Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== ,,Ha szentté nem leszek, hiába születtem!'' P. Csávossy Elemér, S.J. élete 1883--1972 Péteri János Rendi jóváhagyással Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Elôszó Gyermekkora A gimnáziumban Megtérése Szerzetesi hivatás Jezsuita tanulmányok Novícius Szónoklattan-hallgató Filozófiai hallgató Innsbruckban A harmadik próbaév Tanár Nagybecskereken Tartományi rendfônök Szegeden A nagy lelki átalakulás Szeretetélet A dolgozókért Instruktor -- Kassai rektor Az Unum A Manrézában Szétszóratás Letartóztatás -- Elítélés A Gyűjtôben Szabadulás Tisztítótűz Pannonhalmán Az örökkévalóság hajnala Függelék P. Csávossytól Életem állomásai és beosztásaim Lelkiéletem korszakai Fôbb kiadványai Kiegészítés A Magyar Katolikus Lexikon cikke Csávossy Elemérrôl Összes művei listája Róla megjelent művek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1980-ban jelent meg a St. Jutta Foundation, Inc., New York kiadásában. Az elektronikus változat a Jézus Társasága magyarországi tartományfônökének az engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektornikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé. Az elektronikus kiadás kiegészítóül tartalmazza a Magyar Katolikus Lexikon (fôszerk.: Dr. Diós István) Csávossy Elemérrôl szóló cikkét összes műveinek listájával. ======================================================================== Elôszó Remélhetôleg egyszer eljön majd az ideje annak, -- talán boldoggáavatásának megkezdôdésekor -- hogy valaki megírja P. Csávossy teljes életrajzát. Ebben nagy segítségére lesz az a napló, amelyet gondos kezek szépen legépeltek és bekötöttek, valamint az a 436 oldalas kézirat, amelyet Péteri János állított össze az említett napló és egyéb források alapján, beleértve saját személyes tapasztalatát is, hiszen évekig élt együtt P. Csávossyval, s még egy ideig a börtönben is megosztotta sorsát. Talán idôvel elkobzott naplói és egyéb iratai is megkerülnek, és újabb anyagot szolgáltatnak a teljes életrajz megírásához. Addig ez a kivonat, amely Péteri János kéziratából készült, általában szó szerint idézve, s idônként összefoglalva azt, szolgáljon emlékeztetôül fôleg a jezsuita rendtagok és az Unum tagjai, valamint P. Csávossy tisztelôi, rokonai és ismerôsei számára. P. Csávossy megígérte, hogy az égben sem fog megfeledkezni a földiekrôl. Mi se feledkezzünk meg róla, hanem kérjük gyakran közbenjárását és segítségét, hogy hozzá hasonló hűséggel tudjunk járni azon az úton, amelyet Isten kijelölt számunkra. ======================================================================== Gyermekkora Csávossy Elemér 1883. október 24-én született a Torontál vármegyei Bobdán. Jelenleg Jugoszláviához tartozik a község. Csak december 7-én keresztelték meg, nem a templomban, hanem ,,öreg kastélyukban''. Felnôtt korában nagyon sajnálta, hogy csak olyan késôn lett Isten gyermeke. De részben örült is ennek, mert december 7-e éppen elsô péntekre, Jézus Szentséges Szívének napjára esett, s a Szeplôtelen Fogantatás vigíliája is volt, úgyhogy magán az ünnepen már a megszentelô kegyelem fehér ruhájában ragyogott a lelke -- jegyezte meg páter korában. A keresztségben Béla, Elemér és Mária nevét kapta. Késôbb latin levelezésében és beszédeiben Adalbertus Mária néven nevezte magát. Otthon Elemérnek szólították. Miért kapta a Béla nevet? Maga sem tudta. Talán Béla nagybátyja tiszteletére. Késôbb örült, hogy Szent Adalbert (Béla) vértanú püspök a pártfogója. Ünnepén ülte névnapját (április 23). Bobda, késôbb Papd, most Carpinis akkoriban mintegy ezer lelket számlált. Felénél több volt a román, a többi német. Egyházilag filiaként Gyertyánoshoz, politikailag pedig a csenei járáshoz tartozott. Idôvel Csenén plébánia létesült, s akkor Bobdát hozzá csatolták. Csak ötször volt itt istentisztelet az évben: húsvét, pünkösd, karácsony másnapján, a templomszentelés ünnepén és még egyszer. Elemér már jezsuita volt, amikor édesapja Bobdán szép templomot építtetett, és fia buzdítására Jézus Szívének szentelte. Ez azonban nem volt a község temploma, hanem mauzóleumnak, a család temetkezési helyének szánták. Itt nyugszik a páter édesapja, mostohaanyja és Gyula bátyja. József öccse, Kanadába távozása elôtt az egyházközségnek ajándékozta a templomot. Elemér édesanyja, Valéria Magdolna, kamjonkai Szemzô János dúsgazdag nábob leánya, aki tíz gyermeket vallhatott magáénak: három fiút és hét leányt. Egy fiú és egy leány még kiskorában hunyt el. Elemér volt az utolsó. Elemér papája, Gyula nagybirtokos. A birtokot nagyapja, Ignác alapozta meg. Csávoson lakott. Innen a neve. Egyik ôse, Wolfgang Peidlhauser 1546. július 29-én Regensburgban V. Károly császártól birtokadománnyal címert kapott: aranymezôben három lebegô fekete medvefej, kilógó vörös nyelvvel. Sisakdísz: ágaskodó fekete medve. Wolfgang egyik leszármazottja, Franz Joseph Peidelhauser 1770 körül az alsóbajorországi Straubingban született. Hajós-társaság igazgatója lett Kulán. Negyedik gyermeke, Peidelhauser Ignác Rudolf József, Kulán született 1818. április 16-án. Ez Elemér apai nagyatyja, aki 1851. október 11-én Csávosyra változtatta nevét. 1867. július 1-én magyar nemességet szerzett maga és gyermekei számára. Ezentúl két s-sel: Csávossy-nak írhatta nevét, csávosi és bobdai elônévvel. Új címert is kapott. Csak jelmondatát idézzük: LABORANTES DEUS ADJUVAT -- A dolgos embert megsegíti az Isten. Ez jellemezte Ignácot, és utódait is. Elemér nagyapja Torontál vármegye leggazdagabb földbirtokosává vált és 1850-ben megvette a kincstártól Csávost. Kb. ugyanabban az idôben vehette meg a bobdai birtokot is. Kb. 16.000 kat. holdas birtokán kívül volt még hat háza Budapesten. Temesvárott egész utcasor képezte tulajdonát. Ignác gazdagságából jótékony célra is jutott. Amikor 1861 húsvét napján szörnyű tűzvész pusztított Csávoson, és az 1863--64-es nagy éhínség alkalmával fényes tanújelét adta áldozatkészségének. Védôszentje, Loyolai Szent Ignác tiszteletére Csávoson templomot építtetett. Ugyanakkor azonban fél évszázadon át nem járult a szentségekhez. Két unokája, a gimnazista Elemér és egy világi pap, meg mások is éveken át ostromolták az Eget, adja meg neki a megtérés kegyelmét. Éppen Budapesten tartózkodott, amikor érezte erejének hirtelen megfogyatkozását. Tomcsányi Lajos, jezsuita atya tudomást szerezvén errôl, meglátogatta. Habozás nélkül késznek nyilatkozott a szentségek fölvételére. Két hónap múlva már nem lett volna erre alkalma: hirtelen szélhűdés végzett vele, majdnem 85 éves korában. Csávoson temették el. Elemér édesapja Bécsben jelentôs összeget ôrzött a bankban és Reichenauban villája volt. 1904. november 18-án megszerezte a maga és gyermekei számára (Gyula fiát kivéve) a bárói rangot és az örök fôrendiházi tagságot. Elemér édesapja, Gyula vasár- és ünnepnap nem járt misére. ,,Csak mikor édesapám másodszor megnôsült -- írja a páter -- a vallásos nevelésű mostohaanyám elérte, hogy az egész család rendszeresen elment kocsin Gyertyánosra a templomba.'' Máderlik Antal plébános gyönyörű, basszus énekével megnyerte a fiú tetszését, és odahaza utánozta ôt a misézésben. Vali unokahúga ministrált neki. Az új asszony hatására az édesapa is gyakorlatilag vallásosabb lett. Többször járult a szentségekhez, fôleg fia szerzetbelépése után, vasárnaponként pontosan részt vett a szentmisén. Minden szombaton áldozott -- legalább ezt írta róla Elemér 1911. február 15-én. Évente, szeptember 12-re, Szűz Mária neve napjára elzarándokolt Máriazellbe. A fiú mamája is fölkereste Máriazellt, Máriaradnát, sôt Lourdes-ban is megfordult. Az elôbbi két helyre magával vitte beteg kisfiát, Elemért, aki négyéves korában valami hátgerincvelô-bántalom miatt sántított, s így tolókocsiban vitték. Végül, még édesatyja második házassága elôtt pár évvel teljesen kigyógyult a bajból, és ,,eddig egész életemen át soha komolyan beteg nem voltam'', állapítja meg öregkorában (1962-ben) a páter. Édesanyja 1889. július 17-én halt meg. A bobdai temetôben a sírboltban helyezték örök nyugalomra. Elemér ekkor hatéves volt. Elemér makacs, dacos gyerek volt. Egyszer dühében még Istennel is perbe szállt, káromkodott, sôt a Szűzanya képét többször leköpte, mert valami nem úgy sikerült, ahogy ô szerette volna. ,,Ilyen voltam én, és mily gyengéd szeretettel viszonozta ô késôbb ezeket a bántalmakat, az Édes Szűzanya'' -- írja a páter szinte könnyek között. Már korábban más bűnökbe is keveredett, észrevétlenül, nem tudatosan. Eleinte nem értette, amit a cselédektôl hallott és látott. Késôbb azonban -- a páter szavait használva ,,értelmem fejlôdésével már tudatossá váltak. Így azt mondhatom, sajnos már kb. hétéves koromtól fogva, sôt talán már elôbb is, nem voltam a kegyelem állapotában. Ily kicsi még, és már ekkora bűnös! Csak majd az elsôáldozásom alkalmával... (s ettôl kezdve) idôrôl-idôre tértem vissza a kegyelem állapotába. Hosszabb idôre, tartósan-e, nem tudom.'' Elemérben rettenetes szenvedélyek kavarogtak. Ezek elvették tisztánlátását, és megbénították szabad elhatározását, mint a háborgó hullámok dobálták kis sajkáját. Ennek ellenére oly gyengéd vonzalom fűzte a Szűzanyához és a szenvedô Jézushoz, hogy majdnem könnyezett. Ebben az idôben, 1889--92 között, régi kastélyuk hosszú folyosóján triciklivel föl-alá rohangászott, s közben meghatódott lélekkel félóra hosszat is dúdolta Jézus kínszenvedésének történetét úgy, ahogy azt tanítójától hallotta. A zaj miatt mások nem értették. Volt úgy is, hogy az öreg Netinek, hajdani szakácsnôjüknek tollfosztás közben elmondta Krisztus kínszenvedését. ,,Mégis csak szerettem már akkor is Jézust, habár tele voltam bűnökkel'' -- állapítja meg élete vége felé. Édesapja -- mint már említettük -- újra nôsült. 1892. szeptember 5-én feleségül vette Spiegelfeld Josephine osztrák bárónôt. ,,Mostohaanyám... igazán anyaként szeretett engem. Én is nagyon szerettem ôt, és ôszinte bizalommal voltam hozzá'' -- jegyzi meg a páter. A mama halála után Elemér elôször Olga nôvére, majd a nevelôk vezetése alá került. Az elemi iskolát magánúton végezte. Gyertyánoson vizsgázott. ======================================================================== A gimnáziumban 1893 szeptember elején ismerkedett meg elôször Elemér Jézus Társaságával, amikor szülei Kalocsára vitték a Stefáneum nevű konviktusba, hogy gimnáziumi tanulmányait megkezdje. A kalocsai intézet abban az idôben szinte egyedülálló helyet foglalt el az országban. Hasonló nevelôintézet hazánkban még nemigen volt. A gimnázium is nagyon jó hírnévnek örvendett. Különösen dicsérték a jezsuiták nevelési módszerét. Kissé szigorú benyomást tett Elemérre. A konviktusban a katonás francia-belga rendszer dívott. Kifejezésre jutott ez már az egyenruhán is. Elemér idô múltán úgy találta, hogy Kalocsán tanulta meg az igazi vallásosságot. Fôleg az iskolai év elején végzett lelkigyakorlatok voltak rá jó hatással. 1894. április 8-án az elsô szentáldozáshoz járult. Komolyan készült rá. P. Rosty Kálmán, az akkori ,,koszorús költô'' készítette elô a jelentkezôket. Nála végezte Elemér elsô gyónását. Ôszintén és nyíltan feltárta lelkiismeretét, és méltóan járult a szentáldozáshoz. Lelki békéje és öröme azonban nem tartott sokáig. Aggályok zavarták meg. Késôbbi gyónásai után is, bár ôszintén iparkodott azokat végezni, kételyek gyötörték mindig, hogy szentségtörést követett el. Miért? Okát nem tudta megadni. Így történt aztán, hogy este lefekvés után szakaszvezetôje érdeklôdött nála sírása oka iránt, és törekedett megnyugtatni ôt. P. Schlick János ugyanazt tette. Gyónásról visszatérôben itt-ott behívta ôt a szobájába, és szeretettel a lelkére beszélt. Nagy hatással voltak Elemérre a halálesetek. Hirtelenül hunyt el szépírástanára, Németh Ernô. Még jobban megrendítette Vali nôvérének elköltözése 1893-ban, de legerôsebben gr. Sigray István esete rázta meg, kinek diftéria oltotta ki fiatal életét. A bérmálás szentségében is Kalocsán részesült. Helyesebben: nem részesült, mert érvénytelenül szolgáltatták ki, ezért Elemért a novíciátusban újra bérmálták 1905-ben. Az történt ugyanis, hogy évek óta az a kereskedô, akitôl a kalocsai érsekség a bérmáláshoz szükséges olajat vásárolta, nem olivaolajat szállított, pedig ez az érvényességhez tartozik. Erre az összes papjelölteket újból bérmálták. A többieket azonban -- botrány elkerülése végett -- nem. A kisdiák magaviselete, fôleg az iskolában, sok kifogás alá esett. A büntetést sem kerülte ki. Másodikos korában viseletbôl kettest, szabályszerűt kapott. Dacos, makacs és türelmetlen volt. Olykor puszta dacból egyszerűen nem felelt az iskolában. Bár tehetségesnek bizonyult, Elemér bizonyítványa mégsem volt színjeles. Így a második osztály végén vallástan, magyar, latin, földrajz: jeles, mennyiségtan és ábrázoló geometria: jó, torna és szépírás: elégséges. Írása a fennmaradt levelek tanúsága szerint gyerekes, késôbb, a gimnázium IV. osztályától -- bizonyos megszakításokkal -- szinte haláláig markáns, de nehezen olvasható. Rómában sokat kínlódhattak vele, s finoman tudtára is adták: ,,Ne gondolja Fôtisztelendôséged, hogy levelezésben nem szabad írógépet használni!'' Kalocsa akkor még elég mocsaras volt. Szép idôben rendkívül poros, ha pedig megeredt az esô, ugyanolyan latyakos. Ezért Elemér mostohája féltette a fiú egészségét. Azt is szerette volna, ha Elemér tökéletesen elsajátítja a német nyelvet. Rávette tehát férjét, hogy féltett kincse a második osztály után a Bécs melletti Kalksburgban folytassa tanulmányait. Elôzôleg felvételi vizsgát tett. Bár ez sikerült, a tanárok mégis azt tanácsolták, hogy ismételje meg a második osztályt az osztrák tanterv szerint, hiszen amúgyis fiatal még. (Kilencéves korában kezdte el a gimnáziumot.) Így a német nyelv tökéletes birtokában akadálytalanul haladhat a többi osztályban. Sok magyar család neveltette fiait a kalksburgi intézetben. Onnan került ki gr. Apponyi Albert, gr. Mikes János, gr. Zichy Gyula és sok más magyar kiválóság, mint pl. az Apor testvérek. Kalksburg egészen új állomást jelentett Elemér életében -- nem utolsó helyen lelki szempontból. Kalksburgban a kapcsolat a tanárok és növendékek közt sokkal melegebb volt. Itt a bensôséges Mária-tisztelet (Immaculata, Mater ter admirabilis) -- a páter szavaival élve -- ,,különös illatot árasztott az egész életre. Bár ennek behatása alá kerültem kezdettôl fogva, mégis itt süllyedtem le lelki életem mélypontjára.'' Elemér az 1895--96-i tanévben, a gimnázium második osztályában körülbelül a tanév közepén sajátos lelki válságba került. Probléma probléma után vetôdött fel lelkében, s nem talált rájuk megoldást. Úgy érezte, hiába is kérne ezekre felvilágosítást. Megoldást úgysem találna. Külsôleg is meglátszhatott a fiún a belsô vívódás, mert akkori gyóntatója, P. Velics László, többször is magához hívta, és iparkodott megnyugtatni, de siker nélkül. Elemér eddig rendszeresen gyónt és áldozott. De végül is, a második osztály vége felé, nem látván kiutat a nehézségekbôl, félig kétségbeesett. Problémáit félretéve, Istentôl elfordulva, nagy terveket kovácsolt. Kiváló hadvezér és hódító akart lenni. Nagy Sándor, Hannibal és Caesar lebegett szeme elôtt. Napóleon egyenesen elkápráztatta. May Károly könyveibôl megszerette az indiánokat. Tervbe vette, hogy felszabadítja ôket a fehérek igájából, s velük meghódítja az egész világot. Dél-Amerikában kezdi, átkel Észak-Amerikába, onnét Európába és Ázsiába. Világbirodalmat alapít. Úgy tervezte, hogy az 1930-as évek végéig be is fejezi művét. Itt kiütközik Elemér ôseinek vére, akár az apai, akár pedig az anyai ágat nézzük: szinte a semmibôl az ország leggazdagabb és legelôkelôbb emberei közé küzdötték fel magukat. Elemér túl akarta szárnyalni ôket. S amint ezek megtértek, ô is kitervezett művének befejezése után szándékozott megtérni és elôkészülni a halálra. Elemér, ahol csak lehetett, iparkodott elsô lenni. Éveken át ô volt az osztályelsô. Elérte, hogy mintadiáknak, sôt példaképnek tekintették. A sportban szerette a vívást, s örült, ha ellenfelét legyôzhette. Ilyen volt Elemér 13--17 éves koráig. Késôbb erre az idôszakra visszagondolva bevallja: ,,Súlyos bűnöket is elkövettem. Nôvel azonban sohasem vétettem a tisztaság ellen. Nem is voltam komolyan szerelmes senkibe se. Pár esetben elôfordult az évek során, hogy fiú bűnre csábított. Mindent egybevetve azonban úgy látom, hogy Isten kegyelmébôl nem vétettem annyira a tisztaság ellen, fôleg cselekedetben, mint sok más fiú az én koromban.'' ======================================================================== Megtérése Végre a századfordulón, 1900-ban ütött Elemér számára a kegyelem órája. Ekkor történt a világ felajánlása Jézus Szentséges Szívének. Ezzel kapcsolatban júniusban háromnapos ájtatosságot rendeztek Kalksburgban. Nem is annyira a szentbeszédek, mint inkább maga a triduum meg nem magyarázható hatást gyakorolt lelkére. Elhatározta, hogy az ôszi lelkigyakorlatok idején megtér, és már most szakít a bűnnel, tökéletes bánatot indít, és nem áldozik addig. Gyónni még nem mert, mivel restellte eddigi életét az ismerôs atyáknak feltárni. De közbejött még a júniusi kötelezô havi áldozás. Ez alól valami ürüggyel ki akart bújni. Ezért az akkori fôprefektushoz, P. Andlauhoz fordult, de nem sikerült. Azzal nyugtatta meg magát, hogy most áldozik utoljára méltatlanul. Bár mélyen megindította az 1900-as oberammergaui passiójáték, melyet P. Andlau vezetése alatt több növendék végignézett a nyári szünetben, Elemér a szünidôben mégis többször gyengének bizonyult. De esései után bánatot indított, és eltökélt szándéka szilárd maradt, hogy megtér. Közvetlenül a tanév megkezdése elôtt az a kísértés rohanta meg, hogy halassza el megtérését. Erre bensejében ezt az intô szózatot hallotta: ,,Ha most is ellenállsz (a kegyelemnek), talán már késô lesz.'' Ez megerôsítette. Bár még a megtérése elôtti utolsó napokban is az a kísértô gondolat kínozta, hogy hagyjon fel mindennel. Elérkezett október 13-a. Elemér nagy komolysággal és olyan odaadással végezte a lelkigyakorlatot, hogy az másoknak is feltűnt. Egy nagy fali feszület elôtt, könnyek közt készült az életgyónásra. Szombati napon, úgy fél három óra táján fölkereste a lelkigyakorlatot vezetô P. Wicklet. ,,Könnyek áradata közt -- P. Csávossy szavaival élve -- végeztem el gyónásomat. P. Wickl nagyon kedves volt. Egy rózsafüzért adott fel penitenciául. Gyönyörű szép nap volt, s én boldog voltam.'' Ezzel a gyónással annyira megváltozott, hogy semmitôl sem irtózott annyira, mint a halálos bűntôl, és ettôl a naptól kezdve Istent halálos bűnnel nem bántotta meg többé. Sôt a kísértések is nagyobbrészt eltűntek. Egyedüli gondja volt, hogy Istennek eleget tegyen, és szentül éljen. Az ördög azonban nem nyugodott bele a változásba. Csávossy boldogsága csak estig tartott. A gonoszlélek újból kezdte régi játékát. Estefelé aggodalom és szomorúság borult Elemérre: ,,Megint rosszul gyóntál!'' Hogy miért, nem tudta. Iszonyúan kínozta ez a gondolat. Mihez kezdjen? Fölment a kongregációs kápolnába, s kiöntötte szívét a Szűzanya, a Mater ,,ter admirabilis'' képe elôtt. Ott vívódott. Nem tudott megnyugodni. Közelgett a vacsora ideje. Eltávozott a kápolnából. A folyosón P. Andlau szobája elôtt haladt el. Egy belsô hang ösztökélte: ,,Menj be hozzá!'' Belépett, elmondta neki nagyjából keservét, és kérte: eszközölje ki neki P. Wicklnél azt, hogy másnap reggel, áldozás elôtt még beszélhessen vele. Ez meg is történt. A szentmise elôtt elmondta a páternek, mi bántja. Az határozottan, röviden válaszolt. Eloszlatta minden kétségét. Elemér megnyugodva és boldogan járult az Úr asztalához. P. Wickl maga mondta a szentmisét, és áldoztatott. ,,Több mint négy év után -- állapítja meg a páter -- megtérésem óta az elsô áldozás! Többet jelentett ez nekem, mint az igazi elsô áldozásom.'' Késôbb szinte minden évben megemlékezik naplójában október 13- ról. 1964. október 13-án pl. így hálálkodik: ,,Quid retribuam Domino pro omnibus, quae tribuit mihi?! [Miként viszonozzam az Úrnak mindazt, amivel elhalmozott?] Megtérésem 64. évfordulója. Ez a nap oly elevenen áll még lelkem elôtt minden körülményével együtt, mintha tegnap történt volna minden. Ó, mi minden függött ettôl a naptól! Lelkem üdvössége és annyi lélek java; a hivatásom, az Unum és egy egész örökkévalóság. Ha elmulasztottam, kitoltam volna -- talán már nem is volnék. Elvesztem volna valahol az embertömegben, elestem volna talán a világháború egyik harcterén, vagy emberhez nem méltó élettel belesüppedtem volna a világ posványába. Örök hála a megtérésem elôtti bensô figyelmeztetésért: Ha most elmulasztod, talán nem lesz rá többé alkalom!... Mindez elvonul ma lelkem elôtt és a hála legmélyebb érzelmeit kelti föl bennem. Ó, az a fél három órai gyónás a könnyek zápora közt P. Wickl szobájában. Egy Ágoston-, egy Magdolna-féle megtérés kicsiben! Deo gratias, alleluja, alleluja! -- ma, már közel 81 éves koromban.'' ======================================================================== Szerzetesi hivatás A következô napokban új aggályok törtek Elemérre. Ezekkel P. Andlauhoz fordult. Az tanácsolta neki, hogy végezzen nála általános gyónást, nem mintha szüksége volna rá, hanem megnyugtatására, és hogy ô, a gyóntató, jobban megismerje. Október 20-án, szombat este hét óra tájban el is végezte azt. Ezentúl ô lett a lelkiatyja. Gyónása után vele beszélgetve ezt kérdezte Elemértôl: ,,Tulajdonképpen mi is akarsz lenni? '' Csávossy önkéntelenül, minden gondolkozás vagy habozás nélkül, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó, így válaszolt: ,,Nincs kifogásom az ellen, hogy pap legyek.'' Ettôl a pillanattól kezdve szilárd elhatározása volt, hogy jezsuita lesz. A ,,pap'' szót ugyanis ilyen értelemben használta. ,,Ebben sohasem kételkedtem... Ez hivatásom története.'' Így P. Csávossy. ,,Soha hivatásomban kételyem nem volt.'' Vallásos természetű volt ô, lelke legmélyén még a bűn állapotában is az maradt. Csak az akadálynak, a bűnös állapotnak kellett megszűnnie, hogy elôtörjön ami lelke mélyén volt. Egyszerű, csendes, nyugodt, de hirtelen belátásra történt a döntés. De éppen ez Isten megvilágosító kegyelmének