Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== P. Csávossy Elemér S.J.: Egy sír a Duna fölött Margit Mária nôvér élete és naplója 60/1934. Imprimi potest. Budapestini, die 17. Sept. 1934. Franciscus Bíró S. J. praep. prov. Nihil obstat. Dr. Julius Czapik censor dioec. Nr. 3506. Imprimatur. Strigonii, die 9. Nov. 1934. Dr. Julius Machovich vic. generalis. Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Egy sír a Duna fölött A magaslatok felé A ,,megtérés'' A nagy fogadalom Etus gyermekévei A diákcsínyek spiritus rektora A mi kis napsugarunk Missziós vágyak ,,Mint a hôs, neki indul útjának.'' A ,,kis ösvény'' Életprogram Szent tüzek Epedô vágy az Oltáriszentség után ,,Nem tagadhatom, én szeretem Jézust.'' Csak egy vékony kis ajtó választ el tôled ,,Úgy szeretnék meghalni.'' ,,Feszítsd keresztre életemet!'' ,,Nyílegyenesen akarok az életszentségre törekedni.'' ,,A szeretet vakmerô'' A Szűzanya rabszolgája Semper fidelis! A hivatás ,,Ott pattant ki a hivatás tüze...'' ,,Te tudod, hogy karmelita szeretnék lenni.'' ,,Ha esküvôt látok...'' Fel Pestre Belsô próbák ,,A tél már elmúlt...'' ,,Vonj magadhoz!'' Tirol hegyei közt Thurnfeld A búcsú Az elsô napok Lelkigyakorlat Jézus kis napsugara Beöltözés A tabernákulum Magnificat A kék Duna partjain Érd A Visitatio Magyarországon Az elsô lelkigyakorlat ,,Jézusom, ilyen még sohasem voltál hozzám.'' ,,Én utánad megyek.'' Ádvent A tűzpróba Elsô fogadalma ,,Én Istenem, én mindenem.'' Mezei margitvirág az érdi domb oldalán Jézus kis hôsnôje A tökéletes újoncnô A fogadalmas nôvér mintaképe A Visitatio élete ,,Csupa mosoly.'' Örök fogadalom Illatozik a mezôk lilioma Hűség a kicsiben Jézus néz A kis zsolozsma Csendhallgatás alatt ,,Legyünk vidámak!'' Szent üdülés Apostoli tüzek Égô vágyak Lélektabernákulumok A fônöknô ,,Jézusnak nem lesz szíve hozzá...'' Jézuska párnája ,,Ô nem szól érte soha.'' A kísértet Napnyugta a dombok fölött Szeretetbe temetkezve A betegség letöri ,,Ezt is Ôérte!'' Tökéletes megadás ,,Nem tudok félni a haláltól.'' Apostoli tüzek Az utolsó nap A ,,szép halott'' A felkelô örök nap ragyogása A szentség illata ,,Érd angyala nincs többé'' A lelkek titkos érintése ,,Ha szeretsz, eljuttatod nekem naplódat.'' ,,Kezem reszket'' ,,Nem tudom letenni.'' A magyar kis szent Teréz ,,Szentté akarok lenni.'' ,Ez nem volt véletlen.'' Édesanyja pedig írja ,,Ennek a földi angyalnak emléke felejthetetlen marad.'' Zarándoklások ,,Nesze egy kis útiköltség.'' Nem csalja meg a benne bízókat ,,Nem felejtek el semmit'' A gyógyult agyhártyagyulladás Egy másik eset Egy eltörött kar ,,Kemény hideget is el tudok viselni.'' Mária Margit Szent Ignác vizével gyógyít Nyakszírtmerevedésbôl gyógyulás ,,Etyókánktól könyörögtem ki.'' A harmadik kilenced után Drukkoló diák A lejárt kedvezményes vasúti jegy ,,Legnagyobb gondom...'' Állás nélkül 14 évig ,,700 pengô kölcsönt'' 30 P. a fiókban ,,Nincs mit keresnem náluk.'' 20 éve nem gyónt ,,Nagyon boldog vagyok!'' Dupla fogás ,,Elôször és utoljára.'' ,,Szívem fölé tűztem az ereklyét.'' ,,A képbôl fény áradt rám.'' A béke angyala Eladta magát A napsugár Mária Margit testamentuma Imádság Mária Margit vizitációs nôvér boldoggáavatásáért Jegyzetek Bujdosó Bálint: Etelka-Margit nôvér Mária Margit nôvér fényképe ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv második, bôvített kiadásának elektronikus változata. A könyv 1935-ben jelent meg a Korda Kiadó gondozásában. Az elektronikus változat a Jézus Társasága magyarországi tartományfônökének az engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé. A program tartalmazza Margit Mária nôvér fényképét, amelyeket csak megfelelô képernyôbeállítás esetén (256 szín) lehet torzításmentesen látni. Ugyancsak tartalmazza Bujdosó Bálint 1991-ben Bogner Etelkáról Etelka-Margit nôvér címmel írt költeményét, amely a Szent Magyarság Versei című kötetben jelent meg. ======================================================================== Egy sír a Duna fölött A fejérmegyei Érd kastélydombjának oldalán, ott, ahol hajdan a Hamzsabég ülte pogány lakomáit és a hôs Szapáry szenvedte végig fogságának börtönét, a jelenlegi Visitatio-zárdához vezetô út mentében, emelkedik egy szerény, de állandóan virágokkal díszített sírdomb, mely mondhatni diadalmasan tekint le a nagy magyar síkságra, le a kék Dunára, mely azt keresztül szeli, a távolba, ahol füstbe és ködbe burkolva halványan rajzolódnak a fôváros kültelkeinek körvonalai. Az egyszerű fakereszten, melyen fehér menyasszonyi fátyol leng a tavaszi szellôben, csak ez a felírás áll: ,,Itt nyugszik Bogner Mária Margit nôvér, élt 28 évet, 1933. V. 13.''[1] És mégis, mintha ez a sír a gyôzedelmes vágynak volna diadaloszlopa, mely betöltötte a lelkét annak, akinek földi maradványai itt nyugszanak a sárga sírhantok alatt. Mintha csak a felszabadult lélek végignézne a rónákon és megszámlálná azokat a lelkeket, akiknek ô imái, áldozatai, szeretete, szenvedései és fôleg Jézussal való lelki egysége által szülôje és lelkileg édesanyja lett. Mert a lisieux-i kis szenttel együtt ez a szerény visitatiós apáca is elmondhatta magáról, hogy ,,a Veled való titokzatos egység által a lelkek anyja lettem.'' Ez a vágy a lelkek után volt életének egyik lüktetôje. Ezt hagyta ô a földön akkor is, amikor lelkének második vágya teljesedésbe ment -- a vágy látni Ôt -- Ôt, akit mindig csak így nevezett meg, mert tudta, hogy megértjük, Ôt, a Jegyest, a titokzatos Vôlegényt, a lelkek égi hitvesét. A földön hagyta örökségül a lelkek utáni vágyát; mert, mikor halála elôtt megkérdezték, hogy mit hagy örökbe szeretteinek, és lelkiatyjára került a sor, ezt válaszolta; ,,Neki hagyom a lelkek iránti szeretetemet.'' Ô volt az elsô magyar nôvér, aki még a régi nagy hazában született, de elszakadt még az elszakított területrôl is, hogy a tiroli thurnfeldi zárda bölcsôjén át jöhessen a csonka hazába, hol testvéreivel és szeretett fônöknôjével együtt Érden megvesse az elsô magyar Visitatio- zárda alapjait. Ennek az alapításnak ô lett az elsô halottja; az elsô virágszál, melyet a mennyei Atya ebbôl a kertbôl égi trónterme számára szedett magának; az elsô áldozat, amelyért új és bôségesebb kegyelemharmatot ígér kis földi szôlôkertjének, melyben ez az égi virágszál megnyílt és illatával megörvendeztette a mennyei lakókat. ======================================================================== A magaslatok felé A ,,megtérés'' Bogner Etus -- ez volt a neve a világban annak a nagybecskereki leánynak, akit az érdi zárdában Mária Margit néven ismertek -- szintén ,,megtért''. Neki is volt megtérése, de olyan, mint az Alajosoké és a kis szent Terézeké. Etus soha keresztségi ártatlanságát el nem vesztette. De mégis ezt írja naplójába 1925. július 7-én: ,,Tu me sequere... körülbelül fél év elôtt hallottam elôször, imádott Üdvözítôm, a te szent Szívednek hívó szelíd szavát. Igen, akkor dobbant fel a szívem elôször sejtve, remegve, tétován. Oh, hogy könyörögtem szent áldozás után mindig, hogy te, szelíd, türelmes, jóságos Jézusom, ne menj tovább, hogy adj erôt, hogy érted minden áldozatra képes legyek, mutasd meg az utat, amelyen akarod, hogy kövesselek. És egyszer, lelkem élete, egyszer egészen felém fordítottad szent arcodat. A te vérzô, töviskoszorúzta szenvedô arcodat rávetítetted lelkem tükrére. Láttam, éreztem egész tisztán, mint lángol fel szívemben a te szent Szívednek tüze, most már tisztán hallottam a te édes hívó szódat: Tu me sequere... te kövess engem! Lásd, én így, én ennyire szeretlek téged S te? -- Éreztem, mint hull szent véred égetôn lelkemre szent Szíved sebébôl.'' ,,Ekkor rettenetes harc kezdôdött. A pokol minden erejével reám tôrt. S oly csodálatos a te jóságod, a kétnapi küzdelemben, melybe bele kellett volna pusztulnom nélküled, egy pillanatig sem hagytál magamra. Folyton, szünet nélkül láttam szent arcodat tövissel körülfonva, véresen, a fájdalomtól halálra váltan, mint súgod: Lásd, én így, én ennyire szeretlek, kövess engem... minden fönntartás nélkül.'' ,,Lelkiatyámhoz mentem. Oly jóságosan beszélt, adott tanácsot. Akkor besurrantam a Piaristák kis kápolnájába.[2] -- Ott dobogó szívvel, térdre esve tettem le neked, imádott Üdvözítôm, fogadalmaimat, örökre, visszavonhatatlanul; szívem minden dobbanása, lelkem minden vágya s szerelme a tied most már, édes Jézusom, mert most már teljesen, fönntartás nélkül a tied vagyok.'' A nagy fogadalom És mi volt ez a fogadalom? Errôl is naplója világosít föl. Ugyanazzal a dátummal írja: ,,Jézus szentséges Szíve, fogadok neked örök szüzességet a Szeplôtelen szent Szűz, Szent József és loyolai Szent Ignác kezei által, bocsánatos bűn terhe alatt. Amen.'' ,,Jézus szentséges Szíve, fogadom neked örökre, hogy utolsó lehelletemig küzdeni fogok, hogy a tökéletesség útján haladhassak, a Szeplôtelen szent Szűz, Szent József, és loyolai Szent Ignác kezei által, bocsánatos bűn terhe alatt. Amen.'' ,,Jézus szentséges Szíve, fogadom neked bocsánatos bűn terhe alatt 1925. aug. 15-ig, hogy a legkisebb tökéletlenséget is kerülni akarom, és hogy mindenben mindig azt teszem, ami neked jobban tetszik, hogy keresztemet átölelve utánad indulok azon az úton, melyet te szent véreddel jelöltél meg azoknak, kik téged követni akarnak, Jézus szentséges Szíve, neked ajánlom ezen fogadalmamat a Szeplôtelen szent Szűz, Szent József és loyolai Szent Ignác kezei által. Amen.'' Ezt a harmadik fogadalmát ugyanannak az évnek augusztus 15-én, december 8-án és a következô év március 25-én megújította, 1926. május 18-án pedig örökre letette bocsánatos bűn terhe alatt. Hogy mit érzett fogadalmainak elsô letétele után, arról szintén naplójában ír közvetlenül az elôzôek után. ,,Lelkem, szívem csordultig tele lett szerelmeddel, semmi, de semmi sem fér bele kívüle. Szemem a tabernákulumra tapadt egész idô alatt. Megtörtént az elsô lépés. Elindultam utánad. Megtaláltam célomat; az utat, melyen akarod, hogy kövesselek. Azt az utat, melynek vándorai szívük körül hordják a töviskoszorút, a sebeket, a keresztet, minden erejükkel azért harcolva, hogy mindinkább hasonlóvá váljanak a te szenvedô szent Szívedhez. De belül az egész mennyországot hordják. Bírják azt a véghetetlen nagy kegyelmet, hogy szerethetnek téged. Ó Jézusom, te az én imádott Jegyesem vagy, Az egész világnak meghaltam, hogy csak neked élhessek egyedül. A te szerelmed az én életerôm. Amely pillanatban megszűnnél szeretni, abban a pillanatban megszűnnék élni.'' De ekkor tekintete ráesik elmúlt életének hibáira és szentül túlzó szigorral emeli maga ellen a kegyetlen vádat: ,,Jézusom, a te töviskoronázta szent arcodat s fájdalomtól vonagló, vérzô isteni Szívedet nézem... én fontam a töviskoronát, én okoztam szent Szíved mérhetetlen nagy fájdalmát bűneimmel. Oly kegyetlenül feszítettelek keresztre. S te a keresztrôl felém fordítottad fájdalmas szent arcodat, megtört tekinteted a lelkem mélyéig hatolt és kékülô ajakkal súgtad: Kövess engem! Nézd én így, én ennyire szeretlek téged.'' Istenének ez a szeretete és leereszkedô jósága lelke mélyéig megrendíti, azért felkiált: ,,Jézusom, te elfelejted, hogy én feszítettelek meg, sôt még nyomorult kis életemet és gyarló szeretetemet is elfogadod. Egész a porba sújt véghetetlen irgalmasságod.'' Ez az irgalom és nagylelkűség engesztelést követel. Így folytatja: ,,Hogy kértelek, vedd le szívedrôl a töviskoszorút s fond az én bűnös szívem köré, hogy legalább részben érezzem azt a végtelen fájdalmat, amit bűneim okoztak szent Szívednek. Ezt sem tagadtad meg tôlem, te véghetetlen Jóság, te tudod egyedül, mert te láttad mily iszonyú kínok, fájdalmak marcangolták lelkemet, külön minden egyes, még a legkisebb bűneim miatt is. És mindez semmi ahhoz a mérhetetlen kínhoz képest, amit én neked okoztam. Olyan nagy volt bennem a vágy, hogy bár a pokol összes kínjait szenvedném, csak téged megkímélhettelek volna; csak meg nem történtekké tehettem volna vétkeimet.'' Etus gyermekévei Ez volt megtérése: 1925. július 7-én. Mikor fogadalmát letette, még nem volt egészen 20 éves. A torontál- megyei Melencén született 1905. december 15-én, a Szeplôtelen Fogantatás ünnepének nyolcadnapján. Minthogy Melence lakossága legnagyobbrészt görögkeleti szerb vallású és helyben katolikus plébánia nincs, azért a gyermeket harmadnapon Német-Elemérre vitték keresztelésre. A keresztségben az Etelka Mária Anna nevet kapta. Édesatyja, dr. Bogner János, adóügyi jegyzô volt Melencén. 1906 áprilisában Torontál-Tordára megválasztották jegyzônek. 1915. október 17-én -- Etus késôbbi szerzetesi névünnepén -- halt meg egy budapesti szanatóriumban. Holttestét Tordán temették el, ahol Etus még idesatyjának halála elôtt, 1915. április 11-én az elsô szentáldozáshoz járult. A család azután átköltözött Nagybecskerekre. Itt fejezte be Etus a helyi zárdában tanulmányait, kereskedelmi tanfolyamot is végzett és 1923. június 1-én a bérmálás szentségében részesült. 1924 szeptember 28-án a Jézus Szíve-Szövetség (imaapostolság) és december 8-án a Mária- kongregáció felavatott tagja, 1925. március 11-én pedig a Jézus Szíve- Szövetség zelátora lett. Ebben az idôben, 1923 december elején, végezte elsô lelkigyakorlatát, mely maradandó nyomot hagyott fogékony lelkében. Etus, édesanyjának tanúsága szerint, nagyon kicsi gyermek volt, de teljesen egészséges. 1914 ôszén azonban két öccsével és kis húgával súlyos vörhenyen ment át; kis húga meg is halt. Közvetlenül a betegség után nem lehetett változást észrevenni rajta; de egy év múlva jobb térdét nem tudta meghajlítani. Az orvos csípôcsontgyulladást konstatált. Tíz hónapig nyújtott lábbal kellett feküdnie, majd négy további hónapon át gipszben volt a lába, gépet is kellett viselnie. Egész betegsége hét évig tartott. Lába a csípôben merev maradt mindenkorra, de térdelni tudott. Testi gyöngesége végigkísérte egész életén, és ez is volt oka, hogy hivatásáért sokat kellett küzdenie. Etus nagyon kedves és rendkívül eleven kisleány volt. Mindenki igazán szerette. Még gyermekkorában egy nagypénteki szentbeszéd után megsiratta ,,a szegény Jézuskát, akit a zsidók úgy megkínoztak.'' Szüleinek sok örömet okozott. Betegsége elôtt négy fivére között maga is nagyon fiús volt, versenyt futott testvéreivel, de emellett játékban rendszeres kis háztartást is vezetett. Picinyke edényeiben kezelte a tejet, túrót, vajat. Sütött, fôzött és testvérei nagy élvezettel elfogyasztották. Édesatyja mondogatta, hogy 15 éves korában már nagy gazdaságot tud majd vezetni. Betegsége után is, ha szükségét látta, szorgalmasan segített a háztartásban. Mindennek megtalálta a jó oldalát. Ha édesanyját látta elkedvetlenedni, mindjárt felvidította. Egy ízben nem volt segítség a házban és édesanyja iszonyodva nézett végig a sok mosatlan edényen, mire ô nagy vígan mondta: ,,Nézd, mamusi, milyen jó nekünk, mennyi edényünk van, hány embernek nincs ilyen sok edénye.'' Erre nevetve végezték a munkát. Milyen volt Etus megtérése elôtt? Milyennek látták ôt társnôi? ,,Sohasem fogom elfelejteni az elsô találkozást'', írja egyik barátnôje. ,,1918-at írtunk, amikor egy borús ôszi napon megjelent osztályunkban az új iskolatársnô. Nem úgy nézett ki, mintha ô is harmadik polgárista volna. Gyönge, filigrán teremtés volt, elütött a többi erôs, nagy lánytól. Olyan volt, mint egy gyermek. Vagy még jobb, ha virághoz hasonlítom. A lelke olyan is volt, mint valami szép virág. Nem hiába szerette oly nagyon a virágokat.'' ,,Észbelileg mindannyiunkat túlszárnyalt. Ritka okos gyermek volt. Könnyű felfogású és rendkívül élénk. Túlzás nélkül mondhatom, hogy rövid idôn belül az egész osztály kedvence lett. Emlékszem, amikor elsô nap bejött az osztályba és szerényen beült az egyik padba. Mi azon tanakodtunk, hogy vajon ki lehet az új növendék, hogy hívják?... Én odamentem hozzá ismerkedni. Elbeszélgettem vele és rögtön megszerettem. Olyan kedvesen, barátságosan mesélt, mintha már régi barátok lettünk volna. A többieknek is bemutattam és félórán belül Bogner Etuskát szívébe fogadta az egész osztály. Ugyanaz történt tanárainkkal is. Nagyon szerették Etuskát, mert nagyon jó tanuló volt.'' A diákcsínyek spiritus rektora ,,Mi természetesen nem annyira ezekért a tulajdonságokért szerettük, hanem inkább élénkségéért. Etus nem volt soha semmi jónak elrontója. Az összes diákcsínyeknek ô volt a spiritus rektora. Végtelenül jókedvű volt, és ez tetszett nekünk.'' ,,13 éves gyerekek általában nem bizonyulnak jós tehetségeknek; de azt hiszem, velünk együtt mások sem hitték volna, hogy ebbôl az eleven kis gyermekbôl egyszer szentéletű apáca lesz. Mi legalább sohasem tudtuk volna az akkori Etyókát mint apácát elképzelni. Etus is csak annyira volt vallásos, mint minden zárdai növendék. Bizony elôfordult néha, hogy szentmise alatt imádkozás helyett fecsegtünk. Ilyenkor természetesen kikaptunk utána. Ebben Etus sem volt kivétel. ,,Emlékszem, egyszer az úrnapi körmenet alatt beszélgettünk. Nagyon kikaptunk. Volt egy eset, amikor ártatlanabbul kapott ki Etus. Negyedik polgáriba jártunk, és május 1-e elôtt osztályfônöknônk kijelentette, hogy május 1-én lesz ugyan elôadás, de ha valakit a szülei nem engednek aznap az iskolába, az ne jöjjön. Nem lesz semmi baj. Akkoriban zavargásoktól féltek, és Etussal együtt egynéhányan azt mondtuk a lányoknak, hogy bennünket nem engednek az utcára menni. Másnap nagy volt az osztályfônöknô csodálkozása, amikor össze-vissza két lány jelent csak meg. Ez a két lány azt mesélte, hogy sztrájkra izgattuk fel az osztályt. Soha így nem haragudott ránk a mi jó osztályfônöknônk. Büntetésbôl vasárnap, május 2-án, mise után bent tartotta az egész osztályt. Etus és csekélységem még külön kikaptunk izgatásért. Mi sírva bizonyítgattuk, hogy senkit sem beszéltünk rá a sztrájkra, mindenki saját elhatározásából maradt otthon. Az egész osztály tanúskodott mellettünk, és így ártatlanságunk mégis csak kiderült.'' ,,Természetesen volt eset, mikor nem voltunk oly ártatlanok. Így énekórák alatt Etussal az utolsó padba ültünk, és míg a többiek énekeltek, mi szórakoztunk. Egyszer pl. eljegyzési kártyákat írtunk és minden fiókba tettünk ilyen lapokat. Rájöttek. Borítsunk fátyolt arra, ami azután következett.'' ,,Egy francia óra elôtt Etuska a táblára írta, hogy ma nem lesz francia óra. Amíg Etus egy barátnôjével a parkban sétált, a többiek is hazamentek. Tényleg elmaradt az óra és a mai napig sem tudják, hogy ki írta azt a mondatot a táblára... Titokban cigarettázott is. Legyeket gyűjtött barátnôjével, ezeket becserélték gyufáért. Tíz légyért egy gyufaszálat kaptak a fiúktól, tíz gyufáért pedig egy cigarettát.'' ,,Egy alkalommal virágot vettünk osztályfônöknônknek. A kertészt az udvaron találtuk. Aludt az öreg bácsi. Etus egy füvet tépett és evvel addig csiklandozta az alvó bácsi arcát, míg felébredt. Mindig tréfálkozásra volt kedve. Hihetetlenül jól tudta az embereket utánozni, hanghordozásukat, mozdulataikat, és mi mindig hálás hallgatói voltunk elôadásainak.'' ,,Mikor a negyedik polgárit végeztük, az ô ötlete volt, hogy rendezzünk ötéves találkát. A találka rendezését rá bíztuk, jegyzônek választottuk. És amikor öt év múlva eljött a találka ideje, nagyrészt Etusnak köszönhettük, hogy olyan jól sikerült. Fáradhatatlan volt a rendezésben. Semmi munkától és áldozattól sem riadt vissza.'' ,,Áldott jó szíve volt Etuskának. Minden szegényen megesett a szíve. Azt nem is kell mondanom, hogy az édesanyját rajongásig szerette. Nem volt nála szeretôbb gyermek, testvér és barátnô. Osztályfônöknôjéért tűzbe ment volna. Osztálytársnôi szeretetét is egész szívvel viszonozta. Hányszor osztotta meg uzsonnáját egy szegény árva társnônkkel! Két bátyja és két öccse volt, akiket végtelenül szeretett és kis édes-, középsô édes-, nagy és legnagyobb édesnek nevezett.'' ,,Betegsége miatt nem panaszkodott, ajkát soha egyetlen zokszó sem hagyta el. Tiszta lelkű volt és maradt végig; de hogy hogyan lett a virgonc gyerekbôl az a mélyen vallásos leány és késôbb szentéletű szerzetesnô, azt nem tudjuk és nem is értjük. A jó Isten különös csodája és kegyelme volt. Már rég nem jártunk iskolába, amikor a zárdában megújult a német iskola. Etus is beiratkozott, hogy elsajátítsa a német nyelvet. Amint hallottam, akkoriban lelkigyakorlatot is tartott a zárdában és nem lehetetlen, hogy akkor történt a nagy változás.'' Amit Etus volt iskolatársnôje sejt, az valóban úgy volt. Tanúságot tesz errôl naplója. ,,Megtérése'' a tökéletes életre Isten különös kegyelme és a Szent Ignác-féle lelkigyakorlatoknak gyümölcse volt. A mi kis napsugarunk De halljuk még, mit mondanak róla tanárnôi, a Miasszonyunkról nevezett nagybecskereki iskolanôvérek. ,,A mi kis napsugarunk! -- ez volt nekünk a mi kis Etusunk, amint ôt mindnyájan hívtuk. Ahol vidáman csevegtek, ahol egy hófehér tréfa hallatszott, ahol örömteli gyermekkacagás csendült meg, Etus is biztosan ott volt, talán a központban is. Mily bátran viselte testi fogyatkozását! Sohasem volt emiatt rosszkedvű. És mily nagy volt kötelességtudása! Törekvése az volt, hogy mindennek legjavát adja, amire csak képes volt. Soha társnôivel össze nem veszett, ôt sem lehetett soha megsérteni. Ha Istenrôl hallott valamit, senki sem figyelt nálánál jobban. Senki sem csodálkozott, hogy késôbb Istennek szentelte magát.'' Tanárnôjének ez utolsó szava bizonyára már a ,,megtérés'' utáni idôszakra vonatkozik. A változás másoknak is feltűnt. Etus elôbb szívesen járt társaságba és jókedvűen szórakozott. De megtérésétôl kezdve csak a lelkieknek élt. Ettôl kezdve buzgósága határt nem ismert. Ha valakirôl megtudta, hogy haragszik másra, mindent megtett, hogy kibékítse. Egy ízben nézeteltérés támadt két ismerôse közt. Szentségimádás napján az egyik mellé térdelt és úgy kérte: ,,Nézzen fel az Úr Jézusra és ne tartson haragot!'' Missziós vágyak Nagyon buzgón apostolkodott testvérei között is. Nem nyugodott, míg rá nem vette ôket, hogy elvégezzék a nagy kilencedet. Egyik rokona sok szeretettel és hálával mondja, hogy ôt is megtérítette. Lanyha katolikus volt; de Etus addig vitatkozott vele, míg az isteni kegyelem szívébe tért. Apostoli buzgóságát az imaapostolság, a kongregáció keretében és az árvaházzal kapcsolatban még egészségének rovására is gyakorolta. Missziós vágyai már akkor ébredeztek. A családban a gyermekeket folyton buzdította, hogy imádkozzanak a pogány gyermekekért. Az egyik fiúcska ennek következtében annyira lelkesedett a kis pogányokért, hogy öccse születése után csalódva mondta; ,,Nem néger, sem kínai!'' Egyik nôrokona reverzális nélkül református emberhez ment férjhez. Fiúgyermekük született, akit természetesen református templomban akartak megkeresztelni. Etusnak elviselhetetlen volt a gondolat, hogy az ô rokona ne legyen katolikus. Fogta magát és szülei tudta nélkül megkeresztelte a fiút. Ezt természetesen, tárgyilag véve a dolgot, nem helyesen tette, de ez az eset is rendkívüli buzgósága mellett tanúskodik. Úgy vélte, hogy ily körülmények közt helyesen cselekszik. Elérte azt, hogy a fiú katolikus kézbôl vette fel a keresztség szentségét. Mindenkiben csak a jót látta és a hibákat iparkodott menteni. -- Édesanyja, egészségére való tekintettel, fontosnak tartotta a jó táplálkozást. De Etus épp azt, amit szeretett, nem akarta