Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Tomka Ferenc Az egyház bűnei? (Mi igaz, mi nem igaz?) Az egyház bűneirôl és bocsánatkérésérôl katolikusoknak Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Bevezetés Az egyház történelmében voltak bűnök Szükséges, hogy az egyház megvallja gyengeségeit Az egyház bűneit gyakran eltúlozzák Az egyház történelmi bűnei -- és az ún. ,,keresztény Európa'' A leggyakrabban idézett történelmi bűnökrôl A középkori egyházi vezetôk méltatlansága Az inkvizíció A keresztes háborúk Felfedezések, konkvisztádorok -- katolikus hittérítés Amerika felfedezése és a missziók Még néhány gondolat a katolikus missziókról Az egyház a tudomány és a fejlôdés gátja Galilei, Giordano Bruno stb. Egyház, papság, haladás Természettudós papok Az egészségügy és a papság Az oktatás és a papság Magyar irodalom, szakirodalom és a papság Vallás, istenhit, tudomány Felelôsség az egyházszakadásokért Az ökumenikus cselekvés A protestáns tanítás, a katolikus tanítás és a párbeszéd Az egyházak történelmi feszültségeirôl és háborúiról A zsidókérdés A legújabb kori egyházi vezetôk méltatlansága -- kollaboráció a kommunistákkal A békepapság és együttműködés a ,,rendszerrel'' A 3/3-as ügynökség vádja Az egyház történelmi bűneirôl és a mi bocsánatkérésünkrôl Az egyház gyengeségei és az emberi-társadalmi törvényszerűségek Az egyház bűnei a jelen tükrében A mi bocsánatkérésünkrôl S mit tegyünk, amikor az egyház bűneit szemünkre vetik? ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv második, átdolgozott és bôvített kiadásának elektronikus változata. A könyv a Szent István Társulat gondozásában jelent meg 2001-ben az ISBN 963 361 197 0 azonosítóval. Az elektronikus változat a kötet szerzôje engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más jog a szerzôé. A nyomtatott könyv apróbetűs részeit a program az egész könyvével azonos betűméretben tartalmazza. ======================================================================== Bevezetés II. János Pál -- Jézus születésének 2000 éves jubileuma alkalmával -- ünnepélyesen bocsánatot kért az egyház történelmi bűneiért Istentôl és mindazoktól, akik e mulasztások vagy vétkek emlékét hordozzák. Egyúttal kifejezte, hogy a katolikus egyház is megbocsátja mindazokat a vétkeket, amelyeket mások ôellene követtek el. A Szentatya meghívja a katolikusokat is a bűnbánatra. ,,Az egyház története az életszentség története -- írja. -- De a történelem sok olyan eseményt is feljegyzett, amelyek a kereszténység ellen- tanúságtételei. A kötelék miatt, mely a titokzatos testben összekapcsol minket, mi magunk is hordozzuk az elôttünk éltek bűneinek és tévedéseinek terhét, akkor is, ha tetteikért nincs személyes felelôsségünk. És mi magunk is vetkeztünk. A mi bűneink is akadályozták a Szentlélek működését sok ember szívében. Hitünk gyengesége sokakat közömbösségbe taszított és távol tartott a Krisztussal való igaz találkozástól. -- Sürgetem, hogy az egyház az életszentségnek az Úrtól kapott ajándékát megerôsítve boruljon térdre Isten elôtt, és kérjen bocsánatot gyermekei korábbi és jelenlegi bűneiért. Felszólítom a keresztényeket, hogy vallják meg Isten és az emberek színe elôtt ellenük elkövetett vétkeiket. Úgy kell ezt megtenniük, hogy semmi viszonzást nem várnak...'' (Incarnationis Mysterium 11). Néhányan túlzásnak tartják a pápa bocsánatkérését. Mások igazolva látják ezáltal az egyházellenes vádakat: ,,Lám, végre a pápa is beismeri!'' Mit gondoljunk minderrôl? II. János Pál mintegy 25 alkalommal kért bocsánatot attól a vallástól, egyháztól, nemzetiségtôl, csoporttól, amelyet éppen meglátogatott, s amely ellen az egyház tagjai valaha vétettek (protestánsoktól, ortodoxoktól, zsidóktól, tudósoktól, amerikai bennszülöttektôl stb.). Ilyenkor sosem tett szemrehányást azért, amiben éppen azok a csoportok vétettek a katolikus egyház ellen, amelyektôl ô bocsánatot kért. A pápa az evangéliumi úton jár: A Szentírás arra hívja a keresztényt, hogy ha embertársának valami panasza van ellene, béküljön ki vele! (Mt 5,24) Érvényes ez akkor is, ha mások jobban megbántottak minket, mint mi ôket! Mi tegyük meg a magunk lehetséges lépését a béke kedvéért (,,gyôzd le jóval a rosszat'' Róm 12,21), és bízzuk Istenre, hogy bocsánatkérésünk mikor kelti fel a másik félben az igazság lelkületét, amelynek következtében majd ô is bocsánatot kér azért, amit ô vétett, s így egy új kapcsolat születhet köztünk. -- A következôkben az egyház bűneiként általában számontartott eseményeket idézzük fel, s megkísérelünk ezekrôl egy -- a történelmi és kulturális körülményeket figyelembevevô -- valósághűbb képet kialakítani, illetve a hamis vagy egyoldalú vádakat tisztázni. ======================================================================== Az egyház történelmében voltak bűnök Szükséges, hogy az egyház megvallja gyengeségeit -- A katolikusoknak kell tudniuk, hogy az egyház történelmében -- az életszentség folytonos jelenléte mellett -- voltak súlyos torzulások is. Bár az egyház Krisztus teste, isteni igazságok hordozója, tagjai és vezetôi emberek: gyakran hűtlenek voltak Jézushoz és az ô igazságaihoz. -- Ennek arra kell figyelmeztetnie a hívô katolikust napjainkban, hogy neki magának is nap mint nap újra át kell adnia életét Krisztusnak. Hiszen mindannyiunkban él a ,,régi ember'', az önzés, az ösztönök csábítása. Amint a történelemben történt, ma is megtörténik, hogy sok keresztény -- olykor a maga kis hétköznapi életében, máskor ennél feltűnôbb esetekben -- Jézusnak és az ô Evangéliumának botrányává válik. -- Az egyház bűneirôl való beszéd nem könnyű: a pápa bocsánatkérése mást és mást jelent az emberiség különbözô csoportjai számára. Vannak elkötelezett hívôk, és nemhívô vagy egyházon kívül élô gondolkodók, akik lelkesedéssel üdvözölték a pápa bocsánatkérését. Nem kis részben olyan emberek ôk, akik ismerik egyrészt az egyház pozitív történelmi szerepét, de tudnak az egyháznak, mint emberi közösségnek sebeirôl, hibalehetôségeirôl, történelmi és esetleges jelenbeli mulasztásairól is; és nem ok nélkül kifogásolják, hogy az egyházban is jelen volt és van a kísértés, hogy ne vegye észre saját hibáit vagy szépítse azokat. Számukra tehát a pápa bocsánatkérése az emberi és a krisztusi ôszinteségnek egy pótolhatatlan lépése. A katolikusoknak és az emberiségnek ezzel a rétegével, valamint a pápával együtt azt kell mondanunk: szükséges, hogy az egyház megvallja mulasztásait, illetve korábban élt tagjainak mulasztásait. De élnek körülöttünk tömegek -- az egyházon kívül állók közt s az egyház tagjai közt is -- akik a bocsánatkérés igazi mondanivalóját kevésbé értik, mert magát az egyházat és annak történelmét kevéssé ismerik. Sokan közülük (és sok hívô is) alig tudnak többet az egyház történelmérôl -- fôleg annak kritikus idôszakairól -- amennyit egy egyházellenesen torzított történelemtanításból vagy egy egyházzal nem szimpatizáló médiából megismertek. Számukra is fontos, hogy tudjanak az egyház bocsánatkérésérôl, de elôttük tisztázni kell az egyes kérdések, mulasztások történelmi hátterét, s egyáltalán szólni kell arról, hogy az egyházban -- tagjainak vagy vezetôinek minden emberi gyengesége vagy bűne ellenére -- a különbözô korokban jelen volt az evangélium tisztasága, a Lélek ereje is. Különösen ez utóbbiaknak szeretnénk segítséget nyújtani e sorokkal. -- Azt is tudhatjuk, hogy minden emberi közösség ki van téve az elszürkülés, az anyagiassá válás stb. veszélyeinek, és hogy mindegyik hordozott és hordoz vétkeket. S a legtöbb emberi közösség, nemzet vagy ideológia néhány évtized vagy emberöltô alatt elkövetett annyi bűnt, mint amennyit a 2000 éves egyház szemére szoktak vetni. Gondoljunk pl. a kommunizmusra, a liberális kapitalizmusra, vagy akár csak egy-egy párt, ideológia vagy vallási csoport néhány évtizedes történetére! Az egyház bűneit gyakran eltúlozzák A katolikusoknak is -- és minden jóakarata embernek, aki tiszta képet akar alkotni magában az egyházról -- tudniuk kell, hogy a kommunizmus évtizedeiben minden iskolás tanult az egyház történelmi bűneirôl, de az egyház hibáinak bemutatása gyakran a hazugságig menôen egyoldalú volt. És a helyzet gyakran ma is hasonló: -- olvashatunk könyveket és láthatunk filmeket az egyház bűneirôl, és a kép ma is gyakran egyoldalú: Egyoldalú akkor, ha a tényeket eltúlozzák, és egyoldalú, ha úgy beszélnek a mulasztásokról, vétkekrôl, hogy amellett nem szólnak a pozitívumokról! -- Ha az egyház történelmében jelen is volt az emberi bűn, egyúttal jelen volt a megváltás felemelô ereje is, amely által a kereszténység mindig képes volt a megújulásra. S ha az egyházban minden korban találunk botló és bűnös embereket, de minden korszakában éltek és élnek hôsök, szentek, tömegeket magukban foglaló szent mozgalmak is, akik, illetve amelyek egyrészt Krisztus hiteles tanúi, másrészt a legnagyszerűbb emberi értékek hordozói és történelmi korszakok megtisztulásának elindítói. A bűnök eltúlzása több okra vezethetô vissza: -- Feltűnhet, hogy ha a keresztény egyházakat vagy értékeket együttesen támadják, a támadások elsôrendű célpontja mindig a katolikus egyház. Mi ennek az oka? a) Érezhetôk ebben a marxista ideológia nyomai is, amely szerint a katolikus egyház mindig ,,rosszabb'', mint a reformáció egyházai. Hiszen e logika szerint a történelem elôrevivô ereje a forradalom: mindig az az értékesebb, haladóbb csoport, amely egy korábbi ellen fellázad. Ezért a reformáció egyházai többnyire pozitívabb megítélésben részesültek, mint a katolikus egyház. b) A liberális rendszerek is a katolikus egyházban látják elsôdleges ellenfelüket, hiszen egyik egyház sem emeli fel hangját olyan következetesen bizonyos emberi értékek védelmében (mint az élet védelme, a házasság felbonthatatlansága, a házastársi hűség, a szexuális élet tisztasága stb.). -- Ha valaki Téged, kedves Olvasó, támadni akar, csak hibáidról beszél, és eltúlozza azokat. Bizonyára találkoztál már ilyen helyzettel. -- Ha egy-egy embercsoport a különbözô korszakokban szembekerült az egyházzal, hasonlóan cselekedett. -- Így cselekedett nem egy reformátor, így a felvilágosodás, késôbb a kommunizmus, s így cselekszik a legtöbb egyház ellen forduló szekta. S ez önmagában érthetô. -- Mások hibáinak emlegetése közismert eszköz arra, hogy egy csoport, egy párt, egy vallás, egy nemzet elterelje a figyelmet önnön hiányosságairól. Ezt a törvényszerűséget is gyakran felfedezhetjük az egyház vétkeinek emlegetése és eltúlzásai mögött. -- A kommunizmus -- ma már tudjuk -- világszerte kb. 100 millió embernek okozta tudatosan a halálát, ebbôl 20 milliót a volt Szovjetunióban öltek meg. Érthetô, ha a kommunista rezsimeknek is kedvelt témája volt, hogy az inkvizíció (becslései szerint) tízezreket kivégeztetett; miközben saját 100 millió meggyilkoltjáról hallgatott. (Vö. A kommunizmus fekete könyve c. kötetet, Bp. 2000., amelyben volt francia kommunisták tárják fel a kommunizmus emberiség elleni bűneit.) -- Napjainkban is újra és újra átéljük, hogy államok vagy politikusok tehetnének valamit népek és népcsoportok kiirtásának megakadályozásáért, ám politikai érdekbôl olykor mégsem tesznek semmit. Az inkvizíciót viszont emlegetik. -- A mai napig hatása van a reformációs-ellenreformációs kiélezett vitában, majd a felvilágosodás korában megfogalmazott katolikus-ellenes vádaknak. A reformáció olyan korban keletkezett, amikor az egyházban, s annak vezetôiben sok tényleges torzulás volt. (A következô pontokban szólunk errôl!) De a reformátori irodalom, majd késôbb a ,,felvilágosodás'' egyházellenes írásai a katolikus egyházra vonatkozó kedvezôtlen adatokat tovább nagyították, és ezeket széles körben terjesztették. -- E korokban az emberiség -- a maihoz viszonyítva -- kevéssé foglalkozott a történelemmel; így a vádak, torzítások tisztázása számos esetben nem történt meg. Sok vádat megcáfoltak ugyan (mint pl. a protestáns vitairatokét, mely szerint nô-pápa is lett volna; vagy amely szerint Péter nem is járt Rómában, s így természetesen nem is lehet ott eltemetve), de mások megcáfolatlanok maradtak. Az egyoldalú adatokat azután az újabb korok vallásellenes írásai is elôszeretettel átvették, a kommunista irodalomtól kezdve napjainkig (pl. az inkvizícióra, a keresztes háborúkra, a katolikus missziókra vonatkozó torzításokat, vagy a jezsuiták negatív beállítását). -- De az iménti állítással párhuzamban az is az igazsághoz tartozik, hogy elsôsorban a reformáció több vádjára a korabeli egyház súlyos okokat adott. S ha igaz, hogy a reformáció egyházaiban a mai napig gyakran egy torzított kép él a katolikus egyházról, az is igaz, hogy a katolikusok is csak az utolsó évtizedekben kezdik elismerni a reformáció egyházaiban levô értékeket (és sok -- a vatikáni zsinat által már régen megfogalmazott -- lépés hátravan még számunkra az ökumené terén). (Minderrôl szólunk még a következôkben.) Az egyház történelmi bűnei -- és az ún. ,,keresztény Európa'' Ha a kereszténység, illetve az egyház történelmi mulasztásairól hallunk, egy alapvetô szempontot figyelembe kell vennünk, ami sok mindent érthetôbbé tehet: A kereszténység elterjedésének korában, a Római Birodalomban és lényegileg az egész világon az egyház és az állam, a vallás és a társadalmi élet összefonódott: kölcsönösen átjárták egymást. Amikor Nagy Konstantin császár véget vetett a keresztények üldözésének, s a pogánysággal szemben a kereszténység mellett döntött, természetszerű volt számára és kora számára, hogy ettôl kezdve a kereszténység határozza meg a Birodalomnak és társadalmának életét, majd az elsô évezred végére egész Európa, illetve ezt követôen az ún. nyugati világ életét, társadalmát, kultúráját. Aki ebbe a világba született, azt automatikusan megkeresztelték, az természetszerűen belekerült egy keresztény kultúrába, formavilágba, ,,vallásosságba''. A kereszténység történelmet fordító ajándék volt Európának, a nyugati világnak. Számos értéke átjárta az ún. keresztény társadalmakat: megszűnt a rabszolgaság, elméletileg minden ember egyenlôvé vált, a keresztény erkölcs pozitív értékei, annak pozitív világlátása határozta meg Európa másfél évezredét, s ez hat napjainkig is. Ugyanakkor a keresztény formák -- ünnepek, társadalmi szokások, szentségek, imádságok stb. -- mögött sok pogányság is lappangott, illetve a kereszténység elôtti (és azzal sokszor szöges ellentétben álló) szemlélet számos vonása tovább élt. Mivel azonban e kor kereszténynek vallotta magát (maga az egyházi vezetés is többnyire ebben a tudatban élt), s mivel -- formáit tekintve -- mindenestül annak is látszott, következôleg e korban valamiképp majd' minden bűn és emberi nyomorúság kapcsolatban állt a magukat kereszténynek mondó embercsoportokkal, világi vagy egyházi vezetôkkel (mint pl. az inkvizíció, a keresztes háborúk, a konkvisztádorok bűnei stb.). (Errôl az összetett témáról bôvebben ír Tomka F., Intézmény és karizma az egyházban c. könyvében, Márton Áron Kiadó 1997[3].) A mai ember nyilvánvalóan érzi, hogy a Jézus-követés lényege nem abban áll, hogy valaki eljár templomba, vagy külsôséges szabályokat betart, hanem abban: hogy élô hittel dönt Krisztus mellett, s ennek megfelelôen él. -- Az ún. ,,keresztény középkorban'' voltak igazi hívôk, igazi szentek, akik döntöttek az evangélium mellett, mások csak a formákat tartották be, és szívük mélyén nem voltak keresztények, illetve gyakorlati magatartásukban inkább pogányoknak bizonyultak. (Bár amikor a történelemrôl ítéletet alkotunk, jó szembenézni saját magunkkal: hogy mi -- mai jó keresztények -- hányszor bizonyulunk a hétköznapokban