műve. ,,Áldom az Istent, hogy ezt a hivatást adta nekem, mely a keresztség után minden boldogságom alapja'' -- olvassuk lelki naplójában 1964. október 20-i dátummal. A hiúság sem halt ki még lelkébôl. Ez szándékos bocsánatos bűnre vitte. Bár nem ismerte ennek teljes gonoszságát. De csakhamar belátta, hogy mily bántó ez Istenre. Erre eltökélte, hogy a szándékos bocsánatos bűnt is minden áron kerüli. Attól a pillanattól kezdve, hogy döntött hivatása felôl, új élet, új távlatok nyíltak meg elôtte. Eltűntek az ábrándok, a világhódító tervek. Más világ tárult föl elôtte. A bűn gyűlölete tökéletes volt. Engedélyt kapott arra, hogy hét közben egyszer-kétszer szentáldozáshoz járulhasson. Ez sokat jelentett abban az idôben, amikor a gyakori áldozás még nem volt szokásban. Elemér számára gazdag kegyelmek forrásává lett ez a kedvezmény. Apostolkodásra is vitte a bűnbánat, hogy amit magán tapasztalt, azt másokkal közölje. A megtérését követô hónapok egyrészt a bűnbánat boldogságában, másrészt az aggályokkal való küszködésben teltek el. Most már nem egyszerű problémákkal, hanem szorosan vett aggályokkal bajlódott. Ez nagyban elômozdította lelki megtisztulását. Így volt ez hetedikes és nyolcadikos gimnazista korában, sôt azontúl is. A Jézus Társaságába való belépése után aggályai hirtelenül megszűntek. Csak bizonyos hajlam maradt vissza élete végéig. Elemér minden vívódás ellenére is boldog volt, a bűnbánó boldogságával. ,,Legboldogabb napjaimat éltem. Hivatásom kegyelme oly nagy és erôs volt, hogy a szüleim és mások részérôl felmerülô nehézségeket könnyűszerrel legyôztem'' -- állapítja meg évek múltán. Sokszor sírva imádkozott esténként: ,,Istenem, engedj inkább meghalnom, semhogy ismét súlyos bűnnel megbántsalak!'' Kezdett haladni a tökéletesség útján. Különben rendes mederben folyt külsô élete. Szorgalmasan tanult. A tantárgyak közül legjobban az ókori történelmet szerette. Emlékezete vizuális típusú volt, mintegy szalagra rögzítette a történelem adatait. És ha valamire szüksége volt, csak leolvasta a szalagról. Franciául még a szülôi házban megtanult. A francia nyelvnek, mondta késôbb: ,,nemcsak szellemi, hanem lelki és apostoli téren is nagyon sokat köszönök.'' Negyedikes gimnazista kora óta német verseket is írt. A magyar rendtartományban való működése óta már csak ritkán költött német nyelven. Színházi elôadásokon és más nyilvános föllépéseken neki jutott a fôszerep. Ô lett a Mária-kongregáció prefektusa. Az iskolai év végén ô mondta a búcsúbeszédet. De azért még elég sok volt benne a gyávaság, emberi tekintet és a helytelen restelkedés -- állapítja meg késôbb a páter. Nyolcadikos korában P. Andlau rendezésében Calderonnak ,,Az állhatatos herceg'' című drámáját adták elô. Elemér játszotta a fôszerepet, Don Fernando vértanú herceget alakította. Mély hatással volt ez rá. Neki is állhatatosnak kell lennie. Megkezdôdött a küzdelem szüleivel hivatásáért. Megkapta már a felvételt a Jézus Társaságába. A fölvételi okmány 1902.március 25-rôl kelt. Értesítette errôl szüleit, akik egészen megrökönyödtek. Válaszuk negatív: nem adják meg hozzájárulásukat a belépéshez. Különösen mostohája ellenezte abból az okból, melyrôl Elemér csak késôbb szerzett tudomást: attól tartott, hogy az idôsebb testvérek azt mondják majd, hogy ô, a mostoha beszélte rá a szerzetbe lépésre, hogy így az ô fiai, József és Endre legyenek a fôörökösök. 1902. július 2-án tette le az érettségi vizsgát fényes eredménnyel. Szülei kívánságára körutat tett Ausztriában és Németországban. Szükségesnek tartották, hogy a zárt intézeti élet után világot lásson. Hadd önállósuljon! Az a szándék is vezethette ôket, hogy megismerkedve a világi élettel elfelejti a szerzetbe lépés gondolatát. Tévedtek. Elemér arra használta fel az utazást, hogy fölkeresse a jezsuita rendházakat: Kalksburgot, Innsbruckot, Feldkirchet és a búcsújáróhelyeket: Bozent, Altöttinget. Itt a kapucinusok törekedtek ôt maguknak megnyerni. Egyedül utazott. Nem keveredett társaságba. Nem kötött senkivel sem közelebbi ismeretséget. Vendéglôben, szállodában óvatos volt, úgyhogy semmit sem veszített jezsuita szándékából. P. Pámer László magyar tanárának tanácsára a magyar tárgyakból (magyar nyelv és irodalom, valamint magyar történelem) kiegészítô érettségi letételére határozta el magát. Karácsony elôtt letette a kiegészítôt. Mindkét tárgyból jelest kapott. Gyôri tartózkodása alatt, ahol a kiegészítô érettségire készült, sokszor fordult meg a dómban, naponta eljárt misére a kármeliták templomába. Ebben az idôben ösztönzést érzett az evéssel kapcsolatos élvezetrôl való lemondásra. Nem elfojtásról volt szó, hanem az ételek ,,kiélvezésérôl''. Kezdetben nehezére esett, többször gyöngének is bizonyult, de idôvel mégis sikerült neki. Közben, december 13-án nagy öröm érte: édesapja látva kitartását, megadta beleegyezését a belépéshez. Csak azt óhajtotta, hogy nagykorúsíttassa magát, és így rendezze a családi ügyeket. Belépése azért, mely január 6-ra volt tervezve, eltolódott. Minthogy azonban nagykorúsításra nem volt szükség, február 1-én jelentkezett a St. Andrä-i jezsuita novíciátusban. A családjától való búcsúzásnál mindenki könnyezett, szomorú volt, csak Elemér látszott megelégedettnek. 1967. január 29-én megállapítja a páter: ,,64 évvel ezelôtt Jézusért otthagytam otthonomat, mindent. Ó, mily jó volt irántam az Isten! Nem bántam meg soha, különösen ma nem, mikor már életem vége felé járok. Boldog, aki a Társaságban hal meg!'' ======================================================================== Jezsuita tanulmányok Novícius A régi püspöki palotában berendezett novíciátusban Grossheimann Ernô volt rektora és novíciusmestere. Páter Csávossy késôbbi visszatekintésében úgy látja, hogy noha a novíciátusban ôszintén törekedett a szenttélevésre, ebben azonban megfeledkezett arról, hogy ez inkább függ Isten kegyelmétôl, mint az emberi erôlködéstôl. A novíciátus elsô napjaiban még gyötrôdött az aggályosságtól és téves lelkiismerettôl is, de miután a novíciusmester felvilágosította ôt, megnyugodott. Aggályai sem tértek vissza többé. Mikor Csávossy megérkezett a novíciátusba, az elsôéves újoncok már túl voltak a harmincnapos lelkigyakorlaton. Minthogy enélkül a novíciátus további képzése szinte nélkülözi az alapot, azért P. Grossheimann külön adta neki és egy horvát társának a lelkigyakorlatot 1903 február és március havában. Alatta még jobban elmélyült benne a halálos bűn utálata. Éveken keresztül nem is tudta felfogni, hogy egy jezsuita halálos bűnt követhet el. 1903 Szent Ignác ünnepére (július 31.) szigorú böjtöléssel készült. E nap rendkívüli kegyelmeket hozott számára. Mikor reggel a szentségi misén szolgált, egyszerre csak könnyek között e kérésre érezte magát ellenállhatatlanul indíttatva: ,,Uram, ne engedd, hogy valaha is azt tegyem, ami neked nem a legjobban tetszik!'' Azt is érezte, hogy Isten megadja hozzá a kegyelmet. E naptól fogva így élt addig, amikor kezdett ellanyhulni. Augusztus 30-án, vasárnap, mise közben és akkor még csak Boldog Alacoque Margit életének olvasására olyan fogadalom letételére érezte magát ösztönözve, hogy mindig a jobbat választja. Ezt a fogadalmat P. Grossheimann engedélyével október elején le is tette, bűn terhe alatt. 1905 novemberéig kötelezte a fogadalom. A nagy fogadalmat megelôzôleg elöljárója megengedte, hogy ájtatosságból (nem hivatalosan) letehesse a szerzetesi fogadalmakat. Ezek csak ôt kötelezték, a Társaságot nem. 1903 novemberében Csávossy hirtelenül úgy érezte, hogy a görögkeletiek megtérítésére van kiválasztva. 1904. január 16-án imatársulatot alapított a novíciusok és késôbb a skolasztikusok között a görögkeletiek megtérítésére. Ez, bár sok áldozatába került, mégis lelkesítette az ellanyhulás bekövetkeztéig, de végleg nem halt ki belôle élete végéig. Csávossy késôbb az orosz misszióba jelentkezett, de elöljárói nem fogadták el. 1903. november 13-án Szent Szaniszlótól levélben -- amint az a novíciusoknál szokásban volt -- három kegyelmet kért: 1. legyen mindig keresztje; 2. Isten akarata teljesedjék mindig rajta, és 3. hogy a görögkeletiek megtérjenek. November végén részt vehetett az újonnan érkezett novíciusok lelkigyakorlatának második hetén. Ez idô alatt Jézus Szíve tanítványává és apostolává képzôdött olyannyira, hogy -- saját szavai szerint -- az Üdvözítô mint bélyeget rányomta lelkére ezt a jelleget, mely másoknak is feltűnt. Jézus Szívének ájtatosságával tulajdonképpen csak a novíciátusban ismerkedett meg jobban, és mindjárt erôsen vonzódott hozzá. Nagy fogadalma is alapjában Jézus Szíve-fogadalom volt. De csak e lelkigyakorlat, mely gazdag kegyelemmel és vigasztalással halmozta el, hozta meg azt, hogy ez az ájtatosság és tisztelet egész lelkiéletének rugója lett, teljes mivolta pedig ebben az ájtatosságban fejezôdött ki. A novíciátus további idôszakában sok felvilágosítást nyert erre az ájtatosságra vonatkozóan. Nem könyvbôl, hanem saját szívébôl és isteni oktatásokból tanulta Jézus Szívét tisztelni, bár az ily irányú irodalommal is megismerkedett. Kibontakozott lelkében Jézus Szíve országának eszméje. Ugyancsak a novíciátusban ismerte meg a Grignion-féle Mária- tiszteletet, és 1904. március 25-én megtette a felajánlást. ,,De ez akkor még nem volt olyan mélyreható... 1910. december 8-án volt igazi felajánlásom napja. Addig még sok dolog történt lelkiéletemben'' -- állapítja meg P. Csávossy. Vérével végzett aláírásával ígérte meg egy alkalommal, hogy Szűz Máriának ,,minden kegyelem közvetítôi kiváltságát'' mindig hirdetni fogja. 1904. május 8-án úgy érezte, hogy a Szűzanya homlokon csókolja, s ezt az élményét egész életében nem felejtette el, hanem mindig hálás volt érte. Mióta a nagy fogadalommal egészen Jézus Szívéé lett, lélekben állandóan érezte Jézus jelenlétét. Különösen erôs volt ez a kápolnában, az Oltáriszentség elôtt. Késôbb sem hagyta el ôt soha, még a legnagyobb ellanyhulás idején sem, de akkor csak kínozta, és folytonos szemrehányást jelentett úgy, hogy félt az Úr Jézus színe elé járulni. A novíciátusban ez a folyamatos és folytonos jelenlét minden vigasztalás forrása volt számára. Érezte Krisztus különös szeretetét és gondviselését. Minden buzgósága és ôszinte akarata ellenére ,,amilyen akkor voltam, nem lettem volna alkalmas az emberek megnyerésére -- állapítja meg késôbb önmagáról. -- Fôleg a meleg szeretet hiányzott belôlem, az emberek iránt érzett gyengéd, megértô szeretet.'' Szónoklattan-hallgató 1904 ôszén, még mint novícius a retorikára került Csávossy. Ez is St. Andräban volt. Közvetlen elöljárója P. Schüth Ferdinánd lett. Az ékesszólástant adta elô. Másik tanáruk, Ferrari Guido vezetése mellett tanulmányozták Cicero, Ovidius, Vergilius, Horatius, Démoszthenész, Xenophon és Homérosz műveit. A magyarok külön kört alakítottak, ahol a honi irodalommal foglalkoztak. Csávossy is köztük volt. 1905. február 1-én Elemér letöltötte a két évi novíciátust. Következô nap, Gyertyaszentelô Boldogasszony ünnepén, most már hivatalosan is letehette az egyszerű szerzetesi fogadalmakat. Fiatal rendtársai panaszkodtak, hogy Csávossy hideg és öntelt velük szemben, bár ô nem ébredt ennek tudatára, s azt gondolta magáról, hogy alázatos. Magabízását, hogy az életszentséget inkább saját erejébôl, mint az Ég kegyelmével iparkodott megvalósítani, Isten azzal törte le, hogy megtapasztaltatta vele, mily tehetetlen természetes erejére hagyatkozva. Az ellanyhulás Elemér hamis aszkézisébôl eredt: elfojtott magában minden gyengéd érzést. A rokonok iránti érzelmekkel is mostohán bánt. Ezt nem értették meg hozzátartozói, és fájt nekik. Endre öccsének még 1973-ban is sajgott a szíve. ,,Jézust egyedül szeretni'' -- ez volt Elemér jelmondata. Ezért szakított minden más szeretettel. Így már a természet rendje szerint is reakciónak kellett következnie. Be is következett. Filozófiai hallgató Az elôzô beszámolóban már belenyúltunk pozsonyi éveibe. Oda küldték a bölcseleti tanulmányokra 1905 ôszén, és 1908-ig maradt ott. A pozsonyi skolasztikátusba más rendtartományok is küldtek rendtagokat, de a német jelleg domborodott ki mindvégig. A latinon kívül németül folyt a társalgás, az asztali olvasás és az évi lelkigyakorlat. De azért magyar társalgásra is volt alkalom. Akadt német, aki magyarul tanult, mások meg horvátul vagy csehül. A törekvés odairányult, hogy mindenki több, a Monarchiában használatos nyelvet beszéljen. Ezek mellett nem hanyagolták el a franciát és az angolt sem. A tanárok közül Timpt Henrik atya volt legnagyobb hatással Csávossyra, nem ugyan tantárgyain keresztül (kozmológiát, lélektant és teodiceát adott elô), hanem mint lelkivezetô, aki belsô megpróbáltatása idején óriási segítséget jelentett számára. ,,Nélküle -- úgymond öregkorában -- nem tudom, mi lett volna belôlem'' (1965. június 17.). Mai szemmel nézve a pozsonyi kiképzés ellen különösen három kifogást emelhetünk. Az elsô: a kor szellemének megfelelôen erôs racionalizmus jellemezte. Kelleténél jobban függetlenítette magát a reális élettôl és a tapasztalati tényektôl. Mintha elvesztette volna a kapcsolatot a való élettel. A másik: bizonyos szűkkeblűség a nemkatolikus, vagy katolikusellenes filozófiákkal szemben. Mintha féltették volna tôlük a fiatal rendtagokat. Azért röviden végeztek velük a tanárok; inkább a saját, mint a szerzôk szavaival és műveivel ismertették ôket. Nem utaltak jelentôségükre. A harmadik kifogás az, hogy a tanárok általában nem iparkodtak vonzóvá tenni a filozófiát, és nem tanították meg hallgatóikat arra, hogy mint hasznosítsák azt az életben, vonzó külsôbe öltöztetve. Pozsonyban a filozófia inkább finom, száraz és vékony pókháló maradt. Pedig milyen kár és mulasztás volt ez azzal a nemzedékkel szemben, melyhez hivatásuk szólt! El is különült az iskola, hogy ne mondjam, gettóba került. Csávossy működésén sokáig meglátszott ez a hátrányos örökség. És jellemzô, amit késôbb tanulmányi éveirôl megállapított: az ô idejében sem a pozsonyi filozófián, sem az innsbrucki teológián a skolasztikusok részérôl nem volt meg az az élénk érdeklôdés a kor problémái iránt, mint késôbb az önálló magyar rendtartományban. Csávossy 1908-ban sikeresen tette le a záróvizsgát. Az volt a szokás, hogy a filozófia elvégzése után a fiatal rendtagok valamely nevelôintézetbe kerültek prefektusnak, felügyelônek, ún. magiszternek a konviktorokhoz. Csávossyval kivételt tettek elöljárói. Pedig a Kalksburg-i és a kalocsai kollégium is versengett érte. ,,Számomra megvolt ennek az elônye, -- állapítja meg P. Csávossy -- hogy pár évvel elôbb kerültem felszentelésre. Viszont kis hátránya is volt, hogy tapasztalatból sohasem ismertem meg az ún. konviktusi magiszterek életét.'' További hátránya is volt: Csávossy még átmenetileg sem ismerkedhetett meg a való élettel. Abban az idôben ugyanis nagyon elzártan nevelték a fiatal rendtagokat, nemcsak a filozófián, hanem még a teológián is. Újságot nem olvashattak, nem- jezsuitákkal csak elöljárói engedéllyel beszélhettek, de még minden jezsuitával sem állhattak szóba; a nyári szünidôben sem mehettek haza. Így nagyon egyoldalú felfogásuk lehetett az életrôl, még annak a városnak életérôl is, melyben tartózkodtak. Innsbruckban A teológiai fôiskola Innsbruckban volt, az osztrák liberalizmus egyik legerôsebb fellegvárában. Csávossy tapasztalhatta, mennyit kell a hithű katolikusoknak szenvedniük, nem egyszer életük kockáztatásával is. Megtörtént, hogy a nagynémet érzelmű, szabadelvű, magát hitetlennek mondó egyetemi ifjúság behatolt a hittudományi karra, és megzavarta az elôadást. Ha ellenállásra talált, tört-zúzott. Így volt ez másutt is Ausztria németlakta területén. Ezzel szemben a katolikusok hôsies küzdelemmel igyekeztek a liberalizmus polipkarjai közül kiszabadulni. E mozgalmat Vogelsang Károly indította el. Irányzata konzervatív, de szociális volt. Hangoztatta, hogy a katolikus Egyház jövôje attól függ, hogy a papság mennyire kapcsolódik be tevôlegesen a társadalmi kérdések megoldásába. A katolikus erjedés két irányban haladt: a konzervatív, és a gyorsabb ütemű keresztény szocialista irányban. Ez mély szakadékot hasított a katolikusok közé, még a családokat és szerzetesi közületeket is kettéosztotta. A katolikus megújhodás célzatával induló integralizmus, vagy más szóval integrálkatolicizmus sokat ártott a korukat megértô katolikusoknak. Az irányzat hívei eltúlozták a pápai hatalomról szóló tant és magukat tekintették igazi katolikusoknak. Aki nem tartott velük, azt iparkodtak erkölcsileg tönkretenni. Ügyesen behálózták még a legfelsôbb egyházi vezetô köröket is. A jezsuiták vörös posztó voltak a szemükben. Elemér 1908 augusztusában került Innsbruckba. Hogy milyen hatással voltak rá ezek az irányzatok és küzdelmek, nem tudjuk. Az elzártság miatt aligha volt önálló felfogása róluk. Irataiban meg sem említi ôket. Arról számol be, hogy innsbrucki élete elsô szakát bizonyos lazaság, fegyelmezetlenség, némi ,,naturalizmus'' jellemezte. Még dohányzott is, bár nem kért rá engedélyt, mert ez akkor a skolasztikátusban -- ha nem is vált szokássá -- elég gyakran elôfordult. Egy ideig ô is hódolt neki, mégpedig lelkiismeretfurdalás nélkül. ,,Magam sem tudom már, úgymond, honnét és hogyan szereztem a dohányt, a szivart. Azt tudom, hogy nem akartam soha tudatosan véteni szegénységi fogadalmam ellen.'' Ebben az idôszakban nem volt még eléggé ,,természetfölötti'', de képes volt már imádkozni érte: ,,Uram, végy el tôlem mindent, amihez szívem rendetlenül ragaszkodik, és add meg mindazt, ami megöli bennem az ént!'' ,,Istenem, add meg nekem mindazt a szenvedést, melyet nekem rendeltél, és melyért akarsz, hogy könyörögjek!'' Igazi fölemelkedése 1909. október 18-ával kezdôdött. E napon indítást érzett magában, hogy térjen vissza tökéletességi fogadalmához, mely alól, mint már tudjuk, 1905-ben fölmentést kapott. Elôször félelem fogta el, de az isteni kegyelem olajként megnyugtatva éreztette vele: nem lesz olyan nehéz, mint ahogy gondolod! Csávossy elôadta szándékát egykori novíciusmesterének, P. Grossheimannak, aki most mint rektor az innsbrucki kollégium élén állt. Ô helyeselte a tervet, így aztán október 25-én, Boldog Alacoque Margit ünnepén, újra letette a tökéletességi fogadalmat, de nem olyan terjedelemben, mint St. Andräban. Ez azonban nem elégítette ki. ,,Bennem -- úgymond -- minden arra ösztönöz, hogy a régi novíciátusi fogadalmamat teljes terjedelmében felújítsam. De lassan, meggondoltan, és a Szentlélek indítását követve! '' ,,Ettôl kezdve -- írja P. Csávossy 1965. október 18-án -- léptem ismét a szentség útjára, amelyrôl azóta Isten kegyelmével nem tértem le. A becskereki évek alatt talán nem állt ez oly élesen lelkem gyújtópontjában, de azért nem tértem le a tökéletesség útjáról, és provinciálisságom elsô évében egy szentmise utáni hálaadás közben nyert indítás következtében ez a törekvés ismét teljes erôvel lépett fel: szentnek kell lennem! Életem utolsó szakában láttam világosabban, hogy ez a szentség a lelki kicsiségben és a szeretetben áll egészen. Az 1909-i indítás mindennek új kiindulópontja volt.'' A fölemelkedés útján sok nehézséget okozott Elemérnek természetes büszkesége, elsôségre, szabadságra való törekvése. Hogy úrrá legyen rajta, 1910 szeptemberében ezt a két fogadalmat tette: 1. Sohasem sértôdöm meg, vagy panaszkodom, ha mellôzve érzem magamat, vagy szabadságomban korlátoznak. 2. Azonnal szakítok az olyan gondolattal, hogy kit szeretnek jobban, vagy ki tehetségesebb, ki ér el több eredményt. A fogadalom azonban nem változtatta meg természetét. Naplójában ezentúl is ilyeneket olvasunk: ,,Elhagyatva, mindenki mögé helyezve érzem magamat, irigység gyötör. Most kitartani Jézus Szíve mellett a kereszten!'' (1911. március 8.) ,,Másokat elém helyeznek, engem mellôznek. Fáj, Uram, de köszönöm, mert ez a kenyér való nekem.'' (1911. március 16.) ,,E napokban a megválás minden földi vigasztól nehezemre esik. Egyedülállónak érzem magamat és szomorúnak. De azért Isten kegyelmével mégis erôs vagyok.'' (1911. április 3.) Ha sok is a küzdelem, ha számos is a balsiker, de bízik, nem adja fel a harcot. ,,Ma este ismét roppantul megalázódtam. Nagyon aljas jellemnek mutatkoztam. Ez így tovább nem mehet! Valaminek történnie kell! Úgy vélem, hogy az isteni Üdvözítô Szentséges Szíve azt követeli tôlem, hogy szívem egész szegénységét, gyengeségét és alávaló voltát elöljáróm és lelki vezetôm elôtt feltárjam, hogy végre-valahára megtanuljak alázatos lenni.'' (1911. március 13.) ,,Három Ôlumen' (meglátás) virradt fel tiszta fényben bensômben e hó folyamán és erôsebben, meggyôzôbben, mélyebben hatott rám, mint valaha: 1) gyakorlatilag utolsónak kell tekintenem magamat, 2) egyedüli örömöm az legyen, hogy Isten szent akarata teljesül mindenben, 3) mindentôl elválni, Istent keresni egyedül és minden mást csakis ôbenne és szeretetteljes, bölcs gondviselésére támaszkodva.'' (1911. március 31.) 