent megértettél, amit mondott, akkor vedd kezedbe a következô nyilatkozatot, melyet még a gyónás elôtt el kell olvasnod s megfontolnod s ezzel végezd bűnbánatodat. A lehetô legnagyobb figyelemmel és egészen megtörôdött szívvel olvasd el azt. ======================================================================== 1.20 A lélek nyilatkozata azon szándéka megerôsítésére, hogy Istennek akar szolgálni Én, alulírott méltatlan teremtménye Istennek, Ô szent Felségének s egész mennyei karának jelenlétében a következô nyilatkozatot teszem: Miután komolyan megfontoltam Istennek végtelen jóságát, mely engem teremtett, megôrzött, megtartott, annyi veszélybôl kimentett s oly sok jótéteménnyel elhalmozott; miután megfontoltam kimondhatatlan irgalmát, mely engem bűnöst oly nagy szelídséggel tűrt, mely gyengéd és sokszoros sugallatai által a bűnös útról oly gyakran visszahívott, mely megtérésemre mindez ideig oly nagy türelemmel várt, dacára azon ellenszegülésnek, melyet hálátlanságom, hűtlenségem, a bűnbánatnak halogatása és szent malasztjainak megvetése által tanúsítottam; miután jól megfontoltam, hogy sokszor megszentségtelenítettem lelkemet s a szent keresztségben nyert malasztot, mellyel Istennek ajánlottam és szenteltem magam azon ígéretem által melyet nevemben s helyettem mások tettek: végre észre térek! És szívvel és lélekkel az isteni igazságosság ítélôszéke elé borulva beismerem bűnösségemet; bevallom, hogy vétkeztem Isten Ô Felsége s az Úr Jézus halála ellen, kinek a keresztfán azért kellett meghalnia, mert én vétkeztem s így beismerem azt is, hogy igazság szerint megérdemlettem az örök kárhozatot. De miután bűneimet egész szívvel elátkoztam, az irgalmasság atyjának trónjához járulva fölkiáltok: irgalmazz, ó Atyám, irgalmazz! Az Úr Jézus nevére kérlek, kegyelmezz nekem s bocsásd meg bűneimet, hisz az én üdvösségemért halt ô meg a kereszten. Ô benne bizakodom egészen s megújítom a hűségi fogadalmat, melyet a keresztségben tettem. Miként akkor, most is ellene mondok az ördögnek, a világnak, a test szolgálatának; elátkozom egész életem tartamára minden cselekedetüket, pompájukat s kívánságukat és egész életemre visszavonhatatlanul arra kötelezem magam, hogy néked szolgálok, téged szeretlek, végtelen jó irgalmas Istenem! Igen, ezen szándékkal neked szentelem kegyelmes Istenem lelkemet minden képességeivel, szívemet összes hajlamaival és testemet minden érzékeivel együtt; kijelentem, hogy ezután egy tehetségemet sem fordítom szentséges akaratod ellen, hanem oly engedelmességgel állok szolgálatodra, amilyenre minden hűséges teremtményed köteles. Ha azonban lelkem ellenségének cselvetése vagy saját gyarlóságom folytán kegyelmedhez és jó föltételeimhez hűtelen lennék, kijelentem, mindent el fogok követni, hogy a Szentlélek malasztjának segélyével elestembôl ismét fölkeljek. Ez megmásíthatatlan elhatározásom és soha vissza nem vonható szándékom, melyet minden megszorítás és kivétel nélkül meg akarok tartani. Ezen nyilatkozatomat Istenem jelenlétében, dicsôült egyháza színe elôtt, küzdô egyházának tanúsága mellett teszem, mely azt arra rendelt szolgája által elfogadja. Kegyeskedjél, ó örök, végtelen jóságú mindenható Isten, Atya, Fiú és Szentlélek ezen elhatározásomat illatos áldozatként elfogadni, melyet mindazzal egyetemben, ami vagyok, neked ajánlok. S amiként malasztot adtál, hogy ez áldozatot bemutathassam, isteni jóságod juttasson nekem további malasztot, hogy kötelességemet beválthassam. Ó édes Istenem! Te vagy az én Istenem; Istene szívemnek, elmémnek és lelkemnek! Imádlak és szeretlek; amiként az egész örökkévalóságban is imádni és szeretni akarlak! Mindörökké áldott legyen az Úr Jézus! ======================================================================== 1.21 A lelki megtisztulásról szóló tanítás befejezése. Ezen nyilatkozat után lelkedben egész figyelemmel hallgass azon szóra, melyet irgalmasságának mennyei trónusán az Úr Jézus az angyalok és szentek hallatára ugyanazon pillanatban ejt ki, melyben a pap bűneid alól föloldoz. Ekkor teljesül az égben Jézusnak mondása; tudniillik, öröm lesz ott szívednek láttán, mely Isten szeretetében ismét megerôsödött s visszatért az angyalok és szentek társaságába, kik lelkeddel a szeretet és béke szelleme által egyesülnek és Isten színe elôtt a mennyei örömök dicsérô énekére kezdenek. Ó Filótea, mily boldog s mily szerencsés szerzôdés ez, mellyel te magadat Istennek, Isten pedig neked adja magát s az örök élet részesévé tesz. Most már nincs egyéb tennivalód, minthogy tollat fogj s aláírd nyilatkozatodat; aztán pedig menj az oltárhoz, ott majd Jézus helybenhagyja szolgájának föloldozását s megerôsíti annak azon ígéretét, hogy a mennyországot nyered el. Mert Jézus az Oltáriszentségben mintegy önmaga által pecsételi le szívedet, mely az ô szeretetében új életre kél. Ilyenképen lelked a tisztaságnak elsô fokán van, mely abban áll, hogy ment vagy a halálos bűntôl s az ahhoz vonzó rossz hajlandóságoktól. Mivel azonban e hajlandóságok gyakran és könnyen újra föltámadnak bennünk, részint gyarlóságunk, részint bűnös kívánságaink miatt, melyeket lehet ugyan mérsékelni s fékezni, de egészen kiirtani nem: még ezen veszély s ezen baj ellen is biztosítani akarlak oly tanácsokkal, melyeket legcélravezetôbbeknek tartok. S mivel e tanácsok a tisztaságnak második, sokkal elôkelôbb fokára segíthetnek téged, mielôtt azokról szólnék, a léleknek azon tökéletes tisztaságáról kell beszélnem, amelyre téged elvezetni akarlak. ======================================================================== 1.22 A bocsánatos bűnökre vezetô hajlamokat is ki kell irtanunk Miként a hajnali világosság növekedtével mindjobban és jobban meglátjuk arcunkon a foltokat s a tisztátlanságot, éppígy mennél nagyobb belsô világosságot önt lelkiismeretünkbe a Szentlélek, annál világosabban és tisztábban látjuk bűneinket, tökéletlenségeinket s rossz hajlamainkat, melyek a szent tökéletességgel ellenkeznek. És jegyezd meg magadnak jól, hogy épen ez a világosság, mely elménket bűneink fölismerésére vezeti, szívünkben is heves vágyódást kelt, hogy azokat megjavítsuk. Ha tehát, Ó Filótea, lelkedet a halálos bűnöktôl s azok hajlandóságától megtisztítottad, még mindig sok rossz hajlamra akadsz magadban, melyek bocsánatos bűnökre csábítanak. Nem mondom, hogy sok bocsánatos bűn leszen lelkeden, de mindenesetre sok lesz még benne a rossz hajlandóság, ami a bocsánatos bűnöknek gyökere. E kettô között ugyanis nagy a különbség. Mert egész más, ha valaki megszokottságból s kedvtelésbôl hazudik és más, ha egyszer-másszor tréfából nem mond igazat. A bocsánatos bűnöket nem kerülhetjük annyira el, hogy lelkünk hosszú idôn át teljesen tiszta maradjon; hanem Isten segítségével azt igenis megtehetjük, hogy a hozzájuk való hajlandóságot magunkból kiirtsuk, amire törekednünk is kell. Ezeket elôrebocsátva, azt mondom: kötelességünk a tisztaság e második fokára törekednünk, ami abban áll, hogy önmagunkban semmiféle bűnhajlamot szándékosan ne tápláljunk. Mert bizonyára nagy hűtlenség és büntetésre méltó lanyhaság volna, ha szokásból és szándékosan ilyen Istennek nem tetszô érzületet ápolnánk lelkünkben. Mert a bocsánatos bűn, ha még oly kicsiny is, valósággal nem tetszik Istennek, bár nem oly mértékben, hogy örök büntetés járna vele; de ha nem tetszik Istennek, akkor a bocsánatos bűnhöz való szándékos ragaszkodás bizonyára nem egyéb, mint a szívnek s a léleknek olyan állandó hajlandósága, mely Isten nemtetszésére törekszik. Lehetséges-e, hogy az Istennel megbékült lélek arra törekedjék, sôt kedvét lelje abban, hogy ne tessék Istennek!? Mindezen rendetlen hajlamok, ó Filótea, éppúgy ellenkeznek a tökéletességgel, mint a halálos bűnre való hajlandóság a szeretettel; a lelket bágyadttá teszik, megvonják tôle az isteni vigasztalásokat, a szívet föltárják a kísértések számára; s bár nem okozzák a lélek halálát, mégis veszedelmes betegségek szerzôi. Azt mondja a bölcs: a döglött legyek megfosztják a balzsamot minden illatától s erejétôl. Ezzel azt akarja mondani, hogyha a legyek csak rövid ideig vannak a balzsamon s csak keveset esznek belôle, azt nem rontják el egészen; de ha benne elpusztulnak, akkor azt teljesen tönkreteszik. Éppígy a jámborság se igen fér össze a bocsánatos bűnökkel, melyeket egyszer-másszor elkövetünk; ha pedig bűnös szokássá találnak válni, akkor a szent tökéletességnek teljesen vesztét okozzák. A pókok nem ölik ugyan meg a méheket, de megrontják a mézet; s ha valamely kasba befészkelôdnek, a sejteket annyira beszövik hálóikkal, hogy a méhek azokban nem dolgozhatnak. Éppígy a bocsánatos bűn nem okozza ugyan a lélek halálát, hanem megzavarja a jámborságot; és ha szokássá válik s rossz hajlandóságból követjük el, akkor a rossz szokások és készségek bizonyos neme támad lelkünkben, mely akadályul szolgál neki, hogy oly lelkes szeretettel működjék, mely az igaz jámborság tulajdona. Jelentéktelennek tetszik, ó Filótea, a csekély hazugság; szóban vagy cselekedetben a rendtôl való kisebb eltérés; az esetleges érzéki vagy kíváncsi tekintet; a ruhával való tetszelgés; a táncmulatságon vagy játékon való részvétel, amelyrôl szívünk esetleg némi sebesüléssel távozhatik. Mindez, mondom, csekély jelentôségű, ha eléggé óvatosak vagyunk, hogy szívünket azokhoz semminemű hajlandóság vagy ragaszkodás ne kösse; amiként a méhek is iparkodnak, hogy a kasból eltávolítsák a férgeket, melyek sejtjeiket elrontják. De ha azon dolgok sokszor ismétlôdnek és szívünkben azok iránt hajlandóság és készség ver gyökeret: akkor csakhamar elszokunk a jámborság édes ízétôl, de sôt magától a jámborságtól is. Tehát még egyszer kérdem, okos dolog-e, ha egy nagyratörô lélek kedvét leli abban, hogy Istennek ne tessék; okos dolog-e, ha szándékosan épen olyasmit akar, amirôl tudja, hogy Istennek az nem tetszik? ======================================================================== 1.23 Lelkünket minden haszontalan és veszedelmes hajlandóságtól meg kell tisztítanunk A játék, a tánc, lakomák, színház s minden, mit világi mulatságnak szokás nevezni, magában véve s természeténél fogva egyáltalán nem rossz, hanem közömbös, mely egyaránt szolgálhat jóra vagy rosszra. Mindazonáltal élvezetük mindig veszéllyel jár s a ragaszkodás hozzájuk e veszélyt még öregbíti. Épen azért, ó Filótea, ezt mondom neked: bár a mérsékelt játék, a szemérmes tánc, a gazdag s az érzékiségnek nem szolgáló ruházat, a tartalomra s az elôadás módjára nézve tisztességes színjáték, a jó és mértékletes lakoma még nem bűn: de az ezekhez való nagy hajlandóság és ragaszkodás a jámborságra igen hátrányos, a lélekre nagyon ártalmas s az üdvességre igen veszélyes. Ó! hogyan is ne volna ártalmunkra, ha szívünket e sok hiú és balga hajlamra engedjük át, melyek a kegyelem behatásaira szinte érzéketlenné teszik s annyira elfoglalják hogy a szent és komoly dolgokhoz sem ereje, sem kedve nem marad. Ez oknál fogva kellett az ószövetségben a nazireusoknak (kik Isten szolgálatára szentelték magukat) nemcsak a részegítô italoktól tartózkodniok, hanem még a szôlôtôl, de sôt az éretlen szôlôtôl is, nem mintha azt hitték volna, hogy ettôl megrészegednek, hanem mert attól tartottak hogy az éretlen szôlô az érettnek evésére ez pedig a borivásra csábíthatná ôket. Azt nem mondom, hogy ilyen dolgokat soha sem szabad élveznünk; de azt igenis mondom, hogy szívünk azokhoz nem tapadhat a jámborság kára nélkül. Ha a szarvas nagyon meghízott, az erdô sűrűjébe vonul s ott az evéstôl tartózkodik, mert tudja hogy a túlkövérség terhére van s vadászat alakalmával a futásban gátolja; éppígy jár az az ember, ki szívét mindazon haszontalan, fölösleges és veszélyes hajlandóságokkal megterheli. Elveszíti azon jó lelki hangulatot, melyre szüksége van, hogy a jámborság ösvényein buzgalommal és könnyedén futhasson. A gyermekek naponkint lélekszakadásig szaladgálnak, hogy pillangót fogjanak; és senki sem veszi nekik rossz néven, hiszen gyermekek. De nem nevetséges-e s egyúttal nem siralmas-e látnunk, ha okos emberek egész szenvedéllyel csüngnek ama fönnebb említett hitvány apróságokon, melyek nemcsak haszontalanok, hanem ôket könnyen bűnbe s örök kárhozatba dönthetik? Éppen azért, ó Filótea, mivel üdvösséged oly drága elôttem, lelkedre kötöm, hogy szívedet mindezen hajlamoktól szabadítsd meg; mert bár az ilynemű cselekedeteknek nem mindegyike ellenkezik a jámborsággal, mégis a hozzájuk való hajlandóság és ragaszkodás mindig lelki kárral jár. ======================================================================== 1.24 Lelkünket a természetes tökéletlenségektôl is meg kell tisztítanunk Vannak bizonyos természeti hajlandóságaink, melyek nem bűneinkbôl erednek; éppen azért nem halálos bűnök de még bocsánatosak sem, hanem tökéletlenségek; s ha tetté válnak, hibának mondjuk ôket. Így például Szent Jeromos beszéli, hogy Szent Paula annyira hajlott a szomorkodásra, hogy gyermekeinek s férjének halálakor csaknem meghalt bánatában; ez nagy tökéletlenség volt, de nem bűn; mert akaratának ebben nem volt semmi része. Vannak könnyelmű s vannak zordon természetű emberek; némelyik hajthatatlan és barátainak kérése is alig bírja engedékenységre; a másik lobbanékony és hirtelen; a harmadiknak szíve pedig minden barátkozásra igen fogékony; szóval alig van ember, akiben ilynemű valamelyes tökéletlenség ne volna. Bár ezen hajlandóságok velünk születtek, mégis megjavíthatók s mérsékelhetôk a nekik ellentétes tökéletességek megszerzése által. De sôt tôlük egészen meg is szabadulhatunk, s neked, ó Filótea, erre kell törekedned. Hisz még azt is fölfedezték, miként kell a keserű mandulafát édessé átváltoztatni; azáltal t.i., hogy a törzset tövénél megfúrják s a fanyar nedvet kifolytatják. Miért ne szabadulhatnánk meg tehát visszás hajlamainktól azáltal, hogy csak azt tartjuk meg belôlük, ami jó s ezt aztán az erények gyakorlására kitűnô segédeszközzé formáljuk. Amiként egyetlen jó természeti tulajdonság sincs, melyet a bűnös szokás el ne ronthatna: éppúgy egyetlenegy olyan rossz tulajdonságunk sincs, melyet meg ne fékezhetnénk és az isteni malaszt segítségével, szilárd kitartással át ne változtathatnánk. Ezek után tehát ama tanításokat és gyakorlatokat közlöm veled, melyeket szükségeseknek tartok, hogy lelked a bocsánatos bűnökhöz való hajlamoktól, a veszélyes és haszontalan dolgokhoz való ragaszkodástól és minden természetes tökéletlenségtôl megszabaduljon. Ez lelkedet a halálos bűnök ellen is jobban biztosítja. Adja Isten, hogy mindezt elérhessed. ======================================================================== 2.1 Az ima szükségessége 1. Mivel az imádság mennyei világosságot áraszt elménkben és az isteni szeretet melengetô behatásának nyitja meg akaratunkat, azért is nincsen alkalmasabb eszköz, mely elménknek sötétségét jobban eloszlatná és szívünket a megromlott hajlamoktól inkább megtisztítaná, mint éppen az imádság. Mintegy a kegyelemnek vize ez, mely arra szolgál, hogy lelkünket bűneitôl megtisztítsa a szenvedélyek perzselô heve által elgyötört szívünket fölüdítse s azon gyengéd gyökérszálakat, melyeket az erény azokba bocsátott, t.i. a jó vágyakat táplálja. 2. Különösen ajánlom neked a szív bensô imádságát, fôleg pedig azt, mely isteni Üdvözítônk életével és szenvedésével foglalkozik. Mert annak szemlélése és megfontolása által lelked azzal egészen betelik és egész külsô és belsô életedet az övé szerint fogod irányítani. Ô a világ világossága: tehát ô benne, ô általa s ô érette kell megvilágosíttatnunk. Ô vágyódásunknak azon titkos fája, melyrôl az Énekek Énekének szent menyasszonya beszél; tehát az ô tövében kell az éltetô szelíd levegôt belélegzenünk, ha szívünket a világ lehellete némileg fáradttá tette. Ô Jákobnak igazi kútja, az élô és tiszta víznek forrása; ô hozzá kell tehát gyakorta járulnunk, hogy lelkünkrôl minden szennyet lemossunk. A kis gyermekek édesanyjuk beszédét hallván, ôk is megtanulnak beszélni; éppen így ha elmélkedéseinkben Üdvözítônkkel foglalkozunk, szavait, cselekedeteit, érzelmeit, hajlandóságait megfontoljuk, az ô kegyelmével mi is megtanulunk úgy beszélni, mint ô, úgy gondolkodni, mint ô és szeretni azt, amit ô szeret. Ô szerinte kell átalakulnunk, ó Filótea; és hidd el, hogy az Atyához más ajtó nem vezet, mint Jézus Krisztus, amiként ô ezt meg is mondotta. A tükörnek puszta üvegje nem veri vissza a tárgy képét, ha valami át nem látszó test, mint ólom vagy ón, nincs mögötte. Éppen így e halandó életben sohasem szemlélhetnôk igazán az istenséget, ha Jézus Krisztus emberi testünket föl nem vette volna. Az ô élete, szenvedése és halála elmélkedésünknek olyan tárgyai, hogy azoknál gyenge értelmünknek megfelelôbbet, szívünknek kedvesebbet s erkölcseink tökéletesítésére hasznosabbat nem találunk. Isteni Üdvözítônk égbôl leszálló kenyérnek mondta magát és pedig többféle okból. Ezeknek egyike a következô: amiként mindenhez eszünk kenyeret, éppígy elmélkedéseink által föl kell magunkba vennünk Jézus Krisztus szellemét, hogy belôle táplálkozzunk s minden cselekedetünket áthassa. Ez okból több író Krisztus életét és szenvedését mintegy pontokra, részletekre osztotta, hogy elmélkedéseinkre hozzáférhetôbb legyen. Ezen írók közül különösen ajánlatos Szent Bonaventura, Bellantini, Bruno, Capiglia, Granada, de Ponte. 3. E gyakorlatra naponkint lehetôleg fél vagy egész órát fordíts délelôtt, sôt ha lehet, reggel, amidôn még nem veszett el lelkednek az az ébersége és nyugodtsága, melyet az éjjeli pihenés adott neki; de hosszabb idôre ne nyújtsd azt, hacsak lelkiatyád határozottan meg nem parancsolja. 4. Véleményem szerint az volna legjobb, ha ezt a gyakorlatot egészen nyugodtan valamely templomban végezhetnéd; mert az áhítat ezen óráját ott sem atyád, sem anyád, sem hitvestársad, sem más egyéb nem zavarná meg; míg otthon a háziviszonyok miatt egészen nyugodtan alig végezhetnéd el. 5. Mind a szóbeli imát, mind az elmélkedést mindig azzal kezdd, hogy képzeletben Isten színe elé helyezkedjél; ezt sohase hadd el; csakhamar meggyôzôdöl, mekkora haszna van ennek. 6. Az olvasó igen hasznos módja az imának, ha jól tudjuk végezni. Helyesen cselekszel továbbá, ha az Úr Jézusról a Boldogságos Szűzrôl s a szentekrôl szóló litániákat elmondod, vagy egyéb imákat végzesz, melyek az egyházilag helybenhagyott imakönyvekben találhatók. Mindennek azonban csak akkor van igaz értéke, ha mindenekfölött az elmélkedô imával foglalkozol, ha ugyan Isten neked megadja a hozzávaló kegyelmet. Ha pedig ennek elvégeztével dolgaid vagy más egyéb ok miatt nincs idôd a szóbeli imára, ez ne nyugtalanítson téged. Ez esetben elegendô, ha az elmélkedés elôtt vagy után az Úr imáját, az angyali üdvözletet s a hiszekegyet elmondod. 7. Ha a szóbeli imádság közben szíved a belsô elmélkedô imához vonzódik, akkor kövesd e vonzalmat nyugodtan, az ne zavarjon, hogy minden szokásos szóbeli imádat nem végezted el. Mert az elmélkedés s a szív imája kedvesebb Isten elôtt s magunkra nézve is üdvösségesebb, mint az ajkaknak imádsága. Természetes, hogy az egyházi zsolozsma nem esik ezen szempont alá; azt tartozik elvégezni mindenki, akinek az kötelessége. 8. Mindent el kell távolítanunk, ami meggátolhatna ezen szent gyakorlatnak reggelenkint való végzésében. De ha sok ügyed, bajod, vagy egyéb érvényes ok nem engedi ezt, végezd reggel vagy délelôtt végezd el délután s pedig az ebédnél lehetôleg távol esô órában, nehogy akár álmosság fogjon el, akár egészségednek ártson. S ha végül azt látod, hogy egész nap nem lesz idôd az elmélkedésre, akkor e veszteséget pótold következô módon: Szívedet s lelkedet gyakori fohászkodással, az úgynevezett imasóhajokban emeld föl Istenhez; vagy olvass valami jámbor könyvet, avagy végezz valamely bűnbánati cselekedetet s erôsen tedd föl magadban, hogy az elmélkedést másnap minden bizonnyal elvégezed. ======================================================================== 2.2 A jó elmélkedés módszere, s pedig Isten jelenlétének gondolata, mely az elôkészület elsô cselekedete De talán, Filótea, nem is értesz az elmélkedéshez, mert a mai világban, sajnos, ehhez igen kevesen értenek. Oktatásomat tehát e tekintetben rövid szabályokba foglalom; reménylem, hogy jó könyvek s a gyakorlatok erre még alaposabban megtanítanak. Az elsô szabály az elôkészületre vonatkozik s ez a következô három pontból áll: Isten színe elé helyezkedünk; segítô és megvilágosító malasztját kérjük; s azon igazságot, amelyrôl elmélkedni akarunk, képzeletünk elé állítjuk. Az elsô pontra vonatkozólag három eszközt jelölök meg, mellyel még ifjú buzgalmadat élénkítheted. Az elsô az, hogy élénken gondolunk Istennek végtelenségére, aki mindenben s mindenütt teljesen és lényegileg jelen vagyon; úgyhogy miként a madarak, bárhol legyenek is, mindig a levegôben vannak, éppúgy mi is, bárhol legyünk s bárhova menjünk, mindenütt s mindig Isten jelenlétében vagyunk. Ezt az igazságot mindenki ismeri; de nem mindenki tartja elegendôleg szem elôtt. Ha a vakok tudják, hogy fejedelem elôtt állnak, tiszteletteljes viselkedést tanúsítanak, habár azt nem is látják; de éppen mivel nem látják, könnyen meg is feledkeznek annak jelenlétérôl. S ha errôl megfeledkeztek, az iránta tartozó köteles tiszteletet is könnyen elfeledik. Ó Filótea, mi sem látjuk a nálunk jelenlevô Istent; s bár a hit s az elme tanúskodnak az ô jelenlétérôl, mégis csakhamar megfeledkezünk róla s úgy viselkedünk, mintha távol volna tôlünk. Mert bár tudjuk, hogy mindenütt jelen van, mégis az a körülmény, hogy jelenlétére nem figyelünk, ugyanazt eredményezi, mintha róla nem is tudnánk semmit. Éppen azért lelkünk az elmélkedéshez mindenkor azzal készüljön, hogy alaposan foglalkozzék Isten jelenlétének gondolatával. Erôsen megragadta Dávid lelkét e gondolat, midôn így szólt: ,,Ha fölmegyek az égbe, te ott vagy; ha leszállok a pokolba, jelen vagy''. (Zsolt 138,8) Tehát Jákob szavait vegyük ajkunkra, ki a titokteljes létra láttán így kiáltott fel: Ó mely rettenetes ez a hely! Valóban az Úr van itt s én nem is tudtam! Azt akarta mondani, hogy erre nem is gondolt; mert különben elég jól tudta, hogy Isten mindenütt jelen van. Ha tehát, ó Filótea, az imádsághoz fogsz, egész szívvel s lélekkel mondd önmagadnak: Isten valóban jelen van itt! A második módja annak, hogy Isten jelenlétébe helyezkedjünk, a következô. Gondold el, hogy nemcsak jelen van ott, ahol te vagy, hanem benned van, lelkedet betölti, eleveníti, élteti és isteni jelenlétével fönntartja. Amiként ugyanis a lélek egész testünkben jelen van ugyan, de mégis különösen a szívben lakozik; éppígy a mindenütt jelenlevô Isten különösen lelkünkben van jelen, amelyrôl valósággal elmondhatjuk, hogy Isten az ô éltetô lelke. Ezért nevezte Dávid Istent az ô szíve Istenének, s ugyanazt mondja Szent Pál e szókkal: Istenben élünk, mozgunk és vagyunk. Ez a gondolat a te szívedet is nagy tisztelettel fogja eltölteni Isten iránt, ki hozzá oly közel van. A harmadik eszköz, mely nagy hasznodra lesz, ez: Istennek egyszülött Fia ki érettünk emberré lett, az égbôl szemmel kísér minden embert, fôleg pedig a keresztényeket, kik az ô gyermekei; s ezek között különösen azokat, kik imádkoznak, vajon jól vagy rosszul végzik-e azt? Amit az imént mondtam, az nem puszta képzelôdés, hanem tiszta igazság. Mert ha mi nem is látjuk ôt, amiként vértanúsága alkalmával látta Szent István, azért az ô szemei mégis rajtunk függnek s ugyanolyan szókat intézhetünk hozzá, aminôkkel az Énekek Énekének vôlegénye menyasszonyát szólította meg: ,,Ô van itt; ô maga van itt; elrejtôzött elôlem s én nem láthatom ôt; de ô lát és megfigyel engem!'' A negyedik mód az, hogy elképzeljük miszerint Jézus velünk ugyanegy helyen van s mintha ôt látnók, amiképpen barátainkat szoktuk képzelni s róluk ilyenformán szólunk: úgy tetszik, mintha látnám ôt, hogy ezt s amazt teszi, úgy rémlik, mintha hallanám ôt stb. Azonban, Filótea, ha a legméltóságosabb Oltáriszentség elôtt állsz, akkor Jézus jelenléte a templomban nem puszta képzelet, hanem valóság; mert a kenyérnek külsô színe csak fátyol, mely ôt szemeink elôl elrejti. Ô valóban lát s valóban megfigyel bennünket, bár valódi alakjában mi nem is látjuk ôt. Tehát e négy eszköz valamelyikét válaszd, hogy a jelenlevô Isten színe elé helyezkedjél. Ez eljárásod azonban mindig rövid és egyszerű legyen. ======================================================================== 2.3 Az elôkészület második pontja, hogy Istent segítségül hívjuk E segítségülhívás következôképen történik: lelked Isten jelenlétének tudatában mélységes tisztelettel teljék el s e jelenlétre magát méltatlannak tartsa. De mivel Isten ezt így akarja, kérd malasztját, hogy ezen elmélkedésed az ô dicsôségére szolgáljon. És ezt néhány rövid, de forró szóval teheted, aminôk pl. a királyi Próféta szavai: ne vess el Uram színed elôl és szent lelkedet ne vedd el tôlem. Árasszon világosságot a te színed az én lelkemre, mely a te szolgálatodra szentelte magát és megcsodálom a te műveidet. Add, hogy megismerjem törvényedet és egész szívvel megtartsam azt! Nagyon hasznos, ha segítségül hívjuk ôrzôangyalunkat s azon szenteket, kik közelebbi viszonyban vannak azon igazsággal, amelyrôl elmélkedünk. Így pl. ha Urunk szenvedésével foglalkozunk, hívjuk segítségül a Boldogságos Szüzet, Szent Jánost, Szent Mária Magdolnát, kérve ôket, hogy lelkünkben ugyanazon érzelmeket keltsék föl, melyeket ama nagy titok láttán ôk éreztek; vagy ha saját halálunkról elmélkedünk, kérjük ôrzôangyalunk segedelmét, ki utolsó óránkon bizonyára velünk lesz. S ezen szabályhoz minden titoknál s az elmélkedés minden tárgyánál alkalmazkodjál. ======================================================================== 2.4 Az elôkészület harmadik pontja, hogy az elmélkedés tárgyát képzeletben lelkünk elé állítsuk Az elôkészületnek van még egy harmadik pontja is, mely azonban nem jár minden elmélkedéssel s ez a helynek elképzelése. Ez abban áll, hogy a titkot vagy az eseményt, amelyrôl elmélkedünk, olyképen képzeljük el, mintha az szemünk láttára történnék meg. Pl. ha Jézus kereszthaláláról akarsz elmélkedni, akkor a helynek, a személyeknek, cselekedeteknek, az ott megesett szóknak minden körülményeit úgy idézd képzeletedben lelki szemeid elé, mint azt az evangélisták megírták. S ugyanez áll minden egyéb érzékeink alá esô tárgyról, minô a halál, a pokol és mások. Ez eljárás azonban nem alkalmazható olyan elmélkedéseknél, melyeknek tárgya semmiképpen sem esik érzékeink alá; aminôk pl. Istennek nagysága, az erénynek kiválósága, teremtésünk célja. Ezen tárgyaknál is lehetne ugyan némi összehasonlítással vagy példabeszéddel az elmélkedésen könnyíteni; azonban én csak egyszerű dolgokkal akarlak foglalkoztatni s nem akarom, hogy lelkedet a képek keresése kifárassza. A képzelô tehetség ilyetén lekötése által lelkünket az elmélkedés tárgyára szorítjuk, nehogy a szórakozás más felé terelje s más tárgyakkal foglalkozzék. Amiként a madarat is kalitkába zárjuk vagy a vadászsólymot láncra kötjük, hogy a vadász kezén maradjon ülve. Némelyek azt mondják, hogy midôn a titkokat elképzelni akarjuk, jobb és célszerűbb egyszerű hívô gondolattal azokat fogadni vagy egy szellemi pillantást reájuk vetni olyképen, mintha lelkünkben történnének meg; ez azonban a kezdôre nézve igen nehéz dolog. Amiért is azt tanácsolom neked Filótea, hogy ameddig Isten a nagyobb tökéletességhez el nem segít, állj meg alázatos szívvel a hegy tövénél, ahova téged elkalauzollak. ======================================================================== 2.5 Az elmélkedéseknek második része a megfontolás A képzelôtehetség fönnebb vázolt működéséhez az értelem működése csatlakozik, aminek elmélkedés a neve s abban áll, hogy bizonyos megfontolásokra törekszünk melyek akaratunkat Istenhez emelik s bennünk a szent és isteni dolog szeretetét keltik föl. S ez különbözteti meg egyúttal az elmélkedést a tanulástól. A tanulásnak célja a tudomány; az elmélkedés célja Isten szeretete s az erény gyakorlása. Ha tehát lelkedet immár az elmélkedés tárgyára egészen reá vezetted, akkor fordítsd elmédet azon megfontolásokra, melyek amannak mintegy tartalmát és kibôvítését teszik; s ha lelkednek valamelyik ilyen megfontolás jól esik s belôle világosságot és hasznot merít, akkor maradj meg e mellett; miként a méh, amely mindaddig nem hagyja el a virágot, ameddig rajta mézet talál. De ha a megfontolás lelkedet fárasztja és szíved hozzá nem vonzódik, akkor némi újabb kísérlet után más megfontolásra térj át, amiben azonban nem szabad a kíváncsiságnak és a sietségnek engedned. ======================================================================== 2.6 A jámbor érzelmek s föltevések teszik ki az elmélkedés harmadik részét A léleknek amaz élénk figyelése, mellyel az elmélkedést végzi, akaratunkban sok jó és szent indulatot ébreszt föl; aminôk: Isten s a felebarát szeretete; a vágyódás a mennyi dicsôség után; a lelkek üdvéért való buzgólkodás: Jézus életének követése, a részvét, csodálkozás és öröm érzelmei, az ítélet s a pokol félelme; bűneink fölött való szégyenkezés: a bűn meggyűlölése, a bizalom Isten irgalmában s egyéb ily jó indulatok, melyeket a lélek gyakoroljon s bennük mintegy olvadjon el. Mindazonáltal Filótea, ezen általános jellegű jóindulatokkal ne foglalkozzál annyira, hogy miattuk elmellôzd azon részleges elhatározásokat és föltevéseket, melyeknek a jövendôben erkölcsi életedet kell irányítaniok. Így pl. Urunknak elsô szava a keresztfán benned azon vágyódást kelti föl, hogy te is megbocsáss ellenségeidnek és szeresd ôket. Ez azonban nem elegendô; elhatározásodat, jó föltevésedet a következô alakba kell öntened: Íme! a jövendôben nem bosszankodom némely embernek ilyetén beszédje fölött; sem ezen vagy azon megszóláson, mellyel valaki illetett, inkább úgy viselkedem, hogy az egyiket megengeszteljem, a másiknak pedig a szívét megnyerjem. Ez az igazi gyógyszer Filótea, hogy hibáidból gyorsan kigyógyulj; általános szándékokkal soha vagy igen késôn érsz a célhoz. ======================================================================== 2.7 Az elmélkedés befejezése Az elmélkedést három cselekedettel végezzük be s mind a hármat nagy alázattal kell végrehajtanunk. Mindenekelôtt hálát adunk Istennek, hogy megismertette velünk irgalmát vagy valamely tökéletességét; továbbá, hogy kegyelme szent érzelmeket és elhatározásokat érlelt meg bennünk. Azután az isteni felségnek fölajánljuk saját jóságát és irgalmát, egyszülött Fiának szentséges vérét, halálát s erényeit a mi érzelmeinkkel és jó elhatározásainkkal egyetemben. Végül alázatos imával kérjük Istennek malasztját, hogy részünk legyen szent Fiának érdemeiben s eredményeiben, hogy jó feltételeinket híven megtartsuk, jól tudván miszerint mindez az ô áldásától függ. Egyúttal imádkozzál az Anyaszentegyházért lelkipásztoraidért, rokonaidért, barátaidért s másokért, segítségül híván a Boldogságos Szűz Máriát, az angyalokat és szenteket; aztán az Úr imájával s az angyali üdvözlettel végezd be ájtatosságodat. Amit az elmélkedésbôl gyűjtött szellemi virágcsokorról mondottam, azt te már tudod. Akik hajnalban valamely szép kertben sétáltak, nem távoznak onnan szívesen, ha pár virágszálat nem vihetnek magukkal, amelynek illatát aztán egész nap élvezik. Éppígy kell neked is elmélkedéseidbôl némi gyümölcsöt szedned. A sok közül válassz ki két-három gondolatot, amelyek elmédet és szívedet különösen megragadták, ezeket aztán napközben többször forgasd meg elmédben, hogy jó föltételeidben megerôsödjél. S ezt még az elmélkedés helyén tedd meg, föl s alá járkálva vagy egyéb módon, de mindig nyugalommal és figyelemmel. ======================================================================== 2.8 Az elmélkedésre vonatkozó fontos észrevételek Jó föltételeidre a nap folyamán Filótea szívvel és lélekkel erôsen ügyelj, hogy azok végrehajtásáról meg ne feledkezzél. Mert ez az elmélkedésnek gyümölcse; ami ha nem történik meg, az elmélkedés nemcsak nem jár haszonnal, de még ártalmas is. Annyi bizonyos, hogy az erények fölött való gyakori elmélkedés, azoknak gyakorlása nélkül, a lélekben és szívben fölfuvalkodottságot szül és észrevétlenül azon hiedelmet kelti bennünk, mintha csakugyan azok volnának, amik lenni szeretnénk. És bizonyára azok is lennénk, ha föltételeinknek alapja s ereje volna; de mivel ez nincsen meg bennük, eredménytelenek maradnak; s mert eredménytelenek, éppen azért mindig veszedelmesek is. Amiért is mindenképen rajta kell lennünk, hogy föltételeinket megtartsuk; föl kell keresnünk az erre szolgáló alkalmakat, nagyokat, kicsinyeket egyaránt Pl. ha föltettem magamban, hogy azon személyeket, kik engem megsértenek, szelídséggel megengesztelem, akkor keresnem kell a velük való találkozást hogy tisztességteljesen és barátsággal üdvözölhessem ôket; s ha nem sikerül velük találkoznom, akkor legalább kedvezôen nyilatkozom róluk s értük imádkozom. Mindjárt az elmélkedés után azonban tartsd magad szemmel nehogy valamely ok miatt erôsebben fölindulj; mert a kedélynek ilyen hullámzása megfosztana azon mennyei balzsamtól, melyet az elmélkedésben gyűjtöttél. Ezzel azt akarom mondani, hogy amennyiben lehetséges, az elmélkedés után is tölts némi idôt csendes hallgatagságban s foglalkozzál jó föltételeid ismétlésével és csak lassan térjen át lelked a napi foglalkozásra. Ha valaki finom porcelánedényben drága folyadékot kapott s azt hazaviszi, az óvatos lépéssel jár, nem tekint se jobbra, se balra, hanem csak elôre, nehogy félrelépjen és megbotoljék; sôt gyakran meg is áll s megnézi, nem tartja-e rosszul az edényt. Az elmélkedés végeztével neked is éppen így kell cselekedned. Ne hadd megzavarni magad s ne szórakozzál el, hanem egyszerű s nyugodt megfontolással ügyelj az útra, melyen haladnod kell. Ha valaki fölkeres, akivel beszélned kell, ez oly kényszerűség, mely elôl nem térhetsz ki; de jól vigyázz szívedre, hogy kárát ne lássa azon drága kincsnek, mellyel a Szentlélek megtöltötte. Azt is meg kell szoknod, hogy az elmélkedésrôl bármilyen hivatásos foglalkozásodra könnyen térj át, bár, úgy tetszik, hogy az jó föltételeiddel nem is függ össze. Így az elmélkedés bevégeztével az ügyvéd, a bíró hivatalába a kereskedô üzletébe, a háziasszony házi ügyeinek körébe oly könnyedén s oly nyugodtan lépjen, hogy lelke semmiképpen se zavarodjék meg; mivel ugyanis mind az egyik, mind a másik foglalkozás Isten akarata, egyikrôl a másikra egyenlô odaadással és Isten akaratában való megnyugvással kell áttérnünk. Néha megesik, hogy lelkedben azonnal az elôkészület után szelíd indulat támad, mely azt hirtelen - Istenhez viszi közel. Ez esetben Filótea, tartsd magad utasításaimhoz. Mert bár elôbb kell foglalkoztatnunk értelmünket, mint akaratunkat, de ha a Szentlélek sugallataival akaratodat megilleti s benne azon szent elhatározásokat kelti, melyekre elmélkedés közben gondolkodás útján kellene eljutnod, akkor ne keresd tovább is elmédben azt, ami már megvan akaratodban. Végül általános szabály, hogy a jámbor érzelmeket, akár a megfontolás elôtt keletkezzenek azok, akár az után, ne nyomjuk el s ne verjük ôket béklyóba, hanem tárjuk föl minden kor szívünket elôttük. Ugyanezt a szabályt kell követned a többi jámbor cselekedetben is, mely az elmélkedéshez tartozik: a hálaadásban, magadnak fölajánlásában, a könyörgésben; azonban az elmélkedés végén mindegyik számára hagyd meg az ôt megilletô helyet. A jó föltételeknek, melyek az érzelmekbôl csörgedeznek, természetesen az érzelmek után kell következniök, amiért is az elmélkedés végén kell azokat magunkban fölkeltenünk. Mert ha ezeket az érzelmektôl nem választanók el, éppen mivel a föltételek a napi élet részletes viszonyaira vonatkoznak, könnyen az elszórakozás veszélyének tennôk ki magunkat. Végül igen hasznos, ha az akarat ezen gyakorlásánál némi társalgásba bocsátkozunk, megszólítván az isteni Üdvözítôt, az angyalokat, a szenteket, fôleg pedig azokat, akik az elmélkedés tárgyával közelebbi viszonyban vannak; de önmagunkat is megszólíthatjuk, szívünket, a bűnösöket, de sôt az értelmetlen teremtményeket is; amiként ezt Dávid megtette a zsoltárokban és más szentek elmélkedéseikben s imáikban. ======================================================================== 2.9 A lelki szárazság elmélkedés közben Ha nem esik jól az elmélkedés és lelked nem talál vigaszt benne, kérve-kérlek ó Filótea, ne zavarodjál meg, hanem meríts a következô oktatásokból tanulságot. Végezz néhány olyan szóbeli imát el, amelyet legjobban szeretsz; panaszkodjál gyengéden az Úr Jézusnak s kérd az ô segedelmét; csókold meg tiszteletteljesen képét; ismerd be méltatlanságodat s mondd Jákobbal: történjék bármi, de, Uram, addig el nem eresztelek, míg meg nem áldasz engem! Vagy alkalmazd magadra a kananei asszonynak szavait: Igen, Uram, én ebecske vagyok, de ezek is azon kenyérhulladékkal táplálkoznak, mely gazdájuk asztaláról leesik. (Mt 15,26-27) Végy elô valamely könyvet s olvasd mindaddig áhítattal, míg nagyobb figyelemre s jobb lelki hangulatra tettél szert; törekedjél szívedet az áhítatnak valamely külsô jelével buzgalomra indítani; borulj le a földre, tedd keresztbe karjaidat kebleden, vedd kézbe a feszületet, föltéve természetesen, hogy e cselekedeteknél nincsen jelen senki. Ha a lelki szárazság tovább is tart, ne nyugtalankodjál miatta; hanem légy rajta, hogy Isten jelenlétének gondolatát megôrizzed. Jól tudod, hogy nagyon sok az olyan udvari ember, ki az év folyamán százszor megjelenik az udvarban anélkül, hogy a fejedelemmel beszélne; de megjelenik, hogy a fejedelem lássa, hogy bemutassa hódolatát, vagy amint mondani szokás, hogy annak udvaroljon. Nekünk is éppen így kell hozzáfognunk az elmélkedéshez, t.i. azon szándékkal, hogy eljárjunk kötelességünkben és hűségünket Isten iránt tanúsítsuk s kinyilvánítsuk. Ha tetszik az isteni fölségnek, hogy sugallatai által velünk szóba álljon, ez reánk nézve bizonyára nagy tisztesség és boldogító élvezet leszen; de ha nem adja meg nekünk ezt a kegyelmet és nem szólít meg, mintha meg sem látna bennünket vagy mintha ott sem volnánk: nem szabad visszavonulnunk vagy eltávoznunk, hanem önmegadással, mélységes és szelíd tisztelettel és szelíd nyugalommal ki kell tartanunk. Béketűrésünk s állhatatosságunk elôbb-utóbb kegyelemre talál az ô színe elôtt. S ha ismét megjelenünk elôtte, kegyesen fogad majd bennünket, elmélkedéseinkben kedvesen társalog majd velünk és vigasztalásai által Szent lelkének minden édességében részesít majd minket. De ha még ezt sem adná meg nekünk, akkor is elégedjünk meg azon kitüntetéssel, hogy imádandó szent színe elôtt megjelenhettünk. ======================================================================== 2.10 A reggeli imádság A belsô és a szóbeli imádságon kívül az imának. még sokféle ideje és módja van; ezek között legelsô a reggeli ima, mely mintegy általános elôkészületül szolgál egész napi viselkedésünkhöz. Ezt pedig a következô módon kell elvégeznünk. 1. Mély alázattal s imádással adj hálát Istennek, hogy az éjen át megtartott s ha lelkiismeretedet az esteli vizsgálás után némi bűn terheli, kérd, bocsássa meg ezt neked. 2. Fontold meg, hogy a mai napot az örök üdvösség munkálására kaptad; tedd föl magadban erôsen, hogy valóban e célra fordítod azt. 3. Vedd elôre számba, mi dolgod lesz a mai napon; kínálkozik-e alkalom Isten dicsôítésére; a harag, hiúság, vagy egyéb szenvedély milyen kísértést támaszthat lelkedben. E körültekintés után erôs elhatározást ébressz magadban, hogy minden eszközt megragadsz, mely Isten szolgálatában s a nagyobb tökéletesség elérésében segítségedre lehet; sôt lelkednek minden erejét feszítsd meg, hogy mindent elkerülsz mindennel szembeszállsz s mindent legyôzesz, ami elhatározásodnak gátul szolgálhatna. Azonban az egyszerű elhatározás nem ér célt; hanem azt biztosítanod kell azzal, hogy minden eszközt készen tartasz, amely annak megvalósításához szükséges. De ha elôre látom, hogy hirtelen haragú egyénnel lesz dolgom, nemcsak nagy óvatosan kerülök el mindent, ami sérthetné, hanem hogy személyes lobbanékonyságát megelôzzem, a legszelídebb s legudvariasabb módon szólítom meg vagy valakit magammal viszek, hogy az illetôt nagyobb önuralomra bírjam. Ha elôre látom, hogy betegeket kell meglátogatnom, akkor a legmegfelelôbb idôt, körülményeket s a legjobb módszert választom, hogy ôket vigasztalhassam és segélyükre lehessek. 4. Ismerd be alázattal Isten elôtt, hogy a magad erejébôl sem a jót megtenni, sem a rosszat elkerülni nem vagy képes. S mintha kézben tartanád szívedet, ajánld föl azt összes jószándékaiddal együtt az isteni fölségnek azon kéréssel, vegyen oltalmába s erôsítsen meg szolgálatában. Mondjad: Ó, Uram, Istenem, tekints le e szegény, gyarló szívre, melybe a te jóságod ma annyi jószándékot öntött belé; azonban oly gyenge és állhatatlan, hogy jóra irányuló törekvése nem valósul meg, ha a te áldásod arra nem képesíti. Ezt kérem tehát tôled, ó irgalomnak atyja, egyszülött Fiadnak érdemeiért, akinek a mai napot s egész életemet szenteltem. Fohászkodjál még a Boldogságos Szűzhöz, ôrzôangyalodhoz s a szentekhez, hogy hathatós pártfogásukkal gyámolítsanak. E reggeli imának, melyet lehetôleg még szobádban végezz el, élénknek és buzgónak kell lennie, hogy Istennek áldása, amelyért könyörögsz, az egész napra kiáradjon. Nagyon kérlek, Filótea, ezt az imát el ne hagyd soha. ======================================================================== 2.11 Az esti imádság s a lelkiismeret megvizsgálása Amiként reggel lelkedet mennyei eledellel tápláltad, éppígy az estebéd elôtt is kell e szellemi eledelt élvezned. Tehát az esti étkezés elôtt szánj reá némi kis idôt, borulj le a feszület elôtt, szedd össze elmédet és gyullaszd föl szívedben a reggeli elmélkedés tüzét és megalázkodva s Isten szeretete után áhítozva merüljön lelked szerelmes Üdvözítôd sebeibe. Vagy fuss végig szívbeli megindultsággal és röviden mind azon, ami reggeli elmélkedésedben leginkább meghatott; ha ugyan valamely új tárgy felett elmélkedni nem volna módodban. Ami a lelkiismeret megvizsgálását illeti, melyet a lefekvés elôtt kell végezned annak módját mindenki ismeri. 1. Köszönjük meg Istennek, hogy e napon át megôrzött bennünket. 2. Meg kell vizsgálnunk egész napi viselkedésünket, sorba véve minden cselekedetünket s ezek körülményeit. 3. Ha azt látjuk, hogy valami jót míveltünk, köszönjük meg Istennek; ha pedig vétkeztünk gondolattal, szóval vagy cselekedettel, kérjük Istent, bocsássa meg vétkünket s ébresszük föl magunkban a bánatot, mely nemcsak a bűnök fölött érzett fájdalmat foglalja magában, hanem azt a szándékot is, hogy megjavuljunk s mihelyt alkalom kínálkozik, meggyónunk. 