Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== II. kötet Aranyszajú Szent János homiliái a Római-levélhez Szerkesztette: Radó Polikárp Fordította: Gerecs Szaléz Szent István Társulat, Budapest, 1944 Nihil obstat. Budapestini, die 1. Junii 1942. Dr. Florianus Kühár O.S.B., censor deputatus. 684/1942. Imprimi permittitur. In S. Monte Pannoniae, die 3. Junii 1942. Chrysostomus Kelemen, archiabbas. Nihil obstat. Dr. Michael Marczell censor dioecesanus. Nr. 3001/1942. Imprimatur. Strigonii, die 20. Aprilis 1942. Dr. Joannes Drahos, vicarius generalis. Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalom A könyv elektronikus változata 1. A Római levélhez mondott homíliák bevezetô beszéde 2. Isten parancsait kutatás és kérdezés nélkül kell követnünk 3. A szeretet megszentel 4. Istent szeretni gyönyörűség 5. Mekkora szeretetet vár tôlünk Krisztus Urunk 6. Ellenségeinket is szeretni kell 7. A keresztény ember vendégszeretô 8. Az irgalmas lelkületű mindig ad a rászorulónak 9. Krisztus szeretete a szűkölködô szeretetére ösztönöz 10. Milyen örökséget hagyjanak a szülôk gyermekeikre 11. Végrendeletünkben hagyjunk egy részt Krisztusnak 12. A nagy lélekre vall, ha hisz 13. Nem kutatás, hanem engedelmesség a dolgunk a hit titkaival szemben 14. Az alázatosságról és a kevélységrôl 15. A gôg az egyetértés megölôje 16. A dicsôség vágya rabszolgává süllyeszti az embert 17. Az él jól, aki magát megtagadja 18. Hogyan lehet testünk áldozat Isten elôtt 19. A csapásokat Istent szeretô lélekkel kell elviselni. 20. A bántalmak csak a bántalmazónak ártanak 21. Milyen legyen a tisztességes keresztény lakoma; a részegség ellen 22. A fényűzés nem hagy a szegények számára semmit 23. A kapzsiság nem jobb a bálványimádásnál 24. Az irigység zsarnoknak való szolgálatot jelent 25. A természetellenes fajtalanság ellen 26. A bűn lelki öregséget -- a kegyelem a lélek tavaszát jelenti 27. A bűn gyönyörűsége lelki halállal végzôdik -- az erény életet ád. 28. Isten ítéletétôl félni kell 29. Féljünk Isten ítéletétôl: a kárhozattól 30. Hogyan szabadulhat meg az ember szokásos hibáitól 31. A római levélhez mondott homília-sorozatnak befejezô beszéde Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv a Szent István Társulat kiadásában jelent meg 1944-ben A Keresztény remekírók sorozat (szerkesztette Kühár Flóris) 11. köteteként és Az egyházatyák szentbeszédeibôl című rész II. köteteként. Az eredeti szöveget apró változtatásokkal a mai helyesíráshoz igazítottuk. ======================================================================== Elôszó A VII. század óta ,,Aranyszájúnak'' nevezett nagy Szent János, a keresztény ókor legkiválóbb egyházi szónoka volt. Kétségtelen, hogy a legjobb, ma is teljesen aktuális bibliamagyarázatoknak ô a szerzôje. Mit jelenthetett a keresztény ókor részére a Biblia magyarázata, milyen újdonságot jelentene ma is, látható abból, hogy a nép a legnagyobb türelemmel hallgatta meg Szent Jánost, holott legtöbb homíliája bizonyára egy, másfél óráig tartott. Szent Pál apostolt szerette a nagy szónok az egész Bibliából legjobban. Hetenként kétszer- háromszor újra olvasta leveleit; a filológusok véleménye szerint görög nyelvezetén is erôs nyomokat hagyott Szent Pálé. Magyarázatai e levelekhez pedig olyan kongeniálisak, hogy az ókor véleménye szerint maga Szent Pál sem tudta volna szebben magyarázni saját leveleit. (Isidorus Pelusiota) A Pál-levelekhez mondott magyarázó beszédeinek, homíliáinak sorozataiból a legkülönb, legmélyebb a Római-levélhez írt. Ebbôl csupán a parenétikus, az erkölcsös életre buzdító részeket vesszük ki. Ezek gyönyörűen használhatók fel teljes egészükben ma is. A homíliák kiválasztása és a címek megadása az én munkám. A fordítás munkáiért: dr. Gerecs Szaléz O. S. B. felel. Kedves emlékezetű rendtársam, kiváló görög nyelvész, Brugmann egykori tanítványa Lipcsében, nem érhette meg szép fordításának megjelenését; 1943 január 31-én hatvanegy éves korában társai és számos tanítványa fájdalmára elhunyt. Radó Polikárp ======================================================================== 1. Bevezetés a rómaiakhoz írt levélhez[1] Gyakran hallgatom Szent Pál leveleinek felolvasását, hetenként kétszer is, de sokszor háromszor-négyszer is, amikor a szent vértanúk emlékét ünnepeljük. Ilyenkor örömmel élvezem a mennyei harsonát, lelkem felemelkedik, és amikor hallom a nekem kedves szavakat, meggyullad bennem az utána való vágy, és szinte magam elôtt látom és nézem, amint értekezik. De bánt és fáj, hogy ezt az embert nem mindnyájan ismerik úgy, ahogy ismerniök kellene; sôt annyira nem ismerik, hogy még leveleinek számát sem tudják pontosan. Ez pedig nem a tehetség hiánya miatt van így, hanem mivel nem akarnak hosszabb ideig ezzel a szent férfiúval foglalkozni. Mert mi is, amennyit tudunk róla, ha ugyan tudunk, nem éles elménk és tehetségünk miatt tudjuk, hanem azért, mivel hosszasan idôzünk nála és szívünkbe zárjuk ôt. Hiszen akik szeretnek, szeretteik ügyeit jobban ismerik, mint mindenki más, éppen azért, mivel törôdnek velük; s ezt ez a szent maga is vallja, amikor a filippiekhez így szól: ,,Amint illô is, hogy így gondolkozzam mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, kik mindnyájan társai vagytok örömömnek a bilincseimben, valamint az evangéliumnak megvédelmezésében és megerôsítésében''. (Fil 1,7) Így nektek sincs egyébre szükségtek, mint hogy jószándékkal figyeljetek a felolvasásra, mert nagyon igaz Krisztus eme mondása: ,,Keressetek és találtok, zörgessetek és megnyitnak nektek''. (Mt 7,7) De mivel az itt összegyűltek legtöbbjének idejét a gyermeknevelés, asszonnyal való törôdés és házuknak gondozása veszi igénybe, ezek nem tudják magukat egészen átadni ennek a munkának. De legalább készítsétek elô a szíveteket mások megállapításainak befogadására, és szenteljetek legalább akkora buzgóságot az elmondottak meghallgatására, mint amekkorát a vagyonszerzésre. Bár nem szép dolog, hogy csak akkora buzgalmat kérünk, mégis nagyon kívánatos, hogy legalább ekkorát tanúsítsatok. Hiszen az a rengeteg sok baj mind az Írás nem ismerésébôl keletkezett: Ebbôl sarjadt a sok fertôzô eretnekség, innen az a sok önmagával meghasonlott élet, innen a haszontalan fáradalmak. Mert miként a földi világosságtól megfosztva nem járkálhatnának rendesen az emberek, úgy azok is, akikre a szent iratok sugarai nem világítanak, szükségképpen sokat és gyakran vétkeznek, mert hiszen a legnagyobb sötétségben járnak. Hogy ez ne történjék, nyissuk fel szemünket, hadd világítsanak bele ez apostol szavai: Mert az ô nyelve jobban világít, mint a nap, és tanító szavával felülmúlta a többit mind. Ô ugyanis a többihez képest szinte agyondolgozta magát, és így sok kegyelmet is érdemelt ki a Szentlélek részérôl. S ezt nemcsak levelei alapján állítom, hanem a cselekedeteibôl is. Mert ha volt alkalom a nép elôtt beszélni, mindenütt neki engedték át az elsôséget: A pogányok éppen e miatt tartották Hermesnek, mivel ô volt a vezérszónok. Áttérve erre a levélre meg kell jelölnünk az idôt, hogy mikor írta. Tévedés, ahogyan sokan gondolják, hogy ez valamennyi más levelénél régebbi. A Rómából írt leveleknél ugyan régebbi, de másiknál, ha nem is valamennyinél, késôbbi keletű; hiszen a korintusiakhoz írt mindkét levelét elôbb küldte el. És ez kiviláglik abból, amit ennek a levélnek a végén ír: ,,Most azonban Jeruzsálembe indulok a szentek szolgálatában. Macedónia és Achaja ugyanis jónak látták, hogy némi gyűjtést eszközöljenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára''. (Róm 15,26) A korintusiaknak pedig ezt írta a levelében: ,,Ha pedig érdemes lesz, hogy én is elmenjek, velem fognak menni'' (1Kor 16,4), értve azokat, akik majd a pénzt viszik oda. Ebbôl világos, hogy amikor a korintusiaknak írt, még kétséges volt az elutazása, amikor pedig a rómaiakhoz írt, már el volt határozva. Ha ezt a két idézetet egybevetjük, világos lesz, hogy a rómaiakhoz írt levél késôbb készült el, mint a másik. A Tesszalonikiekhez írt levél pedig, ahogy látom, még régebbi, mint amelyet a korintusiaknak küldött. Mert az azokhoz intézett elsô levélben kitér az alamizsnáskodásra is e szavakkal: ,,A testvéri szeretetrôl nem szükséges írnom nektek, mert magatok tanultátok az Istentôl, hogy egymást szeressétek. Sôt ezt gyakoroljátok is minden testvér iránt.'' (1Tesz 4,9--10) Csak ezután írt a korintusiaknak, és ebben a levélben céloz az elôbbire, mikor azt mondja: ,,Hiszen ismerem szíves készségteket, amelyért dicsekszem felôletek a makedonok elôtt, hogy Achaja is felkészült a múlt esztendô óta és a ti buzgóságtok igen sokakat fellelkesített.'' (2Kor 9,2) Ezzel világosan kimondja, hogy errôl a dologról elôször amazokkal értekezett. Ezeknél a leveleknél tehát a római levél késôbbi, de megelôzte azokat, amelyeket Rómából küldött, mert még nem is volt Rómában, mikor ezt a levelet megírta, amit bizonyítanak következô szavai: ,,Hiszen vágyódom utána, hogy lássalak titeket és juttassak nektek némi lelki kegyelmet.'' (Róm 1,11) A filippiekhez azonban már Rómából írt, ami világos ebbôl: ,,A szentek mindnyájan, különösen a császár házából valók köszöntenek titeket''. (Fil 4,22) A zsidóknak is innen írt, másként nem mondhatná, hogy az Itáliában lakók valamennyien köszöntik ôket. Timóteushoz írt levelét is Rómából küldte el fogsága idején, és ahogy az utolsó sorokból látom, ez az utolsó levele: ,,Én ugyanis már áldozatként kiöntetem, elköltözésem ideje közel van''. (2Tim 4,6) Hogy pedig életét ott fejezte be, azt úgyis tudja mindenki. A Filemonhoz írt levél is az utolsók között van, mert igen elôrehaladott korban írta, mint maga mondja: ,,Én mint az öreg, jelenleg Jézus Krisztusért meg is bilincselt Pál''. (Filem 9) De mégis elôbb készült, mint amelyet a kolosszeiekhez írt s ez megint az utóbbi levélnek a végébôl tűnik ki, ahol ezt írja: ,,Tychikus mindent elmond nektek, akit küldtem Onezimosszal, a kedves és hű testvérrel együtt''. (Kol 4,4) Ez az Onezimos pedig ugyanaz, akinek érdekében Filemonhoz írt. Hogy ez nem volt más, esetleg csak névrokona, erre Archippus említése a bizonyíték. Ôt ugyanis a Filemonhoz írt levélben közbenjárónak nyerte meg Onezimos érdekében és most a kolosszeiekhez írt levelében e szavakkal biztatja: ,,Mondjátok meg Archippusnak: légy rajta, hogy teljesítsd a szolgálatot, melyet kaptál''. (Uo. 17) Úgy látom, hogy a galatáknak küldött levél is régebbi, mint a rómaiakhoz írt. Ha pedig a szent könyvek közt más a sorrendjük, ezen nem kell csodálkozni. A 12 próféta sem élt idôrendben egyik a másik után, hanem nagy idôköz volt köztük és a bibliában mégis egymásután következnek. Aggeus és Zachariás és mások Ezechiel és Dániel után jövendöltek, sokan Jónás és Sofoniás és a többiek után, és mégis azok mellett vannak, kiktôl idôben nagyon eltérnek. Ne gondolja senki, hogy ez felesleges munka volt, sem azt, hogy túlságos kicsinyeskedés az ilyen kutatás. Mert a levelek idôrendje nem csekély mértékben könnyíti meg bizonyos kérdések megoldását. Azt látom ugyanis, hogy a rómaiakhoz és a kolosszeiekhez ugyanazon dolgokról ír és mégsem egyformán. Azokhoz nagyon enyhén és megértôen, mikor így szól: ,,Karoljátok fel szeretettel azt, aki gyenge a hitben, de anélkül, hogy vitatkoznátok az eltérô felfogásokról. Némely ember azt hiszi, hogy mindenfélét szabad ennie; aki pedig gyenge, az még növényekkel táplálkozik''. (Róm 14,1--2) A kolosszeiekhez pedig ugyanazon tárgyról nagyobb szabadelvűséggel ír: ,,Ha tehát meghaltatok Krisztussal -- úgymond -- s megszabadultatok a világ elemeitôl, miért vesztek magatokra szabályokat, mintha e világban élnétek: Ne nyúljatok hozzá, ne ízleljétek, ne érintsétek? holott ezek mind arra valók, hogy használat folytán elpusztuljanak... Nincs bennük semmi megbecsülni való, sôt csak az érzéki test kielégítésére szolgálnak''. (Kol 2,20-- 23) Ennek a különbségnek okát csak abban látom, hogy mások voltak az idôk. Kezdetben ugyanis enyhén kellett eljárni, késôbb már nem. S azt látjuk, hogy másutt is mindenfelé így tesz. Az orvos, a tanító is így szokott eljárni. Mert nem egyformán kezeli az orvos a betegségbe esôt és a már lábadozót, sem a tanító a tanulást még csak kezdô gyermekeket és azokat, kik tanulmányaikat már befejezik. Egyébként Pál a többi egyházközséghez mindig alkalomszerűen írta meg leveleit. A korintusiaknak ezt nyíltan meg is mondja, amikor így szól: ,,Ami pedig azt illeti, amirôl írtatok nekem'' (1Kor 7,1); a galatákhoz írt levélben pedig ez már a bevezetésben és az egész levélen végig világosan látható. De a rómaiaknak miért írt, mi okból? Hisz ô maga eléggé nyíltan tesz tanúbizonyságot mellettük, hogy telve vannak jó érzéssel és telve minden tudással, úgyhogy másokat is tudnának irányítani. Hát akkor miért írt nekik? ,,A nekem adott kegyelembôl kifolyólag, hogy Krisztus Jézus szolgája legyek.'' (Róm 15,14) Ezért mondta már a levél elején: ,,adóstok vagyok és megvan bennem a készség, hogy hirdessem az evangéliumot nektek is, rómaiaknak''. (Róm 1,14--15) Mert amit elôbb említettünk, hogy másokat is tudnának irányítani és ehhez hasonló, inkább dicséretnek és buzdításnak számítanak; mert bizonyára nekik is szükségük volt bizonyos irányításra. Mivel még nem volt Rómában, kétféleképen szervezi be embereit az Isten szolgálatába, egyrészt írásával, másrészt azzal, hogy kilátásba helyezte nekik eljövetelét. Mert ilyen volt az a szent lélek: Az egész világot keblére zárta, szívében hordozott mindenkit, mert azt tartotta, hogy az Istenben való rokonság a legszorosabb rokonság. Mintha édesatyjuk volna, úgy szerette valamennyit, sôt nagyobb szeretetet tanúsított irántuk, mint a valóságos szülô. Ilyen ugyanis a Szentlélek kegyelme. Legyôzi a testi fájdalmakat, forróbbá teszi a vágyat. S ezt leginkább Pál lelkén látjuk, mely a szeretettôl olyan lesz, mint a madár, mindenkihez elnéz nagyon gyakran, de sehol nem idôz, sehol meg nem áll. Mivel ugyanis hallotta, hogy Krisztus így szólt: ,,Péter szeretsz engem? legeltesd az én bárányaimat'' (Jn 21,15), s hogy ezt tartotta a szeretet legnagyobb fokának, ô is ezt gyakorolta hôsi módon. Ezt a férfiút iparkodjunk buzgón utánozni és ha nem is a világot, és egész városokat és népeket állítunk be az Isten szolgálatába, de tegyük ezt házunkkal, feleségünkkel, gyermekeinkkel, barátainkkal szomszédainkkal. Ne mondja senki nekem, tapasztalatlan vagyok és járatlan. Nem volt senki kevésbé iskolázott Péternél, sem járatlanabb Pálnál. Ezt maga is bevallja és nem szégyenkezik miatta: Mert noha járatlan vagyok is a beszédben, de nem az ismeretben is''. (2Kor 11,6) És mégis ez a járatlan és az az iskolázatlan férfiú ezer- szám gyôzte le a bölcselôket, hallgattatta el a szónokokat, és ebben a munkájukban saját buzgalmukon kívül csak az Isten kegyelme segítette ôket. Micsoda mentséget hozunk fel majd mi, amikor húsz személyt sem segítünk, amikor házi népünknek sem vagyunk hasznára? Bizony az csak hiú mentegetôdzés és ürügykeresés lesz, mert nem a tudatlanság és az iskolázottság hiánya akadályozza a tanítást, hanem a lomhaság és az aluszékonyság. Ezt az aluszékonyságot rázzuk le magunkról, és minden erônkkel gondozzuk házi népünket, hogy amíg a hozzánk tartozókat Isten félelmére neveljük, nyugodt életet élhessünk a földön, odaát pedig sokszoros jutalomban részesülhessünk a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és kegyessége folytán, aki által és akivel együtt dicsôség az Atyának, vele együtt a Szentléleknek most és mindenkor és mindörökön örökké. Amen. ======================================================================== 2. Isten parancsait kutatás és kérdezés nélkül kell követnünk[2] Tudva tehát ezeket, sôt még ennél is többet, sohse kérjünk Istentôl magyarázatot a megtörténtekért, hanem amit rendelt, fogadjuk el. És ne kutassuk lázasan és feleslegesen az okokat, még akkor sem, ha emberi észjárás szerint különösnek látszik a parancs. Mert mondd csak, mi látszik érthetetlenebbnek annál, hogy maga az Atya feláldozza egyszülött, vele egyenrangú fiát? és mégis az Igaz átvéve a parancsot, nem kutatott az okok után, hanem megbízója iránti tiszteletbôl csak a parancsot vette át és engedelmeskedett. Egy másik ellenben parancsot kapott az Istentôl, hogy verjen meg egy prófétát, mivel ezt a dolgot furcsának ítélve fennakadt rajta, és egyszerűen nem engedelmeskedett, súlyosan bűnhôdött. Aki pedig megütötte a prófétát, tetszésre talált. Saul pedig, aki Isten akarata ellenére embereket hagyott életben, elvesztette királyságát és keservesen meglakolt. Még sokkal több példát találhatnánk és ezek mind arra tanítanak, hogy az Isten rendelkezéseinek ne keressük az értelmét, hanem vessük alá magunkat és csak engedelmeskedjünk. Ha pedig veszedelmes dolog feszegetni az Isten rendelkezéseit és súlyos büntetés vár azokra, akik feleslegesen bírálgatják azokat, micsoda mentséget találhatnak azok, akik ezeknél sokkal titokzatosabb és félelmetesebb dolgokon törik fejüket, mint: hogyan nemzette a fiút? miért? és mi az ô lényege? Mindezt meggondolva a legnagyobb jóakarattal fogadjuk el a hitet: az összes javak anyját, hogy mintegy nyugodt kikötôben hajózva, megôrizzük a helyes hittételeket, életünket pedig biztos kézzel kormányozva, elnyerjük az örök javakat a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának dicsôség, hatalom, tisztelet és imádás a Szentlélekkel egyetemben, mindörökön örökké. Amen. ======================================================================== 3. A szeretet megszentel[3] Honnan van tehát a megszentelôdés? A szeretetbôl. Mikor ugyanis azt mondja ,,szeretettjeinek'', hozzá teszi ,,a meghívott szenteknek'', jelezve ezzel, hogy innen fakad minden jónak a forrása. Szenteknek pedig nevezi az összes hívôket. ,,Kegyelem és békesség nektek.'' Micsoda bôséges javakkal járó üdvözlés! Az apostoloknak Krisztus meghagyása szerint ez volt a bevezetô mondatuk, ha beléptek valamely házba. Éppen e miatt Pálnak is mindenütt a kegyelem és békesség az elsô szava. Mert Krisztus nem csekély harcot fejezett be, hanem változatosat, sokfélét és hosszantartót, és ezt sem a mi munkánkkal, hanem a maga kegyelmével. Mivel tehát kegyelmet a szeretet, békességet pedig a kegyelem biztosított nekünk, e szavakat üdvözlésként használva azt kívánja az apostol, hogy kegyelem és békesség maradjon állandó és zavartalan birtokunk és ne éledjen fel számunkra újra egy másik harc. S hogy ezek örökre megmaradjanak, az adományozót kéri e szavakkal: ,,Kegyelem és békesség nektek az Istentôl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.'' (Róm 1,7) Figyeld csak meg a -tól rag használatát: közös az Atyával és Fiúval, ugyanaz a jelentése, mint a -ból-nak, mert nem azt mondta: kegyelem és békesség az Istentôl, az Atyától, a mi Urunk Jézus Krisztus által, hanem: az Istentôl, az Atyától és a mi Urunktól, Jézus Krisztustól. Csodálatos, micsoda ereje van a szeretetnek! Az ellenségesek és elvetettek egyszerre szentek és fiúk lesznek. Mert azzal, hogy Atyát mond, fiúkat is megnevez, azzal pedig, hogy fiúkat említ, a javaknak egész kincstárát tárja fel. Tartsunk ki tehát amellett, hogy ehhez az ajándékhoz méltó életet éljünk és megôrizzük a békességet is és megszentelôdésünket is. Mert egyéb értékeink ideiglenesek és földi életünkkel megszűnnek és pénzzel megvásárolhatók. Éppen azért senkise nevezze ezeket igazi értékeknek, hanem csak névlegeseknek. Hiszen csak a ruházkodással vagy alattvalóink hízelgô szavai által van becsük. Ellenben a megszentelôdés és az örökbefogadás, éppen mivel Isten ajándéka, még a halállal sem szűnik meg, hanem még itt is ragyogókká tesz és velünk együtt megy át a jövendô életbe. Mert aki Isten gyermeke marad, és a megszentelôdést szorgosan megôrzi, sokkal dicsôbb és boldogabb annál, aki koronát visel és bíborba öltözik. Életében ugyanis hosszú békét élvez, a legszebb reménységgel van telve, és semmiféle nyugtalanságra oka nem lesz, hanem szüntelen gyönyörben van része. Mert vidámságot és örömöt nem szerez meg számunkra sem az uralom nagysága, sem a sok pénz, sem a hatalomban való büszkélkedés, sem testi erô, sem dúsan terített asztal, sem díszes ruha, sem egyéb emberi dolog, hanem csak a lelki egyensúly és a jó lelkiismeret. Aki ezt tisztán megôrzi, az, még ha rongyokba öltözik is és éhséggel küzd, a minden jóban dúskálóknál vidámabb; miként a rossz lelkiismeretű, ha még annyi vagyona van is, mindenkinél nyomorultabb. Éppen ezen oknál fogva Pál, bár folyton éhezett, és alig volt ruhája, örömteljesebb életet élt, mint az akkori királyok. Achab ellenben, bár király volt és válogatott élvezetekben volt része, miután azt a bűnt elkövette, jajveszékelt és elcsüggedt, arca pedig beesett volt a bűn elôtt is és utána is. Ha tehát örömet akarunk élvezni, mindenek elôtt kerüljük a bűnt, és kövessük az erényt abban a tudatban, hogy másképp semmiféle örömben nem lesz részünk, még ha királyi trónra lépnénk is. Ezért mondta Pál: ,,A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség''. (Gal 5,22) Gondozzuk tehát magunkban ezt a gyümölcsöt, hogy e földi örömet is élvezhessük és a jövendô élet királyságát is elnyerhessük a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának dicsôség a Szentlélekkel egyetemben most és mindenkor és mindörökön örökké. Amen. ======================================================================== 4. Istent szeretni gyönyörűség[4] Szeressük tehát ôt, ahogy kívánja, mert erre nagy súlyt helyez. Ha el is fordulunk tôle, ô marad és hív, és ha nem akarunk visszafordulni, büntet ugyan, de csak azért, mivel szeret és nem azért, hogy bosszút álljon. Nézd csak, mit mond Ezekielnél ahhoz a városhoz, amelyet ô szeretett, de amely dacolt vele: ,,Feltámasztom ellened valamennyi szeretôdet és azok kezébe adlak, és meg fognak kövezni és meg fognak ölni, irántad való szerelmem megszűnik és nyugtom lesz és többé már nem törôdôm veled''. (Ez 23,22 sk.) Mi többet mondhatott volna a szenvedélytôl lángoló, szerelmesétôl megvetett szeretô? S ezek után mégis újra lángra lobbant iránta. Mert mindent elkövet az Isten, hogy szeressük ôt, és emiatt még fiának sem kegyelmezett. Mi ellenben keményszívűek és kíméletlenek vagyunk. De végre legyünk szelídek és szeressük Istent, ahogyan szeretni kell, hogy gyönyörűséggel élvezzük az erényt. Ha valaki igazán szereti feleségét, semmit sem érez a mindennap elôforduló kellemetlenségekbôl. S most képzeld el, micsoda élvezete lehet annak, aki ezért az isteni és tiszta szeretetért rajong. Mert ez, még egyszer mondom, ez maga jelenti az égi királyságot, jelenti a jónak élvezetét, a gyönyört, a vidámságot, ez maga az öröm és a boldogság. De mondhatnék akármit, semmivel sem tudnám méltóképp kifejezni értékét, csak a tapasztalat taníthat meg rá, hogy micsoda jó. Ezért mondta a próféta: ,,Az Úrban leld gyönyörűségedet'' és ,,Ízleljétek meg és lássátok, mily édes az Úr''. (Zsolt 36,4 és 33,9) Fogadjunk hát szót és élvezzük az ô szeretetét. Mert így már innen szemléljük a mennyországot és angyali életet fogunk élni, és bár a földön vagyunk, ugyanannyi jóban lesz részünk, mint az égi lakóknak. Ha pedig innen eltávozunk, mindenkinél ragyogóbban állhatunk Krisztus bírói széke elé, és kimondhatatlan dicsôséget élvezünk. Ebben legyen mindnyájunknak része a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának, egyben a Szentléleknek dicsôség, hatalom, tisztelet most és mindenkor és mindörökön ôrökké. Amen. ======================================================================== 5. Mekkora szeretetet vár tôlünk Krisztus Urunk[5] Krisztus azért parancsolja, hogy az iránta való szeretetet még a lelkünknek is eléje tegyük, ami pedig mindennél becsesebb kincsünk, mert azt akarja, hogy minden mértéken felül szeressük ôt. Mert mi is, ha valakiért nem rajongunk túlságosan, nem adunk sokat az ô szeretetére, legyen akármilyen nagy és híres ember. Ha pedig forrón és igazán szeretünk valakit, lehet az szegény és kis ember, mégis a legnagyobb dicsôségnek tartjuk, ha viszont szeret. Éppen azért ô is nemcsak azt tartja dicsôségnek, hogy szeretjük, hanem azt is, ha gyalázatot szenvedhet el értünk. De ezt ô nála egyedül a szeretet avatja dicsôséggé, ellenben, ha mi szenvedünk ôérette, joggal mondhatjuk dicsôségnek és az is lesz, nemcsak a szeretet miatt, hanem a szeretett személy nagysága és méltósága miatt is. Tehát mintha pályadíjért futnánk, keressük Ô érette a veszélyeket. És se a szegénységet, se a betegséget, se a bántalmakat, se az üldöztetést ne tartsuk súlyosnak és terhesnek, ha ô érette vállaljuk. Mert ha okosak vagyunk, mindezek által a legnagyobbat nyerhetjük meg, mint ahogy ha nem vagyunk okosak, mindezek ellenkezôjébôl sem lesz semmi hasznunk. Fontold meg ugyanis a következôket! Fenyeget valaki és ellenségesen viselkedik veled szemben? Nemde arra késztet az illetô, hogy légy ébren és módot nyújt arra, hogy hasonló légy az Istenhez. Mert, ha szeretni fogod az ellened áskálódót, hasonló lész ahhoz, ,,aki napját felkelti jókra és gonoszokra.'' (Mt 5,45) Egy másik ellopja a pénzedet? Ha nemes lélekkel viseled el a csapást, ugyanolyan jutalomban lesz részed, mint azoknak, akik mindenüket szegényekre költötték. ,,Mert javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudván, hogy jobb és maradandóbb javatok van az égben.'' (Zsid 10,34) Megszólt valaki és rágalmazott? Akár igaz amit mondott, akár nem, a legszebb koszorút fonta számodra, ha szelíden viseled el a meggyalázást. Ha rágalmazott az illetô, nagy jutalmat szerez számodra: ,,Örüljetek -- úgymond -- és vigadjatok, midôn hazudván minden rosszat mondanak rátok, mert jutalmatok bôséges a mennyekben''. (Mt 5,12,11) Ha pedig igazat mondott, abból is csak nyerünk, csak szelíd lelkülettel fogadjuk azt, amit rólunk mondott. Hiszen a farizeusnak is igaza volt, mikor rosszat mondott a vámosról, mégis a vámosból igazat csinált. De mi szükség van részletezni? Ha valaki Jób szenvedéseivel foglalkozik, pontosan megtudhatja mindezeket. Ezért mondta Pál is: ,,Ha Isten velünk, ki ellenünk?'' (Róm 8,31) Miként tehát a buzgók még a bántalmazók révén is csak nyereségre tesznek szert, úgy a könnyelműek azok által sem lesznek jobbak, kik hasznukra vannak. Mert mit használt Júdásnak, hogy Krisztus társaságában volt? Mit a zsidóknak a törvény? Mit Ádámnak a paradicsom? Mit a pusztában lévôknek Mózes? Éppen azért semmivel sem törôdve, csak azt az egyet kell néznünk, hogy a magunk dolgait rendbe hozzuk. Ha ezt tesszük, még az ördög sem tud rajtunk felül kerekedni, sôt inkább hasznunkra lesz, mert óvatosságra késztet. Az efezusiakat is azzal serkentette éberségre Pál, hogy az ördög erôszakosságát állította szemük elé. Mi is mélyen alszunk, pedig ilyen gonosz ellenségünk van. Ha ágyunknál felfedeztünk volna egy rejtôzô kígyót, minden erônket megfeszítettük volna, hogy azt ártalmatlanná tegyük; amikor pedig az ördög rejtôzik lelkünkben, azt hisszük, hogy veszélyen kívül vagyunk és nem teszünk semmit. Ennek oka, hogy testi szemünkkel nem látjuk ôt, pedig hát éppen ezért kell még jobban ébren lennünk és vigyáznunk. Mert a látható ellenségtôl könnyen óvakodhatunk, de a láthatatlan elôl, ha csak nem vagyunk minden oldalról felvértezve, nem egykönnyen menekülhetünk meg. Annál kevésbé, mivel nem egyenes úton támad, mert így könnyen volna legyôzhetô, hanem a barátság ürügye alatt ereszti belénk kegyetlen nyilait. Ily módon bírta rá Jób feleségét is, hogy a gyöngédség álarcát magára öltve azt a gonosz tanácsot adja; ily módon adja meg Ádámnak is beszéd közben azt a látszatra jóakaró és dicsô feleletet: ,,Azon a napon, amelyen arról a fáról esztek, megnyílik szemetek''. (Ter 3,5) Ugyanígy beszélte rá Jeftét, a jámborság ürügye alatt, hogy ölje meg leányát és végezze el azt a törvényellenes áldozatot. Látod az ô cselfogásait? Észrevetted a változó harcot? Ôrizkedjél tehát és sáncold el magad mindenfelé lelki fegyverekkel. És sajátítsd el alaposan az ô módszereit, hogy meg ne kaparinthasson téged, sôt inkább te ejthesd ôt foglyul. Pál is csak úgy kerekedett föléje, hogy ezeket alaposan tanulmányozta, ezért is mondhatta: ,,Mert nem ismeretlenek elôttünk az ô szándékai''. (2Kor 2,11) Mi is tehát iparkodjunk egyrészt eltanulni, másrészt elkerülni az ô cselfogásait, hogy gyôzedelmeskedjünk felette, és mind a jelen életben, mind a másvilágon ünnepeltek legyünk