1910 október végén, lelki lehangoltság után, illetve alatt Csávossy hirtelenül ösztönzést érzett arra, hogy végezze el december 8- a elôtt a Grignion-féle 33 napos elôkészületi gyakorlatot. Az ünnepen újítsa meg felajánlását a Szent Szűznek, mely a novíciátus óta az évek során eléggé elhomályosult lelkében, bár kifejezetten soha vissza nem vonta. Nagy buzgósággal és a Szent Szűz iránt érzett gyermeki áhítattal kezdte meg a gyakorlatot november 5-én, úgyhogy az épp december 8-ra fejezôdött be. Ez már valamiképpen elôkészületnek számított fölszentelésére is. ,,Tudtommal benne volt a szándék, hogy kilenc hónappal felszentelésem elôtt elrejtem magamat, lelkemet a Szűzanya szűzi szentélyébe, hogy abból kilenc hónap után mint Krisztus papja, mint második Krisztus szülessek meg'' -- számol be tervérôl. Az egész lelkigyakorlatot nagy buzgósággal és sok vigasztalással végezte. A 33 napos gyakorlat, de fôleg a felajánlás alapvetô és döntô jelentôséggel bírt egész további lelkiéletére. Naplójában így emlékezik meg róla: ,,1910. december 8. Szűz Máriának szentelem magamat -- fönntartás nélkül és teljesen. Szóljon az egész életre, szóljon mindenkorra, szóljon örökre, míg fáradt fejemet a halálban lehajtom, mindenkorra és örökre -- a halálon túlra.'' ,,S valóban, életemben a kegyelmek egész sora, fôleg 1911. december 29-e s minden, ami ezzel összefügg, ebbôl a felajánlásból veszi eredetét, ebben gyökerezik'' -- állapítja meg P. Csávossy. ,,Már a következô napon -- folytatja ugyanô --, december 9-én nagy kegyelmet kaptam: megvilágosításban megismertem Szent József tökéletes tiszteletét. Ezt késôbb Szent József tökéletes tisztelete címmel kis füzetben közzétettem. E meglátásnak és a belôle fakadó mélységes Szent József-tiszteletemnek is sokat köszönök.'' Egy másik élmény is hatékonyan befolyásolta lelki fölemelkedését. Elemér így számol be róla: ,,1911. április 30-án este a bevezetô májusi ájtatosság alatt egész életembe mélyen belevágó gondolat hatotta meg szívemet, és egész törekvésem testet öltött e mondatban: Elpazaroltam életemet, ha magamból szentet nem neveltem. Ezt a törekvésrôl kell érteni, nem az eredményrôl. Isten gondviselésébe belenyúlni nem szabad. Ha ô elôbb küldi a halált, mielôtt még feljutottam az életszentség magaslatára, áldott legyen szent akarata! Én azonban minden pillanatban úgy akarok élni, mintha egyedül tôlem függne, hogy szent legyek. Most, most itt az alkalmas idô. Üdvösséged kiművelését ne halaszd holnapra! Ki tudja: rád virrad-e a holnap? -- Hála Istennek és Máriának! Ezt a nagy kegyelmet Szűz Mária közbenjárására kaptam, akinek felajánlottam volt e hónapot. A neki szentelt májusi hó elôestéjén. Most megtaláltam azt a formát, melyben örökké lelkembe vésve marad az életelv, melyet április 30-án felismertem: Sanctus nisi fuero, frustra natus ero -- ha szentté nem leszek, hiába születtem. -- Másik jelszavam pedig: Ab omnibus vincar in omnibus, in colendo Cor Sanctissimum vincar a nemine -- mindenki legyôzhet mindenben, a Szent Szív tiszteletében azonban senki le nem gyôzhet. Ez az utóbbi jelszó, ha jól emlékszem, még a novíciátusból származik.'' (1911. május 3.) Csávossy kezdett ismét határozottan életszentségre törekedni. Imaélete is más színt öltött. A buzdulatok imáját gyakorolta. Sokszor napközben is Jézus egy-egy mondása, fôleg búcsúbeszédébôl, foglalkoztatta állandóan erôs szeretetaktusoktól kísérve, pl. ,,Manete in dilectione mea'' (Maradjatok szeretetemben) és hasonló. Idôrôl idôre erôs hajlamot érzett arra, hogy a világnak teljesen meghaljon és egyedül Istennek éljen. ,,Szent akarnék lenni, de látom, hogy mily távol esem tôle. Belátom, hogy még ebben a vágyban is csak Isten akaratára szabad tekintenem. Tôle kell várnom, ha kegyelmének erejével szentté akar tenni; bele kell nyugodnom, ha meghagy gyarlóságomban. Belátom, hogy nagyon is a magam erejével kívánok feljutni a tökéletesség magaslatára, pedig Isten kegyelmére kell építenem egyedül; érzem, hogy nem bírom ki a szentség útján, ha saját erômre támaszkodom. Belátom, hogy törekvésem még nagyon önzô. Fáj, ha észreveszem, hogy mások jobbak nálam, ha érzem, hogy képtelen vagyok azokra az önmegtagadási gyakorlatokra, melyekre ôk képesek... ( 1911. április 11.) 1911. április 19-én oly hô vágy töltötte el az életszentség után, ,,hogy kész volnék -- úgymond -- akármit is feláldozni, csakhogy megszerezzem. Egyedüli örömöm e vágyban maga a szent élet szépsége, az a magasztos, eszményi szépség, mely a magunkról való teljes megfeledkezésben rejlik, abban a fenntartás nélküli odaadásban, mellyel egész lényünket föláldozzuk örök célunknak, a legfôbb Jóságnak, egész valónkat fölemésztjük a szeretet tüzében, önmagunkat lekötjük a szeretet bilincseivel mindhalálig.'' ,,Istenem, ha csak e szót hallom: Szent, máris kitágul szívem és könnybe lábad szemem; oly hô vágy tölti be keblemet a szent élet után...'' (1911. április 25.) ,,Lassanként eljutok már oda -- állapítja meg Csávossy --hogy tökéletesedésem utáni vágyamban is egyedül csak azt keresem, hogy Istennek, mindenemnek tetszésére legyek, hogy neki, szerelmem egyedüli tárgyának, örömöt szerezzek. Ezt a kegyelmet Szűzanyámnak köszönöm. Ó, mily nagy nap volt a december 8-a!'' ,,Lelki életem iránya mindinkább kifejlôdik, és bensôm szellemi világa mindjobban kialakul. Minden törekvésem végcélja a végtelen fölségű Szentháromság, egy Isten. Deus meus et omnia! Az ô dicsôsége életem és halálom, örömeim és szenvedéseim, munkáim és nyugalmam egyedüli célja. E célhoz annál közelebb jutok, minél hasonlóbb leszek isteni Megváltómhoz.'' Történeti háttérként megemlítjük, hogy 1909. szeptember 7-én, a kassai vértanúk ünnepén, a régi osztrák-magyar rendtartományt két részre osztották. Csávossy, bár osztrák rendtársait nagyon szerette, és közvetlenül több kötelék fűzte ôt hozzájuk, mégis a magyar részt választotta. Ez azonban nem volt igazi választás, mert hiszen születésénél fogva természetszerűleg a magyar rendtartományhoz tartozott. P. Bús provinciális utasítására az 1909--10-i tél folyamán Elemér anyagi ügyeinek elintézése végett Bobdára utazott. Február 2-án megegyezett édesatyjával öröksége ügyében. Ez a szerzôdés idôvel sok kellemetlenségnek lett a kiindulópontja. 1910. szeptember 4-én rossz hírt kapott hazulról mamája hogylétérôl. Még 1908-ban mellrákkal operálták. Most kiújult a betegség. A bécsi Lôw-szanatóriumban kezelték és édesapja is ott lakott a betegség alatt. Elemér meglátogatta ôket. Majd ismét a halál elôtt, mely 1911. január 28-án következett be. A temetésen is részt vett. A halál mély lelki hatással volt Csávossyra. Gyökeréig vésôdött lelkébe minden földi dolog mulandóságának érzete. 1911. május 28-án levelet írt Csávossy a Szentatyának, X. Piusnak, melyben egészen az ô szándékára és rendelkezésére ajánlotta fel magát minden imával, jócselekedettel és szenvedéssel együtt. Vérével írta alá. Ezt azonban csak 1925-ben juttatta el XI. Pius kezébe azzal a kérelemmel, hogy elolvasása után semmisítse meg. Ezzel a felajánlással és átnyújtással azt akarta elérni a páter, hogy az Egyház feje, Krisztus földi helytartója által egész valója az Egyházé legyen. A papszentelésre való elôkészületül 1911. június 23-án ismét letette azt a fogadalmat, amely alól P. Milz annakidején Pozsonyban feloldotta. Ezen a napon volt Jézus Szívének ünnepe. P. Bús úgy intézkedett, hogy a négy harmadéves teológust (Gramantik, Kramár, Lányi és Csávossy), aki a magyar provinciához tartozott, Budapesten a Jézus Szíve templomban szentelik. Dr. Lányi József fölszentelt püspököt, a fölszentelendô Lányi édesbátyját kérték fel a papszentelésre. 1911. július 9-én szolgáltatta ki az alszerpapságot, 12-én a szerpapságot és pénteken, 14-én a papságot. Fölszentelésén édesapja is részt vett. Másnap július 15-én reggel fél nyolckor primícia a Jézus Szíve templom fôoltáránál. P. Bús volt a kézvezetô, P. Tomcsányi a primíciai szónok. Közvetlenül a mise megkezdése elôtt egyik rokona azt a hírt hozta az újmisésnek, hogy édesapját elmegyógyintézetbe szállították. ,,Rokoni merénylet volt az egész, amelynek részleteire a dolog természeténél fogva nem akarok kitérni'' -- írja P. Csávossy. Elgondolható, milyen érzelmek közt mutatta be elsô szentmiséjét. Azevedo Boldog Ignác és vértanú társai ünnepe volt éppen. A mise szövege nagyon illett a helyzethez. ,,Fáj, igen, hogy ily csalódás ért legszentebb érzelmeimben -- jegyzi fel négy nap múlva -- de egyszersmind oly boldognak érzem magamat, hogy a világ összes gyönyöreiért nem adnám oda azt a keresztet. Soha talán nem mondok életemben olyan misét, mint amilyen volt az elsô, és ujjongok örömömben, hogy elsô misémet így mutathattam be Istennek.'' Primíciája után azonnal megtette a lépéseket apjának kiszabadítására, és július 20-án el is érte ezt. Az öreg urat nagyon megviselték a történtek, s betegen feküdt egy ideig a szállodában. Itt egyszer meg is áldoztatta a páter. Majd a városmajori szanatóriumban ápolták, utána pedig Bécsbe ment Adrienne lánya kíséretében, s a Cottage-szanatóriumban helyezkedett el. A páter meg Kikindára utazott a kényes ügyben. A délvidéki út után a pesti jezsuita rendházban tartózkodott. Itt bekapcsolódott a lelkipásztorkodásba is. Augusztus 6-án, Jézus Szíve vasárnapján tartotta az elsô esti ájtatosságot. ,,Amint magam elé állítottam az Oltáriszentséget -- úgymond -- és letérdeltem az oltár lépcsôzetére, elmélyedtem annak szemléletébe, hogy mint barát állok Jézusommal szemben. Barátokként tekintünk egymásra, és úgy érzem, mintha csodálatos erô sugároznék ki Jézus Szívébôl az én szívembe, és elválaszthatatlanul egybe fűzné ezt a két szívet.'' Augusztus 7-én a kalocsai kollégium kertes házába küldték elöljárói pihenésre. Ott érte egy sürgöny: Haldoklik a papa! Szeptember 10-én felutazott hozzá a Cottage-szanatóriumba. Még életben, de már eszméletlenül találta. Feladta neki a kenet szentségét. Mellette maradt haláláig, s utána még reggelig. Temetése szeptember 17-én volt Bobdán a mauzóleumban. A páter maga végezte a temetési szertartást. Utána visszautazott Innsbruckba. Útközben azon gondolkodott: ,,Amióta feláldoztam magamat neked, Jézus édes Szíve, csak kereszt és szenvedés volt osztályrészem. Kevésbé felvilágosodott lelkek, kik felajánlásuk és irántad tanúsított tiszteletük fejében földi javakat és lelki édességeket kívánnak, tán csodálkoznának rajta, és Jób barátaival azt mondanák: Ubi est Deus tuus? -- Hát hol a te Istened? -- Hálát adok neked, mert megtanítottál, hogy a keresztben lássam legnagyobb szeretetednek biztos zálogát. Látom, hogy kérésemnek foganatja volt, felajánlásomat elfogadtad, és biztos vagyok benne, hogy igazán szeretsz. Keressenek mások földi boldogságot és lelki vigasztalásokat Szent Szíved ígérete szerint, nekem keresztedet add, Jézusom, csak tégy erôssé és alázatossá!'' (1911. szeptember 24.) Amint visszaért Innsbruckba, a páter rektor megtiltotta neki mindazokat az önsanyargatásokat, melyeket P. Csávossy leginkább kedvelt és szükségesnek ítélt saját szempontjából. Mert lelkében olthatatlan, égô, felemésztô vágyat érzett az életszentség után. (1911. szeptember 20.) Úgy látszott, mintha a rektori tilalom útját állná ennek a törekvésnek. Most már mihez kezdjen? Mit sem sejtve, P. Müller Lajos jött segítségére, aki a Kisded Jézusról nevezett Teréznek egyik írására hívta fel figyelmét: Appel aux ,,petit âmes''. Itt olvasta: ,,Hogy a szentségre eljussunk, csak egyet kell tennünk: a kis áldozatok virágait Jézus elé szórnunk, s utána teljesen rá hagyatkoznunk.'' P. Csávossy megtalálta a lelkiélet titkát, és felkiáltott: Kitűnôen illik ez mostani lelkiállapotomhoz! Már csak azért is illik, mert ,,azt kértem, hogy tökéletességem harmonikus és kedves legyen.'' (1911. szeptember 8--9.) ,,Az, aki lelkembe oltotta ezt az égô, mondhatnám felemésztô vágyat az életszentség után, megadja magát az életszentséget is. Meg vagyok gyôzôdve róla, és kimondom, hogy elérem az erény hôsies fokait. De épp oly erôs az a meggyôzôdésem is, hogy nem érem el saját erômbôl, hanem csakis Isten kegyelmébôl imádság által, sok küzdelem útján.'' (1911. szeptember 20.) P. Csávossy úgy érezte, már csak azért is szentté kell lennie, mert megérzése szerint Isten egy új szerzet alapítására hívta meg. A teológia második vagy harmadik évében ötlött fel Elemér elôtt a Világi apostolok szerzetének gondolata. Eleinte így fogalmazta meg: ,,Ifjak tisztasági fogadalommal a világban.'' Ugyanakkor egyik rendtársa, Perica Péter lelkében is hasonló gondolatok születtek meg, s így egymásra találtak. Sokat tárgyaltak egymással tervük megvalósításáról, a késôbbi években még levélben is. Élete folyamán többször kísérletezett P. Csávossy az új szerzet alapításával, de nem sikerült. A gondolat élete végéig sem hagyta el soha. 1911. december 29-én este az örökkévalóságra gondolt, mikor lelkében Mária szavait hallotta: ,,jegyesed akarok lenni!'' ,,Egy pillanat alatt világos volt elôttem -- beszéli P. Csávossy -- hogy összes kincseit egy örökkévalóságon át nekem akarja adni, ahogy az jegyeshez illik, és amint én is odaajándékoztam magamat neki. Ez a bensô hang oly meggyôzô volt, hogy nem halványult el az évek során, és valahányszor rágondolok, mindig mély alázattal, örömmel, békével és nagy bizalommal és odaadással tölt el a Szűzanya iránt.'' ,,E jegyesség révén -- írja a páter -- Szent Józsefhez is sokkal közelebb kerültem. Meg vagyok róla gyôzôdve, hogy az ô közbenjárására részesültem e kegyelemben. Minthogy egészen neki adtam át magamat, azért olyan szorosan fűzött Máriához, mint amennyire ô meghittje... Ettôl kezdve mintegy egynek tekintettem magamat Szent Józseffel.'' (1912. január 7.) 1912 tavaszán P. Csávossy sikeresen letette a háromévi filozófiát és a négyévi teológiát felölelô vizsgát. Ennek alapján a római Gergely- egyetem a bölcselet és hittudományok doktorává avatta. A vizsga után Budapestre ment. Május 29-én életre szóló beosztást kapott: a Jézus Szíve- tiszteletet fogja terjeszteni. Elsô prédikációja Magyarországon Jézus Szíve szeretetérôl és az élet megszentelésérôl szólt. Magyarország Jézus Szíve országa. (1912. június 15.) Szeptember 6-án változás történt P. Csávossy beosztásában: elöljárója Nagyszombatba küldte. A harmadik próbaév Jézus Társaságának alkotmánya szerint a teológiai tanulmányok befejezése után, az utolsó fogadalmak elôtt minden fölszentelt papnak egy ún. harmadik próbaévet kell lelkigyakorlatok közt eltöltenie. A páter provinciális azt akarta, hogy P. Csávossy Nagyszombatban mint a novíciusmester kisegítôje kezdje meg a próbaévet. Ebbe azonban a páter nagy lelki javára P. Wernz generális hatékonyan beleszólt. Utasította a provinciálist, hogy P. Csávossyt rendes probációs házba küldje. Szeptember 27-én P. Speiser provinciális közölte P. Csávossyval, hogy a belgiumi Tronchiennes-ba kell mennie. Ott Petit Ágoston volt a harmadik próbaév vezetôje, aki nagy benyomást tett P. Csávossyra. Október 4-én érkezett meg, és 5-én este beszámolt P. Petitnek lelkiállapotáról. Feltárta elôtte egész életét, ami alapos megalázására szolgált. Az október 10-én kezdôdô lelkigyakorlatot megelôzô napon Oostacker-ba, a belga Lourdes-ba zarándokoltak, mely De Rudder csodálatos gyógyulásáról híres. P. Csávossy különösen kettôt kért a Szűzanyától. Elôször pártfogását, hogy a magányt jól tudja használni, s így életét új alapokra helyezze. Ez, emberileg véve, nem fog sikerülni, ha továbbra is úgy fáj a feje, mint megérkezése óta. Az ettôl való megszabadulás volt másik kérése a kegyhelyen. Megkapta mindkettôt. A Belgiumban töltött idô, a páter véleménye szerint talán életének legszebb idôszaka. Pedig P. Petit vezetése mellett kemény munkát végzett. A nagylelkigyakorlat alatt minden másnap éjjel is elmélkedett egy órát a hideg szobában. Általában lelki szárazság jellemezte elmélkedéseit. Október 17-én, Boldog A. Margit ünnepén azonban megkapta a többször kért könnyek adományát, mikor azt szemlélte, hogy az emberek mennyire megbántják Istent. Ez az élmény oly mélyen vésôdött lelkébe, hogy hatását még 1963-ban is érezte, amikor életrajzán dolgozott. ,,Azóta... az Ô végtelen kegyelmébôl egészen tudatos (bocsánatos) bűnt nem követtem el. Ahányszor erre az estére gondolok, megindul a lelkem. Ez volt az október 17-i nagy kegyelem.'' Tíz nappal a könnyek adománya után kitört P. Csávossyból a kérdés: ,,Mikor foglak, Uram, téged szeretni?'' Ezt a választ hallotta lelkében: ,,Tény, hogy szeretni fogsz engem!'' 1963-ban, kitérve ezekre a szavakra, írja: ,,A természetfeletti szavaknak azzal a tulajdonságával bírt, hogy felejthetetlenül belevésôdött lelkembe.'' A lelkigyakorlat végén megkapta azt a kegyelmet, amelyet hét évvel azelôtt könnyelműen eldobott magától: ,,Senkit sem azért szeretni, mert valamiképp hozzám tartozik, hanem azért, mert Krisztushoz és az Ô révén hozzám is tartozik, ahogy minden hozzám tartozik, ami Krisztusé.'' Áldozathozatala után szentségimádásra menve szíve mélyén oly békét élvezett, amilyenben már évek óta nem volt része. November közepén fejezôdött be a lelkigyakorlat. Más volt ez, mint a novíciátusban végzett harmincnapos. Egészen új élet kezdôdött P. Csávossy számára. Közeledett az ádvent. Szombatonként egy probációs Brüggebe szokott menni, hogy vasárnap az ottani jezsuita templomban a késôi misét mondja. P. Csávossyra is sor került. Este a vonaton, ádventi hangulatban, az ádventi vesperás himnuszára gondolva, az ablakból egy csillagot nézett, s elgondolkodott: Ott fenn az égben, ott a csillagokon túl, ott lakik az én Istenem! Erre a lelkében egy hang szólalt meg: ,,Ne ott fenn, hanem itt bent a szívedben, a lelkedben keresd az Istent!'' Ez volt életében elsô megélése a benne lakó Istennek. Felejthetetlen emléket hagyott hátra lelkében. ,,Nem gondoltam -- úgymond -- akkor arra, hogy ez az élmény miként fog egyszer kivirágozni az Unumban, s hogy évek múltán találok egy lelket, akivel épp ez az élmény kapcsol majd össze Istenben egy egész életre.'' Karácsony után januárban kezdôdött a készületi idô a nagyböjti apostoli munkára. P. Csávossyt a nagyböjtre hazahívták. Elôször Kiskúnmajsán tartott hat napon át böjti beszédeket, majd P. Jámbor vezetésével elsô népmisszióját a Tolna megyei Szakcson. Majd Pécsett nôknek adott háromnapos szentgyakorlatot. Innen Nagyváradra ment, ahol férfiaknak és nôknek lelkigyakorlatos beszédeket mondott március 5--9- ig. Sok megaláztatásban és vigasztalásban volt része. Isten megmutatta neki, mit művelne az Ô kegyelme, ha egészen rá hagyatkoznánk. Utána Gyôrött férfiaknak lelkigyakorlatos elôadásokat tartott. Utolsó állomása Nyitra volt. Itt böjti szentbeszédeket mondott a nagyhéten. Húsvétkor már Pesten találjuk. Innen hamarosan visszatért Belgiumba. Január 31-tôl március 30-ig tartózkodott Magyarországon. A zsoltárokról elmélkedve megállapítja, hogy szemlélôdésre van hivatva, amint már 1912. augusztus 22-én feljegyezte Nagyszombaton: ,,A misztikára vagyok hivatva.'' Ezekben a napokban nagy vágy hevítette az Istennel való egyesülés után. Metszô fájdalom hasogatta, hogy még mindig oly messze van tôle... ,,Messze tôle, jaj, mert nem vagyok teljesen az övé, hanem még nagyon is a magamé, ó Istenem!'' Nem kellett sokáig várnia. Névnapján, Szent Adalbert ünnepén éreztette vele az Úr, hogy egészen az Övé. Másnap az esti ájtatosság alatt a kápolnában nagy határozottsággal hallotta az Úr szavát: ,,Egyesülni akarok veled!'' A rákövetkezô egész vacsora alatt Istenben volt elmerülve. Ettôl fogva sokkal többre becsülte a keresztet, mint akármi mást. (április 27.) A következô hetekben Isten jelenlétét érezte lelkében, és része lett a nyugalmi imában. Egy esti elmélkedésben Isten arról biztosította P. Csávossyt, hogy szent jelenlétével örökre benne marad, ,,ha hű marad''. Erre nagy bensôséggel kérte, hogy hű maradjon örökre. ,,Lelkemben való jelenlétének ezt a kiváló kegyelmét Szűz Mária és Szent József kezébe tettem le, és biztos vagyok benne, hogy meg is ôrzik azt.'' Isten jelenlétének az lett a gyümölcse, hogy a páter mindenki közt a legkisebbnek és legutolsónak érezte magát. Júniusban két hétig a belga kollégiumokat látogathatta meg. Ezen az úton is elkísérte az Istennel való egyesülés, ami fôleg Namurban ragadta el nagyobb erôvel. Szent Ignác napján, július 31-én fejezôdött be a harmadik próbaév. Búcsúzáskor ezt mondta a P. Instruktor P. Csávossynak: ,,Deo Gloria!'' Hozzáfűzi a páter: ,,Talán ezen az utolsó napon részesültem a harmadik próbaév legnagyobb megvilágosításában. Ez a világosság a tökéletességre való törekvés módját illette. Még bizonyos novíciusszerűség volt bennem, törekvésem nem volt elég önzetlen, irigység könnyen kísértett. Mindezekre fényt vetettek a P. Instruktor szavai -- gloria Dei -- kilépni saját magamból, s Isten dicsôségére szegezni tekintetemet. Augusztus 1-én P. Csávossy hazautazott. ======================================================================== Tanár P. Csávossyval elöljáróinak sokféle tervei voltak. Ki akarták ôt képezni biológiában, majd egyháztörténelembôl kellett volna doktorálnia. Mindkettô abbamaradt. P. Bús a Jézus Szíve Hírnök szerkesztését és a Jézus Szíve tisztelet terjesztését akarta rábízni. Utána sociusnak küldte a novíciusmester mellé. Az új provinciális, P. Speiser a kalocsai tanárok sürgetésére azt kívánta, hogy P. Csávossy matematika-fizika tanár legyen. P. Csávossy legszívesebben az oroszországi misszióba ment volna, de P. Generális nem adta meg ehhez engedélyét. Szónoki pályára is tehetséget és kedvet érzett. Mégis engedelmesen elfogadta elöljárójának döntését, és beiratkozott az egyetemre. Elöljárója kívánsága szerint igyekezett azt minél elôbb elvégezni. Egyetemi tanulmányai alatt felügyelô is volt a budapesti Kongregációs Otthonban, amely egyetemi hallgatók internátusa is volt. Szeretett az egyetemi hallgatókkal foglalkozni, bár elég gondja volt velük. Különösen a fegyelem és szabadság okozott problémát. Az elveket, melyek szerint prefektusi állásában eljárt, írásban így foglalta össze: 1) Sohasem felindulás közben eljárni, hanem nyugodtsággal és határozottsággal. A szükséges szigor és erélyesség nem a hangban, hanem a következetes és elvszerű végrehajtásban nyilvánul meg. 2) Nem szabad a fegyelembôl engedni azért, hogy ezáltal devócionális elônyöket érjünk el. A napi áldozót, ha megérdemli, éppúgy meg kell büntetni, mint bárki mást. Nem szabad az elöljárónak azt a látszatot keltenie, hogy ô a gyakori áldozást önmagáért kívánja. Nem szabad zokon vennie, ha valaki nem járul gyakran a szentáldozáshoz. 3) Jobb szent tartózkodást tanúsítani, de ôszinte, meleg szeretettel egyesítve, mint jószándékkal túlságos bizalmasságot ápolni. 4) Minden feddésben egy csöpp szeretet is legyen. 5) Saját személyét teljesen háttérbe kell szorítani; semmiféle hajlamot, gyengeséget valamivel szemben mutatni nem szabad; hízelgés iránt érzéketlennek kell lenni. 6) Nem rögtön és mindig, mintegy szenvedélytôl elragadtatva fellépni, hanem annak idején és higgadt méltósággal. 7) Ahol a fegyelem megôrzése mellett lehetséges, magát az alattvalók szolgájává tenni, s nem restellni nekik a legalacsonyabb szolgálatokat is megtenni. Lelkiéletében a probáció hatása tovább tartott. A nyugalmi ima majdnem állandóan megmaradt október 1-ig. Azután egyre gyengült: a sok és különféle elfoglaltság zavarta, és november 13-ával megszűnt. De nem végleg. Itt-ott misztikus egyesülés is elôfordult. Újra érezte hivatását: lemondván mindenrôl bensôleg megszentelôdjék, Istennek legyen keresztre feszítve, és neki ajándékozza magát. ,,Mint a Nap, mely csak az ormokat világítja meg, és a völgyeket sötétségben hagyja, úgy emelkedik ki lelkem csúcsa a mulandóságok közül mély békében és Isten szemléletében, míg alsóbb rétege az élet forgatagában veszôdik, és a mulandó dolgok közepette maga is változik.'' (1915. február 28.) 