4. Erre ajánld magadat, testedet, lelkedet, az egyházat, rokonaidat, barátaidat Isten oltalmába; fohászkodjál a Boldogságos Szűzhöz, a szentekhez s ôrzôangyalodhoz, hogy vegyenek oltalmukba; aztán Isten áldásával térj nyugalomra, mert ezt a szükségletet is Isten rendelte. Az esti ájtatosságot éppúgy nem szabad elmulasztanunk, mint a reggelit; mert amiként a reggeli ájtatossággal a mennyei világosság felé tekintünk, éppúgy az estelivel a pokol sötétsége elôtt hunyunk szemet. ======================================================================== 2.12 A lelki magány Abban, amit most mondani fogok, légy nagyon tanulékony, Filótea s jól fogadd meg tanácsaimat, mert nézetem szerint lelki életednek haladása fôleg ettôl függ. A nap folytán sokszor gondolj Isten jelenlétére, azon utasítások szerint, melyeket fönnebb adtam; fontold meg, mit cselekszik Isten s mit mívelsz te s majd belátod hogy kimondhatatlan szeretettel függnek rajtad az ô szemei. Ó, én Uram Istenem miért nem függ terajtad az én szemem is, hogy veled foglalkozzam, amiként a tied énrajtam van s kegyesen tekint reám. Miért is gondolsz oly sokat reám, én Istenem s én miért gondolok oly ritkán és kevésszer tereád? Ó merre tévelyegsz, én lelkem? Isten a te igazi lakóhelyed s te mégis merre jársz? A madaraknak fészkük van s mikor a szükség kívánja, azokba húzódnak meg; a szarvasok az erdô sűrűjébe rejtôznek a vadász fegyvere s a nap sugarai elôl; éppígy a mi lelkünk is keressen magának ilyen menedékhelyet akár a kálvárián, akár Jézus sebeiben vagy másutt az ô közvetlen közelében, hogy idônkint oda visszavonulva, kipihenje a külsô foglalkozások zaját s a gonoszlélek támadásai ellen oltalmat leljen. Igen nagyon boldog az a lélek, mely az isteni Üdvözítôhöz igy szólhat: Te vagy oltalmam ellenségeim ellen; szárnyaid árnyékának hűvössége felüdít engem és biztosít a napnak veszélyei ellen! Rajta légy tehát, Filótea, hogy amíg külsô dolgokkal foglalkozol s az emberekkel érintkezel, szíved a magányba gyakran visszavonuljon, ahol kizárólagosan a jelenlévô Istennel vagy együtt. Az ilyetén elvonulást a lelki magányba mi sem akadályozhatja meg; mert minden, ami körülötted van, kívüled van, nem pedig szívedben. Dávid ezernyi fontos dolgai közben is gyakorolta magát ebben, amirôl a zsoltárok számtalanszor tanúskodnak. Többek között így kiált föl: Ó Uram, én mindig nálad vagyok! Mindig szemeim elôtt vagy, én Uram! Hozzád emelem szemeimet, én Istenem, ki a mennyben lakozol! Szemeim az Úron függnek mindig! Valóban, rendszerint nem annyira komolyak beszélgetéseink és dolgunk sem feszíti meg annyira erôinket, hogy figyelmünk azoktól némileg el ne fordulhatna s lelkünk az annyira becses és drága magányba vissza ne vonulhatna. Midôn Sziénai Szent Katalinnak szülôi nem juttattak idôt az imádságra s az elmélkedésre, akkor az Úr arra a jó gondolatra vitte reá, hogy szívében készítsen oly imahelyet, amelybe lelkileg elvonulhasson a sok dolog és fáradalom közepette, amellyel szülôi elhalmozták. És ô követte e sugallatot, miáltal aztán könnyen elviselte azt a sok kellemetlenséget, mellyel a világ illette; mert amiként mondani szokta, ama kis kamarába zárkózott s ott mennyei vôlegényével vigasztalódott. Sziénai Szent Katalin ezt rendesen gyakorolta s másokat is buzdított példájának követésére. Vonulj tehát te is egyszer-másszor szíved magányába vissza s itt mindenkitôl függetlenül beszéld meg Istennel üdvösségednek s lelki haladásodnak ügyeit, amiként a barát jó barátjával szokott szívélyesen irintkezni. Fordulj hozzá e szókkal: Virrasztottam s a sivatag pelikánjához hasonlítottam; olyanná lettem, mint az éjjeli madár a romok között s mint a magányos veréb a háztetôn! E szók, betű szerint véve, megértetik velünk, hogy ez a nagy király, ki szívét hozzászoktatta a magányossághoz, napjában több órát töltött el a lelki dolgok felett való elmélkedéssel; ha pedig titkos értelmük szerint vesszük ôket, a lelki magánynak három kedves nemére oktatnak bennünket, amelyek útján szerelmes Jézusunkhoz könnyen visszavonulhatunk. A romok között rejtôzô éjjeli madár példázata isteni Üdvözítônk alázatos állapotára mutat, ki az istállóban szalmán pihen, ismeretlenül s rejtezve a világ elôtt, melynek bűneit siratja. A pelikán képe a kálváriára utal. Miként ama madár vérével táplálja kicsinyeit, éppúgy az Úr Jézus is szent vérének hullásával kelti új életre övéit. A harmadik példa Urunk dicsôséges mennybe meneteléhez vezet bennünket, amidôn a sok megalázás és megvetés után, mellyel a világ illette, csodálatos módon ment föl mennyekbe. A világi dolgok zajának közepette e hármas példázat valamelyikének nyomán gyakran vonuljunk vissza Jézushoz. Midôn a boldog Elzeár, a provánszi Árián-nak grófja, egykor sokáig volt távol házától, felesége, a jámbor és szűzies Delfina, külön küldött ember által tudakolta meg hogylétét. Mire Elzeár ezt izente feleségének: ,,Nincs semmi bajom, drága feleségem; ha látni kívánsz, az Úr Jézus szentséges oldalának sebében keress engem; mert ott lakom én s ott megtalálsz engem. Ha másutt keressz, hiába jársz utánam''. Íme! Ilyen az igazán keresztényileg gondolkodó lovag! ======================================================================== 2.13 A fohászkodás, az imasóhajtás és a jó gondolatok Istenhez azért vonulunk vissza, mert hozzá vágyódunk, s azért sóhajtozunk utána, hogy hozzá visszavonuljunk. Így függnek össze a lelki magány s az Isten után való vágyakozás: és mindkettô a jó gondolatok forrásából csörgedezik. Tehát sokszor irányítsd elmédet és szívedet Istenre, ó Filótea, lelkednek élénk s rövid szárnyalásai által. Csodáld meg tökéletességeinek végtelen magasztosságát, kérjed hatalmas segedelmét; imádd isteni fölségét; napjában ezerszer ajánld föl neki lelkedet; magasztald végtelen jóságát; lélekben borulj Jézus lábaihoz, kérj tôle tanácsot mindenben, ami üdvösségedet illeti; ízleld meg szeretetének édességét fogd meg kezét, miként a gyenge gyermek atyja kezét fogja, s kérd, legyen a te vezetôd; drága virágcsokorként szorítsd a szent keresztet kebledhez; zászló gyanánt ültesd azt szívedbe, amely alatt ellenségeid ellen harcolni fogsz; egyszóval szívedet éleszd, gyullaszd minden módon, hogy gyengéd és lángoló szeretet támadjon benne isteni Üdvözítôd iránt. Így keletkeznek a fohászkodások, az imasóhajok, melyeket Szent Ágoston a jámbor Probának annyira szívére kötött; s e bizalmas érintkezés Istennel azt eredményezi, hogy az isteni tökéletességek képe és hasonlatossága lassanként rányomódik lelkünkre. Ez a gyakorlat nem nehéz s össze is fér napi foglalkozásainkkal; mert csak pillanatnyi figyelem kívántatik meg hozzá. És lelki tevékenységünket dolgainktól nemcsak el nem vonja, nemcsak nem csökkenti, hanem azt inkább serényebbé és kellemesebbé teszi. Nem jár idôveszteséggel, ha a vándor egy csepp borral üdíti ajkait s erôsíti szívét; sôt inkább új erôre kap; mert csak azért áll meg, hogy aztán annál gyorsabban haladjon s nagyobb utat tegyen meg. Több író számos ily imasóhajt jegyzett össze, s valamennyi bizonyára igen hasznos; mégis azt tanácslom, ne ragaszkodjál hozzájuk. Azt beszélje szíved, azt mondja ajkad amit a szeretet sugall belé; s a találékony szeretet annyit sugall beléd, amennyit csak akarsz. Igaz ugyan, hogy némely szó különösen megragadja a lelket; ilyenek a zsoltárok szavai, melyek tele vannak szent hévvel; vagy Jézus nevének segítségül hívása, ami igen sokféle módon történhetik, vagy az isteni szeretetnek ama lángoló nyilvánulásai, melyek az Énekek Énekében fakadnak. De sôt az egyházi énekek is szolgálhatnak e célra, ha komoly figyelemmel énekeljük ôket. Végy magadnak ebben példát azoktól, kik egymás iránt csupán természetes, emberi szeretettel viseltetnek. E szeretet egész lényüket elfogja, értelmüket, emlékezôtehetségüket, szívüket, szájukat! Szüntelenül egymásra gondolnak, egymással foglalkoznak, egymást magasztalják, kérlelik, egymással beszélgetnek, egymásnak levelet írnak, de sôt még az útjokba esô fák kérgébe is belevágják egymás nevét. Így járnak azok is, kiknek szívében Isten szeretete uralkodik; csak neki élnek üdítô szeretete után sóhajtoznak; a reá való gondolás, a róla való beszéd soha ki nem fárasztja ôket; s ha az emberek szíve felett rendelkeznének, Jézusnak szent és imádandó nevét bizonyára belevésnék abba. Azért minden külsô tárgy Istennek nagyobb szeretetére serkenti ôket és lelkük szerelmesének dicséretét hirdeti számukra. Igen, úgymond Szent Ágoston Szent Antal nyomán, a világon minden, bár néma de elôttük érthetô nyelven beszél hozzájuk és szívük e szókból s e gondolatokból azon szeretetteljes fölbuzdulásokat és édes fohászokat alkotja, melyek útján Istenhez emelkednek. Erre nézve néhány példával szolgálok. Nazianzi Szent Gergely püspök egyszer a tengerparton sétált és figyelmesen nézte a sokféle kagylót, melyeket egyik hullám a partra vetett, a másik ismét elsodort; s egyúttal megcsodálta a közeli kemény sziklát, melyen a tenger hullámai tehetetlenül törtek meg. E látványra a következô gondolat támadt lelkében: ilyenek a felületes és gyenge lelkek, kiket majd az öröm, majd a szomorúság ragad magával, s akik az élet különféle körülményei között ellenállás nélkül hajlanak minden szellôre; másrészrôl ilyenek az erôsszívű s állhatatos lelkek, kiket mi sem ingathat meg. Ekkor e gondolat hatása alatt Istenhez emelkedett szíve s a királyi prófétával e szókra fakadt: Ments meg engem, ó Uram, mert lelkemig nyomultak már a hullámok: ments meg engem, ó Uram, ezen örvénybôl, a szélvész a tenger mélyébe sodort már! (68. zsoltár) Meg kell azonban jegyeznem, hogy ez a gondolat s ez az érzelem akkor egészen illett lelkiállapotához, mert valami Maximus nevű pap püspökségébôl akarta ôt kizavarni. Midôn Szent Fulgentius, Ruspe városának püspöke, Rómában Teodorik gót királynak diadalmenetét látta, s látta, hogy ugyanez miként elnökölt az egész római nemesség gyülekezetében, e nagyszerű jelenet megragadta ôt s szívét Istenhez emelve, így kiáltott föl: Ó, ha a földi Róma ily gazdag s ily fényes, milyen szépnek kell akkor a mennyei Jeruzsálemnek lennie! S hogyha az, kitôl minden jó adomány származik, a hiúság kedvelôinek ennyi dicsôséget juttat, milyen lészen azoknak osztályrésze, kik az ô igazságát örökké fogják szemlélni! Azt mondják, Szent Anzelm, Kanterbury érseke különösen értett ahhoz, hogy legközönségesebb gondolatait is jó irányba terelje. Egykor úton volt s megesett, hogy egy nyúl, melyet a vadászok üldöztek, lova alá menekült; a kutyák ugyan nagyon ugattak körülötte, de menedékhelyén megtámadni még sem merték. Ez az eset nagyon megnevettette a vadászokat; azonban Szent Anzelm Isten lelke által megilletve, sóhajok és könnyen között így szólt hozzájuk: Ó, ti nevettek ugyan, de ez a szegény állat nem nevet. Gondoljatok arra a szerencsétlen lélekre, melyet a gonosz szellemek egyik téves útról a másikra, egyik bűnbôl a másikba űznek s most halálos órájában vergôdik. Akkor rémülve s elborzadva menedéket keres ugyan, de ellenségei kigúnyolják ôt s azoknak zsákmányul esik mindörökre! Midôn Szent Antal Nagy Konstantin császártól igen megtisztelô levelet kapott s a nála levô remeték e felett igen csodálkoztak, így szólt hozzájuk: Mit? ti azt csodáljátok, hogy a fejedelem egy embernek levelet ír? Inkább csodáljátok meg az örökkévaló Istennek végtelen jóságát a halandó emberek iránt, hogy törvényt méltóztatott nekik szívükbe írni s egyszülött Fiának ajka által hozzájuk szólni. Egykor Szent Ferenc sok kos között egyetlenegy juhot látván, így szólt kisérôihez: Nézzétek csak, mily szelíd az a bárány! Íme az alázatos Jézusnak képe, ki az írástudók és farizeusok között szelíden foglal helyet. Más alkalommal egy sertés egy bárányt falt föl s ezt látván, könnyhullatással így szólt: Ó, az én Uramnak, Jézusomnak halálát látom ebben! Borgiai Ferenc, Gandia hercege, korának e jeles férfia, minden vadászati esetbôl jámbor tanúságot vont le. Bámulom, így szólt, a sólyom tanulékonyságát; visszaszáll a vadász kezére s elviseli, hogy szemét betakarják s pórázra kössék! De még jobban csodálkozom a felett, hogy az emberek mennyire vakok s mily kevéssé tanulékonyak, amennyiben Istennek hívó szózatával szüntelenül ellenkeznek. Azt mondja Szent Vazul, hogy a tövises rózsa következô oktatást nyújtja nekünk: a világon még a legkedvesebb dolog is némi keserűséggel van vegyítve, s a jóval mindenkor s mindenütt némi rossz is jár együtt; a vígságot bánat, a házaséletet özvegység, a bôséget aggodalom, a dicsôséget és fölmagasztalást a bukás félelme, a nagy tisztességet fényűzés, az élvezeteket undor s az egészséget betegség követi. A rózsa, mondja ugyane szent atya, valóban igen bájos virág; de amely pillanatban örömmel tölt el látása, ugyanabban el is szomorít, mert a bűnre emlékeztet, amely a földet arra kárhoztatta, hogy töviseket teremjen. Egy jámbor egyén élvezettel nézte a hold fénye által megvilágított patakot, melyben a csillagos ég letükrözôdött s ily örömteljes szókra fakadt: Ó én jó Istenem ez a sok csillag valóban mind az én lábam alatt lészen, ha eljutok a te örök mennyei városodba. S amiként az ég csillagai letükrözôdnek itt a földön, éppúgy fognak ott fönn a földi emberek letükrözôdni Istenben, a szeretetnek élô kútforrásában. Más valaki látván, hogy a folyó mily sebesen rohan a tenger felé, így szólt: Lelkem mindaddig nem talál nyugodalmat, míg el nem merül Istenben, akibôl eredett. Ismét más, midôn látta, miként gyülekeznek a kis csirkék édesanyjuk szárnyai alá így szólt: Ó Uram, szárnyaidnak árnyéka legyen a mi oltalmunk! Egy harmadik a napraforgó láttán így kiáltott föl: Ó én jó Istenem, mikor követi majd lelkem kegyelmednek vonzó erejét? Szent Franciska egy csendes patak partján imádkozván, lelki elragadtatásban e szókat ismételte: Éppíly szelíden és csendesen ömlik lelkembe az én Istenemnek kegyelme! E példákból láthatod, Filótea, hogy a világ legkülönbözôbb tárgyaiból miként meríthetünk jó gondolatokat és szent fölbuzdulásokat. Azokat valóban szerencsétleneknek kell mondanunk, kik a Teremtô akaratával ellentétben a teremtményeket nem jó célokra használják, ellenben boldogoknak mondhatjuk azokat, kik a teremtményekben az Alkotó dicsôségét keresik s azok múlékonyságából is az örök igazság magasztalására merítenek alkalmat. Ami engem illet -- így szól Nazianzi Szent Gergely -- én hozzászoktam, hogy mindenbôl lelki hasznot merítsek. Vésd jól szívedbe, hogy fôleg a lelki magányban és az imasóhajtásokban s fohászokban van az igazi áhítat; ezeknek oly nagy a haszna, hogy az imának minden egyéb módját helyettesítik; ellenben, ha elhanyagoljuk ôket, alig van mód pótlásukra. E gyakorlat nélkül a lelki szemlélôdô élet követelményeinek egyáltalán nem felelhetünk meg s a külsô élet követelményeinek is alig. Azok nélkül ugyanis a nyugalom henyéléssé, a munkásság zavarrá és szórakozássá válik. Azért igen sürgôsen kérlek, egész szívvel végezd ama lelki gyakorlatot és soha, de soha el ne hagyd azt. ======================================================================== 2.14 A szentmise s annak hallgatása Mindeddig még nem szóltam semmit a legszentebb áldozatról s a legméltóságosabb Oltáriszentségrôl, mely az áhítat gyakorlatai között ugyanaz, mi a nap a csillagok között. Mert valóban középpontja a keresztény vallásnak, lelke a jámborságnak, kimondhatatlan titok, az isteni szeretetnek megmérhetetlen mélysége, mely által valósággal részesülünk Jézus Krisztusban, ki éppoly szeretettel mint magasztos módon elhalmoz bennünket kegyelmeivel. Ha imádságunk ezen isteni áldozattal egyesül, abból csodálatos erôt merít; s a lélek, mely ily módon Isten kegyelmével, Szentlelkének édességével és Jézus Krisztus erejével megtelik, az Énekek Éneke szerint: mint a menyasszony vôlegényére támaszkodik, boldogságban úszik s miként az illatos fűszerek tüzének égbe szálló füstje, jó illattal betölt mindent. Amiért is mindenképen rajta légy, hogy szentmisét mindennap hallgass s az isteni Üdvözítô ez áldozatát a pappal egyesülten a mennyei atyának magadért s az egész egyházért bemutasd. Aranyszájú Szent János szerint e fölséges áldozatnál az angyalok seregesen jelennek meg, hogy e szentséges titkot ottlétükkel dicsôítsék. Tehát nem lehet kétség, hogy velük lelkileg egyesülve az ég urát magunk iránt kegyessé tesszük. A diadalmas és küzdô egyház ez isteni cselekedet által Jézussal egyesül, hogy benne és általa a mennyei atyának szívét magunk felé hajtsuk s nála teljes irgalomra találjunk. Mily nagy szerencse, hogy igaz és bensô áhítat által a léleknek ez üdvösséges munkában része lehet! Ha semmiképpen sem mehetsz templomba, akkor a testi távollétet lelki jelenléttel kell pótolnod. Valamelyik reggeli órában szíved járuljon az oltár lépcsôje elé, az áldozópap s a hívôk szándékával egyesítsd a magadét; s bárhol légy, foglalkozzál a legszentebb áldozattal, mintha ott volnál a templomban. Hogy pedig a szentmisét kellô módon hallgasd, figyelj a következôkre: 1. A mise kezdetétôl mindaddig, míg a pap az oltárlépcsôkön felöl nem megy, végezd vele együtt az elôkészületi imát; t.i. helyezkedjél Isten színe elé, ismerd be méltatlanságodat s kérd bűneid bocsánatát. 2. Egész az evangéliumig foglalkozzál Urunknak földi életével s alkoss magadnak arról egyszerű, de mindenre kiterjedô képet. 3. Az evangéliumtól a Credo végéig gondolj Üdvözítônknek tanító hivatalára s jelentsd ki ünnepélyesen, hogy az igaz hitben, Isten parancsainak teljesítésében s a katolikus egyház szent közösségében akarsz élni és halni. 4. A Credotól a Pater nosterig (a Miatyánk-ig) foglalkozzál az Úr Jézus szenvedésének s halálának titkaival melyek e szent áldozatban valóban és lényegileg megújíttatnak; s melyet te az áldozópappal s az egész hívô néppel együtt az irgalmas Istennek bemutatsz, az ô dicsôségére és lelkednek üdvösségére. 5. A Pater noster-tól az áldozásig szívedben lehetô nagy vágyódást ibressz, hogy Jézussal a szeretet örök köteléke által egyesülj . 6. Az áldozástól a szentmise végéig adj hálát az Úr Jézusnak megtestesüléséért, életéért, haláláért s azon szeretetéért, melyet irántunk e szent áldozatban tanúsít; s kérjed ôt, hogy mindezekért irántad hozzátartozóid, barátaid s az egész egyház iránt irgalmas és kegyes legyen; s aztán mély alázattal s bensô áhítattal fogadd az áldást, melyet papja által az Úr reád ad. Ha azonban a szentmise alatt elmélkedésed tárgyával akarsz foglalkozni, akkor nem szükséges ez utasításhoz alkalmazkodnod. Ez esetben elegendô, ha a szentmise kezdetén fölébreszted magadban azon szándékot, hogy e szentséges áldozatban részed legyen: s ezt annál inkább megteheted mert a jól végzett elmélkedés magában foglalja mindazt, amit ezen utasítás eléd szab. ======================================================================== 2.15 A nyilvános és közös imák Vasárnapon és ünnepnapon Istennek jobban s nagyobb mértékben tartozunk szolgálni. Amiért is bizonyára belátod Filótea, hogy e napokon a vallás kötelmeivel behatóbban kell foglalkoznunk s a jámborság szokásos gyakorlatain kívül reggel és este isteni tiszteleten kell megjelennünk, amennyire t.i. ezt körülményeink engedik. Ez nagy lelki vigaszban részesít majd s tapasztalni fogod, mennyire igaz Szent Ágostonnak mondása, ki ,,Vallomásai''-ban írja, hogy megtérésének kezdetén ahányszor csak megjelent a nyilvános imákon, szíve az érzelmek, szeme a könnyek áradatával tellett meg. Azonkívül a nyilvános templomi isteni tisztelet -- s ezt vedd egyszer s mindenkorra tudomásul -- mindig több haszonnal s vigasztalással jár, mint bármilyen magányos áhítat; mert Isten azt akarja, hogy az ô szolgálatában a hívôk közösségét minden magányos ájtatosságnál többre tartsuk. Lépj be a lakóhelyeden levô jámbor társulatokba, fôleg pedig azokba, melyeknek kötelezettségei nagyobb lelki haszonnal és épüléssel járnak; ez egyik neme az engedelmességnek, mely Isten elôtt igen kedves. Mert ámbár parancs erre nem kötelez bennünket, de hogy az Egyház mégis ajánlja e társulatokat, kitetszik azon búcsúkból s lelki elônyökbôl, melyekben azokat részesíti. Továbbá, valóban a keresztény szeretetet gyakoroljuk, ha mások jámbor törekvéseihez csatlakozunk és jó céljaik elômozdításán munkálkodunk. És ha te egymagad s nagyobb kedvvel tennéd is ugyanazt a jót, amelyet a társulatok gyakorolnak: mégis ezeknek működése Istennek nagyobb dicsôségére szolgál a szíveknek egyesülése s azon áldozat folytán melyet a szeretet létesít. Ugyanez áll minden nyilvános imáról s áhítatgyakorlatról, amelyben a jó példaadás végett lehetôleg részt kell vennünk Isten dicsôítésére, felebarátunk lelki épülésére s azon jó cél elérésére, amelyért rendeztetnek. ======================================================================== 2.16 A szentek tisztelete és segítségül hívása Amiként Isten sugallatait sokszor az angyalok által közli velünk, éppúgy mi is fohászainkat az angyalok útján juttassuk Isten elé. A szenteknek lelkei, kik mennyben az angyalokkal társalognak s a Szentírás szerint az angyalokhoz hasonlítanak, bennünket szintén a jóra buzdítanak és szent imáikkal érettünk könyörögnek. Egyesítsük tehát, ó Filótea, szívünket ama mennyei boldog lelkekkel. Mert amiként a kis fülemilék az idôsektôl tanulnak énekelni, éppúgy mi is, ama szent egyesülés által megtanuljuk Istent méltóbb módon dicsérni és imádni. Az angyalok színe elôtt, azaz az ô társaságukban dicsérlek téged, ó Uram, úgymond a királyi Zsoltáros. Különösen szeresd és tiszteld a boldogságos és dicsôséges Szűz Máriát, ki Krisztus Jézusnak, isteni testvérünknek anyja lévén, a mi anyánk is egyúttal. Forduljunk tehát ô hozzá s mint gyermekei boruljunk lábai elé: egész bizalommal vessük magunkat karjaiba életünk minden pillanatában s minden körülményei között. Mint jó édesanyánkat hívjuk segítségül, kérjük anyai szeretetet; gyermeki szívünket ajánljuk neki föl s rajta legyünk, hogy erényeit kövessük. A szent angyalokkal is törekedjünk bizalmasan érintkezni, jól tudván, hogy bár láthatatlanul, de mégis tanúi életünknek és cselekedeteinknek. Különösen tiszteld és szeresd azon egyházmegyének angyalát, melyhez te is tartozol; nem különben azoknak angyalait is, akikkel együtt élsz, fôleg pedig a te ôrzôangyalodat. Könyörgéseiddel fordulj sokszor hozzájuk; tiszteld s becsüld ôket; s minden testi s lelki bajaidban kérd segedelmüket, hogy minden ügyeidben támogassanak. A híres Fáber atya, Lojolai Szent Ignácnak, a Jézustársaság alapítójának társa s ugyane rend legelsô áldozára, szónoka és hittudományi tanítója volt. Ez Németországban Isten dicsôségéért sokat fáradozván, visszatért hazájába s útja születési megyéjén vitte keresztül. Ennek az volt a szokása, hogy a protestáns országokban mindazon plébániáknak angyalait üdvözölte, amelyekben megfordult. S ezáltal sok lelki vigasztalásban és oltalomban részesült. Mert határozottan és észrevehetôleg tapasztalta a szent angyalok segedelmét; részint azáltal, hogy a protestánsok üldözéseitôl megmentették; részint azáltal, hogy sok lelket hajlandóvá tettek az igaz hit befogadására. És ezt a szokást oly hatásosan s oly erélyesen tanácsolta másoknak is, hogy egy fiatal leányzó, ki buzdító szavait hallotta, még hatvan év múlva is egész megindultsággal beszélt arról nekem. Válassz magadnak néhány szentet, kiknek közbenjárásában jobban bízol és törekedjél életüket híven utánozni. Névszerint pedig azon szent, kinek nevét a keresztségben kaptad, elsôsorban megérdemli, hogy ôt különösen tiszteljed. ======================================================================== 2.17 Miként hallgassuk és olvassuk Isten igéjét? Szívesen hallgasd Isten igéjét; de mindig nagy figyelemmel és tisztelettel hallgasd azt, akár szentbeszédben, akár épületes beszélgetésben olyan barátaiddal, kik örömest szólnak Istenrôl. Ez azon jó mag, melyet nem szabad a földre hullatnod, hanem rajta légy, hogy jó gyümölcsöt teremjen. Mint balzsamot fogadd azt szívedbe, a Boldogságos Szűz példájaként, ki gondosan szívébe zárta mindazt, mit isteni Fiától hallott, s ne feledd el, hogy Isten imáinkat csakis oly mértékben hallgatja meg, amely mértékben mi az ô igéjét a szentbeszédek alkalmával szívünkbe fogadjuk. Legyen kezednél mindig valamely épületes könyv, aminôt pl. Szent Bonaventura, Kempis Tamás és mások írtak; vagy Szent Ágoston vallomásai, Szent Jeromos levelei és hasonlók; s naponkint olvasd azokat nagy áhítattal, mintha a szenteknek az égbôl hozzád írt levelei volnának, melyekkel megmutatják az égnek útját és serkelltenek, hogy azon jár. A szentek életét is olvasd. Abban mintegy tükörben megláthatod a keresztény életnek igazi képét; s törekedjél hivatásos kötelességeidet a szentek példaadása szerint betölteni. Mert bár a szenteknek némely cselekedetét a világi életben egészen nem követhetjük, azonban többé-kevésbé mégis utánozhatjuk. Utánozd pl. Remete Szent Pál elvonult életét azáltal, hogy szíved gyakrabban vonuljon a lelki magányba; vagy Szent Ferencnek igen nagy szegénységét bizonyos nélkülözések által amelyekrôl különben még szólni fogok. Némely szentnek élettörténete különösen sok okulást nyújt viselkedésünkre; ilyen pl. Szent Terézia élete, melyet nagy lelki haszonnal olvashatunk; ilyen továbbá a Jézustársaság elsô tagjainak, Borromei Szent Károlynak, Szent Lajos királynak, Szent Bernátnak élete; a Szent Ferencrend évkönyvei és mások. Némely szentnek élete inkább a megcsodálásra, mint az utánzásra szolgáltat tárgyat; ilyen egyiptomi Mária, Stilita Simon, sziénai és genuai Szent Katalin és mások élete, de melyek mégis jók arra, hogy bennünket nagy vágyódást ébresszenek Isten szent szeretete után. ======================================================================== 2.18 Miként kell fogadnunk az isteni sugallatokat? Sugalltnak nevezem a kegyelemnek a jóra vonzó erejét, a szívnek jó gerjedelmeit, a lelkiismeret szemrehányásait, az értelemnek természetfölötti megvilágítását, szóval mindazon malasztot, mellyel Istennek szeretô és atyai irgalmassága szívünket megérinti, hogy magunkhoz térítsen, hogy az erények gyakorlására buzdítson, hogy lelkünkbe szeretetét oltsa, egyszóval, hogy üdvösségünk munkálására serkentsen bennünket. Ezt érti az Énekek Énekének vôlegénye, midôn titkos értelmű szókkal arról beszél, hogy menyasszonyát keresi, annak kapuján zörget, szívéhez szól, ôt fölkelti, a a távollevôt hívja s ôt kéri, hogy ízlelje meg mézét, szedjen virágot és gyümölcsöt s álljon vele szóba. E hasonlathoz tartom magam, hogy annál érthetôbben szóljak. A házasságkötéshez három kívántatik meg. Elôször a házassági ajánlat; másodszor ezen ajánlatnak elfogadása; s harmadszor ezen ajánlatba való beleegyezés. Éppen így jár el Isten, amidôn saját dicsôségére bennünk s általunk valami jót akar művelni. Szent sugallatával ajánlatot tesz nekünk; mi azt szívesen fogadjuk és beleegyezünk. Mert amiként három fokon jutunk a bűn örvényébe, t.i. a kísértés, a bűnös gyönyörködés és beleegyezés útján, éppígy az erény gyakorlatához is három fokon emelkedünk föl. E három fok: az isteni sugallat a sugallatban való gyönyörködés és hozzájárulásunk, ami a kísértésnek, a bűnös gyönyörnek s a kisértésbe való beleegyezésnek ellentéte. Ha a sugallatok láncolatából állna is életünk, még sem volnánk kedvesek Isten elôtt, ha azokat nem fogadnók készséggel. Sôt vétenénk Isten ellen, miként az izraeliták, kiket kegyelme hiába nógatott negyven éven át a megtérésre; s akiknek azután meg is esküdött, hogy sohasem térnek be az ô nyugalmába. Az az öröm, mellyel a sugallatokat fogadjuk, nagyon elôsegíti az isteni malasztnak működését és már ránk fordítja Istennek kegyét. Mert bár ez öröm még nem igazi beleegyezés, mégis kedvezô elôkészület ahhoz. S ha Isten igéjének szíves hallgatása, ami mintegy távolabbi elôkészület, a kiválasztottság jele és Isten elôtt kedves: úgy ez még inkább áll a belsô sugallatokról. E belsô örömrôl mondja az Énekek Énekének jegyese: ,,Lelkem elolvadt a gyönyörtôl, midôn szerelmesen hozzám szólott''. Végre is azonban minden a beleegyezésen fordul meg. Mert ha az isteni sugallatot szívesen fogadtuk s abba még sem egyezünk bele, a legnagyobb hálátlanságot követjük el Isten ellen s nagyobb szégyent ejtünk rajta, mint hogyha sugallatát már kezdetben visszautasítottuk volna. Ez volt az Énekek Éneke menyasszonyának hibája és szerencsétlensége. Mert bár szerelmesének szavára édes öröm gerjedt szívében, ajtaját még sem tárta föl elôtte, hanem hiú mentségre fakadt; mire aztán vôlegénye bosszúsan elfordult tôle s elhagyta ôt. A jövendôben tehát, Filótea, a mennyei sugallatokat úgy fogadd, mint egy angyalt, kit Isten azért küldött hozzád, hogy fontos ügyekrôl tárgyaljon veled. Hallgasd meg nyugodtan a sugallat szavát; vedd figyelembe annak szeretetét, akitôl származik; fogadd azt szívesen s egyezzél készséggel bele és Isten, ki mit sem hagy jutalom nélkül e hívséges engedelmességedet kegyesen fogadja. De ha a sugallat igen fontos és rendkívüli dolog körül forog, addig ne egyezzél bele, míg lelkiatyád tanácsát ki nem kérted, ki majd megvizsgálja annak természetét. S ez annál szükségesebb, mert a gonoszlélek gyakran hamis sugallatokkal törekszik áltatni azokat, kiknek szívében készséges hajlandóságot lát. E cselvetése azonban sikertelen marad azzal szemben, ki lelkiatyja iránt alázatos engedelmességgel viseltetik. Ha a sugallatba beleegyeztünk, azt gondosan meg is kell tennünk, amire bennünket ösztönöz. Ez által válik a kegyelem hatása teljessé. Mert ha beleegyezésünk nem válnék tetté, akkor azon emberhez hasonlítanánk, aki ültetett ugyan szôlôt, de azt nem munkálja meg, nehogy teremjen neki. Minderre pedig nagyon hasznos a reggeli ájtatosság s a lelki magány, amirôl fönnebb szólottam; fôleg pedig, ha föltett jó szándékaink nemcsak általában, hanem különösen is bizonyos jócselekedetek végrehajtására irányulnak. ======================================================================== 2.19 A szentgyónás Üdvözítônk Egyháza számára a bűnbánat szentségét azért rendelte, hogy azáltal lelkünk a bűnnek minden esetleges szennyétôl megtisztulhasson. Ne hadd tehát, ó Filótea, lelkeden sokáig a bűnnek foltját, mikor ennek mérge ellen oly könnyű és biztos gyógyító szered van. A bűn tudatával terhelt léleknek borzadnia kellene önmagától; s az isteni felség iránt tartozó tisztelet arra kötelezi ôt, hogy attól mielôbb megtisztuljon. De hát miért is akarunk a lelki halálba rohanni, holott oly kitűnô orvosszerünk van ellene! Habár lelkiismereted nem vádol halálos bűnnel, mégis gyónjál meg hetenként mély alázattal és áhítattal; s lehetôleg minden alkalommal áldozzál is meg. A gyónás nemcsak eltörli a bocsánatos bűnöket, hanem nagy világosságot is önt beléd, hogy azokat jobban fölismerjed; megerôsít, hogy azokat elkerüljed; s a kegyelmeknek csodálatos bôségével áraszt el, hogy jóvá tedd azon lelki kárt, melyek azok benned okoztak. Azonkívül a gyónásban gyakorlod az alázatosságot, az engedelmességet, a lelki egyszerűséget s az isteni szeretetet; egyszóval annyi erényt, amennyit egyetlen egy jócselekedettel sem gyakorolhatsz. Bármily csekélyek is a meggyónt vétkeid, igazán bánkódjál fölöttük s erôsen fogadd meg, hogy megjavulsz. Sokan ugyanis csupán jólesô szokásból, a javulás gondolata nélkül bánják meg bocsánatos vétkeiket, melyek aztán egész életükön át rajtuk tapadnak, megfosztván ôket a lelki elôhaladásra szükséges kegyelmektôl. Ha tehát valamely csekély hazugságról, jelentéktelen helytelen beszédrôl, vagy a játékban elkövetett kisebb hibáról vádolod magad: ôszinte bánatodat azon jó szándékkal kösd össze, hogy a jövôben komolyan vigyázol magadra. Mert mit sem ér a halálos vagy bocsánatos bűnt a javulás szándéka nélkül meggyónnunk; hisz éppen erre a célra rendelte az Úr a szent gyónást. A gyónásban hadd el azon fölösleges önvádolásokat, melyekkel némelyek szokásból illetik magukat. Például nem szeretem Istent úgy, mint kellett volna; nem imádkoztam oly áhítattal, mint kellett volna; a szentségeket nem fogadtam kellô áhítattal stb. Ennek oka egészen világos. Ezen általános vádakból lelkiatyád nem ismeri meg lelkednek állapotát; mert azokat a világ legtökéletesebb emberei is elmondhatják; de elmondhatnák a boldogult szentek is, ha tudniillik még gyónhatnának. Keresd tehát e vádaknak különös okát s ha azt megtaláltad, egyszerűen és tartózkodás nélkül valld meg azt. Ha pl. arról vádolod magad, hogy felebarátodat nem szeretted eléggé: ennek oka talán az volt, hogy a szükséget szenvedô szegényen nem segítettél s nem vigasztaltad ôt, mikor ezt könnyen megtehetted volna. Ha ez így van, akkor errôl a különös esetrôl vádold magad s mondd, hogy hanyagságból, keményszívűségbôl vagy megvetésbôl nem segítettél rajta tehetséged szerint. Éppígy ne vádold magad, hogy Istent nem imádtad a köteles áhítattal, hanem hadd el ez általános beszédet és valld be egyszerűen, hogy szándékosan szórakoztál, hogy idô, hely, testtartás s egyéb körülmények szempontjából nem viselkedtél az ájtatos imához megfelelô módon. Továbbá ha bocsánatos bűnt gyónsz meg, nem elég magát a tettet bevallani; hanem azt a szándékot is meg kell mondanod, mellyel azt elkövetted. Például nem elég azt mondani, hogy hazudtál, ami azonban senkinek sem szolgált hátrányára, hanem azt is meg kell mondanod, hiúságból, öndicséretbôl, mentegetôdzésbôl, tréfából, fejességbôl történt-e az; ha játék közben botlottál meg, valld meg, nyereségvágyból vagy mulatság okáért tetted-e azt. Ugyanez áll minden egyéb bűnrôl. Azt is mondd meg, mióta nyomja lelkedet a bűn; mert az idô hosszúsága tetemesen növeli a bűn rosszaságát. Mert a múlékony hiúság, mely talán negyedóráig lappangott szívedben, nagyon különbözik a hiú tetszelgéstôl, mellyel szívednek titkos kevélysége két-három napon át foglalkozott. A bűn bevallásánál tehát nemcsak magát a tettet, hanem a szándékot és azt is meg kell mondanunk, hogy valamely bűn mennyi ideig borította lelkünket. Mert bár a bocsánatos bűnök meggyónása körül aggályos gondosságra nem köteleztetünk, de sôt azoknak meggyónása föltétlenül nem is szükséges: mégis, aki lelkét igazán meg akarja tisztítani s lelki gyógyulásra és tökéletes jámborságra törekszik, lelki orvosának még a legkisebb bűnt is gondosan mondja el. Végül tartózkodás nélkül tárj föl lelkiatyád elôtt mindent, ami bűneid megismerésére szükséges. S ebben gondolj a következô példára: Valaki, akit nem szeretek tréfából mond valamit, aminek magában véve semmi jelentôsége sincs, de én rossz néven veszem tôle s haragra gerjedek. Egy másik, akit kedvelek, sokkal keményebben szól hozzám, de én föl sem veszem. Mi tehát a teendôm a gyónásnál? Meg kell vallanom, hogy bosszús szókra fakadtam, mert rossznéven vettem valakinek a beszédét, aki iránt ellenszenvet érzek lelkemben; s ezen esetben a bosszús szóknak a megvallása igen hasznos. Ez által lelkiatyád elôtt nemcsak bűneidet, hanem rossz hajlamaidat s a bűnnek egyéb gyökereit is föltárod s módjában lesz szívedet s betegségednek orvosszereit megismerni. Azokról a személyekrôl azonban, kik bűneidnek részesei voltak, a lehetôség szerint ne szólj soha. Azokra a bűnökre is figyelj, melyek soká lappangnak s uralkodnak szívedben anélkül, hogy ezt észrevennéd. Ezektôl is tisztulj meg a gyónás által. E célból figyelemmel olvasd el e könyv harmadik részének 6., 27., 28., 35. és 36. s a negyedik rész 7. fejezetét. Gyóntatóatyádat ne változtasd egykönnyen s bizonyos napokon számolj be neki lelkiismeretedrôl, ôszintén s egyszerű szívvel föltárván elôtte összes botlásaidat. Idôközönként, havonként vagy kéthavonként tárd föl elôtte hajlandóságaidat is, bár semmiféle bűnre nem csábítottak; pl. nem gyötör-e szomorúság vagy kedvetlenség; nem vágyódik-e szíved túlságosan a szórakozásra; nem uralkodik-e rajtad a birtokszerzés túlságos vágya stb. stb. ======================================================================== 2.20 A gyakori szent áldozás Mitridateszrôl, Pontus királyáról azt beszélik, hogy olyan orvosságra tett szert mely ôt a mérgezés ellen biztosította. Természete ezáltal annyira megerôsödött, hogy a méreg, melyet azért vett be, hogy a rómaiak fogsága elôl meneküljön, neki mit sem ártott. Nem ugyanilyen szert nyújtott-e nekünk isteni Üdvözítônk az Oltáriszentségben, saját testét és vérét adván az örök életre tápláló eledelül? Aki tehát ezt gyakran s áhítattal élvezi, oly életerôre tesz szert, hogy a gonosz hajlandóságok halálos mérge alig árthat lelkének. Nem, nem lehet egyidôben az élet kenyerével élnünk s a bűn halálával meghalnunk. Ha a paradicsomi életfának gyümölcse az embereket a testi haláltól megóvta volna akkor az élet Szentségének ereje által most miért ne menekülhetnénk meg a lelki haláltól? A méz vagy a cukor a leggyengébb s legkönnyebben rothadó gyümölcsöket, a cseresznyét, az epret, a barackot a romlástól megóvja; vajon kell-e csodálkoznunk a fölött, hogy nagyon gyarló lelkünk a bűn rothadásától ment marad, ha Krisztus Jézus soha meg nem romló vérének ereje át- meg áthatja. Ó Filótea, az elkárhozó keresztényeknek semmi mentségük sem lesz, ha majd az örök bíró rájuk bizonyítja, hogy saját akaratukból rohantak a lelki halálba. Hisz könnyen megmenthették volna lelküket, ha szentséges testével táplálkoztak volna. Így szól majd hozzájuk: ti nyomorultak, hát miért vesztetek el, hisz kezetekben volt az örök életnek gyümölcse! A mindennapi áldozást sem nem dicsérem, sem nem kifogásolom; de hogy vasárnaponként áldozzunk, azt minden hívônek buzgón ajánlom, föltéve, hogy a bűnt igazán kerülni akarjuk. Ezek Szent Ágostonnak tulajdon szavai, melyeket a mindennapi áldozásra nézve teljesen osztok, e tekintetben mindenki lelkiatyjának rendelkezéséhez alkalmazkodjék. Oly rendkívüli elôkészületet kíván ugyanis a mindennapi áldozás, hogy azt mindenkinek nem ajánlhatom. Mivel azonban a tökéletességnek ama magas foka némely jámbor lélekben megvan, azt általában eltiltani még sem lehet. Ebben a dologban a lelkiatyának kell dönteni, ki a bűnbánónak általános és különösen jelenlegi lelki állapotát ismeri. Amiképpen tehát oktalanság volna az ilyen gyakori áldozást mindenkinek ajánlani, ép olyan oktalanság volna e miatt olyan egyént gáncsolni, kinek lelkiatyja ezt megengedte. Egykor valaki Sziénai Szent Katalinnak mindennapi áldozását kifogásolta, mondván, hogy Szent Ágoston ezt a szokást sem nem dicséri sem nem gáncsolja. Szent Katalin szellemesen s okosan így válaszolt neki: Mivel Szent Ágoston e szokást nem rosszalja, kérem, ne rosszalja ön sem és én megelégszem, ha ön arról hallgat. Azonban azt is látod, Filótea, hogy Szent Ágoston sürgôsen ajánlja a hívôknek hogy vasárnaponként áldozzanak. Tedd meg tehát ezt, amennyiben t.i. lehetséges. Mert ha szívedet nemcsak a halálos, hanem a bocsánatos bűnökhöz való hajlandóságtól is megtisztítottad: lelkednek jobb az állapota, mint aminôt Szent Ágoston kíván. Hisz nemcsak vétkezni nem akarsz, hanem a bűnhajlam sincs meg benned; úgyhogy nemcsak minden vasárnap, de máskor is nagy haszonnal áldozhatnál, ha lelkiatyád azt megengedné! Tudom, hogy sok mindenféle akadály gátolhat ebben, aminek vagy magad vagy a kútforrása, vagy azok akikkel együtt élsz. Ha tehát a tôlük való függésed arra kényszerít, hogy hozzájuk alkalmazkodjál s vallásukban annyira járatlanok, vagy annyira szeszélyesek, hogy nyugtalankodnak vagy megzavarodnak, ha látják, hogy te vasárnaponként áldozol: akkor talán jó lesz, ha kellô megfontolás után gyengeségükhöz alkalmazkodol s amennyiben ez az akadály el nem hárítható, csak kéthetenkint áldozzál. S ámbátor ebben nincsen általános szabály és lelkiatyádnak rendelkezésére utasítlak: azt mégis teljes igazsággal mondhatom, hogy aki jámborul akar élni, a szent áldozást egy hónapnál tovább nem halaszthatja. Ha okosan viselkedsz, sem szülôid, sem hitvesed nem ellenezheti gyakori szent áldozásodat. Mert ha áldozásod hivatásos kötelmeidnek nincsen rovására s te éppen az ilyen napokon szelídebb és szívesebb vagy mások iránt: nem hihetô, hogy téged gátoljanak abban, ami legkevésbé sem érinti ôket. S ha ezt mégis megteszik, bizonyára igen rossz hangulatban vannak vagy igen oktalanok. Ezen esetben a fönnebbi szabályt kell követned s lelkiatyád szavára hallgatnod. Ezek tehát a gyakori szent áldozás szabályai. A hetenkénti áldozáshoz szükséges, hogy sem halálos bűn ne terhelje lelkünket, sem görcsösen a bocsánatos bűnhöz ne ragaszkodjunk s azonkívül nagy vágyódásnak kell bennünk lennie a szent áldozás után. A mindennapi áldozáshoz pedig megkívántatik, hogy lelkünk úgyszólván minden bűnös hajlamtól ment legyen s hogy azt nekünk lelkiatyánk tanácsolja. ======================================================================== 2.21 A jó áldozás módja Már elôzô nap Jézusért lángadozó fohászokkal készülj a szent áldozáshoz; térj korábban nyugalomra, hogy aztán korábban is kelhess. Ha fölébredsz, az álmatlanság pillanataiban forgasd elmédben azon szerencsét, hogy majd isteni Üdvözítôdet veszed magadhoz. Ô ugyanis álmodban is virraszt szíved fölött és bôséges malasztot készül neked adni, ha kellô készülettel járulsz hozzá. Örömmel kelj föl reggel azon szerencse tudatában, mely reád várakozik és meggyónván, erôs bizalommal s nagy alázattal járulj az Úr asztalához, hogy magadhoz vedd az égbôl leszálló kenyeret, mely örök életet ad neked. E szókat hallván: Uram nem vagyok méltó, stb. se fejedet ne hajtsd imára, se ajkaidat ne nyisd többé fohászra; hanem magasra emelvén fejedet, nyisd ki egy kevéssé szájadat, hogy a pap lássa, mit cselekszik; nyújtsd ki kissé nyelvedet s fogadd teljes hittel, reménnyel és szeretettel azt ki mind ennek kútforrása, tárgya, indítóoka és célja. Vajha Filótea, e következô kedves gondolat megragadná lelkedet: miként a méh az égbôl lehulló harmatot s a virágnak édes nedvét összegyűjti s mézet készít belôle, azt a kasba viszi s azzal táplálkozik; éppúgy veszi az oltárról a pap a világ Üdvözítôjét, ki mint igaz Isten az Atyától öröktôl fogva s mint igaz ember a Szűztôl idôben született és lelki táplálékul nyújtja neked. S ha lelkedbe fogadtad Üvözítôdet, buzduljon föl szíved az ô imádására; tárgyalj vele bizalmasan lelki ügyeidrôl s egész napi cselekedeteid arról tanúskodjanak, hogy az Isten van nálad. De ha a szentmise alatt nem áldozhatol, áldozzál legalább lelkileg s egyesülj Urunknak éltet adó testével erôs hitbeli vágyódás által. A szent áldozás által fôleg arra törekedjél, hogy Isten szeretete benned növekedjék, erôsbüljön s lelki vigasztalásodra szolgáljon. Amit ugyanis a szeretet nyújt, azt szeretettel is kell fogadnod. Mert isteni Üdvözítônk egy cselekedetében sem találunk annyi szeretetet és gyengédséget, mint éppen ebben, hol úgyszólván megsemmisíti magát s eledelünkké válik hogy egész lényünket áthassa s necsak lelkünkkel, hanem testünkkel is egyesüljön. Ha a világ fiai azt kérdezik, miért áldozol oly gyakran, mondd nekik: hogy megtanuljad Istent szeretni, hogy tökéletlenségeidet levetkôzzed, hogy gyarlóságaidtól megszabadulj, hogy szenvedéseidben vigaszt lelj és gyengeségeid ellen erôre tégy szert. Mondd nekik, hogy az embereknek két csoportja szorul a gyakori áldozásra; a tökéletesek, akik a szent áldozáshoz jól föl lévén készülve, igen rosszul cselekednének, ha nem járulnának a tökéletesség forrásához; a tökéletlenek, hogy eljussanak a tökéletességre; az erôsek, hogy el ne gyengüljenek; a gyengék, hogy, megerôsödjenek; az egészségesek, hogy minden betegségtôl mentek legyenek; a betegek hogy meggyógyuljanak. S magadat illetôleg tedd hozzá, hogy te a tökéletlenek, gyengék s betegek közé tartozol s éppen ezért nagyon rászorulsz, hogy a tökéletesség kútfejét minden erôsségnek adóját s lelkednek orvosát gyakrabban vedd magadhoz. Mondjad a világ fiainak, hogy akiknek kevés a dolguk, azért tartoznak gyakran áldozni mert ráérnek; akiket pedig sok dolog terhel azért áldozzanak, mert nagy fáradalmaik közepette erôsebb lelki táplálékra szorulnak. Végül pedig azt mondd, azért áldozol gyakran, hogy megtanulj helyesen áldozni; amiben ugyanis nincsen gyakorlatunk, azt nem igen tudjuk jól elvégezni. Áldozzál tehát, Filótea, gyakran; sôt minél gyakrabban ha t.i. lelkiatyád azt megengedi. És hidd el nekem, hogy amiként nyulaink hegyeink között télen át megfehérednek, mert a havon kívül egyebet nem látnak s nem esznek: éppúgy te is egészen széppé, jóvá és tisztává leszel, ha ezen isteni szentségnek szépségében, jóságában és tisztaságában gyakorta részesülsz. ======================================================================== 3.1 Az erények megválasztása Az anyaméh mindig népének kíséretében száll ki a szabadba, éppígy a szeretet is, mint egy királynô, mindig az összes erények kíséretében vonul be a szívébe, azokat rendezi, foglalkoztatja s valamennyinek tevékenységét intézi, miként a hadvezér a maga katonáit. De azokat sohasem működteti egyszerre, egyenlô módon, egyidôben s mindenütt. A királyi Zsoltáros szerint az igaz a patak partján díszlô fához hasonlít, mely a kellô idôben megtermi gyümölcsét, mert a lelkében élô szeretet erényeinek gyümölcseként sok jó cselekedetet visz véghez, de nem egyszerre, hanem mindegyiket a maga helyén és idején. Azt mondja a bölcs Salamon: Ahol gyász van, ott a legszebb zene is terhes és alkalmatlan. Ezzel rámutat azoknak hibás és éretlen viselkedésére, kik csökönyösen s minden alkalommal fitogtatnak egy bizonyos erényt. Ezek azon bölcsekhez hasonlítanak, kiknek egyike mindig nevetni, másika mindig sírni akart. De sôt még ezeknél is oktalanabbul járnak el, mert mindenkit gáncsolnak és szidnak, aki nem cselekszik úgy, mint ôk. Az ilyenek teljesen félreértik Szent Pál apostolt, aki mondja ugyan, hogy örvendjünk az örvendezôkkel és sírjunk a sírókkal: de hozzáteszi a szeretet béketűrô, kegyes, bôkezű, okos és engedékeny. Némely erényeket egyébként mindenkor s mindenütt gyakorolnunk kell. S ezek nem csupán sajátos cselekedeteikben nyilvánulnak meg, hanem szellemükkel behatolnak minden egyéb erénybe. Ritkán nyílik alkalom az erôsség, a nagylelkűség gyakorlására; de a szelídség, mérséklet, szerénység, becsület és alázatosság oly erények, hogy azoknak minden cselekedeteinken meg kellene látszaniok. Ez elôbbi erények magasztosak és fönségesek, de az utóbbiaknak használata mégis gyakoribb; amiként általánosabban és közönségesebben használjuk a sót, mint a cukrot, bár ez utóbbi drágább és becsesebb amannál. Amiért is azon erényeket mindig kéznél kell tartanunk, mert igen gyakran reájuk szorulunk. Az erények között ne azoknak adjunk elsôséget, melyekhez hajlandóságunk vonz, hanem amelyek életmódunknak megfelelnek. Szent Paula az erôs testi sanyargatásokra hajlott s azt mondotta, hogy azok nagy lelki vigaszára szolgálnak. De fontosabb kötelessége volt az elöljárók iránti engedelmesség. És Szent Jeromos szerint ezen szempontból megrovást érdemelt mert püspöke parancsának ellenére is túlhajtotta a böjtölést. Ellenben az apostolok, kiket az Úr arra rendelt, hogy az evangéliumot hirdessék s a mennyei eledelt a hívôk között kiosszák, egészen bölcsen úgy vélekedtek: hogy ezt a hivatalt a szegények ápolása végett nem hanyagolhatják el, bármily kiváló legyen is egyébként a szeretetnek ez a műve. Minden állásnak megvan a maga sajátos erénye; más erény illeti meg a püspököt, mint a fejedelmet vagy a katonát; más a férjes nôt, mint az özvegyet. Tehát ámbátor minden erényre törekednünk kell, még sem kötelességünk valamennyit egyenlôen gyakorolnunk; s mindenkinek fôleg azokra kell magát adnia melyeket élethívatása leginkább megkíván. A hivatásunkkal össze nem függô erények közül ne azokra törekedjünk, melyek külsôleg csillognak, hanem amelyeknek belsô értékük nagy. Az elsôknél ugyanis könnyen csalódás érhet bennünket. Az üstökösöket rendszerint nagyobbnak látjuk a többi csillagnál, bár sem nagyságra sem egyéb alkatukra nézve azokhoz nem foghatók. Érzéki csalódásunk azon alapszik, mert sokkal közelebb vannak hozzánk. Éppígy némely erényt az egyszerű lelkek sokkal nagyobbra tartanak s többre becsülnek másoknál; de csakis azért, mert ezen erényeket közelebbrôl látják, jobban érzékeik alá esnek s érzéki képzeteiknek egészen megfelelnek. Innen van, hogy a világias emberek többre tartják a testi alamizsnát a lelkinél: többre becsülik a bűnbánat jeléül hordott szôrcsuhát, az ostorozást, a böjtöt, a virrasztást s a sokféle testi sanyargatást a szelídségnél, kegyességnél, a szerénységnél s a lelki sanyargatás minden neménél, pedig ezek sokkal értékesebbek s érdemteljesebbek. Tehát Filótea a legjobb erényeket válaszd s ne a legszembetűnôbbeket; a legkiválóbbakat s ne a csillogókat; a leghasznosabbakat s ne azokat, melyek legtöbb feltűnést keltenek. Nagyon hasznos különösen egy erényt gyakorolnunk, de nem úgy, hogy a többit a mellett elhanyagoljuk; hanem, hogy kedélyünkben több rend, lelkünkben nagyobb elmélyedés, viselkedésünkben nagyobb megfontolás keletkezzék. Szent János alexandriai püspöknél egykor egy tündöklô szépségű szűz jelent meg; arca ragyogott, mint a nap, pompás ruháját olajfaágak ékesítették s így szólt hozzá: Én vagyok a királynak legidôsebb leánya, ha barátságot kötsz velem, trónja elé vezetlek és kegyesen fogad majd téged. Ebbôl a szent püspök azt értette meg, hogy Isten a szegények iránt való irgalmasságra hívja föl ôt; amiért is oly buzgón s oly bôkezűen gyakorolta ezt az erényt, hogy alamizsnás Szent János névvel illették ôt. Egy Eulogius nevű alexandriai ember Isten szeretetéért valami nagy dolgot akart véghezvinni. Azonban nem érezte magát elég erôsnek arra, hogy remetéskedjék, vagy hogy valamely kolostorban az engedelmesség törvénye alatt éljen. Tehát egy egészen fekéllyel borított embert vett házába s ezen gyakorolta a szeretetet s az önmegtagadást; s hogy ezt Isten elôtt még kedvesebb módon tegye, fogadást tett, hogy betegét megbecsüli, kiszolgálja s vele teljesen úgy bánik, mint a szolga urával. Bizonyos idô multán mind Eulogiust, mind a beteget a kisértés arra késztette, hogy egymástól elváljanak s ebbeli szándékukat közölték remete Szent Antallal, ki imigyen válaszolt nekik: ,,Fiaim óvakodjatok egymástól elválni; mindketten közel álltok végsô célotokhoz. S ha Istennek angyala nem talál benneteket együtt, veszélyben forog mennyei koronátok!'' Szent Lajos király meglátogatta a kórházakat s oly gondosan szolgált a betegeknek mintha csak ez lett volna hivatása. Szent Ferenc a szegénységet szerette és úrnôjének nevezte azt; amiként Szent Domonkos az Isten igéjének hirdetését, amiért aztán az általa alapított szerzetes testület a prédikátorok rendjének neveztetett el. Nagy Szent Gergely pápa Ábrahám pátriárka példája szerint az idegenek elfogadásában lelte örömét s miként Ábrahám, zarándokruhában ô is vendégül látta az isteni Felséget. Tóbiás a halottak temetésével gyakorolta a szeretetet. Árpádházi Szent Erzsébet, a nagy fejedelemasszony, a megalázkodásban lelte örömét. Genuai Szent Katalin férje halála után kórházi szolgálatra szentelte magát. Kasszián beszéli, hogy egy jámbor szűz a béketűrés gyakorlása után vágyakozott. Szent Athanáz, ki elôtt e szándékát