és részünk legyen a soha nem változó javakban, a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának és a Szentléleknek dicsôség, hatalom, tisztelet, most és mindenkor és mindörökön örökké. Amen. ======================================================================== 6. Ellenségeinket is szeretni kell[6] Engedelmeskedjünk tehát és fonódjék egybe a lelkünk, mert erre már nem a gyengéket serkenti, hanem mindenkit. Még ha akar is valaki elszakadni tôled, ne szakadj el te, és ne mondd ki ezt a szívtelen szót: ,,Ha szeret engem én is szeretem; ha nem szeret a jobb szemem, kivájom azt''. Mert ezek sátáni szavak, vámosok szájába valók és pogányok szűkkeblűségéhez illôk. Te ellenben, aki kiválóbb életközösségre vagy hivatva és a mennyei polgárokhoz tartozol, felségesebb törvényeknek hódolsz. Ne mondd tehát ezeket, hanem ha nem akar téged szeretni, annál inkább mutasd ki te a szeretetedet, hogy ezzel magadhoz vonjad ôt. Hiszen ô is tagunk. S ha valamely tag a test többi részétôl akármilyen kényszer folytán elválik, mindent elkövetünk, hogy ezt a testtel ismét egyesítsük és ilyenkor nagyobb gondot fordítunk rája. Nagyobb lesz a jutalmad, ha olyant vonsz magadhoz, aki nem akar szeretni. Mert ha azt is parancsolja az Úr, hogy reggelire hívjunk meg olyanokat, akik azt nem tudják viszonozni, csak azért, hogy gyarapodjék a mi érdemünk, sokkal nagyobb mértékben kell ezt cselekednünk akkor, ha baráti szeretetrôl van szó. Ha valakit szeretsz, az azzal, hogy viszont szeret, már megfizetett neked; aki pedig nem viszonozza a te szeretetedet, az maga helyett az Istent tette adósoddá. De különben is, ha valaki szeret, annak nincs szüksége a te nagy buzgóságodra, de ha nem szeret, akkor rászorul a segítségre. Ha van ok arra, hogy buzgólkodjál, az ne legyen ürügy a könnyelműségre és ne mondd: Mivel beteg, nem törôdöm vele; hiszen a szeretet elhidegülése is betegség. Te csak melegítsd fel, ami elhidegült. De mi lesz, ha nem melegszik fel? Te csak tedd meg a magad dolgát. És ha még jobban eltávolodik? Még nagyobb jutalmat közvetít számodra és még inkább leszel Krisztus követôje. Mert ha a tanítványok ismertetôjele, hogy egymást szeretik: ,,Arról fogja mindenki megismerni, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymáshoz'' (Jn 13,35), gondold meg, hogy mennyivel nagyobb dolog azt szeretni, aki gyűlöl. A te urad is gyűlölôket szeretett és hívott meg, és minél gyengébbek voltak, annál inkább gondozta ôket és hangosan mondotta: ,,Nem szükséges az orvos az egészségeseknek, hanem a betegeknek''. (Mt 9,12) Sôt vámosokkal és bűnösökkel egy asztalhoz ül és amily mértékben gyalázta ôt a zsidók tömege, oly mértékben tisztelte ezeket és gondoskodott róluk, sôt még jobban is. Ôt utánozd te is. Nem csekély dolog ilyen nemes tett, mert az ilyen lelkület nélkül még a vértanúság sem tetszik nagyon az Istennek, ahogyan Pál mondja. Ne mondd tehát, hogy: gyűlölnek és ezért nem szeretek. Éppen emiatt kell leginkább szeretned. Egyébként aki szeret, nem lesz egykönnyen gyűlöletes senki elôtt. Még ha valaki olyan volna is, mint a vadállat, akkor is szereti azokat, akik ôt szeretik, mert -- úgymond -- ezt cselekszik a pogányok és vámosok is. Ha pedig mindenki szereti azokat, akik ôket szeretik, ki ne szeretné azokat, akik gyűlölettôl körülvéve is szeretnek? Ilyen erényt mutass fel és szüntelen mondogasd e szavakat: Ha még annyira is gyűlölsz, én szüntelen szeretni foglak. Ezzel minden gyűlölségnek elvágtad a gyökerét, a lelkeden pedig könnyítettél. Mert ez a betegség vagy a túlfűtött szenvedélytôl ered, vagy a közönybôl, de mind a kettôt a szeretet hatalma szokta kiegyenlíteni az ô melegségével. Nem látod, hogy akiket bűnös szerelem kerített hálójába, azok verést, köpködést, szidalmakat és rengeteg bántalmakat szenvednek el azoktól a nôktôl, akikkel vétkes viszonyban élnek? Ugyan mi vet véget az ilyen szerelemnek? A rossz bánásmód? Szó sincs róla, sôt még jobban összekapcsolja ôket. Pedig azok a nôk, akik ilyeneket tesznek, azonkívül, hogy paráznák, még alacsony és szegény származásúak is, akik pedig ilyeneket eltűrnek, nem egyszer fényes ôsöket tudnak felmutatni és egyéb kiválóságokat felsorolni. Mégis ez sem menti meg ôket, nem tudnak megszabadulni a szeretôjüktôl. Nem szégyelljük magunkat, hogy nem tudunk akkora erôt felmutatni, az Isten szerint való szeretetnél, mint amekkora ereje a sátáni és démoni szeretkezésnek van? Nem gondolod, hogy ez volna a legnagyobb fegyver az ördög ellen? Nem látod, hogy az a gonosz lélek kitartással vonja magához azt, akit mi gyűlölünk és meg akarja kaparintani? Te pedig egyszerűen elsietsz mellette és lemondasz a versenydíjról. Pedig hát a versenydíj a te testvéred, aki ott van elôttetek. Ha gyôztes lész, elnyerted a koszorút, de ha könnyelműen veszed a dolgot, koszorú nélkül távozol el. Ne hangoztasd hát már többé ezt az ördögi szót: Ha a testvérem gyűlöl engem, még látni sem akarom ôt. Nincs rútabb ennél a mondásnál. És bár a legtöbb ember erôs lélek jelének tartja, nincs nála nemtelenebb, ostobább és kegyetlenebb mondás. Ez az, amit nagyon sajnálok, hogy a gonoszság sajátos vonásait az erény jeleinek tartják, és hogyha valakit lenézünk és megvetünk, azt ôk dicsô és tiszteletre méltó dolognak látják. Az ördög azzal csinálja legszebb fogásait, hogy a gonoszságot a tisztesség ruhájába öltözteti, ezért olyan nehéz vele bírni. Sok emberrôl hallottam, hogy kérkednek azzal, hogy ellenségeikkel nem is érintkeznek, pedig a te Urad szinte dicsekszik ezzel. Hányszor volt kitéve megvetésnek az emberek részérôl? Hányszor fordultak el tôle? Ô pedig szüntelen feléjük megy. Ne mondd tehát, hogy nem tudok érintkezni azokkal, akik engem gyűlölnek, hanem inkább azt mondd, hogy nem tudok gyűlölettel gondolni azokra, akik engem megvetnek. Ez Krisztus tanítványának a mondása, míg a másik az ördögé. Ez tesz benneteket dicsôkké és tiszteletreméltókká, ahogy a másik rútakká és nevetségesekké. Éppen ezért csodáljuk Mózest, hogy amikor az Úr is mondotta: ,,Hagyj, hadd gerjedjen fel ellenük haragom, hogy eltöröljem ôket'', ô nem dobott rájuk követ, bár sokszor elfordultak tôle, hanem így szólt: ,,Ha megbocsátod nekik e vétket, bocsásd meg, vagy ha nem, engem is törölj ki''. (Kiv 32,10) Istennek volt ugyanis a barátja és követôje. Ne dicsekedjünk tehát olyasmivel, ami miatt szégyenkeznünk kell, és ne mondjunk olyant, amilyent a vásári nép és semmittevôk szoktak hangoztatni. Tudom, hogy nagyon sokan vannak, akik megvetik felebarátjukat. Mégis, ha valaki ezt ki is mondaná, nevessük ki és hallgattassuk el azzal, hogy olyasmivel dicsekszik, ami miatt szégyenkezni kellene. Mondd csak mit beszélsz? Utálsz egy hívô embert, akit elesettségében sem vetett meg Krisztus? De mit mondok, nem vetette meg? Sôt annyira szerette minden ellenséges érzelme és utálatossága ellenére is, hogy meghalt érte. Aztán ô így, ebben az állapotban szerette ôt, te pedig -- mondd csak -- ma, amikor már megújhodott és csodálatunkra érdemes, megveted ôt, bár Krisztus tagja és az Úr testéhez tartozik? Feléred ésszel, hogy mit beszélsz? Nem érzed, hogy milyen merészséget követsz el? Krisztus a feje és a tápláléka, ruházata és éltetôje, világossága és a jegyese, sôt ô neki mindene, és azt mered mondani, hogy: Megvetem ezt? Sôt nemcsak ezt, hanem vele együtt számtalan mást is? Hagyd abba, és mondj le errôl az ôrültségrôl, ismerd el ôt testvérednek és tanuld meg hogy ezek esztelen és ôrült szavak, hanem inkább mondd ezt: Még ha ezerszer is megvet, én nem fordulok el tôle. Így megnyered a magad számára testvéredet és az Isten dicsôségére fogsz élni és részed lesz a jövendô javakban, amelyekben részesüljünk mindnyájan a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által. ======================================================================== 7. A keresztény ember vendégszeretô[7] ,,Gyakoroljátok a vendégszeretetet.'' (Róm 12,13) Nem azt mondta, hogy legyetek vendégszeretôk, hanem hogy gyakoroljátok a vendégszeretetet. Ezzel arra tanít minket, hogy ne várjuk meg, míg a szűkölködôk hozzánk jönnek, hanem hogy siessünk eléjük és keressük fel ôket. Így csinálta Lót, így Ábrahám is, aki egész nap egyebet sem tett, mint várt erre a kitűnô fogásra. Amikor pedig megpillantotta a jövevényeket, felugrott, odasietett és földre borulva így szólt: ,,Uram, ha kegyelmet találtam szemed elôtt, ne haladj el szolgád mellett''. (Ter 18,3) Nem úgy tett, mint mi, akik, ha meglátunk egy idegent vagy szegényt, felhúzzuk szemöldökünket és megszólításra sem érdemesítjük ôt; és ha hosszas könyörgéstôl meglágyulva adatunk a cselédünkkel egy pár krajcárt, azt hisszük, hogy minden rendben van. Nem úgy tett ô, hanem esdekelt, és úgy viselkedett, mint egy szolga, pedig nem is tudta, hogy kiket készült fogadni. Mi pedig, bár jól tudjuk, hogy Krisztust fogadjuk magunkhoz, mégsem lágyulunk meg. Az meghívja ôket, könyörög és térdet hajt, mi ellenben sértegetjük a hozzánk közeledôket. Ô és felesége saját maguk szolgálták ki vendégeiket, mi pedig még cselédeink által sem tesszük ezt. Ha pedig kíváncsi volnál a lakomára is, amelyet eléjük helyezett, itt is nagy bôkezűséget fogsz látni. Ez a nagy bôkezűség azonban nem az ételek sokaságában nyilvánult meg, hanem a nagy jóakaró szívességben. Hányan voltak akkor tehetôsek? De egyik sem cselekedett ilyesmit. Hány özvegy volt Izraelben? De egyik sem vendégelte meg Illést. Hány gazdag ember volt megint Elizeus idejében? és mégis a sunámi asszony egyedül aratta le a vendégszeretet gyümölcsét, miként Ábrahám is, aki akkor maga volt a bôkezűség és szívesség. De fôképen azért méltó a csodálatra, hogy amikor ezt tette, fogalma sem volt arról, hogy kik a jövevények. Tehát te se kutasd feleslegesen, mert Krisztusért fogadsz valakit. És ha mindig feleslegesen kíváncsiskodol, gyakran megeshetik, hogy egy érdemes embert szalasztasz el és az érte járó jutalmat elveszíted. Megeshetik ugyan, hogy valaki érdemetlent fogad be, de azért szemrehányás nem illeti ôt, sôt ezért is megkapja a jutalmát. ,,Aki befogad egy prófétát, mint prófétát, az a próféta jutalmát nyeri.'' (Mt 10,41) Viszont, aki ezzel a céltalan akadékoskodással kiváló egyént elszalaszt, büntetésben is részesül. Ne feszegesd tehát feleslegesen élete körülményeit és cselekedeteit, mert a legnagyobb ízléstelenség egy darab kenyérért egy egész életet kikutatni. De tegyük fel, hogy gyilkos, vagy rabló, vagy akármi, nem érdemli meg a kenyeret és egy kis pénzt? A te Urad a napot is felkelti felette, és te a mindennapi táplálásra sem tartod érdemesnek? Sôt ennél sokkal többet mondok: Még ha biztosan tudnád is, hogy rengeteg bűn terhe alatt nyög, akkor sem lesz mentséged, ha megfosztod ôt a mindennapi kenyértôl. Mert annak vagy a szolgája, aki így szólt: ,,Nem tudjátok milyen szelleműek vagytok''. (Lk 9,55) Annak vagy az alárendeltje, aki még azokról is gondoskodott, akik követ dobtak rája, sôt meg is feszítették. És ne mondd nekem azt, hogy valakinek elvette az életét. Még ha téged magadat is meg akarna ölni, még akkor se nézd végig, hogy éhezik. Mert annak vagy a tanítványa, aki még azokért is imádkozott, akik ôt keresztre feszítették. Hiszen már a kereszten függve így szól: ,,Atyám! Bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek''. (Lk 23,34) Annak vagy a szolgája, aki gyógyította azt, aki ôt megütötte, megkoronázta a kereszten függve azt, aki ôt gúnyolta. Láttál már ehhez hasonló dolgot? Mert hisz eleinte mind a két gonosztevô szidalmazta ôt, s mégis az egyiknek közülük megnyitotta a paradicsomot. Aztán megkönnyezi azokat, akik ôt meg akarják ölni és összerezzen, szinte magánkívül lesz, mikor meglátja az árulót, nem azért mivel ô a kereszthalálnak nézett eléje, hanem mivel az a kárhozatnak indult. Összerezzent, mivel elôre látta annak a nyakán a hurkot, és a rákövetkezô elkárhozást. És ismerve az ô gonoszságát az utolsó percig magánál tartotta, nem űzte el, sôt meg is csókolta az árulót. A te Urad megcsókolja és ajkaival fogadja azt, aki rögtön rá az ô drága vérét készül kiontani, te ellenben a szegényt még egy darab kenyérre sem érdemesíted? Nem tiszteled a törvényt, amelyet Krisztus adott? Hiszen éppen az elôbbiekkel arra tanított, hogy nemcsak a szegényeket nem kell elutasítani, de még azokat sem, akik bennünket halálra hurcolnak. Ne mondd tehát, hogy ez vagy az rosszat követett el ellenem, hanem gondolj arra, hogy mit csinált Krisztus, aki egészen a keresztig próbálta megjavítani az árulót azzal a csókkal, amellyel az ôt elárulni készült. És nézd csak, hogyan beszélt a lelkére: ,,Júdás! Csókkal árulod el az Ember Fiát?'' (Lk 22,48) Kit nem lágyított volna meg, kit nem hajlított volna meg ez a hang? A vadállatot, a kemény ércet meglágyította volna, de nem azt a nyomorultat. Ne mondd tehát, hogy ez meg ez megölte amazt, s ezért nem akarok tudni róla. Még ha kardját is készül beléd döfni, kezét pedig a torkodhoz illeszti, csókold meg azt a kezet, mivel Krisztus is megcsókolta azt az ajkat, amely halálát okozta. Ne gyűlöld tehát, hanem inkább sirasd meg és szánd meg azt, aki ellened tör, mert méltó a szánalmunkra és könnyeinkre. Különben is annak vagyunk a szolgái, aki meg is csókolta az árulót -- bocsássatok meg, hogy mindig visszatérek erre --, és a csókhoz még gyengédebb szavakat is mondott. Mert nem így szólt: Ó elvetemült gézengúz és áruló, így viszonzod annyi jótéteményünket? Hanem miként? Júdás! így nevezi ôt saját nevén. Ez nem annak a hangja, aki haragszik, hanem annak a szava, aki szánakozik rajta és még utoljára visszahívja. És nem mondja, hogy: a mesteredet, az Uradat és jótevôdet, hanem az Ember Fiát. Ha nem volna mestered, ha nem volna urad, el tudnád árulni azt, aki ily szelídséggel, ily ôszinteséggel viseltetik irántad, hogy még az árulás pillanatában is megcsókol, pedig ez a csók az árulás jele volt? Magasztos vagy Uram! Az alázatnak és türelemnek micsoda példáját adtad nekünk! Júdással tehát így bánt. És ha azokkal szemben, akik dorongokkal és kardokkal jöttek ellené, nem egészen így járt el, mégis találunk-e szelídebb szavakat azoknál, amelyeket ô hozzájuk intézett? Amikor egy csapásra megsemmisíthette volna valamennyit, nem tett ilyesmit, hanem szívhez szólóan beszélt velük, így: ,,Mit jöttetek ti mint latorra, kardokkal és dorongokkal?'' (Mt 26,55) Erre a földre buktak mindnyájan. De mivel ezután is érzéketlenek maradtak, önként megadta magát és türelemmel nézte, hogyan teszik a bilincset szent kezére, pedig szétzavarhatta volna és földre sújthatta volna valamennyit. Hanem te még ezekután is keményszívű vágy a szegény iránt. Pedig ha ezer gonosztett terheli is a lelkét, a szükség és az éhség kell, hogy meglágyítson egy szívet, ha nem túlságosan kemény. Te pedig ott állsz vadállattá válva és a dühödt oroszlánhoz hasonlóvá. Csakhogy ezek sohasem nyúlnak holttesthez, te pedig látod azt az embert bűntôl, sok szerencsétlenségtôl elernyedten magad elôtt feküdni, és mégis rátaposol, dölyfösségeddel téped a testét, vihart viharra zúdítsz, sôt amikor már a kikötôbe menekült, még akkor is azon vagy, hogy szirthez ütôdjék és az igazinál súlyosabb hajótörést szenvedjen. Hogyan mondod majd az Istennek: könyörülj rajtam? Bűneid bocsánatát kéred te, aki szívtelenül viselkedel azzal szemben, aki nem bántott meg? Büntetéssel sújtod az éhség és nagy szükség miatt, és kegyetlenségeddel felülmúlod az összes állatokat? Mert azokat a gyomruk kényszeríti, hogy a megszokott eledelükhöz nyúljanak, te pedig senkitôl sem bíztatva, senkitôl sem kényszerítve falod fel testvéredet, harapdálva, szaggatva, nem ugyan fogakkal, hanem szavakkal, amelyek a harapásnál jobban fájnak. Hogyan fogadod a szent áldozatot, mikor a nyelved embervértôl piroslik? Hogyan adsz békecsókot, mikor a szád tele van háborúval? Hogyan élvezed a látható eledelt, mikor annyi mérget gyűjtöttél? Nem segítesz a szegényen. De miért teszed egészen tönkre? Nem emeled fel a fekvôt. Miért sújtod még jobban? Nem szünteted meg a szomorúságot. De miért növeled? Nem adsz pénzt. Akkor miért bántod meg szóval? Nem hallottad, hogyan bűnhôdnek azok, akik nem gondoskodnak a szegényekrôl, hogy micsoda ítéletet vonnak magukra? ,,Távozzatok tôlem -- úgymond -- az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett és az ô angyalainak.'' (Mt 25,41). Ha tehát így ítéltetnek meg azok, akik nem gondoskodnak a szegényrôl, micsoda ítéletet várhatnak azok, akik ezenkívül még bántják is ôket? Micsoda büntetés vár rájuk, micsoda gyehenna? Hogy tehát ne zúdítsunk fejünkre ennyi bajt, amíg hatalmunkban áll, irtsuk ki magunkból ezt a fekélyt és fékezzük meg nyelvünket. És necsak ne sértegessünk, hanem még vigasztaljunk is szóval és tettel, hogy így elôre biztosítva magunknak sok irgalmasságot, elnyerjük a megígért jókat. Amikben legyen részünk mindnyájunknak a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. ======================================================================== 8. Az irgalmus lelkületű mindig ad rászorulónak[8] ,,Vegyétek tehát magatokra mint az Istennek szent és kedves választottjai az irgalom indulatát, a jóságot, az alázatosságot.'' (Kol 3,12) Felfogod ennek a mondásnak velejét, és hogy mennyire kívánja, hogy állandóan irgalmasak legyünk? Nem mondta ugyanis egyszerűen, hogy legyetek irgalmasok, hanem: vegyétek magatokra, hogy miként a ruhánk mindig velünk van, úgy az irgalmasság is mindig kéznél legyen. És nem mondta egyszerűen: az irgalmat, hanem az irgalom indulatát, hogy a természetes szeretet utánozzuk. De mi éppen az ellenkezôjét csináljuk. Ha valaki hozzánk jön és egy obulust kér, megkeményedünk, szidjuk, csalónak nevezzük. Nem borzadsz, ó ember, nem pirulsz, valakit egy falat kenyérért csalónak nevezni? Még ha csal is az ilyen, akkor is megérdemli a könyöradományt, mivel az éhség hajtja rá, hogy ilyen szerepet vállaljon. Különben ezért is csak a mi részvétlenségünket érheti vád. Mivel ugyanis szíves adakozásra nem tudjuk magunkat rászánni, ezer fortélyt kénytelenek kigondolni, hogy a mi embertelenségünkön kifogjanak és keménységünket meglágyítsák. Egyébként, ha ezüstöt vagy aranyat kérne, még helye volna a gyanakvásodnak, de ha a szükséges kenyérért fordul hozzád, mit bölcselkedel feleslegesen és kérdezed ki, miközben lomhasággal, renyheséggel vádolod meg? Ha kell ilyeneket mondani, magunkra mondjuk és ne másokra! Amikor tehát Isten elé járulsz és bűneid bocsánatát kéred, jussanak eszedbe e szavak és rá fogsz jönni, hogy te nagyobb igazsággal hallod ezeket az Isten részérôl, mint a szegény a te részedrôl. És mégis az Isten sohasem mondott neked ilyeneket: ,,Távozzál, mert csaló vagy, hiszen gyakran jársz templomba és hallod az én törvényeimet, de künn az aranyat is, a kívánságot is, az ember barátságát is, mindent elôbbre helyezel az én parancsaimnál. Most ugyan alázatos vagy, de az imádság után kíméletlen, kegyetlen és embertelen léssz. Távozzál tehát innen, soha ne is kerülj a szemem elé.'' Mert mi méltók vagyunk rá, hogy ezeket, sôt ezeknél még különbeket is halljunk. És mégis soha sem tett ilyen szemrehányást, hanem tűr, és a maga részérôl mindent teljesít, sôt többet is ad, mint amennyit kérünk. Meggondolva ezeket, segítsünk a szűkölködôk nyomorán és még ha csalók volnának is, ne firtassuk szigorúan életüket: Mert nekünk is szükségünk lesz olyan kegyességre, amelyben elnézés, szeretet és sok irgalom van. Ha túlságosan firtatják a mi dolgainkat, teljesen lehetetlenség, hogy valamikor üdvözüljünk, hanem kell, hogy bűnhôdjünk és elvesszünk valamennyien. Ne legyünk tehát másoknak szigorú bírái, nehogy minket is alaposan felelôsségre vonjanak; mert hibáink vannak, nagyobbak, mint hogy kíméletet érdemelnének. Így tehát annál inkább könyörüljünk azokon, akiknek megbocsáthatatlan bűneik vannak, hogy magunknak is ilyenféle könyörületet érdemeljünk ki. Ámbár akármennyire is törekszünk, sohasem fogunk tudni kimutatni olyan szeretetet, mint amilyenre nekünk lesz szükségünk a jóságos Isten részérôl. Ha tehát ilyen nehéz helyzetben vagyunk, hogyne volna ostobaság szolgatársainkat szigorúan bírálgatni és így magunk ellen dolgozni. Mert ô róla nem fogod kimutatni, hogy annyira méltatlan a te jótéteményeidre, mint te az Isten szeretetére. És aki ennyire szigorú szolgatársával szemben, azt fogja elérni, hogy az Isten még nagyobb mértékben lesz ilyen ô vele szemben. Ne hallassuk tehát szavunkat saját magunk ellen, hanem akár könnyelműségbôl, akár restségbôl jönnek hozzánk, mi adakozzunk. Hiszen mi is sokat vétkezünk könnyelműségbôl, minden bűnünknek leginkább ez az oka. És az Isten mégsem büntet azonnal, hanem idôt ad a bűnbánatra, mindennap táplál, nevel, tanít, és minden segítséget megad, hogy buzgalmunkkal mi is elnyerhessük ezt az ô irgalmát. Nyomjuk el tehát ezt a kegyetlenséget, vessük ki magunkból ezt az állati vonást. Így sokkal többet használunk magunknak, mint másoknak. Mert azoknak csak pénzt, kenyeret, ruhát adunk, magunknak ellenben nagy dicsôséget biztosítunk, amelyet szóval kimondani nem lehet. Miután ugyanis felvettük romlatlan testünket, Krisztussal együtt fogunk megdicsôülni és uralkodni. Hogy ez milyen magasztos valami, azt már itt is érezhetjük, bár világosan látni ebben az életben nem fogjuk soha. Hogy pedig a mostani javainkból kiindulva csak némi fogalmat is alkothassunk róla, amennyire tehetségem engedi, megkísérlem megmagyarázni szavaimat. Mondd csak, ha valaki neked, aki már öreg vagy és nyomorban élsz, megígérné, hogy azonnal ifjúvá tesz és a legszebb korba helyez vissza, nagyon erôssé és mindenkinél szebbé alakít, és hogy az egész világ felett uralmat biztosít ezer évre, olyan uralmat, amely a legteljesebb békét élvezi, ugyan mit nem tennél meg vagy szenvednél el ezen ígéret teljesüléséért? Nézd, Krisztus nem is ezeket, hanem ezeknél sokkal nagyobbakat ígér. Mert nincsen akkora különbség az öregség és fiatalság között, mint az enyészet és halhatatlanság közt, sem akkora a királyság és szegénység közt, mint a jövendô dicsôség és a mostani élet közt. A kettô közt akkora a különbség, mint az álom és a valóság közt. De ezzel jóformán semmit nem mondtam, mert nincs szó, amely elénk tudná állítani azt a nagy különbséget, amely az eljövendôk és a jelen között van. Ami pedig az idôt illeti, egyáltalán lehetetlenség felfogni a különbséget. Mert ki tudná a jelenvalókkal összevetni az örök életet? Az örök béke és jelenvaló közt akkora a különbség, mint a béke és a háború között. A halhatatlanság pedig jobban különbözik az enyészettôl, mint a tiszta gyöngyszem a sárgöröngytôl. De akármit is mond valaki, nem fog tudni összehasonlítást tenni. Még ha a napsugár ragyogásával hasonlítom is össze az akkori testek szépségét, vagy a legfényesebb villámmal, semmit sem fogok tudni mondani soha olyant, ami felérne azzal a fényességgel. Ugyan mennyit nem érdemes ezért áldozni, pénzt és vagyont, sôt életet is? Most ugyan, ha valaki téged királyi palotába vinne és kieszközölné, hogy mindenki jelenlétében a királlyal beszélgethetnél és asztalához ülhetnél és mindig vele együtt lehetnél, azt mondanád, hogy te mindenkinél boldogabb vagy. De amikor arról van szó, hogy a mennyországba készülj menni, és ott állani a királyok királya elôtt, és ragyogni, mint az angyalok, és élvezni azt a kimondhatatlan dicsôséget, akkor nem akarsz pénzt áldozni, pedig ugrándoznod, örvendezned, szinte repülnöd kellene a gyönyörűségtôl, még életed árán is. Hogy pedig valami hivatalt szerezhess meg, amely neked alkalmat nyújt a tolvajlásra, (egyáltalán nem mondanám az ilyesmit haszonnak), elköltöd mindenedet és ha szükséges, kölcsönt is veszel fel, sôt nem habozol feleségedet és gyermekeidet zálogba tenni. De amikor elôtted van a mennyország, az az uralom, amely után már más nem következhetik, amikor az Isten hív, hogy foglald el nem a föld valamely zugát hanem a teljes és osztatlan mennyországot, akkor habozol és húzódozol? A szemed a pénzre tapad és nem fogod fel, hogyha ilyen szép és gyönyörűséges az, amit már eddig tudsz a mennyországról, milyen lesz az, ami ott fenn vár ránk, milyen lesz az egek ege? De mivel ezeket testi szemünkkel nem láthatjuk, emelkedjél fel gondolatban eme látható ég fölé és tekints bele a fölötte lévô egekbe, a végtelen magasságba, abba a borzadást keltô fényességbe és nézz az angyalok seregére, az arkangyalok végtelen csapatjára és a többi szellemi hatalmasságra. Utána azután szállj le megint a földre és alkoss magadnak képet a földi dolgokról. Írd le magadnak mindazt, amit az itten uralkodó király körül látsz, nevezetesen: Arany ékszerektôl csillogó kíséretet, fehér öszvéreken arannyal díszített lószerszámot, drága kövekkel kirakott kocsikat, hófehér kocsivánkost, aranylemezeket mint kocsi díszt, a takarókon selyemmel kihímezett sárkányokat, arany köldökű pajzsokat, rajtuk a szíjat véges végig drágakövekkel kirakva, aranytól csillogó lovakat és arany zablákat. Amikor pedig megpillantjuk a királyt, az említett dolgokra többé ügyet sem vetünk, ô maga köti le minden figyelmünket, ô és bíbor ruházata, koronája, trónusa, a csat, a cipô és szemének ragyogó pillantása. Ezt a legnagyobb részletességgel állítsd lelki szemeid elé és most gondolatban ezektôl elfordulva, irányítsd figyelmedet ismét az égiekre és különösen ama rettenetes napra, amelyen Krisztus eljövendô lesz. Akkor már nem látsz öszvérfogatokat, sem aranyos kocsikat, sem sárkányokat és pajzsokat, hanem olyasmit, ami borzalommal tölt el és akkora félelmet kelt, hogy még az égi hatalmasságok is remegni fognak. ,,Az egek erôi megrendülnek.'' (Mt 24,29) Akkor ugyanis megnyílik az egész mennyország, az égbolt kapui kitárulnak, és az Isten egyszülött Fia leszáll onnan nem húsz, sem száz fegyveres kíséretében, hanem ezer és millió angyaltól, arkangyaltól, keruboktól és szeráfoktól és a többi hatalmasságtól körülvéve. És akkor minden félelemmel és remegéssel telik meg. A föld megnyílik, és ahány ember csak volt Ádámtól ama napig, mind elôjô és Krisztus elé áll. Ô maga pedig akkora dicsôséggel jelenik meg, hogy annak fényétôl a hold, a nap és minden világító test elhomályosul. Miféle szó tudná leírni azt a boldogságot, azt a fényt, azt a dicsôséget? Jaj, én szegény lelkem! Sírnom kell és keseregnem, ha meggondolom, hogy micsoda javaktól estünk el és micsoda boldogságot veszítünk el. Mert elveszítjük, és itt magamat sem veszem ki, hacsak nem mívelünk valami nagyot és csodást. Ne emlegesse nekem itt senki a poklot, mivel akkora dicsôségtôl elesni, rosszabb minden pokolnál, ilyen örökséget elveszíteni fájdalmasabb ezer büntetésnél. És mi mégis a földiekhez ragaszkodunk és nem vesszük észre az ördög ravaszságát, aki csekélységeket kínál, hogy megfosszon a nagy dolgoktól, rögöt nyújt, hogy elvegye tôlünk az aranyat, helyesebben a mennyországot, árnyékot csinál, hogy ne láthassuk az igazságot, álomképeket varázsol elénk, -- ilyen a földi gazdagság is --, hogy amikor elkövetkezik a nappal, ráeszméljünk a mi roppant nagy szegénységünkre. ======================================================================== 9. Krisztus szeretete a szűkölködô szeretetére ösztönöz[9] ,,Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmak, sem jelenvalók, sem jövendôk, sem erôk, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket az Istennek a szeretetétôl, amely Jézus Krisztusban a mi Urunkban vagyon.'' (Róm 8,38--39) Ezt pedig nem azért mondta Pál, mintha az angyalok és a többi hatalmak kísérletet tettek volna erre, hanem mivel a legnagyobb túlhajtással akarja kimutatni Krisztus iránt való nagy szeretetét. Mert Krisztust nem az ô tulajdonságai miatt szerette, hanem Krisztus miatt az ô tulajdonságait. Egyedül csak ôt nézte, és csak egytôl félt, hogy kieshetik az ô szeretetébôl. Mert ez az ô számára még a gyehennánál is borzalmasabb lett volna, s viszont abban megmaradni egy királyságnál is becsesebb. Egyébként mit érdemelnénk mi, ha látjuk, hogy ô még az égi dolgokat sem becsülte annyira, mint a Krisztus iránt való szeretet, mi pedig itt a földön az iszapot és sarat eléje tesszük Krisztusnak? Mit értünk mi, akik Krisztusért még errôl a földi életrôl sem tudunk lemondani, amikor pedig ô a krisztusi szeretet miatt kész lett volna lemondani a mennyországról és a pokolba szállni, ha a kettô között kellett volna választania? Hát méltók vagyunk mi az ô saruira, akik annyira távol állunk az