1919. szeptember 21-én belátta, hogy eddig túlságosan sokat adott a külsô szenvedésekre és fáradalmakra, és Krisztus követésének harmadik fokát nem annyira a sérelmek és megaláztatások elviselésében kereste. 1920. január 14-ével új irányt vesz lelkiélete: kezd megnyílni elôtte a Szentháromság titka. ,,Az utolsó napokban -- jegyzi meg -- ismét erôsen éreztem Isten jelenlétét bensômben. Ma este átalakult bennem ez az érzés; már nem az istenséget általánosságban, hanem kifejezetten a három isteni személyt érzem magamban mint jelenlevôt.'' A csütörtök éjjeli szentórát nagyon szerette most is, késôbb is, amíg ereje és a körülmények engedték. A világháború nem volt különösebb hatással lelkiéletére. 1915 nyarán, még tanulmányai befejezése elôtt, P. Csávossy Kalocsára került tanárnak. Elôször az alsóbb, késôbb a felsôbb osztályokban is matematikát és fizikát tanított. 1917-ben fôprefektus lett a konviktusban. Szigorú volt, de igazságos. Mély benyomást tett tanítványaira. Hatása alól nehezen vonta ki magát valaki. Órái végén többször beszélt Jézus Szívérôl. A fiúk áhítattal s lelki élvezettel hallgatták. Az 1919. május 1-én kötelezôvé tett kommunista ünnepélyen a kalocsai rektor ôt bízta meg a beszéd mondásával. A Stefáneum internátus udvarán összegyűlt mindenfajta közönség elôtt kijelentette, hogy semmit sem fog mondani meggyôzôdése ellenére. Elôadást tartott nekik a ,,keresztény kommunizmus''-ról: az elsô keresztények, a paraguayi redukciók és a szerzetesek ,,kommunizmusáról. '' A végén az egyik fô kommunista (egyébként nem rosszindulatú ember) kijelentette: ,,Szép volt, csak kissé egyoldalú''. A júniusvégi ellenforradalom leverését akasztások is kísérték. Tizenhat embert a kollégium elôtt akasztottak fel a fákra. P. Csávossy és P. Alaker István az ablakból titokban feloldozták ôket. Június végén a megszállott területekrôl való növendékeket hazakísérte és utána Temesváron tartózkodott, elöljárói utasítására, akik jobbnak látták, ha távol marad egy ideig Kalocsától. Temesvárról szállt ki többfelé lelkigyakorlatok adására, és Bobdára is ellátogatoit öcséihez. A proletárdiktatúra megszűnésérôl csak egy hónappal késôbb értesült. Szeptember 12-én érkezett vissza Kalocsára. Folytatta ismét a konviktusban a fôprefektusi és a gimnáziumban tanári működését. Közben 1920. március 25-én letette ünnepélyes fogadalmát. Képzeletben maga elôtt látta Jézust, királyi fenségében, amint átveszi fogadalmát. ======================================================================== Nagybecskereken Édesapja halála után P. Csávossy 271 kat. hold birtokot örökölt a Torontál megyei Csene és Ürményháza község határában. A szerbek bevonulása és a birtokreform következtében ezeknek az ingatlanoknak sorsa válságossá lett. Azért P. Somogyi Jenô provinciális meghagyta a páternek, menjen át a határon, mert csak jelenléte mentheti meg azokat a Társaság és a jó ügy számára, melyek javára ünnepélyes fogadalma elôtt lemondott. A világ elôtt természetesen P. Csávossynak mint jogos birtokosnak kellett föllépnie, ugyanis a világi törvény, fôleg Jugoszláviában nem ismerte el az egyházjogi és szerzetesi vonatkozásokat. Az akkor szerb megszállás alatt levô Pécsen keresztül sikerült eljutnia Nagybecskerekre, ahol Kovács István apátplébános örömmel kapott a jezsuita ,,káplánon''. Családja, neve közismert volt Nagybecskereken, mint Torontál vármegye székhelyén, ahol még sokan emlékeztek édesapjára. 1921. február 2-án érkezett meg Nagybecskerekre és itt tartózkodott 1923 nyaráig vagy ôszéig. Utána Rodics Ráfael ferencrendi szerzetest Róma apostoli kormányzónak nevezte ki, s ô magához vette P. Csávossyt az apostoli adminisztratúra épületébe. A plébánián nagy buzgósággal teljesítette a lelkipásztori feladatokat és ezek mellett más helyekre is elment lelkigyakorlatokat, missziókat tartani. Nagybecskereken vezette a nôk Mária-kongregációját és megvetette az Imaapostolság alapját. Nagypénteki és szilveszteri beszédei még a protestánsokat is vonzották. Közben a birtok megmentésén, illetve annak eladásán is fáradozott, ami végül sikerült, de csak potom áron, értékének talán csak huszadrészét kapta érte. Most visszatérhetett Magyarországra. 1924 szeptemberében Budapestre érkezett, mint kinevezett provinciális. A kinevezésrôl Bezdánon, a misszió alatt értesült. ======================================================================== Tartományi rendfônök P. Csávossyt 1924. szeptember 18-án iktatták be Budapesten a provinciálisi hivatalba. Ezzel ismét egészen új szakasz nyílt meg életében. Azzal kezdte működését, hogy körlevélben köszöntötte alattvalóit, és felhívta figyelmüket a Jézus Szíve-tisztelet nagy jelentôségére. Amint ô teljes odaadással élt ennek az isteni Szívnek, úgy rendtársait is hasonló buzgóságra akarta lendíteni. Közölt is egy listát, hogy fegyelmi téren mihez tartsák magukat. Erôs kézzel belenyúlt, operált, ahol hibát, gyarlóságot fedezett fel. A kalocsai és pécsi kollégium lakóit szinte egészen kicserélte. Egy elöljárót, aki ellen jogosan panaszkodtak, leváltott. Egyesek nem titkolták véleményüket, hogy az új provinciálist fiatalnak és tapasztalatlannak tartják, s véleményük szerint nem tud bánni az emberekkel. Késôbb P. Csávossy is belátta, hogy a szerzetben nem szigorral és büntetéssel, hanem szeretettel és gondoskodással kell a szabályhűséget és fegyelmet elérni. P. Bírót, aki Farkas Editnek, a Szociális Missziós Társulat vezetôjének tanácsadója és lelkiatyja volt, az elôzô provinciális, P. Somogyi Szegedre helyezte. Farkas Edit mindent megtett, hogy P. Bíró visszakerüljön Budapestre, s ebben megnyerte a kormányzó és a kultuszminiszter pártfogását is. Ezek nyomást gyakoroltak P. Csávossyra, aki azonban helyeselte elôdjének rendelkezését, s nem változtatott rajta. Emiatt elesett a kultuszminiszter anyagi támogatásától, amire egyébként számíthatott volna a Manréza felépítésénél. A lelkigyakorlatosház létesítése régi terve volt a magyar jezsuita tartománynak. Ennek megvalósítását fôleg P. Bernhard, a rendtartomány gondnoka és P. Csávossy titkára szorgalmazta. Az ô váratlan halála nagy veszteség volt, de a terv mégis megvalósult. Megvették hozzá a telket és felépítették a Manrézát. 1927 nyarán készen állt az épület. Homlokzatán ez állt: Cordi Christi Regis -- Krisztus Király Szívének. Ide tervezték a vízellátási nehézségekkel küzködô érdi novíciátus áthelyezését, s ennek számára egy szárny építésébe kezdtek. Ennek alapkövét P. Csávossy 1927. november 13-án, Szent Szaniszló ünnepén délelôtt rakta le, délután pedig megvált hivatalától. Utódja P. Bíró alatt 1928 június végére elkészült a novíciátus szárnya is. Az érdi házat a Magyarországon letelepedô vizitációs nôvéreknek adták el, akik azonban nagy szegénységük miatt a vételárnak csak egy részét tudták törleszteni. 1919-ben P. Somogyi Jenô, az akkori tartományfônök fogadalmat tett, hogy amennyiben az Úristen megmenti a magyar provinciát emberveszteségtôl, külföldi missziót vállal, és minden évben két magyar jezsuitát küld oda. Elôbb Finnország, majd Zambézi került szóba, de végül Kína mellett döntött a P. Generális. Szarvas Miklós 1922-ben, Gábor István 1924-ben indult a misszióba. P. Csávossy kormányzata idejében 1926. szeptember 24-én P. Lischerong Gáspár és két tanuló rendtag: Horváth Sándor és Német József, a következô évben a szintén még tanuló Litványi György és Varga Kálmán segítôtestvér ment a misszióba. 1926-ban tíz kalocsai nôvér is vállalta ugyanott a missziós munkát. A missziók támogatására és az utánpótlás biztosítására P. Csávossy megindította a Katolikus Missziók című folyóiratot. 1925 március havában jelent meg az elsô szám Budapesten. P. Csávossy külföldi mintára jezsuita kisszemináriumokat létesített Kalocsán Loyoleum, Pécsett pedig Ignatianum névvel. Szép számmal kerültek ki innen derék rendtagok. A rendtartornány ügyeinek intézése mellett P. Csávossy derekasan kivette részét a lelkipásztorkodásból is: rendszeresen gyóntatott, lelkigyakorlatot adott, stb. 1927. április 9-én a Szent Szív zárdában kezdett lelkigyakorlatot a kongreganistáknak. Itt találkozott össze elôször Mester Margittal, aki akkor húszéves volt, és véletlenül ebbe a csoportba osztották be ôt. Margit úgy érezte, hogy P. Csávossyt Isten küldte számára lelki vezetôül. Ez a kapcsolat a Gondviselés folytán egész életén keresztül fennmaradt. A római prokurátori kongregációra P. Bírót küldték le. Ô késôbb elmondta P. Csávossynak, hogy a Páter Generális kifogásolta kormányzatát, balkezesnek tartja, és utódjának ôt nevezte ki. P. Csávossy sohasem tagadta, sôt beismerte: ,,Ebben igaza is lehetett sok tekintetben, mert hiányzik bennem -- azt magam is látom -- az a simulékonyság és megnyerô kedvesség modoromban és eljárásomban, melyek annyira elônyösek az emberekkel való érintkezésben és az ügyek intézésében.'' 1946. július 26-án visszatekint elmúlt életére, elsô provinciálisságára is, és bevallja: ,,Édesapámtól mindig -- bár szerettem -- valamiképpen féltem. Tôlem is, bár sokan szeretnek, mintha félnének az emberek, nem tudnak velem szemben felmelegedni. Talán ilyen természetet örököltem atyámtól. Fáj nekem ez, de nem tudom, mit tegyek, hogy ne legyen így. Ez is áldozat, melyet el kell fogadni.'' Mégis 1925. október 19-én feltette magában, hogy a köszöntésben másokat megelôz. Megindoklása: nagyon kell küzdenie a büszkeség és rátarti modor ellen. Mikor P. Bíró 1927. november 13-án leváltotta P. Csávossyt, ô még aznap leutazott Szegedre. A szeretet és nagyrabecsülés szép kifejezése volt az a sorfal, amelyet a pesti páterek távozásakor a portán alkottak. ======================================================================== Szegeden Este érkezett Szegedre, ahol szónoklat- és neveléstant kellett elôadnia, s amellett lelkipásztorkodott. Másnap már megtartotta elôadásait. ,,A Szegeden elsô ízben töltött nem is egészen tíz hónapra (novembertôl augusztusig) örömmel emlékezem vissza -- vallja be P. Csávossy. -- Nem a tanári működésre, hanem lelkipásztori tevékenységemre gondolok.'' Sokat prédikált, gyóntatott, és fôleg az 1928 nagyböjtjében tartott misszióra gondolt vissza nagy lelki vigasszal. P. Bússal együtt dolgozott. Húsvét után Thurnfeldbe utazott Bogner Etel és még egy magyar jelölt beöltöztetésére, akik 1927 augusztusában léptek be a Vizitációba. Ez a beöltözés igen szép emlék maradt a páter életében. Milyen volt P. Csávossy lelki fejlôdése ezekben az években? Iparkodott Kalocsán is, Becskereken is lelki életét a magaslaton tartani. Olykor mélyebb lelki élménye is volt. Mikor 1924-ben Budapestre érkezett, a szentmise után, hálaadás közben hirtelen felújult benne a régi ösztönzés, hogy szentnek kell lennie. Részesült vigasztalásokban is, de ,,minden vigasztalásnál ezerszerte szebb és édesebb Jézus keresztje'' -- írja 1925. február 7-én. ,,Úgy érzem -- mondja a páter --, ha a kitett Szentség elôtt imádkozom, mintha várakoznék, a várakozás nagy napját élném át, a csendben, a nagy estét, a virradást, mikor jön, és a fátyol lehull, és majd Ô áll elôttem teljes szépségében és valóságában, és mennyegzôre hív, a nagy vacsorára. Elrejtve imádtatja magát itt a Ôservus vigilans' (virrasztó szolga) által, míg csak egyszerre váratlanul megjelenik és mondja: Intra in gaudium Domini tui -- Menj be Urad örömébe.'' (1926. október 3.) A délvidéki tevékenység, az emberekkel mint emberekkel való közvetlen érintkezés elônyösen hatott a páterre. A ,,vad'' Csávossy megszelidült, humánus lett. Mikor látogatóba jött Kalocsára, nem lehetett a régi Csávossyra ráismerni: csupa kedvesség, megértés, humanitás. Testvér lett, kilépett önmagából. De azért ne gondoljuk, hogy már megtalálta a helyes középutat, hogy már kiegyensúlyozott lett volna egészen. ======================================================================== A nagy lelki átalakulás Szeretetélet P. Csávossy 1928 nyarán, augusztusban ismét Kalocsára került fôprefektusnak és tanárnak. Elfogadta, bár szívesebben ment volna a görögkeleti misszióba, amire ismét ajánlkozott, de hiába. 1932-ben kollégiumi rektornak és gimnáziumi igazgatónak nevezték ki, ugyancsak Kalocsára. Nagy jelentôségűek ezek az évek lelki életében és külsô működésében is. Fôleg az elôbbi szempontot hangsúlyozzuk. Belsô életében ugyanis egészen új korszak kezdôdik. Az átalakulás az 1928--29-es iskolai évben vette kezdetét. Egy külsô mozzanathoz kapcsolódik. Mint fôprefektus reggelenként a beteg konviktoroknak vitte az Oltáriszentséget. Ilyenkor bensô indításra mindig szívére szorította a szentségi Jézust. Sôt észrevétlenül a kendôn át gyengéden meg is csókolta. Ez nagyon növelte benne a szeretetet. E percek alatt mindig jobban átélt meggyôzôdéssé vált benne, hogy a lelkekben, az emberekben kell szeretnie Jézust, s hogy minél jobban szereti ôket, érzelmileg is, annál jobban szereti Jézust. Ez a gondolat napközben is foglalkoztatta. Egész belsô beállítottságát és ezzel külsô viselkedését is befolyásolta. Lassanként egészen átalakította a következô évek során, fôleg 1928--33 között. Ezzel párhuzamosan járt, de valahogy bensô összefüggésben vele, hogy jobban megismerte, és tapasztalatilag átélte a benne és a bennünk lakó Istent, a Szentháromságot, s a Jézussal egyesült, sôt némileg azonosult életet, a Titokzatos Test és a kegyelem misztériumát, és hogy ô Jézus legyen a lelkeknek, folytassa az Ô életét és működését a lelkekkel szemben. De mindez a szeretet, a mély szeretet, az isteni és felebaráti szeretet légkörében, fényében, és ettôl az izzó szeretettôl áthatva. Nem könyvekbôl tanulta ezt, hanem lelki indításokból és tapasztalatból, bár utána könyvek olvasása is megerôsítette és kiegészítette mindezt lelkében. Mindig jobban átélte, hogy amint van egek Istene, természet Istene, Oltáriszentség Istene, úgy van lelkek Istene is, vagyis a kegyelem által a lélekben lakó Isten. És attól kezdve az utóbbi imádására és szeretetére érezte magát legjobban ösztönözve. Istennel egyesülni saját lelkében és egyesülni vele mások lelkében, különösen azokéban, akik Istent sugározzák magukból. Egymásnak adni Istent a szeretet által. Ez volt az új -- nem gondolat, hanem tapasztalat a lelkében, amely egész bensô életét átalakította. A lélek is szentségház és templom, amint Szent Pál mondja, de ez a templom ,,élô templom'', s ,,ha benne Istent szeretem -- mondja P. Csávossy -- nem úgy szeretem Ôt, mint a kôbôl épült templomban, mely magában véve hidegen hagy, hanem a Ôtemplommal', a lélekkel együtt szeretem a lakóját, mert hiszen ez a lakó a legbensôségesebben áthatja templomát, a legbensôbben egyesül vele, és szereti azt kimondhatatlan szeretettel.'' Maga az átalakulás nem, de annak teljes kifejlôdése szorosan összefügg azzal, hogy 1927 áprilisában megismerkedett Mester Margittal, akinek lelkében egészen hasonló meglátások és élmények játszódtak le. ,,Ez a megismerkedés -- írja P. Csávossy -- egész életemre nagy kihatással volt. Az évek során 1927-tôl 1961-ben bekövetkezett haláláig mérhetetlen sokat köszönök neki. Együtt éltük a Ôszeretet életét', mely egészen Istenben gyökerezett, mert Istenbôl eredt. Egész további lelkiéletem csak ennek és a fent említett élmények kifejezése, tisztulása és tökéletesedése volt.'' A dolgozókért Látszólag egészen függetlenül a vázolt lelki átalakulástól, és egészen más területen kezdôdött meg 1931-ben P. Csávossy nyilvános szereplése: a szociális kérdés terén. Külsôleg a véletlennek lehetne tulajdonítani fellépését. Mégis bensô összefüggésben állt a kettô lelkében. P. Bíró fedezte föl öntudatlanul az összefüggést, amikor egyszer azt mondta, ha nem is pontosan e szavakkal: ,,A szeretet vitte bele magát ebbe az egészbe.'' Kerkai Jenô a harmadik szakasz magisztere volt Kalocsán 1931-ben, s nagyon beleélte magát a szociális kérdésbe. Errôl egy cikket írt a L'Osservatore Romano ,,A spanyolfal'' című cikkének hatására, amely keményen ostorozta azokat a keresztényeket, akik képmutatóan az evangélium szavai mögé bújva kizsákmányolják a szegényeket. Horváth Gyôzô püspök azonban nem engedte meg ennek a cikknek a közlését. Amikor P. Csávossy ennek oka iránt érdeklôdött a püspöknél, látta, hogy az nem sokat ért a szociális kérdésekhez. A püspök azonban fölkérte P. Csávossyt, hogy tartson e tárgyról elôadást a kalocsai urak Társadalom- és Természettudományi Körében, amelynek vezetôje P. Komárik István, elnöke pedig Horváth püspök volt. Itt tartotta meg P. Csávossy elsô szociális elôadását. Nagy tetszést aratott a hallgatóságnál, és jónak látták megjelentetését a Magyar Kultúrában. Meg is jelent Túlvilági hit és gyakorlati élet címmel 1931. április 5-én, éppen húsvét vasárnapján. Ebben P. Csávossy világosan rámutatott arra, hogy a hit következetes gyakorlása megköveteli a társadalmi igazságosság gyakorlását a munkások iránt, s a szegények kizsákmányolása éppoly égbekiáltó bűn, mint az ártatlanok meggyilkolása. A cikk óriási feltűnést keltett országszerte. A Magyar Kultúra e számát az utolsó példányig elkapkodták, sôt még utána is kellett nyomatni. A napilapok, elsôsorban a Magyarország, Balla Borisz cikkével, de a többiek is az elsô lapon, vagy más feltűnô helyen behatóan és nagyon elismerôen nyilatkoztak róla, a leghidegebben a Nemzeti Újság, és elfogult, ellenséges hangon a Népszava. Ettôl kezdve más cikkek írására is felkérték, vagy önként vállalkozott. Elôadásokra hívták meg Szomhathelyre, Sopronba, Pécsre, Kalocsára, Szegedre, Kecskemétre, Zalaegerszegre, Ceglédre, Bajára, a pesti Vigadóba többször is, Debrecenbe. A rádióban is hallatta szavát. Így egy csapással a szociális kérdések középpontjába került. A fiatal papság és a nép lelkesedett. Serédi Jusztinián hercegprímás, nem hivatalosan, csak úgy mások által üzente, hogy ,,ne bántsa a nagyokat''. Glattfelder püspök kifogásolta a hangot, Zsitvay Tibor igazságügyi miniszter valaki elôtt (tréfásan vagy komolyan?) így nyilatkozott: ,,Ha nem volna jezsuita, letartóztatnám.'' P. Csávossyt azonban nem zavarták az ilyen és hasonló kijelentések. 1939. december 5-én azonban a Magyar Kultúrában megfelelt a fölhozott vádakra: Tragikus tévedések és meghamisított kereszténység címmel. A moszkvai rádió mondja -- fűzi hozzá a páter -- ,,Magyarországon a papok szociális mozgalmat csinálnak. Meglátjuk, meddig fogják engedni!'' Bár P. Willekens vizitátor, aki éppen abban az idôben tartózkodott Magyarországon, a páter egyik elôadása után, melyben az OTI orvosok szociális beállítottságát erôsen kritizálta, megjegyezte: ,,Ilyesmiért Hollandiában pert indítanának ellene''; azonban sem a püspökök, sem rendi elöljárói nem állították le. Sôt egy idôben P. Bíró, az akkori provinciális arra is gondolt, hogy szociális kiképzésre Belgiumba küldi. Szociális működése a további évek folyamán lassanként gyengült, bár végleg nem szűnt meg. A legyengülés oka nem a letiltás volt, hanem két másik ok. Az egyik az, hogy P. Csávossy voltaképp nem volt szociológus, azért inkább arra törekedett, hogy cikkeivel, elôadásaival felrázza az embereket közömbösségükbôl, s hangot adjon a keresztény felfogásnak, fôleg a közben megjelent ,,Quadragesimo anno'' enciklika alapján, de további ilyen irányú működéshez, fôleg pozitív, építô irányban szaktudományok lettek volna szükségesek. Ilyenek elvégzésére pedig nem volt lehetôsége. Így nem volt új mondanivalója. A másik ok pedig az volt, hogy 1935-tôl kezdve egészen más területre központosult tevékenysége. Ugyanis az 1932--35-ig tartó kalocsai rektorsága után Szegedre helyezték át az akkori magyar provinciában kezdôdô harmadik próbaév vezetôjének (instruktorának). Ezzel egy egészen új munkatér nyílt meg elôtte, melyen bizonyos megszakítással 1949-ig működött. ======================================================================== Instruktor -- Kassai rektor A harmadik próbaév 1935--39-ig Szegeden volt az erre külön berendezett házban. Az 1937--38-i évben szünetelt. P. Csávossy a probációs atyák vezetésén kívül szociológiát adott elô a hittudományi fôiskolán. Itt is alkalma nyílt elvei hangoztatására. 1938 tavaszán márciustól májusig Rómában részt vett az egyetemes gyűlésen. Utána pedig a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson P. Bangha Bélával a férfiak éjjeli szentségimádását vezette. Még megelôzôen ugyancsak P. Banghával az 1930-as elsô nagy budapesti misszióból is kivette részét a Bazilikában, 1935-ben pedig a Rózsák terén tartotta meg P. Polgár Andrással együtt beszédeit a második általános budapesti misszió alkalmával. Az elsô igen jól sikerült, a másik kevésbé. 