föltárta, egy szegény de haragos, zsémbes és rossz természetű özvegyasszonyt bízott reá, ki örökös pörlekedéseivel a jámbor szűznek elég alkalmat nyújtott a szelídség s engedékenység gyakorlására. Éppígy szentelik magukat Isten szolgái a betegek szolgálatára, a szegények ápolására, a gyermekek keresztényi tanítására; mások az eltévelyedett lelkeket keresik föl; ismét mások azzal foglalkoznak, hogy a hívôk között békét és egyetértést létesítsenek. Utánozzák a hímzô-művészetet, mely bizonyos alapra selyemmel, arannyal s ezüsttel mindenféle virágot készit, melyeknek kedves sokfélesége az egésznek tervezetét és rendjét mi sem zavarja. Mert azok a jámbor lelkek, kik egy bizonyos erénynek gyakorlására szentelték magukat, azt mintegy alapul tekintik, amelyre a többi erényt is reá építik. Ezáltal cselekedeteikbe egység és rend költözik s valamennyi azon erénynek céljára irányul, amelynek gyakorlására különösen vállalkoztak. Ilyképen e jámbor lelkeknek mindegyike Isten szemében olyan ruhát készít magának, amely az Énekek Énekének menyasszonyáéhoz hasonlít, mely drága selyembôl való, gazdag szélű és sokféle dísszel ékeskedik. Ha valamely nagy bűn kísértete zaklat bennünket, minden erônkbôl arra törekedjünk, hogy az ellenkezô erényben erôsödjünk s a többi erénynek gyakorlását is ugyanezen célra kell irányítanunk. Ezáltal biztosítjuk gyôzelmünket lelkünk ellensége felett s oly erényt szerzünk, melyet eddig nem bírtunk s a többieket is tökéletesítjük. Ha tehát a kevélység vagy a harag támad föl bennem, akkor szívemet minden erôvel az alázatosságra és szelídségre kell hajtanom s minden lelki gyakorlatomat, a szentségek vételét s a többi erényt, az okosságot, az állhatatosságot, a mérsékletet is e célra irányítanom. Nem így cselekedett-e Jób, ki fôleg béketűréssel gyôzte le az ördög kisértéseit s ezáltal a többi erényben is gyarapodott? De sôt Nazianzi Szent Gergely szerint egyetlen, tökéletesen s nagy szeretettel véghezvitt erényes cselekedet által a tökéletesség tetôpontjára emelkedhetünk; minek bizonyságául a kedves és hű Ráhábot hozza föl, ki nagy hírnévre tett szert, mivel egy ízben néhány izraelitával szemben lelkiismeretes vendégszeretetet gyakorolt. ======================================================================== 3.2 Az erények gyakorlásának módja Igen találóan mondja Szent Ágoston, hogy némelyek jámbor életmódjuk kezdetén oly dolgokat visznek véghez, hogy a tökéletesség szigorú szabályai szerint gáncsolni kellene ôket; mindazonáltal dicsérettel szólunk róluk, mivel cselekedeteiket a nagy erényesség elôjeléül és elôfutárául tekinthetjük. Éppen azért a nagy és szolgai félelem, a túlságos aggályosság azoknál kik a bűn útjáról csak az imént tértek le a tökéletes lelkiismereti tisztaságnak elôhírnöke; de gáncsolni kellene azokban, kik a jóban már elôrehaladtak s akiknek szívében már a szeretetnek kellene uralkodnia, mely lassankint elűzi a szolgai félelmet. Szent Bernát eleinte igen keményen bánt azokkal, kik vezetésére bízták magukat; s mindenekelôtt tudtokra adta, hogy testüket el kell hagyniok és csak lelkükkel szabad hozzá jönniök. Gyónásuk közben legkisebb bűneiket is rendkívüli szigorúsággal bélyegezte meg. Szinte megzavarta s elszomorította a jámbor élet szegény újoncainak lelkét, úgyhogy nemcsak nem haladtak, hanem a tökéletességtôl inkább eltávolodtak; mert a túlhajtott sokféle követelés erejüket szegte. Úgy jártak mint azon ember, ki a meredek hegyre nagy sietve kényszerül fölkapaszkodni. Láthatod Filótea, hogy ezen nagy szentnek e nem helyeselhetô cselekvésmódja az egészen megtisztult léleknek lángoló buzgalmából eredett; s e buzgalom Szent Bernátban igen nagy erény volt, de mégis olyan erény, mely némiképp kifogás alá esett. E túlhajtásból maga Isten gyógyította ôt ki, egy csodálatos látomás alkalmával lelkébe csepegtetvén a szelídség, az irgalom s a szeretetteljes gyengédség szellemét. Szent Bernát e túlságos szigorát késôbb maga is helytelenítette s mindig kegyesen és elnézôen bánt azokkal, kiket a lelki élet utain irányított s mindenkinek mindene lôn, hogy mindnyájukat megnyerje Krisztusnak. Szent Jeromos, Szent Paulának életírója, e szeretett tanítványát három túlhajtás miatt gáncsolta. Elôször is túlhajtott szigora, azután önfejűsége miatt, mellyel saját véleményét püspöke, Szent Epifánius ítéletének ellenszegezte; s végül túlságos szomorúsága miatt, mely ôt gyermekeinek és férjének elhunytakor csaknem a halálba vitte. S aztán így szól e szent atya: Talán majd azt mondják, hogy e szentnek dicséretét elhallgatom és csak gyarlóságait és hibáit gáncsolom. Nem! Jézus Krisztus legyen tanúm, akinek ô szolgált s akinek én is szolgálni törekszem, hogy az igazságtól sem jobbra, sem balra nem tértem el, hanem mint keresztény, egyszerűen elmondom, milyen keresztény volt ô. Életrajzot írok róla s nem dicsérô beszédet; bár elmondhatom hogy az ô hibái másokban erények lettek volna. Ez utóbbi szókat Szent Jeromos a kevésbé tökéletes lelkekre érti. Mert valóban, némely cselekedet a tökéletes emberben fogyatkozás, míg a tökéletlenben erény. Nem mondják-e jó jelnek, ha a gyógyuló betegnek lábai dagadnak? Ebbôl ugyanis azt következtetik, hogy az ismét fölpezsdülô természet a fölösleges nedveket kiveti magából. Ellenben az egészséges embernél az elôbbi tünet rossz jelnek vétetik, amennyiben a természetnek nincs elegendô ereje a rossz nedvek eloszlatására. Filótea, mindig jó véleménnyel légy azokról, kiknek erényeihez a gyarlóság némi árnyéka tapad; mert ilyen fogyatkozást még a szentekben is látunk. Te pedig rajta légy, hogy midôn a tökéletességre törekszel, e törekvésed mindig okossággal párosuljon. Egyébként pedig fogadd meg a bölcsnek azon intô szózatát, hogy saját belátásunkra ne hagyatkozzunk soha, hanem vessük azt alá azok bölcsességének, kiket Isten vezetôinkké rendelt. Vannak dolgok, melyeket erényeknek tartunk, pedig nem azok. Ezekrôl is kell szólnom. Ilyenek: a rendkívüli elragadtatások, az érzékek fölé való emelkedés, az Istenbe való teljes elmerülés, a lebegés a föld színe felett, a megdicsôülés és más ilyen magasabb rendű állapotok, melyek a lelket Istennel egyesítik s mintegy felsôbbrendű életmódra emelik. Ezen állapotok, Filótea, nem mondhatók erényeknek, hanem ezeknek jutalma, helyesebben szólva: elôíze az örök boldogságnak, melyet Isten azért juttat némelyeknek, hogy bennük az örök élet vágyódását fölkeltse. Az ilyetén kiváltságokra azonban sohasem szabad számot tartanunk; mert sem Isten szolgálatára, sem Isten szeretetére nem föltétlenül szükségesek; s pedig annál inkább nem, mert az ilyetén kegyelmek rendszerint nem az emberi törekvésnek gyümölcsei, hanem inkább Istennek kegyelmes adományai. Hozzáadom, hogy mi egyébre nem vállalkoztunk, minthogy becsületes erényes keresztények legyünk; amiért is egyedül ez legyen törekvésünk. De ha Isten amaz angyali tökéletességre akar bennünket fölemelni, úgy bizonyára itt a földön is jó angyalok leszünk. Azonközben pedig szívünk egyszerűségében s alázatosságában a kisebb erényeket gyakoroljuk, melyeknek megszerzését Isten kegyelme nekünk lehetôvé teszi. Ilyenek: a béketűrés, a jóság, a szívnek sanyargatása, az alázat, az engedelmesség, a szegénység, a tisztaság, a szívélyesség felebarátunk iránt, a türelem saját gyarlóságainkkal szemben és a szent buzgalom. A rendkívüli erényeket hagyjuk azon lelkekre, kik sokban fölöttünk állnak. Minket nem illet meg ily magas fokozat Isten házában; s igen boldogok lehetünk, ha legkisebb szolgái közé állhatunk. Az örök dicsôség királyának tetszésén áll aztán, hogy szeretetének és bölcsességének csodálatos titkaiba avasson bennünket is. Mindezekben pedig, ó Filótea vigasztalásunk az legyen, hogy az örök király nem földi hivatalaik méltósága szerint jutalmazza szolgáit, hanem azon szeretet és alázatosság szerint, mellyel hivatalaikban eljárnak. Saul atyja szamarait keresve találta meg Izraelország királyságát; Rebeka azáltal lett Izsák felesége, hogy annak tevéit megitatta; Rút azáltal lett Bósznak hitvese, hogy kalásszedés közben annak lábaihoz borult. A tökéletesség ama rendkívüli jelenségei után való törekvés bizonyára némi tévedésekkel és csalódásokkal jár s megesik néha, hogy akik angyalok lehetnének, Isten szemében még emberszámba sem vétetnek; cselekedeteikben ugyanis több a hiú látszat s a csillogó beszéd, mint a gondolkodásban s a cselekedetben nyilvánuló alapos jámborság. Mindazonáltal ilyen dologban nem szabad vakmerôen ítélnünk. Inkább magasztaljuk Istent azon nagyobb adományok miatt, melyeket másoknak nyújtott; mi pedig járjunk alázattal a magunk útján mely kevésbé fényes ugyan, de gyarlóságunknak megfelelô, kevésbé dicsô, de mindenesetre biztosabb. És legyünk meggyôzôdve arról, hogy ha utunkon alázatos kitartással haladunk, Isten oly nagy dolgokhoz juttat majd bennünket, melyek legfokozottabb reményeinket is nagyon fölülmúlják. ======================================================================== 3.3 A béketűrés Béketűrésre az apostol szavai szerint azért van szükségünk, hogy teljesítvén Isten akaratát, elnyerjük az ô ígéreteit. (Zsid 10,36); és isteni Üdvözítônk azt mondja: Béketűréstekben bírjátok lelketeket. (Lk 21,19) Az embernek, ó Filótea, az a legnagyobb szerencséje, ha szíve felett uralkodik. Ezt pedig leginkább a béketűrés által éri el. Tehát oda kell törekednünk, hogy ezen erényben tökéletesedjünk. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy isteni Üdvözítônk az örök életre szükséges malasztokat béketűrô élete és szenvedése árán szerezte meg nekünk; s hogy e szerint nekünk is a szenvedések, fájdalmak s bajok türelmes elviselése által kell ezen erényt elsajátítanunk. Ne korlátozd béketűrésedet a szenvedések bizonyos nemére, hanem terjeszd ki mindenre, amivel Isten meglátogat. Némely ember szívesen viseli el az olyan szenvedéseket, melyekben némi megtisztelô vonás van; pl. ha a bátran helytálló katona az ütközetben megsebesül vagy fogságba kerül; ha valakit vallása miatt bántalmaznak; ha valaki a becsülettel végzôdô perben vagyonát veszíti; az ilyen emberek azonban nem a szenvedést, hanem a dicsôséget szeretik. Az igazán béketűrô ember egyenlô módon veszi a meggyalázó és a megtisztelô szenvedéseket. A gonosz, érzéktelen emberek szidalma gáncsolódása és megvetése a nagy lélekre nézve szinte élvezet; de ha jó emberek, ha barátai s rokonai részérôl kénytelen ilyesmit szenvedni, ahhoz már hôsies béketűrés kívántatik meg. Amiért is jobban megcsodálom Borromei Szent Károlyt azért, hogy hallgatagon és szelíden viselte el azon kifakadásokat, melyekkel egy igen szigorú szerzetes-rendnek szónoka ôt illette, minthogy egykedvűen vette sok kicsapongó embernek szidalmait. Amiként ugyanis a méhszúrás fájdalmasabb a szúnyogcsípésnél, éppígy nehezebb elviselni a jó emberektôl származó sérelmeket, mint azokat, melyeket gonosz emberek halmoznak reánk. Néha azonban megesik, hogy a véleménykülönbség még az erényes és legjobb szándékú embereket is egymás megsértésére ragadja. Necsak magát a bajt viseld el békével, hanem annak minden körülményét és következményét is. Sokan ugyanis nagyon vágyódnak a szenvedések után, de azoknak kényelmetlenségeit nem akarják magukra venni. Mit sem bánkódnám, így szól az egyik, ha szegény lennék, csak a szegénység ne akadályozna abban, hogy barátaimnak szolgálatára legyek, hogy gyermekeimet neveljem s állásomnak megfelelôbben élhessek. Egy másik meg így beszél: mit sem törôdném ezzel, ha nem látnám, hogy szerencsétlenségemet gondatlanságomnak tulajdonítják. A harmadik pedig azt mondja: mit sem gondolnék ezzel a rágalommal, csak mások ne adnának reá semmit. Sokan a szenvedésekkel egybekötött nehézségeknek egy részét elviselnék ugyan, de valamennyit nem s azt mondják, hogy nem a betegség teszi ôket türelmetlenné, hanem hogy másoknak terhére vannak; vagy hogy nincs pénzük, amivel magukon segíthetnének. Én pedig azt mondom, ó Filótea, a béketűrés arra kötelez bennünket, hogy ha már betegnek kell lennünk, akkor oly helyen, oly körülmények között s úgy legyünk betegek, ahogyan Isten azt akarja. Íme! ez a béketűrésnek fôszabálya. Ha valami baj ér, segíts magadon minden megengedett módon, mert istenkisértés volna, ha a segítséget kizárólag ôtôle várnók. Aztán nyugodjál bele mindenbe, s ha sikerült a bajt elhárítanod, adj hálát Istennek; ha nem sikerült, magasztald Istent béketűrésed által. Én Szent Gergellyel tartok, aki így szól: ha igazságosan vádolnak valamely hibáról, alázkodjál meg s valld be, hogy nagyobb szemrehányást is érdemelnél. Ha pedig igaztalan a vád, nyugalommal védekezzél; ezt kívánja tôled az igazság szeretete s felebarátod épülése. Ha nem fogadják el védekezésedet, ne nyugtalankodjál s ártatlanságod bizonyítását ne erôltesd; mert eleget tevén az igazságosság kötelmének, az alázatosságot is gyakorolnod kell. Ily módon sem jó hírneveden nem esik csorba, sem nem vétesz a szelídség és alázatosság erényei ellen. Lehetôleg keveset panaszold föl a méltatlanságot, amely ért; az ilyen panaszkodás ritkán esik meg bűn nélkül, mert önszeretetünk a szenvedett sérelmet mindig nagyobbítja. Ha szükségesnek látod hogy kedélyed megnyugtatása, vagy jó tanács végett másnak panaszkodjál: sohase fordulj könnyen fölinduló egyénekhez, vagy olyanokhoz, kik szívesen gondolnak s beszélnek másokról rosszat. Panaszaiddal csak nyugodt lelkületű és Isten szeretetében megerôsödött személyekhez fordulj; mert ha másként cselekszel, nemcsak nem nyugtatod meg lelkedet, hanem még jobban megzavarod azt. Némelyek betegségben vagy egyéb bajban nagyon óvakodnak a panaszkodástól, mert jól tudják, hogy ez az elpuhultságnak s a gyávaságnak a jele; mindazonáltal nagyon rajta vannak, hogy mások megsajnálják ôket s türelmüket dicsérjék. Hát az igaz, ez is béketűrés, azonban hamis béketűrés; s valósággal nem egyéb, mint finom kevélység és lappangó hiúság. Az apostol szerint az ilyeneknek van ugyan dicsôségük, de nem olyan, mely Isten szerint való. Az igazán türelmes keresztény nem fakad panaszos szóra baja miatt s nem is kívánja, hogy sajnálkozzanak fölötte; s ha bajáról szól is, egyszerűen s elfogulatlanul teszi azt s anélkül, hogy azt nagyítaná. A sajnálkozást nyugodt lélekkel fogadja, kivéve, ha oly baj miatt sajnálják, amelyet nem szenvedett; ilyenkor is a tévedést szerényen oszlatja el. Ilyképen megmarad lelkének egyensúlya az igazság s a béketűrés között, mert baját bevallja ugyan, de nem panaszkodik miatta. Rajta tehát, Filótea! Minden erôdbôl azon légy, hogy az apostol szavai szerint Jézus Krisztus szívedben és cselekedeteidben testet öltsön azáltal, hogy tanításához ôszinte szeretettel ragaszkodol s életét mindenben utánozni törekszel. Kétségtelen, hogy ezen igyekezeted fájdalmakkal lészen egybekötve. Ezek azonban elmúlnak; s a benned élô Jézus lelkedet kimondhatatlan örömmel tölti majd el, melyet senki sem vehet el tôled. Ha beteg vagy, ajánld fájdalmaidat, gyengeségedet s összes bajaidat az Úr Jézusnak s kérd ôt, egyesítse azokat szentséges szenvedésének érdemeivel. Gondolj az epére s ecetre, melyet irántad való szeretetbôl ízlelt meg; éppígy te is Isten szeretetéért engedelmeskedjél mindenben az orvosnak. Óhajtsd gyógyulásodat, hogy Istennek szolgálhass; azonban a hosszú betegségtôl se vonakodjál, hogy neki engedelmeskedjél; de sôt ha ez Istennek szent akarata, a halálra is szánd rá magad, hogy mielôbb eljuss Isten dicsôséges színének látására. Meg ne feledkezzél arról, Filótea, hogy a méhek igen keserű eledellel táplálkoznak, mialatt a mézet készítik, hogy tehát a mi szívünk sem telhetik be azon szent édességgel, mely az erények gyümölcse, hacsak elôbb nem esszük a fájdalomnak keserű kenyerét, melyet Isten küld számunkra; s minél inkább megaláz bennünket a fájdalom, annál értékesebb lesz szívünkre nézve az erénynek édessége. Gondolj gyakran a megfeszített Jézusra; nézd számtalan sebét; a gyalázatot, a fájdalmakat, melyekkel elhalmozzák; a szomorúságot, mely egész szívét betölti; mezítelenül, elhagyatottan függ a kereszten; rágalom és káromlás hallik feléje mindenfelôl. És be fogod látni, hogy a te szenvedéseid az övéihez sem nagyságra, sem számra nézve nem foghatók; s hogy te sohasem szenvedhetsz olyasmit, ami éretted elviselt szenvedéseihez volna hasonlítható. Vonj továbbá párhuzamot magad s a szent vértanuk, vagy oly személyek között, kik tenálad sokkal többet szenvednek és fakadjon ajkad hálaimára ilyképen: Ó, az én töviseim rózsáknak tetszenek, szenvedéseim élvezetnek, ha azokhoz hasonlítom magam, kik segedelem, ápolás és vigasz nélkül szomorúan s fájdalomtól gyötörve, állandó haláltusában vergôdnek! ======================================================================== 3.4 Az alázatosság külsô cselekedetei Menj -- így szólt Elizeus a szegény özvegyasszonyhoz --, végy kölcsön szomszédaidtól sok üres edényt s töltsd meg valamennyit olajjal. Hogy Isten kegyelmét szívünkbe fogadhassuk, annak a hiú dicsvágytól teljesen mentesnek, üresnek kell lennie. Azt mondják a toronyi sólyomról, hogy hangjának és tekintetének titkos ereje messze űzi a ragadozó madarakat s e miatt a galambok nagyon vonzódnak hozzá. Éppígy az alázatosság elűzi a sátánt, megôrzi bennünk a Szentlélek adományait. Azért különösen szerették ezen erényt a szentek s fôképen a szentek Ura és királya és szentséges szűzanyja, Mária. Ha oly dolgokban tetszelgünk, melyek nincsenek meg bennünk, vagy ha meg is vannak, de nem magunktól valók s végül, ha meg is vannak s magunktól is valók, de becsületünkre nem szolgálnak -- mondom --, ha ily dolgokban tetszelgünk: e cselekedetnek hiúság a neve. Az elôkelô származás, a nagyoknak kegye, a népszerűség olyan dolgok, melyek nem magunkban, hanem ôseinkben vagy mások véleményében gyökereznek; tehát lehet-e ezekkel hivalkodnunk? Sokan gazdagságukkal, szép ruháikkal, fényes bútoraikkal, pompás lovaikkal kevélykednek. Ugyan ki nem látja ezeknek esztelenségét? Mások abban bizakodnak el, hogy szép hajuk, szép fogaik, csinos kezeik vannak; hogy ügyesek a játékban, énekben s a táncban. Ó mily alacsonyan jár ezeknek esze és szíve, hogy ily nyomorúságos dolgokban lelik dicsôségüket! Aztán hányan örvendenek vélt szépségüknek! Mások csekélyke tudománnyal s a nagy hiúsággal, mellyel a tudós névre vadásznak, azt érik el, hogy az emberek elôtt nevetségessé válnak. Ó valóban mindez nagy fölületességre, alacsony gondolkodásra és elbizakodottságra mutat. S mégis, Filótea, a hiúság mindig, ezek körül forgolódik. Az igazi jót ugyanoly módon lehet megismerni, mint a valódi balzsamot. Ha a vízbe csöpögtetett balzsam a fenekére száll, akkor tiszta, finom és értékes; ha fölül úszik, hamis és utánzott. Tudni akarod, hogy valamely ember igazán bölcs-e, tudós-e, nemes és nagylelkű-e? Csak arra vigyázz, kíséri-e e tulajdonságokat alázatosság, szerénység s az elüljárók iránt való engedelmesség? Ha ez megvan, akkor ama tulajdonságok valódiak. De ha azt veszed észre, hogy mások elôtt csak a jónak látszatára törekszik, biztos lehetsz, hogy az illetô csak felületes ember s hogy ama tulajdonságokat annál kevésbé bírja, mennél jobban akarja azokat láttatni. A zivataros idôben képzôdött gyöngyöknek csak héjuk van, de igazi magjuk nincs; éppígy a kevély és fölfuvalkodott embernek minden erénye és jó tulajdonsága a jónak csak látszatával bír, de nem annak tartalmával. Joggal hasonlítható a tisztesség, a cím, a méltóság a sáfrányhoz, mely annál jobban díszlik minél jobban taposnak rajta. A szépség nem mondható annak, ha valaki vele kérkedik; ellenben értéke növekedik ha szerénység ékesíti; éppígy a tudomány sem szolgál elônyünkre, ha fölfuvalkodik. Ha az elsô helyek, a cím s rang után nagyon kapkodunk, nemcsak annak tesszük ki magunkat hogy elônyös tulajdonságainkat megbírálják, s kétségbevonják az emberek; hanem annak is, hogy egészen elfordulnak tôlünk. Mert szép ugyan a tisztesség, mely magától jô, de szégyenletes, ha valaki mint ôt megilletô jogot keresi és követeli azt. Olyan az, mint a szép virág, mely azonnal elhervad, mihelyt megérintik vagy leszakasztják. Azt mondják, hogy az álomfű messzirôl jóillatú, de ha valaki sokáig s közelrôl szagolja, mérges párolgása veszélyesen elkábítja. Éppígy az önként kínálkozó tisztesség, melyet nem hajszolunk mohó vággyal, kellemesen érinti a szemlélô szívét; de ha valaki utána jár s mohón keresi, annak mérges párakent a fejébe száll, azt megkábítja és utálatossá teszi. Az erénynek szeretete és vágya az elsô lépés, mely az erényes életre vezet; éppígy a tisztesség szenvedélyes hajhászása az elsô lépés ahhoz, hogy az emberek meggyűlöljenek bennünket. Nemes lelkek nem sokra tartják az elsô helyeket, a rangot s köszöntéseket; ôk méltóbb dolgokkal foglalkoznak. Kis lelkek bíbelôdnek azokkal, kik egyéb jóra nem képesek. Amiként a gyöngykereskedô a kagylókra ügyet sem vet, ép úgy az erényes ember sem vágyódik a tisztesség ama külsô nyilvánulásai után. Megengedem, hogy ki-ki megtarthatja rangját, a nélkül, hogy megsértené az alázatosságot, föltéve, hogy ez képmutatással nem jár és lelki békéjét nem zavarja. Amiként ugyanis a Peruból visszatérôk arannyal és ezüsttel megrakott hajóikon majmokat és papagájokat is hoznak, mivel ez sem tetemes költséget nem okoz, sem a hajó terhét nem növeli, éppúgy az erényre törekvôk is elfogadhatják az ôket megilletô tisztességeket amennyiben ez sok gondot nem okoz s a léleknek nyugalmát nem zavarja. Meg kell azonban jegyeznem, hogy fönnebbi szavaim sem olyanokra nem vonatkoznak, kik országos méltóságokat viselnek, sem olyan jogokra, melyeknek megôrzése vagy elvesztése nagy következményekkel jár. Mert ilyenekben ki-ki tartozik megôrizni azt ami ôt megilleti, de okosan és szerényen, a szeretet s az igazságosság sérelme nélkül. ======================================================================== 3.5 A belsô alázatosság Azt óhajtod, ó Filótea, hogy az alázatosság útján továbbá is kalauzoljalak. Ezért megdicsérlek s kívánságodat megteszem. Mert abban, mit az imént mondottam, inkább az okosság, mint az alázatosság szelleme nyilatkozik meg. Sokan az Istentôl vett különös kegyelmekre nem akarnak gondolni mert attól tartanak, hogy hiú dicsvágy és tetszelgés száll majd szívünkbe. Ami valóban nagy tévedés. Szent Tamás szerint ugyanis Isten jótéteményeinek megfontolása erôsen serkent bennünket az ô szeretetére; s így minél jobban megismerjük, annál inkább szeretjük is ôt. Mivel pedig a különös malasztok jobban megilletik lelkünket, mint az általános jótétemények, fôleg az elsôkkel kell behatóan foglalkoznunk. Isten irgalmassága és igazságossága elôtt mi sem alázhat meg bennünket jobban, mint kegyelmének sokasága és számtalan bűneinknek tudata. Fontoljuk meg tehát jól, mit tett ô érettünk és mi mit vétettünk ô ellene, s midôn bűneinket egyenkint számbavesszük, vegyük egyúttal számba az összes nekünk nyújtott kegyelmeket is. Ekkor aztán nem kell tartanunk, hogy mindezek láttára kevélységünk öregbedjék; fôleg ha még azt is meggondoljuk, hogy még az a jó sincs magunktól, ami esetleg bennünk van. vajon nem marad-e az öszvér továbbra is oktalan, nehézkes állat ha fejedelmi drága szerszámot hord is magán? Ugyan van-e bennünk valami jó, amit ne úgy kaptunk volna? Ha pedig úgy kaptuk, van-e okunk vele dicsekedni? (1Kor 4,7) Ó, valóban mi sem nyújt több okot a megalázkodásra, mint Isten malasztjainak megfontolása; mert a jótétemény elismerése természetszerűleg háladatosságot kelt szívünkben. Ha pedig az Istentôl vett malasztok tudata hiú érzelmeket keltene bennünk, kezünknél van annak ellenszere: hálátlanságunk, tökéletlenségünk és nyomorúságunk tudata. Igen, ha megfontoljuk, mit tettünk, midôn Isten nem volt velük, csakhamar belátjuk, hogy az, amit az ô segedelmével teszünk, sem nem sajátunk, sem nem a magunk akaratának gyümölcse. Mindenesetre élvezni fogjuk a jót, amit ô bennünk létrehozott; de sôt örvendezni is fogunk, hogy az most saját tulajdonunk; de egyedül majd csak Istent áldjuk s magasztaljuk, mint aki mindannak egyedüli szerzôje. A boldogságos Szent Szűz fennen hirdeti, hogy Isten nagy dolgokat mívelt ôbenne; hirdeti de egyúttal megalázkodva Isten magasztalására nyílik meg ajka, mondván: Magasztalja az én lelkem az Urat és örvendez lelkem az én Üdvözítô Istenemben. Mert nagy dolgokat cselekedett nekem a Hatalmas! (Lk 1) Sokszor beismerjük semmiségünket, nyomorúságunkat, sôt Szent Pállal azt is mondjuk, hogy a világ söpredéke vagyunk; azonban vajmi rossz néven vennôk, ha valaki szavunkon fogna s olyan nevekkel illetne bennünket. Igen, sokszor tettetjük magunkat, mintha menekülnénk s rejtôznénk az emberek elôl; de csak azért, hogy annál jobban fussanak utánunk s annál jobban keressenek bennünket; úgy teszünk, mintha az utolsó helyre akarnánk ülni, de csak azért hogy annál biztosabban az elsôre kerüljünk. Az igazán alázatos lélek nem alakoskodik s magáról lehetôleg keveset beszél. Mert az alázatosság nemcsak a többi erényt, hanem fôleg magamagát törekszik elrejteni. S ha szabad volna a tettetés, hazugság és rossz példaadás, kevélynek és büszkének mutatná magát s a kevélység színét venné magára, hogy annál biztosabban rejtôzhessék az emberek szemei elôtt. Amiért is, Filótea, ezt tanácsolom neked: magunkról még alázatos szókkal se beszéljünk; vagy ha szólunk, beszédünk legyen mindig összhangban bensônkkel, szívünknek igaz alázatossága által. Sohase süssük le szemeinket a nélkül, hogy szívünk is meg ne alázkodnék; sohase válasszuk az utolsó helyet, hacsak igazán s ôszintén nem akarunk oda ülni. Ezen általános szabály alól nincs is kivétel, de mégis hozzáteszem, hogy néha udvariasságból bizonyos tiszteletadással tartozunk mások iránt, bár jól tudjuk, hogy azt nem fogadják el. És ez sem nem tettetés, sem nem hamis megalázkodás, hanem bizonyos neme az elôzékenységnek, melyet mások iránt gyakorolni akarunk. Ugyanez áll bizonyos udvarias szólásokról, melyek nem felelnek meg ugyan mindenben az igazságnak, de vele egészen mégsem ellenkeznek, ha t.i. igaz szándékunk van megtisztelni azon személyt, akivel beszélünk. Mert bár ilyen szólásmódokban némi túlhajtás van, még sem tilos azoknak használata, mert csak az általános szokáshoz alkalmazkodunk, melyet mindenki megért. Egyébkent pedig kívánatos, hogy ki-ki szavát szándékával összhangba hozza, hogy a szívnek egyszerűségétôl s a szigorú ôszinteségtôl sohase távolodjunk el. Az igazán alázatos ember azt szereti, ha nem ô maga, hanem mások mondják ôt haszontalannak, semmirevalónak; s az ilyen szókat békével elviseli s nem támad föl ellenük, mert meg van gyôzôdve, hogy igaz az, amit róla mondanak. Sokan az elmélkedést a tökéletesekre hagyják, mert ôk nem méltók arra; mások azt hangoztatják, hogy nem mernek gyakran áldozni, mert szívük nem elég tiszta. Mások ismét attól tartanak, hogy nagy gyarlóságuk miatt tiszteletlenséggel illetnék a jámborságot, ha vele foglalkoznának. Az ilyenek nem akarják talentumaikat Isten dicsôségére s a felebarát lelkiüdvére értékesíteni; mert -- így szólnak -- gyarlóságuk tudatában attól tartanak, hogy csak a kevélység növekedik bennük, ha valami jót tesznek és másoknak világítván -- miként a gyertya -- magukat emésztenék föl. Mindez csak egyszerű kifogás; nemcsak hamis, hanem gonosz alázatosság. Ez csak arra szolgál, hogy az illetô tetszetôs külszín alatt Isten szolgálatát elhanyagolja; vagy hogy az alázatosság örve alá rejtse önzését, szeszélyeit és a lelkiekben való restséget. ,,Kérj magadnak jelt a te Uradtól Istenedtôl a mélységben alant, vagy fönn a magasságban'' -- így szólott Isaiás próféta az istentelen Ákáz királyhoz. És ez így válaszolt: ,,Nem kérek és nem kísértem az Urat''. (Iz 7,11-12) Ó a gonosz ember! Szent félelmet színlel Isten iránt s az alázatosság ürügye alatt elutasítja magától azt a malasztot, melyet az örök jóság kínál neki. Nem tudta-e, hogy csak a kevélység utasítja el magától Isten adományait, melyeket már csak azért is kötelességünk elfogadni, mert Istentôl valók? Nem tudta-e, hogy az alázatosság abban nyilvánul meg, hogy mindenben, amennyire csak lehet, Isten akaratához alkalmazkodjunk? Íme, Isten mit sem óhajt jobban, mint hogy tökéletesek legyünk és szentségét utánozván, vele egyesüljünk. A kevélynek, ki magában bizakodik, elég oka van, hogy mire se vállalkozzék; az alázatos ellenben annál bátrabb, minél inkább ismeri saját gyengeségét. És elhatározottsága alázatosságának mértéke szerint növekedik, mert minden bizodalmát Istenbe helyezi, ki hatalmát gyengeségünkben, irgalmát szegénységünkben dicsôíti meg. Éppen azért szent alázatossággal mindenre kell vállalkoznunk, amit lelki vezérünk elôhaladásunkra szükségesnek tart. Azt képzelni, hogy olyasmit tudunk, amit valóban nem tudunk, nagy ostobaság; a tudós szerepét játszani olyanokban amikhez nem értünk, elviselhetetlen hiúság. Én részemrôl sem tudósnak, sem tudatlannak nem akarok látszani. Ha a szeretet úgy kívánja, felebarátunkat jóindulattal gyámolítanunk kell, fôleg azokban, mik okulására és vigasztalására szolgálnak. Mert az alázatosság elrejti ugyan az erényeket, hogy megôrizze azokat, de ha a szeretet úgy hozza magával, napfényre juttatja ôket, hogy működjenek és tökéletesedjenek. Az alázatosság tehát méltán hasonlítható Tilosz szigetének egyik fájához, melynek élénk hússzínű és éjjel csukott virágai csak napkeltekor nyílnak szét, amiért is a bennszülöttek e virágokról azt mondják, hogy éjjel alusznak. Valóban az alázatosság elrejti erényeinket s csak akkor láttatja ôket, ha azt a szeretet követeli, ez nem csupán emberi és erkölcsi, hanem mennyei erény, mely napként uralkodik az összes erények fölött; úgyhogy kétségkívül hamis az az alázatosság, mely a szeretetnek bármiben hátrányára van. Én sohasem vállalkoznám akár a bölcsnek, akár a balgának szerepére. Mert ha az alázat visszatart attól, hogy a bölcsnek szerepét játsszam, az egyszerűség és ôszinteség a balgaság szerepétôl tilt el; s ha a hiúság ellenkezik az alázatossággal, éppúgy ellenére van a ravaszság és tettetés az egyszerű egyeneslelkűségnek. Ha Istennek némely szentje a balgaság szerepét vette magára, hogy annál jelentéktelenebbnek tartassék, ebben meg kell ôket csodálnunk, de nem utánoznunk. Mert az okok, melyek az ily rendkívüli cselekedetekre bírták ôket, annyira szokatlanok s oly sajátságosak voltak, hogy azokból senki sem vonhat önmagára nézve következtetést. Dávid a frigyszekrény elôtt táncolt ugyan, ami nem volt egészen illendô, de ezt nem azért tette, hogy balgának tartsák. Hanem egyszerűen és fesztelenül átengedte magát az öröm azon kitörésének, mellyel Isten lelke szívét betölté. S midôn ezt felesége mint oktalan cselekedetet szemére hányta, nem törôdött vele; sôt örvendezô szívvel kijelentette, hogy Isten dicsôségéért ezt a gyalázatot szívesen elviseli. Ha tehát a világ oly cselekedetért, mely az igaz jámborság jellegét viseli magán, közönséges, műveletlen vagy megfontolatlan embernek mond: az alázatosság boldog örömmé változtatja majd e gyalázatot, melynek nem te vagy az okozója, hanem azok, kik téged azzal illetnek. ======================================================================== 3.6 Az alázatosság kedvessé teszi elôttünk csekély mivoltunkat Tovább megyek, Filótea, s azt mondom, mindenkor s mindenben szeressed csekély, alacsony mivoltodat. Azt kérdezed talán mit tesz az, hogy csekély, alacsony mivoltunkat szeressük? Nos hát, megmondom. A latin nyelv e két fogalmat: alacsony sors és alázatosság, ugyanegy szóval (humilitas) fejezi ki. Így pl. midôn a Boldogságos Szűz dicsérô énekében (Magnificat) azt mondja, hogy minden nemzedék boldognak fogja ôt hirdetni ,,mert az Úr megtekintette szolgálójának alázatosságát'' (Lk 1): ezzel azt akarja mondani, hogy az Úr kegyesen tekintett le a szegény és alacsonysorsú leányzóra, hogy ôt elhalmozza kegyelemmel és méltósággal. Mégis nagy a különbség az alázatosság s a szerény, alacsony sors között. Az utóbbi ugyanis nem egyéb, mint jelentéktelenségünk, csekélységünk s gyengeségünk, mely akkor is bennünk van, ha reá nem gondolunk. Az alázatosság pedig mind ennek a beismerése. Továbbá a tökéletes alázatosság nemcsak abban áll, hogy alacsony voltunkat beismerjük, hanem hogy szeressük is és örömünk legyen benne; s pedig nem szellemünk alantossága miatt vagy a fennköltebb lelkület hiányából, hanem azért, mert minden dicsôség Istent illeti s mert felebarátunkat többre kell becsülnünk önmagunknál. Ezt különösen figyelmedbe ajánlom. S hogy tisztán lássad, miképpen kell ebben eljárnod, fontold meg a következôket. A sokféle baj között, mely bennünket ér, némelyik lealacsonyító és lealázó, más ellenben megtisztelô. Ez utóbbiakat az emberek rendszerint türelemmel veszik; amazokat pedig igen kevesen szeretik. Ha egy tisztes, jámbor remetét látunk, kinek ruhája rongyos és ki a fagytól didereg, mindenki tisztelettel nézi a rongyos ruhát és tisztelô részvéttel van viselôje iránt. De ha egy szegény művészt, egy elszegényedett nemes embert vagy úrileányt látunk ilyen ruhában, megvetéssel fordulunk el tôlük, sôt gúnnyal illetjük ôket; pedig nem ôk, hanem a szegénység sajnálatos rajtuk. Ha a szerzetes elöljárójának a gyermek édesatyjának szigorú rendreutasítását szótlanul fogadja: ezt önmegtagadásnak, engedelmességnek s okosságnak nevezik. De ha egy úr vagy egy nô bár Isten szeretetét, másvalakitôl vesz föl ilyesmit, ezt már bátortalanságnak és gyávaságnak mondják. Némely baj megbélyegzô természetű. Annak a karját emennek az arcát emészti rákfekély; az a bajt csak szenvedi, erre nézve a baj még megbélyegzô is. Én tehát azt mondom: ne csupán magát a bajt szeressük, ami a türelemnek dolga, hanem az abból származó lealacsonyítást is fogadjuk szívesen, ami már az alázatosságnak föladata. Vannak továbbá kevésre és nagyra tartott erények. Az alázatosságot, a szelídséget, az egyszerűséget, a béketűrést a világ kevésre becsüli; ellenben nagyratartja az okosságot, nagylelkűséget és bôkezűséget. Sôt ugyanegy erénynek gyakorlása is szülhet ilyen különbözô jellegűnek tartott cselekedeteket. Az alamizsnálkodás s az ellenünk vétôknek adott bocsánat a szeretetnek két műve; az elsôt mindenki dicséri, az utóbbit rendszerint nem sokra becsülik. Fiatal urak s lányok, kik a játéknál, fényűzésnél, megszóló beszédeknél egyébbel nem foglalkozók társaságát kerülik, leszólásnak, gúnynak s gáncsnak teszik ki magukat és szerénységüket képmutatásnak s alacsony gondolkodásnak mondják. Ha valaki azt szívesen veszi, arról elmondhatjuk, hogy a lealacsonyítást szereti. Mondok még egy példát. Beteg látogatására indulunk. Ha engem a legnyomorultabbhoz küldenek, ez a világ szemeiben reám nézve lealázás lesz, de annál kedvesebb nekem. Ha pedig elôkelôhöz küldenek, akkor ez Isten szeme elôtt lesz reám nézve lealázás, mert ezen cselekedetben sem erény, sem érdem nincs s azért ezt a lealacsonyítást is szívesen veszem. Az utcán elesünk s a sértésen kívül még ki is nevetnek bennünket; az ilyen megalázást is szeretnünk kell. Némely hiba a lealázáson kívül egyéb hátránnyal nem jár. Az alázatosság nem kívánja ugyan, hogy az ilyen hibát keressük; de megköveteli, ha elkövettük, miatta ne nyugtalankodjunk. Idetartoznak az udvariasság ellen való vétségek, figyelmetlenségek és hasonlók. Az okosság s jóneveltség megkívánja ugyan, hogy lehetôleg az ilyeneket is elkerüljük; de ha egyszer véletlenül elkövettük, azoknak szégyenét viseljük el szent alázattal. De még többet mondok: ha a harag vagy érzékenység sértô s illetlen szókra ragadott, azonnal szemrehányást kell magamnak tennem, azt meg kell bánnom s hibámat lehetôleg helyre kell hoznom. De egyúttal magamra kell vennem azt a szégyent, mely ezáltal engem ér; s ha a kettôt egymástól elválaszthatnám, a bűnt utálattal utasítanám el magamtól, a megszégyenülést pedig alázatos béketűréssel fogadnám szívembe. De bármennyire szeressük a hibánkból származó megaláztatást, mégis minden megengedett módon arra kell törekednünk hogy a hibától megszabaduljunk, fôleg hogyha az súlyosabb természetű. Ha arcomon megbélyegzô baj mutatkozik, azt gyógyíttatnom kell; a megalázásról azonban, melyet nekem okozott, megfeledkeznem nem szabad. Ha oly hibába estem mely senkire sem sérelmes, azt nem kell mentegetnem, mert egyedüli következménye az a szégyen, mely enmagamat ér. Ha csak azért mentegetôdzném, hogy ezt a szégyent magamtól elhárítsam, az már valóban nem férne össze az alázatossággal. De ha akár figyelmetlenségem, akár szeszélyem okozott másnak bosszúságot vagy botrányt, ezt a hibámat ôszinte bocsánatkéréssel kell jóvátennem; mert a baj megvan s a szeretet arra kötelez, hogy azt erômhöz képest elsimítsam. Egyébként pedig jó hírnevünk néha felebarátunkat is érinti; ekkor aztán a szeretet megkívánja, hogy a botrány elkerülése végett minden megszégyenítést mások szemei elôl lehetôleg elrejtsünk; de azt egyúttal szívünkbe zárjuk, hogy lelkünk rajta épülhessen. De talán azt is tudni akarod Filótea, hogy a megaláztatás mely nemei legüdvösségesebbek reánk nézve. Íme tehát megmondom. A leghasznosabbak s Isten elôtt legkedvesebbek azok, melyek esetleg vagy hivatásunkból kifolyólag érnek bennünket. Ezeket ugyanis nem magunk választjuk s keressük, hanem Isten küldi reánk, aki jobban tudja, mi szolgál javunkra, mint mi magunk. De ha magunknak kell választanunk, válasszuk a legnagyobbakat, mert azok a legjobbak. A legnagyobbak pedig azok, melyek hajlamainkkal leginkább ellenkeznek, föltéve, hogy hivatásunkkal összeegyeztethetôk. Ó ki adhatja meg nekünk, Filótea, azt a kegyelmet, hogy a királyi Zsoltárossal elmondhassuk: Inkább leszek a legutolsó Isten házában, minthogy a bűnösök palotáiban lakjam! E kegyelmet csak az adhatja meg, aki földi életében a gúny és megvetés tárgya lett, hogy örök dicsôségre vezethessen bennünket. Sok mindent hallottál tôlem, Filótea, ami az elsô tekintetre igen nehéznek tűnhetik föl; de ha megteszed, higyj nekem, édesebb lesz a méznél! ======================================================================== 3.7 Az alázatosság gyakorlása nem zárja ki jó hírnevünk megôrzését A dicséret, tisztelet és jó hírnév nem közönséges, hanem ritka és kiváló erénynek jutalma. Ha valakit dicsérünk, másokban az illetô iránt tiszteletet akarunk kelteni; tiszteletünk pedig nagyrabecsülésünknek jele; a dicséretbôl, tiszteletbôl s nagyrabecsülésbôl származik aztán a jó hírnév, miként a fejedelmi koronának ragyogása sok drágakônek színpompájából és tündöklésébôl. Minthogy az alázatosság tiltja hogy saját elônyeinket szeressük és nagyratartsuk, éppígy a dicséret, tisztelet s hírnév után való törekvést sem engedi meg, mert ezek csak a nagy és kitűnô érdemeket illetik meg. Mindazonáltal a bölcsek tanácsát követi s azt javasolja, hogy jó nevünknek gondját viseljük; mert a jó név nem valamely kitűnô erényen avagy tökéletességen, hanem jó erkölcsökön és feddhetetlen életen alapszik. S amiként az alázatossággal nem ellenkezik azt hinnünk, hogy ily általános jó érdemünk van; az sem ellenkezik vele, ha jó nevünknek gondját viseljük. Teljesen igaz, hogy az alázatosság még a jó névvel sem törôdnék, ha arra a szeretetnek nem volna szüksége; de mivel egyike az emberi társadalom alapjainak, mely nélkül felebarátunknak nem használhatunk, hanem a botrány miatt csak ártunk, a szeretet kötelességünkké teszi, s az alázatosság nem ellenzi, hogy azt megszerezzük és megôrizzük. Ami a fára nézve a zöld lomb, ugyanaz az emberre nézve a jó név. Bár nem becsüljük sokra a fa leveleit, mégis ékességére szolgálnak s gyenge gyümölcsének oltalmára vannak. Éppígy a jó név magában véve csekély jelentôségű; azonban ékessége az életnek s nagyban hozzájárul, hogy az erényt, ha még nem erôsödött meg, megoltalmazzuk. Az a kötelesség ugyanis, hogy jó nevünket megôrizzük s valóban azok legyünk, amiknek tartatunk, a nemes lélekre bár szelíd, de nagy következményű erôszakot gyakorol. Törekedjünk tehát, Filótea, erényeinket megôrizni, mert Istennek, minden cselekedetünk legfôbb céljának tetszenek. De amiként azok, kik a gyümölcsöt télire teszik el, nemcsak cukorban fôzik, hanem azt megfelelô edényekbe is rakják: éppúgy mi is Isten szeretetén kívül, mely minden erénynek legjobb megôrzôje, jó nevünk ápolását is latbavethetjük erényeink megóvására. Ez azonban ne történjék bizonyos heveskedéssel vagy kicsinyes aggódással. Mert akik jó nevük ügyében ennyire érzékenykedôk, azokhoz hasonlítanak kik a legcsekélyebb rosszullétnél is orvosságot szednek s a helyett, hogy egészségüket helyreállítanák, azt megrontják. Igen, a jó nevet teljesen tönkreteszi a túlságos gondozás; mert az ilyetén érzékenység az embert különccé, csökönyössé s elviselhetetlenné teszi s a gúnyolódók rossz nyelvét reá mintegy fölszabadítja. Sokkal jobb ellenszere a megszóló vagy rágalmazó beszédnek, ha ügyet sem vetünk reá s egykedvűen vesszük, mint hogyha elkeseredünk, pörlekedünk s bosszúra készülünk miatta. Ha megvetjük, egészen semmivé válik; ellenben a harag az igazság látszatát adja neki. Azt mondják, a krokodil csak annak árt, aki fél tôle; s én hozzáteszem, hogy a megszóló beszéd csak azon fog, ki azt szívére veszi. Aki jó nevét túlságosan félti, másokba azon hitet kelti, hogy nem igen bízik saját értékében s azon erényben, mely a jó névnek alapja. Az a város, melynek folyóján csak fahíd visz át, minden áradástól fél; ott, ahol kôhíd van, csak a rendkívül nagy áradás okoz aggodalmat. Éppígy a valóban erôs keresztény lelkek megvetik a rágalmazók beszédeit; ellenben a gyengék nagyon nyugtalankodnak amiatt, amit róluk mondanak. Egészen bizonyos, Filótea, hogy jó nevét elveszti az, aki minden ember elôtt törekszik arra; de meg is érdemli, hogy elveszítse, mert még azoknak jó véleménye után is áhítozik, akiket gonoszságaik becstelenekké tettek. A jó név csak cégér, mely megmutatja, hol található az erény; az erényt tehát mindenkor s minden körülmények között amannak föléje kell tennünk. Ha tehát azt mondja valaki, hogy keresztényi életed csak képmutatás s a sértésnek megbocsátása gyávaság: vesd meg az ilyen beszédeket. Mert eltekintve attól, hogy ostoba és sok tekintetben megvetni való emberek beszélnek így, jó neved oltalmazása végett nem vetheted el magadtól az erényt. Többet ér a gyümölcs, mint a falevél; a belsô lelkijavakat többre kell tartanunk a külsôknél. Becsületünkre legyünk féltékenyek, de ne bálványozzuk azt; s amiként nem szabad olyasmit tennünk, ami a tisztességes emberek szemeit sérthetné, éppúgy soha se keressük a gonoszoknak tetszését. A Zsoltáros szerint a rágalmazó nyelve éles ollóhoz hasonlít; a jó nevet ellenben a szép növésű hajhoz lehet hasonlítani, mely szebben és dúsabban nô ha levágják. De amiként a gyökerestôl kitépett haj úgyszólván sohasem nô meg; ép ilyen nehéz jó nevünket visszaszereznünk, ha rendetlen és botrányos élettel gyökeréig tönkretettük. Ez a gyökér a feddhetetlen élet; amíg ez megvan, mindig visszaszerezhetô a becsület, amelyet a rágalom elrabolt tôlünk. A léha mulatozást, haszontalan társalgást, a könnyelmű barátkozást abba kell hagynunk, ha jó nevünket veszélyezteti, mert sokkal nagyobb becsű, mint amaz emberi tekintetek. De ha jámbor cselekedeteink, a lelkiéletben való haladásunk, az örök javak után való buzgó törekvésünk miatt zúgolódik a világ, szid és rágalmaz bennünket: akkor a közmondással kell tartanunk, t.i. ebugatás nem hallatszik mennyországba! A rágalmazás becsületünknek csak hasznára lehet, miként a metszôkés a szôlônek, mely, ha megmetszik, több gyümölcsöt terem. Szemeinket szüntelenül a megfeszített Jézusra függesszük; bizalommal s egyszerű lélekkel, de egyszersmind okosan és óvatosan járjunk az ô utain. Jó nevünknek oltalmazója ô leszen. S ha megengedi, hogy csorbát szenvedjen, vagy hogy egészen el is vesszék, ez csak azért van, hogy még nagyobb tisztességre juttasson bennünket, vagy hogy alázatosságunk növekedjék, melynek egyetlen egy latja ezer font becsületnél is többet ér. Ha igazságtalan gáncs ér bennünket, egészen nyugodtan az igazságot állítsuk a rágalommal szembe; s ha a rágalmazó beszéd ekkor sem szűnik meg, becsületünket s lelkünket Istenre, mint legjobb oltalmunkra bízván, a megaláztatást békével vegyük magunkra. Szolgáljunk tehát Szent Pál apostol példájaként jó és rossz hírben egyaránt isteni mesterünknek, hogy az Úr által megalázva Dáviddal elmondhassuk: Uram éretted viselem a gyalázatot és éri szégyen arcomat! Itt azonban két kivételt kell tennem. Bizonyos súlyos és megbecstelenítô bűntényeknek vádját senki sem tartozik elviselni, ha azok alól tisztázni tudja magát. A másik kivétel oly személyeket illet, kiknek jó híre s neve a közérdeknek szolgál. E két esetben a szenvedett méltatlanság ellen kellô nyugalommal kell védekeznünk. Így tanítják ezt a hittudósok. ======================================================================== 3.8 Felebarátunk iránt való szelídség s a haragnak ellenszerei A szent Krizma, melyet az egyház az apostolok tanítása szerint a bérmálásnál s egyéb szenteléseknél használ, faolajból és balzsamból áll. S egyéb erényeken kívül jelenti a szelídséget s az alázatosságot, ezt a két erényt, mely Jézus Szívének annyira kedves, hogy nyomatékkal ajánlotta nekünk mondván: ,,Tanuljatok tôlem mert szelíd vagyok és alázatos szívű'' (Mt 5,3) Ezen szókkal szívünket egészen a maga szolgálatára akarja hajtani s azt óhajtja, hogy ezen erények által az ô nyomdokain haladjunk. Az alázatosság tökéletessé tesz bennünket Istenre irányuló kötelmeinkben; a szelídség pedig azon kötelmekben, melyek az emberi társadalomra vonatkoznak. A balzsam, mely minden egyéb folyadékban leülepszik, az alázatosságot jelenti a felszínen úszó olaj pedig a szelídséget mely minden bajon fölülemel bennünket, s az összes erények között elsô helyen áll, mert virága a szeretetnek, mely Szent Bernát szerint csak akkor tökéletes, ha szelíd és béketűrô is egyúttal. De jól vigyázz, Filótea, hogy az alázatosságnak és szelídségnek titkos balzsama szívedben rejtôzzék. Ellenségünknek ugyanis szokásos cselfogása, hogy némelyeket ezen erényeknek külszínével szed rá. Sokan csak a beszédben s a külsô viselkedésben alázatosak; s aztán anélkül hogy saját lelkületüket jól megvizsgálnák, valóban alázatosaknak és szelídeknek tartják magukat, pedig távolról sem azok. Aminek biztos ismertetô jele az, hogy az ilyenek a legkisebb sérelem s a legcsekélyebb nemtetszô szón is módfelett fölindulnak s elkeserednek. Az igazi alázatosság s a valódi szelídség kitűnô óvszerei a léleknek a fölfuvalkodás s a heveskedés ellen, amikbe valamely kellemetlenség rendszerint belevisz bennünket. Ha tehát a rágalomra felindulunk s felfuvalkodunk: akkor egészen biztos, hogy alázatosságunk és szelídségünk nem valódi, hanem mesterkélt és látszólagos. Midôn József a szent és nagynevű pátriárka testvéreit Egyiptomból atyjához haza küldé, tanácsképen azt mondta nekik, hogy az úton ne pörlekedjenek. Ugyanezt mondom neked én is, Filótea. Az élet csak zarándoklás, mely