enni. Sokszor, ha fájdalmai voltak, énekelt, hogy édesanyja meg ne tudja. Ha valamit jónak látott, abból nem engedett. Ebben talán egy kis önfejűség is volt -- édesanyja szerint egyik hibája. Másik hibája a feledékenység volt, mely már akkor mutatkozott és késôbb is természetes hibája maradt, bár, mint látni fogjuk, nagyon küzdött ellene. Lelkének belsô világát még ,,megtérése'' után sem mutatta kifelé, úgy hogy legközelebbi rokonai és ismerôsei sem vették észre. ,,Milyen lelkülettel élt itt mellettem'', mondja édesanyja, ,,s én ezt nem tudtam.'' Ô szórakoztatta gyakran az egész társaságot, melyben volt, és senki sem gyanította, mi él ennek a fiatal leánynak lelkében. ,,Belül csupa szépség a király leánya'' (44. zsoltár), de ezt a szépséget egészen belseje rejti magába, s csak gyenge sugara vetôdik kifelé. ,,Mint a hôs, neki indul útjának.'' (18. zsoltár) Emelkedése a lelkimagaslatok felé voltaképp fogadalmával kezdôdik. Mikor Etus isteni Jegyesének szerelmét megértette, egyszerre mindent odaadott. És amit adott, soha többé vissza nem vonta. Egész élete fogadalmának hű megvalósítása volt. De még ez a fogadalom sem elégítette ôt ki egészen. Naplójában egy lapra bukkanunk, mely vérnyomokat tüntet fel. Erre a lapra írta 1925. augusztus 15-én: ,,Jézus szentséges Szíve, fölajánlom neked egész életem lassú vértanúságra'' -- ezt a szót vérével húzta alá -- ,,örökre, visszavonhatatlanul, a Szeplôtelen szent Szűz, Szent József és loyolai Szent Ignác kezei által. Amen. Feltűnhetik, hogy minden fogadalmát loyolai Szent Ignác kezei által ajánlja fel égi Jegyesének. Ennek is megadja magyarázatát, mikor ugyanaz év július 31-én papírra veti; ,,Loyolai Sz. Ignác ünnepe van ma. Ôt választottam égi lelkivezetômnek, atyámnak. Mikor lelkem a legnagyobb, kínos viharok közt hánykolódott, ô segített, ô vezetett, ô könyörgött értem a Szeplôtelen szent Szűzzel együtt, nehogy elvesszek. A szent Szűzzel együtt ô esdette ki számomra, Jézusom, a te szent Szíved véghetetlen kegyelmeit s hogy az ô Társaságának egyik fiát adtad lelkem vezetôjéül.'' A lelki vértanúságra való felajánlása szintén ez év Szent Ignác- ünnepével veszi kezdetét. ,,Édes Jézusom, úgy ég szívemben, lelkemben a vágy, hogy a mai napon valamit adhassak neked, s valahogy megmutassam, hogy igazán szeretlek. Imádott Üdvözítôm, térdre borulok; lelkem, szívem minden dobbanásával ott van nálad a tabernákulum elôtt. Ott Rómában loyolai Sz. Ignác sírjánál... S megújítom fogadalmaimat és kérlek esdve, fogadd el az én nyomorult kis életemet. Engedd, hogy egészen, visszavonhatatlanul a tiéd legyek, hogy mindennek és mindenkinek meghaljak, csak neked éljek, úgy, ahogy te akarod s kívánod. Engedd, hogy szívem egészen fölemésztôdjék irántad való forró, lángoló szerelmében. Engedd, hogy életem lassú vértanúság legyen engesztelésül sz. Szívednek azért a sok, sok fájdalomért, amit az emberek hálátlansága okoz, s hogy az ô szívük is visszatérjen hozzád.'' Már itt felcsillan az az emésztô vágy, mely a lelkek üdve után késôbb lelkét betöltötte. Ennek a vágynak is legmélyebb rugója Jézus iránt való engesztelô szeretete volt, amint azt szavai már most elárulják. De vágya a lelki vértanúság után nem általános, hanem részletezô és gyakorlati, nem csak érzelmekben, hanem határozott tettekben megnyilvánuló volt, ,,Oh, engedd meg, hogy e napon négy égô piros rózsát ajánljak fel neked szerelmem jeléül: Az akarat vértanúságát, hogy minden kívánságomat alárendelem a Te szent Szíved akaratának teljesen és a szeretet s igazság határain belül mindenkinek. Az elfojtott önszeretet vértanúságát, hogy legyôzöm a kicsinyes érzékenykedés kísértéseit s bármit szívesen eltűrök a jóért és érted, Jézusom. A fegyelmezettség vértanúságát, hogy búban s örömben mindent egyaránt hálával fogadok a te szent kezeidbôl, Üdvözítôm. Az áldozatos szeretet vértanúságát, hogy minden nehézségemben a kegyelem irányít s nem a természetem.'' Gyarlónak, képtelennek érzi magát e nagy vágyak megvalósítására. ,,Magamtól semmire sem vagyok képes nélküled; nérei sz. Fülöppel kérlek esdve: ,Oltalmazz, védj meg. Uram, engem! Mert ha te nem támogatsz, még ma megtagadlak téged,' -- Ó Jézusom, egész sorsom a te kezeidbe van letéve, te sohasem hagyod el a benned bízót. Hisz megígérted, -- ,Ha tökéletes akarsz lenni, csak komolyan akarnod kell' (Aq. Sz. Tamás,) -- Édes, imádott Jézusom, lelkem Jegyese, irántad való szeretetbôl akarok tökéletes és szent lenni. Forrón ölelem magamhoz keresztemet szeretettel, s magamat elfelejtve teljesen, követlek téged. ,Hisz, mindent megtehetek az által, aki engem erôsít.' Szent Ignác, esdj le számomra szent tüzet, a tiedhez hasonlót!'' A ,,kis ösvény'' Mikor útnak indul a magaslatok felé, biztos ösvényt választ, olyant, mely ôt feltétlenül és egyenesen célhoz vezeti. Vezetôt is választ, aki megfogja kezét és nem engedi letérni a megkezdett útról, megvédi a szakadékoktól, melyek a magaslatok felé vezetô út mellett tátonganak. Ez a vezetô a lisieux-i kis szent; az út pedig az ô ,,kis ösvénye''. Ebben az idôben ismerkedett meg Etus kis Szent Terézzel. Egy ízben Zsidópusztán[3], ahol a család a nyári hónapokban szokott tartózkodni, unokanôvérének mondta, hogy kis Szent Teréz az ô példaképe, ôt akarja követni. Unokanôvére mosolyogva jegyezte meg; ,,Talán szentté akar lenni? Nincs is olyan természete.'' Mire ô azt felelte: ,,Erôs akarattal mindent lehet.'' ,,Sokat hallottam lisieux-i kis Szent Terézrôl -- írja. ,,Azt hittem, már ismerem az egész élettörténetét. Talán 10 napja, hogy megkaphattam önéletrajzát. Elolvastam. S akkor bizalommal tettem kezemet az övébe, hogy vezessen. ,Az én ösvényem biztos,' Igen, az egész kicsiny lelkeket hívja az ô ösvényére ezekkel a szavakkal. A kicsiny lelkeket, kik nem tudják a sasok szárnyalását követni. S most ujjongó örömmel követem az én égi kis újoncmesternômet s lélekzetvisszafojtva hallgatom oktatásait. Mindig mellettem van. Mindig mondja, hogy mit hogy tegyek. Ó, ô tudja, hogy az ô kis testvérkéje nagyon gyönge, gyarló, hogy egyedül éppenséggel semmire sem megy, hát szorosan mellé áll, hogy a mennyei Jegyes karjaiba vezesse. Megtanítja, hogy soha, egy pillanatra sem szabad elcsüggedni, ha szárnypróbálgatás közben mégannyiszor is megroskad, hanem tekintsen mindannyiszor határtalan bizalommal a Szűzanyára, hiszen Ô az Úr Jézus kis aráit féltékenyen ôrzi, nem hagyja, nem engedi át ôket a világnak s a gonosz léleknek soha. Megtanítja, hogy kicsinynek, egészen kicsinynek kell lennie, hogy senki észre ne vegye s keresztül taposson rajta; hogy így életének kis virága egyedül csak az imádott Jegyesé legyen, s akkor az Úr Jézus szerelmének tüzes napjával lassan elhervasztja, fölemészti a kis mezei virágot. S milyen határtalanul boldog lesz a kis virág, ha szirmai mind lehulltak az Úr Jézus lábaihoz, hogy ott haljon meg mint szeretetének kis égô áldozata.'' (1925. szept. 21.) Életprogram Ezekkel a szavakkal csodálatos elôérzéssel már elôre lefestette egész rövid életpályáját és életfeladatát. Minden, amit késôbb írni fog, csak ennek a programnak a részletes kifejtése és hôsies megvalósítása. ,,Oh édes, imádott Jézusom -- folytatja -- szeretlek, nagyon, határtalanul, s utálom a bűnt, félek, borzadok tôle, de nem azért, mert általa elvesztem a szép mennyországot, a boldog örökkévalóságot, hanem egyedül csak azért, mert azzal téged megszomorítanálak és neked fájdalmat okoznék. Szeretem a szenvedést, a keresztet, s kérlek könyörögve, nyújtsd a keserűség, fájdalom kelyhét s engedd, hogy fenékig kiürítsem utolsó csöppig, érted... hogy irgalmas szeretetednek égô áldozata legyek, hogy irántad való szeretetembe haljak bele. S odaát sincs semmi vágyam, semmi boldogságot mást ne adj nekem, mint csak hogy téged szerethesselek.'' Ez az égô jézusi szeretet volt egész életének rugója és lelke. Tűz volt ez, mely sohasem engedte pihenni; tűz, melynek lángjait lelki naplójának mondhatni minden lapja visszavetíti. Ez a tűz mindig nôtt, mindig égetôbb, mindig perzselôbb lett, míg végre életének virágát elperzselte, lelke pedig az örök Szeretet tüzébe mindenkorra beleolvadt. Ez ennek a léleknek rövid története. Kísérjük végig figyelemmel ennek a lángnak növekedését attól a naptól kezdve, melyen meggyulladt, az utolsó estig, amelyen fölemésztette a törékeny edénykét, mely ennek a lángnak tápláló olaját magába zárta. Nem egészen nyolc év kellett hozzá, hogy felemésztô, de egyúttal új életre feltámasztó munkáját befejezze. ======================================================================== Szent tüzek Epedô vágy az Oltáriszentség után Zsidópusztán írja aug. 25-én, másfél hónappal ,,megtérése'' után: ,,Jézusom, kimondhatatlanul vágyódom utánad.'' Nem vehette magához a szentáldozást, mert nem volt templom a közelben, ahol az Oltáriszentséget ôrizték volna. ,,Iszonyú nehéz, kínos ez az öt heti megpróbáltatás. S még hozzá dacára véghetetlen jóságodnak és kegyelmeidnek, mily sokszor megbántalak. Nem vagyok eléggé vigyázatos, óvatos, és mindig újra és újra keserű, fájdalmas csalódást okozok a te vérzô szent Szívednek; még én is gyötörlek, kínozlak. Én is, akit te fölemeltél a lelki nyomorúságból, sôt szereteted annyira vitt, hogy nyomorult kis életemet, szívemet, lelkemet is elfogadtad engesztelésül a saját s embertársaim vétkéért. Megmutattad az utat: ,Erre kövess a lassú vértanúság útján', -- Milyen hálátlanság!'' ,,Jézusom, az én gonosz szívtelenségemnél csak a te szent Szíved irgalmassága és jósága nagyobb, Istenem Szíve, éget, fáj, hogy neked fájdalmat okoztam. Jézusom esdve kérlek, hogy a töviskoszorút, melyet az én és az egész világ bűnei fontak a te szelíd Szíved köré, fond megbocsájtásod s szerelmed jeléül az én hűtlen szívem köré, hogy veled együtt szenvedhessek. Oh, sebezz meg folyton, hogy szüntelen érezzem, hogy a szenvedésben, a fájdalomban, a szeretetben vagyok veled eljegyezve, Oh, sebezz meg halálosan, hogy minden életerôm irántad való lángoló szeretetemben emésztôdjék fel.'' Azután ismét rátér epedô vágyának tárgyára, a napi szentáldozásra. ,,Jézusom, oly ritkán térsz be valóságban árva szívembe. Öt hete már. Néha egy-egy pillanatban úgy tűnik, mintha teljesen magamra hagytál volna, bűneimben, nyomorúságomban, Oh lelkem élete, ha nem menekülhettem volna lélekben szívem-lelkem minden vágyával, szerelmével, kínjával, bajával hozzád a tabernákulumhoz, bele kellett volna halnom a vágyba utánad. -- Tudom, te meg akartad próbálni, hogy elég erôs, állhatatos-e a szerelmem irántad. De jóságodban erôsítve azért mindig mellettem álltál. -- Még egy nap. S aztán újra minden reggel vágyó szívvel roskadhatok le elôtted, s a te isteni Szíved minden nap valóságban betér az én szegény szívembe, hogy a leggazdagabbá és legerôsebbé tegye az egész világon.'' ,,Nem tagadhatom, én szeretem Jézust.'' Tíz hónappal késôbb egy véletlenségnek látszó kis esemény a legbensôségesebb érzelmeket váltja ki lelkébôl isteni Jegyese iránt: ,,Jézusom, ma valami csodálatos dolog történt velem. Valami, ami úgy megdobogtatta a szívemet s azóta valami olyan különös érzés tart fogva, és ujjong szívem-lelkem a boldogságtól. Ma reggel a szentáldozásnál két egész ostyát kaptam. Mintha valami tűz járt volna át. Jézusom, a te szerelmednek lángoló, emésztô tüze. Jézusom, oly nyomorúságos szegény vagyok, oly gyönge s gyarló, és te, édes Üdvözítôm, annyira megalázod magad, hogy a piciny hófehér ostya színében kétszeresen is betérsz szívembe. -- Jézusom, te mérhetetlenül szereted a te kis arádat. Valami oly megmagyarázhatatlan érzés fog el... Jézusom, te oly nagyon sokat mondtál nekem ma lelkemben a szent áldozás után.'' ,,Oh igen, elmondhatom, mert lelkem mélyéig átérzem, amit P. Doyle is mond; ,Nem tagadhatom, én szeretem az Úr Jézust, szenvedélyesen, szívem minden idegszálával szeretem... olyan barát nincs más, mint Ô, nincs senki, akit melléje lehetne állítani, mert csak egy Jézus van, az egész hatalmas mindenségben, csak egy az ég végtelenségében... És ez a szelíd, szeretô barát... az én Jézusom, nincs benne semmi, ami nem volna érettem, Ô egészen az enyém, Isteni természetének minden idegszála irántam való szeretettôl rezeg; Szívének minden dobbanása irántam való bensô szeretetének hangos kifejezése. Körém fonja isteni karját, keblére von, végtelen gyöngédséggel fölém hajol, gyermeke fölé; mert... én egészen az övé vagyok, és Ô egészen az enyém... Ó Jézusom, Jézusom, Jézusom!'...'' (1926. június 5.) Ennél a jó Barátnál, ennél a mennyei Jegyesnél idôzni, vele társalogni, magát neki áldozatként fölajánlani, ôt szeretetével engesztelni, volt már akkor minden boldogsága. Eleven természete és víg kedélye ellenére is, édesanyja vallomása szerint, órák hosszat elmélkedett és imádkozott mindenkitôl visszavonulva. Ha édesanyjával utazott és útközben megpillantott egy templomot, örömmel mondta: ,,Ott lakik Jézus!'' ,,És ha késô délelôtti órákban érkeztünk is meg, pl. Zsidópusztáról utazva, Eszékre'', mondja édesanyja, ,,elmentünk a kapucinus atyákhoz és megkértük, áldoztassák meg.'' ,,Egyik vasárnap'', írja volt osztályfônöknôje -- ,,1925 után lehetett -- elárulta, hogy ma minden szentmisén résztvett, pedig hideg tél volt. ,Anya nem akart elengedni, de tessék nézni, annyi meleg holmit szedtem magamra, csakhogy kifogása ne lehessen, és gyôztem!' De nemcsak egy vasárnap ment ez így, hanem minden vasár- és ünnepnap.'' Egy másik tanítónôje megjegyzi, hogy valahányszor hétköznap a 7 órai misén a plébánia templomban jelen volt Nagybecskereken, mindannyiszor látta Etust, hogy édesanyjával résztvett a szentmisén és szentáldozáshoz járult. Feltűnt neki Etus nagy összeszedettsége és különösen azon csodálkozott, hogyan tudott fájós lábával az egész szentmise alatt térdelni. Csak egy vékony kis ajtó választ el tôled A tűz azonban növekvôben van. Augusztus 18-án írja: ,,Jézusom, ó én Istenem, te kimondhatatlan édességem, tégy keserűvé nekem minden testi vigasztalást.'' Ezt ismét Zsidópusztán írta. Ott térdel esténkint lélekben a tabernákulum elôtt, mely zárva van elôtte, mert nincs pap, aki megnyissa. De lelke ott van szerelmes Jegyese Szívében. ,,Jézusom'' -- így tör ki belôle a szó aug. 23-án -- ,,olyan égô vágy fog el utánad sokszor, tabernákulumba zárt fogoly Királyom! Különösen este, mikor majdnem mindenütt egyedül, magadra vagy hagyva, valami ellenállhatatlan erô vonz hozzád. Jézusom, ilyenkor egy tűz az egész lelkem s szívem és érzem, hogy a te saját Szívednek tüze ég bennem, hogy nekem adtál mindent. Ha csak egyetlen mód volna rá, minden este ott térdelnék nálad, a tabernákulum elôtt, fejem az oltárlaphoz szorítva, vágyó tekintetem arra a kis sötét nyílásra tapasztva, mely a kulcs számára van készítve, mert hisz ezen a kis nyíláson át ugyanazt a levegôt szívom, mint te, azon a kis sötét nyíláson túl te vagy. Csak egy vékony kis ajtó választ el tôled; de te, Jézusom, tűzbe borítod a lelkem szereteted tüzével, és akkor az az akadály is eltűnik és eltűnik minden más is. Csak mi ketten vagyunk, te meg én. Ilyenkor annyit, de annyit szeretnék mondani néked. De csak a lelkem beszél emésztô hévvel. Csak a lelkem érti a Te isteni Szívednek dobogását, halk szavát.'' ,,Oh, úgy szeretnék így maradni örökre a végtelenségig. Olyan forró vágy fog el, hogy ott a tabernákulum elôtt haljak meg, mint szereteted égô áldozatja! Lélekben minden este ott vagyok így elôtted. Átkarollak szívem-lelkem egész forró szerelmével s imádlak, szeretlek, engesztellek, hálát adok azért, hogy engem s az egész világot ily nagyon, határtalanul szeretsz.'' ,,Úgy szeretnék meghalni.'' Öt hónappal késôbb, 1927. január 20-án, már a halál utáni vágyakozásba megy át ez az emésztô tűz. Ekkor szólal meg lelkébôl elôször az a hang, mely azután 1928 augusztusa óta, mikor már az érdi Visitatióban van, mindig erôsebb és gyönyörűbb változatokban ismétlôdik haláláig. Épp akkor szólalt meg lelkében ez a hang, mikor Thurnfeldben lelkiatyja elôször tárgyalt az ottani fônöknôvel, hogy Jézus kis jegyesének Magyarországon helyet készítsenek, ahonnét vágyakozó lelke felreppenhessen az isteni Jegyes szeretô Szívére. De ekkor sem neki, sem lelkiatyjának, sem jövendô fônöknôjének még sejtelme sem volt, hogy az érdi zárda lesz az a hely, ahol égô vágyát a halál angyala valóra fogja váltani. ,,Jézusom'', így sóhajt fel az említett napon, ,,én téged nagyon, végtelenül szeretlek! Ezt elmondom dobogó szívvel százszor, ezerszer, és mindig emésztôbb a vágyam utánad, Jézusom, én úgy szeretnék meghalni. Meghalni, hogy semmi se válasszon el tôled. Hogy lábaidat átkarolva az egész örökkévalóságon át mondogathassam, hogy nagyon, nagyon, végtelenül szeretlek!'' ,,Ez a szomjúság a halál után mindig gyakrabban fog el. Nem tudok tôle szabadulni, Lázasan vágyom sok-sok szenvedésre, hogy avval is közelebb jussak hozzád. Jézusom, ha te akarnád, ó, egy pillanat alatt elkészíthetnél, hogy megjelenhessek elôtted, a te szerelmed tüzével egy pillanat alatt elhamvaszthatnál lelkemben, szívemben minden gyarlóságot, nyomorúságot, bűnt s én akkor igazán örökre s elválaszthatatlanul a tied lennék. Jézus, lelkem élete, jöjj, siess, vond a te kis jegyesedet egészen magadhoz! -- nagyon, nagyon vágyik utánad! A Jézussal való egyesülési vággyal párhuzamosan haladt a bizalom is, mellyel vágyainak beteljesülését Jézustól várta. Ugyancsak 1927. január 20-án jegyzi fel: ,,A napokban egyszer szentáldozás után megint oly égô vágy fogott el, hogy egyedül csak a tied legyek egészen s a tökéletesség minél magasabb fokára jussak érted. S halkan megszólaltál, te, imádott Jézusom, szívemben, mire lelkem felujjongva ismételte: Igen, Jézusom, égô szeretettel, mindig, mindenben, csak téged kereslek s talállak meg. Így egészen a tied vagyok. Így szívem minden dobbanásával, minden lélekzetvételemmel, tekintetemmel, szavammal, tettemmel, szívem-lelkem minden vágyával csak téged kereslek, s mindenben csak téged látlak, téged talállak meg. Igen, így egészen a tied vagyok, és ez az út visz a tökéletesség ösvényén hozzád az örökkévalóságba. Jézusom, vonj szorosan magadhoz a keresztre s add kegyelmedet, hogy soha, egy pillanatra se tévesszem szem elôl, hogy én égô szeretettel mindig mindenben csak téged akarlak keresni s megtalálni.'' ,,Feszítsd keresztre életemet!'' Ez év március utolsó napjaiban végzi harmadik lelkigyakorlatát. Visszapillant az elôbbiekre és feljegyzi: ,,Az én harmadik lelkigyakorlatom... Jézusom, te oly végtelenül jó vagy irántam! Visszapillantok. Elsô lelkigyakorlatomkor[4] az én szegény céljatévesztett bűnös lelkemet fölráztad, meggyógyítottad és megbocsájtásod s szereteted jeléül halálra sebezted úgy, hogy nem tudott többé megnyugodni, csak tebenned. És öntudatlanul, a te isteni kegyelmedtôl hajtva, kezdtelek keresni, kutatni mindenben, hogy közelebb jussak hozzád. Egy évre reá, második lelkigyakorlatom alatt, Jézusom, elhalmoztál kegyelmeiddel, s megtaláltalak téged... Felém fordítottad a te fájdalmas, töviskoszorúzta szent arcodat, reám néztél -- Jézusom, mennyit mondott az a tekintet! -- s halkan megszólaltál szívemben... hívtál... és én nem tudtalak követni -- nem tudtam önfeledten, mindennek meghalva, egészen a tied lenni. Nem akartalak elveszíteni, féltem, rettegtem ettôl a gondolattól; és mégis csak messzirôl, szívem megosztva közted s a teremtmények közt, akartalak követni -- Jézusom, ez volt az én hálám... hogy fájhatott ez neked! Te mindent, önmagadat adtad nekem, és én így bántam veled... s ahelyett, hogy elfordultál volna tôlem, mikor láttad, mily gyönge vagyok, félév múlva magad kényszerítettél, hogy egészen, minden fönntartás nélkül neked adjam magam, Jézus, lelkem Jegyese, és azóta sem szűnsz meg szeretni engem, és én azóta sem szűntem meg neked fájdalmat okozni hálátlanságommal újra és újra.'' ,,S most az én harmadik lelkigyakorlatomkor, Jézusom, mit adhatnál még nekem? Hiszen te mindent, önmagadat is átadtad végtelen szeretettel s kegyelmeddel együtt... most már nekem kell ennyire, teljesen tiednek lennem. Soha többé nem szabad, hogy a legkisebb szándékos tökéletlenséggel is megbántsalak. Kell, hogy meghaljon bennem örökre minden érzés, minden, ami nem te vagy. Jézusom a mai napon készségesen felajánlom a Szent Szűz keze által égô áldozatnak a kereszt oltárára magamat. Jézusom, feszítsd keresztre életemet! Minden szenvedést örömmel karolok át. Tégy számomra keserűvé minden testi vigasztalást. Oh Jézusom, soha, soha sem akarom, hogy jobb dolgom legyen a földön, mint neked volt. Oh, add a kegyelmet, hogy keresztre feszítve, a szenvedés, az áldozatos szeretet tüzében égve éljek s haljak meg a lelkekért!'' ,,Nyílegyenesen akarok az életszentségre törekedni.'' Május 15-én -- hat év múlva ezen a napon fogják temetni -- ily hangok rezdültek meg lelkében: ,,Jézusom, téged szeretni... van-e ennél nagyobb boldogság az egész nagy mindenségben! Ha imádkozom azokért, akiket szeretek, az egész emberiségért, nem tudok jobbat, többet, nagyobbat kérni nekik, mint csak azt: add nekik kegyelmedet, hogy szeressenek téged, hisz evvel bírják a legnagyobb boldogságot, kincset. Jézusom, nyílegyenesen akarok az életszentségre törekedni; s oda leggyorsabban a szeretet szárnyain juthatok el! A szeretet eléget, fölemészt minden akadályt, mely tôled elválaszt. A szeretet tüze magával ragad s lángra lobbantja minden lélekben a te szerelmedet, mely útjába kerül. A szeretet világít az úton, mely hozzád vezet. Igen, Jézusom, csakis a szeretet útján akarlak követni, mint a szeretet égô áldozata. Oh add, Jézusom, azt az egy kegyelmet, hogy a te szereteted töltse be egész életemet s szeretetbôl haljak meg.'' Ennél szebbet nem írhatott volna azon a napon, mely egykor temetésének napja lett. Valóban a szeretet nyílegyenesen vitte ôt föl a tökéletesség magaslatára, és adta meg neki a kegyelmet, hogy mint a szeretet áldozata haljon meg. De lehetetlen lett volna ily kitartással és nehézségek legyôzésével is, mint majd a következô fejezetben látni fogjuk, a tökéletesség magaslatára törekedni, ha nem lett volna Jézus szeretetébe vetett bizalma is épp oly nagy, mint vágya a szentség után. Ez a bizalom szólal meg lelkébôl 1926. november 24-én: ,,Jézusom, oly nagy, nagy boldogság a te szerelmedet bírni. Te úgy szeretsz engem, mint talán senkit a világon. Szinte megdöbbent, sokszor oly világosan látom, hogy szeretô kezed mily oltalmazva, védve emeled fölém, mint vonsz el onnan, hol lelkem fehér menyegzôs ruháját bemocskolhatná, mint borítod szerelmed tüzével lángba lelkemet újra, ha látod, hogy a kísértés, a szárazság, a megpróbáltatás szenvedéseiben kezdek kimerülni, elfáradni, gyengülni. Jézusom, hát ki vagyok én? senki, semmi; egy porszem. Mikor szívem-lelkem a kísértések tüzében vergôdött[5], Jézusom, akkor éreztem legjobban, hogy milyen semmi vagyok. Szinte irtózattal láttam, hogy ha csak egy pillanatra is magamra hagynál, milyen nagyon rossz lennék; hogy nem tudnék a legkisebb kísértésnek sem ellenállni, belevesznék a bűnbe. És te mégis szeretsz; mégis szeretsz, dacára, hogy nap-nap után újra meg újra annyiszor megbántlak. Olyan nyomorult vagyok, porszem... Néha alig tudom önmagamat elviselni; ilyenkor hozzád menekülök. Erôs bizalommal nézek föl reád a keresztre. Olyan szánakozva, megbocsájtón, szeretettel nézel le rám... Te tudod, hogy porszem vagyok...'' ,,A szeretet vakmerô'' Még erôteljesebben szólal meg a bizalomnak ez a hangja pár hónappal zárdába lépése elôtt, amikor még nem sejtette, hogy ebbeli vágyának teljesedése oly közel van már. -- 1927. május 19-iki dátum alatt olvassuk: ,,Ha szinte megölend is engem, ôbenne reménylek! -- Jób ezen szavai szinte megacélozták szívemet s kimondhatatlan békével árasztották el. Jézusom, ezek a szavak annyit, de annyit jelentenek számomra! Ha összezúzol is, ha bárhogyan rendelkezel is velem... ha szinte megölsz is engem... Jézusom, én két karodba vetem magam, szorosan szent Szívedhez simulok, mint egy gyermek, ki tudja, hogy ott mindent remélhet... s ott mondom el neked az én nagy, az egész világot felölelô vágyaimat. A szeretet vakmerô, a szeretetnek semmi sem lehetetlen, és határtalan bizalommal reád támaszkodva, én reménylem, -- még ha szinte megölsz is engem -- hogy vágyaimat teljesíteni fogod egyszer! -- '' A Szűzanya rabszolgája Reményének egyik hathatós eszköze Szűz Máriába vetett rendíthetetlen bizalma volt. Mikor kis szent Teréz közbenjárásától várta beteg lábának meggyógyulását, így imádkozott: ,,Ha te kéred a szent Szűz közbenjárását, kinek ,kiválasztott kis virágszála' vagy, ki ,reád mosolygott életed reggelén', akkor ô biztosan megtesz mindent, már pedig ô mindent elérhet szent Fiánál, amit akar, hisz az Úr Jézus semmit sem tagadhat meg tôle.'' (1925. szeptember 29.) Mivel ismeri égi Anyjának hatalmát és jóságát, azért egész lelkét az t oltalmába helyezi: ,,Boldogságos Szűz, a te kezeidbe fektetem egészen lelkemet mély alázattal ajándék gyanánt; s kérlek, Szűz Anyám, fektesd azt bele a szent Szívbe.'' (1925. december 8.) Tisztelete és szeretete égi Anyja iránt lelki elôhaladásával arányosan növekedett. 