pogánynak!) De mindenképp a történelem meghamisítása az is, ha a hibák mellett nem beszélünk arról, hogy hány pápa, püspök, pap, sôt király és fôúr volt -- épp hite következtében -- a történelmet, illetve az emberi-kulturális haladást meghatározó, példás életű egyéniség. Gondoljunk akár csak a magyar történelem szent nagyjaira! ======================================================================== A leggyakrabban idézett történelmi bűnökrôl Felidézzük azokat a tényeket, eseményeket, amelyeket leggyakrabban az egyház bűneiként emlegetnek, s megkísérlünk rámutatni e kérdésekkel, történésekkel kapcsolatos mulasztásokra, és ezek összetett voltára is: ======================================================================== A középkori egyházi vezetôk méltatlansága A katolikus embert különösen fájdalmasan érinti, ha a középkor egyházának méltatlan pápáiról, püspökeirôl, papjairól hall. Sajnos általános szabályszerűség, hogy a hatalomra jutó embereknek, csoportoknak nehéz tisztának maradniuk. (Mindennapos hír a médiában, hogy hazai vagy külföldi politikai, gazdasági, párt- stb. vezetôk súlyos korrupciókba keverednek.) Természetesen egy egyházi vezetôtôl különösen elvárható volna, hogy hatalmi helyzetében is Krisztus tisztaságában éljen. S ez számos esetben csodálatosan meg is valósult - - ám errôl a tendenciózus történelemkönyvek nem igen írnak. Máskor azonban egyházi embereket is legyôzött a hatalom kísértése. Érthetôbbé teszi számunkra, hogyan torzulhatott el olyannyira az egyházi vezetés a középkorban, ha végiggondoljuk ennek történelmi hátterét: -- Az egyház a maga hiteles megvalósulásában egy csodálatos új értékrend hirdetôje, a szegények, a rászorulók védôje (betegek gondozója, kórházak alapítója stb.), valamint a tudomány, a kultúra hordozója (iskolák, egyetemek létrehozója, fenntartója, a tudományok művelôje) volt. A kereszténység elsô századaitól kezdve sok gazdag ember tért meg, akik látva az egyház értékeit, reá hagyták vagyonukat, földjeiket, hogy az egyházi vezetôk az emberiség javára használják azokat. Az uralkodók is hatalmas adományokkal gazdagították a püspökségeket, a kolostorokat ugyanezzel a céllal. A püspökök továbbá belekerültek országaik legfôbb vezetô testületeibe. Amikor az egyház vagyona, befolyása ily módon rendkívülien megnôtt, az uralkodóknak (és uralkodó csoportoknak) egyre inkább érdekükké vált, hogy olyan emberek kerüljenek püspöki székbe, akik ,,az ô embereik''. Leginkább így kezdôdött a romlás. Az uralkodók korról korra kezükbe ragadták a püspökké kinevezés jogát, s gyakran teljesen alkalmatlan embereket neveztek ki püspökké. (Mátyás király pl. feleségének 9 éves unokaöccsét, Estei Hippolitot esztergomi érsekké tette.) Különösen a IX- -X. századtól kezdve gyakran azt is a politikai-hatalmi érdekek határozták meg, hogy ki legyen a pápa. Ez a szomorú magyarázata annak, hogy sok (egyes századokban nagyon sok) valóban méltatlan püspök és pápa volt. Ehhez hasonlóan a papság soraiba is sok olyan személy került -- a papság rangja és anyagi helyzete következtében --, akiket nyilvánvalóan inkább a ,,kivételes lehetôségek'' vonzottak oda, mint az evangélium. Mindezek magyarázzák a reformátorok hierarchia- és pápa-ellenességét is. A Szentlélek csodája, hogy ilyen körülmények között az evangélium mégsem veszítette erejét; hogy korról korra támadtak ragyogóan tiszta életű keresztények; szentek és szent mozgalmak, akik és amelyek megújították az egyházat; s hogy az egyház így mégis az evangélium hordozója tudott maradni. ======================================================================== Az inkvizíció Európa történetének és az egyház történelmének fájdalmas ténye az inkvizíció. Az egyház már a II. Vatikáni Zsinaton kijelentette, hogy elítéli az inkvizíció szemléletét, hogy Isten akarta jognak tartja a lelkiismereti- és a vallásszabadságot. Hogyan jöhetett akkor létre az inkvizíció? S egyáltalán mit is jelentett az? Ez a kérdés is csak a maga történelmi összefüggéseiben közelíthetô meg. A mai kor pluralista. A mai ember nagy ideálja a szabadság. Mindenkinek joga van abban hinni, és azt hirdetni, amit ô akar. Ebben sok szépség van: szép, hogy az ember, a gondolkodás, a lelkiismeret szabad. De ennek is vannak veszélyei: mert a szép jelszavak mögött éppen az igazi szabadság sikkadhat el! Tapasztaljuk például, hogy a gazdasági szabadság, a liberális kapitalizmus következtében olyan pénzügyi, hatalmi csoportok jöhetnek létre (valódi világméretű maffiák is), amelyek sok embernek és egész társadalmaknak súlyos kárát okozzák. -- S a szabadság hamis gyümölcsei azok az intézmények is, amelyek egész társadalmakat mérgezhetnek meg büntetlenül, ha pénzügyi vagy egyéb érdekeik ezt kívánják (mint egyes tévé-csatornák, amelyek ismételten az emberiség alapvetô erkölcsi értékeinek -- a hűségnek, a tisztaságnak, a szerénységnek, a becsületességnek -- megtagadására, illetve durva beszédre, erôszakra, rombolásra, gyilkolásra stb. indítják nézôk, köztük gyermekek és fiatalok millióit). S a szellemi és testi mérgezésekbe emberek százezrei pusztulnak bele. A szabadság következtében létrejöhetnek szellemi maffiák is: működhetnek csillag- és egyéb jósok, boszorkányok, varázslók, sátánista csoportok stb., s létezhetnek a szellemi maffiáknak világméretű összefonódásai is. Természetesen a törvények tiltják az olyan (vallásos színezetű vagy egyéb) csoportok létét, amelyek nyilvánvalóan ártanak az embernek, a társadalomnak. Csakhogy nem könnyű kimutatni, mikor és mi árt. Tilthatnak a törvények bizonyos össztársadalmat (vagy ifjúságot) veszélyeztetô üzelmeket, mint a kábítószer-kereskedést, de tapasztaljuk, hogy a nagy maffiákat kevéssé tudják korlátozni. A középkor szemlélete nem volt pluralista és nem volt liberális: A középkor, illetve már a Római Birodalom is egységes társadalomban gondolkozott. (A hagyományos zárt, falusias társadalom széthullásával, s a városiasodással párhuzamosan, érthetôen alakult át az egységes- homogén társadalom, pluralista-sokszínű -- az emberi sokféleségnek jóval több teret adó -- társadalommá.) A római jog, majd a germán és frank jog szerint a társadalom ellen elkövethetô legnagyobb vétek nem a hazaárulás vagy a kémkedés (amely cselekményeket a legutóbbi idôkig világszerte és általánosan elfogadottan halállal büntettek), hanem az állam egységes és működô világnézetével ellentétes tanok hirdetése: hiszen ez az állam és a társadalom alapjait rendítheti meg. A középkor keresztény államai (illetve Európa) átvették ezt a szemléletet: Ez az inkvizíció megjelenésének alapja. E szemlélet az elmúlt két évezred zárt vallási társadalmaiban általánosan elterjedtnek mondható más népek körében is. (A reformátorok: Kálvin, Melanchton is alkalmazták az inkvizíciót, több embert kivégeztettek, mert azok -- az általuk uralt területeken -- más tanokat hirdettek, mint ôk.) Az inkvizíció ,,felkutatást'' jelent, ti. azoknak a tanításoknak felkutatását, amelyek a kereszténységgel ellentétesek, következôleg -- a középkor felfogásának megfelelôen -- a társadalom egészséges fejlôdésére nézve károsak. Az inkvizícióval kapcsolatban több tényrôl kell tudnunk: -- Az elsô nagy inkvizíciós perek olyan szekták ellen kezdôdtek, amelyek erôszakkal léptek fel (donatisták), illetve amelyek a társadalom alapvetô értékeit tagadták. Így a katarok eretneksége a XII- XIII. században tagadta az élet értékét (tagjai nemegyszer egymást is megölték, így kifejezve a lélekvándorlásba vetett hitüket), tagadta a családot, a házasságot, a társadalmi és egyházi tekintélyt, s erôszakkal is szembeszálltak az állami tekintéllyel. Érthetô volt tehát az államhatalom és az egyház tiltakozása ezek ellen. S nem véletlen, hogy az inkvizíció lényegileg a XII. században kezdôdik, a keresztes háborúk korában, amikor az európai hatalmak kemény kézzel meg akarták akadályozni, hogy a külsô ellenség -- a mohamedán -- mellett belsô ellenség (a katar eretnekség) is támadjon rájuk. -- Az egyházi inkvizítorok, teológusok feladata az volt, hogy ha valahol a hit elleni tanítás (és ezzel a felségsértés) gyanúja merült fel, azt megvizsgálják, és az ,,eretneket'' jobb belátásra -- a hit elfogadására, illetve bűnbánatra hívják. Ha erre nem volt hajlandó, akkor átadták ôt az állami igazságszolgáltatásnak. De az elôírások szerint a vádlottaknak módjuk volt visszavonni tanaikat. A hamis tanítók fizikai büntetését, illetve a kivégzést mindig az államhatalom hajtotta végre. -- A kivégzettek számáról nincsenek pontos adatok. A megmaradt feljegyzések (jegyzôkönyvek) szerint az áldozatok száma összességében legfeljebb néhány ezerre tehetô. Az egyházellenes áramlatok tetszés szerint felfelé ,,becsült'' adatokra hivatkoznak (olykor néhány tízezer, rosszabb esetben, pl. a szabadkôműves írások, százezer kivégzettrôl beszélnek). Semmiképp sem hasonlíthatók arányai az újabb kor népirtásaihoz, Örményországban, Kurdisztánban, Afrikában, nem beszélve a fasizmus és a kommunizmus népirtásairól (amelyek ellen sok modern állam nem tett igazán határozott lépést, mert politikai érdekeit ez nem szolgálta volna). -- Az inkvizíció sajnos több esetben alkalmat adott a kor elöljáróinak vagy felhevült csoportoknak, hogy saját céljaiknak megfelelôen embereket vagy csoportokat pusztítsanak el. (Pl. inkvizíció ítélte halálra, nyilvánvalóan politikai céllal, a késôbb szentté avatott Jeanne d'Arc-ot, szent Johannát is; vagy a domonkos Savonarolát, akinek rehabilitálása ugyancsak megkezdôdött.) -- Különösen szomorú történet pl. Husz Jánosé, akit a királyi menlevél-útlevél ellenére máglyára küldtek tanai miatt. -- Fájdalmas tény, hogy voltak boszorkányperek is. Ezek általában ugyan nem mesebeli boszorkányok ellen küzdöttek, hanem félrevezetô ,,varázslással, ráolvasással, elátkozással, spiritiszta praktikákkal'' stb. foglalkozó személyek ellen; de sajnos egy idôszakban megjelent az egyházban is a kor babonás boszorkány- szemlélete, és az ebbôl következô ítéletek. Viszont a boszorkány- üldözés ellen, a közvéleménnyel szembeszállva elsôsorban a jezsuiták küzdöttek. -- Az inkvizíció legkeményebben Spanyolországban működött. Itt királyi kívánságra jött létre, de egyházi segédlettel (1480). Amikor tevékenysége nagyon véresre fordult, a pápa tiltakozott ellene. -- Az esemény történeti háttere: Az Ibériai-félsziget keresztény lakossága mintegy 700 éven át arab-mohamedán elnyomás alatt élt. E korszakban az itt lakó zsidóság szabadságnak örvendett, s az arab vezetô réteggel együtt nagy hatalomhoz, birtokokhoz jutott. Az arab elnyomás lerázása után a keresztény uralkodók veszélyeztetve érezték államukat a magas állami pozíciókban levô kikeresztelkedett arabok és zsidók részérôl -- akik, valójában nem váltak kereszténnyé, nem követték az ország keresztény elveit, illetve úgy tűnt, a korábbi elnyomó rendszer visszaállítására is törekedtek. Ez a történelmi-politikai feszültség szülte a spanyol inkvizíciót: hogy kiszorítsa az ál-keresztényeket a vezetô állásokból. Egyfajta nemzeti önvédelem volt ez, másrészt a -- mai fülünknek ugyan elfogadhatatlanul hangzó, de Konstantin óta Európában elfogadott ,,egy állam -- egy vallás'' felfogásra épült: vagyis, aki az Ibériai-félszigeten akar élni, az legyen keresztény. -- A nagy szentek és egyházi tanítók között minden korban voltak, akik tiltakoztak az inkvizíció ellen, s modern értelmében vett ,,lelkiismereti szabadságot'' hirdettek. De a középkor uralkodói és egyházi vezetôi többségükben az egységes világnézet szigorú védelme mellett foglaltak állást -- s az eretnekek (azaz a keresztény hitet meghamisítok) elítélése mellett. Összefoglalva: Fájdalommal kell arra emlékeznünk, hogy az egyház -- mint emberi társaság -- átvette e téren is a korabeli felfogást, amely ellentétes volt az evangélium szemléletével. Méltó, hogy az egyház bocsánatot kérjen ezért elei nevében, még akkor is, ha történelmi szempontból az inkvizíció nem az egyháztól indult ki, azaz szemlélete beilleszkedett az adott kor általános felfogásába, úgy is, mint az állam önvédelme, úgy is, mint olykor elvadult szélsôséges erôk véres tette. -- Meghívást jelent az inkvizícióra való emlékezés a mai keresztény számára: hogy miközben a kor gyakran eltorzult szemléletével szemben a tiszta keresztény értékek tanújának, prófétájának kell lennie, mégis tudjon irgalmas lenni azok iránt, akik korunk hamis értékítéleteinek hálójában vergôdnek (az abortusz, eutanázia, testkultusz, pénzfüggôség, tévé-függôség stb. terén). (A témához vö. Szántó K., A katolikus egyház története I. 444, 517; Salgó J., Krisztus tanúi a történelemben, 17. lecke; Magyar Katolikus Lexikon V.) ======================================================================== A keresztes háborúk A keresztes hadjáratok sorozata is egy összetett és fájdalmas fejezete a kereszténység történelmének. Sokrétegű eseménysor ez, amelyben jelen van a kor hite, de minden gyengesége és alkalmanként embertelensége is. A keresztes háborúkról sokan csak annyit tudnak -- egy irányzatos történelemtanítás vagy média alapján --, hogy ezekben az egyház vagy a kereszténység jogtalan háborút viselt más, elsôsorban muzulmán, országok ellen. Mi a valóság? A történet egyik dimenziója: hogy a keresztes háborúk korában a kereszténység bizonyos értelemben egyetlen egységként élte meg önmagát (minden egyéb feszültsége, ellentéte vagy szakadása közepette is), így élte meg a mohamedán támadást, illetve a keresztények legszentebb helyeinek -- a Szentföldnek -- elfoglalását. -- Máig minden ország természetesnek tartja, hogy védje saját területeit a külsô támadásokkal szemben. A kereszténység a Szentföldet saját területének tekintette. A szentföldi zarándoklatok hozzátartoztak a korabeli Európa életéhez. Jellemzô, hogy számos más országhoz hasonlóan Szent István királyunk is alapított zarándokházat a magyar zarándokok számára Jeruzsálemben! A keresztes háborúk elsô célja az volt, hogy -- a pápa felhívását követve -- visszafoglalják a Szentföldet, s megvédjék az oda zarándoklókat a mohamedán támadásoktól, így kérték fel a keresztes hadak vezetésére korábban a mi Szent Lászlónkat (mint Európa egyik ismert uralkodóját és hadvezérét), majd így ment keresztes háborúba II. András királyunk is. Néhány század múltán, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy a mohamedánizmus Európa meghódítására, a kereszténység elpusztítására tör, a pápa a kereszt jegyében hívott fel Európa és a kereszténység védelmére, így toborzott keresztes sereget például Kapisztrán Szent János Nándorfehérvár felmentésére, Hunyadi megsegítésére; majd a kereszt jelében küldte Boldog XI. Ince pápa hazánkba a Budát 1686-ban felszabadító seregeket. A történet másik dimenziója: hogy a Szentföld visszaszerzésére irányuló, mintegy 200 éven át tartó újabb és újabb keresztes hadjáratokban kezdettôl megjelent szinte minden nyomorúság és embertelenség, ami általában minden hosszabban elhúzódó háborút jellemez. A keresztény ügyért odaadóan harcolók (például a lovagok) vagy a zarándokok mellé zsoldos kalandorok keveredtek, s így sok sereg fosztogató, gyilkos hordává vált. Könyves Kálmánnak is ki kellett vernie ilyen szétzüllött seregeket hazánkból. A vezetés gyakran alkalmatlan és ijesztôen megosztott volt. A szentnek nevezhetô célok folytonosan keveredtek a politikai célokkal, a pénzszerzés vágyával, a hatalmi törekvésekkel. Mindemellett is -- amint a fentiek jelzik -- a marxista történetírás egyoldalú szemléletét tükrözi a kor tankönyveinek és lexikonának leegyszerűsítô meghatározása, mely szerint ,,a keresztes háborúk egymást követô rabló-hódító hadjáratok'' voltak (Új Magyar Lexikon, Budapest 1962, IV. 102). -- A gyakran emlegetett ,,gyermekek keresztes hadjáratáról'' a mai történelemkutatás annyit tud, hogy 1212 táján egy (illetve néhány) rajongó fiatal körül összeverôdött egy valószínűleg fiatal béresekbôl alló sereg, akik Jeruzsálem felszabadítására indultak, de Európa határán túlra nem jutottak. (Az egyetlen hiteles forrás a ,,pueri'' szót használja, amely gyermeket vagy bérest/szolgát jelent; innen származhat a ,,gyermekek'' megnevezés, és ennek alapján a téma többszörös kiszínezése.) Ez az adatok szerint egyértelműen az egyházi elöljárók tiltakozása ellen történt. (Természetesen az idézett lexikon azt írja, hogy ,,a papság hatására gyűlt össze több ezer gyerek''.) (Vö. S. Runciman, A keresztes hadjáratok története, Ozirisz 1999; Bozsóky P.G., Keresztes hadjáratok, Agapé 1995.) ======================================================================== Felfedezések, konkvisztádorok -- katolikus hittérítés Olykor hallhatunk vádakat a katolikus egyház hithirdetô, missziós tevékenységével szemben. Amerika felfedezése és a missziók A kommunista rendszer tankönyvei, és a mai szabadelvű vagy az elmúlt rendszer szemléletét hordozó tankönyvek is újra és újra említik: az ,,új világ'' felfedezésekor a brutális spanyol-portugál gyarmatosítókkal együtt érkeztek a katolikus misszionáriusok, s velük karöltve kényszerítették katolikus hitre az indiánokat. E beállítás így hamis. Igaz, hogy a felfedezések és a gyarmatosítások korában is (és az egész történelemben, a fasizmus vagy a kommunizmus koráig) voltak olyan papok, fôpapok, akik túlzottan azonosultak a korabeli uralkodó csoportokkal, magukévá tették azok szemléletét, s így nem voltak az Evangélium igazi tanúi, inkább ellen-tanúságot tettek. És voltak olyan papok, hithirdetôk (és pápák), akik -- az általános európai szemléletnek megfelelôen -- nem tudták felfedezni, hogy a nem európai kontinenseknek, népeknek saját kultúrájuk van, és úgy vélték, hogy a kereszténységet e más földrészeken is az európai kultúra köntösében kell továbbadni. (A helyi kultúrák értékét a világ gazdag államai -- ha gazdasági érdekeik úgy kívánják -- máig sem veszik figyelembe.) -- De Amerika vagy más földrészek felfedezésének korában is többen voltak a prófétai magatartású katolikus hithirdetôk, akik az Evangélium erejében ki mertek állni az igazság mellett, adott esetben a bennszülöttek, majd elnyomottak mellett (illetve akik megpróbálták az egyes kultúrákat tiszteletben tartva, azok nyelvére lefordítani a kereszténységet). Lássunk néhány tényt Amerika felfedezésével, illetve misszionálásával kapcsolatban: -- Spanyolország és Portugália ún. ,,katolikus országok'' voltak. Amerika felfedezésekor királyaik valóban kaptak megbízatást a pápától, hogy hajóik vigyenek magukkal katolikus papokat. Kolumbusszal, majd a késôbbi erôszakos hódítókkal is mentek papok Amerikába, hogy hirdessék az Evangéliumot. De ha voltak is a hódítókkal együttműködôk, az indiánok elsô védôi -- akik szembefordultak a konkvisztádorok embertelenkedésével -- katolikus hithirdetôk voltak. Az indiánokat rabszolgasorba hajtó gyarmatosítókkal küzdve a misszionáriusok ismételten elutaztak a pápához, s elérték, hogy III. Pál pápa már 1537-ben rendeletet adott ki, amely megtiltja az indiánok rabszolgává tételét, s kijelenti, hogy ôket éppúgy Isten gyermekeinek kell tekinteni, mint a fehéreket. -- Hogy a dél-amerikai indiánok mennyire becsülték a misszionáriusokat, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy milyen nagy arányban tértek a keresztény hitre, s éppen a hithirdetô papokban látták védelmezôjüket elnyomó uraikkal szemben. -- A történelmi hamisításoknak egyik szembetűnô példája, amit a kommunista korban az általános iskolás történelemkönyvek is írtak: ti. hogy Las Casas dél-amerikai püspök volt az ,,okozója'', hogy Amerikába néger rabszolgákat hoztak. Mi a valóság? Las Casas mexikói püspök (+1566) az indiánok egyik legnagyobb védelmezôje volt. Látta, hogy a Spanyolországból érkezett földesurak jobbágyokká vagy rabszolgákká tették az indiánokat, s így dolgoztatták ôket meghódított földjeiken. Ebbe a helyzetbe az indiánok létét a megsemmisülés fenyegette. Las Casas tehát Spanyolországba utazott a királyhoz érdekükben. Hétszer vállalta az utazást, hogy végre sikerüljön megszereznie a királyi döntést: az indiánokat nem lehet rabszolgává tenni. -- Az indián rabszolgamunka betiltása összefügghetett azzal, hogy a földesurak afrikai rabszolgák után néztek. De hamis beállítás ez után Las Casasnak szemére vetni, hogy ô a felelôs ezért, illetve, hogy nem eléggé tiltakozott a négerek behozatala ellen. -- A katolikus missziók indiánokért végzett tevékenységének kiemelkedô, történelmi méretű példái az ún. dél-amerikai ,,redukciók''. A jezsuita hittérítôk találmánya volt ez: sikerült királyi engedélyt szerezniük arra (1609), hogy önálló keresztény szellemű telepeket hozhassanak létre az indiánok számára -- saját fennhatósággal, kormányzattal --, hogy ily módon megvédjék ôket a spanyol gyarmatosító urak leigázásától. Ilyen redukciókat, telepeket hoztak létre Brazíliában, Paraguayban, a mai Argentínában, Uruguayban, Bolíviában. E telepeken mintegy 150 éven át indiánok százezrei élhettek békében. -- A redukciók (az ôsegyház közösségei után) a történelem elsô igazán demokratikus, kommunisztikus közösségei voltak, keresztény alapon, Morus Tamás röviddel azelôtt írt Utópiájának szellemében. Szinte hihetetlenül eredményesen működtek, úttörô agrokulturális és szociális intézkedéseik következtében, amelyek felülmúltak minden eddigi szociális reformot és termelôszövetkezeti gondolatot. Nem véletlen, hogy sem a kommunista történetíráson nevelkedettek nem hallhattak róluk (hiszen a kommunisták éppen azt nem tudták megvalósítani, amit ôk), sem a liberális történetírás nem idézi ôket. A dél-amerikai spanyol és portugál földesurak is egyre féltékenyebben látták, hogy a redukciók vonzzák az indiánokat. S az e korban egyébként is szekularizálódó és a jezsuiták ellen forduló államaik vezetôi által sikerült elérniük a redukciók megsemmisítését. Még néhány gondolat a katolikus missziókról Miként lehetséges az, hogy a katolikus egyházra vagy a missziókra vonatkozó egyes korabeli híradások hamisak? Ha elolvasunk napjainkban ellentétes politikai pártok érdekeit képviselô magyar újságokat, látjuk, hogy olykor nyilvánvaló hazugságig menô egyoldalúsággal torzítják a tényeket, saját érdeküknek megfelelôen. A ,,felfedezések korában'' súlyosan szemben álltak egymással -- már régen nem egyszerűen vallási, sokkal inkább gazdasági-politikai okok miatt, vagy gyarmatosító érdekek miatt -- az ún. katolikus országok (mint Spanyolország, Portugália majd Franciaország stb.) és az ún. protestáns népek-országok (hollandok, angolok, németek). -- S az egymás elleni vádaskodásban összekeveredtek a politikai érdekek és a vallási szempontok. E témáról legalább annyit mindenképp tudhat egy katolikus ember, hogy a média és irodalom szívesen elônyben részesíti a katolikusellenes beállítást (amint erre már utaltunk bevezetônkben), és hogy ez gyakran csak a reformációs vitákban kiélezett egyik oldal véleményét tükrözi. Lássunk erre egy példát: -- A japán misszió történetével kapcsolatban néhány éve filmsorozatot is láthatott, regényt is (A sogun) olvashatott a magyar közönség, -- mégpedig korabeli protestáns olvasatban: amely a katolikus hithirdetôket negatívan, és a nyugati (spanyol, portugál stb.) hódítók eszközeiként állította be. Ugyanerrôl az eseményrôl a korabeli katolikus híradások így számolnak be: A katolikus misszionáriusok -- kiemelkedôen Xavéri Szent Ferenc (+1552), s az utána érkezô szerzetesek -- hittel és eredményesen hirdették Japánban a kereszténységet. Többen az uralkodó réteg tagjai közül is vonzódni kezdtek az Evangéliumhoz. A hívek száma közel egymillióra nôtt. Ekkoriban érkeztek Japánba a holland Kelet-indiai Társaság protestáns kereskedôi. A holland kereskedôk felingerelték a japán császárt, hogy a katolikus hithirdetôk csupán az európai katolikus hatalmak kémei, s amint a nép a katolikus hitre fog térni, e hatalmak valamint a pápa gyarmatukká fogják tenni Japánt. E vádaskodás következménye lett, hogy a császár elrendelte kiirtásukat Japánban. Hívôk és papok ezrei haltak hôsiesen vértanúhalált a nagy üldözések (1597; 1614) alkalmával. -- A holland kereskedôk viszont engedélyt kaptak, hogy továbbra is kereskedhessenek Japánnal, csupán a kereszténységet nem hirdethették. (A hit befogadásának elmélyültségére mutat, hogy amikor 200 év múlva a katolikus hithirdetôk újra beléphettek Japánba, találtak mindaddig fennmaradt katolikus közösségeket.) -- Az észak-amerikai katolikus misszió vértanúiról: A misszionáriusokról gyakran terjesztett beállítás alapján (olykor az indiánregényekbôl szerzett elképzelések alapján is) az lehetne a benyomásunk, hogy a hódítókkal együtt minden ,,fehérbôrűvel'' együtt ôk is megsemmisítôi voltak a magas szintű indián erkölcsnek, kultúrának. - - Ha pl. a kanadai vértanúkról hallunk, akiket indiánok öltek meg (1646- 49), az elterjedt berögzôdéseket követve azt is gondolhatnánk: hogy a leigázásuk ellen küzdô indiánok a hódítókkal együttműködô papokat is megölték. Valójában Kanada (és sok más ország) misszionáriusainak szerepe hasonló volt a mintegy 1000 éve hazánkba jött szerzetesekéhez. -- A kanadai jezsuita hittérítôk kitartó szeretettel jutottak közel a húron törzsekhez, majd nagy részüket megtérítették. A keresztény értékek mellett sok szociális és gazdasági újítást is vittek közéjük (amint népünkhöz is annak idején a Magyarországra érkezô térítôk). Halálukat a huronok ôsi ellenségeinek, a pogány és a vérbosszú törvényét követô irokéz törzseknek támadásai okozták, akik elsôként a huronok ,,új varázslóit'', a hittérítôket kínozták és ölték meg. E vértanúk egyikét (Isaac Jogues +1644) egyszer megcsonkították az irokézek. Ekkor elöljárói Európába küldték, hogy meggyógyuljon. Mikor megerôsödött, kérte, helyezzék ôt vissza huronjai közé. Az irokézek egy ismételt támadás alkalmával ölték meg. ======================================================================== Az egyház a tudomány és a fejlôdés gátja A felvilágosodásnak, majd a kommunizmusnak és általában a primitív vallásellenes propagandának egyik visszatérô jelszava: ,,Az egyház a tudomány és a fejlôdés gátja volt!'' -- A tudományellenesség példájaként általában Galilei elítélésének esetét vagy Giordano Bruno megégetését idézik (mindig újra csak ezeket!). De nem szólnak arról, hogy az egyház volt évszázadokon át a művelôdés és kultúra fellegvára és forrása, hogy az emberiség legnagyobb tudósai és az emberi fejlôdés úttörôi évszázadokon át nagy arányban papi emberek voltak, és hogy a mai napig is nagyon sok tudós és haladó gondolkodó vallja magát mélyen hívônek. (Errôl az alábbiakban még szólunk.) És nem szólnak arról sem - - ami pedig az igazságos ítéletalkotáshoz hozzátartozik --, hogy a történelem folyamán a legutóbbi idôkig szinte minden állam, társadalom vagy vallás súlyos elutasítással vagy tilalommal fogadta az olyan új tudományos hipotéziseket vagy rendszereket, amelyek szembeállni látszottak saját -- mindaddig működésképesnek látszó -- világnézetükkel. (Így ítélt halálra másként gondolkozó tudósokat Kálvin éppúgy, mint a legutóbbi korig a monolitikus államok vagy vallások. -- Így küldte el tanszékérôl a lutheránus Keplert a tübingeni fôiskola evangélikus vezetôsége a kopernikuszi világkép hirdetése miatt, amelynek okán Galilei is feszültségbe került a katolikus egyház egyes vezetôivel. Említésre méltó viszont, hogy Kepler ezután a grazi katolikus fôiskolán lett a matematika tanára.) Galilei, Giordano Bruno stb. Galilei vagy Giordano Bruno esetérôl és az egyéb inkvizíciós eljárásokról tehát csak a kor látásmódját figyelembe véve lehet ítéletet alkotni (amint az inkvizícióval kapcsolatban errôl szóltunk). Korunk szemléletének megfelelôen és a korabeli egyoldalúságokat megvallva viszont érthetô, hogy a katolikus egyház feje fontosnak tartotta, hogy a világ színe elôtt bocsánatot kérjen Istentôl mindazon esetekért, amelyekben az egyház a világi hatalom büntetô ítéletének adott át valakit világnézete vagy tudományos meggyôzôdése miatt. -- Galilei elítélése kétségtelenül egyes korabeli egyháziak szűklátókörűségét jelzi. De e történet beállítása egyúttal jelzi a vallásellenes propaganda hamisságát is: -- A köztudatban úgy él az esemény: hogy Galileit haladó tanai miatt a korabeli egyházi tudománytalanság börtönbe zárta. Az esemény ennél összetettebb. -- Valójában Galilei korában a Nap-központú világkép nemcsak új volt, hanem tudományosan nem is volt bizonyítva. A kor számos legnagyobb tudósa is tagadta, mint pl. Tycho Brahe. A Galileit kihallgató bizottságok azt kérték tôle, addig ne hirdesse tényként e rendszert, amíg az tudományosan be nem bizonyosodik (mert mindaddig úgy tűnik, hogy helyesebb a Biblia által is sugallt, s a kor legtöbb tudósa által is vallott Föld-központú világképet vallani). Amikor ô megszegte ezt az ígéretét, s újra tényként írt a Kopernikusz által kidolgozott rendszerrôl, egyházi bíróság elé állították. Bár több egyházi tudós a pártjára állt (!), azok kerültek többségbe, akik ellene szavaztak. Névlegesen börtönre ítélték, valójában otthonában kellett élnie ,,házi ôrizetben'', ahol munkáit továbbra is folytathatta. (A kommunista idôk hazai lexikona ,,megkínzatásáról'' is beszélt, ami nem igaz. Vö. Új Magyar Lexikon, Budapest 1962, III, 408). Galilei mindvégig hívô ember maradt, élete végén apáca-leánya volt fô vigasza. Ami pedig a korabeli egyház egészének ,,tudománytalanságát'' illeti, a Galilei által vallott rendszer egészét egy hívô egyházi ember dolgozta ki: Kopernikusz kanonok; s -- amint említettük -- Galilei baráti körében számos pap tudós volt, akik próbáltak is pártjára állni, de a bizottság ítéletet kérô része erôsebbnek bizonyult. (Vö. az új Magyar Katolikus Lexikon, Galilei) -- Giordano Bruno megégetése is elfogadhatatlan mai gondolkodásunk számára. De a vallásellenes propaganda -- a felvilágosodás kora óta -- vele kapcsolatban is hamisít. Mert nem tudományos nézetei miatt szenvedett máglyahalált, hanem vallási eretneksége (panteista nézetei, a Szentháromságnak és Krisztus megtestesülésének tagadása stb.) miatt. Egyház, papság, haladás Az egyháznak a tudományhoz és kultúrához való viszonyára fényt vet, hogy az ún. felvilágosodás koráig a történelem tudósainak, művészeinek, pedagógusainak stb. nagy többsége kereszténynek vallotta magát, és keresztény feladatának tartotta az emberiségért végzett munkát. -- Megvilágítja a kérdést az is, hogy milyen sok tudós, feltaláló, orvos, pedagógus, művész stb. volt magának a papságnak soraiban; olyan sok, hogy egy könyvben nem férne el ismertetésük. Ezért a következôkben csak néhány jelentôsebbet sorolunk fel közülük. Természettudós papok (Kedves Olvasó!. Vedd a fáradságot, s nézz utána lexikonokban az itt felsorolt, s csak nagyon röviden bemutatott pap-tudósoknak. Sokukról jóval többet fogsz megtudni, mint amennyit itt leírhatunk. Igaz, néhányukról egyes lexikonok sem írják le, hogy ôk papok voltak. Ezt már lexikona válogatja.) Az elsô ingaórát a késôbbi II. Szilveszter pápa (+1003) készítette a reimsi székesegyházban. -- Az arab számokat, amelyeket ma használunk, ugyancsak ô vezette be. Az addig használatos római számokkal magasabb matematikát nem lehetett művelni. Európa elsô növény-, állat- és ásványtanát Nagy Szent Albert (+1280) német szerzetes (kora legátfogóbb műveltségű embere) szerkesztette