az égbe vezet bennünket, tehát ne pörlekedjünk ezen az úton, hanem testvéreink körében a szeretet és béke szellemében haladjunk. Igen, sohase haragudjál és szíved sohase nyíljék meg a harag számára; mert Szent Jakab apostol szerint; ,,Az ember haragja nem cselekszi Isten igazságát,,. (Jak 1,29) Álljunk ellen a gonosznak s alattvalóink erkölcseit szent bátorsággal és nagy nyomatékkal törekedjünk megjavítani, de szelíden és nyugalommal. A felbôszült elefántnak haragját mi sem csillapítja le jobban, mint hogyha egy kicsiny báránykát lát; s az ágyúgolyót mi sem tartóztatja föl jobban, mint a gyapjú. A nyugodt lélekkel tett rendreutasítást szívesebben vesszük, mint a szenvedélyeset; mert készséggel engedünk az elme parancsának, melynek természetes uralmát elismerjük; de ellenszegülünk, ha a szenvedély akar fölöttünk uralkodni. Továbbá ha a szenvedélyre akar támaszkodni az elme, akkor ô is gyűlöletessé válik; elvész vagy legalább is gyengül tekintélye, ha a szenvedély zsarnokságát hívja segítségül. Ha a fejedelmek béke idején országaikban utaznak, megtisztelt népeik minden módon kimutatják örömüket. De ha hadseregeikkel érkeznek oda, bár a közjó érdekében történjék ez, még sem veszik szívesen e látogatást, mert a fegyelem dacára is a katonák féktelensége sok bajt okoz egyes polgároknak. Éppígy, ameddig szelíden uralkodik az elme, szigorú szemrehányásait és dorgálásait szívesen veszi mindenki; de ha haragra lobban és epéskedik, inkább félelmet kelt, mint szeretetet, de sôt magamagát is zavarba ejti és nyugtalanítja. Okosabb -- mondja Szent Ágoston Profuturushoz írt levelében -- az igazságos és józan haragnak is útját állni, mint azt, ha még oly kicsiny is, szívünkbe bocsátani. Mert ha egyszer beférkôzik oda, a gyenge hajtás egyszerre hatalmas törzzsé növekedik, mely alig irtható ki. Ezért int bennünket Szent Pál apostol, hogy a nap ne szálljon le haragunk fölött (Ef 4,26), mert az éjjelen át csaknem engesztelhetetlen gyűlöletté válik s mindenféle gonosz gondolatokkal táplálkozik. Olyan ember ugyanis még nem volt soha, aki haragját igazságtalannak tartotta volna. Nagyobb tudomány tehát harag nélkül élni, mint azt okossággal és mérséklettel kormányozni. És ha vigyázatlanságunk vagy gyarlóságunk folytán megejt bennünket ez a szenvedély, jobb, ha azt azonnal elnyomjuk, minthogy vele alkudozzunk. Mert ha idôt adunk neki, könnyen beveszi szívünknek várát s úgy tesz mint a kígyó, mely egész testével beférkôzik oda, ahova fejét bedugta. Azonban, kérdezed, miképpen uralkodhatom a haragon? Mihelyt jelentkezik, lelkednek minden erejével állj neki ellen, azonban ne hevesen és szenvedéllyel, hanem szelíden, de mégis erôteljesen. Mert amiként a bíróságoknál a szolgák néha nagyobb lármát csapnak, mint akiket csendre intenek, szintúgy gyakran megesik, hogy amidôn haragunkat erôvel el akarjuk nyomni, még jobban felindulunk s magunk felett többé nem bírunk uralkodni. Ezen szelíd erôfeszítés után fogadd meg azon tanácsot, melyet Szent Ágoston ad az ifjú Auxilius püspöknek. ,,Cselekedjél istenfélô ember módjára. S ha néhanapján Dáviddal azt kell mondanod: 'a harag megvakította szemeimet', menekülj Istenhez és kiálts hozzá a prófétával: könyörülj rajtam, Uram! -- hogy mindenható jobbjával szívedet érintse és haragodat csillapítsa.'' Vagyis keressünk Istennél segedelmet, ha az indulat elfogott bennünket. Ugyanígy cselekedtek az apostolok, mikor a viharzó tengeren hánykolódtak. Bizonyára megfékezi s lecsendesíti az Úr a mi szenvedélyünket is és visszaadja lelkünknek nyugalmát. De ezt az imát is nyugalommal és figyelemmel s nem erôszakos fölhevüléssel kell végeznünk. És ez a szabály valamennyi eszközrôl áll, melyet ezen lelki baj ellen használunk. Mihelyt észreveszed, hogy a harag valamely hibára ragadott el, haladék nélkül tedd azt jóvá valamely szelíd cselekedettel azon személy iránt, kit megbántottál. Mert amiként a hazugságnak igen üdvösséges ellenszere, ha azonnal visszavonjuk: éppígy fô gyógyszere a haragnak, ha azonnal szelídséggel egyenlítjük ki. Az új seb ugyanis könnyebben gyógyul, mint a régi. Egyébként pedig, ha lelked egészen nyugodt s nincs semmi okod a haragra, gyűjts magadnak sok szelídséget és engedékenységet, hozzászoktatván magad, hogy kicsiny és nagy dologban egyaránt ilyen szellemben cselekedjél és beszélj. Emlékezzél arra, hogy az Énekek Énekének menyasszonya nemcsak ajkán s nyelve hegyén hord mézet, hanem nyelve alatt is, tudniillik keblében, ahol tejet is rejteget. Ami arra tanítson bennünket, hogy nemcsak szívünkben rejtôzzék a szelídség, hanem szavainkban is nyilvánuljon meg; s hogy necsak idegenek érezzék megnyerô, kedves viselkedésünknek édes, illatos mézét hanem szelíd lelkületünknek tejét háznépünk és szomszédságunk is élvezze. Ami nagyon sok emberben nincs meg, kik a házon kívül angyaloknak látszanak, otthon pedig valóságos ördögök. ======================================================================== 3.9 Az önmagunk iránt való szelídség A szelídség gyakorlásának egyik kiváló, módja önmagunkra vonatkozik, hogy t.i. soha föl ne induljunk önmagunk és tökéletlenségeink fölött. Mert a józan ész megkívánja ugyan, hogy gyarlóságaink fölött ôszintén bánkódjunk, de azt nem parancsolja, hogy bánatunk haraggal, bosszúsággal és kedvetlenséggel legyen összekötve. E tekintetben úgyszólván naponként vétkeznek azok, kik azon bosszankodnak hogy haragosak voltak: mert ily módon szüntelenül ápolják szívükben a haragnak lángját. S e jámbor elkeseredésük nemcsak nem segédkezik nekik szenvedélyük kiirtásában, hanem ellenkezôleg azt mindig mintegy készenlétben tartja, hogy a legelsô alkalommal ismét lángra lobbanjon. Az ilyetén boszankodásnak s haragos kitöréseknek gyökere a kevélység s a rendetlen önszeretet, mely tökéletlenségeink láttán elszomorodik és nyugtalankodik. A hibáink fölött érzett bánatnak két tulajdonsága legyen: a nyugalom s a szilárdság. Az az ítélet, melyet nyugodt kedélyállapotban mond ki a bíró a bűnös fölött, sokkal hathatósabb, mint az, melyben fölindulás és szenvedély vezeti ôt; mert ebben a büntetést nem a vétség természete, hanem izgatott kedélyhangulata szerint állapítja meg. De sôt azt is mondom, sokkal hasznosabb, ha a bűneink fölött érzett fájdalom nyugodt és tartós, mint hogyha bosszús és kesernyés, de gyorsan elmúló. Izgatott lelkiállapotunkban ugyanis nem vétkeink milyensége, hanem inkább hajlandóságaink szerint ítéljük meg magunkat. Például, ha valaki a tisztaság erényét buzgó odaadással gyakorolja, nagy keserűséggel telik majd el, ha ezen erény ellen vétett; de talán mosolyog a durva rágalmazó szó fölött, amelyet mondott. Ellenben, aki a rágalmat gyűlöli, nagyon bánkódik majd, ha a szeretet ellen vétett, de talán semmibe sem veszi, ha a tisztaság ellen súlyosabban vétkezett. És ez onnan van, hogy mindkettônek a lelkiismerete nem a józan ész, hanem a szenvedély után indul. Hidd el nekem, Filótea, hogy a szelíd atyai intelem sokkal alkalmasabb a gyermek megjavítására, mint a heves és szenvedélyes rendreutasítás. Éppígy szívünk is, ha szelíden s nyugodtan, részvéttel, nem pedig keserűséggel utasítjuk rendre elkövetett bűnei miatt és kedvességgel biztatjuk a megjavulásra: nagyobb s mélyebb fájdalmat fog érezni, mint hogyha heveskedésünkkel megszomorítjuk. Ha föltettem magamban, hogy a hiúságtól óvakodom s aztán mégis beléje estem, nem utasítanám magam rendre ilyetén szókkal: Hát te nyomorult, nem vagy te megvetésre méltó, hogy föltételeid ellenére is megint hiú voltál? Pirulj halálra! Föl ne merj többé nézni az égre! Te vak, te szemtelen, te hűtelen teremtménye Istennek! -- Ó valóban nem szólnék így! Ellenkezôleg a részvét szavaival utasítanám magam rendre ilyen módon: Ó szegény szívem! ismét belekerültél a hálóba, melyet pedig elkerülni akartál. Ó, állj ismét talpra s vigyázz, hogy bele ne essél újra. Kérd Isten irgalmát s reméld a jövendôben az ô oltalmát s lépj az alázatosság ösvényére. Bátorodjál neki, Isten majd megsegít s ô vele még sok jót tehetsz! Ilyen szelíd dorgálásra erôsen föltenném magamban, hogy e hibát többé el nem követem s hogy lelkiatyám tanácsa szerint mindent megteszek, ami ezen célra szükséges. De ha ily kíméletes útbaigazításra szívünk nem hajlik, érzékenyebb szemrehányást, szigorúbb s komolyabb rendreutasítást kell alkalmaznunk, hogy látván saját állapotát, megszégyenüljön. Azonban a szigorú feddésnek is arra kell irányulnia, hogy szívünkben Isten iránt szent és vigaszteljes bizalom ébredjen föl a királyi bűnbánónak példája szerint, ki bánatos lelkét reggelenkint így vigasztalá: ,,Miért vagy szomorú, én lelkem? És miért háborgatsz engem! Bízzál az Istenben, mert még hálát fogok neki adni; ô orcám szabadítója és én Istenem''. (Zsolt 42,5) Nyugodt lélekkel kelj tehát föl esésedbôl, bevallván mély alázattal Isten elôtt gyarlóságodat. A fölött azonban ne csodálkozzál, hogy elestél. Mert csoda-e, ha a betegség beteg, a gyengeség gyenge s a gyarlóság gyarló? Egyúttal minden erôdbôl utáld meg vétkedet és Istenbe vetett nagy s erôs bizalommal térj az erény útjára vissza, melyet botlásod által elhagytál. ======================================================================== 3.10 Dolgainkat szorgalmasan, de nyugtalanság és aggodalom nélkül végezzük Dolgainknak szorgalmas és iparkodó végzése nagyban különbözik a nyugtalan és aggodalmas kapkodástól. Az angyalok minden lehetô buzgalommal munkálják üdvünket, a szeretet viszi ugyanis ôket erre s boldog állapotuknak nyugalmát és békéjét ez nem zavarja meg. Azonban bármennyire buzgólkodnak is üdvösségünk körül, nem nyugtalankodnak és nem kapkodnak soha, mert boldogságukkal ez teljesen ellenkeznék. Tehát gondosan és igyekezettel végezd minden dolgodat, Filótea; mert Istennek szent akarata, hogy szorgalmasan járj el abban, amit reád bízott. Munkád közben azonban ne heveskedjél s ne nyugtalankodjál, mert kedélyünk erôs felindulása elhomályosítja értelmünket s akadályul szolgál, hogy jól végezzük azt, amire vállalkoztunk. Midôn Urunk Mártát rendreutasította, így szólt hozzá: ,,Márta, Márta, szorgalmatos vagy és sokban törôdöl''. (Lk 10,41) Filótea, jól figyelj erre? Ha Márta okosan szorgoskodik vala, nem fogta volna el ôt nyugtalanság; de mivel sebtében cselekedett mindent, zavart csinált s ezt kifogásolta benne az Úr. A csendesen és nyugodtan járó folyamok vizei nagy hajó rakományokat hordanak; a csendes esô megtermékenyíti a földet. Ellenben a rohanó folyók s a hegyi patakok pusztítva s dúlva árasztják el az egész vidéket s a közlekedésre alkalmatlanok; amiként a felhôszakadások és zivataros esôk is nagy károkat okoznak a mezôkön s a réteken. Sohasem szokott sikerülni, amihez nagy tűzzel fogunk hozzá. Hisz már a régi közmondás azt tartja: Lassan járj, tovább érsz. Azt mondja a bölcs Salamon: Aki szalad, könnyen elesik, s ha jól végezzük dolgunkat, mindig jókor végezzük. A herék nagyon kevés viaszt s mézet készítenek, pedig jobban dongnak s fürgébbek, mint a méhek. Éppígy azok is, kik zajos kapkodással végzik dolgukat, csak keveset végeznek s azt is többnyire rosszul. A legyek nem erejükkel, hanem sokaságukkal vannak terhünkre; éppígy fontosabb dolgaink is kevésbé nyugtalanítanak bennünket, mint a sok apró. Nyugodt lélekkel fogadd tehát dolgaidat úgy, ahogyan érkeznek s végezd ôket kellô sorrendben. Mert hogyha mindent egyszerre s rendszertelenül akarsz megtenni, a túlságos megerôltetés kifárasztja lelkedet s csak azt éred el, hogy teljesen kimerülsz, ami aztán hátrányodra leszen. Minden dolgodban pedig az isteni Gondviselés legyen támaszod; munkádnak sikere egyedül ô tôle függ; de neked is okosan s megfontolással vele együtt kell fáradoznod. Légy meggyôzôdve, hogy Istenben bizakodó munkád mindig sikeres lesz, mondják bár azt jónak vagy rossznak az emberek. A földi vagyon szerzésénél s kezelésénél kövesd a kis gyermekek példáját, kik egy kézzel atyjukba kapaszkodnak, a másikkal pedig gyümölcsöt vagy virágot szednek. Vagyis munkád közben meg ne feledkezzél hogy mennyei Atyádtól függsz s az ô oltalma alatt állsz, ki a zsoltár szerint kézen fog téged, hogy semmi baj ne érjen. Idôközönkint fordítsd feléje tekintetedet, hogy megtudjad, helyesli-e foglalkozásodat. Fôleg arra ügyelj, hogy a bírvágy el ne szakítson tôle s oltalmától meg ne fosszon; mert ha ezt elveszíted, botlás nélkül egy, lépést sem tehetsz. Tehát, Filótea, mindennapi s nem sok gonddal járó dolgaidat úgy végezd, hogy ne annyira ezekre, hanem inkább Istenre gondolj; ha pedig dolgaid oly fontosak, hogy egész ügyelmedet lekötik, akkor is gondolj néha Istenre, miként a hajósok, kik inkább néznek az égre, mint a tengerre, hogy hajójukat szerencsésen kormányozzák. Ha így cselekszel, Isten veled, benned s javadra dolgozik majd s megadja munkádnak azon vigasztaló sikert, melyet óhajtottál. ======================================================================== 3.11 Az engedelmesség A szeretet tökéletessé tesz bennünket; a szeretetet azonban az engedelmesség, tisztaság és Szegénység szerzi meg nekünk. Mert az engedelmesség lelkünket, a tisztaság testünket, a szegénység vagyonunkat szenteli a szeretetnek s Isten szolgálatának. Ezen három erény mintegy hármas karja azon keresztnek, melyre Jézussal fölfeszíttetünk s mind a három egy negyedik erényen, az alázatosságon alapszik. Nem szólok e három erényrôl, amennyiben azok ünnepélyes fogadalmak tárgyai; ezek ugyanis kizárólag a szerzeteseket illetik. De még az egyszerű fogadalomról sem tárgyalok; mert bár a fogadalom sok kegyelemnek s érdemnek kútforrása: mindazonáltal a tökéletesség elérésére nem szükséges, hogy valaki ezen erények követése céljából fogadalommal kösse le magát, hanem csak az kívántatik meg, hogy azokat valóban gyakorolja. Mert ámbár igaz, hogy a szerzetesi ünnepélyes fogadalom a tökéletesség útjára vezeti az embert, azonban igen nagy a különbség a tökéletesség ösvénye s maga a tökéletesség között. Az áldozópapok s a szerzetesek ugyanis mind a tökéletesség útján haladnak; azonban látjuk, hogy nem valamennyi egyszersmind tökéletes is. Iparkodjunk tehát, Filótea, ezen erényeket hivatásunkhoz mérten gyakorolni; mert ha a tökéletesség állapotát nem is, de magát a tökéletességet általuk elnyerhetjük. Egyébként pedig ezt a három erényt, ha nem is egyenlô módon, de mégis mindnyájan tartozunk gyakorolni Két neme van az engedelmességnek: a köteles s a szabadakaratból származó engedelmesség. A köteles engedelmesség erejénél fogva alázatos engedelmességgel tartozol az egyház fejeinek, a római pápának, a püspököknek és ezek helyettesének; így továbbá polgári fônökeidnek, a fejedelemnek s állami föllebbvalóidnak; végül házi elüljáróidnak, szülôidnek s gazdádnak. Ezt az engedelmességet mondjuk kötelesnek, mert föllebbvalóival szemben azt senki meg nem tagadhatja, kik hatalmukat Istentôl nyerték, hogy a reájuk bízottakat kormányozzák. Teljesítsd tehát készséggel rendelkezéseiket. Ez ugyanis soha meg nem szűnô kötelességed és hogy engedelmességed tökéletes legyen, tedd meg azt is amit tanácsolnak, kívánnak vagy óhajtanak, amennyire t.i. a szeretet és okosság ezt megengedi. Fogadj szót, ha valami kellemeset parancsolnak, például az evést vagy a szórakozást; s bár az ilyen dolgokban az engedelmesség nem nagy erény mégis nagy hiba volna az engedetlenség. Fogadj szót, ha közönyös dolgot parancsolnak; például, hogy mely ruhát vedd magadra; mely úton menj; hogy beszélj vagy hallgass. Ez az engedelmeskedés már érdemteljesebb lesz. De fogadj szót nehéz, kellemetlen és fárasztó dolgokban is; ez az engedelmességed aztán tökéletes lesz. Végül engedelmeskedjél ellenmondás, halogatás és kedvetlenség nélkül, serényen, szeretettel, de sôt örömmel. Fôleg pedig engedelmeskedjél aziránt való szeretetbôl, ki mert szeretett bennünket, engedelmes lôn a kereszthaláláig; s aki Szent Bernát szerint inkább életétôl akart megválni, mintsem az engedelmességtôl. S hogy megtanulj készséggel engedelmeskedni elüljáróidnak, Iégy azok iránt is engedékeny, kik veled egy sorban vannak, ellenmondás nélkül fogadván nézeteiket, amennyiben t.i. semmi rossz sincs bennük. De sôt alattvalóidnak ésszerű kívánságait is teljesítsd s ameddig nem rendetlenkednek, hatalmadat ne éreztesd velük kemény módon. Téved, ki azt hiszi, hogy könnyebben esnék neki az engedelmesség, ha szerzetes volna; holott most is nem szívesen és kedvetlenül engedelmeskedik Isten által rendelt elüljáróinak. Önkénytes engedelmességnek azt nevezem, amelyre nem valamely törvény kötelez bennünket, hanem amelyre magunk jószántából vállalkozunk. A fejedelmet, a püspököt, szülôinket, de sokszor a hitvestársat sem magunk választjuk; de igen is lelkiatyánkat s lelki vezetônket. Akár megfogadjuk az ilyetén választásnál, hogy lelkiatyánknak mindenben engedelmeskedünk, miként ezt Szent Terézia tette; akár fogadalom nélkül tesszük azt: ez az engedelmesség mindig önkénytes, mert oka és alapja kizárólagosan a magunk akaratában van. Valamennyi elüljárónknak engedelmeskednünk kell; azonban mindegyikének azon ügykörben, amely reátartozik. A fejedelemnek a világi és polgári rendhez tartozó dolgokban; a püspöknek az egyházi kormányzathoz tartozó ügyekben; szülôinknek, hitvesünknek, gazdánknak a háziakra vonatkozókban; mindenféle lelki ügyeinkben pedig lelkivezetônknek. A jámbor életnek gyakorlatait lelkiatyád szabja meg számodra, ezáltal belsô értékük kétszeressé válik. Mert már önmagukban is jók lévén, érdemüket növeli az engedelmesség, melynek gyökerébôl fakadnak. Boldogok az engedelmesek, mert Isten megôrzi ôket minden botlástól. ======================================================================== 3.12 A tisztaság erénye szükséges A tisztaság az erények lilioma s általa már ezen életben hasonlítunk az angyalokhoz. Mi sem szép, ami nem tiszta egyszersmind; az emberek tisztasága pedig szűzi ártatlanságukban áll. Becsületességnek, ártatlanságnak is mondjuk ezt az erényt, melynek ellentéte a romlottság és fajtalanság. Valamennyi erény között ez az egyedüli, mely egyaránt ékesíti a lelket és a testet. Sohasem szabad érzékeinknek tisztátalan élvezetekbe merülniök; az ember értelmes lény és képmása Istennek, amiért is mindenkor a léleknek kell uralkodnia a test fölött. A tiszta szív hasonlít a gyöngykagylóhoz, mely csak az égbôl lehulló tiszta vízcseppet fogadja magába; éppígy a tiszta szív is csak azon érzéki örömet élvezheti, melyet a jó Isten rendelt. Ezen erénynek elsô foka, hogy szándékosan sohase tégy olyat, ami akár a házaséletben, akár azon kívül a tisztességgel bármiképpen ellenkezik. A második fok azt kívánja, hogy a megengedett, de fölösleges és haszontalan érzéki örömöket is a lehetôség szerint tartsd távol magadtól. Végül a harmadik fok azt követeli, hogy a szükséges és törvényes élvezethez se tapadjon szívünk. Egyébként pedig ez az erény mindenkinek mód felett szükséges. Az özvegyi állapotban levôknek erôs lélekkel kell a tisztaság felett ôrködniök, nemcsak hogy a jelennek s jövônek, hanem hogy a múltnak érzéki ingereit is fékezzék; mert a visszaemlékezés nyomán képzelôtehetségünk könnyen fogékony a rossz és veszélyes képzetek iránt. Szent Ágoston megcsodálta Alipius nevű kedves tanítványában a léleknek ama kiváló tisztaságát, mellyel a korábbi évek érzéki örömeinek még emléket is kiirtotta magából. És valósággal mindenki tudja, hogy a meg nem sértett gyümölcsöt könnyű eltenni, de ha némi ütôdése vagy hibája van, csak cukorban vagy mézben tartható el. Éppígy a tisztaságot is különféle módon lehet megôrizni, ha sérelem még nem esett rajta; de hogyha hamva már elveszett, egyedüli megôrzôje az igazi jámborság, melynek édességét sokszor hasonlítottam a mézzel össze. A szűzi tisztaságnak nagy lelki egyszerűségre és igen érzékeny lelkiismeretre van szüksége, hogy minden helytelen gondolatot elűzzön magától és minden érzéki inger föléje emelkedjék. A szűzies lelkeknek sohasem szabad kételkedniök, hogy erényük hasonlíthatatlanul értékesebb, mint minden, ami vele meg nem fér. A sátán ugyanis Szent Jeromos szerint nem tűri, hogy a tiszta lélek ne ismerje az érzékiséget; tehát arra törekszik, hogy annak megkívánását keltse föl benne. Épen azért vonzó, bár hamis képzetekkel nyugtalanítja; ami ugyanazon szent atya szerint a lelket arra csábítja, hogy nagyratartsa azt, amit eddig nem ismert. Így aztán a tisztátalan élvezetek hamis és oktalan megítélése s az érzékies hajlandóság sok fiatal embert elcsábít, ideiglenes és örök romlásba dönt; ezek aztán úgy járnak, mint a pillangó, mely azt hiszi, hogy a láng éppoly édes, amilyen fényes, vakon belerohan s elég benne. A tisztaság a földi élet minden állapotában, még a házas életben is szükséges. Mindenkivel békés és szent életet folytassatok, így szól az apostol, e nélkül senki sem látja meg Istent. Aranyszájú Szent János és Szent Jeromos szerint a szent élet alatt a tisztaságot érti az apostol. Igen, Filótea! Akinek szíve nem tiszta, az nem látja meg Istent s nem fog lakni az ô hajlékában. Mert Üdvözítônk szerint az ebek s a tisztátalanok kirekesztetnek abból. Ellenben ,,boldogok a tisztaszívűek, mert ôk meglátják Istent''. (Mt 5,8) ======================================================================== 3.13 Tanácsok a tisztaság megóvására Mindig tartsd szemmel magad, hogy azonnal eltávolítsad mindazt, ami érzékies ingert kelthetne benned. Ez a baj ugyanis észrevétlenül lopódzik belénk és csekély kezdetbôl csakhamar nagyra nô. Könnyebb elôle menekülni, mint belôle kigyógyulni. A tisztaság azon kincs, melyet Szent Pál szerint nagy törékeny edényben hordunk. S valósággal törékenysége nagyon hasonlít azon edényekéhez, melyek a legkisebb összeütôdésre megrepednek. Az edényben álló friss víz azonnal elveszíti tisztaságát, ha valamely állat ivott belôle. Éppen azért Filótea még azon tréfás érintéseket se tűrd, melyek a keresztény szendeséggel, valamely személy vagy az erény iránt való köteles tisztelettel ellenkeznek. Mert bár ezen cselekedetek inkább könnyelműségbôl, mint rosszaságból származnak és nem megszokottak s bár általában a szív tisztaságát nem veszélyeztetik: arra mégis rossz befolyással lehetnek. A tisztességtelen érintések pedig teljesen tönkreteszik a tisztaságot. A tisztaságnak székhelye és gyökere a szív; külsô tevékenysége pedig az, hogy érzékeinket kormányozza. Az érzékek által éppúgy veszendôbe mehet mint a rossz gondolatok s vágyódások által. A szemérmetlen tekintet, beszéd, érintés, mely a léleknek érzéki örömet okoz, valóban a tisztátalanság bűne; épp azért mondja az apostol: ,,Tisztátalanság ne említtessék tiköztetek''. (Ef 5,3) A méhek nemcsak nem szállnak a hullára, hanem annak kellemetlen szagától is elriadnak. Figyeld csak meg, mit mond a Szentírás az Énekek Énekének menyasszonyáról: Kezeirôl mirha csepeg (5,5), tudod, ez az illatszer mindent megóv a rothadástól; ajkait bíborszalag veszi körül (4,3), ami azt jelenti, hogy szemérmetessége még a legkisebb helytelen szóra is elpirul; szemei ártatlan galambszemek, fülbevalója színarany, ami a tisztaságot jelképezi. Ilyen legyen tehát az istenes lélek; minden érzéke legyen ártatlan, szűzies és tiszta. A tisztaság erénye sokféle módon veszhet el, amennyiben valamely kisebb-nagyobb tisztátalan cselekedet gyengíti, veszélyezteti, sôt teljesen tönkre is teszi azt. Egynémely tréfás, megfontolatlan, szabados viselkedés szorosan véve nem sérti ugyan nagyon a tisztaságot, de mégis gyengíti s megfosztja hamvától s fényétôl. Más, nem pusztán megfontolatlan és tréfás, hanem bűnös, tisztességtelen és érzékies cselekedetek, nemcsak halálos sebet ejtenek a tisztaság erényén, hanem ha érzéki gyönyörrel társultak, teljesen tönkre is teszik azt. Ne barátkozzál feslett erkölcsű egyénekkel, fôképen, ha még szemérmetlenek is. Azt mondják, ha a bakkecske megnyalja az édes mandulafát, annak gyümölcse keserűvé válik. Éppígy ama romlott lelkek sem képesek társalogni a nélkül, hogy a tisztaságot súlyosan meg ne sértsék. Ellenben barátaidat a tiszta lelkű, istenfélô és erényes emberek közül válaszd; olvasd gyakran a Szentírást, mert Isten igéje szeplôtelen és tisztává teszi azokat, kik vele szívesen foglalkoznak. Erôsen ragaszkodjál a megfeszített Jézushoz, szellemileg az elmélkedés, avagy valósággal a szentáldozás útján egyesülvén vele. Ha szíved Jézuson, Istennek e szeplôtlen bárányán pihen, lelked s minden érzéked csakhamar megtisztul a testiségnek minden ingerétôl. ======================================================================== 3.14 A gazdagnak lelki szegénysége ,,Boldogok a lelki szegények, mert övék mennyeknek országa'' (Mt 5,3); a lelkileg gazdagok tehát boldogtalanok, mert osztályrészük a pokolnak kínja. Lelki gazdag pedig az, kinek szíve a kincsekhez tapad; aki a kincsekben nem leli örömét és boldogságát, az lelkileg szegény. A jégmadár a tengerparton igen mesterséges fészket épít, mely alakra az almához hasonlít és csupán a tetején van egy kis nyílása. Szerkezete oly szilárd, hogy a zajló hullámoknak egyetlen cseppje sem hatol át falain; hanem a tengeren lebegve a vizeknek közepette is mintegy uralkodik a tenger felett. Ilyképen a te szíved is, ó Filótea, mindenkor csak az ég, csak a szeretet számára legyen nyitva és zárkózzék el a mulandó dolgok elôl. Ha gazdag vagy, szíved ne tapadjon a kincsekhez, hanem emelkedjék mindenkor azok fölé, így aztán gazdagon is szegény levén, uralkodjék a gazdagság felett. Sohase engedd, hogy e mennyei lelkület a földi dolgokba süllyedjen; hanem álljon ezeknek fölötte s úgy törjön az ég felé. Ha valaki mérget tart kezében, az még nincsen megmérgezve. Minden gyógyszerész kezel mérget, de azért megmérgezve egy sincs, mivel a mérget csak edényekben ôrzi s azt jó célra fordítja. Éppígy neked is lehetnek kincseid s azoknak mérge még sem hatol szívedbe; ha t.i. azokat csupán házadban ôrzöd, nem pedig szívedben. Nagy elônye a kereszténynek, hogy valóban gazdag s lélekben mégis szegény lehet; élvezheti a gazdagság elônyeit ezen életben s megszerezheti a szegénység érdemeit a jövendô életre. Ó Filótea, senki sem vallja be a kapzsiságot és e rút vonást mindenki elhárítja magáról. A sok gyermekkel az, elôrelátó okossággal takaródznak, mely azt kívánja, hogy ki-ki megfelelô jövedelmet biztosítson magának. Soha sincs elegendô vagyonuk, mindig újabb okok kényszerítenek még nagyobb vagyonnak szerzésére. A legfösvényebb sem hiszi, hogy ô valóban az. A fösvénység sajátságos neme a láznak, melyet annál kevésbé érzünk mennél erôsebb és hevesebb. Mózes egy égô csipkebokrot látott, mely sohasem égett el; ennek éppen ellentéte a fösvénység tüze, mely elégeti s fölemészti az embert aki mindamellett azt hiszi, hogy az emésztô forróság, melyet érez, csak mérsékelt és egészen természetes szomjúság. Ha nagy, hosszantartó és nyugtalan vágyódás fog el földi vagyon után, tudd meg, hogy te valóban kapzsi vagy, s pedig még azon esetben is, ha nem igazságtalan módon törekszel vagyont szerezni. Miként a beteg, aki nagyon erôsen, szüntelenül és nyughatatlanul kívánja az italt, ezáltal elárulja, hogy csakugyan lázas, bár csupán vizet kíván inni. Ó Filótea, én azt hiszem, nem lehet igazságosan megkívánni azt, amit felebarátunk jogosan birtokol; mert ennek az a színe van, hogy másnak rovására keressük a magunk javát. Aki valamely birtoknak törvényes ura, annak nagyobb joga van azt tovább is megtartani, mint nekünk, bár törvényes módon sikerülne is azt megszereznünk. Tehát jogos-e azon vágyódásunk, mely az ilyetén birtoknak megszerzésére törekszik? És ha jogos is volna, a szeretettel mindenesetre ellenkeznék; és mi sem vennôk szívesen, ha más ilyen módon törekednék a mi birtokunk után. A felebarát vagyonára ne áhítozzál, míg csak ô maga nem akar túladni rajta; ez esetben az ô kívánsága a tiedet igazságossá s a szeretettel megegyezôvé teszi. De sôt azt is megengedem, hogy vagyonod gyarapítására törekedjél, de úgy, hogy ebben se a szeretet, se az igazságosság csorbát ne szenvedjen. Ha a vagyonhoz szeretettel ragaszkodol, ha szenvedéllyel gondolsz reá, ha szíved lelked rajta csüng, ha nagyon félsz és nyugtalankodol, hogy azt elveszthetnéd: tudd meg, hogy még mindig lázas vagy s a kapzsiság tüze még nem aludt el benned. Mert a lázas beteg oly mohón, oly hirtelen s oly kéjjel issza a vizet, ahogyan egészséges ember azt sohasem teszi; s valamely dologban csak akkor telik kedvünk, ha nagyon ragaszkodunk hozzá. Ha javaid vesztén nagyon szomorú és vigasztalan vagy, hidd el Filótea, szíved még igen nagyon tapad hozzájuk. Mert az elvesztett dologhoz való ragaszkodásunkat mi sem bizonyítja jobban, minthogyha azok elveszte felett bánkódunk. Szíved tehát ne sóvárogjon az után, ami nem a tied; de még ahhoz se kösd szívedet amid van; a szenvedett kár ne szomorítson el; akkor némi joggal hiheted, hogy bár gazdag vagy, lélekben mégis szegény és boldog vagy, mert a szegényeké a mennyeknek országa. ======================================================================== 3.15 A gazdag ember miként gyakorolja a szegénységet? Parrhasios, a jeles képíró, igen szellemes módon festette le az athéni népet. Ennek könnyelmű, változékony s állhatatlan lelkületét azáltal tüntette föl, hogy ugyanazon képen sok ellentétes jellemű egyént festett le, akikben az erény s a bűn, a harag s a szelídség, a szigor s a kegyesség, a kevélység s a szerénység, a bátorság s a gyávaság, a jó és durva modor tükrözôdött le. Ilyenféle módon szeretném én is szívedben a gazdagságot s a szegénységet, a vagyon megbecsülését és megvetését összeegyeztetni. Vagyonod gyarapítására tehát nagyobb gondod legyen, mint a világ fiainak a magukéra. Íme a fejedelmek kertészei nagyobb gonddal kezelik uraiknak kertjeit, mint hogyha azok saját birtokuk volna. S vajon miért? Mert tudják, hogy a kertek a fejedeleméi, akinek ilyen módon keresik kedvét. Filótea, a vagyon nem a mienk; mi Isten akaratából annak csak kezelôi vagyunk s az a kötelességünk, hogy azt mennél gyümölcsözôbbé tegyük; tehát Istennek szolgálunk, ha a vagyonnak gondját viseljük. S ez a gondozásunk legyen nagyobb, mint a világ fiaié, ezek ugyanis csak önszeretetbôl, mi pedig Isten iránti szeretetbôl fáradozunk. S amiként az önszeretet szenvedélyes, nyugtalan és aggódó: éppúgy a belôle származó fáradozás is tele van nyugtalansággal, bosszúsággal és zavarral; s amiként Isten szeretete szelídséget, békét s nyugodalmat önt szívünkbe, éppúgy a földi vagyonnal való törôdésünk is, amely belôle származik békés, nyugodt és kellemes. Vagyonunkat tehát nyugodt s megfontolt lélekkel kezeljük s gyarapítsuk, amint azt valódi szükségeink kívánják s a kínálkozó alkalom megengedi; mert Istennek szent akarata, hogy iránta való szeretetbôl így cselekedjünk. Óvakodjál azonban, nehogy az önzés lépre vigyen; ez ugyanis néha Isten szeretetének színét ölti magára, úgyhogy szinte annak tarthatnók. Hogy tehát ezt a csalódást s a vele járó veszedelmet, amennyiben t.i. a gondosság könnyen kapzsisággá fajulhat, elkerüljük, a nagy vagyon közepette is az igazi szegénységet kell gyakorolnunk. Vagyonodnak egy részét tehát juttasd több ízben a szegényeknek; amennyit ugyanis adsz, annyival szegényebbé teszed magad, s minél többet adsz, annál inkább növekedik szegénységed. Isten majd bôségesen visszaszolgáltatja ezt neked, nemcsak a túlvilágon, hanem a földi életben is; mert mi sem szerez számunkra nagyobb földi áldást, mint az alamizsna. Ezt remélve, egyúttal a szegénység érdemében is részesülünk. Ó mily szent és gazdagító szegényedés a keresztény alamizsnálkodás! Szeresd a szegényeket s a szegénységet; e szeretet valóban szegénnyé tesz bennünket; a Szentírás szerint ugyanis amit szeretünk, ahhoz hasonlítunk is. Azt mondja Szent Pál: ,,Kicsoda szenved, hogy én ne szenvednék'' (2Kor 11,29); mintha csak azt mondaná: Kicsoda szegény, akivel együtt én ne volnék az! Mert a szeretet által hasonló lett azokhoz, akiket szeretett. Ha tehát szereted a szegényeket, részed leszen az ô szegénységükben. De ha szereted a szegényeket, örömöd lesz benne ha náluk lehetsz, ha ôket magadnál láthatod, ha otthonukban járhatsz, ha velük érintkezhetel a templomban az utcán és másutt. Beszélj az ô nyelvükön, mintha hozzájuk hasonló volnál, amellett azonban légy bôkezű s juttass nekik abból, amit Isten neked bôvebben adott. S ha még ennél többre törekszel, Filótea akkor ne elégedjél meg azzal, hogy szegény vagy a szegényekkel, hanem légy még ô náluk is szegényebb. Kérded, miképpen történjék ez? Megmondom. A szolga kisebb az ô uránál; szolgálj tehát a szegényeknek. Ápold ôket, ha betegágyban feküsznek; készítsd el a magad költségén ételeiket; végezz az ô javukra valami munkát. Ó Filótea, a szegényeknek ez a szolgálata dicsôbb a király uralkodásánál. S éppen e tekintetben nem csodálhatom eléggé Szent Lajosnak, e nagy királynak buzgalmát. Sokszor kiszolgálta a szegényeket asztalánál; csaknem mindennap három étkezett nála s ô irántuk való szeretetbôl sokszor azt költötte el, amit maradékképen az asztalon hagytak. A kórházakban rendszerint azok körül végzett szolgálatot akik a legirtózatosabb betegségekben, bélpoklosságban, fekélyekben, rákban szenvedtek; födetlen fôvel, térdenállva szolgált nekik, mert a világ Üdvözítôjét tisztelte bennük s oly gyengéden szerette ôket mint az édesanya saját gyermekeit. Árpádházi Szent Erzsébet szintén sokszor keveredett a szegények közé; sokszor igen szegényes ruhába öltözködött, mondván: ha szegény volnék, így öltözködném. Én édes Istenem, mily szegény volt ez a király s ez a fejedelemasszony az ô nagy gazdagságában s mily gazdag volt az ô szegénységében! Ó valóban boldogok, akik ilyen módon szegények, mert övék a mennyeknek országa. A szegények s a királyok királya majd így szól hozzájuk az utolsó ítélet napján: Éhes voltam s ennem adtatok; mezítelen voltam s ruháztatok; bírjátok a világ kezdetétôl nektek készített országot! (Mt 25,34-35) Senki sincs, aki egyszer-másszor hiányt ne szenvedne. Megesik, hogy faluhelyen a váratlan vendéget nem tudjuk kellôen fogadni, nincsenek kéznél szükséges ruháink, hogy valamely társaságban illendô módon megjelenhessünk; jó borunk s lisztünk elromlott és mást nem is bírunk szerezni; az úton nincsen lakószobánk, ágyunk, eledelünk, kényelmünk. Szóval bármilyen gazdagok vagyunk, könnyen megesik, hogy valami hiányt kell szenvednünk; s az ilyen esetben aztán valóban szegények vagyunk. Filótea, az ilyen eseteket vedd jó szívvel és tűrd a bajokat vidámsággal. Ha valamely csapás ér; ha zivatar, tűzvész, vízáradás, rossz termés, lopás folytán kárt szenvedtél, akkor ütött a szegénység gyakorlásának órája. Viseld megadással a szenvedett kárt s erôs keresztényi türelemmel nyugodjál bele. Ézsau is, Jákob is szôrös kézzel jelent meg atyja elôtt. Azonban Jákob kezén a szôr csak kölcsönzött volt, melyet fájdalom nélkül el lehetett onnan távolítani ellenben Ézsau kezén a szôr természetes volt és csak nagy fájdalom árán lehetett volna azt a kézrôl letépni. Így tapad az egyiknek szíve a gazdagsághoz, míg a másik könnyen megválik tôle. Ha szívünkhöz nôtt a vagyon s aztán zivatar, rablás vagy pörvesztés által egy részének kárát valljuk, mennyire panaszkodunk, jajgatunk s türelmetlenkedünk! De ha vagyonunkon csak azon gondossággal csüggünk, mely Isten szíve szerint való, a szenvedett veszteség nem veszi el megfontolásunkat és lelki nyugalmunkat. Istennek hűséges szolgái csak annyira tartják a vagyont, mint ruhájukat, melyet tetszés szerint felöltenek és levetnek; a rossz keresztény ellenben úgy van a vagyonnal, mint az állatok bôrükkel, mely hozzá van nôve testükhöz. ======================================================================== 3.16 A lelki gazdagság gyakorlása a szegénységben Filótea, ha igazán szegény vagy, légy rajta, hogy lelked is az legyen; váljék az ínség erénnyé s a szegénység drágakövét kamatoztasd teljes értékkel. A világ ugyan nem ismeri ezt és nem is tartja sokra, fénye azonban mégis csodálatos és értéke igen nagy. Légy csak türelemmel; szegénységed igen jó társaságba kerül. Megváltónk, szentséges Szűz Anyja, az apostolok, a szenteknek seregei szegények voltak s megvetették a világ kincseit, holott bírhatták volna. Mit sem törôdve a világ véleményével, sok elôkelô egyén nagy utánjárással a kolostorban s a kórházban kereste a szent szegénységet. Így cselekedett Szent Elek, Szent Paul, Szent Paulinus, Szent Angéla és mások. Íme, Filótea, neked önként kínálkozik az: és fáradoznod sem kell, hogy megtaláljad. Öleld tehát kebledre, mint leghűbb barátnéját Krisztusnak, aki szegénynek született, szegénységben élt és halt meg. A te szegénységednek, Filótea, két kiváló elônye van, ami reád nézve sok érdemnek lehet a kútforrása. Az elsô az hogy nem magad választottad, hanem Isten küldötte reád, a nélkül, hogy akaratodnak abban legkisebb része volna. Mindig kedvesebbé tesz bennünket Isten elôtt, ha szívesen és szeretettel fogadjuk azt amit gondviselô keze mér reánk. Éppen azért az Isten akaratából való egyszerű és tiszta megnyugvás béketűrésünket igen nagy érdeművé teszi. A második elôny pedig az, hogy ez a szegénységed valósággal szegénység. Az olyan szegénység, mely nagyrabecsüléssel, dicsérettel, hízelgô elismeréssel, mások közreműködésével jár, tulajdonképpen gazdagság. Az ilyen legalább is nem olyan szegény amilyen lehetne. Azonban a megvetett a világból kitaszított, legyalázott s elhagyott szegénység az már valóban az. Ilyen legtöbbnyire a világi emberek szegénysége, akik arra nem önkéntesen vállalkoztak, hanem szükségbôl és kényszerűségbôl azok, amiért is aztán nagyon kevésre becsüli a világ ôket. Szegényebbek ôk a szerzeteseknél, akiknek szegénységét egyébként az ékesíti, hogy önkéntes és fogadalom által van megszentelve. Ne panaszkodjál tehát, Filótea, szegénységed miatt. Hisz csak a miatt szoktunk panaszkodni, ami nincsen ínyünkre; s ha nem tetszik neked a szegénység, akkor szíved is, vágyakozásod is gazdag. Ne szomorkodjál, ha nincsen meg, amire szükséged van; hisz éppen ez a tökéletes szegénység. Ha valaki szegény akar lenni s az azzal járó nehézségeket nem akarja magára venni, az szörnyen nagyravágyó; mert a szegénység becsületét s a gazdagság elônyeit egyszerre akarja élvezni. Ne szégyeld szegénységedet, sem azt, ha Isten nevében alamizsnáért kell könyörögnöd. Fogadd alázattal, amit adnak; s vedd békével, ha elutasítanak. Gondolj sokszor arra, miként költözött a Boldogságos Szűz isteni gyermekével Egyiptomba s mennyi nyomort s megvetést kellett szenvednie. Ha így élsz, szegénységed dacára is gazdag leszel. ======================================================================== 3.17 A barátság s annak rossz nemei Érzeteink között a szeretetet illeti meg az elsôség; uralkodik a szívben, igazgatja annak indulatait, magába olvasztja azokat és hasonlóvá tesz bennünket ahhoz, amit szeretünk. Óvd szívedet Filótea, a rossz irányú szeretettôl, mert magad is rosszá válsz azonnal. A szeretet minden neme között legveszélyesebb a barátság. Minden más szeretet ugyanis viszonzás nélkül is megállhat, a barátság azonban lényegileg két személy kölcsönös vonzalmában áll, ami mellett szinte lehetetlen, hogy a jó s rossz tulajdonságok egyaránt át ne háruljanak egyik személyrôl a másikra. Nem minden szeretet barátság egyúttal; mert szerethetünk a nélkül, hogy viszont szerettetnénk. S ezen esetben lehet szólni szeretetrôl, de nem barátságról. A barátság ugyanis kölcsönôs szeretet. De továbbá még a kölcsönösség sem elegendô; hanem akik egymást szeretik, egymás iránt való hajlandóságaikat is kell ismerniök. Ami ha nincs meg, egymást szerethetik ugyan, de barátság közöttük nem lehet. Végül a két személy között némi közös érdeknek is kell lennie, ami barátságuknak alapja és fenntartója. A különféle közös érdek különféle barátságokat szül; a különféle közös érdek pedig különféle javakra vonatkozik, melyeket az illetôk közösen akarnak élvezni. Ha most már ezen javak rosszak és hiábavalók, akkor a barátság is ilyen; ha ellenben igaziak, a barátság is igazi. S mennél becsesebbek a közös javak, annál becsesebb a barátság is. Legjobb az a méz, melyet a méhek a legkiválóbb virágokról gyűjtenek; azonban a pontusi Heráklea város határában a méhek a harangvirágról gyűjtik a mézet, mely annyira mérges, hogy ôrültté teszi azt, ki belôle eszik. Íme a rossz barátságnak képe, mely rossz és vétkes javaknak közösségén alapszik. A testi ösztönök kielégítése s az érzéki élvezetek közössége annyira állatias vonás, hogy azon igazi barátság nem épülhet föl; s ha a házasélet csak ennyibôl állana, akkor nem volna barátságnak mondható. Mivel azonban a házasság az életnek, a javaknak, a hajlandóságoknak, a kölcsönös segítségnek teljes közössége s azonfelül a törhetetlen hűségnek pecsétje van rajta: méltán mondhatjuk szent és igazi barátságnak. Az a barátság, mely közös érzéki élvezeteken vagy bizonyos üres és jelentéktelen elônyökön nyugszik, még annyira tökéletlen, hogy a barátság nevét nem érdemli meg. Érzéki élvezetnek itt azt nevezem, mely közvetlenül és kiválóan a külsô érzékeken alapszik; ilyen, ha valamely szép egyént látok, kellemes éneket hallok, kellemes társaságot élvezek és hasonlók. Üres és jelentéktelen elônyök alatt olyan veleszületett vagy szerzett ügyességet, tulajdonságot értek, melyet a gyengeeszűek nagy tökéletességnek tartanak. Ó hány fiatal leány, asszony s hány fiatalember mondja egészen komolyan: ez aztán pompás ember! Jól táncol; minden játékot ért; szépen énekel; jó ízléssel öltözködik; mindig jókedvű, élénken s vonzóan társalog. Micsoda ítélet ez, Filótea! Így ítélik meg egymást a vásári komédiások; s aki közöttük legbolondabb, azt mondják a legtökéletesebb embernek. Mivel mindez az érzékeken alapszik, a rajtuk nyugvó barátság is csak érzéki; s nem annyira barátság, mint inkább mulatság az igazi neve. Ilyen rendszerint a fiatalemberek barátsága, kikre a külsô megjelenés s inkább a tettetett, mint természetes kellem van hatással. Az ilyen barátság egészen megfelel amaz életkornak, amelyben még az erény sem szilárd s az ítélôtehetség is fejletlen. Az ilyen barátság gyorsan el is múlik s eltűnik, mint a napsugáron a hó. ======================================================================== 3.18 Az érzéki barátkozás Ha két személy házasuló szándék nélkül barátkozik könnyelműen és felületesen, viszonyuk hihetetlen könnyelműsége s tökéletlensége miatt -- sem barátságnak sem szeretetnek nem mondható, hanem egyszerűen érzékies barátkozásnak. Az ilyen egyéneknek szívét bizonyos hiábavaló és esztelen hajlandóság szinte béklyóban tartja; s bár a szeretetnek ez a neme sokszor durva élvezetekké fajul, tulajdonképpen mégsem ez a fôcélja. Sokszor ugyanis évek telnek el a nélkül, hogy az ilyen balgatagok a tisztaság ellen tulajdonképpen vétenének; és szívüket s lelküket fohászkodásokkal, sóhajokkal, ábrándozásokkal s egyéb haszontalanságokkal táplálják, hogy kitűzött céljukhoz közelebb jussanak. Az ilyeneknek csak az a szándékuk, hogy bizonyos természetes hajlandóságukat kielégítsék, mely űzi, hajtja ôket, hogy szeretetet tanúsítsanak és szeretetben részesüljenek. S mivel megfontolás nélkül követik belsô ösztönüket, a legelsô kellemesnek látszó tárgy lebilincseli ôket a nélkül, hogy annak igazi értékét keresnék; így aztán vakon kelepcébe kerülnek, amelybôl nem tudnak szabadulni. Másokat a hiúság vezeti ebben; azt képzelik ugyanis, hogy nagy dicsôség egy szívet meghódítani. Ezek aztán már válogatósak s fôleg olyanokra vadásznak, akiknek meghódítása szinte megtisztelô. Mindezen barátságok, Filótea, rosszak, esztelenek és hiábavalók. Rosszak, mert rendszerint a testiség súlyos bűnével végzôdnek s mert Istentôl elragadják a szeretô szívet, mely egyedül ôt illeti meg; esztelenek, mert nincs kellô alapjuk s a józansággal ellenkeznek; hiábavalók, mert sem haszonnal nem járnak, sem örömet, sem becsületet nem szereznek. Sôt inkább elfecsérlik az idôt, veszélyeztetik a becsületet; s az élvezet, melyet lázas kínlódásban vergôdô áldozataiknak nyújtanak, csak annyiból áll, hogy folytonosan óhajtanak s remélnek valamit, a nélkül, hogy tudnák, mit! Az ilyen gyengeelméjűek azon balga hiedelemben ringatóznak, hogy az efféle szeretkezések rendkívüli élvezetet nyújtanak. Pedig mennyire csalódnak! A helyett, hogy vágyaik teljesülnének, bizalmatlanság, féltékenység s nyugtalanság gyötri ôket. Nazianzi Szent Gergely nagyon szépen ír az ilyen megtévedt nôkrôl. ,,Elégedjél meg, ha szépséged férjednek tetszik. Ha azonban bájaiddal idegen férfiak tetszésére vadászol s miként a madárnak, hálót vetsz nekik: tudod-e, mire vezet ez? Akinek tetszeni akarsz, bizonyára tetszeni fog neked is. A tekintetre mosolygás, erre a kétértelmű beszéd következik. Ez a szabadosság végül bűnös bizalmaskodássá fajul''... Teljesen igaza van a szent püspöknek. Veszedelmes játék a szeretkezés; aki mást akar foglyul ejteni, foglyul esik maga. Azt mondja a bölcs: ugyan ki szánja a bűvölôt, kit a mérges kígyó halálra mart? És én azt mondom: ó ti vakok és esztelenek! Azt hiszitek, a szeretkezésnek lehet parancsolni, hogy tetszéstek szerint módosuljon? Így játszotok vele, mint a kígyóval, végül aztán megmarja szíveteket s minden mérgét beléje önti! Ó én Istenem! Mekkora vakság, hogy ily haszontalanságért lelkünket, legdrágább kincsünket kockára tesszük! Isten egyebet sem kíván tôlünk, mint lelkünket és szeretetünket. És ó! ami szeretetünk végtelenül csekély Istenhez képest. S mi azt mégis tárt marokkal pazaroljuk haszontalan, hiábavaló s balgatag tárgyakra, mintha mégannyi volna belôle. Ez a nagy Isten, ki azért, hogy bennünket teremtett, megváltott és fönntart, csak szeretetünket kívánja, szigorúan számon kéri majd, mire fordítottuk s miként használtuk azt. Ha már egy hivalkodó szóért is szigorú felelôsségre von bennünket, ugyan mi lészen sorsa az esztelen, megfontolatlan s veszedelmes barátkozásoknak! A diófa sok kárt okoz a vetésben s a szôlôben, hatalmas gyökerei fölszínak minden nedvességet; nagy lombja fölfogja a levegôt s a napsugarat; gyümölcse odacsábítja a járókelôket, kik aztán egész környezetét tönkre teszik. Ilyen az érzékies barátkozás. Hatalmába ejti a lelket, kimeríti erôit, úgyhogy a vallás gyakorlására szinte képtelen; elhomályosítja az értelmet számtalan botor képzettel, a mulatságok és szórakozások gondolatával, hogy a kegyelem világára többé nem is figyel; annyi kísértéssel, nyugtalansággal, féltékenységgel s üdvösségünkre hátrányos rossz gondolattal jár, hogy mérhetetlen az a kár melyet lelkünknek okoz. Nemcsak a mennyei dolgok szeretetétôl, hanem az isteni félelemtôl is megfoszt bennünket; elgyengíti lelkünket, beszennyezi jó nevünket, s midôn a szívnek élvezetet látszik nyújtani, valósággal veszedelmes pestise annak. ======================================================================== 3.19 Az igazi barátság Filótea, szeress mindenkit bensô keresztényi szeretettel, de barátságot csak azokkal köss, kiknek