1939 nyarán P. Csávossy a visszacsatolt Kassára került. Az ottani jezsuita kollégium rektora és a vele kapesolatos bölcseleti fôiskola igazgatójá lett. Tanított filozófiát és szociológiát. S nem utolsó sorban lelkipásztorkodott. A kis házi kápolnát a hívek számára is megnyitotta. Sikerült neki ezt az igénytelen szentélyt a kassai hívek hitéletének egyik szerény központjává kifejlesztenie. A fôiskolát pedig a szellemi élet kis gyújtópontjává tenni. Sok lelki megmozdulás indult ki a kassai kollégiumból és a kápolnából. A legjelentôsebb esemény Kassa akkori hitéletében a város felajánlása Jézus Szent Szívének, melyet P. Csávossy szorgalmazott. Példát mutatott az egész országnak, hogyan kell elôkészíteni a felajánlást Jézus Szívének, s miként kell a hódolatot kifejezni az isteni Felség elôtt. A sajtó és a szószék, valamint az iskolák útján megindult a propaganda. A Katolihus Egyházi Tudósító, a napi és heti lapok hangoztatták a felajánlás jelentôségét. A lelki elôkészítést az ún. családi triduum, a családok részére tartott háromnapos lelkigyakorlat szolgálta. A végén a családok külön felajánlották magukat Jézus Szívének. Ugyancsak háromnapos elôadásokban ismertették az egyes intézmények vezetôsége és alkalmazottai elôtt ezt a felajánlást s a belôle származó kötelességeket, valamint a mérhetetlen hasznot. A MÁV, a pénzügyigazgatóság, a postahivatalok stb. személyzetét külön készítették elô a nagy napra. Júniusban a város összes templomában háromnapos elôkészület folyt a nagyközönség részére. Az ifjúságot külön nagygyűlésen lelkesítették a csatlakozásra. Plakátok jelentek meg eddig soha nem hallott szöveggel: ,,Kassa Jézus Szíve városa!'' ,,A felajánlás nem üres szól'' stb. Maga a felajánlás 1941. június 22-én, vasárnap történt, az összes hatóságok, egyesületek, katonaság, ifjúság és ezernyi hívô jelenlétében a székesegyházban, a fôoltárra kihelyezett Oltáriszentség elôtt. A felajánló ima Pohl Sándor dr., a város polgármestere ajkáról hangzott el. 1942-ben ismét Szegeden találjuk P. Csávossyt a harmadik probáció vezetôjeként. Ô szerette ezt a megbízást. Egész lélekkel és legjobb tehetsége szerint élt neki. Fôleg a harmincnapos lelkigyakorlat adását kedvelte. Mindennek ellenére P. Csávossy mégsem bírt mindenkit magával sodorni. Okát részben benne kell keresni. Lelkigyakorlatos pontjai, konferenciás elôadásai csupa logika és megalapozottság, de hiányzik belôlük a szárnyalás és érzelem. Még gazdag élettapasztalataival is ritkán fűszerezi ôket. Ritkán ragadja el az a belsô tűz, mely szívében lángol. A lelki beszámolókon észrevették, hogy megismételtet valamit, amit elôbb mondtak. Egyesek azt hitték, hogy sokat virraszt, és napközben elszendereg a beszámolók közben. Mások figyelmetlenségrôl vádolták. Asztali beszélgetésnél is gyakran elôfordult ez. Csak naplójából derül ki ennek igazi oka. Nem álmosságról, sem elszórakozásról, sem érdeklôdés hiányról van szó, hanem ,,olykor -- úgymond -hirtelen elragad valami, és Istenbe merít.'' (1944. november 14.) Elmondja azt is, hogy még étkezés közben is úgy elborítja az istenség hulláma, hogy nem tud magáról. Ilyenkor erôlködnie kell, hogy lépést tarthasson a földi élettel. Ilyen élményekben gazdagon miként magyarázható legtöbbször száraz, tüzet, lendületet nélkülözô elôadása? Ô is hiánynak ismerte föl ezt, amit osztrák-német mestereitôl sajátított el; de ô maga is erôsen intellektuális típus lévén, mindenekelôtt az észt iparkodott meggyôzni. Belátta azonban, hogy nem tiszta értelem az ember. Akart is módszerén változtatni. Hogy nem sikerült egészen, hallgatóságán is múlott. Megesett, hogy cinikusan fogadták kijelentéseit és intelmét, sôt gúnyolódtak magatartásán. Részben a páter is okot szolgáltatott rá. Így például bizonyos idôközönként a probációsoknak írásban kellett beadniok az egymáson észlelt hibákat, s a páter instruktor négyszemközt közölte azokat az érdekeltekkel. A mód, ahogy ezt tette, szinte szállóigévé vált: ,,Kedves páter, a következôket írták önrôl, mintha... talán... nem is tudom... de talán jó, ha tudja... nem mintha én mondanám... '' és hasonló kijelentések, hogy soha senkit igazságtalanul meg ne sértsen. Tudta, hogy mulatnak, gúnyolódnak rajta, de nem panaszkodott emiatt, senkivel nem éreztette ugyan, de elôadásaira lelkesítôleg nem hatott, akadályozta, hogy belsejét feltárva beszéljen. Saját maga is hiányolta ezt. P. Csávossy osztatlan tekintélynek örvendett a probációsok elôtt. Ez azonban nem akadályozta ôket a humorizálásban. Így: Mit szeretnének egyszer életükben látni? Azt, hogy P. Csávossy kettôt lép a lépcsôn, és fütyülve halad fölfelé, ahogy azt a fiatal páter rektor néha megtette Szegeden. A harmadik probáció vezetése mellett egyebekkel is foglalkozott: vállalt népmissziókat, lelkigyakorlatokat, amikor a probációs páterek, fôleg a nagyböjtben ki-kiszálltak lelkipásztori, missziós munkára. Elôkészületre egy hónapot fordítottak. Ilyenkor nem unatkozott senki. A nagyböjt elején aztán szinte elnéptelenedett a ház. Gimnazista kora óta P. Csávossy nem nyugtatta tollát. De úgy igazában csak mostanában lendült bele az írásba. A budapesti Széchenyi- könyvtár 78 kartotéklapon ôrzi műveinek jegyzékét. Tárgyköreik: Lelkigyakorlatok, Elmélkedések, Szentbeszédek, elôadások, cikkek, Jézus Szíve tisztelete, Oltáriszentség, Szűz Mária tisztelete, Életrajzok, Szentkilencedek, Imakönyv, Szentórák, Fordítások. Bogner Mária Margit boldoggáavatási perének megindításával kapesolatban megjelentette a Margitvirágokat, német változata a Margaretenblatt. Majd testvérlapot adott neki Szent Magyarok Lapja címen. Míg az elôbbi elsôsorban Bogner ügyével, addig az utóbbi komoly lelki életet élt magyarokkal foglalkozott. Ezeket a lapokat nemcsak elindította, hanem legnagyobb részben írta is. Azonkívül még nyolcvanas éveiben is figyelemre méltatott cikkeket jelentetett meg Kaszap István boldoggáavatási pörének védelmében, Krisztus uralmának kozmikus jellegérôl, a ,,kozmikus'' Krisztusról és Krisztus Urunk feltámadásának bizonyíthatóságáról, az e körül hazánkban is fellángolt vitában. 1937-ben megindult Székesfehérvárott az eljárás Bogner Mária Margit, érdi vizitációs nôvér boldoggáavatása ügyében. Ez maga után vonta egy egész sor boldoggáavatási per megkezdését. Így: Kaszap Istváné 1942-ben, Batthyány-Strattman Lászlóé 1945-ben, Apor Vilmos püspöké 1946-ban, Tóth Tihaméré és Bódi Magdáé ugyancsak ezekben az években. Mária Margit ügyében P. Csávossy volt az elômozdító, de a hivatalos postulator nem lehetett, mivel tanúként is szerepelt. Kaszap István perének megindításánál viszont postulator volt, az ügy lelkes elômozdítója pedig Endrôdy László; Batthyány-Strattman és Apor Vilmos ügyében mind a két tisztet P. Csávossy töltötte be. Tóth és Bódi ügyében nem szerepelt. A szentéletű szatmári püspök, Hám János ügye után, amelyet a század elején szorgalmaztak és Rómáig elvittek, de késôbb teljesen elhanyagoltak, Bogner Mária Margit ügye az elsô, melyet hivatalos alakban megkezdtek, és lefolytattak. E boldoggáavatási ügyek nagy lelki haszonnal és felbuzdulással jártak nemcsak az országban, hanem részben külföldön is. ======================================================================== Az Unum Az eucharisztikus világkongresszus elôkészítô évében, 1937-ben és magában a kongresszusi évben ôsszel megalakult az Unum Szövetség és maga az Unum. Négy-öt év múlt el, amíg az Unum eszméje valamiképp kibontakozott P. Csávossy és Mester Margit lelkében. Ez a kialakulás ugyanis kettôjük lelkének közös gyümölcse. P. Csávossy elmondja, hogy 1930. március 28-án szentmise után hálaadás közben indíttatva érezte magát arra, hogy április 18-án, nagypénteken Mester Margittal ezt a lelki szövetséget megkösse, amely egész életére kihatással volt. ,,Egészen bensô és mély lelki kapcsolat létesült köztünk az Úr Jézus keresztjének árnyékában -- írja. -- Az egészet magyarázat nélkül ez a szó fejezi ki: ÔCor unum et anima una in Cruce Domini nostri Jesu Christi' -- Egy szív és egy lélek a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében. Ez a szó melyet egy-egy Jézus Szíve képre a dátummal együtt vérünkkel írtunk le, s egymásnak adtunk át, életünkben valósággá lett az egységgel és a kereszttel együtt. S ez volt öntudatlanul az Unum igazi megfogamzásának napja. Születéséig még sok év telt el. ,,Margit már a harmincas évek elején P. Csávossyhoz intézett leveleiben kifejezte, hogy ami köztük van, nem más, mint az Úr Jézus szavainak hangsúlyozott megvalósítása: ,,ut omnes unum sint'' -- hogy mindnyájan egyek legynek. (Jn 17,21) Teltek az évek. Egyikük sem szándékozott szerzetet alapítani. Margitnak ugyan mondta a páter: Ha nem talál semmiféle szerzetes intézményt, mely neki megfelel, akkor alapítson magának egyet. De ô szerénységében erre nem hajlott. A páter pedig mint jezsuita külön engedély nélkül ilyesmire nem vállalkozhatott. Így tehát az egész ügyet a jó Isten gondviselésére bízták. Csak az eszme élt bennük. 1934 szeptemberében a parádi Károlyi-féle kastély kis kápolnájában, ahol sok idôt töltött Jézussal kettesben, kapta meg Margit az indítást, amelyre szinte beleremegve igent mondott, és vállalta az Unumot. Záráskor megkérte a sekrestyést, hogy hagyja ôt a kápolnában a reggeli nyitásig. Mint egy perc, úgy telt el neki az éjszaka -- mondotta. Úgy látszik, a Szentlélek értelmi látomásban közölte vele, hogy meglesz az Unum. ,,A Szentlélek elém rajzolta a kis közösség életét! -- számolt be élményérôl késôbb. -- Egyre világosabban látom, hogy mit kíván tôlem az Atya.'' Erre P. Csávossy és Mester Margit rövid alapszabályzatot dolgozott ki egy kis csoport részére, hogyan rendezze be életét az evangéliumi tanácsok alapján az Unum szellemében kint a világhan. Ezt követôen 1936. július 2-án Érden, a Vizitáció kápolnájában az elsô tagok kezdeti fogadalomtétele. Aki ezen a napon nem lehetett ott, utólag tette le a fogadalmat. Margitot 1937. február 2-án a kis közösség fönöknôjévé választották. Ô pedig ugyanezen év május 23-án, Szentháromság vasárnapján, örök fogadalommal kötötte le magát ugyancsak Érden, de csak szívének rejtekében az Unum eszméjéhez, s hűséget fogadott, hogy e szerint az eszme szerint rendezi be életét. Most már csak a közös élet és a hivatalos jóváhagyás hiányzott, hogy az Unum igazán megszülessék a maga teljességében. A közös élet elôször Budapesten valósult meg a Csaba utca 12. alatti házban, három testvérrel. A fejlemények következtében esedékessé vált, hogy P. Csávossy megismertesse P. Somogyi Jenô provinciálissal a helyzetet, hogy az tisztán lássa a páternek az Unumhoz való viszonyát. Még a közös élet megkezdése elôtt közölte ezt vele. Erre P. Somogyi írásban megengedte neki, hogy az Unum alkotmányát kidolgozhassa, és a szegedi letelepedést elômozdíthassa, azzal a kikötéssel, hogy sem mint alapító, sem mint az Unum elöljárója nem szerepelhet. Mester Margit közreműködésével az 1938--39. iskolaévben Szegeden megkezdte és be is fejezte az alkotmány elsô kiadását, amely az idôk folyamán négy változatot ért meg. Minthogy Szegeden elhúzódott az építkezés, s csak 1941 ôszén fejezôdött be, azért Kassa lett az elsô hely, ahol az Unum hivatalos jóváhagyással és megfelelô külsô keretben megkezdhette sajátos rendi életét és működését. A Kassára áthelyezett P. Csávossy 1939 szeptemberében egy vasárnap a kápolnában mondott beszédében az Unum Szövetséget ismertette. Ez van hivatva az Unum eszméjének széles körben való terjesztésére. Elôször 1937 nyarán Glattfelder Gyula püspöktôl kapott jóváhagyást, késôbb a többi egyházmegye fôpásztorától is. P. Csávossy felszólítására, hogy aki tagja akar lenni, jelentse be szándékát, elsônek Vilkovszky Armandné jelentkezett. Ô egészen magáévá tette az Unum ügyét, és a szegedi terv mintájára napközi otthon létesítését tervezte. A Hernádon túl fekvô ,,Dzsungel''-nek nevezett nyomortanyaszerű településen nyitotta meg a napközi óvodát, amelynek terme vasárnaponként kápolnául szolgált. P. Csávossy itt misézett, prédikált és gyóntatott. Nagyböjtben misszió folyt a telepen. Elôször a felnôtteknek a páter, majd utána az iskolás kislányoknak Mester Margit vezetésével. Ez elôkészület volt a város felajánlásához. Az önzetlen és sok lemondással járó apostoli munka nemsokára meglátszott a telep arculatán. A ,,Dzsungel'' hamarosan új nevet kapott: a Jézus Szíve-felajánlástól kezdve hivatalosan ,,Szent Szív-telep''-nek hívták. P. Csávossynak és az Unumnak éveken keresztül sok kellemetlenséget okozott egy titokzatos ügy, ami B. Margit személyéhez fűzôdik. Ezt a fiatal árva lányt háztartási alkalmazottnak vette fel az Unum, hogy megmentsék az elzülléstôl. B. Margit szeretett volna belépni az Unumba, és 1942-ben Kassán fölvették jelöltnek. B. Margit körül különös események sorozata kezdôdött, amelyek nagyon hasonlítottak az Ars-i plébános által elszenvedett ördögi zaklatásokhoz. Elôször természetes magyarázatot kerestek erre, de mikor az orvosi vizsgálatok teljesen normálisnak találták a lányt és a jelenségek felülmúlták képességeit, egyesek az ördögnek tulajdonították azokat, mások parafizikai jelenségeknek. Követték ezek B. Margitot más városokba s helyekre is. Végül elbocsátották az Unumból. Férjhez ment, két gyermek anyja lett, és ateistának vallja magát. Mint óvónô működik. ======================================================================== A Manrézában 1944. március 19-én Hitler csapatai megkezdték hazánk megszállását. Ezzel megindult az ország bombázása is. A front egyre közeledett Szeged felé, ezért a harmadik probációt a Manrézába költöztették át. P. Csávossy szeptember 9-én hagyta el Szegedet. Október elején kezdték meg a nagylelkigyakorlatot, amely alatt P. Csávossy is elvégezte saját évi lelkigyakorlatát a harmadik hét alatt, a szenvedés jegyében. A bombázások miatt sok idôt töltöttek az óvóhelyen. Mester Margit több Unum nôvérrel együtt a Sophianum intézet zugligeti Szent József villájában húzódott meg, s ott érte ôket az oroszok bevonulása karácsony napján. A Sacré Coeur apácák ugyanott menedéket nyújtottak kb. hetven Sion nôvérnek, akiket kiüldöztek sashegyi házukból. P. Jakab is itt tartózkodott már hosszabb idô óta, mint misézô és gyóntató, mégis a vezetôk jónak látták P. Csávossyt is felhívni hogy ketten legyenek és segítsék megvédeni az apácákat. Mivel a probáció egyelôre szünetelt, P. Csávossy elöljárói megadták erre az engedélyt, és december 31-én ô is felköltözött a villába. Az áldozatból, szenvedésbôl bôven kijutott mindenkinek, P. Csávossynak is. ,,Világosan beláttam -- jegyzi meg -- hogy minden felemelô igazság, akármi legyen is az -- Isten bennünk lakozása, Titokzatos Test, isteni eljegyzés, stb. gyakorlatilag csak akkor ér valamit, ha az önmegtagadás és az áldozat szelleme hatja át. Csak úgy tetterôs minden legszentebb, legmagasztosabb érzés is. Világosan beláttam, mennyire igaza van Szent Ignácnak, hogy egész aszkézisét az önlegyôzésre építi fel. Erre fôleg a mostani külsô helyzet vezetett jobban rá. Voltaképpen nem is az önlegyôzés, hanem az Isten akarata a döntô; vagyis minden szép, magasztos igazság és érzelem csak annyiban ér valamit gyakorlatilag, amennyiben jobban segít Isten akaratának teljesítésében. Erre azonban nélkülözhetetlen feltétel és eszköz az önlegyôzés és az áldozat. Isten akarata ugyan nem minden esetben kívánja az áldozatot, de az áldozat és önmegtagadás szelleme nélkül lehetetlen Isten akaratát teljesíteni. '' (1945. január 3.) Ágyúdörgés között dolgozott az Unum konstitucióin, imádkozott a békéért és a népek egységéért. Valóban gondviselésszerű volt az apácákra az ott levô két pap jelenléte, és Isten segítségével sikerült is megóvniuk ôket az oroszok követelôdzésétôl. Életük azonban nemegyszer veszélyben forgott emiatt. Közben néha belátogattak a városba is, hogy felkeressék a nôvérek ott élô hozzátartozóit, s lássák, túlélték-e az ostromot. Ez is életveszélyes vállalkozás volt. Február 21-én Mester Margittal együtt elindult Szeged felé, hogy megnézze, mi van az ottaniakkal. Február 27-én érkeztek meg a vonaton és szekéren megtett fáradságos út után. Épp idejében, mert az Unum óvodáját már másoknak akarta a város átadni. Megmentésének érdekében odaköltözött egy idôre P. Csávossy is, mert az óvodában kápolna is volt, amely a környezô lakosságot is szolgálta. Márciusban kétoldalas terjedelemmel még a Margitvirágok és a Szent Magyarok kiadását is újból elkezdte. Március 29-én eltemette a tífuszban meghalt P. Müller Lajost, aki hivatásának áldozata lett, amikor a betegeket gyóntatta és a szentkenettel ellátta. Április 22-én ismét útnak indult Budapest felé és 23-án már meg is érkezett. A probációs páterek a Szent József villába költöztek, hogy a házat megmentsék, mert az apácák nagy része addig már eltávozott onnan. Itt fejezték be a 44--45-ös próbaévet. A következô évek probációi már rendes mederben a Manrézában folytatódtak egészen a 1949-i Péter és Pál apostolok ünnepéig. Ez volt a tizedik és P. Csávossy vezetése alatt az utolsó kurzus. Összesen 105 pátert formált a probációban. A probáció vezetésén kívül P. Csávossy működése, az adott körülményekhez képest olyan volt, mint azelôtt. Így közvetítésére a Guggerhegy oldalán fekvô Vöröstorony utca 31 szám alatt 1945-ben letelepedett az Unum. Kápolnát is rendezett be, melyet július 31-én P. Csávossy szentelt fel. Ide jártak misére a környék hívei. P. Csávossy pasztorálta ôket. Hétköznap, ha maga nem ért rá, egy probációs atyát küldött. 1945 július 17-én nagy öröm érte: július 2-i kelettel megkapta azt az okmányt, mely az esztergomi fôegyházmegye területére jóváhagyja az Unumot. Hogy az újjáépítésben segítségére legyen a papságnak, 1945. augusztus elseji kezdettel harmincnapos lelkigyakorlatot adott papoknak Nagyorosziban. 1946-ban P. Csávossynak harmadszor kellett Rómába utaznia: a szeptember 6-án kezdôdô, általános fônököt választó egyetemes gyűlésre várták. P. Varga Lászlóval együtt indult útra Nagy Töhötöm vezetésével. Augusztus 17-én indult útra s rövid innsbrucki tartózkodás után szeptember 1-én megérkezett az Örök Városba. Október végéig maradt ott, pontosan október 26-án hagyta el Rómát. Utolsó miséjét az Útmenti Szűzanya oltáránál mondta. Akkor úgy érezte lelkében hogy a Szűzanya világossá, fényessé teszi élete útját s lelke különös útját, de megvédi és megôrzi a hazatérés nem veszélytelen útján is. Most már kíséret nélkül ment. Kis kalandozás és erdei útvesztés után november 7-én érkezett vissza a Manrézába. Távollétében P. Somogyi Jenô helyettesítette ôt a harmadik probáció vezetésében. A következô évben, 1947. május 16-án a Szent István Akadémia rendes tagjává választotta, miután az Aquinói Szent Tamás Társaság ezt már 1929-ben megtette. Mondhatatlanul többet jelentett számára az a kitüntetés, melyben az Úristen részesítette 1948. június 2-án Bácsalmáson a Mária-napok befejezô ájtatosságán, mikor a fôoltárnál a kitett Oltáriszentség elôtt térdelt. ,,Valahogy -- olvassuk -- a Szentháromság titka lett világosabb elôttem: a három Személy, mely az egyetlen isteni természetet birtokolja; s ez a fény igen nagy boldogsággal töltött el, amely továbbra is megmaradt bizonyos állandósággal lelkemben, s különös intenzitással megújult, ha kifejezettebben ráesett gondolatom. De részletesen kifejezni nem tudnám, hogy miben állott ez a megismerés és a belôle fakadó boldogság.'' Másnap megjegyzi: ,,A tegnapi élmény folytatódik. Együtt birtokoljuk ugyanazt az egy istenséget -- ez lépett ma még világosabban lelkem elé.'' ======================================================================== Szétszóratás 1949. augusztus 25-én a rendôrség ôrizetbe vette P. Kovács Jenôt, a Manréza házfônökét és a novíciátus mesterét. Mindkét hivatal P. Csávossyra hárult. 1949 augusztus végén letartóztatták a Mezôkövesdre internált P. Tüll Alajos helyettes tartományfônököt, aki P. Borbély István külföldre távozása után kormányozta a magyar rendtartományt. P. Reisz Elemér, a kijelölt utódja szintén elhagyta az országot. Így P. Tüll meghagyása szerint P. Csávossyra nehezedett a helyettes tartományfônökség. Érthetô tehát, ha szeptember 2-án ezeket írta naplójába: ,,Az utolsó hét sok és nagy változásokat jelentett számomra. Egészen más hivatalokba kerültem, új felelôsséggel, nagy(obb) felelôsséggel, mint amilyen már régen vagy sohasem terhelte vállamat. Kilátás esetleg szenvedésre is. Helyt kell állnom, sok dologról lemondanom: elsô a kötelesség. Ma este kaptam meg kinevezésemet, elsô pénteken! Mindjárt fölajánlottam mindent a Szent Szívnek, és áldását kértem mindenre, amit a jövô kíván és magával hoz. Így fogadtam a litánia utáni áldást. Nagy bizalom tölti be lelkemet.'' Szeptember 3. (Manréza). Ma a hó elsô szombatján kezdem meg működésemet. Reggel mindjárt a tökéletes átadás szellemében mindent átadtam a Szűzanyának, jelent és jövôt, szóval mindent, a rámbízottakat, az ügyeket, a nehézségeket és szenvedéseket. Anyám! A tiednek lenni, mégha esetleg Veled kell állni a kereszt alatt is, vagy akár függeni a kereszten, hacsak Te állsz mellettem a kereszt alatt. Óvj meg minden ballépéstôl, add, hogy mindig Szíved és Szent Fiad Szíve szerint éljek, és tegyek mindent! Te légy erôm, vigaszom, bölcsességem, mindenem. Amen.'' Szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűz ünnepén intézte elsô körlevelét alattvalóihoz. Azzal kezdi, hogy éppen most jön a tárgyalásról, melyen P. Tüll Alajos volt viceprovinciálist és P. Kovács Jenôt, a manrézai rektort négy évi fegyházra és tíz évi hivatalvesztésre, két novíciust pedig hat havi fogházbüntetésre ítéltek. Elmondja, hogy az elítéltek mily példás lelkülettel fogadták az ítéletet, s elôírja, hogy foglyainkért mindenki ajánljon fel egy szentmisét és naponta imádkozzanak értük a litánia után. Kellô óvatosságra is inti ôket beszédjükben az idegenekkel. Utána végiglátogatta a rendházakat, Szegeddel kezdve. A házak felülvizsgálata az év végéig tartott. Az 1950-es szentév alkalmából kissé megkésve, február 20-án körlevélben buzdította a rendtagokat a tökéletességre törekvésre az ima, penitencia és munka szellemében. Mindez által engeszteljék Istent az emberek sok bűnéért. ,,Értsük meg -- folytatja -, hogy az elôbbi korszaknak társadalmi és gazdasági felfogásával együtt mindenkorra vége van, s ezért nem is tér vissza soha. De nem is kívánjuk, hogy visszatérjen, mert ha visszatérne, akkor nekünk magunknak kellene megakadályoznunk visszatérését.'' Kitér ennek a korszaknak a hibáira, s megemlíti, hogy ,,nevelésünkben -- tisztelet a kivételnek -- nagyobbára hiányzott a szolidaritás, a szociális vonatkozás. Nevelôintézeteink majdnem kizárólagosan a gazdagabb körök számára léteztek, és magas tartásdíjuk miatt mások (a nemzetnek esetleg sokkal értékesebb rétege) számára megközelíthetetlenné tették azokat. Szűnjék meg végre mindenütt az a takarékossági eljárás is, amellyel nem adjuk meg alkalmazottainknak mindazt az anyagit és egyebet, amelyhez az állami rendeletek alapján joguk van. Kezelésükben is szűnjék meg az a mód, amely bennük nem tekinti ugyancsak Isten gyermekét és a testvért Krisztusban. Az elöljáró hivatalát ne az uralkodás, hanem a szolgálat jellemezze!'' Szükség is volt ezekre a buzdító szavakra. 