meg. Ô beszélt már arról is, hogy a Föld gömb alakú és hogy túlsó felén is laknak emberek. A lemezjátszó ôsét, a távcsô és a mikroszkóp elvét Rogerius Bacon (+1294) angol ferences fedezte fel. Írt már arról, hogy a gôz erejével hajókat lehet hajtani. Megsejtette a fény hullámelméletét és írt ,,láthatatlan fénysugarakról''. Azt tanította, hogy a Föld gömb alakú. Kolumbusz Kristóf papok indítására és segítségével indult Amerika felfedezésére. -- Elsôsorban Nagy Szent Albertnek és Rogerius Baconnak a művei adták neki a gondolatot, hogy a Föld gömbölyű. -- Két pap bíztatására kapott a spanyol királytól hajót. A puskaport Schwarz Bertold (+1350) szerzetes fedezte fel. Kopernikuszt, a lengyel csillagászt nem kell bemutatni (+1543). Ô is egyházi ember volt: kanonok. Az elsô nyomdát hazánkban Karai László budai prépost alapította. Ô hozta hazánkba Hess András nyomdászt, akirôl Buda egyik terét elnevezték. A fénytan egyik nagy tudósa, F. Grimaldi jezsuita (+1633). Ô fedezte fel a színszóródást és a fényelhajlást. -- A csillagászati kutatás történetének egyik legnagyobb alakja egy másik világhírű szerzetes, A. Secchi (+1870). Ugyanô a modern meteorológia meglapítója: szerkesztette az elsô idôjárásjelzô gépet, alakította ki Olaszországban az elsô meteorológiai hálózatot. A gázok kutatásában is papok nevével találkozunk: E. Mariotte francia bencés neve közismert (+1670); -- Gusman Bertold barát pedig 60 évvel a Montgolfiere testvérek elôtt felszállt 1720-ban a portugál udvar elôtt. -- A gázlángot elôször jezsuiták alkalmazták Angliában, 1774-ben. Az elsô gázgyártársaságot egy szerzetes, Duan alapította Prestonban 1815- ben. A vetítôgép felfedezôje Kircher Atanáz szerzetes (+1680). Ko-ra egyik nagy polihisztora volt. Felfedezte még a napfoltokat, a visszhang törvényeit, és többek között egy alapvetô könyvet írt az egyiptomi hieroglifákról. Az örökléstan egyik alapítója G. Mendel brünni szerzetes (+1884). Ma is ,,Mendel-féle szabályokról'' beszél a tudomány. A rajzokat továbbító távírót G. Caselli olasz apát fedezte fel (+1891). Az amatôr fényképészet egyik hazai úttörôje Horváth Zsigmond egri ciszterci tanár volt (+1886). Nevéhez fűzôdik az egri meteorológiai állomás felszerelése is. Marconi elôtt felfedezi a drótnélküli távírót Károly Iréneusz premontrei szerzetes tanár; ugyanô szereli fel hazánkban az elsô orvosi vizsgálatokra alkalmas röntgenlaboratóriumot Nagyváradon 1896-ban. Az elsô dinamót Jedlik Ányos magyar bencés szerzetes készítette (+1844). Ô szerkesztette az elsô elektromágneses motort. Felfedezte pl. a szódavíz készítésére szolgáló készüléket. Az 1840-es évektôl a pesti egyetem fizika tanszékén, elsôként tér át a latin nyelvű tanításról a magyar nyelvűre. -- A kommunista kor hazai középiskolás tankönyvei leírták, hogy az egyik legjelentôsebb magyar tudós Jedlik Anyós volt, de e könyvekben nem szerepelt, hogy ô pap és szerzetes volt (a maiakban már igen). A csillagászat egyik nagy alakja a jezsuita szerzetes Hell Miksa. Az elsô magyar csillagvizsgálót ô vezette Nagyszombaton (+1754). Ô tervezte hazánk második csillagvizsgálóját is Kolozsvárott, ugyanô az egri Líceum csillagdáját és minden bizonnyal a Budai Csillagdát is. A Gellérthegyi Csillagvizsgáló elsô vezetôje is pap volt. -- Jellemzô a kommunizmus idején elterjedt hamisításokra, hogy egy 1982-ben nálunk kiadott, Csillagászati Abc 102 neves csillagászról emlékezik meg név szerint. De nem említi, hogy közülük 30 katolikus pap volt. Két magyar csillagász pap nevét megörökíti a Hold-térkép is, Hell Miksáét és Fényi Gyuláét, valamint találkozhatunk ugyanitt az olasz A. Secchi szerzetes nevével is. Mivel a tudományok összes területein működô papok ismertetésére itt nincs elegendô helyünk, az alábbiakban csupán a tudomány egyes területein működôk közül sorolunk fel néhányat. Az egészségügy és a papság Az egyház már a Kr. u. III. századtól elrendeli, hogy a püspökök gondoskodjanak a betegek ápolásáról, így a Római Birodalom különbözô vidékein létrejönnek kórházak. A művelt világ elsô igazi kórházát Szent Vazul püspök (+379) alapítja. Az elsô elkülönített leprás kórházat Otmár Szentgalleni apát építteti 720-ban. -- A középkorban sok püspöki székhelyen a püspök tartott fenn kórházat, míg vidéken a kolostorok, illetve a szerzetesek. Magyarországon is kolostorok mellett létesültek az elsô kórházak, Pannonhalmán 999-ben, Pécsváradon és Esztergomban, 1000-ben. A 12-14. században tovább szervezôdött a szegények, betegek gondozása az egyházban: önálló szerzetesrendek, lovagrendek alakultak betegek ápolására, kórházak létesítésére. A betegápolás szabályait a johannita lovagok állították elôször össze. A legújabb korig a betegek egyetlen menedékei a szerzetesek voltak. -- Hosszú volna a betegápoló szerzetesek tevékenységét bemutatni. De egy példát említünk: csupán a Szent Lázár-lovagok több mint 3000 bélpoklosokat befogadó kórházat láttak el. A kolostorokban sokszor európai hírű szerzetes-orvosok működtek. A világ elsô orvosi egyetemét a bencések alapították Salernóban. Ennek az egyetemnek volt tanára Constantius Afer (+1087), aki az elsô anatómiai művet írta. Az elsô bonctani intézetet Schönborn Frigyes würtzburgi püspök állíttatta fel; az elsô elmegyógyintézetet Juan Joffre Gilbert szerzetes Valenciában (+1409-ben); az elsô modern értelemben felszerelt kórházat Borromei Szent Károly püspök (+1584). -- Az elsô hazai orvosképzést irgalmas szerzetesek hozták létre Egerben. A nyálkacsatornát, a könnymirigyeket Niels Stensen (+1688) dán anatómus (majd pap és püspök) fedezte fel. Ô állapította meg, hogy a szív izomzat. A villamossággal történô gyógyítást (elektroterápia) Diwich Proiop (+1765) premontrei alkalmazta elôször. A mesterséges altatás (narkózis) Opitz Celesztin prágai szerzetes fôorvos nevéhez fűzôdik (+1874). A higanyszálas hômérôt egy pap, Bouilau találta fel a XVII. században. A kinint -- mint lázcsillapítót és a malária ellenszerét -- elôször szerzetesek alkalmazták Európában. Az érzéstelenítést műtéteknél elôször az Irgalmas Rend használta Prágában (1847-ben). V. Priessnitz osztrák pap (+1851) neve közismert. Róla nevezték el az általa elôször alkalmazott vizes borogatást. (Vörösmarty is megörökíti emlékét: ,,Priessnitz visszaadá a víznek régi hatalmát -- S ôsi erôben kél újra az emberi faj.'') Hasonlóan ismert a Kneipp-kúra (vízkúra), amely S. Kneipp plébánosról kapta elnevezését (+1897). 2000-ben a katolikus egyház világszerte több mint 60.000 intézményt (kórházat, otthont, lepragondozót) tart fenn hátrányos helyzetűek, betegek, öregek gondozására. Az oktatás és a papság Ha a papság és a társadalmi haladás, illetve a kultúra kérdésérôl szólunk, beszélnünk kell az oktatás ügyérôl. Tágabb értelemben ide tartozik, hogy Európa népeit a szerzetesek, elsôsorban a bencések majd a ciszterciek tanították meg a korszerű földművelésre; a nehézeke, a háromnyomásos talajgazdálkodás alkalmazására; a mocsarak lecsapolására, a kert- és szôlôgazdálkodásra stb. Európa és a magyarság gazdasági-kulturális fellendülésének egyik alapja volt ez. A szorosan vett oktatásüggyel kapcsolatban említettük már, hogy a mai iskolák ôseit Európában mindenfelé az egyház alapította. A népoktatás csírái a plébániai iskolák voltak. A plébánosok a szegény nép tehetségesebb gyermekeit ingyen tanították itt az írás, olvasás, számolás elemeire. Mellettük ott voltak az ún. káptalani és kolostori iskolák. (Csak a bencéseknek kb. 1500 kolostori iskolájuk volt Európában a középkorban.) Az elsô magyar iskolát a bencések hozták létre Pannonhalmán 996-ban. Az elsô magyar népi kollégiumot is egy pap alapította Esztergomban, 1390-ben; kizárólag szegény diákok készültek fel itt egyetemi tanulmányaikra. Hazánkban 1868-ig kizárólag az egyházak szerveztek népiskolákat, ôk képeztek tanítókat, írtak tankönyveket. Késôbbi egész iskolarendszerünk az egyház iskolarendszerére épült. Az elsô magasabb szintű iskolákat ugyancsak az egyház hozta létre. A XIV. századi Európa 36 egyetemébôl 31 egyházi alapítású. Az elsô ipari iskolát, a szakmunkásképzô ôsét, a vasárnapi iskolát, az elsô tanítóképzôt (1685) egy pap, de la Salle Szent János (+1719) alapította az iparosodás korában. De la Salle ,,iskola-testvérei'' mellett sok más oktatórend keletkezett ez idôben a szegények és pl. a leányok oktatására, ami abban a korban egyedülálló volt. (Figyelemre méltó, hogy mindez akkoriban történt, amikor pl. a felvilágosult Voltaire elhibázottnak és feleslegesnek tartotta a szegények oktatását, s emiatt élesen támadta az ,,iskola-testvéreket''.) Az iskolaügy számos részterületeirôl is hozhatnánk példákat. Pl. a siketnémák oktatásával elôször a spanyol Pedro de Poncé barát foglalkozott (+1580), majd de l'Epée Károly abbé (+1765). Magyarországon is szerzetes volt a siketnémák váci intézetének elsô igazgatója, Simon Antal (+1808). Hazánkban ô dolgozta ki elsôként az elemi iskolák számára az írást és olvasást együttesen tanító eljárást. Az egyházi iskolákban ma is gyermekek és fiatalok milliói tanulnak. Az egyházi iskolák különösen jelentôsek a fejletlen országokban: a nélkülözô gyermekek sok esetben ma is egyedül itt találnak tanulási lehetôséget. Magyar irodalom, szakirodalom és a papság Számos pap nevét idézhetnénk a művészetek, az irodalom, festészet, zene stb. területérôl. De most csupán néhány hazai nevet említünk példaként, a magyar irodalom, illetve a tudományos irodalom területérôl. A magyar irodalmi nyelv egyik megteremtôje Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek (+1637). Ô alapította a nagyszombati egyetemet (1635), a mai budapesti tudományegyetem ôsét. Faludi Ferenc (+1779), Ányos Pál (+1784) és Verseghy Ferenc (+1822) szerzetespapok koruk legnevesebb költôi közé tartoznak. Verseghy az elsô ,,idegen szavak szótára'' szerkesztôje. Dugonics András (+1818) az elsô magyar regény, az ,,Etelka'' írója. Magyar nyelvű matematika könyvével megalapozza a magyar matematikai szaknyelvet. Baráti Szabó Dávid székely papköltônek (+1819) jelentôs szerepe van a magyar költôi stílus fejlôdésében. Rajnis József (+1812) klasszicista költô. Révai Miklós (+1807) költô a magyar nyelvtudomány egyik legnagyobb alakja, az elsô magyar stilisztika szerzôje. -- Révait, Baróti Szabót és Rajnist az irodalomtörténet, mint ,,Klasszikus triászt'' emlegeti. Virágh Benedek (+1830) a magyar ódaköltészet Berzsenyit megelôzô korszakának legnagyobb mestere. Czuczor Gergely (+1866) költô, nyelvész, a magyar romantikus irodalom kiemelkedô alakja. Megírja az elsô magyar romantikus eposzt. Néhány ódáját máig is úgy ítélik meg, hogy szépségükben közvetlenül Vörösmarty ódái után következnek. A magyar nyelvű szótár úttörô munkása. A tudományos irodalomban szereplô papi nevek közül néhány: Izsó János (+1793) építészeti szakíró. -- Molnár János (+1804) az elsô magyar nyelvű fizikakönyv szerzôje. -- Makó Pál jezsuita közvetíti tankönyveiben, hazánkban elsôként, a differenciál- és in- tegrálszámítást (1763). -- Pray György (+1801) és Katona István (+1811) a kritikai történetírás, illetve a magyar történettudomány megalapozói közé tartoznak. (A közismert Pray-kódexet az elôbbirôl nevezték el.) -- Sajnovits János csillagász bizonyítja be 1770-ben a finnugor rokonságot. Szekér Joakim (+1810) írja az elsô magyar nyelvű történelmet, Szilasy János (+1859) az elsô általános neveléstant magyarul, Laky Demeter az elsô magyar nyelvű iskolai ,,poétikát'' (a költészet történetét és rendszerét 1847-ben). -Kresznerics Ferenc (+1832) kiváló szótárírónk. Rónay Jácint bencés (+1889) -- Kossuth gyermekeinek nevelôje -- a darwinizmus elsô magyarországi terjesztôje és Európa-szerte neves művelôje. Lélektani művei is úttörôk hazánkban. -- Tóth Mike (+1932) jelentôs ásványtant ír és az elsô magyar könyvet a fényképészetrôl. Vallás, istenhit, tudomány A vallás, az istenhit és a tudomány kérdésének kapcsolatáról végül általában megemlíthetjük, hogy a kommunizmus korában mindennapos állítása volt a propagandának, hogy a vallás (az egyház) és az istenhit szemben áll a tudománnyal. Ennek a sulykolásnak hatásai máig is tapasztalhatóak, pl. az elmúlt korban képzett pedagógusok vagy újságírók körében. -- A tény viszont az, hogy például mindazok a nagy tudósok, akikrôl ebben a korban is (aminthogy ma is) minden általános és középiskolás gyermek tanult, szinte kivétel nélkül legalábbis istenhívôk voltak, és sokan közülük vallásosak: amint az volt pl. Kopernikusz, Kepler, Galilei, Ohm, Galvani, Volta, Ampere, Newton stb. De ugyanígy nagy arányban istenhívôk korunk legnagyobb tudósai is, mint M. Planck, A. Einstein, W. Heisenberg, E. Schrödinger, N. Bohr stb. -- A. Einstein századunk egyik legnagyobb fizikusa és gondolkodója írja: ,,Minden természettudósnál kézenfekvônek kell lennie egy bizonyos fajtájú vallási érzésnek, mert nem képzelheti azt, hogy azokat a rendkívül finom összefüggéseket (törvényeket), amelyeket felfedez, elsônek ô gondolta el. A felfoghatatlan világmindenségben egy határtalan magasabbrendű értelem nyilatkoztatja ki magát.'' (Barnett: Einstein und das Universum). M. Planck hasonlóan: ,,A fizikai kutatások eredménye ahhoz a felismeréshez vezet, hogy a világmindenség építôkövei nem összefüggéstelenül helyezkednek el, hanem egységes terv szerint függnek össze... A legcsodálatosabb azonban az, hogy a törvények szakszerű megfontolása minden elfogulatlan emberben azt a benyomást keltik, hogy a természetet értelem, céltudatos akarat irányítja... Vallás és természettudomány tehát nem zárják ki, inkább kiegészítik egymást.'' (M. Planck: Reden und Vorträge.) ======================================================================== Felelôsség az egyházszakadásokért A pápa bocsánatot kért Istentôl az Egyház egységét megbontó bűnökért, a keresztény egyházak közötti feszültségekért, s mindazért, amit a katolikus egyház tagjai vagy vezetôi vétettek az egyetlen Egyház egysége ellen. Meg kell vallanunk, hogy az úgynevezett nagy egyházszakadások okai között megtaláljuk a korabeli római egyháznak és fôpapjainak hibáit, az egyházi vezetés alkalmankénti merevségét, az egyházi vagyont stb. is. Az ,,egyházi jellegű közösségek'', a szekták létrejöttének okai között ugyancsak szerepel, hogy a ,,nagy egyházak'' (köztük a katolikusok) közösségeiben-híveiben gyakran lanyha a hit, a kölcsönös szeretet, az imaélet. A valóban keresztény ihletésű szekták, a maguk kis közösségeikben, gyakran ezeket a jogos evangéliumi igényeket próbálják kielégíteni (mindazok mellett az esetleges tanbeli tévedések mellett, amelyeket hirdetnek). Az ökumenikus cselekvés Korunk katolikus egyháza látja, hogy az egység csak az egyes egyházak Krisztusban való megújulása és a kölcsönös megértés által jöhet létre, nem pedig egymás bírálgatása által. A kölcsönös párbeszéd ápolására, az egység elômozdítása érdekében számos lépés történt. A nem katolikus egyházak e célból indították útra az ,,ökumenikus mozgalmat''. A katolikus egyházat ugyanez a vágy mozgatta a II. Vatikáni Zsinaton, s a harmadik évezred küszöbén ez mozgatja a pápát: Már a II. Vatikáni Zsinat megújította a katolikusokban a többi keresztény vallásokról való szemléletet, és új indításokat és szempontokat adott az ökumenikus cselekvésre. Lássuk ennek legfôbb elveit: -- Az ökumené elsô feladata, hogy maga a katolikus egyház jobban tudatára ébredjen gyermekei mulasztásainak, s mindannak, amivel ôk a történelem folyamán eltávolodtak Krisztustól, illetve minden keresztény egyenként ébredjen tudatára, hogy az ô olykor langyos keresztény élete is akadálya az egyház bensô megerôsödésének és az egyházak