1926. március 25-én már b. Grignon szellemében rabszolga gyanánt szenteli magát neki, miután a szent Szívnek tett fogadalmát megújította; ,,Szűz Anyám, neked adom magamat egészen rabszolga gyanánt, tégy s rendelkezzél velem tetszésed szerint, hogy általad az Ôvé legyek minden fönntartás nélkül.'' Ezt akkor tette, amikor a legnagyobb küzdelmeken ment keresztül. Legszebb szavait, melyeket a boldogságos Szűzhöz intézett, 1926. december 8-án olvassuk: ,,Égi Szűz Anyám, ma reggel a szent áldozásban neked adtam Ôt ajándékul szeplôtelen fogantatásod ünnepén. Mikor az Úr Jézus isteni Szíve összedobbant az én szegény kis szívem dobbanásával, ez a dobdobbanás neked szólt, Szűz Anyám, téged üdvözölt. Anyám, a te kezeidbe fektettem egészen lelkemet, életemet. Megújítottam fogadalmaimat. Drága jó Anyám, esd ki számomra a kegyelmet, hogy halálomig hűséges maradjak hozzá. Eszközöld ki számomra a végsô állhatatosság kegyelmét. Oh, inkább haljak meg ezerszer, mint hogy egy pillanatra is hűtlen legyek.'' ,,Anyám, te a Szeplôtelen Fogantatás vagy, hozzád a bűnnek árnyéka sem fért; ha látod, hogy a kísértés ostromol, állj mellettem védve, oltalmazva. Hisz a te tulajdonod vagyok, neked adtam magam rabszolga gyanánt örökre, visszavonhatatlanul s mindent csak általad, veled, benned és érted akarok tenni. Anyám, segíts, hogy egészen az édes Jézusé legyek általad, minden fönntartás nélkül; hogy mint az égô szeretetnek kis rabszolgája éljek és haljak meg.'' Azután lelkiatyját ajánlotta a boldogságos Szűz oltalmába. Ez a vonás is tanúskodik hálás szívérôl; hiszen a hála a szentek jellemzôje. ,,A te anyai oltalmadba ajánlom még lelkiatyámat; s csak azt kérem, amiért mindennap esdeklek, hogy add neki Jézus égô, lángoló szerelmét, hogy szentül élhessen s halhasson meg, és minél több lelket mentsen meg. Szeresd ôt nagyon; háláld meg neki azt, amit én neki soha eléggé meghálálni nem tudok.'' Semper fidelis! Egész lelki törekvését P. Doyle e szavaiba lehet összefoglalni, melyeket 1925. december 8-án saját naplójába is mint életelvet bevezet; ,,Jézusom, tégy engemet szentté, és hogy ezt elérjed, ne kímélj engem.'' -- Még úgynevezett megtérése elôtt -- 1925. február 23-án -- naplójának élére írja lelkiatyjának egy hozzá intézett szavát: ,,Mit használt születnem, ha szentté nem lettem.'' Alája pedig e szavakat írta: Semper fidelis. -- Ha valami, úgy ez jellemzi egész életét és törekvésének irányát: hűség mindhalálig. ,,Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.'' (Jel 2,10) ======================================================================== A hivatás ,,Ott pattan ki a hivatás tüze...'' Etus lelkiéletének ily fejlôdése mellett csodálkozni nem lehet, hogy már ,,megtérése'' elsô hónapjaiban megszületett lelkében a vágy, nemcsak belsôleg, hanem életének külsô kereteiben is egészen átszolgáltatni magát isteni Jegyesének, és az Ô életét a legtökéletesebben utánozni. Ezért érezte magában már korán a szerzetesi hivatást. Hivatásának gyökerei visszanyúlnak még elsô lelkigyakorlatának idejére. Örök fogadalma elôtt kéri a becskereki nôvéreket, hogy tolmácsolják helyette az ô kis tabernákulumuknál a szent Szívnek háláját, ,,hiszen ott pattant ki a hivatás tüze lelkemben elsô lelkigyakorlatom alatt, ott a kis tabernákulum elôtt.'' -- De épp az ô hivatásában szemlélhetjük oly feltűnôen Isten gyengéd gondviselését és kiválasztását, amellyel a lehetetlennek látszót is lehetôvé tette számára. Etus, mint láttuk, 10 éves korától fogva egy csipôcsontgyulladásból származó testi gyengeségben szenvedett, mely sántasággal is össze volt kötve, és ennek a gyengeségnek elsô látszatra meg kellett hiúsítania minden szándékát. De Isten másképp akarta. Elôbb azonban kemény és hosszadalmas próbára tette választottjának bizalmát. ,,Te tudod, hogy karmelita szeretnék lenni.'' 1925. szeptember 29-én így imádkozik: Lisieux-i Szent kis Teréz, holnap van a te halálodnak az évfordulója. Holnap van huszonnyolc éve, hogy a királyi Sas lecsapott, s elvitte az Ô kis áldozatát az örök szeretet honába. S holnap ünnepel az egész küzdô Anyaszentegyház elôször e napon mint szentet. Holnap fejezem be én is a novénát, melyet a te közbenjárásodban bízva kezdtem el. Szent kis Teréz, holnap, oh holnap hullass kegyelmi rózsaesôt a földre! Te tudod, hogy karmelita szeretnék lenni, hisz már itt kint a világban elfogadtál újoncodnak s az én szeretett kis mesternôm lettél.'' ,,De azt is tudod, hogy soha, de soha segítséged nélkül azzá nem lehetnék a lábam miatt. Oh Szent kis Teréz, jusson eszedbe az a forró vágy, amellyel a szent Kármel foglya óhajtottál lenni, az a kín, mikor visszautasítottak a világba, s utána az a véghetetlen kegyelem s boldogság, mikor már 15 éves korodban az Úr Jézus boldogító rabságába kerültél. S jusson eszedbe az a mérhetetlen boldogság, mikor az imádott Jegyes eljött, hogy két erôs karjába vegye az Ô kis aráját, irgalmas szeretetének tüzében fölemésztôdött áldozatát, s fölvitt téged oda, hol örökké láthatod, imádhatod a szentekkel egyetemben, és szeretheted, szeretheted vég nélkül, örökre.'' ,,És ha ezt mind végiggondoltad, oh, akkor vess egy pillantást reám, s akkor biztos, egész biztos vagyok, hogy megteszel mindent értem...'' Utána felszólítja kis mesternôjét és pártfogóját, hogy egyesítse imáit az összes jezsuita szentek könyörgésével, és ajánlja fel azokat a Szent Szívnek a boldogságos Szűz és Szent József kezei által, hogy különös tekintettel P. Colombičre érdemeire gyógyítsa meg lábát. A jézustársasági szentek iránt való bizalma és áhítata, amint már említettük, onnét ered, hogy lelkivezetôje egy jézustársasági atya volt. Épp ebben az idôben különösen imádkoztak P. Colombičre boldoggáavatásáért; innét magyarázható, hogy az ô érdemeire is különösen hivatkozik. Egyébként ezt a különös áhítatot P. Colombičre atyához egész életén át megôrizte. Imáját így fejezi be: ,,Oh kis Teréz, kérjétek az Úr Jézust, hogy ne nézze az én érdemtelenségemet, hanem csak P. Colombičre érdemeit, s az ô kedvéért tegye meg azt a csodát, hogy ôt boldoggá avathassák. Kis Teréz, könyörögj értünk, kik bízunk a te segítségedben, s hullass kegyelmi rózsaesôt holnap a földre, hogy egyetlenegy szív se csalódjék nagylelkűségedben. Úgy legyen! Amen.'' Ámde a bizalommal várt csoda nem következett be. És itt látjuk ismét kis testvérünk erényének tökéletességét. Vérzô szívvel írja október 9- én: ,,Oh, Jézusom, majdnem kétségbeesve ostromoltam a zárda kis kápolnájában a tabernákulum elôtt térdreborulva az eget szeptember 30- án este, a hétórai harangszó után, akkor, amikor éppen Szent kis Teréz lelke bilincseitôl megszabadulva, 28 év elôtt oda jutott, hova oly kimondhatatlanul vágyott. Biztosra, egészen biztosra vettem, hogy meg kell történnie a csodának. S fájt nagyon a csalódás... Akkor szívembe ütött hirtelen a kérdés: Kell? s miért kell? Mert te akarod? és éppen most? Hát ki vagy te, hogy akarni merészelsz? Hát szabad, hogy ennyire fájjon neked az, ami az Úr Jézus akarata?...'' ,,Ekkor meg rémülettôl dobbant meg a szívem. Hátha megbántottam az Úr Jézust avval, hogy oly kétségbeesetten akartam, vágytam, hogy karmelita lehessek, hogy oly rémülten akartam a világból menekülni. Megint kis Terézke állt mellettem vigasztalólag: Hisz te gyermek vagy lélekben; és egy gyermek hányszor nyújtja ki kezét vágyakozva, néha még az elérhetetlen csillagok után is, de evvel nem okoz fájdalmat, nem szomorítja meg édesatyját, ha utána nem dacoskodik. Menj, öleld magadhoz forró szeretettel a keresztet, s vele együtt az isteni akaratot, meglásd, az Úr Jézus oly meleg szeretettel, oly szelíd elnézéssel néz majd le rád, hisz Ô tudja legjobban, hogy milyen gyarló, nyomorult, gyönge kis gyermek vagy lélekben. Te csak simulj erôsen akaratoddal az Övéhez, és egyesülj Vele, egyesülj Vele úgy, hogy a tiéd teljesen megsemmisüljön, és bízd magad odaadással egészen az Ô akaratára.'' ,,Ha esküvôt látok...'' November 24-én ugyanez a bizalom és átadás cseng ki szavaiból: ,,Szentáldozás után, mikor Szent Szíved az enyémen dobog, oh, annyit, de annyit szeretnék mondani neked s még többet kérni tôled, Jézusom, és mindig újra és újra csak azt tudom súgni forró vággyal: maradj, maradj örökre nálam, szeretlek végtelenül, oh, add, hogy a te irgalmas szereteted égô áldozata legyek... S mindig ott ég még egy kérés ajkamon; és nem tudom kimondani, csak ezt: Jézusom, ahogy te akarod, úgy legyen.'' ,,De te, ki belátsz a szívek mélyébe, te tudod azt, milyen segélyt kérve, gyámoltalanul mondom: ahogy te akarod, úgy legyen. Nem kell mondanom, te tudod azt, milyen iszonyú kínokban vergôdik úgyszólván állandóan szívem itt kint a hideg világban, milyen lázas szomjúsággal vágyom, hogy egyedül csak a tied legyek, hogy Szíved lángjában egészen megsemmisüljek.'' ,,Ha esküvôt látok, eszembe jut, hogy az a vôlegény milyen szeretettel igyekszik minél elôbb menyasszonyát otthonába vinni. Oh, olyankor ujjongva dobban meg a szívem, mert hisz az égi Jegyes milyen mérhetetlenül jobban szereti az ô kis aráját, mint egy ember; tehát mennyivel inkább fog sietni ôt magához venni. Fel Pestre És ez a bizalom Etust nem csalta meg. Csodálatos jutalmat nyert. De elôbb még egy fájdalmas próbán kellett keresztül esnie. Lelkiatyja megkísérelte, hogy ôt a budapesti Angolkisasszonyoknál felvétesse. -- Etus felutazott Nagybecskerekrôl, és bemutatkozott. Az Angolkisasszonyok fônöknôje, Mater Darvas, nagy szeretettel fogadta, és megvallotta hogy Etus lelkülete és megjelenése igen kedvezô benyomást tett rá. De az orvosi vizsgálat eredménye negatív volt. Az orvos nyíltan kimondta, hogy ezzel az egészséggel pár hónap alatt kidôl. Az ítélet Etusra nézve lesújtó volt. ,,Mily sok kegyelmet kapott ez a kiválasztott lélek'', mondta késôbb életrajzának olvasása után Mater Darvas, ,,mennyire szerette az Úr Jézust, és mennyit tudott szeretetbôl szenvedni! Még jól emlékszem, mikor nálunk járt, és én kihívtam ôt a templomból, hogy a lesújtó hírt közöljem vele. Akkor láttam milyen átszellemült tekintettel tapadt a szeme a tabernákulumon, alig vett engem észre. Már akkor gondoltam, hogy igen szép lélek lehet, és nagyon sajnáltam, hogy nem vehettem fel. Most már kérhetjük az ô segítségét, hogy mi is így tudjuk Jézust szeretni, és szeretetbôl sok áldozatot hozva önmagunkról le tudjunk mondani.'' 1926. november 13-án írja naplójába: ,,Újra itthon vagyok. Milyen teli reménnyel, vággyal indultam négy hét elôtt fel Pestre. Azt hittem, hogy most már egészen a tied lehetek, imádott Jegyesem, hogy megszűnöm a világ számára létezni egészen. Te másképp akartad... Sokat, nagyon sokat szenvedtem e pár hét alatt. Jézusom, te láttad, hogy a lelkem készségesen karolta át ezt az újabb keresztet, melyet nyújtottál, de a test nagyon erôtlen, szívem majdnem elviselhetetlenül fájt. Kicsiny feszületemet[6], melyet nem rég kaptam lelkiatyámtól, folyton ajkamhoz szorítva, ismételgettem: Szeretlek Jézusom! Örökre neked adom magam, egyedül csak a te akaratod teljesüljön mindig! Igen, Jézusom, én nem akarok mást, csak azt, amit te. Csak vonj szorosan magadhoz a kereszten; oly szorosan, hogy soha gyengeségbôl vagy gyarlóságból se hagyhassam el azt.'' Ebben az idôben mondotta el unokanôvérének, hogy kilencedet végzett kis Szent Terézhez, és kérte, adjon valami jelt, szerzetbe kerül-e? És azt álmodta, hogy látta magát ravatalon fiatalon, szerzetesi ruhában. Nagyon örült, de kikötötte, hogy unokanôvére ne mondja el senkinek. Csak halála után tudta meg édesanyja. 1927 elején súlyos spanyolba is esett, és mellhártyagyulladást kapott. Nagyon súlyos beteg volt. Tavasszal levegôváltozásra ment Zsidópusztára. Onnét visszajövet kapta a hírt, hogy beléphet a Visitatióba. Belsô próbák Nem hiányoztak azonban a külsô nehézségek mellett a belsô próbák sem. A két kísérlet közé, a karmelita-hivatás és az Angolkisasszonyoknál való jelentkezés közé, esik 1926 elején a nagy belsô megpróbáltatás, melyrôl szintén naplójában említést tesz, anélkül, hogy azt részletezné. ,,December 8-a és március 25-e közt nem tudtam egy szót sem írni mostanáig'', így ír 1926. április 18-án. De azért március 25-én is leírta fogadalmának megújításaként annak szövegét. ,,December 8-a óta pedig'', így folytatja, ,,annyi, de annyi mindenen mentem át. Te tudod, Jézusom, hisz te látod, hogy a gonoszlélek minden dühével reám támadt, hogy lerontson. December 8-a óta érzem igazán az élet vértanúságát. Nincs az a mód és nincs az az oldal, melyrôl meg ne támadt volna. Lelkem, szívem békés nyugalmát, mely csak a te forró szerelmedet ismerte, és csordultig volt tele vele, azt a nyugalmat is a legkeserűbb kínná és harccá változtatta. És te, Jézusom, csendben nézed, hagyod, hogy mindez megtörténjék. Nézed, fájdalmasan nézed, hogy milyen nagyon nyomorult vagyok, hogy milyen sokszor gyôz a gyengeség. Ez az, ami majdnem elviselhetetlenné teszi a kínt számomra.'' ,,Jézusom, ebben a nagy élet-halál harcban egyedül az tartott fönn, azért nem roskadtam össze, mert éreztem, tudtam, hogy te imádott Jegyesem, ott vagy szívemben szerelmeddel; hogy nem hagytál el, hogy egészen az enyém vagy, s én a tied, dacára gyengeségemnek s nyomorúságomnak. Jézusom, te szeretetbôl engeded mindezt megtörténni, hogy ezáltal még szorosabban vonj magadhoz a kereszten. Ezt tudom.'' És most mutatkozik újból hôsies szeretete, melyet még a próba sem tör meg: ,,Jézusom, könyörgök lelkem egész erejével, ne a kínoktól, ne a kísértésektôl szabadíts meg, hanem egyedül gyengeségemtôl. Jézusom, ne engedj gyengének lennem, ne engedd, hogy téged megbántsalak, ne engedd, hogy még én is fájdalmat okozzak neked folyton. Jézusom, te tudod, hogy én semmire sem vagyok képes nélküled. Gyermek, tehetetlen, gyenge, pici gyermek vagyok, aki egyetlenegy lépést sem tud tenni elôre egyedül, mert oly kicsi, tehetetlen, gyenge, hogy mindjárt megbotlik. Óh Jézusom, gondolj kérlek mindig erre, ha reám tekintesz. Te a kicsinyeket nagyon szereted. Tégy olyan nagyon kicsinnyé, hogy senki ebben a világban észre ne vegyen, s csak egyedül a te számodra létezzem.'' A kísértés, a harc után, mintha csak kimerült volna, nagy lelki fáradtság és szárazság vett erôt rajta. Errôl ír folytatólag április 20- án: ,,Olyan egyedül vagyok egy pár hét óta. A nagy lelki viharok után valami olyan bénító fáradtság tart fogva. S az utolsó szikra is, melynek melegét a legerôsebb viharok közt is éreztem, mintha kialudt volna... Jézusom, te alszol... mélyen alszol, de ugy-e csak alszol? Itt pihensz szívemben, lelkemben, s nem hagytál magamra? Olyan kínzó félelem szorítja össze szívemet; nem érzem szent Szíved dobogását az enyémen, nem érzem tüzét, melegét, fényét. Úgy fázom ebben a sötétségben, úgy félek, úgy vágyom utánad, s nem merlek hívni, nehogy felköltselek. Hisz te pihensz, fáradt vagy, alszol, s hogy épp az én nyomorúságos hajlékomat választottad nyugvóhelyül, ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire szeretsz.'' ,,Az, hogy egyedül vagyok, elhagytál, a kínzó félelem, mind csak az ördög munkája, ki evvel akar bizalmatlanságra s aztán kétségbeesésbe vinni. Jézusom, te tudod, hogy a legkeserűbb szárazságban, a legkínzóbb elhagyatottságban, a gyöngeségemben, nyomorúságomban is egyedül csak a tied vagyok mindig, s szeretlek -- szeretlek, s a tied vagyok akkor is, ha a kereszt, melyet te nyújtasz, oly nehéz is, hogy a földre sújt. Hisz minél nehezebb, annál közelebb jutok vele egyetlen célomhoz, hozzád. Jézusom, törj össze, zúzz össze egészen, csak a lelkem ne engedd megroppantani soha, egy pillanatra sem! -- Szűz Anyám, a lelkem ôrizd tisztán, hófehéren, hogy méltó készséges áldozata legyen az Úr Jézus lángoló, irgalmas szeretetének!'' Egy hónapra rá örökre letette tökéletességi fogadalmát. ,,A tél már elmúlt...'' A kísértések és próbák elvonultak. Amit még több hónappal ezelôtt írt, mikor egyszer az Oltáriszentség elôtt imádkozott, az most rá nézve valóság lett: megnyugodott Isten akaratában, a világban maradt, mert azt hitte, hogy rá nézve bezárult a zárda kapuja. ,,Olyankor'' -- szentáldozás után -- eltűnik minden marcangoló félelem, hogy nem lehetek esetleg karmelita, hanem kint hagysz a világ viharaiban. Hiszen mindegy; keresztedhez simulva, a világ legtombolóbb viharaiban is egyedül csak téged látlak, egyedül csak neked élek, minden eltűnik körülöttünk; egyedül csak mi ketten vagyunk. Te a kereszten, én a kereszt alatt. Mindig fölnézek, s te le, a szemembe. Tekintetedtôl tűz pattan lelkembe. S ez a tűz nem fog kialudni soha; hisz égô tekinteted mindig az enyémbe merülhet; soha, soha máshova nem nézek, csak föl, a te két szemedbe. Így olyan könnyű az élet vértanúsága. Így olyan nagy, nagy boldogság szenvedni, s olyan erôs a kívánság, hogy minél többet szenvedhessek, hogy a te emésztô szomjúságodat enyhítsem.'' (1925. november 24.) De ,,a tél már elmúlt, az esô elállt, elvonult.'' Véget ért a próba és kísértés ideje, a kitartás és hűség megnyerték jutalmukat. Megszólalt a Jegyes szava: ,,Kelj fel barátnôm, galambom, szépem, jöjj!'' (Én 2) 1927 elején volt, hogy a Jézustársaság magyar rendtartományának fônöke ellátogatott a Visitatio-rend thurnfeldi zárdájába, hogy az ottani fônöknôvel, Böhm Margit Máriával, aki atyai ágon szintén Magyarországból származott, az elsô magyarországi Visitatio-zárda megalapításáról tárgyaljon. Ugyanaz év április havában a fônöknô egy kísérôvel, Hoitz Magdolna Augusztina nôvérrel, eljött Magyarországba és megtekintette a jézustársasági újoncházat, a régi Károlyi-kastélyt Érden. A Jézustársaság és a Visitatio szándékai találkoztak. Elôbbiek újoncházukat a zugligeti újonnan épült Manrézába óhajtották áthelyezni, utóbbiak Magyarországon akartak megtelepedni. Az érdi ház a Visitatio nôvéreinek nagyon megtetszett, és fölötte alkalmasnak látszott az új alapításra. Így hamar megtörtént a megegyezés. Július havában a jézustársasági rendfônök ismét Thurnfeldbe utazott, hogy az alapítás részleteit jobban megbeszélje, és ez alkalommal -- íme Isten gondviselésének csodálatos intézkedése -- mivel ô volt Etus lelkivezetôje, szóba került az ô belépésének lehetôsége. A tisztelendô anya nem zárkózott el, és azt válaszolta, hogy a dolgot meg lehet próbálni. Ezzel Etus belépése biztosítva volt. Lelkiatyja levélben tudatta vele az örömhírt. Etus öröme leírhatatlan volt. Égi Jegyese megjutalmazta áldozatait. Böhm Margit Mária fônöknô, az érdi zárda alapítónôje, egyszer úgy nyilatkozott, hogy a jó Isten oly feltűnôen mutatta meg gondviselésének ujját Etus hivatásában, mintha az egész zárdaalapítás csak azért lett volna, hogy neki lehetôséget nyújtson a belépésre. Szent élete a zárdában, lelkiismeretes pontossága a legkisebb dolgokban is, boldogsága és örömteljes istenszolgálata, a Visitatio szellemének tökéletes elsajátítása mindenesetre igazolják, hogy az isteni Gondviselés feltűnô világossággal ide hívta ôt, és azt akarta, hogy az elsô magyar Visitatio-zárdának megalapításában jelentékeny része legyen -- nem annyira külsô működésével, mint inkább példájával, imádságával és életének áldozatával. Egészsége feltűnô módon kitartott örök fogadalmának napjáig. Ekkor azonban már rosszul érezte magát, és egy év sem telt bele, hogy hivatását életének áldozatával megpecsételte. ,,Vonj magadhoz!'' De halljuk, mit ír közvetlenül Thurnfeldbe való elutazása elôtt! ,,Vonj magadhoz... futunk keneteid illatára... Valami megkapó erô van ebben a pár szóban. A szomjas, szereteted után éhezô lélek szinte megbűvölten ismétli újra és újra. Vonj magadhoz... százszor is elmondom egy nap. Hisz te vagy, Jézusom, az a csodálatos mágnes, aki mindeneket magadhoz vonzasz. Ó, vonj magadhoz ellenállhatatlan erôvel, hogy szereteted lángtengerébe belevesszek, hogy magam is tűzzé váljak, s piciny szikrákká zúzz össze, és hints el sok-sok hideg lélekbe, hogy ott is fellobogjon a te szerelmednek tüze. Óh, kérlek, így semmisítsd meg az én kis életem! Vonj magadhoz, futunk keneteid illatára... hiszen, Jézusom, akinek lelkét egyszer elárasztottad evvel az égi illattal, az mámoros lett attól, az fut, magával ragadva másokat is, más célja nem lévén többé, egyedül csak te. Oh, vonj magadhoz!'' (1927.július 25.) Ezzel a pár szóval jellemzi egész jövô hivatását a Visitatióban: égni Jézusért és Jézus miatt égni a lelkekért! ======================================================================== Tirol hegyei közt Thurnfeld Az ôsrégi, történeti emlékű, a tiroli szabadságharcból is nevezetes Hall városka fölött, a hatalmas Bettelwurf hegység sziklafalának lábánál terül el a csendes, békés, fallal körülkerített fekvôség, melynek neve Thurnfeld. Ezt a helyet már 1525-ben egy szentágostonrendi nôi szerzet vette birtokba. Az egész fekvôség mai kiterjedésében azonban csak 1583-ban jelenik meg az okmányokban Thurnfeld néven, amikor a halli alapítványi hölgyek közössége az egész mai területet megvette és kôfallal zárta körül. Ennek az intézménynek alapítónôje a szentéletű Magdolna fôhercegnô volt, és érdekes dolog, hogy alapítását szintén a boldogságos Szűz Látogatásáról (visitatio) nevezte el, mintha sejtette volna, hogy egyszer Szalézi Szent Ferencnek rendje fogja örökölni azt a területet, melynek ô annyi gondot és fáradságot szentelt. Ez a közösség világi hölgyekbôl állott, akik kitűnô szabályok és kiváló fegyelem alatt, egyszerű fogadalmakkal lekötve, jámbor és istenfélô életet éltek, és e tekintetben a szorosanvett