1950 elején jöttek már a rosszat sejtetô hírek. A szegedi rendház földszintjét és elsô emeletét már 1948 ôszén elvették. Azért a tanuló ifjúság legnagyobb része tanáraikkal együtt, magasabb utasítást követve, kalandos körülmények között külföldre ment. 1950 február havában tették a párt részérôl azt az ajánlatot, adják át a jezsuiták a Manrézát, s kapnak helyébe más házat, ahol munkájukat folytathatják. A Manrézában ugyanis még mindig folyt a lelkigyakorlat-adás. Erre az ajánlatra P. Csávossy a leghatározottabban azt válaszolta, hogy a Manrézát nem adják át. Egy idôre, egy-két hónapra, mintha elcsendesedett volna az ügy. De május 20-án, szombati napon, egy ezredes bement a Manrézába, és id. Varga László házfônöknek kijelentette, hogy hétfôn, 22-én a házat bútorostul ki kell üríteni, mert a határvadászok számára igénybe veszik. Erre a hírre P. Csávossy elment az illetékes hatósághoz, és kijelentette, hogy önként nem távozunk, csak az erôszaknak engedünk. Már vasárnap este P. Csávossy kiment a Manrézába, s ott búcsúlitániát tartott. Hétfôn reggel 8 órakor egy csapat katona érkezett a Manréza kertjébe. P. Csávossy odalépett a vezénylô tiszthez, aki nem mutatkozott rosszindulatúnak, s kijelentette, hogy a rendtagok nem fejtenek ki ellenállást. Egész nap folyt a hurcolkodás. Teherautók vitték a bútorokat Kispestre, Vácra, s ahová csak lehetett. Este 8 órára a jezsuiták végleg kivonultak a Manrézából, melyhez annyi szép emlék fűzte ôket. A Manréza elvétele csak bevezetés volt. Akkor nem is sejtették még, mit hoznak a közeli hetek, bár a szerzetek föloszlatását a kormány már elhatározta. Június elsô hetében P. Csávossy Szegedre utazott, hogy a Manrézából kizavart novíciusokat, és általában a még ottlakó rendtársait meglátogassa. Június 8-án tért vissza Budapestre, s ott tudta meg, hogy a szegedi rendtársakat még aznap éjjel teherautókra rakták és kényszertartózkodási helyül Mezôkövesdre és Jászberénybe szállították. Hamarosan kitudódott, hogy nemcsak a jezsuitákkal, hanem a többi szerzetesekkel és szerzetesnôkkel is hasonlóképpen jártak el. Sôt nemcsak Szegeden, hanem az összes ún. határszéli helyeken és városokban: Pécsett, Szombathelyen, Nagykapornakon stb. is. Június 13- án P. Csávossy meglátogatta Mezôkövesdet. Az ottani rendházban zsúfolták össze nemcsak a szegedi, hanem a pécsi jezsuitákat is. A derék matyók látták el ôket élelemmel. P. Csávossy még aznap délután visszautazott Budapestre. Jézus Szívének ünnepén, június 16-án a provinciai tanács elôzetes hozzájárulásával a pesti házban tartózkodó rendtagok jelenlétében fogadalmat tett a kápolnában a magyar rendtartomány nevében. Megígérte, hogy ha a rendtartomány lényegében átvészeli a jelen nehéz idôket, és ha a ft. páter Generális is jóváhagyja, nyilvános ünnepként fogják megülni minden házban Jézus Szívének ünnepét, éjszakai szentségimádással készülve fel rá. Munkás-lelkigyakorlatosházat létesítenek. A Boldogságos Szűz Szeplôtelen Szívének tiszteletére egy kápolnát építenek fel. Utána pedig körlevelet intézett a rendtársakhoz, kifejtve benne, hogy a szétszóratás idején mik a lelkiismereti kötelezettségeik, hogyan élhetnek a szabályok szerint, fogadalmaik szellemében, a tökéletességre törekedve. Június 18-án utoljára tartották meg a Jézus Szíve-körmenetet. Vacsora után P. Csávossyt a Rigó utcai bencés rendházba hívták rendfônöki megbeszélésre. Az utolsó napokban éjjel biztonság kedvéért már mindig a rendházon kívül, a Törökvész úton aludt, s reggelenként lejött a Mária utcába. Mikor másnap lejött, zárva találta a rendház kapuját. Rosszat sejtve, azonnal elillant. Utána megtudta, hogy éjjel rátörtek a házra, és elhurcolták a rendtársakat. Nemcsak a jezsuitáknál tették ezt, hanem az összes budapesti szerzeteseket és apácákat is elhurcolták, pár kivétellel. Ezentúl P. Csávossy a Törökvész úton tartózkodott állandóan inkognitóban. Az ügyek intézésére és a rendfônöki gyűlésekre szabadon és nyíltan járt a városban. A rendfônököket ugyanis rövid idôn belül hazaengedték kényszertartózkodási helyükrôl. Egy ideig P. Petruch is ott élt, vele együtt, míg P. Lányi Ede hirtelen halála után ôt nem küldte P. Csávossy elöljárónak és tanárnak. A törökvészi rejtekbôl kormányozta P. Csávossy a szétszórt rendtartományt. Senki sem ismerte tartózkodási helyét, csak az összekötô, aki felvitte a postát és az üzeneteket vagy levitt ilyeneket. Így egy nap leforgása alatt mindenki találkozhatott vele, és ô is velük, elôzetes megállapodás szerint. Azonkívül más és más helyen látogatási és megbeszélési órákat is biztosított. 1950 karácsonyán ismét körlevelet intézett rendtársaihoz vigasztalva, buzdítva és tanácsaival ellátva ôket. 1951 áprilisában vidékre ment az ott szétszórtan élô rendtagok meglátogatására. Bölcsen, körültekintôen és nagy szeretettel gondoskodott övéirôl és kormányozta a rendtartományt. P. Generális nagyon meg volt elégedve vele. Nemegyszer hozta szóba a római magyarok elôtt. Csodálta bámulatos hitét, természetfölötti nyugalmát a legviharosabb idôkben is. A német asszisztens, akihez a magyar jezsuiták is tartoztak, kijelentette 1951 februárjában P. Reisznek: ,,A Páter Generálisnak egyik legnagyobb öröme és vigasztalása a Társaságban, hogy P. Csávossy oly biztos kézzel vezeti ezekben a zavaros és bizonytalan idôkben a magyar provinciát. A tagokban nincs semmi riadalom. Bölcsen és békében élnek.'' Az utóbbi idóben figyelmeztetést kapott P. Csávossy: vigyázzon, mert elfogatására gondolnak. Mivel azonban érdeklôdése ellenére semmi nyomot nem talált, hogy keresték vagy érdeklôdtek volna utána valahol, nem sokat hederített a hírre. Így érkezett el a kegyelmi óra, mely után még 1945-ben epedett Mester Margittal, amikor nagy keresztet kért tôle. ======================================================================== Letartóztatás -- Elítélés Május elején P. Csávossy azt az üzenetet kapta virágnyelven, hogy Hamvas püspök május 7-én délután 4 órakor a budai Uri utcai érseki lakásban szeretne vele beszélni. Alig hagyta el a helyôrségi templomot, illetve annak romjait, s nem tett 50 vagy 100 lépést az út közepén, mikor jobbfelôl egy ház kapujából egy magas, erôs termetű férfi sietett feléje, karonfogta, s ezt mondta: ,,Csak egy pár szóra, Csávossy!'' Nem is telt bele egy fél perc vagy valamivel több, s máris ott termett egy autó egy másik férfival, s a pátert a középre betessékelték, maguk pedig bal és jobb oldalára ültek. A táskát, amelyet P. Csávossy magával vitt az egyik elkérte, s magánál tartotta. Az úton nem beszéltek. Hogy hova viszik, nem tudta a páter. Csak kb. két hétre elfogatása után sejtette az elôadó szavából, és még késôbb, június elején tudta meg egy akkor hozzá beosztott zárkatárstól, hogy a Fô utcán van az Államvédelmi Hatóság börtönében. Hogy az ÁVH-val van dolga, elfogatása elsô pillanatából világos volt elôtte, csak a helyet nem tudta, hova vitték. ,,Nyugodt voltam, Istennek ajánlottam magamat, s tudtam, hogy most egészen új helyzetbe kerülök.'' Minden megadása ellenére mégis szerette volna tudni, honnan értesült az ÁVO, hogy ebben az idôben és ezen az úton fog Hamvas püspökhöz menni. Mester Margittól azzal búcsúzott, hogy háromnegyed nyolckor otthon lesz. Mivel sohasem szokott késôbb érkezni a bejelentett idôpontnál, Margit azonnal tudta, amikor nem érkezett haza, hogy valami baj van. Biztosra vette, hogy elfogták. Hamarosan megjelent a háznál 6--8 ember. Margit nem is kételkedett abban, hogy érte jöttek. A hátsó ajtón még elmenekülhetett volna, de azzal bajba hozhatta volna rokonait, s idegzettel sem bírná a bújkálást. Azért inkább bevárta, míg az elsô ember odaért, és megkérdezte a nevét. Mikor Margit megmondta, az kijelentette: ,,Igen, magát keressük!'' Margit a nyugtalanság legkisebb jelét sem adta. ,,Attól a perctôl kezdve felelôsnek éreztem magamat azért, hogy tanúságot tegyek Jézus mellett, aki mindent megér'' -- írja késôbb. ,,Nem kívántam semmi mást, mint menni a Golgota felé azzal és azokkal, akik lelkemhez legközelebb állnak. Meg voltam ugyanis akkor gyôzôdve, hogy mindketten és még többen a kezükbe kerülnek.'' ,,Beültettek az autóba, és hallottam, amikor mondták a sofôrnek, hogy a Fô utcába megyünk. Így elsô perctôl tudtam, hogy hol vagyok.'' P. Csávossyt hat vagy nyolc ÁVO-s nyomozó hallgatta ki egy hideg teremben, miután rabruhát adtak neki. Hideg volt még májusban, és erôsen fázott, didergett, reszketett a hidegtôl. Szégyellte, hogy talán azt hiszik, félelembôl reszket. A kihallgatás hangja kissé gúnyoros vagy csípôs volt, de nem durva. Az ezredes megkérdezte, hogy elfogatásakor bántalmazták-e. Csávossy nemmel válaszolt, az igazságnak megfelelôen. ,,Nem is fogják!'' -- így az ezredes. S be kell vallani, hogy a sok egyéb külsô és belsô megaláztatás, fenyegetés és egyéb testi-lelki kínzás mellett és ellenére az ÁVO-n rá kezet sohasem emeltek, nem ütötték meg. Megtartották tehát szavukat. Az ítélet meghozatala után azonban más volt a helyzet. Az okot, hogy miért jártak el így vele, mikor másoktól hallotta, hogy mint bántak velük, sohasem tudta megmondani. Irattáskájában leveleket találtak, s így bizonyos dolgokat nem lehetett letagadni, pl. a római levelezést. Egyébként még lefogatása elôtt két rendtársával beszélgetve, ôk annak a felfogásnak adtak kifejezést, hogy legjobb mindent bevallani. ,,Azt hiszem, mondja P. Csávossy, hogy a jó Isten kegyelmébôl sohasem állítottam valamit lelkiismeretem ellenére.'' De késôbb, már a szabadulás után nem egyszer fölmerült benne a kérdés: nem lett volna-e jobb egyszerűen minden felvilágosítást megtagadni, és teljesen elzárkózni minden kérdéssel szemben? Természetesen akkor számolni kellett volna azzal is, hogy az embert esetleg egész életére tönkreteszik. ,,Nem tudom végleg eldönteni, ismeri be a páter, mi lett volna végül is a jobb, de most majdnem afelé hajlok, jobb lett volna teljes hallgatásba burkolózni, akkor talán Mester Margitot sem fogták volna el. De viszont ott voltak a levelek, melyek kezükbe kerültek, s ha a tagadás és hallgatás után mégis rájöttek volna a valóságra, nem lett volna-e nemcsak nekem, hanem másoknak is rosszabb? De mindezt most már csak a jó Isten ítéletére és irgalmára kell bíznom, magamat pedig csak megaláznom, ha feleleteimben ügyetlen, esetleg gyáva is voltam.'' A kihallgatások órákon át folytak, éjjel és nappal. Ez volt az ÁVO-n töltött idônek a legkínzóbb része. E mellett a teljes kiszolgáltatottság: egyedül egy egész sor emberrel szemben, akik egymást váltják. Nincs kitôl tanácsot kérni. Teljes bizonytalanság, hogy kint mi van, mások mit vallottak, a házkutatások mit eredményeztek. A hazugságok áradata, amellyel el akarják hitetni az emberrel, hogy kint mi van, hogy már mindent tudnak, hogy mások mit mondtak, hogyan nyilatkoztak az emberrôl stb. A másik módszer a várakoztatás, amikor három, négy hétig vagy még tovább is az embert ki sem hallgatják, s nem tudja senki, hogy mi van s mi lesz vele. Augusztus 15-e után az ún. ,,sötétbe'' vitték: három-négy lépésnyi hosszúságú s talán két és fél lépésnyi szélességű zárkába csukták öt napra azért, mert a kihallgatáson nem voltak válaszaival megelégedve. Csak egy Thonet-féle karosszék volt a teljesen sötét helyiségben. Ezen kellett ülnie éjjel-nappal, ezen ülve aludnia. Enni rendesen kapott. Mindez, hosszászámítva az állandó legtrágárabb és istentelenebb káromkodásokat majdnem minden második szónál, ha nem is teljes pokollá, de valóságos purgatóriummá tette az ottani tartózkodást. ,,Be kell azonban vallanom, állapítja meg P. Csávossy, hogy kihallgatóim velem szemben nem káromkodtak, s voltak felügyelôk is, egyik-másik, de nagy kivétellel, akiket sohasem hallottam káromkodni.'' Lefogatása utáni napon kihallgatása alkalmával P. Csávossy megpillantotta a kihallgató asztalon azt a kis földgömböt, amelyet Mester Margit hordott mindig magánál annak emlékeztetôjéül, hogy az egész világot, az összes lelkeket, mint lelki anyjuk szívében hordozza. Errôl sejtette, hogy Mester Margitot is letartóztatták. Letartóztatása után P. Csávossyt elôször a Pestvidéki Fogház VI. emeletének 602. számú zárkájába csukták. Majd a pinceszerű ún. kisfogdába került, amelynek kétharmad része a föld alatt van. Napot egész nyáron csak akkor látott, amikor az udvaron át kihallgatásra vezették. Október elsején az V. emelet egyik délre fekvô zárkájának lett lakója. Földi szabadulásra már nem is gondolt. Erre nagyon távoli kilátás volt akkor. Június 4-ig egyedül volt a zárkában. De Istenbe merült lelke könnyen bírta a magányt. Június 4-én társat kapott a zárkába. A rabtárssal szemben az ember nem tudja mindig, hányadán van. Hátha kikémlelésével van megbízva... A börtönben nem misézhetett. Az igazi misét az ún. ,,szárazmisével'' pótolta. Naponta a szentmise szövege képezte elmélkedése tárgyát. Az ÁVO-n kezdte, a Gyűjtôben folytatta, míg végre igazi misét mondhatott. A pap öltözési imáival kezdte, mindent a helyszínhez alkalmazva. Mise közben nagy bensôséggel gondolt Mester Margitra, aki a Guggerhegyen a gyertyákat meggyújtotta és ministrált miséje alatt. A mise szavai bôségesen adtak alkalmat arra, hogy a keresztre, az érte járó égi jutalomra, a lelki örömre, szabadságra gondoljon. A felajánlás mindig nagyon bensôséges volt. Mindennap belefoglalta miséjébe az egész világot, szeretteit, az Egyházat, a Társaságot, az Unumot stb. Különösen alkalmas elmélkedési anyag volt számára a Lavabo zsoltár és a Miatyánk. És jött a lelki áldozás. Több éven át az egyedül lehetséges áldozás! A végén az áldás szeretteire és az egész világra. Gyónásra elôször a gombüzemben nyílt alkalma 1952-ben. Ezentúl hetenként kihasználta a lehetôséget. 1951. december 22-én lezárták P. Csávossy vizsgálati fogságát, és áttették a Markóba a bírósághoz ítélethozatalra. A Markóban töltötte a karácsonyt. A maga nemében szép ünnep volt. A zárkában 10--15 ember, általában jóindulatú mind. Közösen énekeltek karácsonyi énekeket. Akadt, aki meggyónt P. Csávossynál. Lelki dolgokról beszélt egyesekkel. Fölkérésre elôadást tartott. Az ítélet 1952. január 16-án hangzott el: hét és fél évi börtönre, vagyonelkobzásra és tíz évre a politikai jogoktól való megfosztásra ítélték. Megbilincselve vitték vissza a börtönbe. ,,Ennek nagyon örültem'' -- írta késôbb. Egyesek csodálkoztak, hogy csak ennyit kapott. A bírói tanács elnöke, Jónás eldicsekedett utána: ,,Elbántam a jezsuita provinciálissal!'' ======================================================================== A Gyűjtôben A büntetés kitöltésére 1952. január 16-án Csávossy atyát a Gyűjtôfogházba vitték (Kôbányai Állami Börtön, Kozma utca 13.). Elôször az ún. Kisfogházba zárták. Utána a bal csillag földszintjére került magánzárkára. Február közepén két társat kapott a bal csillag harmadik emeleti 53-as zárkájában: egy Curilla nevű egri egyházmegyei plébánost és Kovács Endre világi férfit. Késôbb többek között társai voltak Sigmond (Strecke) Ernô, Baranyai Jusztin ciszterci egyetemi tanár és Payr Hugó, akivel gyümölcsözô társalgást folytatott vallási, etikai és szociálpolitikai kérdésekrôl. Nagyon becsülte ôt a páter. Általában jó benyomást tettek rá a bebörtönzött szociáldemokraták, épült összetartásukon, kölcsönös érdeklôdésükön és segítésükön. Március vége felé a bal I-be, a 97-es zárkába került Czettler Jenôvel, a neves katolikus politikussal, aki akkor már nagyon beteg volt, és hamarosan meg is halt a börtönben. P. Csávossyt fizikai munkára fogták. A gombüzembe osztották be. Elôször géppel próbálkozott. De nem lévén elég ügyes, itt nem vált be. Rostáló lett. Lélekölô munka! Természet szerint irtózott tôle. De legyôzte undorát, s meglátta benne az apostoli érdemszerzés lehetôségét. Az elsô pofont egy tizedestôl kapta, aki dühbe gurult, amikor P. Csávossy összerogyott a vállára tett fűrészporos zsák súlya alatt. Mivel ez a tizedes elôbb a Szűzanyát káromolta, a páter felajánlotta a pofont engesztelésül. Ez 1952. április 12-én, nagyszombat napján történt. Nem haragudott arra, akitôl az elsô pofont kapta életében. De hozzáfűzi: ez tisztára a kegyelem és nem a természet dolga. Mert amikor másodszor és harmadszor felpofozták a börtönben, már tiltakozott természetes önérzete, és harag dúlt benne, amely ellen azonban küzdött. ,,A másik élmény húsvét keddjén, április 15-én este volt. Két óráig ,,vas''-ba vertek, mert nem vettem le azonnal a sapkámat, amikor az egyik felügyelô a gombüzemben megszólított. A jobb csuklót a bal bokához, a bal csuklót a jobb bokához láncolták és úgy kellett ülni. A jó Isten megadta, hogy ezt a fájdalmas büntetést megízleljem a húsvéti ünnepek alatt. Az én büntetésem össze sem hasonlítható azokéval, akik sokszor állták ki ezt a tortúrát, és nem két, hanem négy vagy hat órán át. Így tudomásomra jutott késôbb, hogy P. Tüll Alajos és a szívbajos P. Vid József ugyancsak a Gyűjtôben elôzô év (1951) augusztus 25-tôl szeptember 25-ig felváltva az egyik napon hat órán át, tehát összesen, úgy emlékszem 96 órán át vasban ültek, a másik napon sötét zárkába voltak becsukva. 1953 júliusában végleg eltörölték ezt a büntetést és a vasláncokat eltávolították az intézetbôl. Június 17-ig maradt P. Csávossy a gombüzemben. Akkor egy százados jóvoltából a könyvkötôbe került. Ennek köszönhette, hogy megszabadult a gyötrelemtôl, amikor egy rab szökése miatt végigverték a Gyűjtô összes rabját, kivéve a könyvkötôket. Július 15-én az étel megvetése címén még kegyetlenebbül verték végig a bal I. rabjait. Különösen a papokkal bántak el irgalmatlanul. ,,A szenvedésben -- mondja P. Csávossy -- amelyben Isten kegyelme életem vége felé oly nagy jósággal is irgalommal részesített, annak biztosítékát látom, mégpedig nagyobb biztosítékát, mint bármi mást, hogy az út, melyen eddig jártam, az Ô akarata szerint volt.'' (1957 január) P. Csávossy börtönéletének utolsó éveiben, mint minden rab, kis lapot viselt a mellén törzsszámával és nevének kezdôbetűivel: 215 Cs.B. Nem a nevükön szólították ôket, hanem törzsszámukat kiáltották, sokszor hozzátéve a kezdôbetűket. Ez Jézus keresztjét jelképezte számára, melyet lélekben vállán hordott. Ezt a lapocskát csókolta meg reggel ébredéskor és este lefekvéskor. Az ágyban is úgy pihent, mintha Jézussal feküdne a kereszten, fôleg ha a vasba vertek üvöltését hallotta. 1952 augusztus hó utolsó napjaiban a könyvkötôbôl magánzárkába tették a pátert. Ez nem jelentette okvetlenül, hogy az ember egyedül van, hanem, hogy vagy egyedül vagy társaival egészen el van zárva. Munkába nem megy, hanem a zárkában dolgozik. Nem a többivel, hanem magánzárkánként fürödnek. Szóval teljes elszigeteltség. Szeptember 10-én vagy 15-én P. Csávossy egy zárkába került Kerkai Jenôvel, s együtt maradtak 1953 március 1-ig. ,,Ez volt börtönéletemnek talán legszebb ideje -- jegyzi meg. -- Nagyon örültünk egymásnak.'' Így zavartalanul beszélgethettek egymással. Közös megállapodással szépen beosztották a napot. Munkájuk gombvarrás, ti. az egyes gombféléket mintára, kartonra kellett felvarrniok. Kellemes és egyáltalán nem fárasztó munka. Szívesen végezték. A normát teljesítették, úgy, hogy ,,spájzolhattak''; vehettek idôközönként hagymát, margarint, cukrot stb. Szabad idejüket lelkiekre, témák megbeszélésére, olvasásra és nyelvtanulásra fordították. Itt ugyanis már kaptak könyveket. Végigtárgyalták egymással Jézus Társasága egész alkotmányát, megbeszéltek társadalmi és más érdekes kérdéseket. A jövôrôl is szôttek terveket. Itt ismerkedett meg Kerkai az Unum gondolatával, szervezetével, és nagyon megszerette azt. Elhatározta, hogy jövô szociális munkájában nôi vonalon az Unum tagjait használja fel. Bevallotta, hogy gyakran olvassa, illetve imádkozza Jézus fôpapi imáját, annak az egységre vonatkozó részét. A dolgok persze szabadulásuk után másképp alakultak. Nyelveket is tanultak, fôleg oroszt. P. Csávossy késôbb az olaszra is rávetette magát. De ez már 1954-ben volt. Ádám László nagy segítségére volt ebben. A finn és a horvát-szerb nyelvvel is foglalkozott. Egy idôben a breviáriumot is imádkozhatta a páter. Így a Fô utcán 1951 decemberében, aztán a Gyűjtôben is egy ideig 1954--55-ben. Ekkor egy kis misekönyv is volt nála. Késôbb azonban elvették mindezt. Amikor nem volt breviáriuma, fejbôl mondta a zsolozsmát, amennyire tudta. Az ünnepi laudest és kompletóriumot fejbôl tudta, azonkívül több más zsoltárt és lectiót. ,,Isten kegyelmébôl a rendes, a rendházban szokásos imákat -- mondja P. Csávossy -- sôt azokon túl a magam által választottakat (pl. napi 15 tizedes rózsafüzért) egész börtönéletemben sohasem kellett elmulasztanom... Éjjel felébredve végeztem az elmélkedést, becslésem szerint egy óra hosszat... A rózsafüzéreket munka (rostálás) közben mondtam el, sôt a nagy zajban, a gépek zakatolása közepette hangosan énekeltem is, mégpedig elôszeretettel a Tota pulchra szép Mária-éneket, fôleg májusban, de mást is. Az éjjeli imádságok felejthetetlenek maradnak számomra a börtön szalmazsákján.'' Csütörtök éjjel, különösen ha nem tudott aludni, virrasztott a Getszemáne-kertben virrasztó Jézussal ,,a beteg világ fölött.'' Isten közel volt hozzá az imában egész nap, de fôleg a csendes éjszakán, amikor vele lehetett egyedül és elmélkedését végezte. Ott volt vele Jézus az Oltáriszentségben, fôleg akkor, mikor nem misézhetett; éjnek idejében megáldozott. A szalmazsákon kellett elhelyeznie a Szentséget, mert ha fölkel, mások s az ôrök is észrevehetik, s ez veszéllyel járhatott rá és a Szentségre nézve. ,,Ítéletem után -- számol be P. Csávossy -- a Gyűjtôben inkább külsô szenvedések voltak, hajszolt munka, teljes kiszolgáltatottság, megaláztatások, az emberi méltóságból való kifosztottság, Ôegy szám' - - nem személy. De emellett nagyon boldog voltam, bár olykor-olykor sötétség, nagy elhagyatottság borult rövid idôre lelkemre.'' A börtönben sokszor érzett ihletést arra, hogy versben fejezze ki vallásos gondolatait. Mivel nem volt a kezdetben lehetôsége arra, hogy ezeket leírja, naponta elismételte ôket magában, amíg el nem érkezett a Gyűjtôben a lehetôsége annak, hogy WC papírra vesse, elrejtse és kimentse a börtönbôl. Minden versnél a hely (még a zárka száma is) és a pontos idô is föl van jegyezve. Helyszűke miatt itt a verseket prózában foglaltuk össze. 