közötti kapcsolat megújulásának (IM 33-34). -- A katolikus az evangélium legteljesebb ôrzôjét látja egyházában. De tudja (már a zsinat óta), hogy a katolikusok is tanulhatnak a többi keresztényektôl: hiszen a mi épülésünkre szolgál mindaz, amit a Szentlélek kegyelme különvált testvéreinkben megvalósít (Ökumenizmus 4). -- Indítást jelenthet számunkra az ortodox egyházak liturgikus élete, a protestáns egyházak bibliaszeretete (ugyanott 15, 21) vagy az egyházi jellegű közösségek mély közösségi-, apostoli és imaélete. -- Már a zsinat -- majd a pápák újra és újra -- kérik a híveket, hogy a krisztusi szeretet és megértés lelkületével közeledjenek a más vallása testvérekhez. -- ,,Ne azt nézzük, ami szétválaszt, hanem ami összeköt!'' Az ezredfordulón a pápa egy új hangsúllyal buzdítja a katolikusokat, hogy ismerjék fel az idôk jeleit, és mindannyian szorgalmasan vegyék ki részüket a kapcsolatok építésébôl -- amelynek legtermékenyebb formái a közös találkozások, ökumenikus imádságok (IM 34). -- Az egyházak egyesülését nem szabad úgy elképzelnünk, hogy az ,,elszakadt keresztények visszatérnek'' a katolikus egyházba. Hiszen a katolikus egyháznak is meg kell újulnia. Az egyesülés útja inkább az, hogy a keresztény egyházak mind közelebb kerülnek Krisztushoz, és Benne találkoznak egymással (vö. ugyanott 4,6). (S az egyesülés természetesen nem jelent majd teljes egyformaságot sem. Az egyes egyházak megtartják a maguk értékeit, és így jutnak el a hit és a szeretet egységére.) -- Végül az egyházi útmutatások aláhúzzák az ökumenikus cselekvés alapvetô szabályát: A különbözô keresztény egyházak akkor kerülhetnek közel egymáshoz, ha mindenekelôtt önmagukban uralkodik a jézusi egység. Tehát a katolikusok elsô feladata is az, hogy ne saját elgondolásaik szerint járjanak el e téren, hanem egyetértésben egyházi elöljáróikkal. A protestáns tanítás, a katolikus tanítás és a párbeszéd Ha meg szeretnénk érteni a keresztény egyházak között létrejött szakadások okait, illetve szeretnénk megérteni a protestáns egyházakat (elsôsorban a reformátusokat, evangélikusokat és baptistákat, akikkel a hazai ökumené leginkább kapcsolatba hoz bennünket) segít, ha megismerjük az ô hit-tanításukat, illetve a protestantizmus ellenvetéseit a katolikus egyházzal és hitrendszerrel kapcsolatban, és megismerjük a megfelelô katolikus véleményt. Megkísérlünk e témáról egy rövid összefoglalást adni, -- tudatosan nem a vitás kérdéseket kiemelve, hanem egymás megértésére törekedve: -- A protestáns egyházak nem jellemezhetôk egységesen, hiszen nemcsak a katolikusoktól, hanem egymástól is különböznek; illetve az egyes egyházkerületek alkalmasint gyülekezetek között is lehetnek egyházfegyelmi vagy tanításbeli különbségek. Hisznek Jézusban, a Szentháromságban, a keresztség szentségében. A Szentírást Isten szavaként olvassák, és gyakran példamutató odaadással próbálnak elmélyülni annak ismeretében. Általában nem fogadják el: a pápát, a felszentelt papságot, a gyónást, a házasság felbonthatatlanságát (úgy ahogy azt a katolikusok értelmezik). Az úrvacsorában a) a reformátusok szerint ,, lelkileg'' egyesülünk Jézussal, b) az evangélikusok szerint ha hittel vesszük, ,,testileg'' is egyesülünk Vele; de Jézus csak a vétel pillanatában van jelen. -- A protestáns egyházak így szokták megfogalmazni az ôket a katolikus egyháztól megkülönböztetô hit-tanításokat: A római katolikus A protestánsok egyház szerint szerint ---------------------- ---------------------- 1 . Hitünk alapja A Szentírás és a Csak a Szentírás hagyomány (sola scriptura) 2. Üdvösségünk alapja A kegyelem, és az Csak a kegyelem ebbôl fakadó (sola gratia) érdemszerzô tetteink 3. Az üdvözülés módja A hit és a belôle Csak a hit által fakadó jócselekedetek (sola fide) által 4. Közbenjárónk Jézus, és az Ô Csak Jézus Krisztus kegyelmébôl Mária, a (solus Christus) szentek és minden hívô közbenjáró tettei és imája 5. Az egyház feje Jézus Krisztus, akinek Csak Jézus Krisztus földi helytartója a pápa 6. Az ,,Úrvacsora'' Az Eukarisztia Jézus Csak lelki jelenlét Krisztus lelki és (reformátusok); testi testi (valóságos) jelenlét, de csak a jelenléte a kenyérben hívô számára és csak a és borban vétel pillanatában evangélikusok) -- Mit jelentenek pontosan a fenti összehasonlítások? és mit tanulhat abból egy katolikus? Elôször is próbáljuk megérteni, miért jött létre a reformáció, és mi a pozitív mondanivalója számunkra: Egy olyan korban jött létre, amelyben az egyház vezetésébe, és életébe- gyakorlatába, sok világi-formális elem keveredett (a világi hatalom logikája; bizonyos vallási szokások eluralkodása, amelyek mögött kevés volt a hit stb.). A pápai udvar és a hierarchia egy részének feudális- világias mentalitása ellen legalább 100 év óta tiltakozott már sok hívô és teológus, és követelték az egyház megreformálását, az evangélium alapján. A reformáció is az egyház megreformálását követelte: A kor egyházában is eluralkodó világias mentalitással szemben alapvetôen Isten és Jézus Krisztus egyedülálló fenségére irányította a figyelmet; valamint a hitre és Isten Igéjére alapozott életre. Vegyük sorban a fenti pontokat! Mit akartak-akarnak mondani? 1. pont. A kérdés kiélezôdésének háttere: A reformáció korában az egyházban háttérbe szorult a Szentírás: a nép gyakorlati életét sokkal inkább az egyházi formák, hagyományok irányították. A nemzeti nyelvű Biblia hiány volt, nem jutott el a néphez. A szentmisében is általában latinul olvasták. A prédikációk egy része nem a Szentírásra alapozott, hanem a korabeli egyházi felfogást, erkölcsi magatartást közvetítette. -- A reformáció a Szentírás központi helyre tételéért küzdött. Életünket Isten Igéjének kell irányítania. Ma minden keresztény egyház vallja, hogy hitünk legfôbb alapja a Szentírás. - De igaz, hogy mi katolikusok az újabb korban kezdtük el igazán minden nap forgatni, életünkké váltani napjainkban. És ma sem mindenütt. E téren sokat tanulhatunk protestáns testvéreinktôl. S ha a reformáció elutasította, hogy az egyházi hagyományt a Szentírás mellé állítsuk, ez sem érthetetlen a kor viszonyait szemlélve: Hiszen olykor úgy tűnt, hogy egyes egyházi emberek, szónokok, lelkipásztorok nagyobb szerepet tulajdonítanak bizonyos egyházi hagyományoknak, mint magának a Szentírásnak. A helyes katolikus tanítás szerint is hitünk alapja a Szentírás. De hozzáfűzzük, hogy a Szentírást, illetve Jézus tanítását is jobban megértjük, ha megvizsgáljuk, hogy az egyház ,,hagyományában'', azaz történelme folyamán (fôleg az apostoli korban, amely még nagyon közel állt Jézushoz és apostolaihoz, de késôbb is) hogyan értelmezte a Szentírás egy-egy gondolatát (pl. az Eukarisztiára, a szentségekre, az egyházi elöljárókra, a pápára, papságra stb. vonatkozókat), illetve hogyan valósította meg életében a szentírási irányelveket. (A reformátorok is tisztelettel tekintenek az elsô másfél évezred egyháztanítóira! Saját -- kálvini vagy lutheri -- hagyományaikat is tisztelik, s többnyire ezek alapján értelmezik magát a Szentírást is.) 2--3. pont. Hogyan jöhetett létre a kegyelem és a tettek, illetve a hit és a tettek kiélezésérôl szóló vita? -- A reformáció korában (és ma is!) sok keresztényben élt, él az a téves meggyôzôdés, amely valaha a farizeusok tévedése is volt: ha én betartok bizonyos vallási vagy akár szentírási elôírásokat, ezekkel a tettekkel eleve kiérdemlem Isten kegyelmét. Ha eljárok templomba, misére, ha gyónok, áldozok, ha némi pénzt adok a szegényeknek stb., akkor már jó vagyok, és Isten elôtt tetszô. -- A reformáció élesen támadt a formális szentség-felfogás ellen. A szentségek -- mondták -- csak a hívô számára közölnek kegyelmet! Ezt a katolikus egyház mindig vallotta, de bizony voltak korok -- s ma is gyakran elôfordul --, hogy sokan valami kegyelmi varázslatnak képzelik a szentségeket (amely az egyház erejébôl, a rítus erejébôl létrejön); és jönnek keresztelkedni, áldozni, bérmálkozni, anélkül hogy igazán hittel akarnák átadni Krisztusnak életüket! -- Ebbôl a nézôpontból is egy új elôrelépés nálunk a katekumenátus --, amely érett hitet és komoly felkészülést kíván a szentségek vétele elôtt. (Megjegyezhetjük, hogy a szentségeknek csupán szokásból -- hit nélkül -- való felvétele ma a katolikusokhoz hasonlóan komoly problémát jelent a protestáns egyházakban is.) -- Nekünk mai katolikusoknak mindenképp jó elgondolkoznunk azon, hányszor jelentkezik az a veszély életünkben: hogy csak megszokásból, és igazi hit nélkül ,,hajtunk végre'' ún. vallásos tetteket! -- A reformáció évtizedeiben jelent meg -- témánkkal kapcsolatban -- még a ,,búcsúk'' kérdése. Az egyház tanítása szerint ,,búcsúban'' csak az részesül, aki hittel Isten felé fordult, majd ebbôl a hitbôl fakadóan valamilyen jót tesz (pl. jó célokra pénzt ad). De éppen egyes Németországban búcsút hirdetô szónokok egyoldalúan a tettekre (a Szent Péter-bazilikára adandó pénzre) helyezték a hangsúlyt. Úgy tűnt azt mondják: ha befizetsz egy bizonyos pénzt (ez egy tett!), akkor kegyelemben, megigazulásban részesülsz -- akár hit nélkül is. -- Jézus szenvedélyesen elutasította a farizeusi magatartást -- amely saját tettei által remélt megigazulni (Szent Pál a Rómaiakhoz írt levélben elutasította az ottani zsidó-keresztények ,,tettekben'' bizakodó elképzelését), erre hivatkozva Luther is szenvedéllyel támadt az ellen az elképzelés ellen, hogy a hit nélküli tettek kegyelmet közvetíthetnének. -- Valójában: a katolikus egyház (a gyakorlatban sajnálatosan jelentkezô torzulások közepette is) mindig vallotta, hogy az ember csak Krisztus megváltó kegyelmébôl üdvözül. S a keresztény ember ,,megigazulásának'' útja, hogy hittel fordul Krisztus felé: és átadja neki életét. -- A katolikus egyház -- a Szentírás szellemében -- emellett azt is vallja, hogy jó cselekedeteinknek szükségképpen következniük kell hitünkbôl (a tettekkel ,,termünk gyümölcsöt Istennek'' Róm 7,4), és a tettek megerôsítik hitünket (,,aki szeretetben él, az Istenben él'' 1Jn 4,16; Jn 14,21). Jézus mondja, hogy a hitbôl fakadó tettek pótolhatatlanok: ,,Aki hallgatja tanításomat, és tettekre nem váltja, hasonlít az ostoba emberhez, aki házát homokra építette'' (Mt 7,26). ,,Isten megfizet kinek-kinek tettei szerint... Békesség mindannak, aki jót tesz'' -- mondja Pál (Róm 2,6.10). -- ,,Legyetek megvalósítói az igének, ne csak hallgatói... A hit, ha nincsenek cselekedetei, önmagában holt'' (Jak 1,22; 2,17). S az utolsó ítéleten Isten kifejezetten szeretet-tetteink alapján fog megítélni minket: ,,Amit egynek tettetek legkisebb testvéreim közül...'' (Mt 25,40). Az ökumené nagy lépése, hogy -- ahogyan a legújabb augsburgi nyilatkozatban (1999. október) katolikusok és lutheránusok közösen megfogalmazták -- a tettek és a megigazulás kérdésében ma nincs lényegbevágó különbség közöttünk: A katolikusok is vallják, hogy Isten kegyelme elsôdleges az üdvösséghez (a megigazuláshoz), de hozzáteszik, hogy a megigazulásra való felkészülésben, illetve annak elfogadásában az egyén is közreműködhet tetteivel; ugyan nem saját érdemébôl, hanem Krisztus megváltó kegyelmébôl. -- A lutheránusok inkább azt hangsúlyozzák, hogy az ember teljességgel befogadóként (passzívan) áll a megigazulással szemben, illetve a kegyelem -- amit a megigazulásban kapunk -- teljes, és nem növelhetô; de hozzáteszik: a megigazulásnak gyümölcsöket kell teremnie a szeretet tetteiben, illetve a jó tettek által növekedhet a kegyelem működése életünkben. 4. pont. -- A reformáció ellenérzését váltotta ki az, ami bizonyos egyoldalú vallásosságban valóban jelentkezett, hogy egyes papok, hívôk olyan jelentôséget tulajdonítottak Szűz Máriának vagy a szenteknek, hogy ezzel Krisztus egyedülálló megváltó művét elhomályosították: hogy a szenteket, s fôleg a Szent Szüzet, szinte Krisztussal vagy Istennel egy szintre helyezték. -- Krisztus az egyetlen Megváltó! -- mondja a reformáció. S a tiszta katolikus hit ugyanezt vallja. De itt utalnunk kell egy nem lényegtelen szemléletbeli különbségre: hogy a katolikus teológia nagyobb optimizmussal tekint a megváltott, megigazult emberre, mint a protestantizmus. A reformáció Istennek és a megváltásnak egyedülálló szerepét azzal kívánta hangsúlyozni, hogy erôsen aláhúzta a bűnbe esett ember teljes tehetetlenségét. A katolikus egyház viszont kezdettôl hiszi, hogy Krisztus bekapcsolja a hívôt saját életébe, s részt ad neki -- egyedül az ô érdemei alapján -- a megváltás művének folytatásában. Ezért tudjuk hinni, hogy Mária, a szentek és mi magunk is ,,kiegészíthetjük testünkben, ami hiányzik Krisztus szenvedésébôl'' -- ahogyan ezt a Szentírás (Kol 1,24; vö. 1Kor 12,26k) mondja. A szentekre és Máriára tehát úgy tekintünk, mint akik testvéreink Krisztusban, s hasonló módon közbenjáróink és imádkozhatnak értünk, ahogyan egymásért is imádkozhatunk, egymásért is ajánlhatunk fel szenvedéseket, s ezzel egymást is közelebb vihetjük az üdvösséghez. -- De ez nem a saját tetteink erejébôl történik, hanem Krisztus kegyelmébôl. 5. pont. -- A reformáció korában, az egyházban több olyan torzulás volt, amely a protestantizmus egyházképét meghatározta. A kor egyházának különös sebe volt, hogy a pápa, a fôpapok gyakran inkább világi hatalmasságok, földesurak voltak, mint Krisztus emberei (errôl szóltunk az elôzôkben). Ez érthetôbbé teszi a reformátorok szembefordulását az egyház korabeli hierarchikus rendjével. -- Persze láttunk olyan példákat, mint Szent Ferencet vagy más szentekét, akik az egyházi elöljárók mindezen emberi nyomorúságai ellenére is benne maradtak az egyházban, belülrôl kezdtek annak megújításához, s működtek közre maguknak az elöljáróknak megújulásán is. A katolikusok ma is ezt a magatartást tartják igazán krisztusinak és elôrevivônek! A reformációnak, illetve az egyházi reform követelésének egyik elôfutára, Luther barátja, Rotterdami Eraszmus is óvta Luthert, hogy -- bár sok kritikája jogos -- ne okozzon szakadást az egyházban, s ne ejtsen sebet a kereszténység testén. A reformáció szembeszegülés volt a középkori, feudális vonásokat hordozó egyházzal is. A protestáns egyházképében súlyt kap minden keresztény személyes küldetése és kapcsolata Istennel. Ezt azóta a katolikus teológia is korról korra új módon tanítja: különösen lényeges fordulatot tett a II. Vatikáni Zsinat azzal, hogy központi helyre tette az Isten Népe gondolatot és a hívek általános papságát. -- A középkor teológiájában viszont kevéssé volt jelen a Szentháromság titka, mint amely minden emberi közösségnek, s elsôsorban az egyházi közösségnek a modellje. S ez tükrözôdik a reformáció egyházainak individuálisabb látásmódjában. A mai katolikus egyházszemléletet -- az egyház közösségérôl és egységérôl vallott szemléletet -- viszont (amint Szent János vagy Szent Pál apostolét!) nagymértékben ez a titok (a közösség, a kommunió, a Szentháromság titka) határozza meg. A reformáció szembeszállt a ,,klerikalizmus'' (papközpontúság) minden formájával: A reformáció korában valóban gyakran úgy tűnt, hogy a hívô csak a pap által juthat a kegyelemhez: a szentségekben; illetve, hogy a pap általi szentség-kiszolgáltatás a kegyelem egyetlen útja (pl. a gyónásban). -- Ma a katolikus egyház tanítja, hogy bár a szentségek (amelyeket többnyire a felszentelt papok szolgáltathatnak ki) fontos kegyelmet közvetítô jelek, de a hívôk személyes hite az, ami elsôsorban a megigazulásra -- a kegyelmi életre -- vezeti ôket, s a szentségek ,,csupán'' a hit isteni megerôsítései. (Ezért ma valljuk, hogy pl. az elváltak, akik nem járulhatnak ugyan gyónáshoz, áldozáshoz, bűnbánatuk által kiengesztelôdhetnek Istennel, s ha a szeretet útját járják, élhetnek Isten kegyelmében!) A reformáció tehát, a korabeli pápaság és papság hibáit, és az egyház intézményesülésébôl fakadó egyoldalúságokat látva, utasította el a lényeget is: hogy Jézus Péterre és apostolaira (s annak utódaira) bízta az egyház vezetését, összefogását. 