szerzetesnôkkel versenyeztek. A mai thurnfeldi Visitatio-zárda ôrzi még az oltárt, amelynél Canisius szent Péter, Németország második apostola, halli kirándulásaikor misézett. A halli alapítványi hölgyek intézménye pontosan 200 évig, 1783-ig tartotta birtokban Thurnfeldet. Ekkor II. József ismert egyházpolitikája feloszlatta az intézményt, a birtokot pedig 1787-ben elárverezték. Így Thurnfeld világi kézre került, de csak 70 évre. Már 1859-ben a beuerbergi Visitatio-zárda egy létesítendô új alapítás céljaira megvette, és Becker Mária Peregrina lett a thurnfeldi zárda alapítónôje. Ebben a zárdában hűségesen megôrizték a rend ôsi hagyományait és szellemét. Ötven év alatt mintegy 1000 növendék részesült a zárda nevelésének áldásaiban, köztük nem egy magyar családnak gyermeke is. A császári család tagjai kitüntetô szeretettel és gonddal vették körül az új alapítást. Ebben a zárdában élte Etus szerzetesi életének elsô hónapjait. A búcsú ,,Jézusom, szinte álomszerű, hogy itt vagyok'' -- írja a thurnfeldi Visitatio új jelöltje aug. 29-én. -- ,,Hát igazán annyira szereted a te kis arádat, hogy elszakítottad ôt mindenkitôl és mindentôl, hogy egyedül csak a tiéd legyen. Augusztus 6-a, oly kegyelmekkel teljes nap![7] Jézusom, azon a napon s éjszakán az Olajfák hegyén kiállt szenvedéseidbôl ajándékoztál nekem; megízleltetted velem azok keserűségét s a haláltusát. Lelkem túláradt tôle, de a boldogságtól is, hogy mindez érted van, lelkem isteni Jegyese! Jézusom, augusztus 10-e! Oh, azon az estén ölelte az isteni Jegyes az ô otthonában karjaiba az ô kis aráját, aki anyját, testvéreit s mindenkit, hazáját, anyanyelvét, mindent amit szeretett, otthagyott, hogy egész szívével csak ôt szeresse! Este 9 óra körül léptem át a klauzura küszöbét, oly nagyon dobogott a szívem! de valami nagy, nagy nyugalom töltötte el egész lelkem! hisz, Jézusom, a te otthonodba léptem. Kis szívem úgy égett a szeretettôl s boldogságtól, hogy cellámban könnyekben törtem ki.'' Nem szabad csodálkoznunk, hogy Etus is érezte a válás fájdalmát. Ô örömmel, sôt ujjongva hagyta el a világot, de szeretô szíve nem volt érzéketlen szeretteinek fájdalmával szemben! És ezzel áldozata nem kevésbé volt tökéletes. A kegyelem nem nyomja el a természet érzelmeit, hanem akkor ragyog fényesebben, mikor gyôzedelmeskedik fölöttük és Istennek áldozza fel azokat. Érezte ezt a természetes fájdalmat, sôt ellenkezést a Visitatio nagy szentje -- Etus késôbbi védôszentje -- Alacoque Sz. Margit is, Szent Teréz is ugyanezt vallja meg önmagáról. Boldog Colombičre pedig, akit Etus annyira tisztelt és szeretett, egyik levelében írja a szerzetesi hivatásról: ,,Alig ismerek valakit, aki ezt a lépést nem a természet nagy ellenkezésével tenné meg, kivéve azokat az ifjakat, akiket Isten még szinte gyermekkorukban emel ki a világból anélkül, hogy ôk tudnák, mit tesznek.'' Etus, bár lelkileg egészen gyermek volt és végig az is maradt, mégis jól tudta, hogy mit tesz. És mert tudta, azért volt oly nagy öröme, de azért érezte az áldozatot is, és ez a kettô tette Isten elôtt oly értékessé lépését. Isten is úgy akarta, hogy nagyobb legyen az érdem, de egyúttal kegyelmét is megadta, hogy az áldozat után alig volt ember, aki boldogabbnak érezte volna magát a világon, mint Soeur Adelhaid a zárdában, amint Etust[8] jelöltségétôl kezdve nevezték. Az elsô napok Ezekrôl az elsô napokról írja akkori thurnfeldi és késôbbi érdi fônöknôje oly igaz szavakkal a halála után: ,,Nem szabad ennek a kegyelmekkel megáldott gyermeknek gyönyörű lelkivilágától búcsút vennünk anélkül, hogy az ô rövid szerzetesi életének tanúi meg ne szólalnának attól az estétôl kezdve, amelyen a zárda küszöbét ragyogó arccal, mondhatni örömtôl ugrándozva, átlépte és boldogságát az éjjeli csend ellenére mindenfelé hirdette. A következô napon pár könnycsepp pergett le arcán, melyeket hôn szeretett édesanyjának emléke sajtolt ki szemébôl, s melyek ugyanabból az okból -- bár akarata ellenére -- pár nappal halála elôtt megismétlôdtek. Párját ritkító buzgósággal kezdte meg próbaidejét. Minden új volt számára, de minden egyszersmind boldoggá is tette: minden új gyakorlat, minden szertartás, ami oly sokféle van a Visitatióban; a feltűnô mindebben pedig az volt, hogy egyetlen természetes gyengesége, nagy feledékenysége[9] ellenére is semmit el nem felejtett, semmi figyelmét ki nem kerülte. A vágy, hogy szeretett Jézusának örömére legyen, megerôsítette szívének emlékezôtehetségét. Ô volt a leghűségesebb, de egyúttal a legvidámabb újoncnô is, mert ô volt a legboldogabb hivatásában. Epedett az ô szeretett Visitatiójának behatóbb ismerete után, nem lehetett neki eleget elmondani a szerzet évkönyveibôl, minden egészen a lelkesedésig magával ragadta, és ezt a lelkesedést azután Érden újonctársnôinek lelkébe önteni iparkodott.'' Már augusztus 30-án megkapta a fátyolt és gallért, mely ôt a hivatalos jelöltek sorába iktatta. Errôl a napról írja: ,,Jézusom, a mi ünnepélyes eljegyzésünknek a napja! Gallérban, fátyollal ünnepélyesen mondtam el azt, amit már megszámlálhatatlanszor mondtam el neked, hogy nagyon határtalanul szeretlek, hogy neked adom magamat egészen, fönntartás nélkül. Oh Jézusom, tudom, hogy a te szíved is épp úgy dobogott a tabernákulumban a szeretettôl s a boldogságtól, mint a te kis arádé! Oh Jézusom, megkezdted munkádat lelkemben, esdve kérlek, fejezd is be; én nem akarok mást, csak amit te. Oh, add a kegyelmet nekem, hogy egész életem olyan legyen, amilyennek te azt látni akarod. Fogadd el egészen a szeretet kis égô áldozatának Egyházunk papjaiért és a missziókért. Amen.'' Ez a felajánlás fátyolvételének napján körvonalazza már egész szerzetesi életét, életét a Visitatióban. Egy gondolat hevítette: lelkeket menteni Jézus iránti szeretetbôl, lelkeket adni Jézusnak! És mivel a papok hivatottak leginkább közreműködni Jézus megváltói életében, azért imádságai, áldozatai is elsôsorban a papoknak szóltak. Még halálos ágyán kifejezte, hogy gyóntató atyjáért, lelkivezetôjéért az égben is imádkozni fog, hiszen egész életét a papokért áldozta fel. Így nyilatkozott még két órával halála elôtt, mikor gyóntatójától az utolsó feloldozást kapta. Lelkigyakorlat Október havában végezte elsô 8 napos lelkigyakorlatait a Visitatióban, egyedül Jézussal. Errôl a lelki magányról írja: ,,Jézusom, 8 napi csendes magány... Csak te és én... semmi és senki körülünk. Jézusom, miért hívtál a magányba? Csodálatos érzés dobogtatja szívemet! Jézusom, te vágytál utánam! te, a hatalmas király, a pici kis mezei margitvirággal akarsz 8 napot egyedül lenni. Te a társadalmi királyságodnak ünnepét'' -- október 31-én írja -- ,,egyedül vele akartad megünnepelni, s azért hívtad ôt annak elôestéjén magadhoz. Oh királyi Jegyesem, gyakorold uralkodói jogaidat teljes mértékben rajtam! Oh, kényszeríts, hogy tied legyek teljesen, elfeledve önmagamat. Ez a lelkigyakorlat elôkészület a mi esküvônkre. Segíts, hogy lelkem menyegzôs ruhája ragyogó, fényes, hófehér legyen. Tôled várok minden ékességet, gazdagságot, fényt. Jézusom, te vagy az irgalmas szeretet. Oh, nézd, az én lelkemnél szegényebbet, nyomorúságosabbat, koldusabbat nem kell keresned; irgalmasságod csodáit teljes mértékben gyakorolhatod rajta! Oh igen, irgalmasságod karjába vetem magam, szent Szívedhez simulok... reád hagyok mindent... oh, a te két karodban erôsnek, bátornak érzem magam; ott senki és semmi sem árthat nekem. Egymást nézzük... egymás szíve dobogását hallgatjuk... oh beszélj, isteni Üdvözítôm,... nyolc napig csak mi ketten vagyunk... Jézusom, ezt a nyolc napot nem tudom leírni -- igen, ez a kettônké volt egészen...'' Amint jegyzeteibôl kitűnik, melyeket elôbb idéztünk, Etus megtérése után már a világban a legszorosabb, a legbensôbb egységben élt Jézussal, isteni Üdvözítôjével. De mintha ez a lelki magány Thurnfeldben megvetette volna alapját annak a még meghittebb viszonynak égi Jegyeséhez, mely oly sajátos jellemvonása volt lelki életének a Visitatióban. És ezt a meghitt bensô viszonyt a legnagyobb egyszerűség, valódi gyermeki lelkület tették oly bájossá és elragadóvá azok elôtt, akik lelkét ismerték. Ô tudta, hogy Jézus nagyon szereti és keresi szeretetét, de azt is tudta, hogy erre teljesen méltatlan. Nehezen beszélt arról a gyengédségrôl, melyet isteni Jegyese részérôl tapasztalt; mert alig tudta elgondolni, hogy miképp lehetséges, hogy ôt a ,,nyomorultat'', a koldust, Jézus ennyire szeresse. És mégis örült neki, és gyermeki szívének minden hevével viszonozta. Mindig csak ,,Ô''- róla beszélt, ha lelkiatyjával találkozott, aki ôt ismerte. Egyébként másokkal való érintkezésében egészen egyszerű volt, és a keresettségnek, a különcködésnek, a fitogtatott vagy mesterkélt áhítatnak még látszata is távol állt tôle. Jól jegyzi meg fônöknôje és mesternôje, hogy nála egészen magától értetôdô és természetes valami volt, hogy magát semmire se becsülje. Mások is erre törekszenek, de mégis tudatában vannak valami jónak, ami bennük van. Ô mintegy képtelen volt magán valami erényt észlelni. És ez nem holmi mesterkélt alázatosság, hanem legbensôbb és legegyszerűbb meggyôzôdés volt nála. Azért, mondhatni, minden dicséret vagy elismeréslepattant róla, sôt fájt neki. Ez az egyszerűség volt lelkének második fôjellemvonása. Egész jelöltsége készület volt a beöltözés nagy napjára. Már elôre ékesítette menyasszonyi ruháját, hogy megnyerje Jegyesének tetszését. Azért írja szalézi Szent Ferenc ünnepén 1928-ban: ,,Jézusom, én megígérem neked, hogy mindig vidám mosolyt láthatsz arcomon a te segítségeddel. Én nem akarok soha sírni, ha még oly nehéz keresztet küldesz is. Mindig arra gondolok, te a tabernákulumból figyelsz szívszorongva, mennyire tudlak szeretni... s akkor lesz erôm mindig mosolyogni...'' Ezek a szavak sejtetik, hogy Sr. Adelhaidnak minden boldogsága mellett is voltak kis keresztjei. Hiszen el sem képzelhetô másképp. A német nyelvnek akkor még csekély tudásával egyszerre egészen idegen környezetbe lett áthelyezve. Az akklimatizációnak, a megszokásnak minden szeretet és erény mellett a természet számára nehéznek kellett lennie. És ki tudja, milyen más kis kereszt is nyomta még gyenge vállát? De ô ezekrôl soha sem beszélt. Sôt egyszer ki is fejezte, hogy a szerzetesi élet boldogságáért és elônyeiért és késôbb az új alapításért mindenkinek meg kell hoznia a maga áldozatait, melyet az anyanyelvtôl való kisebb-nagyobb megfosztottság[10], az elsô nehézségek és még más egyéb körülmények követelnek természetünktôl. Ez rá nézve egészen magától értetôdô dolog volt, és nem tudta elgondolni, hogy valaki másképp vélekedhetnék, vagy másképp érezhetne. Ha valami hasonlót látott, és általában minden hiba, melyet észrevett, fôleg a buzgóság és nagylelkűség hiánya, nagyon fájt neki, és imáival és annál nagyobb szeretetével iparkodott Jézust kárpótolni és mások számára kegyelmet kiesdeni. Jézus kis napsugara ,,Nemcsak elhatározta, hogy mosolyogva fog szenvedni, de meg is tette, mondja róla egyik társnôje. ,,Még könnyei közt is mosolyogni láttam. Engem is arra tanított, hogy mindig mosolyogjak a szenvedésben.'' Mikor egy jelöltet egészségi állapota nem tett alkalmassá a zárdai életre, és hazaküldték, így vigasztalta ôt: ,,Nem az a célunk nekünk, hogy zárdában éljünk, hanem, hogy eljussunk a mennyországba. A zárda csak egy út oda, Nekünk a jó Isten egyet adott, ami a miénk, akaratunkat. Ezt adhatjuk neki, és akkor mindent neki adtunk. Adja neki akaratát, és akkor az Övé lesz egészen odakint is.'' ,,Igen'', válaszolt a másik, ,,de az a borzasztó, hogy egészen hidegnek érzem a szívem iránta, olyan, mintha már nem is szeretném.'' ,,Az nem baj'', felelte, ,,ha csak maga tudja, hogy szereti. Volt idô, mikor én is úgy éreztem, és azon aggódtam, hogy már nem szeretem Ôt. De én azt mondtam neki; ,,Szeretlek, én tudom, hogy szeretlek.'' És úgy nézett az elôttük lévô Jó Pásztor-szoborra, mintha maga az Úr Jézus állt volna ott, és ôneki mondaná. ,,Olyan kedves, derűs lénye volt'', mondja ugyancsak társnôje, ,,és úgy él emlékezetemben, mint a napsugár. Elgondoltam, hogy ô volt az Úr Jézus kis napsugárkája, akinek minden törekvése az volt, hogy az ô homlokáról a szomorúság felhôit elűzze, és mosolygós, meleg szeretetével felderítse.'' Beöltözés De már közelgett a nagy nap, a beöltözés napja. 1928. április 8-án, húsvét vasárnapján, írja; ,,Jézusom, én Isteni Jegyesem... szinte álom, hát tényleg lehetséges? holnapután tartod esküvôdet velem... Hogy mit jelent ez, hogy mit érzek, oh, te azt tudod... Csodálatos... ha a szív ennyire tele van, megnémul az ajak. És április 10-én: Oh, ez a dátum... Oh igen, ez a nap kegyelmekkel, boldogsággal teli nap volt. Oh Jézusom, most már igazán teljesen a tied vagyok... érzem, karjaidban tartasz, nálam vagy... a szívemben, lelkemben, s az így marad mindig... ugy-e mindig? az egész örökkévalóságon át... te az enyém s én a tied vagyok egészen... Jézusom, te kezedbe vetted életem kis sajkájának kormányát... nekem csak egy dolgom van, szent Szívedhez simulva, határtalan bizalommal reád hagyni mindent... s te célhoz viszel... szereteted tűztengerébe beleveszek, megszűnöm élni, hogy te élhess bennem... Igen, a te irgalmas szeretetednek leszek kis égô áldozata, vértanúja... Jézusom, P, de la Colombičre határtalan, rendíthetetlen bizalma ég bennem... Akik te benned bíznak, mindörökre meg nem szégyenülnek...'' Ezt az ô boldogságát beöltözése napján mások is érezték és látták. Fônöknôje megjegyzi; ,,Mily boldoggá tette ôt a hôn kívánt és várt szerzetesi ruha! S amint akkor az elsô alkalommal minden egyes darabot áhítattal, tisztelettel és szeretettel megcsókolt, ugyanúgy tette azt minden reggel és még utoljára is 1933. április 10-én, egy hónappal halála elôtt. Beöltözési napjának emlékére kérte, adják rá ezen a napon még egyszer a szerzetesi ruhát, és az ablakra hajolva, elbúcsúzott az ô kedves Érdjének gyönyörű kilátásától, természetesen szavak nélkül, hiszen tudta, hogy fônöknôje, aki támogatta, mindent megértett.'' Ápr. 29-én írja édesanyjának; ,,Még mindig mint egy álom tűnik fel elôttem, hogy már apáca vagyok, s csodálkozva nézek végig magamon. Oh Anyácskám, olyan csodás, varázslatos érzés tart állandóan fogva beöltözésem óta! S biztos vagyok, hogy a jó Isten már több boldogságot nem adhatna, mert hisz mindent nekem adott, minden az enyém, mert Jézus szeretete az enyém. S a szent ruha! Anyácskám, az ô jegyeseinek öltönye! Oh ez az érzés százszor is felujjong naponta szívemben.'' Így készítette elô az Úr Jézus azt, akirôl akarta, hogy az elsô magyar Visitatio-zárdának elsô újoncnôje legyen, elsô fogadalmas nôvére és elsô áldozata. Azért az utolsó hónapokban, melyeket beöltözése után még Thurnfeldben töltött, újabb lelki ösztönzéseket és kegyelmeket adott neki. Hivatását külsôleg neve is jelképezte. A beöltözésnél a Mária Margit nevet kapta Alacoque szent Margit Mária tiszteletére; de nevét megfordították, mert a vele együtt Érdre készülô fônöknônek is Margit Mária volt a neve. A tabernákulum Tisztelete és szeretete az Oltáriszentség iránt, mely egész életében oly annyira jellegzetes volt, e hónapokban új lendületet nyert. Épp a Szent Szív havában, jún. 10-én, az Úrnap nyolcadában tesz errôl vallomást: ,,Jézusom, úgy érzem, hogy az Oltáriszentségben kell téged legjobban szeretnem, kis örökmécsesének a tabernákulum elôtt kell fölemésztôdnie. Óh Jézusom, sokszor jobban vágyom, hogy tabernákulumod elôtt leroskadva becézhesselek, szerethesselek, minthogy az égben téged látva, lábaidat valóságban átkarolhassam. Igen, Jézusom, ott mindig szeretnek, imádnak; de a tabernákulumban? oh Jézusom, mennyit vagy egyedül, mennyit bántanak...'' És pár napra rá, jún. 15-én, Jézus Szíve ünnepén; ,,Ezt szeretném veled elfelejttetni, de ehhez a te Szíveddel kellene szeretnem téged; tehetetlenségemben csak forrón ezt tudom súgni: Taníts meg szeretni téged, oh, taníts meg szeretni téged... Szeretni a te Szíved tüzével, hevével, szeretni a szerelem szent szenvedélyével, oh, taníts meg szeretni téged, mert különben belehalok a vágyba szeretni téged.'' És most szent pártfogójára vetôdik tekintete, akinek nevét és szeretetét örökölte: ,,Szent Margitnak azt mondtad, készítsen számodra lelkében egy mennyországot, ahol megpihenhetsz... szent volt, tudott neked lelkében egy mennyországot készíteni... Oh Jézusom, én is Margit vagyok, te adtad nekem ezt a nevet... de én csak egy nyomorult kis porszem vagyok, kiben csak az égô vágy van meg az életszentség után; de te mindent megtehetsz... oh, add, hogy igazán Margit legyek, a te Margitod... Minden reggel, mikor szívembe térsz, reszketve a vágytól, alázatosan kérlek, hogy te készíts lelkemben magadnak egy mennyországot, ahol megpihenhetsz... én nem tudok... de te tudsz...'' És az Úr Jézus valóban napról-napra szebb tabernákulumot, monstranciát, ciboriumot készített magának az ô kis jegyesének lelkébôl, melyben nemcsak lakott, de amely Ôt másokra is visszasugározta, másoknak is adta. Sôt egy mennyországot készített magának lelkében, mert méltán mondhatjuk, ha lángoló vágyára és szeretetére, lelkének tisztaságára és áldozatosságára tekintünk, hogy nem sok lélekben lakhatott az Úr Jézus nagyobb örömmel és gyönyörűséggel, mint az ô lelkében. Áldozatos lelkülete még az Oltáriszentség iránti szeretetében is megnyilvánult. Elôbb említett jelölttársa megjegyzi róla: ,,Mikor 1927 ôszén L. I.-val kimentünk Hallba, ôt és O. A.-t már ott találtuk. Akkor még csak Sr. Adelhaid volt. A tisztelendô Anya rájuk bízott minket, hogy mindent megmutassanak, és velünk legyenek. Engem épp Mária Margit nôvérre bízott. Nagyon kedves volt a kis nôvér; segített kipakolni, ágyat elrendezni... Különösen pedig ô lett a vigasztalásom. Másnap a szentmisén tapasztaltam, hogy nemcsak hogy a templomba nem szabad kimennünk de még szentmise alkalmával sem láthatjuk az Úr Jézust, [11] és mondták, hogy ez bizony mindig így lesz. Sr. Adelhaid vigasztalt. ,Nem baj', mondta, ,ez nekünk is nagy fájdalom, de ajánljuk fel azokért, akik láthatnák az Oltáriszentséget, de nem akarják látni. Nehogy eszébe jusson azért visszamenni a világba!' Hetek múlva már azt mondta: ,Én már nem is bánom, hogy nem láthatom az Oltáriszentséget, sôt örülök neki, mert azokra a lelkekre gondolok, akikért felajánlom, s akik így megtérnek.' Pedig legnagyobb öröme volt, ha ,Ôt' nézhette, míg a pap a többieket áldoztatta. Mikor a lelkiolvasást még jó idôben a kertben sétálva végeztük, ô a templom falánál sétálgatott, hogy közel legyen az Úr Jézushoz.'' Magnificat Az Oltáriszentség tisztelete mellett ott foglalt helyet szívében a Szűzanya tisztelete is. Ebben is szent bizalmasság és mindig az erényes elôhaladás lényegét szem elôtt tartó gyakorlatiasság jellemzi. A Visitatio ünnepén ezt írja naplójába: ,,Szűz Anyám, a mi szent rendünk ünnepén, a te szent Fiadnak, az én isteni Jegyesemnek, megígérjük -- de ugy-e mindketten együtt, mert csak veled merem ezt megtenni és általad remélem megvalósítani -- hogy Magnificat, egyedül csak a Magnificat lesz a válaszom mindenre, amit csak küldesz, egy panaszszó se hagyhassa el soha ajkaimat, s ha még úgy fáj a szívem, ha a természet kínosan vergôdik is, oh Jézusom, akkor segíts, Szűz Anyám, oh, akkor állj mellettem, hogy lelkembôl ujjongva törhessen fel a Magnificat!'' Hogy ezt a feltételét mily hôsiesen valósította meg, arról tanúskodik ismét végsô betegsége. Megvallotta fônöknôjének és lelkiatyjának, hogy a hosszú szenvedés miatt sohasem volt türelmetlen, és egy pillanatra sem akarja, hogy kevesebbet szenvedjen, mint amennyit az Úr Jézus akar. Mikor Mária Margit nôvér ezeket a Visitatio ünnepén leírta, akkor fônöknôje már nem volt Thurnfeldben. Május 24-én Hoitz Magdolna Augusztinát választották meg helyébe. Az elôbbi fônöknô, Böhm Margit Mária pedig jún. 1-én elutazott Magyarországba, és egyelôre Budapesten az isteni Megváltó Leányainak Marianum intézetében vett lakást, hogy az érdi letelepedést elôkészítse. Mária Margit nôvér többi társával -- hatan voltak -- követték ôt. Ezzel kis hôsnônk külsô életében is új szakasz kezdôdik, melynek vége életének áldozata lesz. ======================================================================== A kék Duna partjain Érd Az érdi kastélyban, ahová Mária Margit vasárnap 1928. augusztus 5-én, havi Boldogasszony ünnepén, majdnem pontosan egy évre rá, hogy szeretett otthonát elhagyta, öt társnôjével együtt bevonult, fogadta mintegy 400 évvel azelôtt 1526. július 20-án a kastély akkori ura, árkosházi Sárkány Ambrus, pozsonyi fôispán, II. Lajos magyar királyt útján, mely Mohács felé vezetett. Innét vett búcsút a király nejétôl, Mária királynétól, a csepeli szigeten; innét indult tovább július 23- án, hogy ifjú életét Istenért, a hazáért és a nyugatért feláldozza, amint azt a mostani zárdakert sarkán elhelyezett emléktábla szépen hirdeti. Mária Margit nôvér is azért jött ide, hogy az elsô magyarországi Visitatio-zárdában ifjú életét Istenért, hazájáért és nemcsak a nyugatért, hanem az egész világért és az összes lelkekért áldozatul hozza. Érd a Duna mellett, a legújabb ,,tusculanum''-i és ligeti telepek keletkezése után mintegy 9500 lakost számláló, hosszúságában 12, szélességében pedig 10 km-re terjedô nagyközség, vegyes nyelvű és foglalkozású lakosokkal és négy vasúti megállóval, történelmi nevezetességű hely. II. Lajos említett tartózkodásán kívül Érd ugyancsak 1526 júliusának végén látta a Gnojenszky Lénárd lengyel fônemes vezérlete alatt átvonuló pápai segélyhadat, mely szintén Mohács síkján veszett el. Látta szeptember 11-én II. Szulejmánnak Ercsibôl Buda felé vonuló gyôztes seregét is; és az egykori török hódoltságról tesz tanúságot még most is az oszlop, melynek tetejérôl valamikor a muezzin kiáltotta a négy világtáj felé Allah és prófétája dicséretét. A kastélyban pedig török bégek ütötték fel lakásukat. Ezt a kastélyt, mely egy domb oldalára támaszkodik, és gyönyörű fekvésével az egész község fölött uralkodik, mai alakjában báró Sina építtette 1870 körül. A kastély magas teraszáról a kilátás a Dunára szinte elragadja a nézôt. Késôbb a Károlyi, majd a Wimpffen grófok voltak a kastély tulajdonosai. 