1953. február 1-én ötven éve volt annak, hogy P. Csávossy belépett a Jézus Társaságába, október 24-én pedig betöltötte 70. életévét. Visszatekintve életére, úgy látja, hogy ,,rózsát vetett'', vagyis mindent meg akart tenni, hogy az embereknek örömöt szerezzen, ez akarata ellenére mégsem sikerült, ,,tövis volt szürete''. Önkéntelenül fájdalmat okozott az embereknek. Ezért úgy érezte, akkor a legjobb, ha távozik már az élôk sorából, hogy a szebb hazában szeretetét semmi se zavarja. Szerzetesi jubileuma után egy hónappal, 1953. március 1-én Kerkai Jenôt váratlanul magánzárkára vitték. P. Csávossy ettôl kezdve egyedül maradt. Nem kellett azonban sokat várnia, ô is barátja sorsára jutott. A magánzárkában megkezdte a 33 napos Grignon-féle lelkigyakorlatot a ,,Minden kegyelem Közvetítôje'' ünnepe elôtt (május 31.). Sok kegyelmet kapott e lelkigyakorlatos hónapban. A lelkigyakorlat végén, május 31-én önmagát és mindenét egészen a Szűzanyának szentelte úgy, mint egykor 1910. december 8-án. Minden nehézség ellenére és közepette P. Csávossy éli Istennel egyesült életét. A lélek ebben a szent és szellemi egyesülésben Isten jegyese, sôt hitvese lesz. Ennél többet valóban ,,csak a mennyország adhat.'' 1954 január legvégén P. Csávossyt visszavitték a Fô utcába, a régi Pestvidéki Börtönbe. Különzárkában egyedül április 12-ig maradt. Újabb, de nem sűrű, összesen hat kihallgatáson esett át. ,,Hogy mi célból -- kérdi a páter -- máig sem tudom. Azt hiszem, csak azt akarták tudni, hogy a börtönben töltött évek miként hatottak rám, megvátoztattam-e álláspontomat. Mikor meggyôzôdtek róla, hogy nem, visszaküldtek. A bánásmód a Fô utcán, bár a fegyelmi elôírások ugyanazok voltak, mint régen, mégis sokkal emberségesebb volt már: a priccsen matrac, külön pohár a fogmosásra, külön törülközô stb. Megérzôdött az 1953-as kinti változás.'' Visszatérve a Gyűjtôbe a legnagyobb esemény az volt, hogy július 3-án, a hó elsô szombatján elôször nyilt lehetôsége misézésre. Ettôl kezdve elôször csak elszórtan, késôbb -- az 1955 ôszén a Fô utcán töltött idôt leszámítva -- állandóan. A Szentség lassanként állandóan a páter zárkájában volt. Ha nem misézhetett, legalább áldozhatott, leginkább éjjel, amikor a Szentség ott volt nála a szalmazsákon. Gyönyörű élmények! Miként vált lehetségessé a misézés nemcsak P. Csávossy, hanem mások számára is? ,,Errôl nem beszélek -- mondja. -- Nem jó a titkot harangra kötni. A rubricistákat se botránkoztassuk meg!'' Hivatalosan sokáig semmit sem lehetett tudni P. Csávossy hollétérôl. 1954. június 27-én írhatott elôször. Két unokahúgának jelezte, hogy a Gyűjtôben van. Negyedévenként írhatott 16 sort egy lapon, s ôk is hasonlóképpen válaszolhattak. Küldhettek neki július 20- -25 között háromkilós élelmiszercsomagot. Könyveket máskor is küldhettek. Horvát-szerb nyelvtant kér. Második levelében pedig (1954. augusztus 17-én) szemüveget és a breviárium ôszi és téli részét kéri. A válaszban burkoltan közölték vele, hogy Mester Margit kiszabadulását a télen várják. 1954. szeptember 4-én írt lapján kis misszáléját kéri. Mester Margitról azt remélték, hogy méltányos elbírálás, harmadolás révén elôbb szabadulhat. Azonban a kapott öt évet az utolsó percig ki kellett töltenie, jóllehet kitűnô munkájával büntetésének egy részét ledolgozta. Margit szeretetfogadalma értelmében szinte kiszolgáltatta magát társainak. Mindig azt kereste, ami másnak jó, nem pedig saját javát. Mindenkinek mindene lett. Szerették nemcsak a rab apácák, hanem a világiak is. Mondták is: ez igazi szerzetesnô, mert semmiben sem keresi önmagát! P. Csávossy is megosztotta csomagjának tartalmát rabtársaival, sôt egyes dolgokat az ô számukra kért, mint pl. poloskaellenes szert, cigarettát. 1954. december 5-i levele már 32 soros. A válasz is ugyanannyi lehet: P. Csávossy fôleg a viszketésektôl, kiütésektôl szenvedett, s vitaminokat kért. Ezek azonban nem segítettek és még szabadulása után is szenvedett tôle élete végéig. 1954-ben letartóztatták P. Csávossy utódját, Pálos Antalt, s 1955 februárjában ô is a Gyűjtôbe került, nem sokára rá pedig P. Petruch is megérkezett. Összesen hét jezsuita volt ekkor a Gyűjtôben és jól megértették egymást P. Csávossyval. Levelében virágnyelven minderrôl értesítette a kintieket, még arról is hogy P. Petruch tíz évet kapott, pedig ez ,,államtitoknak'' számított. 1955. április 4-re nagyon várták az amnesztiát valami tévhír alapján, s nagy volt a rabok csalódása, amikor ebbôl semmi sem lett. 1956. május 7-én töltötte be P. Csávossy ötödik évét, s kérvényt adott be a harmadolás tárgyában, de ebbôl sem lett semmi, nagy csalódására. 1955 decemberében és 1956 januárjában látogathatták meg ôt elôször. Gerô Éva járt nála Gia megbízásából. (Gia P. Csávossy unokahúga volt.) Csak virágnyelven beszélhettek, mert a mellettük álló ôr kihallgatta beszélgetésüket. Megtudta, hogy Margit csak május 7-én szabadul a kalocsai nôi börtönbôl. Margit július 8-án látogatóban megjelent a Gyűjtôben. Ekkor már bent volt a halál csirája. 1956 augusztus végén P. Csávossy öt napi sötétzárkát kapott azért, mert egy felügyelôre rászólt, hogy ne káromkodjék. Ô önként ötnapi szigorított zárkát választott félkoszttal, abban a reményben, hogy ott misézni tud, amit a sötétben nem tudott volna. Azonban ott sem sikerült ez neki, mert egy társánál felfedezték a misebort, s nála is kutattak utána. Augusztus 31-én, pénteken reggel egész váratlanul s minden elôzmény nélkül elragadtatva érezte magát. Jézus kimondhatatlan szeretettel ajkon csókolta, és lelki közléssel megértette vele, hogy így fogadja majd egyszer az égben. Istenhez emelve érezte magát, s csak ezt tudta mondani: ,,Istenem! Istenem!'' Az egész csak pár percig tartott, de kitörölhetetlen nyomot hagyott lelkében. Elôzô lelki szenvedése és kételye, hogy Jézus miként fogja majd fogadni az égben, egy pillanat alatt eltűnt. ,,Ó áldott 23-as zárka -- mondta késôbb -- melyben ily kegyelemben részesültem! 1955. július 14-én, szentelése évfordulóján sötétbe zárták, mert nem árulta el annak a rabnak a nevét, aki a lépcsôn beszélt hozzá. Primíciája évfordulóján még sötétben volt. Bár misével nem ünnepelhetett, de lelkét eltöltötte az ünnepi öröm. Délben kiengedték. Aztán 1955. augusztus 17-én újra átvitték a Fô utcába. November végéig maradt ott. 1956 október elején elterjedt a hír, hogy Vácra viszik a rabokat. Akik Vácott jártak már, féltek ettôl. Október 11-én teherautóra rakták a Gyűjtô legtöbb rabját, és Vácra vitték. Köztük P. Csávossyt is. Vácra érve szabadabb levegô csapta meg ôket. A zárkákat nem ôrizték annyira, könnyen kijuthattak a folyosóra. Az étkezés meglepôen jó és kiadós volt. Míg a Gyűjtôben állandó kenyérhiányban szenvedtek, addig Vácott reggelenként egy-egy kisebb cipót kaptak. Sokan meg sem ették. Még kalácsban, palacsintábán sem volt hiány. Vácra érkezve a második vagy harmadik nap reggelén az újonnan érkezettek sorozáson estek át a börtön udvarán: kiválogatták azokat, akiket alkalmasnak ítéltek a gombüzem számára. P. Petruch bevált, P. Csávossy azonban nem. Ezzel elváltak útjaik. Akik beváltak, a börtönnek egy más szárnyába kerültek. ======================================================================== Szabadulás Egyik délután a rabok a Dunaparton dolgoztak a börtön vízművein, amikor egy személyszállító elhúzott mellettük. Egy férfi torkaszakadtából kiáltotta feléjük: ,,Testvérek, már csak rövid az idô!...'' Mint futótűz terjedt ez a hír. Hamarosan megindult a suttogás és az újságok csempészése. Mert civilek is dolgoztak a gombüzemben. A titkos suttogás nyomában még nagyobb lett a feszültség. Valami készül. Messzi detonációk... Mi lehet ez? Bennfentesek úgy tudták, hogy egy kôbányában robbantanak... Csak az volt a furcsa, hogy reggeltôl estig, sôt még éjszaka is robbantják a követ... Október 25-én lehetett, amikor reggel fél ötkor nem ébresztenek. Már világosodik, s mi még mindig ágyban. A gombüzem ablakai sötéten bámulnak ránk. Mintha azt kérdeznék: ,,Hát nem jöttök dolgozni?'' Nem mentünk, mert nem vittek. Ôrnek nyoma sem volt. Napközben híre terjedt: Pesten föllázadt az ifjúság. Folyik a harc a fôvárosban. Innen a detonációk... 27-én reggel az ôrök a börtön udvarán egy kupacban álltak. Némelyik letépte sapkájáról a vörös csillagot, s helyébe a nemzeti kokárdát tűzte. Ezeket megéljenezték a rabok. Majd felhangzott az ének: ,,Boldogasszony Anyánk, hazánk reménye... '' Utána a Szózat és a Himnusz. Minthogy az ôrök nem voltak hajlandók kinyitni a zárkákat, következett a kitörés. A dolgozó rabok zárkáiban az emeletes ágyakhoz vaslétrák szolgáltak. Ezek segítségével bezúzták az elsô ajtót. Következett a többi. Majd átmentek a nem dolgozó tagok épületszárnyába, s ezeket is kiszabadították. Utána a kórházba siettek, de itt egy fôorvos revolverrel útjukat állta. Az egyik rabot le is lôtte. P. Csávossy így mondja el élményét: ,,Jött a kiszabadulás órája 1956. október 27-én, Krisztus Király ünnepének elôestéjén... 27-én reggel zárkámban még miséztem... Kitörték a zárkaajtókat, a rabok meg kiléptek zárkáikból. Mi is, hiszen az ôr maga mondta, ha mind elmennek, menjünk mi is. Csak holmimat és irataimat kellett megkapnom. Ruháimat megkaptam, de a zsákot, amelyben elfogatásomkor elkobzott irataim voltak, nem tudtam akkor megszerezni, mert veszély volt, és a börtönt kora délután el kellett hagynom. Az ÁVO-s ôrségnek már nyoma sem volt. Üresen álltak a gépfegyver- fészkek. Az otthagyott fegyvereket kamaszok kerítették hatalmukba, és a börtön bejáratánál ôrt álltak velük. A börtönben töltött öt és fél évet P. Csávossy így jellemzi: ,,Általában azt mondhatom, életem egyik legnagyobb kegyelmének tartottam mindig, s most is annak tartom, hogy életem utolsó szakában ezzel az ajándékkal ajándékozott meg a jó Isten, az Úr Jézus, az Ô Szent Szívének végtelen irgalma. Ezért a kegyelemért és kitüntetésért soha eléggé hálás nem lehetek. Sok szenvedéssel járt ez az öt és fél év, de az Úr Jézus mindig velem volt, elôbb lelkileg, késôbb szentségileg is. S másokhoz hasonlítva sokkal jobb sorsom volt, mint sok-sok másnak, akiket a börtön és az ott tapasztalt bánásmód teljesen tönkretett.'' P. Csávossy többedmagával, köztük P. Petruch-hal a váci püspöki palotában talált menedéket. P. Csávossy visszament a börtönbe, hogy megkeresse iratait. Egy halomból végre kihalászta legértékesebb iratait, de nem mindet. Szinte Isten gondviselésének tartotta, hogy legfontosabb írásaihoz mégis hozzájutott. Amíg nem lehetett Pestre menni, ellátogatott Nógrádverôcére a szociális otthonba. Oda jött ki érte Mester Margit, Judit testvér kíséretében. Milyen találkozás! November 2-án, reggel, éppen szentmiséje után, halottak napján. Bementek Vácra. Oda Pestrôl autót küldtek eléje. Nagy reményekkel tért vissza a fôvárosba. Akkor kezdôdtek ott a rémséges napok: az orosz közbelépés, az ágyúzások és harcok napjai. Eleinte a Körtéren lakott. Mikor a körtéri lakás is lakhatatlanná vált, a Himfy utca 1. alá költözött. A harcok végével is ott maradt 1957. március 1-ig. Ekkor elterjedt a hír, hogy a kiszabadult rabokat, akik büntetésük idejét még nem töltötték ki, összefogdossák. Ezért március 1-én Pannonhalmára költözött a szociális otthonba. Még aznap éjjel kereste a rendôrség a Himfy utcában, de már csak hűlt helyét találta. November 26-ig Pannonhalmán maradt. Akkor híre terjedt, hogy megkaphatja a feltételes szabadlábra helyezést. Mivel ez azzal járt, hogy az embernek állandóan ott kellet maradnia bejelentett lakhelyén, és csak rendôri engedéllyel távozhatott, azért ezt megelôzve az említett napon Budapestre utazott, ahol véglegesen bejelentkezett. Megkapta a szabadlábra helyezési iratot, és így állandó budapesti lakos lett. Elôször a Himfy utcában lakott ismét, de 1958. március 1- én a Mikszáth Kálmán tér 2. alá költözött, s ott volt 1961. március 9- ig. Közben két ízben volt a Széher úti kórházban kivizsgáláson. Nagyobb bajt nem állapítottak meg. ======================================================================== Tisztítótűz ,,1959 ôszén Isten nagy sötétséget bocsátott rám, teli kételyekkel, bizonytalanságokkal, töprengéssel és aggályokkal, -- írja P. Csávossy -- aminôket eddig életemben nem tapasztaltam. Ezek voltak életem legfájdalmasabb napjai, összehasonlíthatatlanul fájdalmasabbak, mint börtönéletem legfájdalmasabb napjai... Egész lelki életemet nagy tévedésnek láttam, az Unumot ugyancsak. E mellett a megtérésem után tapasztalt aggályosság, de egész más alakban, visszatért. Igazán összetörtem, és lelkileg semmivé váltam. Soha jobban nem éreztem kicsi voltomat, semmiségemet. Ebbôl a szempontból igen sokat használt.'' A páter szavai szerint ,,egészen váratlanul és hirtelenül jött a felszabadulás. December 22-én este egy belsô megvilágosítás eloszlatott minden kételyt és sötétséget. A Gonosz párszor törekedett még utána is megzavarni ezt a békét, de nem sikerült.'' ,,Nemcsak javuló tendencia volt, hanem hirtelen változás. Boldog karácsonyunk volt. Örök hála ezért a purgatóriumért is Istennek!'' Az egyik évben amolyan harmadik probációs-mester hivatalát látta el egy páterrel kapcsolatban. Adta neki a nagylelkigyakorlat pontjait, és bevezette a jezsuita alkotmány belsôbb ismeretébe. Irodalmilag is tevékenykedett: ekkor írta meg az elmélkedéseket Krisztus titokzatos Testérôl és a második Szent Ignác kilencedet, s egyebeket. Írta naplóit. Sok az Unummal kapcsolatos iratot szerkesztett. 1961 február elején teljesen váratlanul, villámcsapásként házkutatásokat tartottak az egész országban a 6-ról 7-re virradó éjszakán, egészen hallatlan számban és mértékben. P. Csávossy naplóit és egyéb iratait mind elvitték és nem kapott belôlük vissza semmit sem. ,,Boldogító gondolat -- írja a páter -- hogy még aggkoromban is az Egyház ellenségeinek bizonyos tekintetben üldözöttje vagyok, akit el kell szigetelni, hatásképtelenné tenni, elzárni, megbénítani, hogy befolyását másokra lehetetlenné tegyék.'' (1963. július 8.) Elöljárói tanácsára március 9-én megint Pannonhalmára költözött a szociális otthonba. Ott töltötte hátralevô napjait egészen haláláig. Pannonhalmán sem érezhette magát egészen biztonságban. Többször esett szó arról, hogy újból letartóztatják. Rendeztek nála szobakutatást. ======================================================================== Pannonhalmán Miután két elôzôleg készített naplója elveszett a házkutatások következtében, nem akart többé ezekrôl a dolgokról írni. ,,Túlságosan jelentéktelennek tartom magamat, hogy bármit is leírjak -- írja, mikor mégis rászánta magát, hogy harmadszor is nekiáll a naplóírásnak --, de azt hiszem, hogy többeknek, fôleg rendtársaimank és lelkigyermekeimnek hasznára lehet, ha Isten kegyelmeinek és irgalmasságának útját leírom. Ezzel a szándékkal teszek mindent az Ô nagyobb dicsôségére és a lelkek javára. Természetesen már nem élnek a dolgok oly elevenséggel és részletességgel emlékezetemben, mint akkor, amikor azokat elôször leírtam.'' (1961. szeptember 19.) Az 1961-es év mélyrehatóan jelentôs P. Csávossy életében: ekkor lett aranymisés. Ezt az aranymisét úgy készítette elô a mennyei Atya, hogy életének legnagyobb áldozata legyen. P. Csávossy hite szerint Mester Margit még elhalálozása napján szállt a mennybe. Mester Margit élt még, mikor a páter már gondolt boldoggáavatására. A boldoggáavatáshoz életrajz is szükséges. 1962. november 14-én látott megírásához. 718 sűrűn gépelt féloldal lett. A boldoggáavatási per megindítására az akkori idô nem látszott alkalmasnak. S ha beköszönt az alkalmas óra, életben lesz-e még P. Csávossy, aki mindenkinél jobban ismerte Margitot? Sírba vigye magával értékes tudását? Ezért kérte az esztergomi fôhatóságot, hogy az egyszer, alkalmas idôben megindítandó perhez legalább ôt hallgassák ki hivatalosan, mint tanút. Ujjongott örömében a páter, amikor megkapta a hírt, hogy Esztergom engedélyezte a boldoggáavatási ügyben kihallgatását. A fôhatóság megengedte, hogy P. Csávossyt Pannonhalmán lehessen kihallgatni. Május 2-án este megkezdte tanúvallomásának leírását. Május 25-én fejezte be. Elég sok idôt fordított rá. Tekintve azt, hogy általában nagyon gyorsan dolgozott a páter, azt kell mondani, hogy tekintélyes anyagot hordhatott össze. Július 9-én élô szóval tett vallomást a bíróság elôtt, melynek elnöke Legányi Norbert fôapát volt. ,,Istennek hála -- sóhajtott fel P. Csávossy -- hogy ezt megtehettem. Mester Margit az égben örülhetett neki. Így némileg meghálálhatom neki, amit tôle életében és holta után kaptam.'' (1966. július 9.) P. Csávossy 1961. július 14-én az angolkisasszonyok templomában mutatta be aranymiséjét a Jézus Szíve oltárnál. Primíciájának 50. évfordulóján, július 15-én a Jézus Szíve templom Mária-oltáránál misézett, arra gondolva, hogy mily sokszor térdelt ott Mester Margit. Megújította családjuk felajánlását Jézus Szívének, amelyet 50 évvel azelôtt tett. Július 16-án Pannonhalmán a Márvány-kápolnában mutatta be aranymiséjét. ,,Gyönyörű nap -- írja. -- A szeretet napja, a hála napja, de az áldozat napja is: a paténára tettem offertóriumkor azt, ami legkedvesebb volt nekem a világon; de könnyek közt örömmel adtam oda Annak, Aki maga a Szeretet.'' Pappászentelésére késôbb is visszatér a páter. Egy évben sem felejti el azt a napot, amikor az Úr fölkentje lett. Így pl. 1965. július 14-én ezt írja: ,,Pappászentelésem 54. évfordulója. Jézus papja vagyok. A papság fényében még jobban érvényesül Jézus szava: ÔKiválasztottalak, hogy Velem örökké egy légy.''' Ismét ráirányul figyelme a Jézus Szíve tiszteletre: ,,A tisztelet alatt pedig nem elsôsorban és fôleg a tisztelet külsô gyakorlatait, hanem a bensô átadást értem. Ebben a szívben találom meg az egész Szentháromságot, az egységet és szeretetet Isten és az emberek iránt, s mindezt a Szűzanyával együtt; az ô Szeplôtelen Szívével akarom tenni.'' (1961. április 17.) Az egész Szentháromság, az egység és szeretet Isten és emberek iránt a Szűzanyával és Szent Józseffel -- ezek a valóságok foglalkoztatták az utóbbi években P. Csávossyt. Hátralevô napjaiban ezeket akarja kibontakoztatni Jézus Szent Szívében: Jézus belsô világát magáévá tenni, mert ,,ez az igazi, mély Jézus Szíve tisztelet is. '' (1961. július 5.) ,,Jézusom, ki élsz énbennem, add, hogy én is mindig jobban Tebenned éljek szentséged szellemében, szereteted mélységében, tisztaságod fényében, engedelmességed alázatosságában, türelmed szelídségében, imádságod állhatatosságában Atyád dicsôségére, Szűzanyád örömére, a lelkek megszentelésére és boldogítására. Már sok évtized óta részletes lelkiismeret-vizsgálatom tárgya a bizalom és szeretet felindítása Jézus Szíve iránt. Igen sok és nagy kegyelmet kaptam ez által.'' (1964. november 23.) ,,Olyan jó egészen Jézus Szívére hagyatkozni -- állapítja meg P. Csávossy --, minden vágyamat Ôbelé helyezni, Ôbenne megpihenni, mindent Ôtôle várni, minden hibámért és gyarlóságomért Ôt engesztelésül és kárpótlásul felajánlani, egyszóval: Ôbenne élni, Ôbenne dolgozni és szenvedni, Ôbenne meghalni és Ôbenne megdicsôülni, Ôbenne örökké boldognak lenni!'' (1963. június 19.) ,,Jézus az én egyetlen utam, Szíve az én egyetlen kincsem. Vele és Általa megyek az Atyához a Szentlélekben, a Szűzanya adja ôt át nekem, Szent József segít ôt és Máriát megtalálni. Így élek én békében és biztonságban és várom a nagy virradatot, mikor a földi élet homálya után rám ragyog az ég boldogsága. Halálomban ôk mind ott lesznek nálam. Ez biztos reményem és bizodalmam, mely soha meg nem csal. Mikor jössz el boldog óra, mikor enyém lesz minden, amit a földön annyira szerettem?!'' (1964. október 8.) ,,Jézus Szíve iránti szeretetemet nem azzal mutatom ki elsôsorban, hogy minden ügyemet-bajomat neki ajánlom, -- bár ez a bizalom is nagyon tetszik neki -- hanem azzal, hogy az Ô érdekeit magamévá teszem és azok megvalósulását szorgalmazom, ha tehát az Ô apostola vagyok. De mindebben szem elôtt kell tartanom, hogy elôször Jézus személyével és csak azután kell az Ô országával foglalkoznom. Ezzel bensôségessé teszem lelki életemet és apostolkodásomat és elkerülöm az Ôaktivitás herezisét'. Az Ô országa csak az Ô személye miatt szent és kedves nekem, bár mint az Ô alkotása önmagában is szép és fenséges.'' (1963. október 4.) ,,Az ember legnagyobb baja és szenvedése -- állapítja meg P. Csávossy -- az egyedüllét, az élet minden társ nélkül, a teljes elhagyatottság. De amióta az Isten emberré lett, Krisztusnak világba lépése óta már nem vagyunk elhagyatottak, nem vagyunk élettárs nélkül, mégha a sivatagban, a börtönben, a betegágyon elhagyatottan élünk is. Krisztus által és Krisztusban velünk és bennünk van, bennünk él az egész Szentháromság. Oly boldogság ezt nemcsak tudni, hanem megélni is! Ó, mennyire hálásnak kell lennem, hogy velem az Ô állandó jelenlétének kegyelmét, az egész Szentháromság jelenlétének kegyelmét, annak belsô hatását és megízlelését közölte! Mennyire kell nekem is Vele, Velük, az Ô állandó jelenlétükben élnem -- élnem úgy, amint az Nekik tetszik, róluk soha meg nem feledkeznem --, meg nem feledkeznem arról, hogy az Ô szentélyük vagyok! Ó, add Jézusom, Istenem, hogy már a földön mindig Veled és Benned éljek, Benned haljak meg, hogy örökké Veled és Benned éljek! Amen.'' (1966. április 23.) ,,Vigyáznom kell, hogy jelenlétét ne veszítsem el túlságos kiöntöttség által, viszont ne legyek annyira magamba merülve, hogy ne tudjak másokkal kedvesen, fesztelenül és természetesen érintkezni. Olyan ujjongás fog el, ha rágondolok, hogy bennem lakik a Három!'' (1965. május 20.) ,,Már mindig örülök -- olvassuk -- a reggeli elmélkedés idejére; mert akkor megnyílik az élô vizek forrása, és együtt vagyok Jézus Szívében a Hárommal, ami napközben a foglalkozások miatt megszakad, csak idôrôl idôre újul meg lelkemben.'' (1965. május 24.) ,,Áldozócsütörtök. Mennybemenetel. Mily boldogság rágondolni, hogy Vele egyszer örökké együtt leszek. S ennek a kezdete már most megvan, mikor a lelkemben érzem jelenlétét és az egységet Vele. Ez az egység felbonthatatlan, sokkal inkább, mint a földi házasság. Záloga és kezdete a túlvilági együttlétnek, de lényegében ugyanaz, úgyhogy (az) utóbbi (az) elôbbinek csak folytatása és beteljesedése. Ó, Jézusom, Veled egynek lenni mily boldogság! Add, hogy soha ne feledjem el jelenlétedet bennem, mindig lássalak, mindig ízleljelek, mindig jobban a tied legyek! Megkezdôdött az örökkévalóság.'' (1966. május 27.) ,,Milyen lesz egyszer -- nemsokára -- (színrôl-színre) a találkozás Azzal, Aki most is bennem él, Akit magamban érzek, Akivel együtt élek, Akiben benne vagyok, Akit ebben a meghittségben szeretek, Akié vagyok és Aki már most egészen az enyém! Az Atyával, a Fiúval, a Szentlélekkel, a végtelen háromszemélyű Istennel, az örök Szépséggel és örök Szeretettel! Istenem, ne engedd, hogy bűneim gátat emeljenek Közted és énköztem, hogy csak egy pillanatig is késleltessék a mi boldog egyesülésünket! Benned bízom, Terád hagyatkozom, hogy így lesz -- hogy a Te csókodban megyek át Tehozzád'' -- csordul túl P. Csávossy lelke. (1964. augusztus 27.) ,,Nagyon érzem, hogy a lelki élet lényege nem a vigasztaló és örömteli élményekben áll, bár ezek nagyon segítenek Isten szeretetében. A lelki élet lényege az Isten akaratával való megegyezésben és fôleg az Érte hozott és viselt áldozatokban van'' -- irja P. Csávossy 1970. január 21-én. Emberileg megható, hogy ez a roppant tekintély, elismert, biztos lelkivezetô, ez a nagy tudású ember a saját ügyeiben bizonytalankodik, vergôdik, s máshoz fordul, ha megtudja az Úr Jézus elgondolását, szándékát és akaratát. Már évtizedek óta levelezett egy szerzetes tanárnôvel, akit úgy jellemzett, hogy száraz, nyugodt, kiegyensúlyozott egyéniség, akiben P. Csávossy föltétlenül megbízott, mert ,,szoros kapcsolatát Jézussal már sok év óta'' kipróbálta. ,,Jézusom, hogy köszönjem meg neked, hogy valaki által személyesen szólsz hozzám!'' (1964. május 16.) Nem lehet állítani, hogy ez a szerzetesnô sose tévedett volna, amikor Jézus nevében tanácsokat adott P. Csávossynak, de kétségtelen, hogy leveleibôl sok és nagy józanság sugárzik. Megnyugtatja P. Csávossyt, amikor az nyugtalankodik vagy attól fél, hogy túl bizalmas a viszonya Máriához. Amikor P. Csávossy aggodalmaskodik, hogy nem érez mély vágyat nagy szenvedések után, E. (a szerzetesnô) így válaszol neki: ,,A nagy szenvedések után nem is kell vágyódni. Ez nem növeli az alázatosságot bennünk. Hagyjuk csak az isteni Gondviselésre jövônket.'' Máskor megnyugtatja: ,,A halálos ágyánál ott lesz a Szent Szűz és Szent József, Szent Borbála és minden kedves szentje, ôrzôangyala stb. és nem lesz itt már ideje aggályoskodni.'' (1967. február 10.) 