társasága reád lelki haszonnal jár. S minél több s nagyobb erények gyakorlására nyújt alkalmat ez a viszony, annál tökéletesebb a barátság. Ha a tudományok körül forog ez a viszony, igen tiszteletreméltó lesz a barátság; de még inkább az volna, ha erkölcsi erények, pl. az okosság, a lelkierôsség, az igazságosság körül forogna. De ha a valláson, az áhítaton, Isten szeretetén, a tökéletességre való törekvésen alapszik e kedves viszony, ó mily drága s értékes lesz akkor a barátság! Mindenekfölött kiváló lesz, mert Istentôl származik, mert Istenhez vezet, mert Isten a köteléke s mert örökké megmarad Istenben. Ó milyen jó, hogy úgy szerethetünk a földön, miként az égben; s hogy viszont már úgy szerettetünk a földön, miként egykoron majd a mennyben. Nem szólok én itt a közönséges keresztény szeretetrôl, mellyel minden felebarátunknak tartozunk; hanem azon lelki barátságról, mellyel ketten, hárman, sôt többen is áhítatukat, Istenre vonatkozó érzelmeiket, vágyaikat közösen gyakorolják és csak egy szívük s lelkük van. Ezek aztán jogosan mondhatják Dáviddal: ,,Mily jó és mily gyönyörűséges az atyafiaknak együtt lakniok''. (Zsolt 132,1) Igen, Filótea! Miként a tenger apálya s dagálya, úgy folyik a jámborság balzsama szívbôl szívbe és igazán elmondhatjuk, hogy Isten erre a barátságra áldását kiárasztotta mindörökre. A többi barátság csak árnyéka ennek s kötelékük oly törékeny, mint az üveg; holott a jámborság szellemébôl fakadó barátságot színarany lánc tartja össze. Mindenkor csak ilyen barátságot köss, ó Filótea, amennyire t.i. rajtad áll. Mert amire a természet s állapotod kötelez, azt sem elhanyagolnod, sem fölbontanod nem szabad. Ilyen az a viszony, mely szülôidhez, rokonaidhoz, jótevôidhez fűz. Azt mondja talán valaki, hogy senki iránt sem kell különös hajlandósággal avagy barátsággal viseltetnünk, mert ez szívünket nagyon elfoglalja, elménket szórakoztatja és féltékenységet kelt. Aki így beszél, nem jár helyes úton. Mert bár a szerzetesek között a kizárólagos barátkozás kártékony, mégis a világi emberekre ezt a szabályt nem lehet alkalmazni, a kettô között ugyanis nagy a különbség. A jól fegyelmezett kolostorban mindnyájan egy célra, a hivatásos tökéletességre működnek össze, amiért is a kizárólagos barátkozást ott tűrni nem szabad, mert különben attól kell tartani, hogy míg egyesek a közös célra törekszenek, mások ugyanott pártokat szerveznek. Ellenben künn a világban a barátság szent köteléke által kell egyesülniök azoknak, kik erényes életet folytatnak, hogy egymást buzdítsák és támogassák. A szerzetességben könnyűek s egyenesek Isten utai s a benne élôk oly vándorokhoz hasonlítanak, kik síkon haladván, nem kénytelenek egymásba fogódzni. De akik a világban élnek, melynek oly sok veszedelmes örvénye van, oly vándorokhoz hasonlítanak, kik durva, göröngyös, sikamlós úton járva, egymásra támaszkodnak, hogy biztosabban haladjanak. A világban nem mindnyájan igyekeznek ugyanegy célra s nem mindnyájan egyérzelműek. Ez teszi szükségessé a külön baráti összeköttetéseket, melyeket a Szentlélek hoz létre és tart fönn azok között, kik egyenlôen hű szívvel akarnak neki szolgálni. Megengedem, hogy az ilyen viszonynak is külön pártbaállás jellege van; csakhogy ez a különállás szent, mert elkülöníti a jókat a rosszaktól, a juhokat a bakoktól, a méheket a darazsaktól, -- ami kétségtelenül szükséges is. Senki sem tagadhatja, hogy isteni Üdvözítônk különös és bensô barátsággal viseltetett Szent János, Mária, Márta és Lázár iránt, hiszen ez nyíltan olvasható az evangéliumban. Azt is tudjuk, hogy Szent Péter gyengéden szerette lelki gyermekeit, Márkot és Petronillát és hasonlóképen Szent Pál Timóteust és Teklát. Nazianzi Szent Gergely barátja volt Szent Vazulnak, s e barátságot nagyra tartotta, többször szól róla s következô módon írja le: ,,Úgy tetszett, hogy csak egy lélek volt bennünk, mely két testet éltetett. Mindkettônknek ugyanegy törekvése volt, hogy az erényt gyakoroljuk, hogy életünket az örökkévaló javakkal összhangba hozzuk s hogy mielôtt meghalnánk, már elhagyjuk e mulandó életet''. Szent Ágoston bizonysága szerint Szent Ambrus különösen kedvelte Szent Mónikát kiváló erényeiért s ez viszont úgy szerette a szent püspököt, mint Isten angyalát. De mit vesztegetem az idôt oly dolgokkal, melyekhez kétség nem fér. Szent Jeromosnak, Ágostonnak, Gergelynek, Bernátnak s Isten egyéb nagy szenteinek voltak barátaik, a nélkül, hogy tökéletességük e miatt csorbát szenvedett volna. Szent Pál szemükre hányván a pogányoknak szégyenletes életüket, arról is vádolja ôket, hogy nincs szeretet bennük, vagyis hogy képtelenek a tisztes barátkozásra. Szent Tamás s a világ összes bölcsei a barátságot erénynek mondják; s hogy Szent Tamás ezalatt a külön baráti viszonyt érti, kitetszik azon mondásából, hogy a tökéletes barátság nem terjedhet ki sok személyre. A tökéletesség tehát nem azt kívánja, hogy ne barátkozzunk, hanem, hogy barátságunk jó és szent legyen. ======================================================================== 3.20 A jó és rossz barátság különbözése Nagyon fontos fôszabályra hívom föl figyelmedet, Filótea. A herákleai méz valóságos méreg, azonban a másik nem mérges mézhez mégis mindenben hasonlít; e miatt aztán könnyen fenyeget bennünket az a veszély, hogy a kettôt összecseréljük, vagy a kettôt együtt élvezzük. Éppígy a barátság körül is nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy megcsalatkozzunk; fôleg ha a másik nemhez tartozó személyrôl van szó, akihez egyébként a legtisztességesebb szándék köt bennünket. A sátán ugyanis vajmi gyakran rászedi az ilyeneket. Kezdetben erényes a vonzalom; de ha nem vagyunk óvatosak, csakhamar belekeveredik a könnyelmű szeretkezés, aztán az érzéki, végül a testi szerelem. Sôt a lelki szeretet sincs veszély nélkül, ha bizalmatlansággal és éberséggel nem vértezzük magunkat. Bár ebben nem csalódunk oly könnyen; mert az egészen ártatlan szív biztosabban lát meg minden belopódzó tisztátalanságot, amiként a tiszta abroszon is sokkal szembetűnôbb a folt. Ha tehát lelkünk ellensége a lelki szeretetet be akarja szennyezni, nagyon óvatosan fog hozzá. Mindenekelôtt a szívben a tisztasággal ellenkezô hangulatot törekszik kelteni. A szent barátságot a világitól azon módon lehet megkülönböztetni, mint a herákleai mézet a jótól. A herákleai méz sokkal édesebb a közönségesnél, mert a méhek a sisakvirágról szedik, mely annak rendkívüli édességet kölcsönöz. Épen ilyen a világi barátság. Tele van édes, lágy, szenvedélyes szókkal a szépség, a kellem s a természeti elônyök hízelgô dicséretével. A szent barátság ezzel ellentétben egyszerűen, nyugodtan s ôszintén beszél; csak az erényt dicséri s Istennek azon adományait, amelyeken alapszik. Aki azon mérges mézbôl eszik, annak feje megkábul és szédeleg; a hamis barátság is elkábítja a lelket s az ilyen ember könnyen megtántorodik az üdvösség útján. Ebbôl származik aztán a sok epedô tekintet, a szeretetnek érzéki nyilvánulásai, a nevetséges sóhajok, a mesterkélt szerelmes viselkedés, mindannyi elôjele az erény közeli elbukásának. A szent barátság ellenben csak szemérmes tekinteteket, ôszinte és tiszta nyilatkozatokat, csak ég felé szálló sóhajokat ismer és panaszai csak azt fájlalják, hogy Istent nem szeretjük eléggé. Mindez megannyi jele az igazi erényességnek. A herákleai méz elhomályosítja a szemeket; a világias barátság is elhomályosítja értelmünket olyannyira, hogy a jót a rossztól nem tudjuk megkülönböztetni s a legalaptalanabb ürügyeket igaz okoknak tartjuk; félünk a világosságtól és szeretjük a sötétséget. Az igaz barátság ellenben tisztán lát, nem rejtôzik el, sôt örvend, ha jó emberek látják. Végezetül ama mérges méz, bármily édesnek mutatkozott is kezdetben, keserű ízt hagy vissza a szájban; a rossz barátság is bűnös követelésekkel végzôdik s ha ezeket a másik fél elutasítja, kedvetlenség, elhidegülés, bizalmatlanság és féltékenység, szemrehányás és sértegetés, hazugság és rágalom a vége, melyek gyakran a legnyersebb elkeseredéssé és sötét árulkodásokká fajulnak. A tiszta barátság magához mindenkor hasonló, mindenkor tisztességes, illemes és szeretetteljes s minden változása abban áll, hogy a szívek s lelkek napról-napra bensôbben és tökéletesebben egyesülnek, ami igazán találó képe azon boldog barátságnak, mely az üdvözülteket az égben egyesíti. ======================================================================== 3.21 Mi módon óvakodjunk a rossz barátságtól? Azt kérdezed, Filótea, miképpen óvakodjunk a helytelen és tisztátalan barátkozástól? Midôn a legelsô kísértést érzed szívedben, legyen az bármilyen gyenge, fordulj azonnal s egészen ellene. Utáld meg teljesen ezen érzéki izgalmat, menekülj az Üdvözítô keresztjéhez és töviskoronájával szegélyezd körül szívedet, nehogy ezen apró rókák hozzád férkôzzenek. Lelked ellenségével sohase köss békét, ne mondd: meghallgatom, de szavára nem hajlok, fülembe beszélhet, de szívemet elzárom elôtte. Az Istenre kérlek, Filótea, az ilyen dolgokban légy kérlelhetetlenül szigorú. A szív és fül nagyon közel van egymáshoz. S amiként nem lehet föltartóztatni a folyót, mely a hegyrôl rohan lefelé, éppoly nehéz meggátolni, hogy a méreg, mely a fülbe hatolt, el ne jusson a szívbe. Aki féltékenyen ôrzi becsületét, az sohasem hallgat a kísértô szavára s aki erre hallgat, ó annak a szíve veszendôbe indult. A Boldogságos Szűz hallván az angyal magasztaló szavait, megzavarodott, mert egyedül volt. Íme, a tisztaságos Szűz fél az emberi alakban megjelent angyaltól, bár ez mennyei dolgokat közöl vele és mi tisztátalanok ne féljünk olyan, bár angyali alakban megjelent embertôl, ki hiábavaló, érzékies, hízelgô szókkal halmoz el bennünket? Az ilyetén udvariasságokat még az illendôségre s a tisztességtudásra való hivatkozással sem szabad elfogadnunk; de még akkor sem, ha ez által az udvariatlanság hírébe kerülünk. Meg ne feledkezzél, Filótea, hogy szívedet Istennek szentelted, szeretetedet is neki ajánlottad; tehát szentségtörés volna, ha, bár csekély részben is, elvonnád azt tôle. Sôt inkább újítsd meg minden erre vonatkozó jámbor szándékodat és kérd Isten segítô kegyelmét, hogy szíved az ô szeretetében legyen állandó. Ha szíved esetleg a rossz szeretkezés hálójába került, ó mily nehéz lesz abból ismét szabadulnod! Kétségbe azonban ne essél. Borulj le Isten elôtt s ismerd be igen nagy nyomorúságodat, gyarlóságodat és hiábavalóságodat. Aztán minden erôddel irtsd ki szívedbôl a rossz szeretetnek csiráit; utasítsd el magadtól a vett ígéreteket és szilárdul határozd el hogy soha többé ilyen viszonyba nem bocsátkozol. De még azt is tanácsolnám, hogy lehetôleg messze távozzál azon személytôl, akivel viszonyt szôttél. Ha igaz az, hogy a kígyó által megmart ember nehezen gyógyul meg, ha ugyanilyen bajban szenvedô van közel hozzá, úgy ez sokkal inkább áll azokról, kiknek szívét a rossz irányú szeretkezés sebezte meg. Azt mondják, hogy a helyváltoztatás enyhíti a szívnek fájdalmát. Ez okból Szent Ágoston is elhagyta Tagasztét, ahol barátjának elhunyta nagyon lesújtotta és Kártágóba költözött. De mit cselekedjünk, ha nem áll módunkban máshová mennünk? Ezen esetben minden érintkezést, minden beszélgetést, minden enyelgést meg kell szakítanunk, nehogy a gonosz szenvedély újabb táplálékot nyerjen. Ha pedig a szóbaereszkedés el nem kerülhetô, ez csak arra szoruljon, hogy bátran s határozottan kijelentsük miszerint a bűnös viszonynak vrökre vége van. Mindenkinek; ki az ilyetén szeretkezés hálójába került, azt kiáltom a fülébe: nem gyengéd kézzel kell ezt a köteléket föloldanunk, hanem erélyesen, gyorsan, tűzzel-vassal kell pusztítanunk azt a viszonyt mely homlokegyenest ellenkezik Isten szeretetével. De azt mondod, nem viselik-e a fölszabadított rabszolgák korábbi láncaiknak sebhelyeit? S ha széjjeltépem is szívemnek béklyóit, nem maradnak-e meg benne a korábbi benyomások; benyomásai ama rabszolgaságnak, melyet azelôtt oly édesnek tartottunk? Filótea! ha érdem szerint utálod meg bűneidet, akkor undorral fordulsz majd el minden korábbi rossz hajlamodtól és szívedben nem marad meg egyéb, mint a felebaráti szeretetnek azon érzelmei, melyekkel mindenkinek tartozol. De ha bánatod erôtlensége a rossz hajlandóságokat nem írtja ki belôled gyökerestôl, akkor járj el a következô módon: Vonulj el a lelki magányba; ezerszeres fölbuzdulással mondj le azon hajlamokról és kísértésekrôl, melyek lelkedet ostromolják; fordíts több idôt a jó könyvek olvasására; gyónjál gyakrabban; járulj a szentáldozáshoz lelkiatyád tanácsa szerint; tárd föl elôtte ôszintén s alázattal lelki bajaidat, kedélyhangulatodat s a kísértéseket. S ha kitartó hűséggel teszed ezt, nincs kétség, hogy Isten a szenvedélynek minden nyomát eltávolítja lelkedbôl. De azt mondod, nem hálátlanság-e, ha viszonyodat ily udvariatlan módon szakítod meg? Ó boldog hálátlanság, mely Isten elôtt kedvessé tesz téged! Nem Filótea, Isten nevében mondom, ez nem hálátlanság, hanem igen nagy jótétemény. Mert széttörvén béklyóidat, amazéit is széttöröd; s bár kezdetben nem látja be, mily nagy szerencse érte ôt, mégis csakhamar belátja majd s akkor a Zsoltáros szavaival együtt áldjátok Istent, mondván: ,,Ó Uram, szétszakasztottad köteleimet. Neked áldozok dicséret-áldozattal és az Úr nevét segítségül hívom''. (Zsolt 115,7-8) ======================================================================== 3.22 Még néhány észrevétel a barátságról A barátság bizonyos belsô közösség nélkül el sem gondolható. Ez a közösség azt eredményezi, hogy a barátok kölcsönösen föltárják egymás elôtt titkaikat s érzelmeik és hajlandóságaik kicserélôdnek egymással. Ez fôleg akkor történik meg, ha a barátságnak nagyrabecsülés az alapja. A barátság ugyanis föltárja a szívet, a nagyrabecsülés aztán jót-rosszat egyaránt bevisz oda. A herakleai méhek a sisakvirágon is csak mézet keresnek; de mivel e virág mérges, a mézzel együtt a mérget is fölszedik. Éppígy a barátság a jóval egyetemben szinte észrevétlenül a rosszat is magába veszi. Épen azért Filótea, jól szem elôtt kell tartanunk, amit a hagyomány szerint isteni Üdvözítônk gyakorta mondott: ,,Legyetek jó pénzváltók és jó pénzkezelôk''; vagyis a rossz pénzt el ne fogadjátok a jóval együtt és különböztessétek meg a nemes fémet a hamistól. Valóban, alig van ember kinek ne volna tökéletlensége. Ugyan miért sajátítanók el barátunk hibáit és gyarlóságait barátságával együtt! Habár tökéletlen is, szeretnünk kell ôt; azonban tökéletlenségeit sem szeretnünk, sem elsajátítanunk nem szabad. Mert a barátság nem a rosszban, hanem a jóban való közösség, amiért is barátunkban a jó és rossz tulajdonságokat jól meg kell különböztetnünk, amiként az aranymosók az aranyat megkülönböztetik a homoktól. Nazianzi Szent Gergely szerint Szent Vazult néhány barátja annyira tisztelte, hogy még testi és külsô fogyatkozásait is utánozták; pl. lassú beszédét, megfontoló sötét tekintetét, járását, szakállának alakját. Sokszor láthatjuk, hogy férfiak, nôk, jóbarátok egymásnak, a gyermekek szülôiknek modortalanságait sajátítják el bizonyos öntudatlan utánzási ösztönbôl, melyet a tisztelet és vonzalom kelt bennük. Pedig valósággal kinek-kinek elég rossz hajlandósága van; tehát nem szükséges, hogy másokéval is terhelje magát s a barátság az ilyesmit épen nem kívánja, hanem az ellenkezôt, hogy t.i. egymást gyámolítva, törekedjünk hibáinktól megszabadulni. Barátunk tökéletlenségeit el kell viselnünk szeretettel; azonban azokat hízelgéssel táplálnunk, avagy magunkéivá tennünk nem szabad. Én csak a tökéletlenségekrôl szólok; mert a bűnt barátunkban még eltűrnünk sem szabad. Nagyon gyenge és gyarló az a barátság, mely mást veszni hagy, ahelyett hogy segítségére sietne; s amelynek nincs bátorsága a vesztébe indulót még erôteljes rendreutasítással is megmenteni. Az igaz barátság nem lehet bűnös szövetkezés mert a bűn tönkreteszi azt, miként elalszik a tűz, ha szalamandra fekszik bele. Ha a bűn csak átmenô, a baráti jó intés megszünteti azt; de ha a bűn szokásos, akkor az halálosan sebzi a barátságot, mely csak erényes alapon állhat fönn. Annál kevésbé szabad a barátság kedvéért vétkeznünk; ez esetben ugyanis a barát ellenségünkké válik, mert bűnre csábít és barátságunkra érdemetlen, mert lelkünknek vesztére tör. Még biztosabb jele a rossz barátságnak, ha feslett erkölcsű személyhez ragaszkodunk; mivel ugyanis nem alapszik erényen, nem lehet neki egyéb célja, mint az érzéki élvezet, vagy azon könnyelmű tökéletlenségek egyike, amelyekrôl fönnebb szóltam. A kereskedôk viszonya a barátságnak csak látszatát bírja; mert nem személyes vonzalom, hanem nyereségvágy köti ôket össze. Véss szívedbe végezetül két mondatot, melyet én a keresztény élet oszlopainak nevezhetnék el. Az egyik a bölcsnek szava: ,,Ki az Istent féli, hasonlóképen jó barátságra is tesz szert'' (Sir 6,17); másik Szent Jakab mondása: ,,E világ barátsága ellensége az Istennek''. (Jak 4,4) ======================================================================== 3.23 Testünk sanyargatása Sohasem helyeseltem azoknak eljárását, akik, hogy valakit lelkileg megjavítsanak az átalakítást a külsôségeken, a testtartáson, ruházaton, a hajviseleten kezdték. Ezt ugyanis a belsôn kell megkezdeni: ,,Térjetek hozzám teljes szívetekbôl'' (Joel 2,12). ,,Add nekem, fiam, a te szívedet'' (Péld 23,26), így szól az Úr. És valóban, mert a szív cselekedeteink kútforrása, ezek tehát épen olyanok, amilyen maga a szív. Az isteni vôlegény a vele való teljes egyesülésre híván föl a lelket, így szól hozzá: ,,Tégy engem mint pecsétet szívedre, mint pecsétet karodra''. (Én 8,6) Valóban, aki Jézust szívében viseli, külsô cselekedeteivel is megvallja ôt, melyeket a karok jelképeznek. Épen ezért mindenekelôtt e szent és tiszteletreméltó fohászt szeretném szívedbe írni: Éljen az Úr Jézus! Mert ha az édes Jézus szívedben él, akkor ott lesz ô minden cselekedetedben, szavaidban, szemeidben; és Szent Pállal majd fölkiálthatsz: Én élet, de nem én élek, hanem Jézus Krisztus él énbennem. Mert aki a szívet bírja, azé az egész ember. Azonban ezt a szívet amelyen javulásunk kezdôdik, külsônk kellô rendbentartására is meg kell tanítani, hogy már ezen is látható legyen az igazi Jámborság és a bölcs okosság. Szolgáljon e célra a következô útbaigazítás. Ha jól elbírod a böjtöt, az egyházi böjtön kívül is böjtölj néha. Mert azonkívül, hogy a böjt a lelket Istenhez emeli, a testet megfékezi, az erényt megkönnyíti s érdemeinket gyarapítja: az érzéki étvágyat korlátozza s a testet a lélek törvényének veti alá; s ha nem is böjtölünk sokat, lelkünk ellensége tart tôlünk, tudván, hogy értünk a böjtöléshez. Szerdán, pénteken, szombaton mindig böjtöltek a régi keresztények. Utánozd némileg e jámbor szokást, amennyiben t.i. áhítatod és lelkiatyád tanácsa arra buzdít. Azt is figyelmedbe ajánlom, amit Szent Jeromos Léta nevű nôhöz írt: ,,Nem szeretem, ha a fiatalok és gyenge szervezetűek hosszan és túlságosan böjtölnek''. Tapasztalásból tudom, hogy a fiatal csikók, ha nagyon elfáradtak, könnyen letérnek az útról. Ezzel azt akarom mondani, hogy ha a fiatalságot a túlságos böjt beteggé teszi, könnyen átcsap a puha s elkényeztetett életre. A szarvas nem tud sebesen futni, ha nagyon kövér, vagy ha nagyon sovány, Éppígy a túlságosan táplált s a túlságosan leromlott test egyenlôen ki van téve a kísértéseknek. Az elsô esetben ugyanis a test engedetlen, a másodikban pedig mindenre képtelennek tartja magát. A túlhajtott böjtölés, sanyargatás, legjobb éveinkben képtelenné tesz bennünket a szeretet műveinek gyakorlására; amiként Szent Bernát is megbánta, hogy kezdetben testét túlságosan sanyargatta. De sôt az is megtörténhetik, hogy mivel túlszigorúan bántunk testünkkel, késôbben azt ápolni kényteleníttetünk. A böjt s a munka egyaránt fárasztja és gyengíti a testet; ha tehát Isten dicsôsége végett dolgoznod kell, inkább vállald a dolgot, mint a böjtöt: Ezt tartja az anyaszentegyház is, midôn a parancsolt böjtök alól fölmenti azokat, kik Isten s a felebarát ügyében fáradoznak. A böjtölés magában véve terhes; de nem kevésbé terhes a betegek szolgálata, a börtönben sínylôdôk meglátogatása, a gyóntatás, prédikálás, a szomorúak vigasztalása, az imádság s az irgalmasság egyéb cselekedetei. Ez utóbbiak becsesebbek a böjtnél; mert míg egyrészrôl a testet megfékezik, másrészrôl gyümölcseik sokkal nagyobbak és kiválóbbak. Igy tehát általában azt mondhatjuk hogy jobb testi erôinket megtartani, semmint azokat túlságosan gyengíteni; mert ez utóbbit mindenkor megtehetjük, de az elveszett testi erôket nem szerezhetjük mindenkor vissza. Bizonyára nagy figyelemre kellene méltatnunk Üdvözítônknek a tanítványokhoz intézett eme szavait: Egyétek azt, amit elétek tesznek. Nagyobb erény, válogatás nélkül megenni azt, amit fölszolgálnak akár ízlik, akár nem, mint mindenkor a legrosszabbat kiválogatni. Mert bár az utóbbi eljárás szigorúbbnak látszik, mégis az elôbbiben kevésbé érvényesül saját akaratunk, amennyiben ízlésünkrôl s az ételek szabad választásáról önként lemondunk. Egyébként pedig nem csekély önmegtagadás, ha ízlésünk mindenhez alkalmazkodik; azonfölül az önmegtagadásnak ez a módja nem feltűnô, nincs kárára senkinek s az udvariasságnak szabályaival is megegyezik. Valamely tálat visszautasítani s más után nyúlni, minden fogást szemügyre venni s megérinteni, minden fölött rosszaló nyilatkozatot tenni és sok más hasonló különlegesség, elpuhult lélekre mutat, mely nagy rabja az evésnek. Többre becsülöm Szent Bernátot, hogy egy ízben bor vagy víz helyett olajat ivott, mint hogyha ürmöst ivott volna; mert ebbôl az tetszett ki, hogy nem figyelt arra, mit ivott. És éppen az étel és ital iránt való ezen teljes közönyösségben áll a tökéletes végrehajtása Üdvözítônk ama szavainak: Egyétek azt, amit elétek tesznek. Természetesen nem szólok azon ételekrôl, amelyek az egészségnek s a szellemi képességeknek ártanak. Ilyennek némely egyénre nézve a forró, fűszeres, füstölt eledelek. Amiként azon esetekrôl sem szólok, melyekben a test rendkívüli táplálékra szorul, hogy képes legyen Isten dicsôségére valamely terhesebb munkát elvégezni. Egyszóval a mérsékelt és egyenletes józanságot a túlhajtott, de idônként az ellenkezôbe átcsapó nélkülözéseknél többre kell tartanunk. A mérsékelt sanyargatás s egyéb bűnbánati cselekedetek serkentik a buzgalmat s a jámborságot s engedelmességre hajtják a testet. Mindez azonban nem való a házasoknak, a gyenge szervezetűeknek s akiknek hivatása emésztô munkával jár. Mindazonáltal a bölcs lelkiatya tanácsa szerint a bűnbánati napokon némi testi sanyargatást lehetne alkalmazni. Az alvás álljon arányban a szükséggel s a testi szervezettel, hogy a napi munka hátrányt ne szenvedjen. S mivel a Szentírás, a szentek példája s a köztapasztalat szerint a munkára a reggeli idô a legalkalmasabb: az esti lefekvést úgy intézzük, hogy hajnalban korán fölkelhessünk. Hisz maga az isteni Üdvözítô is kelô napnak és Szentséges szűz Anyja hajnalpírnak neveztetik. Ez az idô a lélekre nézve a legnyugodtabb s az áhítat gyakorlataira a legmegfelelôbb. A madarak is már kora hajnalban fölébresztenek bennünket, hogy velük egyetemben zengedezzük Isten dicsôségét. Bálaám szamárháton indult Bálák királyhoz; de mivel rossz szándéka volt, kivont karddal útját állta egy angyal, hogy megölje ôt. Az oktalan állat látván az angyalt, háromszor állott meg, bár erôsen ütlegelte gazdája. Végre aztán összerogyott és csodálatos módon ezen szemrehányó szókra fakadt: ,,Mit vétettem neked? miért versz engem íme már harmadszor?'' Ekkor megnyíltak Bálaám szemei s meglátta az angyalt, ki imigyen szólt hozzá: ,,Miért vered harmadszor szamaradat? Ha ki nem tér az útból, téged megöltelek volna és ô élne''. (4Mz 22,28- 32) Mire Bálaám így válaszolt: ,,Vétkeztem, nem tudván, hogy te állasz ellenem.'' Íme Filótea, mindennek a bajnak Bálaám volt az oka és mégis verte az állatot, mely ártatlan volt. Sokszor mi is éppen így járunk el. Valamely asszonynak férje vagy gyermeke beteg, tehát böjtöl és sanyargatja magát, miként Dávid, ki hasonló körülmények között ugyanígy tett. Ó kedves barátném, te éppen úgy cselekszel mint Bálaám, ki szamarát verte. Gyötröd testedet, bár nem oka, hogy Isten keze lesújtott reád. Javítsd meg inkább szívedet, mely férjedet bálványozza s mely fiadnak számtalan hibáját elnézi s ôt a hiúságra s kevélységre neveli. Egy másik vétkezik a tisztaság ellen s azonnal hallja a lelkiismeretnek mardosó szavát és megretten Isten haragjától. Aztán megbünteti magamagát s így szól: Ó te gonosz, lázadó és fegyelmetlen test; bűnbe sodortál engem! És azonnal mértéktelen sanyargatással sújtja a testet. Ó szegény lélek! Ha tested szólni tudna, miként Bálaám szamara, ezt mondaná: Miért ütsz engem, te szánalomraméltó! Te vagy a bűnös, te ellened fordul Isten haragja! Miért csábítasz engem rossz társaságokba; miért legelteted szemeidet s érzékeidet tisztességtelen tárgyakon? Miért vakítasz el engem sikamlós képzeletekkel? Foglalkozzál jó gondolatokkal s majd nem támadnak föl bennem rossz ösztönök; tarts tiszta lelkű emberekkel s a gonosz szenvedély majd nem gyullad lángra bennem. Íme, a tűzbe vetsz engem s azt akarod, hogy ne égjek; füstöt fújsz szemeim közé s azt akarod, hogy meg ne gyulladjanak! Ilyen esetekben, Filótea, Isten kétségtelenül így szól: fenyítsétek, gyötörjétek, sanyargassátok szíveteket; mert ezek ellen támad föl haragom leginkább! -- Valóban a bôr kiütésének gyógyítására nem elég a fürdô, hanem a vérnek kell megtisztulnia. Éppen így hibáink gyógyítására nem rossz ugyan a test sanyargatása, de mindenekfölött szívünket kell megtisztítanunk. Minden körülmények között fogadd meg ezt a szabályt: testedet csak akkor sanyargasd, ha lelkiatyád azt megengedi. ======================================================================== 3.24 A társaság és a magány A társaságok hajhászása s azok kerülése két ellentétes hibája a jámborságnak, mely a polgári élet kötelességei alól nem vonhatja ki magát. A félrevonulás kevélységre és a felebarát megvetésére mutat; a hajhászás henyeségre és dologtalanságra. A felebarátot úgy kell szeretnünk, mint önmagunkat; e szeretetet azzal tanúsítjuk, hogy társaságát nem kerüljük. De mivel magunkat is szeretni tartozunk, önmagunkkal is meg kell elégednünk, ami akkor történik, ha egyedül vagyunk. Azt mondja Szent Bernát: ,,Mindenekelôtt magadra gondolj s csak azután másokra.'' Ha tehát nem kell látogatást tenned, vagy látogatást fogadnod: maradj magadban s foglalkozzál szíveddel. De ha józan ok hí föl ama társadalmi kötelességre, látogasd meg felebarátodat Isten nevében, barátsággal és szeretettel. Rossz társaságnak azt nevezzük, melynek célja rossz, vagy amelynek tagjai megfontolatlan, szabados és fegyelmetlen személyek. Az ilyeneket egészen kerülnünk kell, miként a méhek kerülik a darazsakat s a bögölyöket. Amiként ugyanis a veszett eb által megmart egyének nyála fôleg a gyermekekre s a gyenge szervezetűekre igen veszedelmes; éppígy az ilyen gonoszok társaságától mindenkinek tartózkodnia kell, de fôképen azoknak, kiknek kezdetleges erénye még gyenge lábon áll. Némely társaság csak arra való, hogy a munkában kifáradt lelket fölüdítse, s bár henyéléssé ennek elfajulnia nem szabad, még sem tilos a szükséges szórakozásra némi idôt fordítani. Más társaság az általános illem követelménye. Ilyenek a látogatások, vagy bizonyos körök, melyekben azért veszünk részt, hogy felebarátunk iránt tiszteletünket tanúsítsuk. Ilyen szokásokhoz nem kell túlságos aggályossággal alkalmazkodnunk, sem azokat udvariatlanul elhanyagolnunk, hanem gyakoroljuk ôket kellô megfontoltsággal és egyúttal óvakodjunk a neveletlenségtôl és túlhajtástól. Még a hasznos társaságokról kell szólnom, tudniillik a jámbor és erényes emberek társaságáról. Nagy szerencse Filótea, ha ilyenre akadunk. Aki erényes emberekkel társalog, kétségtelenül elsajátítja azoknak jó tulajdonságait s a velük való érintkezés hatalmas eszköze a jóban való haladásunknak. Az emberekkel való érintkezésnek az a legkedvesebb módja, mely egyszerű, természetes és szerény. Némely embernek minden szava, minden cselekedete annyira mesterkélt, hogy szinte undort kelt. Ha valaki jártában mindig olvasná lépéseit, vagy az éneklés szabályai szerint beszélne, terhére volna mindenkinek. Éppígy azok is, kik mindig kimérten beszélnek és cselekesznek, valóságos terhei a jó társaságnak. S az ilyenek rendszerint meglehetôsen rátartók is. Tehát nyugodt és szerény vidámság legyen társalgásunk alaphangja. Szent Antalban és Romuáldban éppen azt dicsérték, hogy külsejükön szigorú életmódjuk mellett is nyájas vidámság ömlött el. ,,Örvendjetek az örvendezôkkel.'' (Róm 12,15); ,,Örüljetek az Úrban mindenkor s a ti szerénységtek ismeretes legyen minden emberek elôtt'' (Fil 11,4-5), így int bennünket az apostol. Hogy az Úrban örvendhessünk, örömünk tárgya ne csak megengedett, hanem erényes is legyen. Amiért is mindenkor a szerénység szabályaihoz tartsd magad. Sohase engedd meg magadnak, hogy mulatságból megszólj másokat, ami mindenkor nagyon helytelen. Ennek gáncsot vetni, azt megszomorítani, amazt befeketíteni, emezt bolonddá tenni, durva és bűnös szórakozás. A lelki magányt még a társaságban is meg kell ôrizned (lásd második rész 12. fejezetét), de sôt a külsô magányt is. De azért nem kell a pusztába költöznöd, mint ezt egyiptomi Mária, Szent Pál, Szent Antal és sok más remete tette; hanem mindenkor találnod kell idôt arra, hogy akár otthonodban, akár kertedben egészen a magadé légy, ahol szívedbe zárkózva jámbor elmélkedéssel vagy olvasással foglalkozzál. Így cselekedett Nazianzi Szent Gergely püspök. ,,Esténkint a tengerparton egymagamban sétálva töltöm az idôt; s napi gondok után ezzel a pihenéssel üdítem föl lelkemet.'' Szent Ágoston a következôket írja Szent Ambrusról: ,,Sokszor elmentem hozzá és szobájába lépve láttam, miként mélyedett el olvasmányaiban. S miután legnagyobb csendben hosszabb idôt töltöttem ott, szó nélkül távoztam; azt gondoltam ugyanis, nem szabad megrövidítenem azon idôt, mely roppant elfoglaltsága mellett lelki üdülésére megmarad.'' Végül isteni Üdvözítônk is példát szolgáltat ebben. Midôn tanítványai egy ízben jelentették, miként jártak el kiküldetésükben, így szólott hozzájuk: ,,Jöjjetek a sivatagba s pihenjetek ott meg.'' ======================================================================== 3.25 Ruházatunk illedelmes legyen Szent Pál azt akarja, hogy a keresztény nôk (s ez áll a férfiakról is) az illendôség szabályai szerint öltözködjenek és fölösleges ékszerekkel ne terheljék magukat. Az illendôség azonban a ruha szövetével; alakjával s a tisztasággal függ össze. A tisztaságnak sohasem szabad hiányoznia; szennyet, vagy bármi olyat, amin a szem fönnakad, nem szabad magunkon tűrnünk. Mert a külsô tisztaság a belsônek jele; amiért is Isten már az ószövetségben megkívánja, hogy az oltár szolgái külsôleg is tiszták legyenek. Ami a ruhának kelméjét és szabasát illeti, e pontban az illendôségnek az idô, a kor, az állapot, a társaság s az alkalom körülményeihez kell magát tartania. Általános szokás, hogy ünnepeken díszesebben, a bűnbánat idején egyszerűbben öltözködjünk. A menyegzô s a gyász szintén különbözô ruházatot kíván. A fejedelmi udvarban nagyobb fénnyel és pompával kell megjelennünk, mint otthon. Járj mindig tisztán Filótea és ruhád sohase legyen rendetlen. Ha ugyanis kifogás alá esô ruhában jelennél meg, ez sértené azokat, akikkel érintkezel; azonban óvakodjál a hiúságtól és a tetszelgéstôl, a föltűnô és nevetséges viselettôl. Kövesd az egyszerűség és szerénység szabályait; a szépségnek ez a legnagyobb ékessége s a rútságnak valódi befödése. Szent Péter és Szent Pál apostolok a fiatal nôket eltiltják a feltűnô hajfonatoktól. Az ilyetén nôknek erénye ugyanis kétséges színben tűnik föl; ha pedig erényesek, ama kicsinyes kedvtelés nem bizonyít a mellett. Azt mondják ugyan, hogy az ilyesminek nincs semmi rossz célja; de én azt felelem, hogy az ördögnek az ilyenben mindig rossz szándéka van. Én azt kívánom, hogy a jóravaló férfiú és a nô a társaságban mindenkor nagyon jó, de nem pompázó ruhában jelenjék meg s a példabeszédek szerint fôékessége a kellem, az illendôség és bizonyos méltóság legyen. Szent Lajos király röviden így nyilatkozik errôl: Mindenki állásának megfelelôleg öltözködjék és pedig úgy, hogy sem az okos és erényes emberek ne mondhassák, hogy túlságba estünk; sem a fiatalok, hogy elmaradunk. Ebben egyébként nem a fiatalok, hanem a bölcs öregek véleményére kell hallgatnunk. ======================================================================== 3.26 A beszédrôl; s pedig elôször, hogyan beszéljünk Istennel Az orvosok a nyelven ismerik föl valakinek egészségi állapotát; éppígy beszédünk is biztos jele annak, mi lakozik keblünkben. Azt mondja isteni Üdvözítônk, hogy beszédünk szerint találtatunk majd igazaknak vagy kárhozatra méltóknak. Kezünk gyakran és akaratlanul is odakap, ahol fájdalmat érzünk; éppígy nyelvünk is azzal foglalkozik legtöbbet, amit szeretünk. Ha tehát valóban szereted Istent, akkor Filótea, hozzádtartozóiddal s barátaiddal sokszor beszélsz róla. A Szentírás szerint ugyanis: ,,Az igaz szája bölcsességet szól és a nyelve igazat beszél.'' (Zsolt 36,30) Gyakran beszélj tehát Istenrôl és tapasztalni fogod, amit Szent Ferencrôl mondanak, hogy az Úr nevének kiejtésekor egész lelkén bizonyos édesség áradt el, amelyet ajka és nyelve is élvezett. Azonban Istenrôl mindig hozzá méltó módon beszélj; a tiszteletnek s áhítatnak bensô érzelmeivel, nem pedig kérkedô és fönnhéjázó hangon, hanem szerényen, alázattal és szeretettel. Utánozd ebben az Énekek Énekének menyasszonyát; csepegtesd a szívekbe az áhítatnak s az isteni dolgoknak drága mézét s kérd Istent magadban, árassza kegyelmének harmatát azokra, kik szavaidat hallgatják. Ezen angyali tisztben azonban ne rendreutasító hangon járj el, hanem a kegyelem módjára szelíden és kedvesen. Mert valóban csodálatos az a hatás, melyet a szelíd lélekkel mondott áhítatos szók a szívekre gyakorolnak. Istenrôl s a jámborságról mindig figyelemmel és áhítattal beszélj, de soha szórakozás- vagy idôtöltésképen. Ezt azért mondom, hogy megóvjalak a hivalkodásnak bizonyos nemétôl, amelybe egyszer-másszor olyanok is beleesnek, kik jámbor életet élnek: amennyiben t.i. alkalomadtán kenetteljes szókat hangoztatnak, de a kellô figyelem nélkül. Az ilyenek aztán képzelik, hogy valóban olyanok, amilyeneknek ôket ama szók mutatják; pedig fájdalom, távolról sincsen úgy! ======================================================================== 3.27 A tisztességes beszéd és másoknak megbecsülése Aki szavában nem hibáz -- mondja Szent Jakab apostol --, az tökéletes férfiú (Jak 3,2) Vigyázz tehát, hogy illetlen vagy tisztességtelen szót ne mondj. Mert ha nem is származik rossz szándékból, félreérthetik, akik azt hallják. A helytelen szó, mely gyenge szívbe hull, úgy ömlik azon el, mint az olajcsepp a posztón s oly hatással van reá, hogy azt ezernyi érzékies gondolattal és kísértéssel tölti meg. Valóságos méreg, mely a fülön át jut a szívbe s mindazon lelki bajért, mely ily módon felebarátunkat éri, a felelôsség a beszélô nyelvére háramlik. Mert ha felebarátunkat lelki ereje a rossztól vissza is tartja: nem a mi érdemünk, hogy a kisértés ôt el nem ejtette. Ne mondja senki, ez nem volt szándékom, mert Urunk, ki a gondolatokat ismeri, azt mondotta: a szív bôsége szerint beszél a száj. S ha nekünk nem is volt rossz szándékunk, elég gonosz szándéka van az ördögnek, ki az ilyetén bűnös beszédeket arra használja, hogy mások bennük kedvüket leljék. Azt mondják, akik angelikagyökérrel élnek, azoknak lehellete mindig könnyű és kellemes; éppígy azok is, kik szívükben hordják a tisztaság szeretetét, mely bennünket az angyalokhoz tesz hasonlókká, csakis tiszta és erényes beszédet folytatnak. Azt kívánja az apostol, hogy az illetlen és tisztességtelen dolgoknak neve se említtessék közöttünk és kijelenti, hogy a jó erkölcsöket mi sem rontja meg jobban, mint a rossz beszédek. Ha rejtett kifejezésekbe és szellemes ötletekbe takarjuk a tisztességtelen beszédet, akkor ennek mérge még finomabb és rombolóbb; olyan ez, mint a gyilok, amely annál veszélyesebb, mennél élesebb és hegyesebb. Valóban, aki ilyen módon akar a művelt ember nevére és tisztességére szert tenni, az nem tudja, mi a társalgás célja. Az a társaság, amelyben ilyen beszédeket megtűrnek, méltán hasonlítható bizonyos bogarakhoz, melyek döggel táplálkoznak; amiként az a társaság amelyben csak tisztességes beszéd hallható, méhrajhoz hasonlít, mely ízletes mézet gyűjt. Ha tehát valamely megfontolatlan ember illetlen szót intéz hozzád, azonnal éreztesd vele nemtetszésedet; vagy azáltal, hogy elfordulsz tôle s mással állasz szóba, vagy egyéb módon, ahogyan az okosság tanácsolja. Igen rossz szokás a gúnyolódás. Isten nagyon gyűlöli ezt a bűnt és hajdan gyakorta és súlyosan büntette. Mi sem ellenkezik jobban a szeretettel és jámborsággal mint felebarátunk megvetése. A gúnyolódás azonban magában foglalja a megvetést. Tehát igen nagy bűn s a tudósok szerint felebarátunk megbántásának leggonoszabb módja, mert mindenkor megvetéssel jár, holott a többi sértés nem zárja ki a becsülést. Azok a szellemes szójátékok, amelyeken a tisztességes emberek fölvidulnak és melyek sem a szeretettel, sem a tisztességgel nem ellenkeznek, a természetnek adományai. Ezek arra szolgálnak, hogy bizonyos alkalmakkor földerítsék a lelket, mely az emberi tökéletlenségekben talál anyagot az ilyetén szórakozáshoz. Mindazonáltal vigyáznunk kell, nehogy ez ártatlan vidámság gúnyolódássá fajuljon: mert a gúny felebarátunk megvetésével késztet nevetésre; míg a finom tréfa ékes szavakkal nevettet, melyeket bizalmas társaságban szabad mondanunk s melyeket jó néven vesz mindenki s amelyekrôl tudjuk, hogy senkire nézve nem sértôk. Ha Szent Lajos udvarában a szerzetesek az ebéd végeztével komoly beszédbe fogtak, azt szokta mondani: Ez nem a tudós elôadásnak, hanem a vidám társalgásnak ideje, azért beszéljen mindenki szabadon tetszése szerint. Ezt a körülötte levô országnagyok kedvéért tette, hogy királyi kegyét irántuk ilyen módon is tanúsítsa. Filótea, a szórakozás idejét a jámborságnak megfelelôleg úgy töltsük el, hogy a boldog örökkévalóságot soha kockára ne tegyük. ======================================================================== 3.28 A vakmerô ítéletek Azt mondja isteni Üdvözítônk: ,,Ne ítéljetek és nem fogtok ítéltetni.'' (Lk 6,37); s azt mondja a nemzetek apostola, Szent Pál: ,,Tehát ne ítéljetek idô elôtt, mígnem eljô az Úr, ki a sötétség titkait is megvilágosítja és a szívek szándékait is kinyilatkoztatja.'' (1Kor 4,5) Ó mennyire visszatetszenek Istennek a vakmerô ítéletek. Az emberek ítéletei azért vakmerôk, mert ôk nem bírái egymásnak s mert Istennek jogát bitorolják; de meg azért is vakmerôk, mert a bűnnek gonoszsága szívünk szándékától függ, pedig éppen ezt födi szemeink elôtt a titok leple; végre azért vakmerôk, mert kinek-kinek elég dolga volna önmagával, a helyett, hogy felebarátját megítélje. Hogy meg ne ítéltessünk, ahhoz egyenlôen szükséges, hogy mások fölött pálcát ne törjünk, de magunkat megítéljük. Az egyiktôl az Üdvözítô tilt el, a másikat meg az apostol parancsolja, mondván: Ha megítélnôk magunkat, nem ítéltetnénk meg! De jóságos Isten, mi ennek éppen az ellenkezôjét tesszük! Minden alkalommal megítéljük felebarátunkat, de önmagunkat, ami kötelességünk volna, nem ítéljük meg. A vakmerô ítéletek különféle forrásból eredvén, ellenük különbözô szereket kell alkalmaznunk. Némely kedély természeténél fogva mogorva, kesernyés és szigorú; az ilyenek aztán bosszúságukat, szeszélyüket mindenkivel éreztetik kivétel nélkül s a próféta szerint az ítéletet s az igazságosságot ürömmé változtatják és mindenki fölött teljes szigorúsággal ítélkeznek. Az ilyenek igen ügyes lelkiorvosra szorulnak, mert bajuk természetük kifolyása lévén, nehezen gyógyítható. S bár a szívnek e kesernyéssége nem bűn, hanem csak tökéletlenség, de mégis természeti hiba mely az illetôt megszóló beszédekre és vakmerô ítéletekre teszi hajlandóvá. Mások nem szigorúságból, hanem kevélységbôl ítélnek vakmerôen, mert azt képzelik, hogy saját egyéniségük annál fontosabb, mennél inkább leszólnak másokat. Az ilyen nagyralátó és kevély egyének szüntelenül ömnagukat csodálják s egyéni kiválóságukat oly nagyra tartják, hogy velük szemben minden egyéb kicsiny és jelentéktelen. ,,Nem -- így szólt az elvakult farizeus --, nem vagyok olyan, mint a többi ember.'' Némelyekben a kevélység nem kézzelfogható ennyire; az ilyenek felebarátjuk hibáit némi örömmel látják, saját vélt jó tulajdonságaikkal összehasonlítják s ez nekik élvezetet nyújt s azt hiszik, hogy ilymódon jó hírnevük növekedik. Ez az örvendezés azonban néha annyira rejtett, hogy csak a legélesebb szem bírja meglátni, de sôt még azok sem veszik észre, kik hasonló hibában szenvednek, hacsak figyelmüket külön föl nem hívják arra. Némelyek áltatják magukat és lelkiismeretük szavát azzal törekszenek elnémítani, hogy ugyane hibák másokban is megvannak s azt hiszik, hogy ezáltal vétkük gonoszsága csökkenik. Némelyek kedvüket lelik abban, ha semmis okok alapján mások hajlandóságaira s erkölcseire következtetnek s ha néha véletlen szerencsétlenségbôl igazuk van, a vakmerô ítélkezésrôl alig szoktathatók le. Végül sokan szenvedélybôl ítélnek vakmerôn; amennyiben mindig rosszat tesznek föl azokról, akiket gyűlölnek és jót azokról, akiket szeretnek. Miképpen kell tehát e bajokon segítenünk? Akik bizonyos etiópiai növénynek nedvét isszák, azok -- legalább így mondják -- mindenütt kígyókat és egyéb szörnyetegeket vélnek látni s hogy e bajból kigyógyuljanak, pálmabort kell inniok. Akiknek szíve gôggel, irigységgel, nagyravágyással vagy gyűlölettel van tele, mindent rossznak s megrovandónak tartanak s az ilyetén gonosz hajlandóságot, mely annyi vakmerô és igazságtalan ítéletnek a kútforrása, csak a szeretet szelleme, melyet a pálma jelképez, bírja kiirtani. A szeretet nem keresi a rosszat, de sôt a vele való találkozástól is fél; de ha mégis szembe jô vele, elfordul tôle s úgy tesz, mintha semmit sem látott volna. Az elsô hallható zajra behunyja szemeit, hogy semmit se lásson s aztán szent egyszerűségében azt hiszi, hogy nem is a rossz volt, hanem annak csak látszata és árnyéka. Ha akarata ellenére kényszerül megismerni a rosszat, csakhamar félretekint és mindent feledni törekszik. A sárgaságban szenvedô mindent sárgának lát. A vakmerô ítélkezés éppen olyan betegség, mint a sárgaság; aki abban szenved, mindent rossznak tart. Aki ezt a bajt meg akarja gyógyítani, ne az értelmet, hanem a szív hajlandóságait gyógyítsa; ezek ugyanis a léleknek lábai, ezeken jár, ahova csak akar. Ha tehát szívedben gyengédség és szeretet lakozik, minden ítéleted szelíd és szeretetteljes leszen. Amit három példával bizonyítok be. Izsák Rebekát nôvérének mondotta: azonban Abimelek, aki gyengéd szeretettel látta ôket érintkezni, azonnal tudta, hogy nem nôvére, hanem felesége. A rosszakaratú lélek mindjárt rosszra gondolt volna; ellenben Abimelek az adott körülmények között a legjobb véleményre hajlott. Nekünk is éppen így kell cselekednünk és felebarátunkat mindig a lehetô legkedvezôbben kell megítélnünk. S ha módunkban volna valamely cselekedetet száz oldalról látnunk, mindig a legszebb részrôl kellene azt szemlélnünk. Szent József ismerte a Boldogságos Szűznek szeplôtelen, angyali életét; s midôn látta, hogy méhében fogant, a legkisebb fokban sem gyanúsította ôt, hanem azt határozta, hogy elbocsátja ôt, Istenre bízván az egész ügyet. A Szentírás szerint József azért cselekedett így, mert ,,igaz'' volt. Az igaz ember tehát, ha más, egyébként becsületes embernek sem cselekedetét, sem szándékát nem mentheti, a felôl nem mond ítéletet, hanem lelkébôl azt kiverni törekszik s az egészet Isten ítéletére bízza. A kereszten függô isteni Megváltó kínzóinak vétkét nem menthette ugyan egészen ki, de legalább kisebbíteni akarta, amennyiben azt tudatlanságuknak rótta föl, mondván: Nem tudják, hogy mit cselekesznek! Éppígy mi is, ha felebarátunk hibáját nem is menthetjük, legalább részvéttel legyünk iránta s azt valamely elfogadható okkal törekedjünk megindokolni, pl. tudatlanságával vagy gyarlóságával. Sohasem szabad tehát felebarátunkat megítélnünk? Soha, Filótea! Mert az emberi igazságszolgáltatásban is Isten az, ki a gonosztevôket megítéli. A bírák mint Isten helyettesei és tolmácsai szerepelnek; s az ô ítéletüknek mindenben meg kell egyeznie Isten akaratával. Ha e zsinórmértéktôl eltávoznak és szenvedélyeiket követik, akkor valóban ôk ítélnek, de meg is ítéltetnek. Mert az embernek, mint ilyennek, sohasem áll jogában más fölött ítélkezni. Valamit meglátni vagy megtudakolni még nem ítélkezés. Az ítélet ugyanis a Szentírás beszédmódja szerint mindig valamely csekély vagy nagy, látszólagos vagy valódi nehézséget, kétséget tételez föl, amelyet el kell oszlatni. Amiért is: aki nem hisz, már el van ítélve; mert elkárhozása felöl nincs semmi kétség. Szabad-e tehát felebarátunkban kételkednünk? Szabad, mert nem a kételkedés, hanem a megítélés tilos. Mindazonáltal kételkednünk s gyanúba fognunk csak akkor szabad, ha arra okok kényszerítenek bennünket; mert különben a gyanúsítás és kételkedés vakmerô volna. Ha egy rosszakaratú szem látta volna, hogy Jákob rokonát, Ráchelt a kútnál üdvözölvén, megcsókolta; ha látta volna, hogy Rebeka Eliezertôl karpereceket és fülbevalókat fogadott el: errôl a két példás ifjúról bizonyára rosszat gondolt volna, bár ok és alap nélkül. Mert ha valamely cselekedet magában véve közömbös s azt mégis rosszra magyarázzuk: ez gyanúsítás és mindig gonosz jellegű, hacsak több körülmény együttesen bizonyító okot nem szolgáltat. Akik gondosan ôrködnek lelkiismeretük fölött, vakmerôen nem szoktak ítélni; s a helyett, hogy felebarátjuk homályos és érthetetlen eljárásának és szándékainak okait kutatnák: inkább magukba szállnak s minden erejükkel saját életük megjobbításán fáradoznak, miként a méhek, melyek homályos és borús napokon a kasban maradnak s ott végzik szokásos dolgaikat. Csak aki semmi hasznos foglalkozást nem talál, csak az szokta mások életét kutatni. ======================================================================== 3.29 A megszólás és rágalom A vakmerô ítéletnek elválhatatlan társai a nyugtalan kedély, a felebarát megvetése s a kevélység. De ezeken kívül még sok egyéb rossz következménye van, amelyek között a társaság rákfenéje, a megszólás és rágalom elsô helyen áll. Ó vajha az oltárról izzó parazsat vehetnék s azzal megtisztíthatnám az emberek ajkait; miként a szeráf tett Izaiás prófétával, hogy méltó legyen Istenrôl beszélni! Ó, ha a megszóló s rágalmazó beszéd száműzetnék a világból, vele