1920-ban a Jézustársaság magyar rendtartománya vette meg, és itt helyezte el a cseh megszállás következtében Nagyszombatból kiszorult noviciátusát. Mintegy hét évig volt a jézustársaságiak újoncháza Érden, és a Jézus Szíve-tisztelet az újoncok közt virágzásnak indult, és a Szívgárdák révén a községre is kiterjesztette áldásos hatását. Mintha csak ez a hét év elôkészítette volna a talajt, hogy majdan itt verje bele elôször gyökerét a magyar földbe az a szerzet, melynek szentélyében a Jézus-Szíve tisztelet megszületett. A Visitatio Magyarországon Az elsô magyar Visitatio-zárda keletkezésének története visszanyúlik három évtizedre. Thurnfeldben már a múlt század utolsó éveiben felmerült egy magyar alapításnak gondolata, de akkor a terv még nem látszott megvalósíthatónak. Késôbb már határozottabb alakban került az új alapításnak gondolata a boldog emlékű Prohászka püspök elé; de a nagy egyházfejedelem és apostol ezzel az ô egész lelkét jellemzô szóval válaszolt: ,,Még nem érdemeltük meg, hogy Visitatiónk legyen.'' Ô sem látta akkor még elérkezettnek az idôpontot. Mintha mégis valamiképp neki szánta volna Isten ezt az alapítást; mert épp az ô egyházmegyéjében és közvetlen halála után indult meg teljesen céltudatosan, és valósult meg egy év leforgása alatt a magyarországi zárdaalapításnak a műve. Prohászka püspök 1927 április 2-án halt meg; és ugyancsak április havában jelent meg, mint láttuk, Böhm anya kísérôjével elôször magyar földön, hogy az érdi kastélyt megtekintse. Mintha csak a szentéletű püspök lelke közbenjárt volna az alapítás érdekében az égben, hogy amit saját szemével látni nem volt megadva neki, legalább utódját örvendeztesse meg. A Visitatio-rend letelepedésének gondolatát Böhm anya karolta fel legerélyesebben, és ô tartott ki mellette a legszívósabban. Ez a gondolat mint atyai örökség már rég megfogamzott lelkében, és ô csak az idôpontra várt, hogy a Gondviselés tervei szerint megvalósíthassa. Ez az idôpont akkor érkezett el, amikor az 1926-ik év folyamán egyesek, akiket egy magyarországi Visitatio-zárda alapítása közelrôl érdekelt, felkeresték a Jézustársaság magyar rendtartományának fônökét, és kérték, hogy valamiképp tegye lehetôvé a szerzet letelepedését Magyarországon. Az imaapostolság szándékai közt már nem egyszer szerepelt a Visitatio-rend letelepedése Magyarországon. Isten meghallgatta az imákat. A Jézustársasági tartományfônök Thurnfeldbe írt, majd személyesen ellátogatott, és Böhm anyával elhatározták, hogy az alapítás érdekében megteszik az elsô lépéseket azzal, hogy a zárda részére megfelelô helyet keresnek. Ekkor történt, hogy a tartományfônök 1927 január havában, thurnfeldi útja után, meglátogatta a Jézustársaságnak érdi újoncházát. A rend épp azzal a tervvel foglalkozott, hogy Érdet elhagyja, és a noviciátust a Zugligetben épülô lelkigyakorlatos házzal összekapcsolja. Ekkor a tartományfônöknek a kápolnából kijövet az a gondolat jutott eszébe, hogy talán az érdi kastély volna alkalmas ház a Visitatio-rend magyarországi letelepedésére. Gondolatát közölte Böhm anyával, megküldte neki a kastély alaprajzát, és Thurnfeldben a gondolat tetszésre talált. A további fejleményeket már egy elôzô fejezetben megírtuk. Az elsô lelkigyakorlat Az új zárda hivatalos megnyitását, az úgynevezett installatio-t, mely aug. 26-án történt, egy nyolcnapos lelkigyakorlat elôzte meg, melyet P. Pichler S. J. tartott. Ez a lelkigyakorlat ismét új fordulópontot jelent Mária Margit lelki életében, és pedig oly fordulópontot, mely áldozatának elôkészítôje volt. Ekkor ismét, de már egészen határozott alakban, jelentkezik az a mélységes vágy, mely azóta szinte égette a lelkét, a vágy ,,hazamenni'' és vele örökre egyesülni. Ez a vágy, melyet csak az engedelmesség szava szorított bizonyos korlátok közé, legjellemzôbb vonása lelki életének érdi tartózkodásától kezdve. Aug. 24-én írja: ,,Jézusom, ma van az utolsó napja egy 8 napos lelkigyakorlatnak. Óh Jézusom, emésztô a te Szívednek tüze! Igen, Jézusom, te már többet nem adhatsz, elborítottad az én kicsi lelkem kegyelmeid és szereteted egész árjával. S én mit adjak, Jézusom? nincs már semmim, ami nem volna már a tied. Csak a nyomorúságom még az enyém. Neked adom, hogy ne maradjon semmim. Ugy-e elveszed? Lásd, meg kell tenned, mert máskülönben nem lehetek egészen nálad.'' ,,Jézusom, ilyen még sohasem voltál hozzám.'' És most írja le azt az érzést, mely neki is egészen újnak és különösnek tűnt fel, melyet most tapasztalt elôször ily alakban bensejében; ,,Jézusom, oly különös, megnevezhetetlen érzések égnek bennem. Jézusom, ilyen még soha nem voltál hozzám. Mintha sietni akarnál mindent nekem adni, mert rövid az idô... szinte fizikailag fáj, úgy éget szereteted tüze... mindent föl akarsz égetni bennem, ami nem te vagy.'' ,,A lelkigyakorlatot tartó Páter oly különösen, jóslatszerűleg beszélt hozzám... Oh Jézusom, én nem akarom kutatni a te szent terveidet, hisz tudod, egy pillanattal sem szeretnék elôbb hozzád menni, mint ahogy te akarod, de valahogy úgy érzem, közelg életem hajnala... Oh Jézusom, az én életem hajnala... tudod, húsvét hajnala... mikor a nevemen szólítasz: Mária!... S épp olyan csodálatosan ejted ki ezt a szót, mint az elsô húsvéti hajnalon... Jézusom, benne zeng minden... és én szomjazom erre a szóra... Jézusom, ugy-e hamar szólítasz így, ugy-e hamar hívsz... oh, ezért, ezért ég bennem úgy a vágy ez után az egy szó után...'' Mintha az Úr épp azzal is meg akarta volna mutatni, hogy ezt a tiszta lelket az új alapítás gyarapodásáért akarja magának áldozatul kiszemelni, hogy mindjárt idejövetelekor lelkébe adta ezt az epedô vágyat a vele való túlvilági egyesülés után. De azért mégis idôt engedett neki, még majd öt évet, hogy az új alapításnak külsôleg is munkáival és példájával hasznára legyen, és hogy saját lelke is a Jézushoz való hasonulás tökéletességét elérje az örök fogadalmak által. ,,Én utánad megyek.'' A vágy azonban növekedett. Szeptember 9-én írja; ,,Jézusom, beöltözésem elôtt kérdezte tôlem lelkiatyám, hogy melyik szentet veszem példaképnek, kinek az élete buzdít? Mintegy álomból ocsúdva eszméltem föl... Oh Jézusom, az utolsó három évben, oh, csak te voltál egyedül, akit magam elôtt láttam, akinek élete vonzott ellenállhatatlan erôvel, s aki mindenben mindenem vagy. Szinte észrevétlenül vontál így magadhoz. Lelkiatyám, látva álmélkodásomat, mosolyogva tette hozzá: Ugy- e, az Úr Jézus után megy!'' ,,S ez a pár szó most utolsó lelkigyakorlatom alatt annyiszor eszembe jutott. Igen, Jézusom, én utánad megyek... utánad megyek, mint a kis pillangó az égô fény után, ellenállhatatlan erôtôl hajtva, s bár tudja, hogy bele kell vesznie, el kell égnie a lángokban, mégsem lehet másképp, hisz nem ô tôle függ -- neki nincs akarata, nincs ereje, a csodálatos tűz mágneses ereje uralkodik rajta teljesen.'' Ádvent Ádventben vágyai még magasabb fokra hágtak. A Szeplôtelen Fogantatás ünnepén így imádkozik; ,,A Szent Szűz által ostromollak ma, imádott Jézusom, hogy küldj, adj mindent, de mindent, ami hozzád közelebb visz, és végy el mindent, ami tôled távol tarthat vagy elszakíthat. Jézusom, egy nagy uralkodó érzés, vágy ég bennem: ,agyon szeretni, agyon szenvedni magam', csakhogy a szívek mind a te szíved tüzében égjenek, s az én kis szívem is ebben a tűzben semmisüljön meg. Oh Jézusom, néha szinte félek, oly hatalmasan lobognak bennem a vágyak; esztelenségekre lennék képes, ha nem kötözne meg a szent engedelmesség. -- Mosolyogsz rajta, Jézusom, hogy én a porszem, a nyomorúság mélysége mer akkora vágyak megvalósulására gondolni? De azt mondják, Jézusom, ahol a nyomorúság mélysége találkozik az irgalmasság mélységével, ott emelkedik fel az életszentség hegye. Jézusom, én vakon, határtalan bizalommal vetem magam a te irgalmasságod karjaiba, hogy te tégy velem, amit akarsz. Érzem, Jézusom, hogy te vagy a tűz, mely bennem ég, s tieid a vágyak mind, melyek emésztôen lángolnak bennem... a tied mind... csak ami nyomorúság van bennem, az vagyok én. Oh, égess, isteni Szív, mindent föl bennem, ami nem te vagy!'' De vágyai tetôpontjukat mégis december 23-án érték el. Lehetséges -- egyes szavak naplójában erre engednek következtetni -- hogy az elôzô napokban a boldogságos Szűz vágyakozásáról elmélkedett. Ez adja szívébe az érzelmeket, melynek kifejezést ad e szavakban; ,,Szűzanyám, melléd simulok szorosan, csendben, egy szó nélkül. Ádvent... ezt dobogja szívünk. Anyám, csak hozzád tudok menekülni. Anyám, csak te érted meg. Anyám, ez az idei ádvent nekem is valóságos ádvent, te ezt jól tudod. Szűzanyám, tedd kezedet szívemre, ugy-e érzed, mi van ott benne? Ez a szegény kis szerszám fizikailag lehetetlen, hogy sokáig kibírja. -- Szűzanyám, veled várom ôt... Hallgatjuk szíve dobogását, itt van nálunk... s mégis, Anyám, én meghalok a vágytól, hogy veled együtt karjaimba ölelhessem ôt valóságban is. Anyám, bocsáss meg merészségemért... én, a porszem... de nem tehetek róla, nem tudok másképpen -- Anyám, nagyon szeretem ôt... mérhetetlenül vágyom eljövetele után. Szeretném ôt karjaimba szorítani, hogy megvédjem minden bánattól, szeretetem tüzével elborítani, hogy ne érezze az emberek hidegségét, hogy ne halljon mást, csak szívem heves dobogását, lelkem, ajkam halk szavát. Kérlek, Jézusom, nézz szemeimbe -- a lelkem mélyéig látsz... azután... csókkal zárom le szemeidet, hogy ne láthass semmit a világból, ami neked fájna... aludj, Jézusom, én megyek szeretetet koldulni a szívekhez, hogy engedjék, hogy szereteteddel, kegyelmeiddel, szellemeddel megszülethessél lelkükben.'' A tűzpróba Ezekrôl a vágyakról lelkivezetôjének is beszámolt. Egy hiányzott még: hogy az engedelmesség tűzpróbáját is kiállja. Mária Margit bevallotta, hogy ezek a vágyak testét is emésztik. Szinte ég ettôl a tűztôl. Lelkiatyja féltette egészségét, és meg akarta ôt tartani még egy idôre a zárda számára. Azért meghagyta neki, hogy mérsékelje érzelmeit. Mária Margit készségesen engedelmeskedett; de ez volt talán életének legnagyobb áldozata. Errôl számol be szent rendalapítójának ünnepén, 1929. január 29-én: ,,Jézusom, ma megerôsítem jan. 15-i felajánlásomat. Jézusom, én felajánlom neked magam hosszú életre, ha akarod. Jézusom, ez életem legnagyobb, legnehezebb áldozata, hisz te tudod... De ne nézd, kérlek, szívem, lelkem és egész valóm mint remeg, vajon elfogadod-e?... Jézusom, az akarat egész készséggel hozza meg az áldozatot, a többit ugy-e nem nézed, hiszen nem rendelkezhetünk szabadon felettük; én ôszintén, igazán akarom a te akaratodat teljesíteni evvel, ha elfogadod. Jézusom, ez az utolsó, azt hiszem, amit felajánlhatok, de ne felejtsd el, hogy az én erôm te vagy hozzá...'' ,,Jézusom, én kértelek, hogy minden szeretetedet, amit visszautasítanak az emberek, add nekem, izzék, lángoljon bennem. És most engedelmességbôl kérnem kell, hogy enyhítsd, mérsékeld ezt a tüzet, mert én olyan nyomorult vagyok, hogy nem tudom elviselni; és nekem még élnem kell... élnem kell, hogy tovább szeresselek... ezért kell, hogy keresztre feszítsem minden vágyamat és hajlamomat, ezért szorítom sokszor csitítólag kezem a szívemre, hogy elnyomjak benne minden honvágyat utánad, mert evvel a gyötrô vággyal nem lehet élni... Jézusom, olyan különösen érzem magam, te érted -- én nem. Mintha nem élnék többé... mintha az én haldokolna; elvágtad az utolsó fonalat. Már sehogy sem ismerem ki magam, mi van velem. Te akarod, hogy ne is gondoljak, törôdjem vele, hagyjam egészen reád... s ez oly jó így, oly jó...'' Mária Margit voltaképp ezentúl már inkább csak engedelmességbôl élt. Azt hitte, azt várta, hogy ez az év, már az ô ,,ádvent''-je is lesz; de Jézus az engedelmesség által mást akart. És ô készségesen alávetette magát. Ezzel mutatta meg erényeinek igaz voltát. Tehát engedelmességbôl tovább akart élni -- sôt, amire az engedelmesség nem is kötelezte -- hosszú életre ajánlotta fel magát, ha Jézus úgy akarná. És ezt a felajánlást Jézus némileg el is fogadta; mert még több mint négy évig kellett a földön maradnia, hogy több érdemet szerezhessen, és több lelket menthessen meg az égnek. Vágya ezentúl sem halt ki, de mondhatni visszafojtva szunnyadt lelkének mélyén. Betegségében is magával hordta, de megadással, minél tovább húzódott ki a szenvedés ideje. Elsô fogadalma Jézussal való egyesülésének vágya mégis bizonyos mértékben kielégítést nyert ebben az évben, mert máj. 16-án, a Mennybemenetel ünnepének nyolcadnapján, letehette elsô fogadalmát. Vágyai épp a legjobb elôkészület volt erre a nagy napra. Nem ment fel Jézusával a földöntúli mennyországba, de annál inkább megtalálta ezen a napon itt a földön az igazi mennyországot, a Jézussal és Istennel való teljes egységet akaratának és egész valójának tökéletes átadásában. Négy nappal fogadalma elôtt ezt a gyönyörű levelet írja édesanyjának; ,,Édes jó Mamám! Ötödik napja vagyok lelkigyakorlatban. Egyedül Ôvele. Még 3 nap, s egészen az övé vagyok. P. de la Colombičre azt mondja, a fogadalom egy neme a halálnak; minden kapcsot, minden köteléket összetép, ami önmagunkhoz s a teremtményekhez fűz. Én is érzem ennek a misztikus halálnak leheletét. Oh, hogy ujjong a lélek, minden bilincse lehull, szabadon szárnyalhat célja felé. Megszűnik a természetes élet, hogy egy természetfeletti vegye kezdetét. Mamám, és én érzem, hogy ebben az új életben a túlvilág levegôjébôl is van valami. Édes jó Mamám, lehet hogy nem érted ezt meg, de nem tudok másképpen írni. Csordultig tele van a szívem s a lelkem Ôvele.'' Fogadalmának napján pedig ezt írja naplójába: ,,Engedelmesség, tisztaság, szegénység és szent szabályaink pontos, hűséges megtartása P. de la Colombičre példája szerint. A Szent Szűz, Szent József, Szent Nôvérünk[12] és P. de la Colombičre által ajánlom föl neked, Jézusomnak szent Szíve, az én négy fogadalmamat. Oh isteni Szív, én tôled remélem, hogy utolsó lehelletemig hű leszek hozzájuk. Ne engedd, ha bármibe kerül is, hogy a legkisebb szándékos tökéletlenséggel is valaha megbántsalak téged!'' ,,Imádandó Szentháromság, én édes Istenem, a te dicsôségedért, az Egyház diadaláért és a lelkek üdvösségéért kell nekem szentté lennem. Te magad mondtad, Jézusom: aki önmaga iránt bizalmatlan, és minden bizalmát énbelém helyezi, annak semmi sem lehetetlen.'' ,,Én Istenem, én mindenem.'' Itt megszakad a naplója. Csak még két szót írt le három évre rá, hogy elsô fogadalmát letette, örök fogadalmának napján, 1932. május 16-án, pünkösd hétfôjén. És ez a két szó mutatja, hogy már nem is kellett és nem is igen lehetett többet írni, mint amit eddig írt. Csak meg kellett jobban és jobban valósítani mindazt, amire az isteni kegyelem addig is ösztönözte. A két szó, melyet akkor leírt, ez volt: ,,Én Istenem... én mindenem...!'' Kevés szó, és mégis oly sok, amit tartalmaz. Igen, Isten lett e három év alatt az ô mindene, és örök fogadalmának napján még jobban az ô mindene lett. Mi is a következôkben a mindennapi életben akarjuk kis testvérünket szemlélni, hogyan ülteti át a gyakorlatba végtelenségbe nyúló vágyait, és hogyan teljesíti szent fogadalmát, mellyel magát önként szabályai betartására kötelezte. Boldog Colombičre-rôl mondják, hogy hôsies fogadalmának betartása egyedül már bizonyítéka életszentségének. Mária Margit nôvérrôl is kiállíthatjuk a bizonyítványt, hogy fogadalmát a leghűségesebben betartotta. Lelkiatyja mondja róla, hogy szavát tökéletesen beváltotta, és soha teljes tudattal és szándékkal Istent még a legkisebb tökéletlenséggel sem bántotta meg. Ha hibázott, emberi gyarlóságból történt; de megfontoltan hibát elkövetni, ezt az ô szeretetével nem tudta megegyeztetni soha. ======================================================================== Mezei margitvirág az érdi domb oldalán Jézus kis hôsnôje Az érdi kastélyban, a hatalmas pincék egyik zugában, élte a hagyomány szerint hôsiesen áldozatos napjait a fogoly Szapáry gróf. Ebben a zárdává alakított kastélyban, annak szent rejtekében, élte egyszerű, áldozatos életét mint Jézus szeretetének foglya a kis Mária Margit nôvér. Itt valósította meg vele az Úr Jézus azt, amirôl az ô kis jegyese thurnfeldi elsô lelkigyakorlata alatt írt: ,,Te, a hatalmas király, a pici kis mezei margitvirággal egyedül akarsz lenni.'' Befelé a bensôség, kifelé az egyszerűség. Kifelé mindent úgy, amint azt a szabály és a szokás elôírta; befelé mindent Jézussal együtt és a leghôsiesebb indítékok forrásából. Megvalósult benne az Énekek énekének szava: ,,Én a mezô virága vagyok és a völgyek lilioma.'' Megvalósult a zsoltár szava is: ,,A király leányának minden dicsôsége belül vagyon.'' A legenda szerint a török bég Szapáryt igába fogta és ekét vonatott vele. Jézus is az ô igáját rakta rá szeretett arájára, és az ô terhével terhelte meg vállait. És Mária Margit saját magán tapasztalta, hogy az ô igája édes, és az ô terhe könnyű; mert Mária Margit a boldog szerzetesnô mintaképe volt. Soha senki igazán szomorúnak nem látta ôt, bár nem hiányzott életébôl a kereszt és a szenvedés. A tökéletes újoncnô Fônöknôje azt vallja róla, hogy Isten a szerzet szellemét mintegy beléje öntötte. ,,Túl rövid ideig, és amint az új alapításoknál lenni szokott, külsô munkákkal túlterhelt idôszakban élt, úgy hogy távolról sem volt képes a rend alapítóinak, szalézi Szent Ferencnek és Chantal Szent Franciskának iratait, még megközelítôleg sem a maguk teljességében olvasni és áttanulmányozni. Mégis a rend összes kérdéseiben otthonos volt. Értelmével megelôzte a betűt. De amit hallott, vagy olvasott, azt mélyen szívébe véste, és a szerint igazodott, minden szűkkeblűség nélkül; mert fôirányítója és elsô szabálya a szeretet volt, és a szeretet által eleget tett mindennek.'' Az utolsó években örök fogadalma elôtt megbízták azzal, hogy az újoncoktatás után a mondottakat a magyar nôvéreknek lefordítsa -- mert az oktatásnak a mesternô anyanyelve miatt még német nyelven kellett történnie. Ekkor túláradó boldogsággal fűzte hozzá magyarázatait. Mily kiváló mesternô lett volna nemsokára, ha a jó Isten ôt életben tartotta volna. De Mária Margit így is felhasználta az alkalmat, hogy apostoli buzgóságát és szeretetét a szerzet és a lelkek iránt bebizonyítsa. Mikor a szabályok és szokások szerint a nôvérek egymást hibáikra figyelmeztették és buzdították, hogy a jóban elôrehaladjanak, gyönyörű szavak és tanácsok jöttek Mária Margit ajkaira, melyeknek az adta meg erejüket és hatásukat, hogy szívének mélyébôl fakadtak, és mindenki láttá, hogy maga is hűségesen gyakorolta mindazt, amit másoknak mondott. Még betegségében is ellátogattak hozzá a nôvérek, és tanácsot vagy buzdítást kértek tôle. A fogadalmas nôvér mintaképe A noviciátus után az újoncnôbôl épp oly tökéletes fogadalmas nôvér lett, aki mindenkinek példaképül, elöljáróinak pedig vigaszul és örömül szolgált. ,,Amit az ember nem tudott róla, azt sejthette'' -- mondja róla fônöknôje -- ,,mert közönséges kegyelmek nem lettek volna elegendôk ily szerzetesi élet folytatására, mely mindig egyformán hű és kitartó volt, és az összes erényeket visszatükrözte.'' És valóban, az elôbbi fejezetekben idézett naplója tesz tanúságot amellett, hogy Isten lelkét nem közönséges bensô kegyelmekkel árasztotta el. Lelkiatyja nyugodtan elmondhatja róla, hogy az Úr Jézussal való legbensôbb egyesülésig eljutott. Némileg csak benne, csak általa és csak neki élt. Egy nôvérre azt a benyomást tette, hogy Istenen kívül semmi és senki sem érdekli. Ez azonban csak helyesen értve igaz, Mária Margit haláláig a legnagyobb érdeklôdéssel kísérte az új alapítás minden ügyét; minden, ami a Visitatio-ra vagy az Egyházra és a lelkekre vonatkozott, érdekelte, tűzbe hozta; fônöknôjét gyermekded szeretettel vette körül, édesanyja és testvérei lelki elômeneteléért sokat imádkozott. De az igaz, hogy mindent csak Istenben tekintett, és kizárólag rá vonatkoztatott. Bizonyságul szolgáljon egyik levele, melyet legidôsebb fivére halála alkalmából írt édesanyjának 1930. jan. 26-án. ,,Kicsi Mamám, mióta leveled megkaptam, egész lelkemmel köztetek vagyok az Úr Jézus szent Szíve által. Mamám, vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy a mi szeretett drága Pistánk célnál van. A szent Szív nagyon szerette ôt, azért vitte haza. S az égô fájdalom, amit nekünk hagyott, az is a szent Szív drága ajándéka... Csütörtökön 1/4 6 -- 1/4 7-ig egészen a tabernákulum közelében tartottam a szentórát. Az Úr Jézus haláltusájának minden egyes pillanatát egyesítettem a mi drága, szeretett Pistánk haláltusájával; mintha éreztem volna, hogy ott tart. Azt hiszem, meg kellett neki is éreznie ezt a szeretetet.'' Pár nappal azelôtt írta még: ,,Mamám, ha nem jön késôn ez a pár sor, akkor nagyon kérlek, vigyétek az Úr Jézust még egyszer a mi drága betegünkhöz... Drága szeretett Pistám, egész szívemmel nálad vagyok az Úr Jézus által; hisz Ô tölti be az én helyemet melletted, tudod, Ô becéz és simogat helyettem, ha nagyon szenvedsz. Csak légy kis türelemmel, ezeknek a szenvedéseknek nemsokára örülni fogsz, Isten veled, ne feledd, hogy egy boldog örökkévalóság vár reánk odaát!'' Ez volt búcsúja bátyjától, akit három év múlva viszontlát majd az égben. Ez volt utolsó betegségében is egyik nagy öröme, hogy bátyját viszont fogja látni az égben. De milyen volt a szeretete az Úr Jézus iránt! Nem egyszer, mikor róla beszélt, kezébe temette arcát és hallgatott; annyira elfogta a szeretet. Egyik-másik alkalommal megelevenedett elôtte az Úr Jézus képe, és mintegy szavát hallotta bensejében. Különösen feltűnô volt az az eset, amikor az elsô években a sok munka miatt neki is fát kellett hordani télen és kifáradt. Ekkor mintegy Jézust szemlélte, aki a folyóson vele haladt és segített neki. Mindezekrôl nem mondjuk, hogy igazi látomások voltak, de bensô életének és Istennel való egyesülésének intenzitásáról tesznek tanúságot. A Visitatio élete A Visitatio elsôsorban szemlélôdô rend. A nôvérek felkelés után elvégzik elmélkedésüket, majd a zsolozsmának elsô hóráját, és aztán misét hallgatnak. Utána az egész nap a szent zsolozsmának elvégzésével, lelki olvasással, imádsággal, elmélkedéssel, munkával és üdüléssel telik el. A Visitatio jellemzô vonása a szent egyszerűség, melyet alapítói mintegy örökségül hagytak neki. A szemlélôdés mellett a nôvérek, ahol szükséges, nevelô munkával is foglalkoznak. Ennek a nevelésnek is megvan a maga kedves és a Visitatio-t jellemzô sajátossága; mert a növendékek, bár külön laknak, mégis mintegy a Visitatio életében némileg résztvesznek. Mária Margit is ezt a napirendet követte, és ebben szentelte meg életét. A tanításból is kivette részét; a gyorsírást tanította kiváló ügyességgel, úgy hogy halála után helyét nehezen tudták betölteni. Kövessük ôt napi munkájának végzésében és figyeljük meg a belsô lelkületet, mely mindenegyes cselekedetének megadta a maga kedvességét és nagy értékét Isten elôtt. Mária Margit élete fônöknôjének szava szerint ,,annak a hűségnek volt állandó megnyilatkozása, mely a Visitatio gyermekétôl már kora reggeltôl megköveteli a kis lemondásokat, áldozatokat, és minden pillanatban új és új kötelességeket ró reá. Ez az élet a szeretetnek volt élete az istenszeretet minden csodálatos árnyalatával és a testvéri szeretet minden remek színezetével. Gyengéden érzô szíve soha sem tűrt meg magában semmit, ami ellentétben lett volna a szeretettel, bár a maga részérôl minden vétséget a szeretet ellen mélyen átérzett. Ahol csak tehette, szolgálatára volt testvéreinek. Egész élete a szakadatlan munkásságnak élete volt; mert minden elmulasztott perc az ô szemében vétség volt a szent szegénység ellen; hiszen az ô felfogása szerint, a visitatiós nôvér csak akkor lehet boldog, ha este fáradtan hajtja le fejét a pihenésre'.'' Egy társnôje ezt jegyzi fel róla halála után: ,,Abban a kegyelemben volt részem, hogy Jézusnak ezzel a kis kiválasztottjával egy házban, egy közösségben élhettem. Sôt a hálóteremben közvetlen és egyetlen szomszédom volt. Milyennek ismertem, milyennek láttam ôt ez idô alatt? Jézus karjaiban élô gyermeknek ismertem ôt. Ez a gyermeki lelkület véste rá minden cselekedetére, minden szavára bélyegét.'' ,,Csupa mosoly.'' ,,Mindenekelôtt csupa mosoly, csupa derű volt mindig. Ô volt a rekreáció napsugara. Ha ô hiányzott, nem lehetett azt észre nem venni. Nem egyszer