1963. január 18-án P. Csávossy olvasott valamit, ami most különösen gondolkodóba ejtette: azt a kételyt vetette föl benne, vajon igazi szentignáci lelkisége van-e? ,,Azt olvastam ugyanis, hogy a kármelita lelkiség az Ôegyesülés', a szentignáci lelkiség pedig a Ôszolgálat' lelkisége. Gondolkodtam felette, s úgy találom, hogy a kettô egymással jól megegyeztethetô, és a magam lelkiségében ezt a megegyeztetést élem. Az én lelkemben ugyanis úgy él a kettô, hogy az Ôegyesülés', az Ôeljegyzettség' okvetlenül tevékeny Ôszolgálatra' késztet: dolgozni Azért és Annak érdekében, akivel el van jegyezve a lelkem, Ôtevékeny érdekközösség'.'' ,,Azt sem szabad, hogy a szemlélôdés élvezetébe annyira belemerüljek, hogy ne érdekeljenek az Egyház és a Társaság ügyei, a világ mai nagy átalakulása, és ne legyen idôm olvasni azt, ami erre vonatkozóan szükségesnek látszik. Ezt kívánja tôlem -- úgy vélem -- apostoli hivatásom. Ez termékenyíti meg imáimat is. '' (1965. július 4.) P. Csávossy meggyôzôdése szerint ,,van néha olyan válság egy nép életében, mikor egy ember nagyobb tud lenni, mint az egész ország; de ezt nem azzal mutatja meg, amit alkot, hanem a föltétlen elszántsággal teljes földi pusztulásra. Mert ez a legfôbb tehetség bennünk: megôrlôdni, elszakadni, tiport féreggé lenni az igazságért, a veszendô hazáért, sôt a hitvány csôcselékért is egészen úgy, amint azt az Isten megmutatta mikor emberré lett és kimúlt a keresztfán.'' (1966. január 26.) ======================================================================== Az örökkévalóság hajnala Naplójának nyolcadik füzetében, 1969-ben az Unum tagjaihoz írt levelében, mintegy végrendeletként Szent Pálnak a filippiekhez intézett levelébôl idéz hosszasan (1,21--2,18) ,,Nem akarom magamat Szent Pállal azonosítani, de mégis azt kérem, olvassák ezt a részt úgy, mintha én írtam volna maguknak saját kezemmel -- írja. -- Mert tartalmát egészen magamévá teszem. 1970. február 20-án megkezdte naplójának kilencedik füzetét is, melyet 1972. január 1-én már más fejezett be. Elgondolkozva azon, miért adott neki Isten ilyen hosszú életet, ezt írja: ,,A jó Isten azért ad nekem hosszú életet -- bár nem tudom meddig -- hogy a szeretetet terjesszem Ôintensive' és Ôextensive', a szeretet országát mélységében és szélességében. Gyönyörű feladat és hivatás tele boldogsággal és áldozattal. A szeretet országa áldozatokon épül fel. Ferdén gondolkozik az, aki a szeretetnek csak édességét kívánja élvezni. Minél áldozatosabb a szeretet, tulajdonképp annál édesebb és boldogítóbb. '' (1966. január 26.) Jön az Úr Jézus, és magához veszi ôt, errôl meg volt gyôzôdve. ,,A végsô állhatatosság kegyelmét vagy üdvösségem biztosítását -- úgymond -- nem is egyszer véltem megérezni lelkemben. '' (1963. április 24.) Már évtizedek óta érzi és tapasztalja, hogy Jézus akarata szerint és az Ô kegyelmébôl Szent Szívének különös vezetése alatt áll. ,,Nem is tudom -- írja -- hogyan köszönjem meg ezt a különös és közvetlen gondoskodást. Ez is, úgy érzem, kiválasztásom jele. Mert Ô hűségénél fogva nem szünteti be ezt a gondoskodást, én meg az Ô kegyelmével nem vonom ki magamat alóla.'' (1965. május 28.) ,,Egész életem, kezdve megtérésemtôl, csak egy dicsôítô himnusz Szent Szíve irgalmának magasztalására.'' (1965. június 25.) P. Csávossy még életének utolsó két évében is sokat utazik. A boldoggáavatások továbbra is foglalkoztatják. Január 14-én Pestre utazik egy napra ebben az ügyben. 1970. július 4-én P. Tüllel együtt az érseki autón Veszprémen, Székesfehérváron, Dunaföldváron és Solton át Kalocsára utazik egy 50 éves érettségi találkozóra. Utána Szegedre megy, majd vonaton vissza Budapestre és Pannonhalmára. November 21-én egy 40 éves érettségi találkozóra viszik le autón Kalocsára. December 28-án Pestre utazik két kísérôvel orvosi vizsggálatra, s meglátogatja P. Petruchot is, aki szívinfarktussal fekszik a klinikán. Elmegy Mester Margit sírjához is. 1971. január 5-én tér vissza Pannonhalmára. 1971. április 26-án ismét Budapestre megy, utána Szegedre és május 5-én vissza Pannonhalmára. Június 16-án ismét Pesten van, s Mester Margit halálának tizedik évfordulóján, 17-én kimegy sírjához. 19-én megy vissza Pannonhalmára. 30-án már megint utázik, Pesten át Kalocsára, P. Tüllel egy 50 éves érettségi találkozóra, s július 3-án megy vissza Pannonhalmára. Július 13-án autóval P. Tüllel megint Pestre utazik gyémántmiséjére. A Jézus Szíve templomban mutatja be az igazi gyémántmisét reggel hétkor. Július 16-án ünnepélyes gyémántmisét mond a Krisztus Király templomban. 19-én megy vissza Pannonhalmára, s ott 31-én, Loyolai Szent Ignác ünnepén megint megünneplik gyémántmiséjét koncelebrációval. Egyéb évfordulóit is megünnepli ezekben az években: 1970. március 25-én ünnepélyes fogadalmának 50. évfordulóját, október 20-án hivatásának 70. évfordulóját és 1971. október 13-án megtérésének 71. évfordulóját. Október 24-én tölti be 88. életévét. P. Csávossy túlbecsülte fizikai erejét. A gyémántmisék alaposan kimerítették. Érezte, hogy nagyon gyöngül. December 8-án misézett utoljára önállóan. Utána beköltözött a betegterembe. Járása teljesen bizonytalan volt, minduntalan összecsuklott. Abban a betegszobában volt, ahol koncelebráltak. Misénél saját asztalánál maradt, ülve. December 18-án Bús Ida Unum testvér meglátogatta, mert P. Csávossynál kívánta megünnepelni fogadalmának 25. évfordulóját. Vele érkezett Éva testvér is. December 22-én felvette a szentkenet szentségét. December 25-én, karácsony napján sajnálkozott, hogy csak két szentmisét mondhatott. Aznap meglátogatta ôt Erzsébet Katalin és Klára testvér is, s Erzsébet Rózsa testvér már elôzôleg ott volt. Hárman körülülték ágyát. Boldogok voltak, hogy jobban van. Halkan karácsonyi énekeket énekeltek. Velük dúdolta kedvenc énekét, melyet ô ültetett át magyarra: ,,Fenség, hogy Te szalmán fekszel...'' Pár napig ott maradtak a testvérek, s idônként rövid idôre meglátogatták. P. Csávossy nagyon szenvedett kínzó éjszakai álmoktól. Panaszkodott, hogy nem tud imádkozni. Eddig szenvedéseiben, elhagyatottságában is titokzatos módon élte az egységet az Atyával, a Fiúval, a Szentlélekkel, a teljes Szentháromsággal, a Szűzanyával, Szent Józseffel stb., -- most mindennek vége. Ô is mondhatta a kereszten függô Jézussal: ,,Atyám, miért hagytál el engem?'' Mintha a páter a betegteremben szenvedte volna le a tisztitótüzet. Meglátogatták legidôsebb nôvérének hozzátartozói is. Örült a rokoni látogatásnak. 1972. július 1-én és 2-án meglátogatta ôt Erzsébet Katalin testvér. Október 7-én az esti busszal érkezett Bús Ida, Koronghy Erzsébettel és Máriával, P. Csávossy rokonaival. Másnap nagyon gyenge volt a páter, de azért támogatva elment a kápolnába. Délután lázas volt. P. Kardas influenzát állapított meg, ami 10-re már tüdôgyulladásba ment át. De jó, erôs gyógyszerek hatására elmúlt. Míg magas láza volt, a szentmisén nem tudott részt venni, de áldozott. 12- én vagy 13-án már teljes figyelemmel belekapcsolódott a misébe. Azonban nehezen nyelte le a szentostyát. Tizenkettedike óta láztalan. Látogatói érkeznek Nagybecskerekrôl: Jung Tamás bánáti püspök (a páter egykori tanítványa) bátyjával és egy kísérô pappal. Mindkét részrôl nagy volt az öröm. Egymáson akartak túltenni az áldásosztásban. Végül P. Csávossy is és a püspök is megáldották egymást. Ezután szállóige lett: ,,Csávossy atyát püspöki áldás gyógyította meg!'' Október hónap folyamán minden délután 4 órakor imádkozták a rózsafüzért a betegteremben. Utána litánia és szentségi áldás. Megható volt 13-án, pénteken, amikor az ájtatosság alatt énekelték: ,,A keresztfához megyek.'' P. Csávossy is énekelt. Mindig nagyon figyelte és várta a szentségi áldást. Mély tisztelettel hajtotta meg fejét az agya mellett elhaladó szentségi Jézus elôtt. Október 21-én délután P. Kardas ismét feladta neki a szentkenet szentségét. P. Csávossy vele együtt mondta a szöveget. 22-én reggel, amikor Ida érdeklôdött P. Csávossynál, tudott-e aludni, azt felelte: ,,Nem aludtam.'' Olyan komoly, méltóságteljes volt. Egész lénye Istenbe merült. Reggelire csak kevés folyadékot vett magához. Utána imádkozott, majd elaludt. Ebéd elôtt Klára testvér érkezett Budapestrôl. Nagyon örült neki. Leveleket olvasott fel. Mind születésnapi köszöntô (24-én született). Virágot is hozott. Jól esett a páternek a figyelem. Elérkezett a vacsora ideje. Csak egy kanál tejbe-darát evett, azt is nehezen. Utána bevette az orvosságot. Háromnegyed hétkor Ida nôvér elment, hogy elhozza a páter talárisát. Mikor visszatért, P. Csávossy a nôvér kezébe hajtotta fejét, sóhajtott egyet, és meghalt... háromnegyed 7-kor, életének 89., szerzetesi hivatásának 69., papságának 61. évében. Földi maradványait egyszerű fekete szerzetesi ruhában ravatalozták fel a pannonhalmi temetô kis kápolnájában. Kezében rózsafüzértôl körülfonva az a kopottas feszület, melyet beöltözésekor szerzetesi élete hajnalán kapott; az a feszület, mely végigkísérte hosszú pályáján, s látta tengernyi küzdelmét, szenvedését; mely tanúja volt a rendíthetetlen hűségnek, a végsôkig való kitartásnak; az a feszület, melybôl P. Csávossynak minden mértéket felülmúló öröme és boldogsága patakzott már itt a földön. Hervadhatatlan szeretetvirágai övezték Krisztus Királynak szeretô, nagylelkű és bátor katonáját. A temetést három jezsuita helyettes provinciális végezte: Kollár Ferenc, Tüll Alajos és Pálos Antal, 1972. október 25-én. Elhantolása után, amikor az Unum-testvérek magukra maradtak, fölcsendült ajkukról a háladal: Magnifcat anima mea Dominum... quia fecit mihi magna, qui potens est... Magasztalja lelkem az Urat... Mily nagy dolgot művelt velem Ô, a Hatalmas és a Szent! ======================================================================== Életem állomásai és beosztásaim Függelék P. Csávossytól 1883. okt. 24--1893. szept. Bobda, gyermekkorom 1893--1895 Kalocsa, Stefáneum,gimnázium 1895--1902 Kalksburg, gimnázium 1902. júl.--1903. jún. Bobda, Lócs, Gyôr (pótérettségi), Bobda 1903. febr. 1.--1905. aug. St.Andrä, novíciátus, retorika 1905--1908 Pozsony, filozófia 1908--1912 Innsbruck, teológia 1912. jún.--okt. Budapest, Nagyszombat (socius helyettes) 1912. okt.--1913. júl. Tronchiennes, harmadik próbaév 1913. aug.--1915 Budapest, egyetem 1915--1921. jan. Kalocsa, gimn. tanár, fôprefektus, super. schol., filozófiatanár 1921. febr.--1924. szept. Nagybecskerek (családi ügyek, lelkipásztor, missziók) 1924. szept. 18.--1927. nov. 13. Budapest, tartományfônök 1927. nov. 13.--1928. aug. Szeged, retorikatanár, operárius 1928--1935 Kalocsa, gimn. tanár, fôprefektus, rektor 1935--1939 Szeged, instructor, szociológiatan 1939--1942 Kassa, rektor, filozófiatanár 1942--1944 Szeged, instructor, szociológiatan 1944--1949 Budapest, Manréza, instructor 1949. szept. 15--1951. máj. 7. Budapest, Mária utca, Törökvész út, helyettes tartományfônök 1951. máj. 7.-- 1956. okt. 27. Letartóztatva (Fô utca, Markó, Gyűjtô, Vác) 1956. nov.-- 1957. márc. 1. Budapest, Himfy utca 1. 1957. márc. 1.--nov. 26. Pannonhalma, Szociális Otthon 1957. nov. 26.--1961. márc. 9. Budapest, Himfy utca 1., Mikszáth Kálmán tér 2. 1961. márc. 9.--1972. okt. 22. Pannonhalma, Szociális Otthon ======================================================================== Lelkiéletem korszakai Függelék P. Csávossytól I. 1883. okt. 24--1900. okt. 13. gyermekkorom, bűnös életem 1. 1883--1896 tavasz gyermekkorom minden bűnével együtt 2. 1896 tavasz--1900 okt. 13. állandóan kegyelem nélkül II. 1900. okt. 13--1912. okt. 17. megtérésem, elsô buzgóságom, hűtlenségem, fokozatos felemelkedésem 1. 1900. okt. 13--1903. febr. 1. megtérésem és hivatásom korszaka 2. 1903. febr. 1.--1905. aug. 16. novíciátusi buzgóságom 3. 1905. aug. 16--1912. okt. 17. hűtlenségem és lassú, fokozatos felemelkedésem III. 1912. okt. 17.--1927. ápr. 13. haladás és kezdôdô egyesülés korszaka IV. 1927. ápr. 13.--1961. jún. 17. egyesülés korszaka V. 1961. jún. 17.-- gyümölcsözés; várakozás és készület a nagy találkozóra ======================================================================== P. Csávossy fôbb kiadványai Örök igazságok (Lelkigyakorlat 1. hete) A Nagy Király nyomdokain (Lelkigyakorlat 2. hete) Kereszt és feltámadás (Lelkigyakorlat 3. és 4. hete) Manréza iskolája (A lelkigyakorlatok magyarázata) Együtt a Mesterrel (Jézus Szíve lelkigyakorlat) Nyolc nap a szentségi Krisztussal (Eucharisztikus lelkigyakorlatok) Ádventi és karácsonyi elmélkedések Sponsa Dei Énekeljetek az Úrnak! Ige és élet I. II. (Szentbeszédek) Túlvilági élet és szociális problémák Ut unum sint. Jézus Szíve tisztelete (rövid ismertetés) Bepillantások az Ember Fiának Szívébe A századok nagyjele (Jézus Szíve-tisztelet) Boldogság útja A szeretet nagy titka (Oltáriszentségrôl) A lélek miséje Ave Maria Nagy jel az égen Szűz Mária titka Egy sír a Duna felett (Bogner M. Margit élete) Érd angyala (Bogner M. Margit élete és erényei) Bogner Mária Margit naplója és levelei Egy élet Jézusért (Tóth Ilonka élete) Az Úr Jézus kis kegyeltje Rózsaszirmok (Kis Szent Teréz imakönyv) Mondj szívem dalt (Szűz Mária kilenced) Szent Ignác kilenced Kérjétek az aratás urát (Missziós kilenced) Szentórák (három) Az újjászületés szentsége (A keresztségrôl) Több fordítás, részben csak az ô neve alatt ======================================================================== A Magyar Katolikus Lexikon (föszerk.: Dr. Diós István) cikke Csávossy Elemérrôl (II:392--393) Csávossy Elemér Béla, csávosi és bobdai, 1904-tôl báró, SJ (Bobda, Torontál vármegye, 1883. okt. 24.--Pannonhalma, 1972. okt. 22.): tanár, író, tartományfônök. Középiskoláit Kalocsán és Kalksburgban végezte, 1903. II. 1-én St. Andräban (Ausztria) lépett a rendbe. Fogadalomtétele után Pozsonyban filozófiát, Innsbruckban teológiát tanult, 1911. VII. 14-én Budapesten szentelték pappá. 3. próbaévét Tronchiennes-ben (Belgium) töltötte. 1913--15: a budapesti egyetemen természettudományi tanári oklevelet szerzett. 1916: Kalocsán fôgimnáziumi tanár és a rend filozófia-oktatója. Utolsó fogadalmát 1920. III. 25-én tette le. 1924--37: a magyar rendtartomány provinciálisa. Ez idôben épült Budán -- részben Csávossy örökségébôl - - a Manréza lelkigyakorlatos ház és novíciátus. Része volt a kínai misszió fölvirágoztatásában, s a vizitációs rend magyarországi megtelepítésében. Szegeden a retorika tanára, Kalocsán tanár, rektor, gimnáziumi igazgató, Kassán lelkipásztor, Budán a Manréza vezetôje. 1937--38: megalapította a szemlélôdô és tevékeny életformát egyesítô Unum Testvérek társulatát. 1949 ôszétôl ismét a rendtartomány fônöke. 1951. V. 7-én letartóztatták, összeesküvés vádjával 7,5 évre ítélték. 1956. októberében Vácról szabadult. Budapesti tartózkodástól eltiltották, 1961 tavaszától a pannonhalmi szociális otthonban élt. -- Sokat tett Bogner Mária Margit boldoggá avatásáért. Elindította Kaszap István, Batthyány-Strattmann László és Apor Vilmos boldoggá avatását. -- Az egyik legtermékenyebb újkori magyar jezsuita író. Alapvetô munkát írt a Jézus Szíve tiszteletérôl és a Szent Ignáci lelkigyakorlatokról, Szűz Máriáról, az Oltárisztségrôl, a keresztségrôl stb. Összes művei: Die Wonne der Schöpfung. Innsbruck, 1909. Jézus Szent Szívének ájtatossága. Bp., 1916. Szociáldemokrácia, kommunizmus és kereszténység. Kalocsa, 1920. Zrinyi-gárda. Kalocsa, 1920. Der Lebenstrom. Szabadka, 1923. Szentbeszédek 1--6. füzet. Kalocsa, 1923--24. Bepillantások az ,,Ember fiának'' szívébe. Bp., 1926. Imádság és elmélkedés. Bp., 1926. Adventi elmélkedések. Bp., 1926. L. Grignion: Szűz Mária titka. Fordítás. Bp., 1926. ,,Kérjétek az aratás Urát... '' Missziós szentkilenced. Bp., 1929. Az Úr Jézus kis kegyeltje elsô áldozó gyermekünk. Írta Sudbrach Károly SJ. Magyarországi tapasztalatok hozzáfűzésével sajtó alá rendezte. Bp, 1930. ,,Mondj szívem dalt''. Szent kilenced Szűz Mária tiszteletére. Bp., 1931. Rózsaszirmok. Liziôi Kis Szent Teréz imakönyv. Bp., 1932. A katolicizmus társadalmi ereje és feladatai. Kalocsa, 1932. A kapitalizmus és a szocializmus harca. Kalocsa, 1932. A lélek miséje. Írta Astruc. Forditás. Kalocsa, 1932. A mai kapitalizmus és annak szelleme. Szombathely, 1932. A ,,Rerum novarum'' szelleme az ifjúság nevelésében. Kalocsa, 1932. Az új társadalmi rend. Kalocsa, 1932. A kibontakozás útja. Bp., 1933. A szent óra. Vezérfonal az 1933. IV. 6. ...ájtatosság megtartásához. Kalocsa, 1933. Jézus szíve elmélkedések. A kilenc szeretet-szolgálat. Bp., 1934. Egy sír a Duna fölött. Mária Margit nôvér élete és naplója. Bp., 1934. Énekeljetek az Úrnak. Az Énekek éneke elmélkedésekben. Bp., 1934. Örök igazságok. Lelkigyakorlat. Bp., 1935. Egy élet Jézusért. (Tóth Ilonka). Bp., 1936. Kereszt és feltámadás. Lelkigyakorlatok. Bp., 1936. Ut sint unum. A krisztusi és a felebaráti szeretet lelkiségének forrásai. Rákospalota, 1936. A boldogság útja. Írta F. Alcaniz. Fordítás. Rákospalota, 1937. Az idôk nagy jele. Rákospalota, 1937. Készület a nagy lakomára. Írta M. Meschler. Fordítás. Rákospalota, 1937. Kis elmélkedések Jézus Szíve zsolozsmájáról. Rákospalota, 1937. A szeretet nagy titka. Szentbeszédek, elmélkedések és gyakorlati utasítások. Rákospalota, 1937. Szent Ignác kilenced. Rákospalota, 1937. Az újjászületés szentsége. Rákospalota, 1937. Ave Maria. Beszédek és elôadások. Rákospalota, 1938. Szent imaóra. Rákospalota, 1938. Túlvilági valóságok és szociális problémák. Rákospalota, 1938. Elmélkedések a Szent Vérrôl kilencnapi ájtatosság keretében. Rákospalota, 1939. L. Grignion: A tökéletes Mária-tisztelet. Fordítás, elôszóval és imákkal ellátta. Rákospalota, 1939. Egy leányélet elindul a jó Istenhez vezetô úton. Bp., 1940. Érd angyala. Bogner Mária Margit nôvér élete és erényei. Bp., 1941. Ige és élet. Bp., 1941. Manréza iskolája. Bp., 1941. Isten szolgája. Kaszap István boldoggá és szentté avatása pörében bizonyításra elôterjesztett cikkelyek. Szeged, 1941. Met Jesus' Hart woor cogen. Roermond, 1941. Ádventi és karácsonyi elmélkedések. Bp., 1942. Elôkészület a keresztény házasságra. Bp., 1942. Sponsa Dei. Elmélkedések. Rákospalota, 1942. A ,,Családi napok'' vezér- és forgatókönyve. Bp., 1943. A századok nagyjele. A Jézus Szíve tisztelet mivolta, gyakorlata és jelentôsége. Bp., 1942. Bogner Mária Margit Isten szolgája érdi vizitációs nôvér lelki naplója és levelei. Halálának 10. évfordulója emlékére kiadta, elôszó- és jegyzettel. Bp., 1943. Litánia papok szombatjára. Kassa, 1943. Cikkelyek, melyek Isten szolgája Batthyány-Strattmann László herceg boldoggá és szentté avatási ügye folyamán bizonyításra kerülnek. Bp., 1944. Isten szolgája Kaszap István betegségérôl boldoggá és szentté avatási pörében bizonyításra pótlólag elôterjesztett cikkelyek. Elôterjeszti Cs. E. Szeged, 1944. Szűz Mária szeplôtelen szívének tisztelete. Bp., 1944. A szívek királynôje. A tökéletes Mária tisztelet rövid ismertetése. Bp., 1944. Máriát dicsérni hívek jöjjetek! Szűz Mária-imádságok. Bp., 1948. A nagy jel az égen. Mária-tiszteletünk alapja és gyakorlata. Bp., 1948. Cikkeit Csávossy Béla, majd Csávossy B. Elemér, végül Csávossy Elemér néven írta. Róla megjelent művek: Katolikus Lexikon (szerk. Bangha Béla), I:367. Catalogus Provinciae Hungariae Societatis Iesu Pest--Bp., 1926:39. Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái, IV:707 Jezsuita Történeti Évkönyvek, 1940:321. Kerersztény magyar közéleti almanach, I:I73. (téves adatokkal!) Tóth Mike SJ: A magyar jezsuiták irodalmi tevékenysége 1853--1934. Bp., 1942:13 Pilinyi Gyula (összeállította): A magyarországi latin és görög szertartású világi és szerzetes római katolikus papság névtára és az országos hivatalok útmutatója, 1943:260. Szolgálat, 1973. 103:17. Bányai László: Kitárul a világ. Bukarest, 1978:69. Péteri János: ,,Ha szentté nem leszek, hiába születtem!'' P. Csávossy élete, 1883--1972. New York, 1980. Pálos Antal SJ: ,,Viharon, vészen át''. Jezsuiták a szétszóratásban. (,,Anima una'' könyvek, 1.) Kecskemét, 1992:168.