6. pont. -- A reformáció élesen támadta a katolikus szentmisét. -- Ezt is jelentôs mértékben magyarázzák a korabeli egyházban megjelent visszás szokások: A szentmise latinul folyt, a hívek kevéssé kapcsolódtak bele abba (gyakran más jámborsági gyakorlatokat végeztek, szentolvasót imádkoztak alatta); a két szín alatti áldozás teljesen háttérbe szorult; a ,,mise-mondatás'' szélsôséges formákat öltött: voltak papok, akiknek nem volt más feladatuk, mint pénzért mondatott misék ,,elvégzése'' (így a mise lényeges elemei sikkadtak el) stb. A reformáció -- születésének történelmi adottságaiból következôen is -- óvakodik minden formalizmustól, intézményesüléstôl: mindentôl, ami Isten és Krisztus fenségét meghamisítaná. A vallástörténelem folyamán - - már a zsidókkal kezdôdôen -- újra és újra felmerült a (nem jogtalan) félelem pl. a képektôl, szobroktól: nehogy valaki bálvánnyá tegye azokat, isteni erôt tulajdonítson nekik. Hasonlóan nem jogtalan a reformáció félelme a ,,szent formáktól, jelektôl'' (a katolikus talajon nem ismeretlen, és tévesen egyoldalú ,,dologi'' szentségfelfogástól), amelyekrôl valaki azt hihetne, hogy e formák (illetve maguk a szentségek) olyan ,,dolgok'', amelyeket az egyház birtokol, s melyek hit nélkül is hatnak. -- Az egyház mindig tanította, hogy a szentségek a hit szentségei. De a lelkipásztori gyakorlat sokszor eltért ettôl az elvtôl. Ma a katolikus lelkipásztorkodás is küzd azért, hogy szentségeket igaz hittel vegyék és ne formalizmusból! S küzd azért, hogy pl. a szentmise formái a hitet és a lényeget fejezzék ki és szolgálják. Kálvin kritikáját különösen az a szerencsétlen megfogalmazás vívta ki: hogy a szentmisében ,,megismétlôdik'' Krisztus keresztáldozata. Erre vonatkozóan mondta Kálvin (s ez áll a ma is használt ,,heidelbergi hitvallásban''): hogy ,,a szentmise átkos bálványimádás''. Valójában már a Trentói Zsinat tisztázta, hogy Jézusnak csak egyetlen áldozata van, és a szentmisében titokzatosan az Ô áldozata jelenik meg, ebben részesedünk. (A katolikusok e hitükben a Szentírásra hivatkoznak! Jézus az utolsó vacsorán ezt mondta: ,,Ez az én testem, amelyet értetek adok, ez az én vérem, amelyet értetek ontok!'' Lk 22,19. Valahányszor ezt teszitek, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. 1Kor 11,26) Örömmel látjuk, hogy protestáns testvéreink is hiszik, hogy az úrvacsora emlékeztet bennünket Krisztus végtelen szeretetére, s hogy általa lelkileg, vagy a vétel pillanatában valóságosan is egyesülhetünk Jézussal. Mi még többet merünk hinni: Hogy a szentmisében valóságosan megjelenik az a Jézus, aki meghalt és feltámadt értünk (azaz megjelenik halálának és feltámadásának = áldozatának valósága). Továbbá hitünk szerint szeretete addig megy, hogy megtesz még egy lehetetlennek tűnô lépést: nemcsak kenyérré, táplálékká válik számunkra, hanem ebben a kenyérben köztünk is marad, az oltárainkon megôrzött Eukarisztiában. Azt viszont mi is valljuk, hogy ez az isteni kenyér és bor csak azok számára lesz éltetô táplálék, akik hittel veszik azt (vö. 1Kor 11,27- 30). -- A fenti összehasonlítással kapcsolatban még meg kell jegyeznünk: A protestáns gyermekek, fiatalok a fent vázolt különbségeket tanulják a hittanórákon; noha e szembeállítások a reformáció korában fogalmazódtak meg, a katolikusok körében fellelhetô szélsôségekkel szemben, a szélsôségeket kiélezô viták hevében! E megfogalmazások kritikus pontja az is, hogy -- az átlag katolikus hívô ma e szembeállítások több tételérôl kevéssé érti, hogy ezek mit jelentenek, mert az alapfokú katolikus hitoktatás kevés idôt fordít arra, hogy ilyen -- a katolikus teológia és gyakorlat szempontjából már részben túlhaladott -- kérdésekkel foglalkozzon; -- amit pedig az átlag protestáns gondol ezek alapján a katolikusokról, az csak nagyon részlegesen felel meg a katolikus egyház jelen hitének, illetve a kérdések árnyaltságának. -- A mondottakkal kapcsolatban tudnunk kell arról, amire nemzetközi vallásszociológiai kutatások is rámutatnak, hogy a katolikus egyház és hittankönyvei -- a mai napig -- kevesebb gondot fordítanak a katolicizmus ellen felhozott vádak tisztázására, mint amilyen tudatossággal törekedtek a protestáns egyházak, s még inkább egyes kis egyházak és hittankönyveik, a katolikus egyház negatívumainak gyakran sarkított bemutatására. -- A gyakorlatban ezt az a katolikus tapasztalja meg, aki egy hitében képzett protestánssal kapcsolatba kerül: mert rövidesen felfedezi, hogy az sok érvet tanult a katolikus egyház ellen, míg ô -- a katolikus hittankönyvekbôl, illetve az igehirdetésbôl -- inkább azokat az adatokat ismeri a protestantizmusról, amelyek a köztünk levô párbeszédet szolgálják. -- Persze az igazsághoz tartozik, hogy az ellenreformációs írásoktól kezdve az újabb korig, azért a katolikus oldalon sem hiányoztak súlyosan egyoldalú szemléletek, elôítéletek, megfogalmazások a reformáció egyházaival szemben, s a köztudatban ez ma is megtalálható. Annál nagyobb örömmel láthatjuk, hogy az egyoldalúságok eltüntetésére ma mind a protestáns, mint a katolikus egyházban megvan a törekvés, pl. azáltal is, hogy hittankönyveinkben reálisabb képet fessünk egymásról. E folyamatnak azonban még csak a kezdetén vagyunk. Ma ezért különösen is szükség van a ,,nép ökumenizmusára'', a plébániai-közösségi szinten való ökumenikus kapcsolatokra, amelyek által -- a személyes kapcsolatokban --csökkenhetnek, tisztázódhatnak a teológiai vagy történelmi elô-ítéletek. Számos teológiai kérdés van még, amelyek elválasztanak bennünket (pl. a papszentelés, a pápa fôsége, az Eukarisztia értelmezése). Fontos tehát, hogy az ökumenikus teológiai párbeszéd haladjon elôre. De az egységnek már most van egy nagy lehetôsége, ami csak rajtunk, egymás iránti szeretetünkön múlik: Ha mi, katolikusok tanúságot teszünk arról, hogy Jézusra és az Ô Igéjére akarjuk építeni életünket, s ha egyúttal felfedezzük, hogy sok más keresztény egyházi közösséghez tartozó ismerôsünk ugyancsak Jézusnak akarja átadni magát, és Isten Igéjére építi életét, akkor a legpontosabban -- Jézusban és az Igében -- már most megélhetjük azt az egységét, amelyre Jézus hívott bennünket. -- Saját hibáink megvallása és egymás szépségeinek felfedezése közelebb visznek minket ehhez a célhoz. Az egyházak történelmi feszültségeirôl és háborúiról A keresztény egyházak között számos feszültség, háborúskodás, keresztényietlen magatartás jelent meg a történelem folyamán. Ezek elemzésére nincs módunk. De amint jogos a katolikusok bocsánatkérése az egyházuk tagjai által elkövetett bűnök miatt, úgy tudnunk kell, hogy e bűnök nagymértékben kölcsönösek voltak. Vegyük a reformációt követô vallásháborúk példáját. A róluk szóló híradásokban -- amint a többi ehhez hasonlókban -- fellelhetôek bizonyos egyoldalúságok. Ti. egyes egyházak gyakran, mind saját tagjaiknak (a hitoktatásban), mind a világnak, csak saját sérelmeiket panaszolják fel. Hazánkban az irodalom közvetítése által közismert pl. a 40 református prédikátor esete, akiket gályarabságra küldtek. Az igazsághoz tartozik, hogy az összes egyházak súlyosan vétettek e korban egymás ellen: és a katolikusoknak is volt több vértanúja -- nemcsak a kassai vértanúk --, akik protestáns vérengzéseknek estek áldozatául. A vallások közti háborúskodások eseményei közül minden egyháznak lehet felrónivalója a többivel szemben. -- A keresztények közötti párbeszédet és az igazságot azonban inkább az szolgálja, ha felfedezzük saját hibáinkat, a másik egyház vétkeivel szemben pedig ugyanolyan megértéssel viseltetünk, amilyen megértést mi kérünk másoktól saját eleink vétkeinek megítélésében. ======================================================================== A zsidókérdés A pápa szolgálata során több ízben is bocsánatot kért a zsidóságtól mindazért, amivel a katolikus egyház tagjai hozzájárultak a történelem folyamán az antiszemitizmushoz, illetve mindazon esetekért, amikor keresztények nem a krisztusi testvériség szellemében cselekedtek az Ószövetség népével szemben. A pápa bocsánatkérése a zsidóság és a kereszténység kapcsolatának 2000 évére vonatkozik. E kapcsolatot tekintve itt is meg kell állapítani, hogy a kereszténység a maga társadalmi megjelenésében nem egy kérdésben átvette kora nem keresztény szemléletét. A kor elve ez volt: ,,egy nép (egy uralkodó), egy vallás.'' Aki nem követi a nép (igaz) vallását, azt egyrészt a lehetséges eszközökkel ösztökélni kell arra, vagy ha ez nem sikerül, akkor legfeljebb másodrendű polgárként létezhet. (Ez a gondolat élt a reformáció korában is, az ,,akié a föld, azé a vallás'' elvben. S az ,,egy nép, egy vallás'' elvébôl következô vallási türelmetlenség ma is sújtja a keresztényeket, pl. általában az iszlám országokban, és -- bár mérsékeltebb formában -- a nem ortodoxokat Oroszországban.) Már Nagy Konstantin, majd Jusztinusz császár ennek az elvnek megfelelôen határozta meg a zsidó vallást követôk helyzetét a kereszténnyé lett Római Birodalomban, s a kereszténnyé váló európai népek, államok átvették ezt a gyakorlatot, így a zsidók bizonyos tisztségeket nem vállalhattak, számukra elkülönített helyen kellett lakniuk stb. Ilyen körülmények között a zsidóság egyes idôszakokban békésen élhetett, máskor üldözéseknek volt kitéve. A zsidóellenességet koronként felszította, a ,,Krisztus-gyilkosság'' vádja is. Máskor viszont (ez is a kép teljességéhez tartozik) a magas kamatra adott kölcsönök voltak az üldözések kiváltói; a zsidók ui. sok országban jogot kaptak a kereskedésre, a pénz kamatra való kölcsönzésére (ami keresztényeknek tilos volt), s így nagy vagyonhoz, befolyáshoz jutottak. -- A náci népirtással kapcsolatban a pápa bocsánatot kért azért, hogy (illetve amennyiben) a keresztények között is megjelenô zsidóellenesség hozzájárult ahhoz a szemlélethez, amely a holokausztot eredményezte, továbbá hogy voltak olyan katolikusok, akik a nácizmus idején nem fordultak szembe a zsidóüldözéssel. -- A fasiszta zsidóüldözéssel kapcsolatban azzal is szokták vádolni az egyházat, hogy egyes országok (elsôsorban Németország) keresztényei és fôpapjai nem emelték fel eléggé és idôben szavukat a nácizmus ellen. -- Tény, hogy voltak elsôsorban német katolikusok, sôt fôpapok is, akik a fasizmus kezdeti idejében kevésbé tartották veszélyesnek Hitlert (akinek tervei akkor még nem voltak annyira nyilvánvalóak), mint a kommunizmust -- amelynek a Szovjetunióban megnyilvánult embertelensége, vallás- és népirtása már ismert volt. -- Sajnos az is tény, hogy voltak olyan egyházi vezetôk is, akik még akkor sem távolodtak el a fasiszta rendszertôl, amikor nyilvánvalóvá kezdett válni annak embertelensége. -- De az is bizonyos, hogy a diktatúrák bukása és a történelmi tragédiák elmúlta után könnyű megállapítani, hogy ott mit kellett volna tenni. Az események közepette élôktôl nem jogos olyan látásmódot elvárni, mint amilyenre egy tragédia bekövetkezése után szert teszünk. Amint a kommunizmussal esetenként kollaboráló egyháziakról beszélni akkor lehet, ha szólunk azokról (s ôk sokkal többen voltak), akik ellenálltak, illetve akiket üldöztek a kommunizmus vagy a nácizmus alatt. -- Azt mondhatjuk, hogy a fasizmus idején bizonyára senki nem tett oly sokat a zsidók megmentéséért, mint a katolikusok és egyes keresztény egyházak. -- Számos európai ország püspökei vagy püspöki karai tiltakoztak a zsidók deportálása ellen, s tiltakozásra szólították fel híveiket. -- A vatikáni és egyházi épületek Európa-szerte zsidók százezreinek nyújtottak menedéket, s köszönhették ezeknek életbenmaradásukat. -- A zsidóság neves képviselôinek egy része kezdettôl kifejezi köszönetét ezért a katolikus egyháznak és vezetôinek. A téma egyik neves zsidó szakértôje, Pinchas Lapide konzul szerint ,,a katolikus egyház 150.000--400.000 zsidót mentett meg a biztos haláltól''. -- A. Einstein -- aki zsidó származása miatt maga is menekülni kényszerült a fasizmus elôl -- így nyilatkozott 1946-ban: ,,Semmilyen különös érdeklôdéssel nem voltam a katolikus egyház iránt, de most nagy vonzódást és csodálatot érzek iránta. Mert egyedül az egyháznak volt bátorsága, hogy szembeszálljon Hitlerrel és kiálljon az igazság és szabadság mellett.'' -- A katolikusok szemléletét jelzi, hogy Németországnak azokon a településein, ahol a katolikusok aránya meghaladta a 60%-ot, a náci párt a szavazások alkalmával nem ért el 30%-ot sem. -- Itt idézhetjük, amit Glatz Ferenc könyve a német egyház antifasizmusáról ír: ,,A német nemzetiszocializmus a fajelmélet következtében szembekerült a pozitív kereszténységgel. A fasizmust, mint új pogányságot nemcsak a katolikus egyház marasztalta el, hanem a lutheránusok többsége is. XI. Piusz pápa ,,Mit brennender Sorge'' kezdetű enciklikájában tételesen is herezisnek (eretnekségnek) nevezte a náci újpogányságot.'' Ennek következtében Hitlerék nemcsak a német katolikusok pártját (a Zentrum Pártot) számolták fel, hanem az egyházi intézmények és egyesületek jelentôs részét is (A magyarok krónikája, Budapest 1996, 608). -- Elôfordul olyan beállítás, amely szerint a katolikus egyházban egy alapvetô zsidóellenesség uralkodott volna: Ennek legkézenfekvôbb cáfolata, hogy mennyi zsidó származású pap és szerzetes is működött a nácizmus uralomra törésekor is a katolikus egyházban, és hogy hány jeles zsidó személyiség volt a katolikus egyház tagja (vagy tért a katolikus egyházba). -- Nem felejthetjük el azt sem, hogy Hitler több 10.000 keresztényt internált, köztük püspököket, papokat, szerzeteseket, világiakat jelentôs részben azért, mert keresztény meggyôzôdésük alapján felemelték szavukat a népirtások ellen, és tettekkel is szembeszegültek azzal. 4000 pap és 400 szerzetesnô halt meg a hitleri táborokban. -- A médiában újra és újra hallunk egy másik vádat: hogy XII. Piusz pápának jobban fel kellett volna emelnie hangját a zsidóüldözés ellen. E vád mögött egy hipotézis áll: ha a pápa tiltakozott volna, fékezhette volna a náci vérengzést. -- XII. Piusz helyes politikai látásmódján -- s azon a hipotézisen, hogy ,,mi lett volna, ha'' -- évtizedekkel az események után lehet vitatkozni. A pápa a történelmi kutatások szerint -- miután számos lépést tett az üldözöttek érdekében, hosszan megszenvedett gondolkodás után úgy látta, hogy nem ad ki tiltakozó körlevelet (bár az elô volt már készítve), mert attól félt, hogy ezzel még nehezebbé tenné a nácizmus alatt élô egyházaknak és az egy ideig még kímélt kikeresztelkedett zsidóknak (illetve a zsidó papoknak és szerzeteseknek) a helyzetét. A Holland Püspöki Kar náciellenes körlevelére válaszul Hitler a zsidó származású szerzeteseket is koncentrációs táborba hurcolta. De a tények beszélnek arról, hogy a pápa mi mindent tett a zsidók védelmében. -- A vatikáni nunciusok (a pápa ,,nagykövetei'') pl. ,,menlevelet'' adtak a zsidóknak. A szerzetesházak és egyházi intézmények (kórházak, szemináriumok) Rómában és Európa országaiban a pápa szándékának megfelelôen (létük kockáztatásával) befogadták, és hamis papírokkal bújtatták a zsidókat. Amíg az védelmet jelentett, hogy valaki meg van keresztelve, a papság keresztlevelet adott nekik. A klauzúrás nôi rendek is engedélyt kaptak, hogy kolostoraikba, ahová férfi nem léphet be, most menekült zsidó férfiakat bújtassanak stb. -- Hogy a pápát ismerô zsidók hogyan ítélték meg magatartását, jelzi, hogy Isak Zolli (+1956), aki a zsidóüldözés éveiben volt Róma fôrabbija, a világháború után katolikus hitre tért, majd követte ôt felesége és leánya. -- Amikor pl. a németek 50 kg aranyat követeltek a római zsidóságtól szabadon hagyásuk feltételeként, és azok csak 35 kg- ot tudtak összegyűjteni a határidôre, Zolli fôrabbi a pápától kapta meg a hiányzó 15 kg-ot. Zollit késôbb egy katolikus házaspár mentette meg az elhurcolástól. A keresztségben az Eugenio nevet vette fel, XII. Piusz (Eugenio Pacelli) iránti tisztelete jeleként. (Vö. F. Lelotte, A XX. század konvertitái II. Ecclesia 1986.) -- A magyar média többször vádolta leegyszerűsítve antiszemitizmussal a világháború elôtti hazai fôpapságot (köztük pl. Prohászka Ottokárt) azért, mert nem egyhangúan ellenezte a 20-as évek un. 