csodálkoztam, hogy tud olyan jót nevetni semmiségeken, hogy tudják érdekelni dolgok, melyek nekem oly unalmasak voltak? Késôbb aztán megtudtam, hogy ilyenkor Jézusára gondolt és annak örült oly nagyon. Így tudta ô elrejteni minden erényét... Mikor halála után naplóját olvastam, csodálkoztam, hogy ilyen egyszerű, kipett-kopott füzetbe öntötte remek szép lelkének gondolatait... Mária Margit a hűség maga volt. Ez volt az ô hôsiessége. És milyen vidáman, látszólag milyen könnyedén hozta meg rejtett kis áldozatainak szüntelen láncolatát. Csak aki ismeri a Visitatio életét, csak az értheti meg, csak az méltányolhatja, csak az tudhatja igazán, mit jelentett a kis Mária Margit hűsége. Többszôr hallottam ôt örömtôl sugárzó arccal mondani, hogy keresztjükön azért nincs corpus, mert ôk lesznek arra ráfeszítve. Ô ráfeszítette magát, -- nem sírva, nem panaszkodva -- mosolyogva... Egyszer láttam csak, hogy kissé kicsordult belôle a visszafojtott természet. Mikor erre gondolok, akkor értem meg igazán, mennyi, de mennyi önuralomra volt szüksége, hogy mindig oly szelíd és alázatos tudott lenni.'' ,,Engem ért az öröm, hogy beteg lábán a cipôt reggelenkint befűzhettem. Olyan gyermekded egyszerűséggel engedte ezt meg. Látszott rajta, hogy tudja, hogy Jézusnak teszem, és azért örül neki. Sokszor két kis kezébe vette a kezemet, és édes, meleg tekintetével oly bensô köszöneteket tudott mondani.'' ,,Látszott rajta, hogy roppantul vágyódik a halál után. Sokszor mondta, hogy meglátjuk, ô lesz az elsô. Az élete is olyan összhangban volt vágyódásával, hogy hittem neki. Igaza is lett.'' ,,A legszebb, amit mondani tudok a kis Mária Margitról, az, hogy hogyan láttam ôt imádkozni. Nem lehet elfeledni azt az Istenbe merült, átszellemült arcot, amellyel mindig imádkozott. Ez maga áhítatot gerjesztett. Többször megfigyeltem ôt pl. asztal elôtt és után. Angelus- kor és hasonló alkalmakkor, és feltűnt nekem az a mély elmerültség, mely arra engedett következtetni, hogy a legnagyobb könnyedséggel egyesül a külsô munka után Istenével, hogy vele mindig együtt él. Így jutottam arra a meggyôzôdésre, hogy ez a gyermek milyen bensô életet él.'' Örök fogadalom Örök fogadalmára nyolcnapos lelkigyakorlattal készült. Ezt a lelkigyakorlatot, utolsó volt életében, P. Grou nyomán tartotta. Mindennap egy-egy fejezetkét írt ki belôle, és ezek a fejezetkék mind a teljes önátadásról és a tökéletes szeretetrôl szóltak. Csak a harmadik napon, a bűnbánat napján, írta le saját érzelmeit és gondolatait: ,,Egész életem minden vétke, hibája, tökéletlensége elôttem áll, Jézusom, hogy tudsz te engem ennyire szeretni mégis? Minden egyes bűnt külön egész szívembôl megbánok, egyedül irántad való szeretetbôl... Kényszeríts, bármi áron is, úgy élni, hogy soha neked fájdalmat ne okozzak. Édes Istenem, kegyelmeid hosszú sorát is látom.. életem elsô pillanatától egész a mai napig... Irgalmas szereteted műve az én egész kis életem, Istenem... én mindenem!'' De nemcsak Istentôl, hanem az emberektôl is mély alázatossággal bocsánatot kér örök fogadalma elôtt rég elkövetett hibái miatt. Édesanyjának írja még ápr. 17-én: ,,Drága jó Mamám, már erôsen közelít máj. 16-a, s egy kegyelmekkel teli, boldog, csodálatos valóság lesz az én esküvôm az isteni Jegyessel! Ô és én örökre egymásé leszünk. Mamuskám, szinte lázasan vágyom arra a napra, mely legnagyobb s legszentebb lesz életemben. Neked mindent megköszönni, tôled bocsánatot kérni nem találok szavakat.'' Azután régi tanárnôire gondol és folytatja: ,,Tôlük is bocsánatot kérek azért a sok gondért, amit az én mozgékony higany-természetem néha nekik okozott.'' 1932. május 16-án, pünkösd hétfôn tette le örök fogadalmát. Ez volt életének utolsó ünnepe. Édesanyja, testvérei és lelkiatyja is jelen voltak. Ez utóbbi végezte a szertartást, és tartotta a beszédet. Oly szép volt a menyasszonyi koszorúval, mely fejét ékesítette -- de testét már akkor emésztette a láz, mely egy évre rá sírba döntötte. Még jobban emésztette a lelkét a szeretet tüze, melynek kifejezése volt az a szó, melyet akkor naplójába írt: ,,Én Istenem, én mindenem!'' ,,Drága kis Mamám'', írja jún. 3-án: ,,a pünkösd hétfôi szinte földöntúli boldogság mint egy csodálatos valóság tovább ég a lelkemben. Úgy érzem, mint ahogy a Páter is mondta a prédikációban, hogy avval a nappal kezdôdik s nem lesz vége az egész örökkévalóságon át soha annak a boldogságnak, hogy Jézus és én egészen egymásé vagyunk. Oly örömmel tölt el, hogy én egészen a lelkeké vagyok. Értük élek. És ha csak néhány megdermedt lélekbe tudnám a szent Szív életadó melegét belopni az én elrejtett kis életem által, ez volna az én leggazdagabb jutalmam, akkor nem éltem hiába.'' ======================================================================== Illatozik a mezôk lilioma Erényvirágok és emlékek csokra Mária Margit életébôl és szavaiból a nôvérek feljegyzései nyomán Hűség a kicsiben ,,Hogy megtesszük azt, amit a noviciátusban ajánlanak, az egészen természetes. Nem ebben áll az igazi hűség. Mindenben és mindenkor szemünk elôtt kell lebegnie elöljáróink óhajának, mintegy el kell találnunk gondolataikat. -- De tekintsünk csak egy napot! A tisztelendô Anya egész nap ott ír szobájában, a levelek egész tömege van az asztalán. Minden figyelmét munkájára fordítja -- ír. Egyszerre csak leteszi a tollat -- gondolkodik: Annyi munkám van, egész nap csak levelet írok, de mit tesznek nôvéreim? Hűségesek? -- mind? Mit tesz most N. nôvér? Hű? A legkisebbekben is? Oly hűnek kell lennünk, hogy a tisztelendô Anya ilyenkor ismét nyugodtan kezébe vehesse a tollat.'' Jézus néz ,,Minden, minden az Ô kezébôl jön. Ô küldi nekünk a megpróbáltatásokat, a pici alkalmakat; mindennel megvannak tervei, mindennel megvan az Ô célja. Ha megpróbáltatást küld, adja hozzá kegyelmét is, hogy a lélek a kegyelemmel gyôzelmet arasson. Ó, úgy látom Ôt, amint nézi a tabernákulumból a lelket, mintegy visszafojtva lélekzetét; szorongó szívvel lesi a döntô pillanatot... vajon gyôz-e a lélek az Ô kegyelmével? S ha a lélek csügged, kegyelmeinek egész áradatával siet erôsítésére, csakhogy a kegyelem gyôzzön. Mert Ô tudja, hogy valahol épp erre a gyôzelemre van szükség, hogy egy lélek megmeneküljön.'' Bevallotta, hogy egyszer holt fáradt volt, mikor egy nôvér valami szívességre kérte, ami új, nagyobb fáradságot jelentett számára. Pillanatra kísértést érzett, hogy visszautasítsa. De nyomban legyôzte magát ezzel a gondolattal: ,,Jézus aggódva lesi, hogyan szereti ôt Mária Margit!'' A kis zsolozsma Egy alkalommal a zsolozsmáról beszélgettem vele. Szó volt arról, hogy mi csak a kis zsolozsmát végezzük, nem a nagyot, mint más szerzetesrendek. ,,Szent alapítónk'' -- mondta ô -- ,,kieszközölte, hogy csak a kis zsolozsmát végezzük, s mikor ellenvetéseket hoztak fel neki, azt felelte, hogy az ô leányai majd szeretettel pótolják a nagy zsolozsmát. Azért, amikor a zsolozsmát végzem, mindig gondolok arra, hogy alapítónk számít rá, hogy szeretettel fogom végezni.'' Végezte is, betegségében is az utolsó napokig, mígcsak a gyengeség és elöljárójának a szava ki nem vette kezébôl a könyvet. Csendhallgatás alatt Ha elhaladtunk mellette vagy valami közös munka végzésénél együtt voltunk, sugárzó arccal szorította magához a szíve fölött függô kis ezüstkeresztet, nem szólt, de megértettük kis apostoli szíve refrénjét: ,,Jézusom, szeretlek! Teérted és a lelkekért!'' ,,Ily alkalmakkor oly buzgóságot, oly erôt merítettem, mondja egyik nôvértársa, mert láttam rendíthetetlen hűségét és a lelkek megmentése után vágyódó szeretetét, melynek sugarai itt is, ott is elôtörtek lelkébôl, hogy mi is lángra gyulladjunk és égjünk a vágytól a lelkek után.'' ,,A csendhallgatás idején'' -- mondta -- teljesen át kell adni magunkat az Úrnak. Ez az az idô, amikor az Ô óhaját közli a lélekkel. Ne akadályozzuk meg Ôt szándékaiban. Minden fölösleges gondolatot ki kell zárni lelkünkbôl, hogy semmi se zavarja ezt a titokzatos csendet. Hagyjuk az Úr Jézust szóhoz jutni!'' ,,Legyünk vidámak!'' mondta egy alkalommal. ,,Az Úr Jézus annyira szereti a vidám lelket! Mosollyal arcunkon szolgáljunk neki; a boldogságnak ki kell sugároznia a szemünkbôl. -- Higyje el, oly jól esik vidám nôvért látni, aki sugárzó szemmel tudatában van hivatásának, és mosolygó arccal szolgál az Istennek. Ezt oly kevesen értik meg. Pedig nem a komorságban rejlik az életszentség. A vidám lélek találékony, figyelmes, s így könnyű lendülettel emelkedik a nehézségek fölé. Az ilyen lélek akadályt nem ismer. A vidámság barátja a nagylelkűségnek. -- Kedveltessük meg másokkal a szerzetesi életet, mutassuk azt meg nekik igazi szépségében!'' Szent üdülés Ha társalgásra összejöttünk, ô volt a napsugár. Mindig talált egy-egy példát, egy kis missziós történetet, hogy a nôvérek lelkét felüdítse és jó kedvvel kezdjenek ismét a munkához. Hányszor tapasztaltam, ha a nôvérek vidám beszélgetése kissé szünetelt, mily tapintattal és buzgósággal kereste a társalgásnak azt a fonalát, mely a nôvérek figyelmét leköthette. Egyszer megkérdeztem, honnét meríti ezt az erôt, és mi indítja arra, hogy az üdülés alatt oly nagy súlyt fektet a helyes társalgásra. ,,Ó!'' -- válaszolta -- ,,mielôtt az üdülésre megyek, elmondom kis felajánló imánkat, azután egy pillantást vetek a tabernákulumra, összenézünk, és megértjük egymást. Tudom, hogy most ez az Ô óhaja, hogy ez által szerzek neki most legnagyobb örömöt, és ez által mentek meg legtöbb lelket. Ó, mennyi alkalom van az üdülés alatt a lelkek megmentésére! Csak figyelmesebbeknek kell lennünk, hány alkalom nyílik az önmegtagadásra, az önlegyôzésre, sôt még a megaláztatásra is.'' Apostoli tüzek Egy forró nyári estén boldogan segített megöntözni a zöldséges ágyakat. Egész sereg káposztafejet megöntözött már nagy örömmel és buzgósággal. A tisztelendô Anya az ablakból nézte. Amikor Mária Margit ezt észrevette, örömtôl sugárzó arccal felkiáltott; ,,Ó, tisztelendô Anya, hány kínai gyermeket kereszteltem most!'' Ez a gondolat elfeledtette vele a hôséget és fáradságot. ,,Egy visitatiós nôvér missziós telepének nincsenek határai'' -- mondta egy alkalommal. ,,Ma Kínában, holnap Amerikában keresztelek s hintem a lelkekbe az igaz hitet. De a belföldi missziókat is segítem. Ma itt, holnap ott -- de amerre a visitatiós nôvér elhalad, mint a lámpák a sötétségben, lángra gyulladnak a szívek. Be kell járnia a földet, és pici áldozatokkal a lelkeket keresnie és Jézushoz vezetni. Az Úr Jézus számít ránk. Ne engedjük, hogy csalódjon. Neki reánk kell ismernie a lelkekben. A mi hivatásunk lélekmentés legyen!'' Betegsége alatt arra tanított, miképp kell a nôvérek szentelt ruháit javítani. ,,Tudja, kedves nôvérem, mikor én a nôvérek ruháit varrtam, vagy javítottam, mindig azért a nôvérért ajánlottam föl minden öltést, akié volt a ruha.'' ,,S miért nem a lelkekért?'' -- kérdeztem bizalmasan. ,,Azért nem'', válaszolta, ,,mert ha egy nôvér szívében gyullad még erôsebb lángra az apostoli szeretet tüze, akkor ez többet jelent, akkor már egy lélekkel többen keressük a lelkeket.'' -- Egy nôvérnek mondta: ,,Mikor súrolni láttam, azt gondoltam magamban, most így súrolja le azokat a rút bűnöket.'' Missziós vágyai különösen Kína felé irányultak. Csodálatos buzgósággal gyűjtötte az elhasznált bélyegeket, levelezôlapokat és staniolt. Egyik napon a tisztelendô Anyától egy kis darab staniolba burkolt csokoládét kapott. Gyermekded örömmel kezdte bontogatni a staniolt. ,,Ha tudnám'', mondta, ,,hogy egy kis copfos (csak így nevezte a kis kínaiakat) találná meg, felét benne hagynám, megosztanám vele örömmel.'' -- Egyik napon arra kért, ha jónak látom és beleegyezem, szívesen figyelmeztet napközben és irányítja figyelmemet munka közben a ,,kis copfosok'' felé. Aztán hozzáfűzte komolyan: ,,De ez az emlékeztetés kölcsönös legyen!'' Ha rendesnél több munkám volt, oda súgta: ,,Ma az ô napjuk van.'' Máskor meg: ,,Mit csinálnak a kis copfosok?'' Égô vágyak Egyik napon a lelkek szeretetérôl beszélgettünk. Elöntötte arcát a lelkek utáni vágy, égô, sugárzó tekintettel kért: ,,Ó, ne tagadjunk meg a lelkektôl semmit, semmit! Minden pillanatban lelkeket kell adnunk az Úr Jézusnak!'' -- ,,A mi életünk oly egyszerűnek látszik. Igen, egyszerűségébe van elrejtve fönsége.'' Mikor megkérdeztem, mi történik éjjel, akkor szünetel talán a lélekmentés? -- tágra nyitotta élénk, lelkeket keresô szemeit. ,,Ó, nem'' -- mondotta -- ,,minden este megújítom forró vágyaimat, hogy minden lélekzetvételem egy lelkiáldozás legyen s szívem minden dobbanása egy-egy kis szikra, mely új életet ad a lelkeknek.'' -- ,,Áldozzunk egymásból. Minden ilyen lelkiáldozás új életet ad a lelkeknek.'' ,,Azt hiszem, nem lesz nagyobb boldogság az égben, mint szemlélni Ôt, színrôl-színre látni nagyságát és dicsôségét s látni örömét, mikor végigtekint az általunk megszentelt lelkek sokasága fölött. Magunk elôtt látni a lelkek égi tömegét, mint sietnek felénk hálától égô szívvel, s hallani, mint mondják: Neked köszönjük megmentésünket! Ó, és még hány és hány lélek vár reánk, hogy megmentsük ôket! S mily szomorú lenne, ha egy lélekkel is kevesebb dicsôítené Ôt az egész örökkévalóságon át a mi hanyagságunk miatt!'' ,,Az Úr Jézus szenteket akar nevelni az égnek, szenteket, kik növelik az Ô örömét és dicsôségét, kik koronái lesznek az égben. Ó, érzem és tudom, hogy Ô minden visitatiós nôvérnek megadná azokat a kegyelmeket, melyeket Alacoque Sz. Margitnak s a többi szentéletű nôvérünknek adott; csak éljen szívünkben a vágy az életszentség után. Szentekké kell lennünk! Alapjaivá, oszlopaivá kell lennünk a rendnek!'' Lélektabernákulumok ,,Minden lélekben Ôt kell látnunk, Ôt kell szeretnünk.'' ,,Szeressük a lelkeket akkor is, ha hidegek, és nem akarják befogadni a világosságot, ha bezárják tabernákulumuk ajtaját.'' ,,Szeressük a lelket akkor is, ha tabernákuluma el van hanyagolva, ha kopott. Díszítsük fel, szeressük mi benne az Istent, s buzdítsuk lassan, lépésrôl-lépésre a tudatos szeretetre.'' Egyszer ô vitte a póttabernákulumot, melyben a nagyheti szertartások alatt elhelyezik az Oltáriszentséget. Szívéhez ölelte, és azt mondta: ,,Így kell szeretnem testvéreimet is, mert azok is az Ô tabernákulumai.'' Kedvességekkel is elárasztotta a tabernákulumot, és a kérdésre, hogy miért teszi, azt válaszolta: ,,Pár nap múlva ebbe a tabernákulumba fog átköltözni az Úr Jézus. Most körülveszem és betöltöm szívem szeretetének melegével, s ha majd Ô jön, már nem lesz többé hideg és idegen. Gyengéd szeretete az Oltáriszentségben lakozó Úr Jézus iránt annyira ment, hogy még a folyosó falán is kis monstranciával megjelölte a helyet, amely mögött Jézus lakik a tabernákulumban. Áthaladva azután, testvéreit is figyelmeztette, hogy ott lakik Ô. A fônöknô ,,Egy visitatiós nôvér lelkének egyesülve kell élni fônöknôjével, s ez az egyesülés gyermeki bizalommal párosul. Ó, mily boldogan él, hivatásának magaslatára emelkedve, az a visitatiós nôvér, aki ezt megértve, átadja lelkét Istennek és fônöknôjének, s így kis gyermek módjára, gond nélkül halad a biztos úton!'' A tisztelendô Anya iránt a legnagyobb bizalommal és gyermeki szeretettel viseltetett. De ez a szeretet és ragaszkodás erényes és természetfölötti volt. Jézust látta benne. Ebben a szeretetben és bizalomban is megnyilvánult gyermekded lelkülete. Ha látta, elébe szaladt, és iparkodott még óhaját is szemébôl kiolvasni. Ezt a szeretetét és ragaszkodását utolsó órájáig megôrizte, hiszen végsô szava mintegy félórával halála elôtt, fônöknôjének szólt. Ágyához hívta és ezt suttogta: ,,Köszönöm!'' ,,Jézusnak nem lesz szíve hozzá...'' Egyik napon a társalgóban szemben ültem vele. A nôvérek a halálról, az Úr Jézus szentségérôl és igazságosságáról beszéltek. Ekkor Mária Margit az ég felé emelte arcát, és oly lelki nyugalommal mondta: ,,Oly kicsi vagyok, a jó Istennek nem lesz szíve hozzá, hogy engem a tűzbe dobjon!'' Egyik nôvérhez így szólt: ,,Miért nyugtalan? Mitôl fél? Simuljon gyorsan isteni Vôlegényéhez, Ô majd betakarja palástjával és megvédi mindenkitôl. Ne veszítse el kedvét hibái miatt. Tegyen úgy, mint a kis gyermek, aki, ha elesik s látja, hogy sáros lett a keze, megtörli köténykéjébe s azután nevetve tovább fut.'' Más alkalommal: ,,Ha hibát követünk el, mint a kis gyermeknek, oda kell szaladnunk mindjárt Jézushoz, oda simulni hozzá, és gyermeki bizalommal mondani: Édes Jézusom, ez én voltam megint; kérlek, bocsáss meg; nagyon fogok vigyázni, hogy többé elô ne forduljon! Kérlek, felejts el mindent ugy-e, nem fáj többé? ,,Úgy kell tennünk, mint a kis gyermek, ki, ha elesik, felsír, édesanyjához szalad, ez megsimogatja, már rendben is van minden, tovább szalad, nem gondol a történtekre, csak a játékra.'' Jézuska párnája A szent szegénység gyakorlására tanácsolták, használjuk fel a legkisebb pamutszálakat is. Itt is kitűnt hűségével. Azokat a rövid, pici szálakat pedig, melyeket lehetetlen volt elhasználni, összegyűjtögette és egy használt levélborítékba tette. Egyik napon kis selyem fejpárnát készített, megtöltötte kis fonalmaradékokkal, és elhozta a noviciátusba. Ott a jászolban fekvô kis Jézus feje alá helyezte, hogy a szalma helyett ezen kis párnán pihenjen meg a Jézuskának feje. Azután hűségesen gondoskodott, hogy a kis Jézus jászolát erényeivel bemelegítse. ,,Ô nem szól érte soha.'' Egy alkalommal helyettesítenem kellett az ebédlôs nôvért. Megtanított, hogyan osszam ki a kenyeret. Mikor Mária Margit nôvér helyéhez értünk, így szólt: ,,Mária Margit nôvérnek adhatja a maradék kenyeret, ô nem szól érte soha, sôt szívesen eszi meg.'' A kísértet Egyszer kísértetekrôl és halottjelenésekrôl is beszéltek. Mária Margit tréfásan, meg komolyan is odavetette: ,,Halálom után bejárom az összes Visitatio-kat, és ahol valami nincs rendben, ott mint kísértet fogok megjelenni.'' ======================================================================== Napnyugta a dombok fölött Szeretetbe temetkezve Gyönyörű látvány tavaszi vagy nyári estéken az érdi dombokról szemlélni a napnyugtát. Bíborba temetkezve válik meg a napok fényes csillagzata a földtôl és sokáig maga után hagyja ittvoltának emlékét a piros alkonyati fényben, melyben az egész ég még hosszú idôn át úszik lemenetele után. Ilyen volt Mária Margit távozása a földi életbôl. Szeretetbe temetkezve hagyta el rövid itt tartózkodásának helyét, de emléke még sokáig kíséri azok lelkét, akik földi életében ismerték és szerették. Erényeinek, természetfölötti lelki bájának ragyogása mintegy visszfény, mely örök boldogságának hazájából felénk árad, áttörve a fátylat, mely a mulandó életet elválasztja az örökkévalóságtól. A betegség letöri Körülbelül egy hétre örök fogadalma után, 1932 május végén, egyik napon a közösség üdülés idejére felment a dombra. Mária Margit, úgy látszik, nem vette észre, hogy elindultak. De nemsokára égô arccal jön föl, kimerülve, mert beteg lába miatt nehéz volt neki a hegymászás. Az egyik nôvér szóvá is tette, hogy miért erôlteti annyira. De ô kedvesen mosolyogva válaszolt: ,,Szeretek ott lenni, ahol a közösség van.'' Ekkor már erôs láza volt. Ezt természetesen elôbb senki sem tudta; csak kipirosodott arcáról következtették, hogy láza van, és azonnal megmérték. A hômérô 39 fokot mutatott. Mária Margit ágyba került, még nem ugyan mindenkorra, de azért ágyát már csak kisebb idôszakokra hagyta el -- a tüdôbaj erôt vett rajta, és július közepén az orvos kimondta, hogy állapota reménytelen. Szeptember 10-én vette föl lelkiatyja kezébôl az utolsó kenetet. De az Úr nem sietett. Mária Margitnak -- mint elsô példaképének, kis szent Teréznek -- a hosszú szenvedés kelyhét kellett kiüríteni. ,,Ezt is Ôérte!'' Épp egy évig szenvedett. Május 16-án, örök fogadalmának napján, már rosszul érezte magát és egy évre rá, május 15-én, temették. Betegségében mindig egyformán vidám, nyájas, sôt tréfás volt. Csak az utolsó idôkben, mikor fájdalmai már elviselhetetlenek voltak, esedezett kis enyhülésért, de ezt is teljes megadással. Mihelyt kissé jobban érezte magát, ismét a régi volt; érdeklôdött a ház minden ügye-baja iránt, szeretetbôl, nem kíváncsisággal. Soha türelmetlennek vagy követelôzônek nem látta ôt senki. Bár minden öröme az Oltáriszentség volt, mégsem panaszkodott soha, hogy nem mehet misére vagy imádásra. Amiatt sem, hogy üdülés ideje alatt nem mehet a közösséghez, ,,Ezt is... ezt is Ôérte!'' ismételgette, és szórta égi Jegyese lábaihoz az áldozat piros virágait. Tökéletes megadás Szeptember 15-én, a fájdalmas Szűz ünnepén, ezt írta neki lelkiatyja: ,,Legyen egészen nyugodt, mint aki Jézus kezében van. Nem kell semmi mást sem tennie, mint minden percet megszentelnie; így készül legjobban akár a gyógyulásra, akár az elköltözésre. Ha Ôbenne pihen, akkor bárhová viszi is, mindig nála és vele van. Legyen egészen nyugodt!'' Ezt a tanácsot követte is egész hosszú betegsége alatt. Mikor majd jobban, majd rosszabbul érezte magát, mondta: ,,Úgy érzem magam, mint a labda; majd fent vagyok, majd lent.'' És ekkor kis Szent Terézzel Jézusra gondolt, aki az ô labdájával játszik. Engedelmességbôl megtett mindent, hogy egészséges legyen, bár nyár óta már tudta, hogy nem fog meggyógyulni. Akkor ugyanis egy alkalommal megjelent lelke elôtt Jézus képe, és arcáról azt vélte leolvasni, hogy már nem fog meggyógyulni. Fônöknôje mondta neki, hogy imádkozzék felgyógyulásáért, mert megmaradása szükséges az új alapításnak; de Jézus megértette vele, hogy az ô tetszése az elsô. Azért mégis engedelmességbôl buzgón végezte a kilencedeket, és itta naponkint a lourdes-i vizet. Minden vágya mellett a mennyország után kész volt a földön maradni, és nem egyszer mondta egy elvégzett kilenced után: ,,Ha még ma meggyógyulok, akkor azonnal felkelünk és elmegyünk az esti zsolozsmára; nem baj, hogy már elmondtam.'' Más alkalommal: ,,Ha egészséges leszek, akkor az Úr Jézus bizonyára lábamat is meggyógyítja, hogy a többi nôvérrel együtt a szentmisénél a földön térdelhessek.'' Ennyire szerette a szerzet szokásainak legkisebb pontját is. Isten különféleképp megpróbálta. Nemcsak egy, hanem több nyavalya is kínozta. Végsô napjai nagyon szenvedésteliek voltak. Egy éjjel az a gondolat vett erôt lelkén, hogy édesanyja az ô betegsége fölött érzett fájdalmába belehalt. Alig bírták meggyôzni, hogy nem úgy van. Az Úr ezt az áldozatot is megkívánta tôle. ,,Nem tudok félni a haláltól.'' Közvetlenül halála elôtt azt mondta valakinek; ,,Soha nem gondolok a mennyországra, nem vigasztalom magam azzal, mert soha semmit nem tettem a mennyország elnyeréséért, hanem mindent egyedül Érte, hogy Ô örüljön, hogy Ôt vigasztaljam.'' -- ,,Bár tudom, mily gyarló vagyok'', mondta lelkiatyjának, ,,mégsem tudok félni a haláltól.'' -- Én egy nyomorúságos kis teremtmény vagyok, és nem vagyok már jó semmire'', mondta nem sokkal elköltözése elôtt. A szentáldozásban minden nap részesült. -- Az egyik napon, a hó elsô péntekén, egy nôvér, aki ôt betegségében gondozta, szentségimádásról visszatérve, mondta neki: ,,Oly szép volt, oly jól lehetett látni (a kórusból) a szentostyát!'' Mária Margit nagy nyomatékkal és sugárzó arccal válaszolta: ,,Ó, nemsokára még szebbet fogok látni!'' -- ,,Csak egy örömöm volt életemben'' mondta ugyanannak a nôvérnek, ,,úgy tűnöm fel magam