ô szellemi nagyságától? Ô ugyanis még a mennyországot is semmibe sem vette Krisztushoz képest, mi pedig Krisztussal nem sokat törôdünk és becse csak annak van a mi szemünkben, amit tôle várhatunk. De bárcsak legalább így volna! De még idáig sem jutottunk. Mert ô megnyitotta számunkra a mennyországot, mi pedig rá sem hederítünk, hanem árnyakat és álomképeket hajszolunk napról-napra. Pedig az Isten jó akarattal és nagy szelídséggel ugyanazt teszi, mint a gyermekét szeretô atya. Mikor már a gyermek unja az atyjával való állandó együttlétet, az atya mindig talál ki valami újat, hogy azzal ôt magához láncolja. Az Isten is, mivel nincs kellô vágyunk utána, sok mindennel kísérletezik, hogy magánál tartson bennünket. De mi még így sem tartunk ki, el-el ugrunk gyerekes játékokra. Nem úgy Pál, hanem mint jó nevelésű, elôkelô, atyját szeretô gyermek, csak a vele való együttlétet keresi, a többi dologgal nem igen törôdik. Sôt meg ilyen gyermeknél is különb. Mert nem egyformán szereti atyját és az ô adományait, hanem amikor atyjáról van szó, akkor a tôle kapott javakat semmibe sem veszi és inkább választaná azt, hogy állandó büntetések és verések közt együtt lehessen vele, mint, hogy tôle elkülönítve uraskodjék. Borzadjunk tehát mindnyájan, akik Istenért, helyesebben saját érdekünkben még a pénzt sem tudjuk megvetni. Pál volt az egyedüli, aki Krisztusért, ahogy kell is, mindent elszenvedett, nem a mennyországért, sem a tiszteletért, hanem iránta való szeretetbôl. Minket pedig sem Krisztus, sem azok, amik Krisztusé, nem vonnak el a földi dolgoktól, hanem miként a kígyók, vagy miként a viperák, vagy malacok, vagy ezek együtt véve fetrengünk a mocsárban. Mennyivel vagyunk mi azoknál az állatoknál jobbak, akik annyi jó példával bírunk és mégis lefelé nézünk és még egy kicsit sem tudunk feltekinteni az égre? Az Isten a fiát is átadta, te még kenyeret sem adsz annak, aki te miattad átadatott, annak, akit te miattad megöltek. Az atya te miattad nem kegyelmezett neki, pedig igazi fia volt, te pedig, mikor ô az éhségtôl sápadozik, elnézel felette, pedig amit adnál, azt az övébôl adnád és a magad érdekében. Van ennél az igazságtalanságnál gonoszabb valami? Átadatott te miattad, megöletett te miattad, körüljár éhezve te miattad, te az övébôl adsz, hogy magadnak legyen hasznod belôle és még így sem adsz. Nem érzéketlenebbek az ilyen emberek a legkeményebb kônél is, akik még akkor is, amikor annyi példa lebeg elôttünk, megátalkodnak ebben az ördögi keményszívűségben? Az úr nem elégedett meg a kereszthalállal, hanem szegény akart lenni, idegen, koldus és mezítelen, magára vállalta még a börtönbüntetést és megaláztatást, hogy még így is magához hívjon téged. Ha nem vagy hálás -- úgymond --, hogy szenvedtem érted, legalább a szegénységem miatt könyörülj rajtam. Ha nem akarsz a szegénységemen könyörülni, betegségem elôtt hajolj meg, bilincseim miatt lágyulj meg; ha pedig még ezek sem indítanak felebaráti szeretetre, akkor kérésem csekélysége miatt légy jóakaratú. Mert nem kérek drága dolgot, csak kenyeret és födelet és szóbeli vigasztalást. Ha pedig még ezek után is kegyetlen maradsz, legalább a mennyországért légy jobb és a jutalomért amelyet ígértem. Erre sincs semmi szavad? Hát törjön meg legalább a természettôl beléd ojtott ösztön, midôn látsz engem mezítelenül és gondolj vissza arra a mezítelenségre, amelyet a kereszten te érted tűrtem. És ha erre sem akarsz emlékezni, gondolj arra a mezítelenségre, amelyben állandóan vagyok a szegények által. Megkötöztek akkor te miattad, de most is csak miattad, hogy akár a mostani, akár az akkori bilincseimtôl meghatódva akarj már valami irgalmasságot gyakorolni. Böjtöltem akkor te miattad, ismét éhezem te miattad, megszomjaztam függve a kereszten és szomjazom ma is a szegények miatt, hogy mind az akkori, mind a mostani éhségem és szomjúságom révén magamhoz vonjalak és emberbaráttá tegyelek a magad üdvére. Igen sokkal tartozol nekem jótéteményeimért, de ezt nem mint adósomtól követelem tôled, hanem ha szívesen megteszed, megkoronázlak és a mennyországgal ajándékozlak meg ezekért a csekélységekért. Mert nem azt mondom: szüntesd meg a szegénységemet, sem azt: juttass nekem vagyont, ámbár koldultam miattad, hanem csak kenyeret kérek, valami ruhát, és hogy enyhítsd így kissé a szegénységemet. És ha börtönbe jutok, nem kényszerítlek, hogy vedd le rólam bilincseimet és vezess ki, hanem csak egyet kérek, hogy lásd be, hogy miattad vagyok megkötözve. Ez nekem elég kegy, ezért magáért az eget juttatom neked. Bár én súlyosabb bilincsektôl szabadítottalak meg, mégis megelégszem azzal, hogy meg akarsz nézni a börtönben. Megkoszorúzhatnálak ugyan ezek nélkül is, de adósod akarok lenni, hogy az a koszorú bizonyos önérzetet nyújtson neked. Éppen így én is táplálhatnám magamat, mégis körüljárok könyörögve és a te ajtód elé állok, és kinyújtom a kezemet, mert tôled akarom kenyeremet, hiszen nagyon szeretlek. Ezért kívánkozom az asztalodhoz is, miként ez jóbarátok közt szokás, és erre büszke leszek. Sôt az általános ítélet napján ezt ki is fogom hirdetni, úgyhogy mindenki meghallja és be fogom mutatni az én jótevômet. Ha mi szégyelljük is magunkat azért, ha valaki más lát el étellel, és félre is vonulunk, ô, mivel nagyon szeret minket, ha még úgy hallgatunk is, hangosan dicsérô szavakkal hirdeti ki a történteket, és nem szégyenli elmondani, hogy mint mezítelent ruháztuk, mint éhezôt tápláltuk. Mindezeket meggondolva, ne maradjunk csak a helyeslésnél, hanem, tegyük is meg, amit mondottam. Mert mi szükség van tapsokra és hangos szavakra? Csak egyet kérek tôletek: Tettek által való bizonyítékot és cselekedetekben nyilvánuló engedelmességet. Ez lesz dicséret számomra, nyereség nektek, és arany koronánál fényesebb jutalmam. Ha tehát innen eltávoztok, fonjátok meg magatoknak és nekem is a szegények keze által ezt a koszorút, hogy ebben az életben is együtt éltessen bennünket a jó remény és a más világon igen sok jóra találjunk. Ebben részesüljünk mindnyájan a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának és a Szentléleknek dicsôség, hatalom, tisztelet, most és mindenkor és mindörökön örökké. Amen. ======================================================================== 10. Milyen örökséget hagyjanak a szülôk gyermekeikre[10] Ha tehát nagy vagyont akarsz hátrahagyni gyermekeidnek, hagyd nekik örökbe az isteni gondviselést. Mert ô minden közreműködésed nélkül lelket adott, testet alakított ki és életet adományozott. Ha pedig látja a te nagylelkűségedet, hogy fiaidnak hozományát ô vele megosztod, hogyne tárná eléjük összes gazdagságát. Illés csak kis lisztet kapott táplálékul és mégis midôn látta, hogy az az asszony még a gyermekeinél is elôbbre helyezte, valóságos szérűt és olajprést létesített az özvegy lakásában. Gondold csak meg, hogy Illésnek az ura mekkora jóindulatot fog tanúsítani. Ne azt nézzük tehát, hogy milyen gazdagon hagyjuk hátra gyermekeinket, hanem milyen erényesen. Mert ha a gazdagságban bizakodnak, semmi egyébbel nem fognak törôdni abban a hitben, hogy rossz szokásaikat a feleslegesen nagy vagyon takarni fogja; ha pedig azt látják, hogy a vagyonból eredô vigasztól meg vannak fosztva, mindent el fognak követni, hogy a szegénységükben erényességük által találjanak nagy vigasztalást. Ne hagyj tehát örökségként vagyont, hogy erényességet hagyhass hátra. Mert a legnagyobb ostobaság, hogy amíg élünk, nem tesszük ôket összes vagyonunk birtokosaivá, halálunk után pedig az ifjúsággal együtt járó könnyelműségnek szabad teret biztosítunk. Hiszen amíg élünk, számadásra is vonhatjuk ôket, és ha rosszul használnák fel a vagyont, jobb belátásra bírhatjuk ôket, megfékezhetjük ôket. De halálunk után azzal, hogy mi már nem vagyunk, ôk pedig még ifjak, szabad kezet adunk nekik a vagyont illetôleg, és ezzel mérhetetlen örvénybe taszítjuk a szerencsétleneket és nyomorultakat, mert a tüzet csak élesztjük, olajat csöpögtetve az amúgy is veszedelmes kemencébe. Ha tehát nagy örökséget szánsz nekik, az Istent tedd adósunkká, neki nyújtsd át az ô adóslevelüket. Mert ha ôk megkapják a vagyont, nem fogják tudni, hogy kinek adakozzanak, hanem csalókkal, fosztogatókkal lesznek körülvéve. De ha te ennek elébe vágva az Istennek adományozod a vagyont, sértetlenül marad meg és a visszafizetés nagy elôzékenységgel fog bekövetkezni. Mert az Isten hálásan fizeti vissza, amivel tartozik, és a hitelezôket szívesebben látja, mint azokat, akik nem hiteleztek neki, sôt akinek legtöbbel tartozik, azt szereti legjobban. Ha tehát azt akarod, hogy állandó barátod legyen, úgy csináld, hogy sokkal tartozzék. Mert a hitelezô nem örül úgy adósainak, mint ahogyan Krisztus örül hitelezôinek. Akinek semmivel sem tartozik, azokat elkerüli, akiknek pedig tartozik, azokhoz siet. Kövessünk el tehát mindent, hogy adósunkká tegyük. Mert most van a kikölcsönzésnek az ideje, most van olyan helyzetben, hogy ránk szorul. Ha tehát nem adsz most, halálod után már nem szorul rád. Mert itt szomjazik, itt éhezik. Szomjazik pedig azért, mivel szomjúhozza a te üdvösségedet. Azért könyörög neked, azért jár körül mezítelenül hogy neked örök életet szerezzen. Ne vesd meg tehát ôt, mert nem táplálkozni akar, hanem táplálni, nem öltözködni, hanem öltöztetni. És az aranypalástot is, azt a királyi öltözéket neked akarja elkészíteni. Nem látod, hogy az orvosok közül is a gondosabbak, mikor betegeiket fürösztik, maguk is megfürödnek, bár szükségük nincs rá? Így ô is mindent megtesz érted, aki szintén beteg vagy. Ezért nem kér erôszakosan, hogy sokat adhasson vissza, hogy belássad, hogy nem szükségbôl kér, hanem hogy szorultságodban rajtad segítsen. Ezért közeledik hozzád egy szegénynek képében, adományért nyújtja ki kezét. És ha csak kis pénzdarabot adsz neki, nem fordul el, sôt ha gyalázó szavakkal illeted, akkor sem hagy el, hanem visszajön, mert nagyon szeret, szereti a mi üdvösségünket. Vessük meg tehát a kincset, hogy ne vessen meg bennünket Krisztus, vessük meg a kincset, hogy éppen a kincset találjuk meg. Ha ugyanis itt ôrizzük, teljesen el fogjuk veszíteni úgy itt, mint a másvilágon, ha pedig bôkezűen elosztogatjuk, mind a két életben nagy gazdagságot fogunk élvezni. Aki tehát gazdag akar lenni, az legyen szegény, hogy bôvelkedjék; költse el, hogy beszedje, szórja szét, hogy gyűjtsön. Ha ez valakinek újdonság és érthetetlen, nézze meg a magvetôt és gondolja meg, hogy az sem fog tudni betakarítani többet, csak úgy, ha a készletet elszórja és elveti. Szórjunk mi is és műveljük meg magunknak az eget, hogy nagy bôséggel arassunk és elnyerjük az örök javakat a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának és a Szentléleknek dicsôség, hatalom, tisztelet, most és mindenkor, és örökön örökké. Amen. ======================================================================== 11. Végrendeletünkben hagyjunk egy részt Krisztusnak[11] Még nincs itt a számadásnak a napja. Használd ki az idôt a szükséghez képest, és engedj el valamit az adósságból, és mondd annak, aki száz csöbör olajjal tartozik: ,,Vedd elô adósleveledet és írj ötvenet''. (Lk 16,6) Vagyonoddal, szavaiddal és minden egyébbel ugyanígy cselekedjél, utánozd azt a sáfárt. Erre magad is légy készséges, rokonaidat is buzdítsd. Mert amíg módod van ezeket mondani, még nem kerültél abba a kényszerhelyzetbe, hogy mást kérj fel erre, hanem teljes szabadsággal adhatsz tanácsokat magadnak is, másoknak is. De amint eljutottál oda, semmi ilyet nem fogsz tudni tenni, bármennyire is szükséged volna rá. S ez természetes. Mert akinek ilyen hosszú idô állott rendelkezésére, és azalatt sem magának, sem másnak nem használt, hogyan fog az kegyelemre találni, ha majd a bíró kezébe kerül? Mindezt meggondolva munkálkodjunk a mi üdvösségünkön és ne szalasszuk el azt a sok alkalmat, amelyet a mi életünk nyújt. Mert lehetséges ugyan, és van rá mód utolsó lehelletünkig, hogy megnyerjük Isten tetszését, lehetséges még, hogy végrendeletünk által is kedvesek leszünk elôtte, ha nem is olyan könnyen, mint életünkben, de mégis lehetséges. De hogyan? Mi módon? Ha beveszed ôt örököseid közé és az egész hagyatékból neki is juttatsz egy részt. Nem tápláltad ôt életedben? Legalább halálod után, mikor már nincs rendelkezési jogod, juttass neki a tiedbôl. Jóindulatú ô, nem lesz kicsinyes veled szemben. Igaz ugyan, hogy nagyobb szeretetet mutattál volna ki, és nagyobb jutalmat is érdemelnél, ha még életedben táplálod ôt. De ha már ezt elmulasztottad, legalább teljesítsd a másikat és tedd meg ôt fiaid társörökösévé. Ha pedig ezt sem teszed szívesen, gondold meg, hogy az ô atyja téged társörökössé tett, és vesd ki magadból ezt az embertelen érzületet. Micsoda mentséget fogsz találni, hogy még gyermekeiddel együtt sem részesíted ôt az örökségben, aki a mennyország részesévé tett téged és meghalt miattad? Pedig hát amit ô tett, nem azért tette, hogy adósságot törlesszen, hanem hogy a kegyelmét mutassa ki irántad, te ellenben ennyi jótétemény után adósává is lettél. És mégis, amit tôled kap, nem tekinti adósságtörlesztésnek, hanem kegyes adománynak és megkoronáz érte, pedig csak a magáét kapja vissza. Add át tehát neki a vagyonodat, amelybôl halálod után úgy sincs semmi hasznod, nem is rendelkezel vele és ô a mennyországot fogja neked adni örök üdvösségül. Sôt itt a földön is kedvedre cselekszik. Mert ha fiaidnak társörökösévé lesz, megkönnyíti számukra árvaságukat, elhárítja róluk a bántalmakat, megvédi ôket a cselszövényektôl, betömi a zsarolók száját. És ha nem tudnák a végrendelet védelmét vállalni, ô majd vállalja, és nem engedi azt megsemmisíteni. Ha pedig ezt vállalja a maga részérôl, annál nagyobb elôzékenységgel fogja végrehajtani a végrendelet minden betűjét, minél inkább megtisztelve érzi magát azzal, hogy ô is belekerül a végrendeletbe. Tedd meg tehát ôt örökösnek, hiszen ô hozzá akarsz menni, ô fog rólad ítéletet mondani összes itteni cselekedeteidért. De hát vannak olyan szerencsétlenek és nyomorultak, akik bár gyermekeik sincsenek, még sem tudják ezt megtenni. Inkább tányérnyalóknak és hízelgôknek és ennek, vagy annak osztogatják el vagyonukat, mint Krisztusnak, aki annyi jót tett velük. Lehetséges ennél esztelenebb dolog? Mert ha az ilyeneket valaki szamarakhoz vagy kövekhez hasonlítja, nem méltatja eléggé ostobaságukat és érzéketlenségüket, nem is találsz hasonlatot az ô ôrültségükre és esztelenségükre. Miféle bocsánatot fognak ezek kapni azért, hogy életükben Krisztust nem táplálták? Hátha még tekintetbe vesszük azt, hogy mikor már elbúcsúztak ettôl a földi élettôl, még akkor sem akartak adni egy keveset sem abból a vagyonból, amelynek már többé nem is urai, hanem annyira barátságtalanul, sôt ellenségesen viselkedtek vele szemben, hogy még abból sem adtak, aminek semmi hasznát többé nem veszik. Nem látod, hogy hány embert még ilyen halálra sem méltatott, hanem hirtelen távoztak? Neked pedig megadta az Isten, hogy gondoskodhassál a hozzádtartozókról, rendelkezhessél a vagyonoddal, és mindent elrendezhess. Mivel védekezel majd, ha ekkora kegyelem ellenére is csúffá tetted a jótéteményt és teljesen ellenkezôleg cselekszel, mint az ôskeresztények? Azok ugyanis még életükben eladtak mindent, és az árát az apostolok lábaihoz tették. Te pedig még haldokolva sem juttatsz részt a szűkölködôknek. Igaz, hogy sokkal jobb és elônyösebb, ha még életünkben gondoskodunk a szegényekrôl, de ha ezt nem akarod tenni, legalább életed végén cselekedjél valami nemeset. Ez persze nem valami nagy krisztusi szeretet, szeretet azonban mindenesetre. És ha nem is ülsz akkor az elsô helyen a bárányok közt, nem megvetendô dolog mindjárt utánuk következni és nem a bakok közt állani a baloldalon. Ha pedig még ezt sem teszed meg, ugyan mi menthet meg téged, ha sem a halálfélelem nem tesz adakozóvá, sem annak a meggondolása, hogy a vagyonod ezentúl már úgy sem használ neked, viszont gyermekeidnek biztonságot hagysz hátra, magadnak meg sok megbocsátást biztosítasz a másvilágon? Azért arra kérlek benneteket, hogy a nagyobb részt már életetekben osszátok ki a szűkölködôk közt. Ha pedig akadnának olyan szűkkeblűek, hogy erre nem tudják rászánni magukat, legalább a kényszerűségtôl hajtva legyenek adakozók. Mert amíg éltél, úgy ragaszkodtál a vagyonodhoz, mintha sohasem kellene meghalni, de most, miután rájöttél, hogy halandó vagy, változtasd meg nézetedet és mint halandó rendelkezzél, helyesebben mint olyan, akinek örökké halhatatlanságot kell élveznie. Ha kellemetlen is és borzalmat keltô, amit mondani fogok, mégis meg kell mondanom: Számítsd Uradat a te rabszolgáid közé. Akarod felszabadítani rabszolgáidat? Szabadítsd meg Krisztust az éhségtôl, nyomortól, a bilincsektôl és a mezítelenségtôl. Megborzadtál ennek hallatára? Nemde borzasztóbb lesz, ha még ezt sem teszed meg? Itt ez a szó megdermesztett, de majd ha elmentél oda, és ennél sokkal kellemetlenebbeket fogsz hallani, és megpillantod az el nem kerülhetô kínpadot, mit fogsz szólni, kihez menekülsz, kit hívsz segítségül, oltalmazóul? Ábrahámot? De hát nem fog meghallgatni. Talán azokat a szüzeket? De ezek sem fognak adni az olajukból. De talán atyádat, öregatyádat? De ezek közül egyiknek sem lesz hatalma ahhoz, hogy megváltoztassa az ítéletet, bármily nagy szent is. Mindezt tehát meggondolva, azt, aki egyedül tudja keresztülhúzni az adósleveleket és azt a lángot eloltani, azt kérd, azt hívd segítségül, annak nyerd meg a jóindulatát azzal, hogy már most szakadatlanul táplálod, öltözteted. Így jó reménységgel fogsz távozni innen, és odaérve az örök javakat fogod élvezni. Ebben legyen részünk mindnyájunknak, a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, stb. ======================================================================== 12. A nagy lélekre vall, ha hisz[12] Láttad, miképpen bizonyította be az apostol, hogy ami a cselekedetekkel együtt jár, sokkal nagyobb mértékben a hitnek velejárója. Így nagyobb mértékben kell kedveseknek lennünk Isten elôtt, nagyobb erôre és több munkára van szükségünk, az Istent is jobban kell magasztalni. Mikor pedig azt mondta: hogy az Isten teljesíteni is tudja, amit ígért, ez nézetem szerint a másvilágiakra is vonatkozik, mert nemcsak a jelen dolgokat ígérte meg, hanem a jövendôket is. Mert a földi dolgok csak elôképei a jövendôknek. Következésképpen nem hinni gyengeelméjűségre vall, kicsinyes és szegényes gondolkozásra. Így tehát, ha egyesek szemünkre vetik, hogy hiszünk, tegyünk nekik szemrehányást hitetlenségük miatt, mint akik szerencsétlenek, kislelkűek, esztelenek, erôtlenek, és nem jobbak a szamaraknál. Mert miként a hit fennkölt és nemes léleknek tulajdonsága, úgy a hitetlenség a legostobább, szegény, és barmok szintjére süllyedt léleknek sajátossága. Éppen ezért ezekkel nem törôdve kövessük a patriárkát és dicsôítsük az Istent, ahogyan ô adott neki dicsôséget. Mit jelent ez: Adott neki dicsôséget? Felismerte az ô igazságosságát, mérhetetlen hatalmát, és róla a megfelelô ismeretet megalkotva, teljes meggyôzôdéssel bízott az ígéretben. Dicsôítsük tehát mi is mind hittel, mind cselekedetekkel, hogy jutalmul kapjuk a megdicsôülést. Az engem dicsôítôket dicsôíteni fogom, úgymond. De ha semmi jutalom sem járna érte, akkor is nagy dicsôség méltónak leni arra, hogy az Istent dicsôítsük, mert ha az embereknek már az is elég ok a büszkeségre, hogy a királyokra dicsôítô szavakat mondhatnak, bár egyéb elônyük nincs belôle, gondold meg, micsoda dicsôség, hogy a mi Urunk tôlünk kapja a magasztalást, amiként viszont nagy büntetést érdemlünk, ha káromoljuk. Pedig azt, hogy mi dicsôítsük, a mi üdvünkért akarja, mert ô ilyesmire nem szorul. Mert mit gondolsz, mekkora a különbség az Isten és az ember közt? Talán akkora, mint az emberek és a féreg közt? Ha csak akkorát tételezek fel, semmit sem mondtam, hiszen lehetetlen ezt szóval kifejezni. És pályázol arra, hogy férgek részérôl nagy és fényes dicsôítésben legyen részed? Egyáltalán nem. Ha tehát nem pályázol erre te, aki pedig óhajtod a dicsôséget, hogyan szorulna a te dicsôítésedre az, aki minden szenvedélytôl ment és annyira feletted áll? Mégis, bár nem szorul rá, azt mondja, hogy vágyódik utána, de te miattad. Mert ha te miattad annyira leereszkedett, hogy szolgává lett, mit csodálkozol azon, ha ugyanazon okból más dolgokat is magára vesz? Mert semmit sem tart magához méltatlannak, ami az üdvösségünkre vezet. Mindezt tudva kerüljünk minden bűnt, amivel ôt káromolhatjuk. ,,Fuss a bűntôl -- mondja --, mint a kígyó színétôl.'' (Sir 21,2) Ha hozzá mégy, megharap; mert nem a kígyó maga jön hozzánk, hanem mi közeledünk ô hozzá. Az Isten ugyanis úgy rendelkezett, hogy az ördög az ô zsarnokságával ne kerekedhessék fölénk, mert különben senki sem tudna az ô erejének ellenállni. Épp azért messze tôlünk telepítette le, mint valami rablót vagy zsarnokot. És ha nem talál valakit mezítelenül és elhagyottan az ô odújában, nem meri megtámadni; ha nem lát valakit a pusztába vándorolni, nem mer hozzá közeledni. A pusztaság és az ördög helye semmi más, mint a bűn. Szükségünk van tehát a hit pajzsára, az üdvösség sisakjára, a lélek pallosára nemcsak azért, hogy ne jussunk bajba, hanem hogyha meg akarna támadni, leüthessük a fejét. Szüntelen imádságra van szükségünk, hogy eltaposhassuk lábunk alatt. Mert szemtelen és elvetemült és hozzá még alulról küzd, de azért mégis gyôz. Ennek oka pedig az, hogy nem törekszünk az ô csapásainál magasabbra emelkedni, mert ô nem igen tud felemelkedni, csak lent csúszkál. Olyan, mint a kígyó, és ha már kezdetben ilyennek teremtette az Isten, ma sokkal inkább az. Ha pedig nem tudod, mi az alulról harcolni, én megkísérlem megmagyarázni neked ezt a harcmodort. Mit jelent az, hogy alulról harcolni? Alsórendű dolgokkal indítani meg a harcot, élvezetvággyal, gazdagsággal, minden világias dologgal. Éppen azért, ha lát valakit az ég felé repülni, elôször is nem tudja megközelíteni, másodszor pedig, ha meg is próbálná, hamarosan visszaesik. Hiszen nincsenek lábai, tehát ne ijedj meg, nincsenek szárnyai, ne félj tôle. Csak a földön mászik és földi dolgokban. Ne legyen tehát a földiekkel közösséged, akkor fáradozásra sincsen szükséged. Mert nem tud szemtôl-szembe harcolni, hanem miképp a kígyó a bogáncs közé rejtôzik, úgy ô folyton a gazdagság csalfa fényében lappang. És ha kivágod a bogáncsot, gyáván el fog menekülni, ha el tudod mondani a szent varázsigéket, azonnal megsebesül. Mert vannak nekünk ilyen lelki varázsigéink, ilyen a mi Urunk Jézus Krisztus neve és a kereszt hatalma. Ez a varázsige nemcsak az odújából hajtja ki a kígyót, és a tűzbe veti, hanem még a sebeket is gyógyítja. ======================================================================== 13. Nem kutatás, hanem engedelmesség a dolgunk a hit titkaival szemben[13] Ha pedig azt kutatod, hogy miért csak most nyilatkoztatta ki magát az Isten, veszedelmes munkába fogsz, mivel az Isten titkait feleslegesen feszegeted, és mintegy magyarázatot kérsz. Mert az ilyeneket nem feleslegesen kutatni, hanem szeretni és felkarolni kell. Éppen azért maga Pál is elfojt minden ilyen törekvést, midôn hozzáteszi: ,,Az örök Isten parancsolatjára... a hitnek való engedelmesség végett''. (Róm 16,26) A hithez ugyanis engedelmesség kell, nem pedig illetéktelen beavatkozás. És ha Isten parancsol, engedelmeskedni kell, nem pedig feleslegesen kutatni. De más oldalról meg is nyugtatja ôket e szavakkal: ,,Minden nemzet elôtt ismeretes'' (uo.), mert nemcsak te magad, hanem az egész világ azért hisz, mivel nem ember, hanem Isten a tanítója. Ezért tette hozzá: ,,Jézus Krisztus által''. És ez a tanítás nemcsak ismeretessé, hanem bizonyossá is vált, s mind a kettô az ô műve. Éppen azért így olvassuk: ,,Annak pedig, akinek van hatalma arra, hogy megerôsítsen titeket Jézus Krisztus által''. (Uo. 25.) Mert, mint mondtam, mind a kettôt neki tulajdonítja, jobban mondva nemcsak mind a kettôt, hanem az Atyának szóló dicsôséget is. Ezért mondja: Akinek dicsôség örökön örökké. Amen. Dicsôíti pedig az Istent a hittitkok felfoghatatlanságát csodálva. Mert még most sem foghatjuk fel azokat eszünkkel, miután a kinyilatkoztatás már megtörtént. Hanem a hit által kell azokat megismernünk, más mód nincs rá. Nagyon helyesen mondta: ,,Az egyedül bölcs Istennek''. (Uo.) Mert ha meggondolod, hogy miképp vezette be a pogányokat és egyesítette ôket a régebben megtértekkel, miként mentette meg ôket, akik minden remény nélkül voltak, miként vezette az égbe azokat, akik még a földet sem érdemelték meg, és a földi életben elesetteket abba az örökkévaló és szóval le nem írható életbe, ha ráeszmélsz arra, hogy a gonosz szellemektôl eltiportakat az angyalok közé emelte és kinyitotta számukra a paradicsomot, hogy az összes régi bűnöket eltörölte, mégpedig rövid idô alatt és könnyű rövid úton, akkor fogod felismerni a bölcsességét, különösen ha figyelembe veszed azt is, hogy amit még az angyalok és arkangyalok sem tudtak, azzal a pogányságból megtértek Jézus által tisztában voltak. Amikor tehát csodálni kell az ô bölcsességét és magasztalni ôt, te kicsinyes dolgokkal veszôdöl és nem akarsz kimozdulni az árnyékból. Ez pedig mindennek nevezhetô, csak dicsôítésnek nem. Mert akinek nincs bizodalma ô benne, és akit a hit ereje nem hatott át, az nem fog tanúbizonyságot tenni az ô nagy művérôl. Pál azonban megadta neki az érte kijáró dicsôítést és követôit is lelkesítette, hogy nagy buzgón ugyanígy cselekedjenek. Amikor tehát ezt hallod ajkáról: ,,Az egyedül bölcs Istennek'', ne gondold, hogy ezzel a Fiút félreállítja. Mert ha mindaz, amiben az ô bölcsessége nyilvánul meg, a Fiú által lett, és nála nélkül nem lett semmi, akkor nagyon is világos, hogy a bölcsességben egyformán osztoznak. Miért mondta tehát: egyedül? Mert az Istennel szembeállítja az egész teremtést. Mikor azután megadta neki a dicsôítést, az imádságból ismét a buzdításra csap át, és a buzgóbbakhoz intézi szavait mondván: ,,Nekünk mint erôseknek kötelességünk''. Kötelességünk, nem szívességbôl tesszük. Mi a kötelességünk? ,,Hogy elviseljük az erôtleneknek gyengeségeit.'' (Róm 15,1) ======================================================================== 14. Az alázatosságról és a kevélységrôl[14] De hadd halljam, mit jelentsenek e szavai: ,,Senki se gondoljon magáról kelleténél többet''. (Róm 12,3) Íme az apostol bemutatja az erények anyját, az alázatosságot, és ebben is mesterét követte. Mert Jézus is, mikor felment a hegyre, hogy megtartsa erkölcsi beszédét, ebbôl indult ki, ezt vette alapul mondván: ,,Boldogok a lelki szegények''. (Mt 5,3) Pál is a dogmatikából áttérve az erkölcstanba, az erényt tanította általánosságban csodás áldozatot követelvén tôlünk. Mikor pedig az erényt részletezni kezdte, a forrásából, az alázatosságból indul ki, mondván: ,,Senki se gondoljon magáról kelleténél többet''. Mert ez az Isten akarata. ,,Hanem józanul gondolkodjék.'' (Uo.) Ezzel azt akarja mondani, hogy kaptunk észt, de nem azért, hogy esztelenségekre fordítsuk, hanem józanságra. Nem mondta, hogy alázatosak legyünk, hanem hogy józanul gondolkodjunk. Józanságon pedig itt nem a kicsapongással ellentétes erényt érti, sem a féktelenségtôl való tartózkodást, hanem a megfontoltságot és egészséges gondolkozást. Ezt is nevezzük józanságnak, mivel ehhez józan észre van szükség. Az apostol tehát arra mutat rá, hogy aki önmaga megítélésében túllépi a határt, annak lehetetlen józannak lennie, vagyis az ilyen nem tud helytállni, nem tud egészségesen gondolkodni, hanem mindig melléfog és nagyobb bolond, mint minden ôrült. Ennyiben nevezi az alázatosságot józanságnak. ,,Mindegyik a hit mértéke szerint, amelyet az Isten kiosztott neki.'' Mivel ugyanis a kegyelmek adománya sok emberben elbizakodottságot keltett itt is, meg a korintusiaknál is, nézd csak, hogyan hozza nyilvánosságra a betegség okát, és miként irtja ki apránként. Mert amikor azt mondja, hogy okosaknak kell lennünk, ahogy a józanság kívánja, hozzáteszi: Mindegyiknek a hit mértéke szerint, amelyet az Isten kiosztott neki, a hit mértékén értve a természetfeletti ajándékokat. Mikor pedig azt mondja: kiosztott, vigasztalja azt, aki kevesebbet kapott, viszont szerénységre inti azt, aki többet élvez. Mert ha Isten osztotta ki és nem a te munkád eredménye, miért vagy nagyra vele? Ha pedig valaki azt mondaná, hogy a