'numerus claususát', illetve 1938--39-ben az elsô és második zsidótörvényeket. Bizonyos, hogy minden faji megkülönböztetés kereszténytelen és elfogadhatatlan. S ezt a jelzett korok fôpapsága is vallotta. Amennyiben a korabeli püspökök a jelzett törvényeket nem egyhangúan ellenezték, ebben nem antiszemitizmusuk fejezôdött ki. -- Mit is jelentett az 1920-ban elfogadott (és 1928-ban megszüntetett) ,,numerus clausus''? A zsidó vallású állampolgárok jogegyenlôségét sértette (mondjuk a mai szemlélet alapján), ui. kimondta: ,,az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma az (egyetemi) hallgatók között lehetôleg érje el az illetô népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát''. A törvény háttere -- amint Glatz Ferenc kötete is írja - -, hogy a zsidó egyetemi hallgatók aránya hazánkban egyes években 40-- 45%-át tette ki az orvosi vagy műszaki karok hallgatóinak, miközben az ország népességének 5,1%-a volt zsidó. (A zsidó egyetemi hallgatók aránya a ,,numerus clausus'' éveiben is 10% körül volt.) (I. m. 575) -- Hasonlóan, amikor az 1. és 2. zsidótörvény ,,korlátozta a zsidók gazdasági és közéleti térfoglalását'', s kimondta, hogy ,,a sajtó-, ügyvédi, mérnöki és orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legföljebb 20%-a lehet zsidó'', ennek hátterében az állt, hogy a zsidóság magas arányban foglalta el a polgári állásokat: pl. az ügyvédek 49%-a, a gyártulajdonosok és bérlôk 50%-a, igazgatóinak 41%-a, a kereskedelemben önállóak 45%-a, a tisztviselôk 52%-a vallotta magát izraelitának. (I. m. 614, 608) -- A zsidóság társadalmi helyzetének, térfoglalásának ilyen alakulása kapcsolatos e nép képességeivel és történelmi adottságaival, valamint alkalmasint azokkal a korlátozásokkal is, amelyeket egyes korokban köréjük állítottak. A magyar zsidóság kétségkívül szerves részét képezte a magyar nép és gazdaság fejlôdéstörténetének. De a történelmi körülmények által is meghatározott fejlôdés nemegyszer feszültségek forrásává vált (vö. I. m. 608, 565). A zsidótörvények korában az okozott feszültségeket, hogy egyes szférákban zsidó-faji alapon erôs összefonódások jöttek létre, amelynek következtében a nem zsidó származású fiatalok nehezen jutottak be bizonyos egyetemekre vagy állásokba. Ilyen körülmények között is súlyos kérdéseket vet fel, s az emberi jogok mai szemléletével össze nem egyeztethetô, ha egy fajra vonatkozó globális megkülönböztetés születik, ám az ítéletek egyoldalúságát jelzi, ha a fenti témában magyarázat nélkül rásütik egyházi vezetôkre vagy másokra az ,,antiszemitizmus'' egyértelműen negatív jelzôjét. A zsidók elhurcolása ellen viszont püspökeink tiltakoztak. -- Serédi bíboros, esztergomi érsek (a felsôház tagja) nem volt hajlandó részt venni a nyilas Szálasi nemzetvezetôvé választásán. Késôbb tiltakozásokkal, tárgyalásokkal próbálta enyhíteni a terrort. -- Több püspökünk kezdettôl, mások némi késéssel, támogatták a katolikus mozgalmak, papok és szerzetesek munkáját a nácizmus üldözöttéinek megmentése érdekében. A hazai szerzetesházak kb. 10.000 üldözöttet rejtegettek, s ezek többségét sikerült megmenteniük a haláltól. (Nemcsak a híres zsidó származású operaénekes Székely Mihály, hanem pl. a kommunista Schönherz Zoltán is élvezte egyházi épületek védelmét.) Így érthetô, hogy a nyilasok Magyarországon is több mint 80 egyházi személyt deportáltak, zártak be, s többet közülük meggyilkoltak. -- A fasizmus idején az ellenállási mozgalomnak több ezer keresztény résztvevôje volt Magyarországon is. -- Már az 1938-as budapesti eukarisztikus világkongresszust -- amelyen a pápai követ Pacelli bíboros, a késôbbi XII. Piusz pápa volt - - a szakértôk úgy értékelték, mint amely tiltakozás volt a nácizmus elôretörésével szemben. Hitler meg is akadályozta, hogy németek részt vegyenek rajta! (Vö. Glatz F., I. m. 611) -- Egyes egyházellenes írások eljutnak addig, hogy a kereszténységben a történelem folyamán megjelent zsidóellenességet teszik felelôssé azért, hogy a nácizmus gyökeret verhetett Európában. -- Amint láttuk, sajnos a ,,keresztény Európában'' valóban évszázadokon át élt egy fenntartás, olykor ellenszenv a zsidókkal szemben. A történészek viszont az antiszemitizmus keletkezésének magyarázatakor több szempontra is rámutatnak, amelyek esetenként nem elsôsorban vallásiak voltak: -- Egy tehetséges, gyakran pénzügyi vagy politikai hatalomra szert tevô, és tagjai között olykor akarva-akaratlan érdekszövetséget létrehozó csoporttal szemben könnyen alakul ki ellenszenv. -- A magyar történelemben is -- miközben a zsidó vallású polgárok sok helyen megkülönböztetés nélkül a magyar nép tagjaként éltek a társadalomban -- különbözô események rontották a zsidóságról kialakított képet az újabb korban. Pl. hogy a számos embertelenséget és gyilkosságot végrehajtó Tanácsköztársaság idején a radikális és szociáldemokrata vezetôk jelentôs része, és a népbiztosoknak mintegy 60%-a zsidó volt; hasonlóan zsidó volt a legvéresebb rákosista kommunizmus felsô- és középvezetôinek is nagy része (vö. Glatz F., I. m. 565; A kommunizmus fekete könyve 445-446). Bár az igazsághoz tartozik az is, hogy a zsidóságnak a kommunista pártban (és elôdeiben) való nagy arányú szerepvállalása jelentôs mértékben összefüggött e nép történeti adottságaival, illetve a vele szemben táplált ellenszenvvel is. (Vö. Szabó R., A kommunista párt és a zsidóság, Budapest 1995.) -- A témával kapcsolatban jó tudnunk: Magyarországon hívô zsidó vezetôk is kértek már bocsánatot azért, hogy sok zsidó származású egyén vállalt vezetô szerepet a kommunizmus gyilkos, ateista rendszerében; de hangsúlyozták, hogy ezek a zsidóság töredékét alkották, és ,,minden egyes zsidó származású kommunistával szemben legalább 1000 zsidó vallású magyar állampolgár áll''. (Vö. Glatz F., I. m. 565) -- Ma mindenképp örömmel láthatjuk, hogy hazánkban is és világszerte új kezdeményezések mozdítják elô zsidók és keresztények párbeszédét. -- Lehetetlen, hogy a keresztények magukénak ne érezzék II. János Pál imáját: ,,Fájlaljuk mindazok magatartását, akik a történelem folyamán fájdalmat okoztak e gyermekeidnek, és elkötelezzük magunkat a hiteles testvériségre a szövetség népével.'' ======================================================================== A legújabb kori egyházi vezetôk méltatlansága -- kollaboráció a kommunistákkal Voltak magyar egyházi vezetôk, akik bocsánatot kértek azért, mert a kommunista rendszer alatt az egyházi vezetés többször nem tudott hôs és tanúságtevô lenni; bocsánatot kértek a magyar néptôl, illetve azoktól a papoktól, szerzetesektôl és világiaktól, akiket a kommunista rendszer súlyosan üldözött, s akiknek védelmében az egyházi vezetés nem merte felemelni szavát. (Más egyházi vezetôk azért tartózkodtak e bocsánatkéréstôl, mert a kérdést -- amint e sorok is jelzik -- túlságosan összetettnek tartják.) Szóljunk most errôl a ma gyakran emlegetett vádról: hogy a kommunista kor sok hazai egyházi vezetôje együttműködött az elnyomó rendszerrel; sôt -- ezt is mondják --, voltak köztük ,,titkos ügynökök''. Mit jelentenek tulajdonképpen ezek a vádak? A békepapság és együttműködés a ,,rendszerrel'' Tény, hogy Magyarországon voltak papok, akik a szocializmus ideje alatt együttműködtek a kommunista állammal. Az együttműködô papokat röviden ,,békepapoknak'' hívták. A békepapi csoport létrehozásával az állam célja az volt, hogy megossza a katolikus egyház egységét, s a papok egy csoportját a maga pártjára állítsa (illetve -- a katolikus egyház vonatkozásában -- megkísérelje a magyar egyháznak a pápával való egységét megbontani). A békepapságról több könyvet, tanulmányt írtak, nem lehet röviden és egységesen véleményt alkotni e jelenségrôl. Egy olyan rendszerben keletkezett, amely gyilkos és embertelen eszközökkel az egyház megsemmisítésére tört (amely koncepciós perekkel börtönbe zárt, megölt, megkínzott püspököket, papokat, keresztényeket stb.). A békepapok egy része (ha leegyszerűsítve be akarjuk mutatni ôket) személyében, papságában sérült ember volt, aki félelembôl vagy érdekbôl vállalta a közreműködést a rendszerrel. Más részük jóindulatú ember volt: ôk azt remélték, hogy a kommunistákkal való párbeszéd által menthetik az egyházat, növelhetik a lelkipásztori lehetôségeket. -- Abban is lényegi különbséget kell tenni köztük: hogy voltak, akik ártottak az egyháznak, mások semlegesek voltak vagy inkább segítettek embertársaiknak. A püspökök helyzete és magatartása a kommunizmus különbözô korszakaiban más és más volt. De általánosságban gyakran elhangzik ellenük is a vád, hogy túlzottan lojálisak voltak a rendszerrel szemben, s számos esetben inkább amellett szóltak (pl. körleveleket adtak ki a termelôszövetkezetek érdekében vagy a kommunizmus különbözô ünnepei alkalmával), minthogy felemelték volna szavukat a rendszer embertelensége vagy egyházüldözése ellen. -- A püspökök helyzetérôl is csak akkor szólhatunk jogosan, ha ismerjük azt az embertelen nyomást, amelynek ki voltak téve, a letartóztatásokat és kínzásokat, amelyeken többen az 50-es évek fôpásztorai és vezetô papjai közül átmentek, s a fenyegetéseket (amely az 50-es években tényeket jelentett: hogy munkatársaikat börtönbe zárták, a szerzeteseket elhurcolták), amelyekkel ,,sakkban tartották'' ôket. (A korról és a kommunizmus elnyomásának embertelenségérôl képet ad pl. Mindszenti bíboros, világszerte híressé vált emlékirataiban.) A 3/3-as ügynökség vádja A kommunista rendszerrel való kompromisszumok kötésén túl, a 90-es évek közepén egyszer csak egy új vád is felmerült a médiában: amely szerint sok egyházi vezetô a rendszer ,,titkos ügynöke'' volt, s közülük néhányan ma is vezetô tisztséget töltenek be. (Olyan vádak is elhangzottak -- ezen állítással kapcsolatban --, hogy a nagy egyházak voltak a Kádár-rendszer utolsó támaszai.) -- Mit akar egyáltalán jelenteni a vád, hogy számos egyházi ember vagy vezetô ,,3/3-as ügynök'' volt? Fényt derít a kérdésre egy vallomás, amelyet Keresztes Sándor, az Antall-kormány vatikáni nagykövete tett a Kossuth rádióban (2000. VIII. 26. -- vö. Observer RTV hírfigyelés). Ôt is eltiltották a politikai tevékenységtôl, mert úgymond: ,,érintett az ügynök-törvény alapján, vagyis besúgó volt''. Keresztes Sándor elmondta: Az 56-os forradalom után börtönbe zárták. A börtönben, 1957-ben felajánlották neki, hogy amennyiben hajlandó együttműködni a hírszerzô szolgálattal, esetleg szabadon engednék. Ô visszautasította az ajánlatot. -- Ekkor a nyomozótiszt kijelentette: Egy dolgot nem utasíthat vissza: Minden magyar állampolgárnak alkotmányos kötelessége jelenteni, ha tudomására jut valamilyen Népköztársaság elleni szervezkedés. -- Erre ô aláírt egy lapot, amelyen ígéretet tett, hogy ha megtudna valamilyen Népköztársaság elleni szervezkedést, ezt jelenti. Mindehhez kapott egy fedônevet is. -- Keresztes Sándor soha senkinek nem ártott, senkirôl nem tett terhelô jelentést. De az ügynök törvény alapján mégis 3/3-as ügynöknek számít, mert az 1957-ben kelt (imént idézett) írásos ígérete megtalálható a 3/3- as ügynökök iratai között. Nem nyilvánvaló, hány egyházi ember elé tettek hasonló papírt, de az egyháznak a kommunizmus alatti 40 évét ismerôk tudják, hogy sokak elé. -- Jogos a társadalom igénye, hogy a közéletben ne vegyenek részt olyan emberek, akik egy elôzô embertelen rendszerben vezetô, illetve aktív szerepet töltöttek be. Ezt a magyar törvények is megkívánják. A gondolkozó embert azonban meglepi, hogy gyakran olyan pártok tagjai, szimpatizánsai vagy szócsövei részérôl hangzik el a kommunista rendszerrel való együttműködés (a titkos ügynökség) vádja az egyházak ellen, amely pártok elôdjei (vagy ma is aktív tagjai) maguk voltak az elnyomó kommunista rendszer élcsapata. Azt is meglepve vehetjük tudomásul, hogy az elmúlt rendszer hivatásos ügynökeinek, olykor embertelen, véres tetteket végrehajtó funkcionáriusainak adatai nagy részben eltűntek (köztudott, hogy az utolsó pillanatban megsemmisítették ôket); hogy a politikai fordulat után többen közülük hirtelen nagy vagyonok birtokosaivá lettek, majd ártatlanul megjelenhettek a gazdasági és politikai élet színterén (s ôket nem éri vád a média részérôl!); s egyszer csak vádlottá válnak azok a nagy egyházak, amelyeket 40 éven át üldöztek. -- Jogos, hogy ,,ügynöknek'' nevezzék azokat, akik a kommunista, elnyomó rendszer kiszolgálói, mások feljelentgetôi stb. voltak. (Sajnos minden bizonnyal voltak ilyen meghasonlott lelkű papok is.) De jogtalan ilyen kategóriát alkotni azok számára, akik valamiképp belekényszerültek egy papír aláírásába, a rendszer kiszolgálói azonban soha nem voltak, és soha nem ártottak senkinek. (Tudunk olyan magyar emberekrôl és papokról is, akik már a pártállam idején elmondták ismerôseiknek, hogy -- valamilyen kényszernek engedve -- adtak le írásos jelentéseket, de ezeket úgy írták, hogy senkinek ne ártsanak vele, illetve semmilyen adatot nem közöltek, amit a BM nem tudhatott volna.) -- S fôleg sátánian igazságtalan ez a vádaskodás (bár a kommunista rendszer logikájának tökéletesen megfelelô) akkor, amikor az igazi bűnösök, akik ténylegesen és olykor véres kézzel funkcionáriusai voltak egy embertelen rendszernek, szabadon tevékenykednek a közéletben (mert esetleg papírjaik eltűntek). -- Példakép számunkra Mindszenti bíboros, aki kiállta a hihetetlen kínzásokat a kommunista börtönökben (ôt is rendszeresen verték, rugdosták, tudatot torzító injekciókat adtak neki stb.). -- De vajon van-e jogunk elítélni az olyan papi embereket, akik ,,megadták magukat''; mint pl. Beresztóczy Miklós, aki így vált méltóvá arra, hogy éveken át a kommunista országgyűlés alelnöke legyen? Ô megvallotta, hogy nem volt ereje már elviselni a fizikai kínzásokat, amelyeken a börtönben átment. (Verték, gyalulatlan fenyôfadeszkán csúsztatgatták le, a szálkákkal szemben.) -- Ma már a legtöbb magyar állampolgárnak és sok katolikusnak sincs tudomása arról, hogy a kommunizmus milyen módszerekkel üldözte az egyházat. Igaz, hogy a kommunista rendszer alkotmánya elméletben biztosította a vallásszabadságot -- mert a szabadság látszatát kívánta kelteni a Nyugat felé --, de valójában az egyház számtalan megszorításnak, koronként véres üldözésnek volt kitéve. A mai kommunista utód-pártok és médiabeli szószólóik is szívesen beszélnek úgy az elmúlt rendszerrôl, hogy eltussolják annak vallásüldözéseit. -- Ahhoz viszont, hogy némi véleményt alkothassunk az itt felvetett kérdésrôl, ismernünk kell az egyház helyzetét és üldözöttségét a kommunizmus alatt: -- Hogy hány koncepciós pert folytattak egyházi emberek ellen; hányukat járattak le a sajtóban rágalmakkal, hamis vádakkal, ily módon lehetetlenné téve munkájukat. -- És a sajtóban megjelent nagyszámú rágalmakra az egyháznak nem volt módja válaszolni! -- Hogy hány papot, szerzetest vagy világit zártak börtönbe, pl. ifjúsággal való foglalkozás vádjával, amelyet ekkoriban egyszerűen az ,,államellenes összeesküvés'' kategóriájában soroltak, s ennek megfelelôen büntettek! Hogy nem egy fiatalt pedig elküldték fôiskolákról, egyetemekrôl, mert részt vettek ifjúsági hittanon vagy lelkigyakorlaton. -- A kommunizmusnak egyébként egyik elsô tevékenysége volt, hogy a mintegy milliós taglétszámmal rendelkezô katolikus világi egyesületeket (de a többi nem kommunista egyesületeket is) szétverje, vezetôit alaptalan vádakkal börtönbe zárja. -- Hogy a kínzások milyen módszereit használták elsôsorban a kommunizmus elsô évtizedében (az ütlegeléstôl a fogak kiveréséig, a rugdosást olykor az eszméletlenségig, a brutális erôszakot, a hamis vallomások kikényszerítését kínzással vagy tudattorzító injekciókkal stb.). -- Hogy hány keresztény családot deportáltak a Rákosi rendszerben, s üldözték, hátrányos helyzetbe taszították ôket iskolákban, munkahelyeken a késôbbi évtizedekben is; hányukat bélyegeztek meg ,,a demokrácia ellenségeként'', csak azért, mert hitvallóan vallásosak voltak; s hogy hány világit zártak börtönbe vagy vertek félholtra, mert az egyháznak vagy egy-egy üldözött papnak vagy szerzetesháznak védelmére kelt. -- Hogy egészen a 90-es fordulatig működött az ún. Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH), amelynek az volt a feladata, hogy az állam szája íze szerint alakítsa az egyházi életet. (1964-ig a kommunista állam nem engedett katolikus püspököket szentelni, 1964 után is csak olyan papot nevezhetett ki a Vatikán, akihez az ÁEH hozzájárult.) -- Hogy az ÁEH munkáját kiegészítették az ún. ,,bajszos püspökök'', akik eleinte minden püspök mellett, majd egy-egy politikai megyében irányították az egyház elnyomását, és a püspöknek, illetve a papságnak ,,kézben tartását''. (A püspök semmilyen komoly döntést nem hozhatott, pl. felelôs beosztásba nem helyezhette papjait, csak az ÁEH, illetve a bajszos püspök engedélyével.) -- Hogy az ÁEH a szerzeteseket és a legjobb papokat, ha nem záratta börtönbe, gyakran legalábbis eltiltatta a lelkipásztori munkától, vagy a városokból a legkisebb falvakba helyeztette ôket. -- Azt még kevesebben tudják -- mert szigorúan titkos volt beszélni róla (államtitok megsértése lett volna a vád) --, hogy az ÁEH-n kívül a Belügyminisztériumnak is külön osztálya foglalkozott egyházi és papi emberekkel: Az egyháziakra specializált titkosrendôrök a papság nem kis részét havonta vagy bizonyos rendszerességgel behívatták vagy felkeresték, s hol fenyegetéssel, hol ígérgetéssel próbáltak információkat szerezni tôlük, vagy legalább megfélemlíteni ôket. (S hogy hány pap menekült külföldre azért, hogy ettôl a nyomástól megszabaduljon.) -- E könyvecske szerzôje, mint éveken át a papjelöltek nevelôje tudja, hogy a katonasághoz behívott kispapokat e korban kivétel nélkül felkeresték titkosrendôrök, s ígérgetéssel, fenyegetéssel próbálták rávenni ôket arra, hogy tartsanak velük kapcsolatot (vagyis a fenti szóval legyenek ,,ügynökök''). -- Míg a vádaskodók a kollaborálókról szólnak, ugyanôk egyidejűleg alig szólnak arról, pedig mennyire a kép teljességéhez tartozik, hogy hányan vállalták -- világiak, papok, szerzetesek, püspökök -- az üldöztetést, a deportálást, a súlyos börtönt, a száműzetést, vagy akár a halált, mert nem voltak hajlandók együttműködni az elnyomó rendszerrel, vagy mert egyszerűen végezték keresztény kötelességüket. Még katolikusok is kevéssé ismerik e több ezer, napjainkban élt, hitvallónk és vértanúnk nevét, történetét. Akárcsak azt, -- hogy Mindszenti bíboroson kívül is több püspökünket internálták évekre, évtizedekre a kommunizmus alatt, mint Péteri József váci, Badalik Bertalan veszprémi megyés püspököt; -- hogy Márton Áron erdélyi püspök, aki egyházmegyéje és az egész magyarság számára a hit sugárzó példája volt, 6 évet töltött börtönben és 10 évet házi ôrizetben; -- hogy Romzsa Tódor munkácsi görög katolikus püspököt a szovjethatalom (amint a feltárt okmányokból kiderül) elôkészített terv szerint meggyilkoltatta, mert rendíthetetlen hittel védte az egyház egységét, s nem volt hajlandó elszakadni Rómától. -- Mintegy 2500 papról és szerzetesrôl tudunk, akik a történelmi Magyarország területén a nácizmus és a kommunizmus ideje alatt súlyos börtönbüntetést és esetenként embertelen kínzásokat szenvedtek hitükért, illetve többen azért, mert minden üldözés ellenére megalkuvás nélkül folytatták a rájuk bízottak (fiatalok, családok, csoportok, plébániák) lelkipásztori gondozását. Körülbelül 100-150 azoknak a száma, akiket meggyilkoltak, kivégeztek vagy a koncentrációs táborokban haltak meg; közülük nagyszámban vannak kárpátaljai papok, akiket a szovjethatalom a Gulágra hurcolt. (Hetényi Varga Károly több kötetben összegyűjtötte a papokra-szerzetesekre-világiakra vonatkozó fellelhetô anyagot. Ugyané témáról szól: Mészáros L: Ismeretlen vértanúk c. kötetében, Bp., 2000.) -- Hazánkban arról is többször hallhattunk, hogy az orosz ortodox egyház egyes vezetôi hogyan működtek együtt a szovjethatalommal. Arról azonban kevesebbet hallunk, hogy a hivatalos orosz becslések szerint a Szovjetunióban 1917 és 1941 között 200.000 ortodox papot, szerzetest és több ezer katolikus papot öltek meg, s hogy sokuknak lett volna módja megmentenie életét, ha megalkuszik a rendszerrel. -- Az egész keresztény világ üldöztetését és tanúságtételét illetôen jó felidéznünk itt, hogy a mai adatok szerint a XX. században mintegy hárommillió embert öltek meg azért, mert keresztény (a kommunizmus, a fasizmus, a latin-amerikai, afrikai vagy iszlám fundamentalista diktatórikus rezsimek alatt). Közülük 12.692 személyt sorolhatunk az ,,új vértanúk'' közé, akik -- mint Kolbe atya, Romero érsek vagy a magyarországi Apor Vilmos és Romzsa Tódor püspökök meg Salkaházi Sára - - egy odaadott élet megkoronázásaként, teljes tudatossággal haltak meg hitükért, illetve embertársaik védelmében. (A. Riccardi olasz történész professzor írt könyvet, újabb kutatások alapján, e keresztény holokausztról: ,,A vértanúság százada'' címmel.) -- Ha a kommunista kor bűneirôl joggal beszélünk, ez nem jelenti azt, hogy a rendszer minden résztvevôjét, funkcionáriusát jogunk lenne elítélni. Hiszen sokan lehettek, akik bizonyára nem látták át a rendszer vétkeit, vagy éppen annak átalakítására törekedtek. Magának a marxizmusnak, illetve a kommunizmusnak elmélete számtalan humánus, illetve keresztény elvet tartalmaz: az emberi testvériség, egyenlôség, szabadság ideálját. Bizonyosan sokakat ezek az elvek is vezettek a kommunisták soraiba. -- S ha az egyház történelmi tévedésein gondolkodunk, több párhuzam is eszünkbe juthat: Hogy némely kommunista esetleg hasonló meggyôzôdéssel üldözte a vallásos embereket vagy az egyházat, mint amilyennel az egykori inkvizítorok az eretnekeket. Hogy amint a középkori egyháziak egyes -- ma elfogadhatatlannak tartott -- cselekedeteit menti a történelmi és társadalmi környezet, amelyben meghatározta vagy jóváhagyta tetteiket, ugyanúgy sok kortársunk nyomorúságát is menti ugyanez. A mondottakkal nem hagyunk jóvá egy súlyosan vétkes magatartást vagy ideológiát (s nem tagadjuk, hogy a nácizmus, a kommunizmus stb. bűncselekményeket elkövetô funkcionáriusait megilleti a büntetés), de lehetôvé válik, hogy ma személyes kapcsolatainkban minden embertársunkra (új) emberként tekintsünk. -- Könyvünk témájának megfelelôen meg kell vallanunk, hogy a kommunizmusra gondolva a katolikus egyháznak is van bocsánatot kérni valója. Elôször is azért, mert a kommunizmus elôtti korokban a felsô papság gyakran a hatalom (a földbirtok stb.) oldalán állt. S bár voltak felelôs katolikusok, és katolikus mozgalmak, akik, illetve amelyek érzékenyek voltak a szociális kérdésekre (róluk a kommunisták tudatosan nem beszéltek), sokan viszont nem hallották meg az idôk szavát (s az Evangéliumét sem, amely az emberi egyenlôséget hirdeti), s ezzel hozzájárultak a társadalmi rétegek (illetve a szegények és gazdagok) közötti feszültség kialakulásához, és a szegények tömegeinek egyházellenességéhez. -- S van bocsánatot kérni valója az egyháznak azért is, mert a késôbbiek folyamán egyes tagjai és vezetôi -- minden említett mentô körülménye ellenére is meg kell vallani -- nem eléggé tettek tanúságot a kommunista vezetôk, az egyház üldözôk és nyomozók, s a ,,világ'' elôtt az Evangélium hitének erejérôl. Jó viszont arról is tudnunk, hogy voltak olyan börtönt vagy rendôrségi kihallgatásokat megjárt keresztények, papok, fôpapok, akiknek rendíthetetlen hitét látva kínzóik-kihallgatóik ilyen szavakra fakadtak: ,,Jó volna, ha minden ember olyan lenne, mint maga.'' ======================================================================== Az egyház történelmi bűneirôl és a mi bocsánatkérésünkrôl Az egyház gyengeségei és az emberi-társadalmi törvényszerűségek Az elôzôeket összefoglalva megállapíthatjuk: Az egyház szent és bűnös. Szent, mert isteni életet hordoz. Bűnös, mert emberekbôl áll. -- Mivel az egyház emberekbôl áll, hordozza a lehetséges emberi hibákat tagjaiban. Vannak szentség útjára lépett tagjai, de még ôk sem mentesek minden bűntôl; hát még azok, akik csak formálisan -- valamilyen külsôség betartása által -- a tagjai, és igazán sosem adták át életüket hittel Jézus Krisztusnak. -- Mivel az egyház emberi közösség, hordozza mindazokat a hibalehetôségeket, amelyek az emberi közösségek, társadalmak jellemzôi. Minél inkább átadta magát valaki, vagy egy csoport Krisztusnak, annál inkább Krisztus törvényei diadalmaskodnak életükben, s minél kevésbé adta át magát, annál inkább az önzés és az önzô világ törvényei érvényesülnek. Az egyház bűnei a jelen tükrében Az egyház történelmi mulasztásairól, bűneirôl csak a történelmi (és szociológiai) háttér ismeretében beszélhetünk. S ha ma beszélünk e mulasztásokról, a helyes egyensúly kedvéért kell egy pillantást vetnünk a mai korra is, illetve azokra, akik az egyház elleni vádakat kiélezetten megfogalmazzák. Századunkban az egyházat és a kereszténységet legerôsebben a nemzeti szocializmus és a kommunizmus támadta. A nemzeti szocializmus egyház- és kereszténység ellenes támadásaira ma már alig emlékszik az emberiség, annyira elfeledtették azokat a nácizmus egyéb gaztettei, amelyekre hamar fény derült. A kommunizmus embertelenségérôl, haláltáborairól, mintegy 100 millió ember kiirtásáról (amelyet sokan ma is szeretnének elhallgatni) csak az utolsó években kezdünk tudomást szerezni (vö. pl. A kommunizmus fekete könyve c. kötet). Pedig a kommunizmus vallásellenes vádaskodásai sem tehetôk mérlegre e rendszer sötét voltának ismerete nélkül. Napjainkban pedig évente sok 100 ezer életet olt ki az abortusz, terjed az eutanázia, a prostitúció, az erkölcsnélküliség, a kábítószer, a gazdasági maffiák; gazdag országok és pénzügyi hatalmak hagyják éhen halni szegények millióit, vagy tétlenül nézik egész népek -- örmények, kurdok, bosnyákok vagy különbözô afrikai törzsek -- kiirtását. -- Korunknak e nyomorúságai nem teszik jóvá az egyház mulasztásait, csak arra irányítják figyelmünket, hogy minden korban hemzsegnek a gyilkos emberi tévedések. Helyes tehát, hogy az egyház bocsánatot kér mulasztásaiért Istentôl, az emberiség nyilvánossága elôtt, hiszen -- mint emberi közösségnek -- voltak súlyos vétkei a történelem folyamán. De azt is megállapíthatjuk, hogy minden nagyobb emberi csoportnak, világnézetnek vagy vallásnak megvoltak a maguk -- emberségükbôl következô -- súlyos mulasztásai. Viszont senki sem tett annyit az emberiségért, mint a kereszténység, illetve a katolikus egyház. -- Remélhetjük, hogy a többi közösség, párt, vallás vagy világnézeti csoport is eljut arra a bölcsességre és alázatra, hogy ki-ki megvallja saját mulasztásait. A mi bocsánatkérésünkrôl Az elôzôkben, amikor egyrészt pontosítottuk, másrészt a maguk történelmi társadalmi összefüggésébe állítottuk az egyház bűneiként leggyakrabban emlegetett eseményeket, sok szempontból ,,védelmünkbe vettük'' az egyházat. Ez jogos. De a mondottak akkor felelnek meg az igazságnak, az evangélium szemléletének és az egyház szándékának, ha gondolatmenetünk a helyes magunkba nézéshez, a másokkal való kiengesztelôdéshez, illetve a lelki megújuláshoz vezet. Bár a szélsôséges egyház elleni vádaskodásokat vissza kell utasítanunk, de mindig újra meg kell vallanunk, hogy az egyház bűnös emberekbôl áll, és követett és követ el súlyos tévedéseket. Az egyház gyengeségének titkát akkor sejtjük meg a maga valóságában, ha önmagunkba nézünk és rádöbbennünk, hogy mi is minden nap botló emberek vagyunk. És akkor jogos feltennünk a kérdést: Vajon mi, a magunk körülményei között, gyakran nem hasonlóan hibázunk-e, mint azok, akik az egyház egy-egy sajátos korszakában úgy éltek, hogy viselkedésüket a történelem az egyház csôdjeként, bűneként tartja számon. -- A mi mai mulasztásunk sokféle lehet: hogy hanyagul végezzük munkánkat, hogy nem építjük aktívan egyházunkat, plébániai közösségünket, hogy nem vagyunk a szeretet tanúi, a hit apostolai, hogy nem eléggé építünk jézusi kapcsolatokat más vallású vagy másként gondolkozó embertársainkkal stb. Így kérjünk tehát bocsánatot Istentôl és minden embertársunktól, akiket az egyház történelmi vagy jelenbeli bűnei, vagy a mi kereszténytelen magatartásunk, tartanak távol Jézustól és az egyháztól. A Szentatya -- 2000 nagyböjtjében nyilvánosan tartott -- bocsánatkérésének gondolatait követve kérjünk bocsánatot elsôsorban saját bűneinkért: Hogy sokszor ,,ahelyett, hogy a hívô élet tanúságát adtuk volna a világ számára, úgy gondolkodtunk, cselekedtünk, hogy ellen-tanúságot tettünk''; s így felelôsek vagyunk abban, hogy sok embertársunk, rokonunk nem közeledett Jézushoz, az egyházhoz, vagy egyenesen eltávolodott tôlük, vallástalanná lett; hogy ,,megoszlottunk egymás között, kölcsönösen elítéltük és támadtuk egymást'' -- akár a katolikus egyházon és helyi közösségünkön belül, akár a különbözô hitvallású keresztények közösségében, vagy a nagy emberi közösségben; hogy gyakran -- esetleg éppen a hitrôl, egyházról vitatkozva -- ,,engedtünk a türelmetlenségnek, és nem követtük a szeretet parancsát''; hogy szavainkat, tetteinket gyakran a gôg, a gyűlölet, az uralkodási vágy, a más vallásúak, fajúak, gyengébb társadalmi csoportok iránti ellenségeskedés vagy lenézés vezérelte; hogy sokszor nem ismertük fel Jézust a más neműben, fajúban, a szegényben (a hajléktalanban, a menekültben, a cigányban), a ruhátlanban, az üldözöttben! Ha beismerjük a tegnap bukásait, s tudunk hinni Isten bennünket -- gyengeségeink ellenére -- elfogadó szeretetében, akkor készebbek leszünk arra, hogy megértéssel legyünk mások hibái iránt, elinduljunk a megújult élet, a szeretet és a testvéri párbeszéd útján: a kereszténység megújulásának útján. S mit tegyünk, amikor az egyház bűneit szemünkre vetik? Ha embertársaink az egyház bűneit -- ahogyan gyakran halljuk: egyoldalúan, és hiányos ismeretek alapján -- emlegetik, elôször is próbáljuk megérteni ôket (mi az, amiben igazuk van!), s fájlalni, hogy az egyházban valóban sok mulasztás történt és történik. Esetenként -- ha ily módon ki tud alakulni köztünk a párbeszéd -- nem is kell többet tennünk. Máskor, illetve a kapcsolat megfelelô fokán, kell tudnunk tisztázni a vádak egyoldalúságát (ehhez is szeretnének segítem a fenti szempontok); illetve miközben megvalljuk az egyház gyengeségeit, kell keresnünk a módot, hogyan mutathatunk rá az egyház, illetve a jézusi élet lényegére, s törekedjünk arra, hogy az ilyen témákról folyó beszélgetés is a hit felé vezetô lépcsôvé váljon!