együtt száműzve lenne a bűnök nagy része is! Aki igazságtalan módon gázol felebarátja becsületében, nemcsak vétkezik, hanem köteles neki megfelelô elégtételt szolgáltatni, melynek a rágalmazás természetével, nagyságával és körülményeivel arányban kell állnia. Mi hármas életet élünk: a szellemit, mely az isteni kegyelem gyökerébôl ered; a testit, melynek kútforrása a lélek; s a polgárit, mely a jó hírnéven alapszik. Az elsôtôl a bűn, a másodiktól a halál foszt meg, a harmadikat a rágalmazás gyilkolja meg. A rágalom egy neme a gyilkosságnak; s a rágalmazó nyelvének egyetlen szúrásával háromszoros gyilkosságot követ el. Az elsôt s a másodikat önmagán s annak lelkén követi el, aki a rágalmazó beszédet meghallgatja; a harmadikat végül azon, kinek jó nevét elrabolja. Azért mondja Szent Bernát, hogy a rágalmazó is, meg az is, ki annak beszédét meghallgatja, az ördögöt hordja magában; csakhogy az egyik a nyelvén, a másik fülében hordja azt. S a királyi próféta azt mondja a rágalmazókról, hogy nyelvük a kígyók nyelvének módjára van kihegyezve. A kígyók nyelvének ugyanis két hegye van; éppen ilyen a rágalmazóé is, aki egy szúrással a hallgatónak szívét, a másikkal felebarátja jó hírnevét sebzi és mérgezi meg. Kérve kérlek tehát, ó Filótea, sohase rágalmazz meg senkit, sem egyenesen, sem közvetve; sohase tulajdoníts a felebarátnak valótlan hibákat s ne leplezd le titkos gyarlóságait, se ne nagyítsd a már ismerteket. Ne magyarázd rosszra cselekvésmódját s ne vond kétségbe, se rosszindulatú hallgatással ne mellôzd s ne kisebbítsd másoknak elônyös tulajdonságait. Mert mindezzel igen megbántod Istent, fôképen pedig ha nem mondanál igazat; ez esetben ugyanis kétszeresen vétkezel t.i. hazudsz és felebarátodnak ártasz. Akik a rágalmazást azzal kezdik, hogy felebarátjukról megtisztelô módon nyilatkoznak, azok a leggonoszabb és legveszedelmesebb rágalmazók. Így szoktak ugyanis beszélni: Ezt az embert én szeretem ugyan különben is nagyon derék ember, azonban igen rosszul cselekedett, mikor ezt a becstelenséget elkövette. Ez a leány nagyon erényes, no de hát mégis elcsábították ôt. Íme a gonosz mesterfogások! Aki nyíllal akar lôni, a nyílvesszôt lehetôleg maga felé vonja, hogy a lehetô legnagyobb erôvel röpítse el. Éppen így tartózkodnak beszédjükben a rágalmazók is, de tartózkodásuknak csak az a célja, hogy a felebarát szívén annál mélyebb sebet üthessenek. Végül a tréfából mondott rágalom valamennyi között a legborzasztóbb. Gonoszsága a bürökkel hasonlítható össze, ez magában véve ugyan lassú méreg, melynek sok ellenszere van; de ha borba keverik, föltétlenül halált okoz. Éppen így hat a rágalom, ha tetszetôs és szellemes formába öltöztetik. Errôl mondja Dávid, hogy kígyóméreg van ajkaikon! Ne mondd, hogy ez meg ez iszákos és tolvaj, mert egyszer ittasan vagy lopni láttad ôt. Ez igazságtalan beszéd volna, mert egyszeri tapasztalat nem jogosít arra, hogy valakinek címeket osztogassunk. A nap egy ízben megállt az égen, hogy Józsuét gyôzelemre segítse; máskor pedig elhomályosult, hogy a kereszten elhunyt Üdvözítônek gyôzedelmét hirdesse; de azért senki sem fogja a napot mozdulatlannak, avagy sötétnek mondani. Noe is, Lót is egyszer kelleténél többet ittak; mindazonáltal senki sem mondja ôket részegesnek; amiként Péter apostol sem volt vérengzô természetű és istenkáromló, mert egyszer vért ontott, másszor meg átkozódva esküdözött, hogy ,,ezt az embert'' (az Úr Jézust) nem ismeri. Ez a szó ,,erényesség'', ,,gonoszság'' azt tételezi föl, hogy valamely erény vagy vétek a hosszú gyakorlat által szokássá vált. Még akkor is, ha valaki hosszabb idô óta folytat bűnös életet s emiatt mi ôt gonosznak mondanók, ezen ítéletünkkel könnyen igazságtalanságot követhetnénk el. Így járt Simon, a bélpoklos, ki Magdolnát bűnös asszonynak tartotta, holott már akkor megtért volt s e szemrehányások ellenében Urunk ôt oltalmába vette. Szintén nagyon csalatkozott ítéletében amaz oktalan farizeus is, ki a publikánust igen nagy bűnösnek tekintette; mert a publikánus éppen azon pillanatban igazult meg. Mivel Istennek jósága oly határtalan, hogy egyetlen pillanat elegendô malasztjának kikérésére s elnyerésére, ugyan tudhatjuk-e biztosan hogy még ma is bűnös az, aki még tegnap az volt? A tegnap nem döntô a mára nézve; csak az utolsó nap, az határoz majd valamennyi fölött. Tehát a hazugság veszélye nélkül sohasem mondhatjuk, hogy ez vagy amaz gonosz; csupán csak annyit mondhatunk, hogy ezt vagy azt a rosszat cselekedte; vagy hogy élte bizonyos szakában nem jó úton járt. De amint egyrészrôl a legfôbb gonddal azon kell lennünk, hogy senkit meg ne szóljunk, úgy másrészrôl óvakodnunk kell attól is, nehogy az ellenkezô hibába essünk, abba t.i., hogy magát a bűnt dicsérjük, csakhogy rágalmazni ne látszassunk. Ha tehát valaki szokásból rágalmaz, mentségére ne mondd, hogy nyíltan s ôszintén beszél; ha valaki szembeszökôen kevély, ne mondd hogy elôkelô és finom modorú. Ne tartsd a veszedelmes bizalmasságot az ártatlan lélek egyszerű természetességének, ne nevezd az engedetlenséget buzgalomnak, a rátartást elôkelôségnek, a bűnös viszonyt barátságnak. Nem, Filótea, a rágalom elkerülése végett nem szabad a bűnnek kedveznünk, hízelegnünk s azt istápolnunk; hanem a bűnt nyíltan bűnnek kell mondanunk s ami gáncsolásra méltó, azt gáncsolnunk. Ilyen módon elômozdítjuk Isten dicsôségét, fôképen ha a következôkre figyelünk. Elôször is felebarátunk hibáit gáncsolnunk csak akkor szabad, ha használunk annak, akirôl beszélünk vagy azoknak, akikhez beszélünk. Például fiatalemberek elôtt szó esik bizonyos személyek illetlen és veszedelmes bizalmasságáról; vagy valakinek szabados s az illemmel össze nem férô beszédjérôl, viselkedésérôl. Ha nincs bátorságom az ilyen viseletet kifogásolni, vagy ha még mentegetem is, a gyengébbeknek okot szolgáltatok, hogy ugyanúgy cselekedjenek. Hasznukra szolgál tehát, ha a hallottakat azonnal rosszalom; hacsak ez üdvös közbelépésemet megfelelôbb idôre s alkalomra nem halaszthatom, hogy az illetôk jónevén kisebb csorba essek. Másodszor megkívántatik, hogy kötelességem legyen a szólás. Pl. ha valamely társaságnak legtekintélyesebb tagja én vagyok, hallgatásomat könnyen helyeslésnek vehetnék. Ilyenkor tehát kötelességem szólni. Ellenben, ha társadalmi állásom igen szerény, nem szabad ilyen rendreutasításra vállalkoznom, vagy nagyon meg kell válogatnom a szókat, hogy csak azt mondjam, ami szükséges. Ha pl. két fiatal személy bizalmas viszonyáról van szó, ó mennyire kell vigyáznom, hogy a helyes középúton járjak, nehogy a dolgot nagyítsam vagy kisebbítsem. Ha tehát puszta látszat vagy egyszerű megfontolatlanság az egész, akkor csak ennyit szabad mondanom, ha pedig se látszat, se megfontolatlanság nincs a dologban, hanem csupán csak gyanúsítás, melybôl egy gonosz szív rágalmakat szôtt, akkor vagy nem szólok semmit, vagy hogy csak éppen erre mutatok reá. Végezetül, ha a bűnt gáncsolom is, a személyt lehetôségig kímélnem kell. Akik nyíltan folytatnak gonosz életet, azokról tartózkodás nélkül szabad beszélnünk; de ezt is szeretô részvéttel kell tennünk, nem pedig vakmerô elbizakodással vagy örömmel. Ez utóbbi az alacsony és közönséges lelkeknek tulajdonsága. E szabály alól kiveendôk Istennek és egyházának ellenségei, a téves tanítások mesterei s a szakadárságok fejei, akiket le kell lepleznünk s ellenük minden erôvel küzdenünk. Kötelességünk ugyanis tudtul adnunk mindenkinek, hogy farkas tör a nyájra. Mindenki fölszabadítva érzi magát arra, hogy leszólja a fejedelmeket s gyalázzon egyes népeket, amint ellenszenve sugallja ezt neki. Óvakodják ettôl Filótea; mert nemcsak Istent bántod meg, hanem ezernyi bajt is szerezhetsz magadnak. Ha rosszat hallasz felebarátodról, vond azt kétségbe. ha t.i. ezt igazsággal megteheted; vagy legalább a rossz szándékot hárítsd el róla; s ha ezt sem teheted, légy iránta részvéttel. Fordítsd a beszédet más tárgyra; s gondold meg és ezt értesd meg másokkal is, hogy egyedül Istennek kegyelme, ha nem esünk ugyanazon hibába. Szelíd tapintattal légy rajta, hogy a megszóló önmagára kezdjen ügyelni s ami jót a megtámadott egyénrôl tudsz, azt mondd el nyíltan. ======================================================================== 3.30 Még néhány utasítás, mely szintén a beszédet illeti Beszédünk legyen ôszinte, nyugodt, természetes és igaz; óvakodjál a kétértelműségtôl, álnokságtól és tettetéstôl. Mert ámbár nem mindig tanácsos az igazat megmondanunk, de az igazság ellen vétenünk sohasem szabad. Szokjál reá, hogy sohase hazudjál sem szándékosan, sem mentegetôdzésbôl, sem másképen; s tartsd mindig eszedben, hogy Isten az igazság Istene. Ha tehát botlásból mégis hazudnál s ezen hibádat azonnal jóváteheted, tedd meg azonnal; az ôszinte nyilatkozat ugyanis tisztességesebben és jobban kiment bennünket, mint a legkörmönfontabb hazugság. Bár néha szabad az igazságot okos, ügyes szólásmóddal elrejtenünk, mégis ez csak nagyon fontos esetekben történhetik meg; ha t.i. Istennek dicsôsége és szolgálata ezt föltétlenül megkívánja. Egyéb esetekben az ilyen ügyes műfogások veszedelmesek; mert a Szentírás szerint a Szentlélek nem lakik tettetô és kétszínű szívekben. Nincs jobb és kívánatosabb lelki tulajdonság, mint az egyenesség. A kétszínűség, a világi okosság számtalan mesterfogása e világ fiainak ismertetô jele; de Istennek fiai nem járnak görbe utakon és szívükhöz nem fér kétértelműség. Aki egyenes úton halad, -- mondja a bölcs -- az biztosan halad. A hazugság, a kétnyelvűség, az alakoskodás mindig az alacsony és gyenge léleknek a jele. Vallomásainak negyedik könyvében azt mondja Szent Ágoston, hogy neki és barátjának csak egy lelke volt s hogy ennek halála után neki az élet természetellenesnek tetszett, amennyiben, mint félember fél életet nem élhetett; másrészrôl azonban a haláltól is irtózott, attól tartván, hogy barátja ezen esetben egészen meg találna halni. E beszédmódot késôbb maga Szent Ágoston is nagyon mesterkéltnek tartotta s egy késôbbi könyvében visszavonja s ügyetlenségnek nevezi azt. Íme Filótea, e szent és dicsô lélek mily lelkiismeretes volt saját szavainak megítélésében. A keresztény életnek bizonyára igen nagy ékessége az igaz, ôszinte és természetes beszéd. Azért mondja a királyi zsoltáros: ,,Mondám, megôrzöm utaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel. Tégy Uram számra ôrizetet és körülvevô ajtót ajkaimra!'' (Zsolt 38,1;140,3) Szent Lajos király a pörlekedés elkerülése végett azt tanácsolja, hogy csak akkor mondjunk ellent, ha a nélkül valaki vétkeznék vagy valakire kár háramolna. De ha mégis kénytelenek volnánk ellenmondani s véleményünket másokéval szembehelyezni, ezt mindig szelíden és kímélettel tegyük, nehogy olyan színe legyen, mintha meggyôzôdésükön erôszakot akarnánk elkövetni. Különben is a heveskedés sohasem vezet jóra. A régi bölcseknek szabálya, hogy keveset beszéljünk, nem azt jelenti, hogy kevés szót mondjunk, hanem hogy fölöslegeset ne mondjunk. A beszédben ugyanis nem a szók számára, hanem milyenségére kell figyelemmel lennünk. S ebben aztán két szélsôség kerülendô. Az elsô az, mikor valaki társaságban kevély és szigorú arccal természetellenesen hallgat, az ilyen viselkedés bizalmatlanságra és a társaság csekélybevételére mutat. A másik hiba az, mikor valaki oly szóáradatban tör ki, hogy más szóhoz sem kerül; ez a könnyelmű és fecsegô természetnek a jele. Szent Lajos helytelennek tartotta, ha valaki társaságban, különösen étkezés közben, suttogva beszélt; ez ugyanis azt a gyanút keltheti, hogy valakirôl rosszat mondunk. Sôt azt mondotta, hogyha társaságban vagy asztalkörben talpraesett és vidám ötletünk támad, azt mondjuk el hangosan; komoly és fontos ügyekrôl azonban ne beszéljen senki. ======================================================================== 3.31 A tisztességes és megengedett mulatságok Mindenki tudja, hogy testünknek s lelkünknek egyaránt szüksége van felüdülésre. Szent Kasszián elbeszélése szerint egykor egy vadász Szent János evangélistát egy fogolymadárral látta játszani s kérdezte tôle, hogy ilyen lelkületű férfiú létére miért vesztegeti idejét az efféle szórakozásra? Mire Szent János viszont azt kérdezte tôle, miért nincs mindig kifeszítve az íjja? A vadász azt válaszolta: hogy ezen esetben az bizonyára elpattanna. Ne csodálkozzál tehát, viszonzá a szent apostol, ha lelkemet némileg megpihentetem; csak azért teszem ezt, hogy késôbb annál több ereje legyen a komoly gondolkodásra. -- Kétségtelenül hibás a kedélynek az a zordon szigorúsága, mely sem magának, sem másnak nem enged felüdülést. A séta, a kellemes társalgás, a zenélés és ének tisztességes szórakozások s csupán csak arra kell ügyelnünk, hogy mindezt a kellô idôben, helyen s kellô korlátok között tegyük. Oly játékok, melyeknél a nyereség a testi vagy szellemi ügyességnek jutalma, magukban véve jó és megengedett szórakozások. Ilyenek a labda-, teke-, sakkjáték, a versenyfutás s egyebek. Azonban ezeknél is arra kell vigyáznunk, hogy túlságos idôt ne vesztegessünk reájuk, se nagyban ne játsszunk. Elsô esetben ugyanis a játék már nem szórakozás, hanem mesterség és sem testet, sem lelket nem üdít, hanem inkább kifárasztja mind a kettôt. Aki öt-hat órát sakkozik, a játszóasztaltól kimerülten távozik; aki soká labdázik, lankadtan hagyja abba a mulatságot. Ha pedig a játék nagy pénzben folyik, ez a játszók jó hajlandóságait megrontja és szenvedéllyé változtatja. De igazságtalanság is nagy összeget tenni oly ügyességre, mely alapjában véve csekély jelentôségű s tulajdonképpen semmi jóra sem szolgál. Ne kösd szívedet, Filótea, ilyen dolgokhoz. Mert bármily kifogástalan legyen is valamely szórakozás, nagy hiba, ha azt szenvedéllyel űzzük. Nem mondom, hogy a játékban ne legyen örömünk, hisz különben nem szolgálna felüdülésünkre; hanem szívünk ne tapadjon hozzá, ne epededjék utána és soha komoly gondot ne okozzon nekünk. ======================================================================== 3.32 A tiltott játékok A kocka, a kártya és más hasonló játék, melynél a nyereség a véletlenségtôl függ, éppoly veszedelmes szórakozások, miként a tánc s már természetüknél fogva is rosszak és elvetendôk s mind a világi, mind az egyházi törvénynél fogva tiltvák. De azt kérdezed, mi rossz van e játékokban? Megmondom. Mivel e játékokban a nyereség nem a józan ész szabályait, hanem a véletlen esélyeit követi és gyakran olyant ér, kit ügyességénél fogva az nem illet meg: ép azért az ilyen nyereség észellenes és visszás. De azt mondod, hogy így egyeztetek meg. Igen, ez mindenesetre elégséges, hogy a nyerô az igazságtalanság vádja alól igazoltassék; de ebbôl még nem következik, hogy az ilyen megegyezés nem észellenes; mert a nyereség nem az ügyesség jutalma, amelynek lennie kellene, hanem a véletlené, mely mit sem érdemel. Továbbá a játék pusztán, csak arra való, hogy szórakozzunk; már pedig e szerencsejátékok nem szórakozások, hanem megfeszítô foglalkozások. Mert nem kimerítô foglalkozás-e, ha a lélek szüntelenül feszült, nyugtalan és izgatott? Van-e komorabb, sajnálatosabb, szomorúbb s izgatottabb lelkiállapot, mint a játékosoké, kiket minden elejtett szó, nevetés, de még a puszta köhintés is bosszant és haragít? Végül a játéknak csak az örül, aki nyer. vajon nem igazságtalan-e az az öröm, melyet felebarátunk veszteségének s rosszkedvének árán szerzünk? Valóban az ilyen élvezet a tisztességes emberhez nem méltó. Szent Lajos a tengeren jártában arról értesült, hogy testvéröccse egy másik úrral játszik. Fölkelt betegágyából, nagy kínosan hozzájuk vánszorgott s a játszóasztalt, a kockákat s a pénz egy részét a tengerbe dobta, hogy lássák, mennyire rosszalja szórakozásukat. Midôn az ifjú Sára Istenhez imádkozván ártatlanságát hangoztatta, a többek között így szólt: ,,Te tudod, Uram, hogy soha a játszók közé nem elegyedtem.'' (Tób 3,16- 17) ======================================================================== 3.33 A táncmulatság s más, bár megengedett, de veszedelmes szórakozások A táncmulatság magában véve közönyös dolog, de manapság oly sok rossz körülménnyel jár, hogy nagy veszedelemmel fenyegeti a lelket. Az éjszakai sötétségben foly le és ennek örve alatt sok veszedelmes dolog történhetik. Továbbá az éjszakai virrasztás a következô napnak rovására van és az isteni tisztelettôl is elvonja a résztvevôket. Szóval esztelenül cselekszünk, ha a nappalt éjjellé, az éjjelt nappallá változtatjuk s az áhítatot hitvány mulatság kedvéért elhanyagoljuk. A táncmulatságokon a hiúság s a versengés szerepel; a hiúság pedig táplál minden rossz hajlandóságot és kárhozatos viszonyt, ami ilyen összejöveteleknek rendes következménye. A táncmulatságokról tehát azt mondom Filótea, amit az orvosok a gombákról: a legjobbak sem érnek semmit. Ha gombát akarsz enni, vigyázz, hogy azt jól elkészítsék s akkor is csak keveset egyél belôle, mert a benne rejlô méreg megárthat. Ha tehát a táncmulatságot nem kerülheted el, olykép vegyél benne részt, hogy az sem a szándék, sem a szerénység, sem az illendôség szempontjából ne essék kifogás alá; lehetôleg keveset táncolj, nehogy szíved az efféle mulatság után vágyakozzék. A gomba laza, hézagos szerkezetű és Plinius szerint a környezetében levô összes párákat magába veszi, még a kígyók mérgét is, melyek közelében vannak. Éppígy gyűjtik össze ez éjjeli összejövetelek a városnak minden bűnét és gonoszságát, a féltékenykedést, az esztelen tréfákat, a pörlekedéseket s az oktalan szerelmi viszonyokat. S mivel az ott uralkodó pompa, zaj és szabadosság a képzeletet föltüzelik, az érzékeket izgatják s a szívet az örömmámor számára megnyitják: a szívek készséggel fogadják magukba a sikamlós szónak, a hízelgô beszédnek, a csábító tekintetnek a mérgét. Ó Filótea, e nevetséges mulatozások rendszerint igen veszélyesek; elűzik az áhítat szellemét, meggyengítik az akaratot, csökkentik a szeretet hevét s a lélekben ezernyi rossz hajlandóságot keltenek; éppen azért, még ha a szükség hozza is magával, csak igen óvatosan szabad bennük résztvennünk. Azt mondják, ha gombát ettünk, jó bort igyunk utána s én azt mondom: hogy az efféle összejövetelek után behatóan és igen buzgón elmélkedjünk, hogy eltüntessük azon veszedelmes nyomokat, melyeket a hiú szórakozás lelkünkben hagy. Ezen elmélkedés a következô tárgyak körül foroghat. 1. Míg te táncmulatságon voltál, számos lélek gyötrôdött a pokol tüzében azon bűnök miatt, melyeket a tánc alatt követett el, vagy amelyek a táncnak voltak következményei. 2. Sok szerzetes és számos jámbor egyén ugyanazon órában Istennel foglalkozott, imádsággal vagy elmélkedéssel dicsérvén Ôt. Ó mennyivel hasznosabban telt el az ô idejük, mint a tied. 3. Azalatt, hogy táncoltál, sokan nagy lelki aggodalmak között múltak ki a világból, ezernyi ezeren kínlódtak saját otthonukban vagy a kórházakban, súlyos bajokban. Ó, a legparányibb nyugodalmuk sem volt s te nem éreztél részvétet irántuk. vajon nem kínlódol-e majd egykoron te is, mialatt mások táncolnak? 4. Urunk, a Boldogságos Szűz, az angyalok s a szentek tanúi voltak, miként vigadtál a táncmulatságon. Ah mennyire nem tetszettél nekik, midôn látták, hogy szíved e selejtes, hiú mulatságba merül! 5. Amíg ott voltál, közelebb ért hozzád a halál órája. Fontold meg, hogy ez az óra arra az átmenetre hív téged, mely a mulandóságból az örökkévalóságba s pedig az örökkévaló örömökbe vagy gyötrelmekbe vezet! Ilyen elmélkedésekkel foglalkozzál; de Isten még egyéb gondolatokat is támaszt majd benned, ha szívedben lészen az ô szent félelme. ======================================================================== 3.34 Mikor szabad játszani avagy táncolni Hogy a játék s a tánc megengedett legyen, nem elôszeretetbôl, hanem felüdülés okáért kell történnie és pedig nem a kimerülésig, hanem csak rövid ideig, nehogy foglalkozássá váljék és végül csak ritkán. De mely alkalmakkor szabad játszanunk s táncolnunk? A megengedett játékra s táncra több az alkalom, mint a tilosra. E tekintetben kövesd azon szabályokat, melyeket már elôadtam. Ha a szerény okosság megkívánja, hogy a társaságnak ezt a szívességet megtedd, akkor végy részt a játékban vagy a táncban; a szívesség ugyanis szintén szeretetbôl származó cselekedet, mely a közönyös dolgot jóvá, a veszedelmeset megengedetté teheti; de sôt meg is javítja a rosszakat, amennyiben kellô korlátok közé szorítja azokat. Amiért is a különben rossz természetű szerencsejátékok megszűnnek ilyenek lenni, ha méltányos szívességbôl veszünk bennük részt. Nagy megnyugtatásomra szolgált Borromei Szent Károly életében olvasnom, hogy a svájciak kedvéért olyan dolgokban vett részt, aminôkben másszor igen szigorú volt s hogy Lojolai Szent Ignác is részt vett a játékban, amelyhez meghívták. Árpádházi Szent Erzsébet is résztvett a játékban s a társas mulatságokban a nélkül, hogy jámborságán csorba esett volna. A tenger sziklái a háborgó hullámok közepette szinte nôni látszanak; e szentek szívében oly mély gyökeret vert a jámborság, hogy az ôket körülvevô fény és pompa is annak növelésére szolgált. A nagy tüzet szítja a szél; de a kicsinyt eloltja, ha nincs fölötte védôtetô! ======================================================================== 3.35 Kicsiny és nagy dolgokban egyaránt híven ragaszkodjunk Istenhez Az Énekek Énekének szent vôlegénye azt mondja, hogy menyasszonya egyik szemével s egy hajaszálával megsebezte szívét. Miképpen értsük ezt? Kétségtelen, hogy a szem mind szervezetére, mind működésére nézve testünknek legcsodásabb része. Azonban a haj? Ezzel azt akarja Isten mondani, hogy legkisebb s legszerényebb cselekedeteink is nem kevésbé kedvesek elôtte, mint a nagyok és dicsôk; s hogy mindkettôvel egyformán szolgáljunk neki, mert tetszését és szeretetét egyenlôképen megszerezhetjük általuk. Légy tehát mindenre készen, Filótea! Viseld, ha kell, Istenért a legsúlyosabb keresztet, ha kell, a vértanúságot; válj meg érette mindentôl, ami elôtted kedves, szülôidtôl, testvéreidtôl, hitvesedtôl, gyermekeidtôl, barátaidtól, de sôt saját életedtôl. Mindezzel tartozol Istennek! Mivel azonban az isteni Gondviselés nem küld reád ily súlyos és érzékeny megpróbáltatásokat s nem kívánja, hogy szemeidet hozd neki áldozatul: legalább hajadat áldozd föl neki. Vagyis viseld el békével azon apró bajokat, bosszúságokat s kellemetlenségeket, melyek nélkül egy nap sincsen; s ha Isten iránt való igaz szeretettel fogadod ôket, az isteni vôlegénynek szívét egészen megnyerik neked. Igen, a szeretetnek e mindennapi apró tanúsításai, a fô- vagy fogfájás, hitvesednek rossz kedve, egy kis megszólás, valami csekély kár; a korai lefekvés és fölkelés, melyet az imádság vagy a szentáldozás kíván meg; az a csekély kellemetlenség, melyet némely nyilvános jócselekedet okoz nekünk: egyszóval mindezen apró ügy és baj, melyet az Isten szeretete éltet, nagyon tetszenek a fölséges Istennek, ki egyetlenegy pohár vízért is az örök boldogságot ígérte nekünk. Mivel pedig az ilyenforma alkalom minden pillanatban kínálkozik nekünk, láthatod Filótea, hogy roppant szellemi kincseket gyűjthetünk, ha minden pillanatot kellôleg értékesítünk. Midôn Sziénai Szent Katalin életében azt olvastam, mily sokszor volt része elragadtatásban, mily sokszor merült el lelke Isten szemléletébe, mily bölcs beszédek de sôt szónoklatok hangzottak ajkáról, mit sem kételkedtem, hogy a lelki szárnyalásnak e nemével az isteni vôlegénynek szívét egészen meghódította. De másrészrôl nagy vigasztalásomra szolgált látnom, hogy Isten iránt való szeretetbôl a legnagyobb készséggel tette meg mindazt, amit atyja neki a ház vagy a konyha körül parancsolt. És én nem becsülöm kevesebbre azon egyszerű elmélkedéseket, melyeket ezen alsórendű foglalkozások között végzett, ama látomásoknál és elragadtatásoknál, melyek nála mindennapiak voltak, s melyekkel Isten talán az ô igen nagy alázatosságát jutalmazta. Elmélkedéseit pedig következôképen végezte: ha édesatyjának fôzött, azt képzelte, hogy miként Márta, ô is az Úrnak szolgál; anyját a Boldogságos Szűznek, fivéreit az apostoloknak tartotta; lelke szinte égett a vágytól, hogy az összes mennyei karoknak szolgálhasson. S mivel tudta, hogy mindebben Isten akaratát teljesíti, lelke a legboldogabb gyönyörrel tellett meg. E példát, Filótea, azon okból említettem, hogy lássad, milyen fontos legkisebb dolgainkat is úgy végeznünk, hogy azokkal Istennek szolgáljunk. Amiért is azt tanácsolom, utánozd azt az erôs lelkű asszonyt, kit a bölcs Salamon annyira magasztal s aki, bár nagy és fontos ügyek terhelték, házidolgait még sem hanyagolta el. ,,Kezét erôs dolgokra teszi -- úgymond a bölcs király -- és ujjai az orsót fogják. (Péld 31,19) Tégy te is ugyanígy. Légy buzgó az imában, az elmélkedésben s a szentségek vételében; oktasd, vigasztald felebarátodat, csepegtesd szívébe Isten szeretetét; végezd lelkiismeretesen hivatásodnak terhes kötelmeit. Azonban az orsóról se feledkezzél meg, t.i. az önmegtagadással s megalázkodással járó kisebb erényekrôl, melyek a kereszt tövében fakadó virágokhoz hasonlítanak. Ilyenek: a szegények szolgálata, a betegek látogatása, a kisebb házigondok s az azokkal járó jótékonyság; a munkásság, mely megóv a henyéléstôl. Mindezt pedig fűszerezd elmélkedéssel Sziénai Szent Katalin példája szerint. Ritkán nyílik olyan alkalom, mely nagy és súlyos szolgálatra hí föl bennünket Isten iránt; ellenben kisebb szolgálatokra sokszor kínálkozik alkalom. Aki kevésben hű, mondja az Úr, arra jutalomképen sok fog bízatni (Mt 25,21). Tégy mindent Isten nevében; s ekkor bizonyára jól fogsz végezni mindent. Akár egyél, akár igyál, akár aludjál vagy szórakozzál, avagy bármely csekély dologgal foglalkozzál, mindig nagy érdemed lesz Isten elôtt, ha mindent jó szándékkal s azért cselekszel, mert ez Istennek szent akarata. ======================================================================== 3.36 Okosan és igazságosan gondolkodjunk Az értelem tesz bennünket emberré; s mégis nagyon kevés az igazán értelmes ember. Mert az önzés igen gyakran megzavarja értelmünket és észrevétlenül is ezernyi apró, de veszélyes igazságtalanságra csábít bennünket. Olyanok ezek, mint az apró rókák, melyekrôl az Énekek Énekében esik szó. Alig vetünk ügyet rájuk, mert kicsinyek; de mivel számuk nagy, tetemes kárt tesznek szôleinkben. Ezt szem elôtt tartva, ítéld meg magad, nem igazságtalan-e sokszor felebarátunk iránt való viselkedésed. Felebarátunknak kis hibáit is fölpanaszoljuk, magunk nagy botlásait azonban mentegetjük. Drágán akarunk eladni, de olcsón venni. Azt akarjuk, hogy másokkal szemben az igazság, velünk szemben az irgalom mértékével mérjenek. Azt óhajtjuk, hogy szavainkat senki se vegye rossz néven; de mi más beszéde iránt módfelett érzékenyek vagyunk. Azt szeretnôk, ha szomszédunk nekünk eladná birtokát; de vajon nem igazságosabb-e, ha a magáét megtartja? Bosszankodunk, ha nem teszi meg kedvünket; de nincs-e több oka a panaszra, hogy mi neki alkalmatlankodunk? Ha valamely erénygyakorlatot kedvelünk, a többi felôl kicsinylôleg vélekedünk s kifogásoljuk azt, ami nem felel meg ízlésünknek. Ha valamely alattvalónk külseje nem áll szemünkhöz, vagy iránta bármely okból elfogultak vagyunk: akkor semmit sem tesz kedvünkre és sok keserűséget okozunk neki. Ellenben ha valakinek külseje tetszetôs, minden hibáját készek vagyunk mentegetni. Sok értelmes és jó gyermeket szülôje valamely testi hibája miatt tekintetre is alig méltat; ellenben a vásott gyermek, ha csinos, nagy szeretetben részesül. A gazdagokat rendszerint többre becsüljük a szegényeknél, ha nem is oly jámborak s erényesek, mint ezek, de sôt még azokat is többre tartjuk, akik gazdagabban öltözködnek. Mi körömszakadtig védjük jogainkat, de másoktól azt kívánnók, hogy engedékenyek legyenek; mi rangunkat tiszteletben tartjuk, de azt szeretnôk, ha mások alázatosak s leereszkedôk lennének; mi mindenkire panaszkodunk, de azt óhajtjuk, hogy reánk senki se panaszkodjék. Mindig igen sokra tartjuk, amit másokkal teszünk; de amit más mivelünk tesz, azt csekélybe vesszük. Szóval két szívünk van: szelíd, szeretetteljes és jóindulatú, ha magunkról, de könyörtelen, szigorú és kemény, ha felebarátunkról van szó. Kétféle mértékkel mérünk; az egyikkel saját elônyeinket a magunk javára, a másikkal felebarátunk jó tulajdonságait az ô kárára. A Szentírás szerint: ,,az álnok ajkak kettôs szívvel szólanak'' (Zsolt 11,2), vagyis az ilyeneknek két szívük van; de súlymértékük is kettô; a nehézzel vesznek, a könnyebbel adnak; pedig a kétféle font és kétféle mérték, mindakettô utálatos az Istennél. (Péld 20,10) Filótea, minden eljárásod legyen méltányos és igazságos. Képzeld, hogy felebarátod a te helyedben van, te pedig az övében s ekkor ítéleted bizonyára méltányos lesz. Ha vásárolsz, gondold, hogy te vagy az eladó s ha eladsz, képzeld, hogy te vagy a vevô; ekkor igazságtalanságot elkövetni bizonyára nem fogsz. Mindezen apró esetek, bár némileg ellenkeznek az igazsággal, de kártérítésre még sem köteleznek bennünket, amennyiben t.i. szigorúan a nekünk kedvezô joghoz tartjuk magunkat. Azonban mégis arra kell törekednünk, hogy e tekintetben megjavuljunk; mert a józan ésszel és a szeretettel ellenkeznek, de sôt a méltányossággal ellenkezô csalásoknak is minôsíthetôk. Egyébként pedig sohasem szolgál hátrányunkra, ha nagylelkűen s nemesen viselkedünk és méltányos, józan s fönnkelt érzésű szívünk van. Gyakrabban vizsgáld meg tehát szívedet Filótea, vajon úgy érez-e felebarátod iránt, ahogyan te óhajtod, hogy az teirántad érezzen. Ez az igazán méltányos és okos viselkedésnek alapja. Midôn Trajánnak azt mondta környezete, hogy nem fér össze a császári méltósággal ha könnyűszerrel maga elé bocsát mindenkit, így válaszolt: ne úgy viselkedjem-e alattvalóimmal szemben, amiként én is óhajtanám, ha magam is alattvaló volnék? ======================================================================== 3.37 A vágyódásokról Mindenki tudja, hogy a rosszat megkívánnunk nem szabad, mert már maga a rossz kívánság is rosszá tesz bennünket. De többet mondok. Még olyat sem szabad kívánnunk, ami veszéllyel járhat a lélekre nézve; ilyenek a táncmulatságok és más hasonló szórakozások; de még a tisztességeket, hivatalokat, a látomásokat s elragadtatásokat se kívánd, mert az ilyen kívánság kevélységre csábíthat és sok veszélynek s csalódásnak tesz ki bennünket. Ne vágyakozzál a messze levô dolgok után, mert ez elszórakoztatja a szívet, haszontalanul fárasztja és állandó nyugtalanságban tartja azt. Mit használ egy fiatalembernek, ha idônek elôtte vágyakozik valamely hivatal után? Mit használ a férjes nônek, ha apáca akar lenni? Nem haszontalan idôlopás-e, ha szomszédom birtokát meg akarom venni, mielôtt az el akarná azt adni? Ha beteg vagyok s mégis misézni, prédikálni, szóval templomba járni, betegeket látogatni akarok és az egészségesek dolgát akarom végezni, nem hiábavaló erôlködés-e ez, amennyiben nem áll módomban mindazt megtennem? Az ilyen üres vágyódások aztán elnyomják azokat, melyeknek Isten akarata szerint szívemben kellene lenniök; ilyenek pl., hogy minden bajomat békével, önmegtagadással, engedelmes és szelíd lélekkel viseljem. Azonban vágyódásaink rendszerint az olyan beteges asszonyok kívánságaihoz hasonlítanak, kik ôsszel friss cseresznyét, tavaszkor friss szôlôt akarnak enni. Egyáltalán nem helyeslem, ha valami olyan életmód után vágyódik, amely kötelességeivel nem fér össze, vagy oly ájtatosságokat akar gyakorolni, melyek állásának nem felelnek meg, mert az ilyen haszontalan vágyódás elszórakoztatja a szívet, megbénítja erôit, melyek egyéb teendôkre volnának szükségesek. Nem cselekedném helyesen, ha a kartauziak magányos élete után vágyodnám; az ilyen vágyódás ugyanis elvon bennünket valódi kötelességeink teljesítésétôl. Még azt sem helyeslem, ha valaki nagyobb szellemi tehetségeket, s nagyobb ítélôképességet kíván. Az ilyen kívánság ugyanis már magában véve is céltalan s akadályul szolgál, hogy Istentôl nyert képességeinket jól kiműveljük. Végül azt se kívánjuk, hogy Istennek más úton s módon szolgáljunk, mint ahogyan meglévô viszonyaink engedik; hanem törekedjünk kötelmeinket az adott körülményekhez képest híven teljesíteni. Mindez azonban csak a komoly vágyódásokról áll; mert egyszerű futó kívánságok nem árthatnak, ha egyébként nem gyakoriak. Fájdalmakat s kereszteket csak akkor kívánjunk, ha erôs lélekkel viseljük a meglevôket. Mert oktalanság vértanúság után áhítoznunk, ha a csekély bántalmak elviselésére sincsen elég erônk. A gonosz lélek néha nagy vágyódást kelt bennünk igen távollevô és soha meg nem történô dolgok iránt, hogy szívünket elterelje az olyan meglevôktôl, melyek bár kicsinyek, de nagy erények s érdemek szerzésére alkalmasak. Képzeletünkben óriási szörnyekkel küzdünk, azonközben pedig az elénk kerülô apró kígyók halálosan megsebeznek bennünket, mert figyelmen kívül hagytuk ôket. Kísértéseket se kívánj, hisz ez vakmerôség volna; de szíved legyen készen a küzdelemre, ha jelentkeznek. A sok és sokféle eledel megterheli a gyomrot, de sôt ha gyenge, el is rontja. Éppígy ha sokféle lelki dolog után vágyódunk, szívünk megzavarodik; ha pedig világi dolgok után esengünk, egészen meg is romlik. Ha lelkünk a bűnös hajlandóságoktól egészen megtisztult, akkor nagy vágyódás kél benne lelki dolgok után, minôk: az áhítat, a sanyargatás, a bűnbánat, a megalázkodás, az imádság kedvelése, s ez a lelki éhség, Filótea, általában jót jelent. Azonban, ha valamely betegségbôl fölépültünk, nagyon vigyáznunk kell, meg tudunk-e emészteni mindent, ami után kívánkozunk? Szorgosan vizsgáld meg tehát vágyaidat s aztán lelkiatyád tanácsa után indulj. Amit megenged, hajtsd buzgón végre; s ha lelki elômeneteledre szükséges, Isten idôvel más vágyakat is ébreszt majd benned. Nem mondom, hogy a jókívánságokat egészen el kell fojtanunk; hanem rendeznünk kell ôket. Csak azokat hajtsuk végre, amelyek már megértek; a többit pedig mellôzzük. Ugyanezt a szabályt kövessük a világi dolgokban is, mert különben az izgalomtól, nyugtalanságtól sohasem leszünk mentek. ======================================================================== 3.38 A házasélet szabályai A házasság nagy szentség s én ezt Krisztusra s az anyaszentegyházra nézve mondom (Ef 5,32); oly nagy szentség, hogy azt mindenki köteles tisztelni. Szent ugyanis eredetében, rendeltetésében s következményeiben. A házasság útján népesíti be az Úr a földet hű szolgáival s a mennyet választottaival. Ha Istennek szerelmes Fia minden menyegzôre hivatalos volna, mint egykoron a kánai menyegzôre, akkor áldásának és vigasztalásának szellemi bora nem hiányoznék sehol; holott mostanában legtöbb helyen hiányzik, mert a menyegzôkön a bírvágy és a testiség uralkodik. A boldog házasságnak elsô föltétele, hogy a házasság azon tudatban köttessék meg, hogy az szentség. Sajnos, ezzel éppen ellenkezôleg a házasság ma rendszerint a hiúságon és az érzéki örömökön kezdôdik. Mindenekelôtt pedig a házastársak egymás iránt hitvesi szeretettel viseltessenek. ,,Férfiak, mondja az apostol, szeressétek feleségteket, mint Krisztus is szerette az anyaszentegyházat.'' (Ef 5,25) És én hozzáteszem: nôk úgy szeressétek férjeiteket, miként az egyház szereti Megváltóját. Isten vezette Évát Ádámhoz s rendelte neki feleségül; így tehát Isten keze fonja a házasság kötelékét, amiért is a hitveseknek szent és természetfölötti szeretettel kell szeretniök egymást. E szeretetnek elsô hatása a szíveknek fölbonthatatlan egyesítése, mely Krisztus drága vére által szentségi jelleget nyert. Ebben gyökerezik a házassági köteléknek erôssége, mely nem is annyira a testnek, mint inkább a szíveknek egyesülése. Második hatása a hitvestársaknak egymás iránt való törhetetlen hűsége. Ennek jelképe a gyűrű. Ezt az egyház nevében megáldja a pap s mintegy a Szentség pecsétjeképen elôször a férfiúnak nyújtja annak jeléül, hogy szívének minden szeretete egyedül hitvesét illeti; aztán a menyasszony ujjára tűzi, figyelmeztetvén ôt, hogy szívéhez férje életében idegen szeretetnek férkôznie nem szabad. Arra azonban ügyelni kell, nehogy a szeretet féltékenységgé változzék át; ez ugyanis megmérgezi a hitvesi viszonyt, bizalmatlanságot, egyenetlenséget kelt, de sôt szét is tépi a házassági köteléket. Ha a hitvesi viszony keresztényi erényen s annak megbecsülésén alapszik, sohasem fog a szívekhez hozzáférkôzni a féltékenység. Ez utóbbi mindig a tökéletlen s érzéki szeretetnek a jele s annak bizonysága, hogy a hitvestárs erénye nem egészen megbízható. A hitvesi hűségben a férj járjon elôl jó példával; a nô szintén féltékenyen ôrizze jó hírnevét s óvakodjék, nehogy bármilyen szabadosság arra homályt vessen. A szeretet és hűség azon bensô és boldogító bizalmat szüli, mely a szent férfiak s nôk házasságát ékesíté. Mikor Szent Mónika fiát, Ágostont még méhében hordozá, mint jövendôbeli keresztényt sokszorosan Istennek ajánlotta föl. Tanuljanak ebbôl a keresztény anyák, hogy gyermekeiket még születésük elôtt Istennek szenteljék. Isten, ki szívesen veszi az alázatos szív aldozatát, rendszerint áldással viszonozza az anyának ilyetén hitét és szeretetét. Példa erre Sámuel, Aquinói Szent Tamás, Klervói (Clairveau-i) Szent Bernát és mások. Mihelyt a gyermek eszével kezd élni, csepegtesse szívébe a szülô az isteni félelmet. A jó családi otthont nem a vagyon teszi, hanem a gyermekeknek erényes és isteni félelemben való nevelése. S e tekintetben a szülôknek semminemű fáradalomtól sem szabad visszariadniok. Szent Mónika oly kitartóan küzdött fiának rossz hajlamai ellen, hogy végre is Istenhez térítette ôt. A legszebb s legüdvösebb kötelék, mely a férjet s a feleséget összefűzi, az áhítat köteléke, amiben a házastársak egymásnak jó példával szolgálhatnak. Az olyan férj, ki nem él az áhítat eledelével, zordon, kemény, heves és elviselhetetlen természetű; oly gyümölcshöz hasonlít, melynek semmi nedve nincsen. A vallástalan nô, rendkívül gyenge, törékeny s erénye állandó veszélyben forog. ,,A hitetlen férfiú, mondja Szent Pál, megszenteltetik a hívô asszony által és a hitetlen asszony megszenteltetik a hívô férfiú által.'' (1Kor 7,14); a hitvesi szeretetnek ugyanis igen nagy ereje van, hogy hitvestársát az erényes életre térítse. Még bôvebben árad azonban az isteni kegyelem azon hitvestársakra, kik jámbor életük által kölcsönösen szentelik meg egymást. Nazianzi Szent Gergely beszéli, hogy a korabeli keresztények házasságuk napját minden évben ünnepként ülték meg. Véleményem szerint ezt a jámbor szokást meg kell ôrizni. Buzgó imádsággal, gyónás és áldozás által járuljanak a hitvestársak Isten színe elé, kérjék továbbra is áldását, s újítsák meg a kölcsönös szeretetre s a hűségre vonatkozó összes föltételeiket. Ez által a házasfelek Krisztus Jézusban új erôre tesznek szert kötelmeik teljesítésére s az élet összes nehézségeinek békés elviselésére. ======================================================================== 3.39 Az özvegyeknek szóló oktatás Szent Pál kedvelt tanítványához, Timóteushoz a következôket írja: ,,Az özvegyeket tiszteljed, kik igazán özvegyek.'' (1Tim 5,3) Az igaz özvegységhez a következô feltételek kívántatnak meg. Az elsô feltétel: a szívnek özvegysége. Ha a nô férje halála után csak arra gondol, hogy újra férjhez menjen, az egész szívvel folytatja a házas életet. Ha az igaz özvegy a tisztaság fogadalmával köti le magát Istennek, ezzel állapotának nagy ékességet kölcsönöz. A tisztaság fogadalma Istennek szenteli nemcsak testünket, hanem akaratunkat is s általa Isten szeretetének szent és boldogító szolgálatába állunk, mely minden földi dicsôségnél felségesebb. Mielôtt azonban valaki ezt megtenné, a keresztény okosságtól kérjen tanácsot; vizsgálja meg jól szívét, mérlegelje képességeit s egy bölcs és erényes lelkiatya véleményét tudakolja meg. Másodszor: a második házasságról való lemondás ôszinte, igaz lélekkel történjék; egyedüli alapja azon vágyódás legyen, hogy Istennel bensôbb módon egyesülhessünk. Mert ha világi szempont vezet ebben valakit, pl. hogy gyermekeire nagyobb vagyont hagyhasson: akkor az özvegység talán dicséretes lesz az emberek elôtt, de nem Isten elôtt, kinek szemeiben csak annak van érdeme, ami ô érette történik. Harmadszor: az igaz özvegy mondjon le minden világi élvezetrôl; mert aki a világi örömöknek él, az Szent Pál szerint élôhalott. Az az özvegy ugyanis, ki szívesen veszi az udvarlást s a hízelgô beszédeket, ki minden mulatságon s lakomán részt vesz, ki viselkedésében s ruházatában a hiúságnak s az érzékiségnek enged, az Isten szemében valóban holt. Ha az illatos olajjal megtöltött lámpákat eloltjuk, kedves illatot árasztanak maguk körül; éppígy azon özvegyeket, kiknek hitvesi szeretete tiszta s ôszinte volt, az erényesség s az életszentség pompás illata veszi körül, ha életük világa, t.i. férjük a mulandóságból elköltözött. Természetes és közönséges erény, ha a nô férjét éltében szereti; azonban csak az igazi özvegynek erénye, hogy férjéhez, annak elhunyta után is hű maradjon. Nem nagy dolog, ha a nô Istenbe veti minden bizodalmát ameddig férjére támaszkodhatik; de nagy dicséretet érdemel, ha a nô e bizodalmát akkor sem veszíti el, ha életének támasza, férje mellôle kidűlt. Ha a gyermekek nevelése és gondozása úgy kívánja, az özvegynek gyermekeit elhagynia sohasem szabad; mert Szent Pál apostol szerint a nô kötelessége gyermekeiben meghálálni azt, amiben ôt szülôi részesítették. Amiért is ugyancsak Szent Pál szerint a hitetlennél is rosszabb az, ki övéinek gondját nem viseli. Ha azonban a gyermekek többé nem szorulnak az anyai kéz gondozására, akkor minden gondolatát, minden törekvését arra irányíthatja, hogy Isten szeretetében öregbedjék. Az imádság legyen az özvegynek állandó foglalkozása; Istent szeresse egyedül, Istennel társalogjon egyedül. Férje életében nem követhette szabadon az isteni szeretet vonzó erejét; annak elhunytával egész buzgalommal járjon az égiek után és kiáltson föl az Inekek Énekének szent menyasszonyával: Uram, immár egészen a magamé vagyok; ó fogadj egészen magadévá; vonj magadhoz egészen, hogy illatodnak élvezetében járhassak! Az özvegy nô a következô erényekkel ékeskedjék. Vonuljon vissza s mondjon le a világnak hiúságairól; ápolja szeretettel a betegeket s vigasztalja a szomorúakat; a fiatal lányokat vezesse keresztényi életre s az ifjabb asszonyoknak legyen az erényekben példaképe. Ruháját egyszerűség, tetteit alázatosság és szeretet, beszédét szelídség és tisztesség, tekintetét a szemérem ékesítse; s minden erényének kútforrása, szívének egyedüli szerelme, a megfeszített Jézus legyen. Az özvegy nô az asszonyok s hajadonok között olyan legyen, mint az ibolya a virágok között. Az ibolyának illata kedves; magamagát nagy levelei közé temeti; színe feltűnô és csak magányos helyeken díszlik; s így valóságos képe a csendes jámborságban, alázatosságban, önmegtagadásban és föltűnést nem keresô tisztaságban élô özvegynek, akit Szent Pál apostol boldognak mond, ha állapotában mindvégig kitart. Végül sohase tévesszük szem elôl a szent atyáknak azon mondását, hogy az özvegység éppúgy, mint a szűzi tisztaság, a mennyországban csak azon helyre jut, amelyet a lélek alázatossága szerez meg neki. ======================================================================== 3.40 Néhány szó a szüzességrôl Hozzátok, romlatlan tiszta lelkek, csak két szóm vagyon. Ha házasságra akartok lépni, híven ôrizzétek meg szívetek vonzalmát az iránt, kit az ég számotokra rendelt; mert fölötte nagy csalás volna, ha egész és ôszinte szív helyett valakinek olyat ajánlnátok föl, melyet valaki már birtokába vett, elkoptatott s megrontott. De ha az isteni malaszt a szeplôtelen Bárány szűztiszta lakomájára hív benneteket, szerelmetek egészen ezen isteni vôlegényé legyen, ki maga a tisztaság s a tisztaságot minden felett szereti s kit szeretetünknek zsenge áldozata legelôször illet meg. Mivel pedig lelketek állapota engedelmességre kötelez benneteket, válasszatok magatoknak lelkiatyát, akinek kalauzolása mellett veszély nélkül szentelhetitek magatokat Isten szolgálatának. ======================================================================== 4.1 A világ fiainak beszédeivel ne törôdjünk Mihelyt látják az emberek, hogy jámbor életmódra adod magad, hízelgô szóval vagy megszóló beszéddel rögtön megnehezítik e szándékodat. A gonoszok új életmódodat képmutatásnak bélyegzik majd s azt mondják, hogy az emberektôl szenvedett valamelyes bosszúság bírt reá a szenteskedésre. Barátaid meg látszólagos okosságból és szeretetbôl arra figyelmeztetnek, hogy milyen örömtelen a jámbor életmód; hogy általa kárba vész tekintélyed, szenved egészséged; hogy megnehezíti a veled való érintkezést; hogy anyagi érdekeid is károsodnak; hogy ebben a világban egyformán kell élni mindenkinek s hogy üdvösségünk biztosítása végett nem kell ily rendkívüli eszközökhöz nyúlnunk. Filótea, mindez csak üres, haszontalan beszéd; mert valójában az emberek sem egészségeddel, sem üdvösségeddel nem törôdnek. -- ,,Ha e világból volnátok, a világ azt, ami övé, szeretné; de mivel e világból nem vagytok, azért gyűlöl titeket a világ.'' (Jn 15,19) Nôk és férfiak egész éjeket töltenek el játékkal; van-e ennél sivárabb s emésztôbb foglalkozás? Mindazonáltal senki sem akad meg fölötte. Ha azonban egy órafolyásig elmélkedünk, vagy korábban kelünk, hogy a szentáldozáshoz készüljünk: mindjárt orvosért szaladnak, hogy a kedélybetegségbôl s a búskomorságból kigyógyítson bennünket. Akár egy hónapon át táncolhatunk és senkinek sem lesz hozzá szava; de már egyetlen karácsonyéj köhögôssé tesz mindenkit és másnap mindenki tele van panasszal. Ó valóban igazságtalan bíró a világ; elnézô saját fiai, de túlszigorú és kemény Isten gyermekei iránt. A világ csak akkor jó hozzánk, ha érette tönkre tesszük magunkat; pedig valósággal lehetetlen szeszélyeit kielégítenünk. ,,Eljött János -- mondja az Úr --, nem evett és nem ivott és azt mondják: Ördöge vagyon. Eljött az Emberfia, eszik és iszik és azt mondják: Íme a falánk és borivó ember, a vámosok és bűnösök barátja.'' (Mt 11,18-19) Ha a világra való tekintetbôl néha napján táncolsz vagy játszol, Filótea, bizonyára megbotránkozik rajtad; ha azt nem teszed, álszenteskedést és búskomorságot vet szemedre; ha csinosan öltözködöl, rosszra magyarázza; ha elhanyagolod magad, alacsony gondolkozásúnak mond téged. Vidámságodat pajkosságnak, a sanyargatást sötétlelkűségnek mondja; s mert mindig kancsal szemmel néz reád, sohasem járhatsz kedvében. Tökéletlenségeinket vétkeknek, bocsánatos bűneinket halálosaknak, gyarlóságainkat gonoszságnak bélyegzi. A szeretet kegyes, a világ rosszakaratú; a szeretet senkirôl sem gondol rosszat, a világ pedig mindenkit annak lát s ha cselekedeteinket nem is kárhoztatja, legalább megrágalmazza szándékainkat. Szóval akármilyen legyen a bárány, fehér