hiten nem az ajándékokat értik, ez a körülmény méginkább mutatná, hogy ô megalázza a fennhéjázókat. Mert ha itten a kegyelem alapjáról, a hitrôl van szó, amely által csodák történnek, és ha ez is Istentôl van, honnan az a nagy fennhéjázás? Ugyanis ha nem jött volna a világra, és nem öltött volna testet, akkor hitrôl sem lehetne szó. Úgyhogy ô tôle indul ki minden jó. Ha pedig ô maga az adományozó, akkor azt is tudja, hogy adományait miként ossza szét. Hiszen mindenkit ô hozott e világra és mindnyájunknak egyformán viseli gondját. És miként az adományozás szeretetbôl történt, úgy az adományozás mikéntje is. Mert aki a legfôbb dologban, a kegyelem adományozásában, szeretetét mutatja ki, az nem árulhat el téged a mértéknél. Ha mellôzni akarna, már eleve nem adott volna, ha pedig azon van, hogy megmentsen és megbecsüljön, hiszen azért jött és osztotta ki javait, akkor miért félsz, miért remegsz, miért használod fel eszedet ostobaságra nagyobb szégyent hozva magadra, mint az, aki természettôl balga? Mert aki a természettôl balga, azt nem érheti szemrehányás, de aki esze által lesz azzá, az olyan számára nincsen bocsánat, sôt nagyobb büntetést von magára. Ilyenek azok, akik bölcsességük miatt igen elbízzák magukat és a legnagyobb felfuvalkodottságba esnek. Mert semmi sem tesz annyira balgává, mint a felfuvalkodottság. A próféta is ilyennek nevezi a pogányt, midôn így szól: ,,Mert a balga balgaságot beszél''. (Iz 32,6) Hogy saját szavaiból ítélhessed meg az ô balgaságát, halljad csak, hogy mit mond: ,,Felszállok a magas felhôk fölé, hasonló leszek a Felségeshez'' (uo. 14,14) és ,,Mint fészekre, nyúlt kezem a népek kincseire, és mint elhagyott tojásokat, szedem össze''. (Ua. 10,14) Lehet-e nagyobb balgaság, mint az ilyenfajta beszéd? Pedig minden fennhéjázás megérdemli ezt a gáncsot. És ha a felfuvalkodottaknak minden egyes mondatát egybegyűjtöm, nem fogod tudni megállapítani, hogy vajon egy balgának vagy egy felfuvalkodottnak a szavai-e ezek, annyira egy a fogyatkozásuk. Egy másik pogány ember ezt mondja: ,,Isten vagyok és nem ember'', ismét egy másik: ,,Vajon megmenthet benneteket az Isten, vagy kiragadhat titeket az én kezembôl?'' (Dán 3,15) A fáraó pedig így szólt: ,,Én nem ismerem az Urat és nem engedem el Izraelt''. (Kiv 5,2) Ilyenféle a prófétánál is az esztelen, aki azt mondja szívében: nincs Isten (Zsolt 13,1), és Kain: ,,Talán bizony ôrzôje vagyok én az öcsémnek''. (Ter 4,9) Ugye, nem tudod megállapítani, hogy vajon a felfuvalkodottaknak a szavai-e ezek, vagy a balgáké? Mert a felfuvalkodottság elveszítvén a lelki egyensúlyt és a józan észt (azért esztelenek) balgákká és kérkedôkké tesz. Ha a bölcsesség kezdete az Úr félelme (Péld 9,19), nemde a balgaság kezdete az Úrnak nem ismerése. Ha tehát az ismerése bölcsesség, akkor a nem ismerése balgaság. De a nem ismerése gôgösségbôl ered (mert a gôgösség kezdete nem ismerni az Urat), akkor ugyebár a gôgösség a legnagyobb balgaság. Ilyen volt Nábál is, gôgössége miatt esztelen, ha nem is Istennel, de emberrel szemben és rövidesen rá félelembôl meghalt. (1Sám 25) Mert ha valaki elveszíti észbeli tevékenységének egyensúlyát, az lelki gyöngeségbôl egyszerre gyáva is, merész is lesz. Mert miként a test, ha elveszíti alkatrészeinek megfelelô összetételét, mindenféle betegségnek van kitéve, úgy a lélek is, miután elvesztette fennköltségét és alázatosságát, a gyengélkedôk állapotába jut és gyáva, merész, esztelen lesz és többé nem ismer magára. Aki pedig önmagát sem ismeri, hogyan foghatná fel helyesen a fölötte lévô dolgokat? Mert miként a lázas ember, mikor magánkívül van azt sem ismeri meg, ami a lábánál van, és miként, ha a szemet kiszúrták, a többi testrészre mély sötétség borul, úgy vagyunk a felfuvalkodottsággal is. Ezért is szerencsétlenebbek ezek az ôrülteknél és azoknál, akik a természettôl balgák. Mert miként ezek, ôk is nevetséget keltenek és miként ezek, ôk is kellemetlenek. Nincsenek észnél, miként ezek, de ezeknek megbocsátják azt, ôket pedig gyűlölik; és bár ugyanazon hibáik vannak, mint azoknak, mégsem részesülnek elnézésben, mint az a kettô, mivel nemcsak szavaik miatt nevetségesek, hanem magatartásuk miatt is. Mert mondd meg, miért hordod oly magasan a fejedet? miért húzod ki magad annyira? miért húzod fel a szemöldöködet, miért feszíted ki a melledet? A hajadat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni és úgy járkálsz a magasban, mintha te volnál a mindenség ura. Hamarosan már szárnyakat is kívánsz magadnak, hogy ne kelljen a földön járni, hamarosan valami csodaember akarsz lenni. Nem tetted úgyis csodaemberré magadat azzal, hogy ember létedre repülni próbálsz? Méginkább azzal, hogy lelkedben röpülsz, de minden vonatkozásban felfuvalkodott vagy? Minek nevezzelek és hogyan irtsam ki belôled a gôgöt? Ha hamunak, pornak, füstnek és porfelhônek mondalak, elmondtam volna ugyan a te ócska voltodat, de nem rajzoltam volna le pontosan a te képmásodat, ahogy akarnám. Mert a te felfuvalkodottságodat akarom szemed elé állítani és azt, hogy még az említettekkel sem érsz fel. Hogyan találhatnánk megfelelô hasonlatot? Én úgy látom, hogy a gôg a meggyújtott kóchoz hasonlítható, mert ha ezt meggyújtjuk, úgy látszik, hogy dagadozik és emelkedik, de a legkisebb érintésre összeesik az egész, és a hamunál is hitványabbnak látszik. Ilyen azoknak a lelke is, mert üres felfuvalkodottságukat a véletlen érintés is megalázza és semmivé teszi. A gôgösnek ugyanis szükségképpen erôtlennek is kell lennie, mert az ô nagysága nem nyugszik egészséges alapon, hanem miként a buborék könnyen szétpukkad, úgy ôk is könnyen tönkremennek. Ha nem hiszed, hozz ide egy mindennel dacoló fennhéjázót, és meglátod, hogy egy véletlen csapástól szánalmasabb lesz, mint az, aki földre bukik. Mert miként az égô rôzse, amint fellángolt, már is hamuvá lesz, ellenben a keményfa nem egykönnyen fog tüzet, de sokáig lánggal ég, úgy az állhatatos és szilárd lelkek is nem egykönnyen gyulladnak és hamvadnak el, azok ellenben egy pillanat alatt mennek keresztül mind a kettôn. Jól jegyezzük meg ezt magunknak, és gyakoroljuk az alázatosságot. Mert nincs ennél hatalmasabb valami, még a sziklánál is erôsebb, a gyémántnál is keményebb, és nagyobb biztonságot nyújt, mint a tornyok, a várak, a falak, mivel túl tesz az ördög összes cselszövényein. Míg ellenben a felfuvalkodottság a véletlen játékszerévé tesz, mivel, mint mondtam, a buboréknál könnyebben szétpukkad, a pókhálónál gyorsabban elszakad, és a füstnél hamarabb szerteoszlik. Hogy tehát kemény sziklán vethessük meg lábunkat, irtsuk ki magunkból a gôgöt és legyünk alázatosak. Mert így itt a földön is meg fogjuk találni nyugalmunkat és a jövendô életben minden jónak élvezetében lesz részünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. ======================================================================== 15. A gôg az egyetértés megölôje[15] ,,Egymás között ugyanazon érzéssel legyetek; nem nagyravágyók, hanem együtt érzôk az alacsonyrendűekkel.'' (Rom 12,16) Ismét nagy buzgóságot fordít az alázatosságra, amellyel kezdte is beszédét. Hogy bizonyos büszkeség töltötte el a rómaiak lelkét, az természetes, már a városuk miatt is, de egyéb okból is. Épp ezért szüntelen igyekszik elnyomni ezt a betegséget és lelohasztani ezt a kelevényt. Mert semmi sem osztja meg úgy az Egyház testét, mint a büszkeség. Mit jelent ez: Egymás között ugyanazon érzéssel legyetek? Jelentkezett a szegény a házadnál, légy olyan érzületű mint ô. Ne becsüld magad többre a gazdagságod miatt, Krisztusban nincsen gazdag és nincsen szegény. Ne szégyenkezzél az ô külseje miatt, hanem fogadd ôt a belsô hite miatt. Ne tartsd ôt méltatlannak arra, hogy vigasztaljad, ha bánatosnak látod, és ne röstellj résztvenni az ô örömében és vele együtt vigadni, ha azt látod, hogy jókedvű. Hanem amilyen érzülettel vagy magad iránt, olyannal légy ô iránta is. Ez a jelentése ennek a mondatnak: Egymás között ugyanazon érzülettel legyetek. Pl.: nagyra tartod magadat? Tartsd ôt is nagyra. Úgy véled, hogy alacsony sorsú és kis ember? Magadról is alkoss ilyen véleményt és törölj el minden különbséget. Hogyan lehetséges ez? Ha kiveted magadból a gôgöt. Azért tette hozzá, nem nagyravágyók, hanem együtt érzôk az alacsonyrendűekkel, azaz: szállj le te is az ô alacsonyrendűségébe, érintkezzél vele, tarts ki mellette. Ne egyszerűen csak érzésben alacsonyítsd le magadat, hanem segíts rajta, nyújtsd ki feléje kezedet, ne más által, hanem magad gondoskodjál róla, miként az atya gyermekérôl, a fej a testrôl. Ezt másutt is mondja: ,,Emlékezzetek meg a foglyokról, mintha ti is velük együtt foglyok volnátok''. (Zsid 13,3) Alacsonyokon itt nem az alázatos érzületűeket érti, hanem a tényleg alacsony sorsúakat és lenézetteket. ,,Ne legyetek bölcsek a magatok szemében'' (Róm 12,16), azaz: Ne higyjétek, hogy egyedül is boldogultok. Másutt is mondja az írás: ,,Jaj nektek, kik bölcsek vagytok önszemetekben, és önmagatok elôtt okosak!'' (Iz 5,21) Ezzel is a felfuvalkodottságot támadja és a büszkeséget, és ezt a rossz indulatú kelést szorítja vissza. Mert semmi választ el úgy és különít el a többitôl, mintha valaki azt képzeli, hogy ô egyedül is elegendô magának. Isten is úgy rendelkezett, hogy egymásra rá szoruljunk, mert ha eszes is vagy, szükséged van a másikra, ha pedig úgy gondolod, hogy nem szorulsz rá, ostobább és gyengébb vagy mindenkinél. Mert az ilyen megfosztja magát minden segítségtôl, és ha hibázik valamiben, senkitôl sem kap útbaigazítást, senkitôl sem várhat elnézést, csak az Istent haragítja magára és sokat vétkezik. Mert nagyon gyakori eset, hogy még az eszes ember sem látja meg, hogy mi a helyes, viszont az oktalanabb is megtalálja azt, ami üdvére van. Vegyük csak pl. Mózest és apósát, Sault és szolgáját, Izsákot és Rebekkát. Ne gondold tehát, hogy kisebb leszel, ha egy másikra szorulsz. Sôt ez téged méginkább felemel, erôsebbé tesz és nagyobb fényt, és nagyobb biztonságot nyújt neked. ======================================================================== 16. A dicsôség vágya rabszolgává süllyeszti az embert[16] Azonban semmi sem rosszabb, mint a hivalkodás. Mert ez volt a legfôbb vesztük a zsidóknak is. Krisztus is ezért mondta nekik: ,,Hogyan hihetnétek ti, kik egymástól veszitek a dicsôséget és nem keresitek azt a dicsôséget, mely egyedül Istennél vagyon''. (Jn 5,44) Maga ez a hivalkodás a romláson kívül sok nevetséget is okoz, és még mielôtt odaát bűnhôdünk, már itt is sok bajnak lesz forrásává. Ha óhajtasz errôl meggyôzôdni, kapcsoljuk ki egyelôre a mennyországot, amelytôl az megfoszt és a poklot, amelybe meg bevet minket, és vizsgáljuk meg a dolgot emberi szemmel. Vajon van-e valami, ami ennél több költséget okoz? Van-e ennél rútabb, van-e visszataszítóbb? Mert hogy sok pénzbe kerül ez a betegség, bizonyítják azok, akik feleslegesen és cél nélkül pénzt költenek színházakra, cirkuszokra és más efféle haszontalan kedvtelésekre. Láthatod továbbá azoknál, akik fényűzô, költséges házakat építenek, és minden egyebet, amit most elsorolni lehetetlen, úgy rendeznek be, hogy gazdagságukat fitogtassák, de minden haszon nélkül. Hogy pedig az, aki ebben a betegségben szenved nemcsak költekezô, és pazarló, hanem szükségképen fosztogató és kapzsi is, mindenki elôtt világos. Mert az ilyen, hogy ezt a vadállatot kielégíthesse, másnak a jószágához is nyúl. Mit beszélek, hogy jószágához? Nemcsak a vagyont, hanem a lelkeket is elemészti ez a tűz, és nemcsak ideiglenes, hanem örök halált is okoz. Mert a gyehennának anyja a hivalkodás, a dicsôségvágy és erôsen éleszti a pokol tüzét és táplálja a mérget lövellô férget. Láthatjuk, hogy még a halottak felett is uralkodik és lehet ennél nagyobb baj? Mert minden szenvedély megszűnik a halállal, ez azonban még a halál után is elég hatalmas ahhoz, hogy még a holttesten is bebizonyítsa erejét. Mert amikor vannak emberek, akik haláluk elôtt úgy rendelkeznek, hogy fényes síremléket állítsanak nekik, ha mindjárt egész vagyonuk rámegy, temetésük pedig pazar pompával menjen végbe, és haláluk után fényes lakomát rendeznek a férgek számára, bár életükben egy krajcár és egy darab kenyér miatt szidták a hozzájuk járuló szegényeket, kell még egyéb bizonyíték ennek a betegségnek zsarnoki volta mellett? Ez a gonoszság esztelen szerelmeket is hozott létre. Mert sok embert csábított házasságtörésre nem a kellemes arc, sem a vágy, hogy egyesüljön vele, hanem mivel dicsekedni akart, hogy ezt, vagy azt a nôt sikerült megszereznie. Mit soroljam el a többi gonoszságot, amely mind innen sarjad? Inkább lennék ezerszer műveletlen, nyers embereknek a szolgája, mint a hivalkodásnak egyetlen egyszer az alattvalója. Mert ezek még a hadifoglyaiknak sem parancsolnak olyan dolgokat, mint aminôket ez követel alattvalóitól. Mindenkinek légy a szolgája -- mondja a hivalkodás --, akár különb nálad, akár alábbvaló. Vesd meg a lelkedet, ne törôdjél az erénnyel, nevess nagyot ezen, hogy: szabadság, áldozd fel üdvösségedet. Ha teszel is valami jót, ne azért cselekedd, hogy Istennek tessél, hanem hogy lássák az emberek, hogy így elveszítsed az érte járó koronát. Akár alamizsnát adsz, akár böjtölsz, a fáradalmat ugyan vállald magadra, de az ebbôl származó hasznot iparkodjál elveszíteni. Az ilyen parancsoknál lehet-e valami kíméletlenebb? Innen ered a rágalmazás, a gôgösség, innen a bűnöknek anyja a kapzsiság. Mert a szolgák serege, az aranyékszertôl csillogó vendégek, az ilôsdiek, a hízelgôk, az ezüsttel megvasalt kocsik és a többi ennél nagyobb nevetséget keltô dolgok, nem élvezetért, sem haszonért, hanem a hivalkodás végett vannak. Helyes, mondaná valaki, mindenki elôtt világos, hogy ez bűnös szenvedély, de arról kellene beszélni, hogyan szabaduljunk meg tôle. Ha meggyôzôd magadat arról, hogy ez súlyos betegség, ez a legjobb kezdete a javulásnak. Mivel a betegségben sínylôdô is hamarosan megkeresi az orvost, ha megtudja, hogy ô beteg. Ha pedig már útját keresed a szabadulásnak, tekints folyton az Istenre és elégedjél meg azzal a dicsôséggel, amelyet ô általa kapsz. És ha észrevennéd, hogy ez a szenvedély megint izgat és arra biztat, hogy szolgatársaidnak elmondjad sikereidet, gondolj arra, hogy azoknak felsorolásából semmi hasznod nem lesz és fojtsd el ezt az ostoba vágyat, lelkedhez pedig így szólj: Íme ennyi idôn át vajúdtál, hogy elmondjad kiváló teljesítményeidet és nem volt erôd elhallgatni, hanem kitártad mindenki elôtt. Micsoda sikerre számíthatsz ezek után? Sikerre ugyan semilyenre sem, de nagy kárra, és arra, hogy megfosztod magadat mindattól, amit sok fáradsággal összegyűjtöttél. Ezek után azonban még azt is gondold meg, hogy a többség véleménye és ítélôképessége romlott. De nemcsak megromlott, hanem hamarosan el is sorvad. Mert alkalomadtán megcsodálnak, de idô múltával mindent elfelejtenek, és az Istentôl neked adott koronát elrabolják, amelyet pedig ôk nyújtanak, azt nem tudják épségben megtartani. De még ha meg is maradna, nagy szerencsétlenség volna azt a koronát ezért elcserélni. De mivel úgyis elhervad, mit hozhatunk fel védelmünkre azért, hogy a maradandót elárultuk a mulandóért, hogy akkora javakat áldoztunk fel kevesek dicséretéért. Ha sokan volnának is azok, akik dicsérnek, még akkor is sajnálatra méltók volnánk, sôt annál inkább, minél többen dicsérnek. Ha csodálkozol azon, amit mondtam, hallgasd meg Krisztus véleményét: ,,Mert jaj nektek -- úgymond --, mikor mind magasztalnak titeket az emberek''. (Lk 6,26) És nagyon helyesen, ha minden egyes kézművesség megbírálására szakértôket keresel, miért bízod az erényesség megbírálását a tömegre és nem arra az összesek felett álló szakértôre, aki nemcsak tapsolni, hanem jutalmazni is tud? Ezt a mondást véssük a falainkra, ajtainkra és a lelkünkbe, és szünet nélkül mondogassuk magunknak: Jaj nekünk, mikor mind magasztalnak minket az emberek. Mert hiszen azok is, akik magasztalnak, utána megszólnak, hogy hivalkodó és becsvágyó vagy és hogy csak a dicséretre vágyakozol. De nem így az Isten. Hanem ha látja, hogy vágyakozol az ô dicséretére, akkor fog leginkább dicsérni, csodálni és magasztalni. Ellenben az ember másként tesz. Elôször megfoszt a szabadságodtól, azután 1-2 szóval hazug dicséretet zengve elrabolja tôled az igazi jutalmat, és nagyobb igában tart, mint egy vásárolt rabszolgát. Mert ezek csak parancsra engedelmeskednek uraiknak, te azonban parancs nélkül is szolgálsz. Mert nem is várod be a parancsokat, hanem ha megtudod, hogy mivel kedveskedhetnél, parancs nélkül mindent megteszel. Micsoda gyehennát nem érdemelünk azzal, hogy a gonoszokat gyönyörködtetjük és még mielôtt rendelkeznek, máris szolgáljuk ôket, az Istenre pedig, aki mindennap parancsol és buzdít, még így sem hallgatunk? Ha tehát dicsôségre, dicséretre vágyakozol, kerüld az emberek dicséretét és akkor igazi dicsôségre fogsz találni; fordíts hátat a magasztalásnak és akkor rengeteg dicséretet fogsz élvezni mind az Isten részérôl, mind az emberek részérôl. Mert senkit sem szoktunk annyira dicsôíteni, mint azt, aki nem törôdik a dicsôséggel, sem annyira dicsérni és csodálni, mint azt, aki semmibe sem veszi a dicséretet és csodáltatást. Ha pedig mi is, annál inkább a mindenség ura az Isten. Ha ô dicsôít és magasztal, ki lehetne nálad boldogabb? Mert amekkora különbség a dicsôség és becstelenség között van, ugyanakkora van a felülrôl jövô dicsôség és a között, melyet emberektôl kapunk. Sôt sokkal nagyobb, mondhatnám, hogy végtelen. Ha az emberi dicsôítés minden összehasonlítás nélkül is ocsmány és rút, gondold meg, hogy milyen rútnak fog látszani, ha a másik dicsôítéssel állítjuk szembe. Miként a bujálkodó nô a bordélyházban teljesen kiszolgáltatja magát, úgy tesznek a hivalkodás rabszolgái is. Sôt ezek gyalázatosabb módon, mint amazok. Mert azok akárhányszor visszautasítanak egyeseket, akik ôket szeretni kívánják, te ellenben kivétel nélkül mindenkinek kiszolgáltatod magadat, szökevényeknek is, rablóknak is, zsebmetszôknek is. Mert ezekbôl és hasonlókból kerül ki a téged dicsôítô színházi közönséged. És akiket egyenként semmirekellôknek tartasz, azokat egybegyűjtve, mint közönséget többre becsülöd az üdvösségednél, magad pedig úgy teszel, mintha hitványabb volnál valamennyinél. Hogyne volna hitványabb az, aki az ilyeneknek a dicsôítésére szorul, és aki azt hiszi, hogy nem lehet megelégedve önmagával, ha a másik nem magasztalja. Mondd csak, a mondottak alapján nem gondolod, hogyha tekintélyes és közismert vagy, és mint ilyen követsz el hibát, rengeteg sok vádlód van, míg ellenben, mint ismeretlen biztonságban maradsz? Teljesen igaz, fogod mondani, de viszont, ha nagyot alkotok, rengeteg sok csodálóm is van. Ez éppen a borzasztó, hogy nemcsak akkor van károdra a hivalkodás betegsége, amikor hibázol, hanem akkor is, ha helyeset cselekszel, elôbbi esetben azzal, hogy igen sok gáncsot okoz, utóbbi esetben pedig megfoszt minden jutalomtól. Igen rossz, és a legnagyobb mértékben becstelen dolog, ha valaki a közügyekben dicsôségre pályázik. Ha pedig még a lelkiekben is ez a te nyavalyád, micsoda bocsánatra számíthatsz a jövôben te, aki annyi tiszteletet sem akarsz adni Istennek, mint amennyi neked jut a személyzeted részérôl. Mert a szolga lesi urának tekintetét. A napszámos pedig munkaadóját nézi, aki majd a bérét fizeti ki, a tanuló a mesterére figyel, te pedig éppen ellenkezôleg cselekszel. Elhagyva azt, aki neked bért fizet, a te Uradat, Istenedet, szolgatársaidra figyelsz, pedig jól tudod, hogy az Isten még a másvilágon is emlékszik a te jócselekedeteidre, az ember pedig csak a jelen életben; továbbá az égben állandó nézôközönséged van, a földi nézôket pedig úgy tereled össze. A versenyzô ott akar ünneplésben részesülni, ahol versenyez, te pedig a lelkiekben versenyzel és itt akarsz koszorút nyerni. Van-e ennél nagyobb esztelenség? Azután ha úgy tetszik, nézzük a koszorúkat! Az egyiket a dicsôségvágy fonta, a másikat a megszólás, ezt a gúny és a hízelgés, azt a vagyon vagy a szolgai meghunyászkodás. Miként a kisgyerekek tréfából egymás fejére giz-gazból font koszorúkat tesznek, a megkoszorúzottat pedig háta mögött, mikor nem látja, kinevetik, úgy azok is, akik most dicsôítenek, giz-gazt raknak a fejünkre, maguk közt pedig gúnyolnak. De ha csak gazból volna a koszorú! Azonban sok ártalmas dolgot is tartalmaz és tönkre teszi mindazt a jót, amit cselekedtünk. Lásd be tehát ennek az értéktelenségét és kerüld el a károsodást. Mert mit akarsz, hányan magasztaljanak? Százan, vagy kétszer, háromszor, négyszer annyian? Inkább mondj, ha úgy tetszik, tízszer, húszszor annyit, és legyenek bár kétezren és négyezren, vagy ha jobban tetszik tízezren, akik téged dicsôítenek, nem sokat különböznek a károgó varjuktól. Sôt ha az angyalok karára gondolsz, még a férgeknél is hitványabbak lesznek elôtted, dicséretük pedig erôtlenebb, mint a pókháló vagy a füst vagy az álom. Figyelj csak ide, hogy Pál alaposan mérlegelve mindezeket, nemcsak nem keresi az ilyen dolgokat, hanem messze elhárítja magától, midôn így szól: ,,Tôlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint Krisztusnak keresztjében''. (Gal 6,14) Ezt a dicsekvést gyakorold te is buzgón, hogy meg ne haragítsd a te Uradat. Mert ha mással dicsekszel, nemcsak magad ellen vétkezel, hanem az Isten ellen is. Mert ha festô volnál és tanítványod volna, te sem tűrnéd el, hogy a tanítványod közszemlére tegye ki művét, anélkül, hogy neked bemutatta volna. Ha pedig szolgatársaiddal szemben ez bűn, sokkal inkább az Úrral szemben. Azonban más úton módon is eljuthatsz az emberi magasztalás megvetésére. Légy fennkölt gondolkozású, nevesd ki a látható dolgokat, erôsítsd magadban az igazi dicsôség utáni vágyat, légy eltelve lelki érzéssel és szólj magadhoz, ahogy Pál szólt: ,,Nem tudod, hogy angyalok felett fogunk ítélkezni?'' (1Kor 6,3) És ha észretértél, dorgáld meg magadat és mondd: Te, aki angyalok felett fogsz ítélkezni, azt akarod, hogy te feletted meg a söpredék ítélkezzék? Táncosok, színészek, állatviadalok és kocsiversenyek hôseinek társaságában akarsz tapsot aratni? Mert ezek pályáznak emberi dicsôségre. Te azonban arra készülj, hogy ezek zajánál magasabbra emelkedjél szárnyaiddal, és a pusztának lakóját, Jánost kövesd. Vésd a szívedbe, hogy ôt mennyire nem hatotta meg a nagy tömeg, még a hízelgés sem vette le a lábáról, sôt mikor látta, hogy egész Palesztina népe köréje sereglik és csodálják és meg vannak igézve, nem lett büszke ettôl a nagy tisztelettôl, hanem még szembeszállt velük, és az egész népet, mintha gyerekhez szólna, e szavakkal korholta: ,,Kígyók, viperák fajzata!'' (Mt 3,7) Pedig ômiatta futottak össze és hagyták el városaikat, hogy ezt a szent fejet lássák. És mégsem tudták a szívét felolvasztani, mivel távol állott minden dicsôségvágytól és minden felfuvalkodástól ment volt. Ugyanígy István is, midôn látta ugyanazt a népet, amely nem tisztelte, hanem ôrjöngött és fogát csikorgatta, felülemelkedve haragjukon így szólt: ,,Kemény nyakúak és körülmetéletlen szívűek''. (ApCsel 7,51) Illés is az egész hadsereg, a király és a nép jelenlétében így szólt: ,,Meddig sántikáltok kétfelé?'' (1Kir 18,21) Hanem mi mindenkinek hízelgünk, mindenkinek szolgálunk és szolgai hódolattal vásároljuk meg tôlük, hogy dicsérjenek. Ezért van nálunk minden a feje tetejére állítva. A kegyelembôl kiestünk, a kereszténység ügyét elárultuk, mindent elhanyagolunk és ez mind a tömeg dicsérete miatt van. Irtsuk ki magunkból ezt a szenvedélyt és akkor rájövünk majd, hogy mit jelent a szabadság, a biztos rév és a lelki nyugalom. Mert a dicsôségre vágyó olyan, mint aki viharral küzköd, állandóan remeg, fél, és igen sok úrnak szolgál. Aki pedig ment ettôl a zsarnokságtól, az ahhoz hasonló, aki a révben ül és a zavartalan szabadságot élvezi. De nem élvezi amaz, hanem ahány emberrel ismeretségben van, annyi parancsolója van, mert kénytelen valamennyinek szolgálni. Hogyan fogunk megszabadulni ettôl a súlyos szolgaságtól? Ha egy másik dicsôség után vágyódunk, amely valóban dicsôség. Miként ugyanis azokat, akik a testet szeretik, egy más gyönyörűbb arc az elôbbi szerelmétôl eltántorítja, úgy azokat is, akik a földi dicsôségbe szerelmesek, a mennyekbôl sugárzó dicsôség eltérítheti attól. Tekintsünk tehát a mennyei dicsôségre és ismerkedjünk meg annak csodás szépségével, hogy ezt a rútat itt a földön elkerülve abban leljünk gyönyörűséget, sok-sok élvezettel vrökké. Ebben legyen részünk mindnyájunknak a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának és a Szentléleknek dicsôség, hatalom, tisztelet, most és mindenkor és mindörökön örökké. Amen. ======================================================================== 17. Az él jól, aki magát megtagadja[17] Ezt tegyük hát mi is; szakadatlan önmegtagadással öljük a testünket. Nem magát a testet értem, távol legyen tôlem ez a gondolat, hanem a bűnös hajlamait. Mert az is élet, sôt csakis az az élet, hogy semmi emberit nem tűrünk meg, gyönyöröknek nem hódolunk. Aki ugyanis ezeknek szolgája, az még élni sem tud, az élvezetek okozta szomorúság, félelem, veszélyek és a szenvedélyek miatt. Mert, ha az ilyen a halált látja közeledni, már a halál elôtt meghal félelembôl. Ha betegség, sérelem, szegénység, vagy más valami véletlen éri, már is meghalt, odavan. Van-e szánandóbb valami ennél az életnél? Bezzeg az ilyen az, akit a Szentlélek éltet, hanem félelmen, bánaton, veszedelmeken és mindenféle változáson felül áll, nem azért, mintha egyik sem érné ôt, hanem azért, és ez sokkal nagyobb dolog, hogyha fel is támadnak benne, megvetéssel sújtja. Hogyan lehetséges ez? Csak úgy, ha a Szentlélek állandóan bennünk lakozik. Nem azt mondta, hogy csak egyszerűen lakik, mondjuk rövid ideig, hanem állandóan lakozik. Azt sem mondja, hogy beköltözött, hanem lakik, értve ezen az állandó tartózkodást. Tehát az él igazi életet, aki meghalt a világnak. Ezért mondta az apostol: ,,De a lélek és a megigazulás által''. (Róm 8,10) Hogy a mondottakat jobban megvilágosítsam, vegyünk fel két embert, az egyik a léhaságnak adta át magát, az élvezeteket hajhássza és csaló, a másik ezek számára meghalt, és nézzük meg, melyik az, aki inkább él? Tegyük fel, hogy e kettô közül az egyik nagyon gazdag és tekintélyes, aki élôsdieket és hízelgôket is eltart, és egész nap mulat és részegeskedik, a másik ellenben szegénységben és böjtöléssel tengeti életét és amúgy is sanyargatással és elmélkedéssel tölti el napjait, este pedig csak éppen a szükséges táplálékot veszi magához, vagy ha úgy tetszik, két vagy három napig nem eszik. Vajon ki lesz a kettô közül az, aki leginkább él? Jól tudom, hogy a többségnek az lesz a véleménye, hogy az a mulatós és pazarló, de mi azt gondoljuk, hogy az, aki mértékkel élvez. Mivel tehát ebbôl vita és ellenkezés támadt, menjünk be mindkettônek a lakására, még pedig akkor, amikor szerinted leginkább él a gazdag, dôzsölése idején, és bemenvén nézzük meg, milyen körülmények között van mindegyik. Mert az állapotukból tűnik ki, hogy melyik az élô, melyik a halott. Ugye az egyiket könyvek között fogjuk találni, vagy imádságban és böjtölésben, vagy más hasznos dolgokkal elfoglalva és hozzá józanul is, Istennel társalogva. A másikat ellenben, az italtól elázva fogjuk látni és semmivel sem különb állapotban, mint egy holttestet. És ha estéig ottmaradunk, ez mámoros álomba merülve még jobban fog hasonlítani a halotthoz, az pedig még éjjel is józan lesz és virraszt. Tehát melyikrôl mondjuk, hogy inkább él? Arról, aki érzéketlenül ott hever, s mint ilyen nevetség tárgya, vagy arról, aki dolgozik és Istennel társalog? Ha ahhoz mennél, és valami fontosat mondanál, nem fogsz hallani tôle egy szót sem, akár egy halottól, de ezt, akár éjjel, akár nappal kívánsz vele érintkezni, angyalnak fogod inkább nézni, mint embernek és hallani fogod elôadását a mennyei dolgokról. Látod, hogy ez minden élôlénynél felségesebben él, az pedig még a halottaknál is szánalmasabban fekszik? És ha mégis úgy látszik, hogy valami életműködést fejt ki, akkor egyiket a másikkal téveszti össze és az ôrültekhez hasonlít, de ezeknél szerencsétlenebb. Mert ha ezeket valaki bántja, mindnyájan sajnáljuk a bántalmazottat, a tettest pedig rendre utasítjuk, ha pedig azt sérti meg valaki, nemcsak szánalomra nem gerjedünk, hanem el is ítéljük az ott heverôt. Mondd