elôtt, mint egy azok közül a kis férgek közül, melyek életüket az illatos rózsaszirmok közt töltik el, nem mint azok, melyek a kellemetlen szagú sajtban tartózkodnak.'' Apostoli tüzek Ha fejfájásai nagyok voltak, az izzó éghajlat alatt fáradozó hittérítôkre gondolt, és felajánlotta értük, hogy enyhítse fáradalmaikat. Vagy, ha a láz gyötörte, azt mondta: ,,Bárcsak kissé melegíthetném ôket ezzel a forrósággal a jéghideg vidékeken! Egy eleven kemence vagyok; bárcsak megmelegíthetném az emberek jéghideg szívét!'' Egyik kívánsága az volt, hogy ibolyát ültessenek sírjára. ,,De vigyázzanak'', mondta, ,,ha kiássák, nehogy a körüllévôket eltapossák!'' Mikor fônöknôje figyelmeztette, hogy örök fogadalmának évfordulója közeledik, azt mondta: ,,Ezt már az égben szeretném megülni.'' Az Úr teljesítette vágyát. Az utolsó nap Május 13-ra virradó éjszaka mondta: ,,Ez lesz az utolsó napom!'' Elgondolhatjuk, milyen érzelmekkel vette magához reggel szeretett Üdvözítôjét a szentáldozásban. Egy órával késôbb iszonyú kínok vettek erôt rajta, talán a legnagyobbak egész betegsége alatt. ,,Embertelen kínokat szenvedek'', mondotta, és kérte az orvos segítségét. De sikerült fájdalmait csillapítani, még mielôtt az orvos eljött volna. Utána végig csendes maradt, és nem beszélt semmit. Délután fél négy táján még egyszer felkereste gyóntatója és feloldozta. Ennek megígérte, hogy legényeiért imádkozni fog. Megüzente ôáltala lelkiatyjának is, hogy az égben imádkozni fog érte. Az orvosnak, aki nemsokára rá belépett, ugyancsak megígérte, hogy fiáért imádkozni fog. Öt óra után mondta fônöknôjének: ,,Már nem látok többé!'' Majd rövidesen rá nagy erôlködéssel suttogta: ,,Köszönöm!'' Ez volt utolsó szava. Ezentúl mozdulatlanul feküdt, s egyik lélekzetvétele olyan volt, mint a másik. A tisztelendô Anya kezébe adta és tartotta a haldoklók gyertyáját és fohászokat mondott. A nôvérek, kik épp a kórusban végezték esti elmélkedésüket, összegyűltek a haldokló ágya körül -- s akkor, valamivel fél hat óra után -- egyik lélekzete az utolsó volt; lelke felröppent Ahhoz, aki után oly régóta epedve vágyódott, akit életében oly nagyon szeretett. Az esti nap, mely csak ritkán sütött be szobájába, hirtelen belövellte búcsúsugarait, mintha csak jelezni akarta volna, hogy a földi nap leáldozott Mária Margit számára, de felkelt az örök nap, melynek sugarai nem halványulnak el soha. Szombat volt, Szűz Mária havának szombatja, az a nap, melyben 1917-ben a boldogságos Szűz elôször jelent meg Fatimában, a portugál Lourdes-ban; az a nap, melyen épp 50 évvel azelôtt lisieux-i kis Szent Teréznek is megjelent gyermekkorában, és meggyógyította; az a nap, melyen nagy védôszentjét és szerzetbeli testvérét, Alacoque Margit Máriát 1920-ban, az Úr mennybemenetelének ünnepén, szenttéavatták. Az ô lelkét az égben Jézus és a Szűzanya fogadták. A ,,szép halott'' Mélységes béke feküdt rá a halott megdicsôült arcára. Gyönyörű látvány volt szemlélni ôt a ravatalon. Az enyészetnek nyoma sem látszott meg rajta. A hívek seregestôl jöttek nézni a ,,szép halottat''. Mintha csak áhítat szállta volna meg a lelkeket az elhunyt földi maradványainak szemlélésénél. Virágözön vette körül ezt a szűzi porhüvelyt, és a nôvérek a rend szokása szerint megszakítás nélkül hangosan imádkozták ravatalánál a zsoltárokat. Május 15-én délelôtt volt a temetés. Édesanyja és testvérei is jelen voltak. A kápolna megtelt hívekkel. Közvetlenül a koporsó lezárása elôtt rendi szokás szerint ezüstkeresztjét felcserélték egy egyszerűbbel, a tisztelendô Anya fehér gyolccsal letakarta a halott arcát, és ráborította a fekete fátyolt, majd a viszontlátás csendes búcsúszavával ráerôsítették a koporsó fedelét. Mária Margit eltűnt a földi szemek látása elôl, de Jézus most vetette rá elôször isteni tekintetét, melyre Mária Margit évek óta várt, mely magába rejti az ég minden boldogságát. Belenézett ô is elôször azokba az isteni szemekbe, melyekbe a szemlélôdés szent óráiban, a tabernákulum elôtt, már ezen a földön is annyiszor beletekintett. Alig, hogy a koporsót a rács ablakán át kiadták, máris virágoktól eltakarva ott állt az oltár, a tabernákulum elôtt. ,,Szeretetbôl meghalni'', ezt írta 6 évvel azelôtt naplójába ezen a napon. Egy év elôtt pedig, lelkigyakorlatának utolsó napján, örök fogadalma elôestéjén, Grou könyvébôl, melynek fonalán végezte elmélkedéseit, ezt jegyezte ki: ,,Az én nem adhatja meg magának a halált; Istennek kell magára vállalni ezt a feladatot, neki kell hatni rám, és szeretete tüzének kell megemészteni az áldozatot.'' Mindez beteljesedett ezen a napon. A fájdalomtól megtört édesanya, két fiára támaszkodva, követte a koporsót, mikor az újonnan beszentelt temetôbe vitték a zárda elsô halottját; és ô hagyta el azt mint utolsó, ahol ezentúl ott pihen ,,a kicsike'', az érdi domb oldalán, a zárdába vezetô út fölött. Róla szeretnôk elmondani, amit rendjének szent alapítója mondott elsô leányáról, aki 1611-ben hagyta el a földet: ,,Elsô az én leányaim közül, aki felszállt az égbe, hogy lássa, mit készített az Úr a többinek.'' ======================================================================== A felkelô örök nap ragyogása A szentség illata Mária Margit földi napja halálával leáldozott, de ekkor kelt fel a túlvilágon égi napja, mely nem ismer többé alkonyatot. Mindig fényesebben, ragyogóbban emelkedik fel ez a nap a mi számunkra is, akik mennyei dicsôségének örvendünk, mert bízvást reméljük, hogy már Annál van, aki az ô szentjeinek világossága és fénylô napja mindörökre. Onnét árasztja le ránk Mária Margit mindig bôségesebb és boldogítóbb áradatban dicsôségének és boldogságának sugarait. Szentségének híre halála óta mondhatni napról-napra növekedôben van. Sokan imádkozzák az egyházilag jóváhagyott imát boldoggáavatásáért, melyet a könyv végén közlünk.[13] Abonyban 1934. aug. 11-én egy elôadás alkalmával a ,,magyar szentek'' közt szerepelt élôképben Mária Margit is, és rövid elôadásban ismertették életét és szentségének titkát. A levelek, melyek halálával foglalkoznak, arról tesznek tanúságot, hogy már kezdettôl fogva sokan inkább pártfogót láttak benne, akihez imádkozni lehet, mint szenvedô lelket, akiért engesztelô könyörgéseket kell végezni itt a földön. ,,Van okom gondolni, hogy halála után már segített lelkipásztori munkáimban'', írja egy szerzetes, aki ôt jól ismerte, és többször lelkigyakorlatot adott Érden. ,,Örülök elôre a napra'', írja tovább, ,,amelyen sírjánál áldást fogok kérni a lelkigyakorlatokra, melyeket ô most elôször nem fog velünk együtt végezni.'' ,,Érd angyala nincs többé'' írja egy nôvér, aki egy évig vele élt a zárdában. ,,Felszállt az égbe és most annál van, akit a földön oly lángolón szeretett és aki után vágyakozásban felemésztette magát. A napsugár, mely az érdi kis zárdában Isten világosságát és szeretetét ragyogtatta, eltűnt szemünk elôl, hogy a boldogok egén mint fénylô nap jelenjen meg.'' A zárda egyik volt lelkésze írja: ,,Mélyen meghatódva olvastam a hírt a mi kis szentünk haláláról. Azt hiszem, eléggé biztos vagyok abban, hogy már halálának pillanatában igen közel volt az éghez. Ne szomorkodjanak Mária Margit miatt; az égbôl jobban fog segíteni, mint azt a földön tehette.'' A szentmisét pedig azért ajánlja fel, ,,hogy az Úr Jézusnak megköszönje a sok elrejtett és mégis oly értékes kegyelemkincset, melyet ebben az alázatos lélekben felhalmozott.'' ,,Nagyon akarjuk az ô közbenjárását kérni'', folytatja, ,,hogy az Úr Jézusnak alkalma legyen megmutatni, mily kedves volt neki ez a kis lélek.'' Egy francia zárdának fônöknôje, aki csak rövid idôt töltött Érden, így ír róla: ,,Mint egy szenthez imádkozunk hozzá... egy szent járt ott maguk közt, hisz az új alapításoknak szentek csontjait kell ôrizniök.'' A lelkek titkos érintése Mióta életrajza megjelent, a nyilatkozatok száma is egyre szaporodott, melyekben leírják azt a hatást, melyet életrajza a lelkekre gyakorolt. Boldognak nevezik magukat azok, akik ôt életében ismerték. Növekedik azok száma is, akik elzarándokolnak ,,a sírhoz a Duna fölött'', hogy lássák a helyet, ahol a ,,kicsike, a ,,szent testvérke'' pihen, és ott elôadják kéréseiket. Íme, kis virágcsokor a beérkezett levelekbôl. ,,Én is kint voltam Érden Mária Margit sírjánál. Elsoroltam összes kéréseimet és nap-nap mellett kérem az ô közbenjárását egyik szándékomra. Örülök, hogy életében én is láthattam.'' (Cs. E.) ,,Mária Margit nôvér életét olvastam, közbenjárását is kértem, és segített. Úgy örülök, hogy személyesen ismertem, így legalább több reményem lehet, hogy segítségemre lesz.'' (T. M. N.) ,,Engedje meg, hogy köszönô levelet írjak azért a jótéteményért, melyet az ,Egy sír a Duna fölött' című könyvecskével okozott. Milyen szerencsés gondolat volt ezt megírni és kiadni! Az ,,egy év elôtt'' közelebb van hozzánk, mint kis Terézke kora, és a ,,magyar szent'' is beljebb furakodik szívünkbe. De ez a genre kellett is! Kérem, mondja meg Mária Margitnak, hogy engem vegyen pártfogásába, és pici leányomat vigye a Visitatio-ba.'' (V. D.) ,,,Egy sír a Duna felett'' című munkát meghatottan olvastam s lélekben megcsókoltam a lába nyomát a kedves Margit nôvérnek.'' (B. B.) ,,Ha szeretsz, eljuttatod nekem naplódat.'' Megható a következô kis eset, melyben Mária Margit maga gondoskodott, hogy életrajza egy lélekhez eljusson. ,,Nagyon vágyakoztam olvasni Margit nôvér naplóját, de pénzem nem volt, hogy megvegyem. Mindig kértem Margit nôvért: Ha szeretsz, eljuttatod nekem naplódat. Mikor ide jöttem a M. intézetbe, mindjárt gondoltam, hogy meg fogom venni. De Margit nôvér megelôzött. Az egyik kedves nôvér ui. épp egy könyvet olvasott. Megnéztem a címét, gondolva, hogy az a könyv, melyre én vadászok. Csalódtam. De az illetô kedves nôvér kérdezi: Mondja, akarja ezt a könyvet? Szívesen odaadom. -- Oh, köszönöm, kedves nôvér, mondtam én, azt hittem, hogy ,Egy sír a Duna fölött' '', -- Azt is szívesen megszerzem magának! -- És tényleg máj. 21-én, pünkösd másnapján, amely napon Margit nôvér örök fogadalmat tett, kaptam meg a könyvet. És még írjak valamit? Tavaly említettem, hogy Margit nôvér álmomban megállt az ágyamnál, és nézett rám. Az arcára nem tudtam visszaemlékezni, csak azt mondottam akkor, hogy fehér gallérban és fekete fátyolban volt, és én fent ülve ágyamban kb. háromszor hangosan mondottam: Margit nôvér! Aki velem volt is mondotta, hogy hallotta, hogy Margitot hívtam. Most pünkösd másnapján, hogy megláttam a könyvben Margit nôvér fényképét, nem akarok túlozni, de a jó Isten látja lelkemet, ezt a szeretetteljes, mosolygós arcot láttam. Egy és ugyanaz az öltözet és arc, mit tavaly láttam. Hogy mit éreztem és azóta min mentem keresztül, azt csak élô szóval fogom elmondani. Most csak annyi írok, hogy nagyon, nagyon boldog vagyok.'' (B. J.) ,,Kezem reszket'' írja másvalaki, ,,szívem sír és örül egyszerre, nem is tudom, hol kezdjem az írást, hiszen egy egész könyvet lehetne arról írni, amit a szent kis Bogner Etuska életrajza kiváltott lelkembôl. A napokban jutott hozzám, nem az én hibámból ily késôn, mert ha csak tôlem függött volna, már megrendeltem volna, mielôtt a nyomdából kikerült. Hogy ezt a valóban szent Mária Margit nôvért megismerhettem, ez nekem nemcsak vsztönzés az elôhaladásra, hanem mintha az én gyöngeségembe egy kis erô ment volna át, és lelkem fölbátorítva, fölemelkedett, közelebb jutott Jézushoz, akibôl mintha egy olyan szeretetszikra pattant volna szívembe, mely a ,kicsike' életét felemésztette.'' (M. L.) ,,Nem tudom letenni.'' ,,Etus életét nem tudom letenni'', vallja meg ismét más valaki. Már Sz.-on is olvassák. Bácsikámmal megosztottam a kapott ereklyét. Nagyon örült neki. Etuskámmal együtt, akihez oly közel érzem magam, imáinkkal segíteni fogjuk annyira üldözött egyházmegyéjét és papjait.[14] Április 22-én befejezek Etushoz egy novénát két pedagógiai vizsga sikeréért; május 15-én és 16-án alap- és szakvizsgázó testvéreimért. A bentlakó VIII. oszt. növendékeinket, kiknek szintén májusban kezdôdik az írásbelijük, buzdítani fogom, hogy kérjék Etus segítségét.'' (W. M. T.) A magyar kis szent Teréz ,,Olvastam kedves kis testvérük, Mária Margit életrajzát'', írja valaki az érdi zárdába. ,,Hogy milyen hatást tett rám, azt jobban ki nem fejezhetem, mint ha azt írom, az lesz ô nekünk magyaroknak, ami kis Teréz az egész világnak. Leghôbb kívánságom, hogy az Úr Jézus minél elôbb megdicsôítse magát ebben a szeretett lélekben, és mihamarabb oltárainkon tisztelhessük a mi kis magyar szentünket. Ajánljanak e kedves kis szentnek pártfogásába. Magyar szívem egész szeretetével vettem körül az egyetlen magyar Visitatiós zárdát, és oly nagy az örömöm, hogy mindjárt ily kedves kis szentet adott nekünk.'' (S. M.) ,,Szentté akarok lenni.'' Egy budapesti úrnak is kezébe jutott az ,,Egy sír a Duna felett.'' ,,Még soha könyv ily hatást nem gyakorolt rám'', mondotta. ,,Más ember akarok lenni. Ha ez a fiatal teremtés ily szent tudott lenni, én is az akarok lenni. Erôs akarattal az ember mindenre képes.'' ,,Ez nem volt véletlen.'' ,,Mária Margit csodálatosan segített'' írja valaki, aki megszállott területre utazott. ,,Közbenjárása szinte kézzelfogható volt. 33 kötet könyvet hoztam át magammal, olyanokat is, melyek még fel sem voltak vágva. Az ô életrajzából is 10 példányt. Itthonról pedig legutóbb azt írták, ne vigyek magammal könyveket, mert nagyon szigorúan vizsgálnak s nem engedik át. Valóban a határon útitársaim csomagjait alaposan át is kutatták, engem pedig oly felületesen, hogy azt a bôröndömet, melyben éppen a könyvek voltak, fel sem nyitották. Ez nem volt véletlen!'' (N. A.) Egy szerzetes teológus, aki ismerte Etus rokonságát, ezt a szép vallomást teszi: ,,Igazán nagy lelki haszonnal olvastam Etus életét. Annyira megragadott az ô gyermekded szeretete az Úr Jézus iránt, hogy azóta, valahányszor eszembe jut, mindig kérem, esdje ki számomra az Úr Jézus minél nagyobb, áldozatos szeretetét. A többiek is, akik olvasták, úgy tették le a könyvet, mint egy szenttéavatandónak az életét.'' (G. T.) Édesanyja pedig írja: ,,Az életrajzot elolvastam; le sem írhatom, milyen hatással volt rám. Hiszen mások is csodásnak tartják. Én úgy éreztem, aki elolvassa, jobbá, majdnem szentté lesz tôle. Ha elgondolom, milyen lelkülettel élt itt mellettem, s én ezt nem tudtam. Milyen kincs nekem ez a könyv!'' ,,Ennek a földi angyalnak emléke felejthetetlen marad.'' A legszebb azonban az, amit a thurnfeldi nôvérek írnak, akik az életrajzot német fordításban olvasták. ,,Épp most fejeztük be az ebédlôben a mi kedves Érdünk angyali lelkületű választottjának életrajzát, mely oly szép és épületes. Élénken ösztönözve érezzük magunkat, hogy eljöjjünk megköszönni ft. Atyának, hogy a jámbor lelkeknek és a Visitatio-nak ezt a drága kincsesbányát megnyitotta, és megmutatta egy lélek hű tükrét, akit Jézus szeretete egészen fölemésztett. Mily sok magasztos oktatás, hány ,sursum corda', hány égô szikra rejlik ezekben a lapokban, melyeket az ember mindig újból és újból szeretne olvasni, anélkül, hogy belefáradna! Valóban a mi kis szentünk magasra vitte a tökéletességben, és mintha éreznôk hatalmas ösztönzését, hogy ôt kövessük. Ha Érdnek jutott is az a kegyelem, hogy ennek a balzsamtelt virágnak teljes megnyílását láthatta, mely túl szép volt a mi nyomorult földünk számára, akkor mi is boldogok vagyunk, hogy legalább kissé magunkba szívhattuk illatát. Ennek a földi angyalnak emléke felejthetetlen marad elôttünk és bizalommal számítunk hathatós pártfogására a mi Thurnfeldünk számára, melyet ô oly hűséges szeretettel szeretett.'' Zarándoklások De megindultak a látogatások és zarándoklások is az érdi sírhalomhoz. Mária Margit volt fônöknôje írja halálának évfordulóján: ,,Ma a kedves sír valódi búcsújáró hely. Reggeltôl kezdve látogatják. Mi nôvérek mise után mentünk és már ott találtuk az embereket. Mikor késôbb a gyermekek ott imádkoztak, megérkezett a kocsi a kicsike rokonaival, akik örültek ennek, és fivére, mint egy gyermek, úgy sírt a társalgóban, amikor M. M. nôvér ismét elmondta neki a kicsike halálát. Késôbb egy szomorkodó édesanya jött fel, hogy beteg fiáért, aki leendô ferencrendi szerzetes, imádkozzék, hogy tanulmányait befejezhesse. Azt mondta, hogy egészen megnyugodva hagyta el a sírt. Ugyanazt mondta egy protestáns leány is, aki véletlenül feljött.'' Ugyanaznap írja egy másik zarándokcsoport: ,,Hatan mentünk tegnap: egy nem működô hitoktatónô, egy rokonunk, két nagyleány volt tanítványunk -- egyik, akit megsegített Mária Margit -- és mi ketten. A községben virág után érdeklôdtünk, és ekkor egy Sz.-né nevezetű asszony nagy szeretettel és rajongással szólt Mária Margitról. Elmondta, hogy ismerte, hogy szent volt, ô is felkészül másnap a sírhoz. A zárdában a portás nôvér kedvesen fogadott. Elôször a kápolnába, utána a sírhoz mentünk. Ide jött utánunk a portás, és figyelmeztetett, hogy egy negyed óra múlva 1/2 6, Mária Margit halálának ideje. Körültérdeltük a sírt, és mindnyájan kiöntöttük lelkünket. L.-nak velünk üzenték, hogy Mária Margit fivére elé küldött kocsival jöjjön másnap.'' ,,Nesze egy kis útiköltség.'' Ennek az L.-nak látogatása különösen érdekes. Ô mondja el annak elôzményeit. ,,1934 április hónapban olvastam el Mária Margit nôvér életrajzát, és nagyon megszerettem ôt. Úgy éreztem, hogy nincs semmi olyan az életében, amiben nem követhetném. De még közelebb jutott a lelkemhez, amikor azt láttam, hogy életünknek több külsô körülménye is teljesen egyezik. Ugyanabban az évben jártam én is szerencsétlenül a lábammal, és ez akadályozott engem is, hogy hivatásomat követhessem. Nagyon vágytam a sírját felkeresni, de mivel szerény anyagi körülmények között élô egyetemi hallgató vagyok, arra kértem Mária Margit nôvért, hogy ha ez neki kedves, akkor feltűnô módon, amelybôl észrevehetem, hogy ô segít, küldjön pénzbeli segítséget. Meglátogattam egyik nagybátyámat, akirôl az egész rokonság úgy beszél, mint ,nagy fösvényrôl', és aki eddig még soha semmivel sem segített. Most búcsúzásnál egy 10 P-ôst nyújtott át e szavakkal: ,Nesze egy kis útiköltség'. Boldog voltam, hogy Mária Margit ily gyorsan és ily érthetôen válaszolt kérésemre.'' Errôl a fiatalemberrôl írja elôbb idézett levelében a tisztelendô anya: ,,Az egyetemi hallgató is itt van és itt akar maradni egész nap. Nemcsak halálának évfordulóján, máskor is gyakoriak a látogatók. ,,M bizonyára megírta, hogy Érden voltam vele'', írja egy ismerôse, ,,s igen boldog napot töltöttünk együtt. Sokat imádkoztunk a ,kis' Etus sírjánál, elmondtam neki mindent, vágyaimat, lelkem állapotát s kértem, tegye magáévá s imádkozzon érettem fôleg azért, hogy szent legyek.'' -- A kis tábla a kereszten fényes-foltosra van lekoptatva a bizakodók csókjaitól. Sôt még Thurnfeldet is felkeresik, hogy lássák Mária Margit szerzetes életének bölcsôjét. Egy innsbrucki teológus jelzi egy lapon az aacheni tó partjáról: ,,Visszamenet holnap a jó Isten segítségével megnézzük a kis kedves Mária Margit nôvér ,bölcsôjét' Thurnfeldben. Igen kérem közbenjárását.'' Nem csalja meg a benne bízókat Mária Margit nem hazudtolta meg a beléje vetett bizalmat. Az imameghallgatások száma igen nagy. Lelki nehézségekben felvilágosítást és vigaszt nyújt, vizsgákon átsegít, nagy kellemetlenségekbôl kiutat nyit, esôt ad a szárazságban, szép idôt derít azokra, akik ôt kérik, betegségbôl kiragad, és meggyógyítja a lelki sebeket. Még anyagi ügyekben is segít. A sok imameghallgatás közül kiragadjuk a legszembetűnôbbeket és legtanulságosabbakat. ======================================================================== ,,Nem felejtek el semmit.'' Ezt mondotta Mária Margit, mikor még életében megkérték, hogy halála után vigye kéréseiket az Úr trónja elé és emlékezzék meg róluk az égben. Ígéretét beváltotta; nem felejt el semmit, amit imádságban neki ajánlanak.[15] A gyógyult agyhártyagyulladás Egy úrinô írja: ,,Barátnôm pár héttel ezelôtt súlyos agyhártyagyulladásban megbetegedett. Nagyon sajnáltam szegényt, de még inkább kis családját. Elhatároztam, hogy a Boldogságos Szűzhöz kilencedet fogok végezni fölgyógyulásáért. Miután az én gyarló imáimban nem bíztam, támogatásért a nemrég elhalt Mária Margit nôvérhez folyamodtam, kinek az érdi zárdában eltöltött szent életérôl hallottam. Pár nap elôtt kaptam értesítést, hogy szeretett kis barátnôm most már hála a Boldogságos Szűznek és a jóságos Mária Margit nôvér közbenjárásának, jól érzi magát.'' Szóval hozzátette még, hogy rokonai nem hittek fölépülésében, miután már kétszeri hátgerinccsapolást végeztek rajta az orvosok. Egy másik eset ,,Édesanyám'', írja egy úrinô, ,,f. é. október hó 30-án este felé hirtelen összeesett, földön kúszva nagy nehezen a díványt elérte; óriási hányingere támadt, eszméletét teljesen elvesztette. Rögtön orvost hívtak, aki kámforinjekciót adott neki, és azt mondta, agyhártyagyulladás, nincs mentség! ,Nincs az az ember, aki segítsen rajta. A papot és rokonokat kell hívni.' Kámforinjekciót többször adott, hogy életben tartsa, míg a rokonok jönnek.'' ,,Én nov. 2-án hazautaztam, és nôvéreimmel felváltva, állandó jégborogatás, orvosi injekciók közt ápoltam anyámat. Szeme lecsukva; feje lógott állandóan. A faluban elterjedt a halál híre. Késôbb levelet kaptam uramtól, és benne ereklyét Mária Margittól és egy imát hozzá. Uram írja, hogy ô már szombat óta imádkozta, és imádkozzuk mi is nagy bizalommal.'' ,,Mi mindnyájan, -- az egész családommal imádkoztuk az imádságot rendíthetetlen bizalommal, tudva azt, hogy segítség már csak az imádság által jöhet Istentôl.'' ,,Anyám kedden este, nov. 6-án kissé jobban lett, és ô is el akarta az imát mondani Mária Margithoz, mert ô megsegíti -- mondta. Ekkor elôször tudta felnyitni szemeit. Szerdán délelôtt hirtelen felült, és magától rendesen olvasta az imákat, legtöbbször Mária Margit imáját mondva. A szemüveg sem bántotta már, feje se kókadt már annyira. Ettôl kezdve az orvos nagy csodálatára, aki ki is jelentette elôttünk, hogy ez csak isteni csoda volt, hogy túl van a bajon, édesanyám fokozatosan napról-napra javult, ha néha kissé visszaesett is.'' ,,Ma -- hála Istennek és Mária Margit közbenjárásának -- teljesen felgyógyult, és könnyebb munkát is bír már végezni. Izgatni vagy hajolnia nem szabad még. Nyíltan hirdeti -- a falu bámulatára -- hogy az életét csak Mária Margitnak köszöni.'' Az eltörött kar ,,1933. szeptember 18-án egy lépcsôn elcsúsztam és bal felsôkaromat eltörtem'', írja egy nagybecskereki úri ember, ,,A kezelô orvos kijelentése szerint ennek a törésnek több hónapon át lehetetlenné kellett tennie bal kezem használatát, és félô volt, hogy karom mindenkorra béna marad. Október 14-én kilencedet kezdtünk, és mindnyájan a kis Mária Margit nôvér fátylából egy részecskét ereklye gyanánt magunknál hordtunk. Már október 19-én az orvos a gyógyulást annyira elôrehaladottnak találta, hogy a kötést eltávolította, és gipszkötés egyáltalán nem bizonyult szükségesnek. Amikor az orvos november 3-án újból megvizsgálta a törést, nagyon elcsodálkozott, hogy régi bajom (izületi merevedés) és 58 éves korom mellett a gyógyulás oly csodálatos módon bekövetkezett.'' ,,Kemény hideget is el tudok viselni.'' Egy bécsi hölgy írja az érdi fônöknônek: ,,November elején lázzal ágynak kellett feküdnöm, és mindenki tüdôgyulladástól tartott. A röntgenvizsgálat jobboldali tüdôemfizémát állapított meg, melyet légcsô- , torok- és bronchiális hurut nagy mértékben elôsegítettek. Igen rosszul éreztem magam. Nyugtalanságomban az Ön ,kicsiké'-jéhez fordultam, November 21-én misét szolgáltattam, és megígértem, hogy egy éven át havonként ugyanazt teszem, ha megsegít. Még november 20-án egész nap köhögtem, úgy hogy férjem egy specialistához akart menni. November 21-én már csak keveset köhögtem, és azóta állandóan javultam, és ma (december 13.) azt mondhatom, hogy igazán jól érzem magam és kemény hideget is el tudok viselni. Mária Margit szent Ignác vizével gyógyít 1934 április havában igen súlyos méhfertôzéssel szállítottak a budapesti klinikára egy fiatal asszonyt. Az orvosok nagyon komolynak látták a helyzetet. ,,A 24-ik órában hozták ide'' mondották. A férj és beteg felesége és sok más Mária Margit közbenjárásához folyamodtak és kilencedet tartottak, Szent Ignác vizét is ajánlották. Mária Margit ereklyéje ott volt a betegnél. Még a kilenced alatt írja a férfi: ,,Az ereklyébe és loyolai Szent Ignácba vetett nagy bizalom már eddig is segített, mert a gennyfolyás, melynek kimaradása okozta a halálos veszedelmet, megindult, alighogy ivott a Szent Ignác-vízbôl''. Az asszony ugyan még sokáig forgott élet-halál közt; de a kitartó imádság mégis meghozta neki a gyógyulást. Mária Margit ereklyéjét állandóan magánál tartotta. A döntô pillanatban ugyan Szent Ignác vize segített, de könnyű elhinni, hogy Mária Margit, aki életében oly nagy tisztelôje volt Szent Ignácnak, az égben is hozzá fordult és segítségét kérte pártfogoltjáért. A meggyógyult beteg határozottan Szent Ignác vizének és Mária Margit közbenjárásának tulajdonítja gyógyulását. Nyakszirtmerevedésbôl gyógyulás Egy polgári iskolai tanuló É.