vagy fekete, szarvas vagy szarvnélküli, fölfalja azt a farkas, ha hozzáfér. Bármit teszünk is, sohasem cselekszünk a világ kedvére. Ha soká vagyunk a gyóntatószékben, azt kérdezi, mi sok mondanivalónk volt ott; ha rövidesen gyónunk, azt mondja, hogy nem vallottunk meg mindent; a világ leszól, bármilyen legyen viselkedésünk s egy hevesebb szó miatt kiállhatatlannak mond bennünket. Ha anyagi érdekeinket gondozzuk, azt kapzsiságnak mondja; ha szerények vagyunk, bárgyúknak tart bennünket. De ha a világ fiairól van szó, azoknál a haragnak nagylelkűség, a fösvénységnek takarékosság, a szabados viselkedésnek művelt társalgás a neve. Ne törôdjünk, ó Filótea, e vakoskodó, e világtalan világgal; huhogjon éjjeli bagolyként amennyit akar. Legyen szilárd minden föltételünk s változhatatlan elhatározásunk. Állhatatosságunk lesz a próbakô, vajon ôszintén és komolyan határoztuk-e magunkat a jámbor életre? Az üstökösök s a bolygók fénye nagyon hasonlít egymáshoz; azonban az üstökösök gyorsan eltűnnek, ellenben a bolygók fénye állandó. Ugyanez áll az álszenteskedésrôl s a valódi jámborságról. Külsôleg hasonlítanak ugyan egymáshoz, de valójában mégis nagyon különböznek; mert az elsô nem állandó s eltűnik, mint a füst, míg az utóbbi állhatatosan és szilárdan kitart. Egyébként pedig nagy haszonnal jár reánk nézve, ha Istenhez való térésünk kezdetén némely igazságtalan szemrehányás és megvetés ér bennünket; mert ez megóv a kevélységtôl s a hiúságtól, melyek a jámborság zsenge gyümölcseit tönkre teszik. Szóval nekünk a világ s mi a világnak legyünk keresztre feszítve. Ô balgatagnak tart bennünket, mi tekintsük ôt esztelennek! ======================================================================== 4.2 Kicsiny dolgok ne szegjék kedvünket Bármily szép és kellemes a világosság, mégis bántja szemünket, ha sokáig voltunk sötétségben; s bármilyen barátságosak és szívesek legyenek valamely idegen ország lakói, eleinte idegenül érezzük magunkat közöttük. Szintúgy megtörténhetik, hogy a világ oktalan hiúságaitól való megválás s életednek megváltoztatása harcot indítanak benned, ami aztán szomorúvá, s levertté teend téged. De légy csak türelemmel, idôvel megszűnik mindez. Nem egyéb ez, mint bizonyos lelki tétovázás, mely az újsággal jár s ha az elmúlt, ezernyi vigasszal telik meg lelked. Kezdetben talán nehezedre esik elutasítani magadtól azon dicsôséget, mellyel a hízelgôk nyelve elhalmozott; de vajon el akarod-e veszíteni azt, mellyel Isten akar jutalmazni az örökkévalóságban? A korábbi évek üres élvezetei megkísértik majd szívedet, hogy ismét hálójukba kerítsenek. De vajon ily csalékony hiábavalóságok kedvéért lemondasz-e az örökkétartó örömökrôl? Ha kitartasz, higyj nekem, Filótea, állhatatosságod oly boldogító vigasztalásban részesít, hogy magad is belátod, miszerint ama mennyei édességhez képest a világnak csak keserű epéje van; s hogy egy jámborul eltöltött nap többet ér, mint a világi életnek ezer esztendeje. De te a keresztény tökéletességnek szent hegyét igen magasnak tartod s azt mondod: hogy juthatok oda föl! Bátorsággal, Filótea! A méhek bábjainak még nincsenek szárnyaik, még nem szállhatnak föl a dombra s hegyekre mézet gyűjteni; de csakhamar szárnyra kelnek ôk is és bejárják a szomszédos vidékeket. A tökéletesség útján mi is csak fejletlen méhek vagyunk s nem jutunk el egy pillanat alatt a legmagasabb tetôpontra; de ha jó vágyódások s föltételek által hozzá fogunk, szárnyaink megerôsödnek s egykoron mi is oda jutunk, ahova jutni óhajtunk. Idôközben pedig táplálkozzunk ama tanítások mézével, melyet a szentek hagytak reánk; s kérjük Istent, adjon szárnyakat nekünk, hogy már ez életben a tökéletesség magaslataira emelkedjünk, az örökkévalóságban pedig a boldogok nyugalmában részesüljünk. ======================================================================== 4.3 A kísértés természete. A kísértés érzése még nem beleegyezés Képzelj, Filótea, egy ifjú fejedelmi nôt, kit vôlegénye gyengéden szeret. Ezt megbízottja által egy feslett erkölcsű férfiú bűnre akarja csábítani. A megbízott a fejedelmi nôvel közli ura szándékát; amire aztán két eset fordulhat elô. A nô vagy elfogadja a bűnös ajánlatot, vagy elutasítja azt. Éppen így hálózza körül a sátán, a világ s a testiség kísértésekkel azon lelket, mely az Isten fiával jegyezte el magát. Szeme elé állítja a bűnt; ez a léleknek vagy tetszik, vagy nem; végül aztán vagy beleegyezik abba, vagy elutasítja magától. A bűnnek fokozatai tehát: a kísértés, a tetszés s a beleegyezés. S ámbár e három fokozatot nem lehet minden bűnnél megkülönböztetni, a súlyos vétkeknél mindazonáltal jól fölismerhetôk. Ha valamely kísértés egész életünkön át zaklatna is, még sem tenne bennünket kegyvesztetté Isten elôtt, ha abban nem gyönyörködünk s beléje nem egyezünk. Az ilyetén kísértésben ugyanis nekünk nincsen tettleges részünk, sôt inkább szenvedünk általa; s mivel kedvünk nem telik benne, bűnül nekünk nem róható föl. Szent Pál apostolt sokáig gyötörte a testi kísértés; de ez nem rovatott föl neki bűnül, sôt inkább Isten dicsôségére szolgált. Foligni Szent Angela oly kegyetlen kísértéseket szenvedett, hogy megesik rajta szívünk, ha azokat olvassuk. Szent Ferenc a tövisek közé, Szent Benedek a tóba vetette magát hogy a testiség kísértéseit legyôzze. És Istennek e szenteiben nemcsak nem fogyatkozott meg a kegyelem, hanem inkább öregbedett. Amiért is, Filótea, sohase veszítsük el bátorságunkat a kísértésekben s addig ne tartsuk magunkat legyôzötteknek, ameddig nem gyönyörködünk bennük. Mert nagy különbség van a kísértés érzése s a beleegyezés között. Érezni érezhetjük, de gyönyörködés nélkül nincsen beleegyezés. Csalogasson tehát bennünket lelkünk ellensége, ahogyan neki tetszik; leskelôdjék bár szívünk ajtaján, hogy oda bejusson; támasszon bár bennünk akármilyen képzeteket: amíg bele nem egyezünk, Istent megbántani nem fogjuk; amiként a fönnebb említett fejedelmi vôlegény sem neheztelhet menyasszonyára, ha valaki tisztességtelen ajánlattal közeledett hozzá. Csak hogy nagy különbség van a lélek s ama fejedelmi nô között. Ez az ajánlattevôt elutasíthatja, úgy hogy szeme elé többé sohasem kerül; a léleknek azonban nincs hatalma arra, hogy ne érezze a kísértést; bár rajta áll, hogy bele ne egyezzék. Bármilyen soká tartson tehát a kísértés, ameddig bele nem egyezünk, ártalmunkra nem lehet. Ami már a gyönyörködést illeti, mely a kísértés után következhetik, meg kell jegyeznünk a következôt. Lelkünknek mintegy két fele van: egyik felsôbbrendű, a másik alsóbbrendű. Ez sokszor gyönyörködik a kísértésben, míg a másik nem egyezik belé, de sôt ellene áll annak. Ez ama küzdelem, melyrôl Szent Pál írja: ,,A test a lélek ellen kíván, a lélek pedig a test ellen.'' (Gal 5,17) ,,Más törvényt látok tagjaimban, ellenkezôt elmém törvényével.'' (Róm 7,23) Láttál-e már, Filótea, hamu alatt lappangó parazsat? Ha pár óra múlva keresünk ott tüzet, legfölebb némi maradékra akadunk, mellyel azonban egészen új tüzet gyújthatunk. Ugyanez áll a szeretetrôl, mely a kísértések viharai között is lelkünknek élete. A kísértés ugyanis, mely a lélek alsóbbrendű részeinél tetszésre talál, az alkalmatlan érzetek tömegével úgy elhalmozza s agyonnyomja a lelket, hogy benne az isteni szeretet igen kicsiny fokra száll s a szívnek legbensô mélyében rejtôzik, de sôt úgy tetszik, hogy még ott sincsen meg s csak nehezen akadunk reá. De azért mégis ott van az; mert bármilyen zavarban legyen testünk és lelkünk, erôsen áll amaz elhatározásunk, hogy sem a bűnbe, sem a kísértésbe bele nem egyezünk. Azt a tetszést ugyanis, melyet a külsô ember érez, a belsô elutasítja s bár mintegy egészen körülhálózza akaratunkat, de abba behatolni nem tud. Amibôl aztán azt is megérthetjük, hogy az ilyetén tetszés nem szándékos; következéskép tehát nem is bűn. ======================================================================== 4.4 Két figyelemreméltó példa, mely az elôzôkre vonatkozik Annyira érdekedben van, Filótea, a mondottakat jól megértened, hogy szívesen beszélek még továbbra is errôl a tárgyról. Szent Jeromos említ egy ifjút, akit selyemszalagokkal puha ágyhoz kötöztek s kinek állhatatosságát egy arra kiszemelt szemérmetlen nô minden gondolható módon megingatni törekedett. Könnyű átlátni, mily gyötrelmeket szenvedtek amaz ifjúnak érzékei s képzelô tehetsége! S mindezen támadások s a kísértések e szörnyű viharainak dacára s az ôt mindenünnen ostromló érzéki örömök közepette is, szíve megállott rendületlenül és akarata nem engedett a kísértés csábításainak. Lelkét elfogta a legnagyobb izgalom s mivel nyelvén kívül egész teste meg volt bénítva: leharapta nyelvét s arcába köpte annak a szemérmetlen nônek, ki a leggonoszabb pribéknél is kegyetlenebb volt iránta. A gonosz terv tehát nem sikerült s e nemes lelket sem a kínzás, sem az érzéki gyönyör nem gyôzte le. Nem kevésbé csodálatos Szienai Szent Katalin küzdelme tisztasága megôrzésében. Alig lehet szörnyűbbet képzelni ama lelki harcnál, melyet a szent szűznek meg kellett vívnia. A sátán gonosz sugallatokkal töltötte meg szívét s képzelôtehetségét; szemei elôtt emberi alakban szemérmetlen viselkedést tanúsított és ocsmány beszédeket hallatott. S bár ezen borzalmak csak külsô érzékeit érintették, mégis saját vallomása szerint szívét is egészen elfoglalták, úgy hogy ebben a szellemi viharban akaratának józan részén kívül minden megrendült benne. És ez a kísértés sokáig tartott; míg aztán egy napon megjelent neki az Úr, kit ô így szólított meg: ,,Hol voltál, én Uram Istenem, amidôn szívemre sötétség és szenny borult?'' ,,Íme éppen a te szívedben rejtôztem'', volt a válasz. ,,De vajon lakhattál-e ilyen szívben'', kérdé újra Szent Katalin. Erre az Úr megtudakolta, vajon ama rút képzetek örömet s tetszést, vagy szomorúságot s keserűséget keltettek-e benne? S midôn Szent Katalin e két utóbbi szóval válaszolt, az Úr így szólott hozzá: ,,Ugyan ki öntötte szívedbe a szomorúság és keserűség érzetét, ha nem én, ki szívednek rejtekében tartózkodom? Tudd meg leányom, ha nem lettem volna jelen, szíved az ôt ostromló képzeteket gyönyörrel s beleegyezéssel fogadta és lelked a halálba rohant volna. Mivel azonban jelen voltam, megerôsítettelek, hogy szívedet elzárjad a kísértés elôl. De mert szíved egymagában nem bírt úgy ellenállni, amiként szerette volna: még nagyobb gyűlölettel fordult a kísértés ellen, de önmaga ellen is. Így tehát e szenvedések erényedet s lelki erôdet növelték s érdemeidnek kincsét öregbítették.'' Íme, Filótea, a hamu alatt lappangó parázs! A kísértés izgalmai behatoltak a szívbe, megostromolták az akaratot. Ez azonban az isteni malaszt segítségével keserűséggel, nemtetszéssel s undorral fordult el a bűntôl, ellenszegült neki és semmiképpen sem egyezett bele. Ó mily vigasztalan lehet ama léleknek állapota, mely szeretvén Istent, azt sem tudja, él-e még szívében az isteni szeretet, avagy nem; ott van-e még Isten, avagy nincs! Azonban a mennyei szeretetnek legmagasabb fokán a szeretô lélek szeretetbôl küzd és szenved, a nélkül, hogy tudná, lelkében él-e azon szeretet, amelyért s amelynek erejével küzd! ======================================================================== 4.5 A kísértést szenvedô léleknek vigasztalása Súlyos kísértésekkel Isten csak azon lelkeket látogatja meg, kiket szeretetének legmagasabb fokára akar fölemelni; arról azonban nem biztosítja ôket, hogy az ilyetén megpróbáltatások után oda csakugyan el is jutnak. Gyakran megesett már, hogy sokan szánalomra méltó módon vesztek bele valamely könnyű kísértésbe, mert nem munkálkodtak híven együtt ama kegyelemmel, mely a kísértések legyôzésére nekik adatott. Ha tehát valamikor súlyos megpróbáltatás ér, vigasztaljon az a gondolat, hogy Isten téged föl akar magasztalni; a mellett azonban ôrizd meg szíved alázatosságát és ne gondold soha, hogy ment leszel a kisebb kísértésektôl, miután a nagyokat legyôzted; mert ezt a mentességet egyedül a kegyelemhez való hű ragaszkodás adja meg. Akármilyen kísértés támadjon tehát reád s bármiként ingereljen is a bűnre, légy nyugodt; Istent mindaddig nem bántod meg, ameddig abban bele nem egyezel. Ha valaki elájul s rajta az életnek immár semmi jele sem látszik, szívére tesszük kezünket, s ha ver, tudjuk, hogy az illetô még nem halt meg s valami erôs illatú szerrel ismét magához téríthetjük. Éppígy kell megítélnünk a lelket, melynek erôit a súlyos kísértések sokszor csaknem egészen kimerítik. Vizsgáljuk meg, vajon a szívben s az akaratban nyilatkozik-e még némi szellemi élet; megtagadta-e az akarat hozzájárulását; visszautasította-e a kísértést? Mert ameddig akaratunkban a szellemi életnek ez a jele megvan, biztosak lehetünk, hogy a szeretet nem halt ki belôle s hogy Jézus, bár rejtôzve, mégis szívünkben van. A folytonos ima, a szentségek vétele s az Istenbe vetett bizodalom visszaszerzi majd erôinket, úgyhogy aztán nyugodt és tökéletes lelki életet élhetünk Istenben. ======================================================================== 4.6 Hogyan válhatik a kísértés és a kísértésben való gyönyörködés bűnné? Ama fejedelmi nôt kit az imént említettem, a neki tett tisztességtelen ajánlat miatt nem lehet megróni, mert az egészen akaratán kívül történt. De mindenesetre bűnös lenne, ha viselkedésével a csábítót amaz ajánlattételre fölbátorította volna. Ugyanez áll a kísértésrôl is. Ha magunk adtunk okot a kísértésre, akkor a kísértés egyúttal vétek. Például: valaki tudja, hogy játék közben könnyen fölindul s fölindulásában káromkodik, tehát hogy a játék ez utóbbi szempontból reá nézve valóságos kísértés. Ez az ember véleményem szerint ahányszor játszik, annyiszor vétkezik s a játék közben ôt érô kísértések neki vétkül tudandók be. A gyönyörködés, mely a kísértést követi, ha szándékos, mindig vétkes; és pedig aszerint, amint a gyönyörködés és beleegyezés, kisebb vagy nagyobbfokú s hosszabb vagy rövidebb ideig tartott. Ha ama fejedelmi nô a tisztességtelen ajánlatot nemcsak meghallgatja, hanem abban kedvét is leli s vele lelkében szívesen foglalkozik, erôs megrovást érdemel. Mert bár nem akarja, hogy az ajánlat tetté váljék, de azzal mégis szándékosan foglalkozik s e foglalkozás neki élvezetet nyújt. Már pedig ha szívünk vagy érzékeink szándékosan foglalkoznak valamely tisztességtelen dologgal, kétségtelenül vétkezünk. De ha nincsen bennünk szándékosság, akkor vétkünk sincsen. Ha tehát valamely kísértés támad föl benned, vizsgáld meg, nem magad vagy-e annak szántszándékos oka? Ha ugyanis a bűn veszélyébe szándékosan rohanunk bele; ha a bűnre vezetô alkalmat elkerülhettük volna; ha a kísértést már elôre kellett volna látnunk s ezt nem tettük meg: minden egyes esetben vétkezünk. Ha azonban a kísértésre nem szolgáltattunk okot, akkor az bűnül nem róható föl nekünk. Éppígy a kísértés által okozott gyönyörködés is vétek, ha elkerülhettük volna s ezt nem tettük meg. És pedig vétségének foka attól függ, mennyi ideig és mi okból foglalkoztunk vele. Ha valamely nô nem keresi ugyan a szerelmi ömlengéseket, de mégis szívesen veszi azokat, kétségtelenül vétkezik, ha élvezetének egyedüli oka maga az ily szerelmi ömlengés. Szellemes tervet javasolnak nekem, hogy miként állhatnék bosszút ellenségemen. Én azonban nem akarok bosszút állni s a bosszúállásban sincsen örömöm, hanem csupán a szellemes terv nyeri meg tetszésemet: ezen esetben bizonyára nincsen vétkem. De nem jó e tetszetôs tervvel soká foglalkoznom, mert a bosszúállás gondolata is könnyen megnyerhetné tetszésemet. A kísértésre következô gyönyörnek érzete néha meglep bennünket, mielôtt azt igazán észrevennôk. Ez azonban legfölebb igen csekély bocsánatos bűn; de nagyobbá válik, ha a gyönyörködés bűnös természetét látva, csupa hanyagságból a beleegyezés és bele nem egyezés között ideig, óráig habozunk. S ez a bűn még nagyobbodik, ha puszta hanyagságból, s a helyett, hogy ellenállnánk, a bűnös gyönyör élvezetének átadjuk magunkat. Ha ugyanis az ilyetén gyönyörnek tárgya nagyon bűnös, akkor a szántszándékos foglalkozás az ilyen gonosz érzetekkel mindig nagy bűn. Ha pl. egy nô a tilos szerelmi viszonynak érzetét ápolja szívében, az súlyosan vétkezik, bár nincsen szándékában ilyen viszonyt kötni. ======================================================================== 4.7 A súlyos kísértések ellenszerei Ha észreveszed, hogy kísértés közelít hozzád, tégy úgy, mint a gyermekek, kik farkast vagy medvét látván, szüleik után kiáltanak s hozzájuk menekülnek. Éppígy menekülj te is Istenhez és könyörögj segítô irgalmáért. Ezt tanácsolj nekünk maga az Úr, mondván: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. Ha a kísértés nem tágít, hanem inkább nagyobbodik, öleld át lelkileg a szent keresztet, mintha csak az élô Krisztus volna elôtted; mondd neki, hogy a kísértésbe sohase fogsz beleegyezni; kérd, oltalmazzon meg az ellenségtôl s az imát abba ne hagyd, míg lelki küzdelmed tart. S midôn így cselekszel, figyelmed ne a kísértésre, hanem egyedül az Úr Jézusra irányuljon; mert ha a kísértésre figyelsz, könnyen gyôzelmet arathat fölötted. Lelked tehát valamely más jó és helyes dologgal foglalkozzék, mely vonzóerôt gyakorol szívedre s a kísértés hatását megsemmisíti. A kísértéseknek fô ellenszere, hogy szívünket lelkiatyánknak föltárjuk, elmondván neki a gonosz lélek sugallatait s azon benyomást, melyet reánk gyakoroltak. A gonosz ellenségnek ugyanis az a fôtörekvése, hogy hallgatásra bírja azt, kit el akar ejteni; míg a jó Isten azt kívánja, hogy a kísértéseket elöljáróink s lelkivezetônk bírálata alá vessük. Ha a kísértés még ezután is kínoz és gyötör bennünket, az a teendônk, hogy beleegyezésünket kifejezetten megvonjuk tôle. A leány nem adható férjhez, ameddig nem-et mond; éppígy a kísértés sem gyôzhet le bennünket, ameddig határozottan ellenállunk neki. A kísértôvel sohase állj szóba; minden beszédére csak azon szókkal válaszolj, melyekkel isteni Üdvözítônk elutasította a sátánt. ,,Távozzál sátán! Mert írva vagyon: a te Uradat Istenedet imádjad és csak neki szolgálj.'' (Mt 4,10) Az erényes nô a szemtelen férfiút szóra, tekintetre sem méltatja; éppígy az Istent szeretô lélek ne váltson szót a bukott angyallal, hanem forduljon a lelkek vôlegényéhez, az Úr Jézushoz és jelentse ki neki, hogy örök és törhetetlen hűséggel egyedül hozzá akar ragaszkodni. ======================================================================== 4.8 A könnyű kísértésekkel is szembe kell szállnunk A nagy kísértések ellen minden erôvel küzdenünk kell és gyôzelmünk mindig nagy lelki haszonnal jár. De nem kevésbé kell szembeszállnunk a kicsinyekkel is, melyeknek száma rendszerint igen nagy. Amiért is, ha legyôzzük ôket, lelki nyereségünk szintén igen nagy leszen. A medvéktôl és farkasoktól bizonyára jobban félünk, mint a szúnyogoktól; azonban a szúnyogok alkalmatlanabbak és jobban próbára teszik türelmünket. Nem egykönnyen gyilkolunk; azonban a haragos indulatok felett, melyekre ezernyi alkalom kínálkozik, nehezen uralkodunk. Nem esik nehezünkre az erkölcsösség ellen külsôleg és szembeszökô módon nem vétenünk; de már sokkal nehezebb szívünkben és bensôleg ugyane bűnt elkerülnünk. Könnyű idegen vagyont el nem tulajdonítanunk, de nehéz azt meg nem kívánnunk s utána nem vágyódnunk. Könnyű a bíróság elôtt hamis tanúságot nem tennünk, de nehéz beszéd közben a hazugságot elkerülnünk; könnyű a részegségtôl óvakodnunk, de nehéz józanul élnünk; könnyű felebarátunk halálát nem óhajtanunk, de nehéz kárát nem kívánnunk; könnyű ôt meg nem rágalmaznunk, de nehéz ôt meg nem szólnunk. Szóval e kisebb kísértések, melyek haragra, gyanúsításra, kétszínűségre, hiúságra, érzékiségre és hasonlóra izgatnak bennünket, fôleg olyanoknak okoznak sok bajt, akik jámbor és istenes életre szánták magukat. Éppen azért nemcsak a súlyos kísértések ellen kell erôs lélekkel küzdenünk, hanem a könnyebbekkel is szembe kell szállnunk, jól tudván, hogy a kisebb ellenségek felett aratott gyôzelem növeli azon dicsôségnek koronáját, melyet Isten mennyben számunkra készített. ======================================================================== 4.9 A kisebb kísértések ellenszerei Az effajta kísértésektôl éppoly kevéssé tudunk szabadulni, mint a tolakodó legyektôl és szúnyogoktól. Legjobb miattuk nem gyötrôdni; mert bár alkalmatlanok de nem árthatnak, ha szilárdan megállunk Isten szolgálatában. Vesd meg tehát a gonoszléleknek e kisebb támadásait s éppoly kevéssé törôdjél velük, mint a legyekkel, melyek körülötted röpködnek és zümmögnek. De ha érzed, hogy szívedhez némileg hozzáférkôztek, utasítsd el ôket s foglalkozzál valami jóval; pl. indítsd föl magadban Isten szeretetét. Ne méltasd ôket arra, hogy az ellenkezô erényt szegezd velünk szembe; mert ez éppen annyi volna, mintha az ellenséggel szóbaállni s vele viaskodni akarnál. De ha van idôd a kísértés természetének megismerésére s ebbôl kifolyólag a kísértéssel ellentétes erénynek gyakorlására adod magad: fordulj egyúttal a megfeszített Jézusnak szívéhez s illesd szentséges kezeit s lábait csókokkal. Ellenségünket ezen módon gyôzhetjük le legjobban, kicsiny és nagy kísértésekben egyaránt. Mivel ugyanis az isteni szeretet minden erénynek legtökéletesebb foglalatja, éppen azért minden bűnnek leghathatósabb ellenszere is. S ha lelked megszokja, hogy minden kísértésben e fôszabályhoz alkalmazkodjék, akkor majd nem kell kutatnod az egyes kísértésnek természetet, hanem lelkedet megnyugtatja ez az egyszerű, de a gonoszlélekre félelmetes szer, aki tôlünk messze távozik, ha látja, hogy sugallatai Isten szeretetét növelik lelkünkben. Ilyképen kell tehát legyôznünk a kicsiny és gyakori kísértéseket. Aki egyenkint akarna velük foglalkozni, annak nagyon sok dolga és fáradságának igen kevés eredménye lenne. ======================================================================== 4.10 Miként erôsítsük szívünket a kísértések ellen Vizsgáld meg magad idônkint, hogy szíved milyen szenvedélyre hajlik leginkább; s ha tisztában vagy ezzel, oly életrendet szabj magad elé, mely gondolatban, szóban és cselekedetben egészen ellentéte annak. Ha pl. hiúságra hajlik szíved, gondolj sokszor arra, mennyi nyomorúsággal jár a földi élet; hogy halálod óráján mennyire gyötri majd lelkiismeretedet a korábbl hiúság; mennyire nem illik az a nemes lelkülethez és nem is egyéb az, mint üres gyermekjáték. Beszélj gyakran a hiúság ellen, s bár nem is szólsz egészen szíved szerint s erôszakot tész magadon, midôn így beszélsz, de mégis tedd meg ezt; azáltal ugyanis, hogy valami ellen beszélünk, gyűlölet kél lelkünkben azon tárgy iránt, mely egyébként kezdetben kedvesnek tetszett nekünk. Így aztán szinte becsületbeli kötelességed lesz a hiúság ellen állást foglalni. Bár kedved ellen látszik lenni, végezz olyan jó cselekedeteket, melyek megalázkodással járnak. Ezáltal könnyűvé válik reád nézve az alázatosság és gyengül benned a hiúság. Ha aztán ismét kísértésbe esel, gyengébb lesz már benned a bűnös hajlandóság s nagyobb az erô a küzdelemre. Ha a fösvénységre hajlik szíved, fontold meg, mily esztelen ez a szenvedély, mely annak tesz rabjává, ami szolgálatunkra teremtetett. Fontold meg, hogy halálodkor itt kell hagynod mindent s vagyonod talán olyan ember kezébe kerül, ki mindent elpazarol és tékozlása által talán még örök kárhozatba is rohan. Beszélj határozottan a fösvénység ellen és magasztald a világi javaknak megvetését. Tégy erôszakot magadon alamizsnálkodással s ne használd föl az alkalmat, mely vagyonod öregbítésére szolgálhatna. Ha az érzékiségre van benned hajlandóság, fontold meg jól, mily veszedelmes és méltatlan játék ez s hogy az ilyetén könnyelmű viselkedésed méltán részesül szemrehányásban. Dicsérd gyakran a szívnek tisztaságát és egyszerűségét; gyakorold magad oly jó cselekedetekben, melyek ezen erényeknek megfelelnek; kerülj minden alkalmat, mely színeskedésre s hízelgô beszédekre csábíthatna. A béke idején, vagyis midôn a gonosz ellenség nem háborgat, rossz hajlamaiddal ellentétes jó cselekedeteket végezz. Ily módon erôt gyűjt szíved a jövendô kísértések ellen. ======================================================================== 4.11 A lelki nyugtalanság A lelki nyugtalanság vagy lelki szorongás nem egyszerű kísértés, hanem kútforrása a kísértéseknek. Errôl is kell tehát szólnom. A szomorúság olyan fájdalom, melyet valamely nyomasztó baj miatt érezünk. Ez lehet külsô; pl. betegség, szegénység, megvettetés, de belsô is lehet, pl. tudatlanság, lelki szárazság, elfordulás a jótól, kísértés. Ha tehát a lélek ilyenféle bajt érez, kedvetlenség szállja meg, vagyis elszomorodik. Nyomban azonban a bajtól szabadulni kíván s keresi az eszközöket, hogy azt elérhesse. S mindezt egészen helyesen cselekszi; mert egészen természetes, hogy a jót kívánjuk s a rossztól menekülni törekedjünk. Ha a lélek Isten iránt való szeretetbôl keresi a bajtól való szabadulásnak eszközeit, alázattal, nyugodtsággal s türelemmel fogja ezt tenni s a szabadulást nem a maga fáradozásától s igyekvésétôl, mint inkább Isten szeretô gondviselésétôl várja. De ha az önszeretet hajtja ebben, akkor heves féktelenség jellemzi eljárását, mintha az óhajtott eredmény nem annyira Istentôl, hanem magamagától függne. Nem mondom, hogy a lélek valóban igy gondolkodik; de éppen úgy cselekszik, mintha így gondolkodnék. Ha aztán törekvésének nincsen azonnal sikere, nagy nyugtalanság és türelmetlenség fogja el. S mivel e nyugtalanság a bajt nem csökkenti, hanem növeli, azonnal oly rendkívüli szomorúság szállja meg, hogy bátorsága s ereje szinte elvész s baját gyógyíthatatlannak tartja. Láthatod ebbôl, Filótea hogy a kezdetben nem helytelen szomorúság nyughatatlanságot szül, mely aztán igen veszedelmes szomorúsággá fokozódik. A bűnön kívül a nyugtalanság a legnagyobb baj, mely a lelket érheti. Amiként ugyanis a lázadások s belsô zavarok az államot egészen földúlják s az ellenséggel szemben tehetetlenné teszik: éppígy a nyugtalanság által földúlt szívnek sincsen ereje, hogy szerzett erényeit megôrizze s hogy a gonoszlélek támadásaival szembeszálljon, aki ilyenkor minden erejét megfeszíti, hogy a zavarosban halásszon. E nyugtalanságnak oka a rendetlen vágyódás, hogy valamely bajtól szabaduljunk, vagy valamely óhajtott jót elnyerjünk. Pedig a bajt semmi sem növeli s a jót semmi sem távolítja el jobban tôlünk, mint a szeleskedés és nyugtalankodás, amiként a hálóba került madár is annál inkább belekeveredik, minél jobban vergôdik. Ha tehát szíved valamely bajtól szabadulni, vagy valamely jót elérni akar, mindenekelôtt csillapítsd le azt s aztán nyugodtan, higgadtan s kellô rendben keresd az eszközöket, melyek az óhajtott célhoz vezetnek. Mikor azt mondom, hogy higgadtan, ezalatt nem hanyagságot értek, hanem hogy szeleskedés és nyugtalanság nélkül. Ha nem így cselekszel, óhajtott célodat nemcsak nem éred el, hanem még nagyobb bajba és zavarba döntöd magad. Uram, így sóhajt föl a királyi Zsoltáros, lelkem mindig kezemben vagyon és törvényedet nem feledtem el! Napjában többször, de fôleg reggel és este vizsgáld meg magad Filótea, vajon kezedben van-e lelked s nem rabolta-e el azt tôled valamely szenvedély avagy nyugtalanság? Vizsgáld meg, parancsolsz-e még szívednek s nem ejtette-e hatalmába a rendetlen szeretet, gyűlölet, fösvénység, irigység, félelem, szomorúság vagy valamely helytelen öröm? S ha eltévelyedett volna, haladék nélkül keresd meg s vezesd szelíden Isten színe elé, amennyiben minden hajlandóságodat s vágyódásodat engedelmesen Isten akaratának veted alá. Akinek drága kincse van kezében tartja azt, nehogy elvesszék; éppen azért a királyi Zsoltárossal nekünk is így kell szólanunk: Uram, veszélyben forog lelkem, tehát kézben tartom azt, nehogy szent törvényeidrôl megfeledkezzem. Sohase engedd hát, hogy vágyódásaid, bármily kicsinyek és jelentéktelenek legyenek is, nyugtalanítsanak; mert a kicsinyekre nagyok következnek majd s lelked fogékonyabb lesz a zavarra és nyugtalankodásra. Ha tehát nyugtalanság bánt, ajánld magad Istennek, elhatározván, hogy ameddig lelkednek ez az állapota tart, nem teszed azt, amire vágyódásod hajt. Ha pedig a dolog nem halasztható, nyomd el vagy mérsékeld a heves vágyódást s aztán tedd azt amit a józan ész tanácsol. Ha nyugtalanságodat lelki vezetôdnek, lelkiatyádnak, vagy valamely jámbor barátodnak elmondhatod, lelked bizonyára megcsillapul. Mert az ilyetén föltárása bensônknek éppoly gyorsan szerez könnyebbülést nekünk, mint az érvagás a lázas betegnek. Éppen azért Szent Lajos király azt tanácsolta fiának, hogy bármi terhelje lelkét, tárja azt föl lelkiatyja vagy valamely jámbor egyén elôtt; az ebbôl származó vigasztalás könnyűvé teszi majd a bajnak békés és türelmes elviselését. ======================================================================== 4.12 A szomorúságról A szomorúság, mely Isten szerint van, mondja Szent Pál, bűnbánatot s megtérést szül; a világ szerint való szomorúság pedig halálba visz. A szomorúság tehát jó is, rossz is lehet, amint jó vagy rossz indulat fakad belôle. A rossz indulat azonban mindig több a jónál. Jó csupán kettô van: a könyörületesség és bűnbánat; ezekkel szemben áll hat rossz: az aggályosság, a lanyhaság, a bosszankodás, a féltékenység, az irigység s a türelmetlenség. Azért mondja a szentírási bölcs: Sokakat megöl a szomorúság és nincs haszon belôle! A szomorúságot a gonoszlélek arra használja, hogy a jókat megkísértse és jó cselekedeteikben zavarja. Amiként ugyanis mindenképen azon van, hogy a gonoszok gonoszságaiknak örüljenek; éppúgy arra is törekszik, hogy a jók jó cselekedeteik felett szomorkodjanak és elkedvetlenedjenek. S amiként a rosszra csak úgy tud rávenni bennünket, hogy azt kedvesnek és vonzónak tünteti föl, éppígy a jótól is csak azáltal von el, hogy azt nehéznek és kellemetlennek tartatja velünk. Ô, akit mindörökké a legkétségbeejtôbb szomorúság marcangol, azt akarná, hogy ebben mindenki ôhozzá hasonlítson. A rosszindulatú szomorúság megzavarja a lelket, nyugtalanná teszi, túlságos félelmet kelt benne, elvonja az imától, halálosan megbénítja, meggátolja a jó tanács kérésében, megzavarja ítéletét, nem engedi, hogy elhatározza magát, vagy hogy elhatározását bátran s erélyesen végrehajtsa. Egyszóval úgy hat a lélekre, mint a dermesztô nagy hideg a testre. Filótea, ha szívedet bármikor megszállná az ilyen szomorúság, tartsd magad a következô szabályokhoz: ,,Szomorkodik valaki közületek'', mondja Szent Péter, ,,imádkozzék.'' (1Pt 2,19) Az imádság valóban gyógyítószer, mely fölemeli lelkünket Istenhez, örömünk és vigasztalásunk kútforrásához. Azonban oly szókkal és fohászokkal imádkozzál, melyek bizalomra és szeretetre hangolnak Isten iránt. Pl. Ó irgalmas Isten! Ó végtelen kegyelmű Isten! Ó édes megváltó Istenem! Istenem, öröme és reménysége szívemnek! stb. Ha szíved szomorúságra hajlik, erélyesen küzdd azt le; s bár úgy érzed, hogy erre nem vagy képes, még se engedj! A sátán ugyanis, aki a jó cselekedetek iránt undort és közönyösséget akar szívünkbe önteni, ha látja kitartásunkat, nem gyötör tovább bennünket; mert jól tudja, hogy önmegtagadással járó jó cselekedeteinknek Isten elôtt nagyobb érdemük van. Énekelj valami szent éneket. Ez már sokszor elhárította rólunk a gonoszlélek támadásait. Bizonyság erre Saul, kit Dávid hárfájának édes hangja többször megszabadított az ôt gyötrô gonosz szellemtôl. Az is jó, ha valamely külsô dolgot végezünk s foglalkozásunkat változtatjuk, hogy lelkünket a szomorúság tárgyától elvonjuk és szellemi erôinket fölfrissítsük; mert a szomorúság rendszerint a hideg és fanyar vérmérsékletbôl származik. Ha nem is esik jól, végezz valamely külsô áhítatot; vedd kezedbe a feszületet, szorítsd azt kebledre; csókold az Üdvözítô kezeit s lábait; emeld szemeidet s kezeidet az ég felé és szólítsd meg Istent bizalmas és szeretô szókkal, pl. ,,Szerelmesem az enyém s én övé vagyok s ô keblemen pihen. Szemem mindig rajtad függ ó Uram, mikor vigasztalsz meg engem! Ó Jézusom, légy megváltóm; jöjj hozzám Jézusom s akkor lelkem élni fog! Ki választ el engem Isten szeretetétôl?'' A testnek mérsékelt sanyargatása is jó szer a szomorúság ellen; részint mivel a külsô fájdalom rendszerint belsô vigasztalást szül; részint mivel a lélek kevésbé figyel a belsô fájdalomra, ha külsô fájdalmat érez. De különösen hathatós a gyakori szentáldozás; mert ez a mennyei eledel megerôsíti a szívet s fölvidítja a lelket. A szomorúságot és az azzal járó érzelmeket s rossz sugallatokat tárd föl alázattal s ôszintén lelkiatyád elôtt; s amennyire csak teheted, társalogj jámbor lelkületű emberekkel. Végül pedig nyugodjál meg Isten szent akaratában és viseld türelemmel a zaklató szomorúságot, mint amellyel egykori hiú kedvteléseidet bünteti Isten; és mit se kételkedjél, hogy Isten, aki próbára tett, meg is szabadít a bajtól. ======================================================================== 4.13 Ha lelki vigasztalást érezünk, mit cselekedjünk? Isten a világ folyását úgy rendezte, hogy abban a nap s az éj, az évszakok s az idôjárás váltakozzanak. A szárazságra esô, a verôfényre szélvész és vihar következik, úgyhogy egy nap sem hasonlít egészen a másikhoz. S éppen e változatosság teszi a világot oly csodaszéppé. Ugyanez áll az emberrôl is, kit már a régiek ,,kis világnak'' neveztek el. Szüntelenül változik az ô állapota is. Miként a folyam vize, az ô élete is szüntelen mozgásban van; majd a reménység emeli föl, majd a félelem sújtja le; majd az öröm vonja jobbra, majd a bánat űzi balra, úgyhogy életének egy napja, de egyetlen órája sem olyan, mint a másik. Az események s az esetlegességek e folytonos hullámzásában oda kell törekednünk, hogy szívünk állandó és változatlan egyensúlyban legyen; s bármennyire is változzék körülöttünk minden, nekünk szilárdan s mozdulatlanul kell állnunk üdvösségünknek sziklakövén, Istenre szögezve szemeinket, Ôt keresve s a hozzá vezetô úton haladva. Bármely irányba induljon is a hajó, keletre vagy nyugatra, északra vagy délre; bármerre űzze és hajtsa is a szélvész: a mágnestű, mely a hajó útját irányítja, mindig észak felé mutat. Bármi történjék körülöttünk és bennünk; legyen bár lelkünk szomorú vagy vidám, keserű vagy vigasztalással telt; békében avagy zavarban; boruljon reá sötétség vagy ússzék fénysugárban; zaklassa bár kísértés, vagy élvezzen nyugodalmat; édesítse öröm vagy sújtsa undorodás; gyötörje szárazság vagy hevítse szent áhítat; legyen bár olyan, mint a nap által égetett, vagy a harmat által üdített föld: szívünknek, lelkünknek, akaratunknak, egyesegyedül Istenünk, teremtônk s megváltónk és örök javunk szeretetére kell irányulnia. Az apostol szerint ugyanis akár élünk, akár halunk, mindig az Úré vagyunk! És ki választ el bennünket az ô szeretetétôl? Nem! Attól ne válasszon el bennünket soha semmi! Sem a szomorúság, sem szorongatás, sem élet, sem halál, sem a jelen fájdalom, sem a jövendô bajoktól való félelem, sem a gonoszlélek ravaszsága; sem a nagy lelki vigasztalás, sem a megaláztatás; sem az áhítat édessége, sem a szívnek szárazsága -- mindez ne válasszon el bennünket soha az Úr Jézus Krisztusnak szentséges szeretetétôl! Ez a föltétlen elhatározás, hogy Istentôl s az ô szeretetétôl soha el nem szakadunk, azon egyensúlyt adja meg lelkünknek, amely aztán a földi élet legváltozatosabb esélyeit is mintegy szent egykedvűséggel fogadja. Azt mondják, ha szélvihar éri a méheket, apró kavicsokat vesznek lábaik közé, hogy a szélviharban egyensúlyukat megtarthassák; éppígy lelkünk is, ha erôs elhatározással szentelte magát Isten szeretetének, rendületlenül áll a vigasztalások s a szenvedések hullámainak közepette, legyenek aztán azok lelkiek avagy testiek, belsôk avagy külsôk. Ezen általános alapelven kívül azonban még néhány különös szabályra is kell figyelnünk. 1. A jámborságot nem a lelki édesség, nem a vigasznak érzete, nem ama gyengéd szívbeli gerjedelmek teszik, melyek könnyekben s fohászokban nyilvánulnak meg s melyek folytán lelkigyakorlataink kellemes foglalkozássá válnak. Nem, Filótea; a jámborság s ama vigasztalások egymástól egészen különböznek Mert sok embernél az utóbbiak megvannak, akik mindamellett a bűnöknek szolgálnak s annak következtében távol vannak Isten valódi szeretetétôl és még távolabb az igazi jámborságtól. Saul halálra keresvén Dávidot, egy barlangba vonult, amelyben Dávid éppen tartózkodott. Ez Sault megölhette volna, de nem tette. Hanem midôn az eltávozott, utána kiáltott s ilyképen értésére adta, hogy vele végezhetett volna. S most mit tett Saul? Ellágyult szívvel Dávidot fiának nevezte, könnyeket hullatott, dicsérte jószívűségét, imádkozott érette és nyíltan hirdette, hogy utána király leszen; de sôt a maga családját is jóindulatába ajánlotta. Tanúsíthatta-e jobban gyengédségét és szívének megindultságát? Szíve azonban még sem változott meg s továbbra is kegyetlenül üldözte Dávidot. Így vannak emberek, kik Isten jóságáról, Üdvözítônknek szenvedésérôl elmélkedvén, mélyen megindulnak, fohászokra, könnyekre, buzgó hálaimára fakadnak; úgy hogy azt hihetnôk, miszerint lelküket a legbensôbb áhítat járja át. De ha próbára tétetnek, olyanok, mint a nyári futó esô, mely nagy cseppekben hull ugyan, de a földbe nem hatol be s legföljebb arra szolgál, hogy nyomában gombák teremjenek. Éppígy ama bánatos könnyek, melyek romlott szívre hullanak, nem hatolnak oda be s nem is használnak neki. Az ilyenek ugyanis, bármekkora megindultság lássék is rajtuk, igazságtalan szerzeményükbôl egy fillért sem térítenek vissza; egyetlen bűnös hajlandóságról sem mondanak le; és Krisztusért, akit megsirattak, legkisebb kellemetlenséget sem vesznek magukra. És szívüknek jó gerjedelmei nem a valódi áhítatnak érzelmei; hanem olyanok, mint a gombák, melyek szintén értéktelen terményei a földnek. S ami még siralmasabb, az a lélek, kit a sátán ilyetén mesterfogásaival rászed, amaz apró vigasztalások fölött nagyon boldog s annyira megelégedett, hogy nem is törekszik immár a valódi s alapos jámborságra, mely abban áll, hogy állhatatos, készséges és munkás akarattal mindent csak azért tegyen, hogy Isten kedvében járjon. Keservesen sír a gyermek, ha látja, hogy édesanyján eret vágnak; de ha az anya ugyanakkor azt a játékszert kéri tôle, melyet éppen kezében tart, nem fogja odaadni. Ilyen jobbadán a mi áhítatunk is, ha Jézus megsebzett szentséges szívének láttán könnyekre fakadunk. Ó Filótea, valóban igen rendjén van, ha isteni Mesterünk keserves szenvedését és halálát megsiratjuk; de hát miért nem adjuk neki szeretetünket és szívünket, melyet az édes Üdvözítô tôlünk kíván? Miért nem ajánljuk föl neki vonzalmainkat, hajlandóságainkat, melyeket szívünkbôl ki akar irtani; de amelyekhez mi jobban ragaszkodunk, mint az ô szent malasztjához? Iránta való viselkedésünk éppen olyan, mint a gyermekek barátkozása; gyengéd ugyan, de erôtlen; s inkább csak képzeletben van meg s éppen azért eredménytelen. Tehát az igazi jámborság nem az ily érzelgésekben áll, melyek gyengéd kedélynek szüleményei ugyan, de amelyekhez néha hozzáférkôznek ama csalfa sugallatok is, melyekkel a sátán képzelôtehetségünket izgatja. 2. Mindazonáltal e gyengéd s édes gerjedelmek néha igen hasznosak. Mert a jámborság ízét öntik a lélekbe, megerôsítik kedélyünket s a jámbor élet után való vágyódásunkat bizonyos szent örömmel fűszerezik, mely minden cselekedetünket szebbé és kedvesebbé teszi. A lelki dolgok ilyetén élvezetében kiáltott föl a királyi Zsoltáros: Ó Uram, mily édesek nekem a te igéid; édesebbek a színméznél! Valóban, az áhítatból merített legcsekélyebb vigasztalás a világ legválogatottabb vigaszánál is többet ér. Ez azon tej, melyet a Szentírás többre becsül a bornál. Aki egyszer megízlelte, annak minden emberi vigasztalás csak üröm és keserűség. Akinek Isten a mennyei s belsô vigasztalások kegyelmét megadja, az a világi vigasztalást sem nem keresi, sem el nem viselheti, sem szíve ahhoz nem tapad. Ama mennyei vigasztalás mintegy elôíze az örökkétartó örömöknek s Isten azt az ôt keresô lelkeknek juttatja, amiként az édesanya is édességgel csalogatja magához gyermekét. De sôt néha az örök jutalomnak is záloga, melyet Isten azoknak készít, kik Ôt szeretik. Nagy Sándor a tengeren hajózván, a levegô illatosságából arra következtetett, hogy már közel jár Boldog Arábiához s e körülményt katonái lelkesítésére használta föl; éppígy a malasztnak amaz édes érzelmei az élet viharában mintegy elôérzetei a kimondhatatlan mennyei boldogságnak amely után sóvárgunk. 3. De ha vannak jó és Istentôl származó vigasztalások s vannak haszontalanok, veszélyesek és kárhozatosak, melyek érzékiségünkbôl s a gonoszlélektôl erednek: méltán kérdezheted, miként kell közöttük különbséget tennünk? Általános szabály Filótea, hogy kedélyünk hullámzását eredményeirôl ismerjük föl, miként a fát gyümölcsérôl. Jó az a szív, melynek hajlamai jók; de ezek csak akkor jók, ha jó cselekedetekben nyilvánulnak. Ha tehát e vigasztaló érzetek az alázatosságot, a türelmet, a szeretetet, felebarátunk szenvedései iránt való gyengéd részvétet, az engedékenységet növelik bennünk; ha buzgóbbá tesznek bennünket szenvedélyeink megfékezésében, a kötelességtudásban, készségesebbé az engedelmességben s egyszerűbbé viselkedésünkben: akkor Filótea joggal következtetheted, hogy azok Istentôl származnak. De ha ezen gyengéd, édes érzetek csak édességben áradoznak s a mellett mi vakmerôk, lobbanékonyak, indulatosak, türelmetlenek, önfejűek, kevélyek, felebarátunk iránt keményszívűek maradunk s azon képzelgésben élünk, hogy már tökéletesek vagyunk s éppen azért semminemű figyelmeztetést vagy rendreutasítást nem fogadunk el: akkor biztosra veheted, hogy ama vigasztalások hamisak és veszélyesek. A jó fa ugyanis csak jó gyümölcsöt terem. 4. Továbbá, ha ilyen édes vigasztalás száll lelkünkbe, elôször is mélyen meg kell alázkodnunk Isten elôtt s óvakodjunk miattuk így szólni: ó milyen jó vagyok én! Nem, Filótea, az efféle vigasztalások nem tesznek jobbakká bennünket; hisz miként már mondottam, nem ezekben áll a jámborság. Hanem inkább így szóljunk: mily jó az Isten azon lélek iránt, mely Ôt keresi s benne remél! Akinek cukor van a szájában, nem mondhatja, hogy a szája édes; akit Isten ilyen vigasztalásban részesít, bár Isten is jó, a vigasztalás is jó, nem mondhatja, hogy ô maga is jó. Másodszor: Be kell ismernünk, hogy még kisdedek vagyunk, kiknek Szent Péter szavai szerint tejjel kell táplálkozniok; még gyarlók s gyengék vagyunk, kik erôsebb eledelt még nem bírnak el s éppen azért lelki édességekre szorulunk, hogy Isten szeretetére csalogassanak bennünket. Harmadszor: Ha már megalázkodtunk, ébredjen lelkünk annak tudatára, mily nagybecsűek Istennek e kegyelmi adományai; nem csupán azért mert már önmagukban is igen értékesek, hanem mert Isten keze nyújtja azokat nekünk. Ha már kellô ésszel bírna a gyermek, ô is többre tartaná a cukornál édesanyja kedvességét, mely a cukrot neki adja. Így tehát Filótea mindenesetre nagy dolog, ha ilyen vigasztalásokban részesülünk; de sokkal nagyobb, hogy Isten szeretô keze önti azt lelkünkbe, szívünkbe s bensônkbe. Negyedszer: mély alázattal és nagyrabecsüléssel fogadván a vigasztalás kegyelmét, kötelességünk, hogy az adományozó szándékai szerint használjuk azt. Ami úgy történik meg, ha felebarátunk iránt gyengédséggel, Isten iránt mélységes szeretettel telik meg szívünk. A vigasztalás idején tehát gondosabban teljesítsük Isten parancsait, tegyük akaratát s keressük szent tetszését. Azonkívül ötödször: ezen édes érzelmekrôl idôközönkint le kell mondanunk, szívünket e lelki élvezettôl meg kell fosztanunk s ki kell jelentenünk, hogy bár alázattal fogadjuk, mint Isten adományait, amelyekkel maga iránt nagyobb szeretetre hí föl bennünket: mi mégis nem e vigasztalásokat, hanem magát a vigasztaló Istent keressük, ki boldogító öröme az égnek s a földnek. Szóval, hogy mi csak Isten s az ô szent szeretete után vágyódunk s vágyódnánk még akkor is, ha abból soha semmi lelki vigaszunk sem lenne. Mert készek vagyunk egyaránt követni az Urat akár a Kálváriára, akár a Tábor hegyére, mondván: Akárhol légy Uram, a kereszten vagy a dicsôségben, mindenütt jó veled lennem! Végül hatodszor arra figyelmeztetlek, ha e vigasztalások, ez érzelmek s könnyhullatások között valami rendkívüli eset történnék veled, haladék nélkül tudasd azt lelkiatyáddal, ki majd útbaigazít, miként viselkedjél s miként mérsékeld magad; mert írva vagyon: Ha mézre akadsz, csak annyit egyél, amennyi éppen elég! ======================================================================== 4.14 A lelki szárazság és sivárság A vigasztalások kellemes derűje nem állandó, Filótea. Idôközönkint az áhítat érzelme annyira kivész szívedbôl, hogy lelked puszta, kopár sivatagnak tetszik, hol sem utat, sem ösvényt nem látsz, mely Istenhez vinne; s ahol a kegyelemnek áldásos forrása már nem csörgedez, melyen lelked a szárazság idején fölüdülne. Ó mily sajnálatraméltó a léleknek ez az állapota, fôleg, ha ez a baj nagyon súlyos. Ekkor ugyanis a lélek, mint hajdan Dávid, éjjel s nappal könnyeivel táplálkozik; s a gonoszlélek, hogy kétségbeejtse, gúnyosan így kiált feléje: Te szerencsétlen! hol van a te Istened! Merre indulsz majd, hogy megtaláljad ôt? És ki részesít majd ismét az ô boldogító kegyelmében? Mi a teendôd ilyen körülmények között Filótea? Keresd föl a bajnak gyökerét; mert e szárazságnak és sivárságnak oka sokszor önmagunkban van. 1. Miként az édesanya megvonja beteg gyermekétôl a cukrot, éppúgy vonja meg Isten is tôlünk vigasztaló kegyelmét, ha szívünkben hiú és elbizakodott önzés ver gyökeret. ,,Jó nekem, hogy megaláztál engem'', mondja a királyi Próféta (Zsolt 118,71); mert mielôtt megaláztál volna, megbántottalak téged. 2. Ha elmulasztjuk az isteni szeretet kegyeit jóra használni, Isten megvonja azokat tôlünk; s éppen úgy megbüntet bennünket, mint az izraelitákat, kik a napfölkelte után nem gyűjthettek mannát, mert addigra már elolvadt. 3. Néha úgy járunk, mint az Énekek Énekének menyasszonya. Agyában pihenvén, rest volt kinyitni vôlegényének az ajtót, ki aztán el is távozott onnan. Mi is a mulandó érzéki örömökbe merülünk s nem mondunk le azokról; pedig lelkünk vôlegénye szívünk ajtaján kopogtat s buzdít bennünket, hogy térjünk vissza lelkigyakorlatainkhoz. De mi késlekedünk neki ajtót nyitni, mert nehezünkre esik lemondanunk ama hiú mulatozásokról és hamis örömekrôl. Tehát, mintegy neheztelve eltávozik tôlünk és nyomorúságunkban hagy bennünket. Ha aztán ismét keressük ôt, nagy fáradságunkba kerül rátalálnunk. Ami méltó büntetése hűtlenségünknek, amellyel szeretetét elhanyagolva a világ örömei után járunk. Ó szegény lélek! Egyiptomi liszttel láttad el magad, azért nem részesülsz mennyei mannában. A méhek minden mesterséges illatot gyűlölnek; a Szentlélek vigasztalása sem fér össze a világ keresett örömeivel. 