meg tehát: élet ez? És nem rosszabb ezer halálnál? Látod már, hogy a részeges nemcsak holttest, hanem még a holttestnél is rosszabb és az ördögtôl megszálltnál is nyomorultabb? Ezt legalább sajnálják, azt azonban gyűlölik és ez bocsánatban részesül, az pedig vétkéért bűnhôdik. De ha már külsôleg ilyen nevetséges, rothadt nyálat eresztve és borszagot lehelve, képzeld el, milyen állapotban lehet az ô szerencsétlen lelke, amely ilyen testben úgy érezheti magát, mintha sírban volna. Mert ez éppen olyan, mintha valaki egy idegenbôl ideszakadt és hozzá még rút, tisztátalan cselédleányt arra hatalmazna fel, hogy egy rendes, erkölcsös, józan, szabad és elôkelô úri leányt megtámadjon és bántalmazzon. Mert ilyen a részegség. Azok közül tehát, akiknek józan eszük van, ki nem választaná inkább ezerszer a halált, mint csak egyetlen egy ilyen napot végig élni. Mert ha megvirrad, és ebbôl a csúfságból feltápászkodva józannak is látszik, még akkor sincs meg a tiszta esze, mivel a részegség viharfelhôje még ott lebeg a szeme elôtt. De tegyük fel, hogy teljesen kijózanodott, mi haszon ebbôl? A kijózanodás csak arra való, hogy láthassa az ô vádlóit. Mert mikor gyalázatba esik, legalább annyi haszna van, hogy nem veszi észre, hogyan nevetnek rajta. De amikor nappal lesz, ezt a vigaszt is elveszíti, mert észre kell vennie, hogy a cselédjei morognak, felesége szégyenkezik, barátai korholják, ellenségei nevetnek rajta. Mi lehet vajon szánalmasabb az ilyen életnél: Nappal mindenkinek nevetség tárgya lenni, estefelé pedig ismét gyalázatba esni? Na és azután? Akarod, hogy a kapzsiságról beszéljünk? Mert ez megint ittas állapot, még pedig súlyosabb. Ha pedig ittasság, akkor halotti állapot is, és az elôbbinél sokkal súlyosabb, mivel mint ittasság is súlyosabb. Mert bizony nem akkora baj a bortól részegnek lenni, mint a pénzvágytól. Ott ugyanis a belôle származó kár csak annál jelentkezik, aki a szenvedélynek hódol, amennyiben bárgyúságra és magának a részegesnek romlására vezet, itt ellenben a kár igen sok lelket érint és mindenfelé igen különbözô harcoknak okozója. Rajta tehát, állítsuk ezt amaz mellé és nézzük meg, miben egyeznek, miben múlja felül ez amazt, és hasonlítsuk össze ma a két ittasultat. Mert azzal a boldog emberrel, aki lélekben él, ezeket ne hasonlítsuk össze, hanem csak egymással szembeállítva bíráljuk meg ôket. Tegyük tehát ismét középre a sok gyilkossággal megrakott asztalt. Miben egyeznek tehát és miben hasonlítanak egymásra? Magának a betegségnek a természetében; mert az ittasság külsô megnyilvánulása különbözô, az egyiknél a bortól keletkezik, a másiknál a pénztôl, de a szenvedély ugyanaz, mert hiszen mind a kettôt egyformán valami ostoba vágy tartja fogva. Az is, aki a bortól ittas, minél több pohárral ivott, annál többet kíván, az is, aki pénzre vágyódik, minél többet szerzett, annál inkább éleszti magában a szerzés vágyának a lángját és fokozza a szomjúságát. Ebben tehát hasonlítanak egymáshoz. Másban azonban a pénzvágyó túltesz a másikon. Ugyan miben? Abban, hogy az italos eljárásban van valami természetes. A bor ugyanis meleg, azért az ô benne lévô szárazságot fokozza és így az ivóknál szomjúságot okoz. A másik ellenben miért kíván mindig többet? Mi lehet az oka annak, hogy minél gazdagabb valaki, annál szegényebbnek érzi magát? Megfoghatatlan szenvedély ez és valóságos talány. De nézzük meg ôket, ha úgy tetszik, az ittasság után is. Csakhogy a pénzvágyót sohasem lehet látni részegsége után, mivel állandóan ittas állapotban van. Így tehát nézzük meg mindkettôt ittas állapotában, és állapítsuk meg, melyikük nevetségesebb. Állítsuk szemünk elé alakjukat és írjuk le pontosan viselkedésüket. Megfigyelhetjük, hogy az, aki a bortól veszítette el az eszét, mikor beköszönt az est, nyitott szemmel sem lát meg senkit, elhagyja magát, és ide-oda támolyog, mindenkinek, akivel találkozik, nekiütôdik, közben elfogja a hányás, sérteget és illetlenül mezíteleníti magát és akár a felesége, akár a leánya, akár a cselédje, akárki más jelenik meg, folytonosan röhög. És most állítsuk magunk elé a kapzsit. De ami itt történik, az nemcsak nevetséget keltô, hanem átkot, felháborodást vált ki, és az istennyilát érdemli meg. Közben persze nevetésben is lesz részünk. Mert ez is, mint a másik, mindenkit félreismer. Jóbarátot is, ellenséget is, és éppúgy, mint a másik, nyitott szemmel sem lát, de miként annak a szeme a borra van irányítva, ezé a pénzre. De ennek a hányása sokkal súlyosabb. Mert nem ételt ad ki magából, hanem szavakat. Rágalmazó, gyalázó, veszekedô, gyilkos szavakat, amelyek az égbôl ezer mennykövet zúdítanak a fejére. És ahogyan a részegesnek a teste fakó és petyhüdt, úgy a kapzsinak a lelke is az. De a teste sem ment ettôl a bajtól, sôt jobban elhatalmasodik rajta, mint a részegeskedôn, mivel a bornál nagyobb mértékben emészti ôt a gond, az izgalom, az álmatlanság, amelyek lassanként felôrlik ôt. És akit a részegeskedés tart fogva, az legalább éjjel józan is tud lenni, de ez folyton, éjjel-nappal, alvás közben és ébren, italos állapotban van és nagyobb büntetést szenved el, mint minden rab, még annál is, aki bányamunkára, vagy akármilyen más súlyos büntetésre van ítélve. Mondd csak, élet ez? Nem sokkal inkább halál? Sôt minden halálnál szánandóbb sors? Mert a halál nyugalmat ad a testnek, és megszabadít a kinevettetéstôl, a gyalázattól és a bűnöktôl. De az ilyen italos állapot egyenesen belehajt ezekbe a hibákba, mivel csökkenti a hallást, gyengíti a szemet és elhomályosítja az értelmet. Nem is tud mást hallgatni az ilyen, sem másról beszélni, mint kamatról, kamatoskamatról, szégyenteljes nyereségekrôl, lenézett kereskedésrôl, szabad emberhez nem méltó, szolgának való üzletekrôl, miközben, mint a kutya, mindenkit megugat, mindenkirôl gyűlölettel beszél, mindenkit elidegenít magától, mindenkivel hadakozik ok nélkül, a szegényeket szidja, a gazdagokat rágalmazza és senki iránt szeretet nem érez. Ha van felesége, gyerekei és barátai, és nem tud mindenünnen nyerészkedni, akkor ezeket még a valóságos ellenségeinél is nagyobb ellenségeknek tekinti. Ugyan mi lehet rosszabb, mi szánalomra méltóbb ennél a szenvedélynél, mikor valaki annyi akadályt állít fel útjába, lappangó sziklákat, meredek mélységeket és ezer hegyszakadékot, pedig teste csak egy van és egy gyomornak szolgál? És ha valaki állami szolgálatra kényszerítene téged, kitérnél félve a költségektôl, de magadra vállalsz százszámra munkát, nehezebbet, mint az elôbbi valamennyi. Mert a mammonnak szolgálsz, ami nemcsak költségesebb, hanem veszedelmesebb is. Nemcsak pénzt áldozol fel ennek a gonosz zsarnoknak, nemcsak testi fáradalmakat, lelki kínt és fájdalmat, hanem a magad testét is. Miért? Mit akarsz még elérni ezzel a kegyetlen szolgálattal, te szerencsétlen és szánandó teremtés? Nem látod, hogy akiket mindennap a temetôbe visznek, azokat mennyire mezítelenül, és minden nélkül teszik sírukba? Semmit sem tudnak hazulról magukkal vinni, sôt ami rajtuk van, azt is a férgeknek viszik. Ezeket nézd naponként és hamarosan megszabadulsz a szenvedélytôl, hacsak nem akarsz még ott is tüntetni nagy temetési költséggel. Mert súlyos ez a szenvedély és rettenetes a betegség. Ezért mi is minden összejövetel alkalmával errôl akarunk nektek beszélni és folyton ezt a fületekbe harsogni, hogy már a gyakori érintkezés folytán is valami elôhaladást tehessünk. De ne tülekedjetek a pénz után! Mert nemcsak azon a napon, hanem annak elôtte is sok keservet hoz ez a tarka szenvedély. Mert ha az örökös rabságban sínylôdôt említem, vagy hosszú betegségben szenvedôt, vagy az éhséggel küzködôt, vagy akármilyen mást, senkirôl sem bizonyíthatnám, hogy annyit szenved, mint a pénzvágyók. Mert mi lehetne súlyosabb dolog, mint mindenki elôtt gyűlöletes lenni és mindenkit gyűlölni, vagy senkivel sem barátilag érintkezni, vagy sohasem betelni, és mindig szomjazni? Vagy mi lehetne borzasztóbb, mint állandóan olyan éhséggel küzködni, amely rettenetesebb, mint amit közönségesen annak nevezünk, mindennap bánkódni, sohasem józannak lenni, állandóan nyugtalanságban és zavarban lenni? Mert ezeknek mindnek ki vannak téve a kapzsiak, sôt többnek. Amikor nyerészkednek, még ha mindenki vagyonát szerzik is meg, nem éreznek örömet, mert még többre vágyódnak. Amikor károsodnak, hacsak egy garast is veszítenek, azt hiszik, hogy ôk szenvedték el a legnagyobb csapást és hogy meg kell válniok az élettôl. Ugyan micsoda ékesszólás tudná híven elénk tárni ezt a nyomorúságot? Ha pedig már a földi élete ilyen, gondold el azt, ami utána következik: A mennyország elvesztését, a pokolbeli kínokat, az örök rabságot, a külsô sötétséget, a mérges harapású férget, a fogak csikorgatását, a szorongattatást, a félelmet, a lángfolyamokat, és a soha ki nem alvó kemencéket. Ezt mind elgondolva, és a pénz okozta gyönyörrel szembeállítva, irtsd ki gyökerestôl ezt a betegséget, hogy elnyerve az igazi gazdagságot, és megszabadulva ettôl a nyomorúságos szegénységtôl, megleljed a földi és égi javakat a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának és a Szentléleknek dicsôség most és mindig és mindörökön, örökké. Amen. ======================================================================== 18. Hogyan lehet testünk áldozat Isten elôtt[18] Azt kérdezed, hogyan lehet a test áldozat? A szem ne nézzen bűnös dolgot és máris áldozat, a nyelv ne beszéljen ocsmányságot és ô is áldozat. A kéz ne cselekedjék tiltott dolgot és akkor égô áldozat. De ez nem elégséges, szükségünk van jócselekedetekre is, így, hogy a kéz alamizsnát adjon, a szánk pedig áldást mondjon azokra, akik minket bántalmaznak, a fülünk pedig legyen készséges az Isten igéjének hallgatására. Mert az áldozatban nem lehet semmi tisztátalan, az áldozat a legválogatottabb ajándék Isten számára. Adjuk tehát mi is válogatott ajándékul Istennek kezünket, lábunkat, szánkat és mindenünket. Az ilyen áldozat nagy tetszésre fog találni, míg a zsidóké tisztátalan volt. ,,Áldozataik -- úgymond -- olyanok lesznek, mint a gyászolók kenyere.'' (Oz 9,4) De nem ilyen a mienk. Mert az az áldozat élettelent mutatott be áldozatul, a mi áldozatunk pedig a feláldozottat élôvé teszi. Mert amikor sanyargatjuk tagjainkat, akkor tudunk csak igazán élni. Ez az új áldozat, és éppen azért az égô áldozatnak nincs semmi értelme. Mert a mi áldozati tüzünknek nincs szüksége alája tett faanyagra, ég az önmagától is és amit áldozatul adunk, azt nem égeti el, hanem még jobban élteti. Ezt az áldozatot kívánta Isten onnan felülrôl, azért mondja a próféta: ,,A töredelmes lélek áldozat az Istennek''. (Zsolt 50,19) Ezt az áldozatot mutatta be a három ifjú, amikor mondták: ,,nincs fejedelem, vezér, sem próféta, sem hely, ahol kereshetnénk és találhatnánk könyörületet, de fogadd kegyesen megtört szívünket és alázatos lelkünket''. (Dán 3,38--39) Figyeljétek csak meg, hogy Pál milyen szigorú pontossággal szerkeszti meg minden mondatát, mert nem azt mondta: tegyétek testeteket áldozattá, hanem: adjátok áldozatul (Róm 12,1), mintha azt mondaná: Másnak adtátok, többé semmi közötök hozzá. Akik besoroztatják lovukat, azoknak nincs többé hatalmuk felette. Te is az ördög ellen csatasorba állítottad tagjaidat, még pedig kemény harcra, ne vond tehát vissza ôket a te magánszolgálatodra. De Pál ezzel kapcsolatban még másra is rámutat, arra, hogy tagjainkat versenyképessé is kell tenni, ha csatasorba állítjuk ôket. Mert nem földi ember részére küldjük a harcba, hanem a mindenség Urának, Istennek s nem azért, hogy csak harcoljanak érte, hanem hogy ô legyen a bennük trónoló király. Mert az Isten nemcsak nem vonakodik tagjainkban székelni, hanem nagyon is kívánja azt, és amitôl egy közönséges király, aki szolgatársunk, vonakodnék, azt az angyalok ura szívesen vállalja. Mivel tehát azt akarja, hogy tagjaink rendelkezésére álljanak és így azok áldozat legyenek, tisztítsd meg ôket minden folttól, mert ha gáncs érheti ôket, már nem lehetnek áldozat. Mert a szemedet nem adhatod áldozatul, ha parázna dolgokat néz, nem a kezedet, ha rabol és kapzsi, sem a lábadat, ha sánta vagy ugyan, de színházba tudsz menni, sem a gyomrodat, ha a dôzsölésnek vagy a rabja és a gyönyörök utáni vágynak, sem a szívedet, ha harag és bűnös szerelem van benne, sem a nyelvedet, ha ocsmány dolgokat beszél. ======================================================================== 19. A csapásokat Istent szeretô lélekkel kell elviselni[19] Mindazonáltal sokan vannak, akik nevetséges, kellemetlen és büntetendô dolgok után futkosnak, mintha azok kellemesek volnának. Azt mondhatnád, hogy az ô felfogásuk szerint kellemesek. De éppen e miatt lehetnek azok szerencsétlenek, hogy a kellemetlen dolgot kellemesnek tartják. Épp így a büntetést a bűnnél rosszabb valaminek tartják, pedig szó sincs róla, éppen ellenkezôleg. Mert ha a büntetés valami rossz volna a vétkezônek, az Isten nem tetézné a rosszat még valami rosszal, és nem akarná ôket még súlyosabb helyzetbe hozni. Aki ugyanis mindent elkövet, hogy a rosszat eltörölje, nem növelheti azt. Szó sincs róla, hogy a bűnhôdés rossz valami annak, aki vétkezik, hanem az volna baj, ha ilyen esetben nem bűnhôdnék, mint ahogy baj volna, ha a beteget nem ápolnák. Mert nincs olyan rossz, mint az esztelen vágy. Mikor esztelennek mondom, értem a dôzsölés utáni vágyat, haszontalan dicsôség után, elsôség után, és általában minden olyan után való vágyat, ami felesleges. Mert az olyan, aki elpuhult és semmit érô életet él, látszólag mindenkinél boldogabb, valójában azonban mindenkinél szerencsétlenebb, mivel kellemetlenkedô úrnôket és zsarnokokat fogad be lelkébe. Hiszen azért rendelte az Isten, hogy földi életünkben dolgozzunk, hogy ettôl a szolgaságtól megszabadítson és az igazi szabadságra vezessen. Ezért fenyeget büntetéssel is, és töltötte meg életünket fáradalmakkal, hogy az elpuhultságtól óvjon. A zsidók is, amikor vályogvetéssel voltak elfoglalva, alázatosak voltak, és gyakran hívták az Istent. De amikor szabadságot élveztek, zúgolódtak és haragra indították az Urat, és ezzel ezer bajt okoztak maguknak. De azt kérded, hogy mit szólok ahhoz, hogy elég gyakran az elnyomatás idején is elhagyták az Urat? Nem a sanyarú helyzetük térítette el ôket, hanem a gyengeségük. Mert ha valakinek gyomorfájása van és nem tudja elviselni a keserű orvosságot, pedig ez rendbehozná, hanem még jobban leromlik, ezt nem az orvosság rovására írjuk, hanem a testrész betegségének tulajdonítjuk. Az elôbbit is a lelkiállapotnak kell tulajdonítani. Mert ha valaki nyomorúságában elfordul az Úrtól, ennek inkább az ô fegyelmezetlensége az oka, ugyanis, aki rabságában hagyja el az Urat, még inkább megtenné mint szabad, aki mint elnyomatott fordul el tôle, hamarabb tenné meg szabadjára eresztve. De hogyan tudnám elérni azt -- kérdezed --, hogy elesettségemben el ne forduljak tôle? Ha meggondolod, hogy akár akarod, akár nem akarod, a terhet viselned kell, de ha hálatelt szívvel viseled, a legnagyobbat megnyered, ha pedig bosszankodva, szomorkodva, szitkozódva, nem könnyíted meg a sorsodat, sôt súlyosabbá teszed. Ezt meggondolva, jóakarattal fogadjuk azt, ami elkerülhetetlen. Pl.: Valaki elvesztette édes gyerekét, egy másik egész vagyonát. Ha meggondolod, hogy a történteken segíteni már nem lehet, de ha nemesen viseled el a megmásíthatatlant, hasznodra lehet, és ha a szitkok helyett dicséretet zengesz a te Uradnak, akkor az, ami akaratod ellenére történt, részedrôl készséges szívvel vállalt jócselekedetté válik. Azt látod, hogy fiadat fiatalon ragadta el a halál? Mondd: ,,Az Úr adta, az Úr elvette''. (Jób 1,21) Azt látod, hogy a vagyonod elveszett? Mondd: ,,Mezítelen jöttem ki anyám méhébôl és mezítelen fogok eltávozni''. (Uo.) Ha azt látod, hogy gonoszoknak jó dolguk van, az igazak pedig szerencsétlenek és sokat szenvednek és nem tudod megtalálni ennek az okát, mondd: ,,Irántad oktalan állatként viselkedtem. De én mindenkor veled maradok''. (Zsolt 72,23) Ha pedig mégis keresed az okát, jusson eszedbe, hogy az Isten megállapított egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett, és minden kétséged megszűnik. Mert akkor mindenki elveszi érdeme szerint jutalmát, miként Lázár és a gazdag. Gondolj az apostolokra. Megkorbácsolták, üldözték ôket, ezer szenvedésen mentek keresztül, és mégis örültek, hogy méltóknak találtattak arra, hogy Krisztus nevéért gyalázatot szenvedjenek. (ApCsel 5,41) Te is, ha betegségben sínylôdöl, viseld el nemes lélekkel és adj hálát az Istennek, így te is ugyanazt a jutalmat kapod, mint ôk. De hogyan tudsz az Úrnak hálát adni, mikor beteg vagy és fájdalmaid vannak? Ha igazán szereted ôt. Mert ha a három ifjú a tüzes kemencében, mások a börtönben és ezer más bajban szüntelen hálát zengtek az Úrnak, sokkal könnyebben tehetik ezt a betegek és szomorúak, mert semmi sincs a világon, amit le nem gyôz a szeretet. Ha még hozzá Isten iránt való szeretetrôl van szó, ez a legfölségesebb dolog és sem tűz, sem bilincs, sem szegénység, sem szomorúság, sem halál, sem más ilyenféle dolog nem tűnhetik fel elviselhetetlennek az olyan számára, aki ilyen szeretetnek birtokában van. Sôt az ilyen mindent kikacagva egyenesen az égbe repül, és ugyanolyan mennyei érzés hatja át ôt, mint az égi lakókat és nem nézi sem az eget, sem a földet, sem a tengert, csak egyetlen egy szépség tartja fogva az ô lelkét, annak a dicsôségnek a szépsége. Sem a földi élet nehézségei nem tudják ôt leverni, sem a hasznothajtó és gyönyörrel járó dolgok nem tudják elbizakodottá tenni. Fogadjuk tehát szívünkbe ezt a szeretetet (mert ehhez hasonló nincs), mind a jelen, mind a jövô életünk miatt; de még inkább magáért a szeretetért. Mert így megszabadulunk mind a jelen életben, mind a túlvilági életben a büntetéstôl és a mennyországot élvezhetjük. Egyébként sem a pokoltól való szabadulás, sem a mennyország élvezete nem olyan nagy valami ahhoz képest, amit most mondok: Mindezeknél sokkal nagyobb dolog az, hogy Krisztust szeressük és ô is szeressen minket. Ha pedig az embereknél ez az érzés minden gyönyörnél többet ér, micsoda beszéd, micsoda elme tudná szemléltetni annak a léleknek a boldogságát, amelyikkel szemben az Isten ugyanúgy érez. Erre csak a tapasztalat képes. Hogy tehát tapasztalatból megismerjük ezt a lelki boldogságot, ezt a boldog életet és ezt az óriási kincset, dobjunk oda mindent és tegyük magunkévá ezt a szeretetet mind a mi örömünkre, mind a szeretett Isten dicsôségére. Mivel övé a dicsôség és a hatalom egyszülött Fiával és a Szentlélekkel most és mindenkor és mindörökön örökké. Amen. ======================================================================== 20. A bántalmak csak a bántalmazónak ártanak[20] Tudom, hogy felmelegedtetek és a viasznál puhábbak lettetek. De amint innen eltávoztatok, kiadtok mindent, akárcsak a szájöblítô vizet. Az fáj nekem, hogy a mondottakat nem alkalmazzátok cselekedeteitekre még akkor sem, ha ezzel igen sokat nyernétek. Mert ha alázatosságot gyakorolnánk, senki sem kerekedhetik fölénk és semmiféle ember, sem apraja, sem nagyja ártani nekünk nem tud. Ha valaki rosszat mondott rólad, ezzel neked egyáltalán nem ártott, de önmagának igen nagyon. Ha meg valaki bántalmazott, az ebbôl eredô kár a sértôn ragad. Nem látod, hogy a bíróság elôtt is a sértett tisztelettôl környékezve áll és bátran beszélhet, míg a sértô szégyenében és a félelemtôl lehajtja fejét. De minek beszélek vádról és sértésrôl, még ha a kardját is köszörülné ellened, és jobbját a torkodba mélyesztené, téged nem károsított meg, de önmagát megölte. Bizonyságot tehet szavaim igazsága mellett az elsô ember, akit testvéri kéz ölt meg. Mert ez elment az örök békesség honába, halhatatlan dicsôséggel, de a másik minden halálnál borzalmasabb életet élt, állandó sóhajtások és remegések közt, testében hordozva a gyilkosság vádját. Ne ezt kövessük, hanem a másikat. Mert aki rosszat szenved, annál nem maradandó a rossz, mert nem maga okozta, hanem mástól kapta, de azután tűrésével erénnyé alakította át, míg aki tette a rosszat, magában hordozza a gonoszsága által ütött sebet. József nemde a börtönben ült, ellenben az ôt rágalmazó kéjnô fényes és messze híres palotában. Melyiknek a helyében szeretnél lenni? De most ne gondolj a késôbbi változásra, hanem önmagában bíráld el a történtet. Azt hiszem, ezerszer inkább fogod választani Józseffel a börtönt, mint azt a házat azzal a kéjnôvel. Ha pedig mind a kettônek a lelkét nézed, azt fogod látni, hogy ezé magában bízó és bátor, az egyiptomi nôé azonban szorongó és szégyenkezik, zavarban van, levert és szomorú, pedig látszólag ô gyôzött, csakhogy ez nem volt gyôzelem. Ezt tudva, készítsük elô magunkat a szenvedések elviselésére, hogy a szenvedéstôl megszabaduljunk és a mennyei javakat nyerjük el, amiben legyen részünk mindnyájunknak, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. ======================================================================== 21. Milyen legyen a tisztességes keresztény lakoma; a részegség ellen[21] Semmi sem kelti fel annyira a rossz kívánságokat és indít úgy haragra, mint a részegeskedés és a tobzódó élet. Éppen azért, mikor Pál az elôbb azt mondta: ,,Nem tobzódásban és részegeskedésben'' (Róm 13,13), nyomban hozzátette: ,,Nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem civódásban és versengésben''. De itt sem állapodik meg, hanem miután lehúzta rólunk a bűnös gúnyát, halljad csak, hogyan öltözteti ünnepi ruhába, amidôn így szól: ,,hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust''. Már nem említ cselekedeteket, hanem nagyobbra ösztönzi ôket. Mert amikor a bűnrôl beszél, cselekedeteket említett, de amikor az erényrôl szól, már nem tetteket, hanem fegyverzetet mond, bizonyítva ezzel, hogy az erény az ô követôjét teljes biztonságba helyezi és a legnagyobb fénnyel övezi. De még itt sem állt meg, többet mond, ami szinte megrázza az embert, mert magát az Urat, a királyt adja oda öltözékül. Aki ugyanis ôt öltötte fel magára, az teljesen az erény birtokában van. Midôn pedig azt mondja: öltsétek fel, azt parancsolja, hogy minden vonatkozásban vegyük fel. Másutt meg azt mondja: ,,Ha azonban Krisztus bennetek van'' (Róm 8,10), és ismét: ,,A mi bensô emberi valónkban lakjék Krisztus''. (Ef 3,16--13). Pál nyilvánvalóan azt akarja, hogy a mi lelkünk az Úr lakása legyen, azonkívül pedig mint öltöny is vegyen körül minket, hogy így ô legyen mindenünk, belül is, kívül is. Mert ô a mi teljességünk: ,,annak a teljessége, aki mindeneket mindenben betölt''. (Ef 1,23) Ô az út, a férfi, a jegyes: ,,Ugyanis eljegyeztelek titeket egy férfiúnak mint tiszta szüzet''. (2Kor 11,2) Ô a gyökerünk, italunk, ételünk és életünk: ,,Élek pedig -- úgymond -- már nem én, hanem Krisztus él bennem''. (Gal 2,20) Ô a mi apostolunk, fôpapunk, mesterünk, atyánk, testvérünk és örököstársunk, társunk a sírban és a kereszten: ,,Eltemettettünk tehát vele együtt -- úgymond -, egybenôttünk vele halálának hasonlatosságában''. (Róm 6,4--5) Oltalomkérônk ô: ,,Tehát Krisztus követségében járunk'' (2Kor 5,20), és közbenjárónk az Atya elôtt, mert ,,Közben is jár érettünk''. (Róm 8,34) Lakásunk ô, és bennlakó is: ,,Én bennem marad és én ô benne'' (Jn 6,57), jóbarátunk: Ti az én barátaim vagytok'' (uo. 15,14), továbbá alap- és sarokkövünk, mi pedig az ô tagjai, szántóföldje, pajtásai és munkásai. Ugyan mi van még, ami nem akar lenni a számunkra, hogy teljesen magához kapcsoljon és magához fűzzön bennünket? Ezt csak olyan valaki cselekszi meg, aki nagyon szeret. Fogadj tehát szót és felébredve álmaidból öltsd fel magadra ôt s ha felöltötted, add át a testedet, hadd kormányozza ô, mert Pál erre gondolt, midôn ezt mondta: ,,Ne gondozzátok a testeteket a vágyakozásokra''. (Róm 13,14) Miként ugyanis nem az ivást tiltotta el, hanem a részegeskedést, nem a házasságot, hanem a bujálkodást, úgy azt sem akadályozza, hogy gondozzuk testünket, csak ne a vágyakozásokra, vagyis ne lépjük át a szükségnek mértékét. Mert hogy a test gondozását parancsolja, kitűnik abból, amit Timoteusnak mond: ,,Élj egy kis borral, gyomrod s gyakori gyengélkedéseid miatt''. (Tim 5,23) Így hát erre is légyen gondod, de az egészségért és nem a kicsapongásért. Mert az egyáltalán nem volna gondoskodás, ha a lángot még jobban szítod, ha a kemencét teljesen elviselhetetlenné teszed. Hogy pedig tisztábban lássátok, hogy mit jelentenek e szavak: gondozni a testet a vágyakozásokra, és hogy kerülhessétek az ilyenfajta gondozást, gondoljatok a részegeskedôkre és azokra, akik a gyomruknak élnek, akik drága ruhákban tetszelegnek, az élvhajhászókra, azokra, akik elpuhult és zabolátlan életet élnek és meg fogjátok érteni elôbbi szavaimat. Mert ezek mindent elkövetnek, nem hogy egészségüket fenntartsák, hanem hogy dôzsöljenek és vágyaikat kielégítsék, te azonban, aki Krisztust öltötted fel magadra, tartóztasd meg magadat, és csak egyet keress, csak annyira gondozzad a testedet, hogy fenntartsad az egészségét, egyébként minden gondoskodásod a lelkiekre irányuljon. Így azután fel tudsz emelkedni abból az álomból, ha a vágyak súlya nem nyom le. Mert álom a jelen életünk és ami benne történik, semmit sem különbözik az álomtól. Miként ugyanis az álomba merültek sokszor félrebeszélnek és mindenféle képtelenséget látnak, úgy vagyunk mi is. De a mi esetünk súlyosabb, mert aki álmában rosszat cselekszik, vagy mond, az felébredés után megszabadul a szégyentôl és büntetést sem érdemel, de a mi esetünkben nem így van, a szégyen is, a bűnhôdés is megmarad. Viszont akik álmukban gazdagok, csak akkor jönnek rá, hogy hiába voltak azok, amikor eljô a nappal, mi ellenben még a nappal beállta elôtt is sokszor kiábrándultunk és elrepül az álom, még mielôtt a másvilágra megyünk. Rázzuk le tehát magunkról ezt a gonosz álmot. Mert ha álmunkban lep meg minket az a nap, örök halál vár reánk. De még elôbb is itt a földön minden ellenségünknek szabad prédája leszünk, mind az embereknek, mind a gonosz szellemeknek, és ha el akarnak ejteni, senki sem fogja ôket megakadályozni. Ha sokan volnának ébren, nem volna akkora veszély. Mivel azonban csak egy vagy kettô virraszt égô lámpa mellett, a többi pedig, mintha sötét éjszaka volna, alszik, sok éberségre, sok óvatosságra van szükségünk, nehogy jóvá nem tehetô hibákba essünk. Hát nem úgy látjuk, hogy elég fényes most a mi nappalunk? Nem szoktunk mindnyájan virrasztani és józanok lenni? És mégis -- talán nevetni fogtok azon, amit mondani fogok, de azért elmondom -- mindnyájan azokhoz vagyunk hasonlók, akik sötét éjszakában alusznak és horkolnak. Ha lehetséges volna, hogy mi a szellemi világba is pillantsunk, megmutatnám nektek, hogy ti mennyire horkoltok, míg az ördög aláássa a házatok falát, öldösi a bennelévôket és elviszi a jószágtokat, hiszen sötét éjjel van, és így biztonságban működik. De mivel szemmel ezt nem láthatjuk, rajzoljuk le szóval és eszméljünk rá, hogy hányan vannak megterhelve a gonosz vágyaktól, hányat tart fogva a kéjelgés szédülete. Ezek mind eloltották a szellem tüzét. Éppen azért egyik dolgot a másik után látják, egyiket a másik után hallják, de egyikre sem figyelnek, amit itten mondunk. De ha szavaimban tévedek és ébren állsz itt, mondd meg, ha nem úgy álomban hallottad, hogy ma mirôl van itt szó? Tudom ugyan, hogy egyesek el tudják mondani, nem is értettem mindenkire szavaimat. De te, aki az elôbb említettnek rabja vagy, aki minden haszon nélkül léptél ide be, mondd meg, hogy melyik próféta, melyik apostol volt ma értekezésünk tárgya, és mirôl volt szó. Aligha tudnád megmondani, mert sok dolgot szedett össze az elméd, de csak úgy álomban, ellenben az igazán fontosat nem hallottad. De ebbôl értsenek a nôk is, mert azokban is sok az álmosság. És ha csak álom volna! Mert ha valaki alszik, annak a beszéde sem kárt nem okoz, sem hasznot nem hajt, de aki úgy van ébren, mint ti, annak sok szó hagyja el ajakát, bizony önmagának kárára is, amidôn a kamatokat számlálgatja, uzsorakölcsöneit rendezgeti, piszkos üzleteit tartja számon. Sok tüskét ültet el az ilyen a lelkében, amelyek nem engedik, hogy az a mag onnan kikeljen. Hanem kelj fel, tépd ki ezeket a tüskéket gyökerestôl, rázd le magadról a részegséget, mert innen van az álomkórság. Részegségnek pedig nemcsak azt nevezem, amely a bortól van, hanem azt is, amely a világias gondoktól van és csak