-en vérmérgezést kapott, és ennek következtében nyakszirtmerevedés állott be. Az orvosok feladták a reményt meggyógyulásában. A ft. káplán úr tanácsolta, imádkozzanak a ,,kicsi''-hez. Az eredmény az volt, hogy a beteg az orvosok csodálkozására nemsokára meggyógyult. A gyerek és szülei a szentségekhez járultak. Késôbb az édesanya felkereste Mária Margit sírját, és ott kiöntötte háláját. Egy gimnazista diák K.-án mandulagyulladásból általános szepszist kapott, és pár héten keresztül élet-halál közt lebegett. A kilenced Mária Margithoz és ereklyéjének használata megsegítette. Felgyógyult. ,,Etyókánktól könyörögtem ki.'' Nagybecskerekrôl írják: ,,Az életrajz 100 példánya elfogyott, most utána rendelünk még 25 drb.-ot. Nagy hatással van sokakra. Tegnap írta nôvérem, mily nagy hatással van rá. Fia beteg volt már tavaly óta, féltek gyomorfekélytôl, ráktól. Most, írja, teljesen egészségesnek érzi magát. Nôvérem Etusnak tulajdonítja. Írja: ,,Etyókánktól könyörögtem azt ki!'' (B. J.) A harmadik kilenced után ,,Egy fiatal kongreganista leány N-on súlyosan megbetegedett, és mindenki azt hitte, hogy meg fog halni. Megizentem neki, hogy imádkozzék Mária Margit nôvérhez. Az elsô kilenced után sokkal jobban érezte magát, és a harmadik kilenced után már teljesen felgyógyult.'' (Sz. E.) Drukkoló diák ,,Mária Margit nôvér segít nekem tanulni'', írja valaki, ,,és olyan könnyen megy! A múltkor körmeneten voltam, és 11 órakor órám lett volna, de a leckémet nem tudtam jól, és betértem az egyik templomba, és kértem Mária Margit nôvért, hogy kérje a Jézuskát, ne kelljen mennem francia órára. És mi történt? Megyünk haza, és velünk szemben jön egy leány és mondja, hogy ma ne menjek órára, mert a tanárnômnek fáj a foga. Ily kis dolgokban már annyiszor megsegített.'' (Sz. M.) A lejárt kedvezményes vasúti jegy N. N. szerzetesnôvér utazás alkalmával csak a vonaton vette észre, hogy tévedésbôl már lejárt kedvezményes vasúti jegyet hozott magával. A kalauz figyelmeztette, hogy átszállás után rá kell majd fizetnie, ha a másik vonat kalauza a tévedést észreveszi. A nôvér teljes bizalommal a kis Mária Margit nôvérhez fordult, és ôt hívta segítségül, hogy az amúgyis anyagi gondokkal küzdô zárdájukat ettôl az újabb kiadástól megkímélje. És íme, szinte csodálatos módon érzi Margit nôvér bátorító jelenlétét, s mikor átszállás után felmutatja a jegyet, hosszas vizsgálat után, egyetlen szó észrevétel nélkül visszakapja. ,,A legnagyobb gondom...'' ,,Nemcsak megköszönni akarom imáit, de meg is akarom örvendeztetni a hírrel, hogy Mária Margit mily hathatósan jár közben. Legnagyobb gondom ugyanis az volt, hogy a lakbért nem tudtam kifizetni. És alig kezdtem el a kilencedet, háromféle mód is nyílt annak rendezésére, amit én szinte csodálatos megoldásnak találtam.'' (M. J.) Állás nélkül 14 évig Egy postamesternô 14 évig hiába folyamodott végleges állásért. Egyik hölgy biztatta, adja be kérvényét, és odaadta neki az ,,Egy sír a Duna felett'' című könyvet s megüzente, imádkozzék Mária Margit közbenjárásáért. Maga is kilencedet végzett. Két hónap után örömmel újságolta, hogy kinevezték postamesternek. ,,700 pengô kölcsönt'' ,,kellett volna rövidesen visszafizetnem, különben peres úton hajtották volna be rajtam. Csak 200 P-t tudtam szerezni. Többre nem is volt kilátás. Ekkor adta kezembe U. J. az imalapot Mária Margit nôvér boldoggáavatásáért azzal a megjegyzéssel, hogy egy tanítónô, aki 13 év óta állás nélkül volt, a végzett kilenced alatt álláshoz jutott. Másnap, aug. 11-én, szombaton, megkezdtem a novénát s rákövetkezô pénteken, tehát még a novéna befejezése elôtt, minden nagyobb nehézség nélkül biztosítva volt számomra az 500 P.'' (N. M. Sz.) 30 P. a fiókban Egy család nagy pénzbeli zavarban volt, Mária Margithoz fordultak. Véletlenül megnéztek egy fiókot, mélybe már régen nem tekintettek bele. 30 P-t találtak, de senki sem emlékezett, hogy oda pénzt tettek volna. ,,Nincs mit keresnem náluk.'' Egy protestáns családapát igazságtalan perben vád alá helyeztek, és félô volt, hogy elítélik és állását veszti. Katolikus felesége a boldogságos Szűzhöz fordult, és Mária Margit közbenjárását kérte. Az ítélet kedvezôtlen volt, a nô majd kétségbeesett; de férje vigasztalta, és még az ítélet kihirdetésének napján este odalépett hozzá és azt mondta: ,,Ez az eset megmutatta nekem, hogy nincs mit keresnem náluk, én katolikus leszek.'' Amire felesége gondolni sem mert, bár régi vágya volt, az most beteljesedett, Mária Margit segített; jobbat könyörgött ki a jó Istentôl, mint amit maguk kértek. Áttérése épp november 13-ra, Mária Margit halálának féléves fordulójára esett. 20 éve nem gyónt Egyik tisztelôje írja: ,,Egy haldoklót szerettem volna elláttatni, aki már vagy 20 éve nem gyónt. Kértem Mária Margit közbenjárását. Másnap hallottam, hogy valakinek a lakók közül az a sugallata jött, beszélje rá a beteget a gyónásra, aki nem is ellenkezett. Mária Margitnak tulajdonítom.'' (O. A.) Egy apácajelölt, aki kételkedett, jó helyen van-e, kérte Mária Margitot, ha ez a hivatása, térítse meg édesatyját, aki már évek óta nem gyónt. A hó elsô csütörtökén kérte, és a rá következô napon, távol tôle egy másik városban, a hó elsô péntekén édesatyja meggyónt, anélkül hogy leánya kérésérôl bármit is tudott volna. Egy másik eset: ,,Mária Margit nôvér már többször megsegített, most is egy dologban, amit már évek óta kérek, és nem tudtam megkapni, s most Mária Margit nôvér közbenjárása által megkaptam, hogy az édesapám meggyónt. És most mindennap megy a templomba. Igyekszem én is Mária Margit nôvér lenni.'' (Sz. M.) ,,Nagyon boldog vagyok!'' Egy elôkelô úriember súlyos betegségben feküdt. Rosszindulatú daganat minden órában halált idézhetett elô. Húga imádságban ostromolta az eget Mária Margit közbenjárásával, hogy fivére felvegye a haldoklók szentségeit. Igen jószívű ember volt, de egyházilag érvénytelen házasságban élt, s a nô mindenképp megakadályozta, hogy pap a közelébe férhessen. A helyzet kétségbeejtô volt, s a vég már közelgett. ,,Már- már reménytelen volt a helyzet'', írja húga, ,,hogy sógornôm drága betegünkhöz papot engedjen. Nem tudom, de meg vagyok gyôzôdve, hogy a mozgósítottakat egy ízben sem engedte be. Azonban két igen buzgó irodakisasszonya, kik sokat voltak a beteg mellett, sógornôm tudta nélkül X. kanonok úrhoz utat találtak, és ôt mindenrôl informálták. El is jött hamarosan, de sógornôm ôt sem engedte be. Ám ez a két jó lélek nem nyugodott, és az egyik beszélt sógornômmel, hogy a kanonok urat még sem szabadott volna elutasítani, és ha még egyszer eljönne, okvetlenül be kellene engedni. El is jött újból. Elôzôleg sógornômmel beszélt, azután szegény fivéremnek hozta elô, hogy legjobb alkalom lenne most a házasságot rendezni, de elôbb gyónni és áldozni is kell. És az én jó fivérem nagyon örült, és boldog volt. Mindjárt meggyónt, utána a sógornôm is, azután elhozta a kanonok úr a szentséget, és megáldoztak. De jó fivérem olyan kegyelmet kapott, hogy mikor utána reggelivel kínálták, azt felelte: ,Hagyjanak, én imádkozni és elmélyedni akarok! ' Késôbb azt mondta: ,Nagyon boldog vagyok, nagyon megkönnyebbültem, és megnyugodtam.' Csodálatos nagy kegyelem volt ez, óriási az ima ereje! Óriási a jó Isten irgalma! Beteljesedett, hogy az irgalmas irgalmasságot nyer tôle. Hozzá kell még fűznöm, hogy ez volt utolsó éber napja, mert azt éppen egy héttel élte túl, de már oly gyenge és apatikus állapotban, hogy ilyen szentgyónást többé végezni nem tudott volna.'' Dupla fogás ,,A ,kicsi'-vel kapcsolatban szeretnék valamit elmondani'', írja egy hitoktatónô. ,,Elôször is a lábam gyógyulásában nem volt visszaesés, pedig drukkoltam, mert a vizes borogatásból bújtam a cipôbe. Mindenesetre feltűnô, hogy pontosan a kért idôpontra jött helyre. -- A másik egy imameghallgatás. Ugyanis húsvétvasárnap délután sírva állított be hozzám egy IV. osztályos kis lányom, hogy édesapja, aki tüdôvészes, nagyon rosszul van. A gyerek, mióta az apja betegsége súlyos volt, állandóan azért imádkozott, hogy a szentségekkel ellátva haljon meg. Az édesanyja nem tartotta fontosnak. A legfurcsább a dologban, hogy nagyszombat délután nagyon rosszul lett, s ôk úgy látták, hogy meghalt. Még az állát is felkötötték s letakarták lepedôvel a ,halottat', aki egy idô múlva magához tért, s megértve a helyzetet, sírva fakadt. Másnap délelôtt a gyerek újból kérte az anyját, hogy hívjanak papot, s a mamája is gyónjon meg. Az anyja ezért megpofozta s ráadásul a fôzôkanállal is elverte. Abba beleegyezett, hogy másnap reggel az édesapjához papot hívjanak. Ilyen elôzmények után jött vasárnap délután hozzám a kislány. Nem mondhattam mást, mint hogy ne várjanak egy napot, ki tudja, megéri-e a beteg a holnapot, rögtön hívja a tisztelendô urat, mert ha már ott lesz, a mamája úgy sem dobja ki.'' ,,A gyerek elment, s én az ügyet a ,testvérkém' gondjaiba ajánlottam s kértem, hogy szépen haljon meg az a szegény ember. S dupla fogás lett belôle. -- A lelkészünk rögtön ment. Kiderült, hogy csak polgári házasságban éltek, s hogy a halálos ágyon összeeskethesse ôket, az asszonynak is gyónnia kellett, aki kezes bárány módjára még csak nem is ellenkezett. A lelkészünk mélyen meghatva mondta el utólag nekem, milyen hálatelt szívvel köszönte meg neki a beteg, hogy kibékülhetett - - hosszú évek után -- a jó Istennel. A felesége másnap reggel, húsvéthétfôn áldozott, s mikor a pap a szentostyával közeledett feléje, csak úgy hullottak a könnyek szemébôl, az arca pedig olyan átszellemült volt, hogy egész nap ennek a hatása alatt állott. S a ,kicsi' nem végez félmunkát: vasárnap az asszony ott volt a kismisén is, pedig azelôtt tájára sem jött a templomnak, s a kis lányát arra kérte, figyelmeztesse ôt minden pénteken, nehogy húst fôzzön ebédre. -- A férje húsvéthétfô reggelén már nem tudott beszélni, délután pedig csendesen meghalt.'' ,,Elôször és utoljára.'' ,,Nôvérem kis fia elsô szentáldozáshoz készült. Közömbös környezete miatt semmi buzgóságot sem mutatott, sôt egy alkalommal ki is jelentette, hogy ez lesz életében elsô és utolsó áldozása. Édesanyja is már 8 éve nem járult a szentségekhez, és most a plébániáról felhívást kapott, hogy elsô áldozó gyermekükkel együtt a szülôk is fogadják az Úr Jézust lelkükbe. De ô hallani sem akart errôl. Ekkor én kilencedet kezdtem Mária Margit nôvérhez, eszközölje ki a jó Istennél, hogy nôvérem elvégezze szentgyónását és áldozását, és kis öcsém buzgón fogadja szívébe az Úr Jézust. Mivel eleinte nem vettem észre, hogy megváltoznának, szinte kétségbeesve mondtam Mária Margit nôvérnek: Ha szent vagy, meg kell hallgatnod! -- Elérkezett a szentgyónás napja. Nôvérem velem együtt meggyónt. Utána nagyon sírt és azt mondta, hogy figyelmeztessem az elsô péntekekre, mert el akarja végezni a nagykilencedet. Kis öcsém is buzgón, meghatódva végezte elsô szentáldozását. Május 12-én Mária Margit sírjánál mondtam köszönetet.'' ,,Szívem fölé tűztem az ereklyét.'' ,,A szentgyónáshoz úgy készültem'', írja egy megtérô lélek, ,,hogy szívem fölé tűztem az ereklyét, és úgy fohászkodtam, segítsen jó gyónást végezni az ô tiszteletére, és megsegített! Ezért mindig hálás leszek neki, de legfôképpen szeretném meghálálni, hogy az ereklyét küldeni tetszett, és életével megismertetett. Nagyon bízom, hogy ez a kis nôvérke közbenjárni fog értem a szent Szívnél; ereklyéjét tisztelettel viselem, és mindennap kérem, segítsen jónak és szentnek lenni.'' (P. K.) ,,A képbôl fény áradt rám.'' Egy fiatal leány egyedül dolgozott otthon. Hirtelen egy férfi állít be hozzá, és bezárja maga mögött az ajtót. Nem jó szándékkal jött. A megrémült leány Mária Margithoz fordult, akinek képét mindig maga elôtt szokta tartani, és kérte ôt, segítsen, és térítse meg a gonoszt. A férfi nem mert a lányhoz nyúlni, mert amint bevallotta, valami fény áradt ki Mária Margit képébôl, úgy hogy önkéntelenül kérdezte; ,,Ki ez az apáca?'' Saját bevallása szerint Mária Margit háromszor jelent meg neki utána álmában, és gyónásra ösztönözte, amelyet azután töredelmesen el is végzett. A béke angyala ,,Olyan boldog vagyok, hogy ily szép egyetértésben, szeretetben dolgozhatunk'' mondja egy a katolikus akcióban buzgólkodó hölgy. ,,Nem hiába végeztem külön kilencedet Mária Margithoz. Az ô közbenjárása hozta meg az áhított békét, és meg is fogja tartani.'' Egy fônöknô vallomása: ,,A kis Margit nôvértôl kértem valamit egy nôvérre vonatkozólag, aki bizonyos beosztás tekintetében nehézségeket támasztott. S lám, amikor hazajöttem, hallottam, hogy az illetô szépen megadta magát''. Eladta magát Mikor Mária Margit életrajzának kiadásáról volt szó, a könyvkiadó több okból félt, hogy nem fog elfogyni. Valaki erre azt válaszolta: ,,Mária Margit maga gondoskodni fog, hogy elfogyjon.'' Az életrajz március elején jelent meg. Július 9-én írja a kiadó: ,,Kis örömhírt írok: Mária Margit csodát tett, eladta magát. Elfogyott a Duna.'' (Így nevezték röviden és tréfásan az életrajzot: Egy sír a Duna fölött.) A napsugár Egyik nap reggel csak úgy zuhogott az esô. Valaki lelki kételyében Mária Margithoz fordult, és kérte ôt, mutassa meg neki, helyes úton jár- e, és ha igen, még délelôtt essék egy napsugár rá. Egyszerre csak, épp amikor errôl a dologról gondolkodik, a felhôk oszladoznak, és fényes napsugár mosolyog rá az ablakon keresztül. Mária Margit testamentuma Egy nôvér megvallja magáról, hogy Mária Margit lelkiekben nagyon megsegítette. Egy másik azt mondotta, hogy mindig maga körül érzi, és szüntelen tapasztalja, hogy segíti és irányítja, amint azt életében megígérte. Hasonló dolgokat tapasztaltak mások is. ,,Oly szép a sír!'' mondták többen, akik Érdre ellátogattak. Pedig a sír nagyon egyszerű. De mintha valami mennyei béke és túlvilági boldogság áradna ki ebbôl a sírból. ,,Minden róla szól'', mondotta egy látogató. Igen, minden róla szól, a virágok, a madarak, a kis kakukkmadár, melyet különös célzattal szeretett utánozni, Jézusra gondolva, az ôsi falak, a társalgó, a kórus, a folyosók, a cella, de elsôsorban a tabernákulum. * * * Egy kijáró nôvért még életében arra kért, hogy simogassa meg helyette a tabernákulum ajtaját -- ô ugyanis a szigorú klauzura miatt ezt nem tehette, a kijáró nôvér pedig a kápolna gondozásával volt megbízva. De hozzátette: ,,Akkor is, ha én már nem leszek.'' Ez Mária Margit testamentuma. Nem szóról-szóra kell teljesíteni, hanem lélekben. Jézus szeretete, melyért ô élt, hogy azt a lelkeknek adja: ez Mária Margit testamentuma. Errôl szól, errôl dalol, errôl suttog nekünk minden virág, mely sírjából fakad. Ez a sírnak a hangja a kék Duna fölött... Jézus, Jézus, Jézus! ======================================================================== Imádság Mária Margit vizitációs nôvér boldoggáavatásáért Jézusom, ki azt mondtad: ,,Ha csak nem lesztek olyanok, mint a kisdedek, nem mentek be a mennyek országába'', és azt ígérted, hogy ,,az alázatosakat felmagasztalod'', tekints a Te kis fehér virágodra, Mária Margitra. Ô rövid életének feladatául kitűzte: ,,Kicsinynek, egész kicsinynek lenni, hogy senki észre ne vegye, és keresztül taposson rajta, s így életének kis virága egyedül csak a Tiéd legyen, s a Te szerelmednek tüzes napja egészen elhervassza.'' Ô élete virágának minden fehér szirmát szeretetbôl lábadhoz hullatta. Add, kérünk, hogy ôt mint az egyszerűség, a szívbeli alázat, a hűség és a Te szereteted példaképét mihamarabb oltárainkon tisztelhessük. Szentséges Szűz Mária, akinek a kis Mária Margit szintén választott virágszála volt, akire ô egész lelkét rábízta, akinek magát, mint a szeretet rabszolgája szentelte és ajándékozta; Te, aki az ô lelkére is, mint egykor kis Szent Terézre, már földi életében rámosolyogtál, és ôt a neked szentelt hónap szombati napján magadhoz vetted, hallgasd meg könyörgésünket, és mint minden kegyelem közvetítôje, esd ki szent Fiadtól a kegyelmet, hogy kis fehér margitvirágodat mielôbb májusi oltárodra helyezhessük. Amen. ____________________ Az imameghallgatásokat kérjük e könyv szerzôjével (Jézustársaság) vagy az érdi Visitatio-zárdával közölni. Feltűnô gyógyulásoknál ne mulasszuk el az orvostól írásbeli nyilatkozatot kérni, hogy a természetfölötti segítség annál nyilvánvalóbb legyen. Ha lehetséges, két orvostól. ======================================================================== Jegyzetek 1 Ennek helyén jelenleg már szép vaskereszt emelkedik a sír fölé. 2 A piaristáknak 1920-ig fôgimnáziumuk volt Nagybecskereken. Kis templomuk késôbb is megtartotta nevét. 3 Zsidópuszta, ahová a család a nyári hónapokban visszavonult, Beremendtôl délre fekszik, a mai délszláv határ és a Dráva által alkotott háromszögben. 4 1923. december 1-5. 5 Az 1926-iki év elejére céloz; errôl a következô fejezetben lesz szó. 6 Ezt betegségében is állandóan csókolta. Rómából megáldott teljes búcsús feszület volt. 7 Ekkor hagyta el a szülôi otthont. 8 Etelka németül Adelhaid. 9 Hogy mennyire iparkodott ettôl a hibától szabadulni, mutatja a következô kis eset. Meg volt bízva, hogy áhítatgyakorlatokra jelt adjon. Megtörtént, hogy egy alkalommal a jeladással megkésett. Könnyes szemmel ment mesternôjéhez, és bocsánatot kért, hogy mulasztása következtében minden nôvér pár percet veszített elmélkedésébôl. 10 Hogy e tekintetben mily alapos erényre tett szert, abból is kiviláglik, hogy édesanyjának tanúsága szerint, az idegen nyelveket mint gyermek nem szívesen tanulta. Egyszer 13 éves korában a francia óra helyett nagynénjéhez ment. Késôbb a német és a szerb nyelvvel is baj volt. Mégis már iskolái bevégzése után több társnôjével beiratkozott a német polgári IV. osztályába, hogy biztosítsa az iskola kellô létszámát. 11 A kórus rácsozata és az elôtte lévô függöny miatt. 12 Alacoque Sz. Margit. 13 Imádság Mária Margit vizitációs nôvér boldoggáavatásáért: Jézusom, ki azt mondtad: ,,Ha csak nem lesztek olyanok, mint a kisdedek, nem mentek be a mennyek országába'', és azt ígérted, hogy ,,az alázatosakat felmagasztalod'', tekints a Te kis fehér virágodra, Mária Ma rgitra. Ô rövid életének feladatául kitűzte: ,,Kicsinynek, egész kicsinynek lenni, hogy senki észre ne vegye, és keresztül taposson rajta, s így életének kis virága egyedül csak a Tiéd legyen, s a Te szerelmednek tüzes napja egészen elhervassza.'' Ô élete virágának minden fehér szirmát szeretetbôl lábadhoz hullatta. Add, kérünk, hogy ôt mint az egyszerűség, a szívbeli alázat, a hűség és a Te szereteted példaképét mihamarabb oltárainkon tisztelhessük. Szentséges Szűz Mária, akinek a kis Mária Margit szintén választott virágszála volt, akire ô egész lelkét rábízta, akinek magát, mint a szeretet rabszolgája szentelte és ajándékozta; Te, aki az ô lelkére is, mint egykor kis Szent Terézre, már földi életében rámosolyogtál, és ôt a neked szentelt hónap szombati napján magadhoz vetted, hallgasd meg könyörgésünket, és mint minden kegyelem közvetítôje, esd ki szent Fiadtól a kegyelmet, hogy kis fehér margitvirágodat mielôbb májusi oltárodra helyezhessük. Amen. 14 Az illetô nagybácsi ui. püspök. 15 A következô imameghallgatásokról nem állítjuk, hogy igazi csodák. Erre nézve egészen az Egyház ítéletének vetünk alá mindent. De a felsorolt esetek nagyon alkalmasak, hogy bizalmunkat Istenben és Mária Margit közbenjárásában megerôsítsék és fokozzák. ======================================================================== Bujdosó Bálint: Etelka-Margit nôvér -- ,,Mindenben úgy! ahogy tetszik Istennek! Jézus szerint minden választást tegyek!'' -- írta, szabta életútja jelszavát: -- ,,Jézus, Jézus, ne kímélj! vigy gyorsan át!'' * * * Etelkát a Délvidéken fogta láng... Víg, makrancos, csupa-tűz volt az a lány. Zárdán diák. S akkor egyszer -- változik. Jézust látta, míg buzgóbban áldozik -- ,,Egy hónapra bármi kicsi kis hibát Jézusért elkerülök, négy héten át...'' A négy hétbôl négy hónap lett -- évekig... ,,Rám vetíted arcodat a lelkemre, a tövissel koszorúsan vésted be! Tüzet gyújtasz. Szíved tüze ég benne. Hívó szódat hallom: Tu Me sequere!'' * * * Vezeklésbe fog a veszô lelkekér': ,,Mindent tenni, amit tôle Jézus kér!'' -- így fogadja, így megtartja, s ,,Ne kímélj! Kérj sokat, hadd tudjam: közel Szivednél tartasz engem... Megszületnem mit használ, ha nem lettem szentté -- ennyi malasztnál...'' Nem veszi be Kármel: oka testi kár hibás lábbal a hôs lányka -- sántikál. Bénult ina most lett kínja: sorra jár szerzeteket -- s alázatból ,,doktorál''. * * * Új rend tünik földünkön föl; Szent Margit vizitációs szerzete alapít Érden házat; Etelkának nyit kaput: Jézus Szive rendje ez, hát odajut! ,,Rád maradtam most egészen. Nem köt le semmi földi. Nem bánt, ami e földre vonatkozik. Csak lelkekre: üdvösség! Erre jöttem! Áldozz föl a bűnösért!'' Marad vidám, társai közt eleven; de valami átsuhan... És hirtelen arca kigyúl, -- Jézusról szólt a beszéd. Elful s arcára borítja két kezét... * * * -- ,,Számít ránk a mi Jézusunk! Ne hagyjuk, hogy csalódjon.. Hisz Neki csak bánat jut!... Magáénak akar minket teljesen; élet-halál Jézuséval egy legyen! ...S tüdôbajt kap. Egy májusi hajnalon kijelenti: ,,Ez az utolsó napom!'' Szinte ragyog. Délután agonizál... ,,Már nem látok!...'' S halkan azt rebegi száj: hogy: ,,Köszönöm. Köszönöm...'' S ment égbe fel. Ravatalon arca: angyal. Suttogják felvonuló népek: ,,Milyen szép halott!'' ...Hát az élôt hogy' ünneplik angyalok! (1991. november 15.)