4. A kétszínűség s az ôszinteség hiánya a gyónásban szintén lelki szárazságot és sivárságot okoz; aki ugyanis a Szentléleknek hazudik, megérdemli, hogy minden vigasztalástól megfosztassék. Ha mennyei atyádhoz nem a gyermek egyszerűségével és ôszinteségével közeledel, nem is részesülsz majd azon édességekben, miket az atya gyermekének szokott adni. 5. Szíved világi örömökkel tellett el, csoda-e, ha a lelki örömök nincsenek ínyedre? Nem tartja-e a régi közmondás: Ha a verebek jóllaktak, savanyú nekik a cseresznye? Azt mondja a Boldogságos Szűz, hogy az Úr ,,az éhezôket betöltötte jókkal és a gazdagokat üresen bocsátá'' (Lk 1,53). Akik a világ örömeit élvezik, a lelkiek élvezetére nem fogékonyak. 6. Ha a nyert vigasztalások gyümölcsét gondosan megôrzöd, újakban fogsz részesülni. Mert akinek van, annak adatni fog; aki elveszítette azt, amit kapott, attól azt is elveszik, amit még nem kapott meg; azaz a neki szánt kegyelmeket sem kapja meg. Az esô felüdíti az élô növényeket, a száradókat azonban elrothasztja. Ezen és hasonló okok miatt veszítjük el a lelki vigasztalást s jutunk a szárazság és sivárság állapotába. Vizsgáljuk meg tehát gondosan, de nyugtalanság nélkül lelkiismeretünket jól, nem estünk-e olyanféle hibába? Ha a gondos vizsgálat a bajokat önmagunkban födözi fel, adjunk hálát Istennek, mert a baj okának fölismerése fél gyógyulás. De ha a lelki szárazság oka nem magadban van, ne kutass tovább, hanem jó lélekkel tedd azt, amit most mondok. 1. Semmiséged és nyomorúságod érzetében alázkodjál meg Isten elôtt és mondd: Mi vagyok én ó Uram, ha magamra hagyatom. Száraz, fölrepedezett föld, mely mennyei esôre áhítozik s melyet porfellegekben hord szanaszét a szél. 2. Fohászkodjál Istenhez s kérd vigasztaló kegyelmét. ,,Add vissza nékem üdvözítésed örömét'' (Zsolt 50,14); ,,Atyám, ha lehetséges, múljék el e pohár tôlem.'' (Mt 26,39) Édes Jézusom, ki a tengeren a szeleket csendre intetted, csillapítsd le ezt a zordon, terméketlen északi szelet, szelíd lelkemet kiszárítja s bocsásd rám ama mély és éltetô szellôt, mely szívemet fölüdítse s abban a jóindulatok édes illatát árassza el! 3. Menj lelkiatyádhoz, tárd föl elôtte szívedet s lelkednek minden rejtekét és kövesd tanácsait hálás alázatossággal. Mert Isten, ki az engedelmességet mindenek fölött kedveli, gyakran áldásával termékenyíti fôleg a lelkiatyáknak tanácsait s néha még oly esetekben is, mikor nem is remélünk jó sikert. Így járt Naámán, ki megfogadta Elizeus próféta tanácsát, a Jordánban megfürdött s bélpoklosságából kigyógyult, bár ezt emberileg nem remélhette. 4. Továbbá ily lelki állapotban mi sem hasznosabb, minthogy izgalom és heveskedés nélkül várjuk a baj végét s egészen a gondviselô Isten tetszésére hagyjuk magunkat, viselvén a bajt, ameddig ô akarja. Tehát egyszerű és megengedett módon óhajtsuk a szabadulást s a fájdalom töviseinek közepette fohászkodjunk: ,,Atyám, ha lehetséges, múljék el e pohár tôlem''; de nagy elhatározottsággal tegyük hozzá: ,,Mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a tied legyen''. (Lk 22,42); s e szavaink mellett a lehetô legnagyobb nyugodtsággal tartsunk ki. Isten, ki e szent megadásunkat látja, a szükséges malaszttal üdít majd föl bennünket, amiként midôn látta, hogy Ábrahám kész fiát föláldozni, e készséggel megelégedett és bôséges áldással vigasztalta meg ôt. Tehát mindennemű fájdalmunkban, testiben avagy lelkiben, ha szórakozottság, vagy ha az érezhetô áhítat hiánya sanyargat bennünket, legmélyebb megalázkodással és teljes szívbôl így szólunk: Az Úr adta nekem a vigasztalást, az Úr el is vette tôlem; legyen áldott az Úr neve! S ha ezen alázatos érzületünk állandó, boldogító kegyelmét bizonyára visszaadja nekünk. Így cselekedett Jóbbal, ki sokszoros elhagyatottságában soha másként nem beszélt. 5. Végül, Filótea, ily nyomott lelkiállapotban se veszítsük el bátorságunkat, hanem türelmesen várván a vigasztalások visszatértét, haladjunk tovább utunkon. Jámbor gyakorlatainkat ne hanyagoljuk el, inkább toldjuk meg valamely jó cselekedettel s ajánljuk föl szívünket isteni vôlegényünknek, bármily száraz legyen is az, éppoly kedves lesz elôtte, mintha vigasztalással volna tele, csak ôszinte és erôs elhatározással szeressük ôt. Szép tavaszi idôben sokkal több mézet gyűjtenek a méhek s kevésbé szaporodnak, mint zordon s ködös idôjáráskor. Éppen így jár a mennyei vigasztalások szép tavaszát élvezô lélek is; a lelki öröm túláradó nagyságában annyira elmerül, hogy kevés gondot fordít a jó cselekedetekre. Ellenben ha az áhítatnak e boldogító állapota megszűnik, serényebb lesz a jó cselekedetekben és buzgóbban gyakorolja az erényeket, a türelmet, az alázatosságot, az önmegadást s az önmegtagadást. Nagyon helytelen tehát sokaknak, fôleg a nôknek azon hite, hogy Isten elôtt nem kedves áhítatunk, ha az fáradt és érzelmekben nem áradozó szívbôl származik. A rózsák szebbek ugyan üde állapotban, de nem oly illatosak, mint mikor hervadni kezdenek. Éppígy a szívnek fölbuzogó érzelmei kedvesebbé teszik ugyan önmagunk elôtt jó cselekedeteinket, mert ama jól esô érzelmek szerint ítéljük meg ôket; mégis, ha a lelki szárazság állapotában keletkeznek, kedvesebbek az égben és érdemesebbek Isten szemében. Mert akaratunk akkor mintegy erôvel ragad bennünket Isten szolgálatára; tehát jobban meg kell magát feszítenie s nagyobb szilárdságot tanúsítania, mint a hevülô áhítat idejében. Nem nagy érdem, ha béke idejében s az udvari örömök közepette állunk valamely fejedelem szolgálatában; ellenben az igazi hűségnek s állhatatosságnak próbája, ha zavaros és háborús idôkben vállalkozunk e szolgálatra. Boldog Angela szerint az az áhítat legkedvesebb Isten elôtt, amelyre erôvel kényszerítjük magunkat; tehát nem az, melyet jó kedvvel és készséges hajlandósággal végezünk; hanem az, amelyben szívünk szárazságát s az ebbôl származó kedvetlenséget kell legyôznünk. Ugyanez áll minden egyéb jó cselekedetrôl is; minél nagyobb külsô vagy belsô nehézséggel kell megküzdenünk, annál több érdemünk van Isten elôtt. Minél kevésbé érvényesülnek az erények gyakorlása közben saját érdekeink, annál tisztábban nyilatkozik meg azokban Isten szeretete. Szívesen csókol kezet édesanyjának a gyermek, ha cukrot kap tôle; de bizonyára több szeretetre mutatna, ha akkor is csókkal illetné, amikor keserű ürmöt nyújt neki. ======================================================================== 4.15 A mondottakat példa világosítja meg E tanításomat Szent Bernát életébôl kölcsönzött szép vonással világosítom meg. Sokszor megesik azokkal, kik Isten szolgálatába lépnek s a lelki élet változó esélyeit még nem ismerik, hogy azonnal bátorságukat veszítik és szívüket aggodalom szállja meg, ha az áhítat hevülô érzelmei megszűnnek s eltűnik az a derűs világosság, mely az Úr ösvényein kalauzolta ôket. Akik a lelki élet irányításában járatosak, ennek a következô okát adják. Az ember boldogság után vágyakozik és soká nem lehet el a nélkül, hogy e vágyódását akár az ég, akár a föld ki ne elégítse. Íme a lélek, mely természetfölötti örömöket élvezett, mintegy önmaga fölé emelkedik s könnyen lemond a látható és érzéki javakról. Amikor aztán Isten az ô lelkének boldogító örömét megvonja tôlük s így megfosztva a pillanatnyi vigasztalásoktól az igazság napjának visszatértét türelemmel kivárni nem tudják: azt hiszik, hogy sem égnek, sem földnek nem kellenek és örökös sötétségre vannak kárhoztatva. Amiben aztán hasonlítanak az imént elválasztott gyermekekhez, akik betegeskednek, fohászkodnak s nyugtalankodnak és mindenkinek, de fôleg önmaguknak vannak terhükre. Éppen ez történt Szent Bernátnak Peronne Gotfrid nevű szerzetesével, ki nem régen szentelte magát Isten szolgálatára. Lelkébôl eltűnt a mennyei vigasztalás s ennek helyébe sötétség borult reá: ekkor aztán világi barátaira, rokonaira és elhagyott vagyonára kezdett gondolni. Mire oly erôs kísértés támadt lelkében, hogy egyik meghittebb barátja ezt észrevette és bizalmasan így szólott hozzá: Mi lelt Gotfrid? Miért vagy szokásod ellenére annyira elmerült és szomorú? Gotfrid nagyot sóhajtva így felelt: ,,Ó testvérem, ebben az életben én soha többé víg nem leszek''. Barátját e beszéd részvétre s igazi testvéri szeretetre hangolta és haladék nélkül közös atyjukhoz, Szent Bernáthoz ment, közölvén vele a történteket. Szent Bernát azonnal a közeli templomba tért s a szomorkodó testvérért imádkozott, ki egy kôre hajtotta fejét s ott elaludt. Rövid idô múltán Szent Bernát kijött a templomból és szerzetestársa oly derült és nyugodt arccal ébredt föl, hogy barátját e gyors változáson csodálat fogta el és korábbi szavai miatt szelíd szemrehányással illette Gotfridet. Ez azonban így válaszolt: Elôbb azt mondottam, hogy ebben az életben soha többé víg nem leszek; most pedig azt mondom, hogy soha többé nem szomorkodom! Így folyt le e jámbor szerzetesnek kísértése. Ebbôl a következô tanúságokat vonhatjuk le: 1. Isten mennyei örömökben részelteti azokat, kik szolgálatába lépnek, hogy elvonja ôket a világi élvezetektôl és szeretetét szívükben megerôsítse; miként az édesanya is valami édességgel szoktatja csecsemôjét a rendes táplálkozásra. 2. Mindazonáltal örök irgalmának végzése szerint Isten néha megvonja tôlük a vigasztalások édes tejét, hogy erôsebb táplálékhoz szoktassa s kellemetlenségek és kísértések által erôsítse ôket. 3. A lelki szárazság és sivárság idején néha súlyos kísértések törnek reánk; szilárdan kell ezekkel szembeszállnunk, mert nem Istentôl erednek; a lelki szárazságot azonban viseljük el türelemmel, mert Isten azt akarja, hogy általa próbára tétessünk. 4. A belsô lehangoltság ne csüggesszen el bennünket és ne mondjuk Gotfriddel: Soha többé víg nem leszek; reméljük inkább, hogy az éjszakára nappal következik. És viszont a lelkiélet derűs pillanataiban sem szabad így szólnunk: Soha többé nem szomorkodom. A bölcs szavai szerint ugyanis a szerencse idején nem kell megfeledkeznünk a már elmúlt bajokról; a balsorsban pedig reméljük mindig a jobb jövendôt; s ha jó napokat élünk, mindig tartsunk a bekövetkezhetô bajtól, fôleg pedig minden körülmény között alázkodjunk meg Isten elôtt. 5. Lelki bajainkat tárjuk föl valamely bölcs, jámbor barátunknak, ki majd módját ejti, hogy megvigasztaljon bennünket. E nagyon fontos tanítás végezetéül még azt jegyzem meg, hogy Istennek s a gonoszléleknek miként mindenben, úgy ebben is ellentétes céljai vannak. Mert a szenvedések által Isten azt akarja, hogy szívünk egészen megtisztuljon s neki teljes lemondással és önzetlenül szolgáljon. A gonoszléleknek pedig az a célja, hogy bátorságunkat elveszítsük, az érzéki élvezetekhez visszatérjünk, magunknak s másoknak terhére legyünk s ezáltal a jámborság becsületvesztetté legyen. De ha megfogadod tanácsaimat, akkor nagyot fogsz haladni a lelkiszenvedések elviselésében, amirôl még néhány szót akarok mondani. A lelki szárazságot néha testi bajok okozzák. A túlságos sok virrasztás, munka, böjtölés fárasztják, zsibbasztják s elnehezítik a testet, mely bajok aztán a test és lélek szoros összeköttetésénél fogva a lélekre is hatnak. Ilyen esetben lelkünknek s akaratunknak minden erejét meg kell feszítenünk s minél több erényes cselekedetet végrehajtanunk. Mert ha lankadt és kimerült is lelkünk, mégis nagyon kedves Isten elôtt az, amit ilyen állapotban tenni tud; és bízvást elmondhatjuk az Énekek Énekének menyasszonyával: Én alszom ugyan, de lelkem virraszt! S habár e fáradozásainknak kevesebb az édes gyümölcse, de annál nagyobb az erénye és több az érdeme. A legjobb gyógyítószer mégis az, ha testi erôinket tisztességes szórakozással üdítjük fel. Így Szent Ferenc is megparancsolta szerzetes fiainak a munka abbanhagyását, nehogy a lélek buzgalma azáltal kárt valljon. Egykor e dicsôséges szentatyát is akkora búskomorság szállta meg, hogy azt nem bírta elrejteni; képtelen volt testvéreivel szórakozni, s ha tôlük visszavonult, a baj még nagyobb lett. A böjtölés s a test sanyargatása letörte ôt s az ima sem szolgált könnyebbségére. E vigasztalan állapota két évig tartott, úgy, hogy szinte azt hitte, miszerint Isten egészen elhagyta ôt. De miután e vihart alázattal elviselte, az Úr Jézus egy pillanat alatt visszaadta neki a lélek boldogító nyugalmát. Tanuljuk meg ebbôl, hogy Istennek legnagyobb szolgái sincsenek kivéve ilyen megpróbáltatások alól; tehát ne csodálkozzunk, ha néha hasonlók érnek minket is. ======================================================================== 5.1 Jó föltételeinket évenkint meg kell újítanunk Ebben a dologban az a fô, hogy szükségességérôl meggyôzôdjünk. A gyarló test és a rossz hajlamok reánehezednek a lélekre s a földi dolgok felé vonják; így aztán jó föltételeinkrôl könnyen megfeledkezünk, hacsak erôs elhatározással nem emelkedünk az égiek felé. A madarak, nehogy a földre essenek s hogy tovaszállhassanak, szüntelenül verdesik szárnyaikkal a levegôt. Neked is, Filótea, gyakran meg kell újítanod jó elhatározásodat, mellyel Isten szolgálatára szántad magad, nehogy idôvel az elôbbi, vagy talán még rosszabb állapotba süllyedj vissza. Mert ha a lelki életben hanyatlunk, esésünk mindig mélyebb fokra süllyeszt, mint amelyen a jámbor élet megkezdésekor állottunk. Nincs olyan jó óra, melyet idôközönkint föl ne kellene húzni s meg ne kellene javítani. Ugyanígy kell tennie annak, ki lelkével komolyan törôdik. Reggel, este föl kell azt mintegy húznia, amire a jámbor gyakorlatok szolgálnak; meg kell annak járását figyelnie, hogy rendben legyen; belsô állapotát minden évben legalább egyszer a leggondosabban meg kell vizsgálnia, hogy a jelentkezô hibákat megjavítsa; s a szentgyónás és áldozás által a kegyelemnek lehetô sok szent olaját kell beléöntenie. Ezen eljárás, Filótea, meggyengült erôidet helyreállítja, buzgalmadat föléleszti, jó föltételeidet megerôsíti s az erényeket lelkedben ismét fölvirágoztatja. Így cselekedtek az ôsi keresztények, kik Nazianzi Szent Gergely szerint vízkereszt ünnepén a hitvallást s a keresztségben tett fogadalmaikat megújították. Kövesd e példát Filótea! Lelkiatyád tanácsa szerint tölts néhány megfelelô napot lelki magányban s elmélkedjél a következô pontokról azon mód szerint, melyet e könyv második részében már elôadtam. ======================================================================== 5.2 Elmélkedés Isten kegyességérôl, mellyel a maga szolgálatára hívott bennünket, tekintettel a fönnebb tett ünnepélyes nyilatkozatra (I. rész, 20. fejezet) 1. Fontold meg ama nyilatkozat egyes pontjait. Az elsô pontban mindenkorra megutáltad s elhagytad a bűnt. A másodikban testedet, lelkedet s minden tehetségedet Isten szeretetére és szolgálatára szentelted. A harmadikban erôsen elhatároztad, hogyha esetleg bűnbe esnél, Isten kegyelmével csakhamar a jó útra térsz. vajon nem kell-e e három elhatározást dicséretesnek, méltónak s nemesnek mondani? Tehát ama fönnebbi nyilatkozatod valóban észszerű, szent és tiszteletreméltó. 2. Fontold meg, hogy ama nyilatkozatodat Istennek tetted. Ha már az embereknek adott szavunk szorosan köt bennünket, mennyivel inkább kötelez Istennek tett ígéretünk? 3. Fontold meg, hogy a mennyei karok jelenlétében határoztad magad Isten szolgálatára. Ó, a boldogságos Szent Szűz, Szent József, ôrzôangyalod, az üdvözültek boldog serege szeretettel voltak tanúi annak, hogy az Üdvözítô lábaihoz borultál s neki ajánlottad szívedet. Örömünnepet ült ekkor a mennyei Jeruzsálem, s most annak emlékét ünnepli majd, ha t.i. megújítod elhatározásodat. 4. Fontold meg, minô körülmények között született elhatározásod. Mily kegyes volt akkor hozzád a jó Isten! Valld meg ôszintén, nem a Szentlélek hívó kegyelme illette-e meg, lelkedet? Nem a szeretet minden kötelékével vonzott-e magához Isten, hogy a világ zivatarain át az üdvösség révpartjára vezessen? Ó mily sok édes vigasztalásban részesítettek a szentségek, a jó olvasmányok s az imádság! Ó Filótea! midôn te aludtál, Isten a szeretet s a béke szemeivel ôrködött feletted. 5. Fontold meg, életed mely szakában vonzott magához Isten? Íme, élted virágzó korában! Ó mily szerencse oly korán megtanulni azt, amire rendszerint nagyon is késôn jutunk el. Szent Ágoston, ki csak harmincéves korában tért meg, így kiált föl: ,,Ó te örök szépség, mily késôn ismertelek meg! Láttalak ugyan, de figyelemre sem méltattalak!'' Te is elmondhatod: Ó örök édesség, miért nem ízleltelek korábban meg?! Azért Filótea, mert korábban nem voltál méltó. Ismerd meg tehát Istennek jóságát és kegyességét, ki ifjúságodban vonzott magához téged és mondd Dáviddal: Istenem! ifjúságomtól fogva te világosítottad meg lelkemet s illetted meg szívemet; ezért mindörökké magasztalni fogom irgalmasságodat! Ha pedig elôhaladott korban részesültél e szerencsében: Ó Filótea! mily nagy kegyelem, hogy bár visszaéltél az elmúlt évekkel, Isten mégis kellô idôben megállította életednek rossz folyását, mely különben az örök halálba döntött volna téged. 6. Fontold meg e hivatásnak eredményeit. Ha elôbbi állapotodat összehasonlítod a mostanival, nem kételkedem, csak szerencsés változásokra fogsz akadni. Mert nem nagy szerencse-e, hogy az imádság útján Istennel beszélhetsz; hogy belsô ösztönöd az Ô szeretetére késztet; hogy sok nyugtalanító szenvedélyt elhallgattattál; hogy sok bűntôl és lelkiismereti furdalástól megmenekültél; s hogy lelkedet a szentáldozás az örökkévaló javak elapadhatatlan kútforrásával oly gyakran egyesítette? Ó mily nagy kegyelmek ezek! Valóban csak a szentség mértékével szabad ôket mérnünk! És az Úrnak végtelenül kegyes keze tette mindezt s elestembôl az Úr keze emelt föl engem, mondja a királyi Zsoltáros. Nem halok meg, élni fogok és szívvel, ajakkal és cselekedettel hirdetem majd jóságának csodáit. Ez elmélkedéseket hálaadó imádsággal fejezzük be s kérjük buzgón Istent, hogy azok nagy lelki hasznunkra szolgáljanak. Végezetül az alázatosság s az Istenbe vetett bizalomnak érzeteit keltsük föl magunkban, jó föltételeinket azonban csak ezen gyakorlatnak második pontja után újítsuk meg. ======================================================================== 5.3 Vizsgáljuk meg lelkünk állapotát, hogy lássuk, mennyire haladtunk a jámborságban E lelki gyakorlatnak második pontja némileg hosszú; amiért is azt tanácsolom hogy csak részletenkint foglalkozzál vele. Vizsgáld meg, milyen viseleted Isten iránt, önmagad s felebarátod iránt s végül milyenek hajlamaid és szenvedélyeid? Nem is kell e gyakorlatot térden állva végezned; kivéve kezdetén, midôn Isten színe elé helyezkedel s a végén, midôn a jó érzemeket kelted föl magadban. De sôt sétálva vagy akár ágyban fekve is végezheted föltéve természetesen, hogy az álom el nem nyom. A vizsgálat pontjait azonban elôbb gondosan olvasd el. Az egész vizsgálat legfeljebb három napra és éjszakára terjedjen, mindennap s minden éjjel pár órát fordítván reá; mert ha hosszú közök szakítanák meg e lelkigyakorlatunkat, nem sok hasznunk volna belôle. A vizsgálat egy-egy részlete után vedd számba gyarlóságaidat s azon akadályokat, melyek gátolták haladásodat, részint, hogy azokat meggyónjad és lelkiatyád tanácsát kikérjed, részint, hogy jó föltételeidet megformáld és lelki erôre tégy szert. Bár nem föltétlenül szükséges, hogy ezen napokon az emberektôl való érintkezéstôl egészen tartózkodjál: mégis jó, este kissé korábban visszavonulnod és lefeküdnöd, hogy tested és lelked kipihenve fogjon az elmélkedéshez. Napközben gyakran fohászkodjál Istenhez, a Boldogságos Szűzhöz, ôrangyalodhoz s az összes mennyei karokhoz. Mindezt azonban Isten iránt való szeretetbôl s a tökéletesség után vágyódó szívvel végezd. Hogy pedig ezen vizsgálatod kellô módon történjék, elôször: helyezkedjél Isten színe elé; másodszor: kérd a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, miként ezt Szent Ágoston tevé, ki Isten elôtt megalázkodva így kiáltott föl: ,,Add, ó Uram, hogy megismerjelek téged s megismerjem magam!'' Mondjad Szent Ferenccel: ,,Ki vagy te, én Istenem, és ki vagyok én?'' Jelentsd ki hogy nem azért vizsgálod meg magad, mert örömed telik önmagadban, vagy mert dicsekedni akarsz; hanem hogy Istenben legyen örömed, hogy Ôt dicsôítsed és néki hálát adj. S ha azt látod, hogy csak keveset haladtál, sôt talán hanyatlottál a jóban, ne csüggedj s ne veszítsd el kedvedet; hanem inkább buzdulj föl s fogadd meg újból, hogy Isten kegyelmével majd jóváteszed hibáidat. Ezeket elôrebocsátván, vizsgáld meg nyugodtan, miként viselkedtél Isten, felebarátod s önmagad iránt. ======================================================================== 5.4 Lelkünk Istenhez való viszonyának megvizsgálása 1. Miként viselkedik lelked a halálos bűnnel szemben? Elhatároztad-e erôsen, hogy soha semmi körülmények között nem követsz el halálos bűnt? S rendületlen volt-e eleddig ezen elhatározásod? Ez ugyanis a lelki életnek alapja. 2. Miként vélekedel Isten törvényeirôl? Jóknak, kellemeseknek tartod-e ôket? Ó Filótea, akinek ízlése romlatlan és gyomra jó, az a jó ételt szereti s otthagyja a rosszat. 3. Miként gondolkodol a bocsánatos bűnrôl? Annyira nem óvakodhatunk, hogy valamennyit elkerüljük; azonban nem hajolsz-e könnyen valamely ilyen bűnre, vagy ami még rosszabb volna, nem ragaszkodol-e hozzá? 4. Miként vélekedel a lelkigyakorlatokról? Kedveled-e, becsülöd-e ôket? Avagy terhedre vannak talán s ellenszenvvel viseltetel irányukban? Mi felel meg jobban hajlandóságodnak: az Isten igéjének hallgatása, olvasása, az arról való beszélgetés, az elmélkedés, az abból származó lelki fölbuzdulás, a gyónás, a lelki tanításban való részesedés, a szentáldozásban való elôkészület, a szentáldozás, hajlandóságaidnak legyôzése? Mindebbôl mi esik nehezedre? S ha valóban volna ilyen, vizsgáld meg, honnan van ezen nehézség? 5. Miként gondolkozol magáról Istenrôl? Jól esik-e, kedves-e, ha gyakran gondolsz reá? Megemlékeztem Istenrôl, mondja a királyi Zsoltáros és gyönyörködtem benne! Könnyen szeretetre gyullad-e szíved Isten iránt és jól esik-e a szeretetet élvezned? Boldog-e szíved, ha Isten végtelenségére, jóságára és kegyességére gondol? S ha Isten gondolata a világi foglalkozások és szórakozások között támad föl benned, befogadod-e szívedbe; meghatja-e kedélyedet; hozzáfordul-e s mintegy eléje megy-e lelked? Mert valóban sokan így cselekszenek! Ha valamely nô hírét veszi, hogy férje hosszú távollét után visszatér s a megérkezônek hangját hallja: nemde legsürgôsebb dolgát is abbahagyja és siet eléje? Így cselekszik az Istent szeretô lélek is. Mihelyt megvillan benne Isten gondolata, e boldog emlékezés túláradó öröme elfeledtet vele mindent. S ez valóban igen jó jel! 6. Mit érez szíved az Úr Jézus iránt? Jól esik-e vele lenned? A méhek szívesen vannak a méz körül; éppígy a jó lelkek is szívesen vannak Jézussal, akit gyengéden szeretnek. 7. Mit érez szíved a Boldogságos Szent Szűz, a szentek s ôrzôangyalod iránt? Szereted-e ôket? Bízol-e pártfogásukban? Kedveled-e képeiket, életrajzaikat és szívesen tiszteled-e ôket? 8. Miképpen szoktál Istenrôl beszélni? Jól esik-e állásod és képességeid szerint Ôt dicsérned? Kedveled-e a szent énekeket? 9. A jócselekedeteket illetôleg vizsgáld meg, buzgólkodol-e Isten külsô tisztelete körül s törekszel-e az ô dicsôségére valamit tenni? Mert aki Istent szereti, az Isten házának díszét is kedveli. Elmondhatod-e hogy Isten kedvéért valamely hajlandóságodtól, vagy valamely földi dologtól megváltál? Mert biztos jele a szeretetnek, ha valamirôl lemondunk annak kedvéért, akit szeretünk. Ugyan mitôl váltál meg eddig Isten kedvéért? ======================================================================== 5.5 Lelkünknek magunkra vonatkozó megvizsgálása 1. Miként szereted magad? Talán világi szeretettel? Ebben az esetben az leszen óhajtásod, hogy mindig itt maradj s mindenképen rajta lész, hogy földi éltedet állandósítsad. De ha a mennyország kedvéért szereted magad, akkor a földrôl távozni kínálkozol és szívesen megválsz tôle, amely órában az Úr veled így rendelkezik. 2. vajon rendezett-e a magad szeretete? Mert csak a rendetlen önszeretet van ártalmunkra. A rendezett szeretet jobban szereti a lelket, mint a testet; többet törôdik az erénnyel, mint egyéb dologgal; többre tartja az örökkévaló, mint a mulandó földi dicsôséget. A jól rendezett szív nem azzal törôdik, mit szólnak az emberek, hanem azzal, mit mondanak az angyalok. 3. Miként szereted lelkedet? Ápolod-e gyarlóságaiban? Hisz kötelességed ápolni s gyámolítani ôt, ha a szenvedélyek zaklatják. Ez legyen legfôbb gondod. 4. Mire tartod magad Isten elôtt? Bizonyára semmire. Nem nagy érdeme a légynek, ha a heggyel szemben semminek, ha a vízcsepp a tengerrel szemben csekélynek, ha a szikra a nappal szemben parányinak tartja magát. Az az igazi alázatosság hogy se jobbaknak, se méltóbbaknak ne tartsuk magunkat másoknál s ne kívánjunk mások fölé emelkedni. Milyen volt ezen szempontból eddigi viselkedésed? 5. Milyen volt beszéded? Nem szoktál-e dicsekedni, avagy magadnak kedvezni és hízelegni, ha magadról szólsz? 6. Milyenek cselekedeteid? Nem keresed-e az egészségednek ártalmas, haszontalan mulatságokat és az éjjeli oknélküli fennmaradásokat? ======================================================================== 5.6 Felebarátunkra vonatkozó lelkiállapotunk megvizsgálása A házasfelek bensôséggel, lelki békével és szilárd állhatatossággal tartoznak szeretni egymást, mert Isten ezt így rendelte. Ugyanez áll a szülôkrôl és a gyermekekrôl, a rokonokról s jó barátokról azon viszony szerint, mely bennünket hozzájuk fűz. De hogy általában szóljak, milyen a te szíved felebarátoddal szemben? Ôszintén és Isten kedvéért szereted-e ôt? Hogy errôl egészen bizonyos lehess, gondolj oly emberekre, kik viselkedésük vagy betegségük miatt neked alkalmatlanok és visszatetszôk. Ezek ugyanis az igazi próbakövei a felebaráti szeretetnek, de még inkább azok, kik akár szóval, akár cselekedettel megbántottak bennünket. Vizsgáld meg szívedet, nem érez-e ellenszenvet ilyenek iránt s nem esik-e nehezére azokat szeretni? Nem szólod-e meg könnyen felabarátodat, fôleg pedig azt, aki téged nem szeret? Nem károsítod-e meg akár nyíltan, akár titkon? Ebben a felületes vizsgálat is biztos tudatra vezet. ======================================================================== 5.7 Hajlandóságaink és szenvedélyeink megvizsgálása Kissé bôvebben foglalkozom e vizsgálattal s pedig azon célból, hogy megismerjük, mennyire haladtunk a lelki életben. Mert maguknak a bűnöknek megvizsgálása csupán a gyónásra készít elô bennünket a nélkül, hogy lelki haladásunkat tulajdonképpen elôsegítené. Mindazonáltal mindezen pontok körül arra szorítkozzunk, hogy nyugodtan fontoljuk meg szívünknek állapotát, mindazon hibákkal egyetemben, amelyeket esetleg elkövettünk. S hogy röviden végezzünk, vizsgálatunkat csupán hajlandóságainkra és szenvedélyeinkre terjesszük ki s névszerint vizsgáljuk meg a következôket: Miként szerettük Istent, felebarátunkat s önmagunkat? Gyűlöltük-e a magunk és mások vétkeit? Mert mások megjavulását ép annyira kell kívánnunk, mint a magunkét. Vágyódtunk-e vagyon, szórakozások és tisztességek után? Miként viselkedtünk, ha a bűn veszélye vagy a földi vagyon elvesztése fenyegetett? Nem féltünk-e ez utóbbitól jobban, mint az elsôtôl? Nem vetettük-e reménységünket a világba s a teremtményekbe inkább, mint Istenben s az örök javakba? Ha szomorúság ért bennünket, nem hajtottuk-e azt túl s nem forgott-e az haszontalan és semmis dolgok körül? S ha öröm ért bennünket, nem volt-e az túlzott s nem vonatkozott-e méltatlan dolgokra? Végül vegyük szemügyre, mily hajlandóságok zavarják szívünket, mily szenvedélyek uralkodnak fölötte s mily tekintetben rendezetlen egészen? A szenvedélyek a lélek állapotának ismertetô jelei. A cimbalmos minden húrt végig próbál s a hamisakat újra meghangolja; éppígy mi is, ha szenvedélyeink vizsgálata arról gyôz meg bennünket, hogy Istennek szolgálni akaró törekvésünkkel nem hangzanak össze, Isten kegyelmével és lelkiatyánk segítségével szedjük össze ôket ismét a kellô rendbe. ======================================================================== 5.8 Jámbor érzelmek fölkeltése a vizsgálat után Miután a vizsgálatnak minden pontján végig haladtál és megismerted lelked állapotát, keltsd föl magadban a következô jámbor érzelmeket. Ha a jóban némileg haladtál, adj hálát érte Istennek és ismerd be, hogy azt egyedül az Ô irgalmának köszönheted. Mélyen alázd meg magad Isten elôtt és valld be, hogy egyedül a te hibád, ha nagyon keveset haladtál. Mert nem követted híven, erélyesen s állandóan megvilágosító sugallatait s buzdításait. Ígérd meg, hogy örökké magasztalni fogod azon kegyelmekért, melyekkel javulásodat eszközölte. Kérj bocsánatot, hogy hűtlenül követted sugallatait s ajánld föl neki szívedet azon kérelemmel, vegye birtokába s tegye a jövendôben hívebbé. Hívd segítségül a Boldogságos Szüzet, Szent Józsefet, ôrzôangyalodat s a többi szenteket. ======================================================================== 5.9 Jó föltételeink megújítására szolgáló néhány megfontolás Ha lelkiatyáddal megbeszélted hibáidat s azon eszközöket, melyek javulásodra szolgálnak, akkor vedd sorba a következô megfontolásokat s elmélkedjél fölöttük azon mód szerint, melyet e könyv elsô részében már elôadtam. Mindenekelôtt helyezkedjél Isten színe elé s kérd malasztját, hogy szeretetében és szolgálatában állhatatosságra tehess szert. ======================================================================== 5.10 Elsô megfontolás: A lélek méltóságáról Fontold meg, mily nemes s mily kiváló a te lelked, mely értelmével megismeri nemcsak ezt a látható világot, hanem az angyalokat, Istent, ki mindennek legfôbb s kimondhatatlanul kegyes ura. Megismeri az örökkévalóságot s mindazt, ami a jó életmódra szükséges, hogy egykor az angyalok társaságába jussunk s Istent mindörökké élvezzük. De lelkednek szabad akarata is van, mely képes Istent szeretni és képtelen Ôt gyűlölni. És mily nemes a te szíved, melyet semmiféle teremtmény sem elégít ki és nyugodalmát egyedül csak Istenben leli. Gondolj a legkedvesebb és legkeresettebb szórakozásokra, melyekkel szíved azelôtt foglalkozott s valld be egészen ôszintén, hogy valamennyi tele volt nyugtalansággal, bosszúsággal, gonddal és keserűséggel, ami szívedet szorongatta és valóban nyomorulttá tette. Ó! a mi szívünk igen szenvedélyesen ragaszkodik a teremtményekhez s azt hiszi, hogy azok kielégíthetik ôt. Azonban alig ízlelte meg ôket, azonnal látja, hogy várakozásában csalatkozott. Isten nem engedi, hogy szívünk bárhol is nyugtot leljen; hanem azt akarja, hogy visszatérjen Ôhozzá, akitôl eltávozott. Ó mily kiváló tehát a mi szívünk! Miért is gyötörjük tehát a teremtmények szolgálatával! Ó lelkem, te bízvást elmondhatod, hogy képes vagy Istent megismerni és szeretni. Miért keresed tehát azt, ami végtelenül alatta áll Istennek? Neked az örökkévalósághoz van jogod, miért kapkodsz tehát múló pillanatok után? A tékozló fiú is azt panaszolta, hogy míg atyja asztalánál dúsan táplálkozhatott volna, az idegen földön kénytelen volt az állatok eledelével megelégedni. Ó én lelkem, te bírhatod Istent; jaj neked, ha kevesebbel is megelégszel! E megfontolás révén figyelmeztesd lelkedet, hogy az örökkévalóságra van hivatva és hogy méltó is arra. És gyulladsz föl nagy buzgalomra. ======================================================================== 5.11 Második megfontolás: Az erény kiváló értéke Fontold meg, hogy szívednek ezen a világon igaz nyugodalmat csak az erény és a jámborság adhat; hogy mily szép az erény, fôleg ha az ellenkezô vétkekkel állítjuk szembe. Mily kedves a türelem, a szelídség, az alázatosság, ha a bosszúvággyal, a haraggal, a kedvetlenséggel, a gôggel s a dicsvággyal hasonlítjuk össze! Mily szép a bôkezűség, a szeretet, a józanság, ha a bírvágy, az irigység s a kicsapongás áll vele szemben! Az erényeknek az a csodálatos vonásuk van, hogyha gyakoroljuk ôket, a szívet mondhatatlanul édes vigasztalással töltik meg; míg a vétkek leverik és vigasztalan állapotba döntik azt. Tehát miért ne lennénk rajta, hogy lelkünk amaz örömben részesüljön? Akit egy vétek terhel, az jámborságával elégedetlen; de akire több vétek súlya nehezedik, az nyugtalan is egyúttal. Ellenben már egyetlenegy erény is lelki nyugodalmat s boldogságot ad; s ez a lelki állapot az erények számával nagyobbodik. Ó mily szép, mily édes, mily boldogító a jámbor élet! Megédesíti a szenvedéseket, az örömet kedvesebbé teszi; nélküle a jó rosszá válik, az öröm nyugtalansággá és teherré. Ó aki téged ismer, elmondhatja a szamáriai asszonnyal: ,,Uram, add nekem azt a vizet'' (Jn 4,15). E fohász, bár más vonatkozásban, gyakran fölhangzott Szent Terézia és Genuai Szent Katalin ajkáról. ======================================================================== 5.12 Harmadik megfontolás: A szentek példája Fontold meg a szenteknek példáját. Mi mindent nem tettek, hogy Istent bensôbben szerethessék. Íme a szent vértanúk; mily rendíthetetlen volt elhatározásuk; semmiféle gyötrelem nem bírta ôket engedékenységre. Nézd különösen a szép virágzó szüzeket; tisztaságuk fehérebb volt a liliomnál, szeretetük égôbb a rózsa pirosságánál. Tizenkét, tizenöt, húsz, huszonöt éves korukban többszörös vértanúságot szenvedtek, de elhatározásukban nem tágítottak. Szenvedtek nemcsak a vallásért, hanem a keresztény erényért is a szűzies életért, a szenvedôk az elítéltek szolgálatáért s a megholtak eltemetéséért. Én Istenem! mekkora volt a gyengéd nemnek állhatatossága ama körülmények között! Fontold meg, mily nagy lelki erôvel vetették meg a szent hitvallók a világot; mily rendületlen volt szilárdságuk, melyet semmi sem ingatott meg. Elhatározásukban s elhatározásuk végrehajtásában nem lappangott semmi tartózkodás. Szent Ágoston magasztalja édesanyját, Szent Mónikát ki a legnagyobb szilárdsággal hajtotta végre amaz elhatározását, hogy mind a házaséletben, mind az özvegyi állapotban híven szolgáljon Istennek. S mennyi bajt kellett elviselnie s mennyi akadályt legyűrnie Szent Paulának, Szent Jeromos kedves tanítványának! vajon nem tartozunk-e követni e magasztos példákat? A szentek is csak emberek voltak, mint mi; ugyanazon Istenért cselekedtek mindent, akit mi is imádunk; s ugyanazon erények megszerzéséért fáradoztak. Tehát állásunk és hivatásunkhoz mérten miért ne tennôk mi is ugyanazt, hogy megtartsuk ígéretünket, mely szerint Istenéi akarunk lenni. ======================================================================== 5.13 Negyedik megfontolás: Szeretetünk Jézus iránt Fontold meg az Úr Jézus szeretetét, mellyel itt a földön fôleg pedig az Olajfák hegyén s a Kálvárián oly sokat szenvedett. E szeretet érdemelte ki a mennyei atyától sok fáradság és szenvedésnek árán a szívedben létezô jó szándékokat s elhatározásokat, nemkülönben az azoknak végrehajtására szükséges kegyelmeket. Ó szent elhatározások, mily nagy a ti értéketek; hisz az Üdvözítô szenvedésének gyümölcsei vagytok! Mily nagy szeretettel kell hozzátok ragaszkodnom, hisz oly drága árt fizetett érettetek az Úr Jézus! Ó lelkemnek megváltó Istene, te meghaltál, hogy ama jó elhatározások lelkemben megszülessenek; ó adj nekem kegyelmet, hogy inkább meghaljak, mint hogy azokhoz hűtelen legyek! De ezt is szívleld meg, Filótea. Kétségtelen, hogy a kereszten függô Jézusnak szíve a tiedre is szeretettel tekintett le s hogy ebbôl a szeretetbôl csörgedezett mindama lelki jó, amelyben bármikor részesültél, vagy részesülni fogsz. Igen, Filótea elmondhatjuk Jeremiással: Ó Uram, mielôtt voltam, te már láttál és néven szólítottál engem. Mit se kételkedjünk, hogy a kegyes Isten, ki a kereszten szült bennünket a kegyelem világára, szívében hordott bennünket, miként az édesanya szíve tájékán viseli magzatát. Isteni jósága szerzette akkor számunkra az Üdvösségnek mindamaz általános és különös eszközeit, a sugallatokat s a malasztokat, melyekkel lelkünket most a tökéletességre vezérli, miként a gondos anya, ki már elôre elkészít mindent gyermeke számára. Ó édes Istenem! mily mélyen kellene mindezt emlékezetünkbe vésnünk! Lehetséges-e, hogy Üdvözítôm engem oly gyengéden szeretett? Lehetséges-e, hogy már akkor nemcsak reám gondolt, hanem mindazon eszközökre is, melyekkel magához vonzott? Ó mennyire kellene mindezt szeretnem és lelki hasznomra értékesítenem! Valóban boldogító gondolat: az Úr Jézus gyengéd szíve Filóteájára gondolt, szerette ôt s az üdvösségnek ezernyi eszközével ajándékozta meg, mintha más lélek nem is volt volna a világon, amelyre gondolhatott volna! Éppen miként a nap, mely a földnek valamely megvilágított helyére annyi fényességet áraszt, mintha másfelé nem is világítana. Szeretett engem -- mondja Szent Pál -- és önmagát föláldozta érettem! Mintha azt mondaná: Egyedül csak én érettem, mintha a többi emberért mit sem tett volna! Filótea, ezt véssed mélyen szívedbe, hogy megerôsödjék elhatározásod s azt ápold és szeresd; mert az Úr Jézus szíve nagy bért fizetett érette. ======================================================================== 5.14 Ötödik megfontolás: Istennek irántunk való szeretete Fontold meg Istennek irántad való örök szeretetét. Az isteni Üdvözítô még emberré sem lett, még meg sem halt a kereszten, az isteni Felség már szeretett és szeretetére már kiválasztott téged. De mikor is kezdett téged szeretni? Amikor Isten kezdett lenni! S mikor kezdett Isten lenni? Soha; mert mindig az volt kezdet és vég nélkül. És irántad való szeretete, melynek sohasem volt kezdete, már öröktôl fogva kijelölte számodra azon kegyelmeket s jótéteményeket, amelyekben részesültél. Jeremiás próféta által adja ezt tudtunkra az Úr, mondván: ,,Örök szeretettel szerettelek téged és könyörületbôl vonzottalak magamhoz''. Mely igék egyenlôen szólnak mindenkinek. Tehát egyedül az Ô szeretetének köszönheted mindazon jó elhatározásokat, melyek szívedben támadnak. Ó Istenem! Mily becsesek amaz elhatározások, melyek öröktôl fogva ott lebegtek az isteni bölcsesség és jóság szemei elôtt! Mily drágáknak s mily értékeseknek kell azokat tartanunk! Inkább viseljünk el mindent, de sôt maga a világ is dôljön inkább romba, semhogy jó elhatározásainktól tágítsunk! Mert az egész világ semmi a lélekkel szemben; de a lélek is semmi jámbor elhatározások nélkül! ======================================================================== 5.15 Az elôzô megfontolásokra vonatkozó jámbor érzelmek s a lelkigyakorlat befejezése Ó drága elhatározások! Úgy tekintelek titeket, mint az életnek áldott fáját, melyet az Úr saját kezével ültetett szívembe s melyet Üdvözítôm szentséges vérével öntözött meg, hogy jó gyümölcsöt teremjen. Inkább ezerszer haljak meg, semhogy e fa szívembôl kivesszék. Ezen elhatározásomat sem hiúság, sem az élet örömei, sem gazdagság, sem szenvedés nem fogja megingatni soha. Ó Uram, e szerencsémet atyai jóságodnak köszönhetem, mely szívemet, e rossz termôföldet választotta ki, hogy hozzad méltó gyümölcsöket teremjen. Ó hány lélek nem részesült e szerencsében? Ugyan megalázkodhatom-e eléggé irgalmas kezed alatt? Ó ti kedves és szent elhatározások! Ha én híven megtartalak titeket, ti is megôriztek engem; ha szívemben éltek, lelkem is él majd általatok. Ó maradjatok hát mindenkorra szívemben, ti, kik Istenem irgalmasságában örök léttel bírtok; maradjatok s éljetek mindenkor bennem s én sohasem hagylak el titeket! E jámbor érzelmek fölkeltése után külön-külön meg kell állapítanod azon eszközöket, melyek jó elhatározásaid megtartására szükségesek. Ezek fôleg a következôk: gyakori imádság s a szentségek gyakori vétele, jó cselekedetek, ismert hibáidnak gondos elkerülése, a rossz társaságok kerülése, lelkiatyád jó tanácsainak hűséges követése. Végzetül, mintha új életre keltél s új erôket gyűjtöttél volna, ezerszer is jelentsd ki, hogy jó elhatározásaidat híven megtartod. Vedd mintegy kezedbe szívedet s ajánld föl Istennek s mondd, hogy az ô kezében hagyod és soha többé vissza nem veszed s mindenkor és mindenben az Ô szent akaratát követed. Kérd Istent, hogy ezen lelki megújulásodat Szentlelke által tökéletesítse, áldja és ôrizze meg; s aztán hívd segítségül a Boldogságos Szüzet, örzôangyalodat s az égi szenteket. Így érzô és hevülô szívvel borulj lelkiatyád lábai elé s gyónd meg neki fôbb bűneidet, melyeket lelkiismereted általános megvizsgálása útján fölismertél, ismételd meg elôtte elhatározásodat és fogadd buzgó szívvel kezébôl a föloldozást. Végül járulj az oltár elé, s az oltáriszentség vétele által egyesítsd Üdvözítô Isteneddel új életre kelt szívedet. ======================================================================== 5.16 E lelkigyakorlat után milyen érzelmeket kell szívünkben ápolnunk? Lelki megújulásod napján s a következôkön gyakran kell hangoztatnod a szeretetnek amaz áradozó szavait, melyeket Szent Pál, Szent Ágoston és mások hangoztattak: ,,Többé már nem vagyok a magamé, élve is, halva is Üdvözítômé vagyok; nekem magamtól s magam számára semmim sincs. Jézus él énbennem s amit magaménak mondhatok, az mind az övé. Ó világ, te mindig hasonló vagy önmagadhoz s én is mindig ugyanaz voltam; de a jövendôben én magam számára létezni megszűnöm. Nem, nem maradunk ugyanazok; mert más a szívünk s a világ, mely annyiszor megcsalt bennünket, most ô csalatkozik bennünk. Átváltozásunk csak lassankint mutatkozik s a világ azt hiszi majd, hogy még mindig Ézsauak vagyunk; legvégül aztán majd látja, hogy Jákobbá váltunk.'' Szívünk e gyakorlatnak hatását jól ôrizze meg s az elmélkedésbôl csak lassan térjünk át a napi foglalkozáshoz s az emberekkel való érintkezéshez, nehogy föltételeink kenete gyorsan elpárologjon. Ez áldásos kenet lelkünknek minden ízét járja át, amiben azonban minden testi vagy lelki megerôltetéstôl óvakodnunk kell. ======================================================================== 5.17 Válasz két ellenvetésre, melyet e tanításom ellen tenni lehet Filótea, azt mondja majd a világ, hogy e könyvben oly sok az utasítás és tanács, hogy aki azokat meg akarja tartani, annak egyébre nem marad ideje. Ó Filótea, ha megtesszük azt, ami e könyvben van, eleget teszünk kötelességünknek, mert csak azt cselekesszük, amit cselekednünk kell. De vajon nem látod-e lelkünk ellenségének csalfaságát? Ha ez összes gyakorlatokat naponkint végre kellene hajtanunk, akkor természetesen egészen elfoglalnának bennünket. Azonban Isten csak azt kívánja, hogy bizonyos idôkben és alkalmakkor foglalkozzunk velük. Mily sok a polgári törvény és valamennyit meg kell tartanunk; de hát nem egyszerre, hanem mindegyiket a maga idején. Egyébként pedig Dávid, bár király volt és súlyos állami ügyek terhelték, sokkal több jámbor gyakorlatot végzett, mint amennyirôl én szóltam. Szent Lajos király ki egyaránt nagy volt a békében s a háborúban, ki buzgón foglalkozott az igazságszolgáltatással s az államügyekkel, naponkint két misét hallgatott, elvégezte az egyházi zsolozsmát, elmélkedett, kórházakat látogatott, minden pénteken meggyónt, sanyargatta testét, gyakran jelen volt a szentbeszédeken és sokszor társalgott lelki dolgokról. És mindemellett gondossága minden nyilvános ügyre kiterjedt; udvara szebb és fényesebb volt, mint azelôtt bármikor. Végezd tehát lelkesen ama gyakorlatokat, melyeket elôírtam s Isten elég idôt s erôt ad majd neked egyéb dolgaidra is; s ha kellene, mint egykor Józsue idejében, még a napot is megállítja az égen. Ha Isten van velünk, mindig sikerrel dolgozunk. Azt is mondja majd a világ: Én te rólad, Filótea, föltételezem, hogy az elmélkedés kegyelmét neked megadta Isten; mivel pedig ez adományban nem részesül mindenki, útmutatásom nem is mindenkinek való. Megengedem, ezt nálad valóban föltételezem s az igaz, hogy nincs mindenkinek meg az elmélkedés adománya. De az is igaz, hogy mindenki megnyerheti azt, ha jó lelkivezetôje van s ez adomány megnyeréséért érdeme szerint fáradozik. S ha volna is olyan, ki az elmélkedés kegyelmét a legkisebb fokban sem bírja -- ami hitem szerint nagy ritkaság --, az ügyes lelkiatya ezen a hiányon is tud segíteni s pedig olyképen, hogy az illetôvel figyelmesen elolvastatja az elmélkedéseket s a megfontolásokat. ======================================================================== 5.18 E lelki kalauzolás záradékául három igen fontos figyelmeztetés Minden hó elsô napján az elmélkedés végeztével újítsd meg e könyv elsô részében foglalt nyilatkozatodat és mondd a királyi Zsoltárossal: Sohasem feledkezem meg törvényeidrôl, ó Uram, mert azok által keltettél lelki életre! S ha nagyobb változást tapasztalnál magadon, vedd ama nyilatkozatodat kézbe és szívbeli mély alázatossággal olvasd azt el. Ez majd nagy vigasztalásodra szolgál. Ismerd be nyíltan, hogy mivel még nem vagy jámbor, valóban az akarsz lenni. Ne resteld ama közönséges és szükséges gyakorlatokat, melyek Isten szeretetét növelik benned. Valld be nyíltan, hogy elmélkedni szoktál; hogy inkább meghalsz, semhogy halálos bűnt kövess el; hogy gyakran járulsz a szentségekhez, hogy lelkiatyád utasításait követed. Ezen ôszinte vallomás, hogy t.i. tartózkodás nélkül akarsz Istennek szolgálni s az ô szeretetében élni, kedves Isten elôtt, aki nem tűri, hogy az ô szolgálatát, vagy az Úr Jézus keresztjét szégyeljük; más részrôl pedig ezáltal a világi emberek sok kifogásának útját álljuk s már becsületbôl is a jóban való állhatatosságra kényszeríttetünk. A világ bölcsei azért hirdetik magukat ilyenekül, hogy életmódjukban ôket ne háborgassa senki; mi is hirdessük a jámbor életre való törekvésünket, hogy nyugodtan élhessünk jámborul. Ha valaki azt mondja neked, hogy a jámborság nem kívánja meg föltétlenül mind e szabályoknak megtartását, hagyd reá s nyugodtan csak annyit válaszolj, hogy mivel gyarló vagy, több gyámolításra és segítségre szorulsz, mint mások. Végezetül kérve-kérlek, Filótea, mindenre, ami szent az égen és a földön, keresztségedre, Jézusnak gyengéden szeretô szívére, az Ô irgalmasságára, mely reménységednek horgonya, tarts ki ama boldog elhatározásodban, hogy igazán jámborul akarsz élni. Gyorsan tűnnek napjaink s a halál már zörget az ajtón. Nazianzi Szent Gergely szerint már szól a föltámadás harsonája; kiki legyen arra készen, mert közel már az ítélet. Midôn Szent Szimforiánt halálra vitték, édesanyja ezt kiáltotta utána: ,,Fiam, édes fiam, gondolj az örök életre, tekints föl az égre és szemed elôtt az lebegjen, aki ottan uralkodik. E rövid és nyomorult életnek csakhamar vége szakad!'' Ugyanezt mondom én is neked, Filótea! Tekints föl az égre s ne add cserébe a földért; gondolj a pokolra s ne rohanj bele pillanatnyi kedvtelésekért. De az Úr Jézusra is tekints s ne tagadd meg ôt a világ kedvéért. S ha terhesnek tetszik neked a jámbor élet, mondd Szent Ferenccel: ,,Minden fáradság gyönyör nekem, ha a jövô élet örömeire gondolok s a dicsôség, melyet reménylek, minden fájdalmat megédesít.''