másodsorban azt, amelyet a bor okoz. És ez az intelem nemcsak a gazdagoknak szól, hanem a szegényeknek is, de leginkább azoknak, akik baráti lakomákat rendeznek. Mert az ilyesmi nem mulatság, sem felüdülés, hanem fenyítést, büntetést érdemlô dolog. Igazi mulatság ugyanis az, ha nem ocsmányságot beszélünk, hanem tisztességes hangon társalgunk, ha jóllakunk, de nem a megrepedésig. Ha pedig ezt tartod mulatságnak, mutasd meg este, hogy milyen jól érzed magadat, de ez aligha fog sikerülni. És most nem beszélek az itt szerzett károkról, hanem egyelôre csak az élvezetrôl csevegek veled, amely azonnal elmúlik, amint vége van a lakomának és megszűnik a vigalom. Ha pedig a hányásról is beszélnék, a fejfájásról és egyéb rossz érzésrôl, sôt arról is, hogy a lelked elvesztette szabadságát, mit szólnál mindezekhez? Azért mivel szegények vagyunk, nem kell magunkra gyalázatot hoznunk. Ezt nem azért mondom, hogy megakadályozzam a társas együttlétet és a közös étkezést, hanem csak az illetlenkedést, mert azt akarom, hogy a mulatság legyen mulatság, nem pedig bűnözés, részegeskedés, és dôzsölés. Hadd tudják meg a pogányok, hogy a keresztények nagyon is tudnak mulatni, de úri módon. ,,Ujjongjatok az Úr elôtt remegve.'' (Zsolt 2,11) De hogyan kell ujjongani? Úgy, hogy azok helyett az aljas dalok helyett szent énekeket zengünk, imádságokat mondunk, zsoltárokat énekelünk. Így Krisztus is jelen lesz asztalodnál, és áldását adja az egész vendégeskedésre, ha imádkozol, ha szent dolgokat énekelsz, ha odahívod a szegényeket és nekik is juttatsz a feltálalt ételekbôl, ha illedelemmel és józansággal fűszerezed a lakomát. Imatermet csinálsz az étterembôl, ha idétlen ordítások és helyeslések helyett a mindenség Urát dicsôíted. És ne mondd nekem, hogy más a szokás; a rossz szokást javítsd meg. ,,Tehát akár esztek -- úgymond -- akár isztok, akár bármi mást tesztek, mindent Isten dicsôségére cselekedjetek.'' (1Kor 10,31) Az ilyen lakmározások szülik a gonosz vágyakat, a bujaságot, ilyen alkalmakkor hanyagoljátok el feleségeteket és tisztelettel veszitek körül a kéjnôket. Ilyen lakomák okozzák házatok romlását s ezer bajt, úgyhogy minden felfordul. Ti pedig elhagyva a tiszta forrást, a csatornák szennyvizéhez szaladtok. Mert egy kéjnô teste szennyvíz. Így senki mástól nem kérdezem, csak tôled, aki piszokban henteregsz, hogy nem szégyenled magadat és nem érzed magadat tisztátalannak a bűn után? Azért kérve kérlek kerüljétek a bujaságot és ennek szülôanyját a részegséget. Mit veted el a magot oda, ahol aratni nem szabad, sôt ha aratnál, a termés sok szégyent hozna rád. Mert ha születnék is gyermek, ez téged is szégyenbe hoz, de ô maga is jogtalanságot szenved, mivel miattad lett törvénytelen gyerek. És ha milliókat hagysz neki örökségül, lenézett lesz a családban, lenézett a városban, lenézett a bíróság elôtt, akár kéjnôtôl, akár szolgálótól való. De lenéznek téged is életedben még, és halálod után is. Mert ha el is költözöl, a te bujaságod emléke megmarad. Miért csúfítod el így az életedet? Miért vetsz ottan, ahol a szántóföld azon van, hogy elpusztítsa a gyümölcsöt, ahol sok a terméketlenség, ahol szülés helyett halál van? Mert te nem engeded, hogy a kéjnô csak kéjnô maradjon, hanem gyilkossá is teszed. Látod, hogyan lesz a részegségbôl bujaság, a bujaságból házasságtörés, a házasságtörésbôl gyilkosság? Sôt még a gyilkosságnál is rosszabb. Nem is tudom minek nevezzem ezt. Mert nem szülöttet öl meg, hanem a születését akadályozza meg. Mit szólsz hozzá? Az Isten ajándékát veted meg, az ô törvényeivel dacolsz és ami átkot hoz rád, azt áldásnak fogod fel? Az életrekelés kincses házát az öldöklés kamrájává teszed és a nôt, aki gyermeknevelésre adatott, gyilkossá teszed? Mert hogy szeretôinek mindig rendelkezésére állhasson és kívánatos legyen és hogy több pénzt csikarjon ki, ettôl sem riad vissza, és ezzel sok égô parazsat rak rá fejedre, mert igaz ugyan, hogy ô követte el a tettet, de te vagy az oka. Ez mind bálványozásra is vezet. Mert sok nô, hogy kegyben maradjon, varázsigéket, pogányízű áldozatokat, varázsitalokat és sok mást vesz igénybe. És mégis ennyi gyalázatosság után, gyilkosság, bálványozás után, sok ember elôtt ez a dolog közömbösnek látszik, még sok házas ember elôtt is. Pedig éppen itt nagyobb a bűnök okozta szemét is. Mert itt még méregkeverésre is vállalkoznak, nem a kéjnô anyaméhe számára, hanem a megcsúfolt feleség számára. Aztán itt van az a sok cselszövés, gonosz szellemek hívása, halottidézés, a mindennapi háborúságok, engesztelhetetlen veszekedések, szüntelen vitatkozások. Mikor Pál azt mondja: ,,Nem bujálkodásban és kicsapongásban'', és hozzá teszi: ,,Nem civódásban és versenygésben'' (Róm 13,13), ô maga is elôre látta az ebbôl származó háborúságokat, a családi élet felborulását, a törvényes gyermekeket érô igazságtalanságokat, és azt az ezernyi bajt. Hogy tehát ezt mind elkerülhessük, öltsük fel magunkra Krisztust és vele legyünk szüntelen. Magunkra ölteni Krisztust pedig azt jelenti, hogy tôle soha el ne szakadjunk, hanem minden körülmények között a mi életszentségünk és erkölcsösségünk révén ô nyilatkozzék meg bennünk. A jóbarátokról is azt szoktuk mondani, hogy egymásba bújnak, amivel azt akarjuk mondani, hogy nagyon szeretik egymást és folyton együtt vannak. Mert, aki magára vette barátját, az annak látszik, akit magára vett. Lássék tehát mi bennünk is minden alkalommal Krisztus. De hogyan látszik meg bennünk? Ha azt tesszük, amit Krisztus. És mit tett ô? ,,Az ember fiának -- úgymond -- nincs, ahol fejét lehajtsa.'' (Lk 9,58) Ebben utánozd te is. Ha táplálkoznia kellett, árpakenyeret evett, ha utaznia kellett, nem álltak rendelkezésére lovak, vagy más állatok, hanem annyit gyalogolt, hogy szinte elkoptatta a lábát, ha aludnia kellett, egy vánkoson aludt a hajó orrán, ha le kellett feküdnie, szénára fektette tanítványait. Ruhája szegényes volt, sokfelé csak maga járt, senkit nem vitt magával. Tanuld meg, hogyan viselkedett a kereszten, hogyan a zsidók káromlásai közt és utánozd. Így magadra öltötted Krisztust, ha nem gondozod a testet a vágyakozásokra, mert ebben úgy sincsen semmi élvezet. Mert ezek a vágyakozások ismét másokat szülnek, mégpedig hevesebbeket és sohasem fogsz betelni, hanem ellenkezôleg, nagy kínlódásod lészen. Mert miként az, aki állandó szomjúságban szenved, semmit sem nyer azzal, ha ezer forrás van elôtte, mert nem tudja szomjúságát eloltani, úgy van az is, aki folytonos vágyakozások közt él. Ha pedig a szükség határán belül maradsz, sohasem fogod érezni azt a lázas vágyat és elmúlik a részegeskedés is és a bujaság is. Csak annyit egyél tehát, amennyi elűzi az éhséget, csak annyira öltözködjél, hogy eltakarjad magadat és ne cicomázd fel a testet ruhákkal, nehogy tönkretegyed azt. Mert a sok ruha elpuhulttá teszi a testet és az egészségnek ártalmára van, mert csökkenti ellenálló erejét. Hogy tehát a test a lélek kellemes hordozója legyen, és hogy a kormányos biztosan ülhessen a kormány mellett, a közkatona pedig könnyedén adhassa kézbe a fegyvert, teremtsd meg magadban az összhangot. Legyôzhetetlen nem az, akinek sokja van, hanem az, aki a kevéssel is beéri. Mert az, ha nem is ártanak neki, fél, ez pedig még ha kárt szenved is, kellemesebb helyzetben van mint az, akit nem károsítanak meg és épp azért nagyobb biztonságban is van. Ne törekedjünk tehát arra, hogy senki se ártson nekünk, hanem arra, hogy ne árthasson, még ha akarna is. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha szükségleteink korlátján belül maradunk és többre nem vágyakozunk. Mert így itt a földön is lehet élvezetünk és a mennyei boldogságot is elérjük, a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának és a Szentléleknek dicsôség, hatalom, tisztelet, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== 22. A fényűzés nem hagy a szegények számára semmit[22] A pénznek a zsarnoksága nemcsak az élôk ellen, hanem még a halottak ellen is ilyen fegyveres erôket vonultat fel. És ezek az erôk még a halál után sem kötnek velük békét, hanem feltörve a sírboltokat a holttestek után is kinyújtják szennyes kezüket, és nem engedik, hogy az, aki szabadult az élettôl, szabaduljon az ô cselszövényeiktôl is. Látni fogod, hogy amennyi rosszaságot csak találsz otthon és a nyilvános életben, a bíróságoknál, a tanácstermekben, a királyi palotákban és általában mindenütt, az innen sarjad ki. Mert ez az a bűn, amely mindent vérrel és gyilkossággal telített meg, ez gyújtotta meg a pokol tüzét, ez okozza, hogy a városokban nem jobbak az állapotok, mint a sivatagban, sôt rosszabbak. Mert az útonállóktól könnyű óvakodni, hiszen nem állják el utadat mindig; de akik a városok kellô közepében űzik ugyanazt a mesterséget, annyival rosszabbak, mint azok, amennyivel nehezebben lehet tôlük ôrizkedni. Ezek ugyanis nyíltan és szemtelenül merészelik tenni ugyanazt, amit azok csak bujkálva. Mert azokat a törvényeket, amelyeket a gazságok letörésére hoztak, ôk a maguk védelmére sorakoztatják fel, s a város tele lesz az ilyen gyilkosságokkal és bűnökkel. Mert mondd csak: nem gyilkosság, sôt ennél is rosszabb dolog a szegényt börtönbe vetni, éheztetni, és emellett még kínzásoknak és igen sok bántalmazásnak kitenni? Megengedem, hogy nem te magad teszed ezt, de te vagy a megindítója ennek az eljárásnak, és így a te közreműködésed nagyobb, mint a végrehajtóké. Rosszabb a gyilkosságnál ez, mivel a gyilkos, amint beleszúrta kardját, rövid ideig tartó fájdalmat okoz, s tovább nem kínozza áldozatát, te pedig gondold csak meg, hogy nem egyszer, de sokszor érezteted vele a halál kínját, amidôn hamis feljelentésekkel, rosszindulatú sértegetéssel, cselszövényeiddel a fényes napját éjszakává változtatod, és odáig juttatod ôt, hogy ezerszer kívánja a halált. És mindennél csúfosabb dolog az, hogy te nem szegénységtôl hajtatva, sem éhségtôl kényszerítve rabolsz, és nyerészkedel, hanem azért, hogy lovaidnak zabláját, házad mennyezetét és az oszlopfôket sok arannyal vonhasd be. Ugyan micsoda poklot nem érdemel az az eljárás, amikor ezer bajba sodrod testvéredet, aki veled együtt részese ama titokzatos javaknak és így a te Urad kegyeltje, csak azért, hogy köveket cicomázz fel és padlót és esztelen állatok testét, akik ebbôl a cicomából nem éreznek semmit? A kutyádra nagy gondod van, de az embert s még inkább Krisztust a kutya miatt és az említett okok miatt a legnagyobb éhségnek teszed ki. Lehet-e ilyen fonákságnál nagyobb vétek? Van-e súlyosabb igazságtalanság ennél? Mennyi tűzfolyam lesz elég ahhoz, hogy az ilyen lélek kellôképpen bűnhôdjék? Az Isten képmására teremtett ember megcsúfoltan áll elôtted a te embertelenséged miatt. De a feleségedet hordozó öszvéred feje csak úgy csillog az aranytól, éppúgy házadban a mennyezet és a gerendák, amelyek a háztetôt tartják. Ha karosszéket kell csináltatni, vagy zsámolyt, minden aranyból és ezüstbôl készül, de Krisztusnak a tagja, akiért ô az égbôl szállott alá és ontotta drága vérét, még a szükséges táplálékot sem élvezi a te kapzsiságod miatt. Az ágyak minden oldalról ezüsttel vannak díszítve, de a szentek teste még a szükséges ruhától is meg van fosztva. Minden becsesebb a te szemedben, mint Krisztus: cselédeid, öszvéreid, ágyad, széked, zsámolyod, ezeknél pedig még irtéktelenebb dolgokról nem is beszélek, elgondolhatjátok magatok is. Ha borzadsz ezek hallatára, hagyd abba és nem lesz ártalmadra, amit mondtam. Hagyd abba és fordulj el ettôl az ôrültségtôl, mert hogy ôrültség ilyesmikért törni magadat, az világos. Éppen azért vessünk véget ezeknek és tekintsünk fel végre valahára az égre. Jusson eszünkbe az az eljövendô nap, és gondoljunk ama borzalmas ítélôszékre, ahol pontos számadást kell adnunk és az igazságos ítéletre. Fontoljuk meg azt is, hogy az Isten mindezt látja és mégsem sújt le villámaival, pedig a cselekedeteink a mennyköveknél többet érdemelnének. Nem zúdítja ránk a tenger árját, nem szakítja ketté a földet, nem sötétíti el a napot, nem szakasztja ránk az eget a csillagokkal együtt, nem is semmisíti meg egyszerűen a világot, hanem meghagyja az eddigi rendet, sôt megengedi, hogy minden teremtett dolog nekünk szolgáljon. Ezeket tehát fontolgatva borzadjunk meg a szeretetnek ilyen nagyságától és térjünk vissza eredeti nemesi hivatásunkhoz. Most ugyanis semmivel sem vagyunk jobbak, mint az esztelen állatok, sôt sokkal rosszabbak. Mert ezek szeretik a saját fajtájukat és ehhez a szeretethez elég nekik a természetadta közösség. Neked pedig a természet közösségén kívül ezer indító okod van arra, hogy embertársaiddal szorosabb kapcsolatban és közösségben légy. Ilyen a beszéd ajándéka, a vallás közössége, és az a rengeteg jó, amiben közösen részesültök. És mégis vadabb vagy az állatoknál, ha semmis dolgokra nagy gondot fordítasz, de az Isten templomait éhségben, mezítelenségben engeded elpusztulni, sôt gyakran még ezernyi bajjal is halmozod el ôket. Ha dicsôségvágyból teszed ezt, akkor is inkább kell tisztelned a testvéredet, mint a lovadat, mert minél kiválóbb az, aki jótéteményeidet élvezi, annál fényesebb koszorút fonnak neked buzgóságodért. Így azonban éppen az ellenkezôjét éred el és nem veszed észre, hogy igen sok vádlót állítottál magad ellen. Ugyan ki nem szidalmaz? Ki nem vádol meg téged kegyetlenséggel és embergyűlölettel, ha azt látja, hogy az embert semmire sem becsülöd, de az oktalan állatot föléje helyezed, sôt házadat és annak bútorzatát is. Nem hallottad, mit mondtak az apostolok, hogy az elsôk, akik befogadták az igét, eladták házukat, földjüket, hogy testvéreiket eltartsák? Te pedig házakat s földeket rabolsz, hogy lovat díszíts és gerendákat, mennyezetet, falakat és padlózatot. És még borzasztóbb, hogy nemcsak férfiak, hanem asszonyok is szenvednek ebben az ôrültségben. És ezek még csábítják is férjeiket ilyen oktalanságokra és szinte kényszerítik ôket, hogy mindenre inkább költsenek, mint arra, ami szükséges. És ha valaki ezért kérdôre vonja ôket, már készen vannak a védekezéssel, amelyben azonban sok vád is van ellenük. ,,Megtörténik bíz ez nálunk éppúgy, mint a másik is'' -- mondják. Mit beszélsz, nem félsz ilyeneket mondani és lovaiddal, öszvéreiddel, ágyaddal, zsámolyoddal egysorba állítani az éhezô Krisztust? De nem is egy sorba, mert azoknak nagyobb rész jut, ôneki pedig alig valami. Nem tudod, hogy minden az övé, te is és mindened, amid van? Nem tudod, hogy a testedet ô alakította, hogy lélekkel ajándékozott meg téged, hogy a világmindenséget a te szolgálatodra rendelte? És a te részedrôl ezért a legkisebb viszonzás sem történik. Pedig, ha egy kis házikót bérbe adsz, a legnagyobb pontossággal hajtod be az érte járó bért. Ellenben, hogy az egész teremtést kiaknázod, hogy ekkora világot birsz lakóhelyül, ezért még kis bért sem akarsz fizetni, hanem a hiúságodnak áldozod fel magadat is és mindenedet. Mert minden csak azért történik. Mert a lovad nem lesz jobb ló azzal, hogy cifraságokkal van körülaggatva, sem a rajta ülô lovas kiválóbb férfiú, ellenkezôleg, megesik, hogy veszít a tiszteletbôl. Sokan ugyanis figyelmükre nem is méltatják a lovast, hanem a ló díszeit szemlélik és a szolgákra figyelnek, akik kísérik, és akik elül menve utat nyitnak a tömeg között, ôt ellenben, akit ekkora kíséret vesz körül, gyűlölik és elfordulnak tôle, mint közös ellenségtôl. Ha ellenben a lelkedet díszíted fel, nem történik ilyesmi, hanem emberek, angyalok egyaránt és az angyalok Ura fonják a te koszorúdat. Tehát, ha dicsôségre vágyódol, fordíts hátat mindannak, amit eddig tettél, és ne a házadat, hanem a lelkedet szépítgesd, így aztán fény és tisztelet vesz körül. De így ahogy most van, midôn a lelked üres és a házad díszes, nincs nálad szegényebb. Ha pedig semmibe sem veszed az én szavaimat, hallgasd meg, hogy mit cselekedett egy pogány ember és szégyeld magad azoknak az életbölcsessége miatt. Azt beszélik, hogy valaki belépett egy elôkelô házba, amely csak úgy ragyogott a töméntelen aranytól és amelyben a márvány és az oszlopok szépsége elkápráztató volt. Mikor pedig látta, hogy a padló is mindenütt drága szônyegekkel van borítva, arcába köpött a ház urának. Mikor ezért kérdôre vonták, azt felelte, hogy kényszerűségbôl gyalázta meg a háziúr arcát, mivel sehol másutt nem volt hely, ahová köphetett volna. (Kyrenei Aristipposról mesélik.) Látod, mennyire lesz nevetséges az, aki csak a külsô csillogást keresi, és hogy mennyire lenézik az ilyent az értelmes emberek? És nagyon helyesen. Mert ha valaki a te feleségedet annyira nem becsülné, hogy rongyokban járatja, cselédeidet pedig fényes ruhákba öltözteti, nem viselnéd el egykedvűen, sôt haragra gerjedve kijelentenéd, hogy ez a legnagyobb gyalázat. Ezt a következtetést vond le tehát a lelkedet illetôleg is. Mert amikor a falakat, a padlót, a bútorokat, és minden mást ékesítesz, de megfelelô alamizsnát nem adsz, sem egyéb jócselekedetet nem gyakorolsz, te sem teszel mást, sôt ennél rosszabbat. Mert a cseléd és az úrnô közt nincs olyan nagy különbség, de nagy különbség van a lélek és a test között. Ha pedig a lélek és a test között is, még nagyobb a lélek és a ház között, a lélek és az ágy, vagy a zsámoly között. Ugyan micsoda mentséget találhatsz, ha ezeket mind ezüsttel vonod be, de a lelkedet rongyokba öltözötten, piszkosan, éhesen, sebektôl borítva hagyod és kutyaharapásoktól tépetten és e mellett még azt hiszed, hogy ezek a külsô cicomák dicsôséget hoznak rád? Az már az ôrültség netovábbja, ha az ember olyasmivel dicsekszik, ami által nevetséges lesz, amiért korholást érdemel, és ami gyalázatot, becstelenséget és igen nagy büntetést hoz reá. Amiért is kérve kérlek, fontoljuk meg mindezeket és ha késôn is, de józanodjunk ki, szálljunk magunkba és azt az ékességet vegyük le a külsô tárgyakról és tegyük a lelkünkre. Mert így ez az ékesség sértetlenül megmarad, minket pedig az angyalokhoz tesz hasonlókká és az örök szépségeket közvetíti. Ezekben legyen részünk mindnyájunknak a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akinek dicsôség mindörökön örökké. Amen. ======================================================================== 23. A kapzsiság nem jobb a bálványimádásnál[23] Mondd csak, mit fogsz egy pogánynak beszélni te, aki rabló és kapzsi vagy? Azt, hogy tartózkodjék a bálványimádástól? Hogy ismerje meg az igaz Istent és ne fusson az ezüst és arany után? Nem fog az téged kinevetni és ezt mondani: magadnak prédikálj elôbb? Mert nem egyforma elbírálás alá esik, ha valaki pogány létére bálványimádó, és ha valaki keresztény létére ugyanabban a bűnben van. Hogyan tudunk majd másokat eltéríteni a bálványimádástól, amikor mi magunk sem tudunk tôle szabadulni? Pedig mi sokkal közelebb állunk magunkhoz, mint mások. Ha magunkat nem tudjuk rábeszélni, hogyan fogunk másokat meggyôzni? Mert ha az egyház kormányzására nem alkalmas az, aki a saját házát sem tudja rendben tartani, hogyan fog tudni másokat vezetni az, aki még a saját lelkét sem tudja igazgatni? És ne mondd nekem azt, hogy hiszen nem imádsz aranybálványt, hanem azt bizonyítsd be, hogy nem teszed azt, amit az arany parancsol. Mert a bálványimádásnak többféle fajtája van. Az egyik a pénzt tiszteli legfôbb uraként, a másik a hasát tartja Istenének, amaz egy másik ocsmány szenvedélyt. Te nem áldozol fel ezeknek ökröket, mint a pogányok? Igaz, de megölöd miattuk a lelkedet, ami sokkal súlyosabb dolog. Te nem hajtod meg térdedet és nem imádod ôket? Igaz, de nagyobb engedelmességgel hajtod végre, amit csak parancsol a gyomrod, a pénz és zsarnoki vágyad. A pogányok éppen e miatt érdemelnek megvetést, mivel szenvedélyeiket istenítették és a bűnös vágyat Afroditénak, a haragot Áresnek, az iszákosságot Dionysosnak nevezték el. Ha nem is faragsz magadnak bálványokat, miként azok, de a legnagyobb készséggel hódolsz ugyanazoknak a szenvedélyeknek, amennyiben Krisztus tagjait egy kéjnô tagjaivá teszed, és egyéb bűnökbe is merülsz. Azért kérlek benneteket, fontoljátok meg, mily óriási dôreség ez, és szabadítsátok meg magatokat a bálványimádástól. Így nevezi ugyanis Pál a kapzsiságot. De necsak a pénzvágy elôl meneküljetek, hanem minden vágy elôl, vonatkozzék az fajtalan kívánságokra, ruhákra, dús asztalra, vagy akármi másra. Mert súlyosabban bűnhôdünk, ha nem engedelmeskedünk az Úr törvényeinek. ,,Az a szolga pedig -- úgymond --, aki tudta Ura akaratát és nem cselekedett a szerint, sok verést kap.'' (Lk 12,47) Hogy tehát ezt a büntetést elkerülhessük és mind másoknak, mind magunknak üdvére élhessünk, vessünk ki a lélekbôl minden gonoszságot és válasszuk az erényt. Mert így megleljük a mennyei javakat is, amelyekben legyen részünk mindnyájunknak a mi Urunk Jézus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának és a Szentléleknek dicsôség, tisztelet és hatalom, most és mindenkor és mindörökön örökké. Amen. ======================================================================== 24. Az irigység zsarnoknak való szolgálatot jelent[24] Megkaptuk a megigazulás kegyelmét. Most már ennek megfelelô életmódot is kell folytatnunk. Mutassunk fel tehát olyan buzgóságot, amely méltó lesz ilyen ajándékhoz. De ez csak úgy történhetik meg, ha az erények anyját, a szeretetet ôrizzük meg nagy buzgalommal. A szeretet azonban nem áll üres szólamokból és barátságos üdvözlésekbôl, hanem a szeretet a jóindulatnak tettekben való megnyilvánulása. Ilyen cselekedetek, ha a szegénységet enyhíted, ha a betegeknek szolgálsz, a veszedelmek idején segítesz, a szükségben lévôket támogatod, ha sírsz a sírókkal és örülsz az örvendezôkkel. Mert ez is a szeretet jele, ha örülünk az örvendezôkkel, bár amúgy csekély dolognak látszik és mégis nagyon is nagy dolog, és egy bölcsnek az elhatározása kell hozzá. Bizony sok embert találhatunk, aki kellemetlenebb dolgot derekasan végez, ehhez azonban gyönge. Mert sok ember sír ugyan a sírókkal, de már az örvendezôkkel nem örvend, hanem sír, ha mások örülnek. Ez a kajánság és az irigység. Nem csekély jótett örülni, ha testvéred is örül, többet érô dolog, mint sírni a sírókkal, sôt többet ér, mintha segítséget nyújtunk veszélyben forgó embertársainknak. Mert sokan kiteszik magukat a veszélyeknek is embertársaikért, de maró fájdalmat éreznek, ha kitüntetés éri ôket. Ekkora az irigység hatalma. És jóllehet az munkával és izzadással jár, ehhez pedig csak jóérzés és jóakarat kell, mégis a nehezebbet magukra vállalják, de a könnyebbet nem végzik, hanem sorvadnak és betegek lesznek, ha azt látják, hogy másokat szerencse ér, ha azt kell tapasztalniok, hogy az Egyház akár prédikáció folytán, akár más úton-módon szépen halad elôre. Van ennél nagyobb gonoszság? Mert az ilyen nemcsak a testvérével helyezkedik szembe, hanem az Isten akaratával is. Gondolkodjál ezen és lábolj ki ebbôl a betegségbôl, és ha felebarátod iránt nem is vagy jóakaró, legalább magadat mentsd meg ezer bűntôl. Miért küzdesz saját meggyôzôdésed ellen, miért telíted lelkedet nyugtalansággal? Miért keltesz benne vihart? Miért forgatsz fel mindent? Hogyan fogsz tudni ilyen lelkiismerettel bűneidért bocsánatot kérni? Mert ha az Isten még azoknak sem engedi el a bűneit, akik nem tudnak megbocsátani az ellenük vétôknek, hogyan fog megbocsátani azoknak, akik olyanokat törekednek megbántani, akik semmit sem vétettek ellenük? Ez már a legnagyobb gonoszság jele. Az ilyenek az ördöggel szövetkezve háborút viselnek az Egyház ellen. Sôt még ennél is rosszabbat tesznek, mert az ördögtôl lehet óvakodni, de ezek a barátság álarca mögött titkon gyújtogatnak. Igaz, magukat vetik be elsôknek a tűzbe és olyan betegségben szenvednek, amely nemcsak szánalmat nem érdemelhet, hanem még nevetséget is kelt. Mondd csak, mért vagy olyan halovány, mit remegsz és állsz itt ijedten? Micsoda rettenetes dolog történt? Az, hogy a testvéredet nagyra becsülik, és ô hírnek, tiszteletnek örvend? Nemde koszorút kellene a fejedre tenned, és örvendezned és magasztalni az Istent, hogy egyik tagod kitüntetésben, tiszteletben részesült? És neked fáj, hogy az Isten dicsôséget aratott. Látod, hogy hová fejlôdik a küzdelem? De nem az fáj, mondod, hogy az Isten részesül tiszteletben, hanem az, hogy a testvéred. Csakhogy ezen keresztül Istenre irányul a dicsôség, ahogyan az általad megindított küzdelem is. Nem ez bánt, mondod megint, hanem azt szeretném, ha Isten én általam részesülne dicsôítésben. Ha ezt szeretnéd, akkor örülj a testvéred megtiszteltetésének, mert így te általad jut dicsôség az Istennek, hiszen mindenki azt fogja mondani: Dicsôség az Istennek, akinek olyan szolgái vannak, hogy azok minden irigységtôl mentek és örülnek egymás sikerének. De mért beszélek testvérrôl? Még ha ellenfeled vagy személyes ellenséged volna, de Istent az ô személyén keresztül dicsôítenék, barátoddá kellene tenned éppen e miatt. Te pedig a barátodat ellenségeddé teszed, mivel Istent az ô megtiszteltetése révén magasztalják. Ha valaki beteg testedet gyógyítaná, még ha ellenséged volna is, ezek után a legkiválóbb barátaid közé fogod számítani. Azt pedig, aki Krisztus testét, vagyis az Egyházat felmagasztalja, és még hozzá barátod is, azt te ellenségednek nézed? Hogyan tudnád másképp bebizonyítani, hogy ez a küzdelmed Krisztus ellen van? Éppen azért művelhet valaki csodákat is, megôrizheti szüzességét, böjtölhet, a puszta földön hálhat és ilyen erényei miatt eljuthat föl az angyalokig, ha ebben a bűnben szenved, átkozottabb mindenkinél és nagyobb bűnös, mint a házasságtörô, a fajtalan, mint a rabló és halottgyalázó. És hogy senki ne vádolhasson azzal, hogy beszédemben túloztam, szeretnék valamit kérdezni tôletek. Ha valaki tüzet hozva és fejszét fogva lerombolná és felégetné ezt a templomot és ezt az oltárt itt ledöntené, volna olyan köztetek, aki nem hajítana rá követ, mint átkozottra és bűnözôre? De menjünk tovább! Hátha valaki ennél a tűznél pusztítóbb tüzet hozna, értem ezen az irigységet, amely nem kôbôl készült épületeket rombol le, sem aranyos oltárt nem pusztít el, hanem a falaknál és az oltárnál becsesebbet, a tanítóinktól felépített lelki épületet gyalázza meg és teszi tönkre, vajon micsoda elnézésre számíthat az ilyen? És ne mondja senki, hogy csak próbálkozott, de nem volt hozzá ereje, mert a tetteket a szándék szerint ítéljük meg. Bátran mondhatjuk, hogy Saul is megölte Dávidot, ha nem is sikerült neki. Mondd csak, nem gondolod, hogy amikor a pásztor ellen harcolsz, Krisztus juhait fenyegeted? Azokat a juhokat, akikért Krisztus a vérét ontotta, és akikért az ô parancsa szerint mindent meg kell tennünk, még szenvedések árán is. Nem gondolsz arra, hogy a te Urad a te dicsôségedet kereste, nem a magáét, te pedig nem az Úr dicsôségét óhajtod, hanem a magadét? Pedig, ha az övét keresed, megtalálod a magadét is, míg ha az övé helyett a magadét keresed, ezt sem fogod élvezni soha. Mi ennek az orvossága? Imádkozzunk közösen, és egy szívvel-lélekkel emeljük fel szavunkat értük, mint az ördögtôl megszállottakért. Mert ezeknél ôk szerencsétlenebbek, hiszen tébolyuk saját elhatározásukból fakadt. Imádság ennek a betegségnek az ellenszere és sok-sok könyörgés. Aki nem szereti testvérét, még ha egész vagyonát is szétosztja, még ha a vértanúság fényében is ragyog, nem nyer ezzel semmit. És most gondold el, micsoda büntetést fog megérdemelni az, aki még ellenségesen is viselkedik mással szemben, holott az nem is bántotta ôt. Az ilyen még a pogányoknál is rosszabb. Mert ha csak azokat szeretjük, akik minket is szeretnek, semmivel sem lesz több jutalmunk, mint a pogányoknak. De mondd meg nekem, hol lesz annak a helye, aki irigységbôl rosszindulatú az iránt, aki ôt szereti? A irigység a háborúskodásnál is rosszabb. Mert aki háborút visel, ha megszűnik a háború oka, az ellenségeskedést is beszünteti. De az irigy emberbôl sohasem lesz jóbarát. Azután az egyik nyílt csatában támad, a másik alattomban harcol. Az egyiknek gyakran elég elfogadható oka van a háborúra, a másiknál az ok semmi más, mint a bôsz és ördögi indulat. Mivel lehetne összehasonlítani az ilyennek a lelkét? Miféle viperával? Miféle áspissal? Micsoda féreggel? Miféle rovarral? Nincs istentelenebb, nincs gonoszabb valami az ilyen léleknél. Mert ez a bűn: az irigység pusztítja el az egyházakat, ez szüli az eretnekségeket, ez adta a gyilkos fegyvert a testvér kezébe és áztatta a jobbját az igaznak vérében és megcsúfolva a természet törvényeit megnyitotta a halál kapuját. Valóra vált az az átok, mert ez a bűn nem engedte, hogy az a szerencsétlen ráeszméljen a közös származásra, a szülôkre, vagy bármi másra, hanem oly vad indulatba hozta és annyira megôrjítette ôt, hogy még akkor sem engedett, amikor az Isten már megintette e szavakkal: ,,Legyen tehát alattad (bűn) a kívánsága és uralkodjál rajta''. (Ter 4,7) S bár elengedte neki ezt a bűnt és testvérét alája rendelte, mégis oly gyógyíthatatlan ez a betegség, hogy minden orvosság ellenére is kifakadt a genny. Te mindenkinél szerencsétlenebb, mit búsulsz? Hogy Istent dicsôítik? De hiszen ez sátáni érzület. Vagy hogy testvéred nagyobb kegyben áll? De hiszen van módod rá ôt megelôzni. Ha gyôzni akarsz, ne öld meg ôt, ne tedd el láb alól, hanem hagyd életben, hogy meg lehessen tartani a versenyt és gyôzd le életében. Mert így fényes koszorúra lenne kilátásod, de ha megölöd, kedvezôtlenebb szavazatot kapsz, mintha alul maradtál volna. De mindezzel nem törôdik a kaján irigység. De kinek a kedvéért vágyódol dicsôségre? Ugyanis csak ôk laktak a földön. De ez sem tartotta ôt vissza, hanem minden ilyen gondolatot kitépve szívébôl az ördög mellé állt, vele együtt rendezte a csatát, mert hiszen az ördög volt a hadvezér Kain személyében. Mivel ugyanis az ördög nem elégedett meg azzal, hogy az ember halandóvá lett, hanem a halál nemével még súlyosbítani igyekezett a tragédiát, rávette ôt a testvérgyilkosságra. Ô, aki sohasem fog betelni a mi nyomorúságunkkal, siettette a dolgot, és kínok közt várt, hogy láthassa az Isten ítéletének teljesülését. Mint mikor valakinek az ellensége fogságban van és halálra ítélik, de az illetô már nem tudja bevárni a kivégzés idejét, hanem sürgeti a dolgot, s már benn a városban szeretné ellenségét holtan látni, egészen úgy cselekedett az ördög is. Bár hallotta, hogy az ember vissza fog térni a földbe, valami nagyobb látványosság után sóvárgott. Látni kívánta, hogy a fiú atyjánál hamarább haljon meg, hogy a testvér testvért gyilkoljon. Látni kívánt korai és erôszakos halált. Látod, hogy milyen rettenetes dolgokra indít az irigység? Hogy miként elégítette ki Kain az ördög telhetetlen vágyát és szolgált neki olyan dús lakomával, amilyent csak kívánt. Láboljunk ki tehát ebbôl a betegségbôl. Mert teljes lehetetlenség, hogy megmeneküljünk attól a tűztôl, amely az ördögnek készíttetett, ha nem szabadítjuk meg magunkat ettôl a kórságtól. Megszabadulni pedig úgy fogunk, ha meggondoljuk, hogy mennyire szeretett bennünket Krisztus, és hogy szigorúan meghagyta, hogy szeressük egymást. És hogyan szeretett bennünket? Drága vérét adta értünk, akik ellenségei voltunk, és sokat vétkeztünk ellene. Így cselekedjél te is testvéreddel, mert ezért mondja: ,, Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket''. (Jn 13,34) Sôt tovább megy, mert ezt ô az ellenségeivel cselekedte. És te nem akarod véredet adni a testvéredért? De miért ontod ki az ô vérét és teszed a parancs ellenkezôjét? Amit Krisztus cselekedett, arra ô nem volt kötelezve, te pedig ha megteszed, fennálló tartozásodat rovod le. Mert az a szolga is, kinek tízezer talentumot elengedtek, ô ellenben a száz dénárt követelte, nemcsak azért bűnhôdött, mivel követelte, hanem azért, mivel a jótétemény folytán nem lett jobbá, nem követte ura példáját és nem engedte el a tartozást. Mert ha ezt teszi, csak a kötelességét teljesítette volna szolgatársával szemben. Azért mondja az Úr: ,,Mikor mindent megtesztek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, ami kötelességünk volt, azt cselekedtük''. (Lk 17,10) Tehát akár szeretetet gyakorolunk, akár pénzt adunk a szűkölködôknek, kötelességünket teljesítjük, nemcsak azért, mivel ô elüljárt a jótevésben, hanem azért is, mivel ahányszor adunk, mindig az övébôl adunk. Miért fosztod meg hát magadat attól, aminek az ô akarata szerint a tiednek kellene lenni? Azért mondta ugyanis, hogy légy adakozó, hogy az a te birtokodba kerüljön. Mert amíg az csak nálad van, nem a tied. De amit bármikor másnak adsz, azt magad is megkaptad. Vajon van valami, ami felér ezzel a szeretettel? Ô vérét ontotta ellenségeiért, mi pedig még pénzt sem adunk jótevônkért, ô a maga vérét adta, mi pedig még azt a pénzt sem adjuk, amely nem a mienk; ô minket megelôzve adott, mi pedig példáját sem követjük, ô a mi üdvösségünkért adta vérét, mi pedig a saját hasznunkra sem adunk. Mert a mi felebaráti szeretetünkbôl ô neki semmi elônye nincs, a belôle származó haszon mind a mienk. Hiszen azért parancsolja, hogy adakozzunk, hogy az adománytól el ne essünk. Ha valaki egy kis gyereknek pénzdarabot ad, meghagyja neki, hogy vigyázzon rá nagyon, vagy adja oda megôrzésre egy szolgának, nehogy bárki elcsenhesse tôle. Így tesz velünk az Isten is. Add a vagyonodat a szűkölködônek -- úgymond --, nehogy valaki azt elrabolja tôled, esetleg egy csaló, vagy az ördög, vagy egy tolvaj, vagy utoljára a halál. Mert amíg a te kezedben van, nincs biztonságban, de ha a szegények révén nekem adod, én megôrzöm azt az utolsó fillérig, és ha eljô az ideje, bôséges kamattal adom vissza. Nem azért veszem át, hogy megfosszalak tôle, hanem hogy gyarapítsam, hogy gondosan megôrizzem, hogy eltegyem neked arra az idôre, amikor már senki sem fog kölcsönt adni, senki sem fog irgalmassági cselekedetet gyakorolni. Van-e nálunk keményebb lelkű, ha ekkora ígéretek után sem szánjuk rá magunkat arra, hogy neki kölcsönt adjunk? Bizony ezért érkezünk majd ô hozzá elhagyottan, mezítelenül, szegényen, és még az sem lesz nálunk, amit ránk bízott, mivel nem helyeztük el ô nála, aki mindenkinél jobban megôrizte volna. Ezért a bűnhôdésünk is igen súlyos lesz. Ha kérdôre vonnak, mit tudunk majd felelni, hogy elkerüljük a vesztünket? Micsoda mentséget fogunk találni? Mivel védekezünk? Miért nem adakoztál? Nem bíztál benne, hogy visszakapod? Hát ez micsoda okoskodás? Az, aki adott neked anélkül, hogy bármit is kapott volna, hogyne adna neked még inkább, ha ô is kapott? Vagy a pénz látása örömet okoz neked? Annál inkább add oda, hogy odaát jobban gyönyörködhessünk benne, amikor már senki el nem rabolhatja tôled; mert itt amíg birtokodban van, ezer bajt okoz. Mert az ördög úgy támad a gazdagokra, mint a kutya a kisgyerekre, hogy kiragadja kezébôl azt a darab kenyeret vagy süteményt. Adjuk tehát mindenünket az Atyának! És ha ezt meglátja az ördög, teljesen visszavonul. Ha pedig eltávozott, akkor az Atya mindent biztosan visszaad ott a másvilágon, ahol az ördög már nem lehet terhünkre. Mert most igazán semmi különbség sincs a gazdagok és a kisgyerekek közt, akiket a fiatal kutyák állandóan zavarnak. Mert a gazdagok körül is állandóan ugatnak, ráncigálnak, húzogatnak, nemcsak emberek, hanem aljas szenvedélyek is, mint a dôzsölés, részegeskedés, hízelgés, és a bujaság minden fajtája. Ha már pénzt adunk kölcsön, rendesen azokat válogatjuk ki, akik sok kamatot adnak és becsületesek. Mi ellenben éppen az ellenkezôjét csináljuk. A jóságos Istent, aki nem a századrészét, hanem a százszorosát adja meg, azt elmellôzzük, de keresünk fel olyanokat, akik még a tôkét sem fizetik vissza. ======================================================================== 25. A természetellenes fajtalanság ellen[25] Miután az apostol elôbb a nôket leckéztette meg, a férfiak ellen is kikel e szavakkal: ,,Hasonlóképen a férfiak is elhagyván a természet szerint való élést az asszonnyal''. (Róm 1,27) És valóban a legnagyobb romlottságnak a jele és mind a két nem rothadt voltát bizonyítja, amikor a férfi és nô ellenségekként állanak egymással szemben, pedig az isteni rendelés szerint a férfi a nô gyámolítója, a nô pedig a férfi segítôtársa. Figyeld csak meg, hogy milyen találón alkalmazza itt a szavait. Mert nem azt mondja, hogy egymást megszerették, vagy hogy vágyódtak egyik a másik után, hanem ,,Egymás iránt gerjedtek vágyra''. Látod, hogy az egész a mohó vágy következménye, amely nem tud korlátai közt megmaradni? Mert minden, ami az isteni törvényeken túlteszi magát, különleges és természetellenes dolgok után vágyakozik. Így akárhányszor megesik, hogy egyesek elveszítik az étel után való vágyat és földet vagy kavicsokat nyelnek le, mások pedig égetô szomjúságtól gyötörve, pocsolya után vágyódnak. Ilyen módon buggyan ki azokból is ez a természetellenes szerelem. Ha pedig azt kérdezed, hogy honnan e vágynak ez a szertelensége, a felelet csak ez lehet: Az Istentôl való elhagyatottságból. És honnan ez az elhagyatottság? Attól a bűntôl, amely által elôször hagyták el az Istent. ,,Férfiak férfiakon ocsmányságokat műveltek.'' Mikor azt hallottad, mondja továbbá az apostol, hogy gerjedtek, ne gondold, hogy ez a betegség csak a vágynak a következménye. Legtöbb esetben az ô könnyelműségükbôl, nemtörôdömségükbôl fakadt, és ez lobbantotta lángra a vágyat is. Ugyancsak ezért nem használja a csábítás, vagy kerítés szavait sem, mint egyebütt, hanem azt mondja, hogy műveltek. A bűn náluk tudatos és szándékos cselekedetekben nyilvánult meg. Nem említ rendetlen vágyat sem, hanem teljes joggal ocsmányságot mond. Mert a természetet is meggyalázták, a törvényt is lábbal tiporták. És most nézd ezt a nagy ziláltságot, amely mindkét részrôl, a férfi és nô részérôl támadt. Minden a feje tetejére van állítva. Önmaguknak és egymásnak is ellenségei lettek, mivel olyan harcot indítottak meg, amely nehéz, sokfelé elágazó, változatos, és természetellenesebb, mint a polgárháború. Mert négyféle alakban indult meg a harc, mindegyik terméketlen és törvényellenes volt. Ugyanis nemcsak kétszeres, és háromszoros volt ez a háború, hanem négyszeres. Figyelj csak ide: A kettônek egynek kellene lenni, értem a nôt és a férfit, ,,mert -- úgymond az írás -- lesznek ketten egy testté''. (Ter 2,24) Ezt tette a nemi ösztön, amely a két nemet egymáshoz kapcsolta. Ennek a természetes ösztönnek más irányt adott az ördög és elkülönítette a két nemet és az egy testbôl megint két testet csinált az Isten törvénye ellenére. Mert ez kimondja, hogy ,,Lesznek ketten egy testté'', ô pedig az egyet kettéválasztotta. Íme az egyik harc. Azután ez a két fél, részint saját maga ellen, részint egymás ellen kezdett harcolni. Mert az asszonyok megint asszonyokat gyaláztak meg, nemcsak férfiakat, a férfiak viszont egymással kerültek szembe és a nôi nemmel, akárcsak valamilyen éjjeli harcban. Látod itt a második és harmadik harcot, sôt a negyediket és ötödiket is. De van ezenkívül még egy. Mert a mondottak szerint még a természet ellen is vétkeztek. Az ördög ugyanis tudta, hogy a természetes vágy mégis csak összehozza a két nemet, ezért azon volt, hogy az ôket összekötô kapcsot teljesen elszakítsa. Így nemcsak utódok hiányában szűnik meg természetesen az emberi nem, hanem azáltal is, hogy egymás ellen folyton harcolnak. ,,És elvették megtévedésüknek megfelelô bérét.'' (Róm 1,27) Figyelj csak, hogyan mutat rá a baj forrására, a pogány vallási elvekbôl eredô istentelenségre. Szerinte ennek a megtévedésnek a bére az a bűn. Mert ha a pokolról és a büntetésrôl beszélt volna, nem talált volna hitelre azok elôtt az istentelenek elôtt és azok elôtt, akiknek az ilyen életmód tetszik sôt kinevették volna. Ezért bizonyítja nekik, hogy az ilyen élvezetben magában már benne foglaltatik a bűnhôdés. Ha pedig ezt nem veszik észre, sôt jól érzik magukat, ezen ne csodálkozzál. Hiszen a bolondok és ôrültek hányszor okoznak maguknak fájdalmat és művelnek olyan szánalmas dolgokat, hogy mások megsiratják ôket, maguk pedig nevetnek és mulatnak ötleteiken. De azért amazok véleményük szerint nem szabadultak meg a büntetéstôl, hanem nagyobb a kárhozatuk, mivel azt sem tudják, hogy hányadán vannak. És ebben a kérdésben nem a betegek szavazata a döntô, hanem az egészségeseké. A pogányoknál mindenesetre ez a szokás, úgylátszik, törvényszerű is volt. Hiszen az egyik törvényhozójuk megtiltotta a rabszolgáknak, hogy szárazra kenjék magukat és hogy fiúkkal nemileg érintkezzenek, ezt a jogot, helyesebben ocsmányságot, a szabadoknak tartva fenn. És ezt nem tartották ocsmányságnak, hanem elôkelô és kiválóbb dolognak, minthogy rabszolgák is űzhetnék; ilyesmi csak a szabadokhoz illik. És ez volt a véleménye az igen művelt athénieknek és nagy emberüknek, Solonnak. Mennyi könyv van kiváló bölcselôktôl, amelyekben ez a betegség polgárjogot nyert. Mi azonban ennek ellenére sem tartjuk ezt rendes dolognak, sôt szánjuk és megkönnyezzük mindazokat, akik ilyen törvényt elfogadtak. Mert amit ledér nôk engednek magukkal tenni, azt engedik ezek is. De ez utóbbi szánalmasabb dolog. Mert azoknak a nemi érintkezése, ha törvényellenes is, de természetes, ez pedig törvényellenes és természetellenes. Ha nem is volna pokol és nem fenyegetne büntetés, akkor is ez a bűn minden büntetésnél rosszabb. És ha azt mondod, hogy jól érzik magukat, ezzel azt is mondod, hogy nagyobb a bűnhôdésük. Mert ha látnék valakit mezítelenül szaladgálni, egész teste sárral összemaszatolva és nemhogy iparkodnék elbújni, hanem még tetszeleg is magának, egyáltalán nem örülnék neki, sôt inkább végtelenül szánnám az illetôt, hogy nem érzi eljárásának undokságát. Hogy még világosabban szemetek elé állítsam ezt a gazságot, hadd mondjak egy másik példát is. Ha egy hajadont arra ítélnének, hogy egy esztelen állat elhurcolja ôt nász-szobába és ô idôvel tetszést találna a vele való nemi érintkezésben, nem kellene-e legfôképp azért szánni azt a szegényt, hogy nem érzi ennek az állapotnak a kórságos voltát, és hogy emiatt nem tud már szabadulni tôle? Ez világos mindenki elôtt. Ha pedig ez az állapot súlyos, akkor az, amelyrôl elôbb szóltunk, nem kevésbé az. Mert saját népétôl gyalázatot szenvedni sokkal szomorúbb, mint idegenektôl. Az ilyeneket még a gyilkosoknál is rosszabbnak tartanám, mivel sokkal jobb meghalni, mint ilyen gyalázatban élni. Mert a gyilkos elválasztja a lelket a testtôl, ez pedig mind a lelket, mind a testet kárhozatba dönti. És akármilyen bűnt emlegetnél, egyet sem tudsz mondani, amely csak megközelítené is ezt a természetellenességet. Ha ezek tisztában volnának azzal, hogy mi történik velük, ezerszer inkább választanák a halált, minthogy ilyesmit elszenvedjenek. Valóban nincs ennél a bűnnél valami esztelenebb és gonoszabb. Ha ugyanis Pál a paráználkodásról beszélve ezt mondta, hogy ,,Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül vagyon, aki azonban paráználkodik, az a saját teste ellen vétkezik'' (1Kor 6,18), mit mondjunk errôl az ôrültségrôl, amely a paráznaságnál annyira rosszabb, hogy szóval ki sem mondható? Az ilyennek nemcsak azt kell mondanom, hogy asszony lettél, hanem azt is, hogy elvesztetted férfivoltodat. Nem vetted fel a nôi természetet, de a magadét sem ôrizted meg, hanem mindkét nemnek az árulója lettél és megérdemled, hogy a férfiak is, a nôk is elkergessenek, megkövezzenek, mivel mind a két nemet bemocskoltad. Hogy megértsd ennek szégyenletes voltát, mondd csak: Ha valaki hozzád jönne és azt az ajánlatot tenné, hogy belôled, az emberbôl kutyát csinál, nem futnál-e el elôle, mint valami megrontó elôl? És nézd, te nem kutyát csináltál magadból, hanem ennél sokkal nagyobb megvetésre méltó lényt. Mert a kutyának mégis csak hasznát vesszük, de az ilyen hímekkel paráználkodó semmire sem való. Hát ahhoz mit szólsz, ha valaki azzal fenyegetne meg, hogy kieszközli, hogy a férfiak lebetegedjenek és szüljenek, nem telnénk meg haraggal? Pedig akik ebbe az ôrültségbe estek, sokkal rosszabbat követnek el magukon. Mert nôvé változni egészen más dolog, mint nôvé lenni, de férfinak is megmaradni. Jobban mondva ezek sem nôk, sem férfiak. Ha akarsz más úton-módon is fogalmat alkotni ennek a bűnnek a nagyságáról, vesd fel a kérdést, hogy a törvényhozók miért szabtak ki büntetést azokra, akik másokat megférfiatlanítanak. Rá fogsz jönni, hogy semmi egyébért, csak azért, mivel az ilyenek a természetet korlátozzák. Pedig ezek nem követnek el akkora jogtalanságot, mert hiszen az ilyen megcsonkítottak a csonkítás után is akárhányszor használható emberek. Ellenben az ilyen kéjnôvé lett férfiú a leghaszontalanabb ember a világon, mert nemcsak a lelke, hanem a teste is becstelen lett. Megérdemli, hogy mindenünnen elűzzék. Mekkora pokolbeli büntetés lesz ezeknek elégséges? Ha pedig nevetsz, mikor a poklot hallod emlegetni, és nem hiszel benne, gondolj a szodomai lángtengerre. Itt bizony már az életben láttuk a pokolnak mását. Mivel ugyanis sokan nem hisznek abban, ami a feltámadás után következik, különösen ha a kiolthatatlan tűzrôl hallanak, az Isten a jelen életbôl vett példával oktatta ki ôket. Ilyen Szodoma pusztulása a tüzes esô által. És errôl tudnak azok, akik ott voltak, mert saját szemükkel látták annak az istenítéletnek nyomait. Gondold meg, mekkorának kellett annak a bűnnek lennie, amely kierôszakolta, hogy a pokol idônek elôtte tárja fel kapuit. Mivel ugyanis a szavakra nem adtak semmit, az Isten tettel mutatta be nekik a pokol képét, még pedig különös módon. Mert az a tűzesô ellenmondás volt önmagában, miként az ô nemi életük is természetellenes volt, és elárasztotta földüket, miként a mohó vágy a lelküket. Ez az esô éppen ellentéte volt a rendes esônek, mert nemcsak nem élesztette a föld méhét termékenységre, hanem alkalmatlanná tette még a mag befogadására is. Ilyen volt a szodomai férfiak nemi élete is, amely testük használhatóságát tette tönkre. Van-e az ilyenfajta parázna embernél undokabb, átkozottabb? Micsoda ôrület, micsoda esztelenség kell ide! Honnan eredt ez a szenvedély, amely az emberi természettel ellenség módjára bánt el, sôt még az ellenségnél is annyival kegyetlenebbül, amennyivel a lélek értékesebb, mint a test? Jaj nektek, akik még az állatoknál is esztelenebbek vagytok és a kutyáknál orcátlanabbak! Mert ezeknél sehol sem látsz ilyen nemi érintkezést. Itt tudja a természet, meddig terjednek a határai, ti pedig bűnötökkel azt értétek el, hogy a fajotok értéke még az allatokénál is mélyebbre süllyedt. Honnan keletkezett ez a nyavalya? Az élvezethajhászásból és az Istennek nem ismerésébôl. Mert ha egyesek kivetik magukból az Isten félelmét, lassan elmarad tôlük minden erkölcsi jó. Hogy tehát ez ne történjék meg velünk, élénken szemünk elôtt lebegjen az Isten félelme. Mert semmi sem teszi tönkre annyira az embert, mintha ezt a mentô horgonyt eresztjük, ahogyan semmi sem biztosítja annyira üdvösségünket, mintha tekintetünk folyton rajta van. Mert ha már emberek szeme láttára restelkedünk bűnt elkövetni, sôt jobbfajta cselédeink elôtt is pirulunk, ha valami illetlent teszünk, gondold meg, micsoda biztonságot fogunk élvezni akkor, ha Isten van a szemünk elôtt. Ha így leszünk, az ördög sohasem fog ellenünk törni, mert hiszen hasztalan fáradna. De ha azt látja, hogy kívül bolyongunk és minden fék nélkül járkálunk, hamarosan el tud majd terelni a nyájtól, hiszen mi adtunk alkalmat hozzá. És amiben a haszontalan szolgáknak lesz részük, akik a piacon nem sietnek eleget tenni a gazdájuktól rájuk bízott feladatnak, hanem terv és cél nélkül ahhoz csatlakoznak, aki eléjük kerül és elpocsékolják az idôt, ugyanaz a sors vár mireánk is, ha elfordulunk az Isten parancsaitól. Mert akkor mi is csak ácsorgunk, bámulva a pompát és testi szépséget és a többi mind, amihez semmi közünk sincs, ahogyan azok a rabszolgák kolduló szemfényvesztôkön csodálkoznak. De amikor végre valahára hazaérnek, kemény büntetés vár rájuk. Sokan azonban teljesen letérnek a nekik megszabott útról és ilyen haszontalan népséghez csatlakoznak. De mi ne tegyük ezt, mert küldetésünk van és sok sürgôs dolgot kell el végeznünk. Ha mi ezeket elmulasztjuk és odaállunk vágyakozva haszontalan dolgokra és ezzel feleslegesen elpazaroljuk drága idônket, súlyos büntetésben lesz részünk. Mert ha szórakozni akarsz, találsz dolgokat, amelyeket bámulhatsz és amelyek után vágyakozhatol mindenkor, dolgokat, amelyek nem nevetségre, hanem bámulatra méltók és sok dicséretre. Aki nevetséget keltô dolgokat bámul, maga is ilyen lesz, sôt rosszabb, mint egy bohóc. Hogy így ne járj, távozzál onnan minél hamarább. ======================================================================== 26. A bűn lelki öregséget -- a kegyelem a lélek tavaszát jelenti[26] Sírás fojtogat és keseregnem kell, ha meggondolom, hogy milyen erkölcsös életet követel tôlünk Pál, mi pedig micsoda könnyelműségnek adtuk át magunkat. A keresztség után visszatérünk régi öreg állapotunkba, visszafordulunk Egyiptom felé és a manna élvezete után eszünkbe jut a fokhagyma. Tíz vagy húsz nappal a keresztség után már megváltozunk és úgy akarunk élni, mint azelôtt. Pál azonban nem meghatározott napokra, hanem egész életünkre követeli tôlünk ezt az új életmódot. De mi visszatérünk ahhoz, amit kihánytunk, mivel a kegyelemadta ifjúság után ismét berendezkedünk a bűnöktôl eredô öregségre. Mert a pénzvágy, a rendetlen kívánságoknak való szolgálat, és egyáltalán minden bűn öreggé teszi azt, aki elköveti; ami pedig idôs lesz és öregedik, közel van az elmúláshoz. Az bizonyos, hogy a testen nem látszik meg annyira az idô vasfoga, mint ahogy a lélek hanyatlik és törik meg a sok bűntôl. Mert ez teljesen pipogya lesz és értelmetlenséget fecseg össze-vissza, mint a megvénült és gyengeelméjű emberek, továbbá együgyű, bárgyú, feledékeny lesz, szeme tele csipával, egyszóval undorító lesz az emberek elôtt, az ördög számára pedig könnyű zsákmány. Ilyen a bűnözô lelke, de nem ilyen az igazaké, hanem megifjodnak, és erôsek, és az ifjúság virágai közt élnek állandóan, mindenkor készek bármily harcra, küzdelemre. A bűnözôk lelke ellenben a legkisebb lökésre rögtön elesik és elpusztul. Erre céloz a próféta is, midôn így szól: ,,Miként a por, melyet a föld színérôl a szél elsodor.'' (Zsolt 1,4) Ilyen állhatatlanok és könnyen elcsábíthatók azok, akik bűnben élnek. Mert nem látnak tisztán, nem hallanak jól, nem beszélnek érthetôen, gyakori náluk a böfögés, szájukból csurog a nyál. De ha csak nyál volna és nem ennél utálatosabb valami! Mert olyan szavakat is eresztenek ki szájukból, amelyek minden iszapnál bűzösebbek és ami még undokabb, ezeknek a szavaknak a nyálát nem tudják kiköpni, hanem undorító módon a markukba eresztik, és amilyen sűrű csak volt, ismét magukra kenik. Talán undort éreztek erre a leírásra, a valóság láttára jobban éreznétek. Mert ha már undokság ez, ha a testen történik, mennyivel inkább az, ha a lelken megy végbe. Így járt az az ifjú is, aki mindenét elprédálta és a legnagyobb nyomorba jutott. Ott feküdt nagyobb tehetetlenségben, mint egy eszelôs és beteg, de amikor felébredt benne az akaraterô, egyszerre fiatal lett az elhatározás folytán. Mert amint kimondta: visszatérek atyámhoz, ez a szó, vagy nem annyira a szó, mint inkább az ezt követô tett, mindent jóra fordított. Nem mondta ugyanis, hogy visszamegyek és ottmarad, hanem kimondta: visszamegyek, meg is indult és megtette az egész utat visszafelé. Mi is így cselekedjünk! Még ha a határokon túl messzire is elkerültünk volna, térjünk vissza az atyai házhoz és ne ijedjünk meg a hosszú úttól. Ha akarunk, könnyű lesz a visszatérés és rövid az út, csak hagyjuk ott az idegen országot. Mert a bűn okozza azt, hogy messze elkerülünk az atyai háztól. Rázzuk le tehát magunkról a bűnt, hogy hamarosan visszatérhessünk az atyai házba. Nagyon szeret a mi atyánk és ha megtértünk, nem fog kevésbé szeretni, mint azokat, akik jók maradtak, sôt még jobban. Azt az ifjút is az atyja jobban megbecsülte, és jobban örült, hogy ismét megtalálta. De hogyan térjek vissza, kérded? Csak kezdd el és máris megtörtént. Állj el a bűntôl, ne haladj benne tovább és mindent megnyertél. Miként a testileg betegnél az a körülmény, hogy nem rosszabbodik az állapotuk, már a javulásnak a jele, így van ez a bűnnél is. Ne tégy egy lépést sem tovább és a bűnözésed véget ért. Ha még két napig kitartasz, a harmadikon már könnyebb a megtartóztatásod, a háromhoz adj hozzá tíz napot, azután huszat, azután százat, azután egész életedet. Minél elôbbre haladsz, annál könnyebbnek látod majd az utat és a hegy ormára érve egyszerre fogod érezni azt a sok jót. Hiszen akkor is, mikor az az elveszett fiú visszatért, akkor is volt ünnepség és lakoma, fuvolával citerával tánccal. És az atya, akinek az esztelen pazarlásért és a hosszú távollét miatt meg kellett volna büntetnie a fiút, semmi ilyesmit nem tett, hanem úgy tekintett reá, mintha jól viselte volna magát mindig és nem tudta a lelkére venni, hogy egy korholó szót is szóljon, vagy hogy emlékeztesse elôbbi tettére. Sôt megölelte, megcsókolta, hízott borjút öletett le, drága ruhába öltöztette, és sok ékszert adatott rája. Ezeket a példákat tartva szem elôtt, bátorodjunk fel mi is és ne essünk kétségbe. Mert nem örül úgy annak ha úrnak nevezzük, mint annak, ha atyának hívjuk, sem annak ha szolgája van, mintha fia van. Ez utóbbit inkább kívánja, mint az elôbbit. Ezért cselekedett mindent, amit tett, nem kímélte egyszülött fiát sem, csakhogy elnyerhessük a fiúságot, hogy necsak mint Urunkat szeressük, hanem mint Atyánkat is. És ha ezt megkapja részünkrôl, dicsekszik vele, mint valami kitüntetéssel, és mindenkinek tudomására hozza, bár részünkrôl ô semmire sem szorul. Az ô szolgáinak lett volna okuk ezzel dicsekedni, és mégis az Úr teszi. Ezért mondja Péternek is: ,,Jobban szeretsz engem ezeknél?'' (Jn 21,15) Jelzi ezzel, hogy semmit sem óhajt annyira tôlünk, mint ezt. Hogy pedig annyira kívánja, hogy nagyon szeressük ôt, az onnan van, mert ô is nagyon szeret minket. Ezért mondta apostolainak is: ,,Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó énhozzám.'' (Mt 10,37) ======================================================================== 27. A bűn gyönyörűsége lelki halállal végzôdik; az erény életet ad[27] Ne azt nézzük mindig, hogy az erény fáradozással jár, hanem azt, hogy lehetséges felemelkednünk. Ha buzgón törekszünk rá, akkor az erény gyakorlása könnyű lesz és nem sok fáradsággal jár. Ha pedig a bűnnel együtt járó élvezetrôl beszélsz nekem, akkor beszélj arról is, hogy mi lesz ennek a vége, mert a bűn a halálba dönt, míg az erény az életre vezet bennünket. De ha úgy tetszik, kutassunk inkább mind a kettônél, hogy mi történik még a vég elôtt. Azt fogjuk látni, hogy a bűn sok keserűséggel jár, az erény pedig gyönyörűséggel, mert mondd meg nekem, mi kínosabb, mint a rossz lelkiismeret? Mi kellemesebb, mint a jó reménység? Semmi sem gyötör és kínoz annyira, mintha valami rossztól kell tartanunk, viszont semmi sem hat olyan felemelôleg és szinte szárnyakat ad, mint a jó lelkiismeret. Ezt a mindennapi életben is tapasztalhatjuk. Mert a börtönlakók, akik büntetésükre várnak, akármilyen jó is az ellátásuk, szerencsétlenebb életet élnek, mint az útszéli koldus, akit bűn terhe nem nyom. Mert a büntetéstôl való félelem nem engedi, hogy élvezetet találjanak az elôttük lévô jókban. De mit beszélek a börtönlakókról? Még ha szabadon is élnek egyesek, s hozzá még gazdagok, de bűn nyomja a lelkiismeretüket, ezeknél sokkal kellemesebb állapotban vannak a kézi munkások, akik egész nap nehéz munkában élik le életüket. E miatt szánjuk a gladiátorokat is. Bár a kocsmákban látjuk ôket részegeskedni, a hasukat tömni, mégis azt kell mondani hogy igen szerencsétlenek, mivel ennél az élvezetnél sokkal erôsebben hat lelkükre a rájuk leselkedô halál gondolata. Ha pedig nekik ez az ô életük kellemesnek tetszik, gondoljatok azokra a szavaimra, amelyeket sokszor intéztem hozzátok, hogy ti. nincs azon csodálni való, ha egy ember, aki állandóan bűnben él, nem akar annak a keserűségétôl és fájdalmától szabadulni. Mert íme, ezeknél is szeretetre méltónak látszik ez az átkozott foglalkozás, mivel benne élnek. De azért nem magasztaljuk ôket, ellenkezôleg, sajnáljuk ôket éppen a miatt, mert nem tudják, hogy milyen szerencsétlen helyzetben vannak. De mit szólsz a házasságtörôkhöz, akik csekély élvezetért gyalázatos rabságot vállalnak magukra, kénytelenek pénzt költeni, folyton félnek és olyan életet élnek, mint Kain? Sôt sokkal borzalmasabbat, mert a jelentôl is félnek, a jövôjük miatt is remegnek, gyanakodnak barátaikra, gyanakodnak ellenségeikre, akár tudnak ezek az ô dolgaikról, akár nem. Még alvás közben sem mentesek ettôl a küzködéstôl, mert a rossz lelkiismeret félelmetes álmokat hoz rájuk és állandóan ijesztgeti ôket. Nem ilyen az önmegtagadó, hanem nyugodtan és nagy szabadságban éli le egész életét. Érdemes szembe állítani egyrészrôl a csekély élvezetet és a félelem keltette sok hullámot, másrészrôl az önmegtartóztatással járó csekély munkát, és az életünk végéig tartó békét. Látni fogod, hogy ez utóbbi sokkal kellemesebb, mint az elôbbi. És a kapzsi, aki mások vagyonát akarja megkaparintani, mondd csak, nem vesz magára ezerféle fáradalmat? Nem kell össze-vissza futkosnia, hízelegnie szolgáknak, szabadoknak és portásoknak, nem kell neki hol megfélemlítéssel, hol fenyegetéssel fellépnie, majd szemtelenül, majd óvatosan viselkednie, remegnie, veszekednie és mindent gyanús szemmel néznie? Nem ilyen állapotban van az, aki megveti a pénzt, hanem sok élvezetben van része, félelem nélkül és nyugodtan él. Különben akármilyen más bűnben van valaki, nagy lesz a nyugtalansága, és sok szirtbe ütközik. És ami még inkább latba esik, az az, hogy az erénynél elôször jönnek a nehézségek, azután a kellemetességek, úgyhogy ezek könnyebbé teszik a fáradalmat is, a bűnnel pedig fordítva van. A gyönyör után jön a fájdalom, azután a bűnhôdés, úgyhogy a gyönyör semmivé lesz. Mert miként az, aki jutalomra számít, nem érzi a fáradalmat, úgy viszont az, akinek büntetésre van kilátása, nem tud élvezni zavartalan örömet, mivel a félelem mindenben zavarólag hat. Sôt ha alaposan meggondoljuk a dolgot, rájövünk, hogy már maga az a merészség, amellyel a bűnt elköveti, sok kínt okoz, még mielôtt az érte járó büntetést elszenvedi. ======================================================================== 28. Isten ítéletétôl félni kell[28] Látod, milyen bölcsen vezeti hallgatóit az evangélium és Krisztus felé és hogyan köti ôket hozzá? Hogyan mutatja ki nekik, hogy az ô életük nem e földre van korlátozva, hanem ezentúl is tart? Ezt állapította meg már fentebb, midôn így szólt: ,,Haragot halmozasz magadra a haragnak napjára'' (Róm 2,5) és itt ismét: ,,Az Isten ítélkezni fog az emberek rejtett dolgairól''. (Róm 2,16) Tartson tehát mindenki lelkiismeretvizsgálatot, szedje össze elkövetett hibáit és végezzen magával pontos számadást, nehogy akkor a világgal együtt elkárhozzunk. Mert félelmetes ez a bíróság, borzalmas az az ítélôszék, és rettenetet kelt a számadásravonás a lángok között. ,,Nem válthat meg testvér, nem válthat meg ember''. (Zsolt 48,8) Gondoljatok arra, amit az evangélium mond az ide-oda sietô angyalokról, a bezárt nászszobáról, a ki nem aludt lámpákról, ama hatalmakról, amelyek a tüzes kemencéhez hurcolnak. Képzeljétek el, hogy valamelyikünknek a titkos bűne, csak itt a gyülekezet színe elôtt napvilágra jön. Mennyire kívánná az illetô, hogy inkább nyíljék meg alatta a föld és pusztuljon el, mint, hogy ennyi tanúja legyen az ô tettének. De mit fogunk akkor kiállani, amikor az egész emberiség elôtt jön napvilágra minden tettünk, és az ismerôsök is, az idegenek is mindenünket megtudják? De hát mivel akarok bennetek félelmet kelteni, azzal, hogy mit gondolnak rólunk az emberek? Nem helyes, mert csak az Istentôl kell félnünk és az ô ítéletétôl. Mi lesz belôlünk mondd csak, amikor megkötözve, fogcsikorgatások közt a külsô sötétségbe vettetünk, de még inkább, mit fogunk tenni, s ez a legrettenetesebb, ha Istennél nem fogunk tetszésre találni? Akinek van érzéke és tud gondolkozni, az már elérte a poklot abban a pillanatban, amikor az Isten eltaszította magától. De mivel ez nem okoz testi fájdalmat, azért fenyeget a tűzzel. Voltaképpen nem akkor kellene szomorkodnunk, amikor a büntetést kapjuk, hanem, amikor bűnt követünk el. Hallgasd meg csak Pált, mint sír és kesereg olyan bűnökért, amelyekért már nem fog megbűnhôdni: ,,Mert nem vagyok méltó apostolnak neveztetni, mert üldöztem az Isten Egyházát''. (1Kor 15,9) Hallgasd meg Dávidot. Az Úr elengedte neki a büntetést, mégis mivel úgy érezte, hogy az Istent megbántotta, maga ellen hívja az Isten büntetô kezét és így szól: ,,Forduljon kezed én ellenem s az én atyámnak háza ellen!'' (2Kir 24,17) ======================================================================== 29. Féljünk Isten ítéletétôl: a kárhozattól[29] Figyeld csak meg, hogy Isten micsoda pontossággal bírálja el cselekedeteinket. Ezért másként büntette az embereket a vízözön idején, másként Szodoma lakóit; nem úgy az izraelitákat, mint Babilon lakóit és másként Antiochus embereit. Megmutatja ezzel, hogy nagyon mérlegeli a körülményeinket. Egyesek hetven évig raboskodtak, mások négyszáz évig, ismét mások gyerekeiket ették meg és rengeteg szenvedésen mentek keresztül és nem volt számukra megváltás éppúgy, mint Szodoma lakói számára sem, akik elevenen égtek el. ,,Tűrhetôbb sorsa lesz Szodoma földjének, mint annak a városnak.'' (Mt 10,15) Ha az Isten nem törôdnék velünk, akár bűnözünk, akár jót cselekszünk, akkor volna értelme ennek a mondásnak, hogy nincs büntetés. De amikor annyira buzgólkodik, hogy ne vétkezzünk, és mindent elkövet, hogy a kegyelem állapotában legyünk, akkor nagyon világos, hogy a vétkeseket bünteti, a jókat pedig megjutalmazza. Most pedig figyelj ide, hogy sok ember mennyire következetlen. Mert éppen itt sokan szemrehányással illetik Istent, hogy gyakran nagy türelmű és engedi, hogy istentelen, kicsapongó és erôszakos egyének büntetés nélkül maradjanak; viszont, ha büntetéssel fenyegeti ôket, akkor meg indulatosan, neheztelve kifogást tesznek ez ellen. Pedig, ha ez utóbbi nem tetszik, akkor el kell fogadni és csodálni az elôbbi eljárást. Micsoda ostoba, esztelen, szamár gondolat, hogy nincs büntetés! Ez csak olyan lélekbôl fakadhat, amely szereti a bűnt, a kicsapongást, és állandóan a gonoszság felé kancsalít, mert hiszen a kicsapongás vágyából erednek az ilyen tanítások. Csak akarnák az ilyenek, akik ezt mondogatják, az erényt felkarolni, hamarosan meggyôzôdnének róla, hogy van pokol és nem kételkednének benne. De azt kérded, hol, micsoda helyen lesz az a pokol? Mi gondod van rá? Feladatunk azt bizonyítani, hogy van, nem pedig azt, hogy hol, milyen területen van. Némelyek azt mesélik, hogy a Jozafát völgyében van, de ezek olyasmit vonatkoztatnak a pokolra, amit egy régmúlt háborúról mondtak. Az Írás nem szól errôl semmit. De milyen helyen lesz? kérdezed mégis. Az én véleményem szerint az egész világmindenségen kívül. Miként ugyanis a királyok börtönhelyiségei és az ércbányák távolabb vannak, úgy lesz a pokol is a világon kívül. Tehát nem azt kérdezzük, hogy a pokol hol van, hanem azt, hogy hogyan kerülhetjük el. Ne kételkedjék a túlvilági büntetésben azért, mivel nem büntet mindenkit itt a földön. Mert ô irgalmas és hosszútűrésű. Ezért fenyeget ugyan, de fenyegetését nem hajtja végre azonnal: ,,Nem akarom, -- úgymond -- a bűnös halálát''. (Ez 18,32) Ha a bűnösre nem várna halál, akkor ez a mondás felesleges volna. Tudom, hogy ennek a megállapítása rátok nézve igen kellemetlen, de nekem mindennél kellemesebb. De jó volna, ha ebéd alatt, vacsora alatt, fürdôzés közben és mindenütt a pokolról beszélhetnék! Nem fájnának az itteni csapások és nem örvendeznénk a földi javak miatt. Mert mit tudsz nekem borzasztót mondani? Szegénységet, betegséget, rabságot, testi megcsonkítást? De ez mind nevetséges csekélység a másvilági büntetéshez képest. Még ha olyanokat is emlegetnél, akik egész életükben éheztek, vagy akik gyermekkoruk óta vakságban szenvedve koldulnak, ez mind pazar jólét azokhoz a borzalmakhoz képest! Beszélgessünk tehát folyton errôl a tárgyról, mert a pokolra való gondolás megment bennünket attól, hogy oda jussunk. Nem hallod, hogy mit mond Pál: ,,Ezeket a kárhozatban örök büntetéssel sújtja az Úr színe''. (2Tesz 1,9) Nem hallottad, hogy milyen volt Néró, akit Pál az antikrisztus titkának nevez? ,,A gonoszság titka -- úgymond -- már munkálkodik.'' (uo. 2,7) Nos és Néró nem fog bűnhôdni, az antikrisztus, az ördög nem fog szenvedni? De igenis! És mivel az antikrisztus és az ördög mindig lesz, az emberek nem fogják elhagyni a bűnt, ha nincs bűnhôdés. No igen, mondod, hogy van büntetés és pokol, mindenki elôtt világos, de ide csak a hitetlenek jutnak. De mondd csak, miért? Mivel a hívôk, mondod te, megismerték az ô urukat. Tudod mi következik ebbôl? Az, hogy ha a hívôk élete bűnnel van beszennyezve, azok nagyobb büntetésben részesülnek, mint a hitetlenek: ,,Mindazok ugyanis, akik a törvény nélkül vannak, s vétkeztek, elvesznek a törvény nélkül is; mindazok pedig, kik a törvény alatt vétkeznek, elítéltetnek a törvény által'' (Róm 2,12), és: ,,Az a szolga, aki tudta ura akaratát és nem cselekedett a szerint, sok verést kap''. (Lk 12,47) De ha nem kell számadást adni életünkrôl, és mindez csak olyan mondás, akkor az ördög sem részesül büntetésben, hiszen ô is ismeri Istent, sokkal jobban, mint sok ember. Az összes gonosz szellemek ismerik ôt, rettegnek is tôle, és elismerik ôt bírájuknak. Ha tehát nem kell az életrôl számadást adni, sem gonosz tetteinkrôl, akkor ezek is megmenekülnek. De nem így van. Szó sincs róla! Ne ámítsátok magatokat kedveseim! Ha nincsen pokol, hogyan fognak az apostolok a 12 törzs fölött ítélkezni? Hogyan mondhatja akkor Pál: ,,Nem tudjátok-e, hogy angyalok fölött fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább világi dolgok felett!'' (1Kor 6,3) Hogyan mondhatta volna Krisztus: ,,A ninivei emberek feltámadnak az ítéletkor, és kárhoztatni fogják ezt a nemzedéket'' (Mt 12,41) És: ,,Szodoma földjének tűrhetôbb dolga leszen az ítélet napján''. (Uo. 11,24) Mit tréfálsz olyan dolgokkal, amelyek nem tréfának valók? Te ember, miért csalod meg magadat és ámítod a lelkedet? Mit küzködöl Istennek irántunk való szeretete ellen? Hiszen éppen azért készítette a poklot és fenyeget vele, hogy az attól való félelemtôl megjavuljunk és ne jussunk oda. Aki tehát a poklot a beszédjébôl kikapcsolja, az ezzel az ámítással önkéntelenül is beletaszítja, belelöki az embereket a pokolba. Ne erôtlenítsd el tehát azok kezét, akik az erényért fáradoznak, viszont ne növeld azok könnyelműségét, akik alusznak. Mert ha az emberek többsége azt a meggyôzôdést szerezné, hogy nincs pokol, ugyan mikor tartózkodnának a bűntôl? Hol fog kiderülni az igazság? és itt nemcsak azt az igazságot keressük, amely bűnösök és igazak közt akar különbséget tenni, hanem azt is, amely a bűnösök és bűnösök közt van. Miért bűnhôdik az egyik itt a földön, a másik pedig nem, jóllehet ugyanolyan bűnöket követett el, vagy talán még súlyosabbakat? Ha nincs pokol, nem fogsz tudni feleletet adni erre a kérdésre. Éppen ezért hagyjatok fel ezzel a nevetséges dologgal és hallgattassátok el azokat akik ellentmondanak, mert pontos, a legcsekélyebb részletekre kiterjedô számonkérés lesz, mind hibáinkról, mind érdemeinkrôl. Bűnhôdni fogunk illetlen nézésünkért, meggondolatlan szavainkért, csipkelôdô gúnyos megjegyzéseinkért, számot adunk gondolatainkról, részegeskedésünkrôl is, viszont jutalmat kapunk jótetteinkért, egy pohár friss vízért is, amit adunk, egy jó szóért, sôt egy sóhajtásért is. ,,Jelöld meg -- úgymond -- ama férfiak homlokát, kik siránkoznak és bánkódnak''. (Ez 9,4) Hogy mered állítani, hogy az, aki ennyire pontosan vizsgálja meg a tetteinket, csak úgy minden komolyság nélkül fenyeget a pokollal? Nagyon kérlek ilyen hiábavaló reménységgel ne tedd tönkre magadat és azokat sem, akik neked hisznek. Ha nem hiszel nekem, kérdezd meg a zsidókat, a pogányokat, az összes eretnekeket és mindnyájan egyhangúlag azt felelik, hogy lesz ítélet, lesz viszonzás. Vagy nem elégszel meg az emberek tanúságával? Kérdezd meg magukat a gonosz szellemeket és hallani fogod, amint kiáltják: ,,Mit jöttél ide, hogy idô elôtt gyötörj minket?'' (Mt 8,29) Mindezeket összefoglalva, gyôzd meg a lelkedet, hogy ne fecsegjen hiábavalóságokat, nehogy saját magán tapasztalja, hogy van pokol, hanem jobb belátásra jutva, elkerülhesse a kínokat és meglelje a túlvilági javakat a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának és a Szentléleknek dicsôség, hatalom, tisztelet, most és mindenkor és mindörökön örökké. Amen. ======================================================================== 30. Hogyan szabadulhat meg az ember szokásos hibáitól[30] Ha pedig a törvény elôtt élô emberek hanyagságuk miatt a bűn fertôjébe kerültek, gondold meg, mi lesz velünk, akik nagyobb küzdelemre vagyunk hivatva, ha nem vigyázunk szigorúan magunkra és megelôzve a bajt, nem oltjuk el a bűn szikráját, mielôtt az még hatalmas lángokká gyulladna. Pl.: Gyakran szoktál hamisan esküdni? Ne elégedjél meg azzal, hogy nem tész hamis esküt, hanem egyáltalán ne esküdjél, és többé már nem lesz tennivalód. Mert sokkal nehezebb kikerülni a hamis esküt annak, aki szokott esküdni, mint egyáltalán nem esküdni. Vagy: erôszakos, gyalázkodó, veszekedô természetű vagy? Tedd törvényeddé, hogy nem haragszol meg és nem beszélsz emelt hangon és akkor a gyökérrel együtt a gyümölcsöt is tönkretetted. Kéjsóvár és fajtalan természetű vagy? Ismét írd elô magadnak, hogy nôre nem nézel, el sem mégy színházba és az utcán nem foglalkozol idegen szépségekkel. Mert sokkal könnyebb már eleve nem nézni egy jó alakú nôre, mint megszabadulni az izgalomtól, miután már nézegetted és felébredt benned a vágy. Még az elején mindig könnyebb a küzdelem. De utóvégre nincs is szükségünk küzdelemre, ha nem nyitunk ajtót az ellenségnek és nem fogadjuk be a bűnnek a magvát. Krisztus is azért fenyegeti büntetéssel azt, aki vágyó szemekkel néz egy nôre, hogy minket nagyobb fáradságtól megkíméljen. Meghagyja ugyanis, hogy az ellenséget akkor vessük ki a házból, amikor még könnyű ôt kidobni, amikor még nem hatalmasodott el. Ugyan mi szükségünk van arra, hogy felesleges munkát végezzünk és összeakaszkodjunk ellenfelünkkel, amikor küzdelem nélkül is gyôzhetünk és már a harc elôtt elvihetjük a pálmát? Mert nem kerül akkora fáradságba csinos nôket nem nézegetni, mint amekkora munka a nézés után való megtartóztatás. Helyesebben az elôbbi nem is volna fáradság, ez utóbbi pedig sok izzadással és erôlködéssel jár. Amikor tehát a munka is kisebb, helyesebben nem is kell ide sem erôlködés, sem munka, és a nyereség is nagyobb, miért akarjuk magunkat mindenáron a bűnök tengerébe vetni? Aki nem nézi a nôt, nemcsak könnyebben, hanem tisztábban is megôrzi magát az ilyen vágytól, viszont, aki nem fékezi meg szemét, az attól a vágytól csak nagy fáradsággal szabadul meg és nem minden szégyenfolt nélkül, ha ugyan egyáltalán megszabadul. Mert aki rá sem néz egy szép arcra, az az innen eredô vágytól is tiszta marad. De akiben megvan a kívánság, hogy lásson, az elveszti józan eszét és már ezerszer bemocskolta magát gondolatban, mielôtt elveti ezt a szégyenteljes kívánságot, ha ugyan elveti. Éppen azért, hogy mindezek meg ne történhessenek velünk, Krisztus nemcsak a gyilkosságot tiltja, hanem a haragot is, nemcsak a házasságtörést, hanem a tisztátalan tekinteteket is, nemcsak a hamis esküt, hanem az esküt egyáltalán. De még az erénynek ezen a fokán sem állapodik meg, hanem miután meghozta eme törvényeit, még messzebb megy. Miután eltiltott a gyilkosságtól és megparancsolta, hogy tartózkodjunk a haragtól, megkívánja, hogy készséges szívvel viseljük el a bántalmakat; de ne csak oly mértékben, mint amily mértékben bántani akarnak, hanem hogy emelkedjünk magasabbra és az ellenünk megnyilvánuló harag mértékét múlja felül a mi szent béketűrésünk mértéke. Mert nem így mondja: Ha valaki megüti jobb orcádat, viseld el nemesen és nyugodjál meg, hanem hozzátette, hogy akkor a másikat is nyújtsd oda. ,,Fordítsd oda neki -- úgymond -- a másikat is.'' (Mt 5,39) Mert az lesz igazán fényes gyôzelem, ha többet nyújtunk, mint amennyit az ellenfél el akar érni, ha türelmünk tovább terjed, mint az ô rosszakaratú szándéka. Így lelohasztod az ô dühét és az elôbbiért járó jutalmadat utóbbi eljárásod még megtetézi és nem fogsz rá haragudni. ======================================================================== 31. Szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléhez mondott homília-sorozat befejezô beszéde[31] Legyünk méltók az ilyen közbenjárásra, hogy necsak itt a földön hallhassuk Pálnak a szózatát, hanem a túlvilágon is méltóknak találtassunk arra, hogy meglássuk Krisztusnak ezt a bajnokát. Helyesebben mondva, ha itt meghallgatjuk ôt, ott biztosan fogjuk látni, ha nem is közvetlen közelbôl, de látni fogjuk, amint Isten trónja mellett fényeskedik ott, ahol a kerubok zengnek dicséretet és a szeráfok röpdösnek. Ott látjuk majd Pált Péterrel együtt, mint a szentek karának vezetôjét és fejedelmét, és élvezni fogjuk az ô igazi szeretetét. Mert ha már itt a földön is annyira szerette az embereket, hogy bár szabad választása volt meghalni és Krisztussal lenni, mégis inkább itt akart maradni, ott túl még forróbban fog szeretni. Rómát is ezért szeretem. Pedig volna egyéb okom is rá, hogy magasztaljam azt a várost, részint nagysága, régisége, szépsége, lakosainak száma miatt, részint hatalma, gazdagsága, katonai dicsôsége miatt. De mindettôl eltekintve azért dicsôítem azt a várost, mivel Pál még életében levelet intézett hozzájuk és annyira szerette ôket, érintkezett velük és ott fejezte be életét. Ez nagyobb dicsôségére válik a városnak, mint minden más. Mint egy nagy és erôteljes testnek, úgy ennek a városnak két világító szeme van és ez a két szem eme szenteknek a teste. Az ég nem olyan fényes, amikor a nap lebocsátja sugarait, mint amilyen ez a város, amely ezzel a két világító szövétnekkel az egész világot besugározza. Onnan ragadtatik majd az égbe Pál, onnan Péter. Képzeljétek magatok elé és bámuljatok azon, hogy Rómának micsoda látványosságban lesz része, amikor Pál majd hirtelen föltámad abból a sírjából Péterrel együtt, és elragadtatik az ô Ura elébe. Micsoda rózsaszálat küld ez a város Krisztusnak, micsoda kettôs koszorú övezi Róma homlokát, micsoda aranyláncokkal van körülvéve, az égi áldás micsoda forrásaival rendelkezik! Ezért vagyok elragadtatva ettôl a várostól, nem a sok aranya miatt, sem oszlopai és egyéb pompája miatt, hanem az Egyháznak eme két pillére miatt. Ki adná meg nekem azt a kegyet, hogy átölelhetném Pál testét, oda borulhatnék sírjára, és láthatnám porát annak a testnek, amely elviselte mindazt, ami Krisztus szenvedésénél még hiányzott, amely hordozta az ô sebhelyeit, és az egész világon elterjesztette igéjét. Láthatnám porát annak a testnek, amellyel mindenütt ott volt, a porát annak az ajaknak, amelyen keresztül Krisztus beszélt, amelybôl a villámnál is fényesebb világosság áradt ki, amelynek a hangja a gonosz lelkeknek félelmetesebb volt a mennykôcsapásnál, amelybôl ez a boldogító szó hallatszott: ,,Azt kívánnám, hogy magam legyek átkozottként távol Krisztustól testvéreimért''. (Róm 9,3) Ezzel az ajakkal szállt szembe a királyokkal és nem ijedt meg. Ezáltal ismerjük meg Pált és Pálnak az Urát. Nekünk nem oly félelmetes a villámcsapás, mint a gonosz lelkeknek az ô hangja. Hiszen már a ruhájától is ijedezték, mennyivel inkább a hangjától. Ez a hang tett bilincset a kezükre, ez tisztította meg a világot, ez szüntette meg a nyavalyákat, száműzte a gonoszságot, utat nyitott az igazságnak, ez a hang magában hordozta Krisztust, vele együtt jutott el mindenüvé. Így ez a hang a cherubok mellé állítható, mert miként Krisztus eme hatalmasságok felett trónol, éppúgy uralkodik Pálnak a nyelvén. És ez a hang megérdemelte, hogy Krisztus rajta trónoljon, mert csak azt hirdette, ami Krisztusnak kedves volt, és kimondhatatlan magasságra emelkedett, akárcsak a szeráfok. Van-e magasztosabb valami annál a hangnál, amely így szól: ,,Biztos vagyok abban, hogy sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmak, sem jelenvalók, sem jövendôk, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket az Istennek szeretetétôl, amely Jézus Krisztusban vagyon''? (Róm 9,38-- 39) Mit gondolsz, micsoda szárnyalása van ennek a hangnak? Micsoda meglátása? Ezért mondta: ,,Mert nem ismeretlenek elôttünk az ô szándékai''. (2Kor 2,11) Azért menekültek elôle a gonosz szellemek, nemcsak amikor a hangját hallották, hanem amikor már messzirôl a ruháját látták. Ennek a szájnak szeretném látni a porát, amely által Krisztus nagy és titokzatos dolgokat nyilatkoztatott ki, fontosabbakat, mint saját maga által. Mert miként a tettek terén is tanítványaival nagyobbakat végeztetett el, úgy az igehirdetés terén is. Annak a szájnak a porát szeretném látni, amely által a Szentlélek az egész világnak azokat a csodás kijelentéseket tette. Van-e valami jó, amit az az ajk nem művelt volna? A gonosz szellemeket elűzte, a bűnöktôl megszabadított, a zsarnokokat elnémította, a bölcselôket elhallgattatta, a világot Istenhez vezette, a pogányokat bölcsekké tette, a földön mindent átalakított. Még a mennyei dolgokban is úgy intézkedett, ahogy akart, tetszése szerint, kötve, vagy oldva, a neki adatott hatalomnál fogva. De nemcsak ajkának, hanem annak a szívnek is szeretném látni a porát. Egy cseppet sem tévedne bárki is, aki ezt a szívet a világ szívének, ezer áldás forrásának, a mi életünk kezdetének és alapjának nevezné. Mert onnan árad felénk az igazi élet lehellete és oszlott el Krisztus tagjaiban, nem ugyan az ereken keresztül, hanem a jó elhatározás által. Oly nagy volt az a szív, hogy egész városokat, nemzeteket, népeket fogadott be. ,,A mi szívünk -- úgymond -- kitárult.'' (2Kor 6,11) És mégis ez a nagy szív, akárhányszor elszorult a szeretettôl. ,,Hiszen -- úgymond -- szívemnek nagy szorongatásából és aggodalmából írtam nektek.'' (Uo. 2,4) Azt a porrá vált szívet szeretném látni, amely lángolt mindenkiért, aki a kárhozatnak indult, amely égô fájdalmat érzett a halva született gyermekek miatt, amely látja az Istent: ,,Boldogok a tisztaszívűek, mert ôk meg fogják látni az Istent'' (Mt 5,8), azt a szívet, amely áldozattá lett: ,,A töredelmes lélek áldozat az Istennek'' (Zsolt 50,19), amely magasztosabb, mint az ég, tágasabb, mint a föld, a napsugárnál fényesebb, a tűznél égôbb, a gyémántnál erôsebb, amelybôl források fakadtak: ,,élôvíz folyói fakadnak majd ô belôle''. (Jn 7,38) Szökôkút volt ebben a szívben, amely azonban nem a föld felületét öntözte, hanem az emberek lelkét. Nemcsak folyamok fakadtak onnan, hanem könnyforrások is, amelyek éjjel-nappal buzogtak. Azt a szívet szeretném látni, amely új életet él, nem olyat, mint a mienk: ,,Élek pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem''. (Gal 2,20) Tehát Krisztus szíve volt Pál szíve és a Szentlélek táblája, a kegyelmek könyve. Azt a szívet szeretném látni, amely remegett mások bűnei miatt, mert: ,,Féltelek titeket -- úgymond --, hogy talán hiába fáradoztam köztetek'' (Gal 4,11), ,,hogy amint a kígyó félrevezette Évát'' (2Kor 11,3), ,,hogy midôn majd odajutok, nem olyanoknak talállak titeket, amilyeneknek akarnálak''. (2Kor 12,20) ,,De az a szív önmagáért is egyrészt félt, másrészt bizalommal volt eltelve, mert így szól: ,,nehogy míg másokat tanítok, magam valamiképp elvetésre méltó legyek'' (1Kor 9,27), és: ,,biztos vagyok abban, hogy sem angyalok, sem fejedelemségek nem szakíthatnak el minket''. (Róm 8,38) Azt a szívet szeretném látni, amely méltónak találtatott arra, hogy Krisztust úgy szeresse, mint ahogy senki más, amely semmibe sem vette a halált, a poklot, amely elolvadt a testvéreiért hullatott könnyektôl. ,,Mit csináltok -- úgymond --, hogy sírtok és megszomorítjátok a szívemet.'' (ApCsel 21,13) Azt az igen sokat tűrô szívet szeretném látni, azt a szívet, amelynek oly nehezére esett, hogy rövid idôre is elszakadt a tesszalonikiektôl. (Vö. 1Tesz 2,17) Szeretném a porát meglátni azoknak a kezeknek, amelyek megbilincselve voltak, amelyeknek a feltétele által a Szentlélek szállott alá, amelyekkel ezeket a betűket írta: ,,Lássátok, mily nagy betűkkel írok nektek saját kezemmel'' (Gal 6,11), és ,,én Pál sajátkezűleg írom a köszöntést''. (1Kor 16,21) Azoknak a kezeknek, melyeknek láttára a vipera a tűzbe esett. Szeretném meglátni a porát azoknak a szemeknek, amelyeket szerencséjére a fény megvakított, amelyek ezután csak a világ üdvösségére tekintettek, és amelyek arra lettek méltókká, hogy Krisztust teste szerint is lássák. Azokat a szemeket, amelyek a földi dolgokat látták is, nem is, amelyek a nem láthatókat szemlélték, amelyek nem ismertek álmot, éjjel is virrasztottak, amelyek sohasem vágyódtak semmi után. Szeretném meglátni a porát azoknak a lábaknak, amelyek végiggyalogoltak az egész világon és nem fáradtak el, amelyek kalodában voltak (ApCsel 16,24), amikor a börtön megrendült, amelyek lakott és lakatlan vidékeket jártak be, és annyiszor úton voltak. De miért soroljam fel összes tagjait? Szeretném azt a sírt látni, amelyben az igazság és a világosság fegyverei pihennek, azok a tagok, amelyek most élnek, de amíg Pál élt, halva voltak, amelyekben mindegyikben Krisztus élt, amelyek keresztre voltak feszítve a világ számára. Szeretném látni Krisztus tagjait, amelyek Krisztust öltötték magukra, amelyek a Szentlélek temploma, az a szent épület voltak, amelyeket a Szentlélek bilincselt meg, az Úr félelme szegezett át, s magukon hordozták Krisztus sebhelyeit. Ez a test falként veszi körül azt a várost, és minden toronynál, ezer bástyánál nagyobb biztonságot nyújt. És vele együtt ott van Péter teste! Pál már életében tisztelte ôt! ,,Felmentem -- úgymond --, hogy Pétert lássam.'' (Gal 1,18) Ezért méltatta ôt arra az isteni kegyelem, hogy a halála után is lakótársa lehessen. Szeretném látni azt a szellemi oroszlánt. Miként ugyanis az oroszlán tüzet lehelve rárohan a rókák csordájára, úgy csapott le ô a gonosz lelkek és a világi bölcselôk csapatjára és mennykôcsapásként támadta meg az ördög seregét. És ez nem tudott vele szembeszállni, hanem annyira félt és remegett, hogy menekült, ha csak az árnyékát meglátta, vagy a hangját meghallotta. Ezért adta át neki azt a parázna embert a távolból és utána megint kiragadta a kezébôl. (1Kor 5,5) Így adott át másokat is, hogy leszokjanak a bűnözésrôl. Nézd csak, hogyan vezeti csatába a maga csapatait, hogyan bíztatja, hogyan tüzeli ôket. Egyelôre csak azt mondja az efezusiaknak: ,,nem a test és vér ellen kell tusakodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok ellen'' (Ef 6,12), de azután mennyei jutalmat helyez kilátásba e szavakkal: ,,Mert a mi küzdelmünk nem földi dolgokért folyik, hanem az egekért és mennyei dolgokért''. Másoknak meg ezt mondja: ,,Nem tudjátok, hogy angyalok felett fogunk ítélkezni, mennyivel inkább világi dolgok felett''. (1Kor 6,3) Mindezeket gondoljuk meg, és tartsunk ki rendületlenül. Hiszen Pál is ember volt, ugyanolyan természetű, mint mi, hozzánk teljesen hasonló, de mivel nagy szeretetet mutatott fel Krisztus iránt, az egek fölé emelkedett és az angyalok közé jutott. Ha lesz bennünk akarat és összeszedjük magunkat és felélesztjük magunkban azt a tüzet, akkor mi is követhetjük ezt a szentet. S ez nem lehetetlen, mert ha az volna, nem kiáltana felénk: ,,Legyetek az én követôim, mint én is Krisztusé''. (1Kor 4,16) Necsak csodáljuk tehát ôt, necsak bámuljuk ôt, hanem utánozzuk is, hogy méltóknak találtassunk arra, hogy ôt halála után láthassuk és abban a kimondhatatlan dicsôségben részesüljünk. Ebben legyen részünk mindnyájunknak a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által, akivel együtt az Atyának és a Szentléleknek dicsôség, hatalom, tisztelet most és mindenkor és mindörökön örökké. Amen. ======================================================================== Jegyzetek 1. P.G. 60,391--394 2. Hom. 2. P.G. 60,410 3. Hom. 1. P.G. 60,399--400 4. Hom. 23. P.G. 60,622 5. Hom. 10. P.G. 60,482--484 6. Hom. 27. P.G. 60,647--650 7. Hom. 21. P.G. 60,606--609 8. Hom. 14. P.G. 60,635--537 9. Hom. 15. P.G. 60,546--548 10. Hom. 7. P.G. 60,453--454 11. Hom. 18. P.G. 60,581--584 12. Hom. 8. P.G. 60,462--463 13. Hom. 17. P.G. 60,644--645 14. Hom. 20. P.G. 60,599--602 15. Hom. 22. P.G. 60,610--611 16. Hom. 17. P.G. 60,568--572 17. Hom. 13. P.G. 60,520--524 18. Hom. 20. P.G. 60,595--596 19. Hom. 9. P.G. 60,472--474 20. Hom. 22. P.G. 60,614 21. Hom. 24. P.G. 60,623--628 22. Hom. 11. P.G. 60,491--494 23. Hom. 6. P.G. 60,440--442 24. Hom. 7. P.G. 60,447--452 25. Hom. 4. P.G. 417--421 26. Hom. 10. P.G. 60,480--482 27. Hom. 12. P.G. 503--504 28. Hom. 5. P.G. 60,429--430 29. Hom. 31. P.G. 60,678--676 30. Hom. 12. P.G. 60,505--506 31. Hom. 32. P.G. 678--682 ========================================================================